* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 5.05 MB | |
| 2019-10-17 14:55:26 | |
 | |||||||
Nyilvános  550 | 2414 | Rövid leírás | Teljes leírás (28.28 KB) | Dr. Béres Sándor emlékezése Kiskanizsa első világháborút követő néhány évéről Értékeinket megőrizzük 039-046old Cím: Értékeinket megőrizzük Alcím: kultúrtörténeti és ipartörténeti érdekességek. Nagykanizsa és régiója vállalkozásai, intézményei 2016 Közrem.: Czupi Gyula (szerk.) Szerz. közl: [szerk. Czupi Gyula] Kiadás: Nagykanizsa : Kanizsa-Infó Lapkiadó Kft., 2016 Eto: 908.439Nagykanizsa ; 334.72(439)Nagykanizsa"2012" ; 658.114(439)Nagykanizsa"2012" Tárgyszó: Nagykanizsa ; Hévíz ; vállalkozások Szakjel: 908 Cutter: E 91 Nyelv: magyar Oldal: 216 p. ÉRTÉKEINKET MEGŐRIZZÜK Kultúrtörténeti és ipartörténeti érdekességek. Nagykanizsa és régiója vállalkozásai, intézményei 2016. NAGYKANIZSA 2016 Kiadta: Kanizsa-Infó Lapkiadó és Szolgáltató Kft. Felelős kiadó: Rudolf Tamás ügyvezető A kötet készítői köszönetet mondanak a segítségért a Halis István Városi Könyvtárnak és igazgatójának, Czupi Gyulának. Az 1980-es évekből való az az emlékezés, melyből egy kis részletet teszünk most közzé az emlékezés írójának fia, Béres Sándor jóvoltából. Ő tette lehetővé, hogy megismerjük az a kéziratot, mely főhősünk életét a középiskolai tanulmányainak befejezésig követi. Ebből azokat a részeket idézzük, mely a kiskanizsai kisiskolás Béres Sándor életét mutatja be. Mivel más vidékről sodorta ide a családot az élet, ezért a kívülálló szemével is rá tud csodálkozni környezetére. Olyasmire is emlékszik, amit egy oda született nem is tartana említésre érdemesnek. A kisgyermekként már világot látott ember és a mai – 100 évvel későbbi – olvasó számára is érdekes jelenségeket örökít meg. Nagyszerű olvasmány. Dr. Béres Sándor emlékezése Kiskanizsa első világháborút követő néhány évéről 1918 tavaszán jött a miniszteri rendelet, amelyben az állt, hogy aput, anyut áthelyezik Nagykanizsára. A gőzős ment, ment Kanizsára 1918 augusztus közepe táján. Reggel napsütésben ébredtünk. Kinéztem az ablakon. Az esőtől tisztára mosott piros téglaburkolat meglepett. Addig városban csak aszfalthoz, vagy szürke bazalthoz szokott szememnek furcsa, érdekes volt. A piacra láttunk. Kavargó, tarka sok szoknyás nénik a fejükön vitték a kerek kosarat vagy, ahogy ott hívták, a vékát, alatta kendőből összetekert ruha. Kocsira ültünk, azzal mentünk Kiskanizsára, amely Nagykanizsa harmadik kerületének számított. A házak cseréppel fedett, fehérre, halvány sárgára meszelt falusi hajlékok voltak. A Kisrác utca 25. számú házban lévő iskolához érve megálltunk. Megkezdődött a lepakolás. – A két tantermes iskolához tanítói lakás tartozott (2 szoba, konyha, kamra, előszoba) szép nagy udvarral, kerttel. Amivel nagyon meg voltam elégedve, csaknem büszke voltam rá, az a villanyvilágítás volt. A szomszédok segítőkészek voltak, szeretettel fogadtak bennünket, csak a kiskanizsaiakat egyedül jellemző barátsággal segítettek. A bútoraink még nem érkeztek meg. Szalmazsák, takaró volt, asztal, szék a tanteremből került, oda tartozott a lavór is. No, de ez nem is kellett, mert a húzós kútnál egyik húzta a vizet, a másik mosdott, ez is nagy újdonság volt. Sajnos a víz íze kesernyésnek tűnt, azt mondták, meszes ez a víz, de iható. Az emberek egészen mások öltözetükben, beszédjükben, életmódjukban. Vasárnap a férfinép fekete posztó ruhát, csizmát viselt, hófehér inggel, nyakkendő nélkül (mint most a perzsa diplomaták). A leányok leeresztett fonott hajjal jártak, színes egyszínű szalaggal, a végén masnival. Csikorgós gombos cipőben, különböző színű és anyagú középhosszú szoknyában, harisnyában jártak. Az asszonyok, a menyecskék, az idősebb asszonyok kontyát színes virágos kendő – hátrakötve – fedte, hétköznap az áll alatt megkötve. Az idős as... |
