Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
31.88 MB
2010-02-28 14:57:41
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2976
8949
Rövid leírás | Teljes leírás (1.46 MB)

Zalai Közlöny 1930. 001-025. szám január

Zalai Közlöny
Politikai napilap
70. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

HlrlopkőnuvtArl
70. évfolyam 1. szán, Nagykanizsa, 1930. január 1. szerda ^TlSL \' Ara
Ziii fmr
__ POLITIKAI NAPILAP
^^J^kkL^Tu\'K^TL.)^!^ Felelős szerkesztő: Bartmrtts Lajos
»i
l/fesxtendö küszzöbén
Ilit: vttii Gömbös Gyula m. ktr honvédelmi miniszter
Egynéhány esztendő óla látszólag minden magyar u|esztendő egyforma. Az a sok csapás, mely az elmull évek során országunkat érte, fáradt közönybe kényszeritette a nemzet javarészét. A kishitűek — akik mindig és mindenütt többségben vannak — közönyösen nézik az évek múlását. Nem ss|nálják a muló esztendőt, mely hllük szerint semmit sem hozott és nem várnak semmit az uj esztendőtől, mely — már előre meg vannak győződve — megint csak nem fog hozni semmit. Nem veszik észre a kishitűek, hogy a csapások esztendei már régen nem egyformák. Nem veszik vagy nem akarják észre venni, hogy minden múló esztendő, amellyel az ezer egynéhány éves magyar mult gazdagabb lesz, fokozatosan kevesebbet visz el és ha kevéssel Is, de többet hoz.
A pesszimistáknak pedig nincsen Igazuk t különösen nincsen és nem is lehet igazuk akkor, amikor egyéneknek és a nemzetnek Is optimistákra van szükségük. Ki hinne abban, aki magában sem hisz, kl becsülné azt, aki nem becsüli önmagát?
Nem vagyok, nem Is akarok a fen-tartásnélküli optimizmus hirdető|i# lenni. Teljes tudatában vagyok a még ránk váró sok és nagy nehézségnek, de nem hunyhatok szemel azok felett sem, amelyekkel sikeresen küzdött meg ez a nemzet az elmúlt tlz esztendő alatt.
A tlz évvel ezelőtt még agonizáló államroncs ma rendes, szilárd állami keretek között él, az ország, melynek Hz évvel ezelőtt még az elmúlását lesték, ma ismét bárkivel egyenrangú tényező|e a Duna-medencének és csak rajiunk múlik, hogy ismét azt a szerepet töltse be ez az ország, amelyre természeti és történelmi adottságai predesztinálják.
Tisztán látom és velem egytlll az ország minden felelős tényezője is tisztán látja azt a súlyos gazdasági válságot, amely ma még erre az országra ránehezedik. De biztos vagyok abban, hogy a kormány cél-ludatos intézkedései s a nemzet megfeszített munkája ezt a súlyos nehézséget Is elhárilja a nemzet fe|e felől. Egy nemzet, amelynek élet-és államalkotó képességét ezer esztendői meghaladó mult dicséri, nem fog megbukni muló, időközi bajokon.
Ez az ezeréves mult és a nemzet azon megfeszített munkája, amelynek évek óla szemlélője minden tárgyilagosan gondolkozó magyar ember, fellétlen biztosítékai a jobb magyar jövőnek.
Egyetértés, munka és békéssé/; — ez a kormány s vele a nemzet programja is Ezeknek a tényezőknek köszönhetjük a» elmúlt évek eredményei! és ísak ezek a tényezők
biztosíthatják számunkra a jövő sikereit Is.
Tudjuk mindannyian, hogy országunk többre van hivatva, mint az a szerep, amelyre ma a világhelyzet kényszeríti, de épen olyan lói tudjuk azt ls, hosy ezt a jobb jövőt csak egyetértő, megfeszített munkával leiiet klküzdrni. A megkezdett nemzetépítő munkát léhát lankadatlanul folytatni kell. Ebben a munkában minden magyar állampolgárnak tehetsége javával kell részt vennie, mert csak Igy leszünk évről-évre közelebb a mindnyájunk állal sóvárgott, boldogabb magyar jövőhöz.
Elődeink régi magyar szokás sze-
Huriapcst, (locemtwr 31 A Magyar Hirlapirók Országos Nyugdíjintézete ma délben fél II órakor testületileg lisztelgell a nyugdíjintézet elnökénél, Voss József dr. népjóléti és munkaügyi miniszternél, aki az u|évi üdvözlésre többek között a következőket mondotta:
— Van-e okunk, hogy az uj esztendőt örömmel köszöntsük ? Azt kell mondanom: igen Lelkünk tele van várakozással az u| esztendővel szemben. És ez a vágyakozás és várakozás retUis alapon fekszik. A magyar kérdés túlnőtt a szimpátia és anlipália keretén, mert nyilván látják valamennyien azok, akik a nemzetnek sorsáért szolidárisán, kollekhv módon aggódnak, hogy a magyar kérdési kielégítő megoldása nélkül lehelellen Európa függő kérdéseit
rint borral, búzával és békességgel kivántak egymásnak boldog uj esztendőt. Tartsuk meg ezt a szép szo-kási mi is. Az első kellőt megadja az áldolt migyar föld és a dolgos magyar kezek becsületes munkája s rajiunk a harmadik — a legfontosabb : a békesség — sem fog múlni.
Rövid cikkemet azzal zárom, amivel kezdtem: a muló esztendők csak látszólag egyformák. Ha az elkövetkezendő esztendők a mult évek folytatása képen mindig kevesebbet visznek tőlünk és többet hoznak, ha a sors kegyéhez a nemzet további kl-tarló munkája is hozzájárul, bizton nézhetünk mindannyian a magyar jövő elé, a magyar élet elé, amely hittel hiszem, örökös lesz ebben az országban.
nyugvópontra hozni és megoldani. Ez annyit jelent, hogy ez a kérdés nem fog sokáig megmaradni a megoldatlanságban.
— D: van még egy másik momentum is, amely reménységünk realitását tünteti fel és ez a gazdasági kérdés. Kétség kivlll gazdasági kálvárHt járunk. De többé nem a mi dolgunk, hanem Európa dolga, mert azt az elztrkózási politikát, amelyet minden állam próbál inaugurálni, a legelső gazdisági koponyák nézik rendkívül nagy aggodalommal és ülnek össze a zöld asztalok mellé, hogy megtárgyalják a megoldás módozatait is, mert az élettel szemben és különösen a gazdasági élet autonómiájával szemben sem papirh .tá-. rok-.t, sem gazdasági aulárchiákat I hosszú időn keresztül fenntartani
nem lehel. Akik ennek az eredendő bűnnek végrehajtói és elkövetői voltak, most már kénytelenek aggodalommal leli lélekkel megérteni, hogy mekkora hibát követtek el.
— E ke.tő alapja reménységeink és várakozásaink reális mivoltának, mert ha nem is tudok bizni politik szimpátiákba és ha nem is félek politikai antipáliáklól. bízom u gazdasági étetnek követelő autonóm akaratában.
— Azt hiszem, hogy a tapasztaltak után nem kell nekünk brtnak eres. lenünk fejünket és a kétségbeesésnek átadni lelkünket
— Hágának felhője van most a magyar nemzet feje felelt. Ez a felhő el log oszlani. E felhő helyett feltétlenül jön valamiféle világosság. Oldják meg már egyszer a jóvátételi kérdést és a kard ne csüng|ön tovább a nemzet leje felett. Láinunk kell. hogy vájjon kezd-e már úrrá lenni a nemzetek közt a menlalitás, hogy nincs löbbé két részre szakítva Európa, mint voll 1916-ban, 1918-ban és az utána köveikező években, elhatárolva mereven győzőkre, köztük semlegesekre, a szerencsésekre és a legyőzőitekre, az elveszettekre, akiket tiporni kell, akikel nem szabad lélek zethez sem juttatni. Ha azl akarják, hogy a népszövetség valósággá váljék, ükkor dobják el maradékfoszlányait is annak a felfogásnak, hogy vannak győzők és legyőzöttek. Nincsenek többé, nem szabad, hogy legyenek, meri ha ebből a szemszögből nézzük Hágát, Párlst, CJenlel, a népszövetségei, ha Driand és MacDonald Is ebből a szemszögből nézik Európa sorsát, jaj nekik, mert történelmi fontosságuknak nem tudnának megfelelni és hivatásukat nem teljesítenék.
— Demokráciát sürgetnek tőlünk. Ezt mi elfogadjuk és akarjuk is, de én demokráciát kérek először a nemzet számára nemzetközi viszonylatban, mert nincs demokrácia ott, ahol 10 évvel a háború után még mindig győzők és l<győzőitek módjára viselkednek a nemzetek képviselői. Ezt hallják meg és ezt útra valónak adja a magyar újságírói rend a magyar nemzet Hága felé készülő reprezenlásainak, hogy demokráciát követeljenek ott a magyar nemzet számára.
A transito-kereskedelem
ügyében értekezlet lesz a hiten a pénzügyminisztériumban
Budapest, december 31
A pénzügyminiszlériumbin a hét végén nagyszabású ankétra Ilinek össze a kereskedelem képviseletei, liogy- Szabóky Alajo3 államtitkár elnöklésével megvitassák azokat a módokat, amelyek segllségével a transl\'o kereskedelem bajif orvosolhatók lennének.
Előkészületek a hágai napokra
Bethlen miniszterelnök látogatásai — A francia kormány a Young tervezet seromlléle dosilásához nem Járul hozzá
Budapest, december 31 Bethlen István gróf miniszterelnök-
nél ma délelőtt látogatást tett az olasz követségi ügyvivő, majd a francia kövei. Ezután a miniszterelnök meglátogalta lakásán gróf Apponyi Albertet. Hir szerint a látogatások a hágai ut előtt szükséges Információkkal vannak összefüggésben. Apponyinál a miniszterelnök ama impressziók felöl érdeklődött, amiket Apponyi utolsó külföldi ulja
alkalmával szerzeit Magyarországot illetőleg.
I\'árls, december 31 Az Excelslor sz\'rint a francia kormánynak \'Hőkéit szánd\'ka, h"gy nem járul hozzá a Young-tervezet semmiféle módosításához és feltétlenül ellenzi, hogy a mostani értekezlet a Schachl-memorandum értelmében újra vita tárgyává tegyen olyan kérdéseket, melyek tekintetében az előzőértekezleten már megegyezlek.
Először nemzetközi viszonylatban adjanak demokráciát Magyarországnak,
aztán kerülhet sor a nemzet belső demokráciájának kiépítésére
Vasa mlnl&xter újévi nyilatkozata a magyar u/ságlrólt elő//
ZALAI KÖZLÖNY
Keszthely nem akar megyei város lenni
ayllatttottlK
Nagykanizsa, dooembur 31 Alkalmunk volt a minap Relschl Richárddal, a keszthelyi választókerület országgyűlési képviselőjével beszélgetni a Balatonnal és Keszthellyel Összefüggő aktuális kérdésekről.
Első kérdésünk a sokat pertraktált
tUrttfi törvényre
a Balaton Luca-székére vonatkozol!.
— A fürdőtörvény — válaszolt kérdésünkre a képviselő — ki van ugyan hirdetve, de életbeléptetve nincs még. Ugy látszik, bizonyos hiányok kiegészítése védett alaposabb végrehajtási utasításra van szűkség. Ez azonban nem kevesebb, mint öt minisztérium hatáskörébe tartozik. Ismerve pedig a hosszadalmas eljárást,
l-l1/* ív előtt aligha számíthatunk az életbeléptetésre
— Várhat e addig Is Keszthely valami állami támogatási ? — kérdeztük.
— A fürdőtörvény életbeléptéig Keszthely is, mint a többi lürdők, magára van utalva.
— Keszthely most a
strandfürdő létesítésével olyan fürdő fejlődés előtt áll, ami magukat a keszthelyleket Is mefT fogja lepni.
Már az elmúlt nyáron is, amikor a strand még c.ak kezdetleges volt, megháromszorozódott Keszthely filrdő-vendégelnek az elózű években szokásos létszáma.
— Hogy a kormány részéről a
balatoni kflcO/Ok kiépítésére 15 esztendei programba felvett évi 280.000 pengőből a keszthelyi kikötő megépítésére mikor foga megfelelő összeg rendelkezésre állni, —
nem tudjuk. A kikötő előmunkálatai a sport-pálya feltöltése kapcsán már annyira haladlak, hogy a nagy árok, amiből a feltöltéshez az anyagot nyerték, kikötő céljára felhasználható lesz.
Az állami támogatás kapcsán felvetettük
a Balatonl-mujceum
kérdését, amire Relschl képviselő a következőkben válaszolt:
— Igen nagy érdeke volna Keszthelynek, hogy a Balatonl-muzeum hatalmas építkezése végre befejeződjék. Ehhez azonban
még 250.000 pengőre volna szQkség.
Ennek előteremtése már állami feladat. Mert Keszthely a herceg fejedelmi ajándéka, a város circa 80.000 pengős hozzájárulása és tgyesek adakozásának kimerítése után többet már nem áldozhat.
A fürdőtörvény várható hatásáról, a kikötőről, a Balatoni-mureumról, a keszthelyi megyei és községi választásokról
Uelacöl nicOtírd, Keasctöcly Képvlselüfe
— Viszont a muzeum megnyitá- mindig, legtöbbször Ingyen Juttatta sára, elsősorban a Balaton Idegen- a városi. Legszebb példája ennek forgalma szempontjából is, mulha- maga a balatoni park. lallan szükség lenne. A sümegi A mcgyel va,aaxtdaoh. Darnay-muzeuinban és a Balaloni-muzeumban olyan vonzóerő rejlik, ami sok idegent tudna ide-vonzanl.
— Hogyan áll a két muzeum egyesítésének tlgye ? — kérdeztük.
— A Darnay-muzeum és a Balatoni-muzeum
egyesítése elhatározott dolog. Meg is történik, mihelyt a Balatonl-muzeum beköltözhető lesz.
Csak a Kisfaludy-relikviák maradnak Sümegen. Ekkor aztán Keszthely muzcuina lenne a Nemzeti Muzeum után a legdurabban felszerelt numlzmallkai és archeológiai gyüjteményeCsonkamagyarorszáKnak Keszthely város és fürdő fejlődés! törekvéseiről kérdeztük ezután a Balaton fővárosának képviselőjét.
— A város — felelte Reisclil Ricliáid — minden erejét megfeszíti, hogy fejlődhessék. A város vezetősége ugyanis tudatában van, hogy a Bilalonban és a Hévízben rejlő természeti értékek tuditk csak Keszthelynek megadni a leli: iséget ahhoz, hogy
Keszthely Ismét elfoglalja az öt megillető első helyet a balatoni fürdők között, mint ahogyan a háború előtt volt.
Reméljük, hogy a fürdőtörvény el lógja htrilani a fejlódés esetleges akadályait.
— Az eddigi fejlődésben elhatározó jelentőségű segítség voll hercegünknek a kultiira és haladás iránt tanúsított nagy érzéke, amivel eddig minden eseiben, ha a város bármilyen fejlesztési programrészletéhez telekre volt szükség, ahhoz
mint Ismeretes, bizonyos sebeket hagylak maguk után Keszthely társadalmában. Ezekre vonatkozólag is kérdést intéztünk a képviselőhöz.
— A törvényhatósági bizottsági választásokba — volt a f.-lelel — nem nagyon szívesen, de már belenyugodtak a keszthelyiek.
A kereskedők és iparosok jelöltje kibukott a paklum be nem tartása miatt, de a józanabb belátás győzedelmeskedett a pillanatnyi és kétségkívül jogos felháborodáson. Igy ennek a vármegye Iparosélelében sem lellek következményei.
A lcöKSégl vólaBMtúaolt kilátásairól érdeklődtünk ezután.
— A községi válasziások lerén
— mondta erre a képviselő —
teljes csend van.
— Mikor lesz Keszhely megyei város? — kérdeztük.
— Klebelsberg kultuszminiszter ur
— voli a válasz - diS/polgári oklevele átvételekor célzást tett beszédében arra, hogy
KeM<(«ly megyei vdrottsd legyen.
A keszlhelyiek azonban nagyon meg fogják gondolni a dolgot (különösen a vármegyében látott példák után), hogy
vájjon egy Ilyen ajánlat a
kormány részéről Jár-e annyi
előnnyel, mint amennyi hát rány származhatlk
Ajándékozzon hozzátartozóinak
újévre
TURUL-CIPŐT,
mely elegáns, tartós és olcsói
Női posztó fűzős cipő bőrrel szegélyezeit......... P 17 00
Női pántos cipő Iroör és magas sarokkal......... P 1700-től
Női hócipők ........................... p 9 80 iól
Commode-cipők ....................... p 6\'50-től
Gyermek hócipők. — Férfi hó- és sárclpők.
Turul Cipőgyár fiókja
F6ut 12., m Koronával nemben.
1930. Január
1.
abból, ha a polgárság kezéből kiadjuk a vezetést és meggondolás nélküli befektetésekbe kezdünk, mely esetben oda Juthatunk, hogy
szaporodunk ugyan közintézményekben, de szaporodnak adósságaink Is.
— A ma fixlroiott W/o-os póladó mellett talán ugy látszik, mintha ez állami szubvenciókból és adó-elen-gedésekből fedezhető lenne, de csak a Jövő fogja megmutatni, hogy a Speyer- és egyéb külföldi kölcsönök közvetve is megliozzák-e a várt előnyöket, vagy pedig a polgárság zsebében fognak-e rombolást végezni.
— Igen I
Keszthely meg akar maradni
nagyközségnek, fejlődni akar, de — a saját pénzéből.
— A város mai adósságai még nem olyan súlyosak, hogy azt ki ne birná.
— A község tulajdonában lévő villamos üzem, amit óriási áldozattal most rekonstruáltak, minden egységár emelés nélkül fop|a ezl kiheverni és a kifizetés ulán is olyan haszon fog mutatkozni, amiből legalább fii-millió pengő kölcsön kamatait lehet majd fedezni.

Jólesik újesztendő küszöbén látni, hogy a magyar városok és községek jajokkal tele éleiében, imel — a zalai Balaton-parton él, fejlődik egy nagyközség, amelyik nem akar hivatalos városi cimel, de előretörésének lendületét bízvást irigyelhetné meg akárhány törvényhatóságra aspiráló .nagyváros". Jólesik látni, hogy a csupa-panasz inai időkben van egy hivatalos előléptetés nélkül is önmaga erejébe velell hiUel eleven életet élő község-város, amelynek életében panaszok helyett alkoló energiák és önbizalom csillanak\'át 1930. küszöbére. (bl)
A kapuzárási és világítási
Oalóaáai rendeletek mrg-u/ltaaa oi 19.iO. évre
A rendőrhatóság az előző években szabályrendelet pótló rendeletet adott ki, melyben a város területén a kapualjak kivilágítását és a kötelező kapuzárást rendelte cl Ezek a rendeletek minden év végén lejárnak és annak megújítása válik szükségessé. Soty-mossy LUzló rendőr la nácsos, a kapitányság vezetőj\'- most ezeket a rendeleteket január elsejei életbelépéssel megujito\'ta A rendeletek értelmében minden házigazda vagy házbérlő köteles a kapualjakat és lépcsőházakat, amíg a sötétség megkívánja, rendesen kivilágítani. Kapuzárásig tart ez a kivilágítás, úgyszintén az al. lt az idő alatl, amíg a lakó kapuzárás ulán felmegy lakásába. A kapuzárás a rendelet szerint november 1-től február végéig este 9-til reggel b-ig, március I fúl október végéig pedig este 10-től regget 5-ig kötelező. Ugyanezek a rendeletek Írják elő, hogy minden házban a lakók névjegyzéke ki let\'yen függesztve. A renddelek ellen mulasztók kihágási eljárás alá vonatnak
Farsangi újdonságok
nagy választékban megérkeztek
Kisfaludi és Krausz céghez.
ZALAI KÖZLÖNY
Bort, búzát, békességet, Fát, füvet, feleséget, Tányérodba tyúkot, kappant, Nagymosáshoz flLBUS szappant! B. u. é. k. Albus Szappangyár
A*
Menyasszonyi kelengyék
nagy vólásztékban
Singeméi.
Zalaegersxeg 22-én válasszt, Nagylcanlszsa még nem Kapott terminust
NagykanlMa, decomlser 31 Megyeszerte élénk érdeklődés előzi meg a kél zalai megyei város, Zalaegerszeg és Nagykanizsa képviselő-leslülcli és tisztújító választásait. Ugy volt, hogy a képviselőtestületi választások terminusát az alispán december 30-án közli a városokkal. Terminust azonban egyelőre csak
Zalaegerszeg kapotl, ahol január 22 én választják meg a képviselőtestületet. A zalaegerszegi városi állásokra az alispán ki is irta a pályázatot.
A nagykanizsai képviselőlestülell választások időpontját az alispán a legközelebbi napokban fog|i megállapítani.
Két Qalottla van a felborult
sszekereknelc
Egy gazdát a boroshordók, egy másikat a rázuhant fa hasábok öltek meg
1930. január I._
Nagykanizsa kölcsönei
Irta\': dr. Kittay Tibor
Nagykanizsa város kölcsöneivel foglalkozó cikkemhez dr. Balázs Zsigmond ügyvéd ur, a város közéletének egyik- illusztris tacia, liosz-szabb reflexiókai fűzött a Zalai Kliz-löny 1929 december 29-1 ki számában. Remélem, hogy ezt még más cikkek is fogják követni, mert mindig örülök, ha a városi pén ügyek és gazdálkodás kérdései érdeklődést váltanak ki. Az önkormányzati élet ott van helyesen megalapozva, ahol a polgárság élénken reagál mindarra, ami az autonomlának az ügyeit illeti.
Ily kérdések általában kétféle módon tárgyalhatók. Vagy magunk állítunk fel egy thézist és fejtjük ki azzal szemben a magunk helyeslő vagy elutasító álláspontját. Vagy valaki másnak az állilásaiba kapcsolódunk bele, helyeselve vagy kritizálva, amit az illető mondott. Nem lehet azonban a két eljárást vegyileni és tetszés szerint imputálni valakinek a megcáfolandó thézist.
Én például nem mondottam azt, hogy .tartózkodjanak a további kölcsönök felvételétől." Ellenkezőleg, arra mutattam rá, hogy Igen sürgőssé vált kiadós városi kölcsönöknek a felvétele és egyben arra is kénytelen voltam rámulatni, hogy ily kölcsönök szempontjából a város helyzete nem a legkedvezőbb lett.
Nem mondottam továbbá azt sem, hogy ha < lövőben .beruházásokat - akarunk eszközölni, legyük azt a mindenkori költségvetés terhére, a mindenkoron rendelkezésünkre álló évi jövedelemból." Ellenkezőleg, a múltban eszközöli él 1,100.000 P költségösszeget igényelt részére » beruházásoknak mondottam azl, hogy ezeket ugy a városi pénzügyek, mint a polgárság közgazdasági érdekei •zempontjából helyesebb lelt volna a követett módszer helyett a cikkemben megjelölt módon eszközölni.
Az én kedves Balázs Zsigmond barátom elé, cikkének végkonkluziója-képen .rettenetes kérdőjelként mered az, hogy ml lesz Nagykanizsa iparosaival, kereskedőivel és munkásaival, ha a beruházások életelixirje elmarad.* Ez az aggály él bennem Is és ezért mutattam rá arra, hogy kisebb lehetne mindkettőnk aggálya, ha eddig a kellő tempót tartottuk volna be és ha a megfelelő kölcsönfelvételek szempontjából több lehetősig maradt volna, mint maradt.
De bármennyire legyen is ez igaz, azt látom, hogy még az egyeseknek Is, de különösen a közüleieknek a szempontjából a jövő a mindenkor legfontosabb. Ezt a jövőt pedig mód-jukban van a városi képviselőknek megalapozni akkor, ha a közület gazdálkodását ugy rendezik be, ahogv szeretnék, hogy a maguk magángazdálkodása is megalapozva és berendezve legyen.
IdAJárás
(Rddlójeltnlhí A ■a<aoral«glal In-Ma at JalavHi vAltoaákony 4a agyaiéra még anyha Iái, nyugati léuAramléaaal éa halyankAnl eaa-Mtftkkal. KAafibb hiaMllyarféa walAaalnO.
Elsőrendű kerecsenyl
zöldfehér — literenkint
asztali dol 1928-as P —-66, 1927-es P ---86 fillérért kapható. — Nagyobb vételnél 25 liternél P —-60, illetve P — 80 filléres árat számitok.
1081 JEflö, SatlM-itu 10.
vszj__
Br. Wlasslcs Tibor:
Könnyek tengerén
A régi-vágásu poéla-nemzedék halkszavu típusa báró Wlassics Tibor. Két szerelme van: a Balaton és a Pegazus. Az egyikért fáradhatatlan munkásságát a; llalatoni Társaság elnöki székében fejti ki, a másikról a zsurnalisztika mezein edzett tollal most már ötödik verses-könyve tanúskodik. A „Könnyek tengerén" c. gyűjteménye most hagyta cl a sajtót. Valami finom, introspektív melancholia vonul végig ezeken a verseken, ami sokszor fekelül a halál nosztalgiájába. Csak akkor derülnek frissebb szinek a tolla alatt, ha a természetből vesz képeket, ha Imádolt Balatonját fonja ékes szavak koszorújába. Vers-technikája szabályos, sorai lágyan gördülők, csak rimclésében sok az azonos rag és
képző élettelen összecsendülése. •
A „Könnyek tengerén" 2 pengőért megrendelhet/l n Zalai KötlOny sznr-keaz löszében.
Nagykanizsa, december 31 Zalapelend községben Pór Géza gazdaember a szőlőből a megtöltött loroshoidókal akarta hazaszállítani. Útközben a kocsi felborult és Pór olyan szerencsétlenül bukott le, hogy a súlyos hordók reáestek és agyon-
nyomták.
Trdgel József raposkai molnár fát szállított haza az erdőből, egy zökkenésnél azonban a kocsi felborult és terhével maga alá temette a molnárt, aki a helyszínen rövidesen meghalt.
Riport Kaufmann Károly uriés nöi divatáruházáról
Nagykanfisa, december 31
A mai nappal ismét egy uj üzlet-évbe lépett a Kaufmann Károly url és nól divatáruház cé(j, Nagykanizsának ez az előnyös htrfl cége, ahol társadalmi és rangkülönbség nélkül szívesen fordulnak meg az emberek.
Ez a cég, azok közé tartozik, ahol főüzletl elv: szolidság, mindig a legjobb árut tartani és a vevő bizalmat minden vásárlással jobban megnyerni.
Ilyen elvek mellett egészen érthető, hogy még a mai rossz viszonyok mellett is a Kaufmann Károly céj megelégedéssel zárta le az 1929-es esztendőt. Az üzleti forgalom örven-dttes emelkedését vonta maga után a biztos Üzleti érzék, amivel • cég tulajdonosa mindenkor azon igyekezett, hogy vevőinek mindenbölnagy választékot tálaljon fel és olyan árakat jelöljön meg, amelyek a mai körülmények között is megfizethetők.
Messze távoli vidékekről sereglenek vevők Kaufmann Károly Üzletébe, mert nem igen van, akár a nól, akár a férfidivat szakmában, vagy rövidáruban olyan cikk, amit Itt valaki fel nem talál.
Látogatást tettunk a napokban az üzletben, ahol épen nagy készülődés folyt az újévi vásárra előkészítendő áruk elhelyezésével. A hatalmas he lyiség zsúfolva van áruval. Nincs u a kényes url ízlés, nincs ai az egy-szert! keretek között mozgó nól van férfi öltözködés, mely a maga cikkeit itt nem találná meg.
Különösen gazdag raktár van sző\' vetekből, férfiingekből, kalapokból, nöi és férfi harisnyákból, finom nöi fehérnemüekből.
Bátran elmondhatjuk, hogy a< egész Uunántulon kevés ilyen nagy áruház van, ahol ilyen fővárosi arányú árukészletet találunk.
Mindezeknek elmondására pedig az ad különösebb alkalmat, hogy a Kaufmann Károly cégről az uj ett-tendó küszöbén meg kell emlékefhl ebben a néhány mondatban, úgyis, mint Nagykanizsa régi kereskedő dinasztiájának kiváló tagjáról. (-)
Tdmofauulf a* érdamea kooJnal kanskadsIMI éa
Ipart.
ZALAI KÖZLÖNY
1930 januAr 1.
Városi Moxi
Rud >lf Vfllenilno utódjának első idd izenridós filmje
Rang ós szerelem
Porlikul löit\'nd 8 fclv Fósi.: Ramon Novarro. Renée Adorée
Az arany hiénái
Kalandoi történet egy txollkui aranybánya köríti 7 felvonásban. Magyar Híradó
Sarlatán
E. Pascal világsikert aratott színmüvének filmváltozata 8 felvonásban. Főszereplő : Margarette Llwlngaton
A prairik kalóza
Filmdráma 5 fclv A főszerepben: Rex, a csodáló
uráhia mozi
I \'»"4r I Eddie Polo,
1 I farkasveremben
Slaril I l 0m Mlx l^gnügj-obb livá-| | lliinak legkiválóbb bravúr
lllmjc 7 le|c«tben
Észak csillaga
Csodálatos szépségű felvételek Byrd, Amundien. Nobtle éwakiarki birodalnvbil
1929-ben 31 lélekkel gyarapodott Nagykanizsa laKossága
Nagykanizsa, doeomber 31 Nagykanizsa varos anyakönyvi hivalala ina aüla ki évvégi, rövid statisztikáját az IÜ29 esztendő népesedésiről. A kimutatás szerint:
1928-ban 1929-ben
szUletés 631 015 halillozds 588 584 hílzasstlg 232 225 -\' hszerint Nagykanizsa lakossilga 1928-ban 43, míg 1!)2H ben 31 fővel gyarapodott. Vagyis az elmúlt esztendőből minden ezer kanizsaira jut
a lélekszámnak egy-egy fővel való gyarapodása.
Meg kell jegyeznünk, hogy a Nagykanizsán elhaltak közölt sok vidéki is van, akik a kórházban hunytak el, ezzel szemben » születések statisztikájában is vannak környékbeliek, ugy, hogy az össze-ízáinlálásnál hozzávetőlegesen kiegyenlítődik.
\'Nagykanizsa város 1929. évi részletes népesedési statisztikáját újév után közöljük.
Vasruddal agyonverte édesapját,
mert apja iszákossága miatt abba kellett hagynia tanitó képző tanulmányait
Kékkút, doeomber 31
Szomorú tragédia tartja izgalomban a stlinegi járáshoz tartozó Kékkút község lakosságát. Székely Károly ottani jómódú gazda 18 éves Imre nevű lia, aki a győri tanítóképző növendéke volt, összeveszett édesatyjávat. A veszekedés hevében egy vasruddal olyan erővel ütötte fc|be apját, hogy az holtan terült el a földón.
A fiatal apagyilkos kihallgatása alkalmával azt mondotta, hogy édesapja az utóbbi időben ivásnaK adta magát, ami miatt teljesen felborult a
SstéRely Vilmos butortelepe
♦ Nagykanizsa, ▲
Kaxíncxy-uícu 4. mx. ^^
Órláai válasiték n legegyszirübb bútoroktól a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb árak melleit.
Hitalképas egyéneknek a legkedvezőbb fizetési feltételek.
Saját kárpitos ás di.iltö műhely.
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
kapható
ZERKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykereskedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefon i 7. azám.
béke a családban Decemberben az apja már az intézeti ellátási dijat sem lizettc érte, ugy, hogy kénytelen volt hazajönni Ez nagyon elkeserítette, mert tanulmányait félbe kellett szakítani. Ebből kifolyólag vesztek össze és ennek hevében történt a tragédia.
A fiatal apagyilkost vasraverve szállították be a csendőrök a klr. ügyészségre.
A vén malom
hta Barbarlta ilafoa
Üresen Jár a vén malom, liirét se hallotta tavasznak. Kgyszur történt valami csoda : aranyból térti!t meg az asztag. Ku kelepelt újra a vén malom (tudom ml volt: — szivein verése.) A gondos Holnap a/.olgariépe stlrögvo hordta késő aratásom bő búzáját, mind beléje, hogy őröljön pár évet nekem és szitáljon föléjük arany-ködöt (gondoltam : jó lesz evezni rajt sóhaj párnás ágyam fölött.)
A vén malom csak kelepelt. Zörgő, csikorgó, mohos (terekén virágos-vidám nóta kelt. Őrölte, ette, zúzta, tépte a belé hordott, drága magvat. (Sok reménység édes melegén bimbózott mind és & harmat, ami öntözte, szivem vére volL) UJ napok lisztje csorgott belőle a boldog garaton. Ugy éreztem, ami ragyogás a világon ma ezülotett, azt mind... mind én aratom.
A vén malom csak kelepelt és dohogott: .Jó élni élni!" JÜhlttvnj én Is. Muk Is inniillain s amikor egy őléíésnyl erő feszült a két karomba, (rozzant béna kar volt, senki >ek no kellett volna) az életem nagy örömével
Íiegöleltem a korhadt kereket. jí vitt engom Is szaporán, szédült álomban, körbe... körbe sokáig, száz évig ezerig tán.
Az asztagot rég gaz veri, rajt csak verebek veszekesznek. Forgószél elfújta nyomát la dáridós, szép szüreteknek. De a vén malom kelepel. Kötelesség menni... menni. ÍA szivem fáradt verése hajtja.) Korhadt kerekén hínár, Iszap és én Is... én is rajta, ahogy száz éve (ezor tán ?) • megöleltem nagyon.
Nem tudja senki, miért: üresen jár a vén malom.
megint
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január I, axerda
Hám. katollkui: U|év. Protcltána: UJév. Izraelita: Ttbtlh há 1.
Vároal Mozgó. ,Ran^ és szerelem*, poétikus tviénet. .Az arany hiénát*. Kalandot történet - Híradó.
Uránia Mozgá .Eddle P lo a far-kaaveremben*. braviidilm .Élük csillaga", csodilatos sxépiégtl film.
Oyágyazertárt éjjeli azolgálat i I. há végiig a Merklj-Belus-féle .Igazság" gyógy uer tár.
üöztOrdó nyitva reggel 6 árétól eatc 6 áréig (héttá, azerda, péntek délután és kedden égési nap nóbnek).
Január 1, oatttSrtSk
Római katolikus : Makár »p. Protwt.: Ábel Izraelita: Tebeth há 1.
Vároal Mozgá. .Sarlatán", világaikért aratott azlnmtl Ittmváltozata. ,A prairik kaláza", tllmdréma.
1929—1930
tamét lemorzsoltunk egy nehéz esztendőt. (iondban, szomorúságban, peaz-sz\'mlzmusban ez som marad a többiek mögött, ürömöt nem sokat adott, bánatot annál többet.
Ka mégla elmúlt, mlntahogyan elmúlik minden ezen a világon, hogy helyet adlon az utánajövónek.
EJfételótt oltemottük 1929-et, nyomában Itt van 193(1 Kgy ti) tlzodnek 8-ai számjegye vonul bo az évdátumok közá.
Hiszen ha csak cnn> lliól állna az egész, nem sok szót vesztegetnénk rá. l)o ez az uJ esztendő már oleve ugy Indul, hogy sok Jót nem várhatunk USÍe.
Magyarország egész. JövflJére kiható tanácskozások kezdódnok pár napon belül Hágában. Vlaazntojtott lélekiettel (ordítjuk, nemzetünk pusztuláaátál.köny-nyea tekintetünket a holland fovároa tulé. É» lentik a rádió híreit.
Ma, 10311 oltó napján as az érzésünk, mint a súlyos betogá, aki a műtáuitalon fekszik 6a várja az operációt, melyről még nem tudbatjak, hogy milyen lesz.
Betegeb! ó íeaz-e minket, va^y enyhíti somunkat?
KI tudja ezt? KI lát a Jövóbe?
Akármilyen tiszta az ég felettünk, akármilyen tisztán ragvognak a callla-gok, — sorsunkat, mely ebben u uJ évben vár ránk, nem tudjuk klo vaanl.
Csak érzéseink, sejtéseink va&nak. hogy a mélyponton egyszer már tuí koll oantlnk és lőhet, hogy ez a tomzuI Induló 1930 fog hozni valamelyoa aor»-döntó. Iá viütozást.
Annyit voeztottUnk é« annyit rabollak HÍHhik, hogy Igazán nem maradt egyebünk egy nmrék optimizmusnál. Ezt nem szabad engodJUk. Ehhez ragaszkodni, ezzel eggyé forrni kell, hogy görnyedt derekunkatklegyenealtvenekí-vágiunk 1930 hoaszu orazágutjának.
Kivégezni valá munkánk van elég.
Isten a tanunk: nom rajtunk múlik, hogy Jál végezzük munkánkatI
_ V. (iy.
— Doktorrá-avatások. Mészáros Hila murakereszlurl és Anty liléi felsőörsi káp\'ánokat a Pázmány Péler tudományegyetemen a hltludományok doktorává avatták.
— Elmarad a kisgyűlés. Zala-vár,negye január 2-re összehívott kisgyülésél az alispán bizonytalan Időre elhalasztotta.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „Menyasszony \' divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér 1 „ a felsőtemplom mellett.
1930. január 1.
ZALAI KÖZLÖNY
Meae-bál
lesz január 5-én, vasárnap a nagykanizsai Evangélikus Nőegylet álarcos-jelmezes bálja. — A résztvevők (mindenki készül erre a reprezentatív farsangi eseményre/ legnagyobb részt csupa mesealakoknak öllözve jelennek meg a tavalyinál is fényesebbnek ígérkező felvonuláson. Belépődíj 2 pengő, karzatjegy I pengő. A várakozáson felüli é deklődésre való tekinlettel asztalokat már mosl ajánlatos előjegyeztelni a Krátky-tőzsdében.
— Az amalfír (oto-hiállitás
még ma reggel H-lól 12-ig és délután 3-tól 6 lg dl/fatanul megtekintheti a volt László-féle rddlóüzletben. — A képek tulajdonosai január 2-dn és 3-dn jelentkezzenek Szabó Antal üzletében, ahol visszakapják felvételeiket.
— Agyonnyomta a föld. Zala-petend községben Papp Islvánra és fiára agyag-ásás közben rájuk szakadt a föld. Az apát a föld agyonnyomta, a fiát sikerült megmenteni.
=• ön most még nem tudja, de 15 év múlva biztosan dicsérni Ionja, hogy BarUi Miksánál vett szőnyeget.
A vendéglősből
január 9-én, csütörtökön lesz Nagykanizsán. A Vendéglősök, Kávésok, Mészárosok és Pincérek Segélyegy-lele rendezésében, id. Hofer Vlk-torné bálanyaságn és Wollák Jenő szakosztályi elnök fővédnöksége mellett a legliamisilallanab:> farsangi hangulat fogja :ctölteni erre az éjszakára a l\'olgári Egylet ragyogója dekorált Ürmeit. — A rendezésen Raffay Ferenc főrendező és hatalmas rendezögárda dolgozik. A belépődíjakat a mai idők figyelcmbc\\ vételével állapították meg 1 pengőben, Illetve családjegyet 2 50 pengőben.
— Az év utolsó napján akart meghalni. Tegnap délelőtt 9 óra tájban öngyilkossági kisérlet történt a Rákóczi-utcai éjszakai mulatóban. Varga Verona 33 éves rendőri felügyelet alatt álló nő öngyilkossági szándékból balkarján bicskával felvágta az erckel. Tettél még idejében észrevették és azonnal kihívták a mentőket, akik a kórházba szállították. Varga Verona öngyilkosságára vonatkozólag minden felvilágosítást megtagadón. Valószínűleg a züllött élet felelti elkeseredés vitte végzetes szándékának végrehajtására.
UJEVRE
PHILIPS HALOZATIKESZUL SZÚRÓKSTB. 6-/2-18 HAVÍRÉSZLETRE
Vendéglősök
— A MurakOzI Szövetség Budapesten jubiláris közgyűlését tartja január 4 én. Délelölt 9 órakor a Ferenciek-terén levő ferencrendl templomban szentmisét és szentbeszédet mond Zadravecz István ny. tábori püspök, a Muraközi Szövetség dlsz-elnöke. Pél 11 órakor a TESz nagytermében a Muraközi Szövetség jubiláris közgyűlése, ennek keretében a csákloinyal tanitóképzölnléze! megalapításának 50 ik évfordulójának ünnepélye és a Muraköz jogtalan megszállása elleni tiltakozás. Délután 1 órakor társasebéd.
— A klskomároml L evente Egyesület január 5-én az ottani Koronában táncmulatsággal egybekötött műkedvelő előadást rendez. Színre kerül ,A tót leány" c. népszínmű, a község leg|obb műkedvelőivel.
= Eljegyzések. Kovách Zsursikát eljegyezte dr. Molnár Imre és Kovéch Bldikét eljegyezte dr. Buday Líszló Nagykanizsán. (Minden külön értesítés helyett.)
Jáger Mária (Balatonszentgyörgy) és Bojlor József kocsigyáros (Nagykanizsa) jegyesek.
Muszel Eleonóra (Nagykanizsa) és Marton Ferenc (Letenye) jegyesek. (Minden külön értesítés helyeit.)
Gáspár Vilma és Bibersek József legyesek. (Minden külön értesítés helyett.)
— Tflzoltó-mulatság Klskomá-
romban. A kiskomáromi önkénles Tűzoltó Egyesület |anuár 12-én, az ottani Korona-vendéglőben táncmulatságot rendez.
Táncvigalma
Ma lép éleibe
a 100 Mdxaléklral faUtmaU Hövcxctvám
Nagykantzaa, december 31 Dr. Krátky István polgármester-helyettes hétfőn Budapeslen tartózkodott, ahol a minisztériumból személyesen hozta el a 100%-al felemelt nagykanizsai kövezetvám miniszteri jóváhagyását. A felemelt kövezetvám a mai naplói kezdve életbe lépeti.
= Báli ruhákra a legújabb dlvatszlnelfben érkeztek Barta Miksa dlvatáruházába.
— Házasság. Dr. Farkas Tib\'ir földbirtokos, Zslavánnegye törvényhatósági bizottságának l.igja, vasárnap vezette oltáihoz Pálffy Lásiló földbirtokos, ny. főszolgabíró leányát, Juditot.
— Dr. König fogorvos külföldi szabadságra utazóit. Újból rendel laiiuár 20-án.
január 9-én
— Az Őrangyal Társulat jinuár 1-én délután 4 órakor a Katholikus Legényegyletben szinelőadásl rendez. Színre kerül .Levél a Jézuskához" színdarab 4 képben, .Fenyő-tánc" és Mészáros Anna szavalata. Helyárak 20, 50 és üO fillér.
= Árban, minőségben választékban Barta szőnyegraktára szenzációs.
A Nagykanizsai Takarékpénztár
nemrég megnyílt fiókpénztárában az 1930. január I-tői meginduló ujabb lietibctétcsoportra elfljafl»zé»ek már moyt^lfoBadtgtnak.
A legkisebb hetibetét összege 1 pengő, amelynek ellenében megfelelő jótállással 200 pengő hetibetétkülcsön vehető fel. A hetibetétek a hét bármelyik napján fizethetők
s minden év végén iiquidálhatók. Előjegyzések telefonon is eszközölhetők. — Telefonszám: 31.
MegUíöíte a guta,
mert Kifolyt 40 akó bora
Nagykanizsa, december 31 Tar Oyula szt nlbékállal lakos a szőlőhegyen észrevette, hogy egy 40 akós hordójából folyik a bor. Nézegette, mennyi folyhatott el, amikor észrevette, hogy a 40 akós hordó már teljesen üres. Tar gazda annyira szivéie vette a kárt, hogy a felhevü-léstöl gulaütést kapott és a kifolyt bóra tócsájában holtan terült el.
a Polgári Egyletben
— Dlewock Juci német-ovódája
január 2-án ismét megnyílik.
» Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFÁFF" névre.
— Féltékenységi dráma vadászfegyverrel. Rtlckl Ferenc döineföldi gazda vadászfegyveréből rálőtt a feleségére. Az asszony a féltékeny-f égi rohamában lövöldöző férje elől az asztal alá bujt, de a feldühődt férfi oda is utána lőtt és egy golyó az asszony mindkét combját átfúrta. A sebesülés olyan súlyos, hogy az asszonyi) reményleien állapotban szállították kórházba. \'
aSDíOIíR,varrógépek
wtora A LEGJOBBAK I
= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetés) feltételek mellett Bartánál.
a
ZALAI KÖZLÖNY
1930. január ).
Erős, vérbő, kövér emberek simára j Icmiésieles „Ferenc József" kesetllviz napotikínl v.iló ivíIsj a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélin(lköi!ésl biztosit Sz.1-inos szakorvosi ieleniés hizonyilja, liugy a Ferenc József viz sziv- és idc^bajosoknak, vese- é* cukorbetegeknek, valamint kOszvé:iyben és csú/ban szenvedőknek is nagyon jól tesz s ezért méltán megérdemli a leíjmelenebb ajánlást. Á Ferenc József keserilvi?. gyógyszertárakban, drogériákban és füszertlzlelekben kapható.
— Molnár-bál. Nagy- é; Kiska-nizsa vidék molnárai január p-tn Kiskanizsln, a volt Simon-vendégló-ben (ma Barbaltls vendéglő) molnár-bált rendeznek. Belépődíj 50 fillér.
■ Három fokozat vari: Jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
= A mustár az étkezés ízesítője, irta Hallat Suvarin, a genr-manderla tudósa, mustár nélkül n\'y pillanatig sem lehel el a jú gazda-assiony — tanácsolja a híres .szeder// szakácskönyv. Miért ? Mert a mustár ncmesak a lius- és kolbászfélék, pecsenyék, sllllek és hidec húsok nélklllőzhetellen járuléka, iítadójaés kőiitése, hanem saláiák és mártasok készítésénél is pótolhatatlan. Mennyivel mái az. étel mustárral! A ftlszcrck királynője a mustár, zamatos, kellemes és pikáns. Egyetlen házlailás sem nélkuiózheii a mustárt, minden teriléskor ok kell lennie az asztalon a tnus\'/iniak ! A világ minden mus-tárjíval versenyez a tökéletes és K\'gjohb — magyar gyártmány — M.iczuik-muslár. Minden Üzletben kaphaló. Használj! és kérje mindenüti a Mocznik niu»lárl I
Az Inke antallalusi Ifjúság január5-\'n, az inkei Kluger-vriidégló bcu elöxlja S.ifligell: .A cigány" ciinü népszim-.tlvét Utána lánc-mulatság.
- Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oynla órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-u( 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások.
— UJ rendszer butorváaárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére dijmente-licu szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő elöuvőkel nyujijuk. Szá/pengőnként csupán Ot pengö havi részlet fizetendő és egy éven feltlli törlesztés r-srtén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca f>
SZERKESZTŐI ÜZENETEI
í)r. Hogy szaval szerint „destrukció" vnlt-o a Cnalnoban történt „puccs", avagy egy autonóm testület gyakorolta-e azt u Jolíilt. hogy maga vAluazn meg: kiket óhajt vezotólUI, elélett nem nvltunk vitát a ..Zalai Közlöny" haaáh-Jaln. Nem lieülg azírt, mert wy Ilyen vita a hék^tlunaég magvának Jö tormö-talaja lenne az. anuigy i» felzaklatott Nag^-kantzsa társadalmi életótien. Alul „«/. hát a szaluid sajtó?" kérdései II-lutl, oíiidálkoz.nunk kell, hogy ugy méltóztatik azt lellognl, hogy a azerke-z-tónrk I|ua«l kötelessége mindent közölni, ami valakinek a gondolata. Normlo a Hzahad-sajtiínak ilyetén értolinozéso Is „.Instrukció" v.dna, ha történetesen az u. 11. caslnol ellenpárt gondolatait közöltük volna hasábjainkon ? Különben Is ugy tudjuk, hogy az. egyesülőtök azért az ■kink Illónként választani, mert a tlaztaégek nem élettogytlglanra szólnak. A kiesés épen ozórt becsületében senkit nem érint.
H. I. Nem találjuk sz.orenesóanek a gondolatol. Iiogy a város valamelyik, nkór porllerlálls utoáját Is. ródllpályá-nik engodélycz.zék. Az. IIJu nemzedok-nek ecélból rendelkezésre áll a város közeli határa, nagyon alkalmas lejtőkkel s épen a testedzés szempontjából az. m-m árt, Int vv egy negyedórát gyalogolni kell a ródlizáa örömeiért. II b Nőm közflIhoW. A. A. „A kispolgárok érdekeltsége" e. várospolitikai Irak el.1 különálló sz.cr vezkrdé*én,i\\ Irátba foglalt innokalt
.....a énjiik l óként nem értjük : miben
klllönliözbetlk ennek a trakelónsk ér deko már meglévő máa pártok célkitűzés llól\'\' Különben K"*n nyujlnuk se gátlkezet n iné . továblil pártokra bom láslioz, amikor minden erőnkkel e varos békéjéért állunk a porondon
II. u Örülünk, ha ugy érz.i. hogy ultit lr|a „homlokon csókolta a Mil\'.s.i\'. t\'gy Irttszlk a miiz-vik Iz.léae Is klllöiibilzö
II 1 Van némi készségű az Irán hoz. de közlésre még nem alkalmas Az agglegény" e. novellája. Kéziratokat vissza ih\'IO küldünk
|- t. A hadifoglyok hnzaaz.állltására a „Kis I Jsitg" szerkosztósego Indított országos akciót. F.zt országosan Nagykanizsáról nem tudnánk megcsinálni, Böl a „KI* IIJs:tg"-nak soni tog sikerülni H. ti, k. i.egnag)obh Hajuálaltlnkra, a kézirat elsd felét nem bírjuk elolvasni.
Cukorka király
A|ánlja a du- aa|Xu| sau felsze ell UJOVI osoholAiié éa cukorkák megtekintéséi, a legfinomabb dem«er>tj»it im újévi malacokat.
ti ztciett.t Heffer Gyula.
PHILIPS
gyári
rádió készüléket
.6 18 havi
részletre yyári árjegyzék szerinti árban.
Dijlalan benmlalú.
Szakszerű felvilágosítás
Szabó Antalfe y
spuriáru nagy kereskedés rádió- és gramofon-oaztálya.
Mi Imi harisnya P 2 50 n Mi elsűraoou PI -Férfibarísaya elsőrangú uak P 210
Harisnya-vásárunkat
okvetlen tekintse meg, áraink olyan olcsók, hogy mindenkinek módjában van venni.
Nöi selyemharisnya hibátlan csak P 2 50 Nöi selyemharisnya dltra 1QD kitólliD Uak 3 90
Nöi flórharisnya klfilfi miöÖIÉfl uak 198
Nöi flór elsőrangú minőség csak 2 50
Nöi gyapjuharisnya nagyon jll IDiaÖség Uií 150 Nöi gyapjuharisnya ebfiriHQU mlOŰSég Ciak 2 20
Ntíi patent harisnya klfegbtalaD csak —90
Nöi harisnya ttrappto ibframi uak 128
Nöi selyemnadrag hibátlan csak 2 50
Nöi gyapjunadrág hibátlan csak 2 50
Nöi gyap unadrág Hlp gyapjúval uak 3 50
Gyermekruhák 1-től Gyermekkötények 10 évesig csak —90
Tavaszi kabát, hibás csak 10—
Schweici sapka 3 20
Flanel! játszórnhák csak 2 50
Fiu flanelt joppe 5\'90
Flanell pongyolák és rnbák 6 90
losórnhák most 3 50
Szövelruhák most 17 —
Trikó blnzok 7 80
Fiu tiroli nadrág csak 6"—
Férfi gyapjnsál most csak 2 90
Férfi selyensál most c»ak 2 20
Batiszt Nausuk kombinék 2 50
Iagnadrág színes hímzéssel 2*50
Heleg férfi zoknik csak —-70
Ruhák, kabátok félárban.
Többet adunk, mint amennyit Ígérünk.
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
193Ó január 1.
nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám. Alapíttatott: 1862-ben.
ZALAI KÖZLÖNY
APHÖHIRBETÉSEI
ÉRTESÍTÉS.
A aagykanizMi Segélyegylet Szfivetkezet
MSO. január hó l-én nyitja mag
69-ik 4 évre szóló
évtárs ulatat.
Egy heti törzsbetét után hetenklnt 1 pengd. Egy havi üzletrész ulán havonklnt 5 P fizetendő. Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery ut
7., dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. •V Befizetési könyvek kiáiliUsa díjtalan. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesithetök.
un Az igaigaUság.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A mai tőzsdei nap az évzirlal napja lévén, meglehetős élénkségei vallott ki. Egyet papíroknál a tzo-kátos á folyamtiabilyozátok, nemkülönben az Üzleti kfilések oly papírokban, amelyekben évközben ritkán van forgalom, volt a főoka az élénk-tégnek. A mozgalom némi eltolódást is idézeti elö az eddigi árfolyamnivó-val szemben, a változások azonban nem voltak lényegetek. A flxkama-lozásu paplruk piacán az irányzat üzlettelcn, változatlan volt. Annii élénkebb volr a devizapiac, amelyen az év végén min Jenkor észleli árfolyam eltolódások szintén bizonyos mozgalmat váltottak ki. Végeredményben Newyork árfolyama 20 lillérrel emelkedett. ,
Xiriaki tárlat
Fárta 10 M, LowVw 25-13, Ntwyorl 31485, Brttstl 72 07 Vs, Milano 76 M, Madridét 90, Amsterdam »7*75. UtrUi ia<n. wtaa n.\'t. so«a Mm
15-27, Varsó 57 80, Budaptst ••■<0 Belgrád »I3, Bikzrtri 5*07>/z.
A rozs 10 flllirrel eseti.
Rom liaiav. 77-tt 23 S0—2W0. 7«-ar JJ S0-WI0, 79 es 10 -34-58, »-ai 2« 40—24*70, dunánt 77-ea 22 r\'6— 22 30, 7t-as 22 30—72 50, 79 ts 22 55 -22 7S, 80 át 22M-22-85, roza 14 75-1490. lak árpa 15*66—1810, sörárpa 17 50-1900. Mb 13 00-\'3 35. tengert tazL IH5— 1185 dunántúli 13 10 13 20. repce 51 00 5800 koroí 9 75 9 90
Legjobb üditő ital
a közismert
Kapható minden fflszer-<s ctemage ka retkedéiben.
Főraktár:
Ms Mb ItfÉa.
KMRy-utu 31. ^
^mmmmmm
i kMUyMfl Téwla i«Tit«-]frri**
VALUTÁK
L 27-75 27-90 fr 7960-8000 k. 16-83 1693 Dán k. IS2-6M 53 25 Dinár 9 99 <0 07 Dollár 568 0-570 90 Plánéit 1.22-45-22 7.S Holl. 2";9 65 23Í.-65 Lengyel 63 (tt-SI 15 Uu 3-38 42
Léva 4 10-4 6 Ura 29 65 29 95 Márka 136 00 13b 60 Norvég 132 06 153 25 SchlU. ÍO10 80 50 Ptteta 76-35 77-35 Svá|ci 1.110 60 III 10 Seád k. 153-35 153-95
DEVIZÁK
Amit. 229 95 2806*1 Bálnád 10-10 0-13 Berlin 136-17-136*57 BrSuul 70-17 80 02 Davisalel 3-J9.3-4I Kopenb. IÍ2 85 15) 25 London 21 (2 27 90 Madrid 7Í 15-77*5 MMMO »*»2 29 92 Newyork569*W) 71 50 Osilo 152 85-153 25 Párti 22*45-22*52 Práis 16 88 -16*93 Szófia 4-11-4-15 Stocfch. 153 55-153-95 Vsrsó 6397-^4-17 WUn 8035*1-50 Zflridl 1107JIIC.3
rtüuitáa 3822, eladttlan - EM-rendo 1*48-1-52, szedett 1*40-1*44, szedett kitép 1*82-1-36, kAanyfl 122-1-28, l-tí I«idá öreg 1-38—1 40, ll-od rendű treg 1-25-1 J0 angol iO!dd l-CO -I 80, aukmni nanban 1*46-1*50, alt i-W-l-80, hus 2 15-2-30, szalonnás Murit* 1*80-1*90
fc UffcMt
Károly.
alsu 11 a«
Boldog újévet kiván kedves vendégelnek és jóbafítalnak
Barbalics Antal
KltkanUaa, Or lágut 23.
1929. Pk 26(5. siám.
Árverési hirdetmény.
Dr. Lkó Imre lelenytl ügyvéd állal kép-viseli Ma. yjróssy István & neje Oiu^-r Margit kérelmére éa lávára 1052 P \'I I és Ifibb követelés éa láru\'éksl erel\' u a lelenyel Hr. lárásblroság 19,8 év 1687/11. számú véijrésé\'tl elrendeli kielégítési vég rehsjtás folytán végrehs|tásl szenvedőkről lefog leli 1651 Pengő beoértéku Ingóságokra s lelenyel klr. Járásbíróság fenti izámu végzésével ai árverés elrendeltetvén, snnsk sz 1908. évi XU. L-c 20 §-s alap|án lenllrt. valamint iálog)ogol szerzett máa foglaltai k Javára is s végrehajtást szenvedeti lakásán Borslán 16 szám alitt leendő megtartására határidőül 1930. évi Január hé 11. nspjának délután 3 érája IDzetik kl, smlkor s bíróilag lefoglalt baroafl, ló, borjú, gazd. eszkfizök, kocsi, sertések, hordók, kerékpár s egyéb Ingóságokat s legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul Is cl fogom sdnl.
Leien e, 1929. évi december hó 20-án
Dr. Váró Pál s. k.
sím klr. bírósági végrehajtó.
P • nw ■
s^VíSsíaí*
Wsa 10 szók M MMtsISSm mBS
aaó dfla (fSt. OmZ\'.^SSr^.
«ahb MŰI áfló ssó kát siónak sZ* Wi*. Állást hareaéfawfc tOM .ftmlmf.
Garantált házhoz azálll renklnt 30 llll. Megrendelésekéi elfogad Muszel és FrledenthsL 6433
I ló Mraaágl té) kannákban
tiltva Január Mól kapható llts
3 szobából álló utcai, földsatatl
klsdó Csengery ut 4. 6206 ■•alstmkat* csukott bérsutót csak Ksufmsnn MassAnál rendeljen. Telelőn 167. és 571. Q.rsge Nádot-u. 6. Sürgönyeim : .Autrttszl", JV)2
Ivott már ön I926.M aranyhegyi bortt
hs nem, ogy Iz\'elje meg Sátrán srsnyhetyl borsit. 1 liter, zárt palackban, Üvegemével
•O-M fillér és é »• lillér Métrém Já«»»l, ■■„sr-a. 74.
T«MM-rM4al4a*ket • IHafttt kMáva
sas hi.h*< uállttak.
Szép izársz kMuakA* elóaaokáa Is-kát sxonnslts klsdó Józsel lóherceg ul tolt.
>l> iá, Balaa ttaate áaaykál
" . Ertssltást
ki
kárek
•ak sargósas magvéti
e lap kiadóhivatalába
áléira. !
KftvAOMIIMtgvt éM tart keres Nsgyrácsel Ursdaloiii. Nagy rácát S573
^Uulás Hat vsgy leányi UIJcs sllá-lásaM>Ulönszoba és zongorsbsainálatUl
uri na Iád 80 Pért elfogad Cim a klsdó-hivatalban. -6534
Boldog újévet kiván kedves vendégeinek és jóbarátainak
Rltser Mór
vendáfléa.
■aataH Király épület-, mübádogos, vltyezeték és cssiornásásl váUaltts. Elvállal minden e szakmába vágó uj munkát és
Ívitást. Pontot kiszolgálás, olcsó árak. raaákat-lár II. — TSnáayaxék ■ssallatt. 5906
Ltlasyáa 40 év óla fennálló Oyergyák-féle vendég ló elköltözködés r.llalt szabadkézből eladó. 6214
FCMaaalaaalakalM végzeit egyén képzettségéhes megfelelő állási keret. -Sslves megkereaéat kiadóba kér. 6532
OaalMIMx február I rt klsdó, 3 szobát, fürdőszobás utcai és kis 2 szobás udvsrl lakással, vagy mindkettő külön. Cltn Vlncze borbély, Suglr-ut._ 6508
Magyar utca 81. ss. sarokház alarté, azonnal bekollözhetó, P.rdeklödnl Varssdl-ulca I. sz. alatti trafikban lehet. 6110
Oalat vagy Irada-helyltégek kiadók as a) postávsl szemben, Kazinczy-u 5.
Kölcsey utca II. számú kisebb kárkáx olcsón eladó Mayer (illőnél 6558
Kettő darab prima aaleaaelás eladó
Magyar-utca 60.__-6557
szsbsdkéaből
Oaray utca 25. ssámu I
eladó.
65\'6
VadbőrAket,
nézet, épytellet, veeat éa fémet
kgmagatabb áron vátárol
Strém Bernét é* Hal
Pntébet-tér l»._ms
■ai*sibal4rata bulorozotl uobál ke-retek azonnalra. Cim- ét árajánlatokal kiadóba kárek._-6548
Elegánaan bútorozott aaaka 1—2 személynek kiadó Bstlhyány utca 22. 6569
Belvároaban 3, esetleg 1 nsgy szobás uri lakéat keresek, iUrdőszoba l megfelelő mellékhelyiségekkel május lére. Clnj s kiadóhivatalban. 6512
HaskWiilal taküislaááat ntadta
taszegbes s legelónyö«bbea ét kfjyoe-. Babban Myóatttat kmmM íjait _ga»1
BOJTOR JÓZSEF
kocalgyáros és autójavító özeme ^ Nagykanizsa, Kazinczy-utca 14.
Telefon:
544.
kMMláaoa aranyérem kltQutetv e.
m
A Falu Si6v«Ur| i«l**Btm«tl kuaaiMÁm »»o»i
Modern, fűtött autógardxaok, kocalinosáH Képpel, vidékről érkező kocáik részére kUlön férfiholyek vannak fentartva Klafaludy-utca 7. szám alatt.
r Tanuljon gépkocsivezetést.
mert az automobilizmusé a jttvfil
Évek óta fennálló sefférlskoiámban
állandó, szakszerű soHőrkikópzésI Úrvezetők és hölgyek részére kUlön oktatás, gyakorlati -=t tanulás saiJát kocsijaimon. -
Mértékelt oktatási díj, mely részletekben is fizethető. Kiképzés után eldsegltsm elhelyezkedését.
Vidék lek a kiképzés Idejs alatt elsőrangú teljes ellátást nysrhetnek.
ZALAI KÖZLÖNY
Naponta adjon növendék él hlzóállstslnsk
„FUTOR"
szénsavas takarmánymeazet A .FUTOR- növendékül!lóknál a csontképzódésl elősegíti, hlsásts
étvágygerjesztőd
A FUTOR" ntm orvosaáe. hanem a legflnomsbban ő(lött mészsótáp, amely li állatok szervezetiben Igen könnyen lelulvAdlk, i amelyet -az állató < aio-matlkua anyagtartalmánál lógva Hívesen togyantanak. A .FUTOR- eletése a konyhasó eletén lét feleslegessé teáit. A nagyblzlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTORM állandóan etetik. Ata: I kilogrammonként 40 fillér. Zaák vételnél: I zsák 50 kg. (zaákkal
együtt) P 10-30. I cca >/a kg-oa próbadoboz ára 30 li.lt/. Kicsinyben ét zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nővényvédősxerek sím kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság melktt. Telefon: 130.
Boldog újévet kívánok t. megrendelőimnek.
Bagó Sándor
clpószmester M Csengery ut
Boldog újévet kiván tisztelt vevöközönségének
Welnberger Lajos
villany ét rádió szerelő mi Csengery-ut 14.
Boldog újévet kiván üzletfeleinek és jóbarátainak
Tóih József
tus cserépkályhameater
és bépMgaxtda felvéti
sógban. U. p. Magyar-
IMI
tetik az ujnépl gazda-
p. MÍ
szerdahely.
Kováid Péter és Fia
budapesti hiUgjár
fást, tisztit«. plisseroz
Oaliérok, kézelők és Ingek
tisztítása, arlsnya szemfelszedés és tejelés
Caangory-ut 5.
t
rövArotl varMnykén«s lövid és szövöltáru nagyken ikedéa keres Jól-bevitetett
körzetképviselőt
esetleg volt naeyk«r«»l(44t Nagy luinizsa éa vidéke részére — Részletes ajánlatot eddigi mtlkodési kör ItUelej megjelölésével .Jutalék ellen 1073\' |el-Igére Slookaaar J. hirdetőiébe, Huda-peat, IV, Városhál-utca 10.
A legjobb, a legtartósabb és a legtökéletesebb a magyar gyártmányú
RECORD gyorsmérleg.
Gyártja: Fuchs 0. mérleggyár R. T. Üzemben megtekinthető és megrendelhető Jótállással és kedvező fizetési teltételekkel
Frank mérlegkészitőnél
Eötvös-tér 5.,
ahol minden célra szekrényes mérlegek is kaphatók.
Vehérneműé5ha 5toppolás. varrás ^hi^
caHGER VARRÓG£Ppf7
iriiiTKAUm riókflilete: Fő-ut I.
Szép, olcsó és praktikus ajándék valódi Linóleum,
kapható
HIRSCH ÉS SZEOÓ cégnél, Tekintse meg ünnepi kirakatunkat!
IT fényképészeti CaLal | jfülaran.
Nagykanizsa.
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű lö zönséget, hogy MaayháMazotl mUt.r-
««ai«t a Saarvas aaál 4 átellenében, a Köztisztviselők Szövetkezete mellé helyei-lem át. Karácsonyi éa újévi reklámár: 6 drb. leve\'eiö-lap 4 P, lényképes Igazolványok 3 drb. I 50 és 1 P. Amatőr munkákat Ju-tányoa árban vállalom. Tisztelettel
Fahn Adolf fényképész
Haán Qyula nagykanizsai biró»a*l végrehajtótól.
132ti9/tS«í>. vhl. saára.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881.é>l LX t.-c. 102. ö-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanlzul klr. járásbíróságnak 1929. évi l\'k. 13269. számú végzése köveikeltében Dr. Kálmán Miklós budapesti Ügyvéd állal képviselt Izsák Józsel |avára 90 pengő 20 IMI. s lárulékal erejéig 1924. évi dreember hó 2-án foganatosított kielégítési végrehajtás ul|án leél felültoglall étt 7900 pengőre becitllt következő Ingóságok, u m.: autó slb nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanlzul klr. láiálbltótág 1929 Ik évi Pk. 132-59. számú véglése folytán 90 pengő 20 Hll tőkekövetelés. ennek 1929. évi május hó I. napjától járó í,0/o kamatai, Va°Aj víltódlj és eddig öisaesen lő Pengő 04 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig, Nagykanizsán, Telekyul 6. ss. alatt leendő megtarlásárs 1930. évi Január hó 7-ik napjának d. e. II órája határidőm kl-tllietlk éa ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy ss érinteti Ingóságok az 1881 évi LX. t-e. 107. és 108. fi ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbel ígérőnek azükség esetén becsáron alul Is el fognak aditni.
Amennyiben u elárverexendő Ingóságokat mások Is le- és lelulfoglallatlák él azokra kielégítési logot nyertek volna, eien árvetés SÍ IMI. évi LX. l.-c. 102. 5. értelmében ezek javára la elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi dec hó 18. napján.
Haán Gyula s. k.
öajo kir. jblz. végrelialtó
Zrínyi Miklós-utca 47. számú házban egy igen nagy, világos szép
borospince
azonsaira kiadó. .
Érdeklődni lehet EPPIMER I. és FIA cégnél. s<u
r.-t. bizományi rlktárában naay mennyUígü keméliyfa-anyaflQk u, m. szlavóniai tölgy, éger, kőris, juhar ilb. érkeztek, « hogy a lisztéit asztalosmesterek és egyéb iparosoknak a megmunkálását kényelmesebbé tegyük, ezen anyagukat a FRANK ÉS TÁRSA gyárüzemében (Szemere-u. 2.) a hajópadló-Üzemünkkel kapcsolatosan helyeztük el.
Epplnger I. és Fia, Nagykanizsa
deizka, épDIetfa, léc és egyéb építkezési anyagkereskedó.
A valódi Hatschek-féle ETERNIT-PALA lerakata és képviselete. Enyvezettlemezck minden méretben és minőségben raktáron.
egy
iabb delit!
Ha értékes és szép ajéndékot akar venni, ugy vegyen
AEG Írógépet.
Az JlEfl Irégép az összes eddigi írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bérmely rendszeri! írógépet
magas Aron beossrélsk,
Kedvező fizetési feltételek, leszállított árak AEG Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei cgyedárusitója:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsén, Erzsébet-tér 4. szém alatt.
1Ó30 január I.
A PFAFF varrógépgyár
készítményeit az egész világon kedvelik, mert a PFAFF varrógépek tartósak, szépen és csendesen varrnak, Ízléses a kiállításuk.
Hosszú lejáratú részletfizetés mellett 4*m II beszerelhető:
hi sin ö ni m
Deák-tér 2., a feliőtemplomnál.
Üzlet-megszüntetés
miatt az összes kötöttkabát és pullowerek még az eddiginél Is oleaébban
lesznek elárusítva.
Több Ilyen alkalma nem lesz
olcsó vásárlásra.
Welsz Adolf KIrály-ü. 34
Értesítési
Gvárl házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja tennt a gazdiknak, hogy a ixükséges
mez&gazdaségi gépalkat
minden meg erőltetés nélkül beszerezhessék éa ezáltal a termelést kOnnyebbé, mlg a minőséget jobbá tehessék.
Az Igazgatóság határozata axerlnl minden olyan gazda, aki ezt igényli a gépeket í-tél 24 havi kamatmentes
hitelre beszerezheti, úgymint sá|á, asaoakaaágá, tl»|srl daráló, laagsrlMSraaalé, »«tí-
léaek stb. minden olyan mezőgazdasági gép, ami a gazdaságban szükséges.
Kérem ugy az áraim, mint a gépek szíven megtekintését, minden véteTköte-lexetlsfg nélkül.
Teljes tisztelettel Bzv. Berger Samuné
s Wslsz Manfréd Acél <a rámaHwl ». T. MsMantaaid jáposstalyáoan blionáayosa
ti-, varréaép- i Kereskedés
Klskomérom.
Rózsagyár Kaposvár
Vegytlsztllásra és lestésre eltogad férd és női ruhákat
bérmilyen minőségű kelméből. Ujrsállestésre bőrbulorokat, bőrkabátokat
és végárul. Agytoll tisztítás huzatul együtt és enélkUI. Ftlggönvök, kézimunkák, szőnyegek, buturkeímék, mindenféle paplanok éa Hórmék UszUtáss, ferlóUeoltfse és fesléae. Pllsíéerozás és gouvréerozás a legelőnyösebb árban és legsalbb kivitelben.
Fértl gallérok és kézaWk fényezett és modem matt
módszer szerint tisztítva. Fehérnemflek mosása darabonként és súlyra.
Bővebb felvilágosítást ny«|l Nagvkanlna részére a gyajtötelep vezetője:
NagykaniiMity - Erzsébet téren Állami adótilvauu. Régi postaépület.
1930. január 1. ZALAI KÖZLÖNY
Boldog uj évet kíván Igen tisztelt vendégeinek „Központ Szálloda" (Garat Testvéreit) Boldog uj évet kivánok t. vendégeimnek, jóbarátaimnak és ismerőseimnek Foszák Feri zenekarvezető Boldog uj évet kiván kedves vendégeinek Kollarlts Géza * url- és Oölgyfodrász
Boldog uj évet kíván a kedves vendégeinek és jóismerőseinek özv. Guttmann Manóné „Majyar Király" vendégifis Boldog uj évet kiván mélyen tisztelt vendégeinek, kartársainak és jóbarátainak Raffal Ferenc vendéglős Boldog uj évet kiván mélyen tisztelt vevőinek Kapoll Ferenc hentes és mészáros Boldog uj évet kiván a mélyen tisztelt vendégeknek i í( \'\' J Irsay József a „Központ" kávéház főpincére Boldog uj évet kiván á\'.t vendégeknek és jteszes Ismerősöknek Antauer József Kaszinó vendéglős
Boldog uj évet kíván üzletfeleinek és jóbarátainak Perényl János ItAruy Jái»e"hoz clmMlt vendá|Me Boldog uj évet kiván kedves vendégeinek Szita Márton a .Polgári Egylet\' vendéglőse Boldog uj évet kiván mélyen tisztelt vevőinek és ismerőseinek Petrics János mészáros és hentes Az évforduló alkalmával sok szerencsét kiváh az igen tisztelt vendégeknek és ismerősöknek Waldhauser Vilma a „Központ" kávéház ftptnoén Boldog uj évet kiván a t. vendégeknek Szita Kálmán A „Wollák vendéglő" főpincére
Boldog uj évet kiván az igen tisztelt vendégeknek Kohn Imre „Rózsa\'-vendéglős Boldog uj évet kiván t. vendégeinek, kartársainak és jóbarátainak Wollák Jenő vendéglős Boldog uj évet kiván kedves husfogyasztó közönségének, szaktársainak és ismerőseinek Kárlovlts György hentes és mészáros Boldog uj évet kiván a t. vendégeknek Szever József . az „Arany Korona" kávéház rápinoére Boldog uj "évet kiván az igen tisztelt vendégeknek a Centrál kávéház kiszolgáló személyzata
Boldog uj évet kiván t. vendégeinek Mátés Mihály „Kiaplpa" vendégifi tulajdonosa Boldog uj évet kiván t. vendégeinek és összes ismerőseinek Kozma Mária „Tátos\'Méte vendéglő Kedves vendégeimnek hálás \'(flszflnetemet fejezem ki az elmúlt évben tanúsított jóindulatáért és Boldog ol euteiNt Boldog uj évet kiván a t. vendégeknek Potocsnyek Ferenc az „Arany Korma" éttanai ffiplneám Boldog uj évet kivánok tisztelt vendégeimnek és vevőimnek Koller János vendéglős és sztkvtzgyároa
Boldog uj évet kiván üzletfeleinek é6 jóbarátainak Frank József mérlegkésztt^ Boldogabb uj évet kiván rendelőinek és jóbarátainak Relss, festő Kaxlncxy-uica 5. pártfogásukat irányomban a jóvóben is megtartani szíveskedjenek. Tisztelettel KISS ERNŐ Korona Szállód* Boldog uj évet kiván a t. vendégeknek és ismerősöknek Varga Ferenc a „Rózsa" vendéglő főpincére Boldog uj évet kiván kedves vendégelnek és jóbarátainak a^.Zóld hordó" vendéglő
Boldog uj évet kiván jóbarátainak és tisztelt vevőinek Babits Lajos Boldog uj évet kiván t. megrendelőinek és jóbarátainak Papp Oszkár cipészmester Magyar-utca 6. szám Kedves vevőimnek és ismerőseimnek boldog újévet kivánok Gyergyák Pál bőrkereskedő, Krzsébet-tér 17. Boldog uj évet kiván vendégeinek, ismerőseinek és jóbarátainak Mazesz Ferenc ■ „Kéményseprő" vendégül (Splnoére Boldog uj évet kivánnak t. rendelőiknek és jóbarátaiknak Májon Testvérek mükőszórQsők
Boldog uj évet kiván kedves vevőinek km Esterházy luírwlra aagykanlzsa larakata Boldog uj évet kiván t. vevőinek és jóbarátainak Práger Ferenc hentes és mészáros Boldog uj évet kiván kedves vevőinek Tóthnó Jámbor Anna kötszer- és füzőkészitő Kazlnczy-utca 18. Boldog uj évet kiván az igen tisztelt vendégeknek Tar Lajos az „Ipartestületi" vendégifi ffipinoére Boldog uj évet kivánnak t üzletfeleiknek és jóbarátaiknak Schless Testvérek könyv- és paplrkereskedfik
Boldog uj évet kiván t vendégeinek és jóbarátainak Kosztolltz Géza Ipartestületi vendéglős Boldog uj évet kiván t. vevőinek, jóbarátainak és iparostársainak Adler Miksa hentes és mészáros Boldog uj évet kiván üzletfeleinek, jóbarátainak és ismerőseinek Bazsó Sándor Boldog uj évet kiván a t. vendégeknek v Slmonits Sándor a „Klsplpa-vendéglfi" főpincére Boldog uj évet kiván t. vendégeinek és összes ismerőseinek Kállovits János fodrAsz
Boldog uj évet kívánnak mélyen tisztelt vevőiknek és ismerőseiknek Petrics György és fia Gyula mészárosok és hentesek «r Boldog uj évet kivánok üzletfeleimnek, jóbarátaim és ismerőseimnek. Tisztelettel Haffner János vlllanytclszerelést válh.koió Boldog uj évet kiván mélyen tisztelt vevőinek Ssabó Sándor cipőáruház
10
ZALAI KÖZLÖNY
1930. január 1
ü ü


m
Boldog, erős és
egészséges lesz az uj esztendőben, ha a
Király-Sörfőzde kitűnő
;REKORD;
sőrét issza!
Zamatos! Nagy tápértékü!
Nyomatott a Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üiletvezelö: Zalai KárolyJ
fiiiliili
70. évfolyam 2, hzám
Nagykanizsa, 1930. január 3 péntek
Ara 14 fillér
ZiLAI KÖZLÖNY
(wtcwtMl éa ktottWvatal i r*«t & i
Kesitbelyi BókkU<tóhiv«t«l Ko.
KomhOI IJ)O.-IL. SÍ
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Választások bava
Vizöntő hava . . .
Igy szokták aposztrofálni a Janus Isten emlékét őrző januárlus hónapot. Ma ez a hónap a választások hava lett a zalai napiárban.
Janus islen, a háború és béke kétarcú niithológiai alakja csonka Magyarország sok-sok vidékén mosolygósabbik arcával nézi már a csendesen megoldod válságokat és azok nyomában az alkotó munka nyugodt levegőjéből nagyot szippantó újesztendő kapunyitását. Zal^Aostoha-gyermeke a mosolygós tekint £ béke-istennek. Itt harcr^ köszöntín be az újesztendő Is. És még csak zokszava sem lehet Zalának : — maga akarta Igy. maga keverte igy, maga álliloüa 1930 reményekkel megnyíló ajtajára a rontó harcok torzabbik Janus-arcál.
És Zala népe mégis panaszkodik 1930. kapujának tövében. Azok felé száll vádló szava, akik a harcot inaugurálták akkor, amikor minden ut a Béke felé is nyílva állott. Zala városainak, falvainak vádja száll azok felé, akik még több háborút, még több pazarlásra iiélt energiát, még több baljóslatú szétforgácsolódást követelnek.
Most lehel mosolyogni a csendesen elhangzó vádak felett De ha majd a vármegyét, a nemzetet alkotó egyedek teméntelen sokaság i mérleget követel a poromion hadakozók-iól, vájjon jut-e majd akkor is annyi bizalom nekik, mint amennyi most a porondra jultatia őket, hogy egy sokrétű ember-tömeg érdekeiért álljanak vártát és őrizzék — nem a maguk vagy egyes rétrgek, hanem az egyetemes közösség érdekfii ?
Itt van mindjárt a legközelebbi dátum: pár nap múlva a felsőházi lag-választás.
Az eRész Zalában mindenki meggyőződéssel hiszi, hogy akik eddig viselték a törvényhatóság bizalmából a felsőházi méltóságot, azok nemcsak a zalai körporond bölcsei vol-lak, hanem egy nemzcl kritikus óráiban a biztonság súlyát jolentetlék a sokféle elemből rekrulálódotl törvényhozás alsóházával szemben. Ök. a felsőház volt a biztos bázis, ők voltak a talpfái azoknak a vágányoknak, amelyeken csonka országunk sorsa kifelé döcög a vesztett háború morális és gazdasági földrengéséből
Tudja mindönki azl is, hogy ezek a felsőházi méltóságok vármegyéjük közbizalmát n-m c>ak megérdemelték a választáskor, hanem még is szolgálták azóta a megyei élet számtalan vonatkozásában.
Tudja mindenki, hogy vármegyének és országnak egyaránt érdeke, hogy a felsőházba olyanok kerüljenek be, akiknek neve, jelleme, múltja és közéleti munkássága nemzetnek a stabilitást, megyének az érdekek védelmét szolgálja, anélkül azonban, hogy felajzott sienvedélyek bármikor is eltéríthetnék őket a helyesnek ta-
lál! és a közbizalom által is már ilyennek értékeli utakról.
Tudja mindenki, hogy egy ilyen szenvedélyeken kirobbanó zökkenés kegyelemdöfés lenne ennek a csonka országnak és szégyene lenne Zalá nak, amelyei a szomoiu trianoni sors a halárszélre állitolt százszorosan magyarnak, százszorosan vigyázónak és megdönthetetlen védelmezőnek.
És mégis: — vannak, akik mindezt megcáfolni ugyan nem tudják, de mégis arra törekesznek, hogy minél virulensebb víharmagokal vessenek és a felkavart por és felhők alatt ős Zala végvárának kapuin réseket üssenek. Nem törődnek ók azzal, hogy a nagy vészek ulán lehiggad! polgárság egy emberként harsogja feléjük tiltakozását. Nem törődnek ők a nagy nemzeti és közérdek felelt megfontolt előrelátással ítélkezők aggodalmaival. Nincs türelmük kivárni az idői, mig a méltóságot most élvezők és abban most dolgozók kiérdemesülnek az egész emberekel, biztos agyat és szemet követelő közporondról. Nincs az önzetlen alkoló munkához szükséges idealizmusuk, amely apró részekre parcellázott társadalmi érdek helyeit,
nagy nemzeti érdekek szemelőtt-lar-tásával bizonyítaná be, hogy az ősi vármegyének méltó ulódot szült a megújhodott közigazgatás, mikor ugyanolyan sziklaszilárd pillérként állította bele az ország éleiébe a vármegyéket, mint aminő méltóságteljes öntudattal állták posztjukat ezer évig a magyar alkotmányban.
Harcot akarnak tehát. Ha akarják és a józanabb belátás felül nem kerekedik, - lesz is harc Csakhogy akkor a szomorú magyar béke építkezésén csendben munkálkodók, a vihar velők hangos szavával szembe röpítik i józan meggondoltságon át szürl, a\'kotó-crejü igazságokat. Nem vár csudál senki ezektől az igazságoktól. Ezek csak a puszta létezésük erejével dobbannak bele a zalai földbe és a za|al léleknek sokszor mesterséges pesszimizmusa felett is ki fogják gyújtani az okos és igazságos Ítélet fényeit. Aki pedig ez elölt a világosság előtt behunyja a szeméi, messze jövőre a harcol állandósítja Zalában, ahol a nemzetfenntartó erők szoros összefogására országnak és vármegyének és minden egyes magyar kenyéren élőnek soha olyan élet-elhatározó szüksége nem voll, mint 1930. vízöntő havában.
Gróf Bethlen vezetésével elutazott a magyar delegáció Hágába
.Ha sikerül a jóvátételi kérdést kielégítő módon elintézni, várható a gazdasági helyzet enyhülése" — mondja Bethlen
Budnpest, Január 2 A Magyar Távirati Iroda jelenti: Gróf Bethlen István miniszterelnök ma reggel 7 óra 05 perckor a Nyu-
gati |^lyau(J<atról az Oricnt expres-sel Hágába utazott. A miniszterelnökkel együtt utazod Watkó Lajos külügyminiszter, Wekerte Sándor pénzügyminiszter, báró Korányi Frigyes, Gajzágó I iszló rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter és Kassai-Farkas Béla miniszteri osztálytanácsos, a miniszterelnök titkára. Együtt utazik a delegációval Hevessy Pál miniszter rezidens, aki a népszövetség melled képviseli a kormányt Az Orient-express 35 percnyi késéssel indult Budapeslről. A miniszterelnököt és a külügyminisztert távollétük alatt Vn.w József népjóléti és munkaügyi minis\'ler, a pénzügyminisztert pedig Bud János kereskedelemügyi miniszter fogja helyettesíteni.
Hágai Htja előtt biznkodó a kormányelnök
Budapest, Január 2 lielhlen Is\'ván gróf miniszterelnök elutazása előli azl a reményéi lejerie
ki, hogy
megfelelően tudja képviselni a magyar álláspontot és jó
eredményt tud elérni.
Ha sikeilll a reparációs kérdést kielégítő módon megoldani, abban az esetben várható a gazdasági helyzet enyhülése mondotta a miniszterelnök.
London nem vár politikát Hágától
London, Január 2 (Éjszakai rádiójelenlés) A hágai konferenciára Shnowden és Grahorn miniszterek utazlak el. Miután puli-t.kai problémák nem igen fognak szőnyegre kerülni, Henderson nem utazik el a konferenciára.
Primo de Rivera lemondott
Budupcst, Január 2 Madridi jelentés szerint Primo de Rivera a király elé Icrjesztclle a kormány együttes lemondását. A király háiom nap múlva ad választ.
A hercegprímás nővére meghalt
Budapest, Január 2 Seri\'di Oldlj a hercegprímás nővére ma reggel Esztergomban hosszabb betegeskedés után elhunyt.
Autókaramból 22 sebesülttel a {óvárosban
Budapest január 2 Újév nap)in este léi 7 óra tájban a Koháry-utca és az Alkotmány-utca sarkán a Nemzed Bank gépkocsija összeütközött egy autóbusszal. A karambolnak 7 súlyos és 15 könnyű sebesültje van A balesetet Dékán István, a Nemzeti Bank solfóijének ülas áll pótban történt nagysebességű és-figyelmeden kocsivezetése okozta
Rét jngoszláv gőzös
összeütközött aSzávatorkolatánál
Belgrád, Január 2 A Száva torkolatánál tegnap este összeUiközöd az állami hajózási társaság kél nagy gőzöse a Car Dusán és a Kraljica Maria. Az Összeütközésnek nem voll komolyabb következménye.
Az utasok körében pánik tört kl, azonban a hajók legénysége csakhamar megnyugtatta az izgatod uta-sokiil Az összeütközés következtében senki sem sérüli me^. A kél hajó a háború előd a Dunagőzhajózási Társaság tulajdona volt.
Egy oláh erdész borzalmas módon kiirtotta családját
Marosvásárhelyről jelenlik: Az erdélyi Libán falva községben Sopro-neán János oláh erdészen dühroham vett cról azért, mert négy kisleánya enni kéri tőle. Az erdész kési ragaduit, mind a négy leányát megölte, azután fejszével rontott feleségére, akii színién megöli. A borzalmas csiládirtás ulán Soproneán felakasz-to\'ta magát.
Tnka nem cseh állampolgár
Budapest, Január 2 Prágai jelenlés szerint a po/sonyi tartományfőnökség megállapította, h\'-gy Tuka nem cseh állampolgár, leliál jogtalanul volt éveken keresztül a parlament tagja.
10 ZALAI KÖZLÖNY
1930.
január 1
Az európai együttműködés szükségességét hangoztatta a kormányzó
a diplomáciai kar újévi tisztelgésén
l)udapo«t, Január 2 Viléz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója újév napján fogadia a diplomáciai leslület tagjait, akik\' szerencsekivánataikat te|ezték ki az államfőnek. Ursenlgo Cezare pápai nuncius üdvözlő beszédében kiemelte, hogy a magyar nemzetnek a többi államokkal fennálló kötelékeinek szorosabbá tételél célzó nemes\'brekvésel máris jelentékeny eredményre vezettek, mert sikerült uj értékes baráti kapcsolatokat létesíteni.
A kormányzó válaszában megemlékezett a most lezárult év fáradtságos munkájáról.
Az ország újjáépítése a viszonyok tolytán a nemzettől óriási áldozatokat követelt, amelyek anyagi erőforrásait \\ legteljesebb mértékben kimerítik.
A magyar nép reméli, hogy a tűrhető jövő biztosítására Irányuló békés munkája meg fog könnyittetnl az által, hogy a nemzetek mind Jobban felismerik kölcsönös érdekeik igazságos és méltányos módon való összeegyeztetésének szükségét. Az európai államoknak fel kell ismerniök, hogy mindnyájan egymás segítségére ya-gyuuk utalva és ennél fogva létünk érdekében elsősorban az együttműködés problémájával kell foglalkoznunk.
A Manchester Quarálan fogos-nak Ismeri el Magyarország álláspontfát
a fóvóiételi és ax opídna kérdésben
!,ondon, január 2 (Éjszakai rádiójelen lés) A .Man-
chester Quardian" vezércikkben fog-lalko ik a II. hágai konferenciával. Nagy nehézségek vannak — Írja a lap. Ausztria és Magyarország semmiesetre sem (izethel annyit, mint amennyltfizelhetelt volna a Monarchia Románia különösképen megnehezíti a konferenciát, mert az optlnsok ügyét bele akarja kapcsolni a jóvátételi kérdésbe.
Magyarország ennek a klsá lelnek ellene szegül és ezt jogosan teszi, inert nz optánsügy magánemberek pöre Románia ellen. A keleti |óvátélel ügyét egyébként beárnyékolja a francia katonai szerződések hálózata. A franciák a román,
az olaszok a magyar álláspontot támogatják.
Ma|d elválik, hogy melyik álláspont győz . Mindenesetre jobb volna F.uró-pára, ha a nehézségekre megtalálnák megoldás útját.
a
*"".......................................*.\'.\'.-.-.....
Ceszurta barát tát Szilveszter éjfelén
féltékenységi dUffében
Kapoavár, Január 2 Véres Szilvesztere volt Kaposvárott a Füredi-utca 51. számú háznat Egysierü emberek laknak ebben a házban, ahol Serslnger József rokkant kőműves meghívta szilveszteri teára Gál Józsefnél, a háziasszonyt és Cimbalek Károly 29 éves cipészsegédet, aki szintén a házban lakik. Sersinger munka közben vesztette el féllábát és azóta szép fiatal felesége tartja el mosásból és vasalásból Múlatás közben elfogyott az ital és ekkor Cimbalek elővett három pengőt azzal, hogy Sersinger hozzon
A kőműves inge-
valaml innivalót. rüllen válaszolta
— Fgyedtll akarsz maradni a feleségemmell
Szó szót követett, verekedés támadt, miközben leesett a falról az evőeszközlarló. A cipészsegéd fetka-potl egy fözőkanatat, Serslnger pedig egy hatalmas konyhakést, nekiugrott Cimbaleknek és kilencszer mellébe döfte a kést. Bár egyik szúrás sem érte a szivet, a cipészsegéd életveszélyes állapotban eszméletlenül fekszik. Sersingert a rendőrség\' őrizetbe vette.
.......
Ujabb 660 kilométer ntat épltt meg a kereskedelmi miniszter
ltudapcst, Január 2 Bud János kereskedelemügyi mi-niszler a tervbe veit 3 éves útépítési akció keretén belül ujabb versenytárgyalási hirdetményt tett közzé, még pedig 660 kilométer hosszban az úgynevezett külső útszakaszok megépítésére. Hbből körülbelül 500 kilométer útvonal felületi kezeléssel fog
megépíttetni, míg a hátralevő rész nemes burkolattal, még pedig beton, keramit, kő és asztali felhasználásával. Az útépítési munkálatokat 3 év alall kell végrehajtani, A vállalkozók kötelesek 2 illetve 6 évi jótállást vállalni. A pályázalok benyújtási határideje 1930. évi januir 20.
Január 21-én választja meg Nagykanizsa képviselőit
Az alispán hlirta ■ pályazatot a véroal Állásokra
Nagykanizsa, Január 2 Mini Zalaegerszegről értesülünk, Bődy Zoltán alispán kitűzte a nagykanizsai képviselőtestületi választás terminusát. A polgármester javaslala — mint jelentettük — január 23-ra kérte kitűzni a választási, aminek napját most az alispán január 21-ben
22-én választanak.
December 31-iki dátummal kiírta az alispán a pályázatokat a nagykanizsai tisztújítás során betöltendő állásokra 1*. Ezeknek a pályázatoknak benyújtási határideje januir 18-ának déli. 12 órája. A két pályázati hirdetmény lapunk mai számának más helyén olvasható.
állapitolla meg. Zalaegcrsze cn január
Nyili pályán elégett a Budapest-fiumei gyors postaKocslfa
Felrobbant filmtekercs okozta a szerencsétlenséget — A mozgópostás súlyosan megsebesült
Szekszárd, Január 2
Szilveszter estéjén a Budapest fiumei gyorsvonat postakocsijában robbanás történt, amikor a gyorsvonat Simontornya és Tolnanémedi közi volt. A robbanási követően füstfelhő borllolla el az egész, kocsit, ablakán lángnyelvek csaplak kl. — Ugyanekkor valaki meghúzta a vészfékei és a nyill pályán megálló vonalból egyre-másra ugrállak ki az utasok. A vonatvezető, a voualkisérö személyzet és néhány utas lekapcsolta az égő postakocsit és rövid keresés ulán megtalálták a súlyos égési sebekkel borllolt Simon István mozgóposlásl.
Simon elmondotta, hogy a posta-
kocsiban felrobbint egy filmtekercs és a robbanás ulán szétrepülő égő celluloid darabok pillanatok alall felgyújtották a postakocsit és őt magát Is súlyosan megsebesítették. — Mindössze ^onyi e eje voll még, hogy a vészféket meghúzza. A robDanás keletkezésének okáról semmit sem tudott mondani.
A súlyosan sebesült Simont a legközelebbi vonallal Budapestre szállították.
A szállítmánnyal együtt elégeli poslakocsit lekapcsolva Simontornyán hagyiák. A gyorsvonal ezek ulán közel egy órás késéssel érkezeti be Kaposvárra.
Utolsó közgyűlésén 20.000 pengőt szavazott meg Keszthely képviselőtestülete a strandfürdő fejlesztésére
Koszthely, Január 2 (Saját tudósítónktól) Keszthely képviselőtestülete 23 lárgysorozatl pontot tárgyalt le 1929-cs uto\'só közgyűlésén. A letárgyalt pontok közölt természetesen legtöbb voll az adminisztratív jellegű, de volt ní-liány, amelyik fontos érdekel képvisel.
A\'lalános érdekkel bir a képviselőtestületnek az a határozata, amit a
strandfürdő fejlesztéséről
hozott. Az alig kél éves keszthelyi strandfürdő ugyanis, amint azt a Zalai Közlöny újévi számában Reischl Richárd országgyűlési képviselő nyilatkozatában is olvashatták olvasóink, nagyon fellendítette a keszthelyi lürdöéletel. Ez indította Keszthely vezetőségét arra, hogy a képviselőtestülettől felh italinazást kérjen lo-vábbi befektetések eszközlésére. A képviselőtestület a strandfürdő fejlesztésére WJO-ra egyhangijan 20 000 pengőt szavazott meg. Ezen az ősz-szegen egy vasbeton kabinsor, büffé és higiéniai szalon épül a strandfürdőre.
Tárgyánál fogva tán legáltalánosabb érdekű tárgysorozali pontja voll a közgyűlésnek
a villamos Özem
fej\'eszléséröl bemutatott számadások jóváhagyása. Keszthelynek községi villamos üzeme van. A mult évben többször megkörnyékezték a város vezetőségét bizonyos centrálés Jervekkel, a vezetőség azonban mindenkor kllért a dolog elöl. Helyelte Inkább 400000 pengőt meghaladó befektetéssel kibővítette a villamos müveket. A villamos mü a költségek 60 százalékát máris klfzet\'e az eddigi megtakarításokból, a fentmaradó adósságot pedig 3—4 éven belül teljesen klflzcli az évi megtakarításokból. S mindezt a polgárság külön megterhelése nélküli Ezért egyellen fillérrel sem kell felemelni az áramdíjakat. A képviselőtestület ezúttal is teljes mértékben magáévá telte a város vezetőségének villamos-programját s ezérl külön elismerésben Is részesilelle a vezelőségel. A községi eleklromos müvek Irányitól: Reischl Imre városbíró a villamos bizottsággal,lechnil.aivezeiője.Staute/\' Richárd főmérnök.
A nagy látogatottságú s emellett ritka egyöntetűséggel lefolyt képviselőtestületi ülés határozatot hozott egyes
uj utcanyltáshoz
szükséges területek megszerzéséről, a balatonparti szállodák bérletének
___zalai közlöny_
Megváltozott a Zalai Közlöny amatőrfénykép pályázatának eredménye
1Ő30, január 3.
esetleges más kezekbe adásáról, állásifoglalt a keszthelyi vontatószemélyzet elhelyezése ellen, amely ügyben minisztériumi közbelépést is elhatározott, törölte a behajthatatlan adókat és illetékeket stb.
Ez a képviselőtestületi ülés jogszerinti
bucsuOlése
volt a jelenlegi képviselőtestületnek, mert az elöljáróság és a lele képviselőtestület mandátuma január 1 -ével lejárt. Az uj választások azonban csak kb. februárban lesznek.
mm
Ulí.* Jíu
Sarlatán
E. Pascal világsikert aratott szlnmuv.nek fllmvAltoull 8 tetvontsban. : Margarette Llwlnglton
A prairik kalóza
Filmdráma 5 (elv A főszerepben: Rex, a csodáló
Darabokra tépte
a tcukorlcatoutr-téptt gép am oiciö-gyensheí
Nagyatád, január 2 A Nagyatádhoz tartozó Szentlászló pusztán borzalmas szerencsétlenség játszódott le tegnap délelőtt. A ten-gerlszár-tépő gépnél dolgozott Szabó János 16 éves flu. Munkaközben, amint belenyúlt a gépbe, hogy egy elakadt tengeri-kévét megigazítson, a gép elkapta a Ilu karját és a nagy sebességgel forgó gép pillanatok alatt l flu egész testét darabokra téptek. A szerencsétlen flu halálsikolyára többen előrohantak, de mire a gépet leállították, csak a felismerhetetlenségig összeroncsolt hullát találták ott. A csendőrség szigorú nyomozást Indított a felelősség megállapítására, ámbár valószínt! a gondatlanság.
Nagykanizsa, Január 2 Mint karácsonyi számunkban jelentettük, a Zalai Közlöny amatőr-fénykép pályázata lezárult és a zsűri, amely csupa hozzáértő szak- és amatőr-folografusból, köztük művész emberekből állott, meghozta Ítéletét. Az Ítélet titkosan születeti meg, inéit hiszen a pályázat jeligés volt.
Az eredmény utólag megváltozott. Az I. dij nyertese, Hoffmann Oéza ugyanis nem tudott eleget tenni a nyertessel szemben felállított ama követelménynek, hogy díjnyertes képének lemezét bemutassa. Igy az eredeti ítélet sorrendjében I. lett dr.
Doniján Oyula és István képe, II. Danitz Sándor felvétele és III. Brand I. nagyszerű portréja, aki csak ezzel az egyetlen képpel vett részt a pályázaton. Szabó Oyörgy képei ezúttal is csak azért eslek ki a díjazásból, mert a díjra kiszemelt artisztlkus hatású és szakszerűségi szempontból Is kitűnő képének nincs meg már a negatívja.
A pályázók képeiket ma átvehetik Szabó Antal fényképészeti szaküzletében és készülhetnek már tavaszi pályázatunkra, amiben csak téli felvételek vehetnek részt.
______í_
A kanizsai Szilveszter
Nagykanlzaa, január 2 Az idei Szilveszter Nagykanizsán magán viselte az év többi napjának csendes jellegét.
Mindenki tervezeti, mindünk! készülődön, hogy .nahát, ezen az egy napon (Jobban mondva ezen az egy éjszakán) kirugunk a hámból", de a nagy nekilendülések nyomában csak szolid, majdnem házias jellegű társaságok közölt járt a pohár és igy várta Nagykanizsa közönsége az uj esztendő beköszöntését.
A legsikerültebb szilveszteri szórakozás
a Várost Mozgóban zajlott, illetve pergett le. Itt a direkció végelálhatatlan filmtekercset dobott a nézők elé, akik zsúfolásig megtöltötték a mozit, Este kilenc órától éjjel fél 2 óráig tartult a monstre műsor, melynek nézése közben a villanylámpák eloltása jelezte, hogy itt van 1930.
A mozi olcsó szórakozásnak bizonyult ezen az estén és mikor vége volt, a közönségnek csak rgyhar-mad része vonult vendéglőkbe, kávéházakba, a többi része szépen hazament és kialudta a 4 órás műsor fáradalmait... A Centrál szuterénjében a kereskedelmi alkalmazottak rendezlek szilveszteri mulatságot a a fiatalság számára.
Az egyleti helyiséget zsúfolásig megtöltötte a közönség. Fél 10 órakor kabarémisor kezdődött. A pro-lógót Schlozarek Mariska mondotta ügyesen, majd egy I felvonásos komédiában Tompek Manci, Schlozarek Marlka, Hlrschler József, Kohn Lajos, Epplnger László, Mátrai József arattak derűs sikert. a mftaor legpompásabb része Stelner Oszkár aktuális kup\'ésorozatá volt, melynek olyan hatalmas sikere volt, hogy ntm akarta a közönség leengedni a színpadról. Éjjel 12 órakor 10 pár egy revllbaleltet adott elö, melynek megszerkesztését és betanítását Qá-bor tánctanár végezte szakavatott kérzel. A házi zenekar játékára reggel négy óráig tartott a tánc. Közben megejtették a Szépségversenyt, melyben az első dijat a bájos Kis* faludl Stelkó nyerte, akit Schloza^ rek Marlkával a II. és Markó Manóival a III. díj nyertesével együtt melegen ünnepeltek,
A Katolikus Legényegyletben családias szilveszteri mulatság kere» tében Várták az uj esztendőt. Este fél 10 órakor műsor volt. Színre került a Vonósnégyes című vígjáték, melyben Heffer Margit, Kuruc Sári, Radlcs Ilus, Sípos József, Gerencsér, Skerlák József, Rózsás Antal kaplak sok tapsot. Rózsás Antal szép hangján több irredenta dallal- aratott sikert. Műsor után lánc következett, mely a késő hajnali órákig tartotta együtt a vidám társaságot,
A kávéházak, vendéglök és kisebb nyilvános hefytktn Is csak szolid
Értesítés.
A mélyen tisztelt közönség szíves tudomására hozom, hogy a Főút 1. szánt alatt levő
Wollák ta Frledenthal-iéie
üzletet átvettem és Január 1-től kezdve saját nevem alatt tovább folytatom.
Raktáron tartom az összes festék, lakk, kenceárukat, a Frank és Társa bizományi lerakalából mindennemű kefe- és ecselárut, továbbá az ösz-szes háztartási cikkeket.
Csak jóminőségll, elsőrangú árut tarlók, melyekért garanciái vállalhatok. Lecsökkentett rezsiköltségem folytán a legolcsóbb árakkal állhatok a t. vevőközönség rendelkezésére.
További szíves pártfogást kér DeuUnh Sándor.
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
A Transdannbla hajlandó eleget lenni az Iparosság kívánságainak
A kereskedelmi egyesületek Is csatlakoztak az Iparosság mozgalmihoz
Nagykanizsa, Január 2 Ismeretes a nagykanizsai Iparosság mozgalma a Transdanublát ille*. tőleg, amit Kiss Ernő ipartestületi elnök a legutolsó városi közgyűlésen is szóvá tett. Kívánják ugyanis, hogy 1) a Transdanubia a szerelőmunkákat engedje át a nagykanizsai szerelő-iparosoknak,
2) az úgynevezett döntőbizottságot töröljék el és minden peres ügy a rendes biróság elé kerüljön,
3) a városi inspekciós-irodát állítsák vissza.
Kálnal Igazgaló a közgyűlési Interpelláció után tárgyalásokat folytatott Kiss Ernő ipartestüíell elnökkel, Ennek eredményekép
a) a Transdanubia hajlandó a szerelési munkákat átengedni a nagykanizsai szerelő-iparosoknak, (a felügyelet természetesen a Transdanu-biáé marad), Íj) hajlandó hozzájárulni a döntő-
bizottság eltörléséhez,
c) a többi panaszokra nézve Is radikális Intézkedések megtételét helyezi kilátásba.
Mint értesülünk, a nagykanizsai kereskedelmi érdekeltségek is mindenben csatlakoznak az iparosság mozgalmához és kívánságaihoz.
A városi villanyellenórzó bizottság Székely Nándor nyug. városi főmérnök elnöklete alatt a legközelebbi ülésén Ismét foglalkozik a kérdéssel.
Cukorka király
rtí újévi
csokoládé és euhorkák
megtekintését, a legfinomabb desssrtjalt és újévi malaookat.
Tl.zlelettel
J7I _
Heffsr Gyula.
F6»xereplő
ti.
10 ZALAI KÖZLÖNY
1930. január 1
Szilvesztert láttik. Azérl mikor újévre világosodott a híjnál, az utcán sok vidám társaságot lehelet! látni, akik az éjszakai mámort vlllék Iriss levegőre.
Egészben véve az embereknek szilveszterkor épen ugy nem volt pénzük, mint az év többi 365 napján.
Ast SOOévea ferences jubileum emléke
CaonUamcigyarormxög lcQtMKbb »xt>nlaéaíarió]a a nayytianULaal p Ubűnia-ícmplomban
Nagykanizsa, Jnnuár 2 Ismercles P. Deák Szulpic plébánosnak az a gondolata, hogy a ferencesek nagykanizsai lelelepedésének 500 esztendős jubiláris ünnepének maradandó emléke egy művészi kivitelű szentségtartó legyen. A gondolatot lelt követte. A tervet Nagykanizsa katolikussága magáévá lelte és anyagiakkal is segítségére sietlek, ügy. hogy lehetővé váll egy olyan szentségtartó beszerzése, amely párját lilkiija és Csonkamagyarország nak ma legszebb és legértékesebb szentséglarlója.
A monslrancli 80 cm. magas, Magyar-Mayer professzor tervei szerint, modern slilusban készült. Eredetileg más rendháznak volt megrendelve, de mégis sikerüli Nagykanizsa számára megszerezni. Az arany- és ötvösmüves több mint egy évig dolgozoll rajta P. [X\'ák plébános ulmulalása szerint Az alakzala a szokásos monslrancia-alak, két jászplsz-oszloppal, valódi opál, rubin is smaragd-kő díszítéssel, jobb és bal oldalán két cherubbal elefántcsontból, dus aranydiszitéssel. A fogantyú ugyancsak elefántcsont. Az alkotó művész vallásos lelkületét lehelte bele müvébe, amely az arany-mtlvesség valóságos remeke.
P. Deák plébános a karácsonyi ünnepikre személyesen hozta haza a budapesti Oberbauer-fégtől. Ára 4500 pengő, amelyre 1000 pengőt a plébános lefizetett, a többit a katolikusok adományaiból fogja törleszteni. Az uj monstrancia első ízben karácsonykor került az oltárra Talapzatára b-\' van vésve, hogy a ferencesek 500 eaztendős jubileumának emlékét őrzi.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala vármegye egész területére dijmente hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujfjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi réazlel fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokai is megtérítjük. Kopsleln Szombathely. Kiszegi-utca J
A katolikusok lélekszáma gyarapodott, a többi felekezeté csökkent Nagykanizsán
A mult év részletes népesedési statisztikája
Nagykanlzaa, Január 2
Mull számunkban közöltük Nagykanizsa város 1929, évi népesedési statisztikáját. Az anyakönyvi hií.lai ma állilolla össze részletes kiinula-latását, amelyből a köveikező tűnik ki:
Szüléiéit összesen 615 gycrme\'i, ebből 322 leány, 293 fiu. Halva szU leteti 34 gyermek.
Vallásfelekezet szerint római katolikus voll 575, Izrac iia 26, református 7 és sg. evangellkus 7 uj-
I szülőit.
Helybeli szülőktől 562, környékbeli szülőktől 54, idegen állampul-gár szülőktől 2. Törvénytelen sztye-lésü voll 88 gyermek, vagyis az össz-szülelések 14 3 százaléka.
Meghallak összesen 582-en. Ezekből helybeli lakos voll 4(i4, vidéki 118. Vallás szerint 501 r. kath., 45 izr., 9 ref., 16 ág. ev., 1 unitárius.
Házasságot kötöll 223 pár. Ebből r. kalll. 190, izr. 19, ág. evang 2, vegyes házasság 12 volt.
A Dunántul legveszedelmesebb kuruzsló-asszonyát fogta el a nagykanizsai rendőrség újév napján
Hiszékeny asszonyoktól pénzt, ruhát, ékszer! csalt hl és — efiifuzséilet Ifiért
Nagykanlzaa, Január 2 W.akatos Klára 28 éves cigányasszony a Dunánlul legveszedelmesebb kuruzsló és javasasszonya. — Erre a jelzőre méltán predesztinálja az a bűnhalmazai, ami ennek a „fölét" asszonynak háta megelt áll és amiért ma|d mihden dunántúli lörvényszék körözi.
Egész sereg feljelentést lellek l.akalos Klára ellen, aki vagy fél-tucat álnévvel egyszer itl-mísszor ott lllnl fel a belegeikedő asszonyoknál és azokal csúnyán rászedte.
Legutóbb l\'ázmánd fejérmegyei és MosonszentmikMs niosonmegyei községekben garázdálkodott Lakilos Klára, aki egy cigánnyal él vad-
házasságban és együttesen szemelték ki az áldozatot, akinél\' aztán a cigánynő megjelent és /fe|szédilő bőbeszédüséggel egészséget Ígért
Sok falusi asszony kötélnek állt és a kéri pénz mellé ruhaneműi, ékszert slb. adtak a kuruzslónak, aki aztán megrakódva bucsunélkül tovább állott, érzékenyen megkárosítva .páciensein".
Az asszony, aki az utóbbi hónapokban Lakatos Klára, Sitojka Juli, Szlofka Gizi, Kolompár Juli álneveken kövelte el c«alásail, nemrégiben állelle székhelyét Zilamegyébe és ennek során végzete Nagykanizsára hozta.
Itt épen újév napján egyik rendőr
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
uradalmi fajbor
kapható
ZiRKOWITZ ALBERT
bor- és hordóna^ykereskedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefoni 7. tiim.
nek fel\'ünt gyanús viselkedése, Igazoltatta majd bekísérte a kapitányságra A bűnügyi osztályon hamarosan megállapították, hogy a székesfehérvári és a győri lörvényszék körözi és ezenkívül Is sok számadással tartozik a bűnügyi hatóságoknak. Azonnal letartóztatták és átadták az ügyészségnek.
Vadházaslársd ellen most folyik az adatgyűjtés, hogy 01 Is átadják az igazságszolgáltatás kezére.
Megölte a gyermekét: két évi fegyház
Nagykanlzaa, Január 2
Kisházi Jlnosné szül. Bánáti Viktória 24 éves nagyrécsei asszony junius 15-én ment (Örvényesen férjhez jelenlegi urához. Már december 3 án egészséges leánygyermeknek adott életet. Hogy még leánykori incgtévelyedését ura elől eltitkolja, a csecsemőt születése ulán nyomban addig fojtogatta a két kezével, mig a csöppség gégéje eltört és kiszenvedett. A kis holttestet azután elásta a kerlben.
Mikor férje este a munkából hazatért, az asszony, mintha ml sem történi volna, már fenn v>ltés végezte házkörüli dolgait. Bűne azonban másnap kiderült és a gyilkos anya csend-örkézre került.
Most vonta felelősségre a nagykanizsai törvényszék Kisházinét, akit szándékos emberölés bűntettében mondott ki bünösn-k és ezért az enyhllöszakasz alkalmazása mellett két esztendei fogházra ilélle.
A vádlott és védője fellebbezett.
Naponta id |on növendék éa hliólllatalnak
„FUTOR"
uínuvii taJttrmánymeuct. A .F UTOR" nö cndékállatoknál a csontképiAdéit elötcgitl hl«á«r«
ffiétváflyflerjesztfröí
A .FUTOR" itm orvoaság. hanem • tegflnomabban Ailftti miuaútip, amely aa Utalok KwTírttítwa fgta frfaayta lelialvódlk, I amelyei ai állítat uo-matikui anyag arttl > inál lógva azlve-
Kn fogyaaztanak A .FUTOR" etetéae a konyhaaó euté-lét felesi egeaaé teszi A iiagyhlzlaiók, uradnlmak, gaadaságok • ,P UT O R"-t állandóan etetik. Ára: I kilogrammonként 40 fillér. Zaik vételnél: I zatk 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. I eca <h kg-oa próhadoboi ára 30 fl.lér. Kicsinyben (a zailuiiriira uphaldl
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédöazerfk S2as kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A blroaig mellett. Telelőn: 13a
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „Menyasszony \' divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I, a felsötemplom mellett.
1930. január 3.
ZALAI KÖZLÖNY
M hosszú harisnya P 21
MMm elsűraoou iú p m
Harisnyavásárunkat
okvetlen tekintse meg, áraink olyan olcsók, hogy mindenkinek módjában van venni.
Nöi selyemharisnya hibátlan csak P 2 50
Nöi selyemharisnya etUirayni kltttlll [jak 3*90
Nöi flórharisnya kitilf lMst| uak 198
Nöi flór elsőrangú minőség csak 2 50
Nöi gyapjuharisnya oaip jő Mm csak 150
Nöi gyapjuharisnya ellflraRBU DioOtlg csal 2 20
Nöi patent harisnya kífogdstatan csak —\'90
Női harisnyajtrappira etsöraoQii uak 128
Nöi selyemnadrág hibátlan csak 2*50
Nöi gyapjunadrág hibátlan csak 2 50
Nöi gyap unadrág Hlyen gyapjúnál liak 350
Gyermekruhák 1 tői Gyermekkötények 10 évesig csak —90
Tavaszi kabát, hibás csak 10 —
Schweici sapka 3\'20
Flanell játszórnhák csak 2 50
Fiu flanell joppe 5\'90
Flanell pongyolák és ruhák 6 90
losórnnák most 3 50
Szövetrnhák most 17 —
Trikó blnzok 7 80
Fiu tiroli nadrág csak 6\'—
Férfi gyapjusál most csak 2 90
Férfi selvemsál most c»ak 2 20
Batiszt Nausuk kombinak 2 50
Ingnadrág színes hímzéssel 250
leleg férfi zoknik csak —70
Ruhák, kabátok félárban.
Többet adunk, mint amennyit Ígérünk.
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
A világhírű
MERCEDES-BENZ
személy és teherautók
és a M. klr. Ali. Vaa>, Aoél- éa Gépgyárak által gyártott
MÁVAG - MERZEDES - BENZ
teherautók, autóbuszok és különleges autók vezérképviselete \' és eladási központja: MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. B.rf.paa\', IV, Váot-u«oa 24
Öngyilkos lett egy gyenesl kuruzsló,
akinek tiltott műtétes keszthelyi áldozata élet halál közt lebeg a kórházban
KoBz.thely, Január 2 (Saját tudósitink telefonjelentése) December utolsó napjaiban történt, hogy egy keszthelyi asszonyi súlyos vérmérgezéssel a kórházba kellett szállítani. Csakhamar kiderült, hogy az asszonyon tiltott műtétet hajtottak végre, aminek következtében állapota életveszélyessé vált.
aj^ aznap megindult a nyomozás, Aelynek szálai Oyenesdiásra vezetik, Kenesd Oyörgyné 62 éves kuruzsló-asszonyhoz, akiről köztudomású volt, hogy bábái ténykedéseket szokott kifejteni, sót tiltott műtétek miatt már a hatóságokkal is meggyúlt a baja.
Szilveszter este megje entek a csendőrök Qyenesdiáson, a vajákosasszony házában. Az asszony, ugy látszik, elöl e készült a következményekre, mert miközben a csendőrök a szobában vallatták, egy pilla-nalra kinézett a konyhába, ahol a szilveszteri fánk sustorgott a tűz-
helyen és ezalatt hirtelen kiivott egy előre elkéazitelt pohár lugkövet.
Eszméletlenül szállították be a keszthelyi kórházba, ahol újév re^ gélén meghalt. Áldozata is élei-halál közt fekszik a kórházban.
Ha
avanyu a bori, vegyit**
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt I
Főraktár:
II AlIiU
Király-utca 21
w _
Négy évi fegyházat kapott a keszthelyi szabóüzlet falbontó betörője
anyji, de a javítóban .nevelkedett\', onnét nemsokára 12 évet a börtönben töllölt, Igy nem élvette sohasem az l/jusdg szabadságát, legyenek erre tekintettel az Ítélet klszabtaánál.
A törvényszék a viMM-esfl wnki fiát négy esztendei]egyházzal sújtotta. Az Ítélet jogerős.
Nagykintna, január í
Részletesen beszámoltunk arról, hogy december l én Andor János nagykanizsai születést! asztalossegéd falbontás utján bemászott Keszthelyen Kertfyz Ernő ruiuüileléhe ás azt teljesen kifosztotta. 17 öltönyt és sok egyebet csomagolt össze és épen árusította a ztákmányl az egyik községben, amikor csendőr-kézre került.
Most volt ebben az ügyben a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszéken. Andor János, hatalmas, tagbaszakadt ember. Töredelmesen beismert mindent. Elmondta, hogy novemberben szabadult kl a CstUag-börtönból, ahol küldnbőző lopások miatt II és fél évet tilt. A börtönből kiszabadulva, az ott kápott keresményén ruhái vett és Budapesten keresett munkát. Persze nem kapott Oyalogszerrel járt heteken át, falurólközségre, éhségtől űzve, lerongyolódva, sehol sein tudott munkához jutni. Igy éri Keszthelyre, ahol teltét elkövette. Rechnitzer Józsefnéhez is betöri, ahol a kompólos üvegeket dézsmálta meg. Éltsigévtl védekezik. Az utolsó szó jogán arra kéri a bíróságot, tekintve hogy se apja, se
ASINGER,VARRÓGÉPEK
ntosAf LEOdOBBAK t
— Ital mérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital-mérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s inegtiirságoltassék, igyekezzék min denki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahlteiekröi szóló rendeletből pedig az Ital mérő helyiség minden szobájára egy egy példányi beszerezni s azt olt mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fill. Korcsmahltel rendelet 60 fill. a Zalai KOzlOny nyomdában kapható.,) Vendéglősök titkára.
ZALAI KÖZLÓNV
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január 3, péntak
Hóm. katollkui : Genovéva. Prolcil.: Benjámin. Izraelita: Tebtth hó 8.
Városi Morgó. .Sirlstán", vllágilkert ■ rátolt szlnmtl lllmválloiatl. . (V prflrlk kilóul", filmdráma.
Gyógyszertári éjjeli arolgálat: I. hó végíÍK « Mcfkly-líelüi- lile .Igiziág" gyógyszertár.
UöxtOrdó nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, uerda, péntek délután és kedden egész nap nóknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeld Jelentések i Csütörtökön himfr-tfklrl: Reggel 7 órakor —1-4, délután 1 ólakor +1-T elte 9 órakor +0-4.
Felhőzet: Reggel borult, délben él este tlsila égboltozat.
Sl/llrilny: Reggel éa délben délnyugat, este déli síét.
(Élsiakal rMMJrlrnUi) A ■ataaral*-glat tnussl aata 10 iraksr Ja-lanti i váltoxd ItfS éUakabb nyu-gall láfláramláaMl, m fagypontot maghaladó hSméraéktattal, h.l,-kánl oaapadáhkal főként aatval.
— A bíróság köréből. Az Igazságügyminiszter dr. Révffy Andor nagykanizsai kir. törvényszéki |egyzöt Ónálló bírói haláskOrtl jegyzővé léptette elö és ideiglenes minö>égben a nagykanizsai kir. járásbírósághoz rendelte ki. Dr. Révf/y Andor személyében az előléptetés a bíróságnak egy ériékes kvalitású, rokonszenves tagját érié.
— Dr. Mező Ferenc előadása a rádióban. Di. Mezi Ferenc, az 1029. évi olimpián szellemi világbajnoka,\'aki karácsonyi szabadságának nagyobb részéi Nagykanizsán tnlll, január 15-én délután 4 óra 10 perckor ,A korcsolyázás története Magyarországon\' címmel előadást lati a rádióban.
aa Dr. Könlg fogorvos külföldi szabadságra utazott. Újból rendel Január 2ö-án.
= Eljegyzés. Kaufer B0z<lke Urleány és Holczer László |egyesek.
— A nagykanizsai Ipartestület
elöljáróság! ülésének tegnap kellett Volna lelolynia. Az alést lechnlkal okokból a jövő hélre halasztották.
— Közigazgatási gyakornoki beosztás. Az u| közigazgatási törvény értelmében az alispán dr. Kiss Józsefet január I-vel Hévlzszenland-rásra, dr, Csete Antal volt stlmegl Ib. szolgabírót Tapolcára osztotta be. A közigazgatási gyakornokoknak egy esztendőt kell eltóltenltlk külső szolgálatban a jegyzőségekben.
— ön most még nem tudja, de 15 év múlva biztosan dicsérni togja, hogy Barta Miksánál vett szőnyeget.
— A keszthelyi forgalmiadóhivatal lönöke, T.ircsay József, január 1-vel megvlll a hivatal vezetésétől. Ideiglenes ulóda Burgils László főellenőr.
— Három fokozat van: jó, Jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
— Árban, minőségben választékban Barta szónyegraktára szenzációs.
Feliörieh:
u/ét> Ó/Mflkdfdn egy Or.tyt Uxltílf.l
Koazlhely, JanuAr 2 (Saját tudósítónk telefonjelenlése) Újév éjszakáján betörök járlak Mitll János keszthelyi puskamllves Vaszary Kolos-utcai portáján, ahol műhelye és Uzlele is van. Mitli éjjel 1 órakor gyanús zörgésre ébredt, majd mikor a zörgések ismétlődlek, löllöll revolverrel az üzletbe meni. Látva, hogy az üzlet sötét, a roló leeresztve és zárva van, újra lelekűdl. Minthogy a zörgés ekkor sem szűnt, megint kiment az utcai üzletbe, felgyújtotta a villanyi. Ekkor látta, hogy oz (ízlel rolója már fel voll feszive, az ajló zárja felnyitva, az ajló egy Üvegtáblája kinyomva. A betörőket azonban ugy látszik, vagy a lakásból vagy az utcáról jött zaj megzavarta s igy eredmény nélkül tovább álltak. v
Tdmogamautc ciac Órdnmes kanUsuf keresktidclaiRÍ é» Ipari.
— Érdekes ujitás a Koronában I A Korona vezetősége elhatározta, hogy a t. közönség szórakoztatására minden vasár- és ünnepnap délután 5—7-ig lánccal egybekötött leadélutánt rendez. Teajegy I pengő. Jazz. Szives pártfogást kér Kiss Ernő.
— Kicsinyek a kicsinyekért.
Száz kis elemisla — az I. körzet növendékei — lépnek ki Vizkereszt-napján délelölt 11 órakor a Városi Színház színpadára, hogy lanltóik rendezésében (Horváth Józsefé és Németh Jenőé az érdem) előadjanak két vallásos színdarabot. Az egyik darab a Krisztus születése körüli időkben Játszik, a másik a jelenkorban. Az előadás a gyermekek minden eddigi produkciójának koroná|a lesz. CtIJa: az anyagi sikerből a körzet szegény gyetmekell felruházni. Belépődíj 50 fillér és 1 pengő. Jegyek elővételben kaphatók a mozl-pénitárnál és az I. körzeti elemi iskola Igazgatói Irodájában.
>» A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező llzetésl teltételek mellett Rartínál.
— Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
1930. január 3.
SPORTELET
Győzelmek és vereségek váltakoznak a profik turamérlegén
Újpest ís a Bástya natfy íyőzalÁe külföldön
Nagykanizsa, Január 2
Túrázó csapataink "közUI az Újpest szenzációs gólarányt! győzelmet aratolt Port Said válogatotljai ellen.
A III. ker. Génuában eldönlelle-nül játszolt, a Hungária kikapott Turinban, mlg a Bástya remek győ-7 ralolt Caselben, a Nemzeti peu- .sovarában.
Eredmények: Ujpcsl—Pori Said válog 8:2 (3:0). Ili. ker.—Oenova 0:0. Bástya—Casale 6:1 (4:1) luw.-Torlnő—Hungária 2 : 1). Nemzeti—AC Novara 2:1.
Dr. Bdrdny Pdrlsban
legyőzte egy klubközi versenyen 60.6 mp. alatt a francia rekordot 62.4 mp.-re javító Tarisi.
— Missziós hlr. A Szociális Missziótársulat vezetősége ezúton értcsitl a tagokat, hogy a szokásos elsópénteki litánia ma délután pontosan 6 órakor kezdődik a Missziósház kápolnájában.
— Elveszett egy gyöngysor a Fő-ul, Zrinyi Miklós-u. és Csengery-uton december 26-án az esli órákban. A becsületes megtaláló illó jutalom ellenében adja le lapunk kiadóhivataliban.
— Nem jár a Szántód—tihanyi komp. A Balatoni Hajózási Részvénytársaság az előrehaladott időjárási viszonyokra tekintettel a Szánlód— tihanyi komp üzeméi beszüntette.
— Báli ruhákra a legújabb dlvatszinekben érkeztek Barta Miksa dlvatáruházába.
KdadroIfunkl«0on,no ktlld-fllk pAnxUnkct Idegenbe.
— Kapitány ur őexcellenciája : OOm-
Ma Oyaia — írja Pethö SAndor - a legtUneménycaebb magyar katonakar-rterrol 6a politikai kantorról. Mludou-kli Izgal ma Dombos Oyula egyénisége, emberi \'mivoltának Ismételten sajátosságai ós térllas lényének varázsa- I\'ethó SAndor egyedUIAIIóan érdekes cikket Irt UOuibös Gyuláról, u hadügyminiszterről éa űz emberrel a Lantos Magazin JanüArlus l-l szAraAba. Kz a axAm a
goslAaköudntd teluJIUUAn, Kónny MArla zllvealterl Babonák elinti cikkén, Lile raturAn, rlportAzaon és színházt érdo-késségekén klvtll reugoteg képet, szó-rakozAat éa elvezetet uyuJL a Lantos Magazlu havonként kétszer Jelenik meg. Ara számonként 1 peugo. Mutatvány-
......... kiadóhivataltól :
szamot kérhet bárki a Bidapasl, Hünjum-koiul j.
AmU léi BMCTMÜnUt murao-Joa a fdrosltun.
PHILIPS
hálózati rádió
(telep nsai kell)
hangszóróval
Előlegtll fizel 23 P-t Havi részlet 21 P
Ez kell Önnek, ezért a Philips-gyár éa oégem garantiát vállal I
Díjtalan bemutatás. — Szakszerű felvilágosítás.
fegyver-, lőszer- és sportárunagykereskedés
Szabó Antal
rádió- és gramofon-osztálya.
— Ha olción Jót akar, ha a világ
oeoményolról a leggyorsabban ós legmegbízhatóbban akar értesülni, ha B-Zéptrodrtlml tAJókozotUAgát akarja növelni, ugy olvtuwa a Nemzeti ll|aAgot és IIJ NemzedókeL
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
Teljes (Izlettelenség legyében folyt le a mai tőzsde. Kötések csak elvélve fordultak elö. Az árfolyamok teljesen névlegesek és csekélyebb eltérésektől eltekintve jobbára a leg-utóobl tőzsdenap árnivóján maiadtak. A fixkamatozásu papirok piaca Uzlettelen és változatlan, a devizapiac csendes, az árfolyamok nem változtak.
K&rlohl tárlat
Pária IMM, London 28 13, Newyort 314-90, Brtlssel 75 06, Milano 7«MY», Madrid 6875, Amittidam 107 75, Berta IJSOJ\'/t, Wien 77 Í0, Softa tTVu. Priáa 15-231/1. Varaó 57 77Vi, Budapwt tO\'M 9-tWl, Bukarest KTt\'ll.
W|
TMBÍI|UI«A«
A buta 05-10 fillérrel emelkedett.
Buja ttazav. 77-« 33«-J4-00. 7M» 23-90-14 10; 19-u M J0-J4-SS, 7t»-54>0, dunánt. TI-a 22 IÓ-W15, 7»-m 2730-72-55. 7»-«i 2J«-Í2 W, 80-ai 22 70-12 9X roxa 14 75-14 80, tak. árpa tTO-illO, sörirpa 17-50-1900, ub 1300-1335, tengert tajt. 1300— 13 30, duaántnh 12 90-13-10, repce 52 00-53-00 korpa 676 m
A hM TSirie íerfu-tim**
vaIuTAK
l 27*75-27-90 ti. 79-60-8000 k. 16*33-16-93 Dán k. 152-65 153 25 Dinár 9 99-10-07 Dollár 568-50-570*30 Trandaf. 22*45-22 75 Holt. 2/9 65 230-85 Lengyel 63-85-64-15 Leu 3-38 3-42
Léva 410-4-16 Líra 29 65-29 95 Márka 136 00-136 60 Nofvég 152-65-153 25 SchlU. 80-10 8050 Peseta 76*35 77*35 ivájd 1.110-6011110 Svéd le. 153*36 153-95
DBVÍZAK Amit 229-95-23M5 " \' ": io*io-io*i3 136*17-136*57 BrtUaiel 79*77 80*02 Devizáid 8*39 Ml Kopcnb. 152 85 15325 London 3*7 82 27*90 Madrid 76-35-77*113 Milano 29*\'2-29-92 Newyork569*90-7150 Oszló 15285-153-25 Pária 22*45-22*52 Prága 16 88-16*93 Szófia 4*11-4*15 Stockh. 153-55-153^5 Varaó 63-97-64*17 Wien 80-25-80*50 Zürich 11073-110*03
Felhaltál 3677, eladatlan 40. — Kísérendő 1*48-1*52. szedett 1-42—1*46, tzedall köaép 1*32—1*36, kötmyí 1*2-4—1-26, I-»í rendű ö<eg 1*38-1 42, ll-od rendfl Ong 1*28-1 34 angol stttdó 1*40- 1*60, axaloana nacrbán 1-46—1-50, zalr 1*70-1*80, hui 2-00—2*30, szalonnás lélaerlés 1*76—1*80.
: Mtialii Syoaia é> La>klaU
Vállalat, lunktiluái.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
teleion > Nncykáalm 7*. a.
1930. január 3.
ZALAI KÖZLÖNY
APBÓHIBDETÉSEI
M suilkHiHitk dQa 10 M m^ Mladea további saő tHg • Hil. Vasár éa t—ipMp M szól. •• flIMr, miadaa toráSbilió dija ■ flll. Szerdán ts péa-MM 10 asóát M MUr, mladea további mó dija t Hll. Clmsaó i minden vsste-•abb betüból álk) szó kát szónsk sráml»-UL AJlást keresőknek SOM engedmény. Hlrd.tás.k S (•«) p.is«* tssssgeii alul a f.la.lafloa klnymMe, exámtáaá. alkarfllá.u végett ■ I I r s f I . e « . a * • k
Kölcsey utca 19. számú kisebb bárhá. olcsón eladó Msyer le-lőnél. 6SÍ8
— ■ - — - — . . . I. ... -.fa il. -
\' rassaaaiaaaws miiüsaíuii wiwie.
hssiegben a legelőnyösebben és leggyor-•abban lolyóslllal Aoxél laaAa péoa-
fcölcsönközvetltft Irodája Magjkaa/isáa, Kazlaczy-afca í 4S2í
H.\'J "* Hi-\'IIL1.\'. - - - " SK
■ .gkl.h.té csukott bérsulól cssk Ksulmsnn Maaéaál rendeljen. Telefon 167. és 571. Qirsge Nádor-u. 6. Sürgöny-dm : .Autótaxi\'. 5862
Vadbőröket,
miial, iiylallai, vasat és fámat
legmagasabb áron vásárol ■trém Bernát éa Fiai
Erzsébet-tér IS. um
Belvárosbsn 3, esetleg 2 nsgy szobés uri lakáat keresek, fürdőszoba s megfelelő mellékhelyiségekkel május l ére. Cim s kladóhlvstslbsn 6512
Letenyén 40 év Ha fennálló Oyergyák-féle vendéglő elköltözködés miatt szabad-:lauó.
TakarlténA, gyakorlott, tlsztarághnz, rendhez szol olt, szonnal felvétetik három tsgu csalidhoz, dal s klsdóbm. -2
Fgy mssómsévévsl béleli ulszó bunda és rgy fekete léllkabál eladó -Főút 20. -3
Ulév napján a déli misén s (treocrendl templomban slvssalattsn sz erszényemet. A becsületes megtaláló aiKeaked Jék leadni [Kölcsejulea 3. Molnár Ferenc, nél. -5
Egy sz
i9.. Deul
Uchné.
Mos I Pest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
t«xm«»*, v«|jrtt«itltó, ruháitsll ■ isombathtlyi oru. IpukiiUltiMi »f*nyíf«mtn«l küdaUtv*
NAOYKANIZSA
OyairauKp r Ortnetep i
KasiüCXy u. 8, Hunyadi-ír, 10
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit leslel vsgy tisztíttat. (lyőződjön meg árslni olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsitltás I Tisztit I n.3 Pllsséroz I
JVélMlöxhetetlen
rundén hónhuJátUm
SINCER
VARRÓGÉP
MIKOtMT VARR. STOPPOL U NIMH
Keduező flzetesl /eltetelek. Alacsony haui résztele*
ilNatn VARRÓGÉP KÍSZV TÁRS
H1STKAH1ZSA Flökftxleto: Fő-ut 1.
26.445/1929.
Hirdetmény.
A városi mérlegek és sulyok hitelesítésére és a mai naptól 1930. évi december hó 31-ig terjedő időre eső javítási és karbantartási munkálatait zárt Írásbeli ajánlat utján kiadom.
Az ajánlatok beadási határideje 1930. évi január hó 7. napjának déli 12 órája.
Költségvetési nyomtatványt és bővebb felvilágosítást a gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1929. évi december hó 30-án.
s Polgármester.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
lieiOrtkv. 1929. sí.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
A Nagykanizsai Magyar Bank R T. végre-h\'Jtatónak S/ekeres Ferenc és neje Borsos Erise végrehsjtást szenvedők ellen Indítod lllsl Dgyéb
végtehajlssl
gyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 :LX- t e. 176. §a értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 1111 P 90 flll. tőkekövetelés, ennek 1929. évi nov. hó 19. napiától járó 11% lumsts, sz árverési kérvényéit ezúttal megállapított 35 pengő költség, valamint a csstlskozottnak kimondott Dr. Petrlca Józsel Ogyvéd 30 pengő, 150, 240 P és 42 P, Kellcrmann Ferenc 5 P 51 flll. özv. Berger Oyőzóné 31 P, Arn.leln Sándor 8 P 12 IIIL, özv. Lusztlg Vtklorné 115 P, llorválh István éa Flsl 73 P tőkekövetelés és Járuléksl behajtása végett, a nagykanizsai kir. járásbíróság tertlleién levő. Sormás községben fekvő, s s sormás! 678. ut|kvben I. 1—5. és 7—9 sorsz. a. telvetl 314. hrsz szántó a Nagyvölgyben, 619. hrsz. szántó s sze-pelnesl ul mellett, 748. hrsz. szántó az svstl elsőben, 1037. hrsz. szántó sz svssl ölőJlkben, 1523. hrsz rét\' a báloki felsőben, 2791. hrss. szántó s Fsh\'gy alján nyugattól, 2682 hrsz. rét a Vajda rétekben óa 2218/b. hrsz. rét a borzllkl közép dűlőben Szekeres Ferenc nevén álló Ingatlanokra együttesen 4100 P
Az eszleregnyel 1827. szljkvben 1452/2. hrsz a. foglalt szőlő és szántó Borsos Erzse fér). Szekeres Perencné- nevén álló Ingstlanrs 5T0 P kikiáltási árban és pedig ezen utóbbi Ingstlsnra 3260/lk. 1902. sz. végzésiéi Benke Anna özv. Borsos Istvánná Jsvárs bekebelezett hsizonélvezetl szolgalmi |ognak fenntartásával smeunyi ben ma szolgalmi Jogot megelőző teher, tálelek fedeaelére ezennel megállapított 200 P-érl az ingatlan el nem adluló, sz árverés hatálytslsnná válik s az Ingstlan a szolgalmi jog fenntartass nélkllt bccsltsndó árverés alá
A telekkönyvi hatóság sz árverésnek Sormás községházánál megtartására 1930. Január 18. nspjának d. e. 10 órsl, illetve 12 órai határidővel, Eszleregnye községházánál megtartására ugyanazon nspon déli 12 óráját tllzl kl és az árveiésl leltételeket az 18<1:LX t.-c 150. §a alap fán a következőkben állapll|a meg:
Az árverés alá kerülő Ingatlan a kikiáltási ál kélhsrmadánál slscsonysbb áron nem adhaló el.
Az átveretni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár UM-át kész-pénzben, vegy « 1881: IX t.c. 42 § ábsn meghatározott árfolyammal számított óva-dékképes értékpaplrosban kiküldöttnél letenni, hogy a bá stpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállított elismervényt s kiküldöttnek átadni és sz árverési teltételeket aláírni. Í\'SSI : LX. t.c. 147., 150., 170. §§., 1903: XLI. t. c. 21. 6.)
Aki sz Ingatlanért s kikiáltási árnál magasabb ígéretei tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki-kláitísl ár százaléka nzerlnl megillspitotl bánatpénzt az általa leért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. t. c. 25. §.)
Nsgyksnlzia, 1929 évi december hó 6, napján.
A kiadmány hileléül: Mlkó s. k. főtiszt.
39311 /ni. 1929. szám. Zalavármegye alispánjától.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa m. város számvevőségénél Zalavármegye főispánjának kinevezése utján:
az 1886 : XXII. t.-c. 69. §. 2. és az 1929: XXX. t.-C. 68. §. 7-ik bek. alapján betöltendő
egy a VIII. f. o.-ba sorozott v. főszámvevői egy a IX. f. o.-ba „ v. számvevői egy a X. f. o.-ba „ v. I. alszámvevői egy a X. f. o.-ba „ számellenőri, úgyszintén az 1921 : XXXIV. t.-c. 3. §. utolsó é.\' az 1929: XXX. t.-c. 68. §. 7. bek. alapján betöltendő
egy a X. f. o.-ba sorozott v. számtiszti és egy a XI. f. o. ba „ v. Írnoki, valamint az ezek betöltése folytán Nagykanizsa v. számvevőségénél esetleg megüresedő állásokra pályázatot hirdetek.
A minősítésre nézve az 1883:1. t.-c. gyakorlat igazolására pedig a városi szervezési szabályrendelet 139. §-ának rendelkezései irányadók.
A betöltésre kerülő állásokkal egybekötött javadalmazás az 1927 : V. t.-c. 49. §-a szerint van megállapítva.
A kinevezés valamennyi álláson életfogytiglani hatályú.
A szabályszerűen kiállítandó s a pályázó által sajátkezüleg irandó pályázati kérvényhez eredetben vagy hitelesített másolatban a következő okmányok csatolandók:
1. A pályázó születési anyakönyvi kivonata és családi állapotát igazoló anyakönyvi „Családi értesítő";
2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely a családi állapotot és politikai megbízhatóságot is igazolja;
3. magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítvány, esetleg a magyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelentését (optió) igazoló okmány; honossági bizonyítvány hiányában községi illetőségi bizonyítvány ;
4. iskolai végzettséget is esetleges szakképesítéseket igazoló bizonyítványok;
5. a városi szolgálathoz általában, illetve különösen a meg-pályázolt álláshoz megkívánt szellemi és testi épséget igazoló uj keletű közhatósági tisztiorvosi bizonyítvány;
6. eddigi szolgálatot, foglalkozást, illetve általában előéletet igazoló okmányok. Az előélet igazolandó azon naptól, mely napon a rendes tanulói minőségben végzett iskolai osztályról szóló bizonyítvány kelt. Az előéletnek (bár egy napi) megszakítás nélkül kell igazolva lennie, még pedig az önálló foglalkozás nélkül, valamint az önálló foglalkozással, de szolgálatban töltött idő (úgyszintén a magántanulóknál) helyhatósági bizonyítvánnyal, szolgálatok szolgálati bizonyítványokkal;
7. igazolandó, amennyiben a pályázóra vonatkozik, hogy a tényleges (J, 2, 3, illetve 4 évi) katonai szolgálati kötelezettségének miként tett eleget. Igazolandók továbbá mindazon katonai szolgálatok, melyeket pályázó a hadkötelezettségen alapuló tényleges szolgálaton tulmenőleg (továbbszolgálat, fegyvergyakorlat, mozgósítás folytán hadiszolgálat cimén) teljesített. A megszakítás nélkü) egyhuzamban, mely naptól, mely napig s mely minőségben teljesrett katonai szolgálatok, továbbá a katonai szolgálatban elért rendfokozatok és kitüntetések katonai hatósági bizonyítvánnyal igazolandók.
A pályázati kérvények Zalavármegye főispánjához hímezve a kitűzött határidőn belül Nagykanizsa város polgármesterénél nyújtandók be és pedig a közszolgálatban nem állók közvetlenül személyesen, vagy posta utján, közszolgálatban állók pedig hivatali felsőbbségük utján. Közszolgálatban állók, amennyiben. pályázati kérvényükhöz hivatalos szolgálati és minősítési táblázatuk csatoltatnék s az az 1—7. alatt megkívánt összes adatokat tartalmazza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek,
A tisztviselői vagy dijnoki minőségben Nagykanizsa városnál tényleges szolgálatban állóknak pályázati kérvényeikhez okmányokat mellékelni nem szükséges.
A pályázat határideje: 1930. évi január hó 18. nap déli 12 óra.
Hiányosan felszerelt, valamint az elkésve benyújtott kérvényeket figyelembevenni nem fogo\'nfj
Zalaegerszeg, 1929. évi december hó 31.
Bödy Zoltán s. k.
I alispán.
8
ZALAI KÖZLÖNY
1930 január 3.
39309/ni. 1929. sz.
Zalavármegye alispánjától.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa m. városnál a városi képviselőtestület tisztújító széke által az általános tisztújítás során választás utján:
az 1886: XXII. t. c. 69. §. 2. és az 1929: XXX. t. c. 68. §. 7-ik bekezdés alapján betöltendő
a VII. f. o.-ba sorozott polgármesteri
egy
három
egy egy egy egy egy egy egy
a VIII. f. o.-ba IX. f. o.-ba IX. f. o.-ba IX. f. o.-ba
IX. f. o.-ba
X. f. o.-ba X. f. o.-ba X. f. o.-ba
tanácsnoki „ árv. ülnöki
mérnöki „ erdőmesteri „ adóhiv. számvevői „ közgyámi
adóhiv. alszámvevői , levéltárnoki úgyszintén az 1921. XXXIV. t. c. 3. §. utolsó és az 1Ü29:XXX. t. c. 68. §. 7-ik bekezdés alapján betöltendő
egy a XI. f o.-ba sorozott adótisaí egy a XI. f. o.-ba „ írnoki kettő a XI. f. o.-ba „ végrehajtói valamint az ezek betöltése folytán Nagykanizsa városnál esetleg megüresedő s választás utján a városi képviselőtestület által betöltendő egyéb állásokra pályázatot hirdetek.
A három tanácsnoki állás közül kettő jogi, egy pedig műszaki képesítéshez van kötve. A műszaki \'képesítési tanácsnok és a mérnök közül egyiknek építészi oklevéllel kell birnia. A minősítésre nézve egyébként az 1883. I. t. c. rendelkezései irányadó. A v. szerv. szab. rendelet 139. §-a szerint a VII. és VIII. f o.-ba sorozott állásokon való alkalmazás előfeltételéül az elméleti képzettségen felül annak megszerzése után eltöltött kettő évi gyakorlat is igazolandó, mely gyakorlat a jogi képzettséghez kötött állásokra nézve akár bíróságnál, ügyészségnél, akir valamely közigazgatási hatóságnál, közjegyzőnél, vagy ügyvédnél tölthető el.
A betöltésre kerülő állásokkal egybekötött javadalmazás az 1927. V. t. c. 49. §-a szerint van megállapítva.
A választás hatálya a polgármesteri álláson 1930. évi január hó 1-től számított 10 év, az egyéb állásokon életfogytiglani.
A szabályszerűen kiállítandó s a pályázó által sajátkezüleg Írandó pályázati kérvényhez eredetben vagy hitelesített másolatban a következő okmányok csatolandók :
1. A pályázó születési anyakönyvi kivonata és a családi állapotát igazoló anyakönyvi „Családi értesítő" ;
2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely a családi állapotot és politikai megbízhatóságot is igazolja ;
3. magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítvány, esetleg a magyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelentését (optció) igazoló okmány; honossági bizonyítvány hiányában községi illetőségi bizonyítvány,;
4. iskolai végzettséget és esetleges szakképesítéseket igazoló bizonyítványok ;
5. a városi szolgálathoz általában, illetve különösen a megpályázott álláshoz megkívánt szellemi és testi épséget igazoló ujkeletü közhatósági tiszti orvosi bizonyítvány;
6. eddigi szolgálatot, foglalkozást, illetve általában előéletet igazoló okmányok Az előélet igazolandó azon naptól, ntely napon a rendes tanulói minőségben végzett iskolai osztályról szóló bizonyítvány kelt. Az előéletnek (bár egy napi) megszakítás nélkül kell igazolva lennie, mégpedig az önálló foglalkozás nélkül, valamint az önállóifoglalkozással, de szolgálatban töltött idő (úgyszintén a magántanulóknál) helyhatósági bizonyítvánnyal, szolgálatok szolgálati bizonyítványokkal;
7. igazolandó amennyiben pályázóra vonatkozik, hogy a tényleges (1, 2, 3 illetve 4 évi) katonai szolgálati kötelezettségének miként tett eleget. Igazolandók továbbá mindazon katonai szolgálatok, melyeket a pályázó a hadkötelezettségen alapuló tényleges szolgálaton tulmenőleg (továbbszolgálat, fegyvergyakorlat, mozgósítás folytán hadiszolgálat elmén) teljesített. A megszakítás nélkül egyhuzamban, mely naptól mely napig s mely minőségben teljesített katonai szolgálatok, továbbá a kalonai szolgálatban elért rendfokozatok és kitüntetések katonai hatósági bizonyítvánnyal igazolandók.
A pályázati kérvények Zalavármegye alispánjához cimezve a kitűzött határidőn belül a város polgármesterénél nyújtandók be és pedig a közszolgálatban nem állók közvetlenül személye-sen vagy posta utján, közszolgálatban állók pedig hivatali
felsőbbségük utján. Közszolgálatban állók, amennyiben pályázati kérvényükhöz hivatalos szolgálati és minősítési táblázatuk csatoltatnék az az 1—7. alatt megkívánt összes adatokatjartal-mazza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek.
A tisztviselői vagy dijnoki minőségben Nagykanizsa városnál tényleges szolgálatban állóknak pályázati kérvényeikhez okmányokat mellékelni nem szükséges.
A pályázat határideje: 1930. é I január hó 18. nap déli 12 óra.
Hiányosan felszerelt, valamint az elkésve benyújtott kérvények figyelembevéve nem lesznek.
Zalaegerszeg, 1929. évi december hó 3!-én.
Bődy Zolfán s. k.
alispán.
20/1930.
Tárgy: Az 1930. évi ebadókivetés.
Felhívás.
Az érvényben levő vármegyei ebtartási szabályrendelet 6. §-a alapján felhívjuk az összes nagykanizsai \'ebtulajdonosokaf, hogy a birtokukban levő ebeket összeírás végett a városi adóhivatalban folyó hó 15-ig a hivatalos órák alatt bejelentsék, inert e határidő letelte után hatósági közegekkel ház-ról-házra járva fogjuk az eb-bejelentéseket ellenőrizni.
Aki pedig fenti határidő letelte után szerez ebadó alá tartozó ebet, vagy akinek ebe ezen idő letelte után lesz elválasztva, az a bejelentést a szerzés, illetve elválasztást követő 8 napon belül szintén tartozik megtenni.
Városi Adóhivatal.
Nagykanizsán, 1930. évi január hó 2-án.
Polay s. k.
9 v il* m vevő
Szép, olcsó és praktikus ajándék valódi Linóleum,
s:« ktph.id
HIRSCH ÉS SZEOŐ cégnél, Teklntra meg flnnepl kirakatunkat I
Kováid Péter és Fia
budapesti featAgyér
faat, tisztitplisser oz
Oal\'érok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
„ o Caengery-ut 9.
PFAFF
Iparban dolgozók részére
„PFAFF"
a legtökéletesebb varrógép.
Hosszú lejárain részletfizetéssel be>zcrezhctö:
11(1
Deák-tér 2.,
MU
t felióteaploBBál,
Értesítés I
Gyárt hátam, tekintettel a súlyos gazdaaigi viszonyokra, lehetővé akarja tenni a gaidáknak, hogy a szükséges
mexftgaxdasági gép«lk«t
minden megerőltetés nélkül beszerezhessék é» ezáltal a termeltet könnyebbé, tnlg a mlnöftégct jobbá tehessék.
A/. Ig«igatoság határozata szerint min d\'ii olyan gaada, aki ezt Igényli a gépeket 6-tól 24 hivl kamatmentes hitelre beszerezheti, úgymint Hfcpe-
wdfld, Msonkavági, tSNgtrl-(sttgcrimoraeelé, veti*
B*pek slb minden olyan mezAgaida* tági ami a gazdaságban sztUaégas.
Kérem ugy ja áraim, mint a gépek szive* megtekintését, minden véteTköte-lexetls\'g nélkül.
Teljes tisztel el tel
8zv. Berger Samu né
a Wtlaz Manfréd Acél «• rém»«»«l R.T. m«xdga>da*Agi gépo«iláljrának blieményosa
KiakomArom.
Heti előjegyzési és fali naptárak
olcsón kaphatók
lapunk kiadóhivatalában.
Nyomaton a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető • Zalai Károly.)
70. évfolyam 3. szám
Nagykanizsa, 1930. január 4 szombat
Ara i4 fillér
ZALAI KUT
SuffceuUiég éi kiadóhivatal : Pö ul 5. Ilin. Keazthclyl flúkkladóhlvalal Kosiulli Lajoi-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
rjóíUetfel ára. egy hóra 2 pengó 80 fillér
Borzalmas tragédia
Elvágta felesége nyakát és azután felakasztotta magát egy vincellér
BudHpcst, Január 3 Szegeden újév napján Torma An-lal vincellér és felesége Összeszólalkoztak, a férj beretvával elvágta felesége nyakát, inojd felakasztotta magát. A tragédiát a házaspár 4 éves kisleánya végignézte. A kisleány csak néhány perc múlva szaladt el, hogy segítséget húzzon, akkorra azonban a szomszédok már holtan találták fi kel.
Beszakadt a jég
TIz gyermek elpusztult
Kopentiáxa, Január 3 Malmőből jelenlik, hogy a délsvédországi Fiion folyócskaba belefulladt 10 iskolás gyermek. A 10 llucska, valamennyi 6—8 éves elemi iskolás, a folyó vékony jegén korcsolyáztak. A Jég beszakadt és valamennyien a vizbe fúltak.
Felrobbantotta lakótársát
A merénylő Is elpusztult
Budapest. Január ;i A délafriakai Orange srabadállam-ban két teliét ember, akik kozós hazban laklak, Összeveszel! Az egyik 25 kiló dinamilol tartalmazó ládát helyezeti a másik ágya alá A kanócot azu\'án meggyújtotta és a robbanás ereje minÜKettöjUkei megölte.
Szerelmi dráma
egy béesl szállodában
Bécs, Jönuár 3 Tegnap este Dangel Ferenc slocke raul lakatossegéd és Schuster Róza bécsi leány megszállottak a l.lpól-váios egyik szállodáj iban A szálló személyzete ma reggel 4 revolver-lövést hallott szobájukból. Amikor a szobába behatoltak, a férfi már meghall. A leányt tulyos állapotban kórházba vilték.
400.000 elitélt
kapóit amnesztiát Olaszországban
Kóma, Január 3 Az olasz trónörökös küszöbön álló esküvője alkalmából a király amnes7|ia rendeletet irt alá. Mint egy 400.000 elitéit kajK.lt kegyelmet, azonbi.il legtöbbjüknél csak a büntetés egy részének elengedéséie szól. Végleg csak 6.000 elitélt szabadult a börtönökből.
Két bizottság között osztotta fel munkáját a hágai konferencia
Az egyik bizottság a* jaiet kérdéssel, a másik bizottság a magyar, osztrák és bolgár jóvátételekkel log^lkozlk^ A magyar kérdést tárgyaló bizottság elnöke a francia Loucíieur A megnyitó ülés ulán zárt ülést tartottak
/i Kisantant álfflrekkel és sa/tókampánnyal lyyeksxlK befolyásolni a közvéleményt
Itága, Január 3 A hágai érlekezlel ma délután 5 órakor ült egybe második ülésszakára. Az ülésen résztvevő delegációk a tegnapi nap folyamán, i\'lelve ma délelőtt már teljes számban Hágába érkc/lek. A magyar delegáció, élén Bethlen István gióf miniszterelnökkel, ma délelőtt II órakor érkezeti meg A magyar delegátusokat a pálya udvaron Török Réla hágai magyar kövei fog .dia Azokra a szállókra, amelyekben magyar delegátusok li knak, magyar lobogókat tűztek ki. Az eeyes delegációk körében általában bizakodnak abban, hogy az értekezlet minden különösebb nehézségek nélkül végezhessen feladatával. Az anyagot ezutlal a lehető leggondosabban elókészitelték, nehogy megismétlődjenek azon {kínos meglepetések, amelyek az első ülésszak alkalmával felmerüllek.
Bizonyosra veszik, hogy hacsak előre nem látott akadályok nem merülnek fel, január 15-ig csakugyan befelezik a munkálatokat A figyelem elsősorban a német Jóvátétel kérdésére irányul
Ami a keleti jóválétel kérdését illeti, a itJgyhalalmak igen kiiiána-losnak tartják, hogy
ezt a kérdést barátságos alku utján rendezzék,
de túlnyomó vélemény szerint a kérdés esetleges függőben maradása nem lehet ukadátya az értekezleten létrejövő megállapodások aláírásának.
Az értekezlet egyébként a tanácskozásainak legnagyobb részét hir szerint — bizalmas üléseken foly-lalja, uey, hogy csupán a kész megállapodásokat viszik nyilvános Illés elé.
A tárgyalások döntő súlya ehhez képest zárt Illésekre és bizalmas megbeszélésekre helyeződik át,
mig nyilvános ülésen mindössze formalitásokra szorítkoznak és egy sz.rll n jóváhagyják a zá\'l •• jtó1\' mögött eléri eredményeket
Tardleu és Shnowden rnegeg\\cz tek a problémák megoldására vonatkozólag
llágn. Január :t (Éjszakai ládiójetcntés) Tardieu francia miniszterelnök ma délelőtt
léi 11 órakor tárgyalt Shnowden angol pénzügyminiszterrel. A megbeszélés igen szívélyes mederben folyt le. A kél bizottság főnöke lelj s megigyezésre (utol! a problémák megoldása, valamint a munkaprogram lekinlelébcn.
Dezsöné a magyar delegáció tiszteletére
lláiíH. Január 3 Török Béla, liágui magyar követ ma délben dezsönél adott a magyar delegáció tiszteletére.
A meghívó nagyhatalmak elő-értekezlete
llágn. Január 3 (Éjszakai rádiójelentés) Ma délután 2 órakor a „Biunentiofban a hal meghívó halalom : Németország, Belgium, Franciaország, Olaszország. Anglia és Ja|aán megbízottai érlekez-lelre üllek össze, hogy a munkaprogram kérdésében megállapodásra jussanak Jaspar belga miniszterelnök avasolla, hogy két bizottságot alakítsanak. Egyik bizollság a Néinel-Oiszágot érintő kérdésekben, a másik bizottság a voll ellenséges ál lampk. mint Aus/lria. Magvatotszág és Bulgária ügyével foglalkozzon
Valószínű, hogy a francia bizollság még az este folyamán megbeszéléseket folylat Németország meg-bizottaival.
A francia delegáció melegen üdvözölte a magyar koi nráiiyeliiUköt
Hága, Január 3
(Éjszakai rádiójelenlés) A delei,á-lusok 5 óra előtt megjelentek a teremben és az üdvözlések sora ulán elfoglalták hciveiket A francia delegáció vezetői Tardleu miniszterelnök és Briand külügyminiszter melegen üdvözölték gróf Bethlen István mi niszlerelnököt és a vezeiése alatt álló magyar delegációi.
A > Inöklól balra a francia és az angol, jobbra a német és a belga delegáció foglalt helyet. Álellenbm a magyar delegáció lagj i ülnek.
A plenáris Illés után blzulmas ülést tartottak
Jaspar miniszterelnök 5 óra után nyitotta meg rö id beszéddel a II. hágai konferenci i plenáris üléséi. Külön üdvözölte Magyarország. Bul gáiia és Auszlrh delegátusait, akik
az I. konferencián nem veitek részt, de ezultal meghívót kaptak.
Jaspar rövid beszéde után a plenáris ülést bezáilák és a karzat kiürítése után a delegátusok bizalmas ülést tartottak
Ezen a bizalmas ülésen Jaspar javasolta, hogy kél bizottságot alakítsanak E- yik a német, a másik a nem német jóvátételi kérdéseket tárgyalja. A német bizollság elnökéül JasparI választották meg, mig a másik bizollság elnöke Loucher francia delegátus leli.
A kisantant sajtókampánya és ál Ilire a 250 millió fizetés vállulásáról
Budapest. Január 3 Magyír külpolitikai és diplomáciai körök élénken foglalkoznak azzal a sajtókampánnyal, amely a hágai konferencia megnyitása előtt a kis-autaiil részéről megindult. A kisantant államai Igon erős propagamlll lejlenek ki és
tendenciózus hírekkel igyekeznek befolyásolnia világ közvél. ményét.
Hwk n tendenciózus liirrk alkalmasak «rra, rwyy -*«Mm\', «M\'>i Helyzetei nem isménk éí beavatva nincsenek, félrevezessék.
Legújabban azt a hírt lansziroz-zák a kisantant részéről, hogy Magyarország hajlandó 250 millió aranykorona Jóvátételt fizetni az IIM.I as esztendőn tul is.
Illetékes helyen kategorikusan ki jelentették, hogy ilyen híresztelések minden alapot netkülöi nek és teljesen légből kapottak
A kisantant kam|)ányát Venizelosz vezeti.
A magyar kérdés bizottsága holnap ül össze
A német bizottság már ma este tanácskozik, mig i másik bizollság li ilnsp délelőtt fél 11 órakor tarij-t 4,6 üléséi.
Az angol lapok h hágni értekezletről
London, Január 3
(Éjszakai rádiójelentés) Az angol sajló bőven f.\'gl.i kőzik a hágai érlekezlel kilátásaival. A „Spcclator" kiemeli azt "a nclkz^.gct, melyei a
ZALAI KÖZLÖNY^.
.1930 januM.
konferencián ál kell liiJalnl, hogy megegyezéshez- jussanak.
Az „Economic" cimll lap azt Írja, hogy
„Bethlen gróf Hágában a végsőkig fog harcolni a román és cseh álláspont ellen, meri Magyarország nem fizethet több jóvátételi és nem adhatja fel a békeszerződés 250. szakaszát. Igen kívánatos volna, hogy megegyezésre kerüljön sor."
A hogy a francia sajtó szeretné
Hiidapeat, Január 3 A francia sajló annak a véleményének ad kifejezési, hogy a kelelj jóvátétel kérdései Iligában „Titulescu és Mironescu álláspontja szerint" sikerülni fog elintézni.
Ha nem sikerülne a megegyezés Magyarországgal...
Hájra. Január 3 Értesülés szerint n hatalmak elhatározták, hogy amennyiben nem sikerülne a megegyezés közöltük és Magyarország között, a kérdést akkor sem fogják a jóvátételi bizott-
ság elé utasítani, amelynek a békeszerződés értelmében joga volna Magyarországgal szemben diktatórikus módon jellépni, hanem ebben az esetben a repardciók ügyét most vagy egyáltalán leveszik a napirendről vagy esetleges ujabb hágai vagy párizsi megbeszélés alá bocsátják.
A német nemzeti sajtó melegen Ir Magyarország mellett
Berlin, Január 3
(Éjszakai rádiójelenlés) A némel nemzeli irányú sajló foglalkozva a hágai érlckezleltel melegen ir Magyarországról. A Deulsclie Tageszeitung azt Írja. hogy gróf Bethlen István miniszterelnök kijelenlelle voll, hogy semmiféle olyan megállapodási nem ir alá, ami azl jelentené, hogy Magyarország ujabb terheket vállal. A Lokalanzeiger eiősen kikeli az ujabb jóvátételi kövelelés:k ellen.
— Magyarország — írja a lap —• nem akar ujabb terheket, illeget vettek el tőle. Eleget vittek el tőle. Hu valaki akar valamit, jöjjön s vigye el, de nem lehet, mert Magyarország szövetségeslárs és szövetségese : Mussolini.
jönni
A szovjetkormány nem engedi baza-a magyar telepeseket
zal a kéréssel fordult a szovjelkor-mányhoz, engedje meg, hogy kiküldje képviselői! Oroszországba, akik megszerveznék a telepesek Ma-
f;yarországba való utazását. A szov-etkormány azonban megtagadla a kéiés teljesítéséi.
Klga, Január 3
Moszkvából érkező hírek szerint az Oroszországban élő magyarok követni szándékoznak a német telepesek példájál és el akarják hagyni az országol. A világháború után Oroszországban igen sok magyar hadifogoly maradi, ki részben meg a bolseviki forradalom elöli földel szerzel! magának és szorgalmával meglehetős jómódra tett szert. Az elmull hónapokban azonban e magyar hadi-loglyoktól elvették minden vagyonukat és földjüket a kommunisla kollektív gazdaságok részérc elrekvi-rállák.
A magyar vöröskereszt a nemzetközi vöröskereszt közvetítésével az-
Ujpest revansban Is le-gyózteKalró válogatottját
Kairó. Janár S (Éjszakai rádiójelentés) Nagy közönség elölt játszóit rcváns meccset Ujpe ! és Kairó válogalolt csajrala. Újpest 3:0 (0 : U) ezúttal Is fölényesen győzött.
Csak a tisztnjltás után kerül sor a városi adminisztráció egyszerűsítésére
[Nagykanizaa, Január 3 Mint ismeretes, |3nuir elsejével életbelépett az egész vonalon a közigazgatás és adminisztráció leegyszerűsítése, amelynél a belügyi kormánynak az voll a célja, hogy ezertlul minél kevesebb akta-hegyekkel minél gyorsabban történjék az ügyek elintézése.
Az állami közigazgatás és adminisztráció melleit természetesen a városigazgatás is kell hogy egyszerűsítse a maga adminisztrációját, amire —- mi tagadás — Nagykanizsán is szükség van. A kormányrendeletnek meglele-
löen Nagykanizsa városa is végrehajtja összes Ügyosztályain a leegyszerűsítést. Mivel azonban a város tiszlu|ilás előtt áll — a városi ad-minÍ8zlráció leegyszerűsítése már az uj város-vezetőség és tisztikar feladata lesz, amit meg kell, hogy előzzön az összes ügyosziályok vezetőivel való behaló tanácskozás egy megfelelő egyszerüsilell rendszer bevezetésére. Az egysze(üsilés a törvény intenciójának megfelelő lesz és hatásál a nagyközönség is érezni fogja, amellett a lisztviselöket is sok felesleges sallarlglól tehermentesíti.
Betörtek a keszthelyi plébániára
Lekopaszlulták a karácsonyfát, kiürítették a szivaros-dobozokat és elvittek egy kocsibundát — Egy lakatostól kulcsokat loptak ismeretlen tettesek
Keszthely, Január 3
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Mára sem maradt üresen a készíti lyl betöréseknek Immár szinte állandósult rovata. — Ma reggelre a keszthelyi plébánián járlak betörök, érdekes körülmények közöli.
A plébánia személyzete ma reggel az előszobában hiába kereste szokott helyén a kulcs-csomói, amiben a lakás és hivatal letért részeinek kulcsait tartolták. A gyanús felfedezés ulán észrevellék, |hogy a konyha ablaka kl van törve, a belső tolózár a kitört ablakon át elhajtva. Nyilvánvaló voll, hogy betörés történt. Nyomban utána néztek, hogy az értékek közül nem hlányzik-c valami. Nem hiányzol! semmi. Azl hitték, nem is történt egyéb, csak egy meghiusult kísérlet! Délutánra azoiiDan kiderült, hogy a betörő mégsem jáit hiába a plébánián. Azonkívül ugyanis, hogy lekopaszlolta dr. Slefalls Aladár apátplébános ebédlőjében a karácsonyfa egyik oldalát és kiürítette az ebédlő
szivaros-dobozait, elttlnl egy értékes kocsi bunda Is a titokzatos éjszakai látogatás következtében. A lálogaló ezulán a kocsis-lakás felé vonult vissza, és annak benyílójából elvitte a künn hagyott szilveszteri fánk maradékát.
A nyomok az udvaron át a kert bástyájáig vezetlek. Egy csizmás és egy gumlsarkos lábnyom. A bástyán létrával jutottak át a kertek alá a betörők, akik egyénként semmi Ismertetőjelei nem hagytak maguk után.
Minden jel arra vall, hogy a betörést a plébánián benfentes egyének követhették el. A nyomozás folyik.
Érdekes megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy — mint pár hete Nagykanizsán is történt — egy keszthelyi lakatostól, Filó Lajos műhelyé-oől nagy csomó kulcsot loptak el teljesen ismeretlen körülmények közölt. Igy most Keszthelyen li fel fel vannak készülve további betörésekre.
Alvó kedvesére gyújtotta a házat, aztán hasbaszurta magát egy 72 éves gazda
Nagykanizsa, Január 3 Cigány Gábor 72 éves gazda Dióikálon közös háztartásban éli özv. Szalay Lajosné születet! Magyar Terézzel. Cigány gazda gavallér ember volt. Azért, hogy az özvegy öl ellássa, ráíratta fél házát és két hold földjél. Szalayné mindennek ellenére Iöbb6zör otthagyta az öreg gavallért. Igy történi november végén is. Czigányl nagyon elkeserítette a dolog. Odament Szalaynéhoz és követelte, jöjjön vissza hozzá és főzzön neki vacsorát, lássa el öl. De az asszony valasza az volt a 72 éves öreg gazdaemberhez;
— h\'őz magának a rossz fene I Cigány Gábor erre bepálinkázol! és amikor eljöll az este, odamen! a hflilen asszony házához, ahol az már ágyban feküdt, gyufával meggyújtotta a szalma-tetól, amely csakhamar lobot vetett és hamarosan égni kezdelt. A lelőt teljesen átjárta a lüz — és Szalayné még mindég aludi, csak a ráhulló szikrák ébresztenék fel mély álmából és igy az utolsó pillanatban menekült meg a tüzhalállól. Az elkeseredett ember látva teliét, elővette kését és hogy magával Is végezzen — hasba szurla
magái. Sérülése azonban nem volt súlyos és Cigány Qábor 72 esztendővel a vállán, becsületes éi dolgos mult ulán, csendőrkézre kerüli. Csak egy ha|szálon mullolt — hogy elkerülte a stalárlális eljárást.
Ügyét most tárgyalta a nagykanizsai lörvényszék. Előbb mindent tagadni próbált és azt mondotta, hogy csak a pipájára akart rágyújtani és Igy fogott a szalmatető tüzet, de a biióság elnöke elébe tárta teljesen beismerő, részletes vallomását, amit a csendőrség és vizsgálóbíró előtt telt, Ugy, hogy zsák-utcába szőri,|va, végül Is beismerte: „minden ugy történt, ahogy olt van beírva."
A bíróság ezulán az asszonyt hallgatta ki, aki beismerte, hogy az öregember ingatlanát reá íratta. Akkor hagyla csak ott, amikor Utas volt.
Vitéz Csillaghy ügyész vádbeszé-dé^en utalt arra, hogy .hová fejlődne a világ, ha minden bus gavallér gyújtogatna."
A lörvényszék Czigány Oábort egy évi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős.
Farsangi újdonságok
nagy választékban megérkeztek
Kisfaludi és Krausz céghez.
1930. január 4.
ZALAI KÖZLÖNY
Havonta 80000pengőt visznek el Kanizsáról az idegen vásározók
Nagykanizsa, Január 3 Többizben loglalkozlunk már a nagykanizsai kereskedelemmel a vásárok elburjánzása feleli elliangzi II panaszaival. A kívánságok, mini ismeretes, arra irányulnak, hogy egyfelől a vásárok szárnál a régi mértékre csökkentsék, másfe\'ől addig is a vásárok terminusát a lió elejéről tegyék a hó ulolsó hélfőjére.
Egyik cikkünkben azt irtuk, hogy egy-így ilyen vásár átlagban 10.000 pengői visz el Nagykanizsáról. Most kereskedői körökből ponlos becslést kaptunk az Idegenből érkező vásárosok állagos bevételeiről. Eszerint egyetlen egy vásáron a következő összegek vándorolnak a kanizsai forgalomból az idegen vásárosok zsebeibe:
20 rőfös á 2000 40.000 P 20 rövidáius á 500 10.000 P 10 edényes á 1000 10.000 P 20 bazár á 400 \' 8 000 P 5 cukorkás á 400 2 000 P 3 papir-árus á 400 1.200 P késes, kefés, fésűs, szilás, faárus, ernyős, kahpos, 2.500 P sapkás 6.000 P
összesen: 79.700 P Végösszegben lehál minlegy 80 000 pengőre rug az az összeg, amit — azt lehet mondani — a nagykanizsai kereskedelem és ipar szájából vesznek kl és visznek Idegenbe.
Emellett a 80.000 pengős számítás melleit felesleges már most azon vitalkozni, hogy valóban 80.000 pengőre rug-e ez az összeg vagy talán csak 60.000 re vagy 50.000-re. Ha csak 20.000 pengő is az, ami havonta kimegy Kinizsáról, akkor is minden erővel azon kell lenni, hogy ez az összeg a keservesen vergődő kanizsai kereskedelem és ipar gondjainak enyhítésére jusson.
32 évi rabosKodás
után kegyelmet Kapóit egy rablógyilkos cigány
Nagykanizsa, Január 3 • Még 1897-ben történi, hogy Ratkii István Mihály, akkor 25 éves cigány több társával meggyilkolta és ki-rabolla Dancs Mihály szombalfai gazdát és legényfiát.
Ezért a zalaegerszegi törvényszék a rablógyilkos Rali ót életfogytiglani fegyházra ilélte. Az elvetemült cigány Vácolt és más fegyintézetekben morzsolta élethossziglani fegyházbüntetéséi és többizben próbálkozott kegyelmi kérvénnyel, de sikertelenül A most karácsonykor történt amnesztia elölt szinlén kegyelmi kérvénnyel fordullak ünyében a kormányhoz. Mi g is kapta a kegyelmet a gyilkos cig\'.ny, aki most 32 évi raboskodás után kiszabadul a fegyházból és mint öregember visszatér az emberek közé
= Béli ruhákra a legújabb dlvatszlnekben érkeztek Barta Miksa dlvatáruházába.
Újév reggelén megölte az alkohol
Szilveszler eslélől reggelig ivolt egy cscrszeglomajl napszámos — Két óráig vivódolt a h.ilállal a részeg ember
Nagykanizsa. Január 3 Tolnai István 20 éves cserszeg-lomaji napszámos, ski a keszthelyi
postánál állolt s/.ijlg.\'.!a:ban, mint posl *au.óhu67 tisztogató, Szilveszler estéjén egy barátjával inni l.czdett egyik keszthelyi korcsmában.
Tolnai egészen uj év reggeléig ivott és holtrészegen ment az autó-
buszhoz, hogy azt bekurblizza zalaegerszegi útjára.
A gépkocsi melleit azonban össze-CKi.lt, mire beszállították a kórházba, •ihol az oivosok súlyos alkohol-mérgezést konstatállak rajta.
Kél óráig kllzkődölt a halállal Tolnai, mig a rzesz annyira összemarta belsőjét, hogy a kórházi ágyon kiszenvedett.
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
Fiatalkorú diákok rendszeresen fosztogatták a zalaegerszegi ferencesek templomát
Hét Ízben törtek fel a perselyeket a bűnös atra tévedt diákok
Nagykanlzaa, Január 3 Az elmúlt éjszaka ismeretlen lettesek betörtek a zalaegerszegi ferencesek templomába, uliol három perselyt feltörtek és annnk tartalmát ellopták.
A rendőrség reggel megindította a nyomozási, melynek megdöbbentő eredménye lelt. Megállapítást nyert, hogy a templomba öl fiatalkorú diák
tört be, akik már hét Ízben köveitek cl hasonló lemplomlosztogatást.
A t iákok beismerték a perselyek feltörését ts azzal védekezlck, hogy kalandos tervek kiviteléhez kellett nekik a pénz
A diákok ellen eljárás indult.
Támogassuk ax érdemes kanlxsat kereskedelmet és Ipart.
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
uradalmi faibor
kapható
ZiRKOWITZ ALBERT
bor és hordónagykereskedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefoni 7. szám.
Bujdosó jegyetek
A kgtzellemfcebb német
Dltgervlgjittk 8 tetv Olna Orall , Alphonse
Fömrept-en
Frllund éi Beregi Oalkár.
Baseball király
Rurlewle 3 (elv.
Paramount Hiradó
Holnap:
evangélikus /elmeMbál
Nagykanlzaa, Január 3
Az egész esztendőn át csendes karitatív munkában eltemetkezelt Evangélikus Nőegylet holnap, egész esztendőben ez egy alkalommal, kilép a nyilvánosság elé. hogy megnyissa a kanizsai farsangot és egyben ennek a fan-angnak legragyogóbb eseményét nyujlsa.
Holnap este 9 órától kezdve csupa-csupa meséből kiszokott alakok elevenednek meg a Polgári Egylet termeiben a díszes felvonu-láion. A Csipkerózsikától a Jancsi és Juliskáig, a Gullivertől a Hüvelyk Matyiig, az Ali-babától az Argirus királyig mindenféle mese-alak képviselve lesz a jelmezek között.
A kél legjobb női és két legsikerültebb női jelmez díszoklevelet kap. Öltözők az álarcosok átöllözéiéliez fűtve lesznek.
Mese-bál lesz az idén az Ev. Nőegylet jelmezes, álarcos balja, mesébe Illó Irtt a hangulata és sikere is.
Az álarcosok kéretnek pontosan fél 10-ig megjelenni, mert a felvonulás háromnegyed 10-kor okvetlenül megkezdődik.
Akik a bllfféhez adatoltak, kéretnek, hogy adományaikat vasárnap reggel 9 tői kezdve küldjék fel a Polgári Egyletbe.
— Uj postaügynökség. A píesi postaigazgatóság Haiiacsonylábdihe-gyen a szövctkezeli közpincínél posiaügynökséget áll tolt tel, amely január 10-én kezdi meg működését.
Regeriei «iz
„nemcsak kltünO borvíz,
" ^ hanem
orvosi szaktekintélyek ajánlj ik vese, hólyag,
gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden filszer-és csemegutizletben.
„u Fóraklár: ,.
,WEISZ MÓR
Nagykanizsa,Király u.21
-<«3a
V
ZALAI KÖZLÖNY
_4
NAPI HÍREK
NAPIREND I
Január 4, ■lombil
Ifflm katolikus \' TH.iki pk. Proltsl.:] Ltonfl. Izraelita: Tfb:itl lló 4
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések! Pinteken a Mmérdk Irt\'. Regítl 7 <>r«k..r +12. délután 5 ónkor 4-5\'J. este 9 órakor +50.
f-\'elhóut: Egész nrpun át buiult égboltozat.
Szélirány\' Reogel él délben és;«k nyugat, este észAlicIrt
Í/ÉJstakal rádiójelen!,» M«<«i»-ol4-lal lalAial aata iO órakor |«-satti •• éaabb 4jJ.ll l.hulé. után, helyenként rB9q.il köd, majd túlnyomóan derült aaép Idft wá -hali.
— A vármegye uj Ügyrendje.
A minisztertanács állal elfogadott u| általános hivatali Ügyrend alapján Zalavármegye alisplnja rendeletet adott ki a központi előadóknak, a vármegyei számvevőségnek, a vármegyei irodaígazgatónak és a segédhivataloknak. A rendeletben az alispán szabályozza a közponli hivatalok Ugyrcnd|ét. Az alispán a (elek fogadására szolgáló időt hítközna ponként délelölt 10—12 ó\'áig álla-pitolla meg. A hivatalos munkaidő további rendelkezésig a törvényhatóság legutóbbi megállapítása értelmében délelőtt 8 órától délután \'2 óráig tart. Részletesen szabályozza a rendelet az ügyrendnek az előadókra és a segédhivatalokra vonatkozó részét. A közönséget érintő rendelkezéseket a hivatalok folyosóján ki fogják függeszteni.
— Áthelyezés ■ rendőrségen. A belügyminiszter Dendyllk Anial rendőrfogalmazót Győrből Nagykanizsára helyezte át.
— A Kath. Férfiliga ma este 7 órakor tartja szokásos érlckezlelél.
— I. körzeti elemisták színjáték*. A gyermek-előadások leg-bájosabbika lesz vasárnap délelőtt 11 órakor a nagykanizsai Városi Szinházban. Az I. körzeti elemi iskolák száz növendéke ad elő két vallásos színdarabot, hogy a befolyó Jövedelemből felruházzák mezlllábu társaikat. Belépődíj 50 fillér és 1 pengő. Jegyeket ajánlatos előre biztosítani a mozi-pénztárnál vagy az iskola igazgatói irodájában.
— Halálozás. Nydry Kálmán és neje Herlelendy Kornélia ugy a maguk, valamint az összes rokonság nevében, fájdalomtól megtört szívvel jelentik a forrón szeretelt édesanya, illetve anyósnak, özv. Nydry Kál-mánné születeti fíogyay Herminnck, folyó hó 3-án éjjel fél I órakor 57-ik évében, hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után bekövetkezett gyászos elhunytál. Szeretett halottunk földi maradványát folyó hó 5-én délül n 3 órakor fog-jiftí a gyászházból a pHöskei temetőben levő családi sírboltban örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise áldozat folyó hó 4-én reggel 9 órakor lesz a zalaszent-mihályi plébánia templomban az Rgek Urának bcmulalva Kelt Pöiöske, 1030. január 3-án.
A Kisdalárda lag|ait felkérem, hogy a ma esti énekpróbán okvetlen teljes számban jelenjenek meg — Karnagy.
— Leventék orvosi felülvizsgálata. A leventék szokásos évi egészségi felülvizsgálását tegnap ej elte meg dr. Fodor Aladár városi tiszti orvos.
Az árvuazék ésrendórl bfln-tetőbíró statisztikája. Hogy mit végzett a lefolyt esztendő alalt Nagykanizsa város árvaszéke, mi sem
bizonyítja jobban, mintho.y 4276 ügyiratot intézett el: szerző.: \';eket, tartási ügyeket és egyéb gyermekvédelmi intézkedéseket foganatosított. A városi rendőri htlntelöbiró elé 1132 kihágást ügy kerüli, ebből 830 Ítélettel végződön, a többi végzéssel nyert elintézést.
Tilos
a ixtlLClrhhcl való {rlaaldl
Nagykanlzaa, Január :t A kereskedelemügyi miniszter fi gyelemmcl a tfxlilkcrcskedelem fejlettségére, lanuár 1-tól egész Magyarország területére eltiltotta a féifi szövetekkel való házalást.
— Vasúti Igazolványok érvényesítése. A KANSz helybeli törvényhalósági válaszlmánya állal évekkel ezelőtt kezdeményezett és a Duna-^-Száva—Adria Vasúttársaság valamennyi magyar vonalaira érvényes fehér időleges arcképes igazolványok érvényesítési dijál a helybeli KANSz tijabb közbenjárására folyó évben 20 pengőben állapilotta meg igénybe vehetik a KANSz nagykanizsai csoportjabeii köztisztviselők, tényleges állományú és nyugdíjas katonatisztek és azok családtagjaik Is. A fehér igazolványok tulajdonosai ugyanazon kedvezményben részesülnek, mint a Mávon, vagyis ugy a személy-, valamint a gyorsvonat megfelelő kocsiosztályában fél menetjegy váltására fog jogosítani. A kék
szinti betétlap érvényesítése ii\'elve kiálliltalása ezzel szemben szükségtelen A KANSz elnöksége felkéli mindazokat, akik igazolványaikat folyó évre érvényesíteni óhajtják, hogy régi igazolványaikat, akik pedig még igazolvánnyal nem rendelkeznek, a Máv. igazolványhoz hasonló fényképet 20 pengővel együtt mielőbb szíveskedjenek eljuttatni dr. Tholway Zsigmond postafóíelügyelő, KANSz főlilkárához.
= Érdekes ujitás a Koronában I A Korona vezetősége elhatározta, hogy a t. közönség szórakoztatására minden vasár- és ünnepnap délután 5-7-ig tánccal egybekötött teodélutánt rendez. Teajegv I pengő. Jazz. Szives párlfogást kér Kiss Ernő
Kciíévúgia
a vonat a* önfjyllKom telét
Székeátohórvár, Január 3 Ma reggel a polgárdi i vasútállomás közelében borzalmas leletre bukkanlak. A váltóőr az állomás bejárati váltójánál egy fiatalember csontláfagyott tetemét találta, akinek fejét kettévágta ^ vonal. Valószínűleg öngyilkosság történt. Az öngyilkos személyazonosságát még nem sikerült megállapítani, mert irást nem találtak nála, arca pedig felismerhetetlenségig szétroncsolódott.
Szombaton és vasárnap
a Markó féle vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
Jótékonyság. Oabsovlls Kor-nélné 5 pengőt adomán,ozott a Keresztény Jótékony N\'egylet népkonyhája céljaira.
— A dlóskáll Levente Egyesület január 12-én, a Singer-vendég-löben tombolával és amerikai árveréssel egybekötött táncmulatságot rendez.
.»- Szerencsétlenség ért rry kanizsai munkást fadöntés közben. Mosocki István 44 éves nagykanizsai munkás Puszta dericsen erdőkitermelésnél dolgozoll. Amint egy hatalmas tölgyfát dömöttek ki, Mosocki nem ugróit fé\'re idejében és a lezuhanó fa ágat megsebesítették. Súlyos sérülé ével lakására, majd onnan a kórházba szállították. A csendőrség megindította a nyomozási a felelősség megállapítására.
— Ha olcsón Jót aVar ha n vitán eseményeiről a leggyorsabban ós leg-niCKlitztmtóhlmn akar értesülni, hn 8z.ó|ilroilHlml tájékozottságát aknrjn növelni, ugy olvassa a Nemzeti Újságot és tlj Nemzedéket.
1930 január 4.
gyakran kelleténél lobban fűlik a lakást. Ha ilyenkor a sz.-.\\i,|. ba jövünk, i hirtelen változó hőmérséklet gyakr.in okoz
meghűlést. Köhögés és erós nátha Jelent, kczncli csakhamar. Néhány
Asptrin-
Tabletta
megelőzi a komolyabb bajokat.—
Utasítson vissza pótszereket é«
követeljen mindig eredeti__
csomagolást, a f
Bayer- kereszttel. (baYer
Uak ffifju* tirakWs ktpkáUL V D >
Egy Kutya miatt
(/ÍUa/védelmi gandoíatoK)
„Bécsben — írja ft Ntue Freie Preat december 30-án, az "55 évei Köppl KA roly, a tá\\d rdti igazgatóság/rfr\'/t-mj/i*, hl vntnll helyiségében felakasztotta ma gát. Kollegáinak bánatosan nanaszko* dott. hogy hil kutyála az állatkórház-bnn elpusztult. Minthogy a föel enór öngyilkosságát sem a hivatalos, Bem a magánéletben tapasztalt körülmények nem Indokolják, az öngyilkossóg okául csak n kutya kimúlása felett érzett bánatot lehet tekinteni".
Az esethez az állatvédelemnek kevés köze van. Hisz Kfippl ur kutyájának érdemi és módfelett Jó sora lehetett! Betegellátásban részesült ós betegség okozta halállal inult ki a szegény pára. Nem Is mondhatjuk, hogy az a szeretet, amellyel Köppl ur kutyáját elhalmozta, dicséretre méltó. Beteges szén-tlmentallzmusból lett öngyilkos. Valami delejen, megmagyarázhatatlan vonzalom kötötte az Ó exlsztencláját a kutyáéhoz, és e/. vezetett a tragédiára.
MbuHunk fordított a helyzet. Nektlnk caak a kutyák tragédiájáról van tudomásunk 8 nem a Köppl ur esetéh z hasonlókról. Tudomásunk van elhagyott, kivert, megsebzett állatokról, amelyeket megkínoznak, összefogdosnak és a gvopmcstertelepen vasbunkókkal dőrékbe törnek, az állatvédőegyeslllot ellenére Is.
Nem mindenki bántalmazza a kutyáját. .Sok helyen szeretik é* gondlát In viselik. .Sót a 26 P adót is megfizetik érte. fis hogy ez a barátságon érzés nein nagyobb, szélesebb körben lud meggyökeresedni, ennek épen a inttvelt körök közönye az okozója. A szegény ember rendszerint szereti a kutyát. e«ak nem tud érte adót fizetni. Sok intelligens ember azt hiszi, hogy ha törődünk a kutyával, ha gondját vIsH-jilk. lízv.al em^rtiirsüfnk\' szenvedőéitől fordltjuk el a részvétet Akinek szán a lomra halló szive van, az nem kegyetlen az állattal szemben sem és az barátja az állatvédelemnek Is. A közöny, nem a szánalom, ellensége az állatvédelmi t-szmének, amelynek Nagykanizsán Ih van otthona. Noah bárkája o*ak a bibliai őskorban volt az állatvédelem palotája. Mióta az özönvíz elmúlt, nem Igen i\'ondolunk Noah bárkájának rtl lati Iskólra, caak akkor, ha lemészároljuk őkeL
— öngyilkos lett egy vámőr.
Sovány Gyula kaposvári vámör-lize-des szerelmes volt egy kaposvári leányba, azonban csalódott, mert a leány máshoz ment feleseli. A fia\'al vámőr tizedes ezt annyira szivére veiie, <hogy az éjjel szolgálati fegyverével fejbe lőtte magát és meghalt.
Városi Morgó. .Bujdonó irgyesek\', vigJMék .BíSfb.ll klfály", burleszk. — Parimon\'it hiradó.
gyógyszertári éjjeli Ikolgálat: f. hó végéig a Merkl,-Belui féle „Igazság* gyógyszertár.
Oőzfflrdó nvllv* rctfgc\' 6 órrf\'ól tálé 0 órái* (hétfő, rrerda, péntek délután és kedden egéjx n«p nőknek)
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KÖREIM JENŐ „Menyasszony divatáruháza- Nagykanizsa, Deák-tér 1 , a felsötemplom mellett.
1930. január 4.
II mibiln, hotaap vuáran
és bitien
disznótoros vacsora
töpörtyűs pogácsával. Kltflnő pogányvárl borok. Jó zene. Szíves párttogást kér
Perényl János
vendéglős.
ZALAI KÖZLÖNY
A na ti Ut uerxllnk, mara d-fou a várómban.
— Sakk-hlrek. A Nagykjnlzsai Maróczy Sakk-Kör, mint minden évben, 1930-ban is megrendezi versenyét Nagykanizsa város bajnokságáért. A verseny az eddigieknél Is nagyobb arányúnak, nívósabbnak és Izgalmasabbnak Ígérkezik. A kör legtöbb játékosának sakkludása szorgalmas játék és behitó elméleti tanulás után az elmúlt év tolyamtn hatalmas mértékben gyarapodó t. Ma már nem egy |>lék\'.sa van az egyesületnek, ki nagyobb, országos versenyen is bizonnyal t-ikfresen állná meg he;yit. A kör vezetősége már kiírta a versenyt s a feltéleleket és a szabályokat közzélette. A versenyrendező bizolts g ezúton különösen, a következőkre hívja fel Nagykanizsa város sakkozóinak fi gyeimét. A verseny kezdete: 1930. január 12. A versenyen részt v^het minden nagykanizsai lakos, akinek nevezését a rendezőbizottság ellő gadja • aki a nevezési dijat a bánatpénzzel egy tilt 1930 január I l-ig befizeti. A nevezési díj azok sza mára, ktk a döntöbe kerülnek 2 pengő, a többleknek I pengő. A bánatpénz 2 pengő. A verseny kél részből áll: elődöntőből és döntőből. Döntőbe IwtUh.ek azok, akik a házi bajnokságért rendezeti versenyen a dontőben szerepeltek, valamint a vigaszdíj nyertese. F.zek az elődön tőben nem játszanak. A döntőbe kerülnek még az elődöntő helye-Zdtjei, kik a létszámot 14-re egészítik kl. A ver^env első hat helye zctlje díjat nyer. A verseny gyóz-tete ezen kívül 1930 évre Nagykanizsa város bajnoki cimét Is nyeri. Versenynapok: hétfő és szombat kivételével a hét minden napja, A verseny hétköznapokon d. u. 6 diakor, vasár- és ünnepnapon pedig d. u. 3 órakor kezdődik.
Msdiol/unkineoii, ne kUIÚ-tau péluUnket Idegen f>«.
KÖNYVEK, LAPOK
Szaktit Gyula:v
Magyar Történet V. XVII. század
(Budapest, Klr. Mag»ar Egyetemi Nyomda, IV Kouulh Lt|os-utca 18. 1929)
A Hóman-Szekfü: Magyar Törlé-neí-nek, melyek az Egyetemi Nyomda ad ki, most |elent meg az V.-ik kötele. Szerzője Szék/U Gyula ilt a 17. század történelét irta illeg egészen az országnak a töröktől való visszafoglalásáig. [ízzel a történettel a Hóinan-Szekfü-téle uj nagy Jeldolgozás keretében elkészült Wík/ök korszaknak, vele a független erMjyt fejedelemségnek, a rejirmációnafés az ellenreformációnak összefüggő története. Az uj feldolgozásra különösen jellemzők e kötélben azon szaknak gSrdasági, társadalmi és nemzetiségi örténe\'.él egybefogva tárgyalja. Teljesen újnak mondhatók azon részek, hol a magyarság kipusztulása és az alacsonyabb kul-turáju Idegen népek (oláhok, rácok, vlachok) bevándorlása kapcsán a 16. és i7 század nemzetiségi történetet kapjuk, az akkori speciális kisebbségi kérdés rajzát. Hasonlóképen töretlen ulükon jár a szerző az alsóbb társad jlml osztályok anyagi és szellemi kullurájának rajzában, — itt minden modem oiva ó figyelmét lefogj* bilincselni a 16. és 17. tzá/adi inezöga d.üági és kereske delmi viszonyok, a jobbágyság helyzete, a kisnemtssfg és varost polgárság életmódjának átalakulása, a hullámzó népusztaljok rajza. Nem kevesebb érdeklődésre latihal számol a királyságbeli magyar és az erdélyi lejlOdés egymással szembeállítása, aminek segélyével Szekfü kimutatja, hogy inig Magyarországon ttoakay István óla egy uj rendiség fejiódis ki, mely a királyi hatalmat /. Lipót koráig háttérbe szotiija, addig Erdély nagy fejedelmei alatt a fejedelmi hatalomnak akkor divatos megerősödése túlsúlya felé haladt. A vallási fejezetben szintén egészen uj a vallásos érzés formainak, inten-zivllásának vizsgálata és a to erancia gondolatának a 17. század folyamán végig kutatasa I. Lipót történetet haruni hatalmas fejezet tárgyalja a sz«zad végéig: az elégedetlenség növekedésit a Wesselényi összeesküvésig, azután a nyill abszolutizmus kisérle;éi, ennek bukását és a török visszi.loglalás halasa falait a Habsburg ház örökösödésé..ek elfogadását, ezzel kapcsula ban újra
Amig a készlet tart!

