Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
79.14 MB
2021-01-13 15:56:04
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
519
1117
Rövid leírás | Teljes leírás (831.96 KB)

Kanizsa 1991. 049-052. szám december

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

Varga Zsófia igazgatónő és az ünnepség résztvevői
(Érdet Andris felvételei)
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
40
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
III. évf. 49. sz. 1991. dec. 6.
„Nagykanizsa nemcsak a szűkebb régió, hanem az egész ország művelődési és iskolatörténetében századok óta meghatározó szerepet vállalt és teljesített is. Városunk hírét, elismerését, pedagógusok és tanítványok sokgenerációs munkája alapozta meg, és ebben természetesen a nagy múltú iskolák jártak elöl. E felelősség presz-tiséhez Nagykanizsa közoktatásának fiatalabb fellegvárai is hozzájárultak, és méltó módon zárkóztak fel a híres elődök mellé. Mai emlékünnepélyünket egy ilyen középiskola alapításának 40. évfordulója jegyében szerveztük a hagyományápolás az iskolaközösséghez való kötődés erősítésének és jövőnk építésének jelmondatával." Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a háromnapos ünnepségsorozatot Varga Zsófia igazgatónő.
Az ünnepi köszöntőt Tar-nóczky Attila országgyűlési képviselő tartotta, aki a következeiképp értékelte az iskola 40 éves történetét. Az évforduló, ha nem is kerek, de jelzi azt, hogy ennek az intézménynek már van mire visszatekinteni. A múlt értékelése mellett a mai helyzet prancsolóan írja elő minden iskolának a feladatok újragondolását, meghatározását, ha talpon kíván maradni. Az iskola az elmúlt évtizedekben többnyire sikeresen teljesítette feladatát, különösen a hatvanas években, mikor az intézmény technikumként működött. Sajnálatos, hogy központi intézkedés következtében ezeket a jól funkcionáló szervezeteket felszámolták. Az olajipar egyetlen középfokú iskolája volt a kanizsai, ez egyben jelentőségét is fémjelzi. Technikusok, fúrómesterek, oktatók, tanárok, olajmérnökök generációja került ki az iskolából. Olajiparunk jó híre nem kis részben köszönhető a kanizsai műhelynek, annak ellenére, hogy a múlt viharai, meggondolatlan oktatáspolitikai koncepciói ezt az iskolát sem kerülték el. A mai nap egyben erőgyűjtés is, azért, hogy az új
eves a zsígmondy Vilmos és Winkler Lajos Műszaki Középiskola
ipari struktúránknak jól szervezett, hatékonyan működő oktatási háttere alakuljon ki.
A további szónokok között köszöntötték az iskolát az MKM nevében Szalai József-né, a MÜM részéről dr. Benedek András államtitkárhelyettes. Felhívták a tanárok, vállalatok képviselőinek és a tanulóknak a figyelmét arra, hogy 1991 a szakképzés szempontjából sarkalatos változások ideje, és így egy műszaki középiskola jubileuma fontos lehet a jövő szempontjából, hiszen ez az iskolatípus a szakképzés központjába fog kerülni.
Ezt követően dr. Kereskai István a város nevében zászlót adományozott az iskolának, majd Trombitás István a MOL Rt. KFV igazgatója nyújtotta át a bányászzászlót. Kedves színfoltja volt az ünnepségnek dr. Szabó György olajmérnök, és dr. Gaál Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár visszaemlékezése az Alma Máterban eltöltött évekre.
A rendezvény keretében jelentette be dr. Szalóki István a MOL Rt.-NKFV igazgatója,
hogy az olajipar vállalatai 7 millió forintos alaptőkével alapítványt hoztak létre, melynek célja az iskola oktatási programjainak segítése. Az ünnepi beszédek között az Igricek szórakoztatták színvonalas műsorukkal a közönséget.
A péntek délelőtti nyitóünnepséget fogadás, és háromnapos gazdag program követte, melynek keretében volt kiállítás az iskola volt növendékeinek alkotásaiból, és tudo-
mányos konferencia. Felavatták Tibolt Jolán emlékművét, ki az iskola első igazgatója volt. Szerveztek technikus bált és találkozót.
A résztvevők értékelése szerint az ünnepségsorozat jól szolgálta az iskola és a város érdekeit. Minden elismerés a rendezésért az iskola tanárainak és diákjainak.
- J. L. -
Vélemények a lap 4. oidalán
Kétszáz menekült Kanizsán
Múlt hét pénteken kétszáznég) meneküli, többségében Ks/.ék korín éki lakos érkezett Kani/saru. A Máltai Szeretetszolgálat emberei által kíséri csoport a ZAKV munkásszállójában kapóit elhelyezési. I)r. Ilenczi l.dil jegyzónó (aki egyben a Menekültügyi Koordinációs ISizoUság tagja is) információi szerint a \áros egyelóre nem Ind tóbb meneküllet elhelyezni. I-./. a helyzet azonban változik, hiszen a mosl érkezeitek kózul sokan családokhoz, rokonokhoz kíván to\ ábhmcnni.
(-)
KANIZSA

Ilii III i! 11 ti
❖ SZÉLRÓZSA ❖
A sajté és a politika.*, 0*
T(L /flóta világ a világ, és létezik tömegtájékoztatás, {«/■ azóta a politikusok és az újságírók kapcsolata -LYJLrapszódJkys, ambivalens. így van ez napjaink* ban Is, söt a demokrácia beköszöntésével újabb feszültségek, konfliktusok keletkeztek.
Á vitákban kinek van igaza, nehéz eldönteni és f\ erre természetszerűleg nem Is vállalkozom. A xm kérdés azért Is eldöntetlen, mert a poUtlkusok-nak szükségük van a Bitóra, nélkülié a politika a XX. században egy fabatkát sem mert M emberik nem Ismernék a politikai boszorkánykonyha tü és mellékszereplőit, de az újságírók sem tudnának mit kezdeni magukkal.
1 újságíró és a politikus egyaránt tanuty* a demokráciát, és ezért nem különösen meglepő, hogy 11 politikusok egy része képtelen megtalálni a hangnemet, különösen akkor, ha a tömegtájékoztatás valamelyike kritizálni merészelte Áldásos tevékenységét. Egy életre örOk harag lesz, és többségűik mindent elkövet, hogy a? érintett sajtóterméket, és a szerzőket lejá-rassa.
^politikusainknak « akik hajlamosak a sértódékeny-Ínségre - tudom Javasolni egy CBS amerikai tv tér-JL sasóg által készíteti riportot 1988-bab Barbara Walters, az említett tv társaság sztárriportere az VSA akkori elnökével, Ronaid Reagennel készített Interjút, Ezt a beszélgetést annak IdeJen a magyar televízió ls bemutatta. A híres riporternő a beszélgetés kezdetén megfogalmazta azt, hogy bizonyos híresztelések szerint az elnök kellemi kapacitása nem áll arányban betöltött pozíciójával. Most képzeljünk el hasonló szituációt nálunk, na nem a miniszterelnökkel, hanem csak egy kis államtitkárral, vagy heiyi képviselővel. Ügv gondolom, «Xt nem kell kommentálnom.
A CBS műsorban egyébként az történt, hogy az /% elnök mosolyogva magyarázta, hogy a hír nem
- száj -
^lÉaaMMÉÚMMDieatM
Divatbemutató
Ml-ZAUH MKTIUP.
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
Nagykanizsa legszebb lányainak közreműködésével divatbemutatót tartottak a Helyőrségi Klubban. A szombat hajnalig tartó rendezvényen volt táncbemutató és tombola is.
Nemzetközi sajtószabadság - csősz
Ha az újsütetű demokráciák új urai esetleg új szájkosarat akarnának fölcsatolni a végre szabad elvű - és szájú - újságírókra, van már szervezet, amely megvédelmezi őket. Tíz éve jött létre, s nem a volt szocialista országokban dúló sajtóellenes törvénytelenségek miatt, hanem Dél-Amerikában a demokráciák által üldözött újságírók védelmében. Mostanság az újságíró biztonsági bizottság évente háromszor szervez vizsgálatot azon országokban, amelyekben az újságírókat veszély fenyegeti. Az idén Zaire, Szaúdi Arábia és a Szovjetunió volt soron. Mindenek előtt a litván és a lett sajtóban és tévében dolgozó munkatársak sorsát kíséri figyelemmel a bizottság.
Ezért érkezett Moszkvába - vissza - Martin Wolker, az angliai Guardien USA-beli helyettes irodavezetője. Igen: visszaérkezett, mert 1984-től 1988-ig négy éven át volt szorgalmas és értő tudósítója lapjának, s így remekül eligazodik a szovjet sajtó szövevényeiben is.
Most, sok szovjet toll-társának megkérdezése után azt állítja, hogy nem is olyan fekete az ördög, amilyenre föstötték. Úgy tartja, hogy összességében a szovjet sajtóban nem is olyan rossz a helyzet. Nincs már cenzúra - azaz a nyomdába adás, illetve közvetlenül a kinyomtatás vagy adásbakerülés előtti kényszerű „egyeztetés" vagy épp törlés. Van viszont eddig nem ismert másik nehézség: a gazdasági, írja a Novoje Vremja. Mármint az a nehézség: az olvasó melyik újságot fogja vásárolni ezután. Manapság egyelőre az a helyzet, hogy valószínűleg az olvasói igényektől függetlenül - talán a papírmennyiség függvényében
- például az Ogonyok című képes hetilap az 1989. évi 37. szám 3 millió 350 ezres példányáról napjainkra (1991. évi 44. szám) 1 millió 790 ezerre esett vissza. Pedig ma is épp oly megrázó, leleplező írásokat-fényképeket közöl például a sztálinizmus tömeggyilkosságairól, a Brezsnyev-korszak hamisításairól, maffiaszerű összefonódásairól, s a peresztrojka kibontakozását gátló mindennapi helyi törpékről, mint annakelőtt. Sőt, ma többet, mert több féléhez juthat hozzá.
Mindenesetre megnyugtató, hogy Martin Wolker személyében
- az Amnesty International elvei alapján - éber személyiség figyel a volt szocialista országok bátor szavú újságíróinak sorsára. Jelentéseiben még az ENSZ-közgyűlés figyelmét is fölhívhatja a visszásságokra.
A Szovjetunióban nagy léptekkel előrenyomuló demokráciára jellemző, hogy ilyen jellegű följegyzéseket már maga Gorbacsov elnök is kapott az Ervek és tények című harsányan ellenzéki újság főszerkesztőjétől, Sztarkovtól.
A tajvani demokrácia
Tudjuk ugye, hogy nemrég Tajvanra utazott egy magyar küldöttség, amelynek országgyűlési képviselők is tagjai voltak. A cél: a tajvani gazdasági föllendülés és a demokrácia tanulmányozása.
Nem tudni, hogy ez utóbbival kapcsolatban a magyarok értesültek-e az 52 éves Huan Hua sorsáról. Eddig 21 évet töltött a rács mögött, s most újra elítélték.
Ezúttal 10 évre a kormány elleni készülődés, szervezkedés miatt.
Még 1988-ban Huan Hua olyan mozgalmat szervezett, amely azért robbantott ki tüntetéseket, hogy az általa vezetett nemzeti párt szellemében ne kínaiaknak, hanem tajvaniaknak nevezzék magukat a szigetország lakói. Két év múlva odáig ment, hogy a Demokratikus Haladó Párt segítségével ellenzéki álláspontról vegyen részt az elnökjelöltségért folyó küzdelemben, bár erre nem volt joga; bírói ítélet fosztotta meg állampolgári jogaitól.
Bár Huan Hua soha nem szólt a fönnálló hatalom erőszakos megdöntéséről, a bíróság úgy ítélte meg - Huan Huát pedig el -, hogy tettei és szavai túllépték a szólás-szabadság határát. Ugyanis Huan Hua azt követeli, hogy kiáltsák ki a Tajvani Köztársaságot, amely nem egyesül a szárazföldi Kínával. Ez pedig kormányellenes izgatásnak minősül. A tajvani demokráciában.
F. Gy.
Karácsonykor se j^ciX^ SG Vlllo.oy•
KANIZSA - -- - —-»—
1991. december ||
I]
A keleti városrész - eddigi szövetkezeti - házaiban, a jogutód nélkül megszüntetett Lakásszövetkezet dolgozói helyett manapság a közös képviselők közvetlenül gyűjtik össze a havi közös költséget. Mindez, s egyes épületekben a közös költség majdnem 100%-os emelkedése nyugtalanságot szült a tulajdonosok körében. így történt ez a Rózsa úti 11. számú házban is.
L. Zs.: - A lányommal kettesben élünk itt, meglehetősen szűkös anyagi körülmények között. Mindig pontosan fizettem a közös költséget, soha nem volt elmaradásom. Most azonban 2200 forintról 4000-re emelték a közös költséget, s ezt a 7000 forintos fizetésemből képtelen vagyok kifizetni. Ráadásul november elsejétől iíj közös képviselőnk van, aki a befizetők névsorát csupán egy kockás füzetben tartja nyilván, amely bármikor elveszhet, megsemmisülhet. Nem tudom, hogy ilyen esetben hogyan bizonyítanám azt, hogy fizettem. Különben sem tartom reálisnak ezt az óriási összeget. Számoljon csak utána: lehetséges az, hogy egy ház fenntartási költségeinek fedezésére havi 280.000 forintra van szükség?
Miután az új közös képviselőnek felajánlottam, hogy - az általam reálisnak tartott - 3000 forintot kifizetem, 6 bejött a munkahelyemre és a főnökeim előtt sértegetni kezdett.
így akarta behajtani a 4000 Ft-ot. Egy ilyen lakásért! Nézze meg: alig van fűtés és melegvíz is csak akkor, ha a csapot már egy órája megnyitottam - mutatja.
És valóban: felszisszenek a kezemre ömlő hideg víztől, s didergő ujjaimat sem tudom az éppen csak langyos radiátoron felmelegíteni.
H. L.-né: - Hogy lehet az, hogy más házakat kevesebb pénzből sokkal jobban karbantartanak. A mi elhanyagolt épületünkben - ahová az ember vendéget is alig mer hívni, mert szégyenli a lepusztult lépcsőházat - pedig 4000 Ft közöst kérnek? 3000-et képes lennék kifizetni, de annál töb-
bet nem. Különben is ellenőrizhetetlen a fizetők, illetve a nem fizetők nyilvántartása, és a befizetett összeg további sorsát sem tudjuk nyomon követni. Hogy a melegvíz és a tisztességes fűtés hiányára már ne is fecséreljem a szót! S mindez havi 4000-ért?
A víz hideg, a fűtés valóban a fűtések szégyene, és a lépcsőház tényleg lepusztult. Közös költséget azonban fizetni kell. Még akkor is, ha a pénztárcánk nem újong örömében és a lakók egy része által választott közös képviselő személye sem tölt el mindenkit bizalommal.
- Régebben már voltam itt igazgatósági tag. Akkor már elegem volt a lakók rágalmaiból - mondja K. 1. a közös képviselő.
- Ennek ellenére november elsejétől ismét Ön látja el a ház közös képviselői teendőit.
- Nézze! En nem akartam vállalni ezt a tisztséget, a lakók erősködtek. Végül aztán úgy gondoltam, hogy valakinek ki kell húznia ezt a 900.000 Ft adóssággal bíró házat a kátyúból, és nem volt senki, aki elvállalta volna.
- Hogyan keletkezhetett ekkora hiány?
- Ez a 900.000 Ft mínusz az eddig be nem fizetett közös költségek „eredménye". Kérem, van itt olyan lakó, akinek több mint 100.000 Ft hátraléka van.
- Tehát a ház adósságának kompenzálására kell most havi 4000 Ft közös költséget fizetni?
- Ezt a valóban magas díjat nem én szabtam meg, hanem a Lakásszövetkezet állapította meg még a nyáron. Engem november elsejétől választottak meg, a költségvetésünk akkor nulláról indult. Az elmaradást majd az adósokon fogják bírósági úton behajtani az arra illetékesek.
- Más házakban ennek a pénznek csak a töredékét fizetik.
- Ez azért lehetséges, mert a mi házunknak nincs egy fillérje sem a kasszában. Márpedig ha kiküldenek egy számlát, nekem fizetnem kell, bár-
mennyi legyen az. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy Karácsonyra gáz vagy villany nélkül maradunk.
- Ön állítólag egy négyzetrácsos füzetben tartja nyilván a közös költséget fizetők névsorát. Ha ez a füzet ne adj isten eltűnik, a nyilvántartásnak nyoma sem marad.
- Ez nem igaz. Minden lakó kapott egy négyzetrácsos füzetet, amelyet a közös költség befizetésekor a házfelügyelővel aláírat, tehát a lakó érdeke, hogy ez a bizonyos füzet ne tűnjön el. Ezenkívül van egy névsor, amit a lakó ír alá a házfelügyelőnél. A végső összeget egy bizonylaton bevételezzük és az OTP-be utaljuk.
- Hogyan igazolja a lakók felé, hogy a bevételezett összeget kizárólag a ház fenntartási költségeinek fedezésére fordítja?
- Kérem, itt minden az OTP-n keresztül bonyolódik, a beérkező számlákat az OTP egyenlíti ki.
- Mi történik azzal, aki ezek után sem fizet közös költséget?
- Jogi úton fogjuk behajtani az elmaradásokat. Már ügyvédet is fogadtunk. Természetesen az adósok költségén. Itt kérem a jövőben senki sem fog ingyen lakni, azt ki merem jelenteni! Ha kell, a nem fizető lakó munkahelyi vezetőjét fogom megkeresni!
- Kétség kívül jogos lenne a közös költséget rendszeresen, pontosan fizető lakók felháborodása a villany
vagy a gáz kikapcsolása esetén. Ám havi 4000 Ft befizetése után joggal várhatnák el azt is, hogy mindig legyen melegvíz és normális fűtés!
- Miért fütenék én jobban? Az egyes helyiségek hőmérséklete szerintem eléri az előírt, minimális hőfokot. S, hogy miért nincs melegvíz? Ezt a kérdést talán az előző vezetésnek kellene feltenni. ők engedték ellopni a szivattyúkat. Különben sem üzemel itt minden rendesen. Többek között a kazán termoregulátora is rossz.
- Ezt ennyivel nem lehet elintézni, hogy rossz! Olyan óriási összegbe kerülne a hibák kijavíttatása?
- Nézze! Én erre a pénzre most nem is merek gondolni, mert örülök neki, ha az épület fenntartási költségeit ki tudjuk fizetni.
- Úgy tudom, hogy a földszinti, kiskereskedőnek bérbe adott helyiség bérleti díja nevetségesen alacsony. Esetleg a bérleti díj emelésével nem lehetne növelni a ház bevételét, s ezáltal csökkenteni a közös költséget?
- De igen. Már tárgyaltunk is erről az üzlet tulajdonosával, aki eddig havonta 680 Ft-ot fizetett a bérleményéért. A jövőben havi 10.000 forintért bocsátjuk rendelkezésére az üzlethelyiséget. Tudom, hogy nem sokat, de valamit ez is csökkent a közös költségből.
Eddig a történet. S lehet, hogy karácsonykor se gáz, se villany?
F. Varga Barbara
Elbírálták a Petőfi utca csatornázására kiírt pályázatokat. A Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalójában megjelent tíz pályázó közül a kivitelezés jogát a Vízmű nyerte el, 7,2 millió forinttal. A munkálatok az időjárástól függően ez év decemberében megkezdődnek és július 31-ig tartanak. (krb.) A TŰZVÉDELMI KERESZTREJTVÉNY sorsolásnak nyertesei: Kiss Ferenc Nagykanizsa, Kazanlak krt. 2/C., H-né Markó Júlianna Nagykanizsa, Báthory u. 3., Papp Attila Nagykanizsa, Batthyány u. 15., Pálinkás Gézáné Nagykanizsa, Bagoly u. 84. A szerencsés nyertesek a Tűzoltóság tárgyjutalmait a városi parancsnokságon vehetik át. A szerkesztőségünk részéről fölajánlott lapelőfizetés ügyében pedig kérjük keressenek fel bennünket. Tűz a terményszárítóban. Technológiai hiba miatt tűz keletkezett az Alkotmány Tsz szabadhegyi terményszárítójában. A hétfő esti tűzben elégett száz mázsa kukorica és károsodott a terményszárító is. A kár 400000 Ft. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja. (d)
[
KANIZSA
1991. december 6.
Európa elrablása
„belenehezültem a sárba"
J. A.
Valamikor, a homályba vesző történelmi időkben a civilizáció Kréta közvetítésével került a Közel-Keletről az ókori Görögországba. Ennek mitikus megfogalmazása Európé mondája: a görög főisten, Zeusz beleszeret a föníciai királylányba, bika képében elrabolja és Krétára viszi kontinensünk későbbi névadóját.
Antall József szombat esti nyilatkozata után tudtam először megérteni az apa, a türoszi király fájdalmát: tőlem ls elrabolták Európát. Elrabolták mindazt, amit számomra Jelentett: a toleranciába, a mások magánéletébe való be nem avatkozásba, az állam szerepének a feltétlenül szükségesre való korlátozásába, az egyén szabadságába, a személyiség tiszteletébe vetett bitet.
Pontosabban nem ezt. Azt a hitet, hogy a kormány is tiszteletben tartja ezeket az értékeket, és a hatalom bírása nem torzította el annyira, hogy akár a képviselői által korábban felvállhlt értékrend megtagadásával is próbálja uralmát biztosítani. Amikor Antall József - talán először Ingerülten nyilatkozva - azzal Indokolta Su-rányi György leváltását, hogy a jegybank elnöke aláírta a Demokratikus Chartát, s ezzel a kormányfő véleménye szerint megkérdőjelezte azt, hogy Magyarországon demokrácia van, nyíltan felvállalta azt a politikát, amit az MDF radikális(?) népnemzeti(?) prominensei régóta követelnek: a kiválasztás legfontosabb ismérve a kormánypárthoz való lojalitás legyen.
Mint azt Antall úr nyilván nagyon jól tudja, a charta „olyan alaptételeket fogalmaz meg, amelyeket alkotmányjogi alapismereti tankönyvekben szokás rögzíteni" (az idézet a miniszterelnök véleménye) nem a magyarországi demokrácia meglétét kérdőjelezi meg, hanem a demokráciára leselkedő veszedelmekre kívánja felhívni a figyelmet.
Iiyen veszélyek pedig vannak. Aki látta a televízióban a Kónya-Pető vitát, és kicsit is tárgyilagos, az érezhette ezt Az MDF frakcióvezetője fotelében elégedetten hátradőlve, arcán arrogáns mosollyal figyelte, hogyan fojtja bele a szót a Fradi B-közép legjobb napjait idéző tömeg képviselőtársába anélkül,Jiogy annak akár egyetlen érvét is végighallgatta volna.
Valószínűleg a közönség nem képviselte az MDF teljes tagságát, viszont reprezentálta szavazótáborának jelen pillanatban mozgósítható részét.
Similis simili gaudet. Hasonló a hasonlónak örül.
Az elrabolt Európé és Zeusz szerelme nem volt terméketlen: frigyükből született Mínósz, a legendás Krétai király. Az ő utódja viszont a bikafejű, emberevő szörnyeteg, a Minotaurusz, akitől Thészeusz szabadította meg az emberiséget.
Kell-e Thészeuszra várnunk?
-csák
Képzőm íívészek megbeszélése az Oktatási Bizottsággal
40 éves a Zsigmondy
Szakemberek az iskoláról
Kanizsai képzőművészekkel találkoztak múlt hét péntekjén az Oktatási és Kulturális Bizottság tagjai. Meghívottként jelen volt a Polgármesteri Hivatal Humán Osztályának vezetője és kultúr referense is. Minorics Piroska elnök köszöntője után a művészek mondták el gondjaikat, illetve javaslataikat a város képzőművésze-
• Dr. Béli József 1970-tól két évtizeden át volt az intézmény ^ igazgatója.
- Úgy érzem, hogy azt a változást, amely végbement az olajiparban, nem hagyhatta figyelmen kívül az oktatás. A tantestület és a patronáló vállalatok jó együttműködése, céltudatos törekvése eredményeként ma már modern műhelyek állnak az olaj-, gáz- és finomechanikai számítástechnikai szakképzés rendelkezésére, a gyakorlóbázis pedig európai szinten is egyedülálló. Amikor megszüntették a technikusképzést, törés állt be, de nem az iskola tanárai, tanulói miatt. Kevesebb jó tanuló jelentkezett, s gyengébb képes-ségűekből kellett olyan szakembereket képezni, akik megállják a helyüket az egyre magasabb szintű követelmények közepette. A nehézségek ellenére az iskola fennmaradt, sőt mi több, fejlődött is.
• Trombitás István a MOL Rt.-KFV igazgatója.
- A korszerűen működő iskola nem nélkülözheti azt a támogatást, amit az iparnak adnia kell. A mai tanulók a jövő szakember gárdáját alkotják majd. A korábbinál, sőt a mainál is korszerűbben képzett, kiművelt embereket kell „termelni" az iskoláknak, akik a szakmai és nyelvtudáson kívül kitűnően eligazodnak a piacgazdaság körülményei között is. A magyar olajiparnak - ha még hosszú ideig hazai forrásból is táplálkozik - előretekintve külföldi munkavállaláson, koncesszió vásárláson kell gondolkodnia, mert hosszú távon a magyar szakemberek tudását, az eszközökben, gépekben megteremtődő értéket, tőkét csak így lehet hasznosítani. A MOL Rt. mindezeket már meg is célozta.
• Dr. Szabó György olajmérnök, egyetemi tanár, ko-
rábban az OKGT Bányászati igazgatója:
- Szívesen látnám az unokámat is ebben a technikumban. A magyar olajipar alapján élő embereknek - technikusoknak, mérnököknek - van jövője, s ez a jövő nem feltétlen Magyarországra korlátozódik. Egyre inkább globális, földgolyó méreteket igényel. Már a jelenlegi technika is lehetővé teszi, hogy Magyarországról műveljünk olajmező-
. ket, kutassuk a szénhidrogéneket, s az információt hazahozva, itt dolgozzuk fel. Ez egy hosszútávú, jó karrier bárki számára. Az ünnepi megemlékezésen azt is mondtam, hogy 1950-ben - amikor MT határozat született a technikum létrehozásáról - megalapozatlan optimizmus volt. Ekkor az olajipar mélyponton volt, kö-zépkáder-képzést teremteni ilyen szituációban? Ezt kontrasztnak szántam, és hozzátettem, hogy 1991-ben megalapozott optimizmussal kell ezt a szakemberképzést újjáteremteni.
• Illés Miklós a Rotary Fúrási Kft. ügyvezető igazgatója.
- A Rotary szakember utánpótlásának bázisa ez a középiskola, mindezek mellett a végzett szakmunkások, technikusok továbbképző intézménye is. Alapvető érdekünk, hogy a szakember utánpótlás minőségi legyen. A szakmai tudás az, ami a cég egyik legnagyobb értéke. Eszközt, anyagot venni bárhol lehet, pénzkérdés csupán. A szakembert nevelni, képezni kell. Ha ezzel nem foglalkozunk, nem segítjük, hogy középfokú szakembereink naprakészen ismerjék a szakmát, trenírozot-tak legyenek, nyelveket ismerjenek, akkor a cég eladhatatlan.
Bacskay Zoltán
ti életének megpezsdítése érdekében.
Kiderült, hogy a helyi képzőművészek napi megélhetési gondokkal küszködnek, nincsenek kellően menedzselve, nincsenek megrendeléseik, nincsen galériájuk és nem volt megszervezve az elmúlt években bemutatkozási lehetőségük sem - összegezte Mayer Fe-
renc, a bizottság tagja, az őszinte, nyílt hangú beszélgetést.
Közösen határozták el, hogy egy, vagy két évenként a városban rendezett kiállításon mutatkoznak be a szakmai körökben jól ismert grafikusok, festő- és iparművészek. Az első közös kiállításra 1992. tavaszán kerül sor. A minőség érdekében arról is döntöttek, hogy a kiállításon csak a Művészeti Alap által zsűrizett alkotások szerepelhetnek majd.
Javaslatként hangzott el, hogy a jövő évi költségvetésben szerepeljen egy elkülönített összeg a művészele támogatására.
A galéria ügyében két lehetőség, illetve javaslat hangzott el. A jelenlévők egy része egy, a belvárosban kialakított, utcáról nyíló, teázóval és klubbal összekötött galéria lehetősége mellett szavazott. Palotás Tibor, a bizottság tagja viszont az 1993. májusára felépülő „Bevásárló Központ"-ban kialakított galéria lehetőségét ajánlotta, amit a művészek mindannyian megköszöntek és elfogadtak.
A jelenlévők úgy határoztak, hogy a jó hangulatú együttműködő beszélgetésnek újabb összejöveteleken folytatása lesz.
- men -
1991. december 6.
KANIZSA

Társulat alakult a Katonarét csatornázására
A hír szerint lakossági összefogással teremtik meg a szennyvízelvezető csatornarendszert a Katonaréten. Vi-rágh Kornél urat, ki a szervezők egyike, kérdeztük, hogyan kezdődött el a szervező munka?
- Közismert, hogy a Katonarét csatornázása évtizedek óta húzódó megoldatlan ügy. 1989-ben tanácsi kezdeményezésre végeztek egy felmérést, de pénzügyi, tárgyi és személyi feltételek hiányában a kezdeményezés kimúlt. Az elmúlt két esztendőben az üggyel érdemben nem foglalkozott senki. 1991. júniusában a Polgármesteri Hivatal előkészítő megbeszélést hívott össze a csatornázással kapcsolatban. Ott megjelentek az 1989-es szervezők és az érdeklődő lakossági képviselők. A lehetőségeket vették számba. Itt tudták meg, hogy telkenként a bekerülési költség 50.000 Ft körül lesz, de szükséges állami támogatás mellett még bankhitel felvétele is. A nyár folyamán alakult egy ideiglenes szervező bizottság, akik vállalták a lakossági szervezést. Ezt követően ki kellett kérni az önkormányzati terület véleményét. A közgyűlés egyhangúlag támogatta Katonarét közműfejlesztési programját.
- Mi történt ez után?
- Július, augusztusban megindítottuk a lakosság szervezését. A 290 telektulajdonosból 246-an jelentették be belépési szándékukat. Megjegyzem, hogy a törvényben előírt 67%-os arányt meghaladva a tulajdonosok 84%-a lépett be. Ezután már a konkrét operatív munka indult meg. A hivatal Településellátási és Fejlesztési Osztálya pályázatot írt ki a ki-
viteli tervek elkészítésére. A pályázat alapján a kiviteli tervet a Dél-Zalai Víz- és Csatornamű Vállalat készítette el. A múlt hónapban került sor a kiviteli versenytárgyalásra. A pályázat bontása és elbírálása október 30-án megtörtént. A pályázatot a Szolgáltató Költségvetési Üzem nyerte el.
- Mekkora lesz a kivitelezés külísi&eZ
- A kivitelezés költsége 20,8 millió forint. A beruházást 1992. augusztus 31-ig kell befejezni. Közben a munka irányítására megalakult a Katonarét Szennyvízcsatorna Társulat. A munkákat szakaszolják, a határidő betartása kötelező.
- A lakosság hogyan tudja ezt az összeget előteremteni? A Katonaréten sok nyugdíjas él. akiknek a helyzete nem rózsás. hogyan lehetett segíteni?
- Igen, ismerjük a nehézségeket, az 50.000 Ft nagy megterhelés, ezért válik szükségessé társulati hitelfelvétel, valamint részletfizetési kedvezmény biztosítása. Ez azt jelenti, hogy évi 6.000 Ft-ot kell havi 500 Ft-os részletekben kifizetni. Természetesen lehetőség van egy összegben történő fizetésre is. Ilyen kondíciók mellett talán a nyugdíjasok is ki tudják fizetni a bekerülési összeget.
- Nyújt-e támogatást a hivatal?
- A Polgármesteri Hivatal a lehetőségek ismeretében indította el az előkészítő munkálatokat. A beruházást állami céltámogatásból és költségvetési pénzforrásból támogatja -fejezte be válaszait Virágh Kornél.
Jászberényi László
A Nap jegyében
Tavaly a TIT helyi irodájának szervezésében csillagászati szabadegyetemet indítottak. A nagy sikeren felbuzdulva idén ismét előadássorozatot szerveztek, ezúttal a Nap jegyében.
- Elsősorban a diákok körében örvendett nagy népszerűségnek - mondja Horváthné Po-lai Mária az iroda vezetője -, de pedagógusok és mások is szép számban jelentkeztek. Az elmúlt évben 120-an váltottak bérletet a hat előadásból álló ismeretterjesztő sorozatra, mely általános csillagászati ismeretekről nyújtott átfogó képet. A hallgatók megismerkedhettek a csillagászat történetével, az amatőr csillagászok eszközeivel, és látogatást tehettek a kis csillagdában.
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA képviselete Nagykanizsa, Vár út 9, Tei.j 13"040/1147; Fax: 12-148
A külkereskedelmi tevékenység regisztrálásáról
A külkereskedelmi tevékenység folytatása 1991. január l-jétől alanyi jogon történik. Az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok kiviteléről, illetőleg behozataláról szóló kormányrendelet alapján külkereskedelmi tevékenység folytatásához nem szükséges beszerezni a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának határozatát (kivételt képeznek az NGKM külön engedélyéhez kötött termékekkel folytatott tevékenységek). A külkereskedelmi tevékenységet folytatókat regisztrálják. A regisztrálás a „Külkereskedelmi Tevékenység Bejelentő Lap" alapján történik, melyet pontosan kitöltve, 2 példányban kell a következő címre eljuttatni:
Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma
Számftástechnikai és Statisztikai Önálló Osztály
1880 Budapest V., Honvéd u. 13-15.
A bejegyzést az NGKM rövid időn belül elvégzi és értesítést küld a regisztrálás megtörténtéről. A külkereskedelmi tevékenység csak a bejegyzést követően kezdhető el. A félreértések elkerülése végett közöljük, hogy a cégnyilvántartásba való bejegyzés független az NGKM által történő nyilvántartásba vételtől.
A „Külkereskedelmi Tevékenységet Bejelentő Lap" beszerezhető Kamaránknál is, mellyel készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére.
Kálmánné Gáspár Mária referens
ÜZLETI AJÁNLATOK:
Az alábbi ajánlatokhoz tartozó címek igényelhetők a Kamara Képviseletén, Nagykanizsa, Vár u. 9. Tel.: 13-040 (Kálmánné). A Kamara tagjainak ingyenesen.
Nk-06 PORTIA GmbH vásárolna sport- és szabadidőruhát,
textíliákat, táskákat és játékárut. Nk-07. Pefri Bekleidungswerke GmbH vásárolna férfi
felsőruházatot, bőrruházatot és sportruhákat. Nk-08 Fortuna Warenhandels GmbH vásárolna cipőt. Nk-09. M. H. EMDEN SÖHNE GmbH vásárolna kötöttárut,
blúzokat és munkavédelmi cipőt. Nk-10. Román cég exportálna földpát, csillámpala, porlasztott
alabástrom, diszkó lemezek, mészkő, porlasztott kaolin;'' importálna különböző típusú autógumikat, akkumulátorokat, díszkő feldolgozó berendezéseket.
INFORMÁCIÓ
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete a Manager OTK-val közös szervezésben középfokú vámügyintéző tanfolyamot indft januárban Nagykanizsán.
Képzési idő: 5 hónap
Tanfolyami díj: 17.500 Ft, képesítés: középfokú vámügyintéző
A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni:
Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete Kálmánné Gáspár Mária DKG Irodaház 8801 Nagykanizsa, Vár út 9. Ügyfélfogadás: keddtől péntekig 15-17 óráig. Telefonszám: 93/13-040
A hallgatóság egy csoportja Ponori Thewrewk Aurél előadásán
(Erdei András felvétele)
- Újra megszervezték tehát ebben az évben is a csillagászati szabadegyetemet.
- A program összeállításában Vilmos Mihály, a csillagda volt vezetője segített. Úgy gondoltuk, hogy az idén valamelyik részterületet emeljük ki és azzal foglalkozunk mélyrehatóan. Választásunk bolygórendszerünk éltetőjére, a Napra esett. Ezért lett a szintén hat előadásból álló sorozat címe: A Nap jegyében. Zombori Ottó tartotta az első előadást november 20-án, melynek keretein belül egyiptomi és perui útibeszámoló hangzott el. Az idei benyomásaink is nagyon kedvezőek, közel 160-an váltottak fejenként 60 forintért bérletet.
- Jövőre is terveznek-e hasonló előadássorozatot?
- Feltétlen. Úgy érzem, ezt folytatni kell, hiszen az érdeklődés megvan rá.
K. R. B.
KANIZSA
1991. december 6
• Konrád György, az író nem szükségszerűen társadalmi feladatokat vállalt, hanem belső indíttatásból olyan világképet rajzolt, amelyet intellektuális egyénisége, erkölcsi kategóriái számára kötelezően meghatároztak. A látogató című első regénye 1969-ben élénk vihart kavart a kritikusok, a politikusok táborában. A mű fontos mondanivalója, hogy bármely társadalomban a szegénység újratermelődik, örökké jelen van.
- Minden társadalomban valamilyen rejtett verseny van. Állami társadalomban a bürokraták, a piacgazdaságban a vállalkozók mérkőznek, melyeknek szükségszerűen vannak győztesei és vesztesei is. Érett kapitalista demokráciákban széles középosztály van jelen. Általános válság esetén a középosztály egy rétege elszegényedik, a szegénység pedig a létminimum alá szorul. Családi tragédiák sokasodnak, fokozódik a gyermekbűnözés, romlik az általános társadalmi morál.
19 A városalapító című regénye egy belső monológ, metaforákkal allegórikus képekkel. Ijesztő szürrealista stílusban jelenítődik meg a város viharos történelme, benne az emberi sorsfordulók, egy rendszer erőfitogtató uralma. A regényt mondatonként kell értelmezni, így kevésbé olvasmányos a megjelent írásaival összehasonlítva.
- A Városalapító írói pályafutásom egy adott korszakában nem stíluskeresés, hanem kísérletezés volt, amelyet a személyes élmények hatásai determináltak. Az író minden könyvében kísérletez, ebben a re-

Hej ha! Mi lesz itt Iván? Mégis kinek a jóléte forog kockán?

Te, aki már Afrikában is jártál, a FIDESZ-be is eltaláltál. De nem azért, mert Pannonhalma Szelleme oda navigált, - hanem mert eltévedtél Báránykám! De most az egyszer nagyon! Talán elcsúsztál a Magyar Narancs-on? Ezért estél bele a FIDÉSZ-be? És büszke vagy, hogy nem merültél el nyakig... „...a katolikus egyház újonnan éledt ambícióiban" ?
Csak nehogy azt mondd Pannonhalmán tanultál FIDESZ-ül, és hogy a FIDESZ az ökumené hordozója! - FIDESZ produktum viszont a Magyar Narancs, és az égbekiáltóan gusztustalan összeállítás a pápalátogatás kapcsán. Nem határoltad el magad, hát kedvem lenne ugyanazt tanácsolni, mint amit a Lopakodó Kis Farkas terjesztett elő a Magyar Narancs-hoz írott levelében: „...kezdjetek új életet imigyen: A lépcsőházban találtok egy nagy fekete kukát. Nyissátok fel a tetejét és hangosan, gátlástalanul szavaljatok bele szépen, egymás után. Hadd kapja meg a magáét az a sok szemét! Gyerekek, higgyétek el, nagyon spéci kis műszer az a fekete láda, igazán nektek való média. Mindent eltűr, nem beszél vissza, csak hallgat. Ezért kuka. Aztán - ha ez a jó kis rádióműsor lezajlott - menjetek be egy bisztróba, ahol nem tilos az A, nyomjatok be egy-egy csiri porit nokival, ubi salival, nyeljetek le egy bambit (üvegestől), végül vágjátok hónotok alá a jó öreg Szájmenszt, és tiprás a Balcsira! Ez való nektek, nem a pápa meg a politika..." Nem teszem! Hogyan is mondhatnék ilyet? Nagy alkotó vagy Te, mások tollában ékesebb is! Próbálsz logikusan gondolkodni, cselekedni, - mégis falakba tetszettél ütközni? Ki állított a győztesek elé falat? Örülök, hogy észre kellett venned - mert koppant a fejed, s a másoknak épített mű neked is kellemetlenkedett. Pedig mi már régóta figyelmeztetünk a Falra, a Gépezetre!... hát Te is nekiszaladtál, - de el nem hallgattál. Valakinek muszáj politizálni, így véled magad emberként megmérettetni. Melléfogtál Iván! Szakmailag bizonyára jobb vagy, bár hál'' Istennek még nem próbáltalak. Begurultál, mert a kiskanizsai esperes nagyon helyesen a misén felszólította a hívőket: válasszák meg a kereszténydemokrata jelöltet! És ,sokan illendően neveltetésükre hagyatkozva szavaztak."
Az író önkifejező ereje, a politikus közszolgálati tevékenysége értékelődik a társadalomban
BESZÉLGETÉS KONRÁD GYÖRGGYEL
gényben különféle „nyelvrétegeket" kívántam összekapcsolni. Az államhatalom minden irányt és mértéket megszabott: ezért giccsesnek éreztem minden indokot az önkiszolgáltatásra.
19 A 70-es években torzítva jelent meg egy filozófia, amely szerint az értelmiség vette át a hatalmat, és a politikai bürokrácia, valamint a technokraták harca okozza a konfliktusokat, a munkások pedig képtelenek artikulálni álláspontjukat.
- A szocialista társadalom filozófiáját a politikai bürokrácia alakította és érvényesítette. A mechanizmus azonban a szakértelem bevonása nélkül működésképtelenné vált volna. A konfliktusok oka, hogy a szakértelmiség felhasználása, a pozíciók, az irányítói státuszok átadása nélkül történt meg. Következésképpen nem alakulhatott ki teljesítményelvű társadalom. így a marginális értelmiségnek hiányzott a politikai érdekképviselete, amely egy kis létszámú vállalkozó réteggel a városi polgárosodási folyamat elindítójává vált.
I® A Népszabadság pejoratív ítélete szerint a Herder díjat a szocializmus elleni politikai gesztusaiért adományozták.
- Az írásaim minősítése ez a díj, amely nem keltett szenzációt a nyugati sajtóban. Néhány évig külföldön éltem, ugyanis egy író számára a letiltás, az elnémítás elviselhetetlen állapot, amely mintegy 15 év kapcsolatmegszakítást jelentett olvasóimmal.
I* Politikai körökben erős indulatokat kavart az ön véleménye a jaltai egyezményről.
Jalta egy szimbólum. A nyugati demokráciák és a Szovjetunió - mint győztesek - cinikus alkuja alapján Csehszlovákiát és Magyarországot 50%-osan, Bulgáriát, Romániát 75%-osan Szovjetunióhoz csatolta, mint provinciát. Jalta egy folyamat, amely már Teheránban elkezdődött. A kialakult geopolitikai térkép ellen a Közép- és Közép-Kelet európai országok a nyolcvanas évek elején tiltakoztak. (Nem az uralkodó kormányok, hanem a működő ellenzék.) 1982-ben a Sternben nyilatkoztam a jaltai egyezmény következményeiről, mint a demokrácia kialakulásának alapvető elvi akadályáról.
19 Mi lehet a szerepe a PEN klubnak a társadalmi konfliktusok megoldásában? Mint Elnök, hogyan ítéli meg a szervezet hatékonyságát?
- A PEN Klub 112 ország világirodalmi szervezete. Egy Charta szabályozza működését. Védelmezi a népek kultúráját, alapelvei közt szerepel a népek közötti békés eszmecsere, a kulturális áramlatok érvényesülésének segítése, a történelmi hagyományok megismerése, és természetesen a cenzúra elutasítása. Különösképpen a Dél-amerikai országokban működő diktatúrák tiltják a másként gondolkodást. Közel 350 író van jelenleg börtönben Afrikától Costa-Ricáig, Argentínától Afganisztánig. A columbiai brutális gyilkosságok - 40 írót öltek meg a közelmúltban - mély felháborodást váltottak ki a PEN képviselőkben. Tiltakozó jegyzéket nyújtottak át az illetékes kormánynak. A PEN Klub, mint irodalmi szervezet, örökérvényűnek tekinti a konfliktusok feloldásához, illetve meggátolásához a dialógusok fenntartását.
Viola György
Amit tanultál a bencéseknél, apból valószínűleg sokat elfelejtettél, mert akkor így nem szálánál: „Am ha a klérus nem röstellt betörni a vákuumba, fölszippantva megannyi voksot, miért üljenek tétlenül a liberálisok?" És mi lehet még amivel elkéstél, amire időd és módod nem volt elmagyarázni a nyitott pártfilozófiából? Elmagyarázta a Nép a saját filozófiáját a druszádnak, a másik Ivánnak, s elege lehetett tőle, mert nem akart továbbra is ő lenni a frakcióvezető!
Dehát itt Ti szereztetek többséget, s magad mondád: „...fölállt a koalíciós testület. Meglehet emberi és szakmai vonatkozásban nem a legszerencsésebben." Ebben látod egyetértünk, de abban nem, hogy lebontottátok a pártállami struktúrát Kanizsán. Mert közösen tettünk valamit ebben az ügyben, igaz borzasztó kezdetlegesen. A falbontáshoz viszont Ti is csatlakozhatnátok, kapjátok elő a kalapácsot! Bontsuk együtt a Falat, mert úgy könnyebb! Ehhez kívánok jó egészséget és hosszú életet.
Kiváló tisztelettel önkormányzati képviselő társad a KDNP-ből
Palotás Tibor a ...keverő
Palotás Tibor nyílt levelét közöltük, bár úgy érezzük nem igazán arra válaszol, amit dr. Csákay Iván mondott. Ha Csákay képviselő úr válaszolni óhajt, természetesen közöljük azt is, de ezzel lezártnak fogjuk tekinteni az ügyet. (A szerk.)
1 11 december KANIZSA 1 fc 4 i i i i i H i i i l i i iü i-i ll
„A véradók ii megérdemelnének egyet az év háromszázhatvanöt napjából, amikor csak ókét ünneplik." Ez a mondat 1987-ben a Vöröskereszt kongresszusát megelőző zalai küldöttértekezleten hangzott el először. Dr. Szabó Gyuláné, a Zalai Kőolajipari Vállalat dolgozója akkor még nem is sejtette, hogy egyszerű ötlete az önzetlenül vért adók társadalmi megbecsülésének kezdetét és 1988. november 27-től annak országos méretű folytatását is jelenti. Azóta e napon köszöntjük az önkéntes véradók százezreit, a véradó szervezőket, a vöröskeresztes szervezeteket és az egészségügyi- és vértranszfúziós állomások munkatársait. E gondolatok jegyében került sor a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Városi Vezetőségének VÉRADÓK NAPJA ünnepségére, a Vasemberház házasságkötő termében.
Az ünnepi összejövetelen a Batthyány-Gimnázium és a Rozgo-nyi iskola diákjai adtak műsort, majd köszöntőt mondott dr. Kovács Szilárd a Városi Kórház Rendelőintézetének igazgató főorvosa.
Ezt követte a különféle kitüntetések, emlékplakettek, oklevelek átadása. 75-szörös véradóként köszöntötték Somogyi Istvánnét, a TUNGSRAM Rt. dolgozóját, és Molnár Dezsőt Kiskanizsáról. Az 50-szeres véradás után járó kitüntetés birtokosa lett ezúttal Lachuk Imre a KÖGÁZ-tól, Németh Miklós a PANNONGLAS Rt.-től, Tar-nóczay Károly a ROTARY Fúrási Kft.-tői és Pápai László a Vízműtől. 40-szeres véradásért heten, 30-szoros véradásért pedig 18-an kaptak kitüntetést. Az Országos Vöröskereszt vezetőségének „Kiváló Véradó Szervező" kitüntetését Kalinics Károlyné vette át Mu-rakeresztúr községből. Ezúttal „Kiváló Véradó Község" lett Zalakaros, a „Véradó Mozgalomért" emlékplakett birtokosa pedig Kiskanizsa. A városi vezetőség oklevelét 10 vöröskeresztes aktivista vehette át. A 20-, 15-, és 10-sze-res véradókat a munkahelyi ünnepségeken köszöntötték a vöröskeresztes alapszervezetek.
A nap ünnepeltjei közül néhányukat meg is szólaltattuk.
Somogyi Istvánné elektromű-
Lesz-e ''92-es Kanizsai Almanach
Levélrészletek
Kerülő úton, Brazíliából Lázár Magda révén kaptam meg a Kanizsai Almanachot. ...az almanach annyira felidézi a régi időket, hogy az ember sírva fakad. És önmagától megkérdezi az ember, hogy miért is kellett eljönni7"
Rédel Andor Ausztrália
„...többször végigolvastam... főleg rengeteg apró emlék elevenedik fel..., de egyben hihetetlen fájdalom is. Itt Izraelben kb. 15-en vagyunk még életben és gondoskodni fogok arról, hogy mindannyian elolvassák..."
Pfeiffer Sonja (szül: Winkler Sonja) Izrael
„Köszönöm az almanachokat és gratulálok a kiállításhoz, tartalomhoz. Örülök, hogy mint látható, Kanizsán megindult egy pezsgő szellemi élet."
Fejtő Ferenc Franciaország
Ha még nem találkozott vele, az ALMANACH Könyvesboltban megvásárolhatja!
Ha az 1990. és 1991. évi szám tetszését megnyerte, ha fontosnak tartja, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Városnak Nagykanizsáról szóló évkönyve legyen, akkor kérjük, hogy hirdetésével támogassa az újabb kötet megjelenését!
Hirdetési feltételek:
Egy évre, egy oldal: 20.000 Ft + ÁFA Egy évre, fél oldal: 11.000 Ft + ÁFA
Fotóval, rajzzal, szöveggel, az ön igénye szerint!
Érdeklődni: Polgármesteri Hivatal Humán Osztály, Horváth Krisztina II. em. 8.
Tel.: 13-080/176.
szerész a TUNGSRAM Rt. dolgozója. Nemcsak 75-szörös véradó, de a mozgalom lelkes szervezője is.
- Pontosan emlékszem arra, amikor először adtam vért. 1974-ben történt, akkor még budapesten dolgoztam. Férfi kollégáim azzal a felkiáltással indultak véradásra, hogy „aki férfi velünk tart!". Mint egyedüli nö, én is velük mentem. Hogy ma itt tartok, annak két oka van. Az egyik, hogy kislányomnak nem sokkal a születése után szüksége volt életmentő vérre. A másik: 1982 óta vagyok a munkahelyem vöröskeresztes alapszervezetének véradó szervezője. Mivel egészségem is megengedi, úgy gondoltam, talán nekem kell példát mutatni. Ma 300 nyilvántartott véradóm van, az utóbbi időben ebből a fele ad vért, aminek okai közismertek. Csak azt szeretném, ha újak nem is állnak közénk, a régiek ne hagyjanak cserben bennünket.
Horváth Józsefné haematoló-giai asszistens, a helyi vértranszfúziós állomás dolgozója. Róla azt is írhatnánk, egy „véradó dinasztia" tagja.
- Foglalkozásomnál fogva benne élek, véradóként, kórházi szervezőként is részt veszek a mozgalomban. Egészen közelről látom ennek szükségességét, az egész folyamatot a vérvételtől a sokféle készítményig, a szervezési nehézségeket, de a mindennapi feladat szépségét is. Ez utóbbit megerősíti bennem az a jónéhány köszönet, melyet a gyógyultaktól kaptunk.
Hogy családunk úgyszólván véradó dinasztia - férjem, óvónő lányom, egyetemista fiam, vőm is véradók, s talán az unokák is azok lesznek - különösebbet nem kellett tennem. A nevükben mondhatom, hogy a segíteni akarás szándékát, a szükségességét látjuk benne. Túl az ünneplésen azt szeretném, hogy e nemes mozgalmat körültekintőbb szervezéssel jobbá, folyamatában nem alkalomszerűvé, hanem egyszerűen hétköznapivá kéne tenni.
Katonák „szállták meg" egy időre a nagykanizsai véradó állomást. Nevükben a szóvivő (nevét és rangját nem volt hajlandó elárulni) nyilatkozik:
- Sokan úgy tudják rólunk, hogy rendkívüli szabadságért vagy eltávozásért jelentkezünk véradásra. Ha az esetek többsége így is van, azért a segíteni akarásnak más példái is vannak - méghozzá egészen közeli is. A közelmúltban gyakorlat során balesetet szenvedett két bajtársunkon kellett segíteni. A szakaszból mindenki vállalta, hogy eljön. Azon a napon éppen őrségben voltam, nélkülem jöttek. Most itt vagyok, úgy érzem én is tartozom ennyivel, ha nem nekik, hát egy arra rászoruló civil embernek. Először adok vért, s ahogy a haverjaimat ismerem nem utoljára.
Ki ezért vagy azért, ki ma vagy holnap, ki először vagy utoljára, ki kevesebbet vagy többet, mindegy - köszönet értei
írta és fényképezte: Tóth Ferenc
Korábban ilyesmi elképzelhetetlen volt valami kancsal szemléletű üzleti fölfogás miatt. Inkább kidobták, bírta azt a káló elnevezésű egérút.
Nemrég ilyen paprikával, most almával találkoztam a kanizsai F<5 úton lévő egykori zöldség, ma inkább vegyesboltban.
Hogy milyen az ilyen? Olyan, hogy a romlásnak indult árut kijavázzák és olcsóbban kínálják. Az így megmentett paprika szalonna
Okos gondolkozás
mellé vagy lecsónak még kiváló, ugyanígy az alma, a körte, az egyéb gyümölcs. Megenni vagy például befőttnek. A szép az egészben nemcsak az, hogy vesződik vele a boltnak inkább leánysága mint legénysége, hanem maga a szemlélet: a takarékosság. Hogy nem hagynak veszendőbe menni értékes ennivalót.
Jól gondolkoznak Juhász Tibornéékl
F.
EN ADOK
TE ADSZ
Kk. A1 1
Véradók ünnepén
8 í KANIZSA
**ÉÍ**«ÍÉÉÍMÍMÍkiM*«ÍÉÉÉÍMÉÍtMÍiÍÉÍÉM

1991. december G
TIZENEGY EVES GIMNAZISTÁK
Három hónapja a jelenlegi magyar oktatási rendszerbe szinte még egyáltalán nem beleülő képzés folyik a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A szeptembertói indított nyolcosztályos képzés már az előkészítés időszakában -nemcsak - szakmai vitákat kavart. Többen ellenezték, elitképzésnek titulálták, féltek, hogy a hagyományos iskolák nevelői munkájának rovására elszippantja a legtehetségesebb tanulókat. Mások azzal érveltek - többek között az előkészítésben résztvevők is -, hogy az oktatásban is szakítani kell a rossz értelemben vett egyenlősdivel, el kell ismerni a másságot, a tehetséget támogatni kell. Egy tavaszi önkormányzati rendelet aztán eldöntötte a kérdést, így szeptembertől két osztályban 11 éves gimnazistái is vannak a Batthyányinak. Mint talán a leg-illetékesebbekkel, a diákokkal beszélgettünk az eddigi tapasztalataikról.
- Hogyan választottátok a 8 osztályos gimnáziumot?
- Szüleimmel a városi tévé képújságján láttuk a hirdetést. Megbeszéltük és jelentkeztem.
- Nekem az osztályfőnököm szólt, hogy nincs-e kedvem ide jelentkezni.
- Én láttam azt a városi közgyűlést, amin a beindításról döntöttek és utána jelentkeztem.
A város majdnem összes iskolájából jelentkezett diákok két részből álló felvételi vizsgán vettek részt. Az írás- és szóbeli megkérdezés mellett az addigi tanulmányi eredményekből négy tantárgyat vettek figyelembe. A három szempont összesítéséből dőlt el aztán, hogy ki kezdheti szeptemberben a gimnáziumban a tanévet.
- Nem zavart benneteket, hogy a régi iskolátokhoz képest sokkal idősebbekkel jártok egy iskolába? Hogyan szoktátok ezt meg?
- Hát elég nehezen. Az ebédlőben mikor sorbaállunk, többször elénk jönnek...
- Amikor focizunk az udvaron, a nagyobbak mindig elküldenek bennünket, vagy elveszik a labdánkat...
- Ha egy idősebb lánnyal beszélgetünk, a társai „óvónéninek'' csúfolják...
- Volt a gólyabál, ahol a mi osztályunk ezekről a dolgokról adott elő műsort. Az volt a címe, hogy „A törpe az óriások országában".
- Most már azért sokkal jobb. Mi is megszoktuk az új iskola rendjét, de a tanárok is sokat segítettek, meg talán az idősebbek is elfogadtak már bennünket.
Mint minden iskolában, azért itt is a tanulás a legfontosabb. Nehezebb a gimnázium?
- Nem Egyáltalán nem. Igaz, hogy több tantárgyunk van, mint a többi ötödikesnek, de ha az ember odafigyel az órán, akkor könnyen megtanulhatja.
- Sokkal részletesebben tanulunk mindent. Más iskolákban történelemből már a görögöknél tartanak, mi pedig még mindig az őskorról tanulunk.
- Sokat kell írnunk. Nincsenek még mindenből tankönyveink, így a tanárok sok mindent kénytelenek leíratni.
- Nekünk is nagy izgalmat okozott, hatalmas feladatot jelentett, hogy ilyen korú tanulókat tanítsunk - egészíti ki a
tanulók válaszát Vida László, az egyik csoport osztályfőnöke. - Az a véleményem, hogy a gyerekeknek nincs kicsi vagy nagy problémája. Mindegyikkel ugyanúgy kell foglalkoznunk. Hatalmas pedagógiai tanulság lesz mad az osztállyal 8 éven keresztül foglalkozni, lemérni személyiségük fejlődését.
- Gondolom néha találkoztok régi osztálytársaitokkal. Nekik mi a véleményük, hogy ti eljöttetek, új iskolába jártok?
- Többen mondták, hogy ők bizony nem jönnének ide tanulni, mert itt a tanárok kiabálnak velünk.
- Volt olyan tanárom, aki azt mondta, hogy itt úgyis lemaradok, rossz lesz a bizonyítványom.
- Engem az osztályfőnököm biztatott, hogy jöjjek ide tanulni.
- Tavaly év végén, mikor már kiderült, hogy eljövök, búcsúztatót szerveztek, rengeteg ajándékot kaptam.
- Van-e már valami elképzelésetek arról, hogyan tovább az érettségi után?
... és itt következnének a válaszok. Anélkül, hogy az orvostól a pedagógusig terjedő széles skálát''leírnánk, egy nagyon fontos dolog mindegyikből kiderült; tovább szeretnének tanulni!
DIÓTÖRŐ
A múlt hét csütörtökjén gyermekszínházi előadás keretében a Csiky Gergely Színház tagjai a Diótörő című zenés mesejátékkal szórakoztatták a kanizsai kisiskolásokat. Képünkön a darab egyik jelenete látható.
(Erdei András felvétele)
A beszélgetés után a válaszolók, Karácsony Róbert, Röst János, Koczogl Veronika, Lévai Orsolya, Tóth Andrea, Szabó Adrién, Golo-bics Norbert és Hegedűs György sietnek vissza a tanórára.
Szebenyi Mária igazgató még néhány gondolattal kiegészíti a gyerekek véleményét.
- Nemrég kaptuk meg az oktatási törvény legutolsó tervezetét. Ebben már mint elfogadott szerepel a 8 osztályos gimnázium, tehát nem minden alap nélküli a mi képzésünk.
A gyerekek említették, hogy nem minden tantárgyból van könyvük. Mivel az oktatási forma úttörő jellegű., csak tankönyvpótló jegyzeteink vannak, amikhez a kollégák folyamatosan kiegészítéseket készítenek, melyek alapján a jövő évtől már végleges könyveket kaphatunk.
Ennél sokkal nagyobb nevelési problémának látom, hogy a mai gyerekeknél a szabadságfok sokkal nagyobb mint korábban. Ez jó ts lenne és természetes, de akkor már gondot okoz, ha ez olyan szabadosságba csap át, ami a társainak a döntési lehetőségeit korlátozza. A nyolcosztályos képzésnél egy ilyen belső erkölcsi-morális norma kialakítására, az egységes, következetes nevelési hatások alkalmazására sokkal nagyobb a lehetőségünk.
Azt is fel kell(ene) ismertetnünk a diákokkal, hogy az itt megtanult ismeretek, értékek csak jóval később hoznak hasznot, ezeket nem lehet azonnal „aprópénzre váltani". Talán ez a legnehezebb egy anyagi gyarapodásra épülő társadalomban.
N. I.
A „gimnáziumi képzés" problémaköre föltehetően még sok pro és kontra érvet fog kiváltani. Szándékunk szerint helyet biztosítottunk a megszólalni kívánóknak. Jelen írásunkat azonban nem vitaindítónak szántuk. Egyszerűen csak megszólaltatni akartuk az érintetteket. További információként elmondjuk, hogy a városban a Csokonai utcai, a Rozgonyi úti és az Erzsébet téri iskolákban is működik gimnáziumi tantervvel oktató osztály, de ezek nem számítanak a nyolcosztályos gimnázium „alsó tagozatának". (A szerk.)
(A felvitel nem a helyszínen készült)
MU SORMELLEKLET
A 16 oldalas TV ós Rádió műsor a/ alábbi illalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: DOMI S, KI''ÁSZ Kit., IIKRRNItÖCK Nagykanizsa Kereskedelmi Kft.. Kanizsatex, KÖ(iÁ/, I''VUI S Kft., ROTARY Kft., Sumniatcch, S/.öulke/.ili Műszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba lechnotrade KII., Xala-IIOKAti.
1991. december 9-december 15.
-----------
itörténet egy kis szicíliai városban játszódik. Amadeo
Sezzi szerepében Mario Adorf „_^
®
KEDD, 19.05
Két férfi, egy eset
I, a képen jobbr latula jó szimat;
®
Doktor Franck (Rainer Hunold, a képen jobbról) a Madonna című epizódban ismét Matula jó szimatában bízik
PÉNTEK, 19.05
A kétarcú nö
A televízió Filmmúzeumában új sorozat kezdődik - Gre-ta Garbó legszebb filmjei kerülnek képernyőre. A kétarcú nőben Melvyn Douglas a partnere -
VASÁRNAP, 16.30 L ^ J
Goodbye, Emmanuelle!
Az 1977-ben forgatott francia erotikus film első fejezetével már találkozott a néző. A folytatásban is Sylvia Kristel a főszereplő ,---
SZOMBAT, 23.35 L ^ J
Az ötödik hatalom
Disney-mesék
A héten több alkalommal szereznek derűs perceket Disney kedves figurái
HÉTFŐ, ©
Twin Peaks
Dale Cooper FBI-ügynök (Kyle MacLachlan) nehezen boldogul a gyilkosság kusza szálaival. Sherilyn Fenn szerepében Audrey Horné ^---
CSÜTÖRTÖK, 21.25 L " J
KOSSUTH
Óránként: Hirak. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Mozart: C-dúr zongoraverseny A hét költSje: Nylkola] Nyek-raszov
9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók 11.27 Szép kis naplemente - VIII/1.
Honor Tracy regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben Hernádi Lajos zongorázik 13.45 Hitélat. Vallási krónika 14.05 Túlpart 14.35 Fúvósindulók 14.55 Nyekraszov versel 15.05 Kóruspódium 15.30 Zanel Tükör 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Zeneiskolásoknak - zeneiskolások muzsikálnak 16.30 Nyitnlkék - Kisiskolások műsora
17.05 Eco-mlx. Gazdasági magazin 17.30 Filmsztárok énekelnek 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Daróci Bárdos Tamás népdalfeldolgozásaiból 19.50 Gong 20.05 Agora(ism ) 21.05 A Rádiószínház bemutatója A tizenkettedik tanú vallomása
irta: Erdödy János 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Nagymenők 23.00 urh-n:k BBC magyar műsora 23.30 Régi hires énekesek műsorából
23.45 urh-n: Sólyom Tamás énekel 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Engelbert Humperdinck és a Ricchi a Poveri 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Derűre is derű Játékűzem
Szakonyi Károly hangjátéka
9.31 Vlncze Lilla énekel
9.48 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp -XVI/11. 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? - Tatabányán
11.35 Woll Péter szerzeményeiből
12.00 Nóták
13.00 Hírek. Időjárás
13.03 Slágermúzeum
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés
14.00 Kívánságműsor
közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00-
19.00 RádlóMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne *
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Kamasz-panasz
17.50 A-B/CD 18.20 Üzenő
19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádló. Tel : 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel.: 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Albumajánlat 22.03 Rockújság 23.00 Hírek. Idő|árás 23.03 Sporthíradó 23.10 Caroli Hall-Bradányí Iván: Kis kupleráj Texasban - keresztmetszet
23.51 A brit-magyar dzsesszmü-heiy felvételeiből
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Kamarazene nagybőgővel 10.13 A hét zeneműve 10.43 Rossinl: A selyemlétra 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Szvitmuzsika
13.00 Kilátó (ism.)
13.45 Csajkovszkij operáiból
14.35 Labirintus
14.50 Ismerek egy nótafát
15.01 Kamarazene 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 A Berlini Rádió Szimfonikus zenekarának hangversenye 17.42 Giovannl Gabrleli: Timor el tremor
17.49 Bozay Attila műveiből 18.30 Törd a fejed I 18.45 Utazás Matériába 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Follow Through - 15/1.
19.20 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Kapcsoljuk a Szegedi Nemzeti Színházat
közben: 20.15-
20.30 „Kell-e költészet?" 21.20 Hangszarszólók 21.40 Zenekari muzsika 22.30 A MR énekkara énekel 23.00 Szavak csapdájában 23.30 A hét zenemüve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Kőszegi Gábor
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Csak színház 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Rizikó
Paul lerobban autójával a mexikói autópályán. Két kalandvágyó barát, Bud és Lee magukkal viszik az út szélén álldogáló idegent. Kölcsönösen szimpatikusnak találják egymást, így elhatározzák, hogy együtt élvezik ki az élet adta lehetőségeket. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Delvecchlo (am. krimisorozat)
Kánikula 13.00 Egy apával több (am. sor.) nflETil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springflald-sztorl (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Duplán jobban tart 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
A viking 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz valűnkl 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat)
Bokszmeccs 20.15 A főnők (am. krimisorozat)
Bombaszakértő mna Kicsoda Júlia? (am. film) 89'' 22.55 Kulturális magazin 23.25 Férfimagazin 23.50 Hirak
24.00 Otthonülők (am. horror) 91'' 1.35 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Kislány
PRO 7
6.10 Jane és Kathleen (ism.) 6.55 Nyersbőr (ism.) 7.45 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Fenn
8.35 Rlchmond Hill (ausztrál sor.)
Egy hosszú út vége 9.25 Adderly (ism.) 10.20 Nyersbőr (westernsorozat)
Boszorkányörület 11.15 Egy görög meghódítja... (vidám amerikai sorozat) Csaló vesztesek vagy vesztes csalók 11.40 Bili Cosby-show (ism.) 12.10 Harttól Harttg (ism.) 13.00 Perry Mason (ism.) 14.40 Rajzfilmek (ism.) Caslmlr és társa Fllntstone család 15.35 Automan (amerikai sorozat)
Arizona hajója 16.30 Az osztály leje (am. sorozat)
Úda Simone-hoz ífliTii „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai akciófilm-sorozat) Csábító tolvajok 17.55 Rajzfilmek Szellemüzők Gyilkos paradicsomok Szuperegér Fllntstone család 20.00 Híradó
BilE Kémek, mint mi (am. film) 92'' Fsz.: Chevy Chase, Dan Ayk-royd
HOEfil Éjfél telefonáló (am. krímisor.)
Annié Driscoll titka 23.20 Catherine & Co. (franciaolasz erotikus film) 95'' 1.05 Hirek
1.15 San Francisco utcáin (ism.) 2.05 Hírek 2.15 Szöktetés (ism.) 3.50 Hirek 4.00 Az autóstopos (amerikai sorozat) A bosszú ideje
7.00 Francia és kanadai híradó
8.00 Európai híradókból k
9.10 Francia nyelvlecke 1
9.30 Orvosi esetek (film, ism.) 1
16.15 Ez történt a héten (ism.) 1
17.05 Jó napot jó étvágyall 1
17.40 Gyermekműsor 17.55 Francia nyelvlecke 18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Természetvédelmi magazli2 19.30 Svájci híradó 2
20.00 Kanadai magazin 2 21.00 Francia híradó 2
21.30 Varieté / Híradó 23.20 Kulturális magazin
2
Z3.zu Kuiturans magazin
19.30 Tárcsázz I íi
20.00 RayCokes 1
22.00 Az MTV slágerei 1
23.00 Riport 1
23.15 Újdonságok a moziban 1 23.30 Hirak
23.45 Háromból egy ,
24.00 Rock-blokk |!
2.00 Kristlane Backer ''
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hírek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Blm-bam-blno 18.05 Hirak
18.10 Lou Grant (amerikai sorozat 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hírek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Bel Antonlo (olasz film) 21.50 Hirak
22.05 Éjszakai őrjárat (am. sor 22.55 Kennedy (amerikai sorozat) 0.30 Labdarúgás 2.10 Hirak
Kicsoda Júlia?
amerikai film
Júlia, a híres és keresett foto modell - úton a felvételek színhelyére - kocsijával összeütkl zik Mary Francesszel (Mare Wii ningham). Mary koponyaalapi rést szenved, Júlia csodálat) teste pedig teljesen deformi dik. Dr. Matthews kísérleti opt _ ciót hajt végre a két halottnak nyilvánított asszonyon. Mary sértetlen teste megkapja .. ,, Júlia még élő agyát. ti.19
NYEREMÉNYAKCIÓNK A 24. OLDALON !
Iliilw||iil®ii
DECEMBER 9.

SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
13 00 Japán üzleti élete
16.00 Éli vldeoshow
11.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
11.30 Dráma
19.00 Vígjátékok vitriné
930 Belföldi tudósítások
!0.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm
21.30 Francia aktualitások
22.00 BBC-híradó
22.30 Piacgazdaság
22.50 Tiltott zene (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Kickboksz VB
IS.00 Sí VB
17.00 Szörfösök magazinja
17.30 Tenisz
9.30 Eurosport-hirek
20.00 Kickboksz VB
22.00 Labdarúgás
23.00 Ökölvívás
0.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
10.00 Vitorlásverseny / Eurobics 11.00 Lóerők
12.00 Thalboksz BoltonMM / Lósport 14.00 Teherautó-verseny Európából 15.00 Eurobics / Bowling > 11.00 Argentin futball 17.00 Vízi sportok magazinja 17.30 Nemzetközi sportmagazin 19.00 Golf az USA-ból / Starti 29.00 Lóerők / Forma-1 21.00 Téli Olimpia, 1992 21.30 Ökölvívás az USA-ból 23.00 Spanyol futballkörkép 23.30 Kickboksz Rotterdamból 24.00 Biliárd VB
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek /Katts és kutyája (ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.)
10.00 Iskolatévé
10.30 A ml házunk (ism.)
12.00 Tisztelt ház (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Pillantás a hétre (ism.)
13.40 Flamingók (ism.)
14.05 Varázsdoboz
14.10 A Guldenburgok öröksége
(sorozat)
15.05 Garfiald és barátai (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Nonnl és Manni (sorozat)
16.30 VIF-Zack
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
nilclil Trapper John M. D.
(sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
EBEEi Péter Strohm (krimisorozat)
22.45 A vetítővászon árnyal (film)
0.35 Pharoan Sanders kvartett
1.20 Hirek
OSZTRÁK 2
16.25 Művészlexikon
16.35 Smithsonlan világa (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
nnPIil Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Szivek lapja
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Két müncheni Hamburgban
21.15 Ceausescu (dok.-film)
22.00 Híradó
22.30 Európa születése
23.25 Éjszakai stúdió
0.25 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
0.55 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeit 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Havasi gyopár (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebőrze
13.35 Újdonságok a moziban (ism.) 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Mlkrók
14.25 Kőzkórház (amerikai sorozat)
Bizalmatlanság 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Vihar közeleg
Minden jel arra mutat, hogy az utca lakói komoly vihar előtt állnak : Clark házában Eileen ismét mindig mindent jobban tud, Megan azt követeli Mike-tól, hogy költözzön ki. Madge és Mrs. Mangel veszekedésének nem várt következményei vannak. 15.35 Teleüzlet
iMHil Dániel Boone (westernsor.)
Szabadság naEB Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) A tanú
17.45 Az Addams család (am. sor.)
Gomez, az éjszakai tolvaj 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Trapper John M. D. (am. sor.)
A beteg nyomoz 21.10 Hírek, időjárás 21.15 Félrelépés (szính. közv.) 84'' 22.55 Hirek, sport 23.05 Újdonságok és történetek 23.50 Cagney és Lacey (ism.) 0.40 így láttuk (ism.) 0.45 Trapper John M. D. (ism.) 1.35 Műsorismertetés
Cagney és Lacey
amerikai krimisorozat
A Hennessey kapitány ellen folytatott per mutatja meg igaián, milyen nehéz helyzetben van az az asszony, akit meg-uőszakoltak. Cagney egy másik rendőrnőt is talál, akit a kapitány kihasznált, sőt rá is tud-a beszélni kolléganőjét a ta-lúvállomásra. Képűn-lön: jelenet a filmből. 16.45
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel- Közérzeti hírműsor 8.30 Beethoven: c-moll zongoraverseny. NSZK film (ism.) 9.25 Szeszélyes évszakok (ism.) 10.35 Híres ünnepek. Az Ould Lammas
Angol ismeretterjesztő film
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Parlamenti Napló
Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.20 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin - Nas ekran 17.45 Képújság 17.50 Katolikus krónika
„Veletek vagyok mindennap" 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok Cimbora Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 18.45 IS - Az új Pepsi-nemzedék
IV/4. rész 19.20 Közlemények - előzetesek 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek HiBil A Szépfiú
Francia tévéfilmsorozat III/2. rész 83''
(A III/3. rész: kedd, TV1 20.55) 21.50 Az én hetem - Fodor Gábor EHna Felkínálom
Pomezanski György műsora 23.00 Akslé, egyujjas
A Fekete Doboz filmje 53'' 23.55 Késő esti híradó 24.00 BBC-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya
16.20 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás iTitlil Délutáni filmajánlat
Petra, a sivatagi királyság
Spanyol ismeretterjesztő film 11/1. rész 57'' 17.30 Ötöd-ölö
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek I
Egy szem borsó, két szam borsó
Szovjet rajzfilm Veszekedés Román rajzfilm Halászai Román rajzfilm 18.10 Pop-rock fehéren, feketén
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló tEIiEl A legvidámabb barakk
Magyar dokumentumfilm-sorozat
XII/5. rész 60'' 20.10 Telesport 21.05 Stúdió''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 7fXEB Napfényas kastély Francia tévéfilmsorozat VI/6. rész 51''
Montdeny márki - Jean-Pierre Marielle (Szersén Gyula), Marie-Pierre Beaufroy - Anny Dupe-rey (Földi Teri), Valentine -Edwige Feuillere (Schubert Éva)
MEGJELENT A
Hétpróba
CSALÁDI REJTVÉNYMAGAZIN
32 oldalon 55 rejtvény -10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
"-hétpróba
3. SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL
1KAN1ZSATEX
KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
l
RTL PLUS
PRO 7
MUSIC TV
TELE 5
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Zenekari muzsika 10.20 A magyar nyalv századai 10.35 Gáczl János novellája 10.50 Mozart: C-dúr zongoraverseny 11.17 Sammartlni szimfóniái a Milánói Angallcum zenekarának előadásában 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Palléas és Móllsande
Részletek Debussy operájából 13.00 Rádiószínház
A két nyil - dráma 13.53 Éneklő Ifjúság 14.05 Vezényel: a szerző 15.04 Cherublnl: Ali baba közben:
16.00 Hírek. Időjárás
17.42 A Budapesti Fúvósegyüttes
felvételeiből 18.00 V materinskom jaziku
Gyors társaság
amerikai akciófilm
Lonnie Johnson (Williai Smith, jobbra) autóversenyzl Sok fiatal példaképe, bálványa A FastCo társaság reklámsza kemberei tökéletesen tisztába vannak ezzel, ezért Lonnie-t rí beszélik egy olyan autóverseny re, amelyen általában fiatalít vesznek részt. A sztár barátníjt Sammy (Claudie Jennings) úg véli, ez képtelenség, és megprt bálja lebeszélni Lon- -. .. nie-t az indulásról. ''4.UI
18.20 Ín limba materná
18.40 Na maternjem jaziku
19.00 Hirak. Időjárás
19.05 In der Muttersprache
19.25 Bartók-kórusok
19.35 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót
közben:
20.20 Társadalom és iskola 21.30 Az Angol Kamarazenekar
felvételeiből 22.05 Fúvós hangszerszólók 22.18 Napjaink zenéje 23.30 Régi Idők rádiósa, Molnár
Aurél -VII/1. 24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikája
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Visy László
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai flgyalő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje 11.30 Szép kis naplemente - VIII/2.
Honor Tracy regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 ötágú síp
Brasnyó István jugoszláviai magyar író 14.35 Dzsesszmelódlák 15.05 Ezredforduló
A szépség művészete Jó tanácsok 1899-ből. Századvégi feljegyzések alapján készítette: Kovács József 15.37 Filmzene 16.00 Délutáni Krónika 16.15 A mi utcánk
A Kecskeméti utca 16.35 Színi-tanoda 17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Moldvai népdalok, táncok 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Stúdiósok
20.35 Egy Mátra vidéki népművész: Végh Menyhértné 21.05 Vegyes egyedfii 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Felhang. Zenepolitikai magazin 23.00 urh-n.k BBC magyar műsora 23.35 Beethoven: F-dúr vonósnégyes
23.45 urh-n McCoy Tyner dzsessz-
trlója játszik 24.00 Hirak. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628
7.37 Sportreggel
8.00 Hírek. Időjárás
8.05 Rivaldafényben: Fábián Éva
ét a Szélkiáltó együttes 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelöknek 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin
11.20 Apró-cseprő - gyerekekről Tel.: 138-7400
11.40 Óvodások műsora 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Ez Itt az utolsó tangó
Zenés beszélgetés Mary Zsuzsa táncdalénekessel 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádlóMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne''
17.00 Hirak. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Helykeresö - folytatás 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Táncházi muzsika 19.30 Popregiszter 20.00 Más-világ 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Derűre is derű
A vendégre bízták a tálalást Széki népmesék Nagy Olga gyűjtéséből
21.21 Nótakedvelöknek 22.20 Miért nem kedvelem? 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó
23.10 A magyar rock archívuma 24.00 A Magyar Állami Operaház rézfúvós kvintettje két Dome-nico Scariatti-szonátát játszik
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Menekülés az álomba 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Örökké fiatal
Paul Las Vegasban találkozik idősödő barátjával, aki mindenáron meg akarja őrizni fiatalosságát. Felesége nem tud megbirkózni Jamey öregkori neurózisával és beadja a válást. Néhány nappal később az asszonyt megtámadják és súlyosan megsebesítik. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Delvecchio (am. krimisor.)
Két front kőzött 13.00 Egy apával több (am. sor.) nflETi] Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprtngfleld-sztori (sorozat) nana Farkasok klánja (mexikói sor.) Váltás
15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Ördögtől űzve 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó
19.15 Knight Rider (am. sorozat)
Halál a kupolában HilB Xojak (amerikai krimisorozat)
Mindig van valami 22.00 Robbanékony - magazin 22.55 L. A. Law (amerikai sorozat)
Exellenség az ágyamban 23.50 Hirak, időjárás EZTiTil Gyors társaság (am. akciófilm) 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) örült nővérek
5.55 RIchmond Hill (ism.)
6.40 Nyersbőr (ism.)
7.30 Rajzfilmek (ism.)
Szellemüzők
Gyilkos paradicsomok
8.15 Automan (ism.)
9.05 Palmerstown (am. sorozat)
A hegy királyai
9.55 Nyersbőr (am. westernsor.)
Ijedtség
10.50 Az osztály feje (ism.)
11.15 Harry csodálatos büntetése
(ism.)
11.45 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
12.35 Vanina Vanini (ism.)
14.35 Rajzfilmek (ism.)
Szuperegér
Flintstone család
15.30 Air Force (amerikai sorozat)
Papirtigris
16.25 Az osztály feje (am. sorozat)
Szivacsot rá!
tnaa Én, a kém (am. sorozat)
„Sziget"-érett
17.55 Rajzfilmek
Szelleműzök
Fenn
Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere
20.00 Hiradó
EHiE Három ember egy csónakban
(osztrák-NSZK film) 86''
Eana Fülledt város
(amerikai film) 90''
Fsz.: Clint Eastwood, Burt
Reynolds
24.00 Kobra, ön folytassa I (ism.)
0.55 Hírek
1.05 Top Job (ism.)
2.55 Hírek
3.05 Szürkület (am. sorozat)
...és a neve legyen: Föld
3.30 Catherine & Co. (ism.)
5.05 Hírek
7.00 Francia és kanadai hirad 8.00 Európai hiradókból 9.05 Francia nyelvlecke 9.30 Kulturális magazin (ism.) 10.45 Modern lakások (ism.) 16.15 Kanadai magazin (ism.) 17.15 Jó napot, jó étvágyad 17.40 Gyermekműsor 17.55 Francia nyelvlecke 18.10 Vidám nyelvi játék 19.00 Film az eszkimókról 19.30 Svájci híradó 20.00 Rendkívüli tudósító 21.00 Híradó / Krimi 23.00 Híradó / Vitaműsor
19.30 Tárcsázz l
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirak 23.45 Háromból agy 24.00 Plp Dann 1.00 Krisüane Backer 3.00 Éjszakai videók
12.25 Hirak
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat
13.25 Bim-bam-bino
14.00 Tenisz
22.00 Új bosszúállók (ism.)
22.55 Lou Grant
(amerikai sorozat)
23.45 Nemzetközi reklámok
0.40 Ruk-cuk-játék
1.10 Hírek
1.40 Lou Grant (ism.)
2.25 Videó non-stop
fiL KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
DOMÜS
I) I S Z K O N T K Ö N Y V \ R 1 H \ Z
Hagyfetoiizsa. Séke u. 22.
SUPER CHANNEL
Egyveleg
Japán üzleti élete ÉIS vldeoshow Wyatt Earp (am. sorozat) Dráma
Vigjátékok vitriné Belföldi tudótftáio* Sport
Tudományos magazin Kelet-európai riport BBC-hiradó Piacgazdaság Patrick (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
9.45 Sí VB
12.00 Szörfösök magazinja
2.30 Sí VB
14.00 Klckboksz VB
16.00 Labdarúgás
7.00 Sí VB
1.00 Tenisz
19.00 Albertvllle
19.30 Eurotport-hírek
10.00 Tenisz
SCREENSPORT
10.00 Vitorlásverseny 11.30 EuroMcs / Baltö táv
12.00 NBA - amerikai kosárlabda-
bajnokság 13.30 Lóerők
15.00 EuroMct / Bowllng 11.00 Vttoriátverteny 11.30 Ökölvívás az USA-ból 11.00 Belső sáv 19.00 Spanyol futballkörkép 19.30 Nemzetközi sportmagazin 10.00 Rögbi világkupa 21.00 Európai kosáriabda 22.00 Prafl boksz Nagy-Britanniából 14.00 Biliárd Skóciából
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hirak/Kattt ét kutyá|a (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Carolina (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirak
13.10 Rólunk van tzó (ism.) 13.35 Mexikó leggyorsabb agara
(sorozat) 14.00 A Guldenburgok öröksége
(sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Közvetitét egérrel
16.05 Nonnl ét Manni (sorozat)
16.30 Minitárlat
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirak
18.05 Rólunk van tzó
18.30 Trapper John M. D. (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Völgyek ortzága
21.15 Ha azt a szomszédok tudnák
(sorozat) EHTiTil Az utolsó tichta (am. film) 23.35 Mottohaapa (francia film) 1.35 Hírek
OSZTRÁK 2
9.55 Sport 16.50 Müvétzlexlkon 16.00 Sport-tenisz 17.30 Táiékozódás
fjE Kattt ét kutyája (sorozat) 50 Pillanatkép (sorozat) 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Aki nevet, az nyer - játék 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Sport-tenisz 22.50 Klub-2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggeli a SAT 1-gyeit 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Félrelépét (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szaranctekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo(ism.) 14.00 Pollco Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Voodoo-varáztló 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
KI féltékeny 17 15.10 Szomtzédok (ausztrál sorozat) Lelkiismeret-furdalás Madge és Jane lelkiismeret-furdalással küzd, amiért Mrs. Mangelnek a veszekedés után infarktusa volt. Megan válaszát elé állítja barátját. Mike-nak döntenie kell, vagy a lány, vagy a Clarké család. 15.35 Taleüzlat
15.50 Bonanza (westernsorozat)
A halál 12-kor érkezik 16.45 Lottó (amerikai sorozat)
Chicago 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Gomez arcképe 18.15 Blngó- játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerenctekarék 20.05 Időjárát 20.15 Szív küldi tzivnak 21.10 HÍrak, időjárát BIBI A Dominó-elv (angol film) 80'' 22.50 Tévétükör - magazin 23.20 Hirek, tport 23.40 Szőkétben
(amerikai krimisorozat) Veszélyet vendégek 0.30 Műtoritmertetét
A Dominó-elv
angol krimi
j Roy Tucker (Gene Hackman) LI éve ül gyilkosság vádjával a ian Quentin börtönben. Egy lapon felkeresi Tagge, a tit-;osszolgálat ügynöke, és furcsa ajánlatot tesz. Az elítélt eltagadja az ajánlatot, és csak tll későn jön rá, milyen bajba érült. De már nincs visszaút, izámára ismeretlen hatalmak arra ényszerítik,hogyme- „ ényietet kövessen el. £ 1.10
5.45 Jó reggelt, Magyarortzágl 5.47 Falutévé
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Házi gondozás, ápolát Távtanulási sorozat - A szívbetegek életmódjáról 8.50 Garden party a zöld gyepen Amerikai dokumentumfilm (ism.)
9.25 A férfi, aki lelőtte John Lennont
Angol dokumentumfilm (ism.) 10.25 Confolant. Táncfilm
16.04 Napi műtorajániat
16.05 Szlovák nyelvű nemzetltégl magazin
Naia obrazovka 16.30 Képújtág
16.40 Profi ökölvlvóverteny döntői
Közvetítés Kaposvárról, felvételről 17.30 Szószóló
Emberi jogi figyelő 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Terepjáró
Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek Esti mese Magyar népmesék 18.45 IS - A JAK-ffizetekről 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Műtoritmertetét 20.05 Teletport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Metropolis játékok
Többet ésszel, mint pénzzel I 20.55 A Szépfiú
Francia tévéfilmsorozat III/3. rész 88''
George Duroy - Jacques We-ber (Újréti László), Clotilde -Marisa Berenson (Menszátor Magdolna), Madeleine -Aurore Clement (Bencze Ilona), Virginie - Marié Dubois (Andai Györgyi) 22.30 Tiz után... 22.55 Mozart útja XIII/4. rész
Mozart Mannheimben Aloytla ét Conttanze B-dúr zongoraverteny
K. 238.
Narrátor: André Previn (magyar hangja: Kertész Péter) A zongoraversenyt előadja: Christian Zacharias 23.40 Késő esti hiradó 23.45 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa és Dombóvári Gábor
16.30 Hírek - Műsorelőzetes -
Időjárát 16.40 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.40 Otőd-őlő
Telefonos játék 17.55 Gyerekeknek Az én pici pónlm (My Llttle Pony) Az Éden tanya tzelleme 1. Amerikai rajzfilmsorozat 18.15 Teletport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetet 18.40 Etti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló nnrca Az ötödik hatalom
Olasz játékfilm (1971)86'' Vádló - Enrico Maria Salerno (Perlaky István), Colonezzi -Gastone Moschin (Kránitz Lajos), Jackaloni - Riccardo Cucciola (Kárpáti Tibor), Ba-rezzi - Mario Adorf (Papp János), Rosalia - Mariangela Melato - (Földessy Margit) Bfiüia Rockpódium
Beatrice 21.10 Lyukatóra
Mészöly Dezső műsora Közreműködik: Gyurkovics Tibor, Jancsó Adrienne, Lator László, Lukácsy Sándor, Má-csai Pál 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... ranü A harmincat évek világa NSZK-osztrák dokumentum-film-sorozat - Színes+FF VI/6. rész:
A haladás öröme ét az utolsó napok 50''
Közreműködik: Götz Anna és Kozáry Ferenc
A Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntart/a
MŰHOLDVEVŐ VÁSÁR A HERRNBÖCK-NAGYKANIZSA KFT.-NÉL!

sz
ERDA
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Idö)árás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mix (ism.) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Közérdekű mag.
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörök énekeinek 11.30 Szép kis naplemente - VIII/3.
Honor Tracy regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 A Muráti
Verses beszélgetés Muráti Lilivel
14.38 A Vály-völgye tánc és zenei életéről-11/1.
15.05 Metronóm. Zenebarátok órája 18.00 Délutáni Krónika 16.15 Magatartásformák
Beszélgetés Beke Kata országgyűlési képviselővel 17.05 Poggyász
17.30 Balázs Faranc és a Korál
agyüttet felvételeiből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt...
19.39 Baross Gábor népdalfeldolgozásaiból
19.50 Gong
20.05 Európa-stúdió
20.35 Mária főhadnagy
Részletek Huszka Jenő-Szilágyi László daljátékából 21.05 „Nekem példa és megváltás"
Bartók Béla emlékére 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Szellemtörténetek 23.00 urh-n: A BBC magyar műtora 23.05 Évtzázadok mestermüvei 23.45 u//H>. Kruza Richárd dzaettz-
együttese játszik 24.00 Hirak. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Mellényzseb - tlágerekkel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: John Den-
ver világsikerű dalai 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Slágerszinház 10.05 Operettparádé
Júlia Migenes énekel 10.50 Hajtzálgyőkerek (ism.) 11.00 Hirak. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.40 Ki kopog?
12.00 Magyar nóták, verbunkosok 13.00 Hírek. Időlárás 13.03 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Szórakoztató antikvárium 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Zenerulett
Szórakoztató zenés délután
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.30 Helycsere
avagy így lépnék én 17.50 A-B/CD 18.20 Zöld jelzés 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádló
Tel.: 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Párkereső 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Szív küldi... 22.07 Fabula raaa
Egy perc volt az életűnk Anne Habeck-Adameck színdarabja 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Hiánypótló
Blues-, rock-, dzsesszkülönle-
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Zenekari muzsika 10.05 Magyar frás (ism.) 10.50 Angol énekkarok felvételeiből 11.10 Clmarosa és Spontlni operáiból 12.00 Hirek. Időlárás 12.05 Orotz szerzők kamarazenéjéből
13.05 KI nevet előre?
Karner Ottó hangjátéka 13.40 A Budapesti Tavatzl Fesztivál hangversenyeiből 14.37 Magyar zeneszerzők 15.30 Theo Adam operaáriákat
énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Olasz concertók 16.55 Kapctoijuk a 6-os stúdiót 18.00 V materinskom jaziku 18.20 In limba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Emii Gllelsz zongorázik
XI/9. rész: Versenyművek 20.55 Holnap közvetítjük 21.10 A Holland Fúvósegyüttes felvételeiből 21.47 Honegger: Johanna a máglyán. Oratórium Paul Claudel szövegére 23.04 A Hold Omaha Beach fölött Jean Amila regénye -11/1. 24.00 Hirek. Időjárás 1.26-
2.00 Éjszakai virrasztás
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Zelki János
RTL PLUS
6.00 Halié, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal vfttzatér (am. sor.)
A múlt átka 9.45 Gazdag ét tzép (am. sor.) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Szafarl
Valerie, akivel Paul Rómában ismerkedett meg és kezdett viszonyt, rábeszéli a férfit, hogy vegyen részt vele és apjával egy szafarin. Afrikában komoly összetűzésre kerül sor a két férfi között, Cal ugyanis nem fogadja el Paul életvitelét, sőt meg is veti érte. Azt sem nézi jó szemmel, hogy Paul kikezdett a lányával. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Delvecchio (am. krimisor.)
Egy hiba elég 13.00 Egy apával több (am. sor.) fEETi] Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfleid-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Téves diagnózis 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Másik világból 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
Hús-vér 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gotttchalk-ahow 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Etélyt a tzerelemnek 23.20 Benny Hlll-thow 23.50 Hirek, Időjárás 24.00 Sunset Strlp (am. film) 78'' 1.20 Alfréd Hitchcock bemutat|a (amerikai krimisorozat) A13. emelet
PRO 7
6.15 Palmertlown (ism.) 6.55 Nyersbőr (ism.) 7.45 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Fenn
8.35 Air Force (ism.)
9.25 Ház az Eaton téren (angol sor.)
Skót lazac 10.20 Nyersbőr (am. westernsor.)
A bostoni pár 11.15 Az osztály feje (ism.) 11.40 Egy görög meghódítja... (ism.)
12.05 Én, a kém (ism.) 13.00 Három ember egy csónakban (ism.) 14.35 Rajzfilmek (ism.)
Betty Boop 15.30 Mister Ed (vidám am. sor.)
Apai örömök 16.00 Barátom, Ben (am. sorozat)
Fedőneve: Katasztrófa 16.30 Az osztály feje (am. sorozat)
Jönnek az oroszok ICTiTil A madárijesztő ét Mrs. King (amerikai sorozat) Gyilkosság barátok között 17.55 Rajzfilmek Szelleműzök Fenn
Wlnnle Itt vanl Flintstone család 20.00 Híradó
ÜE1 Égő ágy (amerikai film) 89'' Fsz.: Farrah Fawcett 2 Spenser (am. krimisorozat) Szeret, nem szeret OnHil Igaz történetek (am. film) 85'' 0.50 Hírek
1.00 Éjféli telefonáló (ism.) 1.50 Hírek
KfiTil Az asszony ét a baba (ism.) 3.35 Hirek
3.45 Az autóstopot (ism.) 4.10 Macskalány (angol horror) 72''
7.00 Francia és kanadai 8.00 Európai magazin 9.10 Francia nyelvlecke 9.30 Tudomány ét játék
16.15 Balga magazin (ism.) u
17.15 Jó napot, jó étvágyad v
17.40 Gyermakműtor j
17.55 Francia nyelvlecke ,,
18.10 Vidám nyelvi |áték ,
19.00 Hegyek / Svájci híradó ,
20.00 Svá|cl magazin ,
21.00 Híradó f
21.30 Színházi ette 2
23.00 Hiradó 2 23.20 Irodalmi magazin
MUSIC TV
19.30 Tárctázzl
20.00 RayCoket
22.00 Az MTV tlágerel
23.00 Riport
23.15 Újdontágok a moziban 23.30 Hirak 23.45 Háromból agy 24.00 Plp Dann 1.00 KritUane Backer 3.00 Éjtzakal videók
12.25 Hírek 12.30 Magazin
13.00 Vadmactka (brazil sorozati 13.25 Bim-bam-bino 14.00 Tenitz 22.00 Vérét pénz
(amerikai film) 23.35 Lou Grant (amerikai 0.25 Ruk-cuk-játék 0.50 Amanda háza (sorozat) 1.15 Hirak 1.45 Lou Grant (ism.) 2.30 Videó non-stop
Igaz történetek
amerikai film
Dávid Byrne (képünkön) a Tal-king Heads együttes énekese elutazik Virgilbe, az idillikus amerikai kisvárosba. Ezúttal azonban nem az ő fellépése a film témája. Elbeszélése alapján ismerkedhetünk meg a városka lakóival, a hallgatag házaspárral, a szerelemre éhes agglegénnyel, a lusta háziasszonnyal és a __ .. notórius hazudozóval. Z3.Z0
t
ffpyríis V[t.
PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR

SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
1.00 Japán üzleti élete
1.00 Élő vldeoshow
1.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
I,30 Dráma
9.00 Vígjátékok vitriné 130 Belföldi magazin 100 Sport
100 Utazási magazin
II.30 Üzleti hét 2.00 BBC-hfradi 2.30 Piacgazdatág
2,50 Molly ét én (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
(.00 Labdarúgát
100 Sí VB
1.00 Klckboktz VB
I.OO Pankráció
1.00 Tenltz
1.30 Eurotport-hírek
100 Tenltz
9.00 Labdarúgát
(.00 Albertvllle
SCREENSPORT
11.00 Eurobict / Bowllng Spanyol futballkörkép Sport Frandaortzágból Eurobtes/ Európai kosáriabda Biliárd Skóciából Starti / EuroMct Bowllng / Vitorlásverseny Thai boktz Boltonból Szuperkrottz San Joséből Amerikai egyetemi futball 1.00 Rögbi világkupa 100 Forma-3
5.00 Golf az USA-ból / Golfhírek 3.10 Téli Olimpia, 1992 3.40 Thai boktz Boltonból
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Katts ét kutyája (ísm.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Odütszeutz (ism.) 12.10 Külföldi tudósititok (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van tzó (ism.) 13.35 Mexikó leggyortabb egere
(rajzfilmsorozat) 14.00 A Guldenburgok iröktége
(sorozat)
14.45 Az üveg története (sorozat)
15.05 Kactafalva (sorozat)
15.30 Bábjáték
16.00 Allattarok
16.05 Nonnl ét Mannl (sorozat)
16.30 Heuréka I
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van tzó
nücli] Trapper John M. D. (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Katrin (NSZK film) 22.00 A nagy Relbach (sorozat) BÜE Detektlvsztori (amerikai film) 0.25 Ballamy (sorozat) 1.10 Hírek
OSZTRÁK 2
14.50 Művészlexikon 15.00 Sport-tenisz 17.30 Országok és emberek niili) Katts és kutyája (sorozat) 18.30 Allatkviz 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin ECTE1 Kaltanbach-papírok (11/1.) 21.50 A hónap könyva 22.00 Híradó 22.30 Sport-tenisz utána Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.30 Teleüzlet 10.10 A Dominó-elv (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 14.00 Ollle (am. rajzfilmsorozat)
Medvevadászat 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Az új szolga 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Jana anyja
Paul házat akar vásárolni Gail-nek és magának. Jane értesíti Hongkongban élő anyját, hogy Mrs. Mangelnek szívinfarktusa volt. 15.35 Teleüzlet
15.50 Kungfu (amerikai sorozat)
Calna testvére 16.45 Mississippi
(amerikai sorozat) A végrandalet 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Fester bácsi diétája 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsakerék 20.05 Időjárás HiTO Hunter
(amerikai krimisorozat) Scarlattiék végzete 21.10 Hirek, Időjárás 21.15 Tiroli kalap (NSZK film) 95'' 23.00 Hírek, sport 23.10 Az átok örökösei
(amerikai krimisorozat) Az ellenség bőrében 0.15 Filmkészítők 0.30 Hunter (ism.) 1.20 Műsorismertetés
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Puhatestű életművészek
NSZK ismeretterjesztő film 9.15 Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora 9.55 „Lemez születik" (ism.)
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unsar Blldschlrm
17.00 Képújság íCTTE Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat Ne lőj a zongoristára I Francis - Francis Perrin (Sztan-kay István), Franpoise - Elisa Servier (Prókai Annamária) 17.30 Kalendárium, 1991
Ismeretterjesztő magazinműsor 18.00 Közlaményak - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok Micimackó-klub Esti mese
Jó éjszakát kíván a Olsnayl 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Közlemények, előzetesek 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20J0 Közlemények - előzetesek 20.20 Yves Montand
Francia film 21.20 Műrész
A TV1 kulturális lapja 21.55 Banflca-FC Barcelona
BEK középdöntő labdarúgómérkőzés
Közvetítés Lisszabonból 23.45 Életem legboldogabb napja 23.50 Késő esti híradó 23.55 ZDF-híradÓ
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Ötőd-ölő
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek
A szabadság gyermekei Francia rajzfilmsorozat VIII/5. rész 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló nnrna Micsoda színházi
NSZK tévéfilm 58'' Lona - Karin Eickelbaum (Földi Teri), Harry - Harald Leipnitz (Szersén Gyula), Direktor - Alexander May (Ma-kay Sándor), Erik - Róbert Atzorn (Forgách Péter) 20.10 Vetélkedő a Mozart-év alkalmából
Körkapcsolásos verseny Budapest, Debrecen, Győr, Pécs és Szeged között - V/2, rész 21.15 Új Reflektor Magazin
Érdekvédelmi riportműsor 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... FflEfil Tanmesék a szexről Magyar film 81'' Szereplők: Eszenyi Enikő, Rudolf Péter, Bán János, Rajhona Ádám
„A nagykanizsai Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat megszűnés miatt nyilvános árverésen értékesíti feleslegessé vált vagyontárgyait.
- építőipari gépeket (pl. gyorsfelvonó, betonkeverők, mozgóállványok, kompresszorok, stb.)
- asztalos, lakatos és autószerelő műhely gépei és felszerelései
- tehergépkocsik, rakodógépek, KCR és ADK 70-es daruk, targonca
- faanyagszárító berendezés
- utánfutó berendezés
- fénymásológép (AARAQUE 575 EPV), stb. Az árverés időpontja 1991. december 11. 9 óra.
- építési anyagok, berendezési tárgyak
- gép és gépjármű alkatrészek Az árverés időpontja: 1991. december 12-13. 9 óra.
- szerszámok, munkaruhák, göngyölegek, stb. Az árverés időpontja 1991. december 13.
Az árverés helye: Nagykanizsa, CSengery út 111/C IKKV telephely.
Részletes felvilágosítás a Nagykanizsa 11-419 sz. telefonszámon."
gj TOSHIBA
MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
\ 8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. ]
TELEFON/FAX: 06-93-11-541
V___/
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Szonda (ism.) 8.50 Külpolitikai ügyelő 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 11.05 Tipp 11.10 Clteraszó 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben Híres előadóművészek szonátafelvételeiből 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Újraolvasva
Laczkó Géza: Királyhágó 14.15 Népzene mindenkinek 15.05 Megmentett hangszalagok Nyugtalanító örökség Jékely Zoltánnal beszélget Tóbiás Áron (A felvétel 1969-1970-ben készült) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Névadók nyomában
A jászberényi Székely Mihály Általános Iskola 16.45 Labirintus. Zenei rejtvények
fiataloknak (ism.) 17.05 Cigányfélóra 17.35 Kettősök Mlllőcker operettjeiből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nam volt... 19.41 A Los Andinos együttes felvételeiből 19.50 Hajszálgyőkerek 20.05 Szellemóra 21.05 Úti emlékek szárnyain 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Liberalizmus tegnap és ma 23.00 urh-n:k BBC magyar műsora 23.05 Szimfonikus zene 23.45 urh-n: Ella Fltzgerald énekel 24.00 Hirak. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Zalatnay
Sarolta és Délhúsa Gjon 9.00 Hirak. Időjárás 9.08 A Sebő együttes játszik 9.20 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp - XVI/12. 10.15 Édes anyanyelvűnk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 A mi korunkban Tel.: 138-7951 11.23 Dzsesszarchivum 12.00 Nótaparádé 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó. Sportmagazin 14.30 A reménytől a hírnévig
Muzsikusportrék az Újságíró-klub beszélgetős koncertjeiről 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Kapcsoljuk a stúdiót 15.20 Magnósok, figyelem I 16.00 Rádiókviz 17.00-
19.00 RádlóMa
benne *
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Ahogy ml zenélünk 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs
20.30 Bemutatjuk a debreceni P.G. Csoport Moulin Rouge c. lemezét 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Folk-rockműhely 22.05 Nagymenők (ism.) 23.00 Hirak. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 „A rock ''n'' roll niggerei" Fejezetek a New York-i un-dergroundból
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Király Csaba orgonahangversenye 10.14 A Zsebrádiószínház bemutatója
Tamás Menyhért: Állomások 10.48 Magyar zeneszerzők fúvós-
müvelböl 11.13 Rianzi - Részletek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Zenekari muzsika 13.00 Hallgassuk újra I 14.00 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 14.37 Századunk kamarazenéjéből 15.00 Muzsikus ABC 15.20 Két slnfonia concertante 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Schwetzlngi Fesztivál, 1991 17.25 Rádlóhangversenyekröl 18.00 V materinskom jaziku
18.20 in limba matarná 18.40 Na maternjem jaziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In dar Muttersprache 19.25 Brahms: esz-moll scherzo 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.20 Gyerekek kőzött 21.50 Régi fúvósmuzsika 22.10 Barokk operákból 23.04 A Hold Omaha Beach fölött
Jean Amila regénye - II/2. 24.00 Hírek. Időjárás 0.10-
2.00 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.1&-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Ránki Júlia
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Elsősegély 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A szindikátus
A szerencsejátékokat felügyelő bizottság vezetője titokzatos körülmények között életét vesztette. Paul meg van róla győződve, hogy a férfit a szindikátus emberei gyilkolták meg. Nyomozni kezd, és hamarosan rádöbben, hogy egy magánnyomozó követi minden lépését, akit a gengszterek alkalmaztak. 11.00 Telebutlk
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Delvecchlo (am. krímisor.)
A félelem és a bére 13.00 Egy apával több (am. sor.) nflETil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Új játékok 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Ponch mint modell 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó
19.15 Jump Street 21. (am. sor.)
Utcaháború 20.15 Mini Playback Show 21.15 Kastély a Wörthl-tónál
(NSZK sorozat) 22.15 Nyúlvadászat II.
(izraeli filmvígjáték) 78'' 23.50 Hírek, Időjárás Kiflii Aszfaltvirág (am. thriller) 1.35 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Vadászat 1.
PRO 7
6.05 Ház az Eaton téren (ism.) 6.50 Nyersbőr (ism.) 7.40 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzők
8.25 Mister Ed (ism.)
8.50 Barátom, Ben (ism.)
9.20 Waltonék (amerikai sorozat)
Szomorú karácsony 2. 10.15 Nyersbőr (westernsorozat)
Édenkert 11.15 Az osztály feje (ism.) 11.40 Alice (vidám am. sorozat)
Látogató az űrből 12.05 A madárijesztő és Mrs. King
(ism.) 12.55 Egőá
Igő ágy (ism.) 14.35 Rajzfilmek (ism.) Wlnnle itt vanl Fllntstone család 15.30 Mistar Ed (vidám am. sor.)
Ed az űrben 16.00 Rossz hirfi medvék (am. sor.)
Születésnapi ajándék 16.30 Az osztály feje (am. sorozat) Időgép
fFIiTil Chase professzor esetei (amerikai sorozat) Szabadság akadályokkal 17.55 Rajzfilmek Szelleműzők Gyilkos paradicsomok Kövér disznócska Sztárok a drogok ellen 20.00 Hiradó
OilE Zátonyra futott legénység
(amerikai akciófilm) 100'' Fsz.: Dean Martin, Elke Sommer
EHSTil Különleges osztag
(ausztrál sorozat) A gyilkos 23.25 A kasztíliai (amerikai-spanyol kalandfilm) 91'' 1.05 Hirek 1.15 Spenser (ism.) 2.00 Hirak, időjárás 2.10 Igaz történetek (ism.) 3.40 Hírek 3.50 Szürkület (ism.) 4.15 A vágy hangja (NSZK film) 86''
7.00 Francia és kanadai hindi 8.00 Európai híradókból 9.10 Francia nyelvlecke 9.30 Irodalmi hirak 16.15 Svájci magazin (ism.) 17.15 Jó napot, jó étvágyat 17.40 Gyermekműsor 17.55 Francia nyelvlecke 18.10 Vidám nyelvi játék 19.00 Turtstamagazln 19.30 Hiradó / Magazin 21.00 Hiradó 21.30 Orvosi magazin 23.00 Hiradó / Varlaté 0.10 Bírósági Iratok
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 Ray Cokas
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Háromból agy
24.00 Plp Dann
1.00 Krl''tane Backar
3.00 Éjszakai videók
I TELE 5
12.25 Hirak / Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Blm-bam-blno 18.05 Hirak 18.10 Lou Grant (amerikai soroza 19.00 Ruk-cuk- játék 19.25 Hírek
19.40 Hopp vagy kopp-játék 20.15 Kari Dall-show 21.05 Csak agy éjszaka (am. film 22.50 Hirek
23.00 Szórakoztató magazin 23.30 Fllmújdonságok 0.30 Lou Grant (ism.) 1.20 Hirek
Aszfaltvirág
amerikai thriller
Jonathan Fischer (Christopha Reeve) fiatal újságíró, akinek témajavaslatait a kiadója rendre visszautasítja. Amikor megbetegedett kollégáját helyettesíti végre elérkezettnek látja az ii hogy főnökei figyelmét magi terelje. A tervezett riportot azi ban nem tudja elkészíteni, így talált történetet ad le kéziri ként. Képünkön: jele- -. net a filmből.
ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz
D I S Z K O N T KON V V \ R
Nagykanizsa. Béke u. 22.
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élő vldeoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Dráma
19.00 Vígjátékok vitriné
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport
21.00 A holnap mögött
21.30 Beszélő fejek
22.00 BBC-hiradó
22.30 Piacgazdaság
22.45 Rock Rióban II. utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás
15.00 Motortport
15.30 Aibertvllle
16.00 Asztalitenisz
17.00 Motorsport-hírek
17.30 Tenltz
21.00 Eurotport-hirek
21.30 Labdarúgót
23.00 Tenltz
SCREENSPORT
6.00 EuroMct / Bowllng 9.00 Lóerők / Golf az USA-ból 10.30 EuroMct
11.00 Szuperkrostz San Joté-ből 11.50 Golfhírek
12.00 Profi boktz Nagy-Britanniából 14.00 Forma-3 / Euroblcs 15.30 Bowllng / Vitorlásverseny 16.30 Sport Franciaországból 7.30 Pilóta
1.00 Teherautó-verseny Európából
9.00 Argentin futball
0.00 Rögbi világkupa / Simagazln
2.00 Spanyol futball
23.30 GolfNrak / Golf Ausztráliából
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek /Katts ét kutyája (ism.) 9.30 Országok át emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Az utolsó sichta (ism.) * 12.00 A föld gyümölcsei 12.15 Időtek klubja (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van tzó (ism.) 13.35 Mexikó leggyorsabb egere
(sorozat) 14.00 A Guldenburgok öröksége
(sorozat) 14.55 Popeye (sorozat) 15.05 Volt egyszer... az élet (sor.) 15.30 An-tan-ténusz 15.55 Mlnltzinház 16.05 Nonnl ét Mannl (sorozat) 16.30 Slágerek 17.00 Mlnlhírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van tzó ITflKTi] Trapper John M. D. (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sporl
20.15 Itten hozott a klubban
Íj Fogtágban (film) jfi Martba Ivart tzarelma
(amerikai film)
OSZTRÁK 2
14.50 Művészlexikon
15.00 Sport - tenisz
rciiiíi Kattt ét kutyája
(sorozat)
18.30 Az igazat mondd I
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Balföldi tudósítótok
21.30 Kulturális élet
22.00 Hiradó
22.30 Sport - tenisz
0.30 Hirek
mimmmk
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei I 8.35 Szomtzédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Tiroli kalap (ism.) 12.00 Müsorismertetét 12.05 Szerenctekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo(ism.) 14.00 Thunderal macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Leo utolsó vizsgája 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Szabadság otthon 15.10 Szomtzédok (ausztrál sorozat) Kétől tzeretel Paul házvásárlása óriási meglepetés Gail számára. Amanda, aki most érkezett Hongkongból, felfedezi szeretetét lánya iránt, ezért úgy dönt, hogy végleg a lánya mellett marad. Jane vegyes érzelmekkel fogadja a hírt. 15.35 Teleüzlet 15.50 Hazzard megye lordjai (amerikai sorozat) Bectülettzó 16.45 Barátom, a ló
(francia rövidfilm) 17.00 Blngo- játék 17.30 Sport-tenisz 20.00 Hirak 20.05 Szerenctekerék 20.50 Időjárát 21.00 A profik (angol sorozat)
Játék tét nélkül 22.00 Hírek, időiárát fXXIH Conan, a barbár
(amerikai film) 0.20 X felügyelő
(NSZK-olasz sorozat) Három arany kígyó 1.50 Müsorismertetét
mm.
Conan, a barbár
amerikai film
Hideg téli reggelen a vanier irzs harcosai megtámadják a imarrienek faluját. Vezetőjük, hulsa Doom megöl minden fel-öttet, a gyerekeket pedig rabul ti. Conan (Arnold Schwarzeneg-er, képünkön) is a foglyok kö-jtt van. Társaival együtt tizenöt /ig - akaratán kívül - az ellenvet szolgálja. Az eltelt idő és a íűlölet lelkileg és tes-egmegerősítiConant. "-lu
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutóvó 6.00 A Reggel 8.30 Varkli
9.00 Jóga - Dr. Wenlnger Antallal 9.30 Fesztivál gyerekeknek (ism.) 10.15 Kelet ét Nyugat találkozása
NSZK film (ism.)
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Román nyelvű nemzetltégl magazin - Ecranul nottru
17.00 Képújság BEE Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A zsarolók 17.30 Zöldhullám
Környezetvédelmi magazin 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
„Engedjétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Esti mete Jlmbó
Muzzy comet back Égből pottyant meték
Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora 18.45 IS - Képregények
11/1. rész 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Híradó 20.00 Müsorismertetét 20.05 Teletport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Szomszédok
Teleregény
Szereplők: Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Fehér Anna, Frajt Edit, Ábel Anita, Ivan-csics Ilona, Nemcsák Károly, Kulka János, Palócz László, Csűrös Karola, Koltai János, Trokán Péter és mások (Ism.: szombat, TV1 14.30) 20.55 Mozimámor CTBü Twln Paaks
Amerikai tévéfilmsorozat VIII/4. rész 46'' (Csak felnőtteknek!) Dale Cooper - Kyle MacLach-lan (Szakácsi Sándor), Harry S. Truman seriff - Michael Ontkean (Rátóti Zoltán) 22.10 Gergő
Dokumentumfilm Közreműködik: Farkasné Bo-dó Mária, Farkas Gábor 22.40 Menedzser Magazin
(Ism.: vasárnap, TV1 6.45) 23.25 Kétő esti hiradó 23.30 BBC-hiradó
6.0(1-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Dombóvári Gábor
15.55 Hírek - Mösorelőzetet -
Időiárát 16.10 Gyerekeknek
Kutyák, mactkák, gyerekek
Magyar kisfilm Ügyetlenség Bolgár bábfilm 16.40 Ötöd-ölő
Telefonos játék 16.55 Crvena Zvezda Beograd-FC Anderlecht
BEK középdöntő labdarúgómérkőzés
Közvetítés Szegedről Műsorvezető: Lőrincz Gabriella kb.
18.45 Műsorelőzetes 18.50 Etil egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló Moselbrücki történet NSZK tévéfilmsorozat X/10. rész: Tiszta bor Hanna - Liane Hielscher (Menszátor Magdolna), -Martin - Bernd Seebacher (Újréti László), Gunther -Christoph Engen (Lux Ádám) 20.05 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapett-Tel: 132-9329 Péct-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.05 ötven perc... zenéről
Fellegi Ádámmal 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... A TV2 FILMKLUBJA Szomizédolát Szlovák filmek bemutatója Nap a hálóban Szlovák film (1962) 90'' _t_
B
18.00 Műtoritmertetét 18.03 Sráckarika
Maja, a méhectke - rajzfilm 18.30 A természet világa
Angol ismeretterjesztő filmsorozat 19.00 Power kapitány
Amerikai sci-fi-sorozat 19.40 Sláger ét Horotzkóp 20.00 Játék az Igaztággal Juttlce game Angol filmsorozat - VII/2. 21.00 Trans World Sport
Sportmagazin 21.23 Pénteki ajánlat 21.25 Végállomát
Beszélgetések a villamoson
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Pénz és gondolat (ism.) 8.50 Külpolitikai ügyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 A népzene hagyományőrzői
11.31 Zsebrádiószínház
Bertha Buicsu: A táska füle 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Debrecenben 12.45 Címlapon 13.00-
16.00 urh-n: Útitárs
A Kossuth rádió és a Calypso 873 zenés szolgáltató műsora 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Erről beszéltünk 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Székely Mihály nótákat énekel 15.05 Magyar Írás-irodalmi hetilap 15.50 Népdalok a Palócföldről 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30-
20.00 urh-n: Útitárs 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Olvastuk. Irodalomkritika 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Sebestyén Márta népdalokat énekel 19.50 Gong
20.05 Sokszemközt az egészségről
20.32 Mozart: C-dúr zongoraverseny 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 „Vajh, ki ö, és merre van hazája?" Rimszkij-Korszakov
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Mérleg
23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.45 urh-n Lee Rltenour dzsessz-
egyűttese játszik 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs - Luca napján 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Babonák, bolondságok 8.47 Luca-napi népszokások Baranyában 9.03 3x10
Színház, sport, humor 9.30 Ami a káprázat mögött van
Betty Hutton »
10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirak. Időlárás 11.03 „Ó, ó, ó nagymami..." 12.00 Magyar tájak muzsikája 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Ajánlóműsor sok muzsikával Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa - Luca napján
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Szocio-krlmi
Egy rém-valódi esetről 17.50 A-B/CD 18.20 A messziről jött ember 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kőlyökrádló. Tel : 138-7600 19.30 Fiataloknak - Luca napján 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Az év külföldi listavezető felvételeiből - V/3. 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Euroring gálahangverseny 11/1.
Nemzetközi szórakoztató zenei koncert a Fővárosi Operettszínházban 22.45 Paudlts Béla énekel 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Decemberben-Debrecenben
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 XX. századi operákból 10.06 Császárok, királyok, fejedelmek és muzsikusok Az Esterházyak 10.40 Zenekari muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Kölni Muslca Antiqua
Együttes játszik 13.00 Hallgassuk újra I 14.00 A Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekarának hangversenye
15.18 Schumann: Genovéva
közben:
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Édes anyanyelvűnk (ism.) 17.40 Fúvószenekarok felvételeiből 18.00 V materlnskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku
19.00 Hirek. Időjárás 19.05 in der Muttersprache 19.25 Gidon Kremer hegedül, Martha Argerlch zongorázik 20.30 Újraolvasva
Laczkó Géza: Királyhágó (ism.) 20.40 Sárigyöptől a szinészarcokig 21.00 Opera-müvészlemezek 22.00 összkiadás
Haydn szimfóniái - XX/2. 23.51 Purcell: Jehova, quam multi
sunt hostes mei 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A Decemberben - Debrecenben folytatása, nóták, operettek
6.00 Halló Európa - jó reggelt,
Németország 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.) Bűntárs
9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Versenyfutás a halállal (sor.) Kísértés
Paul az újságból értesül, hogy barátja autóbaleset áldozata lett. Azonnal San Franciscóba utazik, hogy vigaszt nyújtson az özvegynek. Molly bevallja Paulnak, hogy nem Alex halt meg, hanem egy fiatal autóstopos. Férje azért nyilváníttatta halottá magát hogy felvehessék a biztosítási összeget. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 A láthatatlan ember (am. sor.)
Kísérlet következményekkel 13.05 Egy apával több (am. sor.) fEüTíl Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfleid-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Keserű igazság 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Visszatérés a halál kapujából 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 214-es repülőszázad (am. sor.) Mennyország és pokol között 2.
20.15 Légifarkas (amerikai sorozat)
Vadászat 21.10 Twln Peaks titka (am. sor.)
Kirándulás egy halottal 22.10 Sípszó - focishow 23.05 Tutti Frutti 23.55 Hirek, időjárás 0.10 Alfle (angol film) 97'' 1.55 Kaliforniai középosztálybeli tinédzser (amerikai film) 85'' KBi] Szívműtét (amerikai film) 93'' 4.55 Légifarkas (ism.)
6.05 Waltonék (ism.) 6.50 Nyersbőr (ism.) 7.40 Rajzfilmek (ism.) < Szelleműzők
Gyilkos paradicsomok 8.25 Mister Ed (ism.) 8.50 Rossz hírű medvék (ism.) 9.15 Jane és Kathleen (sorozat)
Érzelmek sodrában 10.10 Nyersbőr (am. westernsor.)
Elfelejtett hadsereg 11.10 Az osztály feje (ism.) 11.35 Barney Miller (am. sor.)
N akar Svédországba menni? 12.05 Chate professzor esetei (ism.) 12.55 Perry Mason (am. krimisor.)
A szerelmes manöken esete 13.55 Rajzfilmek (ism.) Kövér disznócska Sztárok a drogok 14.55 A vágy hangja (ism.) naBa Harttél HaiDg (am. sorozat)
Prémvadász 17.30 Rajzfilmek Szelleműzök Fenn
Casimir és tsa. Flintstone család 19.25 Bili Cosby-show (am. sor.)
Helikopter 20.00 Hiradó flilE Cahil rendőrfőnök (amerikai western) 98'' Fsz.: John Wayne, George Kennedy
22.25 San Francisco utcáin (sor.)
Benji, a szaglász 23.30 Inga (amerikai krimi) 97''
Fsz.: George Peppard 1.20 Hirek
1.30 Mozgó kórház (am. sorozat)
Hadbíróság 1.55 Különleges osztag (ism.) 2.45 Hirek
2.55 Zátonyra futott legénység
(ism.) 4.35 Hirek
4.45 Pártfogók (angol sorozat)
Utazás a halottal 5.10 A kék cseppek titka (am. sor ) A vad
7.00 Francia és kanadai hiradó 8.00 Európai híradókból 9.10 Francia nyelvlecke 9.30 Orvosi magazin (ism.) 16.15 Magazin (ism.) 17.15 Jó napot, jé étvágyatl 17.40 Gyermekműsor 17.55 Francia nyelvlecke 18.10 Vidám nyelvi játék 19.00 Állatbarátok műsora 19.30 Belga híradó 20.00 Magazin 21.00 Híradó 21.30 Varlaté
23.20 Hirek az arab világból
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirak 23.45 Hárombél egy 24.00 Pip Dann 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat)
13.25 Blm-bam-Mno
18.05 Hírek
18.10 Lou Grant (amerikai sorozat)
19.00 Ruk-cuk - játék
19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Az elfelejtett Kennedy
(amerikai tévéfilm)
21.55 Hirek
22.05 Küzdősportok magazin|a
23.00 Jackson városi börtön (film)
0.20 A törvény fegyverei (am. sor )
Szívműtét
amerikai film
Dr. Gannon és dr. Lockner elkeseredetten küzd betege életéért. Kollégájuk, dr. Forestman (Edward G. Robinson) életét már csak szívátültetés tudná megmenteni. Hanson halála előtt beleegyezik, hogy a beteg orvos megkapja az ő szívét. Hanson felesége, aki nem tud semmit férje döntéséről, azzal vádolja az orvosokat, hogy hagyták férjét meghalni csak azért, hogy . .. a szívét felhasználják. <J-''U

„EPASZ" KFT.
TŰKOR KAVEHAZ
i
9.30 10.30 12.00 14.00 14.10 15.00 15.30 17.00 18.00 19.00 10.30 21.00 22.30
24.00
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
11.00 Élő vldeoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Dréma
19.00 Vígjátékok vitriné
20.00 Sport-tenisz
11.00 Természetfilm
11.30 Dar Spiegel - magazin
12.00 BBC-híradó
22.30 Piacgazdaság
22.50 Rózsák háborúja IV. Henrik utána: Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás
>0 Motorsporthírek
18.00 Nemzetközi sport
17.00 BeNaLux - magazin
17.30 Tenisz
21.00 Eurosport-hirek
21.30 Motoraportmagazln
22.00 Ökölvívás
23.30 Tenisz
SCREENSPORT
Amerikai agyatami futball Eurobics / Forma-3 Golf az USA-ból Golfhirak
Szuperkrossz San José-ből Eurobics
Golf Ausztráliából Argentin futball Simagazln
Thai boksz Boltonból Nemzetközi sportmagazin Starti / Forma-1 NBA-amerikai kosárlabdabajnokság
Ökölvívás az USA-ból
SAT1
Szindbád arany utazása
amerikai film
Szindbád (John Philip Law, jobbra) útban hazafelé különleges amulettet talál a hajóján. Megérkezve Koura herceg és se-je várja. Meg akarják szerezni az amulettet. Szindbád-nak sikerül elmenekülnie és a nagyvezírnél menedéket találnia, aki sok mindent el- n.> nn mesél neki a hercegről. <tl.UU
OSZTRÁK 1
9.00 Hirak /Katts és kutyája (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Katrin (ism.) 12.00 Varázsdoboz 12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirak
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Rafzfllm
14.00 A Guldanburgok öröksége
(sorozat) 14.45 A holnap mestere 15.05 Raccoons (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 10.05 Nonnl és Mannl (sorozat) 16.30 Mlnikvíz 17.00 Mlnihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirak 18.05 Rólunk van szó [EÜTil Trapper John M. 0. (sor.) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
flflna Két férd, agy eset
(krimisorozat) 21.35 Egymással (amerikai film) 23.05 Sport
23.35 Az özvegy (francia film) 1.20 Hirak
OSZTRÁK 2
13.50 Mfivészlexlkon 14.00 Sport-tenisz 15.35 Cápák és kis halak
(NSZK film) 17.30 Természetfilm
fjE Simpsonék (sorozat) >0 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Korallzátony (11/1.) 21.15 Schilling - magazin 22.00 Híradó / Rajzfilm 22.40 Végjáték (izraeli film) 0.30 Rövidfilmek / Hirak
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism.) 11.05 A profik (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo(ism ) 14.00 Dlno- játék 14.25 Közkórház
(amerikai sorozat) Talpraesett asszony 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Idegek kérdése Jane nehéz szívvel költözik vissza Mrs. Mangelhez, ahol most az anyja is lakik. Daphne idegei jócskán kikészültek. A gyerek éjjel-nappal üvölt és Eileen természetesen mindig mindent jobban tud. 15.35 Teleüzlet 15.50 Magas bozót (amerikai sorozat) Az ünnep elmarad 16.45 Barátom, a ló
(francia sorozat) 17.00 Blngo-játék 17.30 Sport-tenisz 20.00 Hirak 20.05 Szarancsakarék 20.50 Időjárás
Elüli] Szindbád arany utazása
(amerikai kalandfilm) 101'' 22.55 Hírek, Időjárás 23.10 Myriam
(NSZK erotikus film) 0.45 Műsorismertetés
A televizlótársaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak 8.45 Segítség I
liüEi Dallas. Amerikai filmsorozat Jock pare
(Ismétlés: este, 20.20) 9.50 Lottósorsolás 10.05 Tells-televideo (ism.) 10.15 Jelzések a tengerben
NSZK dokumentumfilm (ism.)
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Cigánymagazin 15.25 Képújság
15.30 Walt Disney bemutatla (ism.) Kacsamesék - Dagaplpőka Nehéz napok a Főid nevű bolygón - Rodeó A Csipet csapat - Gumicsúzli 17.15 Közlemények - alőzatesak 17.20 „Tratflc jam" 17.50 Pénzvilág 18.00 Ablak
19.00 .Maradjatok meg szeretetemben..."
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese
Jó é|szakát kíván a Disney I 19.20 Közlemények - előzetesek 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek gnHil Dallas
Amerikai filmsorozat Jock pera (ism.) 47'' 21.15 Panoráma
(Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.20 Tíz után... B3HÍ1 Georg Bűchner: Leonca és Léna Komédia 106'' 0.35 Késő esti hiradó 0.40 Antenne 2-hiradó
„Csak az erényes ember bír oly tulajdonokkal, melyek érdemessé teszik a barátságra."
(Pellico)
„Szükségben ritkán volnának barátaink? Ellenkezőleg! Alighogy barátságot kötöt-tünk valakivel, az máris szükségben van, és azt akarja, hogy pénzt kölcsönözzünk neki."
(Schopenhauer)
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes
16.10 Hirak - Műsoralőzetes -
Időjárás 16.20 Délutáni filmajánlat
Elveszítve és megtalálva NDK tévéfilm 49'' 13 bankjegy agy szelvényért A pillangók repülni akarnak Macska|ajos este Az asarnyőslovag Ránk mindig számíthat A rossz helyre tett levél 17.10 Előttünk a hétvége Hasznos tudnivalók 17.25 Néprajzi értékeink Áglábas foklatartó 17.30 Ötöd-ölő
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek
A rongybabák kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Kaland a szörnyűséges kísértettel 18.15 Telesport
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.35 Műsoralőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló tana Két férfi, egy eset
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat
Madonna 59'' 20.10 Népzenei magazin Oiina A tudomány határain
Tudományos ismeretterjesztő magazin Atomenergia 21.10 Apropó... érzelmek
Kepes András műsora 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt.. EHETil Gonosztevők társasága Francia film (1986) 103''
Mi
20.00 Műsorismertetés 20.05 Itt és mást
Vass István Zoltán műsora Benne:
- Divat
- A TV-tévé vendége
- Mozielőzetes
- Nemzetközi konyha 21.00 Négybalkezes
Francia filmvígjáték Főszereplők: Pierre Richárd és Gerard Depardieu 22.45 Talkshow 24.00 Műsorzárás
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 6.00-
8.00 urh-n: Útitárs
A Kossuth rádió és a Calypso 873 zenés szolgáltató műsora 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör. Tel.: 138-7985 9.00-
11.55 urh-n: Útitárs 9.05 A föld alatti kaszinó 9.10 Szines népi muzsika 10.05 Ismét a javából l 12.00 Déli Krónika 12.30-
15.54 urh-n: Útitárs 12.30 Gyümölcstermesztő Budaiokon
13.05 Klasszikusok délidőben 14.10 Szaván fogjuk I 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I 15.05 Nyakraszov versei 15.10 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián 18.00 Esti Krónika 18.20-
20.00 urh-n: Útitárs 18.20 Szemle
18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 Rádiószínház
Az emlékezés napszaka
Zelk Zoltán hangjátéka 19.50 Filmzene
20.00 A gregorián és a népzene
szolgálatában 21.05 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 21.45 Verselt elmondja: Buda Ferenc
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Zlnka Milanov operaáriákat énekel
23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 Hangversenymúzeum 23.45 urh-n: Rege Aladár dzsessz-
együttese játszik 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel.: 138-7776 7.03 Sportszombat 7.25 A metodista egyház félórája 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Hátrányra helyzetű helységek 8.30 Népszerű muzsika - világhírű előadók 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Más hullámhossz 10.00 Haavy metál magazin 11.00 Hirak. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Ez érdekest Az Interpress Magazin és a Rádió közös műsora 14.55 Van ez Igyl 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Magyarén szólva 15.18 Kapcsolatok 15.55 Ugyanaz többszőr 16.13 „Gondolsz-e majd rám?" Bemutatjuk a Dolly Roll legújabb lemezét 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Slágerlista 17.33 Közvetítés a Tungsram-Körmend-Hunor és a ZTE-Szol-noki Olajbányász férfi kosárlabda Szuper Liga mérkőzésről 18.50 Könnyűzene 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 A Rádió Dalszínháza Házasodj, Ausztriai Zenés játék 20.39 Demis Roussos énekel 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Derűre is derű
Játékűzem (ism.) 21.31 Zenés mozaik 22.30 Sanzonpódium 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Éjszakalkoktél
OS

6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.20 Pierre Cochereau játszik a párizsi Notre-Dame Cavail-lé-Coil orgonáján 9.02 Operaegyűttesek 10.00 Hangfelvételek felsőtokon 11.33 Nagy mesterek kamarazenéjéből közben:
12.00 Hirek. Időjárás
12.30 Follow Through -15/1. (ism.)
12.45 A Voice ol America sorozata
nyelvtanulóknak 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Százéves a Carnegie Hall 15.05 Lemezbörze helyett. Vangelis 1973-as Earth (Föld) c. albuma 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Borisz Godunov - Részletek
17.05 Bemutató komolyzenei újdonságainkból 18.00 V materlnskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jaziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 John Eliot Gardlner vezényel 20.35 Mindennapi irodalmunk (ism.) 21.05 A változó Mozart-kép 21.45 A kamarazene kedvelőinek 22.43 A Magyar Rádió kísérleti
stúdiójának műsora 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Az Éjszakai koktél folytatása, nóták
6.00 Rajzfilm
6.15 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
Segítőkészség 6.40 Transformers (am. sorozat)
A sötétség története 7.00 Mesék a nagyvilágból (sor.)
A találékony Ifjú 7.30 Piff és Herkules
(francia rajzfilmsorozat) Vigyázat, kamarai 8.00 Konfetti - gyerekeknek Fllntstone kölykök Maci Lad Scooby Doo 9.20 Klack-játék 10.05 Jetsonék (am. rajzfilmsorozat)
Boldog karácsonyt I 10.30 Turbo Teen (am. rajzfilmsor.)
Dark Rldar 11.00 A hatalmas Thor (sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Ruda Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat) 13.05 Mutánsok (am, rajzfilmsor.) Gyűjtő
13.35 Super Mario Brothers (sor.) 14.00 Ragazzl - magazin 14.30 Katts és kutyá|a (am. sor.)
Társak egy életre 15.00 B. J. és a medve (am. sor.)
Egy koporsó homok 15.55 Daktari (amerikai sorozat)
Mentő mérgezés 16.55 Forró nyeremény 17.45 Balföldi magazin 18.15 Csodálatos évak (am. sor.)
Halié, kincsem I 18.45 Hiradó
19.20 Houston KnigMs (am. sor.)
Caroline-nak 20.15 Ida a fiúkkal
(francia filmvígjáték) 22.10 Minden, semmi, vagy - játék 23.10 Iskolás lányok (NSZK szexfilm) 0.45 AMadam
(olasz krimi) 84'' 2.15 Férfimagazin
5.40 Kaland a vadonban (sorozat) 6.10 A kilencvenes évek (am. sor.) 7.00 Gyerekek szigete (am. sor.)
7.30 Addarty (amerikai sorozat)
Virágot Jennlfernek 8.20 Muppet-show (am. sorozat) 8.45 Kedves Biber (am. sorozat)
Most másképp 9.10 Egy úr az űrből (am. sor.)
Támadás 1. 9.35 Barney Miller (ism.) 10.00 Bili Cosby-show (ism.) 10.30 Mozgó kórház (ism.) HKiE Hardcastle és McCormick (amerikai akciófilm-sorozat) Ajándék gebe 11.55 CaNI rendőrfőnök (ism.) 13.45 A kilencvenes évek (ism.) tHEEi Bejrútban hosszúak az éjszakák (angol krími) 85'' Fsz.: Lex Barker, Mickey Roo-ney
mail Dowllng atya titkai (am. sor.)
A gazdagság terhe 17.35 Bosszúság az angyalok városában (am. krimi) 92'' Fsz.: George Peppard tCWil Bili Cosby-show (am. sor.)
Horgászszerencse 20.00 Hiradó
CTilISl Dűh (amerikai krími) 94''
George C. Scott rafla Anzlo
(olasz háborús film) 0.35 San Francisco utcáin (ism.) 1.35 Hirek 1.45 Mozgó kórház
(amerikai sorozat) 2.10 Inga (ism.) 3.55 Hirek
4.05 Perry Mason (ism.) 4.55 Hirak
5.05 Bajnokok (angol sorozat) A fanatikus
7.00 Francia hiradó / Jóga 7.35 Francia nyelvlecke 10.00 A lascaux-i barlang 11.00 Vasút Vietnamon át 13.15 Az Arlane rakéta hajtóműn 13.45 Kulturális hirak 14.30 Mozart (film, 5. rész, ism.) 16.15 Ifjúsági műsorok 18.30 Hiradó 19.00 Európai körkép 19.30 Balga hiradó 20.00 Tangerekről / Hiradó 21.30 Mozart (film, 6. rész) 23.00 Hiradó 23.20 Irodalmi magazin
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
17.00 Yol 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 22.00 Házibuli övezet 1.00 Krlstlana Backer 3.00 Éjszakai videók
12.40 Magazin
13.00 Blm-bam-bino
16.35 P. 0. P. - magazin
17.35 Küzdősportok magazinja
18.05 Motorsport-extra
18.25 Hirek
18.30 Bradbury színháza (am. sor;
19.00 Ruk-cuk-játék
19.25 Hírek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Vadvllág (sorozat)
21.10 A tfirvény tegyveral (sorozat)
22.10 A Serrano-ügy (francia film)
0.10 Idl Amin (angol film)
1.35 Bal Antonlo (ism.)
Anzio
olasz háborús film
Dick Ennis (Róbert Mitchum, jobbra) 1944. január 21-én amerikai haditudósítóként a szövetségesek negyvenezer katonájával partra szállt Rómától ötven kilométerre, Anzioban, anélkül, hogy német csapatokba ütközne. Leley ezredes nem használja ki ezt az alkalmat, mert attól tart, hogy Kesselring * ezredes csapdát állított csapatának. Robinoff szerepé- 00 ot fű**'' ben Peter Falk (balra).

