* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
517.89 KB | |
2008-05-19 13:50:41 | |
Nyilvános 465 | 1259 | STRÉM KÁLMÁN EMLÉKKONCERT NAGYKANIZSÁN | 2008. május 25-én vasárnap este másodszor rendeznek emlékkoncertet a 2005-ben tragikus váratlansággal elhunyt neves zeneszociológus-hangversenyrendező emlékére szülővárosában. Az esemény házigazdája a Kanizsai Klasszikusok Kulturális Közhasznú Egyesület, amely lelkes zenetanárokból, a helyi – 2007. május 28. óta Strém Kálmán nevét viselő - ifjúsági vonószenekar segítő családtagjaiból jött létre azzal a céllal, hogy a város zenei életét fellendítse. Ennek érdekében több mesterkurzust is szerveztek már jeles előadóművészek: Kelemen Barnabás és Kokas Katalin részvételével. Ez év március 30-án mutatkozott be az 1920-ban alapított, és most újjászervezett Szimfonikus Zenekar. A város elhatározása, hogy a jövőben is megőrzi Strém Kálmán emlékét. A 2007-es emlékkoncert délutánján a Magyar Haydn Társaság avatott emléktáblát szülőházán, idén pedig a Medgyaszay Ház felújított koncertteremében kívánnak tisztelegni emléke előtt. A koncert már tavaly is nagyon sok embert vonzott a környékről, de külön busszal a fővárosból is érkeztek érdeklődők. A helyi sajtón kívül az országos lapok és a szakmai folyóiratok is beszámoltak az eseményről TRIO LIGNUM - ESTERHÁZY A 2008. évi emlékhangversenyt a Trio Lignum, a három fafúvós muzsikusból álló együttes adja, akiknek Strém Kálmán gyakran rendezett koncertet annak érdekében, hogy a hangversenyéletben méltatlanul háttérbe szorított magas színvonalon muzsikáló fúvósok is kapjanak megszólalási lehetőséget. Rozmán Lajos és Klenyán Csaba klarinét-, valamint Lakatos György fagott-művészek a magyar fafúvósok legkiválóbbjai, akik a barokktól napjainkig valamennyi műfajban otthonosan mozognak. A Trio Lignum műsorainak kapcsolódása társ-művészeti ágakhoz részben az együttes által képviselt-létrehozott műfaj specialitása; konkrétabban a Trio Katona József Színház-beli, harmadik szezon óta tartó Lignum Estek hangversenysorozatának gyümölcse. Repertoárjuk egyik fő mondandója, a korokon átívelő zenei gondolkodás, amely az ismert zenetörténet különböző korszakai közötti összefüggéseket, abszolútumokat keresi, hamar talált kapcsolatot a komplexitásra nyitott mai irodalommal, színművészettel, vagy akár a képzőművészettel. Hangversenyeiken sokszor megelégednek egy-egy utalással, máskor demonstratíve társulnak irodalmi, színházi munkákkal, ill. ezek művelőivel. A jelen műsorterv is egy ilyen társulást kínál. Esterházy Péter író barátjukkal való eddigi találkozásaik, munkáiknak megannyi közös vonására mutattak rá. Ezek között is kiemelkednek az író Harmonia Caelestis című művének időtlenségéből, számos zenei vonatkozásából, személyes indíttatásaiból nyert inspirációk amelyek különféle kísérletezés után az itt megszólaló műsort kialakították. A szövegek néhol erősen stilizált hangvétele és konkrét zenei utalásai természetes módon hozzák magukkal a műsorba az Esterházy-udvari zeneszerző, J.Haydn apró darabjait, és a néhai családtag, a zenét is komponáló Esterházy Pál herceg azonos című (H.C.) zeneművének részleteit. Ennek szellemében a műsorban az Esterházy által esetenként válogatott, az ő előadásában megszólaló Harmonia-részletek fűzik össze az alkalomra összeállított, legnagyobbrészt mai magyar műveket megszólaltató zenei