99
HOCIPO
orosz és amerikai fekete és színes 1 pár 8—10 pengőért kapható
Szabó Antal
■portüzletében.
tényleges kalonai uralom bevezetését, végül a harmadik fejezelbui a törOk kiűzését. A kötelet, mini előzőit Is válogaloll, eddig Ismeretlen müinelléklclek és egészen uj tárgyú térképek diszilik.
A héiköletes monumentális mü ára maroquin-lélbőrkOtésben kötelenként 20 pengő s kedvező részletfizetésre is kapható. Eddig az I., IV. és V. kötet jelent meg. A kiállt -lá< a kiidóvállalat áldozatkészségét dicséri
Píehy-Horváth Rezaő:
Mégis kisüt a nap
Péchy-Horválh R-izső ritka termékeny iró. Termékenysége melleit még szerencsés is, mert hiszen nemrégen jelent meg könyvalakban kél regénye : a Torz emberek és a Meghalni jobb s inie mtr ilt van a másik, a Mégis kisllt a nap.
Talán ezl a regény is a ma divatos riportregények közé leh;lne sorolni, ha nem vulni sokkal elmélye-dóbb és a élek analízisét tekintve soKkal résdelezőbb, mini a riport.
Háborús könyv, az bizonyos, de i ulzásoklól mentes. Nem lehet I igadni, hogy vannak benne keserű lapok. Visszaemlékezések a luboru sok keserves órájára. Mégis a sza írája a megkapóbb, mellyel a háborús Idők lélszugségeil és gonoszságait ostorozza.
tőben a háborús világfelfordulásban, amikor igazán kilört mindenkiből az állal, akiben csak benne volt, az író kél liszlaszivü, nemes jellemű embert állit elénk, mintegy kárpótlásul a sok elibénk vetitelt szennyes alakéit : egy újságírót és egy tanhónöt. Mikor a könyvet letesszük, ugy érezzük, hogy történ-h.tik a világon bármi: jöhet földrengés, dogvész, háború, gazság és pokol, azért mindig lesz és aksd kél nemes és tiszta jeliem, amelyik átmenti a becsületesség magvat a jovó tisztullabb és nemesebb évei számára, hogy ezt a magol elvesse a nemesebb és tisztább jellemű emberek fajtájának lentartása végeit.
A Mégis kisüt a nap nemes, szép és kellemes könyv, ilt- olt megrázóan dramai erejű, egyes jelenetei erőteljesek és lugyszeiűen megrajzollak. Aljkjii húsból és vérből valók
A könyv Budapesten jelent meg a Forum kiadasában, ára 3 pengő 50 fillér, __7" /.
)( A Magyar Magazin újévi számával u hurmuíhk rv/olyumbü lép. A illO oldalas, albumazorU szám pompás anya-
f;ából kiemeljük farkas Imre, Koílo-Anyl János. Turnny István, llly JAnos, Hlb. Harsán) I- ttanuszlk l.Aszló verselt, Segesdy leszid remek szilvesztert cikkéi, Tábori Turka altiéul lurka krónikáját, a gyönyörű kiállítású 8 oldalas üépzomúveszelt mellékletet és a imgvuu népszerű lársusAg-, dlval-, kozmetikáén fl.mrovatokat Ragyogó üdetrajzok és a legkitűnőbb mllvcszl fölvételek díszítik Az ujóvl szám ára egy pengő. Kérjen díjtalan mutatványszámot ós felvilágosítást a kedvezményes elúfize-U-sról. (Kiadóhivatal: Hudapesl. VI., Sziget utca 211.)
TŐZSDE
A mai tőzsde barátságos hangulatban indult, bár kötés csak elvétve volt, egye6 pipirok csekély áremelkedési mulatlak, ami túlnyomó részt spekulatív vételekre és arbitrázs tevékenységekre vezethető vissza. A lözsdeidő végén a hangulat tartott. A fixkamalozásu papírok piaca üzlet-leien, a kényszerkOlciön egy árnyalattal gyengüli. A devizapiacon a Dollár nemzetközi áremelkedésének megfelelően nálunk Is 30 fillérrel drágult. Egyébként nincs említésre méltó esemény.
Kikiáltották India függetlenségét
I.ondon, Január 3 Lahoreból jelentik: A pán-indiai nemzeti kongresszus négynapos ülésezés után legutóbb véget ért. Az utolsó teljes ülésen még\' egy határozati javaslatot fogadlak el, amelyben a kongresszus kimondja, hogy
a független India nem vállalja az idegen közigazgatás állami adósságait és nem tartja összeegyeztethetőnek a szabad India gondolatával, hogy magára vállalja a régi uralom tartozásait
Nehru Matal elnök záróbeszéde után a delegátusok perceken át lelkesen kiáltották: „Üdv anyánknak, Indiának I"
KÖZGAZDASÁG
(-) A gyümöKi téti kötelesének hibáiról Ir a .NMnyvédtlem\' ós „KtrU-szrt\' legújabb száma. Ismerteti, hogy milyen védekezőszerek kevorhetők ogy-inássál, cikket közöl a siólő amerikai alanyairól, a szőlővesszők szedéséről, vermeléséről, korai zöldségfélék termesztéséről, a rózsa hajlatásáról, a növények eltaJzAsáról, a rovarpor termesztéséről, a beteg szobanövényekről. >lb. A dúsan Illusztrált két szaklapból t Növényvédelem kiadóhivatala muda-peat, V., FöldmlvelésUgyl Minisztérium) e lapra való hivatkozásra díjtalanul küld mutatványszámot.
Ztrlchi zárlat
Pária 20»W«, London » Ur», Nswyork 115 50. Brüaael 7107\'/t. MIlaM 70 99, Madrid M 86, Amsterdam 307 80. Berlin 123 00, Wlsn 72-65, Sofla YTVU. Prága li-tt, Varsó 37 76, Budspsst IMI Uelgrád 9-IJ\' i. Bukarest I07\'/1.
T*máaytfa*fc
Buza 10 fUL, rozs 10-25 flll. esett.
Busa llsisv. 77-es 23 50-23 90. 78-aa 23 80-14 10, 79-es 14 10-54 55, 80-aa 1140-14-70, dunlnt. 77-ea 2201 2125, 78-aa 22 2S-23 45, 7»-ea 22 50-2170, 80-at 21-60-12 H0, rosa 14 80-1470, tak árpa 1665-1910, aörárpa 17-50-19 00. aab 1300 — 1336, lengeti tszl 13 81-HI5, dunánti.11 12 80-1300, repot 52 00-6300 korpa 9 85 10 10.
á kiáipsiti Tlxsáe áattia-)egfiis«
VALUTÁK Angol L 27-75 17-90 Belga ti Z9-65-7996 Cseh k. 16-82-16 92 Dán k. 162-55 153 15 Olnár 9 96-10-06 Dollár 568 69-570"60 rraneU t. 22-46-21 76 HolL 2i9 61130-60 Lengyel 63 9U^4 20 Leu 3-37-3-41
Léva 410-4 16 Líra 29 65 29-95 Márka 13190-136 60 Norvég 152 66 153 15 SchiU. 80-10 80 50 Peseta 75 80 76 80 Srátdl. 110-50 11100 SvMk. 163-10 163 70
devizAk
Amst 219-91 230-62 Belgrád 10-09 10-12 Berlin 136-07-136 47 Urasaiéi 79-67-79 92 DevlialaJ 8-39 d\'4l Kopenh.151 75 63 16 London 17 80 17 81 Madrid 75-80-76 80 Milano 29-43-29 93 Newyork570\'20-7I 80 OszJo 162 85 153 25 Pária 22-45-12 51 Práaa 16 81-16-93 SsóRa 4-11-4-15 Stockh. 153-55-153 95 Vataó 63-97-64-17 Wia 8016 -80-60 ZOtich 11080-110110
8*rU«Táfár
Felhaltát 177J, eladatlan 90. — Baé-. endu 1-46-1-92, axedett 1-41—1-46, aiedstl kflaép I-32-I-36, könnytl i-24-1-28, l-ső rendű Oteg 1-36—1 42, ll-od rendű ótag
1-28—1 34 angol alldő 1-40-1-60, axaloana nagyban 1-46-1-50, isü I-70-I-80, hm
2-00—2-30, ttalonnáa Mlaertéa 1-76—1-84.
Mbalai ItmUi á« Uykbiá YálUlrt, licrkulaáB.
Peklős Idadó: Zalai Károhr. hwíhi M«4*n I Naatykavtxsa 7*- aa.
ZALAI KÖZLÖNY
Naponta adjon növendék éshfxSííataInak
FUTOR

szénsavas takarmánymeszet
A .FUTOR" növendékállatoknál a csontképződést elősegíti hixiirn
iiíf íííí nVj ét vág y fl er jesz t fl í,c*
A .FUT O R" i em orvosáig, hanem a legilr.ontabban ói\'öt\' méízaóláp. amily ax íl\'atok szervezet b#n Igen i önnyen felsrlvYdik, s amelyei az állató » aro-mitikus anyag aital énál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR* etetése a konyhasó etetését feleslegesei teszi A nauyhizla ók, uradblmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan elelik. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. tZsák vételnél: 1 zstk .V) kg (xsákkal együU) P 10 30 cca »/» kg-os próhadoboa ára 30 flilér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. mttrigya, növényvédőszerek 9W kereskedéaébeu
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
bíróiig melleit. Teleion: 130.
APRÓHIRDETÉSEI
M ir mi lill ili dqa 10 arth M filMr. Mtadea tovibW a6 M). • (fii. Vaair U
torttST*
•aó dija
. 10 azóta M fillér, ndndM mA díja a I1IL. Surdia ia aia-10 ■»% ao MMr. aiadea lovihbl la • Iflr ~ \'
111. Clnaaó I ariadei) vaata-
Eibb b.lüMl Utó MÓ k«4 arénak iiiinll-tik. Alli.1 kueaófcnsk SOM eredmény.
Hlr4«M.«k ■ (81) *«uai>n
aliel . (altalasci klafvaléa, aximliaia alkae*Maa>«|aH
alln II
a t a a i i k
3 szobából álló utcai, loldailnll Iroda-halylmég kiadó Csengety ut 4. 6208
Megblzhsló mindenes IfxéiaA azonnali beUpésre lelvélellk 3 lagu Malidhoz. -JelenO-ezé, d u 4-8 közöd dr. Imretlníl, Eizsébel lét 18., II. 35
UtoltsA nap tarl míg ma aa ocatizi\'a kólölláiuk rláiutilisa. Az üzlet már holnap megszűnik Wdsz Adolt, Király u. 34. 3>
Hpy uramotan 75 niQvésilemezzel olcsón eladó. Clm a kiadóban. 23
Vadbfirttket,
mézet, égytollat, vasat és fémst
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernét éa Fiai
Erzsébet-tér II.
Kareate Ik rgy egyszerit házba pár órára bejárónő Csengeryut 15 özv. Relchen feldné. -24
Eladó háromszobás, comfortos adómentes hlx a Sugár-uton. Cim a kiadóban. 28
Okleveles lópatkelé gépész-kovács traktor és villanytelcpkezeló tizenöt évi gazdasági gyakorlattal, saját szerszámával állást keres április huszonnegyedikére. Cim Kaoais Junö, Vante-puaxta. Pcsta Szepetnek. 29
F.KazInczyutcában egy e\'egánsan bútorozott szoba azonnal kiadó Clm a kiadóban. -32
Halló! MEGHÍVÓ. HaU61
Folyó hó 5-én, vasárnap a Vigadó wandéglfiben
(Tetekt-ul 43. ixám)
táncieatélyt
rendezek, melyre a n. é. közönséget tisztelettel meghívom Confetli, szerpentin csata - Saépaógveraeny. - Kitünó
ételek és italok. Szíves pártfogást kér
Horváth Ferenc
Ha értékes és szép ajándékot akar venni, ugy vegyen
tgy \'SSlSS AEG írógépet.
Az AEG lrég*p az összes edili. i Írógép márkákat ugy tökéletességben, mini tarló ságban fcltllmulja,
Bérmál* rwjiwg iróflépat
mapas Aron bac««eél»k.
__Kedvező fizetési feltételek, leszállítóit árak
AEO Unlo Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusitója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelesi Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzaébet-tér 4. arám alatt.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik drága halottunk temetésén részvélllkkel fá|dalinunkal enyhilették, logad-|ák ezulon köszönetünket.
özv. Molnár Oyörgyné és Molnár család.
Hirdetmény.
Breuer-féle kisfakosi uradalomban
gazdasági felszerelés
nyilvános árverés utján január kilencedikén délelöt kilenc órakor elfog adatni készpénz fizetés mellett.
Gether József Bagola.
Kováid Péter és Fia
budapesti featfigyár
feli, tisztit éa plisseroz
Oal érők, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
17 o Csengery-ut 5.
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erzsébertér-Vasutállomás
Oda Vissza
4-or. 4-1K
5-iu 5 2\'
5-M (3 00
tj-ai 6<o
•♦7 ao 7-43
H»i K-40
♦ J | -20 11-38
12-M 13 01
13» 13-38
13" 13 61
14 is 14 13
17 |7 43
o!7«i 17 t*
20« 20<»
22-16 22\'Z»
<22 t.\'. 22-68
23\'fl 23 \'•»
Erzaébet-tér Barak
Oda I Vissza
00 8 07
oolO\'OS 10 "
11-46 1 | 1,1
0016\'a 16 21
18-36 18 17
••lulius és augusztus
hóban vasár- és ünnepnap nem megy * C>ak vasárnap o Feltételes menet oo Csak piac és ünnepnap feltételes, ooo Csak ünnepnap
crtobl Feli
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gAzmosó, vegytlutltó, ruhafestő
■ tuubalhdy! ortt. ipáik lilllüiou
NAOYKAN1ZSA
UjlJtdldcp i (),ír l.l.p:
Kazinczy-u. 8. Hunyadf-ti. 19
Nem kell klegenb* mennie, tnlelótl bir mit leaiel vagy tlMllltal. Győző i|öo meg átalm ulc Zsigáról ép munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű galltrtlaztllia I Tlaztlll i ri Pllaaéroí I
A nagykanizsai ktr Járá-hlróaAg mint telekkönyvi hatóság.
10405/lk. 1909. azim
Árverési hirdetmény
és árverési teltételek.
Az P.lsö Barcsi Hengermalom éa Outi mann D. j. végrehajlalóknak Pell\'.r Szidónia nagykanizsai lakóa végrehajtást szenvedő ellen Indítóit yigrehijtisl Ügyében a telek könyvi hálósig a végrehaitaló kérelme köve.kezlében az 1KW : I.X l.-c 144 . 14-. éa 147. §-al élteimében elrendeli a végreha)láti irveréil az Első Barcsi Hengermalomnak 178 P 51 lill lókeköve-leléa, ennek 1926 évi nuguizlus hó 10 naplílól |áró l". kun.la. 94 P 112 lill. eddig mejtillapiloll pei- éa végrehajláai kolliéj. Qu-lmini D. ). cégnek 83 P 94 tlll lókeköveteléa. ennek 1956 évi aug hó 11. napjál\'* I )fló 9o.\'o lamala. és 34 P 50 tlll. per- és végreba) átl éa az irveiésl kérvényért eiutUI mtgi\'lapiloll 19 P 10 lill. lotség, valamint az ezcnt.el csalta-kozollaknak klmonfloll Qulh Arnold cíg 352 P 46 tlll., Welner Vilmoa 268 P 32 lill . Slrém Károly 60 P. Dr. Bakó. Oéza 1779 P 69 lill.. Dr. öiley Oyö gy 13 P 17 lill lókcköveleléie él láiulékal beha| láia végeit, a nagykanlzaal klr járáablrfí-lertllelén levő, Nagykanizsa városban lek.ó, » a nagykanliaal 575. azl|k>b<il f I lorai a telvell 637 hisz hál, 322 >z. a udvar éa kei4 Ingallannak végrehajtási szenvedő ne .én álló tele réazíre 3000 P kiklállásl Aiban.
A leiekkönyvi halóság az átverésnek a kir lárásbfrórág hivaialos helyiBégében (IgazsigUgvl palota, töldszlnl 8. »|lí) meg tartására 1930. évi Jaruir hó 28. nap (inak délelőtt 10 órijtt lUzi kl éi ar ál vetési feltételeket az 1081 . LX. I c. I.\'O § a alapján a kővetkezőkben illapllla meg .
A/, árverés alá kerülő ingatlanuk a kikiál-lisi ál kílhrrm^ttl\' ál itlacsonyabb áron nem adhslók el. (19. 8 : Xl.l I c. §)
Ar. áívcelni szándékozók kőleleack bá nalpénzlil a kikiáltási ár I0"/o-ál ké«z(rfn< ben, vagy ,t/. 1881 : LX. I -c. 42. §-ában meg halálozott árfolyammal számítolt óvadék képes írlíkpanirosban a kiküldöttnél le-lenni, vagy a hanatnénfcnrk előlegesen blr.\'il leiéibe helyezésétől kíállitojt leiéli elismervényt a kiküldöttnek átadni és az Ar vetési teltételeket aláirni (1881 ; I.X. I -c 147., 150, 170 ; 1908: Xl.l. I -c. 21. tj) Ai, a\'.i sz Ingalhnérl a kiklállásl Ariiil má|!»íahb igérelel leli, ha löbbet Igéim srtt\'i sem akttr, kölc cs nyomban a ki-klAIIAnl ár százalc ka szetinl megállapítod bánalpft-71 az állal.t l^íil át ugyanaimji azjzil. kAlg kiegészíteni.
Nagykanizsa, 1921. évi o lóin Itó 30. napj.ln.
Dr. Sarttiry a. k klr. Iblró.
A kisd niny hiteléül: Mlkó s. k 2- I lh,l
1930. január 4.
Rózsagyár Kaposvár
ra és festésre elfogad lérfí és női ruhákat
bármily n minőségi! kelméi ól. UJrailfesté.re bótbmoi kai, bőrknbAlokat
ét végit ul. Ág) toll tltzlllls huzallal együll !• enélklll. Pukkö" Ok, kézimunkák, szónyegek, bulorkc\'tnék, mindenféle p plánok éa szőrmék tiszti áss, fcrtóllenllése és festése.
Pllsséerozás és gouvréerozás
a legelőnyösebb árban éa legaaebb klvlle ben.
Fértl gallérok és kézalfck fényezett és modern matt
(nódszer szerint tisztítva. FehérnemOek mosása darabonként és súlyra.
Bővebb lelvllágo\'llásl nyu|i Nagykanlua léstéle a gvll|lólelep vezelóje :
Nugykanlz.-in, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
A nagykanizsai k|r. Jiriablróag, mint telekkönyvi hatóaig.
11391/tkv 1929. az.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Dr. Bakos Géza nagykanliaal ügyvéd végrehsjtatónak klsk. Oolubica Pá\', Hivatal Jólsel, Hivatal Maigll fj Baliza Oéziné ei klsk. Hivatal Ilona véjrehaltist szemre-dók ellen lndlloll végieha|Usl llgvében a telekkönyvi halóság a végrehajtató kérelme következtében az 181 > : LX. t-e. 144, 146. éa 147. §-al értelmében elrendelt a végreha.lásl irvcrétl 1770 P 69 tlll. tőke-követeié,, ennek 1928 évi mirdua hó I. na platói |átó 8°ío kamata, 3S7 P eddig megállapítod ptt és végrehajtási éa az Arveréal kérvényéit eaullal megállapllod 55 pengó költség, vslamlnl sz címnél caallakozotlaknak kimondott Qultmann D. J cég M P 94 tlll., Qulh Arnold 352 P 46 lill , Dr. Orley György 134 P 17 tlll.. Első Barrsl Hengermalom I). T. 457 P 33 lm.
lókeköveteléa él liimékal behajliaa vé gctl, a nagykanizsai kir. |irásbiró&ág terU leién Itvó, Nagykanizsa vitosban lekvő. a a nagykanizsai 57Ö. azt|kvben f 1. sorsi, a telvell 637. Imi Ingallannak Hivatal József, Hivatal Ma git t|. Baliza üéiáné, klsk. Hivatal I ona és klsk. Üolubfca Pil nev n á ló Itle réazéie 6000 P klklilUat liba t él pedig a C 61. soiaz. alall a <-95&tk. 19 9 ti végzéssel t\'ehér Sildónla Javára bekebelezed ételfogytlglanl haazon-élvezeU szojgilmi lógnak él özv. Matáo Ödönné ízül Mulaslrs Szidónia Javáza I Ic67/lk. 1979. az végzésiéi bekebelezett ötvrgvl hnazonélvezell szolgalmi Jog fenntartásával, amennyiben ezen szolgalmi )o« (eniitat tástvai lenti logaltanré>a a sxolgalnti |ogot megelőző tehcilélelek fedezésére ezennel megillapllolt 7500 P-ért el nem adatnék, az árverés hatálytalanná vilik i az\' Ingatlan a szolgalmi Jog tenntirtiaa nélkül bociáttallk a kilüiöll határnapon iiveiés a!4
A telekkönyvi hatóiig az átverésnek a klr. lárásbltóság hivatalos helyiségében (Igazsii\'llgvl palola. löldszlnt 8. ajtó) meg-megiailá ára 1930. évi uilrclul hó 1. napjinak d. e. 10 órálil tűzi kl és ii árvetés! lett ételekel az 1841 : LX t.c. 130.
Nyomatott a Déizalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán, (FrlelAs UzletvezeW:
§a alapján a következőkben állapítja meg: Az irveiéa ali kerülő In^a\'lan a kikiáltási ii kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhaló el. (1908 : XLI t. e 26 § )
Az árverelni szándékozók kötelesek bé-nalpénzül • klkiiltisl ir lC»\'ti-it készpénzben, vagy az IÍ81: LX t c. 42 § ában meghalározolt árfolyammal izámltott- óva-dékképes érlékpaplrosban kiküldöttnél letenni, vagy a bi-iatpéninek előleges blról leiéibe helyezéséről kiállított ellsmervéayt » klküldöl\'nek áladnl és az árveréll feltl-lelekel aUirni. ( 881 ; LX t.c 147., 150., 170. §§ , 1908: XLI. I. c. 21. S.)
Akt az Ingatlanén a klkiállial árnil magasabb Igérelel leli, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki-kiíliásl rti százalékáig klegéizitenl.
Nagykanizsa, 1929. évi november hó 25. napján.
Dr. Sartory s. k klr. |bltó.
A kiadmány hlleliU: Mlkó s k. 12 lólis/.l.
7a\'ai Károly.)
70. évfolyam 4. szám
Nagykanizsa, 1930. január 5 vasárnap
Ara 16 fillér
ZALAI KÖZLÖD!
Sjcrkesitósíg éa kiadóhivatal: Pó ut 5. uim. Keszthelyi tlókkladéhlvatal Kossuth Lajoa-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Klóflzetíal ára : egy bóra ( pengj SO (illír
70. évfolyam
Karácsony ünnepkörének sok piros-bclUs napja közül az utolsón, amikor a bóséges ünneplő örömből mindenki elkönyvelte már a maga részéi,
— legyen szabad nekünk Is felgyújtani egy pirosbetüs határkő tövében piros-tüzes ünnepi örömünk fáklyalényét.
Talán észre sem vette senki, hogy az u|esztendövel a Zalai Közlöny ritka évfordulóhoz ért: — hetvenedik h/nlynmdha li/>ett. Ugy húzódik meg az a szerény .70. évi" a lap-le|en, olvasásra sohase szánva, épen csak a rend kedvéért, hogy akárki figyelmét is könnyen kerillhetlr el. hitessék hát zokon, hogy most az egy szer ml — önmagunkról szólunk ezekről a hasábokról.
Hét évtized . . .
A Somogy-Zalai Közlöny-löl a máig hosszú és küzdelmes az ul. Akinek a kezében először szántóit végig a toll a papíron, hogy kirepüljön az első betűbe rögzített gondolái a közélel mezejére (magnak lenni, ami sokszor hullik sziklára és ritkán lermékeny televénybe), — akik először nyitották szét a fekete betü-rengetegel és először érezték a nyomtatolt betű megejtő varázsát, a belőle burjánzó örömet, bánatot, Indulást és megállási, hitet és lemondást, akaratot és lendítő energiákat, — akik először itlak és először olvaslak helyi u|ságol Nagykanizsán, — hol vannak ők már valamennyien? A világ is, hej, de más lelt azóta I Megnőtt azóta minden. Kitárultak a dim-menziók és az ember belé|(lk rólta az élei hjrsonázó ritmusát, mint soha meg nem álló crescendo előre-lük leiénél.
A milliónyi szürke betű-hadsereg a rohanó életlel rohant, rlőfulárja volt annak, rohim-csapala voll, mágneses erők középpontja és fakadó energiák rezervoárja volt. És a cél mindig egy volt, hét évlizeden át:
— a köz |ava és mindig |obbja.
Helven esztendő fordulóját kivü
lünk még csak egyellen magyar vidéki lap érle meg. Hogy megértük,
— ez a lény maga sok szó helyett beszél. Hogy sok voll ennek az útnak scillája és charybdise, — nem •zégyejjük, meri minden\' idők minden viharát megállta a Zalai Közlöny. S amig generációkat szolgált é« a gerenda-, meg rőzse-járdás kanizsai ulcákról elindulva, a ma 31.000 es Nagykanizsáján ünnepli csendes lubileumát, addig a Zulal Közlöny nem épilett palotát magának, nem szerzett vagyont a szolgálataiból, csak egyel s\'erzelt: 70 eszlendős becsületes mullal, benne lemérdek munkát és a köznek, csupán annak hasznosított nem kevés eredményi.
Mi, akik hél éviized sok ragyogó >°»U és agyú alapvelő munkása után rójuk a sorokat nap-nap ulán, esz-tendő-eszlendő ulán e hasábokon,
— mit Ígérjünk, mit adjunk pidfl^ gramul a nyolcadik évtized küszöbén ? Nagyhangú ajándékokkal nem kápráztathatjuk olvasóinkai. Nagyképű igéreleket sem lehelünk a jövő évtizedek munkásságát illelöleg. Egyet Ígérhetünk: ugyanazt a becsületes, céltudatos, fáradhatatlan munkál ezért a városért, ezérl a vármegyéért, csonka, szomorú hazánkért, mint amll eddig ad.unk. Az i/maink erejéhez lo-vábbra is a hitünk sarkantyúját adjuk és igy fogjuk a közéidek gyeplője elé az agyunk minden rostjanak, n szivünk minden dobbanásának, a lelkünk minden rezdülésének iroll szóba klvánkozását. Nem érdemül
♦tesr-zük ezt, Inneni szent kölelesség-Bl, amire tnondallan esküvéssel Tételeztük el magunkat, mikor a toll fegyverével indultunk cl megküzdeni az egyetemesség érdekeiért, n igyo-kérl és kicsinyekért, de mindig igazakért.
Amit eddig nyújtott a Zalai Közlöny, azt fogja nyújtani ezután is. Csak ami technikai és anyagi hala dás függvénye, abban Ígérhetünk folytonos többre törekvést. De ami az u|ság és az ujságiró hivatása és kötelessége, ami magasztos ideálok alapjain megállás és egy város érdekei lelett a lelkiismeret felelősségével való sáfárkodás, atekinlet-
ben nagyobb Ígéretet nem lehelünk, mint ha Ígérjük a Zalai Közlöny és ki.-dói és újságírói nevében a közérdekekért vivőit harcnak ugyanazt a szent és önzetlen lelkesedését, ugyanazt a becsületes szándékait, mint aminővel ehhaz az évfordulóhoz. ma elértünk.
Ez legyen a Zalai Közlöny jubileumi ajándéka és ezt kérje számon nagyurunk, Nagykanizsa és ősi Zala-vármegye közönsége a Zalai Közlöny tői, ha majd eljut a következő jubileumig, hogy egy pirosbetüs uj halárkö tövében uj őrlüzet gyújtson a becsületes munka fogadalomtélelére.
Asl összes tyitelezö államok fya flanel ók barátságos uton rendezni az oszztrák jóvátételek kérdését
Már meg Is kezdték a tárgyalásokat az oszlrák delegációval — A nagyhatalmak után a keleti hitelező államok is ratifikálják a Young-tgyezményt
Szerddn Rerlll tárgyalásra a magyar Jóvátétel Ugye
A delegátusok pedig 10 napra jó- jelentik : A francia és az angol bi solják a konferencia élellarlamál. zoliság köreiben örömmel állapítják l\'Arta. Január 4 (Éjszakai rddidjelentés) Hágából
HAga, JanuAr I A magvar jóvátétel ügyében már eddig is két lényl lehel megállapítani. Az egyik az, hogy
az ellenünk Irányuló repa ráclós hadjáratnak a románok a vezetői. A másik érdekes lény az. hoev a kisantant nem öli egységesen velünk szemben, mert klzdröan Romdnidnak és Csrhszlovdkidnak érdekei líllanak előtérben a földbirtok kérdésében. lugoszHvia léhát megelégszik a re-paráclós kérdéseknek olvan rendezésével, amelyekel a nagyhatalmak kívánnak létrehozni, vagyis Jugoszlávia a maga részéről nem kívánja megnehezíteni a tárgyalásokat. A német birodalommal való megegyezési szükség esetén a kisanlant-hoz tartozó államok aláírása nélkül fog|ák ratifikálni.
Általános optimizmus
l\'Arla. JanuAr 4 Hdgdból jelentik: Az ért-kezlel körében általános az optimizmus. Valószínű, hogy
a hivatalos tárgyalások pár napig szünetelnek
és ez alatl ar idő alatt nagyfnntos-sdgu magdnmegbeszélések lednek és csak ezek ulán lehel |rtslásokha hn-csálkoini az értekezlet sorsáról. Német részről ugy vélik, hogy az értekezlet két hétig tart
meg, hogy a két blzotlsdg között tökéletes az együttműködés.
Megegyezés történt a Youngtervezet ratifihálására
1\'rtrln. JanuAr -I Hág.ii leienlés szerint ma délelőtt 10 órak >r rnegkozijte és déli negyed 1 lg foty tat\'a Hnácskozását a természetbeni szolgáltatásokkal, a német vasutakkal és az elzálogosítod német állami jav idaltnakkal foglalkozó bizottság.
Brüsszel. JanuAr 4 fÉjszakaI rddidjelentés) Hágából jelenlik : A németek a bizollsigi tanácskozáson azt kivánlák, hogy bármi történjék Is a Young-tervvel, szankciókat ne le-
hessen Németországgal szemben alkalmazni.
Az újra való megszdllds eshetősége ellen Is tiltakoztak. Azi kívánják továbbá, hogy töröljék az ad hoc bl-bizottság gondolattl és alakítsanak döntőbíróságot.
A lielga Tdvirali Iroda értesülése szerint a keleti jóvátételi bizottság és a nagyhatalmak közöli megegyezés jllt létre, mely szerint
a Young-tervet a keleti hitelező-államok ratifikálják, mihelyt azt ratifikálták a nagyhatalmak.
Az osztrák jóvátétel ügye a barátságos megoldás útjára jutott
IIAga, JanuAr 1 A kisantant meghízottal szükségesnek vélték, hogy ma reggel !) órakor előzetes megbeszélést tartsanak.
Valószínű, hogy liriand épp ugy, mint az előző hágai értekezlet alkal mával megszakítja hdgai lartózko-ildsdt és jövő hélen rövid időre Párisba utazik.
Párls, JanuAr -I (Éjszakai rddidjelentés) A lapok
hágai Jelentései szerint a keleti jóvátételekkel foglalkozó btzollság ma délelőtti ülésén, miuláu <i magyar, osztrdk és bolgdr delegátusok elhagylak az üléstermet, a hitelező államok megbizollai lovább lolyUlták lanácskozásaikal. Titulescu, Benes, Marlnkovics és Mrozovszky lengyel dclegálus fejtenék ki álláspontjukat. Titulescu kijelentette, hogy
ZALAI KÖZLÖNY
1930. január 4.
Románia semmlesetre sem egyezik bele abba, hogy az osztrák adósságok minden ellenszolgáltatás nélklll eltöröltessenek. Ax osmirdk memorandum Délután 3 órakor Loucheur elnöklete alail a keleti jóvátételi bizottság ujabb értekezletre (III össze, amelyen meghallgatták az osztrák delegáció ejóierjeszlését. — Schober kan-cel-lár íejtetle ki a delegáció álláspontját, aki nyomatékosan telláila azt a nyomaszló pénztlsyi helyzetet, amiben Auszlrla van. Kérle, hogy a kérdési rendezzék és ezzel vessenek végei a mai helyzetnek.
Ausztriát mentsék lel - mon dolta — általában minden Jóvátételi kötelezettség alól
és a hitelező államok töröljék az igényekel és az ellenigényeket, fejtegetéseiben ulalt arra, hogy Ausztria rendkívül nagy javakat engedett ál a kisantant államainak, czckel szintén számba kell venni és éppen ezért Ausztria nem kötelezhető semmiféle Jóvátétel flzelésére.
Ahitelezöállamok valamennyi delegátusa hajlandónak mutatkozott, hogy Ausztriával barátságosaidon rendezzék a kérdést. Ugy állapodlak meg tehát, hogy a hitelező államok delegátusai ktllön-kUlOn fognak az osztrák delegációval tárgyalni.
Az ülés után a cseh delegáció azonnal bizalmas tanácskozásra llll össze az osztrák delegációval.
A megbeszéléseket holnap folytatják a többi hitelező államok delegációjával. Valószínűleg a bizottságok hétfőn elkészülnek munkájukkal és megszerkeszthetik je\'entésükel.
Sxerdán kerIII sorra a magyar fóvütóícl
Az osztrák delegációval foljtalandft tárgyalások, ulán valószínűleg szerdán, kerülhet sorra a magyar delegáció.
Előkészítő tanácskozások
Hága, Jnnnár 4 Bethlen István pról miniszletelnök ma délben szállóbeli lak\'sán tanácskozásra vonull vissza a" magyar delegáció tagjaival. A tanácskozáson a magyar pnyag clőkés/iléséjöl folyt a szú.
Delegátusok vacsorája
llága, Január 4 Helaerts hollandi külügyminiszter tegnap esle vendégül láüa a^külön-böző delegátusokat. A vacsorára a magyar delegátusok is hivatalosak vollak.
Elsőrendű kerecsenyi
zöldfehér _ lilerenkint
asztali D O t 1928-as P—-66, 1927-es P -86 llllérérl
kapható. — Ngyobb vételnél 25 liternél P -60, illetve P - 80 filléres árat számítok.
Ilii llll. Batthyány utca II
Jön! Jön!
Termékenység
Zola regénye után.
Verdun
A világháború leggrandiózusabb filmje.
Megfagyott egy öreg akalil tanító
A szőlőhegyről hazaiérőben szlvgörcsőt kapott, reggelre holtan találták a hóban
ZalacgurazuK, Január I A skalii szőlőhegyhez vezető útvonalon a járókelők egy uiikülsejtl Idősebb ember holttestére átadták. A holllesl csonltáfagyolt.
A csendőrség meginditotla a nyomozást a Ihft személyazonosságinak
megállapítására. Kiderüli, hogy az illető Kiss üéza halvankéléves nyugalmazol! akalii tanító, aki a szőlőhegyről való hazatértében szívgör-csöt kapott és a hóban vergődve megfagyott.
Zalának is van arszénes íérf-gyllRossági perc
Szerdán lesz a tárgyalás a zalaegerszegi törvényszéken
Zalaegerszeg, Január 4 A zalaegerszegi törvényszék még régebben 30 évi jogetős fegyház-, büntetésre ítélte Orbán Józselné 63 éves kerkanémelfalusl asszonyi, aki fé\'jét arzénnel megmérgezte.
Fenyő Miksa
vállalta a toha/l hépvlseló-ielöUaiíet
Budapest, Január 4 (Éjszakairádiójelentés) Ma délután a Mád—tokaji választókerület egy 30 tagu küldöttsége felkereste Fenyő Miksái, a OyOSz. Igazgatóiéi és kérle, hogy válla!|a a jelöl Isi get. Fenyő kifejtelle a küldöttség előtt álláspontját és kijelentette, hogy hajlandó vállalni a kerület jelöltségét.
Szilágyi Lajos
képviselőt megoperálták
Budapest, Január 4 (Éjszakai rádiójelentés) Szilágyi Lajos országgyűlési képviselőt ina délután a P íjor- zaratóriumban meg operálták.
A zalaegerszegi törvényszék az öregasszonynak szerdán két ujabb arzén mérgezéses bűnügyét tárgyalja.
A tárgyalás iránt most igen nagy érdeklődés nyilvánul meg.
KORINTHA,
magnélküli, napon axéritatl görög aifilA.
Minden háztartásban ntlkU\'özhetetlcn,
ah I gyimek van I Korintha — Egétitég I
Elősegíti az anyagcseréi, a test gyarapo dásAt é« az egésztégrs vérképz<"clésl Mindennemű felvilágosítást, utbaiga-zilált ó< re epteket nd a
,/jörűB Korintha SzfDtflkáfui. ArMo"
Budapesten, VIII., József-utca 45. szám.
6M2
Nászajándékul
díszmagyar négyesfogatot kapott az olasz trónörökös Horthy kormányzótól
lióma, Január 4 (Éjszukal rádiójelentés) Ma délelőtt 10 órakor Umberló olasz trónörökös kihallgatáson fogadia a kvi-rinálban Hóry András római magyar kövelet, aki ezalkalommal átadta a trónörökösnek Horthy Miklós kormányzó nászajándékát, egy négyes díszmagyar fogatol.
A fogai remekmű, úgyszintén a belé válogalott lovak is A diszszer-száni\'.kat é» a fogalol a Savoyai-há/. címerei diszllik. Amerre a fogat elhaladt a magyar követség autója kisírctéhen, bakján a díszbe öltözött liusz rral, a tömeg lelkes óvációt rendezeti M\'gyarország mellett.
Ne felejtse el!
Az Olleschau
cigarettapapírok
horit\'»l.ipjalt a január közep\'n megtartandó JutalomkloszM>ra a Sflmum • Alc-ír clgarellapapIrqyAr r.-t. címére (lltidaprsl VI, Görtb utca 3?.) Idc.é cn beküldeni, neliogy a jutalmadból kiinnradjoii I
A hosszúnadrág
mindé/ideig nagyon csendesen viselkedett. Húztuk, gyűrtük, vasaltattuk és vasaltuk a vánkos alatt. De soha nem gondoltunk arra, hogy klhek köszönhetjük minden leülésnél azt a beidegződött mozdulatot, amivel harmonlkásra huzzuk a törd (luk felett, hogy az Iston világáért valahogyan „kinotérüesedjék".
De lm, — közo eg végre a dicső nap hajnala. A vasalt nadrág, amelynek élén annyi kurrier épül, annyi élet fordul meg. annyi szív törik össze, a vasalt nadrág most végre bolekláltla az egész világba csendes létezését. Tudják meg mindenek: — nagy Jubileum készül, centennárlum készül, mert i03(>-ban ünnepli a hosszúnadrág születésnapjának Hzázadlk évfordulóját. H)30-bair lesz száz éve annak, hogy -— hála IV. György angol király köszvé-nyének a korszakalkotó eszme megszületett és a fenséges lábakra felkerült kultur-vllág első hosszunad-rágja.
Királyi ruhadarabunk nagy Jubileumára nem tudom, milyen ünnepi előkészülotek folynak világszerte. De már most proponálom, hogy ezzel kap csolatban a lerongyolódott magyar közénosztály Is rendezze meg a maga jubiláris ünnepségét. A bekapcsolódásra talán elég logolm lesz, hogy amikor az angolok bizonyára nemzeti öröm-mámorban úszva könyvelik el a maguk Javára a hosszúnadrág hallatlan karrierjét, ugyanakkor ml nagyon sokan a saját hosszunndrágunk „negyedszázados fennállását\' vagy legalább ls az utolsó vasalás decounlumát ünnepelhetjük.
Egyebekben erről Jut eszembe, hogy a Jubileumok ujabban nagyon divatba Jöttek.
Berlinben például a napokban maga a városi tanács rendezott nagy ünnepségeket annak örömérb, hogy 75 esztendővel ezelőtt Berlinben állította fel feltalálója (nyomdász volt különben) az első hirdető oszlopot. Az ünnepségek kapcsán a feltaláló emléktábláját is Ic-leplnzték.
Volt már pár éve jubileuma a szl-vnrnak, a biciklinek, a kártyának, nom-régen a zsebórának, a ceruzának, a feketekávénak.
A Jubileumok korát éljük tagadhatatlanul. Mlnd-n évnek megvan a maga
fiárcentennárlumaés egyél) évfordulója.
Nem Is hiszem, hogy nem újságírók találták kl ezt az uj divatot az ugorka pe-rlódlkusan Jelentkező veszedelme ellen.)
Azért élelmes emberek ám ezek az ángllimok. nómotek és egyébíólék, akik megalkották ezt a Jubileumokat Gyártó Népszövetséget. Miért ne arassa le London a hosszunadrágból, Berlin a hirdető oszlopból, mások másból a maguk elsőbbségének dicsőségét?
A szellemi Idegenforgalomnak ezt a hathatós eszközét nekünk sem ártana minél Intenzivebben kultiválni Ha lassanként már n lámpabélrffck, a drót-fowgmeV. n hálóingnek. nr, öngyújtónak, a fiumei cápának is lehet Jubileuma, hogy a nemzotok ogymással versengve kiálthassák világgá: melyik mivel ajándékozta meg a kultur-emberiséget, — miért maradjunk le épen ml a Jubileumokkal ?
Ime egy-két alknlom:
Az adóprés Jubileuma. Kzt még a télen kellene rendezni, legstiJszcrübben a - Jég hátán.
A légypnplr Jubileuma. Ezt a tiszazugi asszonyok „ülik meg", egyikük különösen „emelkedett" hangulatban. A bankettet gurantált arzén-mente-sen — a Férjek Világszövetsége rendezi.
Az öntöző-lajt jubileuma. Pározcr éves muzeális példányok a kanizsai utcákon időnként még láthatók.
Centennáriumra készülhetnek a lányos mamák is Nagykanizsán : száz éve Idestova Ígérik nekik a felső leányiskolát.
Leg lőször azonban n puskapor jubileuma volna aktuális. Ezt legalkalma-sabban Nagykanizsán lehotno megrendezni mostanában, az itteni légköri viszonyok miatt. Kültelki koromárosok ugyanekkor rendezhetnék a „választóvíz" Jubileumát.
Egy házi centennáriumra magam Is készülök. A végrehajlónak a tavalyi adómért tott századik látogatására.
(t>D
Túmofjasauk; ax érdemei hanlxstal kereskedelmei és Ipari.
1930. lanuár S.
Megindult a „Zalai Köszlöny" ankétja a vásárok Ügyében
Az első hozzászólás a kereslet és kínálat törvényeire kívánja bízni a vásárok sorsát
Nagykanizsa, Január 4 Több cikkben foglalkoztunk már a nagykanizsai vásárok kérdésével
ZALAI KÓZLŐNV
>
Kimutattunk a tul gyakori vásárok miatt kerekedöi és Ipari körökben elhangzóit panaszokra és ismerlel-lük az orvoslás érdekében leli lépéseket. Minthogy azonban > vásárok kérdésében a vélemények nem egyöntetűek, mielőtt még a megoldás döntő stádiumba kerülne, az érdekellek hozzászólásaiból megnyitjuk a Zalai Közlöny ankétját a kanizsai vásár-kérdésben Szóljon hozzá, akinek akár pro, akár contra mondanivalója van, hogy igy a nyilvános vita eredményeképen alakuljon ki a ma még divergáló felfogásokból az a helyes megoldás ami a kanizsai közérdeket minden Irányban kielégíti.
Reméljük, ezzel az ankétunkkal újból szolgálatot tehetünk a megmentését váró Nagykanizsának.
Az első hozzászólás itt köveikerik :
Igtn lisztéit Szerkesztő Ur\\ A vásárok, mint ismeretes, évszázados múlttal bírnak és számos iparág egyenesen a vásárokra aiapitotta létét. A nagykanizsai csizmadiák, magyar szabók, bábosok, kék feslők, rézöntők slb. jelenleg is felkeresik a vásárokat és ott helyezik el az Itthon előállított cikkeiket. Ecen Iparágak közül számosan egyedül a vásárok látogatására alapilják exis-tenciájákat és amig Nagykanizsán évente csak 10 vásár van, addig ezen kanizsai kisiparosok a kanizsai vásárokon kivitt átlag évente 50—60 vásárt Idtpgatnak.
Milyen helyzetbe kerülnének ezen kisiparosok ha őket a környék vásárainak látogatásától eltiltanák ? Fő bevételi forrásuktól esnének el és semmi esetre sem kárpótolná őket •zon tiltó rendelkezés, amely megakadályozná, hogy Nagykanizsára ne jöjjön Idegen vásározó. A kanizsai kisiparos meglátogatja a Nagykanizsától majdnem 50 km. körzetben fekvő községeket és ott helyezi el áruját. A nagykanizsai csizmadia, rézöntő slb. felkeresi a novai-lenti-nagybajomi, bibócsal-berzencei s b. vásárokat és ha Nagykanizsán ne.n jelennek meg az Id.rgen vásározók, a lenti községekből emlllclt fogyasztók még sem fogj tk^ Nagykanizsán beszerezni csizmájukat vagy dolmányukat.
Me,;bizhilő számadatok nem állanak rendelkezésre, de ismeretes lény, hogy különböző iparággal biió 50-Gö kanizsai kisiparos látogatja a körzeti vásárokat. Hogy ezek mily forgalmat érnek el, az nem állapitható oly könnyen meg, de minden C5elre sokkal többet árulnak, mint ri Nagykanizsán megtartott 10 vásáron az idegen árusok. A száinitás igen egyszerű. 60 iparos á 60 vásár 3600
elárusilási napol jeleni. Vájjon le tudná-e mondani a nagykanizsai köteles, csizmadU, kék lesló, magyar szabó, szíjgyártó, slb. az idegen helyen megtartott vásárokról?
De a kisiparosokon kivül Nagykanizsán még számos agynevezett vásározó is eizel a nehéz foglalkozással keresi meg kenyerét és leikeresi az összes környékbeli, sői még messzebb fekvő helyeket is. Akárhányszor nagykanizsai cégek áruját árusítják és ha ncin is állnak ponlos számadatok rcmielkez !sre, dc tekintve hogy Nagykanizsáról 50—60 piaci árus látogat állag évenie 60—80 vásárt, bizonyára sokkal több pénz! hoznak a városba, mint amennyit az idegenek innen elvisznek.
Ha a vásárok megszűnnek, mivel foglalkozik ez az 50—60 vásározó, aki kivétel nélkül egyuital családot is tart cl ?
Az illeni kisiparosok vásározó fuvarosokat fogadnak, legalább 30—40 kisgazda ily fuvarozásból él. Ki fogja ezeket kárpótolni az elmaradandó vásárokért ?
A gazdasági élet minden rendszabályozása csak ártalmas. Hagyjuk érvényesülni a kerestet és kínálat örök törvényeit. A tapasztalatok is azt igazolják, hogy a gazdasági élet minden megbolygatása csak károkkal, zavarokkal és zökkenőkkel jár.
Maradok szives előzékenységüket előre Is köszönve a tekintetes Szerkesztőség készséges híve,
Kelsz Bertalan.
— Ha olcsón jót akar, ha n világ eseményeiről a leggyorsabban éa Ick-mogblzhatóbbnn akar értesülni, lia Mzéptrodalml táJékoz.olbíAgát akarja növelni, ugy olvnaaa a Nemzeti Újságot és tlj Nemzedéket.
ií,\'* * íf
miM.s
gumitalpú posztócipő, a tökéletes meleget tartó és vízmentes téli cipó\' mindazok részére, akiket hivatásuk metsző hidegben, hóban, sárban is a szabadban tart.
AQORCQa legnemesebb anyagokból készült, a cipő finom, /^íí»rBU\\mele9 gyapjúszövete és bélése a láb melegét fel-WltíU.lAj tétlenül biztosítja, háromszoros gumiszigetelése ^■ii a nídvességet tökéletesen kizárja.
AnORCncipőben szárazon,egyenletes melegben pihen a láb
íi\\m\\í
Minden más téli cipőnél jobb Minden más téli cipőnél olcsóbb
a légi vállaik
rádi erdőt, ozónak
1 magyar állam megvette amit tovább adott fgy válla kitermelésre
Létrejött az adás ut.\'el a magyar állam is a megszállás alá került Ugrád höi„<lg hiizlitt — Az erdőhlUrmeU* egy ívig fog tartani
Na(r>konlzsa, január 4 Tudvalevő, hogy a szerb megszállás furcsa helyzetet teremlett Légrád község és a magyar állam közölt, amennyitjen a község Uyur-gyanc nevű erdeje csonka Magyarországon maradt, mig a politikai község a Mura túlsó partján, idegen uralom alá került.
Ez az erdő 280 holdat tesz ki és a Murakereszlur—letenyci ul mellett fekszik.
A jugoszláv li.itóságok akadékoskodásai miatt az erdőnek nem sok hasznát ve\'.te a megszállás alá került Légrád község. Epen ezért tárgyalások indullak meg a magyar állam megbízottai és a község vezetősége közölt, melyek azt célozták, hogy az trdőt a magyar állani vásárolja meg.
Hónapokon át folytak a lárgyalá-
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
i az erdő megvétele Ügyében, de szerbek ilt s< ni mutáltak nagy hajlandóságot a megegyezésre. Már-már ugylálszott, hogy az erdővásár nem sikerűi, mikor mégis megtörtént a megegyezés, melyről részletesebb adatok nem szivárogtak ki. Mindössze annyit sikerült megtudnunk, hogy a napokban megtörtént az adásvételi szerződés aláírása a magyar kormány megbizoltai és Légrá-dot képviselő jugoszláv delegátusok között. Ennek értelmében a magyar kincstár a gyurgyanci erdőt megvette és a vételárat Légrád községnek ki is fizette.
A magyar kincstár azonban az erdőt nem tartotta meg, hanem több-irányban tárgyalásokat folytatott vállalkozókkal és fakitermelőkkel. Ennek során egyik nagykanlzsa fa-kereskedő céggel is tárgyalt a kincstár, de az összeg nagysága miatt ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre.
Mint legújabban értesülünk, a magyar kormány a megvásárolt gyurgyanci erdőt már el is adta egy nagy pesti cégnek, mely az erdő kitermeléséhez haladéktalanul hozzá fog.
Ebben az ügyben már az erdőt környékező községekben a munkások toborzása megkezdődött a fakitermelési munkálatokhoz.
A hatalmas erdő kitermelése körülbelül egy évig fog tartani. Mint velünk közlik, munkások korlátlan számban vétetnek fel az erdőkiter-mcléshez, miután azt a vevő vállalkozó cég késlekedés nélkül elakarja kezdeni.
Azok a munkások, akik munkát akarnak nyerni, akár a murakereszluri, akár a tótszerdahelyi birónát éidek-lödjenek, aki őket felveszi a» f/dö-munkára.
ZALAI KÖZLÖNY
1930. január 4.
Ma vasárnap este
liólu na
«Markó féle vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
NAPI HÍREK
NAPIREND Január 5, vasárnap
Kóm. katolikus: Jé/us ír. n. Proleit.: Simon. Izraelita: Teb-th hó 5.
Evang. jelmezbál esle 9 órakor a Polgári Egyletben.
Városi Morgó. .A Mrem foglya\', dráma „Dlvalórülef, egy ke\'leme« nyavalya kellemetlen gyógyítása.
Uránia Mozgó. .Singapoorl titok\', kalandos löriénet. .Válságos órák\', háborúi film.
OydgyazertAri éjjeli szolgálat: f. hó végéig « Merkl,-Beim-féle .igazság* gyógyszertár.
Oőxfflrdő nyitva reggel 6 órá\'ól *»»e 6 óráig (hétfő, szerda, pén\'ek délután éa kedden egéa/ nsp nóknrk).
Január 8, hétfő
Római tatollkus : Vizker. Prolesl Vlzker. Izraelita: Te belli hi 6
Elemisták színlelő.dáaa d. e II órakor a Váiosl Színházban
Városi Mozg\'-. ,A> 0 dflz ha|ó|a", Indiától Aireriálg yachlon .Szivek |;e-nerál ia\', vljíjálík
Uránia Mozgó .filelre Inlá ra". d-lektlvlőrténel. .Harc az BSnonyélt". vjdnyu.all lőflénet.
Január 7, kedd
Római katolikus Luciái vl. Proleal : Atll\'a. Izraelita: Teb:lll hó 7.
Városi M >gó. .Az egynapos asr-izony", párisi vígjáték „Az ucca gyér ineke*\', dráma.
— Lapunk hihözelebbi tzdma
a kettős Ünnepre való tekintettet szerdán reggel jelenik meg.
— Vlz-szentelés. Ma esle 6 órakor lesz a plébánia-templomban a vlz-szentelés, titánjával. A szertartás elölt P. Deák Szulpic p\'él>ános a-ent-beszédet mond.
— Holnapi gyermekek szín-előadása. Az I. körzet elemistái holnap, Vizkereszl napján délelölt 11 órakor renderik na^yszibásu szin-eiöadásukal a Városi Sánházban. Színre kerdl kél vallásos lárgyu, védtelenül kedves sziudarah, melyekben 100 kis elemista produkál|a a kanizsai gyermek-előadások egyik legszebb teljesítményét, hogy a bevitelből felruházzák rongyos iskoli-társaik közül a legszegényebb, kel. Belépődíj 50 fillér és 1 pengő, diákjegy 30 fillér.
— Távozik a közkórház röntgen-szakorvosa. Di. l.ásitöjfy Sándor, a nagykanizsai közkórház rönt-geiiolo^usa, a kiiünö belgyógyász a mai nappal cltávozoll Nigykanizsá-ról. A közkóiházban visHt állásáról lemondoll és Siófokon nyit szana-lóriumot, amelynek vezetését veszi ál. Dr. Lászlóffy öt esztendői töltolt a nagykanizsai kótliáz szolgálaiában. Ez alall az idö alall a keze alalt ineglordull bclogek oszt.illan szere-tele és a kanizsai lársjdalom meleg szimpátiája vette körül, amit nem csak kiváló oivosi iudáíával, hanem einbsri szereielreméllóságávul is bőven kiérdemeli.
— Az ipartestület elöljárósága fulyó hó 7-én este 8 órakor tarija rendes havi Illéséi.
A Kéményseprő vendéglő ma éjjel négy óráig lesz nyitva. Három órakor bableves. Kitűnő cigányzene, elsőrendű fajborok. Illdcg és meleg élelek. Abonen-sek felvétetnek.
A Magyarországi Magántisztviselők Szövelségének helyi csoportja ma, vasárnap délután fél •i órakor a Korona-szálloda éllermé-ben választmányi ülést tart, melyre a választmányi lag kariáraikat ezennel meghívj! és teljes számú megjelenést kér az Elnökség.
mm Védekezés a nlkot.n mérgező hatása ellen. Vlllánuyor.aii terjed a Ilire annak, hogy a migyai cigarellalilHelygyár-laa szenzációja: az Olleschiu hüvely olyan sp:clálls módon előállított és szabadzlma-aott valtával van ellátva, amely 900/o ban tivolitjl el a nlko:ln mérges anyagait Jó a Ilire, Jó az Jze, illatos, kellemes a füstje
I Értesítési
A nagyérdemű közönség becses tudomására hozom, hogy a Csengery-ulca 28. szAmu házban levő
Lodner-féle sütőházat
megvettem és a mai modern kor igényeinek megfelelőleg átalakítottam.
Naponta 3-szor friss sütemény, kitűnő félbarna kenyér minden időben kapható.
Privát kenyérsütés reggel \'/zll-lg. Különleges és zsúr sütemények megrendelhetők A sütöde minden vételkényszer nélkül megtekinthető.
LÉNK sütöde
Margit fürdő
Csengery-ut 19.
• Nyílva mindennap ^ reggel 6-tól, esle 7 lg ™
Márvány kádlürdő (ütéssel P I 50 10 jegy vételnél......Pl —
Idénybe vehetik \'gyeitlletek, vállalatok
Tyuksz.emv igás......P—\'40
Ma\'zirozas........P—-30
Cukorka király
Ajánlja a du- • • X Xu| san Msztielt UJtSVI osokoladé éa ousorkák megtekintését, a legtinomabb deaaartjs.it éa újévi malacokat.
TI zieiettri Heffer Gyula.
Székely Vilmos buiortelepe
NagyKanlxsa,
Kaxlncxy-ulca 4. sz.
Óriási válas lék a legegyszerűbb liuloroklól a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb ..ta< mellett.
Hitelképes egyéneknek a legkedvezőbb fizetési feltételek.
Sajét kárpitos éa diazitft műhely.

Jegyezzünk
hetibetátet
Nagykanizsai Takarékpénztár
FiókpónztáránAI I A mentöK gyUftése
Igen gyenge ezednényeke/ mulat
Nagykanizsa, Január 4
Szilveszter éjszakáján a mettlök megkezdték szokásos gyűjtésüket. Ez Idén a gyűjtés összhangban állott azzal a csendes, kedvnélkuli Szilveszterrel, mely minden nyilvános helyen mulalla a nagy pénztelenséget.
A menlök gyűjtése azóta folytatódik, de sokat panas, kodnak, hogy kevés az eredmény Újólag felhívjuk a város közönségének figyelmét a menlök Intézményének nemet céljaira és kéljük a közönségei, hogy mindenki sdakoizék annyival ameny-nylvel lud. Tartsa mindenki szem elöli: .Mindnyájunkat érhet balesel I\'
ASINOEF VARRÓGÉPEK
níasA LEGJOBBAK !
— A Leányklub bálja. A Szociális Missziótársulat nagykanizsai I eányklubja februir 15-én rendezi mulalságát a Korona éttermeiben. A farsangi események eme legked-vesebbike Iránt máris nagy az érdeklődés.
-- Az Ipartestületi Dalárda legközelebbi dalóráját 8-án, szerdán este 9 órakor tartja.
Ivott mér ön 1829-m aranyhegyi bort T
ha nem, ugy iz el|e meg Sáfrán aranyhegyi botalt 1 liter, rárt palackban, Uvegcéerml
• 0 SS Iliiéi és ó 5* fii tér Sálráas Jással, Magvar-ss. 74.
Telefua-itudeléseket 5 literiét MI0 hi\'bos tiSIKtOk.
Éger, nyár, bükk,
dió, kőris, tölgy, hárs stt>. r««Máket
Állandóan fáséról
ronérgyár b bateytatorMU I.T.
Budapest, IX., Caont-utee 1.
_2L
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban
KOREJlti JENŐ „Menyasszony\'" divatáruháza Nayykanizsa, Deák-tér ia felsötemplom mellett.
1930. január 5.
FroniQarcoatörvény
llu<ln|ii>»l, JanuAr I
A MOVE Országos Frontharcos Szövetség javaslatot dolgozo l ki egy állandó érvény 11 magyar frontharcos (Örvény imgaikotására. A frontharcos törvény a tervezel szerint intézményesen biztosítaná a magyar frontharcosok elsőbbségi jogát ugy a/ állami, mini a magánalkalmaztatási keretek közölt, biztosilaná törvényhozásiig a tiszteletet, a megbecsülést az anyagi és erkölcsi előnyökéi a nemzet és az államhatalom intézményes hálájaként.
A magyar frontharcos törvényen keresztül lenne megszünlelhcl\'i az a méltánytalan állapot, hogy a magyar frontharcosok sokszor a legméltányo-sabb igényeiknek megszerzésénél is teljesen ki vannak szotgállalva a |ó vagy sajnos sok esetben rosszindulatú tényezők önkényének. A frontharcos törvény fixirozná azokal a jogokat, melyek megilletnék mind-> azokat, akik a múltban, vagy a lövőben legyveres szo\'gálato\' lellek vagy fognak tenni a nemzetnek és igy jocgá, törvénnyé válna az, ami ma a legjobb esetben csak jóindulatú kegyailomány lehet a frontharcos-.k (\'leiében.
A fronlharcos jörvény megvalósításán a MOVE Ors/ágos Fronlharcos Szövetség alakulóban lévő országgyűlési blokja dolgozik, amelynek eddig 36 beszervezeti lagja van, akik közölt többek közi olt találjuk Rakovszky Iván, Fráter Jenő, Ung Boldizsár, l\'atacsy Dénes, Konkoly-Thege Kálmán, Mdfer Ernő, báró Vojnich Mikló?, Héjj Imre, Hodó János, Tabody Tibor, Perlaky Gyö. gy, 0yömörey István, Kontra Aladlr, Uörgey József, Madarász Elem r, Reischt Richárd, dr. Órffy Imre or-«zágg>Uléii képviselőket III emliijllk meg. hogy a fronlharcos ügyeket vitéz József kir. herceg fogja a felsőházban képviselni.
— Házasság. Somogyi Manci és Schless László ma délulán fél 4 óra-korlarljákesküvö|ükel a helybeli szenl-ferencrendi plébánia-templomban.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dijmente hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokai i» megtérítjük. Kopstetn Szombathely. Kőszegi-utca 5
ZALAI KÖZLÖNY
Értesítés.
A mélyen tiszteli közönség szives tudomására hozom, hogy a Főút 1. szám alatt levő
Woilák é* Frledenthal f«ie
üzletet átvett, m és január 1 tői kezdve saját nevem alatt tovább folytatom.
Raktáron tartom az összes festék-, lakk-, kenceárukat, a Frank és Társa bizományi le-rakatából mindennemű kefe-és ecsetárut, továbbá az ösz-szes gazdasági és háztartási cikkeket.
Csak jóminöségű, elsőrangú árul tarlók, melyekért garanciát vállaihalok. Lecsökkentett rezsiköltségem folytán a legolcsóbb árakkal állhatok a t. vevőközönség rendelkezésre
További sziveB pártfogást kér Deutaoh Sándor.
azaz háromezeregyszázhatvan pár nöi-, térti- és gyermek-4^risnyát vettünk
potom árért
os azt hétfőn, kedden, szerdán
igen olcsóért árusítjuk.
Ntíi melé harisnya Férfi meleg zokni Elsőrangú fórfizokni Gyapjú nöiharisnya Fórfiharisnya Egytétel nyakkendő Egytétei bé\'elt nöi- fórfi-
kesztyü Elsőrangú selyemharisnya Elsőrangú ttifta gyapjuharisnya Selyemnadrág Gyapjunadrág Ntíi flórharisnya Flanell pongyola Selyemsál
cuk p _70 70
CM\'< „
CMk „
c«ak ,,
c«k ,,
"»■ íl
C<« I)
oak |)
r< k >|
cí«v n
1 — 1 50 290 -30
1\'8C 3 90 250 250 250 1 98 6 90 220
Kérjük a t. közönséget, lehetőleg a délelőtti órákban jönni, miután a nagy forgalom végett kis helyiségünkben nehezen tudjuk vevőinket kielégíteni.
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
Gyermekharisnyák 50 fillértől
Január R fl hÓíeiT!
foglya
Marokkói rácsos ablakok titka M (elv.
Vasárnapi
l\'ószerepló: Betty Compson
DivatőrUlet
Egy kellemes nyavalya ke\'lemetlen gyógyl táss 7 lejeietben.
I"""""""" Lengyel Menyhért rendkl-vUl ötletes, misztikus film-drámáj <
Az ördög hajója
Rgy yarht kalandja Indulói Amerikáig 8 Iclv.
Szivek generálisa
KO/ípkora |fltnlvn Vl^ilék világattrakció 8 lelvonáaban
Az egynapos asszony
(Házasság 24 órára)
Vérbeli pl t.i vlgUlík 7 Iclv. l ósz.: Carmen Boni. Hant Junkermann
URÁN A MOZI
Singapori titok
Kalandos NVténel a régi hajótok éleMMI R felv. : Káinon Novarro és Erncste Torrence
Válságos órák
A nímet Indicreg jwcfv<zfte és kiudelme
a véres hiboiuban. Dfáma 8 ftlv Fősz Kalph l\'orhes és Marcellne Day
Életrehalálra
DeteklIvUlrlénet 8 Iclv.
Harc az asszonyért
V.»\'1n>ugall történet 7 felvonásban. Hósze\'epben «legjobb cow boy Buzz Barton
Forgalomba került
a legnjabb gyártási technika terméke
Az Dj .\'.01DJLAKI Rilieslcmiitpata
Aki rgvazer h.aználta, inlndenV Inck ajánlja
A ,\',-os Újlaki iibestceoentpali
inlnó égllcg Ic.ülinulhalallan,
á .•.-OS Újlaki .isbestcemenlpala
larl korlátlan,
A ,\',-os Újlaki Asbestcmonlpala
tűzrek, fagyna\'-, viharnak trtké.ete ícn ei;r tán,
A ,\',-os Újlaki A«beitcem«nt»ila
tzinhila a minden sziliben gyönyörben érvényeiül
Ara| n\'altal íj ledéii kólliégveléaiel szogal:
„Nagybátouy-Ujlakr Egyesült Iparművek R.-T. Budapest
vezérképviselete:
Dnkász Ferenc oki. gépéliaéniU
deszka-, épdlelta- íl t|iitéal
i IO«.
ZALAI KÖZLÖNY
Ma.- mese-tsál
/Im Lvang. NUcgylct /nlmnx-bdl/a
Nagykanizsa, január 4 A hosszú heteken át tartott lázas előkészületek ulán elérkezett az Ev. Nőegylet káprázatos szépségűnek ígérkező mese-bálja, a kanizsai far sang nagy-báljainak legelseje. A mese-jelmezekre vonatkozó öllel hálásnak bizonyult, mert városszerte ritka érdeklődési váltolt ki és igy sok szebbnél-szebb meglepetést fog hozni az álarcos-jelmezes felvonulás, ,4z álarcosok kéretnek pontosan fél 10-ig megjelenni, meri a felvonulás háromnegyed 10-kor okvetlenül megkezdődik.
Akik a bllfféhez adakoztak, kéretnek, hogy adományaikat vasárnap reggel 9-lói kezdve küldjék lel a Polgári Egyletbe.
1930. január 4.
— Újjáalakítják az Ipartestületi alapszabá^ftat. A nagykanizsai ipartestület tnár régebben elhatározta a testületi alapszabályoknak teljes álmódositását a mai kor szellemének és az 1922. évi iparlörvény-nck megfelelőleg. Az uj alapszabályok szerint az eddigi 30 tagu elöljáróság 45 tagból fog állni és minden szakoszt ilyi elnök egyszersmind lagja az elöljáróságnak. Az alapszabály módosításéi egy külön bizottság végzi. Az uj alapszabálytervezel már a januári előljáróslgi ülés elé kerUI.
— Három fokozat van: jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
Csütörtökön lesx a venöégitís-bál
Nagykanizsa, Január 4
A kanizsai farsangban uj szint, uj hangulatot jelent a vendéglősök, kávésok slb. szakmabeliek január 9-iki táncvigalma a Polgári Egylet összes termeiben. A bál előrelátható nagy sikerére nemcsak a kari szolidaritás, hanem az a szimpátia is biztosítékot nyújt, amivel a város egész lársa-dalma kapcsolódik a kanizsai vendéglős-ipar és a szakmájukba tartozók összeségéhez.
Aki tévedésből meghívót nem kapod és arra igényt tart, közölje ezt Raffay Ferenc kéményseprő-vendég-lőssel, a bál főrendezőjével.
— Tánciskola. Vasárnap esle 8 órai kezdcllel a Kaszinóban össztáncot Iáitok. — KUlönóra egész nap. Szíves pártfogást kér Gábor tánctanár.
— A Községi Párt szokásos heti értekezletét hétfőn este a Vaskapuban megtartja.
= Érdekes ujltás a Koronában 1 A Korona vezetősége elhatározta, hogy a t. közönség szórakoztatására minden vasár- és ünnepnap délután 5 —7-ig lánccal egybekötöd tcadélulánt rendez. Teajegy 1 pengő. Jazz. Szives pártfogást kér Kiss Ernő.
— Műsoros tea-estély lesz Január 12.-én a Kalh. Legényegyletben. Beszédet mond P, Deák Szulpic plébános. Egy melodráma és egy egyfelvonásos farsangi vigjálék lesznek műsoron.

Kérjen rádió-kereskedőjétöl leírást, hogy fenti készülékeket mikép szerezheti meg karácsonyra 6-18 havi részletfizetés mellett
PHILIPS RÁDIÓ
—i-
— Jótékonyság. A Keresztény
Jótékony Nőegylet népkonyhája cél? Iáira Elek Ernőné 25 P, dr. Pllhál Viktorné 12 I. paradicsomot, 3 kg. levestésztát, Szabó Oyőzőné 1 üveg lekvárt, 1 kg. lisztet, Fábián Ilona 8 kg. káposztát, zöldséget, Schmldi Olló (Annamajor) 1 zsák hajdinái él I zsák babot adakoztak, amiért ezúton mond köszönetet az Elnökség.
— KOvetendő példa. Novdczky Lajos nagykanizsai cslznudlamester végigkUzdötte a háborút. Több fronton vett részt a világháború legsúlyosabb óráiban és ekkor azt a fogadalmat lette, hogy ha élve hazakerül a háborúból, minden esztendőben, halála napjáig, egy pár csizmát fog ajándékozni valamelyik szegénysorsu tanulónak. A lábbelire minden esztendőben más-más elemi Iskola igazgatója jelölte ki a rá érdemes szegénysorsu tanulót. Ezidén az áll. eletni iskola I. körzetében kapta a csizmát egy kis nebuló, akinek nagyon jól |ött, mert nem volt szegénykének cipője és nem tudta látogatni az Iskolái. Az Igazgatóság • nemeslelkü adakozónak ezulon is hálás köszönetét fejezi ki a megjutalmazott gyermek nevében. Hányan voltak a világháborúban, akik hasonló fogadalmat lettek, de ugy elfelejtenék annak valóra váltásit, mintahogy elmullott a tavalyi hó...
— Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
Nagykanlxsa műemlékeinek meg mentése
NagykAnl7.M, Január 4
Jelentettük P. Deák Szulpic plébános akcióját a pusztulásnak indult lazsnaki kápolna megmentése éi a kanizsai Szentháromság-szobor restaurálása érdekében. Most megkérdeztük a plébánost, hogyan gondolja ezl az ügyet megoldani.
— Mindenekelölt az alispánhoz és Nagykanizsa város vezetőségéhez fordulok, — mondotta — hogy tegyék lehetővé a puszluló műemlék megmentéséi. Elsősorban azonban meg kell állapíttatni, ki a kápolna jogszerinti tulajdonosa, hogy legelőször azzal lehessen tárgyalni. Azután gyűjtés utján kell az akciói megoldásra juttatni.
P. Deák pléhános rövid időn belül dülőie akarja juttatni > lazsnaki kápolna ügyéi, ugy mint a Szentháromság-szobor restaurálását, nemcsak a vármegyének, de magának a városnak is segítségére kell lennie az apostoli buzgalmu plébánosnak.
— Valódi ezüst és Berndorfi alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
— Nőegyletl tea. A Keresztény Jótékony Nőegylet farsangi leáinak sorozata január 11 én kezdődik a Koronában, esle 9 órakor, katonazenével. Belépődíj nincs. Tea I pengő. A lagokal és vendégeikel ezúton hivja meg és szereleltei várja az Elnökség.
— A Nagykanizsai Sakk KOr ma délután 4 órakor választmányi ülést tart az egyesület helyiségében.
Árban, minőségben válaszul B a szenzációs.
tékban Bírta szönyegraktára
gb
ön
— Vetltettképes előadás a Kath. Legényegyletben. Ma, vasárnap este 8 órai kezdettel a Kalh. Legényegyletben vetitettképes előadás lesz az elrabolt Erdélyről. Az előadásra a tagokat és vendégelkel szí vesén látják. Belépődíj 20 fillér. Az előadást Weszely Ilonka tartja.
Magykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1930. január hó l-*n nyitja mag
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét után hetenklnt 1 pengő. Egy havi üzletrész után havonklnt 5 P fizetendő.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut
7., dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. IOr Befizetési könyvek kiállítása díjtalan. ~ma Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
___Az igazgatóság.
1930. január
31. ZALAI KÖZLÖNY
Székrekedésnél, emuiéul zavaroknál, gyomorégésnél, vériódulás-ual, fe|lá|ásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra I pohár természetes ^Ferenc József" kcscrllvizet, A bel-otvoít klinikákon szerzett tapasztalatok szeriül a Perend József viz az ideális hashajló minden jellemző tulajdonságát egyesíti magában. A Perenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füs\'er-(Izlelekben kapnató.
— Molnár-bál. Nigy- és Kiska-nlzsa vidék molnárai január 5-én Kiskanizsárt, a voll Simon vendéglőben (ma Barballls-vendéglő) molnir-bill rendeznek. Belépődíj 50 lillér.
— Vendéglősök, korcsmárosok, akik a mult évi kereseti adói magukra nézve sérelme-nek larlják, január hó végéig annak újra való megállapítását kell kérniük. Ezen kérelemhez kereseladó bevallási kell csalolnlok.
— „Dr. Oetker" gyártmányoki magyar termékek. Dr. Oetker gyártmányokról egyesek azt a valótlan hírt terjesztik, hogy nem magyar gyártmány, pedig az 0.iker cég az Összes gyármányait budapesti gyártelepén magyar munkás <kkal késziii.
KÖZGAZDASÁG
Csökkent a kiviteli és behozatali forgalom Nagykanizsán keresztül
A magyar cukor ul/a Nagykanizsán ál Indiába — A Hl miatt szünetel az olaszországi bargonyn-export — Fémeket hoznak be Jugoszláviából
Nagykanizsa, Január 4
Egyik legutóbbi számunkban terjedelmes cikkben számoltunk be a Nagykanizsán, Illetve a mu-akeresz-luri határállomáson keresztül lebonyolódó export és Import forgalomról.
Akkori cikkünk szerint a forgalom Igen emelkedett voll és különösen a kivitel mulalolt örvendetes javulási az ország külkereskedelmi mérlege szempontjából.
Legújabb jelentésünk szerint, melyet lapunk murakereszluri tudósilój a továbbitól! hozzánk,
a kiviteli és behozatali forgalom az utóbbi hetekben erősen megcsappant.
Ez magyarázhaló egyrészt a téli időjárással, ami sok szezon cikkel feleslegessé tesz, másrészt tavasz elölt mindig bizonyos tsrlózkodls mutatkozik a határon ál folyó vasuli teherforgalomban.
Kivitelű iket jelenleg
a magyar cukor domlníl|a, melynek Nagykanizsán keresztül órási ulja van, amig eléri rendeltetési helyéi:
Indlát.
Távol kclelnek ebben a hihetetlenül gazdag államában nádcukrot termelnek ami természetesen messze mögötte marad a magyar cukorrépának. Igy tehát a magyar cukor-1 yárak produktuma, mint elsőrangú kiviteli cikk fut sok ezer kilóméiért a léi világon kérésziül.
Egyéb kiviteli cikkeinkben jelentős lanyhulás mulalkozik. Ezzel szemben csak az a vigasztaló, hogy behozatalunk is megcsappant. Egyik lő import áru: az építési faanyagok behozatala teljesen szünetel.
A déligyümölcsből, melynek befutó állomása az egész ország területén kizárólag Murakereszlur, illetve Qyé-kényes, naponta pár vagonnal kapunk Jugoszláviából a legnagyobb magyar iparvállalatok, gyárak részére
fémek:
ólom, cink, Olaszországból pedig réz jönnek be. Ezekből a fémekből aránylag nem sok kocsirakomány érkezik, de annál több magyar pengőt kapnak érte, ami külkereskedelmi slaliszlikánkban jelentős szelepei jUfzIk. A téli fagy miatt
az olaszországi burgonyaexport szünetel.
Eddig ebből ment kl a legtöbb vagonnal.
Hozzátartozik beszámolónkhoz, hogy megírjuk,
az élőállat kivitel a téli Hónapok közül decemberben voll a leggyöngébb, de azérl ez a főexport cikkünk most sem viseli rosszül magát.
Általában naponta 30—40 kocsi Jön be és ennek a duplája fut ki Murakeresztur határállomáson it.
Naponta adjon növendék éa hlzóillatatnak
„FUTOR"
szénsavas takarminymesiet. A .FUTOR" nőzendékáltatoknil • cionlképiődélt elősegíti hliáua
ÍSÍE,étvágygerjesztőd
A -FUTOR* r.em orvosait, hanem a leglli\'Omabban örlöti méaísolíp. nmrly aa illatok szervezet rb«n Igen > önnyen Itlulvódlk, a amelyei ai illato* aro-matlktll anyag arlal - ánál lógva szívesen logyaa? tanak. A .FUTOR- eletéae a konyhaaó eteti-két feleslegessé lesz! A nagyhlila ók, uradalmak, cetdaaiKok a .PUTOR\'-I állandóan elelik. Ara: I kilogrammonként 40 Iliiéi. Ztik vételnél: 1 uik 50 kg. (zsákkal
egyOll) P 1030. 1 cca i/t kg-oa próhadoboa ira 30 It.léf.
Kicsinyben é« zsiktzámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédőszerek sas kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Teleion: 190.
ÉU TESJTJES!
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy "Pollák JÓSZSef ur bőrkereskedő, Deák-tér 10. sí. alatt levő 43 év óta fennálló üzletét átvettem s azt
Pollák József utóda Halmos és Pollák
■MBBHHBMDklHMBHMHHHB
név alatt tovább vezetem. — Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását. Tisztelettel
HALMOS és POLLÁK cég
tulajdonos: pollák adolf
s
ZALAI KÖZLÖNY
1030 január 6.
A téli gazdasági Iskola
kirándulásai vidékre
Nagykanizsn, JanuAr I A dr. Vass Zollán gazdasági felügyelő vezetése alatt álló téli gazdasági iskolában a tanítás lerv-szertien folyik. Különösen a tanítás gyakorlati része az, amely a gazda-Ifjaknak nagy hasznára vau.
Dr. Vass Zollán hetenként rend-szeresllette a tanulmányi kirándulásokat. melyeknek során már eddig is több gazdasági udvart és a mezőgazdasággal összefüggő intézményt kerestek fel.
Most vasárnap a gazdasági iskola hallgatót dr. Vass gazd. felügyelő és dr. w\\ljf Sándor állatorvos vezelé-sével a\' Csurgó melletti Alsók községbe/utaznak, ahol több mintagaz-daaágbt tekintenek meg és a jónevü alsókl állattenyésztésről szereznek helyszíni ísmereleket.
A gazdaífjak már hajnalban indulnak Nagykanizsáról és megérkezésük ulán Alsókon szentmisét hallgatnak, majd az ottani kisgazdák gazdaságait tekintik meg.
Az iskolái vezelő gazdasági felügyelő állandóan jelentéseket terjeszt fel a földművelésügyi minisztériumba az iskola működéséről lizek a jelenlések bőséges eredményekről számolhatnak be.
(—) Vásár-áthelyezés. A január 6-iki nagykapornaki országos vásárt az ünnep mlalt január 13-an tartják meg.
TŐZSDE
A mai egy órás lözsde kissé élénkebb hangulatban zajiolt le. Egyes helyi ériékekben spekulációs véle-Ick, a vezelő arbitrázs értékekben pedig külföldi vásárlások voltak észlelhetők, ami az árfolyamokban kisebb emelkedést eredményezett. A zárlat a napi legmagasabb árfolyamokon bonyolódoll le. A fixkamn-tozásu papirok piaca változatlan, üzleltelen. A devizapiacon az irány-> zat üzleltelen, változatlan árfolyamokkal.
Pitkáii, tfféf. ■liiitutnrtl „Ballnol"
Blitc* haliau Irtóai*/, m«ly («rlAiAbfU(i4-
• ..... ultid
\'6k«-
{cl plántál ti llatla) Vöi4 é< rv< mm kiirtja. Si ruao tudotn4ny<»« alapon clólllllvi Mái 41 fati<,«mbcrr« irtaimat-lanf .RUSSIN* íváb, ruainl, csótány, poloska
hangyalrtó-sierek Napi4rbau uliav4tt«l mIHIIJc: • I 1 aboralórlum Bud«p«(l, VII-Murányi-utca M
v«e-, hólyag-, gyomor-és cukorbajoknál, köszvénv és reumás megbetegedéseknél, de külOnO-son vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltést ** Pőraktir: «
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
Zárlohl sárlal
rtlll 1VWU. London 23 1411, Newyori 51510, BrüMcl 72 07\'/i, Milano 76\'.-», Madrid 98 85, Amsterdam 207 80, Bertt,. 123 00, Wien 72.\'5, Sofla 312\'/1. I\'rtua 16*25, Varzó 57 75. Budapest S0-2S Belgrád 9l2\'/s, Uukareat 3-07>/(
TaraésftJiMt
Bum tlsxav. 77-n 23 50 -23 90. 7C-as 23-80-24 10, 7fres 24 10 24 55, 80-ai 21 40-24-70, dunánl. 77-ea 22 01-22 25, 78-as 22 25 -22 45, 79 cl 22 50-22 70, 80 ai 22 60 -22 *, rozs 14 50-14 70, Uk Irpa 1565—1610, sflrirpa 17-50-19 00, ub 13 00-13 35, tengeri tlzt. 12 85-13 15, dunántúli 12 80 13 ÓO. repce 52 00-5300 korpa 9 85 10 10.
á budapesti Tfa«<l« darln-jfsyJ** valutAk
Angol L 27-75-27-90 Belga ti. 79-55-79 95 Csehk. lb\'82-16 02 Uán k. 162-55 IM I6 Dinár 9 98-IO06 Dollár 568 60-570-110 Punt t« I. 22-45 22 7a HoU. 2z9-6j 230\'60 t.cngyd 63 90-64-20 Uu 3-37-J41 Léva 4-10-4 16 Un 29 6529 95 Márka 135 90-136 50 Norvég 152\'65-153 15 Schllt. 60 10 80 50 Peaelt 75 90 76 80 Svájci I. 110 50 tll (X) IvUk. 163-10 70
DEVIZÁK Arnat. 229-92-230 61 Belgrád 10-09 1012 Berlin 13*07-1 W 47 Btüsszel 79 67-79 92 Devizatel 3-39 3-41 Kopenh.IJ.2 75 i53 1,5 London 27 80 71 88 Madrid 75 80-76 8ü M!l«o 2,.f 13-29 9 i Newyork570\'20-7I 80 0»zlo 162 85 153 25 Párti Z/-45-22 62 Prága 16 SS-16-93 Szollá 4-11-4-15 SloUth. 153 55-153 95 Varsó 6397MS4-17 Wien 80-15-00-50 7tirtch 110-60-110 90
Ua4|a: Mltalal Byoada és Lapkiadó Vállalat, lankaalasáa.
Felelős Hadó: Zalai Károly.
Menrbaa telelőn i Nagykanizsa 7Í ez.
Amig a készlet tart!

HOCIPO
orosz és amerikai fekete és szines 1 pár 8—10 pengőért
kapható
Szabó Axttal
sportüzle tében.
APRÓHIRDETÉSEK
Az ipráMrdetteok dija 10 sz.\'h BO Ml*z>, Minden további azó dtj. S 41II. Vasát M ftanepuap 10 íróig 00 tllliár, minden további ezé dl Ja a Nll. Szerdán él pinteken 10 izótg 80 flllór, minden további ezó dija a Ml. Címszó 8 mleden vaita-
£ahb belliből álló sró kél Hidunk számit-Itlk. AlUUt keresőknek 5We engedmény.
Megbízható mindenei fflieön« asonnall belípéire, vagy 15-ére tclvílclik 3 t«Rii celládhoz. Jelentiezéi d
dr. Imrédnél, Erzsébet-lét
4-6 közölt II. 35
Okleveles lópstkoló tépísz-kovács traktor él vllianytelepkezelő tizenöt évi gazdasági gyakorlatial, sa|át szerszámával álláit keies április huszonnegyedikére. Clm Kocsis Jenő, Vunto-pusxtu. P.sta Szepetnek. 29
Mnublxhatá csukott tlérautAt csak Kiutminn Manónál rendeljen. Telelőn 167. és 5/1 U rage Nitlor-u. a. SUigönv clm l .Autí taxi". 68o2
Belvárosban tscltee nsgy szobás utl lakást keinek, fttrdoizoba t ine(ite!iH meilékhelyliégekkel május l ére. Clm a kiadóhivatalban 6512
PénxNOtosSnl mTndea
öas estien a legeli-;>ösct.beti i\'h leggvuí-Habban folyásinál Aoxél luiido pénz-kAlcs«nk6;vctllt Irodája Negykaofztiáa Kailiicey-utca 2. uú. 492Í
ldiis«-bh német kiáasiz- ny eres házvezetőnőt álllst. birtokra Is elmegy, kévéiét beizíl maftysrttl I.evetek posl-eitante a keszthelyi p<lsMra clmzend^k ,,Sok évi bl«on»)\'viny" Jctltfc alatt. 47
Kölcsey utca 19 számú kisebb bái-HAz olciiSn eladó Maycr leilönél. 6558
Oaiay utca 25 %iímu ház szabadkézből eladó. 6V6
Magyar utca 8t sz sarokház a\'adó. ■ ionnal bckóttSzbrtó érdeklődni Vaiasdt-utca I. sí. alatti Irallkban lehel. 6110
Mzek 6, 5,4 és 3 szobái megánliá-zak, tílbb naky°bb él kisebb Jóvedelmeió bérhAeak kerttel, Oaletháaak, Birtok, egerizegl Járásban 130 hold szép url-lakkal, Keelzee hitárában, 10, ö, 4 él 2 hold kitunö birtok, 8«8l«blrt*k Szent-
rrgvvári és bagolii hegyen 5, 4, 3, 2
I hold izép pincével, (elszereléssel, FSr-hénoan 4 és 2 hold pincével, felszereléssel. KiakanlaaAn tílbb kl.ebb háa ke I és Istállóval, (Jogtáron 3 azobá-vltla, FaidvAron 4 az villa, aiir.as talapén 3 íznbás villák szép nagy bei-sóséReiikel berendezéssel, Kereeeleren 6 éa 5 izobás, Bárányban 12 szobái villák oloeó árban eladók. BAvebbel Dukász Miksa, Nagykanizsa, Szamsrs-•atoa 3 aa. 46
Vadbőröket,
mézet, agy tol I a t, vaeat ea femet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát éa Fiai
Erzsébet-tér 15.
Egy Zílrsertéi otadó Csányi-ntca 2t
-58
Elegánsan bútorozott izuba lürdöisoba használattal t—2 ur részére kiadó Szemére utca 2. .42
Cimbalom ptdálos, magasított, diófa-szekrénnyel, zárható telóvel sürgősen eladó Hunyadi utca 18. .49
Megbizható buteyápolónö ajánlkozik elJaelf házakhoz Clm a kladóbin. 60
ti y Inudcrn barendezáeU extíwö-
8*P eladó Vaiazsdl u, 31 .33
Karaaak Idóacbb nőt háztartásomba Kevts dolga lesz. Irjoi a Zalai Kflalönv keszUieyl liok kiadühivaialába. 4g
liekanlzaán, Hunyadl-tér 9 lakás kiadó, eietleg eladó, szoba, konyha ka. maia, seitCíolak, istálló, pajta, 0I8 01 telekkel. jo
Megbiiható, Ügyei, Jól ukatltó tabo rániláuyt és jot lúzó bejáró izakácsnót ktresek jaiuár 16 etc. - Jelentkezni lehet Welsz gyógyszerésznél,; Mskaiilzsán, ür-szágut 3. 51
KSnivsUaben, levelezésben, továbbá gép- és gyorsításban jártas Itatalembei ajánlkozik azonnali beiepésre, esetleg ki-srgilésre. Clm a kiadóban. {5
A város kílipontjáhan egy elegánsan be rendezeti kirönbel-\'-ratu utcai butoroxott FZoba azonnal kiad s. Ugyanott esy |ókaf. han levő térti léilkabit eladó. Clm a ki-adóban -57
I ovál antik asztal eladó. EO\'vós lét 27.
Lukács)
Kórusok bojárdnát Bíjzi-ulca 9/a. udvarban, télemelelen. -6;
Kgy tanono (elvétetik — Lukácsy mű asztalosnál, Erzsébet tér 27. -60
Külonhelárstu, ciiuosan bubvrozolt szoba azonnal kiadó Kazlnczv-U. 43c. 62
virrigtp 1 Itguikkti nrtl nirtjtp i lutntkn Uiul rarriféf a Itf tiabbta itanMl I
F.zérl válasszon .Pfaff"-ot I
Upiizu lejáratú réezletllzetés mellett beszerelhető uzm
Deák-tér 2. a lelsótenploaaál
167/1929.
Árverési hirdetmény.
Folyó évi január hó 8-án d. c. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen egy lófogatu kocsiról leszerelt benzinmotorral hajtott turbinás tűzoltófecskendőt adok el.
Fecskendő a tűzoltólaktanyában megtekinthető.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1930. január hó 3-án.
« Polgármester.
Heán Oyula nagykunlzsal blróeágl végrehajtótól.
12397/197*). vht szám
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó ál IS8l.«vl LX t. c. >02. J-a értelmében ezennel köp hitre teazt, hogy a nagykanizsai klr. táráé, bíróságnak 1929. évi Pk. 12397. ezáme végzése következtében Dr. Bród Tltedar ügyvéd állat képviselt Sletn József Javát*
pengő s Járulékéi erejéig 1929. irt mber hó 9-én logamloslfott ktelégl-téil végifhijtás utján le- és lelüitoglaK és
1422 pengőre beciült következő Ingóságok, u in : cséplőgép slb. nyilvános árvtrceen eladatnak.
Meiy árverésnek a nagykanizsai klr, Járás .ltóság 1929-lk évi Pk. 12397. tsámn végzése folytán 538 pengő — (III. tőkekövetelés és eddig Ofszeten 117 Pengd 61 Iliiéiben bíróilag már megállapított kfllt\' Bégek ciejélg, Oetsén 46. az. atalt leendfl megtarlásáta 1930. <vl Január hó 7-lk napjának d. u. 3 órája határidőül kitűzzük és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881 évi LX. t c. 107. és 108. 5 al éneimében készpénzlizetéa mellett a leglöbbet ígérőnek sztlkség esetén becsáron alul Is el lógnak adslnl.
Amennyiben az elárverezendő Ingóségo* kat máiok Is le- és lelülloglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezea árvetés az 1Í81. évi LX. t.-c. 102. }. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi dec. hó 16. napján.
Haán Oyula s. k,
u klr. Jbb. végrehajtó.
1930. január 33.
Kováid Péter és Fia
budapesti festöyyár
feli, tisxtit 4a plisseroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfeiszedés és fejelés
„, Caengery-ut 5.
.^Értesíteni a napyérdenitl közönséget, hogy nfti szabómühe-
lyamben készítek
endlit, gép-azsurt
kelengyékbe, függöny- és ágyieri-lőkbe, valamint összes átalakításokat vállalom. Szíves pártfogást kér
Weiss Üiktorné
Cscngary-ut IS.
Tanulóleányok felvétetnek. u
ZALAI KÖZLÖNY
Hallói
MEGHÍVÓ.
Halló I
Folfé hé 5-én, vasArnaap a Vlgaadó »»nrióaiAb«aa
(Tlllkl-at U. Ilin)
táncesté lyt
rendetek, melyre a n. é. köxónaéget tl«z-teleUel meghívom. Confetll, nieipenlin csata — Biépségvaraany. — KitUnó ételek és Halok.
Szivei pártfog 1$t kér
Horváth Ferenc
31 vcndégló*.
Értesítés 1
üyárl tiJurr, tekintettel > súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé ak.irja tenni a gaadáknak, hogy a szükséges
miiíguduágl pápaikat
minden megrrőitelés nélkül beszerezhessék éi ezáltal a termeiéit könnyebbé, mlg t minőséget jobbá lehessék.
Al l|
olyi
Képeket t-lót 24 h.vl kamatmmtti hitelre beszerezheti, úgymint \'répm-»*•*, aiaaak»á|é, tanfarl-\'apélt, laagarliaoraaolé, ••«*-
igasgatrslg határozata izerint min im olyan gazda, aki ezt Igényli i
Béaek atb minden olvan mezőgazdasági gép, ami a gazdasióban azUkaéges.
Kérem ugy ai áraim, mint a gépek izlvea meglekinlését, minden véleTköle-
lezellség nélkül.
Teljes tisztelettel Bzv. Beryei- Samuné
a WiIíi UM A,íl t. rioahH R.T. ■ndlndiilíl glposstáljrának bitományoM rea-, raAasakl , varrógép- ét kertkpár-kercaktsáa
i Kltkomáram.
■agylcanizaai Autóbuaz Vállalat
MENETRENDJE
Erzséber-tér— Vaautállomás
Oda Vlsaza
4 06 4 IM
5-10 521
5M 6 0"
6 40
••7-ao 7-13
8-w 8-to
♦11-20 11-38
12-M 13-08
13-as 13-38
13" 13-61
14-06 14-13
17-30 17-13
O17-60 1768
20-86 20 <«
22-16 22-28
22 « 22-68
23«> 2358
Erzaébcttér Barak
Oda 1 Viasza
OO 7\'M 807
oolO\'Of\' 10 «
11 16 11 67
t)016-22 16«
18-35 18 47
•Miiliuj és augits tus hóban vasár és
ünnepnap nem megy ♦ Csak vasárnap, o Feltételes menet oo Csak piac és ünnepnap feltételes, ooo Csak Ünnepnap.
Tűzifa eladás.
Hahóti gazdaság erdejében eladásra kerül: „
Bükkgömb, szára-, erdei ölen-kitii p 40-— Bükk fejszézett száraz, erdei ölenkint P 26- -
Megrendelhet/)-. Strém és Klein cég irodájában, Erzsébet-tér 22. szám, az udvarban.
Pasztorizált
Linóleum, mozaikvásron,
Coous-szőnyeg, tábtöridk
^ gyári lerahata
HIRSCH ÉS SZEQ ö cégnél.
Ilnán (Jyuia nagykanizsai bírósági
végrehajtótól. —
9206/1929. vht sz
Árverési hirdetmény.
Alulírott btióságl végrehaltó az IMI évi LX. t.-e. 10? § a értelmében ezennel kös-llliré teszi, hogy a nagykanizsai klr. já láábtióságnak 1929 évi Pk. 9706 stimu végzése következtében D\'. Malek László tttivvéd állal képviselt Almásy János láváit 360 P s |ár. ercéig 1929 é«i tnálus hó 21 én toganatosliotl kielégítést végrehallás utján le é> lelUlfoglalt él 1120 pen. góre becsült következő ingóságok, u m.:
18 (trb malac és 4 sertés nyilvános árveré sen eladainak
Mely árverésnek a nagvkaniz&al klr. Já-rásbiróság 1929. évi Pk. 920*. tzimu végzése InMán 310 P Ilii. tőkekövetelés, ennek 1928 évi az\'pt. 28. na látAI |áró 8°» kamatai. Wi váll.\'dlj és eddig össr\'ien 73 l> — MII bíróilag mii megállipllotl kö t ségek erejéig, Nagykanizsán. Ka lonaréten teendő megtartására 1930 évi Január hó 8-lk n.pjáiiak délutánt <1,3 órája haiánd\'illl klIOzetlk és ihhoz a venni szándékozók ezennel oly nteg-Jegyzétsel hivatnak meg, hogy aa érintett Ineóaágok az 1881 évi LX I -c. 10". ét 108 § al érielmében kéazpénzflzeléa melleit a tegiöbt»el ígérőnek azllk»ég esetén becs-áron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az eláiverez\'ndő Ingóaágo lul mások Is le- és feiillfoglallatl\'k és azokra kielégítési Jogot nye tek volna, eren árveréa aa 1881. évT LX. I c. 102. § l értelmében erek Javára Is elrendeltetik
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi dec. hó
19 napján.
Haán Gyula s. k
si klr. Jhlr. végrehalló
a ko aí órákban házhoz szállítva egész éven át minden mennyiségben kapható.
Tlszoi\'eladóknak árengedmény.
O. M. T. K. tejüzeme
a vasútállomáson.
Telefon 349.
Tiizitaésuén
legolcsóbb beszerzési forrása
Hfc© JÓZSEF
Aesrka, épmtfa, méaz, cement éa ^fyéb építkezési anyag kereskedés*
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Hol I Feat t
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
jóatnosé, vagytfaitltó, ruhaf.slfl
NAGYKANIZSA
(tyOJtSt.lep i Uyért.l.pi
Kazinczy n. 8. Ilunyadl-u. 19
Nem \' ril idegenbe mennie, mielőtt hár-ull les\'el vagy Ui-zllttai. Oyőző.l|ön meg áiaim otc-óságáról én munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényü gillénlittilái I Tisztit I i n Pllaaéroz I
Ha értékes és szép ajándékot akar venni, ugy vegyen
AEG írógépet.
egy I guiabb mouellü
Az AEÖ Irégép az összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bármely r«nd>i«rll lrá|áp«t
mayaa áron bao—fétek.
Kedvező fizetési feltételek, leszállított árak
AEO Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusilója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelés* Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. azám alatt.
Nagykanizsaiak találkozóhelye az 071
István király Szálloda
Budaiieat, VI. Podmaniozky-uton 8.
Nyugtli pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202- 43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Minden modern kényelemmel berendezett elsőrangú családi szálloda. Minden szo\'tában központi fülés, hideg, meleg folyóvíz és telefon. Lift. Szallodában kávéház, cukrászda és fodrászlerem. A keleti pályaudvartól közvetlen vlllamosösszekötletés 2-es és 46-os kocsikkal.
S>fz egésx, éleiben hű. bsirái
SINGER
VARRÓGÉP.
íi^v^ro\'ytx^ZÍaie. f*ltál»L»k. /tavi
SINGER VARROOEP RESZV TARS.
KimiRlZgi Fióküzlete: Ffl-it I.
A nagykanizsai klr. Járáabtróaág, mint tetekkSnyvI hatóság.
W77/lkv. 1929. u.
Árverési hirdetmény é> árverési teltételek.
A Nagykanissal Takarékpénztár R. T. végrehajtaiónak Kiss Józaet és neje Szerecs Máris nagykanizsai Iskós végrehajtást azen-ve dók ellen Indított tégrehs|tásl Ogvébcn s telekkönyvi hitóság a végrehsitató kérelme követkertében iz 1881 : LX. I -c. 144., 146. ét 147 § al értelmében elrendeli s végrehajtási árverést 1000 Pengő tőkekövetelés, ennek 1929. évi június hó 6. naptAlól |áró IP/0 kamata, l/vft\'o váltódtj, 98 P 96 tilt. eddig megállapított per és végrchajtáil él sz árverési kérvényéit eautl.l megállapított 40 pengő 15 filléi költség, valamint sz eztnntl csitllkozot-taknak kimondott Dobrln Richárd 200 l>. Dr. Plied Ödön és Dr Podoi AnUi 136 P 80 llll, Dömőtőriy János 900 P, Oyörtty Józaet, Döinölörlt Józaet, Vs|da Jánosné szül. Oyörtty iulla 3600 P, Szerecz Jósael és neje 30 P. Horválh üyörfyié szil. Vsrga Stefánia 93 P 06 fiit. lókekövetelés éá Járulékai behajtása végeit, ■ nagykanizsai klr Járásbíróság IcruTclén tevő, Nagykanizsa váróiban fekvő, l a nigykinlzial 18(6. íztjkvben 3193 a hru. alul felvitt izölő i Caerfőn végrehajtást izenvedök nevén álló egész Ingatlanra 1200 P, u. a 7698. íztjkvben 2232 éa 2283/t. hraz. a. foglalt izőló éa izántó Szabadhegyen Ingatlanoknak ugyanazok nevén átló "« réazére egyUileaen 1100 P ktkUIUsi árban áa pedig sz 1806. azljkvben a 7691/tk. 1926. sz végiéaael ét t 7698 nt|kvben sz !>9J7rl92S IZ. végzéssel Sierea Perenc Javára bekebelezelt haszonélvezeti azot-
?;aimi Jognak fennlartáaávsl, amennyiben enll ingatlanokért a szo\'galml Jogot meg-előiő teherlélrlek fedezetére ezennel meg. állapított 2000 Pengő pt nem IgtrUtnék, aa árverés hslályisTaMÉ-válk inkfal Isnok a kttusöll liatáraapon a arolgálml Jog lenntartáaa nélkül bociAliátnak érvéréi alt
A telekkönyvi hatóság az árwétnek a klr Járásblróaág hiviUtoa helyiségében (tgizaágQgyt palota, földszint 8. a|ió) meglaitáslra (930. évi Január hé 29. napjának d e. 10 órijét tüzl kt éa a, árverési leltételekel aa I8<l r LX l.-c. 150. § a alap|án a következőkben állapétja meg
Azirverésalá kertllöIngatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál llacionyabb áron nem adhatók el.
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10o/o-ál kész pénzben, vagy az 1881 : LX t c. 42 § iban meghatározott árfolyammal számítolt óva dékképes értékpaplroeban kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről klállilott elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési leltételekel aláírni (1881 : LX. t. c. 147., 150, 170. §§, 1908: XL1. t. c. 21. 6.)
Aki ai Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ba többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannvi százalékáig kiegészíteni. (1908 :XLI I. c.
25- §0
Nagykanizsa, 1929. évi október hó 30. napján.
Dr. Sartory s. k klr. |blró.
A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k.
M luMlil&ILH.
10
ZALAI KÖZLÖNV
193Q január 5.
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő (■■->
fizetési feltételeket nyújtunk.
Ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kíméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Ke]re|ssen fel bennünket személyesen I
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva a 1887-ben.
Nyomatott a DéJzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai KárolyJ
70. évfolyam 5. szám
Nagykanizsa, 1930. január 8 szerda
Ara 1 4 fillér
ZALAI KOZLOIT
Siertreaztóíég ti kiadóhivatal: Fó-ul 5. jzira. Keslthelyl llókkladóhlvalal Kossuth Lajoi-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
l\'JóltzetM in: egy bó<a t pengd 80 Iliiét
Szivenlőtte magát
egy kaposvári ékszerész
Kaposvár, Január 7 Halász Miksa kaposvári óraműves és ékszerész már hosszabb ideje anyagi gondokkal küzdőit Nemrég fel6zólilotta feleségét, hogy ha\'janak meg együtt. Az asszony hallani sem akart férje lervéről, de nem is vette komolyan a felszólítást. Vasárnap este azután Halász feleségével levelel Íratott Budapesten lakó fiuknak, s ezalatt a másik szobában búcsúlevelet irt feleségéhez, s azután a fürdőszobába ment és revolverével szivenlőtte magát. Mire felesége berohant hozzá, halott volt.
Letartóztattak
egy sikkasztó postamestert
Kaposvár, január 7 A somogymegyel Szólád község postamesteréi, Szombati Mihályt letartóztatták, mert 10000 pengői sikkasztott.
Szerelmi tragédia
egy orvosszigorló féltékenységi rohamában agyonlőtte lakótársát
Budapest, Január 7 Ma reggel az Aréna-ul 66 számú ház egyik lakásában Bognár György fővárosi llsztviselő orvostanhallgató agyonlőtte Szarnetz Lijos magántisztviselő, albérlő társál és súlyosan megsebe6itelle Madarassy Endrénél, egy gyárigazgató elvált feleségét, a lakás föbérlő|él. Bognár szerelmes volt az elvált asszonyba és féilé-kenységi rohamában követte el teltét. Ezután önként jelentkezett a főkapitány ágon, ahol letarlózlallák.
Vasnti katasztrófa
A grácl személyvonat bele szaladt a bicskeibe
lludapest, Január 7 Ma reggel a keleti pályaudvar elöl a Bicske felől érkezeit személyvonatot i szemafor tilos jelzéssel várta, mire a mozdonyvezető megállította a vonatot. Néhány perc múlva 30 kilométeres sebességgel közeledett a gráci személyvonat, ugyanazon a sinpáron, amelyen a bicskei vesztegelt. A mozdonyvezető a nagy köd ben nem látta meg az álló vonalot, csak a legulolsó pillanatban, amikor nem tuJIa már a katasztrófát elhárítani. A gráci vonal mozdonya beleszaladt a bicskei vonatba, melynek kocsijai súlyosan öss;ezuzódlak. A gráci vonat két kocsija felborult, hét kocsi megrongálódott. Az összeütközés rendkívüli pánikot idézett elő az utasok közölt. Szabó Ferenc vasutas kiesett a vonalból, komoly sérülésekkel kórházba szállilották. Stiaszni János vasutas kisebb zúzódás! szen-vede\'l.
Evi 12 és fél millió aranym«rk«t követelnek a bolgároktól,
de azok csak 10 milliót hajlandók fizetni — A magyar kétdés a nagyhatalmak érdeklődésének központjában — A hatalmak a klsantantot Igényelnek leszállítására akarják blrnl Magyarországgal szemben — A magyar kormányelnök tárgyalásai — A kisantant fenn tartasa Auszlriával szemben: a magyar megegyezésig — Heves összecsapás várható Bethlen István miniszterelnök és Tllulescu között
Csütörtökön vagy pénteken kerUl sor a magyar jóvátétel tárgyalására
Hága, Január 7
Megállapítható, hogy az érdeklődés előterében változatlanul a keleti jóvátételek kérdése áll. A konferencia résztvevőit
elsősorban Magyarország Ugye
foglalkoztatja és a hivatalos tárgyalások is szinte kizárólag ekörül forognak. Az eddigiek szerint a magyar jóvátétel Ugye holnapnál előbb nem kerül hivatalosan sorra.
Bethlen tárgyalásai Tardleuvel
Bethlen István gróf ma is ismétellen folytatott megbeszélésekel Tar-dieu francia miniszterelnökkel, a kisantant födelegálusaival keresett érintkezést hlr szerint azérl, hogy merev álláspontjuk megváltoztatására birja őket.
Tardieu miniszterelnök és Briand külügyminiszter fogidták Bethlen István gról miniszterelnököt, aki kijelentelte, hogy kormánya számára lehetetlenség hozzájárulni M^syaror-szág kötelezettségeinek olyan végle ges rendezéséhez, amely a következő két részt tartalmazná:
1. Folytatását a jóvátételi fizetéseknek (megegyezés szerint megállapítandó annuitással) 1966-ig.
2. Kölcsönös elejtését a mull likvidálásának mindazon követelések és ellenkövetelések tekintetében, amelyekkel Magyarország és a hitelezői államok elóállotlak.
A kérdés lehál továbbra is nyitva marad.
Tltulescu kinosan feltűnő szerepe
Feltűnő, sőt kinosan feltűnő szerepel játszik a konferencián Titulescu, a román födclegátus, aki egyszer Tardieu-vel ebédel, máskor Benes-sel, vagy Venizeiosszal tárgyal, majd az olasz delegáció közelébe igyekszik férkőzni. Mindenkire rá akarja erőltetni a maga intranrigens álláspontját, amelynek hivatalos felszólalásaiban is hangot adott. A keleti jóvátétel csalhatatlan szakértőjeként \'tünteti lel magái olyan buzgalommal, amely ép tulzoltságánál fogva ,i várt eredménynek csak ellenkezőjét hozhatja meg
Heves összecsapás várható
Bethlen és Tltulescu között
Tilulescunak egész fellépése azl bizonyítja, hogy maga is tisztában van azzal, hogy egész karrierje a lóválételi kérdéssel áll, vagy bukik. Olyan magatartást lanusit, amely a konferencia tagjaiban és a sajtó előli igen kellemetlen hatást kell. Ugy vélik, hogy Titulescu és Bethlen ösz-szecsapása igen heves lesz. A nagyhatalmak csupán ezen összecsapás alán fognak egy utolsó békítési kísérletet tenni.
A mai nap a bolgár kérdésé
Hága, Január 7 A hágai konferencia mai napjál a bolgár kérdés tárgyalása lölli ki. A hitelező halalmak közösrfi megállapított megoldási tervezetet terjesztetlek a bolgárok eh\' A hilelező halalmak közöli a megegyezés létrejöttnek mondhaló.
Csupán a kisantant képviselői vették fentartással tudomásul az Ausztria és Bulgáriával létrejött egyezményt mindaddig, mlg Magyarországgal létre nem Jön a megegyezés.
llágH. Január 7 Délelölt fél 11 óra óla tanácskozik a hal össiehivó halalommal egyidejűleg a keleti jóvátételekkel foglalkozó bizotlság, amely tovább tárgyalja a bolgár kérdést. Mint ismeretes, a bolgár kérdési legnap egy memorandumban jogi szempontból már előkészítették.
a kisantant nem akar Magyarországjavára precedenst teremteni
Hága, jnnuár 7 Az angol lapok hlgii ludósi\'ó >z:rinl a kisantant azérl halogatja az osztrák kérdés elintézéséi, meri nem akar az osztrák jóvátételi tartozás törlése állal Magyarország javára puredensl teremteni. Különösen Románia magyar gyűlölete áll az útjában az osztrák
jóvátétel elintézésének. Jellemző, hogy a „N.w/orki Herald Tribüné" is azt irji, hogy a kisanlantnak Magyarországgal szemben támasztoll igényei igazságtalanok, sói leljeslthelet-lennek lilnnek fel.
Az egyik holland lap szerint
ntég Franciaország Is hajlandó lemondani a keleti jóvátétel tekintetében fennálló követeléséről, hogy ezzel Is megkönnyítse a probléma rendezését. A kisantant fellépésének ellensúlyozáson az olasz delegáción kívül Tarilieu is láradozik. Bethlen islván gróf tegnap Jaspar belga miniszterelnökkel és Snowden angol kincstári kancellárral tárgyalt. Délután a magyar és olasz delegáció lagjii folytatlak eszmecserél.Tardieu és Bethlen islván gróf találkozásával kapcsolatban az egyik holland lap azl írja, hogy
Bethlen Islván gróf szilárdan ragaszkodik a francia miniszterelnökkel szemben a magyar állásponthoz.
Ausztria kívánságának kedvező elintézése remélhető
Hága, Jnnuár 7 Dr. Schober osztrák szövetségi kancellár ma déh-lóil fogadia a sajtó képviselőil, akik elölt ki lejtette azokat a célokat, amelyek elérésére Ausztria lAreksztk Hágában. A jóvátételi adósságok megszüntetése, valamin!\'a békeszerződésen alapuló zálogjogok megszüntetésével kapcsohlosan a mull idők pénzügyi rendszabályainak felszámolása kerül szóba, mivel ezek egyebek közt súlyos akadályul szolgálnak az osztrák kölcsön megszerzése körül.
Ausztria annak elismerésére törekszik, hogy mint szabad állam függetlenül intézhesse saját pénzügyeit.
Erre vonalkozó igényét kotelezell-ségeiből folyó fizetéseinek kölcsönös leljesilésével indokolja. Ausztriái a szerződésekből kifolyólag l96Srig terjedő kötelezettségek terhelik, amelyeke! csakis szabályos költségvetés alapján lehel pontosan rendezni. Teljesen lehetetlen azonban ezeken leiül még más ujabb fizetéseket magára vállalni. Ilyen értelemben kell — hangsúlyozta Schober — tegnap teli kijelentésemet felfogni. Az elöhb emliletl fáradozások néhány hitelező nemzetnél
ZALAI KÖZLÖNY
1930. január 4.
barátságos fogadtatásra talállak, minthogy a kancellár tiézcle szeiinl Ausztria kívánságainak kedvező étin térése remélhető
A román lapok és a magyar ügy
Bukarest, Január 7 (Éjszakai rádiójelentés) A „Cu-renlul" azt írja a hágai értekezlettel kapcsolatban, hogy praklikus módon nem lehet mcgvalósilanii semmit sem Magyarország hozzájárulása nélkül. Ha Magyarország szembe helyezkedik azzal a román felfogással, hogy az opláns ügyet és a kelcli jóvátélcl kérdéfél kapcsolják Össze, akkor nem marad más hílr.1, mint-hagy a párisi jőválétell bizottsághoz forduljanak.
A „Viliorul" igen clkeseredelt hangon ir arról, hogy Olaszország mennyire lámogalja Magyarországol. Ha az olaszok tovább is igy támogatják a magyarokat — Írja a lap — akkor Magyarország mereven ki fog tartani álláspontja mellett. Kidolgozták a bolgár megegyezés szövegét
Hága, Január 7 (Éjszakai rádiójelcntés) A kele i jóvátételi bizottság ina délelöll a Bulgária és a hitelező államok közöl i megegyezés szövegéi kidolgozta.
Oróf Bethlen nyilatkozik a holland sajtónak
Hága, Január 7
(Éjszakai rádiófelenlés) Bel/i\'en István gróf miniszterelnök ma délben fogadia a holland sajló képvi-selóil. A . Vaderlatki" és a „Neu wccurar.r lapok esli kiadásai közlik a magyar kormányelnöktől kapoll Interjúkat Az. interjú során Bethlen gróf kijelentette az újságírók elöli, hogy
a magyar delegációnak eddig még nem volt alkalma érintkezésbe lépni a kisantant delegációjával.
A magyar miniszterelnök számitisa szerint a magyar jóvátétel tárgyalására alibin kerül csütörtöknél vagy pénteknél lianiarab. Magyarország leghőbb óhaja — mondji Bethlen gróf — hogy sikerüljön a megegyezés. U j ez csak a jogi és pénzügyi lehetőségek keretein belill történhet meg.
Bulgária elvileg elfogadta a jóvátételi fizetési kötelezettséget
Hága, Január 7 (Éjszakai rádiójelentés) A francia delegáció köréből vett érte-ülés s e-rint a franciák helytelenítik Romániának azl a c-elekedetél, hogy visz-szahivla döntőhiráját a döntőbíróságból. Erről azonban a nagyhatalmak netn lehelnek
A nagyhatalmak a most folyó tárgyalások során igyekeznek a kisantantot olyan számlák összeállítására rábirni, aminek fizetésére Magyarország nem mondhat nern-et. Bulgáriával kész a megegyezés. Csak az összeg kőiül vannak még differenciák. Elvileg llulgáriu elfogadta a jóvátételi fizetési kötelezel!-séget.
Ma estére eredménytervezetet várnak a magyar ügyben?
I\'árls, Január 7 A .Paris Midi" hágai jeleniése szerint valós-inU, hogy ma estére sikerül a magyar jóvátétel kérdésében egyezménytervezetet létrehozni. A lap szerint még a némel jóváté lel kérdésében a szövelségeseknck sikerüli egységes frontot létrehozniuk, e front sokkal kevésbé egységes a a bolgár és magyar kérdésben.
Átadták a Jóvátételi tervezetet a bolgár delegációnak
llágn, Január 7 (Éjszakai rádiójelentés) M i ilél-elöll 11 órakor a keleti jóvátéltli bizottság Loacheur elnökiele alall megvizsgálta és jóváhagyta a szövegező bizollság előterjesztését a bolgár jóvátételeit ügyében. Délután 5 órakor kidolgozták a lervezelet és áladlák a bolgár delegációnak, mely bizonyos megjegyzésekel és ellen-javas.\'aiokal telt. A keleti jóvátételi bizollság a bolgárok elicnjavaslalail tárgyalás alá veszi.
Bizalmas tanácskozások
Hága, Január 7 (Éjszakai rádiójelentés) A hat meghívó nagyhalalom delegátusai az át-ulalási moratórium kérdésében bizalmas megbeszélésekel folytattak. Ezek a lanácskozások még most is tartanak.
A német jóvátétel a délutáni tárgyaláson
Hága, Január 7 (Éjszakai rádiójelenlés) A 6 tneg-hi>ó nagyhatalom délutáni ülése, melyen a német jóvátételi-kérdéssel foglalkoztak 3 óra 30 perctől 6 óra H5 percig tartott.
Nem jött megegyezés létre Bulgáriával
Hága, Január 7 (Éjszakai rádiójelentés) A keleti jóvátételi bizollság egész nap a bolgár jóválélcli kérdést tárgyalva. Megegyezés nem jóit léire.
A bizollság javaslata a bolgároktól évi 12 és fél millió arany márkái kövelel.
Ezzel szemben a bolgár megbízol-lak ulalnak arra, hogy egy korábbi terv szerint is a bolgároktól csak II millió arany márkát követellek Ók
most 10 millió aranymárkát hajlandók felajánlani, melynek fizetése 30 évre terjedne ki.
Holnap folylalódnak a tárgyalások a bizottság és a bolgár delegáció közöli,
Igy most az a helyzet, hogy a holnapra tervezett magyar jóvátételi kérdés tárgyalásu elhalasztódik egy nappal.
Hága. Január 7 (Éjszakai rádiójelentés) Bencs ma tárgyalt Tardieuvel.
A zágrábi összeesküvőket Belgrádba vitték
Belgrád, Január 7 A zágrábi terrorszervezetek leleplezésével kapcsolatban letartóztatott állítólagos összeesküvőkéi az államvédelmi törvényszék ügyészének indítványára Belgrádba szállították, ahol az államvédelmi törvényszék logházában helyezték el a liz gyanúsítottal, közöltük dr. Macsek Vladimírt, a Radics-párt volt vezéréi és Jellasics egyelem! tanárt.
Umberió házassága
alkalmából Hóry követ a magyar nemzet Jókívánságait tolmácsolta a királynak
(Éjszakai rddióieltntés) Itóma, Január 7 Viktor timánuel olasz király ma Ünnepélyes kihallgatáson fogadts llőiy András kvirináli magyar követei, aki ezullal tolmácsolta a magyar nemzet és a magyar kormány jókivánsagail Umberió irónörökos házassága alkalmából. A király ez alkalommal a Szent István rend szalagját viselte. Ugyancsak áladla Hóry András követ Horlliy Miklós kormányzó sajátkezű levelét, melyben a követet megbízza, hogy a házassági szertartáson és ünnepségeken képviselje a kormányzót.
A Maraközi Szövetség
zászlószentelés! flnnspéljí
Budapest, Január 7 A Délvidéki Ollhon keretébe tartozó Muraközi Szövetség fennállásának tizedik, a Csáktornyái laniló-képzöinlézet alapításinak íélszázados évfordulója alkalmából diszgyülést tartott, amelyre az orsiág minden részéből számosán sereglellek össze. A ferenciek lemplomáb m Zadravecz István püspök szentmiséi mondott, majd prédikált. Végül megáldotta azl a selyemzászlót, amelyei a Csáktornyái intézetből Zrinyi Kiroly elhozott.
Mise után a TESz székházában diszgyülés volt, amelyen Molnár Dezső ny. altábornagy, Zrinyi Károly, Cziuege Sándor, Cserei Jenő dr, Perenczy Sándor, Margillay József, üyulay István és Haller Jenő mondóit beszédet. A gyűlés végén tiltakoztak a Muraköz, Légrid ("s a Vendvidék elrablása ellen.
Naponta adjon növendék és hlzóállalalnak

FUTOR

szenjavís takarmánymeszet. A .FUTOR" növíndékálla toknál a csontképzódést elősegíti, tiltásra
étvágygerjesztőd
A .FUTOR- nem orvoaság. hanem a legiinomabban órlöti méazsotip, amely az Allatok szervezettben Igen könnyen ieiizivódlk, i amelyet az állatot aro-matikui anyag artal . Anál (ogva azlve-
sen fogyasztanak. A .FUTOR* etetíae a konyhai etetését feleslegeasé teazi A nagyhuta ók, uradalmak, gazdaságok a ,i\'ŰTOR"-t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zták vételnél: 1 zaak 50 kg. (zaákkal
együtt) P 10 30. 1 cca \'/I kg-os próhadoboz ára 30 fi.iér. Kicsinyben és zaákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. mútrágyu, növényvédószerek S2S& kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróaág mellett. Telelőn: 130.
Ssékely Vilmos buíortelepe
Nagykanizsa.
K rllfnr Jty-ulC(l -4. sx.
Óriási válaszlék a legegyszerűbb bulori.klól a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb árak mellett.
Hitelképes egyéneknek a legkedvezőbb fizelési feltételek.
Saját kárpitos ás diazitö műhely.
Csak IB éven feMlieknekl
lannár 8
Az egynapos asszony
Sierda (Házasság 24 órára)
Vérbeli párisi vlg|áték 7 (elv. Kösz.: Carmen Boni, Hans Junkermann
Az utca gyermeke
Dráini az Örök városból, Dario Nlcodeml színmüve nyonftn 8 felv. — Főszereplők : L vio Pavanolll és Hans Junkermann.
AxEv. Nőegylet mese-bálja
Nagykanizsa, január 7 Vidáman, színesen kezdődött meg a hivatalos kanizsai farsang, első nagy eseményével, az Evangélikus Nőegylet jelmezes álarcos baljával.
Vasárnap esle 10 órára ölletes, mulatságos, szebbnél-szebb jelmezek tarka sokaságával és az estélyi ruhák ragyogásával lellek meg a Polgári Egylet gyönyörűen, izlé esen dekoráll emeleti leiniei. A felvonulásban részlvett jelmezek névsorát a rendezőség a köveikezökben bocsátotta rendelkezésűnkre :
delién Bandi (úrhölgy), Bogyay Attila (artibj, Mayor Hmma (iiult.igatoU kuko-rlcaj, Kutaay Irina (piU/.torloáJiy), IJÍen-beck Terűn (tonlj, Kchloasor llantll (maharadzsa), Böhm Mlol (plorottej, Kófalvy Jó/aet (bohóc), Czlko Ijrlim (bollóoj, Harsay László (gavallér), llo csűr Pál (piorot), Bocsor Pálné (ploretto), Berugiizátizy László (boh6o),Berv-gazáa7.y l-ászlóné (torok no), Vlitos Gizi Iplerelte), ölvtis Böske (spanyol táncosnő), Knszka Vilmos (gavallér), Falka Csilla (nólyáa-baba), Lloriilngur llaliy (matróz), l)ur-ningor Pisla (matróz), llornlngor Kóbort (Zsoké), Weber istváunó (pierotle), dr. Kautmaii (.ujosné (cigányleány), dr. Szokol Kdgár (rokoko). dr Szokol Ed gi\'iraíi (menyecske), Horváth Károly (vadász), Horváth Kius |r»!/.niú* kandúr), KesZIl Ilonka (Piroska), Wludiscll Teri (királyin, IIJ. Petrlk llezart (szabó legény), dr. Saller Istvánná (hercegnő), Kábitln Klllina, Varga Kató (pteretie), (\'l/i Sándor (zenebohóc), Wallgursz.kv Déláné, Wnllgursz.ky Itela (inetlszlo), Szabó llaliy (iskolásfiú), dr. Hajdú (lyiirgy (angyal), Tóth l\'irl (cigány leány), Tóth Ica (szélmaloiri), Tóth Rilske (haha), l.ajpczlg IIuh (hótehérkc), Utó Kamilla (haha), dr Bltlera Zo tán, Ifi. Blltcru Béla, .lózsa Fábián (dominó), Krátky Oyiirgynó (fllm-star), ltj. ttotter Vlklorné (redoute-kosztüm). Blttéro 1)1-dex (iskolásleány), Kumpert Arturnd (százszorszép).
A jelmez-versenyben leglöbb szavazatot kaplak :
hölgyek: 1. Billera Didex, 2. Dorninger B iby ;
férfiak: 1 iíj. Petrik Dezső, 2. ilj. Horváth Károly.
A bál sikere erkölcsiekben és anyagiakban egyaránt a legszebb eredménnyel jutalmazta a rendezőség nemes célú, odaadó munkásságál, amiből oroszlánrész ju\'otl dr, Krátky Isivánnénak, a rendező Nőegylet agilis elnökasszonyának.
A felvonulástól a világos reggeli órákig igen vidám hangulat jóleső zaja népesítene be a kanizsai farsang első nagy éjszakáját. Sokan kérlek részi maguknak ennek a bálnak gondos és szép rendezéséből és hangulatából és mindenki ugy emlékszik vissza reá, mint a nevére mindenben méltóvá sikerűit „mese-bál"-ra.
1930. január 8.
/l 7O éves Zalai Köstlönyt Uávöszli a kanizsai plébánia
ZALAI KÖZLÖNY
Nagykanizsa, Ja.iuár 7 Nem készültünk ha,ígos Jubileumra, amikor a Zalai Közlöny lap fejére telfellfik a 70. évfolyam határkővel jelentO dátumát. Nem kerestünk ünneplést, nem kezdtünk magunk sem ünnepi akciókat, egyszerűen, csendesen bejelentettük csupln, hogy megkezdtük a nyolcadik évtizedünket
A nagykanizsai társadalom szive
azonban beledobbanl a mi zajtalan jubileumi örömünkbe ti egyre-másra érkeznek hozzánk halóságoktól, testületektől, egyesületektől és magánosoktól az üdvözlések.
Szabadjon most nyilvánosság elé adni azt az üdvözlési, ami az. eddig érkezetlek közül legjobban a szivünkhöz laláll: a plébánia-hivatal üdvözléséi, amit a kövelkezö levél hozott el szerkesztőségünknek:
Mélyen Tisztelt Főszerkesztő Url
Midőn kedvelt lapjuk, a .Zalai Közlöny" fennállásának hetedik évtizedéi jubilálja, a legőszintébb jókívánságomat tolmácsolom az érdemes lap Szerkesztőségének.
Az Önök tollát mindig a nemes érzés, a\' vallásos meggyőződés és a hazaszeretet szent lelkesetlése vezette s a lélek szólalt a néma be\'ük mögül. Önzetlenségüknek és köztiszteletet kivivő irodalmi munkásságuknak jubileumán az Isten bőséges áldását kérem fáradozásaikra. Maradjanak meg továbbra Is az erkölcs, hit és a hazaszeretet harcosainak és szeressék továbbra is nemes szivük lelkesedésével Kanizsának már sok nehéz napot megért és jobó sorsra érdemes városát.
Nagyrabecsülésem nyilvánításával vagyok a mélyen lisztéit Főszerkesztő Urnák
szívélyes köszöntéssel
P. Deák Szulplc
ferences ph\'Mnos
Ainlg8zerény képességeinkkel munkásságunknak Ilyen megértéséi tudjuk kivivni, bátran Ígérjük : igenis, mindig
Ai\'"\'
meginaradunr j*on az uton, amelyen |árv3 az elisiWfésnek ilyclén megnyilvánul ísát megköizönhe Jük.
125.000 pengőre biztosította az életét, végül is Budapesten öngyilkos lett
Nagykanizsa, Január 7 Szilveszter éjszakáján Budapesten a Rikóczi-ul 59. számú ház ötödik emeletiről levetette magát Spitzer Róza kaposvári nő.
Az öngyilkos asszony nagy vagyonnal birl. Három évvel ezelőtt egyik ka|iosvári biztosítónál 125.000 pengős életbiztosítást kötött. Az életbiz-losilásban kikötötte, hogv halála ulán a 125 000 pengő elhalt nővére két kiskora gyermekét illeti
Spitzer Róza december utolsó nap-|aiban hirtelen eltűnt Kaposvárról. Senkisem tudta, hová lett, mi tör-
tént vele. Hozzátartozói bejelentették e\'lünését és már egyezséget is fkar-|.,k kötni a biztosítóval. A 125 000 pengő helyeit nevetségesen csekély összegben: 5000 pengőben akartak kiegyezni.
Az egyezség pertektnálása pár napot késeli. — Ezalatt az idő alatt, Szilveszter éjjelén a gazdag kaposvári nő Budapesten öngyilkos lelt. Igy most elhalt nővérének kél kiskorú gyermeke megkapja az egész élelbiztosilási összegei, mert a biztosítás megkötésétől az öngyilkosság esetére kikötött 3 év már elmúlt.
Egy kisleány borzalmas tűzhalála
Égő fáklyaként futott kl az udvarra, ahol összeesett és pár óra múlva meghalt
Nagykanizsa, Január 7 A Somogyszobhoz tailozó Kútvölgy pusztán borzalmas gyermek-tragédia történt.
Heresznyei Imre Juhász hároméves leánykáját anyja néhány percre magára hagyla a lakásban, ahol nyltoll tűzhelyben égelt a tüz.
A gyermek oly közelhajolt a tűzhöz, hogy a ruhája meggyulladt. —
Erre a gyermek kifutóit az udv. rra segítségére kiáltozva. Valósággal égő fáklyaként sikoltozott, mignem össze-esett. A leányka anyia a szomszédból hazaroh int, de a gyermek ekkorra már annyira összeégett, hogy pár óra múlva súlyos égési selaeíbe belehalt.
A gondatlan szülő ellen eljárás indul.
Zola Emil világhírű regénye:
9. és IO-én, csütörtök és pénteken
Termékenység
a Városi Mozgéban.
A hivatalos íelsööáxi lista mellett foglalt állást
Nayyhantxsa iörvényöaiósdgi blxotlságl iíigfal-ook vuaeírnapl ér/ehezlefe
Nftgyknnlzaa, Január 7 Nagykanizsa 68 törvényhatósági bizottsági tagji közül több mint 40 jeleni meg a vasárnap délelőttre összehívott értekezleten, amelynek tárgysorozatán egyellen pont szerepelt : a nagykanizsaiak állásfoglalása a szerdai felsőházi választások ügyében.
Az értekezleten u|népi Elek Ernő elnökölt.
Beható tanácskozás után egyhangúlag elhatározták, hogy Nagykanizsa megyebizottsági tagjai a hivatalos lista melleit foglalnak állási, amelyen Zalavármegye eddig volt érdemes felsőházi tagjai foglalnak helyei. Ezen a listán tehát jelöltek: rendes tagokul: dr Plihál Viklor, Bosnyák Oéza, Malalinszky Ferenc, pólingok : Csólhi Oéza, Szentmihályi Dezső, dr. Barcza László
Mint érlei-ülünk, a nagykanizsai és letenyei járás megyebizottsági tagjainak zöme Is a hivatalos listái támogatja szavazataival
A kanizsai és járási törvényhatósági bizottsági tagoknak ilyetén állásfoglalását örömmel regisztráljuk, mert azt Iá juk abból, amire ennek a határszéli vármegyének legnagyobb szüksége van : — a józan megfontoltság és politikai előrelátás közös iriditó erejét. Azt az erő1, amire ennek a Nagykanizsának és egész Zalavármegyének múlhatatlan szüksége vjn, ha nem akar elmerülni a trianoni\' inagyar jelen tulyos megpróbáltatásai közepette.
Nagykanizsának és a hozzá érdekeivel is csallakozó vidéknek ma kell próbát tennie arról, hogy jő kezekre van bizva a megyei 0nren-
delkezés gyakorlása. Olyan kezekre, am lyekel a közjószolgálala mellől nem mozdíthatnak el a napi politika pillanatnyi váJlozandóságai, sem egyéni vagy pártérdekek akármilyen zajos összecsapása.
A Józan zalai magyar akarat nyilvánul! meg a Jelölésben, — ez kell, hogy vezessen minden bizottsági tagot az urnák előd Is.
Az egyesületek mulatságaik jövedelmét fordítsák a téli nyomor enyhítésére
Az alispán rendelete a Uli
Nagykanizsa. Január 7 Az általános gazdasági helyzet következményeként Zalavármegye lakosságának jelentós része a télire minden munka és kereselnélkül áll, igy különösen a napszámból élőknek és azok családtagjainak a megélhetése nincs biztosítva. Ezzel a szociális problémával a vármegye közigazgatási apparátusa is foglalkozik, élén Bődy Zoltán alispánnal
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
" r
munkanélküliség ügyében
megkereste Nagykanizsa város polgármesteri hivalalát, hogy a legsürgősebben Jelentse be, milyen rnére ü az Ínség Nagykanizsa lakosságának egyes rétegeiben és hogy a foglal-kozásnélkül levő lakosságnak megfelelő munkaalkalomhoz jultalása érdekében milyen közérdekű munkálatokat javasol.
Felhívta az alispán a polgármestert, hogy a helyi |ótékony egyesülelek téli munkáját a legnagyobb támogatásban részesítse és azokal a minél intenzívebb munkára az ő nevében Is külön kérje fel
Hangsúlyozza az alispán, hogy ebben az akcióban egyült szeretné látni nemcsak a jótékonysági, de a löbbi összes egyesületeket is és ha egyéb munkával és segítségnél anyigi eszkö eik korlátoltsága miatt a nvo-mor enyhúéséhez nem Is tudnának hozzájárulni, legalább azt szeret lé, ha az összes egyesüle\'ek a szokásos léli mulatságok jövedelmeil ebben a súlyos gazdasági helyzetben nem a saját céljaikra, hanem a nyomor enyhítésére fordítanák.
Az alispán mindezekről és az akciók eredményéről részletes jelentést kér.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések; KtiKIrn a Mmfisik-Itl: Wevpcl 7 órak i — 6, dtlulán 1 lírakor +4 . este P órakor —4.
FetMzet: Egéiz napon At borult ép.bol-lozst. ^
Szittrán): Reggel észak, dílben északkelet, este északnyugati síéi.
(ÉjszakaI rildlóJrlenUs) » HUtearcld-oial tHléaat ealo 10 árakvr ie-lantl I Jobbára kfldB. Idő »4rh ««4 fagypont hOl-ali htmé-sé lettől.
ZALAI KÖZLÖNY
1930. január 4.
NAPIREND
Január 8, szerda
Wrtm katollkui : Szevcr ap Proleil. Sióiény. Izraelita : Trbtth lió 8
Városi Mo\'gó. .Ai egynapos mz-liony", pirial vlg|áték. „A* ucca gyermeke", dráma.
Oyógyazertarl éjjeli izolgiil.t: I. hó végiig a Merkl, BcIm-téle .Igaziág\' gyógyazertár.
(Jözfflrdő nyitva reggel 6 órától eale 6 óráig (hétfő, tzerda, péntek délután és kedden egén nap nóanek).
300 éves
a vetajtpréml sxéke&kóplalan
Veazpréni, Január 7 A veszprémi székcsklplalannak nevezcles dátuma voll január 5-én. Ekkor volt 300 éves juhilctimj annak, hogy a székcskáplalant a török uralom ulán u|ra vi szaállilolták. A nevezetes egyházi jubileumot ünnepi szentmisével Ullék meg hélfőn délelőtt a veszprémi székesegyházban, mikor dr. Rott Nándor megyéspüspök ünnepi szentmisét pontifikált. A 300 éves jubileumot P/W/lfer János püspöki levéltáros méllaüa emelkedett szentbeszéd keretében.
- Dr. Kállay Tibor Nagykanizsán. Dr. Kdllay Tibor országgyűlési képviselő tegnap este Nagykanizsára érkezet\', honnét ma reggel Zalaegerszegre ulazoll. Önnél a délutáni órákban visszaérkezik és még az éjjeli vonallal tovább utazik Budapestre.
- Előkészületek a képviselőtestületi választásokra. Mini ismeretes, a vármegye alispánja a nagykanizsai képviselőtestületi választásuk tcrminusál e hó 21-ében állapitolta meg. A választási elnf^k és a város közigazgatási ügyosztálya mcgkezdle a szükséges intézkedések megléteiét. A választásra vonatkozó minden intézkedést és rendelkezéseket a legközelebbi napokban hirdetmény ulján lógják közzé tenni.
Legjobb üditő ital
a közismert
Kapható minden füszer-és csemegekereskedésben.
Főraktár:
SIII
Király-utca 21.
— Áthelyezés. A belügyminiszter Rdcz Gyula rendőrsegédfogalma-zól szolgálati érdekből Szombathelyről a nagykanizsai kapitánysághoz helyezte ál.
— Előadás a fogházban. Vasárnap délután a Szociális Missziótársulat (ogházi programja keretében liarbarits Lajoi larlotl előadási a foglyoknak a céhek éleiéről, különös tekintettet az azokban fennállott szi-goiu vallási, erkölcsi és ipiri rendszabályokra.
— Halálo.áa. Menta Antalit sz. Uln-iler Jozefa lluda|>esten. hosszas I elégség mán, « eves korában elhunyt. Tegnap délután temették el n X. kerületi temetőben, h róni. krilh. egyház szertartásul szerint. Afi%*/(í Antal rendfir-relUfzyelff évekig teljesít- II szolgálatot Nagykanizsán. Igy az elhunytat baráti körben Itt In sokan gyászolják.
— Három fokozat van: Jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
— Ismeretterjesztő előadás Klskanlzsán. Rendkívül látogatott Í8meretlerjeszlő előadás voll Vízkereszt-Ünnepén Kiskanizsán velilelt képekkel, az Iskola egyik osztálytermében. I\'. I\'ulvermann Zénó ferences-lelkész az Ószövrlségröl larlotl tartalmas és gazdag előadási, mely a nagyszámtt és hálás közönségei mindvégig lebilincselte. A khkanl-zsai ismeretterjesztő elóa.lások népszerűségére vall, hogy aznk mindig nagy tömegeket vonzanak.
— Cserkészek tea-délutánja. A nagykanizsai piarista reálglmn .zium szokásos farsangi tea-délulánjál az idén február 2-án tartja meg. Rendkívül gazdag és nivós műsor, hangulatosság és kedélyesség jellemzik mindenkor a gimn. cserkész tea-délulánokat Részletes piogramot legközelebb.
— Órlá«l nvomnrban él H Katonaré-
ten (Tavasz-u, 22.1 Kampcrné, öt apró gyermekével \' (rövidesen n hatodikat várja n szerencsétlen). Kérje tíldflvé-szos. amellett télvíz Ideiére nem tud sentmltélo munkához. Julni. Ivuton kéri Jó emberek kttnybrUlctességét.
= Varróg tloljon a „PF
gon-
— Hirtelen halál. Újlaki Elek sümegi pénzügyőri szemlész szolgálatba indult, mikor Óliid és Szalapa között hirtelen összeesel! és pár pillanat múlva meghall. Az orvos megállapítása szerint szívszélhűdés ölle meg. A környék nagy részvéte mellett temették el.
— Az I. körzet elemlstálnak szlnelőadása. Vizkcrcszt-ünnepén nagy eseménve voll a nagykanizsai I. tankörzet ifjúságának A tantestület fáradságos és gondos rendezésében, a szegény iskolások felruházására, a Városi Színházban kél hangulatos karácsonyi színdarabot adlak elő, amelyből karácsony minden szépsége és bübája sugárzott ki és sok örömei szerzeit a megjeleni nagyszámú szülőknek és gyerineksereg-nek. Az előadási Adarjiln ferences-alya ünnepi beszéde v. zelte be. Majd kezdetét vette az előadás, amelyben minden kis szereplő becsülettel kileli magáért. Ennivalóan kedvesek vo\'fak mindannyian, akik megérdemelték azt a sok-sok tapsot, amit kaptak. A rendezés és betanítás körül a lanlesltllel lagjai, lókéul Horváth József és Németh Jenő osztálytanítók fáradoztak hosszú heteken keresztül a nemes cél szolgálatában.
— ön most ntég nem tudja, de 15 év múlva biztosan dicsérni fogja, hogy Barta Miksánál vett szőnyeget
— A Klskanlztfal Polgárt LAvészeaye-afll\'t f. hó 12-én, H órnt kezdettel nngv-szabámi l.övi\'^billt rendez. Ktsknnlzaán, n Polgári Olvasókör emeleti helyiségeiben U\\s7. ott mindenféle szórakoztAté; szerencsesátor. szépségverseny, confottt és szerpentin csata: míisorns rtsz. melyen KlHktinlzaa legjobb komikusai mii-ködnek közre, Peti János sztivnl, n ilul-kfir énekel. A Vezetőség mindent elkö-vet, hogy mindenki jól érezze iniigát.
A SINGEK VARRÓGÉPEK Mto«A LEGJOBBAK t
— Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Gyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főnt 14. Biztosító palota. Szakszert! Javítások.
PHILIPS
hálózati rádió ^
(telep nem kell)
hangszóróval
Előlegül (ize: 23 P-l Havi rés/W 21 P
Ez kell önnek, ezért a Philips-gyár és cégem garantiát vállal I
Díjtalan bemutatás. — Szakszeri! felvilágosifás.
Cvaká Antal ,eKyver-\' löszer68
Nlliai sportőrunagykereskedés rádió- éa gramofon-osztálya.
sörkülönlegesség Istnét kapható
Sípos Andor
C9cmegc-Ux1ciébcn.
Kardpárba/í vivőit
dr. utnf-.pl Elek Pdl fOldblr-lokos és liltm Sdndor OTI HsxívlBclö
Szilveszter éjszakáján súlyos természetű alfér játszódott le a Korona étteremben.
Biba Sándor, a Társadalombizlo-sitó Intézel liszlviselője, barátaival egy asztalnál mulatóit, majd táncolni kezdett 0. Lilivel, a jazz zenekar tagjával.
Éjfél ulán meg|elent az étteremben dr. ujnépi Elek Pál földbirtokos és a fiatalemberek asztalától táncra kérle a fi. Lilit. Nem sokkal ezután Biba Sándor elkérte tőle a leányi, de Elek nem adta oda. Biba erre kihívta az étterem udvarára a földbirtokost, hogy magyarázatot kérjen. Kellejüket többen követték az udvarra, ahol pillanatok alatt a táncaffér súlyos inzullusban robbant ki.
Ennek nyomán verekedés támadl közöttük, mig végre többen közbe-lép\'ek és az egymást kölcsönösen inzultáló lialalemberek szél is vállak.
Dr. ujnépi Elek Pál másnap korán .délelőtt Musset és Gózony földbirtokosokat megbízta, hogy részére lovagias elégtélell szerezzenek Biba Sándortól.
Biba dr. Hajdú György és Drechs-ler főhadnagyot nevezte meg segédeiül, akik azonnal összeüllek tárgyalni és nehéz feltételű kardpárbajban állapodlak meg : nehéz lovassági kardok, bandázs nélkül, első vérig.
A pátbaj hétfőn esle zajlott le. Kétszeri összecsapás után ujnépi Elek Pál lapos vágási kapott arcára, de ugyanebben a pillanatban Biba Sándori karján megvágta.
A párbajt ekkor beszüntették. A felek a párviadal ulán nem béküllek ki.
— A síkos járda áldozata. Németh János 81 éves kanizsai magánzó a Petőfi-utcában a sikos járdán megcsúszott és elvágódolt. Eközben fejét alaposan beverle egy ház sarkáb.\'i, ugy, hngy nvnlr centiméteres seb keletkezett lején. Az öreg emberi a kihívóit mentők beszállították a kórházba. Állapota, tekintettel magas korára, élelveszélyes.
UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére dljinente-hen szállilunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnki\'nl csupán öt pengő havi részlel fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokai is megtériljük. Kopsteln Szombathely
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban ís a legolcsóbb árban
KORÉIN JENŐ
„Menyasszony\' divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I , a felsötemplom mellett.
193Ő. január Ü.
2ALA1 KÖZLÓNY
/
SPORTELET Vasárnapi és hétföl turaeredmények
Újpest kivételével vasárnap minden magyar csapat győzött — A Hungária hétfőn kikapott — A III. kerület FC bravúros szereplése
Nagykanizsa, Január 7
A magyar csapatok téli lurái a befejezéshez közelednek. Ezzel magyarázható, hogy pl. az Újpest eddigi sorozalos győzelmei után vasárnap Alexandria válogatottjai tllen már csak eldöntetlent ért el, miután a legénység erősen fáradtan állott ki a zöld gyepre.
A Hungária szeszélyes turautja ismét meglepetést hozott. Vasárnap győzött az erős Mannheim válogatott ellen, mig héllőn egy suttgarti csapattól, mely jóval gyengébb előző napi ellenfelénél, kikapott.
Kiemelkedik a beszámolóból a III. ker. FC pompás győzelme olasz földön, egyik nagyon lekinlélyes játékerőt reprezentáló, luganói csapat ellen. A Nemzeti Udinében győzött, a békéscsabai Bohn SC pedig amatőr erejével aratóit ismét győzelmet Sestri Levanléban. A Bástya Vige-vanőban győzött vasárnap. A hétfői nap Ismét magyar győzelmek soro zatát hozla, melyből C6ak a magyar bajnok veresége ülődik ki kellemetlenül. Vízkereszt ünnepén a III. ker. FC Pármában, a Bohn SC Luccá-ban, a Nemzeti Görzben győzött.
Vasárnapi eredmények:
Hungária Mannheim válog 3:1 (0:0).
Ujpesl—Alexandria válog. 3:3 (2:1).
Bástya—FC Vigevanesi 6 :2 (4 :2) Nemzeti—UJineie 3:1 (1:1) Bohn SC—Sestri Levante 4:1 (0:1).
III. ker.—FC Luganó 3:0 (1 : 0).
Hétfői eredmények: Stuttgarti Kickers—Hungária 3:2 (1:0).
III. ker.—FC Panna 7:1 (0:1). Bohn SC-US Lucchese 3:2 (1:1).* Nemzet^—Cnrlzia 2:1
Elsőrendű kerecsenyl
zöldfehér m literenhint
asztali DOl 1928-as P —"66, 1927-es P -\'86 llllérért kapható. — Nagyobb vételnél 25 liternél P -\'60, illetve P — 80 filléres árat számitok.
DOHI JENŐ, Batthyány utca 10.
KÖZGAZDASÁG
Az uj vármegyei szarvasmarha és sertéstenyésztési szabályrendelet rendelkezései
Nagykanizsa, Január 7 A vármegye tudvalevően uj szabályrendelet alkotolt a szarvasmarha és sertéstenyésztésről, amely teljességében most jelent meg a vármegyei hivatalos lapban. A szabályrendelet főbb rendelkezései a következők:
Az uj szabályrendelet 5. § a akként Intézkedik, hogy a bikái a csordával egytltt kihajtani tilos. A tehenek fedeztetése csak kézből történhetik. A 9. § szerint ugy a községi, mint a birtokossági tenyész apaállatok biztosításra kötelezetlek Akiknek a mulasztásából az apa állat biztosítása elmaradt, az esetleges károkért anyagilag is felelős. Az apaállatok vizsgálati díjmen-
tes. Azonban a tenyésztésre jogosító Igazolványokért tenyészbikák után 10, tenyészkanok ulán 2 pengőt kell fizelni.
A pásztorok tulajdonában levő állatokra tenyésztésre jogosító igazolvány ki nem adható.
Az állaltenyésztés minőségének javítására mindazok az anyaállat-tulajdonosok, akik saját apaállatokkal nem rendelkeznek, az állattenyésztési alap Javára évenként, minden két éven felüli üsző és tehén ulán 50 fillért, kocánként pedig 10 fillért tarloziuk befizetni. Az összegyűlt alap állatdijazásokra, tanulmányi utak költségeire és egyéb, az állattenyésztést előmozdító dolgokra fordítható.
Szőlészeti tanfolyamok Zalavármegyében
Az Alsódunánlu\'i Mezőgazdasági Kamara Dióskálon, Oaraboncon és Galambokon az idei tél folyamán négy napos szőlészeti és borászati tanfolyamot fog rendezni. A tanfolyamot Katona Zsigmond tapolcai m. kir. szőléezeli és borászati felügyelő fogja vezetni. A tanfolyam-vezető gyakorlati vonatkozásban előadást fog tartani a szőlőművelés és borkezelés összes kérdéseiről, ki fogja okUni a gazdákat a szőlő-metszés és oltás helyes keresztülvitelére. a szőlöbetegségek elleni okszerű védekezésre, a hibás borok feljavítására, slb. A tanfolyam teljesen ingyenes, részt vehet azon minden érdeklődő.
Támogassuk un érdemes konlxsnl kereskedelme/ és Ipari.
TŐZSDE
A tőzsde ma barátságosabb hangulatban Indult, amely később magasabb kit földi jegyzések hatása alatt állandósult, sőt h n rozottan szilárd irányzaluik ad nt helyet. A szomszéd áhamok tőzsdéin a h gai konferencia eshetőségeit pillanatnyilag kedvezően iléllék meg és ez, valamint a pénzpiaci viszonyok további javulása a spekulációt fedezési vételekre és némi liausse pozíciók létesítésére bátorítja. A forga om bár nem volt nagy, de mindeneseire jelentékenyebb, mint az elmúlt hetekben. — Fixkamatozásu papírok piaca az irányzat változatlan és üzleltelen. Devizapiacon, bár erősebb forgalom nem volt, Newyork árfolyama 10 fillérrel emelkedett.
Uai)a: Bébalal lyoala H U»UUé
Vállalat, lagykulxsái.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telelőn i Naaykaulxza 78. sí.
Zürichi sárlat
Mrls 20 37, London 23-1 l\'/i, Newyork 515-40, Hrtlssel 7196 Milano 78 97, Madrid 07 90, Amsterdam 207 90, Bar Un 15299, Wien 72Í3, Sofla 3"71\'/4, Prága 15-251/1 Varsó 57 80, Budapest 80-11 Helgrád 9 ti\'/., Bukareal 3*07
Yméajtlsii)
Buza 10 fiit., rozs 30 fUl. eseti.
Buza tlszav. 77-ea 23 40-23 80. 7*-as 2370-24 00, 79-ea 24 00 24 45, SO-as 2130-24-60, dunánt. 77-e« 21 91—22 15. 78-as 22 15 -22 35, 79-es 2240-22 60, 80 as 2250 -2270, rozs 14 20-14*40, lik árpa 15-65-1610, sírárpa 1750— 1900, zab 1300-1335, leneert tazt 12 70— 13 03, dunántúli 12 65 12 85. repce 52 00-.53 00 korpa 9 75 9 90.
i kiáaysttl T3zU< dtTtsi-JtgyiéM
valutAk
Angol 1. 27-75-27-90 Belga fr. 79-40-79 80 Cseh k. 16-82-1692 Dán k. 152-50 153 10 Dinár 9 98-10 06 Dollár 568 60-5701)0 rrancii 1.22-45-22 75 Holt. 2<9 9 J 230*90 Lengyel 63*95-64-25 Leu 3-37-3*41 Léva 4*10-4*16 Líra 29 65*29 » Márka 135 90 136-50 Norvég 152 45-133 OS ScblU. 80-10 8050 Peseta 74 50 75*50 Svájci I. 110-55 111 05 Svéd k. 153*00 153 60
DEVIZÁK AmaL 230*02-230*72 Belgrád 10-09 10*12 Berlin 136-02-136-52 BrSaazel 79-57-79 82 Devizáiéi 3*59 3*41 Kopenh.152 70 15310 London 27 79-27 87 Madrid 74*50-75 50 M\'ieno 29-H2-29 92 \'Íewyork570*30-71 90 Oaxlo 152-65 -153 OS Pária 22-45-22 52 Prága 16 87-16-92 Sxófla 4-11-4-15 Slodrh. 153-20-153 60 Varló 64-05-64 25 Wien 80-25-80*50 Zürich 110*65-11095
SerUiráíár
Pelha|tái 5362, eladatlan 900. - Elaő-lendU 1-48 -1-52, szedett 1-42—1*46, szedett kOzép 1*32-1-36, könnyfl 1*24-1-28, 1-sí tendu Oreg 1-38—I 42, tl-od rendű (Heg 1*28-1 34 angol sllldő 1*40-1-60, szalonna nagyban 1-46-1*50, zsír 1-70 1*80, hui 2 00-2*30, szalonnás télaertéa 1-76-1*86.
APRÓHIRDETÉSEK
Az saslbb liltsik dtja 10 asóte M tltMr. Majes továfcM szó dtta 1 fiit. Vasár* ét •aaeooa* 10 uilf M tlllár, mlntfta
további scó dija • tltl. Szerdán 4a pá»-Wkeo 10 aaMg *0 ttttér, mlndea további ni dija « tilt, Cimsaó > saladén vastagabb beldból álló azó két száriak számíttatik. Állást kueaóknek 50M entfedm«ny. Hli-rfatésak S (•«] pang*
sslssl a felsalagaa ktaysaláa, számlázás alüsrilása >á|ali stlrs llialaaátk
3 szobibit álló utcai, földszinti li-oda-fcslylaég klsdO Csengery ut 4. 8206
Belvárosbsn 3, esetleg 2 nagy szobái urt lakást keresek, fürdőszoba s megtelelő mellékhelyiségek <el május lére. Ctm s kiadóhivatalban 6512
Ms«blxlia«á csukott bérautót csak Ksulmann Maisénál rendeljen. Teleion 167. éa 571 Oirage Nádor-u. 6. Sürgflnv-ctm : .Autótaxi". 5862
PáaakSIoaVsst bekebelezésre aMn
■•szegben a legelőnyösebben éa habban folyóalttal Aozél tgaáe SstMcáőokOzvetltő Irodája Nagy ka Kazinczy-«ks 2. tUm.
Egy grzmof.n 75 mflvészlemezzel olción elsdó. Ctm a kiadóban. 23
Egy lsnono felvétetik — Lukácsy mű-asztalosnál, EOlvOs lét 27. -60
MsgblahsM, tlzyei, |ól takarító labo-ránilányt és J*il fözö bejáró uakácsnót keresek laniár 15 érc jriznlkernl lehel Welsz gyógyizerésznél,; Kbkanlzián, Országul 3 51
Megbízható batagápolónö aJinlkorU előkelő hliakhoz Clm a kiadóban. 50
Cimbalom p-dálos, magasitolt, dlőla-siekrénnyel, zárható tetővel sürgősen eladó Hunyadi utca 18. -49
Xsrssak idősebb nőt háztartásomba. Kevls dolga lesz. írjon a Zalai KttxIAny keszlhe\'yt fiók kiadóhivatalába. 48
Klakanlzsán, hunyadi-tér 9 lakás kiadó, eaelleg elad\\ szoba, konyha, kamara, sertéiólak, istálló, papa, 618 H-OI leiekkel. 30
Vadbftrttket,
mézst, áaytollat, vasat fémet
legmagasabb áron vásárol
Blrém Barnái éa Fiai
Erzsébet-tér 15. ua
Oklavslss lópatkoló eépész-kovács traktor és vltlanytetepkezelő tizenöt évi gazdasági gyakorlattal, saját szerszámával állást keres április huszonnegyedikére. Cím Ksoala Jani, Vaata-pasata. Posls Szepetnek. 29
Két gyönyöill psrzsasziaisg 2X1 20 elsdó. Bővebbet a kiadóban. -72
Vara*s4l-at 3/b. azámu ház koicsma-|og(ll szabadkézből eladó. 73
Jilfftafl mlndenesnőt keresek. Jelentkezés 11-4 óra kőzött Sugár-ut 6, emeleten. 72
Cliaaz.lt Gyár- és Hajcaár-ulon egy rellkUI. A megtaláló kérellk Illő Jutalom ellenében a szerkesztőséghez adja be. 74
Helybeli nagykereskedő cég keres azonnali belépéare gyors- éa géplráatt.
írásbeli ajánlatokat Postafiók 117. kérUnk. 75
Erxaékat (éaHr4«baa állandó munkára felvétetik egy lóranéletU, megbiz-luló, rendszerető lésIt urstágl inas előnyben, Nsi Társi
Nsgyksnlzsa, 1930 , Klslaludy S.-u. 4.
, 1930. Janutr I. Tólh ea
Téglagyárbaa nagy gyakorlattal, vezetői vagy mesteri állást kercssk. Egetek minden Tajláju kemencékben. Megkereaísl .Téglsm.\'Sler\' jeligére a kiadóba 88
A\'PFAFF varrógépgyár
készítményen az egész világon kedvelik, mert s rFAFF vsrrógépek tartósak, szépen és csendesen varinak, iitéses s Idállltáauk
Hosizu lejáratú résile\'tlietés mellett 4 ss II beszerelhető:
BRAnai m ü FIA MI
Deák-tér 2., a (elsótemplomnál.
DISZNÓSÁG.
Prágai módra készült sonkák, füatSIt haraij, tarja, valamint téli és nyári szalámi és az összes felvágottak minden időben legfrissebb, legjobb és legmegbízhatóbb minőségben
Kazinczy-u. 2.
szerezhetők bal
Telefon: 593.
Naponta friss vtratll, pariser éa szafaládé reggel 8 órakor árksilk. Telefon rendeléseket a leggyorsabban eszközlünk és Tüvánságra házhoz szállítunk I
ZALAI KÖZLÖNY
£rtcslleiii a nagyérdemű közörf-séget, hogy nöi azabómOhe-lyemben készítek
endlit, gép-azsurt
kelengyékbe, függöny- és ágylerl-lökbe, valamin! összes álalakilásokat vállalom. Szíves párlfo<;ást kér
Weiss Uiktorné
Ce«ng.ry-ut II,
Tanulóleányok felvételnek. «
^ebérneműéihor/s^ 5toppolfrs. varrás éshlp,^
MtHGER VARRQGfpp77
HA6YKAIIZ8A PlókBilete: Fű-nf 1.
Kováid Péter és Fia
budapeati fetftgyár
fest, tisztit t, plisseroz
Oallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
„ o Caengery-ut B.
Tűzifa eladás.
Ilahóti gazdaság erdejében eladásra kerül: 5,
Bükkgömb, száraz, erdei öien-kint P 40— Blikk fejszézelt száraz, erdei ölenkint P 26 —
Megrendelhető: Strém és Klein cég irodájában, Erzsébet tér 22. szám, az udvarban.
Rózsagyár Kaposvár
Vegyllszlllásra és festésre ellogad térit és nól ruhákat bármilyen mtnőaégQ kelméből. U|riitleiléire bőrbulor kai, bőrkabátokat
éi végárut. Ágy toll Hulltál huzattal együtt és enélkül. FuggOn\\ök, kézimunkák, szőnyegek, butorkefmék, mlndenléle paplanok és szőrmék tiszti áia, lerlőllenltése és festése, f\'llsséerozás és gouvréerozás a legelőnyösebb árban éa legszebb klvlte ben.
Férfi gallérok és kezelők fényezett és modern matt
módszer szerint tisztítva. Fehérnemüek mosása darabonként és súlyra.
Bővebb felvilágosítást nyu|t Nagykanizsa rCbiére a gylljtőtelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren
Állami adőhlvatal. Régi poitaépúlet. - . **
Tóth György ugy a maga és gyermekei Mária, Sándor,
Lajos, Ernő, valamint az alulírottak és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtöri szívvel Imh\'jtk, hogy forrón szere.\'ett hitvese édesanya, leányuk, menye, leslvér, sógornő, illetve rokonuk
TÓTH GYÖRGYNÉ
azűl. Fodor Mária
folyó évi január 7-én reggel Vz3 ór.ikor éleiének 41, boldog házasságának 22. évében, hosszas szenvedés és a lialolli szenlségek ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elhunyt.
Drága halottunk hűli tetemét folyó évi január 8-án délután i/a4 órakor fogjuk a (emelő kápolnájánál a róni. kath. egyház szertartása szerint megáldatni és nyugvó helyére kisérni.
A megboldogult lelkiüdvéért lartandó engesztelő szcnlmise-áldozal folyó évi január 9-én délclölt 8 órakor lesz a szenlferenc-réttcli plébánia templomban az F.gek Urának bemutatva. Nagyltanizsa, 1930. január 7.
Áldás és béke poraira I — Nyugodjék békében I
258/ni. 1929 szám. Zalavármegye alispánja.
Pályázati póthirdetmény.
Zalavármegye Alispánjától 39.311/1929. ni. szám alatt kibocsátott Nagykanizsa megyei város számvevőségénél Zalavármegye főispánjának kinevezése utján betöltendő állások pályázati hirdetményéből tévedés folytán kimaradt az 1921 : XXXIV. t.-c. 3. § utolsó és az 1929 : XXX. t.-c. 68. §. 7. bekezdés alapján betöltendő egy a X. f. o. sorozott ll-od alszámvevői állás pályázati meghirdetése, amely állásra ezennel pályázatot hirdetek a hivatkozott pályázati hirdetményben közölt feltételek mellett.
Feiithivalkozolt jiályázati hirdetménynek „egy a X. f. o.-ba sorozott v. számtiszti" állásra szóló meghirdetését helyesbitem azzal, hogy ezen állásra nem a X ik, hanem „egy a Xl-ik f. o.-ba van sorozva". Zalaegerszeg, 1930. évi január hó 3-án.
Bődy Zoltán s
alispán.
A Nasld Tanlngyár és Oőzfflrész |,nmAnufa-anwannk
r.-t. bizományi raktárában nagy mennyiségű «* dliydytin
ii. m. szlavóniai tölgy, éger, kőris, juhar slb. érkeztek, s hogy a tisztelt asztalosmesterek és egyéb Iparosoknak a megmunkálását kényelmesebbé legyük, ezen anyagokat a FRANK ÉS TÁRSA gyárOzemében (Szemere-u. 2.) a hajópadló-üzemünkkel kapcsolatosan helyezlük el.
Eppinger I. és Fia, Nagykanizsa
deszka, épflletfa, léc és egyéb építkezési anyagkereskedó.
A valódi Hatschek-féle ETERNIT-PALA lerakala és képviselete. Enyvezettlemezek minden méretben és minőségben raktáron
Ha ártákea áa ezép ajándékot akár venni, ugy vegyen
egy
legújabb modellü
AEG Írógépet.
Az HEG Írógép az flsszes eddigi írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tarlótságban Malmutja,
Bármily rendazerO írógépet magaa áron beoaerálek. Kedvező fiietéai faltátelek, leszállítóit árak AEG Unió Magyar Villamossági R.T. Budapesl, zalamegyei egyedárusilója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: IIOIJ.ÓS FERENC
Nagykanizaán, Erzaébet-tAr 4. azám alatt.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
1930. január 4.
Zsák,
ponyva, zsineg,
loftahairA, utltskaré legolcsóbb
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Eladó
i.. * Máriatelepen a Balatontól és a vasuti megállótól fél kilométernyire fekvő nemes szőlővel beültetett 600 O-öl villatelek. ,f Részlelreis.Cimakiadóban.
Értesítés I
Gyári házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akJ<r|a tenni a gesdáknak, h-igy a szükséges
mezögazdaaági gépeiket
minden megerőltetés nélkül beizerez-hesfék ét ezáltal a termelést könnyebbé, ni lg a minőséget jobbá lehessék.
Az tg\'zgaksig ha\'ár Zala szerint min d.-n olyan gaxila, aki ezt Igényli a Képeket 6-től 24 havi kamatmentea hitelre beszerezheti, úgymint répas-végé, axaoakaváfé, teng.rl-daráté, IwiarlNwraaaM, valft-gépah slb minden olyan mezőgazdasági gép. ami a gazdaságban szüsséges.
Kérem ugy aa áraim, mint a gépek\' szíves megtekintését, minden vélelköle-lezettsíg néh(ll.
Teljes tisztelettel
Szv. Berger Samuni
■ Wtlsi Maalréd Acéléi fémmí.el R.T. m«i4gai4aUsl BéiKiaalályáMk btioniiyoM vsa-, múiukl-, varrógép- és kerékpár kercakedéa
sata Kiakomárom.
szolgalmi jognak
A nagykanizsai kir. járáablrteig, mint telekkönyvi lnitóaág.
!17C9ftkv. 1959. sz.
Árverési hirdetmény és árverési leltételek.
Jakupanecz Míria lérj Andraiek Ferencné éa t Ingatlan tulajdooközösiég megszüntetése iiántl árvetést ügyben a telekkönyvi hatóság a végreha|Utó kérelméé az IMI. LX. l-c I8S § a értelmében elrendelt a vtszárverést IIOO Pengő hálr. vételár követeiéi, ennek I9W évi január hó 31. napjától |áró 5<Vo kamata, ezúttal megállapított 8 P költség betis|lisa végeit Mózes István késedelmes árverési vevő ellen a nagykanizsai kit. iáiáibtróság területén levő. Murakereszlur községben lekvő ■ a murakeresaturl 1088 szljkvben felvett l09Vb hrsz Szántö a nagyiéli dűlőben egész Ingatlanra 1700 P kikiáltási árban éa pedig Pauker Anna férj Tlalér Józicfné nevén álló ts résznek fele rész/ra a 669&lk. 899. az. végzéssel Pauker András ttllátizegl lakói javára bekebelezett hol tlglani hsszoaélvezeli fenntartásával.
A telekkönyvi hatóság az ánrer\'s-\'ek Murakereszlur községházánál meglailásáia 1930. évi Január hő 20. napjának d. e. 10 óráját fllrl kl és az árverést leltitele-kel az 18 I : LX t.-c. IW §a alap|án a következőkben állapítja meg
Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmidánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az átveretni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át kész pénzben, vagy az 1881 ; LX I c. 42 § ábsn meghatározott árfolyammal azámbott óva dékképes értekpaplroshan kiküldöttnél le. lenni, va<y a bá latpénznek előleges bírói leiéibe helyezéséről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni él az árverési félté teleket aláírni ( 881 : LX l c. H7., 150, 170 §§, 1908: XLt. t. c. 21. §,)
Aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet telt, lia többel ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki-kiállási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az által t ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 :XLI. t. c. 25. §.)
Nagykanlzia, 1929. év! december hó 6 napján.
A kiad nány hlltléUl: Mlkó s. k.
-M lioSilötlut.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető 7%1\\ Károly.)
70. évfolyam 6. szám
Nagykanizsa, 1930. január 9 csütörtök
Ára 14 fillér
ZiLAHOZimT
Szerkeizlósíg ti kiadóhivatal: Póul 5. síim. Keszthelyi llókklidóhlvatll Kossuth Lajoa u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Bóftietíal ira: egy bóra B pengó M BlUr
íme, bizonyság...
Dönlö napja voll a tegnapi Zalavármegyének.
Nem csak a magyar törvényhozás felsőházába kellett az u| törvényhatóságnak beküldenie bizalmának letéteményeseit, hanem az újjáalakulás ztlizavarában reménykedő megyeellenzéki törekvések felett is kl kellelt mondania az Ítéletet.
Meri az uj alapokra fekteteti vármegyei képviselet még kialakulatlan belső energiáit jó halászatot ígérő zavarosnak igyekeztek (elhasználni Farkas Tibor és táborának lobogója alall azok, akik dehogy is Farkas Tibor személye kedvééri, hauein sokkal, inkább a lobogója árnyékában jól megférő nagy-politikai lanok előretöréséért Ígérték voksaikai a vármegye Intéző uralnak bölcs útmutatása ellen.
Szállóigévé leli: .Farkas Tibori a pógárat viszik." Vitlék is. Meri kaplak egy porció politikai „utnak-egyengetesl" és annak kábulatában ugy érezték, hogy ők viszik Farkas Tibort és a hozzá kapcsolt elveket. Pedig valójában Farkas Tibor ville őkel a maga megyei céljainak szolgálatában Most azlán mindketten láthatják, hogy mire jutottak egymással és a mézes-madzagul megcsillogtatott balra-kacsinlgaló hitvallásokkal. Törököt foglak minda-kelten, Farkas Tibor is, a polgárai is és együtt hullottak el a tegnapi harcban.
A vármegye, az ősi Zalavármegye, Ziinyi várkapitányok büszke földjének népe megmérte a felszínre jutóit felborító törekvéseket és zászlóhordozóikai és — könnyűnek találta őket Zalavármegye a megváltozott Összetételű autonómia kebelében sem fogad et a megyei közélet vezetőiül senkit, akii csupán saját ambíciói jelöltek erre a pozícióra.
Zalavármegye a Iradicióihoz ilió komoly méltósággal és az autonómia reformjában rejlő értékek és feladatok józan, lelkiismeretes mérlegelésével fogadta az odadobod kesztyűt és a tegnapi lornán azl ai tlgy^t vitle fényes diadalra, ami mm egyes kategóriáknak és nem egyeseknek, hanem az egész vármegyei közélelnek, a csonka haza szerves részének az Ugye.
Farkas Tiborék veresége megsem misilö vereség volt. Azzi letlék már a módok és köiülmények is, nem kevésbbé az intenzitás, amivel a harcot beledobták a vármegye életébe. És megsem mlsllővé tették a vereségei azok a számarányok, amiket pedig titkos szavazás produkált intő jel gyanánt mindazok számára, kik egyre a ballelé tolódás csodaszerével kuiuzsol|ák alig-alig lábba-dozó országunk minden bujái-baját.
Ezek a számarányok kötetes politikai és néplélektani tanulmlnyok
Farkas Tibor megsemmisítő vereségével végződött a zalai felsőházi választás
A hivatalos lista teljes győzelemmel került ki a választásból — Bosnyák Géza, Malatlnszky Ferenc, Plihál Viktor képviselik továbbra is Zalamegyét a felsőházban — Szentmihályi Dezső, Barcza Kálmán és Csóthl Géza újból a póttagok — Farkas Tibor 396-ból 112, a póttagok listáján 313 ból 20 szavazatot kapott
„Zala uf törvényöaiósdga nem Keres uf ÖaflIK sxélsőségelcre"
\'/.Hlnogerazeg, JanuAr 8 A törvényhatósági bizottság uj
(Saját tudósilónk telefonjetenlése) rendes tagjai
A közgyűlés tudomásul vetlc a bejelentést, hogy az örökös törvényhatósági bizottsági tagok helyébe az alispán Weiszberger Béla, Tóth József, dr. Fürst Béla, dr. König József, Mihályi Oyula, dr. Flosz Sándor, dr Svastils János, Kaszter Ödön póttagokat hivta be rendes lagokul.
Zalavármegye törvényhatósága m« délelőtt fél 11 órakor népes közgyűlési (ártott, amelynek egyetlen tárgya volt a felsőházi tagok megválasztása.
Oyömörey Oyörgy főispán a Hl-szekegy-gyei tlyllolta meg a közgyűlési.
Gyömörey főispán megnyitó beszédében
rámutatott arra, hogy milyen fontos és felelősségteljes feladat előtt áll a törvényhatóság, mikor ki kell választania azokat, akik hlvalva lesznek a vármegyét a törvényhozás felsőházában képviselni. Az első választás óla lényegesen megváltozott a törvényhatóság összetélele. Dj az uj törvényhatóság már első összeillése óta kifejtett tevékenységével Is bebizonyította, Itogy hazafias felfo gásban, feladata komolyságának megítélésében, a jóra, u közérdek szolgálatára való törekvésében nem marad mögötte elődjének
és hogy különösen az a társadalmi réteg, amely most nagyobb számban foglal helyet a törvényhatóságban:
a kisgazdák és kisiparosok képviselete teljes mértékben átérzi hivatásával járó kötelességeit
és mindannyian hordozói kivánnak lenni a nemzeti ideáloknak, a törvényhatóság ősi Iradicióinak és büszkén vallják magukat törvényes és méltó utódjaiul a nemzet ama rétegének, amely ezer éven ál ezt az országol fenntartotta: az ősi köz-
nemesi osztálynak. A lörvényhalóság eine uj rétegének állásfoglalása tehát nem csak nem válloztatla meg a régi felfogási, a törvényhatóság szerepkörének elgondolását, hanem megerősítette azt hazafias felfogásában, a hagyományok tiszteletében és abban
A választás eredménye
vexetöKei és nem
a törekvésben, hogy kipróbált, komoly vezetőit és azok vezetését elfogadja.
Majd a vármegye és annak közönsége nevében köszönetet mondolt a főispán az eddig volt felsőházi tagoknak, Bosnyák Gézának, Malatlnszky Ferencnek és dr. Plihál Viktornak
— Annyit fáradlak — mondta a főispán — a vármegye érdekeiért, annyi megbecsülést és tiszteletet szereztek maguknak és a vármegyének komoly, mindig a közérdeket szolgáló és mindig nagy nemzeti szem-ponlokal figyelő fellépésűkkel, hogy a vármegye és közönsége önzetlen hazafias munkásságukéri hálás köszönetéi nyilvánítja nékik. (Éljenzés!)
Ezután megalakult a két szavazat-szedő küldötlség és megkezdődött a szavazás. 7»I2 órakor hirdették ki az eredményt. Mint
rendes tagok szavazatokat kaplak:
Bosnyák Oéza 296
Plihál Viktor dr 288 Malatinszky Ferenc 287 Farkas Tibor 112
Csóilii Oéza 8\'J
Érvénytelen szavazat volt kellő. Lcsravarolt 396 bizoltsák\' \'ag Az első három, tehát ugyanazok, akik eddig is vollak, ennek alapjin továbbra is rendes felsőházi lagjai Zalaváriiiegyének.
A póttagok lis\'áján szavazatokai kaplak: S/cnlmihllyi Dezső 27(5
Barcza Kálmán dr. 275 Csólhi Oéza 205
Koller Islván 74
Farkas Tibor 20
Leadlak összesen 323 szavazalot. Megdöbbentő humorral áll Itt az eredmények közi Farkas Tibor 20 szavazala, a szavazatok százaival szemben.
Igy póltagokul is ugyanaz a három megyei nolabilítás jutott be, akik eddii; vollak. A felsőházi
iidlaax\'da ít-tyá! a Hivatalos /Isla lOO sxtíxalélíoa aytixo.lméve.l ós FarKam Tibornak éa llafd/dnok rncg-sv.mmlaltö bulrdadual vég-
*öaatt,
olyan bukással, amire még a leg-opllmi lább számi\'ás sem gondolt előre azok után, ahogyan Farkas (Folytatás n \'J Ik oldalon)
)wnmn.u-.mi." -"n-............................................................
helyell beszélnek. Elég, ha csak ideírjuk őket.
Három esztendeje, mikor Zala felsőházi lagiait válaszlolla, a legtöbb szavazat Jtt5 volt. Farkas Tiborra ugyanekkor 200 szavazat esett. A tegnapi választáson 296 volt a legtöbb szavazat és Farkas Tibor ekkor inár.//2 szavazattal maradt kisebbségben, a póltag-llstáról pedig
a 276 maximális vokssal szemben 20 (huszl) szavazattal bukott le.
Megyei tanulság az is, hogy a heteken ál folyi féklelen korleskedés ellenére is, a biztos fellépésnek bizonyos körülmények közt könnyen megtévesztő hangossága ellenére is, a törvényhatóság uj rétegei, a kisgazdák és kisiparosok Igen ériékes elemeket jelentő képviselete bebizo-
nyilolla ezen a válaszláson, hogy — habár még a megyei élet iskolájának legelején larlanak — még sem leh\'t fikel ügyesen elhelyezel! jelszavakkal megtánlorilani, nem lehet hivalásuk Melősségét szélsö-polllikai lóra-ülle-lés Ígéreteivel elhomályosítani. Zala kisgazdát és kisiparosai tisztában vannak a vármegye helyzetével, annak és hazájuknak érdekeivel, tudják
ZALAI KÖZLÖNY
1930. január 4.
kiket kell követniük és nem engedik magukat semmi más érdekek jársza-tagján vezetni, hanem a maguk lábán, a maguk becsületes meggyőződésével teljesitik a megyeblzoltságl tagságban rájuk ruházott kötelességeiket.
Az elmull három esztendőnek ilyetén eredménye megnyugtató ööm erejével hat egész Zalavármegyére, amely ezzel a döntésével lelelte a vizsgál a hazafias, önérdekektől és felparcellázott partikuláris érdekek szembeállításától mentes politikai nagykorúságról.
A megyei életre is van tanulsága ennek a szokatlan arányú vereségnek. Zala törvényhatósága hitet teli eddigi megyei vezetői, foként a vármegye első reprezentánsa: a főispánja melleit. Hitet letl amellett, hogy főispánja kezében a legbiztosabb helyen tudja a vármegye kormányrudját és annak tántoríthatatlan hazafiságával, bölcs előrelátásával, megfontolt igazságérzetével, önzetlen alkotó erejével akarja egyengetni továbbra is a határmenlí poszton őrlálló vármegyének bármilyen nehéz, de nemzetépítő munka ulján alakuló sorsát Felvethetnek politikai és egyéni érdekek szalma-tüzel, akii akarnak: — Zala iléll és az itélelet a legnapi választás számaival irta bele Zala történelébe.
A választás speciális nagykanizsai tanuhága sem hiányzik, A nagy számban felvonult kanizsai bizottsági tagok, majdnem teljesen egyöntetű állásfoglalásukkal megmutatták, hogy minden várospolitikai divergencia melleit is egységesek tudnak lenni a várospolitika mesgyéin tul, ahol már nagyobb, vármegyei, tehát minden városi pártállásra egyformán közös érdekek szolgálata a feladat és kötelesség. Nagykanizsa megmutatta, hogy mint a megye legnagyobb városa, számbelileg ís legtekintélyesebb képviseletével, teljes bizalommal áll ma a magasabb szempontok szolgálatában, melyek a megyei vezetőség elhatározásait motiválják, valahányszor azok az elhatározások nemzeti és vármegyei közérdek erejével esnek a közélel mérlegére.
Nagykanizsai tanulság még az Is, hogy az Impozáns számban felvonult kanizsai tagok közül olyan hat Is akadt, aki Nagykanizsa felsőházi tagját törölte a listáról. Ezek az Itthon bizonyára józan és jogos, sőt kötelességszerű lokálpatriotizmust hirdetők levizsgáztak arról, hogyan kell szolgálni annak a városnak az érdekelt, amely város bizalommal küldte be őket a megye parlamentjébe. Reájuk több szót vesztegelni felesleges. Oktalan és magukra maradi próbálkozásuk eredményében is hordja a kanizsai közvélemény lesújtó Ítéletét.
Utolsó tanulság: a közvélemény ellen harcolni meddő fáradozás. E hasábokon és ebben az ügyben nem először írjuk ezt. Akkor mosolyoglak sokan. Azt szegezték ellenünk, hogy ők másként ismerik a közvéleményt.
Ime, bizonyság ...
falusi táborairól kel lek a hírek egyre-másra — a választás előtt.
(Folytatás az 1-sö oldalról) Tibor zalai gyökereiröl, különösen
„Zalavármegye hü maradt önmagához"
A főispán üdvözlő beszéde
Az eredmények kihirdetése után Gyömörey Qyörgy főispán a következő beszéddel üdvözölte az újra megválasztott felsőházi tagokat:
— Zalamegyc törvényhatósága, dacára az összetételében beállt lényeges változásnak,
hil maradt önmagához és ismét Meitóságlokban találta meg azokat a férliakal, kik hivatva vannak a törvényhatóságot a felsőházban képviselni. A törvényhatóság ezzel a lényével, akaratának ezzel az Impozáns megnyilatkozásával jutalmazni kivárna nem csak Méllóság-lok évtizedes, önzetlen közéleti munkásságát, hanem kifejezésre kívánta juttatni azt is, hogy helyesnek, a vármegye érdekében állónak tartja azt a módot, ahogyan Méltóságtok felbőházi küldetésükéi 3 éven ál felfogiák. Mert Méltóságtok nem hivalkodó szerepléssel, hanem lehiggadt bölcsességgel,
tiszteletet parancsoló múltjuk és hosszú közéleti tevékenységűk alatt szerzett gazdag tapasztalataik lalba-vetésével kívánták szolgálni vármegyéjüket és hazájukat.
— De egy más kérdésre is megadta a (örvényhalóság mai szavazataival a megszívlelésre méltó, messze elhangzó, féhe nem érthető választ. Válaszoll az uj törvényhatóság és ez a válasz Igaz, hazafias örömmel töltheti el mindazok leikél, kik hazájuk, vármegyéjük sorsáért 8ggódnak. Viszont
súlyos mementó, félre nem érthető figyelmeztetés azoknak, kiket célkitűzéseikben nem a közérdek, nem az ország és a vármegye egyetemes érdekel vezetnek.
A szavazatok hatalmas erejével ugyanis arra adoll választ az uj törvényhalóság hogy
nrsm keres uj utakat, nem keres u/ fece/Okel, nem (a/Hk szélsőségekre. /«/-Jtín ax akár balról, akar fobltrál.
Mert a magyar ember vele szülelelt bölcs ilélet-alkotásával minlegy megérzi, hogy a mai nehéz Időket ugy ez a vármegye, mint az ország csak bOlcs mérséklettel, kitartó, céltudatos alkotó munkával és a nemzeti egység megóvásával tudja átélni.
— Ma, mikor talán épen ezekben az órákban a magyar nemzet kiváló vezérei, élükön gróf Bethlen István
miniszterelnökkel (éljenzés) nehéz harcukat vívják Hágában az ország igazságáért és egész egyéniségük, minden tudásuk latbavelésével igyekeznek elhárítani erről a nemzetről azt az ujabb csapást, mely
egy ujabb Jóvátétel fizelésével reánk szakadna, ezekben a nehéz órákban különös örömmel kell, hogy ellöltse minden hazafi leikél az a ludat, hogy legalább itt,
a titrv6nyöató3dgoa bclU! egységes ci magyar nép,
mert tisztában van azzal, hogy csak ez az egység,
a pártharcok félretétele és a nemzet vezéreiben való megingathatatlan bizalom biztosíthatja a sikert, a nemzet élet halál harcának diadalát.
— Három éve vármegyénk és hazánk nagy fut, Deák Ferencet állítottam Méltóságtok elé követendő példaképül. Adja Isten, hogy munkásságuk eredményes, közéleti működésük tiszta és szeplőtelen, az ország törvényhozásában való szereplésük pedig olyan legyen, hogy ez a vármegye mindig örömmel és büszkeséggel tekinthessen arra a napra, amikor a vármegye Méltó-ságlokat tisztelte meg bizalmával.
Boanydk Géza vála-jiza az Üdvözlésre
A főispán beszéde után felhangzott lelkes ováció után Bosnyák Oéza válaszoll az üdvözlésre.
— Nagy megnyugvással tölt el bennünket az a tudat, — mondta — hogy ez a választás Igazolta, meny nyíre jártunk el helyesen kötelességeink teljesítésében. Mindig egy cél: a haza érdeke lebegett szemeink előtt.
— A felsőházban pártok nincsenek, ott ad hoc alakul a többség és kisebbség. Éppen ezért
a felsőházban nem lehet demagógiával, csak érvek erejével hatni.
— Deák Ferenc példájál elfogad juk és követni fogjuk. Sohsem tévesztjük szem elöl, hogy
a hazáért mindent fel kell áldozni, csak a hazát nem.
Lelkes éljenzés után a főispán emelkedett hangulat közepette zárta be Zalamegye törvényhalóságának felsőházi lag-válaszló közgyűlését.
A négyes zalai arzéngyilkosság
tárgyalását további tanúkihallgatások végett elnapolták
Zalaegerszeg, január 8
A zalaegerszegi törvényszék ma reggel kezdte meg özv. Orbán Áronné 65 éves kerkanémetfalui korcsmárosné harmadik arzénmérgezési ügyének tárgyalását.
Orbán Áronnét 1927-ben 15 évi fegyházra ilélte a bíróság, mert 1926-ban Németh Ferencet, vadházastársát a kávéjába tett arzénnel megmérgezte.
A bíróság elölt lett vallomásokból kitűnt, hogy az asszony azéri tette el láb alól Németh Ferencet, mert ráunt. \'Még nem Is emelkedett jogerőre ez az ilélel, amikor Orbánné ellen ujabb feljelentés érkezett mérgezés miatt. A vád szerint Orbán Áronné Molnár Ferencné 40 éves asszonyt pálinkába keveri arzénnal meggyilkolta, meri attól félt, hogy mostohifia, Orbán József feleségül veszi Molnárnét és igy a család vagyonát meg kell osztani Molnáráéval. Ezért a bűncselekményéért a zalaegerszegi lörvényszék ismét 15 évi fegyházra itélle özv. Orbán Áronnét.
A mult év őszén ujabb adatok jutottak a hatóságok kezébe Orbánné ellen. Az a vád merüli fel ellene, hogy elsó fér/ét, Orbán Áront 1914. júniusában megmérgezte
A hatóságok exhumálták a holt\' testet és az országos vegyvizsgáló intézetben megállapították, hogy a hullarészek nagymennyiségű arzént tartalmaznak. Ugyanekkor eljárás Indult meg Orbán József, Orbánné mostohafia ellen is, aki a vád szerint nagybátyját, Orbán Árpádot mérgezte meg arzénnal.
Orbánné és mostohafia bűnügyének főtárgyalását ma délelölt kezdte meg a zalaegerszegi törvényszék Czíkő János kúriai bíró, törvényszéki elnök elnöklésével.
Orbán Áronné kereken tagadtd bűnösségét és kijelentette, hogy férje beteg volt, azért halt meg, meri aszpirint vett be.
— Ha valaki megmérgezte Orbánt, az csak Hermán Verona lehet — mondotta az asszony — ei a lány lakolt nálunk állandóan és talán őt bérelték fel.
Orbán József, a mostohafiu ugyartJ csak tagadta bűnösségéi.
A tárgyalást további tanuk kihall-\' galása végeit elnapolták.
Míül I
Mindenütt kapható!
Termeli!
Oru.

Msgy.
Tajazlralkuatl KSxpont
Budapest. I.. Horthy Mlklóa-ut IIHÍI
Farsangi újdonságok
nagy választékban megérkeztek
Kisfaludi és Krausz céghez.
ZALAI KÖZLÖNY
1080. jannár 9__~~ 7__
Véglegesen szombat délelőtt tárgyalják Magyarország ügyéi Hágában
A nagyhatalmak közvetítő akciója kudarccal végződött - Bethlen miniszterelnök tárgyalásai Loticheurrel — Moratoriumos megoldásról irnak a lapok
Benes nefiésnek látta Belőlem öágai misszióját
Budapest, Január 8 Hágai lapjelentés szerint Franciaország, Anglia és Olaszország meg bizollai legnap a magyar kérdésről tárgyallak, de különböző álllspont-iuk miatt nem valószínű, hogy az értekezlet során a megegyezést si kerül létrehozni. A magyar kérdés tárgyalása valószínűleg péntekre marad. Az olasz kormány hajlandó le mondani a kisdnlánl állal Olaszország számára fizetendő azon összegekről, amelyeket a hágai konferencia megállapítása alapján számira jutnának. Ajánlatát csak abban az eselben tartja, amennyiben Anglia és Franciaország hasonló magatartást követnek. — Hágában dr. Walkó Lajos magyar külügyminiszter dr. Beriessel és a cseh delegációval tanácskozott a földreform és az optiínskérdésről.
szonyr.i kell törekedni.
— A kicsiny daganatokat könnyít levizelni — mondotta végezetül Benes — de ill valóságos rákkal állunk szemben.
Sxomttaíon iörgyalfdh a magyar lóvátéíel Ügyéi
Hága, Január K (éjszakai rádiójelenlés) Ma délben Loucheur és Pirelli olasz meghízott felkeresték gróf Bethlen Istvánt, akivel megálla|)odtak abban, hogy
a keleti jóvátételi bizottság január 11-én, szombaton délelőtt fogja meghallgatni a magyar delegációt.
A tanácskozások hétfőn és umeny-nyiben szükség lesz rá, a következő napokon folytatódnak.
István miniszterelnöknél és kijelentenék, hogy a cikk nem felel meg a valóságnak. Loucheur a legljalá-rozottabban megcáfolta a cikket, meri ő az objektív megállapítás határait nem lépte tul.
Hága, Január 8
(Éjszakai rádiójelentés) Loucheur .1 magyar üggyel foglalkozó bizottság e\'nöke ma délután meglátogatta gról Bethlen István miniszterelnököt.
Hága, Január 8
(Éjszakai rádiójelentés) A francia delegáció ma tárgyalásokat folytatott Tardieuval afelől, hogy ha Németország nern fogadja el az egyezményt, milyen szankciókat lehet éleibe iépleini. Tardic\'j ez ügyben tárgyalt Snowdennel is.
Késx a bolyór megegyezés
Hága, Január 8
(Éjszakai rádió/elentés) Ma dél-
Istvdn gróf vasárnap és hétfőn megoldási terveket terjesztett a nagyhatalmak képviselői elé.
2. Sző sem lehet arról, hogy épp magyar részről javasolnák, hogy a vitás eseteket egy újonnan létesítendő fórum elé vigyék és kikapcsolják a vegyes döntőbíróságot. Ellenkezőleg a magyar álláspont változatlanul az, hogy ezek az ügyek egyedül az arra illetékes vegyes döntőbíróság elé tartoznak.
3. Valótlan az, hogy azzal fenyegették meg Magyarországol, hogy ha a keleti jóvátétel kérdésében nem jön létre megegyezés, akkor a jóvátételi bizottság fog ebben dönteni.
Kommunista sejtszervezkedés folyt Debrecenben
A vezetőjük a fogdában ftl-akasztotta magát
Debrecen, Január 8 A debreceni rendőrség bűnügyi osztályának tudomására jutott, hogy Debrecenben nagyszabású komniu-ni.ila szervezkedés fo\'yik. Az értesülések szerint
Zola Emil világhírű regénye:
9. és 10-én, csütörtök és pénteken
Termékenység
a Városi Mozgóban.
1943 kölcsönös moraíorlum
Párti, Január 8 Az .Excelslor" Ismerteti a meg-egyczéii teivezetet, amelyei az angol, olasz és francia megbízottak dolgoz-tak ki a magyar jóvátétel megoldására vonatkozólag.
A terv szerint a kisantant államok követelésére és * magyar követelésre Is 1943-lg moratóriumot mondanának kl.
194.1 ban egy közös kasszál hoznának léire, amelybe a magyar jóvátételi fizetségeket és a kisantant államok részére teljesítendő fizetségeket juttatnák. A közös kassza lehelövé lenné a magyar alattvalók számára a kisantant államokkal szemben fennálló követelésük kielégítését,
Benes BetQlen dllósfoglalrt-söról
Párls, Január 8 (Éjszakai rádió jelentés) Az Jn-Iranzigeanl" hágai levelezője beszélt Benessel, aki kijelentette, hogy,;"1,
ha Bethlen kényszerhelyzetben alálwiá a jóvátételi terhek vállalásáról szóló egyezményt, abban az esetben itthon megbukna, mert a ma-Kyar nép nem lenne hajtandó követni.
1,3 nem Írná alá, rossz szolgálatot \'e"no lazájának, mert ez esetben szankciókat kellene viselni.
Benes ezután a megegyezés szükségességét és azt hangoztatta, hogy MaKyarországnak jó szomszédi vi-
Couctieur cúlol...
Hága, Jauuár 8 (Éjszakai rádiójelenlés) Egyik holland lapban oly értelmű cikk jelent meg ma, mely szerint Loucheur a keleti jóvátételi bizottság elnöke, a francia sajtó számára adott nyilat-kozalábanlMniaí/ds/ Intézett volna a magyar delegáció álláspontja ellen. Ezzel kapcsolatban Loucheur két megbízottja jelent meg gróf Bethlen
után a bolgár jóvátételi ügyben kiküldött szövegelő albizottság a bolgárok ellenjavaslatainak izemelólt tartásával véglegesen formába önti a kötendő egyezség szövegét.
Hága, Január 8 (MTI) A .Prager Tagblatt" egyik legutóbbi hírével kapcsolatban illetékes magyar részről szükségesnek tartják a következők megállapítását: /. Nem igaz az, hogy Bethlen
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
a kommunista ifjúmunkások sejtrendszerrel
próbáltak tevékenységet kifejteni Debrecenben. A detektívek megállapilot-ták, hogy a kommunista szervezkedés szálai Budapestre Is elvezetnek, ezért a nyomozásba a fővárosi rendőrség Is belekapcsolódod.
A debreceni rendőrség mtr eddig is
nagymennyiségű kommunista nyomtatványt és röpiratot foglalt le.
A kommunista szervez* edéssel kap-csolatb n kihallgalták Kosztelicz Qé-zát, a debreceni munkanélküliek letartóztatásban levő vezéréi Is, aki összeköttetést tartott fenn a kommu-nís\'a ifjumuiikisokkaí. Kosztelicz, akit közveszélyes nuinkakerülés mi>lt 40 napi elzárásra Ítéltek, pár nappal ezelőtt a a fogdában öngyilkosságot kísérelt meg,
míg pedig ugy, hi.gy alsónadrágjából kötelei csavart és a fogdaajtó sarkára felakaszlolt.i magát. Az őr azonban Idejekorán észrevette szándékát és meghiúsította az Öngyilkossági kísérletet. A kommunista szervezkedés űgyébe.i a nyom ;.is lovább fol)ik és eredményiről holnap ad ki hivatalos jelentést a rendőrség.
= ön most még nem tudja, de 15 év niulva biztosan dicsérni fO:Ja, hogyBartaMlksánál vett szőnyeget
ZALAI KÖZLÖNY
11)30. január 9
Inkey
Vadász-szerencsétlenség történt báró József vadaskertjében
Vad helyett Farkas József haitót sebezték matt — A hajlót a kanizsai kórházba szállították
hang irányába menlek és meg is lalállák az erdő sűrűjében Farkas József 17 éves sandi születésű hajtól, akinek jobb lábába lőllek.
Egész csomó seréi haloll be a fiu lábába, akli azonnal kocsira lellek és beszállilollák a nagykanizsai korházba.
Az. inkei csendőrség megindította a nyomozási, hogy megállapítsa: terhel-e felelősség v.ihkil a szeren-| csétlenségérl ?
Nagykanizsa, Január K Uáró Inkey József inkei vadaskertében nagy hajlóvadászat volt legnapelőlt, melyen a báróékon kivül résztvell lőbb somogymegyei mágnás-család és a megye több előkelősége.
A vadászai már majdnem befejezéshez közeledelt, mikor az erdö szélén egyik tisztáson több puskalövés dördült cl.
A lövések után segélykiállásukra lellek figyelmesek a vadászok. A
Elfogtak Két fiatalkorút, akik rendlsxeresen fosztogatták a felsötemplom perselyeit
A fiatal bűnözők mindent beismertek — A szerb temető
árkában megtalálták
Nagykanizsa, Január 7
Az utóbbi időben általános feltűnést kell, hogy a lapok bűnügyi krónikájában mind g)\'akrablxm szerepelnek templomfosztogatások, me lyeket fiatalkorúak köveinek el.
Somogymegye számos községében heleken ál több csendőrség lehetetlenül állott a vakmerő fiatal tettesekkel szemben, akiket csak későre tudlak kézié keríteni.
Legutóbb Zalaegerszegen leplezte le a rendőrség öl fiatalkorú diák tolvajbandáját, akik a ferencrendi templom perselyeit állandóan fosztogatták.
Mosl a nagykanizsai rendőrség bűnügyi osztályát foglalkoztatja hasonló ügy, melynek szálai helekre nyúlnak vissza.
Kedden délelőtt a püspöki bizloi-ság feljelentési lelt a rendörségen ismerellen lettesek éllen, akik a felsötemplom löbb perselyéi feltörték vagy feltörni megkísérelték.
A rendőrség azonnal több ddeklivel mozgósított, akik már kedden esle nyomon voltak. — Ugyanis a püspflki biztosság a feljelenlés megtételekor közölte gyanúját is a rendőrséggel. Eszerint egy rongyos ru-háju, fiatalkorú suhancot láttak több ízben a templom körUI ólálkodni.
Ezen a nyomon a detektívek kedden a késó éjszakai órákban el Is fogták a jelzeit suhancot, akit alapos gyanuokok alapján őrizetbe vettek. Dr. Mátyás Samu rendőrkapitány szerdán délelölt megkezdte a suhanc kihallgatását.
A fiu néhány ügyeden hazugság után hamar megtört és beismerő vallomást tett. A vallomás rendkivűl éidekes volt és annak nyomán még a délelőtt folyamán egy detektív ment ki a város egyik külső utcájába, ahonnan előkerült a fosztogutások másik fiatalkora tettese.
Mosl már egymás ulán hallgallák ki őket és vették jegyzőkönyvre a felsőtcmplomban sorozatosan eiköve-tell bűncselekményeket.
A kedden éjszaka elfogott fialal-
az ellopott perselyt
korú bevallotta, hogy még karácsony előil egy héttel, egyik hétköznapon, mikor senki sem tartózkodott a sek restyében, oda belopózott. Az. ott levő csengős perselyt, amivel n-isék és litániák alatt szoktak gyüji ni, ellopta. A persely! a vasulparton feltörte, a benne levő /ténzt ellopta, a perselyt pedig elrejtette a szerb temeti árkában.
Karácsony másodnapján ugyanígy ellopott még egy csengős perselyt, amiben tekintélyes összeget talált. Ez alkalommal megvárta, amig a templomból mindenki eltávozik és a kilesett helyről lelopta a sekrestye kulcsát, amivel kinyitotta a sekrestyét és ugyanezen az utón távozol). Ekkor azonban a perselyt, miután gondosan klürilette, nem vilte el, hogy ne vegyék észre a lopást.
December 31-ikén a lemplom-foszlogató suh nc összetalálkozott egy hasonló barátjával, aki azon panaszkodott neki, hogy Szilveszterre nincs egy fittére sem.
— Ha csak az a baj — mondotta a suhanc — könnyen segithetdnk ezen. Tudok én egy helyet, ahonnan könnyen szerezhetünk pénzt.
A nála fialalalib Hűl hamarosan rábeszélte, hogy együtt törjenek be tí felsőtemplomba. Az uj „társ"-nak azl a megbízatást adla, hogy délutánra szerezzen egy csavarhúzót, mert „szükség lesz rá."
A szilveszteri istentisztelet ulán elbújlak a kóruson, majd a templomot záró templomszolga elöl elrejtőztek a templom padlásán, ahonnan 7 óra ulán bújtak elő.
A templom minden szögletével ismerős fiatal betörő elsőnek az egyik oltárnál levő nyílott perselyből emelle el az oda tett pénzeket. Vegyesen ércpénzt és bankjegyeket. Öl és liz pengősöket.
Ezulán a Jézus Szive perselyt a csavarhúzóval feltörték és annak tartalmát elzsebellék.
Ez sem voll elég, hanem ekkor még behatollak a már ismeri mó don a sekrestyébe és ott minden feltatálható perselyt kiürítettek.
Megpróbálták a szekrényeket Is feltörni, ehhez azonban elégtelen szerszámnak - bizonyult a csavarhúzó.
Amig a templom régi betörője a sekrestyében sikertelenül fcszegctlc a szekrényajtókat, addig a másik tettes a Szent Antal szobornál levő persely tailalmát „Inkasszálta be."
Mikor mindezzel elkészültek, a sekreslyében, egy üveg talált bori, amit a misénél használnak, megitták a .jól végzett bccslelcn munka" áldomására.
Senki sem zavarta a sötétben dolgozó lemplomfosziogalókat, akik csak az utcáról heszürödö villanylámpák fénye mellel! vetlék sorra a perselyeket.
Már duzzadt a zsebük a sok pénztől, amit összeszedtek, mikor elhatározták, hogy ott a templomban osztoznak a zsákmányon.
Egyik oltárról egy darab gyertyát vettek el, azl meggyújtanák és a templom egyik sötét szögletébe húzódlak, ahol elosztották a pénzt testvériesen.
Ezu\'án a templom kórusáról kikémlellek, hogy nincs-e valaki a templom előli, majd a sikresiye ajtón, melyet \'tolózárral ri (eszelt el
Értesítem
s t. vevőimet, hogy m • cBÜtfirtOkö.i friu
disznótoros
májss, »é\'es és zsemlyés hurka kapható, úgyszintén friss felvágottak a legolcsóbb napi áron.
Adler Miksa
Kazlnczy-ut a 14, szám.
belülről a szolga —• aki a templom föajlóján távozott és azt zárta be maga ulán kulccsal — eltávozlak a templomból.
Ekkor kilenc óra lehetett. Teljes két óra hosszáig tartott a perselyek kifosztása.
Az elvelemült suhancok a templomból való távozás ulán vidáman szilvesztereztek, nem sajnálva a lopott pénzt éleire, italra.
Ezeket mondoíták el vallomásukban a felsőtemplom betöröl, akikel részletes kihallgatásuk után a rendőrség letartóztatott, majd átkísértette őket a kir. törvényszék fiatalkorúak bíróságához.
A templomfoszlogatásból egyetlen fillért sem találtak meg náluk Ellenben a szerb temető árkában í-detektivek a betörők utmulatása alapján fellelték a sárba laposon csengős, bársony perselyt.
A fiatalkorúak bűncselekményeiről szüleik semmit sem tudtak, csupán az lünt fel nekik, hogy a fiuk az utóbbi időben esténként jobban ki-marsdoznak.
A rendőrség a felsötemplom kárára történt bűncselekmény kiderítéséi szinle pár óra alall végezte el bámulatos köiüllekintéssel és a kél letartóztatás eredményével.
Umberto olasz trónörökös esküvője Mária Jósé hercegnővel
Róma, Január s Umberto Irónörökös és Mária Jósé belga hercegnő egyházi esküvője ma délelőtt 10 órakor voll a királyi pilóta Paulino kápolnájában. Az eske tési szertartás csendes mise kerelé-ben történt. Maffi pisai blboros-érsek adla ö&sze a fiatal párt.
Az esküvőn csak a két királyi család tagjai vetlek részt, meri a kápolna szűk A királyi palota körül ma dél.\'lött Bokczer ember tolongoli, hogy lássa a násznép felvonulásái. Esküvő ulán az u| pár a Quirinál erkélyéről l.tgadla a nép hódolatát.
Ha savanyu » bora, vegyítse
REGEDE1
vízzel, mely a legsavanyubh bort ls kellemes Itallá
varázs >lja.
Kapható mindenütt I Wiaktár:
Weísz ií Nagykanizsa.
Király-utca 21.
ZALAI KÖZLÖNY
Ma; vendéglöabál
A N.ig,kanizsai VenJéglösök, Kávésok, Mészárosok, Pincérek Segély-egyfelé ma este tartja meg a l\'ol gári Egylet emeleti termeiben idei farsangi táncmulatságát. Az eddig mulatod érdeklődésből ítélve az egve-sttlet segélyalapja javára rendezeti bál a szezon egyik legsikerültebb mulatsága lesz. ld. Hofer Viktorné vállalta a bálanyai tisztséget, mig a bál fővédnők4(Mu/p Jenő szakosztályi elnök. A ppnökök sorában városunWekintélyis polgárainak egész sorát lalál|uk. A rendezőség tagjai garancia a kiltlnö szórakozásra. A bál szigorúan zártkörű.
— Jótékonyság. Az őt apró gyermekével, lüdövészes, munka nélkül maradi lérjével nyomorgó Kamper-nénak (Kalonarél, Tavasz-u. 22) Kustos József 5, Fala István 5 pengőt küldtek be szerkesztőségünkbe.
— Nőegyletl tea. A Kereszlény Jótékony Nőegylet farsangi leáinak sorozata január 11-én kezdődik a Koronában, este 9 órakor, katonazenével. Belépődíj nincs. Tea 1 pengő. A tagokat és vendégeiket ezúton hívja meg és szerelettel várja az Elnökség.
A Tér telfrlliltiie céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Fíroac lAsief" keserttvizet inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Ferenc József viz használatát, mert ez. szabályozza a bélmtikődésl, erősíti a gyomrot, javítja a véri, megnyugtatja az idegeket és ezáltal uj élelerót teremt. A Ferenc Jíuef ke-seillviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.
— Megszüntetik a szombathelyi gyufagyárat. Budapestről érkezeit hir szerint a svéd gyufatrőszt elhatározta, hogy a szombathelyi, tokaji, pesterzsébeti és albertfalvai gyufagyárakai megszünteti.- A hir Szombathelyen nagy • megütközést kellel), mert, ha a leépítés bekövetkezik, többszáz munkás veszíti el Vasmegyében a kenyerét.
— A Színházi Élet uj száma részlo les Ili-számolót hoz. a Klrálv Színház ós h VIk Színház újdonságairól .is külön értlekességo h számunk az a fény-ki-psoro7.nl amely bemutntja Oomba-s/.ogl l-YIrla lakását nz előszobától kezdve egészen a fürdőszobáig. Kgy kedves ós ötletes cikk megszólaltatja n pi-sll bérknszárnyAknak azon lakólt, nklk közvetlen Hzomszédságábnn laknak valamelyik színésznőnek. Darab-mellékleten kívül rengeteg érdekes novellát, cikket, riportot, képoket, az iiss-z.es színházi aktualitásokat közli. A Színházi Elet egyes számának ára I P.
1930. Január 9. *_
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január 9, osítUrlík
Róm katolikus: Julián vt. Protest.:
Marcel. Izraelita: Trbeth hó 9. •
Városi Mo\'IŐ. .Termékenység- — Zola Emil halhatatlan regénye Ilimen Kísérő mllsor.
Oyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Merkly-Belus-téle .Igazság-gyógyszertár.
Oőzfftrdő nyitva reggel 6 órától este
6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentéseki Szerdán a htimérsék-l" Reggel 7 őrekor —2 4, délután 2 órakor - I 2. este 9 órakor —2.
FtIMzeU Egész napon át borúit égboltozat
Szélirány: Egész napon át délkeleti szél.
(Éjszakai rddlóJelenUs) a Mataoroló-(lal tetázsl este 10 érakor |e-laatti tesákbra la túlnyomóan korait, aa> h.l,Ot kS*«a 148 .irható, aysagataa oespetékre hajlón fagypont kSrall tlinár.
eAklattal.
— Uj plébános. A veszprémi megyéspüspök Horváth Jenő dr. cslcsól plébánost csabrendeki plébánossá nevezte kl.
— Templomot építenek Balatonalmádiban. A balatonalmádii római katolikus egyházkötség a la-vasszal fogja megkezdeni a tervbevett templomépitést.
Vendéglősök
— ösztöndíjas zalai diákok. A
székesfehérvári tankerületben a folyó Iskolai évben a következő tanulók részesültek tanulmányi ösztöndíjban : Junger Mihály zalaegerszegi reál-glmn. VII. o. t, Szeldl Jenő keszthelyi reálglmn. VIII. o. t, és Gruber Tibor sümegi föreáliskolal VIII. o. I. Tanulmányi öszlöndl|at kapott még Sleiner József nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskolai III. o. t.
Vásároltunk Ittfron. nekuid-/Ok pénMUnket Idegenbe.
— Megpetlclonálták a megyei
választásokat. Farkas Tibor dr. és Mesterházy Jenő törvényhatósági bi zottsági tagok panasziratot ad\'ak be a Közigazgatási Bírósághoz. A pa-rmsziratban megsemmisíteni kérik a balatonfüredi főbiróválasztásl, mivel Mesterházy Ferencet at állásra nem jelölték, valamint Kende Péler voll pacsai lőszolgabirónak árvaszéki ülnökké való megválasztását panaszolják.
— Báli rucákra a legújabb dlva/sclymek érkextek Bar la Miksa dlvaláruOdxdha.
Táncvigalma
— Vásározó Iparosok figyelmébe 1 Felkéretnek azok az iparosok, kik országos vásárokra szoktak járni, hogy forgalmiadó arcképei igazolványaikat a körzeti forgalmiadó hivatalnál megújítás végett legkésőbb folyó hó 15-ig beadni szíveskedjenek. Későn jelenlkezők figyelembe nem vételnek.
— A tüdőbeteg-gondozó Intézet az elmull december hó folyamán 8 rendelési napon 4fi uj beteget vett fel ápoltjti közé, kiknek összes száma 252 kezelés alatt áIII 1929 folyamán 1770 beteg. Decetn-berben 42 szegénysorsu tüdőbeteg család részesült természetbeni segítségben. Ezek összesen 908 I. lejet, 140 kg lisztet, 45 kg. cukrot, 42 q tűzifát és 21 q szenet kaptak. Ezek
t
_
a számok beszédes bizonyítékai annak a lankadatlan életmentő munkásságnak, ami a József kir. herceg Szanatórium Egyesület nigykanizsai fiókintézetében folyik az orvosi és egyesületi vezetőség odaadó fáradozásával. Mutálják egyúttal ezek a számok azt is, hogy az intézet forgalma évről-évre nő (1928-ban 1184 beteget kezelt a dispensaire), évről-évre nőni kell tehát a 25 esztendeje müködö egyesület erkölcsi és anyagi támogatásának is.
/Imit Itt sxerxUnk, maradion a városban.
— Az OJtái uj száma hallatlanul mulatságos. Hírt ad a pesti piipagál-betcgHÓgről, kbzll a hét slágerviccelt ós négy riportot ad egy szenzációs da-loaverscnyről. A színházi rovat remek, a Bölcs ttabl a szokottnál Is találóbb és a házassAgkozvctitő Iroda elsőrangú. MutatvánvszAmol Ingyen küld a kiadóhivatal : Budapest, VI., Ó-utca 12.
aa Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
a Polsáii Egyletben
Gépfúrmllvek
forgalmában beállt válioxá-
sok a közlekedési kódex szerint
Nagykanizsa, január 8
Az uj közlekedési kódex értelmében január 1-tól fogva gépjármüveken a következő változások lépnek kölelezőleg érvénybe :
I. Szabad kipufogóberendezés tilos.
2 Baloldalon levő vezetöülésü vagy csukott gépkocsinak irányjelzó berendezéssel kell ellátva lenni.
3. Hátsó számtáblát megvilágító lámpa oly elrendezésű legyen, hogv az csak magánál a rendszámtáblánál legyen elollntló, szóval a vezetőülésből nem.
4. Motorkerékpárokkal azonos el-b\'rálás alá eső három vagy négykerekű kis kocsik világítására a gépkocsikra vonatkozó előírások vannak érvényben.
5. Oldalkocsis motorkerékpárokra vonatkozólag kötelező a hátsó rendszámtábla, szóló motoroknál elegendő a rendszámtábla mellé szerelt vörös szinti prizma, mely a hátulról rávilágító lámpa lutására vörös szénben villog.
6. Vidéken és az országutakon közlekedő autóknak az első segélynyújtáshoz szükséges kis mentószekrény-nyel kell ellátva lennlök.
7. Négy kerékfékkel ellátolt gépkocsik egyik sárhányóján kötelező a vörös háromszög jelzés. A |elzés egyenlőoldalu háromszög legyen és oldalai legalább 20 cin. hosszúak legyenek.
Támogassuk am órdemea kanhesat kereskedelmet 4* Ipart.
Gyenge, vagy nem tiszta a hangja a
rádióiának,
telefonáljon k 91. számra, azonnal küldök megfelelő
Philips csoda csövet
és ön bámulni fog a hangerőn és
hangi. Újságon.
Szabó Antal
fegyver, lőszert sportáru nagykereskedés rádió- é» gramofon-osztálya

Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér !., a felsőtemplom mellett.
ZALAI KÖZLÖNY
<4930. január 9.
Megmérgeile magát
egy tlaial özvegy az ura uíöní bdnatóban
Zalaegerszeg, Január 8 (Saját tudósítónkul) Zilaszenl-grólon pár hónapja lemelle el az urát a 28 éves Tavasz Imréné. Tegnapelőtt, — valószínűleg az ura utáni bánatában — lezírl lakásán tneg-mérgez\'e magát. Tegnap találtak rá a rokonai. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.
(RSrMfttwt) H — kire*, Ktooli tág. Hangv. — bangvancny. B — eMadáa Qy — gyermekeknek. A — aasaoayok-ruk. Z — k«M. Mg. -- mezőgazdatáa. M. _ ifjúsági előadta. F — Molvaaéa. (J —\' gtamofoczene. Ib — Jaza-band. K — tuMré. >Z. — népazerfl zene.
Január 9 (csütörtök)
Budapest 9.15 Hargy. 9.30 H. 9.46 A hangv. totyt. 11.10 NemielkOzi vlljelző-azolgálal. 11 Déli barin gaz/). 12.05 A rádió háaia var telijének hangv. 12 25 H. 12.39 A hangv. totyt 13 Ponloa Időjellés. 1430 H
15 Piád árak és ári lyatnhlrek. 15.30 A.
16 Rádió Subád Egyetem. Utána: Pontoi tdőjelrél 17.10 B. 17.40 A Mindlta szalon xenekar hangv. 19.05 Angol nyehroktatáa.
19 30 Az Operaház előadása. Moaart: Coal tan tutte. Utána kb. 22 30 Pontot Id6-Jelzéi. Majd Cigányzene.
Bécs 11 éa 15.80 Zene. 20 Zongort-hangv. 20.35 Hangv. 21.15 Daleat. 21.45 Z. Berlin 16.30 lUnir. 19.30 Kardalok.
20 30 Hangjáték. 22 30 Táncéra. Utána Z
TŐZSDE
A tegnapi barátságos hangulat a mai tőzsdén nyíláskor folytatást nyert. Az árfolyamok egyébkénl tartottak vollak, sőt egyik-másik részvénynél még némi javulás is volt észlelhető. A tőzsdeidő második felében azonban kevésbbé biztató külföldi Jegyzésekre itt is csendes lett az üzlet és az árfolyamok visszamentek körülbelül a tegnapi nyitási nívóra. A forgalom állatában mérsékeli. Fix-kamatozásu papirok piacán üzlelte-len az Irányzal, egy árnyalattal azonban szilárdabb árfolyamokon. Devizapiac kis forgalmat mulafott, Newyork továi bi 10 fillérrel emelkedett.
N\'por ia ad.on r.övendék ét hlzóállaiaintk

