931.21 KB | |
2021-08-27 08:21:36 | |
Nyilvános 305 | 698 | Zalai Hírlap 2021. augusztus 27. 198. szám 3. oldal | Ünnepi könyvhét kicsit másképp NAGYKANIZSA Szeptember elsejétől rendhagyó könyvhetet tart a Halis István Városi Könyvtár. Czupi Gyula igazgató elmondta: idén is csatlakoztak az országos ünnepi könyvhéthez, amit a pandémiás előzmények miatt sajátosan hirdettek meg. Az újabb koronavírus-hullám közeledik, ezért a szokásos monstre könyvhét szervezését Kanizsán sem merték felvállalni. Abban viszont bíznak, hogy legalább a szintén hagyományos író-olvasó találkozókat megtarthatják, így életben tartva a könyvhét szellemiségét. Jövőre pedig talán már tényleg visszatérhetnek a régi kerékvágásba. Az első találkozóra szeptember elsején, 17 órától kerül sor, amikor dr. Károlyi Attila és dr. Szigethy István ügyvédek közös munkáját, a Zala megyei ügyvédség történeti almanachja 1871-2021 című, nemrég megjelent, hiánypótló kiadványt mutatják be. Másnap, csütörtökön 17 órakor Miklosovits László grafikus Hommage á Márai Sándor 1900-2020 című albuma lesz terítéken, mely a művész Márai és írásai által inspirált grafikáit tartalmazza. Pénteken, szintén 17 órától Vlaszák Géza: Futballtörténet Nagykanizsán - a MAORT-tól az Olajbányászig 1945-72 című kötetéről beszélget Kardos Ferenc igazgatóhelyettes a szerzővel és Kovács Tamással, a Nagykanizsa FC elnökével. A találkozókhoz kapcsolódó és kölcsönözhető műveket a bibliotéka munkatársai már egy asztalra kihelyezve kínálják a könyvtárba betérő olvasóknak. HBA Czupi Gyula a találkozókhoz kapcsolódó kötetekkel Fotó: Szakony |