KÖZPONT - KIÁLLÍTÓTEREM - MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B. ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-376
I S Z K 0 N I K Ö N Y V A R
Nagykanizsa, Béke u. 22.
V H A Z
SUPER CHANNEL
7.00 Egyveleg
14.00 Sport
16.30 Utazási ötletek
17.00 lf|úcágl magazin
17.30 Egyveleg
18.30 Utazási magazin
19.00 Vldeodlvat
19.30 Kelet-európai riport
20.00 Amerikai Ilim
22.00 BBC-hiradó
22.30 Portugália
23.00 Sport
23.30 Koncert
0.30 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi motorsport 10.00 Motokrossz 10.30 Si VB Birkózás Si VB Tenisz
21.00 Nemzetközi motorsport 22.00 Ökölvívás 23.00 Tenisz 24.00 Sí VB
SCREENSPORT
6.30 8.00 9.00 10.00 11.00 12.00 14.00 16.00
17.00 18.30 19.00 20.00 22.00 24.00
NBA - amerikai kosárlabda Golt az USA-ból ''EuroMcs / Lósport Argentin futball Amerikai egyetemi futball Biliárd Skóciából Brit profi ökölvívás Kerékpárverseny Spanyolországbél
Starti / Téli Olimpia, 1992 Klckboksz Rotterdamból Jégmotorverseny Rögbi világkupa / Forma-3 Nemzetközi sportmagazin NBA - amerikai kosárlabda
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hirak / Slmpsonék (ism.) 9.30 Testvérek (sorozat) 9.45 Iskolatévé 11.00 Egymással (ism.) 12.30 Halló,Ausztria-halló,Bécsi 13.00 Hirak
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Örömök és bánatok
(német film) 15.10 Pályaválasztási tanácsadó 15.30 Salamon király mondásai 15.35 Szelleműzök (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minlhirek 17.10 Játék 17.30 Nincs folytatás 18.00 Hirak 18.05 Sport
tTKTil Trapper John M. D. (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Fogadjunk, hogy... - játék 22.10 .Arany" lányok (sorozat) 22.35 Kegyetlen utcák
(amerikai film) 0.10 Időn túl (amerikai film) 1.40 Hírek
OSZTRÁK 2
9.30 Sport
14.15 Adventi barangolások
15.15 Anyák - beszélgetés
16.00 Zenés barangolás
17.00 A kedves család (sorozat)
17.45 KI akar engem? (sorozat)
nnrnri Kattt és kutyája (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Kaitenbach-papirok (sor.)
21.50 Hirek
22.00 Rövidfilmek
23.20 Tenisz
SAT 1
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Magas bozót (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Szlndbád arany utazása (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Fantázia sziget (amerikai sorozat) Szerelem és ékszerek
Sokszor csak azért nem adjuk át magunkat egyetlen rossz szenvedélynek, mert több van belőle.
(La Rochefoucauld)
„Kiválasztott barátok. Az ész vizsgája tegye őket azokká, s ne csak a vonzalom adja meg rangjukat, hanem az értelem is. Ez az élet legnagyobb sikere, mégis a legkevesebb gondot fordítják rá."
(Grácián y Morales)
tlflETil Halhatatlan valcer
(osztrák film) 93'' 15.10 Blngo- játék 15.40 Nyereményjáték 15.45 Sport-tenisz 18.45 Szerencsekerék 19.30 Sport-tenisz 22.45 Hírek, időjárás 23.00 Az idomított nő
(NSZK erotikus film) 70'' 0.15 Myrlam (ism.) 1.50 Az Idomított nő (ism.) 3.05 Műsorismertetés
Halhatatlan valcer
osztrák film
Johann Strauss (Paul Hörbiger, középen), Bécs ünnepelt zeneszerzője a karrier csúcsán áll. Mivel tisztában van a művészi élet árnyoldalaival is, azt szeretné, ha két fia, Josef (Hans Holt, balra) és Johann (Fred Liewehr, jobbra) polgári foglalkozást választana A két fiú nem tudja megtagadni vele született tehetségét, ezért anyjuk támogatásával titokban .... zeneoktatásra járnak. U.OU
DECEMBER 14.
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat A három tallér 7.55 Jó reggelt ad|, Istenem I
Református gyermekműsor 8.00 Follow mel (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül IHKIil Darazsak a kaptárban
Csehszlovák filmsorozat VII/6. rész: A barátok 9.00 Trombl és a Tüzmanó Rajzfilmsorozat Elfelejtett kávéfőző 9.10 Trombl-05
Telefonos vetélkedő 9.20 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek
9.35 Égből pottyant ünnepi játékok
II. forduló 10.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Amőba
Tudományos műsor kamaszoknak 14.30 Szomszédok (ism.) 15.00 Széchenyi öröksége Műveltségi vetélkedő II. középdöntő 15.55 Tenisz, Grand Slam torna
Elődöntők 17.35 Képújság 17.45 Dimenzió
Tudományos magazin 18.15 Gyereksarok Esti mese Pumukll kalandjai NSZK-magyar gyermekfilm-sorozat
A vitorlás hajó 18.45 ....az én váram"
Lakáskultúra mindenkinek 19.15 Mini klip-mix 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek EfflETil Bizánci tűz (Why Me?)
Amerikai film (1989) 84'' 21.50 Rejtélyes randevú Utazási vetélkedő 22.40 Kllp-mix Htllfl Jancsó, Jancsó... A hajnal
Francia-izraeli film (1985) 94'' (Feliratos!) 0.45 Késő esti hiradó
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya
10.05 Prizma
Életmódmagazin A szem
11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske
NSZK rajzfilmsorozat Maja erdőt keres 11.25 Kacagóra a játszóházban
Szórakoztató gyermekműsor V. rész
Műsorvezető: Cseke Péter, Sára Bernadett, Lippai László Q£g Erdőjárók
XII/6. rész: ...az embernek természetes közege... 12.45 G. I. Joe kommandó
Amerikai rajzfilmsorozat 13.00 Gyere bel
A Párizsi udvarba 13.25 Calyp-show (ism.) 13.50 Beigll banzáj
Műsorvezető: Kudlik Júlia
14.55 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás 15.05 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat Scotty törvénye 15.30 Gazdit keresünk
Kudlik Júlia műsora 15.45 Melyiket a 3 közül?
Játékos vetélkedő 16.15 Angol nyelvlecke
Family Album, USA 16.40 Nézze meg az emberi 16.45 Rockstúdió 17.10 Mozi top 10 17.40 Gyerekeknek Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat A csodacsőrgö 18.10 Telesport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Ideális család Vetélkedősorozat II. Ideális feleség 20.20 Kérem, beszéljen... most
NSZK tévéfilm 20.50 40 éve vidám a Vidám
V/2, rész 22.00 Hiradó
22.30 Tenisz, Grand Slam torna
Közvetítés Münchenből Goodbye, Emmanuellel
Francia erotikus film (1977) 95'' (Feliratos!) (Csak felnőtteknek!)
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világéra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Neveletlenek 10.00-
11.57 urh-n: Útitárs
A Kossuth rádió és a Calypso 873 zenés szolgáltató műsora 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk (ism.) 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20^
16.00 urh-n: Útitárs 12.20 Harminc parc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Mit üzen a Rádió? 14.10 Müvészlemezek 15.05 Az öreg
Gáli István regénye 16.05 Ml a titka?
Franco Bonisolli művészete 16.50 A vlláglira gyöngyszemei
Gunnar Ekelöf versei 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Filmzene 18.00-
21.23 urh-n: Útitárs 18.00 Esti Krónika 18.20 Muzsikáló nagyvilág 19.05 Hol volt, hol nam volt... 19.20 Remekirók hangszalagon Kristóf rózsafái Epizódok Rideg Sándor regényéből
20.23 Találkozásom a népzenéval
A mikrofonnál: Somogyi József 21.05 Dlszkotéka. Különkiadás 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Kapcsoltuk a stúdiót
Szenthelyi Miklós hegedül 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.35 Szlmlonlkus miniatűrök 23.45 urh-n: George Bensőn énekel és gitározik 24.00 Hirek. Időjárás. Totó
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.15 Rlgoletto - Részletek 9.05 Kamarazene 10.05 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó hiradó 11.00 Európa hangversenytermeiből közben:
11.43 Hírek. Időjárás 12.46 Régi fúvószene 13.00 Nyakraszov versei 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Hamari Júlia énekel 14.10 Alternatív diszkó 15.00 Romantikus mestermüvek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Emberi dolgok 17.05 Beszélgetés Bach kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-bel-városi főplébánia-templomot 18.00 V materinskom jaziku
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hírek. Időjárás 7.03 A római katolikus egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Adorján és Seborján
Mesejáték írta: Czakó Gábor 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 A francia sanzon Ismeretlen arcai
Yves Simon 9.50 A Magyar Rádió Karinthy színpada
Ernőd Tamás bohózatai és sanzonjai 11.00 Hirak. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta
Márkus Ilona és Lerner Ferenc énekel, Balogh Albert zenekara játszik 13.00 Hirak. Időjárás 13.03 Stúdióvilág. Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Szerpentin 15.00 Hirak. Időjárás 15.03 Táskarádió
Az Ifjúsági Rádió műsora
16.00-
21.00 Poptarlsznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sporlösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Derűre Is derű
A szegény ember kakasa Széki népmesék Nagy Olga gyűjtéséből 21.25 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 22.22 A mai dzsessz
Ramesh Shotam felvételeiből 23.00 Hírek. Idő|árás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Ravans - a szerkesztő kedvencei
18.20 in llmba materná 18.40 Na matarnjam jezlku 19.00 Hirak. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Hangverseny-különlegességek 21.00 Kortárs-zenei portré: Farkas Ferenc 22.00 Hangszerszólók 22.18 A Pécsi 3. Színház és a Pécsi Nemzeti Színház vendégjátéka a stúdióban 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Vass István Zoltán
RTL PLUS
6.00 Turbo Teen (ism.)
6.25 Fllntstone kölykök (ism.)
6.40 Jetsonék (ism.)
7.05 Maci Lad (ism.)
7.30 Scooby Doo (ism.)
8.00 Gyerekeknek Dávid, a manó (spanyol rajzfilmsorozat)
9.30 Rajzfilm
9.45 Tlm és Struppi (rajzfilm) 57'' Beinlein professzor legújabb találmányát kizárólag békés célokra kívánja (elhasználni. Ellenséges ügynökök is szemet vetettek a veszélyes fegyverre és elrabolják a tudóst. Tim és Struppi megpróbálja kiszabadítani Beinleint. 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Talkshow SS Coach (amerikai sorozat) Születésnapi meglepetés Oad őrnagy (am. sorozat) Esküvői előkészületek 13.05 Csendes Idő -karácsonyi dalok 13.40 A Munster család (am. sor.)
Kicsi, de... 14.05 Biblia-kvíz 14.35 Karácsony a hegyekben 15.05 Ne csináld, nem szeretem I
(NSZK filmvígjáték) 91'' 16.45 Némát slágerek 17.50 Dr. Westphall főorvos (sor.)
Az utolsó vizsga 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Bambi díjkiosztó ünnepség 21.45 Tévétükör - magazin 22.25 Késői kiadás 22.40 Pompon Rouga kastély (NSZK sorozat) Adiva 23.10 Bambi-sztárok 23.45 4-as csatorna
0.15 Chattahoochee (angol film)
PRO 7
6.10 Kaland a vadonban (sor.) 6.35 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.15 Preston őrmester (am. sor.)
Az eszkimók királya 7.40 Vicki (amerikai sorozat)
Hogyan legyünk gazdagok? 8.05 Egy úr az űrből (ism.) 8.30 Muppet-show (am. sorozat) 8.55 Véres Dél
(amerikai kalandfilm) 85'' Fsz.: Gary Cooper 10.25 Bili Cosby-show (am. sor.)
Fiú lesz 10.55 Mozgó kórház (ism.) 11.20 Dowling atya titkai (ism.) 12.15 Vadállatok birodalma (ism.) 13.05 Bosszúság az angyalok városában (ism.) tnnü Férjem, a gazdasági csoda
(NSZK filmvígjáték) 16.35 Hardcastle és McCormick (ism.)
mníl BMX banditák (ausztrál film) 19.25 Bili Cosby-show (ism.) 20.00 Hiradó ETifE Perry Mason
(amerikai krimisorozat) A mérgezett toll esete EHFTil San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Merénylet a tanú ellen 23.20 Terror a panoptikumban
(amerikai horror) 90'' 1.00 Hirek
1.10 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) Nehéz fiú 1.35 FBI (amerikai krimisorozat)
Borzalmas hazugság 2.25 Hirek 2.35 Férfi a hálóban (angol krimi) 77'' 3.50 Hirek 4.00 Véres Dél (ism.)
7.00 Francia hiradó / Jóga
7.35 Francia nyelvlecke
8.55 Rendkívüli tudósító (ism.)
10.00 Zenei műsorok
13.15 Zana gyermekeknek
14.00 Állatbarátok műsora (ism.)
14.30 Krimi (ism.)
16.25 Sport és szabadidő
17.30 Belgium és a II. vUághábon
19.30 Belga híradó
20.00 Ez tőrtént a héten
21.00 Híradó
21.30 Játékfilm
23.05 Hiradó
23.25 Filmek és vldeokllpek
MUSIC TV
13.30 XP0
14.00 A nagy kép
14.30 Ray Cokes
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 parc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
1.30 Krlstlane Backar
3.00 Éjszakai videók
6.40 Jó reggelt, Blnol 11.00 Az elfelejtett Kennedy (ism.) 12.45 Beszámolók, vélemények 13.00 Műsoralőzetes 13.15 Magazin 13.40 Blm-bam-blno 15.40 Csak egy éjszaka (ism.) 17.20 Vadvilág (sorozat) 18.30 Információk, vélemények 19.00 Hírek
19.15 Új bosszúállók (sorozat) 20.15 Tessék mosolyogni I 21.05 Labdarúgás 22.55 Éjszakai őrjárat (sorozat)
BMX-banditák
ausztrál filmvígjáték
Az új BMX bicikli minden fiatal álma. így van ezzel Goose (James Lugton), Judy (Nicole Kidman) és P. J. (Angelo D''Angelo) is. Sajnos, nincs elég pénzük, hogy álmukat valóra váltsák. Véletlenül találnak egy ládát, amely tele van adóvevővel. „Zsákmányukat" azonnal értékesítik. Amit egyikük sem tud: a láda a benne lévő műszerekkel együtt egy .. rablóbanda tulajdona. '' ''-4U
MJfillilAicCH
KERESKEDELMI ES SZOLGALJATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Cím: Magvar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
f NAGYKANIZSA''
SAT 1
OSZTRÁK 1
SUPER CHANNEL
13.00 A világ holnap 13.30 Egyveleg 15.00 írva vagyon 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin 17.30 A világ holnap 18.00 Üzleti hét 19.00 VMeodivat 19.30 Thaiföldi panoráma 20.00 Kivégzés (amerikai film) 22.00 BBC-hiradó 22.30 Európa-film 24.00 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi sport 10.00 Si VB
Auto-motorsport Ökölvívás Tenisz Sí VB 19.30 Tenisz 22.00 Sí VB 24.00 Ökölvívás
SCREENSPORT
8.00 Simagazin / Eurobics
1.30 Pilóta / Lóerők
10.30 Thai boksz Boltonból
12.00 Nemzetközi sportmagazin
12.30 NBA - amerikai kosárlabda-
bajnokság
14.00 Argentin futball
15.00 Európai kosárlabda
16.00 Szuperkrossz San José-ből
17.00 Lóerők / Forma-1
16.30 Tenisz / Rögbi világkupa
21.00 IMSA Camel 6L
22.00 Arnold Palmer (dok.-film)
23.00 Jégmotorverseny
24.00 Brit profi ökölvívás
9.00 Hírek
9.05 Sztrogoff Mihály (sorozat)
10.30 Pan-Optlkum
11.00 Sajtóóra
12.00 Pillantás a hétre (ism.)
12.30 Tájékozódás
13.00 Hirek
13.10 Katts és kutyája (ism.)
13.35 Meriin és Mim (am. rajzfilm)
14.55 Monterey Bay Aquarium
15.25 A Biblia gyerekeknek
15.30 Octopus vállalkozás (sorozat)
16.10 Egy, kettő vagy három-játék
17.00 Mlnlhírek
17.10 Slágerek
18.00 Hirek
18.05 X-Large
fTflKTil Trapper John M. D.
(sorozat)
19.30 Hiradó
19.48 Sport
20.15 Reinhold Messner - portré
fflíli! Gyilkos döntés (tévéfilm) Az átkapcsolás javasolti
22.40 Július Caesar Egyiptomban
- opera
1.30 Hírek
OSZTRÁK 2
10.00 Sport
14.00 Haza, idegen otthon
14.30 Rövidfilm
15.15 Ünnep a vadászkastélyban
16.00 Afrikai oroszlánok
17.15 Idősek klubja
[EliTi] Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.15 Kedves élet (tévéfilm)
fCTÍTil Gyilkos döntés (tévéfilm) Az átkapcsolás javasolti
22.40 Hírek
22.45 Twln Peaks titka (am. sor.)
7.30 Dino(ism.) 7.55 Ollie (ism.) 8.20 Thunderai macskák (ism.) 8.45 Drops(ism ) 9.10 Karácsony Németországban 9.35 Csendes idő 10.00 AUTO-mobll - magazin 10.30 Sztárok a drogok ellen 10.55 Igy láttuk 11.05 Sport-tenisz 12.25 Bingo(ism.) 12.50 Fantáziasziget (amerikai sorozat) Szeretett bálvány 13.40 Evelyn Künneke - portré 14.20 Videofilm-újdonságok 14.45 Sport-tenisz
„Nem mentség a bűnre, ha barátunk kedvéért követjük el; ha ugyanis a barátság ébresztője az, hogy egymásról kölcsönösen jó tulajdonságokat tételezünk fel, nehéz a barátságnak fönnmaradni, ha az erénytől eltérünk."
(Cicero)
19.15 Hirek, sport 19.20 Szerencsekerék 20.05 időjárás giBB Visszatérés Édenbe
(ausztrál sorozat) 21.55 Hirek 22.00 Beszélgetés 23.15 Hirek, sport 23.25 A gorilla
(francia sorozat) A királynő 0.50 Műsorismertetés
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
VÁSÁROZÓK, KERESKEDŐK FIGYELEM!
Guruló konténerek (zárható), árusító asztalok, sátorvasak, komplett sátrak eladók.
Érdeklődni a 93/13-319 telefonon.
Felvilágosítás müsorügyekben - a délutáni adás kezdetétől műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
Visszatérés Édenbe
ausztrál sorozat
Stephanie Harper (Rebecca Gil-ling, jobbra) Ausztrália leggazdagabb örökösnője szerelemből kötötte harmadik házasságát Greg Marsden teniszsztárral. Az ifjú férj hamarosan kikezd felesége legjobb barátnőjével, aki elkísérte a fiatalokat nászújukra Édenbe. Greg a hajókirándulás során belelöki feleségét a kro- nn kodilokkal teli folyóba. íU.lD
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Menedzser Magazin (ism.) 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nindzsa teknőcők Amerikai rajzfilmsorozat 7.55 Muzzy comes back (ism.) 8.00 „Így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Cimbória 10.55 Nyíregyházi VSC-Club Vol-leyball Andorra Férfi KEK röplabdamérkőzés Közvetítés Nyíregyházáról 12.30 Ebédeljen nálunk I 13.30 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.55 Képújság 14.00 Át-állás
Endrei Judit műsora 14.30 Képes nóták 14.55 Tenisz Grand Slam torna
Döntő - Közvetítés Münchenből 16.00 Van benne valami
Barkochbajáték 16.40 Örömhír - A magyarországi evangélikus egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja
1. Kacsamesék
A 00-ás kémkacsa
2. Nehéz napok a Föld nevű bolygón
Nem ezt mondják a csüagok
3. A Csipet csapat
A kutyákat lelövik, ugye?
(Ismétlés: péntek, TV115.30) 18.45 Mini klip-mix 19.00 A HÉT
Benne: Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek HflHi] A menet
Angol tévéfilm 93'' Claire Fitzgerald - Juliét Ste-venson (Takács Kati), Isa El-Mahdi - Malick Bowens (Gáti Oszkár), Roy Cox - Dermot Crowley (Szakácsi Sándor), Jean-Marie Limonier - Jean-Claude Bouillon (Szersén Gyula) 22.00 Csevegés
22.25 Losonczy Gáza (1917-1957)
Dokumentumportré -11/1. (II/2. rész: hétfő, TV1 22.25) 23.35 Képújság
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit - Befektetési tanácsadó
Műsorvezető: Sugár Ágnes
9.20 Kéménymesék
Benne:
Blga csiga és Batka manó Varázsceruza 9.45 Észbontó
10.05 Kánon - Vallás és kultúra 10.35 Aprók tánca
Néptáncműsor gyerekeknek Borsod (Tardona) (ism.) HKiTil Délelőtti hangverseny
Közvetítés a szegedi evangélikus templomból, felvételről 12.00 Humánum
A pécsi stúdió körzeti műsora
Műsorvezető: Radványi Dorottya
13.15 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 13.25 Hármas csatorna
Te Is lehetsz sztár I 13.55 SOrSok - magazin 14.55 Segítőtárs 15.15 Ml tőrtént a jövő héten? ÍHH3 Ml lesz veled, Börzsöny? 16ÜSS Dlxle-hajó - Brass Ad Libitum 16.25 A vikingek - 3D-film tTüIíl Filmmúzeum
Greta Garbo-sorozat A kétarcú nő
Amerikai film (1941) FF 93'' íliliEl Oelta - Tudományos híradó
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg rETiTil Família Kft. 19.35 Az óriási nyomozó
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat Haiálbiztositás 87'' Főszereplő: Bud Spencer 21.05 Elmélet és gyakorlat határain Beszélgetés Jászi Oszkár összegyűjtött leveleiről 21.30 Ez történt a héten 22.30 Telesport
Benne: Tenisz Grand Slam torna - Közvetítés Münchenből 24.00 Mozart-ciklus a Zeneakadémián - XII/9. rész* C-dúr vonósnégyes K. 465
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dó/.su (ív. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8X01 Nagvkanizs" Pl.: 75
/ti•• 1 ••
Tűkor Kávéház
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
MINDEN HÉTFŐ HERRNBÖCK HÉTFŐ!
A hét első napján 15 és 17 óra között egyes cikkek 50%-os árengedménnyel kaphatók.
f MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király út 53.
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-sniBB és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MANNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MANNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft

NAGYKANIZSA
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. 8800 Nagykanizsa, Széchenvi tér 5-9. . Tel./fax.: ''93/11-541
gj TOSHIBA
Középdunán túli Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 , KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
MimniAkECH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
A ZALA-HOFAG KFT. 1991. szeptember 25-én megtartotta nyilvános sorsolását, melyet a Városi Televízió is közvetített.
A nyertesek névsora a nyereményekkel együtt az alábbi:
1. díj: 20.000 Ft vásárlási kedvezmény - Bognár Gézi Nagykanizsa, Fenyő út 7.
2. díj: 15.000 Ft vásárlási kedvezmény - Faupl Ferenc Zalaegerszeg, Lenin út 32.
3. díj: 10.000 Fl vásárlási kedvezmény - Matók Zoliin Székesfehérvár,
Brassói út 86.
4-5-6. díj: 6 db sonkatányir, 2 db zöldségszeUttW, 2 db paradicsomszelelelt. 5 db teflon kanál - Takács László Zalaegerszeg, Balatoni út 3. V/4. ^maaKlíilft''.Vri -Páli LÍ''M Nagykanizsa, Téglagyári út 23.
W-",<»»-''_Czeglédi László Nagykanizsa, Kazanlak kit. 1 l/A.
''[v^ ] NYEREMÉNY-AKCIÓ! ]
Értékes díjat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki i gáz-díjszámláját a Jövőben átutalási betétszámlájáról fizeti kl.
Sorsoláson vesz részt minden, a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gázdíjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesfti.
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olaj- i sütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m> gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthető a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatt. A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen.
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatófága
1991. december
KANIZSA
■1
A 45. esztendő küszöbén...
Ünnepi hangversenyt adott az Olajbányász Fúvószenekar
„...ők a muzsika eszközeivel fejezik ki a megbékélés, az emberi hit, az egymásra utaltság, a közösség-alakítás bensőséges gondolatait. Muzsikálnak önmaguk, a gyári és városi közösség szórakoztatására. Nemes cél érdekében tették, te-
November 26-án este meglátogattuk a fúvószenekart és a próba szünetében rövid tájékoztatásra kértük a kalocsai származású Ámon István karmestert.
szik! S bár múltak az évek, változtak a személyek, kérlelhetetlenül pergette homokszemcséit a sors; változatlanul fennmaradt a muzsikáló kedv, fejlődött, terebélyesedett a közösség. Élteti, táplálja az elődök hite, zeneszeretete, s az a nagyszerű érzés, mely csak az alkotó ember sajátja lehet..." -olvasható a „40 éves a nagykanizsai Olajbányász Fúvószenekar" című 1987. évi kiskönyvben Tornyos Ferencnek, a DKG akkori igazgatójának bevezető megemlékezése.
A Gazda Zoltán által szerkesztett, történeti áttekintést adó kiadvány Epilógus-ából idézett szavak ma is méltán illenek a zenekarra: „...Ahány zenész, annyi varázsló, akik az élettelen hangszerből a régen megálmodott dallamokat keltik életre, és a karmesteri pálca játékával fonják egyetlen hatalmas harmóniává... A katonás indulók, játékos polkák, lágy keringők, mint a tenger hullámai csapnak át felettünk..."
A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár elődje, a MAORT Üzemek Központi Javítóműhelye által 1947-ben alapított fúvószenekar immár 44 éve működik Nagykanizsán. A különböző ünnepségeken történt fellépései mindig eseményt jelentettek a város életében.
A fúvószenekart eddig nyolc kiváló karmester vezényelte, mégpedig Hering Vilmos (1947-1953), Margitfalvi József (1954-1957), Nyári Lajos (1957), Flumbort József (1957-1975), Deme Antal (1976-1983), Hornyák Elek (1984), Hajas Béla ( 1984-1990) és Ámon István (1991-).
zenekarban játszani. A helyi zeneiskolában csiszolom tudásomat -jegyezte meg a mindössze 13 éves kiskanizsai Mátés András klarinétos.
A működés 45. esztendejének küszöbén, november 29-én este
telt ház előtt ünnepi hangversenyt adott az „Erkelben" az Olajbányász Fúvószenekar, Ámon István karnagy irányításával. ,
Egy-egy műsorszám után, majd a hangverseny végén elismerően zúgott a jól szórakozó közönség hálás tapsa...
Tihanyi István
17 óra: A DKG Télapó-ünnep-sége az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
December 7. (szombat)
- Miután az elmúlt esztendőben megszűnt az általam hosszú időn át vezényelt helyi honvéd-zenekar, az idei év elején örömmel vállaltam el ennek a nagyszerű fúvószenekarnak a karmesterségét. A 35 főben maximált zenekar fő fenntartója változatlanul a DKG, de a Rotary Fúrási Kft. és a városi önkormányzat is támogat bennünket anyagilag. Az „Erkel" egyik művelődési csoportjaként hetenként kétszer - kedden és pénteken este - két-két órában próbálunk itt. Egyre jobban koncert fúvószenekarrá alakulunk át, ugyanis az indulók és az ismerős melódiák mellett rock operákat, egyvelegeket, jazz- és popzenét is játszunk. Kár, hogy zenekarunk kihasználtsága minimális!
A fúvószenekar egyetlen aktív alapító tagját, Hóbor Lászlót is megszólaltattuk:
- Ez egy szlv-lélek zenekar. Amatőr létünkre profi módon igyekszünk tevékenykedni. Nosztalgiával gondolok vissza a zenekar egykori oszlopos tagjaira, így Födő Istvánra, Gábor Jenőre, Nagy Elekre, Nyári Lajosra, Varga Lászlóra és a többiekre. Nagyon örülök, hogy az aktív veteránok, így Kummer János, Miilei Lajos, Miilei József és Gráfl János továbbra is hűséges tagjai a baráti kollektívának - vélekedett a jelenlegi nagydobos, akinek az eltelt évtizedekben nem volt idegen a trombita, a vadászkürt, a cintányér és a kisdob sem.
A zenekarnak néhány fiatal nő-tagja is van, s egy-két ifjú fiú is szorgalmas látogatója a próbáknak.
- Felemelő érzés ebben a remek
15 óra: GYERMEKEINKÉRT. Jótékony célú Télapó-műsor a HSMK-ban.
15 óra: A Városi Cigányklub Mikulás-napi ünnepélye a HSMK-ban.
15 óra: Magányosok Klubja alakuló összejövetele a HSMK-ban.
18 óra: A Kiskanizsai Polgári Olvasókör közgyűlése a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
December 6. 18 óra: Ez történt a héten (városi magazinműsor).
20-24 óra: TV-tévé (részletes műsort lásd műsormellékletünkben).
December 7. 9-12 óra: VI-KEND című műsor közvetítése. December 8. 8-12 óra: TV-tévé (a csütörtöki adás ismétlése). December 9. 18 óra: SPORT-
December 10. 19-23 óra: SZÍV-TV.
December 11. 19 óra: FIL-MEX Kft. műsora. December 12. 18-22 óra: TV-tévé (részletes műsort lásd műsormellékletünkben).
10 óra: ZÉTA Kereskedelmi Rt. Télapó-ünnepsége az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
Apolló mozi
December 10. (kedd)
18 óra: Pszichológiai előadás a HSMK-ban, „A nevelés hatása a gyermekkori személyiség fejlődésre" címmel.
December 11. (szerda)
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
December 6-9.: A szerelem erejével (amerikai). December 7-8., 14 óra: Három férfi és egy kis hölgy (amerikai).
December 10-12., 16 és 18 óra: Mentőcsapat a kenguruk földjén (amerikai). 20 óra: Törvényre törve (amerikai).
15 óra: Videofilm vetítés nyugdíjasoknak, a Kodály Zoltán Művelődési Házban. 17 óra: Csillagászati Szabadegyetem: Iskum József előadása a HSMK-ban.
Stúdiómozi
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
(A NELKA közreműködésével)
December 9. (hétfő) 18 óra: Balekok (amerikai vígjáték). 20 óra: Merénylet (amerikai akciófilm).
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 órakor. Csütörtök: Filmbarátok napja.
December 6-8.: A fekete kobra (videó, amerikai). December 9-11.: Könyörtelen (videó, amerikai). December 12.: Matador (FBK, spanyol, 16 éven felülieknek!). Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek! December 6-12.: Mély benyomások (német). Matiné (gyermekeknek, 14 órától):
December 8.: Dzsungel könyve (videó).
Az Olajbányász Fúvószenekar és Ámon István karnagy.
(Tóth Ferenc felvétele)
26
| KANIZSA^
1991, december
Csudijó!
A My Fair Lady Kanizsán
J
Már napokkal előtte nem lehetett jegyet kapni a kaposvári Csiky Gergely Színház My Fair Lady előadására Nagykanizsán. Pedig a két bérletes nap mellett egy harmadik produkciót is megvett a művelődési ház.
Minek szólt a nagy érdeklődés? G. B. Shaw halhatatlan történetének a mogorva nyelvészprofesszorról és a kis virágáruslányról? Vagy a jól ismert slágereket .(Csudijó; Ma éjjel táncolnék) szerettük volna újra hallani? Esetleg arra voltunk kíváncsiak, hogy a sok nagysikerű bemutató, után lehet-e még újat kihozni a darabból?
Az első, ami feltűnt a színházba lépve, az a zenekar volt. Ritkán láthatunk ma olyan előadást, ahol élőben kísérik a játékot, nem pedig hangszalagról szól a zene. Ezzel a momentummal egy kicsit a klasszikus értelemben vett színházat idézték vissza a kaposváriak.
A My Fair Ladyben a megoldásra váró egyik legnagyobb feladat a sok színhely és azok gyors váltakozásának a megvalósítása. Babarczy László ren-
dező csak lélegzetvételnyi szünetet „engedélyezett" az egyes jelenetek között. A könnyen mozgatható, de mégsem jelzésszerű díszletek cseréje nem csökkentette a musical lendü-
tán volt, aki már többedszer vendége a kaposvári társulatnak. Hogy jogosan kedvelik, mostani alakításával is igazolta. Elhisszük neki, hogy rendkívüli egyéniség, s csodára képes.
Elisa szerepét Sáfár Mónika játszotta. A művésznőt tavaly ismerhettük meg, amikor a gyengécske Buday-operettben,
letét. A népes szereplőgárda élvezettel vett részt a hálás munkában, kihasználta a világhírű darab összes lehetőségét, ezzel jogot formálva a biztos közönségsikerre. A plakáton meghirdetett szereposztással ellentétben a hétfői előadáson Higgins professzor Rátóti Zol-
a Csárdásban vendégként az egyik főszerepet alakította. Aztán a Madách Színház szuperprodukciójában, a Mária evangéliumában láthattuk viszont Máriaként, ahol csodálatos énekével a zenés színpad sztárjai közé került. A My Fair Ladyben azonban nemcsak
Szabad követni a kezdeményezést!
„áuó gépjármű mögül akart átszaladni az úttesten G. J. 11 éves kislány, akit egy arra haladó személygépkocsi elütött."
„N. O. 9 éves iskolai tanuló kerékpárral szabálytalanul balra kanyarodott, és egy szabályosan közlekedő teherautónak ütközött..."
Szinte nincs nap, hogy az újságokban ne olvasnánk hasonló szomorú híreket. A kisgyerekeknek természetesen nincs jogosítványuk, KRESZ-ből sem vizsgáztak, de ők is ott vannak az utakon. Kerékpárral, gyalog, nem egyszer keresztül-kasul az úttesten.
Az egyre szaporodó balesetek megelőzése érdekében mielőbb kellene valamit tenni. Talán úgy, mint a Nagykanizsai Petőfi Sándor Általános Iskolában. Kotnyek Józsefné tanítónő a kezdeményezést így összegzi.
- Az Autóklub segítségével elméleti oktatást szervezünk iskolánkban. Tanulóink megismerkednek a közlekedés alapvető szabályaival. A tanultakról vetélkedőn adhatnak majd számot, nemcsak az elméletben elsajátítottakról, hanem a gyakorlatban is bizonyíthatják tudásukat. A 10-14'' éves gyerekeknek mostanában nagy kedvtelése a kerékpározás. Éppen ezért nagyon fontosnak tartjuk az erre vonatkozó szabályok ismeretét, hogy biztonságosan vehessenek részt a közlekedésben. Ezt a célt szolgálja az is, hogy tavasszal kerékpáros ügyességi versenyt rendezünk. Rajzpályázatot is hirdetünk, aminek témája: a gyalogos és kerékpáros balesetek leggyakoribb okai. Bízunk benne, hogy kezdeményezésünket más iskolák is átveszik, és jövőre már kevesebb gyermekbalesetről hallunk hírt.
Mi is reméljük...
Z. Á.
mindennapi kenyerünket
add meg nékünk ina..."
Egy ideje a kanizsai Önkiben ebédelek. Az elmúlt időszakban feltűnően csökkent a zsúfoltság, pedig az étterem alapterülete csökkent. Mostanság a déli órákban egy pénztár is győzi a kasszírozást és természetesen van mindig szabad asztal is. Ezért volt feltűnő a következő kép. Az egyik asztalnál fiatal lány ebédel egyedUl, egy hetven év körüli mami csoszog oda, s helyet foglal az étkezővel szemben. Nézi a falatozót és maga előtt az üres asztalt. Miután a hölgynek vagy nincs étvágya, vagy nem ízlett az ebéd, félbehagyva azt feláll és távozik. A mami zavartan körülnéz, majd maga elé húzza a maradék ételt, szégyenlősen bár, de elfogyasztja azt. ő szégyene??
Czene
szépen énekel, hanem színészi tehetségét is bizonyítja. Felesel és duzzog, engedelmes és csendes, s koszos kislányként legalább olyan okos, talpraesett, mint „hercegnőként".
Elisa apja, Doolitle megfor-málója Bezerédy Zoltán volt. Bezerédy hosszú ideje nem tud rossz lenni; minden szerepére (s újabban már rendezésére is) oda kell figyelnünk. Mostani alakítása is emlékezetes marad, s azt gondolhatjuk: biztos lehet Doolitle-t másképp játszani, de jobban nem biztos.
Bezerédy Zoltán sikeréhez hozzájárult a neves koreográfus, Gessler György munkája is. Különösen az utcai jelenetek táncrészei voltak eredetiek, ötletesek.
A kaposvári színház egyik titka évek óta a csapatmunka. Ez a jó produkció is valamennyi művész közös, egymásért való játékával születhetett meg.
A My Fair Lady az előzetes várakozást igazolta, stílszerűen szólva: „Csudijó volt!", s ezzel a kitűnő darabbal ebben az évadban már a harmadik bravúros kaposvári bemutatót láthatták a kanizsai színházbarátok.
Horváth Ilona
Iskolatej-Alapítvány
Balassa Béla képviselő javaslatára és egyhavi költségtérítését felajánlva Iskolatej-Alapítvány született az önkormányzati testület keretében. Az ülés végéig a következő személyek, illetve kft.-k ajánlottak fel pénzösszeget. Balassa Béla, Krémpr József, Sneff Mária, Pilczer Éva, Palotás Tibor, Németh László, dr. Matoltsyné dr. Horváth Ágnes, Colusseum Kisszövetkezet, Alfától az Omegáig Kft. Az alapítványhoz bárki csatlakozhat, érdeklődni dr. Henczi Edit jegyzőnél lehet.
- d —
Pedagógusok, Barátaink!
Várjunk, féljünk, vagy tegyünk?
A Helyőrségi Klub társalgójában 1991. december 9-én, hétfőn 17.00 órakor PEDAGÓGUS ÉRDEKVÉDELMI VITAFÓRUM.
Vendégünk: Horn Gábor, a LIGA alelnöke, Agócs Judit, a PDSz Baranya megyei ügyvivője.
TALÁLKOZZUNK!
LÉPJÜNK EGYÜTT! FUggetlen Szakszervezetek Regionális Irodája, Nagykanizsa
1991. december 6.
KANIZSA
■■
Egy nap Nagy Attilával József Attila szellemében
Az MSZP országgyűlési képviselője, Nagy Attila színművész egy tartalmas napot töltött városunkban. Délelőtt rendhagyó irodalomórákat tartott, délután szavalóverseny zsűrielnöke volt, este a Tükör Kávéházban irodalomról, művészetről és főleg politikáról folytatott
eszmecserét a jelenlévőkkel.
# # #
Nagy Attila a Cserháti Sándor Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskola új épületének aulájában 320 fiatallal találkozott. Irodalom és politika mellett nagy élettapasztalata és sorsának alakulása kötötte le szuggesztív erővel a tanulók figyelmét. Hangsúlyozta, hogy a műszaki ember számára is szükség van irodalomra, művészetre.
A Mező Ferenc Gimnáziumban negyven irodalomszerető tanuló ismerte meg a politikus színészt. Szép példáját adta a József Attila-i értelmezésnek úgy, hogy az érdeklődést egy pillanatra sem engedte lankadni. A költészetről, a művészetről vallott nézetei ugyancsak megszívlelendők voltak.
# # #
15 óra, MSZP helyisége, József Attila szavalóverseny
Nagy Attila elnökletével Bedő Csaba, Lehota János, Pék Pál és Schmidt István összetételű zsűri színvonalas versmondást hallott a 22 résztvevőtől.
József Attilától Márai Sándorig - széles skálán - hangzottak el művek a szépszámú közönség gyönyörködtetésére.
„A művészet nem versenyszakma" -így kezdte a zsűri elnöke az értékelést. Az ilyen szervezett versmeghallgatást szinte egyedülálló jelenségnek tartotta a világon egy francia gondolkodó. Dicsérte a versmondókat, mert fogalmazása szerint: „Önök egy csodát csináltak, Európa egyik csodája ez."
És nem maradtak el a bíráló szavak sem a jövő, a még szebb magyar beszéd érdekében. Nyolc középiskolás kapott elismerést, jutalmat, de minden résztvevő elismerő szavakat. A pillanatnyi forma alapján a legjobbak a következők lettek: 1. Sajni Anikó (Mező), 2. Spin-gár Marianna (Thury), 3. Müller Edit (Mező).
Az eredményhirdetés után a „hóhér akasztása" következett. Vincze Csaba (aki az egész versenyt vezette), Bedő
A József Attila szavalóverseny kapcsán Kanizsán járt Nagy Attila színművészt zsúfolt programja mellett néhány perces beszélgetésre kértük.
- Mit jelent a művésznek József Attila, s mit mond a politikusnak?
- A költészet szándéka a létezés élményének megragadása. A költészet mindig annyira politizál csak, hogy a politika élményként jelenjen meg, de a költészetben a politikai szándék huszadrangú.
A művész József Attila nekem az esztétikai élményt jelenti. Nem lázadás ez a részemről. Egyetlen egy politikai versét sem tudom a költőnek. Ugyanis a politikai költészet könnyen eladható. A színészre a szerepet osztják, a verset választja, választhatja. József Attila költészetének csak kis része - nem is a legjobb - a politikai líra. Én az Óda, a Karóval jöttél költőjét szeretem. Ezek és ilyenek jelentik nekem az esztétikai élményt.
- József Attila milyen gondolatait választja művészi ars poeticájának?
- Nem választottam ilyet magamnak. Létezési ambícióim, képességeim szerint akarok beleavatkozni a világ folyásába. Én nem mindig azokat a feladatokat sze-
„A színészre a szerepet osztják, a verset választja..."
retem, amelyekben sikerem van. Nem alakult ki igazi szerepköröm. Az ördög és a jóisten vagy a Tóték egy-egy figurájának művészi megoldása jelentette nekem a belső sikert. Ilyen szerepek mozgatták meg fantáziámat, ilyenekkel azonosultam gondolatiságban. Az ember dolga, hogy alkotója legyen saját életének. Ennek eszköze kell, hogy legyen cselekvésünk.
1988-89 újra megteremtette ''56 után az illúziót, hogy történelemformáló idők következnek. Ez határozta meg magatartásomat. Nem voltak az életben olyan konfliktusaim, amelyekbe nem magam mentem bele. Azt csinálom, amit a legfontosabbnak érzek.
- Hogyan látja jelenleg a művészet és a közönség viszonyát?
- Ma a tv, a rádió és egyéb tömegtájékoztatási eszközök következtében a behatások sokaságával állnak szemben a fiatalok és mindenki. Mi sokkal „kérde-zőbbek" voltunk, mint a maiak. Ők passzívabbak, mert tele vannak információkkal. Új kapcsolat alakul ki, és kell is, hogy kialakuljon a művészettel. E téren is átmeneti időszakban vagyunk.
- Mi a véleménye a mai szavalóversenyek versértelmezéseiröl?
- A versmondásokon látszik a tanári munka, régebben a „szavalás" volt a divat. Most az értelmezésre került a hangsúly. A tanulók 90%-a felnőtt szinten értelmezi a verset. Ez azonban gyengébb előadást eredményez. Ezt általános jelenségnek tartom.
- És mit üzen a kanizsaiaknak?
- Minden gondját, baját ennek a nemzetnek a nép és a társadalom ereje oldotta meg és nem a politikusok. A nép alkalmazkodó képessége, szorgalma, ügyessége lehetetlenné teszi, hogy mi politikusok elrontsuk a történelmet. És ha Kanizsa népe együtt akarja a felemelkedést, akkor ez sikerülni is fog a városban.
Horváth György
Csaba és Nagy Attila mondtak úgy verset, hogy a közönség vastapsát méltán kiérdemelték.
A zsűri még arra is szakított időt, hogy a verseny végén egyénileg is tanácsokat adjon a versmondóknak. # # #
19 óra. A Tükör Kávéházban folyt tovább a vita, a beszélgetés a politikai és
a művészeti érdeklődés kielégítésére. Nagy Attila fáradhatatlan volt. Indokolt, érvelt, példákat hozott fel igaza mellett, életének alakulásával magyarázott.
összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy különösen elgondolkoztató életútja a miskolci barikádtól, a négy év és 7 hónap börtönben letöltött időtől a parlamenti székig.
H. Gy.
[ KANIZSA" ] 1991. december ».
JOHN LENNON EMLÉKÉRE
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: december 13.
Lapunk 47. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Az életet csak visszafelé lehet megérteni, de csak előrefelé lehet élni.
Könyvajánlat
Címek a könyvből. A tengeri vidra kővel kalapál, B. B., az állatok barátja, Gandhi kecskéje.
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Xjjszönjüfcj hogy náíuníi vásiroCt!
A sorsoláson Balázs Ferenc, Bányai Irén, Göntér Ferencné, Szabó Adrienn kanizsai és Kele József sormási olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSÁK
A kis molylepke először repült ki a nagyvilágba. Visszatérve a családi fészekbe, az édesanyja megkérdezte:
- Na, milyen volt az első repülesed?
- Hatalmas sikerem volt, mindenki tapsolt, amikor meglátott.
Szöveg nélkül
(Erdei Andris felvétele)
KANIZSA
1991. december <»,
■■
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR a pezsgőkről 1991 december első heti
Dél-Zala Törley Char-mant doux 136,- BB félszáraz 123,- Barbakán 115,- Tokaji félédes 172,- Pannónia dry 164,- Viktária 122,- Kánkán 129,-
Kiskanizsai ABC Bachus félédet 103,- BB félédes 123,- Korona félédes 143.- Szovjet 240,- Vertelini félédes 101,- Bíbor félédes 101,- Amulett félédes 150,-
F(5 úti Csemege Törley Rougo 124,- Törley Taliaman 114,- Törley muskotály 124.- Törley Bxtra rubin 114- Törley Charxnant doux 124,- örs vezér 252,- Orfeum 110,-
Eötvös téri Csemege Fortuna 99,90,- Taliaman 99,90,- Bxtra rubin 99,90,- Törley Gála sec. 104,- Hungaria rose 150,- öra vezér 251,- Szovjet 219,-
Platán sori ABC Pannónia különlegesség 199,- Pannónia félédes 146,- Pannónia félszáraz 157- Pannónia cabinet 187,- Törley gála 114,- öra vezér 252- Szovjet 249,-
„Thury" ABC BB száraz 118,- Kánkán 147,- Pannónia cabinet 187,- Caiinó félszáraz 110,- Viktória 117,- Pannónia doux 147,- Szovjet 249,-
Hevesi úti ABC Kék Angyal 118,- Pannónia cabinet 187,- Imperiál 136,- H«PPy-Day Törley Gála 114- örs vezér 255,- Barbakán 91,-
Zemplén úti ABC Orfbum félédes 85.30,- Chardonnay 123,- Brémant 126,- Szovjet 240,- Casinó félszáraz 122,- Victoria 122,- Bar bakán 115,-
Gyermekű nk
- Mondjuk nem kis büszkeséggel, vagy szorongva, 6 éves csemeténkre nézve. Kérdések merülnek fel bennünk: melyik iskolába írassuk, bírja-e majd az iramot, hogyan illeszkedik a közösségbe, szeret-e majd járni?
Arra gondolunk, milyen sok ismerősünk panaszkodik, hogy elsős gyermeke folyton fáradt, sok vele a probléma, nem úgy teljesít, ahogy elvárnák tőle. Értetlenül állnak az előtt a tény előtt, hogy a többiek könnyedén oldják meg a feladatokat, az övüké pedig kínlódik, sírva indul reggel, egyre több kudarc éri.
A teljesítményzavaroknak egyik oka lehet, hogy a gyermek nem volt iskolaérett. Figyelembe kellene venni azt,
Iskolás lesz a gyermekünk (1.)
hogy a gyerekek iskolába lépésükkor nagymértékben különböznek egymástól. Aki alacsonyabb fejlettségi szinten kerül az első osztályba, az valószínűleg alacsonyabb szinten is teljesít. Képzeljék el annak a kisgyermeknek a helyzetét, aki nemcsak fejletlenebb, hanem egyértelműen éretlenebb kortársainál. Jól tudjuk, iskolás gyermekeinknél látjuk, a tantervi követelmények magasak. Ezért fontos, hogy csak odavaló gyermekek üljenek be az iskolapadokba. Mi az, amire oda kell figyelnie a családnak? Arra például, hogyan viselkedik közösségben a gyermek. Játszótéren, vendégségben, idegen helyen. Félrehúzódik, vagy agresszív lesz, verekedni kezd, esetleg sírva fa-
kad. Sok gyermek azért marad le társaitól, mert képtelen beilleszkedni a közösségbe.
Lassítja a fejlődést a beszédhiba, az előző írásomban már említett összerendezetlen mozgás vagy, ha kialakulatlan az énkép.
Alapvető dolog, hogy nagycsoportos gyermekünk tisztában legyen a formákkal, színekkel, felismerjen különböző alakokat. Kialakuljon mennyiségfogalma, tudjon megkülönböztetni, összehasonlítani.
Amennyiben a szülők vagy az óvónők úgy látják, hogy a gyermek hátrányban van társaihoz képest, érdemes iskolaérettségi vizsgálatot kérni.
Horváth Tamásné a Nevelési Tanácsadó munkatársa

Híres emberek receptjei
Deák-torta

14 deka vaj, 21 deka cukor, 14 deka héjazott, 1 deci tejszínnel törött mandula, 8 tojásfehérjéből vert habbal összeállítandó. Végül 15 deka lisztet és kis vaníliát keverünk hozzá. Cukrot, vajat és tojássárgát hab-zásig keverünk. A ha-
bot, lisztet könnyedén keverjük bele. Ha megsült és kihűlt a torta, diókrémmel megtöltjük.
Krém: 14 deka őrölt dió, 20 deka cukor, 2 evőkanál kávékivonat, vagy nagyon erősen lefőzött kávé és 14 deka vaj.
A könyv 30% kedvezménnyel megvásárolható a Diszkont Könyváruházban Nagykanizsa, Csengery (Béke) u. 22.
J-
Horoszkóp
dec. 6-dec. 12-ig
óvakodj a barátoktól, tiszteld ellenfeleidet!
Kos: III. 21-IV. 20.
Bár nem felhőtlen a kapcsolatod partnereddel, az álomvilágban „fogant" herceg elérhetetlen számodra. A régi barátok közeledését nem szabad visszautasítani.
Bika: IV. 21-V. 20.
A munkahelyeden most sok feladatod van. Teljes figyelemmel koncentrálj, mert felelősséggel tartozol bizalmas kollégáidnak.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
A viszonylagos családi béke veszélyben van. Há-borgó lelkedben nincs megnyugvás. Új flört elvonja figyelmed az ünnepek előkészületeitől.
Rák: VI. 22-VII. 22.
■KVSj Bizonyára megviselt MjS] egy meglepetés felszínes MKYjyl ismereteid bizonyítása során. A levertség számtalan konfliktus kiváltója lehet.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Sikeres üzleti vállalkozás előtt állsz. A december hóban vakmerő lépésektől sem riadj vissza.
Szűz: VIII. 23-1X. 23.
■r.MI Advent első vasárnap-ai^jg jától a családod figyelmét irányítsd a vallás gyakor-lására. Rendszeresen járj templomba, nagy lelki megnyugvással kibékülhetsz a „világgal".
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Túlterhelted magad a nagy „pénzszerzésben". A téli sportok, és egy baráti kapcsolat feloldja fásultságod.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Jelentős feladatok elvégzése után joggal számíthatsz ellenértékre. Számtalan vita adódik a megbízók felületessége miatt.
Nyilas: XI. 23-XII. 21.
^A belső intuíciók kormányozzák cselekvéseid. Fantasztikus örömök mögött veszélyek leselkednek rád. Légy óvatos a közlekedésben.
Bak: XII. 21-1. 20.
Nagy feladatok megoldása minden energiád felemészti. Néha elbizonytalanodsz, kétségbe vonod a végső sikereket.
Vízöntő: I. 20-11. 20.
Kiváló hétvége, baráti és rokoni találkozások sok élménnyel párosultak. A decemberi hajrára kellőképpen „feltöltődtél".
Halak: II. 21-III. 20.
Talán érdemes kivárni az alkalmas napokat adminisztratív gondjaid megoldására. A szerelemben tompítsad érzéseid kinyilvánítását, mert elveszíted egyéniséged, pedig felülmúlod partnered.

SPORT • SPORT • SPORT
KANIZSA ]
1991. december
Labdarúgás
Döntetlennel tért pihenőre az Olajbányász
Az N. Olajbányász labdarúgói a hét hete tartó veretlenségi sorozatuk folytatására készültek vasárnap, amikor az Ajkai Bányász csapatát fogadták. A kellemetlen időjárás ellenére is szép számú közönség fogadta a csapatokat, s úgy indult a találkozó, hogy nem okoz majd különösen nagy gondot a vendégek legyőzése. Rövid idő után aztán olyan hiba csúszott a játékba, amire senki sem számított. Csáki gyermeteg hibáját kihasználva a vendégek jutottak vezetéshez, így az első feladat a vendégek előnyének kiegyenlítése
Egy szép hagyomány folytatását tervezik azok, akik nagy ambícióval munkálkodnak a városban működő középiskolák első osztályos tanulóinak hét végére tervezett teremlabdarúgó torna sikeres lebonyolításáért. A Cserháti Szakközépiskola szervezésében lebonyolítandó vetélkedőn két hármas csoportban játszanak majd a csapatok,
Nagykanizsán, a Rózsa úti vívócsarnokban nagyszabású kettős viadalra került sor, amikor jelentős összefogással szervezték meg és rendezték meg a zalai öregvívók egyéni versenyét, valamint Nagykanizsa-Zalaegerszeg városok közötti kombinált csapatversenyt a ROTARY Kupáért.
- A seniorok versenyél nagy alapossággal készítettük elő, s ezt második alkalommal rendezzük. A lényeg, hogy ezen 30 éven felüli olyan vívók indulnak, akik zalai versenyzők, illetve Zalához kötődtek. Örülök, hogy szép számmal tiszteltek meg bennünket, hiszen a női tőr kivételével nagyszerű mezőny gyűli össze - tájékoztatott az ünnepélyes megnyitót követően Kiss György, a MÁV NTE edzője, a verseny főszervezője.
Elsőként a kardozók fejezték be a küzdelmet, melynek győztesével, dr. Sándor Tamással beszéltünk:
- Letenyén vagyok körzeti or-
volt. Ez sikerült is még a félidő vége előtt, így szünet után tiszta lappal indult mindkét gárda. A hazaiak nagy erőfeszítéseket tettek a vezető gól megszerzéséért, amikor egy ártalmatlannak tűnő szituációból a kapuba találtak a vendégek. Miután a partjelző egyértelműen jelezte a lesállást, így már az ellentámadásra készültek a hazaiak, amikor néző és játékos egyaránt megrökönyödve látta, hogy Kovács N. játékvezető középkezdésre invitálja a piros-kékeket. Hiába volt a tiltakozás, a játékvezető hajthatatlan maradt, sőt még csak véleményt sem kért kollégájától. így nem volt mit tenni, a hazaiak kénytelenek voltak harcba szállni az egyenlítésért. Végül ez - ha büntetőből is, de - sikerült, s ezzel a csapat tovább őrizheti nyolc hete tartó veretlenségét.
- kz -
majd a körmérkőzések után helyosztón döntik el a végső sorrendet. Az „A" csoportba a Cserháti, a Széchenyi Ipari és a Batthyány-Gimnázium, míg a ,,B"-be a Zsigmondy SZKI, a Dr. Mező-Gimnázium és a Thury SZKI került. A programterv szerint várhatóan szombaton egy óra tájban hirdetnek győztest.
vos, s közel 10 éve nem vívom. Itt voltam az elsőn is, s természetesen most is örömmel jöttem. Én a szegedi kemény iskolában „alapoztam", majd Zalába kerültem és a kanizsai vívószakosztályban versenyeztem. A régi sikerek, a régi barátok közé jöttem most vissza, akik remekül szervezték ezt a versenyt. Győzni mindig jó, de most én elsősorban is annak örülök, hogy összejött a régi csapat. Gratulálok a kanizsaiaknak, mindazoknak, akik ezt a találkozót ilyen ragyogóan előkészítették és megrendezték - mondta a 49 éves körzeti orvos.
Számos senior vívó részesült díjazásban, köztük a dobogós helyezettek, akik a következők: Kard: 1. dr. Sándor Tamás (Lete-nye), 2. Karácsony József (Nagykanizsa), 3. Wöllner József (Nagykanizsa).
Férfi tőr: 1. Gréger Győző (Nagykanizsa), 2. Bajzáth András (Zalaegerszeg), 3. Kalamár Csaba (Nagy-
kanizsa). Női tőr: 1. Miatta Magdolna, 2. Klock Mónika (mind a kettő Nagykanizsa).
Párbajtőr: 1. Kalamár Csaba, 2. Németh Lajos, 3. Németh Zoltán (mind Nagykanizsa).
» » *
Ünnepélyes külsőségek '' között kezdődött a Nagykanizsa-Zala-egerszeg városok közötti I. kombinált csapatverseny, melynek során 9-9 fős csapatok szerepeltek a városok képviseletében.
A versenysorozat ötletadója. Magyar József műszaki igazgatóhelyettes-főmérnök (ROTARY Fúrási Kft.) nyitotta meg a rendhagyó versenyt, amelyen megjelentek a Magyar Vívó Szövetség, a zalai önkormányzat, a zalaegerszegi és nagykanizsai önkormányzat, az alapítványok, szponzorok képviselői is.
Farkas Zoltán, a kanizsai alpolgármester így vélekedett a ROTARY Kupáról:
- Nagyszerű kezdeményezésnek tartom, hogy a kél város között útjára indult ez a nemes versengés. Ezen szerintem mindenki nyer, hiszen az évente sorrakerülő csapatverseny minden bizonnyal hozzájárul a zalai sport színvonalának emeléséhez, új lendületet adhat az egyéb jellegű kapcsolatoknak is. A szervezők, a rendezők jelesre vizsgáztak és máris újabb támogatókat nyertek meg ennek a szép sportágnak.
Kamutl Jenő, az MVSZ szakfelügyelője:
- Országos szinten is példamutató, amit a zalai-kanizsai szervezők, nagyszerű szakági aktivisták végeztek. Az MVSZ és a magam nevében csak gratulálni tudok, hiszen ezzel az új kezdeményezéssel egy nagyon régen honos, de elfe-
lejtett viadalt elevenítettek fel. Ebből mindenki profitálhat, újabb lendületet ad a zalai vívósportnak. Csak így tovább!
Dr. Horváth György versenytitkár így vélekedett:
- Ez a kétnapos ünnep is bizonyította a lenniakarást, a sportbarátságot, azt a helyes törekvést, ami a két város vívósportját jellemzi. Megyei, de országos szinten is példaértékű a kanaizsai kezdeményezés. Az pedig külön dicséretes, hogy ezt a 2 napos eseményt számosan segítették, támogatták, s így mindenki kedves és kellemes élményekkel távozott.
A két város közötti csapatversenyben 3-3 női, férfi tőrőző, kar-dozó képviselte Nagykanizsát, illetve Zalaegerszeget. Az I. ROTARY Kupaversenyt a házigazda kanizsaiak nyerték 14-13 arányban, s ezzel 1 évig a Rózsa úti vívócsamokban őrzik a díszes vándorserleget, amelyet Kiss György, a kanaizsaiak csapatvezetője vett át.
A ROTARY Kupáért kombinált csapatverseny jegyzőkönyve: Nagykanizsa-Zalaegerszeg 14-13 Győztesek (elől a kanizsai versenyzők):
Horváth András (tőr, 3 győzelem), Pataki Zoltán (tőr, 3), Szabó Balázs (kard, 3), Vukmann Kornélia (tőr 2), Babay Ildikó (tőr, 1), Balázs Endre (tőr, 1), Tamás Attila (kard, 1), illetve Györe Szilvia (tőr, 3 győzelem), Pető Szilvia (tőr, 2), Hadnagy Péter (kard, 2), Hadnagy Gábor (kard, 2), Hajdú Ibolya (tőr, 1), Tóth Gábor (tór, 1), Rosta Richárd (tőr, 1), Varga Péter (kard, 1).
Az ünnepélyes eredményhirdetés során a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó vívók értékes díjazásban részesültek a rendezők, a szponzorok jóvoltából.
Balogh Antal
Gólya kupa a Cserhátiban
Zalai vívók kanizsai ünnepe
Több sikertelen kísérlet közül az egyik. Az Ajkai Bán> ász kapusa biztosan fogja a labdát.
{Erdei András felvétele)
SPORT • SPORT • SPORT
Olajbányász-Herz-FTC 19-20 (11-10)
1991 decembe 111 í KANIZSA ] 111
Az alapbajnokság második szakaszának záró mérkőzését játszotta hazai környezetben a kanizsai csapat, amely az utolsó előtti, majd az utolsó fordulóban is idegenben lép pályára. A csapat sorsa tulajdonképpen már eldőlt, a 8. helyen végzett, s így jövő év januárjától a további NB l-es szereplésért küzd.
A mostani találkozón győzelemmel akart búcsúzni közönségétől az olajos-csapat. Erre adott volt minden esélye, mivel a zöld-fehérek is a gyengélkedők táborába tartoznak, hasonló cipőben járnak, mint a kanizsaiak. A győzelem aztán elmaradt, mert a vendéglátók ezúttal elmaradtak a megszokott teljesítménytől. Helyenként szétesően játszottak, emberelőnyös helyzetek-
Kosárlabda
MÁV NTE-Kecskeméti Meds 68-79 (40-46)
A vendégek az A-csoportba, a minőségi osztályba készülnek, míg a pályaválasztó kanizsaiak az NB I-ben maradásért küzdenek. így aztán a sportág ismerői jól tudták, hogy a találkozó nagy esélyese a kecskeméti együttes, amelyben egy sor kitűnő játékos szerepel.
Nos, hosszú időn át remekül /»■-
Mint ismeretes, október 1-től a KÖGÁZ fűtőérték-arányos gázdíjszámlázásra tért át. Ennek lényege, ezentúl a felhasznált hőmennyiséget kell a földgázfogyasztók részére számlázni. Legutóbb nyereményakció keretében betétszámla nyitásra ösztönözte a fogyasztókat a KÖGÁZ, s most újabb akciót hirdettek meg, amelynek hátteréről Rencsevics Máriától, a vállalat kereskedelmi csoportvezetőjétől érdeklődtünk.
- A hirdetésünkből is látható, hogy a kormány kötelezi a vállalatokat arra, térjenek át a fűtőérték szerinti gázdíjszámlázásra. Ez tulajdonképp mind a gázszolgáltatóknak, mind a fogyasztóknak az érdeke. A fogyasztónak nyilvánvalóan azért, hogy való-
ben elhibázták a támadást, sőt a vendégek voltak eredményesek.
A gyenge játék ellenére a II. félidő közepéig 1-2 góllal vezettek az olajosok. Volt bőven alkalom az előny fokozására is, de a lehetőségeket elpuskázták. így aztán előbb egyenlítettek a fővárosiak, majd átvették a vezetést is a befejezés előtt 5 perccel. Ezt még sikerült kiegyenlíteni, majd lehetőséget kaptak az előny újbóli megszerzésére is, de nagyot hibáztak.
Az utolsó percben sűrűsödtek az események. A labda a vendégek birtokában volt, akik aztán a befejezés előtt 4 másodperccel bevették a kanizsai kaput, s elvitték mind a 2 bajnoki pontot.
(-al)
tartotta magát a kanizsai csapat, amely felnőtt a nagy feladathoz. Igaz, hogy közben néhány hiba be-becsúszott, néha csak szemlélői voltak a támadásoknak, türelmetlenül játszottak. Ám így is jól tartották magukat, mert az ellenfél is kapkodott, s ha nem jön be nekik a 7 hárompontos kosár az első félidőben, akkor még idegesebbek lehettek volna. Szoros volt a találkozó, mert a kanizsaiak közül Simonné, Gyarmati és a két szovjet játékos várakozás fölött teljesített.
Szünet után viszont csak néhány percig tartott a kanizsai feltámadás, majd a hazaiak 49-48-as vezetésük után eltűntek.
ban annyit fizessen, mint amennyi energiát fel is használt. A kormányrendelet egyébként a gázszolgáltatók kérésére született, hiszen
megalkotását az öt gázszolgáltató vállalattal való tárgyalások előzték meg.
A fűtőérték szerint kiszámított számlák december 1-től kerülnek kézbesítésre. Hogy a fogyasztók is értsék, miről is van szó, a KÖGÁZ már levélben értesítette az érintetteket. A tájékoztatásban azonban kérjük a sajtó segítségét is, ezért hirdettük meg nyere-
Ekkor több percen át csak a vendégek éltek a pályán, a vasutasok könnyen megadták magukat. A kecskemétiek elhúztak 10 ponttal, akik végül is biztosan szerezték meg a győzelmet.
- A játékosok többsége jól felkészült a találkozóra, s eredményes játékkal fej-fej mellett haladtunk a jóképességü vendégekkel. Sajnos, most a mezőnymunkánk nem volt megfelelő, s emiatt ment el a találkozó, de azért a csapat megmutatta, hogy lehet rájuk számítani a soron következő mérkőzéseken - hangoztatta Lázár Béla szakvezető.
(-gh)
ményakciónkat a Kanizsa újságban.
- Ne haragudjon, a fűtőérték szerinti számlázás nem okozhat olyan érzetet a fo-
gyasztókban, hogy ez egyben áremelést is jelent?
- Ez nem jelenthet áremelést.
- Ezek szerint nem arról van szó, hogy a „keserű gázszámla pirulákat" könnyebben nyeljük le?
- Ezt így nem tudom elfogadni. Mint ahogy ön is látta, hogy a teljes lángon égő gáztűzhelyen megfőtt-e az
Sport hét vége
Péntek
Teke. XXXI. Zalai Olajos Kupa nemzetközi verseny, Sörgyári csarnok, 16.00.
Szombat Teke. XXXI. Zalai Olajos Kupa nemzetközi verseny, Sörgyári csarnok, 8.00. Eredményhirdetés: 17.30.
Vasárnap Kosárlabda. NB I Nők: MÁV NTE-Soproni Postás, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00. Természetjárás. Mikulás-napi túra." Indulás: autóbuszállomás, 11.30. Gyalogtúra: Badocsányhegy-öreg-hegy-Kendli major-Zalasárszeg. Táv: 12 km. Visszaérkezés: 16.25.
étel, vagy sem, úgy ezt a másik százötvenezer fogyasztónk is tapasztalta. Sajnos valóban előfordult az, hogy az étel valamikor nem főtt meg, és mégis ugyanolyan áron kellett fizetni a gáz köbméterét. Az új rendszer esetében már nem lehetnek ilyen panaszok, hiszen nem a köbméter fogja meghatározni az árat, hanem a valós energia értéke.
Azt pedig, hogy a jövőben többet vagy kevesebbet fog-e fizetni a fogyasztó, nem tudom megítélni, de az biztos, hogy az eddigieknél reálisabb összeg fog szerepelni a számlán.
- dj -
(A 2. számú szelvény a melléklet utolsó oldalán található.)
_/
Újabb nyereményakció a KQGÁZ-nál!
Mátyás a hazaiak legjobbja volt 11 góllal
(.Erdei András fehelelci
3a ''— -------------------i
KANIZSA 1991 Ili ilii Hü! !i
Al i \S
Lakást&karítást, illetve pótmama szolgálatot vállalok. Erd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305. (1 K)
Nyugdíjas gépkocsivezetőt keresünk hivatásos jogosítvánnyal. Érdeklődni: Csen-gery út 27/.. Almanach Kft. Tel.: 13-319. (3 K)
Külföldi cégek megbízásából bedolgozást •jánlok 200 Ft + válaszboríték ellenében. 25-60 ezer Ft kereseti lehetőségi Cím: Páti Csaba Pf. 378. (80 K)
Báli zenekar billentyűst és gitárost keres. Ajánlatokat „Szilveszter" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (78 K)
I.AkAS-l I I I k
Zalakaroson 744 négyszögöl szőlő-gyü-mölcsös földterület megosztva is, építési lehetőséggel eladó. Érd.: Balatonmagya-ród, Petőfi u. 117, vagy munkanapokon 8-15 óráig • 93/18-322 telefonszámon. (4 K)
Nagykanizsán, városközpontban I. emeleti, háromszobás, étkezős öröklakás garázzsal együtt eladó. Érd.: 93/14-968-as telefonon. (5 K)
Nagykanizsa, Berzsenyi úti, I. emeleti kétszobás lakást cserélnénk egyszobásra ráfizetéssel, vagy eladnánk. Minden megoldás érdekel. Érd.: Berzsenyi 2/C. Horváth. Tel.: 12-256. (6 K)
Gyékényes, Kossuth u. 23. alatti régi, falusi ház, gazdasági melléképületekkel 1100 négyszögöl telekkel (közel a tsz-tó-hoz) eladó. Érd.: Gyékényes, Hunyadi u. 15. esti órákban. (7 K)
Bagolai hegyen, volt szeszfőzdéhez közel 200 négyszögöl telek pincével, szőlővel reális áron eladó. Érd.: Kiit. Nagykanizsa, Péterfai u. 1 l/E. (8 K)
Városközpontban kétszintes családi ház garázzsal eladó vagy kisebbre cserélhető. Lakást, nyaralót beszámítok. Nagykanizsa, Rákóczi u. 1. (9 K)
Családi ház jellegű, négyszobás, kertes, garázsos társasház eladó, illetve elcserélhető. Beszámítunk vidéki házat, hétvégi házat, nyaralót, vagy új személygépkocsit. Érd.: Szántó Gábor Nagykanizsa, Dózsa Gy. 114/5. Napközben: 14-618 telefonon. (10 K)
Eladó Nk-Korpaváron, Egerszegi u. 24. alatt kétszobás, fürdőszobás családi ház. (Vezetékes vízzel és ipari árammal ellátott.) Nagy udvar és kert van. Érd.: Döme Jánosné, Nagykanizsa, Korvin O. 8/A. H/6. (11 K)
Családi ház eladó. Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 137. Érd.: egész nap a helyszínen. (12 K)
Másfélszobás, tehermentes, központi fűtéses lakásomat eladom, vagy nagyobbra cserélem. Nagykanizsa, Zemplén 5/A. VI/39. (14 K)
Kétszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érd.: Nagyrécse, Petőfi u. 15. 17 óra után. (15 K)
Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. II/7. alatt 1+2 félszobás lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: péntek, szombat, vasárnap 17 óra után. (16 K)
58 négyzetméteres lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: naponta de. 8-10 óráig; du. 17-19 óráig. Nagykanizsa, Munkás u. 8/A. H/8. (17 K)
Háromszobás, összkomfortos OTP lakás áron alul eladó. Érd.: 18 óra után, Nagykanizsa, Zemplén Gy. 3/B. IX/55. (18 K)
Eladó kétszobás 55 négyzetméteres tehermentes, egyedi fűtéses öröklakás 1 szobás 40 négyzetméteres tehermentes egyedi fűtéses öröklakás vagy értékegyeztetéssel pécsire cserélendők. Erd.: dr. Wágner. Telefon: Zalaszentbalázs 2. (20 K)
Nagykanizsa, Zemplén út 5. sz. alatt III. emeleti 1,5 szobás lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: 17 óra után: Berzsenyi u. 14/A. IX/54. (21 K)
Csendes utcában kétszintes sorházi, 84 négyzetméteres 3 ós félszobás lakás, kis kerttel, két garázzsal eladó. Érd.: 11-697-es telefonon, 18 óra után. (23 K)
Két család részére Is megfelelő családi ház melléképületekkel, kerttel eladó. Ipari áram, víz, gáz van. Érd.: Kardos István, Nagykanizsa-Kisfakos, Sandi út 20. Irányár: 2.700.000,- Ft. (24 K)
Elcserélném ráfizetéssel egyszobás, komfortos, földszintes tanácsi bérlakásomat 2 vagy 1+2 félszobás komfortos tanácsi bérlakásra. Érdeklődni: 17 óra után. Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. 1/1. Tel.: 14-787. (25 K)
Szabadhegyen 1300 négyzetméteres telek (víz, villany van) eladó. Érdeklődni: hétköznap 8-16 óráig. Tel.: 13-424, Bolla Ferenc. (26 K)
25000 Ft/négyzetméteres áron 54 négyzetméteres lakás eladó. Érd.: Nagykanizsa, Rózsa u. 18/D. Szécsi András. (27 K)
Zalakarostól 5 km-re 2400 négyszögöl fiatal telepítésű szőlő, présházzal, melléképületekkel, felszereléssel eladó. (Esetleg megosztva is.) Érd.: Zalakomár, Árpád u. 29. Karó József. (28 K)
Nagykanizsa, Munkás u. 7/a. II/8. alatt két ős félszobás, 62 négyzetméteres, tehermentes OTP lakás eladó, garázzsal vagy anélkül. Esetleg nagyobbra cserélném értékegyeztetéssel. Csere esetén legalább plussz fél szoba szükséges. Érdeklődni a fenti címen, 17 óra után, Nagy János. (29 K)
Nagykanizsa, Csokonai (Andrejka) utcai 2/B. alatt készobás egyedi gázfűtéses tehermentes lakás eladó. Érdeklődni a fenti címen Ötvös Lászlónál lehet. (71 K)
Galamboki tónál horgásztelek, lakható hétvégi házzal eladó. Víz, villany van. Gergely József. Nagykanizsa, Platán sor 10/A. (85 K)
Bajcsán két- és félszobás komfortos családi ház melléképületekkel és nagy telekkel eladó 1,3 millió forintért. Érd.: Csurgó, Kert u. 37. alatt vagy a 346-os telefonon 17 óra után (75 K)
Zalakarostól 4 km-re, Zalakomárban 3 szintes új, gázfűtéses családi ház nagy melléképületekkel eladó vagy elcserélhető nagykanizsai lakásra. Érd.: Zalakomár, Kossuth u. 18 vagy a 93/12-093-as telefonon az esti órákban. (73 K)
Nagyrécsén új 135 négyzetméteres családi ház reális áron sürgősen eladó. Minden megoldás érdekel. Érd.: munkanapokon 93/13-040/14-62 melléken. Németh Éva.
2,5 szobás lakás eladó vagy 1,5 szobásra cserélhető. Nagykanizsa, Városkapu 5/C. Hl/13. (67 K)
Galambokon a csónakázó-tónál régi építésű, felújított présház 900 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: 12-982 telefonon. (77 K)
Al.lil.lil.il
Nagykanizsa, Zemplén Gy. utcában tehermentes, másfélszobás lakás kiadó vagy eladó december 3-tól. Érd.: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 93. (30 K)
Huszonéves fiatalember legalább kétszobás bútorozott albérleti lakást keres. Aján-
latokat: Miháczi Tamás. Nk. Kazanlak 11/C. címre kérek. (69 K)
IRODA-
i /i i i mklyisik;
Nagykanizsa centrumában két szoba irodának, üzletnek bérbeadó. Nagykanizsa, 93/12-216. Érd.: 16-18 óráig. (32 K)
Nagykanizsa központjában iroda vagy magánvállalkozás céljára egyszobás telefonos lakás bérbeadó hosszú időre. Érd.: dr. Wágner. Zalaszentbalázs 2 telefonon. (33 K)
20 négyzetméteres üzlethelyiség mellékhelyiséggel, raktározási lehetőséggel kiadó. Erd.: 93/11-924-es telefonon. (34 K)
Kispiacon Motorosbolt árukészlettel vagy üresen is kiadó, esetleg eladó. Érd.: Nagykanizsa, Sugár u. 8/A. (35 K)
Orvos a belvárosban magánrendelőnek alkalmas helyiséget hosszabb időre bérelne. Ajánlatokat: KANIZSA szerkesztőségébe, pf.: 154-be kérek. (76 K)
Forgalmas helyen üzlethelyiség eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 19. vagy Izzó melletti dohány-ajándék boltban. (83 K)
JÁRMI
4 éves grafitmetál 2500-as turbó diesel FIAT Croma reális áron eladó. Érd.: 93/14-350/39 melléken. (38 K)
Huszonötezer kilométert futott Trabant Li-musin eladó. Nagykanizsa, Csengery út 11. (42 K)
Ikarus 256, 11 éves, 450.000 Ft-ért és 1,5 éves hosszúplatós ponyvás IFA 450.000 Ft-ért eladó. Érd.: Velence, Szél u. 40. (39
K)
Diesel 1700-as ikerlámpás fehér Fiat Rit-mo áron alul eladó. Érd.: napközben 93/14-350/39. (40 K)
Suzuki GSX 400 F karambolos motorkerékpár 70 ezer Ft-ért, 2 db Puch 50 ccm-es segédmotorkerékpár 20-20 ezer Ft-ért eladó. Nagykanizsa, Sugár u. 8/A. (41 K)
S 105-ös SKODA friss műszakival eladó. Érd.: 93/17-454 telefonon. (62 K)
LADA 1600-as szgk. sok extrával eladó. Irányár: 140 ezer Ft. Nagykanizsa, Zemplén Gy. 4/D. Horváth. (63 K)
AUDI 80-as, katalizátoros, 89. évszámú, új állapotban eladó. Irányár: 1.100.000, Ft. Érd.: Egész nap, Nagykanizsa, Garay u. 16. n/6., Kuczkó. (64 K)
3 éves 126-os polski fiat friss műszakival, újszerű állapotban eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 19., vagy Izzó melletti dohány-ajándék boltban. (83 K)
Másfél éves kis ARO 4 x 4-es ponyvás, olcsón eladó. Érd.: Benczik János. Nk. Zemplén Gy. 3/A. IX/58. (74 K)
DACIA 22000 km-el eladó. Gergely József. Nk. Platán sor 10/A. (84 K)
6 éves VW LT 31 D 1,5 tonna teherbírású platós teherautó eladó. Érd.: 76/22-278 telefonszámon. Bende István, Kecskemét, Zalka M. u. 5.
Ponyvás, vámzáras, 5 t pótkocsi eladó, lízingelhető, bérelhető, személygépkocsira cserélhető. Minden megoldás érdekel. Ke-le József, Nk. Kórház u. 3. (90 K)
(i ARAZS
Ikergarázs fele eladó. Nagykanizsa, Városkapu krt. 4. sz. Érdeklődni: Nagykanizsa, Városkapu krt. 5/C. m/13. (43 K)
Nagykanizsa, Téglagyári úton (Kaán K. úti garázssorban) alcnás garázs eladó. Érd.: 93/16-477-es telefonon. (44 K)
MÍ SZAKI (Ikk-1(1 I OK
Keveset használt ülőgarnitúra jó állapotban áron alul eladó. Érd.: telefonon a 93/14-350/39 melléken vagy személyesen. Városkapu krt. 14/C. HI/3. Sámik. (45 K)
Silver-cross babakocsi eladó. Nagykanizsa, Takarék u. 6/B. (46 K)
Bonanza hálószoba garnitúra és 2 db Bar-ba kétajtós szekrény oladó. Nagykanizsa-Bagola, Bagoly u. 9/A. Simon. (47 K)
Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305. (49 K)
Közepes nagyságú íróasztal eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Teleki u. 7/D. II/8. Pappné. Tel.: 14-474, 19 óra után. (50 K)
Világos diákszekrénysor és 6 személyes ebédlőgarnitúra eladó. Nagykanizsa, Rákóczi u. 1/6. (51 K)
Japán képcsöves színes televízió 15000 Ft-ért eladó. Nagykanizsa, Vörösmarty u. 57. Erdei. (52 K)
Két darab ágyneműtartós, meghosszabbítható, nagyon jó állapotú gyermekheverőt 2 db fotelágyra vagy emeletes ágyra cserélnék. Érdeklődni: Tóth Zoltán. Nagykanizsa, Városkapu 11/C. II. em. (53 K)
4 db Rolling Stones CD lemez eladó. Érd.: 93/16-276-os vagy a 17-497-es telefonon. (54 K)
Albalux mosógép alkatrészek eladók. Nagykanizsa, Báthory u. 3. I. emelet. (55 K)
öreg, bécsi zongora olcsón eladó. Cím a szerkesztőségben. (56 K)
Alig használt sarok ülőgarnitúra, plüss hú-zattal eladó. Érd.: 17 óra után. Kiss József. Nagykanizsa, Erdész út 4. II. em. 15. (66 K)
Nagykanizsa, Jakabkuti u. 39. sz. alatt 1 db heverő eladd. (70 K)
NDK grillsütő (nagyméretű, alig használt) eladó, érd.: 93/11-987. (87 K)
VIKiVI.S
Szőlőoltványok - gyümölcsfák - bogyósok nagy választékban kaphatók: Nagykanizsa, Magyar u. 150/A. alatt. (57 K)
Héjas mandula nagyobb mennyiségben eladó. Nagykanizsa, Báthory u. 3. I. em. (58 K)
Nagyon szép fazonú 3/4-es vörös rókabunda áron alul eladó. Érd.: 93/13-782 telefonon, 16 óra után. (59 K)
Törzskönyvezett dalmata kölyök eladó. Nagykanizsa, Tárház u. 5. (60 K)
Videofelvétel készítés bármilyen időtartamban. Érd.: 17 óráig a 13-040/16-12 mellékon, 17 óra után. Hajdú, Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 9/A. (61 K)
Édesanyám gondozásához segítséget keresek. Cserébe otthont biztosítok. Elfoglaltság: napi 3 óra. Ajánlatokat: „Sürgős" jeligére a KANIZSA szerk.-be. Pf.: 154. (88
K)_
KING bál dec. 7-én, szombaton Orosz-tonyban. Mindenkit sok szeretettel vár a rendezőség. (72 K)
Vásározók, kereskedők figyelem! Guruló konténerek (zárható), árusító asztalok, sátorvasak, komplett sátrak eladók. Érd.: a 93/13-319-es telefonszámon lehet.
PARIN K R K K RICS 0
40 éves egyedülálló, lakással rendelkező 175 cm magas barna, szakállas elvált férfi társaság hiányában élettársi kapcsolat céljából megismerkedne zenét, művészeteket kedvelő intelligens nővel 35 éves korig. Leveleket „Közös karácsony" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (79 K)
ÁRA: 19 FT
DÉL-ZALAI HETILAP
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
évf. 50. sz. 1991. dec. 13.
Szoboravató a DKG-ban
A mai nehéz és embertpróbáló időben szokatlan ünnepségre jöttek össze a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár dolgozói 1991. december 4-én délután a vállalat udvarán.
Szent Borbálának, a bányászok védőszentjének napján emléket állítottak annak az embernek, aki talán a legtöbbet tette e vállalat megalakításáért és akinek tevékenysége még mindig érződik a gyár arculatán és a dolgozótársak gondolkodásmódjában. Érződik annak ellenére is, hogy a mai dolgozók között már senki sincs, aki dr. Falk Richárddal együtt indult volna a mocsaras mezőség helyén gyárat alapítani, ipart telepíteni.
Dr. Falk Richárd - akinek szobrát most avatta fel Vékási János igazgató - nem mindennapi életutat járt be. Élete egy külön történelem és ennek a történelemnek egyik lényeges fejezete éppen a gyár megalakulásának nehéz napjait írja le.
Dr. Falk Richárd 1899. augusztus 23-án született Sopronban. Jeles eredménnyel végezte el reáliskolai tanulmányait, majd az I. világháború viharai őt is a frontszolgálat embertelen lövészárkaiba sodorták. A háború után a Budapesti Műegyetemen tanult, majd Bécsben szerzett gépészmérnöki oklevelet. Érdeklődése azonban egyre inkább a bányászathoz kötötte.
1924-ben a soproni Erdészeti és Bányászati Főiskolára került mint tanársegéd, majd hamarosan adjunktus lett. 1939-től műszaki doktor, 1942-ben egyetemi tanári, majd pedig magántanári címet szerzett a lengéstan témakörében. Ezekben az években már a József nádor Műszaki Egyetem Bánya-Kohó és Erdőmérnöki Karán dolgozott. Utána néhány évig az iparban kamatoztatta kivételes képességeit. Nevéhez fűződik a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár alapjainak lerakása. Arra az időszakra valóban illik a sokszor elcsépelt, de mégis igaz és kifejező „hőskorszak" megnevezés.
rdulót ünnepeltek Kereskedelmi Rt.-nél
(Folytatás a 6. oldalon.)
A gyerekek legnagyobb örömére megkezdte évi rendes ajándékosztását a Télapó; adta hfrül megbízható forrásokra hivatkozva a M(ikulás) T(élapó) l(roda). A jelentésből az is megtudható, hogy a világkörüli ajándékosztás stafétaszerűen működik, mivel december 24-én már a Jézuska veszi át az ez irányú feladatokat. A Mikulás Fotó Szolgálat hozzánk eljuttatott képe a kanizsai Deák téren történteket örökítette meg.
Azon a területen, ahol a középkorban mocsár volt, valamint a délnyugati végek egyik jelentős katonai őrhelye állt, az egyre jelentősebbé váló magyar olajbányászat kiszolgálására 1942. augusztus 8-án megkezdődött egy jobban megközelíthető, központi fekvésű, nagyobb javítóműhely létesítése. A mintegy 49 ezer négyzetméternyi területet 300 ezer köbméter földdel kellett feltölteni ahhoz, hogy egyáltalán az építkezés megkezdődhessen. Majd ezen a területen felépült a jól ismert „Vasvázas", amely nemcsak egy csarnokot jelent, hanem egy új iparág alapjainak megteremtését is.
közel 300 fő zalai élelmiszerkereskedő és nyugdíjas gyűlt össze a ZÉTA Kereskedelmi Rt. vezetőinek meghívására Kanizsán, a HSMK kamaratermében, a cég jogelőd által történt megalakulásának 40. évfordulója alkalmából. Az ünnepséget a közösen énekelt Himnusz dallamai vezették be, majd a Nagyrác utcai Általános Iskola énekkarának műsora következett. Turi Józsefné osztályvezető rövid megnyitó beszéde után Pataki Károly elnök-igazgató adott történeti áttekintést a zalai élelmiszerkereskedelem négy évtizedéről, majd a korábbi, ma már nyugdíjas szb.-titkár, Veit Nándor emlékezett a múltra.
Az összejövetel végén az Rt. vezetése nevében Pataki Károly és Tegzes László gazdasági igazgatóhelyettes 276 fő 20 év feletti munkaviszonnyal rendelkező dolgozónak és nyugdíjasnak tárgyjutalmat és közel egy millió forint pénzjutalmat adott át.
(T. I.)
■I
KANIZSA T
1991. december 13.
A telefon*.,
Századunk táján legfontosabb kommunikáció eszköze a telefon, A Világ fejlettebb államaiban olcsó és termé-szetes szolgáltatás, mindenki rendelkezésére áll lakásban, munkahelyen, utcán, hegytetőn és egyáltalán mindenhol.
Irigylésre méltó helyzet, aminek áldásait itt Nagykanizsán nem élvezhetjük. Nem hiszem, hogy tényeket, ada. tokát kéne itt leírnom, » szomorú valóságot mindenki ismeri. Ez az állapot mára tarthatatlanná vált. Azt is tudom, hogy értekezletek, fórumok, gyűlések sorozata foglalkozott a kérdéssel, de sajnos a helyzet ettől nem változott meg, sőt a közeljövőben tudomásom szerint nem is fog. Időközben a telefonhasználat nálunk túlságosan drága lett. Egy városi 3 percest beszélgetés 5 Ft. Közben a telefonálás lehetősége egyre szűkül, nem lehet vonatat kapni, a hívás után néhány másodperccel a beszélgetés megszakad £s egy újabb hívás - ha egyáltalán lehetséges - újabb 5 Ft-ba kerül. Mikű/ben minősíthetetlenné válik a telefonhasználat a MA TÁV hízik, gazdagodik.
Az egyik fórumon a kórház Igazgatója megemlítette, hogy a városi telefonhelyzet jelenlegi állapotban már tóbb ember életébe került. A közeljövőben még hányszor diadalmaskodik emiatt a kaszás?
A fentiekből világos, hogy a Jelenlegi szolgáltatási s/ín-vonal, és az előfizetők, telefonálók által befizetett pénzösszeg nem áll szinkronban. Talán megfontolandó lenne, ha a telefondíjak befizetését olyan arunjban csökkentenék a fogyasztók, amilyen arányban romlik a szolgáltatás színvonala. Az illetékesek ebben a helyzetben csak akkor tarthatnak igényt a megértésre, ha azonnal cselekednek, és megkezdik a helyzet gyökeres javítását, mert mint kanizsai polgár, lassan úgy érzem, hogy a Gobl sivatagban élek.
Mt-Hm MKTILAP^
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József Igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
Az idén nem lesz karáesonvi segélyezési akeió az önkormányzattól
A „Kanizsa" újság 1991. november 29-i számában „Mégis kinek a jóléte?" című cikkben a segélyezésre és a főgondnoki állásra vonatkozó kijelentés félreérthető volt. Dr. Csákai Iván telefon útján a hivatalhoz eljuttatott kérésében az alábbi pontosítást tette.
Ez évben karácsony előtt -a korábbi évekkel ellentétben - külön segélyezési akcióra nem kerül sor fedezet hiányában.
A főgondnoki munkakör elnevezés helyesen hivatásos gondnok, aki a Családsegítő Központ keretében végzi munkáját, a gyámhatóság irányítása és felügyelete mellett. A hivatásos gondnok feladata a törvényes képviselettel nem rendelkező gondnokság alatt álló személyek képviselete, vagyonának kezelése, ügyeinek intézése. A gyámügyi és szociálpolitikai feladatokat pedig a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály keretében a gyámügyi és szociálpolitikai csoport látja el és fogja
SZÉLRÓZSA
Leslie apuka csúcsteljesítménye
Leslie Colly Ausztráliában él, és pedig Ararát városában. Ez még nem is olyan érdekes, sokan élnek ott. Hanem a nevezett úriember 92 éves.
De még ez sem annyira érdekes, bár szívből kívánjuk minden kedves Olvasónknak, hogy élje meg ezt a kort jó erőben. Mint Leslie Colly úr. Mert az igazi érdekesség ebben van. Kedves felesége, aki még el sem hagyta a 38. életévét, boldogan meséli, hogy férjeura bizony csúcsteljesítményt nyújt. Ez évben, vagyis 92 éves korában újra apa lett, ráadásul előre eltervezetten! Ez osztán a valami, mégpedig az igazi!
Az Oswald névre hallgató - vagy inkább: bőgő - csecsemő féltestvére Colly úr elsőszülött fiának, aki csekély 71 évvel idősebb az öccsénél.
Természetes, hogy egyfolytában el nem hallgat, sem az ifjabb Colly, sem a házban lévő telefon. Azóta legalábbis, amióta a helyi szülészetről világgá röppent a meghökkentően bájos hír a kis Oswald világrajöttéről. Gratulálnak, hitetlenkednek és csodálkoznak a telefonálók.
Patty asszony pedig boldog és mosolyog: Leslie apuka állandóan csúcsteljesítményt nyújt.
A trónörökös reménykedik
Sok mindenről szó van a borzalmas jugoszláv polgárháború kapcsán, egyről viszont alig szól a fáma. Ez pedig egy 46 éves, Aleksandar nevű fiatalember.
Álmai szerint pedig trónörökös. Abban reménykedik, hogy az öngyilkos háború ellenére még emlékeznek rá és hamarosan visszahívják uralkodni. Ő legalábbis az alkotmányos királyságban látja a helyzet megszilárdításának és a népek kibékítésének egyetlen zálogát.
Aleksandar az utolsó jugoszláv király fia, Viktória angol királynő egyeneságú rokona.
Az USÁ-ban katonai akadémiát végzett, Skóciában egyetemen tanult, 7 évet pedig Nagybritannia királynőjének testőrségénél szolgált végig. A szürke hétköznapokat úgy színesítette, hogy New Yorkban üzlettel foglalkozott. Ez által két értékes dologra tett szert. Pénzre és enyhe jenki kiejtésre. A koronaherceg még sohasem járt ősei földjén, ám ennek lehetőségéről sohasem mondott le. Sőt, ez a leghőbb vágya. Szerinte nemcsak neki, de hűséges alattvalóinak is. Egyes megfigyelők szerint erre éppoly csekély az esélye, mint román és görög „kollégáinak".
Kommunistagyanús demokrata
Ivan Dracs kiváló ukrán nyelvű költő. Mindig is Sevcsenko és Leszja Ukrajinka nyelvén írt. Most 55 éves és egyik megalapítója a Ruh néven ismert ukrán demokratikus mozgalomnak a peresztrojka megvalósításáért. Támadja is érte a bolsevik Pravda Ukrajini (Ukrajna Igazsága) című lap, amely korábban az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának napi lapja volt - oroszul. Megkezdte Dracs költészeti elemeinek elősorolását. Ezek: Lenin, kommunizmus, Október, a kommunista párt, a Szovjetunió népeinek testvéri barátsága, harc az ukrán burzsoá nacionalizmus ellen. Az újság szerint épp azért nem volt Ivan Dracs sem megfenyítve, sem megbüntetve, mert hajlékony volt, készséges a párt iránt. Ez természetes, hiszen ő is a zsebében őrizte a piros tagkönyvet.
Ez igaz, legföljebb azt nem teszi hozzá a lap, hogy ki akarták zárni a pártból, végül ő maga vette a kalapját. A Novoje Vremja című lap szerint a kommunisták egyetlen érve a pártközeliség, semmi egyéb. A terhes múlttal történő szakítást már nem emlegeti az Ukrajna Igazsága.
F. Gy.
1991. december 13. |[ KANIZSA ''1 3