„FUTOR
azénaavaa takarmánymeszet A .FUTOR\' növendékállaloknál a ciontképződélt elöaeglü, hiiáua
HSSSL étvágygerjesztőd
A .FUTOR* l em orvosság, hanem a ie^finocnabbari órlöti méf-zsótáp, amely a* állatok szervezet btn igen /önnyen felszívódik, s amelyei az állató aro-matikus anyag artal. ánál lógva szive-
icn fogyasztanak. A .FUTOR* etettse a konyhasó eteté-sét feleslegessé teszi A nagyblila ök, urad írnak. gatdasáxok a .PUTOR\'-t állandóan cletik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: I zsák 30 kg. (zsákkal
együ\'t) P 1030 I cca \'/i kg-os próbadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag műtrágya, növényvédöazerek 53*í kereikedéaében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A blrótág mellett. lelefon: 130.
Sttrlobl tárlat
Párti 3028, London » 12\'i, Newyork 515*82 Vi. HrOlsel 71 9IVs, Milano 269\\ Síadrtd 66 80. Amsterdam 207 87. Barllr 153 13 Wien 72-.\'8, Solla 3-72. Prl»i 15-25IA Varcó 57 75 Budapatt I0-I7I/I Belgrád 9 t2»/i, Bukarest o-07
Tat atoytfiifc
Buza 05 /III., rozs — flll emelk.
Buaa tlazav. 77 ei 23 45—?J8\\ 7«-u 23-75-24 05, 79- ea 24 05 -24 50,\' 80-n 21 35-24-65, dunánt. 77-ea 21 95—22 21, 78-aa 22 20-22 40, 79-íl 2245 -22 65, 80 al 22 55—22-75. rozl 14 20-14-40, lak árpa 15-65-16 10, aflrárpa 17-50-1900. aabl3 00-\'3 35, tengeri tizt. 1280-13 00, dunántúli 1275 12ÓD, repce 52 00-53-00 korpa 9 75 9 90.
i biáapesti Tózsde derlza-VcrséM
VALUTÁK Angol I. 27-75 27-90 Belga Ir. 79-40 79 80 Caehk. 16-82-16 92 Dán k. 152-50 153 10 Dlaár 998-1006 Dollár Í68 60-570-60 Francia 1.53-45 22 75 Holt. 2Í9Í) 230-90 Lengyel 63 9544 25 Leu 3-37-141 Léva 410-416 Líra 29 65-29 95 Márka 135 90-136-50 Norvég 152-45 153 05 Schltt 80-10 80 50 Peseta 74 50 75-50 Sváidl. 110-55 III 05 Irtí k. 153-00 153 60
IJEVIZáK Amit. 230-02-230-: 2 Belgrád 10-09 10-12 Berlin 136-02.136 52 Brüaazel 79-.V7 79 82 Devizáid 3-39 3-41 Kopenh.152 70 153 10 London 27 79-21 67 Madrid 74-50-75 50 Mlitno 29->2 2(l92 Newyork570-10i2\\ ü Oazlo 152-65-153 05 Pária 22-45-22 52 Prása 16 87-16-92 SaOfla 4-11-4-15 Slockh. 153 20-153 60 Varié 64-05-84 25 Wien 80-25 80-50 Zdrldb 110 65-110 95
SMttnásái-
Felhaltál 2314, eladatlan 648, - Elsőiénél 1-48-1-50, aiídett 1-42—1-46, azedelt köaép 1-34-1-38, kflnnytl 1-16-1-56, l-ső rendi Oreg 1-38—1 42, ll-od rendű őrag
1-30—1 34 angol isldí 1-50-1-70, izalonna nagyban 1-46-1-50, zalr 1-70 1-80, hut
2-04 -3-24, taalonnát léi tértit 1-8 J—1-90.
DMtya: Mbaltl Ryv^U át UpklUé TáUalat, lurkulsiái.
Felelős ktadó: Zalai Károly, ■atanrtaa UMwt Naavkanlua 78. u.
AfHÓHIlDETÉSEK
mWililliak 4Qa 10 m% H MMk MkU további aaó <Ma » rftL Vasiul ^"U H) sióig M IMUr, mlnfe. tojS* ató dija • Hil. Sandán éa pfe. tém 10 uób M Mt«r, nriadea tovlfcU ■6 dija • Ml. Omaaó a aimdea vaata-i«t>b betűből átló azó kél tfónak azárnH-fcttt. Alléit kezcaőkaafc SOM a^edmény.
Hlr4.ti.ah S (St) pa»a« l»»ga>
•lul a f*l.sl.g*. Uayialla, aaámláaáa alkarilláal váfatl lIIri lliitiillt
AlUst kerea konvencióra bognár aki a kádár munkál ll vállalja. Clm: Oa\'áci Márton, Letenye. 95
M»r...lt Idősebb nőt házlartáiomba. Kevél dolga len. írjon a Zalai KAalőny ktulhe yl Ilók kladclllvalalába. 48
Cimbalom p-dáloi, migailtotl, dlóla-ttekrénnytl, zárható tetővel lUrgósen eladó Hunyadi utca 18. .49
■•ablakaié, 0«yei, |ől Ukirttó labo-ránilányt él jól lift, bejáró tziklc-nől keretek Jamár I5 ére — Jelentkezni lehet Wdaz gyógytzeréaznél, Klikanlztán, Or-azágut 3 51
Iíadb6r6ket,
mézat, ágy tollat, vasat éa f*met
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernét é% Fiai
Eruíbet-tér 18.
HIRDESSEN
a „Zalai Közl8ny"-ben.
Köszönetnyilvánítás.
Mintlazoknak, kik felejlhetel-Icn jó té\'jem elhunyta és temetése alkalmával mély fájdalmamat enyhiteni igyekeztek és a temetésén megjelenni szívesek voltak, a vasú i főnökségnek, karlátsai-nak és jóbarálainknak. ezulon is hálás köszönelet mondok, özv. Kamenár Józselné.
Árverési hirdetmény.
1930. január lö-én, pénteken délelőtt fél 12 órakor
Csengery-ut 6. sz. alatti földszinti (Ires üzlethelyiségben birói árverésen üzleti
berendezés (jó pultok, szőnyeg, kályha, lámpa stb.) becsértéken alul is el fog adatni. M
Érlesllem n nagyérdemű közönséget, hogy nSi azabómQha-
lyemben készítek
endlit, gép-azsurt
kelengyékbe, függöny- . és ágylcri-lőkbe, valamint összes átalakításokat vállalom. Szives pártfogást kér
Weiaa Viktorné
Caangary-ul IS.
Tanulóleányok felvételnek. 6!
A nagykanizsai klr. Járá-blrólág, mint telekkönyvi hatóság.
11431/lk. 1929. azáin.
Árverési hirdetmény-kivonat.
A Nagykanlzul Taka ékpénzlár R. T. végreha|litónak Kovács Jánoi (nős Híjdu Júliával) csapi-1 likót végrehajiéit szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatótág a végrehlltást átverőit 197 P tőkeköveteléi ét járulékai behajlása végett, a nngykai i.^ai klr járásbíróság területén levő, Csapi községben tekvö i a c\'apl-l 657. sztjkvben (elvett 25Vb. hrtz. rét az Alsómező dűlőben vé{iehijtáit tzen-\\edő nevén állő egész Ingailanra 30 P, n a. Ijkvből a 803. sil,kvbe átjegyzett éi jelenleg llöci B:ke Uábor nevén álló 236/a liriz rét ai A\'sómező d dóben egéiz ingat-tanra 150 P, a caapl-t 134 íztlkvben 532. litiz. a felvett tző ő, kaszáló, pincével az I. Öregbe,yen Ingatlannak végrebijtist szenvedő nevén Illó tele részére <210 P, a nigybskó aki 1582 azljkvbcn t glalt 631,c hrtz szántó a Siátihold ptrrag dü\'őben e^ész ingailanra 1000 P és az u o. 1678 nijkvben 62S/e hrtz. a log\'ill erdő az Óinyaló dűlőben egész Ingailanra 600 P kikiált!.*! árban elrendelte.
Az árverést 1930. évi február hó 3. napján d. e. 10 órakor a c\'ipl-t Ingat lanokra nézve a csapi i kö/ségl hlró hl/á-nál. a nagybakónakl ingatlanok\'* nérvc (cd ír ugyanazon napon d. u. 2 órakor Nagybakón k kozséghlz nll fogjak meg-tartani
Az árverés alá kerti ó ingatlanok a kikiáltási ár kélh rtTirdl ál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelní szándékozók kötelesek bá natpénztil a kikiáltási ár 10".o ál kéazpénz-hen, vagy az 1881 : LX. I -c. 42. $-ában meg határozott árfolyammal számitól! óvadék-képes értékpanirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírói leiétbe helyezéséről kiálliloll letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár verési feltételeket aláírni (IH8I : LX. t.-c 147., 150, 170. §§.; 1908: XLI. I c. 21. §)
Az, aki az Ingatlanéri a kikiáltási árnál magasabb ígéretei telt, ha többet ígérni wnkl sem akar. köle.et nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (191 8: >.1.1 25. §.)
Nagykanizsa, 1921. évi november hó 22. napján.
A kiad nány hllelélll: Mlkó s k. 84 főtiszt
Kováid Péter és Fia
budapaatl faatftgyér
fest, tiaxtit éa pliseeroz
Qaliérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
t, o Caengery-ut S.
Nyomatott a DéJzalai Nyomda és Lapkiadó Vallalainál Nagykanizsán. (Felelős (lilclvezetó: \' a ii Károly.)
A nagykanizsai klr. Járátblróláí, mint telekkönyvi hatóság.
11323/lkv. 1929. u.
Árverési hirdetmény és árver&l teltételek.
A .Petii Központi Papnövelde\' végre-hajlatónak Laky Antal molná komárvárosl likós végrehajtási sienvedó ellen Indlto1 végrehajtási Ügyben a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 188. : LX. I-C. 141., 146. ét 147. § al élteimében elrendeli a végrehajtási árverést 824\'\' kg. szokvány bu\'.a és 7008 kg rozi tőkekövetelés, ennek 1929. évi május ho 20. naplátó! |áró 5»/o kamita, 401 pcn£ő eddig mrgállapllotl per és végrellajlásl éa az á verési kérvényért crúttal megállapított 85 p 90 tilt. költség behajtása végett a nagykanlzfli kir. járátbiróiig területin levő, Komárváros községoen lekvő s a komárvlrotl 584. sitjkvben {Wfl/b. hrsa. alatt foglalt s végrehajtást szenvedő nevén álló szántó a szőlő dűlőben Ingatlanra 1569 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság az árver "ek Komárvárot községházánál meglát \'a 1930. évi tehruár hő 5. napjának r.
10 óráját IQzi kl és az árvt éal lelkieleket az 1851: LX t c. 150. fi .- ilapján a következőkben állapítja meg
Az árverés alá kerUlő ingatlan a klklál táit ir kéthirmidánil alacsonyabb iron nem adhaló el.
Az árverelní szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ir lOO/a-ét kész pénzben, vagy az 1881 : LX t c. 42 § ábln meghatározott Irfolyamma! izimllotl óvadékképp é/tékpaplrosban kiküldöttnél letenni, vagy a bi atpémnek előleges blről leiétbe helyezétéről kiállítóit elismervényt a kiküldöttnek átadni «a az árverési teltételeket aláírni. (1881 . LX 1. c. 147., 150., 170. $6, 1908: XLI. I. c. 21. §.)
Ai aki az Ingatlanért a kikiáltási érnél magasabb ígéretet telt, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kl-kliltisl ir szizaléka szeriül megállapított bánatpénzt az általi Ígéri ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 TXLI t c. 25- §•)
Nagykanizsa, 1929. évi november hó 20. napján.
Dr. Sartory s. k klr. |blró.
A kiad nány hiteléül: Mlkó a. k.
11 IfOdltdllllt.
Haán Oyula nagykanizsai blróaégl végrehajtótól.
10012/1929. vbl. iiam.
Árverési hirdetmény.
Alulírott blróaégl végrehajtó u 1881. évi LX. t. c. 102. {-a érielmében ezennel közhírré teszt, hogy a nagykanlzul klr. Járál-olróilgnak 1929. évi l\'k. 10012. stinlu Véglése következtében Dr. Oürlner Antii és L ügyvéd alial képviseli Prk Ferenc és taa Javára 137+ <60 pengő 50 Ml l (árulókat erejéig 1924. évi mljus hó 22-én loganalosilolt klel\'-gllésl végrehíjláa utján le- és felU foglalt és 3260 pengőre becilllt következő Ingóságok, u m : koporsók, szemfedelek, lemetk. kocsi stb nyilvános árverésen eladatnak
Mely árverétnek a nagykanizsai klr. Ilrásolróiág 1929 Ik évi Pk. 11)012. számú végzéte lo\'ylán 4(7 pengő 50 llll. tőke-kövrlelés bíróilag már megállaplloll költségek erejé g, a fizetett ötszeg tevonitával Oalainbokon, Főtéren, koporlós Ulletren leendő megtartáiira 1930. finuir hó 10-lk napjának d. u. 3 órája haláridötll kl-lUzetlk es ihhoi a venni szándékoiók ezennel oly megjegyzéssel hl\'ilnak meg, hogy ai érinteti Ingótágok ai 1881 év! LX I-c. 107. ét 108. 5 al értelmében kéazpénaflzetéa mellett a legtöbbel ígérőnek szükség esetén becaáron alul it e! fognak ad tini.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mátok Is le- és lelüllogliltalták éi azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen áiveréi az 1881. évi LX. t. c 102. §. értelmében eiex Javára ti elrendeltetik.
Kell Nagykanlzián, 1929. évi dec. hó 20. napján.
Haán Oyula s. k.
kit Jblr vévrehatló
70. évfolyam 7. szám
Nagykanizsa, 1930. január 10 péntek
Ara M fillér
ZALAI KOZLOIT
Sierkmtóaég ta kiadóhivatal: Pó ut 5. uim. K esi thelyl llokkladóhlvatal Kosauth l.ajoa-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
űóflietísi ára: egy bóra • poigó M ffllfc
Gazdasági hazafiasság
Irta: Dr. Héder János
A magyar társadalom nagyrésze nyilván azt hiszi, hopy jelenleg „békében" élünk. Ezt hinnünk azonban végzetes tévedés. Egy gigantikus gazdasági világháború dul körülöttünk, amivel tiszlában lennünk azért is mulhalallanul szükséges, mert jól tudjuk, hogy a polgárok hazafias kötelességei egészen mások békében, mint háborúban.
Ebben a gazdasági világháborúban Csonka-Magyarország jóformán fegyver nélkül áll, mert súlyos tőkehiánnyal küzd, a fogyaszlók tömege szervezetlen, mert hiányzik belőlük a gazdasági gondolkozásnak az a foka, mely őket a ludatos önvédelemre serkentené. Ez a közöny és vakság annál csudálatosabb, mert hiszen a gazdasági helyzet súlyosságát ma már mindenki érzi és ennek ellenszere elsősorban és mindenekfelett a takarékoskodás a nemzeti vagyonnal, ami azt jelenti, hogy szükségtelenül egy fillért sem szabad a külföldnek adnunk I
Nézzük most, hogy ezzel szemben tényleg ml történik : I925-IŐI 1928 lg kb. >000 millió pengői tesz ki külkereskedelmi mérlegünk hiánya, de a szükségtelen behozatal ériéke évi fiOO inillió, tehát 4 év alatt kb. 2400 millió pengő. Ennek a végzetes tőke-veszleségnek a pőllására 1928-ban összesen csak 380 millió pengő értékű külföldi kölcsönt tudtunk kapni.
Azt lermészelesnek találtuk, hogy a világháborúban életet, vért áldoztunk a hazafiasság oltárán, de ugyanakkor a gazdasági hazafiasság parancsszavát nem akarjuk hallani.
A gazdasági hazafiasság nem tillja az észszerű szórakozást, kullurigé-nyek kielégítéséi és a jövőre is gondoló fogyasztást, de Igenis tillja és bűnnek minősíti azt a luxust, féktelen tobzódásl, amely a nemzeli vagyont külföldre pazarolva sorvasztja nemzeti erőinket. Lelkiismereli lur dalás nélkül pazaroljuk pénzünket külföldi selyemre, poszlóra, papirra, esszük hazafias szónoklatok tarlása közben a prágai sonkát és francia pez-sgöl iszunk reál Mezőgazdaságunk értékesítési válságán siránkozunk és 42 mezőgazdasági cikkből 46 millió értékűt külföldről hozlunk be. Nem bírjuk bevárni a friss magyar zöldséget, hanem milliókért külföldi krumplit, zöldborsót és egyéb primőrt hozunk be és 1928-ban textil-készárukban 200 millió pengő értékűt vásároltunk ugyancsak külföldről, mikor a magyar lextiigyárlmányokal ma már az angolok, svédek és dél amerikaiak is vásárolják. Hiszen ha rongyokban kellene járnunk, akkor sem volna szabad egy egész évi buza, liszt és sertéskiviielünk ellen -ériékél külföldi rongyokért odaadni.
Ennek az átkos nemzelionló bűnnek megítélése annál szigorúbb kell,
hogy legyen, meri ezeknek a szükségtelenül behozott külföldi áiuknak mellőzése még áldozalot sem követel tőlünk, hiszen a magyar termelés ma már a legtöbb ágában versenyez a külföldivel.
A magyar fogyaszlók hadrakelt
serege álljon őrt a magyar végeken ! Ne nézzék azl, hogy az önzők hiúságukban gőgösek és tudatlanságukban külföldimádók serege mily n rossz példái ad, hanem egyenként is, kis körükben őrizzék meg filléreiket az idegen kufáioklól s harcol-
janak előretolt őrszemként addig, amíg — mint Olaszországban Mussolini — nálunk is odakiáltja valaki a nemzet alvó lelkiismeretének : „Aki pedig olyan árul, melyet idehaza is elóállilunk. külföldről vesz : hazaáruló s mint Ilyenné fogunk vele bánni."
Hágai felentés sxerintanagy&atalmak a magyar kérdésben a döntőbíróság elvéi magukévá tették:
Talán ma vagy holnap tárgyalják a magyar kérdést —■ Bethlen összefoglaló beszédben terjeszti elő a magyar kormány álláspontját — A csehek cáfolják Benes nyilatkozatát — Németország vállalja a Youiig-terveiet kötelezettségeit — A bolgár kérdést váratlanul
levették a napirendről
J-1 nagyhatalmait, delegátusai meokexd/ék a tárgyalásokat
a magyar delegációval
Budapest, Jmiuár 0 A keleti jóvátételekkel foglalkozó bizottság ma délelőtt a bolgár jóvátétel kérdésében kidolgozott megállapodás tervezetét vitatta meg.
A magyar kérdésben folytatott bizalmas előkészítő megbeszélések eddig még nem sok eredményt produkáltak Az olasz sajtó a magyar álláspont melleit foglalt állási és ugy véli, hogy sikerül megegyezésre Jutni.
Bethlen István gróf miniszterelnök tegnap Venizelos görög miniszterelnökkel lárgyall, aki állítólag közvetíteni óhajl Magyarország és Románia közöt1
Kltogadatlan fellé/eleke/ akarnak sxtthnl Magyar-orsxdgnak
Az egyik holland lap szerint Loucheur is kibontakozási lervel dolgozol! ki. Bethlen István gróf Be-nesnek egyik párisi lap levelezője elölt leli nyilatkozatával kapcsolatban azl mondolla, hogy a nyilatkozatból kitűnik, hogy Magyarországnak olyan feltételekéi akarnak szabni, amelyek elfog.\'dhala\'lanok. Ám a gyakorlati éleiben nincsenek abísolul igazságok és absolul h ilárok. Elképzelhető, hogy lehetséges lesz olyan megoldást választani, amely megfelel ugy a magyar belpolitika követelményeinek, múlt Magyarország külpolitikai helyzetének.
lienes nyllaíkoxata a legtöbb 1ilxonyíték, milyen méltány-íalan követelésekkel lépnek fel Magyarországgal sicm-ben
ilága, Január 9 JÓI informá\'t helyről dr. Benes-I nek az „lntransigeant"-ban közölt
nyilatkozatával kapcsolatban újból hangsúlyozzák a következőket:
Miután ebben a kérdésben az egész magyar nemzet pártállásra való tekintet nélkül egységes, ez is mulatja, hogy ha csakujyan u;y áll a helyzet, mint az Benes nyilatkozatI-ból kitűnik, hogy ilyen abszurd köve elésekkel lépnek fel Magyarországgal szemben és ennek ellenére is elfogadná a magyar kormány a megegyezést, al*kor olyasmii fogadna el, amit az ország teljesíteni nem tud. Benes nyilalkozala a legjobb bizonyíték arra, hogy milyen mél-lánylalan követelésekkel légnek fel Magyaro szággal szemben.
A mugyur delegáció eddig még nem kapott semmiféle favaslatot
Hága, Január 1) A világsajtóban elterjedt különböző hírekkel kapcsolatosan megállapítható, hogy a magyar delegáció mindez ideig nem kapott semmiféle konkrét javaslatot a magyar kérdés megoldása tekintetében. Az ilyenkor mindig szokásos előzetes tapogató-zások és tájékoztató megbeszélések során nem merült fel soha a Magyarországgal szemben támaszlott kö-velelések összegének konkrét meg-emli\'ésp.
Wulkó Sctjobcr kancellárnál
Hága. január 1) (Bécsi Távirali iroda) Waikő Lajos magyar külügyminiszter ma délelőtt meglátogatta Schober szövetségi kancellári.
a csehek cd/olul lgyekeinek Benes nyilatkozatát
ilága, junuár 8 (Cseh Távirati Iroda) A Párisban
megjelenő „Inlransigeant* tegnapi számában Magyarországra vonatkozó kérdések tekintetében nyilatkozatot közöli és azl állilolla, hogy ezt a nyilatkozatot Benes dr. csehszlovák külügyminiszter lelle. A Cseh Távirati Irodái felhatalmazták annak kijelentésére, hogy Benes külügyminiszter nem folytatott beszélgetés! az „Intransigeanl" munkatársával és egyáltalán senkinek nem tett ilyen nyila kozatot.
/ kisantant folytatta akna-munkáfát
Hudapest, január H Hlgai jelenlés szerint a kis-antantnak Magyarország ellen folytatóit hamis híreket terjesztő hadjáratának tengelyében az a híresztelés áll, hogy Magyarország engedett volna eddigi álláspont/áből. Ezzel izemben lény, hogy
Magyarország változatlanul feRtartja azt az álláspontját, hogy 1943 után jóvátételt nem fizethet
és, hogy a békeszerződés 250 §-ál érintetlenül keli fentarlani a magyar vagyonnak a múltban és jövőben való megőrzése érdekében. Magyarországnak ez a határozott álláspontja közvetlenül az ország pénzügyi és gazdasági helyzetéből fakad. Nincs magyar kormány, amely éltől az állásponltól el ludna térni, mert az ehhez való ragaszkodás súlyos felelősség a jövendő magyar nemzedékkel szemben, de egyúttal a konszolidációra váró Középeurópával szemben is.
eyegyexé*
_ i mim xárkúxík
el egy mél/dúyos megegye-x4a oltil
A mliiiszterclrink tanácsi ozásíl 6örán Brnes intervjujával kapcsolatban rámutatott arra, hogy Magyarország nem tud elegei lenni a teljesíthetetlen követeléseknek. Ez azonban nem jelenti azl, hogy M.igyar ország képviselői azért menlek volna Hágába, hogy állandóan a non possumus elvéi hangózlassák. Ha ugyanis a tárgyalások során olyan megoldási ludnak produkálni, amely számol vet Magyatország jogi és pénzügyi helyzetével, akkor Magyarország nem lesz akadályozója olyan méltányos megegyezés létrehozásának, amely alkalmasnak látszik arra, hogy a háború romjiinak eltakarítását megindítsa.
Nem alkerUU a mi: Bulgáriáira
Hága, Január 0 A keleti jóvátételi bizottság ma délelőtt a bo\'gár jóválélel kérJésél tárgyalta, de most sem sikerült meg egyezést létrehozni Főleg
Tltulescu viselkedése Idézte elő hí ujabb nehézségeket.
Tilulescu kijelentene, hogy Románia nem fogadhatja el a tárgyalásukról felveti zárójegyzökőnyv tervéi. A bizottság ugy határozott, hogy Bu\'gá-rlát a hilelezó államokkal való tai-gyalások folytatására utasi\'ja és az egész bolgár kérdést egyelőre leveszi a napirendről.
Hágában mosl azzal számolnak, hogy a magyar jóvátételi kérdést nem szombaton, hanein már hol.iap fogják tárgyalni.
Sxombaton tárgyalják a magyar kéráéat
Hága, Január I) (ÉjszakaI rádiójelentés) A magyar kérdés valószínűleg szombaton kerül tárgyalás alá. Ilelhlen István gróf miniszterelnök összefoglaló beszámolóban fogja kifejteni a magyar álláspontot. A vasárnapot egészen a magyar kérdésnek szentelik.
a nagyhatalmak nem aá/ák tel a áönttíbíró.tág elvét
Hága, Jatiuár II (Éjszakai rádiójelentés) Az angol, francia és olasz delegátusok ma azon tanácskoztak, hogy
bizonyos tervezetben álla podjanak meg, mely a magyar kérdés tárgyalása alapjául szolgálhat.
Ha sikerül egységes állásfoglalásra jutniuk, akkor holnap bizalmas ta-nácskozáson az érdekelt felek elé terjesztik állásfoglalásukat a nagyhatalmak delegátusai. Az eddigi értesülések szerint a nagyhatalmak döntése nem adja fel a döntőbíróság elvéi.
Németoraxág vállal/a a Voung tervexet ktttelexetlaégelt
ttága, Január ü (Éjszaka! rádiójelentés) A némel jóvátétellel foglalkozó bizo\'tság ma délelőtt ülést lartolt, amelyen megegyezlek azon pon\'ok megszövegezése tekintetében, melyek kimondják, hogy
a na: kérdését
mak a jóvátétel teljesen és végér-
vényesen el akarják most Intézni.
Továbbá azl larlalmazza < megegyezés, hogy Németország kijelentene, hogy vállalja a Young-teivezelbeil foglalt kötelezettségek teljesítéséi.
/I nagyOatalmak áelegátutal Olvalaloi tárgyalásokat kexátek a magyar áele-gáclóval
IIAga, Január 9
(É/szakai rádiójelentés) A nagyhatalmak képviselői ma délulán hivatalos formában érintkezésbe léplek a magyar delegációval. Loucheur francia, Pirelli olasz és Phipps angol delegálusok keresték fel Bethlen miniszterelnököt, akivel tárgyalásokat folytattak.
Az olasz delegáció ma esle felkereste a magyar delegációt és hosz-szan tárgyalt vele.
Csicserin lemondása
A kOthgyl népbiztos felajánlotta lemondását a szovjetnek
l\'árls, JanuAr 0 (Éjszakai rádiójelentés) A lapok moszkvai jelentőse szeriül Csicserin ma odaérkezel!, A külügyi népbiztost annyira megviselte az utazás, hogy a vonali ól a mentők hordágyon vittek el. Csicserin lelajaulolla lemondásai a népbiztosok tanácsának, de a szovjet nem iudja pillanatnyilag kivel töltse be Csicseiin állását.
Az Angol Bank kamatlába
változatlanul 5 százalék marad
Loudun, Január 9 (Reuter) Az angul bank mai ülésén a bank-kamailabal változatlanul 5 százalékban állapította meg.
időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jeicnie»«k: CsUioiioko.i a honui-
*K*t: heggel / oiaAvst — 1b, ueluiau l diádul — V6, ealc y Oíukoi —14. I tlhóztl: tíge»z napon ál ixxuU ógbol-
C0141.
SuUrdny: Kcggcl dé neki, délD<n este északkeleti axél.
IEjuukat raülújeUnUs) A «•«••«-• lé. 0la< iáiMial mmím iO érakar ••■tii kélÉŐ» iáé va.hatd f«0V-
F*Nt ai«tti háMArMAleOal, jalaa. (•kanyabli osapatfék nélüUi.
2AI.AI k6zLÖNV____1930 január 10
A 70 éves Zalai Közlöny-t
Üdvözli
Nagykanizsa
vezetősége
város
Nagykanizsa, Január 1) Jóleső örömmel és uj ambíciókkal töll el bennünket, amikor napról napra érkeznek szerkesztőségünkbe a Zalai Közlöny 70 éves jubileumáról megemlékező üdvözlések. Ugy
NAGYKANIZSA VÁROS
érezzük, hogy az elmull hét évtized munkájának megbecsülése belénk is uj erői önl a Jövő és súlyosnak ígérkező évllzed harcaira. Nagykanizsa megyei város polgármesteri hivatalától az alábbi üdvözlő átiratot kaptuk:
poloAhmf-htkhiítöi.
A „ZALAI KÖZLÖNY" tekintetes szerkesit/lstíinek
Nagykanizsa.
Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy a tekintetes Szerkesztőséget b. lapja fennállásának 70-ik évfordulója alkalmából a legmelegebben üdvözöljem s további működéséhez őszinte szerencsekivánataimat nyilvánítsam.
A .Zalai Közlöny" hét évtizeden ál kifejlett önzetlen, nemzetépítő munkásságával Nagykanizsa város közéielének egyik legjelentősebb tényezőjévé vált azáltal, hogy a közügyeknek mindenkor hathatós szószólója és lelkiismeretes védelmezője volt s a szabadsajlóban rejlő hatalmas erkölcsi lökét mindig a köz javára gyümölcsöztette. Ezért a „Zalai Közlöny" fenn állásánuk hetvenedik évfordulója olyan ünnepi alkalmai jelent, amelyben a város egész közönsége osztatlan örömmel részt kíván venni.
Kérem, fogadja a tekintetes Szerkesztőség kiváló tisztetelem nyilvánítását.
Nagykanizsa, 1930. évi Január hó 9-én.
Dr. Kráthy István
polgármester h.
A Zalai Közlöny az iránta megnyilvánuló szereleért cserébe adja azl az igérelét, hogy Igyekszik a hél évtizedes mullhoz mélló harcosi lenni a jelen Nagykanizsájának, amelyéri mindenalkalommalönzellen odaadás-
sal szállt slkraés még lelkesebben teszi ezt a jövőben, amikor már látnia adatott, hogy a város minden érdekének védelmében kifejteit munkássága a közönség lelkében Is a m.\'gértés visszhangjára talált a 70-ik évfordulón.
A1 Sugár-uton leütötték Kaufmann Károly divatáru-kereskedőt
Krámer Zoltán rövidáru-kereskedő volt a lámadó — Az üzleti civódásból származó Qgynek a hatóságok előtt lesz a folytatása
Nagykanizsa, Január ü Súlyos és eléggé el nem ítélhető incidens történt szerdán este a Nagykanizsa kellős közepén, a Sugár-uton. Az eset hasonlít a nemrégiben történt támadáshoz, amikor Kirschner Mór kereskedő majdnem áldozatul eseti egy elbocsátott alkalinazoll|a bosszújának. Róth Béla azóta már kitöltöilc másféléves börtön-bllnteté-sét, sőt újra rendőrkézre került.
Szerdán esle az önbíráskodásnak ez az esete súlyos körülmények kö-
zöd megismétlődölt. Mosl azonban
nem csak az áldozat önálló kereskedő, hanem a támadó Is.
Az ok léhát minden bizonnyal: üzleti civódásokból eredő bosszú.
A szerda esti Incidens szenvedő alanya Kaufmann Károly divatáru kereskedő. Ö maga a következőképen mondja el a történteket:
— Szerdán esle Vi9 tá|ban soffő-röm telefonon kihivolt az üzletemhez, hogy adják ki benzint. Sugár-uli lakásomról erre üzletembe siettem, szokásom ellenére: egyedül. Ulközben, a Sugár-ull Strem-ház előli látlam Krámer Zollán rövidáru-kereskedő1, aki olt egy kereskedelmi a kalmazotlal beszélgetett. Oyanut-lanul mentem el mellettük. Az üzletből visszatérőben a ködös utcán senkit sem láttam A Sugár-ut 18. sz. ház előli haladlam, amikor
hirtelen nekem ugrott valaki. A hangjáról rögtön ráismertem Krámer Zoltánra, aki reprodukálhatatlan szil-kokkal támadt reám és mindjárt valami kemény tárggyal — azt hiszem boxer lehetett
— agyba-főbe verni kezdett. Az ülések mind a halántékomat érték olyan erővel, hogy eszméletemet vesztve a falnak estem. Hild Józsel épülelanyag-kereskedő barátom jött később arra, s minthogy akkoi már eszméletemet kezdtem visszanyerni, hazatámogatott a laká-
1930. január
10.
somra. Azonnal orvosi hivatlak hozzám. Dr. Dlskai Imre megállapította, hogy mindkét halántékom valami fém-tárggyal van összeverve olyan súlyosan, hogy ha az Illések valamelyike centiméterrel odább éri a le|emet, a sérülés végzetes lelteiéit volna.
Kanfmann Károly két halántékán valóban még ma is mogyorónyi véraláfutásos dudorodások jelzik a hatalmas ere|U Ütéseket. Másutl, mint a két halánlékán, ülések nyoma nem látszik.
Az Inzultus oka lelől a megtámadott kereskedő a következőket mondta:
_ Krámer már többször fenyegetett engem. így a napokban Is azt mondta egy kereskedelmi alkalmazottnak, hogy efyszer még agyon fog engem verni.
— Nemrégen ugyanis szédelgő feldicsérés elmén feljelentést tettem Krámer
ellen,
mert elcsalogatni igyekezett az én vevőimet a maga, közvetlenül szomszédos üzletébe. A törvényszék ebben az ügyben felmentette Krdmert megfelelő szabályrendelet hiinyában. [Ízzel azonban a súrlódások, sem azok okai nem szűntek meg.
Kaufmann Károly meglette feljelentését a brutális támadás miatt, ugy hogy a hátteret és a további részieteket most már a halóságok fogják liszlázni. A nyomó ás máris megindult az incidens körülményeinek kiderítésére.
Krdmer Zoltán, az ügy másik szereplője a következőket mondta az incidensről:
— A városba Igyekeztem és Kauf-ntannal eközben találkoztam. Az engem,\'részéről gyakori egymásutánban ért üzleti támadásokért öt felelősségre vontam. Szavaimra Kaufmann támadó fellépést mutatott, zsebébe nyúlt, amit fenyegelő mozdulatnak véltem, mivel egyébként is gorom-bá n viselkedett, Erre élt megvédtem magamat. Hatóság előtt való rágalmazáséri egyébként is már korábban eljárást tétettem ellene folyamaiba. Soha ínég büntetve nem vollam, igy csak természetes, hogy engem is kellemetlenül érint az ügy. Hogy az egész incidens hogy történi, mint történi részleteiben, annak lisztázását a nliost keringő mende mondák helyeit nyugodlan bizom az illetékes halóságokra.
"dsdrolfunkl//0on,nc fcUIrt-lUk péuUnket Idegenbe.
ZALAI KÖZLÖNY
Hallói Figyelem I
Kanizsán elöaxSr I
Szombaton, január lt-én nagy
farsangi mulatság
Unooal egybekötve, szépiégversennycl, níRy izerpenlln és k\' nfeltl caalával. FOtStt termák. "* BeléplldlJ 20 fillér.
Szivei p írdogált kér
Felső Ábel
l\'ctúfl-ut ». koKimiro.
A borzalmas, iunisi pestis-Járvány részletei
Az orvosok tehctetleneffa veszedelemmel szemben — Szigorú óvintézkedések \'az európaiak megvédése érdekében — Az uton levő külföldi hajók kapitányai rádió utján rendeletet kaptak kormányuktól, hogy Tunisban utast fel nem vehetnek
Campagnla Tunls, január 4 _ (A Zalai Közlöny alkalmi tudósítójától.) Az llaliana TransatlanlicaoUsz hajóstársaság .Firenze" nevű 8600 tonnás gőzöse a vjharos pénteki éjszaka ulán hal órás késéssel, délután négy órakor fuloll be a Iunisi csatornába. A csatorna feltulján voltunk, midőn a fekelelobogós orvosi motorcsónak megállásra szólította fel a gőzösl s közölte a kapitánnyal, hogy
Tunisban pestisjárvány dühöng.
Az ulasok közöli rémületei kellelt a hlr s nagyobb részük értesi\'ette a
Egyebet nem lehet tőle megtudni. Azonban sápadt arcáról, beesett karikás szemeiről, a munkában átvirrasztott éjszakákat olvasom le.
Az Íróasztalon, a földön a cigaretta végek százai hevernek, az éjszakai alvás helyét a dohányzás, a munka foglalja el.
A kórházakban felvilágosítást kapni nem lehet. Mindenütt kézlegyintés a válasz.
— Tlldőpeslis, — mondja az egyik orvos, s azonnal hozzáfűzi — de csakis az arabok közölt.
Látom, hogy igy nem boldogulok, másként veszem az ügyet.
Egy arab gyerektől vásárlók egy
Menyasszonyi kelengyék
nagy vélasxtékban
t
Singeméi.
kapitányt, hogy nem hajlpndók kiszállni.
Négy amerikai nyugodtan vette tudomásul a hirt s velük jómagam Is (ha nem is nyugodlan) partraszálltam.
A kikötőben a régi megszokott kép, vámvizsgálat, uVlevélellenőrzés, a rakodópaiton az arab munkások a mindenkori kiabálásuk közben végzik munkájukat.
A belvárosban is az ismeri forgalom, a kiáltozó arabok, az európaiak, akik dolgaik ulán sielnek, a bevásárlást végző asszonyok, az automobilok és kocsik larka löntege.
Az egyedüli jele a „rém"-nek, hogy
a villamosok és kávéilázak üresek.
Egyenesen az orvosi hivatalba sietek. Az ügyelct.k orvos legyint a kezével :
Semmiség az egész — mondja ,— néhány arab és semmi más. Min-don óvintézkedés meglörlénl.
A francia tllmjátsiái nagy parádés filmje. Az egyke ellent küzdelem apolheozlsa
Zoli Etnll halhatatlan regénye után 10 felv. A Ilim tobb, mint 1 millió frankba kettllt. Káprázatos szépiégU eilélyek, töltettek.
Kisárft műsor.
esli kiadást. A második oldalon egy rövidke kis hir ■
31 halott és 500 beteg az arabok között.*
Elindulok az arab negyed felé. Lépésről-lépésre érezhetővé válik a különbség. Az európai negyed élénkségéi a kihaltság vállja fel, alig látni az utcán néhány járó-kelői.
Már jóval
az arab negyed előtt a ben-szülött katonaság sorfalát
t .lálom. Nem lehel csak az orvosoknak és az oda rendelt automobiloknak bejutni. Az egész arab negyed zár alatt van Az orvosok és az ?ntomobilvezetők a háborúban használt
gázmaszkkal
felszerelve dolgoznak. Az egész negyed bűzös a cresil** fertőtlenítő
\'Meg kell jegyeznem az Itt nyert felvilágosítás ulán, hogy oz ellüli a tíldőpi\'stls ellett hatásos orvosság, szó-rum nincsen A ..beteg" már nz c ttd Arákban luilálrtt van ítélve h csttk nagy ritkán történik, Itttgv egy beteg keresztül éli. A tudósító.
folyadék szagától.
A városi kórházakban természetesen nem veszik fel ezeket a betegeket. A városon kívül van
a járványkórház, néhány 35—40 méter hosszú barakk-szerű faépítmény, ahol az orvosok és ápolónők gázmaszkkal fejükön ápolják a betegeket.
Este 7 óra lehet, midőn visszaérkezem a belvárosba. A kávéházak zsúfolásig tömve,
mindenki alkoholt fogyaszt, senki sem mutatja, azonban mindenkiben benne van a rémület, az irtózat. A tömeg nem beszél, azonban fogyaszt. Soha kávéház nem meni olyan jól, mini most. Az egyik sarokban egy kis lömeg log körül egy orvost.
— Senki sem lud még biztosat, — világosilja fel a körülötte levőket.
Az első eset
december 26-án történt, 27-én már tiz beteg volt, az óvintézkedés azonnal megkezdődöli, a fertőtlenités, a zár alá vélel mind hiábavaló volt, a járvány egyre terjed.
— Hány halott van eddig? — kérdezi valaki.
— Nem lehet tudni — feleli az orvos. — A tény az, hogy évek óta (1914.) nem fordult elő hasonló járvány.
Az orvos kérésemre bővebb felvilágosítási ad.
— A járványt valószínűleg Dél-Afrikából hurcolta be néhány arab, hogy honnan, ezt nem tudtuk megállapítani. A betegség lünetei nagyban hasonlítanak egy ismert gyermekbetegségre, a .Krupp\'-ra.
Köhögéssel kezdődik s a gégecsö elszorul. Néhány óra mulvi a tüdős a légző-cső annyira meg van lámadva, hogy a légzés szinte lehelellen. Hányinger és magas láz kiséri a betegségei. Érdekesnek tarlom megcinlileni, hogy eddig tüdőbajos egyén ezt a járványt még nem kapta meg — fűzi hozzá Marcival
— A járvány hatalmas mérvű terjedésének igazi oka, — az arabok közismert tisztátlansága. Az eutó|>al, az olasz és a munkásnegyedben eddig járványos esel nem fordult elő.
— Az egyetlen, amit a járványnyal 6zemben tehetünk, a zár alá vélel, a fertőtlenités és az alspos tisztálkodás.
— Nagyobb baj azonban az, hogy
ZALAI KÖZLÖNY
1930. január 4.
még egy rnásik járvány Is van, ha nem is oly halalmas mértékben. Az úgynevezett „grippe", a
spanyolnátha, ezt azonban már ismerjük.
Éjszaka két óra lehetett, mikor az európai negyedben megjelent az első fertőtlenítő kocsi. A kávéháza kat, a terraszokat kezdték fertőtleníteni s
az utcákat „cresil" oldattal locsolták fel.
A munka kb. reggel hétóráig tartott.
A reggeli órákban semmi kulőnói hir. Délután két máltai gózOs érkezett a város elé. A kapitány rádió ut|án közölte, hogy nem köt ki, mert kormányától rendeletet kapott erre. Utast nem vesz a fedélzetre, azonban a postát elviszi.
Ugyancsak a város elölt vetett horgonyt az olasz „Abborea" nevll motoros hajó 374 utassal fedélzetén. Ezek külföldiek, egy társas kiránduláson voltak. Az utasok nem kaplak a kiszállásra engedélyt s a kapitány a postát sem vette át s tovább ment.
A kikötőben cfak francia hajók tartózkodnak. Az itt rekedi ktllföl-diek közölt nagy a rémület, mert egyetlen hajó sem akarja az utasokat felvenni. Sok közöttük az angol. Az egész nap nyugodtan telt el. Szilveszter estéjén már mindenki feledni akar. Az utcákon éneklő csop irtok, a kávéházakban, bárokban mulatozó tömegek. A 0. H MUMM és MOET-CHANDON százával kerül elő a pincékből. A legjózanabb tuniszi .nyárspolgár" Is pezsgdt Iszik. A kikötőben horgonyzó hajók legénysége mind a városban van. Isznak kivétel nélkül alkoholt. A fizetést már megkapták s ki tudja, mit hoz a holnap ? Éjfél előtt néhány perccel tetőfokra hág a dorbézolás. A rendőrök egykedvűen nézik a mulatozó tömeget. Éjiéi I
Mindenünnen kiáltozás, éljenzés harsan fel. Az emberek egymásl ölelgetik, kezekel szorongatnak.
— Boldog uj esztendőt I
Igen, — az újév megjött, az öreg elment, de a .rém" itlmaradt.
Relsz Ferenc
Zürichi tárlat
Pirii 20 28 London JS 13\'s, Newyork 516 05, BrOniel 71-95, Milano 26 9S\'/i, Madrid 63 15, Amsterdam 207 95. Berlin 153 27, Wien 77 60, Sofla 3-121/4 Práea IS-J6, Vértó 5875. Budapest 10-29 Belgrád 9 l\'."/r, Bukarest 3-07.
— Három fokozat van: jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb!
Iparos-Ügyek
Az Ipartestület elöljáróságának januári ülése
Nagykanizsa, Január II
Szerdán este tartotta |amiáii rendes üléséi a nagykanizsai Iparlestü-let elöljárósága Kiss Ernő elnöklete alall, aki hosszabb újévi beszédében rámutatott az iparosság feladataira, melyeket az uj esztendőben egységes fronttal meg kell oldania.
Samu Lajos előterjesztette a menház-alap ügyéi. A szándék, hogy a menház-alapot csatolják a székház vagyonához. Ekörül hosszú vita volt, melyben Cseh Lajos, Hoffmann Henrik és löbben veitek részt. Dr. Kaufman Lajos iparbiztos felvilágosításai ulán az elöljáróság ugy határozott, hogy az ügyet a menházblzoltság meghozandó javaslataival a közgyűlés elé viszik. Az elöljáróságnak az az álláspontja, hogy a menház-alapot mint külön vagyontételt csatolják a székház vagyonához
A női szabóipari szakosztály 5G0 pengő kölcsönl adoll a menházvételre. A szakosztály ezt az összeget tovább is meghagyja a menháznak a kamat felszámítása mell.lt oly-formán, hogy 60 pengőt a tökéből az iparosok segélyezésére juttat és az 500 pengő kamatai is iparossegélyezésre szolgáljanak.
Az uj alapszabálytervezetet is az elöljáróság elé terjesztették. A tervezet revideálás ég esetleges mó-dosilás végeit több bizottság elé kerül ínég, majd végleges jóváhagyás végett a közgyűlés elé terjesztik.
Schnltzer Oéza javaslatot terjeszt az elöljáróság elé, mely szerint alakítsák meg a már több Ízben felhozott
Ipartestflletl önsegélyző Szövetkezetet,
melynek célja legyen legfőképen a vagyontalan Iparosoknak hitelhez való juttatása olymódon, hogy a szövetkezetbe tömörülő licli vagy havi befizetők közül ketten egyéil a már mindhármuk befizetéseinél nem nagyobb kölcsönre jótállást vállalnak. A befizetők a pénzintézetek állal nyújtott betétka mat élvezetében részesülnek, a kölcsönvevők azonban 3%-kal többért vehetnék igénybe a kölcsönt. Hogy pedig a kölcsön igénybevétele lehetővé váljék, a be-fizelések megkezdésétől legalább fél éven belül kölcsön ne folyósittassík, csak nagyon indokolt esetben.
Többek felszólalása után az elöljáróság ugy határozott, hogy szakemberek bevonásával fogja a javas-lalot megfonlolás tárgyává tenni.
Mozgószlnház
A termékenység
Zola-be muiató a Vdroal Moxgóban
Zola Emil, a nagy francia regényíró, a naturalizmus Irólejedelniének Termékenység cimtl mtlvél. francia filmérdekellség vitte vászonra.
Ismeretlen orosz rendező munkájaként tárul elénk a Froment és a íieauchene családok más-más utakon haladó élete.
Fromentéknél a termékenység himnusza csodás napözönnel fénybe borítja a család életét. Beaucheneék-nél fekete árnyékol rajzol és a végzet útjára viszi a kis famíliát a meddőség sárba húzó ideája.
Milyen mesteri színekkel dobja elénk Zola ezl a kél, parallel vonuló cselekményt? Milyen eleven húsba vérbe öllöztetl alakjait, akik elöltünk járnak, elöltünk emelkednek és buknak le a mélybe?
A filmrendezőnek, aki kezébe vette a Termékenység scenáriumái, becsületbeli kötelessége voll Zola emberi vonalvezetését követni. Ameny-nyire ereje birja, meg is teszi.
A film fólónusa egyszerű. Nem is nagyon modern eszközöket vesz igénybe a producer. De itt-ott ebbe a sima nyárspolgári levegőbe zolai sikolyok dobbanak oele. A naturalizmus diadalmasan emelkedik ki és a termékenység illatával elönti a nézőteret.
A rendezés tehát jeles munka. A színészek karakter figurák. Froment főmérnök személyesilője: Qabriel Gabrió, a Nyomorultak nőse, ezúttal is végtelen embfri jóságával, szuggesztív egyéniségével hat. Egy tüneményes szépségű francia színésznő : Andree La/ayelte a kártékony démon álarca mögött is észbontóan kedves...
Minkenki helyén van rajluk kivül is. Ezenkívül pedlggazdag rliszletezés, tiszta, nyugodt felvételek, Zola Emil idejének a inal korba álüllelelt tempója kerekítik ki egészre a Termékenység őszinte, nagy sikerét.
A francia filmgyártás a Pathe Fréres, Gaumont gyárak 15—20 év előtti nagy produkciói nyomába igyekszik. Ilyen képekkel elérheti a világpiaci versenyben az öl megillető helyei. U. Gy.
= Varrógépvásárlásnál doljon h „PFAFF" névre.
gon-
TómoffaaauU ax érdemes hanixaal kereakedelmet éa ipari.
■j&em
sfltóporból készülnek.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala vármegye egész területére dijmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengónként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely.




Plict árak íi árt lyi-ntllrek. 16 E 16 45
Síel 19 Novellák
l\'onlos Időjelzés
(RőrtdltteM) H — tünk. I •ág rrsngv. — hangverseny. B — előadás Oy — gyermekeknek. A — aaalooyok-aalt. Z — zeue. Mg. - mezógazdarág. tfj. - ifjúsági előadás. K — felolvaaás. (J — gramotonzeoe. Jb — Jazz-band. K — lubaré. nZ. — népazcrd zeue.
Január 10 (péntek) Budapest 9.\'5 A Mándils szalonzenekar hangv. 9.30 H. 9.46 A hangv folyt. II.10 Nemzetközt vtzjelzőszotgálal. 12 béli ha-langszó. 12.05 Az I. honvédgi alogezred re tekaráiak ha-gv. I2 25 H. 12.35 A Tiangv. folyt 13 Pontos Időjelzés. 14 30 " " — ■ ■ • - lyz-nhlrek.
17 10 B. 17.45 Clgányzei 19 25 O. 20.30 Hangv Utána kl). 22 30 Pontoi Időjelzés. Majd. Az Optra ház tagjaiból alakult zenekar hangv.
Btcl II Zene 15.30 0. 16.30 Moaart-hangv. 20.05 Opera E.
Berlin i(5-30 Francia dalok. 17 Zene. 17.30 Ifjúsági hegedűóra. 18.30 Versek. 19 és 21 30 Z 21.45 Szórakoztató eal.
Hrflnn 11.30 0. 12.35 Zene. 19.05 0. 20.20 Rádiózenekar. 27 Zene.
London, Daventry 16 Dalok. 17 éa 1730 Zene. 18.15 Qyermekóra. 19.40 Brahma dalok. 20 45 Hangv. 22.35 K- 23 Zene.
Milánó 16.30 Muzsikáló gyermekkuckó. 17 Z. 20 30 Sztml. hangv. 23.30 H, majd Zene.
Varsó 1615 O. 17 45 Z. 19 25 O. 20.15 Szlml hangv.
Kellemetlen szájszag
visszataszító. Csúnya sxínfi fogak eltorzítják a legazebb arcot. Mindkét szépséghibát azonnal ós alaposan el lehet tüntetni a pompásan Oditó Chlorodont-fogpasxtn gyakran már egyszeri használatával. A fogak már egyszeri haaználat után gyönyörfi «lefántcsonUzlnl>e» ragyognak, különösen ha a tisztításhoz külön orra a oélro kósiított foganatos fiörtdjA Chlorodont-fogkefét használjuk. A fogak kőié uornlt rothadó ételmaradókok, melyek a kellemeUon sxájsrugot okozzák, ezzel a fogkefével alaposan eltávolíthatók. Kísérelje mog egy tubus fogkrémmel, melynek ára 60 fillér, eKJ nl«r? tubus ára P 1\'—. Chlorodont - fogkefe (puha vagy kemény sörtéjü) 1\' 1 ÖUW\\hlorodont-sxíj rii üvegenként 1\' 2 60. Caak kék-zöld siinfl csomagolásban „Chlorodont" felirattal valódi. Mindenütt kauhatd. — Leo-Werke A. G., üreadon, m agyaromági vezérképviselete: Molnár Hertalan éa Társa, Budapeal i.»
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban
* \' -is. "
KORÉIN JENŐ ,\'Menyasszony divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I, a felsötemplom mellett.
1930. január 10.
napi hírek
NAPIREND
JartuAr 10, péntak
Rím katolikus: Vilmos pk. Protesl.: Melánia. Izraelita: Tibtlh hó 10.
Városi Morgó. .Termékenység" — 7ola Emil Halhatatlan regénye Ilimen. Klséró műsor.
Gyógyszertári éjlell szolgálat: I. hó végéig « Merkl.Belul-téle .Igazság-gyógytlertir.
Qóztűrdó nyitva reggel 6 órálól esle « óráig (hálta, szerda, péntek délután ia kedden egéaz nap nőknek).
— Vasmegye felsőházi tagjai.
Vasmegye Is megválasztotta felsőhizl tagjait Szombathelyen. Ismét szent-márlonl Radó Lajos és Beztréd] István földbirtokosokat, a régi főrendiházi lagokal tüntették kl bizalmukkal a törvényhatósági bizottság taglal.
— A Balatoni Társaság irodalmi, művészeti és tudományos egyesület január 18-án délután 5 órakor Budapesten közponll elnöki tanácsülést tart, dr. báró Wlassics Tibor országos elnök elnöklésével. Ezen készítik elő a lavaszl Festetics Ünnepség budapesti programját.
— Izr. Leányegylet hólabda-teája. A nagykanizsai Izr. Leányegylet olyannyira kedveli hólabda-teáinak sorozata vasárnaptól folytatódik. Január 12-én Neufeld Bözsi, Schiller Kala, Welnberger Manci és Welsz Lola adnak leál, 5 ó ai kezdettel a Ctsino alsó termében.
— A Szanatórium Egyesület hölgyei az idd 25-ik Szanatórium-piknikre, ami február 8-án lesz, megkezdték a gyűjtést. Ez az egyetlen évi gyűjtése a Szanatórium Egyesületnek, amely éven át tüdővészes családapák, anyák százall adja vissza a kenyérkeresetnek és enyhíti szenvedéseit, menti meg a biztos pusztulástól a megfertőzött gyermekekel, élő-haláltól a fiatalokat. Fogadják mindenütt szívesen a hölgyekel, hogy az áldásos egyesülel lüdöbeleggon-dozó Intézete 1930-ban Is teljesíteni tudja egyre gyarapodó kölelességell városunk szerencsétlen sorsú tüdő betegeivel és sokszor nyomorban sínylődő családjaikkal szemben.
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erxséker-tée— Vasútállomás
Oda I Vlsaza
4 06 510 5» b-ao M7\'30
8-w •11-20
12-M
13-» 13" U-06 17»
017-60 20-36 22-16 22*6 23-60
4-1H
5*\' 6oo 6«
7-48
8-« II 38
13-06 13®
13-61
14-13 17-tó I7« 20 « 22-28 22-68 23M
Erzaébet-tér-Barak
Oda | Vissza
OO 7\'tó 807
OO 1006 10"
1| (6 11 67
0016-22 168»
18\'» 18"
••Jullus éssugus tus
hóban vasár és ünnepnap nem mtgy * Cisk vasárnap o Feltételes menet oo Csak p\'ac ís Ünnepnap lelléleles. oooCsak ünnepnap
ZALAI KÖZLÖNY
— A vendéglősbál. Tegnap esle "]ból a I írsing vidám színeibe öltöztek a Polgári Egylet emeteli ler-mel. A nagykanizsai vendéglősök, kávások, mészárosok és pincérek bál|a zajlott az Ízlésesen dekorált lermekben. Nagy számban Jöttek össze a szakmák képviselői, élükön az Ipari élet reprezentánsaival és a város társadalmának vezelő-lag|aival. A láncol a .Jaj de magas ez a vendégfogadó" ülemelre id. Hofer Viktorné, a bálanya és Wolldk Jenő szakoszlályi elnök nyitotta meg. — Nyomukban felkerekedett a táncos kedv és a fialalság kifogyhaiailan voll a jókedvben késő hajnalig. A báli rendezés Raffay Ferenc főrendező odaadó fáradozási me lelt Wolták Jenő elnök és Banekovich János titkár érdeme.
— Magántisztviselők tánc-teája. A Kelemen F. renc bankigazgató elnöklésével u|raalakult Magántisztviselők Szövetségének nagykanizsai csoportja élénk életet kezdett. A gazdasági és kulturális programon kívül már t\'rsadalmí megmozdulásra is futja a fiatal és teljesen uj alapokra fektetett szervezkedés agilitásából. A csoport vasárnap, január 12-én délulán 5 órakor a Korona éttermében a karlársak és vendégeik részére táncleál rendez. Teajegy I P.
Faraangi tartózkodáa
BndapMten, LAKATOS pensióban
V., Hold-utca 2*. (Alkotmáuy-a. sarok.) I.«|k.lltm«ifbb, U^Wn, .Imcubb (i W^ukifibb. Bl.gint itilul otthon. koiponlt tskviml. t txmodtiníbb komlort, klIQná konyhi Po\'|lil árik 110 T.l.lnn: IflOZS
— Egy régi újságíró uj könyve
Csendben, a reklám lármája, a |ó pajtások dicsérő kritikája nélkül jelet\'! Illeg a „Kalucsnls alispán" a napokban s a jövő héten már a második kiadási fogja megérni. A Kalucsnls alispán poitómenlesen 3 pengőért a szerzőnél, dr. Kazay László szerkesztőnél Budapesten, Főherceg Sindor-u\'ci 32. sz. alatt is megszerezhető.
— A szájába lött egy őrvezető. Keszthelyről jelenti tudósítónk: Tegnap délelőtt a keszthelyi lakianyában Varga Oéza Oili községbe (Sopron-megye) való fiilai őrvezető szolgá-lali fegyverével a szájába lőtt. Azonnal meghalt. Teliének oka ismeretlen.
A világhírű
MERCEDES-BENZ
személy és teherautók és a M. kir. Ali. Vas-, Hóéi- és Qápgyárak által gyártott
MÁVAG - MERZEDES- BENZ
teherautók, autóbuszok és különleges autók vezérképviselete és eladási központja: MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. tw, Wáoi-ato. t-á
— Tánc-kurzus. Farkasovszky Teri, a zalaegerszegi és vidéki uri-társaságok kedveli tagja, január 16-án nyilja meg lánc-tanfolyamát a nagykanizsai Polgári Egylet emeleti kistermében. A tánclanárnöt legjobb képe8llé8eiu kívül tanltásbéll eredményeinek is leg|obb hire elózi meg. A farsangra és uj táncokra való tekintettel nem csak fiatalokból, de .nagyokból" is bizonyáia látogatott kurzusai és magán-órái lesznek.
a SINGER VARRÓGÉPEK MÉfloA LEGJOBBAK !
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán
R7. elmúlt héten Őxytrmek szuleiel. 2 leány óh l fiu. Wltnmer József földműves óm Balázs Máriántik rk. fia, Dokleja István honvéd főszámvevő és Gulyás Gizellának rk fia, Kálovlos József földműves és Mlhalec7. Katalinnak rk. fia, Németh l.ajo.s vasúti asztalos és Kis Annának rk. leánya, Dely Sándor gépkocsi vezető ós Horváth Juliannának rk. leánya. — Htihiiozüs 9 történt Szmodlcs Józsefné szül. Ml kő Juliánná rk. 23 éves. Gűns-foerger Sándor kereskedő Izr 82 éves, Szemllcs Károly cipészsegéd rk. 28 éves, Molnár Oyörgy borbély rk. 28 éves, Tóth .Margit Iluna rk. 8 hónapos. Mertz Ferencné szül. Mayllnder Karolina Izr 84 éves, Kovács Ferenc napszámos (Pacsa) rk. 46 éves. — Hiizassiixut kötött 8 pár Boltor Kálmán gépész és Poleoz Ilona rk. Horváth Mlkó József kőmüvessegód és TáJosl Anna rk. Kepe Miklós napszámos és Hockmann Anna rk. Szabó Károly földműves (Pölöske) és Goróos Terézia rk. Vörös István csondőrtlszthelyettes (Inke) és Plander Rozália rk. Kuruoz Márton földműves (Letenyo) ós Sneff Katalin rk. Varga Antal bádogos és Kovács Terézia rk. Csáki József vasúti munkás és Vörös Julianna (Nova) rk.
— A kórházi kápolna céljaira Petermann Józsefné 10, Wachter Teréz ápolónő 10 pengőt adományoztak.
— a lof/Mfllib mxönyegek nagy vdlaaxiékban, kedvexö fixetésl feltételek melleit — Baridnál.
Remington Írógépek
képviselete és i aktára
Szabó Antal fegyver és sportárunagykereskedés
Remington Portable
aaMHM aHMMK\'\' TZM
írógép
I c g it j a b b t y p u s 6—18 havi részletre.
Használt Írógépek becserélése.
— Az öt gyermekével éhező
Kampernénak (Katonarét, Tavasz-u. 22.), kinek tüdőbeteg férje télvíz Idejére munka nélkül maradi, Horváth István ny. városi számvevő 10 pengői, Gazdag Ferenc püspöki biztos 5 pengőt, N. N. 3 pengőt küldött be szerkesztőségünkbe.
— ltalmérök figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden italmérőre — a korlátolt klmérökre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhalósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelekró! szóló rendeletből pedig az ilalmérő helyisig minden szobájára egy egy példányt beszerezni s ózt olt mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fiiI-Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.) Vendéglősök titkára.
Regedei viz
nemcsak kltflnö borvti,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknAI. Kapható minden fflszer-és csemegeOzletben.
„, Főraktár r • i
,WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
Naponta adloa növendék éa hlzóállalalnak
„FUTOR"
széasAvas lakarmánymeszet A .PÚTOK\' növendékállaloknál a csontkép.ó<l élt elAteglII hízásra
S^tvágy gerjesztő^
A ,F U4M\' i cm orvosság, hanem a légiiiiojpKn őrlőt i méftxuótáp, nmrly ix állíT"* (»»• /eiet\'b«n Igen Vönnyen felszívod* \\ amelyei ax állató aro-matikut anyag artal • ánál fogva sziveken fogyasztanak A .FUTÓ R* etettse á konyhaaő etetését feleslegedé teszi A natyhlilá ík, urad.-lmak, gasdasijok a .FUTOR\'-t Állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vétel-él: 1 50 kg. (zsákkal
együ\'t) P 10 30. 1 cca \'/j k^-os próhadoboa ára 30 fi; léi. Kicsinyben és isákaxámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, tiövényvádószerek S3S5 kereskedésébea
Nagykanizsa, Erzsébet-tér
A bíróság mellett
10.
Telelőn: 130.
ZALAIKÖZLÖNY
1930. január IQ.
KpZGAZDASAG
Az állatforgalom növekedése halaszthatatlanná teszi a hanizsafvagóhid fejlesztését
A vágóhíd 1929. évi állalforgalmi kimatatáia
Nagykanizsa, Január A nagykanizsai városi állalorvosi kivalal most adta ki hivala\'os kimu tatását az 1929. esztendő állatforgalmáról. A Nagykanizsán található egy közvágóhídon és 36 ma gánvágótelepen
levágtak :
szarvasmarhából 1927 darabot, (ezenkívül volt 81 kényszervágás, 6 állal húsát elkobozták), borjúból 5977, Juhból 585, kecskéből I, serlésből 7417 (azonkívül 31 kényszervágás és 2 elkobzás), lóbál 13 darabot. A szarvasmarháknál 122 bika, 148 ökör 877 tehén, 301 linó, 560 üsző volt.
Visszatérve az elözö év statisztikájához, az állattorgalom minden vonalon kedvezőbb volt, főleg a borjuknál. Körülbelül
3000 darab került a Nagykanizsán leOlt borjukból részint Budapestre, részint Olaszországba.
Ausztriába az elmúlt évben nem volt export, mert sokféleképen megnehezítették a magyar bevitelt.
A nagy tömegű sertésvágások legjobban bizonyítanak amellett, hogy mennyire szüksége van Nagykanizsának egy «z< riésszurótelepnek és hűtőnek felállására.
Történtek kísérletek sertés-kivitelre Is,
ám ez a próba, egy hentesmester magán vágó telepén csódOt mondott. Annyira alkalmatlannak bizonyult nagyobb tömegű sertés leölésére egy ilyen kicsiny magán-vágólelepen, hogy a továbbI kísérletezést be kellett sz/lntetnl. A hus egyrésze ugyanis elromlott.
Közgazdasági szempontból és a város jövedelmének és jólétének emelése szempontjából léhát moit már
halaszthatatlanná vált a nagykanizsai vágóhídnak hűtővel és sertésszuró teleppel való ellátása,
még az iparvágány tervének kikapcsolása mellett is, mert ezzel az ál latoknaknak leölt állapotban való kivitele jelentékenyen, legalább is háromszorosára-négyszeresére emelkedne.
A kimutatás a levágott lovakról azt mutatja, hogy
a lóvágás feltétlenül beválik Nagykanizsán.
városi állatorvosi hivatal évi statisztikáját beterjesztene a földmlve-lésügyl minisztériumhoz és a törvényhalósági állalorvoshoz.
A keszthelyi vásár
fcaiMMI kamkaMk talitkaii-
Keazthely. Január 9
(Saját tudósítónk telefonjelentése) A ma, csütörtökön lezaj ott keszthelyi nagyvásár, a téli vásárok sorában elég forgalmas volt. Felhajtottak 1981 szarvasmarhát és 950 lovat. Elkelt 474 szarvasmarha és 196 ló.
A vásáron sok külföldi, főként osztrák, olasz, jugoszláv, sőt öt görög kereskedő is megfordult. Utóbbiak lovakat kerestek, de nem talállak céljaiknak megfelelő anyagot a felhijtásban.
TŐZSDE
A mai tőzsde igen élénk hangu-latftan folyt le. Főleg az arbitrage értékekben voltak észlelhetők véleményes és fedezési vásárlások, mi által ezen a piacon lényegesebb ár emelkedések állottak elő. A tözsde-Idö vége felé érezh tó volt, hogy a londoni bannkamatláb leszállítás ezen a héten elmarad. A jó irányzatot ez sem akadályozta meg. A bankpapírokban kűlfö\'dl vásárlások, egyes speciális értékekben, u. m. a Déli-vasut részvényekben az arbitrage vé tele\'< idéz/ék elö az árjavulást. — A zá lat jól tartott volt. Fixkam <to-zásu papírok piacán az árfolyamok emelkedőben vannak. DcvizapiacoB kisebb forgalom mellett az árfolyamok változatlanok.
Amit itt Mxcrztink, marad-fon a MlreatMni.
Buza — fllL, rozs 10-15 fill. esett.
Boza Uazav. 77-ea 23 45-33-85, 7»-as 2374—24 05, 79-es 24 05 24 50, 10-ss 24 35—24*85. dunánt 77-es 21 9Í—22 21. 78-as 2220 -2240. 79-es 2245 -3J65, 80 aa 2M6—22*75. rozs 14 10-14 25, tak árpa 1565-18 10, sörárpa I7S0-IHOO.iab 1325-13 75, tengert tázl. 12 90-12 lO.dunántuti 1280 13 00, repce 52 00 -51-00 korpa 9 75 990.
i kaáa pesti Táxsie leTita-jo^niM
VALUTÁK
L 27-75-17-90 Ir 79-40 79 80 k. I6-82-1Ü-92 Dánk. 152*45-153 05 Dlaár 9 98-1006 Dollár 588 60,170-60 Tranda 1.22-45-22 75 Moll 229I»-230-Í0 Lengyel 63 95^4 25 Leu 3-37 J 41
Léva 410-4 16 Ura 29-85-29-95 Márka 136 10-136 70 Norvég 15240 153 00 Schlll. 8010 80 50 Peaeta 69 ( 5 / 066 Svájd I. 110-40 >10 90 Svádk. 152-90 \'.\'3 50
DEVIZáK
..-- 229*87-230-5/
Belgrád 10-08 10*11 Berlin 136-27-136 67 Brüsszel 79-52 79 77 Devizáid 3-J8 3-10 Kopenh. 152 65 i53*05 London 27*78-27 86 Madrid 6965-70*65 Milano 2V--2 29 92 Newyork570-)072(0 Oazlo 152 57-I52 97 Pária 22-42-22 49 Prága 16 87-16-92 Szófia 4-11-4-15 Stockh. 153-10-153 60 Vartö 61-05-64 25 Wkn 80 25 8O-50 Zttrlch 110-53-1.083
Uhkfitit
Felhajtás 35Í0, eladatlan 641. - Első-rendi 1-48-1-50, szedett 1-42—1*46, szedeti közíp 1-32-1-38, könnyű 1*16-1*24, l-aö rendi öreg 1-42-1 44, ll-od rendű öreg 1-32—1 36 angol aíldó 1-50-1-70, szalonna nagyban 1-46-1*50, zatr 1-70 1-80, hus 2*06- 2-20, szalonnás lélsertés 1-74-t-84
IU4Ja: Mbabd lr«l> ág Luklalá
\' W ■ - ■ * -
Metős tatsnutaa
Vállalat, lagrkaalzsáa.
kiadó: Zalai Károty.
•aa telelőn i Nagykanizsa 78. aa
APRÓHIRDETÉSEK
ÉMM dQa 10 aaób 8S Altér, toaábbt aaö dljs I ffát, Vaaár át p M uótg SS tttlér, mtndM sbö dija a Ilit. Szerdán éa pé*-10 aaófa (0 fillér, minden további • Ml. Clmssó s ailaden vas la
aaó dija
gabb betüból áJló azé két ud.iak számit-fali Állást keresőknek SOtM engedmény.
Hledstáaak a (Bt) paaagB Saatsagaa atal ss talaaiagas klnisaláa, aiáiatáaáa alkarDtéai végatl stlps II s a I a a á A h
Belvárosban 3, esetleg l nsgy szobás ml takéat keresek, fürdőszoba s meglel " melékhelylaégekael május l-ére. Cint
kiadóhivatalban
6512
■afblKhat* csukott bérautót csak Kanfmann Hanásál rendeljen. Te e Ion 167 éa 571 Orage Nádor u 6. SUt.Onv elm ■ .Aut\'taitf_6862
PéssarfcSIoaSsrt bekebelezte* vlndea
Oaaregben a legelőnyösebben éa li aabban fotyóslttat áoiél Inaaáo kölcsönközveUlA tiodája Nuyksaaiu*., Kaziaczy-ulca 2. azáas. 4924
Hatttaarr oaéplg ulszcrkczetU, teljesen lókstbsn 1350 dobszélesség 2500 P, eset\'eg részletre Is, klfllbiargon,., oéktarépa kics\'nyben és nagyban eladó. Aagolsaaataoakat 2—3 bónspoaat ve azek. Srentadorlánl Qazdaaág 107
Zawgorét keresek hasznáistra sürgősen Kl«l»lndy ulca ,14. _ 109
József főherceg-ut 31. siámu ház szép kerttel aladé. Bővebbet ugysnolt -112
Vadbőröket,
Kálit, Agy tollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Itrám Barnát és Fial
Erzsébet-tér 15.
Értesítés!
Oyárt házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja lenni a gazdáknak, Itngy a szükséges
mezftgazdaségi gépeiket
minden megerőltetés nélkol beszerezhessék él ezáltal a termelési könnyebbé, mlg a minőséget jobbá tehessék.
Az Igasgattság határozata szerint min d n oTyan gazda, aki ezt Igényit a vépekel Mól 24 havi kamatmentea hitelre be.zerezhetl, úgymint répa-sáfá, aaaoBka«á|á, taagaa-i-íarálá, taagaHaaoraaoló, «atá-gépak stb minden olyan mezőgazdasági gép, ami a gazdaságban szüsséges.
Kérem ugy as áraim, mint a gépek azivea megtekintését, minden véleTköle-lezetlség nélkül.
Teljes tisztelettel
8zw. Berger Samuné
a Waiai Maalrád Ac4l la Féi»mái«l R.T. mezAiazdaaagl stpoaatátyának btiamaayoaa
Kiskomérom.
JVéltúitoxheleden
i ui/iden káutlarídsLan
Iparban dolgozók részére
„PFAFF"
a legtökéletesebb varrógép.
Hosszú lejáratú részletfizetéssel beszerezhető:
Deák-tár 2., a (eliiteaploaaál.
4MS Hl
Linóleum, mozaikvászon,
Cooub-szfi nyc g, lébtórlttk
gyári lerakata
HIÜSCH ÉS SZESÖ cégnél.
Tűzifa eladás.
Hahóti gazdaság erdejében el adásra kerül: „
Bükkgönib, száraz, erdei ölen-kint P 40 — Blikk fejszézett száraz, erdei ölenkint P 26--
Megrendeihetö: Sirám és Klein cég irodájában, Erzsébet tér 22. szám, az udvarban.
Kováid Péter és Pia
budapesti feetftgyér
fest, tisztit éa pliaseroz
Oal érott, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
i Csengery-ut B.
VARRÓGÉP
M1N0ÍMT VARR. STOPPOL ii HIMtZ
/Cadumíő fizetési /eltetetek Alacsony haui risztoték
SINOtR VARRÓGÉP RÉSZV TÁRS.
BA6YKAB1Z8Í fióküzlete : fö-ut
Eladó
Máriatelapen a Balatontól és a vasúti megállótól fél kilométernyire fekvó nemes szőlővel beültetett 600 Ó-öl villatelek. Részletre is. Cím a kiadóban.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gtxmoió, **gytUitltó, ruhafestő
• szombathelyt Ofi«. IpcrtUIWiMa aranytrtmiml kil0nt«tv«
NAOYKANIZSA
ajajttieiari Qrtntn,
Kazinczy o. 8. Hunysdl-u. Ib
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bár inlt leslel vagy llsztltlal. Oy6zód|ön nteg átalm öle-óságáról és muttkánt
kiválóságáról. Utolérhetellen fényű gallértlsztltáa I Tlsztlll s>u Pllssároz I
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős T^lelvezető: 7a »i Károly.)
00319277
70. évfolyam 8. szám
Nagykanizsa, 1930. Január U. szombat
Ara 1 4 Hllér
ZALAI KQZLOIT
Szerkesztősig é« kiadóhivatal: rö-ut ö. uim. Ken thelyl flókkUdóhlvatal Koaauth LaJo«-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
IlMUetW án : egy bór* I peogó •• fi bár
Bethlen Hágában leszögezte a magyar kormány álláspontját a külföldi sajtó előtt
A kormányelnök kijelentette, hogy hajlandó jóvátételről beszélni 1943 után is, ha a többi magyar kérdésben elégtételt kapunk
Hága, január 10 Tegnap délután a nem némel jóvátételekkel foglalkozó blzotls£g szakértői a magyar szakértőkkel megkezdték a bevezető tárgyalásokat A holland királynő tegnapi nagyszabású estélyén Bethlen István gróf miniszterelnök hosszabb - rövidebb ideig tarlő tárgyalást folytatott a nagyhatalmak delegátusaival.
A tárgyalások a magyar anyag egész komplexumára klterfednek
Hága, január 10
A nagyhatalmak szakértőinek és a magyar szakértőknek legnap esti tanácskozásai kizárólag a Korányi báró állal Párlsban tetl a|ánlal körül foroglak. A mai nap folyamán a tárgyalások során az anyag egész komplexumára kiterjeszkednek.
Bulgária haflandó évi 11 millió aranyfrankot fizetni
Pária, Január 10 A bolgár bizottság hajlandójbele-egyeznl évi 11 millió aranyfrank fizetésébe és a nagyhatalmak Is lámo-galják ezt az álláspontot. A csehek azonban nem hajlandók elfogadni a II milliói.
Ossusky és Benes otthagy ták a tegnapi ölést és nem vettek részt a tárgyalásokon.
Mind a mellett valószínű, h >gy ha
Jugoszlávia és Románia elfogadják a II milliót, akkor ehhez szolidaritásból a csehek Is hozzájárulnak. Éhben az esetben azonban — írják a lapok —
« csehek az osztrák és magyar Jóvátételekből kérnek kárpótlást.
délután kcrUI a magyar kérdés az Illetékes bizottság napirendfére
Budapest, Január III A magyar kérdés lárgyalása szóinkon délután keröl a hágai konfe-rencia ille\'ékcs bizottságának napirendjére. Kiszivárgott hírek szerint a magyar delegátusok vál-
tozatlanul fenntartják azt az álláspontjukat, hogy Magyarország jóvátétel fizetésére 1943. éven tul nem képes.
A békeszerződés 250. §-ával kapcsolatos döntőbíráskodást pedig nemcsak fenntartani kívánják, hanem gondoskodni igyekeznek arról is, hogy
ez a szakasz a gyakorlatban Is érvényesUIJOn.
A magyar delegáció a legnagyobb nyugalommal nézi a tárgyalások menetét, inert meg van győződve arról, hogy a megbeszélések során sikerült meggyőzni a magyar állás pont igazságáról a nagyhatalmak politikai képviselőit, valamint a szakértőket
Örvendetes jelenség, hogy Magyarország nem áll izoláltan e nehéz tárgyalások közepelte még olyan esetekben sem, amikor a Magyarországot lámogaló államoknak az volna az anyagi érdekük, hogy a magyar álláspontot ne látogassák
Gróf Heftfen togadfa a saftó képviselőit
Hága, január 10
Bethlen István gróf miniszterelnök
ma este 6 órakor fogadja a sajtó kép
viselőit a hágai magvar követségen.
A magyar miniszterelnök a fyolland klllUgymlnlsztor va-csord/án
Hága, Január 10
Beelaerts holland külügyminiszter
ma este vacsorál ad, amelyre Belhlen
István gróf miniszterelnök is hivatalos.
A nagyhatalmak megegyeztek a magyar fizetések elveiben ?
Budapest, Január 10
Prágai hiradás szerint az angol,
francia és olasz delegáció HIgában
már megegyezlek a magyar fizelések
rendezésének elveib-n.
Az ufságlrók bankettlén megfelentek a födelcgd-tusok
Hága, Január 10 A népszövetségi hírlapírók egyesülésének ma délután a hágai kon-
ferencia delegátusainak tiszteletére adott villás reggelije a „Wille Burg" szállóban déli «/t2 órakor kezdődölt. A villásreggelin löbb száz személy vett részt, megjelent a holland kormány is és a legtöbb lődelegálus.
Mága. Január 10
(Éjszakai rádiójelenlés) Az u|ság-irók nemzetközi szövetségének mai bankettén Obrln elnök az első (el-köszöntőt Vilma királynőre mondotta. Ezután felszólallak még: a holland miniszterelnök Jaspar, Snowden. Az angol knitslári kancellár tréfásan megjegyezte, hopy remélhetőleg a hígai konferencia végeztével az újságírók legalább is karácsonyra otthon lehelnek
Tárgyalások a németekkel a szankciók kérdésében
Hága, Január 10
(Éjszakai rádiójelenlés) Tardieu és Briand ma ötödször tárgyalt Curiius és Wirth némel birodalmi miniszterekkel. A tárgyalásokon a szankciók
Gróf Bethlen István
Itága, Január 10
(Éjszakai rádiójelentés) Bethlen Islván gróf miniszterelnök ma dél-ulán fogadia a külföldi sajtó képviselőit és előttük hossz.bl) nyilatkozatot telt a magyar kérdésekről.
A nagy interjúra igen nagy számban jelenlek meg az ujságiiók.
Három kérdés érdekel bennünket —
kczdelte gróf Belhlen nyilatkozatát. Az első a jóváté el kérdése, a második a mull felszámolásának Ugye és a harmadik a vegyesdöntóbiró-síg ügye.
Az első kérdéisel kapcsolalban megcáfolta a miniszlerelnök azokat a híreszteléseket, hogy Magyarország megtagadja azon kötelezettségek teljesítését, melyek a békeszerződésből kifolyólag folynak és nem fizeti azt az összegei, amit 1943-ig megállapítottak. Magyarország ezt a vállalt
kérdése szerepelt
Briand elhagyta Hágát
Hága, Január II) (Éjszakai rádiójelentés) Briand ma délután elhagyta Hágát. A pályaudvaron Tardieu, Loucheur és Chéron miniszterek üdvözölték.
„A magyaroknak nincs mit veszíteniük..."
Párls, Január 10
(Éjszakairádlőjelentés) Az „Intran-
zigeant" ugy értesüli Hágából, hogy
a magyarok végsőkig el vannak
szánva álláspontjuk mellett kitartani.
A magyarok nem engednek, mert
nincs mit veszíteniük.
Holtpontra fut a magyar kérdés — lrfa egy angol ufsdg
lyondon, Január 10 (Éjszakai rádiójelentés) A .News Stalmanns" szerint a hágai konferencián a keleti lóvátélel Ugye Magyarországot illetőleg holtpontra jut. Az Igazi ellenlétet a kisantant és Magyarország rossz viszonya képezi. Ausztriától csak azért követelnek jóvátételt, hogy ezzel nyomást gyakoroljanak Magyarországra. Olyan nagyok az ellentétek, hogy nehéz lesz áthidalni őket.
Egy másik angol lap szerint gróf Belhlen István miniszterelnökön múlik, hogy ellent tud-e állani a kisantant nyomásának, mert a békeszerződésben Magyarországot területének 72 százalékától fosztották meg.
a magyar kérdésről
kötelezettségét teljesíti. Minden ilyen adósságunkat fizetjük.
Eddig 4 milliárd aranykoronát fizettünk ki.
Ez olyan hatalmas összeg, ami a többi államok fizetési kötelezettségeihez viszonyítva igen magas. Emlegették, hogy számba kell venni Magyarország fizetőképességéi.
Ml a helyzet ma?
Voll egy helyzet, mikor 1923 ban és 1924-ben kölcsönt kértek Magyarország számára. Akkor évi 10 millió aranykoronái fizettünk. Azóta a gazdasági hely.el Magyarországon romlott. Magyarország helyzele ma nem olyan jó, ahogyan azl gondollák akkor, mikor a kölcsönt kérték. Az agrárválság Magyarországon, noha ez világjelenség, nagyobb mint máshol, mert export állam vagyunk. Nem áll módunkban felemelt vámokkal
ZALAI KÓZLÓNV
1930, január II,
védekeznünk. A mérleg nagyobb deflciiel mutat.
ötszázmillió korona — cz a deficit
Sokai beszélnek arról, ho^y egy ország, amelynek ekkora a költségvetése, kónnyen fizethet Jóvátételt 1943 ulán Is. De nagyon problematikus, hogy milyen lesz Magyarország helyzete 1943 után. Mint ahogyan nincs a világon próléla, aki meg ludná mondani, hogy ntflyen lesz valamely állam helyzele 1943 ulán. Dőreség volna azl mondani, hogy ne lehelne Magyarország költségvetésébe beleszorítani egy kisebb összeget, ha erre kényszer áll fenn. De nem lehel ujabb terheket vállalni.
A magyar közvélemény sohá-sem fogadná el, hogy Magyarország legyen az egyedüli állam, mely többet fizetne, mint a többi állam.
Hajlandók vagyunk áldozatul hozni, ha a ISbbi pontok tekintetében azt látjuk, hogy elégtételt kapunk.
Ami a vegyesdöntöblróságot z a legnehezebb kérdés.
Illeti: cz
A békeszerződés 250-lk szakasza kivételesen védelemben részeslk-ttc Magyarországol a vegye>dönlóblró-sággal, meri tekintetbe veilík, hogy Magyarország terüle\'ének 72 S\'áza-lékát veszítette el. A békeszerződésnek ez a pontja az álengedetl területeken élő magyar állampolgár és optáns javait mentesítette az elkobzástól.
Biztosította a vegyesdön\'.öbiróságot. Ennek ellenére mégis elkobozták és lefoglalták a magyar állampolgárok és optánsok Javalt. MU kér/ek iölUnk Páriában ?
— Azl kérték, hogy vagy mondjunk le a békeszerződés 250-lk szakaszáról vagy Magyarország fizesse meg azokal a károkat, amelyeket nem ö okozol!. Nem mondhatunk le.a 250-ik szakaszról anílkül, hogy a |övöre is ki ne szolgálta>suk a magyar javakat hasonló sorsnak. Óriásibb teher lenne Magyarország számára ezeket a károkat megtéríteni, mint azl azoknak megfizetni, akik okozták.
Milyen elmen fizessük meg ml, milyen elmen adjunk ml kártalanítást olyan károkért, amiket nem Magyarország, hanem mások okoztak?
— Mindenesetre ez a kérdés elvi kérdés, de megállapodni pénzügyi alapon kell. Azonban nem Magyarországnak, hanem az Illető magánosoknak, akik érdekeltek ebben a kérdésben. Magyarországnak nincsen joga, hogy megfossza őket etlői a
joguktól. Módjában van\' Magyarországnak, hogy megkísérelje azt a tanácsol adni az optánsoknak, hogy egyezzen meg az illető államokkal.
HU nom toOelUnk éa mii <e-Co/IJnfc <a0d/ 7
— Nem fizethetünk ujabb jóvátételt és nem mondhatunk le a döntőbíróság elvéről. Nem mondhatunk le állampolgáraink jogi érdekeiről. Nem fogadhatjuk el azl, hogy a magyar állam vállalja olyan cselekményekéri a kötelezettséget, amelyet nem Magyarország követett el. És mii tehetünk ? Bizonyos áldozatokat hozhatunk a mull felszámolása tekintetében, de természetesen csak abban az esetben,"ha a velünk szemben álló államok szintén készek áldozatot* hozni. Másrészről tanácsol adhatunk az optánsoknak, hogy lépjenek érintkezésbe a megegyezés érdekében.
A miniszterelnök fejlegelései után az újságírók több kérdési intézlek hozzá, melyekre gróf Bethlen angol és francia nyelven válaszolt. Egyik újságíró kérdésére
a miniszterelnök kijelentette, hogy Jóvátétel cimén bizonyos átalány összegre gondol, aminek fizetésire 1943. után kerülne sor. Hajlandók vagyunk áidozjlol Inzni, ha ült látjuk, Itogy a másik oldalon is megvan a hajlandóság erre.
Egyik francia újságíró itt közbevetette, hogy .nincs rendelkezés sehol, mely Magyarországot felmentené attól, hogy 1943. útin fizessen", üióf Bethlen rögtön válaszolt:
— De nincs rendelkezés arra sem, hogy kényszerítsenek, hogy fizessünk 1943 ulán. Egyébként, amit 1943 ulán fizetünk és fizettünk, meghaladja azl, amivel Jóvátétel cimén tartozunk.
A banda újságíró:
— 1943 ulin inegszUnik Magyarország lizetóképesaége ?
Qióf Bethlen István:
— Dőreség volna azl mondani, hogy Magyarország 1943 után nem fizethetne, de ezzel a logikával odajutnánk, hogy Magyarország a végletekig fizethet.
A francia újságíró ujia beleszólt:
— Magyarország adóssága nincs megállapítva I
Gróf Bethlen miniszterelnök:
— Dc ez nem az én hibám. Ezután még több felvilágosítást
adolt a magyar miniszterelnök az újságírók kérdéseire, akik közül egyik azt kérdezte, hogy a miniszterelnök véleménye szerint végez-nek-e a Magyarországra vonatkozó kérdésekkel a konferencián ?
— Remélem végezni akarunk. Ez általános érdek és a mi érdekünk is, — válaszolta gróf Belhl.n István.
Ezzel elbúcsúzott az újságíróktól, akikre láthatólag mély hatást telt a magyar miniszterelnök nyilatkozata.
Megfagyott a férje sírján
Zalaegerszeg, január 10 Tavasz Imréné 28 éves zalaszenl-gróli földinüvesasszonynak december végén hirtelen meghall a férje. Az asszony azóla búskomor voll és állandóan azt hangoztatta, hogy öngyilkos lesz. Tavatzné négy nappal ezelőtt eltűnt lakásáról és csütörtökön akadtak rá megfagyva a férje sirján fékve. Az orvosi vizsgálat megállapította, Itogy Tavaszné lugkövel megmérgezte magát a temetőben, férje sirjára fcklidt és ott a nagy hidegben megfagyott.
A népszövetség
fenállásának 10 Ik évfordulója
London, jnnuér lti Ma van a népszövetség fennállásának lizedlk évfordulója. Az egyezségokmány, amely a versaillesl békeszerződés egyik ftlggtléke, azzal egyidejűleg 1920. január 10-étt lépeti életbe. Az angol sajtó hosszú cikkekben méltatja aí évforduló jelentőségéi.
Dgy megverte
a leányát, hogy megnémult
Kaposvár, Jnnüár io
BörOcz Vendel szókepuszlal földműves összeszólalkozott családjával és kampós botjával többször fejhe-verte tlzennyolcéves Róza leányát.
A szerencséilen leánynak belörl a feje, elvesztette emlékezőlchetségél és mcgnémull. A csendőrség a bru-lális apái lelarlóztatla.
A keszthelyi plébánia volt házi-szolgája követte el az utábbi idők sorozatos betöréseit
Egy 22 éves suhanc volt a Hungária, a Vasutas Kör, a plébánia, Mlttll puskamüves, Flló lakatos betörője — Pesti cimborájával kerékpárokat loptak a fővárosban
Keszthely, Január 10 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Szenzáció erejével Italolt egész Keszthelyen a csendőrség tegnapi fogása, amivel a Keszthelyen legutóbb egymást érő betörésekre sikerüli fényt deiilenie. Mint jelentettük, legutóbb a plébániát látogatták meg titokzatos körülmények között az Ismeretlen betörők.
Ez az utolsó belörés adla a nyomra vezelő momentumot. Az voll ugyanis a gyanú, hegy ezl a betörési csak a plébánia-lakban ismerős valaki kö-velhelle el. Igy terelődött a nyomozás figyelme
a plébánia volt házlszolgája,
a 22 éves Kovács István felé.
Ez a Kovács István ugyanaz, aki a keszthelyi
Mpngárla szálló pincéjét egy pincér-Inassal szövetkezve hosszú ideig fosztogatta,
többezer pengő kárt okozva a tulajdonosnak,
autós, pezsgős, cigányos dá-ridókat
pedig önmagának. Kovácsol épen az apátplébános jut atta háziszolgai álláshoz a Hungariában.
A gyanú alapjtn a csendörök keresték Kovácsol Keszthelyen, de sehol ne/71 találták. A gyanú erre mégerö-sebb. lelt, meg egyébként Is több
körüitnény fonta köré|e a hurkol.
Kimenlek keresni Nagykapornakra, ahol anyja és családja laknak. Oil meg is találták és behozták Keszthelyre. A vallatás során azlán kiderüli, hogy nemcsak a pléblnia betörőiéi fogták cl, hanetn az utóbbi Időben történt egész csomó betörés tettesét. Bevallotla Kovács, hogy
ő tört be Mlttll puska-műves üzletébe
is, de mielötl az éjszaka leple alatl eredményesen „dolgozhaloll" volna, megzavarták. Ugyancsak
ő lopta el Flló lakatosmester műhelyéből a csomó tolvajkulcsot,
aminek ellünése egész Keszthelyi érthető izgalomban tartolta. Kovács volt
a Vasutas Kör betörője
Is, ilt csinálta az egyik legjobb „üz-lelci". Működésének színtere tul is lerjedl Keszthelyen. Volt ugyanis egy notórius betörő pesti barátja, névleg Németh József, akivel együtt Pesten kerékpárokat loptak.
Kovács két ilyen topott biciklit áru-sitott Keszthelyen. A cinkostárs egyébként szinlén nogykapomakl legény. Erős a gyanú, hogy a felsorolt keszthelyi betöréseket is ketten követték el. A vallatás és nyomozás tovább folyik.
Farsangi újdonságok
nagy választékban megérkeztek
Kisfaludi és Krausz céghez.
ZALAI KÖZLÖNY
megtörténtek az intézkedések
Nagykanizsa, Január lu Néhány nap választ el már csak bennünket a nagykanizsai képvUelő-tcblüleli választásoktól. Dr. Örley Oyörgy kir. kormányfölan \'csos, mint választási elnök, ma tárgyalásokat folytatott dr. Prack István városi közigazgatási tanácsnokkal a választási intézkedésekre vonatkozólag, melyekel holnap megszövegeznek és a közönség tájékoztatására hirdet-
ménjben kiadnak.
A választási elnök ma kijelölte a szavazószedő küldöttségek elnökeit, alelnökeit és tagjait, akik azonban a tégi törvény értelmében nem kell hogy esküt tegyenek. A szavazás — értesülésünk szerint — 5 szavazó kerületben történik. A választás január 21-én reggel 9 órakor kezdődik és délután 4 óráig tart.
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
A1 mull év folyamán 828 esetben vonultak ki a mentők
Beszédes statisztika a mentők egy évi munkásságáról
1930. január 11._
ŰJSsJÍAIM
A leggruiiiznsibb háborús fllm I
VERDUN
A tflitínelem legnagyobb és legvéresebb csatijának tinije 12 felvonásban.
Francia és német művészek I
3 a kövér
Burleszk
Misi mint boxbajnok
Burleszk
Előadások 5, 7 és 9 órakor.
Mozgószinház
Orlow
A aaatra dams-t terenyftr
Hétfőn, 13-án ismét kivételesen nagy nap|a lesz a Városi Színháznak. A direkció ugyanis megszerezte azt a két hatalmas világfllmel, amelyet annyiszor és olyan nevesen reklamált a nagykanizsai közönség. Az egyik Viktor Hugónak örökbecsű alkotása, „A notre dame-l toronyőr", amelynek főszereplője az utolérhetetlen Lon Chaney. Nem lartjuk szükségesnek, hogy akár a filmről, akár annak főszereplőiéről hosszabb értekezést, vagy konferánszot tartsunk. Részben azért, mert ez a film reprizeben jön Kanizsára, részben pedig anakronizmus volna, ha mi ezekkel most foglalkozni kívánnánk. A regény alkotója a világirodalom Pantheonjában kapta meg kimagasló piede8ztáíját, a film főszereplője pedig a most élő kornak egyik ünnepelt nagy művésze.
A mflsor másik pontjs, az .Orlow\' pedig egyike azoknak a filmalkotásoknak, amelyeket sohasem lehel elfelejteni. Nemcsak a nagyszerű sce-nárium, a kivételes rendezés és a hatásos felvételek, de az általánosan ismert és világhíres szereplők személye is hozzájárult ahhoz, hogy Qranichslaedlennek ez a bájos operettje az egész világ moziközönségét magával ragadta. Nekünk mi-gyaroknak kétszeresen kedves ez a nagysikerű fllm, mert annak fétfi-főszereplője, a darabnak a lelke az ízig-vérig magyar gyerek, Pelrovtch Szvellszláv. A női főszerep a csodálatos szépségű wgy sztár, Vivian Gibson kezébén van.
Ismételjük, ünnepi előadása lesz ez a Városi Színháznak, meri két ilyen igazi nagy slágert egy mü sorba összetömöriteni csak nagyon kivételes esetekben sikerül. Mindeneseire kellő előrelátásra és jó üzleli érzékre vall, hogy a mozi djrekciója a hétfői napra három előádást lü-Jölt kl, mert ezzel módot adott a város közönségének, hogy azt mindenki megtekinthesse.
Még inkább dicsérendő az az Intézkedés, hogy az előadások kezdete 3 óra, 6 óra és 9 óra. Mert tudvalevőleg ez a két hatalmas film olyan hosszú, hogy azt két óra alalt lejátszani lehetetlenség.
Örömmel várja Kanizsa közönbe a hétfői napot, amit az is bi-zonzit, hogy a szinház pénztáránál "agyban folynak az elővételek (=)
Nagykanizsa, január 10 A szokásos évi slaliszlikák sorából messze kiemelkednek azok a számadatok, am. lyek a nagykanizsai mentő-osztály egy esztendei működésére világítanak rá.
Ezekből az adatokból tisztán lál-síik, hogy milyen fáradságos, áldozatos szolgálatot teljesítenek mentőink, mikor éjjel-nappal rendelkezésére állanak azoknak, akiket akár baleset ér, akár sürgőssé válik kórházba szállításuk.
Az előttünk fekvő statisztika szerint a nagykanizsai menlők 1929. évben 828 esetben vonultak ki. Tehát
több, mint két kivonulás esik az esztendő minden napjára.
A 828 kivonulás közül a mentők elsősegélyt nyújtottak 302 esetben. 138 férfi, 151 nő és 13 gyermek kapott elsősegélyt.
A kivonulás közül, melyek elsősegélynyújtással voltak kapcsolatosak, a mentők 235 esetben nappal és 67 esetben éjjel vonultak kl. Elég beszédes bizonysága a 67 éjjeli kivonulás a mentők terhes szolgálatának, hogy mikor a váró* polgársága nyugodt éjjeli álmát alussza, ugyanakkor egy telefonhívásra mentőink percek alalt robognak az esel színhelyére. Aki a mentők munkáját értékelni akarja, vegye tekintetbe, hogy hány esetben menti meg a gyors segélynyújtás és az
egyénnek kórházba szállítása a mindennél drágább kincset: az emberi életet.
Részleteire bontva a fenti statisztikai adatokat, a méntök 302 elsősegélynyújtása és a balesetet szenvedőknek kórházba szállítása közül 74 volt zúzódás, vágás, harapás, vagy szúrás okozta seb, 3 égés, 5 lölt seb, 6 rándulás, 3 ficamodás, csonttörés 29, rosszullét 35, epilepsziás beteg szállítása vagy elsősegélyben részesítése 2, széngáz-mergezés 3, mérgezés 46, megfulladás folyadék állal 4, alkohol mérgezés 4, szülészeti beszállítás 91, megfagyás esete 1, áramütés 1, hir-t-len elmezavar II, halvalalálták a menlők kivonulásuk után 3 egyént.
Betegszállítás 439 esetben történt. Elmebeteget szállítottak 19-et, ragályos beteget 68 at
S k szám, nagy munkát jelent és nem is hosszú, alig egy év leforgása ula\'t végezték el a mentők ezt a munkát.
Ismételten hangoztatjuk, hogy mindenki gondoljon arra a régi, de erősen igu mentő jelmondatra: Mindenkit érhet baleset!
A mentők félszerelése távolról sem elégíti kl a szükségleteket,
ezért sok mindent kell pótolni, ez azonban csak ugy lehetséges, hogy ha a város társadalma adományaival segítségére siet a mentőknek, hogy
\' a
a fennálló aparálust minél modernebb alapokra fellelhessék.
A Szilveszter óta megkezdett gytlj -lés összeszámlálása még nem fejeződött be teljesen. Nagyjából azonban áttekinthető az az összeg, ami a város közönségének önkéntes adományaiból került a mentők perselyeibe. Körülbelül
1300 pengőre lehet tenni a gyűjtés eredményét
Természetesen a házról-házra történt gyűjtés lezárása ulán derék mentőink, illetve a mcntőoszlály bármilyen adományt akár lapunk utján is szívesen fogad és hirlapilag nyugtáz.
A föszolgabiróság nj figyrendi beosztása
SOrgős esetek kivételével a hivatal hetenként két napot tart fenn a közönség számára
Nagykanizsa, Január 10 A közigazgatási hivatalok ügyrendjének egyszerűsítéséről szóló miniszteri rendelet értelmében, a vármegye alispánjának utasításainak megfelelően dr. Laubhalmer Alán főszolgabíró a nagykanizsai járás főszolga-biróságán.k hivatalaiban az alábbi uj liivalali ügyrendet léptette életbe január 15-ikélól kezdödőleg:
A nagykanizsai járási föszolga-biróság hivatalaiban naponta reggel S órától délután fél 3 óráig tart a hivatalos óra.
A nagykanizsai járás főszolgablró-sági hivatala, halasztást nem tűrő ügyek kivételével, u. m. árvíz, tűzvész, bűnügyek, öngyilkosság stb., Nagykanizsa város és a járás közönségének szerdán és pénteken áll rendelkezésre.
Nagykanizsa városában lakók részérc e kél napon délelőtt 9-töl 1 óráig, a járásban lakók részére pedig 9-től délután 2 óráig.
A jelzett napokon és órák alalt a hivatal a felek részére távbeszélőn Is rendelkezésre áll.
Máskor, az uj ügyrend értelmében a fószolgabiióság sem telefonon, sem személyesen senkinek nem áll rendelkezésére a fenti sürgős esetekel kivéve.
A-föszolgabiróságí hivatal minden hétköznap délután és vasárnap egész nap ügyeleti szolgálatot tart, mely időben az ugyancsak sürgős ügyekben áll a közönség rendelkezésére.
A közönség saját érdekében és a hivatal ügyvitelének zavartalan biztosítása céljából szigorúan alkalmazkodjék a fentiekhez.
Hongóliában 15 ezer ember megfagyott
Óriási hidegség uralkodik Kínában Is
Newyork, Január 10 Az Assoclaled Press jelenti tiang-haiból: A Kuo-MIn kínai Távirati Iroda jelenti Peiplngböl, hogy a mongóliai Monban 15 000 ember megfagyott a nagy hidegben.
Newyork, Január 10 Az Associated Press hankaui jelentése szerint a városban óriási hideg uralkodik. Az elmúlt napokban több mint 100 kulit találtak megfagyva az utcákon.
Támogassuk ax érdemes kanlxsal kereskedelmet éj Ipart.
ZALAI KÖZLÖNY
1930 január 11.
Hármas esküvő lesz egy várföldei gazda házánál,
ahol két mostohatestvérét veszi el két testvérlegény
Nagykanizsa, január Hl Zalamegyében nem rlikaság kellős esküvő, mikor leslvérek egyszerre kerülnek pap elé. E«ut azonban Varfölde községből hármas esküvő hirét jelenli tudósítónk. — Ennek az esküvőnek különös érdekességet ad, hogy három legény testvér egyszerre térdel az oltár elé mennyasszonyával. Van azonban ennek a hármas esküvőnek egy szenzációsabb oldala is.
A hármas házasság közül kellőben a vőlegények mostoha testvéreikel jegyezték el s a .családban marad" két esküvő.
Horváth Mihály várföldel garda házánál lesz az érdekes házasság.
Horváth nrm nagyon régen másodszor nősült és ekkor második felesége két eladó sorban levő leányt hozolt magával.
Horváth Mihálynak viszont három legény fia van: Mihály, Qyörgy és István.
A Miska gyerek megszerelte az egyik mosloha leány-testvéri, a Gyuri gyerek ugylálszlk kedvet kapóit ettől, mert a másik tetszett meg neki. — Mivel több mostohalestvér nem voll, a Pisla gyerek a szomszédba ment leánynézőbe és hogy ne marad|on el a kél legénytől ö is eljegyezte Bocskor Marikái.
A mostohateslv\'érek házasságához a törvény érte mében szükséges Iratokat hamar beszerezték és ki is lUzték az esküvőket. Hármai egyszerre.
Januir 12-én lesz a nem mindennapi esemény Bánokszentgyörgyön, ahol Horváth gazda házánál óriási előkészületeket tesznek, hogy a rekord-vendégsereget be tudják fogadni.
A bánokszentgyörgyi templomban tehát vasárnap délután egymásután bal igen fog elhangzani. Mondja még valaki, hogy népesedési mozgalmunk nem kielégítő.
Olcsó febénvásár, aminek drága az ára
A keszthelyi csendőrök bíróság elé állítottak két .nagy multu" vásári csalót
Nagykanizsa, Január 10 Két tipikus börtön-lakó állolt a nagykanizsai törvényszék előtt. Az egyik Ooldmann Vilmos peslerzsé-beti, a másik Szabó Qyula csepeli lakos, akik mindketten különböző bűncselekmények miatt már sokszor tanulmányozták a magyarországi börtönviszonyokat.
A két .haver" legutóbb a vasmegyei Jánosháza országos vásárára is lerándult .szerencsét próbálni". Gold-mann Vili celldömölki marhakeres-kedönek adta kl magát és Kiss József salgótarjáni gazda tehenére alkudozni kezdett. Végül is megegyezett a gyanútlan gazdával, akinek nagy hangon egy 50 pengösl nyomott a-markába, mint foglalói, majd elvelte Kisstöl a Járlatlevelel. Eközben ügyes trükkel sikerüli Ki: st elhívni a tehene mellől.
Szabó pedig ezelatt elkölölte a korlát mellől a lehenet.
Mire Kiss visszajölt, rémül\'en lálla, hogy se tehén, se Goldmann. Keresésükre indult, miközben elme-sélle „eselét" a vásáron járó-kelő falubelieknek.
A bemondás alapján az egyik polgárember megismerte Kiss lehe-
Harisnyavásárunkat
mindennap többen látogatják, mert
sokezer vevőnk,
aki eddig vásárolt, az egész vidéken elvitte hírünket, hogy
milyen olcsón árusítunk.
csuk r
csak „
c uV „
csuk „
csak ,,
cs.k ,,
euk „
cuk „
Cili >)
CMk ))
c-ak ,,
cuk )>
cwk m
cuik n
— 70 —•70
1 — 150 290
— 30
1-8C 3 90 250 250
2-50 1 98 6 90 220
Női melé harisnya Férfi meleg zokni Elsőrangú férfizokni Meleg nőiharisnya Férfiharisnya Egytótel nyakkendő Egytétei bélelt női- férfi-
kesztyll Elsőrangú selyemharisnya Elsőrangú tiszta gyapjuharisnya Selyemnadrág Gyapjunadrág Női flórharisnya Flanel) pongyola Selyemsál
Kérjük a t. közönséget, lehetőleg a délelőtti órákban jönni, miután a nagy forgalom végett kis helyiségünkben nehezen tudjuk vevőinket kielégíteni.
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
Gyermekharisnyák 50 fillértől
nél Szabó kezében é« lármát csapolt Erre odasietett Goldmann Is, aki látva, hogy baj van, visszaadta Klssnek az 50 pengőjét és társával sUrgősen kereket oldott.
Az esel csakhamar fülűkbe jutotl a csendőröknek, akik értesítették a többi őrsöket — és a keszthelyi csendőrségnek sikerüli Is őket elfogni és biróság elé állitani.
Goldmann Vilmos B hónapot, Szabó Gyula 4 hónapot kapott. Az utolsó szót a felsőbíróság fogja kimondani.
Cigány-humor
a törvényszéki tárgyaláson
Nagykanizsa, Január In
Egy .cigány-tárgyalás" mindig érdekes, mert rendesen fűszerezve van humoros epizódokkal. Nem egyszer még a bíróságnak Is megeről-lelésébe kerül, végig komolymk maradni.
Mosl is egy ilyen tárgyalása voll a kanizsai törvényszéken. Az I. vádlott TOkOII Mllus Qyörgyné születeti Korpa Mirla pacsai cigányasszony, 6 gyermek anyja, le van tartóztatva. Társa a vádlottak padján Farkos János. Tipikus cigány férfiszépség, amilyent csak fesive látni.
Az asszony férjét, Tököli Milus Györgyöt valamilyen Magyarszerda-helyen elkövetett lopás miatt a nagykanizsai tői vényszék elítélte. Tökölték megfellebbezték ai Ítéletet. Hogy a táblai lárgyalá\'on férje .ártatlanságát" bizonyíthassa, Tököliné és Farkas elmentek Szálai Lajosnéhoz, akit arra kértek, hogy legyen hamis alibl-tanujuk Ezért 30 pengőt kínáltak neki Szalainé azonban elle-csegie a dolgol és a két cigány bíróság elé kerüli.
Mikor az elnök kérdezte az asz-szonyt, azzal védekezett, általános derültség közben, hogy .csendőrök bízták meg őt azzal: kérdezze meg a Szalainé nevét\'. Ezért ment ő Szalainéhoz. A 30 pengőt csak vonat költségre ígérte.
Hogy ki volt az a csendőr, aki a cigányt nyomozni küldte, arra természetesen a delikvens nem emlékszik.
Erre felolvasták Szalainé vallomását. Eszerint bizony kétszer is járt nála a cigányasszony és 30 pengői kinált neki, ha ha|landó alibit bizonyítani. Vele volt Farkas János cigány Is.
Farkas János, a bűntárs, az asz-szonnya! együtt már alaposan tanulmányozta a magyarországi börlön és fegynáz viszonyokat.
— Nős? — kérdi a tárgyalás-vezető.
— Igen — válaszol a cigány.
— Ugy ériem, hogy törvényes felesége van-e magának, vagy csak..
— Törvényes kérem. — Majd egy percnyi szünet ulán hozzá teszi:
— .Majd" most lesz az esküvőnk.
Farkas még kzt is megkockáztatja,
hogy nem is tudja, miről van szó. Végül annyit mégis elárul, hogy amikor ő olt tartózkodott Szalalné-nál, egyszerre csak belépett Tököliné." Hogy mit akart ott, azt .nem tudja."
Csodálatos ügyességgel védik magukat. Érdemes védekezésüket megfigyelni.
Tóth Gíbor gazda terhelőén vall a cigányok ellen. M\'re az asszony egy megsértett királynő tekintetével végig méri az öreg Tólh Gábort és rája kiált:
— Ne ad|a el lelkét az ördögnek ! Hogy mondhat ilyel I
Persze az öreg gazda is replikázik.
A törvényszék a vádlott cigányasszonyt hét hónapi börtönre Ítélte.
.1930, január l).
NAPI HIRüK
m.t,m>hm>ihhwmtwwiwtwwl itmmmtm
NAPIREND
Január II, nombil
Róm kalolikui: Hlgln p. Protesl.: Agola. Izraelita: Teb-th hó II.
Várost Morgó. .Verdiin\', háborús Ilim .Három a kflvér" és .Misi mint boxbijnok\', kél burleszk
Gyógyszertári «|jell nzolgálnt: I. hó végiig a Merkl.-Brlus-léle .Igazság" gyógyszertár.
Gőzfürdő nvltva reggel 8 Aráiét este 6 Aráig (Héttő, szerda, péntek délután éa kedden egész nap nőfcneU).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelt) Jelentéaeki Pénteken u Mmérni\'i-Iri: Reggel 7 óisk. i —16. délu\'án 2 óiskor -02. este 9 Arakor OS.
FtíMret: Egész napon át borult égboltozat
Szélirány: Reggel észak, délben n,ugst, tale dé.nyugati szél.
(Éjszakai rMlóJelenlés) a Mulanril*-Blaal laltsal asta 10 árak»r Ja-laatla \'Mba,tri bor a-, sok h«-lyQtt k«5s Idb v* h»tó oaaps-ú*k taa>(aaanm*l, «.ajpaat h«.«lt Mas4. a4klattal.
— Jegyzői beosztás. Az alispán Fehfr Dénes voll sOmeci főjegyzőt, aki néhány hónapja a bilalouedericU körjegyzőséget vezelle, H vizszenl-andrásra osztotta be a\' nltaiii jegyző-léghez.
— Halálozás. Ruesz Józsefné ny. lelekkőnyvvezető nej.; Keszthelyen, R6 éves korában elhunyt.
— Ma: nöegyletl tea. Ma esie 9 órakor kezdődik a Korona éller lilében a Kereszlény Jótékony Nőegylet kalonizenés fur«an.;l leá|a Belépődíj nincs. Tea süteménnyel I pengő. A tagokai és vendégeiket szerelettel várja az Elnökség.
lÍKklUINUkl
— Mi és holnap disznótoros vacsora turóscsuszával az Ipar-testfiletben. Szíves pártlogást kér a vendéglős.
— Postai hlr. A kereskedelemügyi m. kir. minis\'ler folyó évi február hó 1-től kezdődóleg klsér;el-képen megengedte, hogy az ü<l.11 körlevelekre küldőit válaszlevelekel (levelezőlapokat) bérmenlellenUI is postára lehessen adui Ilyen válaszlevelek azonban csak azoknak a címére ktlldhelók, akik kötelezik magukat, hogy elmükre érkező válaszlevelek viteldíját és az alább meg határozott pótdijat megfizetik. A pótdíj leveleknél 4 fillér, level zólapok nál 2 lillér darabonként. Mindazok, akik ebben a forgalomban részi óhajtanak venltf, bővebb felvilágosításért forduljanak ahhoz a posla hivatalhoz, amely leveleikel kézbesíti
— A Katolikus Legényegylet |anuár 19-én nagyszabáru tcadélu állt rendez, műsoros előadással.
ZALAI KÓZLftNY
A telsöxsiál szörnyeteg
Ügyét a xslai köxségtuixün lórgyal/ti a nagykanizsai hlr. törvé iiwzík
Nag^i^a, Január 10
M.gemlékeztünk ári,®- a szörnyű vádról, amlt\'Wydry József felsözsldi hentes és korcsmáros ellen emellek a községbeliek, amely miatt azután le is lartózlallák A törvényszék hétfőre tűzte ki ebben a súlyos bűnügyben a főtárgyalás!, amelyre ren-geieg tanul idéztek be, főleg a szülőket és a gyermekeket, akiket Nyáry magához csalogatott. A nagykanizsai löivényszék a rengeteg tanura való tekintettel hétfőn Zsid községbe kiszáll, ahol a községházán folytatja le a főlárgyalást, amely természetesen zári tárgyal s lesz.
— A balatonfüredi járási székház uj épületét a napokban vetie át a varmegye nevében Tomka J\'.-nos dr. inasoJlójegyző és Sándor Zsigmond műszaki főtanácsos, az államépilészelí hivatal főnöke.
— Árban, minőségben, vd-lusxlékban Brirlrr sxünyeg-raktdra sxenxdcIAs.
— Nem szünteti be üzemét a szombathelyi gyufagyár. Budapesti jelentés nyuuian mi is megírtuk, hogy a szombathelyi gyufagyár beszünlcM üzemét. Most a gyár vezetősége a , Vasvármegyc" Insáb-jain ugy nyilaikozoll, hogy a gyárat nem szünlelik be, csupán egyelőre bizonyos redukálásról van szó. A redukció folytan a jelenlegi heti 50 óra helyeit heti 32 órát fognak dolgozni. A gyár vezetőségének ez a közlése egész Szombal helyen érthető megn\\ugváM kellelt.
ín este 8 órakor
Zürichi zárlat
rárti üt 2811 London 2!\\ 13\'i, Newynrk M6 00, Hrilasel 71 9 \'/a, Milano 2699, Madrid 65 50, Amalerdsm 207 95. Berlir 13 79 Wlei 72 6-J, Süll.i 3-721/1, Prága 15 26. Varsó 57 75. Hudap.it B0-28 iclgrád 0 I J\'/á, Hukareal 3fl7\'/a
Szombaton és vasárnap
nyul-vacsora
a Zöld hordóbar.
Elsőrendű cigányzene, Biikl István pritnás és li:írczl Tóni kíséretével.
Szíves (lártfogást kér
„Zöidhordó"
vendéglősné.
— A patak sekély vízébe Ölte magát egy asszony, özv. Sípos Ferencné magyaratádi asszony jauu^r 6-án ellünt hazulról. Napokon át keresték, mig most az erdőben folydogáló patak sekély vizében megtalálták holttestét Az asszonyról azt hiszik, hogy pillanatnyi elmezavarában ölte magát a patakba. Az asz-szony arcraborulva fulladt a segély vizbe.
— A nöt szabélparl szakosztály taglalt ezúton la tolhlvja az. Ipartestület elnöksége, hogy rcndklvltt lonloa ügy
letárgyalása végett folyó hó i5-én, raer-dnn este 8 órakor JolunJcnek meg teljes azámbun az. Ipartestületi helyiségben.
Polvam.dnl lehet a háborús emlékéremért. A kormányzó mint Ismeretes háborús emlékérmet alupltutt Az emlékérem uliipszubátynlbnn (elsorolt igéiiyjogoaultnk totyuinodáaára vonatkozóim ktvövo a lénvtr-gss kato-nHt HzolRálHtbau álló egyénüket és a ktlltiildl honosokat - moat Jelent meg az utmulatás. A tényleges katonai azol-gálnlot teljesítőit egyének zöldn/.lnll Urlupon kérik n honvédelmi mlnlszter-tót h píron fehér-ztildszlutl badiérom ■/.alugján viselendő karddnl éa alHakknl dlazlle.t háború* emlékérem udományo-záaát. A knlonat szolgálatot ltom tello-sllotl egyének pedig a piros-fehér-zöld s/.ogélyü aznlugon viselhető kard éa al-»:ik nélküli háborús emlékérem adományozásul u luinbzleroluöktől kérik le-hérHztnü Űrlapon. A kérvényürlspok ez-Idószerliil u vitézi székeknél, továbbá h dohánytózsdékbon önköltségi áron vásárolhatók. Az űrlapokon megtalál-tmló n szükségen ulahitás srra, hogy a kérvény kllölléaének éa benyújtásának mi n módja Minden kérvény illotók-uientoa.
— \\7arrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
Megvakult
egyik mxemérc ax anya-gyilkos Hu
Uulatouboglár, Január 10
Jelentettük voll, hogy Lálrány községben Baján János revolverrel agyon lőtte anyjat, akivel Osszeveszetl. Ez-uián a gyilkos tiu maga ellen fordi-lolla a fegyvert. A golyó nem voll halálos, de egyik szemének Idegeit teljesen szétroncsolta a golyó, ugy, hogy most Báján egyik szemére teljesen megvakult.
— Jótékonyság. Az öt apró gyermekkel nyomorgó asszony részérő dr. Uer-lln Ágostonná 4, Kaulmann Gyurika
özv. Králky .Józaelné 1 pengőt ho zotl s szerkesztőségbe.
— Nyilatkozat. KauJmann Káiuly a Zalai Közlöny tegnapi számában elmondta a közte és közlem törtéül incidens lefolyását. Kau/mann sza vaiuak több más valótlansága mellett a legteljesebb valótlanság az, mintha én neki az esetet megelőzőleg fenye-gelö üzenetet küldtem volna, vagy azt mondtam volna bárki előtt is, hogy Kaufmannt egyszer még agyon fogom verni. Egyéb állításaira majd a bíróság előtt reflektálok. Krámer Zoltán.
— Betegségek csiráit, melyek a szájon és garalüic^en al hatolnak a szervezetbe, a Pantlavln piiallllák ártalmatlanná teázik. A Panllavln-pasrlilla ennélfogva halálos védekező izer meghllléj éi lerlózéi ellen.
8
ír
Elönyöj
Aspirin-t
i*K>letl#.«Whv \'bán kérni -
Minden tablettán
látható a BAYER-kereizt.


V
Január II (szombat)
Bttdapsat 9.15 O. hangv, A hangv. iolyl. II. 10 Nemai" azolgálat. 12 Déli harangaU 12 25 H. 12 35 A hangv. tol Időjelzés. 14 30 H 15 Plaá lya-nhlrek. 16 Novellák 18 4 jelzés 17.10 E. 17.30 Zoniouségyesek. 1H 30 MII tizen i rádió ? 19 3 ) Operett-előadás a StudPiból. Rip van Wlskk -Utána kb. 20 30 Pontom Időjelzés. Majd: Cigányzene.
Bécs II él 15.50 Zene 18 35 Dalest. 16 Népazerll virtuózok és zencspedalIK k . 20.30 Bohózat. Utáaa Jb
Berlin 16.05 O. 16.30 Zene. 20 A leg-ulabb slágeiszerzemények bemutatása II R. Utána Z.
Gábor tánctaBái
Hrtnn 1130 O. 12.35 és 16.30 Zene. 19 Kőivellléi Prágából. 21 Zene.
London. OavenUy 17.15 Zong<xi|iték. 17 4^ Orgoniverseny. 18 15 Qyermekóri. 19.4i Uiahms dalok. 20 30 Kalon zene. 22.35 Zenéi vigjálékréazletek 23 Zene.
Milánó 16.30 Muzsikáló gyermekkuckó. 17 Z. 20.30 Opera E.
München 16 30 Házit. ló. 17.25 Orgonaverseny gordonka Játékkal. 19.05 Loránd EJIt hegedühangv. 20.05 O. 20.35 Vlg hangrevll. Ulána zene
Varló 16 15 áa 19.15 O. 20.30 éa 23 Zene.
- Talállak agy farkaskutyát. Németh István ny. rendőr (lakik: Józaet főhoreeg-utca 78. szám alatt) talált egy jólfejletl azép, tlszU hlnr Isrkaskutyll Ai eb nyakában egy övön „Somogy-megyo" ebjogye vsn. Igazolt tulajdonosa a kutyát átveheti.
1
vese-, liólyag-.gyomor-éa cukorbajoknál, köszvény éa reumás megbetegedéseknél, de különöse n vese- és hólyighotnok és dart eltávolítására üwUő orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz.
Házi Ivókúrára rendldvBI
alkalmas. Állandóan (Hu tóitéal Főraktár: «■
WEFSZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
MenyaSSZOny^ kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „Menyasszony \' divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I., a felsötemplom mellett
ZALAI KÖZLÖNY
Gyenge, vagy nem tiszta a hangja a
rádiójának,
telefonáljon a 81. számra, azonnal küldök megfelelő
Philips csoda csövet
és ön bámulni fog a hangerőn és hangtisztaságon.
Szabó Antal
fegyver, lőszer 4»sporlárunagykereskedés rádió- és gramofon-oixtálya
TŐZSDE
A tegnapi szilárd Irányzat, miután a iőzsdezárlal után köztudomásúvá vált az Angol Bank kamatláb ko molyan várt leszállításának elmaradása, a mai napon nem folytatódott. Az ttzlet igy Is elég élénk volt és kisebb-nagyobb árhullámzás melle/t nagyobbrészt a tegnapi átlagárfolyamok maradlak érvényben. A spekuláció a pénzpiacol továbbra is kedvezően Ítélte meg és a mai tőzsdéi a külföldi politikai hírek sem zavarták, ugy, hogy a hangulat mindvégig barátságos maradt. Flxkamato-zásu papírok piaca élénkebb volt, kényszerkölciOn megszilárdult. — Devizi\'plac csendesebu.
Buzo. — fllL, rozs 15 flll eseti.
Buia tfaiav. 77-ea 23 45—13 85. 78-u 2375 -24 05, 70-ci 24 05 - 34 50, tO-u 2435— 24 65, dunánL 77-ei 2194-22 20 7l u 2120-22 40, 7»-w 22-45-31 65, 30-aa 22ÍS-22-75. ion 13-95-14 10. tik. árpa 15-65-16 10, aörárpa 1750-1900. tab 1325-1375, tengert tsit 1300-13 30, dnaántnli 1285 13 00, repce 52 00-53-00 korpa 975 990
Felhajtáa 176®, eladatlan 838. — FM-nwM 1 •48-1-50, acedett 1-42—1-44 szedett köaép 1*10-144, könnyű 1-16-1-34, I-e« rendi (Wet 1-13—134, tt-od rendi) has I-33-1-36 angol stlldó 1-50—1*70, natoau ■agyban 1*46-1*50. ralr 1*70-1(10, hua 2 06-3-24. aialonnáa láleertéa 1*74-1*12.
Naponta adlon nóvtndék áa htzóáltalalnak
„FUTOR"
szénsavai lakarmánymceiet.
A .FUTOR- nóvendékál tatoknál a caontképaódéat elóaegltt hlaáaia
.^étvágygerjesztő^
A -FUTOR" r.em orvosság, hanem a legllnomabban órlöli méazaótáp, amely aa állatok szervezetiben tgen lOnnyen felszívódik, a amelyei u állatot aro-mattkua anyag irtain ánál fogva ulve-
aen togyaaztanak. A .F U IO R* etetése a konyhisó etetésit felealegeaaé teail A nagyhlila rtk, urad4Imák, gaidaságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zaák vételnél: 1 laák 50 kg. (zsákkal*
együtt) P 10 30. 1 cca l/l kg-oa próbadoboi ára 30 tl.lér. Ktcalnyben éa xsákuámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédószerek SMS kareakcdéaében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A blróaág mellett. Teleloni 190.
1 kiiipesti Wüsde <evfi8-|en\'üéN
valuták
L 27*75-37*50 fl. 79*40-79 80 k. 16*83-16 92 Dán k. 153*45-15305 Dinár 9 97-10-05 Dollár 568 60-570-60 rraoda f. 33-45-33 75 HolU 259-80-230-80 Lengyel 638^64 15 Len 3-37-3-41 Uva 410-416 Ltll 39 70-3000 Márka 186 10-136 70 Norrég 15240-153-00 ScMIL 30*10 10 50 Pesetl 72-80 73-80 Svájd I. 1)0-40 110 90 S*W k. IS2-90-I53S0
DEVIZÁK Amit. 229-87-330-57 Belgrád 1009 10*13 Berlin 136 30-136 70 Brtluiel 79->2 79 7 í De vl rálel 3-38-3\'tO Kopenh.153 62 5302 London 37 78-37 86 Madrid 72*80-73 80 Milano 29*a2-29 92 N«wyork570-t072-l 0 Osjüo 152 57-152 97 Pária 22-41-22 48 Prága 1687-16 92 Saófla 4*11-4-15 Stockh. 153\'10-153 50 Vailó 63-95-64 15 Wien 8022-80-47 Zürich 110*53-\' \'083
KMJa: Mhalal tjtmii h Lafki»í4 Vállalat, Iintiilitlt
Prielfia kiadó: Zalai Károly.
Wwatu tetetea i Narykaalua 78. ai
AP1ÓHI1DETÉSEK
gJEsaywr«wrs
10 »% H HH4r, mtnelee újTTin. Szerdán éa ptm-Mh 10 uMg M fHMr, ntaden továhW eaó dija • ffll. Qnaaó a aaladea vaata-|*bb betHból álló tió kát anSoak uámtt-Mk. Alláat kertaóknek 50a* engedmény.
«l"atá«» » (»») p«*sS
•W a Waalagaa klayaalia, aaámllaáa alkariláaa wégaH a H e a llaati aált
Egy szép bélyegg.ajt.méay olcsó álban kiárusítunk Schlesa Testvérek fiók-
üzletében.
117
3 azobából álló utcai, földszinti Irodahelyiség kiadó Caengery ul 4. 6308
Sofiör, trabtsrazsraM állást kent
Jó blzonylivánnyal. Németh Oéza, Amid-utca IS. uj
Hagy kertet, vagy rétet
frArABotr néhány évre hárba, kCICSCA, Lehet a viroa köztiében Is, orailgut melleit. Jakolt területen körülbelül egy hold. _ Oyümó caoj, vagy bekerített elónyben. Ajánlatokat kér Praagar Józaaf, Sugár ul 14. aiám. jaé

Eladá háa. Sugár-utón, négyazobáa, modern lakással, gySnyO U parkkal, kedvezi feltételek mellett eladó. — Clm a kiadóban. 120
Azonnal kiadó 2 izobái Ilkái Olaiea
mellékhelyiségekkel egyült, olcsóért Ér deldódnl lehet Kla-aiarvai, Hárl vendéglís, Erzsébet tér. 123
Téglagyárban nagy gyakorlattal, veiétől vagy melled állást kereaek. Ével\'k minden fajtájú kemencékben. Clm: Benca Antal Nagykanizsa, Csengery-ut 6). 131
1930. január 11.
Hallói Hallót
A Rózsában
ma iiombalon él holnap vasárnap
nagy
disznótoros vacsora
kltQnS látrinyl borral.
A Sanyiba minden este mókáz k, zongorázik és hegedül. Kérem a nagyrabeciüll kOzOnség azlves pártfogását
Kohn Imre
113 vendtglőa.
Vadbőröket,
mázat, á||lollat, vaaat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér IS.
Halló! Figyelem!
Ma szombiton éa holnap wasérnap
a Klsplpa vendéglőben,
hol az elismeri, népszerű Foszák Feri zenekarából Szőke Istvánné
énekel.
K 11 Q 11 fi tájborok. Szives pártfogást kér
Mátéa Mihály
a Klsplpa tulajdonosa.
Kováid Péter és Fia
budapesti festögyér
fest, tisztit éa plisseroz
Oallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfeiszedés és fejelés
s,* o Csengery-ut 5.
Szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora
töpörtyűs pogácsával I pengő
az Arany-kalitkában.
Szíves párllogást kér
Zsiga János.
Moa I Pest t
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gflzmoíó, vegy tisztító, ruliafcstS t uombalhtl/1 ott*. IrirklillliUon i/anyíren-mel kilOntetva
NAUYKANIZSA
OyDJlfilelrp i Oyártelapi
Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 19
Ne.ai kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit featet vagy llsztlllar. Ci>ózM|ön meg áraim olc óságáról én munkám
klválóaágáról. Utolérhetetlen fényű Kallérllazllia \' Tisztit I i« Ptlaaéiozl
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Jóbarátainknak és Ismerőseinknek, kik felejthetetlen hitvesem, illetve édesanyánk elhunyla alkaltn val a temetésen megjelenni szívesek voltak és mély fájdalinunkal enyhíteni igyekeztek, ezúton is hálás köszö-nc:cl mondunk.
Tóth Oyörgy és gyermekei.
Rózsagyár Kaposvár
Vegytlsztllásra és festésre eltogadMértl és női ruhákat
tiármllym inlnóségU kfImától. UJraátfeitésre bór bútor \'kai, bőrkabátokat
éa végárul. Agytoll tisztítás huzattal egyült él enélkül. Püggón\\0k, kézimunkák, azényegek, butorkefmék, mindenféle paplanok és aiórmék Hull ái;, lerlódenltéae éafeatéae.
Pllsséerozás és gouvréerozás
a legelő,ivíVcbb \'árban és legszebb kivitelben.
Fértl gallérok és kézelftfc
fényezett és modem matt
módszer szerint tisztítva. FehériiemDek mosása darabonként él súlyra.
Bővebb fetvllágovllált nyújt Nagykanliaa részére a gylijlótelep vezetője:
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régf postaépület.
Halló I Figyelem I
Kanizsán elAs>6rl
Szombaton, Január 11-én nagy
farsangi mulatság
tánooal eRybekfllve.u\'p versennyel, nagy izerpeutln és k< nlettl csatával.
Ft ltl tarmek.
I<" BdéplldlJ 20 fillér. Szlvea ptrllogáat kér
FelsB Ábel
Petflll-al 39. koftimáro*.
Haái
n Gyula nagykanlraal végrehajtótól.
bírósági
10\'99/1\'29. vh\' szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. M LX t-: 102. § a értelmében aiannel kóz-hirré teszi, hozy a nagykanizsai kir. |4rás-btró ágnak 929. évi 10599. azimu végzése következtében Dr. Mayer Ernó ügyvíd ál al képviselt Srhell kóola| rt. Javára 786 P — fill s Jár. ere|ólg 1929. évi Juliua hv 5-én foganatoalloll klelégitéii \'ég eliajtáa u\'|án le- és lelü\'fo.jlall éi 2270 Pengőre becilllt kóvetkező Ingóságok, u m : üzleti berendez\'! és áruk ilb. nyilvános árveréten eladatnak
Mely árverésnek a uagykanllall klr. Jáfái-bl óiág 1-29. évi 1059). számú végzése folytln 786 P — Ilii. tókekóvetetéi, ennek 1929 évi mírclua hó 77. napjátil Járó —»,o kamatai. l»)o váltídl|. eddl< Összesen 138 P 42 (Illírben bíróilag már megá\'lapllolt kolbégek erejéig, a fizetelt ösizeg levontiá\'al Nasykanlzaán, Erzié\' t-et-ter 22 szám alatt leendó meglartái\'n 1930. évi l.nuár hó 17-ik napjának d e. II órája háláidéul kllüzelík éi ahhoz a venni axándékozók ezennel oly mrgregvKéssel hivatnak meg. hogy al érintett Ingóságok az 188 . évi LX t-e. 107. és lOk. Sai éitein.ében ktazpéniilietéi melleit a legtöbbet Igérónek, szükség ele-lén becsáron alul ta él fognak adatni.
Amenny-bcn az elárve\'ezendA Ingóságokat mások Is le- éa fetü foglaltatták is azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. -l.-c. 102. éltelmében ezek |avára la elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi dreember hó 23. napján.
Haán Oyula s. k.
IZI klr. Jblr végrehajts
Nyomatot! a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Kfiroly.)
70. évfolyam 9. szám
Nagykanizsa, 1930. január 12. vasárnap
Ara j 6 Mér
ZALAI WZLOIY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlls Lajos ewbdw : « m •• nu.
Ma délelőtt ismertetik Bethlennel a nagyhatalmak megoldási tervezetét
A miniszterelnök péntek esti beszédének hatása a külföldi sajtóra — A nagyhata\'mak nyomást gyakorolnak a klsantantra a megegyezés érdekében — A kisantant eleve tiltakozik a kompromisszumos megoldás ellen — 140 millió font jóvátételt fizetett
Hált*. Inmiár 11 Bethlen István gróf minisz\'ereltiök meggyőző érvei mély benyomást kelteitek még azokban a Magyarország Iránt ellenséges Indulattal viselkedő hírlapírókban Is, akik a miniszterelnöknek a magyar álláspontot kifejtő nyilatkozatának meghallgatására ösz-szejöllek. Igen érdekes következménye a miniszterelnök állal larlotl előadásnak az, hogy ma a konferencia köreiben egyállalán nem bolygatták az úgynevezett magyar kérdési, \'meri senki sem vonhatta ki magát az alól a hatás alól, am\'lyet a miniszterelnök tájékoztalás~nak különösen két pont|a kelteti. Az egyik az, hogy a magyar kormány méltányos ajánlatot terjesszen elö a mull felszámolása érdekében, bár azt Is hangoztatta, hogy ennél is számol kell vetni Magyarország fizetőképességével. A másik az voll, amikor a miniszterelnök utalt arra, hogy benne megvan a hajlandóság, hogy rábeszélje a magyar alattvalókat, Igye kezzenek különböző természetű követeléseiknek azulódállamokkal szemben való érvényesítésénél, a közvetlen egyezkedésnél elmenni a méltányosság legszélsőbb határáig. Hágában különösnek tartják, hogy a kisantant továbbra Is fenntartja inlranzigens álláspontját. A nagyhatalmak köté-
Ma délután vagy holnap d&előtt kezdődik a magyar kérdés bizottsági tárgyalása
eddig Magyarország ben, még a franciáknál Is meglehetős elkedvetlfnedést keltett a klsantantnak mind követelöd-zöbb magatartása.
A magyar Jóvátételi tárgyalások hétfőre halasztásának az az oka, hogy szerelnék annyira előkészíteni a tulajt a konferencia ülésére, hogy azon már ne legyenek túlságosan erős ütközőpontok Magyarország és a kisantant álláspontja közöli Hlr sxerlnt a naay-CűJaizuuk (a/Iaadák a megegyezés érdekében ujabb nyomási gyakorolni a klaan-tantra.
A kisantant tiltakozik a Kompromisszumot megoldás ellen
Bukarest, Január 11 Hágából jelentik a .Dimlneatá"-nak, Itogy késő éjszaka a magyar jóvátétel kérdésében alapvető változás állóit be. Loucheur meglátogatta Bethlen grófot és közöl\'e vele, hogy a magyar jóvátétel kérdését, antely-ník «om balon kelleti volna napi rendre kerülnie, elhalasztják, mivel a kisantant tiltakozását jelentette be a kompromisszumos javaslat ellen.
Éppen ezért a kérdés megoldását egyelőre elhalasztották.
Hága, január 11 A hágai magyar delegáció szakértői, Wekerle Sándor pénzügyminiszter, Korányi Ft igyes báró és Gajzdgó László legnap részletesen ismertették a nagyhatalmak szakértői elölt a magyar kérdés valamennyi pénzügyi, gazdasági és jogi vonatkozásait. A megbeszélések során kialakult 1típ-; ról a nagyhatalmak szakértői ma lesznek jelentést saját fődelegálusai-nak. Valószinll, hogy a nagyhatalmak szakértői még ma érintkezésbe lépnek a kisantant szakértőivel is. Tegnap késő e6le Loucheur, Plrelll és Phipps újból felkereslék Bethlen
István gróf mlniszterelnflkat, akivel hosszabb megbeszélést folytattak.
Vasárnap délben dől el, ho™ a magyar ügy bizottsági tárgyalását megkezdhetik e vasárnap délután, az eddigi jelek szerint erre kevés kilátás van.
Vasárnap Mielőtt kitelik BetOlepnel a „kjbontako-iirtai tervezetet"
Hága, január U (Éjszakai rádiójelenlés) Loucheur meghívta gról Bethlen Utván miniszterelnököt holnap délelöUre, a nagy-hatalmik delegátusainak értekezletére, melyen
Ismertetni fogják a magyar miniszterelnök előtt a nagyhatalmak kibontakozási tervezetét.
Ezt a hitelező államokkal már ma ismertették és azok tncg is tellék rá észrevételeiket.
Jt keleti lávátéteII kérdésben Íiomönía neOexttl meg a megegyezést
Hága, január II (Éjszakai rádiójelenlés) M< délelőtt a nagyhatalmak szakértői bi-JIHWHíH megbeszélésre üli Oisze a
kisantant szakértői bizottságával. A bizalmas megbeszéléseket délután is folytatták. Hir szerint a nagyhatalmak kibontakozási tervezetének elfogadását Románia nehezíti meg, mert mereven ragaszkodik ahhoz, hogy az optáns Ügyekkel együtt rendezzék a magyar kérdést.
Hlxalmaa megbeszélések a magyar kérdésben
Hága, január 11
(Éjszakai rádiójelentés) Hétfőn a keleti jóvátételekkel foglalkozó bi-zottság tovább folytatja a bolgárokkal való tanácskozásokat, melyeket csülörtnkön megszakítottak. A magyar kéidésről eddig folytatolt bizalmas megbeszélések — remélik — annyira előrehaladnak, hogy hétfőn már tárgyalás alá veheíl a bizottság a magyar kérdést. —
A franciák a magyar ügy elhalasztásába is belemennek (?)
Hága, január 11
(Éjszakai rádiójelenlés) A francia delegáció mindenáron szerelné, ha a hágai értekezletet január 17-ig befejeznék. Ugy remélik, hogy sikerülni fog a németekkel a megegyezés Az a felfogás a francia delegáció tagjainál, hogy
mivel a nagyhatalmak nincsenek
érdekelve a keleti jóvátételi kérdésben. ez a kérdés későbbre is maradhat, ha nem sikerül a megegyezés. Ugyanis a Young-tervezet akkor is érvényes, ha a kisállamok a keleti kérdés függőben maradása miatt nem volnának hajlandók a tervezetei aláirul.
140 millió font Jóvátételt fixet-tUnk eddig
— naondfa gr ót HetOlen — Ax angol napló a kia-antaní zsarolásáról, melyet a nagyhatalmak nem támogatnak
szakasza szerint. Amennyiben Magyarországot felszabadítják a jóvátételi terhektől, akkor Magyarország hajlandó először 1943 után bizonyos évi összegeket fizetni a nem jóvátételi, vagy a döntőbírósággal össze nem függő ilgyek likvidálására,
másodszor (*„ opu.ns-iigyrek kö\'.ös egyetértéssel v> V> likvidáld-, .ólj doskodik, fefr<^,\\ttoex,u dttlt sdg működéi. m akc.dd-
lyozzák.
A ,Spectalor" clmü angol lap Sir Róbert Qower nyilt levelét közii a magyar jóvátétel kérdésében. Gower kimutatja, hogy egy ország sem szenvedett többet a háború következményeitől, mint Magyarország és a kisantant államok mégis arra löreked-
hondoo, Január II Bethlen István gróf miniszterelnök a , Manchester Quardian " tudósítója elölt kijelentene, hogy Magyarország a jóvátételi bizottság adatai szerint Is 140 millió font értékű jóvátételt fizetett eddig, beleértve az elcsatolt területen levő köztulajdon értékét is. Ebben az összegben még nincs benne a fegyverszünet és hasonló teljesítmények, valamint a Románia által okozott kár.
Magyarország őszintén óhajtja a megegyezést,
de képtelen három dologra: I. nem fizethet 194.1 ulán további jóvátételeket, 2. nem mondhat le alattvalóinak a választolt döntőbírósághoz való jogáról, 3, nem kártalaníthatja a maga alattvalóit a békeszerződés 250.
ZALAI KÖZLÖNY
1930. január 4.
nek, hogy tönkre tegyék ezt a szerencsétlen országot. Magyarországol kélséglelcnul leljogosilollák arra a fellevésre, hogy az 1924. évi jóvátételi rendezést véglegesnek tekintse.
A Iinf/yfjcMttilnink nem trimogatfia/ldtí a Kisantant xsaroló követeléseit
Kiéleződött a helyzet a németekkel is
Hága, Január tt A hal meghívó hjlalom blzotlsági ülése fél 12 órára véget ért. Curllus dr. német birodalmi külügyminiszter végérvényesen lemondod arról, hogy személyesen ulazzék Genfbe, mert a szankciók kérdésében Tardieuvel folytatott mai megbeszélése nem járl eredménnyel és igy délután 5 órakor újból tárgyalni fog a francia delegáció vezetőivel, A hatos bizottság mai Illésén tárgyalt különböző anyagi kérdésekben sem jött télre megállapodás, sót ellenkezőleg, kiéleződött a nézetek harca.
Curtiua visszautasította a nagyffatalmah vádfdt és mindenre megfelelt
Hága, Január 11 A halos bízoltság ma délelöltl ülésén Cheron francia pénzügymi-
niszler amialt panaszkodott, hogy Németország mikacs a különböző anyagi ügyek tárgyalása körül. Snowden lámogalla kijelentéseit. Erre Curtius német külügyminiszter vá-laszoll és kijelentene, hogy semmi esetre sem lehet szó arról, hogy a tárgyalásokat német részről elposvd-nyositanák.
Németországnak azonban, a Young-tervet meg kell védenie ama kísérletek ellen, amelyek módosításra törekszenek.
Ezek ulán minden nyill kérdésben szóbeli felvilágosítást adott.
A halos bizollság ülésének folytatását egyébként délulán 5 órára tűzték ki. E iniatl Tardieu és Curlius megbeszéléséi a szankciók kérdésében a késő esli órákra halasztották.
Felhívás Nagykanizsa megyebizottsági tagjaihoz
Nagykanizsát érdeklő, rendkívül fontos ut-Ogyek ■ keddi rendkiwaii megyegyűlésen
Nagykanizsa, Január II I megyének a folyó hó 14-én tarlandó
A román kormány elárverezte
József királyi herceg és Wenck-helm gróf klsjenől birtokait
Arad, Január tt Tegnap kezdték meg Aradmegvé-ben azoknak a jivaknak árverés utján való írlékesilé>él, amelyeket a -tornán állam a békekölés ulán vell birtokba. Az árverést József királyi heiceg és Wenckheim gróf kisjenői birtokain kezdték meg. Árverés alá erdők, malmok, gazdasági felszerelések és gazdasági épületek kerüllek és rendkívül alacsony áron keltek el.
10 évi fegyházra Ítéltek egy gyermekgyilkos snhancot
Kgor, Január II Az egri törvényszék 10 évi fegyházra itélt egy 17 éves suhancot, aki Csány község halárában meggyilkolta Dudás Ferenc 9 éves föld-mives gyermekei. A tettes haragban volt a Dudás családdal és a gyilkosságot bosszúból kövelle el.
Nagy bankbukás Temesvárott
\'\' Bukarest, Január 11
Az 1920-ban alapított és a Binát -fertHetén 28 fiókintézettel rendelkező temesvári bvtló kereskedelmi és iparbank, amelynek alaptőkéje 30 millió lei voll, betéteinek összege pedig 188 milliót telt ki, a lizelésekel beszüntette. Ez a pénzügyi összeomlás Igen nagy feltűnést kelteit Temesváron, ahol a bank nagy bizalmai élvezeit és nagyjelentőségű vállalatokkal ál\'olt összekölletésben.
- Italmérök figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény klvo ,it s a korcsmai hitelekről szóló nrirszteri rendelet kifüggesztése minden ital-mérőre — a korlátolt kimérökre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megblrságollassék, Igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelekröl szóló rendeletből pedig az italmérő helyiség minden szobájára egy egy példányi beszerezni s ízt olt mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat I P 10 fill Korcsmahilel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kaphatój Vendéglősök titkára.
Amit Itt sxerxllnh, fon a városban.
A mull év január Itó elsején a Zalai Közlöny-ben megjeleni cikkemben, amelyben a város jövőjével foglalkoztam, többek közölt a következőket irtani :
„A kereskedelemnek — mert nézetem szerint, mint a múltban volt, a jövőben is az adóit viszonyoknál fogva, annak lesz hivatása Nagykanizsán vezető szerepet játszani — keil arra törekednie, hogy uj területeket tárjon fel, azokkal megteremtse a kereskedelmi kapcsolatokat és azokat intenzivebbé legye."
Súlyos akadályokkal találkozik azonban eléren a kanizsai kereskedelem és ennek legfőbb oka, hogy úthálózatunk nagyon sok kívánni valói hagy hátra. Épen ezérl óriási horderejű a vár-
rendkivUli közgyűlése,amelynek tárgysorozatán szerepel a községi bekötő utak kiépítése.
Nagykanizsa város megycbizolt-sági tagjai az utóbbi időben dicséreti c mélló módon vettek részt a váimegyei életben, a közgyűlésekéi nagyon szépszámú megyebizottsági tag látogatta, azonban teljes számban még nem vonullak fel.
Mosl a város érdekében azzal a kéréssel fordulok megyebizottsági tag-társaimhoz, hogy akkor, midőn Nagykanizsa városát oly nagy mértékben érinlö ügy kerül tárgyalásra, hozzák meg valamennyien városuknak azt az áldozatot, hogy a 14-iki rendkívüli közgyűlésen részt vesznek.
GySmörey István
orszvy. képviselő, tvti biz. lag
kerületei és választási funkcionáriusai
öt kerületben folyik a titkos szavazás január-21-én
Nagykanizsa, Január 11 Mint jelentettük, a választási elnök, dr. örtey Oyörgy kir. kormány-fölanácsos meglelte a szükséges in-lézkedéseket a Nagykanizsán folyó hó 21 -re kitűzött képviselőtestületi válaszlásokra vonatkozólag. A falragaszok hétlőn jelennek meg a válaszlópolgárság tájékoztatását a.
A város 5 szavazókerületre osztva szavaz, léhát öl szavazatszedö küldöttség működik.
Az /. kerület 6zavazóhelyisége a Rozgonyi-ulcai régi elemi Ukola helyisége. Elnök Lányi László, helyettese Kertész Béla. A II. kerület ízavazóhelyisége az
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
Arany János-ulcai elemi iskola lan-terme. Elnök Dobrovils Milán, helyettese dr. Petrlcs József.
A III. kerlllet szavazóhelyisége a Nádor-ulcai óvoda helyisége, Elnök Németh Mihály, helyettese Italphen Jenő dr.
A IV. kerület szavazóhelyisége a Zrínyi Miklós ulcai polgári fiúiskola. Elnnk dr. Hajdú Oyula, helyettese Cseh Joachim.
Az V. kerület szavazóhelyisége a Templom-léri iskola Elnök dr Matek László, helyetlese fíyőry Polai László.
A szavazás titkos és szavazólapok ulján történik.
A szavazatszedő küldöttségek elnökei az egyes pártok részéről bizalmi férfiakat neveznek ki.
A reggel 9 órakor kezdődő sza vazás délután 4 órakor befejeződik, tekintet nélktll az esetleg még hátra levő szavazókra.
időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-flgyelft Jelentések t Szombaton a hőmérséklet-. Reggel 7 6rak.»r —1-2. délutln 1 dákot -fO^ «tt 8 órakor —04.
Felhőzet: Egéiz napon át borult égboltozat.
SUllrdny: Reggel kdei, délben éi "le északi azél.
(Éjszakai rádlőJtlenUs) A »o«oorol<l-glai lirtaaal ooto lO érakor laatli (alayaataa borult IM »*\'-haté, dAlayagatl aaalok, hS.ai.l-kadéo, holyaakéat, Hkéat n,izgatón aaflval.
Mindenütt kaphatói
Termeli:
Oriz.

