Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
32.03 MB
2021-01-06 16:18:48
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
4
22
Rövid leírás | Teljes leírás (387.3 KB)

Kanizsa 1990. 001-004. szám január

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

KANIZSA
VÁROSI HETILAP
II. évfolyam 1. szám 1990. január 5. Ára: 9.60 Ft
Megjelenik minden
pénteken
Takács János naplójából
2. o.
Értelmiségi klub Szepetneken
8. o.
Belvárosi séta
7. O.
Az utolsó szó jogán
Rockopera - képriport
5. o.
Szavazó lap
16. o.
Sportkrónika
''89
15. 0.
Ifjú tűzoltók
4. o.
Karácsonyi hangverseny
r
Újévi levél
2. o.
Rohrböck Jenó'' fafaragásai
9. o.
( kanizsaT
1990. január 5.
A történelem sodrában
1951. június 3. vasárnap
Életem második évtizede lepergett a tegnapi nappal. Gyorsan, minden „világrengető" cselekedet nélkül, akár egy film.
Pedig eseményteli napok, évek, hónapok múltak el. Húsz év rövid idő az ember életében, de ez alatt a két évtized alatt is sorsdöntő változásokon ment át nemcsak a mi falunk és az öreg Hungária, hanem létünk vén égiteste, Földünk is.
Még meg sem születtem, máris egy világot átfogó gazdasági válság rendítette meg az emberiséget. Szegény világban, kétarcú világban születtem. Apámék is csőddel vesződtek, ők is úgy érezték: kirántotta lábuk alól a talajt az emberek kapzsisága. Mert igazában az emberi kapzsiság nyomja rá bélyegét az eltöltött 20 évem eseményeire...
Alig tanultam meg az ábécét, máris újabb „világszenzációk" bamba tanúja lettem. Eucharisztikus kongresszus Magyarországon, gyarapodó országunk fokozatos beépülése egy újabb háborúba.
Mikor gondolkozni kezdtem, láttam, a világot katonaruhák vették körül. A kanizsai gimnázium kis göcseji elsőse a vöröskeresztnek, orosz fronton harcoló katonáknak gyűjtött. Akkor még nem gondoltam, hogy kamaszéveim mily szörnyű sors előjátékát tartogatják számomra.
1945-öt írtak, még csak a 14. életévemet sem töltöttem be, amikor" a világ legszégyenteljesebb felszabadulása megtörtént. Vödörből csöbörbe, szolgaságból még nagyobb rabságba estünk. Tanultam tovább, hátha nem rabolhatják el a tudást.
Tele voltam életkedvvel, derűvel, hatalmas tetterővel, amikor eddigi életem legszörnyűbb csapása sújtott le rám. Éppen leérettségiztem, a jól végzett munka utáni pihenést kezdtem, amikor az élet faképű komikusa megviccelt.
Kócsra kerültem, száműzetésbe, meg nem érdemelt rabságba az egész családdal együtt. Ez lett a jutalma 18 évemnek, szüleim rengeteg munkájának, önfeláldozásának.
S a világ újból gonosztettre készül, háborúra. Vajon kik az igazi kiagyalói a kapzsiság eme újabb „eredményének"? Ha az esélyeimet latolgatom, világos útválasztásra jutok. Látom: az én sorsom Igy is, úgy is csak az áldozat sorsa. Nyerési lehetőségem csak háború esetén volna, s mégis szívesen vállalom a mártíriu-mot, csak az emberiséget ne pusztítaná végig egy új háború. Minden rendszernek vannak áldozatai, akikért az utókor hálával tartozik. Hát én inkább vállalom a mártír sorsot, mint az esetleges meszesgödör díszes sírhelyét. Ez nem fatalizmus, ez önfeláldozás.
A huszadik század (és ta-
lán az egész történelem) legviharosabb korszakát éljük. Népek acsarkodása, szemérmetlen gyűlölködése teszi elviselhetetlenné e sártekel életet. Borús sejtelmekkel, de Istenre tekintő fiúi szemmel lépek a harmadik évtizedembe.
Úgy számítottam, tíz év múlva önálló életet élhetek,
de a sors becsapott. Nem lehet számítani az élet keserű játékosára, gúnyos int-rikusára. Két évtizedem alatt emberek - rengeteg ember tűnt el. Legelső gyermekkori barátomat (Horváth Bélus) 5 éves korában ragadta el a torokgyík. Apai nagyszüleim költöztek el, majd osztálytársaim, tanáraim követték példájukat. Velem egyidős is hány ...