AZ
IMÁDKOZÓ SÁSKÁK
A főútról sugarasan szétfutó utcákra hamar leszáll az este. Advent első hete van. Túl az előkerteken, az ezüstfenyők sziluettje mögött kirajzolódó újdivatú lakóépületekben, meg a régebbiekben, a sátortetősekben, ezekben a masszív, tömör kockákban, amiket mintha gyerekkéz rakott volna szabályos sorokba, s a közéjük elvétve ékelődő öreg parasztházakban, megbújva széltől hullámzó diófák alatt, vacsoráznak és lassan a tévé elé ülnek a sáskák.
Kiskanizsán vagyunk, a belvárostól három kilométerre a 7-es országút mentén. Itt élnek a lilahagymájukról és piacozó asszonyaikról országszerte ismert sáskák. Akár egy rezervátumban, nemzedékről nemzedékre belterjesen átörökítve egy értékes kertészeti kultúrát. Hogy római katolikusok mind, s buzgón kell imádkozniuk, oly magától értetődő, mint teszem föl a hűvös klíma, és sajátosan artikulált tájszólásuk. Jellegzetes monarchiabeli képződmény; dalmát, sváb, szerb, rác, színmagyar ősök nyugszanak a temetőben. A természet és a történelem szimbiózisában alakult ki e genetikai szempontból is érdekes,
különleges sáska karakter.
✓ ✓ ✓
Az utcai ívlámpák fénye jégvirágos háztetőkre hull. Fázik a bicikliző öreg, nehéz pinceszagú vasutasbundában. Napokig odavolt fejteni szőllejében, a települést északról átkaroló hegyhátak egyikén. Kimerült s tán bódult kicsit. Mégis, élete lassan szétbomló harmóniája ellenére árad belőle a hegyi emberek szabad elevensége.
Trenírozott, ruganyos mozgással lefutotta már esti kilométeradagját a fiatal közgazdász, s most indul haza, a mindennapi újjászületések melankóliájával. Elébeszalad a berni pásztorkutya, játszani hívja, de most nem lehet, tűkön ülve várja már az anyja. Muszáj autóval elugrani a maszek traktoroshoz, hátha hajlandó lesz rámenni az esőáztatta földjére. Ha nem, abban bízik, megfordul az idő, hisz* 6 még sohasem hagyta tavaszra a mélyszántást.
Végre garázsa elé áll az ünnepi üzletkötések lázában agyonhajtott furgonján a kereskedő, avagy inkább a helyi iparoskör szürke eminenciása. Hajnal óta megjárta Pestet; olyan kollekciót hozott, hogy önmagát is meghökkentette a jó fogás, pedig sokat próbált fiú ő. Mégis szorong, valami homályosan érzékelhető okból. Neki a pártállami konszolidáció, a puha diktatúra volt igazi terepe, a maga kiismerhető viszonylataival. Ezek komisz idők - az adóhivatal mellett a szervezett bűnözés is tizedeli a vállalkozót.
Gondosan bezárkózik a magányos özvegy, a Betlehembe, ahogyan saját kis házát csúfolja. Ravasz és naiv egyszerre. Ez a felemásság, ez a tanulatlan is termékeny fantázia meg elnyűhetetlen életerő tartotta felszínen mindmáig. Múltkor valami komó-dot firtatott nála két cigány, jól megrémisztették, honnan lenne őneki? Különben is az anyaszív folyton spekulál és képzelődik... Hosszúak egyedül az esték, piacra már nem
jár, pedig hej de sokat batyuzott vonaton életében!
✓ ✓ ✓
A vasútállomástól félkörívben a délre eső utcák irányába húzódó területeken épül már az új csatornarendszer. Tíznél is több átemelőt telepítenek különböző pontokon. Lerakják a főnyomócső-vezetékeket, majd a gerinchálózatra sorra rákötik a házakat. Persze csak ott, ahol igényelték a részletekben is, szociális indok esetén fizetési könnyítéssel tör-leszthető, összesen 50 ezer forint kiadással járó korszerűsítést. Körülbelül kétezer sáska család szállt be a társulásba, amelyiknek külön kis irodát nyitnak az amúgy is félig üres tanácsházán. A tervek szerint itt kap végleges helyet a helyi vöröskeresztes alapszervezet is.
Megoldódik hát végre a szennyvízelvezetés. Hiánya rombolta az egyébként fejlett sáska identitásérzetet, hiszen „összeközmű-vesítés" híján kevésbé értékesek ingatlanaik. A szippantás kosszal, bűzzel jár, azonkívül áttételesen gazdasági kárt okoz. A laza, kötetlen talajon átszűrődve ugyanis az emberi ürülékkel és kemikáliákkal telítődött büdös, híg, barna lé már feljutott a legfelső vízgyűjtő rétegekbe. Mérgelődnek a piacosok, ha a biokultúrát dörgölik orruk alá a vevők, amikor az orvosok az epidémikusan terjedő reumatikus-ízületi gyulladásokat emlegetik, mint szövődményt. S ha a hivatalos környezetvédők és a maszek zöldek a higiéniai szempontokat hánytorgatják: - Miért nem oldották meg korábban?! - kérdeznek vissza. - Hányszor ígérgették a csatornát, de csak
a bolondját járatták velUnk!
✓ ✓ ✓
- A szennyvízelvezetés megoldása valamennyi helyi párt választási programjában szerepelt - idézi fel Takács Zoltán, a 13-as körzet képviselője, aki az MDF színeiben jutott be az önkormányzati testületbe. - Tán az egyetlen téma, amiben sikerült konszenzusra jutni. A rendszerváltás indukálta szabadságvágy, az önszerveződési igény megérintette a különben hitetlen, gyanakvó természetű sáskák lelkét is. Több mint negyven
ember egyévi megfeszített munkája után most végre fölállt a csatornatársulat. Nemsokára nagy felfordulás lesz a kiskanizsai utcákban; azért is nyitunk irodát, hogy legyen majd hol reklamálni, informálódni, vagy egyszerűen tanácsot kérni. Az MDF-es képviselők fölvállalták a lakosság mozgósítását, civil személyek segítségével, házról házra járva zajlott a szervezőmunka. Mondtam az embereknek magánbeszélgetésekben, meg képviselői fórumokon is: eszméletlen, mennyit gürcölnek, hogy jó minőségű terményt vigyenek piacra! Dehát változnak a normák. A mai szabadversenyes piaci szerkezetben bizony fölényes pozícióból beszélhet az őstermelővel akár a nagybani forgalmazó, akár a kiskereskedő. A városi vevőknek egyre kevesebb a pénze. A piac lett az a hely, ahol levezetődnek az indulatok. Állhat hát a kertészkedés mögött tetemes önköltség, komoly szakértelmet igénylő, manuális munka, ha toxikus anyagokra gyanakodnak. Mondok mást; eljöhet az idő, amikor teszem föl regionális, határokon túlra vezető fölvásárlási-értékesítési láncolat keretében, hűtőkamionokkal akár Grazba is eljut
a sáska zöldség meg egyéb termény. ✓ ✓ ✓
- Pozitív célokra ösztönözhetők az emberek - folytatja Takács Zoltán. - Folyik a kábeltévé szerelése, közadakozásból modern, gyors diagnózisra és speciális terápikus kezelésekre egyaránt alkalmas műszereket vásároltak az orvosi rendelőbe. De a fiatalok panaszolják, hogy elég szürke, unalmas az élet Kiskanizsán. Meglehet, unalmas kicsit, de még van biztonságérzet, családias légkör. Én azt mondom: Valljanak színt a sáskák, mit akarnak? Ne dimenzionálják túl a képviselő személyét, ügyeket teremtsenek. Hozzanak engem helyzetbe, hogy legyen mit képviselnem! A szűk kis körben morgolódó, rögeszméikkel bíbelődő, hiteles információk híján pletykaszinten beszélgető emberek önerőből szerveződjenek magukat becsülő, szuverén, alárendeltségi érzeteiktől megszabaduló közösségekké.
Kahutek Magda
Kiskanixsán vagyunk, a hel\árostól három kilométerre a 7-cs országút mentén. Itt élnek a lilahagv májukról és piacozó asszonyaikról országszerte ismert sáskák. Akár cgj rezervátumban, nemzedékről nemzedékre átörökítve cgj értékes kertészeti kultúrát.
Ifil Ilii > '' 1IIIIII1 ~W A XTTTC A
Él KANIZSA 1991. december 13.
Í1992. január 1-től:
„Maszekok"
lesznek a közjegyzők
islj
A közelmúltban beszámoltunk az ügyvédi munkaközösségek megszűnéséről. A napokban újabb hírről értesültünk: „maszekok" lesznek a közjegyzők is.
A hír kapcsán felkerestük dr. Hárl Tibort, a Nagykanizsai Városi Bíróság elnökét, aki a hír megerősítése után válaszolt kérdéseinkre.
• A közjegyzőség milyen szervezeti formában működött eddig?
- Az 50-es évek elejéig magánközjegyzőként működtek. Annak ellenére, hogy tevékenységük nem volt állami feladat, mégis államosításra kerültek, és a bírósági szervezetbe integrálták őket. A köz-jegyzőségeket - a nemzetközi egyezményekkel összhangban - az 1991. évi 41. törvény alapján 1992. január 1-ével megszüntetik hazánkban. A nem állami feladatkört ettől kezdve magánközjegyzők végzik.
• A jövőben mi tartozik a magánközjegyzők feladatkörébe?
- Elsősorban a munka magvát jelentő hagyatéki ügyek. Ezenkívül közvégrendeletek
hozatala, valamint különböző tanúsítványok kiállítása - például fordítások helyességéről, aláírások és kézjegyek valódiságáról, okirat felmutatásának időpontjáról, bizonyos nyilatkozatok és értesítések közléséről, tanácskozásokról és határozatokról, jogi jelentőségű tényekről, váltó, csekk és egyéb értékpapír óvatolásáról és különböző közhitelességű nyilvántartások tartalmáról. Gondoskodnak bizonyos közokiratok, pénz, értéktárgyak és értékpapírok bizalmi őrzéséről is.
• A magánközjegyzők elhelyezését miként oldják meg?
- Mivel magánvállalkozók lesznek, az Erzsébet téren lévő Városháza épületéből el kell költözniük. Ennek határidejét az igazságügyminiszter legkésőbb 1992. március 31-ben állapította meg. A minisztérium hivatalosan írásban kereste meg a városi önkormányzatot, hogy segítse elő átköltözésüket, lehetőleg olyan központi helyre, ahol az állampolgárok és a különböző szervek könnyen elérhetik őket. Ez ügyben én is felkerestem dr. Kereskai István
MOZART A KONYVTARBAN
1991. december 5-én emlékezett meg a zenei világ Wolfgang Amadeus Mozart halálának kétszázadik évfordulójáról. Az alkalomra kiadványt jelentetett meg a nagykanizsai Városi Könyvtár. A „Kalauz Mozart műveihez" című összeállítás a könyvtár zenei részlegében
Kalauz
MOZART
műveihez
Vinni Kf''nv.iúr
NlirlWIB
polgármestert, aki megnyugtató ígéretet tett megfelelő elhelyezésükre.
• A jelenleg ügyvitelt végző közjegyzői irodának mi lesz a sorsa?
- Az 1991. december 31-ig lezáruló ügyek iratait a városi bíróság veszi kezelésbe, illetve gondoskodik megőrzésükről. Szükség esetén másolatokat is a bíróság készít majd a jövőben. Az áthúzódó ügyeket a magánközjegyzők magukkal viszik és tovább bonyolítják.
• A magánközjegyzők felett a jövőben ki gyakorol majd felügyeletet?
- 1992. január 1-től törvényességi felügyeleti szervük a Zala Megyei Bíróság, illetve annak elnöke lesz. A közjegyzők - az ügyvédekhez hasonlóan - kamarába tömörülnek. A zalai - így a kanizsai -közjegyzők is a győri kamarához tartoznak majd. Itt lesz az érdekképviseletük, s innen látják el gazdasági és pénzügyi ellenőrzésüket is.
• Hány magánközjegyző lesz Nagykanizsán?
- A miniszter két magánközjegyző működését hagyta jóvá. A jelenlegi 2 fő állami
közjegyzőnek november l-ig kellett nyilatkozni, hogy vállalják-e hivatásuk folytatását magánközjegyzőként is. Mindkét közjegyző - dr. Tóthné dr. Kovács Márta és Dómján Istvánná dr. Horváth Mária - élni kívánt az új lehetőséggel. Egyébként feladatkörükbe Nagykanizsa és Letenye városok, és a környékükön lévő települések tartoznak.
• Milyen lesz a magánközjegyzők munkamegosztása?
- A minisztérium 1. és 2. sorszámmal látta el őket. Meghatározásra került, hogy váltva, minden második hónapban kapják meg az önkormányzatoktól a tárgyalásra kerülő hagyatéki ügyeket. Ezekről a polgármesteri hivatalokat is értesítették. Egyéb ügyekben az állampolgárok és szervek szabadon választhatnak a magánközjegyzők közül.
• Lesz-e munkatársuk a magánközjegyzőknek?
- Feltétlenül, hiszen a terjedelmes ügyvitellel képtelenek lennének megbirkózni. Az ügymenet folyamatosságának biztosításához szükségük lesz egy-két ügyviteli alkalmazottra. Mivel a közjegyzők január 1-től magánvállalkozóknak számítanak, hivatalukat saját maguknak kell kialakítaniuk, s ők lesznek a választott ügyviteli dolgozók munkáltatói is.
Tihanyi István
fellelhető valamennyi olyan hanglemez leírását tartalmazza, amelyen Mozart művei szerepelnek. Az érdeklődő a hangfelvételek leírása után a műről szóló ismerkedés, elemzés forrásait is megtalálhatja. A Könyvtárpártoló Alapítvány költségén sokszorosított kiadványt a Városi Könyvtár ajándékként eljuttatta a város ének-zenei szakembereihez. Akik véletlenül kimaradtak, azoktól ezúton is elnézést kér a könyvtár, és kéri őket, hogy jelentkezzenek a Városi Könyvtár zenei könyvtárosánál.
Az érdeklődők remélhetőleg nemcsak a Mozart-bicen-tenárium évében fogják önképzésükhöz, napi munkájukhoz haszonnal forgatni ezt a jól szerkesztett és szép kivitelű kiadványt.
-is
Magyar nyelvi tanfolyamot!
Annyi már a nyelvtanfolyam, mint égen a csillag. Lehet tanulni alva, állva, ülve, iskolában és a távolból, szóban, írásban és hangszalagról. Fölkészült oktatók iparkodnak, törekednek, s csak akkor hökkennek vissza egy pillanatra, amikor például németben a Plusquam-perfektet akarják tanítani. Mert a hallgató meghökkenése még nagyobb: az meg mi fán terem? Bizony, hiányoznak az alapok. Magyarul leginkább. Az ember olvassa a Kanizsa újságban a városi Tisztelt Házban zajló vita szó szerinti jegyzökönyvét és elképed, meghökken, elkeseredik. Mennyire nem tudnak magyarul az őt képviselőkI Képtelenek a világos, átgondolt és tagolt mondatalkotásra. Márpedig, ha a mondat zavaros, magyartalan, mi lehet akkor a „szónok" fejében? Erre gondol a szemdörzsölő, hitetlenkedő állampolgár, s eszébe jut egy állampolgári ötlet: magyar nyelvtanfolyamot kellene szervezni mindenek előtt. S nemcsak a mindenféle rendű és rangú képviselőknek. Mert ha az ember az ifjak beszédét hallgatja, nemcsak elpirulnia kell(ene), hanem elkeserednie is. Mert az a beszéd - a felnőttek szóhasználatának tükörképe! - egyrészt trágár, másrészt szegényes.
Először tehát magyarul kellene jól megtanulni. Utána jöhetne az olasz, a német, a görög meg szanszkrit. Alap nélkül összedől a ház!
F. Gy.
KANIZSA
1991. december 13. ii§K tltllil
Közgyűlést tartott
a kiskani/sai Polgári Olvasókör
A „boldog békeidőkben" Kiskanizsa társadalmi életének első számú szinteréül a Polgári Olvasókör szolgált. Innen indult el minden olyan kezdeményezés, amely a lakosságot valódi közösséggé kovácsolta. Aztán a hagyományokat szétmarcangolta a politika, a Polgári Olvasókört 1948-ban betiltották.
Manapság azonban kezdünk ráébredni arra, hogy a tradíciókat ápolni kell, s hogy a múltban jól működő, hasznos egyesületek mai világunkban sem feltétlenül idejét múltak. Tavaly e gondolat jegyében alakult újjá a Polgári Olvasókör, amely múlt szombaton tartotta második közgyűlését. A hétvégi találkozót nem jellemezte nagy érdeklődés - a jelenlegi 90 tag közül mintegy húszan jelentek meg -, ami azért is sajnálatos, mert a társaság jövő évi programjáról döntöttek a résztvevők.
Hangsúlyozták, hogy céljuk továbbra is egy minden generációt magába tömörítő közös-
ség létrehozása, amelyet művészeti és ismeretterjesztő előadásokkal, politikai vitaestekkel, közös bel- és külföldi kirándulásokkal, vidám családi estekkel kívánnak megteremteni.
Természetesen a fiatalokat is szeretnék a hagyományok felelevenítésébe bevonni. Ennek érdekében - a különböző diákrendezvényeken, fiataloknak szóló műsorokon túl -kiskanizsai szaktanárok segítségével kihelyezett zeneiskolai tagozat indítását tervezik.
Úgy gondolják, hogy a kiskanizsai diákokat diákzenekarok, hangszeres estek szervezésével meg tudják hódítani. Nem kívánnak elszigetelten működni, ezért több külföldi önszervezett csoporttal szeretnék felvenni a kapcsolatot.
Terveik valóra váltásában nagy szerepet tölt majd be az a 160.000 forint, amelyet egy pályázat nyerteseként vehetett át az Olvasókör az önkormányzattól.
F. Varga Barbara
„Életet az éveknek"
(A felvitel a decemberi rendezvényükön készült)
Boltok ünnepi nyitva tartása
December 23. (hétfő) pénteki nyitva tartás (nyújtott)
December 24. (kedd) szombati nyitva tartás (14 óráig)
December 27. (péntek) hétköznapi nyitva tartás
December 28. (szombat) hétköznapi nyitva tartás
December 30. (hétfő) hétköznapi nyitva tartás
December 31. (kedd) szombati nyitva tartás (14 óráig)
Az ettől eltérő nyitva tartástól a boltok tájékoztatják a vásárlókat.
HŰ SZAKI ÜZLETHÁZ
VÁLLALATI ANYAGBESZERZŐK, VÁLLALKOZÓK, LAKOSSÁGI VÁSÁRLÓK, FIGYELEM!
A NYUGAT KERESKEDELMI KFT. megnyitotta MŰSZAKI ÜZLETHÁZÁT Nagykanizsa, Magyar u. 162/A.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 7.30-17.00-lg szombaton: 7.00-12.30-ig
Ajánlatunk:
VILLAMOS SZERELÉSI ANYAGOK
- Világítástechnikai berendezések,
- Erősáramú kapcsolók,
- Kábelek, csatornák,
- Tokozott berendezések,
- Háztartási elektromos kisgépek, készülékek.
IPARI SZELLŐZÉS
- Humánklíma-létesítés,
- Légtechnikai berendezések forgalmazása,
- Komplett szolgáltatás a tervezéstől a kivitelezésigI
MŰSZAKI ÁRUK
- Kéziszerszámok, készletek,.
- Kötőelemek,
- Állvány- és polcrendszerek,
- Hegesztő apparátok, kellékek,
- Lemezek, vasalások,
- Előregyártott kerítéselemek, hajlított, csavart díszítéssel,
- Nyitható, keretes textil fényvédők, napellenzők.
KÜLÖNLEGES LAKKOK, BEVONATOK,
SPECIÁLIS NYUGATI TERMÉKEK a műszaki élet minden területéről. .
Rendkívül kedvezményes árak; akciók; egyéb előnyős feltételek! Részletes felvilágosítás, ingyenes szaktanácsadás! Katalógus és minta alapján kiválasztott árucikkek rendelésfelvétele, ezek rövid határidőn belüli teljesítése!
Mindez egy helyen,
a NYUGAT KERESEKEDELMI ÜZLETHÁZBAN, ahol elképzelései valóra válnak.
■ KANIZSA "i 1991, Ilii 1111 1
Gondolatok a könyvtárról
Szoboravatás a DKG-ban
(Folytatás a címlapról)
Az új létesítmény 350 dolgozóval „MAORT Központi Javítóműhely" néven kezdte meg működését. A műhely vezetője dr. Falk Richárd gépészmérnök volt, aki az egész kőolajiparra kiterjedő hatáskörrel gépészeti felügyelői funkciót töltött be. Tisztét 1948. augusztusáig látta el. 1951-től már újra egyetemi oktató Sopronban, majd a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karán tanított. 1968-ig a Bányagép-tani Tanszék vezetője volt. Egy cikluson keresztül a kar dékánja, majd az egyetem rektorhelyettese volt. Oktatói tevékenységét egészen 1977. május 17-én bekövetkezett haláláig folytatta az olajbányászati gépek témakörében. A nagyhírű egyetemi tanár és a műszaki tudományok kandidátusa 55 éven keresztül oktatta a gépész- és bányászmérnök hallgatók százait. A magyar és német nyelvű szakirodalom avatott ismerője volt. A szobrot, Bálits Kálmán művész alkotását, a DKG-ban öntötték le. A szoboravatóval kapcsolatban többen is megfogalmazták, hogy miért éppen a mai napot választották. A bányásznép - amelyhez a gyár kollektívája is kötődik - ezen a napon ünnepli Szent Borbála napját. A bányászok védőszentjeként a mohácsi vész évszázadától kezdték el tisztelni. Hozzá imádkoztak a bányászok közbenjárásért, amikor aláereszkedtek a sötét mélységbe, hogy védje meg őket a vízbetörés, a bányaomlás és a sújtólég veszélyeitől. Majd neki adtak hálát is, amikor a nehéz munka után újra épségben jutottak ki a felszínre. Tehát a szoboravatók Szent Borbála napjának felidézésével nem új hagyományt kívántak teremteni, hanem csupán felélesztettek egy régi kedves hagyományt.
Cziráki Vilmos
A városi könyvtárat 1951-ben alapították, az Ady u. 1. sz. alatti régi tanácsháza épületében helyezték el, majd átköltöztették a Vörös Hadsereg (Sugár) u. 3. sz. épületbe, az akkori művelődési házba, amelyet 1976-ban (a HSMK megépülése után) teljesen birtokba vettek.
Az épület életveszélyessé vált, és a könyvtár 1987-ben ismét költözött, a jelenlegi helyére, az Alsó templom mellett a volt ferences kolostor - régebben Zrínyi fiúkollégium -épületébe azzal, hogy az elkészített tervek alapján az épület felújítását elkezdik.
Mint tudjuk, ez nem történt meg.
A könyvtár olyan épületben üzemel, amely nem erre a célra épült, az energiaszükséglete nagyságrendileg nagyobb, mint más hasonló nagyságú könyvtáré. A helyzetet bonyolítja, hogy az épület egyházi tulajdon és tulajdonjogilag a sorsa még nem tisztázódott. A Városi Könyvtár működéséhez 7 db fiókkönyvtár tartozik a város különböző részein.
Az olvasólétszám 7800 fő (felnőtt és gyerekolvasók). A könyvállomány 126.500 kötet, 400 féle újság és folyóirat található az 5.500 darabos hanglemezgyűjtemény mellett.
A könyvtárak további emel-
Tervpályázat a Piac tömb kialakítására
Városunk közvéleményét régóta foglalkoztatja az Erzsébet tér, Ady út, Zrínyi utca és Király utca által határolt terület - azaz a Piac tömb - sorsa. Már a hetvenes években, a Vasemberház felújítása idején felvetődött e terület beépítésének gondolata, ám - ki tudja miért? - konkrét lépés mind ez idáig nem történt. Most azonban városunk önkormányzata a Környezetvédelmi és Terület-
kedésével és az életszínvonal romlásával egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a könyvek vásárlását.
Nagykanizsa megyei jogú város lett és ez a környékbeli települések felé is kötelezettséget jelent. Azt hiszem, nem kell bizonygatnom a tudás, a műveltség, a kultúra fontosságát, szerepét a társadalomban, s azt sem, hogy ennek egyik alapintézménye a könyvtár.
Valószínű, hogy Magyarországon Nagykanizsa az egyedüli a hasonló nagyságú városok között, amelyik nem épített könyvtárat városának.
A nehezedő pénzügyi helyzetben mindig a kultúra az az ágazat, amelytől legelőször vonják meg a támogatást.
Kérdés, hogy hogyan és mikorra építhető könyvtár Nagykanizsán. A várost pénzügyileg 1993-ig kötik le jelentősen a már felvállalt célfeladatok, tehát reálisan csak azt követően lehet nagyobb pénzeszközt erre felhasználni. Az első lépés az, hogy az önkormányzat határozatban rögzítse, deklarálja a szándékot, hogy akarja a könyvtár építését.
Az 1992-es költségvetésben különítsen el erre a célra 10 millió Ft-ot, és ezt évente egészítse ki emelkedő összeggel.
A Polgármesteri Hivatal tisztázza a két épület (Ady u. 14. sz., Sugár u. 3. sz.) tulajdonjogát.
Az önkormányzat alakítson bizottságot a könyvtár építésére, a könyvtár és a Polgármesteri Hivatal delegáljon tagokat, és a bizottság egészüljön
fejlesztési Minisztériummal, az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal, az Országos Műemléki Felügyelőséggel és a Zéta Kereskedelmi Rt.-vei karöltve egy országos, nyilvános, titkos pályázat kiírására készül. A pályázat célja olyan városrendezési, építészeti megoldások, javaslatok beszerzése, amelyek a műemlékileg értékes városközponti terület színvonalas beépítését, fejlesztését szolgái-
ki a könyvtárért tenni akaró kulturális és gazdasági szakemberekkel.
Ennek a bizottságnak a feladata lenne, hogy készítsen egy szakmai programot és részt vegyen a terület előkészítési munkáiban. Meg kell vizsgálni a belvárosban lévő önkormányzati épületállományt, hogy van-e olyan épület (esetleg csereépület vagy vétel), amely átalakítva megfelelő könyvtárnak, vagy ki kell jelölni olyan területet, amelyre felépíthető. (Az épület alapterület igénye kb. 3.000 négyzetméter.) Az esetleges kisajátítási eljárást el kell indítani a rendezési terv módosításával.
A legfontosabb feladat a pénzügyi feltételek megteremtése.
Amennyiben a helyi adók kivetésre kerülnek, úgy az a javaslatom, hogy azokat csak erre a célra szabadjon felhasználni. A másik bevételi forrás az önkormányzat tulajdonában lévő középületek és lakások értékesítése. Ezen épületek mobillá tétele megadhatja azt a mozgásteret, amely jelenleg nem áll rendelkezésre.
Lehetőség még a kormányzati céltámogatások és külföldi kulturális támogatások megpályázása és elnyerése.
Úgy gondolom, hogy társadalmi összefogással, a lakosság, a vállalatok, az egyesületek, pártok és egyházak segítő szándékával a könyvtár avatása 1996-ban, az államalapítás 1100 éves évfordulójára megtörténhet.
Rajtunk múlik!
Ennyivel tartozunk magunknak és a jövő nemzedékének.
Röst János
ják, valamint a területi adottságok és az ott lévő épületek kihasználásával, illetve továbbfejlesztésével a tömb legmegfelelőbb funkcióját kialakítják. Technikai okok - térképek, fényképek készítése - miatt a kiírás még néhány hétig várat magára. Az április huszonhetedikéig beérkező pályamunkákat májusban értékeli a bírálóbizottság.
F. Varga Barbara
KILÁTÁS
O Tiltott helyen parkoló s/.ciiieteskonlener és gépkocsik a Munkás nI és a Ka/.aiilak korul kereszteződésében. Vajon meddig tart mi-g e minden irányból kilátástalan helyzet?
© A 22-es helyett a 33(i-os csapdája a Munkás út és a Városkapu körút km-s/.lv/.Mésébrn. Díjú lenni- tudni, ki teru-xte pont ide nemcsak a biztonságos közlekedést akadályozó, de rondának is mondható ipari épületet?
Tóth I''erenc
Itt van Amerika?
KANIZSA
199X. december 13.
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA képviselete Nagykanizsa, Vár út 9.
Tel.: I3-Ö40/H47; Fax: 12-148
A Kamaránál beszerezhető „Külkereskedelmi Útmutatókról"
Napjainkban a külkereskedelem liberalizációja következtében egyre nagyobb szükség van a megbízható információkra. Ismeretlenek, sajátosak azok a gazdasági, jogi, kereskede-lem-szervezési és technikai körülmények, előírások, amelyek más országokban érvényben vannak. Szükséges, hogy a célország gazdasági fejlődésének kilátásairól is megbízható ismeretekkel rendelkezzen az exportőr és importőr egyaránt.
Kamaránk különböző országokról készített „Külkereskedelmi Útmutató" című kiadványai hasznos információforrásul szolgálnak. A „Külkereskedelmi Útmutató" általános áttekintést ad az adott ország gazdaságföldrajzáról, gazdaságáról, külkereskedelméről, pénzügyeiről, nemzetközi kapcsolat- és intézményrendszeréről. Szerepelnek benne a szakmai, ágazati szövetségek, külképviseletek címei, továbbá az utazással, szolgáltatásokkal, szállással, hírközléssel és más dolgokkal kapcsolatos fontos információk. A munkaszüneti napokról, a kereskedelmi nyelvről, a szokásokról is tájékoztat. A kereskedelemtechnikai rész ismerteti az ügyletek előkészítésével, megkötésével, lebonyolításával kapcsolatos tudnivalókat, így például a kiviteli rendelkezéseket, a beviteli rendszert, a tilalmakat, a vámrendszert, az okmányokra, iparjogvédelemre vonatkozó rendelkezéseket.
Képet kapunk a kétoldalú gazdasági kapcsolatok jellemzőiről, a Magyarországgal fennálló szerződéses kapcsolatokról, az áruforgalom dinamikájáról és struktúrájáról. A külkereskedők számára irányelveket is közöl. A különböző országokra vonatkozó „Külkereskedelmi Útmutatók" Kamaránknál ügyfeleink rendelkezésére állnak.
Kálmánné Gáspár Mária referens
Üzleti ajánlatok:
Az alábbi ajánlatokhoz tartozó címek igényelhetők a Kamara Képviseletén, Nagykanizsa, Vár u. 9. (Tel.: 13-040 Kálmánné). A Kamara tagjainak ingyenesen.
NK-11. Osztrák cég olyan cégekkel keres kapcsolatot, amelyek vasalásokat és bádogfedőt, fémkerelet, szegélyt állítanak elő.
NK-12. Osztrák furnérelőállító üzem dió rönkfát keres vételre. NK-13. Max Burkhard cég vásárolna bort és égetett szeszt. NK-14. J. E. Scouse Ents, csecsemőruhákat, fürdőruhákat és gyermekjátékokat keres. NK-15. Grazi cég kínál elektronikai cikkeket, magyar partnert keres árusításra, szervizre.
Információ
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete a Manager OTK-val közös szervezésben
középfokú vámügyintéző tanfolyamot indít januárban Nagykanizsán. Képzési idő: 6 hónap. Tanfolyami díj: 17.500 Ft, képesítés: középfokú vámügyintéző.
A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni: Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete Kálmánné Gáspár Mária DKG irodaház
8801 Nagykanizsa, Vár út 9. (Ügyfélfogadás: keddtől péntekig 15-17 óráig. Telefonszám: 93/13-040.
Ugye, ismerős az amerikai filmek levakarhatatlan porszívóügynöke, akik egy-eg^ lakásba becsöngetve próbálja meg rásózni portékaját az amúgy jobb sorsra érdemes polgárra. Nos, ha másban még nem is, e téren már utolértük Amerikát. Egyre-másra jelennek meg az üzletkötői munkára csábító hirdetések, jó kereseti lehetőség ígéretével. Mindez persze nem is lenne baj munkanélküliséggel terhelt világunkban. Ám, az ily egyszerűséggel kiválasztott, tolakodó, erőszakos ügynök viselkedése visszataszító. Nem vet jó fényt sem az eladni kívánt termékre, sem az üzletkötői tevékenységre.
A minap részt vettem egy bemutatón, ahol egy nyugateurópai cég mindent tudó, edénykollekciójának előnyeit ismertették. Megtudhattuk, hogy az általunk korszerűnek hitt eszközök, mint a teflonedény, az olaj- és mikrohullámú sütő odakint már mind elavultnak számítanak. Sőt, használatuk egyenesen káros az egészségre. Mi több, tíz évvel tovább élhetnénk, ha nem átallnánk pecsenyénket zsírban sütögetni, hanem e cég a zsír felhasználását feleslegessé tevő termékét alkalmaznánk. Mindez persze szép, de hátha a szegény ember sokadik „Na és mennyibe kerül?" kérdésére sem kap választ, meginog bizalma. Hiába mondják: Ezt majd akkor tudjuk meg, amikor az ügynök (ellenkezésnek helye nincs!) mindannyiunkat külön-külön felkeres otthonunkban, meggyőzőbb rábeszélés céljából.
Később azért csak kifürkésztem az árat, s rájöttem:
Felrobbant a gázpalack
Surdon a Kanizsai u. 2. szám alatt felrobbant egy 11 kg-os pb-gázpalack. A detonáció megrongálta a ház meny-nyezetét, ablakait kitörte. A tulajdonos könnyebb égési sérülést szenvedett. A keletkezett tüzet a lakók és a környékbeliek eloltották. A becsült kár 90000 Ft. A robbanás okát szakértők vizsgálják. (-)
Együtt kell élnem a tudattal (a hátralévő néhány évig), hogy bizony továbbra is korán hal a magyar.
A bemutató után azután egy játékos tesztre is sor került, aminek végén megkértek bennünket, ugyan írjuk már rá nevünket és címünket a kérdőívre, és azt adjuk le. Hát nem aranyos?!
Persze, valami alapján fel kell venni a jutalékot, amit egyébként az ügynök két okból is megérdemel. Egyrészt, mert mindehhez van gusztusa, másodszor, mert ez nem veszélytelen foglalkozás. Az elején ugyanis elfelejtettem leírni, hogy a filmekben, bizony a túlzottan rámenős házalót nagy gyakorisággal dobják ki, porszívóstól...
- ami -
Kié a járda?
Újra divatba jött a bringa. Aranyosak ezek a kamaszok, ahogy száguldoznak a járdán. Csakhogy megtörténhet a baj!
A minap a karomat súrolta a kerékpár kormánya, és a tizenéves lurkó tisztelettudóan csak annnyit mondott: „Bocsánat" .
Azóta nagyon óvatos vagyok. Ha netán sávot váltok gyalogosként a járdán, mindig hátranézek, mert sose tudhatom, hogy jobbról vagy balról előznek.
Aranyosak ezek a kamaszok, de mégis jó lenne valami szabályt érvényesíteni, vagy legalább egy táblát kitenni, hogy kerékpár-veszély. Persze az is megoldás lenne, hogy betartjuk a KRESZ-elöírásokat.
Miközben ezen morfondírozom - a legnagyobb meglepetésemre -, a Múzeum térről a Fő úti járdára hajt föl komótosan egy középkorú tisztes úr a nem tudom hány ezer forintos kerékpárjával.
- De kérem - szólók utána felháborodva - ez járda!
- No és, mi a gond? - kérdezi értetlenül. - Elférünk, nem?
- Egyelőre - mondom magamnak -, de ha elszaporodnak a kerékpárosok a járdán, félő, hogy a sétáló rendőröket is föllökik.
- Szoliva János -
* Egy faszerkezetű kazánház oltásához riasztották kedden délelőtt Murakeresztúrra a Nagykanizsai Tűzoltóság tűzoltóit. Szerencsére azonban a helyi önkéntes egység Kocsis
Márton vezetésével időben közbelépett, s így megakadályozták, hogy a tűz átterjedjen a lakóházra is. A becsült kár ennek ellenére tetemes, mintegy 80.000 Ft.
Halálos baleset
I elenvéncl deeember 4-én. az esli órákban, a báinai bejáró flott kit/úli balesel toriéul. Kg\ larlal* koesi fának ul-ko/.nll ós a \e/.elője a kamionban rekedt. A baleset színbe-
li ere \agj kani/.sa. I.enti és Zalaegers/.cg IMú egységei vonullak ki. Sajnos a janiul \e/.etóje addigra eletet ws/.let-le. Az ügyben a vizsgálat még l''ol\ ik.
AZ ÍROTT SZÓ SZOLGÁJA
Ferencz Győző kiállítása elé
■I
KANIZSA
199L december 13.
Ferencz Győző újságíró, szerkesztő, műfordító...
Bevallom, némi izgalommal készültem erre a riportra. Pedig, akit be kell mutatnom nem megközelíthetetlen, magasrangú személyiség, egyszerűen régi ismerős, barát, munkatárs, akivel nap mint nap találkozom. Akkor miért? Mert nekem, sokunknak több ennél. Ő az, aki rajtam kívül még számos fiatalt „fertőzött meg" egy hálátlan, de izgalmasan szép szakma, az újságírás megannyi fortélyával. Róla kell írnom, aki ezt szívvel-lélekkel tette. A bizonyíték: ki városi vagy üzemi lapnál, ki tévériporterként vagy fotósként dolgozik abból a rengeteg tapasztalatból merítve, melyet tőle kapott. E gondolatokkal indultam az alábbi beszélgetésre a MOL Rt. Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalatának kanizsai központjába, az OLAJMUNKÁS c. vállalati lap szerkesztőségébe.
- Tudnál adni valamilyen írásos anyagot magadról, ami már megjelent? Hasznos lehetne ehhez a beszélgetéshez.
- Nem. Ilyen eddig még nem volt. Ez az első írás, amely velem készül - hangzott a válasz. A megkérdezett pedig Ferencz Győző újságíró, akinek ma nyílik meg Munkáim című kiállítása délután fél ötkor, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
- Akkor hát kezdjük az elején.
- Rendben van, ennél egyszerűbbet amúgy sem lehetne kitalálni. Akkor fertőződtem meg a szakmával, amikor Za-laszentmihályon a falu lebontotta a Cser pusztai cselédépületeket, s az anyagból Nagyváradi Mihály iskolaigazgató szervezésével - sőt: ő maga is ott állt a kőműves állványon! - a megye akkori legkorszerűbb falusi iskoláját építette föl. Mi gyerekek is ott sürgölődtünk a felnőttek körül a bontásnál, a szállításnál, s az építésnél is. Természetesen büszkék voltunk az avatáskor.
Ekkor keresett meg Nagy Ernő, a Zala című lap munkatársa, hogy nem írnék-e tudósításokat a falu életéről. Ettől kezdve foglalkozom rendszeresen ezzel a szakmával, amely azóta életelememmé vált.
- Mitől számítandó ez az azóta?
- Első írásom 1952. novem-
ber 14-én jelent meg. Hamarosan három újság: a Zala, a Szabad Föld és a Pajtás állandó tudósítója lettem. Onnan aztán Budapestre kerültem a Népművelési és Könyvtáros Gimnázium könyvtáros szakára, majd 1 év múlva a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban folytattam a középiskolai tanulmányaim egészen 1957 júniusáig. Ekkor leérettségiztem, majd július l-jétől a Zalai Hírlap állományába kerültem gyakornoknak. Négyéves külsőző múltamra tekintettel egy hónap múlva véglegesítettek - munkatárs lettem. Még ebben az évben bevonul-
tam katonának, két év múlva leszereltem, folytattam a munkát a Zalai Hírlapnál, majd 1966. január l-jétől felelős szerkesztője vagyok az Olajmunkás című, kéthetente Zalai Hírlap nagyságban 4 oldalon megjelenő lapnak.
- A kiállítás anyagát ismerve, nemcsak újságírással foglalkoztál.
- Hogy riporterképeket is lát a közönség, az azért van, mert meg kellett tanulnom a fényképezést is, a kidolgozással együtt. Ugyancsak az olajiparnak köszönhetem, hogy könyvszerkesztő, tervező is lettem időközben. Felelős, valamint műszaki szerkesztőként és tervezőként épp most tudtam letenni az olajipar asztalára dr. Kovács József Olajbányászat című könyvét, amely a szervezeti fölépítés alakulását dolgozza föl.
- Ezenkívül más is található a kiállításon.
- Igen. Műfordítással is foglalkozom. Tudod, annak ide-
jén együtt dolgoztam, egy szobában Ajkay Jenő atyai jóbará-tommal - a kanizsaiak biztosan emlékeznek rá -, s föltűnt, hogy apró tréfás verseket fordít az Eulenspiegel című lapból. Hosszú László tanárom jóvoltából oroszul már tudtam. Gondoltam, megpróbálkozom ezzel én is. Jevtusenkóval kezdtem a Zalai Hírlapban 1962-ben. Azóta több száz versfordításom is megjelent a kiállításon látható könyveken kívül. Több ukrán költővel személyes ismeretségem is van, de olyanok is nyugtázták műveik magyarra fordítását, mint Jevtusenko, Rozsgyeszt-venszkij, Olesz Goncsar, Voz-nyeszenszkij és mások.
- Hogy a kiállításnál maradjunk, úgy tudom, nem ez az első bemutatkozás.
- így igaz. Volt egy kiállításom a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének székházában Budapesten, Zalaegerszegen a nyomdában, ugyanitt a Városi Művelődési Központban, vándorkiállítás az olajipar valamennyi üzemében -, hogy csak néhányat említsek.
- Van-e mindemellett szabadidő?
- Az nincs! Nagy baj, ha az újságírónak van szabadideje. Áz élet ugyanis számtalan olyan dolgot követ el, amit észre kell venni. Észrevenni és közreadni - ez a dolgunk. Ha mégis akadna némi szabadidő - végtére is tőlem függ -szívesen futok, hogy sportoljak is, mint sokan mások. Én is gazdálkodom a hegyen, a kertben, és van egy 4 és fél éves unokám is, aki még sok mindent nem tud.
- A ma megnyíló kiállítás a megyében is páratlanul gazdag termést mutat be.
- Inkább sokoldalúnak mondanám. Köszönhetem mindezt az olajbányászatnak. Ha nem kerülök ide szerkesztőnek, talán kevesebbet értem volna el. Például ezt a rövid bemutatást sem, melyet ezúton köszönök meg a Kanizsa újságnak, melynek egy időben tervező szerkesztője is voltam.
- Mit lehet erre mondani? Nagyon szívesen adtunk helyet a beszélgetésnek.
Tóth Ferenc
■flMllllM I fl\ • • '' - > 1—
Az olajiparhoz kötődő huszonötéves szerelem egyik pillanatképe
M V SORMELLE KLET
A 16 oldalas TV és Rádió műsor az alábbi Halatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: DOYR S, I1WSZ Kft., HKRRNBÜCK Nagykanizsa Kereskedelmi Kft., Kaniy.satex, MHJÁZ, PYRl''S Kft., Ol ARV Kft., Summatech, Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba Tcchnotiade Kft., Zala-HOFAG.
1991. tlecemer 16-december 22.
Ninocska
A tévénézők kedvében járva több héten át nyújt igazi élményt a vasárnap délutáni filmsorozat, Greta Garbó főszereplésével r-- |
VASÁRNAP, 16.20 L ^ J
Szemtanú című epizódban egy benzinkút kirablása a Klet. Ezen a szálon újabb bűntényekre derül fény
KEDD, 21.00
„Apus" utolsó esete
Kevés annyi váratlan fordulat lepi meg a nézőt, mint ebben a német krimiben. Végső eszközként be kell vetni a nyugdíjba ment felügyelőt ___^
SZERDA, 19.05 ''^fL-''
Twin Peaks
Cooper nyomozó már földöntúli erők segítségét is szeretné igénybe venni a rejtélyek megoldásához. A képen Ronette Pulanski (Phoebe Augustine) _^
CSÜTÖRTÖK, 20.55 UfJ
Dallas
Nem enyhül a légkör a farmon. Samantha mindenképpen válni akar Jockeytől. A képen: Linda Gray és Larry
Hagman
Ne fald fel a margarétát!
A két főszereplő: Doris Day és Dávid Niven neve garancia a sikerre
SZOMBAT, 19.05
®
H
ÉTFÖ
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.0S Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Kodály: Mónár Anna - székely népballada
A hét költője: Pilinszky János 9.05 Napközben. Közérdekű mag.
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók 11.33 Szép kis naplemente - VIII/4.
Honor Tracy regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk Iája
A Falurádió műsora 13.05 Klasszikusok délidőben Bársony László viola d''amo-rén és mélyhegedűn játszik 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Beteljesűlöben van-e a 200
éves herderi jóslat? 14.35 Balázs Árpád fúvószenekari
müveiből 14.55 Pilinszky János versei 15.05 Kóruspódium 15.30 Filmzene 16.00 Délutáni Krónika 16.15 A Nyitnikék postája 17.05 Eco-mix
Gazdasági magazin 17.30 Kukely Júlia operettfelvéte-
leiböl 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Történelmi énekek a Kecskés együttes előadásában 19.50 Gong 20.05 Út-elágazás 21.05 Egy rádiós naplójából 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Kék mezőben ötven csillag 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 Operaest 23.45 urh-n: Beatles-slágerek 24.00 Hirek. Időjárás
. ...H
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Halász Judit új nagylemeze 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Derűre is derű Aranylakodalom Csák Gyula hangjátéka 9.33 Könnyűzene orgonára 9.41 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp - XVI/13. 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 Lakatos Dezső dzsesszkvar-
tettje játszik 12.00 Nóták, cigánydalok 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.Í0 Hirek. Időjárás 17.30 Kapaszkodó
Gyógypedagógiai szerviz 17.50 A-B/CD 18.20 MIKRO-lon 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió
Tel.: 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel.: 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Albumajánlat '' 22.00 Reismann Mariannra emiékezűnk 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Zeneközeiben a magnósok Melléklet hangvadászoknak
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Kettősversenyek 10.10 A hél zenemüve
Kodály: Mónár Anna - székely népballada 10.40 Új lemezeinkből
Peter Damm kürtön játszik 11.17 Schubert: A négy évig tartó őrség. Egyfelvonásos opera 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Zenekari muzsika 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 A kamarazene kedvelőinek 14.58 Verdi operáiból 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Herbert von Karajan vezényel 17.25 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 18.30 Mesterségünk címere:
Járműszerelő és karbantartó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Follow Through - 15/2.
19.20 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Kapcsoljuk a Zenekadémia nagytermét
közben: 20.40-
21.00 Kritika két hangra 21.30 Fúvós miniatűrök 21.50 Százéves a Carnegie Hall 23.00 Embertan-középhaladóknak
A pályaválasztásról 23.30 A hét zeneműve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Narancsik Ágota
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Szivtelenül 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Wllli Hatch
Paul az újságból értesül róla, hogy barátját fiatalkorúak megrontása miatt börtönbe zárták. Willit az évek folyamán elfelejtette a közönség. Paul meglátogatja a komikust, és rábeszéli, hogy lépjen fel a városban. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 A láthatatlan ember (am. sor.)
Családi háború 13.00 Egy apával több (am. sor.) tHRTil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Meghívás teára 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Autópályaláz 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat)
Elefántcsont Kenyából 20.15 Népdalok
21.15 Az éjszaka titka (am. thriller) 22.55 Kulturális magazin 23.25 Férfimagazin 23.50 Hirek
24.00 Testemet egy pókért
(olasz western) 95'' 1.35 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Vadászat 2.
6.05 Jane és Kathleen (ism.)
6.50 Nyersbőr (ism.)
7.40 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Fenn
8.30 Richmond Hill (ausztrál sor.) Rettenetes gyanú
9.20 Adderly (ism.) 10.15 Nyersbőr (westernsorozat)
Azték hercegnő 11.15 Egy görög meghódítja... (vidám amerikai sorozat) Vigyázat, kamerák! 11.40 Bili Cosby-show (ism.) 12.05 Harttól Hartig (ism.) 13.00 Perry Mason (ism.) 14.40 Rajzfilmek (ism.) Casimir és társa Flintstone család 15.35 Auloman (amerikai sorozat)
Gyilkosság 16.30 Az osztály feje (am. sorozat)
A varázsló árnyékában fflilil „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai akciófilm-sorozat) Majomkarrier 17.55 Rajzfilmek Szellemüzök Gyilkos paradicsomok Szuperegér Flintstone család 20.00 Hiradó HUH Sólyomasszony
(amerikai film) 112'' EHETi] Éjféli telefonáló
(amerikai krimisorozat) A végzet FETTil Alvó kutyák (új-zélandi film)
1.25 Hírek
1.35 San Francisco utcáin (ism.)
2.20 Hirek
2.30 A bosszú az enyém (ism.)
4.10 Hirek
4.20 Az autóslopos (am. sorozat) Egymásnak teremtve
7.00 Francia hiradó
7.35 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai hiradó
9.00 Európai híradókból
tTÍTilil Hűtlen reggelek (film) |8.3
16.15 Ez törtint a hiten (ism.) |g o
17.05 Jó napot, jó itvágyatl |9.3
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játik
19.00 Termiszetvidelml magi
20.00 Aktuális magazin / Hiri
21.30 Varleti
23.00 Hiradó
23.20 Kulturális magazin
19.30 Tárcsázz! 20.00 RiyCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Rock-blokk 2.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 10
12.30 Magazin 12
13.00 Vadmacska (brazil sorozati*.
13.25 Bim-bam-blno
18.05 Hírek
18.10 Lou Grant (amerikai soroz
19.00 Ruk-cuk - játék
19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 A Brinks-dolog (amerikain
21.55 Hirek
22.10 Éjszakai őrjárat (am. sor.jH
23.00 A Serrano-űgy (ism.) 23
1.00 Labdarúgás !''
2.45 Hirek 0
PRO 7
Sólyomasszony (
amerikai film
A történet Észak-Olaszország ban játszódik a középkorba A gonosz Aquila bíboros szerete mes a szépséges Isabeu-tui A lány szíve azonban a bátor Nso varre lovagé (Rutger Hauer). Abte boros megátkozza a szerelmest ket. A lovag minden éjjel farkassíi válik, a lány pedig nappal sólyongi képében szeli a levegőt. Napnyugel takor és napkeltekor egyetlen pia lanatra láthatják csak egymást ember alakban. tU.lífe
NYEREMÉNYAKCIÓNK A 24. OLDALON !
íi4 i
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
I.OO Japán üzleti élete
1.00 Élő vldeoshow
1.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
4.30 Dráma
1.00 Vígjátékok vitriné
1.30 Belföldi tudósítások
1.00 Sport
.00 Dokumentumfilm
.30 Francia aktualitások
L00 BBC-híradó
130 Piacgazdaság
150 A kis herceg (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
100 Sí VB
Í.OO Tenisz
100 Ökölvívás
100 Szörfösök magazinja
.30 Eurosport-hirek
.00 Ökölvívás
.00 Motorsport
2.00 Labdarúgás
.00 Kickboksz VB
1.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
1.30 Eurobics / Lóerők
:00 Jégkorong - Kanada Kupa
1)1.00 Jégmotorversenyek / Eurobics
30 Tutajverseny Európából
af.00 Jégkorong
30 Nemzetközi sportmagazin
00 Lósport / Starti
.00 Forma-1
ir 30 Hódeszka magazin
.00 Téli Olimpia, 1992
30 Ökölvívás az USA-ból
.00 Spanyol lutballkörkáp
.30 Rögbi Franciaországból
130 Arnold Palmer
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Katts és kutyája (ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.)
10.00 Iskolatévé
10.30 Merlin és Mim (ism.)
11.45 Varázsdoboz
12.00 Éjszakai stúdió (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Pillantás a hétre (ism.)
13.40 Állatmagazln
14.10 A Guldenburgok öröksége
(sorozat)
15.05 Garfield és barátai (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Aaron Moore, a maszáj harcos
16.30 Dlng-dong
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
ffflKIi] Trapper John M. D. (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
21.15 Európa - magazin
ECTIi] Peter Strohm (krimisorozat)
23.00 Én, mondá Bellavista
(olasz film)
0.40 Táncház
OSZTRÁK 2
14.50 Művészlexikon
15.00 Sport
16.35 Smithsonian világa (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat) tFIÍTil Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Szivek lapja
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Strauss-dinasztla (sorozat)
22.00 Híradó
22.30 Európa születése (sorozat)
23.25 Beszélgetés
0.25 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
0.55 Hirek
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Visszatérés Édenbe (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Videofilm-újdonságok (ism.) 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Geiermann repülése 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Csalétek Luke-nak 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Nehézségek
Eileen megint mindenbe beleszól: Daphne-nál nem kívánt látogató, a kávézóban pedig veszekedésre kerül sor közte és Charlene között. Az asz-szony öregnek és haszontalannak érzi magát. 15.35 Teleüzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
Két önkéntelen hös nana Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Kipróbált módon 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Klncskeresés 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Trapper John M. D. (am. sor.)
Megteszem, nem teszem 21.10 Hirek, Időjárás 21.15 Mariandi (osztrák film) 85'' 22.50 Hírek, sport 23.00 Újdonságok és történetek 23.45 4-es csatorna 0.35 Így láttuk (ism.) 0.40 Trapper John M. D. (ism.) 1.30 Műsorismertetés
agney és Lacey
amerikai krimisorozat
i Cagney (Sharon Gless) és La-sly(Tyne Daly) ártatlannak tűnő í igbízást kap Samuelstől. A vá-i i egyik templomából rendsze-i len eltűnnek az adományok, s bitószeresekre gyanakszanak, ; iknek mindig sürgős szüksé-i k van pénzre. A két nyomozó j »egy a templomba, ahol meg-il Slják a szerzetesnőt; nyakából nyzik a kereszt, uj- ^ - . -ól pedig a gyűrű. 10.40
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Vadjuhok a szépség völgyében
Angol ismeretterjesztő film 8.55 Képújság 9.00 Közérdekű Információk 9.05 EZ+AZ
Szórakoztató műsor (ism.) 10.05 Közérdekű információk 10.15 Barangolás a művészetek tájain - Közép-Anatólla és Kappadókla
NSZK ismeretterjesztő film
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Parlamenti Napló 17.20 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin - Nai ekran 17.45 Képújság 17.50 Katolikus krónika
.Veletek vagyok mindennap" 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
Cimbora - Mozart: Figaró
házassága
Esti mese
Jó éjszakét kiván a Disney I 18.45 IS -HIT- 111/1. rész 19.20 Közlemények - előzetesek 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Advent
„Harmatozzatok, egekl" Jankovics Marcell sorozata IV/1. 20.20 Közlemények - előzetesek gnSTfl Vörös király, fehér lovag
Amerikai film (1989) 22.15 Az én hetem EHKE Losonczy Géza (1917-1957) Dokumentumportré - II/2.70'' 23.45 Késő esti hiradó 23.50 BBC-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
16.30 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.40 Délutáni filmajánlat
Petra, a sivatagi királyság
Spanyol ismeretterjesztő film M/2, rész 50" 17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek I Mimi, a lusta cica Kínai rajzfilm 18.10 Popreál
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 A legvidámabb barakk
Magyar dokumentumfilm-sorozat - XII/6. rész 43'' 20.00 Telesport 21.00 Stúdió ''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... Hat női történet Csehszlovák tévéfilm 88'' Főszereplők:
Klaudia - Sona Valentová (Földessy Margit), Lena - Bo-zidara Turzonovová (Győry Franciska), Judita - Emilia Vásáryová (Oallos Szilvia), Elvira - Magda Vásáryová (Kiss Mari), Milka - Zita Fur-ková (Örkényi Éva), Zdena -Ida Rapaicová (Csűrös Karola)
MEGJELENT A
"Hétpróba
CSALÁDI REJTVÉNYMAGAZIN
32 oldalon 55 rejtvény - 10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
""hétpróba
3. SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL
KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.0S Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyeli 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje
11.34 Szép kis naplemente - VIII/5. Honor Tracy regénye
12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma?-a budai Várban
12.45 Világújság
13.05 Rádlószinház
Tömörkény István: Barlanglakók
13.40 Scheldt: Courante Dolorosa 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Poggyász
14.35 Dzsesszmalódiák 15.05 Ezredforduló
1. rész: Románia 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Vesszőparipám 16.25 Kenguru
17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Szvorák Katalin moldvai
csángó népdalokat énekel 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Éjjel-nappal nyitva 20.35 Az I Musici dl Roma Kamarazenekar felvételeiből 21.05 „Csata mezejérűl irom pár soraim" Büttner Emil levelei az 1848-49-es szabadságharcból 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.40 Régi híres énekesek műsorából
23.45 urh-n: Richle Cola dzsessz-
együttese játszik 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Szimfonikus zene 10.20 A magyar nyelv századai 10.35 Most már jöhetsz, Jézuska
Nyírő József novellája 10.53 Michael-Christfrled Winkler
orgonahangversenye 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A századforduló olasz operáiból
13.00 Hangverseny délidőben 14.00 Hangszerszólók 14.30 Éneklő Ifjúság 14.41 Zenei Tükör (ism.) 15.10 Rlmszkij-Korszakov:
Az aranykakas - opera közben:
16.00 Hirek. Időjárás 17.16 Corelll: Tizenkét hegedűszonáta Op. 4. 17.51 Kodály: Mónár Anna
4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628
7.37 Sportreggel
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Rivaldafényben: Szántl Judit
és Weszely Ernő 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó - Irodalomkedvelőknek
10.00 Operettkedvelőknek
Lehár Ferenc műveiből 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Mit üzen a Rádió? (ism.) 11.33 Concertino Praga ''91 11.43 Óvodások műsora 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás '' 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A „nemes vad"
Jean-Paul Belmondo önportréja 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD
18.10 TárcsázzI Tel.: 138-7200 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Talpalávaló. Táncházról, muzsikáról fiataloknak 19.30 Popregiszter 20.00 Juliska néni 20.40 Veszélyben 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Az iróra emlékezünk
Epizódok Tatay Sándor önéletrajzi regényéből 21.25 „Nóta-só" 22.20 Mi közöm hozzá? 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Slágerfilmek-filmslágerek 23.55 Toronyzene
-mm
18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye 20.40 Holnap közvetítjük 21.00 Évadzáró a Veronai Arénában-111/1. 21.55 A Rádiózenekar kamaraegyüttese játszik 22.20 Ml újság a régizene világában ? 22.59 Rádlószinház Ahid
24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikája
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Halál az iskola udvarán 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Az elveszett lány
Andrew Dawson multimilliomos, Paul egykori barátja arra kéri az ügyvédet, keresse meg Spanyolországban a lányát. Paul Barcelonában akad Susanne nyomára. Barátjával, Ramonnal nyomoznak tovább. Andorrában a két férfit elrabolják. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 A láthatatlan ember (am. sor.)
Szegény gazdag ember 13.00 Egy apával több (am. sor.) nflETil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfield-sztori (sorozat) iEIflü Farkasok klánja (mexikói sor.)
A halál árnyéka 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
A verseny 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 Knlght Rider (am. sorozat)
Halál a kupolában 20.15 Kojak (amerikai krimisorozat)
Mindig van valami 22.00 Robbanékony - magazin 22.55 L. A. Law (amerikai sorozat)
Rambowitz 23.50 Hírek
24.00 A bosszú hosszú napja
(olasz-spanyol western) 97'' Fsz.: Giuliano Gemma 1.40 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) A nagy nyeremény
PRO 7
6.10 Richmond Hill (ism.) 6.55 Nyersbőr (ism.) 7.45 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Gyilkos paradicsomok 8.30 Automan (ism.) 9.20 Palmerstown (am. sorozat)
A város egyensúlya 10.20 Nyersbőr (am. westernsor.)
A helyettes 11.15 Az osztály feje (ism.) 11.40 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.10 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
13.00 BMX banditák (ism.) 14.35 Rajzfilmek (ism.) Szuperegér Flintstone család 15.30 Air Force (amerikai sorozat)
Megosztott nemzet 16.25 Az osztály feje (am. sorozat)
Rafinált trükk il»1.1 Én, a kém (am. sorozat)
A hercegnő 17.55 Rajzfilmek Szelleműzök Fenn
Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere 20.00 Hiradó
Miiki A megfoghatatlan Webster
(amerikai krimi) 100'' Fsz: Ryan O''Neal FflEIil Vad angyalok
(amerikai akciófilm) 80'' Fsz.: Peter Fonda, Nancy Si-natra 0.05 FBI (ism.) 1.00 Hirek
1.10 Alvó kutyák (ism.) 2.55 Hirek
3.05 Szürkület (am sorozat)
Az autóstopos WETil A hazudós Billy (angol film) 94'' 5.05 Hirek
TV 5 SU
7.00 Francia híradó
7.35 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai hiradó
9.00 Európai híradókból
10.00 Kulturális magazinok
16.15 Aktuális magazin (ism.)
17.15 Jó napot, jó étvágyad
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Film az eszkimókról
20.00 Rendkívüli tudósító
21.00 Francia hiradó EnETil Az elgázolt kutya (krin
23.20 Vitaműsor
MUSICTV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
9.10 3.00 >.00 .00 I.30 .00 I.30 00 .00 .30 .00 .30
3.45 I
9.45 ! 2.00 J I4.00 I 5.30 ! 6.00 1 8.00 I 19.00 I 9.30 I 11.00 I !1.00 I 2.00 I
TELE 5
I
12.25 Hirek 1.00
12.30 Magazin I2.00
13.00 Vadmacska (brazil sorozat 13.25 Bim-bam-bino 3.30 18.05 Hirek 4.00
18.10 Lou Gran (amerikai soroaB.30
19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek 19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 A Rózsaszín Párduc nyonfB.00
(angol film) 21.50 Hírek
22.05 Windigo (amerikai film) 23.30 Új bosszúállók (ism.) 0.20 Lou Grant (ism.)
16.00 16.30 8.00
9.30 D.00 1.00 2.00 14.00
A megfoghatatla j, Webster
amerikai krimi
19''
Webster (Ryan O''Neal) kom^tség terszakember ékszertolvajlásraafcáva ja a fejét. Első útja a Hendertin ilágh; villába vezet. Webster az értékfe két ékszerek mellett terhelő dokume ílegé tumokat is talál Henderling szél rard ben. Laurával (Jacqueline Bíssí arcol. gyengéd kapcsolatot ápol. Mind ágot a legnagyobb rendben megy, u aylot meg nem jelenik Dave, «« iiágbó a biztosítási ügynök. tU.lfarke
DOMCIS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
SUPER CHANNEL
Egyveleg
Japán üzleti élete Éli vldeoshow Wyatt Earp (am. sorozat) Dráma
Vígjátékok vitriné Belföldi tudósítások Sport
Tudományos magazin Kelet-európai riport BBC-híradó Piacgazdaság 1(5 Kansas City (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
T Sí VB
IM Szlalom
10 Kickboksz VB
30 Szörfösök magazinja
DO Tenisz
00 Labdarúgás
50 Albertvllle
.30 Eurosport-hirek
.10 Célbadobós játék
10 Autóverseny
LOO Pankráció
SCREENSPORT
10 Szumóblrkózás Nagoyából 1)0 NBA - amerikai kosárlabda-zat) bajnokság
30 Hódeszka-magazln 10 Lóerők / Eurobics izatpO Tutajverseny Európából 110 Lósport
130 Ökölvívás az USA-ból t D0 Jégmotorversenyek omátO Spanyol futballkörkép 30 Vízi sportok magazinja 10 Rögbi világkupa 10 Európai kosárlabda 10 Profi boksz Nagy-Britanniából 10 Biliárd Skóciából
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek /Katts és kutyája (ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Film
12.15 Diagnózis
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Varázslatos Jeannie (sorozat)
14.00 A Guldenburgok öröksége
(sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Szórakozás Is kell
15.30 An-tan-ténusz
16.05 A vörös Hold (sorozat)
16.30 Zenei műhely
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
17.35 Fény a sötétben
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
Hilffi] Trapper John M. D. (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Hegyek országa (dok.-film)
21.15 Ha ezt a szomszédok tudnák
EETTH Kettő meg kettő egyenlő
gyilkosság (amerikai film)
23.35 A vihar (amerikai film)
OSZTRÁK 2
9.55 Sport
16.50 Mfivészlexlkon
17.00 Iskolatévé
17.30 Tá|ékozódás tTiliTil Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Pillanatkép (sorozat)
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Maxi (tévéfilm)
21.15 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Mariandi (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Police Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) A levegő hősei 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Átváltozás 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Jóban és rosszban Oaphne rossz anyának tartja magát, Paul és Gail a Water-hole épület miatt vitatkoznak. Amandát az zavarja, hogy Mike és Henry egymással versengenek Jane kegyeiért. 15.35 Teleüzlet
15.50 Bonanza (westernsorozat)
Mary férje 16.45 Lottó (amerikai sorozat)
San Dlego 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Hurrikán Zsa Zsa 18.15 Blngó-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Szív küldi szívnek 21.10 Hírek glE Június hatodlka
(amerikai film) 102'' 23.05 Tévétükör - magazin 23.35 Hirek, sport 23.40 Szökésben
(amerikai krimisorozat) Egy halott árnyékában 0.35 Bonanza (ism.) 1.25 Műsorismertetés