Magy.
TwjszSvetkexeti Ktzpont
Budapest, 1., Horthy Mlklóa-ut 119-121
Í9i)0. január VI.
A 7O éves Zalai Közlöny-í Udvöxli a nagykanizsai Ipar-ieslUlet
ZALAI KÖZLÖNY
Nagykanizsa, Január 11 A Zalai Közlöny 70 éves jubileuma alkalmából nem vári mértékben nyilvánult meg Nagykanizsa társadalmának rokonérzése azzal a munkásság-sál ami e hasábokon hét évtizeden
át szolgálta a vátos jobb sónál, a lakosság minden kategóriájának békés fejlődéséi. ~
Az üdvözlő levelek köHWnös örömmel adjuk i|t iparlcsjfctünk átiratát:
NAGYKANIZSAI ÍPAKTKSTOUÍT
a „zalai közlöny" tekintetes szerkesztőséginek
^ Nagykunhsa
A nagykanizsai Ipartestület kedves kötelességének tartja, hogy a Zalai Közlöny-t fennállásának 70-ik évfordulója alkalmából a legmelegebben üdvözölje.
A nagykanizsai iparosság tudatóban von annuk. hogy a Zalai Közlöny volt mindig uz a jóbarái, az a fontos tényező, akire támaszkodva sok ereit ményt ér! el. Ha átvizsgáljuk ipartestületünk évkönyveit, mindenhol ml lalál juk a Zalai Közlönyt. Mindenhol nyoma vari annak uz önzetlen, odaadó szerelelnek és lelkesedésnek, mellyel uz ip iros-tlgyeket felkarolta és azukat sajtójának hatalmas erejével diadalra is segítette vinni.
Amidón ünnepi lélekkel köszöntjük a Zalai Közlöny t, kérjük, hogy ezl a sok évtizedes felbecsülhetetlen értékű támogatását, melyre különösen a mostani nehéz gazdasági helyzetben nagy szükségünk van, részünkre to-vtlbbra Is megtartuni szíveskedjék.
Fogadja az igen tisztelt Szeikesztőség nagyrabecsülésünk és iörhelellen ragaszkodásunk őszinte nyilvánítását
a nagykanizsai Ipartestület nevében : Nagykanizsa, 1930. évi Január hó II-én.
Supka Bála
ipt. jegyző A magunk részéről is ünnepi lélekkel köszönjük a hatalmas iparos-lábor üdvözletét. Ennyivel is több ereje lesz ama törekvésünknek, amely-lyel, mint eddig is mindenkor, ugy
Kiss Ernő
ipl. elnök
a jövőben is sarkalatos programpontja lesz a Zalai Közlöny munkásságának a helyi és vármegyei iparos-érdekek intenzív szolgálata.
Éhséggel védekeztek a felsö-templom persely-fosztogatói
Beismerő vallomásuk után mindkettőt letartóztatták
Nagykanizsa, Január 11 A felsötemplom két fiatalkorú persely-fosztogaló|át, F. I. és K. I. 16—17 éves feslőtanoncokat, tegnap hallgatta ki a fiatalkorúak bírája. Mindkettő beismerte bűnösségét.
A kihallgatás során azt adták elő, hogy mostohájuk van, otthonról elzavarták őket, munkájuk nem voll, éhezve csatangoltak az utcán, amikor elhatározták, hogy lellörik a felsőtemplom perselyeit és kifosztják
azokat. Sikerült is a Szent Antal perselyt kifosztaniuk, ahonnan mintegy 50 pengőt loptak el, úgyszintén egy másik perselyt Is kifosztottak.
Miután sem szállásuk, sem foglalkozásuk nincsen, a fiatalkorúak bírája előzetes letartóztatásba helyezte őket, ami ellen mindkellő fdfolya-modolt. A fiatalkorúak tanácsa ma dönt a két pcrsely-foszlogató további sorsa felelt.
Székely Vilmos butoríelepe
NaayRanlxaa,
KaxincMcy-utca 4. u.
Óriási válaszlék a legegyszerűbb bútoroktól a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb árak mellett.
HHalkápsa egyéneknek a legkedvezőbb fizetési fellételek.
Saját kárpitos ás diszitö műhely.
Ernlékszibe a tavalyi télre?
A tavalyi télnek számos meghűlésére, fájós derékra, fagyott lábakra? Az idén mindezen sok bajt elkerülheti; a vastag, meleg posztéval, duplaerös gumitalppal és háromszoros gumiszigeteléssel készült
noWCO oipfi reggeliéi estig melegen tartja lábát és a legnagyobb \' hóban vagy sárban sem engedi át a nedvességet; töké->IIMEIÁ) letes biztonsággal vízhatlan.
Minden más téli cipőnél jobb Minden más téli cipőnél olcsóbb
Mozgoszinha^ Verdun
Elmondom ugy, ahogy lörlént.
A felelős szerkesztőm azt mondta :
— Nézd meg ina a Verdun ostromát és irjál róla.
Én megnéztem Verdun oslromál és itt. ezen a helyen, mindenkinek ludtara adva bejelenleni, hogy erről a filmről nem tudok írni.
Nem szeretném, 111 a mozi direkciója olcsó reklámnak zsebelné be, amit mondok, de ismétlem, erről a filmről Írni — nem ludok.
öt perccel ezelőtt értem be ide. A nyomda a nyakamon van. Kell a kézirat. Ilit mit gondol a felelős és mit méllóiialti.-k giutdolui Önök, t. közönség, akik várják ebben a számban a verdun o .Komáról szóló kritikát, hogy ez csak uk-tnuk-fuk megy : hogy hál lessék megnézni a Verdun ostroinái és lessék Írni róla.
Ez igy épen olyan volna, mintha azt mondanám valakinek: ilt van eev csekk az Angol Ncinze i Bank-lói Annyi pénzt kap<z rá, ameny-nyil akarsz. Huszonnégy óra alall vesd magad belé Párls mondnin-világ tl»a Szürcsölj minden jól össze és habzriilj magadba — de éhgyomorra I — minden élvezetet és az-lán, ha letelt a 2-t óra, jelentkezz és pihenés nélkül mondd el: mit láttál, hol jártál, milyen hálást lelt rád Páris?
Nem. Hát ezt, kérem, nem vállalom.
Ha megelégszenek annnyival, hogy ideírom a Verdun oslromáiól azt : kolosszális, minlaliogy ki is szaladt a számon néhányszor, amig pergelt a kép akkor rendben van.
Ha nem elég ez — lessék, nézzék meg a filmet és ítéljenek Önök, m. t. ezerfejü Cézár.
Azért, hogy a régi baritsíg fennmaradjon, valamit mégis elmondok, de ez friss hamva annak a betém-zsufolt és belőlem kikorbácsolt itn presszionizmusnak, amit ez a film műveli velem ma esle.
Ezi a Itltnel, illetve ennek nagyobb részéi ugy nézzék meg, hogy ;-z nem papirmasé, az nem vaklöl-lés, az nem vászonra feslett hábo-rus-rom, és színész-sebesült, akinek karminnal kenték be a homlokát, ahol valódi ólomgolyó csókolózott össze a csonttal.
Ez a film a háború alatt hadve-zelöségi engedéllyel felveit akkori aktualitásokból van Osszenyirva, minlaliogy rosszindulatú ellenségeink szerint az újságukat is összenyirják.
De mesteri módon van Osszenyirva, És képzeljék; háborús film szerelem nélkül. Háborús film cselekmény nélkül. Már t. I. olyan nélkül, melyeknek látásán röpke sóhajok hagylak cl a szentimentális lelkű néző ajkát.
Egy retienetcs ember — nem ludotn hogy hívják — összemarkolta, mondom, ezeket az akluálitásokat és most Idedobja elénk, azok elé, akik áléllék és akik csak hírből hallották a történelmi töineggyilkolások legvéresebb drámáját: Verdun ostroma elmén.
— Ebben látnotok kell, emberek, azokat a borzalmakat, amik valóban megtörténtek és amiknek nyomorultjai ma köztünk kopogtatják mankóikai, kávéháii asztalunk közölt botorkálnak, fekele szemüveggel gyufát áruvá, vagy rémes csonkokat meresztenek félénk utcasarkokon, hogy megrázzon a hideg bennünket.
És látnak Önök emberkassáláil. Látnak Önök természetmészárlást. Hallani fognak, pedig nem Is hangos film, emberi |ajgatásokat és a szivük verése mind sebesebb lesz. Ne tagadják cl majd, de tudom, hogy szeretnék belekiáltani a vászon felé, hogy onnan visszhangozzék:
— Soha többet háborút I
És látni fognak Önök kit la-kereszt-erdőt és a szemük megtelik könnyel és akik hiába vártak valakit viasza, beteggé lesznek az izgalomtól.
Borzalmas ez a film, hölgyeim és uraim. És borzalmas fudni, hogy nem is filtn, megtörtént valóság legnagyobb részben.
Könyvet kellene Írni erről a filmről.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban
KORÉIN JENŐ „Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I., a felsötemplom mellett
ZALAI KÖZLÖNY
1930. január 4.
Miu\'án azonban Reimripie és m-!g jónéhány \\n már ezt a könyvet megírták és Önök olvasták, a li\'m pedig ma is (ut még Nagykanizsán, a kritika köpenyegébe burkolt kis csevegésemet bezárom.
Ne lelejtsék : Vcriltm ostroma nem fiirtifantaziákat lepipáló valóság !
U. Gy.
A hétfői mozi-nap
Orlow — A ivotro rtimi-l toronyőr
A Virosi Szir,h*z frontjáról kap jjlt a jelentést, hogyha holnapi mozi-nap nagyon mozgalmasnak igérke-•z-.H A kél vilaghirü nagy filmre az előjegyzések és |egy elővétc ek nagy lomeghen érkeznek. Lz a lulyztt-jelenié* mtnköt nem epcii meg, m.rl előre megjósoljuk, Imgy ennek a grandiózus nagy tnüsu\'nak i^cn nagy közönsége lesz Előrelátható vi >11 ez abból -z érdeklődésből, amivel a koz\'iiség enu\'k a kel lil.nn, k a műsorra lűzé^ét kére
Nagykanizsa intelligens közönsége már regen bebizonyította, hogy az irodalom és művészet terén eléggé felfokozott igényei vannak, mi sem tcrmész.\'teseub t-hit, h.jgy lu a szinlapon Hugó Vikior, Giantchslae.l-ten, Lon Chsney, Petrovich Szve-tiszláv és Vívta Oioson nevei nyom-talvi latjik, akkor, még ha jegeshavas eső esik is, megvallja jegyéi, hogy része lehessen abbin az élményben, amit ezeknek a nagv embereknek a szelleme, tudása és művészete nyujdiaL
Érdekes lelcnség egyébként, hogy a holnap délután három óiára ki tüz«tt elsl előadásra is nagyszámú előjegyzés történi. Szokallan ez Kanizsán azér\', meri ilyen kora délután a közönség hétköznapokon a mozil látogatni ncn s/ok\'a. F.z is bizonyítja a m ízi direkciójának Illyés erzekél, hogy az ilyen Mv-mfi-sorok lejátszását nem akarja okvel-lenlll két órába beleszotiiani. A 6. és 9 óni előadásra ugyancsaak tömeges érdeklődés vin s bizonyos, hogy a közönség a hélföi műsor után nagy megelégedéssel fog a moziból távozni. (-)
Felülről olajozni
annyit ielent. mint nthiny csepp
Ón
f>«k«t óUjocnl. timitenl it tUtiln un ni Win*-Oll kiméit a rr.oto\'t, a legnagyobb hldíifbtn Ti
a b«wint»it«l»t>a önteni t l<y a uu^aityu*jt,ai«lc-
tnl, ir .......
lavyobb !
aioona l b«n>ujt4»l ittt lahatovf — fokom t«IJ«»Hin<(.jr!. mcgiiurUtl a toromUraködáit, íi.manyigot és javításokat ukirlt Kapható minden szakfizUtben. Importár: L A N Q LÁSZLÓ Bndapast, Láiár-utc* 13. Teleion 1&S-89. |J/
Legjobb üdítő ital
a közismert
Kapható minden fűszer-és csemeqekereskcdésben.
Főraktár:
í mm
Király utca 21. c.
Hol késik a nagykanizsai rádiósok kinb]a?
Nagykanizsa. Január 11
ügy esztendővel ezelőtt, 192!)Sij esztendő napjln JS5 nyilvántartóit rádió-vevő állomás működött N gy-kanizsán. Mara ez a szám 665-re ugrott fel.
Mindezeknek a rádiósoknak vannak knzős érdekeik, közös vagy elszigetelt panaszaik, melyek szükségessé lennék, hogy létrejöjjön végre a nagykanizsai rádiósok egyesülete.
Az egyesület nem csak érdekvédelmi szempontból volni szükséges, hanem a helyi rádió kuliura ki-ép, tese végett i», H.iuy rádiód van egoaz biztosan Nagykanizsán, aki naponta élvezi vagy szidja rádióját, dc nem ludja a Jiűualan hang-koz veiiiés legaiapveióbb lényegél sem és el sem ludja képzelni a hanghullám utjai Paristól a nagykanizsai szalon sarkáig. Sok rádiós nem bir a gépével. Fütyül, krákog, recseg, akadozik a masina. Csak érteni kel lene egy kissé a kezeléséhez és imnojart sok bosszúságot megspórolna m igának sok rádiózó.
A megalakítandó rádiós egyesületnek léhát feladata lenne az is, hogy a klub-élet kerelein belül kicserélhessék tapsszlalaiaikal, ismereteiket, esetleg segítsenek egymáson. A klub ingyen tanácsadó szerve, szakelőadásokkal oklaloja lehelne a rádiósoknak. Rov dhullamu lanloiya-mok rendezése is a rádió-klubra várna. Nemkülönben a rádió-érdeklődés állandó fokozásával egyidejűleg a klubnak kell valami uton-mó-don lehetőségei teremtenie atra, hogy a városi lakosság minél szélesebb rétegei juthassanak olcsón rádióhoz.
Sok feladat várna tehát a rádióklubra. l.egclsósorban azonban az, hogy megalakuljon.
Támogassuk a* érdemes konluul kereskedelmei éa ipart.
— Felhívjuk olvasóink figyelmét a Magyar Divatcsarnok lapunk mai számában közölt hirdetésére és olcsó áraira.
Botrányba folt Károlyi newyorki előadása
Budapest. Január 11 Károlyi Mihály newyorki tegnap csii első előadása nagy botrányba fulladt Karolyi 100 perccnies matxis-tának vallotta magát és lámad\'a a magyarországi szociáldemokrata pártol, amely szerinte elárulla Marx elveit. Az előadás halása -alatt Ká rolyilől még megmaradt barátai is elfordullak.
Nem sikerBit feleség-gyilkosság ntán (elakasztotta masat
Székost\'-hírvár. Január II Zugot József polgáron g.i. d dkodó esle a szölóoól hazoérsezve összeveszel! feleségével. A vila hevében megrohanta az ágyban f.kvó ,isz-szonyl és megfojtani igyekezell. Az asszony kimeneküli a fojtogató kezek ko/ül és a csendőr.>egre rohant iegilscgert. Amikor a csendőrükkel vi-szdé.kezell, férjét a padlas gerendán f laka>ztva, hollan találta. Az öngyikosságo: kétségei kizlrólag megá.lipiloiijk.
Csatornaval kötik össze a Dunával az Eibát és az Oderát
Prága. Jannár 11 A l\'rager Presse jelentése szerint beiaihaio idő:i bellii a csehszlovák vízmüvek terén megvalósításra kerül egyike a legnagyobbszabásu terveknek
Az Libának, az Oderának és a Dunának a csehszlovák köztársaság területére eső részei! ösz-szekölő csatornarendszer megépítéséről van sző.
A c>alornát ezerionnás hajók számára tervezik. A nivó-különbségeket *t- lói 10 méterig terjedő vizdifieren-ctára berendezett zsilipekkel elzárt medencékkel akarják megoldani. A lerv összes költségit mintegy
35 milliárd cseh koronában irányoztak elö.
Értesítés.
A nagyérdemű közönség becses tudomására hozom, hogy a Csengery-utca 28. számú házban levő
Lodner-féle sütőházat
megvettem és a mai modern kor igényeinek megfelelőleg átalakítottam.
Naponta 3-szor friss sütemény, kitűnő félbarna kenyér minden időben kapható.
Privát kenyérsütés reggel 129 \'/-zM-ig. Különleges és zsur sütemények megrendelhetők. A sütöde minden vételkényszer nélkül megtekinthető.
LÉNK sütöde
konzerv-vásár!
Rendkívüli olcsó árak.
Vajbab I kg -os doboz P 112
Cukorborsó I kg . P 1 12 Sűrített paradicsom
i < kg.-os doboz..... P —-60
Belőttek i\'z kg -os üveg P 1-48
Ecetes uborka 111. ti .cg P :i 60
2 „ „ P 2-40 l\'j. . P 2-
Ecetes paprika 3 . P 3-6U O.irantált tiszta
barack iz I kg. P 4-Vegyes gyümölcs lz
tyj\'n cukornl I kg. P 2\'
Édesajust 1 liter Pl-
GYEN£S
Kazinczy ulca I.
Uzle\'bcn
Telefon 226.
Érdekes számok
a /drdsf Itisxolgablrósög rcndtirl bUnlotü bíróságának clmuli csxientSc/éröl
Nagykanizsa, Január II
Uí. Forintos L.sztó szolg>.buo, a n.tgykar.iz&ai |árási föszolg^biióság bünltlóbirája most álíiiolla össze statisztikáját az elmúlt esztendőről.
Ebből a beszédes statisztikából ki:üuik, hogy a |<r,\'.siól a rendőri buiiletöbiróhoz egy év leforgása alatt nem kevesebb, mint 1083 kihágási feljelentés éi kezelt. Tehát átlagosan majdnem négy feljelentés esik egy napra. A feljelenlcll egyének szama 1683. A kilugási feljelentésekből, melyeknek körülbelül fele bunielő-parancs, kiróllak itélelileg 11.65!) P büntetéspénzt, aniiDŐI befolyt 7ÖI8 pengő. Eizarásra álváiloztaiva 791 P.
A kihágási esőiből kifolyólag a btlntelóbiró az esztendő folyamán 187 napi elzárást szabóit ki, melyei üz cli[élt egyének a nagykanizsai kir. ügyészség fogházában ki is töltöttek.
A kihágások nagyobb részben vadászati, mezőrendőri, köztisztasági kihágásból adódott.
Vadászali kihlgásból kifolyólag elkoboztak 35 vadászfegyvert és 10 darab revolvert.
Forgalomba korült
a legnjabb gyártást technikatermeke
Ai uj .vo] ÚJLAKI Attatmlpala
Aki egvszer h.sinilla, mindenkinek ajinlja.
A /.-os Újlaki Atbeilcemeitpala
mind tégllrg lellllinulhaiallan,
A ,*,-oa Újlaki Asbejlcemontpala
tartóssága korlillan,
A .\'.-oi DJiaki Asbeitoementpala
lllznek, tagynak, viharnak tökéletesen ellenlSII,
A ,%-os Újlaki AibéitceiientpaU
iziiiliati a minden szinten gyonyö-rJeq éivénycslll Ára|inlatlal és icdísl kfll.iégvíléssel szoigll:
„Ragybitany-Djlaki" Egyesült Iparmüiek B.-T. Budapest
vezérképviselete:
Dakáii Ferenc oki. géféiuiérntk
deszka-, éptllelta- is ípilísl Jísl anyagkereakedise
Naoytcnnlxaa, ■aoyar\'lrtsa Ma.
1930. január 14
ZALAI KÖZLÖNY t
NAPI HÍREK
NAPIREND Január 12, vasárnap
Kóm. lutollkui: Sz. Csalid. Prolest.
Ernő. Izraelita: Tebeth hó 12 •
Magántisztviselők teája d. u. 5 kor a Koronában.
Izr. leányegylet teája d. u. 5 kor s Caslno alsó termében
Lövész-bál a klákanlzsal Polgári Olvssőkörben.
Városi Mozgó. „Verdim-, háborús film .Három a kövér" és .Mtsi mint boxbajnok", két burleszk
Uránia Mozgó. ,Rod és s szerelem", vígjáték — .Mexikó réme", nagy c w boy-dráma.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Merkt/Betuá-féle .Igazsággyógyszertár.
OAlftrdó nyitva reggel 6 órától este t óráig (bétlő, szerda, péntek déluUn és kedden egész nap nőknek).
Január 13, hétfft
Rómát katolikus : B Veron. Protest
Vidor. Izraelita: Tebeth hó 13. *
Városi Mozgó. .A nolrcdsmel toronyőr*, dráma — .Orlov". operett. Háromórás műsor 3. 6, 9 órakor.
— Beőltöztetés s ferencrendbe.
Ma reggel a 6 órás Istentisztelet ulán kél kandidátus felveszi a szent-ferencrend barna szerzetesi ruháját P. Deák Szulplc guardián, plébános kezéból. Ezzel ismét két harcossal szaporodik assziszi Ferenc nagy családja.
— Halálozás. Schleslnger Is\'ván ny. magánliszlviselö 73 éves korában Zaiaegenzegen elhunyt. Pénteken délután temelték el nagy részvét mellett. Az elhunytban dr. Papp József, a Zala volt belmunkatársa édesapját gyászolja.
— Nőegylet! tes. JólsikcrOlt tea-eslályl rendezett tegnap este a Keresztény Jótékony Nőegylet a Korona éttermében. Az egyesület tagjai és vendégel szép sz.imban jöttek össze a fehér asztalok körlll és a parketten, hogy — egyúttal a jótékonyságnak li áldozva, — a társadalmi élet olyannyira szükséges mozgalmasságából a napi gondok robotja után felfrissülést és szórakozást találjanak. A Nőegylet, amit épen ez a kellős cél: karitatív és társadalmi működés összekapcsolása inditott mindenkor teáinak rendszeresítésében, — etéren is eredményes munka sikerét könyvelheti el magának. A tegnapi teán kitűnő katonazenekarunk pompás muzsikája gondoskodott, hogy a hangulat pillanatra se zökkenjen ki a táncos farsangi vidámságból.
Elsőrendű kerecsenyi
zöldfehér _ m lilerenkint
asztali dol 1928-as P —-fiö, 1927-es P —-86 fillérért kapható. — Nagyobb vételnél 25 liternél P —-60, illetve P - 80 filléres árat számitok.
1JII JE110. IM-itu 10.
Harisnya-vásárunkat
mindennap többen látogatják, mert
sokezer vevőnk,
aki eddig vásárolt, az egész vidéken elvitte hírünket, hogy
milyen olcsón árusítunk.
Htíi melé harisnya Férfí meleg zokni Elsőrangú férfizokni Meleg nöiharisnya Férfiharisnya Egytétel nyakkendő Egytéte bé elt nöi- é. férfi
kesztyű Elsőrangú selyemharisnya Elsőrangú llazla gyapjuharisnya Selyemnadrág Gyapjunadrág Női florharisnya Flanell pongyola Selyemsal
csík r
crak „
csal „
esik „
Cask ff
csak „
cssk „
csak „
c<ai t,
csak tt
csak
csak ff
csa\'a n
— 70
— 70 1 — 150 290
— 30
18C 3 90 250 250 250 1 98 6 90 220
Kérjük a t. közönséget, lehetőleg a délelőtti órákban jönni, miután a nagy forgalom végett kis helyiségünkben nehezen * tudjuk vevőinket kielégíteni.
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
Gyermekharisnvák 50 fillértől
á leggrandióxatabb háború !!■ I
lunaár
12 Taiáraip
VERDUN
A történelem legnagyobb éa legvéresebb csatijának fimje 12 felvonásban.
Francia és német művészek!
3 a kövér
Uurleszk
Misi mint boxbajnok
Hurleszk Rendkívüli alftadáal
lannár
13
Hátló
Hugó Viktor örökben U milve :
A notredamei toronyőr
Mlr.de.i Idók legnagyobb fllmesemé/iye 12 fejezetben. Fónzerepben: Lon Chanoy.
Ezenkívül Petrovich, Hang Junkermann él Vlvlan Olbson billlhni játékával:
O U LOW
(A cári gyémánt) Bruno üianlachst edte világhírt! opere tje 8 (el onásban.
A műsor cadá^a teliét 3 órát vcax liííiiybu I Rende* hclyárak I
Előadások 3, 6 és 9 órakor.
urAniji mozi
Jifj i revolverei Hklri
Vigfálék 8 (elv Pószerepló: Rod la Roque.
MEXIKÓ RÉME
C w-toy dráma 8 felv
— A Katholikus Párt ma, vasárnap délutón 4 órakor a Polgári Egylet emeleti nagytermében gyűlést tart. összehívták a párt nevében Eberhardt Béla elnök és Németh Mihály h. elnök. Szónokok: Eberhardt Béla, Kerezst Géza, Krizsala Ferenc és Gazdag Ferenc.
— Egy régi újságíró uj könyve. Csendben, a reklám lármája, a ijó pajtások dicsérő kritikája nélkül jelent meg a „Katucsnis alispán\' a napokban s a jövő héten már a második kiadást fogja megérni. A Kalucsuis alispán portómentesen J pengőért a szerzőnél, dr. Kazay László szerkesztőnél Budapesten, Főherceg Sándor-utca 32. sz. alatt is megszerezhető
ÍköhögESÍS^
HÉVtf PEMETKPi
utuiu
ZALAI KÖZLÖNY
— A pacsai főszolgabírói hivatalt most vette át Kende Péter árvaszéki (linóktól dr. Horváth Vilmos, az ujomian megválasztott pacsai ffl-»jo|iiflblró A, lijualaUlndáiinálvár-
Bzolgabiró. A hivatalátadásnál a vármegye képviseletében Tomka János dr. másodfójegyzó volt jelen.
— Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fö-ut 14. Blzto tltó palota. Szakszert! javítások
Ha eltűnőben van,
tűnt i legintimebb lérileró 6* pótolni vagy lokoint kivánja azt, kér]e 80 lillér bélyeg elleniben dtskrél és bérntenles küldését egy vllágli tU találmány illiuttllt leltAiá-sának: Keleti J Hudapest, Petötl S. utca 17. Alapíttatott 1878. to6i
Mit tárgyal
a hlagyllléa éa a megyr-gy U16a ?
Zaluogorszeg, Január il A vármegyei kisgyűlés janu-lr 13-án délelöll lü órakor ülést lart, amelyen előkészili a január 14-iki közgyűlés tárgyait, ezenkívül löbb nyugdíjügyei . és községi, valamint városi haláro-zafot tárgyal.
A január 14 iki közgyűlés tárgyalja a megyei kisgyűlés ügyrendjét, újból megállapítja a vármegyei tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat kezelő orvosok tiszteletdíját. Legfontosabb tárgya lesz a közgyűlésnek az alispán előterjesztése a községi beköti utak kiépilése ügyében.
— A nagykanizsai Oltáregye-oűlet ma, vasárnap este 8 órakor, a Kath Legényegylet hebiségében műsoros teaeslélyt tart. P. Deák Szulpic plébános beszédei mond. Egy melodráma és egy egyfelvonásos farsangi vígjáték szerepelnek a műsoron. A csendben, de kitartó buzgósággal munkálkodó hllbuzgalml egyesület minden támogatást megérdemel a kalliolikus társadalom részétől azért az eredményes munkásságért, amivel a vallásos élei fej-leszlésén kivül a plébánia templom, sőt a környéki szegény templomok felszerelései! is éven ál karban lartja és áldozatos munkával pótolja és mindezen kivül karitativ működés! is fejt ki. A vezetőség, melynek nem áll mód|ában meghívókat szétküldeni, ezuion hivji meg tagjail és barátait teaeslélyére. Tea 1 pengő.
láitteimüí
— Tánciskola. Csütörtökön esle 6 órakor nyilik meg a Polgári Egy lel emeleti kistermében Farkasovszky Teri tánciskolája. Tekintettel az Idei hosszú farsangra, a tanfolyamnak sok látogatója Ígérkezik.
1930. január 16. a_
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szára. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet I930. január M l-ém nyitja mag
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét után hetenklnt ! pengő. Egy havi üzletrész u án havonklnt 5 P fizetendő.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (tsengery ut
7 , dr. Rapocli-féle ház) r.iár most kaphatók. VM~ Befizetési könyvek kiállítása díjtalan. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt » 11 óra között teljesíthetők.
M7V Az igazgatóság.
— A Kath. Legényegylet folyó hó 19-én esle 8 órai kezdettel az egyesület helyiségében lánccal egybekötött műsoros teaeslélyt rendez. A műsoron szerepel kél nagyon kacagtató vígjáték, ének és zongora számok. A lánchoz a zenél kanizsa egyik legjobb cigányzenekara fogja szolgáltatni.
— Jó emberek segítségét kéri Bakos Sándor lámasz nélkül álló rokkant, beteg, 74 éves ember. Adományokat lövábhit a szerkeszt sí-g.
Esltövő. Drach Rózsika (Kisbér) és Franki Dénes (Lelenye) folyó hő 14-én tartják esküvőjüket Kisbéren Sürgönyeim : Drachné Kisbér. (Minden külön érlesités helyett).
— Május 1-én Jönnek a színészek. Pbdar Oszkár a Pécs-nagykanizsai \' színtársulat igazgatója belelenlelte a város polgármesteri hivatalának, hogy az idei színházi évadot május elsejével akarja megkezdeni és ehhez játszási engedélyi kéri
— Betli rudáltra a legu/abb dlvaiaelymck irkeifck Burla Mtkio iUi>afdruf)d>dlHr.
— Tánciskola. Blagusz Elek Január 14-én kedden a Polgári Egylet földszinti parkelás tánctermében uj lánckurauTnylt.
A női szabóipori izalrrsitily tag-Jnit ezúton Is felhívja uz. Ipartestület elnöksége, hogy rendkívül fontos ügy letArgyalílati vegeit folyó hó .5-őn, sz.er-ilán este K órakor jtiienjenuk meg teljes HZámbau az Ipartestületi helyiségben.
al
>fin
Klskanlzsal Polgári Lövésr-egyesQlet ma esle 8 órai kezdettel ..z Olvasókör emeleti helyiségeiben nagyszabású ,Lövészbdlt" tart. Az érdeklődésből ítélve, Kiskanizsa egyik legsikerültebb mulatsága lesz. A rendezőség tagjai garancia a kitűnő szórakozásra. Lesz szerencse Bátor, világpósta, confetti és szerpentin csata. A Levente Dalkör énekel. Peti János szaval és a leg|obb komikusokból alakított gárda fogja nevettelni a közönségei. — Egyben felemlítjük, hogy január 19-én lesz a Lövészegylet tisztújító közgyűlése.
A singer,varrógépek
HfeKsA LEOtdOBBAK !
Rádióamatőrök!!
A László-féle csődtömegből
m a* m mm - a*. —
rádióalkatrészek,
tekercsek, lámpák, rádióládák
és pár darab hálózati 3 csöves rádió olcsón kapható
SZAlllS Antal fegyver-, lőszer- és JAQUW Nlllal sportárunagykereskedés
rádió-osztályában, f.
áklnek a ulrs&kMéie remtíUsn,
erőlködés nélkül ugy érhetnek el könnyű székelési, ha naponta reggd éhgyomorra megisznak egy kis pohár természeles „Fereio Jélief" keserűt vizet. Szivszakorvosok megállapított. Iák, hogy a Fereic Jóuel viz sulyot blllenlyühlbáknál is enyhén, biztosad és mindig kellemesen hat. A Ferail láttái keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.
— UJ rendszer bulot vásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére dijmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, ^szegl-utca 5.
-*■ Három fokozat van: jó, Jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
iáior tándaBár
A xuxmara
puaxtlldaal Nagyliualxada
Nagykanlz&a, Január 11
A zuzmarq országszerte megrongálta a lelefon és villanyvezetékeket. Igy Szigetvár és Szekszárd környékén okozott érezhető zavart a távbeszélő forgalomban, sőt a villany áramszolgáltatásban Is fennakadás történt Nagyatád községben.
A zúzmarának Nagykanizsán Is áldozatul esett több telefonhuzal, miután a ráfagyott zúzmara súlya alatt leszakadtak és ezáltal zavar állott be a telefonforgalomban. A megrongált lelefonhuzalok kijavítása folyamatban van.
- Iparosbál Keszthelyen. A
keszthelyi Ipartestület az Idei farsangon is megrendezi a iparosok bálját, ami minden eszlendőben a legfényesebb keszthelyi vigalmak sorában marad emlékezetes. A bál január 18 án lesz a Hungária összes termeiben, 2 pengős belépődij|al. A bál védnökei: Malalirnzky Ferenc felsőházi lag, Reischl Richárd orszgy. képviselő, dr. Lénárd Jáno3 urad. főintéző, Rcischl Imre városbíró, dr. Mojzer György főorvos, Náray Andor gazd. ak tanár.
• Variógépvásáilásnál gondol lm, • Pj-\'4KP<< náirra doljon a „PFAFF" névre.
— Fel írét kenés Wlng-Oll által I Ha
uz r.iilü motor lUlálszó volna, akkor incgtlgvellielnénk, hogy n motornak mennyi részéi, ti karlelolnjok In hiányomul érik el, miután n kartelolaj áltat ugyszólvAn nem oinjozhatók. Ez a fontos kérdés azonban megoldást nyert. A „telillröl konéa" megoldása különleges (eltél,\'lökre leli,ingolt. céltudatos tilliililonságon tiInpK/.lk éa llyonnok a fellliról kenő Wlng-Oll különös mértékben bizonyult,!\'.
Farsangi tartózkodás
Budapesten, LAKATOS peiilóhan
v„ Hold-utca 29. (Alkolmáoy-a. sarok.) I tKk.lltintttbb. legktnytlmtwbb ti IfvotciObb. ül*|ln* ft.lídf otthon. kCipOnll IckvftMl. t^zmodern.bt, koailoit, klttl.tó konrh*. l\'o\'zliflr.k 110 Telefon - l»»a,
1930. január 14
ZALAI KÖZLÖNY t
Az uj esztendő legnagyobb eseménye!
első ÍO napos leltári vására!
Ezeket az árakat kéreni figyelemmel vég\'goWasni: Január lO-töl 20-ig í
Kakálok
- 1S.S0
Divatos angol kabátok tl»»ta «y«PJu "
Ivembéléssel, elsőrendű ml- __ __
nVégO - - P í*.«0 P 32.80
OyAnyArl angol kabátok valódi oposaumgallérrsl, vígig selyemmel bélelve, . minden színben — — P 3Ö.BU
Legújabb modelleknél 50 aaáza-léklg leltári engedményt nyujtunx.
Ruhák
Selyem- ii sxAvelruhák
P 14.80
Tiszta gyapInszAvetrubák sAtétkék, fekete é1 drapp
Divatos táncruhák tafii- éa crepe de Chlneból — P
2980 29 80
Elegáns modellrnhák
UuU seiyemból - P 39.80.(61
Sagy és kis estélyi ruhák leltári árakon.
Bundák
Nutrletie bárány-
bundák- -Kanlnbundák löbb ulnben - — 200.
Sutllklbundák
180.—tél 161
»«lyembtléu«l - 180. tói
Mindennemű nemeéssArmebundák nagy választékban. melyen leszállított áron.
Katatt-siftvStt osztály
Pulloverek
nagy viliutékbsn - P 14.80 KAI Atlkabátok n .
Huta gyapjúból - - P 18.80
Olorla kAtAltkabátok dlvaisilnekbtn - - P 24.80
KAtAtt sportruhák - P 24.80
HsHsnyák
NÖI selyem flArharlsnyák 6u;«a nlnrkhen, elsőieudO . __
minőségben - - — P 1.78 Pértlioknlk selyem-
flór. dlvsUilnekbtn — P 1.80
Bemberg selyemharisnyák „ „„ pirlíl otvstamnekben P 2.70
•álsk
TrlkAsrlyemkendAk
•zélti rojttsl — - - P 2.80 Színes crepe de CMiu sálak
leg\'jjibb páriái mlotákksl P 7.80 Vállkenüök
8.80
crepe de ChlnebAI, gyö* nyó 0 isluekben "
- P
KssxtyOk
1.90 3.80 8.60
BArkesityOkt vllághlrQ pécsi gyártmány. Leltári árban.
Fshámsmft-osxftály
Csíkos selyem tríkAnadrágok minden szlnbsn éa nagy ságbsn — — — — F
Fortuna (exellent) nadrágok
2.10
I.M
M l.n*. n.dr.fkombiné ulpk.dli.i.l — — P
Hafct.ly.ni [.x.H.nM combiad d.« c.lpk.diwl.l P
■att.it kombiné cilpk. é. btmf..dliti.l P
MálAlnf liln.a niuoukM •UArtndű mlaóiif - P
Trikó..ly.m
téli ponivolM tutte. kl- .... vlló ml.V.í, - - P II M
it.aa
4.60
T.aa • •0
lirso.y pongyolák
■ kKdlv.lM.bb ralotil. keid M/*o«ybAl -
r 19 N
Nem atkilmllag ösizcváiá-roll áru minden egyei elk-kOnk elsőrendű készítmény. Csak korlátolt mennyiségben kerül etaéásra.
Divat- és szőrmeházam vezér elve: Mindont m wawA őfelségéért I
Szabott árak I Selyem- és szövetmaradékok a|ándékáron I
A vásár 10-én délelőtt
10 órakor veszi kezdetét!
Budapest, IV., Kossuth Lajus utca 9.
KÖNYVEK, LAPOK
Szibéria, a nagy temető
Mészöly ezrede* könyve
Minden háborús könyv (mostanában pedig stlrtl egymásutánban kerülnek ki a könyvkiadók műhelyeiből) külön eseménye a könyvpiacnak. Lázas érdeklődés fogad minden háborús írást, filmet, memoárt nem csak a magyar határok közt, hanem egész Európában.
Ezt a lázas érdeklődést legjobban megérdemlő könyvek sorába tartozik Mészöly Jenő ny. ezredes érdekfeszítően őszinte és minden szépirói vagy poli lkai elfogultságtól mentes könyve, amely Szibéria, a nagy temeti címmel jelent meg.
.Százezer magyar alussza örök álmát Szibéria mez/Sin..,\' igy kezdi könyvét az ezredes és ahogyan egyre tovább lapozunk abban, ez a borzalmas áliilás szinte a szemünk előtt pereg döbbenetes valósággá.
A fogságba eséstől fogva — iria Mészöly élményeit, "végig visz a galíciai, urall kálváriákon a kraszno-jarszki fogolytáborig, megismertet a szibériai városi élettel, tavasszal, nyárral, téllel, rettenetes járványokkal, Raspulin szerepével, az orosz forradalom idegfeszítő napjaival, a cárgyllkossággal, a fogolytáborból való szökés izgalmas hajtóvadásza-lával.
A könyv ára 3 pengő és 50 fillér portóköltség. Megrendelhető a Budapesti Hirlap könyvkereskedésében. Kapható a vidék nagyobb könyke-reskedéseiben is.
I{ Lourdes képen havi folyóirat XV. évfolyama, nagyobbodott terjedelemben, díszesebb kiállításban. a logérdekfeazl-l«l>b olkkeket költi. Igy pl. dr. Dávid,
l.lllo orvosegyetemének főorvos tanára, loufdeal gyogyulánról mutatja kl a leg-tudományoaabb alapon. Iiogv ...tormo-Bzetfölöltl közbenjárásra kuli következtetnünk. - I)r. Török Oyula ny. ron-dőrfőtanácaofl hálatolt lélekkel írja le l^urdesban nyort testi, lelki gyógyulását — Tóth Jánoa azerkeeztó (Rómá-ban) a pápakirály aranymlaéjével kap eaolatOK fönséges ünnepélyeit Írja le megkapóun, kiemelve a Vutikán-nllam nagy Jelentőségét. — Kérjünk mutatványszámét (Lourdes kiadóhivatala, Sopron).
)( Móricz Zsigmond uj regénye: A nagy fejedelem. A Nyugat újévi számában kezdte meg Móiicz Zsigmond uj regényét. Leghatalmasabb müvét, a Tündérkertet folytalja a Nagy Fejédelem Bethlen Oábor életét tárgyalja ez a mü. Bethlen első házassága és az első vallás-szabadsági Wirc a Felvidéken A Nyugat a nemzell koncentrációval indul az u| évnek. Móricz Zsigmond vezércikke megvilágítja, hogv a Nyugat az egész magyarság iroJalini fóruma, tehát az elszakllott.területek irói is bekapcsolódnak. Vidlm, optimista lelkesedés nyilvánul ineg ebben a számban. Hét kOllö, három regényíró, kilenc kritikus és esszéista ír a legfontosabb témákról. A mai magyar irodalom legkiválóbb iról vannak együtt. A Nyugat a mai magyar irodalom lolyóirala. Megjelenik kéthetenként. Előfizetési ára negyedévre 10 pengő. Kiadóhivatal: Budapest VII., Ilka-u. 31.
)( Az Én UJtágom a legszebb, legrégibb képea gvermcklnp. O—12 éves tluk éa leányok legkedvesebb szórakoztatója. Van ...V/, Én Ul8ágom"-ban folytatásos regény, elbeszélés, inese, vers, kín színdarabok, cikkek, Játék, sport, rejtvóny-rovat. „Az Én IJJaágoiir minden nzoin-baton Jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal. Budapest VI. ker. Andráaay-ut 16.
TŐZSDE
A mai tőzsde Igen élénk forga lom melleit optimiszhkus hangulatban folyt le. Csaknem az egéiz árfolyamlapon emelkedés észlelhető, ami a belföldi közönség és részben a külföldi folytatólag ii vásárlásuknak ludható be. A kedvező hangulat megteremtéséhez hozzájárult a külföldi piacok szilárdsága, a pénz olcsóbbodása és a kedvezőbbnek megítélt külpolitikai atmoszféra. — Fixkamatozásu papírok piacán élénkebb forgalom mellett szilárdabb voll az iranyzaL Devizapiacon a forgalom csekély, Cábel árfolyama a nemzetközi relációnak megfelelően az itteni piacon is 15 fillérrel emelkedett, míg a többi árfolyamban csak lényegtelen eltérések mulatkoznak.
Ztrlckl zárlat
Párti 2C 281\'l, London 7513\'\'!, Newyork 616 00, BrOMíl 71-9\'Vl Milano M, \'4*Irt/i Ö5S0, Amsterdam 207 W, Berta i;8?9 Wien 72 IW, Soíta 1*72 l/l, Prtí« ;S-26 Varaó 57 75. BodafWit SS-SS Uelgrá\'J »l2«/«, Bukaie»l 3 CftV*.
k kaáayesti Táiaá* t)<rrtza-|etTZ*aa
vaLutak
Arizol I. 27-7S-27-90 Bclgsfr. 19-*0-79 S0 Caeh k. 16*82-1692 Dán k. 162-45 153 05 Dinár 9 97-IOOJ DolIér-568 60-570-60 Ptancia 1.22-45-22 7.S i Holl. 2i«80 230-f0 Ungyel 63 85-54 15 Leu 3*37-J\'41 410-416 I.Ua 29*70-30"00 láirka 136 10-136 70 Norréglb34U 15800 SchtlL 80-10 80 50 PeMta 72 80 73-80 Svájci 1. 110*40 110 90 Svéd k. 152-90 153-50
DEVIZÁK
A inat. 229-87-280-57 Qtlgrád 1009 10-12 B*riln 136-30-186 70 BltUsiel 79*52-79 77 Devizáid 3*38 3*40 Kopenh. 152 62-153 02 Londor, 27-78 77 86 Madrid 72*80-73 NI MIUno 29**2-29 92 N«wyork570-40 72-10 0»ilo 152*57-152 97 Pária 22*41-22 48 Prága 16 87-16*92 Szón* 4*11-4*15 Stockh. 153* 10-153 50 Vanó 68*95-64-15 Wien 8»22-f»-47 Zürich 110*63-110 83
Az árak teljesen változatlanok.
Btua llaxav. 77-«a 28 45—28 85. 78-m 23 75—14 05, 79-a 24 06-2450, 80-as 2135-24-65, dunánt. T7-ea 21 95-22 »1, 78-u n 20-22 40. 7»-ts 22 45 -22 65, 80 as 2255—22*75, roia 1895-14 10, lak árpa 1565-1610, sírárpa 17*50— 19 00, ilb 13 25-13 75, leveri taL 13 00-13 20, doointMti 1285 13 00, repce 52 00-58 00 korpa 9 75 9Ü0.
" Felelős kiadó . Zalai Károly.
ktmitaa <><«*M t NwTb •>*>•• T* "
vasároltunk útion, ne kllld* fdk pénzünket Idegenbe.
Naponta ad|on növendék tt hlxóálUtalnak
SS
„FUTOR
luénaavaa lakarmánymesact.
A .FUTOR\' növeodéluUlatokaál a csontképxödéat eMeeglU. hliásra
étvágygerjesztőéi
A .FUTOR* i.em orvosság, hanem • tegftnomabban órlott méazaotáp, amely as áltatok azervesetében fg\'n könnyen ielsztvódlk, s amelyet u állató. nro mitikus snyng artal i ánál lógva sziveken fogyasztanak. A .FUTOR* eletéae a konyhusé etetését lelealegesaé leszi A nigyhiilaiótr, uradalmak, Rasdaságok • .FUTOR\'-t állandóin etetik. Ars: I kilogrammonként 40 llllér. Zsák vétetnél: I zsik 50 kg. (uáklut
együtt) P 1030. I cca l/t kg-01 próhsdobos ára 30 fLIér, Kicsinyben és zsáksaámri kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőtzerak 52ts kercBkedés^bcn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett Teleion: 13U.
ZALAI KÖZLÖNY
.1930 január 17.
Margit-fürdő
Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 ig ™
Márvány kádlürdó fűtéssel P 150
10 jegy vételnél......Pl\'—
Igénybevehetlk rgycilUctck, vállalniuk. Tyukszemvágás......P —\'40
Maszirozás ........P \'30
•» __
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
lUiO. /anuiír fla 15 étül.
J Erzséber-tér VasutAllomAs
Oda Vissza
4 06 4-IS
5-to 52>
5-50 6 00
6-30
••7.30 713
8-30 8\'40
•Jl-20 1 1
12» I3\'M
13® 13®
14-OÍ 14-13
17» I7\'«
20® 20 <8
2215 22\'28
22 is 22\'M
23-M 23-se
Erzsébet-tér— Barak
Oda
7 00 11« 18®
7 16 11" 18"
"Juliul és augusztus
nóbsn vasAr- és Ünnepnap nem megy • Csak kedden, ciütórtökön él vssAtnsp
APBÓHIRDETÉSEK
M iinatiUÉlnk «Ja 10 •>% M fillér,
Hun további «ió dtta I lill. Vaaiz 6a «»»ic»m M sxólf W fillér, mlzutoa további mi dija •fill. Szeld án U péa-•a 10 azótf 80 Mlér, minden további I dija • fUL Clmsaó > minden vasta-
gabb bétából álló axó két szónak uámlV tátik. AlUal kartsókrtek SOM, engedmény.
Hlrdotéaak a (ét) p.ngfl
alul ■ falaalaáaa klapalás, aaámláaáa alkor«léa« .égatt óléra I I z > t i a d I k
Egy szép bélyaggyiljlartiény olcsó árban kláruslttallk Schless Testvérek fióküzletében. 117
Háromszobás lakáat keresek 1 izemély részére a város belletülelén má|us 1 re. Mellékhelyiségektől eltekintek. Cim a kl adóban. -159
Alléat keies konvención bognár, aki a kádár munkát l" vállalja. Clm: Oalácz Milton, Lelenye. 95
réuxkltaaSnt bekebelezés mhdea Basztgbeii a legelőnyösebben és
Kbban folyóslttat Aoaél Igsséo tcaOnkOrveliló Irodája Nagyi t(axlaczy-mga_2. —j—
Nagy kertet, vagy rétet
bopocolr néhány évte bárbi.
AG1 CSU&, Lehel a város közelében la, országút mellett, lakotl területen, körülbelül egy hold. — OyUmO\'csös, vagy bekerített flónyben. Ajánlatokat kér Prangar Jóxaef, Sugár-ut 14. szám. 12«
Magblxható csukott bérautót csak Ksutmann Bánénál rendeljen. Telefon 167. éa 571. Ostage Nádoru. 6. Sürgöny clm : .Autótaxi*. 5862
Belvárosban 3, esetleg 2 nagy szobás art lakéat kerrsek, füidöizoba í megfelelő mellékhelyliégekkel május l-éie. Clm a kiadóhivatalban 6512
Magyzr utca ül sz isrokház eladó, azonnal beköllózhelő Érdeklődni Varaadl-utca I. sz. alalll Iratlkban lehel. 61IU
Vara«adl-ut 3/b. szAntu hAz koicsma-Joggil szabadkézből eladó 73
Mesblzltaló balagépolónft ajánlkozik előkelő házakhoz Ont a kiadóban. 50
■offSr, IraktoraxaralS illáit keres Jó bizonyítvánnyá1. Németh Géza, Aiptd-ulca 13. "9
A azonnal kiadó 2 -zobál lakái ölizcs mellékhelvlaégekkel egyUII. olcs.\'étl l\'.r-deklódnl lehet Kis szarvai, Hiri vendéglős, Erzsébet tér. 123
Eladó hé*. Sugár-uton, négyszobás, modem lakással, gyönyö ü parkkal, ked-vezó leltélelek melleit eladó. — Clm -a
kladóbin.
120
Egy Jéhéxbél való flu tanúiénak
lelvétellk Üyergyák bótkereskedónél, Erzsé-bet-tér 1\'. \' 46
Dlékot teljes ellátásra némelnyclv éi zongoralanlláisat vállalok. Chn s kladó-hlvatathau. I \'7
Eladó Jókaiban leió complcll ko«4o«-szsrszám. — Megtekinthető Magyar utca 7. Nikicsernél. H*
Hé- és aérolpA javitAiál izakszetüeii, jutányos áron vá lalom. — l-ciler l\'erenc mechanikus, Csengery ul 13. 151
Vadbőröket,
mázat, ágylnltat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát étt í i;<i Erzsébet-tér 15. jm,
Láló és Bagolahegytn l2\'/i holdas birtokot lakóházzal, Balatonkereszluron álló ntáanál 5 szobás villái t/z hold szőlővel él kél parcella vlllalelekkel, Mánatelepen 8 holdas birtok 4 szobái lakit és mellék épületekkel aladék. Llchlenstein Albert OPB. Irodája, Fóul 20. 152
Lehetóleg különálló házban, 3 lazobáa, feltétlen száraz lakéat mellékhelyiségei kel kelesek február elteiére. Ajánlatokat .Őrangyal\' gyógyszertárba. -153
Egy xongora él egy gyerineklgy olcsóért etado. — Bővebbel a .Kékcsll divatAruhJzban.
llag" 154
Józscl lóhetceg-ulca 31 azámu ház nagy kerttel aáadé. Bővebbel ugyanon. -155
Egy Kongom bérbeadó Király utca 45
alám alall. 106
Egy be|áró mlndenra lózónó azonnal lelvétellk Erzsébet-tér 20 -lol
özv. Somogyi Parencné éi gyermekei, ugv s maguk, mint alulírottak fajdalomtól meglőtt szívvel Jelenük, hogy
Somogyi Ferenc
kóművea-mester
hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos (elvétele után f. hó Iáén esle 8 ójakor vimsadla lelkét Teremiójének.
Temetése I hó 12-én d u. 3 írakor lesz a temető halottasházából a róm. kalh. egyház szeriaitáui szerint
Az engesztelő szentmise f. hó 13-án d. e. \' i9 órakor lesz a ferencrendi plébánia-lemplon\\Íjan az Egek Urának bemutatva Nagykanizsa, 19 0. jsnuár II.
■ ék« han
>ira I
Somogyi Mária, Teréz, Gyula gyermekei, Buzek Zsigmond ea Tóbiás István vejei, Margit és T«rus unokái.
Gyászolja édesanyja.
Tűzifa eladás.
Hahóti gazdaság erdejében eladásra kerül:
Bllkkgöinb, száraz, erdei ölen-kint P 40-— Blikk fejszézelt száraz, erdei ölenkint I\' 26-
Megrendelhető: Strém é« Kiéin cég irodájában, Erzsébet tér 22. szám, az udvarban.
Meghivá.
A néhai Iliid István emlékére alapított temetkezést egylet 1930. évi január hó 19 én délután 3 órakor tartja
III. évi
rendes közgyűlését
a Rozgonyi-olcai iskola tornatermében, melyre tisztelettel hivja meg lagjáil.
Tárgy:
1. Zárszámadás Ismerlclése.
2. A lejárt választmányi megbízatások helyell uj választás.
3. A temetkezési módozatok megtárgyalása.
4. Esetleget indítványok, melyek I nappal a közgyűlés előtt Írásban vagy szóban bejelentcndők.
Felkérjük I. tagjainkat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg A viszontlátásra I
Teljes liszlelcliel is, A vezetőség.
HiiAn Oyuln nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
990I/IW9. vht sz
Árverési hirdetmény.
Alulliolt bírósági végrehajló az 1881. évi LX. t.-c. 102 § a élteimében ezennel koz hírré leszi, hogy a nagykanlzs.il kir Já rásbiiÓHjgnak 1929. évi Pk. 9901. számú végzése következtében Dr. Rapoch Aladár ügyvéd állal képviseli Ulricll D J |avára 12b0 P s Jár. ere|éig 1929. évi ms|us hó 14 én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- éi lelülloglall és 2260 pengőre beciüll kóvetkezö ingóságok, u rn.: siobsbuiorok »lb. nyilvántu átverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. já-rásbir íág 1929. évi Pk. 9901 számú végzése lulytán 1200 P 1111. lókekovelelés, ennek 1929 évi január 20. na Jától |átó l»o kamatai. Wi viltódli éa eddig összesen 205 P 34 lill. bíróilag mlr me«ailapiloll kó I Régek erejéig, Nagykanizsán, Eölvrti lér 15. sz a. leendő uicglartásira 1930 évi JanuAr hó 15 Ik uapjánnk délutáni I órAJa határidőül kilüzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg-Jegyzésiel hivatnak meg, hogy az érinteti Ingóságok az 1881. évi LX l.-c. 10\'. és 108 § ai értelmében készpenzllzeléa mellett a legtöbbet ígérőnek izukié^ cselén becs-áron alul is cl fognak adatni.
Amennviben az clátverez-ndó Ingóságo kai inásnk is le- és fellllloglaltattlk és azokra kieléüilési Jogot nye lek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.c. 102. § i értelmében erek JsvAra la elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, I92U. évi dec. hó 19 napjAti.
liaán Oyula s. k.
m klr. jbir. végrehajtó
\'Jix egásx, élelheji túl barát
5INGER
VARRÓGÉP.
Xedvjyuofvmlá&j, fiMálalek.
Alacsony híivi > <!<,xIrtaj< SINGFR VARRÓGCP RÉSZV TARS.
KAflYKáSiZSá 1\'lókUilete: Fü-ut 1.
IluAn OyulH nugykan\'zaal bírósági végrehajlólól.
12591 1929. vhl. szám.
Árveréai hirdetmény.
Aluliról! bírósági végrehajló az 1881. ,#vl LX. l.-c, 102 §-a értelmében ezennel közhírré leszi, hogy a nagykanizsai klr. járás-blróságnak I!r29. évi 12514 státnu végzése kövelkrz\'élicu Or. Clyulal Béla ügyvéd
állal kép.isell Perendy éa Buváry Javára 38\'1 l> — lill. a Ját. ereiéig (929. ok\'ól-cr hó 18 án loganaloslloll klelégl
évi
a Jár. ere|él. In loganalosl lést végtehajlái ulján le- és lelülloglall
él 1220 pengó - lillérre becsllll kövelkezó Ingóságok u. m.: molor-rséplógép ilb. nyllváno. Arveréieu eladalnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járái blróiág 1929-lk évi 12594. szAmu végzése
lolytáu irtO I* tlll tőkekövetelés, ennek 1029 é.l szeptember \'22. nsplától |áró 12°/o kamatai, \'.S\'.o váltódij és eddig összesen 94 P 30 tlll bíróilag már megállapllolt köll ségek erejéig delién 46. szám alail leendő megtartására 1030. évi JanuAr hó 17. napjának d. u. 2 órája halár IdóUl klttlzetlk és shhoz s venni szándékosak ezennel oly meg|egyzéssel hivatnak meg,
........ ;ok az 1881. évi
értelmében kéax
hogy az éjinlelt Ingóságok as 1881. évi
LX. t.-c. 107. él 108. S-alé
pénzllzeléi mellell. s legtöbbel ígérőnek, nllkség esetén becsáron alul ls el lógnak adatni.
Amennyiben sz elárverezendő Ingóságo kai mások li le- ós lelulloglaltailák és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, csen árverés az 1881 évi LX. t.-e. 102. 4- értelmében ezek javára ts elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán. 1929. évi dec hó 31. napján.
Haán Oyula s. k.
tss klr Jbtr. végrehajtó.
A Naslcl Tanlngyár és Oózfflrész |/ominvfa.anvannL
r.-t. bizományi raktárában n^gy mennyiségű ^ölliciiy l a dliynyun u. m. szlavóniai tölgy, éger, kőris, juhar slb. étkeztek, s hogy a tisztelt asztalosmesterek és egyéb iparosoknak a mecmttnkálásál kényelmesebbé tegyük, ezen anyagokai a FRANK ÉS TÁRSA gyárűzemében
(Szemere-u 2.) a ha|ój>adló Uzemünkkel kapcsolatosan helyeztük el
Eppinger I. és Fia, Nagykanizsa
deszka, épületfa, léc és egyéb építkezési anyagkereskedö.
A valódi Halschek-féle ETERNIT-PALA lerakala és képviselele. Enyvezettlemezek minden méretben és minőségben raktáron.
Nagykanizsaiak találkozóhelye az ""
István király Szálloda
Budapest, VI. Podmaniozky-utca 8.
Nyűg,Ili pályaudvar melleit. Telelőn : (Interurbán) 202 43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST.
Minden modern kényelemmel l>erendezell elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi fűtés, hideg, meleg folyóvíz és lelefon. Lili. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászterem. A keleti jiályaudvarlól közvetlen villamosösszekötlclés 2 es és -16-os kocsikkal.
1930. január 14
658/1930.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a Nagykanizsai Vadasz\'ársaság engedélyt kér arra, hogy a városi alsóeidőben, mellyel a Bagolasánc és Nagyrécse község határos, a városi felsőerdőben, mellyel Nagyrécse és Palin községek, továbbá az ügyészségi kertészeti telep határos és végíll az alsónviresi erdőben, amellyel Szepetnek és Bajcsa község határosak, strichinnel káriékony duvadakat, továbbá a fentemiitett erdőkkel határos mezőkön, remizek mellett és állatában az egész nagykanizsai határban foszforszörppel kártékony szárnyasokat irthasson.
Felhívom az édekelteket, hogy esetleges észrevételeiket 8 napon bellii nálam Írásban jelentsék be.
Nagykanizsa, 1930. január hó 10-én.
,, Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY t
Pasztorizált
a korai órákban Mázhoz szállítva egész éven át minden mennyiségben kapható.
ViixoiitelattkMk áreageáaáiy.
O. M. T. K. tejüzeme
a vasútállomáson.
Telefon 349.
Mot I F„t I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
flOimotó, tfegytbztltó, n.hjf«tfi
■ uoakíthaljrl ont. IpaikUltlUaoa araayfcanmtl kilBaUtva
NAOYKANIZSA
UrlIMKItpi ÜXtrtlIapi
Kazinczy.n. f. Hunyadl-u. 19
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bír-
..... leilel vagy Usztinal. Gyözó-ljön
meg Araim olc-ósigárói éfl munkám
kiválónkról. Utolérhetetlen fényO gallértlazlltis I Tisztit I „„ Pllaaérozt
MAKULATUR
papin
kapható a kiadóhivatalban
175.221/XI. 1929.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A nagykanizsai m. kir. sóhivatal részére a nagykanizsai vasuti állomás pályaudvarára érkező kincstári sóküldemények kirakása, befuvarozása, hivatalos mérlegre állítása, beraktározása és máglyázása körül felmerülő munkálatok ellátásának az 1930. december 31-ig terjedő idő alatt szerződéses vállalkozó utján való biztosítása céljából 1930. évi február hó 7. napján délelőtt 10 (tíz) órakor a nevezett sóhivatal irodahelyiségében nyilvános Írásbeli versenytárgyalás fog tartatni.
A nagykanizsai m. kir. sóhivatal részére az emiitett időtartam alatt előreláthatólag összesen mintegy 22.000, azaz: Huszonkettőezer métermázsa különböző fajtájú só (darabos és zsákolt konyhasó, csomagolt finom asztali só, továbbá zsákolt poralaku és sajtolt marhasó) fog vasúton elküldetni, illetve megérkezni, amely mennyiség feltétlen elküldését, illetve tényleges megérkezését azonban a m. kir. államkincstár nem biztosítja.
Az ajánlatban kitüntetendő, hogy az ajánlattevő a nagykanizsai sóhivataltól időközönként visszaküldendő üres sózsá-koknak az emiitett pályaudvarra való kifuvaiozását, valamint a sóhivalalnál időnkint esetlegesen összegyűlendő szemét elfuva-rozását külön díjazás nélkül lógja teljesíteni.
Ajánlattevők tartoznak nagykorúságukat, polgári állásukat, erkölcsi magaviseletüket és megbízhatóságukat, végül vagyoni állapotukat s^hályszerü helyhatósági bizonyítványokkal Igazolni.
AjánlattWhtkölelesek a versenytárgyalás megkezdése előtt bánatpénz ciméP\'400, azaz Négyszáz pengőt készpénzben vagy óvadéklcSpes értékpapírokban a nagykanizsai m. kir. sóhivalalnál letétbe helyezni és ennek megtörténtét a nevezett sóhivatal letéti nyugtájával igazolni.
A legelőnyösebb ajánlattevő bánatpénze biztosítékul vissza-tartatik és vele a szerződés a m. kir. pénzügyminisztérium jóváhagyásának fentartásával fog megköttetni.
A szerződés az ajánlattevő vállalkozóra azonnal kötelező erővel bír, míg a m. kir. államkincstár kötelezettsége csak a m kii. pénzügyminisztérium jóváhagyása után áll be.
A szabályszerűen lepecsételt felírással ellátandó borítékba helyezeit zárt írásbeli ajánlatok a versenytárgyalás napján, vagyis 1930. év február hó 7-én délelőtt 9 óráig a nagykanizsai m. klr. sóhlvatalnál nyújtandók be.
Megjegyeztetik, hogy csupán az egységárat tartalmazó díjtételt magában foglaló ajánlatok fognak tekintetbe vétetni és ennek megfelelően százalékos engedményt, valamint az oly értelmű kijelentést tartalmazó ajánlatok, hogy ajánlattevő a legmegfelelőbbnek talált áron, vagy ezen alul is hajlandó a fuvarozási munkálatok ellátását elvállalni, az odaítélés alkalmával figyelmen kívül hagyatnak.
A közelebbi részletes feltételek és felvilágosítások, illetve a szóbanlevő munkálatok tekintetében kötendő, szerződés részletes tervezetének rendelkezései a nevezett m. kir. sóhivatalnál a hivatalos órák alatt megtudhatók.
Budapest, 1930. évi január 6.
IU RH. kir. Pénzügyminisztérium.
Tiizifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
des\'ka. épületfo, m\'az, cement és egyéb épllkezéul unyng kereskedése
Nagykanizsa, Klrály-utca|4. Telefon: 120.
Kováid Péter és Fia
budapaali festö(jyár
feat, tisztit 4. plisseroz
Oal\'érok, kézelók és Ingek tisztítása. Harisnya szenifelszedés és lejelés
„ o Caengerjf-ut S.
Értesítési
Qyárt házam, tekintettel a aulyoa gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja tenni a gazdáknak, hogy a szökségea
muftgazdatégi gépeiket
minden megerőltetés nélkül beszerezhessék és ezáltal a termelést könnyebbé, mig a minőséget jobbá tehessék.
Át. Ig«zgatóság határozata szerint min-d n olyan gazda, aki ezt igényli a Képeket 6-tó| 24 h*vl kamatmentes hitelre beazerezheti, úgymint répa** •áfá, aaaoakavá|é, teagaH-rfariló, tcng«rimorza«IA, vetö-
gépek sfb minden olyan mezőgazdasági gép. ami a gazdaságban szükséges.
Kérem ugy a« áraim, mint a gépek sziveh megtekinlését, minden vételköle-lezetis g nélkül.
Teljes tisztelettel 5zv. Berger Samuné
a Wclax Manfréd Acél és Fémművel R.T. mezőgazdasági géposzlályának bizományosa vas-, műszaki-, varrógép- éa kerékpár-ke resked ét
sai2 Kitkomárom.
iiiilill i kwtkm fciul wrtflépi ltfsxthhti stipptf I
Ezért válasszon „Pfaff"-ot!
Hosszú lejáratú részletfizetés mellett beszerelhető <sm
Biandl Sánöer és fiatfionél
Deák-tár 2. a feljótemplomnál
Linóleum, mozaikvászon,
Cocua-az6nyeo» lábUrltk
gyári tetakata HIRSCH ÉS SZEQŐ cégnél.
A nagykanizsai klr. láráiblrőtáj, mint telekkönyvi hatóság.
10755/tkv. 1939. iz.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Bánll Mária végreha| tatónak Mcdvenlcs Ferenc nigyrécael lakót végrehajtást szeo-vedó ellen Indított végrehajtást ügyében a telekkönyvi hatóiig a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. 1-e. 141 , U6 é. 147. § al étlelmében elrendeli » vigre ha|ti>l árverést 317 P 20 ftll. lókekóve leiéi. 38 pengó 60 tlll. eddig megállapított per éa végrehajtást éa al átver fal kérvényért ezúttal megállapított 25 P kolttég behajtáu végett a nagykanlzaat kir. |árés-blrósig tenllctén Ievó7 Nagy écae köztégben tekvő s a nagyrécaci 1281, utjkvben foglalt 565ft\'b. I. írsz. izintó a azekéruli dűlőben végre ha|tisl azenvedő nevén illó egész Ingatlanra 170 P, 4013/b I. hraz. rét a ttieki dülóben 60 P, 1369-1 Mlfa I. b. hraz. azóló éa rét a bacónakl begyen 600 P, 980 - 981/b 2. t hraz rét u. o egéu Ingatlanra 110 P, 382 t/a. 3 hm rét a lelaóberkl dülóben egéu Ingatlanra 170 P. u o. 976. aat|kvben (elveit 135-136/a. 3. hraz. bclleteknek végrehajtán saenvedő nevén álló fele részére 150 P kMáltási árban éa nedtg az Siazea Ingtl tanokra a 9-1 M/tk. 1901. azámu végzéaael Klracbenkopl Krisztina Ozv. Medvenlo Jánoxné lavlra bekebelezett Özvegyi ha szonélvezetl szolgalmi Jognak fenntartásé val, amennyiben pedig ezen szolgalmi k> l fenntartásival az ősizes Ingatlanok együttvéve a ainlgalml Jogot megelóró elonyöi tételek éa bekebelezett követeiéi fedezettre ezennel megállapított 750 pengóért el nem adstnlnsk, az irverés hatályisianni vilik 8 az Ingatlanok nyomban a kitűzött határnapon a szo\'galmi jog iennt irtása nélkül bocaillalnak irverés alt..
A telekkönyvi hatóság az árveréanek Nagyrétté községházánál meglartátára 1934. évi Január bó 30. napjának d. e. 10 óráját Idzl kl és az árverési leltítele ket sz 18 <I: LX t.-c 150. §a alapián a következőkben állapllla meg:
Az árverés alá kerülő Ingailanok a kikiáltási ir kétharmadánál alacsonyabbáron nem adhatók el.
Az irverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lO)\'o-*t két\' pénzben, vagy ti IS8I : LX t c. <2 § ábni meghatározott árfolyammal számllott óvu-dékképes értékpapirosban tdkBtdottnét letenni, vagy a bi^atpénznek előleges bírói letétbe helye.éréről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési teltételeket aláírni. (1881 : LX. I.c. 147., ISO, 170. §6 , 1908: XLf. t. c. 21. §.)
Az aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többel Igárni senki sein akar, köteles nyomban t ki-kiállási ár százaléka szcrinl megillapitoll bánatpénzt az iltala ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. t. c.
25- §•)
Nagykanizia, 1929. évi november hó 16. napián.
A kiadmány hiteléül: Mlkó a. k.
160 IfOd.tAtlul.
fészére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban. vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
Kősxegi-utoa 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 62.
•T ALAPITVAi 1887-BEN.
NyomaloU a Dél/aki Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagy kani/tán, (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
70. évfolyam 10. szóm
Nagykanizsa, 1930. január 14 kedd
Ara 14 fillér
ZALAI HZLÜHY
Szerkesztet! (• kUdóhtvilil: P6ut 5. uim. Keszthelyi llokkUdóhlvatal Kossuth UJos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EUHuIM in: egy bóra t pengi M Hllér
Magyarország álláspontja változatlanul az:
1943 után Jóvátételt nem flxetünk, a békesxerxödés egyéb sxakasxalnak rendezésére öaflandók vagyunk áldoxatot
Őoxnl 1943 utdn ls
Budapest, Január 13 l.oucheur Hágában vasárnap Olaszország, Anglia és Magyarország megbizotlaival folytaiolt megbeszélést a magyar jóvátétel ügyében, míg ma a kisantant megbízottal tárgyainak a magyar delegátusokkal.
Bethlen István gróf miniszterelnök Ismételten kijelentette, hogy bármennyire óhajtja ls a megegyezést, Magyarországra nézve mégis előnyö-sebb, ha megegyezés nélkül hagyjuk el Hágát, mintsem hogy ránk nézve kedvezőtlen megegyezés jöjjön létre.
A bolgár jóvátételi kérdésben valószínűleg leljes megegyezés jött léire, mert a szövegező bizottság tagjai vasárnap megkezdték munkájukat.
a szakértők egész délelőtt tárgyaltak a magyar kérdésről
Hága, Január 13 A szakértők ma egész délelőtt tárgyallak a magyar kérdésről. Hir sze rinl az a lerv, hogy ha a tanácskozás nem vezetne eredményre, illetve bebizonyulna, hogy a magyar kérdésben nincs kilátás a megegyezésre, akkor a keleti jóvátételekkel foglalkozó bizottságot teljes illésre, hívják össze, amelyen megállapítják, hogy a magyar kérdés megoldására irányuló tárgyalások sikertelenek maradlak. Ha azonban a ma délelőtti megbeszélés nyitva larlja a megegyezés lehetőségét, akkor tovább folytalj tk a bizalmas tárgyalásokat.
Cáfolták ax olasz /avaslatot
Budapest, lanuár 13 A tegnapi hágai tárgyalásokról oly hirek kerülte^ forgalomba, minlha O.aszország azt a javaslatot tette volna, hogy Magyarország jóvátétel cinién\'250 millió arany frankot fizessen. A 250 millióról szóló állítólagos olasz javaslatot a budapesli Olasz követség Hágából vett telefon jelentése alapján az oltani olasz delegáció felhatalmazásával határozottan megcáfolta.
Jt Kisantant Hallandó engedni ax agrárperekben
A 250 § ra vonatkozólag a kisantant már hajlandó volna engedni az agrárperekben, de követeli, hogy nem agráriermészetil perekben a magyar kormány mondjon le a vegyes döntőbíróság Illetékességéről. A magyar kormány álláspontja viszont az, hogy a békeszerződés 250 § át illetőleg semmiféle korrektivumba nem megy bele.
Közös alap a kártalanításra
Hága, Január 13 (Éjszakai rádiójelentés) A magyar kérdés tárgyalásaival kapcsolatban a magyar delegáció köréből a Magyar Távirali Iroda Hágába küldőit munkatársa az alábbi információi kapla :
— A magyar kérdésben a tárgyalások azon a javaslaton alapulnak, melyet az olasz delegáció közvelit a 250. szakaFz megoldására.
A magyar delegáció változattanul fenntartja álláspontját ebben a kérdésben és követeli a döntőbíróság alkalmazását.
A javaslat szerint az agrárperekben megegyezés jönne I4<re és közös alapot létesítenének. Erre vonatkozóan folynak most a tárgyalások.
A tendencia az, hogy záros határidőn belül egyezséget kössenek az optánsok az érdekelt államokkal.
Akivel az egyezség nem jönne létre, azt a közös alapból a döntőbíróság kártalanítaná. Ez a közös alap azonban kizáról\'g az agrár perekre vonatkozik, — ez a magyar delegáció álláspontja. A löbbi perek, vagy ezután megindilandó perek a dönlő-biróságlioz tartoznak.
— A jóvátételi kérdésben a magyar delegációnak változatlanul az az álláspontja, hogy 1943 után jóvátételt nem fizetünk, mert Magyarország erre nem képes.
Hajlandó azonban a mull felszámolására bizonyos áldozatokít hozni a békeszerződések egyéb szakaszaira vonatkozólag 1913 ulán is, amik azonban nem a jóvátételhez tartoz-
nának, hogy ezzel kölcsönösen lő röljék a követeléseket.
a nagyhatalmak este 7 óráig tárgyaltak a magyar Ügyben
Hága, Január 13 (Éjszakai rndiójelentés) Titulescu ma délben az olasz delegációval tárgyalt
Hágn, Január 13
(Éjszakai rádiójelentés) Ma délután fél 01 órakor a nagyhatalmak delegátusai tovább folytatták tárgyalásaikai a magyar kérdés megoldására vonatkozólag.
Hága, Január 13
(Éjszakai rádiójelenlés) A nagyhatalmak az egész nap folyamán folytat Iá k a megbeszéléseket a magyar kérdés megi,Idásának előkészítésére vonatkozó javaslat feleli A délelőtti Illésen Áron elnököli. Ezen az értekezleten megjelenlek magyar részről: Walkó Lajos külügyminiszter, Korányi Frigyes báró és üajzágó László. Az értekezleten a kisanlanl delegátusai is jelen voltak. Igy részi veit Titulescu és Ossucky cseh követ. A megbeszélések technikai természetűek voltak. Délután a nagyhatalmak a kisanlanl delegátusaival tanácskoztak. Mikor a kisantant de-legátusai ellngyták a termet, u|ra a magyar delegációval tárgyaltak a nagyhatalmak megbízottai egészen este 7 óráig Ezen a megbeszélésen felvilágosítást kértek azokról a magyar követelésekről, melyek az optáns-ügyeken kívül jelenleg a döntőbírósághoz tartoznak.
A német szankciók kérdésében megegyezés készlll
Hága. Január 13 (Éjszakai rádiójelentés) A nagyhatalmak és Németország delegátusai ma esle a tárgyaláson olyan alapot talállak a szankciók kérdésében, mely alkalmas a megegyezésre.
Danzlg 160 millió adósságát elengedik
Hága, Január 13 A hitelező hatalmak mai ülésén teljes megegyezés jött léire a dan-zigi adósságok ügyében. A inegegye-zís szerinl Daruig szabad város 160
millió biiodalmi márkát kitevő adósságát elengedik. Mindössze a már jelzeit 15 millió márka összeget rójják ki a megegyezés alapján hátralevő részlöilesztés elmén Danzig városára.
Megkezdődött a népszövetség 58-lk Ülésszaka
Genf, Január 13 A népszövetség ma kezdte meg 59. ülésszakát Zaieskl külügyminiszter, Lengyelország képviselőjének elnöklete alalt. Napirenden mintegy 30 tárgy szerepel. A napirenden szereplő kérdések közül említésre méltók többek közölt a magyar kormány beadványa az optánskérdésben és tobb kisebbség panasza némel és lengyel Felsösziléziában
Fél százalékkal csökkentette
kamatlábát a német birodalmi bank
Butltijiest, Január 13 Berlini jelentés szerint a némel birodalmi barik a kamatlábat fél százalékkal csökkcnlelle.
Kettős tragédia
Budapest, Január 13 Ma reggel Kronberger Zsigmond, a K\'Onberger Mór és fia kereskedő cég tulajdonosa lakásának fürdőszobájában gázzal megmérgezte magát és meghall.
Nevelt fia, Kronberger József, mikor megtudta a nagybátyja halálát, mellbe lőlte magát. Életveszélyes sé-rülésckkel szállitollák kórházba. Az. öngyilkosság és az öngyilkossági kisérlel gazdasági körökben nagy feltűnési kelleti.
A beomló tárna
20 bányászt temetett maga alá
l\'árls, Január 13 Salnt Maine község barnaszénbányájában végzeles kimenetelű robbanás történt. Egy uj tárnát nyitottak dinamilrobbanások segítségével s ezalatt egy közeli aknában szénporrobbanás történt és a tárna be-omloll. Husz bányászt maga alá le-metett a beomló tárna.
Fgy repülőgép katasztrófája
Illa de Janeiro, Január 13 Halálos szerencsétlenség érte tegnap Vasco Cinquinit,- Brazília leghíresebb pilótáját. Cinquinit gépe Santos kő elében a tenger fölött szárnytörést szenvedett és lObbszáz-n éter magasból a tengerbe zuhant. A pilóta szörnyethalt.
Zalai közlöny
A Katolikus Párt gyűlése
Nagykanizsa, Január 13
Vasárnap délután látogatott gyűlést tartott a Katolikus Párl a Pol gárl Egylet nagytermében, amikor is a nemrég alakult párt elsőlzben lépett a nyilvánosság elé.
Eberhardl Béla c. tankerületi főigazgató, pártelnök elnOki megnyílójában fejlegelte a katolikus szervezkedés szükségességét. Hangsulyoz\'a, hogy a katolikusság is részi kér a város vezetéséből. Felekezeti és társadalmi különbség nélkül szívesen Iáinak mindenkit zászlójuk alatt. A Katolikus Párt nem ideiglenes alakulás, azl állandósítani akarják.
Krlzsala Ferenc piarista tanár beszélt ezután. Nem igaz az a felfogás, — mondotta — hogy a Katolikus Pártban csak katolikus tegyen. Legyen bármilyen (elekezelü, szívesen látjuk soraink között — aki a város boldogu\'ásáért küzdeni akar. Azt akarjuk, hogy most, amikor a város képv selö\'cstülete ujjáalakul, a ml embereink kerül|enek oda. Mit akarunk? Érezze meg Zala és az egész ország, hogy Nagykanizsa elsősorban komoly hitéletet élő katolikus város. Hogy a nagykanizsai kalolikusságol egy hatalmas egységbe tömörítsük. Kiépíteni a katolikus társadalmi életet.
Gazdag Ferenc püspöki biztos a kővetkező szónok. Napról-napra mindjobban hátiérbe szorítják a ka-toilkusságol — mondja. Állításait példákkal illusztrálja Beszél arról, hogy mig a zeneiskolában 25—30 gyermekért egyre-másra kreálják a tanítói állásokat, addig 8 évig kellett hiába verekedni a segédkántornak fizetéséért Utal a kórház-lelkész ügyére, amit a kórházbizoltság-ban a rabbinak kellett megvédeni. A szegények láppénzének leszállítására a városi szegényházban. Mindez miért ? Mert nincs senki, aki a ka-tollku8ság részéről szót emel. összetartásra buzdítja a kalolikusságol. A gyűlés 5 óra után véget ért.
Somogy felsőházi tagjai
Kaporivár, Január 13 Somogyvármegye tö vényhatósági bizottsága ma délelölt tartolta rendkívüli közgyűlését, melyen a következőket választották meg felsőházi rendes tagoknak: Saárdi Somssich Miklós földbirtokost, Huszár Aladár nyugalmazott törvényszéki elnököl, gróf Hoyos Miksa, az Orsz. Mezőgazdasági kamara elnökét.
öt év alatt 813 km. bek8t6 utat építenek Zalában
* magyearOIAa tárgysorozata és nagykanizsai dgyok ■ kisgyűlés slfitt
a községek anyagi viszonyaihoz mérten állapiltassék meg.
A vármegye a reá eső részt a 21.3% os útadóból, valamint a köz-munkavállság 90% ból fedezze. írjon fel lovábbá a kereskedelmi minisz-
/.Alaegerszeg, Január 13 (Saját tudósítónk telefonjetenttse) Zalavármegye kisgyülése ma délelőtt 10 órakor ült össze Oyömörey Oyörgy főispán elnökiele alatt, amelyen előkészítenék a holnapi rendkívüli me-gyegyülés tárgysorozatát.
A Hiszekegy ulán Oyömörey főispán figyelmeztette a tagokat, hogy minden elmaradásukat Igazolják,
különben a törvény rendelkezéseit kénytelen alkalmazui. (Háromszori igazolatlan elmaradás esetén a tagsági jog elvesztése jár.)
Felkérte a főispán a tagokat, hogy
a klsgyülésnek egyhangúlag hozott határozatival szem ben a közgyűlésen ne tanú sltsanak ellenvetést.
kisgy\'llésen mindenkinek módjában van a tárgyalásra kerülő dolgokról felfogását kifejezésre juttatni. A vezetőség pedig nem képes az ügyek állapota felől tájékozódást szerezni akkor, ha a kisgyűlés egyes tagjai az egyhangúlag hozott határozatok ellen foglalnak állást a közgyűlésen.
Dr. lhomka János másodjegyző javaslatot terjesztett ezután elő a kisgyűlés Idejére és ügyrendjére
vonatkozólag. Eszerint azokban a hónapokban, amelyekben a megye rendes közgyűlést tart, az eljő hétfőn, amennyiben ez ünnepnapra esnék, az előző hétköznapon, a többi hónapokban pedig az első csütörtökön ülésezik.
A javaslatot a közgyűlés elfogadta és a holnapi gyűlés elé terjeszti.
A belcöíö u/ak
építésének ügyét ugyancsak Thomka dr. ismertelte. Vármegyénkben pontosan
613 kilométer bekötő utat kell megépíteni.
A kereskedelmi miniszter ntegigérle, hogy az ulépilés költségének egyharmadát tárcájának terhére vállalja, ha egyharmadát adják az érdekeli községek, egyharmadát pedig a vár megye. Az utak elkészítését
öt esztendőre tervezik és az összes költségek 4 millió 660 ezer pengőt jelentenek
A kisgyűlés az előterjesztés értelmében javasolja a közgyűlésnek az utaknak öt év alatt való megépítését és hogy a sorrendet a sürgősség és
terhez
a megígért összegnél magasabb állami hozzájárulás érdekében.
Az egyes községekkel az alispán tárgyalás utján intézze el a kérdést.
Thassy Krislóf dr. a községi hozzájárulások módja iráni érdeklődőit az alispánnál, aki kijelentette, hogy a munka beosztása előre megállapított terv alapján történik. Méltánytalanság nem ér egyetlen községet sem és ő maga ügyel arra, hogy
a községeket erejükön felDl ne terheljék meg.
Kilátás van arra, hogy a miniszter az egyharmadnál többet ad és akkor az alispán ebből a szegényebb községeket segélyezi.
A javaslat it elfogadták.
Kisebb ü|iyek után Oyömörey főispán emlékeztette a kiigyülést arra, hogy két hónapi tapasztalatok igazolják, mily helyes álláspont volt az, mikor évi két gyűlés megtartását javasolta, mely javaslattal szemben a törvény halósági bizottság elfogadta Farkas Tibor javaslatát négy közgyűlés megtartására.
A közgyűléseket az uj szervezet mellett alig lehet foglalkoztatni
Nagykanizsa város képviselőtestületének határozatát a
Babochay-telken történt u canyitás és az ezzel kapcsolatos költségfedezet tárgyában jóváhagyták.
Jóváhagyták ezenkívül Nagykanizsa városnak ItiOO pengős póthitel engedélyezését
A 600.000 P függö-kölcsön meghosszabbítása tárgyában a kisgyűlés ugy határozott, hogy Nagykanizsa igyekezzék hosszú lejárain kölcsönöket szerezni, minél olcsóbb kamatra.
A Közművelődési Egyesület által felveti
színházépítési kOlcsOn
1929. évi kamatainik utalványozása tárgyában ugy határozott, hogy 48.000 pengő C>ke után 1929. évre 7000 H-t szavaznak mrg.
1630. január 14
A tüzérlaktanya építésének ujább fellételei tárgyában u asltotla a városi, hogy a feltételeket mulassa be a közgyűlésnek. Az akadálypálya ingatlan tulajdonosainak kártalanítását ugyancsak jóváhagyták. A városi árvaszéki Ülnöki állásnak tanácsosi állássává való átszervezését
ugy hogy Szőnyi fizetési fokozatba
is jóváhagyták, Sándor a VII
lép elő.
A kOzvágóhldl beruházásokra
felveit 46.000 P függö-kölcsön meghosszabbítását jóváhagyta.
Elfogadta a
Hévlzszentandrás
község vízvezeték építésének leszá molása ügyében hozott, valamint azon határozatát, hogy a szenyviz levezetésének céljaira 118.000 pengős kölcsönt vesz fel.
A kisgyűlés löbb kisebb ügy letárgyalása után a déli órákban ért véget.
Mozgószinház
A sxentföia film/e
Hogy mit jelent a Szenlföld minden kulturembernek felesleges ma már bővebben kifejteni. A bblia bölcsője, 3 vallás szereteltei és kegy lettel övezeti helye lett, amely felé sohasem szűnt meg vallási és lelki életűnk vonzódni és amelyhez kulturánk ezer nála ftlz bennünket.
Kétezer éven keresztül Palesztina mint a valóságtól, a mindennapi élet zajától távol lebegő ködkép a dicső múltnak Ittmaradt valószínűtlen árnya tündökölt De a háború viharai után, a tespedésl luktelő élet váltotta fel, ennek az éleinek látása, a múltnak jelennel való találkozása, frappánsan hat mindenkire, kinek lelkében a Szentföld mint a multak álma ideg-zfldött be.
Fzt az uj pezsgő létet, egy uj közösség kialakulásának vajodását, egy évezredes kultúra feltámadását mulal|a be a Pró Palesztina Szövetség filmje, Tavasz Palesztinában, amelyet a Városi Színház folyó hó 10-én, egy délelőtt 11 órai matiné keretében mulat be. A filmelöadást Lederer Ignác kiséri Ismertetéssel és és eredeti palesztinai zenekisérettel.
Jegyek a mozi pénzláránál d. e. 11 órától este 10 óráig kaphatók. (=)
Amit írt zxerxtlnk, maradion a városban.
Farsangi újdonságok
nagy választékban megérkeztek
Kisfaludi és Krausz céghez.
1930. január 14
Összetörte az egész lakásberendezést, meg akarta ölni feleségét és késsel rontott a
rendőrökre
■i
Tlbenszky Ferenc ny. tiszthelyettes, akiről még nem tudják, hogy épelméjű vagy közveszélyes őrült
zalai közlöny
Nagykanizsa, Január 13 Szombaton este nyolc órakor izgalomtól remegő liang hivla teleionon a nigykanlzsai rendőrség központi ügyeletét:
— Kérem, tessék azonnal rendőrökéi küldeni Tlbenszky Ferenc ny. liszlhelyeltes Teleky-uti lakására, meri a tiszthelyettes meg akarja gyilkolni feleségét és késsel, revolverrel kezében mindenkit lelövéssel, agyonszurással fenyeget, aki közelébe merészkedik.
Az inspekciós rendőrtiszt intézkedésére két markos rendőr futólépésben sirtelt a jelzett házhoz, ahol nagy csődület támadt és izgatott kiabálások hallatszottak.
A rendőrök behatollak az udvarra, ahol szembe találkoztak az örjöngö Tibenszkyvel.
Az ölvenév körüli ember színéből, minden emberi valójából kikelve orditozoll és mikor a két rendőr csendesíteni akarta, hirtelen kési rintolt elő.
rendőrkapitány intézkedésére a kórházba szállították.
Orvosi vizsgálatnak vélik alá Tibenszkyl, hogy tisztázzak: vij|on csakugyan elborult-e az elméje és
igy támadt feleségére és a két rend-öric, vagy pedig tényleg bűnvádi eljárás alá lehel e vonni ?
Utóbbi esetben hatósági közejj elleni erőszak büntette és ugyancsak a rendőrök és felesége ellen elkövetett emberölési kísérlet büntette cirtién vonják eljárás alá.
A bűnügyi oszlály a családi dráma Ügyében szombat este óta szakadatlanul folytalja a nyomozást, melynek iralail az orvosi véleménnyel egyült holnap vagy holnapután teszik ál az ügyészségre.
Menyasszonyi kelengyék
nag^rálasztékban
Singeméi.
AI 7O éves Zalai Közlöny-1 üdvözli a Balatoni Társaság
— Pusztuljanak innen, meri mindenkit leszúrok, — üvöilölte, miközben maga körül hadonászott, majd ű rendörökre akart rohanni, akiknek komolyan tarlani lehetett a kritikus helyzettől.
Az egyik rendőr látva, hogy Itt szép szóval nem boldogulnak, kardot rántott és killlötle az örjöngö férji kezéből a hatalmas konyhakést.
Tlbenszky azonban nem adta meg magái, ugy, hogy a rendörök csak — mint a hivatalos jelentésben is leienlik — törvényes eriszak alkalmazásával tudták megfékezni a dühöngő emberi.
Mikor nagy nehezen megkötözték, bemenlek a lakásba, ahol siralmas kép tárult eléjük. Minden edény és kisebb bútordarab romhalmazban feklldl a földön. Tibenszkyné az Izgalomtól amiket átélt, elá|ult. Mint a rendőrök megtudták, Tlbenszky az esteli órákban egyszerre, mint egy őrült, felugrott a vacsora mellől és feldöntötte az asztalt. Ezután kirohant a konyhába és mindent darabokra tört. Közben ordított és a feleségének esett, aki csak neliezen tudóit kimenekülni, különben az ura az előkapott késsel meg is gyilkolta volna.
A megrendítő családi helyzet rövid áttekintése után a két rendőr nagy erőfeszítéssel lecipelte Tibensz-k\'t a kapitányságra, ahol egyik fogdában elhelyezték. Még Itt is or-diloll és döngette az a|tól, csak az ^szakai órákban csendesedett le.
Reggel dr. Mátyás Samu rendőrkapitány, a bűnügyi osztály vezetője "\'egkisérelte, hogy kihallgassa, az clsft kérdéseknél azonban plyan Zavaros feleleteket adott, hogy a
Nagykanizsa, Január 13 A Balatoni Társaság országos el nöke, dr. báró Wlassics Tibor a következő, nagykanizsai vonalkozá-
A Balatoni Társaság elnökének meleg sorai nemcsak a histotikum érdekességével férkőznek közel a 70 eszlendös Zalai Közlöny mai ujság-iró-gárdájának szivéhez Ezek a sorok recculi memória idézik ama köleles-ségeket is, amelyeknek szolgálatában a mai magyar közélel egyik legelső méltósága, ^ó Wlassics Gyula, a fel-óh\'z é; a kf^igazgatási bircság
salban is érdekes levelet intézte Budapestről Barbarits Lajoshoz, a 70 esztendős jubileumához érkezett Zalai Közlöny felrlős szerkesztőjéhez:
elnöke a Zalai Közlöny hasábjain telle meg első kapavágásait. A ma Dzáziélü harcai és egyre pusztuló közéleli idealizmusa idején jóleső lámasz feltekintenünk azokra, akik olt álllak a vidéki magyar újságírás bölcsőjénél és minden vihart megállva, ma is ulmiilaló tölgyei a legtisztultabb közéleli eszmények nemzetalkotó küzdőterének. 4
t
Megyegyttlés előtt
A nagykanizsai törvényhatósági
bizottsági tagok értekezlete
Nagykanizsa, január 13
Amilyen örömmel köszöntöttük az első megmozdulást Nagykanizsának a törvényhatósági éleibe való Inlen-zlvebb bekapcsolására, olyan osztatlan örömmel látja egész Nagykanizsa, hogy akik ezt a mindennél fon-tosabb városi mozgalmat kezükbe vélték, tervszertlen és kitartással ál-lándósitotlák Is. A régi közönyre felhozott mentség, hogy .nincs, aki összetartson, Informáljon és vezessen bennllnkel" — megszűnt. Most már csak a 68 nagykanizsai megye-bizottsági tagon múlik, hogy Nagykanizsa érdekel ezután megkapják a vármegye éleiében a megfeleli elbánást.
Dr. Pllhál Viktor és dr. Krelsler. József ma, hétfőn este léi 7-re hívták össze a kanizsai megyebizottsági tagokat, akik azonban meglehetős kevés számban: mintegy harmadrészben |elentek meg a Qizdasági Takarékpénztár tanácskozó-termében.
Gyömörey István országgyűlési képviselő Zalaegerszegről, a kisgyfl-léBröl megérkezve, részletesen ismer-lette a holnapi megyegyülés összes tárgysorozati pon\'Jalt, melyek közül a községi bekötő utak kérdése a legfontosabb Nagykanizsára nézve. Ekörül hosszabb eszmecsere fe|lődöll ki, a nagykanizsai és délzalai érdekek teljesen egyöntetű elbírálásával.
Abban a hllben, hogy a megye-gyűlések nagykanizsai elökészllésé-nek fontosságát minden nagykanizsai törvényhalósági tag épen olyan mértékben a város eminens érdekének tekinti, mint amilyen szorongva várja lölük c város lakossága a megyei parlamentben a városnak elérendő eredményeket, — ebben a hitben reméljük, hogy a következő alkalmakkor a maihoz hasonló elöérte-kezletek fáradságát azok a megyebizottsági tagok sem kímélik meg. akik ma ráértek volna és mégsem jelentek meg a zolda z<al körül. A törvényhatósági bizottsági tagság csak igy lesz puszta cim helyett a lakosság bizalmának megfelelő valóság. Mert előkészítés nélkül felutazni Egerszegre és ott első referáda-hallásra szavazni — mint a múltban voll — valóban nem jelenthet eredményeket Nagykanizsának. Most itt a vezetés, itt a< alkalom minden kérdésnek az előzetes megtárgyalására, meg kell tehát mindenkinek hozni ezt a félórás-egyórás áldozatot is, ami már csak azért is üdvös, meri a legjobb iskola a megyei és városi közügyekben való jártasság megszerzéséhez.
— Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
l^lulroI/unklUenn, n« ktlM-
fUK penxUnicet idegenbe.
BALATONI TARSASÁO IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TUD0MANY08 EGYESÜLET Budapest, l„ Hálh üyílrgy ueea 11 a.
Tisztelt Barátom 1
Engedd meg. hogy agy a magam, mini a Balatoni Társaság országos elnöksége és központi elnöki tanácsa nevében bensőséges érzelmekkel köszöntsem a Zalai Közlönyt hetven íves jubileuma alkaimábtil.
Hetven év az ember életében Is nagy idő, kevesen vannak, akik megérik. Hát még egy ujság éleiében!
Emlékembe felidéződnek mindama kedves és gyengéd szálak, amelyek családunkat a Zalai Közlönyhöz ftlzlék Még boldogult nagyanyámnál gyermekkoromban olvasgattam a lapol, az akkor Is már kitllnő újságol, még nagyanyám meséli nekem a derék Bátorfi Lajostól, a Zalai Közlöny akkori szerkesztőjéről, akli azonban személyesen nem ismerhettem. Azután édesatyám is a Zalai Közlönyl>e itta első szárnypróbálgatásait, amelyekkel azután feltűnt és mihamar fővárosi lapokba is irogatott.
Ujabban pedig a le szerkesztésed alatt én is örömmel vallom magam évek óla a Zalai Közlöny munkatársának.
Mini a Balatoni Társaság országos elnöke pedig hálás köszönettel tartozom a Balaton érdekeinek állandó és nagyérlékll szolgálatáért.
Szívélyes üdvözlettel régi hived
. Dr. báró Wlassics Tibor
Budapest, 19.10. évi január hó H-A " Halalonl Társaság országos elnöke
zalai közlöny
Borscalmas éfsxaka a Templom téri Baf-Oáxban
Előbb a flu, aztán az anyja őrült tneg, akiket elszállítottak a zalaegerszegi tébolydába
Nagykanizsa, Január 15
A kiskanlzsal Templom-tér 7. sz. házban él özv. Baj Lászlóné legénye fiával, a 21 éves Ferenccel.
Baj László a háború végén lérl haza, de alighogy leszereli, a háborúban szerzett betegsége megülte. Az özvegy, Ferenc fiával maradi az 5 holdas birtokon, melyhez kis szóló is tartozik és a kiskanlzsal polgárok egyszerű életét élték.
özv. Baj Lászlóénak voll egy mostohafia is, de az hamar megnősült és elköllözöll hazulról.
A Baj-házban sohasem lörlénl semmi különösebb esemény, rnig ^zerdán este az ötvenéves özvegyasszony kétségbeesetlen rohant át a szumszédekhoz, majd dr. Szabó István tiszti orvoshoz, akinek ijedten adta elő, hogy .Feri fiát megbabonázták, mert félrebeszél és nem érti meg a rendes beszédet".
Dr. Szabó Ulván azonnal átment a harmadik szomszéd Baj-házba, ahol a fiút búskomor állapotban találta. A hozzáintézett kérdésekre idegenül, zavartan felelt. Az orvot gyógyszert rendeli a fiúnak, aki erre valamiképen helyre jött, de szerda óta buskomorsága nem hagyta el. — A fiatal legény nem igen szólt, rokonainak rgyszer szépen felelt, ha kérdezték, egyszerre azonban durván kiutasította őket. Szom bal este azlán a szerencsétlen legényen teljes erővel elhatalmasodott az elmebaj, őrjöngeni kezdett, tört, zúzott, ami keze Ügyébe akadt Kiabálás messze kihallatszott a térre, ahol a ház előtt mind löbben és többen gyűltek össze, akik izgatottan leslék, mi f.ig történni.
Valaki értesítette a kiskanizsai rendőröket és a tisztiorvosi, akik hamarosan olt vollak az özvegy házában.
A fiúval ekkor már nem leheteti bírni. Anyjára akart rohanni, hogy meggyilkolja él a két rendőrnek ugyancsak minden erejét ki kelleti fejteni, hogy féken tartsák.
A legény ekkor injekciót kapott az orvostól, ami láthatólag lecsendesítene.
Az édesanyja azonban olyan emberfeletti izgalmakat állott ki, hogy vasárnap délelőtt már rajta Is a be-számlthataltansdg tünetei kezdtek mutatkozni. Vasárnap délben, iemplomozás ulán
a szomszédok arra lettek figyelmesek, hogy az özvegyasszony egy nagy tállal kezében a templom felé rohan és közben hangosan kiabál :
— Adjatok szenteltvizet, mert valaki megrontolta a fiamaM Adjatok szenteltvizet, hogy megmentsem a Ferkól I Segilselck nekem éinljeiek I
Baj Lászlóné, mint valami kísérlet rohant be a templomba és a szentelt-viz tar tóból minden csepp szenteltvizei kimerített és azzal rohant haza.
Az ovvos állal ágyba fektetett fiút azulán szenteltvízzel locsólta a szc-renc-éllen anya, szünetnélkUI hajtogatva :
— J -j, megrontották a fiamat I Végem van, megrontották a fiamai I
Ekkor a szomszédok ujraáthlvlák dr. Szabót, de az asszony nem en-
1930. január 16. a_
gedte magához az orvost, ő Is dühöngeni kezdett, ugy, hogy az orvos intézkedésére kitelefonálták a mentőket, hogy az asszonyt és a fiát, akiken — az orvos szerint — hisztériás őrültség töri ki, beszáliilsák a kórházba.
A menlők ki is vonullak, de közben megludlák, Iwgy a kórházban elmebeteg részére már nincs hely.
Igy Baj Lászlóné házát kél rendőr szállla m*g, nehogy az asszony vagy a fia akár magukban, akár másokban kárt tehessenek.
Hétfőn délután aztán ismét megjelent a mentőautó Bajné háza előli. Mindkettőjüket, anyát és fiái hordágyra r.ikták és a mentők máris roboglak a tr.igikui esel kél áldozatával a vasulállomásra.
Baj l.ászlónél fiival együtt vastlton u zalaegerszegi elmegyógyintézetbe szállították.
A lakást a r ndőrség lezáratta.
Rendőri nyomozásnak kevés dolga lesz a Baj-család ügyével. Ezl a zalaegerszegi orvosok fogják elvégezni.
Hasbalőtte magát egy nagykanizsai keresReáösegéá
Az öngyilkosságot Szóllöjgyörökön követte el — Haza szállították Kanizsán lakó szüleihez
Nagykanizsa, Január 13 Kohn Miklós fialal kereskedöse-géd, miután Nagykanizsai nem tudott megfelelő módon elhelyezkedni, Weisz Jenő szőlösgyöroki kereskedőnél lépell alkalmazásba.
A jómodoru, képzet! kereskedősegédet mindenki szerelte a faluban és Igy annal nagyobb szenzációi kelteit, hogy a napokban öngyilkossági
szándékból hasba lőtte magái.
Szerencsére a meggondolatlan cselekedd nem került éleiébe Súlyos sebesüllen Nagykanizsára száliilollák, ahol szülei lakásán ápolják.
Kohlt Miklós teltére vonatkozólag nem nyilatkozott, de valószínűleg anyagi gondjii miatt akart megválni az élettől.
Gyilkolt a bossscu Zalasxántó főutcáján
Egy zalaszántól gazda vadászfegyverrel agyonlőtte régi haragosát
vállán elindult vadászatra A ho\'d-világos este különöí.en alk ilmas volt a vadlesrc. A legjobb hangulatban Indult el hazulról, övéinek örömmel hangoztatia, hogy a kedvező idő valószínűleg hozzájárul vadásztarisznyájának megtöltéséhez.
ZalaazAnló, Január 13 (Saját tudósilónk telefon/elentése) Véres esemény tartja izgalomban a csendes Zalaszántó község polgárságát. A halálos áldozat a község hullaházában kiterítve fekszik, hogy még ma felboncolják, mig a fegyveres emberölés leltesét a hévlzszenl-andrási csendőrjárőr őrizelbe velle.
A kis zalai faluban történt véres drámáról a következőket sikerűit megtudnunk:
Tóth Gábor 54 éves, nős, zalaszánlói kisgazda szombaton esle 7 óra ulán löllölt vadászfegyverrel a
Gondolatba mélyedve haladt a községből kifelé, nem is velle észre, hogy régi haragosa, Nagy Viktor házának kapujában lesi. Mikor Tó h közelebb ért, Nagy minden előzmény nélkül fadarabokat hajigált Tóth-hoz, aki, hogy a támadásnak elejét vegye, lekapta puskáját és célba vette táma-
dóját. Durranás és tüzfény. jelezte, hogy a fegyver elsült és velőtrázó sikoly, hogy a lövés talált. Azután csöndes leli Ismét minden.
Nagy Viktor halálra találva roskadt össze és a helyszínen pillana-lok alatl meghall.
A lövés zajára összefutott a falu népe. A vérében fekvő Nagy Viktort bevitlék a lakására, kétségbeesdl hozzátartozóihoz.
Percek alatt megérkezett Gödé Elemér körjegyző és Litrestts köz6ég-bell orvos, aki élesztgetni próbálta Nagy Vlklort, azonban hiába voll már minden.
Nemsokára megjelenlek Héviz-szentandrásrói a csendőrök, akik azonnal bevezették a nyomozási.
A nagykanizsai klr. ügyészség indítványára dr. Pattonay László keszthelyi vizsgálóbíró és dr. Mesteriek Elek hatósági orvos még a mai nap folyamán kiszálllak a helyszínre a vizsgálat lefolytatására és a halósági boncolás megejlésére.
A csendőrség Tóth Qábor gazdát őrizetbe velle. Kihallgatása alkalmából azzal védekezett, hogy nem akarta Nagy Viktort agyonlőni, mindössze azéit kapta le válláról puskáját, hogy Nagy lámadásal ellen védekezzék, közben azonban elsült a fegyver.
A faluban ugy koncedálják az eselet, hogy Tóth és Nagy régi haragosak volta. A harag oka : Tólh jóban voll Nagy apósával, amiből Nagy arra következtetett, hogy apósát Tóth ingerli őellene.
Tólh Gábort beszállllották a keszthelyi kir. járásbíróság fogházába.
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
ín^nybon l*JO. (oisSr fló zs-«>«l.
Erzséber-tér-Vnsutillomás
(Ma
4-06 5-io 555 tj-ao ♦*7\'iw 8-ao •Jl-20
12-w 13» 14-06 17-26 20® 2215 22 « 23-w
Vissza
4-IH 6 21 6 <*> 6« 7<a
8-to 11-88 13-M
13-a«
14-is |7-« 20« 22-» 22-68 23 »
Erzsébet-tér-Barak
Mi
7-00 U-46 18-36
Vissza
7-16 II M 18"
••lu lus éa augusztus
hóban vasár- és ünnepnap nem inegy • Csak kedden, CsUIOrlOköl él vasárnap
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban .... i KORÉIN JENŐ „Menyasszony" divatáruháza N.igykanizsa, Deák-tér I, a felsőtemplom mellett.
1930. lamtár 24.
napi hírek
NAPIREND
JanuAr 14, kedd
Róni katolikus: Hlllr pk. Prolett.: Bódog. Izraelita: Tebilh hó 14.
Városi Morgó. .Gazdag Hu. aregény . leány-, dráma „Rlntldő Rlnaldlni-. egy j frakkos bandita brsvuroi kala-idjzl.
Gyógyszertári é|Jell szolgálat: I. I bó végig » Merkl,-Belllí-léle .Igazság"
gyógyizertár.
Oöztürdó nvllva reggel a órától este ; 6 órálai (hétfő, szerda, péntek délután te kedden egén nap nőknek)
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli Jelentések r Héllón a hőmtrük-M- Reggel 7 órak.»r —0 0. déluián 1 órakor -ffi este 9 Arakor + f8.
FflhAzei: Reggel Felhői, délben bornll, este tiszta égboltozat
Szélirány: Egész napon <t délnyugati síéi.
(Éjuokút ntdiójelenti\'s) A Mataoroló-ginl laléaral 10 árakor J«-
lantir a d*r gyssgOláaáiil ráaa* kan faihtia, »o»íb«*nt túlnyomóan axárax éa aránylag anyha \\46 vá\'ható.
— A polgármester átvette hl vatala vezetését. Dr. Sabjtln O.ula |X)lgármesler betegszabadságáról bevonult és legnap átvette hivatala Vezetéséi.
— Lelkigyakorlatok. A kisbéri honvédparancsnokság kérésére P. Deák Szulpic mgykanlzsal plébános málól kezdődő nyolc napos lelki gyakorlatokat larl az ottani honvédségnek.
— Ugy érdemes, régi tanító haldia. Lencz István 70 éves ny. laniió Nagykanizsán január 10-én hosszas szenvedés u\'án meghall. Halálával Zalamegye tanítóságát érte érzékeny veszteség, melynek 40 éven ál volt érdemes tanilója. Ebből a nagy Időből 35 esztendői Esztercgnyt községben töllölt el, ahol több nem zedéket neveli fel páratlan tanítói képességével. Mintaképe Volt a falut gyermekeként szerető tanítónak. Temetése tegnap délután voll nagy részvét melleit. Az ulolsó végtiszte-íégén megjelent a taniióság ntgy ízámmal, Eszteregnye községből volt tanítványai, ma már mind családapák. Bucsuzlaló beszédet mondott Kovács József gelsei laniló, volt tanítványa. A koszorúktól borított koporsót a kartársak és a volt tanítványok sürU könnyei közöli adlák ál az anyaföldnek, melynek közel félszázadon át olyan értékes pedagógiai munkása volt.
— Missziós hlr. A Missziósház vezelősége ezulon kéri a \' szervezeti hölgyekel, hogy ma, kedden délután 4 órára szíveskedjenek bejönni mun-kadélu\'ánra. A tél beálMval mindig és mindig több a szegény, kl néhlny ruhadarabot kér. A karácsonytól maradt, illetve azóla kapott használt tuhanemüt kellene rendbehozni, hogy tudjunk a szegényeknek valamit nyújtani, zl vezetőség.
— ön moai még nem tuű/a. Ge 15 éi, múlva biztosan dicsérni logla. Hogy — Buríű Mlkadndl vett szőnyeget.
ZALAI KÖZLÖNY
— Az Oltáregylet teaestje. A szegény templomok felruházása körül dicséreles munkál kifejtő nagykanizsai Oltáregylet, amelynek lelkes vezetője l>. Pulyay Lamberl ferenc-rendi polgári iskolai hiitanár, vasárnap esle sikerült ntllsoros teaesiélyl rendezeti á Katliolikus Legényegyletben P. Deák Szulpic plébános magasröptű, gondolatokban gazdag beszédben méllatla az Olláregylel tevékenységéi és lelkes női gárdájának önzetlen, szép működését. Majd egy alkalmi melodráma és bájos tarlalmu színdarab kerüli előadásra, az Olláregylel gárdájának szereplőivel. Utána a megjelentek teához üllek, amit csiládi hangulatu lánc követeli.
= Házasság, Frledldnder Lili (Nagykanizsa) és Ostumi Alessandro (Nápoly) folyó hó 7-én Nápolyban házasságot kö öttek. (Minden külön érlesilés helyeit.)
A magántisztviselők első teája. Hogy milyen életrevaló gondolat volt a Magántisztviselők Egyesülete ujraalakult helyi csoportjának programjába a társadalmi érinikezés élénkítésére vonatkozó munkásságot is felvenni, misem bizonyilja jobban, mint a tegnapi, eísó tánc-tea nagyszerű sikere. Anélkül, hogy idő kelleti volna a hangulat úgynevezett kialakulásához, öt órakor tele voll a Korona étlerme, röglöt) megkezdődön a kitűnő jazz-bandie a tánc és tarlói! a legvidámabban fél 8-ig. Nem nyúlt é|szakaba, nem okozott senkinek anyagi gondot és mégis a legjobban lönöil mindenki néhány órái a vasárnapjából.
— Hólabda-tea. Az Izr. Leányegylet hólabda-leainak sorában vasárnap délután 5 órakor Neu/eld Rózsi, Schiller Kató, Weinberger Manci és Welsz Lola adtak leál vendégeiknek. A fiatalság ezultal is kellemesen szórakozott. A négy vendéglátó házikisasszony kedves figyelmessége a megjelentekel egy pompásan eltöltött vasárnap délutánnal ajándékozták meg A teán több vidéki Vendég urleány Is résztveit, akik versenyt láncoltak a kanizsai szép leányokkal.
— A klskanlzsa! lövész-bál va-
sásnap délután a rendező Polgári Lövész Egyeslllet ritka agilitásáról és egyre nagyobb népszerűségéről tetl lantiságot. Este 8 órától késő hajnalig hingos volt a Polgári Olvasókör, melynek nagyterme nem győzte befogadni a közönségetésakiskanizsal kiskanlzsai műkedvelők, Pető János levente-szavaló és a Levente Dalkör számaiból alakult program sikere nyomány fel-felzugó tapsot és kacagás!. A műsor után a mulatságot mindenféle báli vidámság tarkította. A rendezők derekas munkája és a szereplők produkciós minden dicséretet megérdemelnek.
— Tánciskola. Blagusz Elek január 14-én kedden a Polgári Egylet földszinti parketás tánctermében uj lánckurzusl nyit.
— Védekezés a nikotin mérgező hatása ellen. Villámgyorsan ter|ed a híre annak, hogy a ntigyar cigsreltshUvelygyár-tái izenzactójs: az Oilesctlau-hUvely olyan tp-.ciálls módon előállított és azabadalma-lott vattával van ellátva, amely DCVo tan Ovolilji el a nikotin mérges anyagait. Jó a híre, Jő az Ize, Illatos, kellemes a füstje
— Műkedvelő a népkonyha Javára. A Keresztény Jótékony Nőegylet népkonyhájának kosztosal immár 150 en vannak. Az éhezők számának gyarapodása uj anyagi alapok teremtését leszi szükségessé. Ezért a Nóegylet hölgyei most egy nagyszabású műkedvelő előadás rendezésének tervein fáradoznak, hogy ebből fedezzék majd a népkonyha lenmartásaval játó tetemes kiadásokat. — llt emliijü* meg, hogy a Nóegylet étkeztetéséhez való hozzájárulásul a barakk-kórház paracsnok-sága karácsonykor 5 szegény gyermeket vendégelt meg, ezenkívül pedig mini tavaly is, egész éven át 5! gyermeknek ad ebédet és vacsorát.
— Tudja Ön már, hogy az isméit Aspirin-lablelfak 1875-ben behaló kísérletek és tudományos kutatások ulán kerültek forgalomba és immár kb. 33 év óla az emberiséget a a „meghűlések" elleni védekezésnél támogatják. Hűtések minden iünetcinél, influenza-, spanyol-Járvány, reuma, csuz, iscliiásnál ma már az egész világon Asplrln-tablet-lákat az eredeti csomagolásban a „Bayerkereszttel" szedik.
Remingfton Írógépek
képviselete és raktára
Szabó Antal fegyver és sportárunagykereskedés
Remington Portable
irógép
legújabb typus 6—18 havi részletre.
Használt Írógépek becserélése.
t a | Gazdag fiu— i" | szegény leány
I Társadalmi dráma egy amerl-■■ lul egyetemi város életéből Póaxereplő: Corlne Oriftith.
Rinaldo Rinaldini
Egy frakkos bandita bravúros kalandjai 15 felvonásban. — Kettős főszerepben : Luciano Albartlnl
— A megsörétezett hajtó esetéhez. Megírtuk a napokban, hogy báró Inkey József Vadaskertjében vadászat közben Farkas József 17 éves híjtól vélellenül meglőtték. — Báró Inkey József most annak közlését kéri, hogy a hajtól Fújsz József oki. erdőmérnök serétezte meg tévedésből, Igy semmiféle nyomozásra a csendőrség részéről szükség nem voll. A sérültet az ihárosberényl körorvos kezelés alá vette és 8 napon beiül gyógyuló sérülést álla-pilott meg. A szűk családi körben lefolyt vadászaton meghívottak nem voltak.
Tdmogaasak as érdeme* kanbaat kereskedelme\' és Ipari.
I MiptH Bntorc taniolt SitrUlmtM
kilépett műasztalosok
M szobából átló mübutorkészlettiket te faVetrár ts.|»
•aaaiáoláá alkalmi árast kláraa<V*k Budapest, Liszt Perenc-tér 9. sz alatti helyiségükben.
(fttWhUMaa*) H — Unfe. "Hg^j*
•ág Hangv. — haagnracay. B
Gy — gyermekeknek. A — aaaaonyok-aak. Z — nac Mg. — mezófazdit%
IJ. ~ ifjúsági előadás. P - Wotnaáa.
1 — gramofonra*. jb — Jazi-baad. K - káuri. aZ. — ripaaartl Mae.
Január 14 (kedd)
Budapeat 9.15 Aa I. honvédgyalogeirtd zenekarának hangv. 830 H. 9.45 A hangv. folyt. 11.10 Nemzetközi vlzjelzőazolgálal. 13 Déli harangszó. IJ.0S Ha-gv. 12 25 H. 13 35 A hangv. folyt 13 Pontot Időjelzés. 14.30 H. 16 Piaci árak éa árMysnhirck. IS Gyermekmesék. 16 45 Pontoa időjelzés I) f. 17.30 A Mándlls-azatonzenekar hangv. 18 50 Prancia nyelvo latáa. 19 31 Tarka est 31.30 Hegedtlhangv. zongorakísérettel Utána kb. 22 15 Pontos ÜőJeUés. Majd : Cigányzene.
Béca 11 0. 1530 Zene 17 31 Barká-c«o!ás. 19.30 Opera E. Illám zene
llorlln 16.30 éa 11 Zene. 11.30 E. 31 30 Aktualitások.
Brtnn 1130 O. 133 > K«zv BraUsIa-vából. 13.30 ét 16.30 KOavelllét Prágából.
London, Ouvantry 16 Dalok. 17 Zene. 18.15 Oyermekórs. 19.40 Brahms hegedo-szonátájs. 20.4-) Zene. 32.35 Kabaré. W.4Ó Zene.
Milánó 16.30 Mazalkáló gyermekkuckó. 17 Kvintett 20.T0 Közvetítés Tortnóből. 21.40 Zene.
Mttncbeq 16 30 Zene 17 20 Dalok. 19.45 Zene. 30.50 Hangv. 31.40 Versek éa italok Varsó 16 15 O. 14.45 Hangv. IS 20 Opera Katt. vlUből.
zalai közlöny
1930. Január 24.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bori Is kellemes Hallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
WÍZ If ill,
Király-utca 21.
Nyílt-tér.*)
Tő\'etn különvállan élö feleségeméri Blumenschein Vilmáért semmiféle felelősséget nem vállalok.
Sió Károly.
*) E rovat alatt közlőitekén ■■ a uei-kcaztőaég, Kin a kiadóhivatal nem vállal felelősséget.
TŐZSDE
A mai tőzsdenapra hosszú idő óta első izben alkalmazhatjuk kile-
teielten a sziláid jelzői. A nemzet-;0zl pénzpiacok további fokozalos javulása, a Reicltsbank váratlan ka-mallábleszállllása gyors fedezésre készlelte a még némi pjziciókal fenntartó konlremint és jelentős, fő leg külföldi véleményes vásárlásokra ad. tl impulzust. Az árfolyainnlvó az egé»z vonalon emelkedett. Lényeges árfolyamemelkedések voltak az ar-bilrage értékekben és a spekuláció kedvelt jálékpapir|atoan. A szilárdságot a külföldi tőzsdékről érkezett jobb hirek is alátámasztották. Fix-samatozásu papirok piaca szilárd irányul mellett üzleltelen volt. A devizapiacon élénkebb forgalom volt észieiheiö. Eiősebb kerestet folytán a dollár kifizetés árfolyama 15 fillérrel szilárdult.
Búza 10 flU. emelk., rozs 25 ftll. eseti Rozs ttszav. 11-a 33 <5-33 (15. T«-as 23-7S—34 05, 79-ta 34 05 -34 50, 80-aa 34J5-34-S5, dunint 77-es 7105—22 31 7»aa M 30—J3B0, 79 ca 32-.<5-22 75, SO-aa aM5-»SS. rozs 18 70-13 80. Uk árpa 15*60—tö\'10, aOrirp. 17-80— 19 00. zab 1325-1375, leinti tnt 17-90-13 10, -tunáotoll 12 K -12-fl5,:repc« S2 00-W-00 koma 9 75 9 90
Naponta adlon növendék éa hlzóillatatnak
„FUTOP"
azéaaavaa ta karmi ny meszel
A .FUTOR" növendékillaloknil • caontképaódést elősegíti. hliiara
^étvágygerjesztő^
A .FUTOR" nem orvosáig, hanem a legtinomabban órtöti mészaotip, amely ai átlátok szervezetiben Igen könnyen felszívódik, a amelyei az illato aro-matlkua anyag\'artalminil lógva szive-
aen fogyasztanak. A .FUTOR" etetése a konyhasó etetését lelestegessé teazl A nagyhír la ok, uradalmak, gazdaaigok a .FUTOR- t illandóan atellk.
Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zzik vételnél: t zsik 50 kg. (zaikkal
együtt) P 10-30. I cca >/i kg oa próbadoboi ira 30 II,léi. Kicsinyben és zsikszimra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédőazerek &2U kareskedésébsn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bilisig mellett. telelőn: 130.
Xtrlekl sáriit
Fida J029IZI, t.oei\'lon 2515, Newyork 810 50, Brflsael 71 9M/a, Milano 27 02, Madrid 88 75, Amsterdam 207 95. Berll" 153 24, Wien 72 65, So«» 3-721/1. Pritm 15-27, Varsó 57 93 Budapest »0-IS Belgrád 9 ll\'/á, Bukareat 3 07>/i
A biáapsitf Tíssíe ilnvt«a-|e|tT*és«
valutAk
Angol I. 27"\'5-27-90 Belga fr 79-40-79 S0 Csen k. 18-82-16 82 Din k. 152-45 153 05 Dinár 9 97-1006 Dollir 568 69-570-60 rranria t. 22-45 22 76 Holl. 2Í9-80 23O->0 Lengyel 63 tkV6( 15 Leu 3-37 41
Léva 4-10-416 Líra 29 70-30 00 Márka 136 10-1.16 70 Nonrég 152 40 153 00 Schlll. 80-10 80 50 Peseta 72 80 73-SO Svájci I. 110-40 : 0 90 Svéd k. 152 9U 153 50
dbvizAk
Amit 229-87-230-5\' Belgrád IO-09 10-12 Berfb 136 30-136 70 Bittaazel 79-J2 79 7 Deviza lel 3-38 3 10 Kopenh. 152 62 53 02 London 27 78 7 86 Madrid 72-80-73 Ni Milano 2"" 2 29 92 Nawyorl.570 70 V2 3 Oailo 152-57-152 97 Párta 72-41-27 48 Priga 16 87-16-92 Szófia 4\' 11-4-15 Stockh. 153-10-153 50 Vartó 63 95-64 15 Wien 80 22-» -47 Zűrlcli 110-63-110 83
Ssrtesrtsái
Felha|lia 3958. eladatlan 1078. FJaö-rendo 1-48-1-50. szedett 1-44 -1-48, izedet! közép 1-34-1-38, könnyű 116-1-24, l-»0 rendtl Sceg l\'32—l 31, ll-od rendű öreii 1-33—1-36 angol atltdó 1-50-1-70, szalonna najryban 1-46—1-50, zali t-70 180, hu. 2 06-2-24, szalonnia lélsertéa 1-74-1-83.
Ua<*: Minid gytvaéi fa Upktaié Vállalat, lankaalitia.
Felelői kiadó: Zalai Károly.
IstarmrWa istslaa i Maarvkantz** Tv ..
APBÓHIBDETÉSEK
Az apadás ilailaak dija 10 Bók II tWárw MMea lombbá aaó át), ífí.1. Vaaáf át kaoepoap 10 aai% M fillér, mirxtaa k* -ó (öta ■ flll. Sxardia ia péa-Maaa I* s*ó% SO Hal*,, minden lovihbl aaó dija • IU1. Clmaeó B astaelei. vssta Mbb betdbót «!<•■ axó két sr*r»k uimtV Mk. AÜAsI keresőknek WJM eagedusény.
HlrdatiMk ■ (•<) pangB taaaa|« sslssl aa f alaelagae klnpalia, u*mlé«4is alfcartUa. -4..H a I I r • I I a a laai i t
Egy iétaéabél való tlaa taa«l*saak
felvételik Oyergyik bóikereskedónél, brzaé bet tér I\'. 146
Eleginaan butotozotl kBtSntx|iiatu azoba. eaetteg keltő cgymiibanylló kiadó Bővebbel Magyar Dtvaicsarnok, Fóul b. ISO
Kereaek egy konveoclófl kimisast iprllls 1.—srrptember 31-lg ler|ed<5 tdnre telentkezézek tgény bejelentéssel; Kövess Jenő, UngJakabfapuazla. — Pósla: l\'e\'só-rajk_104
K0ztÍ8ztTl8elők és közalkalmazottak lVlí\'iiCetés V\'mefleH
szerezhetik be mindennemű ruh\'szükaég-lelelket a .Trlbon\' ruhizall r. t.-nit azon kedvezménnyel, hogy a részletfizetés csak mirclua l én kezdődik. Nagy vilaazték térti, azövelek éa nól ruhaanyagokban, ehörendü viaznak, s-tfonok 4a selymek illandóan raktiion. Mintákat készségesen bemutat és megrendeléseket letvesz Praaager lázait Siagér-ut 14. *aá>n. I2S
Elsdó lókarban levő completi ko*iua-aaaeazám. — Megtekinthető Magyar-utca 7. Nikicsernél. 148
Keresek egy Intelligensebb maglirea hsjdut. íioltőr Igazotvanyozok előnyben. — Kövess Jenő, Ungjakablapuszta. — Póala : Felsót.|k. 105
Mzkaaianu telvélellk a Szes>|in -rrlió R. T.-nit, Nagykanizsán -168
Hiz nzgy telekkel azabadkézból alaii. A nagvbagolal hegyen egy azőlő It eladó, éideklódnf lehet Altlla-u. 18. az. alatt. 169
Kaater«x0\'« szoba kél fiatalember részére o\'caón kiadó Csenge ry ul 60. 172
f *«■■ klaleinyom mellé 13-14 Zvei leányt kerewk. Clm a kiadóban. 170
A belvárosban egy azép buloroxalk szoba azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 178
Vadb6r6ket,
máiéi, ágytollaí, vasat éa temat
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15. j»i
Keveset használt gyermek sportkooal eladó Sugár ul 38. 182
Kováid Péter és Fia
budapaati faatőgyAr
fest, tisztit ia pliaaaroz
Oal érők, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
, o Csangary>ut B.
Árverési hirdetmény.
Cséplöjép, 8 darab kancaló stb. Ha hólon, a majorban 1930. évi január hó 22-én bírói árverésen a legtöbbel itérőnek eladatnak.
Nagykanizsán, 1930. január hó 2. napján. »
Hnán Gyula s. k. 171 klr. bir. végrchijtó.
Moi I Feal I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gflxmoió, vegyttiitltó, ruhatotfi • tsonibathalyl o»»« Iparklállltíioo *iao]té<«mm«l kliOnUtv*
NHOYKANIZSA
UjrBJiaielep i Oyirtatap i
Kieztnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bár mit featet vagy llhzüllal. Győző.llön meg iiatm dlr-ósigsról éa munkzm
klvilóaigirót. Utolérhetollen tényü gallértlazlltis I Tisztit I l aa Pltaaéroz I
MAKULöTUR
papír
kapható a kiadóhivatalban
A letenyel klr. Jiráabtrőaág, mint telekkönyvi hálósig.
47.=6/lk. 1929. szám.
írtétól MriM-klront.
Letenyel Takarékpénztár R. T, végreha]. tatónak i\'zlfzány Lalos. Kovára Rr-zátla ll Czlginv t\'erencné. Fehér Teiéz ti. Czli.í„y La|osné, Czlgány Ilona éa Czlizány Maliljj véprelia lást szenvedők ellen Indított vígte. Iiajlisl ügyében a telekkönyvi halóság utónfinhlra az u|ahh árverést 1680 P tAke-követeles és Járulékai behalüsa végeit , letenyel k\'r. lárásblröaág területén a lispet 21 sit|kvbcn 23 hraz a felvett hl-nik Czlgánv Ferencné az Kovica Róza nevín illó il elóség-e 30" P, Czlginy Matild nevén álló illető égre -8 P 50 f., az u o llkvben 31. hrsz rétnek Czlgány Ferencné «zu| Kovi s R izl nevén i\'ló lllető-éere 32 p\' Cileány Matild nevén álló |lletós>«rc 3 p 30 f. a 74. hisz rétnek Cztgi-iy Fetenerí sz Kovica Rozi nevén illó Illetőségre 17 P tril, Czlgány M.tltd nevín ál ó ll\'elÍ!
2 P 20 f, a 138. hrsz azólön\'k Crlizány Ferencné az. Kovics Róza nevén illó Illet
3 I P 80 f. Czlgány Matild nevén álló illet
4 P 40 t, a IBI. hraz. erdőnek Cz slny Ferencné sz.. Kovica Rozi nevén álló tnet 176 I\', Cilginy Matild nevén illó illetőt 23 P, az u. o 46. azllkvben 311 hnz > felvett »z*n"nak C\'Liiy Maliid nevén »lló illet 17 P 60 I., az u o 86 nl|kv. ben 21. hinz a lelvett házhelynek Czlgány Mail d nevén ill Illet. 24 P 70 l. as u. o. |M azllkvben 179 hraz. a felvett érdinek Czlgány Matild nevén illó Illet 137 1\' 601., az u o 714 szt|kvben 3IP. él 21!) hrsz a. felveti izintónak Czlgány Maliid nevín álló Illet. II P, Illetve fi P 60 I., a szent-ado.|ánl 49 aztjkvhen 166 hraz a lelvelt s-ólóiek éa rétnek Czlginy L |ot nevén illó Illet. 28 P fO f.. Czlginy Ma\'l d nevín ál ó Itleló-ígre 28 P 60 tilt kikiáltási ár. ban elrend Ite.
Az irveré.t 1930 évi tebruir hó 3. napjin d. e. II órakor Llape köriig házinál logiák megtartani.
Az irverís sli I erUló Ings\'lanok a klklátiásl árnit alarsonyabb irón nem adhat- k e\'.
Az irveretnl azindékoz^k kötelesek bi-nalpénzűl a klkláltáal ir lOOoál készpénz ben, v»Ky az 1881 : LX l.-c. 43. §-iban nirghafirozott árfolyammal azimllo I óvárié-képca értékpapirosban a klstildő\'lnél letenni, vagy a hiratpénznrk etó eir.s bliel letétbe helyezésé ól kiillUolt leiíli el-innervényt « klkűIdOtmek i\'adnl és az árveréil feltételeket aitinl (1881 LX t c 147, 150.. 170. §<} ; 1908 XLI. l.-c 21 §1
Az aki az ingatlanéit a kikiáltást imái magasabb Ígéretei tetl, ha többet igíun senki sem akar, köteles nyomb\'n a kíklál laal ir azizaléka azeilnt megillapitott bá natpénzt az általa Igéz\' ir ugyanannyi azi zalékilg klr géazltenl (1908 : XLI 25. })
Let\'nye, 1929. évi izeplembez hő 13. napjin.
Dr. Itltzclberger s. k. klr. jblró.
A klsdminy hiteléül.
Balasaa a k
IZ4 ulahkinjrvvuetA
4JTZS
Nisgykanlzaalak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapeat, VI. Podmanlozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202 -43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Minden modern kényelemmel bctcndercl! elsőrangú családi szálloda Minden szobában központi fűtés, hideg, meleg folyóvíz és lelefon Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászlerem. A keleti pályaudvartól közvetlen villamosősszekötlelés 2 es és 46-os kocsikkal.
Heti előjegyzési és fali naptárak
olcsón kaphatók
lapunk kiadóhivatalában.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
70. évfolyam 75. szám
Nagykanizsa, 1930. január 18 szombat
Ára 14 fillér
ZALAI HZL0RT
Sicrkcsitéség kiadóhivatal: Pő-ut 5. szám. Keszthelyi tlokklsdóhlvslal Kossuth Lajos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EVSflzetéal in: egy hóra I pengi M UUr
Gentben elhalasztották az optáns-flgyet
Ma dől el Húgában: less-e megegyezés a magyar Kérdésben
A nagyhatalmak nyomást gyakorollak a klsantantra, hogy ók ls hozzanak bizonyos áldozatokat — A nagyhatalmi beavatkozás barátságosabb légkört teremtett a hágai
zöld asztalok körül
/I német kormány döntése folytán
ls kapitulált
llágn. Jruiár 14 A hágai tárgyalásokon a trianoni szerződés 250. §-ának megvitatása lépelt előtérbe. Hágában azt remélik, hogy a nagyhatalmak a klsantantra gyakorolt nyomása nem nia radhat hatás nélkül és a .kisantant engedni fog merevségéből.
A nagyhatalmak abban az irányban igyekeznek befolyásukat érvényesíteni a kisantanltal szemben, hogy a kisantant is vállaljon a múlt felszámolása érdekében olyan áldozatokat, mini Ma gyarország.
Ma már /randa körökben Is opti-

acQt hivatalosan
misztikusan fogják fel a helyzetet és remélik, hogy legalább a főbb kérdésekben az álláspontok annyira közelednek egymáshoz, Imgy alapot tudnak teremteni a megegyezésre. Az általános felfogás az, hogy
a tegnapi tárgyalásokhoz képest a helyzet meglehető sen javult. A meghívó hatalmak egyébként
a Young-terv életltelépte-léaél lelleaen függetlenítették a Keleti /óvdtételek kérdéséiül,
amivel kudarcot vallott az a törekvés, amely szerves kapcsolatba akarta hozni a magyar Jóvátétel kérdéséi a Young-terv élelbeléplelésével.
Szerdán dől el, létrejöhet-e a megegyezés
Románia 100 millió aranyfrankjának ügye jöhet e
Hága, Január 14 Bethlen miniszterelnök ma délelőtt Hágában megbeszélést folytatott az olasz delegátusokkal. Később Magyarország és a kisantant delegátusai ültek össze a tárgyalásra, hogy bizonyos technikai kérdéseket megvitassanak. A magyar delegáció körében megelégedéssel állapították meg, hogy a bizalmas megbeszélések eddig állandóan Igen nyugodt hangon folytak.
Délulán a nagyhatalmak és a kisantant szakértői folytattak megbeszélést
Loucheur tegnap este Párisba utazása elölt ugy nyilatkozott, hogy szerdán dől el, vájjon létre
a megegyezés, vagy sem.
Az egyik hágai lap szerint a magyar kérdés szakértői tegnap utallak egy ideiglenes megegyezésre, mely szerint
Komdnla iOO millió aranyfrankot a/dnlott lel ax op-ldnaok kdrlalanlldadra.
Tilulescu elismerte ezt a megállapodási, de azt állilolta, hogy a kérdéses 100 millió más adósságok rendezésére is szolgálI volna.
A magyarok a sxak-iandcs-koxdaokhan
ItágK, január 14
(Éjszakai rádiójelenlés) A délutáni szak-tanácskozásokba az estéli órákban a magyar delegációt is belevonlák.
eseménye a mai hágii krónikának. Megelö.őleg Játszódott le ugyanis az u. n. Schachl-incidens, amikor is Schach b3nk elnök bejelentette, hogy a német bank nem vesz részt a jegyzésben. Curtlus birodalmi külügyminiszter nyomban szembefordult Schacht-tal, majd izgalmas külön tanácskozások következtek német részről. Az ügynek belpoli ikai folytatását várják Németországban ) ScOacöt kapitulált
Hága, Január 14 (Éjszakai rádiójelenlés) Ma délulán Moidenhauer német pénzügyminiszter megbeszélést folytatott Cheron francia pénzügyminiszterrel, akivel közölte, hogy a német kormány döntése következtében Schacht, a birodalmi bank elnöke beleegyezett, hogy a német birodalmi bank egyült fog működni a Young-terv lojális végrehajtásában. Ez azonnal meg is kezdődik és a birodalmi
bank a nemzetközi bank által kirótt arányban hozzájárul a jóvátétel fedezésére alakított tökéhez.
Delegátusok vacsorája
Hága, Január 14
(Éjszakai rádiójelenlés) Belaer\'s van Biokland holland külügyminiszter ma este vacsorát adott a delegátusok tiszteletére.
Vcaxélyben a klaaniant
egyaége
Budapest, Január 14 Az Ordlnea a hágai konferenciáról azt írja, hogy In azok a hirck, amelyek a bukaresti követségre érkeznek, megtelelnek a valóságnak, akkor Uománia helyzetéi Hágában pesszimisztikusan kell megítélni, mert a kisantant delegátusok közt nincs együttműködés. A szerb és cseh delegátusok külön tárgyalásokat foly-tatnak a magyirokkal és bulgárokkal.
Mironescu és Titulescu kérésére Venizelos álli\'.ólag kísérletet telt, hogy a kisanlanl egységéi helyreállíts i anélkül azonban, hogy eredményi tudott volna elérni.
Az osztrák megegyezés akadályai
l\'árls, január 14
(Éjszakai rádiójelenlés) A Temps szerint, az osztrák kérdés hágai dűlőre jutását illetőleg, a megegyezés útjában Csehszlovákiának és Jugoszláviának az adminisztrációs adósságokra vonatkozó követelései állanak.
Genfben elhalasztották az optáns-ügy tárgyalását
Gyors Iramban végzett napirendjével a népsz/ivetnJgl tanács
Hivatalosan bejelentették a német birodalmi bank részvételét a nemzetközi bank-alapitásban
irt minden kölelezellséget teljesíteni log, vagyis a nemzetközi bank alaptőkéjének jegyzésében is részt vesz.
llágn, Január l-l
(Éjszakai rádiójelenlés) A német delegáció ma kora délulán hivatali -san bejelenlelte, hogy a Német Birodalmi Bank a Young-terv állal elö-
(Bár ez a bejelentés nem Jőtl váratlanul, mégis érdekes és fontos
Oenf, Január 14 A Népszövetségi tanács ma dél előtti ülésén sor került az optáns-kérdés elhalasztására. A tanács asztalánál magyar részről báró Forsler Pál rendkívüli követ foglalt helyei, mig román részről Antóniádé genfi román követ voll Jelen.
Henderson^brit külügyi államtitkár felolvasta az előadói jelentést. Utána Antóniádé szólalt fel és kifejezést adott annak a reményének, hogy a jelenleg Hágában folyó lárgyalások sikerrel járnak, de ha mégis a tanácsnak kellene foglalkoznia a kérdéssel, fenntartja a román kormány részéről telt összes kijelentéseket és fentartásokat. Hozzájárult az elhalasztáshoz. Ezután báró Forster Pál a magyar
kormány nevében kijelentette, hogy hozzájárult ahhoz, hogy a kérdést ugy, amint az jelenleg a tanács elölt van, a tanács következő ülésszakára halasszák.
A lanács a halasztó javaslatot elfogadta.
(Éjszakai rádiójelenlés) Ugyanilyen gyors ütemben tárgyalták a kisebb tárgysorozati pontokat is. A javaslatot, a hágai nemzetközi döntőbíróságnak a fellebbviteli fórum jelleg megadására vonatkozólag, — jogászbizottságnak adták ki.
Henderson a békéért
(lent. Január 14
Tekintettel arra, hogy Henderson még ma este cl akar utazni Genfből, ma is kél ülést tart a népszövetség tanácsa. A délelőtti ülést a
zalai közlön v
lfag január 15.
jogi és gazdasági kérdések tárgyalása löllötte ki. A tcnács elhatározta, hogy az alapokmány szükségessé vált módosításai érdekében jogász-bizoltságot küld ki. Henderson felszólalásában hangsúlyozta, hogy az alapokmányt a Kettog-paktumhoz kell alkalmazni, hogy a béke fenntartásáért folytatott akció megerősödjék. Briand és Schubert a kérdés széles alapon való vizsgálatát kl\' vánták.
A tokaji ajánlások
Lázár 35 tO, Fenyő 2790
Budapest, Január 14 A tokaji választókerületben kedden délelőtt nyújtották be a képviselőjelöltek ajánlási Iveiket. A Fenyőpárt részéről 2790, a Lázár-párt részéről 3590 ajánló-aláirást adlak be.
Megszűnik a bevándorlási-kvóta Amerikába
Washington, Január 14 A Hoover elnök részéről adott Irányításnak megfelelően, a képviselőház mosl a bevándorlási politikával kapcsolatos elvek teljes átalakításán dolgozik. Johnson, a képviselőház bevándorlási bizottságának elnöke közli, hogy az eddigi kvótarendszert megszünlelik és helyelte bizonyos utasilásokat adnak ki arra vonatkozóan, kinek lehet megadni a bevándorlási engedélyt. Elsősorban azok fogják ezt megkapni, akikre az Illető foglalkozás körében az Egyesült-Államokban szükség van, hogy ily módon versehyl lámasszanak az amerikai munkásokkal A bevándorlók száma emelkedni semmicselre sem fog.
Zala törvényhatósága bizalmát és ragaszkodását küldi a Hágában harcolóBethlen miniszterelnöknek
A rendkiwflll (nagyagyaié* elfogadta a kiagyüléa !•*«•« javaslatait
jegyzővé, dr. Szabő Zsigmond nagykanizsai járási tisztiorvost Ib. vm. tiszliföorvossá, dr. Balázs Zsigmond nagykanizsai ügyvédet tb. főszolgabíróvá, Slolczer József ny. járásorvosi Ib. vm. főorvossá, dr. Nagy Béla vm. aljegyzőt tb. vm. árvaszéki ülnökké. Ezulán Oyömörey Qyörgy főispán a kövelkező beszédet mondta:
Zalaegerszeg, Január 14 (Saját ludősltőnk telefonjelenlése) Zalavarmegye törvényhatóságának rendkívüli közgyűlését ma délelőtt 10 órakor a Hiszekegy-gyei nyitotta meg Oyönförey Oyörgy főispán, aki egyben bejelenlelte a kövelkező
tiszteletbeli kinevezések
megerősítését: Demeter Qyörgy balatonfüredi főszolgabírót tb. vm. fö-
A főispán beszéde
— A mai rendkívüli közgyűlésünk ideje a nemzet életének 6orsdönlő óráivvl esik egybe. Ezekben az órákban védi a nemzet Igazát Hágában Bethlen István gróf, aki olt az igazság jogi végzetével lárja fel az
világ előli, hogy a kisantant által támasztott ujabb jóvátételi követelések nem csak nemzetünk gazdasági életerejét, hanem a nemzetközi erkölcsi világrendbe vetett hitel is veszélyeztetik.
Városi Mozgóban
Csütörtök, pénteken
A CIGÁNYPRÍMÁS
Főszerepben : Verebes Ernő és Szőreghy Gyula.
Előadások 5, 7 és 9 órakor Cigányzene kísérettel*
Leforrázta az apósát
Zalaegerszeg, Január 14 Erdélyi Imre 71 éves zalacsehil gazdálkodó rossz viszonyban élt vele együttlakó fiával és annak feleségével. Tegnap, amikor a fiatal Erdélyi távol volt, az asszony bezárta apósát a fáskamrába, majd amikor onnan ki akart menekülni, egy fazék forró-vizet öntötl rá. Az öreg ember ájultan esett össze. A zalaegerszegi mentők életveszélyes sérülésekkel szállították a zalaegerszegi kórházba. Az asszonyt letartóztatták.
Bicska lett a vóge
az orosz-magyar vadházasságnak
Kaposvár, Január 14 Druba Tichon orosz hadifogoly a háború után a somogymegyei Oige községbe került, ahol vadházasságra lépett özvegy Bakó Já-nosnéval. Hétfőn összevesztek, minek következtében az asszony el akart távozni a házból. Közben az orosz az asszony ulán szaladt és zsebkését kétszer hátába döfte. Az oroszt a csendörök letartóztatták és beszállították a kaposvári törvényszék fogházába.
HM Hí
Mlndentllt ksph.:lól Termeli:
0\'« Msgy.
TaJazSwatkazatl Köxoant
Budapest, 1„ Horthy Mlklós-ut 119-121
A soltl halál-mozi
rendezőjét 2 és fél évi fogházra Ítélték
Budapest, január 14 Tavaly márciusban Solton nagy mozikalasztrófa törlént, amelynek hét halálos és 25 súlyos sebesüli áldozata volt. A mozl-elöadás rendezőjét, Sebestyén Ferenc magántisztviselőt, ina a budapesti tábla lüzvész-okozás és gondatlanságból okozott többrendbeli súlyos testlsért^s miatt 2 és fél évi fogházra llélte.
összetaposta
a bika az alsóörsl pásztort
Alsóőrs, Január 14 Fisler János, 23 éves alsóörsi községi pásztort az egyik bika meg-támadla és földre teperle. A szerencsétlen emberi a bika teljesen összetiporta. Eszméletlen állapotban talállak rá és beszálliiotlák a balatonfüredi kórházba, ahol megállapították, hogy súlyos agyrázkódást szenvedeti és jobbszeme világát elvesztette. Állapota életveszélyes.
Magyar Távirati B.-T. és Magyar Hirdető R.-T.
ntgyksoiissi fiókja
Sugár-ut *. az. alól irodáját
Erzsébet-tér 18. szám
I. em, helyezte it
— Bethlen István gróf ezeken a tárgyalásokon a nemzet jövőjébe vetélt fanatikus hitlel figyelmezteti a világ jelenlegi uralt, hogy a
nyers hatalomnál nagyobb az erkölcsi erű él a Jogi Igazság,
amely előbb-utóbb diadalmaskodik minden erőszak felelt.
— Ugy gohdolom, hogy hazafias kötelességnek leszünk elegei, ha tekintetünket egy pillanatra Hága felé fordítjuk, arra a férfiura, akt most ott a nemzet Jövőjőérl küzd. Adjunk kifejezési annak a meggyőződésűnknek, hogy
az egész nemzet Bethlen István miniszterelnök mögött áll abban a harcban, melyet most kell folytatnia.
Egyhangú helyesléssel fogadja a nemzet minden fia a miniszterelnöknek eddig kifejtett azt az álláspontját, hogy a magyar nemzet az eddig vállalt kötelezettségeken, a tőlünk elveit anyagi és területi javakon kívül képtelen ujabb terheket vállalni. Alapos a reményünk, hogy a magyarok Istene segítségével Bethlen István gróf az ő nagy államférfiúi
A közigazgatási
Zalaogeraxog, Január 14
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Zalavármegye közigazgatási bizottsága a mai megyegylllés ulán tartotta rendes üléséi.
Az alispáni jelentéshez, amely a decemberi működésről számolt be, Csóthi Géza szólt hozzá a kéményseprés ügyének a tűzrendészei követelményei szerint való rend szabályozása érdekében. Az alispán
képességeivel
egy ellenséges világ közepette Is a nemzet érdekelnek megfelelő eredményt ér cl,
amely eredmény alapja lesz a nemzet szebb jövöjének
— Ugy érzem, hogy kötelessé-\' günk ezekben a sorsdöntő órákban tántoríthatatlan bizalmunkról és ragaszkodásunkról biztosítani a nemzet Jövő sorsdéri kllzdő miniszterelnökül, miért íb indítványozom, hogy néki hazafias munkájáért köszönetet mondva, Isten áldását kérjük nehéz küzdelmére.
A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel tette magáévá a főispán Indítványát.
A tárgy soromat A rendkívüli közgyűlés tárgyso-rozi tán elfogadta ezulán mindazokat a pontokat, melyeket a kisgyűlés tegnap lelárg)\'alt s amelyeket ma reggeli szamunkban már részletesen ismertetlünk. Csupán a községi bekölő utak ügyénél voll egy-két kisebb jelentőségű felszólalás.
A közgyűlés 11 óra ulán pár perccel végei ért.
bizottság ülése
válaszában orvoslást ígért.
Dr. Mikula Szigfried, Zalaegerszeg főjegyzőjének, a
villamos-ügyben ellene is elrendelt fegyelmi kapcsán, az alispáni véghatározat ellen beadott fellebbezését elutasították. A szegény betegek gyógykezelési költségeinek csökkentese
ügyében kiadóit miniszteri rendelej
zalai közlöny
Szakorvosok be számít hatatlannak nyilvánították
Grubanovich Gyulát,
a szarkástópusztal dráma egyik áldozatát
/ Nagykanizsa, Jnnuár U
Mini ismeretes, Grubanovich üyuia földbirtokosnak, a szarkistópusztai tragédia egyik áldozatának, elme-szakorvosokkal való megvizsgálását kérlék, A vizsgálatot az igazságügyi halóságok el is rendelték.
A három golyóval önmagát megsebesített Orubinovich Gyulái a kaposvári kórház sebészeti osztályáról az elmeosztályra szállították át, ahol hónapok óla megfigyelés alatl állotl.
Dr. Szlgelhy Gyula egészségügyi fölanácsos és dr. Endersz Frigyes elmeoszlályi főorvos figyelték ezalatt
az idő alatt.
A két főorvos most szerkesztette meg szakorvosi véleményét, melyben Grubanovich Gyulát határozottan elmebetegnek nyilvánították, aki a dráma elkövetésekor nem rendelkezett szabad akaratával. Az orvosi vélemény szerint állapota annyira súlyos, hogy gyógyulása nem is valószínű a súlyos elmebajból, csupán esetleges javulásról lehel szó.
Ezek ulán az ügyészség valószínűleg meg is szünteti a további vizsgálatot és ezzel végérvényesen pont kerül a nagy szenzációt okozott pusztai tragédia után.
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
Hatévi fegyházra Ítélték a felsözsldl szörnyeteget
Kél napig tartó tárgyaláson 90 szülőt hallgattak kl — A vád 30 esetben Igazolódott — Épelméjű a zsidl korcsmáros
1930. január 16._
kapcsán a vármegye felír a miniszterhez a rendelet megváltoztatása iránt, mert az a kórházak elsorvadására vezetne, (i községek nem bírják a mutatkozj) többlelet beállítani túlterheli háztartásaikba. A felirat olyan összeg kiutalását kéri, mint amennyi tavaly kellelt a szegény betegek gyógykezeléséhez.
|58 % adóhátralék A pénztlgylgazgaló jelenlése szerint adóban befo\'yt
1928-ban 4 494,689 P
1929-ben 4.095,065 P
Az adóhátralék 6 643,999 P, ebből esedékes adó 2.548,934 P, ami 58%-nak felel meg.
Iskola-Ügyek A tanfelügyelő jelenléséhez Csólhi Géza szólt hozzá. A kultuszminiszter rendeletében, amely szerint államsegélyes iskolák megüresedett lanilói állásait csak miniszteri engedéllyel lehel betölteni, — korábbi indítványa igazolását tálja. Sürgetle legalább 3 határszéli óvoda felállítását és a kőntortaaltól sérelmek orvoslását, javaslalára elhatározták, hogy ez-Ogyben Is felírnak a miniszterhez. Az ülés I órakor ért véget.
Felemelte a tábla
a Uétbetyl Oaldlos verekedés letteseinek büntetését
Pécs, január 14
Kélhely községben még 1928. aug. hónán a lüzolO mulatságon Nemes János kélhelyl lakos késsel támadt a tűzoltóparancsnokra, mert 6 nem kipoll meghívói a mulatságra. Felé|e fs szúrt, de a tűzoltóparancsnok félre ugrott a szúrás ilöl és igy az olt álló Fáró Imre kabátját érte. — Fáról, aki különben régi haragosa volt Nemesnek, erősen felbőszítette a jelenei. A kezeügyében levő tűzoltó baltával fejbevágta Nemes Jánost, m-Jd a dulakodásra odarohant hozzájuk Fáró István nevll bátyja, aki segített testvérének és többször fejbe vágta a tüzoltóbuliával. Ezután Bajnok Islván segítségével a vérző embert kidobták a korcsmából az utcára. A sárban Nemes holtan terült el és csak ekkor látták az emberek, hogy egy szúrás a szivét érte. A szúrást, mint a csendőrség megállapította, Fáró Imre adta Nemesnek. A törvényszék Fáró Istvánt I és fél évi börtönre, Fáró Imrét és Bajnok Istvánt jogos önvédelem cimén felmentette. A fellebbezések folytán most került az Ü2y a pécsi táblára, ahol Fáró Imréi és Fáró Istvánt 3—3 évi fegy-hájra, Bajnok Istvánt pedig két évi fegyházra Ítélte a tábla. Az eliléllek semmiségi panasszal éllek a Kúriához.
— Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
MÁLNflSI MÁRIA
természetes lugos-sós savanyúvíz.
Kilünö hatású
torok, gége és légcső
hurutos bántalmainál.
Oyomorégést megszünteti.
Nagykanizsa, Január t4 Jelentettük néhány hónappal ezelőtt azt a borzalmas bűncselekmény-halmazatot, aminek elkövetésével Nyáry József zsidl henlesl és korcsmárost gyanúsították, mint később kiderült, — nagyon is alaposan.
A faluban ugyanis mindlöbben ludlak arról, hogy az elvetemüli férfi az apró iskolás fiu- és leánygyermekeket cukorral, miegyéb igérelekkel magához csalogalja. Az apróságok rövidesen felháborító rész-leieket árullak el a különös barátko-zásból, ugy, hogy a zsidi szülök tömeges feljelentéseket tellek a bes tiális ember ellen.
A nagykanizsai kir. törvényszék Mulschenbacher-tanácsa, tekintettel a a rengeteg kihallgatandó tanura, kiszállt Zsidre és\'az ottani községházában tárgyalta két napon keresztül az ügyét. .
Az egész község lázas izgalomban leste kél napon keresztül a tárgyalásról kiszivárgó híreket. Forrongó hangya-boly volt a zsidl ulca, mert alig volt család, amely gyermekei révén ne lelt volna szomorúan érdekelve a bűnügyben.
A tárgyalás — mint keszthelyi tudósítónk jelenti — mindvégig zárt volt.
A kél nap alatt több, mint 90 tanút hallgattak ki. A tanúvallomásokból Nyáry József rettentő bűne
30 esetben bizonyítást nyert. Mint srakértö, részlvett a tárgyaláson dr. Mojzer György orvos is, aki megállapította a vádlott beszámitható-
ságát.
A zirt tárgyalás után a törvényszék nyilvánosan hirdette ki az Ítéletet, amely Nyáry Józsefet 6 esztendei fegyházzal sújtotta. Az Ítélethirdetés ma a késő délutáni órákban történt meg.
_a_
A liceálls előadások
a karácsonyi szünet után vasárnaptól kezdve folytatódnak
A téli program
Nagykanizsa, Január 14 A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör párhetes karácsonyi szünet után folytalja liceális előadássorozatát. A program már most következő vasárnapon megkezdődik.
Január 19.: Délután 4 órakor liceális előadás Kiskanlzsán, a Polgári Olvasókörben. P. Deák Szulpic plébános: A Margitsziget szentjéről. Ezenkívül szavalat és dalárda.
Délután 6 órakor liceálls előadás Nagykanizsán, a városháza dísztermében. Dr. Szabó Zsigmond vm, tb. tiszti főorvos, a Kör társelnöke: Az élet művészele. Saját verseiből szaval Lidiit Júlia. Énekel a Vas- és Fémmunkások Dalköre, vezényel Büchier Mór karnagy.
Január 26.: P. Mátés Hllár zalaegerszegi zárda-főnök előadása : A társadalmi konszolidáció felé.
Február 9.; Surányi Gyula felsökeresk. isk. tanár, a Kör társelnöke: Történelmi korok Irányító eszmél. I.
Február 19.: Dr. Láng Sándor kiskomároml kör orvos vetített képes előadása a Városi Mozgóban: A tuberkulózis pusztítása az emberi szervezetben.
Február 23.: Virág Benedek pap-költő és történetíró halálának 100-lk évfordulója. Előadást tart Bartha István kegyes-rendi tanár.
Március 2. : Dr. Mező Ferenc disztagsági beiktatása ünnepi matiné keretében a Városi Színházban. Előadást tart a program keretében dr. MeztJ Ferenc.
Március 9.: Surányi Oyula : Történelmi korok Irányító eszméi. 11.
Március 15.: Hazafias ünnep a Városi Színházban. Délelőtt 10 órakor mise, utána 11 órakor a maiiné. Onnepl szónok P. Deák Szulpic plébános. Katonazenekar.
Este Kossuth-vacsora.
Április 27.: Katona József, a Bánk-bán Írója halálának 100 ik évfordulója. Emlék-maliné a Városi Színházban. Onnepi méltató dr. Gárdonyi Lajos, a Keszthelyi Hírek felelős szerkesztője. Katonazenekar.
Május 4.: Az Irodalmi Kör évi rendes közgyűlése és Zrinyi emlék-ünnepe a városháza dísztermében Ünnepi szónok dr. Szabó Z igmond társelnök.
Kisfaludy Károly halálának 100 éves évfordulóját is megünnepli a Kör. Ennek méltatója Kemény János kegyesrendi tanár lesz.
A közbeeső és részletes programok kidolgozás alatt állanak.
o
zalai közlöny
1930. január 15.
A. 70 éves Zalai Köxlöny-t Udvöscll a Keressztény Jótékony Nőegylet
Nagyknnlzsa, Január 14 csatlakozott a Keresztény Jótékony A Zalai Közlöny 70 éves lenn- Nőegylet is, melynek elnökségéiül állásának Ürömében osztozókhoz az alábbi áliratot kaptuk:
A ,,Zalai Közlöny" tekintetes Szerkesztőségének
Nagykanizsa
A „Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet" a .Zalai Közlöny"-t fennállásának 70 ik évfordulója alkalmából őszinte, meleg hálával köszönti.
Az Egyesület négy évtizedei meghaladó fennállása óta, hogy a legszomorúbb időkben, a legnehezebb gazdasági viszonyok közöli is méltóan megtudott felelni nemes hivatásának, segíteni tudott a bajokban, enyhíteni tudta a nyomort, — ezt nagymértékben a „Zalai Közlöny" támogatásának, pártfogásának köszönhette, mellyel a jó szivek, az áldozatkész társadalom figyelmét munkálkodásunkra iranyilotta.
Most, amidőn alkalmunk nyílik, örömmel juttaljuk mindezt kifejezésre s egyben kérjük továbbra is támogatását, pártfogását, melyre a mai viszonyok között kétszeresen szüksége van Egyesülelünknek.
Fogadja a tekintetes Szerkesztőség nagyrabecsülésünk és mély tiszteletünk nyilvánítását.
A .Nagykanizsai Ker. Jótékony Nőegylet nevében:
Nagykanizsa, 1930 január 12 én.
Farkas Vilma Dr. Síigethy Károlyné
Nöegyl. titkár. ilník.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január IS, szerda
Róm. katolikus: R. az. Pál Proleal. Lóránt. Izraelita: Tebeth hó 15
Városi Mo\'gó. .da\'dsg fiu, s\'egény leinv", dráma .Rinildó Rlnaldini1, egy frakkos bandita bravúros kalandjai.
Oyógyszertárl éjjelt szolgáiul: f. hó végéig a Merkl, Belus féle .Igaiság* gyógyszertár.
üőzfűrdö nvltva regire* 6 órától ile 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután éa kedden egész nap nóknek)
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelenlések i Kedden a Mmérstl-Itl: Reggel 7 órak t —1-6. délután 3 órakor -j-5-«, eale 9 Arakor +1 8.
t-\'elhAzft; Reggel és délben felhős, esle tiszta égboltozat
Szélirány ■ Reggel és dílbcn délnyugal, esle déli szél.
(Éjszakai rMlójiltntís) A ■•■•^mié-ital Intézőt ••!• 10 órakor táláért! I djjoll fagyok •árhalAk, roggell kMtkkal.
— Batthyány herceg gyógyulása. Herceg Batthyány Slrattmann László dr. körmendi földesúr, az európai nevű szemorvos, a bécsi Löw-szanalóríumhan már (elgyógyult súlyos betegségéből és e hét folyamán családjával együtt téli tartózkodásra Köpcsénybe utazik.
— Dr. Kállay Tibor szombaton érkezik Nagykanizsára. Dr Kállay Tibor nyug. pénzügyminiszter, Nagykanizsa országgyűlési képviselője vasárnap délben több napi tarlózku-dásra Nagykanizsára érkezik.
— A DSzA vasút köréből. A DSzA Vasúttársaság igazgatósága Schiller József nagykanizsai intézőt Lepsénybe helyezte át állomásfőnök! minőségben. Hflyére Angelli rába-pattonai állomáslő.iök kerül Nagykanizsára.
— Egyházmegyei hírek. Bontz József, Serák József mesterkanonokokat és Frászt Endre sümcgcsehii esperes-plébános, címzetes kanonokot ma, szerdán iklalják be a székesegyházban. — Strausz Anlal kano-nok-plébánosl vasárnap iktalla be préposti méltóságába a megyéspüspök — A főpásztor Czlgány Gyula dióskáli plébánost nevezte ki a pacsai experesi kerület esperesévé, az előrehaladott kora miatt lemondott Vass Ferenc kehidai plébános helyébe.
— A sümegi Járásbíróság uj elnöke hivatalában Bolhár Gusztáv, a sümegi kir. járásbíróság uj elnöke átvette hivatalát.
Nagykanizsa áldozalos lelkű höl gyeinek köszöntése négy évtizedes karöllölt munkásság ünnepi rezo nanclája. Mindazonáltal itt az érdemeket vissza kell hárítaniuk a négy évtized és a ma lelkes hőig- -tíbo-rára, amely a Ciritas szolgálatiban leli fel élete legszebb örömeit, övék a munka érdeme és az eredmény tiszta, szent öröme is. A Zalai Köz-
— Egy pályázat sem érkezett még a városi állásokra. Tudvalevő, hogy január 18-án, szombaton délben jár le a nagykanizsai városi tiszti állásokra hlrdelelt pályázat határideje Eddig még egyetlen pályázat sem érkezett be a polgármesteri hivatalhoz.
löny feladata csak annyi: a nyilvánosság reflektorát hozzáadni munkásságukhoz, a társadalom együttérzésével megtoldani a nehéz munka, ambícióját, megértéssel táplálni az asszonyi lélek jóságának örökégő mécseséL Ezl tetle a Zalai Közlöny és ezl teszi ezután is, ha eddig sok igyekezettel, ezután még többel.
— A nagykanizsai Oltáregyc-stllet ezúton mond köszönetet min I-azoknak, akik vasárnapi teaestjének sikeréi bármiképen is előmozdították.
— A nőt szabólparl azak\' aztáty tng-Jnit [-7.111011 Is felhívja az Ipurtcstillet elnöksége, hogy rendkívül fonton ügy letárgynláau végett folyó hó r>-én, szerdán i\'Htr H ómkor jelenjenek meg teljes számban az IjiHrtestUli-tt helyiségben.
Gazdag fiu— szegény leány
Társadalmi dráma egy amerikai egyetemi város ételéből, f-óizcreplő: Corlne Qrtfflth.
Rinaldo Rinaldini
Egy frakkos bandita bravuroi kalandjai H felvonásban. — Kettős főszerepben ; Luclano Albertlnl.
naaió a rendőrségen
Szombat Oely. Zalaegerszeg. Kaposvár u/dn Ool marad Nagykanizsa 7
Nagykanizsa, Január 11 A szombathelyi rendőrség után most Kaposvár és Zalaegerszeg rendőrsége kapott rádiót, mellyel csak a belügyminisztérium hivatalos leadását foghatják. Mint értesülünk, a fenti három rendőrségen kívül az országban már több rendőrséget elláttak hasonló rádióval. Kérdezzük most tisztelettel: hol marad Nagykanizsa ?
Ma: Mező Ferenc dr. a rádióban. Dr. Mező Ferenc, a szellemi olimpiász kanizsai világbajnoka ma délután 4 óra 10 perckor tartja előadását a rádióban. Cime: A korcsolyázó-sport története Magyarországon.
- Járási tiszti értekezlet. A zalaegerszegi pénzügyigazgatóság átiratban járási lisztiértekezlet tartását kérte a nagykanizsai Járás föszolga-biróságától, hogy a járás jegyzőivel több, az adózással kapcsolatos, ügyben a pénzügy igazgatóság megbízottja tárgyalhasson. Dr. Laubhalmer Alán főszolgabíró a legközelebbi időben megtartja a járási tisztiértekezletet, de annak terminusát még nem állapította meg.
— A legszebb szőnyegek nagy i>dlü*alékbun, kedvező fizetési feltételek mellett — Harldtidl.
Elsőrendű ke re csenyl
zöldkhér _ _ lilerenkint
asztali DOl 1928-as P —-68, 1927-es P - -86 fillérért
kaphaló. — Nrgyobb vételnél 25 liternél P - -60, illetve P — 80 fillér, s árat száml\'ok.
8011 JEHD. latltoty-otu 10-
MZZ
Transaanubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaság Csillárüzlete
Nagykanizsa
Gsengery-ut 8.
Mélyen leszállított áron árusítja kl karácsonyi maradókkészletét.
Dus választék villamos csillárokban, Zeiss lükrfls világítótestekbe^ álló é? billenő lámpákban, ámpol-nákban, gyorsforralókban, főzőlapokban és főzőedényekben, kávéfözőgépekben, teáskannákban, hajsiltő-vasmelegitőkben, kenyérpiritókban és testmelegitőkben.
Sok pénzt takarít meg, ha idejében jön, ne mulassza el tehát a jó vásárra oly ,„ kedvezően kiná\'kozó alkalmat I
Január
15
Sierda
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban
/
KORÉIN JENŐ „Menyasszony divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I , a felstítemplom mellett
1930. január 15.____
— Az Országos Dalosszövetség janulr 19 én Budapesten, a kOzponli városháza dísztermében tailja évi rendes közgyűléséi, amelyen n Zdavármrgyel Djlosszóvetséget dr. Tholway Zsigmond elnök fog|a képviselni.
- Harmadik családi délután. A Missziósház vezetősége ezúton hiv|a meg a nemesszivll gyermek barátokat és mindazokat, kik a Napközi Otthon gyermekeinek életét ligyelemme! kisérik, a harmadik .családi délutánra", mely folyó hó 19-én, vasárnap délután a MUszIób-híz nagytermében lesz. A Vetetőség.
Támogassuk ax érdemet kanizsai kereskedelmei 6a Ipari.
- A Községi Párt közli: Minden ellenkező híresztelés ellenére » nagykanizsai munkásság a községi képviselöleslületl választásoknál a Községi Pártul karöltve halad és szavazataival azl támogatja. A pártvezetőség.
— A nöi szabóipari szakosztály lagjait ezulon is felhívja az Ipartestület elnöksége, hogy rendkívül fontos ügy letárgyalása végett folyó hó 15-én, szerdán este 8 órakor jelenjenek ineg teljes számbin az Ipartestület helyiségében.
* .Tánciskola. Értesi em a ingy-érdemü közönségei hogy lánciskolámat febtuár hó első felében ismét megnyitom. A nagyérdemű közönség szivet türelmél kérem Oábor Lajos, oki tánctanár
A kereskedelmi alkalmazottak reklám és jelmez bálja. Az Idei kanizsai farsang záró akkordjául szánták a kereskedelmi alkalmazottak reklám és jelmez báljukat, melynek terminusa : március else|-\\ A vlgalinl gárda az eddigieket felülmúló farsangi búcsúztatót készit elő Rengeteg Ötletes meglepetésről gondoskodnak, melyek közöli elsősorban a nagyszabású jelmezverseny emelkedik kl. A belépőjegyhez mellékeli szavazójeggyel tilkosin választják meg a három legszebb |elmezt és eaek \'tiszteletdíjakat kapnak. A jel-mea-bálat megelőzőleg a kereskedelmi alkalmazottak lea-sorozalukban legközelebb február 8-án rendeznek tánctedt.
ASINGER varrógépek
Lr.oüomnAK r
— Alkohol-mérgezés. Tegnap délelőtt a Király-utcából telefonon értesítették a mentőket, hogy egy ember holtrészegen hever a |árdán. A mentők az ipsét beszállilollák a kórházba, ahol az orvosok alkoholmérgezést konstatállak nála Azonnal gyomormosási alkalmizlak, ami ulán magához lérl a részeg ember é.< elmondotta, hogy Horváth Antalnak hívják, 55 éves kocsis. Annyi pálinkái ivott — mondotta, — hogy azt lem ludla fiu-e vagy leány ? A részeg ember elten a rendőrség kihágási birótága eljárást Indil köt botrány-okozás elmén.
Imii Itt sxerxUn k, maradion a városban.
ZALAI közlöny
A 8udapost{ Butoroaarnok SaiiwetkoxetbAS
kilépett mflasxtalosok
M szobiból illó műbulorkéaitetűket
---febrnie KA IB-igt -
• aamaáolóa alkalmi Áron kliraclt|*k Budapest, i.uzt Ferenc-lér ». ax. !" alatti helyiségükben.
A 41. hadosztály emléknapja. A 41 honvéd gyalog-had-oszlály, amelynek kerelébe a 20. gyalogezred is tartozott, január 19-én emlék-ünnepet rendez Budapesten. Gyülekezés reggel 9 órakor a Nádorlaktanyában (Vár), ahol Schay Gusztáv tábornok ismerteti a hadosztály háborús történetét Megbeszélés ulán 11 óra\'xor istentisztelet a Kapisztrán-lemplomban, majd ugyanitt emléktábla-leleplezés. Délben összejövetel, este bajlársias vacsora.
A Szoelúlls MliszlAUrsuUt Napközi Otth 11. számára beérkezett niln-rnányok 11121). decemberében. Ptmbeh udimmnynk rlr Tamás Jánoane &, Ma kovltzkv (lyulánó i N. N. Hl. N. N liaksa Jinoan^ utlAii III, Kungyel Paula gytljtése ami. I.eholzkynfc 1, ózv. Kováéi Mlklúsité 10, dr. nllitU Vlkturiié 5. dr. Kott Nándor püspök 150, Boroa lászlóné 3, Krnud Jánosnó 5, dr. llajdu Ojula 10, O.ibaovlta Kornélue [r, dr. Sabján Oy uhuié 6, dr Szabady l,ójincné 5. N. N. 5, Fauler Ákos 20. A Síoc Miuazlótárauliit hetyb.-lt azervezute (*1-4U, ügyed Ferenc plébános (Itigyáe) 10, Szent Ilona l.c.ihyklub 4J pengő, Pol-czernó 50, Hegedűs Hó/Jtl ótl lltlér. Irnnt-jíiflthrni adumúnyoK dr 1\'llbAI Vik-lorné, dr. Szabudy l^rlncné, dr. Matek lászlóné. Hadnnl Ida, Dertk Istváuné, Perlakv CHzellu. Szotnolányl ü.vuln. Hzomolányi (Íyutáne. Scbealyén liézáné, ózv. Uigóne. Stelntiergné, Séllt-y Teréz, Marion Ignác. ózv. Kutor .linoitné, ózv Telli-r Henrlkné, Sulrók Károlyné, dr. Krátky latvánnó, WlUinanué, S£ol>orila Józaefné, gróf Balthyány I\'álné, Kállay Lajoané. llarbarlls l.a|oané. Tvördy Anna polg. lak. tanárnó egy loló-azéket.
dr. Berlin Józaefné, Sartory Zalgmondné, dr. Józaa Fáblinné, Orbán Józaefné, Aco Józaefné, liludt Ferenc, Hollós Ui-loanó. Bak na Jánonné. Krátky Józaefné, Jr. Berlin Agorftonüé, Nagv öyőzöné. Vékfutay .Józaefné, özv Kováca Mik lóané. Márton Ferenoné, N. N, MarUn-eaevtcs Ilus, Artoor Sándor, HuszÜ-téri Iskola növendékei, Uozgonyi-utcai la-kola növendékei, polgári Iskola növendékei, Honfy l.őrlnfcné, Kerecaényinó, Hica Mária, özv. tí-rlcs Jánoané, Metz Krzaébct, Perényi Oabriella, Petresits Kálmánné, KarancM (iyörgyné, Klaa Krnőné, Vojnovitsné, .Sió Jóueto*. Ku-hárynó, ilyenen Sándorné, Benedek Kezsöné, Iliid Józaefné, Török Ntftrsk, dr. Kaufman Lajosné, Takács Jánoané, Színod ka Vlktorné, Bagladi Béláné. báró lnkoy Pálné Keller .Józaefné, Kaán Irma, Surgoth Miksáné, Wájrner Ferenoné, Makovilzky (iyuláné, Hommert üárolyné, N. N., Peterman Józaefné. — A Missziósház főnöknője ezúton mond hálás köszönetet intézményük minden jótevőjének. KUlön hálás köszönetet uioad Nsmeth .Mihály polg. isk. Igazgató urnák a sok Játékért Kereuy Uéza polg. isk. laaár urnák és nejének, özv. dr. Horváth Tivadarnó polg. iak. tanárnőnek, iűUt fáradtságot nem iamerve se-
f;itettek a Játékok é« egyéb dolgok esté.-iébea, csinosításában éa Barbjrits LajoMiiéuak, aki a kiosztásra került uj feh«rneinü-íélék megvarrását végezte. Karácsonyi felruházásban részesült: 90 gyerrntk, kik azonban Játékot ét édességet la bőven kaptak. A fogházban 71 ftgyfi\\c kapott szeretet csomagot. December hó folyamán .\'86/ adag levest, llletvo főzeléket é« kenyeret nyújthat tunk szegény gvorBiekeknek és rászorultaknak. Amidőn ezt mind szíves tudomására hozom tisztelt Jótevőinknek, továbbra is kérem szíves támogatásukat Főnöknő.
Vömúrol/unKUtöon.ne kUld-/DJk pénxUnMcoí idegenbe.
Székely Vilmos buiorielepe
♦ Na ffy Kanizsa. ▲
Kaalacay-nlca -4. sx. ^^
Óriási válas.-lék a legegyszerűbb bútoroktól -a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb árak mellett.
Hitalkápaa egyéneknek a legkedvezőbb fizelésl fellételek.
Saját kárpitos áa diszltft műhely.
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám. Alapi tátott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet SsBvetkezef 1830. január há l-én nyitotta mag
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét utá.i helenkint 1 pengő, tgy havi üzletrész u án havonklnt 5 P fizetendő. Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut 7., dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. Befizetési könyvek kiállítása díjtalan. ~*S Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9—11 óra között teljesíthetők.
A* igazgatósági.
— UJ rendszer butorviiirlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dijmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a követkézül előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öl pengő havi részlet fizetendő é* egy éren felüli töitesziés esetén a kamatokat is megtérítjük. KopstUn Szombathely.
— Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat t a korcsmai hitelekről úóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital-mérőre — a korlátolt kimérőkre li — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borviztgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legven kitéve s megblrságollassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányi, a koicsmahitetekröl tzólö rndelelből pedig az Italmérő helyiség minden szobijára tgy egy példányt beszerezni s azt olt mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat I PlOtill. Korcsmahite! rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.; Vendéglősök titkára.
KÖNYVEK, LAPOK
X Az Idei Mit* Magyarország választásnak, — amely vasárnap, e hó 19-én lesz, — végleges ét írljes programját közli a Színházt Élet uj száma. Eredeti Shaw-inlerjun kívül 01 premier beszámolót hoz képekben. Háromfelvonásos és egyfelvonásos darabmelléklet, kotlák ét icngetcg érdekei cikk ét kép van a Színházi Élei u| tzámában, amelynek ára I pengő.
x A „Magyar Cserkész" a Mi-gvar Cserkészszövetségnek Vjdovszky Kálmán szerketztétében meg|elenő lapja ezúttal it pompás tartalommal jeleni meg. Olvattuk a |ubileuml .• záinból kimaradt üdvözléseket, érdekes cikkekel, Koizler Atya uj regényél. Találunk levelezési rovatot, praktikus cserkész útmutatásokat, pályázatokai, bő könyvismertetést ét hü beszámolói az egész magyar ét külföldi cserkészmozgalom életéről. A laput Márton Lijos kedvet ét művészi címlapja díszíti.
X Magyar Lányok. A legszebb, legrégibb tzépirodalmi lap fiatal leányoknak. — Szerketztöje Tulstk Anna, munkatársai a legkiválóbb magyar irók. Sokféle rovata mindenre kiterjed, amit fatal leányoknak ludni kel, ami érdekli, foglalkoztatja őket Beszámol az iskolai éleiről, szinházról, művészeiről ét a viiágeteményekről Is. Háztartás, kézimunka, sport ét lejlvényrovat egészili kl minden egyes szám gazdag tartalmát. Előfizetési ára negyedévre 2.40 pengő. Mutatványszámot kü d a kiadóhivatal, Bpest, Andrássy-ut 16.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvji,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- éa cukorbajoknál.
Kapható minden fOszer-és csemegetlzletben.
Főraktár: L
,WEISZ MÓR
Nagykanlzsa,Király u.21
zalai közlöny
1930. Január 24.
Gyenge, vagy nem tiszta a hangja a
rádióiának,
telefonáljon a 81. számra, azonnal küldök megfelelő
Philips csoda csövet

és On bámulni hangtisztaságon.
fog a hangerőn és
Szabó Antal
fegyver,lőszeríisportártinagykereskedés rádió- és gramofon-osztályé
Rádió-műsor
Január 15 (szerda)
Budapeat 9.19 As Orsiágoa TlllU Kaszinó szalonzenekarának hangv. 9 30 H. 9.45 A hangv fo yl. 11.10 NemselkOzI vIzJelzószolgáTsl 13 MII harangszó. 12.05 Orosx balal* Jkszenekar hangv. 13.25 H. 1335 A hangv. lo4yt 13 Pontos Időjelzés. 14.10 H. 15 Plad árak és ári lyamhlrek. 15 30 Morse lant. 1810 Dr. Meló Perenc előadása. 16 45 Ponloa ldő|elzé«. 17 P. 17 30 Marglllay Margit magyar nótákat énekel djányieneklaéitltel. 18 30 Olaas nyelvoktatás. (9.05 Rádtóamalórposta. 19 45 Pelolvssás az angol zenéről. 30 A Nemzet-közl Rádió Unió .nemzeti esi\' soroaslá bsn sngol est. Után* cigányzene. 32 15 Pontos ídő|etxáa. Utána a cigányzene folytatása.
Béca 11 és 15 30 Zene 19.25 Modern brll zeneszerzők müvei. 20 15 Shakespesre .11. Richárd* dmtl isomorujátéka. Utána zene
Berlin \'6.30 Holmannatahl : .A falusi bánya- cimü müve. 17 30 Btl\'.ghseneksr batgv 18 25 Hangv. 19.30 Régi némel népdalok. 30 Angol etl. 21 An^ol zene.
Hrtnn 11.30 O. 12.30 Kőzvetllés Prágából. 12 3S Zene. 16 30 Kösvetllés Prá-
Íából 19 05 Kózvelltés Brallalavából. 21.30 I . 23 15 ~
i Zene.
London, Daventry 16 Zene. 17 45 Or gonajáték. 18.15 Ovetmekóra. 19.40 Brahms hegedaizonálája. 20.45 .A haiótöötf, tengeri misztérium 33.38 Szitui, hsngv. 24
Milánó 16.30 Muralkáló 17 Kvintett 20.30 Opera E.
pet
München 16 Háslliió 10 Angol dalok.
termekkuckó. Ilána zene.
20 Vldlra est 21.30 Brit est sf.\'O Zene.
Varsó 1645 O 17.45 Hangv. 19.35 O 30 Angol i.l 31 Zene.
Naponta adton növendék éshfzóállatalnak
• S
„FUTOR
asénsavaa takarmánymeszet. A .FUTOR- növendékállstoknál a csontképiődést elősegíti hliásra
étvágygerjesztő &
A .FUTOR" nem orvosság, hanem s logfii\'omabban őrlőt t mésxsótáp, amely az Illatok szervezettben Igen könnyen felszívódik, s amelyet ax állató < aro-niatlkus anyagtartalmánál íogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A nagyhizlatók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zaák vételnél: I zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. 1 cca Vs kg-os próbadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben és zsák számra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédőazerek sass kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bíróság mellett Telelőn: 130.
TŐZSDE
A lőzadeidő elején ugy látszott, mintha a tegnapi erőteljes, szilárd Irányzala folytatódna, később azonban a spekuláció az alacsonyabb berlini árfolyamok hatása alall realizációs eladásokba kezdeti, ami az árfolyamnlvó némi ellanyhulását vonta maga ulán. Egyes ériékek iránt a küllőid továbbra is érdeklődési tanúsított, ugy hogy az alaphangulat oa-ralságos és bizakodó. Fixkamatozásu papitok piaca Uzlettelen és változatlan voll. Valula és devizapiacon a fon! árfolyamának hanyallása következtében Newyotk 10 fillérrel drágult. _
Klriekl zárlat
l-árts 10-31 Vl, London 35-1 V/t, Newyork 116 75, Brtlaael 71-95, Milano 37 06, Madrid 09 35, Amsterdam 907-7 »/a, Berlin 136 36, Wien 72-69, SoHa MVU, Prá«a 16 38, Vtrsó 57 95, Budapest •■•17 Balgrád »12\'/s, Vakartat J-OTVa
Az árak teljesen változatlanok.
Busa Hssav. 77-«a 23 45—3385. 7«-as 23 75-34 05, 79-es 34 05 -34 50, 80-ss 34 85-34-65, dunánt. 77-ea 22 05-22 31 71-aa 23 30 -32 50. 7»-es 22-55-33 75, •0-as 22 65-32-85. roza 13 70-1380 tik árpa 15-65—1810, sörárpa 17-50-tí 00, aab 13-25-13 75, temreil UzL 13-90-13 lO.dunántoU 12 85-12^5, repce 52 00-88-00 korpa 970-985.
VALUTÁK Angol L 27*75-37-90 Belga Ir. 79-40-79 80 Cseh k. 16*83-16 93 Dánk. 152-45 153 05 Dinár 9 96-10 04 Dollár 568 60-570-60 francia 1.22-45-22 75 Holl. 2z9\'89 230-Í0 Lengyel 63-85-64-15 Leu 3-37 3-41 Léva 4 10-416 Líra 29 70-30 00 Márka 136 10-136 70 Norvég 153 40 153 00 SchilL 80-10 8050 Peseta 73-80 -73\'80 Svájd 1.110-40 110 90 Svéd k, 153-00-153 60
DEVIZÁK AmaL 329-47-230-17 Belgrád 10-0VI0-I1 Berlin 136*27-136 67 Brüsszel 79*52 79 77 Devltuűel 3-38 3-40 Kopenh. 152 G2 >5302 London 17 78 27 86 Madrid 72-80-73-110 Milano 29*^2-29 92 Newyprk570\'80 72 40 Oszló 152 57-152 97 Pária 22-41-23 48 Prága 16 87-16-82 Sxótla 4*11-4-15 Stoekh. 153*10-153 50 Varsó 63-95-6415 Wien 8022-80-47 Zürich 110*53-110 83
SírttfTájár
Kelha|tás 1602, eladatlan S83. - Első-rendű 1*48-1-90, szedett 1-44-1-48, szedell kósép 1-34-1*38, könnyű 116-1-24, l-só rendű üreg 1*32—1 34, ll-od rendű óreg
1-32—1 36 angol s«!dó t-50 -1-70, szalonna nagyban 1 "46— I*S0, sair l\'70 1-80, hu,
2-06 2-24, szalonnás léi sertés 1-74-1*8?.
Ubája: Sébabl tjmU t, Upkliáá Tállilil, lajrkulitái
Felelős kiadó: Zalai Károly.
InlfarVsa talelo^ i Naavkantisy 78. ss
APRÓHIRDETÉSEK
Ax aináMaósáéaak dija 10 •• ftWr,
Miaoen MWHá dtta I «>k Vasár él tanepnap 10 azólg fillér, mtndea további aaó dl|a • lill. Szerdán (a p4n-fckan 10 szólj 10 ttátar, minden lovábbt szó dija • fill. Gmaaó a mladen vastagabb belliből álló szó két szónak számit-fatik. Állást kereaóknek SOM engedmény. Hlrdatéaak B (dl) pangfl Saaaagon alul a falaalagaa klnivslás, aaáailáaáa alkarttléa- végatt áléra I I a • I a n á t k
Belvárosban 3, eselleg 2 nagy szobás utl lakéat keresek, .fürdőszoba s megfelelő mellékhelyiségekkel kiadóhivatalban
május 1-ére. Clm a 6512
PésrckflloalM bekebelezéaea »t»dea
sregben a legelópyösebben é» leggyoe-•abban folyóalltat «•>«! Iun*a pánx-velllő Irodája Na*jkWzaán,
kóltsónkO/velllő
KaiLuay-lllta 2.
Mefblzhaló batagápolónS ajánlkozik előkeld hásakhoz Clm a kiadóban. 50
Ház nagy (\'lekkel aiabadkézhól eladó. A nagvbagolsl hegyen egy azőlő la eladó. Érdeklődni lehel Altlla-n. 18. sz. alall. 169
f ávaa kisleányom mellé 13 leányi keresek. Clm s kiadóban.
14 \'vea 170
Eladó fókatbsn levő completl ko.áoa-uaraxám. — Megleklnlhetó Magyar, utca 7. Nikicsernél. 148
Pgy léhAabél való flaa tanúiénak
felvételik Oyergyák bótkereskedónél, Krzsé-bel lér I*. 146
Vadbőröket,
mázat, égytollat, vasat éa fémat
legmagasabb áron vásárol
Bt rém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér IS. »»,
Keveset hsssnált gyermek aportkooal eladó Sugár ul 38. 182
Kétszobás ulcal lakás előszobával, mellékhelyiségekkel február l-ére kiadó — Sugár-ut 94. 1 86
Ktapsláakaa és levelezésben, to-vábbá gép- és gyorsTásban lárlas flalal-etnber ajánlkozik azonnali belépésre, esetleg kisegítésre Ügyvédi Irodábt Is el-"\'adóban.
menne. Clm a kiadó
192
Mutaraxatt szoba hölgynek, vagy tanulórak, eselleg ellátásaat kiadó Cim a kiadóban. 187
Varaxadl-at 3/b. azámu ház koreamtl Joggal szabadkézből eladó. 188
TObb évi ltodat gyakorlatul bíró perlek! gyors- és gépírónő, kl könyveléshez éa az őssres Irodai teendőkben Jártas, aionnall belépésre Alláat karaa. — Unt a kl
adóban. -196
Gyönyörűen berendezett különbéi ulcal baatsranatt asobs azonnal Cha a kladAhajs.
: Járatú kiadó
UJ szalon ga ecrtl lüggönyök I. emelet
arnltura,
eladók
. perzsaszönyeg, Erzsébet-tér 20.,
203
Kováid Péter és Fia
budapesti faatógyár
feat, tisztit áa plisseroz
üalérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és tejelés
nt Csengery-ut B.
Tűzifa eladás.
Hahóti gazdaság erdejében eladásra kerül4:\' 61 Bílkkgömb, száraz, erdei ölen-kint [\' 40\'-i Blikk fejszézelt száraz, erdei ölenkint P 26* —
Megrendelhető: Strém ée Klein cég irodájában, Erzsébet tér 22. szám, az udvarban.
fehérneműéi ha r/s
ápolás, varrás*/,^
o
>*és
RÍSTKÁIIZ8A Fióküzlete: Fő-ut
Vegytlszlllásra és lestésre elfogad férll és női ruhákat
bárntilytn minőségű kelméből. PJrsálfestésre bórbulorokat, bőrkabátokat
és \'végárut. Agyloll Usztltás huzatul egyUlt és enélkul. Pllggönvök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle paplanok és asórmék llszll ása, lerlóllcnltéae és tesléK. Pllsséerozás és gouvréerozás
a legelőnyösebb árban és legszebb klvlle ben.
Férfi gallérok és kézal6lc fényezett és modern matt.
módszer szerint tisztítva. Fehérnemtlek mosása darabonként és súlyra.
Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa részére s gyHJtőtelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren
Állami adóhivatal. Régi postaipalat.
3203/929. szám.
Árverési hirdetmény.
KOzzélcssznk, hogy Csurgó nagyközség lulajdonát képező, a Főtéren levő emeletes szálloda, vendéglő, éllerem és kávéház helyiségeit magában foglaló Nemzeti Szálloda épületét Összes melléképületeivel, 1930. évi julius hó 1. napjálól kezdődő, egymásután következő 6 évre 19:16. évi junlus hó 30. napjáig letjédS időre Csurgó nagyközség tanácstermében 1930. évi február hó 11. napján délelőtt 10 órakor megtartandó nyilvános árverés utján bérbeadja. — A kikiáltási ár 0000 pengő evi bér, melynek 10%-ál ei árverezők, az árverés megkezdése elölt készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírokban bánatpénz cinlén lelenni latloznak. A részletes árverési fellélelek a liivalalos órák alall belekinlhelők Csurgó nagyközség elöljáróságánál, vagy 5 pengő készpénz előzetes beküldése ellenében Írásban mcgkUldelnek az érdeklődők részére.
Csurgón, 1930. évi január hó 12. najiján. m
Bosuai lázos á.
bíró.
Sarközy Andor ú.
vezető Jegyző.
HIRDESSEN
a „Zalai K5zl5ny"-ben.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
70. évfolyam 12. szám
Nagykanizsa, 1930. január 16 csütörtök
Ara 14 fillér
ZáLAI MIM
SiutculMg é" kiadóhivatal: Pö-ut 8. síim. Keuttielyl ftókktadóhtvstsl Kouuth Lajos-u. 3i
POLITIKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlti Lajos
ewbcud la: I pa«4 M BMr
Szerda délután a tárgyalásokat a magyar kérdésben váratlanul félbeszakították
Románia magyar gyűlölete megnehezíti a megegyezést a magyar problémában — „Lehetetlen egyoldalú áldozatot kívánni tőlünk" — mondja Bethlen — Ma nem sikerül a meg egyezés: a kérdés tárgyalását későbbi Időpontra halasztják — A hatalmak elválasztják a jóvátételi kérdést a Young tervezettől Pénteken vagy szombaton fejeződik be a hágai értekezlet
évenként befizetni
Tegnap tanácskozás folyt,
amelyen Bethlen István gróf miniszterelnök rámulalott arra, hogy megvan benne a hajlandóság, hogy az összes vitás kérdéseket, az agrárkérdést is beleértve, elintézzék.
Nem lesx i
a magyar 1
Legutolsó Jelentések sxerlnt közeledés állapítható meg a magyar kérdésben (?)
végleges megoldó* yar kérdésben 7
Hága, Január 15 A helyzettel Ismerősök a tegnapi tanácskozás menete után valószínűnek tart|ák, hogy végleges megoldás a magyar kérdésijén aligha jöhet létre. Valószínű, hogy az osztrákokkal és bolgárokkal külOn-külön megegyezést létesítenek. — Ebben az esetben
Hága. Január 18 A delegációk körében azl hiszik, hngy a nem német Jóvátételek kérdéséi csütörtökön vagy pénteken véglegesen rendezik. Az értekezlet záróülését szombatra tervezik.
Prágai lap|elentés szerint tegnap Hágában technikai kérdésekel tárgyallak. Valószínű, hogy
Csehszlovákia évenként 10— IS millió cseh koronát fog a felállítandó optáns-alapba
a kisantant a magyar kérdésben mutatott merevsége miatt izoláltan marad
és bizonyára szombalon már be is rekeszlik a hágai konfjrenclil. Abból, hogy a magyar ügyel Hágában most nem rendezik, Magyarországra semmiféle hátrány nem származhalik.
A kisantant a döntőbíróságok megszüntetését höveteli
A román kormány nehézségeket gördít a magyar megegyezés elé
Báu, lamiár 15 Bukarestből jelenlik a Neue Frele Pressének:
A kisantant azt az álláspontot képviseli, hogy valamennyi jóválé-lelt|liquidálni kell és a Young-lerve-zet életbelépése ulán meg kell szün lelni a döntőbíróságokat. Ezzel szemben Magyarország csak bizonyos kérdések llquidálását óhajtja és a döntőbíróságokat továbbra is lenn akarja larlani. A román kormánynak az a meggyőződése, hogy ilyen körülmények közölt nem lehet Magyarországgal megegyezésre jutni„ Olaszország közvetltö javaslata, amelyei egyébként nem fogadlak el, bár
látponlol, ugyancsak elismeri a román követelések Jogos voltát. Mindazok, akik támogatják a magyar Igényeket, nem tesznek egyebet, mint uj háborút készítenek elő. Bármilyen áldozalol is hoznának Magyarországgal szemben. Magyarország mindig elégedetlen maradna. Magyarországnak csak egy érdeke van és ez az, hogy ne likvidálják a jóvátételi kérdést, hogy Ily módon fen-larlhassa állandó agitációját, amelynek nincsen egyéb célja, mint a régi halárok visszaszerzése. Olaszország nem akar háborút, de Migyarország és Bulgária támogatásával tetszeleg magának abban a szerepben, hogy elhitesse a világgal, mintha valóban háborúra gondolna.
erkölcsileg támogatja a magyar ál-
A keleti jóvátételi megoldásnak Magyarország a kulcsa
A magyar miniszterelnök az optánsügyről és a jóvátételről
ricrlln, Január 15 I hágai ludósilójának Bethlen István A Berlinét Böisenzcilung közli | gról magyar miniszterelnökkel foly-
tatott megbeszélését Hágában általános az a meggyőződés, — jegyzi meg a tudósító »z Intervju bevezetésében — hogy a keleti jóvátételek egéfz komplexumának egyetértő megoldása csak akkor lehetséges, ha a hitelezők Magyatországgal már megegyezlek.
Be/fllen gróf még mindig reméli. Oogy sikerül egyetértésre futni
Bethlen István gróf miniszterelnök a tudósítónak egyebek közölt a következőket mondotta:
— Megállapítható, hogy Magyarország még mindig becsületesen fáradozik a megegyezések megoldásán. Még mindig remélem, hogy egyetértésre jutunk, de csak egyetértésről lehet szó, nem pedig meghódoiásrói. A másik részen áll az, hogy az szin tén bebizonyítsa, hogy akarja a megegyezési. Lehelellen egyoldalú áldozatot kivánni tőlünk.
Szó sem lehet arról a koncepcióról, hogy elejtsük azoknak az állampolgárainknak Igényeli, akikel az uj államok megfosztottak földbirtokaiktól. Nem gondolunk orra. hogy optánsa-ink követeléséről lemondjunk és az optánsokat saját anyagi eszközeinkbél elégítsük ki. Évek óta vívott küzdelmeinknek ilyen megoldását sem az állam, sem az optánsok nem fogadhatják el.
A jóvátételi kérdésben
a miniszterelnök kijelentene:
— Álláspontunk Itt világos és félre nem érthető. Köteleztük magunkat 1943-ig ler|edö jóvátételi teljesítményekre és ezeket a kötelezettségeinket napi és fillérnyi pon\'ossággal betartjuk. Hogy a határon lul nem megyünk el, magálól értetődik
Németországon z való viszonyunkról
is beszéli. Semmiképen sem szerelnék Hágából ugy elutazni, — mondotta — hogy Curtius birodalmi
külügyminiszter úrral nem beszéltünk volna. Nem kételkedem abban, hogy megbeszéléseink ujabb tanúbizonyságát adja Németország és Magyarország közit barátságnak. A népszövetségi tanács ülése Oenf, Január 15 (Éjszakai rádtójelentés) A népszövetségi tanács ma délelőtt Zatesky lengyel külügyminiszter elnöklete alatt egy nyilvános és egy zárt ülést tartott. A nyilvános ülésen az oplum-kereskedelem elleni rendszabályokról, valamint az ujságterjeszlás körülményeinek megjaviiásáról volt szó.
A nagyhatalmak ülése
Hága, Január 15 A hal meghivó halalom ma dél-előll 3/412 órától «/*2 óráig Ülésezed. Tardieu a tanácskozás első felén részt vett. A birodalmi bank együttműködésének tisztázása kivételével alig tudlak foglalkozni a még hátralevő tanácskozási anyaggal. A mobilizáció kérdése ma délelőlt nem kerüli megvitatásra. A ma délután 5 órára kitűzött ülés napirendjére a mull llkvidációjának kérdése került. A birodalmi banknak a nemzetközi bankkal való együttműködése kérdésében a lörvényes kötelezettséget kimondó indítványt a másik fél elé terjesztenék és ezt a túlsó oldalon elvben el h fogadták.
BetOlen u/abb alánlatra pállandó ?
l\'árts, Január 15 (Éjszakai rádtójelentés) A La Temps. értesülése szerint lehetséges, hogy a keteli jóvátételi kérdésben a mai nap folyamán megkezdik a bizottsági tárgyalásokat a magyar delegációval.
Az .inlranzlgaent" jelentése szerint a magyar kérdés felől Hágában mindenki azt hitte, hogy teljesen zsákutcába jutott, mikor gróf Bethlen kijelentette, hogy hajlandó bizonyos ujabb ajánlatot tenni és lehetséges a megegyezés.
A lap szerint lehetséges, hogy minden megbeszélésen ujabb meglepetés jön, aminek h literében valaki, vagy valami áll...
Fébcszakitották a magyar Ugy tárgyalását
Hágu, Január 15 (Éjszakai rádiójelentés) A magyar kérdés megoldási a irányuló bizalmas megbeszélések délután fél négy órakor folytatódlak. A késő délutáni órákban a magyar Ugy lárgyalását
Zalai közlÓnY____1630. január 16
Nagy iUxvésx pu&xiitoti ax VF/t—Uránia filmsxlnfiáxban
i_
félbeszakították és ismét a bolgár kérdés tárgyalását vetlék elő.
a kdue/eléaek öa&xegónek mcg&aíóroxdaa
Hága, Január 15 (Éjszaka! rddlójelenlés) Jelenleg a magyar ügy tárgyalásával kapcsolatban a különböző követelések és ellenkövetelések összegének meghatározása szerepelnek a tárgyalásokon. A tanácskozások nyugodt, udvarias mederben folynak.
Ha nem afkerOI a megegye-Mém: elOalaaxtfdk a tárgyalásokat a magyar ügyben
Hága, Január 15 (Éjszakai rddlójelenlés) A francia delegáció köreiben az a felfogás uralkodik, hogy a hágai értekezletet péntekem, vagy legkésőbb szombaton be kell fejezni. Ha a fennforgó ellentétek miatt nem lehel a magyar kérdésben megegyezésre jutni, a kérdés tárgyalását egy későbbi időpontra halasztják. Egyik pátIsi lap azt írja, hogy a
nagyhatalmak elválasztják a keleti Jóvátételi kérdést a Yo\'ung-tervezeilöi.
Auaxtrldval a tárgyalótok a megegyexétk atddlumdba futottak
Hága, Január 16 (Éjszakai rádiójelentés) Osztrák részről az a hlr járja, hogy Ausztria és Olaszország részéről a tárgyalások a megegyezés Stádiumába Jutottak. Ugyancsak előrehaladt az osztrák-belga tárgyalás.
KÖMeledé* dllapltOató meg a magyar kérdéf&cn
Hága, Január 16 (Éjjel lapzártakor) A magyar kérdések megbeszélése során közeledés állapítható meg. A döntőbíráskodás további fennmaradása és a Pohl rendezésével arra törekszenek, hogy a hágai tárgyalásokat tovább folytassák. Hogy mennyi legyen a befizetés összege a Polliban, — az utódállamok mennyibtn részesülnek — arról még nem történt tervezés.
Budapest, Január 15 Ma reggel félhat órakor a VIII. kerületi lüzőrségre tüzet jelenteltek á Rákóczi-u!i Ufa—Uránia mozgóból.
Tizenkét autó, 130 tűzoltóval állt meg a palotánál, amelynek egész kornyékét hatalmas füstfelhő borította. A tűzoltók brh ltoltak az Ufa készülő nézőterére. Nappali világításban úszott a nézőtér, a szinpad lángokban állott, a zsinórpadlásról deszkák, gerendák, korlátok zuhog lak le fűlsiketilő recsegéssel, ropogással. Az egész szinpad égett, a tüz a nézőteret is megsemmisítéssel fenyegette.
Ót motoros fecskendővel indult meg az oltás munkája. A tűz és a víz tönkretelte nemcsak a színpadot, hanem a nézőtér aranyos kupoláját, fadiszitését, freskódiszell is.
A nézőtéren 80—100.000 pengő értékű tükrök vannak beépítve. A
■■■■■■MBHH -"-in »
nagy hőségtől sorra megrepedtek a tükrök.
Oltás kOzben eszméletlen férfit találtak a tűzoltók a színpad hátsó sarkában, Kolonlcs Sándor villanyszerelőt,
Ó vette észre először a tüzet s mig társai menekültek, ö a tűzjelző-készülékhez rohant és telefonált. Telefonálás kOzben rázuhant egy égő faállvány s félbeszakította jelentését Kolonicsot kórházba szállították.
A tűzoltóságnak nemcsak az Ufa-épület megmentésével kellett törődni. A szonszéd házban van az Urániagarázs, a garázsban óriási benzin-raktár, amelynek esetleges robbanása az egész környéket katasztrófába dönthette volna.
Állandóan hűtölték ezt az épületet és sikerült is megmenteni a tüz-veszedelemtől.
Városi Mozgóban Csütörtök, pénteken
A CIGÁNYPRÍMÁS
Főszerepben : Verebes Ernő és Szőreghy Gyula.
Előadások 5, 7 és 9 órakor Cigányzene kísérettel.
Véres összeütközés német munkásság és a rendőrség között
A felbőszült munkásság leakarta rombolni a gyárat A harcnak eddig négy halottja van
Chemnltz, Január 16 (Éjszakai rádiójelentés) Hartmans-dorfban a Recenla kötött árugyár elölt 1000 főnyi tömeg OsszeűtközOit 20 főnyi rendőrlegénységgel. Az összeütközésnek eddig két halottja van. Tizenöten megsebesültek. Ot munkásnak az állapota életveszélyes. A munkások kővel dobálták meg a rendőröket, akik erre fegyverüket voltak kénytelenek használni. A véres összeütközés előzménye az, hogy Chemnitzből és a környékről nagy
munkáslömegek vonultak Hartmans-dorfba, ahol egy mára kitűzött, de kOzben elhalasztott, munkaügyi tárgyalásra igyekeztek. A munkások, miután a munkaügy tárgyalását elhalasztották, kísérletet tettek arra, hogy a gyárat lerombolják. Ennek során a gyár védelmére kirendelt rendőröket kövekkel dobálták meg ós Igy robhant ki az Oatzettlköiét. Egy később érkezett jelentés, szerint az Összeütközés halottainak száma négyre emelkedett.
Láng Ferenc sógora elmondotta, hogy Lángot becsületes embernek ismerle és nem is ludta róla, hogy büntetett elöélelű. Háborús sérüléséből kifolyólag többször idegsokkos rohamai voltak. Láng Ferencné menlövallomást lett férjére. Haszonits, aki elfogta a gyilkost, elmondotta vallomásában, hogy Láng, amikor megkötözték bevallotta, hogy a gyilkosságokat pénzszerzési vágyból követte el.
A klh Ugatott tanukat megeskették vallomásaikra és a tárgyalás folytatását délulán 3 órára halasztották.
A délutáni tárgyalás
Kaposvár, Január 15 (Éjszakai rddlójelenlés) A zicsi kettős rablógyllkosság ügyének délutáni tárgyalásán a tanácselnök az orvosszakértőket hallgatta meg, majd Révfy László ügyészségi elnök mondotta el vádbeszédét. Két rendbeli gyilkosság, lopás és rablás büntette miatt emel vádat és
halálbüntetést kér.
Ezután az elnök a meggyilkolt házaspár gyermekéi: Házlinger Erzsébetet kérdezte meg, hogy követel-e anyagi kártérítést?
Házlinger Erzsébet könnyek kö zött ezt válaszolta:
— Csak az életét kívánom a gyilkosnak I
A védőbeszéd elhangzása ulán a törvényszék bűnösnek mondotla ki Lángol két rendbeli gyilkosság bűntettében, lopás bünleitében és rablás bűntettének kísérletében és ezért összbüntelésUI kötéláilali halálra ilélle A törvényszék bizonyítottnak vette, hogy előre megfontolt szándékkal gyilkolt a lettes. Bizonyitoltnak vette a lopást és a rablás bűntettének kísérletét. Enyhítő körülményül mind-
össze az számított, hogy családos ember ét hogy rossz anyagi körülmények kOzött élt. Ezzel szemben egész seres sulyosbitó körülményt talált a bíróság a gyilkos ellen.
A főügyész megnyugodott az Ítéletben, a tettes és védője felebbeztek.
Ezután s törvényszék kegyelmi tanácscsá alakult ál és felszólította a védőt, hogy kegyelmi kérvényét három napon belül terjessze be. Ezzel a tárgyalás véget ért.
A hűtlen rendőrkapitány
büntetését a Kúria jóváhagyta
A királyi Kúria fellebbezés folytán ma tárgyalta Szász Elek dr. volt rendőrkapitány bűnügyét, aki mint a rendőrségi étkezde és jóléti intézmények vezetője magánokirathaml-sitárt, sikkasztást ét hűtlen kezelést követett el. A királyi tábla Szász Eleket két és fél évi börtönre iléite. Ezt a büntetési a Kúria ma jogerőre emelte.
Az orvos tévedése
40 gyermekáldozatot kOvetelt
Athén, Január 18 Borzalmas szerencsétlentéget okozott az egyik athéni kórház orvosainak gondatlansága. A Cesarea-kór-ház szemészeti osztályán 40 gyermeket ápoltak, akiknek súlyos szembajuk voll. A tegnapi kezelés alkalmából az inspekciós orvos elcserélte az injekciós fecskendőt és a szembaj ellen előirt folyadék helyett satvar-zános oldatot fecskendezett a 40 gyermek szemébe A tévedést az ápolók sem vetlék észre. A salvarzánot fect-kendezésnek borzalmas következményei lettek. Mind a negyven gyermek megvakult. A végzetes tragédiáért felelős orvost és az ápolószemélyzet több tagját letartóztatták.
K&tél általi halálra ítélték a zicsi rablógyilkost,
aki Házlinger szatócsot kalapáccsal agyonverte, feleségét
megfojtotta, majd
Kapoavár, január 15 A kaposvári törvényszék ma kezdte tárgyalni Láng Ferenc bűnügyét, aki a mult év szeptemberében a somogymegyei Zics községben kalapáccsal agyonverte Házlinger János szatócsot és feleségét, Házlinger Ji-nosnét zsineggel megfojtotta, majd kifosztotta a házal.
Láng Ferenc a tárgyaláson elmondotta, hogy a gyilkosságot nem előre megfontolt szándékkal követte el. Házlinger borpincéjéből egy liter bort lopott el és azt megitta. A
házat kifosztotta
szatócs ezt észrevette, mire ő az istállóba szökött előle. Az oda belépő
Háziingert kalapáccsal fejbevágta, majd késével szivenszurta. A lakásban Házllngernét előbb kalapácslltésekkel elkábította, majd megfőj tolla. A ház kifosztásához már nem volt ideje, mert reggel leli. Szökni próbált, de pár perc múlva elfogták.
Johann Oyörgyné, Farkas Jánosné éB Riedl János a gyilkosságok felfedezéséről és a gyilkos elfogásáról teltek vallomást. Endrődi 1-ajos,
zalai közlöny
60 ipar-besxUntetés és 92 uj iparengedély
a nagykanl/sal Ipartestület
Nagykanizsa, január 15 A nagykanizsai ipartestület mosl készüli el évvégi statisztikájával, amely rendesen zsinórmértéke szokott lenni az általános ipari viszonyoknak Nagykanizsán
1929-ben az ipartestület összesen 92 uj Iparengedélyt adott ki, mellyel szembeo az iparbeszllntetések szdrna összesen 60 volt, (ezek közül 30 elköltözés vagy elhalálozás folylán szűnt meg). Felszabadult összesen 230 tanonc, uj tanonc szerződési kötöttek 285 esetben, mestervizsgái telt 18, szakvizsgát 10, öss/esen 1083 ügydarab érkezeit.
1929. évi statisztikájában
Megállapítható, hogy az iparosságnak az 1929. eszlendö sokkal súlyosabb voll, mint az 1928. Hozzájárul! ehhez, hogy az általános gazdasági rosszabbodás melleit a közterhek is még emelkedtek. Óriási tehertételként nehezednek az Iparosságra a Társadalombiztosító tételei, amelyek a békevilág Munkásblzto-silójával szemben 200 .-nál i« több emelkedést jelentenek. Rendkívül nagy a munkanélküliség Nagykanizsán. Emellett sokan jönnek vidékről is NagykanizflMmfjnkát keresni. Persze a legtöbb esten — lilába.
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
Több mini exer munltás dolgozik a légrádi erdökltermelésen
Az erdő kiirtása után felparcellázzák a 280 holdat környékbeli polgárok részére — Iparvágányt építenek az erdőtől a murakereszluri vasútig a fa leszállítására
i<ao. lanuár 16.
121 sikkasztást Jelentettek {el egy év alatt Kanizsán
Nagykanizsa bünOzése az elmúlt esztendőben
Nagykanizsa. január ir> Dr. Mátyás Samu rendőrkapitány, a bünügyi osztály vezetője most álli-lolta össze statisztikáját az 1929. éviöl. A statisztika számadatai szerint Nagykanizsán a bűnözés nem hiladja lul a normális kereteket.
A statisztika szerint 1929-ben a bünügyi osztályon beiktattak 2546 ügydatabot. Ebből 1149 darab nyo-mozali ügy volt. Feljelentés történt 718 esetben. 1032 eredményesés 117 eredménytelen nyomozási folytattak le az elmúlt évben.
A bűnügyi osztály .forgalmáról" megállapítható, hogy az elmuit esztendőben a vétségek száma épen két-Uiresére emelkedett a büntettek száminak Ez abban leli magyarázatát, hogy az értékhatárokat felemelték.
A feljelentett egyének száma 1088 voll. Őrizetbe vetlek 113 egyéni, akik Ml 25 volt olyan, akli körözés alapján fogtak el Nagykanizsán.
Előzetes letartóztatást foganatosítottak az esztendőben Ifi esetben. Házkutatást tartottak 97 esetben.
A beadóit feljelentések a következőképen oszlanak meg:
Testi séttés miall 163 esetben, lopás 355, zsarolás 7, sikkasztás, zártörés 121, csalás 104, vélkes va-gyonbukás 2, lüz 10, vagyonrongá-lás 13, rágalmazás, bessületsértés 41, hamispénz 3, szemérem elleni bűntett 5, hatóság elleni erőszak 9, állam és társadalmi rend elleni bűncselekmény 3, gyermekrablás 2, magánlaksértés 13.
Fellünő, hogy az egész év folyamán egyetlen gyilkosság, de még csak gyilkossági kísérlet sem fordult \'lő, ami a bűnözési viszonyokban határozottan javulást mutat.
Igen nagy volt 1929-ben az üzemi és építkezési balesetek száma.
A rendőrség bünügyi osztálya derekas munkál végzett, hogy megóvja a város lakosságának élet és vogyon biztonságát. Ez, amint a statisztika is mutatja, elég szépen sikerült.
Nagykanizsa, január 15 A Zalai Közlöny cikke nyomán váll ismeretessé, hogy a magyar kormány megvásárolta a légrádi 280 holdas erdőségei és azl vállalkozókkal kilermelleti.
Mint legújabban értesülünk, a kormánynak az a szándéka, hogy kb. másfél év múlva, mikor a két fakitermelő pécsi cég az erdőkitermc-léssel teljesen elkészül, a 280 holdnyi területet felparcellázza környékbeli polgárok részére
Egy hél ót.i ezernél több munkás dolgozik a halaim is erdőségben. A vállalkozók kötelezettségei ugy szól nak egyebek kö.-ötl, hogy március 15-ikélg a nagy erdőség összes fáit le kell dönteni.
A számítások szerint az óriási mennyiségű fa széloszlása, feldolgozása : épület- ntíi- és tűzifává, egy,
egy és fél ével fog Igénybe ve|nl. Legjobb esetben is a fa szállilásá-ink kezdete május végére, vagy június elejére fog esni. Ecélra Iparvágányt építenek az erdőből a murakereszluri vasútállomásig.
A 280 holdas légrádi erdőből 38.000 köbméter fára számítanak, ami 1400—1500 vagon fái jeleni.
Érdekes megemlíteni, hogy az erdWcrtalésnél a környékbeliek közül aránylag kevesen dolgoznak, miután nincsenek megelégedve a fize\'ésiel és igy Inkább Zala és Somogy távolabbi vidékeiről özöniöt-lek oda a munkások százai.
Egyedül Berzencéről 400 munkás dolgozik a fakitermelésnél.
— /irhán, ntlnüségben. vd-la.oxtfi <<han Bar la sxtinytig-rakíü. ci sxvnxúchiH.
a
Sásdi József zeneszerző sikerei
A „Teca tel" szerzőjének útja a karrier felé
Nagykanizsa, január 15
Kevesen tudják Nagykanizsán, hogy a Korona kávéház márványasztalaitól egész sereg uj dal és láncsláger Indul a siker útjára. — Sásdi József, a jazz-band zongoristája önli melódiákba a fülbemászó darabokat, melyek közül nem egy már országos sikert ért el.
A fiatal zenesz.rző eredetileg zongora készítő és hangoló, akit azonban magával sodort a jazz-láz és zenekart szervezett. Ezzel sikerült turnékat rendezett a külföld több nagyobb városában is. Mivel azonban komolyan foglalkozott dal- és táncdarabok komponálásával, újra visszatért Magyarországra, ahol több próbálkozás után a budapesti Apolló zeneműkiadó cég kiadta egyik pompás slágerét a „Teca te I" foxtrottot, amit ma már minden fővárosi lokálban játszanak.
Ez a sikere tovlbbl munkára In-ditotla Sisdlt. Igy a Magyar Urasz-szonyok Lapjá-nak november 15-én megjelent száma kottamelléklelben hozta egy finom chanson|át: Kicsi lánykám ne sírj, csak remélj címmel.
Sásdi József a darabok szövegét is maga Írja. Ezek a szövegek kedves, könnyű kis mondanivalók a szerelemről, a ma divatos mondáin világról.
A szerző törekvései a .teljes befutás" felé azokban a szebbnél-szebb darabokban nyilvánulnak meg, melyeket most ad ki saját kiadásában. .Egy édes kicsi nő" slow lox, .Jó lesz, ha kezed ott van a vállamon" tangó. .Édesem\' fox, Jajj, de bájos ez a kicsi nőcske" slow fox, .Egy szóra csak Jöjjön el drágám" langó, .ősszel" langó, .tla lehull az első ezüstös hó\' tangó vannak sajtó alatt és bizonyos, hogy pár hét múlva, mikor kijönnek a Teca le sikeréi is felülmúlják.
A fiatal szerző operettel is irt, melyei a Városi Színházhoz nyuj\'ott be. Ha daubja színre kerül, biztosan megalapozta sikeiét. ötletes, eleven rilmusu, fülbemászó kompozícióiról különben neves pesti szerzők is az elragadtatás hangján nyilatkoztak.
A garatüreg, a légzőszervek megbelegedé8ének kapuja. Ha fertőzés ellen védekezni akar, használja az orvosilag elismert Panflavln-pasz-tillákat.
vese-, hólyag-,gyomor-é* cukorbajoknál, köszvény és reurnás megbetegedéseknél, de különösen vese- éa hólyag homok é» dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsöMods1 gyógyvíz. Mázt ivók urára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési " Főraktár: "
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
Értesítem
a t. vevőimet, hojjy m a. osütflrtAkAn friss
disznótoros
májas, véres és zs«nilyés hsarka kapható, úgyszintén friss felvágottak a legolcsóbb napi áron.
Adlsr Miksa
640i Kszinczy-ut a 14. szám.
zalai közlöny
1930. január 16. a_
Az egyik keszthelyi betörő a szoba asszonynál, a másik a temetőben pihent meg a zsákmányával
Dér József két és fél évi fegyházat kapott a hívatlan, de eredményes keszthelyi és gyenesl látogatásokért — A vásári tolvaj hét hónapi börtönnel fizetett a cipőkért és csizmákért, amiket elfelejtett kifizetni
Jt keszthelyi betörő vilá0 epizódjai a nagybaninál törvényszéken
Nagykanizsa, Január 15 Két érdekes cselei tárgyalt ma délelölt a nagykanizsai törvényszék bünletötanácsa; mindkét eselben a bűncselekmények Keszlhelyen történlek.
Pénz, pénz, pénz...
A középkorú páncéllovagok acél-vérlezete nem csörömf>ölhclctt különben a viléz száguldó lován, mint a bilincs, mellyel Dér Józsefei kezénlábán megvasalva hozla be az egyik szuronyos fogházör Zalaegerszegről Nagykanizsára a fötárgyalásra. Az ilyeténkép kladjusziáli fiatalember nagykanizsai gyárimunkás, aki Budapestről Keszthelyre meni le azzal a szándékkal, hogy az oltani vásáron valahogyan .pénzt szerez."
Az első lépés egy lezárt keszthelyi lakásban Az alkalom hamar adódolt. Belopózott Szabó Sándorné bezárt lakásába, az aj ó üveg-ablakát benyomva, bemászott a szobába, ahol az aszlalfiókból pénzt lopott. Csak azért nem lopott sokat, meri keveset talált.
Az arannyal bélelt gyenesl vaskazetta
Keszthelyről Oyenesdiásra rándult áL Itt észrevette, hogy egy urlház elölt két hölgy éppen bezárja a kaput és távozni készül hazulról. Dérben már megvillant a terv: itt fosztogatni fog. A kerten át liemászoli MIII Oyörgyné lakásába és onnét egy vaskazettát lopott el, melyben a hölgy ékszereit tartogatta.
A szentgyörgy! szálloda szobaasszonya aranyórát kap A hirtelen jöll zsákmánynak megörülve, abbahagyta további működését és Balatonszentgyörgyre ulazolt, ahol a fogadóban megszállt. Dérnek gyárimunkás volla melleit gavallér hajlamai vollak. Igy történt, hogy Szen\'györgjön a fogadó szobaasszonyát — szerinte — egy kellemes félóra jutalmául, a lopolt ékszerektől egy női aranyórával megajándékozta A szobaasszonynak azt mondotta, hogy az órái egyik .ba-
rálnőjé\'-nek ajándékozta valamikor, de most visszavelte tőle.
A .gavallér" tolvaj nemsokára csendőrkézre került és Igy -bajba került Jenel Qáborné szobaasszony is, akit orgazdaságért vontak felelősségre.
„A szerelem vak..."
A tárgyalás rövid volt. Sok lanu nem volt. Dér mindent beismert, csak az erősen piruló szobaasszony védekezett: ö nem tudta, hogy .az előkelően felöltözött" Dér betörő volt. Epilógus
A biróság a már büntetett Dér Józsefei két é.i fél esztendei fegyházzal és három évi jogf > ztással sújtotta, Jenei Qábornét pedi,; tulajdon elleni kihágás miatt 20 pengő pénzbüntetésre ítélte.
Metz Józsel kir. ügyész Dér büntetésének súlyosbítása végett fellebbezett, de fellebbezett védője dr. Bród Tivadar is : enyhítésért.
Néhány perc múlva megcsörrent Ismét a nehéz vas. A fogházör visszavitte Dér Józsefet Zalaegerszegre, miután még egy búcsúpillantást vet a hallgatóság padján ülő női hozzátartozóira.
A vásárból a temetőbe, onnét a börtönbe
Dér uláit egy- másik fogházör Horváth István 27 éves gödei embert hozla a bíróság elé. Horválh Zalaegerszegről meni Keszthelyre, ahol
ekkor Is éppen országos vásár volt. Horválh Islvánnak már gyakorlata voll holmi vásári .bűvész mutatványokéban. Igy történt, hogy amelyik sátornál Horválh megjeleni, oll rendesen egypár cipő vagy csizma .eltűnt". Horváth ilyenmódon elég szép szánni vásáti „emléktárgy\'-ra telt szert. Több pár női cipőt és csizmát lopolt el a sátraktól, majd
zsákokba rejtve, kicipelte a zsákmányt a temetőbe,
ahol a sirok közé elrejtette. Egy vasulas azonban észrevette a gyanúsan viselkedő emberi és felhívta
reá a csendőrök figyelmét, akik néhány percen belül már rálelték a kezüket.
Cipő kollekció a bíróság asztalán
A mai tárgyaláson a biróság asztala egész kis cipőraklárhoz hasonlítóit. Egymás mellé fel voltak sorakoztatva a kecses női lábakra való clpellőcskék, mint a súlyos és komoly férllcslzmák.
Feleségének és övéinek akart lábbelit szerezni — védekezik Horválh.
.A keszthelyi vásáron mindig baj vant"
A bíróság kihallgatta a károsult cipészinestereket, Protár Ferencet, Feldmann Károlyi és Fljas Józsefet Is.
— A keszthelyi vásáron mindig baj van — jelentette ki rezignáltán Ftjas karádl mester.
A biróság hét hónap! börtönre ítélte Horváth Istvánt. Az ítélet jogerős.
Kálmán Imre világhírt! operettje:
A cigány-prímás
36 Rácz Páll delének története.
A kiöregedett prímái küzdelme fiival, a halaimat |eientó prímást pálcáért és s hatalomnál !■ többet Jelentő — nfiétl.
BRAZILJA
Expedíciós Ilim
Mi van a fókában
Burleszk.
Előadások 5, 7 és 9 órakor.
:Doronggal támadt a rendőrre egy résxeg munHás
A támadó elmenekült, de ma délelőtt önként jelentkezett a rendőrségen és részegségével védekezik
Nagykanizsa, Január 15 déletölt megtelte jelenlését Hajnal
Szerdára virradó éjszaka 2 óra után a Petőfi-utcs egyik korcsmájából egy nagyobb társaság Indult a város felé.
A társaság tag|ai csendesen viselkedtek, de Dulcs József 26 éves erdőmunkás — nyilván az elfogyasztod ital Itatása alalt — éktelen ordl-tozásba kezdelt a Petőfi-ulcán végig.
Ez időben a Petőfi-utca és az Eötvös-tér sarkán Németh István rendőr tartolt szolgálatot. Nyomban a zaj felé irányította lépteit é6 erélyesen felszólilolla az éjszakai lármázó!, hogy viselkedjék rendesen, mire az a kezében levő egy méter hosszú, karvastagságú dorongot ütésre emelte és máris a rendőr felé sujlott. A rendőr félreugrott, de az lllumin^lt férfi újra feléje sujtolt. A távolabb álló többi fiatalemberek megdöbbenve figyelték a történteket, mert súlyos következményektől tartottak.
Németh rendőr, mikor látta, hogy szép szóval nem boldogul, kardot rántott és egy jól Irányzott ütéssel kiverte a dorongot Dulcs kezéből.
Erre az energikus fellépésre az erdőmunkás meglulamoJoll. Egy nyitva levő kapun beugrott. A rendőr természetesen nyomába voll, de Dulcs az Idegen ház udvarán keresztül rohanva a kerteken keresztül elmenekült.
A megt\'.madoit rendőr szerdán
László rendöi főfelügyelőnek, az őrszemélyzet parancsnokának.
Épen delektivekel akarlak kiküldeni a Petőfi utcába Duics kipuha-lolására, mikor az éjszakai támadó önként jelentkezett a rendőrségen, ahol őrizetbe vették és megkezdték kihallgatását.
Dulcs azt adja elő, hogy kedden esle és éjszaka annyira lerészegedett, hogy semmire sem emlékszik a történtekből és csak hozzátartozóitól értesült, hogy a rendőrség keresi.
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
trv*nybr,n 1930. /uouilr B* «-««<1.
Erztéber-lér— Vasútállomás
Oda
406 510 5» 6-80 «7 80 8-80 • 11-20 12 M
13®
14-06 J7-26
20-30 22-16 22 «
23-60
Vissza
4 w
5 21 600 6« 7 48 8-M
11 88 1306
13-88
14-13 17-18
20 48 22-2S 22 68 23 w
ErzaMet-tér-Barak
Oda
7-00 U a 18-®
Vissza
7-16 II 67 18"
"Ju lin és augusztus
íróban vasár- és Ünnepnap nem megy. • C.ak kedden, caOtOrtökS l él vasárnap
Farsangi újdonságok
nagy választékban megérkeztek
Kisfaludi és Krausz céghez.
1830. január 16.
NAPI HÍREK
.uiiimiir\'f\'.....i.iiiu.M.1
NAPIREND
Jan«Ar IB, oaOtSrtSk
R6m katolikus : Marcell p. Proleal.: QusiUv. Izraelita: Tebeth hó 16.
a
Városi Moi\'ti. .A dgányprlmáav élet-történet. .Braillla1, expedíciói film. ,MI van a fókában". buileiik. \' Ovórr szertári illeti szolgálati I. hó vegéig • Merkl,-Beliis-léle .Igazság\' gyó0uerUr.
Oóifflrdő nyitva reggel S ó/álól este 8 óráig (béttfi, SKrda, péntek délntán 4* kedden egte nap nőknek).
Időjárás
tal meg-kőmérük-+0-6. díluUn 1
A nagykanizsai meteorológiai flgy.lő Jelentése Ű! Reggel 1 ól "itoí+a■>. "te 9 órakor +44.
FelMztt: Reggel is délben tlsits, este felhői égboltéul.
SUUrány: Reggel és délben dél, esle délkeleti síéi.
(fijunkal rddUJeltntél) A HUU^rol*-ataii IMSiat •■<• II éa-akar )•-lanti i «ya»«a Ajjall <■■\'> holyaii-K4M r»(l»\'l k«<t, nappal anyhe éa halaraaséaá a«*ra« 14* »ér-HaU. ___
— A testnevelési bizottság ülése. Nagykanizsa város testnevelési bizottsága lolyó hó 18-án, szombaton délelőtt 11 órakor ülést tart.
— A zalaegerszegi villamosítás ügye kőiül, mini jelentettük, fegyelmi Indult a polgármester, a főjegyző és a műszaki tanácsos ellen. Rövid telefonjelentés alapján megírtuk azt is, hogy a közigazgatási bizottság keddi ülésén Mlkula Szig-fried dr. főjegyző fellebbezését a fegyelmit elrendelő végzés ellen — elutasította. Az elutasító határozat részielei és Indoka a következők: Brand Sándor dr. megyei fő|egyzö elutasító javaslatára Kiss Dénes dr. ügyészségi elnök kifejtette, hogy á fellebbezésben feltárt adatok, tisztázás esetén, a főjegyző büntetlenségét valószínűsítik. Ezért javasolta, hogy csak tisztázás ulán döntsenek az ügyben. Szalay Qyula dr. megyei főügyész ezt elvben helyeselte, de gyakorlati szempontból a fellebbezés elutasítása melleit foglalt állást. Csák Károly dr. szerint sem lehet a három fegyelmit elválasztani. De nem Is fontos ez, mert abban semmi sincs, ha egy tisztviselő ellen, aki ártatlan, fegyelmit folytatnak le. Kérte a fellebbezés elutasítását, annál Is inkább, mert az uj közigazgatási törvény már úgyis kizárja a fegyelmi határozat ellen való fellebbezést. A főispán és az alispán felszólalása után a bízottig a fellebbezési elutasította azzal a megokolással, hogy az Ugy gyors lebonyolítása érdekében nem kívánatos Mlkula dr. ügyének elkülönítése.
Zalai kAzlóny
„Ax élet mUvésxete"
a vasárnapi liceálls előadás műsorán
Nagykanizsa, Január 15
Vasárnap délután 6 órakor kezdődik a városháza dísztermében az Irodalpil és Művészeti Kör V. liceálls előadása. Dr. Szabd Zsigmond vm. tb. lisztiföorvos, a Kör társelnöke ad elő .Az (let művészete\' cimen. Szaval saját verseiből Lidiit Júlia. Énekel Büchler Mór karnagy vezetésével a Munkásdalárda. Belépődíj nincs.
Vasárnap délután
Kiskanizsán is lesz liceálls előadás a Polgári Olvasókör helyiségében. III P. Deák Szulpic plébános ad elő a Margitsziget szentjéről. Szavalat és énekszámok lesznek még a műsoron, amely délulán 4 órakor kezdődik. Belépődíj nincs.
— Tüzek a vármegyében. Zalavármegyében december hónapban 7 ízben fordult elő tüzesei. A kár összege 8365 P, melyből biztosítás révén 5220 P térül meg. A lüz keletkezésének oka 5 esetben gondallan-ság, 2 esetben pedig kideríthető nem volt.
— Jótékonyság. Jó emberek segítségét kérjük egy tisztessége*, Jóravaló család részére/Tót ti Józsof napszámos (Magyar-u. 152.1 súlyos betegon, tüdőgyulladásban lokszlk. 3 apró gyermeko van Ha teléplll, még hetekig nem tud munkába menni. Egy tlllér korcsét nélkül van a család és az, asszony som mehet dolgozni, mert éjjel nappal ápolnia kell beteg térjét Ezen a pár
kritikus héten átsegíteni óket: - ezt kérjük n Jó nyugtázunk. -kanlxsal Takarékpénztár tisztviselőnője
eattei
kérjük a Jó szivektől. Adományokat Placzkó Mária,a Nagy-
2 pengőt maradi 74
;öt küldött a teljesen magára
éves rokkantnak.
DásárollunhlílOon, ne küldjük péutlnkel Idegenbe.
Ma, csütörtökön este nagy disznótoros vacsora a Kéményseprő vendéglőben.
— óz egy udvarban. a minap a délutáni órákban egy fiatal őz futott b: Szigetváron Bedekovlts István kisgazda udvarába. Az állatot bizonyosan a vadászok puskadurrogásai riasztották meg. Bedekovlts az őzet megfogta és vállára véve, beszállította a szigetvári vadászterűlet bérlőjéhez.
Autóbaleset
érte a Somogy igamgatótdi
Balatonboglár, Január 15 Lánczi Béla, a Somogymegyei Takarékpénzlár és a Somogy Futball Club Igazgatőja Kalocsa Qyula takarékpénztári titkár kíséretében Balaton-boglárról jövet az oszlopán—pamukl útszakasznál oly szerencsétlenül fordult egyik utkanyarnál, hogy az autó utasaival együtt a mély árokba fordult. Az autó utasainak szerencsére komolyabb baja nem történt A köny-nyen végzetessé válhaló szerencsétlenségnek a rendkívül csúszós ut volt az oka.
- Letartóztatták a keszthelyi betörót A keszthelyi csendőrség Nagykanizsára Iiozta Kovács Istvánt, aki Keszthelyén betöréseinek sorozatában legu\'.óbb a plébánián tört be. Amikor a nagykanizsai törvényszék vizsgálóbirája kihallgatta, Kovács István bevallolt mindent és elmondotta, hogyan követte el betöréseit és lopásait. A vizsgálóbíró Kovácsot letartóztatta.
= Elveszett a piacon tegnap délelőtt Pesti Naplóba csomagolt csipkés krepdesin ruhadarab. a becsületes megtaláló illó lulalom ellenében adja le lapunk kiadóhivatalában.
Rádióamatőrök !1
Amig a készlet tart
a László-féle csődtömegből
rádióalkatrészek,
tekercsek, lámpák, rádióládák
és pár darab Telefutlken 3 csöves rádió olcsón kapható
Szabó Antal sportárunagykereskedés
rádió-o*ztályában.
Hasbasaurta
mqy legény a barátját
Zalaegerszeg, Január 15
Kedden éjszaka Zalalilajon egyik háznál mulatság volt. A mulatság közben a legények összeszólalkoztak s ennek során Uránt Antal 22 éves legényt egyik társa hasbaszurta. — Lérántot Tvarosek László dr. pacsal orvos részesiieile első segélyben, majd értesítette a mentőket. a mentők igen súlyos állapotban szállították Lérántot a zalaegerszegi kórházba.
— Tánciskola. a Polgári Egylet földszínű lánctermében BlaguszEltk uj tánckurzusa megkezdődött. Beiratkozni még lehet Vasárnap este össztánc.
— As optimizmus szobra. Hadtk
János gróí egyike azon kevéa poliU-kusnak, aki meggondolás nélkül s egyedül a cél és hit Irányába tekintve, mondta meg mindig éá mindönkinek véleményét. Blbó Ijijoa pedig, oz a bővérű, szelíd, de egyenenszavu Iró az. az Írók kőzött, ami Hadik János frói politikusnak. És most Blbó UJos portrét ir Hadik grófról • pár oldalon kimerítő tanulmányt, pár tökéletes mondattal hajszálpontos kontúrokat rajzol. A Untos Magazin multszámbell Oőm bős-tanulmánya után ezt a Hadikról szóló cikket olvasóinak a vezetőhelyen, 8S oldalas művészettel. Irodalommal, a mondáin éa tudományos életet egyaránt kimerítő tartalommai egyetemben. Kívánatra készséggel küld mutstványizá-mot a kiadóhivatal: Budapest, Muzetim-kőrut, 1/b. Egy-egy szám ára 1 pengő
aSINGER.VARRÓGÉPEK
Máats A LEGJOBBAK t
— Lezuhant a padlásról és szörnyethalt Szabó Józsefné kapolyi asszony tyúktojásért ment fel a padlásra. Mikor le akart |önni vigyázatlanságból vagy szédülésből kifolyólag megingott a létrán, a több méter magas padlásról lezuhant és szörnyelhalt. A szerencsétlen asszonynak hat árvája maradi, akik közül öl még a 10 ével sem löltölte be.
— Vendéglősök, korcsmárosok, kik keresőd adójukat sérelmesnek találták, okvetlenül felmondják, A felmondáshoz kereseti adó vallomást csatoljanak. A beadvány bélyogmentos. Titkár.
— Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden Ital-mérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kőtelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt a korcsmahitelekről szóló rendeletből pedig az italmérő helyiség minden szobájára egy-egy példányt beszerezni s azt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kfvonat 1 P 10 flll. Korcsmahitel rendelet 60 flll. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.J Vendéglősök titkára.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér 6., a felsötemplom mellett.
zalai közlöny
Élrtntaluiípál. rossz gyomor nál, bflrekedésnél, renyhe emész lésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a természetes „r«reio Józzel" keserllviz rendbehozza a gyomor ét a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvostudomány több úttörője megállapította, hogy a Fereio lóuel víz abszolút megbízható hashajtó. A Ferenc JAiief keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fttazer-üzletekben kapható.
— Fe\'flltlretéfek. A |anuár 9-iki vendéglős bálon fclOlltzctnl azlvesek voltak: id. Hoítr Viktor, Király Sörayáz 50-50 P, Ozv. Kumln Fezencné 20 P, Rlss Eraó IS P, df. H.|du Oyula, Petrlca Ferenc, Oáspár blván, Ipartestület, Wells Ignác 10-10 P, II). Holer Viktor 8 P. Antaner J zael WO, Oparnlcxa Károly 6 P, Kami Anlat, Armuth Sándor éa Pia, Sípot And- r, Saflca Ferenc, Petrics Lajos, Dcáky Sándor, Szila Kálmán, Pongt* Henrik, Tóth Józaef, Kopjár Alakn, Makovlczky Oyula, Vlda Endre, Májon Testvérek S—S P, Kohn Imre 4 30, Adler Miksa. Pelrka Oyula. Papp Ösikár. Vermea Oáza, Singet Jőaael és Társa, Wetai Mór, Dornlnger ur sdrgyárl Igazgató, Király Sáo -dor, dr. Hatphen Jeni, Kosztotlra Jenő, Itj l\'ilakó János 4 4 P, Kosz ollci Qiza 3-JO, Vogríncalc* N, Kovács Béla, Szever lóztel. Práter Ferenc, Varga Pereoc, Hodlca Jótsel, Pltlpoftca István, Ooaaood Sándor, Hárl János, Katona Pál 3-3 P, Trani-danuMa R.-T., Rltadier Samu, Loas Jóisel, Tompek Károly, Hajas Józaet, Krátky ŰTOrgr, Magyar István, Szabó Péter, Tarr Lajoi, Oődőrháry Ls|oe, Polocsnyek Fazenc 7*0-2*0 P, Mittényl OyuU, BOdOcJános, Pertncz Ferenc, Sralay László, RaHsy Pere. c. Poizovecz Sándor, Barballcs Antal, Ritacher Mőr, Hordós Józaet. Sátra Márton 2-2 P, Onts Antal 1\'50 P, dr. Hennet Uszló, Devtsch N. OOdOrházy Jóiael, Ozv. Kiss Istvánné, Maltersdorler Ádám, Tatr István, N. N. l-l P Fogadjak ezúton Is a rendezőség hálás kftazOnetél
amit Itt tMnlInk, fon a udroabno.

(RőrUltéoM) H - kint közgazdaság rlaagv. — hangverseny. B — előadás
Oy — gyermekeknek. A — asaaonyok-nák. Z — ttot. Mg. » meiőgazdaaáf. m. « tfju»ágl elOaJla. F — (elolvasta. 0 — ginmofoczene. Ib — K — kabaré. aZ. — népaxerS
jasa band.
Január 16 (csütörtök) Budapest 8.\'5 Hangv. 830 H. 9.45 A
bangv szolgála
folyt. II. 10 Nemzetközi vlzjelió. I. 12 Déli harangszó. DOS O 13 25 H. 13 38 A hangv. folyt 13 Pontos Időjelzés. I4.-J0 H 15 Piád árak és árt lysnhlrek. 16 Rádió Szabad Egye. tem. Utána pootoa ldó|elzés 17 E. 17 35 Operatlrésiletek. 1855 Angol nyelvoktatás. IÍ30 Az Operaház .Stba Urátynője\' előadása. Utána kb. 33 Pontos Időjelzés. — Majd t Bschmann-jszz
Bécs II O 15 30 Zene 17.15 Qyetmek-dalok. 19.30 Hlndel .Izrael Egyiptomban\' dmB orslórtnms. Utána zene
Boriin 16.30 Mozart egy vonósnégyese. 17 Zongorajáték. 17 30 ttluságl őrs. Ifi 30 Zene. 1930 Opera E. 22 30 Táncóra. Majd 0.301a aene.
Brínn 11300. 13.30 Kőivetllés Prágából IS 30 Közvetítés Brstialsvábói 18 35 Zene. 30 Közvetítés Prágából. 33 13 Ka-tonasene
London, üsventry 16 Fgyháal ének 1645 Katonazene. 18 15 Oyermekóra. 19.40 Brahms hegedaazonátál. 20 45 K. 31 Hangv. 33 30 Zene.
Milánó 16.30 Muzsikáló gyermekkuckó. 17 Kvintett. 2043 Vígjáték. 31 15 Zene. 23.40 Hargv.
Minehen 16.30 Házltrló. 19.45 Haydn .Teremtés* clmll oratóriuma,
Prága 1113 0. 13.35 Zene 16 30 Ka marazene. 19.05 Zene. 30 Szlnlelóadáa 33 15 Zene.
Róma 17,30 Hangv. 30.15 Beszélő u|ság. 21 03 Opera E.
Varsó 16.15 O. 17.45 Hangv. 19 35 O 30 30 és 33 Zene.
ZBrleh 16 Zene. 30 Zenés sOr\'chl est 31.20 Zeaa.
KÖZGAZDASÁG
A murakereszturi állomáson az állat-export 160 százalékos emelkedést mutat 1928. óta
Starvamarhából 33.000 darmbot vtttrh hl — Aj állat-export Marahtrfztaron át kizárólag Oknorsuifha irányát
Nagykanizsa, Január 16
Murakereazlur ki- és belépő ha-tárállomás import é» export forgalmáról már több cikk keretéi en volt alkalmunk beszámolni. Az 1928. év statisztikája az export áltatforgalom-ról a legkedvezőbb képet mutatja és alkalmas arra, bogy külkereskedelmi mérlegünk javulásába vetett hitünkben megerősítsen.
Murakeresztur határállomáson ál a mull év folyamán kivittek összesen 33.000 drb. szarvasmarhát, 6o00 lovat, 1300 sertést és 150 juhot.
Ez a hatalmas áilalmennyiség mind Olaszországba ment, mely egyedül vette fel a magyar mezőgazdaság számláján örvendetes léteiként szereplő áÜattOmeget.
Nem állnak rendelkezésünkre az 1928. évi adatok, de örömmel állapítjuk meg, hogy a műit évben az azelőttihez képest az állatexport terén nem kevesebb, mint 160 százalékos emelkedés mulaikozik.
Ez a 160 százalék olyan pluszt Jelent a magyar kivitel krónikájában, ami felett nem lehet egyszerűen napirendre térni.
Több más fontos körülmény kö-
zött axt is bizonyltja az állat, xpoit hatalmas fellendülése, hogy a gazdák részére a tini rossz termény-értékesités mellett az állattenyésztés lehet egyik fö bázis a gazdasági étet talpraáttllására.
Naponta «Jk» növendékéi hlzóállaUioak
„FUTOR"
sxénsavas lakarmánymeazet. A .FUTOR\' nóvendékádatoknál a csontképsődésl elősegíti hízásra
^^étvágygerjesztői*
A FUTOR* nem orvosság, hanem a Ugllnomablun ór!öt> méazaoláp, amrly aa állatok szervezetében Igen lőnnyen felszívódik, s smelyet as áltató: aro-matlfcus anyag artal.nánál logvs szívesen fogyasztsnak. A .FUTOR\' etetése a konyhasó etetését felcslegeaaé teszi A nagyhírI t\'ók, aradalmak, gasdaaágok a .P U T O R\'-t állandóan etetik. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 80 kg (zsákkal
tgytllt) P 10-30 I cca Vl kg-os próbadobos ára 30 fi,lét. Kicsinyben és zsákaaámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mltrágyn, nővényvédőszerak uu ksroakedéaébea
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bíróság mellett Telelőn: 130.
TŐZSDE
A mai tőzsdén bár általában ba-rátsí os hangulat uralkodott, a forgalom mérsékeli maradt. A kedvezőbb terlinl Jelentések ntm tudlak Impulzust adni. — A tartózkodás a szomszéd piacoknak csendesebb magatartásával indokolható. Az árfo-lyamnivó állandó maradt és nagyjában a tegnapi zárlati nivók maradtak érvényben. Fixkamalozásu papírok piacán az üzleti tevékenység igen csekély volt. Csupán egyes háború előtti záloglevelek iránt van már napok óta némi érdeklődés. Devizapiac változatlan.
MrleM Kárlat
fárls 30*30, London 3S 15\'/a, Newyork 316 721*. Brüsael 71-97 Vi, Milano 2705, Madrid «S 00, Amsterdam 207 80, Berlin 12340, Wien 73-70, Softa 3 72«/«. Prága 15 3b t/s, Varaó 57-95 Budapest (O-tTVa Belgrád ÍUVs, Bukarest 3 07Vs
Ruza 10/111., roz> 15/111 emtlk. Buia ttaxav. 77-es 23 55 -33 95, 78-as
33 85-34 15, 79-es 34 15-3460, 80-as
34 45-34-75. dunánt. 77-«s 2315-2341 7S-aa 23 40-33 60, 79-es 22 61-23 85, •O as 23-75-33 95, roas I38S—1395 Uk árpa 15-65-16 10, sOrárpa 17 50 -19 00 zab 13 35 -13 75, lengeti tszl. 13 00-13 10, dunántúli 1290 -1300, repce 5200— 53-00 korpa 9 70 9 85.
Á kiáipettl Tízsáe áérlüa-Ifiimtél*
VALUTÁK
Angol I. 27-75-37-90 Befgs h 79-35-79 73 Cseh k. l6-M-ia« Dánk. 153-55-153 15 Dlnáz 9 96-10-04 1 Dollár 568 60-570-00 Francia f. 22-45-23 75 Holl. 2.-9 5" 330-50 Lengyel 63-90^4 30 Leu 3-37 , 41 Léva 410-4 \'6 Líra 39 65-39-95 Márka 136 30-13660 Norvég 153 40 153 00 Schll1. 80-12 80 33 Peaeta 7430-75-30 Svájci I. 110-40 110 90 Svédk. K»03I53 65
DBVIZÁK ArnsL 329 60 33030 Belgrád 10-01 10-11 Bentn 136-37-136 77 BtBsszel 7V- 0 79 7b Devlzslcl 3-39-3 41 Kopenb.152 73 53 12 London 2779 27 87 Madrkl 74 30-75 30 Milano 6 39 96 Nzwyork570 8073 40 Oarlu 152 60 • 03-00 Pátis 22-42 ÍZ 49 l\'rázra 16 88 1b 93 Szc.Ba 4*11-4-15 Stockh. 153 3S IÍ1365 Varső 64-00-64-30 Wien 8037-00-53 Zürich 110-47-: .0 77
S«rbU/áz.d-
reU»|tá. 1977, eladatlan 178. — t\'Jaö-tendít 1-48-1-50, aaedell 1-44-1-48, siedctl köaép 1-36—1-40, Wlonyü 1-34 1 33, M rendU 6ecg 1-42—1 46, ll-od tetdü ór\'-t 1-3« I m angol imwl\'-W-t-í*, szalonna nagyban 1-46-1-50, salr 1-70 180, hua aQ>—3-12, saalaonáa lalaertés 1-74-1-81
_1930. Január 10.