anyagot. Műsor: P. Esterházy: Laetare, cor meum, Ritornello - Harmonia Caelestis Á. Kondor : Gegen â013 in memoriam I. Xenakis* J. Sári : Nászzene* J. Haydn: Darabok zenélőórára A. Soós: Verba mea L. Sáry: Kreatív zenei gyakorlatok : Kromatikus játék, Ismétlődő ötös, Tikfa-zene A közönség Esterházy Péter íróval délután 16 órakor a Városi Könyvtárban találkozhat, ahol legújabb regényéből, a „Semmi művészet”-ből olvas majd fel részleteket, és dedikálja azt a jelenlévők számára. Trio Lignum Lignum - latin szó: jelentése fa. Az együttes fafúvós hangszereken játszik. Tagjai szólistaként is jól ismertek: Lakatos György (fagott), Klenyán Csaba (klarinét), Rozmán Lajos (klarinét). Mindhárman többszörös Artisjus-díjasok. Lakatos Györgyöt 1996-ban, Klenyán Csabát pedig 2003-ban Liszt-díjjal tüntették ki. A triónak 2003-ban a Budapest Music Center gondozásában jelent meg CD-je Offertorium címmel, Klenyán Csabának pedig több albumát adta ki a Hungaroton Records. A trió 1997-ben alkalmi társulásként kezdte pályafutását a szombathelyi Bartók Fesztiválon, egy „időutazásnak” szánt koncerttel. A koncert műsorában merész ötlettel szembesítettek egymással látszólag teljesen különböző zeneszerzők műveit (Ockeghem-Cage, Senleches-Kurtág, Mozart-Berio stb.). Játszottak szólódarabokat, duókat és kísérletképpen - triókat. Következő koncertműsoruk összeállításakor a XII. századtól napjainkig olyan mérhetetlen mennyiségű anyag került a kezükbe, hogy önként adódott egy új műfaj megteremtésének a lehetősége. Az általuk feltárt zenei világhoz modern hangszereik olyan újszerűen és frissen kapcsolódtak, hogy kikerülhetetlenné vált egy új, eddig nem létező hangzáskép kidolgozása. Természetesen repertoárjuk egy részének születésekor hangszereik még nem léteztek, mégsem tekintik az általuk megszólaltatott műveket átiratnak, hiszen az elődök saját korukban hasonló szabadsággal és hangszerelési fantáziával játszották őket. Koncertjeik hangzásvilága hamar fölkeltette sok mai szerző érdeklődését. Ez vezetett ahhoz, hogy ma már repertoárjuk jelentős részét a számukra komponált darabok alkotják. Az így egyre bővülő palettájuk lehetőséget ad RÉGI és ÚJ zene találkozási pontjainak fölmutatására: ez az elv munkájukat és koncertprogramjaik szerkesztését is alapvetően meghatározza. STRÉM KÁLMÁN EMLÉKEST ESTERHÁZY PÉTER TRIO LIGNUM 2008. MÁJUS 25-ÉN VASÁRNAP, 19.3O-KOR NAGYKANIZSÁN A MEDGYASZAY MŰVELŐDÉSI HÁZ KONCERTTERMÉBEN STRÉM KÁLMÁN {1934-2005) ZENESZOCIOLÓGUS-HANGVERSENYRENDEZŐRE EMLÉKEZÜNK TRIO LlGNUM - KLENYÁN CSABA, ROZMÁN LAJOS (klarinét), LAKATOS GYÖRGY (fagott) Műsor: ESTERHÁZY PÁL: Laetare, cor meum, Ritornello - részletek a Harmonia Caelestisből KONDOR ÁDÁM: Gegen 013 - in memoriam I.Xenakis SÁRI JÓZSEF: Nász-zene JOSEPH HAYDN: Darabok zenélő órára Soós ANDRÁS: Verba mea SÁRV LÁSZLÓ; Kreatív zenei gyakorlatok: Kromatikus játék, Ismétlődő ötös, Tikfa-zene TÁMOGATÓK: STRÉM KONCERT KFT., NAGYKANIZSA VÁROS, NKA, ARTISJUS ZENEI ALAPÍTVÁNY, STUDIO@FLOHR.HU MÉDIATÁMOGATÓ: MR3 BARTÓK DÉLUTÁN 16 ÓRAKOR A VÁROSI KÖNYVTÁRBAN ESTERHÁZY PÉTER A „SEMMI MŰVÉSZET" CÍMŰ Ú| REGÉNYÉBŐL OLVAS FEL. JEGYEK HELYSZÍNEN KAPHATÓK 2000 FT-OS ÁRON. Kellő számú jelentkező esetén külön busz-járat indul Budapestről 13:00 órakor, amely a koncert után tér vissza. Jelentkezés a (30)951 7229 telefonszámon. RENDEZI A KANIZSAI KLASSZIKUSOK ÉS A MAGYAR HAYDN TÁRSASÁG |