II Innii
SAH
alJúnius hatodika
amerikai film
1944. június hatodikán a szö-npíségesek normandiai partraszál-a aljával megkezdődött a második rlin (háború utolsó szakasza Vale-:ék( kétségbeesetten várja a híreket meégényéről, John Wynterről (Rl-léfj id Todd), aki a francia fronton ssefcol. A lány magányában barát-ndept köt Brad Parker (Róbert mjlor) amerikai tiszttel. A barát-ból szerelem lesz, ^ -• lfker azonban nős. ''l-IO
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor litKTi] Házi gondozás, ápolás Távtanulási sorozat Idős emberek gondozása, ápolása 8.50 Deutschlandspiegel
Német nyelvű országismereti sorozat 9.05 Képújság 9.10 Közérdekű Információk 9.15 Telelottó 9.20 Közérdekű Információk 9.25 Egy különös orvosi eset Amerikai dokumentumfilm (ism.)
10.15 Beethoven: C-dúr zongoraverseny Op. 15.
NSZK film (ism.)
16.19 Napi műsorajánlat
16.20 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - Naia obrazovka
16.45 Képújság iliEffl Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A vigasztalhatatlan Francis - Francis Perrin (Sztankay István), Frangoise
- Elisa Servier (Prókai Annamária)
ffKE Az utódok reménysége
A magyarországi zsidóság műsora 17.30 Átmenet
Érdekvédelmi magazin 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
Perpetuum mobile Esti mese Magyar népmesék [EEE IS - Kölyökidő
Kamaszodó kamaszadó 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Kerák-bár
Utazási vetélkedő EtKiTil Tetthely
Német bűnügyi filmsorozat A szemtanú 87'' Felügyelő - Werner Schuma-cher (Perlaky István), Wagner
- Frank Strecker (Tahi József), Helga - Gundy Grand (Tóth Enikő), Eddy - Harry Wüstenhagen (Izsóf Vilmos)
22.35 Tíz után... 23.00 Mozart útja XIII/5. rész:
Mozart Schwetzingenben Muzsikusok és hercegek 46'' C-dúr zongoraverseny K. 246 23.45 Pszeudo - Pauer Gyula-est
a Kossuth klubban 0.20 Késő esti híradó 0.25 BBC-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Radics Péter
16.30 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.40 ölről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.40 Kérdezz I Felelek 17.55 Gyerekeknek Az én pici pónlm (My Little Pony) Amerikai rajzfilmsorozat Az Éden tanya szelleme 2. 18.15 Teletport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Ház a sziklák alatt
Magyar film (1958) FF 90'' December 2-án hunyt el Tatay Sándor 20.40 Kriminális
Bűnügyi krónika ''91 21.25 Spotlight
Miniportrék hazai popsztárokkal 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... EHEK „Sarokba szorított az Isten" Tabódy István főesperes portréja
„A filmművészet megújulását nem hozhatja meg más, csak egy új, modern irányzattal bíró irodalom."
(Andrzej Wajda)
„Nem festhetjük vagy énekelhetjük magunkat jó emberré; először jó embernek kell lennünk, mielőtt akár festeni, akár énekelni tudnánk, és akkor a szín és a hang tökéletesíteni fogja bennünk mindazt, ami jó."
(Ruskin)
KARÁCSONYI VÁSÁR A HERRNBÖCK-NAGYKANIZSA KER. KET.-NÉL!

Iliit! ü 11 11 ni ■■B 7 ■'' ''S / ; /'''' '' 1
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mix (ism.) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörök és citerazene-karok
11.32 Szép kis naplemente - VIII/6.
Honor Tracy regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 ötágú sip
14.35 A Vály-völgye tánc és zenei
életéről - II/2. 14.50 Kodály: Mónár Anna - székely népballada 15.05 Metronóm. Zenebarátok órája 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Magatartásformák
Beszélgetés Gyulai József fizikussal 17.05 Ars poetica
Életéről és műveiről beszél Bozzay Attila zeneszerző 17.40 Egykorú dallamok Csokonai
Vitéz Mihály verseire 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Népdalok 19.50 Gong 20.05 Európa-Stúdió 20.35 Dublin rózsái. Részletek Vladimír Cosma filmzenéjéből 21.05 Illyés Gyula: Puszták népe 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Lemezmúzeum 23.00 urh-n:k BBC magyar műsora 23.05 Zenekari muzsika 23.45 urti-n.Gábriel Hasler dzsessz-
felvételelből 24.00 Hírek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: A country-
muzsika 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Elrejtett hangszerek
Találkozás Lukács Sándorral a 22-es stúdióban 10.00 Egy énekes - több szerep
Svéd Sándor felvételeiből 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.40 Ki kopog?
12.00 Nótaarchivum. Világhy Erzsébet és Bódy József énekel, Magyari Imre zenekara játszik 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Egy szinház újjászületése Látogatóban a Budapesti Kamaraszínházban 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Pop-labor 16.00 Tartóshullám 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Visszajátszás 17.50 A-B/CD 18.20 Hlstorébusz 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió. Tel.: 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Hatodik érzék. Kapcsolatkeresés egy rejtett világgal 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Közkívánatra l 22.00 Párkák
Finta Éva hangjátéka 22.30 Nemes Nagy Páter blues-
sorozata 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma 24.00 Benny Goodman felvételeiből
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Romantikus kamarazene 10.05 Magyar írás (ism.) 10.50 Gluck: Alkésztlsz. Részletek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Hallel Hándel Fesztivál zenekarának Handel-hangver-senye
13.00 „Amennyiben tőlem függ..." Benedek István Gábor és Vámos György dokumentumműsora Garamvölgyi Jánosról 13.36 Századunk kórusmuzsikájából 13.52 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből
15.04 Puccini: A köpeny - opera 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Zenekari muzsika
17.00 Schwetzlngi Fesztivál, 1991 18.00 V materlnskom jaziku 18.20 in limba materná
18.40 Na maternjem jezlku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Szőllősy András műveiből 20.05 Kapcsoljuk a Budapest
Kongresszusi Központot közben:
21.00 Veszélyben a bioszféra 22.15 Dániel Barenboim Mendelssohn szöveg nélküli dalaiból játszik
22.25 A változó Mozart-kép
23.01 Szembesítés - H/1. 24.00 Hirek. Időjárás
0.10 Századunk zenéjéből 1.25 Kamarazene fúvósokkal
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Antall István
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Anyai szeretet 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A szemtelenség győz
Wilson bíró fellép Jerry Haines Az igazat mondd című műsorában. Haines híres arról, hogy gátlástalanul bánik vendégeivel. A bírót azzal vádolja, hogy az egyik gyilkossági ügy kivizsgálása során részeg volt. Wilson magán kívül van és lelövi Hainest. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 A láthatatlan ember (am. sor.) Tűpénz
13.00 Egy apával több (am. sor.) flflETi! Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfleld-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Ártatlan hazugságok 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Ingyencirkusz 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velűnkl 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó 19.15 Vissza a múltba ''(amerikai sorozat) Mister Vénusz 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Asszonyok magazinja 23.20 Benny Hill-show 23.50 Hirek
ECTiül Django-a leszámolás napja
(olasz western) WEIi) Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Ne add el magad áron aluli
PRO 7
5.50 Palmerstown (ism.) 6.45 Nyersbőr (ism.) 7.35 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Fenn
8.25 Air Force (ism.)
9.15 Ház az Eaton téren (angol sor.)
Trófeavadászat 10.05 Nyersbőr (am. westernsor.)
A franciák rabszolgája 11.05 Az osztály feje (ism.) 11.30 Egy görög meghódítja... (ism.)
1.55 En, a kém (ism.) 12.50 Meglehetősen meleg június
(angol film) 92'' Fsz.: Dirk Bogarde 14.30 Rajzfilmek (ism.) Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere 15.25 Mister Ed (vidám am. sor.)
Trükk 17 16.00 Barátom, Ben (am. sorozat)
Veszélyes felfedezöút 16.30 Az osztály feje (am. sorozat)
Fényévek íHfiTil A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Maffia-keresztapa 17.55 Rajzfilmek Szelleműzök Fenn
Winnie itt vanl Flintstone család 20.00 Hiradó
flíIE Nehéz a milliomos dolga
(osztrák film) 89'' Fsz.: Peter Alexander nmn Spenser
(amerikai krimisorozat) A lány és a lelkész 23.15 Szeretném, ha itt lennél
(angol film) 88'' 0.50 Hirek
1.00 Éjféli telefonáló (ism.) 1.50 Hirek
2.00 A megfoghatatlan Webster
(ism.) 3.45 Hirek
3.55 Az autóstopos (ism.) 4.20 Férfi a hálóban (ism.)
7.00 Francia hiradó
WFTil Jó reggelt, Blnol
7.35 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai híradó
9.00 Tudomány és játék
17.15 Jó napot, jó étvágyatl
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Hegyek / Svájci hiradi
20.00 Svájci magazin
21.00 Francia hiradó
21.30 Beaumarchais: A i borbély (szinh. közveti
23.50 Irodalmi magazin
MUSICTV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Krisdane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil soro 13.25 Blm-bam-bino 18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai sor 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 A nagy kék országút
(olasz-francia-NSZK filr 21.55 Hirek
22.05 Újdonságok a moziban 22.15 Riport
22.45 A Brinks-dolog (ism.)
Nehéz
a milliomos dol(
osztrák filmvígjáték
Edward Collins milliomos (P Alexander, jobbra) a francia Rí rán él. Nem érdekli a pénz, sz sebben élvezi az egyszerű éli Edward annyira jóhiszemű, ht soká veszi csak észre, hogy i nyasszonya, Alice a pénzét aka Véletlenül ismerkedik össze Nír te-tel (Germaine Damar, balra), előtt szegény munka- .. . nélkülinek adja ki magát ''Ü.1

PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
Cfa/fusV[t,

ü''so
SUPER CHANNEL
10 Egyveleg 10 Japán üzleti élete 90 Élö vldeoshow 10 Wyatl Earp (am. sorozat) 30 Dráma
10 Vígjátékok vitriné 30 BeHöldi magazin 10 Sport
10 Utazási magazin 30 Üzleti hét 10 BBC-híradó Piacgazdaság
Jack és a babszár (am. film) utána Egyveleg
EUROSPORT
10 Labdarúgás 10 Kickboksz VB 110 Tenisz 10 Pankráció 10 BeNeLux - magazin 30 Eurosport-hirek 10 Ökölvívás 10 Asztalitenisz J0 Tenisz .00 Albertvllle
SCREENSPORT
10 Spanyol futballkörkép 30 Forma-1 at 30 Szumóbirkózás Nagoyából 00 Biliárd Skóciából 10 Starti / Eurobics !2i30 Tutajverseny Európából 110 Európai kosárlabda 10 Arnold Palmer 10 Szuperkrossz Los Angelesből .00 Golf az USA-ból ) 00 Rögbi világkupa JO Brit Forma-3 .00 Golf az USA-ból / Golfhírek .10 Téli olimpia, 1992 .40 Jégkorong
SAT1
í
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Katts és kutyája (ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Afrikai oroszlán (ism.)
11.45 Popeye (sorozat)
11.50 Rövidfilm
12.15 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Varázslatos Jeannie (sorozat)
14.00 A Guldenburgok öröksége
(sorozat)
14.45 Az üveg története (sorozat)
15.05 Kacsafalva (sorozat)
15.30 Bábjáték
16.00 Állatsarok
16.05 A vörös Hold (sorozat)
16.30 Proéscontra
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
17.35 Fény a sötétben
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
nnSTíl Trapper John M. D. (sorozat)
19.30 Hiradó / Sport
20.15 Az éneklő angyal (film)
22.00 A nagy Raibach (sorozat)
22.50 Kezdetben volt a tűz (film)
OSZTRÁK 2
16.50 Művészlexikon
17.00 Kulturális élat
17.30 Országok és emberek
Hifiül Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Allatkviz
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Érvek
21.30 Fehéren, feketén
22.00 Hirek
22.30 Beszélgetés
23.30 Sport
utána Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.30 Teleüzlet 10.10 Június hatodika (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Oltie (am. rajzfilmsorozat)
Kicsi, de csinos 14.25 Közkórház (amerikai sorozat) Mindig ezek a szomszédok 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Amanda
Paulnak új tervei vannak, Amanda ezzel szemben békétlenséget szít Jane és Henry között. Egyéb területeken viszont óriási benyomást tesz, ami egyáltalán nem tetszik Madge-nek. 15.35 Teleüzlat
15.50 Kungfu (amerikai sorozat)
Calne és a mester 16.45 Mississippi (amerikai sorozat)
A gyanúsított 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Ophella szerelmi álma 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 ldö|árás
20.15 Visszatérés Édenbe (sorozat)
22.00 Hirek, Időjárás
22.05 Hunter (amerikai sorozat)
Méreg és bűn 23.00 Hirek, sport
Az átok örökősei (amerikai krimisorozat) Örűlet 0.05 Mississippi (ism.) 0.55 Hunter (ism.) 1.45 Műsorismertetés
z átok örökösei
amerikai krimisorozat
Walter Cromwell (Dávid Ferry) líságíró a végigdolgozott éjsza-után hazafelé tart. Útközben lóbiskol, letér az úttestről és gázolja a kilencéves Heathert. férfi pánikba esik, elrejti a kis-ly holttestét, és elmenekül. Egy Itel később megtalálja kocsija ihárítóján a kislány medálját, öl kezdve az újságírónak nincs nyugodt pillanata: „n kislány beszél hozzá, tű.tü
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 A müncheni Német Múzeum NSZK ismeretterj. film (ism.) 9.15 Képújság 9.20 Közérdekű Információk 9.25 Volt egyszer egy Stephanle nevű lány...
Amerikai könnyűzenei film (ism.)
10.10 Közérdekű Információk 10.20 Évgyűrűk 10.50 Bárcsak...
Kanadai rajzfilm 11.00 Képújság
15.54 Napi műsorajánlat
15.55 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unser Blldschlrm
16.20 Képújság nana Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat Az elcserélt táskák Francis - Francis Perrin (Sztankay István), Franfoise - Elisa Servier (Prókai Annamária), Valérie - Olivia Dutron (Kováts Adél), Suzy - Claire Maurier (Kállay Ilona), Mi-nouchka - Michéle Moretti (Halász Aranka) 16.50 Az Örök Szövetség Svájc -1291-1991 Riport-dokumentumfilm 17.30 Kalendárium, 1991
Ismeretteijesztö magazinműsor A hétköznapok tudománya 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Micimackó-klub Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek ETiKi] Ja ész a fontos, nem a haj"
Vidám vetélkedöműsor 21.25 A Rózsi
Demjén Ferenc műsora 21.55 Műrész
A TV1 kulturális lapja Hamvas Béláról 22.25 Létkérdések
Vitaműsor 23.10 A Balázs Béla Stúdió bemutatja
önuralom 60''
Ez a film nem is film. Kellett némi önuralom az elkészítéséhez, és kell némi önuralom a befogadásához. 0.10 Életem legboldogabb napja 0.15 Késő esti hiradó 0.20 ZDF-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dombóvári Gábor
16.20 Hirak - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek
A szabadság gyermekei
Francia rajzfilmsorozat VIII/6. rész 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esd egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló tűim „Apus" utolsó eseti
NSZK tévéfilm 88'' Kleifisch (Apus) - Willy Millo-witsch (Szabó Sándor), Freya - Anaid Iplicyan (Schubert Éva), Döpper - Dietmar Bar (Kerekes József), Büttgen -Matthias Ponnier (Kovács István), Stein - Wolfgang Wahl (Rosta Sándor) 20.40 Vetélkedő ■ Mozart-év alkalmából
Körkapcsolásos verseny Budapest Debrecen, Győr, Pécs és Szeged között - V/3, rész
kb.
21.40 Hang|agy-zet
Amadeus zongorája
Közreműködik: Horváth Anikó és A. Ljubimov csembalómű-vész, P. Stefi hangszerkészítő 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... MER Tízparancsolat
Lengyel tévéfilmsorozat X/10. rész:
Felebarátod házit, mezejét, másféle jószágát ne kívánjad!
Főszereplők: Jerzy Stuhr, Zbigniew Zamachowski
„... szörnyű, sőt lehetetlen úgy élni, hogy az embernek folytonosan várnia kell a bevételre."
(Mozart)
„Ahhoz, hogy éljünk, kevés életre van szükségünk. Ahhoz, hogy szeressünk, sokra."
(Joseph Joubert)
gTOSHIBA
MAGYARORSZAGI KEPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHENYI TÉR 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Szép, új telekommunikációs világ
8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 „Énekeltem én: Simon Ferenc Józsefné" 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben
Porgy és Bess. Részletek 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Könyvszemle 14.15 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 15.05 Vízkereszttől szilveszterig Néprajzi kalendárium Karácsony havától Boldogasszony haváig 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Neked széli Zenei kalandozások térben és időben 17.05 Cigányfélóra 17.35 Trombltaparádé 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 A székesfehérvári Állami Zeneiskola citerazenekara játszik
19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Tanakodó. Tel : 138-8319 21.05 így láttam Bartókot. Bartók Péterrel beszélget Bónis Ferenc 21.50 Egy forditás-ankétra
Weöres Sándor versei az Újvidéki Rádió M stúdiójából 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Tér-idő
23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Nagy mesterek - világhirü
előadóművészek 23.45 urh-n: Frank Sinatra énekel 24.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Olasz slágerek 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből 9.50 Népdalkörök pódiuma (ism.) 10.15 Édes anyanyelvünk 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 A mi korunkban 11.23 Gramofonsztárok 12.00 Muzsikánál nincs jobb barát 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Nosztalglahullám. Bobby Bare 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó
14.30 Betűnger. A politológiáról 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 15.20 Slágerről slágerre 16.00 Látvány és muzsika
Garabuczy Ágnes és Tóth László festőművész
17.00-
19.00 RádiÓMa
benne•
17.00 Hírek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 A rock gyermekei 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs
20.30 Fényes Szabolcs szerzeményeiből 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Mark Isham dzsesszegyüt-
tese játszik 21.50 A MR Karinthy Színpada Ernőd Tamás bohózatai és sanzonjai (ism.) 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Zenés játékokból
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Anita Cerquetti operaáriákat énekel
9.50 Kenneth Gilbert csembalózlk 10.20 Kutyavér a havon. Tömörkény István elbeszélése 10.45 Szimfonikus zene 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Louise. Részletek Charpen-
tier operájából 13.00 Hallgassuk újra I 14.00 Az Új Prágai Trió felvételeiből 14.50 Haydn: Az évszakok - oratórium közben:
16.00 Hírek. Időjárás 17.14 Magyar zeneszerzők. Soproni József: V. vonósnégyes 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku
19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Brahms: Három ének hat-
szólamú vegyeskarra 19.35 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót közben: 20.20-
20.40 Arany János ének-zene tanárral beszélget Dimény Judit 21.20 Hangszerszólók 21.40 Operaegyüttesek 22.12 Napjaink zenéje 23.08 Szembesítés
Lengyel József regénye - II/2. 24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Rékai Gábor
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
A körorvos 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Autópálya 1.
Paul vásárolt magának egy használt autót, hogy azzal utazza végig az Államokat. Az autópályán kocsija kormányszerkezete hirtelen felmondja a szolgálatot. A tömegszerencsétlenség következtében négy ember életét veszti. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 A láthatatlan ember (am. sor.)
Börtönben 13.00 Egy apával több (am. sor.) tFüTil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Orvosi titoktartás 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Időzített bomba 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó 19.15 Jump Street 21. (amerikai sorozat) Menekülés 20.15 Mini Playback Show 21.15 Kastély a Wörthi-tónál (NSZK sorozat) Képvadászat 22.20 Háromszoros éljen
(NSZK-olasz szexfilm) 23.50 Hírek
24.00 Djangótól üdvözlettel
(spanyol-olasz western) 89'' 1.35 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) A művészetért
PRO 7
6.10 Ház az Eaton téren (ism.) 6.55 Nyersbőr (ism.) 7.45 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Fenn
8.35 Mister Ed (ism.)
9.00 Barátom, Ben (ism.)
9.30 Waltonék (amerikai sorozat)
Karácsony 10.20 Nyersbőr (westernsorozat)
Tíz évvel később 11.20 Az osztály feje (ism.) 11.45 Alice (vidám am. sorozat)
Sértődés 12.10 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
13.00 Nehéz egy milliomos dolga
(ism.)
14.40 Rajzfilmek (ism.) Winnie itt vanl Flintstone család 15.35 Mister Ed (vidám am. sor.)
Ed és a Mikulás 16.05 Rossz hírű medvék (am. sor.)
Teniszmérkőzés 16.35 Az osztály feje (am. sorozat)
Hamis barátok rHTflv Chase professzor esetei (amerikai sorozat) Farkasiány 18.00 Rajzfilmek Szelleműzök Gyilkos paradicsomok Kövér disznócska Garfield és barátai 20.00 Híradó
Miim Sanghaji meglepetés
(amerikai film) 90'' Fsz.: Madonna EEETil Különleges osztag (ausztrál sorozat) Bomba és zöldség 23.15 Gamiani éjszakái
(francia-olasz erotikus film) 82'' 0.45 Hírek 0.55 Spenser (ism.) 1.40 Hírek
1.50 Szeretném, ha itt lennél (ism.) 3.20 Hírek 3.30 Szürkület (ism.) 3.55 Vad angyalok (ism.)
7.00 Francia híradó
7.35 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai híradó
9.00 Európai híradókból
10.00 Irodalmi magazin (ism.)
16.15 Svájci magazin (ism.)
17.15 Jó napot, jó étvágyatl
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Turistamagazin / Híradó
20.00 Nem kell álmodozni - ma
21.30 Aktuális magazin
ESFül Viva - A grasztronómiáról
0.10 Bírósági Iratok
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Háromból egy
24.00 Pip Dann
1.00 Krlstlane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hírek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat
13.25 Blm-bam-blno
18.05 Hírek
18.10 Lou Grant (amerikai soroz
19.00 Ruk-cuk - játék
19.25 Hírek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Kari Dall-show
21.05 A kis szuperagy (am. film)
22.45 Hírek
22.55 Szórakoztató magazin
0.25 Lou Grant (ism.)
1.10 Hírek
Sanghaji meglepetés
amerikai film
Sanghaj, 1937. A japán-kíra háború idején a fiatal missziónál uslány, Glória Tatlock (Madonrt és az amerikai kalandor, Glenda Wasey (Sean Penn) 550 kg után kutat. Burns, a misszió tője azért kérte a fiatalok segi gét, mert az ópium nélkül nem ellátni a súlyos betegeket. Glória Glendon túl későn jön „ rá a keserű igazságra. éU.ID
ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
T
II
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élő vldeoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Dráma
19.00 Vígjátókok vitriné
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport
21.00 A holnap mögött
21.30 Beszélő fejek
22.00 BBC-hiradó
22.30 Piacgazdaság
22.45 Rock Rióban III. utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás
15.00 Albertvllle
15.30 BeNeLux - magazin
16.00 Tenisz
18.00 Lovaglás
19.00 Motorsport
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Kosárlabda
21.30 Autósport
22.00 Labdarúgás
II
SCREENSPORT
.00 .30 9.30 11.00 12.00 14.00 15.30 16.00 17.00 17.30 18.00 18.30 19.30 22.30 24.00
Euroblcs
Jégmotorversenyek Golf az USA-ból / Euroblcs Szuperkrossz Los Angelesből Profi boksz Nagy-Britanniából Brit Forma-3 / Euroblcs Hódeszka magazin Rögbi Franciaországból Vízi sportok magazinja Pllote
Klckboksz Rotterdamból
Argentin futball
Golf az USA-ból / Simagazin
Spanyol futball
Golf New Yorkból
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek /Katts és kutyája (ism.) 9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Érvek (ism.) 11.45 Fehéren, feketén (ism.) 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Varázslatos Jeannle (sorozat) 14.00 A Guldenburgok öröksége
(sorozat) 14.45 Rövidfilm 14.55 Popeye (sorozat) 15.05 Volt egyszer... az élet (sor.) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 A vörös Hold (sorozat) 16.30 Slágerek 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 17.35 Fény a sötétben 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó [TflKTil Trapper John M. D. (sorozat) 19.30 Híradó/Sport 20.15 Gálaest
EHilí] Egyedül vannak a bátrak
(amerikai film)
Tökéletes pár (amerikai film)
OSZTRÁK 2
17.05 Művészlexikon
17.15 Természetfilm
rciiTi) Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Az Igazat mondd I
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Fllmújdonságok
21.30 Kulturális aktualitások
22.00 Híradó
22.30 Tévéfilm utána Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Visszatérés Édenbe (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo(ism.) 14.00 Thunderal macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) A gonosz hárfa 14.25 Kőzkórház (amerikai sorozat)
Parti csattanókkal 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Meghívás teára A Paul és Gail közötti kapcsolat még mindig a holtponton van. Amanda további jóponto-kat szerez Jane-nél. Amikor Amanda teára hívja Madge-et, kirobban a botrány. 15.35 Teleüzlet 15.50 Hazzard megye lordjai (amerikai sorozat) Hector késel bosszúja 16.45 A rendőrnő
(amerikai krimisorozat) Vesztaszfiz 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Álláskeresés 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Mike Krüger-show 21.10 Hírek, sport CTB Rossz a jó (am. krimi) 113'' 23.20 Hírek, Időjárás 23.30 Becsület kérdése (amerikai film) 99'' Fsz.: Ben Gazzara 1.15 A rendőrnő (ism.) 2.05 Műsorismertetés
SAH
Rossz a jó
amerikai krimi
Patrick Hale tévériporter (Sean Connery, jobbra) forró nyomon igyekszik a Közel-Keleten bizonyítékokat keresni Awad király és Rafeeq, a híres terrorista együttműködésére. Hale munkája közben megismerkedik Sally Blake riporterrel (Katharine Ross, balra), a CIA ügynökével és Helmut Unger fegyverkereskedővel. Un-ger alumíniumkoffere „^ ^p két atombombát rejt. fcl.lü
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli - Válogatás a magyar
könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga-Dr.Weninger Antallal 9.20 Képújság 9.25 Közérdekű Információk 9.30 Híres ünnepek Angol rövidfilm Belgium köszönti a császárt 10.00 Közérdekű információk 10.05 A tánc nyelvén
Finn rövidfilm 10.30 Forró és hideg sivatagok
Angol dokumentumfilm 10.55 Képújság
17.30
18.00 18.05
18.15
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Román nyelvű nemzetiségi magazin - Ecranul nostru
17.00 Képú|ság 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A fotóstúdió
Francis benevez egy fotópályázatra, s telefonon a lakására hivja a csinos modelleket. Amikor barátnője, Franfoise visszatér, akkor kezdődik az igazi lebukás. Gala
Ökológiai filmújság „Amíg a Föld áll..." Közlemények - előzetesek Pénzvilág
Hírek, tények, információk Gyereksarok „Engedjétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Esti mese Jimbó
Muzzy comes back Égből pottyant mesék
Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora
Képregények . II/2. rész Mini klip-mix Híradó
Műsorismertetés Teiesport
Közlemények - előzetesek Egészséget mindenkinek I
Or. Czeizel Endre műsora Elhízás - népbetegség Twin Peaks
Amerikai tévéfilmsorozat VIII/5. rész 46'' (Csak felnőtteknek!) Főszereplők: Dale Cooper -Kyle MacLachlan (Szakácsi Sándor), Harry S. Truman se-riff - Michael Ontkean (Rátóti Zoltán) 21.45 Első szerelem 22.35 Menedzser Magazin
(Ism.: vasárnap, TV1 6.45) 23.20 Késő esti híradó 23.25 BBC-híradó
18.45 IS
19.15 19.30 20.00 20.05 20.10 20.20
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Dombóvári Gábor
16.20 Hírek - Műsorelözetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek
Bereg télen, Bereg nyáron Magyar kisfilm A kacsa és a fenyő Bolgár rajzfilm 18.15 Telesport
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Elvi kérdés
Amerikai tévéfilm 55'' 20.05 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.05 Hogy volt?
50 perc... színházról Vámos Miklós műsora 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 A TV2 FILMKLUBJA Szomszédolás Szlovák filmek bemutatója Nap a hálóban Szlovák film (1962) FF 90''
É
18.00 Műsorismertetés 18.04 Sráckarlka
Maja, a méhecske
Rajzfilmsorozat 18.33 A természet világa
Angol ismeretterjesztő filmsorozat
A sivatag-kerti Idill 19.00 Power kapitány
Amerikai sci-fi-sorozat A kitaszított 19.30 Sláger és Horoszkóp Biliül Játék az igazsággal Justice game Angol filmsorozat VII/4. rész 21.00 Trans World Sport
Amerikai jégkorong bajnokság 21.30 Civilpálya
Az önkormányzatok műsora 22.00 Műsorzárás
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Tér-idö (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 Nemzetiségeink népzenéje
11.32 Zsebrádiószínház Egy lenyöla balladája
Gyárfás Miklós kishangjátéka 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? -12.45 Külpolitikai arcképcsarnok 13.00-
15.59 urh-n: Útitárs
A Kossuth rádió és a Calypso 873 zenés szolgáltató műsora 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Erről beszéltünk 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Népzenetár 15.05 Magyar írás - irodalmi hetilap 15.50 Beszélni nehéz 16.00 Oélutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30-
20.00 urh-n: Útitárs
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.15 A zenéről
19.30 Hol volt, hol nem volt...
19.40 A Méta együttes levételeiből
19.50 Gong
20.05 Ungvár messze van?
20.33 Barangolás régi hanglemezek kőzött
21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 Beszélni nehéz (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Dzsesszarchivum 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Vegyes egyedül 23.45 urh-n: Jackye Castan pánsi-
pon játszik 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐW
|í|j|
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Zene korabeli hangszereken 10.17 Négy hang nyomában 10.51 Eberhard Bűchner énekel 11.30 Vonós kamarazene 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Magyar Rádió szimfonikus
zenekara játszik 13.00 Hallgassuk újra l 14.00 Prokofjev: Az öreganyó meséi 14.10 Közvetítés a müncheni Her-kulessaalból
Mozart: Idomeneo - opera
közben:
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Édes anyanyelvünk (ism.) 17.21 Corelll: Tizenkét hegedüszo-náta
18.00 V materlnskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Fiatal énekesek és együttesek 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 December
Különös magazin a hónapról 9.30 A Müszinkörtöl a Jókai Szin-körig
10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp - XVI/14. 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Ajánlóműsor sok muzsikával Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne•
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Drogambulancia 17.50 A-B/CD 18.20 Telis-telefondorlat 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió
Tel.: 138-7600 19.30 Mozimagazin 20.15 Fllmpremler 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Kapcsoljuk a 8-as stúdiót
A Stúdió 11 játszik 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Böbe majom szerelme
Emlékezés dr. Zöld Gyula pszichológusra 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Póttarisznya
"t,
19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Petrovics Emll-Babits Mihály:
Jónás könyve - oratórium 20.10 Cyprien Katsaris Brahms-
müveket zongorázik 20.30 Könyvszemle (ism.) 20.40 „Bennem lakik az ország" Beszélgetés dr. Csatári Bálint kecskeméti földrajzkutatóval 21.00 Opera-művészlemezek 22.00 Összkiadás - XX/3. 23.51 Anton Richter: Hat darab
kürtkvartettre 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A Póttarisznya folytatása, nóták, operettrészletek
RTL PLUS
6.00 Halló Európa - jó reggelt,
Németország 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Visszavágó 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Autópálya 2.
A fiatalasszony, aki szintén a baleset helyszínén volt, nemrég hagyta el szeretőjét. Teljes felépülése után elhatározza, hogy Paullal tölti a szabadságát. Mindketten elindulnak a kocsijukért. Megérkezve bankrablókkal találkoznak, akik éppen akkor szedik ki a kocsik roncsai közül a zsákmányt. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 A láthatatlan ember (am. sor.)
Csak a szemekkel 13.05 Egy apával több (am. sor.) HflETi] Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Az utolsó tanú 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Kiesés 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk t 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó
19.20 214-es repülőszázad (am. sor.)
Legyőzhetetlen 20.15 Légifarkas (amerikai sorozat)
A gyilkos nyomában 21.10 Twin Peaks titka (am. sor.)
önbíráskodás 22.10 Sípszó - focishow 23.05 Tutti Frutti 23.55 Hirek, Időjárás 0.10 Amit az iskolás lányok elhallgatnak (NSZK szexfilm) 1.30 Djangótól üdvözlettel (ism.) 3.00 Amit az iskolás lányok elhallgatnak (ism.) 4.15 Texas colt (amerikai western) 5.50 Rajzfilm
PRO 7
6.10 Waltonék (ism.) 6.50 Nyersbőr (ism.) 7.40 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Gyilkos paradicsomok 8.25 Mister Ed (ism.) 8.50 Rossz hírű medvék (ism.) 9.20 Jane és Kathleen (sorozat)
Helyes úton 10.15 Nyersbőr (am. westernsor.)
Az öreg indián 11.10 Az osztály feje (ism.) 11.35 Barney Miller (am. sor.)
Mindenki a cellába I 12.00 Chase professzor esetei (ism.) 12.50 Perry Mason (am. krimisor.)
Az elhagyott tengerész esete 13.50 Rajzfilmek (ism.) Kövér disznócska Garfield és barátai 14.45 Szégyenfolt (osztrák film) rr*E Harttól Hartig (am. sorozat)
Karácsonyi meglepetés 17.25 Rajzfilmek Szelleműzök Fenn
Casimir és társa Flintstone család 19.25 Bili Cosby-show (am. sor.)
Mélyhűtött fogalmazás 20.00 Hiradó
m»n Lány pizsama nélkül
(NSZK filmvígjáték) 88'' San Francisco utcáin (sor.) Szökevény 23.20 L. B. Jones felszabadítása
(amerikai krimi) 99'' 1.10 Hirek 1.20 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Helyes kezelés 1.45 Különleges osztag (ism.) 2.35 Hirek
2.45 Gamiani éjszakái (ism.) 4.05 Hirek
4.15 Bajnokok (angol sorozat)
Fegyverkirály 5.05 Pártfogók (angol sorozat)
7.00 Francia hiradó
7.35 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai híradó
9.00 Európai híradókból
10.00 Aktuális magazin (ism.)
16.15 Nem kell álmodozni (ism.)
17.15 Jó napot, jó étvágyat!
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Állatbarátok műsora / Hiradó
20.00 A tőrvény nevében
21.00 Hiradó / Varieté
23.20 Hirek az arab világból
23.35 Társadalmi magazin
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat)
13.25 Blm-bam-blno
18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai sorozat)
19.00 Ruk-cuk - játék
19.25 Hírek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Jackle Kennedy élete (11/1.)
21.35 Hirek
21.50 Küzdősportok magazinja
22.40 Őszinte vallomás (am. film)
0.25 A tőrvény fegyverei (ism.)
1.15 Hirek

mmMmmimm*
Lány pizsama nélkül
NSZK filmvígjáték
Moll doktor (Gunther Philipp, jobbra) asszisztensnője, Eva (Elma Karlowa, balra) furcsa megbízást kap a Lola Harisnyagyár igazgatójától. Meg kell akadályoznia, hogy főnöke és Marion, az igazgató lánya összeházasodjon, Klenk papa ugyanis a gyár vagyonát elherdálta Azonban az érzelmekkel ugyanúgy nem szabad ját-szani, mint a pénzzel. tU.la
.EPASZ" KFT.
TŰKOR KAVEHAZ
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élő vldeoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Dráma
19.00 Vígjátékok vitriné
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport - teniszmagazin
21.00 Természetfilm
21.30 Der Spiegel - magazin
22.00 BBC-hiradó
22.30 Piacgazdaság
22.50 Rózsák háborúja
IV. Henrik
utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás 15.30 Motorsport 18.00 Tenisz 18.00 Autósport 19.00 Autó-motor magazin 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Jégkorong 22.00 Nemzetközi sport 23.00 Oköhrivis 0.30 Eurosport-hirek
SCREENSP0RT
9.30 Szuperkrossz Los Angelesből
10.30 Eurobics / Brit Forma-3 12.00 Golf az USA-ból 14.00 Szuperkrossz Los Angelesből 15.00 Eurobics
15.30 Kickboksz Rotterdamból 16.00 Golf az USA-ból 17.00 Argentin lutbaD / Simagazln 19.00 Nemzetkőzi sportmagazin 19.30 Golf az USA-ból / Starti 22.30 NBA - amerikai kosárlabdabajnokság 24.00 Ökölvívás az USA-ból
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek /Katts és kutyája (ism.) 9.30 Iskolatévé
10.30 Kettő meg kettő egyenlő
gyilkosság (ism.) 12.05 Varázsdoboz 12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Varázslatos Jeannie (sorozat) 14.00 A Guldenburgok öröksége
(sorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Raccoons (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 A vörös Hold (sorozat) 16.30 Mlnlkviz 17.00 Minihirek 17.35 Fény a sötétben 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó nnSlil Trapper John M. D. (sor.) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
HiKE Derrick (krimisorozat) 21.35 Ketten útban a pokolba
(olasz film) 23.15 Sport
Lidércnyomás (am. thriller)
OSZTRÁK 2
15.00 Müvészlexlkon 15.10 Sport
15.40 Esernyő szerelmeseknek
(szovjet film) 17.05 Smlthsonian és világa IFTilil Simpsonék (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Tudományos magazin 21.15 Dokumentumfilm 22.00 Híradó 22.30 Rövidfilmek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism.) 11.05 Mike Krüger-show (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Dlno- játék 14.25 Közkórház (amerikai sorozat) Érzéssel
15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Hongkongi férd
Amióta Daphne anya lett, Des fölöslegesnek érzi magát. Amanda látogatót kap Hongkongból: Graham Baxter az asszony férjének megbízásából jött, és visszaköveteli azt a pénzt, amit Amanda magával vitt a széfből. 15.35 Teleüzlet
15.50 Magas bozót (westernsorozat)
Barátom, Wlnd rm?l Cannon (amerikai krimisorozat)
Túszok réméima 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Tévedés? 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Ide az angol kislányokkal
(francia film) 22.15 Hirek, sport 22.25 Az ómen I.
(amerikai film) 106'' Fsz.: Gregory Peck, Lee Rémiek 0.15 Hirek, sport 0.20 Folytassa, Emmanuelle!
(angol erotikus film) 85'' 1.50 Műsorismertetés
Cannon
amerikai krimisorozat
Betty Wilson (Davey Davison) a szociológus professzor második felesége. A fiatalasszony terhes, gyakran van otthon egyedül, és örök félelemben él. A félelmet kiváltó ok tulajdonképpen gyerekes csínytevés. Paul Wilson saját és felesége megnyugtatására Frank Cannont bízza meg az ügy kivizsgálásával Nyilvánvaló, hogy valaki el akarja üldözni a csa-ládot a környékről. 10.40
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5:47 Falutévé
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak
Rehabilitációs magazin Tel.: 72/24-504 8.45 Ffiben-fában
Természetgyógyászati magazin Dallas Amerikai filmsorozat Jock pere elkezdődik 47'' (Ismétlés: este, 20.20) 9.40 Közérdekű Információk 9.50 Lottósorsolás 9.55 Közérdekű Információk 10.00 Képújság 10.05 Közérdekű Információk 10.10 A fafaragó (ism.) 10.20 Az orgonamuzsika kedvelőinek Csehszlovák film
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Ciginymagazln - Nemesek cigányoknak
Bagem sama - Ashun kathe - Figyelj ráml 15.25 Képújság
15.30 Walt Disney bemutatja (ism.) Kecsamesék A 00-ás kémkacsa Nehéz napok a Föld nevű
Nem ezt mondják a csillagok A Csipet csapat A kutyákat lelövik, ugye? 17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Trafflc jam"
Könnyűzenei kívánságadó 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 19.00 „Maradjatok meg szeretetemben..."
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 19.20 Közlemények - előzetesek 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek EfflHil Dallas
Amerikai filmsorozat (ism.) 21.15 Panoráma
(Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.20 Tiz után...
22.50 Gyászmise Mozart halálának kétszázadik évfordulóján
Közvetítés a bécsi Ste-phans-domból, felvételről
kb.
1.10 Késő esti hiradó 1.15 Antenne 2-hfradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
16.15 Hirek - Műsorelözetes -Időjárás
Mezítláb az ágyban
NDK tévéfilmsorozat VII/1. rész
Dr. Schön - Jorg Pankin (Végvári Tamás), Josi - Renate Blume-Reed (Császár Angéla), A Nagyi - Gudrun Okras (Győri Ilona), August - Gerry Wolf (Kézdy György), Jule -Gerit Kling (Kökényessy Ági), Clemens - Andreas Jahnke (Bolba Tamás) 17.30 Kérdezz! Felelek 17.45 Gyerekeknek
A rongybabák kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat XIII/5. rész:
Kaland a kelekótyákkal 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Műsoralőzetes
18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
19.05 Szerelem Itt, szerelem ott
NSZK tévéfim
II. rész kb. 60''
1. Végzet
2. Nagytakarítás
3. Mintaférj
20.10 Útmutató
Akkor is...
Dokumentumfilm
20.40 A hónap versel
21.10 Az én mozim
Friderikusz Sándor műsora
22.00 Hiradó
22.25 Napzárta előtt...
fEüTÍ] A távcsöves kukkoló
Amerikai film (1984) 91''
William - Dávid Soul (Felföldi
László), Anne - Pam Dawber
(Tóth Enikő)
iüMI
20.00 Műsorismertetés 20.10 Trans World Sport
A labdarúgás története, II. 20.30 Sztárok
Zenés műsor 20.50 Törzsasztal
Bárdy György műsora 21.00 Tánckar (Chorus Llne) Amerikai zenés film Fsz.: Michael Douglas 23.00 Politikai vitaműsor 23.25 Cseh Tamás
Zenés összeállítás 24.00 Műsorzárás
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 6.00-
7.59 urh-n: Útitárs
A Kossuth rádió és a Calypso 873 zenés szolgáltató műsora 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör. Tel.: 138-7985 9.00-
11.55 urh-n: Útitárs 9.10 Színes népi muzsika 10.05 Ismét a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30-
15.54 urh-n: Útitárs 12.30 Faluról - falura 13.05 Klasszikusok délidőben 14.10 Szaván fogjuk I 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együttl 15.05 Pilinszky János versei 15.10 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián 18.00 Esti Krónika 18.20-
20.00 urh-n: Útitárs 18.20 Szemle
18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 Közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból Fekvőtámasz
Gyurkovics Tibor komédiája 20.48 Györe Zoltán: A meggyilkolt fonólány
21.05 Filmdalok Hollywood aranykorából
21.45 Verseit elmondja Pilinszky János
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 A bécsi Concentus Musicus Kamarazenekar felvételeiből 23.00 urh-n. A BBC magyar műsora 23.05 Hangversenymúzeum 23.45 urh-n: A Mantovani zenekar
játszik 24.00 Hírek. Időjárás
M
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.20 Orgonamuzsika 8.45 Operarészletek 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.11 Régi híres előadóművészek
kamarazenei felvételeiből 12.00 Hirek. Időjárás 12.30 Follow Through -15/2. (ism.) 12.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Ormándy Jenő vezényel 15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Emil Gllelsz zongorázik 17.35 Holnap közvetítjük 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na malernjem jeziku
PETŐFI
4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel : 138-7776 7.03 Sportszombat 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Kopogtató
8.30 Népszerű muzsika - pihenőidőben 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Rádiószínház
Zvonimir Bajsic: Képek egy rádiódramaturg életéből 9.51 Karel Valdauf fúvószenekara Valdauf-müveket játszik 10.00 Olvastam valahol 10.30 Tip-top parádé 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 • 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Más-kép(p) 14.55 Van ez így! 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 Egyik kutya, másik eb 15.55 Álom az álpmban 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 „Egyenlítői Magyar Afrika" Beszélgetés a Napoleon Bou-levard-ral 17.45 Közvetítés a Tungsram-ZTE KK és a Szolnoki Olajbányász-Körmend-Hunor férfi kosárlabda Szuper Liga mérkőzésről 18.30 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Nétaest 19.52 A Rádió Dalszínháza
Suppé: Boccaccio közben:
21.00 Hirek. Időjárás
22.20 Euroring Gálahangverseny-
II/2.
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Akit érdekel
19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Régi fúvósmuzsika 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.30 A kiérdemelt cím 21.20 Mindennapi irodalmunk (ism.) 21.50 Schiff András Bach kétszólamú invencióiból zongorázik 22.00 A Világkórus „91" énekel 22.40 Régi Idők rádiósa, Molnár
Aurél - VI/2. 23.10 A Spyro Gyra dzsesszegyüttes játszik 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Házibuli
RTL PLUS
6.00 Rajzfilm
6.15 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
A gonosz medve 6.40 Transformers (am. sorozat)
A sötétség arca 7.00 Mesék a nagyvilágból (sor.)
A kovács 7.30 Piff és Herkules
(francia rajzfilmsorozat) Káosz a fedélzeten 8.00 Konfetti - gyerekeknek Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack- játék 10.05 Tom és Jeiry(am. rajzfilmsor.) 10.30 Turbo Teen (am. rajzfilmsor.) Az átok
11.00 A hatalmas Thor (sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat)
Növények háborúja 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) 13.35 Super Mario Brothers (sor.) 13.55 Ragazzl - magazin 14.25 Lobo seriff (am. krimisor.) 15.10 B. J. és a medve (am. sor.)
Halálugrás 16.05 Daktari (amerikai sorozat)
Varázsló 17.00 Forró nyeremény 17.45 Újdonságok a moziban 18.15 Csodálatos évek (am. sor.)
Télapó 18.45 Híradó
19.20 Houston Knights (am. sor.)
A múlt árnyai 20.15 Titkok hordozója
(NSZK filmvígjáték) 91'' 21.55 Minden, semmi, vagy - játék 23.00 Üdvözlet a bőrnadrágból I.
(NSZK szexfilm) 0.25 Az ezer öröm szigete
(NSZK szexfilm) KKTil Vincent van Gogh (am. film) 3.45 Manuel (amerikai film) 111'' 5.40 Super Mario Brothers (ism.)
PRO 7
5.50 Kaland a vadonban (sorozat) 6.20 Ausztrál dokumentumfilm 7.15 Gyerekek szigete (am. sor.)
Végre Amerikai 7.40 Adderly (amerikai sorozat)
Scarpelli klán 8.30 Muppet-show (am. sorozat) 8.55 Kedves Blber (am. sorozat)
Freddie haza akar menni 9.15 Egy úr az űrből (am. sor.)
Támadás 2. 9.40 Barney Miller (ism.) 10.05 Bili Cosby-show (ism.) 10.30 Mozgó kórház (ism.) f¥TTP Hardcastle és McCormick (amerikai akciófilm-sorozat) Veszélyes napok 11.55 Szégyenfolt (ism.) 13.40 Ausztrál dokumentumfilm (ism.)
14.45 A homokzátony rejtélye
(angol film) 98'' Fsz.: Michael York fTKS Dowling atya titkai (am. sor.)
Nővér a bajban 17.40 A napból jött (am. western) Imre Bili Cosby-show (am. sor.)
Mind csak a házat akarja 20.00 Híradó
HiHH Az elveszettek legendája
(amerikai film) 103'' EflKTil Akció Jackson
(amerikai akciófilm) 91'' 0.15 San Francisco utcáin (ism.) 1.10 Hírek
1.20 Mozgó kórház (am. sorozat)
Átültetés 1.45 L. B. Jones megszabadítása
(ism.) 3.30 Hirek
3.40 Perry Mason (ism.) 4.30 Hirek
4.40 Bajnokok (angol sorozat)
A csapda bezárul 5.30 Szabad nevetni (am. sor.)
mMMbi
7.00 Francia híradó
7.35 Francia nyelvlecke
8.30 Magazinműsorok
Hililil A lascaux-l barlang
11.00 Vasutak Mexikóban
12.05 Külföldi televíziók műsorából
13.15 Ipari magazin
13.45 Irodalmi műsorok
14.30 Mozart (film, ism.)
16.15 Ifjúsági műsorok
19.00 Európai körkép
19.30 Belga hiradó
20.00 Tengeri magazin
21.30 A dlgók (film, 1. rész)
23.20 Irodalmi magazin
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
17.00 Yol
18.00 Rockhét
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel 22.00 Házibuli övezet 1.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
I
TELE 5
12.40 Magazin
13.00 Blm-bam-bino
15.30 Dávid Bowie (koncertfilm)
16.35 P. O. P. - magazin
17.35 Küzdősportok magazinja
18.05 Motorsport-extra
18.25 Hírek
18.30 Bradbury színháza (am. sor.)
19.00 Ruk-cuk - játék
19.25 Hírek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Vadvilág (sorozat)
21.15 A törvény fegyverei (sorozat)
22.05 Az éjszaka csendje (am. film)
23.35 A hatalom béklyói (ism.)
Vincent van Gogh
amerikai film
Vipcent van Gogh (Kirk Doug-las) hittérítőként él a belga bányászfaluban. Az egyre gyakrabban előforduló viták és nézeteltérések arra kényszerítik, hogy hazaköltözzön a szülői házba. Itt sem bírja sokáig, így testvére, Theo magával viszi Párizsba, ahol Van Gogh megismerkedik Paul Gauguinnel. A két festő leköltözik vidékre, és együtt . --élnek és dolgoznak. 1-5U

KÖZPONT-KIÁLLÍTÓTEREM-MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B. ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-376
SUPER CHANNEL
7.00 Egyveleg
14.00 Sport
16.30 Utazási ötletek
17.00 ltjúsági magazin
17.30 Egyveleg
18.30 Utazási magazin
19.00 Vldeodlvat
19.30 Kelet-európai riport
20.00 Szerető és gyilkos (am. film)
22.00 BBC-hiradó
22.30 Portugália
23.00 Sport
23.30 Koncert 0.30 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi motorsport
10.00 Párizs-Fokváros rali
11.00 Si VB
16.00 Kézilabda
19.30 Nemzetközi motorsport
20.30 Funboard
21.30 Párizs-Fokváros rali
22.00 Ökölvívás
23.00 Sí VB
1.00 Párizs-Fokváros rali
SCREENSPORT
8.00 Biliárd Skóciából/Simagazin 9.00 Jégkorong / Arnold Palmer 12.00 Nemzetközi sportmagazin 12.30 NBA - amerikai kosárlabdabajnokság 14.00 Argentin futball 15.00 Ritmikus sportgimnasztika
Japánból 16.00 Golf az USA-ból / Lóerők 18.00 Autósport az USA-ból 19.00 Ökölvívás az USA-ból 20.00 Rögbi világkupa 21.00 Az Idei Le Mans-I autóverseny felidézése 22.00 Golf az USA-ból/Jégkorong
9.00 Hirek / Simpsonék (ism.) 9.30 Kedves nővér (sorozat) 9.45 Iskolatévé 11.00 Tiroli angyal (ism.) 12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
(ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Angyal (amerikai film) 15.00 Varázsdoboz 15.25 Biblia gyerekeknek 15.30 Salamon király mondásai 15.35 Szelleműzők (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnihirek, sport 18.00 Hírek, sport tliüTil Trapper John M. D. (sorozat) 19.30 Hiradó/Sport 20.15 Peter Alexander-show 22.10 „Arany" lányok (sorozat) 22.35 Asszonyi trükkök
(amerikai film) 0.05 Hirek
0.10 Vakmerő ellenfelek
(amerikai western) 1.35 Hirek 1.40 Ex libris
OSZTRÁK 2
10.00 Sport
14.15 Zenei kívánságműsor 15.00 Adventi barangolás 16.00 Tisztelt ház 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? (sorozat) nilili) Katts és kutyája (sorozat) 18.30 Alpok-Adria magazin 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin ETflEEl Fekete szemek (olasz film) 22.10 Hirek, sport 22.25 80 nap alatt a Föld körfii (sorozat)
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Magas bozót (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Cannon(ism ) 10.55 Sziv küldi szívnek 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Blngo(ism ) 13.20 Fantázia sziget (amerikai sorozat) Művészi kísérletek 14.10 Elcserélt élet (NSZK film) 88'' Bertram professzor és felesége, Maria lányuk halálos ágyánál tudják meg, hogy Bri-gitte nem a vér szerinti gyerekük. Maria végül megtalálja saját kislányát Katharina, az egyetemista személyében. 15.35 Privát program 16.05 Zapp- játék 16.40 Pearl Harbor
(amerikai sorozat) 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Ophella és a férfi 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó 18.50 Quadrlga 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 A zöld gombostű titka
(NSZK krimi) 92'' 22.00 Hirek, sport 22.10 A profik
(angol sorozat) Bombaterror 23.05 Vágyak szigete
(görög erotikus film) 81'' 0.35 Folytassa, Emmanuellel (ism.)
2.05 Vágyak szigete (ism.) 3.30 Műsorismertetés
Az elveszettek ^ legendája
amerikai film
Paul Bonnard Timbuktuban keresi azt az embert, aki ismeri a Szaharát. Paul az elveszett város kincsét kutatja Joe January (John Wayne) személyében találja meg azt, akit keresett. Hozzájuk szegődik Dita (Sophia Loren), az egykori rabszolganő is. Nem sok idő múlva a két férfi egymás halá- ^ _ los ellenségévé válik. tU.lD

6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat A bolond fiú 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Református gyermekműsor 8.00 Follow mel (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül IHKTil Darazsak a kaptárban
Csehszlovák filmsorozat VII/7. rész: Az ünnepség 9.00 Trombl és a Tüzmanó Rajzfilmsorozat Közel a tűzhöz 9.10 Trombl - 05
Telefonos vetélkedő 9.20 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek 9.35 Égből pottyant ünnepi játékok
III. forduló 10.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévómaglszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Zöld béka
Környezetvédelmi magazin -gyerekeknek mSTil aki Á-t mond, mondjon B-t Isi
Közlekedésbiztonsági magazin 15.00 Bűvös hatos
Játék kockákkai és filmekkel 15.35 Nomen est omen
- avagy a név kötelez Fejezetek a Széchenyi család történetéből Hl. rész (ism.) 98'' 17.15 Göncz Árpád Dél-Amerikában
Riportfilm 17.45 Útban 2000 felé
Tudományos ismeretterjesztő sorozat 18.15 Gyereksarok Esti mese Pumukli kalandjai NSZK-magyar gyermekfilmsorozat
A rigoiyás vevő 18.45 Mezítláb
Iparművészek a divatban 19.15 Mini kiip-mix 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek ffiWEl Krimiben tudós?
Játékos bűnügyi vetélkedő 4. rész: Ragadozók BEE „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás" Beatrice-koncert a BS-ből EHEE A német film új törekvései Játékosok (Spieler)
Német film (1990) 114'' 0.40 Késő esti hiradó
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya
10.05 Prizma
Életmódmagazin Itthon - otthon: A terítés 10.30 Nem csak zöldség... 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Az álcázás művészei 11.25 Miki Manó és a 100 Folk Celsius
Közvetítés a BKK-ból 12.25 G. I. Joe kommandó
Amerikai rajzfilmsorozat 12.50 Iskolák azon a határon
Dokumentumfilm
11/1.
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
13.40 Hirek - Müsorelőzetas -
Időjárás 13.50 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat Az orchideás hölgy 14.15 Útkereső
Vitaműsor kamaszoknak 14.40 Azok a csodálatos állatok 14.55 Autó 2
A TV2 autósmagazinja tHHil Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő filmsorozat
VI/6. rész: A szervezet határőrsége: az immunrendszer 16.10 Angol nyelvlecke
Family Album, U.SA 16.35 Nézze meg az emberi rrtTil Tátika
Sztárok kicsiben VII. rész
Műsorvezető: Eszményi Viktória és Heilig Gábor 17.30 Betlehemes találkozó
IV/1. rész
(tV/2. vasárnap, TV2 16.15) 17.40 Gyerekeknek Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat A törpkö nyomában Törpföldön 18.10 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsoreiözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló IEIíEI Ne fald fel a margarétát I Amerikai film (1960) 106'' 21.00 Derűs tv-évtár
Emlékezés a tévé (h)őskorára 21.50 Van 5 perce?
Donizetti: Két dal 22.00 Híradó
22.30 Kalandorok kíméljenek
Kánya Kata társkereső műsora GE Szellemes karácsonyt
Angol tévéfilm 44''
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
V
ASÁRNAP

Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Mínuszban
A Helykereső melléklete
10.00-
11.57 urh-n: Útitárs
A Kossuth rádió és a Calypso 873 zenés szolgáltató műsora 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk (ism.) 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20-
16.00 urh-n.'' Útitárs 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Radioton korongok 13.30 Szonda
Tudományos magazin 14.10 Művészlemezek 15.05 Pegazus istállója 15.50 Régi kórusmuzsika 16.05 A szülőföld muzsikája
Téli örömök 16.50 A világlíra gyöngyszemel Werner Aspenström versei 17.05 Félbeszakadt forradalom 17.45 Filmzene 18.00-
20.20 urh-n: Útitárs 18.00 Esti Krónika 18.20 Mozart: C-dúr (Jupiter)
szimfónia K. 551. 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.20 Remekírók hangszalagon
Biliárd fél tízkor 20.20 Azok a rádiós évek 21.05 Örökzöld dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Orosz Júlia operaáriákat énekel
23.00 urh-n:a BBC magyar műsora 23.05 Zenekari muzsika 23.45 urh-n: Brenda Lee énekel 24.00 Hírek. Időjárás. Totó
PETŐFI
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.03 Az evangélikus egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika
8.00 Hírek. Időjárás
8.05 Balzsam Tündér postája
Kútvölgyi Erzsébet szinész-matinéja
8.46 Szokolay Sándor: Karácsonyi betlehemes 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 A MALÉV Interfolk ''91 Fesztivál hangversenyeiből 9.35 Oxigén
Szerkesztő-műsorvezető: Balogh István 11.00 Hírek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta
Kormos Margit és Bussay Antal énekel, Lakatos György zenekara játszik 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Stúdióvilág. Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Többet ésszel 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Táskarádió
Az Ifjúsági Rádió műsora
16.00-
21.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hírek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Derűre is derű Aranylakodalom Csák Gyula hangjátéka (ism.) 21.33 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 22.30 Az év kűlfödi listavezető felvételeiből - V/4. 23.00 Hirek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó * 23.10 A mai dzsessz
A stúdió vendége: Binder Károly
23.50 Poór Péter karácsonyi dalokat énekel
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.15 Komolyzenei kívánságműsor 10.05 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó híradó 11.00 Európa hangversenytermeiből 12.16 Hirek. Időjárás 12.21 Berlioz operáiból 13.00 Verseit elmondja: Pilinszky
János 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Új kompakt-lemezeinkből 14.15 Bemutatjuk Don Francisco The poet (A költö) c. lemezét 15.00 A Philharmonla Zenekar játszik 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Agora
17.00 Beszélgetés Bach kantátáiról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-bel-városi Föplébánia templomot
18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Glinka: Ivan Szuszanyin -Nyitány
19.35 Kapcsoljuk a Budapest
Kongresszusi Központot 21.10 Pintér Lajos versei 21.20 Fúvósegyüttesek felvételeiből 21.47 Új kamarazenei felvételeinkből 22.33 Rádiószínház
Miroslav Krlezsa: A seregben 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
RTL PLUS
6.00 Turbo Teen (ism.) 6.20 Flintstone kölykök (ism.) 6.30 Tom és Jerry (ism.) 6.55 Maci Laci (ism.) 7.20 Scooby Doo (ism.) 7.50 Gyerekeknek Dávid, a manó (spanyol rajzfilmsorozat) 9.20 Fennakadva a fán (francia film) 84'' Fsz.: Louis de Funes 10.55 Művészet és küldetés 11.00 McHale hajóraj
(amerikai filmvígjáték) 88'' Fsz.: Ernest Borgnine fHna Dad őrnagy (am. sorozat)
Az esküvő Kifli] Azapámföidönkivüli(am.sor.)
Alias apa 13.30 A Munster család (am. sor.)
Hitelkártya-horror 13.55 Titkos énem (am. sorozat)
Minden egy nő miatt 14.20 Biblia-kvíz 14.50 Karácsony a hegyekben 15.10 Aladdin (olasz-am. film) 90''
Fsz.: Bud Spencer 16.45 Német countryzene 17.45 Karácsonyi dallamok 17.55 Dr. Westphall főorvos (sor.)
A szakadék szélén 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Denver (amerikai sorozat)
A döntés 22.00 Tévétűkör - magazin 22.40 Késői kiadás 22.55 Pompon Rouge kastély (NSZK sorozat) Diéta
23.25 Playboy Late Night IHETil Sokkterápia (am. thriller) 1.50 Függönyt fel (am. zenés film) 3.40 Dávid Copperfield (am. film) 5.40 Meghalni a hazáért (am. film)
PRO 7
5.55 Kaland a vadonban (sor.) 6.25 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.10 Preston őrmester (am. sor.)
A családi kastélyban 7.35 Vickl (amerikai sorozat)
Kirándulás 7.55 Egy úr az űrből (ism.) 8.20 Muppet-show (am. sorozat) 8.45 A két Mrs. Caroll (amerikai krimi) 95'' Fsz.: Humphrey Bogart 10.25 Bili Cosby-show (am. sor.)
Egy lábbal az otthonban 10.55 Mozgó kórház (ism.) 11.20 Dowiing atya titkai (ism.) 12.15 Vadállatok birodalma (ism.) 13.10 Romáréi (NSZK-olasz krimi) 14.40 A naptól jött (ism.) 16.25 Hardcastle és McCormick (ism.)
17.30 Halálos küldetés
(angol krimi) 95'' 19.25 Bili Cosby-show (ism.) 20.00 Híradó EliTEI Perry Mason
(amerikai krimisorozat) A néma énekes esete EEKE San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Haláinyom HKKIil A lázadás (am. krimi) 96'' Fsz.: Jim Brown, Gene Hackman 1.00 Hirek
1.10 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) Karácsony játék nélkül? 1.35 Kobra, ön folytassa (amerikai krimisorozat) A jegyzetfüzet 2.25 Hirek
2.35 Phoenix City története
(amerikai krimi) 87'' 4.05 Hirek
4.15 A két Mrs. Caroll (ism.)
7.00 Francia híradó
7.35 Francia nyelvlecke
8.30 Ökológiai műsor
9.00 Rendkívüli tudósító (ism.)
10.10 Zenei műsorok
13.15 Zenéről fiataloknak
14.00 Állatbarátok műsora (ism.)
14.30 Krimi (ism.)
16.25 Sport és szabadidő
17.30 Belgium és a II. világháború
19.30 Belga híradó
20.00 Mlchel Piatini
21.30 Minoie (rajzfilm)
23.25 Filmhírek
MUSIC TV
13.30 XPO 14.00 A nagy kép 14.30 RayCokes 18.30 Rockhét 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball 1.30 Krlstiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Binol 11.00 Jackle Kennedy (ism.) 12.25 Beszámolók, vélemények 13.00 Műsorelőzetes '' 13.15 Magazin 13.40 Bim-bam-blno 15.45 A kis szuperagy (ism.) 17.25 Vadvllág (sorozat) 18.30 Információk, vélemények 19.00 Hirek
19.20 Bolondok háza (sorozat) 19.45 Szokatlan történetek 20.15 Tessék mosolyogni 21.05 A kókuszdió lovagjai (film)
mMémm^mmérn^Mémm^mMí
©
Sokkterápia
amerikai thriller
Delaware Camdent (Nancy Paul) apja elviszi az előkelő kábí-tószer-elvonó intézetbe. A két főorvos különleges kúrát dolgozott ki. A betegeket gyógyszerrel nyugtatják, majd a vérüket lecserélik. A lány összebarátkozik Lloyddal és Daviddel, akik állandóan ellátják Delaware-t heroinnal. Amikor a lány rájön, hogy néhány betegtársa titokzatos körülmények között meghal, elhatározza, - .. megszökik az intézetből. U.tU
MJfillilAiECH
KERESKEDELMI ES SZOLGALJATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Cím: Magyar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
SUPER CHANNEL
13.00 A világ holnap
13.30 Egyveleg
15.00 írva vagyon
15.30 Turisztikai magazin
16.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 A világ holnap
18.00 Üzleti hit
19.00 Vldeodivat
19.30 Thaifildi panoráma
20.00 Pillanatfelvétel (am. film)
22.00 BBC-hiradA
22.30 Európa-film
24.00 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetkfizl sport 10.00 Si VB
13.00 Autó-motorsport 14.00 Atlétika Si VB Kézilabda 10.00 Si VB
21.30 Párizs-Fokváros rali 22.00 Si VB 24.00 Ökölvívás 1.00 Párizs-Fokváros rali
SCREENSPORT
0.00 Golf az USA-ból
9.00 Jégkorong
11.00 Spanyol futball
12.30 Pilóta
13.00 Autósport az USA-ból
14.00 Brit profi boksz
16.00 Golf az USA-ból
17.00 Starti
18.00 Téli Olimpia 1992
18.30 Si az USA-ból
19.00 Teherautóverseny Európából
20.00 Rögbi világkupa
21.00 Ralibajnokságok
22.00 Golf az USA-ból - élő
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Sztrogoff Mihály (sorozat) 10.25 Természetfilm 11.00 Sajtóéra 12.00 Pillantás a hétre (ism.) 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek
13.10 Katts és kutyája (ism.) 13.35 Az utolsó egyszarvú
(amerikai rajzfilm) 15.05 Varázsdoboz 15.30 Octopus vállalkozás 16.15 Karácsonyi séta 17.00 Mlnlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 X-Large Y nnSIfl Trapper John M. D.
(sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Sport
20.15 Romuald és Juliette
(francia film) 22.10 Anton Kuh nyomában 22.55 Rudolf Nurajev - portré 0.25 Hirek
OSZTRÁK 2
9.50 Sport
13.35 Haza, idegen otthon 14.15 A csodák nyomában 15.05 A Jézus nevű gyermek
(olasz film) 16.45 Rövidfilm 17.15 Idősek klubja nililil Katts és kutyája (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 19.48 Élő kulisszák 20.15 A Strauss dinasztia (sor.) 22.10 Hirek
22.20 Twin Peaks titka (am. sor.)
SAT 1
7.30 Dino (ism.)
7.55 Az Addams család (ism.)
8.20 Ollle (ism.)
8.45 Thunderai macskák (ism.)
9.10 Zapp (ism.)
9.35 Csendes idő
(zenés adventi barangolás) 10.00 Az állatok és mi 10.30 Dokumentumfilm 10.55 így láttuk 11.00 Elcserélt élet (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Fantáziasziget (amerikai sorozat) Tattoo románca 14.05 Újonságok a moziban 14.30 Szindbád és a tigris szeme (angol film) 109'' Szindbád, a tengerész visszatér a királyságba, hogy feleségül vegye Farah hercegnőt. A lány mostohaanyja majommá varázsolta Farah öccsét, hogy saját fiát ültethesse a trónra. 16.30 Strandkalózok (kanadai sorozat) Biliárd 16.55 Drops- játék 17.30 Maria Schell karácsonya
- zenés téli utazás 18.45 Hiradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
BilEi Visszatérés Édenbe (sor.)
21.55 Hirek, időjárás
22.00 Iskolás lányok - riport XIII.
(NSZK erotikus film) 23.30 Hirek, sport 23.40 A gorilla (NSZK sorozat) A berlini kongresszus
1.15 Iskolás lányok - riport XIII. (ism.)
2.40 Műsorismertetés
Visszatérés Édenbe
ausztrál sorozat
Amikor Greg Marsden (James Reyne) megtudja Jillytől, hogy a valóságban kicsoda Tara Welles Rebecca Gilling), elhatározza, logy megöli az asszonyt. Terve majdnem sikerül, de Jilly, iki átlát a férfin, az utolsó pillanatban megmenti barátnőjét a biztos haláltól. Greg sebesülten a repülőgéphez von- «« ..e szolja magát és elindul. tU. 1D
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Menedzser Magazin (ism.) 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nindzsa teknőcök Amerikai rajzfilmsorozat 7.55 Muzzy comes back (ism.) 8.00 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal fiKIil Vasárnapi turmix Benne: Clmbória 11.00 Álljunk meg egy szóral Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 11.10 A bizalom zarándokútján
A taizéi közösség példázata 11.50 Ameddig a harang szól
Erdélyi János és Zsigmond Dezső sorozata Nagygéc - Az elsodort falu 12.00 Zenebutik - Zenehid Juhász Előd műsora 13.00 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.25 Képújság 13.30 Drehscheibe Európa Európai forgószínpad 14.00 Széchenyi öröksége Műveltségi vetélkedő Döntő
15.25 A házsongárdi temető
Dokumentumfilm 15.45 80 nap alatt a Föld körül - Michael Palinnel Angol filmsorozat VII/1. rész: A kihívás 49'' 16.40 Örömhír - A magyarországi
református egyház műsora fFIüil Walt Disney bemutatja
1. Kacsamesék Kacsa a rengetegben
2. Nehéz napok a Főid nevű bolygón
Az eszményi amerikai
3. A Csipet csapat Mókus-mágus
(Ismétlés: péntek, TV115.30) 18.45 Mini klip-mix 19.00 A HÉT
Benne: Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek mm Julianus barát
Magyar-olasz film 111/1. rész 21.45 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Déri János műsora 22.25 Dienes Sára, az amerikai
avantgárd nagyasszonya 22.55 Zenéről mindenkinek
Kocsis Zoltán műsorsorozata Az ütőhangszerekről, az ezekre írt művekről beszélget Kocsis Zoltán az Amadinda ütőegyüttes tagjával, Rácz Zoltánnal. 23.40 Képújság
7.00 Napra-lorgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit-Befektetési tanácsadó
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
9.20 Kéménymesék
Benne:
Varázsceruza Biga csiga és Batka manó 9.45 Észbontó
10.05 Kánon - Vallás és kultúra 10.35 Aprók tánca
Néptáncműsor gyerekeknek Szatmár (Nagyecsed) 11.00 A kisfiú meg az oroszlánok Lázár Ervin mesejátéka (ism.) 12.00 Néprajzi értékeink Csülkös tál
Műsorvezető: Sugár Ágnes
13.30 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 13.40 Hármas csatorna
Tehetség 71 14.10 SOrSok - magazin 15.10 Ml történt a jövő héten? 15.20 Betlehemes találkozó IV/2.
15.35 Látni a láthatatlant Dokumentumfilm Filmmúzeum Grata Garbo-sorozat Nlnocska
Amerikai film FF kb. 100'' 18.05 Delta - Tudományos híradó
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.35 Műsoralőzetes
18.40 Esti egyenleg
nsiilil Família Kft.
19.35 Gálakoncert - a Nemzetközi
Pető Alapítvány javára ETIiTil Kérdezze meg Clarissátl NSZK tévéfilm
Ilona - Beatrice Manowski (Csellár Réka), Hans-Georg -Axel Pape (Kautzky Armand) 21.30 Ez történi a héten 22.30 Telesport
23.25 Mozart-ciklus a Zeneakadémián-XII/10. rész: D-dúr vonósnégyes K. 575
VÁSÁROZÓK, KERESKEDŐK FIGYELEM!
Guruló konténerek (zárható), árusító asztalok, sátorvasak, komplett sátrak eladók.
Érdeklődni a 93/13-319 telefonon.
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Középdunán túli Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 . KÖGÁZ Gépészed Berendezések Gyára Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dózsa (ív. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8X01 Nagykanizsa Pf.: 75
A ZALA-HOFAG KFT. 1991. szeptember 25-én megtartotta nyilvános sorsolását, melyet a Városi Televízió is közvetített.
A nyertesek névsora a nyereményekkel együtt az alábbi:
1. díj: 20.000 Ft vásárlási kedvezmény - Bognár Géza Nagykanizsa, FenyS út 7.
2. díj: 15.000 Ft vásárlási kedvezmény- Faupl Ferenc Zalaegerszeg, Lenin út 32.
3. díj: 10.000 Ft vásárlási kedvezmény- Matók Zoltán Székesfehérvár,
Brassói út 86.
4-5-6. díj: 6 db sonkatányér, 2 db zöIdségszeletelS, 2 db paradicsomszeletelt, 5 db teflon kanál -Takács László Zalaegerszeg, Balatoni út 3. V/4.
r^a^LZ^SJAK^S "Píu LÍ''M N''gyk''Tiz". Téglagyári út 23.
_Czeglédi László Nagykanizsa, Kazanlak krt. 11/A.
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. 8800 Nagykanizsa, Széchenvi tér 5-9. Tel./fax.: ''93/11-541
gj TOSHIBA
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MANNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MANNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft
MINDEN HÉTFŐ HERRNBÖCK HÉTFŐ!
A hét első napján 15 és 17 óra között egyes cikkek 50%-os árengedménnyel kaphatók.
f MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király út 53.
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, ^.jtjM és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
MJIilIilAicCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012

KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
GiE)
NYEREMÉNY-AKCIÓ!
(Üti
Ifjat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki a gázját a Jövőben átutalási betétszámlájáról fizeti kl.
n vesz részt minden, a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazga-
Értékes díjat
díjszámlájá . __________________________
Sorsoláson vesz részt minden, a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gázdíjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olajsütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m> gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthető a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatt. A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen.
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatóságai
l 1
A Nagykanizsai Városi Polgármesteri Hivatalnál működő Közalkalmazottak Szakszervezeti Bizottsága december 5-én tartotta meg a nyugdíjasok szokásos év végi találkozóját. A meghívott mintegy 100 volt városi és járási közigazgatási alkalmazottat dr. Spingár László hatósági osztályvezető, szb-titkár köszöntötte a hivatal étkezdéjében, majd dr. Keres-kai István polgármester adott rövid tájékoztatót az önkormányzati és hivatali munkáról, vázolva az elért eredményeket és gondokat. A szerényen
megvendégelt nyugdíjasok személyenként ezer forint pénztámogatásban részesültek.
(t-i)
Dévényi dalest
1991. december 15-én vasárnap 17.00 órától Dévényi Ádám dalest a Helyőrségi Klubban. (Nagykanizsa, Ady u. 7.) Jegyek 100 Ft-os áron a közművelődési irodában vásárolhatók naponta 9.00-17.00-ig.
December 13. (péntek)
14 óra: Olajipari nyugdíjasok karácsonyi ünnepsége az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
16.30 óra: Ferencz Győző kiállításának megnyitója az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
18 óra: Teaház a HSMK-ban. Független filmes est, „Hoku-sai Hiroshige és Utamara rátalálnak J.-re" címmel.
December 14. (szombat)
16 óra: Gyermekteaház a HSMK-ban.
18 óra: Rock and roll klub az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
December 15. (vasárnap)
10-12 óra: Számítógépes játékok gyermekeknek, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
19 óra: A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar Karácsonyi Koncertje a Felsőtemplomban. Műsoron: Vivaldi, Bach és Mozart művek. Közreműködnek: Baráth Yvette ének, Bányai Irén fuvola, Dormán Ti-borné ének, Fentős Ferenc hegedű és a HSMK vegyeskara.
December 17. (kedd)
18 óra: A HSMK és a TIT által rendezett Szabadegyetem újabb előadása a HSMK-ban, „A válás hatása a gyermekre" címmel.
December 18. (szerda)
December 19. (csütörtök)
Sarkadi Imre: Kőműves Kelemen.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
(A NELKA közreműködésével) December 16. (hétfő) 18 óra: Bűnvadászok (amerikai vígjáték). 20 óra: A Gór 1. (amerikai kalandfilm).
VTV-csatorna
December 13. 18 óra: Ez történt a héten (városi magazinműsor).
20-24 óra: TV-tévé (részletes műsort lásd műsormellékletünkben).
December 14. 9-12 óra: Ví-kend című műsor közvetítése. December 15. 8-12 óra: TV-tévé (a csütörtöki adás ismét-lése).
December 16. 18 óra: SPORT-adás.
December 17. 19-23 óra: SZÍV-TV.
December 18. 19 óra: Filmex Kft. műsora.
December 19. 18-22 óra: TV-tévé (részletes műsort lásd műsormellékletünkben).
APOLLÓ FILMCENTRUM
Apolló mozi
15 óra: Nyugdíjasok karácsonyi ünnepsége a Kodály Zoltán Művelődési Házban. 15 óra: Beavató színház a HSMK-ban. Sarkadi Imre: Kőműves Kelemen. 19 óra: Színházi előadás (Hevesi-bérlet) a HSMK-ban. Műsoron Sarkadi Imre: Kőműves Kelemen drámája, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában.
17 óra: Fenyőünnep - hátrányos helyzetű gyermekeknek, a HSMK-ban.
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
December 13-16-ig 16 órakor, szombaton és vasárnap 14 órakor: Gondos bocsok 2. (amerikai). 20 órakor: A hegylakó visszatér (angol). December 17-19.: Folt a zsákját (amerikai).
Stúdiómozi
14 óra: Idősek karácsonya a HSMK-ban.
19 óra: Színházi előadás (Bródy-bérlet) a HSMK-ban.
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 órakor. Csütörtök: Filmbarátok napja.
December 13-16.: Lányom nélkül soha (amerikai). December 17-18.: Könyörtelen (videó, amerikai akciófilm).
December 19.: Mesék a járdán (amerikai).
Erotikus film 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek: December 13-19.: Magányos háziasszonyok vágyai (videó, német).
Matiné (gyermekeknek, 14 órától):
December 15.: Csizmás kandúr (videó).
MIKULÁS VÁROSSZERTE
A hétvégén számos intézmény, vállalat kedveskedett dolgozói gyermekének Mikulás ünnepséggel. Képeinken a Télapót, az ajándékot kapó gyerekeket és Görbe Nórát örökítettük meg, aki az édességek mellé nótával is szolgált a nézők örömére.
(Erdei András felvételei)
Ny ugd íjas - ta lá Ikozó
Műsorajánló
--
KANIZSA J_ Wl, december
Amerikai vendégtanár a Batthyányban és a Cserhátiban
Ez év szeptemberétől Észak-Amerikából érkezett tanár tanítja az angol és a német nyelvet két kanizsai iskolában, a Batthyány Lajos Gimnáziumban és a Cserháti Sándor Szakközépiskolában. A tanulók hamar megkedvelték, a kollégákkal jó kapcsolatot sikerült kialakítania az eltelt néhány hónapban. Az iskoláról, a diákokról, magyarországi tapasztalatairól és élményeiről beszélgettünk a tanár úrral. Először arra kértem, mutatkozzon be az olvasóknak:
- Jeff Shannonnak hívnak, 23 éves vagyok. Az Egyesült Államokból jöttem, Virginiában lakom. Németet, franciát és oroszt tanultam az egyetemen. Mielőtt Magyarországra kerültem, az USA-ban, Németországban és legutóbb Ausztriában tanítottam.
• Miért jön egy amerikai hozzánk tanárnak?
- Mert kevesen csinálják ezt. Én is ezért választottam Magyarországot.
A Népjóléti Minisztérium égisze alatt működő Nemzeti Egészségvédelmi Intézet ki akarja alakítani az utcai munkások országos hálózatát. Ez a rendkívüli elnevezés azt a szociálpolitikával foglalkozó pedagógust, pszichológust vagy népművelőt jelenti, aki ténylegesen felderíti az utca elesettjeit, tudatosan, programszerűen foglalkozik velük.
Tekintettel arra, hogy Magyarországon egyre inkább kialakulóban van egy szociális krízis, az utcai munkások felkészítése már megkezdődött. Kanizsáról Nagy János, a Családsegítő Központ munkatársa vesz részt a tanfolyamon.
- Tulajdonképpen mire készít fel a tanfolyam?
- Nagyon sok ember kívülreked a szociális hálón. Nő a hajléktalanok, az alkoholizálok, a drogfogyasztók köre. Jelentős az iskolakerülők száma, naponként hallunk az ifjú-és idősebb korúak bűnözéséről. A munkanélküliség felerősítette ezeket a problémákat. Az utcai munkás kint a terepen találkozik ezekkel az emberekkel, a problémahordozó egyént nem szakítja ki eredeti környezetéből. Hivatalosan vagy álruhában jelenik meg a pályaudvarokon, discokban, tereken, aluljárók környékén,
• Hogy érzi magát nálunk?
- Jól, de a nyelv miatt nehéz a dolgom. Szeretem az országot, a népet, kultúráját. Többfelé jártam már, a városok szépek. Budapest gyönyörű, de nem szívesen élnék ott a nagy forgalom, a tömeg, a rossz levegő miatt.
• És hogy tetszik Nagykanizsa?
- Engem nem zavar a kisváros, tulajdonképpen ilyen helyen szeretek lakni, de az igaz, hogy nem sok mindent lehet itt csinálni. Néha mozi, színház, a legtöbb szabadidőmet azonban a barátaimmal töltöm.
• Mi a véleménye a magyar iskoláról?
- A tanároknak sokkal többet kell dolgozniuk, mint nálunk vagy Ausztriában, és mégis kevesebb megbecsülést, tiszteletet kapnak. Grazban például „túl biztosítottnak" éreztem magam.
• Van különbség a magyar és az amerikai diákok között?
kapcsolatba kerül leendő pácienseivel. A tanfolyamon megpróbáljuk elsajátítani a kapcsolatfelvétel meg a helyzetfelmérés módszereit, a „szociális térkép" elkészítésének szempontjait, az ezt követő stratégia kialakításának lehetőségeit. A pedagógiai, pszichológia ismeretek mellett valamennyire tájékozottnak kell lennünk a szociológiában, az egészségügyben, de
még a munkajogban is. Rendszeres kapcsolatot kell fenntartanunk orvosokkal, a családsegítővel, az önkormányzattal és az egyházakkal.
- Melyek az utcai munkás gyakorlati tapasztalatai a világban és itthon?
- Ez a tevékenység a 20-as 30-as években indult meg az USA-ban. A 60-as évektől kezdve az utcai munkások hatalmas mozgósítást kezdtek el a „fiatalok körében. Céljuk az volt, hogy hozzáférhetővé tegyék a munkahelyet, az iskolát, a lakást, az átképzést és a továbbképzést.
Szakmává ez a munka Izraelben vált, ahol kétéves főiskolai képzés után a diplomás szakember teamban dolgozik.
- A magyarok sokkal többet tanulnak hozzánk viszonyítva. Ha megkérdezek az Államokban egy tanulót, mit csinált a hétvégén, akkor elmondja, hogy moziban volt, találkozott a barátaival, pihent. Ha megkérdezek egy magyar fiatalt, akkor mindig azt a választ kapom, hogy tanult, esetleg egyszer elment a városba. Itt a tanulók nagy része szörgalmas, persze vannak kivételek. Különben a mentalitásuk egyforma, hasonló témák érdeklik őket, ugyanolyan a humoruk, nincs különbség az amerikai, magyar és osztrák gyerek között.
• Milyen változásokat tudna elképzelni a mi oktatásunkban?
- A tanulók kreativitását kellene fokozni. Nagyon sokat tanulnak meg kívülről, helyette inkább az volna a jó, ha kreatívan, szabadon gondolkodnának. És persze több szabadidő illetné meg őket.
• Hogyan látja ön hazánk jövőjét?
Európában kiemelném Franciaországot, ahol a ''80-as évektől a társadalombiztosításon kívül létrehoztak egy speciális szociális segítőrendszert. Elsősorban az elszállásolást oldották meg nagyszerűen, mint a társadalomba való visszaintegrálódás egyik legfontosabb elemét.
Magyarországon valahol a Moszkva téren, a 60-as évek-
ben a Koczkás-féle galerivel indultunk. Akkor még nem volt munkanélküliség, hajléktalan-, meg drogprobléma. Legalábbis nem tömegesen és legitimen. Azóta egy igen jelentős társadalmi változásnak lehetünk tanúi. Nálunk a szociális munkásréteg nincs még felkészülve. Csak a konszolidált szegénységre gondolunk: rossz lakás, kis kereset, esetleg munkanélküliség. A hajléktalan lét olyan szélsőséget jelent, amivel igazán nem is tudunk mit kezdeni. Az országban most elindult valami. Mintegy 140 családsegítő működik, szaporodnak az alapítványok, a segélyszervezetek, tevékenykedik az egyház. Tulajdonképpen közöttünk egy összehangolt, szervezettebb és
- Ezt a kérdést én is gyakran felteszem. Sokan optimisták, sokan pesszimisták, a legtöbben viszont azt sem tudják, mi történik. Úgy látom, fordulóponthoz érkezett el az ország. Ezután vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon rossz; biztos, hogy nem marad meg a mostani helyzet. A magyarok intelligensek és szorgalmasak, a problémáikat maguknak kell megoldaniuk. Szükség van azonban egy jó, erős vezetőre, aki megmutatja az utat, aki azt mondja: „Ezt így kell csinálni", és akkor az úgy is lesz.
• Az ön szerződése egy évig szól. Látjuk-e még Magyarországon?
- Talán egyszer később. Most először a doktori címet szeretném megszerezni otthon, aztán majd meglátjuk. Több lehetőségem is van. De egyelőre jól érzem itt magam, szeretek tanítani, s öröm számomra, hogy a nyelvtanulás ilyen népszerű ma Magyarországon.
Horváth Ilona
céltudatosabb munkára lenne szükség.
- Mi a helyzet Nagykanizsán? Lesz-e szükség utcai munkásra?
- Szerencsére Nagykanizsa Budapesthez vagy Miskolchoz viszonyítva szinte nem is fertőzött terület. De hajléktalanok már itt is vannak. 20-30 ember fordul meg a Vöröskereszt által berendezett szálláson. Körülbelül 40 fő kap ebédet az ingyenkonyhán. A csavargó gyerekek ügye mindennapos eset. Pláne, ha börtönben ül egyik szülő, a másik meg beteg. Egy-két „nehéz" esetről már mindenki hallott: rablás, erőszakos kapcsolatteremtés.
Én az utcai munkás tevékenységét csak teamban tudom elképzelni. Úgy, hogy pedagógusok mellett a helyi közösségek „tekintély emberei" is segítenek. Helyesnek tartom az országosan átfogó felkészítést, azt az újszerű szemléletet, hogy az íróasztal mellől menjünk ki az utcára. Terepmunkával sokkal több ember megközelíthető, mint klinikai módszerekkel. A tanultakat jelenlegi munkámban, a családsegítőben igen jól tudom alkalmazni. Munkánk van bőven, már ismernek bennünket, s egyre több kanizsai család igényli segítségünket.
Büki Erzsébet
Kinn a terepen...
KANIZSA
19H. december 13,
■I
Miután a reflektorok kialszanak
Néhány perc Koncz Zsuzsával
# Sokakat elgondolkodtat az új lemezed elme: Illúziók nélkül. El kell veszítenünk az illúzióinkat? S ha igen, csak a te korosztályodnak vagy az enyémnek is?
- Nem hiszem, hogy muszáj lenne elveszíteni az illúzióinkat. Szüksége van rá mindenkinek, nélküle nem lehetne élni. Valamennyi embernek, kortól függetlenül
Nekem már mást jelent, mint neki vagy akár neked. Más generációhoz tartozunk, ö a nagyhoz. Tán majd az enyém is egyszer az lesz. Kicsit elfogódott vagyok, pedig nem szokásom. De Vele valahogy mégis más. Mert dalokon nőttem fel. Illésen, Omegán és az övén.
Annyi mindent szeretnék kérdezni. Vajon mi lehet az, amit még soha senki sem tudakolt meg tőle? Már vége a koncertnek. Kollégáim is elmentek, csak ketten vagyunk az öltözőben Koncz Zsuzsával. Rendet rak, csomagol és közben beszélgetünk mindenféléről. Nem akarok sztárinterjút készíteni, az embert szeretném megismerni. Kedves és segítőkész, de mégis érzem a finom távolságtartást.
vannak álmai, vágyai. Nem, nem elveszítik, hanem elveszik tőlük azokat.
• Évek óta ugyanazokról a dolgokról énekelsz, ugyanakkora sikerrel.
- Úgy érzem, a régi dalok sem mindig ugyanarról szólnak, mint egykor. Változunk mi is és változik körülöttünk a világ. Én erről a mi kis társadalmunkról, a mindennapjainkról szeretnék szólni a közönségnek. Ha figyelnek a szövegekre, más tartalmat, mélyebb jelentést is felfedezhetnek bennük.
• Egy film, egy vers, egy dal mindenkinek mást és mást mond. Minél többféle mondanivalót rejt, annál színesebb, értékesebb.
- Igen. De nem volna szabad egy verset vagy dalt elemezni, mert azzal megölik. A diákok is valószínű azért nem kedvelik a versek boncolgatását, mert meg akarják nekik magyarázni, hogy mit
kell látniuk, érezniük benne. Pedig lehet, hogy ő egészen mást gondol. Milyen lenne, ha nem látnál egy festményt és megpróbálnák elmagyarázni neked, mit is ábrázol? Elképzelnéd, de az mér nem az a kép volna, hanem egy egészen más.
• Főleg a negyven feletti vagy még idősebb korosztály képviseltette magát ezen a koncerten. Máskor is így van?
- Gyakran fellépek egyetemi klubokban, ott a fiatalok vannak többségben.
• Mit gondolsz, nemcsak a legendát akarják látni személyedben?
- Remélem nem. Szeretném hinni, hogy a mondanivalómra is kíváncsiak.
• És a siker?
- Mindig külön öröm, sohasem számítok rá. Rengeteget dolgozom érte, és fantasztikusan boldog vagyok, ha látom, hogy egy-egy este igazán jól sikerült.
- por -
A TUNGSRAM RT. NAGYKANIZSAI FÉNYFORRÁSGYÁRA
pályázatot hirdet a több ezer adagos üzemi konyhája üzemeltetésére.
(Jelenlegi gyári étkezési igény kb. 200 fő/hó)
Pályázatot hirdet továbbá az üzemi étkezőiben szendvics- és ital-automaták üzemeltetésére.
A pályázatokat a gyárigazgatói titkárságra lehet benyújtani.
Információt Taliánné Sabján Magdolna titkárságvezető nyújt.
Telefon: 13-177. Nagykanizsa, Kinizsi u. 97.
Katona Tamás Kanizsán
A Kanizsai Demokrata Kör vendégeként Katona Tamás külügyi államtitkárral találkozhatnak az érdeklődők péntek délután 17 órától a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Böcskei
Magunk közt csak így hívtunk, pedig másoknak Géza bácsi, tanár úr voltál, hiszen egy emberöltőnyi tanítás után ki tudja hány nebuló került ki védőszárnyaid alól. Nekünk csak Böcskei maradtál. Úgy, ahogy Matula bácsi is csak Matula volt. így egyszerűen minden cifraság nélkül, Böcskei. Csak most, hogy halálhíred vettük, nyilall belénk fájdalmasan: Meghall Böcskei Géza...
Böcskei Géza munkatársunk volt, és szerzőink közül ö sietett el először tőlünk. Igaz, ő mindig sietett. Két hatalmas szatyrával csak rohant, s közben büszkén mondta, mi mindent tudott „Pápai valutáért" szerezni a madaraknak, a madarász barátainak. Fáradhatatlanul szervezett, hol ilyen tábort, hol amolyan túrát, mert mindene volt a természet. Soha sem tudtuk, hol, merre jár. Csak jött. Jánoskám! A hétvégén konferenciára, megbeszélésre, táborba megyek, vagy innét és innét delegáció érkezik 7lalába. Kell róla anyag? Hogyne kellene! Csak röviden - mondtam én, s így kisebb-nagyobb szünetekkel, de hangot kapott a természetvédelem is a Kanizsában.
Böcskei Géza fáradhatatlan volt, és mindig tervezgetett. Legutóbb arról álmodott, mennyivel több mindennel tud majd foglalkozni egy év múlva, amikor nyugdíjas lesz.
De ez már csak álom marad. Végérvényesen és visszavonhatatlanul. Böcskei Géza többé nem rak ki madáretetőt, nem ír cikkel és félbemarad a biológiai gyakorlókertje is. Reméljük nem végérvényesen. Legjobb emlékezetünk az lehet, ha ki-ki folytatja az ö általa megkezdett munkát.
Hl KANIZSA | 1991. < lécembe r U J!
Plautus gondolata
A sorsoláson Bányai Györgyné, Gerócs Attiláné, Hajdú Györgyné, Takács Zsolt és Tarpay Richárd kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
A keresztrejtvényt készítette: Szirovlcza Miklós Beküldési határidő: december 20.
Lapunk 48. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Tudjátok mi a kötelesség? Az, amit másoktól követelünk.
Könyvajánlat
Gyurkovics Tibor szerelmes versei Szalay Lajos grafikáival kiegészítve kellemes olvasmány lehet a karácsonyfa alatt.
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, cZrínyi u. 20.
:Köszönjüki íiogy ná(utifc_ vásároCt!
HU-MOR-ZSÁK
- Mi lesz a lovagból, ha átmegy raita az úthenger?
Egymásra nézve
(Erdei András felvétele)
- Lemezlovas.
1991. december 13.
KANIZSA
29
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR 1991 december második heti
Cikklista Csemege piros arany 80 g Univer majonéz $0 g Csemege gulyáskrém 80 g Glóbus mustár 80 g Fokhagymakrém 80 g Glóbus ketchup 500 g Ecetes reszelt torma (üveges)
Dél-Zala 26,30 23,70 27,20 13,60 (Duna) 28,70 89,90 34,40 Bugac
Kiskanizsai ABC 29,40 25,70 30,20 16,40 - 62,10 41 Bugac
Fő úti Csemege 29 26 30 16,50 31 92 57 Koch
Eötvös téri Csemege 29,40 25,70 - - 31,10 92 47,70 Bugac
Platán sori ABC 29 25,50 - 16 31 79 55 Koch
„Thury" ABC 29 25,50 - 16,50 31 91 37,50 Bugac
Hevesi úti ABC 31 28,50 - 16,50 31 91 42 Bugac
Zemplén úti ABC 29,50 25,80 30,10 15,50 (Duna) 31,20 92 45 Koch
Gyermekünk
Milyen is, hogyan zajlik a fejlettségi vizsgálat?
Nagyon fontos, hogy a szülő felkészítse a gyermeket. Érdemes elmesélni neki, hogy ahová most együtt mennek, oda sok gyerek jár. Ott is játékok vannak, mint az óvodában, érdekes dolgokat fog látni, tanulni. így elérhető, hogy ne szorongó, síró gyermekkel kezdhessük meg a vizsgálatot, hiszen így nem tud úgy teljesíteni, mint nyugodt körülmények között. Vannak vizsgálatok, amelyek csoportban, vannak amelyek csak egyénileg végezhetők el. Csoportosan rajzolnak, szegélydíszt készítenek. A pedagógus által elmondott történetet is közösen hallgatják meg, de már egyénileg mondják vissza. Ettől kezdve már egyenként foglalkozunk a gyerme-
Iskolás lesz a gyermekünk (2.)
kekkel. Spontán beszélgetés során győződünk meg arról, milyen az általános tájékozottsága, mennyire van tisztában környezetével. Mi mindenre kerül még sor? Eszközzel számolnak. Emlékezetből építenek. Képről mesélnek. Életkoruknak megfelelő élethelyzetben problémát oldanak meg. Történetet raknak ki képekből. Mondatokat, számokat ismételnek meg. A vizsgálatot végző természetesen nemcsak a konkrét feladatok megoldását értékeli. Figyel arra, hogy a gyermek hogyan viselkedik a vizsgálat alatt. Milyen az eszközhasználata, melyik kezével dolgozik. Kialakult-e feladatmegértése, feladattudata, feladattartása. Tűri-e a monotóniát, milyen a munkatempója, fáradékonysága. Megfigyeli azt is, helyes-e a
gyermek hangképzése, illetve tisztán beszél-e. Vizsgálja, hogy felismeri-e az összefüggéseket, hogyan fejezi ki magát, milyen a szókincse, logikus-e a gondolkodása.
Mindezeket figyelembe véve -természetesen kiegészítve a szülők jelzéseivel és az óvoda jellemzésével - keressük meg a gyermek számára a lehető legjobb megoldást. így megelőzhetjük, hogy később a családnak ne legyenek súlyos gondjai amiatt, mert gyermekük korán, nem iskolaéretten, esetleg nem a megfelelő intézményben kezdte meg tanulmányait.
Horváth Tamásné a Nevelési Tanácsadó munkatársa
Híres emberek receptjei
Esterházy-puding

12 deka liszt, 10 deka vaj, 6 deci tej, 12 tojássárgája, 1-5 deka porcukor, 7 deka hámozott, őrölt mandula, 10 tojásfehérje, kevés tört vanília és szükség szerint égetett cukor.
A vajat megolvasztjuk, a lisztet hozzáadjuk, és a közben felforrt tejjel simára keverjük. A kihűlt masszákhoz tojássárgákat, a cukor felét hozzáadjuk
és jól elkeverjük. A masszát égetett cukorral megfestjük, hozzáadjuk a vaníliát és a mandulát, a tojásfehérjét kemény habbá verjük a megmaradt cukor fokozatos hozzáadásával és a masszához keverjük. Vajjal kikent, morzsával hintett pudingformában körülbelül 1 óra hosszat gőzben főzzük. Gyümölcsszörppel tálaljuk.

A könyv 30% kedvezménnyel megvásárolható
a Diszkont Könyváruházban __Nagykanizsa, Csengery (Béke) u. 22.
Horoszkóp
dec. 13-tól 19-ig
Az (ró attól gyáva, hogy olyan történeteket ír le, amelyet szereteti volna átélni.
Kos: III. 21-IV. 20.
„Világhírű" konokságod miatt értelmetlen vitákba bonyolódsz, melyekből kellemetlenséged származhat. Felületes ismereteid tálalod meggyőződéssel, így nevetségessé vawatsz.
Bika: IV. 21-V. 20,
Ügy érzed magad, mint a kauká zusi keselyű. Mindenki támad ellened, gondolkodj, talán nem oktalanul. Kíméletlen, letaroló stílusodon sürgősen változtatnod kéne.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Túlértékeltél egy kapcsolatot. Azt hitted, a ké-

nyelmes megoldás örökké TMmén tart. A valós emberi értékek lehetnek döntéseid iránymutatói.
Rák: VI. 22-VII. 22.
S3S Kemény feladatokat kell JnSJ megoldanod karácsonyig.
SyjJI Ne a delphoi jósban, ha-nem magadban bízz. Fontos most bizonyítanod a munkahelyeden, sok a riválisod.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Jó szervezéssel, sok munkával jelentős haszonhoz juthatsz az év hátralevő napjaiban. Ne feledkezz meg értékelni a kollégáid munkáját, nagy hangsúlyt fektess a reklámra.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
rM A karácsonyi ajándékvá-VS? sárlást már megkezdheted, ■jv Kevés pénzből is, körülte-II kintően, hasznos ajándékokat vásárolhatsz. Vedd figyelembe az ajándékozott személy egyéniségét.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Az egzisztenciális sikerek kissé megváltoztattak. Célszerű lenne újból a
_ „földön élni". Fölényessé-
geddel, bonyolult alkatoddal sokakat bosszantasz.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Bár még vissza van a nagy finis, de eddigi teljesítményed is gyümölcsözőnek '' mondható. Elfoglaltságod ellenére, törődj barátaiddal.
Nyilas: XI. 23-XII. 21.
Kiválóan szervezted csa-ídi és magánéleted, (gyesen magad javára fordítasz minden kapcsolatot. Ez a stílus ellenszenvet vált ki közvetlen környezetedből.
Bak: XII. 21-1. 20.
Viszonylag nyugodt hét következik. Tervezd meg a karácsonyi programot, mert sok vendégre számíthatsz. Állj le a flörtölessel legalább az ünnepek előtt.
Vízöntő: I. 20—11. 20.
Törődi jobban az egészségeddel. Különösen a hideget nehezen viseled. Úszáson kívül a télen ne próbálkozz más sportággal.
Halak: II. 21-111. 20. mi ■ Készítsd elő jövő évi Wmjim munkáid, már most üte-LfPxl mezd azokat. Egy új vál-" ■ lalkozás sikeres lehet, de győződj meg a partner „versenyképességerői".
30 KANIZSA 1991, december 13.
SPORT • SPORT • SPORT
Úszás
A hét végén Nagykanizsán rendezték meg a megyei fedettbajnokság 1991. évi küzdelmeit. A házigazda kanizsaiakon kívül rajtkőre álltak a Pécsi AMK, az ÉVSE, a Siófok és a Szombathelyi Vízmű versenyzői is. A viadalt Farkas Zoltán Nagykanizsa város alpolgármestere nyitotta meg, s kívánt sok sikert az úszóknak. A zalaiak közül ezúttal a kanizsaiak szerepeltek jobban, akiknek sikerült az összetett csapatversenyt (pontversenyt) is megnyerni. Az NVSE versenyzői összesen hat versenyszámban, míg a zalaegerszegiek kettőben bizonyultak a legjobbnak, s szereztek aranyérmet.
Eredmények:
50 m béka leány: 1. Kovács Patrícia (NVSE). 3. Jakab
FÉLSIKER A KETTŐS FORDULÓN
kosárlabda
A MÁV NTE NB l-es női csapata legutóbb duplázott, miközben három nap alatt a lányok előbb Székesfehérváron szerepeltek, majd aztán hazai környezetben fogadták riválisukat.
A kettős fordulótól két győzelmet reméltek a kanizsaiak, de aztán ebből csak 1 valósult meg. Ugyanis az Albacomp Építők ellen 1 (!) pontos vereséget szenvedtek, majd javítottak Kanizsán, ahol 16 pontos győzelmet arattak.
Albacomp Építök-
MÁV NTE 65-64 (39-37)
A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Gyarmati 20, Ivanovna 13, Simonné 12.
Lázár Béla, a vasutasok edzője: - Győzelemre készültünk, de ebben elsősorban az
akadályozott meg bennünket, hogy Podkoritova, az egyik kulcsemberünk derékfájdalmai miatt kiesett a csapatból. Végig fej-fej mellett haladt a két csapat, s nem sokon múlt, hogy a befejező percben fordítsunk.
MÁV NTE-Sopronl Postás 86-70 (34-32)
A vasutasok legponterősebb játékosai: Gyarmati 22, Ivanovna 20, Simonné 16.
A találkozó előtt Podkoritova melegített, játszott néhány percet is, de aztán a továbbiakban már nem számíthatott rá a szakvezetés. A kanizsaiak szerencséjére a vendégek is keseregtek, náluk is több játékos sérülés miatt nem szerepelhetett.
Az első 20 perc nagyon szoros, változatos játékot hozott. A félidő közepéig a postások irányították a játékot, majd fordítottak a kanizsai lányok, de az előnyt nem sikerült növelni. A II. félidő elején, jó csapatmunkával és a remekül játszó Gyarmati vezetésével 14 pontos előnyre tettek szert, ám ezután „elaludtak" és a vendégek feljöttek 7 pontra. Ezt követően újabb fordulat történt, a vasutasok megint jelentős előnyre tettek szert, ám kapkodásuk odavezetett, hogy újra 7 pontra felzárkóztak a postások. A hajrá, a befejező 5 perc hazai szemszögből remekül sikerült, amikor remekeltek a lányok, miközben
Gyarmati, Ivanovna és Simonné egymást múlták felül s értékes sikert arattak.
Lázár Béla: - A bírók nem kedveltek bennünket, számunkra sok hibát vétettek, s ez is esetenként kizökkentette a csapatot. A küzdelmes első félidő után rákapcsoltunk, de a győzelem mellett az is fontos volt, hogy 14 ponttal nagyobb különbséggel nyerjünk, mert ez jól jöhet majd a végelszámolásnál. A vége nagyszerű volt, s igen boldog vagyok, hogy 16 ponttal legyőztük a riválist, miközben Gyarmati azzal is kitűnt, hogy hat 3 pontos kosárral segítette a csapatot.
(-bg)
Futószalagon
* A sakk OB I-ben befejeződött az 1991/92. évi bajnokság őszi idénye. A záró fordulóban Egerben szerepelt a Tungsram újonc csapata, amelyet két újabb versenyző erősített. A kanizsaiak remekeltek
az idény zárón, akik 9-5 arányú győzelmet arattak, s ezzel megszerezték első csapatsikerüket. Győzött: Faragó I., Schneider, Van M. Johann, Szalánczy, Kádár és Csikár. Döntetlent ért el: Kiss, Bago-nyai, Rausz, Szirmai, Ragats, Bacsó.
* A kosárlabda NB II Nyugati csoportjában szereplő
MÁV NTE II - Dr. Mezőgimnázium női csapata a legutóbbi fordulóban hazai környezetben szerepelt. A kanizsai lányok a Szombathelyi TK csapatával mérkőztek, amelyen a vendégek nyertek 74-53 (38-19) arányban. A legjobb dobók: Németh 18, Lorch 11.
* Az Olajbányász munka-
csarnokban rendezték meg a Mikulás Kupa kézilabda serdülő fiú tornát, amelyen 4 csapat szerepelt. A győzelmet a Zalaegerszegi Apáczai ÁMK szerezte meg az Nk. Zrínyi előtt. A kanizsai fiatalok közül Molnár Gábor a legjobb kapus, míg Beczelly Bálint a gólkirály részére felajánlott tiszteletdíjat kapta.
Szép sikerek a fedettbajnokságon
Andrea (NVSE), 50 m béka fiú: -3. Kiss Roland (ÉVSE). 100 m delfin fiú vegyes: 1.
Kurucz Szabolcs (ÉVSE). 100 m delfin leány vegyes: 1. Major Zsófia (NVSE). 200 m
utánpótlás fiú vegyes: 1. Szabó Dénes (NVSE). 3. Hajmási János (ÉVSE). 200 m utánpótlás leány vegyes: 1. Révész Katalin (NVSE). 3. Forgó Annamária (ÉVSE). 400 m felnőtt férfi vegyes: 3. Kaszás Róbert (ÉVSE). 400 m felnőtt női vegyes: 3. Holló Adrienn (NVSE), 4x100 m felnőtt férfi gyorsváltó: 2. ÉVSE „A" (Kaszás, Hajmási, Skoda, Skáfár). 3. NVSE „A" (Révész, Szabó D., Karácsony, Vági). 4x100 m felnőtt női gyorsváltó: 1. NVSE „A" (Vágvölgyi, Nagy, Holló, Révész). 3. NVSE „D" (Simon, Lampert, Mészáros, Major).
Végeredmény: 1. NVSE 75 pont, 2. Szombathelyi Vízmű 65 pont, 3. ÉVSE 45 pont.
- k -
SPORT • SPORT • SPORT
IMI. december 13.
[ KANIZSA
111
Kanizsára és Gellenhazara került az Olaj Kupa
Teke
Egy évvel ezelőtt, a 30. kupaversennyel a záró kupasorozatot jelentették be a szervezők, ám ennek ellenére mégis folytatódott a hagyományos kanizsai versenysorozat, a Zalai Olajos Teke Kupa nemzetközi verseny.
- Néhány hónappal ezelőtt sikerült rendezni a sorokat, melynek során a MOL RT.-OKGT Bányász Szakszervezeti Szövetség és a mi vállalatunk vezetőségének hatékony közreműködésével, védnökségével zöld utat kapott ez a nemes, sportbaráti versengés, a hagyományok ápolása. Örülünk, hogy két évi idegenbeli szereplés után újra Nagykanizsa adott otthont a kupaversenynek, ahol a városi teke szakszövetség vezetői, a sörgyári aktivisták nagyszerűen előkészítették a kupaversenyt - hangoztatta Szalai Géza, a MOL Rt. KFV Szakszervezeti Szövetség titkára.
A XXXI. Zalai Olajos Kupára 13 csapat kapott meghívást, amelyek a másfél napos kupaküzdelem során nagyszerűen szerepeltek, küzdenitu-dásból és színvonalból is jelesre vizsgáztak. A sörgyári csarnokban sorrakerült női- és férfi csapat és egyéni verseny igazolta az előzetes várakozást, hiszen a részt vevők mindvégig nagy csatát folytattak, nyílt és változatos volt a játék s izgalmakban bővelkedő összecsapásokat hozott.
Mind a két mezőnyben alaposan felborult a papírforma. A legnagyobb meglepetést kétségkívül az NB III-as Gel-lénházi Olajmunkás férfi gárdája okozta, amely a nála jóval jegyzettebb, a bajnoki tabellán több ponttal is előttük álló csapatokat megelőzve lett kupagyőztes. A legjobb kanizsainak a Sörgyár bizonyult, amely a 3. helyen végzett.
Sporthétvége
PÉNTEK
Asztalitenisz: Diákolimpia városi döntő. Péterfi iskola, 14.00.
SZOMBAT
Atlétika: Csarnok Kupa. Olajbányász munkacsarnok, 9.00.
- Gratulálok a Doszpoth Sándor vezette gellénházi fiúknak, akik közül öten is 400 fa fölött teljesítettek. Megérdemelten nyertek, s első alkalommal szerezték meg a kupagyőzelmet, remek eredménnyel - vélekedett Tóth Ferenc, a sörgyáriak edzője, az őszi idényben 2. helyen végzett gárda szakvezetője.
A nőknél 4 NB l-es csapat, s a szlovén Nafta Lendava küzdött az új Olaj Kupáért. Az élvonalbeliek között a sörgyári újoncok most nem voltak esélyesek, s a bajnokságban a többi rivális mind jobban szerepelt. Nos, így gondolta ezt a kanizsai játékosedző is, hiszen ezúttal a rutinos versenyzők helyett három fiatalt dobott a mélyvízbe, hogy kellő tapasztalatokat szerezzenek. Nos, a fiatalok, az NB l-es ifjúsági bajnokságban jeleskedő Csillag K., Szentes és Dolmányos fényesen igazolta, hogy lehet rájuk számítani, akik felszabadultan, ragyogóan teljesítettek és nagy részük volt abban, hogy a Sörgyár újból kupagyőztes lett.
- Versenyzőtársaimmal nagy szerepet vállaltunk a kupaverseny szervezésében, az előkészítésben, s valójában sokat dolgoztunk. Külön öröm számomra, hogy ezen felül a pályán is bizonyítottunk. Nagyszerű sikernek tartom, hogy az élen végeztünk, s ebben döntő szerepet vállalt a három kislány, akik 400 fa fölött teljesítettek - mondta a boldog játékosedző.
Az ünnepélyes eredményhirdetést követően így összegezett Czifra Sándor, a MOL Rt.-OKGT Bányász Szakszervezeti Szövetség Titkári Taná-
Kosárlabda: NB I Nők: MÁV NTE-TFSE, MÁV NTE munkacsarnok, 16.00. Városi teremlabdarúgó bajnokság, MÁV NTE munkacsarnok, 8.00-12.00 óra között.
VASÁRNAP
Városi teremlabdarúgó bajnokság, MÁV NTE munkacsarnok, 8.00-19.00 óra között.
csának vezetőtitkár-helyettese: - A másfélnapos kupaverseny tapasztalatai rendkívül kedvezőek. Én személy szerint is örülök annak, hogy felkaroltuk ezt a hagyományos Olaj Kupát, s ezt bűn lenne befejezni. Nekünk és a kanizsai olajipari vállalatoknak kötelességünk a feltételek biztosítása, a folytatáshoz szükséges anyagi eszközök előteremtése, hiszen az Olaj Kupa minden tekintetben a pozitív értékek hordozója, nagyszerű seregszemléje a sportágnak, a sportági résztvevőknek.
A versenyt mintaszerűen készítette elő és rendezte meg a városi szakszövetség, s ahhoz a sörgyári vezetés nagyszerű feltételeket biztosított Furák Zoltán igazgató vezetésével. Bende József, Tóth Ferenc, Majoros Istvánná, Biczó László, Szloboda Józsefné és a többiek nagyon sokat fáradoztak azon, hogy a 31. kupaverseny elérte célját, akik jelentős részt vállaltak a verseny sikere érdekében.
- A szlovén és a magyar versenyzők, a többségében olajos tekézők emlékezetessé tették az Olaj Kupát, hiszen minden tekintetben az egyik legsikeresebb kupaversenyen vagyunk túl. A folytatáshoz a védnökök felsorakoztak, a női és férfi versenyzők pedig színvonalas játékkal igazolták,
hogy az ilyen versenyekre szükség van, ami újabb lendületet adhat mindenkinek - vélekedett Bende József, a városi szakszövetség vezetője, a versenybíróság elnöke.
Kivonat a versenyjegyzőkönyvből.
Nők. Csapatverseny: 1. K. Sörgyár (Majorosné, Csillag K., Dolmányos, Szentes, Né-methné, Vágvölgyiné) 2374. 2. ZTE Építők 2369. 3. MOL Rt.-OKGT 2331. Egyéni. I-II-es pályán: 1. Bottlikné (MOL-OKGT) 434. 2. Majorosné (Sörgyár) 415. 3. Fehérné (Szánk) 414. ffl-IV-es pályán:
1. Simonffy Tímea (ZTE Építők) 419, 2. Galambosné (MOL-OKGT) 419, 3. Hor-váthné (ZTE Építők) 406 fa.
Férfiak. Csapatverseny: 1. Gellénházi Olajmunkás 2467.
2. MOL Rt.-OKGT 2440, 3. Sörgyár (Lukvár, Kovács, Tóth B., Fodor, Nagy, Németh J.) 2425. 4. Üveggyár 2384. Egyéni. I-II-es pályán:
1. László Imre (Lovászi) 426, 2. Horváth István (MOL-OKGT) 425. 3. Zöm-bik Sándor (Üveggyár) 420. III-IV-es pályán: 1. ifj. Osw-lad Tamás (Gellénháza) 434.
2. Falvai Lajos 427. 3. Bogdán Gyula (mind a kettő MOL-OKGT) 422 fa.
Balogh Antal
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala munkatársat keres 1992. január l-től megüresedő igazgatási főelőadói munkakör betöltésére.
Feltétel:
- Jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai diploma,
- erkölcsi feddhetetlenség
Államigazgatási gyakorlat előnyt jelent.
Felvilágosítás és jelentkezés: a Hatósági Osztály vezetőjénél (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fsz. 13. Tel.: 11-037).
32 í kanizsa 1 1991. december 13. |
ái.i.as
Lakástakarítást, illetve pótmama szolgálatot vállalok. Érd.: Kanizsa szerkesztőségben, tel.: 12-305. (1 K)
Külföldi cégek megbízásából bedolgozást ajánlok 200 Ft + válaszboríték ollenében. 25-60 ezer Ft kereseti lehetőség! Cím: Bedő József, Nk. Pf.: 369. (80 K)
Báli zenekar billentyűst és gitárost keres. Ajánlatokat „Szilveszter" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (78 K)
Alkalmi munkát, illetve takarítást vállalnék. Ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségébe (tel.: 12-305) kérek. (99 K)
Tenisztelepen épülő vendéglátóipari létesítményhez üzlettársat és üzletvezetőt keresek. Ajánlatokat: 13-040/12-94-es vagy a 16-27-es melléken kérek. (98 K)
lakás - tkli k
Zalakaroson 744 négyszögöl szőlő, gyümölcsös földterület megosztva is, építési lehetőséggel eladó. Érd.: Balatonmagyaród, Petőfi u. 117., vagy munkanapokon 8—15 óráig a 93/18-322 telefonszámon. (4 K)
Kanizsán, városközpontban I. emeleti, háromszobás, étkezős öröklakás garázzsal együtt eladó. Érd.: 93/14-968-as telefonszámon. (5 K)
Nagykanizsa, Berzsenyi úti I. emeleti, kétszobás lakást cserélnénk egyszobásra ráfizetéssel, vagy eladnánk. Minden megoldás érdekel. Érd.: Berzsenyi 2/C. Horváth. Tel.: 12-256. (6 K)
Gyékényes, Kossuth u. 23. alatti régi, falusi ház, gazdasági melléképületekkel, 1100 négyszögöl telekkel (közel a tsz-tóhoz) eladó. Érd.: Gyékényes, Hunyadi u. 15. esti órákban. (7 K)
Bagolai hegyen, volt szeszfőzdéhez közel 200 négyszögöl telek pincével, szőlővel reális áron eladó. Érd.: Kiss, Nagykanizsa, Péterfai u. 11/E. (8 K)
Eladó Nk.-Korpaváron, Egerszegi u. 24. alatt kétszobás, fürdőszobás családi ház. (Vezetékes vízzel és ipari árammal ellátott.) Nagy udvar és kert van. Érd.: Döme Jánosné, Nk. Korvin O. 8/A. II/6. (11 K)
Családi ház eladó. Palin, Alkotmány u. 137. Érd.: egész nap a helyszínen. (12 K)
Másfélszobás, tehermentes, központi filtéses lakásomat eladom, vagy nagyobbra cserélem. Nk., Zemplén 5/A. VI/39. (14 K)
Kétszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érd.: Nagyrécse, Petőfi u. 15. 17 óra után. (15 K)
Kanizsán. Munkás u. 16/B. II/7. alatt 1+2 félszobás lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: péntek, szombat, vasárnap 17 óra után. (16 K)
58 négyzetméteres lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: naponta de. 8-10 óráig; du. 17-19 óráig. Nk., Munkás u. 8/A. 11/8. (17 K)
Háromszobás, összkomfortos OTP lakás áron alul eladó. Érd.: 18 óra után. Nk., Zemplén Gy. 3/B. IX/55. (18 K)
Eladó kétszobás 55 négyzetméteres, tehermentes, egyedi fűtéses öröklakás, 1 szobás 40 négyzetméteres tehermentes, egyedi fűtéses öröklakás, vagy értékegyeztetéssel pécsire cserélendők. Érd.: dr. Wágner. Telefon: Zalaszentbalázs 2. (20 K)
Kanizsán, Zemplén út 5. sz. alatt III. emeleti 1,5 szobás lakás eladó vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: 17 óra után, Berzsenyi u. 14/A. DÍ/54. (21 K)
Csendes utcában kétszintes, sorházi, 84 négyzetméteres 3 és félszobás lakás, kis kerttel, két garázzsal eladó. Érd.: 11-697-es telefonon, 18 óra után. (23 K)
Két család részére is megfelelő családi ház melléképületekkel, kerttel eladó. Ipari áram,
víz, gáz van. Érd.: Kardos István, Nk.-Kia-fakos, Sandi út 20. Irányár: 2.700.000,- Ft. (24 K)
Elcserélném ráfizotéssel egyszobás, komfortos, földszintes tanácsi bérlakásomat 2 vagy 1+2 félszobás komfortos tanácsi bérlakásra.
Érd.: 17 óra után. Nk., Munkás u. 16/B. 1/1. Tel.: 14-787. (25 K)
Szabadhegyen 1300 négyzetméteres telek (víz, villany van) eladó. Érd.: hétköznap 6-16 óráig. Tel.: 13-424, BoUa Ferenc. (26 K)
25000 Ft/négyzetméteres áron 54 négyzetméteres lakás eladó. Érd.: Nk., Rózsa u. 18/D. Szécsi András. (27 K)
Zalakarostól 5 km-re 2400 négyszögöl fiatal telepítést! szóló, présházzal, melléképületekkel, felszereléssel eladó. (Esetleg megosztva is.) Érd.: Zalakomár, Árpád u. 29. Karó József. (28 K)
Nk., Munkás u. 7/a. 11/8. alatt két él félszobás, 62 négyzetméteres, tehermentes OTP lakás eladó, garázzsal vagy anélkül. Bsetleg nagyobbra cserélném értékegyeztetéssel. Csere esetén legalább plusz fél szoba szükséges. Érd.: fenti címen, 17 óra után, Nagy János. (29 K)
Nagykanizsa, Csokonai (Andrejka) u. 2/B. alatt kétszobás, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakás eladó. Erd.: a fenti címen. Ötvös Lászlónál lehet. (71 K)
Galamboki tónál horgásztelek, lakható hétvégi házzal eladó. Víz, villany van. Gergely József. Nk., Platán sor 10/A. (85 K)
Bajcsán két- és félszobás komfortos családi ház melléképületekkel és nagy telekkel eladó 1,3 millió forintért. Csere is lehetséges 400000 Ft ráfizetéssel. Érd.: Csurgó, Kert u. 37 alatt vagy a 346-os telefonon 17 óra után. (75 K)
Zalakarostól 4 km-re, Zalakomárban 3 szintes új, gázfűtéses családi ház nagy melléképületekkel eladó vagy elcserélhető nagykanizsai lakásra. Érd.: Zalakomár, Kossuth u. 18 vagy a 93/12-093-aa telefonon az esti órákban. (73 K)
Nagyrécsén új 135 négyzetméteres családi ház reális áron sürgősen eladó. Minden megoldás érdekel. Érd.: munkanapokon 93/13-040/14-62 melléken. Németh Éva.
2,5 szobás lakás eladó vagy 1,5 szobásra cic-
rélhető. Nk., Városkapu 5/C. 111/13. (67 K)
Galambokon a Csónakázó-tónál régi építésű, felújított ptésház 900 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: 12-982 telefonon. (77 K)
Pötrétén 2000 négyszögöl gazdálkodásra alkalmas terület, 3 szobás családi házzal, ipari árammal, műhellyel, melléképületekkel, fizetési könnyítéssel eladó. Érd.: 17 óra után, Nk., Péterfai út 3/A. Simín. (99 K)
Miklósfa, Szentendrei u. 29. alatt kétszobás, komfortos lakás garázzsal, melléképülettel eladó vagy elcserélhető másfél vagy kétszobás kanizsai lakásra megegyezéssel. Bármilyen megoldás érdekel. Érd.: a helyszínen egész nap. (100 K)
Balatonmárián 140 négyszögöl telek eladó. Cím: KANIZSA szerkesztőségben. 12-305-ös telefonon. (101 K)
Olcsón, sürgősen eladó betegség miatt Szent-györgyvári hegyen, második hegyháton 790 négyszögöl telek, rajta lugas szőlő, veteményes, fele kaszáló. Kész alsópince. Sabjánné Horváth Mária. Nk. Sugár út 2/A. 2/4. (102 K)
Két- és félszobás lakás azonnal beköltözhető, I. emeleten eladó. Nk. Takarék u. 5. Érd.: fsz. 1. (103 K)
Kétszobás, összkomfortos lakis eladó. Érd.: 18 óra után. Nk., Munkás u. 3/B. 1/5. (104 K)
Szepetneki parasztházat 800 négyszögöl telekkel elcserélném kanizsai tanácsi lakásra. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni a helyszínen. Szepetnek, Kisfaludy u. 13. Kalányos Erzsébet. (113 K)
ai.bkkl.l i
Huszonéves fiatalember egyszobás bútorozott albérleti lakást keres.
Ajánlatokat: Miháczi Tamás. Nk. Kazanlak
11/C. ebnre kérek. (69 K)
iroda -
i/i.i: i iiklviskí;
Nk. központjában iroda vagy magánvállalkozás céljára ogyszobás telefonos lakás bérbeadó hosszú időre. Érd.: dr. Wágner. Zalszent-balázs 2 telefonon. (33 K)
20 négyzetméteres üzletholyiség mellékhelyiséggel, raktározási lehotőséggel kiadó. Érd.: 93/11-924-es telefonon. (34 K)
Kispiacon Motorosbolt árukészlottel vagy üresen is kiadó, esetleg oladó. Érd.: Nk. Sugár u. 8/A. (35 K)
Orvos a belvárosban magánrendelőnek alkalmas helyiséget hosszabb időre bérelne. Ajánlatokat: KANIZSA szerkesztőségébe, Pf.: 154-be kérek. (76 K)
Forgalmas helyen üzlethelyiség eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 19. vagy Izzó melletti dohány-ajándék boltban. (83 K)
jak ml
4 éves grafitmetál 2500-as turbó diesel Fiat Croma reális áron eladó. Érd.: 93/14-350/39 melléken. (38 K)
Diesel 1700-as ikerlámpás, fehér Fiat Ritmo áron alul eladó. Érd.: napközben 93/14-350/39. (40 K)
Suzuki GSX 400 F karambolos motorkerékpár 70 ezer Ft-ért, 2 db Puch 50 ccm-es segédmotorkerékpár 20-20 ezer Ft-ért eladó. Nk., Sugár út 8/A. (41 K)
Huszonötezer km-t futott Trabant Litnusin eladó. Nk., Csengery út 11. (42 K)
S 105-ös SKODA friss műszakival eladó. Érd.: 93/17-454 telefonon. (62 K)
LADA 1600-as szgk. sok extrával eladó. Irányár: 140 ezer Ft. Nk., Zemplén Gy. 4/D. Horváth. (63 K)
AUDI 80-as, katalizátoros, 89. évszámú új állapotban eladó. Irányár: 1.100.000 Ft. Érd.: egész nap. Nk. Garay u. 16. 11/6. Kuczkó. (64 K)
3 éves 126-os Polski fiat friss műszakival, újszerű állapotban eladó. Érd.: Nk., Akácfa u. 19., vagy izzó melletti dohány-ajándék boltban. (83 K)
Másfél éves kis ARO 4x4-es ponyvás, olcsón eladó. Érd.: Benczik János. Nk. Zemplén Gy. 3/A. IX/58. (74 K)
DACIA 22000 km-el eladó. Gergely József. Nk., Platán sor 10/A. (84 K)
6 éves VW LT 31 D 1,5 tonna toherbirású, platós teherautó eladó. Érd.: 76/22-278 telefonszámon. Bende István, Kecskemét, Zalka M. u. 5.
Ponyvás, vámzára,, 5 t. pótkocsi eladó, lízingelhető, bérelhető, szgk.-ra cserélhető. Minden megoldás érdekel. Kele József, Nk., Kórház u. 3. (90 K)
105-ös Skoda egy éves műszakival áron alul eladó. Érd.: Nk., Városkapu 14/C. te. 1. (112 K)
Nagyon jó állapotban lévő S 100-as Skoda olcsón eladó. Érd.: 93/12-767-es telefonszámon. (95 K)
Trabant alkatrészek eladók. Nk., Kazanlak krt. 9/A. 111/14. Érd.: 16.30 után. (96 K)
Kiváló állapotban lévő NISSAN MICRA eladó. Érdeklődni: Németh György, Nk., Dózsa Gy. u. 140. alatt, vagy az Ady Vendéglőben lehet. (114 K)
(i ARÁZS
Ikergarázs fele eladó. Nk., Városkapu krt. 4. sz. alatt. Érd.: Nk. Városkapu krt. 5/C. 111/13. (43 K)
Nk. Téglagyári úton (Kaán K. úti garázssorban) aknás garázs eladó. Érd.: 93/16-477-es telefonon. (44 K)
Koleti városrészben garázst bérelnék. Ajánlatokat: Nk., Munkás u. 3/B. 1/5. 18 óra után. (107 K)
Gázfűtéses garázs eladó Nk.-án a téglagyári garázssorban. Érd.: Nk., Berzsenyi 14/A. IV/28. VUági. (106 K)
mí szaki ( ikk -bútok
Keveset használt ülőgarnitúra jó állapotban áron alul eladó. Érd.: telefon: 93/14-350/39 melléken vagy személyesen, Nk. Városkapu
krt. 14/C. 111/3. Sámik. (45 K)
Silver-cross babakocsi eladó. Nk., Takarék u.
6/B. (46 K)
Colonial Íróasztalt vásárolnék. Érd.: Kanizsa szerkesztőségében, tel.: 12-305. (49 K)
Közepes nagyságú íróasztal eladó. Érdeklődni: Ni.. Teleki u. 7/D. II/8. Pappné. Tel.: 14-474. 19 óra után. (50 K)
Két darab ágyneműtartós, meghosszabbítható, nagyon jó állapotú gyermekheverőt 2 db fotelágyra vagy emeletes ágyra cserélnék. Érd.: Tóth Zoltán. Nk., Városkapu 11/C. II. em. (53 K)
4 db Rolling Stones CD lemez eladó. Érd.: 93/16-276-os vagy a 17-497-es telefonon. (54 K)
Albalux mosógépalkatrészok eladók. Nk., Báthory u. 3. I. emelet. (55 K)
Öreg, bécsi zongora olcsón eladó. Cím a szerkesztőségben. (56 K)
Alig használt sarok ülőgarnitúra, plüss húzat-tal eladó. Érd.: 17 óra után. Kiss József, Nk., Erdész út 4. II. em. 15. (66 K)
Nk., Jakabkuti u. 39. sz. alatt 1 db heverő eladó. (70 K)
NDK grillsütő (nagyméretű, alig használt) eladó. Érd.: 93/11-987. (87 K)
Konyha-, szobabútor, szőnyeg - használható állapotban eladó. Kőfalvi István. Nk., Őrház ü. 5/A. (108 K)
Sötét színű szekrénysor és zöld színű ülőgarnitúra eladó. Nk., Rákóczi u. l/A. (109 K)
Barokk-colonial rekamié, szekrény, 2 fotel asztallal eladó. 93/14-105. Esti órákban. (110 K)
vlí.yis
Héjas mandula nagyobb mennyiségben eladó. Nk., Báthory u. 3. I. em. (58 K)
Nagyon szép fazonú 3/4-es vörös rókabunda áron alul eladó. Érd.: 93/13-782 telefonon, 16 óra után. (59 K)
Törzskönyvezett dalmata kölyök eladó. Nk., Tárház u. 5. (60 K)
Videofelvétel készítés bármilyen időtartam-ban. Érd.: 17 óráig a 13-040/16-12 melléken, 17 óra után. Hajdú, Nk., Zemplén Gy. u. 9/A. (61 K)
Édesanyám gondozásához segítséget keresek. Cserébe otthont biztosítok. Elfoglaltság: napi 3 óra. Ajánlatokat: „Sürgői" jeligére a KANIZSA szerk.-be, Pf.: 154. (88 K)
Vásározók, kereskedők figyelem! Guruló konténerek (zárható), árusító asztalok, sátorvasak, komplen sátrak eladók. Érd.: 93/13-319-os telefonszámon lehet. (91 K)
Bűvészkedést kedvelők tanítását vállalom. Amatőr és profi szinten egyaránt, 12 éves kortól. Jelentkezés: Viola Attila, Nk., József Attila 1. (92 K)
Egyházi érméket gyűjtőt keresek. Érd.: 93/14-988-as telefonon, 16 óra után. (93 K)
Tűzifa eladó. Érd.: Pál János, Nk., Magyar u. 109. (94 K)
Sürgősen eladó két négyzetméteres mozgó elárusító pult. Érd.: Nk., Rózsa u. 15. IX/6. 17 óra után. (97 K)
KING bál lesz pénteken Felsőrajakon, szombaton Kerecscnyben. Mindenkit szeretettel vá-runkl (105 K)
Vadmacskabunda és mosogatóbetét eladó. Érd.: 93/14-105 esti órákban. (111 K)
partni''rklrksö
40 éves egyedülálló, lakással rendelkező 175 cm magas barna, szakállas, elvált férfi társaság hiányában élottársl kapcsolat céljából megismerkedne zenét, művészeteket kedvolő intelligens nővel 35 éves korig. Leveleket „Közös karácsony" jeligére, pf.: 154-be kérek. (79 K)
Angyalsereg száll az éjben
Angyalsereg száll az éjben hópihékkel kéz a kézben dalt fütyül az északi szél Kisjézuska szobákba tér
zöldfenyőkön csengettyütánc nyílik ezer csillagvirág gyertyanyelvek tüztaréja a sok gyermek örömajka
fa alá ül baba maci kicsi kocsi bintapaci ezüst tálcán mákoskalács aranyalmák szeretetláng