Felelős kiadó: Zalai Káról
Mmrhoa teMon i Narvkanlaaa

Támogaaauli; a* érdemes kanizsai kereskedelmei és Ipari.
APEÓHIRDETÉSEI
fcstapoap 10 Kóif M fillér, minéZ.
további aaó dija iHll. Szerdái á. toto. 10 saőb H Htléa-, minden továtS snő élja • tflt. Címszó s minden vsat* gnbb bemből álló szó két szónak számit, intik. Állási keresőknek 80M engsdtnény,
Hlrdntéook 8 (6t) M«l< Isaasgsn alul ■ lalsalsiss kinynléa,
•némléiéa •IkorBtéoo wéoott s I I r a tlaataa4tk
Ház nsgy telekkel szabadkézből otMIé. A nsgvbsgotai hegyen egy szőlő Is etsdó. Érdeklődni tehet Altlla-u. 18. sz. slatt. 169
TaaaassUflaet Osyes, értelmesei, 4 közép-Isk, lávsl le vesz HsUsz műlerem ifa
Kétazobáa utcst lakás előszobával, mai lékheljliégekkel Isbruár l ére kínaié -Sugár-ut 54. 186
Vadbfipttkat,
m A arat, áaytallat. •••át éa fémat
legmagasabb áron vásárol Strém Bernét és Fiai
trzsébet-tér l». aséa
■ utornnoté szoba hölgynek, vagy tanulónak, esetleg elláUsssI klsdó Ctm a kiadóban. 187
Fiatalember tetlaa •lláténl kerts jobb csatádnál. — Ajánlatot HaUu műterembe
kérek.
•333
Köztlsztvigelók és közalkalmazottak ^elTmlltl,
szerezhetik be mlndennemQ ruhaszDkség-tetelket a .Trlbon\' ruházati r. L-nál azon kedvezménnyel, hogy a részletfizetés csak március I én kezdődik. Nsgy választék térti, szövetek és nól ruhsanyagokban, tUőrendfi vásznak, a Ilonok éa ceiymek állandóan raktáron Mintákat készségesen bemutsl éa megrendeléseket felvesz trmmgmr Jéas.l ■utfér-yt 14. naséaas. 124
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarálaimnak és ismcrőseimnt\'k, különösen Esz-teregnye község lakosságának, akik szép számmal megjelentek elhunyt férjem temetésén, ezáltal is igyekeztek mé^y fá|dal-mamat enyhíteni ezu on is hálás köszönetet mondok.
Özv. Lenci Istvánné.
Kováid Péter és Pia
budspasti fnst&gjfir
fest, tisztit ás plisseroz
Gal érők, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedét és fejelés
„ o Caengery-ut 5.
Használt, de kitűnő karban levő
idom vasablak vasgerendák 50°\'° vasajtók 50%
megtakarítás vaskapuk megtakarítás
vaslétrák -
osi|ja-lápcsók
különböző méretekben kaphatók
CvanX |i X m nyarabftr, Aonkanaa ilBSV nOÍ éa aépkaraakadAnél
E8tvBs-tér 2. Telefon 134. Telep: Királyu. 2.
Mielőtt ujat vásároltiü, tekintse meg raktáramat.
Nyomatott a Dél zalai Nyomda és Lapkiadó V4llalatníl Nagykanizsán. (FelelŐ6 UzletvexetA: Zalai Károly.)
70. évfolyam 13. szám
Nagykanizsa, 1930. január 18 szombat
Ára 14 fillér
ZALAI DIZLORT
Sitrtesilóaig t> Ua<MMvalil: P6-ul S. uira. Kwithelyl llókkudóhlv«1«l Kouulh lajoa-n. 31
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
MtUxtbá ír.; egy Mta ipa** M fllMc
A nagyi)aiahnttK lázas igyelce-setíel KöazvetitetieK késő esiig a magyar ügyben
A kisantant magatartása nehézségeket gördített a megoldás elé — A nagyhatalmak ter vezetének akadály-versenye Hágában — A magyar kofmány hajlandó egy két hétre felfüggeszteni a döntőbíróságok működését
Ma, pénteken tlsxtáxxák ax
Hága, Január 16 A msgysr kérdésben a tárgyalásokon még mindig csak technikaI kérdések szerepelnek. E tanácskozások kizárólag a szakértőknek egymással való megbeszélésére szorítkoznak.
eddigi
A kisantant még mindig mereven ragaszkodik ahhoz, hogy Magyarország IM3után Is Jóvátételt fizessen.
Ezzel szemben a magyar 1cormdny la k|.
a magyar kérdés végleges
larl eredeti dlldapozi í/n melleit,
minden kérdésen fennlartja állásfoglalását és csak azokban a kérdésekben mulat a helyzetnek megfeleli! előzékenységet, amelyek nem érin\'ik az elvi és jogi álláspontot A magyar probléma Hágában sokkal komplikáltabbnak bizonyul!, mint azt az ösz-szehlvó hatalmak gondolták. Ezt már ma ók is belátják és ezért a kisantant minden tiltakozása ellenére maguk is arra az álláspontra helyezkednek, hogy
Különösen
nagy szolgálatot tesz a magyar Igazság Ogyének az olasz delegáció,
amelynek sikerült olyan hatalmakat is a magyar álláspont helyességéről és igazságáról meggyózni, amelyek Párlsban még nem jutottak erre a leiismerésre A magyar kérdésről folyó tárgyalások jelek szerint még több napig ls elhúzódhatnak, mert az Osszehivó hatalmak lőiekvéBe arra irányul, hogy minél járhatóbbá tegyék az ulal a méltányos megegyezésnek a jövőben való elérése végett. A BrotcW-alop A hágai migyar küldöttség egyik diplomata lagja ugy nyilatkozott, hogy o magyar delegáció hajthatatlanul és végérvényesen azt az álláspontot foglalta el, hogy elvben hajlandó a Brocchl-terv alapján tárgya lásokba bocsátkozni és
■z agrár optánsokat a szomszéd államokkal és egyes nagyhatalmakkal közösen létesítendő Brocchl alapból kártalanítani, az egyéb pe-
rendezéséhez hosszabb Idd szükséges.
reknek azonban a békeszerződésben rhegjelölt uton kell haladniók.
Ettől az iránytól a magyar kormány semmi esetre sem fog eltérni.
Hágai jelentés szerint véglegesen meghiúsultnak tekinthető a kisantant-nak az a terve, hogy kapcsolatot teremtsen a kileli jóvátételek és a Young-terv között. A párisi Malin ugy értesül, hogy ha nem sikerül a hágai értekezleten a keleti jóvátétellel összefüggő valarnenyi kérdést elintézni, különleges bizottságot fognak küldeni, amely •zértekezlet munkáját tovább
folytatja. A római Popolo d\' Itatia megemlíti, hrgy a kisantant a belgái tárgyalásokkal kapcsolatban len denclóxus (ilrek Zer-/eM/éjínet meg akar/a Mwarnl ax olasx-magyar \' baráti vlsxonyt.
A lap megjegyzi, hogy minden olaszellenes manőverrel szemben Olaszország a jóvátételi kérdésben őszintén támogatja Magyarországot, Ausztriát és liulgáriát.
tárgyalások eredményét
kezdték. 9 órakor Curtius és Tardieu találkozott. Fél 12 órakor a hal meghívó halalom delegátusai üllek össze. Valószínű, hogy ebben a testületben is elsősorban a mobilizáció kérdésével foglalkoztak. Ennél a kérdésnél az a megoldandó feladat, hogy összhangba hozzák a franciák szükségleteit a németek szükségleteivel. Francia részről kívánatos volna, hogy a német jóvátételi kölcsönnek lehetőleg egy meglehetősen nagy részlete kibocsátásra kerüljön, mlg a németek adott cselben pl. a birodalmi vasutak vagy a birodalmi posla részére szeretnének a nemzetközi piacon kölcsönt felvenni. A kér-
dés nem jogi, hanem tisztán gyakorlati természetű
A mobilizáció kérdésében
a tárgyalások a hat hatalom ma délelőtti Dlésén sem Jártak eredménnyel.
Az ülés hollandi Időszámítás szerint 1 óra tájban ért véget.
Bizonyos közeledés történt annyiban, hogy német részről (elajánlották, hogy IB30. január 31-től 1031. április 1 lg a német birodalom nem vesz fel külföldi kölcsönt. Ezt mindössze ahhoz a felléteihez kötik, hogy a birodalmi vasutak és a posta szükségleteire Időközben megfelelő kölcsönösszeg álljon rendelkezésre.
A hit halalom holnap délulán 5 órakor tartja legközelebbi ülését. A „mult likvidálása"
néven ismert tárgyalási fejezet még elintézetlen, mert előtérben a mobilizáció kérdése áll, amelyet Franciaország kezdeltől fogva döntőnek tekint.
Eredménytelen tárgyalások a nagyhatalmak tervezete körül
Közeledés a német-francia fronton a mobilizáció kérdésében
Hága, Január 1(1 A német delegáció tegnap este, mint ismereles, vacsorát adoll a francia dclegálusok lisziclelére. A vacsorához csatlakozóan lanácsko
zás kczdődöll a mobiliz.\'ció problémájáról, amely
éjfél után 2 óráig
tartott.
A megbeszéléseket ma reggel újra
Hága. Január 16 A magyar kérdés megoldására irányuló tárgyalások ma egész nap folytatódtak. A nagyhatalmak képviselői az agrárperekre, ma|d egyéb természetű követelésre és ellenkövetelésre vonatkozó adatok meghallgatása után, előzetes tervezetet dolgozlak ki. A lervezelben mint híre jár,
összegszerűen megjelölik, hogy a létesítendő külön alapra mekkora dotálásra lenne szüksége,
ha helyt adnak az agrárreformon alapuló igények bizonyos mérvű kielégítésének. Ezt az előzetes tervezetet ma a nagyhatalmak a kisantant képviselőivel, majd a magyar delegátusokkal vitatják meg.
ttága,*)anuár 16 (Éjszakai rádiójelenlés) A hat meghívó nagyhatalom délelőtti értekezletén Loucheur bejelentette, hogy
a magyar delegáció részéről semmi előrehaladás nem történt,
A nagyhatalmak déli egy óráig tárgyallak a kisanlanl delegátusaival,
délután került sor a magyar dele-dáclóra. Fél 5 órára újra a Binnert-holba kérették a kisantant delegá-
cióját, de a nagyhatalmak nem együttesen, hanem külön külön folytatták a tanácskozásokat a magyar és a hitelező államok delegációival. A tárgyalások anyaga az a tervezet volt, melyet Louucheur készitett az agrár reformok ügyének bizonyos kielégítéséről.
A delegációk körében az a hir járja, hogy
a kisanlanl vlssxautasl-totta CoucQeur tervezetét,
mely az agrárrefonnokon alapuló ügyeknek bizonyos mértékű kielégítéséről szól.
Vfabb magyar engedmény ellenére alnca közeledés
Hága, Január lti (Éjszakai rádiójelentés) A nagyhatalmak képviselői a ma délelőtti tárgyalásokon a kisantant delegátusait rá akarták .birui, hogy ajánlatukban menjenek el az engedékenység legszélsőbb határáig, hogy ilyen módon létrejöhessen a megegyezés^ A délelőtti eredménytelenség után a tárgyalások délulán tovább folytatódtak. Hir szerint
Magyarország hajlandó néhány hétre felfüggeszteni a döntőbíróságok működését,
íalai közlöny
mert módot akar adni arra, hogy azalatt az agrárkárosultak az érdekelt kisantant államokkal közvetlenül tárgyaljanak ég megegyezhessenek. A többi, nem agrárkárosultra nézve Magyarország álláspontja változatlanul az, hogy ezek a perek a döntőbíróság elé tartoznak. Nagy nehézséget okoz az a körülmény is, hogy a kisantant tulkeveset akar befizetni a közös alapba és ebból szeretne kárpótolni minden károsultat
Ez az álláspont magyar részről már csak azért sem fogadhaló el, mert a közös kasszába juttatandó összegek valószlntlleg még az agrárkárosultak kielégítésére sem elegendők. A helyzet léhát most az, hogy még mindkét fél változatlanul kitart a maga álláspontja melleit.
£dju» munka elte Ml 7-lg
Hága, január 16 (Éjszakai rádiójelentés) Ma délután 4 órától 5-ig a nagyhatalmak delegátusai a magyar delegációval, majd S—6-ig a kisantant delegátusaival tárgyaltak. Hat órától fél hétig Ismét a magyar delegációval tanácskoztak, mely után a nagyhatalmak delegátusai maguk között lolytattak megbeszéléseket. Ezekkel a tárgyalásokkal párhuzamosan a szakértők Is tanácskozásokat folytattak. Hlr szerint a tárgyalások során
nehézségek merültek (el, mert a kisantant alt akarja, hogy minden függő kérdést kapcsoljanak be a most folyó rendezésbe.
A mai tanácskozások leszűrt eredményeit holnap fogják tisztázni a délelőtti tárgyaláson. Holnap délután Loucheur közölni fogja Jasparral, a hágai konferencia elnökével, hogy mennyire haladlak előre a keleti jóvátételi tárgyalások.
Az angol kamatláb
London, január 16 Az Angol Bank ma megtartott ülése a leszámítolási kamatlábat változatlanul 5%-ban állapitolta meg.
Élve elásta gyermekét
Szllágysomló, Január 16 (Éjszakai rádlójelentés) Ftorlca Pascu oláh asszony kétéves gyermekét élve elásta. A gyermekgyilkos anya tettének elkövetése után önként jelentkezett és azt adta elö, hogy tettével nagy nyomorára akarta a város figyelmét felhívni.
/I 7© éves Zalai Közlöny-i üdvözli a Zrínyi Irodalmi és MUvészeíl Kör
Nagykanizsa, Január 16 A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör elnöksége meleghangú levél.ben üdvözölte a Zalai Közlöny A fennállásának 70.
évfordulója alkalmából. A levélből kicsendül a Kör és a mindenkori Zalai Közlöny összefort munkásságából táplálkozó lelkesedés és önzetlen odaadás Nagykanizsa kultúrájáért.
A „Zalai Közlöny\'
tek. Szerkesztőségének
Nagykanizsa
A .Zalai Közlöny" fennállásának hetvenéves fordulója kedves alkalom a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kir részére, hogy városunk e tiszteletreméltó múlttal rendelkezi sajtóorgánumának legőszintébb háláját és elismerését kifejezhesse.
A .Zalai Közlöny" mindig a legetsósorban harcolt a város minden kulturális, művészi problémájáért s Körünkéi egész fennállása nlalt nemcsak a nyomtatott betli néma hatalmával, hanem mindenkor szerkesztil utján a személyes közreműködés és fáradozás alkotó értékeivel is lámogalta v4 .Zalai Közlöny" és az Irodalmi Kör a múltban elválaszthatatlanok voltak egymástól s reméljük, hogy a kulturális munkáért való lelkesedésnek ez a közössége a hétévtlzedes határkin tul is összetart bennünket, hogy e hanyatló város szebb jövője érdekében vállalt művészi programmunkat pontról-pontra diadalra juttassuk és ezzel Nagykanizsa súlyos anyagi gondokkal küzködő Intelligens társadalma részére legalább a lelki kultura fejlődésének lehetőségeit biztosíthassuk.
őszinte, Igaz nagyrabecsülésünk kifejezése mellett, Nagykanizsa, 1930. január 15.
a Zrínyi Miklós IrodaimI és Művészeti Kör nevében:
Dr. Thohvay Zsigmond
elnök
Kelemen Ferenc Dr. Ktrkay József Dr. Szabó Ztigmond társelnök társelnök társelnök
Kálmán Leó Surányi Oyula
társslnök tártelnök
fennállásának 70 évea fordulóját A hét évtized a legnagyobb bizonyítéka a lap erós konstrukciójának, amit viszont annak köszönhet, hogy mindig körültekintő, azeronosés kezek irányították. A magyar kultura derék harcosát a Jubileum alkalmából ml ii szívből köszöntjük.
Zalai laptársaink üdvözlete
Zalai laptársaink közUI a Zala-megyei Újság éa a Zalavérmegye emlékezett meg meleg hangon a Zalai Közlöny 70 éves jubileumán}!.
K Zalamegyei Újság a következőket Írja mai számában:
— Jubiláló lap. Nagykanizsai laptársunk, a Zala! KOMny most Qnnepll
A Zalavármegyei Dalosszövetség
nevében dr. Tholway Zsigmond elnök juttatta hozzánk sierencsekivánatait.
T
Nem lesz polgármester-válasz íás Zalaegerszegen
Egyedüli pályázó: Czobor Mátyás — A többi állásokra
sok a
Zalaegerszog, Január 16 A zalaegerszegi városi állásokra hirdetett pályázat határideje tegnap délután 2 órakor lejárt. A következő pályázatok érkeztek be:
a polgármesteri állásra Czobor Mátyás eddigi polgármcsler,
a tlsztifőügyészlre Udvardy Jenő dr. eddigi tisztilőügyész,
a jogügyi tanácsosira vitéz Tamásy István dr. eddigi tanácsos, Va*s Oyula dr. rendőrsegédfogalmazó és Vlzsy Lajos dr. ügyvédjelölt,
a közigazgatási tanácsosi állásra Fülöp László dr. eddigi tanácsos, Mm Oyula dr. és Vlzsy Lajos dr., a műszaki tanácsosira IVasser-
pályázó
mann Frigyes eddigi tinácsos, Papp László oki. gépészmérnök és Ke-resztury Miklós oki. gépészmérnök (Nemesgulács),
az adóügyi főszámvevői (adóhivatali főnöki) állásra Marion Ignác eddigi főnök, továbbá Nemes Roz-gonyi Pál, Tóth Ferenc, Manlz József, Szakáll István, Szilágyi Mihály vármegyei számvevőségi tisztviselők és Vass Oyula dr.,
a közgyáml állásra Czobor László eddigi közgyám és Vizsy Lajos dr.,
a kél adóügyi számvevői állásra Kossá Tihamér és Kullmann Oyula eddigi számvevők, továbbá Rozgonyt
igjo. lanuár 17.
Pál, Tóth Ferenc Mantz József, Szakáit István,
a pénztárosi állásra Verbovszky Menyhért eddigi pénztáros, Rozgonyi Pál, Mantz József, Tóth Ferenc és Szakáll István,
az ellenőri állásra Schmldt Lajos eddigi ellenőr, Rozgonyi Pál, Mantz Józséf, Tóth Ferenc és Szakáll Islván, a tűzoltóparancsnok! állásra Mózes László, a közgyűlés állal megbízott paraneznok és Kovács Oyula a volt parancsnok pályáznak.
Innkanélkflll tüntetés Szombathelyen
Szombathely, január 16 (Éjszakai rádlójelentés) A munkanélküli szociáldemokrata munkások gyűlést akartak tartani, de a rendőrség erre nem adott engedélyt. Erre a munkásoknak, mintegy 60— 60 főnyi csoportja a városháza elé akart vonulni, amit azonban a rendőrség minden Incidens nélkül megakadályozott és a tüntetőket simán szétoszlatta.
^^Sf^HM
A sínekre dobták
a kocsist a megvadult lovak
Kaposvár, jaguár 16
Tegnap délután borzalmas szerencsétlenség történt a Kaposvár közvetlen közelében levő Esterházy hercegi uradalom bérletén.
Szűcs Antal uradalmi kocsis a kisvasúti sínpár mellett hajtatott, amikor pöfögve közeledett a kisvonat. Sjücs ismerve a lovait, leugrott a bakról és megfogta a lovak gyeplőit
Amikor a kisvasul elrobogott a lovak mellett, azok Ijedten tutni kezdlek. A kocsis az utolsó pillana-nabg görcsösen kapaszkodott a gyeplőbe, a lovak azonban kiszabadultak és eközben oly lendülettel dobták a kocsist a kisvasúti sínpárjára, hogy a szerencsétlen ember fejjel esett a sínek közé. Koponyaalapi törést szenvedett.
A kihívott orvos már csak a beállott halált konstatálhatta. A szerencsétlen embernek hat árvája maradt.
MlndcnBtt kaphatót Termeli:
mK M««y.
Tajaitiatkaistl Kftxpmt
Budapest L, Horthy Mfklós-ot 1IS-III
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi keSengyók nagy választékban és a legolcsóbb árban
KORÉIN JENŐ
„Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I, a felsötemplom mellett
1930. január 14
Nagykanizsa is meg-ünnepli Szent Imre jubileumi évét
KWOnvonaton zarándoklat Indul Nagykanizsáról Székesfehérvár ra — Szent Imréről utcát neveznek el Nagykanizsán
Nagykanizsa, Január 16
A Szent Imre herceg halálának 900 évfordulója alkalmából rendezendő országos ünnepség egyre nagyobb méreteket Olt. A magyar püspöki kar pásztorlevélben szóli-lolta lel a híveket a monumentálisnak ígérkező ünnepségeken való részvételre. Az egyes egyházmegyei ünneprendező bizottságok révén máris az egész országban nagyszabású megmozdulások történtek. Így utcá-kal és lereket neveznek el árpádházi Szenl Imre nevéről. Igen sok község-benemlékfákatttltítnekSzent Imre llsz telelére, löbb város és község felál-jitjs Szenl Imre szobrát. Vannak városok és községek, melyek ligetekel és fasorokat létesítenek, uj harangokat rendelnek, zászlószenlelési ünnepeket rendeznek, templomi ab-lakokat készítenek, uj kápolnát emelnek, árvaházat neveznek el Szenl Imre tiszteletére.
Csak természetes, hogy Nagykanizsa város kalolikussága is belekapcsolódik az országos Szent Imre jubileumi évbe.
P. Deák Szulpic, Nagykanizsa plébánosa, a ferenciek házfőnöke zarándoklatot szervez Nagykanizsáról Szenl Imre szülővárosába : Székesfehérvárra, ahol a régi, Szent István király alapította Bazilika romjai közölt Imre herceg hamvai pihennek. (Aachenben csak néhány bordacsontja pihen az ottani templomban.
A zarándoklat tgynapos lesz és külön gyorsvonaton Indul NBgyka-zsáról. A részvételi dij természetesen minimális lesz.
A nagykanizsai ünnepségek az itteni plébánia-templomban lesznek Szent Imre napjától kezdve a szokásos egyházi módon és tartanak 8 napon dl.
Mozgalom indul, hogy a város egyik utcáját drpddhdzi Szent Imre herceg után nevezzék el. Az Ilyen értelmű indítvány már egyik legközelebbi városi közgyűlésen el fog hangzani.
Belekapcsolódik Nagykanizsa az országos ünnepségekbe is, amelynek budajwsii központjába külön bizottságot delegál.
A megünneplésekbe belekapcsolódnak az összes nagykanizsai katolikus szervezetek, egyesületek és kongregációk, melyek külön-külön saját rendezésükben is adóznak árpádházi Szenl Imre herceg emlékének.
A Szent Imre Jubileumi bizottság kinevezése
A megyéspüspök megalakilolta a Szenl Imre jubileumi év egyházmegyei bizottságát, amelynek lagjaiul felkérte Vas- és Zalamegye főispán-
jait, alispánjait, a felsőházi és képviselőházi tagokai, a városok pulgár-meslereit, a székeikáptalani, a fő-szolgabirákat, kerüleli esperesekel és egyes hivatalok és egyesületek vezetőit.
Zalai falvakbekapcsolódása az országos Szent Imre ünnepségekbe
A Szenl Imre herceg halálának 900. évfordulója alkalmából rendezendő országos ünnepségekkel kapcsolatban Zalaszentbalázs, Hihól, Salföld, Tűrje, Alala és Zalavár utcát
zalai közlöny t
nevez el Szent Imréről, Szepetnek, Nagylengyel, Baglad, Felsörajk, Qyulakeszi, Kemendollár, Kisgörbő, Zalahaláp, Vízvár, Salföld, Tűrje, Kapolcs, Zalavár, Szenlbékálla községek emlék/ál illtetnek, vagy ligetet létesítenek. Taliándörögd, Atala Szent Imre szohrát vagy képét állíttatja fii. Szepetneken, Felsősegesden zászlót szentelnek, Türjén kultúrintézményt neveznek el Szent Imre tiszteletére, Hahóton pedig a hősök emlékét hirdető tábla a Jubileumi évet is meg fogja örökíteni.
Menyasszonyi kelengyék
nagy vilasxtékban
Singeméi.
önvédelemmel védeleexik a scalasscántói tragédia tettese
Tóth Gábor gazdát behozták Nagykanizsára és előzetes letartóztatásba helyezték
ma reggel megbilincselve szállították be Nagykanizsára a halálos dráma tettesét, Tóth Oábor gazdát, akit átadlak a kir. ügyészségnek a büniárgyul lefoglalt vadászfegyverrel egyillt.
A törvényszék vizsgálóbirája még a délulán folyamán felvezettette a
Nagykanizsa, Január 16 A zalaszánlói véres Iragédia halálos áldozatát, Nagy Viktor gazdát fiiboncolták. Megállapítást nyert, hogy a lövés duplacsövű, seréire töltölt vadászfegyverből közelről történt és feltétlenül halálos volt. A keszthelyi kir. járásbíróságról
ÉRTESÍTÉS.
Üzletemet a magas házbér miatt kénytelen vagyok megszüntetni, miért is a raktáron levő árukat e hó 31-ig
nagyon olcsón
kiárusítom.
FÜRST BÖZSI
FEHÉR fSTVAlHÉ
kőtött-szövött és dlvatáruháza Nagykanizsa, Centrál-szálló épület.
fogházból Tólh Oábort, hogy kihallgassa. Tóth ekkor is ugyanazt vallotta, amit a csendőrségi kihallgatása alkalmával Is elmondott, hogy nem akarta megölni Nagy Viktort, csak védekezésül kapta le fegyverét és vette célba lámadóját és eközben véletlenül dördült el a fegyvere.
A vizsgálóbíró Tólh Oábort letartóztatásba helyezte, ami ellen az fel-folyamodással élt a kir. törvényszék vádlanácsához.
Kálmán Imre világhírű operettje:
17 I A cigány-péitak | prímás
36. Rácz Pali életének tOrténete.
A kiöregedett prtmis küzdelme fiával, a halaimat |elenta prímáit pálcáért (a a halalomnál la lobbet Jelentő — nőért.
BRAZÍLIA
Expedíciós film
Mi van a fókában
Burleszk.
Előadások 5, 7 és 9 órakor.
A rendőrség ad ezntán amerikai útlevelet
Budapest. Január 16 Scilovszky Béla belügyminiszter rendeletei adoll kl, amely szerint ezentúl az amerikai útleveleket nem a belügyminisztérium, hanem az alispánok, városokban pedig a rendőrségek vezetői fogják kiállítani.
Véget ért a genfi filés
Ocnf, Január 16 A népszövetségi lanács 58. ülésszakának mai záróülésél lényegében az első tanácsülés 10. évfordulója emlékének szentelte. Zalesky elnök beszédében méltatta a népszövetség tevékenységét politikai és gazdasági léren, majd rámulatolt arra, hogy eltekintve a vitás kérdések közvetlen rendezésétől, a népszövetség befolyása minden nemzetközi vonatkozásban érvényre jutott Az ülés befe|ezése előli Zalesky elnök felolvasta Mülter Hrrmann német birodalmi kanc Már táviralát, amelyben köszönetet m >n-dotl azért a tiszteletért, amellyel a nemzetek szövetségének tanácsa dr. Stresenuinn emlékének időzött.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére dijmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, & következő előnyöket nyujtjuk. Száz pergőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatoka! is megtérítjük. Kopsteln Szombathely Kőszegi-utca 5.
zalai közlöny
.1930 január 17.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Januér 17, péntek
Róni. katolikus: Antal apit Protcst.: Antst. Izraelita: Ttbtlh hó 17.
Vároal Mo\'aó. ,A cigányprímás*. ! étet-tOrténet .Bra Illa\', cxpcdlc ós Ilim. .Ml vsn s fókában". burleszk.
Oyógyszertirl éljell szolgálat l I. hó végéig a Mer ki, -Betua-léle .Igazság\' gyógyszertár. ;
Oózfflrdó nyitva it|pl 6 órtiól eale 6 óráig (bétfS, szerda, pénlek délután éa kedden egées nap náltnek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli Jelentések i CsIltOrlokon a Mmér-Mlel: Reggel 7 érák. r -f\\ dtlulln 3
órakor -j-t?, eate 9 órakor +2.
frtttet. Egéax napon ét borult égboltozat.
Szélirány: Reggel dél, délben éa eale északt azét.
(ÉJszokal rődéóJtlenUs) A aataorelá-glal lnUaal sala 10 árakar Ja-ImsIIs »y»gatr*l oatkkaal t.lhS-xsttsl, a leeaaréiáaak aalaéaé. »•\'. •»•»»• \'Dell lagyak 4a rag-gall kMképsMéa >árhatö.
— A főispán Budapesten. UyO-
mörey Oyörgy, Zalavármegye főispánja szerdán délulán hivatalos ügyben a fővárosba utazott.
— Kállay Tibor vasárnap érkezik Nagykanizsára. Dr. Kdllay Tibor ny. pénzügyminiszter, Nagykanizsa országgyűlési képviselője vasárnap délben, többnapi tartózkodásra, Nagykanizsára érkezik
— A plébános Budapestre utazott. P. Dedk Szulpic plébános-házfónök a rendlartományfőnök hívására nagyfontosságú rendi ügyek elintézésére tegnap délulán Budapestre utazott.
— Imanyolcad a plébániatemplomban. A megyéspüspök legutóbbi körlevelében elrendelte, hogy egyházmegyéje területén minden plébánia imanyolcadot tartson január 18—25-ig, vagyis Szent Pál apostol megtérésének ünnepéig a keresztények egységeért. A nagykanizsai ferences plébánia-templomban liolnap estével kezdődik ez Imanyolcad Minden este 6 órakor litánia lesz szent-ségkilétellel.
fdadrotrunkl//tan, ne ktllsf-/Uk péruUnke/ Idegenbe.
■agyar Távirati R.-T. és Magyar Hirdető R.-T.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. sz. alól irodáját
Erzsébet-tér 18. szám
1. em. helyezte át.
Orvosok, ügyvédek, 400 Pengő lefizetése után napi 13 P SO f.
részletfizetés mellett szállítunk
MORRIS MINOR
22 lóerős, 4 üléses csukott személyautomobilt. Angol vezetőmárka! 5 liter benzinfogyasztás 100 km-re
John Fowler & Co., Morris Autók Képviselete
Budapest, VI., Andrássy-ut 28.
— Az élet művészete elmen tart liceális előadást vasárnap délulán 6 őrekor dr. Szabd Zsigmond vm. Ib. Ilszlifőorvos, az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke, a városháza dísztermében. Belépődíj nincs. Műsoron szerepel még Udill Júlia szavalala saját verseiből é» a Munkds-daldtda énekszámai.
Sopronból főnnek a iUxórek Nagykanl-xsöra
TUiérAnkén/eaI lakatét la Qoxnak Nagykanlxadra
Nagykanizsa, Jnnuár 16
Az épült tüzérlaktanya benépesítésére a soproni honvédtüzérség egy része, maga a törzs is, Nagykanizsára kerül a nyár folyamán.
Ugyancsak Nagykanizsára helyezik Sopronból a lüzérönkéntesl Iskolát is.
Igy a helyben állomásozó katonaság száma jelentékenyen emelkedni fog. _
— Előadások a Leányklubban és a logházban. Vasárnap délután 3 órakor a Szociális Missziótársulat rendezésében Party La|os f>olgári iskolai tanár tartóit érdekfeszítő természetrajzi előadást a logházban a vasról. Hétfőn, 13-án délután a Szent Ilona Leányklubban Ktrezsy Géza polgári iskolai lanár és dr. Barha István kegyesrendi taqár tartottak érdekes előadásokat. A Vezetőség.
Arckép-lelepleaeéa
a Nagykantxaat Takarékban
Nagykanizsa, Január 16
A Nagykanizsai Takarékpénztár f. hó 16-án délulán bensőséges ünnepi hangulatban leplezte le ujnépl Etek Ernő elnöknek a 30 éves igazgatósági-tagsági Jubileummal kapcsolatban megfestett portréját. A leleplezés házi ünnepély keretéhen, az igazgatóság és felügyelőbizoltság együttes gyűlésén történt meg, azon az Intézet tisztviselőkara Is teljes számban résztvett. Az igazgatóság nevében dr. Frted Ödön igazgatósági tag köszöntötte a Jubiláló elnököt, majd Kelemen Ferepc igazgató a tisztviselőkar nevében egy művészi emlékalbumot nyújtott át az elnöknek, aki a köszöntésekre meghatott
szavakkal válaszolt.
_ ?
— Milyenek legyenek a szavazólapok? Felhívjuk a választó-közönség ügyeimét arra, hogy a városi képviselőtestületi tagokat csak olyan szavazó lappal lehet választani, a melyen a rendes tagok a póttagoktól elkülönítve vannak felsorolva. Ezt a községi törvény 46 § a és a közigazgatási bíróság döntvénye elő Is írja. Kerülelenklnl 8 rendes tagnál több tagot választani nem lehet.
— ön nsoai még nem tud la, de 1% év múlva blatloaan dl-taérnl tag fa, ööyy — Bar/a Hlkadndl vett amönyegel.
Transdanubla Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaság Cslllárüzlete
■agykanizsa
Csengery-ut 8.
Mélyen leszállított áron árusltja ki karáosonyi maradékkészletét.
Dus választék villamos csillárokban, Zeiss tükrös világitótestekben, álló és billenő lámpákban, ámpol-nákban, gyorsforralókban, főzőlapokban és főzőedényekben, kávéfőzőgépekben, teáskannákban, hajsütő-vasmelegitőkben, kenyérpiritókban és testmelegitőkben.
Sok pénzt lakarit meg, ha idejében jBn, ne mulassza el tehát a jó vásárra oly ,„ kedvezfien kínálkozó alkalmat I
Sxanaiórlum-
ptknlk
Nagykanizsa, Január 10
Nagykanizsai fennállása óta 25-ik pikniklét rendezi ezldén, február 8 án, a Szanatórium Egyesület. Az elnökség a piknik rendezési munkálatait nagyban folytalja és a jelek atra mutatnak, hogy annak sikere méltó lesz a negyedszázados tradíciókhoz.
A műsoron báró Vécsey Elvira, sz Operaház solo-táncos primadonnája táncizámokkal és Hegyi Anna, a Király Színház voll primadonnája, operaénekesnö pedig opera és operett áriákkal és magyar dalokkal fog szerepelni.
Helyárak 1 pengőtől 4 pengőig.
A Szanatórium választmányi hölgyei a gyűjtést már megkezdték. A tüdövész pusztításának óriási előretörése Nagykanizsán Is szomorú statisztikát eredményezett az utóbbi években. Hisszük, hogy ennek megfelelő lesz a humánus egyesület támogatásának mértéke.
— Megnyílt Farkasovszky Teri tánciskolája. A farsangoló Nagykanizsa örömmel várta éa örömmel fogadta Farkasovszky Teri lánctanárnőnek tegnap este a Polgári Egylet emeletén megnyílt tánciskoláját. A tanfolyam program|án a ma divatos összes táncok és u|donság mellett magyaros láncok Is szerepelnek. Farkasovszky Terinek a megye legszélesebb köreiben is ismert tánctanári kvalitásai máris sok Jelentkezőt vonzottak, fiatalokat és idősebbeket Is a kanizsai tánckedvelök közül. A tegnapi ismerkedés ulán a következő óra szombaton esle fél 7 órakor lesz. Ugyanekkor fél 9-kor felnőttek órája.
— Elmarad a klskanlzsai liceális előadás. A vasárnapra hirdetett klskanlzsai liceális előadás a plébános elu\'azása miatt következő vasárnapra marad.
— Elvesztettem a város belterületén a napokban egy zöld kOves pecsét-gyűrűt. A szíves megtaláló illő jutalom ellenében adja le lapunk kiadóhivatalában.
— Számok a vármegye életéből. Az alispán jelentése szerint a mult hónapban a vármegye területén működő csendőrség 362 esetben teljesített nyomozó szolgálatot. A járásbíróságokhoz tartozó kihágás 19, a közigazgatási hatóságokhoz tartozó kihágás 349 esitben fordult elő. A nagykanizsai rendőrség 92, a zalaegerszegi rendőrség 23 bűnügyben járt el. A közbiztonsági viszonyok kielégítők, öngyilkosság 5, véletlen szerencsétlenség általi halál 2 esetben fordult elő. A vármegye területén van 25 lelenc, 81 dajkaságba adott, 352 elmebeteg és hülye, 546 közsegélyreszoruló és 965 kere;et-képtelen árva.
Uiból érkeztek raktárunkra, ez idényben utoljára
közkedvelt posztó csattos és fűzős oipft körlllbörfl-zéssel P I3-— és I8<80, valamint hócipők és sárclpő w
MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA cipőraktára.
Ifttt. lanuár 17.
39.620 árvái
tart nyllwtn a megyei drva-
SXék
Zalaegerszeg, Január 16
A vármegyei árvaszéknél nyllván-lartolt áivák száma 39.620, a gondnokoltaké 1.082, az évi számadásra kötelezett gyámok száma 611. Az árvák száma a múlt ívben 633 al, a gondnokoltaké 61-el, a számadó gyámok száma 23-al szaporodott. Az árvaszék a mull évben 258 kiskorul nyilvánított elhagyottá és utall be állami gyermekmenhelyre.
A gyámpénztár pénzkészlete 1929 december 31-én 658.272 pengő volt. Ebből 396.551 pengő a Vármegyei Bankban, 252 250 pengő pedig magánosoknál van kölcsönképen kihelyezve, 9.470 pengő pedig a postatakarékpénztárnál volt elhelyezve A gyámpénztár pénzkészlete ■ mull évben 330 578 pengővel emelkedett. A mull évben a hadlkölcsOnkötvény tulajdonosok támogatására 91.998 pengőt utalványozott az árvaszék.
— Sakk-hírek. (Városközi mérkőzés) A Nagykanizsai Maróczy Sakk-Kör folyó hó .19-én, vasárnap délelőtt és délután a Korona helyiségében városközi mérkőzést rendez. Szombathely város Ismert nevű játékosokból álló csapatát látja vendégül. A mérkőzési városunk Mkkozói körében osztatlan érdeklődés előzi meg. Az eredményt megjósolni lehelellen : az erőviszonyok csaknem teljesen egyenlők. Tavasszal Nagykanizsa csapata Szombathelyen játszott s akkor nagy meglepetésre 5:4 arányban a kanizsai csapaté volt a babér. A vendégcsapat játékereje, mint bálijuk, tavaaz óta lényegesen gyarapodott. A kanizsai csapatot a pillanatnyi forma alapján csak az utolsó napon állítja össze a kanizsai csapatkapitány.
— Bdli ni(dkra a legulabb dlvatselymek érkofek narta Mlkao dlvatdru&dxdba.
-JóMkoayaág. Tóth JózaeíMagyarutcai szegény embernek N. N. 4 kg. főző IIntet, 1 kg. kristály cukrot éa 1 kg. darál kUldótt.
ASINOER,VARRÓGÉPEK
«A LEGJOBBAK !
— Egy fafér pincér kifosztotta a szálloda-tulajdonost Berkovllz István a kaposvári Nemzeti Szálló lulajdonosa feljelentést tett a rendőrségen, hogy lakásába ismeretlen lettes álkulccsal behalott és a lakást teljesen kifosztotta. Ruhaneműt, bőröndöt, fehérneműit slb. vitl el a betöró, akinek azonban nem voli szerencséje a betöréssel, mert a detektívek az állomáson letartóztatták. Fenyvesi Jenő 23 éves facér pincér a tettes, aki a betörésből származó holmikkal épen bucsut akart mondani Kaposvárnak. Letar-tózlalása után átadták az ügyészségnek.
rdmO0aaanlr ax érdeme* kanlaaol kereskedelmet é* Ipart.
zalai közlöny
A Nagykanizsai Polgári Egylet évi rendes közgyűlése. A
Nagykanizsai Polgári\' Egylet lolyó évi január hó 23-án este 6 órakor rendes évi közgyűlési tart. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2 Titkári jelentés. 3. 1929. évi zárszámadás és 1930. évi költségelőirányzat előterjesztése. 4 Alapszabály módo-silás. 5 Elnök, alelnök, tisztikar és választmányi tagok válasziása. 6. Netáni indítványok. Határozat képtelenség esetére a közgyülét folyó évi február hó 2-án délelőtt 11 órakor lesz megtartva.
— A világháború óta ujabb 21 vérei háború zajlóit le a földön. Csodálatos,
hogy ml, akik az újságok ludóaltAaal-ból naponta értagálUnk a logtrlsaebb eseményokról, nW^-tudJuk, hogy a
a logfrlsacbb
---------1--------tudjuk, hogy h
békekritéa óta már ulBi 21 véren há boni zajlott le a földslr Kzokról közöl szenzációs; nredetl felvételekkel lllunz-trált tudósíttat a „Magyar Mnnatin" legújabb száma. Az u| szám tele van érdekességekkel. FarknB Imre szatirikus cikke, novellák, veraok, nagyszert! ötletrajzok képezik az uj azám gerincét, melynek érdekességét nagyban emelik az „Aktuálla Magazin" c. réaz pompás cikkel, színházi-, képzómUvé-sietl-. ball- é« fllmtudóaltáaal. Mindenütt kapható. Kgyea szám ára 1 pengó. Mutatványszámot díjtalanul kUld n kiadóhivatal: Budayt.\'V., Szlgot-u. 28.
Munkái Kér
egy frontviseii, hosszú hadifogságot végigszenvedett, kenyér és krajcár nélkül állá nagykanizsai asztalosmester. Három apró gyermeke van, felesége a negyediket várja, hetek óta a legnagyobb nélkülözésben. Nem könyöradományl kér, hanem bármely csekély munkál, butor-javitást, pucolást, épület-munkái, antik-javítást, bármely a szakmába vágó munkát, hogy kenyeret tudjon adni éhező családjának. Címe : Kölcsey-utca 9. — Munka ajánlatokat közvetít
a szerkesztőség.
- Szórakoztató est a Kath. Legényegyletben. Január 19-én, vasárnap a Kath. Legényegyletben tánccal, teával egybekötött szórakoztató esi lesz. Az egylet legjobb műkedvelői két egyfelvonásoj vígjátékot, zongora és énekszámokat fognak előadni. A vigalmi gárda rendezősége az egylet tagjait és azok vendégeit szívesen látja.
— fVaitlittés. Upunk tegnapi számában a vendéglős-hál folülflzotőlról közölt kimutatásunkba hiba csúszott. Welaa Ignác 15 pengól éa nem 10 ^rigót flzetott felül, unit özönnel helyes-bltünk.
A világhírű
MERCEDES-BENZ
személy és teherautók és a M. klr. áll. Va>-, Aoál- ás Gépgyárak által gyártott
MÁVAG - MERZEDES - BENZ
teherautók, autóbuszok és különleges autók vezérképviselet* és eladási központja: MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Mamt, IV, VA.I—«o. M
CeiartóxiattáK
a magyaróvár! vásáron a nagykanizsai törvényszék által kürOxOtt budapesti kereskedőt
Nagykanizsa, Jauuár 16 Fruchter Ármin budapesti vásározó kereskedő kisebb bűncselekményt követett el Keszthelyen, ami mialt a nagykanizsai klr. törvényszék három havi fogházra Ítélte. Az ítélet jogerőre emelkedése után Fruchter eltűnt a látóhatárról, ugy, hogy a nagykanizsai klr. törvényszék köröző levelet adott ki ellene. A körözésnek meg volt a foganatja. A mostani magyaróvári országos vásáron, ahová Fruchter Is lerándult, a körözés alapján felismerték, elfogták és ma beszállították a nagykanizsai fogházba, ahol esedékessé váll fogházbüntetését kl fogja tölteni.
— AnyakSnyvI hlrak. Nagykanizsán a mull héten 8 eytrmtk született, 4 tlu éa 4 leány : Varga látván vasúti mun kás és Kotnyok KoiAlláoak rk. fia, Tólh Oábor napszámot éa Mátyás Ágnesnek rk leánya. Kozlnazky Dezső borbély éa Kooaz Máriának rk. Ha, Kii József földmlvea és Uenoze Annának rk. leánya, dr. Krolner Zsigmond közkórház főorvos éa Hownberg I-aurSnak izr. leánya. Házasságon kívül aiületalt 2 tlu. - Halálon!j 14 voll Nóvák Józaef löldtnlvos rk. 70 évea, Borza Dezad rk. 12 évea, Németh Anna ápolónő rk 3U évea, Molnár Terózla takarítónő rk. 21 évea, Kaiueoár Józsel vaautl éjjeli őr rk. 53 évea. Bánáti Imre cipész rk. 20 évea, Tóth tlyörgyné az. 1-odor Mária rk. 3» évea, Horváth Anna rk. 15 hó-nanoe, Zavadnlk Forenc rk 2 hónapon, ózv. Sneff Józaefné sz. Fülön Koxálla rk. 73 évea, Schinldt Péter földműves (Öreglak) rk. 4S óvoa. Hot Ferenc föld mivei (lloaazuvólgy) rk. 21 évea, CJud-lln Józsof rk. 1 hónapos, Qünsbsrger Alberl Ugynok izr. 81 évea. — Háiasstl gol kötött 2 jmU . Nchleaa Jáuoa könyvkötő éa Somogyi Mária rk., Oábor L«-Joa kádársegéd és Cseke Julianna róm. kath.
PHILIPS
hálózati rádió
(telep nem kell)
hangszóróval
Előlegül fizel 28 P^t Havi részlel 23 P
Ez
garantlát vállal I
Díjtalan bemutatás. — Szakszerű felvilágosítás.
Szabó Antal sportárunagykereskedés
rádió- ém gramofon-osztálya.
— A Morris autókv magyar, razigl képvlaelete, a John Fowter Co. budapeatl cég érdekes újítással leple meg aa autópiacot. Hogy a ma mii világhírű Monla Mlnor ktiautót hozzátérhelóvé Irgye a nlgyközönaég saámira, csekély összeg lefizetése után, napi körtllbellll 14 pengős törlesztés — mely összeg nem több. mist egy orvoa, ügyvéd napi taxi költsége — mellett szállítja ail vevőinak. Alt hlaazik, a képviselet megtalálta a helyes ulat arra, hogy orvosok, ügyvédek, ügynökök, a ma m4r résztikre prakaxlauV foglalkoaáauk Ozéséhea feltétlenül szükséges Jármüvet heixerexhaasák m\'guknak.
— A vadászati tilalmi idö rendezése. Ismeretes, hogy a vadászati tilalmi idők módosítása tárgyában legutóbb kiadott miniszteri rendelet egyes Inlézkedéseil a vadásztársadalom számottevő része sérelmesnek larlja. Most országos alció Indult meg, amelynek célja, hogy több ezer aláírással alátámaszlolt beadványban kér|e a földművelésügyi minisztert a tilalmi Idők Igazságos rendezésére. A mozgalom vezetősége, amelynek élén gróf Zichy János István áll, ezulon Is kéri a magyar vadászokat, hogy minél számosabban jelentsék be a mozgalomhoz való csallako-zásukal: dr. Zsindely Ferenc Budapest, II. Fő-utca 23. sz. elmére.
/Imii Itt BmerxUnk, maradion a varosban.
ftá\'

fl^hji
JFíJTSU^ftME
Q, - A - M^-rok-
•ak. Z — MM. Ma - meaöwdssá* n. - Ifjuaáfi elő*dia. P - Ootvaaás. ü — gramotomeae. Ib — (so-bssá. K — kabaré. sZ. — »ipaa«fl tSM.
Január 17 (péntek)
Budapest 9.15 Ax 1. honv. gy.logezred zenekarának hangv. 9 30 H. 9.45 A hangv.
10 vt 11.10 Nemsetközl vlijeliöazolgálat.
11 Déli harangtzA. 12.05 Ctglnyxene.
12 25 H. 12 35 A hangv. lolyt 13 Pontoa Időjelzés. 14J0 H IS Piaci árak éa ár-Mya nhlrek. 16.21 Mesék. 16.45 Pontoa Időjelzés 17 F. 17 30 A Fejea axalonxene-kar hangv. 18.45 Németnyelvű tlőadáa.
19 30 Hangv. 20.30 E Utána: Ponloa Idő-Jetxéa. Majd . Q. hangv. 23 Cigányzene.
Bécs 11 Zene. 15.30 O 16.20 Hmgv.
20 Schubert—Strauas-eal. Utána Jb. Berlin 16.30 Zene l« Hiualgl óra. 19
Kardalok. 21 Nyilán) ok 22 30 Mandotln-
"°r»on 11.30 0. 12J0 Kozvettléa Prá. gából 12.35 Kóavelttéa Brallslavából. 16.30 Kamarazene. 19 05 Kalonaaene 21 15 O. 22.20 KözreIIléa Prágából.
London. Davantr? 16 Dalok. 17 Táoc-xeae. 17 30 Z. 18.16 Oyeiniekóia lenivel. 19.40 Brahma hegeduaxonitája. 21 Silml hangv. 24 Zene.
Milánó 16J0 Muzsikáló gyermekkuckó. 17 Kvintett. 20 30 Opera E.
München 16.30 éa 17.15 Zene. 19.30 Indulók és keringők. 20.45 Ha"g|áték.
PriM 11 15 U. 12.35 Zene 16 30 Rádló-zenekai. 19 Operaelóadla. 2 2 25 Hangv.
Róma 17.30 Hangv. 20.15 BeaaélA ujaág. 21.02 Operett Íi . tUrom a kislány\'.
ZALAI KÖZLÖNY
Legjobb üdítő ital • \'közismert
111 ffi
Kapható minden fűszeréi cjemagekereskedéiben.
Főraktár:
ím 1 kMm
Király utca 21. ~
KÖZQAZDASlft
Adóügyi—számviteli tanfolyamok
Nagykanizsa, Január 16 A könyvelésnek a kisgazdák szempontjából is múlhatatlan szükségessége arra indította az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara vezetőségit, hogy azon községekben, ahol legalább 15 kisgazda |elentkező van, a téli hónapok alalt Ingyenes adóügyi számviteli tanfolyamot rendez. A tanfolyam célji főként a gazdasági azám-vezetés fontosságának ismertetése, megkedveltelés-! és a kis üzemek
minél szélesebb cítegében való elterjesztése. A tanfolyamon a legegyszerűbb számtartási rendszer kerül isme\'telisre, akként, hogy abból egyfelől a gazda tisztán lássa a birtok hozadékát, másfelől a kamara a könyvelő gazdaságok adatszolgáltatása révén sok értékes (lzemi számítást végezhessen el. Az 1930. év telén Zalamegyében Orosztony és Zalaapáti, Somogymegyében Gyékényes, Tolnavármegyében DöbrökOz, Bálaszék és Nagydorog községekben fogunk tanfolyamot tartani.
A budapesti országos mező gazdasági kiállítás előkészületei
Az Országos Magyar Oazdatági Egyesület állal immár közel fél évszázadon át minden év lavaszán Budapesten rendezni szokolt tenyész-állatvásirok sorában 1930. március 20—25. napjain a XXXIX. lenyész-állalkiállilás és vásár megtartására kerül a sor, amelyet az egyesület isinél országos mezőgazdasági kiállítás és vásár keretében fog megrendezni.
A mezőgazdasági kiállítás gerince ismét a tenyészkiállitás marad. —• Értékes anyag bemutatására van kilátás a lObbi kiátlitási csoportokban is, Így különösen nemesített vetőmagvakból, különfele terményekből, tejtermékekből, élelmiszerekből, háziipari cikkekből stb. Nagyarányú fejl6d ■:.! igér ez évoen a szőlő- és borgazdasági kiállítás. A halászati kiállítás először fog szerepelni egy újonnan építendő pavillonban. Az állami mezőgazdasági kisérletUgyi és szakoktatási intézetek Ismét bemutatják értékes oktató gyűjteményeik egy egy részét.
A tenyészállatok bejelentési liatár-id je január hó 15-ike. — A többi kitliiiási csoportban pedig február I-lg fogadja el a bejelentési kel a rendezőség (Budapest, IX. Közlelek-utca 8).
TŐZSDE
A mai tőzsde állandóan barátságos hWgulat melleit általában tartól? vbR mérsékelt foigalom mellett. A nyitási árfolyamok az Uzlelidő folyamán némileg gyengüllek, ugy, hogy azonban ismét a nyitó árfolyamok kerültek felszinre, a piacon általiban tartózkodás voll észlelhető, részint a hágai események hatása alatl, részint a londoni banktáia leszállításának bizonytalan volla miatt. A külföldi piacokról sem jött semmi ösztönzés. Fixkamatozásu papiruk piaca szilárd, mérsékelt forgalom melleit. Devizapiac változatlan.
Mriehi sárlat
riríi lO-SOVi, London H\'ltlVi, Newyork 516 85, Brflaael 71\'971/1, Milano 27 05l;», Madrid 69 50, Amit.rdani 207 92. Betli" 123 48, Wien 72-69. SoHa 3 72«/<. I\'rtva I6-28V(L Varró 57\'95. Budapest 80-40 Belgrád íli\'.\'i, Bukarest 807V<
TareáeyfHnái
Buta 15 /III., rozs — fill emelk.
Buxa tlssav. 77 es 23 60 23 93. 7" aa 23BO-Í4I5, 79-es 2420-2460, 80-as 24-50-24-75, dunánt. 77-ea 22 30-22 55 78-aa 22 58-22 75, 79-es 22-80-J3 CO 80-as 22-90 - 23 10. rois 1370-1380 tak árpa 15 65-16 10, sflrárpa 17-50-19 00, aab 1325-1375, lengerl tszt 13 00-13 10, dnaántnll 12-00-13 00, repce 52 00-63-00 korpa 060-9 85.
VALUTÁK
L 27-75-27-90 fr. 79-35-7975 k. 16*88-1693 Dánk. 152-55 188 15 Dinár 9 96 10-04 Dollár 568 60-570-00 FrancUt. 22*45-22 75 HolL 529*50 230*40 Lengyel 63 90-04-20 Leu 3*37-J\'41 Léva 410-416 Liza \'29 65-29 95 Márka 136 20-136 80 Norvég 152 40-153 00 Schlll 80I2S052 Peseta 74 30 75*80 Sváld L 110-40 110 90 SvWk. 153-05 153 65
DEVIZÁK Arnst 229 60-230-30 Belgrád 10-04-10-11 Ben In 186-37-136 77 Brtlsazel 79*. 0 79-75 Derlzalet 8*39-3-41 Kopenh. 152 72 >53 12 London 27\'79 27 87 Madrid 74 30-75 30 Milano 29* 6 29 96 Nerryork5708072 40 Oazlo 152 60-15300 Pária 22*42-22 49 Prága 16 88-16-93 Saófla 4*11-4*15 Stoekh. 153-25 -153 65 Varsó 64*00-04*30 Wka 80-27-80-52 Zürich 110-47-110 77
Felhajtás 1977, eladatlan 178. — Elsőrendű 1-48—1*90, szedett 1*44-1*48, szedett
» 1*36-1*40, könnyű 1-24-1*32, l-sö öreg 1*42—1 46, It-od tendll öreg 1*34—1 38 angol süldő 1*50-1*8\', szalonna najzyban 1*46—1*50, sair 1*70 1-80, hua 2 0Í-2-I2, azadoaináa létaertés 1*74—1*82.
PeMőa
állalai latTkuluáa*
ükladó: Zalai Kárt
Wsnrtaa Mifau t Naivliaaliu
Károly.
atsaa 7S T
Naponta adton növendék és hlzóállstalnak
„FUTOR"
szénsavas takarmánymeszet. A .FUTOR* növendékállatoknál a esonlképsődést elősegíti hízásra
á^iétvágygerjesztőh^
A -FUTOR" nem orvosság, hanem a legflnomsbban őrlöti méazaóláp, amrly as állatok szervezetiben Igen lönnyen felsálvődlk, a amelyet az állató aio-mattkus anyag ártalmánál fogva azlve-
sen fogyasztanak. A „F U T 0 R* etetése a konyhasó etetését felealegeaaé teazl A nagyhl/l.ók, uradalmak, gazdaságok a .PUTORM állandóan etetik. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: I zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10-30. 1 cca Vz kg-os próbadoboi ára 30 fillér.
Kicsinyben és zaákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, rríttrágya, növényvédőszerek mss kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Á bíróság mellett. Teleton: 130.
APRÓHIRDETÉSEK
Aa il tll lillitl m lOsaók M KtUr, HaSÜMM áaó <Ma S WL Vasár éa Sutepaap 18 uMf M Hllár, ntwfca további kó dija • ftlk Szerdán éa péa-take* 10 ".............
saótf as ttáMr, mlnde. további adija S tlll. Grnaaó s mladen vada-gabb beidből álló ázó két színak asámM-tátik. AlIáit keresőknek SOM engedmény. Hlrafotáaak S (flt) pangB Baaaagan alul a falaataflna k4nyval*a, \' aaémt*a*a alkarUtéaa vágaH a I 8 r a f I « o t • n d 8 k
\'/, kgr leglinomabb taavaj 1 pengő Muszel éa Piicdenthal csemegckereskedé sében 238
Daráláatalam üzemben,\' város belterületén, eselleg lakáusl eladó. Megbeszélés Erzsébet tér 20. I int. 2t0
Keresek egy Inielllgentetib mastáros hajdút. Soflór Igazolványotok előnyben. — Kövess Jenő, Ungjakabfapuszts. — Pósla: l\'cl»6rajk.| 105
Baszegben a legelőnyösebben éa •abban lolyótlttal Jkeuzát * kOIcsOnkörveUtő irodája Kaalacqr-WM 3. mim.
Vadböröket,
m ázat, égytollat, vaaat éa fémat
legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 18.
Ház nagy telekkel szabadkézből atatf*. A nsgvbagolal hegyen egy szőlő Is eladó. Érdeklődni lehel Altlla-u. 18. sz. alall. 169
Kélazobás utcát lakás előszobával, mellékhelyiségekkel február 1-ére klaaU — Sugár-ut 54. 186
Kereaek egy konvenciós kSmlaaat április 1 szeptember 31-lg lerledő Időre, jelentkezések l«ény bejelentéssel: Kövess Jenő, Ungjakabfapu&sts. — Pósta: Pelső-rajk. 104
3 szobás laktat kl ludna má|us elae-lére biztosítani ? Címet kérek a kiadóhivatalba 6513
Elad* aaSISblrtok csertől Vsjdl-hegyen, közel a kapuhoz 2046 négvrögöl szabadkézből eladó. - Bővebbel Szigeti-ulca 12. 230
Linóleum, mozaikvászon,
Cooua-azfinyag, lébtBrIAk
«« gyári leraknia
HIRSCH ÉS SZEQA cégnél.
Tűzifa eladás.
Halióti gazdaság erdejében eladásra kerül: M Bükkgömb, száraz, erdei ölen-kint P 40\'— Blikk fejszézett száraz, erdei ölenkint P 26* —
Megrendelhető: Strém és Klein cég irodájában, Erzsébet tér 22. szám, az udvarban.
Kováid Péter és Pia
budapesti faatfigyár
fest, tisztit áa plisseroz
Oallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
s,o Csengery-ut 5.
HIRDESSEM
a „Zalai K8zlfiny"-ban,
1930. Január 24.
Minden külön értesítés helyett
Fájdalomtól megtört szivvel ludaljuk, hogy szerelelt fiam, dr/-ga jó testvérünk, sígorom és nagybályánk
Spitzer Pál
folyó hó 12-én tífuszban, életének 26-ik évében Olaszországban, Formiában elhunyt
Hüll leieméi folyó hó 17-én Rómában, az lír. temetőben helyezzük örök nyugalomra.
Mg éltalt, «Ír alul fogjtk.
Spitzer Samu édesap|s, Maralt, Károly, Anti testvérei. Steril Arnold sógora. Stern Marlka éa Annlka bugal.
JSélMlúxheiedtm
nituUn fajfidaniás Azz/z
SIHCER
VARRÓGÉP
Mtnotrrr varr, stoppol ts himu
KodutíS fíx»ti»i f*ltit*lmk. . Alacsony havi részt»t*k
SINOCR VARRŐOtP RtSZV TAR»
■A«UiltZ8A rilklslsts: M-st L
Mos I Fest 1
Mayer Klotild Utéda
VARGA NÁNDOR
jőxinoíó, tfegyüixtltó, ruhaftatO a i(omb«(b«lyl ont. iMrkláMtAmi uiiyfcwail UlaUlvt
NAGYKANIZSA
OrtiMn i Kazlnczy-u. f. Hunyadl-u. 19
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bár mit testet vagy tisztíttat. Oyőződ|ön meg áraim oícióságáról és munkám
kiválóságáról. UtoUrhetatlan tényO gallértlsztltáa I Tisztit I aio Pllsséroz I
Árverési hirdetmény.
Kéaedelmes adós terhére a Kl. 306. §-a alapján klr. közjegyző kőzbenjöitével Nagykanizsán, Bafza-utca 15. szám alatl BO (ötvan) darab tranaport éa éazok boroshordó
fog f. hó 20-án, hétfőn d. u. "/a4 órakor a legtöbbel Ígérőnek eladatni.
A hordók egy léteiben, amennyiben igy árverelő nem lesz, darabonként kerülnek árverés alá.
Vevő a vételárai és a vételi illetéket azonnal készpénzben tartozik fizetni
Arvereltetók a hordók űrtartalmáért és minőségéért semmiféle sza-^/ valosságol nem vállalnak.
A hordók alulírott ügyvéd irodájában történő jelentkezés ulán megtekinthetők.
zm Dr. Valkó Béla ügyvéd.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
70. évfolyam 14. szám
Nagykanizsa, 1930. január 18 szombat
Ára 14 fillér
ZALAI KOZLOIT
Sieikeaatíaíg é» kiadóhivatal: P6-ut 5. uim. Keaztheiyl HikkiadóhiviUI Kotsulh Lajoa-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EMIxMmI tn: egy hón t pca«4 M mik
Útépítés
Valami híres sohasem voll a magyar vidék az ut-hálózaiáról. Leg-kevésbbé pedig Zalamegye, amit — ha utakról esett sző - - egészében csak a ,göcse|i vidék" epiletonnal emlegettek. Prototípusa volt Zala a tengelyfogó salába, horizontig kavargó poriba fulladt magyar vidéknek, melynek ős-életl primitívsége ugy Ült meg felette, hogy egyik köz-séglől a másikig még a hir sem Igen szaladozott. Ez a magába, befelé fordult élet meglátszik gazdaságilag, kuliurában ma Is a zalai községek hosszú sorában. Szegénység, ehna-radoltság, közöny és csend, ami alatt nem csíráznak a rohanó élet uj és uj formál, lehelöségel.
Megváltó fellélegzésként iötl Ilyen körülmények között a már megoldott telefonositás, most pedig a hir, hogy öt év alatt 613 kilométer ul épül Zalában 4,660 000 pengő költséggel, amll egyenlő arányban visel az állam, a megye és az érdekeli községek. A 613 km. ul mentén fekvő rengeteg zalai község kapcsolódik bele Ilyenformán a gazdasági és kullur-élet vérkeringésébe.
Amint a zalai útépítés általános programja nyilvánosságra jutott, érthető és hatalmas erejű versengés indult meg szerte a zalai járásokban. Hiszen melyik zalai községnek ne volnának közlekedési panaszai?
Az útügyi bizottság döntése a részletes programról Nagykanizsának, amely színién a versengők közöli voll, nem várt meglepetéssel és értékes lanulságokkal szolgált.
Az törlént ugyanis, hogy az öt éves program most széloszlott első évi ut-munkál közolt az első év 824.1)00 pengő értékű uléplléséből a legtöbbet, 118 200 pengői a nagykanizsai járás ulalra Irányozlak elő. Második helyen áll 113.600 pengővel az ugyancsak kanizsai érdekekhez kapcsolódó letenyei Járás. A lendvai |árás már csak 90.500, a novai 89 500. az eger-«zegl 77.000, a sümegi 75 500. a szenlgróli 75 500, a kész-helyi 73.850, a tapolcai 73.600, a balatonfüredi 25.300, a pacsai 11.000 pengő érlékü útépítést kaplak.
A Nagykanizsára gravitáló járási és lelenyel vidék bekölő-uljainak a kiépítése az érdekeli községeken kivül a kanizsai piacnak Is eminens érdeke lévén, ezek a számok Nagykanizsának is sokat beszélnek.
Elmondják ezek a számok, hogy Nagykanizsa nem hiába indull harcba az öl megillető helyért Zalavárme-gyébcn. Már az uj megyegyülés megválasztásánál érdemleges\'sulyu képviseletet kapott a megyének a megyeszékhelyen kívül egyellen városa. Mjsl pedig szempontjai elsősorban JOttek tekintetbe az utépilések széloszlásánál.
Vájjon, miérl mindez?
Mert Zalavármegye vezetősége meg hallotta a józan ész és értő szív
rcloiláln meggyőződéssé szűrte a kanizsai jajokal. A vármegye mai vezetőségének sikerült ugy irányítania a törvényhatóság uj berendezkedését, hogy Nagykanizsa megkapla sokáig mostoha-sorson várt szavát a megye életében. Nagykanizsa hálája száll ezért a kezek felé, melyek kllöiöliék éleiéből a panaszok leg-pokiosabbikál: a vármegye deslnle-resseinent-jának vádját Nagykanizsa ügyeivel és érdekeivel szemben. Ez a vád, ci a jaj, ez a sok évtizedes lidércnyomás nincs löbbé Nagykanizsán.
De ez csak a kiindulás voll fellá-rull lehelöségek felé. Ilogy a lehetőségek az ulügyekéhez hasonlóöröm-télies realitásokká lellek, ez már köz-vellenebb okaiban magának Nagykanizsának is érdeme és — lanul-sága Nagykanizsának ma szava van a vármegyén: 68 szava. Ponderans tényező ez a 68 szó a zalai törvény-
halósági éleiben. És Nagykanizsa él ezzel a súlyos szavával. Gyakorolja ezzel Járó Jogalt. Az utóbbi megye-gyűléseken, a felsőházi választáson is megmutatta Kanizsa, hogy saját és nemzete érdekében tud egyöntetűen, erőteljesen fellépni, érdeklődéséi, munkáját ludja áldozni a köz barázdáinak magveléséhez. Amíg Kanizsát a városi és megyei közügyek sorompóba lud|ák hivnl, nem kell addig félnie Nagykanizsának, hogy mégegyszer Hamupipőkéje legyen a vármegyének Mellette van a megye legfőbb faktorainak teljes jóindulata, igazságszeretete, az egész varmegyéért lángoló fanatizmusa, higgadt bölcsesége s ezeken át uj, szebb és jobb perspektívái nyi\'nak Nagykani zsának.
Ezek a faktorok utat építettek Nagykanizsának a vármegyéhez és most, amikor N igykanlzsa a maga tiszta szándékaival rádobbanl erre az
ulra, minden öntudatos lépését a gyermekére vigyázó szülő aggódó szeretele egyengeti.
Végül nem könyvelheli el Nagykanizsa a megyénél elért eredményekel anélkül, hogy ne adózzék halával annak a néhány férfiúnak, akik itt Kanizsán kezűkbe vélték Nagykanizsának a vármegyei életre való megszervezését, ránevelésél és irányítását. Az ó önzetlen odaadásuk, időt, áldozatot nem kímélő fáradozásuk és példájuk nélkül Nagykanizsa aligha ébredt vulna fel szumuru leienének letharglájából. A tények bebizonyilollák, hogy a sokáig joggal hiányolt vezetés immár teljes mértékben megvan és azon az ulon halad, amelyet eredmények szegnek.
Ezen az ulon juloll cl Nagykanizsa az ulügyl beruházások mai, Igen jelentős sikeréhez és ez az ul mutatja Nagykanizsának az irányi a jövőre.
Hágóban vagy Párisban tárgyalják tovább a magyar kérdést,
amelyet a kisantant szerint záros batáridőn belül el kell intézni
Ezzel a feltétellel Írják
HAga, Január 17 A tárgyalások eddigi eredményei két főmomentum körül csoportosulnak: 1) Románia elismerte a döntőbíróság illetékességét az agrárügyekben, amit három éven ál a népszövetségi tanács elölt nem akart elismerni; 2) a Young-terv még abban az esetben Is aláírásra kerül, ha a keleti jóvátétel kérdése nem fejeződik be most Hágában.
Hágában a nagyhatalmak delegátusai ma délelóll a kisantant dele-gálusaival tárgyallak, hogy rávegyék őket az értekezlet zárójegyzőkönyvének aláírására.
alá a Young-tervezetet Benes, a
Odgal egyezmények összefog Irrlrlau
Hága, Január 17 A hal meghívó nagyhalalom mai délclólli illése 10 órakor kezdődött. Célja az voll, hogy a hágai munká-ialok egyetemes lezárására alkalmas jogi formulákat felülvizsgálják. Igy az érlekezlet a hágai egyezmények összefoglaló kerelének formájával foglalkozott. Valószínűleg nem jegyzőkönyvi formát választanak erre, hanem egy szerződés aktusformájál, hogy az egyezmény minden részéhez csatlakozó államok, igy Svájc és Amerika részvételét megkönnyítsék.
Párisban folytassák a tárgyalásokat a magyar kérdésben:
Indítványozta Loucheur francia manhaügyl miniszter
mutál fel először komoly haladást, mielőlt azonban folytathatnák a lár gyalásokat, a kisantant hatalmak képviselőinek megnyugtatására garanciákat kell nyújtani, hogy ellenjegyezhessék a szakértők állal kidolgozott terveket. Loucheur tegnap este kijelentette, hogy ezt a megnyugtató formulái már nagyjában meg is találták, ugy, hogy a hágai érlekezlet rövidesen befejezheti munkáját, esetleg még a francia miniszterelnök szombat esli elulazása előli.
Pária, Január 17 A Petii Journal hágai ludósilója jelenll: Loucheur francia munkaügyi miniszler véleménye szerint az egyébként jó ulon haladó tárgyalások Magyarország és a kisantant államai közölt csak ugy vezethetnek célra, ha a tárgyaló nemzeteknek meglehetősen hosszú idő áll rendelkezésükre. Loucheur éppen ezért azt indítványozta, hogy a Young-lcrv aláírása ulán Párisbah folytassák ezeket a tárgyalásokat, amelyek eddigi menete hosszú évek óta most
Marlnkovics és Titulescu
a OatalmaW délelöttt mése
Hága, Január 17 A hat meghívó halalom ma déj-előlli ülése, amely a hágai tárgyalások jegyzökönyvének Jogi megszövegezésével foglalkozott, déli fél 1 óráig tartott. A tárgyalásokat ugyan ezzel a napirenddel délután fél 4 órakor folytatják. Az egész egyezmény 13 fejezetből álló szerződési okmány lesz.
/J magyar delegáció közeli megegyexést remél
Hága, Január 17 A magyar delegáció reméli, hogy sikerülni fog, ha nem is a mostani konferencián, de az Itt elkészített egyezmény alapján a közeljövőben mindkét félre méltányos megegyezési létesíteni. Az ujabb tanácskozást legkésőbb hat hónapon belül kell összehívni, amelynek helyét még nem állapították meg.
ügyelőre csak a nagyOatal-mak ratifikáltak a tyúgal egyezményt
llágn. jnnu&r 17 A hágai egyezmény ratifikálása, mivel a keleti államok közli megegyezés előreláthatólag egyelőre még nem jöhet létre, csak a nagyhatalmak részéről fog megtörténni. A; erre vonatkozó formális határozatot ma hozzák meg. Eszerint az egyezmény élelbelépletét-éhez elegenaií
zalai közlöny
1930. január 16. a_
Németország és négy hitelező állam
ratifikációja, mig az ötödik hitelező
állam, Japán csak később adhatja
hozzájárulását, amit távol fekvése és
parlament technikai okok tesznek
érthetővé.
Valószínűleg csak vasárnap feleződik be a Odgal értekezlet
Hága, Január 17 Mivel a hágai határozatok egyeztetési zárómunkálatai során kitűnt, hogy még sok alaki kérdés vár elintézésre és az értekezlet emiatt kifogy az időből, nem tartják valószínűtlennek, hogy a hágai értekezlet záróüléséi csak vasárnap lart-hatfák meg.
A magyar jóvátétel ne legyen kisebb: a kisantant által Magyarországnak fizetendő összegénél
Pária, Január 17 (Éjszakai rádtójelentés) Az Intran zlgeant ugy értesül Hágából, hogy a kisantant azt kivánja, hogy a magyar jóvátétel összege kisebb ne lehessen, mint amennyit a kisantántnak kell fizetni Magyarországnak.
A La Temps hágai jelentése szerint a franciák hajlandók a kisantant kívánságait biztosítani, azonban az
olasz és az angol delegátusok e tekintetben habozást mutatnak.
A nagyhatalmak bevonták a tanácskozásokba a magyar delegációt is
Hága, Január 47 (ÉjszakaI rddiójtlenlés) Ma délben a nagyhatalmak delegátusai a tanácskozasokba belevonták a magyar delegációt is. A tárgyalások a nagyhatalmak és a két fél delegátusai közöli párhuzamosan folytak. Délben gróf Bethlen István Jasparhoz voll hivatalos villásreggeliie.
// kisantant csak feltételesen irta alá a zárójegyzőkönyvet
Hága, Január 17 (Éjszakai rádiójelentés) Magánjelenlés: A hágai értekezlet záró-jegyzőkönyvények végleges szövegét holnap délután állapítják meg. A tervek szerint a kisantant államok holnap délután irják alá jegyzökönyvet. A kisantant államok hajlandók aláírni a hágai értekezlet jegyzökönyvét, de csak feltételesen. A végleges aláírást ahoz kötik, hogy a Magyarországgal levő tiiggö ügyeket záros határidőn belül rendezzék. Egyesek szerint ez a hatáiidő hat, vagy három hónap lenne.
A kisantant a magyar jóvátétel összegének megállapítását követeli
Páriában minden kérdésnek hat hónapon belül dűlőre kell futni
Hága, Január 17 (Éjszaka! rádiójelenlés) A kisantant megbízottai közölték a mai tanácskozáson a nagyhatalmak delegátusaival, hogy mielőtt aláírnák a hágai értekezlet jegyzökönyvét, kívánják, hogy állapitsák meg a magyar jóvátétel összegét.
Loucheur és az olasz delegáció erre gróf Bethlen István ujabb meghallgatását látta szükségesnek, ami meg is történt. Ugylátsztk a magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalás kedvező volt,
mert az agrárreform kapcsán felmerült
- optánsDgyekben a megegyezés létre fog jönni.
A Hágában megszakított tárgyalásokat Pdrlsban fogják alkalmasint folytatni, ahol hat hónap alatt valamennyi vitás kérdésben megegyezésre kell jutni.
Loucheur azután tájékoztatta a nagyhatalmak delegátusait a folytatott tanácskozásokról.
Délután a meghívó nagyhatalmak delegációi meghallgatták Benest, Ma-rinkovicsot és Tilulescut.
Hága, Január 17 (Éjszakai rádiójelentés) A kisantant hajlandó aláirni a Young-tervezetet, ha biztosítják, hogy 6 hónapon belül véglegesen rendezik a keleti jóvátételi problémákat.
Mlronescu román külügyminiszter kijelentette, hogy Románia hajlandó lenne a vegyesdöntöbiróság helyett a hágai nemzetközi biróság joghatóságát is elfogadni.
Snonxlen a tárgyalásoknak Oágdbau való folytatását javasolta
Hága, Január 17 (Éjszakai rádiójelen lés) Loucheur délben tájékoztatta az öt meghívó nagy halalom képviselőit a keleti jóvátétel jelenlegi állapotáról. Ezen az értekezleten — mint mondják — Snowden javasolta, hogy a keleti jóvátételek Ügyével foglalkozó bizottság maradjon Hágában és folytassa a tárgyalásokat tovább.
A kisantant, hir szerint hajlandó ehhez a javaslathoz hozzájárulni és igy fennáll a lehetőség, hogy Loucheur elnöklete alatt tovább folytalják a tárgyalásokat a keleti jóvátétel ügyében.
Ez esetben keddre várnák az értekezlet befejezését.
Hir szerint a németek és a meghívó nagyhatalmak között
az utolsó pillanatban bizonyos nehézségek támadtak a mobilizáció kérdése körül
és nem lehetetlen, hogy emiatt csak hétfőn tudják ezűgyben is befejezni a tárgyalásokat.
A délulánl tanácskozásokon a kisantant komplikációkat támasztott olyan kérdésekben, melyek részben az eddigi tárgyalások alapiául szolgállak.
Támogassuk az érdemes kanizsai kereskedelmet éa Ipart.
A kormány erélyes Intézkedésekkel le fogja tttrni ■ késztlift kenyéruzsorát
Indokolatlannak tartja a magas kenyér és sQtemtnyárakat
Dudapost, január 17 (Éjszakai rádiójelenlés) A kormány tagjai ma délután öt órakor dr. Vass József népjóléti miniszter, miniszter-elnökhelyettes elnöklete alatt minisztertanácsot tartottak. A távollevő
Walkő Lajos külügyminisztert Khuen-Hédervdry Sándor meghatalmazott miniszter, Wekerte Sándor pénzügyminisztert Szabőky Alajos államtitkár és a földmivelésügyi minisztert Prónay Qyörgy báró államtitkár képviselték.
A kormánytanács foglalkozott a
kenyér és péksütemények árának felemelésével, melyet indokolatlannak tart. Felhatalmazta a minisztertanács az Igazságügyi és a kereskedelemügyi minisztereket, hogy megfelelő törvényes intézkedéseket tegyenek, ha ennek szükségessége mutatkozik, az árdrágító törekvésekkel szembea Ezután Khuen-Hédervdry Sándor meghatalmazott miniszter a hágai tárgyalásokról érkezett |elentést ismertette a minisztertanács elölt, mely a folyó ügyek letárgyalása után az esteli órákban ért véget.
/I nagyrévl méregkeveröR bUn-UgyéneR Izgalmas tárgyalása
Szolnok, Január 17 A szolnoki bün\'etölörvényszék ma kezdte tárgyalni a nagyrév! asszonyok közül Kardos Mlhályné síü lelett Szende Mária és Földvári Ká-rolvné született Dari Julianna gyilkosságainak ügyéi.
A mai tárgyaláson Főldvárlné tagadta azt, hogy férjét megmérgezte volna.
Szerinte férje a harctérről hozott betegségébe és elmebajba halt bele.
Tóth László mérgezését Is tagadja. Azt hiszi, hogy Tóth halálát régi gyomorba|a okozta. Beismerte, hogy egy alkalommil férje Kirdo,nénál megivott egy pohár bort és attól nagyon rosszul lett.
Kardosné beismerte előtte, hogy a borban négy por volt
Kardos Mihályné tagadta azt, hogy valakit megmérgezett volna. Senkinek nem adott be mérget. Fia természetes halállal halt meg, bár
Fazekasné mindig kérlelte, hogy mérgezzék meg a fiát.
Egy alkalommal látta, hogy Fazekasné beleóniott valamn fia levesébe.
— Maga még azt Is vallotta a vizsgálóbíró előtt — mondotta az elnök — hogy fia lopkodásai miatt annyira szegyelte magát, hogy Inkább maga akarta elpusztítani, semhogy fia MrtOnbe kerüljön.
Mondja csak, látott maga már fecskefészket?
LAlta-e, hogy a fecske hogyan bánik kicsinyeivel. Az asszony hallgat.
— Látja — folytalja az elnök — maga a saját vérét megölte.
A vádlóit asszony szótlanul maga elé mered.
— Még egy vád van maga ellen, férjét Is elpusztitolta — mondotta az elnök.
Igen, bűnös vagyok
feleli az asszony.
— Orvos kezelte-e a maga férjét ?
— Igen, halála előtt két hittel volt nála orvos, de akkor már beiuie volt a méreg.
— Beszéljen az ura megmérgezé-sének körülményéről.
Az is ugy történt: a bábaasszony közreműködésével, mint fiam megntér-gezése.
Rövid szünet után Kronberger ügyész bejelenti, hogy január 9-én valaki lent járt Njgykörüben, összehívta, beidézte a tanukat és valóságos előzetes főtárgya-
last tartott velük. Virág dr. védő erre bejelenti, hogy az ö segédje járt lent * faluban az ö megbízásából, hogy előzetesen érdeklődjék a tanuknál.
Hajdú Károlyné az elhalt Tóth László 19 éves leánya elmondja apja gyanús és hirtelen halálának körülményeit.
Valkl László arról tett vallomást, hogy Tóth László mindig gyomor-bajban szenvedett. Székely Sándor azl vallotta, hogy Dari Julla férje nagyon szerette az Italt, de feleségével jól élt.
A tanuk legnagyobb része azt vallotta, hogy a megmérgezett ember iszákos volt ugyan, de a felesége jó viszonyban éli vele.
Az egyforma tanúkihallgatások közölt kiemelkedett Csdszdr János csendőrtlszt helyettes vallomása, aki elmondotta, hogy
Főldvárlné a vallatás alatt álhatatosan tagadott, de Kardosné minden presszió nélkül megtört és mindent beismert.
Elmondotta Kardosné részletesen, hogyan ölte meg az urát és a fiát.
Fuchs elnök ezután a tárgyalás folytatását holnap délelőttre halasztotta.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KÖREIM JENŐ „Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I., a felsőtemplom mellett
Ifttt. lanuár 95.
zalai közlöny
A megye útépítési programjában a nagykanizsai és a letenyei járásban lesz a leg-
Az
nagyobb az útépítés
útépítési ügyben kiküldött bizottság munkájának eredménye
Zalaegerszeg, Január 17
Mint a Zalai Közlöny m»glrla, a kisgyűlés állal a letárgyalt ut^pilési programot a megye közgvülése elfogadta és egy blzottágot küldött ki, hogy a megépítendő községi bekötö utakat és a sorrendet állapítsa meg. Ebhen a bizottságban helyei fogainak a járási utblzottságok elnökei, a járási föszolgabirák, a városok pol-gái mesterei és a szakközegek.
A kiküldött bizottság Bódy Zollán alispán elnöklete alatt ülést tarlóit, melyen megállapította az Idén meg-épilésre kerülő községi bekölő ulak sorrendjét.
A bizottság munkájából megálla pilható, hogy a Menyet és a nagykanizsai Járásban lesz az Idén a íeg-nagyobbmérvil útépítés
A bizottság a nagykanizsai és .\'> Nagykanizsa városát érdeklő egyéb járások útépítéseire az alábbi sorrendel állapította meg:
A nagykanizsai Járásban :
1. A Szepetnek községben levő vic. ul átkelési szakaszának a Sormás-Molnári Ivh. ulig terjedő részét és a Nagykanizsához való be kötésre szolgáló szakaszt 5500 mét. hosszban 26 ez?r pengő költséegel.
2. Nagybakónak községei a Nagykanizsa—tapolcai állami ulba bekötő szakaszból 3 kilóméleit 27 ezer pengő költséggel.
3. Zalasz ntjakab állomástól a Gyülevész—Galambok— << márvárosi törvényhatósági ulig terjedő szakaszt 4 km. hosszban 25.200 pengő költ\' séggel.
4 Rigyác községei a Pécs—va-rasdi ulba be\'<ötö szakiszl 1500 méter hosszban 14 ezer pengő költséggel.
5. Homokkomárom községet a Nagykanizsa—pacs ti uti>a bekölő ulból 2 kilóm ilert 26 ezer pengő köllségget.
A lírásban összesen 118.200 pengő költséggel épül ut.
A keszthelyi járásban:
1. A Vállus községet a Zalaszántó —lesencetomajl vic. ulba bekötő szakaszt 4900 méter hosszban 24 550 pengő költséggel.
2. A Sármellék—szentgyörgyvátl útszakaszból 2 kilóméiért 10 ezer pengő költséggel.
3. Hévlzszentandrás községei az Alsópihok —hévízi törvényhalósági útba bekötö hévizköveskuli 3 kilóméieres útszakaszt 19.500 pengő költséggel. j.
4 Nemeshuk községei a Kuslány-sármelléki vic. ulba bskö\'ö utal 3300 méter hosszban 19.800 pengő költséggel.
A járásban az idén összesen 73.850 pengő költséggel épül ul.
A letenyei járásban:
1. Kerkalófatu községet, továbbá Kerkaszentmiklós, Lovászi és Kulfej községeken keresztül az Alsólondva —letenyei és a Csesz\'reg—széc-l-szigeli törvényhatósági utakrt össze kötő útszakaszból a kerkal stfalui •zakaszt 2 km. hosszban 20 ezer pengő költséggel.
2. Li-pe községet az Allgv.ir— Pákai törvényhatósági u ba bek lő szakaszból I km-t 10 ezer pengő költséggel,
3. A Le enye, Bíc, Tolinics, Hor.fa községeket a Pécs—varasdi mba bekötő szakaszból 2500 métert
28 ezer pengő költséggel.
4 Maróc községet az Aligvár— pákai ulba bekötő szakaszt 2800 méter hosszbtn 33 600 pen-jő költséggel.
5. Valkottya községei a Zalaegerszeg—Bak—becsehelyi tvh. ulba bekötő szakaszból 2 km-t 22 ezer pengő költséggel.
A járásban összesen 113.600 pengő költséggel épül ul

A pacsal járásban:
1. Egeraracsa községet- a Gyüle.-vész—galamboki ulba bekötö szakaszt 3 km. hosszban 18 ezer pengő költséggel
2. Orosztony községet a Kilimán —orotztonyi vic. ul kiépített szaka-
szába bekötö utat 2 km. hosszban 16 ezer pengő költséggel.
3. Farkaspusztát a Kámáncs— Hahót—söjtörl ulba bekötő szakaszból 2 km-t 13 ezer pengő kölséggel.
4. Kerccseny községet a Klllmán —oroszlonyi ulba bekölő szakaszt 1500 méter hosszban 12 ezer pengő költséggel.
5. Padár községet a Zalaszent-mihály—zalaislvándi utba bekötő szakaszból 2 km-t 17 ezer pengő köllséggel.
6. Nemeshelés községet az Alibánfa—zalaszentmihályi ulba bekötö szakaszt 2 km. hosszban 11 ezer pengő köllséggel.
A járásban összesen 87 ezer pengő költséggel épül ul.
Báli
selyemujdonságok
nagy választékban érkeztek
SINGER
divatáruházába.
Ötvös Gyula nagykanizsai JDV. kalauzt elütötte a vonat a szombathelyi állomáson
A kalauz súlyos bordatöréseket szenvedett
Nagykanizsa, Január 17
Tegnapelölt esle kevéssel kilenc óra előtt súlyos szerencsétlenség érte a szo nbalhelyi állomáson Ötvös Qyula nagykanizsai vasúti kalauzt. Csak kevés híjjá volt, hogy a vasutas nem került a mozdony kerekei alá.
Ötvös Oyula szerdán délulán 6 órakor indult szolgálatba, Nagykanizsáról a szombathelyi szeWlyvonat-tal, amely 8 óra 50 perckor ár be a szombathelyi vasulállomásra. Aminl az utasok kiszálllak, a kalauz a vonat melleit állott és figyelmeztette az utasokat, hogy vigyázzanak, mert a szomszédos sin/nlron vonat érkezik. Eközben maga nem volt elég elővigyázatos és a Szentgotthárd felőlberobogó személyvonat mozdonyának
egyikIItközöjeelkapta és messze dobta.
fltvös annak ellenére, ho?y komoly sérüléseket szenvedeti, feltápászkodott és többek segítségével bevánszorgott az állomás épületébe. Onnan a kórházba akarlák szállítani, de ö azt a kívánságát fejezte ki, hogy Inkább Nagykanizsára szeretne j.lnni, ahol családja van.
Igy aztán az első vonattal ide is érkezett, de Itt állapota annyira súlyossá váll, hogy tegnap a mentőket kihívták lakására, ahonnan a kórházba szállították.
Az orvosok megállapítása szerint a kalauz! súlyos belsősérülések ér-lék. Hordatöréseket ls szenvedett és igy állapota súlyos. Gyógyulása, ha komplikációk nem jönnek közbe, akkor Is hosszú időt vesz igénybe.
Abbazls izép tavaszt Idójáris l.V-20° C.
Palace Hotel Bellevue
tilsőrerulí) házak legmodernebb kénye\'ern, házi zenekar, tea-tánc, szalon zene. — Penslo ára\'r március\'g 45 —55 líráig. >51 Raglnn Szállával egyflltlö vazatés E. Kun*.
Légyott a halállal
Az évad legizgalmasabb, legbonyolultabb drámai szituációkban bővelkedő lO.telv. bűnügyi drámája. Irta: Edgár Watlace. Fősz : Anny Ondra.
47. sz. zsSIlye
Vígjáték-attrakció 8 (elvonásban, főszereplő a németek legszebb és legkedvesebb művésznője: Erna Moréna.
A közönség megértése erősítheti meg a vidéki Iparosságot
A kézmüveslparosság helyzete az egész országban rendkívül súlyos és ez a negyedmillió önálló egzisztencia bizony csak a legkeservesebb küzdelmek árán kép:s saját magát és családlát eltartani, legszükségesebb munkásait ugy, ahogy foglalkoztatni.
A közüzemek és a gyáripar versenye olyan feladat elé állIHja a kézműveseket, mellyel megbirkózni még |obb gazdasági viszonyok közepette is nehéz lenne. A vidéki iparosok és kereskedők a legtöbb helyen a közönség mellőzéséi k "nytelenek tapasztalni. A vidéki vásárló közönség zöme, valahogy ugy van a helyi Ipar termékelvei és áruival, hogy azokat hátrább helyezi a fővárosi és a nagyobb vidéki városok Iparosainak és kereskedőinek áruinál. Az a körülmény, hogy a helybeli előállítású sokszor jobb vagy legalább is azonos minőségű az Idegen eredetű áruval, ugyancsak a legtöbbször figyelmen kívül marad. Igy azután általános szokássá vált, hogy a községek közönsége a városokra, a városok közönsége Budapestre siet szükségleteit beszerezni.
A pestkörnyéki kisiparosok helyzete pedig különösen kedvezőtlen ebből a szempontból. A főváros szomszédságában, vagy azzal teljesen egybeolvadó és már-már összeépült helységekben a kézmüvesipa rosságnak nem nagy szerep Jut osztályrészül. A közönség zöme naponta megfordul Budapesten, ahol foglalkozását űzi, de aki valamit vásárolni akar, az feltétlenül bemegy a városba. Különösen ez a helyzet a ruházati iparokat illetőleg, de nem sokkal állunk jobbul a többi iparokkal sem.
A vidéki és pestkörnyéki vásárló közönséget valahogy vonzza a fővárosi üzletek reklám|a, a nagyobb választék és az olcsóbbnak hirdetett árak s anélkül, hogy meggyőződne róla, hogy mii és milyen áron kap-haina, sokszor sokkal jobb, vagy épen olyfon minőségben a helybeli iparosoktól, — a fóvárusban szerzi be szükségleteit Nagyon kevesen gondolnak arra, amit pedig mindenkinek szemelölt kellene larlanla, hagy a helybeli ipar és kereskedelem támogatása általános érdek.
Ezzel hamarosan lisztábin lehetünk, ha arra gondolunk a helybeli iparosok és kereskedők megfelelő foglalkoztatása és a vásárlásokkal való támogatása a vidéki vagy környékbeli község, város gazdasági éleire jelentős hatással van. Hl a helybeli ipaiosok és kereskedők te-
zalai közlöny
vékenysége fokozódik, nagyobb számban tudnak munkásokat alkalmazni, ,akik keresethez jutnak s ugyancsak vásárlókká válnak. A jobban foglal korlatot! Iparo-ok könnyebben, esel ieg fokozoltabb mértékben tesznek eleget közteherviselési kotelezeitsé gelknek, .miáltal a többi foglalkozási ágak adólcrhei csökkenletnek, viszont a gardasági hclyzel (avulásával a városok, községek fejlődésére is nagyobb lehelőség nyiiik.
A kérdés szociális részéi nézve, egy pillanatig sem lehet vilás, hogy aTtözség, min! az állam rendje és nyugalma szempontjából nagyon kívánatos, hogy a munkára nevelt Iparosok de fókénl az oly sok szélsö-séges izgatásnak kitett munkások megfelelően foglalkoztatva legyenek, mert csak Igy kcrlllhclö el, hogy a nélkülözésekből etfdő elkeseredés ne siessen a rossz tanácsadók segítségére.
A vidéki és környékbeli iparosság szaktudása és felkészültsége feltétlenül kielégilö. Az ott működő Iparosok legtöbbje a fővárosban tanult, sőt önállóskodotl. A divattal, a technikai újításokkal ismerős és azokkal lépést tart.
Az árakat Összehasonlítva egészen bizonyos, hogy nem is drágább. Az összehasonlítás alapjául természetesen hasonló minőségű jó munkák szolgálhalnak, mert a budapesti gyár silány tömeg munkája a fővárosi kézműves portékájánál is olcsóbb. A vidéki és környékbeli közönség számos szempontból cselekszik helyesen, ha azl a helybeli iparosságot támogatja, amely vele közös sorsban él s mely Iparosság boldogulásától nagymértékben függ a vidéki és pestkornyéki községek és városok boldogulása is. A kö/.önség|meg-értése lehetőségei nyu|l az érdekelt vidéki iparosok további fejlődésére és ez nemcsak megfelelő ellenértéket nyu|t a helyesen gondolkodó és cselekvő és vásárló közönségnek, de \'gy-fgy uj és gazdaságilag kiegyensúlyozottabb korszakot nyithat meg a fejlődésre mindenképen hivatott vidéki és peslkörnyéki városok és községek éleiében is.
FUredy ImJos
Iparos-bál
Jix Ipartestület mllsoros ei/élye: február 1-6a
Nagykanizsa, Január 17 A nagykanizsai ipartestület vigalmi bizottsága tegnap este Papp Os/kár elnöklete alatt ülést tartott, amelyen végleg megállapították az Ipartestület február 1 i eslélyének gazdag műsorát. A programban szerep Jut a legjobb nevü nagykanizsai zeneművészeknek, akiknek nevei már magukban biztosítják a sikert.
Nagy gondot fordít a bizottság a terem dekoratív hatására, ami az iparos-bálok alkalmával mindenkor kitűnt. Az iparos-bál a\'nagykanizsai farsangi mulatságok közOlt mindig reprezenlán8 helyei foglalt el rendezés, nivó és közönség szempontjából. A mostani azonban az összes eddigiekei felűlfogják múlni. Bál lesz, amelyen a város leglobb közönsége ad egymásnak találkozót osztály és felekezeti különbség nélkül.
Vásároltunk JttOon, ne kUlá-fUk péultnkel idegenbe.
1930. január 16. a_
Az alispán megsemmisítette a Kaszinó közgyűlésének összes határozatait
Az alispán érdekes elvi jelentőségű döntése
Nagykanizsa, Január 17 ROviden megemlékeztünk arról, hogy a nagykanizsai Kaszinó 1929. év december 26-án tartott évi közgyűlésének határozatait dr. Haiphtn Jenő és több kaszinói tag megfellebbezte a vármegye alispánjához.
Zalaegerszegi ludósitónk ma arról érlesil bennünket, hogy liódy Zoltán alispán ebben az ügyben mosl hozta meg véghatározatál, mely szerint a nagykanizsai Kaszinó december 26-i közgyűlésének összes haldrozalait megsemmisítette.
Döntését azzal okolja tneg az alispán, hogy igy kellett határoznia, meri az alapszabályok rendezésével
ellentétes közgyűlési határozatok ön maiinkban semmisek. Már pedig as iratokból beigüzolásl nyeri, hogy a szavazásban 61 olyan kaszinói-tag veti részt, akik fél, illetve egy évi tagsági dijjal hátralékban vannak, hololt ezeknek a Kaszinó jóváhagyott alapszabályainak 7. § a érielmében szavazati joguk nincs.
Azért is semmis még a határozat, meri a választmányba olyan tagokat is választottak, akik az ebbeli szakasz érlelmében szavazati joggal nem bírnak, már pedig elfogadott |ogszokás, hogy csak olyanok választhatók, akik egyben választók Is.
Nagykanizsa feliratban kér orvoslást
a betegápolást dijait ügyében
dr. Sabjdn Oyula polgármestert, aki kijelentette, hogy Nagykanizsa Is belekapcsolódik ebbe az országos mozgalomba és kiveszi a részét az akcióból. Nagykanizsa ebben a kérdésben feliratot fog intézni a népjóléti miniszterhez és a főispánt meg fogja kérni közbenjárásra a nagykanizsai kórhiz megsegítése dolgában, amely még a vármegyei hozzájárulást sem ludta megkapni a kór-házbővitéshez.
Nagykanizsa, Január 17 Ismeretes, hogy a népjóléti tárca köllségvelésének csökkentése súlyos zavarokai okozol! a kórházak ellátása és segélyezése terén. Főleg a szegény jogon ápolt betegik ápolási dijaihoz való hozzájárulást kellelt a népjóléti miniszternek csökkentenie. Ez az egész országban érthető nyugtalanságot váltott kl, mert épen annak a társadalmi rétegnek a gyógykezeltetését és a produktív munkának való visszaadását bénítja meg, amely arra leginkább reá van szo rulva.
Ezért a városok, községek é« vármegyék nagy, kötős küldöttségei fognak összeállítani, amely a nép-, jóléti minisztertől a kórházak fenntartási és a szegényjogon ápolt betegek ápolási dijaihoz való hozzájárulását fogja kérni.
Nagykanizsát és a nagykanizsai kórházat is hátrányosan érinti az Ugy, amely nem jelent mást, minthogy csak a legszükségesebb gyógy-tartamra (operációkra, stb.) tudnák felvenni a szegény betegeket.
Megkérdeztük erre vonalkozólag
Halló I Figyelem I
Második nagy
farsangi mnlatság
19-én, vsárnap este ténooal, M<p»*nversennvH, k nfetli és szerpentin csatával.
Sxép»4gvcrsonydlJak: I. dll egy tiOtt nól karóra.
II aij egy vtiágfcotár, III. alj egy torta. Clgínyztnt. Tánc reggelig. POtOH ttrmtk. farsangi fink. Belépődíj 20 fillér.
Szíves pártfogást kér
Fe lift Ábel
Pctőfl-nt sa. korcsuláio».
ÜZLETIMET
a magas házbér miatt kénytelen vagyok megszüntetni, miért is a raktáron levő árukat e hó 31-ig
nagyon olcsón
kiárusitom.
FÜRST BÖZSI
FEHÉR rSTVAMHÉ
kötött-szövött és divatáruháza Nagykanizsa, Centrál-azálló épület.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január 18, azombat
Rém. katolikus: Piroska sí. Protest •
Plioika. Izraelita: Tcbcth hé IS. »
Városi Morgó. .Légyott a haUII.I-tünllgyt dráma ,47. sz zsíllye", vígjáték-attrakció.
Gyógyszertári ijjell szolgálat: t. hó végéig a Merklj-Belus-ték .Igaziig" gyógyszertár.
Oöxtflrdö nyitva reggel 9 ólától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek dtiuUn és kedden egéai nap nóknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiát megfigyelő Jelentések: Pénteken a kimér-léklet: Reggel 1 órak,i -f t\'6, délután 2 \'rákot +4. este 9 érikor +08.
Felhőzet: Reggel és délben borult, este tiszta égboltozat.
SUUróny: Reggel észak, délben északkelet, esté északi szél.|
(Éjszakai rAdUJelenUs) a lataraM-■lat IsHast asla 10 érakar ja-lasstl. hlaaaakh IM várhat* ra«-gall kArfSklial.
— Az Urleinyok Márta Kongregációja folyó hó 19-én Árpád-házi Boldog Margll ünnepén reggel 3/«8 órakor közös szentáldozást tart a szenlferencrendl plébánia templomban. A tagok pontos megjelenését kéri a Vezetőség.
— A Községi Párt vasárnap délután \'/a4 órakor nyilvános gyűlést tart, melynek keretében dr. Kállay Tibor Is felszólal. A párt részéről felszólalnak: ujnépl Elek Ernő, UJ-váry Oéza, Samu Lajos, dr. Dómján Lajos, dr. Odrlner Antal és dr. Rothschild Béla. A gyűlés a Polgári Egylet nagytermében lesz.
= A Vendéglősök Szakosztály
tagjai kéretnek, miszerint a folyó hó 20-án, kedden délután 4 órakor az ipartestület emeleti gyűlésiemében — az Italmérési Illeték sérelmes kirovása s egyéb fontos ügyek megbeszélése végett saját érdekűkben Is pontosan megjelenni szíveskedjenek.
— Újjáalakult a női szabóipari szakosztály. A nagykanizsai ipartestület nöi szabólpari szakosztálya szerdán este rendkívül látogatott ülést tartott, amelyen hosszabb slagnáció ulán ismét elhatározták, hogy inlenziv szakosztályi életet kezdenek. Kiss Ernő iparleslűleti elnök rámutatod az Iparosság szakonkénti tömörülésének szükségességére. Tibola József, a féifi szabólpari szakosztály elnöke szigorú Intézkedéseket kövelelt az Ipari kontárok ellen. Supka Béla testületi Jegyző több |avaslatot terjesztett elö a kontár-kérdésben. A szakosztályi ülés elhatározta, hogy ezentúl minden hó elsejét követő hétfőn szakosztályi ülést tart. Mi|d ujjáalakult a női szabólpari szakosztály. Elnök lelt ismét Varga Lajos, alelnök Marvallls Rlza, pénztárnok Karczagné Szabados Rózsa. Ugyancsak tegnap népes ülést tartott a férfi szabólpari szakosztály Is Tibola József elnöklete alatt.
\' A legszebb szőnyegek nagy választékban, keelveztí fizetési feltételek melleit -Bartánál.
Újból érkeztek raktárunkra, ez idényben utoljára
MILTÉNYI SANDOR ÉS FIA cipőraktára.
közkedvelt posztó csattos és fűzős cipő kőrülbőrő-zéssel P I3-— és 16-50, valamint hócipők és sórcipő
1930. január 14
Keaxiöelyl ialdl-mdny
am aaióU tmfíalanlldaöra
Kessthely, Január 17 Nem régen Irtunk Polgár Sándor keszthelyi főmozdonyvezető fütö-anyagmentő találmányáról. A nagyszerű találmány nagy hordere|e az, hogy a mozdonyok ennek alkalmazásával 30—40 százalék fűtőanyagot takaríthatnának meg. A találmány a magyar érdekeltségeket is foglalkoztatja és talán Itthoni gyárból kerülne ki az első szerkezet, ha Polgár Sándor hajlandó volna eladni egy tál lencséért évtizedes fáradozásának eredményét. Tipikus magyar feltaláló sors ez. Most már a szabadalmazott találmány Amerikában van. Mielőtt Polgár Sándor eladná, mégis csak jó volna, ha magyar érdekel Iségek az egy tál lencse mellé tennének egy tál hust is.
Most ujabb pompás találmány indul el Keszthelyről. A feltaláló Sunt-Odty Árpád keszthelyi régi autó-szakember. Találmányi teljesen rajlalanltja a leglármásabb motorkerékpárt Is. A napokban mulatta he találmányát szakértők, N. Szabd 0) ula munkatársunk és két fővárosi lap cikkírója elölt. Az eredmény meglepő volt. A gépek allghallhilóan suhanlak i legnagyobb sebesség mellett Is. Előnye a találmánynak ol-csóssága és az, hogy pillanatok alatt szerelhető fel bárm ly gépre.
Szént-Oály találmányát magyar gyárnak aján\'ja fel, noha már egy angol gyár is érdeklődik Félő, hogy ezt a találmány Is nem jut-e Polgár Sándor és a többi magyar találmány sorsára?
Szent-Oály találmányát kisebb gépgyár, nagyobb műhely Is előállíthatná Kifizetődnék, mert olcsó és hasznos Nem kellene óriás ösz-szeg Polgár Sándor találmányához sem.
Ellenkező esetben majd a két találmányt óriási összegekért kell a külföldtől megvásárolnunk. Az nem vigasz, hogy ez már szokás nálunk. Súlyos és elszomorító gondolat az, hogy a magyar észből legtöbbször a külföld gyarapítja tőkéjét, mig nekünk morzsa sem marad.
— Farkasovszky Teri tánciskolájában (Polgári Egylet emeletén) ma este fél 9 órakor felnőttek tanfolyamának órája. Vasárnap este 8 ó.-al kezdettel össz-lánc.
— Színésznő és kritikus becsQ-letsértésl pere. Zöldhelyi Annáról, a Pécs-kanizsai színtársulat primadonnájáról az egyik pécsi hírlap kritikusa, |f). dr. Malter János több ízben kedvezőtlen bírálatot irt. Ezért Zöldhelyi Anna egy alkalommal az egyik pécsi kávéházban becsmérlő kijelentéseket tett a színi kritikusra, aki egyúttal ügyvéd Is. Dr. Müller-nek fülébe jutott a primadonna kijelentése és becsületsértésl pert Indított. Tegnap tűzték kl ez ügyben a tárgyalást, azonban mivel a primadonna nem Jelent meg, a tárgyalást el kellett halasztani.
— Kedvezmény előfizetőinknek. A Magyar Otthon szépirodalmi, társadalmi és kritikai folyóirattal megállapodtunk, hogy lapunk előfizetőinek 25 százalék kedvezményt nyújt legalább féléves előfizetés esetén. A alj egyévre 16 P, félévre 8 P, mig a kedvezménnyel csak 12 P, illetve 6 P-be kerül. Lapunk kiadóhivatalában előfizetések feladhatók. A Magyar Otthon Nyáry Andor szerkesztésében 3. évfolyamába lépett. A szépen illuszrált családi folyóirat a legjobb irók mQvell hozza. Bozzay
zalai közlöny t
Margit: Asszonyoknak; és Balázs Iparművész: Kézimunka rovatai a magyar asszonyok öröme. Nyáry Anc lor: Szoknyaforradalom c. és Andorás vitéz: János a vörös hadseregben c. szatirikus regényel egészítik ki a tartalmas lapot. Uj termés C. alatt közli az ullrók valogalotl müveit. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budap;st, IX., Köz-telek-u. 1.
— Rátörte az ajtót: nyolc napi fogház. Kovács József somogypattl lakos Csancsár József zalsszenljakabi erdöőr lakásában mulatott. Jó volt a bor, az Idő mult és éjfél ulán az erdöőr szeretelt volna már lefeküdni. Szép szerével távozásra szólították fel hát Kovácsot, amire azonban ő kelme nem reagáll Erre Csancsár kitessékelte. Kovács feldühödve betörte az erdöőr lakásának ajtaját és behatolt újból a lakásba. Az erdöőr azonban akkor már nem Ismert tréfát. Jól helybenhagyta Kovácsot, az-ulán magánlaksértés miatt feljelentette. Almdssy Qyula egyeablró nyolc napi fogházra Ítélte „«z én házam, az én váram" törvény megsértőjét.
Munkd/ kér
egy frontviselt, hosszú hadifogságot végigszenvedett, kenyér és krajcár nélklll álló nagykanizsai asztalosmester. Három apró gyermeke van, felesége a negyediket várja, hetek óla a legnagyobb nélkülözésben. Nem könyöradományl kér, hanem bármely csekély munkál, butor-javltásl. pucolást, épUlet-mun ■ kát, antik-javítást, bármely a szakmába vágó munkát, hogy kenyeret tudjon adni éhezi családjának. Címe: Kölcsey-utca 9 — Munkaajánlatokat közvetít
a »zerhe»zt6tií.
= „Tavasz Palesztinában". A
föld, mely egykor tejjel-mézzel folyó Kánaán voll és amelyei két évezred Vihara tett puszta sivataggá és romhalmazzá, ma ismét uj tavaszra készül. Amióta a Balfour deklaráció biztos alapot nyújtott a cionista törekvéseknek, mindenütt — az élet minden terén — uj fejlődés indult meg. Jeruzsálem, 3 vallás szent városának ódon utcái és templomai közelében amerikai gyorsasággal nőit a fejlődő Tel-Aviv. A modern, mozgalmas életű nagyváros, az egész országban szélszórt füldmives telepeken narancs, szőlő és banán terem, amelyek már a világpiacon is méltányló értéklést vívtak ki maguknak. A Jordán partján épül a Ruthenberg villamosmü, amely Palesztinát villanyárammal fogja ellátni. Haifában most indulnak meg a munkálatok, amely egy nagy modem kikötőt, a világkereskedelem egy fontos gócpontját fogják megteremteni. Ezt a fejlődést mutatja be a Pro Palesztina Szövetség uj szentföldi filmje, amely .Tavasz Palesztinában- címmel folyó évi január 19-én d. e. II órakor kerül bemutatásra a Városi Színházban. A bemutatón Léderer Ignác ur tart Ismertető előadást és a képet zongorán eredeti paleszinai és arab zene kiséri. Jegyek a mozi pénztáránál elővételben is kaphatók.
Tmáarttufe
Buza tv. 10 fül., rozs — flll. emelk.
Buza tlaiav. 77-ea 23 70—24-05. 7*-aa 24-10-24 25, 79-ea 24 30 24 00, 80-as 2150-24-75, dunánt 77-ea 22 30-22 5.5 78-as 22 55 —22 75, 79-ea 2*80-93 00, 80 ss 22 90 -2310. rozs 1360-13 80, tak árpa 15-65-1810, sOrárpa 17-50-19 00. sab 1325-1375, lengeti taxL 12-90-13 00, dunántoti 1285 I2"93. repce 5200— 5300 korpa 960 -9 85.
(ROtMIMmM H — Mrek. Manidjt-ság. Hangv. •— hangverseny. B — aHadáa
Oy — gyermekeknek. A — aaanayok-aak. 2 — zene. Mg. - mezógazdaaág. m. - Ifjúsági előadás. F — Wotrasáa 0 — gramofonzene. Jb — áazx-butf. IC — kabart. aZ. - aápeaerd zen*.
Január 18 (szombat) Budapest 9.15 A rádió házlkvartettjé-nek hangv. 930 H. 9.45 A hangv folyt. 11.10 Nemzetközi vlztelzószolgálsl. 12 Déli harangszó. 12.05 A Mindlla szalonzenekar hangv. 12.25 H. 12 35 A baogv. lo-yt 13 Pontos Idójelzés. 14.30 H. 15 Plad árak éa lr-1 .lya nhlrek. 16 F. 16 45 Pon-loa Idójelzés. 17 Irodalmi délután. 18 0 IR 30 Mit Qzen a rádió.? 19.30 Hangv. 20.30 P. 20,50 Az I. honvédgyslcwezreá zenekarának hangv. 22 Pontoa Idójelzés. Majd: Cigányzene.
Báea 11 0 15 Jb. 17.45 Hangv. 20 Operett E.
KÖZGAZDASÁG
(-) A gylmölcstakaibo Inum éa nsáax-kénle házi k*< Itését lamertetl a .Növényvédelem\' éa .Kertivel\' legújabb száma. Cikkeket k»z«l méfr a nüvénv-nemealtéa csodáiról, a téli védekezéa hibáiról, a beteg nzobanövényekról, a szóló kézbenoltásáról, a dinnye ter-meiiztéaról, a gyOmMeaták Ültetéséről, a mologágy kóazltéaéröl slb. A dúsan Illusztrált két azaklapból a „Növényvédelem" kiadóhivatala (Budapeat, V., Köldmlvelésügyl Minisztérium) a Zalai Kfolöny-ro való hlvatkozáaaal díjtalanul küld mutatványszámot.
TŐZSDE
A mai prolongációs napon mini előrelátható volt, a tőzsde nem mutatott szilárd irányzatot, mert a spekuláció a hétvégi realizálás folytán több árul hozott a piacra. A külföldi tőzsdék is részint üzletlelenségről, részint gyengébb irányzatra adtak hírt és a londoni várt rátaieszállilás elmaradása ls hátrányosan befolyásolta a vállalkozási kedvel. A forgalom mérsékelt volt. Fixkamstozásu papírok piaca üzlettelen, változatlan árfolyamok mellett. — Devizapiacon inkább a kínálat volt túlnyomó az árfolyamok lényeges változása nélkül.
nrtohl tárlat
rárii JCSIVl, London 2B Ig\'/S, Newyor* >17 25. Brtlaael 72 00, Milano 27 05, 4adr1d 68-80, Amsterdam 207 80. Bettin 123 55, Wien 72-76. SoHa í-73. Prága ifi 29Vt Varsó S7 93 Budapeat »0-41Vi 1al»rád 11 a, Hulmrem *07Vs
Aspirin
» tabletták
A \\ c*ak <lx eredeti csoraagolAi-jiRJ bon • Dayer-kírctiHcl va-
lödlok. VM|n<fcn tablettán
"A»plrln 0,5" feUr*. éa a Bayerkeresxl Uthaió. ügyeljen erre mindig I
valutAk
L 27-75-27-90 fr. 79-35-79 75 k. 16-83-1693 Dánk. 152-55 158 15 Dinár 9 95-10-03 Dollár 568 60-670-60 Francia f. 22-45-22 75 HoU. 2i9 50 230*50 Lengyel 63 90-64 20 Len 3*37-3-41
Léva 4-10-4 16 Líra 29 65-29-95 Márka 136 20-13680 Nocrág 152 4I> 15300 Sdüll. 8012 »0 52 Peaeta 74 30 75*10 SváJdL 110*40 110 90 Svéd k. 153 05 153 65
DEVIZÁK AmaL 229-60 280-30 Belgrád tO-Od-lO-11 B«rtl» 136-37-136 77 BsSsasel 79-J0 79 75 Devizáid 3*39-3*41 Koptah.162 72-153 12 Loodoa 27-79 27-87 Madrid 74 30-75 30 Milano 29-f 6-29-96 Nawyork570-80 72 40 Oazlo 153 60-153 00 Pária 22-42-22 49 Prága 16 88-16-93 Szófia 4*11-4*15 Stockh. I53-25-B3 65 Varsó 6(00-64-20 WUa 63 27-60-52 ZMd> 110*47-110 77
I
Felhajtás 700, eiadallaa 38. - Blaó-rendS 1*48 -1*60, azedett 1*44 -1*48, szedett közép 1*36-1*40, kOanyd 1-24—1-32, l-aó rendU Oreg 1*42-1 46, ll-od rendll óreg 1-34—1-38 angol sikló 1-60 -1-8S azaloona nagyban 1*46-1*50, zalr 1*70 1*80, hns 2 0>—2*12, szalonnás lélaertéa 1-74-1 82.
Uaája: Mbalal Vjsafe 4i U»kbáé
Tillalat. lankulxiáa.
Felelői kUdó: Zalai Károly.
I>l«i>taa leleten ■ Naarrkaabaa M. n.
Ha savanyu a bon, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemei itallá varázsolja.
Kapható mindenOtt!
Főraktár:
Ml Hú.
Király-utca 21.
Rádióamatőrök »
Amíg a készlet tart a László-féle csődtömegből
rádióalkatrészek,
tekercsek, lámpák, rádióládák
és pár darab Telefunken 3 csöves rádió olcsón kapható
Szabó Antal sportárunagykereskedés
rádió-osztályában.
zalai közlöny
1930. Január 24.
Meghívó.
A NAGYKANIZSAI TAKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1830. évi január hó 24-án (waaérnap) délelőtt fái 12 Arakor tartja saját helyiségében
85. évi rendes közgyűlését,
melyre a t. c. részvényesekel tisztelettel meghívja " Igaijatóséj.
Tanáoakosáai tárgyak aorrendjei
4. Az ingatl?n-érlékcsökkenésl tartalékalapnak a rendes tartalékalaphoz való csatolása feletti határozathozatal.
5. A felUgyeföblzotlság 1929. évi tiszteletdíjának megállapítása.
6. A társaság hivatalos közlönyének kijelölése az alapszabályok 18. §-a értelmében.
7. Igazgatósági tagok, továbbá a felügyelóblzotlság és választmányi lagok választása az alapszabályok 27, 41. és 43. §-ai értelmében.
Jwnti Az alapszabályok II. § a értelmiben a közgyűlésen szavazalljog csak azon részvények ulán gyakorolható, melyek a közgyűlés előtt 3 nappal a társaság pénzláránál > a Peati Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnél Budapesten letétbe helyeztetnek. Ennek megfelelően s részvények legkésőbb f. hó ?3-in a hivatalos órák alall helyezendók létéibe.
1. Igazgatósági és feltlgyelöbizóttsági Jelentések.
2. Az 1929. évi mérleg és zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, a nyereség felosztása Iránti és az Igazgatóság és felügyelő-bizottság felmentése feletti határozathozatal.
3. A balalonmagyaródi birtokból a földreform eljárások folyamán megváltott Ingatlanok megváltási áraiból befolyt összegek felhasználása feletti határozathozatal.
váaroN
Mérleg I92B. december 31-én
TEHER
Pengó
Pénstárkészlet ..................
Követelések:
a Magyar Nemzeti Banknál.....
a Magyar Klr. Poslstskarékpénztárnál Pénzintézeteknél fennálló követelések ...
Értékpapírok.....................
Váltólárca ....................
folyószámla adósok ...............
Mellbetél sdósok..................
KtlIOnléle sdósok..................
Intézett székház ..................
Egyéb vagyoniéleiek...............
Berendezések és felszerelések .........
Átmenő lételek ..................
Ovsdék éa szavatossági sdósok ... 4
11.IM II.W7
318.274 1M.M* SOMI
Pengó
U1U 5J.BM •4 Ml
4U4tM
4M.it* 146.000
1
ttm
fl.T5t.t54
Alsptőke..............................
Tartalékalapok :
Tőketartalék ........................
Rendes tartalék .....................
Balalonmagyaródi blrlok megváltott loldjelnek megváltási árából szármaii követelések tar-
wAö...........................
Ingatlan értékcsökkenési tartalék............
Nyngdllalap ........................
ujnépi Elek Lipót alap..................
Belétek
takarékbetétek............ ............
folyószámla és hetlbelétek ...............
Hitelezők:
pénzintézetek követelései ...............
egyéb hllelezők .....................
Vtizontleszámltott váltók ..................
Fel nem vall osztalékok ..................
Átmenő létetek ........................
Óvadékhite!- és szav. kötelezettségek 441.738 P Nyereség ..................... ......
Pengő
uio\'ooo
LM*
1.917. ÍM 418.3*4
i Vfttd h ■ I,, 1 I
t*
Peng*
1.7*0.4*1
4*7 Jtt
ÍM. 490
1*11 11.7*1
1**44*
*.7*tJ*4
ujnépi Elek Ernő
elnök
Dr. Fábián Zsigmond alelnök
Oolenszky Jáno*
titkár
Helmler Józsel
elnök
lafyálial liriyMf*,*! 3 p>«l|il hSp.K
Nagykanizsa, 19%. január hó 16-án.
Valkó Ágoston Kelemen Ferenc
alelnök Igazgató
Fenti mérlegszámlál a szabályszerűen vezetett könyvekkel tételről-tételre összehasonlítottuk s azokkal tökéletesen megegyezőnek
Nagykanizsa, 1930. január hő 17-én. A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁQ:
Frank Manó Dr. Hlrtehler Jenő László Zsigmond Dr. Merkly Belus József Récsey Antal Dr. Rothschild Béla
A k*ayvtl4Ȏrt:
Ágh Ede
főkönyvelő
találtuk.
Naponta ad|on növendék és hlzóálUUtnak
„FUTOR"
szénsavas takaimánymeszet.
A .FUTOR\' nSvendékállatoknál • esőn lképsődést eiöaegitl hlaáara
e°náiötvágyflerje82töi2
A .FUTOR- nem orvosság, hanem a leglinomabban őrloti méaaaótáp, amely az állatok azerveaetéban Igen kAnnyen felszívódik, a amelyet az állató, aro-nullkua anyag artalniaál fogva e»ivesén fogyasstanak. A .FUTOR" etetéae a konyhasó etetéséi feleslegessé teszi A nagyhtzta ók, uradalmak, gazdaaágok a .FUTORM állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zaák SO kg. (zsákkal
együtt) P 10 30. 1 cca >/i kg-os prőhadoboa ára 30 fi,Iái. Kicsinyben 4a laákaaámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mOtrigya, nővényvédőazerek uas kareakedéaében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróaig melleit Teleion: 130.
HIRDESSEN
a „Zalai KözlBny"-ben.
APiÖHIBDETÉSEI
A* I ■! Illlllll ap »■% a*Mn
Mkfca MW ai apifk. VMáf ás
— ia - zi- aA* nil A ■
■MMI H WW "Ww! BMMi
tnSnáó apr tat. saad*a «• •»-
MM 10 aaóág M talár, mtada. torihW M& tfla ÍMk. Ciraaaó a ailada. Mbb betaba álló szó kát aaáuk aaámlv Erflk. Attáaá kxMttMk IM \' \'
<•*», állvány, pnlt, íróasztal, gallérla, kályha aaavaa aloaáa eladó — Furat Boaal cégnél Nagykai
Centrál

inlzaa, 249
Kétszobás az ép lakást keresek május
t-re, lehetOleg a belvárosban. Clm a kl-adóban, 260
modern ebédlő bútor tölgyből éa mit bútordarabok Jutányos áron Sugár* ul 8, emeleten. 251
Vá kgr. legfinomabb taavaj 1 pengő Muszel éa Friedenlhal caemegekereakedé 231

nagy telekkel aaabadkézből nagybagolat hegyen egy szőlő Is eladó. \' iklődnl lehet Altlla-u. (S. sz. alatt. 169
Legfinomabb
TEAVAJ
1/4 kg p |--
Kransz Nándornál.
Kováid Péter és Fia
budapaati faatógyár
faat, tisztit ts pliaaaroz
üallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedét és lejeié*
in Caangary-ut 8.
Elad* sx6t* birtok caeilől Vajda-hegyen, közel a kapuhoz 7040 négy.iögöl szabadkézből eladó. - Bővebbel Szlgell-ulca U.__________230
Kétszobáa utcai lakás előszobával, mellékbe!) bégekkel február l ére tlaáá -Sugár-ut 54. 186
3 azobábll álirt utcai, TöldsainU halylaég kiadó Caengery ut 4.
0206
Moal
Faat I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
fl6zmo%6, vtjytlixMÓ, ruhafestő
• .JO«b*th*ljrl orti. IparklilllUaos M«nyér«Mn*l UtOoUtv*
NAOYKANIZSA
ü/ajtstelep i Ozázlalap i
Kazinczy u. P. Hunyadl-u. 19
Nem kell Idegenbe mennie, mlelőll bármit lesiet vagy tisztíttat. Győződjön meg áraim olcióságáról éa munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényO gallérti aztltás I Tisztit I síu Pllsaéroz 1
Vadbőröket,
mézet, éaytollat, vasat éa fámat
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát éa Fiai
Erzsébet-tér 18. w
RózsaoyárKaposwár
Vegytisztításra és festésre elfogad térti ét DÓI ruhákat bármilyen mlnőeégtl kelméből. UJraátteatésre bőrtHitorokal, bőrkabátokat
és végáraL Agy tolt UaatlUs huzattal egy Ott és tattal. Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle paplanok ia szőrmék tisztítása, fertőtlenítése éa fealéae. Pllsséerozás és gouvréerozás a legelőnyösebb árban (a legszebb klvlle.ben.
Férfi pallérok és kézelAk fányozott és modern matt
módszer szerint tisztítva. FehérneinOek mosása darabonként és súlyra.
Bővebb felvilágosítást nyajl Nagykanizsa réazéte a gyOjtőlelep vezetője:
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
70. évfolyam 15. szám
Nagykanizsa, 1980. Január 19 vasárnap
Ara 16 mi*\'
8VZL0RT
POLITIKAI NAPILAP
SmtculMs hUdótltvitat.\' Fó-ut 8. Kim. KmUxIyl HókkladóhlvaUI KoaauUl UJm-u. 32.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
EUflulU ára: egy hóra 8 p<af« M SlUr
A népiskolák o) belratásl dija
Irta : Klebelsberg Kunó gróf, vallás- és közoktatásügyi miniszter Ax elemi népiskolai belratásl dijak
ujabb szabályozásáról mit hoz a most életbelépő törvénycikk ? Változást a4. összeg és a célok tekintetében.
Ei.az 50 aranyfillér pengö-llllér-ben 58 fillér. Országos állagban azonban 68 fillért szedlek. Tehát Itt szó van agy 32 filléres emelésről a módosabbaknál. De a valóságban erről sincs szó, mert a mult évig ugyan-eiekrt 1 szükségletekre, tanítói |óléti szükségletekre Iskolai gyűjtéseket rendeztek, amelyekből sokkal több folyt be, mint országos átlagban 32 fillér. El nagyon zaklató és antiszociális volt. fzéit egyszersmlndenkorra be tiltottuk az Iskolai gyűjtéseiet. Arról van tehát szó, hogy az iskolai gyűjtések helyébe jön országos állagban 32 fillérrel több, de nem mindenkinél, csak a módosabb szülök gyermekeinél.
Franclaországbin vlla volt nemrégiben az állami tandíjmentesség kérdésében; azt vitatták, hogy az általános tandíjmentesség antidemokratikus, mert a gazdag ember gyermeke sem fizet, az Iskola pedig többe kerül, mint amennyit a tandijakhói beszednek, tehát kl viselje a differenciál? Viseli az állam, viseli mindenki. H >gy Jön az állam ahhoz, hogy a gazdag gyerek tanítási költségeit is valamennyinek a vállára rakja ? Nem demokratikusabb rendszabály-e az, hogy a népiskolai tagozatban a szegény ember ne fizessen, a középiskolai tagozatban pedig a szegény ember tehetséges gyermeke ne fizessen, a többi azonban Igen.
Eddig IZ 56 fillérekel az Isko\'ai könyvtárak és a tanítói könyvtárak Javára szedték. A 900-as évek elején, amikor Itt virágzó és módos ország volt, tulajdonképen helyén volt ez. Közben azonban a magyar társadalom elszegényedett és ha már egy szegény társadalommal állok szemben, akkor előbb adok Ingyen tankönyvet, amelyre mindenkinek szüksége van, mint Ingyen kölcsön könyvet, amit mégis bizonyos fokig nélkülözni lehet. Én azt hiszem, hogy •mikor ezek helyébe hozom a tankönyv-könyvtárt, akkor szociallsabbá leszem az egész törvénycikket.
Ami pedig a másik célkitűzést illett, azt hiszem, valamennyien egyetértünk abban, hogy a magyar nép tanítóknak erélyesen segítségére kell sietnünk. Városi ember a tanyákat nem Is igen Ismeri. Meg kell nézni tgy tanítót, mondjuk Csengelén, a szegedi tanyavilágban, 30 kilométernyire Szegedtől, vagy Kecskemét lanyavllágában, hontían kocsin bejárni több órát igényel. Hogyan képzelhetni, hogy az az ember otl nyugodtan megmaradjon akkor, amikor gyermekei nőni kezdenek és nem tud a lanlttatásukról gondoskodni? Vad vágy vesz erőt rajta, hogy csak el
onnan, el a városba, ezt a vágyát társalgásban, tanítás közben, a városi élei feldlcsérése közben átviszi a gyetmekek lelkébe is. Ezzel láp lálluk a menekülést a falutól, a vidéktől. Természetes, hogy ezekről a
gyermekekről gondoskodni kell.
Magyarországnak egymillió tankötelese van. Azt hiszem, hogy |ó 300.000 gyermeket fel kell majd menteni az egy pengős belratásl díj alól és hétszázezren fognak fizetni. Ennek fele jut majd a tankönyvtárak számára, fele pedig Internátusok létesítésére. Egy évtizedes programmot lartva szem előtt, a 350.000 pengő
tízszer véve 3,500 000 pengőt jelent. Ebből meg lehet oldani a kérdést, mert itt nem luxus-épületekről van szó, hanem egyszerű épületekről, egyszerű, egészséges ellátásról, világos, levegős szobákról és tápláló élelmezésről. Ezt a problémái kell megoldani és egy tízéves tervszerű munka esetén ez a kérdés ebből az összegből megoldható is lesz.
Szombat este 6 óráig nem siKerüli a Kjfftntani-államoRat rábírni a ffoung-terv aláírására
Ha a kisantant ellenállását nem sikerül legyőzni, Olaszország sernVja alá az egyezményt Már a jövő hélen PArlsba kerül a magyar jóvátétel ügye
Ifjabb súlyos bonyodalmait a Msantantnalc nyújtandó
Qaranclúk KörUl
Itália, Január 18 A keleti jóvátételekkel foglalkozó bizottság ülése rste 9 órától
hajnali 4 óráig tartott. Loucheur közölte Bethlen miniszterelnökkel, hogy
a kisantant nem hajlandó a Broochi-Loucheur-féle megoldást elfogadni
és Igy nem marad más hátra, mint a tárgyalásokat a leheti legrövidebb Időn belül újra kezdeni. Az éjszakai összejövetelen megvitatták a záró-jegyzőkönyv ama részének megszövegezését, amely a keleti jóvátételekre vonatkozik.
Ma délelőtt a nagyhatalmak képviselői a kisantant dclcgálusaival megbeszélésre üllek ös<ze.
A Itlaoníaitl londbbra Is ragaszkodik afrttox, flogy a Jegyzökönyvei csak ugy Irfa aló. megfelelő garanciát kap a kelet! fóvá-tételek kérdésének záros
határidőn belUl való végleges rendezésére.
Itóu>a. Január 18
A Messagero hágai tudórátásaban ismerteti azl az eröfeszilésl, amelyet az olasz, francia és angol delegátusok a kisantant ellenállásának leküzdésére kifejlettek. Amint írja :
Snowden türelmetlensége kirobbant a kisantant külügyminiszterei ellen.
— Önök — mondotla — mindig tiltakoznak, amikor ujabb megoldást javasolunk, ezzel szemben önöktől csak beszédekel hallunk. Csak kél eset lehel séges. Vagy be kell fejezni a konferenciát ujabb elhalasztással, vagy be kell zárni önöket egy szobába étel, ital nélkül. Biztosítom önöket, hogy ha igy cselekednének, az önök tárgyalásai eredményre ve zetnének.
A Messagero megjegyzi, hogy Snowden kijelentése rendkívüli hatást kellelt Hágában.
Már a jövő héten újra akarják kezdeni a magyar-kérdés tárgyalását
Eredmény: bizonyos közeledés van, csak Idő nem volt elég
Hága, Január 18
(Éjszakai rádiójelentés) A nagyhatalmak képviselői ma egész nap folytatták a tárgyalásokat Elsősorban a kisantant megbizollalval tárgyalták a keleti államoknak nyújtandó biztosítékokról. A tárgyalások azért nyúltak ilyen hosszura, mert a kisantant különböző fellételekhez köti a Young-tervezet végrehajtásának aláírását. Igy a magyar kérdésben fennálló nehézségek bizonyos időn belül való rendezéséW. A nagyhatalmak
a klsanlantnak szóló megnyugtatást levélben leszik meg, mire a kisantant szintén levélben fogja közölni állá: puliját.
Holnap készül el a záróülés jegyzőkönyve francia és angol nyelven. Hétfőn délelőtt ünnepélyes zárótilés lesz, mely rövid ideig fog tartani és igy hétfőn délulán a delegációk mir el is ulazhalnak Hágából.
A záróülés jegyzökönyve — hír szerint — a magyar kérdés tekintetében kiemeli majd, hogy
a hágai értekezlet során a két érdekelt álláspontja között egyes kérdésekben bizonyos közeledés mutatkozott, de a rendelkezésre álló rövid Idő miatt lehetetlen volt minden ellentétet kiegyenlíteni.
Szükségesnek mutatkozott tehát, hogy tovább folytassák rövid időn belül a megkezdett tárgyalásokat.
A francia delegáció köréből veit értesülés szerint a franciák azt a felfogást hangoztatják, hogy a magyar kérdésben a folytatólagos tárgyalást a jövő héten meg kell kezdeni.
Loucheur azl óhajtja, Itogy a tárgyalásokat ezután már Párisban folytassák, mivel a francia parlamentben tárcája körébe vágó fontos tör-vényjavaslalok kerülnek tárgyalás alá, melyek megkövetelik, hogy sz üléseken jelen legyen.
a delegációk álláspontjai
I\'árla, Január IH (Éjszakai rádiójelentés) A l.a Temps a hágai értekezletről ezeket Írja: Franciaország szívesen megadja a kisantant által kért megnyugtatást a magyar kérdéssel kapcsolatban. Tardieu épen annyira politikai, mint pénzügyi tárgyalásnak tekinti a hágai értekezletet.
Snowden ezzel szemben vonakodik pénzügyi szemponlból minden kölelezetlség vállalásától. Ugyanígy az olasz delegáció is.
Brocchi olasz delegátus szerint nem lehel tekintetbe venni olyan megoldási, mely a magyar kérdést a jóvátételi bizottsághoz utalja. Olaszország elvben e.fogadja, hogy
zalai közlöny
.1930 január 17.
a magyar oplánskérdést, mint a népszövetséghez utalt ujabb kérdést tekintsék.
Ujabb nehézség
már most, hogy Olaszországnak Snowden annak Idején olyan engedményt tett, mely egyenlő a Cseh-
országgal vállalt felszabadulási kötelezettséggel. Benes azonban erre vonatkozólag ma dé\'előtt bejentelte, hogy Cs\'.hország c-ak akkor tartja meg v\' Halt kötelezettségét, ha most általánosan, legalább ideiglenesen rendezik a ftlggö kérdéseket.
Este 6 óráig nem sikerült megegyezni a Young-tervezet aláírásában
Ezután a nagyhatalmak képviselői maguk közöli folytattak megbeszéléseket A megbeszélések nyilván azon nehézségek körül folytak, melyek az egész napi tanácskozásokon felmerültek. Ezek a nehézségek annak az ösz-
Ilága, január 1H (Éjszaka! rddiójelenlés) A főbb hitelező államok és a kisantant megbízottal ma délben 11 órától 1 óráig tárgyaltak, de döntés nem történt. Nem sikerDIt megegyezésre Jutni ama nyilatkozat felett, melyet azért tesznek a nagyhatalmak, hogy a kisantant-nak a megnyugtatást megadják a magyar Qgyben. Tardteu, Loucheur és Cheron ujabb békítési kísérletet
lesz, hogy a Young-tervezet alkalmazására vonatkozó jegyzőkönyvet a kisantant aláírja.
A nagyhatalmak délután 3 óra 20 perckor Ismételten tárgyaltak a kisantant delegátusaival, akik 4 óra 30 perckor távoztak a tanácskozásokról.
szegnek megállapítása körfll merültek fel, amely a cseh felszabadltásl költségből az olasz Jótállásra esik.
Hága, Január 18 (Éjszakai rddlójelentés) Délután hat áráig Románia, Csehország is Jugoszlávia igéretét nem sikerült megnyerni a Yaung-ior-vezet aláírására. Olaszország szintén megtagadja a young-tervezet aláírását, ha a kisantant nem mond le ellenállá magatartásáról.
A jóvátételi bank és a németek ügye teljes megegyezéssel végződött
A kisantant magatartása Olaszországot Is a tervezet aláírásának megtagadására kényszeríti
bizottság lásait. A
Hága, január 18 A német jóvátételekkel foglalkozó éjfél után befelezte tárgya nagyhatalmak Németországgal egyetértésben arra az álláspontra helyezkednek, hogy a keleti |óválé-!ek ügyét teljesen el kell választani a Young-tervtől.
A mobilizációi kérdésben létrejött megegyezést egy okmányba foglalták, amely kéf, egyenkint 10 pontból álló fejezetből áll.
l\'ártB. Január 18 (Éjszakai rddlójelentés) Tardieu táviratot küldött Brlandnak, melyben közli, hogy a német jóvá\'étel ügyében sikerüli teljes megegyezésre jutni.
Hága, Január 18 Azok a tárgyalások, amelyeket a svájci kormány megbízottal Hágában a nemzetközi jóvátételi bank szervező bizottsága és a meghívó hatalmak jogász szakértői között folytak, a tárgyalt anyag minden pontjában
... a modern telercs készülékekhez — Philips anúdpótló kill.
Ne vesződjön izzitó akkumulátorának töltésével. .. .. .. Vi ,. .. m
Philips kis töltő automatikusan tölti az izzitótelepet. ....... „
Uj erőt kap a készülék — közvetlenül a hálózatból fog működni és — mindez havi u pengőért.
Kérjen kereskedőjétől ismertetést!
M.
megegyezésre vezettek, ugy, hogy Svájc részéről a hágai egyezmény aláírásának semmi sem áll útjában. Az uj bank székhelye Bázelben lesz. Elfogadták a svájci kormány Javaslatát, amely szerint Svájccal két szerződést kötnek, az egyiket 15 évre, a másikat pedig határozatlan
időre. A bank nem élvez területenkívüliség! Jogot, hanem svájci Jogi személy jellegéi szerzi meg. A bank és személyzete néhány szerződésben megállapítandó kivételes rendelkezéstől eltekintve, a svájci törvényeknek lesz alávetve.
Deák Ferenc és a magyar sport
Irta: dr. Mező Ferenc A Haza bölcsé-nek életrajzát a legapróbb részleiekig menően, akadémikus alapossággal megírta a néhány évvel ezelőtt elköltözött derék aesthelikus, Ferenczy Zoltán. Ám azért itt-ott mégis csak előkerül egy-egy jellemző apróság. Jegyezzünk fel mindent, hisz ílyképen is megtiszteljük nagy hazánkfia emlékét, a
Deák Ferenc és a magyar sport I Erről a kérdésről hiába keresünk felvilágosítást a Fcrenczy-irta, három vaskos-kötetnyi Deák-élelrajzban. Hát hi6zen bajnok nem volt, soha nem is versenyzetl egyetlen sportágban sem, de azért időnkén! volt érintkezése a magyar sporttal, sőt még elévülhetetlen érdemeiről Is beszéltek az egykoruak. De tartsunk rendel I Mint említettük, versenysportot nem űzött, de azért vollak olyan kedvtelései, amelyek a sport halárán járnak. Szeretett billiárdozni és még öreg napjaiban is megtörténi, hogy némelykor az egész délulánt álku*-lizta. Állandó vértolulásai miatt orvosi tanácsra naponként nagyobb sétákat lett. Pesten legszívesebben a Városligetben sétált, de némelykor felkereste a környéket Is. Egy alkalommal kél képviselőtársával együtt a zugligeti Fácán-ba rándult ki. 1866.
májújában lörtént ez, ugyanazon a napon, amelyen a Pesti Torna Egy-lelnek (a inai Nemzeti Torna Egylet elődjének) tagjai lornászmulatságot rendezlek, ugyancsak a Fácán melleit. Délelőtt labdáztak, ebéd után női céllövő-versenyt rendeztek s már épen a tornaszámokra akarlak áttérni, amikor egyikük fölfedezte, hogy ott ül a vendéglőben Deák Ferenc. Rövid tanácskozás után elhatározták, hogy meghívják mutatványaikhoz. Deák elfogadja a meghívást s ülőalkalmatosság hiányában társaival együtt a földre teritett kabátokra telepszik Jó két óra hosszat tartottak a tornászok mutatványai s csak ezek befejeztével távoztak el az előkelő vendégek. Deák mindegyikükkel kezel fogóit, majd igy búcsúzott tőlük :
.Kedvos öcséim, derék embere1* vagytok; ilyen mulalságban szeretném én látni a fiatalságot".
Telnek-múlnak az évek, a tornászok egylete időközben egyesült a Budapesti Önkénles Tüzoltóegylettel s utána Nemzeti Torna- és Tüzolló-egylet néven folytatja működését. 1870-ben, március 20-án tartják köz-gyülé-üket és ezen — főképen Ma-tolay Elek buzgólkodására — halá-rozalh.i megy, hogy w Ösz (most Szen\'ktrályi)-ti 17. szánni telkükön tornacsarnokot építenek. Lelkesedésben nincs hiány, de az anyagi erőknek nagyon is szükiben vannak, ezért a várostól is, de az államtól
is pénzbeli támogatást kérnek. Mielőtt az országgyűlés elé kerül rí Ugy, felkeresik Deákot és jóindulatát kérik. Jóságosan fogadja s biztosítja őket, hogy teljes mértékbon tudatában van a tornászás fontosságának s mindent elkövet, hogy kérésük kedvező elintézést nyerjen.
Amikor a kérdés tárgyalásra kerül, Horváth Károly képviselő 2000 forintnyi segélyt javasol, de feláll Deák, mindössze néhány szól szól, de nz is megteszi hatását „A nemzet becsülete — úgymond — nem engedi ily keveset adnunk, adjunk ötezer forintot". Az országgyűlés vita nélkül meg is szavazza az ösz-szeget.
A tornacsarnok érdekében Jókai is ugvancsik buzgólkodik s még az 1870. évi márciusi közgyűlés mindkét tőjüket tiszteletbeli tagjává választja.
Lövészeink is nagy tiszlelettel vették körül a kiváló államférfiul. Több vidéki lövészegylet diszlagjává választja és amikor a Budai Polgári Lövész Egylet 1871-ben — mint utó b kiderült: tévedésből — fennállásának százados fordulóiát ünnepelte s egyúttal a már 1866. óla vajúdó Országos Lövész Szövetség ügyét is nyélbe akarta fltni, az előkészítő bizottság az elnöki tisztségre Deák Ferencet kérte fel. Ám a nagy férfiú, — mint itt követező levele mulatja — nem érzett magában hi-vaioitságot a tisz\'ség vállalásira és udvarias szavak kíséretében elhárí-
totta magától a megtiszteltetést.
KA tóton, 1871. aug. 12.
Tiszteit választmányi elnök ur I
Közhasznú vállalatoknál fődolog-nak tartom, hogy annak élére erélyes munkabíró és ku\'önösen szakértő ember álljon.
Megtisztelve érzem ugyan magamat a szives bizalom által, mellyel a tisztelt választmány engem meghívott, hogy e nagy fontosságú vállalatnak élére álljak; de épen az Ugy fonlossága s azon buzgóság, mely-lyel annak sikerét óhajlom, tiltják nekem e becses megbízás elfogadását. Aggolt korom és ezzel Járó gyakori betegeskedésem nem engedik, hogy a szükséges erélyt, munkásságot kifejtsem. De azonfelül szakértő épen nem vagyok s oly tárgyban, melyről semmi ismereteim nincsenek, véteknek tartanám a társulat élére állani, nem lehet tehát a a nagybecsű meghívást ellpgadnom és a gyűlésen megjelennem.
Vannak, Istennek há\'a I hazánkban jeles, erélyes, erőteljes szakférfik, kik e megbízásnak teljesen s mindeneseire sokkal jobban meg fognak felelni, mint ahogy én képés volnék.
Forró kfszönetel mondok lebál a meglisztelő felszólításért, melyei a cél érdekében nem lehetett elfogadnom ti tisztelettel maradok tisztelt választmányi elnök urnák
alázatos szolgája (Vrigo köv.) Deák Ferenc s. k.
tftáO. lanuár 19.
MlmienUlt kaphatói
Om.

Termeli:
Magy.
TaJsaSwatkexetl Központ
Budapest, I., Horthy MIHói-uI 110-121
Halálraitélték
Szolnokon »z egyik arzénes asszonyt, a máslkat felmentettik
Szolnok, január 18 A szolnoki törvényszéken mi folytatták a tegnap megkezdett kél mérgezési Ugy tárgyalását. Kardos Mi-.hályné megerösilel.e fiának és tériének meggyilkolásáról telt beismerő vallomását.
Több klsebbjelentéségU tanúvallomás hangzott el azután, majd a törvényszéki orvosszakértök terjesztették elö véleményüket. Eszerint Kovács Sándor, Kardos Mihály és Tóth László halálát kétségtelenül arzénmérgezés okozla. FOldváry Ká roly és Dary László holttestében azonban nem talállak annyi arzént, bogy ebb.1l kétségtelenül megállapítható volna az arzénmérgezés állal okozott halál.
A vád- és védbeszédek után az elnök szünetet rendelt el.
Jtx ítélet
Szolnok, Január IB (Éjszakai rádiójelenlés) A kir ügyész, majd a védő ujabb felszólalása után Fusch elnök háromnegyed 7 órakor hirdelte ki a törvényszék Ítéletét az arzénmérgezéssel vádolt kél asszony ügyében.
Eszerint a törvényszék bűnösnek mondja ki Kardos Mihálynét, szül Szendi Márlát 2 rendbeli gyilkosság bűntettében, melyet 1919 november 10-lkén követelt el az által, hogy első házasságából származó gyermekét, Kovács Sándori, majd 1922 áprilisában fétjét, Kardos Mihályt előre megfontolt szándékkal megölte. Ételükbe a légypaplrból kivont arzént kevert. Ezért
Kardos Mihálynét a törvényszék kötéláltali halálra Ítélte.
A felmerüli bűnügyi költségeket és amik ezután merülnek fel, Kardosné meg kell térítse.
A törvényszék Kardos Mihálynét egy rendbeli gyilkosság kísérletének büntette vádja alól felmenti. Ugyancsak
felmenti a törvényszék Földvári Károlyné, született Dari Juliannát
is, az ellene emelt vádak alól és azonnali szabadlábra helyezéséi ten-dell el. Az ítéletet a közönség
zajos éljenzéssel fogadta, de Fuchs elnök erélyesen rendet teremtett a tárgyalóteremben.
Ezután az Ítéletek terjedelmes indokolása következelt. A következő arzénes bünper tárgyalása február 7-én lesz.
A magyar birkózók győztek az osztrákok lelett
Budapest, Január 18 A ma esti magyar-osztrák válogatott birkózó versenyen a magyar birkózók megsemmisítő vereséget mér-!ek az osztrákokra. Szekfü, Tasnády, Kárpálhy, Matúra, Ferenczy, Szabó és Szalay —- tehát a teljes magyar gárda — valamennyien legyőzték ellenfeleiket. Az osztrákok egyetlen győzelmet sem értek el.
2ALAI KÓZLÖNV
a nagykanizsai polgármesteri állásra 2, a főjegyzőire 3, a tanácsnoki állásokra 4—4 pályázó van
összesen 51 pályázat érkezett be a nagykanizsai városi tisztujilásokra
összesen 51 pályázati
Nagykanizsa, Január 18
A nagykanizsai városi tisztújítás ügye második fázisábi lépelt. Ma, január 18-.m déli 12 órakor járt lé a pályázati hatáiidó a városi liszt-viselői állásokra.
Beérkezeti kérvény.
A polgármesteri állásrai
Dr. Sabján üyula jelenlegi polgármester, dr. Krátky István főjegyző.
A főjegyzői állásra:
Dr. Kaufman Lajos tanácsnok, dr. Novai Imre aljegyző, dr. Prack István lanácsnok.
A jogi képesítéshez kOtött 2 tanácsnoki állásra:
Dr. Kaufman Lajos tanácsnok, dr. Prack István tanácsnok, dr Nova! Imre aljegyző. Szönyl Sándor árvaszéki ülnök, dr. Poltyondy József közgyám, dr. Dómján Gyula ügyvédjelölt, dr Lukács B.la törvényszéki Joggyakotnok, dr. Pelrics László reudórfogalmazó.
Műszaki tanácsnoki állásrai
Király Sándor műszaki tanácsnok, Székely Nándor ny. városi mérnök, Szeghalmy Bálint városi töm^rnök (Miskolc), Vécsey Barnabás városi mérnök
Báli
selyemuidonságok
nagy választékban érkeztek
SINGED
divatáruházába.
Prágai módra készült sonkák,
karaj, tarja, csánk síb. füstölt húsfélék, továbbá húskonzervek, valamint kolbász, szalámi es finom felvágottak mindenkor a legfrissebb állapotban, a legkényesebb Ízléseket is kielégi I.
Naponta friss tormás virsli, pariser, szafaládé, l-a olvasztott sertészsír kgr-ként P 2-40.
Herceg Esterházy hnsüzletóben
kaphatók. Kazlnczy-u. 2. Telefon: 593.
Székely Vilmos buiorielepe
Nagykanizsa,
Kaxlncxy-utca 4. s*.
Óriási választék a legegyszerűbb bútoroktól a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb árak mellett. •
Hiteiké paa egyéneknek a legkedvezőbb fizetési feltételek.
Saját kárpitos ás diszitB műhely.
Városi mérnöki állásra:
Székely Nándor nyug. főmérnök, Vécsey Barnabás városi mérnök, tyatigurszky Béla műszaki tanácsnok.
Erdőme8teri állásra:
F.róss Rezső városi erdömester.
Árvaszéki DlnOkl állásra:
Szónyi Sándor árvaszéki ülnök, dr. Dómján Gyula ügyvédjelölt, dr. Pelrics László rendőrfogalmazó.
Adóhivatali számvevői állásra:
Polay József adóügyi számvevő, Nemek Rozgonyi Pál vármegyei 8. ámellenór (Zalaegerszeg). Adóhivatali alszámvevöl állásra:
Vojkovlcs János alszámvevö, Wagner Jánosné második alszámvevö.
Adótiszti állásra:
Vörös Gábor adótiszl.
Aljegyzői állásra:
Dr. Potlyondy József közgyám, Pálffy Oyula városi dijnok, Dómján Gyula dr. ügyvédjelölt, dr. Pelrics László rtndörfogalmazó, dr. Mltrovich Viktor rendörsegédfogalmazó.
Közgyáml állásra:
Dr. Potlyondy József közgyám, Pálffy üyula városi dijnok, dr Za-rubay Lóránt (Zalaegerszeg), Blbersek József Írnok, dr. Rátz Lajos (Nagykanizsa), Arnsteln Sándor (Nagykanizsa).
Levéltárnoki állásra :
Kiapper Miklós városi lmok, dr. Rátz Lajos (Nagykanizsa).
írnoki állásrai
Mikó Irma dijnok, Polgár Vilma dijnok, Oógl Jenő kórházi dijnok, Nagy László napidíjas, Kostcin József írnok, Vadlya Zoltán dijnok, Sörtey Jenő dijnok, Jászay La|os számvevőségi Írnok, Viza Jenő forgalmi adóhivatali könyvelő, dr. Rátz Lajos (NagykanizsaX Tőke Jenő jövedéki ellenőr, Arnsteln Sándor (N gykanizsa). »
Végrehajtói állásra:
Kengyel Gyula végrehajtó, Lehoczky Lajos végrehajtó.
A külön pályázati hirdetmény alapján meghirdetett és főispáni kinevezés utján betöltendő számszéki állásokra :
Föszámvevól állásra:
Hemmert Károly városi főszámvevő, dr. Mailz József számvevő, Boross László alszámvevö, Tornyos József számellenör, Szilágyi Mihály vármegyei számvizsgáló (Zalaegerszeg).
Számvevői állásra:
Dr. Maitz József számvevő, Boross László alszámvevö, Tornyos József számellenör.
1. alszámvevöl állásra:
Tornyos József számellenör, Borost
2aLai közlöny
László alszámvcvő, Dezső József számliszt.
Számellenőri állásra:
Tornyos József számcllenőr, Dezső József számliszl.
Számtiszti állásra : Hordőssy József (Szombalhely). Számvevőségi írnoki állásra :
Jdszay Lajos írnok, Tőke Jenő Jövedéki ellenőr.
Elsőrendű kerecsenyi
zöldfehér M M lilcrenkint
asztali DOl 1928-as P—-68, 1927-es P—-86 fillérért kapható. — Nagyobb vételnél 2S Illeméi P —-60, illetve P —-80 filléres árai számítok.
DOBI JENŐ, MlHfU 10-
Szégyelte a leányok előtt, hogy „soha sincs egy vasa sem" és végiglopkodta a kiskanizsai gazdákat
A kiskanlzsal rendőrség kinyomozta a tolvaj legényt — Egy éjszaka több gazdaságban követett el lopásokat
Nagykanizsa, Janu&r 18
Llplln László kiskanizsai, Cigány utcai főldmlves feljelentést telt a kiskanizsai rendőrőrszobán, hogy valaki éjnek Idején behatolt pajtijába és onnan többféle gazdasági szerszámot és gabonát lopott el.
A kiskanizsai rendőrség a bevezetett nyomozás során gyanúját egy liatalkoru főldmlves legényre irányította, akit elő Is veitek. A fiatalkorú beismerte, hogy ő követeti el tolvaj-lást Liplin házában, ezenkivül egész sereg lopást Ismert be, melyei részben azon éjszaka, részben máskor követeti el.
Igy Varga György, Szilágyi György és Varga József Cigány utcai lakosoktól gazdasági szerszámokat, sze-kársaroglyát és egyéb dolgokat lopott.
A zsákmányt anyja házának padlásán rejtette el. .Védekezésül" azt
— Italmérök figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden italmérőre — a korlátolt kimérökre is — szigorúan kőtelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenOrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megblrságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahltelekröl szóló rendeletből pedig az Italméri helyiség minden szobájára egy-egy példányi beszerezni s azt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat I P 10 fill Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kaphatój Vendéglősök titkára.
VdmörollunltliiOon.ne kUld-;ük pénxUnkct i|legenlK.
hozla fel, hogy anyja nem adott neki zsebpénzt é» szégyelte a leányok előli, hogy .soha nincs egy van
sein".
A fiatalkorú tolvaj ellen a rendőrségi nyomozás lezárása ulán a fiatalkorúak birósága Indil eljárást lopás cimén.
Mivel rendes lakása é< foglalkozása van, a rendőrség nem tartotta szükségesnek a tolvaj legényt őrizetben lartani.
Támogassuk ax érdemet kanissol kereskedelmei/ és Ipari.
Éger, nyár, bükk,
SIS, kSrts, tötjy, hin stb. rínkWnt
Foraárgyár b leaéayíateraali I. T.
Budapest, IX., Csont-atea I.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január 19, vasárnap
Kém. katolikus: Margll. Protestáns
Sára. Izraelita: Tebeth hé 19.

Llceálls előadás d. u. 6 órakor a a városházán (dr. Szabó Zsigmond).
Városi Mozgó. .Az emberfaló várói" as évad legnagyobb altrakel Ja .A vén gézembe!", vígjáték."
Uránia Morgó. .Légyott a halállal* büaflgyi dráma. ,47. az zaőllye\', vlg-Játék-atlrakctó.
Gyógyszertárt étjeit szolgálat: I. hó végéig a Merkl,-Belus-féle .Igazság" gyógy azer tár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától esle 6 óráig (hétfő, aierda, péntek délután és kedden egéai nap nőknek).
Január 80, hétfő
Római kalottkua : Fab Sab. Protaat i Páb. Seb. Izraelita: Tebelh hó 1).
— Uj hivatalos órák a városházán. A városházán liélfötól kez-dödóleg a hivatalos órák reggel 8 órakor kezdődnek és délután 2 óráig tartanak.
— Kinevezés. Székács Sándor dr. orvost a budapesti kir. magyar Pázmány Péter Tudományegyetem II. sz. szülészeti és nőgyógyászai! klinikájára klinikai orvossá nevezték ki.
— A Szanatórium EgyesUlet választmánya szeidan déluian 5 órakor a városházán ülést tart. Az elnökség a február 8-iki piknik egész tervezetét terjeszti ezalkalommal a válaizlmány elé és megbeszéli a még teendő Intézkedéseket. A piknik iiánt különben városszerte a szokottnál Is nagyobb az érdeklődés. Nem csak a téri, mert 25-ik lesz ez a piknik a kanizsai Ilók fennállása óla, hanem azért is, mert annak műsora és báli hangulata minden tekintetben kimagasló les;.
ÜZLETEMET
a magas házbér miatt kénytelen vajyok megszüntetni, miért is a raktáion levú árukat e hó 31 -lg
nagyon olcsón
kiárusítom.
FÜRST BÖZSI
FEHÉR ISTVAHÉ
kötött-szövött és dlvatáruháza Nagykanizsa, Centrál-azálló épület.
1930 január 19,
Ma: V. llceálls
Dr. SmabA ZsJemond: am élei mttvét«e/e
Nagykanizsa, Január 18 A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Lör V. llceálls előadása ma délulán 6 órakor kezdődik a városháza dísztermében. Dr. Szabó Zsigmond társelnök tart előadást az élet művészeiéről, olyan témáról tehát, amely — különösen dr. Szabó élvezetes előadói modorában —mindenkit a legközelebbről érdekel.
Szaval uját verseiből Lidttt Julla. Énekel BUchler Mór karnagy vezetésével a Munkásdalárda. Belépődíj nincs.
— Nagyszabású magyar nótaest a Kéményseprő-ben ma este. A 131 magyar nóta közül a legtöbbet eltaláló vendég tgy sült malacot, a második tgy üotg bort kap. Reggel 4 óráig nyitva.
— A Községi Párt vasárnap délután Vi4 órakor nyilvános gyűlést tart, melynek keretében dr. Killay Tibor is felszólal. A párt részéről felszólalnak: ujnépi Elek Ernő, Uj-vdry Oéza, Samu Lijos, dr. Dómján Lajos, dr. Odrtner Antal és dr. Rothschild Béla A gyűlés a Polgári Egylet nagytermében lesz.
— A Vendéglősök Szakosztálya I gjai kéretnek, miszerint a folyó hó 21 -én, kedden délután 4 órakor az ipartestület emeleti gyUléstermében - az Italmérési illeték sérelmes kirovása s egyéb fontos ügyek megbeszélése végett saját érdekükben is pontosan megjelenni szíveskedjenek.
— Harmadik családi délután. A Missziósház vezetősége ma, vasárnap délután 4 órakor Unja a harmadik családi délutáni a Missziósház nagytermében, mely alkakxjmsl az ünnepi beszéd után a kl* napközisük fognak ismét néhány jeleneltel kedveskedni a vendégeknek és szülőknek. A vezetőség ezulon bivja meg mindazokat, kik szívesen érdeklődnek a .Napközi Otthon* gyermekei iránt. Belépődíj nincs, önkéntes szerelel- filléreket a .Napközi Otthon\' céljaira hálás köszönettel fogad a Vezetőség.
IdAjárái
A nagykanlzaal ■•teoroléftal M
ngglijllirtlliki ~ \' \'
Reggel 7 ótskoa — I* écskar +J4, süt 9 óralaot l-l
WMut; Reggtl tiszta, dáibea borult, eslt itat* tg boltozat
Szélirány: Egész napon át éuskkektl Slé>.
t(\'.jvukat rádtójeknth) á I
lataaM aala M áisllie (•-MH
lenti i _________
W* «*- haté, aitaltra —áfcfcl ■a*Satj*4éM*t.\' C
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KÖREIM JENŐ „Menyasszony \' divatáruházá Nagykanizsa, Deák-tér I, a felsötemplom meltett
1930. január 14
Ai látáshoz
Mosáshoz

persíl
— Farkasomky Teri tánciskolájában ma este 8 órakor kezdődik az össz-tánc, a Polgári Egy lei emeletén.
— Községegyesltés. A belügyminiszter a Zalaköveskut és Nemcs-bükk községek egyesítéséből kelet kezelt község végleges nevét Ntmes-bükk névben állapította meg.
Lakács Pál egyelba Iiaair I «tel ftni|e:
19 IA emberfaló város
Ai Idei évad ecyi< legnagyobb s frakciója 10 tc.v.
A vén gftsember
Vl||ittk vllaRa\'tiakdó 7 fejezelblén.
urjImia mozi
laaaár I LégfOÜ
19 I a halállal
Az (vad legizgalmasabb, Tuáraaal bonvotnitsnto drámai 171-tuáctókban bóvelkedó 10 lelv. bűnügyi diámsja Irts: Edgár Wallac*. PAsz : Aany Ondra.
47. az. zsöllye
Vlgfálék-altnkdó S felvonásban. KAsaoep ó a németek lecszebb is legked veseob múvéainAJc : Erna Moréna.
Forgalomba került a latajakk n*rtásl lackalka teraeka
Iz ai .*.-«! tUJUU ftsbotcnicatpala
Akt egvszer h sxiiitts. mindenkinek ajánlja
A .Vas Újlaki Asbestcaatatfala
minőségileg lelOlmulhalatlan,
4 .Vas Bjlakl áakaa(caaeaf|tala
tartóssága kortitUn,
1 .V»« Újlaki likMteea«at|ala
tűznek, fagynak, viharnak löké elcsen elleatáll,
A ,Vm Újlaki iakaateaaaalfala
scinhatá s minden szinten gyönyörűen éfvényeslll Arsj\'nlaltal és tedési költségvetéssel szolgai:
isarttys"
vexérlcépvisc let e:
Dakán Fereac okL gépésxaératk
deszka-, épületta- éa építési l7M anyagkereskedése
hnkssliu, Ban>r>li> toa.
zalai közlöny t
Felhívás!
A városi képviselőtestületi választás alkalmából alakult „Gazdasági Blok" elérvén azt a kitűzött célját, hogy a pártok megfelelő arányban jelöljenek kereskedőket is, — külön listát nem bocsát ki, —
Tekintettel azonban a forgalomban levő sok szavazólapra, felhívjuk a város kereskedő-társadalmát, hogy szavazatuk leadásánál figyelemmel legyenek arra, hogy szavazólapjuk legalább két kereskedő nevét tartalmazza — és igv ne csak a jelölés, hanem a választás is eredménnyel járjon.
* „Gazdamá||i Blok"
Ml vezetósége
Munkái kér
egy frontviselt, hosszú hadifogságot végigszenvedett, kenyér és krajcár nélkül állá nagykanizsai asztalosmester. Három apró gyermeke van, felesége a negyedike! várja, hetek óta a legnagyobb nélkülözésben. Nem könyöradományt kér, hanem bármely csekély munkát, bútor javítást, pucoiást, épület-mun kát, antllgjuvitást, bármely a szakmába Ijnunkát, hogy kenyeret tudjon ijfi éhezó családjának C-ipie: Kölésey utca 9 — Munka ajánlatokat\' közvetít
a szerkesztőség.
Emléksziké a tavalyi télre?
A tavalyi télnek számos meghűlésére, fájás derékra, fagyott lábakra T Az idén mindezen sok bajt elkerülheti; a vastag, meleg posztóval, duplaerte gumitalppal ás háromszoros gumiszigeteléss«l készült
nOBCQ oipt raggeltftl astig melegsn tartja lábát és a legnagyobb /f/N hóban vagy sárban sem engedi át I nedvességet; töké-ffllltMAj Mas biztonsággal vízhatlan.
Minden más téli alpőnél jobb Minden más téli cipőnél olcsóbb
— A nagykanizsai Izraelita hitközség kistemplomában ma délután S órai kezdettel kullur-elöadás lesz.
— Ezüst lakodalom. Tomasiis Oyula és neje e hó 19-én tartják 26 éves menyegzői évfordulójukat szűk csrládl körben.
— Telefon a gőzfürdőben. A közönségnek régi kívánsága volt, hogy a gőzfürdőben a tulajdonosok szereltessenek fel telefont. Miután a telefon szerelése technikai okokból eddig lehelellen voll, csak most tudták a gőzfürdőt telefonnal ellátni. A lelefont a pénztárfülkében szerelték fel és a közönségnek bármikor rendelkezésére áll díjtalanul. A telefon száma: 213.
ASINGEF YVRROGB\'EK MÉomA LEQrdOBitAK !
— A Kiskanlzsal Polgári Lövészegyesület ma délután 2 órakor tartja tisztújító közgyűlését (határozatképtelenség cselén 26-án délután 2 órakor).
— Egy pénzügyőri fövlgyázó mellbe lőtte magát. Tóth Zoltán 30 éves, nőtlen pacsal pénzügyőri fövlgyázó öngyilkossági szándékból rftellbc lőtte magát. A mentők a zalaegerszegi kórházba szállítónak. Állapota életveszélyes. Tólh öngyilkosságára vonatkozólag minden felvilágosítást megtagadott.
Transdannbla Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaság Csillárflzlete
Nagykanizsa
Osengery-ut B.
Mélyen leszállított áron árusltja ki karácsonyi maradékkészletét.
Dus választék villamos csillárokban, Zeiss fOkrös világitótestekben, álló és billenő lámpákban, ámpol-nákban, gyorsforralókban, főzőlapokban és főzőedényekben, kávéfőzőgépekben, teáskannákban, hajsütő-vasmelegitőkben, kenyérpirítókban és testmelegitőkben.
Sok pénzt takarit meg, ísa idejében jőn, ne mulassza, el tehát a jó vásárra oly kedvezően kinákozó alkalmatl
— Sakk-hirek. Szombathely és Nagykanizsa városok közötti csapatmérkőzést, mint arról már hírt adtunk, ma, vasárnap délelőtt és délután rendezi a Nagykunlzsui Maróczy Sakk Kör. Szombathely csapata reggel 9/<8 órakor érkezik a nagykanizsai pályaudvarra, ahol a helyi egyesület vezetősége fogadja. A verseny a Korona e célra berendezett helyiségében délelölt 10 órakor kezdődik. 12 órakor a küzdelem félbeszakad és délután 2 órakor folytatódik. Nagykanizsa város színeit Argent, Böhm, Könlg Z, Llchtensteln dr., Makó dr., Pintér, Sárosy, Szekuijs, Wágner és Weiszfeld képviselik. Belépés ingyenes.
— UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalává rinegye egész területére dijmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öl pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kiszegl-utca 5
Tánciskola. Értesítem a nsgy-érdemü közönséget, hogy tánciskolámat február hó első felében ismét megnyitom. A nagyérdemű közönség szíves türelmét kéietn Oábor Lajos, oki. tánctanár.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fflszer-és csemegeüzletben.
,, Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
Újból érkeztek raktárunkra, ez idényben utoljára
zéssel P 13— és 16-50, valamint hócipők és sárclpő MILTÉNYI SANDOR ÉS FIA cipőraktára.
o
zalai közlöny
1930. január 19.
FelaUasxtoiia magái
egy Kaposvári kereskedő felesége
Kapusvár, Január IS
Kaposváron nagy megdöbbenést kelteit az az öngyilkosság, melyet egy oltani tekintélyes kereskedő fele-sége kövelett el.
Halmos Miksa kereskedő, a Rákóczi.áruház tulajdonosának felesége, születeti Mlllhoffer Tilda tegnap délután eltűnt Németh István-utcai lakásukról.
Az Uzlclból hazaiért férj rosszat sejlett és a padláson kercsle feleségét, ahol legnagyobb megdöbbenésérc felakasztva holtan találta meg.
Az öngyilkos asszony búcsúlevelet nem hagyott hátra. Férjén kivül kislánykája gyászolja.
A kiszállóit rendőri bizollság megállapította, hogy az öngyilkosság délután 5 és 6 óra között történi.
= Eljegyzés. Zsl/kovks Pál eljegyezte Pldnder Juli kál. (Minden külön értesítés helyett).
össztánc. Ma esle a Polgári Egylet földszinti lánctermében össztáncot, vendégestélyt tart fílagusz Elek.
— A Keresztény Jót. Nőegylet hirei. A nagykanizsai Keresztény Jólékony Nőegylet népkonyhája másfélszáz adag ebédol oszl ki najionla. Ez természetesen súlyos összegeket emészt fel a téli hónapok alatl. A kellő anyagiak biztosítására a Nőegylet március l-én a Cenlrálban nagyszabású farsangi kabaréi rendez, A Nőegylet hölgyei kéretnek, hogy november-januári fa-adományaikat az időjárásra való tekintettel sürgősen adják le a Teutsch-drogérlában. — A Zalai Közlöny-ben hirdetett elveszett giürU megtalálója, Horváth József tanító, a megtalálónak leteti lü pengőt a Nőegylet népkonyhájá-n«K adományozta. — Adakoztak még a népkonyhának : N. N 2 P, dr. Pllhál Viklorné 12 I paradicsom, 2 kosár fa, Farkas Vilma 3 kg dara, Kraasz Nándor 5 kg liszl, Veckl Gellért zsír, cukor, liszl, burgonya, a Teleky-uli elemisták: 3 kg zsir, 7 üveg paradicsom, 2 kg bab, 3 és fél kg rizs, 5 kg liszt, 4 tojás, 21 kg hagyma, 60 kg burgonya és 3 60 P, a Hiiszti-téri iskolások ugyancsak zsírt, burgonyát, babot juttatlak a népkonyhának. Az apró iskolás-gyermekeknek ez az áldozatos adakozása éhező társaik asztalára, a legkeményebb sziveket Is kell, hogy megindítsa. Bár a Teleky-utl és lluszti-téri iskolások példája minél ragadósabb lenne a felnőttek társadalmában I — A Keresztény Jót. Nőegylet szokásos teái során a következőt február 4-én rendezi a Cenlrálban.
= Fej- és derékfájás ritkán különbetegség, meri gyakran székrekedés következménye. Ezért kell azonnal és gyökeresen ke élni a látszólag ártatlan dugulást is. Ez leg|obl>an lehetséges DarmoLi bojtó-csokoládéval, az évtizedeken át ki-próbái!, bizlos és enyhe hatása miatt kedvelt s ezért orvosok állal ajánlott hashajtószerrel.
INGYEN
GUTENBERG
NAGYLEXIKONA
Egy évi nagyarányú előkészítés ulán rövidesen megjelenik ez a nagy, legmodernebb, legújabb és rendkívül terjedelmes, magyar nyelvű lexikon.
Elhatároztuk, hogy e lexikon nagy részét ingyen adjuk, tehát mindazok, akik az alant található szelvényt 10 napon belül a lent feltüntetett címre beküldik ingyen kaphatják a kiadásunkban megjelenő Gutenberg NAGY LEXIKONÁT
körülbelül 20.000 hasáboldal terjedelemben, nagy lexikonalakban. Ezen lexikon több mint tízmillió szót tartalmaz és az illusztrációk száma is meghaladja a 10.000-t, közöt--tük tőbbszáz löbbszinü képpel, művészi reprodukcióval is rengeteg térképpel A képmellékletek a legfinomabb faraentea műnyomó papiroson vannak nyomva.
Az összes emlieri ismeretek iára! A legújabb lexikonban — a legu/abb adatok. Eddig a gazdag emberek álma volt. — mosl mindenki megkaphatja!
Ezt a lexikont Ingyen adjuk, csak a hirdetésért és csomagolásért kérünk füzetenként 35 fillérnyi megtérítést. A szétküldés kéthetenként, a tényleges portóköltség megtérítése el e-nében történik, avagy portó-mentescu vehető át kiadóhivatalunkban abban a sorrendben, ahogy a megrendelések beérkeznek.
Megadjuk mindenkinek a módot, hogy ezt a lexikont szé-, pen és o\'csó.i bekötve is meg. szerezheti. Ijrr«l prospektusunk nyújt bővebb felvilágosítást.
Mindennemű pénzküldemény iilliitidi
■Jt\'len ajánlatunk cuk szókra a iiel-vónyekre vonatkozik, melyek 10 napon belül bektüdetuek: . Cbristenscn éa Táram
GUTENBERG
UtUy»klnd4TÍU.J»t BUDAPEST,
IV, Váci-utca ós Eskü-írt sarok
(Esktt-nt 4.) Találón i A. 874-6*. A. SS2-72-
SZEL VÉNY.
A lulirolt Gutenberg leijei, nagy Lexl. Kotlát a lenti leltéklek szerint Ingyen Kívánja. - Átvételi ellimerést éa aiél-litiil érleliléat kérek.
A könyv eredeti nagysága.
Lakhely: .....................t..............
Postn : ..................................
Ul lieiSI olsaak .. 111*16 állam mr*Mu hSaliaáS*. F*IUll.«&j |,l al.aakaU aJáleAal I ir€mM
1630. január 19
Tilos a faxx
Kaposváron tebrudr 1-tö I
Kaposvár, Január 18 A kaposvári rendőrség vezetője az alábbi véghalározatot hozta:
.A Magyar Cigányzenészek Orotá-go« Rgyeoülote kaposvári caoportja nevében Kovács Jenő Józaet elnök állal előterjenztctt kérésének helyt adok éa a hatósági támogatás megadása érdekébon tudomására hozom az ösitzea érdekelteknek, hogy a m. klr. belügyminiszter ur 191)1. évi U4Ti78 az. rendeletének I, S-álian foglalt Jogomnál fogva 1930. február 1-től kezdődően megkövetelem a nyilvános helyek lenéTtetnt akaró tulajdonosaitól (bérlőitől), hogy a zenéttetóahoz nzllkaégos rendőrhatósági engedély t megszorozzák.
véghatároxatómat az 1901: XX. 8. ft-a alapián felebbezéare való tekintet nélkül azonnal végrehajthatónak mondom ki."
A véghatározat azt jelenti, hogy jazz-bandnek február 1-tól nem adnak állandó játszási engedélyt, csak pár napot vendégszereplésüket engedélyezik.
— ön awsl még nem tuti fa, de 19 év múlva btutoman dicsérni togfa, (fogy — narta Mksdndl vett sjrtfnyeget.
— Felborult az autó. Bedő Jó-xtef gulorföldet bérautófuvarozó hat sertést szállilott Nagykanizsára. Alig ért a község határához, az utkanyar-nál az autó felborult s a hat sertés hat fcW futott. Hosszas hajsza után sikerűit öt serlésl elfogni, mig egynek nyoma veszett. Sem Bedönek, sem az autónak komolyabb baja nem tOrtéat.
= Meghivó. A nagykaniz<ai férfi szabó szakosztály folyó év január hó 23-án csütörtök ette 8 órakor az Ipartestéét helyiségében tartja 10-tk évi jubiláris közgyűlését. Tekintettel, hogy ezen a gyűlésen lesz az uj vttCNMg valamint a mester- és tanonc vizsgáztató bizottságok megválasztása. Kérjük az összes sgnbó-IpaftM társaink megjelenését. Tisztelettel az Elnökség.
zalai közlönv
SwnTedí nőknél a lermészeles FtríiC láttel keserüviz könnyű, erőlködés nélkül való bélkiürülést idéz elő és ezáltal sok esetben\'rendkívül jótékony hatással van a be:eg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom löbb megalkotója írja, hogy a „Ferenc lizítl" viz kitűnő hatásáról a saját kísérletei alapján is alkalma volt meggyőződést szerezni. A gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-üzletekben kapható.
— Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Fóut 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások.
■= A műveltség nemcsak disz, hanem tekintélyt kölc.önöz, gyakran uj életlehetőségeket nyit meg az ember számára. És ezt a műveltséget, amely oly fontos az ember éleiében, valósággal házhozszállilji a lexikon, amely felöleli az emberi tudás, haladás és történet minden ágát. Az ily lexikon valóságos taniló a háznál, aki pontosan megmondja azt, amire az embernek épen szüksége van. Ilyen lexikon készül megindulni az orjzágos hírű Outenberg könyvkiadóválialal kezdeményezése folytán. Es ami a legfontosabb a dologban, a Outenberg könyvkiadó-vállalat lehetővé teszi széles néprétegek számára, hogy a műveltség egy hatalmas forrását egy teljes nagy lexikont a legkönnyebb feltételek melleit megszerezhessék. — Gutenberg nagy lexikona körülbelül húszezer hasáboldalnyi terjedelemben, nagy lexlkonalaku füzetekben fog megjelenni. A mü több mint tízmillió szót tartalmaz és több mint tízezer illusztráció fogja ékesíteni, köz ük többszáz löbbszinü kép, művészi reprodukció és tömérdek térkép. A képmellékleteket legfinomabb famentes műnyomópaplroson nyomják. Ingyen kaphatja meg ezt a nagy teljesen lexikont mindenki, csak a hirdetésért és csomagolásért kell 35 fillérnyl megtérítést füzetenként fizetni. Ugyanez a mű szép és olcsó bekötésében is meg fog jelenni. Minden rendű és rangú embernek tehát csakhamar módjában lesz, hogy ezzel az egész emberöltőre szóló művel díszítse fel lakását, vagy meglepje vele rokonait barátait. ilyen nagy lexikon valóságos jóbarát a háznál, akitől mindig bölcs tanácsokat lehrl kapni.
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. i-zám. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A lagykaniiMl Sególyegyfat SzBvetkezaf Január hó l-én nyitotta mag

69-lk 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti tőrzsbetét utá.i hetenklnt 1 pengő. Egy havi üzletrész u án havonklnt 5 P fizetendő. Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj kOnyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery ut .7., dr. Rapochrféle ház) már most kaphatók. Befizetési könyvek kiállítása díjtalan. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
im Ax igaigatéaág.
Forgalomba került a
Király-Sörfőxtle R.-T.
uj főzésű

REKORD
//
magas foktartalmu, sötétszinti tápsörkülönlegessége. Utolérhetetlen zamatu, minden ktil- és belföldi sörgyártmáhnyal egyenrangú.
Kap&aió minden csemege-és fUsxerkeresRedésben
0.45-03, O\'53-Ua és pezsgős palackokban
SPORT ELET Kezdődik a futballszezon előkészítése
Az NTE tornatermi tréningjei már kedden kezdődnek — Február 23-lkán jálsza első bajnokiját a kanizsai amatőr-csapat a PVSK-val
Nagykanizsa Január 18
Noha a profiknak már február 2-lkára bajnoki mérkőzésük lenne, amikor a Merkúrral elmaradt őszi bajnoki mérkőzést kellene lejátszani, profi-berkekben Nagykanizsán még minden csendes.
Annál Inkább éled a szezon előkészítése derék amatőrjeinknél, ahol kedden esle mdr megkezdődnek a tornatermi tréningek, hogy a csapat fttfiruir 23 ik&i jó erőben ál hasson ki a téli pihenő után a pécsi PVSK ellen.
A sorsolás szeszélye, mint látjuk, a bajnoki tabella legerősebb csapatával állította szemközt első bajnoki mérkőzésére az NTE csapatál. Igy tehát jól össze kell szednie magát az NTE-nek, hogy a meccs két értékes pontját megtarthassa.
Itt Írjuk meg, hogy az NTE óvása, amit a Zalai Közlöny sportrovatában annak idején részleleren Ismertettünk, minden bizonnyal sikerrel jár. Az óvás folytán az amatőr-zsűri a kifogásolt Ehrenwald kaposvári játékosi, aki a KAC-ban az NTE ellen játszott, noha a nyáron a Somogyban, mint profi szerepelt, profivá nyilvánította. Így tehát ennek
alapján az emlékezetes KAC—NTE 5:0-ás eredményt az intézőbizottság meg kell semmisítse.
Az ujrajálszáskor pedig n-m kétséges, hogy az NTE nem fog alkalmat adni a KAC-nak, hogy ismét két potya pontot szerezzen ilyen szenzációs gólaránnyal.
Az NTE tehát komolyan hozzáfo.; a tavaszi szezon előkészítéséhez. A tornatermi tréningek után hamarosan látni fog|uk a labdát a Ztinyi sportpálya küzdőterén.
Az NTE intézője ezúton is felhívja az NTE összes játékosait, hogy kedden este 8 órakor a polgári Iskola tornatermében tréningen pontosan jelenjenek meg.
Margift-fUrdö
Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 ig ™
Márvány kádfürdő fűtéssel P 150
10 jegy vételnél-......P 1—
lgénybevehetlk rgyesllletek, vállalatok.
Tyukszemvágás......P —\'40
Maszirozás........P — 30
ZALAI KÖZLÖNY
1930. janitAr 19.
Remington Írógépek
képviselete és raktára Szabó Antal fegyver- és sportárunagykereskedés
Bemlngton Portable
írógép
legújabb typus 6—18 havi részletre.
Használt
Írógépek becserélése.
KÖZGAZDASÁG
A szőlőgazdálkodásról és a hegyközségekről
szóló 1929. évi XVII. törvénycikkel magyarázó mtt jelent meg a „Pátria" r.-t. (Budapest, IX., Ollöi-ut 25.) kiadásában, S. Btró Oéza ny. löliszt-tartónak a szőlősgazdák előtt jól ismert iró tollából. A könyvet átnézte és előszóval ellátta Vásárhelyi Zol-dr. ny. h. államlilkár, hegyközségi miniszteri megbizott.
Bármilyen világos Is a törvény szövege és a törvényre vonatkozó végrehajtási ulasitás, mégis szükségesnek látszott, hogy annak minden paragrafusa még azok előtt Is félreértést kizáró módon megérthető legyen, akik e kérdésben teljesen tájékozatlanok. A müvecskét ugy a hivatalos mint a magánéletben Igen jól használhatják mindazok, akiknek a hegyközségi dolgokkal fogblkoz-niok kell.
A törvénykönyv ára 2 50 pengő és kapható minden könyvkereskedésben.
■ éltány oupp
bcnzinoc.
Eredmény: Dugattyúk aicl«p«k olajozv«,hűlve, tömítve. Ai elégés eróiclle» aopogitmcottt éa maradvinynélkOII A« olajkorom lelolJJia és lökéltt«« eltávolítása. Üzembiztonság, mtgtaka-rlUt Javításokban, azonnali könnyfi Indllli a legnagyobb hidegben la tlb.
Kaphátó minden autóazakOzlelben.
Importár: LÁNQ LÁSZLÓ H«idap«st, ■Lázár-utca 13. Tcltfon l»-W. 13
TŐZSDE
A külföldi lanyhább jelentések hatása alatt a mai tőzsde a tegnapinál alacsonyabb árfolyamokkal, de elég élénk forgalom melleit indult. A hangulat a tözsdeidó folyamán részben az arbitrage vásárlásai folytán, részben a kedvezőbb hírek\'e fokozatosan javult és a napi legmagasabb árfolyamok mellett zárt. Devizapiacon az irányzat (lzlettelen, Newyork árfolyama 10 fillérrel magasabb. Fix-kamalozásu papirok piacán az irányzat csendes, változatlan árfolyamokkal.
ZtrleU zárlat
Párti 10-33, London 35 19, Ncwyor> 51755, Brflsaet 72 07. Mll.no 37 08, Madrid 68 00. Amiterdam 218 00, Berlin 123 65,1 Wien 72-80, Sofln Ó-73 Prtizn 15 31, Varsó 57 93. Budapest »0S0 Belgrád 912\'/., Bukarest 3-08 ,
Buza tv. 20 flli, rozs 10 flll. emel/t.
Ruxa tlazav. 77-es 23 85-24 15, 78-aa 2415-24 35, 79-es 24 45-24-75, 80-.. 2(65-24-85, dnnini 77-es 22 50-22 75 78-« 22 75-22-M, 79-es 23-00-53 20, 80-as 23 10 -2330, rozs I37Ö-13 90. tak árpa 1S"«S—1810, sörárpa 17-50-1900, ab 1325-13 75, tengert tizL 12 90— 13 00, dunántall 12 85 12-95, repce 52 00-53-00 korpa 960 985.
valutAk
Angol 1. 27-75-77-90 Belga h. 79-35-79 75 Cseh k. 18-83-16-93 L)án k. 152-55-153 15 Dinár 9 90-10*03 Dollár 568 60-670-flü Prandnf. 22-45-22 75 Hotl. 239-50 230*50 Ungyel 63\'90-64 20 Leu 3-37J-4I Ura 4-10-4-16 Líra 29 65-29-95 Márts 136 20-136 80 Norvég 152-40 15300 Schlll. 8012 80 52 PeneU 74 30-75-30 Sváldl. 110-40110 90 SvÖk. 153 05153 65
DEVIZÁK AmsL 229-60-130-30 Belgrád 10-04-10-11 Berlin I36-3M 36 77 BrtUazel 79-.-0 79 75 Devlialel 3-39 3-41 Kopsnh.152 72 153 12 London 1779 27 87 Madrid 74 30-75-30 Milano 24- 6 29 96 Newyof k570\'80 72 40 Oeito 152 60-15300 Pária 22-42-22 49 Prága 16 88-16-93 Szófia 4-11-4-15 Slockh. 153*25-153 65 Varaó 64-00-64-20 Wien 8027-80*52 Züridi 110-47-110 77
Vállalat, lankaaiasáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Meevfknn IiMh i Nnrvfcnnliaa 7*. aa.
Tmmmim
Az 111 a.....luk dfe 10 mVm MfüMr.
Mtaden tosábbl nzó JHs I <411. Vnatr éa *»H\'»ti M anókM tilMr, akta
további art dija 7 HtU Szerdán éa pé» teke. 10 ZZÓLr M tfcUr, minden lov4bW mó dija • HU. Cmsaó • ntlndea ruta gnbb bettibál álló szí két azónnk számit Wk. AJ 14.1 keresőknek 50a* engedmény. ■MstéaM a («l) íui^.a
ariaal a tslsslcges kln^eUt, •aámláala sllíselléss >ég>ti n I • r ■ I I z . I . r é ék
Oalatkaraadaaéa, állvány, puli, Iró-aiz\'al. gattérla, kályha nagyon olcnóa
eladú — Furat Bo n légnél Nagykanizsa, Cenlrál épület. 249
\'U kgr légiin mabb taaval I pengő és Frl ■ \' \'
Mutzel téoen
nlhal csemegekereskedé
238
PénkSIosCirt bekebelezései aifnrfca
Ses7Cgben s legelőnyösebben éa •abban folyóslttat Aoaél li kőtcaónközvetltő Irodája |Cazinczy-»k»2.«L*ia,r
) vzobáj lakáat ki tudoa május elsejéi biztosítani ? Címet kérek a kladóhlvs-latba. 6512
Két három lakAsoi háxat ntegvélelre keresek, clm Stitnpl Üzletében. -275
Magyar-utca 81. az. aarokház eladó, azonnal beköltözhető érdeklődni Vlrasdl-utca 1. az. alatti Iraltkbaii leltet. 6110
Hereiek egy Intelligensebb magtáron hajdút. Snllőr Igazolványozok előnyben. — Kövess Jenő, Unglsksblapuszla. — Pősla: Fetsór.iJk.í > 105
Meeblzltaló b*tagdpolda6 ajánlkozik előkelő házakhoz Clm a kiadóban. 50
"Hál nigy telekkel szabadkézből aladd\'. A nsgybsgotal begyen egy izöló la eladó. Érdeklődni lehel Alllla-ri. (8. sz. alatt. 169
Kétszobás itép lakáat keresek május l-re, lehetőleg a belvárosban. Clm a kl adeban. 2.S0
Darálómalom (Izemben,* város bel-területén, eietleg lakással elzdó. Megbc-szélés Erzsébet tér 20. I em. 240
Eladd anSISblrtok eserlőt Vajds-hegyen, kózel a kapuhoz 2016 négy zögíll szabadkézből eladó. — Bővebbel Szigeti utca 12. 230
Varaxadl-ut 3zb. számú ház korcsmai Joggal szabadkézből eladó. 188
Kétazobáa utcai l.kis előszobával, mel-lékhelybégekkel február l-ére kiadd — Sugár-ut 54. 186
Keresek egy konvención kéMsttvaat áprlll. 1.—szeptember 31-lg ter|edő Idóre. Jelentkezések Igény bejelentéssel: Kövezz Jenó, Unjzlakabf.-puszta. — Pósta t Pelsó-rajk. 104
Vadbőrdkety
mint, áoytollat, •••át ém fámat
legmagasabb áron vásárol
•trém Bernát ém Fiai
Erzsébet-tér 16. m
Kanathalyna, a város közepén egy 3 szobás él egy 4 azobáz egészséges, azA-raz lakással bitó egyemeletes hu, alápincézve, mellékhelyiségeivel, kedvező teltélelek mellett azonnal eladó. — Clm a kiadóban. 268
Havi ráanlet 10 paaa*. Allam-árván|sa kőműves, ács, kőfaragó aaaaa-tarvlnagákra egyéncnkénil migánjkla-táaaal, telten lelelőuéggcl, havi lü pengó részletfizetés mellett előkészít ZolUn V. Lothar épltómeslcr építési vállalaU Irodája Szombatnely, Kutturpztota. teleion 406, hol az egyea elméiéi szaktárgyakat és gyskorlsll ismereie<ct, Illetve • vizsga tansnyagál kiváló gyakorlati mérnökök as építőmesterek, volt vlzsgsblzoiuágl isgok adják elő. Válaszbélyeg mellékelendő. — Felvételre ctsk folyó hó 31 lg lehel Jelentkezni. Havi rdaalat M ssa|l. -278
Só utca 7. száma ház azonnal elfogta fa haló, szabadkézből aladd. — Bővebbet Kaitnciy-n. 43/b. alatt, X u. ajtó. 246
Kölcsey utca 19. azámu kisebb bdriiáa olíaőn aladd Mayer leatőnél. -247
Uradalomba gd» dan-kavdoa kerestetik teljes szeiszámmal. Sollór-lgazolvá-nyosok e őnyben. Clm a kiadóban. 265
Helybeli rövidáru delel Ügyes éa szakképzett datalllata aagddat keres ml-
elfibbl belépésre A ántatok fizetést Igények megjclölé.évet a kiadóba kéretnek .Me«. blzhitó- Jeligéié. 277
Üzletre alkalmsa piliseit dlvdn eladó. Bővebbet Hamburg, Zrínyi Mtktói u 40. 2 2
Kétszobás, előszobás falukat keresek mellékhelyiségek nélkül, a belviroa tertlte. lén ntíjus l-re, egyednlállő hivatalnoknő részére. Clm s kiadóban. -269
Sdr. és bdolpA |avitását szskzzertlen,
jutányos áron vállalom. — Peller Ferenc mechanikus, Cseogery ut 13. 284
Hdroasaaabda útfal lakás fOrdószo-bával (a vízvezetékkel azonnal kiadó Csen-
g\'ry «I 46. ______-287
Magéaoa vsgy gyermektelen házas-pír olcsó lakált ksp a názkőrUII UkartUa ellenében Lénárt bőrkereakedőnél. -301
Clagénaan bútorozott szoba külOnbe-Járatu, esetleg kétegymálba nyíló kiadó. P.rdektddnt lehet Magyar Divatcsarnok.
-297
Dldfa abddlé, egy kocsibunda éa egy kocsttakaró eladó. Zrínyi MJklóa-u 40. -«6
•ndba koityhda lakások és egyea
azobák azonnalra kiadók Rákóczi-utca 17. szám alatll házban -294
Józscl tólierceg-utcs Sl. «z. I Bővebbet ugyanott

Arpád-w. 40. u. alatt rgy egystobás konyhái Iskás az Otszes meltékhelytaégek-kel. villannyal kiadó febraár 15-re. -785
A váras belterületén 3 szobás, lehetőleg utcai lakisi mellékhelyiségekkel keresek — má|us 1 re. Ajánlat jk 99. az poata-1151 bz küldendők. 281
Kélaaobáa ulrai lakás lebláár l-re kiadó Józset főherceg u. 79. -273
■araaak belterületen rná|gs l-re kél szobás komtorloa lakást. Om a kiadóban
rfxep&x.éUihon hű karói
SINGEK
■ VARRÓOÉP. |
SINOER VARnÓQÍP BÍSZV TÁRi
IieTKMIZSá ri6ktilib: Fá-«t 1.
■ keres, itt álljon megl aa
M
40
O)
o
10 X
Állandó foglalkozást, biztos megélhetést falálnak oly személyek, kik 385 pengővel rendelkeznek, ugy hogy módjukban áll, egy egész ul találmányú és uj rendszerű háziipari gépecskét beszerezni és azzal a saját lakásukban egy igen szép, tiszta és jól jövedelmező háziipart Űzni. Kulönfélé közszükségleti cikkek háziiparszertl előállításáról van szó. A gép kezelése 3—4 nap alalt tökéletesen elsajátithaló. Csak Németországban több mint 700000 személynek, ifjúnak, öregnek, férfinek, nőnek nyújt exis\'enciát és biztos megélhetést e bámulatos kis gépecske. Részletes és kltnerilö felvilágosítást nyújt mindenről a gyár által kiadott ismertelö könyvecske, melyet minden komoly érdeklődőnek azonnal megküld 1 pengó 20 fillérnek postautalványon való előzetes beküldése ellenében a gépgyár r. t. magyarországi kizárólagos vezérképviselete és lerakala : >ro
FODOR IMRE PÉ08, Ferenoiek-utoa IV. ax.
A készítendő áru ugy a kereskedők, mint a magánfogyasztók által szélkapkodtatik. Azonkívül maga a tenll vezérképvlselőség is készséggel átveszi készpénzfizetés ellenében a szóbanforgó szQkségletl cikkekel. Napi 8 órai könnyU otthoni munkával 6—8 pengőt már egy kezdő is megkeres e géppel. — A kltanltás ingyenes.
1Q90. [anuii 19
Ntpoata»d|on növendék éf hlzóillataluak
„FUTOR44
iiénatvu takar mánymeizet.
A FUTOR" növendékállatoknál a cio\'n tképződ élt elősegíti, hliáara
ÍSÍir-\'iélvágygerjeaztö^
A FUTOR" r.em orvosaág, hanem a jegllr omabban őrlőit mészsőtáp, amely a/állatok szervezetében Igen könnyen lelizlvódik, a amelyet as állató aio-matlkui anyag ártalmánál lógva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR\' etetéae a konyhaaó etetéséi feleslegessé teszi A nagyhlili ók, uradalmak, gazdaságok • .FUTORM Állandóan etetik.
Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 uák 50 kg. (zsákkal
egy tlll) P 10 30. 1 cca \'/i kg-os próhadoboi ára 30 11,lét. Kicsinyben éa zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mai, atAtrágjra, nővényvédőszerek uu kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság melleit Teleion: 130.
Fehér Leghorn és Rhodc Izland
fajbaromfi „
törzs és külön kakas eladó Petermann
kertgazdaságánál, ugyanott 8 soros I. rendű magtengeri nagyobb mennyiségben kapható.
Haliéi
Figyelem I
■á.orflk mmgy
farsangi mulatság
19-én, vasárnap este téasMal, széplégversennyel, k nfetll
ás szerpentin csatával. Irtfltll irlla,<júI Ldll an ullat aSIk.,4...
11 dll »ST vtrl|ioair. UL Jlj torta. Ofáriyzena. Táne reggeli. PotOtt termák, rarsangt fánk. BslépödlJ 20 tlllir.
Szíves ptrtiogáat kér » Falat Ab•I
IWtt-et K. konináraa.
Ozletbáz bérbeadás!
Haitiét (Zalám ) aaflktssáfk«i
50 év óta lenn átló |4aaaM>talB
vas-, fűszer-, rófösflzlet
teljes Hiteti berendeléssel, ssép két. azúbás lakással, nagy raktárakkal, több évre bé, beadó.
Továbbá karaiak nagy caaládu rlaoallárt Jó fizetéssel, szőlőim megmunkálására. Bővebb felvilágosítási ad
Brünfald Adolf
w Nagykanizsa, Magvar u. 29
Elvállalok
parkírozást, kertek karbantartását és kitlttetését a leglzlé-•esebb kivitelben. Kapható nálam gydmölcsfa, sorfa, diszfa, dlszbokrok flb.
Krempl István .uertéii
Nagykanlzaa, Csengery ut 101.
£
hirdessen
■ n*alai Közlöny"-ben.
ZALAI KÖZLÖNY
Halló! Figyelem!
Ma vasárnap
elsőrendű
isiim vacsora
— t«r> -uavK«i • i i
a Kispipa vendéglőben,
hol Foszák Feri közkedvell cigányprímás zenekara játszik minden esle. KIIOhő borok.
S\'ivcs pártfogást kér
Mátéi Mihály
194/1930 sz.
Tárgy: az 1930. évi ált. ker. jöv. és vagyonadó bevallások beadása.
Felhívás.
Nagykanizsa megvág Káros adóhivatala felhívja az acjjSok figyelmét a zalaege/szegi nOir. pénzügyigazgatóság 429l\'/930. szám alatt kiadott azon felhívására, mely tájékoztatja az adózókat arról, kinek kell 1930. évben ált. ker. jöv. és vagyonadó bevallást adni, továbbá hogy mikor s meddig kell ezen vallomásokat beadni. Az erre vonatkozó felhívások Nagyka nizsa város épületében lévő hirdető táblán s több kirakatban van kifüggesztve.
Nagykanizsán, 1930. évi ja nuár hó 17-én.
Városi Adóhivatal
818/1930.
Árverési hirdetmény.
Polyó hó 25-én délelőtt 9 órakor
7 kg. rongyot 74 kg. faanyagot 22 kg. öntött vasat 76 kg. ócskavasat 1 kg. rezet és 3 kg. giimmit árverés utján eladok.
Nagykanizsán, 1930. január hó 16-án.
M Po\'gármester.
817/1930.
Versenytórgalásl hirdetmény.
A sánci pajtáskertben tárolt 200 q szénát és 230 q takarmányrépát nyilvános versenytárgyaláson eladok.
Zárt írásbeli ajánlatok folyó évi január hó 25-én déli 12 óráig adhatók be a v. Iktatóhivatalba.
Bővebb felvilágosítást a v. gazd. hivatal nyújt.
Nagykanizsán, 1930. január hó 17-én.
WJ Polgármester.
7613 , 12670/B. 1929. szám.
Árverési hirdetmény
a köztarlozások fejében lefoglalt ingóságoknak az 1923. évi VII. t.-c. 56 -58. §-al értelmében eszkozlendö nyilvános elárvereléséról.
A végrehajtást szenvedő neve: Horváth Alajosné.
Lakása: Tavasz ulca 19. sz. Az első áiverés helye: Tavaszutca 19. sz.
Az első árverés Ideje (nap és óra): 1930. január 20-án d. e. 9 óra.
A második árverés helye: Tavaszulca 19. sz.
A második árverés ideje (nap és óra): 1930. január 28-án.
A lefoglalt Ingóságok aefieméte sommásan, nemenként
I\'ullok, állványok, mérleg, különféle fűszer és norínbergl cikkek 186 P Összes becsériékben.
Áneríil feltételek.
1. Az árverésen az egyes Ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább háromnegyed része ineglgérlellk.
2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet Ígérőnek mindeneseire eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevó állal fizetendő a forgalmi adó és az esetleges fénytlzésl adó is.
Kell Nagykanizsa, 1930. január hó 7. napján.
Lehoczky Lajos s. k. 262| városi végrehajtó.
Használt, de kitűnő karban levő
idom rasablak vasgerendák 50% vasajtók WVo
megtakarítás vaskapuit megtakarítás
—4--vasié\'rák -
csiga-lépcsők
különböző méretekben kaphatók
kJ X mm nyerabSr, ócskavas jZ6gO Pl O I éa népkereakedftnél
Eötvös-tér 2. Telefon 134. Telep: Király-u. 2.
Mielőtt ujat vásárolna, tekintse meg raktáramat.
Tiizifaésszén
\'legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épflletfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
28953 sz. 1929.
Árverési hirdetmény.
20-án d. e. fél 10-kor a
katonai lövöldénél 48 tétel tö-vön álló égerfát eladok.
Nagykanizsán, 1930. évi január hó 12-én.
,, Polgármester.
28955 sz. 1929.
Árverési hirdetmény.
Január 28-án d. e. fél 10 órakor a Magyar-u. 53 sz. ház anyagát a helyszínen árverésen eladom.
Nagykanizsa, 1929. december hó 31-én.
Polgármester
799/1930.
Tárgy: Az Erzsébet-téren lévő ba-rakban a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének kiköltözése folytán megörült üzlethelyiség bérbeadása.
Hirdetmény.
Az Erzsébet-téren lévő barak-ban, a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének kiköltözése folytán megürült üzlethelyiséget f. évi május hó 1 -tői kezdődő időre a v. gazdasági hivatal január 23-án d. e. 10 órakor tartandó nyilvános árverésen bórbeadom.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1930. évi január hó 13-án.
w Polgármester
28954 sz. 1930.
Árverési hirdetmény.
20-án d. e. 9 órakor a III. ker. kath. temető bejáratánál néhány öreg akácot eladok.
Nagykanizsán, 1930. évi január hó 13-án.
,s, Polgármester
A honvéd kórház gondnoki hivatala (Barak) vesz 15 kg. friss, fehér, fosztott liba vagy kacsa tollat.
Telefon: 373.
10
ZALAI KÖZLÖNY
1980. |ajmár 19.
Tc4|m ponyva, M 3QH| zsineg,
Ittatará, istltakar4 legolcsóbb HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
jSzmosó, vagytlsillW, nkalaatl > ,.om»,lh.l,l au iMftUUlUMa arojtraanal UtáaMrc
naoykanizsa
OyaJttfUlaai OyárUUpi
Kjulnczy-u. t. Hsnyadl-u. 19
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit Icalel vagy tisztíttat. Oyözöd|őn meg áraim ok,óságéról éa mankám
kiválóságától. Utolérhetetlen fényű galtértiaztitás I Tlutltl irat Pllsaéroll
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
13427/1939. vhl. azám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. l.-c 102. § a érlelőiében ezennel kOz hírré leazl, hotiy a aagykanizaal kir. Járásbíróságnak \'929. évi 13427. szárai végzése következtében Dr. W«l«z Lajot ügyvéd állal képviseli Breliner Imre Javára 543 P a Jár. erejéig 1929. évi december lx> 13 in foganatoallolt kielégítést >ég-eha|tás utján Is- éa leialfo.lall h 5290 Pengóre becsült következő Ingóságok, u m : szobabútorok ilb, nyilvános árveréren eladalnak Mely árverésnek a navykanluil klr. lárás-bi ó-ág l<49. évi 10599. szárnu vég zése folytán 7*6 P — Nll. tőkekövetelés, ennek 1»29 ávl március hő 27. nap|áMI Járó —°/o kamatai. I no váltódl|. eddl« összesen 138 P 42 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig, Nagykanizsán. Sugár-ut 40. íz a leendő megtartására 1930. évi Január hó 22-lk napjának d. u. I órája hatá-idóul kltüzellk éi ahhoz a venni ssándékosók ezennel oly imgiegvzéseel hivatnak meg. hogy az érln telt Ingóságok az 184 . évÍLX t-c 107 éa 10*. § sl ériedében ktszpénillzeléi mellett a TeglöbbeJ ígérőnek, szükség esetén becaáron slul is el lógnak adatni
Amenny ben aa elárvcezendó Ingóságo kai mások Is le- éa tett foglallatták és szókra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árveréa az 1*81. évi LX. t-c. 102. "J-a értelmében ezek favára la elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1930. évi |anuár hó 2. napján.
Haán Oyula s. k.
»! ( klr. Jbir végreha|lő.
Haán Oyula nagykan^aal bírósági végrehajtótól.
13349 1929. vbt. ssám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehs|tó az 1881. évi LX. L-c. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanlzul klr Járásbíróságnak 1929, évi 13341. siámu végzéae következtében Dr. Rapoch Aladár tlnyvéd állal képviseli Magyar Plat Automobil Rl. Isvárs 912 Pengő s Jár. erejéig 1929. évi december hó 9-án loganitpsitotl kielégítést végrehsjiái ut|án le- é> lelulloglalt és 2590 pengő - fillérre beesni! következő Ingóság, a. m.: személyautó nyllváno-- árverésen eladatlk.
Mely árveréanek a nagykanizsai klr. tárás bíróság 1929-lk évi 13349 számú végzéae folytán 912 P — fitt tőkekövetelés, enu\'k 1929 évi október hó 1. nap|ától Járó 110/0 kamalal, \'.»Vo váltődij éa eddig összesen 18 P M fltl. bíróilag már megállapított költ Bégek erejéig NagykantzUn, Ttelő vendéglő udvarén leendő megtartásárs 1930, JanuAr hó 28. napjának d. n. 2 órája határ Időül kliuzellk éa ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érinteti Ingóságok az 1881. évi LX. L-c. 107. és 108. í-al érielmében kész pénzfizetés melleit, s legtöbbel ígérőnek, szükség esetén becaáron alul la eF fognak adatni.
Amennyiben ez elárverezendő Irtgóságo. kát mások l.i le- és lellllfoglaltatták él azokra kieléglléal Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t-c. 102. §. értelmében ezek tavára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1930. évi Január hó 8. napján.
Haán Oyula s. k.
>90 klr. Jblr. végreha|tó
* Nagykanizsa város polgármesterétől.
7—1930.
Tárgy: Pályázati hirdetmény városi közkórházi alorvosi állás betöltésére.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa megyei város közkórházában üresedésben lévő és Zalavármegye alispánja által kinevezés utján betöltendő, a XI. fiz. osztályba sorozott egy alorvosi állásra pályázatot hirdetek. Csakis nőtlen és a röntgenezésben jártas orvosok pályázhatnak, mely tényeket igazolni tartoznak. A kinevezendő alorvos a kórházban bent köteles lakni.
A minősítésre nézve az 1876: XIV. és az 1883. 1.1. c. rendelkezései irányadók.
Javadalmazás a hasonállásu állami alkalmazottakéval azonos.
A kinevezés két évre szól, azonban letelte után meghosz-szabbitható.
A szabályszerűen kiállítandó s a pályázó által sajátkezü-leg Írandó pályázati kérvényhez eredetben, vagy hitelesített másolatban a következő okmányok csatolandók:
1. A pályázó születési anyakönyvi kivonata és családi állapotát igazoló anyakönyvi „Családi értesítő".
2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely a családi állapotot és politikai megbízhatóságot is igazolja.
3. magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítvány, esetleg a inagyai állampolgárságra való Igény szabályszerű bejelentése (optiot) igazoló okmány,, honossági bizonyítvány hiányában községi illetőségi bizonyítvány.
4. iskolai végzettséget és esetleg szakképesítéseket igazoló bizonyítványok.
5. a városi szolgálathoz általában, illetve különösen a megpályázott álláshoz megkívánt szellemi és testi épséget -igazoló uj keletű közhatósági tisztiorvosi bizonyítvány.
6. eddigi szolgálatot, foglalkozást, illetve általában előéletet igazoló okmányok. Az előélet igazolandó azon naptól, mely napon a rendes tanulói minőségben végzett iskolai osztálytól szóló bizonyítvány kelt. Az előéletnek (bár egy napi) megszakítás nélkül kell Igazolva lennie, mégpedig az önálló foglalkozás nélkül, valamint az önálló foglalkozással, de nem szolgálatban töltött idő (úgyszintén magántanulóknál) helyhatósági bizonyítvánnyal, szolgálatok szolgálati bizonyítványokkal.
7. igazolandó amennyiben a pályázóra vonatkozik, hogy a tényleges (1, 2, 3, Illetve 4 évi) katonai szolgálati kötelezettségének miként tett eleget. Igazolandók továbbá mindazon katonai szolgálatok, melyeket pályázó a hadkötelezettségen alapuló tényleges szolgálaton tulmenőleg (továbbszolgálat, fegyvergyakorlat, mozgósítás folytán) hadiszolgálat elmén teljesített A megszakítás nélkül egyhuzamban, mely naptól, mely napig s mely minőségben teljesített katonai szolgálatok, továbbá a katonai szolgálatban elért rendfokozatok és .kitüntetések katonai hatósági bizonyítvánnyal igazolandók.
A pályázati kérvények Zalavármegye alispánjához cimezve városom iktatóhivatalában nyújtandók be és pedig a közszolgálatban nem állók közvetlenül személyesen, vagy pósta utján, közszolgálatban állók pedig hivatali felsőbbségük utján. Közszolgálatban állók, amennyiben pályázati kérvényükhöz hivatalos szolgálati és minősítési táblázatuk csatoltatnék, s az az I—7. alatt megkívánt összes adatokat tartalmazza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek.
A pályázat határideje 1930. évi február hó 10. napjának déli 12 órája.
Hiányosan felszerelt, valamint az elkésve benyújtott kérvények figyelembevétetni nem fognak.
Nagykanizsa, 1930. január 18-án. Polgármester.
298
Nagykanizsaiak találkozóhely* az m
István király Szálloda
Budapest, vi. Podmsniozky.utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202- 43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTEL1ST.
Minden modem kényelemmel berendezeti elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi fülés, hideg, meleg folyóvíz és telefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászlerem. A keleti pályaudvartól közvetlen villamosösszekötlelés 2-es és 46-os kocsikkal.
Kováid Péter és Fia
budapesti fsstftfyár
fest, tisztit és plieeeroz
Oal érők, kézelók és Ingek tisztítása. Harisnya szemtelszedés és fejelét
s; o Caengepy-ut 8.
Haán CJyula nagykanizsai bírósági r* végrehajtótól.
12870/1929. vhl sz.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. tvt LX. L-c. 102. 6 a értelmében ezennel kőa-hltré leazl, bécy a nagykanizsai ktr. Járásbíróságnak 1929. évTPk. 12870. tzámu végzése következtében Dr. Rapoch Aladár ügyvéd által képviselt Mandl Ignác Javára 400 P s Jár. erejéig 1929. évi noveaber hő 5-én logautoüttott kielégítési v hajtás utján le- ét leMUogTalt és pengőre becsült következő ingóságok, u. m : azobabulprok nyilvános árverésen e la dal a ik.
Mely árveréanek ■ nagykanizsai klr. Járásbíróság 1929. évi Pír. 12870 alán végzése folytán 400 P - Ilii, tőkekövetelés, esnek 1929. évi |ullus 15. naplától Járó l(Wo kamatai. Wo váliődtj éa eddig r
59 P 74 011. bíróilag máz megállapított kétségek erejéig, Nagykanizsán, Király-utca 30. sz. alatt teendő megtartására 1930. Hl
meg tartására IH*. 4rt Január hő 24 Ik napjának délelőtti II órája határidőül altüaellk és ahhoz a venni axáadékozéfc ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. ávl LX T-c. 107. ts 108 § al értelmében kéezpénzilzetáa mellett a legtöbbel Ígérőnek szükség esetén becaáron alul la el foguk atlatnL
Amennviben az elárverezendő Ingőeágo Irat mások la le- ás lelSIfogtalMták 4s azokra kielégítési Jogot nye tek volna, csen árveréa az 1881. évTLX. t. c. 102. 8-a értelmében ezek Javára Is elrendeltetlk-
Kelt Nagykanizsán, 1930. ávl Január hő 4. napján.
Haán Oyula s. k.
isa klr. Jblr. végrehaftó
A lelenyel kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatáság-
1
S50<Vlk. 1929. szám.
i II Lt...... I
inra mimij-DTni.
Léte nyel Takarékpénztár R. T. végrehajtatnak Rodek István végrehatási szenvedő ellen Indított ♦égrehajtáal ügyében a telekkönyvi hatóság uióajánlatra sí ujabb árverési 14 963 P Tőkekövetelés éa Járulé-kal behajtáas végett a lelenyel lür. Járásbíróság terllktén levő, Tótazentaárion községben fekvő, s s lótsentmáilonl 817. sstjkvoen 607/131. hm IngáUama Rodek István n vén álló Illetőségre 381 P, az u. a 807/32. hrsz Jutslékra 230 P, az u. o. 1070/14. hm. Illetőségre (01 P, ez u. o. 92. >zi|kvbí(i felvett 2 8., 50A, 947., 0%, 1185. 1205., 1466. éa 1563. hisz Jutalékokra ÍI80 P, a tótarentmártonl 693. sstjkvben 1211. hrsz. Illetőségre 94 P, az u. o. 478. az\'Jkvbtn felvett 569. <a 946 hrtz illetőségre 106 P kikiáltási árban, mindezen illetőségeknek azon réazére, melynél Rodek János az árverési vevő, továbbá a becachelyi 309. sstjkvben 681. hraz. a. felvett és Dr. Lakó Imre állal megvett Illetőségre 500P kikiáltási árban elrendelte.
Az árvetést 1930. ávl február hó 4. napján d. e. II órakor Tőtazenlmárton közaég házánál fogják megtartani.
As árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási árnál slacsoqyabb áron nem adhatók el.
Az árverelní szándékozót kötelesek bánatpénzül a kikiált tel ár lOáfcát UsapfaU-ben, vagy aa 1881 : LX L-e. 42. Vében meghalároaott árfolyammal számított óva-űé.képea értékpapírodban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges blról kiéibe helyezésé ől Idállllolt letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket a\'átrnl (1881: LX t-c. 147, 150.. 170. §§ ; 1908 XU. L-c. 21. f) Az. aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál
3aabb ígéretet lett, ha lObbet ígérni sem akar, kOlelea nyomban a kikiáltást ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt ar általa bért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 : XU. 24. J.)
Letenye, 1929. évi október bő 10. napján.
Dr. Hltxelberger a. k. klr. Jblró. \' ,
A kiadmány bltetáUl: Balassa «. k.
ZOI tekkköorwM.ia
Nyomatott a Dé)zalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős tlzletvezeia: Zalai Károly.)
70. évfolyam 16. szám
Nagykanizsa, 1930. január 18 szombat
Ára 14 fillér
ZALAI UZLOIY
Surkesstéiéí és kisdóhlvatsl: M ut 5. uim. KeMlhelyl Itókkladóhlvstal Kossuth l«|otu. SZ
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
BABietést ári: egy Mm « ptufj Ml OOfe
Hágában létrejött a megegyezés
1943-tól 1966-ig 87 és fél milliót fizetünk, de nem Jóvátétel elmén — Az agrár Óévekben 240 millióval egyeztek meg — A hágai konferencia záró-illése
Február 3-én tolyiai/ák Páriában a megegyezés részleteinek tárgyalását
Hága, Január 2n Hágában a keleti jóvátételek kérdésében közel 24 óráig tartó tárgyalások után megegyezés jött léire. A tárgyalások sorait külön megegyezés létesüli a magyar kérdésben az agrárreformmal kapcsolatos kérdésekben és külön Intézkedések történlek az összes löbbi ügyekre vonatkozólag. jitL agrárügyek felilnteté-ben 240 ml lllóbau egyezlek meg azokra a blrtok-terUleiekre vonatkozólag, amelyeket a három szomszédos állam kisajátított.
a kártalanítás kUlön alapból történik.
Ha az utódállamok a kisajálilolt területek egy részét visszaadnák a lulaldonosoknak, illetve azokkal megegyezést kötnének, akkor a kárlala-nílilsra szánt alap csökkeni fog. A kartalanitási alap 4%-os kötvényekkel fizeti ki a kártalani\'ásl. A többi peres tlgyet a döntőbíróság elölt tárgyalfák le. Ha később uj.ihb ingal-lan kisajátítási cseleket vinnének a döntőbíróság elé, ezekben a békeszerződések érielmében járnak el. Ugyanez az. eset valamennyi nem agrárperben is.
Magyarország 1943-ig kizárólag azokat az összegekel fizeti, amelyeket a jóvátételi blzoitság 1924-ben meg állapított. Magyarország 1943-tól 1966-lg 87 és fél millió aranykoronát fizet. Magyarország ezután felsza badul a békeszerződés alapján keletkezett minden szerződésből folyó kötelezettség alól és visszanyeri teljes pénzügyi szuverenitását. Jóvátétel elmén Magyarországot nem terhelik meg ujabb összegekkel.
A nagyhalalmak felhatalmazták a magyar miniszterelnököt arra, hogy a magyar parlamentben olyan értelemben nyiiatkozhassék, mely szerint a nagyhatalmak elő fogják segíteni, hogy Magyarország, erre alkalmas Időpontban megfelelő kölcsönt bocsáthasson ki az illető államok
pénzpiacán. Ugy a nagyhatalmak delegátusainak körében, mini a semleges államok képviselői közöli általános a felfogás, hogy a megegyezés úgyszólván kizáró-
lag a magyar delegáció és elsősorban Bethlen Islván gróf magyar miniszterelnök szívós munkájának és tapin\'atos diplomáciájának az eredménye
Az érdekeli delegációk körében rámutatnak arra, hogy a magyar állam jóválélelt egyáltalán nem fizet és mindazok a fizetések, amelyek 1943-tól 1966 ig térittelnek, kizárólag a háboras likvlddclók költségére történnek. Egyébként a döntőbíróságok kérdésében Is a magyar álláspont majdnem ma teljes mértékben győzött.
, Sorsdöntő jelentősége van a megegyezésnek"
Budapest, Január 2U Pesthy Pál volt Igazságügyminlsz-ler, az egységespárt elnöke a hágai megállapodásokról a következőket mondotta:
— Az egységespárt nagy őrömmel fogadia a hágai megegyezésről szóló hirl, mert ennek a megegyezésnek rendkívül nagy, mondhatnám sorsdöntő jelentősége van Magyarország
szempontjából.
a* egyezmény uj élet megindulásának kezdetét jelenti,
inerl lehetőségei ad arra, hogy Magyarország pénzügyi szuverénilásá-,,al( visszanyerésével ujabb Idegen tőkék jöjjenek
be, amelyek a gazdasági életet fellendítik é» számos munkaalkalmat teremtenek.
Pesthy Pál kijelentette még, hogy a miniszterelnök visszaérkezése ulán intézkedés történik a Ház és a külügyi bizottság összehívása iráni.
E pillanatban még nem lehet felbecsülni a hágai megállapodás bordereiét, de máris megállapítható, hogy Magyarország aránylag csekélyebb áldozattal megváltotta kötelezettségeit, biztosította alallvalóinak jogait, megvédte a nemzetközi döntőbíróság elvéi és lehetővé lelte, hogy teljes pénzügyi szuverenitásunk visszanye-
résével egy lépéssel közelebb tudunk jutni ahhoz, hogy a nemzetközi élet-
ben a többi független állammal egyUtt intézhesse Magyaroiszág a maga sorfái. A létrejött megegyezés folytán
Magyarország helyzete meg/avul a nemzetközi politikai életben és ez a favulás a legrövidebb időn belUl kézzelfoghatóan Is éreztetni fogta botását ugy a politikai, mint a gazdasági életben.
Hétfőn délután 5 órakor aláírták az egyezményeket
Hága, Január[20 (Éjszakai rddiójelenlés) Délután 1 órakor jött léire a
megegyezés a bolgárkérdésben.
Ezzel a keleti jóvátételi bizollság munkáját befejezte és elintézett számos Igen bonyolult keleti problémát Most léhát semmi sem áll ul|ában, hogy a keleti államok Is aláírják a Yuung-lervezelet.
Hága, Január 20 (Éjszakai rádiójelentés) Jaspor, a lllgai konferencia elnöke ma dél ulán 2 óra 40 |icrckor nyitotta meg a német jóváié eiekk.-l foglalkozó bizottság ülését. Az ü\'éseu
elfogadták az Ausztriával létrejött megegyezést.
Az egyezmény értelmében a jóvátételi és zálogjogi követelések megszűnnek. Külön rezolució inlé kedik arról, hogy a síintgermain békeszerződés minden kövelelésél meg-szüntesss/k és hogy
Magyarország és Ausztria háború előtti adósságát hat hónapon belül rendezzék.
Schober kancellár kijelentene, hogy Ausziria mindent meglesz a lehelőség határain belül. Tilulescu ill is nehézségeket támasztott. Azt jelentette be, hogy
Románia pénzügyi kérdésekben fenntartással él.
Erre Schober kancellár válaszképen közölte, hogy ezt Románia egyoldalú kívánságának tekinti.
HáKa, január 20 (Éjszakai rddiójelenlés) Tizennyolc napi lárgyalás ulán ma délután a hágai konlerencia utolsó felvonásához érkezeit. Az ünnepélyes záró-aktus fél 5 órára volt kilüzve Bin-nenhofban, melyen a sa|ió képviselői és a karzatokon a nagyközönség is megjelenhetett. Az egyezmények aláírási aklusa kezdődöli ezután, mely egy teljes órát vet! igénybe. Az egyezmények sorában 13 okmány és ezeknek tölib függeléke áll. Migyaror-szág, Ausztria, Bulgária képviselőivel k ilőtt egyezmények vezelik be az egyezséget. A német kérdés rendezés a Young-tervczel alapján történik. Németország ünnepélyes Ígéretei tesz, hogy a vállall pénzügyi kölelezellségeket leljesili.
Jaspar elnök annak a reményének adoll kifejezési, hogy
a bágal egyezmények fordulópontot jelentenek Európa történetében,
meri egy lépési jelentenek a béke helyreállításában
A záróülés, amelyen a jegyzökönyveket irlák alá, egynegyed hét órakor ért végei.
Február 5-én
kezdődnek Párisban
a tárgyalások
Hága, Január 2<l (Éjszakai rádiójelenlés) A keleti jóvátételi kérdéssel foglalkozó bizottság ma délutáni ülésén egyhangúlag kimondották, hogy a tervezett párisi tanácskozásokat, melyek hivatva vannak a hágai konferencián kötött egyezségnek részleteit megtárgyalni, február 5-ikére tűzik\'ki Jaspar elnök l.oucheurt kérte fel a párisi tanácskozások elnökéül, amihez a bizollság egyhangú lelkesedéssel hozzájárult és meleg óváclőban részesítette Lou-
cheurl.
Ezután gróf Bethlen Islván Indítványára kimondották, hogy ha a párisi tanácskozásokon a szöveg értelmezéséből származó vilás kérdésekben, kötelezik maglikai arra, hogy elfogadják a nagyhalalmak döntéséi, ha az egyhangúlag jön létre. A magyar kérdés egyezményének cinie elleniéiben a löbbi egyezségekkel, nem foglalja magában a .jóvátétel" szól.
íalal kózlönv
1S30. január ül.
Zajos tüntetések voltak Budapest utoáin
A rendörök többszörös lovas attakkal zavarták szét a Kun Bélát éltető tüntetőket
Budapest, Jriuáár 20 Nagyarányú tüntetés játszódott le héttőn délben fél I óra tájban az Erzsébet-körulon. A Nyugati pályaudvar iranyában a gyalogjárón körülbelül 300 főnyi tömeg haladt. Amikor a felvonu ók a Király-uica sarkára értek, harsányan kiiltozni kezdtek: — Kenyeret, kenyeret! A tünletésről a rendörökel értesítettek, akik két-háromszor megismételt lovas-altakkui, de kardhasználat nélkül szétosztatták a tüntetőket. A kiáltozók közül többen nem engelmeskedtek a rendőrök felszólításának, ezért közülük ll-et előállítottak VIII. kerületi rendörkapi:ány-ságra, később még 10 személyt kisérték be.
Néhány perccel később a szétkergetett tüntetők közül körülbelül 50-en gyülekeztek a Wesselényi-u.ca sar-
kán, a Oambrlnus előtt, ahol ugyancsak kiáltozlak:
— Kenyeret követelünk!
A rendőri készültség ezeket többszörös lovas-attak segítségével oszlatta fel, majd a tüntetők közül 7-et előállítottak. Összesen tehát 28 személyt kísértek be a VII. kerületi rendőrkapitányságra, ahol igazoltatták őket és részint botrányokozás, lészint halósági közeg parancsának nem teljesilésc miatt indul ellenük eljárás.
A tüntetések órák hosszal megbénították az u.\'cak forgalmát A tömeg-szenvedélyek a ma délelőttre a Tattersalba összehívott munkanélküli-nagygyűlés kapcsán robbanlak ki. Az utcákon az üzletek sietve bezárultak, a redőnyöket lehúzták a Kun Bélát éltető tüntetők elöli, mígnem az erélyes rendőri beavatkozás az utcák rendjét helyreállította.
nyomda nyomdászál, Löwinger József kárpllossegéd, nála voll a titkos nyomda, Szántó László magán tisztviselő, aki mint összekötő teljesített szolgálatot, Bára Antal, aki szervező volt.
Valamennyien beismerésben vannak.
A politikai osztály ma adja át őket a bünügyi osztálynak.
Miul a hivatalos Jelentésből is látszik, a leleplezett kommunista szervezet nagyarányú volt és külföldi kommunista szervezetekkel Is összeköttetésben állt.
****** i*"* —yiwmrif u> j j j j
Nem lett öngyilkos, fianem meggyilkoltak
a Németvölgyi-uti villa betörésen ért artistáját
Szétrobbantották a magyarországi kommunista párt föíészkét Budapesten
Egy teljesen felszerelt nyomdát lefoglaltak és a párt vezető tagjait őrizetbe vették
Budapest. Január 20 A főkapitányság politikai osztálya tegnap nagyarányú kommunibla szervezetet leplezett le. Az ügyről a főkapitányság a kővetkező hivatalos jelentési adta ki:
A főkapitányság politikai nyomozó főcsoportja hoaazabb Ideig tarló nyomozás után leleplezte a kommunisták magyarországi pártjának ez idösze-rint Budapesten tartózkodó
vezető tagjait. A nyomozó közegek lefoglalták a párt technikai apparátusait, azonkívül számos bűnjelt foglaltak le és vettek zár alá. Megtaláltak és zár alá vették a kommunisták magyar-oiszági pártjának két illegális főbér-lell lakását és ezekben feltalált bu:o-rokal, felszerelési lárgytkai, valamint a Hársfa-utca 10/c szám alatt
azt a
teljesen felszerelt nyomdát,
ahol az utóbbi időben megjelent kommunista röpiratok készültek.
Őrizetben vannak
a következő személyek: Hahn Elemér volt műegyetemi hallgató, nyomdász, aki a nyomdát kezelte, Csapó József vasmunkás, „A kommuni^a" cimü sajtótermék szerkesztője, Dallos Ferenc tisztviselő, akinek lakásán az összejöveteleket tartották, Somtó János magántisztviselő, aki egyik szervezője volt a pártnak, Malonyai Kornélia varrónő, aki a röpiratokat elraktározta, Rosenfeld Szerén varrónő, Csapó segítőtársa-, Klein Mór foglal kozásnéikuli, aki a lakásán oktatott, lláry Ferenc géplakalos, a páit egyik vezető tagja, Kubis Qyuláne varrónő, aki lakásan rejtegette a kommunista
Budapeat, Január 20 Az elmúlt hél szerdáján a Németvölgyi ut egyik villájaban Siklódi Mihály állás nélküli artistát betörésen érték. A rendőrök és a házbeliek a betűről sarokba szorították, aki erre\' — a Jelentés szerint — főbelőtte magát és azonnal meghall.
Most a boncolásnál kiderült, hogy a betörő melleit talált fegyver golyója nem egyezik a halált okozó golyóval. Bizonyos tehát, hogy a betörő! valaki agyonlőtte.
A rendőrség a rejtélyes ügyben megindította a nyomozást.
Polgártársak! Munkások!
Vtda Latos, a füszerkereskedök elnöke indul a
III. Kerületben.
Programmja: a ktfz/erfiek cstfkken/ése Kereseti lehetőségek teremtése.
Sxavaxxatok reál

110.000 pengAs sikkasztás a; Angol-Magyar Banknál
éa
Az Angol Magyar Bank Budapesten feljelentést teli Amlgó József, 33 éves értékpapir-pénztárosa ellen, aki a rovancsolas adatai szerint 110 000
pengőt sikkasztott. Amlgó azonnal beismerte tettét és bevallotta, hogy a pénzt tőzsdei játékon veszítette el. Előzetes letartóztatásba helyezték.
A felébredt tetszhalott pánikot okozott a temetőben
Newyork, január 20 Querelaróbál Jelentik: Egy temetés alkalmával a gyászoló közOnség közöli hatalmas pánik tört ki. Amikor ugyanis a koporsói lebocsátotlák a sírgödörbe, a koporsó fedele levált és a halott, akt voltaképpen csak tetszhalott voll, kimászott a sirgö-dörből és lélekszakadva rohant a temető kij irata f.lé. A gyászoló kö-
zOnség rémült kiállásokkal menekült a halottnak vélt ember elöl éa a menekülök közben egymást gázolták le. A zűr-zavart meg csak növelte az, hogy a sírkeresztek és siremlékek sorai között az emberek nem tudtak előrejutni és igy azok, akiket a síremlékekhez szorítottak, többé-kevésbbé súlyos sérüléseket szenvedlek.
Deák Ferenc és a magyar sport
Irta: dr. Mező Ferenc
Népszerűségére mutat az a körülmény is, hogy a Nemzeti Hajós Egylet egyik csónakja az ö nevét viselte. De még az 1868. évi bécsi lövészversenyen is az a megtiszteltetés érte, hogy az egyik céllábla az ö nevét viselte.
Ez a verseny még a königgraizl vereség visszhangja volt. Ausztria neheztelt Poroszországra, de még otthon, a németek között is sok ellensége volt a győzteseknek. Az osztrák lövészek nagy nemzetközi lövészverseny kerttében akarlak tüntetni a poroszok ellen. Versenyükre meghívták az egész világ lövészeit, de Németországból csak azokat, akik a porosz kérdésben velük egy nézeten voltak. Ahogy az egykorú lapok Írják. 17.000 lövész veit részt a nagy Schüizenfest-en s csupán Pestről 1120 személy használta lel az olcsó utazási alkalmat. Nagy számmal veitek részt erdélyi szászaink is, főleg a brassói, nagyszebeni, medgyesi és szászvárosi lövészegyletek tagjai. A győzlcsck kö-
zött ezüstserleget nyert az aradi Koszlka Gusztáv, de ha lehet hinni lehet az egykorú forrásnak, még szebben szerepelt, sőt mondhatni: világhírnévre tetl szert Besze János. Hdlalmas szál ember volt, akit Itthon mindenki ismert, mint törhetetlen hazafit s mint utolérhetetlen szónokot Is Ám lövésznek sem lehetett utolsó, mert különben aligha mert volna részt venni egy olyan világversenyen, mini a bécsi voll.
A versenyen való szerepléséről egy röviddel későbben megjelent munkában ezeket találjuk :
.A lövész-inne|>en — igy beszéli Besze — a többi közt egy gyönyörű zászló Is volt a [>ályadijak között, melynek elnyeréséért három céltáblára lődözlek.
Az első céllábla a magyar király, a második a királyné, a harimdik végre Deák Firencűnk nevére ke-lesztelietetl.
Németország kél legügyesebb lövész- a kél első céllábiára I6U. A királyért Kallenbrunner, a királynééri Hulzgethan versenyzeit.
Deák Ferencért mindenáron egy bécsi lövész akart lőni.
Ennek hallatára felfortyant Beszé-b:n a vér, előie lépett és igy szólt:
— Tiltakozom ellen-, uraim I Deák Fcrencért csak magyar lövész lőjön ; én magamra vállalom ezt
— Jól van I — mondták a néme tek s ezzel megkezdődött a verseny, Először Kallenbrunner célzott s egymásután hétszer lőtt a fekete pontba
A tetszészajnak hossza-vége nem voll; mert öl lekm ették a győztesnek.
Ekkor azonban Holzgelhánra került a sor, lőlt és lőit és egymás után nyolcszor lőtt a fekete pontba; a kilencedik lövés inár eltévesztette a céltáblát.
Kallenbrunner le voll győzve és a viadal most már Holzgethan körül ujull meg.
Most Beszére került a sor.
Nein sokat tartottak felöle; meri hiszen elődei már a legbániulato-sa\'ib ügyességről adlak bizonyságot.
ó azonban — Besze beszéli igy — vasnyugalommal állt a céltáblával szembe; érezte, hogy vére hideg, keze szilárd, szeme biztos. Célba velte a táblát és közepes-közepébe talált hétszer... nyolcszor... kilencszer... (eget hasogató lelkesedés) tizenkétszer egymásután, anélkül, hogy egyszer is elhibázta volna.
Bsszc győzött ; Deik Ferenc nyerte
el a dijat.
A lelkeredés ha áriatan voll. Kallenbrunner és Holzgithan — Így beszéli Besze — elébe Jöttek s fejüket meghajtva mondák ;
— Te vagy, elismerjük, a mt mesterünk I
A lövészek B:szét vállaikra emelték s diadalban hordozva öt körül az ünnepély színhelyén, teljes erejükből, teli torokkal kiáltozták : .Éljen Deák Ferenci"
Ez azonban Beszére nézve majdnem végzetessé vált. Mert amint az odi tóduló közOnség öt a lövészek vállain megpillantotta és ez .éljen Deák Ferenc\'-kiáltásokal fialtatta; n\'.melyek a dolgot félremagyarázták s elkezdlék kiabálni: .Le vele, ez nem Deák Ferenci Ez nem ől Üssétek agyon azt a gaz fickót I\'
S a légiáknak, fahasáboknak, göröngyöknek, sörös kancsóknak egész zápora zudult a szegény Iriumpha-tur fejére; mig végre nagy üggyel-bajjal sikerült a tömeget felvilágosítani és lecsöndesíteni.
Hja I Nem tanácsos a Deák nevével játékot űzni még Bécsben sem I"
(Vége)
1930. január 14
Kat&olikus papok csak a hercegprímás engedélyével
városi
zalai közlöny t
sági, nemkülönben városi képviselőtestületi tagságot csak ugy vállaiitatnak, ha ehhez a főpásztor előzetes engedélyét elnyerik.
vállal&atnaK megyei és Képviselőséget
Budapest. Jaguár 20
A Magyar Távirati Iroda Jelen t: A \';iboro» hercegprímás ugy Inléz*-kedelt, hogy papjai a jövőben megyei, fővárosi törvényhalósági bizolt-
Ma reggel 9-től délután 4-ig tart a választás Nagykanizsán
Titkos szavazással 38 rendes és 10 póttagot választ Nagykanizsa polgársága az uj képviselőtestületbe
Eredmény csak ax élaxakal órákban várOató
Nagykanlzaa, január 20 Nagykanizsa polgársága ma választja meg uj képviselőtestületéi, 38 rendes és 10 póttagot. A választás elnöke dr. örley Oyörgy klr. kormányfőtanácsos, helyettese dr. Tamás Jánoi ügyvéd.
A választás reggel 9 órakor kezdődik az összes kerületekben és tart egyfolytában délután 4 óráig, amikor a szavazást, tekintet nélkül az esetleg még le nem szavazo^taa, befejezik. A izavazái tartama an# egészen az eredmény kihirdetéséig] a választási elnök vagy ennek helyetlese, állandóan a városháza kis tanácstermében tartózkodik
Gondoskodás történt az iráni, hogy mind az öt szavazókerület helyiségeiben megfelelő apparátus, jegyző és Írnokok álljanak rendelkezésre.
Az eredmények
részleteit — tekintve a választás titkosságát — napközben közölni nem lehel, mert csak délután 4 óra után, az összes szavazatokat egyszerre bonl|ák fel és számolják össze, ugy hogy
a végeredmény megállapítására éflél előtt sor nem kerülhet.
Ha — ami egyáltalán nem lehelellen — összeszámláiás a hajnali órákba nyúlna, ugy a Zalai Közlöny szerdán reggel
rendkívüli kiadást fog kibocsátani. A kerületek beosztása: Az I. kerület: Fó-ut, Sugár-ut, Rozgonyi-u., Kölcsey utca, Hunyady-ulci, Király Pal-ulca, Rákóczi-utca, Vörösmarty-ulca, Petőfi ul, Eölvös-tér, Huszti Oyörgy-lér, Honvéd-utca, Nagycserfö, Kis-cserfö és a Oyepmeslerl telep.
Választ 8 rendes és 2 póttagot. Válaszlásl elnök Lányi László, he-lyellese Kertész Béla.
Választó helyiség: Rozgonyi utcai régi elemi iskola.
II. kerület: Vár ul, Kiiály-ulca, Erzsébcl-lér, Báthory-utca, Magyar-utca, Kinizsy-Utca, Arany János-utca, Árpád-ulca, Sikálor-utca, József Főherceg-ulca, Oaray-utca, Közvágóhíd és Felsőerdő.
Választ 8 rendes és 2 póttagol. Választás vezető: Dobrovits Mi\'án,
helyelles dr. Petrics József.
Választási helyiség: Arany János utcai elemi iskola.
Ul. kerület:
Kazlnczy-ulca, Csengery-ut, Nádor-ulca, Ciányl László-ulca, Sremere-utca, Só-utca, Tárház-ulca, Hajcsár-utca, Pályaudvar, Bjrakktelep és őrház.
Választ 8 rendes és 2 póttagot Választás vezetői: Németh Mihály helyettese dr. Halphen Jenő.
Választási helyiség: Nádor ulcal óvoda.
IV. kerület:
Deák-tér, Széchenyi-tér, Teleky-ul, Attila-utca, Rózsa-utca, Kórház-ulca, Kossulh-tér, Szentgyörgyvárl-utca, Bajza-u., Balthyány-utca, Klsfaludy-utca, Zrínyi Mlklót-ulca, Zárda-ulca, László Herceg-ulca, Mária-utca, Szekeres József-utca,őiház-ulcs, Tavaszutca, Levente-utca, Sánci-utca, Ba-golai-sor, Kápolna-lér, Gyár-ulca Viktória téglagyár, Városmajor, Fe-rencmajor, Felsösánc, Alsóerdei er-döslak.
Választ 8 rendes és 2 póttagot. Választás vezető: Dr. Hajdú Gyula, helyetlese Cseh Joachlm.
Választó helyiség: Zrinyi Mlklót-ulcai polgári fiúiskola (kapu alatt balra az első terem).
V. kerület:
A város III. közigazgatási kerülete, (Kiskanizsa).
Választ 6 rendes és 2 póttagot. Választás vezető: Dr. Matek László, helyetlese Oyörl Polal László.
Választó helyiség: Templomtéri elemi iskola.
A sok lista, amelyekel az egyéni aspirációk, mindkét szembenálló pártnál, a hivatalos listák mellé nagy számban sorakoztatlak, — nagyban meg fogják nehezíteni a választó-tömegek leszavazását, a sokféle hivatalos és nem hivatalos lista közt való eligazodást. Tájékozásul annyit mindeneseire köz lünk, ho^y minden kerület önállóan választ. Vagyis ha valaki egyik kerületben is, a másikban Is kap szavazatokat, azokat nem adják össze, mert a szavazatok egyik kerületből a másikba ál nem számítanak.
= Árban, minőségben, választékban Barta sztinyeg-raklára szenzációs.
X
. a modern teler>es készülékekhez - P h i I i r> s anódoátló kii).
Ne vesződjön izzító akkumulátorának töltésével.......Vt ., .. „
Philips kistől tő automatikusan tölti az izzitótelepet......... ,,
Uj erőt kap a készülék — közvetlenül a hálózatból fog működni és — mindez havi u pengőért.
Kérjen kereskedőjétől ismertetérti
Fiatalkorúak betörő szövetkezete működik Tapolcán
A banda felét elfogták,
Nagykanizsa, Január 20 Tapolcán az utóbbi időben egyre-másra történlek különböző lopások, melyről a csendőrség megállapította, hogy egy Jól szervezett banda munkája, akik azonban rendkívül ügyesen dolgoznak, ugy, hogy áruló jel nem Is marad utánuk.
Most annál jobban megdöbbent mindenki Tapolcán, mikor megállapítási nyert, hogy a belörőszövetke-zet tagjai mind fiatalkorúak.
A csendőrségnek sikerüli kél fiatalkorú legényt elfogni, akik beismerték, hogy már régóta egész sorozatát
másik fele megszökött
követték el a bűncselekményeknek.
Három fiatalkorú bűnöző szökésben van. Azl hiszik, hogy a szomszédos községekbe meneküllek és Igy remény van rá, hogy mihamar kézre kerülnek.
A két elfogod fiatalkorút kihallgatásuk ulán bekísérték a zalaegerszegi kir. ügyészségre.
A lefolytatolt házkutatás során ennek a két fiatalkorúnak a lakásán sok, a betörésekből származó holmi, betörőszerszámokat, álkulcs-kölege-ket talállak.
Három, hivatalosan halott magyar 16 év után útban van Szibériából hazafelé
Nagykanlzaa, Január 20 Még 1914. évben orosz fogságba esett három kőszegi származású egyén, kik közel másfél éviized óla magukról hlri nem hallatlak és akikel az ilthonmaradt asszonyaik és gyermekeik már régen elsiratlak. A három hadifogoly mosl arról értesítette Lengyelországból övéiket, hogy ulon vannak hazafelé.
Az illhonlaknak határtalan az örömük, bár a legnagyobb valószínűség szerint már az életben megviselt, 52—55 év körüli korban levő és a hadifogság minden bajái keresztül szenvedett férj, illetőleg apa, söi
nagyapa jön haza.
Mindhármukat a bíróság mijr régen holtnak nyilvánította, az fyylk már férjhez Is ment azóta, boldog házaséletel él és ezen törvényes házasságból származó gyermekei Is vannak.
A különös esemény hire mosl jár szájról-szájra Kőszegen, amely hlr még reményt ad sok árvának és sok anyának, hogy elveszettnek hiti férjük, fiuk lalán egyszer mégis megjön. —
Amit itt szerzUnk, maradjon a városban.
zalai közlöny
A Községi Párt vasárnapi pártgyfllése
Nagykanizsa, Január 21)
A nagykanizsai Községi Pilrt vasárnap délután undkivUl lálogatoit párlgyűlésl lartotr a Polgári Egylet nagytermében, amelyen részlvctleka társadalom mlm\'cn rélegébM.
Ujváry Qéza megnyitójában rész letesen kifejtette, hogy a városi gazdálkodás tette szükségessé a Kózségi Párt megalakítását. Utalt Nagykanizsa súlyos helyezetére, amikor 1*7.000 végrehajtási eljárás volt folyamatban egy év alatt.
UJnépi Elek Ernő beszédében az erők egyesilését és a legnagyobb takarékosságot hangsúlyozta. A csatornázással várhatlunk volna még — mondta egyebek közt — de nem lehet várni a kórházépítéssel, ami a Zalaegerszeggel kötött megegyezés dacára Is félbemaradt. Beszéli a városi ingatlan vételekről, a városrendezési tervről, a Nagykanizsáról elvitt intézményekről.
Kállay Tibor dr., Nagykanizsa orsz. gy. képviselője beszélt azokról a szempontokról, amiket a jelenlegi választásnál a polgárságnak szem elölt kell tartani. Beszélt azután a jövő terveiről és kilátásalró\'. Olyan tisztviselői kart állítsunk be — hangsúlyozta — hogy mindenkor tiszteleltei álljon szemben egymással a polgárság én a tisztviselő. A város háztartásánál a főkövetelmény az, hogy megőriztük a város intakt hitelképességét. Majd kitéri arra, hogy katolikus szempontokat is vittek be a választásba. A katolikus érdekeket mindenek feleli valónak tartja. Nem is lehel Magyarországon párt vagy irányzat, amelyjne ismerné el ezeket az elvekel, melyek a magyar állam alapját képezik. De nem látja be, hogy miért van szükség a túlnyomóan katolikus Nagykanizsán ennek az eszmének a külön hangoztatására ?
Samu Lajos a nagykanizsai ipi-rosok és kereskedők élet-halál küzdelmét vázolta, kifogásolva az Idegeneknek adott közmunkákat
Dómján Lajos dr. kifejtette, hogy a Nagykanizsán fennálló váltási békét várospolitikai célokért megbontani nem szabad. Hosszan fej tegelte a külön katolikus pártalakllás hálterét.
Rotschlld Béla dr. beszédének alapgondolata volt a Községi Pártnak az a kivánsága, hogy Nagykanizsa közgyűlési termében alkotmányos ulon jöjjenek létre a határozatok és ne puccsszerűen.
Dr. Gdrtner Antal beszéde után a népgyűlés 6 órakor ért végei a Himnusz hangjai mellett.
= A Vendéglősök Szakosztálya
tagjai kéretnek, miszerint a folyó hó 21-én, kedden délután 4 órakor az ipartestület em:letl gyüléslermében — az Italmérési Illeték sérelmes kirovása s egyéb fontos ügyek megbeszélése véget! saját érdekükben is pontosan megjelenni szíveskedjenek.
NA Pl Hl REK
•■■——................................""i
NAPIREND !
Január 21, kedd
Róm. katolikus : Á«nea ai. Protestáns: Ágnes Izraelita : Tebelh lló 71.
Városi Mozgó. .Blnat leánya-ilráma 10 felvonásban .Három muskétás\' \\lg Játék
Oyógyszertári éjjeli szolgálat: I. bó végéig a Merkl/-Belus- léle .Igazság" gyógyszertár.
(MztUrdó nyitva reggel 6 órHót nle 6 óráig (héttfl, szerda, pintet délután, • kedden egéss nap nóknek) Tel.: 2—1 l.
Előadások, bálok
Jaauár M. Lkeátte .Ifedii d. u 14 i váioihiain (MItíl P. Illlár).
Február I. Iperoabál.
Február 1 A Polf. Egylet köagyfiltee ás bankettje.
Kel,már 4. KeicsaMay NS.gylel leájs e.l. Ml 9 t. i Ceulr álban.
Február 1 Sienatdflum-plknlk.
Február á. Lktálli .I6edi. .1 u fi 6. (Sutányl Oy|.
Február 15. A Síeot Ilona leány klub bilit
Február I*. Lkeálla el-Sadit vcllictt kápckkcl ■ Síin-hiiban (dr l.lnz Sindoil
február ». MagánlUitvIlelAk mfl...r»t e*tle ebruár 23. I.lceálli Rláedii |VJiájc Utucdek centen, nárlum)
Március I. Kereertíny N&eeylel laiuugl kabarája. Kereekídelml Alkaltnaiollak jcliueace reklám-bálja.
Március 1 Lkeálla m.tml idr. Mtift Fei.nc dl.i-lag.avaláaa a Salnhjibanj.
— Házasság. Deutseh Irén és Kardos Sándor folyó hó 20-án dél-előll 11 órakor házasságot kötőitek. (Mind n külön értesítés helyen.)
— A ferencesek népmlsszlól.
A megyéspüspök most kiadóit körlevelében közli papságával, hogy a Szűz Máriával nevezett Ferences Rendtartomány szívesen vállalkozik az egyházmegyében népmissziók tartására. Az erre vonatkozó megkereséseket P. Vlnkovils Viktor tartományfőnök cimére kell küldeni.
— Az Úrasszonyok Mária Kongregációja hölgyei pontos megjelenéséi kérem a szerdai gyűlésre P. Deák Szulpic prézes.
— A Szanatórium Egyesület válaszlmányl ülését — a Kongregáció gyűlésére való tekintetlel — nem szerdán, hanem pénteken délután 5 órakor tarlja.
— Gépjárművezetői vizsga. A nagykanizsai rendőrség, mini megyei autókOrlet közli, hogy az uj közlekedési kódex értelmében gépjárművezetői vizsgákat ezentúl a hét minden szerda délutánján tart. A vizsgák színhelye a fémipari szakiskola, ahol szerdánként délután 3 órakor tarlja a bizottság a vizsgálatokat.
— Dr. Könlg fogorvos hazaérkezeit és rendelését megkezdte.
Báli
selyemujdonságok
nagy választékban érkeztek
SINGiR
divatáruházába.
■ keres, itt álljon megln
40 N
o
o >0

X
Állandó foglalkozást, biztos megélhetési tatáinak oly személyek, kik 385 pengővel rendelkeznek, ugy hogy módjukban áil, egy egész uj találmányú és uj rendszerű háziipari gép:cskét beszerezni és azzal a saját lakásukban e^y igen szép, tiszta és jól jövedelmező házi-Ipart űzni. Különfélé közszükségleti cikkek háziiparszerü clöállilá-sáról van szó. A gép kezelése 3 - 4 nap alalt tokéielcsen elsajátítható. Csak Németországban több mint 700000 személynek, ifjúnak, Öregnek, férfinek, nőnek nyújt exis enciát és biztos megélhetést e bámulatos kis gépecske. Részleles és kimerítő felvilágosítást nyújt mindenről a gyár állal kiadott ismerle\'ő könyvecske, melyet minden komoly érdeklődőnek azonnal megküld 1 pengő 20 fillérnek postautalványon való előzetes bekliic\'éie ellenében a gépgyár r. I. magyarországi kizárólagos vezérképviselet és lerakala : m
FODOR IMRE PÉCS, Ferenciek-utca 19. «z.
A készítendő áru ugy a kereskedők, mint a magánfogyasztók által szétkapkodlalik. Azonkívül maga a. lenti vezérképviselőség is készséggel átveszi készpénzfizetés ellenében á szóbanforgó szükségleti cikkekel. Napi 8 órai könnyű otthoni munkával 6—8 pengőt már egy kezdő is megkeres c géppel. — A kitanilás ingyenes.
1930. január 16. a_
BANAT LEÁNYA
Diima 10 felvonásban.
Föszerep\'fl: •ssssai lai lm, Ke idezte: ltloliai-tf Elotsbai-g
Három muskétás
Vígjáték
— Az élet művészete címen
tartott liceális előadást vasárnap délután, a városháza zsúfolásig megleli dísztermében, dr. Szabó Zsigmond vm. tb. lisztlföorvos^ az Irodalmi és Művészeti Kör lárselnöke Csalódlak, akik az előadástól a mai élet szebbé, jobbá téti lének művészetébe vártak könnyed, aklualitásokon alapuló bevezetési. Igaz: elejével Igy indult az előadás, könnyedén, Szabó Zsigmond rutinosan elegáns és szellemes modorában. De aztán történelmi értekezéssé nőtte kl magát, amely az ősembertől a trianoni magyarig tárta fel a szép és jó élet lehetőségeit és akadályait. Befejező felében az előadás álcsapolt az előadó fanatikus szerelmébe : az ostorosán sajgó, erós-liltü, lobogó lángú Irredentába és feszülésig ajzotla hallgatói leikéi az utolsó képek meghatóan köllöl színeivel. Az előadáson u| kanizsai poéta Is bemutatkozott: Lláitt Julla. Finom rezonanciák, mély álérzések, halk szomorúságok saépszavu költője Llditt Julla, kinek verseiben lírájának őszinteségeért szívesen nézzük el az idegen hatások bő utánérzéseit. Sikere Igen nagy és megérdemelt volt. A Munkásdalárda BUchler Mór nagyszerű vezetésével a kanizsai dal-kullura büszke értékévé nőtte magát. A liceálls-mü8oron nyújtott számai a fegyelmezett, kitűnő dalárdának őszinte, meleg sikert hoztak és azt az egyöntetű megállapítást, hogy a Munkásdalárda teljesítményének ab-szolúi-értékében Is egyik legelső dalárdája a vármegyének. Az előadás elölt Kelemen Ferenc társelnök mondott rövid megnyitót, üdvözölve a műsor szereplőit.
vese-, hólyag-,gyomor-és cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek állal ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési Főraktár:
• WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
zalai közlöny
„Amit a nő kíván" „Hogy szeressók" „Fekete csillag"
„Ce qua femme vaut" „Pour iln alrnéa" Étolla Hóira"
Igy hívják a mi három parfőm-ujdonságunkat, melyek Párizsban az Idény szenzációi Legyenek bizalommal Hölgyeim 103 éves cégünkhöz -
GELLE FRERES
puma, a,-a
da l\'Opara
Ifttt. lanuár 21.___
SatcleÖlrelc
Szombathely 9:3 arányban axöstüii NagyUanixsa csapata " feleit
A két város második csapatmér-kftzése ezúttal Szombathely hatalmas ponlarányu győzelmét hozla.
Teljes tárgyilagossággal kell megállapítanunk, hogy a vendégcsapat Nagykanizsa sakkozó gárdáját ezúttal határozottan tulfátszolla, a csapat jobb volt: ötletesebb és mélyebb játékot produkált, ugy, hogy győzelme teljesen megérdemelt.
Viszont ugyancsak a teljes tárgyilagosság alapján állva azt is meg kell állapítanunk, hogy a győzelem pontaránya nem fedi tel|esen a játékerők viszonyát: 2—3 ponlarányu vereségnél nagyobbat a kanizsai csapat semmi esetre sem érdemeli meg. A vereség azonban csak vereség marad, szépíteni nem akarjuk.
A helyi csapat legtöbb tagjának intő példa legyen ez a balsiker, de semmi esetre se szüljön elkeseredést, vagy csüggedést, sőt fokozza, Izmo-silsa az ambíciói. Lelkiismeretesebb tréninget, még több elméleti tanulást > hisszük, hogy legközelebb ismét a helyi csapat győzelméről számolhatunk be.
A kanizsaiak közül csupán Böhm és Wagner aratlak győzelmet. Böhm nem kisebb nagyság, mint Aszódy dr. ellen, aki a szombathelyiek egyik büszkesége. Oyőzelme teljesen reális. jól kigondolt s erélyesen kereszlülvill támadása hamarosan megadásra kény szeritelte ellenfelét. — Wagner győzelme szintén teljes elismerést érdemel : először játszott csapatversenyen t mégis lámpaláz nélkül, nyugodt megfonlolástal küzdött és győzött Ooldschmld elfenében. — Sárossy és Szekulja remUt értek el. Nehéz feladat előtt állottak, nehéz küzdelmük volt, de derekas munkát is produkáltak. Sárossy ellenfele Viola, Sze-kuljáé pedig Vlzvárdy volt. — A többi kanizsai játékos veszteti: Argenl Kondor ellen, Berger D-incs II. ellen, Kínig Vanlcs ellen, Llchlensleln dr. Wellesz ellen, Makó dr. Dancs I. ellen, Pintér Deutsch ellen, Slern-berger Kokas ellen és Weisz/etd Matyasovszky elten.
A verseny megkezdése előtt Kelemen Ferenc, a Maróczy Sakk Kör elnöke üdvözölte meleg szav kkal a vendégcsapat tagjait, kiknek nevében Aszódy Oyula dr. válaszolt s köszönte meg a szíves vendéglátást.
— Köszönetnyilvánítás. Ezúton mon óok hálán köszönetet s Déli Vaiut személy zetínek, Idk boldogult lériem e hunyta likaiméval koszotumegvillás elmén tn^cm pénzsegélyben részesíteni szívesek voltak. özv. Kamtnár Jiz*t/ni.
— Magyar-voltunk a táncban.
Kanizsán történt. Ajazz-band sláge-res 193(X\'eszlendő tegnapelőtti vasárnapián. Farkasovszky Teri tánciskolájában felálltak a pirók. A fiatalság órája volt épen. A bájos kis fekete lánctanárnő kiállt a parkettra a kél hosszú sor közé. És valóságos beszédet mondott. Nem mondta, h igy le a jazz-band-del, le a modern tánc-slágerokkal. Igaza is van. Jó ezeket is hallgatni, járni Csak azt mondta (de azt egészen kerek, formás beszédben), hogy a modern zene és lánc mellett soha ne feledjük el, hogy megtiport, de élni, feltámadni akaró magyarok vagyunk. Ne feledjük, hogy nemzeti érzésünk nemzeti sajátságainkon, szokásainkon, igy nemzeti ritmusainkon, nemzeti táncunkon Is alapszik és virágba hajt, ha megőrizzük a feltámadásig. Za|os tapssal, éljennel köszöntölték a valósággal fellelkesült párok a beszédet és olyan csárdás keletkezett utána, hogy vége is alig akait szakadni. Magyarságunknak ilyetén kifejezésre juttatását — mint fehér hollóját a mai tánc-parketleknek — csak örömmel ü !v)zölheljük és örömmel köszönlhei|ük városunkban a magyar érzésnek ezt a lelkes kis apoatolát, Farkasovszky Terit.
— Rendszám tábla változtatások a gépjárműveken. Az uj közlekedési rendelet érte\'mében a bér-
autók rendszám-táblája más kell legyen, mint a magánhasználatú gépkocsiké, hogy meg lehesseu őket különböztetni. Igy a rendeletnek megfelelően a bérautók rendszám-tábláját fekete alapon fehér számmal, a kerületet jelző betűt pedig piros színnel kell alkalmazni. A kivitel módja tekintetében a rendőrséghez kell fordulni a bérautósoknak, ahol felvilágosítást nyerhetnek. A rendelet január I óta érvényben van. Oldalkocsis motorkerékpárt 2 drb. rendszám-táblával kell ellátni és egyiket az oldalkocsira kell szerelni. Ezt a táblát a rendőrségtől kell kérelmezni.
— Teadélután az Izr. Leányegyletben. Vasárnap délután 5 órai kezdettel a Kaszinó alsótermében az Izraelita l.eányegylet kedves hölgy-gárdáji, élén dr. Rotschlld Béláné szeretett elnöknőjűkkel, teadélutánt rendezett. A kedves kis zsuron elsőrangú jazz-bandre a vendégek este 8 utánig táncolták és vidám hangulatban ütötték agyon a kanizsai vasárnap délutánok unalmát. — Itt írjuk meg, hogy a Leányegylet nagyban készülődik egy nagyobbszabdsu kabaré-estre, melyet februárban fognak megrendezni a színházban. A kabaré-esten egyfelvonásos vidámságok és magánszámok kerülnek előadásra. A kabaré-eit tiszta Jövedelme a Leányegylet jótékony céljaira megy.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai Megfigyelő Jelentének t Hétfőn a htmtrM-lef: Reggel 7 érakor —1-6. délután J Örskor 4-0 2, este 0 órakor +0-3.
(Élumkol rádlájtlentii) A Bataerelá-glal latsast asts 10 árakar |e-(•sstli ta.ábbra I* Inkább baralt M* várható, sak hetyatt kMés, méreélkstsa hideg vagy gyenge tagy msssmsI avagy saak kevés saagaáék.
— Szórakoztató-est a Kath. Legényegyletben. A Kath. Legényegyletben vasárnap ette jól sikerült szórakoztató-estet rendeztek. A vidám műsor után, melyben a legjobb műkedvelők arattak sikert, tea következett, majd a fiatalság a késő éjszakai órákig ropta a táncot Józsó-primás bandájának zenéjére.
- Felső Ábel vendéglőjében rendezett táncmulatság nagyszerűen sikerűit A mulatság legkiemelkedőbb része a szépségverseny volt, melyen sz I-só dllat egy ezüst Karórát: Rllea Katóka, II dl|ll, egy toftsszervlzt: Antal lea. Itt tk dl|at, egy lortát: Hol In Annuika nyrr ék.
— Vasúti épItkezésekTapolcán.
A tapolcai vasútállomás mellett tervezeit átrakó állomás, az ahhoz csatlakozó keskesvágányu, gőzüzemű iparvasut és a Díszei községhez tartozó Hajagos hegyre vezető siklópálya építésére a kereskedelmi miniszter az engedélyt megadta.
= Kávébarna vadászkutyám Boy névre hallgat, régebben elveszett. A kutya szálkásszőrü, kicsit nagyot hall. Megtaláló jutalomban részesül. Niedermann erdőgondnok Bánok-szentgyörgy.
Reklám árak!
\'/< kg. pörköltkávé . .. P 2-50 1 kg. édes narancs ... P —■«« t/i kg.-os doboz datolya P I 80 1 kg -os doboz szilva
compot............ P 1-40
1 kg. os doboz cseresznye
compot............ P I 80
1 kg -os üveg baracklz P 2-96 1 nagy üveg konyak Vio P 3-50 1 drb óriási lűstőlt hering P —-45 I drb marlnált hering... P —-60 1 drb nagy sós hering ... P —-12 1 doboz szálkamentes
szardínia ......... P I*—
V* kg. friss leavaj...... P !■—
Főzelékkonzervek jutányos áron, Pekkarek-teák, teasütemények nagy választékban kaphatók
leszel 68 Frledenthal
csemegekereskedésében.
_ÜL
Friss, lött
mezei nyul
fejtve
2.90 pengő
Szabó Antal üzletében
Főút 5. szóm.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér l„ a felsfitemplom mellett.
zalai közlöny
SPORTELET
Újpest utolsó túra-állomásán: Münchenben
sérültjei miatt döntetlenül játszott
TV München 1860—Újpest 3:3 (2:1)
Erős, kemény meccs voll, melyben az újpesti védelem nem volt sziklaszilárd, mint eddig.
A januári időben is 20 ezer ember gyönyörködött a két csapat élvezetes futballjában.
TV München 1860-Újpest 3:3 (2:1).
Somogy-KAC 1:2 (3:1). (Tré-nlngmeccs).
Nagykanizsa, január 20 Hatalmik lurautjáról visszafelé érkeztében vasinap Újpest csapata Münchenben játszóit a TV München 1860 caapata ellen.
Votentlk sérülése miatt Újpest ezt a meccséi csak eldöntetlenre tudta vinni. Miatta fel kejjelt forgatni a csapatot. A mérkőzés vége felé Borsánylt Is lerúgták.
Dr. Bárány István,
Jeles üszőnk Luxemburgban meghívás! versenyen veit részt vasárnap ét 100 méteren 1:02-1 mpvel győ-zött. A hátúszásban 100 yardol 1 c 13*2 mperc alatt vette.
Fulballcsapatalnk tura-mérlege; Nyolc csapat túrázott Olaszországban, Németországban, Egyiptomban, Görögországban és SpasJUgpban. A csapatok 49 mérkőzést jáljiottak, amiből 32 meccaéf győztesen abszolváltak. 7 mérkőzés eldöntetlen maradt, mlg 10 esetben vereaéget szenvedett a magyar csapat. A túrán résztvettek: BSE, Újpest, III. ker., Bástya, Nemzeti, Hungária, Bohn SC és a lőiako\'áosk.
A számszerű eredmény tehát erőien kedvelőnek mondható és újólag bizonyság a magy-r futball nagy klasszisáról.
Mádrol/unk IMfto n, ne kUld-fttk ^aallakel Idegenbe.
(A Kt^kaalxsal Polgári Uvéaz-
egyeakkt) f. hó 19 én délután tartotta tisztújító közgyűlését, mely a következő eredménnyel zárult: Elnök: Hegedűs Károly, alelnök : vitéz Mátray Józsel és Qozdán Józtef, titkár: Szmodlcs László, orvos: dr. Szabó látván, jogtan ácsos, dr. Fülöp Oyörgy, pénztáros: Kiss László, ellenőr: Novátb Oyörgy, számvizsgálók : Haba J6t«ef, Dávldovlcs Sándor és Tarabó 0,uh, lövészkapitány: Szépudvary László, lövészhadnagyok: viléz Vlgh Dávid, Nováth OyOrgy, Mózsa Károly, Rátz József, Mihálecz József, ezenkívül husz választmányi tagot választottak. A tisztikarban nem Igen állott be változás. Ez az Összetétel garancia arra, hogy ezulán ia épp ugy megállják a helyüket a lövészek, mini a múltban. Zalamegyében, sőt a kerületben Is (Vas-, Sopron- és Zalamegyékben) első helyen áll, az országos versenyen pedig egyenlő pontszámmal második lelt a Kis-kanizsai Lövész Egyesület. Ezekért a teljesítményekért megérdemlik az egész város dicséretét és támogatási
Tdmogoaauk ax érdemea kaoteaai Itereakedelmet és ipari.
SZERKESZTŐIü

Éva 15 1. komplikált, tohát m betűvel, 2. eomnlleo.-ere, 3. nem lae-alak, hanem Igéből képzett melléknév, 4. Igenli lehet.
a. £. (Hahót). A postán teesék reklamálni, mert Innót rendesen elment. Egy karácsonyi könyvet poétára adtunk.
Dr, K. R. Értékes tanulmányát élvezettel olvastuk éa alkalomadtán szívesen vesszük hasznát.
V—r. Vallási polémiákba nem bocsátkozunk éa azoknak teret nem adunk hasábjainkon, mert az etéren való bóké bontáat sokkal- Inkább bűnnek tartjuk, temhogy azt vallásos lelkiismerettel össze tudnánk egyeztetni.
P. N. Nem közőlhetó.
EOzemisia
TŐZSDE
A mai tőzsdét a hágai megegyezésről már nyíláskor elterjedi hírek erőteljesen megszilárdították A még fennálló kisebb konlremin pozíciók sürgősen befejezésre kerültek, viszont a kétíégtelen áruhiány, nemkülönben a véleményes vasáriások, továbbá a pénzpiac további javulása az áifolya mokal nagyobb forgalom nélkül Is erőteljesen emelte. A szilárdság berlini, nem egészen kielégítő árfolvam-jelentések hatása alall némileg enyhüli uuyan az üzletidő folyamán, zárlatkor azonban Ismét job^.árfolyamok kerültek felszínre. Fixkamatozásu papírok piaca csendes és változatlan voll. Devizapiacon csekély forgalom mellett nem igen voll változás.
Nsponls ad Ion növendék és hlzótllatalnak
„FUTOR"
azénaavaa lakarmánymeazet. A .FUTOR- nöytadMIIatokrál a
csontképsődést atfaegltt hlsáars
XSÍKétvágygerjesztöft
A -FUTOR" i em orvosság, hanem a légii romeblvn őrlőt\' métztóláp. an ly aa állatok tznvetelében Igen . önnyen Iclszjvódlk, a amelyet az átlato aro-matlkua anyag artal t Inál togva szive-
sen fogyaaztanak. A .FUTOR\' eletése a konyhasó eteté Út feleslegessé tcazl A nagyhi/hók, uradalmak, gazdaságok s .FUTOR\' t állandóan elelik. iára: 1 kilogrammonként 4u fillér. Zsák vételnél: I zstk 50 kg. (zsákkal
egy lill) P 10 30. 1 ccs >/i kg-os próba doboz ára 3) Iliiét. Kicsinyben és zeákssárma kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mfltrágya, oővényvédöszerek szss kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telelőn: 130.
Zfirlehl sáriat
lewyork 27 09,
Pária 20-33, London 25 17Vs, Ne\\ 517 60. Brűssel 7205, Milano MaiMd "69 00, Amsterdam 20800. Betllr. !23 6!\\ Wien 72 80, SolU 3-73, Prága •4 31, Vtrsó S7 971/1. Budapaet 80-80 Belgrád 9 IV\'.\'s, Bukarest SW\'/t.
TmaénfHisAa
Rum 20-40 emetk., rőh 10 fill. esett.
Itnza llszav /7-ei 74 05 -24-35. 78-n 24 35-24 55, 79-es 2465 -24 90, 80-as 2185-2505. duninl 77-es 22 93—23IV 78-as 2315-23-31. 79 es 23 40-23 60. 80 as 23 65 - 238^. rozs 1365-1380, lak Irpa 1565-1610, sörárpa 17-50-19 00 rab 13 25 -13 75 lenceil tazl. 12 90— 13 00, dunántoll 12 85 1295, repce 52 00-53-00 korpa 960 9S5.
A kaáifetU TSisáfi de<tza-tesvsáss
dkvizAk
valutAk
Angol I. 27*75-27-90 Belga Ir 79-35-79 75 Cteh k. 16-83-16 93 Dán k. 152-55 153 15 Dinár 9 95-10 03 Dollár .".68 70-570-70 Franrla 1.22-45 22 7s Holl. 2.9-6\' 230-50 Lengyel 63 90 64 20 Uu 3-37 . 41 Léva 4-10-4 \'6 Ura 2« 65-29 95 Márka 136 20 136 80 Norvég 152 40 153 00 Schlll. 80 12 80 52 Peseta 74 30 76\'30 Svájci I. II"40 10 90 Svéd k. 153 05 153 65
AmsL 229-60-230-30 Belgrád 10-a-t-IO-l! Berlin 136 37-136 77 Bfllaazet 79\\\',0 79 75 Devizáiéi 8-39 3-41 Kopenb.162 72 53 12 ü.ndon 27 79 ÍJ 87 Madrid 74 30-75 3U Milano 29- 6 29 96 Ncwyork570-90 72 5o Oaxlo 162 60 , 5300 Pária 22-42-22 49 Prága 16 88 16 93 Szóda 4*11-4\'15 Stoekh. 153 25-153 65 Vaj só 64-00-6*20 Wien 80 27-80-52 Zűiich II0-47-U0 77
SerbMísír
Ke:hajtáa 3:03, eladatlan 43. — Elsőrendű -48 -50, szedeti 1-44—1-48, szedeil kftsép 1-36 1-40, könnyű 1-24—1-32, l-ső rendll tlrcg 1-42—1 46, ll-od rendű ót.g 1-34—1 38 angol in.dó 150 l\'8 , szalonna nagyban 1-46 1-50, zsír 1-70 t-80, Imi 2 0 212, i\'.ah.nnás lelserlcs 1-74-1\'82.
Uaájs: Mlsilal Bysaáa és LayUalá Tállala t, larjkuluái.
Pelelöt kiadó: 2aíal Károly, \'ttnurkaa telefon i Naitvkaataaa 78 a*
APRÓHIRDETÉSEI
AB MMlhAKMInk É)i 10 M KlMri Mkades tortttt asó Ma S ftM. Vasár éa
h»W»a» M aaójg tt HMr, oaírxtea toribU n.ó dija S W4. Saenlán áa pés-Isko 19 szóig M HMr, aMta továbM asó dija S MU Oaaat a alsde* vastagabb betűből áűó SZÓ két .-ónsk számit-tatlk. /Ulást keresőknek Wt engedmény.
Nt>datá»k a (St) p.aagS Sssssgsa aW ■ falsaisasa klnyvaláa, s«A«il*xés alkarOléM •ágntt s > S r s t I m s I 4 S lt
Használ\' irea Ossaskst tisztát vesz minden mennyiségben Muazel és Prledanlhsl cég. 309
Olos«, finom hAalkssxt kap-hstó február 1-tSt 8iag*r-iit 4S. alatt.
Helybeli rövidáru üzlet ügyet és szakképzelt tfatallista ssgédst keres mielőbbi belépésre. A|ánlstok fizetési Igények megielóléiével a kiadóba kéretnek .Meí-bfzható.....
le\'lgére.
Vadbőröket,
mázat, ágftsllat, vaaat éa femet
legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15. uu
Kétszobás ulcal likás előszobával, mel-lékhelyltégekkel lebruár l-ére klsd* — Sugár-ut 54. 186
Eladó sxSIfl birtok caerlól Vajda-hegyen, közel a lapuhoz 2046 négv-zögöl szabadkézből eladó. - Bővebbet Szigeti-utca 12 230
Be|áró mlndenss kerestetik szunnalra BjMhyány ulca 22. 320
Házilag konzervá 1 ssvsnyuké|Mssla
kapható. — Schlcslnger Oyuláné, Kinizsi-ulcs 16. 321
Féili ban.
eladó. Clm a kiadó -322
1930. Január 21.
Kováid Péter és Fia
budapesti featAgyár
fest, tisztit és plisseroz
Oaüérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelét
i; o Osengsry-ut 5.
A na
,sykanizsai klr. Járásbíróság nlnt telekkönyvi hatóság.
11612/tk. 1929. sz.
Árverési hirdetmény és árverési leltételek.
A Nagykanizsai Takarékpénztár R. r grehajtatónak Kiss Jórsel éa neje Szerecz rla végre hajiéit szenvedők ellen Indított
végrehajtási ügyében a telekkönyvi halóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. 1 -c. 144 , 146. éa 147 §-al érlel-mében elrendeli a vtgreha|Uil árverést 400 P tőkekövetelés, ennek 1929. évi szeptember ha 14. napjától járó 12®.o ka. matal. WA> vállódll 56 pengő 66 lill. eddig megállspllott per és végrehajtási és sz árverési kérvényért ezutU: megállapított 22 P iö tség, valamint a csatlakozoltaknaa kimondott Dobrin Richárd 200 P, Dr. Mslek László ügyvéd 949 P, Dömőtörfv János 9 0 P, Oyörfy Jósael, Dömölöily József és Vajda Jánosné ss Oyörfy Jutfa 3600 P, Szerecz József é» neje 3j P, Ponclere Általános Blzt Társaság 21 P 80 tlll. is Horváth (J)örgyné 93 P 06 fill. tőkekövetelés és Jár. beha|táaa végeit a nagykanizsai klr. Járásbíróság területén levő, Nagy. kanlzsa városban fekvő a a nagykanizsai 126 sztjkvben felveti 136/a. hrsz. ingatlannak R 14., 16- 7., 18. éa 19. torsi, szerint végrehsjlá\'l szenvedők revén álló r.s részére 26z5 P kiklállásl árban <s pedig a C 27 sorsz alal\' a 7631/k. 1926 SS. v gzé sel Szerrca Ferenc Javára beke-
belezett élrtlytyilglanl h\'tzonélvezell szolgalmi Jognak Irnnlsrlásával, amennyloen ezen szolgalmi Jog fennlartásávsl as Ingal-
lanéll a szolgalmi |ogot megelőző lentr-tételek fedezetere ezennel megállapltolt 2i 0 1 pengő be nem Igésletnék, aa árveráe ba\'Sly ala-inS válik a .<í Ingatlan a kltllzöll h*lárn> pon a szo ga\'ml )ng fennt-rUu né\'kul bocsátl\'llk árverés alá A lelek, lónyvl haló*ág az Ing llannsk Szerecz kzael utan veMreha|laat szenvedőkre átírt l/a reazé e aa ár.arést nem lendell el, tneit arra per van feljegyezve.
A telekkönyvi halóság az árverésnek a klr. járálDlróság hivaialos helylaégében (Igazságügyi palota, földszint 8. ajtó) meg tartására 1930. évi február hó 19. nap. Iának délelőtt 10 óráját lűzl kl és az árverési feltételeket ai 1881 : LX. t e. IÍ0. § a alap|án a következőkben állapítja meg:
Az arveréa alá kerülő ingatlana kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhaló el.
Az átveretni szándékozók köteletek bá-iiatpénzüt a kikiáltási ir lO^s-át kési pémben, wgy n 1Í8I : LX t e. 42 § ában meghatározol! árfolyammal számított óvadékképes értékpaptrotban kiküldöttnél le-
tenni, vagy a bá atpéninek előleget bírói letétbe helyezéséről kiállított ellanervényl a kiküldöttnek átadni éa az árverési felté-
teleket aláírni. (\'881 : LX Lt 147., 150, 170 §§ , 1908: XLI. t. e. 21. §.)
Az aki az Ingatlanért a kiklállásl árnál magasabb ígéretet teli, ha többel ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapltolt bánatpénit az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig klegéazilenl. (1906 : XLI. t. c.
23- §•)
Nagykanizsa, 1929. évi november hó 29. napján.
A kiadmány hiteléül
Wkő t. k.
i^atSIIaae
Moa I Pest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
főzmosó, vegyűaitltó, ruhatealfl a „ombattMljI on>. IPárMálUfiaM aeaaXnaual kíltaUtva
NAGYKANIZSA
artjraislcpl Oyártslapr
Kazinczy u. 8, Hunyadl-u. 19
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit leslet vagy Uaztjttal. Győződjön meg áraim oleióságáról éa munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlaztllás I Tisztit I 113 PUttároz I
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Za\'ai Károly.)
70. évfolyam 17. szám
Nagykanizsa, 1930. Január 22 szerda
Ara 14 fillér
ZALAI ttZLOHY
SuikewIMg és kiadóhivatal: F6-ut 5. síim. Kcaathctyl flSkHadóhivital Ko.mll, Lajosa. 33.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
EMAsetM ta: I p«*a M I
fl nagykanizsai képviselőtestületi választások
A város 5178 szavazópolgára közül 3950 leadta szavazatát — 38 rendes és 10 póttagot választottak — A két hivatalos lista mellett mintegy 30 egyéni lista volt forgalomban — Nagy Izgalom közepette, de rendzavarás nélkül folyl le a választás
A választások. sscámsscerU
Nagykanizsa, január 21 Az utolsó Időközi országgyűlési képvlselö-választts óta nem feszült olyan Izgalomba Nagykanizsa, mint a mai napon. Ma kellett eldöntenie e város 5178 szavazópolgárának, hogy kiket óhajt beküldeni voksaival, hitével, terveivel és vágyaival a város parlamentjébe.
Nem csak a polgármester-kérdés által felajzott szenvedélyek csaptak össze ma, |ól tudva, hogy ennek a problémának a mai nap a méregfoga. Az Izgalmak fó kútforrása mindenesetre ez volt, ezt azonban a pártok fegyelmezett szervezettséggel vagy meggyőződések és meggyőze-lések fanatizmusával intézték csupán. Annál nagyobb kavarodást és külsőleg Is hol komikusan, holbosz-szantóan megnyilvánuló kavarodást okozott a pártok listáinak sok ki-maradottja, akik saját szakállukra, saját listákkal fejlellek ki minden kerületben hihetetlen erőlködést azért a mandátumért, amit saját-maguk szántak önmaguknak.
Már reggel korán lázas sürgésforgás változtatta át teljesen a csendes nagykanizsai mellékutcák képét. A kerületek szavazóhelyiségei körüli ulcák feketéllettek a tömegektől, szavazóktól, az azokat kézzel-lábbal kapacitáló önjelöltektől és korlesciklől, ide-oda szaladgáló autóktól és bámész kiváncsidk latka lömegeilől
A szavazást 9 órakor nyitották meg
a szavazatszedö küldöttségek elnökei Mindjárl a reggeli órákban nagy vehemenciával feküdtek bele a pártok a fe>ha|tásba.
Az I. kerületben (Rozgonyi utca) délelőtt fél ll-kor már 260 szavaza-lol könyvellek el. Ugyanekkor a II. kerületben (Arany J. utcai ovoda) már hingos
kortes összeszólalkozások csőditeitel\'ek nagy közönséget az utca-keresztezéshez. A III kerületben (Nádor-utcai ovoda)
12 lista mérkőzött: a 2 hivatalos és 10 egyéni lista, melyek összesen 283 szavazalói kaplak 11 óráig. A lista rekordot cz a
i löbbi kerüle--6 llslán alul. rendjét csak a meg egy összetűzés
kerület érte el, bár a lek sem maradtak 5-A IV. kerület példás déli órákban zavarta
igen zajos utcai a postapalota sarkán a Községi Párt és a Kath. Párt korifeusa közölt. A hangos felelösségrevonást nem épen épületes párbeszéd követte, aminek igen sok volt a publikuma.
A szavazás nem szünetelt a déli órákban sem, utóbb pedig óriási módon nekilendült az urnák forgalma. Mindegyik párt és minden önjelölt ekkor dobla hatcoa az utolsó tartalékjait. Szorongó arccal jártak-keltek mindkét hivatalos párt vezérlői.
-- Nem lehel Jósolni I... Semmi meglepetés nem lehetetlen...
— Az egyéni listák nagyon felborítottak minden számítást...
— Nagy a zavar Lehetetlen tisztán látni.
Hozzájárult a zavar-kclléshez pl. a II. kerületben néhány
Krátky-lobogós autó, melyek állandóan süröglck-foroglak, de koránlsem a Krátky-párt szolgálatában. Sőt... Persze egyéni akció volt.
Délután 3 órakor már az utolsó tartalékok vonultak fel. Ekkor volt az
I. ker. 765 szavazat
II. „ 801 .
III „ 796
IV. „ 750
V. . 562
Végsőkig feszüli izgalom közepelte déluián 4 órakor
a szavazást lezárták.
A végleges számadalokból kiderült,
hogy ekkora érdeklődés még soha
nem volt Nagykanizsán sem orszá
gos, sem helyi választáson :
NanyKanlxaa S179 sxava-xófa köxal 39SS lr.sxava-xoit.
A szavazatok az egyes kerületekben
eredményei
A választási kampány folyamán, az Irtó plakát és röplap áradatban 120.000 drb. szavazólapot nyomatlak a pártok és a párlonkivllliek. Ezek közül tehál 3958 darab kerüli az urnákba, hogy a szavazás lezárása ulán megkezdődjék a következő nehéz munka: az összeszámlálás és az eredmények megállapllása.
A választási elnökség (dr. örley György és helyetlese dr. Tamás János) a választás egész ideje alall a városházán tartózkodott, jelentéktelen panaszokon kivül azonban, melyeket a legteljesebb pártatlansággal és törvényszerűséggel intéztek el, — komolyabb Inlézkedésekre nem volt ezükség. — Dr. örley György kormányfötaná-csos, választási elnök többször végigját la a kerületeket, hogy személyesen győződjék meg a választások menetének pontos törvényszerűségéről. A szszalszedö küldöttségek el-
nökei (ljinyl Lászó, Dobrovils Milán, Németh Mihály, dr. Hajdú Oyula, dr. Maiek László) • és helyetteseik (Kertész Béla, dr. Pelrics József, dr. Halphen Jenő, Cseh Joichim, Győri Polal László) mindenütt pedáns gondossággal vezctlék a kerüle\'ek szavazásait.
A szavazatok összeszámolását
az egyes kerlllelek küldöltségei nyomban a lezárás ulán megkezdték. A párt-irodákban már esle 9 órakor megvolt mind az öt kerület eredménye. Ekkor már szüntelenül csengeti a sztrkcszlöség telefonja is, helybeli é6 vidéki érdeklődök tömege várta szorongó kíváncsisággal a nagy harc kimenetelét.
Az eredmény hivatalod megállapítása a városházán történt, miután a kerületek eredményeit oda beszolgáltatták. A hosszú és nehéz
izy oszlottak meg:
korillet szavazó leszavazott
1. 1076 845
II. lt\'50 902
III. 1160 846
IV. 1080 782
V. 812 583
Összesen 5178 3958
A városháza tanácstermében k\'HÓ éjszakáig folyl az eredmények össze-állilása. Éjszaka fél 1 órakor a kövelkező két kerület pontos eredményei ismeretesek:
III. kerület:
Unger Ullmann Elek 543, Hoff-mann Henrik 543, Kolovics Ferenc 490. dr Weisz Lajos 478. Plichta Béla 476, Bojlor József 460, Mar-valics Islván 426, Hudl József 395 Póttagok : Vérles Antal 560, Szlgrlszl László 534.
IV. kerület:
Ujváry Géza 541, dr. Dómján Lajos 487, dr. Barlha István 459, Gábor princsics Gvörgy 442, id. Szállnger Antal 436. Papp István cipész 362, Oolenszky Jinos 3^5, Gulyás Károly 314. Póttagok: Csordás Tamás 599, Surányi Oyjila 496.
Ebben a kél kerületben lehát a Községi Párl listái teljes egészükben győzelmet araltak.
Ugyanekkor a löbbi kerületekből a következő lakonikus jelentéseket kaptuk:
I kerület: a Községi Párl listája teljes egészében bekerült.
II. kerület: Mintegy 80 százalékban a Községi Pár! listája került be. V. kerület: Jelentés nem érkezett.
munka késő éjszakáim nyúlt.
A választás eredménye
Éjjel fél 2 órakor beérkezett Ili valalos eredmények:
II. kerület:
P Deák Szulpic 563, dr. Uolschltd Béla 533, Székely Lajos 466, Dedo-vátz Béla 439, Kelemen Ferenc 434, Tóth István szabó 414, Kovács Ferenc csizmadia 368, dr. Sehlelffer Imre 360. Póllagok: Viczenty Árpád 444. Viola Ferenc 346.
Ebben a kerületben is a Községi Párt listája futott be.
V. ker. (Klskanlzsa):
III egyéni lista győzött a következőkkel : Szmodics László 428, Baj picz Oyörgy 357, Bunczom György 260, Kovács Illés 244, Kiss Tóth Imre 192, Ansorge Anlal 183. Póttagok : Bagonyai György 292, Tarkas György 156.
Utolsónak érkezeti bc az I. kerület
eredménye háromnegyed 2 órakor. A Községi Párl listájával bekerültek: dr. üűrlner Antal 596, Kiss Ernő 589, Ujváry Géza 581, Samu Lajos 579, Hackler János 457, Pahocsa Islván 402, Patai József 388, Metz-ger István 343. Póllógok: Faludl Géza, Bence M.kia.
zalai közlöny
Jl (jágai megegyezés részletei
Az agrár-alappal kapcsolatos, csupán pénzügyi természetű részlet kérdések várnak csak kidolgozásra — Az agrár-alap 240 millió, a Brocchl-alap 100 millió aranykorona — Az alapokhoz a nagyhatalmak 187 millióval Járulnak hozzá
Csehország panaszkodik, Qogy a nagyhatalmak a kisantant mellül Magyarország felé fordultak
Az a barátság és megértés, amelyet megegyezés tényét. A Le Temps sze-a nagyhatalmak a tárgyalások egész menete alatt lanusitotlak, a gyakorlati eredmények mellett olyan erkölcsi értékei a hágai konferenciának, amelyek egy boldogabb uj korszak garanciáját adják a sokat szenvedett Magyarországnak. A hágai egyezmény szerint
kapcsolat-. I kldolgo-
Budapeet, Január 21 A hágai lárgyalások a keleti jóvátételi problémával kapcsolatban felmerült magyar kérdéseket az egész vonalon rendezték. Csupán
az agráralappal ban várnak még zásra bizonyos részletkérdések.
Ezek azonban kizárólag pénzügyi természetűek és magát a megegyezési nem érintik.
Megállapítható, hogy a kibonta-hozást elsősorban a magyar delegáció indítványai segítették eló. A nagyhatalmak kórében igen jó hatást tett az a készség, amellyel a magyar delegáció a kibontakozást előmozdította.
A lárgyalások befejeztével a delegációk jórésze már elutazott Hágából. A hágai egyezményben léleslett agráralap
rendelkezésére a kövelkező annuilá-sok állanak:
1. Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia a .külön követelések" elmen kapott összegekből 1944-IŐI évenkint 6,100.000 eranykoronál fizetnek be.
2. Franciaország, Nagybril.innia, Olaszország, Portugália, Japán és Belgium átengedik az 1931 — 1943. évi magyar jóvátételi fizetésekből nekik járó Összegeket.
3. Nagyhritannia, Franciaország és Olaszország 19:13 és 1943. között évente3,600.000,1944 tői 1968-ig évente 2,280.000 arany koronái fizet erre az alapra. Az egész a\'ap 240,000.000 aranykorona felelt fog rendelkezni. Ebből a nagyhatalmak hozzájárulása 87 millió aranykoronát tesz ki. A másik, úgynevezett
Brocchi-alapot
a nagyhatalmak létesitik 100 millió aranykoronával.
A hágai megegyezés gyakorlati ered ményei közlll első he\'yen áll, hogy
Mnoyororudg vlumnyer/e telfes pénzllgyl szuverénl-tasdt é* megszerezte a nagyhatalmai támogatását egy felveendő nemxet-köxl ktflcaönOOx, ame vatva lesz i /Unk elpeli _ egészsége*, friss vért öm-lesxtenl.
A konkrét eredmények közé kell sorozni annak a magyar álláspon\'nak teljes győzelmét, hogy
1943 után további repard-ctóUat nem fizet Unk,
valamint azt a megoldást, amely a békeszerződésről folyó úgynevezett „egyéb tartozások" kérdését a méltányosság elvei szerint liiiuldálla. E gyakoriali eredmények melleit nagy és elsőrangú rlvi jelentőségű sikere a magyar delegációink
a dönlöblrósáu eszmé/é-npU megerősítése.
önQtSz, amely01-gaxáaságl éle-etyOUat ereibe
a magyarországi ellenőrző-bizottság az egyezmény hatálybalépésétől kezdve többé nem működik. A békeszerződésből folyó általános zálog-Jog megszűnik. Ugyancsak megszűnik a Jóvátételi bl zottság és Magyarország között a viszony.
Prágai jelenlések szerint a cseh sajtó megállapiija, hogy
a nagyhatalmak és a kisantant között már nincs meg az a meleg vis\'.ony, amely a háború elején volt.
A nagyhatalmak ma már zárt falanxban álllak a magyar álláspont mögött.
Az angol sajtó egyhangú megkönnyebbüléssel veszi tudomásul a megegyezést Igen fontosnak tartja, hogy Migyarország visszanyerte" korlátlan pénzügyi szuverénitását és kiemeli Bethlen bámu\'atos munkabírását.
Keddre 0ip/dk Sssze a KépvtaelöQdMai
Budapvs\'., Január 21 Rublnek István az egységespárl alelnöke ugy nyilatkozott, hogy a képviselőházat valószínűleg a jövő hét keddjére h!v|ák össze. Lehetséges, hogy a külügyi bizottság még előbb összeül.
V/bál napirenden a német magyar Kereskedelmi szerződés
Berlin, Január 21 A Berliner Tagblatt jelenti: Oróf Bethlen István miniszterelnök a dr. Curllus német birodalmi külügyminiszter közt különböző elvi kérdésekről, amelyek mindkét országot érdeklik, megbeszélések tolylak. Arra törekszenek, hogy a német-magyar kereskedelmi tárgyalások fonalát, amint lehet, felvegyék és kedvező befejezéshez segítsék.
Párls, Január 21 (Éjszakai rádiójelentés) A francia sajtó megelégedéssel fogadja a hágai
IMI II
Mindenütt kaphatói
Termelt:
Orsz

rint nagy haladást Jelent a hágai megegyezés a nemzetközi politikai
1930. január 16. a_
életben.
A keleti jóvátételi kérdés elintézése megerősíti a középeurópai államok között a kölcsönős bizalmat,
ami az általános békés együttműködés előfeltétele.
Belgrád, Január 21 (Éjszakai rddlójelenlés) A lapo< kommentár nélkül ísmeilelik a hágai eredményeket.
Két mlnlsztértam előtt van a vidéki kórházak ügye
A héten
tanácskozásra Dl össze a népjóléti miniszter és a szakértők
és a pénzügy
Magy.
Tejszövetkezet! Központ
Budapeat, I., Horthy Mlktós-ut 119-121
Budapest, Január 21 A népjóléti tárca költségvetésének csökkentésével kapcsolalban sok memorandum és előterjesztet kerüli Vasi József népjóléli miniszterhez. Küldöttségek lőllek városokból, vármegyékből, községekből és panaszolták, hogy
a szegényjogon ápolt betegek ápolási dijaihoz való állami hozzájárulás csökkenése katasztrofális helyzetbesodorja <- a kórházakat,
amiből az egész közegészségügyre súlyos hí Irányok származnának.
Tegnap az orvosszövetség foglalt állást ebben a kérdésben és szintén memorandumot jutlatott Vass miniszterhez. Kérik, hogy
a kórházak kérdését orvosi szempontból Is bírálják el,
úgyhogy a megfelelő anyagi támogatást továbbra Is élvezhessék a kórházak és gyógyító Intézetek.
Vass miniszter, értesülésünk szerint, Wekerle pénzügyminiszter visz-szatérését várja csupán és a legelső alkalommal, előreláthatóan már a héten tanácskozásra 01 össze sz4tkértők bevonásával.
Ezen a tanácskozáson dől el, hogy a népjóléti tárca költségvetésének
keretében, vagy azonfelül történjék-e a kórházak olyan dotációja, amely lehetővé teszi a közegészségügyi intézményeknek legalább az eddigi színvonalon való fenntartását. A pártok épugy, mint az érdekeltek, foglalkoznak vele és a népjóléti miniszter előtt több javaslat fekszik a kérdés megoldására.
Vass miniszter nap nip után tan\'cs-kozik szakreferenseivel a probléma megoldásáról és mire a pénzügyminiszter Itthon lesz, a minisztérium kidolgozott tervezettel áll majd a pénzügyi kormány elé, áltól az elvtől vezérelve, hogy bár a takarékosságot minden vonalon keresztül kell vinni a közegészségügyi Intézményeknél mégsem lehet olyan mértékben végrehajtani, mini ahogy azt eredetileg tervezték.
A felsőház agrárius blokk|a és az egységespárti agrárius blokk legutóbb együttes ülésen határozta el, hogy bizottságot küld ki, amelynek célja az volna, hogy a kórházkérdést tanulmányozza és a népjóléti és a pénzügyi kormányoknak tegyen előterjesztési abban a tekintetben, hogy a kórházak költségvetésének redukciójától a mai közegészségügyi viszonyok mellett tekintsenek el.
Megnyílt a tengeri lesxerelésl Konferencia
.Minden résztvevő államnak áldozatot kell hoznia" — mondta az angol király megnyitó beszédében
London, Január 21 A Felsőház királytermében ma, kedden délben 12 óra után néhány perccel nyill meg a tengerészeti leszerelési konferencia, amelyet az Egyesült Államok elnökének kezdeményezésére a,tengeri fegyverkezések csökkentése céljából hívták össze. A konferenciát
az angol király
ünnepélyes külsőségek közöli nyitotta meg. Beszéde elején üdvözölte a megjeleni de\'egátusokat, majd a konferencia célj it abban jelölte meg, hogy a tengeri fegyverkezések korlátozásával uj háború lehetőségét akarja megszüntetni. Az 1922 évi washingtoni értekezlet csak\' a kezdeti lépéseket telte meg. Nagyobb
sikert azért nem ért el, mert a nemzetek érdekel különbözők. Ha azt akarjuk, hogy a kezdeményezés sikerre vezessen,
minden résztvevőnek áldozatot kell hoznia.
Mikor V. Oyörgy király az előkelő közOnség sorfala közölt bevonult a terembe, balján Ramsay MacDonald, jobbján a lord-főkamarás haladt. A közönség főhajtással hódolt az uralkodónak, aki aranyozott trónuson foglalt helyet és felolvasta a jneg-nyiióbeszíd szövegéi. A király előtt arany mikrofon állolt, melyre a konferencia után rávésik a történelmi tárgyalások dálumát. A király rendkívül erőteljes, csengő hangon olvasta fel a megnyitó beszédet. Beszédét a hivatalos tolmács közveti-
iftjű. január Í2.
lelte francia nyelven, mikor a király bevonult éa a megnyitó beszéd ulán eltávozott a fotográfusok és klno-riporferek ostroma közben.
A beérkezett jelentések szerint a király beszédét az egész világon mindenütt tisztán leheteti rádión hallani. Hoower elnök reggel öt órakor kell fel Amerikában, hogy hallhassa Gftrgy király beszédet.
A megnyíló Otés további folyamán MacDonald angol miniszterelnököt választották meg a konferencia elnökévé, aki rámulatott arra, hogy a konferencia tanácskozásait nagyban előmozdítaná, ha minden kérdést két alapvelö szempontból vizsgálnának meg: I. hogy minden ország flotlaszükséglete földrajzi helyzetétől és kiterjedésétől függ, 2. hogy technikai szempontból klllBn tárgyalják a tengeri, a szárazföldi és légi haderők kérdését és a három kategória leszerelési problémáit, azonban anélkül, hogy megfeledkeznének arról, hogy gyakorlatilag e háromféle haderő kérdése szoros összefüggésben vsn egymással.
MacDonald után Stlmson amerikai külügyi államtitkár szólalt fel. Szerlnle
a londoni értekedet nem jelenthet végleges lépést
E tárgyalások legközelebbi célja az, hogy a jelenlegi adottságok mellett eredményt érjenek el, amit azután idők folyamán a nemzetek szükségeinek figyelembevételével ki kell építeni és meg kell javítani.
Tardieu francia miniszterelnök hangsúlyozta, a probléma nehézségei! illetőleg és a maga réuéröl csatlakozik MacDonaldnak ahhoz a javaslatához, hogy
állapítsák meg valamennyi tengeri hatalom szükségleteit és azután Igyekezzenek ezeket egymással összhangba hozni.
Tardieu megemlítette a hágai konferencia eredményeit is, amelyeket a béke egy mások frontján való győzelemmel nevezett.
Ezután Orandt olasz külügyi államtitkár szólalt fel, majd a megnyitó ülés véget ért.
OUrtUuuűsitás miatt
letartóztattak egy székesfehérvári vállalkozót
Székesfehérvár, Január 21 Az ügyészség oklratbamisilás büntette cimén vádiratot adott ki Soós Nándor ismert vállalkozó ellen s egyúttal elrendelte előzetes letartóztatását. Az ügyészség szerint Soós hamis ajándékozási okirat alapján 45.000 pengőért megvásárolt Szalay Uszló főhadnagytól egy ingatlant, amely Szalay édesanyjának tulajdona.
Szalay főhadnagy bamls ajándékozási okiratol gyártott,\' amely szerint édesanyja az értékes Ingatlant neki ajándékozza és Soós, az ügyészig szerint, az okirat hamis voltának tudatában kötötte meg Szalay Lászlóval az adásvételi üzletet. Soós Nándor az ügyészség végzése ellen leifolyamodást jelentett be.
2alai kózlönv
Tibenszhy tiszthelyettest elmeállapotának megvizsgálására Budapestre szállították
A klr. ügyészség megszünteti ellene az eljárást
Nagykanlzaa. Január 21 Részletesen beszámollunk a minap arról a drámáról, ami Teleky ulon,
Tlbenszky Ferenc nyug. tiszthelyettes lakásán történi. Az 50 esztendős Tibenszkyn hirtelen kitört a téboly, törni-zúzni kezdett lakásán, majd konyhakési kereseti és nekitámadt feleségének, hogy leszúrja. A segítségre siető rendőrök éppen az utolsó pillanatban csavarták ki a szerencsétlen ember kezéből a kési. A lakás azonban igy is borzalmas pusztítás képét mutatta. Minden összetörve, zúzva, felesége cip\'it, ruháit összevagdosta.
Tibenszkyi a roluma ulán kór-
házba szállították, ahol több napon át megfigyelték, majd tegnap Buda-peslre szállilollák az országos megfigyelőbe, ahonnan rövidesen elmegyógyintézetbe utalják.
A rendőrség a vizsgálat során, mint büntárgyakat, lefoglalta a konyhakést, amivel le akarta szúrni feleségél, úgyszintén azokat a dolgokat, melyeket rohamában összevagdalt és átszolgállaila azokat a kir. ügyészségnek.
Miután most már nyilvánvaló, hogy Tibenszky Ferenc őrülési rohamában kövelte el cselekményét, a kir. ügyészség meg fog|a szüntetni ellene a bünilgyi eljárást.
Báli
selyemujdonságok
nagy választékban érkeztek
SINGER
divatáruházába.
Rejtélyes körülmények között, holtan találtak egy gazdálkodót pincéjében
Nagykanizsa, Január 21 Kocsis István Rezi községi gazdálkodó négy nappal ezelőtt eltűnt lakásáról. Hozzátartozói mindenfelé keresték, de nem bírtak nyomára Jutni, mignem családjának egyik tagja lüment a szőlőhegyen levő pincéhez, ahol legnagyobb megdöbbenésére, arccal a pince földjére borulva találta meg a gazdálkodói, aki négy nappal előbb eltűnt a faluból.
Miután több rejtélyes körülmény merült fel, a csendőrség erélyes nyomozási inditott Kocsis István gazda halálának tisztázására.
Egyes hírek szerint nincs kizárva, hogy a gazda bűnténynek eselt áldozatul.
— Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fó-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
Székely Vilmos butoríelepe
Nagykanizsa,
Kazinczy-utca -4. u.
Óriáai választék a legegyszerűbb bútoroktól a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb árak mellett.
Hitalképas egyéneknek a legkedvezőbb fizetési feltételek.
Saját kárpitos ás dlazlttt műhely.
BANAT LEÁNYA
Széria
Dráma 10 felvonáaban.
POauiepIé: Anna Mmf Woiag. Kendezte: nlohar* Elohkarg
Három muskétás
Vígjáték
Mozgószinház AI bánat leánya
Hemulaíta a Városi Mozgó
Anna May \\^t>ng, ez a rendkívüli egyéniségű, bájos kínai mlss —• a Bánai leánya.
Egy vurstli-truppal jön elénk és megjelenése percétől csupa szenvedés, martlrium az élele.
Egy briganll alak üldözi szerelmével a kis ferdeszemü Donnát, aki nem hallgatja meg és etlöl kezdve sölél fátumkénl kíséri végig.
Anna May Wong egy feslő uljába kerül. Idillikus bohém élei indul a Monlparnasse-on, de az elutasítóit csepűrágó ismét közbetoppan és a kis kinai leány igaz részvétünktől kisérve kerül a Szajna partjára.
Meghalni nincs ereje, mert a sárga szív épen ugy tüzet fog, mint a fehér vagy a piros, de épen ez a tragédiája, hogy szerelmes lesz a festőbe.
Számtalan bonyodalom színezi ilt a mesét. Elöltünk pereg le Páris rohanó auló-hadseege. Fellelkesülünk a verőfényes nizzai tengerpart csodás panorámáján. É« mindenül! velünk van ez a karcsú gazella — ez a kis kínai lány, akinek nem is szép az arca, de két beszédes szeme maga a végtelen bánat. A boldogság ulán való sóvárgás.
És olyan szépen tud ezekkel a szemekkel nézni. Annyi kifejező erő sugárzik szét a repdeső fekete pillák alól, hogy melegséggel tölti be a nézőteret és mindenkinek szivéhez ér.
Nagyszerű színésznő ez az Anna May Wong. Mély kulturálu. Csupa graclözilás Valami ha vány keleti rejlelmességgel. Tiszta érzésekkel, nagy intelligenciájú mimikával.
Partnere egy fess amorozó: Fred Lerch.
Molssi szerű jelenség. Szép barna férfi. Erő, komolyság, bizonyos szug-gesztivitás érződik ki belőle.
Szike Szakáll, kedves pesti Ismerősünkkel találkozunk ilt egy megcsontosodott, örökifjú bobém szerepében.
Még előbb kellett volna beszélni egy nem mindennapi szépségű szőke színésznőről, aki passzív szerepében is megragadó Jelenség volt.
A film az angol filmgyártás hatalmas erőre lendülésének egyik produkciója. Nagyszerű rendezés, szép felvételek, áldozatos kiállítás.
Happy-andje sincs a filmnek és mégis jó kép. A közönség nagyon szívesen fogadia és feszüllen követle a változatos mesét. (—n)
Támogassuk az érdemes kanizsai kereskedelmet és ipart.
Zalai kAzlAnY
193Ó. január &
Ezredlnlajdonosokat
kapnak ujra a magyar honvédezredek
Budápeat, Január 21 Illetékes helyről nyert értesülés szerint a kormányzó elvben hozzájárult a honvédelmi miniszternek ahhoz a javaslalához, hogy a honvédség csapaltestei a jövőben az ezredek számozásának fenlartása mellett személyek neveivel jelöllessenek meg és az ezredlulajdoriosi méltóság adományozása megfontolás tárgyává télessék. A honvédelmi miniszter a jövőben a régi magyar ezredek dicső hagyományainak ápolására is nagyobb súlyt kiván helyezni, tudatában annak, hogy milyen jelentós befolyással bir minden testület, de különösen a fegyveres erő jó szellemére a magyar területről kiegésii-lödötl régi és kizárólag történelmi múlttal biró honvédségi és voll közös eziedek hagyományainak foko zollabb mértékben való ápolására. Erre honvédségünk jelenlegi csapattestei lesznek hivatva, mert az ezredek a régi magyar ezredek utódainak tekinthetők.
EHUni
egy xa\\
glm
1 rí) qflt*
ai VI. o»xtó1yu tila-illdk
. Nagykanizsa, Január 21
Seregély Sándor zalagalsai gazda diaklia Sopronban tanul az oltani gimnáziumban Most értesítés jött a Zalagalsán lakó szülőkhöz, hogy fiuk napokkal ezelőtt eltUnl a gimnáziumból és Sopronban teljesen nyoma veszett.
A soproni rendőrség bűnügyi osztálya a gimnázium bejelentése ulán azonnal erélyes nyomozással kísérelte meg felkutatni Seregély Sándor kilétét, de a nyomozás meddő maradt. Mivel komolyabb következmé nyeklöl tartanak, a soproni rendőrség országos körözését rendelte el az eltűnt zalagalsai diáknak.
A körözés ma megérkezett a nagykanizsai rendőrség bünügyi osztályára, mely szintén bevezette a nyomozást és elsősorban a Sopron felől befutó vonalokat fogják megfigyelni, hogy nem érkezik-e meg azzal a Sopronból eltűnt diák.
Elsórendfl kerecsenyi
zöldfehér _ _ llterenkint
asztali DÓI 1928-ns P —-66, 1927-es P —-86 fillérért kapható. — Nagyobb vételnél 25 liternél P -60, illetve P — 80 filléres árat számítok.
IBII JENŐ, bttIMa 10.
Zalaiakat is felkértek a helikoni költő versenyre
A Balatoni Társaság első idei elnöki tanács-ülése
Budapost, Január 22 (Sajill tudósítónktólj A Balatoni Táraság központi elnöki tanácsa báró Wlassics Tibor országos elnök elnökletével tartolta a folyó évben első teljes ülését. Az ülésen az elnöki tanács számos tagja jelent meg, a többek közölt Dorner Oyula, Trdger Ernő, Mosdóssy Imre, Badics Ferenc miniszteri lanácsosok, Vlzer Vilmos föbányalanácsos, Lóczy Lajos egyetemi tanár, káli Nagy Dezső min. tanácsos, a balatoni kikötök főfelügyelője (Siófok), Soós Lajos nemzeti muzeumi osztály igazgató, Sz. Solymos Bea írónő, Györgyi Dénes építész tanár, Wágner Oé/a festőművész, B. Bodzay Pál Iró, dr. Szabad Antal szfőv. s. tanfelügyelő, Marólhy Jenő iró, Jósvay Oábor, Thoma József zeneművészeti főiskolai tanár, Nagy Viktor fővárosi karnagy és még sokan a vezetőség részéről.
Az Illési Wlassics Tibor országos elnök kimerítő beszámolóval és jövőbeli programmal nyitotta meg. Indít ványozta, hogy
a balatoni Országos főhatóság szervezése iránt forduljon a társaság törvényhozáshoz. Az IfiditVányt egyhangú lelkesedéssel telte a tanács magáévé. Majd Dorner Oyula műszaki szakosztály elnök ismertette szakszerűen a
Badacsony-védelem ügyét, amely kérdésben Lóczy Lajos, Vlzer Vilmos és Mosdósty Imre, szólaltak hozzá érdemileg, mig elő-
zetesen báró Wlassics Tibor mondod ful min.\'ns beszédd a védelmi akció érdekében. Határozatba ment, Itogy a mielőbbi gyakorlati megoldás lehetősége érdekében megkeresik a miniszlercliiOköl és a foldmi-velésügyi miniszteri.
Az idei közgyűlés határnapjául május 5-ét lüzlék ki, ugyanekkor tarlja a Társaság here g Festetics Tasziló fővédnök 80-lk születésnapjának ünnepét li. Ez alkalommal
helikoni költői verseny lesz, melyen Sajó Sándor, Szalh-mdry Islván, iMmperih Oéza, Feleki Sándor, Vdllyl Nagy Oéza kéretlek fel, Odrdonyi Lajos, Darnay Kálmán és Barbarits Lajos fogják a zalamegyei irodalmat képviselni, előadandó müveikkel.
Ezévben lesz a jubiláris Csók István balatoni kiállítás. VégQI a balatonfüredi Kisfaludy Színház é.százados Jubileumát beszélték meg.
ASINOER,VARRÓGÉPEK
A\' LEGJOBBAK I
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-
»:y«M Jelentitek i Kedden a Mméruk-{ aetfel 7 ónk i —1-4, délután 1 rakó: —00, eate 9 órakor — M Felhitet Egéai napjn ál borult égboltozat
SzHlrtoy: Reggel éa este délnyugalí síéi.
(ÉfDÍtal rádujtlenlti) » ■•l.or-.lé-glal leetéavt aata 10 érakar )*-I«mMi M«|»h> iMUaáa az IM-Jéréabun nasst várhat*.
I északi, ilélhcn tsiakl,
ÜZLETEMET
a magas házbér miatt kénytelen vagyok megszűntetni, miért is a raktáron levő arukat február hó 2-ig
nagyon olcsón
kiárusitom.
FÜRST BÖZSI
FEHÉR ISTVAmhÉ
kötött-szövött és divatáruháza Nagykanfna, Centrál-«x*IIA épület.
árleszállítás!
Nagyobb vélel eszközlése folytán ix sikerüli a
Magyar Ksgyoa Tanitórand dárgigsal legjobb évjáratú borainak árit laasállltanl i
1 liter lehér P 1-30 I liter Schllltr. P 1-30
Sípos Jlnűlor
Kivándorlásra
Qat útlevelet leértek tavaly /Vu{/ykunlsadn
Nagykanizsa, Január 2U
A nagykanizsai államrendőrség kapitányságának iktalóhlvatala most áililolla össze ügyforgalmi statiuli-káját az elmúlt esztendőről.
A statisztikai adatok szerint összesen 17.730 ügyel Iktattak be. Ebből elnöki voll 280, közigazgatási 14.250, bünügy 2546 és 654 kihágási ügy-darab.
Az esztendő folyamin uj útlevelet 309 esetben kérlek, mig régi útleveleik meghosszabbítását 506-an kérelmezték. Az útlevél kérelmek közül hat esetben kivándorlás céljára kérték az útlevelet Kanadába és Argentínába.
Grubanovlcö Oyula
gondnokság <zld fWtyexété\' Kéri CMkMfo
Grubanovich Oyula családja most, hogy a földbirtokost, aki agyonlőtte bétlöjél, Blumenschein Istvánt, elmebetegnek nyilvánították, oly értelmű kérelmet Intézett a tOrvénystélrtwz, hogy kérik Grubanovich Oyutagond nokság alá helyezHét.
Az ügyet márciusban \'tagja\'tárgyalni a kaposvári törvényszék.
Mlulán az orvosszakértő Véleménye szerint Is a fildblrlokos nem beszámítható, kétségtelen, hogy gondnokság alá fogják helyezni.
Legjobb üditő Ital\'
a közismert
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszftntri kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „*ettyí8«2öfty"iHvatár«liára NagykanlMa/Ueák-tér I, a felsötemplom mellett.
Így. január M-
meddig tartanak a kanizsai pörök?
Érdekes számok a nagykanizsai járásbíróság egy esztendejéről
blróiág elé 1928-ban 584).
zalai kózlónv
Nagykanlota, Január 21 | A nagykanizsai kir. járásbíróság, amelynek ügyköre 50 községre terjed kl, most adta ki mflködésének mull évi statisztikáját E számszerű adatok leg|obban beszélnek amellett, hogy milyen óriási működést fejt Id a leredukált biról és tisztviselői létszám dacára.
4>4lfá*l perákben kiosztásra kerüli 1929-ben 2258 ügy, melyikben 5838 tárgyalást tűztek ki 6 bíró 492 tárgyalási napjára. (Az elóző évben 2041 ügyben 5204 tárgyalás volt). A bizonyilás felvételt elrendellék 2212 ügyben. Egyezség jött létre 515 ügyben. Érdemleges végitéletek száma 877 (elözö évben 811).
Hiiom hónapnál rövidebb Ideig tartott IÍ92 per, 3—6 hónapig tartott 261 per, fil—1 évig tartott 80 és egy évnél hosszabb Ideig tartolt 26 per.
Hagyatéki ügy 523 került a járás
Bűnügyek: Bűnügy kiosztásra került 1519 (elözö évben 1579). Ezek közül 1413 befe|ezést nyert. Feljelenleltek ötsze-sen 1919 személyt, kiknek ügyeit 207 tárgyalási napon 309 Ítélettel és 1610 egyéb határozattal Intézték el.
ElsÓfokon 3 hónapon alul beleje-zödött 1312 bünper, féléven alul 68, félévnél tovább tartott 33 ügy.
Telekkönyvi Dgyek: Telekkönyvi iktatmány 13 085 érkezett at előző évi 11.028-cal szemben. Ezek közül 13.037 elintézést nyert. Végrehajtással kapcsolatos kérelem érkezett 1093 (előző évben 688). Árverési kérvény érkezett 178 (elözö évben 128).
Telekkönyvi bevezetést teljesítettek 11.411 végzés alapján, 27 607 telekkönyvi betétben, -46.428 bejegy zéssel.
I HERCEG ESTERHÁZY
husáruk, finom hentesáruk minősége és megbízhatósága mindenütt elismert.
Kérjük ne csup»n az árakat, hanem áruink kiváló minőségét figyelembe venni. Naponta friss vlrstli, pariser és szafaládé. Minden este friss, meleg, fölt sonkaesűlök és egyéb főtt angol húsfélék.
Herceg Esterházy HusUzlet
Kazlnczy-u. 2. Telefon: 5-Ö3.
A csendőrök elől menekülő zalai csempész a Bábában lelte halálát
Életével fizetett néhány kilogramnyi sachirlnért egy zalai csempész — Izgalmas hajsza a csempészek után
CMempémM-tragéOia a trianoni batáron
Nagykazüzw, Január 21 Vas Károly 29 éves vaspöri (Zalamegye) lakós öccsével együtt csempész útra Indult .Burgenlandba". Útközben csatlakozott hozzájuk még egy csempésztárs is és most már hármasban folytatiák utjukit.
Sacharlnt vásároltak a megszállás alatt levő nyugatmagyarországi városokban és azzal visszafelé indultak.
A haláron való átjutás ez alkalommal már nem ment olyan simán, minta kisxoké*.
A vámörök a három zalai csempészt PlnkamJadu««iaél ászretteilék és Mdiiótx vetUk. A csempészek menekültek is, de ekkor a csendőrök fedezték fel őket, akik addig üldözték ttat, amit Kúrmend halárában ■az úgynevezett Oöndöcs-malomndí be nem kerítették őket
Itt a két Ijn f ifn\'r \'
gát a csendőröknek, a harmadik társuk azonban elmenekült. Amint a_ csetáBrOk a-két salai iQgéqirt kisérték alRábtyarton, Vajtfcataly gondolt égy merészet és belevetette magát a Rábába, azon hlszemben, hogy.
a folyó sekély és át lud rajta jutni
A szerencsétlen legény azonban alaposan ráfizetett a szökésre, mert a viz lg-.n mély voll azon a helyen ahol beugrott és a jeges hullámok pillanatok alatt összecsaptak feje felelt.
Testvére ás a csendőrök szemtanúi voltak a tragédiának, de nem tudtak segíteni már.
Vas Károly hulláját még nem vetette ki a folyó.
** Kávébarna vadászkutyám
Boy névre hallgat, régebben elveszeti. A kutya szálkásszőiü, klcdt nagyol hall. Megtaláló ju\'alomban részesül. Niedermann erdőjondnok liánokszentgyörgy.
— UJ rendszer butorvásá \' Mt ré-as&c.iKúiaikalmazottak részéri íj « námiegye egész területére dijineiite hert szállítunk teljes lakásberendezéseket, a kővetkező előnyüket nyújtjuk. Saátpengönkénl csupán ot pengő havieészlat fizetendő és egy éven Műli töftesstéa eaetén a-kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kiszegt-utca 5.
jüMM f P 9 Jt>6
altontHa a li«aa»>t T^TlTllThTnriuiüIT^\'\'"\'*"\'\'^- "[n.IKt idpiSg-
klbát alaposan <1 tehet Untatni a pompái, OrtíU Chlorodont-togpmzta •■•ttefr egvsMrl hassaálaUial. A foá»k már egjani haaaaklat után gjönjotí •MáatnatátaWa ifeitpii. kflOaO.il> ha -« tisitfUalMS * ktMn «rro > ******* fapztlai aeiUfl OfcáMoná-lMMIt hsazailjok. A .feg*k ím •NHH -ittldfe 4Uka»radák«k, uiehtk . keltonretfea ivzájszsaél akonik, <*MI aUttMfrtl álapbaaa atUrolfthaták Tsvjoo kísérletet agj kii tabu lop MavUral, tnelrnek ára 60 fltlái, egj un tabui 4ra P 1-. Chlorodoattofkefi jp«ha T,D kimén; Mrtíiá) Pil-tiK ChKrodsat.rftla Srefenk<nt P S 00 t.\'aak MkaeU níntt o»magoUaban it „Chlorodont" tellrnlul ralóít. Mlnd.-nOtt kapbaU — WWezk. Á. a., Drxdo, miparonriáft rezérkípriaeleU: Molnár Hsrtalaa
H API HÍREK
NAPIREND
H, snrda
Róm. katolikus: Vince vt. Proteatáni:
Ar\'ut. Izraelita t Tebtlh hó 22 •
Városi Mozgó. .Bánat leánya\' dráma 10 felvonásban .Három muskétás\' vtg-láték.
Gyógyszertárt éjjeli szolgálati I. hó végéig a Merkl ,-Belus téle ,lgazzá|" gyógy izertir.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órálól sete S értig (béttt, szerda, péntek dUntán, kedden egész nap nflktiek), Tel.: 2-IV
Előadások, bálok
JftMár M. LI<«álU »l6adás
(Mátéi P. Milif). r«bnlár Ipaioibál
F«bf«ár t h Polf. Cfyltl kölgyOléi__________...
Pétraár 4. Keraaitény N6««yl«i Uája Ul 9 6.
a Canlrálban, Pcbruár 9. Stantldrlum-plknlk. Pabrukr I. I.Uíálli előadás d. u. « ó. (Jurányi Oy). Ptbrn&r 15. A Sato| Ilona Lcánykiub báMa r«br»Ar LkaáUa tlóadás vatiUU kápakkal a Síin
hiiban (dr. Llng Sándor). Ptbrnár 2t. MafánTlulvU«l6k mQsoroi atijt. Pabruár 23. Lkaálla Ettadéa (Virág B.n.dtk <«*t«n nlrlura)
Márclaa I. KeraaiUny NőaayUI lartanfl kabartja Kereakcdalml AlkalmaioUsk jttrati* rakUm bálja
Márclaa 1 l.lctálU matiné (dr M«i6 Patanc dlti-<s|-aválitá a lilnháibsn).
A Uuftír
Kincuket szedtem, pompás, ragyogót, ily rövid Időn már két marékra valói. Nagy uugorín, hogy ne lessen .senki rám, könnyekbe fulladt, őszi éjszakán remtRÖ kézül kuporgattam. Csak a vén hold nézte nagy sápadtan, mikor tlz körmömmel tépdestem szét a lelkem sok ftljö, klnba-alvadt sebét, hogy Morgott kl bélöle a könnyem, szívemből hulló Igazgyörgy-sitm, mit cijrillkodva magamra rakok. Hallom most ls a vállamra kopog, vagy egy forró, vérszínű cseppben a barna, bársonyos nyakamra rebben.
Ma még, mint ékszert kacagva hordom, ó, de holnap majd uzsora áron annak kínálom elóször oda, \' csöpp könnyét soha apránként minden könnysumen itju kufár — a Sorstól megveszem, a -telkem Is rá alkuba adom, 4* megveszem az ifjaságom szivárványszín könnyet megflzelell jussál: tizennyolc esztendő gyöngyözd kacaját
_ Cldlii Julla
— Az uj közlekedési rendelet Nagykanizsa számára. Sóly-mossy László rendőrtanácsos, a nagykanizsai kapitányság vezetője elkészítette az uj közlekodési rendeletei, mely a közlekedési kódex alapján szabályozza a kérdéít. A terjedelmes rendeletet a rendőrség felküldte a szombathelyi kerületi főkapitányságra, ahonnan jóváhagyva most várják vissza. Az uj közlekedési rendelet egész sereg uj intézkedést léptet életbe Nagykanizsa városában, melyekről ugy a sajtó, mint fallhirdetmények után a rendőrség tájékoztstnt-fogja a közöirtéget.
— Dr. KBtilg fogorvos hazaérkezett
kl egy csöpp könnyét soha el ntn sírta,
aztán i
— Baba tánc-kurzus nyílik meg csütörtökön délulán Farkasovszky Teri tánciskolájában, a Polgárt Egyletben.
— A Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókja pénteken délulán 6 (hal) órakor tartja választmányi ülését a városházán. Tárgy: s felv. 8-iki piknik műsorával és rendezésével kapcsolatos teendők megbe-szélése és a tett intézkedések bejelentése.
— A Magántisztviselők helyi csoportja \'folyó hó 26 án, vasárnap délulán 5 órai kezdetiéi a Korona éttermében tánc-teadélutánt tart, melyen vendégeket szívesen látnak.
— Btflf ruhákra a tesaufttttb druatáe 7y rne kérb e:Mtr. k Bánfa Miksa MvatdruOáxába.
— A Leányklub műsoros teája. A nagykanizsai Szent Ilona Leány-klub vasárnap délulán 5 órakor műsoros tea-délutánt rendes a Missziósház nagytermében, ahova szeretettel várják a ttgokat és vendégeiket.
— „A Keszthelyi Vasutas Kör" febniár * 2-án a .Bocskai" szálló összes termeiben műkedvelő előadással egybekötött zártkörű tánc-estélyt rendez, könyvtáralapja javára. Kezdete este 8 órakor. Színre kerül .A veres haju" c. 3 felv. népszínmű a legjobb műkedvelőkkel.
— Tüzek Sümegen. A napokban Sümegen kigyulladt özv. Horváth Imréné és Borsi Mihály közös tulajdonát képező ház teteje. A tetőzet és a padláson levő széna elégeli. — Angi István ny. csendörllszthelyettes sümegi autófuvarozó gépkocsija felrobbant és elégett.
/Imit Itt MereUnlt;, maradton a városban.
Reklámárak!
1-40
1-80;
2-9B
■S\'SÖg
\'/á kg. pörWJUkávé ... P 2-50 1 kg. édes natancs ... P —-96 i/i kg.-os doboz datolya P 1 60, 1 kg.-os doboz szilva
compot............ P
1 kg.-os doboz cseresznye
compot............ P
1 kg.-os üveg baracklz P \'l tisgy Bveg konyák Vto P _ 1 drb óriási lOstölt hering P — 1 drbraarlnáltbarlng .. P —60 1 drb nagy sós htrlng... P —\'19 1 doboz siálkamentes
szardínia ......... P !•—j
i/z *g. friss teavaj...... P 1\'—
■Főiélékkonzervek jutányos ároti,; Pekkarek-teák, leasfltemények nagy választékban -kaphatók
Ii&xáJ M zTriedenthal
pna m arral/agzifl LAiáaaaWjtrt VBCItlfjgVKCrVlItCUCttCUCIW
íaLai közlöny
P. Mútés Hllár
tart Uctdlla etöaddet vámár-nap NagylcantMadn
v Nagykanizsa, Január 21
A Zrínyi Miklós Irodalmi is Mü vészeli Kór VI. Ilceális előadásit vasárnap délután 6 órakor tartja a nagykanizsai városháza dísztermében P. Mátés Hilár zalaegerszegi szent terencrendl zárdafőnök, Nagykanizsa volt plébánosa. Előadásának cime A társadalmi konszolidáció felé. — Belépődíj nincs.
- Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 12 eyermtk szültlttl. 9 fiu és 5 leány: Orastyán letván tanító ée Varga Annának rk. leánya, Lfbor József napszámon é« Imre Krzaébetnek rk. fia, Horváth József téglagyári munkás ée Csík Annának rk. leánya, Vosltz La-Joe lakatos-mester és Vellák Annának rk. fia, Sabján János téglagyári munkás és Németh Borbálának rk. tla, Knauez József földmtlres ée Bagonynt Annának rk. fia, Veber János földműves és Sneff Jullannánnk halvaszületett tla, Stagl Bódog Eduárd clpéez ée SlOos Teréllá-nnk rk. tla, Flseher Józeet clpőfelsó-réazkészltő éa I>elchtner Blankának Ur. fia. Házasságon kívül született 2 fiu én 1 leány. - Haldloi.lt 10 IDrUnl I_enoz István nyug. tanító rk. 70 éves, Somogyi Ferenc kőművesmester rk. 59 évee, özv. Vlohlnl Tranqulllóné szUI. Horváth Terézia rk. 89 éves, Nlklesz György tanuló rk. 17 évee, Bencze Julianna napezámoe rk. 71 éves. Pap József ny. vasúti pályaőr rk. 70 éves, Karkas József földműves rk. 88 évee, Nóvák Mária rk. 6 évee, Vlg Mária szakácsnő rk. é8 évee, Kunlcs József rk. 4 hónapos. — Házauágot kötött 7 pár Horváth György földműves ée Németh Katalin rk., Sgá-necz József vasúti kalauz és Dávldovlcs Katalin rk., Nagy József napszámos és Varga Julianna rk., Kertész IjtJoü napszámos éa Mlhálecz Márta rk., Oodlna Jánoe földműves éa Flumbort Márta rk , Opttz Józeet honvédőrvezető és I\'enauer Erzsébet rk., Búzás József földmOvea és Balog Julianna rk,
— Iparosbál előkészültei folynak hetek óta Nagykanizsán. A nagyszabásúnak Ígérkező mulatság február 1-én, szombaton lesz a Polgári Egylet emeleti termeiben. Az érdeklődés kimagasló farsangi eseményt Ígér. •
— Vldálri költők budapesti bemutatkozása Régi fájdalma a magyar vidék toüforgató gárdájának, áll ez különösen a vidéki költőkre, hogy Budapesten közömbös nemtörődömséggel Intézik el őket. Ezért van az, hogy a vidéki költőket Budapesten nem, vagy legjobb esetben alig Ismerik. Most végre beszámolhatunk egy olyan akcióról, amely Budapestről Indul el és mégis azt cé-lozza, hogy a valóban tehetséges és komoly értéket reprezentáló vidéki költők előtt mognylaaa a fővárosi Irodalmi érvényesülés lohetőségell
hogy .Dalol a mtwyar föld r olrumel a magyar vidék költőit hatalmas Ural anuiologla keretében sorakoztatja fel. A nagy érdeklődésre számot tnrló könyvet komoly budapeatl Irók állítják össze ée nívójára garancia, hogy n szerkesztőbizottság élén dr. Sziki,ty János, a Magyar Újságíró Egyesülőt 6a az Otthon Írók és Hírlapírók Köre alelnöko áll. A szerkesztőbizottság lapunk utján Is felszólítja a városunkban élő költőinket, hogy termésük Javét, (5 10 verset) lehetőleg gépírással éa -1 0 soroa curriculum vitaijukat logkédőbb 11)30. Január 31-lg beküldeni szíveskedjenek, Budaneet, VII., István-ut 21. sz. alatt „Dalol a magyar föht r szerkesztőség ol-mére. Meg nem felelő kéziratokat válasz-bélyeg ellonében visszaszármaztatják.


4*0\' ^ ****
n
(MiMtléeik) H - hírek. ktoatda-ság. Hangv. — hangverseny. B — előadás Qy — gyermekeknek. A — aaaxonyok-mL Z — aaaa. Mg. - meiőgmidseág, A - Ifjúsági eJősuás. F - fSüvaaáa. Q — gramofortzena, Ib — Jaxx-baad. K — kabaré, ml. — népsxertl zene.
Január 22 [szerda)
Budapest 9.IS G hangv. 930 H. 9.4.5 A hangv. folyt. 11.10 Nemsetközl vlzjelző-ssoJgáEt. 1] Déli harangszó. \'2.05 A Min-dlts-szakwaenekar hangv. 12 25 H. ,12 39 A hangv. folyL 13 Pontos Időjelzés. 14 30 H. 15 Plad árak és árt lys nhlrek. 15.30 Morse tanfolyam. 16.20 Novellák. 18.45 Pontos Időjelzés. 17 E. 17.30 Szórakoztató zene. I8J0 Olasz nyelvoktstás. 19 Németnyelvű előadás. 19.38 S. Qervay Erzal opersénencsnő hangv. zongorakísérettel. 20.50 A Mellel nsgyar vonósnégyes hang • versenye. Utána clginyzene. 22 Pontos \' ŐJeliás. Majd: Cigányzene folyt. 2145 z 1. honvédgyslogezred zenekarinak hangv.
Bécs 15.30 Z. 16.45 Zenés gyermekéra. 20 Hangjáték. Ulána zene.
Berlin 17 Zene. 19 Arlák 19.45 Dslok 22 30 Zene. Brinn 11.30 U. 12.30 Közvetítés Prá-ából. 1235 Kősvetítés BrsHslaviból. 16 30 Ozvettléa Prágából. 19 25 Rádlózenelu*. 21.15 Dalok. ÍÍ1S Katonazene
London, Davantrv 16 23 Klaaaztkus zene. 17.45 Orgona|álé\'«. 18.15 Oyermekóra 18.40 Hangv. 21 Sitmf hangv. 23 20 Zene.
Milánó 16.30 Muzsikáló gverinekkuflő. 17 Kvintett. 20 Opera E. 23 30 Zene.
Manchm 16 HézltrlA. 17.55 Gy. 20 Vidám est. 23 Zene.
Prága II 15 0. 16 35 Bábszínház. 19.05 Zene 21.15 O.
P6 na 17.30 Zene. 20.15 Beszélő ujség. 21.02 Szlmt est.
Varsó 16 45 O. 17.45 Bécsi zene. 19.25 O 20 20 Hangv. 2! Zene.
Zürich 16 Zene. 17.55 O. 20 Köivetl tél a városi utaltál bél.
Msztml/nnkMtgon.ne lcUtd-ftlk pénsHnkef Idegenbe.
Transtiannbla Egyesült Gázmalmok Részvénytársaság Cslllárflzlete
■agykanizsa
Csengery-ut 8.
Mélyen leszállított áron árusítja ki karácsonyi maradékkésztatét.
Dus választék villamos csillárokban, Zeiss tükrös világítótestekben, álló és billenő lámpákban, ámpol-nákban, gyorsforralókban, főzőlapokban és főzőedényekben, kávéfőzőgépekben, teáskannákban, hajsütő-vasmelegitőkben, kenyérpiritókban és testmelegitőkben.
Sok pénzt takarit meg, ha idejében jön, ne mulassza el tehát a jó vásárra oly „, kedvezóen kínálkozó alkalmat I
1930. jaguár
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet SzBwetkezat
IBSO. január hó l-én nyitotta mag
69-lk 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét után hetenkint 1 pengd. Egy havi Qzletrész u án havonklnt 5 P fizetendő.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. UJ könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery ul
7., dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. V9- Befizetési könyvek kiállítása díjtalan. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
im Az igazgatóság.
EÖZGAZDASÁÖ
TŐZSDE
A hágai konferencia eredményének hivatalos publikálása nyomán a tőzsdén általában barátságos hangulat nyilvánult meg. Nemcsak a hivatalos spekuláció, dé kisebb mértékben a közönség részéről Is. Ez kifejezésre Jutott az árfolyamok további mérsékelt emelkedésében. A javuló pénzpiac, a publikált előnyösebb bankmérlegek szintén megfelelően éreztették hatásukat. Az általános jő hangulat csupán berlini lanyhább jelentések gyengítették kissé átmenetileg, hogy zárlatkor ujabb szilárdulásnak adjon helyet. Plxkamatozásu
Íiapirok piacán hadikölcsönben volt eiuntős élénkség, már nagyobb üzlet nem volt, az árfolyamok jelentékenyen emelkedtek. Devizapiac szintén élénk volt, az áifolyamok azonban nagyrészt változatlanok maradtak.
Buza — fill., rozs 10 fill. emelk.
Buza Itazav. 77-es 24 05-2433, 78-as 24-35 -24 55, 79-es 24 65 -2490, 80-ss 24 8S-25-03, dunánt. 77-es 22 90-23 13 78-as 23 15 -23-3\\ 78-el 23 40-73 60, 80 m 23 65 - 23 85, roxl 13 75-13 fS tik íipi 15*65-t610, sörárpa 17-50-1900, sab 1325 -13 75, tengert tsxt 13 0«-13 15, dnnántnll I285-129Í, repce 5200-53-00 korpa 9 60 9 85.
ttrtekl tártai
Wrls 203Wi, London M*l9Vi, Newyork 517 55, BrUssel 72 05, Milano 27 09, Madrid 6650, Amsterdam 308-00, Berlin 123 69, Wien 7780, Sofla S-73V>, Prigs 1531, Varsó 5802W1, Budapest M-SO Belgrád 9-121/s, Bukarest 3 07\'/i
i biáapMtl Títiie 4«rlu-J«iyiáaa
VALUTÁK
Angol L 27*75-27*90 Beteafr. 79*35-79 75 CaeSk. 16*83-16-93 Dánk. 152*55-153-15 Dinár 995-10-03 Dollár 568 70-570*70 Francia f. 22*45-22-76 Holt. 2<19*30-230*30 Lengyel 63-9S-64-25 Leu 3*37-3*41 Léva 410-416 Un 29 65-29*95 Márka 136 25-136 85 Norvég 152*40-193 00 Schlll. 80*15 80 55 Peseta 73 30 74 90 Svájcit. 110*20 11070 Mik 153*10 158 70
DEVIZÁK Árast. 229*45-230*15 Belgrád I0-06-i»09 Berlin I36-4VI36-85 Brüsszel 79-47-79*72 Derlxalet 3*39-3*41 Kopaab. 142 75-153 15 Loadoa 77*78-27-86 Madrid 73-90-74 90 Milano 29*^7-29-97 N«wyork570 90,72 30 Osilo 182*57-152-97 Pária M-42-J4-40 Prága 188Í-16-93 Ssófi 4*12-4*16 Slockh. 143-26-153 65 Varsó 64*05-64*25 Wien 80-32-80*57
Zaricfa 110*31-11061
Felhaltál 8)2. eladittan 16. -rendit 1*56—1-58, uedett I-S4-1-96, _ kösép 1*44-1*30, könnye 1*32-1-40, l-ső rendi öreg 1*52-1-86, U-od randa Ocsg 1*44—1 48 angol itlldő 1-SO—l*«S sraknu nagyban 1*50-1*56, sab 1*70-1-80, hui 220 -2*4), szalonnás lálsaléa 1*80—1*94.
Váúrt. ÉMkaaMST
Felelős kiadó" Zalai Károtr.
i«t«M A «
Friss, lötft
mezei nyul
fejtve
2.90 pengő
Szabó Antal üzletében
Főút 5. szám.
1930. január 14
Nnponlu adjon növendék éshlzóállat/ilnak
„FUTOR4*
ufnuvii takarmánymeszet A FUTOR* növendékálláloknál a ciontképiódésl elősegíti hlzáua
SüfMiMváByflerJe«2tő"!a
A FUTOR\' rem orvosáig, hsnem s legíiromabban MM< mészsótip, amily ai állslok uervesetébsa Igen lönnyen felszívódik, s amelyet as állató sio-matlkus anyag altaln inát logvs szívesen fogyasztanak A .FUTOR* etetése a konyhaié etetését feleslegessé teszi A nsgyhltltók, uradalmak, gaadsságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik.
Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Ziik vétetnél: I isik 50 kg. (zsákkal
egyült) P 10-30 I CCS \'/l kg-os próhadobot ira 30 fl.lér.
Kicsinyben éa zsikaiámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. mátrágya, növényvédőazerek uu kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telelőn: 130.
4PBÖIIIDETÉSEK
>■1111 if M mtk tm&t ási 1% ■ 10 aaóig f Illa I ML
I 10 *
Vm* éa
is fim-■ további
- ---dataó • minden vtatn-
■nbb bétából iOó sió két siónak aiimlt-Mt. Állást kansóknek KM tngtdmésy.
Mfr4«tás*k I (M) M>l* ksasfan alyl a tstsalssas klaywiit, sxámlásás slísraUs* »ág»H allra flsilsailk
Hasinál! minden mennyiségben
£ít_
laatakat tisztit vesz
ben MuizcJ és Prlcdenthal
Ulo.S, flHOM Milllasat kapható f.braár l-t«l »«,ár-«t 4%.
Egyszobás lakén as össies mellék helyiiégetkel kiadó Magyar utca 74. 328
sabbán
kölcsön közvcliW
WMt«tlj
3 szobiból álló okai. földszinti *■«\'>!»*« klsdó Caengery-ut 4.
6206
Megbízható bstssá»sl*.S ajinlkozlk előkelő hálákhoz. cim a kiadóban
50
Legmodernebbül épült 3 szobás, ttirdó-uobi., lerrsszos lakás május l-re kiadó.
Bővebbet Teutscb drogériában.__327
3 izobis lakást ki tudna mi|u« else-í>" biztosítani 7 Címet kérek a kladóblva-latba. 65H
"csak
■sabtetoM csukott
Kaufmann ■aataál rendeljen. 167. és 571. Oarage Nidor-u. 8, dm: .Autótasl\'.
bérautfit
L Teltfon:
Só utca 7. iximu biz azonnal elfocltl-lutó, szabadkézból lliii. — Bóvebbcl Kizlncay u. 4S/b. alatt, 2. lz íjtó. 246
Wé snWWrtek citrlól Vtjdi-hegyen, közel a kapuhoz 2046 négvrögöl tnbidkézből eladó. - Bőiebbet Szigeti utca 12 230
Helybeli rövidáru üzlet Ügyes éi izak-képieit tfatalllata ssaódat kerea ml-előbbi belépésre. A|ánlatok fizetést Igények megjelölésével a kiadóba kéretnek .Men-
tté- Jeligéié.
a__
, karbélysaaM felvétetlK - Pahócsa lodrásznii, EfltvOl-lér -329
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon |óbarálaimnak és ismerőseimnek, kik felej hetet-len drága jó létjem
MAROSI MÓR
elhunyta alkalmával a temetésin megjelenni és jóleső részvétükkel mély fájdalmamat enyhíteni szívesek voltak, ezúton is fogadják hálás köszönetemet.
özv. Marosi Mórné.
zalai közlöny t
Duna-Száva-Adria VawHárMtág (a.döti Déli Vaaut)
A Nagykanljsa állomásit él álloaáirfl érketé él laiiló vonatok
MENETRENDJE
Érvényes 1928. évi október 8-tól I9SO. évi méjua U-ig
Budapest—Nagykanizsa
Voul uiu* A vonal neme Iludapeslrói indul Nagykam-isira érkezik Voul ulmi A vonat neme Magy kamuiról Indul Budapestre érkezik
216 202 212 214 204 Szem. v. Oyv. Szem. v Szem. v. Oyv. 2l\'4S 7-48 6-45 14 10 18 15 415 11-30 1305 20-45 22 25 211 201a 213 215 203 Szem. v. Oyv. Szeri. v. Szem. v. Oyv. 025 815 8-50 14-35 17-52 7-42 1005 16-00 2025 21-40
») 1930. lanuir 30 lg hetenklnt ■ b) február 2 ISI április 24 lg naponta,
ci4e"\' ~............
közlekedik. " 1
„ A 5?i é« J01\'- gyorsvonatoknál Budapest -Nagykanizsa közölt étkezőkocsi. Budapest—Trlesle között közvetlen III. oszt. kocsi, Budapest -Venezla közöli hálókocsi Budapeti—Róma kötóll közvellen 1—-II oszl kocsi közlekedik.
Budspeitről s 202. sz vonsltil Can. tsbe egy I— II osil. háló, Venllmlgllába pidlg egy I II. oszt közvetlen személykocsi Indul és pedig l
\' \' \' ......3-szor: kedden, cslllörtöliön és vasárnap,
inta,
c) április 27-tól mi|ui 11 lg Imiéi hetenklnt 3-izor: kedden, csUlöriökón, vatimap, április 12-161 kezdve a Budapestről Induló hálókocsi mir csak Nlcelf közlekedik E kocsik CannesbAI, illetve Ven\'lmlglIibJI
a) tebruir I lg hetenklnt 3 tzor: kedden, csütörtökön ét uombaton
b) február 4-töl április 26-lg naponta,
cl április 29 lói milut 13-lg Ismét hetenklnt 3-szor: kedden, estitörtökön, szotn-balon Indulnak vlsssa és Budipellre a 203. szimu vonallal minden szerdin. pénteken és vaai\'nspon érkeinek meg
Ap.llls 13-lói kezdve a hálókocsi mir ctak Nleebfll Indul.
E vonalokkal Budspetl Pragenko között egy III. osztilyu személy éi egy étkeit) kocsi la löilekedik. A lenll vonalokn.k a b-llöldl lorga ma a köveikéit lesi: 202. sí. vonít Székesfehérvár—Na* ykanli.n közölt |anuir 30 lg vatirnapokon IdvOl kedden és Cltltörtökön, tebruir 2 lót április 24-lg naponta, április 27-tól májul lllg vasirnapokon kívül kedden és raOtörtökön It közlekedik.
A 203 sz. vonít Nagykanlisa—Budapest közöli tebruii 2 in vaaárnapokon klvtll tierdán és pénteken, tebruir 5-tól április 26 Is naponta, április 30-tól május 14-lg vasárnapokon kivtll Ismét azerdán és pénteken lt közlekedik
A lenll gyorsvonatokon ugy a helyi, mint a nemzetközi forgalomban adott kedvezmények érvényesek.
Balatonszentgyörgy— Nagykanizsa
{IBalatonszent-1| Nagykani- 1 íjrvórByról Ind.üzsira érkezik! "STv^r. r í-tö—i "" \'7Tr- [ar Nagykanizsa—Szombath Nagykani- 1 Balalontzenl-zsirol Indul Igyörgyre érk
vegyes •/y - Wien IfrH II 20-13 s. e.
Bécsből Indul SiMbil- il llitjkW-MI,rlbVulkj|uÍ!i triudl | rü ktJ UMiat-UjnMd Bécsbe érkezik
3i7 301 311 303 Szem. v Oyv. Sttm. v. Sztm. v. 8-20 1015 1534 510 11-40 14-54 2059 7 40 13-35 17-40 22-55 302 Szem. v 320 Szem. v. 3041 Oyv. 324 !|Szeni. r 530 718 14-23 1800 7-35 10-10 16-23 20 50 12-10 20-15 19-40
B -Barcs közöli. E vona--III. oszt. kocsi, Wien S. B,
A 301-902 , 903 -304 iz. kflzveüen vonatok Wien S lókkal \'ovibbltfalnak : Wien-OsIJek (Eszék) közvellen I —11 Zagreb O K. közvetlen I—II—III. oszt kocsi.
A 9 1—302. és 303-P04 sz vonatokkal Praha (Priga) és Suiak között lava (Poisony) Oyór, Szoinbslhely, Nagykanizsa, Gyékényes és Z I-11-111. oszt. kocil közlekedik
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Bralls-Zagrebon ál közvellen
Pécsről Indul
911 Szem V. —
901 Oyv. ff-40
di:< Szem. V 13 21
915 Szem. 18-02
Baresról Indul uátt ktutf Dietulná- til w Barcsra érkezik Pécsre érkezik
—rali 55 1551 20-55 "\'TiT 13-48 17-47 23 00 915 914 902 932 Szem. v. Oyv. Vegy.v, 1 9-35 1405 1810 Í-4Ü 11-44 2?-38 9-48 14-40 18-00 23-34
A 911-320 311- 932 sz. vonslok közvetlen vonatok
között. A 902—903. az. vomlok kftzv. gyorsvonatok Wien és Barcs köiót 1. 1—11-01. oszt. kocslkksl Osl|ek- Wien él Zagreb- Wien között.
Nagykonlzio—Gyékényes
Barcs és Szombathely Közvellen
"Őyo -svon il Sfnautobust
1 itira tik
rTWi ~íir
15-55 16 38
\' Slnauiobuiz Oyorav nat
TVI"
23 41
A 901-904. sz. gyorsvonstoknát közvetlen I—II—III. oszl. kocsik Prtha (Priga) éa Susa\'z kö/ölt Poisony, Qyör, Szombsthely Nagykanlzia, Oyékényea. Zagrebon il.
Nagykanizsa— Cakovec (Csáktornya)—Pragersko (PragerhoO n CsáktornvArAVI I (Nagykanlzsáríl! Csikl.
Indul
Csáktornyáról!! MUík«l II___|___Induf _ Iisím Mwik
2ölb."\'Öyv \' •\'S\' f
221 II Szem. v IHB || 1240 223 1 Szem. v. I 19-35 jj 2108
Közvetlen kocsik, mint a Budapest
és 204-1 él A 2M-272., 223 0. K (Maihurg) közöli
"Szem. v. Szem. v. Oyv.
1344
23 13
f
lornyira érkezik
-TSS—
15-21 044
Nagykanizsa viszonylatban közlekedő 201a. 221. iz. vonatok közvellen vonatok Nagykanizsa -Martbor
Vadbőröket,
mézet, égytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Stróm Bernét éa Fiai
Erzsébet-tér 15. sua
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Linóleum, mozaikvászon,
Co€ttS*u(af«|, lákUrlftk
mm gyári lerakata
HIRSCH ÉS SZEBÖ cégnél.
^ebérnemöéshor^
^ppolás-vorrásfe^

^VARHÓüt PRtSEí\'^\' uarunm ruusiti*: rt-it l
Üzletház bérbeadás!
Habét (Zalám ) «awklasi|>M
50 év óta fennálló Jiaia.ttU
vas-, főszer-, rőfOsflzIet
teljes üzleti berendeléssel, nép bét-szobia lakissal, nagy raktárakkal, több évre bérbeadó.
További ksrsssk nagy csalidu llaaallirt Jó llietéaae), azólólm megmunktlisirs. Bővebb telvliigoslliit sd
BrOttfald Adolf
MZ Nagykanlisa, Hagyar v. 25.
Kováid Péter és Fia
badapaatl festSgyér
faat, tisztit ós plissaroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemlelszedés és lejelés
„, Caangsry-ut 5.
Hsán Gyula
i nagykanlisa
végrehajtótól.
inlzsal bírósági
933^1929. vht lz
Árverési hirdetmény.
Alulírott btrósigl végreha|tó az 1881. éri LX. t.-c. 102 9 a értelmében esesnel közhírré teail, hogy s nagykanizsai Ur. Ji résbirósignak 1929. évi 9338. ssámu végzése követkeitében Dr. Bartha látván ügyvéd álul képviselt Karanyi PrfihHch láván 724 P 87 flll. s |i>. étijéig 1929 ért
április hó S-án foganatosított kielégítést végrehajtás utján Te és leMUIoglalt és 2260 pengőre becsüli kövelkezó Ingóaigok,
i éntrésen
£
le?t.
u. m.: ssobabulorok stb. nyilvános i eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. | risblrósig 1929. évi 9331 számú zéae folytán 724 P 87 llll. lókekövetel ennek 1929 évi április 2S na )itói |iró IC»o kamatai. villódlj éa eddig összesen
119 P 70 flll. bíróilag már megállapított kö I-Ig. Nagykanizsán, EAtvöa tér
ségek ereit
«)*< U
15. u ilatt leendő megUrtisira 1*30. évi 23 ik napjának délutáni
január bó
órája határidőül kliüietlk és ahhoz a venni azándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ai 1881. évi LX t.-c. 10\'. és 108 § al értelmében késipénzltzetéa melleit a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul la el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kai miaok Is le- és felülfoghülattik és les volna, ezen ---a élteimében eaek Javára Is elrendelleUí.
Kelt Nsgykanlzsin, 1930. évi Jasuir bó 3. napján.
Haán Oyula s. k.
síi klr. |blr. végrebattó.
azokra kielégítési |ogol nye I irrerés aa 1881. évT LX. L c. 101 I
zalai közlöny
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen (el bennünket személyesen! , j^}
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
Ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Hlapitvae 1887-ben.
Nyomatott a Dtlzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zelal Károlv.)
KOPSTE
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
70. évfolyam 14. szám
Nagykanizsa, 1930. január 18 szombat Á
ra 14 fillér
ZALAI nZLORT
Surkeaatáeét ktadáhivatal : M-at 6. uim. Keaztbetyl flókktadéhlvalal Kosanth lajoau. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EMflzetéil án: egy Un a po«a M már
Vass Jóxseí miniszterelnök-Qely ette s a súlyosbodó lakásínség problémáinak megoldását keresi
Nagyszabású ankéten tárgyalták meg a lakás kérdés jelenleg] helyzetét — Szükséges a lakások építésének előmozdítása
,\\em volna fielyes ma a lakbérek éa a lakások kötöti-
Budapoat, Január 22 Vass József népjóléti miniszter, helyelles miniszlerelnök az egyre súlyosbodó lakásínség megvitatására széleskörű ankétet hívott össze szerdán délelől\'re a népjóléti minisztérium tanácstermébe. Az értekezlet eredménye a kővetkezőkben foglalható össze:
1. Az értekezlet megállapítása szerint nem volna helyes, hogy a lakásbérek emeléséhez és a lukátok kötöttségének felszabadításához a mostani gazdasági helyzetben hozzányúljanak.
2. Gazdasági és lakáspolitikai szempontokból az értekezlet feltétlenül szükségesnek tartja a lakások építésének előmozdítását.
3 Családi házak éplléte leién a tisztviselői családi házak építését az állam saját kezdeményezésére állami hitelből, a munkás családi házak építését pedig a Társadalombiztosító Intézet leköthető tőkéjének igénybevételével fogják valóra váltani Ami a fövároit Illeti, a lóváros tevékenységének, az értekezlet véleménye szerint, különösen a szilárd szükséglakások megteremtésére kellene irányulnia. Az értekezlet halározoltan megállapil|a, h gy sem az állam, sem a komunilás barakképilkezé I nem fog végezni.
4. Az értekezlet feltétlenül sztlksé gesnek tartja az újonnan épített lakások terén mutatkozó abnormis lakbérek elkerülése céljából az építtetők részére olyan hitel rendelkezésre bocsátását, amely hitelnek felhasználásával a termelt lakások bére a fogyasztóképességnek megfelel. Szükségesnek tartja az érlekezlel olyan organizalórius intézkedések megvalósítsál, amelyek az épi\'ési költségekéi leszállítják.
5. Az értekezlet szükségesnek látja " kormány figyelmét felhivnl azokta a súlyos hatásokra, amelyek az építő Iparban a részvénytársaságok és kar-Mlek működése révén mutatkoznak.
ségéöex Qoxxúnyulnt\'
Ezért ezen a téren kérik a kormányt, hogy a szükségei intézkedéseket tegye meg a részvénytársasági törvény és ■z építő törvény megfelelő
módosításával Is. 6. Végül az értekezlet foglalkozott a házadó-menlesség kérdésével is, különösen abban az érielemben, hogy a fővárosban olyan helyeken, ahol külön adómenlesség megadásával elő lehel segíteni a magánépllkezést, például a nagy építkezési tervek meg-
valósításánál, amelyekkel a főváros tanácsa és a közmunkák tanácsa foglalkozik, a |>énzügyi kormányt fel kell kérni megtelelő adókönnyítések engedélyezésére.
Az értekezlet végén Sipőcz Jenő polgármester köszönetet mondott a miniszternek, hogy alkalmat adott a főváros képviselőinek, hogy ezt a kérdést a miniszterrel közvetlenül megvitassák és megköszönte az ankéten elhangzott értékes kijelentéseket.
// foka fi kerületben Cáxár Miklós gyöxött
Fenyő Miki* 3156, Lázár Miklós 4181 5zavazatot kapott
A végeredmény : Lázár Miklós 4181,
Tokaj, Január 22 (Éjszakai rádiójelentés) A választási közpon ba érkezeti telefonjclen-lésekböl megállaplih.iió, hogy a sra-vazást minden községben lezárták.
Fenyő Miksa 3156 szavazat. A választási elnök valószínűleg csak holnap délelőtt hirdell ki a választás eredményét.
„A kisantant Hágában utolsó osatáját vivta, mint politikai csoport"
I ja az olasz sajtó — A hágai egyezmények törvényjavaslatai a Jövő héten kerülnek a birodalmi gyűlés elé — Wekerle ma Hágából hazaérkezeit
Az Adeverul ujabb kirohanása Magyarország allén
Itóma, Január 22 A „La Slampi* a hágai konferenciáról irva megállapil|a, hogy a tárgyalások során
Magyarország ellen főként politikai erők működtek. A lap szerint a kisantant, amely megszületésétől a mai napig Magyarország ellenőrzésének szerepét erőszakolta, Hágában utolsó csatáját vtvta mini politikai csőfart. Bebizonyosodott, hogy a kisanlanl-államok magatartása az állítólagos magvar veszéllyel szemben lehelellen és végeredményben hatástalan.
Ma uj horizontok nyíltak a
Duna medencéjében barátságok kialakulása számára és vak volna az a kormány vagy az a politikus, aki túlhaladott politika utján akarna tovább haladni.
A C\'.rrlére delin Sera szerint Ma gyarország meg lehet elégedve az eredménnyel, mert mindent elért, ami gazdasági tranzakcióban elérhető. A nehéz tárgyalásokon az izgatott 77-lulescu éles hangoskodásával — gróf Belhlen István miniszlerelnök Igazi államférfiúi nyugalmával és határozott koncepcióival szállt szembe, megszerezte az eredményt, amely
kielégíti Magyarország anyagi érdekeit és állami méltóságát.
lx Adeverul támadása Magyarország ellen
Bukarest, Január 22
(Éjszakai rádiójelenlés) A román sajtó bőven foglalkozik a hágai érlekezlel bezárásával. Az Unlversul azt Írja, hogy az eddigi körülményekből csak az lünik kl, hogy a cseh sajló sem fogadia kedvezően a hágai értekezlet eredményeit.
Az Adeverul felhasználja az alkalmat és ujabb támadási intéz Magyarország ellen:
Az optáns kérdés megoldásá val most már kiesik a magyar kormány kezéből a fegyver és igy a revízió propagandát leheletlenné tették.
A német kormány mindenben óelyesll a német dele. gácíó fiágal magatartását
Berlin, Január 22 (Éjszakai rádiójelentés) Ma délelőtt és délután a birodalmi kancellár elnöklete alatt a kormány tagjii minisztertanácsul tarlollak. A birodalmi kancellár a minisztertanácson megállapította, hogy a kormány mindenben helyesli a Hágában tárgyalt német delegáció magatartását.
A hozott hágai egyezmények törvényjavaslatai már a Jövő héten a birodalmi gyűlés elé kerülnek tárgyalásra.
1%et01en miniszterelnök szombaton érkezik (yaza
Budapest, Január 22 Wekerle Sándor pénzügyminiszter ina délben hazaérkezeit Hágából. Egyenesen lakására ment és minijen nyilatkozat elöl elzáikózott. Bethlen Islvjn gróf miniszlerelnök valószínűleg szombaton érkezik haza és holnap vgy holnapután itthon lesz Watko L ios külügyminiszter és báró Korányi Frigyes Is.
Borzalmas lelet
a székesfehérvári határban
Székesfehérvár, Január 22 Ma reggel egy csendőrjárör Székesfehérvár halárában a börgöndi-vasutvonal mentén egy borzalmasan összeroncsolt hullát talált, amelynek részei szétszórva hevertek a vasúti sinek melleit. Személyazonosságai biztosan megállapítani nem lehel, valószínű azonban, hogy a holttest Ftlsler Sándor fehérvári kl gazdával azonos, aki már napok óla ellünt hazulról. Nem tudják megállapítani, hogy öngyilkosság történt-e vagy baleset.
Zalai közlöny
Támadás Magyarország ellen, amit 100.000 frankért le lebet szerelni
A „Nem akarok katonát látni" szülőapjának ujabb gyászos szerepe — Emigránsok zsarolási manővere
A magyar kormánynak már régóla tudomása voll a készülő gyűlésről annál is inkább, mert a gyűlés megtartása elölt az emigránsok elküldték a magyar kormányhoz egyik bizal-
Párii, Január 22 Párisban gyűlési lartolt az úgynevezett Kossuth-koalició. gyűlésen Linder Béla a Károlyi-forradalom hírhedi hadügyminisztere és Hoff-mann Olló dr. volt országgyűlési képviselő, a „Baranyai Köztársaság" hazaáruló vezetője éles kirohanást intézlek Magyarország és a Magyarországon uralkodó rezsim ellen.
masukat, aki vállalkozott arra, hogy 100.000 frankért .leszereli" az akciót. Természetes, hogy a magyar kor mány, mint szóra sem érdemeset, visszautasította a nevetséges ajánlatot.
Véres összeütközés a madridi egyetemisták és a rendőrség közfitt
Madrid, Január 22 (Éjszakai rddiójelentésj Az egyetemi hallgatók és a rendőrség között véres összeütközés támadt, melynek számos sebesültje van. Az ösz-
szeütközés oka abból ered, hogy az egyetemi hallgatók egy csoportja meg akarta akadályozni a Katolikus Szö.etaég diáktagjalnak az egyetemre való bejutását.
A németek megkezdték a kiürített Rajnavidék erődítéseinek lerombolását
Kehi, január 22 Ma kezdődtek meg a kehli hidfő erődítéseinek lerombolási munkálatai. A versaillesi szerződés rendelkezései értelmében Németországnak a francia megszálló csapatok küszöbönálló kivonulására való tekintettel még ez év folyamán meg kell semmi slteni a franciák álul időközben
klürilel|ftr|dilésekcl.
Ma megMdlék a Kimig mellett Si/ndheim Üs NeumUhl közölt fekvő stratégiai támpont lerombolását. A többi erődítést ugyancsak lerombolják a kövelkező hetek folyamán, kivéve azokat az erőditésekel, amelyeket a franciák a végső rendezésig megszállva tartanak.
Az angol miniszterelnök a francia olasz elUtMet Igyekezett átlüdalni
a ter
cti konferencia mai szünetelése alatt
Ixrndon, Jnnuár 22 (Éjszakai rddiójelentésj Ma a tengerészeti konferencia hivatalosan szünetelt. Azonban a delegátusok a mai napon igen sok magán megbeszélést folytatlak. Holnap • konferencia tovább folytatja munkáját él bizalmas ülést tartanak, melyen a konlerencia tárgyalásainak szervezetéi tárgyalják le. Ma MacDonald Orandival hosszabb időn át folytatott bizalmas eszmecserét. A sajtó szerint az angol miniszterelnök azon faradozott, hogy lehetőleg a minimumra csökkentse a francia—olasz ellentéteket.
am olasz málló a ndralroxda öllöaponllitra (elyexlnidlk
Kóma, Január 72 (Éjszakul rddlójelenlés) A lap;.k elégtétellel állapiiják me^, hogy Ürandi külügyminiszter beszéde a londoni tengerészeli konferencián egyhangú visszhangra talált az egész világ sajtójában. A lapok kiemelik, hogy egyelőre minden koinentárlól tartózkodnak a konferenciát illetőleg, mert meg akarják várni, hogy milyen eredmények mutatkoznak a tárgyalások során.
a wamQUMgtoal lapok meff-eléf/edéuel Jtommen/dl/dk am értelrexlef meffnylidsdí
Newyork, Január 22 (Éjszakai rádiójeientés) Washingtoni hivatalos es sajtó körök megelégedéssel veszik a tengerészeti értekezlet kedvező körülmények között történi megnyitását.
l*ea Január 23
Báli
selyemujdonságok
nagy választékban érkeztek
SINGER
divatáruházába.
Bolgár komitácsik
garázdálkodása a román határon Budapest, jnnuár 22 Bukaresti hlr szerint Belica (alul az elmúlt éjjel bolgár komilácsik megtámadták és kifosztották. Egy román katonái megöllek, keltöt életveszélyesen megsebesítetlek.
12 évi fegyház
után 5 évi államfogház
Budapest, Jnnuár 22 Varga-Vildr Lajos, aki a háború alatt orosz fogságba eselt, Oroszországban belépett a voros hadseregbe és loboriott számira. Amikor hazajött, a p csi törvényszék hűtlenség elmén 12 évi fegyházra Ítélte. A pécsi tábla az ítéletet 2 évi fegyházra szállította le. A királyi Kurla ma foglalkozott az üggyel és felmentette Varga-Vllár Lajost a hűtlenség vádja alól, de mert még a fegyverszünet előtt belépeti a vörösgárdába — 6 évi állam-fogházra Ítélte.I
Németalföld követe
átadta megbízólevelét a kormányzónak
Budapeat, Január 22 A kormányzó ma délben ünnepélyes kihallgatáson fogadta gróf Aidenburg-Bentlnck Károlyt, aki ez alkalommal mint Budapestre kinevezett németalföldi rendkívüli követés meghatalmazott miniszter megbízólevelét nyújtotta át. A követ a kormányzót beszéddel üdvözölte, amelyre a kormányzó válaszolt, majd átvette a megbízólevelet. Az ünnepélyes aktuson közreműködőit gróf Khuen-Hédervdry Sándor meghatalmazott miniszter.
Csodarepülőgép
50 főnyi csapatszállításra
London, Január 22 Az angol légi hsderö legközelebb próbarepüléseket fog végezni egy titokban épített csapatszállító repülőgéppel, amelynek méreteiről eddig csak annyi jutott nyilvánosságra, hogy megérdemli a , repülökaszár-nya" elnevezést. Legalább 60 fönyl cupatszállllmány fér el a repülőgépen. Kényelmes, felcsaphaló ülésü székek é. felettük podgyász-hálók vannak a legénység felszerelése, fegyverzete és löszere számára, továbbá több gépfegyver, nagy Ivóvlztartály és igen erős rádlófelvevö és leadó-készülék.
A repülőgép vázái és szárnyalt újfajta rendkívül erős és könnyű, nem rozsdásodó acélvegyülékből ké-szile\'ték, amelyet szinte paplrvékony-ságu, rendkívül erős lemezekké lehet kinyújtani.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dljmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán Ot pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat is meglérlljük. Kopsteln Szombathely.
1930. január 14
Megsemmisítették a kanizsai törvényhatósági választásokat
Ok: a küldöttségek a törvényben előlit bizalmiak alkalmazása nélkül kezdték meg a szavazást
zalai közlöny t
Nagykanizsa, Január 22
Nagykanizsán a közigazgatás reformjával kapcsolatban egyn á I érő választások eseményei során meglepetésként érkezett nta reggelre a hlr, hogy a kanizsai törvényhatósági bizottsági tag-választásokat megsemmisítették.
A választás —■ mint ismeretes — november 4-én volt. Nagykanizsa 10 rendes.* és 5 póttagot választolt a megyegyülésbe. A választáson a Nemzeti Párt és a Községi Párt mérközötl, listáját az utóbbinak sikerült változatlanul behoznia.
A választási eljárás körlll azonban olyan szabálytalanságok merüllek lel, melyek okot adtak a választás eset leges megsemmisítésére. Mlr annak idején, a választás lezajlásáról szóló ludósilásunkban közöltük dr. örley Oyörgy választási elnöknek a választási jegyzőkönyvbe Is befoglalt ama észrevételéi, hogy .a küldöttségek mindenült megkezdték a szavazási, anélkül, hogy az elnökök bizalmi férfiakat kijelöltek vagy alkalmazlak volna. A pártok bizalmi férfiakat nem jelölhetlek, mert sehol sem voll együtt
50 szavazó". Minderről az elnök személyesen gyöződölt meg — mondja a jegyzőkönyv, hivatkozva a törvény 16. §. 5. bekezdésére.
A bizalmi férfiak alkalmazása a törvénynek impcrativ rendelkezése, a választás tehát a törvényes előírások figyelmen kívül hagyásával folyt le. Ennek alapján történt a megsemmisítés. Zalaegerszegi Jelentés szerint ugyanit a vármegye igazoló választmánya kedden délelőtt ülést tartott, amelyen a legutóbbi törvényhatósági választások eredményével foglalkozott. A választmány az alsópáhoki és iparkamarai válasitásokat igazolta, a kanizsai törvényhalósági választást azonban megsemmisítette azzal a megokolással, hogy a törvényben megkívánt bizalmi fé\'fiakat nem alkalmazták.
A kanizsai lOrvényhatóságl választások ügye ilyenformán meg fogja még járni a közigazgatási bíróságot és ha annak döntése is egybehangzó lenne az igazoló választmány határozatával, ugy újra ki fogják Írni a megyebizoilsági választásokat.
A 7O éves Zalai Közlönyt
Üdvözli
a Szanatórium Egyesület
Nagykanizsa, Január 22 A 70. évfolyamába fordult Zalai Közlöny üdvözlésére érkezeit áliralok és levelek közül jóleső érzéssel kö-
zöljük az alábbit, amit a József kir. herceg Szanatórium Egyesület elnöksége intézeti szerktsztö-égünk-
höz.
A „Zalai Közlöny" tekintete, Szerketztősiginek
Nagykanizsa.
Amikor nap-nap után örömmel és bizonyos kedves elégtétellel olvassuk a Zalai Közlöny 70 éves fennállásának alkalmából e kedves lap Iránt a különböző érdemes testületek részéről megnyilatkozó szerencsekivánatokat, a nagykanizsai József Királyi Herceg-Szanatórium Egyesület vezetősége sem maradhat néma az ünnepelt lappal szemben — a hálátlanság vádfa nélkül; sőt a legtisztább örömmel vesz részt az ünneplésben. Hiszen Egyesülelünk, amely ez évben szintén jubiláris évfordulóhoz közeleg, bölcsőjétől kezdve mindenkor tapasztalta e lap részéről Egyesületünk nemes emberbaráti céljai iráni a szerető megértést és a sajtó hatalmában levő támogatás segítő erejét.
Fogadja a tekintetes Szerkesztőség önzetlen, emberbaráti támogatásáért a szegény tüdőbajosok leghálásabb köszönetét s nevökben is Igaz tiszteletünk és elismerésünk kifejezését és amaz óhajunkat, hogy a Zalai Közlöny édes hazánknak, városunknak és a szenvedő emberiség javára éljen, erősödjék és virágozzék I Ad multos annosl
Nagykanizsa, 1930. janudrius 20.
Kádár Lajos kövesd! Boér Gasztávné
főtitkár. elnök.
A 25. eszlendós kanizsai munkásságra visszatekintő egyesület üdvözlését örömmel könyveljük el a Zalai Közlöny nyilvánossága elölt, meri
olyan helyről Jött az, ahol a közért való odadó munka Jegyében eltöltött negyedszázad érlelte az elisnteröszava-kat öszinlc érzésekériékes kifejezőivé.
. a modern telepes készülékekhez -* Philips anódoótló kél].
Nc vesződjön izzító akkumulátorának töltésivel.......Sr .. - ..
Philips kis töltő automatikusan tölti az izzitótelepet........ „
Uj erőt kap a készülék — közvetlenül a hálózatból fog működni és — mindez havi n pengőért.
Kérjen kereskedőjétől ismertetéjt 1
Gyújtogatás a galamboki szőlőhegyen
Kiskanlzsán husfflstöléstől kigyulladt egy pajta
Galambok, Január 22 A galamboki szőlőhegyen tűz pusztított tegnapelö t éjszaka.
Pásti János kisgazda szőlőpincéje gyulladt ki este 9 órakor. A lüzet a faluból hamar észrevették, de oltásról szó sem leheteti egyrészt a nagy távolrág miatt és megközelilhetlen fekvés, misrészt a szőlőhegyen uralkodó vízhiány miatt.
Igy tehát a pince gazdá|a többekkel egyült tehetetlenül nézte végig a pince pusztulását. A lüz 9 órától éjféluláni fél 2 óráig lartotl. A pince porrá égett.
A kár másfélezer peugö, mely biztosítás utján megtérül.
Pásti gazda szerint egész bizonyosan gyújtogatás történt és a telles valamelyik haragosa.
A kiskomároml csendőrség bevezette a nyomozást.
Tűz Kiskanlzsán
Nagykanizsa, Január 22 Paur Ákos kiskanizsai, Szigetutca 18 szám alatti házának pajtájában, ahol husfüstök5 van, szerdán délelöll 10 órakor könnyen vesze-
delmessé válható tüz ütött ki.\'
A lüzet először a szomszédok vélték észre, akiknek segítségével aztán a házigazda eloltotta a már elég erősen égö pajtatetől.
A gyors beavatkozásnak eredményeképen a tűzoltók kivonulása feleslegessé váll.
A rendőrség megállapította, hogy a pajta gerendázata fogolt tüzet az erős fűtéstől és ha a lüz nem nappal, hanem éjszaka keletkezik könnyen az egész ház lángba borulhatod volna.
Igy a kár nem jelentős.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések r Szerdin a hőmirM-tet: Reggel 7 órakor -7-6, délután 1 órakor —2 1, ette 9 órakor —33.
Felhőzet: Egész napon it boeult égboltozat.
Szélirány: Reggel északkelet, délben délkelet, eate délluél.
(ÉJiZMkal rádlájelentétj * ■ateorolA-glssl InUiat aata 10 árakat- Ja-laatli az l*ijéréshaa •■falira l*aya|aa váHeaáa saaase vártlaté.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér l„ a felsötemplom mellett
zalai közlöny
Tizenkét esztendei fegyőázra Ítélték a szentpéteruri családirtót,
aki apósát megölte, feleségét és anyósát §asl>as3curta, sógornő/e ls csalt ax ablakon át menekült előle — Após-anyós, korcsma, váltó tették szerencsétlenné a fiatalok öáxasságát
Nagykanizsa, Január 22 Egész Zalavármegyében nagy megdöbbenést kellell az a véres családi dráma, ami a pacsai járáshoz tartozó Szentpéterur községben történt a mult év szeptemberében, amikor Kovdcs József 32 éves cipész
leszúrta apósát, anyósát és saját feleségét
Az öreg Beke József gazda másnpp meghalt, inig a két asszony hón -pókig tarló kezelés ulán épüllek csak fel.
Kovács József a pacsai csendörök előtt, akik vasraverve szállilollák be a nagykanizsai ügyészség fogházába, beismerle, hogy meg akart szabadulni apósától és anyósától.
A bünügy hosszú nyomozás és vizsgálat ulán ma kerüli főtárgyalás alá. A tanuk soraiban olt vannak az éleibe viaszaiért anyós, a teleség és utóbbinak 17 éves nővére is.
A gyilkos, Intelligens Iparos kinézésű fiatalember, érzéktelenül Ul a fogházör mellett, egy tekintetet sem vett Övéire.
Kovács József a szokásos kérdésekre kijelenti, hogy bűnösnek érzi magát. Elmondolh, hogy öl évvel ezelőtt vette el feleségél, 3 gyermeke van. Az apósával együtt laktak:
az Öregek a hátsó szobában, ők a konyhában.
Elmondotta, hogy a veszekedés napirenden volt közöltük, boldogtalan házasélete voll, ezért ivásnak adta magát.
Szeptember 29-én délben elment a korcsmába, ahol délulán fél 5-lg Ivott. Később hazament. Olthon a felesége elujságolta neki, hogy
a bőrOs figyelmeztette, hogy a váltója lejár.
Ezen összevesztek. A civódás vége az lett, hogy Kovács fogta magát és visszament a korcsmába.
Kovácsné az ura ulán ment és kérlelte, jöjjön haia. Kovács rövid idő múlva csakugyan hazamenl, de addigra a bor már egészen meg zavarta az eszét. Otthon felesége szemrehányást tett a korcsmázás miatt, aminek a vége ismét veszekedés leli és Kovács ismét el akart otlhonról menni. Csakhogy
Kovácsné becsukta az ajtót és a kulcsot az ablakba rejtette.
Kovács addig kereste, követelte a kulcsot, mignem újra zajos összezördülés verte fel a házat.
Az öreg Beke József, aki a szobában aludt, figyelmes leli a csetepatéra és kijött a konyhába, hogy kibékítse a fiatalokat. Kovács ekkor már ott tartott, hogy a sötét konyhában kést ragadott és azzal hadonászott apósa felé, aki — Kovács vallomása szerint —
a késbe beleszaladt. Szerinle ugyanígy történhetett anyósával és felesé gével is.
A tárgyalásvezető figyelmezlelte itt, hogy a csendőrőrsön egészen másként vallott. Olt bevallotta, hogy meg akart feleségétől és annak szll-leilől szabadulni.
Elébe tárta a gyilkosnak, hogy apósa azért jölt kl a szobából, hogy segilsen neki megkeresni a kulcsol.
— Maga azl ls mondotta teltének elkövetésekor, hogy
„JOhet akárki, mindenkit le-szurok I"
Kovács nem emlékszik arra, meri
— azt mondja — igen boros voll.
Beke Józsefné Hézinger Anna, az
anyós kerüli ezután kihallgatásra. Kovácsot iszákos embernek mondta. Amikor elfogyott a pénz és az asszonya szemrehányást csinált ezért, egyszerűen összeverte. A tragédiát u <y adta elő az öregasszony, hogy m,r mindegyikük aludt, amikor a fialal pár veszekedésére felébredtek. Férje, Beke József felkelt, hogy kieressze Kovácsot, de abban a pillanatban az öreg
Jaj, végem van I" kiállással beesell a szobába. Kovdcs Idgyékon szúrta apósát. Az öregasz-szony erre gyorsan lámpát gyújtott, és akkor lát\'a, hogy az öreg vérében fckizlk a földön.
Kovács a lámpavilágnál még
egyszer beleszúrt az f/regbe,
majd gyors egymásutánban
anyósát és feleségét is hasba szúrta.
Mindkelten véresen terültek el a a padlón. A fiatalasszony Ilonka nevű 17 éves huga rémületben
kiugrott az ablakon és segitségét kiabált.
A biróság szeinbe>ilette Kovácsot anyósával.
— Az volt a baj, hogy mindig ivott és
féltékeny volt a feleségére
— mondta az 55 éves asszony.
A gyilkos felesége, a 28 éves Beke Teréz hasonlóan adla elő az
Ha savanyu a
vegyítse
bora,
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt I
Főraktár:
esetei. A fialal asszony arcán meglátszik, hogy megelevenedik előtte a szeptember 29-i véres élszaka minden borzalma.
Majd a 17 éves Beke Ilonát hallgatták kl, ulána Andrl István korcsmárost, Horváth Józsefe\', Tóth Józsefet, Krdnltz Józsefei, Küllős Jánosi és Millel Károlyt, szomszéd és ismerős falubelieket.
A bizonyítás befejezése után vitéz Cslllaghy Oyörgy kir. ügyész vád-beszédében szigorú büntetést kért. A védő, Ifj. dr. Tamás János a boldogtalan házaséletet, mint nyomatékos enyhítő körülményt ajánlotta figyelembe.
_A bíróság hosszabb tanácskozás után hirdette kl lléletél, melyben
1930. január 16. a_
Kovács Józsefet az enyhitöszakasz alkalmazásával
12 esztendei fegyházra
Itélle. Cslllaghy ügyész a büntetés su yosbitásáért fellebbezett.
A repülő flotta
Egy oceánreplllés Izgalmai története 14 felvonáaban. Anita Pag* és Rama Havarro
meaterftfenje.
A repülő flotta látványosságai újszerűek, érdekesek éa páratlanul hatásosak. A repülő Hulla aa amerikai hadltengeréazet közre* működésével készült.
KlegAazitft műsor.
Február 4. és ÍO. Röxt lesx a - tlsscíufitás Nagykanixsán
Január 31-ig meg kell alakulnia Nagykanizsa város uj képviselőtestületének
Nagykanizsa, Január 22 A tegnapi városi képviselőtestületi választás jegyzőkönyveit dr. örley Oyörgy klr. kormányfőtanácsos, választási elnök ma délben benyújtotta dr. Sabjdn Oyula polgármesternek, aki azokat beterjeszti a vármegye alispánjához.
Az uj városi képviselőtestületnek a választás napjától számitott tiz napon belül kell megalakulnia, vagyis |elen esetben fanuár 31-ig. Az alakuló közgyűlés terminusát az alispán tűzi ki, a polgármester hívja össze és azon az alispán, vagy a
vármegyei főjegyző fog elnökölni. A közgyűlésnek az alakuláson és a bizottságok megalakításán kivül más tárgypontja nincs.
Érdekes, hogy mig a redukált számú uj képviselőtestületei 3fi virl-lls, 38 választott és 15 tisztviselő, vagyis összesen 91 tagból fog állani, addig a bizottságokat a régi taglétszámmal alakítják meg, ami az az egyes kérdések szempontjából csak üdvös.
A tisztújítás az eddigi hirek szerint február 4. és 10-e között lesz Nagykanizsán.
Az ntolsó tiz év építkezési tevékenysége a kanizsai Járásban
Érdekes számok a kanizsai járás életéből
Király-utca 21.
Nagykanizsa, Január 22 A nagykanizsai járás népesedési mozgalmáról most állitotlák össze a szokásos évi összefoglaló jelentést. Ebből kitűnik, hogy a járás területén 1929-ben 811 születés és 649 halálozás történt. A szaporodás tehát 162 lélek.
A Járás fejlődésére vet élénk fényt az a statisztikai adst, mely szerint 1929-ben a járás területén 123 építési engedélyt adtak ki 168 lakóházra és 9 üzlethelyiségre.
Két évvel ezelőtt az akkor tűrhetőbb mezőgazdasági viszonyok következményeképen 286 építési engedélyi kérlek 413 lakrészre és 8 üzlethelyiségre. Nem érdektelen, hogy pl. a háború kitörése előtti évben, tehát 1913-ban a jirás területén mindössze 92 építési engedélyi kértek 150 lakrészre. A statisztika adatai szerint az
utolsó 10 ivben a járásban 27 köz-építkezés, jobbára iskoák, jegyzői lakások stb. volt, mintegy 600000 pengő költséggel.
Még egy adat, mely a járás sok szegény vidékére vett jellemző fényt: az utolsó 10 év alatt a Járásban 105 en szorultak közsegélyre.
Strucc-gyomrn ember
London. Január 22
A rendőrbirósáfj megbírságolt egy artistát, aki engedoly nélkül az utcán előadást tartott. Az arilsta a rendőrök és a közönség szemeláttára fürészport, szenet, faggyúgyertyát, üvegdarabokat és egy ö8szelört üvegpalackot nyelt le A bíróság a slrucc-gyomru emberi megvizsgálás céljából kórházba utalta.
1990. fcnuár 2á.
napi hírek
NAPIREND
Január 88, oeOtBrtSk
Róm katotlkua : Ralmund. ProteaUna:
Zelma. Izraelita: Tzbeih hó 23 •
Vároal Morgó. ,A replllő Holta", tz lalmaa lödénél. Szenzációs klegéazlló mflaor. • \'
Ovőgywertárl éjjeli szolgálati I. M végéig a Meikl,-Betűi féle .Igazaág\' gyégyazertár.
Oillirdö nyitva léggel 6 OiOél ealt | 6rálg (hétfő, ajerda, pémeV dMat\'n, kedden egész nap nőknek) Tel.: 2-13.
Előadások, bálok
__n. Uuiiu dóidéi d u Hl vliMhálán
.miu« r. Miiif)
Izr L<aa,«eyltt in..»d#lulln|» « Cnlno álló l«f. míb.n 1*1 1 á
Wtnyklub liija ■ Mluzldiháibza d u fi 6 KzfíattiztvlMlAk Ubc\'aija d. u. 5 6. a Koionlban Kani. Ltaíar\'iyla\' mD»° 01 0nJ?«P^!>• 8 ű lir. Ndwl«t Itlla nla 0 6 i Caolrftbin. Paaeaiz i. laazaabil.
p,5r.tr «. A \'olt. Efylal kSinrlMaa él bink.ll|. Prtr.»z y In L.lo,««yKi katarija ■>!• K I 6. i Silihiibin
raazair L KmazUay n4»|j.|»( uaja hIi Itl fi a. ■ r«nllbii
ntx.tr 1 Siaaildzlum piknik.
Mi* l, iu.iiu .i6.di. d. ii. a a. iSmáaji o,).
Fabrw ll A Sz»l Ilon l..»n»Hub Ulti. - - • la. Lk«aila alAadat vatllall kdpakkal ■ Szia-
hizbaa (df Unt Síndort. Paferatz H MitlnTlizMHlák matoro* aalla ráánlr B. Lkitlli B14*di« (Vlráf San.d.k i.nl.n-
■irta")
Urdu t. Kffiiztíny NAaaplal lifMflfl kabaréja Kiíiikidilmi Alkalmaaoluk JalaiaaM raftlim.
MM,
MSrclta t Uzaillz mitlnS (dz. MaaA Pafaot dlaa-tíf-lvztilz z Sainhizban).
Cevél anyámtól
Ringató bötcsőm, dalos-nép anyám, Boros, plptizó, mlndig-bús apám... Nevető, ilió kl\' testvéreim, Ledalolt, eltűnt drága iveim, ■ Udvarunk fii, — minden, — ami sztp, Sitvemben órtóm apró képelt;
— Ügy tetszik, hallom anydm sírását S egy gárnyedt f irf I fáradt lépteit
...A pajtásokkal játszom a porba\', Pkiny vagyok entg, sírok, nevetek. Anyácskám kérdez bennünket sorba\'.
— Kinek kell dió. alma, gyermekek ? —
Elmúlott minden. Csak az tmlikek Fájnak, zokognak árva lelkemen. Anyácskám hangja ztng a fülemben Megint tgy mesél muzsikál nekem
Hol votl, hot nem volt... Öliben alszom.
— Nem leszek többet oly boldog soha l Egy gyOrbtt levél sebzett meg, Üt meg. Anyám utolsó, reszketi sora.
MIffyaal JSmsmt
— A Szent Imre-jubileum likaiméból rendeiendó ünnepségekbe Zalaegerszeg várói Is be fog kapcsolódni, aminek egyik megnyilvánulása lesz sz, hogy a mosl épülő elemi Iskolát Szent Imre nevéről nevezik el.
— Hadiérem-kérvénylapok. A pénzügyminisztérium rendelkezése értelmében szok, akik kérvényezni óhajtják a most alapított hadiérmet, bármelyik tőzsdében darabonként 10 fillérért vehetnek erre szolgáló kérvénylapokat. A háborús emlékérem csak ilyen kész, nyomtatott kérvénylapokon kérelmezhető a honvédelmi minisztertől.
— Mese-délután. A nagyka.nlzsai lírsellta Jótékony és Kulturális Leány-egylet agilis gárdája most az apróitok számára készül egy kedves délutánt szerezni. Szombaton délulán KI 4 órai kezdettel mese-délulánt rendeznek a Casino alsó termében. Mesél Böhm Margit és Berény Magda. Egyéb műsora Is lesz a délutánnak, e»t azonban meglepetésül lartogatják • kicsinyeknek.
— Dr. KOnlg fogorvos hazaérkezett és rendelését megkezdte.
2ALA1 KÓZLÓNY
— Tüzéreket telepítenek Kaposvárra Is. Nagykanizsa ulán most Kaposvárra is telepítenek tüzérségei. Miután uj építkezéseket a honvédelmi miniszter ez évben nem hajlandó végeztetni, a kérdést ugy oldják meg, hogy az Ipar-udvar teleklőmbjén bizonyos átalakításokat végeztelnek el. A munkálatokat május elején megkezdik. Két lüzéroiztag- Kaposvárra való telepítéséi ez év őszére tervezik.
— A Leányklub teája. A Szociális Missziótársulat Leányklubja vasárnap délulán 5 órakor műsoros teát rendez a Missziósházban. Egyfelvonásos vígjáték és zeneszámok vannak a programon. Ezalkalomtnal nem bocsátanak ki meghívókat, hanem ezúton hívják meg a tagokai és vendégeikel.
— Kath. legényegylet! hírek. Dr. Wéber Pál kanonok, egyházmegyei elnök vasárnapi azaz folyó hó 26-áii este 8 órai kezdettel műsoros ünnepély keretében előadást larl. Belepés díjtalan. — Folyó hó 23-án esle 8 órakor az egyesület helyiségében taggyűlés lesz, melyre a tagok teljes szám megjelenesét kéri az Elnökség.
— a ItgissU sstayegsk nagy ixllataléklHizi, kadunsH fimotésl /elMtalsk melle// -Bar/dndl.
— Az Izraelita Nőegylet teája. A nagykanizsai Izraelita Jóiékuny Nőegylet szombaton este 9 órai kezdenél családias Jellegű teat rendez a Cenlral fehér-termeben. Az egyesület nagyszerű él eredményei agl lilása a társaséleti, egyben Jótékony célú rendezésnél is teljes sikert, egy Igen kedélyes estél Igér a bizonyara nagyszámú résztvevőknek.
— Baleset az erdőkltermelés-nél. Szerdán délután baleset érte Tóth litván 33 évei drávatamáii napszámost, aki a Furnérgyár r. t. (elsőerdei fakitermelésénél dolgozod, A munkái többed-magával egy hatalmas tönköt gurított, mely rázuhant lábara és bokacsontját összetörte. A szerencsétlenül Járt munkást a nagykanizsai menlőauló a városi közkór házba szállította.
J-.I testvér-gyilkos
asszonyi Odrom évi tégy-fidaira Uéllék
Kaposvár, Január 22 Sárd községben egy házban lakott az Imre- és a /?ozj-cialád. Bár rokonok vollak, állandó volt közöltük a veszekedés.
Mull év november 12-én a 82 éves Imre Oyörgy vasvillával, felesége pedig nagykésiel támadtak rá az asszony öccsére, Rozs Islvánra. Imre Oyörgyné olyan erivei vágta bele kését Rozs Istvánba, hogy az szörnyethalt.
A törvényszék sulyoi testi sértés bűntettében mondta ki Imre Oyörgy-nél bűnösnek és 3 évi fegyházra Ítélte. Imre Oyörgy felett már nem lehetett Ítélkezni, mert Időközben meghall.
— A Zala-Kanizsa tagjaihoz.
[-\'elkéretnek a Zala Kanizsa F. C. összes tagjai, hogy ma este léi 9-kor az ipartestület emeleti helyiségében fonlos megbeszélésen megjelenni szíveskedjenek.
- Vldákl kallók budapesti txmulat-kotSsa. Régi fájdalma a magyar vidék loillorgató gárdájának, áll es különösen a vidéki köllökro, hogy Budapesten közömbös nemtörődömséggel lutezlk el ökel. Ezért van as, hogy a vidéki költőket Budapesten nem, vagy legjobb eaelbon alig iauierlk. Most végre b» számolhatunk egy olyan akcióról, amely Budapestről Indul el éa mégis azt célozza, hogy a valóban lehetaégos éa komoly értékét reprezentáló vidéki költök elölt megnyissa a tóvárosi Irodalmi érvényesülés lehetőségeit azzal, hogy .Dalol a magyar Jóid r címmel a magyar vidék költött hatalmas Ural antnologta keretében sorakoztatja tel. A nagy érdeklődésre Hám «t tarló könyvel komoly budapesU Irók állítják öwze és nívójára garancia, hogy a szerkesztőbizottság élen dr. Suklay János, a Magyar UJaáglrö Ugyesület és az Otthon irök és Hírlapírók Köre alelnöke áll. A azerkeaztőblzottság lapunk utján ia felszólítja a városunkban élő költőin kel, hogy termésük Javát, (5-10 versel) lehetőleg gépírással éa 4—ti soros curriculum vllaa-Jukat legkésőbb 1930. Ja-uuár 3Mg beküldeni szíveskedjenek, Budapest, VII., Isiván-ut 21. u alail „Dalol a magyar Jóid /" azerkeeztőeég elmére. Meg nem felelő kéziratokat válsss-bélyeg ellenében vl—sMiánnastatják.
Xlríski sarial
Pária 10-W/4, Lemdoa 25-láVl, Nawvork 517 35, Brilasal 7W7\'/a, Milano 27 08, Madrid 67 10, Amalerdam 905 00. Berlin 123 60, Wleo 72 80, Sofla ti*. Prá«i
j 31, Varaé MOJl/l. Budapatt----
Belgrád fll\'lt, Bukarcai 3-07\'zi
Gyenge, vagy nem tiszta a hangja a
rádióiénak,
telefonáljon a 91. számra, azonnal küldök megfelelő
Philips csoda csövet
és ön bámulni fog a hangerőn és hangtisztaságon.
Szabó Antal
fegyver, lőszeréasportárunagykereskedés rádió- és gramofon-osztálya
Szever József és neje fájdalomtól megtöri szívvel tudatják, hogy forrón szeretett egyetlen fiacskájuk
Győzőke
folyó hó 22-én délulán \'/t6 órakor, éleiének IO-ik évében rövid szenvedés után csendesen elhunyt.
Drága fiunk hült tetemét folyó hó 24-én délután 4 órakor fogjuk a róm. kath. temető halottasházából az ág. ev. egyház szertartása szerint megáldatni és örök nyugvó helyére kitérni. Nagykanizsa, 1930. január 22.
Saarettlak n>lB áltál, •Iratunk mlg álOnkl
Siratott gyaaor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlokfájái, láz, izékszorulái, hányái vagy hai-menés eseteinél már egy pohár természetei „rsr«M Iáiul" keserűvíz gyorsan, biztosan és kellemesen hat. A gyakorlati orvoitudoraány tgazol|a, hogy a Fereio láusl viz használata a sok evés él Ivái káros következményeinél Igazi jótéteménynek bizonyul. A Fareao lónef keterüvís gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüiletékben kaphaló.
IMsdralhuk IKSoa, ne kttld-;Uk pénsDaket l«le«eiibe.
- A férj elpáholta a háziba-rátot. Tegnapelőtt este Kiskanizss egyik utcájában a izomizédok nagy csetepatére leitek figyelmesek. Miután a rendőrség is beleavatkozott a dologba, bamsr hire meni, hogy miből kerekedett a verekedéi < két férfi közöli. Egy kiskanizsai térj nem jó izemmel nézte, hogy feleségének, az ö távollétében egyik barálja állhatatosan udvarol. Tegnapelölt este a házlbsrtM bn* lakásán találta, akii erte tl«p«saa eltángált. Az ügynek, mint értesülünk, a Járáiblróság előtt lesz folytatása kölcsönös lestl-lértés elmén.
Mmlt Ul isersSsk, maradion a vdrosüass.
Reklám árak!
>/4 kg. pörköltkávé ... P 2 90 1 kg. édei narancs ... P —•««
i/i kg.-os doboz datolya P 1*0 1 kg.-os doboz ullva
compot............ P 1-40
1 kg.-oi doboz cseresznye
compot............ P 1-80
1 kg.-os üveg baracklz P 2"96 I liter balatoni rizling P 1 — 1 drb óriási füstölt hering P —•« 1 drb nagy sós hering... P —\'12 1 kg. konzervált savanyú-
káposzta ........... P —50
1 doboz szálkamenles
szardínia ......... P 1 —
i/a kg. friss leavaj...... P !•—
Főzelékkonzervek jutányos áron, Pekkar*k-teák, leasütemények nagy választékban kaphatok
löszei és Frledentfial
,n csemegekersskedésében.
zalai közlöny
rmbi
tMridftássk) H - Urtfc ■ág. liasgv. — naagvsrtefly. B — elóadát Oy — gyeroeketaek. A — ttsaonyo*-yk. 2 - nw Mg. - mező«udasá#. B. — Ifjúsági előadás. P — Öolvamás. o — gramotoozsnc. Jb — jatz-band. K - kábái*. aZ. - afyouű mi
Január 23 (csütörtök)
Bndapasl 9.\'3 A rádió házikvartetl.ének hángv. 9 30 H. 9.45 A hangv. lolyl II 10 Nemzetköil vlzjelzószolgálst. 12 Déli ln-rangazó. 12.05 0 hangv. 12 25 H. 12 33 Akangv. lolyl. 13 Pontos Idójeliés. 14 30 H. 15 Ptad Irak 4> ári. Ivamhlrek. 18 Rádió Szabad Egyelem Utána: Pontot Időjelzés. 17.10 B. I \' 30 Cigányzene. 19.10 Angol nyelvoktatás. 19.40 A Klsfsludv Társaság szolnoki vándorgyűlésének nuglr métlése a Stúdióban. 21 Hubayeit Ulina kb. 22 Pontot Időjelzés. Majd: A Pejes-szalonienekar hangversenye.
Báca II ét 15.30 Zene. 20.30 Oor-donkaverteny. 21.45 Zene.
Berlin 16.80 Zene. 17 Zongora|áték. 18 Komor Oéza zenekarának hangv 19.20 Ksrdslok 20 Kttonazene. 22 30 Tán óra. Utána Z.
Urttnn 11.30 0. 12.30 KOzveUléa Prágából. 16.30 Z. 19 05 Opertltsena 20 Köz-vtlllés Prágából.
London, Dsventry IS Bgyháat ének. 16.45 A London Ensemble-kvlntelt Játéka. 1815 Oyermekóra. 19.43 Hangv. »>.<5 Dalok. 21 Szinti, baagv. 2JS&*. 23.50 Zene.
Milánó 18.30 Muzsikáló gyerrVkuckó. 17 Kvintett. 21.15 Vegjfea sene. ~
MSncbsn 16.30 Openeltzane r7.25 Zor-gorajáték. 20 10 O 20.50 Stlrnl hangv
Prága 11 >5 0 1235 Zene 1630 Rádió zenekar. 19.05 Puvóa Z. 20 Színdarab. 21.15 Zane.
Bóuia 17.30 Zene. 90.15 Beszélő újság. 21 02 Opera E Utána Z.
Varsó 16.13 és 19.75 O. 20.15 Hangv. 23 Zene Zűriek 16 Zene. 20 Tarka ett.
Idmogaasnk am érdesaea kantaaal keroskedelaot át Ipart.
Sávoly Tőzegtelepen
(Somogymegye) 700 mitermáisa
SZÉNA
a helyszínen eladó.
T"
Naponta sdjon növendék és hlzólllalsinak

„FUTOR
tzéntavat lakarmánymeszet A .PUTOR" r>ővendékállátoknál a caontképiódést elöseglll blzásrs
íuílüináiétvágygerjesztöb,1?
A PUTOR* nem orvosság, hsnem a leglinomabban órlőtt mészsotáp, amely as állatok szervezetében Igen tónnyen telszlvódlk, s amelyet aa állató, aro-matikus anyag artali ánál lógva szívesen fogyasztanak. A .PUTOR" etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A nagyhlzla ók, arad.-lmak, gasdaaágok a .FUTORM julandóan etetik. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. 1 cca Vl kg-os próbadobos ára 30 fblét. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, nővényvédőszerek mm kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellelL Teleion: 130.
Megmaradnak az országos és kirakodó vásárok.
Nagykanizsa, Jsnuár 22
Több Izhen hírt adtunk arról, hogy egyes Ipari érdekeltlégek erőteljes agltáclót indítottak az Iránt, hogy a kereskedelmi miniszter az országos vásárok Intézményéi eltörölje.
Ezzel szemben a kereskedelem és az ipar másik tekintélyes csopoitja beadványában éppen az irányban meg a kereskedelmi minisztert, hogy a mai rotsz gazdasági viszonyok kOzOlt te csorbítsa annak a sok liz-ezerre mennő egzisztenciának egyetlen keretei! lehetőségét, akik kenyerüket kizárólag az országos és kirakodó vásárokon tudják megkeresni.
A keresked Imi kormány ezeknek az érdekképviseleteknek mosl megnyugtató választ küldőit egyik felterjesztésükre, amelyben közli, hogy a kirakodó és állatvásárok reviziójá nak, illetve megszüntetésének kérdése ezldő szerint nem képezi megfontolás tárgyát
TŐZSDE
A mai lőzsde képe általában szilárd volt különösen egyet, a külföld részéről favorizált és erösebben keresett papírokban, amelyeknek bonl-lása és magat hozadéka a mai pénz-viszonyok mellett a külföldi lökéi erösebuen érdekli. A löbbi papírban is lartoll kurzusok maradtak érvény ben. A tőzsde árfolyatnnivója általában tziláidabb volt. Fixkamatozásu papirok piacán a hadikölcsönök iránt való kereslet folytatódott, az árfolyamok tovább emelkedtek, később több áru került a piacra és Igy az áremelkedés végeredményben ellünL Egyébként a piac képe változatlan maradt. Devizapiacon a kínálat voll túlsúlyban, az árfolyamok alig változtak.
Tll aétfb"áa
Buza 20 fill., rozs 15 fill emelk.
Buta ttesv. 77-as 24 20 -24\'0. 7 -as 24*50—34 70. 79 es 24 80 25 05, 80 sl 2500—28-20, donánt 77-es 23 10--23 31 78-at 2« 35 -73 65, 7»-ea 23-60-73 80 80-as 23 70 - 23*90, rozs 1380-1400 tak árpa 15*65—1610, sörárpa 17*50 1900. sab 1325-1375, tensarl tan. 13 10-13 25, dunántúli 13 00 13 10, tepcc 52 00 5300 korpa 860 »85.
A taáapastl T\'isiis 4«vtxa-!>"r-fcn devizAk
VALUTÁK r. 27-72-27*87
Ir 79*35-79 75 k. 16*83-16 93 Dán k. 152*55 153 15 Dinár 9 96-10*03 Dollár Í68 70-070*70 Praneia f. 72-45-22 75 Holl. 2.I9-40 230-40 Lengyel 63-90^4-20 Leu 3-37 >41
Léva 4*10-416 Lift 29-65-29 95 Márka 136 15-136 75 Norvég 132 35 132 96 SchiU. 80-15 8055 Peseta 7360 75-20 Svájdl. 110*25 110 75
AmsL 229-52-230*22 Belgrád 10-07-10 10 Berlin 136-35-136 75 Brüsszel 79-47 79 \',2 Devizáiéi 3-39-3*4 1 Kopenlt. 15275- \'53*15 London 27*78 2. 86 Mtdrld 74-20-7510 Mllsno 29--7-29 97 Newyork570 907250 Oszló 152\'55-152 í 5 Páris 22-42-22 4i) Prága 16 88-16-93 Ssóns 4* 12-4*\'6 Stoekh. 153*25-153 68 Vtztó 64-02-64-22 Wien 80-30-SU-55
Svédk. 163-05-15365 I ZSrid) 110-35-11066
4 Strtesrásár
relhaltáa 22)6, eladatlan 36. - Elsőrendű 1-58-1-60, szedett 1-56—1-60, szedeti kösép 1*48-1-52, könnyű 1*33—1*46, l-ső rendo öreg 1*56-1*88, ll-od rendű ótag 1-48-1 52 angol atldő 1-50-1-90, naionnt nagyban 1-50—1-56, aslr t-70 1-80, hu. 2 24 2-44, szalonnát lélsertés 1-80-1-94.
_ és UiHaáá
Vállalat, lairkaaiuáT^
FeleJős kiadó: Zalai Károly. SdaratStii tslstss i Natvkastxsa 78. •>
1930. január 23.
APRÓHIRDETÉSEI
Aa apaffkár jttáalli dtjs 10 stóls MfnMr, Misdca további uó dtla S Hil. Vasát- át Suiepuap IS szóig 80 MI4r, mtadts további ssó dija ■ fUU Saezdán ét séa-tosa 10 ásóig SO tttlér, rnlndss további asó dija ■ Ml. Clmsaó a mladas vastagabb bstaből áSÓ szó kát Mának számit-Kük. Ailáat ksresőknek 80Vt sngsdroény.
Hirdetések S (Sl) psstgS Sssxsflsa ■Isi a Islsslsass kftnyvslés, sxémlásés slksrUlésc ségsti s I Irt llaalaalllt
Használl trss Bssgskst űsztát vett
minden mennyiségben Mu.zel ét FrledenthiT cég. 309
Ctsdé sasisialrtsk caerlől Vsjdt-hegyen, kösel t kapuhoz 7016 négviögöl tztbtdkézből eladó. - Bővebbel Szlgell ulct 12. 230
Legmodernebbül \'pllll 3 szobát, Itltdó , lerrasroa lakai rnljua l-re klsdá.
327
Legmi übái
Bővebbet Teultch drogériában.
Uradalomba ttá^ász\'ksváoa kerestetik teljes szerszámmal. Solfőr- Igazolványotok e\'őnyben. Clm a kiadóban. 265
Vadb6r6ket,
máist, ápytollat, vasát Aa famat
legmagasabb áron vásárol
■trém Barnái és Hal
Erzsébet-tér IS. att
Htán Oyula nagykanlzaal blrótágl végrehajtótót.
I29I6HÖ29. vhL szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehapóaz 1881. évi LX I -c 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, hovy s nagykanizsai klr. Járás bíró ágnsk 929 évi 12916. azámu végzése következtében Dr. Rapoch Aladár Ugyv\'d által képviseli Msrlon László Javára 1900 P t jár. ereiéig 1929. évi november h* 8 án loganitoaMoit klelégllésl lég\'ehaltás utján le- és leinifo lill éa 790u Pengőre becatllt következő Ingóságok, u m : személyautó alb. nyilvános árveré-en eladatnak.
Mely árverésnek a nsgvksnlisal klr áráa-bl ó\'i« I\' 29. évi 1*916 számú vég léae folytan 1200 P - tlll. tőkekövetelés, ö.szesen 202 P 64 flll\'rben bíróilag már megá lapított köllaégek erejéig, Natykani-zttn. Teleki ül 6. sz a leendő megtartásárs 1930. évi J. ntiár hó 28-lk napjának e. u. 1 óráj. hslá Idólll kllUzelIk és ahhoe a vennt szándékozók ezennel oly nt g egvzéssel hlvstnsk meg bogy az érln teli Ingóságok az 18* . évi LX t c 107 és 10). 6 sl érlelrrében keupénsllzelés mellett a legtöbbet IgMnek, szUkség esetén becstron alul la el fogna- adatni
Atncnnyben at slárve esendő bgótáffo kai mások la le- éa felll tngla lalláé és azokra kielégítési |ogot nvertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. I.-C 102. fa ért\'lmében ezek |avirs Is eliendeltellk.
Kelt N\'vy\'ianiitán, 1930. évi |anuéi hó 8. na; jln.
tlaán Oyula s. k.
síz klr. jblr végrehajtó.
Meghívó.,
A Pacsal Takarékpénztár R.-T. XIX. évi rendaa kligyO. leaét 1930. évi lebruár hó 16-án délelőtt 11 órakor Pacsán, saj.it helyiségélwn tartja meg, melyre az intézel részvényeseit tisztelettel meg-hívja az Igazgatóság.
Térgyaorosati 1. Az Igazgatóság és felügyelóbizotlság jelenlése az 1929. (lzletévről. 2. Az 1929. Uz-letévi zárszámadások előlerjeszlése, a mérleg megállapítása, a tiszta nyereség feloszlása és a felmentvény megadása tárgyában hozandó határozatok. 3. Négy feltlgyelöblzottsági tag megválasztása 1 év,e. 4. A fel-Ugyelőbizottság 1929. évi tiszteletdíjának megálfapitása. 5. Az Intézel hivatalos lapjának kijelölése. 6. Alap-szabályszerű indítványok tárgyalása.
Jegyzet: 7. §. A közgyűlésen jogokat csak azon részvényes gyakorolhat, aki részvényét a társaság pénztáránál, vagy a Zalamegyei Oazdaságl Takarékpénztárnál, Nagykanizsán, a közgyűlést \'iiegelőzAleg három nappal letelte. A szavazati jog igazolasául a letéti Jegy szolgái. Az 1929. évi zárszámadások és az igazgatósági és fclügyelöbizollsági jelentések az intézet hivatalos helyi ségében a közgyűlési megelőzőleg betekinthetók.
Mérlagazámla. Vagyon: Készpénz P 5671*45, Postatakarékpénztárnál P 243 41, Pénzintézeteknél P 5140*50. Értékpapírok P772 -, Váltók P 205 057*70, Kötvénykölcsön P 1814* — , Folyószámlái adósok P 3653 68, Ingatlanok P 19.622*26, Berendezés P 1*—, összesen: P 241.97b-—. Teher: Részvénytőke P 24.000 —, Tőketartalék P 8500 Ingatlan értékcsökkenési tartalék P 1500\'—, Nyugdijalap P I000-, Belétek : könyvecskékre P 75.479 65, folyószámlára P 28.786 80, Visszle-számltolt váltók P 90.226-, Fel nem veit osztalékok P 567 27, Átmeneti tételek P 5913 91, Egyéb leherté elek P 258 15, Nyereség P 5744 22, összesen: P 241.976*—.
Pacsán, 1929. deo niber hó 31.
Az Igazgatóság.
Megvizsgálta és rendben lalálta a Felügyelóbizotlság.
Kováid Péter és Fia
budapaati faat6«yár
faat, tisitil *f plisseroz
Oal érők, kézelők és Ingek tlsztllása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
o Csangery-ut 5.
■ keres, itt álljon meglaa
M 40 M
O
(D
Állandó foglalkozást, biztos megélhetést találnak oly személyek, kik 385 pengővel rendelkeznek, ugy hogy módjukban áll, egy egész uj találmányú és uj rendszerű háziipari gépecskét beszerezni és azzal a sajál lakásukban egy igen szép, tiszta és jól jövedelmező háziipari űzni. Különfélé közszükséglétl cikkek háziiparszi*U előállításáról van szó. A gép kezelése 3 - 4 nap alall tökéletesen elsajátítható. Csak Németországban tobb mint 700000 személynek, ifjúnak, öregnek, férfinek, nőnek nyújt exis enciái és biztos megélhetést e bámulatos kis gépecske. Részle\'es és kimerítő felvilágosítást nyújt mindenről a gyár állal kiadóit ismertető könyvecske, melyet minden komoly érdeklődőnek azonnal megküld 1 pengő 20 fillérnek postautalványon való előzetes beküldése ellenében a gépgyár r. I. magyarországi kizárólagos vezérképviselete és lerakata : m
FODOR IMRE PÉCS, Ferenoiek-utoa 18. SZ.
A készítendő áru ugy a kereskedők, mini a magánfogyasztók állal szétkapkodlatik. Azonkívül m.iga a fenti vezérképviselőség is készséggel álveszi készpénzfizetés ellenében a szóbanforgó szükségleti cikkekel. Napi 8 órai könnyű ollhonl munkával 6—8 pengői már egy kezdő is megkeres e o\'ppel. — A kltanitás ingyenes.
Nyomatott a Dólialai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai KárolyJ
70. évfolyam 19. szám
Nagykanizsa, 1930. Január 24 péntek
Ara 14 fillér
ZALAI IIZI.0IT
SiokuilMf éa kiadóhivatal: M-at 5. síim. Kuühtlyl MkkUáóhlvatal Koasuth La|oa n. 31
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Érdekes kommentárok
■ hágai konferencia után
A kü\'IOIdi lapok érdekeinél érdekesebb kommentárokkal kísérik a hágai konferencia eredményeit. Erek közül néhány álljon Itt.
„A magyaroktól lehet tanulni1 Bukarest, Január 23 (Éjszakai rddlójelenlés) Az Epoca írja : Az opláns kérdésben a mull ban a román kormánypárti sajtó annyi sikerről számolt be, hogy most már szkeptikusoknak kell lennünk és csak akkor fogadhaljuk el a kedvezi híreket, ha azokat máshonnan is megerisitik. Az a hideg fogadtatás, melyben a cseh saj 0 részesítette a hágai konferencia megegyezését, gondolkodásra késztető. A magyarok több ízben értek el számottevő sikereket az optánsügy-ben, anélkül, azonban, hogy a budapesti sajtó elismerte volna ezeket az eredményeket. Most, mikor a hágai tárgyalások befejezési nyernek, a magyar sajtó annyit elismer, hogy .kezdenek már (gazságot szolgáltatni Msgyarországnak" A magyaroktól lehel tanulni. A magyar hazafiság példaadó. Magyarországon a belpolitikai veszekedések mindig meg■ állanak az ország halárainál.
Mit kapott a cseh nép a Bethlencsalád ősi birtokaiból? __ Prága, Január 18
(Éjszakai rddiójelentésj A Cseske Siovo e eket írja a hágai tárgyalások bclejezésévcl foglalkozva:
A hágai cseh delegáció a következőket állította a nagyhatalmak lalifundiumosai elölt:
— A Felvidéken végre kellett hajlani az agrárreformot, hogy a nép földéhségét ki lehessen elégíteni, hogy kenyérhez és munkához jutlasuk őket Ezzel szemben gróf Bethlen ezeket válaszolta Hágában:
családomnak a Felvidéken három nagybirtoka volt ezer esztendő óta. Ebből a három nagy birtokból egyei egy volt cseh miniszter, egyet egy voll cseh miniszternek a sógora ^ egyet egy politikai párttitkár részére sajátítottak ki. Kérdezem: hol sajátitották ki a nép számára ezeket a birtokokat? Mit kapott ezekből a birtokokból a nép ?
lessék most már ez ellen megvédeni a cseh agrárreformot I Ez az egy rse\' is elég volt Hágában Bethlennek ahhoz, hogy álláspontját igazolja. Hogyha az uj cseh agrárnemességnek birtokra van szüksége, akkor tessék vásárolni saját pénzen birtokol. Leginkább belpolitikai dolgok nehezítették meg a hágai tárgyalásokat cseh részről, — szűri le véleményét a cteh lap.
Mlronescu nyilatkozik
Hága, Január 23 (Éjszakai rddiójelentés) Mironescu
román külügyminiszter Hágából való elutazása elölt nyilatkozott az újságíróknak és egyellek közölt a következőket mondotta:
— A keleti jóvátételi problémát csakis a hitelező nagyhatalmik, főleg Franciaország és a kisantant belső együttműködése oldotta meg Ez alkalommal a kisantant újra bebizonyította, hogy szervezete milyen nagy értékel képvisel. Magyarországot illetőleg Románia nagy respeklusl szerzett bizonyos kérdésekben az opláns ügyben, melyeket eddig is hangoztatott. Románia elégtételt nyert a konferencián.
Az igazság győzött az áskáló-dássál szemben
Szófia, Január 23 Az egész bolgár sajtó foglalkozik a hágai konferencián elért eredményekkel. A kormánylapok rámutatnak arra, hogy Bulgária visszanyerte ismét pénzügyi függetlenségét és egyenrangú lesz szomszédaival. A
félhivatalos sajtó rámulat arra, hogy a nagyhatalmak igazságossága győzőit a kisebb hatalmak áskálódásai-val szemben. A liberális sajtó viszont azt hangoztatja, hogy Magyarországnak és Ausztriánsk nagyobb eredményeket sikerült eléruiok, mint Bulgáriának és sajnálnál fejezi kl afelett, hogy á politikai adósság végleges természetű kereskedelmi adóssággá változott. Az ellenzéki sajtó felhasználja a hágai konferencia eredményeit arra, hogy lámadja a kormány tehetetlenségét és lemondását kövelelje.
Csehország panaszkodik
Prága, Január 23
A l.idove Llsty megállapilja, hogy Magyarország Hágában pénzügyileg is olyan előnyökhöz julott, amelyek felelt |oggal örvendezhet az egész magyar sajtó. A hágai szituáció politikai szempontból áltatában kedvezőtlen volt Csehszlovákia számára.
A minisztertanácsot ma Informálja Wekerle a hágai konferenciáról
A miniszterelnök a Jövő hét elején érkezik meg Párlsból
budapeat, Junuár 23
Wekerle Sándor pénzügyminiszter ma délelőtt fél 10 órakor felkereste Vass József helyetles miniszterelnököt, akivel másfél órás tanácskozást folytatott a hágai egyezményről.
A tanácskozás befejezése ulán dr Vass József helyetles miniszterelnök azonnal intézkedett, hogy a kormány Budapesten levő tagjai holnap, pénteken délután 5 órára
minisztertanácsra üljenek össze. A minUzterlanácíon Wekerle Sárdor pénzügyminiszter a kormány többi lag|át is részletesen Informálja a hágai tanácskozásokról.
A hágai tárgyalásokról, tekintetlel
arra, hogy a tárgyalások vitele teljesen Bethlen István gróf minisztereinők kezében összpontosult, a magyar delegáció tagjai a miniszterelnök hazatéréséig sem a sajtó utján, sem más uton közléseket nem tesznek
A miniszterelnök Hágából Párisba utazott. Hazaérkezéséről még nincs pozitív híradás. Azl hiszik, hogy a jövőhét elején érkezik vissza a fővárosba A miniszterelnök visszaérkezése ulán
a képviselőház összehívása
it meg fog történni és ugyanakkor összehívják a Ház külügyi bizottságát is, amelynek ülésén a miniszterelnök részletes tájékoztatást ad a hágai tanácskozásokról.
Az angol, francia és olasz álláspont a tengeri leszerelés kérdésében
Angliának csak védelem kell — A francia flottát háromfelé kívánják osztani — Olaszország a legkevesebbel Is beé I, ha a többi államok Is követik példáját
A londoni Isszaralési konferencia eleö
telje
London, Január 23 (Éjszakai rádiójelentés) A londoni tengeri lerzerelésl konferencia ma délelőtt tartotta első lel|es üléséi MacDonald elnökletével. A tanácskozás a nyilvánosság kizárásával folyt.
MacDonald elnök bevezető szavaiban közölle, hogy minden delegáció-lói álláspontjának rövid jellemzését
ülése
várják. Erre az egyes delegációk vezetői az angol betűrend szerinti sorrendben formális nyilatkozatokat tettek, amelyek elvont és akadémikus jellegűek vollak.
MacDonald
megállapította, hogy Anglia minden kívánsága abból áll, hogy lekinteltel
a szigetország spcciálls helyzetére, mely élet-halál kérdést jelent Nagy-brilannlának, kellően meg legyen védve
Tardleu
kifejtette, hogy Franciaországol három Occán határolja és igy a francia tengeri Jlottát három részre kell elosztani.
Orandl
hibátlan angol nyelvtudással jelentette ki, hogy Olaszország hajtandó megelégedni bármily alacsony kontingenssel, ha erre a többi államok is hajlandók lesznek. Az ülés déltájban ért véget.
Templomi botrányokat, éjszakai tüntetéseket
rendeznek titkos kommunista ügynökök Bulgáriában
Szóda, Január 23 A kommunista agilációk következtében több helyiségben lázadási kísérletek voltak, amelyek azt bizonyítják, hogy a Moszkva zsoldjában álló agitátorok újra megkezdték titkos tevékenységűket. A szovjet Oroizorizágban megindult vallásellenes mozgalmak ulánzásakép titkos ügynökök kísérletet tesznek az egyházi szertartások megakadályozására. Ezzel kapcsolatban Incidens történt a szófiai protestáns templomban, ahol a lelkész kénytelen volt elhagyni a szószéket a kommunisták botrányos közbekiállozásai miatt.
A rendőrség több titkos gyűlést akadályozott meg, amelyen ünnepelni akarták Liebknecht Károly és Luxen-burg Róza halálának 14. évfordulóját. Akommunisták erre
éjszaka titkos tüntetéseket rendezlek és több helyen, mintegy
10 vörös zászlót tűztek kl, amelyeket a rendőrség később cl-távolitott. Több letartóztatás történt.
Stalln el akarja venni a parasztok/ól a földmllve-lém tógát
Riga, jnnuár Í3 Moszkvából Jelenük: Sialin hivatalos nyilatkozatában a legélesebb offenzívát Jelentette be az összes .falusi kapitalista" elemek ellen. Stalln nyilatkozatában kijelentette, hogy politikájának közvetlen célja
a vagyonos parasztosztály teljes kiirtása.
Ezt elsősorban ugy gondolja elérni, hogy megfosztja a parasztokai a föidmiveiés jogától.
Maróczl—Tartakowtr: remi
Budapeat, Január 23 A San-Remoi sakkversenyen Ma-róczy és1 Tarlakower mérkőzése el-dönlellenül végződöd.
zalai közlAny
Hirek a sarkokról
Newyork, Január 18 A Newyork Times jelenléte ik-rlnl a Byrd expedíciónak még egy telel kell a déli sarkvidéken töltenie, hi a Rozmár-tengeren nem indul meg a jég, vagy máa módon nem érkezik legltség számukra.
Róma, Január 13 Az olasz tengerészeli miniszter Mussolini utasítására elrendelte, hogy tegyék közzé a Noblle állal vezetett északsarki expedícióról szóló jelentést, amelyet a szerenciétlemég körülményeinek tisztázásával megbízott bizottság terjeszteti be.
A osebek letartóztattak
egy látogatóba érkezett magyar földbirtokost
Kaaan, Január 23 Az illeni államrendőrség politikai osztályán letartóztatták Ragályi Ferenc borsodmegyei, íeliőnyáridljíDlil-blrtokoit, aki pár nappal ezelőtt érkezeti Kassára, hogy rokonait m-g látogassa. A rendőrség jeten\'ése szerint .súlyos politikai gyanuokok\' miatt tortént a letartóztatás, am:ly a rokonok körében óriási megdöbbenést kellett annál li inkább, mert tudomásuk szerint Ragályt Ferenc, aki a megszállás óta most ment élő-szőr Kassára, sohi semmitéle politikai vonatkozású tisztséget nem töltött be.
Dr. Nagy István
bQnDgye a táblán
Budapest, Január 23 A budapesti ítélőtábla nts kezdte meg a 3 és tél évi fegyházra ítélt Nagy István dr. volt törvényszéki bíró és társai bűnügyének fellebbviteli tárgyalását. A mai tárgyalás a a bonper elsőfokú Ítéletének és a töbsl periratoknak Ismertetésével telt el. A tárgyalási holnap délelölt folytatják.
Háron artista
fosztotta kl a tépal póstát
Dereoske, Január 23 A biharmegyei Tépe községben egy héttel ezelőtt álarcos rablók éjszaka kifosztották a postahivatalt és a községházái, ahol a segédjegyzői és a személyzetet megkötözték. A blharnsgybajomi csendőrség most őrizetbe veti három artistát, akiket az álarcos rablással gyanúsítanak.
I H\'l
Néma tüntetést
rendeztek Budapesten a munkanélküliek
Budapest, Január 23 Az Apponyl-téren ma délben 100 — 120 főnyi munkanélküliből álló .tömeg\' némán fel és alá |árt, hogy ezzel feltűnést keltsen. Akivezényelt rendőrök csakhamsr szétoszlatták a tüntetőket.
A városi ellenzék került túlsúlyba a zalaegerszegi képviselőtestületi választáson
A városi ellenzék 16, szociáldemokraták 4 Zalaegerszeg, Január 23
Szerdán választotta ineg Zalaegerszeg válasitópolgársága városi képviselőtestületének 30 rendes és 7 póttagját. A választás Zalaegerszegen Is az utóbbi évek legizgalmasabb és legmozgalmasabb választása veit.
Három párt küzdött a man dátumokért: a városházi párt, az Árvay-féle várost ellenzék és a szociáldemokrata párt, amely utóbbi először vett részt önállóan egerszegi választáson. Az önjelöltek listáinak száma Zalaegerszegen Is légió volt.
A város egész délelölt, délután 4 óráig, hangos volt a izavazókat szállító autóktól és kocsiktól. A szociáldemokrata párt rendelkezett ezek legtöbbje felelt, mert már az előző napokban hirdetmény utján íratta ösize m ndazon a választólt, kiknek kocsira vagy autóra volt igényük a voksuk leadásához. (Egy első-kerületi öreg szavazót talicskán
a városházi párt 10, a mandátumhoz jutottak
toltak a szavazó-helyiségbe.)
Zalaegerszeg 3248 választója közül 68 százalék, vagyis 2223 leszavazott
köztük feltűnően sok nő és külterületi lakós. A választási elnök dr. Fülöp Jenő volt.
A válssztás a városi ellenzéki pártok többségét eredményezte Zalaegerszeg uj városi parismentjében.
Az eredmény ugyanis a következő: ai Árvay-féle ellenzék 16, a városházi párt 10, a szociáldemokrata párt 4 mandátumhoz Jutott. A szociiid.-mokraU mandátumok a külterületeket is magában foglaló IV. kerületből kerültek kl.
A zalaegerszegi képviselőtestületi választás az ottani p->lgármeiter-kérdéssel nincs összefüggésben, mert Zalaegerszeg polgármesteri székére Czobor Mttyás |elenlegl polgármesteren kivül — mint már jelentettük — más pályázó\' nincs, igy Z ilaeger-szegen polgármester kérdés nincs.
A nagykanizsai pénzvilág vezetői nyilatkoznak a Qdgal megegyezésről
Milyennek látják bankemberek a hágai megegyezés tényét és a magyar pénzügyi és gazdasági élet összefüggését
Nagykanizsa, Január 28 Kedden vitt ismeretessé, hogy Hágában két és fél heti feizült helyzet ulán létrejö I a megegyezés az úgynevezett magyar kérdésben, de azóta a nagy horderejű probléma általános témaként szerepel az emberek mindennapi életében.
Szükségesnek tartottuk tehtt kikérni a nagykanizsai pénzügyi vezető férfiak véleményét a hágai megegyezés és a magyar gizdasigl élet összefüggéséről.
Hlrschler Sándor kereskedelmi tanácsos, a Nsgykanizsai Bankegye-sület és Délzalal Takarékpénztár r. t. vezérigazgatója ezeket mondotta : — A hágai tárgyalások eredményét elsősorban a jelzett nagyarányú
külföldi kölcsön biztosításában látom, azonkivül, hogy a jóvátételi kérdésnek Ily módon való elintézése ugyancsak megnyugvást szolgállat Természetesen innen vidékről nem lehet a nagyjelentőségű kérdésben határozott véleményt adni. Hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben lesz-e könnyebbülés, nem tudom.
A pénzpiac ás ezzel kapcsolatosan a gazdasági élet egyéb ágaira a hágai megegyezéi — szerintem — még nincs közvetlen hatással.
Sok minden függ a párisi tanácskozásoktól és ezek nyomában a részletkérdések rendezésétől. Mindenesetre, ha a külföldi kölcsön már útban Magyarország számára, ez hitalmas és kedvező lépés lesz Magyarország helyzetében.
Kitinjeid Ignác, a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár r. t. Igaz-gatóji igy nyilatkozott:
— A hágai megegyezés fontosságát elsősorban abban látom, hogy most már tudjuk, hogy mennyit is kell tulajdonképen fizetnünk. Az
a rettegés és bizonytalanság, ami eddig a lelkeket megülte, most megszűnt
és nem irritálja állandóan a gazdasági élet szeizmográfját.
— Hogy milyen lesz továbbme-nőleg a hatása ? Arra felelni most még nem lehet.
Kelemen Ferenc, a Nagykanizsai
ím január 24
Takarékpénztár igazgatója, körkérdésünk során néhány rövid, de annál velösftb mondltban sűrítette öttze véleményét:
— Igen lényeges megkönnyebbülést Jelent — mondta\' — a magyar gazdasági életre a hígat megegyezés. Egy lidércnyomástól szabadul fel • pénzügyi világ és az egész ország.
A megegyezés pénzügyi téren maga után fogja vonni előnyös külföldi hitelajánlatok tételét. Tovább is örvendetes következményekkel fog megajándékozni a nehezen létrejött megegyezés.
Amint látjuk tehát, pénzügyi aztk-köreink képvi -elől a hágai megegyezéstől valóban sokat várnak. Nem volt könnyű munka ezt a megegyezést létrehozni. Amint fokról-fokra követtük a magyar delegáció munkáját, láttuk, hogy milyen hallali in erőfeszítéssel kellelt sorompóba állni a magyar megbízottakat. De gróf Bethlen István diplomata-zsenialitása, páratlan külpolitikai horizontja meghozta a maga eredményét.
A magyar miniszterelnök hágai misszióját ugy végezte el, hogy minden magyar ember csak a végtelen megbecsülés és elismerés érzésével tekinthet fel reá.
Reffélyes körülmények Itömi mngQalt Vniegyniiseny naoykiinlaaal OoMmátartasrótt keresik
Nsgyksntzaa, Január t»
Január 17-én este Somberek község (Baranyamegye) éjjeli őrd csavargás miatt előállítottak a mohácsi föszolgabiróságra egy asszonyt, aki
Ozv. Marki Józsefné született Majsal Matildnak nevezte magát
A mohácsi főszolgabíró 18-án délelőtt kihallgatta a csavargó asszonyt, skl előadta, hogy a tolnamegyei Ozora községben stűielett 1870-ben március 8-án. Apját Majsal Jánosnak, anyját Pörös Júliának hívták. Állítása szerint Nagykanizsán, Pécseit és Budapesten vannak rokonai.
Az asszony a kihallgatás után any-nylra rosszul lelt, hogy be kellett szállítani a kórházba, ahol anélkül, hogy eszméletre tért volna, Január 21-én reggelre meghalt.
A mohácsi főszolgabíró lapunk utján is felhívja az asszony Nagykanizsán éiő rokonalt, hogy pontot lakcímüket feltétlenül közöljék a mohácsi föszolgabirósággal.
Tdnegoistik aa kanlnnl kareajragalme/
Ipart.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
\\wvvcyA \'<SWtíwW)\\ iínirjft inu, ^^ ^^
•-flí-jp —- ---- --- • ihiíü tisojür.liufl eiltenot ... • a
Mftnyassionyi kelCHflftyék nagy Választékban és a legolcsóbb árban
mm f.S iAun«l ,twq«buH
m^mmmmmmUm iMMt^iáíKA biunc
KOREHI JENŐ „Vmmuony
-i.i-b- luiisIJííiiOÍr blifliTtibi Yunrrj
l(lul UnuUitisVA V^\'V.UIMI...
-iEVfiSÜ ÓI3J5VJII >lfluh> \\)UllJ<lü\'lt>lA
ESSU u«a
<\\ mn
.v..,srfW8ÖtempJom mellett.
ra I miimnilí (».iW)lf\\ouilj-i \\o*usr\\ai
1930. lamtár 24.
zalai közlöny
Simon József kiskanizsai koros-mápos fiának kezét-lábát ellőtték m sormási határban
Társára, Barballcs Antal kiskanizsai korcsmárosra vei támadlak az ismeretlen „mezőőrök"
is fejszé-
Vép folyt ■ lóhere-tábla
Nagykanizsa, Január 23 Csütörtökön délután 4 órakor a sormási Jegyző telefonon hívta a nagykanizsai mentőket:
— \'Kérem, azonnal jöjjenek ki Sormásra, a Jegyzői irodához, ahová egy súlyosán sebesüli emberi hozlak be. A sebesüli emberi
tObb lövés érte és erősen vérzik.
Pillanatok alatt robogtak a mentők Sormás felé és kevéssel 4 óra ulán már a községháza elő t álllak meg. Csskhamar autóba emelték a súlyosan sérOlt fiatalembert, akit beszállítottak a nagykanizsai kórházba.
Még a mentők be sem érkeztek Nagykanizsára, mikor a szerkesztőség lelefonon felhívta a sormási jegyzőséget, ahol Hossza László körjegyzővel beszéltünk.
A jegyzőtől az alábbi rendkívül érdekes részleteket fudluk meg:
— Három óra tájban megállolt a jegyzői iroda elftt
egy kétlovas szekér, melyről egy ájult fiatalembert emeltek le.
Egyik ember elmondotta, hogy öt Barballcs Antalnak hívják, kiskanizsai korcsmáros, a fiatalember pedig, aki lábán és karján erősen vérzett, Simon József kiskanizsai korcsmáros fia: Simon József.
— Barballcs elmondotta kérdéseimre — folytatta a körjegyző — hogy Klskanizsáről reggel indultak el, hogy a rigyáci hegyen vásárolt bort, mintegy 10 hektolitert, szekéren hazaszállítsák. Kevéssel 3 óra előtt, amint a súlyosan megterhelt szekérrel egy dtllőuton leereszkedtek és egy lóhere földön akartak átvágni,
szembe találkoztak két Ismeretlen emberrel, akik erdő és mezőőröknek mondották magukat. Egyiknek a vállán — igy adja elő a kiskanizsai Barballcs — fegyver lógott. Ez a fegyveres ember felszólította Simon Józsefet és Barbslicsot, hogy forduljanak vissza, mert nem engedik átmenni őket a lóhere földön. A kiskanizsaiak szabadkoztak és azzal akarták meggyőzni a két Ismeretlen embert, hogy a szekér annyira meg van terhelve a 10 hekló borral, hogy képtelenek az állatok a meredek oldalon visszavinni a szekeret. Szó szót követett és ennek során — mint Barbalics mondia — az egyik ember, aVinél a puska voll,
lekapta válláról a fegyvert és kétszer rálőtt Simon Józsefre, akit az egyik golyó a lábán, a másik golyó kar-Ján talált, erős vérzést okozott, ugy, hogy Barballcs kénytelen volt fellenni a megsebesült fiatalembert a szekérre és
tiloa
útja miatt
a lovak közé vágni, hogy minél hamarabb beérjenek Sormásra.
— Elmondotta még Batba\'ics, hogy
az egyik ember 0 reá támadt fejszével és majdnem ö is hasonló sorsra juloti, mint Simon Józset. Aki a lövéseket leadla, Kiss Istvánnak mondotta magát. Én azonban azt hiszem, hogy ez hamis név, mert
Ilyen nevB erdő- vagy mezőőr sem Itt Soraiáson, sem • kornyéken nincs.
— Mikor Simon Józsefet behozták ide a jegyzőségre, a vérzés annyira erősOdOit, hogy szükségét láttam annak, hogy a lassú szekér helyett a kanizsai menlOiuló szállítsa be a kói házba, nehogy elvérezzék.
— Most jelentést fogok tenni a> esetről a csendőrségnek, mely a nyomozás során majd kideríti a titokzatos lövöldözés hátterét ét részleteit.
Mikor ezeket a sorokat Írjuk, Kis-kanlzsán még sem Barballcs, sem Simon József hozzátirtozói semmit sem tudnak a rigyáci dűlőben történt fegyveres drámáról.
Muló saison miatt
flanellolcat, pargetokat, kordbársonyokai és téli cikkeket mérsékelt árban árusít
SINGEU divatáru&ász.
Jó alkalom 1
Nagykanizsát mellőzni akarják a daloskerületek országos rendezésénél
Az 51 dalárdával működő Zalát a szombathelyi kerületbe akarják beosztani
Budapest, Január 23 Az Országos Dalosszövetség most tartott közgyűlésén tárgyalták a daloskerületek beosztását. Eltogsdlák Oer-lóczy Béla terveretét, amely szerint
a tizenkét daloskerOIrt közül Dunántul három kerületet kap, melyek székhelyei: Szombathely, Oyőr és Székesfehérvár lesznek.
Zalavármegye daloskörei nevében dr. Tholway Zsigmond a Zalavármegyei Dalosszövetség elnöke szólalt fel és az! indítványozta, hogy az egyik daloskerfllet székhelye Szombathely helyett Nagykanizsa legyen.
Felszólalását azzal Indokolta, hogy Zalában több (51) dalárda van, mint Vasban.
A felszólalásra Bruckner Emil válaszoll és 32 ő érveli elfogadva mégis ugy határozóit a közgyűlés, hogy már csak központi fekvésénél fogva is Szombathely van predesztinálva a kerület székhelyeként. Az
az általános elv, hogy minden dalos-kerűlet mintegy ezer dalossal rendelkezzék ét a kerület székhelyén zeneiskola ls legyen. Még további feltétel az Is, hogy a kerület székhelye egy nap alatt mindenünnen megközelíthető legyen.
A Dalosszövetség nem zárkózik el az elöl, hogy Nagykanizsa ls kerületi székhely legyen, ha az általános feltételeknek megfelel. Ebben az esetben a Zalaegerszegtől délre eső vidék Nagykanizsa székhellyel uj dalos-kerület lenne.
Megállapították a közgyűlésen az egyes daloskerületek határvonalait. A szombathelyi kerülethez tartozik Vason kivül Sopronvármegye déli része, Veszprémmegyéből egy rész, egész Zalamegye és Somogyból egy rész.
Ismeretes, hogy Sopron Is igényi jelentelt be egy daloskerületre, amit a közgyűlés honorálni klvánl azért, meri Sopron magas zenekultúrája
bizonyos kivételes elbánást érdemel az általános szabályokkal szemben. Valószínű, bogy
Sopron és kornyéke szintén kfllön kerületet alkot, vagyisezt a részt elcsatolják a szombathelyi kerületből.
Egy-egy kerületben ezentúl külön bonyolítják le a versenyekel és az országos versenyekben csakis a ke-rületl győztesek vesznek részt. Azt is elhatározták, hogy a népművelési titkárok a jövőben hivatalból lesznek főtitkárai az egyes daloskerületeknek.
A daloskerületek beosztásának rész leteli az igazgató választmány állapítja meg véglegesen.
Besurranó tolvaj
elvitte a mosásra kikészített flsz-szes ágy- és tebérnemlleket
Nagykanizsa, Január 23
A nagykanizsai tolvajlások és bűnözések annaleseiben szoktllauul merész tolvajlás történt a napokban a Fö-ull flo^wir/ee/er-palotában, özv. Bogenrieder Józsefnéhez délután 5 óra tájban látogitó érkezett. Eközben a lakásába vezető folyosó ajtaja, amely rendesen zárva szokott lenni, nyitva maradt.
Mig Ozv. Bogenriederné vendégével beszélgetett, egy mindeddig ismeretlen egyén a nyitott ajtón át besurrant a konyhába, ahol éppen a nagymosásra kl volt készítve. A vakmerő tolvaj a nagymennyiségű fehérnemül és ágyneműt összecsomagolta, a cselédszoba ágyáról lehúzta az ágyteritőt és zsákmányát abba csomagolva, nesztelenül elhagyta a lakást.
Amikor özv. Bogenriederné ktt6b-ben kikitérte vendégét, majd a konyhába ment, hogy a mosás Iránt Intézkedjék, meglepetve látta, hogy a mosásra kikészített, nagy értéket képviselő, sok fehérnemű eltflnt. Azonnal feljelentést tett a rendőrkapitányságon, azonban a vakmerő tettest mind-ezidelg nem sikerűit kézrekerltenl.
Az a feltevés, hogy valószínűleg egy kéregető, aki abban az Időtájban Bogenrlederék lakásába tartott, meglátta a nyitva hagyott ajtói és felhasználta a kedvező alkalmat a fosztogatásra.
Mlu\'án feltehető, hogy a tettes zsákmányát értékesíteni Igyekszik, kéretik a nagyközönség, mint a vidéki hatóságok, amennyiben valaki áruba Igyekeznék bocsátani a fent említett nagymennyiségű ériékes ágy- és fehérneműt, azt haladéktalanul adják át a rendőrségnek, vsgy legyenek jelentést a bűnügyi osztálynál.
Időjárás
metaorolAftat rneg-tlgyelfi \'Jelentések t CslItOOOkOn a Mmér-Mtd: Reggel 7 árékor -3-6. délután t
6 iko< —16, este 9 órakor — 1».
Felhőzet. Egéiz napon ál borult égboltozat
Szélirány: Egéaa napon át délkeleti asél.
(Éjszakai rádtóJelenUs) a SS.Uor.l4-al*i laláaat aata 10 Arakar i«-l.atli ai l««J*réskaa még i»á-báai aapla lánrafaa aáitaaáa aaai várhat*, a hlrfag a>ág klaaé aréatélk,
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HIRUK
NAPIREND lanuár 24, pánttk
Ritm katolikus: TlmAI pk Protea\'. Tádé. Izraelita: Tc betli hó 24.
Városi Mozgó. .A repülő Holta". Il íalinaa lödénél. Steniidó* klegéaaltó mtuor.
Oyógyaxertárl élteit szolgálati I. hó vifSg > Markl>-Beliii-féle .Igazéig" gyógy azertár.
dtoftrdó nyitva raggal 6 óiétól e.ie « óráig (háttá, aierda, pintek d
«>s aap nóknek) Tel .: 3-13.
Előadások, bálok
Isnaée V. le/. Nflez,lel lelji Ja.Ue M. Utellle lMedli
inatla t. Mlllel
ler. Leinrejvlel i
i Ifl T 4
miben I
\'dllullnje i Cnlno el• ú ler*
Jlsb leije e Mleeeldehdebee d u S ó. Maflfalleelvleelék llne<ei|e d u S d. • Koronlbea Kaik. Leeln,taviét mSeo oe annesélye B d Psbemár I. ImimUI
rafceaáe t A Pofa. Esetei kdeeyallee te h*nkett|e február 1 lei Lela,ee,let kebe,l|e eele lel 9 d. e ffflahieliaa
Pabeair I. KereeeUa, Ndearlel leije eele lel ■ *
e (~eae<i É|»ae Fabnér I. Síen.lóíiura piknik fabeaáe L l.leeill* elSeéie é. u. « d. (Su,la,l Oe). Pebraáe II A Sieol llone Lein,klub béllé Psbruár Iá Llteüli etéedle vetített klpekkel I Síin
hilban (ií Liaf Séndoel. Pebrsée Iá MeflelteelvlMték mdnxoe tule Pabrair B. Llceille eléedle tVtrlf Benedek lenlen
•Irina) .
Mérctna I. Keeeanlén, Kéesrlel leteengl liS.ruA Keeeekedelnl AtketmeeoUek Jelm.eee i«>:lW bélfe
Márctaa t Lleeélle m.tlnl Ide. Heaé Feteae dles-Uf-evetlic e •elnhirben)
— A lölapán Nagykanizsán.
OyOmOrey Oyörgy főispán visszaérkezve Budapestről, ma délben autón Zalaegerszegről Nagykanizsára érkezett és az esti órákban Indult vissza székhelyére.
— Halálozás. Az ós-kanlzsai családok egy nagyidőt ért tag|a dőlt ki az élők sorából. Tegnap éjfél után 1 ólakor meghalt Ozv. Wágner Ká-rolyné szül. chinoránl Chtnorány Hermina, 89 esztendős kúrában. A matróna annak a Chinorány-cialád-nak gyermeke voll, amelyben közel 230 éven ál apáról-tlura szállt a kanizsai postamesteri tisztség. A család mindjárt a 90 esztendős török megszállás (1600—1690) után, 1695 körül telepedett le Nagykanizsán és főszoigabirákat és más előkelő közlunkcionáriusokal aduit a városnak és vármegyének. — Az elhunyt férje, Wágner Károly, Nagy kanizáa város szolgálatában élte le érdemes éleiét. Mérnök, főkapitány, ma|d közgyám volt a városi magisztrátusba.!. A halále«et gyászba döntötte a V,ágner, Unger-Ullmann és Hargitlay családokat. Unger-Ullmann Ekk ny. százados az elhunytban nagyanyját gyászolja. A temetés ma, pénteken délután fél 5 órakor lesz a róm. kalh. temető kápolnájából a családi sirbollba. Az engesztelő szentmisét holnap, szombaton délelőtt 9 órakor mulatják be a ferencrendi plébánia-lemplomban.
— Két fiatalember és egy leány — A repülő flotta.
— Uj népkönyvtárak Zalában. A földművelésügyi miniszter a köves-kdli körjegyzőségi gazdakörnek 107, a pacsat Járási gazdakörnek 152, a monostorapáti! kath. Iljusági egyesületnek 107 köleles népkönyviárat adományozott.
1930. január 16. a_
Lm ii ■
A nagyszakácsi „csoda" epilógusa
Nem épilhetnek kápolnát a „csodaláló-helyen"
Él
Kaposvár, január 23 Ismeretes, hogy 1925. Juniusában somogymegyel Nagyszalácsl mel-t elhúzódó patak hidja altit egy kis libapásztor-leány állítása szerint a Szűz Máriái látta megjelenni. — A nép az állítólagos csoda hírére olyan nagy tömegekben vonult fel, hogy végül a halóságoknak kellelt a zarándoklatot betiltani. A .csoda" helyén ideiglenesen emeli kápolnái a hatóságok lebontották, a nép azon-
— Istentisztelettel nyílik meg az uj városi parlament. Megittuk, hogy az uj képviselőtestület alakuló gyűlésének jinuár 31 lg meg kell lennie. A közgyűlés pontos terminusára a polgármester ma tesz Javaslatol a vármegye alispánjának. Értesülésünk szerint az uj képviselölet-talet alakuló közgyűlésének reggelén hivatalos Ven! Sancte lesz a plébánia templomban, amelyen az u| városatyák teslülellleg vesznek részt.
— On most még nem tudja, de: 13 év múlva biztosan dicsérni togfa, öogy — Bar/a Mlksdndl vett szőnyegei.
ban uj kdpalnál kezdett építeni. — Somogymegye alispánja ezt a kápolnát Is lebontatta, mire a .hivők" a belügyminiszterhez felülvizsgál ill kérelmet nyújtottak be. Tegnap érkezett meg a belügyminiszter leirata a megyéhez, amelyben a felülvizsgálati kérelmet elutasította, mert a kápolna épilési engedélyének megadáséi a megyéspüspök nem laitotla indokoltnak.
— Halálos baleset az erdőben.
Tóth József gutoiföldei gazda legnap az erdőről farönköket szállított a nem messze levő fűrésztelepre. Mikor a farönköket leizállMolták, Tólh valahogyan megcsúszol!, ugy, hogy az egyik rönk a fe|ére esett. A szerencsétlen gazdit agyvérzéssel szállították be a zalaegerszegi kórház\'ia, ahol rövidesen meghall.
= Öröm, Ifjúság, tempó — A repülő flotta
ASINGER mHRÓGÉltK MÉcrs A LEOdOBBAK !
ÜZLETIMET
a magas házbér miatt kénytelen vagyok megszüntetni, miért is a raktáron levő árukat február hó 2-lg
nagyon olcsón
kiárusitom.
FÜRST BÖZSI
FEHÉR ISTVAWNÉ
kötött-szövött és divaláruháza Nagykanizsa, Centrál-azálló épület.
jl vasárnapi liceálls
eliladds ftroyramta
Nagykanizsa, Január 23
Az Irodalmi és Művészeti Kör VI. liceális elöidása vasárnap délután 6 órakor lesz a városháza dlszkrmé-ben a következő programmal:
1. Káldy—Siklós: XCML Zsollár, énekli az Egyházi Vegyeskar, karnagy Rácz N. János.
2. Mátés P. Hilár előadása: Társadalmi konszolidáció felé.
3. Piréby : Magyarok imája, énekli a Vegyeskar.
4. Végváry : Nagy magyar léiben, *zavnl|a dr. Vidos József m. kir. posl«fogalniazó.
5. Himnusz.
Belépődíj nincs.
— A pacsai járás uj föszolga-blrájának hivatalba lépése. Pr.
Horváth Vilmos, a pacsai Járás u| fö\'zolgablrájának beiktatása január 22-én történt meg ünnepélyes keretek között. A b Iktatáson résztveitek a környékbeli földbirtokos társadalom lag|al, a papok, tanítók, |egyzók atb. Ünnepélyes srenlmise Qiát az iskolában Bosnyák Oéza felsőházi tag a pacsai járás közönsége nevében fldvörölte az u| főbírót, akit ezután a különböző testületek szónokai árasztották el üdvözlésükkel. A főszolgabíró meghatva mondott köszönetet a meleg ünnepléséri és megígérte, hogy a törvények megtartását fog|a keresztül vinni, de ebbe a munkába minden emherl érzésl belevisz. Az ünnepélyt 200 teritékes bankett követle, ahol Oosztonyi Sándor mondotta Hz első felköszöntőt a kormányzóra.
= Ramon Novarro — A repülő flotta.
Nagykanizsai Polgári Egy let évi rendes közgyűlése. A Nagy-kanlzfaT Polgári Egvlet folyó évi február hó 2-án délelőtt II órakor latija 94 ik évi közgyűlését Tárgysorozat: I. Elnöki megnyitó. 2. Titkári Jelentés. 3. 1929. évi zárszámadás és 1930. évi költségelőirányzat előterjesztése 4. AI»p»z*hályok módosítása. 5. Elnök, alelnök, tisztikar és válasrtmányi tagok választása. 6. Neláni indítványok. — A közgyűlés nap|án esle 8 órakor bankett a Polgári Egylet nagylermében.
Reklám árak!
\'/t kg. pörköltkávé ... P 2 50 1 kg. édes narancs ... P —-86 i/t kg.-os doboz datolya P I 60 1 kg. os doboz szilva y
compot............ P l\'W
1 kg. os doboz cseresznye
compot...... ..... P 180
1 kg.-os üveg baracklz P 2-98 I liter balatoni rizling P l"— 1 drb óriási füstölt hering P —"flö 1 drb nagy sós hering ... P —\'12 I kg. konzervált savanyú-
káposzta ........... P —\'Z0
I doboz szálkamcntcs
szardínia ......... P I\'—
t/i kg. friss teavaj ... ... P l-— Föz-lékkoiizervek jutányos áron, Pekkar«k-teák, leabtltemények nagy választékban kaphatók
Hnszel és Frledentbal
•n csemegekcreskedésébeir.
J930 január 24.
,mír ■ A repülő flotta
Egy oceánreplllét lagalmaa története 14 telvonáaban.
(■Ha P>|« 4a Raimon Notarraa
meatertllmje.
A repUló llotla látványosságai ujuerOek, érdekesek és páratlanul hsUsotak. A rcputé flotta u amerikai hadllengeré»et közre mtlködíaével kéaiUH.
Kiagéultt müaor.
GrubanovlcO Gyula
ellen megtMUaiettéU a bUu Ogyl elfttnta*
KnpoavAr, január 23
Orubanovlch Oyula ötvöskónyl földbirtokos ellen a kap isvárl klr. ügyészség s mai nappal megszűn tette a btlnllgyl elj írást, — mert az orvosszakértöl vizsgálat szerint Oru banovlch elmebeteg.
= Az amerikai haditengerészet — A repülő flotta.
— A magántisztviselők teája.
A nemrégen ujjáalakull magántisztviselők nagykanizsai szövetsége vasárnap délután rendezi meg 5 őrsi kezdettel második teadélutánját a Korons éttermében. Bizonyos, hogy a vasárnapi teadélután, melyen a Korona jazz-bandje szolgáltalja a zenél a tánchoz, még az első teadélután sikeréi is falui fogja mulnl. A nagykanizsai magántisztviselők tecdélután-sorozata nagyszerű alkalom a vasárnap délután kellemes eltöltésén és a kartárs! összetartás és barátság ápolására. A teán természetesen a magántisztviselők vendégd is melegen fogadtatnak. Kis műsor is lesz a lea előtt, Sásdl Sándor zeneszerző néhány uj datál fogja énekelni Urbán Oyula hírlapíró a szerző kísérete mellett,
— Anita Page — A repülő flotta.
— A zalai arzén-ptlr. Orbdn Ároonéésvádloll.társa, Orbán József Ismeretes bűnűgyének folytatólagos fötárgyalását a zalaegerszegi törvényszék január 31 én tartja meg.
zalai közlöny
n
Regedei viz
nemcsak kitünö borvíz,
hanem orvoel szaktekintélyek ajánlják veae, hólyag, gyomor- éa cukorbajoknál.
Kapható minden fűszer és csemegeflzletben.
,rt Főraktár: ,.
„WEISZ MÓR
Nagykanlzaa,Király-u. 21
^ ftoyal Orfeum
nem kapott M/„*d«i «.„„„. tlélyt Kaposvárott
KaposvAr, január 23
A budapesti Royal Orfeum táriu-latávil február 21-én vendégszerepelni akart Kaposvárott. A város szintigyi bizottsága ma tartott ülésén nem adta meg az engedélyi a szerepléshez azzal az Indokolással, hogy az Orfeum műsorszámai nem tarloz-nak a szinl kuliura keretei közé ét amikor annyi jeles művész él kenyérkereset nélkül, akkor nem adhat módot külföldi artisták vendégszereplésére, a szinl szezon larlama alatt, 100 százalékos helyár-feleme-lés mellell.
— Helyszíni szemle a légrádl erdő Iparvasutja ügyében. Csütörtökön délelőtt egy bizottság érkezett a murakereszturl állomásra. A bizottság helyszíni szemlét folytatott a légrádl erdökilermeléssel kapcsolatos Iparvágány építése ügyében. A Duna—Száva—Adria Vasúttársaság, megkönnyítendő az erdő fatinyagá-n\'k elszállítását, bejelenlelle, hogy a murakereszturl állomáson egy sínpárral külön rakodót épít a fa elszállítására. A bizottság a helyszíni szemle után kijelölte az Iparvágány helyét és munkája végeztével a déli gyorssal visszautazott Budip;stre.
a