p W dh fcs
(Ví
A f
w % V v^ffl,
ii
><$ í''i
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
Klio mindig visszavárja...
Katona Tamás Nagykanizsán
A Kanizsai Demokrata Kör ismert személyiségeket bemutató sorozatának keretében december 13-án Katona Tamást, a Külügyminisztérium politikai államtitkárát látták vendégül a HSMK klubjában. A Kliónak, a történelem múzsájának hívé-b<51 külügyi szolgálatba lépett demokrata politikusban most sem csalódtak a személye iránt érdeklődők. A jelenlévők egy-része az időből kissé zökkenve azt a rebellis ifjak felkokárdá-zott fekete atillájába bújt, komoly férfiút látta benne, aki -miközben folyt a „lánchídi csata" - 1988. március 15-én az esti tévéműsorban elszántan vitázott Március valódi üzenetéről az aczéli kultúrára favorizált forradalom-szakértőjével, Fekete Sándorral. Visszatérve a jelenbe, úgy láttuk, nem sokat változott. Legalábbis közvetlenségét és Erdélyt idéző, ízes beszédét illetően. Dehát profi külügyér lett azóta, és az akkori karcos-nyers szókimondást tartózkodóbb diplomatamodorral váltotta föl. Jókedvű és laza, pedig miként a 168 óra múltkori adásában a Somogyi Ferenc külügyminiszter-helyettessel készített rádióinterjúban is elhangzott: Katona Tamásnak is újabban az ellene irányuló intrikákkal kell megküzdenie hivatalában. Ezen az esten azzal reflektált erre, hogy teszi a dolgát továbbra is, mégha netán Bába Iván kezében is koncentrálódik majd a hatalom a külügyi rezidenciában. Tapasztalt és nagyrabecsült kollégáinak, Meiszter Dávidnak és Szokai Imrének menesztése
kapcsán kifejtette: - A vörös orosz nacionalizmus elmúltával, amikor az agonizáló birodalom testéről sorra válnak le az autonóm tagköztársaságok -aktuális példaként utalt a breszti hármas szláv szövetségkötésre -, s miután fölbomlott a Varsói Szerződés és megszűnt a pártbürók, a nomenklatúrák irányította pénzherdáló KGST is, más stílusban kell már diplomáciai ügyeinket intézni. Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy Washington őszintén támogatta a középkelet-európai demokráciákat, ám mostanában kissé hűvös távolságtartással viseltetnek a térség problémái iránt. Vélhetően túl zűrös zónának tartják a jugoszláviai válság óta. Konstruktív módon törekednek a háborús eszkaláció megakadályozására, a szembenálló felek csillapítására, és a tárgyalások útján történő rendezésre, de azt vallják: függetlenek vagytok, oldjátok meg gondjaitokat saját erőből!
(Folytatás a 3. oldalon)
m. évf. 51. sz. 1991. dec. 20.
Gyurik Irén
* SZÉLRÓZSA *
Életcélja az életmentés
f-N
Mmm wnmg^J^
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József Igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
Pia diszkont
I lós/or csak néhány meg ..jugokoinak" mellett uldogelt a/ idősh'' hiil>>\ ii (sengerx úton .i lialaton lüs/.ért Dis/.kont Alti lm/ s/.oiiis/.edságában ii lia/a előtt. I''íir nap miíl-m a néliain meg, néhány kartonra > álto/.otl. Valószínűleg a szigorú hatosafii intézkedést követően. a kartonok háza kerítésén belliire kelültek. V kartonok melletti asztalra pedig kirakta a 1)1 IV l''kl.l. SIIOI'' lel jes pia kollekcióját. A hideg idd l>eallla\al a/után deszkából „bódé" is épült a kapun belül. Kirakattal, kéménnyel. A piuü/.lct tehát el es virágzik. Most, hogy közelednek az ünnepek a ..kirakatba" már lein reklám is került. A pia diszkont forgalmát, ha így megy tovább, most már a nagy s/omszéd is megirigyelheti...
- c/.ene -
Andrej Tyerentyev neve az örményországi földrengés idején vált közismertté. Ennek három éve. Akkoriban 39 embert kapart-hozott ki a romok alól, közülük 5 élőt. Mert nem békélt meg azzal, hogy akit maga alá temetett az összeomlott ház, annak ki is oltotta az életét.
Akkor Leninakánban viselkedett megszállottként, azóta mindenütt, ahol szükség van ilyen nagy szívű emberre.
- Amit akkor ott láttam, arról gyözött meg, hogy már nem élhetek úgy, mint annak-elötte. Ezért elképzelni sem tudom magam a mentőszolgálaton kívül - hangzanak az önfeláldozó, még fiatal, 42 éves ember szavai.
Pedig nem orvosi, hanem népgazdasági főiskolát végzett. Ezen kívül is több szakmát sajátított el, életcéljának mégis az életmentést tartja.
Ezért aztán még Iránba is elrepült az ottani földrengés
Van egy amerikai, 62 éves munkanélküli orvos, aki mégis megtalálta a pénzhez jutás módját. Egy egészen különleges módját. A Jack Gevorkján névre hallgató - a neve után valószínűleg örmény származású - fehér köpenyes ugyanis arra szakosodott, hogy kérésre irgalmas módon átsegítse betegeit a túlvilágra.
Legutóbb egy nő kereste föl; gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, s nem akart tovább terhére lenni a környezetének. Arra kérte Gevorkján doktort, hogy szabadítsa meg a szenvedéstől, a lassú, de folyamatos testi-lelki lebomlástól. Az orvos ezért először ártalmatlan oldatot juttatott a beteg vivőerébe, majd maga a szenvedő nő fecskendezett be magának először kábszert, majd mérget.
Igaz, hogy kivétel nélkül valamennyi USA-beli állam törvénye bűnténynek minősíti, ám Michigan államban oly homályosan fogalmazták meg a
áldozatainak felkutatásáért és megmentéséért. A Vörös Kereszt és a Vörös Félhold Társaság végrehajtó bizottsága küldte oda. Nem eredménytelenül: 400 elhunytat sikerült fölkutatni. Az egészségügyi csapat 532 szenvedőnek nyújtott segítséget.
Tyerentyev elmesélte, hogy Iránban csak a tetemek fölkutatására, a körülmények értékelésére és javaslattételre szorítkozhatott. Ugyanis a helyi szokásoknak megfelelően nem hívők, vagyis nem muzulmánok, nem érinthették meg a holtakat. Ezért kutyákat sem vethettek be a kutatásba.
Ettől függetlenül nagyra értékelték a szovjet életmentők munkáját, olyannyira, hogy Koránt is ajándékoztak nekik. Meghát különleges élményben is részük lehetett: életükben először láttak szovjet embereket. Vörösöket. Kommunistákat. Életmentőket.
törvényt, hogy Gevorkján doktornak egyelőre nincs mitől tartania. Nem is lépi át állama határát. Inkább más államokból jönnek hozzá, mint az imént említett 54 éves asz-szony. Gevorkján doktor reménykedik, bár az államügyész kijelentette, hogy el fogja érni: a bíróság tiltsa meg Gevorkján készülékének használatát, amellyel az emberek öngyilkosságokat követhetnek el.
Gevorkján doktor a koreai háború idején katonaorvos volt. Emlékeire utalva hangoztatja, hogy tulajdonképpen irgalmas dolgot művel, amikor megszabadítja ügyfeleit a szenvedések poklától. Kap is megbízásokat bőségesen, szinte minden USA-államból, ám ki nem lépne Michiganből, mert az itt megszokott tiszteletdíj helyett börtön várna rá mindenütt. Marad Michigan-ben az irgalmas halálosztó.
F. Gy.
mi
KANIZSA
199 J december 20.
Gyógyszer + 80 forintért..,
m
I magyarok sok mindenről híresek vágjunk. Többek között dicsérendő leleményességünk Is, „tttoi »em mindig takar pozitív cselekedetet. A napokban * hírközlés nemes egyszerűséggel bejelentette, hogy 1992. január elsejétől az ügyeletes gyógyszertárak
* a*jpi nyitva tartás után csak akkor szolgálják kl a klienseiket, ha azok előre leszurkolnak 80,- azaz nyolcvna kemény magyar forintot. Természetesen a gyógyszer árán WvÖ. óriási. Nem hiszem, hogy ilyen Ötlettel a vUÉg bármely országában elő lehetne állni, úgy hogy azt valaki is komolyan venné.
Az ájév első napjától tehát, aki kénytelen kelletlen igénybe veszi a gyógyszertárak szolgáltatásait, az fizet, lt* m akarja, hogy a gyógyulását elősegítő gyógyszert megkapja.
Érthetetlen, most, hogy gomba mód szaporodnak a/ éjjel-nappal nyitvatartó boltok, áruházak, benzinkutak,
* gyógyszerészek minderre fittyet hányva próbálják ágy-mond „rendre szoktatni" a lakosságot. Mert micsoda dolog, hogy valaki este kilenc órakor óhajt vásárolni ráj-dalom- vagy, lázcsillapítót. {Esetleg az elvetemttltebbje Óvszert.) Kát kérem ez elképesztő. Ml lesz Itt!?
Nem tudom, hogy milyen körből származik az ötlet, de azt szeretném, ka ezt a leleményt egyszer és mindenkorra elfelejtenénk, mert egy jól működő gazdaságban - ebben az esetben ez egyébként cl huny ugol ható - képtelenség, hogy egy Ilyen fontos szolgáltatást végző egység így viszonyuljon a potenciális \evőkórhóz.
Ügy hallottam, hogy megkezdődött a patikák privatizációja Is, sőt magángyógyszertárakat is lehet njltni. Nem tudom elképzelni, hogv ezek az intézmények is ebben * szellemben működnének majd. Vagy tévedek?
- száj -
Az irgalmas halálosztó
KANIZSA i
m É december 20. 3
A mai helyzet nem folytatása ''56-nak..."
Balogh Sándor professzor kanizsai előadása
A Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének meghívására dr. Balogh Sándor történész, egyetemi tanár tartott előadást Nagykanizsán „Politika és történelem" címmel. Fejtegetésében először a népi demokrácia fogalmáról, megvalósulásáról, a demokratikus hagyományokról szólt. Napjainkra elveszett az emberi alapjogok védelme - mondta -, s az 1949. májusi választásokkal véget ért a parlamentáris demokrácia. A ''80-as évek mozgalmának hibás volt a gondolkodásmódja, mert megfeledkezett a viszonyításról. Sok olyan szót, fogalmat használnak ma is, amely nem fedi a valóságot.
Mi történt például 1956-ban? Balogh professzor úr nézete szerint népfelkelés, melyet a tömegelégedetlenség váltott ki. A nép felkelt, hogy megdöntse a fennálló rendet Nagy Imre és a reformkommunisták vezetésével, de program, szervezet nem állt mögöttük. Az akkor működő pártok feltárása egyértelműen bebizonyította, hogy nem forradalom volt ''56-ban. De miért
kell a népfelkelést kevesell-nünk? Ha erről beszélünk, amely egyébként a magyar történelem kiemelkedő eseménye volt, az ''50-es években kell gondolkodnunk.
A mai helyzet nem folytatása ''56-nak - tért át Balogh Sándor előadásában napjaink politikájának értékelésére. Az új reformkommunista nemzedék az 1980-as évek második felében jutott felszínre. Lehet őket kritizálni, bírálni, tevékenységüket kétségbe vonni, de történelmi érdemüket hitelesen nem lehet cáfolni; ez pedig az átmenet békés jellegében van. A reformkommunis-ták azonban elkövették azt a hibát, hogy türelmetlenek voltak, nem várták meg, amíg felsorakoznak mögéjük a támogatók.
Hogyan alakult ki a mai helyzet? Kritizáltunk, modellt váltottunk, rendszert váltottunk, de ez nem tudatosan történt, hanem csak sodródás volt az eseményekkel. Nyugati minták után folyt a keresgélés, és közben feledésbe merült, hogy Közép-Európában vagyunk. A polgári demokrácia
formálisan érvényesül, gyakorlatilag viszont nem! A gazdaság nem az ország történelmére van építve, hanem sémára. Tény, hogy Magyarország a kapitalizmus útjára lépett, amit minden pártnak el kell fogadnia, de arra kell törekedni, hogy ez minél kisebb hátránnyal valósuljon meg. Ezért szót kell értenünk kelettel, nyugattal egyaránt. óriási eredmény, hogy nincs idegen katona hazánkban. Ezt azonban nem kell túlértékelni: mi nem vagyunk ettől jobban szabadok, függetlenek. Érzelmekre nem lehet alapozni, az érdekre kell! Nem tudni, mi jön létre a Szovjetunió talaján, de
nekünk egy a célunk: olyan jöjjön létre, ami számunkra a legkisebb veszélyt jelenti.
Mi módon juthatunk előre? Hazánknak ma hiteles emberekre van szüksége. Vessen számot mindenki a múltjával, dolgozzon a demokratikus Magyarországért, és akkor mindegy, hogy melyik pártban ül. Tudunk európai nemzet lenni, ha tudunk szegényen büszkék lenni. Ezekkel a gondolatokkal fejezte be figyelemreméltó és sokak számára útmutató előadását dr. Balogh Sándor, majd az érdeklődők kérdéseire válaszolt.
Horváth Ilona
A Demokrata Kör vendége volt: Katona Tamás
(Folytatás a címlapról)
Említette még, a külügyi tárca jóformán az egyetlen méltányolt sikerágazatként szerepelhet a tervezett, és egyszer tán meg is valósuló hatpárti tárgyalásokon. Elismert tevékenység szerte a világon: igazolja ezt a közeljövőben realizálódó terv, miszerint Románia helyébe hazánk lép az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagállamai közé. A stratégiai főcsapás iránya elsősorban Nyugat: közismert, hogy Csehszlovákia és Lengyelország mellett Magyarország is aláírja az EK-hoz történő társulási szerződést. Jóllehet a Közös Piac várhatóan ezentúl is protekcionista gazdaságpolitikát folytat saját termelőszektorait segítve, van esélyünk a hazai kivitel növelésére, a külpiaci versenyképességre. S eme gazdasági integráció keretében arra is, hogy a legstabilabb partnerként ítélt Magyarországra - kellő garanciák megteremtésével - beáramoljon a beruházni kívánó nyugati tőke.
Kádár Béla miniszter úr és Martonyi János külügyi államtitkár mindenesetre mindent elkövet a siker érdekében. Méghozzá olyan módon, hogy ne váljék gaz-
dasági gyarmattá hazánk, ahogyan azt egyesek borúlátóan jósolják. -Muszáj végre megszabadulnunk a különféle segély- és hitelakcióktól várt, tőketeremtő milliók vágyálmától! - hangsúlyozta.
A bankelnöki posztjából nemrég eltávolított Surányi Györgyről azt mondta, túlhaladottá váltak a 19. századvég felpörgetett tempójú merkantilista gazdaságfilozófiájára emlékeztető intézkedései, amelyekkel főképpen a Nemzetközi Valutaalap érdekeit szolgálta ki. -A multinacionális bankvezérekben annyi a szociális érzékenység, mint ebben a pléhtálcában! - mutatott az asztalon előtte fekvő alátétre. - Más alkupozíciókból kell már tárgyalnunk, másfajta monetáris szemléletmódra van szükség! - összegezte véleményét. Arra a kérdésre, hogy az utódként kijelölt Bod Péter Ákos megfelelő ember lesz-e az új koncepció megvalósításához, határozott igennel válaszolt.
Szóba került, hogy a magyar külpolitika másik érdekszférája a kényszerű paktumok kötelékéből kiszabadult keleti övezet. Bár itt Zalában kevésbé érződik, de az északi-északkeleti megyékben ko-
moly feszültséget okoz az összeomlott szovjet piac nyomán jelentkező exportbevétel-kiesés és az ebből következő munkanélküliség. Még az olcsóbb árfekvésű, igénytelenebb termékekért is képtelenek fizetni. A Szovjetunió hivatalosan is deklarált adósságának visszafizetésére egyelőre nincs remény. Ugyanakkor nem mondhatunk le a potenciálisan kedvező gazdaságipolitikai lehetőségeket rejtő térségről. Az újonnan alakult, szuverén tagköztársaságokkal máris vi-rágzóak a bilaterális kapcsolatok.
Természetesen felvetődött a városunk közvéleményét élénken foglalkoztató horvát-szerb háború is. Valaki megjegyezte, újra kéne indítani a polgári védelmi kiképzést. - Ne fessük az ördögöt a falra, de azért elárulom, a múltkori kormányülésen már foglalkoztunk a témával! - mondta erre Katona Tamás, majd így folytatta: -Az ellenzék sürgeti, akár elsőként is ismerjük el Horvátország függetlenségét. Megtennénk szívesen, de mert egyre inkább beszűkülő lehetőségek közepette kell manővereznünk, és semmilyen provokatív ingerre nem reagálhatunk az újvidéki meg a szlavóniai magyarság biztonsága érdekében, mégsem tehetjük meg. Szigorúan tiltjuk és büntetjük viszont a fegyvercsempészetet, ami nem mondható el
egyes szomszédainkról. Célunk a hozzánk érkező menekültek humanitárius megsegítése. Várunk, óriási önuralommal 1 Elvileg előfordulhat, hogy valamelyik vérgőzös vajda harcosai avagy fizetett idegen zsoldosai áttévednek magyar földre. De csak elvileg! Ne essünk pánikba, biztonságpolitikai intézkedésekkel védjük határaink épségét, a polgáraink javait és életét. Ellentmondásos világunkban bizony sok minden megeshet. Mondjuk, a fanatikus moszlimok robbantanak ki világméretű kataklizmát. Vagy éppen a Duna túlpartjára telepített szlovák atomerőművekben lesz a Csernobilhoz hasonlatos katasztrófa. Mindezek ellenére bíznunk kell, s eredményeinket tekintve okunk is van bizakodni.
Göncz Árpád öt országot is érintő dél-amerikai körútjáról szólva pedig megállapította, bizonyára az ott élő magyar diaszpóra erkölcsi és anyagi támogatásának konkrét elképzeléseivel tér haza.
Végül önirónikus, föltehetően a társaság fölvidítására szánt szavakkal összegezte előadását. -Van egy külügyminiszterünk, Antall József. Van egy politikai államtitkárunk, Jeszenszky Géza. Csak azt tudnám, ki vagyok én?!
Kahutek Magda
Erdei András felvétele

KANIZSA

1991. de cember 1 Ili
Ülésezett az Önkormányzat
Hétfőn ismét közgyűlést tartott az önkormányzat. Mielőtt azonban a napirendi pontok tárgyalására került volna sor, több képviselő is izót kért.
Balogh Tibor a polgármesterhez intézte kérdését, miszerint történt-e már konkrét intézkedés a Vasemberházban petárdát árusítók ellen, illetve mi lesz a sorsa azoknak a lerobbant autóknak, amelyek már hosszú idő óta Kanizsa utcáit csúfítják. Mint a válaszból kiderült, az illegális petárda árusítók ellen a rendőrséggel karöltve fog intézkedni a Polgármesteri Hivatal, az autókat pedig a Közterület Felügyelet szállítja majd el. A testület helyeselte Mlnorlcs Piroska javaslatát, hogy a kanizsai születésű Farkas Ferenc zeneszerzőnek nyolcvanadik születésnapja alkalmából küldjenek dísztáviratot. Ezek után Palotás Tibor a lapunkban megjelent, Csákay Ivánnak címzett nyílt levelében kifejtett gondolataiért oklevelet és narancsot vehetett át a FIDESZ-től.
Polgármesteri tájékoztató
1/ A Zala Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat privatizációja megtörtént.
1/ December 4-én a Magyar
Távközlési Vállalat tájékoztatót tartott városunk telefonhálózatának fejlesztési lehetőségeiről, melyen több változat is felvetődött, tehát az önkormányzatnak hamarosan döntenie kell ez ügyben.
✓ Több ajánlat érkezett a város hulladékelhelyezési problémájának megoldására. Legkedvezőbbnek az olasz DANECO cég magyar képviselete által benyújtott tűnik.
✓ Várhatóan december 16-i kiírással meghirdetésre kerül az Erzsébet tér-Ady út-Zrínyi út-Ki-rály út által határolt tömb rendezését célzó tervpályázat.
Napirend:
Mint ismeretes, a közgyűlés december 31-ével megszüntette az Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalatot. Jogutódjaként 1992. január 1-gyel pedig létrehozza Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzata Ingatlankezelési Intézményét. A vezetői állás betöltésére pályázatot írtak ki. A beérkező pályázatok elbírálása, illetve a pályázók személyes meghallgatása zárt ülésen történt. Az Ingatlankezelési Intézmény vezetője Vágvölgyi Tamás lett. (A zárt ülés komoly fordulatot jelenlett, hiszen az előzetes bizottsági ülésen egyhangúan a másik
pályázó mellett döntöttek. - A szerk.)
Az 1992. évi költségvetési koncepció kialakításáról ezúttal nem határozott a testület. Ezzel a témával majd - a bizottságok aktív közreműködésével - egy januárban tartandó nem hivatalos közgyűlésen foglalkoznak.
Hétfői ülésén a képviselő testület három helyi adó bevezetéséről tárgyalt: a nem lakás céljára szolgáló helyiségek építmény adójáról, a vállalkozók kommunális adójáról és a helyi iparűzési adóról. Az iparűzési és a kommunális adó 1992 január 1-től bevezetésre kerül, az építményadó bevezetése viszont nagyon körülményes volna és összesen mintegy évi négymillió forintot hozna csak az önkormányzati kasszába, így ezt az adónemet nem szavazta meg a testület.
Szó esett még Nagykanizsa négy évre szóló társadalmi-gazdasági program tervezetéről is. Városunk önkormányzatának szándékában áll a tervezetnek a lakossággal való megismertetése, illetve a polgárok véleményének, ötleteinek megismerése.
Rendeletté emelte a közgyűlés az Ingatlankezelői és Közvetítő Vállalat 1991. évi lakóházfenntartási normatíváira tett javaslatot.
A testület az ülésen megszüntette a Szolgáltató Költségvetési üzemet, melynek ingatlanvagyona az önkormányzat tulajdonába került, eszközeit pedig a dolgozókból alakult RYNO Kft. részére bérbeadta.
Az ülés pénteki folytatásáról január 3-i számunkban tudósítunk.
- fvb -
r
íAz Ott ünnepi asztala sem nélkülözheti a JQWtlZSAI SÖÜl felejthetetlenül Í^ÍCemes zamatát, lágyságát, európaiságát, tartósan kiváló minőségét, így az éCmény felejthetetlen, így az ünnep élmény, i"Kellemes karácsonyt és boldog új esztendőt kíván Önnefi
a 99 éves tapasz talatokRal rendelkező
C
KANIZSA SÖRGYÁR KFT.
A nagy durranás
lli/.on \ ara sokan láttak az ezzel a címmel nag\ sikert aratott amerikai filmparódiát. Az is biztos, hogy még többen hallották, hallják nap mint nap, a nap minden órájában Kiskanizsától a Keleti \ a-rosrészig a/ eldobható petárdák oko/.ta nagy dur-ranásokat. \ „petardá-zás" eddig csak s/.il\észter éjszakáján és foci meccseken \ott dixat. Szórakozunk? Tréfálkozunk? Játszunk?
I''.zt''k a petárdák nem túl drágák. vagyis ..Olcsó játék liuhc gyerekeknek?"
Égett a kolbász, lángot vetett a Skoda
Kigyulladt Kacorlakon egy közel 150 négyzetméteres istálló. A tulajdonos Skodáját indította, amitől lángra kapott az ott tárolt széna, valamint számos gazdasági felszerelés. A keletkezett kár mintegy 270000 Ft. A kanizsai és egerszegi tűzoltók munkáját az is nehezítette, hogy csak a szomszéd településről tudták riasztani őket.
Ugyancsak istálló tűz volt Miklósfán. Itt a tulajdonos húsfüstölést végzett. Nem is akárhogy, hiszen lángra kapott az ott tárolt fűrészáru is. A kár 48000 Ft.
December 13-án éjfél után tűz keletkezett a Kanizsai Bútorgyár porkamrájában. A kanizsai tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet, így a kár csak 50000 Ft.
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA az 1992. január 1-től létrehozandó KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGÉNEK vezetői,
valamint KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYELŐI
munkaköreire pályázatot hirdet.
Feltételek:
- legalább középiskolai végzettség,
- erkölcsi feddhetetlenség
- vezető esetében legalább 2 éves vezetői gyakorlat Idegen nyelv ismerete (német, bármely szláv nyelv,
angol), illetve környezetvédelmi ismeret előnyt jelent. Pályázat tartalmazza:
- részletes kézzel írott önéletrajz, szakmai önéletrajzot,
- iskolai végbizonyítvány másolatát,
- esetleg szakképesítést igazoló okirat másolatát. PÁLYÁZAT BEÉRKEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE:
1991. december 23. Felvilágosítás és jelentkezés a Polgármesteri Hivatal Településellátási és Fejlesztési Osztálya Városüzemeltetési Csoportvezetőjénél. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 12. irodája. Telefon: 13-080/174 mellék.)

mi. !§§ ll Ü III 111
KANIZSA
5

Kanizsai helyzetkép a figyelmeztető sztrájkról
Ismeretes, hogy az adóterhek, a munkanélküliség csökkentése és a munkavállalók anyagi követelései érdekében az MSZOSZ december 17-én, kedden 10-12 óra közötti kétórás időtartamra figyelmeztető sztrájkot hirdetett. Az országos méretű felhívást a szövetséghez tartozó, közel 30 ágazati szakszervezet - az összes mintegy 60 százaléka - fogadta el.
A figyelmeztető sztrájkfelhívás eljutott Nagykanizsa gyáraiba, munkahelyeire is. A sztrájk napján körtelefon útján léptünk kapcsolatba néhány üzem szakszervezeti vezetőivel, akik révén a következő helyzetképet adjuk olvasóinknak.
DKG
A több mint félezer főt tömörítő Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének tagszervezete részéről Györkös Lajos így tájékoztatott a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárból:
- A bizalmi testület 16-i ülésén úgy döntöttünk, hogy egyetértünk, szolidaritást vállalunk a követelésekkel, a gyakorlatban azonban sztrájkot nem tartunk. Mindezeket a délelőtti és délutáni műszakban dolgozókkal 15 percig tartó üzemi üléseken ismertettük.
A LIGÁ-hoz tartozó DKG Dolgozók Független Szakszervezetnek ügyvivője, Cziráki Vilmos a következőket mondta:
- A mintegy 300 dolgozót képviselő bizalmi testületünk a sztrájkfelhívást jó szándékúnak tartotta, a kétórás figyelmeztető sztrájkot azonban nem tartjuk meg. Mindezekről a szokásos híradónkban tájékoztattuk tagjainkat.
Kanizsa Bútorgyár
Domina István, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége 670 fős bútorgyári tagszervezetének titkára:
- Bizalmi testületünk döntése értelmében - némileg módosított formában - mi sztrájkolunk. Bár a sztrájkidő kétórás lesz összesen, azonban a délelőtti műszakosok a munkaidő végén, 13-14 óra között; a délutáni műszakosok pedig a munkaidő elején, 14-15 óra között sztrájkolnak, egy-egy órát. Mindkét műszak dolgozói a sztrájk alatt a famegmunkáló üzemcsarnokban összevont szakszervezeti nagygyűlésen vesznek részt. Megjegyzem, hogy a műszaki és ügyviteli alkalmazottak kivételt képeznek! Fizikai dolgozó-
ink - a Kollektív Szerződés alapján - a kiesett időre munkabért nem kapnak.
A Bútorgyárban működik egy „házi" szakszervezet is, a Vállalati Érdekvédelmi Szövetség, mintegy 70 fővel. A VÉSZ ügyvivője, Gyana Sándor szerint ők részben egyetértenek a felhívással, a gyakorlatban azonban nem élnek vele.
Üveggyár
A PANNONGLAS Rt. Nagykanizsai Üveggyárában az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szövetségének tagszervezeti titkára, Pá Ifi István szerint náluk csak egy érdekképviseleti szerv működik, mintegy 680 fővel. A bizalmi testület egyeztető tárgyalásai során a sztrájk mellett döntöttek, a bútorgyáriakkal teljesen azonos formában. A KSZ náluk 20%-os átlagkeresetet biztosít a kiesett időre. Az üzemmenet folyamatosságát biztosítók - egyes berendezések, kemencék kezelői, stb. -nem vettek részt a sztrájkban.
TUNGSRAM RT.
A GE TUNGSRAM RT. Nagykanizsai Fényforrásgyárában 1600 dolgozót tömörít a TUNGSRAM Dolgozók Független Szakszervezete (egykor „vasasok" voltak, ma teljesen függetlenek). Török Tibor szb-elnök szerint sem ők, sem pedig a mintegy 200 taggal rendelkező - a LIGÁ-hoz tartozó -Lámpagyártók Független Szakszervezete nem csatlakoztak az MSZOSZ felhívásához, s így náluk egész nap zavartalanul folyt a termelőmunka.
A város területén egyébként zökkenőmentes volt a víz-, gáz-és áramszolgáltatás, az élelmiszer és iparcikk üzletekben folyt a karácsonyi vásár, nem volt fennakadás a MÁV, a VOLÁN és a taxisok megszokott munkamenetében sem - annak ellenére, hogy az ezeken a területeken dolgozók zöme is egyetértett a sztrájkfelhívásban foglaltakkal...
Tihanyi István
Betlen János a médiákról
December 20-án 18 órakor az ismert tv-s, rádiós újságíróval találkozhatnak az érdeklődők az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. A rendezvény az SZDSZ Liberális Klubjának közös szervezésében zajlik.
Tisztelettel értesíti a Magyar Hitel Bank Rt. Nagykanizsai Igazgatósága Kedves Ügyfeleit, hogy az év végére való tekintettel az Igazgatóság és fiókjai (Nagykanizsa, Fő út 15., Zalaegerszeg, Kossuth L. út 56., Kaposvár, Széchenyi tér 7., Letenye, Szabadság tér 7.) az alábbi időpontokban tudja szolgáltatásait biztosítani.
- Készpénzkímélő forgalomban különböző megbízásokat (inkasszó, átutalás) 1991. december 28-án 12 óráig fogad be.
- A pénztárak 1991. december 30-án 8-12 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére.
- Devizapénztár e napon 8-10 óráig tart nyitva.
A fenti időpontokon túlmenően nincs lehetőségünk semmilyen nemű bankmegbízást teljesíteni, miértis kérjük szíves megértésük mellett a szükséges
intézkedések megtételét.
Megértésüket megköszönve, kellemes karácsonyi ünnepeket, eredményekben gazdag, békés új esztendőt kíván a
/Énlfli zf
MAGYAR HITEL BANK RT. NAGYKANIZSAI IGAZGATÓSÁGA
1!
KANIZSA
]
199i. december 2Ü.
te tRHpiét résztvevői
(Erdei Andris felvétele)
Nevelőszülők ünnepe
A Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében tartotta a Zala Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet a társadalmi pártfogók és nevelőszülők jutalmazási ünnepségét.
Ez alkalomból először - a hagyományokhoz híven - a Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulói adtak köszöntő műsort. Versekkel, dalokkal, valamint két jelenettel szórakoztatták a vendégeket az iskola III. C osztályos diákjai. Karácsonyi hangulatot varázsoltak Jókai
ben hangsúlyozta a pártfogók tevékenységének jelentőségét, akik nehéz körülmények között (legsúlyosabb tényező a munkanélküliség) próbálják jó útra téríteni, és azon tartani a megtévedt fiatalokat; a nevelőszülők legnagyobb szerepe pedig a család, a családi légkör biztosításában rejlik.
Az emléklapokat és jutalmakat Heller Józsefné, a Zala Megyei önkormányzati Közgyűlés Hivatala Szociális és Egészségügyi Osztályának főmunkatársa adta át. 16 társadalmi pártfogó és 87 nevelő-
Derülj, derülj asztalkám...
Az Újpesti Családsegítő Központ (UJCSAKÖ) nyilvánosságra hozta a november havi létminimum számításait. Idén az elmúlt 11 hónapban a minimális megélhetés szintje 41,2%-os emelkedést ért el. A létminimum alatt és közelében élők életszínvonalát azoknak a dolgoknak az áremelkedése befolyásolja, amelyek közvetlen megélhetésüket érintik és nem az átlag infláció. Az 1992. évi költségvetésben a kormánynak a szociálpolitikai célokra szánt összege 22%-kal emelkedik az 1991. évinél. A kormány ebben az évben sem tett tanúbizonyságot szociális érzékenységről, és jövőre várhatóan tovább bővül azoknak a köre, akik rászorulnak a szociálpolitikai támogatásokra. (Új munkanélküliek ugrásszerű emelkedése, és azoknak a munkanélkülieknek a köre, akiknek munkanélküli járadéka lejárt, vagy hamarosan le fog járni.) Az önkormányzatok számára biztosítandó segélyezési keretösszegnél pedig az 1991. évi összegnél is kevesebb lett előirányozva. A költségvetés más tételeinél viszont a túlköltekező állam képe, az „osztogató fosztogató" szemlélet tükröződik. Úgy tűnik a költségvetés reformja ismét elmaradt. , Létminimum számítás 1991. november havi árszinten:
Mór „Melyiket a kilenc közül?" című novellájának színpadi adaptációjával, melyet Balogh Friderika tanuló álmodott meg; a kikapcsolódást pedig Szigeti József „Becsületszó" című vígjátéka szolgáltatta Benkő Attila (szintén tanuló) rendezésében.
A másfél órás műsor után Szakony Gyula, az intézet igazgatója üdvözölte a megyei ünnepély vendégeit, értékelte és megköszönte áldozatos munkájukat, s ennek folytatására kérte fel őket. Beszédé-
szülő kapott elismerést segítőnevelő munkájáért.
Az intézet - ezúttal első alkalommal - elköszönt 8 nevelőszülőtől, akiknél a gyermek nagykorú lett, s - koruknál fogva - nem vállalják újabb fiatal nevelését. A kapcsolat azonban csak hivatalosan szűnt meg, mert a felnőtt-gye-rek továbbra is a szülői házban marad.
Az ünnepély Szakony Gyula köszönő szavaival, jókívánságaival zárult.
H. 1.
Családtípus Családtagok létminimuma Összesen Egy főr«
Egyedülálló nő 12779 12779
Nyugdíjas nő 1C223 10223
Egyedülálló férfi 12621 12621
Nyugdíjas férfi 10097 I0097
Anya + 1 gyerek 10317 + 8534 18587 9426
Házaspár 10239 + 10397 20636 10318
Nyugdíjas házaspár 8191 + 8318 16509 8254
Házaspár +1 gyerek 9566 + 9724 + 8109 27399 9133
Anya + 2 gyerek 9724 + 2x8109 25942 8647
Házaspár + 2 gyárak 9320 + 9478 + 2x7863 34524 8631
Házaspár + 3 gyerek 9153 +9311 + 3x7696 41552 8310
A családok létminimumának az adósávokkal való összevetésénél kiderül, hogy a kormány a létminimumokat adóztatja. A többszörösen hátrányos családoknak és a már leszakadt családoknak még a létminimum eléréséhez sincs esélye.
Továbbra is aktuális az UJCSAKÖ véleménye:
„Fokozottan aktuálisnak tartjuk, hogy az állam törvényben fogalmazza meg a szociális kötelezettségét állampolgáraival szemben. Egyébként az a véleményünk, hogy az életbenmaradáshoz minden magyar állampolgárnak joga van."
Karácsony kőzeledtén az embereket az foglalkoztatja, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra és a karácsonyfa alá. A szeretet ünnepe előtt ne feledkezzünk meg azokról, akiknek sem asztalra, sem karácsonyfára sem futja.
Segítsük együtt Kanizsa szegény családjait a nagykanizsai Családsegítő Központ „Segíts, hogy Segíthessünk" Alapítvány széleskörű támogatásával.
Egyszámla szám: OTP Nagykanizsa, 002954-8
Röst János
IKKV helyett nadrágpelenka
Történt vala anno... szóval az érintettek számára nagyon régen -idén ősszel -, hogy az esős évszak beköszöntével a HÁZ lakói a beázott lapostető megjavítására kihívták az IKKV szakembereit.
A sokat próbált vitézek pár hét - és többnapos eső - után teljes mellbedobással nekiláttak a szigetelés megjavításának. A mellbedobást azonban (a rosszmájúak szerint) egy szintén sokat próbált háziasszony tette volt, aminek folyományaként az egyik mester - fél-
behagyva a bontómunkát - illegalitásba vonult. A brigád másik fele sem volt rest, usgyi, olajra lépett.
Nem hivatalos megfigyelők szerint mindkét mester jól érezte magát - házon belül -, mert a munkaidő lejártával jókedvűen távoztak a tett színhelyéről.
Az égi áldás azonban másnap is óramű pontossággal megérkezett, s a kibontott tetőn át szabad utat kapva, a legfelső emeleten lakók apartmanjaiban révbe ért. Gyűltek
a tócsák, teltek a lavórok, a családok többnapos lábvizet vettek, mert az Úr hatodik és hetedik napján az IKKV-nál is szabadszombat és pihenőnap vala (csak az eső esett még túlórában is).
Víziszonyban szenvedő lakóink a hétfőben reménykedtek, hogy ha majd (oda)bemegyünk, oszt jól odamondogatunk, rájuk borítjuk az asztalt - meg egy kis esővizet.
De...
Az IKKV ezen részlege a hét végén ripsz-ropsz úgy felbomlott, hogy sajnos... végülis... bizonyára... szóval... tulajdonképpen...
I am sony - mondta az ügyintéző.
Telt múlt az idő, tovább állt a bál a lakók és az ex-szupercsoport
között, mígnem az utód-kft. egy napon nagy dirrel-dúrral kivonult, s egypár likat becsinált vala.
Mindegyiket nem „mer'' csak ennyi vót a munkalapon".
A foltok azóta is nőnek, szépek, de a festést kifizetni a károsultnak kell, mert a biztosító erre nem ad, az IKKV-nak pedig - úgy gondolják - a becsületére, hírnevére(?) már nem kell adnia.
Javaslom a lakóknak, hogy próbálkozzanak talán az Ultrapem-pers-szel, amelynek ultramagja magábaszív minden nedvességet. (Akinek ez a termék nagyobb tételben rendelkezésére áll, azt a Nk., Csengery u. 88-ba küldheti.)
L. I.
Tizenhármán érdeklődnek a Sörgyár után
A Kanizsa Sörgyár Kft.-nél befejeződött a privatizáció előkészítése. A végzett munkáról és a privatizációval kapcsolatos további lépésekről Tóth István általános igazgatóhelyettes adott tájékoztatást.
- Elkészült a vállalat vagyonának értékelése, és befejezte munkáját a Coopers és a Lybrand könyvvizsgáló cég is. Pénzügyi tanácsadónk elkészítette azt az információs memorandumot, amely tartalmazza a cég értékesítésének feltételeit. Ez a memorandum kerül kiküldésre azoknak a söripari befektetőknek, amelyek aláírták a titkossági nyilatkozatot. Jelenleg 13 potenciális érdeklődő van, elsősorban európai, de a pályázók között található távol-keleti és dél-afrikai cég is.
Megtudtuk, hogy elkészült a cég eladási stratégiája is, amely tartalmazza azokat a fő törekvéseket, amit a gazdasági vezetés és az Állami Vagyonügynökség a privatizáció révén kíván elérni. Többek között sikerült megállapodásra jutniuk a vagyonügynökséggel abban a kérdésben, hogy a
dolgozói részesedés mértéke legalább annyi legyen, mint egyéb olyan vállalatoknál, amelyek mostanában alakultak át állami vállalatból társasággá-
- A dolgozói részesedés mértéke várhatóan 12 százalék lesz. Ebből az üzletrészből jelentős kedvezménnyel vásárolhatnak a dolgozók, akiknek lehetőség nyílik, az egymás közötti adás-vételre is. A dolgozói részesedésen kívül további előny, hogy a befektetők a cég megvásárlásán túlmenően kötelesek lesznek tökét is befektetni, amely lehetővé teszi a gyors pénzügyi stabilizációt és a műszaki fejlesztések azonnali megindítását.
Megtudtuk még, hogy a pályázatok határideje: 1992. február közepe. A pályázatok elbírálásában a tanácsadó cégeken és az Állami Vagyonügynökségen kívül részt vesznek a cég vezetői és a helyi szakszervezetek.
További információ, hogy a Kanizsai Sörgyár Kft. 1992. január 1-én átalakul részvénytársasággá.
T. I.
Az ENSZ Munkaügyi Szervezetének, az ILO-nak meghívására nemrégiben négy fős magyar szakszervezeti delegáció járt nyugateurópai körúton. A küldöttség egyik tagja volt Nádast Tamás, a Kanizsa Sörgyár Kft.-nél mtlködő egyik szakszervezet elnöke is, aki dióhéjban így foglalta össze a történteket:
- Küldöttségünkben az MSZOSZ, a SZÉF és az Autonom Szakszervezet képviselője mellett a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájától én voltam ott azon a 14 napos körúton, amelynek egy-egy állomása Düsseldorf,
Bonn, Brüsszel, Hága és Amsterdam volt. Tárgyaltunk a legnagyobb német, belga és holland szakszervezetek vezetőivel, s meglátogattuk az ottani munkaügyi minisztériumok főosztályait is. A tanulmányút során megismertük az érinteti nyugati országok szakszervezeti életét, az ottani munkakörülményeket, a kollektív szerződések kötésének módozatait, a gazdasági élet hullámzását, a dolgozók szociális helyzetéi. Küldetésünk sok fontos tapasztalattal járt, amelyei napi munkánk során hasznosítani fogunk.
(tihanyi)
T
mu december 20.
KANIZSA
Pályázati felhívás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata programterv pályázatot hirdet Nagykanizsa-Palin várösrészben egészségügyi komplexum programtervének elkészítésére.
Részletes kiírási anyag átvehető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal II. emelet 15. sz. irodájában.
Pályázatok benyújtásának határideje: 1992. január 16. (csütörtök) 10 óra
A nyertes pályamű készítője részére 20 ezer Ft tiszteletdíj kerül kifizetésre.
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA TELEPÜLÉSELLÁTÁSI ÉS FEJLESZTÉSI
OSZTÁLY
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Vár út 9. Te!.j 13-040/1147; Fax; 12-148
A marketingszemléletről és tevékenységről
A marketing a piacgazdaság körülményei között működő vállalatok piaccal kapcsolatos magatartása. A vállalati tevékenység középpontjába a piacot, a fogyasztót állítja. A vállalat olyan tennék előállítására vállalkozik, amely eladható, mert előzetesen feltárt fogyasztói igényeket elégít ki. A marketingszemlélet által vezérelt vállalat szervezete, műszaki fejlesztése, filozófiája, vezetési alapelvei mind a piac megismerésének, kiszolgálásának szolgálatában állnak. A modern marketingszemlélet érvényesülésére törekvő vállalat tevékenységére jellemző, hogy a fogyasztó valamilyen problémájának „megoldására" törekszik. Nem csupán a termékeladást, a szolgáltatások értékesítését, hanem a stabil, fogyasztói partnerkapcsolatok kiépítését tartja szem előtt. Szervezetét, üzleti, partnerkapcsolatait, belső információs, ösztönzési rendszerét a piaci igények folyamatos kielégítésére, a változások nyomonkövetésére, folyamatos piaci alkalmazkodás biztosítására teszi alkalmassá.
A marketingszemlélet minden típusú vállalkozás által megvalósítható és a tartós fennmaradás érdekében célszerű követni.
Kálmánné Gáspár Mária referens
Üzleti ajánlatok:
Az alábbi ajánlatokhoz tartozó címek igényelhetők a Kamara Képviseletén, Nagykanizsa, Vár u. 9. (TEL.: 13-040) Kálmánné. A Kamara tagjainak ingyenesen.
Nk-16. Angol cég vállalná magyar exportőrök képviseletét az Egyesült Királyság piacán. Elsősorban írószerekre, ajándéktárgyak és élelmiszerek elhelyezésében ill. képviseletében érdekelt. Nk-17. Spanyol cég vásárolna Magyarországról padló-burkoló csempét, falicsempét, festékeket. Nk-18. Olasz cég vásárolna öntöttvas tolattyúkat, öntött-acél to-
lattyúkat, cső-peremeket. Nk-19. Német cég vásárolna fűrészárut, (nemesfából), illetve kész
enyvezett lapokat, lemezeket. Nk-20. Amerikai cég harisnyanadrágokat ajánl, szembiztos, különböző stílus, nagyság és színskála.
Információ
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete a Manager OTK-val közös szervezésben
középfokú vámügyintéző tanfolyamot indít januárban Nagykanizsán.
Képzési idő: 6 hónap.
Tanfolyami díj: 17.500 Ft, képesítés: középfokú vámügyintéző.
A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni:
Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete
Kálmánné Gáspár Mária DKG Irodaház 8801 Nagykanizsa, Vár út 9. Ügyfélfogadás: keddtői-péntekig 15-17 óráig.
Telefonszám: 93/13-040/1147.
Szakszervezeti tanulmányúton Nyugat-Európában
—r
Ni KANIZSA Í991. dei ii iii Ilii
Saját magadat kell felébresztened..."
HAPPY CHRISTMAS, JOHN!
Tizenegy évvel ezelőtt december 8-a hétfőre esett. A tudósok éppen csillagászati szenzációval szolgáltak: akár időszámításunk előtt, a júdeai Betlehem városa fölött, újra láthatóvá vált az égbolton az asztrológusok körében konjukció areanak, királyi csillagképnek nevezett Mars-Jupi-ter-Saturnus bolygóegyüttállás a Nyilas jegyében. - Különös dolgok esnek meg ilyenkor! - jövendölték már a serapák évezredekkel előbb. Valóban az emberek alig heverték ki az Anatóliában pusztító földrengés iszonyatát, amikor a médiák világgá röpítették a hírt: John Lennon halott.
New York ezen a hideg téli estén is úgy csillogott, akár egy ékszerdoboz. A Central Park nyugati oldalán álló, erődítménynek is beillő, luxuslakosztályoknak helyet adó Dakota House előtt körülbelül 22 óra 50 perckor kiszállt autójából John és felesége, Yoko Ono. A lemezstúdióból tértek haza, amikor elébük toppant a 25 esztendős Mark Dávid Chapman. A folytatás innen jól ismert... A golyóütötte sebekből erősen vérző Johnt rendőrségi riadóautó szállította a közeli Roosevelt kórház baleseti sebészetére, ahol 23 óra 7 perckor halottá nyilvánították. „Most a papa Isten része lett - mondta később ötéves kisfia, Sean. - Azt hiszem, amikor az ember meghal, sokkal nagyobb lesz,
mert mindenkinek a része lesz." □
Hat nappal később a Central Park hólepte gyepén 100 ezer fiatal gyűlt össze a gyászszertartásra. Kezükben gyertya égett, virágok hulltak a fekete szalaggal szegélyezett, nagyméretű fotóra, és sírtak, miközben szóltak a Beatles-nóták. Egy nemzedék veszítette el álmait. A bálvány halott, a mítosz széjjelfoszlott. A pszichopata olyan embert ölt meg, aki a sokévi önkéntes belső emigráció után megjelentetett, Double Fantasy című lemezalbumának egyik kisfiához írt, líraiszép dalában így vallott: Már csak befelé mosolygok...
Ahogyan ez lenni szokott, a halottal önmagát is elsiratta ez a 60-as években tinédzserkedő, békeviselt nemze-
dék. Akik még azt képzelték, ezentúl nem a fogyasztás, a lakás meg az autó lesz a legfőbb életprogram, hogy nincs okuk többé háborútól félni, az Idő nekik dolgozik, a Történelem pedig róluk szól.

Felnőtté vált azóta a Hair-nemze-dék. Megkötve kompromisszumait, megkínlódva a tisztánlátásért. Hogy mi lett a virággyerekekből? Az ügyesebbekből bankfiúk, brókerek, befektetők. Az örök balekokból munkanélküliek. Vannak, akik mindmáig infan-
John és Yoko a Dakota House előtt
tilis, lázadó fenegyerekek maradtak, s dacolnak az éppen soros etatista irányelvekkel. S akadnak persze magányos különcök is, akik hallgatnak, mert nem akarnak vagy egyszerűen nem tudnak mit mondani. John Lennon hagyatéka mindenesetre közös szellemi örökségünk.
- Semmi rossz nincs abban, ha vannak példaképeink, akiket követhetünk. Lehetnek emberek, akiket áldunk, de vezetőkre nincs szükségünk. - mondta abban az interjúban, amelyet 1980 őszén készített vele Dávid Sheff fiatal amerikai író. - Az úszás jó. De felejtsük el a tanárt. Ha megtanultál úszni, ússzál. De sajnos az emberek elakadtak a tanárnál.
Az Imagine üzenetéről így vallott. „El kell képzelni egy világot országok és vallások nélkül! Az emberek rólam azt képzelték, antikrisztus vagyok. Pedig kereszténynek születtem. A „Get-tin" Better című dalomban, ami egy naplószerü írás, arról beszéltem, hogy kegyetlen voltam az asszonyommal és bármely más nővel. Ütlegelő típus voltam. Nem tudtam kifejezni magam, így ütöttem. Ezért szónokolok annyit a szeretetről. A legvadabb emberek szeretik legjobban a békét. Vad ember vagyok, aki megtanulta, hogy ne legyen
az, és sajnálja, hogy az volt..."

Gyermekkori szerelmétől, Cynthia Powell-től 1963-ban született Julián fiáról megbotránkoztató őszinteséggel jelentette ki: Egy whiskysüvegből bújt elő. Akkoriban ilyen könnyelmű szombat éjszakák nyomán születtek meg a gyerekek. De Seanért már megküzdött. Kizárólag makrobiotikus ételeket evett, fölhagyott az alkohollal és a droggal. A Dakota Ház-beli lakásba elrejtőzve kiegyensúlyozott életet éltek Yoko Onoval. Amíg az asszony a milliókat szaporította, ő pe-lenkázta, etette Sean-t, még a kenyeret is maga sütötte.
- „Volt energiánk a hatvanas években, a hetvenes években elkülönültünk, de kezdjük elölről a nyolcvanas években. Mindazok után, ami történt, a halott családok harcmezején át, ami ez idő tájt kicsit nehezebb lesz - folytatódik az interjú. - Készítsd el a saját álmodat. Bármit megtehetsz, de ne várd azt a vezetőktől. Saját magadnak kell megtenned! Ez az, amit a nagy mesterek mondtak az idők kezdete óta. Meg tudják mutatni az utat, jelzőoszlopokat hagynak és némi utasítást könyvekben, melyeket szentnek becéznek. Én mégsem tudlak felébreszteni. Saját magadat kell felébresztened. Mi az, amitől az emberek nem fogadják el ezt az üzenetet? Maga az ismeretlen! És az ettől való félelem az, ami mindenkit szerteszéjjel sza-laszt, hogy álmokat, illúziókat kergessen. Az ismeretlenről van szó! Fogadjuk ezt el, és onnan már egyszerű a vitorlázás. Minden ismeretlen, és akkor már előnyöd van a játékban. Oké?

Sean mondta, a papa Isten része lett, s hogy aki meghalt, mindenkinek része lesz. John Lennon hamvai urnába zártan ott nyugszanak 11 éve már New Yorktól 30 mérföldnyire, egy kis temetőben. Ám biztosan hallja még élő-küszködő hívei jókívánságait: Happy Christmas, John!
- km -
MU SORMELLEKLET
A 16 oldalas T\ és Rádió műsor a/ alábbi illalatok és vállalkozások támogatásával jelenik iih''í;: DOMIS. II''AS/. Kft.. III UKMtOl K k.mi/sa Kereskedelmi Kit.. Kani/.sate\, K«X.A/., I''YRI S Kit.. ROTARY Kit.. Summatccli, S/öu''tkezcti Műszaki S/ol^altalo \ állálat. Toshilm Tcchnotrade Kit., /.ala-llc )!• A( i.
1991. december 23-december 29.
éjszakát kíván a Disney
irácsony hetében, az iskolai szünidőben gyakori ven-Igek a képernyőn Disney kedves figurái ____
hétfő, 18.15 ljíj
Casablanca
Az 1942-ben forgatott világhíres amerikai film két főszereplője: Ingrid Bergman és Paul Henreid _____
D, 22.00 L J
kedd,
Kedden kezdődik, csütörtökön folytatódik a monarchiában játszódó romantikus filmtrilógia, a főszerepben Romy Schneiderrel -^
csütörtök, 19.05 L~ J
Repülőtér
Az epizód címe: Mogadisu, főszereplője: Hansjörg Felmy (a kép jobb oldalán) ^-
péntek, 19.05 li~j
Julianus barát
A háromrészes film befejező részében Julianus (Hirtling István) találkozik a távoli magyarokkal ___
szombat, 20.30 ''--jüj
Walewska grónö
A magányos Napoleon (Charles Boyer) és a mellette mindvégig kitartó lengyel grófnő (Greta Garbó) szerelmét idézi föl az akkori idők egyik legköltségesebb filmje
H
ÉTFÖ
flBfRHi
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Mozart: D-dúr fuvolaverseny A hét költője: Szabó Lőrinc 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók 11.30 Szép kis naplemente - VIII/7.
Honor Tracy regénye 12.00 Dili Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben
Szenthelyi Miklós hegedül 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Előjegyzés 14.35 Nemzetek táncaiból 14.55 Szabó Lőrinc versei 15.05 Kóruspódium 15.30 Zenei Tükör 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Labirintus 16.30 Nyitnlkék
17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.38 Birtalan József: Szilágysági
képek 19.50 Gong 20.05 Cilinder 21.05 Ezredforduló Vonalban
André Francois és Jósé Des-sart dokumentumműsora 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Beszélgessünk
A mikrofonnál: C. Molnár Emma és Popper Péter pszichológusok
23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.30 Ludovic Spiess operaáriákat énekel
23.45 urh-n: Beatles-slágerek 24.00 Hirek. időjárás

6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Balettzene 10.19 A hét zeneműve
Mozart: D-dúr fuvolaverseny 10.49 Falvai Sándor zongorahangversenye 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Szilágyi Károly hárfahang-
versenye 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 A Berlini Rádió kamarakórusának hangversenye 14.29 Hires előadóművészek felvételeiből 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Fúvós szerenádok 16.15 Rossini: Teli Vilmos Négyfelvonásos opera közben: 17.32-
18.02 Szavak csapdájában
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. időjárás 8.05 Rivaldafényben: Záray Márta és Vámosi János 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Derűre is derű A zenélő dugóhúzó Amerikai fiúk, ismét I Bertha Bulcsu rádiójátéka 9.33 Fábián Éva énekel 9.45 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp - XVI/15. 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 Fényes Szabolcs szerzeményeiből 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.30 Kamasz-panasz 17.50 A-B/CD 18.20 Üzenő
...azoknak, akiknek közük van az iskolához 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel : 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Albumajánlaf 22.05 Rockújság 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A Debreceni Dzsessznapok felvételeiből
19.00 Hirek. időjárás
19.05 Foilow Through- 15/3.
19.20-
19.35 A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak
20.36-
20.51 Búvárharang 21.30 Zenekari muzsika 22.44 Magyar zeneszerzők 23.30 A hét zeneműve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Világhírű zenekarok felvételeiből. A Bécsi Szimfonikus Zenekar játszik
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Lengyel Nagy Anna
RTL PLUS S PRO 7
8.00 Diplodos (francia rajzfilm) 6.25 Nyersbőr (ism.)
Mackók (amerikai rajzfilm) 7.15 Jane és Kathleen (ism.)
Maci Laci (am. rajzfilm) 8.00 Rajzfilmek (ism.)
9.25 Denver (ism.) Szelleműzök
11.00 LiserI (színházi közvetítés) Fenn
12.35 Mr. Traffic Casimir és társa
(amerikai sorozat) Flintstone család
Gyufa 9.45 Adderly (ism.)
fETiTi] Seriff New Yorkban 10.40 Nyersbőr
(amerikai sorozat) (westernsorozat)
A gyilkos Az apáca
14.20 A vad Észak 11.30 Harry csodálatos büntetése
(amerikai kalandfilm) 93'' (ism.)
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat) 11.55 Bili Cosby-show (ism.)
Elrontott karácsony 12.25 Harttól Hartig (ism.)
16.45 Rizikó-játék 13.20 Koldus és királyfi
17.10 Forró nyeremény (panamai film)
17.45 Karácsonyi dallamok Banditák
17.55 Az Angyal visszatér (amerikai kalandfilm) 87''
(amerikai sorozat) nfira „Colt" a biztonság kedvéért
Télapó bajban (amerikai akciófilm-sorozat)
Az áruház felmond a Télapó- Vonatról vonatra
nak röviddel karácsony előtt, 17.55 Rajzfilmek
mert az nem hajlandó harci Szelleműzök
játékokat eladni. Mark, aki vé- Gyilkos paradicsomok
letlenül tanúja az esetnek, el- Szuperegér
küldi a Mikulást Jonathanhoz. Flintstone család
18.45 Hiradó 20.00 Hiradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat) fjnrei Tengeralattjáró titkos külde-
Rulett kerekeken tésben (amerikai film) 70''
20.15 Denver (amerikai sorozat) Queimada
A döntés (olasz film) 115''
22.00 Szellemek Fsz.: Marion Brando
(amerikai horror) 109'' OF! Éjféli telefonáló
24.00 Dühöngő zsaru (amerikai krimisorozat)
(amerikai akciófilm) 81'' Könyörület
Fsz.: Tom Atkins 1.05 Hirek
WH3 A Philadelphia-sztori 1.15 San Francisco utcáin (ism.)
(amerikai filmvígjáték) 107'' 2.05 Hirek
3.10 Csatlósok 2.15 Akció Jackson (ism.)
(amerikai western) 87'' 3.50 Hirek
4.40 A víg özvegy 4.00 Az autóstopos
(amerikai musical) 93'' FF (amerikai sorozat)
Fsz.: Jeanette MacDonald, Maradéktalan boldoság
Maurice Chevalier 4.25 Perry Mason (ism.)