MERCEDES-BENZ
személy és teherautók és a M. klr. Ali. Vaa-, Aoél- Aa tUpgváraak által gyártott
MÁVAG - MERZEDES- BENZ
teherautók, autóbuszok és különleges autók vezérképviselet* és eladási központja:
Mami, IV, •tabatoa a*
MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT.
4HO
\' \' K \' 1 1 — UJ rendszer butorvásárlók részére. — Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dlj-
— Egy oceánrepfllés Izgalmas története — A repülő flotta.
— Félholtra Itta magát és lezuhant a bicikliről. Csütörtökön délulán Palin községben az iskola előtt a járókelők arra lettek figyelmesek, hogy egy fiatalember, aki Oelse lelöl jött kerékpáron, hirtelen elengedi a kormányt él aléltan zuhin le a gépről. Többen ho/záfutottak és ekkor látták, hogy a fiatalember az eszméletlenséglg részegre Itta magát. Miután beszélni sem tudott, Palinból telefonon kihívták a kanizsai mentőket, akik beszállították a fiatalembert a kanizsai kórházba. Eddig még nem lehetett kikérdezni, csak annyit állapítottak meg róla, hogy egy klskanlzsal gazdag polgárnak a fia, aki Pacsáról volt útban hazafelé és eközben leitta magát.
Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaság Csillárflzlete
Nagykanizsa Caangery-ut
Mélyen leszállított áron árusltja kl karácsonyi maradékkéulttét.
Dus választék villamos csillárokban, Zeiss tükrös világítótestekben, álló és billenő lámpákban, ámpol-nákban, gyorsforralókban, főzőlapokban és főzőedényekben, kávéfőzőgépekben, teáskannákban, hajsütő-vasmelegitőkben, kenyérpiritókban és testmelegifőkben.
mg, ha Majáhta jla, na mulassza al tehát ■ Jó vásárra
■ok pénzt takarít tulaa
kedvezően kínálkozó
■lkaimat I
oly
"■"l----
nyul
Újból érkezett friss, lőtt
mezei
fejtve
2.90 pengő
•sfijWfrí, ■ » •
Szabó Antal üzletében
Főút 5. szám.
mentesen tiájlitunk teljes lakás-bercndcié ickef, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengó havi részlet fizettndő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérttjük. Kopstetn Szombathely, KSsz\'gt-utca 5.
■aa« a ■- -■-» U _ LI..1 U^B^^
^psrfjjg
0 — panofoMenn. ib — pn-baua*.
K - kaoará. ti - níptiarS Mm*.
Január 24 (péntek)
Budapnst 9. 6 Az O szágoi Ttaitl Ka ulnó izalonunsksrának hangversenye. 9 90 H. 0.45 A hangv lolyt. 11.10 NtmaelkStl vltltliSssolgálai. 12 D4U harangaié. 12.05 A Bichmann-trló hangv. 12 25 H. 1138 A hangv. lolyt 13 Pontos Idálelaéa. 14 30 H 15 Pltel érák ia árt lya nhlrtk. 1« Oy meték. IMS fontos tdólelxéa 17.10 E. 1/40 Keringik é» operetlréailetek. 18.50 F. 19.30 Aa Operaház .A tenor* eWtdátt. Utána kb. 22 Pontot Idó|alt4t. Ma)d i Cbányiene
Sért tt Zene. 15.30 O Z. tr.M Dala.t 30 Fátsu.l < \'
18.30 Kamara te. 21.06
vall
Bwrtln \' IB.05 Zene 17 Ballta BÍU ■}• itottrwsa It\' .......
i hl. IS Kanadai tat 19.50 ét
2045 Z. utána twnav,
Arflan 11.30 0. 12.15 KOivetltét Brttlt-lavából. 121) Zene, 1810 és 11 Kötvetlléi Prágából. 11.05 Btltlalkatene 20.10 H<rt|v. 21 Xnh ütne. 22 Kamillát Prágából. 22.15 Z.
London. Onvsntry 16.45 Hangv, t\'JO Zene. IS 45 Gyermekért. 19.10 Htngv. 21.15 Opei It E 22.35 Két egylelv. 23 12
TftUná 4[|jB?Mnsirife JSnUkkítU.
17 Kvintett 20 30 Sttmf htngv 2335 Z.
Naponta ad ion növendék ét blaMllatalaak
„FUTOR"
uéusavaa takarmánymaaset. A .FUTOR\' növendékállatoknál a caontképaödéat elótegltí bltátra
r,r,étváflyflwji82tőíS
A .FUTOR* r.em orvoatlg, hanem a legllnomsbban órlöti méaxaotáp, amely at állatok Mervetetéban Igen könnyen feUtlvódik, t amelyei as állató aro-matlkua anyag artahiánát togva tilve-
ten fogyasztanak. A ,F U T O R\' etetése ■ konyhasó etetését ftfctlegetté teáit A nanbltbtSk, " ------- - FtJTO HM
gtsdaaágok a .Ft
állandóan etetik. Art: 1 kilogrammonként <0 fillér. Zsák vételnél: I uák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. 1 ccs >/i kg-os próhtdoboa ára 30 ft.l4r. Kicsinyben éa ztákttámra kaphatói
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mátrágya, növánjrv*dóti«r»* aaas kereskedésébe a
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett Teleion: 130.
zalai közlöny
1930. Január 24.
KÖZGAZÜASAG
A fokozódó hideg miatt a kifagyás veszedelme fenyegeti a zalai vetéseket
Somogyi Oyula pallói földbirtokos a fagyveszedelemről, a hágai megegyezésről és a gazdasági helyzetről
Nagykanlzaa, Január 23 Rövid Iliiben jelenleltük, hogy a hólaktró nélküli vetéseket (Zalamegyében sehol sincs fehér takaró a vetések felett (milyen veszedelemmel fenyegeti
a fagy.
Ezzel kapcsolatban ma megkérdeztük Somogyi Oyula pillnl földbirtokost, a kiváló gazdái, aki ezeket voll azlves mondani:
— Zalamegyében mindenütt hótakaró nélkül telelnek a vetések Az eddigi Időjárás még nem rejtett magában veszedelmeket, de
a napokban hirtelen keményebbre fordult Idő aggodalommal tölti el a gazdákat.
— Ha a hőmérő még jobban a fagypont alá süllyed, akkor a kifagyás veszedelme erősödik és az őszi vetésekre nagyon rossz következményekkel fog fdrnl. Ha nem Jön hótakaró, (bár ez nem valószínű) akkor az uj év első hetei aggodalmas kezdettel indítják utüra a magyar mezőgazdaság 1930-as évéi. Mindezek ellenére még az is |ónak inondhaló, hogy a jelenlegi időjdrds állandó, ilielve nappal csak ugy fagy, mint éjjel. Ha nappal a fagy felengedne ez káros következményeket vunna maga ulán az őszi vetésekben, melyek egyébként jól teleltek é» szépek.
A magyar mezőgazdaság sorsával erős összefüggésben levő
04tgal megegyexéisí
tettük szóvá ezután a kis interjú keretében, mire Somogyi Oyula ezeket mondotta :
— Reméljük, hogy a hágai megegyezés egyik legörvendelesebb következménye lesz
a búzaárak emelkedése.
Ilyen Irányú tendenciát már láttunk és ez csak biztatóbb ir.omentum. Magáról a hágai megegyezés je\'en
tőségéről gazdsszemüvegen ál, nem tudok mást mondani, mint azt, hogy áltól csak jót várhatunk. Annyira rosszak Jelenlegi viszonyaink minden téren, hogy ennél rosszabb nem Is lehet. A megegyezés eddig csak nagy vonalakban Ismeretes Meg kell váml, amig a miniszterelnök hazaérkezik Hágából és részletesen tájékoztatja az országot a hágai eredményekről. Eitöl függetlenül azonban megállapítható, hogy
a hágai megegyezés híre a mezőgazdasági életben megnyugtatóiig hatott.
Ugy hiszem, hogy eddigi elszigeteltségünk szomszédaink rőt Hága után
gazdasági link részé-
enyhülnl fog. Ez pedig a mezőgazdaságnak szinte életkérdése, hogy terményeire megfelelő felvevő piacot találjon. Végeredményben a hágai megegyezés erősíti a jobb |övöben vetett hitünket és reményünket, amire pedig a mai pesszimista világban hihetetlenül nagy szükségünk van.
TŐZSDE
Allalában barátságos irányzat mellett főleg néhány küllőid által favorizált és az. arbllrage által vásárolt értékpaplrran voll nagyszabású forgalom, mig a többi piacok csendesebb képet mutattak, bár III li kedvező volt a hangulat és az árfolyam-nivó tartott. A tőzsde iorozatos bank-rátaleszálllláiokra ét a pénzpiac további olcsóbbodására számiiott. — Minthogy azonban a biztosra v M londoni rátaleszállitás elmsradt és ez csak zárlat után vált ismeretessé, ennek h táaa még nem volt érezhető. Pixkamatozásu papírok piacán a hadlkölciön kötvényekkel szemben megnyilvánul! néhány nap óta tartó érdeklődés ma alábbhagyott és az árfolyamok egy kissé visszamenlek. Devizapiacon élénk üzlet mellett meglehetős kinálat jelentkezett, ugy hogy az árfolyamok némileg vissza estet.
Buza 20-15 fiit., rozs 15 fül emelk. Buza ttszsv. 77-as 24 40-2470, 7\'-as
24 70-2-1 90, 79 es 23-00 - 35 21, 80-a»
25 20—33-40, duntal T7-«a 23 21-23 50 78-aa 2150 -33 70, 179-es 23 75-33 95, 80 li 23 85 -21 05, roa I3 95-14M, lak árpa 15-65-18 10, afkárpa 17 50 -19 00, ub 1340-13-85, tengert tazt. 13 40-13 85, daaántult 13 20 13 30 rtpca 52 00-53 00 korpa 9 60 9 85.
Swthrásár
Ftilultát 3415, eladatlan 327. - Kisütendő 1-58—1-00, azedet! 1-56- I 80. szedeti kftaé? 1-48-1-52, künnyfl I 31 —1-46, t-eí rendu Oceg 1-56—1 60, ll-od rendO óteg 1-48-1 52 angol sll\'dó 1-50-1 90, szalonna nagyban 1-50-1-54, salr 1-70 1-80, hu. 2 30-2-44, szalannás lélsertts 1-86-2-00.
ZIrtek! sáriit
Pírls J0-S3, Lon-Vm 30-1(1, N»wvr>rk 517 45. Brtaael 73«2>/s. Mll.-o 27 <WUs. Madrid 66-70, Amsterdam 3tl 03 IWrifc. 123 58, Wien 72 P3. Sofla *74Vi P^-. II81. Varsó f!02l/| Bndaoest M-SO Belgrád »l27/s, Bukarest Ml\'ii
valutAk
Aaijol I. 27-"2 27-*7 Balga fr 79-34-79 73 Caahk. 16-83-1693 Dánk. I52-S5153I5 Dinár 9 95-10-03 Dollár 568 70-570-70 Pranrla 1.2>45 22 75 Holt. 21®*40 230*40 Lengyel 63 90-64 20 Len 3-37-1-41 Lm 4-10-4-16 Ltra 2965-29 95 Márka ttSlS-136 75 Norvég 152 35 152 95 ScfattL 80-15 80 55 Peaeta 73 60 75 30 Jvá|dl. 110 25 110 75 •vádli. 153 OS-153 65
devizAk Amat. 329-52-230-27 Belgrád 10-07-10-10 Berlin I36-3S-IW75 BrUaazel 79-47 79-72 Devizáiéi 3-39 3-41 Kopenh.152 75 5315 London V 78 f 86 Madrid 74 20-75 00 Milano 20- 7-29 97 Newyork570907350 Oazlo 162-55-152 05 Pária 22-42-22 49 Prága 18 88-16-93 Saófla 4-I2-4-6 Stodűi. 153 25-153 66 Varad 64-02-64-22 Wien 80-30-80-55 Zürich 1IO35-1I066
Ny i ÍM ér.*) Értesítés.
Neumann Aladár gyógyszerész ez uton értesíti ismerőseit, barátaii és vevőit, hogy azok a hiresz\'elések, mintha a Práger-féle Feke\'e Sas gyógyfzerlár bél leli jogát átadta volná, tévesek. A gyógyszertár jelenleg is az ö számlájára vezettetik.
Kelt Nagykanizsán, 1930. évi január hó 23.
*) E rovat alatt köztöltékért sem s szerkesztőség, sem a ktsdóhlvstsl nem vállal lelcláeaéget.
Hatja: MIxaM lytaís ás Ufkiaáá Vállalat, linkaalzsáa.
felelős kiadó: Zalai Károly, lallfsitas telefon I Nasrvkaalx** TR ..
Vágner Károly és özv Unger-Ullmann Elekné szül. Vágner
Aranka mini gyermekei ugy a maguk, mint az alulírottak és az egész rokonáig nevében a legnagyobb fájdalom között tudatják, hogy a legjobb anya, nagyanya, dédanya
tfzv* llágner Károlyné
•xfll. ohlnsráni ChinorAny Hermina
éleiének 89-ik évében hosszas szenvedés után január hó 23-án éjjel I órakor visszaadta lelkét Teremtőjének.
A megboldogult drága (elemeit a róm. kath. sírkert kápol á-jából (olyó hó 24-én délután (él 5 órakor (ogjuk a családi sírboltba örök nyugalomra kísérni.
Az engesztelő szent-miseáldozat 25 én délelölt 9 órakor fog a szenlferencrendl plébánia templomban az Egek Urának bemutattam!. Nagykanizsa, 1930. január hó 23-án.
DrAaa anyánk, Orflkké Áldjuk emláksifttl
Vágner Károly, Szr. Unger-Ullmann Etrkné isin. Vágner Aranka, Vágner Károlyné síUi. Haaz Berta gyermekei. Unger-Ullmann Elek éa neje nM. azeékudvarl Horváth Ilona, Unger-Ullmann Gizella és férje Hsrgitay Bertalan, Vágner Elza. Vágner Oyula éa neje sstll. Schodlta Piroska, Vágner Aranka és térje Just Kornál mtnl unokái. Hnrgtuy Mária, llj. Hirgltay Hert.lan, Unger-Ullmann lluska és Just Katóka dédunokái.
APRÓHIRDETÉSEK
As i«i»l lillnli álja 10 anéle M IdMn Ma MM aaó dláe S*U VMár él M aMi M SMMr, mUám
M HLihf M SUMr, mimám taeah is* «|a tt HM. Saantáa áa aia-fcsásaa I* aaóla M \'ÜMr, alsáu lovUM • ám. űwaaó a-Bksdea vaaáe-ISMI áSó asó két uáuk aaámtt-keraaéknak áuM
Hlrdatdaak S (•<) s«|l laaasiaa ■Issl a lalaalaasa klayssláa, Mássalásás stksratéM »*«.tt sllrs llislsaálk
Hasinál\' arás liaaakat Üaitál veaz
minden mennyiségben Muizel és Prledenlhal

3 9
Oload, flsesss báaikeaal kaphat* fakrudr 1-181 Sugár-ut 4S. alatt.
Beeaagbea •abtsaa fotyóelttát hftcaOakóivelllő
■aalal bek.bslaafaa aUa
a lageHarOaabbaa éa lan/na-róelttat Aaaál laaá. fimm-
rsillő ^Irodája ISÍLÉJ^
(lstr/4 aaf llklrfak cafrtől Va|d»-hraven, kosel s kapuhoz 3046 négv iflgöl etr\'óedkézból eladó. — Bó.ebbet Sslgelt u\'cs li 2S0
Vadbfiröket,
mázai, Agy tollat, vaaat áa fámat
legmagasabb áron vásárol •trém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér IS. ssas
Legmodrrnebt 01 tpDII 3 szobi8, Itlrdá-siobás, lerr/sios lakás május l-re fclaá*.
Bévebtet Teutsch dregériában.
327
laaklskatá csukolt bérautót caak Ksutmsnn Maaáaál rrndeljen. Telefon: 167. éa 571. Osrsge Nádor-u. 6. SOrgOny
dm: .Auló\'íxi*.
333
Zongora, s-ónyep, írógép, rádió és gra-mólon lu ányosan alaaé. Ctm: Balogh Jen5, Zákány__
ogh 338
Aaonisalra, vagy májusrs keresek 3, vsgy 2 rzobás Iskást ssg* kart hsiiz-nilattll a várrs klllsó lerUlelén. Al\'nlito-kat kérem .Egyedül lakhatom\' Jeligére a I lidóba. _ 339 Jól fózó ssslnáassealadiiy\' sjánlkoztk bejáré.nónek. Clm a kiadóban.__-352
Hátomrzi bás lakéa tUrdóazobával, víz vrzelékktl február I re, vsgy ríi us elsejére kiadó Csengery-ut 46 354
M*gysr ÁUiml 930-aa oaépISgip eladó slaó Horváth lilvinnál, Nemesdéd 355 Szoba, konyhás lakátok is egyen szobák szonnslrs, vsgv lehruár l-ére kladék — Rákóril-utcs 17. ntmu házbsn. 359
Talaki-ut 11 ház eladó, ugyanott hssz-náll légls kaphstó.
ZC ék U P°n»» >OH| zsim
ponyva, eg,
letakard, sstitakard legolcsóbb
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Kováid Péter és Fia
budapoatl faatftgyép
fsat, tisztit 4a piisssrsx
Qallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
Osang*py-ut B.
Milkülöxheleüen
ninjtn tuudariaekan
SINCER
VARRÓGÉP
HlMOeHT VARR. JrOPPOC 6 HIMSZ
KmdumiS /íi+téti fallifUM. Alacsony havi rdstlstsh
stMssa vAnat)aá^ néuv. nUa.
HlSTIállZSl Plóktilsts: fTüTl.
és bérasgazda felvétetik
az UJnépI Gazdaságban.
U. p. Magyarszerdahely.
Moa I Faat i
Mayer Klotild Utöda
VAROA NÁNDOR
iSzmosd, vejyttsztltó, ntkafisM
■ ovaUlh.l,! oru. Ip.ikUUltizoH arsaySfMacal UlaaUtn
NAGYKANIZSA
OjrSJtóUlcp i Ojrártsltp i
Kazinczy n. f. Hnnyadl-u. 19
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit leatet van\' UsiUtlat. Gyózód|0n meg átalm olcóságárót és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallérttaztlfáa I Tisztit I in Pltsaérozl
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
70. évfolyam 20. szám
Nagykanizsa, 1930. Január 25 szombat
Ara 14 fillér
ZAL1I KÖZLÖNY
SzertesalMf él kiadóhivatal: PS-ut 8. uim. Keszthelyi flókklidóblvstil Kóesuth Lajoe-u. 81
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Fmiaatrt ta: «Un l|
A &ágal egyezség mérlege
IrtA: SzSrtiey Józaet a TESz U. v. elnöke
Hetekig tartó feszüli várakozás után megtörtént az, amire az utolsó, Izgalmas, Megkorbácsoló éjszakáig Ián még az érdekeli lelek sem számítottak : a Hágába tanácskozásra Összegyűlt államférfiak egyezséget kötőitek. A tárgyalásra kllüzölt problémák kOzOII elismerten legnehezebb feladatot a magyar kérdés Uszítása és reális megoldása rótia a kiküldött delegátusokra. Magyarország a keleti Jóvátétel bonyolult kérdésének minden vonatkozásában a fellétlen Igazság Álláspontját képvi selle, mig ellenfelei a kisantant országok az u|abb harácsolás és felháborító fosztogatás érvényesítése érdekében a legszemérmellenebb harcol kavarták fel.
A Benes—Titulescu érdekeltség minden igyekezete odalrányult, hogy zsarolási manővereikkel holtpontra juttassák a konferenciát, melynek végitl Is a teljes csöd elkerülése csak egyetlen utja maradjon : elfogadni vakon és alku nélkül a cseh-oláh-szerb szégyenletes fellételeket.
Ennek a kOzOnséges útonálló taktikának a célját a magyar delegáció világos rámutatásalnak, valamint gróf Bethlen István erély es és megingathatatlan állásfoglalásának nyomán a lőhstalmak idejekorán felismertek és minden leheló eszközt felhasznállak arra, hogy a kis rablók kielégíthetetlen zsákmányéh ége ne állhasson lovábj Európa konszolidálódásának útjában.
A hágai egyezmény főbb pontjait és elvi rendelkezésen ma már szöveg Iterinf Ismerjük. Az egyes pontok végrehajtásának módozatai ellenben még Ismeretlenek, amennyiben ezeket egy későbbi, Párisban összeülő ujsbb tanácskozás során fogiák részlelelben lefektetni az érdekellek. Azok a hozzászólások tehál, melyek ma\'Igen Hagy számmal naponla a sajtóban megjelennek, az ismeretes főbb pontokból próbálják felállítani s hágai megállapodás mérlegéi.
Tagadhatatlan, hogy ez az ujabb nemzetközi egyezmény Is, mely a trianoni helyzet morális kényszerének hatás* alatt létesüli, veszteségekéi szentesilett és épen ezért kölc lezetlségek teljesítését ir|a elő számunkra. Bármilyen szegények va-W k is, 1943 ulán is fizetnünk kell még 23 évig 13 és lét millió aranykoronát évenként
Nem szabad "azonban figyelmen kivin hagynunk? hogy ezt\'az össze-Rel nem jóvátétel, hanem liquidációs kö\'iségek címén fizetjük s ezl a lényt akármilyen okvetellenkedéssel sem lehel elforgatni. Még lényegesebb mo-mcnlum, hogy ezek az összegek \'észben egy olyan alap meglercm\'é-séte szolgálnak, melyből az utódállamokban kirabol! véreink nyernek
kárpótlást. Hí hozzávesszük még ehhez a nagyhatalmak és a kis szövetséges államok állal létesítendő második kártalanítási alapot Is, arra az eredményre julunk, hogy az általunk 23 év alatt fizetendő 3105 millió aranykorona Trianon károsult |ainsk kárnieglériléieiben teljes Osz szegében visszaömlik az ország gaz dasági erezetébe.
A további részlelek Ismerete nélkül is, józan megfonlolás alapján, be kell vallanunk, hogy Jobb eredményekre Hágában nem számilot-tunk és akarva, akaratlan el kell ismernünk, hogy a hágai egyezményl az adotl helyzetben a leheló legjobb elérhető eredménynék kell el fogadnunk. üondol|unk arra, hogy a hágai tanácskozó asztalnál a Tria-
nonban eyslázstosan megcsonkított, teljesen lefegyverzett, gazdaságilag gúzsba kötött Magyarország képviselői vívták a magyarság élet-halál harcát, erőskezű olasz baráti támogatás melleit ugyan, de állig felfegyverzett és a francia trikolór legteljesebb védelme alall mindenre elszán! ellenség-lenger ellen.
Gondoljunk arra, hogy a trianoni kényszer béke jogalapján kellelt kiküldötteinknek védekezniök a koncentrikus jogfoszló támadásokkal szemben... és akkor teljes elfogulatlansággal el kell Ismernünk, hogy Bethlen István gróf miniszterelnököt és derekasan fslkészüll munkatársait jogosan megilleti páratlan energiával és ina^as diplomáciai művészettel teljesített eredményes munká-
jáért a nemzet őszinte hálája és köszönete.
Trianon gyalázatától, Igaz, a hágai kiegyezés sem váltotta meg a szenvedő magyar milliókat. De visszaadta pénzügyi szuveréniiásunkat és megszűntette azt a kínzó bizonytalanságot, mely bénllólag hslott gazdasági életünk minden mozzanat tra.
Trianon szégyenteljes jogfosztásainak és rablásokat szentesítő végzéseinek revíziójához bár nem ju-iollunk Hágában >em közelebb, de delegátusaink komoly, méltóságos és szilárd magatartása megszerezte számunkra a megértések es méltányos megítélésnek azl a barátságos atmoszféráját, melyet a további küzdelmeink során teljes bizonyossággal javunkra használhalunk.
A Magyar Nemzett Bank
fél szdzalékkal leszállította Kamatlábút
Budapset, Január 14 (Éjszakai rádlójelenlés) A Magyar Nemzett Bank főtanácsa most tartott ülésén január 25-ikétől kezdödőleg a leszámítolási kamatlábat az eddigi
7 és fél százalékról 7 százalékra szál lltották. A népszövetségi kölcsönökre adott kölcsönöknél a leszámítolási ka-matlabat 8 százalékról 7 és fél százalékra szállították le.
Az Osztrák Bank kamatleszállítása Bécs, Január 24
(Éjszakai rádiójelentés) Az Oszlrák Nemzett Bank a leszámítolási kamat-labat az eddigi 7 és fél százalékról 7 százalékra szállította le.
a hágai tárgyalások egész anya-
A hágai megegyezés minden téren érectetni fogja jótékony hatását
Korányi Frigyes báró nyilatkozata a hágai eredményekről — Nem fizetünk Jóvátételt — Rolhermere jelentősnek tartja a miniszterelnök állal elért eredményeket — A hágai egyezmény véglegesen törölte Ausztria pénzügyi kötelezettségeit
A péaxflqyminiiztar ■ mai minisztertanácson ismertette a hágai mag-éllapodásokat és a*ok jelentőségét
Budapest, Január 24 (Éjszakai rádiójelentés) A kormány tagjai ma délután 5 órakor Vass József mlnlszlerelnökhelyetles elnöklete alatt inlitiszleilanácsol tartottak.
A kormánytanácson tekerte Sán dor pénzügyminiszter ismertette pénzügyi szempontjából a hágai megállapodásokat és azok Jelentőségét. A minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt, és esle 8 órs ulán ért véget.
Február 3-én folytaiták Páriában a tárgyalásokat
Budapest, JanuAr 24 A hágai tárgyalások folytatása február 6-én lesz Párisban. A párisi konferencián személyesen ven részt "Wekerte Sáhdor pénzügyminiszter: Ettől függetlenül vetődött fel politikai körökben többször az a kérdés, hogy
mikor hívják össze a Házat? Értesülésünk szerint, amennyiben a konferencia rövid idő alatt végez, ugy a Házat nem is hívják össze
addig, mig a párizsi tanácskozások be nem fejeződnek, ha azonbm, az előjelek szerint, a tanácskozások sokáig elhúzódnának, ugy a Házal a miniszterelnök hazaérkezése ulán azonnal összehívják.
A Ház Illésén a miniszterelnök
Szó sincs jóvátételről: csak pénzügyi és gazdasági követelések megváltásáról
jelentette ki Korányi Frigyet báró a hágai megegyezőiről
Budapéat. Január 24 Korányi Frigyes báró, a Pénzintézett KO\'pont elnöke a hágai tárgyalásukról a következőket mondotta : — Magyarországnak a konferencián-való szereplése gazdaságilag is olyan megítélést eredményezett, amelyet a pénzpiacok mindenesetre honorálni fognak. Magyarország mindenkor számíthat a nagyhatalmak támogatására, amikor nagyobb államkölcsönök külföldről való megszerzéséről lesz szó.
Iga
gáról részletesen fogja tájékoztatni a képviselőket.
Wekerle Sándor pénzügyminiszter ma délelölt a kormányrónál Jeleni meg kih illgaláson, akinek beszámoll a hágai konferencia lefolyásáról és eredményeiről.
Azok az összegek, amelyekel 1943 után fizetni fogunk — mondotta — megváltása azoknak a pénzügyi és gazdasági követeléseknek, amelyek a békeszerződés különböző szakaszaiból folynak, de amelyeknek kl-ryenlltése nem a Jáváiéit számiéit volna Magyarország javára Írandó. Egyáltalán nincs szó jóvátételről, meri jóvátételt nem fizetünk. Ezeknek a követeléseknek Végösszege 6 -7 mllll* aranykoronára rug, ezzel szemben
egye Ián
■ ml szolgáltatásunk nem más, mint kOrOlbelttl 83 millió aranykorona tőkésítése.
Mindaz, amit elértünk, megelégedésünkre szolgálhat, inert
IDU-Iieii még arról voll
ö°gy teoí kél milliárd aranykorona
leg/obb esetben
tóvátélelt köteles Magyar-ország flnmtnl,
természetesen az átengedett javak értékén felül.
A konferencia tagjaira Igen mély benyomást gyakorolt a magyar delegáció és főleg B thlen /stván gróf miniszterelnök határozott fellépése. Bethlen gróf téljesen ura volt az
egész tárgyalási anyagnak és fáradhatatlanul dolgozott heteken keresztül anylra, hogy az utolsó kél nap egyáltilán le sem feküdt
A konferencia tagjai közül az olasz delegációról kell megemlékeznem, amely nyíltan és fáradhatatlanul állott a magyarok mellett és meg kell emlékeznem Loucheur francia miniszterről is, aki pártatlanságával hozzájárult az előnyös megoldáshoz.
Korányi Frigyes báró kijelentette még, hogy a a miniszterelnök előreláthatólag hétfőn már Budapesten lesz
és ekkorra várják Watkő Lajos külügyminisztert Is.
Négy éven belül meg kell indulniuk a trianoni békeszerződés reviziós tárgyalásainak
— mondja Rothermere, aki a fövő évben Magyarországra-ellátogat
Budapest, Január 24 tárgya/ások, mert az utódállamok Rothermere lord Newyorkban ugy hitelélete azl megköveteli. nyilatkozott, hogy Hágában a Bethlen- Rothermere lord kijelentette még, kormány Igen körültekintsen Járt el hogy valószínűleg a jövő évlxn élés ezért a magyar eredmények Jelen látogat Magyarországba, elsősorban tősek. Az oplánsper elintézése szin- Budapestre.
,ín P u" lelí"\' éS 2n°a°k° StfeSSSS? SpWme-
1943 lg még hosszú idő te- rlkából Budapestre
lik el .. Rothermere lord 2000 fontos dijat
Véleménye szerint néhány éven ée-jílUzöl! ki annak a magyar embernek, lm meg fognak indulni a trianonH aki először repül az északamerikai békeszerződés revíziójára vonatkozó \\ szárazföldről Budapestre.
Ausztria hágai egyezménye megkötöttségének teljes felszabadítását jelenti
Minden eddig rendezetten követelés ét ellenkövetelés elejtetett Bécs, január 24 A nemzetgyűlés föbizotlságának mai ülésén lett jelentési Schober szövetségi kancellár a hágai tárgya-
lásokról. A megállapodás tartalmából a szövetségi kancellár a kővetkezőket emelte ki: A salnt-germalnl szerződésben Ausztriára háramló pénzügyi kötelezettségeket végérvényesen eltOrOlték.
Ennek folytán érvényét veszli az a zálogjog, amelyet a szerződés a jóvátételek és más terhek érdekében Ausztria minden vagyonára és bevételére megállapít.
A megállapodás érvénybe lépésével megszűnik a viszony Ausztria és a jóvátételi bizottság közOtt
Minden eddig nem rendezett köz- és m,agánkövetelést és ellenkövetelést, amely a saint-germainl szerződésből szérmazik — kölcsönösen elejtettünk. Ezzel elesnek az admin szlrációt tartozások, a bukaresti szerződésből származó követelések és minden más különleges követelés. Csupán az Ausztria és az aláíró hatalmak közt már korábban kölölt megállapodások
maradnak érvényben.
Az egyezmény tehát valóban Ausz-ilának a békeszerződésből származó pénzügyi terhek és megkötöttségek alól való teljes felszabadítását jelenti.
Támogassuk am érdemes kaoJsaal kereskedelmet éa
Ipart.
Hallói
Halló!
Mindsnki ott l«fly«n
ms szombaton este Felaí Ahcl Pelöfl-ut 39. szán alatti ko.csmá|ibin, hol s lik
TANCMULRISAG
rendeztetik r 61 szépségversennyel ét férfi csunyasi„l versennyel, conlettl él szerpentin doblliisal egybekötve.
Szépiégverseny dijak: I dll 6 uamilyss tésalés stervls II. díj 6 személyes torta kéizlel III dl] egy pipere kéulet.
Férfi csúnyaság! díj meglepetés lesz. Uj sassksrl Farsangi fáak I Csatos klsxsiBélésl ■ •lépMIJ 10 fillér.
Szíves pérllogást kér
F*U6 Abal
M« korcsmát ot
i —
ZALAI KÖZLÖNY____._1530. január 2Í
A 7© éves Zalai KöscWnyt
Üdvözli 0 Sxoc. Mlsasclóidrsulai budapesti ktfxpontfa
a vezetésem alatt álló Társulat nagykanizsai Missziósháza Iránt tanúsított Jóindulatát, támogatását, amellyel annak törekvéseit oly nagy mértékben b. lapja révén Is elősegíti. Ezt a Jövőben Is kérem és vagyok kiváló tisztelettel Farkas Edlth S. M. alapító főnöknő, országos elnök. A Misszlólársulat alapitó-fönöknö-jének levele a 70 éves Zalai Közlöny mai munkásainak tollát u| erővel serkenti munkára azért a célért, amiért Nigykanlzsa minden rendű és rangú lakosa, erőinek minden megfeszítésével áll a msl élet nehéz taposó malmának kerekénél, — azért a célért, aminek a jelen megtépázott generációja az építkezője, hogy az ulánunk következők már egy boldogabb magyar éleiben rakosgathassák egymásra az alkotómunka épitököveil.
Nagykanizsa, Január 24 A Szociális Missziótársulat budapesti közponljától az alábbi levél ér-kerelt a 70 esztendős fennállásának évfordulójához julott Zalai Közlöny szerkesztőségébe. A Szociális Missziótársulat Elnökségé tél
Suilip.il, I. kir, Krlullna kStul 135
Budapesten, I9X. január 20.
Igen tisztelt Főszerkesztő Ur I A .Zalai Közlöny* 70 éves fennállása alkalmából én Is szívből köszöntöm d hazafias keresztény Irányzat egyik úttörőjét, a jubiláns lapot és annak Főszerkesztőjét Szívből kívánom Isten áldását további nem zetépltő munkájára, melyre különösen a mostani nehéz Időkben oly égető szükség van.
Ezt az alkalmat ragadom meg arra, hogy megköszönjem Nagyságodnak
A kárházbizottság ma dönt a betegápolási dijak felemelése ügyében
A polgármester három kategória Mállltátát javasolja
ják a betegápolási dijaknak szerény
Nagykanizsa, Január 24
A népjóléti miniszter ludvalevöen hozzájárult ahoz, hogy a kórhtz-fentarjó maga állapítsa meg a betegápolás! dijakat.
Nagykanizsán az a helyzet, hogy az Illetékes tényezők felfogása megoszlik a betegápolás! dijak felemelése tekintetében. Vannak, akik azzal érvelnek, hogy az ápolási dijak felemelése esetén a fizetőbetegek elmaradnak a nagykanizsai kórházból és mis kórházal fognak felkeresni, Igy ellene vannak a díjemelésnek. Vannak viszont, akik éppen a kórház és a város érdekeli szemelőti Uriva, feltétlenül szükségétnek tart■
Reklám árak!
\'A kg. pörköltkávé ... P 2-50 1 kg. édes narancs ... P —M Va kg.-os doboz datolya P I 60 1 kg-os doboz szilva compot............ P l\'40
1 kg. os doboz cseresznye
compot............ P
1 kg.-os üveg baracklz P 2-96 1 nter balatoni rizling P 1 — 1 drb óriási UUtölt hering P —-65 1 drb nagy sós hering P —-12 1 kg. konzervált savanyu-
káposzla ........... P -\'50
1 doboz szálkamentes
szardínia ...... P I\'—
i/s kg. friss teavaj...... P 1\'—
Fözclékkonzervek Jutányos áron, Pekkarek-teák, teasütemények nagy választékban kaphatók
Inszel é» Frledenthal
,u csemegekereskedésében.
mérvű felemelését, mert ellen esetben a város súlyosan ráfizetne a kórházra, már pedig e re fedezete nincsen.
A polgármesternek az a javaslati, hogy állítsanak fel három kategóriái eteklntelbeii: a) fentartotl hely, b) külön szoba és c) rendes fizetésű betegek osztályát.
Hogy az Ugy sürgős elintézés alá kerüljön és a döntés minél előbb megtörténjék, a kórház-biiolttág ma délelölt fél 12 órakor ülést tart a városháza kis tanácstermében, áhol meghozza határozatát a kórházi betegápolási dijak felemelése tárgyában.
Csak ezulán á döntés után lr fel a város a népjóléti miniszterhez a kórház segélyezése ügyében.
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek áltál ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül
alkalmat. Állandóan frin tftttét! ~ Főraktár: \'
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I, a felsötemplom mellett
Ifttt. lanuár 25.
Községi választások lesznek Keszthelyen is
Nincsenek pártok, csak a szociáldemokraták Indulnak ecv vagy két mandátumért
zalai közlöny
Keszthely, január 24
(Sajdl tudósítónktól) A törvény hatósági választások után úgyszólván az egész vármegye érdeklődéséi a nagykanizsai és zalaegerszegi városi választások kötik le. Még mi, Keszt-helyiek Is, e kél város felé fordítjuk figyelmünket, ugy teszllnk, mintha Keszthely nem Is készülne választásra.
Való Igaz, hogy a „késiülődés"-sel valami kis baj van. Meri választások valóban lesznek és pedig hamarosan, csatazaj azonban nem veri fel a községi élet porondját.
December 31 -ével le|árt a keszthelyi városbíró és elöljáróság mandátuma. S a képviselőtestület választott tagjainak is fele kiesik. Hármas választás lesz tehát: képvisel" testületi tagok választása, blrő-választás és elöljáróság választása.
A választások időpontja még nincs kitűzve, de azok elrendelését mindennap lehel várni. Jogerős ugyanis m»r az a választói névjegyzék, amelynek alapján a szavazás történik, Február kOzepélg valószínűleg az ösz-szes választások megtörténnek.
Se a képviselőtestület, se a biró, se az elöljáróság megválasztása ez-ideig semmiféle mozgalom központjába nem került. Amíg a sorsolás meg nem történik, addig képviselőtestületi lagokat nem lehet jelölni, mert nem ludnl, hogy kik esnek ki.
A blróválasztás pedig egyáltalán nem probléma Keszthelyen A mostani biró, Relschl Imre, már kél évtizede viseli e tisztséget. A közbizalom ez alkalommal Ib benne összpontosul. Relschl lu,re egyénisége és egész működése annyira össze van növe a blról tisztséggel, hogy a város polgársága Ismét egyhangúlag ülteti bele a biró székbe.
Az elöljáróságot, a község tanácsát az uj képviselőtestület fogja megválasztani. Így még az elöljárói tisztségekre sem történt semmi/éle jelölés.
Hogy a polgárság ilyen nyugodlan várja a községi választásokat, az egyáltalán nem a közöny jele. Keszt-heljen ugyanis nincsenek pártok és pártszervezetek s az összpulgárság egyönlelü akarata szokla kijelölni a községi tisztségek viselőit. Nem pártok és foglalkozások, hanem a rálermetlség szeiint.
Mégis ezalkalommal ■ Ián először Uj clin is vegyül a választás érdekes paleltaszlnei közé. A községi tlszt-ujitásra ugyanis szervezkedni kezdett " keszthelyi szociáldemokrata munkásság. A Sicrvczel! épilőmunkásság valószínűleg felülről kapoll parancsra kezd akcióba. S mivel a szervezeit munkásság tömegesen egy kerület-
ben lakik, 0 sikernek némi reménye Is kecsegtet. Ennek azonban maga a munkásság se örül, meri a józanabb része azérl az I vagy 2 kép-
viselőtestületi tagságért nem akarja a neki kenyeret adó polgárság jóindulatát kockára tenni.
Egyelőre tehát csendes a keszthelyi községi választások frontja és minden remény megvan rá, hogy a vái sztások minden nígyobb harc és megrázkódtatás nélkül történnek meg.
Balatoni 0. Lajos
Muló saison miatt
flanellokat, pargetokat, kordbársonyokat és téli cikkeket mérsékelt árban árusít
SINGER divatáruid*.
Jó alkalom t
Megtalálták a két mezőőrt, akik lelőtték a begyen Simon kiskanlzsal korcsmáros fiát
Folyik a nyomozás a Rigyác-hegyl véres eset ügyében — Simon József súlyos állapotban fekszik a kórházban
Nagykanizsa, január 24 Tegnapi részletes híradásunk nyomán, különösen Kiskanizsán nagy megdöbbenést kelteit az a bünügy, mely a rigyácl hegyen lörlénl és amelynek során Simon József kiskanizsai korcmáros József nevü fiát kél lövéssel súlyosan megsebesítenék.
A 19 éves levenle fiu, mini jelen-leltük, bori fuvarozott a rigyácl hegyről. Eközben, eddig még kiderítetlen módon, csupán Barballcs Anlal korcsmáros adatai alapján ismertei körülmények közöli, két súlyos lövést kapott. Egyik lövés balkezét, másik lövés bálcotnbjál érte és mind kél golyó vérereket ütött át, ami rendkívül súlyos vérzést okozo\'t.
Simon Józsefet a nagykanizsai mentők beszállították a kórházba, ahol azonna műiéinek vetették alá. Ennek során ar orvosok konslalál-lák, hogy állapota Igen súlyos, de remélik, hogy felépül.
A kórházigazgalóség értesítése alapján pénteken délelőlt a rendőrség egyik tisztviselője kihallgatta Simon József. I, akinek vallomásáról nem adlak ki semmiféle közlést a nyilvánosság számára. A felveti jegyzökönyvei a nagykanizsai csendör-
séghez (ették át, mely az ügyben folytatja a nyomozást.
A csendőrségtől pénteken a kora reggeli órákban négy csendőr azonnal kiment Rlgyácra és megkezdte a nyomozási a hegyen lörlénl rejtélyes dráma ügyében. Mint érlesü-lünk a csendörök hamarosan megállapították annak a két embernek kilétéi, akikkel a kiskanlzsal legény és korcsmáros találkoztak, mely találkozás aztán a véres eseményben robbant ki. Ez a két ember: Tóth István rigyácl községi merőőr és Kovács József, a gróf Bulhyány Pálné uradalom erdööre.
A két embert lakásán találták meg a csendőrök és nyomban hozzáfoglak kihallgatásukhoz. A kihallgatás a késő dJlutáni órákban még tart és arról egyelőre nem szivárgott ki semmi hlr.
Annyit sikerüli megludnunk, hogy ugy a két mezőőr, mint a két kiskanlzsal alaposan részegek voltak. Igy aüghanem az ilal rovására lesz irható Simon József súlyos két sebe, amivel jó ideig fogja a kórházi ágyat őrizni.
Az esetnek szemtanúja a négy szereplőn kivül nem voll és igy a tisztázás annál nehezebb lesz.
Csak fi
>"-<1A bűnök 25 I utcája
Dráma 7 felvonásban. Főss.: Emil Jannlisf a, Olga laklsNtva.
Utolsó flirt
Főszereplő Flsnioa Vidor.
BUntfk uccáfa
Sokaknak a kívánságát elégíti kl ma a Városi Mozi Igazgatósága. Isméi műsorra lüzőtt egy Jannlngs-filmet, amely a maga nemében ugyancsak olyan osztályzatul érdemel, mint Jannlngsnak minden eddig bemutatott produkciója. Nem Is kellene egyebet mondanunk, csak azt, hogy Jannings-film. A ml közönségünk épugy, mint az egész világ színház és mozilátogató közönsége tudja, hogy ez mit jeleni. A legnagyobb, a legnemesebb és leg-grandlózusabb rendezést és fllmü-vészetel. Azonkívül Jelenti a film-cselekmény kiválóságát és a filmtechnika legutolsó vívmányainak az igénybevételét.
Rossz politika a mozldirekclólól, hogy az Ilyen nagyszabású Jannings-fllmet csak egyetlen napra köli le, holott előrelátható, hogy a három napon át Is zsúfol! házakat vonzolt vo\'na. Még szerencse, hogy ez az egyetlen nap ma, szombaton van, mert a közönség elég nagy lélegének lesz alkalma azt ma megtekinteni.
Lélekbemarkoló történet, amely a nagyvárosban Játszódik le s valósággal himnusza a történél a bünbe-esett ember megtérésének. Emil lannlngs melleit a főszerep Olga Baklanova kezében van, akik melleit Fay Wray tűnik ki nagy művészetével.
A műsor másik slágere .Az utólsó flirl". Meghaló, bájos lörténet, amelynek főszerepét a legszebb filmszi-nésznö, a ragyogó szépségű Florence Vidor alakiijá. Párisi történet, de korántsem a megszokott sablon. Van benne minden, ami párisi, ami nagyvilági, ami kacérság s ami Igaz szerelem. Happy end-del végződik e társadalmi dráma, amely hihetetlen nagy sikerek után kerül ma Nagy-
kanizsa közönsége elé.

° or. %

í\'
sütőporból készülnek.
Figyelem!! Na a Városiban Jannings-premier!
zalai KÖZLÖNY
Sxemle NagyUaniscsa régi és uj Képviselőtestülete felett
SxámoU éa nevek a be/uioiiahból és a Klmaradoítahiból
Nagykanizsa, Január 24 Érdekes az a statisztika, amit a régi és a most alakuló képviselőtestület tagjairól állítódunk össze,
Sok foglalkqjfrát 4a ezzel kapcsoltan értelmiségét, kOeélell súlyát és a képviselet aqtaWjgosságát illetőleg.
Mint iameaawa, a régi képviselőtestület 200 tagu volt, ezek közül 100 viriUs éa 100 választolt. Az uj képviselőtestület 76 tagu, 38 vlrllls és 38 választolt. Számszerlnt volt tehát
a vlrllls városatyák közül:
fbtlálkozb képv,;X«lllleU
földbirtokos 5 3
Joglszemély(bankelc) 13 — áll. v. egyéb fötlsztv. 4 3 gyáros 3 2 mérnök 3 1
ügyvéd 6 6
orvos 4 2
gyógyszerész 4 2
magánzó 17 10
kereskedő 28 7
Iparos 12 2
földműves _I —
összesen íü(j 38~~ A választottak;
foglalkozás
régi u| képviselőtestületben
ügyvéd 12 6
pénzint. tlsztv. 6 3
állatorvos I —
áll. tisztviselő 5 2
mérnök 1 —
lelkész I l
isk. igazgató 3 1
magántisztviselő — 1
kereskedő 15 2
Iparos 24 8
gazdálkodó 26 9
áll. altiszt 6 3
munkás — 2
összesen ÍÖÖ 38
A 100 tagu vlrilis-llstából az uj képviselőtestületbe 36 an kerültek be, keltő pedig uj vlrills-jogu tagja a városi parlamentnek.
A 100 választott közül már csak 14 került be újra a képviselőtestületbe, a többi volt vlrllls vagy újonnan választott városatya, akik először szerepelnek a városházi közélet porondján.
Nem érdektelen összehasonlítani azok névsorát, akik ezúttal nem kaptak helyet a város sorsának intézésében, — azok névsorával, akik most kaplak megblzalást a választó-polgárságtól Nagykanizsa ügyeinek irányítására.
(A Jobboldali nevek közül azok, melyeknek viselői első Ízben tagjai a képviselőtestületnek, dűlt betűvel vannak szedve. A ,v" belüvel Jelöl tek vlrllls jogon voltak vagy vannak a képviselőtestületben.)
kimaradt bekerült
földbirtokos, bérli: dr. Plihál V (v) fc htttjfa, Itali (») Lichlenstein M. (v) ujnépt Elek E (v) ujnépi Elek G. (v)
Virilis Jogi személyek képv. : Hirschler Sándor Koslein Ferenc dr. Winkler Ernő Kleinfeld Ign\'c Horváth István Szémann Andor dr. Miiek László Mágics János Vincze Oyula Surgoth Miksa
kimaradt bekerült
vállalati főtisztviselő;
Pongor H. (v) Kelemen Ferenc
Knortzer Oy. Hudi József
Miklós Oyula Melzger Islván
Lányi László Oolenszky János Dezső Aladár
gyáros, bankár:
Frank Jenő (v) Welser Jlnos (v) Kálmán Leó bi. Síri SMrt ír)
lelkész :
P. Deák Szulpic iskola Igazgató:
Ebcrhardt Béla Kovács Illés dr. Villányi H.
köztisztviselő:
Petrlk Dezső dr. Orley Oy. (v)
Szabó Kálmán Marvallcs István
Schiller József Ptichta Béla
Neusledter Jenő dr Sartory Zs. (vl
Aigner Qéza dr. Lukács B. (v)
ügyvéd:
dr. Fábián Zs. (v) dr. Fried Ödön dr. Br td Tivadar dr. Bilázs Zs. dr. Tamás János dr. Halphen J. dr. Beck Dezső dr. Fülöp György
kimaradt
bekerült
bl. Lttltl EnM (t)
Frank Vilmos í Ungár Sándor t Szűkíts Henrik (v) Bettlheim Oy.
Bayer Vince (v)
kereskedő:
Haidu Qy. (v) Wei / Lajos Dómján Lajos Rolhscl.i\'d B. Barla Islván Schieiffer 1. Oártner Antal Darás L. (v) Hoch O. (v) Kreisler J (v) Kn.\'.tt -z L (v) Rapoch A. (v)
orvos:
dr. Szigellty K. ív) dr. König J. (v) dr. Berger Q (v) dr, O szág L. (v) dr. Kertész Lipót
gyógyszerész: Bogenrieder F.(v) Neumann A. (v) dl. Iiitl) Itln itari(y) Scheiber J. (v) mérnök :
Kalmár Zollán (v) Dukász F (v) Kertész Béla (v) Székely Nándor
magánzó: in. Ui llksiti (t) Armulh N. (v) In. Wnr JiuiM (») bt. Stm Mnt |i)
Körtér Nina (v) BabochayOy. (v) hl. ItfllMv J -It (t) Dobroviis M. (v) Leitner Ödön (v) in. S«M iftácai (i)
Welsz Tivadar (v) Klrschner M. (v) Adám Róbert (v) Fischl Lijos Dlósy Béla Sáfrán József Kaszler Mlkta Büchler Mór Scherz Richárd Mráz Kálmán. Gold Ignác Bruncsics János Welsz Ernő (v) Welsz Mór (v) Kisfaludl A. (v) Kisfalud! Oy. ívl Melczer Jakab (v) Reihenfeld Oy.ív) Eppinger Izsó (v) Slelner József (v) Lénárt Imre (v) Kaufmann K (v) Mechner Ede (v) Stern Jenő (v) Fehér Vilmos (v) Fischer Károly(v) Bit ler József (v) Sitmlítji iyili (r) Strém Otló (v) Krefl Józsel Németh József Szerecz Pál l\'ápp Péter tíaa Károly
iparos:
Deutsch Ede (v) Práger Ferenc (v) Böhm Jenő (v) Fatér Mihály (v) Zweig Imre (v) Schmidt Zs. (v) WeiszbergerK (v) Beák József (v) Koller János (v) Márkus K (v) Budai János Hitzclberger Qy. Muzikár Vince Hajas József Vas Sándor Ofenbeck Vilmos
Unger-Ullman E. Dedovátz Béla Zerkovltz L. (v) Blankenberg l.(v) Pollák József \' Slrém Károly tvj Hoffmann B. (v Frank Manó ív\' SternbergerS (v
Mayer Károly (v) Hoffmann Henrik Bojlor Józ8tf Szálinger Antal Papp István Tólli Islván Kovács Ferenc Kiss Ernő Samu Lajos Antal Jenő (v)
ÜZLETEMET
a magas házbér miatt kénytelen vagyok megszüntetni, miért is a raktáron levő árukat február hó 2-ig
nagyon olcsón
kiárusítom.
FÜRST BÖZSI
FEHÉR ISTVAHMÉ
kötött-szövött és divaláruháza Naiaykaviisa, Centrál-szálló épület.
1930. január 16. a_
kimaradt ■ bekerüli
Kohn Samu Bablcs Lajos Bazsó József Farkas József Tóih Lajos Töllösy Péter Bazsó Sándor Gozdán Károly Szántó Lajos Horváth Lipót Hrometsek Vince Ötvös Károly Nováth Oyörgy Ziegler Oyörgy
vasúti altisztek:
Moshammer K. Kolovlci Ferenc
Kohn Lipót Ansorge Antal
Frel Oyörgy Oulyás Károly Oerócs Károly
gazdálkodik:
Balázs József (v) U|váry O. (2 m.)
Poszovecz István Oábor Oyörgy
Juhász Lajos Szmodlcs László
Tlslér István Baj Oyörgy
Varga Ferenc Bunczom Oyörgy
Oudlln László Kiss Tóth Imre
Bunczom József Pahocsa István
Kariovi is József Pulal József
IfJ. Mátés József
Botf Oyörgy
Plander Oyörgy
P. Oyőrl László
Sneff László
Anek József
Fekete Ferenc
K. Kolecz Oyörgy
Kálovlcs László
Hajdú József
Marton László
öreg Málés József
Dani József
Anek József
Dolmányos Antal
Anek Oyörgy
Hegedűs Oyörgy
munkások:
Székely Lajos Hackler János Ha már most összesítjük s vlrllls és választott városatyáink lajstromát, akkor
os egétim régi ém sj/ Uép-vlselöiestUlet foglaUnnt-aok werlafl megoásldsa
a következő lesz:
foglalkozás régi uj képviselőtestületben
földbirtokos 5 3
jogi személyek képv. 13 vállalati fötlsztv. 6 4
gyáros, bankár lelkész 4 1
1 1
iskola igazgató 3 1
áll. tisztviselő 8 5
ügyvéd 18 1?
orvos 5 2
gyógyszerész 4 2
mérnök 4 1
magánzó 17 11
kereskedő 43 9
Iparos 36 10
vasúti altiszt 6 3
gazdálkodó 27 9
munkás — 2
összesen 200 76
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai nag-ttgyelö Jelentések r Pénteken a Mmér-t&tet: Reggel 7 órak i —3 4, délután 1 őrskor -14, ette 9 órakor -2 S.
Felhőzet: Egész napon it boinlt égboltot at.
Szálirány: Reggel és délben déY lel, este déli szél.
(Éjszakai ródlójelentés) A astsanlé-Illat lssU<<« • •<• 10 érakor |s> t.atie nyagssl «•!*! «•■» SI"!*1 Ma* várható osspwMk hajtan*
1930. január 14
zalai közlöny t
napi hírek
NAPIREND
Január 88, szombat
Kóm katolikus: Pál lord. Protest.:
Pál lord. Izraelita: Tebeth hó 35. •
Városi Mozgó. .A bűnök utcáit\', dráma. - \'.Utoltó fllrt", — Ctak felnőtteknek.
Oyógytzertárl áljsll szolgálat: I. hó végéig t Merkl,-BeIus-léle .Igutág\' gyógyszertár.
Qóltardó nyitva reggel 5 órától ette ( óláig (bétfő, szerda, péntek délután, kedden egSsi nap nőknek). Tel.: 2-13,
ElÖadisok, bálok -
Jsaaár 19. III. Ndlfylal tslja nli 8 d. a Canlrllbatt Januir tt. l.kalHa aldadla lulti vlroihliln (Hllh P. Illlár).
Iit Ulnyafylal ma«d4lul4n|l a Caalno il>6 tar-miban 1,1 í d.
l.alnyktub latja a Mlmldahlzban d u S d. Mieantlaatvlieldk tlnc\'alla d. u & d. a Koronában Katit Latlflvtfylal mUic r„ onnaptly* S d Jaaaár tt. ZaneliEoli *6vand4k-haaf versenye 141 9
á a Caainoban rabraSr l. Iperoabll.
Ícbrsár 1. A Pole. B|ylal kdi.yOU., <■ l>ankall|i. Strnár t. Ui Letnyegylet kaba,4|a eela 141 tt d. a Salshiaban.
Pabrsár t. KarataUay N6e,ylal lelja aata III 9 d.
a Centrllban. Ftbniár I. Saanatddum.piknik.
Karaik, alkalmi,ottaa ttsctalja aata 141 « d a Csa t/álban
rabraár l Ucatlli aldadla tilt (Surlnyt Oy).
Daloe-ial Klakanliaán (Levente En.) Fabreár 15. A Siant Ilona t.eanyktub bit), Pabrnár It. Lkailla tldedl* vetített k4p*kkal a Siln.
Síiben (dl. l.tn, Sindo.) Psbratr SL MiglnUutvIMUk mOsocoi aula rabnál a Lkailla aldadli (VU4| Ben.dck cenlea-nirluH)
Március I. Karasallny NAczylel larian|l kabarlja. Kareekedelml AlaalmaeüTlak |tlm«i«i rettlm bálja
Mtrclna t. Lkaltli mattnl (dr Maad Perent diai-tef-avatlee a Silnbáiban).
— Tiszti értekezlet a vármegyén. A vármegye liszlikarát folyó hó 25-én délelőtt 10 órára tiszti értekezletre hívta ö »ze az alispán,
— Vámhivatal Zalaegerszegen. Tegnap Zalaegerszegen Járt a vámhivatalnak kiküldőn);, hogy tárgyalásokat folytasson az érdekeltségekkel az ott felállítandó vámhivatal kérdésében, mely már hosstabb idö óta foglalkoztatja ugy a város vezetőségét, mint kereskedelmi köreit.
— Ax Izraelita Jótékony Nőegylet ma szombaton tartja családias Jellegű teaestélyét a Központ azálloda fehér-termében 9 órai kezdettel. Teailletve feketekávé-ulalvány, mely egy-szersmind belépti-Jegyül szolgál, egy pengi. Az estély ezek szerint, csekély pénzért sok élvezetei fog nyuj\'anl a nóegylel tagjainak és pártfogóinak, kik előreláthatólag tekintélyes számban fognak meg|elennl az előkészületet nem Igénylő, kedélyes estélyen.
— A Leányklub teája. A Szociális Missziótársulat Leányklubja vasárnap délután 5 órakor müioroa teát rendez a Mitazióshlzban. Egyfelvonásos vígjáték és zeneszámok vannak a programon. Ezalkalommal nem bocsátanak ki meghívókat, hanem ezulon hívják meg a tagokat és vendégeiket.
— Kath. legényegylet! hírek. Dr. Wéber Pál kanonok, egyházmegyei elnök vasárnap, azaz folyó hó 26-án esle 8 órai kezdeilel műsoros ünnepély keretében előadási tart. Belépés díjtalan.
a- Esküvő. Eppinger Magda néhai Eppinger Gyula, a Király Serfőzde R T igazgatójának leánya és Oaral Anlal f. hó 26-án l/a 12 órakor tartják esküvőjüket az izr. nagytemplomban.
A Sxanatórlum-ptUnlk
ügyében népes értekezletet tartott tegnap esle a városházán az egye-lülel választmánya. Boér Ousztávné elnOknő beszámolt a nagyarányú előkészületekről, a gyűjtést odaadó buzgósággal végzell hölgyek pedig a gyűjtés eredményéről.
A piknik — a huszonötödik a fiók fennállása óla — február 8-án lesz. Szereplői közül már most megemlítjük báró Vécsey Elvirát, az Operaház szóló-táncosát és Hegyi Annát, a Király Szinház volt primadonnáját, a kiváló opera és op;r«tt énekest. Klasszikus, mü- és magyar táncok és énekszámok szerepelnek a fővárosi nlvóju programon.
— Holnap délután lesz a magántisztviselők táncteája 5 órakor a Korona éllermében. A mutatkozó érdeklődés sz-rinl ez a második tea it sikerülni fog. A rendezőség ezúttal is gondosan előkéttit mindent, hogy a vendégek jól érezzék magokat. Ennek pedig biztos záloga a kitűnő jazz-band, nvlynek zongorlslájs egész sereg uj szerzeményével fogja igazolni a róla elterjedi jó liircket. A teán a magá tisztviselők nagykani zsai vezetősége teljes számb n megjelenik.
— A Községi Párt kéri városi képviselő tagjait, hogy ina este fél 9 órakor a Vaskapu-vendéglőben jelenjenek meg alakuló érlekezlelen, melyre a csatlakozni kívánókat szívesen látják. Vezetőség.
— Árban, tnlnStégbea, vd-lauMkban Barta uSoyeg-rah/dra asonsdctót.
— Vidéki kóliók budapesti bemutat-ko áss Régi fájdalma a magyar vidék tollforgató gárdájának, áll ez különösen a vidéki költőkre, hogy Budapesten közömbös nemtörődömséggel Intézik el őket. Ezért vad az, hogy a vidéki költőket Budapesten nem, vagy leglobb e.etben alig lamerlk. Most végre beszámolhatunk egy olyan akolóról, amely Budapestről Indul el és inégla azt célozza, hogy a valóban tehetséges ót komoly értéket reprezentáló vidéki költők előtt megnyissa a fővárosi Irodalmi érvényeslllét lehotöségelt azzal, hogy .[Áitol ii munyar fáid f címmel a magyar vidék költőit hatalmas Ural authologla kerotében sorakoztatja fel. A nagy érdeklődésre szára t tartó könyvet komoly budapesti Irók Állítják össze és nívójára gnranela, hogy a szerkesztő bizottság élén dr. Silklay János, a Magyar Újságíró Egyesület és az Otthon írók éa Hírlapírók Köre alelnöke áll.
A raorketztőbljottaág lapunk ntján la felszólítja a városunkban élő költőin-kot, hogy termésük Javát, (5-10 verset) lehttőlog gépírással és 1—6 toroa curriculum vltaa-Jukat legkésőbb 1030. Január 31-lg beküldeni szíveskedjenek. Budapest, VII., István-ut 21. az. alatt ..0.1/0/ a iihitfyar JMI" szerkesztőség elmére. Meg nem felélő kéziratokat válasz-bélyeg ellenében visszaszármaztatják.
A rendőrségi rádió
Nagykaalcsdn Is meokeaiUe mllködéié/
Nagykanizsa, Január 26
A belügymlnlazler rendelete folytán az ország összes rendőrségeinek központjában rádió adó- és vevőállomásokat szerelnek fel. Ezek az adó-állomások igen alacsony hullámhosszon adják le egymát között a fonlosabb körözéseket, rendőri híreket. A vevő-állomás pedig a belügyminisztérium leadójának hivatalos leadását lógja.
A nagykanizsai kapitányságon a napokban kéazüll el az adó- éa vevőállomás beépítése és máris üzemben álL A napnak bizonyos órájában ad le a belügyminisztériumi rádió-adó, viszont a rendőrség, ha annak tiük-sége merül fel, bármikor továbbíthat az adón át fontosabb híreket
A nagykanizsai rendőrségi rádió a Kazinczy-utcai kapitányságon az órszoban van beszerelve éa ollálUndó Inspekciót szolgálatot tartanak.
— A Melles-vonósnégyes Keszthelyen. A keszthelyi m. klr. 0 ízda-sági Akadémia .Dal- és Zeneegylete" február 1-én a Bocskai-vendéglő színháztermében esle fél 9 órai kezdettel a világhírű Melles vonósn/gyts közreműködésivel tánccal egybekötött jótékony célú műsoros estélyt rendez. A műsoron szerepel a quartetten kívül az akadémia oreűestere, egy műsoron kívüli szám és egy vidám jelenei töltik ki a program további részét.
—■ A zeneiskola növendékhangversenye. A nagykanizsai zeneiskola jinutr 30-án este fél 9 órakor nagyszabású növendík-hangver-senyt rendez a Citinoban. A mindenkor érdeket és élvezetet zenei esemény tzámbi menő növendék-koncert Iráni városszerte nagy az érdeklődét.
PHILIPS
modern mó
rádió készüléket
6- 18 havi részletre gyári árjegyzék szerinti árban.
Dijtalan bemulató.
Szakszerű felvilágosítás
Szabó Antal IpXuní
rádió- és gramofon-osztálya.
sportárunagykereskedés
Szombaton és vasárnap
Éitoi vacsora
a Markó fél* vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
— Fel(llf(zetések. A f. hó 9-én
tartott vendéglős táncmulatságon még felOlfizettek: Kálmán Leó, Pintér Eipllla, vitéz Vlgh Dávid 5—5 P.
iífcr
<a»as a^Ulnifc\'k U _ kla.t LZ-^-J.
yKOIMUlBsWI II ™ BIMs ww^w
tág. — liMfiwmj.B-dMi
arzi\'^x
a. - tffaaágl aJőaafls. r - ffinhsag
O — gtsaaoáomeiM- Jb — kutsai.
K — lubazt. aZ - rUpeuzt isa*.
Január 25 (szombat) .
Sadapeat ».\'5 Hangv. 9.30 H. 9.45 A hangv folyt. 11.10 Nemzetközi viz|elzőstot-gálat. 12 Dáll harangszó. 12.06 A Pekts-aialonzenekar hangveraenye. 12 25 H. 12 35 A hangv. folyt 13 Pontot ldó|elséa. 14.30 II 15 Plad átak ts ári lyanhlrek. 16 e. 16.45 Ponlos Időjelzés 17.05 Novellák. I 30 Kalmár Tibor é< zenekarának hangv. 18.31 A Vakokat Oyámotnó Egyeaoiet hangi. 19.40 Előadta a Sludl ból .EzOat-lakodalom*. Vlajáléa 3 f.lv. 21 40 Eeyóia könnyű zene. fi Pontot l<Ső|elz*s. Majd: Cigányzene.
Bátt II O 15.15 Shakespeare: .0. Richárd* c ötklv. Iragédláta IS\'SHingv. 20 06 Egytelv. ttl 2105 Vlglálék B. 22 Zene.
Bwlla 16.30 Zene. 19 Divatos dalok, 20 Hangv. Utána Z.
HrSaa 11.10 O. I2JS Kötveűlés Bulis-lavából. 12.30 Köaveűlés Prágából. 17.30 Ariik ét dalok. 19 30 Opett E. 22 ét 13 Közvelltás Prágából.
London, Davsatry 16.30 Zene. IM5 Mozliena. IS 15 Oyerroekóea. 19.45 Hangv. 311.30 Zene. 31.15 Butus költő 171. uSlt-létntpla. 22.35 Katorutene 23J0 Zeae.
Milánó I6J0 Maitlkáló gyermekkuckó. 17 Kvintett. 20J0 Opert E.
MSaekan ISZ. lf.40 Orgootláiák. ISSo Citera- éa gllér-att 19.45 Ttrkt est 23 45 Zene.
Prága lt IS O. 1«30 Jb 1905 Vidám est. 30Ü0 Welnberftr-éneknágyea 31 DeiOt zene 33.30 éa 23 Zene
Bóaa 17 30 Hangv. 20»Besaélö a|tág. 21.02 Vonós ás énekksrl bsogv
Vsrsó 16.19 ét 19.25 0 3030 és 21 Zene.
Zűriek 16 Zene. 17.45 Hsrmonlkshsloa. 17 55 O 19 Harangszó. 30 50 Mandoll t-, gitár- és tsntest Utáni H.. ma|d 0
Naponta adloo aóvendék éa hlzóálUtaiask
„FUTOR"
szénsavat lakarmánymeuet. A .PUTOR" aővesdékállatoknál a ciontképsődélt elősegíti hisásn
étvágygerjesztő a
A -PUTOR* tiat orvosáág. hanem I legHnomsbban órlflti mésiaétáp, amely az állstok szervezetében Igen könnyen felulvódlk, l amelyei Sl állató ato-mstikns anyag srtal . ánál lógva aztve-
sen fogyasztanak A .PUTOR\' e\'etéae a konyhasó etetéséi felealegetté leszi A nagyhlzla ók, uradalmak, gasdasáKOk a .P 0T O R\'-l állandóan eletlk. Ara: I kilogrammonként 40 tüléz. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg (zzákkal
egy tilt) P 1030 I cca \'n kg-os ptóhadoboa ára 30 fl.lái.
Kicsinyben és zsákssámrs ksphstór
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvádöazerek uss ksreskedésábes
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság melktt. Tsklon: 130.
zalai közlöny;
1930. január 25.
kÖZQAZDASAG-
. Brtfsen aegUKfolt Él bnzaeipórt Olaszországba
Naponta 60—70 vagtMt buza, 15- 20 vagon élőállat megy keresztül Nagykanizsán éa Murakereazturon
Nagykaatiaa, Január iá
Allaiánoa érdeŰ^tíés itlsérl a Zalai Közlöny közgazdaság rovatában gyakran meglelenö oly étlelma cikkeket, tnétyekbén az export és "tr Import forgalmáról számolónk [be. Lapunk nyóhián több fővárosi újság kOzlI ezeket az , adatokat Igy tehát az eddiginél még fobban fogunk erre a kérdésre súlyt fektéiül és ezultal Is érdekl&Mstt számottartő adatokat kozlflti^a Nagykanizsán, illetve Mu-rakereszttiron át lebonyblődó export és importról.
Legújabb értsstllásank szerint ko rttlbelttl két hét őu gabonaexportunk Olaszországba váratlanul erős lendalelet vett. Ugylilstik ennek s hatása érződik a dunántúli búzában az egyes városokban, áhol a búzaárak emelkedést mutatnak.
Két hét óta naponta 60—70 vagon buza fut keresztül Murakereszturotf Olaszországba, ami Igen biztató jel mezőgazdaságunk számira, melynek
egyik legnagyobb ráklenéje a mezőgazdasági termények árának nivol-lansága és a strgnálÓ export.
Nagykanizsa és a környék gazdasági köreit az is közelröi fogja érinteni, hogy a Murakeresziuron át továbbított txportbuzának túlnyomó részét a nagykanizsai, barcsi és murakereszlurl közraktárak adják, ahol rengeteg gabona van felhalmozva, várva további sorsát.
A búzaexport fellendülésével egv-Idöben szokatlánul élénk mozgalmasságot mutál az állatexport, mely szintén Olaszországban talál piacot.
Általában naponta 15—20 vagon élőállat gurul Olaszhon felé, mely ismét csak tekintélyes pénzösszegeket eredményez a gazdák üres kasz-—
(J|L Országosvásár. Vasvár nagyközségben (Vasmegye) 1930. Január 27-én, hétfőn, országol kirakodó- és állatvásár lesz.
TÓZSdE
A mai tőzsde Irányzata általában szilárd volt. Különösen egyes értékeknél iáutalkózbtt erőteljesebb áremelkedés részbea arbitrage vásárlásokra, részben belföldi kliensek vételeire. Allatában az utóbbi napokban a belföldi kozpnsés Is fokozottal) érdeklődést \'tanúsított a tőzsde Iránt. Az érdeklődés elöterébcu Kőszén, Urlkányl, Fegyver éa Dáiicukor
Tfasáa ásvlzs-lntrvrá*
A forgalom a favorizált papírokban élénkebb, a piac több! területén mérsékelt Fixkama\'ozásu papírok piacán hadikölcsönökben élénkebb forgalom mellett némileg szilárdabb volt az Irányút, a többi címlet azonban változatlan mírádt. Devizapiac nem változott
UtUl zárlat
Párti JU-JJVI, London Newyork
5l7-72Vl. Brfewl 7M8, Milano 2709,
Madrid
12370, 15*31 W, VAnnö 38 ■elgrád 9 Wy
Z«7»/»
M, Bed/s
JW5*
"ílVi
Buza 20 25fill., rozt — fül. emetk. Buza ttasav. 77-es 24 f.O 24 80. 7>-.<
24 90r JS 10, 7^-ta 2510 -254V 80-al
25 40 —25*60, donánt, 77-es 23BŐ-23Í5 73-al 2175 -2395, 79-es 24*05-24 10, 80 a. 21*40-24 30, ma 13-95-14 05, tak. árpa 15*65-16 10, iMipa 17-50-1000, sab 1325-1375. tewjHltazL 1340-13 50, dunántult 13 55 -13*35, Rpoe 5200-53 00 korpa 9 60 9*85.
Falhattál 1265, eladatlan 2 5. - ílaó randa 1*58-1*60, szedett 1*56-1*60, ssedetl közép 1*44-1*90, könnyű I 36-1-42, I-aó rsnda öreg 1*54—156, ll-od rendű örea 1*48-152 angol stt!d& 1*60-1*85, Szalonná nagyban 1*50-1*51, zalr 1*70-1*80, hur 2 20 244. szalonnás lélsertés 1-86- 2-00;
fcUakfcdi
\' Támlát, lajrrtaatzzásL Felett* kiadd: Zalai Károly.
T.IWi I«MM I Kanvfcantaaa 7ft. ..
Valuták Angot t v-n-n-tn BeJrafr. 79*35-7975 Caehk. 10*83-16*93 Dán k. 162*10 153*10
i f. 0*45-22 76 HűU. 229*30 230*30 Len gyet 83 90-64 30 Lm M7-3-4I Uva 4-10-4-16 Liza 29 63-29*95 Mátka 11619 13680
Norvég 152 30-152 90
ÜtlL 8030-80 80
73 10 74*70 JMHM0Ű070 k. I53-0VUÍ365
DEVtíÁK AtnsL 329-45-230-15 Balnád 10*06-1009 Berlin 136*42-136 81 Masni 79*50 7975
London 3778-37-86 tüdrld 73*70-74-70 ÜÜbno 39*87-39-97 Newyorfc570 90 72 30 Oailo 162*50-152 90 Pária 23*42-12 49 Prága 1688-16*93 faros 4*12-4*16 Slockh. 15325-133 63 Varsó 64-00-6420 Wien 80-33 80-68 Mrich 11030-110 60
APIÖHIIBETÉSEI
keneAknak SOM .agtdaáaj. ItlrásUHk • (64) p*»g6 Isuh« alal a htlMHI káafvsl4s, " uMláaás s|(si<I4h »*■•« • I Ir a llastaaálk
Használt a i-m l<i|ikat tisztit vesz minden mennyiségben Muazel és Frkdenlhal otj. 309
3 szobiból álló utcai, lold-zlntl hatftwá* kiadó Cs«ngery-ul 4. 6206
Msgysr All-ml 930-11 oaá»t6aáp eladó alsó Horváth litvánnál, Nemesdéd. 355
Szoba, konyhái lakások és egyes szobák szonnslrs, vagy icbaiár 1-ére kTaáék — Rákóul-utca 17. ilftau házban. 359
islrasrtls atarfé Ktnlzsl-ulca 23. -370
Igen pzép lsaasi-1, zab, burgonya és egyéb termény mindig s legolcsóbb napi árban kapható Szerecz Telefon 330. 371
Vadbőröket,
mént, éúyf ollat, vasat éa ffémat
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát éa Fiai
Erzsébet-tér 15. nu»
Péter Oyula uvy a maga. valamint ar. alulírottak 4a az ö*ue* rokonai* ■•evé»"n WJialntn\'íM-irc lört ailvVel tudatják h»gy forrón azrrrtrtt hilvenr, tettvéiUnk, sógornőnk, komaassxonyunk
Péter Gyuláné
ssflt. ZsupaN\'as ásaa
I. évi Január 23 In éjjel 11 órakor, éleiének 60-lk, boldog házssságának 22 Ik évében, hosszú ssenvedés és a halotti szentségek állatos felvétele utln as Urbsn csendesen elhunyt.
Drága halo-tunk holt tetemét I hó 26in délután lét 4 Órakor fogjuk s róm. kath. temetS kápolnájánál a róm. kith egyház írertartáia sserlnt rnegátdsint és nyugvó helyére kísérni Ai elhunvt lelklDdvéért sz engesa-lelA eien\'mtse áldozatot I. hó 27-én dé alóli 9 órakor fogtuk a szén lerenc-rrndl pléblntstempiombsn az Egek Urának bemutatni. Nsgyksnlzsa, 1930 |anuir 24.
■yssgMllák kákákén I Alrfáa ám Mks garatra t
Zsuponlcs Irtván. Jésstf laalvlnl.
Nagyasajau sAgoraAI, aAsor.l, koraa-SMSoay.l I. komál.
Köszönetnyilvánítás.
Ezúton mondunk hálás köszönetei a tanitótestületnek,a tanulóifjúságnak, jóharátalnknak és ismerőseinknek, kik forrón szereled kis fiunk temetésén megjelenni szívesek voltak és vigasztalan mély bánatunkat enyhíteni igye keztek.
Szever József és neje.
Kováid Péter és Fia
budapesti fest&gyár
hat, tisztit «a pllaaaroi
Oallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya sxemfelszedés és tejelés
II0 Oaangsry-ut 8.
Hsán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
I0246M929. vhl. uátn.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló az 1881. évi LX. L-ű. 102. § a éneimében ezennel közhírré leszi, hoity s nagykanlzaal klr. Járás-bíró ágnak 929. évi 10246. számú végzés* következtében Dr. Bród Tlvidsr ügyved által képviselt Hslmos Zsigmond javán 435 P 19 III\'. a Jár. erejéig 1929. évi junlui hó 2\' én foganatosított kielégítést végrehajtás ulján Te- ás lelalfo„lafi és 1300 Pengóre becsült kOvetkezó Ingóságok, u. m.: ICO kg. les, lrrdaberendezés nyllvá nos árveréten eladstnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. |árás-blótág l"29. évi 10246. számú végzése folytán 433 P 99 tilt. lókekovelelés, ennek 1928. ávl december hó 22. naplátói Járó 5% kamatsl, i so o váltódíj és eldlz összese fi I20 P 94 lltlrrben bíróilag már akglllapltotl kAlttégek errjélg, Nagykanizsán, POul 22. sz al.lt leendő megtsrtásárs 1930. évi tannár hó 27-tk napjsnak d. u. Vi3 órái. batá\'ldóul ktlUzelIk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly mrgiegyzéssel hlvalnsk meg. hogy sz értn telt ingóságok u 188 évi LX. t-e 107. és lOF. 6 ai értelmében ktszpénstlzelés mellett a legtöbbet Igéidnek, szükség esetén becsáron slul ls cl togns< adatni
Amennyiben aa elár.erezendó Ingóságo kai mások Is le- éa lelU foglaltatták és szokrs kielégítési Jogot nvertek volna, ezen árverés ax 1881. évi LX. L-c 102. §-a értelmében ezek Javára ti elrendeltetik.
Kelt NigyklnlzBán, 1930. évi Január hó 9. nlfjtn.
Haán Oyula s. k. ars Ur. Jblr végrehajtó.
HIRDESSEN
a „falai KBzlSny"-ben.
Most Fkrtf
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
|0zmoió, vogytWiUtó, rubaff«t0 r uo^batMyl «U IpáikUIIllitoii irtoyframcrt\' kllOaUtv*
NAGYKANIZSA oraitfli.itpi ayartet.pi
Knzlnczy-u. f. Hunyadt-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit ftllet vagy tisztíttat. üyózódJSn meg áialm olc^óságárót és nlunkim
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás I Tisztit I i.n Pllsaóroz I
és bérasgaxda felvétetik az Ujnépi Gazdaságban.
U. p. Magyarszerdahely.
w
Rózsagyár Kaposvár
Vegyttsztltásra és festésre elfogad térít és női ruhákat
bármilyen mtnóségU ketméból. UJriátleilélre bórbulor.kst, bórk.bálokat
és végárut. Agy toll Usitltál huzattal egyUlt éienátkSt. PtlggOnvOk, kézimunkák, szónyegek, butorkelmék, mhidenféle paplanok éa ssórmék tiszti1 ása, fertőtlenítése és leslése.
Pllsséerozás és gouvréerozás
s legetónyOrebb árban és legszebb kivire ben.
Férfi gallérok és kémalfik fényezett és modern matt
módszer szerint tisztítva. FehérnemDek mosása darabonként és súlyra.
Bóvebb felvtlágoslláal nyn|i Nagvksnlzss részére s gyQJtólelep vezetője:
Nagykanizsán, Erzsébet téren állami adóhivatal. Régi postaépület.
....... . aoi
Haán Oynln nagykan\'zsal bírósági végrehajtótól.
I2Í9V1939. vht. asám.
Árverési hirdotmArty.
Alulírott bírósági végrehsjtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. {-I értelmében ezennel kdz-hlrté teszt, hogy s nagykanizsai klr. |kás-bíróságnak 1929. évi 12598. ssámu végzés.
I övetsextében Dr. Bródy Aladár ügyvéd
álul képviselt Pénzintézetek Blsl R. T.
Jsvárs 600 Pen:ó s Jár. ereiéig 1929. évi
október hó 17-én foganatosított kielégí-
tési végrehijtái utján le- és telolloglalt
él 1180 pengő — fillérre becitlft kOvetkezó Ingóságok, u. tn.: 2 ló, 2 hllló stb. nyilvános árverésen eladatnsk
Mely árverésnek i nagykanizsai klr. Járáa bíróság 1929-tk évi 12VJB számú végzáse folytán 600 P — fitt tőkekövetelés, enuek
>929 évi Junlui hó 21. napjától Járó IO°/o kamatai, >K\'o váltódi|\'él eddig Osizelen 79 P 74 fiit bíróilag már megállapított lUHt ségek erejéig, a netán fizetett ősszeg le-vonáiávil, Nlgykinlzrán, Erzsébet-tér 22 az. alatt leendő megtartására 1930. Január hó 27. napjának d. e. II órája határ tdőtlt kltüzeűk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy sz érintett Ingóságok sz 1881. évi
IX t.-c. 107. és 108. S-at értelmében kész-pénzttietés mettetl. a legtöbbet ígérőnek, izükség esetén becsáron slul Is el fognik adstnt.
Amennyiben az elárvereiendő Ingóságokat mások ti le- és felülfoglsltalták és szokrs kielégítést Jogot nyertek volna, eze i árverés sz 1881. évi LX. I.-C. 102. érlel-mében ezek Isvára Is elrendelteltk:
Kell Nagykanizsán. 1930 évi |amiár hó 9. napján.
Haán Oyula s k.
3/s klr. jblr végrehalló
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
70. évfolyam 21. szám
Nagykanizsa, 1980. Január 26 vasárnap
Ara 16 fillér
ULAIIKLOflY
Szerkeaitóaég és kiadóhivatal: PA-nt 8. aiám. KtaittMlyl Hokkladóhivatal Kosauth Lajoau. 32.
POLITIKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EttftzeáM ára: tgy hón I po(4 M már
Válassctás után
Egyéb közélell erényei mellett ugy látszik a türelem Is fő helyet foglal el Zalavármegye főispánjának karakterében.
Előbb hetekig fárad azon, hogy békés ulon segítse át Nagykanizsát a közigazgatási választások veszedelmes vihar-zónáján. Fáradott ezen azért, mert látta, hogy egy elkeseredett választási kampány, a Nagyka nizsára nézve amúgy is súlyos napokban, a gazdasági és társadalmi munka minden terén, messze |övöre kihaló, erősen bénító következményekkel járna. Mikor pedig Nagykanizsa maga választolta a békésen kielégítő megoldás helyett az esetleg bizonytalan, de mindenesetre (elforgatásokkal látó harcot, akkor Zalavármegye főispánja — ahelyett, h gy maga választolta sorsára hagyla volna ezt a várost — a képviselőtestületi válaszlások nyomában támadt panaszokkal szemben olyan emelkedett álláspontra helyezkedett, ami elöli meg kell hajoljon a váro. bárminő pártálUsu polgára. A harc ujabb harcot szülhetett volna, ha a főispán helyet adott volna a győztesek ellen érkezeti panaszoknak. Csakhogy a főispán nem adott helyet. Mert a főispán békét, nyugalmat és az abban meginduló alkotó munkát akarja biztosítani Nagykanizsának. Mert az ö szivében nagyobb helyet foglal el Nagykanizsa város egyetemes érdeke, mint az a tovlf, amit ugyanennek a városnak a mindenáron való harckeresése és a harc maga okozhatott.
Ahogyan a főispán ,nal nyilatkozatában leszögezte a panaszokkal szemben történt elhatározását, — ez beszédes szobra annak az egyenes, szép magyar közéleti karakternek, amelyen nem üthet rést semmi egyéni vagy idegen érzés.
Sokan lörték a fejüket: miért akar vájjon a főispán békességei? Hát nézzenek most a szkeptikusok és lássanak l Ezéil akart: — Nagykanizsáért és senki és semmi másért. Ha nem Igy lenne, ugy most a panaszokat bizonyára másként intézte volna el.
*
A választásoknak egy kevésbbé örvendetes kísérő-jelensége mellett is meg kell állni egy pillanatra.
A választás előtt a békés, min-denkil kielégítő megoldás melleit foglaltunk állási ehelyütt. A felkorbácsol! szenvedélyek azonban elnyomták a közért aggódó szót és elgáncsolták a mepegyezésl Azt mondluk akkor: a harc, ha győztes lesz ls, a viszálykodás magvait veti el és az \'gyes kategóriák, társadalmi csopor-lok, egyes emberek egyenetlenségét állandósítja a város életében.
S„jnos, — jó prófétáknak kelleti lennünk. A kereskedők máris méltatlankodnak, — és joggal — hogy 38 választott képviselő közül csak kettQ a kereskedő. Ugyanigy, ha nem
Is ilyen kiálló inérlékben, nyilvánul meg az elégedetlenség más kategóriákban Is Ha végig nézünk a kimaradlak listáján, meg kell állapítanunk, hogy az ezek kapcsán elhangzó sok kifogasnak és elégedetlenségnek is nagyon sok komoly alapja van. Sőt, olyanok Is nagy számban maradtak ki a képviselőtestületből, akiknek hiányát a bekerüllek Is őszintén fájlalják. Mindez cupa szálka emberek közi, érdek-csoporlok közi, a társadalom különféle rélegei közöli. Nem kell nagy lélek-analizis annak megállapításához, hogy az ilyen természetű szálkák mérge a legállandóbb, azt legnehezebben közömbösili az idő s még ha közömbösítette is, azok az értékek, amikel megtámadott, akkor is elveszlek — talán minden időre — a közélet számára.
Ha ez Igy van. — pedig igy kell lennie, amig ember csak sz ember — akkor szomorú a kimaradlak lis-
táján olyan neveket ls bőségben látni, amelyek ezulán nemcsak dekórumban, hanem közéleti súlyban és energiában is hiányozni fognak a Nagykanizsa sorsát intéző porondról.
Szomorú ez igy, meri nem álme: néi Jelenséggel állunk szemben, ha-net^ olyan könnyelműen alkotott adottsággal, ami, kl tudja, mennyi időre determinálja városi közéletünk irányvonalának lendületét.
Szomorú ez Igy, mert minderre főként a személyek körüli csoporio-tulásból eredő szenvedélyek vezetlek akkor, amikor a személyi kérdéseket ugyanugy biztosította volna a felkínált béke, mint ahogyan azt a harc — előreláthatólag — eredményezte.
De viszont akkor miéit kellelt elvetni soraink közt a feszültség állandó érzéséi ? Miért kellelt a szembenállást állandó ékké tenni a kanizsai közéletben ?
Mlérl?
Jl csefiek Benest támadják fpágaI kudarcukért
Bethlen miniszterelnök szerdán vagy caülörtökön mondja el beszédét a Házbán Hágáról
Hradzsni klikk ellen Irányult.
Pergler felmulalla Henes két levelét, amelyei a külügyminiszter még 1919-ben intézett Párisból Pasin pénzügyminiszlerhcz. Benes 1919 februárjában azt irta, hogy Csehszlovákia nagy összegekel fog kapni a jóvátételből. Néhány hónap múlva pedig már azl közölle, hogy Anglia és Olaszország nyomása arra kényszerifelte Csehszlovákiái, hogy önként hozzájáruljon a háborús kiadások viseléséhez. Fölöttébb jellemző Bc-nesre, — mondolla továbbá Pergler, — hogyan viszonyllja a kényszerítés! az önkéntes fizetéshez.
Stribrny kijelentette, hogy a hágai kudarcért tejjes mértékben Benes felelős. Benes müve ez a diplomáciai vereség, amelyhez hasonlót még egy állam sem ért meg. Nem lelt volna szabad Benesl Hágába kílldeni, meri múltja túlságosan kötelezi öt.
Budapest, Január 25 Bethlen István gróf miniszterelnököt hétfőre várták haza. Ebben az eselben szerdára összehívják a képviselőházat. A miniszterelnök a Ház szerdal, vagy csütörtöki ülésén ad tájékoztatást a hágai konferencia tárgyalásairól és az elért eredményekről. Beszédében ki fog térni a tár gyalásoknak nemcsak gazdasági és pénzügyi, hanem politikai természetű kérdéseire Is.
„Ilyen kudarc még egy államot sem ért" — mondják Prágában Prága, Január 2r> A Slribrny-féle liga tegnap Prágában gyűlést tartoti, amelyen Stribrny és Pergler képviselő beszéllek a hágai eredményekről. A gyűlésen jelenlevő hatósági képviselő löbbizben rendreutasította a szónokokat, hasonlóképen a közbeszólókat is, akiknek úgyszólván minden szava Benes és a
Herriot a világbékéröl tart előadást Budapesten
A tengeri leszerelési konferencia sikerét viszont épen Franciaország veszélyezteti
Dudapest, Január 25
Herriot, volt francia miniszterelnök az egyik erdélyi lap munkalarsa elölt kijelentette, hogy húsvétkor Budapestre jön és előadási fog tartani a világbékéröl. hlerrlot különben meleg rokonszenv hangján njilalko-7.0II Magyarországról.
Francia pergőtllz MacDonald ellen
l\'áris. Január 25 Az Echo de Paris és a Journal feltűnést keltő támadást Intéznek a a floltakoníerenciával kapcsolaiban MacDonald ellen és alkalmatlannak mondják az angol miniszterelnököt
a floltakonferencla vezetésére. Megállapítják a lapok, hogy MacDonald a tengerészeti kérdések terén nem igen otthonos, ami mind kínosabban éreziell hatását.
Tardleu hátba támadja a megegyezés lehetőségét
London, Január 25 A Daily Telegraph diplomáciai levelezője áltól tart, hogy Tardleu veszedelmes támadást tervez a konferencia slapvető megegyezési terve ellen, hogy tudniillik az amerikai, angol és Japán arány tiz;tiz:hét legyen.
Tardleu valószínűleg azt fogja követelni, hogy mindegyik halalom konkrét adalokat terjesszen elő a maga abszolút szükségletei tekintetében. Franciaország körülbelül 700— 800.000 tonna össztarlalmat fog követelni a maga részére és a többi hatalomtól is hasonlókép adalokat vár. Tardleu taktikájának célja elsősorban az, hogy kljátsza az egyenlőségre irányuló követelést.
! Ítélet
g hatvani tanltógyllkosság ügyében
Rgor, Január 25 Az egri törvényszék ma kezdte meg Kovdcs Oyula hatvani tanító meggyilkolása bűnügyének főtárgyaiásat. A vádlotlak Varjú János 39 éves vasuli fülő és 26 éves felesége valamint 15 éves leányuk.
A házaspár 1929. november 10-éti éjjel 2 órakor lakásukon bottal és nyujtófávil agyonverte Kovács Qyula 50 éves halvanl tanítót. A tanító szerelmes voll Varjunéba, aki férjének mindent bevallott........
Eger, Január 25 (Éjszakai rádiójelentés) A törvényszék délután hirdetett Ítéletet. Varjú Jánosi hatévi fegyházra, feleségét pedig háromévi börtönre ilélték. Ugy az ügyész, mint a vádlottak fellebbezlek.
Hegmentették
az elsüllyedt német gőzOs 1100 utasát
Buenos Aires, Január 25 (Éjszakai rádiójelentés) Rádlójelenlés érkezett, hogy a Monté Cervantes nevű elsüllyedt német gőzös 1100 ulasál megmentenék. A mentési munkálatokat argenliniai cirkálók végezték el. Az ulasokal Ushoába szállították. A cirkáló sikertelen kísérletet teli, hogy a gőzöst megmentse a/. elsüllyedéstől. A hajó kapitánya és személyzete az utolsó pillanatig a gőzösön lartózkodolt, amig a ha|o féloldalra fordult. A személyzet ekkor elhagyta a hajót, de a hőslelkü kapitány hajójával együtt a hullámsírba pusztult. A kapitány neve : Dreyer. A német követ köszöneté! fejezte ki az argentinal tengerészeti hatóságoknak a mentési munkálatokért.
íalai közlöny
A főispán a kanizsai választásokról
A képviselőtestületi választás ellen érkezett panaszok ügyében a főispán nem tesz további Intézkedéseket — A tisztújítás február 4. után lesz valamelyik napon — Remény van a kórházi ápolási átalányok kérdésének kedvező megoldására
„Álljon hslyro ■ nyugalom és kezdődjék újra az alkotó munkai"
Nagykanizsa, Január 25 Kevés városnak. Jutott ki olyan áldatlan bőségben a választásokkal Járó megrázkódtatásokból, mint épen Nagykanizsának, amely pedig sok magyar város közül lalán leginkább
szorull volna rá a biztonságos közéleti atmoszférára.
Lezajlott a héten a harcok legnagyobbika, a városi képviselőtestületi választás ls. Hetek óta korbácsoltak végig ennek izgalmai a városon s most, hogy lul vagyunk rajt, még mindig hiába nézünk körül megnyugvást keresve A leibolygatott közélet érzelem és hangulat rétegei ugylátszlk még hosszú Időn keresztül fogják keresni az egyensúlyt s amíg azt megtalálják, addig még sokféle sokféle ülközöponl körül fog zajlani a kanizsai élet.
Alig mult el a választás, máris felmerültek uj bizonytalanságot hordozó hangok. Nem fogják-e ezt a választást Is, mint a törvényhatósági!, valaminő formahiba vagy egyéb törvényes ok miatt megtámadni és esetleg megsemmisíteni?
Jt képviselőtestületi választások ellen érkezett panaszok
Hogy ezekben az aggodalmakban Nagykanizsa polgársága liszlán láthasson, megkérdeztük a Nagykanizsán időzött Oyömörey Oyörgy főispánt, aki a következőkben volt szíves kérdéseinkre válaszolni.
— Valóban érkeztek hozzám panaszok a keddi képviselőtestületi választásokat Illetőleg. Mindkét párt, de különösen a győztesek ellen merüllek fel kifogások. Én azonban ugy látom, hogy ezek a panaszok nem annyira súlyos természetűek, hogy komolyabb meglorlást Igényelnének. Épen ezért, nehogy ez a kérdés továbbra ls nyugtalanítsa a kanizsai lakotságnak amúgy is felzaklatott kedélyeit, — nem szándékozom az említett panaszok ügyében semmi további intézkedést tenni.
— Hiszem, — folytatta a főispán — hogy a választások lezajlásával most már visszatér ennek a városnak a nyugalma és megkezdődhetik újra az alkotó munka. Ezt a kétségkívül legeminensebb városi érdeket elömorditandó, jutollam az imént mondott elhatározásomra is, a választási panaszokat illelöleg.
Az ti/ képviselőtestület
Az uj képviselőtestületről kérdeztük ezulán a főispánt.
— A kanizsai képviselőtestületbe újonnan bekerült tagok közéleli tevékenységét — voll a válasz — nem
ismerem. Remélem mégis, hogy azok mindegyike azért óhajtotta megválasztatását, hogy a városnak gazdag tapasztalataik regitségével hasznos szolgálatokat legyenek.
Mikor lesz a ttsztulllás 7
— Mikorra várható a tisztújítás? — volt a következő kérdésünk.
— Az uj képviselőtestület alakuló közgyűlését — válaszolta a főispán — és a városi llszlujllószéket az alispán a legrövidebb időn belül kitűzi. Az alakuló közgyűlésnek január 31., a tisztujitásnak február 15. a végső terminusa. Semmi akadálya sincs azonban annak, hogy mindkettő a jelzett terminusoknál korább in megtörténjék. Február 4-én a 10 vény-hatóság közgyűlése lesz, minden valószínűség szerint az utám következő valamelyik napon megtartható lesz a kanizsai tisztújítás Is.
AI kórházi ápolási álfák Ugye
Minthogy a főispán az elmúlt napokban vármegyéjének több általános érdekű ügyéb\'n járt el budapesti tartózkodása alatt, kérdést intéztünk hozzá napjainknak egyik égető foniossággal szőnyegen forgó problémája, a kórházi ápol/sl dijak ügyében is, aminek eldőlísél Nagy-katflzsán is szorongó figyelemmel kiséri a hivatalos és a közérdeklődés
— Budapesten — mondta a fő-Ispán — illetékes tényezőkkel tárgyaltam a szegény betegek ápolási álalányalnak ügyéről. Egyelőre azonban pozlllv választ nem tudtam kapni. A pénzügyminiszter ugyanis azokban a napokban még Hágában
volt és a rcs8zort-tnlnlszfer, miután a maga tárclja keretében nagyobb hozzájárulásról már nem tud gondoskodni, egymaga határozni sem lud ebben az országos fontosságú kérdésben. A legközelebbi napokban azonban a pénzügyminiszterrel egyet-értöleg dönteni fognak ebben az ügyben és remény van arra, hogy a döntéssel megtalálják a megfelelő megoldást, amely ki fogja elégíteni a kórházak és a fenntartó közületek anyagi érdekeit csak ugy, mint a közegészségügynek ehhez a kérdéshez fűződő kívánalmait.

A főispán nyilatkozatához nem sok hozzáfűzni valónk van.
Minden szavából a megyéjében küzdő, Jobb napokra, nagyobb falat kenyérre, békés fejlődésre vágyakozó Nagykanizsa sorsa Iránti aggódó figyelem, atyai megérlés, gondos jóakarat csi.lanik elő. De benne van minden szavában a kisvárosnál szélesebb, országos horizontról szóló higgadt, bölcs inlelem és előrelátó figveltnezlelés ls a jővö felé.
Nagykanizsa, a vármegye atyjának megértését és jóakaratát bírva, az édes-gyermek bizalmát érzi napról-napra |obbin visszatérni a városi és a megyével kapcsolatos közélrtébe. Nagykanizsa ezzel a bizalommal felvérieri önmagát is, hogy mielőbb a várod élet eredményeiben mulassa meg: — érdemes minden megértésre és támogatásra.
Ugy hisszük, ezzel az érzéssel — és csak ezzel — a változol! körülmények közi is uj és jobb élet pirkad a kanizsai láthatáron.
ül II
Mindenütt luphatól
Termeli:
Oru.
Kjn
Magy.
TaJazBvatkáaatl Kflxpont
Budapest, !„ Horthy Mlklós-ut 119-121
Sxélcely Vilmos butorielepe
♦ Nagykanizsa, ▲
Kazinczy-utt:a 4. sz. ^^r
Óriási választék a legegyszerűbb bútoroktól a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb árak mellett.
Hitalképas egyéneknek a legkedvezőbb fizetési feltételek. Saját kérpitoa éa diazitft műhely.
igjo. lanuár 17.
^IptLAH 26 IKERTJE
Taiánup| Dráma nspjihafcból 6 fehr.
Rendezte: Rt> hgram, Föszereplók: Palrasloh Sxotluláv, Atloa fartjy
BOXERVILÁG
Dráma 7 felv. Fóu.: Ólaira WlntUar. .
URÁNIA MOZI
A bzrátság kolltrfrtnyn 7 lejeietberll
Pósrereplók: ailllam Boy*, Maa< Hala él Rlktrl Armatraa*.-
Burleszkek.
McaöUc a oaszdáfói
Tlz évi fegyházat kapott a gyilkos kocsis
Zalaegerszeg, Január 16
Nagypáll zalamegyei község mellel, a Clppán-hegyen az elmúlt év novemberében Hegyi József kltkulasi gazda megfeddte alkalmazottját, Csordás Józsefet részegsége miatt.
A kocsis unokatestvére ezért bo«z-szut forralt a gazda ellen. Megleste, mikor egyedül maradt a szőlőhegyi hajlékban, hátulról megtámadta és háromszor belészurt. A gazda néhány perc múlva kiszenvedett.
A zalaegerszegi törvényszék tegnap tárgyalta az ügyet. Szándékos emberölés bünlettében mondták ki bűnösnek Szabó Jánost, aki kocsisa volt a meggyilkoltnak és ezért 10 eszlendel fegyházra lléllék.
Ugy az ügyész, mint az elitéit és védője fellebbeztek.
IdOJárás
A nagykanizsai meteorológiai raeg-flgytló Jelentések: Szombaton a Mmér-téklei: Reggel 7 óraker -2-4, délulán 2 ól akol +J 2, eate 9 órakor +1 8.
Felhóui: Reggel és délben borult, este tllzla égboltozat.
Szélirány: Egész napon át déli uél.
(Éjszakai rddlójtlenUt) A ■alMrslé-glal latéxat ••!• 10 érakar |a-lantit lalnrnaláaa karait IM (értlaté, eanpatUk hajlammal éa lávákéi Maataalkaééaaal.
II.II \'ti
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyök nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „Menyasszony\' divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér 1, a felsőtemplom mellett.
Ifttt. lanuár 26.
Az nj városi parlament összetétele
Irta: Kelemen Ferenc képv. test. tag
A képviselőtestületi választásukkal kapcsolatos Izgalmak kezdenek lassan elcsendesedni Pár nap múlva meg fog\'alakulni az uj városi parlament, mély Hivatva lesz a legközelebbi 6 évben Nagykanizsa sorsát inlézlii, mindenekelőtt pedig a tisztújítást eszközölni. Nem lesz érdektelen dolog, ha most közvetlenül az uj képviselötMtUlell megalakulás elölt pár szóval foglalkozni fogunk az uj képviselőtestület összetételével.
A Zalai Közlöny tegnapi számában részletesen ismertette a képviselőtestületi tagok statisztikái\\t. Eszerint a megválasztott 38 tagból: 6 flgyvéd, 2 kereskedő, 8 Iparos, 9 gazdálkodó, 4 magántisztviselő, 3 közalkalmazott, 2 szervezeti munkás, 3 vasúti s. liszt, 1 lelkész van. Ilt mindjárt seembeszökö, hogy a kereskedők csak 2 taggal szerepelnek ebben a statisztikában, mig az iparosok egyenesen 8 tagot számolnak. Jelentékeny képviselethez julotlak a magántisztviselők, valamint a vasutasok Is. Képviselet nélkül maradt a helybeli gyáripar, a kereskedelmi alkalmazottak, nincs képviselve az uj tagok között a blról kar, a gyógyszerészek ele., ellenben aránylag magas számhoz jutottak qz ügyvédek, a taglétszám 16 százaléka az övéké. A megválasztott 38 tag közül 14 már eddig Is tagja volt a városi parlamentnek, 24 azonban eddig minden városi Ügytől távol-állott, ezeknek tehát egyelőre nehéz dolguk lest s rájukblzoit súlyos fel-ftdalok ellátásánál, Tlszlán s statisztikai adatok teljessége kedvéért említjük Itt még mef, hogy a megválasztottak között S zsidó és 33 keresztény van.
Az egész (virllls és választott együttesen) városi parlamentben a kereskedők 9 tagu, az ügyvédek 12 tsgu képviselethez jutottak, az Iparosoknak 10, a gazdálkodóknak 9, köz- ft magánalkalmizotiaknak 7-7 tagu \'képviselet jut stb. Ezenfelül lesz együttes képviselőtestületben 8 vasúti t. tiszt, 2 szervezett munkás, 2 gyógyszerész, 3 földbirtokos, 2 orvos, 1 lelkész, 1 biró, 1 köz|egyző té 1 gyáros. Az egész képviselőtestület 63 százaléka keresztény, 37 tzdzaWía pedig Izraelita vallású tagokból áll. A szellemi foglalkozással búik (összesen 28-an) a képviselőtestület 30 százalékát teszik ki, Iparosok, kereskedők és földművesek együttes létszáma 29, vagyis 38 százalék.
i
ZALAI KÖZLÖNY
Mint ezek a statisztikai számok mutatják, az uj képviselőtestületben társadalom minden rétege éspedig többé-kevésbüé számarányának és Jelentőségének megfelelő arányban van képviselve. Érzékeny veszteségnek kell tekintenünk, hogy a városi parlament egy-két tapasztalt, évtizedes képviselői múlttal biró, ériékes tagja ezúttal kimarad! a képviselőtestületből, ezeknek helyéi nehéz lesz majd egyelőre pótolni. Úgyszintén komoly feladat lesz a jelen-tékenyszámu uj tagot a városi parlamenti élet misztériumaiba beavatni.
Ilyen körülmények közöli fokozott felelősség terheli az uj képviselőtestület minden egyes tagját s a város ügyeinek vezetésénél a város adófizető és választópolgárai joggal elvárhalják azoktól, akikel a lezajlott választások alkalmából értékes bizalmukkal megtisztellek, hogy teljes tudásukkal, rátermettségükkel és fő-
leg kölelességérzelükkel lássák el azt a nagy tisztséget, amelyre meg-válaszialtak.
Egy jobbsorsra érdemes, ragyogó multlal, de nehéz jelennel biró város bpldogulásának sorsa a parlament kezébejp fékszik. Az egész város visszafojtod lélekzeltel várja az uj éra eredményeit. Bizunk benne, hogy ez a sok megpróbáltatáson átment város nem fog csalódni azokban, akikre sorsál a választópolgárok rábízták. Ha minden uj városi képviselő komoly kötelességnek és nem puszla címnek, nem Üres méltóságnak fogja tartani a nép bizalmából Bzerzell lisztségét, ha minden .városatya" elsősorban ennek a súlyos gondokkal küzdő városnak megmentésével es nem személyes érdekekkel fog törődni, akkor Nagykanizsára az uj képviselőtestület meg választásával egy uj, egy boldogabb kor hajnala virrad.
Vederemo I
Nagyobb mennyiség legprímább
férfiszövet
maradék érkezett, melyet rendkivül olcsó árban árusit
SINGER
divatáruház.
l/fra választ Nagykanizsa megyebizottsági tagokat?
A hahótl törvényhatósági választásokat a közigazgatás bíróság megsemmisítette
Nagykanizsa, január 2S Megírtuk, hogy a vármegyei igazolóválasztmánya megsemmisítette a nagykanizsai vármegyei törvényhatósági tagválaszlásokat. Az erről szóló határozat ma érkezett meg a város polgármesteri hivatalába.
Értesülésünk szerint az érdekellek nem fogják megfellebeznl az igazoló-
választmány döntéséi a közigazgatási bírósághoz, hanem belemennek egy uj választási küzdelembe.
A hahótl választás
Nagykaniza., Január 26 A hahóti lörvényhalósági választási megfellebezlék a közigazgatási bírósághoz azon a címen, hogy a választáson a szavazatszedö küldött-
ségek tagj hí nem teltek külön esküt.
A Közigazgatási Bíróság a fellebe-zésnek helyt adoll és a választást megsemmisil- tte azon a címen, hogy a választási eskü olyan elengedhetetlen feltétele a választásnak, mely alól a köztisztviselő sem kivétel.
Érdekes, hogy a fellebezést a vármegyei igazoló választmány előzőleg elutasította.
Mozgószlnház
MoxialdgcrcK íömegnapfa
Mindkét mozi olyan slágerekkel rukkol elő, hogy igazán dillemában van az ember, hogy melyiket nézze meg előbb.
A Városi Színházban bemutatják az egyik legcsudálatosabb keleti til-met: Az .Allah kertié"-!, amely főleg az ö exollkumalval, látványosságaival a szó szoros értelmében lebilincselve lartja a nézői. — Csodálatos élethűséggel vetíti elénk a kelet minden misztikumárt szépségét és irtózatát. A bejelentett másik sláger hasonlóan nagyszabású film s ez a nagy műsor a mozidirekció bőkezűségét dicséri.
Különös említést érdemel, hogy az .Allah kertje" főszereplője Pelrovlch Szveliszláv, az a magyar színész, akit nemcsak a magyar közönség, de az egész világ a legjobb és legszimpatikusabb szinészek közölt az első helyen emleget. A női főszerepet Allce Terry játsza, ki ugyancsak egyéni báj.tval és kiforrott mflvésze-tével kerüli a nagy sztárok első sorába.
A Városi Színház másik slágerének, a „Boxervilág\'-nak a főszereplője Claire Windsor, aki ebben a filmben mutatja be sokoldalúságát és elragadó művészeiét.
Ugyancsak ma, vasárnap mutatja be az Uránia mozi a . Pokollégió fiai" cimü filmet, amelynek főszereplői a filmvilág legkiválóbb csillagai : Wllliam tíoyd, Alan Hale és Róbert Armstrong. A film műfajául az van megjelölve: a barátság épo-sza. Játszanak benne angolok, oroszok, franciák, de kevés olyan filmet láttunk még, amely az emberi önfeláldozást, az igaz barátságot és a lelkek harmóniáját ilyen élénk színekkel vetítette volna vászonra. Való-sággal együtt dobog a szereplökkel a közönség szive, amikor az orosz Marjusa igaz, szinte túlvilági szerelme minden akadályokon keresztül győzedelmeskedik s karjaiba zárhatja a legdaliásaabbangol katonát: Fuzzyt,
Ez utóbbi film nem tévesztendő össze az itt már bemutatott .Halál-legióval", amely egészen más témát dolgoz fel, más vidéken Játszik és a mostanitól teljesen elütő cselekménye van. A három kiváló filmsztárnak ez a legutóbb felvett egyetlen Ilyen irányú filmje. (=)
MOZI
URANIA-
Allah kertje A pokollégió fiai
Csodálatos szépségű keleti film. főszereplő: P*trovrah •xvotiazlév
Főszereplők: William Bojd, Alán Hal* és Róbert Armstrong.
SWw
\' Nl" \' \' V . \\ . ■ ■ ■ \' • * f \' • , , • ■ \'\'. \' -A "

.m
m
m


az,PLYPAP\\A RÁDIÓ"
londoni kiállításán
A PHILIPS 2511. SZ LUXUSKÉSZÜLÉK
döntő többséggel lett a kategória győztese. Ez a tény mindennél jobban bizonyltja e tökéletes készülék népszerűségét.
A PHILIPS MÁNVRÓL ezúttal is bebizonyosodott tehát*
hogy a „legjobb.....
a legjobb pedig mindig a legolcsóbb.




-Vo

Ifttt. lanuár 145.
ZALAI KÖZLÖNY
Február 1-töl felemelték a kór&áxl ápolási difakat
Különszobás beteg napi 6 —, közös kórtermi magánbetegek 4 20 P ápolási dijat fizetnek — A város felír a népjóléti miniszterhez a kórházi ellátmány felemeléseéri
Nagykanizsa, Január 2fi Nagykanizsa város kórházi bizottsága az ápolási-dijak kérdésében ma délben Dlóssy Béla elnöklete alatt Ilié?! tartott, amelyen a népjóléti miniszter leiratát tárgyalták A leirat szerint a nagykanizsai közkórház napi ápolási diját 1930. január 1 161 az 1929. évre megállapított
összegben (3.64 P) állapítja meg. EgyulU ludlul adja a miniszter, hogy nem tesz észrevételt az ellen, hogy a kórházfenntartó a magán-fizeló betegek napi ápolási diját a felmerülő szükség szerint saját hatáskörében maga állapítsa meg.
A minisztérium az államkincstár terhére ápolt betegek ápolási dijai lejében
150.000 pengő ellátmányt állapított meg Nagykanizsának.
Ezen felüli gyógydljakat a kórház-fenntartónak, tehát a városnak kell fizetnie. Ilyenformán
41.000 pengőre tehető az a differencia, amit Nagykanizsa városnak kellene fizetnie.
Ennek fedezésére Sabján Oyula dr. polgármester |avasolta, hogy
a város emelje fel az ápo lásl dijakat.
Nagykanizsán különben somogyi be-legekel Is ápolnak a kórházban. Erre — fejtette ki a polgármester — nem fizethet rá Nsgykanlzsa. Emellett Nagykanizsa sokkal kisebb ellátmányt kapott, mint más városok.
A magánbetegek ápolási napjainak száma 38 százaléka volt tavaly az (Hszes betegnapoknak. A polgármester szerint ez a százalék meg fog változni, mert
a nem-fizető betegek számát a kórház kénytelen lesz apasztani.
A polgármester egyebekben három kategória felállítását Javasolta: 1. fenntartott, 2. különszobás és 3. rendes beleg-osztály.
Hosszú és élénk vila indult meg ezután, ma|d dr. Krátky Islván főjegyző javaslalára kimondták, hogy a magánbetegek
napi ápolási diját 4-20, a különszobásoké pedig 6.-pengóre emeljék fel.
Különszobás betegeknél a kötszert külön felszámítják. Sabján polgármester bejelentelte,
hogy
« Város felír a népjóléti miniszterhez, hogy a 150.000 pengős ellátmányt emelje fel és állítsa vissza Ismét a régi állapotot.
Több hozzászólás után elhatározták, h<W a felemelt ápolási dlj
február 1-tfll kezdődöleg lép hatályba. A különszobás betegek Is közös
kórtermi étkezési kapnak, a külön étkezési külön meg kell fizetniük. Dr. Takács Zoltán Igazgató-főor-
vos indítványára kimondolták, hogy a város felír a népjóléti miniszterhez, hogy
a nagykanizsai közkórházat, amely most a legkisebb kórházak kategóriájába van sorozva, magasabb csoportba osszák be, egyben kérjék a minisztertől a kórházi orvosok fizetésének megjavítását.
Azlaláshoi
Henko
Mosáshoz
Persil

Hét évi fegyházra Ítélték a Mária-névnapi csendőr-gyilkost
Nagykanizsa, Január 24 Megemlékeztünk arról a brutális támadásról, amit Tapolczai József somogyvári löldtnüvea követett el
Lempach Oyörgy csendőr ellen.
Szeptember 11-én Márh-névnapol ünnepellek a somogyvári Szilli-csa-ládnál, amelyen megjeleni Lempach Oyörgy ciendőr is. Estefelé valaki Ismélellett megzörgette: az ablakol, de amikor klmenlek megnézni, senkit sem talállak. Ez többször ismétlődőit. Végül kiment Lempach cs.-n-dör és elzavarta a tréfálókal, akik közölt otl voll Tapolciai József köz-ségbeli földműves is.
Amint a névnapi vendégség véget
ért, éjfél ulán a csendőr is hazament, de alig haladt néhány lépést, az ut melletti sűrűségből előugrott kél alak és az egyik egy lölgyfaka-ró.al ugy fejbe sújtotta Lempachot, hogy másnap meghall.
A letartóztatott Tapolczai József és Imre földművesek kihallgatásuk alkalmával azt mondták, hogy a csendőr Tapolczai Józsefet arcul-ütötte, az hazasietett öccséért, akivel egyült meglesték a csendőrt.
A törvényszék a tanuk kihallgatása ulán Tapolczai Józsefet hétesztendei fegyházra, Imrét másfélévi börtönre ítélte.

öttagú kanizsai gyerek-betörőbanda
moziba járt a városi telepről lopott dolgok árán
Nagykanizsa, január 25 A inindgyakrabban Ismétlődő fiatalkorú bűncselekmények közölt sorozatosan elkövetett lolvajlások kerüllek napvilágra.
A városnak a Zárda-ulcában van egy nagy telke, amelyen egyebek közölt többféle vízvezetéki és csatornázási szerszámot, alkatrészeket tartanak elraktározva.
Az egyik köztisztasági felügyelő a napokban észrevette, hogy a város tulajdonát képező dolgoktól egyre-másra tünedeznek el darabok. Oya-nuja több fiatalkorura irányult, akiket gyakran látóit a Zárda-utcában csatangolni.
Egyik este épen befelé tartott a telepre, mikor észrevette, hogy a ke-
rítésen két fiatal fiu mászik be az udvarra és egyenesen a lezárt kamrák felé tartanak. A felügyelő mind a kettőt elfogta. A rendőrség . ült-ügyi osztályán a kél fiatal fürtös bevallotia, hogy már hosszabb Idő óla rendszeresen fosztogatták a városi leiepet.
A két bűnöző bevallotta még azt is, hogy öten tagjai a kis betöri szövetkezetnek. A másik hírom előállítására azonnal Intézkedést tellek és órák alatt már mind az öl, rossz útra tévedt fiu együtt volt.
A vallomások ekkor még bővültek. A fiuk bevallották, hogy a lopott fémdolgokat, mint ócskavasat értékesítették, a kapóit pénzen testvériesen megosztoztak.
ÜZLETEMET
a magas házbér miatt kénytelen vagyok megszüntetni, miért is a raktáron levő árukat február hó 2-ig
nagyon olcsón
kiárusítom,
FÜRST BÖZSI
FEHÉR ISTVAMÉ (
kötött-szövött és divaláruháza \\ Nagykanizsa, Centrál-azálló épület.
Mikor megmotozták őket a rendőrségen, egyiknek zsebében egész halom mozijegyet talállak Ezek a jegyek elhasználtak voltak, de mesteri módon, felismerhetetlenül voltak ösz-szeragasztva. Az egyik elmondotta, hogz ezekből ma|d minden filmet megnéztek. Ö, mint a banda vezető tagja osztotta ki a jegyeket a többieknek, ha nem sikerűit pénzhez jutni és Igy moziba menni.
— De előfordult az. is, — mon-dollák — hogy pénz volt a zsebükben, méglB összeragasztott legyekkel mentek be a moziba, mert igy szebbnek találták a filmet.
A rendőrség a fiatalkorúakat, miután mindegyik szüleinél lakik, elengedte, de az eljárás lefolylatása végett az Iratokat áttette a fiatalkorúak bíróságához.
Épfaaités.
Értesítem a mélyen közönséget, hogy
lisztéit hölgy-
varrodámat
hkraár hó l-ón újból nsag-n»ltom Er«atte<it-tár 10. alatt
(Oraziglé\'e hái).
A legkényesebb tslésnek megfelelOen snodallak utóss dolgosok
Előre ls btitoiltom ■ mélyen lisztéit hölgyVOiönséget, hogy lényeiket pontosan fogom kielégíteni, melyre garancia éves varr."női multam Önállóan dolgozó vsrróleinyokst és |obb hiibót való leányokat varrni taaltanl felveszek.
Kérem a mélven tiszteli hölgykOzfln-ség szlvea pártfogását.
Tisztelettel
Rátli Mariaka.
Halálos
autószerencsétlenség
Szombathely, Január 2T> A sárvári cukorgyár autó|a Pápa és Szalók közöli belerohant az árokba. A szerencsétlenség következtében egy munkás meghalt.
A Boffőr ugy adja elő az eselet, hogy mikor az országulon futott a kocsi, a napszámos, aki mellette ült, hirtelen kikapta kezéből a kormányt és ,most meg kell halnunk\' kiáltással az aulól az árokba vezette. A szerencsétlenségei nem volt ideje megakadályozni a soffőrn.-k, aki még azt is elmondotla, hogy a munkás Jövel közben egyik útszéli korcsmában megivott egy deci rumot. Lehetséges, hogy részegség vagy pillanatnyi elmezavar okozta a szerencsétlenséget, melyből a sofför csodálatosképen épen kerüli ki. A vizsgálat megindult.
_ZALAI KÖZLÖNY _
—— —a—————mmmmwmmmnmua \' —awi—a——
Hasárnk, finom hentesáruk, naponta friss virstli, pariser, és szafaládé, minden szombaton friss
disznótorodért
I» olvasztott sertészsír kgr.-ként P 2\'40
Herceg Esterházy HusUzlet
Kazinczy-u. 2. Telefon: 5-93.
[9_
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január 26, vasárnap
Róm. katolikus: Polikárp. Protett.: Vanda Izraelita: Tebeth hó 26.
Városi Morgó. .Allah kertje\', drá-md^M^alnkbór — .Boxervllág* »zen-
Uránia Mozgó. .A pokollégió fial\', költemény. — Két nagyon mulattató bor kaik.
Oyógyaxertirl éjjeli axolgálct: 1. hó végéig a Merkl •Belus-féle .Igazig* gyógyszertár.
tWxfflrdő nyitva reggel 6 órától este 0 Óráig (hétfő, aicrda, péntek délut/r, kedden egész nap nóknek). Tel.: 2-13
Január 27, hétfő
Római katolikus : A. it Ján. Protesl : Lothár. Izraelita: Tebeth hó 27.
Előadások, bálok
Js«tár M. LkeálU elóadát d, u 0 6. a városházin (Mátét P. Hllir).
Leányklub teája a Mlwzlótházban d u. t> ó. MagantUztvUelAk táncteija <1. u.Só.i Koronában Kain. Legényegylet müso oi ünnepélye 8 6. Jasuár 30. ZeneUkola növendék Nangv#rs*rty« tél y
ó. a Caalaobaa. Február 1. Ipjroibál
Febrmár L A Polg. Eaylet közgyOlétt éi bankettje, Olmnázluml cserkfsj-tes az Intézet tornitermé-ben léI 0 órakor, rrtlláf S. In. Leinyegylet kabaréja taté fél 9 6. i Sztabázban.
Február 4. Keretztéoy Nőegylet teája ette Kl 9 6
a Cenlfálban. Február I. Szanatórium-piknik.
Keresk. alkalmazottak táncteája este Kl 9 ó. a CMMftta.
Fffcnrtr ft. LlceilU tlóadát d. u. 0 ó. (Surányl Oy).
Dalos «»( Klskanliain (Levente Egy ) Február 15. A Sxent Ilona Leányklub bálja Febmár t*. LkeálU elfixUs vetített képekkel a Színházban (dr. Láng SándorV Febmár tL Magántisztviselők mütoroi eslje. Február ö. LkeálU elóadát (Virág Benedek centen-nárium).
Március t. Keresztény Nőegylet fartangi kabaréja Kereakedelml Alkalmazottak Jelmezei reklám-bálja
Mtrctas X. LkeálU matiné (dr. Mez* Ferenc dltz-tag-avatáaa a Színházban).
Hz Ipartestület
— Felsötemploml hlr. Vasárnap, Január 26-án a felsótemplomban a fél 11 órai szentmisén dr. V/éber Pál veszprémi kanonok, pUspOki liodalgaigató mondja a szentbeszédet.
—• Megyegyölés. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága február 4-én közgyűlést tart, melynek tárgysorozatán tf alispáni jelentés, társ-tOsvány hatóságok különféle ÜUtM, szabályieitiléffe\'f-módosítások és egyéb ügyek szerepeinek.
Reklám árak!
kg. p«tk61tkávé ... P 2-50 1 kg. édes narancs ... P —96 \'/2 kg.-os doboz datolya P I 60 1 kg.-os doboz szilva
compot............ P 1-40
1 kg.-os doboz cseresznye
compot...... ...... P 1-80
1 kg.-os Üveg baracklz P 2-96 1 liter balatoni rizling P 1 — 1 drb óriási füstölt hering P --65 1 drb nagy sós hering ... P —-12 1 kg. konzervált savanyukáposzta............ P —1\'50
1 doboz szálkamenles
szardínia ...... ... P !•—
i/i kg. friss teavaj...... P 1-—
Főzelékkonzervek jutányos áron, Pekkarek-teák, teastltemények nagy választékban kaphatók
■nszel és Frledenthal
,n csemegekereskedésében.
Ma: liceális
Hdtés V. Hltör előadása
Nagykanizsa, Január 20 Ma, vasárnap délulán 6 ór.kor kezdődik a Zrínyi Irodaim! és Művészeti Kör VI. liceális előadása a városháza dísztermében. Előadó: Mdtés P. Hilár zalaegerszegi szent-ferencrendi zárdalönök, témája: A társadalmi konszolidáció felé. Szaval dr. Vldos posta-fogalmazó. Énekel az Egyházi Vegyeskar, karnagy Rácz N. János. Belépódij nincs.
— Magyar dalos-est Kiskanl-zsán. Életrevaló ötletet valósit meg a Kiskanizsai Lcvenle Egyesület Szép-udvary László laniló rendezésében. Február 9-én magyar dalos-estef rendeznek a Polgári Olvasókörben, lölib nagykanizsai dalárda bevonásival. A dalos-estnek bizonyára nagy közönsége lesz a magyar díl barátai köréből.
Misii tánceslélye
— Dömötör főbiztos állapota Javulóban van. Általános megdöbbenést keltett a hlr, amikor DOmOIOr Mihály pénzügyőri főbiztos Irodájában hirtelen rosszu\' lett, agyvérzést kapott és súlyos állapotban beszállították a közkórházba. Több heti ápolás ulán sikerült a főbiztos egészségi állapotát annyira h.-lyrehoznl, hogy felszállították Budapestre a Balassa-utcal klinikára, honnét a jövő hónapban már hazajöhet Nagykanizsára.
TúmoQassuH OM érdemem IcanlMsal kereskedelmet és Ipart.
— A gimnázium cserkészeinek teadélutánja néhány kellemes percet, Illetve órát Igér az ifjúság jó-barálalnak. A teadélután február 2-án este fél 6 órakor kezdődik. Mindig esemény számba ment Kanizsán a gimnázium cserkészdélutánja nivós, kedves előadásával és az ezt követő vidám hangulatával. Ebben az esztendőben is hü marad a gimnázium cserkészcsapata a mull hagyományaihoz és műsorával feledhetetlenné akarja tenni az Itt eltöltőit órákal. A müsorl a Zalai Közlöny legközelebbi számábin hozzuk. Tekintettel a már is megnyilatkozó nagy érdeklődésre, ajtulatos jegyekről előre gondoskodni. Ülőhelyek ára 1.60 P, állóhelyeké 1 pengő. Jegyek előjegyez-helök a gimnáziumban a cserkészcsapat pirancsnokságánál.
február hó 1-én
— Farkasovszky Teri tánciskolájában ma délután 3 órakor babakurzus, esle >/a9 órakor össztánc (a Polgári Egylet emeletén).
— Mesedélután volt tegnap délután ai Izraelita Leányegylet rendezésében. Sok apróság rajongó, lelkes arccal itta a mesélő szép szavakat, amikkel Böhm Margit és Berényi Zsuzsa ajándékozták meg a gyermekekel. — A programon a csöpp-ségek köztll Halász Verike szavalt, Halász Maca énekeli, László Rózsika zongorázott és kísért, Bors Éviké saját (I) verseit szavalta, Kaufmann Klárika zongorázott. Mondani sem kell: ennivalóan aranyos és ügyes voll valamennyi.
1930. január 26. 2alai közlónv
— Mához egy hétre lesz az
Iparos-bál, mely méreteinél fogva a Bzezon kiemelkedő bálieseménye lesz. A hatalmas rendező gárda sem költséget, sem fáradtságot nem kíméli, hogy a bál minél színesebben, minél hangulatosabb legyen. A bál elölt pazar, mindvégig komoly műsor szórakoztatja a közönséget. A február 1 -jel Iparos-bál a tavalyi bál sikeréi s felül fogja mulnl.
— A Polgári Olvasókör Kiska-nizsán ma este 7 órakor tarlja évi rendes tisztújító közgyűlését.
— A zeneiskola növendékhangversenye. A folyó lanév első növendékhangversenyéi e hó 30-án, csütörtökön esle tél 9 órakor tartja a Zeneiskola a Kaszinó nagytermében. A szokolt és gyorsan pergő nivós műsor garancia arra nézve, hogy e hangverseny is a zenei élet egyik jelentős eseménye lesz. Jegyek 50 fillértől I pengőig a Krátky tőzsdében válthatók.
a Polgári Egyletben
— Az izr. Nőegylet legnap esli teája nagyszerű hangulatot teremlett a Centrál fehér-termében. A teázó és feketéző társaságok vidáman hódoltak a farsangi társas-élet örömeinek és gyönyörködtek a fiatalok tán-cos-kedvében. A rendező Nőegylet erkölcsiekben és anyagiakban egyaránt fényes sikert könyvelhet el farsangi programján.
Ma vasárnap este
* Marhó féie vendéglőben
Pbonnensek felvétetnek.
— A Zala-Kanizsa tagjaihoz.
Felkérelnek a Zala-Kanizsa FC tagjai, hogy ma, vasárnap délulán a Ceniral irodahelyiségében fél 3 órakor tartandó fontos értekezleten megjelenni szíveskedjenek.
Ha junlutkei akar vlztgáuil, haladéktalanul Jelentkezzék •
Walterlagántaníolyam
leválást oktatásán.
Budapeat, VIII., Rákóczi ul 51. V. 2.
Erts hldeilea ls tz ebi giakaiȇua
azonsai beugrik motorja, ha benzinjébe! vagy motalkojáhoi néhány caepp
adagol.
Wlng-Orl a dugatlyukat, izeUpeket ét vezetéke kel tömíti t cryiiertralnd a hideg hengeifalakat egy liaom olsjréleggel bevonja Az eredmény meglepő. Kapható minden autóexakQxletben. Importőr: LÁNO L A 8 Z L Ó Budapeat, VI , Lázár-utca 13. Telefon líő-W. 13/
Transtiannbia Egyesölt Gőzmalmok Részvénytársaság Csillárüzlete
■agybanizsa
Csengery-ut 6.
Mélyen leszállított áron árusitja kl karácsonyi maradókkészletét.
Dus választék villamos csillárokban, Zeiss lllkrös világitótestekben, álló és billenő lámpákban, ámpol-
nákban, gyorsforralókban, főzőlapokban és főzőedényekben, kávéfőzőgépekben, teáskannákban, hajsütő-vasmelegitőkben, kenyérpiritókban és tcstnielegitőkben.
Bob pénzt tabarit meg, ha idejében jSn, ns mulassza el teh&t m jó vásárra oly bedvezöen kínálkozó alkalmatI
1930. január 26.
gy«i|Uk«4élUejéa, különösen ha a rosszullétet szorulás fokozza, a természetes „Ferenc JáHel" kcserüviz fájdalommentes székürUlésI és kielégítő emésztést hoz létre. Hires nő-orvosok a legnagyobb elismerés hangján írnak a valódi Fereao lóiul vizröl, mert ez a kritikus korban is hosszabb idón át alkalmazható, anélkül, hogy kitünö eredménye változnék. A rertlC lóisef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-uzlelekben kapható.
_ Ma délután: Magántisztviselők teája. Ma, vasárnap délután a Magyarországi MagánllszIvIselökSzö-vetségének nagykanizsai csoportjs a Korona éttermében tánc-teadélutánt rendez 5 órai kezdettel. A kartársaknak és azok vendégelnek kellemes szórakozást Igér a tánc-tea, melynek múltkori sikere még élénken emlékezetes. A tánc kezdete elölt Sásdl Józsel zeneszerzó néhány kedvei, uj dsrabját mutatja be a közönségnek jizz-bandje kísérete melleit.
— Katolikus legényegylet! hli. Dr. Wtber Pál kanonok, egyházmegyei elnök ma vasárnap azaz folyó hó 26-án este 8 órai kezdettel műsoros ünnepély keretében előadást tart. Belépés díjtalan.
— A Leányklub teája. A Szociális Missziótársulat Leányklubja ma vasárnap délután 6 órakor műsoros leát rendez a Missziósházban. Egyfelvonásos vígjáték és zeneszámok vannak a programon. Ezalkalommal nem bocsátanak ki meghivókal, hanem ezúton hívják meg a tagokat és vendégeiket.
a SINGEK ^VARRÓGÉPEK
xéaca A LEOdOBBAK T
— Nem lUlsst, hanem asgédtlszt.
Oulyói Károly ny fómozdonyveaetó • régi és ul képvtsewtcslBletrál kflzoli tegnapi kimutatásunkkal kapcsolatban annak megállapítását kért, hegy az oti .vasúti alilazf csoportba sorozottak (kívüle Kolovlct Perese fómozdijnyveaetó és Ansorge Antsl pályamester) nem altisztek hanem mlisxakl segédtisztek
— 4 legssebb mmönytigclc nagy vdlaMMklMo, Itednesd ftMlésI reUé/etok mrllrtt Oaridadl.
— Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
legjobb üdítő ital
a kazlamért
Kapható minden fűszerét uemegekereskedésben.
Főraktár:
in 1 Nagyura.
Klrily-utta 21. -
2alai közlónv
Párizs legújabb illatazenzáoiájai
„ÉTOILE NŐIRE" és „IOYL"
púder, kréin, partőm, kölnivíz. A legtökéletesebb kozmetikai készítmények. Tegyen még ma egy kísérletet: nagyon meg lesz velünk elégedve
GÉLLÉ FRÉRES
__P*HI», A—us *• l\'Opara
— Éber Sándor festőművész,
a nagykanizsai plébánia templom restaurátora, aki csak nemrégen készítette el Bethlen István gróf miniszterelnök nagy portréját, mosl a kalocsai érsektől megbízási kapott XI. Pius pápa olajképének megfestésére az érseki aula részére. A leánya, Éber Anna, aki atyja nyomdokain haladva a feslészell akadémiát végezte, nemrégen a Nemzett Szalon tárlatán olyan elismerést aratott, hogy s mflkrilika a .beérkezettekhez sorozta. Jelenleg állami ösztön-dl||al Firenze egyik legnagyobb mesterénél tokéletesiti magái. Az ö kezemunkájáhól ls több van a restaurált kanizsai letnplom falán.
Margit-fii rd6
Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, esle 7 ig •
Márvány kádlürdó fűtéssel P 1 50
10 jegy vételnél......P |-—
Igénybcvehtilk rgyeillletek, vállalatok.
Tyukszemvágás......P —\'40
Ma-.zlrozás........P — 30
— Műkedvelők figyelmébe I A nagykanizsai rendőrxég közigazgatási osztálya ezulon is figyelmezteti az érdekelt műkedvelő társaságokat, Ilyen előadások rendezésével foglalkozó egyesületeket, hogy minden műkedvelő előadási be kell jelenteni a Magyar Műkedvelők Egyesületinek Országos Szövetségiben, ahonnan az engedélyt kiadják. Az ilyen bejelentés elmulasztása maga ulán vonja a Szövetség feljelentését a rendezőség ellen, melyet nyomon követ a klhá-gási átjárás.
— Ai autó télen t A hideg évszakban a Motor megindítása gyakori kin és gyötrelem. Ezért az autógyárak, különösen lélen, felülről való olajoxáat tanácsolnak éa e célra elsősorban a Wlng-Oll t ajánlják. A Wlng-Oll tökéletesen tömít éa a hideg hengertalakat Unom olajréteggel borii Ja. A motor érzékenysége a hideggel növskazlk. Ex oknál no kínozza erőszakos Indítással I Keverjen a benzinhez „Wlng Oll"-t és a motor az ulaó Indító nyomásra beugrik.
— A kanizsai csendőrség Is kapott rádiót, Jelentettük, hogy a rendőrségen rádiót szereltek fel. Mint értesülünk, ugyanilyen rádió-vevőt kapott a nagykanizsai csendőrség is.
— Felhívjuk olvasóink figyelmét a Wnlter magántan/olyamra (Budapest, Rákóci-ul 51.), ahol levelező oktatással a vidékiek lakóhelyükön készülhetnek középiskolai vizsgákra.
— Világhírre csak Igazán Jó gyártmányok tehetnek azért, AspirtD-tabletták az eredeti „Baycr" csomagolásban Immár 33 óv óta a gyógyazerklncshez tartoznak és - amint számtalan szakvélemény Igazolja — a világ összes országaiban általános kedveltségnek örvendenek. Biztos ós ártalmsü&n szór az oly gyakran fellépő hUlóses betegségek, az azokkal egytltt Járó kellomeUen mellék-tUnetek éa sokszor aulyoa követkesmé-nyol ellen való védekezésre.
— Befagyott a Balaton. Az utóbbi hideg napok meghozták a Balaton tel|es beállását és s magyar tengert körülbelül 15 cm. vastag jégpáncél fedi. A Bslaton partján, levő helyiségek már mosl biztosítják nyári jégszükségfelűkel és megindult s jégvágás a Balatonon.
PdsdroIfrinl(l«Doa,Mktlld-fltlc péasüaket Msgssáe.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. — Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díj mentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a kővetkező előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kofsttin Szombathely, Kfrtxefft-uMl 3
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szára. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A ■agykanizaai Ssgályegylst Szfivstkszat
1930. január hó l-én nyitotta mag
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbelét után hetenklnt 1 pengő. Egy havi üzletrész u án havonklnt 5 P fizetendő. Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut
7., dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. VT Befizetési könyvek kiállítása díjtalan. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra kőzött teljesíthetők.
Az igazgatásán-
— A szőlőhegyi fegyveres támadás ügyében a nagykanizsai csendőrség szünet nélkül folytatja a nyomozást. A két kihallgatott mezőőr — mint értesülünk, — azt állítja, hogy a fegyverhasználat jogos volt, mert Simon István fia és Barballcs Antal korcsmáros léplek fel támadó-lag. A nyomozás előreláthatólag a msl napon befejeződik. Simon József a kórház sebészett osztályán már tul van az életveszélyen.
Amit Itt sssnlsle, asorsisf-/sa a MtrssIWB.
- Vidéki költők budspssti bamutat-
ko\'áaa Régi táldalma a magyar vidék tollforgató gárdájának, áll ez különösen a vidéki költőkre, hogy Budapesten közömbös nemtörődömséggel Intézik el éket Ezért van »x, hogy a vidéki höl-töket Budapesten nem, vagy legjobb o.etbon alig ismerik. Most végre beszámolhatunk egy olyan akcióról, amely Budapestről Indul el és mégis azt célozza, hogy a valóban tehetséges és komoly értéket reprezentáló vidéki költók elótt megnyissa á tóvárosi Irodalmi érvényesülés lehetőségeit azzal, hogy , Dalol a magyar föld f címmel á magyar vidék kallóit hatalmas Ural anlhologla keretében sorakoztatja fel. A nagy érdeklődésre szám-t tartó könyvet komoly budapesti Írók állítják össze és nívójára garancia, hogy a szerkesztőbizottság élén dr. Sriklay János, a Magyar Újságíró Egyesület és sz Otthon írók és Hírlapírók Kőre alelnöke áll. A szerkesztőbizottság lapunk utján Is
(elszólítja a városunkban élő költőtöket, hogy termésük Javát, (5-10 Terset) lehetőleg gépírással és 4 - 9 soros cuirt-oulum vitaijukat legkésőbb 1990. Január 31 lg beküldeűl szíveskedjenek, Budapest, VII.. István-ut 21. sx. alatt .Dalol a magyar jCM r oerkossiMg elmére. kteir nem -telelő kéziratom vinsz-bélyeg ellenében visszaszármaztatják.
Naponta ad ion növendék és htzóállalatsak

„FUTOR
saénsavas takarmánymeaxet.
A .FUTOR\' növendékálla toknál a csostképsödést elősegíti hisásis
rri,étvágygerjesztő^
A -FUTOR* r.ero orvosság, hanem s leglínotnabban órMt rnéazaóláp, anarly aa állatok azerveaetebsn Iges könnyen leUzIvódlk, a amelyet ss állató aro-malikoa any«g artaí> áriái lógva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR" a\'elásc a konyhasó etetéséi (elealrgeaaé teszi A nagybljl.ók, uradalmak, gaadaaágok l.rUTO R\'-l állandóan etetik. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zaák vételnél: I zsák 50 kg. (isákkal
együtt) P 10-30. I cca \'/■ kg os próhadobos ára 30 fl.lér. Kicsinyben és zsákssámra kaphstór
ORSZÁG JÓZSEF
mag. mfttrágys, növénjrvádőazsrefc sas ksreaksdésébes
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróság mellett Tekton: 130.
- ZALAI KÖZLÖNY
1630. jsnuár 26.
KÖZGAZDASÁG

Az adófelmondás utolsó hete
Aki ugy érzi, hogy súlyosan van megadóztatva, január 3t-ig felmondhatja adóját — Naponta jönnek be felmondások a nagykanizsai m. klr. adóhivatalba
Nagykanizsa, Január 25
Nemsokéra megindulnak az 1930. évre szóló kereseti, jövedelem és vagyonadó kivetések, melyek az 1929. évi adó alapján lörtének meg. Nagyon fontos azért, hogy minden iparos és kereskedő a vonatkozó rendelkezésekel ludja, mert ha bizonyos haláridőkel elmulaszt — messzemenő Jogi és anyagi hátrányok irhettk.
Azok, akik kereseti, Jövedelem és vagyonadót fizetnek — kit csoportra oszthatók. Az egyik óetartoznak azok, akiknek keresete vagy jövedelme 1929-ben adózás szempontjából 10 ezer pengőn aluli összegben, vagyonuk pedig 150 000 pengőn aluli értékben volt megállapítva. A másikba tartoznak azok, akiknek keresete vagy jövedelme 10.000 pengőn felül, vagyona «dlg 150.000 pengőn felül voli4ná/lapilva.
Az első csoportjfc tartozóknak nem kötelességük valismást adni. Hogyha s«m maga az adózó, sem a kincstár nem mondja fel az 1929. évben megállapított adóalapot (adót) abban az esetben 1930. évre rögzítik az 1929. évi adót, ami anyit jelent, hogy 1930-ban Is az az adó marad, mint volt 1929-ben.
Azonban mivel az 1929. év messze mögötte maradt az 1928 nak a gazdasági csapások, nagy hitelválság és a togyasztás nagy mérvű csökkenése miatt — csak természetes, hogy az adózók nagy mértékben élnek saját jól felfogott érdekUkbed az adófelmondással.
A nagykanizsai m kir. adóhivatalhoz mindennap érkeznek be adi-feimondások, főleg Nagykanizsa város adózóitól, a vidéki községekből elenyésző csekély (dófelmondás érkezet! be még eddig, da mivel a felmondás csak január 31-lg adható be, az adófelmondás utolsó hetében
lévén, a felmondások zöme még csak mosl folyik be az adóhivatalhoz. Mindenesetre azonban alapos indoknak kell lenni az adófelmondásnak, illetve az adóalap ujabb megállapítási kérelmének.
Aki léhát azt akarja, hogy azért, mert az elmull esztendőben a keresete, jövedelme lényegesen csökkeni — 1930. évre adóját csökkentsék, szerezzen be adóvallomási Űrlapot az adóhivatalban, még pedig általános keresetiadó vallomásl Urlapol, amit mindenkinek kell beszereznil Jövedelem és vagyonadó Urlapol pedig annak, akinek tiszta keresete az évi 1000 pengőt meghaladja és a vallomáshoz bélyegmenles kérvényt csatoljon, amelyben az adóvallomás alapján az 1930. évi kereseti adójának, és jövedelem és vagyonadójának újra való megállapítását kért.
E vallomásl és kérelmet e hó 31-lg lehet még beadni a nagykanizsai m. kir. adóhivatalnál.
TŐZSDE
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos kamatlábának leszállítása folytán a mai tőzsde Igen élénk és szilárd voll a favorizált értékek továibl áremelkedést értek el. Később a külföldi, különösen a beUlni jegyzések nem vollak szilárdak, ami az itteni spekulációt tartózkodásra késztette. Az alaphangulat és az iranyzat azonban egészen a tőzsde végéig igen kedvezó maradt. A forgalom igen élénk volt és megállapítható, hogy a belföldi közönség érdeklődése a tőzsde iránt mindinkáob kezd emelkedni. Fixkamatozásu papirok piacán az irányzat szilárd és nemcsak a hadi kölcsönök, hanem egyéb háború elótli címletek Iráni is élénk kereslet mutatkozott Ezek közül némelyek áremelkedést Is érteS el. Devizapiacon az üzlet csendes. Newyork 10 fillérTel emelkedett.
PHILIPS
hálózati rádió
(telep nem kell) ,
hangszóróval
*M Előlegül fizet 28 P-t Havi részlel 23 P
Ez kell önnek, ezért ■ Philipa-gyár és cégem garantiát vállal I
Díjtalan bemutatás. — Szakszert! felvilágosítás.
SlJlhA Antal íe«yver-, lőszer- ér
^•■■•Oi sportárunagykereskedés
rádió- és gramofon-osztálya.
Elsőrendű kerecsenyi
zöldfchér m lilerenkin\'t
asztali D O V 1928-as P—-66, 1927-es P —-8B fillérért kapható. — Nagyobb vételnél 25 Illeméi P —"60, illetve P — 80 filléres árat számitok.
10II JElfl. BM-llttl 10.
Z&rlchl tárlat
Pirii 20-32, London 29 19, Newyork SI7 00, Urüssel 72 10, Milano 27 09, Madrid 68 25, Amsterdam 208 00, Berlin •23 68, Wien 72 85, Sofla 3131/1. Prága 14-31 irt, Varsó 58 05. Bud.peit 80-SIVi Belgrád 9*12>/1, Bukareat W/l
TsrafcTtftnfc
Buza 10-15 fill., rozs — fill emelk.
Buxa tlszav. /7-ei 24 70-75*00. 7»-as 25 00—25 20, 79-ei 25 20 -25-55. 80-as 25 50-2570, dunánt. 77-e» 23 65-23 01. 78-as 23 90 -2410, 79-ei 21 20-24 55, 80 ai 21*25-2150, rota 13 80-13 9">, tak árpa 15 85—16 10, iörárpi 17*50— 10 00, lab 13 25 -13 75, tengeri tazt. 13 40 13 50, dunánhiii 13 25 13 35. repce 52 00-53-00 korpa 970 9 85.
i bnáapetti Tfizsde deiiza-te^án
valutAk
Angol 1. 27-\'2-27-87 Belga fr. 79-35-79 75 C«n k. 16-83-16 93 Dáak. 152-50 153 10 Dinár 9 95-1003 Dollár 568 80-570-80 Flanel, f. 22-45-22 75 Holl. 229-30 230-30 Lengyel 63 90-64 20 Leu 3*37-3*41 Léva 4*10-4 16 Lira 29 65-29 95 Márka 136 19-136 80 Norvég 152 30 152 91 Schill. 80*20 80 60 Peseta 73*10 74*70 Svától. 110-20 110 70 Jvédk. 153*05153 65
dbvizAk
Amat 229*45-230*15 Belgrád 10-06-10*09 Barila 186-42-136 82 Brüs&xel 7<l-50 79 75 Devizáiéi 3-39-3*41 Kopenh.162 *0 S3 10 London Z778 27*86 Madrid 73-70-74 70 MiUno 2W-Í7-29 97 Nswyork57l 00 72 6 ) Oszló 152*60-152 90 Pirii 22-42-22 49 Prága 16 88-16 93 Siófla 4-12-4-16 Stockh. 153*25-153 65 Varsó 64*00-64*20 Wien 80\'33 8ö\'58 Zürich 11030-110 60
Kiadja: Bélxatal Vyoaáa és U»kla4é Vállalat, larrkssiztás
...... ..... t.
Felelős kiadó: Zalai Káról
Wrutu tatafan i Naavkaalua
APRÓHIRDETÉSEI
A» liakiilli*an tO •*% M ftltéri
M»a£n tovibbi Vaaár ú
Sutpoap 10 uéto M MMr, mindaa toribU kó dija S nil. Seodán <s péa-lakaa 10 uók SS SMár, mind.,, további ut> dtja S tfll. Omaaö • aitaden v..ta-■abb bctaból áUo nó kit líAn.k ssimlt-Utlk. AJ Iáit keresőknek 50M engrdmíny.
Hl. d.tóaak S (••) pa*BB Ihih« alul ■ MnlifM ktnmii., m.tmlémám alkartlUaa .So.tt ■ 1 » rm f I l•I l i4 1 h
Némát Annuska urleinyt eljegyezte krug Boldluár. (Minden külön értesítés he yen) -392
Haainih Ara. Oaagakat tisztát vesz minden mennyiségben Mutzel él Frledenlbal cég.__309
Oload, finom hiatli.lil kapható fabrair l-ttl Sugár- ut 49. alatt.___
Aaannatra, v.gy mijuiri keresek 3, vagy 2 izobii lakial nig, ka\'t hasz-na,allal a viroa kulié icruletén. A|anlato-kal ktitm .Egyedül lakhatom" Jeligére a ) !<jk>bav ___339
■aglílahaM csukott bérautót eaak Kaufttiann M.ni.AI rendetlen. Telefon : 167. éi 571 (Jaragc Nidor-u. 6. Sürgönyeim: .Autótaxi". 333
PtorttloaMbihbtMn mfndea
Oas/egben . legelőnyösebben éa leggyoe-•abban folyóitttal Aoxól lanáo fim-kOtcsőnközveUtő I,ódája Kagykaoiisia, Kaxljiciy-ulc 2. tóim. 4935
Meghízható bataaópolónS ajánlkozik előkelő hiúkhoz Clm a kiadóban. 50
Zongora, nóinyzreg, írógép, ridió és gra-molon |u Ányosán at.dó. Clm: Balogh Jené, Zákány 338
Migyar Állami 930-n oaépISgdp eladó alsó Horviüi litvánnál, Nemeedéd. 355
50.000 drb tlsőiendü gyUmO\'ci-és rózisfa oiinwti eladó, Nsgykanlzsa vasuiállo-ináion ilvéve 1*40 Pengő egyt4girbin. — érdeklődni lehet: Viry Jó/sel oki. gsida földblrtokosnil NigykanlzsAn, Klnlzal-utea 28 szim. 4ot
HóaaladAa. Csei^cry ul 42 silmu, Uzlclntk Ití alkairnai Blach-féle garokhiz, azonnal beköltözhetA hiromtzobáa lakás\'-Ml aladó. Hívebbet . kiadóban. 405
Axanaal kiadó kílaiobái ule.l lakíi Józsel lóbetceg u. 79 .337
Sd-u. 7. •». raigánhti 3 szobis lakással IZ Összes mellékhelyiségekkel azonnal esetleg mi|ul l-re kiadó. Bővebbet Kazln czy u. 43/b. alatt, J. iz. íjtő. 3«6
KdtaxobAa utcai likái, előszobával
vlzvezetékea kiadó Csengery-ut 67. 374*
Házilag sulykolt
savanyB-háposila
kgr. 44 fillér
Vida fUszerlizietében
Talaki-ut 11. hál eUÓÓ, ugyanott basznia tégla kapható. 350
Szoba, konyhis lakások és egyei szobák izonnilra, vagy február l-ére klai Rákőcal utca 17. izárou házban.
Kaaatkalyaa. a város kózepén egy 3 szobás él egy 4 szobis egéauigea, szS raz lakásul bíró egyemeletes hax, alápincézve, mellékhelyiségeivel, kedveié teltételek mellett axonnst eladd. —
Clm ■ kl-266
Magyar utca 81. 12. urokház aladd, ■ionnal beköltözhető. P.rdeklodnl Var.sdl-utca I. ai. alallt trafikban lahat. Ü0
Májua l-re egy «(p Oalathalylada és egy kétuobii modern emeleti lakás kiadó Klrály-u. 14. 391
Hiromatobia lakéa fürdAsaobival, vli-vesetakkel február l-re, vagy má,ua elaejéri kladA Csengery ut 40 aj<
Igen szép laagarl, rab, burgonya (1 egyéb termény mindig a legolctobb naol álban kapható Szetecz Telelőn 330. .71
Vadbőrökot,
mézet, éfytellat, vasal ás fátnet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernét és Fial
Erzsébet-tér It. ...... nu
Kő!eay«y utea l». uámu kisebb SdHiSi olcsón eladó Mayer featőnéi. .373
Csinosin butorosoit, kűlóubejliatu aaa-ba február l-re kiadó Batthyinyi-u 22
_ 358
Férfi télikabát eladó Clra a kUdA-hlviulban .393
KOISakSa* bútordarabok él hiilartiil dolgok eladók Ctengery ut 13. -402
Hiromizobia lakáa májúi l-re kiadó.
Klstiludy-u. 21. -394
■agdnyaa nőnek vagy Idősebb házai-párnak takarításért olcsón ad„k lakisi. Lénáit bői kereskedő -397
Egy Mépen bul^roioU. ktllónbe|irslo szoba aiorlial klaslé - Deik-tér 10.
alatt. ^ , -399
5 szobiból, fllnI6uobából és mellié helyiségekból illó magányos hál majuj In bdrbaadd. Bővebbel Kautmann Károly cégnél. 40Í
Hiromszobis IsSZl azor nal kiadó -Csengery-ut 42. 436
KUlőnbeJiratu, szépen buloro.oH azoba azonnal kiadó Kazinczy-u. 43/c, íwí
Egy Irógé,*) és egy uj nakeit ŐIIMf aladd. Cím a kiadóban. ■<«
Eladó Attila, utca 46. sUm alatt házhely éa Budlnb«|i egy itt -410
Szép üzlethelyiség, nagy garage sollír- i szobival kiad* Kazlnczy-ufca 15. trnt* leien. 411
I
1980
26
Deulsch Pál és neje szül. Welsz Hilda ugy a saját, mint gyermekei Imre, Manó, Margit
Irén mély fájdalommal tudatják, hogy forrón szerelett leányuk, liléivé testvérük
ILONKA
folyó hó 24 én d. e. V<12 órakor ifjú életének 22-lk évében hosszú szenvedés után elhunyt.
Drága haloltunk hűlt tetemét január 26-án, vasárnap délután t/i4 órakor fog|uk az Izr. temető ravatalozó terméből örök nyugvó helyére kísérni.
Nagykanizsa, 1930. január 24.
Emlékeit őrókké élni fog
szivünkben I
L_4tb»lik4«xitAhM*t knuattH
OgyaSk falwétellh.
I,M«H íjteutoktl .SsoftalaM.. }«tl|4v«l Rudoll
hm« M><uuma> Bu4ip.ii, tv., vict utci is.
továbbU. 3M
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g«xmo»ó, Mf ythititt, ruhjfcttS
aiaayéttrnmal
NAOYKANIZSA
OySJIStiltp I Oyárl.l.p i
Kulnczy-u. 8. Hunyadl-u. 10.
Nmi heti Idegenbe mennie, mielőtt bármit fejlel vagy tisztíttat. Oyöz4d|ön mag áraim olcsóaégírfl és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tény* gallértlaztlfia I Tisztit I sas Pltsaároxl
Haán Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtót ól.
M4ÍÍIW6. vht sz.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehalté az 1881. évi LX t-t. 102 § a értelmében esennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. 14 rásbkóságnak 1928 éti 974«. számú végzése következtében Dr. OyuUl Béla ignád állal képviseli Pertndy és Búvlly laska 76 P 80 flll. s Jár. ere|élg 1926. évi okiéber hé 77-én loganstosltott kielégítési vétwhajlia utján le- és leltllfoglalt és 20Ö0 pengőre becsüli kövelkező Ingóság, u. in : teherautó nyilvános árverésen eT-adaük
Mely árverésnek • nagykanizsai klr. |á. ráablroság 1926. évi 9146 szánn vég rése lo\'ytán 76 P 80 lltl. lókekövetelfs. insek 1929. évi ssepl. 9 nanjától )átó 180,0 kamatai. Wi viltódtj és eddig összesen 20 P - flll. bíróilag mir megállapított kö I-•égek erejéig, Nagykanizsán, Magvar utca 40. ss. alatt leendd megtartására 1930. évi febraár hó |.sö nspjának diluUnl 1 érája haUridóOI kltüzetlk és shhoz s venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy aa érintett Ingóságok sz 1881 évi LX t.-c. 10\'. ís § sl értelmében készpénzllzelés mellett a legtöbbel ígértnek szükség esetén becs-»\'on alul Is el lógnak adatni.
Amennyiben as elárverezendő Ingóságo "at mlsok Is le- és felölfoglaltalUk és •zoki.1 kieléellésl )ogol uye tek volna, ezen frwrti al 188I. évi LX. t.c. 102 §■» értelmében etek lavárs Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, I930. évi |anuái hó "• napján.
zalai közlöny
Haán Oyuia s. k.
klr. Jblr. végrehajtó
hirdessen
■ ..Zalai Kfizlöny"-ben.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik boldogult jó édesanyánk és nagyanyánk temetésén megjelentek és részvéltei vollak irányunkban, ez ulou mondunk köszönetet
Vágner éi Unger-Ullmann család
Köszönetnyilvánítás.
Felejthetetlen JA férjem, Illetve édei apánk halála alkalmával kifelezett részvétekéi t ezúton mondunk ko-za netel sz önkéntes tűzoltó teilülelnek. sz éplló Iparosok egyletének és mindazoknak, akik lólesö. részvéttel vollak Irányunkban és a lemcléaen megjelentek.
özv. Somogyi F.rencné éa családja.
Kováid Péter és Fia
budapeaii fest6gyár
fest, tisztit «a pliaaerojt
Oallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és tejelés
vo Csengsry-ut 8.
MAKÜLATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Faeladás.
Eszteregnye község erdejében kitermelt cirka 80 öl bükkgömbfa kis tételben nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek készpénz fizetés mellett eladatik. Kikiáltási ár erdei ölenkint 24—30 pengő. Az árverés kezdete január 27 és 30-án d. e. 9 óra. Az eladás a helyszínen, az erdőben történik.
Az elöljáróság.
1889/1930.
Árverési hirdetmény.
Folyó hó 27, 28 és 30 án az alsónyiresi vágásban délelőtt 9 órakor kezdődő árveréseken 410 im" (halom) selejt tűzifát
eladok.
Nagykanizsán, 1930. évi január hó 24-én.
íu Polgármester
Linóleum, mozaikv&szon,
Coous-szlnfig, lábtlrlik
gyári lerakata HIRSCH ÉS 8ZE8Ö cégnél.
Tűzifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
dea\'ka. épűletta, mész, cement is egyéb épltkeiásl anyag kere-kedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
■ keres, itt álljon meglaa
N
0
W
1 o
o
<0
Állandó foglalkozási, biztos megélhetést találnak oly személyek, kik 385 pengővel rendelkeznek, ifgy hogy módjukban áll, egy egész uj találmányú és uj rendszerű háziipari géjiccskét beszerezni és azzal a sajál lakásukban egy Igen szép, liszta és jól jövedelmező háziipari Űzni. KUlönfélé közszükségleti cikkek háziiparszerü eWállilá-xáról van szó A gép kezelése 3 - 4 nap alatt tökéletesen elsajátítható. Csak Némelországban több mint 700000 személynek, ifjúnak, öregnek, férfinek, nőnek nyújt exis\'cnciát és biztos megélhetést e bámulatos kis gépecske. Részletes és kimerilö felvilágosítást nyújt mindentől a gyár állal kiadóit ismerlelő könyvecske, melyet minden komoly érdeklődőnek azonnal megküld 1 pengő 20 fillérnek posta-ulalváuyon való előzetes beküldése ellenében a gépgyár r. I. magyarországi kizárólagos vezérképviselete és lerakata: m
FODOR IMRE PÉCS, Feranoiak-utoa IS. aa.
A készítendő áru ugy a kereskedők, mini a magánfogyasztók által széikapkodlalik. Azonkívül maga a fenti vezérképviselöség Is készséggel átveszi készpénzfizetés ellenében a szóbanforgó szükségleti cikkeket. Napi 8 órai könnyű otthoni munkával 6—8 pengőt már egy kezdő is megkeres e géppel. — A kitaniiás ingyenes..
Nagykanizaaiak találkozóholye as m
István király Szálloda
Budapest, VI. Podsnanlozky-utoa 8.
Nyugati palyaudvar mellett. Telelőn : (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Minden modern kényelemmel berendezett elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi fiilés, hideg, meleg folyóvíz és lelefon. Lift. Szallodábau kávéház, cukrászda és fodrászlerem. A keleti pályaudvartól közvellen vlllamosösszckölletés 2-es és 46-os kocsikkal.
Péter Oyula ugy a maga, valamint az alulírottak és sz összes rokonság nevében tAJdslonitói tudort szívvel tudatják, hogy forrón szeretett hitvese, testvérünk, sógornőnk, komaasszonyunk
Péter Gyuláné
sarOI. Zsispontos Assssas
t. évi január 23 án éjjel 11 órakor, életének 60-lk, boldog házasságinak 22-lk ivében, hossau saenvedés és a halotti szentségek á|tstos (elvétele után ss Úrban csendesen elhunyt.
Drága balo\'.tunk holt teteméi I bó 26-án délután fél 4 órakor fogjuk • róm. kath. temető kápolnájánál a lóm. kaih. egyház ssertarttss szerint megáldatni is nyugvó helyére kísérni.
Az elhunyt lelkJOdvéirt ai ci igear-telö axemmlw-áJdozalot (. hó V én délelőtt 9 órakor fogluk a mnlferenc-rendi plébániatemplomban az Egek Urának bemutatni.
Nagykanlzia, 1930. Január 24.
Hn*«lj4k Mkékeal Akttá é« Mka poraira I
Ztaponlca Utvin, József Uitvlrtl. Nagytximu sógoroól, sógorai, koma-aMionjfül 4i komál.
iím-lm
és bérasfazrfa felvétetik
az Ujnépi Gazdatágban.
U. p. Magyarszerdahely.

SIN6EIK
VARRÓGÉP.
JáíuWAsáíii/WtóJ^
yUgjGxony havi ^wziaM. SIINOER VARRÓGÉP RCSZV TÁRS.
RA8TK1RIZ8A FlikUlete: Ffl-ut I
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
ttrvénybom nuo. faaMr gs zj-í/az.
Vasatál lernái
Oda Vissza
4-06 5-io B\'M 680 ••7-ao 8-ao • H-ao 12"
13-as
14-06 17-26
20\'36 2215 22« 23M
4-is
6-ai
6-oo 6-ío

8-« H-as 13M
13-38
14-18
17« 20 «
22-28
22-w
23-w
Erzsébet-ttr-Bsrak
700 11-u 18®
Vissza
7-16 11-67 18"
**JuMuséssugusztus
hóban vasár- és ünnepnap nem megy
• Cssk kedden, csütörtökön él vssámap.
10__*_zalai KOZIQnV _193g január 26.
Imazottak
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3-tól 20 hónapig terjedő folyószámlahitélt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha*, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezés! kiállítás!
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
K6szegi-utoa 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 62.
ALAPÍTVA] 1887-BEN.
Nyomatott a Dél zalai Nyomda éa Lapkiadó Vállalatnál Nauykamxsan. (1-elclös lUletvezel*: Zalai Károlv.)
70. évfolyam 22. szám Nagykanizsa, 1930. Január 28 kedd Ár. 14 fillér
ZALAI MIMI
POLITIKAI NAPILAP
famoiw. a mainMi ra-.t & ntm. p , ...
KmKMtI aZkkMMrtKl Kossuth l.|om. 32. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Bóftirté* ára: n i^i aa H
Kemény dió
Nem lesz túlságosan Irigylésre méltó Nagykanizsa uj polgármesterének helyzete a tel|esen újjá formálódott városi parlamentben. Egyrészt sok régi, kipróbált erSt kell nélkülöznie, amikor pedig Igen nagy fiiadat vár reá: a mai, rózsásnak épen nem mondható helyzetben a város szekerét a kátyúba izaladásMI kell. megmentenie.
A .mentsük meg Nagykantzsár száz frontról, ezer meg ezer kiáltásul harsog az uj képviselőtestület felé i ha csodákat nem is vár a várót közönsége sem a város parlamentjétől, tem a magisztrátustól, de azt minden blzohnyaT és minden joggtl várja, hogy azok a városgazdasági elvek, melyek a megújhodást létrehozták, a lehetőségekhez képest eredményekké realizálódjanak.
A Községi Párt személyiekben elérte, amit akart. A Községi Pártnak azonban csak ez nem lehetett és nem It volt a célja. Épen ezért nagy érdeklődéssel és felfokozott várakozással néz a város egész közönsége az u] rezsim működése elé. Ez a felfokozott várakozás üdvös ugyan a köz életi törődés és kontroll szempont Iából, de másfelől bizonyos mértékben nehezíteni Is fogja a város-veze-lötég helyzetét. Nagyon jó lenne ezt izem előtt tartani az uj rendszer egy-két korifeusának, akik a lefektetett pártelvekbői önkényesen kitenyésztett fatlyuhajtásokon érlelik a miguk könnyű sikereit.
Nem lesi könnyű az uj polgármester helyzete azért sem, mert az uj képviselőtestületben a széthúzás magvai máris formákba érlelődtek és külön-külön keresnek utat maguknak egyéni és csoport érdekek érvényesítőéhez. Ezeket a máris érezhető frakció-törekvéseket egy nevezőre hozni aligha Is fog sikerülni. De köztük az alkotó munkához szüksé get nyugodt atmoszférái biztosítani slne qua non-ja az újra alakuló vá rosl vezetőség eredményes működésének. Hogy ez nem kis feladat lesz, «t az uj képvlselötettolelnek a megalakulást megelőző mozgalmai már elég élénk körvonalakban engedik •ejtetni.
A feladat csak nehéz, de nem lehetetlen. Az ul képviselőtestületben
kell lenni annyi szellemi, erkölcsi és elvi tartalomnak, hogy az alakulás khaotikus hetei után megtalálja a személyi csoportosulásnak azt a bá-\'báf, amelyen a többséghez Jutott pártnak programmul hirdetett elvei, levetkőzve az elfogultság, bosszú és mellék-tekintetek kicsinyes demagó-§ minden erőt a város közboldogulásának 8I0|„á|aWbll koncentráljanak. 8
Az energiákat mindenesetre csök kenteni fogja az a harc, ami a kialakulást megelőzte és azok a sebek, Hnltk" ebben a harcban a szembenálló felek \'osztottak egymásnak A
felidézett hatc felelősségét lehel arányokba osztogatni a harcot felvett pártok közöli, de következményeiben már csak egyedül a város közéiele Ies2 a szenvedő alany hosszú időig. Itt domborodik ki a régi igazság, aminek a választási kampány alatt hlrdelöi vollunk e hasábokon, hogy egy Jó kiegyezés mindenkor Jobb uz ádáz küzdelemnél, még akkor is, ha az történetesen győzelemmel végződik. Nem akarjuk plrrhusl példa rémképeit prófétálni, arra — hála Isten — szükség sincsen, csak azzal kell tisztában lennünk, hogy a győzelem ára sok olyan seb volt. aminek lázából sok alacsony Indulat és gálló érzés fog útjába állni annak, hogy a jobb napokért esengő Nagykanizsának városházi, gazdasági és társadalmi életében a levegőként szük séges egyetértés visszataláljon stabi-
lis egyensúlyi helyzetébe.
Kiváncsi aggodalotnmil várja Nagy kanizsa az elkövetkezendőket. Várla, hogy az adott helyzet kemény dióját hogyin fogja feltörni az uj forrásokból friss erőkkel induló önkormányzat. Vár|a, hogy a hirdetett elvedből |óran leltek legyenek. És vár|a, hogy a hirdetett program árnyékában meghúzódó hangos szavakat, melyek csupán a széttagozódás és békétlenség mlazmálnak tov tbb-plánlálására és egyéni nézőpontok terrorlszlikus érvényesítésére volnának alkalmasak, a közérdek porondjáról a közéleti erkölcs okos és köteles védelme le-szorilsa Mert Nagyk inizsának falatkenyér- gondokon őszülő, remegő polgársága sohasem fogja a közvélemény előtti súlyos felelősség alól mentesileni az olyan törekvéseket, melyek esetleg a városi ügyek taka-
rója alá Idegen eszméket és egyéni célokat csempésznének.
Nagykanizsa közönsége szerelné hinni, hogy a városháza közgyűlési termének uj levegője a cél egységében fogja megtalálni a megértésnek ma meg felszaggatott útjait s a felzaklatott közhangulat az egységes cél hajtóerejével fogja megtenni az első lépéseket a nyugalom visszaállítása felé.
Mert ha a kanizsai választási harcok kemény dióját nem sikerül Igy feltörni, ha a feltört dió továbbra is a visszavonás Pandora-szelencéje lenne, akkor a plrrhusl győzelem próféciája könnyen válik valósággá s a győzelem romjain akkor az egész eleteit Nagykanizsa felett kondulnának meg a vészharangok.
Nagykanizsa népe minden hitével hiszi, hogy nem igy lesz.

A hágai megegyezés ui atmoszférát teremtett Magyarország és a kisantant között gazdasági téren"
Az egyezmény nagy politikai és gazdasági szabadságot biztosit Magyarországnak. — Minden vagyonunk és Jövedelmünk felszabadult a zálogjog alól — Visszanyertük pénzügyi szuverénitásunkat — A vegyes döntőbíróságok Ítéletei megfellebbezhetók a hágai állandó nemzetközi bírósághoz
Be/0 len mlnlsscterelnök kimerítően táfékoxtatta a nyilvánosságot a (fágal tárgyalások minden résxletéröl
Budapest, Január 27 A Magyar Távirati Iroda jelenti: Bethlen István gróf minisztt relnök ma délben a miniszterelnökség tanácstermében fogadta a sajtó képviselőit.
Ilt bftwataltak Magyarországtól a párisi tárgyalásokon f
— A párisi tárgyalásokon — kezdle a miniszterelnök — a kisantant és a hitelező államok azzal a követeléssel léplek fel, hogy
Magyarország mond Ion le a békeszerződés 250. §-a által nyújtott védelemről,
intézze el az ennek alapján magyar állampolgárok által indított pereket saját hatáskörében és saját fizetése által. Szűnjenek meg a vegyes döntőbíróságok és Magyarország fizessen reparáclóf 1943. után Is. olyan mérlékben, amilyen mértékben az Magyarországtól követelhető. Ezzel szemben
m magyar- álláspont
a következő volt:
— Magyarország 1943 után nem fizethet jóvátételi, Magyarország nem
mondhat le a 250 szakasz védelméről, követeli a döntőbíróságok fenntartását és hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni azoknak a követeléseknek tekintetében, amelyek a békeszerződésből kifolyólag nem reparáció el-
mén Magyarországgal szemben támaszthatók, viszont követelésekkel szintén fel fog lépni és ha ezután valamilyen teher mutatkozik, azt hajtandó kiegyenlíteni, de nem 1943 előtt, hanem az után.
Miért került az optáns-ügy a hágai napirendre 7
— Ez voll a helyzet, amikor Hágába mentünk. Hágában ez a kél, egymással homlokegyenest konlra-diktorius álláspont került tárgyalásra. Ebben a három kérdésben kellelt kiegyenlítést keresni.
— Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy
a nagyhatalmaknak kezdettől fogva az volt az álláspontjuk Hágában, hogy az összes kérdéseket likvidálni kell tehát azokat a pereket is, amelyek a békeszerződés 250. § a alapján Indíttattak magyar állampolgárok részéről.
Az a beállítás, mintha ezeknek a pereknek financiális alapon való elintézését Magyarország követette volna, teljesen hamis. Mi azt .köve-tellllk, hogy ezek a perek lováhb
íolyjanak és aki tartozik, az fizesse meg tartozását. Azzal a követeléstel állottunk azonban szemben, hogy ezen a réven kikapcsoltassanak azok a súrlódási pontok, amelyek az ufódállamok közt nemzetközi fórumok előt jelentkeztek. Az volt a helyzet, hogy ha ezt a kívánságot nem honoráljuk, egyszerűen bepakolhatunk és hazamehetünk. Ha Hágában elzáikóztunk volna a kérdésnek ezen az alapon való tárgyalása elöl,
azt kockáztattuk volna, hogy az összea kérdések függőben maradnak.
Miért van A ém n alap ?
— Ismeretes az a tény, hogy két alapot létestleltek. Mindjárt megmondom, hogy miért keltőt. Mert amennyire lehelő volt, hogy az agrár perekben a magyar kormány az1
zalai közlöny
érdekeltek nevében járjon el, (erre a felhatalmazása előzetesen la meg voll), épp oly kevéssé volt a magyar kormány abban a helyzetben, hogy a többi perekben, tehát otl ahol a Habsburg-család, Illetve ahol a magyar főhercegek vannak érdekelve, hol egyházak, magyar Iparvállalatok,
bankok és vasúti vállalatok vannak érdekelve, azok nevében lárgyaláso-kat folytasson, mert hiszen erre felhatalmazása nenivolt,
nem Is lehetett., — Mi magunk az alapok kérdését nem tárgyaltuk, ezl nyomatékosan hangsúlyozom, Ml a magunk részéről
azoa az állásponton voltunk elejétől végig, hogy ezek nem képezhetik a magyar államnak a terhelt és nem Járulhatunk hozzá ahhoz, hogy a magyar adófizetők pénzéből Ilyen alapok létesüljenek.
Illetve 239. §-a
Minket csak az érdekelt, hogy az egyik alap olyan ősszeggel létesüljön, hogy fedezze mindszokat sz Igényeket, amelyekkel a magyar állampolgárok fellépnek. A másik nem Jelent egyebet mint egy segélyalapot, amelyet a nagyantant létesített a kisantant részére, hogy segélyezze őket abban az esetben, ha bizonyos perekben elitélik őket.
A dftittAbiróaág
— A másik nehézséget a trianoni
békeszerződés 250. Jelentette. Ebben a kérdésben a két álláspont merőben kontradiktorius volt és a- nagyhatalmak közvetítésének, belátásának és szimpatikus támogatásának kOszőnhető, hogy megfelelő megegyezést sikertllt léleaiteni. A megegyezés szerint a vegyes döntőbíróságok további két taggal egészülnek kl, akiket a hágai állandó nemzetkOzI bíróság nevez kl és a JOvőben meghozott Ítéletek megfellebbezhetók lesznek a hágai állandó nemzetközi bírósághoz.
Miért kellett áldozatot hozni Magyar-országnak 7
nomnrel
— Nyilalkoznom\'TrW még azokról a követelésekről, amelyeknek fejében ml kénytelenek voltunk áldozatokat hozni. A háborúból folyó
követeléseknek egész sorával álloltunk szemben.
Igy a bukaresti békéb\'l kifolyólag azért, mert Szerbiával szemben a vállalt szénszállításokat nem teljesítettük teljes mértékben. Nem adtuk kl a magyar vasutak részérit azt a gördüli anyagot, amely a megosztás következtében általunk kiadandó lett volna. Csehország részéről követelésekkel léplek fel velünk szemben a Kun Béla idejében történt felvidéki betörés állal okozott vörös károk cicimén. Ét az államoknak egész tora lépelt fel velünk szemben követelésekkel az adminisztrációs tartozások elmén.
Mik ezek az adminisztrációs kóltiégek ?
A háború alatl a közös hadikincslár, s msgyar kormány és a honvédelmi minisztérium megrendeléseket tett csehországi, ausztriai, erdélyi, galíciai és egyéb cégeknél nagy összegek erejéig. Ezek a megrendelések természetesen az összeomláskor, mint elszámolatlan tételek maradtak függőben a megrendelők és a cégek között. A kvóta arányában a magyar hadikincslár Is felelős ezekért a
milliárdokra meni követelésekért a békeszerződés alapján.
— Egétz nyiitan megmondom, hogy az a 13 és fél millió aranykorona, amit vállaltunk, talán magas összegnek tekintheti és tatán
kisebb Összeggel Is megoldhattuk volna ezt a kérdé-l, ha 20—80 éven át a további fórumokhoz megyénk és ki\'etszOk magunkat annak a szemrehányásnak, hogy nem teljesítjük a békeszerződés alapjtn vállalt kötelezettségeinket. Azt hiszem azonban, hogy helyesen cselekedtünk. Lelkiismeretem teljesen tiszta, mert ha nem én, hanem bármely más kormány az én nevemben Igy Járt volna el, s magam részéről annak a felmentvény megsdtsm volna.
— Biztosítottuk azl is, hogy
ba MamaroramOa pénmUgyl MUveréalídttfnaK vltwanye réte folytán altlta a Oely-aeibe fal. (ogy UUlcatfnl vegyen fel, eti a nagyOalal-molt megfelelő mxímpáltá-val toguáfáh.
és semmiféle akadállyal pl. a Irancia pénzpiacon ne találkozzék. Helyesen tettük, hogy már most biztosítottuk egy nagyobb államkölcsön telvé-telének a lehetóségét. Erre a legeisi alkalmas pillanatot meg kell ragadnunk. Osztom azt a felfogási, hogy kölcsönt produktív célokra kell felvenni.
Magyarország nyeresége a nemzetközi helyzetben
— Merem állítani, hogy Magyarország a hágai konferencia révén lényegesen gyarapodott szimpátiában az összes nagyhatalmaknál.
Olaszország támogatásának Igen sokat köszönhetünk és most, amikor a hágai konferencia eredményéről beszámolok, a hála szavának kell, hogy elhangozzék ajkaimról Olaszország felé.
— Ami a kisanlanllal szemben való helyzetünket illell kétségtelen, hogy
a kötött megegyezések uj atmoszlérátteremteti köztünk és a kisantant között is elsősorban gazdasági téren.
Talán eljön az idő, hogy politikai téren is lesznek gyümölcsei. Mindeneseire \'megállapítom, hogy Magyar-
ország presztízse csorbulatlanut került\' kl a hágai konferenciáról, söt merem állítani, hogy lényegesen gyarapodott különösen a nagyhatalmak felé. A zálogjog magmzQnéaének kérdésében velünk szemben a megoldás a következő: Minden vagyonunk és jövedelmünk felszabadul a zálogjog alól. Csupán egy jövedelmi forrásunk, amely az 1943 után fizetendi összeg-
1030. Január 2fl.
nek másfél százalékát kell, hogy kitegye, nem terhet/uti meg egy kölcsön Javára és csak abban az ese\'ben terhelhető meg a reparációk Javára, ha nem fizetnénk az 1943 ulán esedékes annuitásokat. Velünk szemben tehát csak negatív zálog ét csak egy jövedelmi forrás az Meggyőződésem szerint ez a megoldás a legkedvezőbb valamennyi állam közölt, amelyek reparációa, illetve egyéb fizetésekkel vannak terhelve.
A zálogjog alól való felszabadulásunk, a reparádós bizottság ellenőrzése alól való mentesülésünk minden esetre olyan előny, amely felbecsülhetetlen, mert szabadság nagyob
eddig volt.
ágot ad Magyarországnak, még pedig mérhetetlenül obb szabadságot politikai és gazdasági téren, mint
Bethlen István gróf miniszterelnök végül hálás köszönetet mondott az egész magyar sajtónak azért a támogatásért és egyetértésért, a
melyet a hágai tárgyalások során mindvégig tanúsított a kérdésben és amellyel az ors\'ág ügyét támogatta.
Január 31-re hívta Össze az alispán az nj nagykanizsai képviselőtestületet
A bizottságokat még
Nagykanizsa, JanuAr 27 Ml érkezeit meg Bidy Zoltán alispán határozata Nagykanizsa vároa polgármesteri hivatalához, amely az uj képviselőtestület tagjait folyó hó 31-re, péntek délután 3 órára hivja össze alakuló közgyűlésre.
A közgyűlésen az ali>pán fog elnökölni, aki az uj képviselők üdvözlése ulán megalskito\'.tnsk nyilvánítja as uj képviselőtestületet. Ezen
Nagykanizsa az élen!
(4) Aa utolsó évek gazdaaágl megrázkódtatásai, a gazdasági Sietnek ezek a döbbenetes földrengései tagadhatatlanul éreztették hatásukat uz élet mindenféle megnyilvánulásában. Aa ország gazdasági eletének szeizmográfja talán aehot, aa ország egyetlen vidékén sem mutatott olyan elszomorító kilengést, mint épen Nagykanizsán. A kilengés fogalma az embert agyban a rövid Időtartam képzetét Idézi tol, őzért nem la alkalmas arra, hogy állapotot felezzünk kl velo. A leromlottság, az elszegényedés. á mindennapi kenyérért való nehéz küzdelem Itt Nagykanizsán ma már állundó Jelenség. E/.l egyedül az a reménység ellensúlyozza, hugy el kell még Jönni a Jobb Időknek, amikor e váron visszanyert az ország gazdasági életében elloglalt régi pozícióját, amikor londülotet vesz az Ipar éa kereskedelem s amikor a vállalkozás nem Jelent biztos bukást s akadnak majd emberek, akik teremteni tudnak éa teremteni fognak munkaalkalmat, kereseti lehetőségeket s ezzel elővarázsolják az emberek boldogulását
A fergeteg, amely még ma ls dühöng a nagyinultu város telelt, ledöntheti a a házak kupoláit, os,zerombollialla az emberi kéz alkotta értékeket, ao nem volt és nincs ereje ahhoz, hogy elpusztítsa ennek a városnak a kultu-ráját, a szelloml értékelt, amelyek évszázados uiultra tekintenek vissza.
Valahogy ne tűnjék tel böbeszédU-ségnek ez a bevezetés, amikor egy kulturális esemény bejelentéséről van szó. Gz a kulturális esemény csak fizikai kiterjedésében kicsi, valódi Jelentősé-
flében azonban annál nagyobb. Mert okméröle a város kulturális fejlettségének és kllométerjelzője a szellemi haladásnak.
A tudomány és technika eredményei kell, hogy az emberiség közkincsévé váljanak Kz a folyamat azonban má-ról-holnapra meg nem történhotlk, mert a technika és tudomány fejlődését sem adják Ingyen; anyagi áldozatok, meg a szellemi fejlettség mogfolelö foka ls megkívántaük ott, ahol ezeket a világraszóló vívmányokat a nagyközönségnek átadják.
nem alakítják meg
a formális ülésen\' semminemű más tárgypont nem lesz.
A bizottságok megalakulása — illetékes helyről szerzeit értesüléseink szerint — más alkalommal log történi.
A közgyűlési nap reggelén 9 órakor ünnepélyes Istentisztelet és Veni Sancte lesz a plébániatemplomban, amelyen minden képvisdöte*-tűleli lag részt vesz.
Itt, ennél a pontnál jutnak érvényre azok az előnyök, amikkel Nagykanizsa az összes magyar vánieokal megolfave rendelkezik : A fellett szellemi élet ét az emelkedett kulturnlvó. Bőnek — és még valaminők - köszönhető, hogy as összes magyar városokat megelőzve, Nagykanizsa közönsége kapja meg -február 8-án, a beszélöfllmet Nagykanizsa az elad magyar vidéki vároa, akol honorálni kellett a vároa közönségének azt az óhajtását, hogy a technika ét turinmátiy eme legmodernebb hódítása ebbe a nagykulturáju városba la bevonuljon,
Hogy ez utegtörtenliiMiék ju Is szükséges volt, hogy a modvállalat meghozza azokat az áldozatokat, amik ezt lehetővé teszik. Nem tisztán az üzleti vállalkozás gondolata vezérelte Magyar Jánost, a mozi vezérigazgatóját, hogy Kanizsa közönségének a neszélö-fllmet — az országban lemMnek — megszerezze, hanem ezzel la bizonyltja, hogy be akarja tartani azt a programot. amit adott, mikor a mozlváltalat élére állott. Bizonyltja ezzel a modern ember széleslátókörüségét éa azt, hogy ől nem kizárólag a prolit, de az a gondolat Is vezérli, hogy kötelességszertl-leg eleget togyon annak tut ígéretének, hogy a kanizsai közönség azelleml Igényelt kielégíti, i

A gyermekgyilkos apa
bűnügye a táblán
Janszky Pál újpesti munkás és tűzoltó még a mull évben összeszólalkozott feleségével, aki feikapoll egy lábost és azt [étjére dobta. Janszky a levesmerőkanállal akarta megülni feleségét, de 15 évea Ilonka leányuk az apja elé ugrott és az ütés öt érte.
A leány néhány órával később meghalt. A törvényszék Janszkyt akinek még öt apró gyermeke van és aki egyébként tisztességes munkásember, 15 napi fogházra Ítélte A tábla ezl az Ítéletet helybenhagyta.
1930. január 14
ZALAI KÖZLÖNY t
Véres család.dráma, melynek fftazereplfti b após anyós, férj éa a pletyka; áldozata egy fiatal asszony, aki azerelembftl ment férjhez
„Pislogsz még. kutya!?- - förmedt a férj a vérében fetrengő asszonyra, miközben a fejszével, kővel, karóval félholtra verte
12 évi tegyOöacra
Nagykanizsa, Január 27 wAz emberben rejti vaddllat"-mk nem mindennapi e»etével foglalko-iott ma a nagykanizsai kir. törvényszék bünletötanácsa, amely valóban szomorú fényt vet a falu népének felfogására és a törvényes feleség ériékelésére. Im, álljon itt az eset: Hárman egy ellen Felsőpáhok községben mintegy öt év elöli Hegedűs Pál jómódú gazdaember nótll vette az akkor 19 éves Tombor Márlát, aki a község egyik legszebb és legdolgosabb leánya volt. A fiatal pár az öreg Hegedflsék portájára költözött, mivel a vagyon az öregek kezén volt. Ai első hetekben a két fiatal, életerős ember a legboldogabb életet élte, ám nemsokára pokol lelt ■ fiatalasszony számára a Hegedüs-porla. Az öreg Hegedülné, az anyós — éreztette a menyével, hogy ő az ur a házban.
A fiatalasszony eleinte tűrte, de később asszonyi öntudatára ébredve, sokszor telemelte szavát ez ellen. Igy csakhamar vészes viharfelhők vonullak a fiatalasszony házaséleté-nek egére. Azulán a férj az édesanyját pártolta és igy csakhamar meg Is verte fiatal feleségi!, amiért hal heti fogházra Is ítélték. De megvette a fiatalasszonyt az após Is. Ilyen körülmények közölt megesett, hogy a fiatalasszonyka több ízben is otthagyta a „boldog házasság" tűzhelyét és nővéréhez költözött, ám a férj kérésére mindig vlssza-vlsszs lén.
Afoiryetffk.- a pletyka
Egy napon azután történi, hogy az egyik községbeli asszony „megsúgta" sí amúgy is fetoaldatoti lelkű embernek, hogy a felesége azt a kijelentést tette: hogy csak a birtok miatt ment hozzá nőül.
A vénasszony nyelvöltögetése olaj volt a tűzre. Hegedűs Pál - aki aznap már úgyis beborozott — erre fogta a baltái, kabátja alá rejtette és elment ahhoz a házhoz, ahol felesége akkor tartózkodott.
Eredmény .- a fe/sxe Mikor feleségét meglátta, hátulról feléje ugrott, lerántotta fejkendőjét is hajfonalát, előkapta hatalmas ballá ját és afzal olyat sújtott a Szerencsétlen teremtésre, hogy a feje beszakadt, Hegedűs erre nagyot lökött asszonyán, hogy a földön elterült -(lövette isméi a fejszél és annak fokával a vérében fetrengő, eszméletét veszteit nőre sújtott vagy háromszor, majd elővett egy nagy, lapos követ a"al "tölte- verte a szegény asszony fejét. Mikor a szomszédok odarohan-\'"k- " közelből felkapott egy nagy nyomókarót és azt az asszonyára vdgla, akinek a feje több helyen be-
liélték a brutális
szakadt, koponyatörést, kartörést, agv-rázkódást szenvedett.
KórOáx és togfrá* Mikor Hegedűs a kóvel az asszony fejét verdeste, a vadállattá lett ember odaförmedl az eszméletlen asz-szonyra: — Pislogsz még, te kutya I ? A szerencsétlen asszonyt beszállították a keszthelyi kórházba, ahol valóságos csodaszámba ment gyógyulása.
A brutális embert a keszthelyi csendörök bilincsbe verve beszálli-
férfet
mert az öregasszony azt mondotta neki, hogy pusztuljon onnét.
Tompa Józsefné szemtanú is hallotta, amikor Hegedűs az agyonvert asszonyra ráförmedt:
— Pislogatsz még, te kutya ? Tompa Józsefné szemrehányást tett
Hegedűsnek a cselekménye után. Hegedűs kurtán leintette öl:
— A feleségemi Én parancsolok vele.
Tompa Lujza, Tompa Gábor, Csiszár Oéza tanúvallomása után Hegedűs József (a vádlott 64 évei apja) el
Nagyobb mennyiség legprímább
férfiszövet
maradék érkezett, melyet rendkívül olcsó árban árusit
SINGER
divatáruház.
tolták Nagykanizsára, ügyében ma volt a főtárgyalás nagy érdeklődés közepette.
JZ bíróság elöli
Hegedűs Pál csak arra akar emlékezni, hogy egyszer sújtott a baltával az asszonya fejére, hogy mi történi még — arról nem akar ludnl. Azt mondja, annyira ittas voll, hogy nem emlékszik már semmire.
A fölárgyalási elnök elébe tárja, hogy a csendőrök előtt azt vallotta, hogy végezni akart a feleségével.
Hegedűs még elmondja, hogy nem lelt volna baj, Ito.íy a felesége en-gedelmeskede t volna az ö apjának és any|ának De nem akart engedelmeskedni nekik
Az asszony, Hegedűs Pálné sz. Tombor Mária, még alig tud a lábán állani. Fején hatalmas kötés. Csak az c ső fe^zecsipásra emlékszik még vissza, mást nem tud, mert amikor magához téri, a keszthelyi kórház egyik ágyában feküdt. Szeretemből ment férjhez — mondja, de az anyósa folyton zsörtölődött vele. Mu-záj voll elmennie a házból,
mondja, hogy a -fiát ő maga küldte el a csendörségre, hogy feljelentse önmagát, amit az meg is tett.
Nisponszky Béla dr. törvényszéki orvos felolvassa a látleletet: Agyrázkódás, koponyacsonttörés, sln-csonllörés, életveszélyes sérülés. Mint orvos csodálja, hogy Ilyen sérülések melleit éleiben maradt az asszony. Fiatalsága és erős lestalkala tartotta csak éleiben.
ítélet
A délutáni tárgyaláson a perbeszédekre került sor. Metz József kir. ügyész fenntartja a vádat. Dr. Frled Ödön védő védöbeszédében a fen-forgó enyhitö körülményekre mulat rá.
A bíróság Hegedűs Pál gazdát bűnösnek mondotta kl házastárson elkövetett szándékos emberölés bűn-\' tettének kísérletében és őt ezért 12 esztendei fegyházra és az összes költségek megfizetésére Ítélte.
A vádlott és védője megfellebbezte az ítéletet.
FEHÉR ÁRNYAK
Metró világattrakció. A déli tenger mesebeli szépsége 10 lelv. Személyek: ■aaata Btua, lta<|aal Tarrea.
A képviselőhál
csütörtökön 01 össze — A miniszterelnök elfoglalta hivatalát Budap«at, január 27
Vűjs József népjóléti miniszter ma délelőtt felkereste Bethlen Islván gróf miniszterelnököt, aki Hágából visszaérkezve elfoglalta hivatalát. A helyettes miniszterelnök közel másfél órán át jelentést tett Bethlen István grófnak a távolléte alatt történt eseményekről.
A képviselőház január 30-án, csütörtökön ül össze. A napirend tárgyalása elöli a miniszterelnök nagyobb beszédben tájékoztatni fogja a közvéleményt a hágai tárgyalásokról.
A képviselőház külügyi bizottsága előreláthatólag pénteken ülést tart, a jövő héten pedig a felsőház külügyi bizottsága ül össze.
awvLWJuvwv.-q-AVj. - Su
Mozgószinház FeQér árnyék
Ma kedden és holnap szerdán mulatja be a Városi Színház azt a Metro-filmet, amely az ez évi produkcióknak gyöngyszeme. „Fehér árnyak" a elme s a főszereplők benne : Monté Blue és Raquel Torres. Ez a két világhírű sztár vitte sikerre ezt a filmet. E film mellett Igazán nem kell a moztdlrekclónak nagy reklámot csapni, mert ennek a filmnek a kritikáját minden újságolvasó (ki nem az?) ismeri. Egyike ez a film azoknak az alkotásoknak, amelyekben a legszerencsésebben találkozik a nagysikerű filmeknek minden kelléke. A darab meséje, a kivitel szépsége, a rendezés kifogástalansága, a cselekmény szintere, a felvételek nagyszerűsége s főleg a szereplő művészek megválogatása.
Monté Blue-t Is, meg Raquel Torrest is jól ismeri a kanizsai közönség, az ö művészetük már sok élvezetes órát szerzeit nekünk, a mai szerepeik elé annál nagyobb kíváncsisággal tekintünk, meil az egyik egy vad szigetre vetett filantróp hajó-doklor szerepét jálsza, a másik pedig a vad benszülöllek királyának a leányát alakilja. Már pedig e két nagy művész eddigi szerepeiből következtethetünk, hogy épen ezek a mai szerepeik azok, amelyek az ő művészetükhöz, az ő egyéniségükhöz icginkább szabva vannak
A filmet megelőző kritikák szinte kényszeritöleg hatnak az emberre: ezt a filmet meg kell néznünk. (=)
zaiju közlöny
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január 28, kadd
Róm. kalollkus: N Károly Proful.: I^kroly. Izraelita: Ti betli hó 28
Városi Mozgó. „Pehér árnyak\', egy (Utal királyleány éi egy boldogtalan ember regénye.
Gyógyszertári áljait szolgálat: f. hó «3g£g a MerklíBelus-léle .Igazság\' gyógyszertár.
OőrfSrdő nyitva reggel 8 órától esle 6 óráig (háttt, szerda, péntek détnttr, kedden egész nap nőknek). Tel.: 2-13.
Előadások, bálok
F«br*Ar I. Iparosbál
Pebraár 1 A Polg. BryUt közgyűlése és bankellj*, Oiranáziumi cserkész-tea «x intézet lomaterraé-ben fii t órakor. FobraAr S. ízi Leányegylet kabaréja esle Ml 9 <5. a Színházban.
Február 4. Keresztény Nőegylet teája este Ml 9 ó
■ Centráibán. Fobniár 1 Szanatórium-piknik.
KmmIi. alkalmazottak lin< teája ette Ml 0 A. a Cm tr álban.
Ftbrmár ft. LkeálU előadás d. u. 6 ó. (Surányl Oy).
DakM-Ml Kltkanlnin (Levente Egy.) Fnbrnár 15. A Szent Ilona Leányklub bállá. Ptbraér lí. UccilU előadás vetltetl képekkel a Szín
hásban (dr. Láng Sánda \' Ftbrmár 22. MagántlutvlKl
i (dr. Láng Sándor). __ J2. Magántisztviselők műsoros estje. Febraár 21 LkeálU előadás (Virág Benedek centen-
nártun)
MárdM I. Keresztény Nőegylet farsangi kabaréja.
Kereskedelmi Alkalmazottak Jelmeze* reklám-
báli*.
MárdM 2. Lkeáll* matiné (dr. Meiő Ferenc disz-
tag-avatása a Színházban).
- Személyt hlr. P. Vlnkovlts Viklorin, a magyar ferencesek tartományfőnöke tegnap Nagykanizsára érkezett és P. DedáSzulpIc plébános-házfőnflkkel Bucsnszentlászlóra utazott, ahol részlveltek a kispap-jelöltek vizsgáin.
- Járási tiszti értekezlet. A
nagykanizsai járás jegyzői kara Január 31-én délelőtt 9 órai kezdettel a nagykanizsai járási föszolgabiró-ságon tiszti értekezletei tart dr. Laub-haimer Alán föszolgabiró elnöklete alatt. A tiszti értekezleten elsősorban adóügyek kerülnek megtárgyalásra, aminek ismertelését a pénzügyigazgatóság kiküldöttje fog|a végezni. Ezenkívül több alispáni rendelet végrehajtását ismertetik.
flz Ipartestület
- Megyebál. GySmOrey QyOrgy főispán és Bődy Zoltán alispán fővédnöksége alatt a Zalaegerszegi Kaszinó február 1 G én Zalaegerszegen, az Arany Bárány összes termeiben nagyszabású megyebált rendez. A bál rendezősége a régi megyebálok kedélyességél óhajtja visszavarázsolni ezzel a farsangi tánc-estélyével. A meghívókat február elsején küldik szét.
- Találtak n városházán a Uceálls előadás után egy melltűt Átveheti a szerkesztőségben.
Autószerencsétlenség a siófoki országúton
A sikos uton megcsúszott autó nekirohant egy útszéli fának
Nagykanizsa, Január 27 Súlyos autószerencsétlenség érte a siófoki országúton Habody Oéza budapesti gépészmérnök autóját, minek következtében a mérnök felesége és Kacskovits Viktor földbirtokos súlyosabban megsérültek. Az autót vezető mérnök könyebb zuzó-dásokkal került ki a balesetből.
Habody Oéza autója Siófok felé
Igyekezett, mikor az olvadástól sikos országu on Qnnászapusztánál a gépkocsi hirtelen megfarolt és nekiment egy útszéli fának Az ütődés következtében Habodyni és Kacskovits Viktor az úttestre zuhant és súlyos külső és belső sérüléseket szenvedtek. A mérnök könnyebben sérült meg. Egy arra jövő autó felvette a sebesülteket és kórházba vitte.
Ax Iparosból
előkészületei olyan farsangi vigasságot Ígérnek, amihez hasonlói az Idei faisangon nem igen látott a Polgári Egylet öreg nagyterme.
Magái a mula\'ságot egy rendkívül komoly zenei műsor előzi meg, aminek művészi ériékét Vannay János, P. Pásztor Irma, Onrat Margit és az Ipartestületi Dalárda garantálják A belépődijak 80 fillértől 3 pengőig. A tánc-zenét a kitűnő honvéd-zerjfkar szolgáltatja.
Amint értesülünk, az idén is az egész város társadalma fog találkozni az Iparosbálon. (Akik tévédé hői nem kaptak meghívót, kéretnek, ebbeli igényűket az Ipartestület irodájával közölni.)
- A városi zeneiskola növendékhangversenye. Csütörtökön este tartja a zeneiskola, mint már jeleztük, a folyó tanév első növendékhangversenyét a Kaszinóban. Változatos műsorban kamarazeneszámok (fuvóegyüttesek) és szólószámok váltakoznak a zeneiskolától már megszokott nívóban. Jegyek 60 fiIKfrtöl I pengős árban a Krátky-tőzsdében válthatók és esle a pénztárnál.
Madrol/unkJZ/Ooii.jae kUId-/Uk pénxlinkel Idegenbe.
ÉM táncestélye
— A Keresztény Tisztviselőnők KgyeaüleU ma (kedden) délután 7 órakor a teadélutánra vonatkozólag fontos megbeszélést tart saját helyiségében (Nádor u. 14 ).
- Levente-bál Qelsén. A Cicisei Levente Egyesület február 5 én esle 8 órai kezdettel a Qrosz-féle vendéglőben táncmulatságot rendez. A fővédnökök és védnökök sorában ott találjuk a község és a járás vezető előkelőségeit, földbirtokosait. A bál tiszU jövedelme levente célo\'al szolgil.
FARSANGI CIKKEKi
P.plrupkt, Jl»rc. U(*örab. hól.Mi. t.rptntla kool.lll, Jilíkok, juilárgrik. papíráruk l.gok.óbb btiitulil fonZÜ „tsásasorssap" Játáketthen, 4Z3 Budapest, IV., Sáló-atca L
— Társadalmi konszolidáció
címmel tarlóit rendkívül komoly, elmélyedésre készlető társadalomtudományi előadást Mátés P. Hllár zalaegerszegi zárdafőnök, Nagykanizsa volt plébánosa, a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör vasárnapi liceálls programjin, a kanizsai városháza zsúfolásig megtelt dísztermében. A nagy . tudományos értékű előadást egész terjedelmében közölni fogjuk lapunkban. A közönség a meleg szeretet sok megnyilvánulásával veye körűi az előadása témakörében nagy felkészültségű előadót. Vldos József dr. posta-fogalmazó ügyes szavalata és Rdcz János főkántor vezetésével az Egyház! Énekkar finom, szép énekszámai alkották a műsor többi részét.
—Tapolcáról Kaposvárra kerOlt a háziipari és méhészeti felügyelőség. A földművelésügyi miniszter az állami kO\'igazgalás egyszerűsítése érdekében a győri és tapo\'cal háziipari, a szombathelyi és veszprémi méhészeti felügyelőséget Kaposvár székhellyel összevonta és annak közös vezetőjévé Szlgethy Ödön főfelügyelőt Tapolcáról Kaposvárra helyezte át.
február hó 1-én
Dr. Wéber Pál kanonok
előadáma a Kai. Cegéay-egyletSen
Nagykanizsa, Január 27 illusztris vendége volt vasárnap a nagykanizsai Kat. Legényegyletnek. Dr. W\'éber Pál a megyéspüspök oldalkanonokja, a kiváló egyházi szónok tartolt előadást. Dr. Wéber rendkívül népszerűségére misem jellemző jobban, mint az, hogy a terem ezúttal elégtelennek bizonyult a közönség befogadására. A kanizsai katolikus társadalom számos kiválósága Jelent meg a Kai. Legényegyletben, hogy meghallgassák az előadást. Dr. Mutschenbacher Edvln, az egyesület világi elnöke a közOnség nagy ovációja közben köszöntette a jeles
1930, január 28.
egyházi férfiul, aki feszüli érdekifi. dés között tartotta meg előadását.
— Minden a vallás — mondotta egyebek között dr. Wéber Pál. — Vallás nélkül nincs társadalom, nincs élei, nincs boldogulás. Aki az Istennel tart, annak áldás fakad a munkáján, aki vallástalan, az elbukik a küzdelemben.
Ezután gyönyörű szavakkal emlékezett meg Kolplng fiainak hivatásáról.
— A Kai. Legényegyletnek az a célja, hogy az iparostársadalom fiait szárnyai alá fog|a és ntegóvja a szociáldemokrácia káros tanaitól. A Kai. Legényegyletek szelleme az igazi szocializmust: a keresztény szoclullz-must terjeszti, ülteti el a fogékony, fiatal lelkekben.
Wéber kanonok előadása látható mély hatást tett a hallgatóságra, mely beszéde után a meleg szeretetnek minden megnyilvánulásával elhalmozta.
Előadás után a Legényegylet műkedvelő ifjúsága előadta a .Nem nősülök" című kedves vidámságot, melyért sok tapsot kaplak mindnyájan. Maga dr. Wéber Pál is, aki a Kai. Legényegyletek egyházi f JOgye-lője, Igen figyelmesen szemlélte a műkedvelők munkáját. Az előadás végén ugy az egylet elnökségének, mint a szereplöknek teljes megelégedését f jezte ki a tapasztaltak feleli.
Wéber kanonok vasárnap délelőtt a felsötemplomban njügözle le az ájtatos híveket magasszárnyalásu egyházi szentbeszédével.
a Polgári Egyletben
A mii tlt saerallnk, maradton a várómban.
Értesítés.
Értesítem a mélyen lisztéit hölgy -közönségei, hogy
varrodámat
fabrssár hé t-án ajkát asas-a.ltaaa (nsáket-tár M. alatt
(Ország-léte ház).
legkényesebb Igényeknek meglelelően s laawjabk masUllak után késaltek.
Előre la blztodtom a mélyen lisztéit hölgyközönséget, hogy Idényeiket pon toesn kielégítem, melyre garands 25 éve. gyskorlslom
önállóan dolgozó vsrróleányokst éa jobb házból való leányokat varral taaltaal (elveszek.
Kérem a mélyen llaztelt hölgyközönség szíves pártfogását.
Tisztelettel Ráoz Mariska.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KÖREIM JENŐ „Menyasszony\' divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I, a felsötemplom mellett.
1930 lanuár 28.
zalai közlöny
(I
Február hó 3-án este 8 órakor és február hó 9-én délelőtt 11 órakor a Városi Színházban
a Leányegylet
nagy kabaréja
Jegyek elővételben a Városi Színházban és Vágó lllatszertárában.
— A magántisztviselők második láncleájára a Korona éttermét zsúfolásig megtöltötte a szép közönség, melynek soraiban Nagykanizsa legszebb leányait, a vidám táncos ifjúság krémjét találtuk meg. Valódi mondáin hangulat uralkodott az étieremben, amihez hozzájárult természetesen a rendezőség körüllekinlö figyelmessége és elsősorban a kitűnő |«zz-band. A teázó társaságok között szünet nélkül keringtek a párok. Színessé tette a hangulatot Sásdl József zeneszerző, a jazz zongoristájának szerzői bemutatkozás), akinek darabjait Urbán Oyula hírlapíró énekelte A kedves kompozícióknak, nem kevésbé a Nagykanizsán roppant népszerű Sonny Boynak tapsos sikere volt. A szerzőt melegen ünnepelte a közönség.
Pedagógiai sxeml-ndrlum
Az első kanizsai előad da
szerdán reggel 9 órakor kezdődik
Nagykanlraa, Január 27
A Zalamegye (erűletén, az 1926/30. tanévre rendszeresített pedagógiai szeminárium előadásai közül 5 Nagykanizsán lesz. Az első szemináriumi nap ma, kedden van Zalaegerszegen. A második holnap, szerdán reggel 9 órakor kezdődik Nagykanizsán. Az első kanizsai szemináriumi nap program|án vitéz Barnabás István IsnieUlgyflő megnyitója ás (leadása, FHó Ferenc két előadása; Plander Boldizsár és Llllik Béla népművelési titkár előadásai és az előadások vitája szerepelnek. Az előadásokat minden érdeklődő látogathatja a Rozgonyi-utcal Iskola tornatermében.
A szeminárium részletes ismertetésére visszatérünk.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenütt I
Főraktár:
Weísz HAi tlagykanizia.
Király-utca 21.
CeíartóxiattáK
a szombathelyi törvényszéki logOdz gondnokát
Szombathely, Jnuuár 27
A szombathelyi törvényszéki fogház gondnoka : Somogyi Kázmér ellen súlyos szabálytalanságok vádja merült fel, minek következtében a fegyelmi eljárás során állásától megfosztották.
Ezzel azonban nem zárult le az ügy, mert a szombathelyi ügyészségnek olyan súlyos adatok kerültek birtokába, hogy ennek alapján elrendelték a volt fogházgondnok letartóztatását, amit foganatositotlak.
A letartóztatás során 100 rendbeli okirathamisltással és 40 rendbeli sikkasztással vádolják a gondnokot, akinek letartózt rtása érthető feltűnést keltett egész Szombathelyen.
— A Leányklub teája. Vidáman, szépen sikerült, mozgalmas teadélutánt rendezett vasárnap délután a nagykanizsai Szent Ilona Leányklub. A bájos leány-gárda műkedvelőinek legjavát állította ki a porodra a pompás műsor keretében, ami megalapozta a hangulatot az utána következett teához. Örömmel látjuk a Leányklub intenzív bei-élete melleit társadalmi mozgékonyságát Is, aminek egyik Jelentős állomása lesz a lebruar 15-ikl .Leányklub Bálja.\'
— ön most még nem tud/a, de 13 év múlva biztosan dicsérni fogta, Hagy — Bartu AHkMtiMtl vett szőnyeget. „_
— Vakmerő rablótámadás egy kereskedő ellen. Mint Kaposvárról jelentik, vakmerő rablótámadás érte a bátaszéki országúton Wittenberg Olló alsónyéki kereskedői. A kereskedő falujába igyekezett éjJJ 11 órakor. Egyszerre egy hatalmas férfi ugrott e.éje, földreteperte, Ütlegelte, majd kitépte zsebéből pénztárcáját és elmenekült. A kereskedő Összeverve bevanszorgott a községb.\', ahol elmondotta a csendőröknek, hogy ml történt vele. A közölt személyleírás alapján a csendőrség a tettest Bognár István 21 éves bátaszéki lakós személyében elfogta. A támadót átadták a kir. ügyészségnek.
Támogassuk az érdemes kanizsai kereskeáelmet és Ipart.
ílrlchl tárlat
Párti 2033. London 25 18\'Zi, Newyork 317 tyt, BrOsset 2\'07 Irt, MUano 27-OBVl, Madrid 68 25, Amsterdam 207 95, .Bérűn 123 69, Wien 72 821/1, Soda 3-74. Prtfca ti 31 Irt, Varaó 68 02 Budapest »0-SIVl Belgrád 9-lJVi, Bukaieíl 3-07\',\'t.
SPORTELET
Az asztali tennisz egyéni világbajnokságokat is magyarok nyerték Berlinben
Európa páros műkorcsolyázó bajnokságát Is megnyertük — Trenlngmeccsek napja volt a vasárnap — Készülnek a csapatok a tavaszi fordulóra
Nagykanizsa, január 27
A vasárnap ismét a magyar sjxirt sorozatos győzelmeit hozta. Ezek között első helyen áll a berlini asztali teniszbajnokságok egyéni döntőinek eredménye. A csapat világbajnokságok megnyerése után az összes magyar versenyzők megnyerték az egyéni világbajnokságokat.
Részletes eredmények a helyezések sorrendjében:
Férfi egyes világbajnok:
Barna magyar, 2 Bellák magyar, 3 Kelen magyar és Dávid magyar.
Női egyes világbajnok:
K. Mednyánszky Mária magyar, 2. Sípos Annus magyar, 3. Frl. Kolbe osztrák és Wildamné osztrák.
Férfipáros világbajnok:
Barna—Szabados magyar, 2. Lleb-sler—Thum osztrák, 3. Kolmodin— Nilsson svéd és Bellák—Olattcz magyar.
Vegyespáros világbajnok:
Szabados—K. Mednyánszky Mária magyar, 2 Kelen—Sípos Annus magyar, 3 Barna—Udl Magda magyar és Olancz magyar—Carnatz német.
Nölpáros világbajnok:
K. Mednyánszky Mária—Sípos Annus magyar, 2. Oál Magda—H. Komáromi Márta magyar, 3. Kolbe-Neumann osztrák és Wildamné— Reilzerné osztrák.
Mühorcsolyázáe Európa-bajnokság
A Bécsben vasárnap megtartott műkorcsolyázás Európabajnoktág során a páros vertenyt az Orgonista Olga—Szalay Sándor pár nyerte. A második helyet Is magyar pár: Rótter Bíby—Szollás László, a negyedik helyet pedig: Phillpovits— Diliinger pír nyerte. Európa hölgybajnoka: Fritzl Burger Bécs lett A
versenyen Miklas köztársasági elnök Is megjelent.
Eötvös uj magyar rekordja A BKE tegnapi gyorskorcsolyázó versenyén Eötvös Zoltán zuhogó esőben 5000 méteren 9:07 6-os uj magyar rekordot ért el.
Trénlngmtccsek a profiknál
Bástya—SzAK 6:1 (3:1). Budai 33 FC-Vasas 1:0 (1:0). III. ker. FC—111. ker. TVE 1:0
(1:0).
Attila I.—Attila II 4:1. Somogy—KTSEkomb. II : 6 (8:0).
Időjárás
A nagykanizsai oattaoroláglal aaag-ttgyelO Jelentések t Hétfőn a hömérték-let-. Retgel 7 órakor +2.6, délután 2 írtkor +9 6, ette 9 érakor +<8,
PetMiei: Reggel hltiAr, délben tinta, et e borult égboltozat Szélirány: Egéti ntpon át délkeleti izél.
áaska! rádiójelemét) A ■.tnarnl*-laMiot •*<• 10 «*akar |» i rássbtt (tikit Aa nappal ná| M|ks Ida lárbaU, káatU ayaiatoa ás dálsa taoaapáááaalr.
Reklám árak!
\'/< kg. pőrkőltkávé . .. P 2-50 1 kg. édes narancs ... P —-96 l/a kg.-os doboz dntolya P 1 «0 1 kg.-os doboz szilva
compot............ P 1-40
1 kg.-os doboz cseresznye
compot...... ...... P 1-80
1 kg -os üveg baracklz P 2-96 1 liter balatoni rizling P I— 1 drb óriási IBstőlt hering P --«5 1 drb nagy sós hering ... P —-12 1 kg. konzervált savanyú-
káposzta ........... P —-50
1 doboz szálkamentes
szardínia ......... P I\'—
\'/a kg. friss leavaj...... P !•—
Főzelékkonzervek jutányos áron, Pekkarek-teák, leasutemények nagy választékban kaphatok
löszei és Frledenthal
„, csemegekereskedésében.
PHILIPS
modern vevó
rádió készüléket
6-18 havi részletre gyári árjegyzék szerinti árban.
Díjtalan bemulató.
Szakszerű felvilágosítás
Szabó Antal "gy"
és
sportárunagykereakedés rádió- éa gramtrfsn-outálya.
ZALA! KÖZLÖNY
Kerti főzelék magvak
Ktrll •Irégmagnk Vlrághrjfmtk és gumók
fia^iiágl magvak Baromfi oloaégak
„ ar fitakar mány ok
Madáreleaégek. ■Atrágyafélék SyOtaSIoafa védalml
•sarak ByOmfiloafa tlutHó drótkafék
kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. mötrágya, termény ét növány-vádóaiorak keroakedátébon
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróiig melleit. Teleion 130.
Tavaszi árjegyzék kartl mag-vakrél a napokban mtgjeleník, érdeklődőknek ingyen megküldöm.
TŐZSDE
A mai tőzsdén az utolsó áremelkedése már nem nyert fc tást és a forgalom az Uzletidő nagy) részében csendes volt. Af árfolyamotok azonban mgyjában a szomoafi nívón mozogtak. A közönség érdeklődése a tőzsde Iránt mindjobban emelkedik, amivel szemben a spekulációnál Inkább realizációs törekvések tehihetók. Zárlatkor minden Isméi megszilárdult és a legmagasabb napi árfolyamok kerítitek felszínre. Fixkamatozásu papírok piacán tudikölcsönök iránt ujabb érdeklődés nyilvánult meg, ami némi szi-lárdulásl váltott ki. Egyébként az Üzlet változatlan. Devizapiacon az árfolyamok nem változtak.
Buta 10-25 /IlL, wa 10 /Ul. tmelk.
Btua Itaaav. 77-e» 24 «0—25*10. 7S-m 2910— 26 30, 79-ea 25 30-25*85, 80-.. n60-J5*\'0, duaáaL 77-tt 23 90—24IS. 7 l-as 24*10—34 35. 79 ea 21 45-24 80, • I-M 21*60-24*75, roo 13 90—14 06, b k. árpa 15-65—1610, aörárpa 17*60-1900, Bab 13 26—13 75, lengett tnt 13 50-I 00, diuájitalt 13 35-13 45, repce;52«-61-00 korpa 970 9-S5.
i Mnatfl Tíz sás áarixi-jimáM
VALUTÁK
I L 27*72-27*87 «tr 79*35-79 75 ik. 18-83-16 93 WaL 162-60 163 10 □inti 9 m-10-03 □oltár 5688$-570*80 rranéia 1.22*45-22 76 tfcll. 259*30 230*30 Lengyel bwast 20 Leu 3-37-3-41 Léva 410-4 16
Lka 29 86-2995 Márka 136 19-136 80 Norvég 152*30 15290 SchtlL 8020 80 60 PtaeU 73-10 74-70 Svátcl L 110*20 110 70 StédL 153*00-153 65
DEVIZÁK
229-45-230*15 Belgrád 10-06 1009 Hcrfia 138-42-138 82 BiUazel 79*50 79 76 Dcvtxalel 3-39 3-41 Koptnb.152 70 \'ál 10 London 27*78 27 86 Madrid 7370-74 70 Milaao 29-í 7-29*97 Newyofk67t*00 72 8U Oazlo 16280-19290 Párta 22*42-22*49 Prága 16 88-16*93 Ssófla 4*12-4*16 Stocáh. 153*25-63 65 Varaó 64*00-64*20 Wkn 8033-80*58 ZSfich 110*30-11080
relhajtáa 5273, eladatlan 1431. — Elaó-rtnda 1*58—1*60, axedett 1-56—1*60, siedell klaép 1-44—1*50, kOanytl 1*36-1*42, l-aó lendli Oreg 1-54—1 56, ll-od rendtl 0<eg 1*48—I 52 angol ill\'dó 1*50-1*85, sulonna nainrhsn 1*50—1*54, aalr 1*70 1*80, hu. 220-2 44, azaloonáa lélaeitén 1*86—2 00.
Vállalat, FeWö.
éa LapHaáé alat, lacffcaaixsáa.
kiadó? zalMjCároty.
APRÓHIRDETÉSEI
r . I N bó% Ü MMr, mtodM WfébW saó 44a • HM. Saetdáa 4a pta-Ma> 10 uólg sa talár, aladan további ató dl|a a tUl. Groaaó a aladaa vaata-mmbfc bétából Utó aló két siónak aaárnH-CHk. Állást keroófaaak SOM engedmény. Mti-a«táa«k a (*t) M»|\' »aaaa«aa alal a tslealaaaa kSnyv.U., aatéasMszéa .Ik.Htlá.. « ágait • I • r a I I ■ Itsatlt
Szép tlalelhetylség, nagy garage «offór-axobival kla*a Kailnciy-utca 15., emeleten. _ 411
Igen stép taaaarl, zab, burgonya éa egyéb termény mindig a legoloobb n»pl árban kapható Szerecz. Teleion 330. 371
Calnosan bútorosod, ktlIOnhejáratu «no-ba február l-re kiadó Ballhyányl-u. 22.
358
■•fvátalr* keresletű P/s—2" izl-vattyu, víztartály éa klaebb Werthelm azek-lény. OrUnleld Adott, Magyar-u. 29. >418
Vadb*r0k«t,
mázat, égy tollat, vasat éa témát
legmagasabb áron vásárol ■trém Barnát és Fiai
Erzsébet-tér It. m,
Magyar-német vidéki laáay, kl a háztartásban la segédkezik, 6 éves leányka mell! lebruár fre felvétetik. Clm la kiadóban. -421
PAktaaaaa, háziszolga éa árusító (elvétetik. — Dotoghy Kálmán Klaksntxsa. Oraaágut. 422
KSayvaaakróay (ötét színben. 2 drb ecrtt ttlgaöny karnissal olcsón eladó — Erzsébet-tér 20, I. em. -419
Kéluobáa u\'ral lakás vliveielékkel, egyszobás udvsrl lakás tsfcarltáeért asonnsl, kétssobáa udvail laké a má|us lén, esetleg elóbb Is attagtalliatá - EatvBs tét 15. 429
Otye* Mala*raaaó*at, lebelóleg nóaet keres a bánoksientgyörgyl gőzmalomba Breuar Vtlmoa, Sugár ul 8. 430
TaUHataM a Sugár-utón egy hajrsalt. Igazolt tulajdon sa átveheti lapunk kiadóhivatalában.
Kováid Péter és Fia
budapaatl faatftgyér
fant, tlgitH éa pütMroi
Oailérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
i7, Caengary-ut B.
■ keres, itt ál
Kasztl Lipót ugy a saját, mint gyermekei Ernő, Imre, Adóit és Irén nevében mély fájdalommal tudatja, .hogy forrón szeretelt jó felesége, illetve édesanya, anyós, nagyanya, testvér és rokon
KasEtl Lipótné
ii&l. laóiar Halrin
folyó hó 26 án d. u. »/t4 órakot éleiének 53 ik évében rövid és kinos szenvedés uián elhunyt.
Drága halottunkat f. hó 28-án délután 3 órakor fogjuk az Izr. temető ravatalozó terméből örök nyugvó helyére kísérni.
Nagykanizsa, 1930. január 27.
Sráuoljak, aalf éltaki
Mosl
r«atl
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
iSimaó, vejytltxtltó, rnhafestl
■ Mombatbitjl oro. tpa/hUUttMoa >i»«rfav»™«l kittalatv*
NAGYKANIZSA
OjtJtai.l., i Oyártalap i
Kaxtncxy-u. 8. Hunyadl-u. <9.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bjr-mlt testet vagy tisztíttat Oyft«6<J|On meg. áraim olc-óaágiról éa munkám
klvátóaágáról. Utolérhetatlen tényO galtárttaztltáa I Ttaztltl sib Ptlaaói oz I
Értesítés.
Van szerencsém a I. uri közönség becses tudomására hozni, hogy Caangary-ut 91. az. alatti
borbélyüzletemet
Vida János urnák átadtam.
További munkálkodásomat ezután a t. közönség stjál lakásán végezem.
Szives pártfogást kér
Prancslcs István
borbély ii főárán.
ion meglel
M
-8 o
1
NaavkaotaM m <
Állandó\'foglalkozási, biztos megélhetést találnak oly személyek, kik 385 pengővel rendelkeznek, ugy hpgy módjukban áll, egy egész uj találmányú és ul rendszeri! háziipari gépreskét beszerezni és azzal a saját lakásukban egy Igen szép, tiszta és Jól jövedelmező házi-Ipart Űzni. Kulönfélé közszükségleti cikkek háziiparszerU előállításáról van szó. A gép kezelése 3-4 nap alall tökéletesen elsajátítható. Csak Németországban több mint 700000 személynek, ifjúnak, öregnek, férfinek, nőnek nyu|t exis\'cnclál és biztos megélhetést e bámulatos kis gépecske. Részletes és kimeiilő felvilágosítást nyújt min-ifcnröl a gyár által kiadott ismertető könyvecske, melyet minden komoly érdeklődőnek azonnal megküld 1 pengő 20 fillérnek posta-ulalványon való előzetes beküldése ellenében a gépgyár r. I. magyarországi kizárólagos vezérképviselete és lerakila : m
FODOR IMRE PÉCS. Ferenciek-utoa 19. az.
A készítendő áru ugy a kereskedők, mini a magánfogyasztók állal szétkapkodlatik. Azonkívül maga a fenti vezérképviselőség is készséggel átveszi készpénzfizetés ellenében a szóbanforgó szükségleli cikkeket. Napi 8 órai könnytl otthoni munkával 6—8 pengőt már egy kezdő is megkeres e géppel. — A kltanilás ingyenes.
1930. január 28
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és ismerőseinknek, különösen a szombathelyi Máv tisztviselő ka-ráifpk a nagykanizsai I. sz posti főfíökének, kik felejihelet-
len dr\'gíi Erzalkénk elhunyta aljiaimával a temetésén megjaHiini és jóleső ré«z-vélllkkcl niefy fájdalmunkat enyhíteni szívesek voPak, ezúton Is fogadják hálás köszönetünket. Werck él Bukó család.
wmmm—mm»iiBm*mm
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátaimnak és Ismerőseimnek, kik felejthetetlen jó hitvesem elhunyta alkalmival a temetésen megjelenni szivesek voltak és részvétükkel mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton Is háiáa köszönetet mondok.
Péter Oyula.
A letenyel kir. járásbíróság, mint telekaónyvl hatóság.
Í680/Ik. 1929 szám.
Arrsrtsl hMitiiitflmat.
Nagykanizsai Takarékcénitár R T végre-hajtatónak Dobos Jóiaet éa neje Kanizsai Márts végreha táat szenvedők ellen Indl tolt végietiapási Ügyében a telekkönyvi hatóság a légrehajital áiveiéat 2010 P tókekovetel\'a (a járulékai behajtáaa végett a letenyel kir. |áráablró«ág terDletén levó, Tótaierdshely községben lakvó, i a tót-s eidshelyl 921. sztjkvben felvett 99? b. hrsz ház. szántó Ingatlanra 1650 P, ai u o. 245 aztjkvben felvett 1013\'a. hrsz. szántóból Doboa Józael (nóa Kanlzial Máriával) n. vén átló >/> résznyi IlUtóstere I50P, az u. o. 16. a\'ljkvbcn félvelt 10281a. hisz. szántó a Oyopa diliében, elóbb B5. és 6. soraz alatt Doboa Jozael éa neje Kanltsai Márta nevén állolt. most B 12 alatt Sav Lukács Mártonná az. Andratek Ilona nevén álló Ingatlanokra 180 P, u u o. 1472. sittkvbe lljegyretl 834/a hnz. szántó a Prdtorklum és prieára dfllóhea elóbb Dobos J íztef éa neje Kanlzaal Márta nevén állott, most KOntg Vince nevén álló Ingallaara 140 P, ax u. o. 1471. sztjkvben áljrgyzett 598/b. hm. rét ét szántó a Berek dJlóben éa 1217/b. hrsa. szántó a Vetkoblca dülAben, előbb Doboa Jóaael éa neje Kanlzaal Mária nevéa állott most jelsek Vince és neje KOnlg Eva nevén álló Ingatlanokra 140 P, Illetve 80 P, az u. o. 1308. sztlkvben felvett IS7. és 1234-1239/387. hrsz, szántó a Strázsa 6 muraálásl éa Pasnlk dOlóben, a 187. és 1234—1239/388. hrsz szántó a Strázsa Ó-muraállás és Pasnlk dűlőben, a 187. és 1231-1239400. hrai. szántó ugyanolt Ingatlanokra 700 P, 600 P és 800 klklálUil álban", mégla az 1013/a. hraz. Ingatlan Illetóségie C 12. aorsz. alatt 3 6rv1k. 1900. számú végzéssel Andraaek Apnllónts (érj. Dobos Istvánná javára bekebelezett kikéi* ményl Jog lenntartáaávat.
Az árverést 1930 ávl március hé 8. napján d. e. It órakor Tótlterdahely községházánál togiák megtartani.
Az árveréa alá kerlltó Irgattanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. v
Az árverelnt szándékozók kStetAek bánatpénzül a klktáltánl ár lOOo-St készpénz hen, vagy az 1881 : LX t*c. 42. g-lban meghatározott á\'folyammal atámltolt ón-dé. képes éitékpaplroeban a klklldoitoét letenni, vagy a bánatpénznek elóleges bírd letétbe helyezésé ól kiállított letéti el iimervényt a klkOldfltmek átadni éa az árveréii fettételeket aláírni (1881 :LX t. c \'147, 150.. 170. §§ ; 1908 XLI. 1.-t 21.§> Az aki az Ingatlanért a kikiáltási árnll magasabb ígéretet tett, ha tóbbet ígérni senki sem akar, kdtelea nyomban a kikiáltási ár százaléks sieilnt megállapított bánatpénzt nz általa ígér\' ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 : XLi. 25. 5) Let\'nye, 1929. évi október hó 12-
napján.
Dr. Hltzelberger s. k. kir. jblró.
A kiadmány hiteléül: Balassa k.
ZOl Ul.kk9oyv».<rtá.
Nvomatott a Ddzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykauizsán. (Felelős Üzletvezetői: Zalai Karolv.l
70. évfolyam 23. szám
Nagykanizsa, 1930. Január 29, szerda
Ara 14 Hlér
ZALAI ttZLOlY
(aokeolMf ét UntMilvatal i ró-irt 6. uim. Keexlhelyl MkkUdóhlvitil KoMutti UJoe-o. SZ
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbartts Lajos
ElMxdéri in: cnr hón B po«<S M I
:Babonás
városatyáink őszinte megdöbbenésére, péntekre hívta Össze az alispán az uj kanizsai képviselőtestületet. Ugy voll, hogy a megalakulás formai lé nyén kívül ugyanekkor kerUI sor a bizottságok megalakítására Is. Ez persze egy kis ujabb választási pl-luntériát ígért, mert hiszen mondani it felesleges, hogy a még meg sem alakult képviselőtestületnek egyelőre ez «z egyetlen és bizony szerfelett fontos problémája, ami minden esetre alkalmas holmi fiók-izgalmak keltésére.
Már a Községi Párt városatyáinak mlrupi Ismerkedő értekezletén ez volt a ltonyegen forgó kérdések egyelőre még zűrzavaros konglomeráliimának egyik tengelye. (Az .egyik" — mondom, mert a másik tengely az volt, hogy a mfg|elentek közül kinek dukál külön üdvözlés és kinek sem az ad hoc megnyíló beszédben.) Az egyazon párthoz tartozók körében Is külön érdek-csoportok állnak szemben és minden csoport tagsági helyeket vindikál magának a bizottságokban Hogy egyelőre a bizottságok kérdése elvesztette pillanatnyi sürgősségéi, mert az alakuló közgyűlésen nem szerepel a bizottságok megalakilása, — ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a második felvetődött párlkérdésben (sí első a tisztújítással összefüggő személyi kérdések voltak, de amint halljuk, ezekben sem tökéletes az Ossz-nang) mindjárt összeroppant a párl-egyetértés és vannak a párton belül ■értődőitek és vannak, akik azt mondják, hogy .nekem pedig senki ne parancsolgasson és ne gyámkodjék s meggyőződésem felelt, mert nekem is van annyi eszem, mint ennek vagy amannak."
Elkerülhetetlen surlódárok és em-beri gyengék ezek, aminők mindig akadnak Ilyenkor. De a jelenlegi újjáalakulás idején Nagykanizsa közönsége erős bázist akar látni abban a pártban, amely többségre számit és ennek révén irányiló szerepet akar vinni a városháza megújhodás előli álló éleiében. Erős bázis és a közbizalom valóságos letéteményese pedig csak ugy lehet akármely párt is, ha legelőször az önmaga keretein belül biztosítja az egységei és mielőbb kiküszöböl soraiból minden egyéni törekvést, egyéni érzékenységet, nemkülönben gátat vet — jelen esetben pl. a foglalkozások szerinti csoporlok mellékvágányainak és belekényszerül azokat a józan belátás erejével az egyetemes, közös célok szolgálalába. Mindezek melleit természetesen á párlkereleken beltll a fegyelem sem nélkülözhető, mint elsőrendű poslulatuma bármely párl eredményes közszereplésének.
Sine ira et sludio soraink lehál jussanak el oda, ahova mosl egy egész város néz a jövőért aggódó várakozásfal. A választás eredménye
nagy szóhoz juttatta a Községi Pártol. De ennek a súlynak hatalmas a felelőssége ls és azt személyes érzelmek és partikuláris érdekek acsar-kodásába lojlanl megrendítő taktikai hiba volna a kezdet amúgy is nehéz stádiumában Bizonyítéka lenne ez a párlban feltételezett guvernamen-tális képességek hiányának és tőként : a már adott helyzetben a várost ujabb felfordulások elé állitaná.
Értse meg az uj városi parlament minden tagja : — a bizottságok tulaj-donképen a szakértelem retorlál, amiken minden kérdésnek ál kell mennie, mielőtt a szaktudás helyett sokszor csak hangulatoktól, jobb esetben is részleges közérdektől befolyá-
solható plénum elé kerülnének. A bizottságokban legelső sorban szakembereknek van a helyük. Ne tegye presztízs-kérdéssé egy foglalkozási ág se, hogy ebbe vagy amabba a blzotlságba nem kerüli be, vagy hány került be az Ilyen vagy amolyan foglalkozásúak közül. A foglalkozási ágak szerint való blokk-alakulások érvényesítsék aránylagos és Igazságos súlyúkat a plénumban, de a bizottságokban, ahol mindennek a magva kapja meg a cslraképességel, ott olyan kezek éa olyan agyak működjenek, amelyek ezt a ciiraképes-séget nem ölik meg a laikus észjárás hozzá nem értésével. Párt-frakciók ne csináljanak hatalmi kérdést
a bizottságokban való képviseletükből, mert bizony Iragikomédiává süllyed a pénteki ómen, ha majd a jogügyi bizottságban pl. csupa iparos és földműves, az erdő-legelő ügyi bizottságban meg talán a szellemi foglalkozásúak foglalnak helyet. A példa minden bizonnyal ad abturdum, de a helyzet megítélésében nem kevésbbé Irányadó a bizottságok összeállításának részletkérdéseinél Is.
Most már a képviselőtestületnek nem hatalmi súlyarányok, nem érdekcsoportok óhajtásai felett kell csatáznia, hanem egy egész város minden rendű és rangú polgárának jobbléte és boldogulása lelett kell súlyos lelkiismereti felelősséggel őrködnie.
A kormányzó teljes elismeréssel van gróf Bethlen hágai munkássága Iránt
A miniszterelnök ma minisztereivel tárgyalt — A képviselőház külügyi bizottságát
nem hívják össze
Gróf Bathlan lateán megkapta az uj érdemérmet az éllamfótAI
Budapest, Január 28 A kormányzó ma délelőtt másfélórás kihallgatáson fogadta Bethlen István gróf miniszterelnököt, aki beszámolt > hágai tárgyalások eredményeitől. A kihallgatás után
a kormányzó átnyújtotta a miniszterelnöknek a teljes elismerés kifejezésem az újonnan rendszeresített érdemérmet. A Bethlen István gróf miniszterelnöknek átnyújtott érdemérem az első, amelyet a kormányzó az újonnan rendszeresített kitüntetésből ado-
mányozott. Ezzel is
kifejezésre klvánla Juttatni az államfő nemcsak legteljesebb elismerését, hanem azt is, milyen nagyra értékeli azt a munkál, umelyet Bethlen gróf az ország érdekében a hágai tanácskozáson kifejtett.
A miniszterelnök a kormányzói kihallgatás ulán visszatért a miniszterelnökségre, hol hosszasabban tárgyalt Gömbös Oyula honvédelmi miniszterrel. majd Bud János kereskedelemügyi minisztert fogadia. A kereskedelemügyi miniszter távozása
ulán Scitovszky Béla belügyminiszter jeleni meg a miniszterelnöknél. •
A képviselőház külügyi bizottságát mosl nem hívják össze. A miniszterelnöknek és a külügyminiszternek ugyanis az az álláspontja, hogy a hágai tanácskozások semmiféle bizalmas jellegű kérdést nem vetetlek fel. Izgatott a Népszava — elkobozták Budapest, jaDuár 28 A Népszava mai számát osztály-ellenes Izgatás miatt a vizsgálóbíró elkobozta.
.uux-umnaaqi-u-L-L-L-irn-iyivriV\'..................................
Az optánsok kielégítése nem a magyar adófizetők filléreiből történik,
hanem a hágai megegyezés szerint a nagy- és kisantant jogi
és gyakorlati feladata
határozottan leszegezi, hogy a magyar fizetések a békeszerződésből folyó tartozásokra történnek, mig az optánsok kártalanítása a nagyantant és kisantant jogi kötelezettsége és gyakorlati faladala. Az optánskér-déstől függetlenül is gazdasági, diplomáéit! és politikai szempontok-Mi mindenkép óriási horderejű Hága magyar mérlege. Visszanyeri pénzügyi 8zuverénllásunk megadja gazdasági életünknek azt, ami számára a legkívánatosabb, a becsületes dologlevés, a stabil kalkuláció lehetőségéi és termékeny biztosságát. A hágai mérleg Követel oldalán szerepel az a hatalmas erkölcsi érlék is, amelyet az a tudat jeleni számunkra, hogy vannak erős barátaink, akik teljes testtel vannak mclletlünk a
Budapest, Január 28
Bethlen István gróf miniszterelnök tegnapi beszámolóla során rámutatott arra, hogy a jóvátételi probléma és az opiánsügy összekapcsolását valóban sikerült elhárítani azzal, hogy a megegyezés során teljes mértékben érvényesült a döntőbíráskodásra a hires 250. §-ra vonatkozó magyar álláspont.
A miniszterelnök beszámolójában radikálisan végzett a rosszindulatú tájékozatlanságnak azzal a jelszavával Is, hogy az optánsok a magyar adófizetők filléreiből kapják meg követelésüket.
Ellenkezőleg, a megegyezés nagyon
kötelezettsége
külpolitikai harcok és viták porondján. Ezek közé elsősorban Olaszország tartozik, de nem kevésbé értékes az a megismerés, hogy egykor tájékozatlan cIK-nségelnk világában it mindinkább hódit az irániunk való megértés, az őszinte békülékenység, részvét és segileni akarás.
Nő a csehek elégedetlensége Hága miatt
Prága, Január 28
A .Narodny Lisiy" azt áüilj), hogy a cseh hivatalos körök eltussolnak bizonyos dolgokat. A lap szerint a hágai éredmények rosszabbak azoknál á pozícióknál, amelyeket a prágai előké«7iiö tárgyalásokon elérni sikerüli.
ZALAI KÖZLÖNY
■Itta MwUr \'89
Prlmó de Rlvera lemondott
Egy cáfolat után közlik Párlson
Pdrls, januir 28. (Éjszakai rddidjelentés) jelentős szerint Prlmó d« Rlvera lemondott.
(Érdekes, hogy ennek a rádióje-lenlésnek érkezése elöli olyanértelmll jelentés jölt, amelyben megcáfolják a diktátor lemondását. Minthogy
át a lemondás tényét Madridból érhetett
azonban a lemondásról szóló hir legfrissebb Jelentésünk, kétségtelen, hogy a sokszor megcáfolt lemondási hir ezullal valóság. A szerk.)
A Tábla Nagy István volt bírót 3 évi fegy&áscra Ítélte
Oazda 9 havi börtönt, Fazekas 5 havi fogházat kapott
1000 pengő pénzbüntetésre és 10 évi hivatalvesztésre Ítélte.
Megváltoztatta a Tábla dr. Oazda Oyörgy és dr. Fazekas Endre Ítéletéi is. Fazekast kOzoklralhamisllás büntette és sikkasztás miatt 5 havi fogházra és 500 pengő pénzbüntetésre, Oazda Oyörgyöt pedig megvesztegetés büntette miatt 9 havi börtönre és 1000 pengő pénzbüntetésre, valamint 6 évi hivatalvesztésre ítélte a Tábla.
Nagy Isivánné szűlelett Lubik Júlia és Nemes Rózsi felmentését a Tábla helybenhagyta.
Halálos szerencsétlenség érte Koréin j Sándort Budapesten
Budapest, Január 28 (Éjszakai rádiójelenlés) Öl napos tárgyalás ulán a budapesll Tábla Oadó-tanácsa ma délután hirdetett Ítéletet Nagy István volt törvényszéki biró és bünlársai ügyében. A Tábla Nagy Istvánt mint elsőrendű vádlottat a lopás bűntettének és a hivatali hatalommal való visszaélés bűntettének vádja alól felmentette, de
egyrendbell folytatólagosan elkövetett megvesztegetés bűntettében, megváltoztatva az I. fokú bíróság Ítéletét Nagy Istvánt 3 évi fegyházra,
Nagykanizsa, JanuAr 28 Megdöbbentő hír terjedt el kedden délután Nagykanizsán, mely szerint Koréin Sándor voll nagykanizsai kereskedői Budspeslen halálos szerencsétlenség érle.
Koréin Sándor két évvel ezelőtt távozott Nagykanizsáról, ahol sógorával, Kormos Zsigmonddal tartott közös Üzletet. Budapesten talált alkalmazást és mintegy bat hónappal ezelőtt megnősült.
Nősülése révén egy faárugyárban lati főtisztviselő, ahol ma délelölt, mint azt Budapestről táviratozták hozzátartozói, halálos baleset érte. A távirat szerint Koréin Sándor, két gépen csúszó farönk közé kerüli, melyek halálra préselték. A szimpatikus, volt kanizsai kereskedő szerencsétlensége, akinek itt él nagyszámú rokonsága, vároaszerle mély részvétet váltott ki.
ségel kért. A megértező wgllség hat egyént állított eli a VIII. kerületi kapitányságra. A csoport többi tagjai elmenekültek.
Megtámadták a rendőrt
a budapesti utcai tüntetők
Budapest. Január 28
Ma délben fél 12 órakor a Bérkocsis-utca 12. számú ház elölt minlegy 40—60 főből álló csoport verődött össze, amely a Rákóczi-tér felé tartóit. A Rákóczi-téri őrszemes rendőr a csoport tagjait felszólította, hogy oszoljanak széj|el, azonbau a tüntetők a felszólításnak nem tettek eleget. A rendőr ezután sürgős segélykérés céljából a kerületi kapt tányság felé indult. Közben
hátulról többen megtámadták. A támadók közül az egyik
a rendőrt hátulról nyakánál fogva le akarta rántani,
miközben a rendőr kardot rántva védekezetl a támadók ellen. Ugyanekkor sajál személyének megvédése céljából pisztolyát is elővette és igy jutott el egy Rákóczi-téri trafikba, ahonnan a közeli őrszobáról segil-
A dárdai választás
Pécs, Január 28 A dárdai választókerületben Mándy Sándor dr. 1550, Oossmann Márton 450, Schmidl Miklós 480 ajánló aláírást nyújtott be. Oossmannak 9, Schmldtnek pcd.g 29 aláírást kell még pólolniok holnap délig.
Hl
Mindenütt kaphatói Termeli:
TejazOaatkmti Mipoat
Budapeat, I, Horthy Mikiós-ut 110-131
Két és fél évi tegyQáxra Ítélték Rót& Bélát.
aki a Király-utcában Kifosztotta Bimm Osxkdr clpöraktárát
Nagykanizsa, Január 28 Ugylálszik az a lavina, ami a Rozgonyi-utcában elgördüli, feltartóztathatatlanul tovább rántja a bűnözés uljára tért datál kereskedősegédet.
Róth Béla, alighogy kitöltött; másfélesztendei börtönbüntetését, amiért Klrschner Mór kereskedőt egy este leütötte, az egyikben behatolt Blum Oszkár Klrály-ulcal cipész-mester udvari raktárába, leverte a lakatot és alaposan megdézsmálta a kész cipőket, melyekbe Blum «ilnden pénzét befektette Több mint 22 pár cipőt vitt;el Ró:h. Zsákmányával egy
fehérnemű-kosárba csomagolta, kivitte a vasúti állomás raktárába, ahol hamis niv alatt, mint fehérnemű helyette tL Majd pír nap múlva kiváltotta ét eladogatta.
A rendőrség nemsokára kézrtke-rltette a tolvajt, aki bevallotta teliéi.
A nagykanizsai törvényszék tegnap vonta felelősségre Róth Bélát, akit mint visszaeső bűnOzőt, két és fél év! fegyházra ís 10 P pénzbüntetésre ítélte, egyben kötelezte öt az okozott kár megtérítésére.
A biróság elrendelte Róth további fogvatsrtását.
Tört-xuscott a kesxt&elyi rendőr- örsseobán
egy áUQOngö részeg, aki Qá.rom rendőr/ megtámadott, másnap fasclsta kOaaOníéaael állt a fárásblró eI6
leütölle a villanyt és birokra kelt három rendőrrel, akik egyűit ls alig birták a hatalma* erejű részeg ben-teslegényl megfékezni, mígnem jöliek a esendőtök és Fodort a fogdába zárták.
Mikor kijózanodott, részegségével védekezett, töredelmesen megbánt mindent, meg akar téríteni minden kárt. A járásbiró előtt, ahova mát-hsp állították, fasclsta üdvözléssel jelentkezett. Halósági közeg elleni erőszak elmén eljárás Indult ellene. Ma vitték át Keszthelyről a nagykanizsai fogházba.
Keszthely, Január 28 (Saját tudósítónk lelefonjelentése) Érdekes szenzációja volt Keszthelynek a hétfőre v.rradó éjszaka.
Fodor Sáudor mészárus-segéd (hajdúsági jobb család intelligens tagja) vasárnap Pécsről Keszthelyre érkezett munkát keresni. — Közben ismerősökre akadl, korcsmáztak, berúgott és este a keszthelyi főtéren Irtó skandalumot rendezett. A rendőit, aki csendre intette, megütötte. A gummibotos rendőr (keszthelyi specialitás) bevitte a városháza udvarán lévő őrszobára. Fodor ilt törni-zúzni kezdett. Beverte az összes ablakokat,
ágyonverték vagy félholtra Itta magát?
Ml tftrtént hétfőn este a szeszgyár mögött?
Nagykanizsa, Január 28 Tegnap az esteli órákban a nagykanizsai vasútállomásról értesítették a mentőket, hogy a szombathelyi vasútvonal mentén, a szeszgyár hála mögött egy fiatalembert agyonvertek.
A mentőautó percek alatt kirobogott a helyszínére, ahol arccal a földreborulva meg ís találták a fiatalembert. A mentők elsősegélyben akarták részesíteni, de akárhogy vizsgálták, nem Utáltak rajta semmiféle külsérelmi nyomot.
Nagy nehezen sikerült is valamennyire eszméletre téríteni és akkor a fiatalember elmondotta, hogy Fehér Lajos, Király utcai lakós, mészárosinas, 18 éves. Kiskanizsára akart menni, de a vasúti átjáró mellett
katonák támadták meg, földreieper-tik és addig verték, amíg el nem vesztette eszméletét.
A mentők az . újra eszméletét vesztő fiatslember g/avalnak nem tudtak hitelt adni, mindazonáltal beemelték az autóba és bevitték a kórházba. Most már az orvosok alaposan megvizsgálták, de azok sem talállak rafia semmiféle ütés vagy más külsérelmi nyomot. Ellenben > fiúból erős alkohol szag áradt, ugy, hogy az orvosoknak alapot a gyanúja, hogy a mészároslnas addig ivott, amíg elvesztette Öntudatát.
Fehir Lajos, mikor ezt kOzOllék vele, élénken tiltakozott és továbbra is azt erősítette, hogy katonák lámadták meg és azok verték el.
A kórház ilyenformán értesitetle a rendőrséget, mely meginditotts s nyomozást
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KOREIIi JENŐ „Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I, a felsötemplom mellett.
1030. |anu<r 29.
A fiatalkornak bűnszövetkezetének két tagja a temetőben ls fosztogatott
Elfoglák őket, megszöktek a törvényszékről, kerékpáros rendőr fogla el őket a klskanlzsai rét bokrai közt
Nagykanizsa. Január 28
ZALAI KÖZLÖNY
Jelenlellük, hogy a rendőrség a „apókban elfogott egy öltagu bUn-siővetkezetet, melynek lag|il mind fiatalkorúak vollak. A fen \'forgó körülményekre való teklnletiel a rendőrlég nem vette őrizetbe őket, csak az eljárás lefolytatása végett az Iratokat tette át s fiatalkorúak bíróságához.
Még jóformán nem Is kerültek át az iratok a törvényszékre, mikor megjeleni a rendörségen egyik nagykanizsai ócskavas-kereskedő és bejelentette, hogy néhány napig távol voll Nagykanizsáról. Ez alatt az idö alall egyik embere két fiatalkora dulól vastárgyakat vett meg ócska vas gyanánt, amikről azonban ö azt állapította meg, hogy azok slrkerltés-röl való vasrészek, amiket valószínűleg a lemelöben loptak az eladók.
Ennek alapján s rendőriégen azonnal uj nyomozás Indult meg é< ennek során a detektívek a napokban leleplezett fiatalkorú társaság kél lagjál előállították a bűnügyi osztályra.
Itt a Kuk tagadtak, de utóbb bevallották, hogy a róm. kalh. temető-Ml, a kápolna\' mellett levő egyik slrkerltésről tépték le a vaslemezeket.
Vallomásuk alapján a rendőrség őrizetbe vette óket, majd egy rendőr a déli órákban átkísérte a törvényszékre.
Dr. MúlschéAbacher Edvln tanácselnök, s fiatalkorúak birájs, mindkét fiút még a délben kihallgatta éa intézkedett, hogy egy fogbázör vigye ál őket a fogházba.
Mikor a törvényszéki palota emeletéről lőttek lefelé, a két flu hirtelen, mintegy adott Jelre hirtelen futásnak eredt.
Vad Iramban trappoltak kl a törvényszék épületéből és egyenesen s Király-utca felé vették uljukst.
A fogháztr rohant utánuk, de a fiatal fiuk jobban bírták az iramot
ÍPtetitét.
Értesítem a mélyei UzOostget, hogy
tisztelt hölgy-
varrodámat
b * I
f«W«*e hé l*4a ■iHtai Instks
(Ortzlgtéie Uz).
ás fraaola mmmkét a
Kényesebb Igényeknek megfelelően a IT h MM>*,,ak ulin készítek.
blztoiltom a mélyen tiszteli
~.......m-
25
hölgyközöntéget, hogy igénysiktt poo
\'."••n kielégítem, melyre gtrtnclt ~
év" syzkoríiiom\'
Onilló.n dolgozó vsnólcinyok.t é» Pfcb hlzból való leányokat nnd U»\'U«I lel veszek.
Kérem , mélyen tisztelt hOlgykflzőn-"« "Ivet pártfogását.
Tisztelettel
lm ^áOZ
és percek alatt már eltűntek a Király-utcán. Amint látható volt, Kiskanizsa felé igyekeztek.
Telefonérlesitésre a kiskanizsai örszobárói azonnal elindult Hegedűs József törzsőrmester kerékpáron a megszökött bűnözők felkutatására.
Miután a Vár-utal már előre elzárták a fiuk elől, azok csak a major felé vehették utjokat.
A rendőr tehát erre biciklizett és fel Is fedezte a bokrok között bujkáló fiukat. Keményen rájuk ijeszletl,
mire azok megszeppentek és .megadták magukat".
Negyed óra múlva a két flu már a kir. ügyészség fogházában Olt a fiatalkorúak számára .fenntartott helyen".
A felsőtemplom fiatalkorú persely fosztogatói a fogházba kerültek
Jelente tük, hogy ismeretlen tettesek rendszeresen megdézsmálták a felsölemplom perselyeit, mlg a véletlen rendőrkézre jullatta a fosztogatókai P. I. és K. I. fiatalkorú suhancok személyében.
A fiatalkorúak biróságs tegnap vonta felelősségre a két fiatal tolvajt. F. 1.-t 4 hónapi, K. L-t 1 hónapi fogházra Ítélte.
Nagyobb mennyiség legprímább
férfiszövet
maradék érkezett, melyet rendkívül olcsó árban árusit
SINGER
divatáruház.
HaloM-ior után betyárnak ér ex te magát
éa télOoltra verte álűoxatát egy pör catxmáért és egy pengőért
követte éa a csizmáját.
Keszthely, Január 28
(Saját tudósítónk telefonjelentése) A belyár-világra emlékezlető útonállás történt a vlndornyalakí országúton.
Szarni János vlndornyalakí gazda halotti-toron voll. Alaposan besze-szelve vette innét ulját a szőlőhegy leié. A présházban folytatta az ivást a kedves halott békességesebb nyugvásáért.
A szőlőből hazamenet a már jócskán illumlnilt Szarni egy falujabell öregebb gazdával találkozott, aki vásárból tartott hazafelé és a vállán, botjára fűzve, egy pár vadonatúj calzmát lógázolt.
Szamlnak igen megtetszett a csizma és a folytatólagos halolil-lor eddig ismeretlen kurázsikkal töltölte meg Izmait. Megtámadta az öreget, aki hiába kelt birokra vele. Szarni a földre teperte, jól összeverték egymást, ulána pedig a csizma Szarni vállára kerüli.
Az öreg ezulán sem tágított az
útonálló mellől, egyre kOvetelle
hanem vissza
A falu szélén jártak már, mikor Szaml újra rátámadt az öregre és pénzt követeli lóle. Egy tehén árán kezdte és az öreg rimánkodására éa bizonykodástra, hogy hát hitzen ö Is szegény ember, egy krajcárja sincs, — Szaml engedékeny lelt és már csak 1 (egy) pengőt követelt. Ezt azonban olyan erélyesen köve-lelte, hogy amikor az öreg még erre sem gombolta a !ájbi-zseb|ét, Szaml ráugrott a kényszerű útitársra, a földre teperte, fojtogatni, bottal agybaj főbe verni, rugdosni kezdte.
Az öreg csak nagynehezen szabadult kinos helyzetéből. Első utja a csendőrökhöz vezetle. Szaml, mire megludta, hogy keresik, a corpus delicli gyanánt szereplő csizmákat elvitte a tizedik házhoz és ott a veje udvarára a kapu kerítésen át behajította. A csendőrök ennek ellenére Is bevitték a vlndornyai betyárt a községházára, ahol azzal védekezett,
hogy részeg volt és nem tud semmiről. A vömuram udvarán és a megtámadott öreg-gazda fején és egyéb testrészein talált tárgyi bizonyítékok azonban elegendők voltak ahhoz, hogy Szaml Jánost a keszthelyi járásbíróságra szállítsák, ahonnét tegnap kisérték át a nagykanizsai klr. ügyészség fogházába.
FEHÉR ÁRNYAK
Melío vlllgttütkcló. A déli ttngtl mutbtll tzéptéga 10 Itlv. Személyek: ■aata Blat, Raqaal Tarra*.
fefiér árnyalt
Premier a fdrost Maalkaa
Arról szól ez a kép meghaló fejezetekben, hogy miként gyilkolja meg a kuliura és a civilizáció sz ösl romlatlanságot, a primitív népek Idealizmusát
Mintha két külön bolygón élö embert mutatna be, ugy tárul elénk a fehér és a színes ember mentall-lása, jelleme. Emberek, egy fold lakói es mégis mát mát érzelmi világból. Egyik oldalon a kuliura pallosa, mely lesújt mindenre, ami érintetlen, ami romlatlan. Másik oldalon a természet szabad ölén élö jámbor nép, mely gyarló emberi hiúságánál fogva, mint a barom szó nélkül haltja Tejét járomba.
Ez a léniája a Fehér árnyaknak, melynél ragyogóbb, kristályosabb felvételt nem lábunk még vásznon.
Egzotlkua mese, buja őserdőkkel, sudarat pálmákkal, végtelen tengerekkel ét végtelen emberszeretet lel. Igaz mese arról, hogy ahová elér a fehér ember keze, ott tlrba kerül minden, ami Idealizmus. Mese arról, hogy milyen zaklslot lelkek bolyonganak a világban szerte-szét és nem találják magukat, mert csak vannak, léteznek, de önző kapzsiságukon lul nem Iáinak, nem hallanak semmil.
Tiszta szivek találkozása szövődik bele a mély tartalmú cselekménybe, mely valóban ugy hat a nézőre, mint a sivatag vándorára az üditö oázis.
Monle Blue ez a kitűnő, sokarcú amerikai szinész játszik a darabban egy rajongó bolondot, ahogyan a szerző aposztrofálja. E szuperintelligens művésznek annyi finom tiszta öröm és sötét árny vonul végig az arcán, hogy néhol elfelejteti velünk, hogy ez csak film. Rachel Torres egy tzép benszűlölt lányi személyé-sít meg egyszerű, de igazi es\'.közökkel.
A film remek rendezésének koronája az a csodálatos színes világ, ami eredeti helyszini fotók nyomán világlik elénk.
Egy arasznyi kulissza, de talán még rellektor sincs a darabban — Mégis olyanok a felvételek, mint a hegyi patak vize, A gyöngykagyló halászok produlfciól eseményszámban mennek.
Sok agyoncsépeli léma és sablonos rendezői munka ulán a Fehér árnyakban rég várt és teljesen kielégítő képet kaptunk. U. Gy.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január BB, >»rda
Róm katollkua : Sz. sz Fer. Froteat. Adél. Iz, atilla: Tebelh hó 2S.
Vároal Morgó. .Fehér árnyak*, egy Halai kliHvleiny ás egy boldogtalan ember regénye.
Qyógy azért Ari éjjeli tiolgálat: I. hó végéig a Merklf-Belua-féie .Igazság\' gyógyszertár.
OOxtflrdA nyitva reggel 6 órától eatt I értig (hétfí, Má, péntek <Wut»r, • ■■ egéax nap nófcaek). Tel. : 2—13.
Előadások, bálok
Febrsir I. Iparosbál.
Fobruár 2. A Polg. Epriét kOzgyMá.. ts bankdíj*. Olmnitluml cicrkéiitea az Intézel tornatermiben 141 6 árakor, Ptbmár 5. lei Leányegyld lubaréja ette fél 9 <5. •
Satoháaban rebruir 8. Ssansldrium-piknik
Ker«»k. alkalmazottak lincUáJs este Ul 9 ó. a Centi ál sjutetén (••J4I) helyiségében. Február I. l lceálls előadás d. u. « ó. (Surányt Oy).
Dalos-est Klskanlnán (levente Kay ) Fábruér 18. A Si.nl Ilona I tinyklub billa
\' r It. Llceálls elósdás vélteit képekkel a Siln-
Pobruár I
______VMagHÍUjtvUeWk műsoros estle
Február 23. I.Utális tlóadis (Vlrig Benedek centen-nirlum).
Márclnn I. KetesiWny Nőegylet farsangi kabaréja Kerreketfelml AlkalnuxoTtak jelmezes reklám-bállá.
«árcl*» l Lkeálls matiné (dr. Mui Ferenc disz-Ug-a*atáss a Sslnhásbsn).
- Átcsatolt fióHfcWáz. A veszprémi megyéspüspök ft zala-hosszufalul fiókegyházat a lalacsányl plébániától a zalaapáti-i plébániához csatolta.\'
— Építőiparosok küldöttsége
a városházán. A nagykanizsai építőiparosok szűkebb klrfl küldöttsége tisztelgett tegnap a város vezelősé-génél, ahol a konlárok ellen való védelmet és intézkedést kérlek.
— A keszthelyi és tapolcai dalárdák panaszai. Keszthely dalárdái sérelmezték ait, hogy a kOzel lekvO Nagykanizsa helyett a szombathelyi dalos-kert]leihez oszloMák be ökel. Most a tapolcai dalárdák panaszolják a székesfehérvári daloskerületbe történt beosztásukat. Ugy a keszthelyiek, mint a tapolcaiak orvoslásért teltek lépésekel.
fa Ipartestület
— A szerkesztői clm védelméről a közeljövőben törvényjavaslat kerül a prágai parlament elé. Ezt a cimel csak annak szabad használni, aki valamely szerkesztőségnek rendes tagja, vagy akinek az újságírás a főfoglalkozása. A szerkesztői cim Jogtalan használata a törvényjavaslat szerint hal hónaptól feljebb lenne bünletendó.
— A Nagykanizsai Takarékpénztár r. t folyó hó 26-án tartotta 85. évi rendes közgyűlését a részvényesek nagy érdeklődése mellett. A közgyűlés a tárgysorozat letárgyalása után Valkó Lajost uj igazgatósági taggá, dr. Knausz Lászlói és Borsos Oyörgyöt uj választmányi tagokká választotta meg.
— Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Gyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főui 14. Blztosltő palota. Szakszerű Javítások.
A zalai csendőrség nyomoz a soproni főispán megszökött bérlője ntán
y.nlnogcnraeg, jHnuár 28
Kínos fel ünést kellelt Wlnkler Ferenc répceszeinerel földbirtokon, vlléz Simon Elemér dr. soproni főispán bérlőiének hlrlelen szökése. Wlnkler Ferenc és neje mindent pénzzé téve, még a mult hónapban azzal távoztak el birtokukról, hogy néhány napra rokonaik látogalására Zalamegyébe, majd Isméi Csehországba utárnak.
Azóta eltelt több hét és Wlnklerék még mindig nem érkeztek vissza „ut-Juk\'-ról: Répceszemerére, ahol Időközben megállapították, hogy Wlnklerék a bérletről minden elmozdítható és elgördithe\'ö dolgot maguk kai vittek. Tapolcai szőlőjüket megterhelték, házukat eladták és annyi kölcsönt vettek fel — amennyit csak lehetett.
De a f\'lsp\'non kívül a répcesze-merei gazdákat is érintette Wlnklerék szökése, akik fölálltak a Wlnkler által Igénybe vett vetőmaghitel értékének teljes összegéig. Ezt a gazdáknak kell most kifizetniük.
Wlnkler a kisiparosokat is meg-kárositolta. Mindenki szidja, féljelentést ellene azonban eddig csak Tapolcáról leltek, melynek csendőr-őrsége márts folyamatba tette a nyomozást Wlnkler ellen.
Eddig sikerült megállapítani, hogy Wlnkler török vízumot szerzett és nejével egyfllt átlépte a törOk határt. Itt nyoma veszett. |
Winkler a világháború Idején ír-mesterként szolgált a huszároknál és hosszú Időt töllöll Törökországban, ahol ugylálszlk ismeretségre teli izerl,amilmosi igyekszik felhasználni.
— A gimnáziumi cserkész-tea,
ha lehet sikerültebb, mint a lavalyi és azelőtti voll, ugy az Idén bizonyára még sikerültebb lesz. A műsor pompás szOrakozást igér mindenkinek, akinek diák fia-ián a van és mindenkinek, aki szívesen emlékszik vissza a maga diák-korának aranyos derűjére. A cserkész-csapit fúvós zenekara, a gimnázium gyer-mek-kara adják a zenei részt, mig a prózai vidámságot két egyfelvonásos és egy monológ képviselik. A helyárak I P és 1.60 P. Február 2-án, vasárnap délulán fél 6 kor kezdődik, agimnázlum toyiatermében.
— Farkasovszky. Teri tánciskolájában a Magántisztviselők Egyesülete c oportjának kurzusa ma, szerdán este fél 9-kor kezdődik. A babakurzus csütörtökön délu\'án 4 órakor folytatódik a Polgári Egylet emeletén.
DM táncestélye
- A zeneiskola holnapi nOven-dék-koncertje Iráni, az eddigi hasonló hangversenyek sikere ulán érlhelő érdeklődés nyilvánul meg. A koncert fél 9 órakor kezdődik a Caslnoban.
— Leégett a tapsonyi malom. A minap éjszaka belülről meggyulladt Simon Ferenc és Társa Tapsonyban levő malma és a megfeszített oltási munkálatok ellenére is teljesen leégeti.
IMtadrolfunU líi&on, ne ktfldf-fttk pénjcUnkeí idegenbe.
A 20-as emlékmű
ügye most már óriási léptekkel közeledik a megvalósulás felé. Hivatalos helyről nyert értesüléseink szerint az országos emlékmű-bizottság február 2-án, vasárnap délelőtt veszi át az alkotó Hlebl szobrászművész kispesti műtermében az emlékmű végleges anyagmintáját, amikor a bizottság nagykanizsai lagjal is felutaznak Budapestre. Amennyiben az agyagminta megfelel a bizottságnak, a művész haladéktalanul megkezdi az emlékmű alkotását, mely a város szivében — dísze lesz Nagykanizsának.
Jlmtt Ut ajtersünk, maradion a varosban.
február hó 1-én
— Az Izraelita Leányegylet kabaré-estélye. Az a nagy siker, amelyet az Izraelita Leányegylet a délnyugati bál megrendezésével araiolt, az egylet agilis vezetőségéi ujabb tevékenységre ösztönözte. Elhatározta ugyanis az egylet vezetősége, hogy művészeti programjának során február 3 án a Városi Színházban nagy műsoros estélyi rendez. A kabarén a helybeli műkedvelők szine-Java fel fog lépni, a műsorszámok pedig egytöl-egyig a kabaré irodalom gyöngyszemei .lesznek. A Leányegylet estélye Iránt — mint értesülünk — már annak publikálása előtt igen nagy érdeklődés nyilvánu l meg.
Herceg Esterházy Husiizlet
Kazcinozy-utoa 8.
Telefoni B-03.
Állandóan friss felvágottak, prágai mr\'dra
pácolt sonkák és ígyéb húsfélék, húskonzervek, pástétomok, naponta friss virslii, pariser és szafaládé reggel 8 órakor érkezik. I-* olvasztott sertészsír kilogrammja P 240.
1930. január 16. a_
GrubanovlcbGyulát
a llpó/mexct léZsolyddba udlfir/dk
Kaposvár, Január 2a
Cs ládja kérésére az ügyészség hozzájárult ahhoz, hogy mlulán az el|árásl megszüntették Orubanonkh Qyula ellen, a földbirtokost felszállítsák a budapesti llpólmezei téboly, diba. Igy léhát a földbirtokos, akinek neve a tragikus esettel kapcsolatban annyit szerepeli a lapok ha. sá jain, a lipótmezei tébolyda l«. kója lesz. ___
— A Keszthelyi Társaskor vasárnap tartotta évi közgyűlését. Ai esll Széchenyi-vacsorán a Társaskör elnöke, Betkes Oltó premonlrel fő-Igazgató áldozott emelkedett hangú beszédben a legnagyobb magyar emlékének.
— Ujabb munkás-balesetek a Felsőerdőben. ődcjflslván 28 éves, somogyberzencei lakós, a Felsöerdfi-ben munka kOzben kisebb balesetet szenvedett. Egy nagy ág karjára zuhant és kificamította. — Ouíyda Oyörgy 34 éves napszámos a lelső-erdei fakitermelésnél la helyett nagy erővel kezébe sújtott á fejszével, Mindkét sérült munkást a mentőautóval beszállították a nagykanizsai kórházba.
— A Keszthelyi Kath. Legényegylet vasárnapi közgyűlésén Slefaits Aladár apátplébános, dlszelnök mély tartalmú, szépen szárnyaló beszédben méltatta az egylet hivatását. Uj egyházi elnökké Dely János káplánt választották meg.
a Polgári Egyletben
— A Keszthelyi Kereskedők DalkOre szombat esti nagysikerű
hangversenyével erői Iramú haladásról tett ismét tanúságot. A Dalkör ktlünö együttesén klvfll Szende Magda hegedűmüvésznö szerepelt a műsoron, melynek nagy és lelkes közönsége sokat ünnepelte Ot, a kiváló dalárdát és vezetőségét.
— Árban, minőségben, vd-lasmléhban Bar/a ssAnyeg-rukíttra axenjtdrJós.
Reklámárak!
«/4 kg. pörköltkávé ... P 2-30 1 kg. édes narancs ... P —"96 1/2 kg.-os doboz datolya P 1 80 1 kg.-os dobot szilva
coinpot............ P t-40
1 kg.-os doboz cseresznye
compot........S.. P 1-80
1 kg.-os üveg baracklz P 2-96 1 liter balatoni rizling P 1 — 1 drb óriási füstölt hering P -"65 1 drb nagy sós hering ... P —\'12 1 kg. konzervált savanyukáposzta ..........P —\'\'30
1 doboz szálkamenles
szardínia ...... ... P 1 —
i/a kg. Iriss leavaj...... P 1\'—
Főzelékkonzervek Jutányos áron, Pekkarek-teák, leasütemények nagy választékban kaphatók
laszel és Frledentbal
ni csemegekereskedésében.
lftty tanufr 29.
SPORTÉLET A Zala-Kanizsa súlyos anyagi válsága
Ha február elején nem sikerül összehozni 1500 pengőt, menthetetlenül feloszlik a proficsapat — A játékosok fizetésének teljeslthetellensége okozza a válságot
Ragykaiii*«a *\'«»» aleaaen a Zala-Kanizsa FC megmentésére 1
zalai közlöny
Nagykanizsa, Január 28
Talán senkisem ismeri jobban Nagykanizsán azt a súlyos válságot és annak hátterét, ami a Zala-Kanizsa FC fenmaradását problematikussá teszi, mint mi.
A klub minden ügyes-bajos dolga előttünk pergett le. Tanúi voltunk már az Őszi szezon indulása óta annak a kétségbeejtő harcnak, amit a vezetőség az anyagi feltételek előteremtéséért folytatott. Láttuk, hogy hétről-hétről, milyen nehézségek merülnek fel a Zafa-Kanizsa működésének biztosításával kapcsolatban.
Mindent tudtunk, mindent láttunk. És mégis egy magasabb sportcél azt parancsolta, hogy ne verjük (élre a harangokat. Ne adjunk le S. 0. S. jeleket. Ne Oltsak magunkra a pesszimisták kedv és lelkesedés ölő szütke köpönyegét, hanem az optimisták bizó hitével tartsuk a lelket a klubban, a sportbarátokban, az egész város közönségében, melynek szeretetével Összeforrt a Zala-Kanizsa FC.
Ezt a missziónkat, tanunk egész Nagykanizsa, becsülettel végeztük.
Mikor sokan azzal jöttek, hogy miért nem írjuk meg, hogy a játékosok nem kaptak fizetési; Irtózatosan növekedik az adósság; ezer gond döngeti a Zala-Kanizsa FC alapját és már szinte inog a klub tMt épülete, — tudtuk mi a kötelességünk: hallgatni és annak a pánikot, reménytelenséget okozó vészmadárnak a szereplését nem átvenni, melynek szaval nyomán a aportalakulat a züllés, a feloszlás ul|ára kerül.
Sajnos, ezxel a taktikával nem sikerült a folyton emelkedő bizonytalanságot eloszlatni. Nem értünk célt a hallgatásunkkal és az erőszakolt optimizmusunkkal sem. Épen ugy, mlntahogyan nem ért célt a vezetőség sem, mely Mózes módjára forrást keresett a kanizsai közöny sziklafalán. Mintahogyan minden terv, minden szép elgondolás halótörési szenvedett a pénztelenség hatalmas zátonyán.
Talán nem is lehet egészen a közönyt ostorozni, hogy a Zala-Kanizsa fennállása óta ebbe, a mostani legnagyobb válságba késült
A közhelyé vált általános gazdasági válságban van a \' kutya eltemetve.
Sportot, lendületes fulbalisportol, vagy akármilyen sportágbin egészséges életet elképzelni egy olyan városban, ahol 10 üzlet közül 8 kényszeregyezségbe megy, ahol a munkanélküliség oi*tálái üli, józan ésszel elképzelni nem lehel.
Az a rossz gazdasági helyzet, amibe Nagykanizsa speciálisan is van a vidék általános nyomorúsága között, minden olyan törekvést eleve megöl, ami áldozattal jár, ami pénzt
A sport pedig áldozatot követel, mert anélkül csak olyan, mintha vereenyuszóknak azt mondanák nyáron : ott a Potyll, ttssék abban trenírozni és ugy készülni, mondjuk, a kerületi úszóversenyre.
Miután pedig Nagykanizsán az idők folyamán csupán a futball reprezentálta a sport fogalmát legna-
gyobb részben, természetesen a futballért áldozok száma Is évről-évre megapadt. És most 1930. január végén felmerül a nagy kérdőjel: ml lesz? Lehel e ezt igy folytatni tovább? Érdemes-e munkát, Ideget, energiát pazarolni valamire, ha hónapról-hónapra kétségbeeitően ott lebeg a sporlalakulat feleli a Da-mokTes-kard.
Sok szó helyett csak röviden: a Zala-Kanizsa FC, melynek ritka agllltásu vezetősége a csodával határos módon ballanszlrozott a klub papirhajójával a pénztelenség sziklás partvidékén — és meg kell állapítani, Igy is Bzámottevő sikereket ért el — holtpontra jutott munkájával.
A Zala-Kanizsa FC játékosai még az öszi szezon fizetéseit sem kapták meg. Adósstg sok van. A Szövetségnél leteti 1000 pengős kaució nem érintetlen: több játékos feljelentésére a Srövetség azt megbontotta és az elmaradt gázsikat rendezte belőle. Az uj szezon napok alatt be köszön, mert a Zala-Kanizsa—Merkúr mérkőzés február 2-lkára van kisorsolva, de csapat nincs, mert pénz sincs. Minden anyagi forrás bedugult. Az önzetlen sportbarátok erszénye Is kiürült. A tagdíjakat nem fizetik be. És Igy tovább felölelhe tétlen méretben a klubot ostromló bajok, gondok, kötelezettlégek és sehol semmi kiut.
Azaz, hogy egy van.
A vezetőség kiszámította, hogy a szezon zavartalan megindulásához
Február 3-án este 8 órakor és febr. 9 én d. e. 11 órakor a Városi Színházban
a Leánytgylet
nagy kabaréja
Jegyek elővételben a Városi Színházban és Vágó lllatszertárában.
kb. 1500—2000 pengőre volna szükség. Ezt az összeget magánosok állal kizárt dolog előteremteni. a tagdíjak fedeznének pár száz pengőt ebből az összegből, lia a iagok átéreznék, hogy Itt a Zala-Kanizsa haldoklásáról van szó és befizetnék, de a többi pénz újra csak nincs.
Nincs más kiut a válságból — legalább is ml nem tudunk mást, ha valaki lud, álljon elö vele — mint az, hogy a város sürgősen segítsen a Zala-Kanizsa FC-it, ha ennek a városnak kell egy reprezentatív sportcsapat.
Hiszen Igy Is fájdalommal kell látni, hogy a Zrinyi TE tiszteletre méltó tOreltvéseln kivül ebben, a mgy sportmulttal dicsekvő városban, semmiféle sportélet nincs.
Ha pedig a Zala-Kanizsa agóniája a csendes kimúláshoz vezet, akkor itt belátható Időn belül sportról beszélni sem lehet.
Az NTE derék gárdája pedig nem igen tudja kielégíteni azokat az igényeket, amiket a közönség a profilúiban bevezetése óta támaszt.
Végeredményben a lenni vagy nem lenni kérdése áll a klub előli és ha sürgősen csoda nem történik, vagy a város nem siet segítségére a klubnak, akkor a lelkes sportbarátok szomorú temetésre készülhetnek.
A Zala-Kanizsa FC a tavaszi
Sstélccly Vilmos buiortelepe
♦ Naoykanlscaa, ▲
Kaminaty-uíca 4. mm. ^^
Óriási válaszlék a legegyszerűbb bútoroktól a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb árak mellett.
HHalképss egyéneknek a legkedvezőbb fizetési feltételek.
Saját kárpitos éa dlazitS mOkely.
Transöanubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaság GslUárflzIete
■agykanizsa OsaM^ary-at 6.
Mélyen leszállított áron árusítja ki karácsonyi maradékkésilaléi
Dus választék villamos csillárokban, Zeiss tükrös világitótestekben, álló és biHjmő lámpákban, ámpol-nákban, gyorsforralókban, főzőlapokban és főzőedényekben, kávéfőzőgépekben, teáskannákban, hajsütő-vasmeiegitőkben, kenyérpiritókban és testmelegitőkben.
Sok pénzt taikartt meg, ha idejében j»n, ne mulassza el tehát a Jé vásárra oly ... kedvezően kínálkozó alkalmat!
bajnokság küszöbén nemes lelkét visszaadja a megsemmisülésnek, A Zrinyi sportpálya tribünje pedig a tavaszi hónapok alatt hiába fogja várni a hangos drukkerhadat. A át akkora fü fogja beaőni, majd sténái pöle
Hmm.
Az talán rentábilisabb vállalkozás lesz, mint semmiből proficsapatpt fentartanl 200—300 embernek.
Urbán Gyula.
Időjárás
A namksalaal sistsoroléglsl megfigyelő Jelentések! Ke Mm a himérUk-W: Reggel 7 Örskor +0.8, délután 1 Makor 4-3 6, este 9 énkor 4-3 8.
Ftlhiiei: Egész napon át borait égboltozat.
Szálirány: Reggel éaaakkeiet, délben és esls keleti ssél.
(Éjszakai rádiójeítnlls) a Batoaral*. glal latSut ssts I* éraksr |s-l.atl. Jsbkét-as IsIMa W»v*rh«U, csapadék kajlanssasl éa h»~ír-séklst immmm «ailr«lésé»l.
A SINOER,VARRÓGÉPEK
rakat* A LEOJOBBAK t
— Erősen terjed a trachoma a Dráva mentén. Somogymegye alispánja most kiadott évnegyedes jelentésében megállapítja, hogy a trachoma a drávameutl községekben megdöbbentő módon terjed. Legjobban fertőzttt a barcsi Járás, ahol a tavaly nyilvántartott betegeknek két-háromszorosát is meghaladja a Jelenlegi betegek száma. Az alispán kormányintéxkedést kér a veszedelmes szembetegség leküzdésére.
Elsőrendű kereosenyl
zöldfehér n m lilerenkint
asztali DÓT 1928-as P —-66, 1927-es P -•»« fillérért kapható. — Nagyobb vételnél 23 liternél P --60, Illetve P - 80 lllléres árai számltok.
Ilii KII, MM«i II.
VIZ
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbdjoknál. Kapható minden fűszer-és csemegeüzlstban.
„-, Főraktár: L
.WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király- u. 21
zalai közlöny
PHILIPS
hálózati rádió
(telep nem kell)
hangszóróval
ElólegUl fizet 28 P-t Havi részlet 23 P
Ex hall Annak, Mért ■ Philips-gyár én oágem garantiAt vállal I
Díjtalan bemutatás. — Szakszerű felvilágosítás.
fegyver-, Ifiszer- és sportárunagykereskedés rádió- és gramofon-osztálya.
Szabó Antal

j^hjii
ftUvtdiréeee) II — Wna. kOwaedn-ság. Hangv. — hangTtrseny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — aaaaonyofc-■ck. Z — kbc. Mg. - meiőfazdaaég, N). — ii|u=igl előadás. f — teUmaás. 0 — grumotonzeiM. Ib — Jazz-band. H — kabará. aZ. — d^mxuxI UK
Január 29 (szerda)
Budapeat 9.19 Hangv, 9 30 H. 9.45 A hangv foiyt. 11.10 Nemsetküal vlzjelzószol-
gálái. 12 Déli harangsaó. 12.05 A rádió háitkvsr leltjének hsngversenye. 12 25 H. 12.39 A hangv. folyt 13 Pontos tdőleliés. lé.JO H. 15 Piaci árak éa ári tya nhlrek. 15.30 Morse-tant. 16.10 F. IW5 Ponlos Időjelzés 17 Szórakoztstó zene II15 Olasz nyelvoktatás. 1850 Bióadáa s Stúdióiból. .Kék és phos*. Salnmü 20 Rádtó-amatórposts. 20 40 S\'efántal Imre kamara-mftváas longorshsagv. Utána kb. 22 Pon tos Időjelzés. Ms|d: Cigányzene.
Bécs 11 és 15 30) Zene. 17.15 Oy. 2005 K. 21.15 Operettdsllamok.
Berlin 16J0 Vlgliték E. 17.30 h 18.20 Dilok. 20 KDlbnbStS nemzetek Indulói. 21.10 Operett E. Utána 0.30 lg Zene.
Hrünn 1130 0. 1330 KOzvetttéa Prágából. 1235 Kózvetltéi Brstlslsvábót. 1630 Oy. IS 10 és 16 45 Közvetítés Prágából.
London, Daventry 16 25 Zene. l\',45 Orgona|aték. 18.18 Oyermekón. 19.40 Régi olaaz-caellóeaonátáll. 20.60 Opera E. 23 Zene.
Milánó 16.30 Mnzstkátó gyermekknckó.
17 Kvintett. 2030 Opera E. Utána zene, Mflnchen 16 Trfi). 16 5ó Oy. 1S45
Hangv. 10 D>rl» eat 22.19 Zene.
Prága 11 15 0.......
felvonaaos opera.
12.35 Zene. 19 Négy-
Wóm. 17.30 Hangv. 20.19 Bessélfi u|ság. 21 02 Hangv.
Varsó 16.15 Oyermeksene. 16.45 0. 17 45 llsngv. 19.25 O. 20.15 Kamarszene. 21 35 Hangv 21 Zene.
ZürlchlS 7ene. 17.15 Q. 17.43 Hanno-nlkaxane. 20 Rádlólfnekar. 20.30 Orosz Z.
TmésytAssás
Buza dl. 05 flU., rozs 10 JUl. esett.
Bnxa tiíxav, 77-es 2480-25-10, 78-as 2510-25-30, 79-es 2530 -25-65, SO-as 25 60-25Í0. dunánt 77-es 23 85—24 10, 76-as 2 f 10 -24-30. 79-es 24 40-24 55, 80-as 21-45-24-70. rozs 1380-1390, tsk árpa 15-65—1610, sörárpa 17-50-1900. zab 1325—1375, tengazt taxt 1245-13 55, dunántnü 1336-1345, repce 52-00-53-00 korpa 9-70 -9-85.
— UJ rendszer bulorvásárlók
részére. — Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a kővetkező előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln \\Szombathety, Kőszegi-utca 5.
KÖZGAZDASÁG
— Országos vásárok Zalában.
Február 3-án Zalaszentgróton, 4-én Nagykanizsán, 5-én Szentantalfán, 6 án Körmenden (Vas) és Keszthelyen országos állat- és klrakóvásárt tartanak.
TŐZSDE
A tőzsde Irányzata ma, szemben az eddigi szilárd napokkal, kissé gyengébb volt és a spekuláció által az utóbbi napokban erősebben favorizált papírok, ha szerényebb mértékben is, de kissé gyengültek Sem a tegnapi, sem a mai külföldi tőzsdejelentések nem nyu|tottak alkalmat ujabb hausse-pozlclók létesítésére é« az arbitrage tevékenysége is kisebb volt és bár a közönség részéről szépszámú vételi megbízások vollak, az árfolyamok egyes papírokban kissé visszaestek. Fixkamatozásu papírok lacán a hadlkölcsönök valorizációja
„/ében ujabban megindított propa-
{\' anda hatása alatl az át folyamok issé emelkedtek Devizapiacon az Bzlet mérsékelt voll, Cabel árfolyama 10 fillérrel emelkedett.
StrkW tártat
Párti 20-33, lon-lon «H8>a, Níwvork 51770, Brflsael 72 071*, Milano 27061/1, Madrid 66-50, Amsterdam 207 95, Berlin 123 69, Wien 7285, Sofla MiVt, Práo I5-3I\'/í, Varsó 58-05, Budapest M-S* Relgrád 9-im Bukareai 3 07»/s
Kerti főzelék magvak
Kerti riráfinagsak Virág hagymák és gumák
Gazdasági magvak Baromfi alaaágak
,i er&takarmányok
Madáreleaégek. Műtrágyafélék
Byflmftloafa védelmi
aierek ByQmBIoafa t lazáit ó drótkefék
kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, termény áa növény* védóaxerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság meüett Telelőn 130
Tavaszi árjegyzék kerti magvakról a napokban megjelenik, érdeklődőknek Ingyen megküldöm. --ü±
á taáapestl Tt««d« áeTixa-jemáS*
valutAk
Angol L 27*72-27*87 BeCsfr 7940-79 80 Cseh k. 16*84-16-84 Dánk. 152-60 163 20 Dinár 9 96-10-04 Dollár 566 90-570-90 franc Is f. 22*45-22 7.S Holt. 2.9*30 230-30 Lengyel 63-9044 20 Leu 3-37-v41
Léva 4-10-4-16 Ltrs 29 70-30-00 Márka 136 25-13665 Norvég 152 35 15295 SckUL 8022 80 62 Peseta 72 30 73 90 SváldL 110*15 110 75 Srflk. 153-15-15375
DEVIZÁK AasL 229*45-230*15 Belgrád 10-07-I0-1Ü Bériül 136*45-136 65 Brüsszel 79*52 79 77 Devizádat 3*39-3*41 Kopenh. 152 80 15320 London 27-78-27 86 Madrid 72 90-73 90 Milano 2SW-29 97 Newyork571 10 72 70 Osilo 152*65-1529\' Pária 22*43-22 50 Prága 1689-16-94 Szófia 4*12-4*16 Stockh. 153 35-153 75 Varsó 64-00-64*20 Wien 80-37-80 62 Zürich 110-32-1.062
Sattegyáta,
Felhaltál 1997, eladatlan 935. - Blsí-rendo 1*58-1-60, sztdell 1*58-1-60, szedett kflsáp 1*44-1-50, kön-yö 136-1-42, l-só rendi öreg 1*54—1 56, ll-od rendű Öreg 1*48—I 52 angol sllldó I 50-1-85, szalonna nagyban 1-50—1*54, sslr 1*70 1-84, hu. 2 10-2-32, szalonnás lélsertés 1-80-1-94.
Boája: MbaU lyeaáa és UpMaáá
Yáüalaí, Imlmluiii
re idős ktadő: Zalai Károly.
Mirsrtss telefon i Nacrkanlsaa 7» s>
APRÓHIRDETÉSEI
aty 10 saóto M saásv
__Jaó dtta S ftri. Vasár- ál
l« aaójg W fillér, adata -----> dl(a a fitt. Sserdáa és Halakén 10 laétg Sfl fű tér, minden további saó <Ula a Ml. Cunsaó s minden vastfr
C bettlból álló szó két szénák számit-Állást keresőknek 50*. engedmény. Htrriatéaak B (Bt) pss«« «••*•<)** alast Sl talsslaass klnyvatéa, uámláaás etkartlléa* végett • I S r • llsetsaétk
áaoNaalra, vagy raájusrs keresek 3, vsgy 2 szobás lakást aag, kart hssz-nálatlat a város knlsö területén. A|ántsto-kat kérem .Egyedül lakhatom* ktlgére a lUdóba. 339
fiMiss háslkesst kaa* k*té fabrsrér MSI ••gér-ist «S. alatt.
Vléa Jáaaa borbély a fodráu Üzlete Osaasspy-at at. aa. ElsórendQ kiszolgálás, ha»l sbonnamá, bérletjegy. Ml 442
VadbörAkat,
mézet, ágytollat, vaaat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát én Fiai
Erzsébet-tér 15. w
50.000 drb etiórendo gyümölcs és rózsafa ossmsts elsdó, Nagykanizsa vasuUUlo-máaon átvéve 1*40 Pengő egységárban. — Érdeklődni lehet: Váry József old. gssda földbirtokosnál Nagykanizsán, Klnlsd-utca 28 szám. 401
csukott béiautót csak Ksufmánn Maaéaél rendeljen. Telefon : 167. és 571. Qarage Nádor-u. 6. dm: „Autótaxi".
Sssiegben a le^dó-yöeebben éa •abban fo\'yóalttat Aozsél ti kölcsönközveUlö Irodává \' |(tiiifly*nl(i 1 tK^ftk ■

3 szob\'bót álló ntcst. földszinti lroé«-hatytaéa klsdó Caengeiy-ut 4. 6206
Megbízható b«t»flé»alé»S s|ánlkoz|k
előkelő hásakhoz. CÍm a\' kiadóban. 50
réktanaao, házlizotga és áruiitó fel-Doroghy Kálmán Klsksnlua,
vétetik. Országút
422
Szép (lftelbelylség, nagy garage sofíőr .......... itca 15.,
szobival klarié Ksztnczy-ul téten.
tme-411
Május 1 re egy sz*p aatalkalvlaég
..............-1 lakás kH
és egy kétszobás adó Klrály-u. 14.
kétszobás modern emeleti I
391
A belvárosban egy klllönbe|áratu síép utcai szoba klatfó. Bővebbel s kiadó-hivatalban. -435
1930. január 89.
Vennék kázsiait 3-4 lámpás réélé. .......Eseti
igtzórl adóban.
kéaaBlékat taitozékkal. Esetleg külön hangszórót és anódpi\'tlót, — Cini a kl--430
Klárié május l-re egy szép tiszta 2 szobás Iskis mellékhelyiségekkel és ktl\'On udvarral együtt. Uvysnott egy bútorozott szoba külön konyhával asonnal. Kisfaludy, utca 32.
lűy-433
Fakata wlxalakatra találtatott. -
TuU donoia átveheti február 2-án Csengeiy-ut 89. alatt bognárnál. -410
Egy erkö\'cstleg megbízható berkét*, aaoéa felvétetik — Vágner borbélynál Károlyiaktanya. -441
Oaaaéféaarak ellenőrzés alatt ájió amerikai fehér Leghorn keltelötojások mindenkor ksph-tók, dsrabonklnt 40 fillér Só-utca 12 444
■ bútorozott ktllónbejárslu szoba fürdőszoba használattal 1 —2 asenály részére klsdó Szemere utca 2 -437
Taljaa ellátást adok egyhé\'re 12 pengőért. Qoóiné, Erzsébet- tér IS. ss -439
Zsák. nainng,
tétokaeé, wtttakaré teiotcaébb
HIRSCH ÉS SZE80 cégnél.
Kováid Péter és Fia
badapoatl featftgyér fnst, tisztit é* plisssrox
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
>, o Cssngnry-ut 8.
^ebéinemű és hQ^s
^ppolás.vorrás^^
^MGERVARROGfpp^

VMfiRÓOÉP RÍSl^-\' láSTKAIIZBá riáklslela: Ft-il 1
Rózsaoyár Kaposvár
Vegyllsztltásra és festésre elfogad férfi és női ruhákat bármilyen minőségű kelméből. UJraátteslésre bór bútorokat, bőrkabátokat
és végárut. Agy toll ttsitltás huzattal együtt tsenélkíl.
kézimunkák, szőnyegek,
bnt\'orkelmék, mindenféle paplanok és szőrmék tisztítása, fertőtlenítése és lestése.
Pllsséerozás és gouvréerozás
s legelőnyösebb árban éa legszebb kivitelben.
Férfi gallérok és kéaelftk fényezett és modern matt
módszer szerint tisztítva. FehérnemQek mosása darabonként és súlyra.
Bővebb felvilágosítást nynjl Nagykanizsa részére s gytljtőlelep vezetője:
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
Nyomatott a Dél zalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető:
Zalai Károly.)
70. évfolyam 24. szám
Nagykanizsa, 1930. Január 30, csütörtök
Ara 14 fillér
ZALAI nZLORT
SurkeukMf é> UxMMviUI: rs-«t 5. uám. KcsxttrtJyl Bökkl«MűnUl Kouith UJot-u. 31
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Berenguer tábornok az uj spanyol miniszterelnök
Az uj kormány polgári Jellegű — Berenguer azonnal kiírja kabinet ma teszi le az eikQt — Zavargásokat és tüntetéseket
Madrid, Január 2a A minisztertanács ülése éjiéi ulán éri véget. Az újságírók megrohantak Primo de Rtverdt, aki mos* már maga is beismerte, hogy az egész direktóriummal egyült benyújtotta lemondását.
n kinti? elfogadta Primo de Rivera lemonddsdi
Madrid. Január 20 Amikor Primo de Rivera elhagyta a királyi palotát, az uiságirókkal kö-zölte, hogy a király elfogadta a kormány h az 6 lemondását. A régi kormány az uj kormány megalakulásáig helyén marad. Primo de Rivera utóda Berenguer tábornok, aki elhatározta, hogy
azonnal kiíratja a választásokat.
Ebben a kormányban oly államférfiak Is részt vesznek, akik a Primo de Rlverával való együttműködést megtagadták.
Madrid ldmam nyugtalan sdgban
Madrid, Január 28 Az éjszaka Msdrldban nyugtalanul lelt el Primo de Rivera lemondásának hirére nagy tömegek verődlek össze az utcákon és lázas Izgalommal
tárgyalták az eseményeket. A város egyes pontjain zavargások voltak.
OwnlUkttaéi a rendőriig éa dldksdg között
Párta, Jnnuár 20 A Journal madridi |elentést közöl az éjszakai tüntetésekről és zavargásokról. Hajnali 1 órakor Madridban rendőrök és diákok között ujabb összetűzés támadt, amikor a diákok megrohanták a hazafiak egyesületének helyiségeit.
Barcelonában Is hasonló zavargások voltak. A tüntetők ill
a köztársaságot éltették. A hazafiak egyesületének helyiségei előtt számos lövést adtak le. A tüntető diákokhoz nagyszámú munkástömeg is csatlakozott. Hajnali 2 órakor a teljesen klmertlt rendőrségei karabéllyal felszereli polgári őrség váltotta fel.
Berenguer tábornok beaMdmoU a királynak tdr-gyaldaal eredményéről
Madrid, Január 20 (Éjszakai rddlójelenlés) Berenguer tábornok ma délelőtt 11 órakor a királyi palotába ment, hogy beszámoljon az uralkodónak a folytatott tárgyalások eredményeiről. A spanyol
az uj választásokat — Az uj jelentenek Spanyolországból
sajtó általában helyesléssel fogadta Berenguer tábornok miniszterelnökségét.
Primo de Ilivera megmentene Spanyolországot a* anarcfildióI
Az .ABC" kiemeli azt a tényt, hogy az uj uralom alall a katonaságnak tartózkodni kell a politizálástól. Primo de Rivera visszavonulása befelezett lény — Írja a lap. Ezután hosszasan méltatja a diktátor érdemeit, amikkel hazájának nagy szolgálatot tett. Első helyen említi ezeknek során, hogy megmentette az országot az anarchiától, Spanyolország jóhirnevét a külföld előtt nagyban emelte.
arc uf kabinéi eakUtétele
Madrid, Január 29 A legu|abb |elenlések szerint az uj kormányban Alba herceg is részt fog venni mini közoktatásügyi miniszter. Az uj kormány valószínűleg ma a késő délutáni órákban fog esküt tenni. Az uj kormány határozottan polgári jellegű lesz Berenguer tábornok számit a lemondott kormány néhány tagjának közreműködésére is Valószínű, hogy a kormányban Iji Clorva, Barrera tábornok és Sllvela is részt vesznek.
Mayer, Wekerle, Bud miniszterek ismertették a kormány törekvéseit a mezőgazdaság talpraállitásátra
As. egységes-párt agrárblokk/ának memorandum-vitája
Budapont, Január 20
(Éjszakai rddlójelenlés) A Magyar Országos Tudósító jelenti: Az Egy-ségespirt Agrárblokkja ma délután Farkas Oéza elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen Mayer János földmivelésűgyt miniszter válaszolt a képviselőház és felsőház agrárcso-portja által kidolgozott memorandumra :
A miniszter elsősorban köszöne-let mondott az agrár-csoportoknak, jjofty a kormányt támogatják munkáiéban, mely a magyar mezőgazdaság segítésére Irányul
— Nem lehel vigasz ránk nézve — mondOMa a miniszter — az, hogy « a válság, mely nálunk annyi gon-a°t ad az agrdrtdrsadalomnak, egész t-urópában fennáll. Mindenütt keressük a kivezető utat.
Nincs szüksége rá, hogy mentesse a kormányt, de
nem áll meg az az állítás,
hogy elhibázott kormányintézkedésekben vannak a bajok.
Egyik polilikai értekezleten azt mondották, hogy a mai gazdasági krízist előre lehetett látni. Ezt csak olyan állithatja, aki nem tartozik ar. agrártársadslomhoz. Nekem, akinél; az egész földmivelésl minisztérium apparátusa rendelkezésre áll éi bár milyen válságról azonnal jelentést kapok, többet van alkalmam látni.
Az agrárkrízis az idén mélyült hl
A közraktárak kérdésével behatóan foglalkozik a kormány megbízásából. A beérkezett javaslatokat megtárgyalja az agrár-blokkal. Csodát azonban a raklárinlézménytől sem várhalunk. Ha aratás után lulalacsony a gabona ára — akkor helyesnek tartja az Intézményt.
Nem tartom azonban helyesnek a gabonamonopóliumot,
hogy a Hadlterményhez hasonló hatalmas apparátust csináljunk. A gazdáknak előlegeket kell adni terményeikre, zöld hitelt kell biztosítani, de szabad kezel kell nekik hagyni, hogy ott értékesítsék terményeiket, ahol maguk akarják.
A monopollum tönkre tenné a szabad kereskedelmet. Nem szabad megzavarni a normális kereskedelmi életet. Az árstabilitás kérdése roppant bonyolult probléma.
A pénzügyminiszter nagy megértéssel van a gizdák iránt. Ennek köszönhetjük, hogy kereskedelmi mérlegünk az utóbbi Időben sokat javult. Az agrár blokk a lejtermelés fontosságára hivla fel figyelmemet. Ma a tejtermelésben tulprodukció van, gondoskodni kell tehát, hogy ipari célokra dolgozzák fel a lejei. Nagy
ára: tfj kén t poci M I
előnyt |elentenek a márkázott vajak.
Az általános krízist még akkor sem lehelne teljesen megoldani, ha az Összes intézkedésekel megvalósítanánk, mert a krízis Önmagába visszatérő vonal.
Qyökeres javulást csak akkor tudunk elérni, ha egyik termelési ágnak sem biztosltunk előnyt a másikkal szemben.
Megtelelő hosszúlejáratú ag-rárkőlcsőnt kell szereznünk,
amit azonban nem szabad egyébre felhasználni, mint a meglevő kölcsönök konvertálására A kormány az egyoldalú szemtermelés helyett a mezőgazdasági és Iparlle melést akarja előmozdítani.
Hangoztatta végül a miniszter, hogy bárki állana a helyén, ugyanezeket az irányelveket kellene kövesse.
A blokk tagjai a minisztert lelkesen éljenezték és megtapsolták.
Wekerle pénzügyminiszter uz államháztartás csökkentéséről
Több részletkérdésben történt lel-izólalás után Wekerle Sándor pénzügyminiszter beszélt.
— Az agrárblokkok memoranduma rámutatott arra, hogy helyteleníti az 5 százalékos redukciót a földművelésügyi tárca költségvetésében Igen nehéz a helyzet, ha nem ad, hanem kér, sót visszakér a miniszter. Az államháztartás költségvetését csökkenteni kell,
hogy ezzel javíthassuk a termelést és olcsóbbá legyük
Az állam háztartásában a főbevé-lell forrás a vámokból és a forgalmiadókból jOtt be. Mindenki érzi leheletlen voltát annak, hogy külkereskedelmi mérlegünk passzív Ha ez nem változna tneg, akkor eladósodik az ország egészen.
Olyan gazdasági programra van szükség, mely csökkentse a külföldi áruk behozatalát és fokozza a termelést, hogy idehaza találjunk meg mindent, amire szükségűnk van. Most már
annyira Javult külkereskedelmi mérlegünk, hogy már majdnem aktív,
mert csak pár millióval több a passzíva, mint az aktíva.
A* dllamOdrctartds csökkentése
kényszercsökkentés Nagy megtakari-tásokal csak megelőző reformok ulán lehel elérni. Lehetőleg odalörekszünk, hogy ne a gazdasági tárcáknál történjék a költségvetési redukció. A hiteléletben azt, hogy nincs hitel — nem mondhatjuk. Csak a/, a baj, hogy ami hitel van, olyan drága.
a tyltr.lkérdést csak hosszú lejáratú kölcsönnel lehel
ZALAI KÖZLÖNY
.1930 január 17.
megoldani Sajnoa ma még nincs ilyen hitelünk és átmenetileg arra lehel gondolni, hogy olyan rövid lejárata uitelt keressünk, amely két aratási évre terjed ki. Ezalatt az idö alatt pedig lehet hosszú lejáratú hitel! szerezni. Ha most jelennénk meg elsőknek a nemzetközi pénzpiacon hitelért, nagyon kedvezőtlen hitelt tudnánk csak kapni.
a gyuta-kölcsön
harmadik résziele dollárban rendelkezésre áll. Tárgyalásokat folytatunk, hogyan lehetne e böl a gazdakö-zonségnek hitelt folyósítani. Ezután a tett
oMMIiuiylMHlis/ ismertette a pénzügyminiszter és bejelentette, hogy Intézkedni fog, hogy a megrögzített adók felmondási határidejét még meghosszabbítsák. Végül arra hivla fel a figyelmet, hogy
állami életünket le kell egyszerűsítsük és takarékosan kell éljünk.
A miniszter szavait nagy tetszéssel fogadták, majd Bud János kereskedelmi miniszter beszélt és hangsúlyozta, hogy a vasúti tarlfa-polltlka mindig szem előtt tartotta a gazdasági érdekeket \' A Máv. beruházásai során azonban halaszthatatlan elvégzésre váró feladatok merüllek fel.
Az agrárbtokk tagjai mindhárom minisztert lelkesen ünnepelték a beszédek elhangzása után, majd tóbb felszólalás után az értekezlet véget ért.
A Ház mai ülésén
a miniszterelnök beszámol a hágai egyezményről — Az egységespárt ma esti értekezlete Budapeft, Január 2V Bethlen István gróf miniszterelnök ma délelőtt Pesthy Pált, az egységespárt elnökét fogadja, aki a párt holnap esti értekezletéről es néhány adminisztratív természetű kérdésről referált. A miniszterelnöknél ma délelőtt folyamán megjelent Klebels-berg Kunó gróf kultuszminiszter is, aki a tárcája keretébe tartozó kérdésekről tanácskozott a minisztereinőkkel.
A Ház holnapi ülésén Bethlen István gróf miniszterelnök beszámol a hágai eseményekről. A beszámoló után rOvid szünet lesz, majd elsőnek Apponyi Albert gróf, másodiknak Rassay Károly szólal fel. E két politikuson kivül ma délig egyelőre csak Pékár Gyula és Peyer Károly kértek a Ház elnökétől napirendelötti felszólalásra engedélyt. Valószínű, hogy a pártok vezérszónokai félóra hosszalt beszélnek.
Az egységespártol ma eslére értekezletre hívták össze, amelyen a parlament munkaprogramját vitatják meg. Utánna pártvacsora lesz, amelyen gróf Bethlent üdvözölni fogják hágai sikeres tárgyalásai alkalmából.
Komoly, vidám és megható riport
asecnaí-
az
elstí kanlxsat pedagógiai ndrlumról

Nagykanizsa, Január 29
Nem csak a jó pap tanul holtig, hanem a Jó lanltó ls. Hogy legyen mit tanulnia, arról bőven gondoskodik az elemi iskolák uj tanterve.
Az uj tanterv precíz és eredményes keresztülvitele nem kis feladat elé állította a tanítóságot. Ennek a munkának megkönnyítésére vitéz dr. Barnabás István, Zalamegye klr. tanfelügyelője, a megye területén, 27 napból álló pedagógiát szemináriumot szervezett. A szemináriumokat a 7 tanítói járáskör székhelyein tartják. Az első, várakozáson felüli sikerrel, Zalaegerszegen volt tegnap, a második ma, Nagykanizsán. (Nagykanizsán lesz még február 12 én, március 12 én, április 9-én és május 7-én).
emae/l érmés aa lakóidban \'eggel 9 órára zsúfolásig megtelt a. Rozgonyl-utcai iskola tornaterme. (Ez a tornaterem kanizsai tanügyi specialitás: lassan a második évtizedét tölti be .tornaterem* név alatt, de viharos múltja közben mindent, épen csak tornatermi felszerelést nem látott még soha.) Szóval itt gyülekeztek Nagykanizsa ét a járás tanítói. Pontosan 174-en. Élükön vitéz Barnabás tanfelügyelő és Ltltlk Béla vármegyei népmüveiéti titkár.
A tanfelügyelő, akinek neve a zalai népoktatás-ügy fejlődésében friss energiák fakadását, uj horizontokat bontogató korszakot jelent, — megnyitó beszédében ismertette a szemináriumok célját: a lanitóság továbbképzését az uj tanterv szellemében. Majd .A nemzeti tárgyak szoros kapcsolatának fontossága" ci-men lendületes előadást tartott arról, hogy a tanitás minden mozzanatába miként lehet és kell bevinni a nemzeti vonalkozásokat és az irredenta érzésl.
Ahogyan a kicsinycink okosan besMélnl tanulnak
Flló Ferenc ig-izgató (Nagykanizsa) a beszéd és értelem-gyakorlat tanításának célfáról és módszeréről tartott széles elméleti és gyakorlati tudáson alapuló előadást. Ortutay Oyula (Nagykanizsa) értékes észrevételeket fűzött az előadáshoz.
Ezután kezdődött a szeminárium kedvesebbik és — mert gyakorlati — élvezetesebbik része. Két minta-tanítás.
Az elsői Flló Ferenc tartotta. Harmadikos elemista fiukból állt a minta-
osztály. Beszéd és értelem-gyakorlat óra volt, különös tekintettel a földrajzi ismeretekre.
Tanulságok a Deák-téren
A gyerekek meglej)ő ügyességgel rajzolták fel a fekete-táblán egymásután sorakozó vonalak, jelek nyomán a kanizsai Deák-tér térképét. Mig ez elkészült, mintha sz elemista ismeretek enciklopédiája tárult volna fel az előadó és az apróságok közt megindult kérdés-felelet özönben.
A gyermekek lázas buzgalommal felelgetlek a kérdésekre, egymást túllicitálva a nagy tudományban, mint pl.:
— Kiről nevezték el az Erzsébetteret ?
Az egyik nebuló válasza ez volt:
— Az Erzsébet-tr ret Erzsébet királyról nevezték el.
itt egy kis történelmi magyarázat következett.
— Mit .figyeltelek meg a Deáktéren? (A gyerekek t. I. valamelyik nap az igazgató vezetésével topográfiái Ismereteik bóvitésére sétát tettek a Deák-téren.)
Az érdekesebb válaszok:
—- Én azt figyeltem meg a Deáktéren, hogy egy néni egy szekrény belsejét nézte.
Ugyanezt egy másik Is .megfigyelte".
— Egy néni szentolvasói vett, — felelte a harmadik.
— Én azt figyeltem meg ottannék, hogy egy néninek a lábát mérték. (T. i. a .suszter-alléban".)
— Miért mérték ? — kérdezte az előadó, aki az Ipari Ismeretek felé igyekezett terelni a beszélgetést.
— Hogy hány métert — volt a lurkó válasza a terem harsogó derültsége közben.
Az ottannék, felttpor, tróbálnl stb. .népies" kilejezések természetesen azon-nyomban helyreigazításban részesültek. Ez az előadás nyelvtani haszna.
A tanító, mint művész
Laikus számára Is élvezet volt végig figyelni az előadást: — hogyan tért ki az előadó a földrajzi téma kapcsán a gyermek-ész és gyermeklélek számára szükséges minden ismeretre.
A Fö-uton vannak a bankok. Itt mindjárt pár szó a takarékosságról (Az osztálynak különben perselye van és 1416 P tökéje az egyik takarékban.)
A sarkon rendőr Irányítja a forgalmat. Ide egy kis közlekedési magyarázat kapcsolódik, nehogy valaki is ugy járjon, mint a minap az egyik elemlBla társuk, akinek (Igy mondták :) ,a nyakára ráment aj bicikli". (Erről különben dolgozatot is irt az osztály.)
A felsótemplom. Itt alkalom nyílik a vallásról beszélni.
A templom mellett a fogorvos. Erre rövid egészségügyi Intelmek következnek.
A vásári sátrak kapcsán közgazdasági Ismeretek, pénz-Ismeret.
A zslb-ptac kapcsán szegénység, szociális Ismeretek és Trianon. Innét már csak egy lépés a felsötemplom hősi emléktábláihoz, a hősök kultuszához.
Mikor az ember mérleget csinált magában a beszéd és értelemgyakorlat óra után, meg kellett állapítani: művészet ez a tanttó-mesterség, aminek ezer ága-boga van, de mind az ezer nehézségért ugyanannyi kedves örömmel fizet, ha az apróságok lelkében, agyában gyújtott szikrák kicsi világosságainál nézzük a fáradságos eredményeket
ElsttsUk, akik vlaaata akarnak menni csefi. oldó tűidre, aOol magyarnak sxtllettek.
A másik minta-tanítást Piander Boldizsár (Nagykanizsa) tartotta. Nehéz volt a feladat: elsősöket kellett beszéd és értelemgyakorlat keretében az Isten, a templom, a pap fogalmával és jelentőségével megismertetni. Piander a gyermek természetei kifejezési ösztönéből indult ki, hagyta a csöppségeket beszélni arról, ami szlvükhöz-lelkükhöz legközelebb volt, aztán így vezette rá őket az előbb emiitelt .művészet" mindenféle praktikájával arra, amiről tulajdonképen ö akart beszélni nekik. Közben a beteg édesanyjáért Imádkozó gyermek dramalizálásának szinte megható kísérlete, a haran-gozó kórus napsugaras derűje, a végén pedig az irredenta felcsendű-lése tették még színesebbé az elsö-elemista kis-magyarok oktatásának amúgy is drága, larka képsorozatát.
Aki papnak készül
Érdekes volt az egyik apróság. A harangozó kórusban a Jóska gyerek elbámészkodott és elfelejtett harangozni. A figyelmeztetésre aztán nagy-komolyan bejelentette:
— Én pip leszek úgyis.
— Tanító ur, a Jóska már tud Is papul beszélni — kottyant bele a szomszéd|a.
Egy másik arra a kérdésre, hogy miről ismeri meg a tisztelendő urat, igy felelt:
— Arról, hogy kövér az arca.
A derültség elképzelhető.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KOREilM JENŐ „Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér l„ a felsőtemplom mellett
1<B0. lanuir 30
— Hát le mii csinálsz, ha Jön az ellenség? — kérdezte a tanító a másiktól.
— Inkább meghalok, de nem engedjük elvenni Magyarországot! — válaszolt a fiúcska és a többiek zajos helyeslése, felcsillanó szemek, arcok, irredenta Jelmondatok tüzelték egyszerre forrongóvá a hangulalol — ,2"elsó elemi osztály padsoraiban.
Lecke a kicsinyektől a nagyoknak
A legmeghatóbb ez volt: _ Hol születtél te, Kelemen Zoli? — kérdezte a tanító.
— Sátoraljaújhelyen, — volt a bátor, nyiltszemü válasz.
— Mi az ? Egy falu ?
— Nem. Sátoraljaújhely egy nagy város.
— Hát el tudsz te oda menni, Zoli?
— Nem lehet.
— Miért?
— Elvették az oláhok...
— A csehek vették el I — zúgott fel a gyermek-kórus és a 174 jelenvolt felnőtt izemébe kiszökött a kőnnv.
— Soha sem tudsz többet elmenni oda, ahol születtél? — kérdezte a taniló.
— De Igen I — Igy a Zoli — majd ha visszavesszük...
És 174 Jelenvolt felnőit lelkébe belemarkolt a tanítás ereje és a szivek mélyéből egy nép, egy ország szomorú kálváriájának vész-harangjai kondullak a reménység uj hangjaiba ülődve I
... ígen, ti majd Ulán, akik most az első elemi padjaiból ígéritek, — ti talán majd elmentek Sátoraljaújhelyért\') Kassáéri, Kolozsvárért és mindenért, smit mi milliók élete árán sem tudtunk megtsrtsnl — nektek. ZAró-vlía A mlnla-tanltások után az előadók önbirálatot mondtak saját előadásaikról, majd a hozzászólások következtek
Tóth Albert igazgató-tanitó (Szépeinek) nem épen parlamentáris hangon tette meg szőrszálhasogató kifogásait az első minta-oktatás ellen. Király J. Emil (Pola) a mese szerepéről az oktatásban és a göcseji tájnyelv Ogyében szólalt fel. Huszár Győző, Béres Jánosné, Kosaras Márk (Homokkomárom) Janiko-vícb (Zalakaros), Horváth József (Nagykanizsa) hozzászólásai ulán vitéz Barnabás tanfelügyelő válaszolt S felszólalásokra ás köszönetet mondott az értékes, nagy gonddal felépített minla-lanitásokért.
LUItk Béla népművelési titkár .Az IskoUnktvUlt népművelés szerve-és nemzetnevelő ereje" cimen ™Joil tartalmas, nagyértékü előadási, vegUI aktuális tanügyi kérdések megbeszélése után a tanfelügyelő záró-•zavaivjl az első kanizsai szeminá-num-nap végelért, (bl)
t "L^á\'orallaulhelynek caak egy része került cseh Impérium alá.
ZALAI KÖZLÖNY
Nagykanizsai Iparosok kapták meg
a lakianya berendezés
A honvédelmi minisztérium műszaki osztálya tudvalévően árlejlést hirdetett az uj nagykanizau lakianya berendezési és bebulorozási munká-lalaira. Az árlejtésre összesen 10 ajánlat érkezett, jobbára budapesti és vidéki cégek. Nagykanizsáiéi vitéz Czifra Oyörgy és társai (Muzi-kár, Budai és Dukísz) nyujloliak be ajánlatot. A nagykanizsaiak ajánlata végösszeg tekintetében második voll. Tegnap jölt meg az érlesités a városházára, hogy a bizottság 44000 P végösszeggel a nagykanizsaiak ajánlatát fogadta el.
és bebútorozás munkált
Örömmel regisztráljuk a nagykanizsai iparosok sikerét. Ez a siker megmutatta, hogy megmozdulásuk nem voll hiábavaló, a nagykanizsaiakat megillető kenyér nem vándorolt más városba. A nagykanizsai iparosok meg fogják mutatni, hogy érdemesek vollak a bizalomra és tudnak olyan munkát produkálni, mint az ország bármely más városának iparossága.
Most azután a laktanya-épitkezéi második fázisánál is a nagykanizsai vállalkozókra, iparosokra és kereskedőkre kerüljön a sor.
Nagyobb mennyiség legprímább
férfiszövet
maradék érkezett, melyet rendkívül olcsó árban árusit
SINGER
divatáruház.
A vadőr vagy a szarvasbika bőgött-e az eszteregnyei erdőben?
Írdekes törvényszéki tárgyalás, melyen Dittl goston, a galamblövészet világbajnoka a vádlott
Nagykanizsa, Január 29 Érdekes tárgyalás zajlott le ma déltilán a nagykanizsai lörvényszék elölt, ahol Dittl Agosl, budapesti ny. m. klr. tőerdész, a galamblövészet Ismert világbajnoka üli a vádlottak padján, vadőrével, Papp Mihállyal együtt. Az érdekes esel a kövelkezö : Dittl Ágoston az Eszteregnye község tulajdonát képező vadászterület bérlője, amit előbb a nagykanizsai Tiszti Vadász Társaság bírt bérbe. Dltll perben vati a községgel a vadászterület miatt, mert állilólag ezen a területen nincs sem szarvas, sem vaddisznó. E perből kifolyólag nemrégen bírósági bizottság szállt ki a vadteiületre.
A birósági kiszállás napja előtt Dilit Ágoson vadőrével, Papp Mihállyal egy ült az esti órákban ellen-
őrző körulra mentek a vadterülelen.
Egyszer csak szarvasbógést hallanak, amely 3—5 percenként megismétlődik. Dittl előtt, aki vadásztekintély — gyanús voll a .szarvas-bögés", hiszen eddig nem tapasztalta, hogy szarvasok leltek volna ezen a területen. Szentül meg volt győződve, hogy valamely községben utánozza a szarvas bőgését, hogy azt a látszatot keltse, mintha szarvasok tanyáznának vagy pedig valamely orvvadász .hívja" a szarvast.
Dittlt az Ismételt (és emberi hangnak látszó) szarvasbógés nagyon felháborította és odaszólt vadőrének, Papp Mihálynak, hogy menjenek a hang felé és fogják el a szarvasbógést utánzó embert.
Dltll és vadőre a hang irányába mentek, amikor eléjük ért Markó István községi erdöór, akit Dittl
_A HÜLLÁM-30 I BETYÁR
(MegjOtt a flotta)
Vldim tenger észkaland 8 talv. Főszereplők: Olara Bsw, Jsass Mail.
A repflió asszony
Szerelmi regény. Amerika ét Chiaa 8 felv. Főszereplők: Mohar* Dljz, Rath (Mar.
felelősségre vont, hogy miéit bőg ét miért utánozza a szarvast, vagy vadorzó ? Ét — a feljelentés szerint — szidni és bántalmazni kezdte a hivatalos közeget, akit állítólag megpofozott és megrúgott, majd vadászának utaslláat adott Markó lefegyve-rezésére, amit az megfelelő dulakodás ulán végre It hajtott.
Markó olyan súlyos sérülést kapott, hogy a jegyző autón a kanizsai kórházba szállította, ahol két hétig ápolni kellett. A bántalmazott ét kötelességét teljesítő, esküt tett vadőr feljelentelte Dittlt és vadászát.
Ma tárgyalta ezt az ügyel a nagykanizsai törvényszék. Hivatalos közeg elleni erőszak és súlyos testisértfs a vád. Dltll azt mondotta, hogy az erdöörnek nem voll joga az ö vadászterületén .bőgni".
Az elnök erre megjegyzi: Ha nem volt szarvas a területen, akkor miért félt a bögéttől ?
— Mert ezzel bizonyítani akarták a községbeliek, hogy tényleg szarvú van a vadászterületen.
Ugy Dittl mint Papp tagadja, hogy bántalmazták volna Markó vadőrt, de az eskü slatt vallja súlyos megbántalmaztatátát és megrugdo-sását, lefegyverezletétét.
A törvényszék Dittl Agostot s Papp Mihályt bűnösnek mondotta kl hatósági közeg elleni erőszak és tulyos testlsérlés vétségében és ezért Dittlt 100 pengő és Pappot 50 pengő pénzbüntetésre ét egyetemlegesen az összes felmerült költségekre, orvosi dijakra és munkamuLsztás megfizetésére ítélte.
A vádlottak megfellebbezték az Ítéletet
Hullámbetydr
A legbájosabb, a legpajkosabb vígjátéki színésznő játsza ma a főszerepet a Városi Mozi filmjén. Clara Bow, akinél temperamentum isabb, pajzánabb és tehetségesebb vigjáiéki színésznő egyetlen egy sem akad. Partnere a kitűnő James Hall. Előre-lálhatóleg ma nagyon vidám és hangulatos estje lesz a mozi közönségének, mert a műsor másik slágerében, a .Repülő asszony\'-ban it nsgy sztárok szerepelnek: Ruth Edler és Richárd Dix. Szinte sajnáljuk, hogy az ilyen kiváló műsorok csak egy napig maradnak Kanizsán, meri hiszen mindenkiiftk nincsen módjában, hogy pont ma megtudja nézni a műsort, — amit pedig meg szeretne nézni. (-)
Ma egynapos filmi
Csodaszép vígjáték.
„Hullámbetyár." Clara Bow.
ZALAI KÖZLÖNY
1930.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Janaár 30, oiHtritk
Róni. katolikus: Martinait. Proteat.: Mártonka, Izraelita: S. R. Kb. 1.
Vároal Mozgó. „A hullámbetyár\', vidám trugeréaakaland. .A repülő aaa-azo -y". szerelmi regény.
Oyógyazertárt éjjall azolgálntt f. hó végiig a Mcrkly-Belua-Mle .Igazaág-gyógy ez extár.
Oflztírdó nyitva reggel 6 órától aate t ócá% (bétfö, aaerda, ptatek déhrtán, kedden egész nap nókaek). Tel.: 2-13.
Előadások, bálok
1 Zeneiskola növendékhangversenyt 141 9 6. ■ Cailnoban február I. Iparotbál
Kar. TtutvlMlónők teája a Polgári Egylet föld-talnlján 9 órakor. r«bntár I. A Polg. Egylet közgyfllíee ét bankett)*. Olmnizluml cierkész-tea ai Intézet tornatermében (41 6 órakor. Pebmár 3. lai Leáoyegylet kabaréja ette fél 9 ó. a
Színházban rebmár L Szanatórium-piknik
Kecsek. alkalmazottak táncteája ette 141 • ó. a Cantrál tiul«r4n (talál) helyiségében FebnUr ft. UceálU elóadát d. u. 6 ó. (Surányl Oy). Daloestt Klskanlitán (Levente K^y ) Kath. Legényegylet azófakoztató tslje I ó. Pebrmír li. II Pedagógiai szeminárium d. e. 9 kor
a Bozgonyl-u iskolában. r«bmár II A Szent Hona Leányklub bálja. Pebrair I*. LkeáUa előadás vetített képekkei a Siln-
bázban (dr. Ling Sándori Február B. MagánlUztvlteWk mQtorot estje. Mralr tt. UceálU clAadii (Virág Benedek centen-náriam)
MArclaa I. Kersettény Nőegylet farsangi szórakoz-Utó estje.
Kereskedelmi Alkalmazottak jelmezes reklám-
UcaitU >i„lla4 (dr M»iA f.i.nc dlu-li, „tlJii ■ Sjlnt-.iib.nj Mérctae 11 ni P«4ago«ial «i*mlnJrlum Aartlla ». IV. Pcdagoaul utmlnJrium áUJaa T. V. PtiigogUi ,j«mlai,lum
— Egyházi kinevezés. A veszprémi megyéspüspök Wache Ernő felsőrajkl plébánost k. esperessé és kerületi tanfelügyelővé nevezte kl.
— A zeneiskola növendékhangversenye. Ma esle tartja a zeneiskola e tanévében első növendékhangversenyét a Kaszinóban, pontosan fél 9 órai kezdettel. A változatos műsornak külön érdekessége lesz az Iskolai kis zenekar bemutatkozása. Jegyek 50 fillértói I pengős árig a Krátky-tőzsdében és este a pénztárnál válthatók.
Hz Ipartestület
— Jt legsa»U Mtaysgsli nagy ndloaztáklurn, kedi^ad fbeMal feltételek: melletti -Baridnál.
Reklám árak!
\'/«kg. pörkőltkávé . .. P 2-50
1 kg. édes narancs ... P "96
>/2 kg.-os doboz datolya P 1 60 1 kg.-os doboz szilva
compot............ P 1-40
1 kg.-os doboz cseresznye
compot............ P 1-80
1 kg -os üveg baracklz P 2-96
1 liter balatoni rizling P 1 —
1 drb óriási füstölt hering P --65 \'/< kg. valódi gyenge
liptói turó P !•— 1 kg. konzervált savanyú-
káposzta .......... P —-50
1 doboz szálkamcntes
szardínia ...... ... P 1 —
i/j kg. friss teavaj...... P 1-—
Főzelékkonzervek jutányos áron, Pekkarek-teák, teasüteinények nagy választékban kaphatók
■uszel és Friedenthal!
in csemegekereskedésében. j
Agyonszarta haragosát: tizenötesztendei fegyházzal sújtották
Véres dráma egy
Zalaegerszeg. Január 29
(Saját tudósítónk telefonjelenlése) A múlt év novemberében kegyellen gyilkosság történt a zalaszentgróli járáshoz tartozó Kisörs községben. Bucsut tartollak a községben. A lakosság egy része részint a szőlőhegyen, részint a korcsmában adta át magát a vigasságnak.
Sarkanti Oábor gazda a hegyre ment és bezörgetett Szólósi Oábor hajlékába, ahol ugyancsak vlg élet folyt. Szép számban jöttek össze az Ismerősök és kezdődött a borozás és mulatság. A vendégek közt volt Szombathelyi Bálint gazda is, aki Sarkanti nagybátyja, de egyben haragosa Is volt. Sarkanti ügyet sem vetett Szombathelyire, hanem leült egy asztalhoz, ahol csendesen Iddogált a többiekkel.
Nemsokára rá történt, hogy a kettő mégis össze került. Ugyanis Sarkantinak arra a kérdésére, hogy fog-e mellette menni tanúskodni egy birtok-perben, Szombathelyi azt felelte:
zalamegyei bucsun
— Mi közöm nekem a te ügyeidhez ?
Erre szóváltás támadt a kettő között,
ami izgatott hangulatot teremtett, ugy, hogy a házigazda is kérlelte Sarkantit:
— Eredj haza I
Sarkanti el is indult, hogy hazamenjen. De még egy cigarettát akart magának sodorni. Elővette a dohányt és cigarettapapirost, amikor hirtelenül kirántotta kését és azt a levegőben megforgatva odamutatta Szöllösinek:
— Látod komám ezt a kést? Ezt még ma megforgatom valakiben.
A következő pillanatban azután villámgyorsan
— Nesze komám I felkiáltással a kést Szöllósi mellébe mártolta teljes erejével, hogy az holtan bukott a földre.
Ma volt ebben az ügyben a törvényszéki tárgyalás, amelyen a bizonyítási eljárás befejezése után s vádlott Sarkanli Q\'ibort 15 esztendei fegyházra és 10 évi jogfosztásra Ítélték. A vádlott fellebbezett
UJ vonatpár
bedlIUdadi kérik Sopron Vogyhnnlzarr köxt
Sopron, Január 211
Sopron város polgármestere, Thur-ner Mihály, a város forgalmát előmozdítandó, felterjesztést intézett a DSzA vasul Igazgatóságához, amelyben Nagykanizsa—Sopron között egy éjszakai vonatnak a beállítását kéri.
Jtmií Itt azeraUnk, maradjon a udroaban.
mm táncertélye
— Szórakoztató est a Kath. Legényegyletben. A Kath. Legényegylet február 9-én larlja legközelebbi szórakoztató-estjét tánccal és teával egybekötve. Ez alkalommal az egylet Jeles műkedvelőinek előadásában szinre hoznak két egyfelvonásos vígjátékot. Szerepel még sz öreg cserkészek kitűnő mandolin-zenekara. Műsor ulán tea és lánc következik.
= Zord időszak veszélyezteli egészségét. Szopogasson tehát a meghűlés első jeleinél Panflavin-paszlil-lákat, hogy védekezzék a meghűlés ellen.
— SzabadlábrahelyeztékSzaml Józsefet A keszthelyi csendőrség tegnapelőtt reggel a nagykanizsai ügyészségre szállította Szaml Józsefet rablás és rablás kísérletének gyanúja miatt. A törvényszék vizsgálóbirá|a Szarni Józsefet tegnap délelőll hosz-szabban kihallgatta, majd szabadlábra helyezését rendelte el.
február hó 1-én
— A gimnáziumi cserkésztea.
Minden esztendő farsangjának kellemes szórakozási a gimnáziumi cserkészek teadélutánja. A cserkészek ezidén is ki akarnak lenni maguk Irt és a műsort olyan remekül állitnli k össze, hogy abban a komoly zene mellett egy falrengelő nevetést kiváltó komédia is szerepel. Ennek az lesz a legérdekesebb része, hogy a Híres ebéd cimű vigjálék női szerepelt Is diákok jálszák, ami magában véve kész humor. A műsoros teadélután vasárnap délután pontosan fél hat órai kezdettel lartják meg a gimnázium tornacsarnokában.
Tdmopnaauk aa érdemna kanlzaai kereskedelmei éa Ipari.
Február 3-án este 8 órakor és febr. 9 én d. e. 11 órakor
a Városi Színházban
a Leányegylet
nagy kabaréja
Jegyek elővételben a Vár osi Színházban és Vágó illatszertárában.
iüüjfc
30,
Értesitem
a t. vevőimet, hogy ma, onUtórtSkta frlaa
disznótoros
májas, véres és zsemlyéa hurka kapluló, úgyszintén frlsa telvágotlak a legolcsóbb napi áron.
Adler Miksa
s>0< Kazlnczy-at l 14. szám.
te tar. J: Iparosiiái
Nagykanizsa, Január 29
Vasárnap esle a Polgári Egylet összes termei olyan farsangi vigasságnak lesznek tanul, amilyen kevés adódik a kanizsai larsangban. Az Iparosbál a Jelek szerint párallsn sikerű lesz. Esle pontosan 9 órakor kezdődik az Iparosbál nívós műsorral, ami komoly zeneszámokból áll. Műsor után kezdődik a tánc reggelig. Felülfizetéseket az elaggott iparosok segélyalapja javára köszönettel fogad a rendezőség. A bál zártkörű és arra csak meghívóval lehet belépni. A zenét a katonazenekar szolgáltatja
— A Keresztény Tisztviselőnők
február 1-én, szombaton 9 órakor táncos teaeslel rendeznek a Polgári Egylel földszinti helyiségében, mely alkalommal énekszámokkal közreműködik a Ktsdalárda is. A mái években is közkedvelt teaest iráni nagy az érdeklődés.
Vánároltunktllfron.ne kUia-fUk pénzünkéi Idegenbe.
a Polgári Egyletben
— Az Izr. Leányegylet kabaréja hétfőn este rengeteg vidámságot Ígér. Az összeállított műsor a kabaré-tréfák és magánszámok legjavából kerüli ki. A szereplők lelkiismeretes előkészületei, a rendezőség mindenre kiterjedő figyelme nagy sikerre engednek következetni. Az Izr. Leányegylet kabaréja jótékony célra megy és ez magában is vonzó ahhoz, hogy minél többen váltsák meg jegyeiket és a leányegylet nemes céljainak megvalósításához hozzájáruljanak.
— Nem azonos. Kovács József somogypati lakós annak megállapítását kéri, hogy egy magánlaksértéssel kapcsolatban szerepelt Kováa Józseflel nem azonos. Tudomást szerini ilyen nevü ember Somogy-paton nem is él._
vese-, hólyag-,gyomor- és cukor-bajoknál, koszvénr éa reumát megbetegedéseknél, de különösen vese- ét hólyighomok ét dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendklvfll
alkalmat. Állandóan frlaa töltési Főraktár:
f= WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-n. 21.
1!)3Ó. január 30.
Titokzatos "bűntény
dldonata lett egy kőművesmester
Szombathely, Január 20 Berla L\'ijos kemencsmagasi kőművesmester Január 23-lkán azzal távozott el hazulról, hogy Celldömölkre megy és dolgavégcztével haza
log térni.
Családja azonban napokon át hiába várta haza a kőművesmestert. Már a csendőrségen is bejelentették ellU-nését, mig most váratlanul fordulat állott be Berta Lajos eltűnése ügyében. Tegnapelőtt reggel egy kemencs-mersel lejes-ember az ut árkában eszméletlen férfit talált, akinek arcát vér borította. Azonnal értesítette a csendőrséget, mely beszálllttatta az eszméletlen embert a celldömölki kórházba. Olt az orvosok konstatálták, hogy a férfi arcán kivül testén is sttlyos zúzódások nyomai lálszanak.
Közben a csendőrség megállapította, hogy a mersei ut árkában talált férfi nem máB, mint Berta Lajos, a napokkal előbb eltűnt kemenesmagasi kőművesmester, aki anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, ma reggel meghalt a kórházban. A csendőrség folytatja a nyomozást.
— A Keszthelyi Leányklub
álarcosbálja. A keszthelyi Szociális Missziótársulat kebelében alakult l.eányklub február 8-án álarcos jelmezbál! rendez a Hungáriában. A lőrendezöl tisztségben Retschl Marika klub-elnök, Szekeres Terus h elnök és Vajda Marietta titkár követnek el mindent az előreláthatólag fényes siker érdekében. _
ÍALAl KÖZLÖNY
— Véres biróválasztás. Nagyatádról Jelentik: Llbickozma községben most ejtették meg a községi blróválasztást, ami egy képviselövá-lasz\'ási kortéziát Is felülmúló szenvedélyesség között folyl le. Megvá-I. oztották BUkfa Györgyöt bíróvá, aki híveinek nagy baráti áldomást rendezeti. Ezen aztán annyira (elöntőitek a garatra, hogy hamarosan elékerült a bicska és egypár embert alaposan elinlézlek. A véres biróválasztás ügyében a csendőrség szigorú nyomozást indított.
— Sakk-hlrek. A Nagykanizsai Maróczy Sakk Kór állal rendezett verseny első része (Nagykanizsa város bajnoki ciméért) befejeződött. Az elödönlő első helyezettje Porr mérnök lelt, ki mindössze egy pontveszteséggel biztosította magának a győzelmet. Kivüle Wágner visszalépése következtében még Szloboda, Hritz és Brónyay csatlakoznak azokhoz, kik már a házi verseny alapján kvalifikálták magukat a döntő küzdelembe. A Kör vezetősége már meg is ejtette a s írsolást, mely szerint a táblázat a következőképen alakul: 1. Szekulja, 2. Makó dr.,
4. Argenl, 5 Hritz, 6. BrónyaJt7. Lichtenslein dr., 8. Hüiim, 9. Weisz-feid, 10. Kónig Z., 11. Sloboda, 12. Porr. A döntö küzdelem folyó hó 30-án, csütörtökön délután 6 órakor kezdődik. A versenybizollság az előirt szábályok ponlos betartásához ragaszkodik. Az indokolatlan elmaradás jálszmaveszlést jeleni. A már
megállapított versenynapokat a bizottság több résztvevő kívánságára megváltoztatta. Eszerint a versenynapok : vasárnap, szerda és csütörtök. A Játék vasárnap délután 4 órakor, hétköznapokon pedig délután 6 órákor kezdődik. Az első fordulóban a következő párok mérkőznek: 1. Szekulja—Porr, 2. Makó dr.—Szloboda, 3. Sárosy—König, 4. Argent— Weiszfeld, 5. Hritz—Böhm, 6. Brónyay —Lichtensteln dr.
Vadbörftkeft,
mázat, égytollat, vasat éa fémat
legmagasabb áron vásárol Strém Bernát ás Fiai
Erzsébet-tér lg. »aa
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeld Jelentések! Szerdán íz Mmérsék-Itl: Reggel 7 érakor + i-2. délután 2 érakor +1, eate 9 Órakor -J-2
MMzet: Egész napon át borult égboltozat.
Szálirány: Egiss napon át ésaakkeleU szél.
(É/uakal ráálijllenlét) a MatssrslA-glal lattaat ssts 10 éraksr laastls Jobbéra talhás 1*0 várhat*, o. ,p.dáb hajlammal *a hAmér-aéklat lasaaa sailyatésénl.
Ztriekl tárlat
Wrla »33\'/s, London » !»•/<, Newyort 1)775, Brüssel 7210, Milsno 77 00, Madrid 67 25, Amsterdam 207 9\' Vs, Bérűn 123 69, Wien 72 86\'i, SoHa 314i/|. Prkr. !S3IV«, Varaó 68-06. Budapest (O-St -Hnrád »12S„, Uukazesl 3 0711
Ha fáj á leje él szédül, ha telt-séget, béilzgalmat, gyomorégést, ol-dalszurást, mellszorulást és szívdobogást érez, igyék minél előbb valódi „Fereao Ióziel" keserűvizet. Gyomor- és bélszakorvosok bizonyítják, hogy a Ferenc lóxiel viz remek természetalkotta hashajtó. A Ferenc lóxsef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.
=» Hangos flim-per Nagykanizsán. Nagykanizsa az első vidéki magyar város, ahol a hangos beszelö-film megjelenik. Alig tűzték ki azonban a bemulató napját, már is bonyodalmak keletkeztek a német és amerikai hangos-gépgyárak között a beszélőgép szabadalma miatt. Ugy értesülünk, hogy a gép használata miatt szabadalmi per Indult meg, a melynek tárgyalása az egész magyarországi moziszakma nagy érdeklődéssel tekint, mert ennek a pernek a kimenetelétől függ, hogy az ország nagyobb városaiban rendszeresíthető lesz-e a hangos gép. Minket természetesen leginkább az érdekel, lesz-e feoruár 8-án Kanizsán beszélófiim, vagy sem. A ml közönségünk ugyanis erre a dátumra jelentékeny érdeklődést mutatott s nem szeretné, ha holmi gép-zárlat miall le kellene mondania a beszélöfím megismeréséről. Reméljük azonban, hogy a mozi direkciója a bemutató napjáig találni fog valamelyes megoldást s a pereskedő gyárak kőzett létre tud hozni olyan megállapodást, amely a bemulató megtartását lehetővé teszi
(águnk megszűnése folytán
február hó 1-én
rendkívül olcsó elárusitást megkezdjük.
Árakat nem hirdetünk, bámulatos olcsóságról
mindenki meggyőződhet.
t
„KÉK CSILLAG" DIVATÁRUHÁZ
* iUI
450
zalai közlöny
PHILIPS
modern vevő
rádió készüléket
6-18 havi részletre gyári árjegyzék szerinti árban.
Dijtalan bemulatú.
Szakszert! felvilágosítás
Szabó Antal
sportárunagykereskedés
rádió- és gramofon-osztálya.
SPORTELET
A Zala-Kanizsa FC megfellebbezte eddigi meccseinek „szkreccselését" a tanácshoz
A profiszövetség nem adta meg a halasztást és törölni akarja a Zala-Kanizsát — Ml van a háttérben ?
Nagykanizsa. Január 19 Részletesen beszámollunk a Zala-Kanizsa FC súlyos anyagi válságáról, mely a proficsapatot megsemmisüléssel fenyegeli. Most arról értesülünk, hogy
a profiszövetség ahelyett, hogy a nehézségekkel küzdő csapatok segítségére sirlne. még Inkább azok haldiát sietteti.
Legalább is erre vall az a tendencia, ahogyan a
Zala-Kanizsa eddigi mérkőzéseit szkreccselték, vagyis megsemmisítették.
A profiszövetség nagyon gyenge okol veti a megsemmisítésnél figyelembe. Nevezetesen a Zala-Kanizsa, mint azt is jelentettük, kérte az Ó6zröl már elmaradt Zala-Kanizsa— Merkúr mérkőzésnek február 2-lkáról való elhalasztáséi későbbi Wre. Az volt a terv, hogy addig, ha az anyagi viszonyalt rendezi, összeszedi magát a klub és mégis tovább játszik u tuvaszt bajnokságban.
A proluzOvetség, miután tudatában van annak, hogy a Zala-Kanizsa milyen súlyos anyagi válsággal kürd, az elhalaszlásba nem meni bele. Sőt
tovább ment: a Zala-Kanizsa összes eddigi mérkőzéseit megsemmisítette. Ezzel a lénnyel aztán teljesen llluró-riusá tette, hogy a profiszövetség magáért a proficsapatokéri van. Más van itt a háltérben, melyre alkalomadtán rámulatunk majd.
Legérdekesebb azonban a dologban az, hogy a meccs elhalasztását a Merkúrral együtt, tehát közösen kérte a Zala Kanizsa és Igy ennek megadásával semmiféle jogtalanság nem fordult elő.
Így azonban erősen a kritika tárgyává lehel lenni a szövetség el-jflrásál, melyet különben a Zala-Kanizsa vezetősége megfellebbezett a fellebbezési tenacshoz, amely pénteken foglalkozik az üggyel és — megsemmmlsltl a szövetség határozatát.
A hir Nagykanizsán érthető megdöbbenést kelleti a sportkörökben és mindenki ugy veszi, hogy a profiszövetség a profiklubok érdekei ellen cselekedett ez esetben, mikor hátsó okok miatt (hogy a Vasasnak pontokat szerezzen és a Sabárla mellé hozza) szkreccseli egy szezon eredményeit.
sál6\'

(RSvtdttévuil H — liirc*. közgazdaság. lU/igv. — hang-verseny. E — előadás Qy — gyermekeknek. A — snsxouyoJt-
■tk. /. — zene. Mg. — .....fisai ilttáa
ML - Ifjúsági előadta. F - feloivuát. Q — grumotonzenc. Ib — Jaxa-band. K — kabaré. aZ — népszerű zana.
Január 30 (csütörtök)
Kudapest 9.1.1 Az Orsz. Tiszti Kaszinó szalonzeneKülának hangversenye. 9 30 H. 9.45 A hangv. lolyt. 11.10 Nemzetközi viz-Jelzónnlgálal. 12 Dell harangizó. 12.05 Q 12 25 H. 12.35 A hangv. lolyt 13 Pontoz időjelzés. 14J0 H. 15 Piaci árak éa ár-I\' lya nhirek. 16 Rádió Síabad Egyetem. Utána: Pontos Időjelzés. 17.10 E 17.40 Az 1. lionvédgyalogezred zenekarának hangv. 18 45 Angol nyelvoktatás. 19.10 Az Opera, ház .Lohergdn* előadása. Dalmű 3 elv-
UIAna kb. 23.30 Pontot Időjelzés. Ma|d: Cigányzene.
Bécs II é> 15 30 Zene. 17.10 Oy. 19.30 Slrauis Richárd .Intermezzo* clmtl zenét Játéka. Utáns Jb.
Barlln 16.30 Hangv. 18 Balogh-zenekar 18.50 Német népdalok. 20 Hangv. 22.30 Táncoktatái és 0.30-lg zene.
Ilrflnn 11.30 O. 1230 és 16 30 Közvetítés Prágából. 18 35 Z. 19.05 Rádlózene-kar. 20.20 O. 21 Zene. 22 Közvetítés Prágából.
I ondon, Daventry 16 45 Hangv. 18.15 Oyermekóra zenével. 19.40 Régi olasz csellószonáták. 20.45 Zongora|aték. 21 Rádlórevtl. 23 20 Zene.
Milánó 16.30 Muzsikáló gyermekkuckó. 17 Kvintett. 20.45 Vlg|elenet. 21.15 Hangv. Utána zene.
München 16 30 Trió. 19 30 Paraszt-zenekar. 20.45 Opera E.
Prága 11.15 O. 1235 Zene. 1630 Kamara Z. 19.05 Fuvóltent. 20 Hangv. 21 és 22.15 Zene.
Bóms 17.30 Hangv. 20.15 Beszélő u|iág. 21.02 A tenger kólttxete éa zené-e.
Zürich 16 Zene. 17.15 Oy. 20 Jódllzás és zene.
TŐZSDE
A napokon át tarló folytatólagosan emelkedő árfolyamok után a tőzsdének nyilván néhány napi pihenőre van Síüksége. A tegnapi gyengébb árfolyamok a mai tőzsde kezdeién Is jelenlkeziek, söl ilt-otl az árfolyam-nívó Igen csekély mérlékben továbbra Is mélyüli. A kedvező külföldi jelentésekre hirtelen enyhébb szllárdiilás lépeil fel, majd az ismételi visszaesés után a zárlatnál újból a legmagasabb árfolyamok kerültek felszinre, E hullámzások azt a kedvező feltevést teszik valószínűvé, hogy a bu dapesll lőzsdén egyaránt működik a hausse és bessz Irányzat és a közön-ség. Illetve a külföld állásfoglalása befolyásolja az egyik vagy másik irány zat idö\'eges fölülkerekedését. Az alaphangulat mindvégig általában igen kedvező. Fixkamatozásu papliok piacán főleg hadiköicsönökben volt igen élénk űzi\' t erőteljes árfolyamkilen-gésekkel. Devizapiacon a kínálat megerősödött, az árfolyamok változatlanok
Taiutépitáisáa
Buza 15 fill., rozs 20 fiit esett.
Buzi ttizav. 77-ei 24 65-24-95. 7«-««
24 95-25 15, 79-ea 25 25 -25\'\'0, 80-n,
25 45-35-85, dunint. 77-et 23 70 -23 91 78-as 23 95-24 15, 79-es 21-25 -24 40 80 tt 24-30 - 34-55. roza 1360 1370 tak árpa 15-30—15-75, aílrárpa 18-00-20 00. zab 13 25-13-75, tengeri tszL 12 40-13 50, dnnántnll 13 30 18\'40, repce 52 00-5300 korpa 9 80 10 00.
valutAk
Angol I. 77\'72-27\'87 Belga ff 79-40-79 80 Cseh k. 16-84-16-94 Dán k. 152-60 153 20 Dlnir 9 96-10-04 Dollár 568 90-570-90 franci, f. 22-45 22 75 Holl. 229*30 230-30 Lengyel 63-90-64 20 Leli 3-37 > 41
Léva 410-4 >6 Líra 29 70-30-00 Márka 136 25-136 85 Norvég 152 35 152 V& Schill. 8022 80 62 Peseta 72-30 73-90 Sv*W I. 1KJ-15 .10 75 Svédk. 153-16 153 75
devizAk
AmsL 229-45-230-15 Belgrád 10-07 10* 10 Berlin 186-45-136 85 Brüsszel 7W52 79 77 Devtzalel 3-39-3-41 Kopciilt. 152 80 53 20 London 27 78 ?/ 86 Madrid 72 90-73 90 Milano 29- 7 29 97 Newyork57H0 72 70 Oszló 152-65-152 9:. Paris 22-43-22 50 Prága 16 89-16-94 Szollá 4-12-4- :6 Stoekh. 163 35-153 76 Varsó 64-00-64 20 Wien 8037-tk. 62 Zürich 110-32-110 62
Ssrtsirálir
F elhaltát 2522, tltdttlsn 835. - ElsA-rendS 1-58 -1-60. tzedelt 1-54-1-56, tzedeil közép 1-46-1-50, köonyfl 1-34-1-42, l-só rendű Üreg 1-52—1*54, ll-od rendll óreg
1-41—1-48 angol tDIdó 1-60-1-85, szalonna nagyban i-50—1-54, zillr 1-70 1-84, hu,
2-12 -2-36, Bzalonnáa télsertés 1-80-1-94.
: Ml salai lysada ás Upkiaáé Vállalat, latrkaalasáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Naavkaatzaa 7*. ,,
1930. január 30.
Kerti főzelék magvak
Kerti «lpágmag<ak VirAghagymék és gumók
Gazdasági magvak Baromfi alaaégak
,i erötakarmAnyok
Madáraleaégek. MQtrAgyafólék
ByOmfiloafa védelmi
■sarak QyQmOIoafa tisztító drótkafók
kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, termény és nővény-védóazerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
A bíróság melleit. Telelőn 130
Tavaszi árjegyzék karti magvakról a napokban m gjtlenlk, érdeklődőknek ingyen megküldöm. __. tt t
APRÓHIRDETÉSEK
la 10 aaóáa MSMSr, SNa S IM. Vasár, át S\'i ■ 1P i \'» M szóig SS fMMr, aáatfta tovlSfcl mi ata a ftlU Sserdáa ás tto-Ithaa 10 tsU| aa tatár, akadta tovihÜ asó dija a Ma. Clmtaó t aladta vatta-gabtj batSbét álló tzó két náoik számit, ülik. Állást kazeaóknak KM a^atmt,,.
Hlrrfatásak R (St) p«nBS lu»g» alul ■ lalatlssM kSsyvalés. saámUaás .li.rölé.. wág.tt • Ura t 1 a • I a a t I k
Keresek egy négyet páaaaxakránft
megvételre. Clm a kiadóban 454
Pé. tanonc, háziszolga ét áruilló lelvétellk — Doioghy Kálmán Klskanlzia, Országul. 422
Eötvös-lér 16 szám alalt 2 szoba, koay-hás udvari lakáa május hó elsejére kiadó. 449
Egy erkölctileg megbízható harbtly-• »Báa lelvéleük — Vágnerl borbélynál, Károlyliktinyt. 441
Egyszobás udvtrl lakát kiadó — Dr. Knausz ügyvédnél, Főul 21. szám alatt. tő)
Kováid Péter és Fia
budapastl featftgyár
feat, liaztit i> pliaaeroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
„ o Caengary-ut 5.
A nagykanizsai sütök szakosztálya
legutóbbi gyűlésének határozataképpen a
kenyeret
február hó l-től 2 fillérrel,
azaz 34—36 fillérre
felemeli.
Ezen áramelés indokolásául felhozzuk a liszt árának napról-napra való emelkedését.
Stttők szakosztálya.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Zalai Károly,)
70. évfolyam 25. szám
Nagykanizsa, 1930. Január 31 pénlek
Ara 14 fillér
ZALÁI K8ZL0VT
gmkeaUMi té kJad&Uvatat: M-rrt S. rraám. Ktaxthelyl flokkladóhlvatal Kowutt Ulom. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajoa
ára: egy Ma ■ pca*< M I
Bethlen beszámolt a parlamentben a hágai eredményekről
A szocialisták állandó ünnepelte a miniszterelnök a nagyhatalmak határozott gyűlölet dolgozik a
tiongása közben a Ház lelkesen Bt — Az optánsperek likvidálása követelése volt — Osztály elleni szooialista kritikában
Apponyi: „Az optáns-flgyet és a hadikölcsönt nem lebet egybekapcsolni"
Budapeat, Január 30 A képviselőház ma délelőtt 11 órakor tartotta szünet után első Illését Az ülés napirendjére a fő városi törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása volt kitűzve, de az érdeklődés középpontjában nem ez, hanem a miniszterelnök állóit, aki napirend előtt ismerietle a hágai tárgyalások eredményét. Hihetetlen érdeklődés nyilvánult meg a mai ülés iránt,
a képviselők rekordszámban gyűllek össze és a karzatokat Is zsúfolásig mcgtöllölte a közönség.
Amikor Bethlen István gróf miniszterelnök a terembe lépelt, a képviselők felálllak helyükről és percekig éljenezték és tapsolták a miniszterelnököt. Csak a baloldal maradt ülve.
Amikor a mlnlszlerelnök felállott helyéről, a baloldal
vljiaros lármával
fogadia.
— Menjen spanyol kollégája utáni — kiálltoltak a szocialisták.
Percekig larioll a lárma, amelyei elnyomott a kormánypárt lelkes éljenzése.
Gróf Bethlen István miniszterelnök
á zaj csillapultával megkezdte beszédét
— A hágai megegyezés — mondta — két kérdéscsoportot ölel fel. Az első csoportba azok az ügyek tartoznak, amelvek a békeszerződésből reparácló és egyéb elmen folyó kötelezettségeink leszámolását jelentik. A második csoportban a békeszerződés 250. § a alapján Indított perek szerepelnek és ezzel kapcsolatban a döntőbíróság kérdése. Ezek a megegyezések egyelőre csak elvi megegyezések, minden részletre nem trrjednek ki. Ezért csak előzetes Jelentést tehet a Háznak és a szövegeket még nem mulathatja be, mert
a végleges okmányok csak Párisi lan fognak elkészülni és csak akkor lesz a kormány abban a helyzetben, hogy a Háztól a megegyezés ratifikálását kérje. Ezután a miniszterelnök résziele sen ismerlelte a reparáció kérdéséi. A Ház teljes csendben hallgatta, csak Itt-ott történt egy egy szocialista közbeszólás, amelyre azonban az egész Jobboldal elemi erővel zudult fel. Ezután ismertelle a miniszterelnök
a* agrárperecre
vonatkozó megegyezést. Ez a kérdés is kél részből áll. Vaunak perek, melyeket magyar állampolgárok a
békeszerződés 250. §-u alapján Indítottak az utódállamok ellen és vannak, amelyekel egyéb elmen Indítottak. Az első kategóriába tartozó ügyeket az úgynevezett Brocchlféle 240 millió aranykoronás alapból rendezik, a vegyes döntőbíróság ítéletei alapján.
A perek második kategóriája ugy jött léire, hogy magyar cégek vagy magyar állampolgárok vagyonát az utódállamokban szekvesztrálták, vagy likvidálták. Azok a főhercegek is, akik magyar alattvalókká váltak, ebbe a kategóriába tartoznak, mert a békeszerződés ugy Inlézkedlk, hogy a Habsburg-ház vagyona az utódállamok birtokába megy át, de a magánbirtokokat meghagyják az lile tők kezén. Megtörténi azonban, hogy elvették egyes államokban a magánbirtokokat Is. Ezek a perek a vegyes-döntőbiróságok előtl folynak továbbra is. Ezekre a perekre vonalkozólag a Jugoszláv kormány a hágai konferencia záró ülésén bejelentette, hogy vissza fogja vonni bíráját a vegyes döntőbíróságból és a népszövetséget felkéri, hogy forduljon a hágai döntőbírósághoz a békeszerződés megfelelő szakaszának magyaráza\'a érdekében Hasonlóképpen járt el Románia az oplánspereknél. A magyar kormány azt a kijelentést tette, hogy a maga cselekvési szabadságát e téren ls teljes mértékben fenntartja. Ezután a miniszterelnök azt han-rnagyar állömpolgaroK a goztalta, hogy
reparácló cimén 1943. után nem fizetünk többé, sőt azok az államok, amelyek részére 1943 ig fizetünk ezeknek az összegeknek egy részéről a nemzetközi alap Javára lemondtak.
szoclálistáknál. .Szép Jor-kláltják). Vegyék tudomásul,
(Zaj a mula I" hogy
□olrtlak nincs semmi titkolni valónk.
Meg vagyunk győződve, hogy adott körülmények közölt megvédtük az ország érdekelt. (Nagy taps) A
döntőbíróságok működése a múltra és jövőre nézve teljes mértékben biztosíttatott. Az elszakított területeken élő magyar polgárok, magyar vállalatok, magyar pénzintézetek működése szempontjából ennek mérhetetlen nagy jelentősége van. Ez nem egyoldalú érdek, mert aki a maga részéről feláldozta volna ezekel az érdekekel, az méltóan a vádlottak pad|ára kerüli volna. (Nagy zaj a baloldalon). A döntőbíróságok működésében hat hónapos szünet fog beállani abból a célból, hogy ezldö alatt az ulódállamok és az érdekellek közt perenklvűll megegyezések lehetővé váljanak.
Az egyezmény tartalmának Ismertetése után a miniszterelnök áltért atra a kérdésre,
miért volt szükséges ilyen egyezményt hötni?
— A locarnói politika vezetett ahhoz, hogy az első hágai konferencia létrejött. Ennek a konferenciának volt a következménye, hogy tv.
Németországgal szemben más mértékkel tép fel a világ, ugyanezt a mértéket a többi legyőzött állammal szemben ls alkalmazza. Ez a változás telle szükségessé a második hágai konferenciát. A párisi tárgya lások során láthattuk, hogy
a hitelező államok egyike és máslka nem a locarnói szellemet kívánta érvényesíteni velünk szemben, hanem kl akarta használni azt a bizonytalanságot, amelyben a legyőzött államok vannak. Ez alkalmat adott arra, hogy Magyarországot egy uj Trianon elé állítsák.
A mlnlszlerelnök ezután ismertette azokat a köve\'eléseket, amelyekkel Párisban a kisantant előállott. Magyarországnak ezekkel a követelésekkel szemben tisztán a non possu-min álláspontjára kellett helyezkednie. A hágai tárgyalásokon a magyar
condltlo slne qua non-ként
delegáció ezt az álláspontot újból hangoztatta az Illetékes faktorok előtt. Hogy Magyarországnak nem kell többé reparáclót fizetnie, ez annak tulajdonítható, hogy ebben a tekintetben a magunk igazát blzonyilani képesek vollunk. Nem lehel ugy beállítani a dolgot, minlha mi feltétlenül fizetést helyeztünk volna kilátásba. Kilátásba helyeztük azt, hogy
amennyiben a velünk szemben támasztott követelések és az általunk támasztott ellenkövetelések összehason Másából megterhelésünkre mutatkoznék egy saldn, abban az esetben ezt a sal-d ,t hajlandók vagyunk kiegyenlíteni. A párisi tárgyalások rendjén nem jölt léire megegyezés, a hágai tárgyalásokon azonban már lényeges változási láttunk. A hágai tárgyalások tulajdonképpen a magyar javaslat a\'ap|án Indultak meg azzal a lényeges változással, hogy
állították oda azl, hogy az
összes függő kérdéseket llquldálnl kell, tehát az optáns-pereket is, még pedig financiális alapon.
Farkas István : ön nem tud különbségei tenni a birtokosok és az ország közt. (Állandó nagy zaj.)
— Ha nem jött volna volna léire megegyezés, — folytatta a miniszterelnök — ennek következményeit nem a földbirtokosok, hanem a magyar állam és a magyar adófizetők viselték volna. Lehetetlen volna egy másik utal követni, amelyet a szocitl-demokralák hirdettek, hogy t. i. egyszerűen törvényileg fosszuk meg azo kai a magyar álianipolgdrokat, akik követeléssel bírnak, ettől a joguktól. (Nagy za| a baloldalon : „Mi van a ha-dikölcsönökkeléshadirokkantakkal ?") Ha a magyar kormány saját cselekedetével fosztana
meg magyar állampolgáro kat szerződésileg biztosított joguktól akkor, amikor más ut Í3 áll rendelkezésre, ez olyan felelősségvállalás lett volna, amelyet csak azok vállalhatnak, akik a magántulajdon elvét nent tisztelik. Farkas Islván : Ez az ezerholdasok diktatúrája I
Bethlen István gróf: HHba pró bálnak a képviselő urak demagógiával megzavarni. A képviselő urak azt hiszik, hogy engem moraliler megfélemlíthetnek az ilyen közbeszólások. Nem fogok elállani attól, hogy uz ország érdekeiI megvédjem. A miniszterelnök e kijelentésére a
ZALAI KÖZLÖNY
IMajanmir 31
kormánypírt és a keresztény gazdásági pári egy emberként áll fel he-lyeről és percekig lelkesen tttntet a miniszterelnök melleit, a szociáldemokraták azonban továbbra Is za-Jonganak.
Álmássy László elnök Várnay Dánlelt állandó közbeszólásai miatt a mentelmi bizottság elé utasítja.
— Nagyon szomorú jelenségnek tartom azl, — folytatta a miniszterelnök — hogy
e^yu kápnlHlá urak e*/ <ur alkalma/ ommiöty elleni gyűlölet MMltásöra fau-iMtlJUk tel
és ugy állítják be ezl az Ügyet, mintha a magyar állam azért lelt volna kénytelen a maga részéről áldozatokat hozni, hogy ezek a földbirtokosok pénzhez jussanak. Fordítva áll a helyzet, mert ezek a földbirtokosok egyedül azok, akik Igazán nagy áldozatot hozlak. (Nagy zaj a szociáldemokratáknál.) Lehelellen ugy beállítani a dolgot, hogy 43 után azért fizetünk, hogy ebből a nemzetközi alap kielégíthesse az optánsokat.
A 43 után történő fizetések hangsúlyozottan kötelezettségeink tOriésére szolgálnak és nem arra valók, hogy ebből alapot lehessen léte-
síteni.
A miniszterelnök ezután rámutatott arra, hogy Magyarország milyen kedvezőtlen helyzetoe jutott volna, ha akkor, amikor rnlndsnki megegyezett, egymaga utasította volna vissza a megegyezést. Rátéri végül a megegyezés külpolitikai hatásainak kifejtésért.
Az egétz Ház, t szocialisták kivételévé, felállva tapsolt a miniszterelnök kijelentéseire. Közbea Oaál (Jászlon azt kiáltotta Esztergályos János felé: — Moszkvával paktálnak! Ez ellen a szociálisuk élénken llltakoztak.
A miniszterelnök végűi hangoztatta, hogy a megértés a magyar üggyel szemben megerősödve került kl a hágai küzdelemből. Oyarapodott Magyarország külpolitikai presztízse. Meggyőződésem,—mondotta—hogy
Hága után am a •OylockJ •aeliem. amely a Mke-wenikMatea klfot—tésre futott, tWM aea tárnad-Oaí fel.
Végűi megköizönle » migyar közvélemény és sajtó egységes támogatását a hágai tárgyatások alatt.
A jobboldal és a közép felállva hosszasan tapsolta a miniszterelnököt.
Apponyi elismerése, Rassay kritikája a megegyezésről
Rassay Károly
azl hangoztatta, hogy semmi okot nem lát az ünneplésre. Akárhogy nézzük az egyezményt, megmarad az a lény, hogy 43 után I3</1 milliói kell fizetnünk évenkinl Ez pedig olyan igazságtalanság, amit nem kellett volna elfogadni. Az ország jövőjét, erkölcsi és anyagi érdekeit az képviseli ebben a kérdésben, aki hangot ad a bírálatnak, nem pedig azok, akik tapsolnak. (Ztj és tiltakozás a jobboldalon). Ezután hosz-szasan fejtegette a hágai egyezmény előzményeit. Hangsúlyozta, hogy a kormány taktikai hibát követett el, mert a párisi tárgyalásokon kijelentette Magyarország fizető készségét. Nem hozták szóba Hágában a nyugdíjasok ügyit sem. A magyar kormánynak nem lelt volna szabad az optánsok, tehát magánosok nevében a románokkal tárgyalásokba bocsátkozni, mert igy történt aztán, hogy az oplánsköveleléseket a magyar állam kötelezettségeiből akarták kompenzálni. Helytelen dolog, hogy a kormány ünnepelteti magát. A párisi tárgyalások szempontjából is jobb lett volna, ha a felháborodott közvélemény megnyilatkozhatott volna.
Pékár Oyula
a legmelegebb elismerésének adott kifejezési a miniszterelnökkel szemben, aki fáradságot nem Ismerve küzdött Magyarország érdekében. A hágai konferencián az elzárt lelkek megnyíltak a magyar igazság meghallgatására. A miniszterelnök teljesítette azt, amit tőle a nemzet elvárt, amit az adott pillanatban tenni lahet
Az egységespárt csatlakozik a miniszterelnök nyilatkozatához. A hágai eredmények folvlán az ország egy lidércnyomás alól szabadult fel A nemzet vlttzaoyerte pénz ügyi szuverénltását és a tOb-bl nemzetek kOzOtt visszanyerte gazdasági becsületét.
Peyer Károly felszólalásában ki-jelente.te, hogy mig a kormány azon az állásponton voll, hogy nem fizd jóvátételi és semmiféle fizetési kötelezettségekbe nem ha|landó belemenni, addig a szociáldemokraták is a miniszterelnök háta mögött álllak. Magyarország eleget tett fizetési kötelezettségének akkor, amikor területének kétharmadát elvesztette Az optánsok érdekében végeredményben a magyar adófizetőknek kell áldozatot hozniuk. Fenntartta azt az álláspontját, hogy a nagybirtokosok egy része kedvéért terhelték meg a magyar államot.
Pakota József szerint a miniszterelnök ködbe bur-
kolta had műveleteit,, hogy ne lehessen tisztán látni őfctt. Ha a kormány olyan erősen védi a magártfulaldoni, ne csodálkozzék, ha kortteilk a hadiköicsön valorizációt. Ebben a meggyőződésben nem tudja elfogadni az egyezményt.
Qróf Apponyi Alkart
figyelmeztette a Hátat aira, hogy a hágai események megítéléséhez az adott erőviszonyok mérlegelése ls szükséges. A* elhangzott kritikának nagy hiánya az, hogy nem mérlegeli azt a nemzetközi helyzetet, politikai légkört, amellyel a kormánynak meg kelleti küzdenie. Az optántügyet és a hadl-kölcsfln valorizációját nem lehet egyrnát mellé állítani. Az optániügy rendezését nemcsak ml Mvántuk, hanem más hatalmak is, ez tehát nemzetközi természetű, a hadikölcsönvalorlzáció pedig tisztán belső természetű kérdés. A súlyos és Indokolt kritika súlyban gyarapszik, ha atok, akik gyakorolják, az elismerést it megtd|ák, ha az jogosult. Megdöbbenéssel látta maga is azl, hogy Olaszország kivétel/vei minden hatalom kényszeríteni akart bennünket arra, hogy mondjunk le a békeszerződés 250. szakaszában foglaltakról Felvetődön at t kérdés: Ml leli volna, ha mereven ellenállunk ? Jogilag visszaálloll volna az egyezkedés előtti állapot. De nemcsak eredmény nélkül távoztunk volna Hágából, hanem azzal az ódiummal megterhelve, hogy ml akadályoztuk meg a békeszerződések pénzügyi likvidálását Vájjon kibírta volna-e ezt az ország.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy
Ca ^^C-.k.
tor m*m, hm mm lg.,, aég 100 asi
l« < ""
Meggyőződése, hogy
a hágai egyezmény következtében barátságos atmoszféra van fejlődésben irántunk. Nemzetközi helyzetünk javult és emelkedett. Olaszországnak nagyon sokat köszönhetünk. A brit birodalom képviselője is rokonszenves magatartási lanusitott. Nemzetközi helyzetünk javulása egyik fellétele belső megerősödésünknek, ami viszonl egyik forrása annak, hogy a jelentkező Igények kielégítést nyerjenek.
Az elnök ezután Javasolta, hogy a Ház holnap délelőtt ülésezzék. Az Ólét 3 óra után véget ért
A kormányzó sllsmsrt ■•Iratot lntéaetl Bvthlan-ifcarakárt
Budapest, Január 90 (Éjszakai rddlójelenlés) Horthy Miklós kormányzó ma meleghangú késiratot intézel! gróf Bethlen István miniszterelnökhöz. Ebben a kormányzó, Méltányolva a Hágában végzett munkát ét hogy vituaktptuk pénzügyi füuetlen légünket — > miniszterelnöknek teljes elismerését fejezi kl
Február S-án ktiéMatk a párisi tárgyatáuk
Pária, Január 3Ü Hir szerint a Loucheur elnöksége alatt meginduló tárgyalások, amelyek arra hivatottak, bogy a hágai egyezményekel megszövegezzék, feoníár 5-én megkesdOdnek.
Boaszabói qgyonlőtt egy öreg gazdát
— a Kúria életfogytiglani fegyházra Hétté Budapeat, Január 80
Nagygörbön, a Qöctej egyik kit falujtBan, még 1928 januárjában vérét verekedés voll az Egyed-család ét a /tréneri család férfitagjai között. A verekedés ügyét I zalaegerszegi törvényszék Is tárgyalta. A tárgyaláson Kulcsár János tekintélyes nigygOrbOi gazdálkodó is vallomást tett. Ez a vallomás nem nyerte meg Egyed Albert tetszését és emiatt megfenyítene az öreg
Február 3-án este 8 órakor és febr.9 én d.e. 11 órakor a Városi Színházban
a Leányegylet
nagy kabaréja
Jegyek elővételben a Városi Színházban és Vágó illatszertárában.
Kulcsárt. 1928 október 24-én meglette Kulcsár Jánost, Imikor a hajnali órákban a szőlőjébe ment ét egy Jól irányzott lövéssel megölte.
Egyed Albertet a zalaegerszegi törvényszék előre megfontolt gyilkosáig büntette miatt életfogytiglani fegyházra ítélte. A győri ítélőtábla helybenhagyta az ítéletet, amelyet ma a Kur la bünlelötanácta a semmiségi panaszok elutasításával jogerőre emelt.
Szobrot emelnek
a aifyar tréaMUifér nttkMéatk
Budapest, Január 90
A Volonlé cimU ptritl lap vezércikkben foglalkozik Ferenc Ferdinánd és felesége gyilkosa, Princip szobrának 12-ikl leleplezésével. A lap szerint ez az esemény nemcsak a morál ellen kihívás, hanem a civilizált világ lelkiismeretét it kihívja. Megengedhetetlen dolog gyilkosságot nyilvánosan dicsőileni, főkép egy ilyen előre megfontolt gyilkosságot.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KORÉIN JENŐ „Menyasszony" divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I ., a felsőtemplom mellett.
Száz millió pengő hitelt kapnak a gazdák
Vid
Budapest, Január 30 A mezőgazdalégi hitelszükséglet kielégítésére folytatott tárgyalások kedvezően alakullak, ugy, hogy mintegy 100 millió pengős hitel fog a közeli Időben a gazdák rend Ikezé-sére állani.
J*n helyezik kl a hitelt
A Pénzintézeli Központ igazgatósága mai ülésén ezzel kapcsolatban elhatározta, hogy lépéseket tesz abban az irányban, hogy a pénzügyminiszter ezt a 100 millió pengőt vidéki pénzintézetek uljin helyezze ki a gazdák között.
Elseféiöl nem járnak a kanizsai autóbuszok
A Kazinczy- és Király utcák aszfaltozása után Indulnak meg újra a járatok
Nagykanizsa, Január 30
A kereskedelemügyi miniszter a Nagykanizsai Autóbusz Vállalatnak megengedte, hogy az összes autóbusz Járatok február 1-től az utburkolás befejeztéig szüneteljenek. Ez azt jelenti, hogy a Kazinczy- és Királyutcák aszfaltozásáig, előreláthatólag májusig nem lesz autóbusz-forgalom a kanizsai utcákon sem állomási, sem más viszonylatban.
A közönség semmi esetre sem örül a szüneteltetésnek, mert egyrészt megszokta az autóbusz-közlekedés kényelmét, másrészt sok Idő és pénz megtakarítását jelentette ax autóbuszforgalom.
A vállalatnak azonban szüksége van erre a pár hónapra, mert a kocs-kat, melyek 3 éven keresztül futottak a hol csatornázás, hol vízvezeték, hol ulburkolás miail felforgatott kanizsai utcákon, alapos javításnak kell alávetni, hogy sz u\'ak elkészültével jókarban lévő, biztonságos és kényeinrts kocsi parkkal kezdhessék meg újra a forgalmat. Az utak rendbehozásával előreláthatólag olcsóbb Is lesz az autóbuszok viteldíja.
Hogy a gidres-gödrös kanizsai tégla-utakon jictn lehetett nagy öröm autóbusz-Vállalkozónak lenni, azt az autóbusz minden utasa koncedálhatja, aki csak egyszer Is kldöcögidle, rázatta magái akármelyik téglázott útvonalon. A 39—40 mázsa önsúlyú kocsikon naponta átlag 2 olajcső és 2 benzincső tőrt el és ez sokszor okozott a közönségnek kellemetlen és káros üzemzavarokat. A különféle alkatrész-törésekhez havonta 56 P ára (2 tartály) oxigénl használlak fel. De nemcsak a lém- és üveg-részek törtek-zuztak a kanizsai göcsörtökön, hanem a gumml-abroncsok is egymásután mentek tönkre. 1929 juliut 15-től, léhát félesztendö alatt 7 drb nagy és 4 drb kisebb pneu keltett és 8 darabot vulkanizálással javitot-lak. Egy nagy pneu pedig 500, egy kisebb 420 P-be kerül. Mindezzel
szemben a napi utasforgalom nyáron 80, télen 65-70 pengőt reprezentált. Összesen 59 000 P-t fekletelt bele eddig a vállalat az üzembe.
Más városokban a városok maguk házikezelésé ben tartják fenn aulóbusz-fórgalmukat és rentábilis üzletet tudnak abból a város részére teremteni. A jövőben Nagykanizsa városnak is több megértéssel kell viseltetnie autóbusz-üzeme Iránt, mert hiszen az nemcsak üzlet (sőt, amint láttuk, Nagykanizsán minden, csak üzlet nem), hanem közhasznú üzem, amire a várói minden polgárának szüksége van. Hogy mennyire szüksége van rá, megmutatja kinek-kinek (már akinek t. I. nem áll módjában autón Járni) a holnaptól kezdődő 3-4 hónap, amíg Nagykanizsán kispénzű ember csak gyalog érheti el a vasutat, Klskanlzsát, a Barakk-telepei, a sport-pályát, vagy bérautón a közeli vásárokat.
Nagyobt^^nennylség jegprjftiább
férfiszövet
maradék érkezett, melyet rendkívül olcsó árban árusít
SINGER
divatáruház.
Panasszal támadták meg a kiskanlzsal képviselőtestületi választásokat
Ma délben jár le a törvényes panaszbeadványl határidő
Nagykanizsa, Január 30 A folyó hó 21-én lezajlóit nagykanizsai városi képviselőtestületi választás — mint ismeretes — mindenült a egnagyobb rendben, a vonatkozó törvényes rendelkezések szigorú betartása mellett folyl le. Mindazonáltal többen panasszal éllek a lefolyt választás ellen és megtámadták a polgármesteri hivatalhoz beadott beadványban. Az 1886 évi XX. t.-c. 50 §-a rzerlnt a választás ellen a választás napjától kezdődő 10 napon belül lehet panasszal élni.
Ez a terminus ma, pénteken délben
tejár.
A polgármestertől veit értesülésünk szerint tegnap délig három p inasz beadvány érkezeit a választópolgárok részéről a választás Iránt. Mind a három az V. (kiskanizsai) kerületből való és több ponlban sorakoztatja fel panaszai! az urna elhelyezésére vonatkozólag, hogy az elnök maga helyezte el az urnába a szavazólapokat, hogy az elnök nem jelölte vagy nevezte ki a bizalmi férfiakat, hanem azokat csak egy-
GALAMB 31 IA VIHARBAN
Péatak I D\'ánu 9 fclv. — Rendezte: ■ Fr*4 MM*, • Bea Hur
rendeziJc.
Fősz.: Ullaa Oláh, Ralph Ferkei.
Kiegéuitö M&sor.
szerűen tudomásul vette. stb.
Ennek alap|án megtámadják az V. kerít leli választási és annak megsemmisítését, uj választás megejtését kérik. A panaszokat dr. Fülöp Oyörgy ügyvéd, Szerecz Pál kereskedő, a harmadikat két kiskanlzsal polgár adták be.
Tekintve, hogy a tellebbezésl határidő ma délben Jár le — az a felfogáB, hogy valószínűleg az utolsó órákban még ujabb panaszok érkeznek be, amikel a polgármester még a mai nap tolyamán a vármegye igazoló választmányához terjeszt be, amely a beadóit panaszok ügyében dönteni fog.
■egalakolt
a spanyol kormány
Madrid, Január 30 (Éjszakai rádiójelentés) Berengour tábornok ma megalakította kormányát, amely délulán 5 órakor letette az esküt a király kezébe.
Nincsenek zavargások
Madrid, Január 30 Hir szerint Primo de Rivera bukását az a körülmény idézte elő, hogy a király nem volt megelégedve azzal, hogy a miniszterelnök megszavaztatta a spanyol hadsereget, vájjon a diktatúra fenntartassék-e vagy sem. Primo de Rivera ulód|a, Berengour, a király különös bizalmát élvezi.
A választások előreláthatólag ju-Húsban lesznek.
Minden olyan hírt, amely szerint Spanyolország egyes részeiben zavargások törtek volna ki, teljesen alaptalannak minősttettek. Egyedül Madridban volt két kisebb verekedés a diákság és a rendőrség közölt.
— a legueSS uüayegek nagy i\'dlasalékban, kedvesü fbelésl fcllélelelr mellest/ -Baridnál.
hMoLép „Galamb a viharban"
Fred Niblo, a „Ben Hur" rendezője rendezte. LILIAN GISH legnagyobb Sikere. Az évad legszebb filmje.
zalai közlöny
"Mű*.3t
■rí 34. KS

Cégünk megszűnik,
mindent bámulatos olcsón elárusítunk.
SBSaf*858^ „Kék csillag" divatáruház.
NAPIHÍREK
NAPIREND
Január II, péatafc
Róni. katolikus: Nol Péter Protest.
VlifHfa. IzraeHta: S. R. Kb. 3 ■
Váróit Mozgó. „Qalamb > viharban" szenzációi diáma. — Ezenkívül klegé-azttfl mUeor.
ayósrazartárt éljaát szolgálat • I. hó végéig « MerkJrBelw-féle .Igazság\' gyógyszertár.
Oőztflrdó nyitva léggel 6 órától ette 8 óráig (báttó, ezenta, péntek délutip. kedden egén nap nőknek* Tel.: 2-13.
Ma alakul meg
SagyUanlx.su ul Mpptaetd-teaWeéa
Nagykanizsa, Január 80 Bödy Zoltán alispán ma, pénteken délután Nagykanizsára érkezik, hogy az uj képviselőtestület délután 3 órakor kezdődő alakuló közgyűlésén elnököljön.
feni Saaclc
Az uj képviselőtestület tagjil részére ma, pénteken reggel 9 órakor ünnepi istentisztelet és Veni Sancte lesz, amelyen minden képviselőtestületi tag részi vesz. Az istentiszteletet P. Deák Szulpic plébános, ferenc-rendi házfőnök végzi.
Az Ipartestület
Előadások, bálok
m.év I. lp.ro.btl.
K.r. Tl.ifvlMlánAk UiJ. . P^.l.l PK,i,t lold ..lmján 0 Arakor, r.brair L A l\'fl( e.yl.1 kaigyOlfe. H bankcttl*. Olnwi.lB.,1 .inklu tu u l.ilfr.i l„(Il.i«rnit b.« Hl t 6,.kor. r.br.ír i Ur l..aarnrM k.b.,*J. 1(1 9 4. .
Sslnhiib.it faémér a. Si.iulA.luni.piknik.
a.mk .Ik.lnt.iou.k tincl.ij, ott Kl 0 6.. Cvnliil ilulrrín (..Itt) hrlyl^ftbcn rabna.r I. I.k.lll. tlö.dii d. u. 6 ó. (Surinyl Oy) D.lo. í.1 Kl.k.nh.in IUv.nl. Eay) K.lh I txlny.gyl.l .i6r.ko.Lld r.tí. a 6 rtbrv ir 12. n. P.dwof l.l ...mlnirlum d .. 9-kor
. Roifonyl-u Itkolib.n. Tabrulr 11 A Si.ol Ilon. 1 ..nyklub bil). rtbniár la. I.k.lll, tl&.di. vctltell ktp.kk.1 . Síin
hittan |6r U» Modor). K.brnár B. M.f.flflntTlulék mUmn, t«l). r.brnlr 22. Llr.ili. .16.íll, iV\'Ul, Brn«rUk c.i.a-nirlum)
átárclna I. K.r...Uny N&egyltl luunsl i.6r«köi. 1.16 t»l|..
K.r.íkrdtlml Alk.Irn.iotUk J.lm.i.. rrklim bilja
Marci.. 2. l.kcilW m.llni (dr. M..6 P.r.oc din-
i.i . Htlnhi.b.n) aUrdu. íl. III. l\'cdigoHUI u.mlniriuai A»rtl. », IV .rontnérfrim
Májni J. V 1\'td.jogl.l u.rnjBitkin
— Áthelyezés. Az igazságügy-
miniszter MeU József nagykanizsai kir ügyészi saját kérelmére a kaposvári kir. ügyészségre hítyezte át. Az erről szó\'ó miniszteri leirat melegen emlékszik meg Metz kir. ügyé znek a legválságosabb időkben kiváló odaadással és lelkiismeretességgel leijet itett 11 eszlendös munkásságáról, ainil a nagykanizsai kir. Ügyészségen végzett és ezért legteljesebb
elismerését nyilvánítja és öt február 9-iki kelet alatt a nagykanizsai szolgálat alól felmenti. Metz József kir. ügyésznek Kaposvárra való áthelyezése érzékeny veaztesége a királyi ügyészségnek és a nagykanizsai uti társadalomnak is, amelynek köztiszteletben álló tagja volt. Puritánsága, közvetlen, megnyerő modora, szolgálatkészsége párosulva nagy jogi tudásával, közbecsültté telték mindenki előtt.
Asc Iparosból
holnap, szombaton este pontosan 9 órakor kezdődik a Polgári Egylet emeleli nagytermében.
Az Ipartestületi Dalárda énekszámai (karnagy Vannay János sereiskolal Igazgató), F. Pásztor Irma, a zeneiskola tanárának zongoraszántai és (első kanizsai bemutatkozás I) Oarai Magda, a zeneiskola tanárának gordonka-számai szerepelnek A magas művészi értékű műsor és a rendező iparos-tábor iránt érzett osztatlan társadalmi megbecsülés minden tekintetben rekord - közönségetIgérennek a farsangi eseménynek.
roj táncestébe
— Liceálls előadás Klskanlzsán.
Vasárnap délután 4 órakor liceális előadás lesz Kiskanizsán, a Polgári Olvasókörben, a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében. Előadást tart dr. Szabó Islván váiosl tisztiorvos .A háziállatok befolyása az ember egészségére" cimen. Az előadás előtt és ulán Lencz Oyula karnagy vezetésével a Levente Dalkör énekel. Belépődíj nincs.
A Sxanalórlum-plknlk
a kanizsai farsangnak min iig legjelentősebb eseménye volt. Különö sen az lesz az Idén, amikor a 25-ik pikniket rendezi az egyesület fennállása óta.
A mulatságra, ami február 8-án lesz, Oyömörey Oyörgy főispin Is bejelentene a maga és családja érke zését.
Az ünnepi műsoron Barbarits Lajos titkár mond rövid megemlékezést a 25 éves jubileumról, majd kezdődik a művészi program, aminek báró Vécsey Elvira, a m. kir. Operaház szóló-láncoíttöje és Hegyi Anna, a Király Színház volt primadonnája, opera- és operett-énekesnő lesznek a szereplői.
A meghivók mosl vannak nyom dában.
Amit US azarxtlnk, marad Ion a wlroslHin.
február hó 1-én
— Újságírók estélye. A szombathelyi ujságirók (számszcrlnt 14-en) február 1 én záftkőrll műsoros tea-és táncestélyt rendeznek. Az estély védői - szániszerint 750 — közölt találjuk stámos előkelőség mellett
Halaah aaamkataa aata
táncmulatság
az .Utolsó garas- vendéglőben
Piíifl-«t II. r
•0 tilt.
NŐI szépség- és tér fi csunysságlverseny 3 díjjal. Óriást nse>aUp«tá«l
Szíves pártfogást kér
4«7 ss vsnáá|lia.
ÜZLETEMBEN
vasárnap délelAtt 10 óráig tart a
végkiárusitás.
Mindenkinek sajat-érdeke, hogy a kedvező alkalmat el ne mulassza és a szükséges dolgokat nálam szerezze be.
fOrst bözsi
FEHÉR rSTVARNÉ
kötött-szövött és dlvatáruháza ■agykanizaa, Centrál-axálló épület.
Ferenc bajor kir. heroefr, jfothermere lord, Apponyl Albert gróf, Mikes János gróf püspök, KapI Béla evang. püspök, Oyömörey Qyöfgy, tafányl Ferenc dr. főispánok, Horváth Kálmán vasi alispán, Klskos István kor-mányfötanácsos, szombathelyi polgármester, stb. nevelt.
— E\'dö-altlaztek kitüntetése. A föld-mtlveléslliyl miniszter olyan nzákvlz.v gázolt erdöőrüknck, akik szorgalmuk, magatartásuk és jOrnvalóságUK állni társaik köz.lll klttlntek, hüségSa szolgálniuk ellsmuréskőpon elismerő oklevelet kíván adományozni, esetleg őket más kitüntetésben részesíteni. A vármegye főispánjához kitüntetésre javaslatba
hozandó ogyének novét. lakhelyét, aze-mélyl adatait, szolgálati viszonyuk k(V rllllrása mellett a szolgálatodénak legkésőbben 10.10. március hó !>-lg nz. illo-lékea főszolgabíróval, polgármontorri-l kell közölni KltUnUitésbon csak uzok részesíthetők, nklk példás és htlségea vlzolkedés mellett egy szotgálatadónál
a Polgári Egyletben
legalább 2ft évet tötlöttok cl. a szolgálni! Idő kiszámító Bánéi figyelembe kell venni nz Időközben teljesített katonai szolgálat Idejét ls. Ezeu bejelentéshez csatolandók n JaviiBlatba hozott errfé-szo"l altiszt terdőőr) ogyholytxm való szolgálali Idejének tartamát, életkorút, csnladl Allnpotát én viszonyalt. valamint a múltban lozujlutt rendkivltll Időkben szolgólatndójával Bzemben lanualtott mngatnrtásat s hogy Ilyenféle klttlntn tésben még nem részeaUlt, raagábatog-laló és Igazoló helvhal&sáfíl bizonyítványok. Olyan omínck, akik entóőrl vagy erdőgazdasági szakvizsgát nem tettek, javaslatba nem hozhatók.
Galamb a viharban
Ma és holnap kerül bemutatóra ez a film, amelyet Fred Nlbla, a „Ben Hur" megalkotója rendezett. A* ó rendezői neve a filmszakmában fogalom s az ö filmjei jelentik a világ legnagjobb sikirelt A móst bemutatandó dráma az évad legnagyobb sikerű filmje s eltekintve a kiállítás és a felvételek szépségétől, a dráma mély tartalmától és a rendezés nem mindennaplságálól, nagy és különös vonzóer\'t |e!ent a film főszereplője, aki nem más, mint: l.llian Oish. — Ez a név egymagá an garancia a film kiválóságára. Partnere a neves filmszínész: Ralph Forbez. A film kritikái egyhangúan állapítják meg, hogy |oggal mondják e filmet az iüel produkció legkiválóbb alkotásának.

Színehagyott, fakó és kopott cipőjét, bőrkabátját, WWWIótStf mechanikailag bártyely sjípire
nllá ég tartóssá festem.
Báli cipők festését arany és ezüst színűre is civál alom. A fesléstökéletessége megtekinthető
Lénárt IMMl
Deák-tér 12.
1930. január 26.
2alai közlónv
iflspirin
tabletták
Spircsal
^oMat^.
a Mélyrtíiajóbtjtöruötöaztr,
Időjárás A aagyk«ttlz»al meteorológiai ■«!■ Ilgyalő Jftentéaekl CiOIO tökfl . a toJmér-Mtf. Reggel 7 ónko. +W, áttolta 3 órakor +14, este » órskw 2.
FeMM( Egási aspoa át botul) ágboi-toxat.
StíWflf: Ragge! ■aak Mta kilstf szál.
[Éjtitka! ródlójtknléti *
(utiUí*\', dtum>
>é nn
- A"yaUnyvI hlr«k. Nagykanizsán ■ mull héten 10 grermtk tzúUtU, 8 tlu, 4 leány: Oudlln József földműves éa Oodlnek Borbálának halva szili leánya. Tornár Márton honvéd lörzaőrmeater én V észter Rozáliának rk. Ha. Pintér István napszámos éa Pintér Rozáliának [Alsóaáoe) rk. fia. VoUn Mihály föld müvei éa Kánnár Margitnak (Uludvar) rk. Ha, Plotár József napszámos ós Er dődl BegInának rL leánya, Slmonlca Sándor pinoér és Óyarmad Veronikának rk. leánya, Tamás József napezá mos ái Szever Annának rk. fia, Hzmo-dtos György vaauü kocrfrendeaó és Samu Annának rk. fia, Dervalloe László földműves éa Szlavecz Máriának rk. leánya. Házasságon ktril született 1 tlu. - Halolauls 10 USrttnt Marosi Móric kőmüveame ter rk. 51 évea. Sneff Oeigely földműves rk. 62 éves, Szever Győző tanuló ág. h. ov. e éves, özv. Váguer Károlyné szül. Cblnoráuy Hermina rk. se éves. Borsfái Bv» rk. 7 hó napoa, Woach Erzsébet Unuló rk. 10 éves, Deutsoh Ilona magántisztviselő Izr. 2S évea, Péter Qyuláné sxüL Zsupl-novits Anna rk. S0 éves, TskAca Oá-horné síül Bsláza Máris rk 68 évea. Horváth Lászlón* azül Fekete Erzsébet rk. 60 évea. — Híiaitágkötlt S toll: Muczer Józaef földműves és Oudlln Anna rác., Kardos Sándor (elv), keres-kedősegéd éa Deutsch Irén Izr.. Kovács Józaef (»zv.) földműves és Rnett Katalin (özv,) rk., Dani Mihály (özv.) kőmü vea segéd ás Magyar Anna (Özv.) rk., Krémer József (ösv.l kocallényezó éa Bonéi Anna (öiv.) rk.
l<dsdn>l)uakma«a,aekaid-IUk péssDakel idegenbe.
Legjobb Qditő ital
a közismert
Kapható minden fűszeréi csemsgekeresLadésben.
Péraktár:
Knimii
Wrttly -utta 21.
Dr. Zob MtQály
"en9ö» slkkasmtdsa
ügyében késxUl a Vildlrat
Stlmeg, Január 80
/A sümegi OKH-nál lörlénl 200.000 pengő sikkasztás vádlottja, dr. Zob Mihály ügyvéd, az OKH volt ügyésze, letartóztatása óta a zalaegerszegi ügyészség fogházában van.
A vizsgálóbíró a hónapok óta tartó vizsgálatot most fejezte be. Ehhez képest az Iratok már felkerüllek az ügyészségre, ahol hozzáfogtak a vádirat elkészítéséhez.
Mivel a hatalmas bünperben rengeteg tanul kell kihallgatni és a per anyagának tárgyalása hosszabb idól vesz Igénybe, a zalaegerszegi törvényszék valószínűleg ki fog szállani Sümegre és a helyszínen tárgyalia le Zob sikkasztási ügyéi.
Tárgyalásra egyébként május előtt aligha kerül sor.
— Búcsúzik a jazz-band. Sdsdi lózsef zongorista, zeneszerző azz-bandje ma esle tartja bucsuest ét s Korona kávéházban. A kitűnő azz-band hosszú kanizsai tartózkodása alatt sok kellemes eslét szerzett a publikumnak. A vidám fiukat Budapestre szólítja szerződésük.
— Strandfürdő Zalalővőn. A közelmúltban Zalalővőn itrandlűrdő építését kezdte meg Buklci Qyulí zalalövöi kávéház- tulajdonos. A fürdő, amely a nyáron már megnyílik, az állomás és a hld között épül és az építés rövidesen befe|ezést nyer. — (Tanulságul Kanizsának. A szerk)
A világhírű
MERCEDES-BENZ
személy és teherautók és a M. klr. áll. Vaa-, Aoál- és B*«KiyArak által gyártott
IMÁVAG-MERZEDES-BENZ
teherautók, autóbuszok és különleges autók vezérképviselete és eladási központja: MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. ladaHsf, l«, va.l-.to. «*
— Hogyan kell felragasztani a bá-
izet a számúikra ? Az utóbbi Időben talánoe tájékozaüanság uralkodott a Amlák felbélyeglése kérdésében éa gyakori eaet voll a kereskedők
és Iparosok megbírságolása. Az Uleték-azabilyzat szerint a felragasztott bélyeget n számla egyik tételevei át kellett Imi. Ez a szabály azonban ma már elévült, mert a számla kiállítása ma már ugy történik, hogy a bélyeget nem tudják átírni Ezért moot a péniögytnl nlazter rendeletet adott kl, amelyben egyrészt enyhébb elbírálásra móliga lel a hatóságokat, másrészt pedig oly-kénen módosítja az ületékazabáfyren-deletet, hogy a azAtnlakl&iliuU keltét U tartalmazó oégbélyegzővel Is lebélyegezhető olymódon, hogy s bélyegző szövege a bélyegre és s számlapra ennék.
aSINOER,VARRÓGÉPEK
NáM A LEOtlOBBAK T
— ön mami még nem tudta, de 15 év múlva blsloann dicsérni fog/a. Qogy - ZSarta Miludndl vett aMünyeget.
Transaanubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaság Csülárüzlete
•agykaniiM Osangery-ut B.
Mélyen leszállított áron árusítja ki karáosonf i maradékkészMéi
Dus választék villamos csillárokban, Zeiss (Ökrös világitótestekben, álló és billenő lámpákban, ámpol-nákban, gyorsforralókban, főzőlapokban és főzőedényekben, kávéfőzőgépekben, teáskannákban, hajsütő-vasmelegitőkben, kenyérpiritókban és testmelegitőkben.
Sok pénzt takarít mag, ha idejében Jön, ne mulassza «l tehát a jó vásárra oly ... kedvezAen kinákozó alkalmat I
PHILIPS
hálósat! rádió
(telep nem kell)
hangszóróval
Előlegül tizei 28 P-t Havi részlet 23 P
Ex kell önnek, ezért a Philips-gyár és oégem garantiát vállal I
Díjtalan bemutatás. — Szakszerű felvilágosítás.
Szabó Antal sportárunagy kereskedés
rádió- és gramofon-osztálya.
1176 trachomás beteg vaa járásban. Zalamegye alispánjának legújabb jelenlése szerint a letenyei járásban 2281, a nagykanizsai járásban 1176 trachomás van. Igy a kéj ^járásban a irachomások száma majdnem eléri a három és fálezeret. A népjóléti minisztérium második trachomaorvost küldött ki a Járvány megfékezésére. Ennek az orvosnak a székhelye Tótszerdahelyen van és még két másik község hét-nyolcszáz trachomás betegéi is ő kezeli.
Idasognaauk « érdemes Hantossal kereskedelmet ás Ipart.
— A hibor a amiékérem. Mint ismeretes, vitéz Horthy Miklós kormányzó háborús eaiákénMt alapított Az éremnek két oaztátys van. Kardokkal: a világháborúban katonai szolgálatot téliesítettek réaén- ás kardok nélkül azoknak, akik ezen Idd alatt valamilyen polgári beosztásban mozdították elő a hasa Javát A kardok nélküli emlékéremre Jogoeiltak a hadlözve-és a csalidban
E
ek
hadi-
legidősebb va, valamint azok, akik családfenntartót veszteitek. Aki az emlékéremre Jogosult, annak azt magának keü kérni, Erre szolgáló kérvény-niomUtvánjrokat a dohánytőzsdét 10 fillérért áruaitanak. Ahol a nyomtatvány eaeUeg nem volna kapható, onnan sz öeazegnek — akár posta bélyegben való — eióietee b®-kUldéae moljett, s Vármegyei Vitési Széktől lehet kérni. Pontosan meg kell azonban Jelölni, hogy s nyomtatvány katonai, vagy s polgári emlékérem Igényléséhez mttkaéfeae, mert a nyomtatvány Is kétféle. Tekintettel az ország szűkös pénzügyi helyzetére, az emlékérem árát as igénylő, az átvételkor megtéríteni tartozik. Az emlékérem ár* Katonai: tkstekoek 6 P, legény^
sultaknak 16 P, Az érem megazerréaé-nek módozatait a kérvény-nyomtatványok kellően Ismertetik Útbaigazítsa! kötetes adni minden községi elöljáró Ság is. VSfraó esetben kételyeivel a Vármegyei Vitézi Székhez (Keszthely) lehet fordulni, honnan a legrészletesebb útbaigazítást azonnal megkapja bárki is.
ségnek : S P. Polgári: hadiözvegy, és hadiárváknak !P, más Igén:
Reklám árak!
•/i kg. pörköltkávé ... P
1 kg. édes narancs ... P
t/i kg.-os doboz datolya P 1 kg.-os doboz izllva
compot............ P
1 kg.-os doboz cseresznye
compot............ P
1 kg.-os üveg baracklz P 1 liter balatoni rizling P . 1 drb óriási f (Utóit hering P —-65 >/« kg. valódi gyenge
liptói turó ......
1 kg. konzervált savanyu
káposzta........
1 doboz szálkamentes
szardínia ......
t/a kg. friss leavaj
2-50 •96 1 60
1-40
1-80 2^6
1-—
P 1 — P --50
P P
I-— 1 —
Fözelékkonzervek jutányos áron, Pekkarck-teák, leasüteménvek nagy választékban kaphatók
Inszel ta Frledentbal
ni csemegekereskedésében.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORT ELEI Megsemmisítették a KáC-NTE-meccset
Az uj terminus: február 16
Nagykazdtsa, Január 90 Ismeretes olvasóink elölt, hogy az NTE megóvta a KAC ellen 5:0 arányban elveszteti őszi mérkőzését. Az óvást az NTE Ehrenwatd szereplésire alapította, aki korábban lett visszaigazolva a Somogy bél a KAC-hoz, mint azt a szabályok megengedték.
Az óvás folytán az amatőrzsttrt Ehrenwaldot profivá nyilvánította s ezután már nem voll kétséges az óvás sorsa.
Az Intéző bizottság a meg Is s<
ujraját
el s ax uj terminust február
eset valóban m sltette, uj
mecs-
i meg Is semml-látszását rendelte
16 lkára Na,
agykanlzsára tűzte.
ki-
Bomba programmal startol tehát az NTE, mert a kővetkező vasár-napra meg a PVSK elleni meccse van kisorsolva Nagykanizsára. A sorsolás szeszélye, nogy a három élen álló csapat mindjárt az első fordulóban ütközik meg, ami az
eredmények realitisát veszélyezteti, mert a szezon kezdetén, kevés tréninggel még nincs kialakulvi a csípőtök Igazi formájí. Az NTE azonban szorgalmasan készül, tornatermi tréningeket folytat, az elmúlt vasárnap pedig, mert az Időjárás megengedte, már kint a pályán labda-tréninget tjjrtoitak. Csaknem sz egész csapat résíl vett ezen s ambícióval telve készüllek legnehezebb mect-cselkre. Nem is kétséget, hogy a bajnokság sorsa már a tavaszi forduló startjánál, ezen a két mérkőzésen eldől.
(Blrótanfolysm.) Mi, pénteken este fél 9 órakor blrótanfolyam az iparostanonc Iskolában. Pontos megjelenést kér a Tanfotyamvezető.
(A Somogy zalai Lótenyésztő és Lovassport Egylet) f. évi prc>t ramjsban v. Itozás van. A kapostA* országos lovasmérközés ugyanit junlua hó 1-én lesz (június, hó 29.
Hím
Január 31 (péntek) Bsdapsst 9.IS Orosz balalajkazenekar
baagveeíanyt. 130 H. 9.45 A hsait folyt. Il it) Nemzetközi vizlelzóeaolgálar 12 Dell 12.06 A Mindltt-ssakmsenekar
baagv. 12 26 H. 12 36 A bangv. folyt 13 Pontos UMJdaéa 14 30 H. IS Plad Irak éa árixiyradrek. 18 MtsezUlutás. 16.46 fontot Idójelzis 17.10 R 17 40 Ha,*?. ItjJ Novellák. 1160 A Budavárt Korosért Fótcnpkm ének Varinak versenye 19.50 Saiaaf. |ui zenekar. Ulása kb. 23 30 Pontos Idájelaés. Majd: Clgánysene.
TŐZSDE
A mai tőzsdén csendes üzlet mellett nagyobbrészt a tegnapi nivón mozogtak az árfolyamok, csupán né hány érték volt egy árnyalattal lanyhább. Az árfalyamhullamzások igen
Strlekl itriit
PMs »J4\'/S, Loodoa 25\'19, Ntwyocl 51816, BrSssel IDVh, Mlt.no 27 11, Madrid 6800, Amsterdam 10815. Bertt. I23«J, Wien 7ÍW1.S, Sorta »74, t>ri»a 14 32, Varsó 6806, Budapest M-lai/i ■algrád ÍWU, Bukarest 8-07\'/s
Tfais tatat-jefrtéta
valutAk
CaeFk.
csekélyek
anaiya voltak.
A külföld réuvé-
tele pillanatnyilag szünetelt, viszont a belföldi közönség részéről az élénk érdeklődés továbbra is tart. Fixkama-tozátu papirok piaca igen élénk ét különösen a hadikölctönökben és a fővárosi köicsönkötvényekben volt megkhelős hullámzás mellett nagyobb Ozlel Devizapiacon az ultimóra való tekintettel nagyobb tételek kerüllek piacra, az árfolyamok azonban változatlanok maradtak.
Buza 30 fllL, rozs 30 fUir.esett. Buaa ttsxav. 77-ea 24 36—24 65. 7*-ea
24 66 -24 85, 79-ea 24Ü5 -26 20, 80-aa
25 15—25-26, d.nánt 77-ea 23 40-2265, 78-aa 23 65-28 85, 79-ea 2196-24 10, 80-as 24*00 2V25, roca 1330-13 50. tak árpa 1530-18-75, sörárpa >800-20 00. sabl3 10-1350, tengert tsxt 13 20-13 30, dnnintnli 13 10 13 repce 62 00-5300 korpa 980 1000.
Felhattta 2772, eladatlan 518. — Hs6-renda 1-68-1-60, azedett 1-56 - t-60. tzedsfl kZlzép 1-44-t-M, Ma»y« 1*34-1-42, l-sö rendo Oreg 1-52—1-54, ll-od reixM öreg 1-44—1-48 angol atldó 1-60-1-86, szalonna nagyban 1-60-1-64, aalr 170 1-84, htu 2 12-2-36, azalosinia lélsertés 1-80-1-94.
27-72-17-87 70-40-79 80
int-it-H k. 152-60 16*20 9 95-10-03 56890570*90 Frassda 1.22-45-2575 Holt. 22»*»230*70 Laagyal MMtlO Ua 3-37 3-41
Uva 410-416 Ura 2® 70-30*00 Márka 136 25-13685 Norvég 152-35 15296 JchUL 8022 80 62 Peseta 72*30 7300 *vá(dL 110*15 11075 •véd II 168-16-163 75
DEVIZÁK Aznst. 229*45-23016 Belgrád 10-07-10-10 Berlin 136-45-136 85 Brtsazel 79-52 7977 Devizáid 3-39-3-41 Kopeah. 162 80 163 2-) Löadoa 2778 *7-66 Madrid 7290-73 90 ««aao 29-\'7-299 7 NtwyofkíTi* 10-7270 Oszló 152-66-1529 Pária 22-43-2250 Priga 16 80-16-94 Szófia 4-12-4-16 Stockh. 169 36-A3 76 Varaó 64*00-64*20 Wlas 8087-8062 26, icb 110-32-11082
Kerti főzelék magvak
Kárál (irágmagvak Wráahanmák és flianéli
Baromfi tlaséfak
si arA takar ■aányok
MadAreleaégak. ■AtrAtyattlék SyOmftloafa védalml
azerak SyOmSIoafa tisztító drótkafák
kaphatók :
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, termény ét nSvény-védáaxersk kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A blróaág mellett. feleion 130
I
Tavaszi árjegyzék kartl magvakról a napokban m ejclenik, érdeklődőknek ingyen megküldöm. --til
APBÚHIEDETÉSEI
la lOsaélg • dits * flrt. Vasár- és Isaipnf W szóig M Áttér, sUsdss további saó dija I flll. Snrtán 4a péss-Maa 10 azóág M tltlSr, minden további tsó dija 8 Ml. Omsaó s saladéi vastagabb betuból »IK> aló kél szónak aaimlt-Mik. Állási kczeaókoek 50M engedmény.
Mlrtfalésak « (Bt) par BS Sassagass alssl m falaalagua kAnyvalés, aiámlétia alkarSUa« séaatl a I 8 r a f I a a t a sa a 8 k
Egyszobás udvatl lakés kiadó — Dr. Knausz Ügyvédnél, Fiul 21. ssám
Ólomé, ftssasss káalkewt Issa-fcata fakrssár 1-181 Baa4s"sat 48. alatt.
Aaaassslra, vagy mé|uara kareaek 3, vagy 2 ssobas lakésl Na|, ka-t használattal a város kOlld lerOlelén. ApnUlo-kat kérem .Egyedlll lakhatom" jeligére a I lailObs. 339
MsaklakaM csukott bérsutot cssk Kaufmann Haaéaél rtndeljen. Telefon: 167. éa 571 Oarage Nédor-u. 6 SUrgOny-dm: .Autóisxl" 313
Vadbőrftket,
mént, Aaytallaé, waaat áa fémat
legmagasabb áron vásárol atr*ni Bernét ém Fiai
Erxsébet-tér IS.
Péktaaaao, hlzlssolga és áru,116 lel-vétellk - Doroghy Kálmán Klskanlua, Oraxégut 422
VMa JÁsass borbély és Irdri-i Uilele OsaMflSry-sat II. SS. ElsArendU ki-yotgéua.havl a bon na ma, bérletjegy. 8il
■•stegben a legeldayflaabbes és knyar
•abban tolydsIIUI ** " Mka6sk6zveU16
legeldaydssbbes és largyor Utat taaél tassés
16 ^Irodája kss/^
•astatastaaassa Uteláaatl kivétetik Eíh6a tér 27. Lukiesy aaitalosmester. 482
K6aéplskolsl diákokst leltMssésgel\' tak Jutányos árra. Cia s kiadóban.
483
Egy ktuonbsláratu szép szoba klaSM Deák-tér 4, MMdsskrt. 4(9
Mos I Fej I
Mayer Klotild Utöda
VARGA NÁNDOR
iSsmoad, MjyUsitm, nshaleaM
NAGYKANIZSA
OftlISUUs i QylrUM; i
Ksuloczy a. 8. Hunysdl-a. 18
Nens kell Idsgenbr mennie, mlelAtt bármit Ica lel vagy ÜMtillat. GyAi6d|6a meg áraim oic óságsrOl és munkám
kiváiOségarOl. Utolérhetetlen Iény6 gsllérttsitltás I Tlsztltl isi Pllssározt
JVáiMülöxhelellen
nindost kwxía/Um,txan
SINCER
VARRÓGÉP
MIH0CNT VARR. 5,OS»POL ts MiMtZ
Kmdoozi Azartai fmltétmlmh. Alacsony havi rémítetek
SINOtR VAflRÖOéP RtSZV TÁRS
HáUTKáSIZSi fióküzlete: FC-it í
1930, január 31.
Horváth Qyörgy éa nt|« ts. Varga Steténta mint aatikl, valamint ai alul. Iiol\' és az Összes rokonság nevében fájdalomtól megtört ulrvél tudatjuk, bo.y lurrón szeretelt flscskáns, unokánk, unokaöcsénk, unokstesIvéiUnk, Illetve rokonunk
Elemérke
lolyó évi Január 30 is regvei 8 ónkor II hónapos .órában elhunyt.
Drága kla halo.tunk hlilt ieUmét I ho 31-én délután 4 órakor fogjuk a
róm. katb. temető kápolnájánál róm kalh egyház aiertartlsa sterinl megáldatni ét nyugvó helyére kísérni Az eagtsitclő szentmise-áldozatot t bó 3l-4a d. e. KI 7 óakos logjok s szeniterencrendi plébánlattmplonben az Egek Urának bemntatutnl. Nagykanizsa, 1930. Január hó 30.
■gsa«»a|ék kákékMl
Osv. Horváth lta|dtk Jéaatéaé a Varia tstráa uszy.pl,, H«r*Ath ! Palai JóiMfaa, Tar Mária llrl Léaslé I dlu
b majasa jbiwii I nagyapja, HorvA ►4, Ttrn (érj B«a
r______^ -.kuMtatváMé, Pi.
V»r«« ŐlulU léil. Lakoaie OyuM, Jenfl tugynénjel, RMvt U nafynJau uooku4vér*i U
Korcsmabérbeadás.
A sormási közbirtokosság korcsmája, szatócsüzlete, mészárszéke 500 O-öl kűlsö és belső kerthelyiséggel február 23-án délután 2 órakor a községházánál a legtöbbet Ígérőnek jogfenntartással 5 évre bérbeadatik.
Kikiáltási ár 600 pengő.
Érdeklődni lehet a közbirtokossági elnöknél Sormáson,
KBiblrtokoSBág.
Kováid Péter és Fia
biada|»Mtl featftgyár
fest, tiaxtit és pllM«ro<
Oal érők, kézelők és Ingek tlsztltlsa. Harisnya szemfelszedés és lejeiét
„ „ Csengery-ut B.
Haán Qyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
12671/1929. vbt. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló az 1681. évi LX I.-C. 102. értelmében ezennel köz-
hírré leszi, hogy a nagykanizsai Ui. Járáartéságnak 1929. évi 12571. száma végzése kO/etkezlében Dr. Bariba Islván Ügyvéd által képvlaelt Frank M Msné
Javára 286 pengó 96 fill s Járulékai erejéig 1929. évI október hó IT-én logaaatosltoll kielégítést végxch\'ltás utján ie- éa fcJOl-lOglalt és 3260 pengére becsalt követkeló Ingóságok, u m : koporsók, gyászkocsi slb nyilvános árven\'aen dadalnsk.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1929-lk évi ~2$7I. salm végzése (olyUn 2\'6 pengó 96 Nll lóke-kSvtldés, ennek 1929 évi Jullus hó 2. napjálól Járó 11o.a kamatai, \' H>s vállódll éa eddig összesen 66 pengó 74 (liléiben bíróilag már megállapított költségek eie-Jé g Galambokon, kopoisós üzletben leendő megtartására 193a 4vi (ebraár bó 4-lk napjának d. u. 4 órája batáridőin ki-tOzetik és ahboa a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érinteti Ingóságok az 1881 évi Ut, I--c. 107 éa 108. i al értelmében készpénzlUetés mellett a legtöbbel Ígérőnek szükség esetén bectáron slul is el fognak sdstni.
Amennyiben az clárvereaendó Ingóságokat mások Is le- és telUlloglaltattik é, azokra kleléglléal jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évf LX. l.-e. 101 ». fclel-mében ezek Javára la elrenddtetlk.
Kell Nagykanizsán, 1933. évi Jsnulr hí 13 rApJáll.
Haán Oyula s. k.
ui klr |btr. véifehalrrt
Nyomatott a DOzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károlv.l

Insert failed. Could not insert session data.