7.00 Francia híradó
7.35 Francia nyelvlecke
9.00 Michel Piatini (film, isi
10.00 Minoie (rajzfilm)
17.15 Jó napot, jó étvágyatl
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Természetvédelmi ma|
19.30 Svájci híradó
20.00 Főszerkesztők
21.00 Francia híradó
21.30 Varietéműsor
23.00 Francia híradó
23.20 Kulturális magazin
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Rock-blokk 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
1.10 Ei 1.00 J: .00 É 1.00 W .30 D 1.00 V 1.30 B .00 S 1.00 C 1.30 F
i.OO E 2.30 F Í.50 J
1.00 t.00 8.00 t.oo
9.30 D.OO 1.30 2.00 3.00 4.00
TELE 5
12.25 Hirek 0.30
12.30 Magazin b.OO
13.00 Vadmacska (brazil sorozai3.00 13.25 Bim-bam-blno 4.00
18.05 Hirek 5.00
18.10 Lou Grant (amerikai soroz! 6.00 7.30 8.00 00
19.00 Ruk-cuk- játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Jackíe Kennedy élete (II/ÉI.30 21.25 Hirek 1.00
21.35 Éjszakai őrjárat (am. sor.))1.30
22.30 A kókuszdió lovagjai (ism 3.00
24.00 Kegyetlen élet (ism.) 1.40 Hirek
A Philadelphiasztori
amerikai filmvígjáték
Tracy Lord (Katharine Hepburéiarc középen) elvált C. K. Dextertől, éi ímer ismét férjhez akar menni. A Sp| seres nevű magazin két riportert küld ért hogy tudósítsanak az eseményrü júz, Tracy talpraesetten válaszol nejeik kik, a további kérdezősködést úg hárítja, hogy flörtölni kezd Conn ral (James Stewart, balra). Az e küvő előtti este vidám ^ móka lesz számukra.
NYEREMÉNYAKCIÓNK A 24. OLDALON !
SUPER CHANNEL
10 Egyveleg 00 Japán üzleti élete 00 Élö videoshow
Wyatt Earp (am. sorozat) Dráma 00 Vígjátékok vitriné 30 Belföldi tudósítások 00 Sport
00 Dokumentumfilm 30 Francia aktualitások 00 BBC-híradó
Piacgazdaság •
50 Szívdobogás (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
00 Sí VB
00 Atlétika
00 Ökölvivás
00 Szörfösök magazinja
30 Eurosport-hirek
00 Ökölvivás
30 Motorsport
00 Labdarúgás
00 Kickboksz
100 Párizs-Fokváros rali
SCREENSPORT
Eurobics / Lóerők
HO Ökölvivás az USA-ból
00 Argentin futball
)0 Autósport az USA-ból
10 Eurobics / Brit nöi bowling
00 Golf New Yorkból
Nemzetközi sportmagazin
DO Autósport az USA-ból/Starti
00 Kickboksz Rotterdamból
30 Sí az USA-ból
00 Téli Olimpia, 1992
10 Ökölvivás az USA-ból
10 Spanyol futballkörkép
30 Rögbi Franciaországból
l30 Rali bajnokságok
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Katts és kutyája (ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.)
10.00 Romuald és Juliette (ism.)
11.45 Varázsdoboz
12.00 Tisztelt ház (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Fehér varázs (német film)
14.30 Rövidfilm
14.40 Betlehemi csillagok
15.05 Garfield és barátai (sorozat)
15.30 An-lan-ténusz
16.05 Babar és a Mikulás (rajzfilm)
16.30 VIF-Zack
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
17.35 Fény a sötétben
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
tlHETi! Trapper John M. D. (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
21.15 A Yeti nyomában (dokumentumfilm)
22.00 Peter Strohm (krimisorozat)
22.50 A folyó
(amerikai filny
0.50 Hirek
OSZTRÁK 2
13.15 Művészlexikon 13.25 80 nap alatt a Föld körül 14.15 A Nap (dokumentumfilm) 15.00 A Jézus nevű gyermek (sor.) 16.35 Zenés utazás Örményországban 17.30 Hársfa utca (sorozat) tliliTil Katts és kutyája (sorozat) 18.30 Szivek lapja 19.00 Tartományi élet / Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Nehéz a Télapók sorsa (film) 22.00 Hiradó
22.30 80 nap alatt a Föld körül 23.20 Moliére (film, 11/1.)
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Visszatérés Édenbe (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Újdonságok a moziban (ism.) 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Fegyvertelen küzdelem 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Boldog karácsonyt I 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Kislányom
Amanda kedvéért Jane visz-szaváltozik kislánnyá. Gail megbízást kap, hogy filmet készítsen a Lassiterről. Eileen-nek újra megengedik, hogy a kávéházban dolgozzon. 15.35 Teleüzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
Az átok 16.45 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Erőszak a rács mögött 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Tényleg van Télapó? 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Asterix, a gall
(francia-belga rajzfilm) 65'' 21.30 Hirek, időjárás 21.40 Mariandi hazatérése
(osztrák film) 86'' 23.10 Hirek, sport 23.20 Újdonságok és történetek 0.05 Irodalmi játék 0.30 így láttuk (ism.) 0.35 Cagney és Lacey (ism.) 1.25 Műsorismertetés
Banditák
amerikai film r
A mexikói forradalom idején Ri-rd Wilson (Róbert Mitchum) erikai kalandor fegyverekkel is eskedik. Wilson az Escobar (Gil-t Roland) vezette felkelőkhöz :, minden fellelhető fegyvert ne-ígér. Amikor megismerkedik inedyvel, azonnal elkeseredett :delem alakul ki a két férfi kö-L Kennedy ugyanis fegyveraráiját a reguláris csa- ^c ni-nak akarja eladni. lO.tO
jfej:.
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 AReggel-Közérzeti hírműsor 8.30 U.K. Today 9.00 Ünnep előtt 9.15 Szünidei matiné 10.25 Ünnep előtt 10.30 Játék
11.30 Karácsonyi képeslapok 12.00 Hirek
12.20 A TV1 karácsonyfája 13.20 Ünnepelőtt 14.40 Máshol is van karácsonyfa 15.35 ATV1 karácsonyfája 15.40 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin - Nas ekran 16.05 Tisztelet az öregasszonyoknak
Magyar film 16.30 Beszélgetés Huszárik Mariska nénivel 16.40 Játék 16.55 Katolikus krónika 17.10 Pénzvilág
íHRg 80 nap alatt a Föld körül Mlchael Palinnel
Angol filmsorozat VII/2. rész: Ezeregy Ijedelem 18.15 Gyereksarok
Cimbora - Karácsony Jó éjszakát kiván a Disney I 18.45 IS-HIT-III/2 rész 19.20 Játék 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport 20.15 Ünnep előtt FülETil A varázsfuvola
Svéd operafilm 129'' Feliratos! 22.45 Ünnep előtt 23.00 Az én hetem 23.20 Kultúr-Karátson 24.00 Életem legboldogabb napja 0.05 Késő esti Hiradó 0.10 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
16.25 Hírek - Műsorelőzetes -
Időjárás raffi Délutáni filmajánlat Vörös Hold
Ausztrál-amerikai tévéfilmsorozat 11/1. rész 49''
Főszereplők: Dee Wallace Stone (Vándor Éva), John Walters (Gergely Róbert) 17.25 Dominó
Telefonos játék 17.40 Betlehemes találkozó IV/3. rész
(IV/4. rész: kedd, TV2 11.40) 17.50 Gyerekeknek Az én pici pónlm (My Líttle Pony) Amerikai rajzfilmsorozat Az Éden tanya szelleme - 3. 18.10 Calyp-show
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló niliEl A legvidámabb barakk
Magyar dokumentumfilm-so-rozat
XII/7. rész 60'' 20.10 Telesport
Műúszó EB csapatdöntő 21.05 Stúdió''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... EEgE A férfiak szeretik a kövér nőket
Fancia film (1981) 80''
MEGJELENT A
rHétpróba
CSALÁDI REJTVÉNYMAGAZIN
32 oldalon 55 rejtvény -10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
"*hétpróba
3. SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL
V KÁNIZS A TEXj
KANIZSATEX KERESKEDELMI VÁLLALAT
K
J>3
DISZKÓ N I K Ö N Y V A
Nagykanizsa, Béke u. 2
\ Z
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krénlka 8.05 Hangszemle 8.20 Magyarországról jövök -
melléklet 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje 11.31 Szép kis naplemente - VIII/8.
Honor Tracy regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Vladimír Askenazy Chopinmüveket zongorázik 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben
A Régi Zene együttes játszik 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 „Száraz ágon dohányzacskó..."
Születésnapi beszélgetés Gun-da Béla néprajztudóssal 14.35 December van...
Örökzöld dzsesszfelvételek 15.05 Karácsonyaim. Zenés beszélgetés Tokody Ilonával 16.10 Gyermek született Magyarországon. Szél Júlia műsora 17.05 Magyar karácsony. Volly István peregi gyűjtése alapján válogatta Szántó Erzsébet 17.25 A Szabó család 18.10 Népszerű szimlonikus dallamok
18.50 Betlehemes
Előadja az óbudai Kiscelli úti általános iskola gyermekcsoportja
19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.17 A láthatatlan ember
Gárdonyi Géza regénye 21.05 Karácsonyi repülés
Sebestyén János műsora 22.10 Emlékezetes találkozások Budapesten 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 Csajkovszkij: Diótörö - a balett II. felvonása 23.45 Hirek. Időjárás 23.50 Éjféli mise 1.00-
5.50 Csendes éj
PETŐFI
íjiisis-,
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Magyar énekesek és együttesek slágerei 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelőknek
Honthy Hanna, Gyurkovics Mária és Sárdy János énekel 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Emberi hangok 11.38 Alsóőri betlehemes
Burgenlandi magyar gyerekek karácsonyi ünnepe 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A Varázsgombóc Zenés mesejáték írta: Gyárfás Endre 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Zenekanál
Ajánlat régi, elfeledett ételekből, ma kitalált új izekből, muzsikával fűszerezve 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 A Kölyökrádló kívánságműsora
17.00 Hirek. Időjárás 17.03 A csillag nyomában
Karácsonyi képek szóval és muzsikával 18.00 A Helykeresö folytatása 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Elvis Presley karácsonyi dalokat énekel 19.45 Régi magyar dallamok kéziratos gyűjteményekből 20.20 Betlehemi csillag. Bemutatjuk a Z''zi Labor zenejátékát 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Country a karácsonyfa körül 21.35 Csillagóra 22.30 Fehér karácsony
Válogatás karácsonyi dzsessz-felvételeinkből 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sztárok karácsonya 0.15-
5.50 Örökzöldek éjszakája

6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Karasszon Dezső orgonahangversenye 10.06 XVI. századi olasz kórusmuzsika magyar énekkarok előadásában 10.20 A magyar nyelv századai 10.35 Csak egy szavába kerül
Mikszáth Kálmán novellája 10.52 Zene korabeli hangszereken 12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Manón
Részletek Massenet operájából
13.06 Biblia - Újszövetség János evangyélioma Magyar nyelvre fordíttatott Károli Gáspár által
14.02 A Berlini Rádió kamarakórusának hangversenye 14.44 A Kodály vonósnégyes Mozart-hangversenye
16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Szimfonikus zene 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Liszt: Karácsonyfa. Részletek a négykezes változatból 19.50 Hándel: Messiás - oratórium közben:
20.46 Szerb János versei 22.30 Az Ifjúsági Rádió bemutatja Esti kérdés. Kompzíció Babits Mihály írásaiból 23.25 A Hamburgi Monteverdl kórus európai népek karácsonyi dalait énekli 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 A Harlemi Spirituálé Együttes hangversenye
RTL PLUS
6.15 Rajzfilm
6.20 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Kút a világ végén 6.45 Diplodos (ism.) Mackók (ism.) Maci Laci (ism.) 8.00 Diplodos (francia sorozat) Mackók (amerikai sorozat) Maci Laci (am. sorozat) 9.25 Denver(ism ) 11.00 Karácsonyozó (szính. közv.) 12.35 Mr. Traffic (am. sorozat)
Repülő balerina nclili] Seriff New Yorkban (amerikai krimisorozat) Nyeregben 14.35 Karácsonyra várva HŰSE Knight Rider (am. sorozat)
Góliát visszatér 17.00 Az Angyal visszatér (am. sor.) Szép jövő
Karácsony előestéjén Jonathan és Mark megajándékoz néhány embert a jövőbelátással. A kiválasztottak azok közül kerülnek ki, akik a környezet szétrombolásán „fáradoznak". 17.45 Karácsonyi dallamok tliliTil Az Angyal visszatér (am. sor.)
Csodák éjszakája 18.45 Hiradó
nnrre Gyilkosság a hobbija
(amerikai krimisorozat) Jessica rendet rak íETRil Az álmok földje (am. film) 101'' 21.30 Szájtátók (amerikai film) 95'' 23.10 Kórista fiúk (am. film) 115'' 1.05 Ének az esőben (amerikai musical) 98'' Fsz.: Gene Kelly 2.45 Nyomok a homokban (amerikai western) 88'' Fsz.: John Wayne 4.15 A lányok (am. musical) 109'' Fsz.: Gene Kelly
PRO 7
7.05 Nyersbőr (ism.) 7.55 RIchmond Hill (ausztrál sorozat) Mindig van egy esély 8.40 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Gyilkos paradicsomok Szuperegér Flinfstone család 10.15 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Mushy, a hös 11.10 Banditák (ism.) 12.40 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.)
13.30 Tripolis kalózai
(amerikai film) 14.40 Szindbád hetedik utazása
(amerikai kalandfilm) 84'' 16.10 Rajzfilmek Szelleműzök Garfield
Mexikó leggyorsabb egere Charlie Brown íhm.1 Rabbi a Vadnyugaton
(amerikai film) 20.00 Hiradó EffiOa Barabbás I.
(olasz film) 60'' Fsz.: Anthony Quinn EUcTil Barabbás II.
(olasz film) 67'' 22.50 JohnnyGuitar
(amerikai western) 104'' Fsz.: Joan Crawford 0.40 Hirek
0.50 Kobra, ön folytassa! (ism.)
1.40 Hírek
1.50 Queimada (ism.)
3.50 Szürkület (amerikai sorozat)
Az utolsó dollár 4.15 Hírek
EI3? Brewster milliói
(amerikai film) 75'' "Fsz.: Dennis O''Keefe
7.00 Francia hiradó 910
7.40 Francia nyelvlecke 13 00
8.05 Hiradók a nagyvilágból 16.00
10.00 Kulturális magazinok (isi 18.00
11.15 Gasztronómiai magazin(a18.30
17.15 Jó napot, jó étvágyat!
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Film az eszkimókról
20.00 Rendkívüli tudósító
BKIil Hó Caprin (krimi)
23.00 Francia hiradó
23.20 Játékfilm
1.00 Karácsonyi énekek
MUSICTV
19.30 Tárcsázz! 20.00 Paul McCartney 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Pip Dann 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
14.01 15.4! 16.1! 18.01 19.0 20.0 21.0 22.0 22.3
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil soroza 13.25 Bim-bam-bino 18.05 Hirek 18.05 Anna (olasz film) 19.50 Jimmy és a kalózok (amü|16.t 22.50 A parádé (am. tévéfilm) 0.25 Szokatlan történetek (isit j
8.0
9.3 10.3 11.0 12.C 13.2 15.t
0.50 Ruk-cuk- játék
1.15 Hirek
1.45 Amanda háza (ism.)
2.10 Videók
Minden f^edves fogyasztójának^
19.; 21.1 22.1 24.1
Békés, boldog karácsonyt és
sikerekben gazdag új esztendőt kíván
a
gr*
w
intaf
JWi 1 Sa ott rar lar ráf m< ve
POMOS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
i
1
RUHÁZ
KARACSONYI VASAR A HERRNBOCK-NAGYKANIZSA KER. KFT.-NEI
SAT 1
SUPER CHANNEL
OSZTRÁK 1
EUROSPORT
9.00 Hirek 9.05 Cirkuszvarázs 10.30 Vuk (rajzfilm) 11.45 Folt a mesekönyvön
(film) 13.00 Hirek 13.05 Fény a sötétben 13.30 Brémai muzsikusok
(rajzfilm) 13.50 Csipkerózsika
(mesefilm) 15.00 Péter és Petra
(mesefilm) 15.50 Angolszász karácsony 16.15 Mio (mesefilm) 18.00 Vesperás 19.00 Karácsonyi dalok 19.30 Hiradé 19.55 Fény a sötétben 20.15 Karácsonyi barangolás 21.15 Három ember a hóban
(osztrák film) 22.45 Karácsony az apátságban 23.40 Betlehem 24.00 Éjféli mise 1.15 Hirek 1.20 Ex libris
OSZTRÁK 2
9.00 Karácsony, 1991
20.15 A nagy verseny
(amerikai film)
22.45 Hirek
22.50 Talált pénz
(amerikai film)
0.20 Egy boldog év
(francia film)
2.10 Hírek
2.15 Ex libris
SCREENSPORT
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Karácsonyi dalok 9.30 Mariandi hazatérése (ism.) 11.00 Szerencsekerék (ism.) 11.40 Karácsony Németországban 12.35 Police Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Nyomok a semmibe 13.00 Szaracének foglyai
(olasz film) 77'' 14.25 Karácsonyi séta 15.35 Lottó
(amerikai sorozat) Kansas City 16.25 Fehér karácsony (amerikai film) 114'' Fsz.: Bing Crosby, Danny Kaye Bob és Phil Vermontban töltik a karácsonyt két revügörl társaságában. A szálloda tulajdonosa anyagi gondokkal küzd, mert a környéken nincs hó. A két férfi titokban gálaműsort szervez. 18.20 Blngó- játék 18.45 Híradó 19.10 Szív küldi szívnek 21.15 A bodensee-l halászlány
(NSZK film) 88'' 21.45 Hirek
22.00 A négy koronaékszer titka
(amerikai film) 96'' 23.40 Veszélyes határ
(francia-argentin film) 95'' Loie Murát francia geológus Argentína és Bolívia határán végzi tanulmányait. Itt ismerkedik meg Júliával, az argentin író lányával, akinek apját Bolíviában tartják fogva. A lány ki akarja szabadítani apját, Murát felajánlja segítségét.
1.15 Lottó (ism.) 2.05 Műsorismertetés
Rabbi a Vadnyugaton
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Ünnep 8.40 Gyereksarok
Mesemondó sorozat A szivenlncs óriás Angol mesefilm (ism.) Mosómacik
Amerikai rajzfilmsorozat IV/1. rész:
Egy emlékezetes éjszaka Kincskereső kisködmön
Ifjúsági tévéfilmsorozat VI/2. rész: A kincskereső (ism.) 9.55 Ünnep
Közben: 11.30 Hollókő 12.00 Hirek
12.40 A TV1 karácsonyfája 12.55 Nekem ne lenne hazám?
Egy operatőr honismereti sorozata
Fehér karácsony mril Album - Natalie Colé
Angol zenés film 24'' 13.40 Ünnep fTOTÍl Gyereksarok
Égből pottyant ünnepi játékok
IV. forduló 15.30 Karácsony
„Arany fának, arany ága" Jankovics Marcell sorozata IV/2. rész 16.15 Angyalok 16.45 A TV1 karácsonyfája 17.00 80 nap alatt a Föld körül Mlchael Palinnel Angol filmsorozat VII/3. rész: Régi idők hajóján 17.55 „Karácsonyi asztal"
Szórakoztató műsor vendégekkel 18.00 Étrend
Látogatás a szegedi Soós családnál betlehemesekkel 18.45 Gyertyagyújtás 19.15 Gyereksarok Benne:
A széplelkű sárkány Angol bábfilm 29'' 19.45 Gyerekek karácsonya 20.05 Zenés-verses drágakövek 20.15 A karácsony hangja 21.10 Zenés ajándék - ábécérendben
21.55 Előzetes a filmhez EHfílil Oscar-díjas filmek Casablanca
Amerikai film (1942) FF 98'' Főszereplők: Humphrey Bo-gart (Kálmán György), Ingrid Bergman (Váradi Hédi) 23.40 Ünnep 24.00 Éjféli mise
Közvetítés Szegedről, a Fogadalmi templomból A szentmisét Gyulay Endre Szeged-csanádi megyéspüspök mutatja be
7.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
10.05 Csak gyerekeknek Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat Karácsony (ism.) Vakond karácsonya Csehszlovák rajzfilm Hupikék tőrplkék Belga rajzfilmsorozat Karácsonyi különkiadás (ism.) 10.40 Mesenincs királyfi
Mesejáték 11.35 Betlehemes találkozó
IV/4. rész 11.45 Bárányszámláló
Csehszlovák film (ism.) 77'' nana Szentimentális férfi
Finn tévéfilm 13.25 Szabad-e bejönni Ide betlehemmel?
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
13.55 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 14.05 Titokzatos utazás
A mocsári antllopok nyoméban
Angol természetlilm tETiin Hazanézö
Pannonhalma (ism.) nü3ü A torony angyalkája
NSZK film 89'' 17.25 Gyerekeknek
A legszebb történet Angol rajzfilmsorozat X/1. rész: Jézus, a gyermek iHia „Csendes éj..." „Stille Nacht..." Dokumentumfilm (ism.)
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.25 Műsorelőzetes
18.30 Esti egyenleg
ÍTHEI3 Szabadnak lenni mit jelent?
Karácsony és húsvét között Erdélyben
Részletek Illyés Kinga előadóestjéből, a Budapesti Történeti Múzeum Királypincéjéből 19.15 Karácsonyi koncert Luclano Pavarottival Kanadai tévéfilm HiKB Sissi
Osztrák filmsorozat (1955) 111/1. rész 101'' Sissi - Romy Schneider (Györgyi Anna), Ferenc József - Karl-Heinz Böhm (Rá-'' tóti Zoltán), Ludovika - Magda Schneider (Földi Teri) ECTifl Glória
Örkény István kisregényének tévéváltozata (1982) (ism.) 109'' Szereplők: Zsurzs Kati, Lukács Margit, Fónay Márta, Komlós Juci, Venczel Vera, Körmendi János, Koncz Gábor és mások
amerikai film
■ A bölcsek tanácsa a fiatal és isztalatlan Avram rabbit (Gene Ider) küldi Lengyelországból n Franciscóba, hogy átvegye az ni közösséget. Az út során Av-i megismerkedik Tommy Lil-I bankrablóval. A két férfi ba-iágot köt, és közösen teszik iga San Franciscóba jzető kalandos utat.
1.10 Egyveleg
3.00 Japán üzleti élete
ii 1.00 Élő vldeoshow
(ism.)IOO Wyatt Earp (am. sorozat)
i (ismJ.30 Dráma
1.00 Vígjátékok vitriné
1.30 Belföldi tudósítások
1.00 Sport
1.00 Tudományos magazin
1.30 Kelet-európai riport
!.00 BBC-híradó
130 Piacgazdaság
1.45 A mi városunk (amerikai film)
utána Egyveleg
1.00 Sí VB
U5 Atlétika
115 Az év sporteseményei
LOO Labdarúgás
1.00 Albertville
LOO Autó-motor sport
1.00 Pankráció
100 Szörfösök magazinja
L30 Az év sporteseményei
Euroblcs / Lésport Rögbi Franciaországból Euroblcs
Autósport az USA-ból NBA - amerikai kosárlabda Sí az USA-ból Euroblcs / Brit bowling Téli Olimpia, 1992 Ökölvivés az USA-ból Autósport az USA-ból Spanyol futballkörkép Pilote / Rögbi világkupa Európai kosárlabda Profi ökölvívás Biliárd Skóciából

jJHR
5PfSPIftWv
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 A téli hajnal csodái
Jó reggelt! - itthon és külföldön
8.10 „Szeretném az Istent nagyo-
san dicsérni..." 10.10 Énekszóval, muzsikával 10.50 Kocsár: Karácsonyi pásztorjárás
11.05 Hit és hivatás
Látogatás dr. Seregély Istvánnál, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökénél 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 A szent doktorok tudománya - ma
13.05 Művészlemezek 14.10 Diárium - 1. rész 15.05 A funtineli boszorkány - lil/1. Az urszubeli leány Wass Albert regénye 16.05 Henryk Szeryng hegedül 17.05 Hol a boldogság mostanában? 18.00 Esti Krónika 18.20 Hangpaletta
Bach-kantáták 18.50 Hol volt, hol nem volt... 19.05 A Rádiószinház bemutatója
Girodoux: A sellő 20.31 Népszerű hangszerszólók 21.05 Muzsikus testvérek társaságában
A mikrofonnál: Vavrinecz Veronika, Olsvai Imre és Vavrinecz Béla 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Bemutatjuk új felvételeinket
Mozart operáiból 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 23.45 urh-n: Kreisler-dallamok a
szerző előadásában 24.00 Hirek. Időjárás
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika korán ke-löknek
8.00 Hirek. Időjárás
8.15 Elisabeth Schwarzkopf karácsonyi dalokat énekei
9.01 Emil Gilelsz zongorázik
9.58 Meseoperákból
10.51 Vivaldi: Hegedűversenyek
az Op. 8-as sorozatból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Nagy mesterek muzsikájából 13.00 Karácsonyi lemezbörze helyeit. Paul McCartney: Un-plugged (Erősítés nélkül) 14.00 Új lemezeinkből 15.15 Muzsikusházak. Látogatás Mozart salzburgi szülőházában 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Rádiószínház
Paul Claudel: Selyemcipö
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Ünnepi dallamkoktél 7.03 A római katolikus egyház félórája
7.33 Orgonamuzsika
Albert Schweitzer Bach-felvé-teleiböl 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A padlásszoba kis hercegnője
Frances Hodgson Burnett regénye
8.39 Magyar táncmuzsika a 18.
századból 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Örökzöld dallamok 10.00 Akár hi-fi, akár nem...
Kívánságműsor 78-as fordulattal
11.00 Hirek. Időjárás
11.08 Ünnepi koktél
12.03 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hirek. Időjárás
13.03 A Gyermekrádió bemutatója
Gábor Éva: Pelepaii 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A King''s Singers és Egy kis karácsony(é|)i zene A zenés üdvözlet feladója Simon Carrington, az énekegyüttes egyik alapítója 14.45 Szabó Lőrinc versei 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 A magyar rock archívuma
A Metró együttes felvételeiből 16.00 Virágos kert az én szívem... Emlékezés de Fries Károly zeneszerzőre 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Fele sport - fele zene
Kívánságműsor 18.00 Merry Twistmas 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Zenés kívánságműsor 20.00 Párkereső. Ünnepi különszám 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Gospel karácsony a Johnny
Thompson Singersszel 21.35 „Száncsengö-rock" 22.00 Máról - holnapra közben:
23.00 Hirek. Időjárás
16.56 Olasz művészek operahangversenye 18.00 V materínskom jaziku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Zenekari muzsika 21.00 Híres kamaraegyüttesek felvételeiből 22.00 Eltűnt szimfóniák nyomában 22.45 Százéves a Carnegie Hall 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Világhírű énekesek és énekesnők karácsonyi dalokat énekelnek
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 A Máról - holnapra folytatása
RTL PLUS j I PRO 7
6.05 Az Angyal visszatér (ism.) 6.50 Nyersbőr (ism.)
6.45 Diplodos (ism.) 7.40 Palmerstown (am. sorozat)
Mackók (ism.) Elrabolva
Maci Laci (ism.) 8.30 Rajzfilmek (ism.)
8.00 Diplodos (francia sorozat) Szellemüzök
Mackók (amerikai sorozat) A gonosz farkas átváltozása
Maci Laci (am. sorozat) Garfield
9.15 Rajzfilm Mexikó leggyorsabb egere
9.30 A nagy bazár (francia film) 10.05 Nyersbőr (am. westernsor.)
10.55 Művészet és küldetés Washington szabályai
11.00 Kereszt a hegyen (NSZK film) 11.00 A fejvadász
12.35 Mr. Traffic (amerikai western) 76''
(amerikai sorozat) íFüTíl Hardcastle és McCormick
A szultán ajándéka (amerikai sorozat)
íKIiTil Seriff New Yorkban Komputerjáték
(amerikai krimisorozat) fETTi] Robinson Crusoe a Marson
Gátlástalan becsvágy (amerikai sci-fi) 92''
Delta-láz 14.45 Bluegrass 1.
(amerikai kalandfilm) (amerikai film) 93''
16.05 Piedone, a zsaru Fsz.: Cheryl Ladd, Mickey
(olasz-francia film) 99'' Rooney
Fsz.: Bud Spencer íffiEfl A vörös kalóz
17.45 Karácsonyi dallamok (amerikai kalandfilm) 100''
17.55 Twin Peaks titka Fsz.: Burt Lancaster
(amerikai sorozat) 18.10 Tapsi Hapsi (am. rajzfilm) 93''
Testvérháború 20.00 Híradó
18.45 Híradó 20.15 Wall Street
19.10 In memóriám Roy Black (amerikai film) 116''
20.15 Hazai dallamok Fsz.: Michael Douglas, Charlie
22.00 Amerikai nindzsa IV. Sheen
(amerikai akciófilm) 84'' B3ETÍ1 Piszkos alku
Fsz.: Michael Dudikoff (amerikai akciófilm) 98''
23.30 Rush BE] Spenser
(olasz film) 76'' (amerikai krimisorozat)
0.45 A tűz trónja Új fejezet
(olasz film) 80'' 1.10 Hirek
2.10 Colorado 1.20 Éjféli telefonáló (ism.)
(amerikai western) 74'' 2.10 Hirek
Fsz.: Clark Gable 2.20 Phoenix City sztori (ism.)
3.25 A három testőr 3.50 Hirek
(amerikai film) 120'' 4.00 Az autóstopos (ism.)
Fsz.: Lana Turner, Gene Kelly 4.25 Hajtóvadászat
5.25 Lányok a 9-es körzetből (angol krimi) 92''
(francia sorozat) Fsz.: Stanley Baker, John
Bumeráng • Crawford
7.00 Francia híradó jg.io
7.40 Francia nyelvlecke 3.00
8.05 Híradók a nagyvilágból 6.00
9.00 Gyermekműsor a.00
10.00 Orgonahangverseny 8.30
11.00 Karácsonyi énekek (ism) g.oo
16.15 A sevillai borbély (ism) 9.30
18.15 Vidám nyelvi játék q.oo
18.30 Francia hiradó n.oo
19.00 Hegyek - magazinműsor :1.3c
19.30 Svájci hiradó 2.0C
20.00 Svájci magazin :2.3c
21.00 Francia hiradó I2.5C
21.30 Mozart: Figaro házassága (Aix-en-Provence-ból)
MUSIC TV
19.30 Tárcsázzl 14.OI
20.00 Ray Cokes 15 31
22.00 Az MTV slágerei |6.0i
23.00 Riport |8.0! 23.15 Újdonságok a moziban ig.oi
23.30 Hirek 19.31
23.45 Háromból egy jg.o
24.00 Pip Dann |1.3
1.00 Kristiane Backer >2.0
3.00 Éjszakai videók >3.0
TELE 5
6.05 Amanda háza (sorozat) 6.30 Jó reggelt, Binol 11.00 Jimmy és a kalózok (ism.) 12.30 Ruk-cuk-játék 13.00 Hopp vagy kopp - játék 13.30 Bim-bam-bino 18.10 Lou Grant (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk - játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Tessék mosolyognil 21.05 Karácsonyi feleség (am fii 22.30 A törvény fegyverei (sor.) 23.20 A parádé (ism ) 0.55 Lou Grant (ism.)
8.0
9.0
9.3 1.C
2.1 4.c 5.3 6.( 7.1 b.( 9.1 1.1 12.1 3.1 13.''
Delta-láz
amerikai film
Gazdag és befolyásos apja akarata ellenére Nick Ramseyém (Tom Eplin) vízisíoktatónak áll. pó Amikor megismerkedik Jilliannal, Igy megszállottként edz a következő ch bajnokságra. A versenyen sikerül ®a'' legyőznie ellenfelét. Bryce, aki nem tudja megemészteni veresé-gét, bosszúból fel- ^
gyújtja Jillian házát. 14.35 QC
pyrus kft. - kanizsa gyümölcsnektár
li
i
DECEMBER 25.
j
SUPER CHANNEL
.10 Egyveleg
.00 Japán üzleti élete
.00 Élővideoshow
.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
.30 Dráma
.00 Vígjátékok vitriné 30 Belföldi magazin 00 Sport
00 Utazási magazin 30 Üzleti hét 00 BBC-hiradó 30 Piacgazdaság .50 Háborúban í (amerikai film) utána Egyveleg
i
EUROSPORT
I0 Labdarúgás 10 Kickboksz 10 Az év sporteseményei 10 Pankráció 10 BeNeLux - magazin Eurosport-hirek Az év sporteseményei !0 Párizs-Fokváros rali
Autó-motor sport 10 Tánc VB
Jt)
n)
SCREENSPORT
10 Eurobics / Si az USA-ból .00 Spanyol futballkörkép 130 Rali bajnokságok / Eurobics .00 Autósport az USA-ból Biliárd Skóciából Starti / Eurobics Brit nöi bowling Európai kosárlabda 00 Tengerparti röplabda 100 Autósport az USA-ból Díjugratás / Rögbi világkupa Belső sáv 00 Golf az USA-ból 00 Téli Olimpia, 1992 HO Tenisz
PRO 7
Piszkos alku
amerikai film
(aminski (Arnold Schwarze-iger) az FBI alkalmazásában Az elkeseredett férfinak ka-a jön Shannon ajánlata. Bérkosként be kell férkőznie a agói maffiacsaládba. Petrovi-icsalád feje meggyilkoltatta az ik fontos koronatanút. A mállás közben megölték Shan-'' in fiát is. Az elkeseredett apa - ninski segítségével „„ .. '' iszút akar állni,.. ".OU
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek 9.05 Ahókiráiynö
(mesefilm) 10.30 Orgonamuzsika 10.45 Katolikus istentisztelet 11.55 Urbi et orbi 12.30 A mackó (rövidfilm) 13.00 Hirek
13.10 Katts és kutyája (ism.) 13.35 A navigátor repülése
(film)
15.00 Utazás San Jagóba
(film)
16.25 Kislány a városból
(sorozat) 18.00 Rövidfilm 18.30 Dinoszaurusz (sorozat) 19.30 Hiradó 19.50 Sport 20.15 Strauss dinasztia
(sorozat) 22.05 Arany (angol film) 0.05 A szürke róka (kánadai film) 1.30 Hírek 1.35 Ex libris
OSZTRÁK 2
13.15 Művészlexikon 13.25 80 nap alatt a Föld körül 14.15 Brünn és környéke 15.00 A Jézus nevű gyermek (sor.) 16.40 Black Robin (természetfilm) 17.30 Leitner család (sorozat) 18.00 Hirek
tFITH Kalandorok (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet / Híradó 20.15 Ülődött (amerikai film) 21.55 Hírek
22.00 80 nap alatt a Föld körül 22.50 Dolly és Chou Chou 23.50 Alfréd Hitchcock bemutalja
SAT 1
6.00 Políce Academy (ism.) 6.25 Szaracének fogságában (ism.) 7.45 Sziv küldi szívnek (ism.) 8.40 Mississippi
(amerikai krimisorozat) Kisvárosi titkok 9.35 Fehér karácsony (ism.) 11.35 A bodensee-i halászlény (ism.) 13.10 Gyors kerekek, forró kövek I. (új-zélandi film) 88'' Sandra és Mike apjukkal Aucklandbe költözik. Nem sokkal később Briant azzal vádolják, hogy drágaköveket lopott. A gyerekek elhatározzák, hogy megkeresik az igazi tettest. 14.45 Ollie
(amerikai rajzfilmsorozat) Túl sok a jóból 15.15 Fuss az életedért, Charlie Brown
(amerikai rajzfilm) 72'' 16.35 Wlnnetou I.
(NSZK—jugoszláv—francia film) 88''
Fsz.: Lex Barker, Pierre Brice, Mario Adorf 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó
19.05 Richárd von Weizsácker ünnepi beszéde 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Rendörakadémia II.
(amerikai film) 84'' 21.50 Hírek, sport 22.00 Nerdek visszavágója
(amerikai film) 23.30 Hírek, időjárás 23.35 Dekameron
(olasz erotikus film) 79'' 1.00 Műsorismertetés
8.00 Ünnep 8.10 Gyereksarok Mesemondó Az igazi mátka
Angol mesefilm (ism.) 24'' Mosómacik
Amerikai rajzfilmsorozat IV/2. rész:
Örökzöld erdei nagydíj 24'' 9.00 Ünnep-Játék
ATV1 karácsonyfája 9.35 Karácsonyi mise 10.50 „Hegyet hágék, lötöt lépék"
Erdélyi Zsuzsanna-portré 11.30 Ünnep 11.55 Hirek
12.00 Kapcsoljuk Rómát I
II. János Pál pápa karácsonyi üzenetét és Urbi et orbi áldását közvetítjük a Szent Péter térről
12.35 Mendelssohn: Szentivánéji álom
Holland film 38'' 13.15 Ünnep
14.35 A TV1 karácsonyfája 15.00 Lőcsei Pál
Pál mester késő gótikus szob-rászatunk legnagyobb alakja, a lőcsei Szent Jakab-templom főoltárának és a betlehemes-csoportnak az alkotója. 15.25 Karácsonyi meglepetés a Disneytöl - Benjl Amerikai film 86'' 17.00 80 nap alatt a Föld körül -Michael Palinnel Angol filmsorozat VII/4. rész: Borotvaélen 17.55 Ünnep [Tlflü Gyereksarok
Karácsony a Szezám utcában Amerikai gyermekműsor 59'' (Feliratos I) Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I Mindennap karácsony
Amerikai rajzfilm 19.40 Ünnep
flflKTil Josephine Baker élete
(The Josephine Baker Story, 1990)
Angol-amerikai film 123'' Josephine Baker - Lynn Whitfield (Vándor Éva), Pepito - Ruben Blades (Végvári Tamás), Jo Buillon - Dávid Dukes (Újréti László), Sidney Williams - Louis Gossett, jr. (Gruber Hugó) 22.40 Oltárok a plasztikának
A székesfehérvári Mátyásemlékműről, az Ady- és József Attila-oltárról beszél alkotójuk: Melocco Miklós. MIM Az aranyműves boltja
Tévéjáték 39'' 23.55 Mozart útja
XIII/6 : Mozart Párizsban Távol Salzburgtól Esz-dúr zongoraverseny K. 271
7.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
10.05 Csak gyerekeknek Maci Laci ajándéka
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Karácsonyi szél Szovjet rajzfilm Frakk
Magyar rajzfilmsorozat Az irigy kutya karácsonya 10.50 A betlehemi éjféli mise 11.50 „Népek karácsonya'''' tHTO Craig, a rekorder
Riport-dokumentumfilm 12.30 Szülőföldem, Bácska
Bemutatja: Herceg János 13.15 Gyermekek Slbenikért
„Temessük el a fegyvereket r
Műsorvezető: Dombóvári Gábor
13.35 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás nana Kékmadár
Amerikai-szovjet film (1976) Felújítás 100''
Anya, Fény Tündér - Elisa-beth Taylor (Béres Ilona), Az éj - Jane Fonda (Káldi Nóra), A csillogás - Ava Gardner (Kállai Ilona), Tyltyl - Todd Lookiniand (Kaszás Gergő), Mytyl - Patsy Kensit (Esze Dóra), Nagyapó - Wíll Gen (Suka Sándor), Nagyanyó -Mona Washbourne (Győri Ilona), A kutya - George Kole (Szabó Gyula), A macska -Cicely Tyson (Kánya Kata), A kék madár - Nagyezsda Pavlova, Az idő atyja - Róbert Morley (Képessy József) 15.25 Luna Park
Háromdimenziós rövidfilm 15.30 Három kívánság 16.20 Futball
Háromdimenziós rövidfilm 16.25 Sport, 1991
V/1, rész: Atlétika 17.25 Gyerekeknek
A szabadság gyermekei Francia rajzfilmsorozat VIII/7. rész 17.55 „Ruttkai Éva" 11/1. rész
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló tEIflü Janika
Vígjáték három felvonásban Közvetítés a Várszínházból
kb.
22.00 A hitek határai kb.
KHKEi Máté evangéliuma
Olasz film (1964) FF 130" (Feliratos!)
m
TOSHIBA
MAGYARORSZAGI KEPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
.V
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Hirek. Időjárás 6.03 „A szeretetnek csillagára nézek"
Zenés köszöntö 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Kövek és könnyek
Zala Simon Tibor műsora 8.35 Népszerű muzsika - világhírű előadók 9.05 Találkozás többgyermekes
családokkal Okányban 10.10 Énekszóval, muzsikával Karácsonyi különkiadás 11.05 Vendégünk: Antall József
miniszterelnök 12.00 Déli Krónika 12.20 Milyen lesz a múlt?
A Szonda különkiadása 13.05 A Bécsi Filharmonikus Zenekar játszik 14.10 Diárlum - 2. 15.05 A funtineli boszorkány - Ili/2. Kunyhó a Kormányikon Wass Albert regénye 16.05 Kedvenceim muzsikálnak
Meixner Mihály műsora 17.05 Cigányfélóra 17.35 Török Erzsébet népdalfelvételeiből 18.00 Esti Krónika 18.20 Magyar karácsony - három
évszázad muzsikájában 18.56 Szabó Lőrinc verse 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.15 Vendégségben Keresztury
Dezsőnél 20.05 Zenélő városaink
Veszprém 21.05 Mézpergetés
Verseit elmondja: Szabó Lőrinc 21.20 Hallgassuk együtt I Monteverdi-művek 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Missziós nővér vagyok Indiában
23.00 urh-n: A BBC magyar műsora
23.05 Kamarazene
23.45 urh-n: Pat Metheny dzsessz-
kvartettje játszik 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
6.00 Hírek. Időjárás
6.03 Dallamkoktél
7.00 Hirek. Időjárás
7.03 A református egyház félórája
7.33 Orgonamuzsika
Gergely Ferenc játszik a budapesti Egyetemi templom orgonáján 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A Gyermekrádió bemutatója Madarak karácsonyfája Csetényi Anikó mesejátéka 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Karácsonyi dal
Akik átnyújtják: Connie Fran-cis és a Mantovani zenekar 9.50 A Magyar Rádió Karinthy Színpada
A polgármester ötlete
Sipulusz humoreszkjei 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Népszerű karácsonyi dallamok
12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Magnóról magnóra 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A King''s Singers és Egy kis
karácsony(éj)i zene - li/2. 14.45 Legkedvesebb verseiből válogatott Sütő Irén 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Dalok, történetek.. 16.00 Virágos kert az én szivem... Emlékezés de Fries Károly zeneszerzőre 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Az év sportja 17.50 A Rádió Dalszínháza
Hubay Jenő: A cremonai hegedűs 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Népzenei ajándékkosár a
karácsonyfa alá 20.00 Az év filmslágerei 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Folk-rock Európában
22.02 Kabarécsütörtök 23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Hiánypótló
mwmmjmm

WHM
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.15 Válogatás az elmúlt év rá-dióhangversenyeiböl -11/1. 10.28 Erkel: Dózsa György-opera közben:
12.00 Hirek. Időjárás 13.00 Válasszunk katedrálist 14.00 Mozart: D-dúr fuvolaverseny 14.21 Corelli: Tizenkét hegedűszonáta
14.46 Zenekari muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Rádiószínház
Claudel: Selyemcipö - II/2 16.59 Opera-müvészlemezek 18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná 18.40 Na mafernjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás
19.05 In der Muttersprache 19.25 Monteverdi: Beatus vir
közben:
20.30 Beszélgetés a 75 éves Boda
Domonkos professzorral 21.30 Régi idők rádiósa, Molnár
Aurél - VII/3. 22.00 Hangszerszólók 22.27 A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola énekkarának és szimfonikus zenekarának hangversenye 23.05 Egy lány a századfordulón
Nagy Lajos regénye 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Ránki Júlia
RTL PLUS [ •i PRO 7
6.45 Diplodos (ism.) 7.05 Nyersbőr (ism.)
Mackók (ism.) 7.55 Richmond Hill (ism.)
Maci Laci (ism.) 8.40 Hoppity a városba megy
8.00 Diplodos (francia sorozat) (amerikai rajzfilm) 74''
Mackók (amerikai sorozat) 10.00 Nyersbőr
Maci Laci (amerikai westernsorozat)
(amerikai sorozat) Ház St. Louisban
9.15 Mi vagyunk a négy muské- 10.55 Bluegrass I. (ism.)
tás íHETil A madárijesztő és Mrs. King
(francia filmvígjáték) 105'' (amerikai sorozat)
11.00 Művészet és küldetés Forró karácsony
11.05 Vadászház Tirolban Banditák a Holdon
(NSZK film) 83'' FF (angol sci-fi) 96''
12.35 Mr. Traffic 14.55 Bluegrass II.
(amerikai sorozat) (amerikai film) 92''
Kanyarok H3EE Leopárd kisasszony - Nős-
tCTiTil Seriff New Yorkban tény tigris
(amerikai krimisorozat) (amerikai filmvígjáték) 90''
Szép kis társ Fsz.: Katharine Hepburn, Cary
14.35 Trude néni Buxtehudéböl Grant
(NSZK filmvígjáték) 84'' 18.10 Flintstone család
16.05 Piedone Afrikában {amerikai rajzfilmsorozat)
(NSZK-olasz film) 94'' 18.40 Tapsi Hapsi
17.45 Karácsonyi dallamok (amerikai rajzfilm) 69''
17.55 Twin Peaks titka 20.00 Híradó
(amerikai sorozat) E7ÍIE Roxanne
Álarcosbál (amerikai filmvígjáték) 100''
18.45 Hiradó Fsz.: Steve Martin
19.10 Hazai dallamok 22.15 Az iskolakerülő
20.15 Mini Playback Show (olasz erotikus film) 80''
21.15 James Bond - Aranyujj Különleges osztag
(angol film) 105'' (ausztrál sorozat)
Fsz.: Sean Connery Édes élet
23.05 A patkány órája 0.35 Hirek
(kanadai horror) 82'' 0.45 Spenser (ism.)
0.30 Erősáram 1.30 Hirek
(kanadai thriller) 89'' 1.40 Brewster milliói (ism.)
Blilil Árulás a Bravó erődben 3.00 Hirek
(amerikai western) 93'' 3.10 Szürkület (ism.)
3.35 Huckleberry Finn kalandjai 3.35 Hajtóvadászat (ism.)
(amerikai film) 102''
5.20 Lányok a 9-es körzetből
(francia sorozat)
Miniszoknya és telihold A televíziótársaságok a műsor-
6.40 Rajzfilm változtatás jogát fenntarjták
7.00 Francia híradó
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Svájci magazin (ism.)
10.00 Irodalmi magazin (ism.)
17.15 Jó napot, jó étvágyat!
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
18.30 Francia hiradó
19.00 Turistamagazin
19.30 Svájci hiradó
20.00 Felfedezések magazinja
21.00 Híradó / Orvosi magazin
23.00 Francia hiradó
23.20 Esti magazin
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz! 20.00 REM
22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
1: 11 11 11 1! 1! 2 2 2 2 2 2
TELE 5
6.30 Blm-bam-bino 11.00 Jackie Kennedy élete (ism 12.10 Bolondok háza (ism.) 12.30 Ruk-cuk-játék 13.00 Hopp vagy kopp - játék 13.30 Blm-bam-bino 18.15 Lou Grant (amerikai sorozat 19.00 Ruk-cuk - játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Kari Dall-show 21.05 Dixie a kolostorban (am 22.45 Magazin 23.15 Fllmújdonságok 23.45 Lou Grant (ism.)
Árulás a Bravó erődben
amerikai western
Roper kapitányt kegyetlensége miatt nemcsak a foglyok, hanem saját emberei is gyűlölik, tollának (Eleanor Parker) sikerül kibillentenie a kapitányt egyensú-lyából. Amikor a lány nem sokkal később Marshsai (John Forsyte) és három emberével elszökik, Roper azonnal a nyomukba ered. A menekülők útja indi- -án területen vezet át. ''-UU
(J) ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
J> I S 7. K O N T K
Nagykanizsa. Béke u. 22. __———————
________——
V Á RUHA Z
''ilM^lM
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Dráma 19.00 Vígjátékok vitriné 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 A holnap mögött 21.30 Beszélő fejek 22.00 BBC-híradó 22.30 Piacgazdaság 22.45 Rock Rióban IV. utána Egyveleg
EUROSPORT
15.00 Albertvllle
15.30 BeNeLux - magazin
16.00 Az év sporteseményei
18.00 Lovaglás
19.00 Motorsport
19.30 Eurosport-hirek 20.00 Nemzetközi sport
21.00 Albertvllle
22.00 Labdarúgás 24.00 Párizs-Fokváros rali
SCREENSPORT
8.00 Eurobics 8.30 Tengerparti röplabda 9.30 Golf az USA-ból / Eurobics 11.00 Autósport az USA-ból 12.00 Profi ökölvívás 14.00 Imsa Camel GT / Eurobics 15.30 Brit férfi bowling 16.00 Rögbi Franciaországból 17.00 Sí az USA-ból / Pllote 18.00 Autósport az USA-ból 19.00 Argentin futball 20.00 Rögbi világkupa 21.00 Autósport az USA-ból 22.00 Spanyol futball 23.30 Tenisz
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Kalandorok (sorozat) 9.30 Tom kalandjai (film) 11.00 Annié (amerikai musical) 13.00 Hirek
13.10 Natty Ganns utazása
(amerikai film) 14.50 Varázsdoboz 15.15 A boldog herceg (rajzfilm) 15.40 Utazás az őskorba (rajzfilm) 17.00 Minihirek 17.10 Kislány a városból
(sorozat) 18.00 Hirek 18.05 Sport rrüTil Állatorvosok 19.30 Híradó 19.50 Sport 20.15 A csendes völgy (dokumentumfilm) 21.05 Éjféli rohanás (amerikai film) 23.05 A sötétség ideje
(angol film) 0.55 Hirek
1.00 Gyilkos terv (angol film) 2.25 Hirek
OSZTRÁK 2
9.05 Nehéz a Télapók dolga (ism.) 11.00 Grimm-mesék 12.05 Bruckner: IX. szimfónia 13.10 1000 mestermű 13.25 80 nap alatt a föld körül 14.15 Rövidfilm 15.00 Mrs. Ginty halott (krimi) 17.30 Leitner család (sorozat) iMUlH Kalandorok (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Az év legnagyobb ünnepe 21.05 Cirkuszgála / Hirek, Sport 23.05 80 nap alatt a Főid körül 0.55 Alfréd Hitchcock bemutatja
SAT 1
6.00 Mississippi (ism.)
6.55 Bingo(ism )
7.20 Ollie (ism.)
7.45 Thunderal macskák (ism.)
8.15 Fuss az életedért Charlie
Brown (ism.) 9.30 Szomszédok (ism.) 10.00 Gyors kerekek, forró kövek II. (új-zélandi film) 88'' Sandra és Mike, akik apjuk felmentése érdekében az igazi drágakőtolvajok nyomába eredtek, veszélybe kerülnek. Ismeretlen gengszterek vannak a nyomukban. 11.35 Szerencsekerék (ism.) 12.15 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) A hatalom ára 12.45 Jó utat, Charlie Brown (és nehogy visszagyere) (amerikai rajzfilm) 72'' 14.05 Isten megbocsát, én nem (olasz-spanyol western) 86'' Fsz.: Bud Spencer, Terence Hill
15.40 Játék a hóban 16.40 Winnetou II.
(NSZK-jugoszláv film) 88'' 18.15 Blngo-játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 időjárás 20.15 Star Trek IV.
(amerikai sci-fi) 117'' Fsz.: William Shatner 22.25 Hirek, sport 22.35 Tévétükör - magazin BtHil A vád tanúja
(amerikai film) 111'' Fsz.: Marlene Dietrich, Tyrone Power 1.35 Műsorismertetés
%eíCemes (karácsonyi ünnepeidet
es
boídog új esztendőt (díván minden (Redves megrendeíőjéneí^ a KANIZSAI 9tyOM{DA %ft.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 16.
§ f
8.00 Ünnep 8.10 Gyereksarok
Benne: Mesemondó A szerencsegyerek
Angol mesefilm (ism.) 24'' Mosómacik
Amerikai rajzfilmsorozat IV/3. rész: Az elásott kincs 9.00 Ünnep
9.30 Klasszikusok bábszínházban
Rigoletto - NSZK film 23'' 9.55 Ünnep
íTTKEI Az egér és a kántor
Angol-csehszlovák film 11.25 Ünnep 12.00 Hirek
12.05 A remény pápája Magyarországon - II. János Pál pápa augusztusi látogatása 13.05 Ünnep 13.30 Erdélyi harangok 14.00 Ünnep 14.40 Térdigérök
Riporter: Fodor János 15.10 „Mert álmodtunk egy csodálatos házat" 15.45 Képújság
15.55 Karácsony az Operaházban 17.00 80 nap alatt a Föld körfii -Michael Palinnel
Angol filmsorozat VII/5. rész: Orientál express 17.55 Gyereksarok
„Engedjétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Égből pottyant mesék Esti mese
Jimbó - Angol rajzfilmsorozat íFUil Dávid Copperfield bűvész-
csodái - Amerikai film 49'' 19.15 Ünnep ETHRTil Szomszédok 20 05 Ünnep flíTETil Julianus barát Magyar-olasz film III/2. rész
Julianus - Hirtling István, Gerhardus - Bán János, Pau-lus - Vikidál Gyula, Desideri-us - Varga Miklós, Ugrin érsek - Raf Valloné, II. Endre -Nino Manfredi, Fra Domenico - Franco Nero 21.50 Grappelli 22.20 MOMIX
Angol balettfilm 60''
„Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."
(Márai Sándor)
6.00- É 8.55 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
8.55 Műsorismertetés 9.00 Álompalinta az Arizonában
A Kacagóra karácsonyi különkiadása
kb.
12.35 A négy tappancs
Háromdimenziós rövidfilm 12.40 Néprajzi értékeink
Bábtáncoltató betlehemezés 12.45 Yukie Nishimura
A világszerte ismert japán zongoraművésznő koncertje
Műsorvezető: Sugár Ágnes
13.20 Hirek - Műsoreiözetes -
Időjárás 13.30 Oscar Wilde: A boldog herceg
Elmondja: Lukács Margit 13.55 A kis gyufaárus lány
Angol musical 82'' 15.20 Tájkép tűzközelben
Mintha nem lenne háború Dokumentumfilm 16.10 FC Bayern-edzés
Háromdimenziós rövidfilm 16.15 Sport, 1991
V/2.rész: Labdarúgás 17.15 „Fut a szél magába..."
Verses-zenés műsor gyerekeknek FF (ism.) 17.45 „Ruttkai Éva" II/2. rész
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsoreiözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló rETÍE Sissi
Osztrák filmsorozat (1956) III/2. rész: Az ifjú császárné 20.55 „Annak örülünk, ha énekelhetünk"
A Wiener Jángerknaben hangversenye a BKK-ban EEBTíl Négybalkezes
Francia film 86''
Mi
18.00 Műsorismertetés 18.03 Sráckarika
Maja, a méhecske - rajzfilm 18.30 A természet világa - Angol ismeretterjesztő filmsorozat 19.00 Power kapitány
Amerikai sci-fi-sorozat 19.25 Sláger és Horoszkóp 20.00 Játék az igazsággal Justice game Angol filmsorozat - VII/5. 21.00 Trans World International 21.20 Ellenpontok
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p
ÉNTEK

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Sokszemközt az egészségről 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 A népzene hagyományőrzői Válogatás a Duna menti Folklórfesztiválok felvételeiből 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma?-Tatán 12.45 Van új a Nap alatt 13.05 Klasszikusok délidőben
Zenekari muzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Két tüz között 14.20 Egy kastély tündöklése és
bukása 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Nemzetiségeink népzenéje 15.05 Magyar írás-irodalmi hetilap 15.50 Népdalok Kalotaszegről 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Metronóm. Zenebarátok órája 17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Olvastuk. Irodalomkritika 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Téka együttes játszik 19.50 Gong
20.05 Széchenyi István Döblingben 20.35 Mozart: D-dúr fuvolaverseny 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 „Vajh, ki ö, és merre van hazája?" Giacomo Puccini 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Évfordulók nyomában. 80 éve született Szervánszky Endre 23.00 urh-n:k BBC magyar műsora 23.05 Maholnap. Műsor a ma egyetemistáiról a holnap értelmiségének 23.45 urh-n: Edith Piaf énekel 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: A country-
muzsika 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Nagy nevettetők
9.31 A Tavaszi széltől a Deres már a határig
Dévai Nagy Kamilla műsora 10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp - XVI/16. 12.03 Nóták 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Táncról táncra
Gimnazisták zenei vetélkedője 14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás ,
17.30 Szocio-krimi
Egy rém-valódi esetről 17.50 A-B/CD 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió
Tel.: 138-7600 19.30 Dobsa Sándor és barátai 20.10 Fiataloknak! 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Tip-top parádé
Jennifer Rush felvételeiből 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Lehár operettdalaiból 22.20 Látogatás a Mikroszkóp
Színpadon -11/1. 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Rockstaféta
Az év koncertfelvételeiből
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 A kamarazene kedvelőinek 10.14 Ars poetica
Életéről és műveiről beszél Lendvay Kamilló zeneszerző 10.49 Szimfonikus zene 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Tosca
Részletek Puccini operájából 13.00 Vízkereszttől szilveszterig (ism.)
13.55 A Moszkvai Szólisták játszanak
15.00 Monteverdi: Orfeo
Ötfelvonásos opera közben:
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Édes anyanyelvünk (ism.) 17.19 Évfordulók nyomában
200 éve született Eugéne Scribee
18.00 V materinskom jaziku 18.20 Ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 20.30 Szimfonikus táncok 20.55 Újraolvasva
Mándy Iván: A pálya szélén 21.05 Magyar zeneszerzők müveiből
22.00 Összkiadás
Haydn szimfóniái - XX/4. 23.51 Wilbye: Pázsitos völgyben 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
Éjiéi után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Rádiósok(k)
RTL PLUS í PRO 7
6.45 Diplodos (ism.) 6.25 Nyersbőr (ism.)
Mackók (ism.) 7.15 Waltonék (amerikai sorozat)
Maci Laci (ism.) Álom az óriáskerékről
8.00 Diplodos (francia sorozat) 8.05 Gulliver utazásai
Mackók (amerikai sorozat) (amerikai rajzfilm)
Maci Laci 9.45 Nyersbőr
(amerikai sorozat) (amerikai westernsorozat)
9.15 Rajzfilm Gyógyszer
9.30 Trude néni Buxtehudéböl (ism.) 10.45 Bluegrass II. (ism.)
mmii Salzerhof úrnője 12.20 A vörös kalóz (ism.)
(NSZK-osztrák film) 97'' FF 14.05 Perry Mason
12.35 Mr. Traffic (amerikai krimisorozat)
(amerikai sorozat) A bankrablók pénzének esete
Nem tudok repülni 15.00 Hardcastle és McCormick
ntfiiii Seriff New Yorkban (ism.)
(amerikai krimisorozat) 15.50 Afogadósné
Élve vagy holtan (osztrák filmvígjáték) 81''
14.15 Egymillió dolláros fiú tHBíl Harttól Hortig (am. sorozat)
(amerikai film) 94'' Varázslat
15.55 Walter Mitty kettős élete 18.10 Rajzfilmek
(amerikai filmvígjáték) 104'' Frosty, a hóember
Fsz.: Danny Kaye Tapsi Hapsi
17.45 Karácsonyi dallamok Flintstone család
17.55 Jump Street 21. 19.30 Bili Cosby-show (am. sor)
(amerikai krimisorozat) A jó orvos rossz beteg
Eljátszva 20.00 Hiradó
18.45 Híradó 20.15 Tizenkét lány, egy férfi
nnEni A csapat (osztrák filmvígjáték) 86''
(amerikai sorozat) EEIiTil San Francisco utcáin
Az utca lovagjai (amerikai krimisorozat)
20.15 Ha a kedvesem rákapcsol Tillman úr bombái
(NSZK filmvígjáték) 80'' ECTilil Cobra
Fsz.: Roy Black (amerikai akciófilm) 78''
21.40 In memóriám Roy Black 0.25 Hirek
22.00 Tutti Frutti 0.35 Mozgó kórház
23.00 Üdvözlet a börnadrágból (amerikai sorozat)
(NSZK szexfilm) 87'' Penicillin és kínzás
0.35 Elodie kalandjai 1.00 Különleges osztag (ism.)
(francia szexfilm) 87'' 1.45 Hírek
2.05 Üdvözlet a börnadrágból (ism.) 1.55 Az iskolakerűlö (ism.)
3.35 A fürdő Vénusz • 3.15 Hirek
(amerikai filmvígjáték) 96'' 3.25 Leopárd kisasszony - Nős-
5.10 Lányok a 9-es körzetből tény tigris (ism.)
(francia sorozat) 4.55 Pártfogók (angol sorozat)
A cipő Válasz
7.00 Francia híradó
7.40 Francia nyelvlecke
8.05 Képek a nagyvilágból
9.00 Felfedezések magazinja (ism.)
10.00 Orvosi magazin (ism.)
17.15 Jó napot, jó étvágyat!
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Állatbarátok műsora
19.30 Belga hiradó
FTiTiTil Az utca kolostorában
21.00 Hiradó / Varieté
23.00 Híradó / Arab hirek
23.35 ökológiai magazin
MUSIC TV
20.00 Rockév
21.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Pip Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Bím-bam-bino 18.10 Hirek
18.15 Lou Grant (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk - játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Pikáns ajándék (francia film) 22.05 Hírek
22.15 Küzdősportok magazinja 23.05 Anna (ism.) 0.45 Szokatlan történetek (sor.) 1.10 Nemzetközi hirek
Salzerhof úrnője
NSZK-osztrák film
Jutta (Gisela Fackeldey), a fiatal özvegy elkeseredett harcot vív a hatóságokkal jogos tulajdonáért. Szíve Hannes von Hálsbergé (Peter Alexander), aki az asz-szony kedvéért szolgálónak áll hozzá. Amikor Hannes hiába próbálja meggyőzni Juttát, hogy harca kilátástalan, el-hagyja a birtokot. 11.00

.EPASZ" KFT.
TŰKOR KAVEHAZ
tmmmr
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élő videoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Dráma
19.00 Vígjátékok vitriné
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport-tenisz
21.00 Tenisz
21.30 Der Spiegel - magazin
22.00 BBC-híradó
22.30 Piacgazdaság
22.50 Rózsák háborúja V. Henrik utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás
16.00 Az év sporteseményei
18.00 Thaiboksz
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Autó-motorsport
21.00 Szörfösök magazinja
21.30 Párizs-Fokváros rali
23.00 Ökölvívás
24.00 Párizs-Fokváros rali
0.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
8.00 Eurobics/Európai kosárlabda
9.30 Díjugratás / Eurobics
11.00 Autósport az USA-ból
12.00 Tenisz Kanadából
13.30 Ralikrossz bajnokságok
15.00 Eurobics / Tenisz
17.00 Argentin futball
18.00 Autósport az USA-ból
19.00 Asztalitenisz
20.00 Spanyol futballkörkép
20.30 Nemzetközi sportmagazin
21.00 Starti / Forma-1 22.30 NBA - amerikai kosárlabdabajnokság
24.00 Ökölvívás az USA-ból
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Kalandorok (sorozat)
9.30 Európa születése (sorozat)
10.30 Három ember a hóban (ism.)
12.05 Varázsdoboz
12.15 Chinatown
(dokumentumfilm)
13.00 Hirek
13.10 Űvegcipö (amerikai musical)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Raccoons (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.55 Téli játékok
17.00 Minihirek
17.10 Kislány a városból (sorozat)
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Állatorvosok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
flilP Az öreg (krimisorozat)
21.35 Férfi á la carte (amerikai film)
23.10 Sport
23.50 Hajtóvadászat
(francia film)
1.50 Hirek
OSZTRÁK 2
13.15 Müvészlexikon
13.25 80 nap alatt a Föld körül
14.15 Ismeretlen Magyarország
15.00 Gyilkosság három felvonásban (amerikai krimi)
16.45 Marlene Dietrich - portré
17.30 Leitner család (sorozat)
tTililil Kalandorok (sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
ÍCFTil Kék angyal (német film)
21.15 Visszapillantó
22.30 80 nap alatt a Föld körül
23.20 Rövidfilmek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Jó utat, Charlie Brown (és
nehogy visszagyere) (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.05 isten megbocsát, én nem
(ism.)
12.05 Szerencsekerék (ism.)
12.45 Teiebörze
13.35 Bingo(ism)
14.00 Dino- játék
14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
„Csinos" ajándék 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Lámpaláz
A Lassiterről készülő videofilm általános izgalmat kelt. Mindenkinek megvan a maga szerepe, és természetesen -mint mindig - Eileen mindenkinél mindent jobban tud. A nagy kavarodásban váratlanul eltűnik Amanda nercbundája. 15.35 Teleüzlet
15.50 Magas bozót (westernsorozat)
Testvérem, Buck 16.40 Játék a hóban 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Gomez iskolaigazgató lesz 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
CTiKE Az üdvözlégyes négyes
(olasz western) 117''
Fsz.: Bud Spencer, Terence
Hill
22.20 Hirek, sport EHHü Ómen II.
(amerikai horror) 102'' 0.15 Hirek, sport 0.20 Tracy Lords-show (erotikus revü) 90'' 1.55 Műsorismertetés
Cobra
amerikai film
Cobretti (Sylvester Stallone) akkor lép akcióba, amikor kollégái bedobják a törülközőt. Barátja nincs, annál több az ellensége - saját kollégái között is. Cobra az, aki először lő, csak azután kérdez. Cobretti ezúttal egy szadista asszonygyilkos után nyomoz. A felügyelő megtalálja Ingridet, az utolsó gyilkosság _ __ egyetlen szemtanúját. Z3.UU
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Ünnep után 8.35 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.50 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás KTiTil Dallas
Amerikai filmsorozat A vezércsel (Ismétlés: este, 20.30) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Szünidei matiné Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 10.15 Kölyökidö vakáció
IV/2. rész: Georgina (ism.) 10.40 Kincskereső kisködmön Ifjúsági tévéfilmsorozat (ism.) VI/3. rész: A csodakalap 11.00 A barna medve
Tudományos ismeretterjesztő film
11.45 Ünnep után
12.00 Hírek
12.05 Ünnep után
12.35 Cigánymagazin
13.00 Walt Disney bemutatja (ism.)
14.45 Ünnep után
15.15 Sport, 1991
III. rész: Döntő pillanatok 16.15 „Trafflc Jam"
Könnyűzenei kívánságadó 16.45 Ünnep után 17.00 80 nap alatt a Föld körül -Michael Palinnei Angol filmsorozat \ VII/6. rész: Távol-Kelet és Még-Távolabb-Kelet 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 19.00 „Maradjatok meg szeretetemben..."
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 19.15 Ünnep után 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Ünnep után EfflETil Dallas
Amerikai filmsorozat A vezércsel (ism.) 21.25 Panoráma
Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.30 Tíz után... Játéktér
Élő színházi műsor Kísértet az ágyban Francia tévéfilm 91'' Szereplők: Marie-Anne Cha-zel, Christian Clavier, Michel Aumont, Martin Lamotte 1.15 Késő esti hiradó 1.20 Antenne 2-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Mohai Gábor
16.15 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás fiira Délutáni filmajánlat Mezítláb az ágyban
NDK tévéfilmsorozat VII/2. rész 66''
Dr. Hans Schön - Jörg Pankin (Végvári Tamás), Josi - Re-nate Blume-Reed (Császár Angéla), A nagyi - Gudrun Okras (Győri Ilona) 17.30 Dominó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek
A rongybabák kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Karácsonyi kaland 18.15 Telesport
Műsorvezető: Mohai Gábor
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló íETifi Repülőtér
NSZK tévéfilmsorozat Mogadlsu 50'' 20.00 Nocsak I
Szatirikus riportműsor 20.20 A hét műtárgya
Carlo Crlvelll: Trónoló Mária gyermekével 20.25 A tudomány határain
Tudományos ismeretterjesztő magazin
21.00 Emlékhangverseny Andrej Szaharov Nobel-békedijas polgárjogi aktivista születésének 75. évfordulója alkalmából 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Miért Havel?
Csehszlovák-kanadai dokumentumfilm kb. 100''
20.00 Műsorismertetés 20.05 Itt és most - magazin Benne: Divat
Mozielözetes A TV-tévé vendége Nemzetközi konyha Trans World International Régi képek a karácsonyról Testbeszéd 21.00 Hyppolit, a lakáj
Magyar filmvígjáték 22.30 Verset mondok
Latinovits Zoltán felvételeiből 22.50 Keresztkérdések Mester Ákos műsora Vendég: Torgyán József
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
OMBAT
í> I S 7. k () N T K Ö N Y V Á R Ü H Á Z
Nagykanizsa, Béke u. 22.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör Tel.: 138-7985 9.05 Irodalmi jegyzet 9.10 Színes népi muzsika 10.05 Ismét a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Világkosár 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván fogjuk I
Merész kijelentések nyomában 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt!
Budai Ilona műsora 15.05 Szabó Lőrinc versei 15.10 Új Zenei Újság 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Magyarországról jövök A vidék magazinja Tel.: 138-7951 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Ausztrália 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 A tiszteletes
Huszár Sándor regényrészlete 20.05 Három szólamban 21.05 Híd. Magyar-román kulturális körkép 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Josef Greindl operaáriákat énekel
23.00 urh-n:k BBC magyar műsora 23.05 Hangversenymúzeum
Eugen Istomin (zongora), Ye-hudi Menuhin (hegedű) és Pablo Casals (gordonka) Brahms-hangversenye (Pra-des, 1955) 23.45 urh-n: Varga Miklós énekel 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel : 138-7776 7.00 Hírek. Időjárás 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. időjárás 8.05 Föld adta sors... 8.30 Népszerű muzsika - világhírű előadók
Strauss-műveket játszik a Philadelphiai Zenekar, vezényel : Ormándy Jenő 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Tövisek és virágok
Zenés irodalmi magazinműsor 10.00 LGT összkiadás
A mikrofonnál: Presser Gábor és Gréczy Zsolt 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 „Ha a világon mindenki ilyen
volna..." 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Életreform magazin 14.55 Vanezigyl 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 „Kékharisnya" 16.00 Virágos kert az én szivem... Emlékezés de Fries Károly zeneszerzőre - III/3. 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Az év külföldi listavezető felvételeiből - V/5. 17.30 4x4-játék 18.30 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 A heavy metál kedvelőinek 20.00 A Rádió Dalszínháza János vitéz
Kacsóh Pongrác daljátéka
közben:
21.00 Hirek. Időjárás
22.22 Látogatás a Mikroszkóp
Színpadon - II/2. 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Éjszakai klub
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.20 Francia orgonamuzsika
9.00 Mi újság a magyarországi
operaszínpadokon? 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.12 Olasz szerzők kamarazenéjéből
12.00 Hirek. Időjárás 12.30 Follow Through -15/3. (ism.) 12.45 A Voice of America sorozata 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 A MR énekkara énekel 14.30 Hi-Figyelő 15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A New York-i Filharmonikus Zenekar orosz szerzők müveiből játszik 17.00 Aranyalbum
18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 in der Muttersprache 19.25 Mario del Monaco énekel 20.00 A Special EFX dzsesszegyüttes felvételeiből 21.30 Mindennapi irodalmunk (ism.) 21.00 A Concentus Hungaricus
legszebb lemezeiből 22.13 Eltűnt szimfóniák nyomában 23.00 Emberi színjáték. Jelenetek
Németh László regényéből 23.50 A Jannequin együttes énekel 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Az Éjszakai klub folyt., nóták
RTL PLUS
6.15 Mesék a nagyvilágból (sor.)
A király és az apát 6.45 Diplodos (ism.) Mackók (ism.) Maci Laci (ism.) 8.00 Flintstone kölykök (am. sor.) Maci Laci (am. sorozat) Scooby Doo (am. sorozat) 9.20 Klack-játék 10.05 Tom és Jerry (am. rajzfilmsor.) 10.30 Turbo Teen (am. rajzfilmsor.)
Partról parta 11.00 A hatalmas Thor (sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat)
Dreadator 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
Mint a filmen 13.30 Super Mario Brothers (sor.)
Megosztott alagsor 13.55 Ragazzi - magazin 14.25 Lobo seriff (am. krimisor.) íEW? B. J. és a medve (am. sor.)
Bolond seriff tlülil Daktari (amerikai sorozat)
Különös hazatérés 17.00 Forró nyeremény 17.45 Ünnepi melódiák 17.55 Twin Peaks titka (am. sor.)
A fekete özvegy 18.45 Hiradó 19.15 Belföldi magazin 20.15 Bolondozások
(NSZK filmvígjáték) 85'' 21.55 DalWs-show 23.00 Üdvözlet a börnadrágból III.
(NSZK szexfilm) fflETÍl Szerelemben (am. szexfilm) 1.45 Férfimagazin 2.20 Üdvözlet a börnadrágból III. (ism.)
3.45 Selyemharisnya
(amerikai zenés film) 111''
PRO 7
5.40 Kaland a vadonban (sorozat) 6.05 Ausztrál dokumentumfilm 7.05 Preston őrmester (am. sor.)
A legfiatalabb rekruta 7.30 Adderly (amerikai sorozat)
Gazdag szülök gyereke 8.20 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
9.05 Banditák a Holdon (ism.) 10.45 Bili Cosby-show (ism.) 11.10 Mozgó kórház (ism.) íIFff Hardcastle és McCormick
(amerikai akciófilm-sorozat) Felkelés az A blokkban 12.20 Tizenkét lány, egy férfi (ism.) 13.50 Ausztrál dok.-lilm (ism.) 15.05 Házassági körhinta
(amerikai filmvígjáték) 94'' Fsz.: James Mason, Susan Hayward
flünü Dowling atya titkai (am. sor.)
Nagy emberek is csalnak 17.40 Lucky Luké I.
(francia-belga rajzfilm) 73'' tinPTil Bili Cosby-show (am. sor.)
Nelson és Wlnnie 20.00 Hiradó
HilB Halálos vadászat (am. film) 91'' Fsz.: Charles Bronson, Lee Marvin
FHTiTil Az első halálos bűn
(amerikai krimi) 88'' Fsz.: Frank Sinatra, Faye Dunaway 23.40 Gyilkosok utcája (francia krimi) 101'' Fsz.: Jean-Louís Trintignant 1.25 Hirek
1.35 Mozgó kórház (am. sorozat) 2.00 San Francisco utcáin (ism.) 2.55 Hirek
3.05 Perry Mason (ism.) 3.55 Hirek
1 4.05 Az arany korona fogadósné-
ja (ism.) 5.25 Szabad nevetni (am. sor.)
7.00 Francia hiradó
7.35 Francia nyelvlecke
8.00 Képek a nagyvilágból
10.00 A lascaux-i barlang
11.00 Különleges vasutak - USA
12.05 Visszatükröződések
13.45 Kulturális hirek
14.30 A digók (film, 1. rész, ism.)
16.15 Ifjúsági műsorok
19.00 Európai körkép
19.30 Belga hiradó
20.00 Felfedezések magazinja
21.30 A digók (film, 2. rész)
23.20 Irodalmi magazin
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
17.00 Yol
18.00 RAP
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
22.00 Házibuli övezet
1.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.40 Magazin
13.00 Bim-bam-bino
16.35 P. O. P. - magazin
17.35 Küzdősportok magazinja
18.05 Motorsport-extra
18.25 Hirek
18.30 Bradbury színháza (am. sor.)
19.00 Ruk-cuk - játék
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Vadvllág (sorozat)
21.10 A törvény fegyverei (sorozat)
22.00 A kalitka (francia film)
23.30 ...és álma valóra válik (ism.)
1.05 A gorilla (olasz film)
r*: ''
7.I 14. 16. 17.
17.
18. 19.
19.
20. 22. 22 23 23
0
I
S
1C
II
11 15 1!
1! 2
2:
Szerelemben
amerikai szexfilm
Andy (Jerry Butler), amikor észreveszi, hogy a parti egyik hölgytagját két részeg férfi molesztálja, azonnal a lány segítségére siet. Amikor a rendőrség megérkezik, a rendőrök letartóztatják a fiatalembert. Másnap Jill visszavonja feljelentését, de Andyt nem tudja kibékíteni. A lánynak nem marad más választása, kocsijával követi a férfit. U.3U

KÖZPONT -KIÁLLÍTÓTEREM- MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B. ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-376
I) I S Z !■ N T KÖNYVÁRUHÁZ
SUPER CHANNEL
7.00 Egyveleg
14.00 Sport
16.30 Utazási ötletek
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 Egyveleg
18.30 Utazási magazin
19.00 Videodlvat
19.30 Kelet-európai riport
20.00 Dokumentumfilm
22.00 BBC-hiradó
22.30 Portugália
23.00 Sport
23.30 Koncert
0.30 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi motorsport 10.00 Albertvllle 10.30 Lovaglás 11.30 BeNeLux - magazin 12.00 Pankráció 13.00 Atlétika Jégkorong Röplabda 19.30 Nemzetközi motorsport 21.30 Autó-motorsport 22.00 Ökölvívás
SCREENSPORT
6.00 Biliárd Thaiföldröl 8.00 Rögbi világkupa 9.00 Euroblcs / Sí az USA-ból 10.00 Tengerparti röplabda 11.00 Autósport az USA-ból 12.00 Nemzetközi sportmagazin 12.30 NBA - amerikai kosárlabdabajnokság 14.00 Argentin futball 15.00 Forma-1 / Tenisz 17.00 Lóerők / Díjugratás 19.00 Ökölvívás az USA-ból 20.00 Rögbi világkupa 21.00 Baseball / Biliárd 24.00 Profi ökölvívás
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Kalandorok (ism.)
9.30 Európa születése (sorozat)
10.30 Film
12.10 Popeye (sorozat)
12.15 Rövidfilm
12.30 Halló, Ausztria-halló, Bécsi
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Nevelőnő kerestetik
(NSZK film)
15.00 Varázsdoboz
15.30 Kvizműsor
16.00 Gyermekwurlitzer
17.00 Minihirek, sport
17.10 Kislány a városból (sor.)
18.00 Hirek
18.05 Sport
18.30 Állatorvosok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Strauss dinasztia (sorozat)
22.10 „Arany" lányok (sorozat)
22.35 A negyedik jegyzőkönyv
(angol film)
0.35 Veszélyes késedelem
(francia film)
2.10 Hirek
OSZTRÁK 2
13.15 Művészlexikon 13.25 80 nap alatt a Föld körül 14.15 Barangolás Ausztriában 15.00 Gyilkosság az ügetön
(angol krimi) 16.15 Rövidfilm 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? (sorozat) 18.00 Kalandorok (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A rádió (amerikai film) 22.10 Hirek
SAT 1
7.30 Magas bozót (ism.) 8.25 Tévétükör - magazin 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Az űdvözlégyes négyes
(ism.)
12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.20 Fantázia sziget
(amerikai sorozat) Egyszerű élet 14.00 Két örült cellatárs
(amerikai filmvíjáték) 88'' Dewey és Wallace, két járőr börtönbe csukatja magát, így akarják kiszedni Duke-ból zsákmánya rejtekhelyét. Börtönéletük alatt egész más oldalról ismerik meg kollégáikat.
15.35 Privát program 16.05 Zapp- játék 16.35 Játék a hóban 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Oroszlán 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó 18.50 Quadrlga 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
HiWü A blackwoodi kastély kutyája
(NSZK krimi) 86'' 21.50 Hirek, sport 22.05 A profik
(angol sorozat) A menekülésnek vége 23.00 Meztelen Carmen
(francia erotikus film) 82'' 0.30 Tracy Lord-show (ism.) 2.05 A meztelen Carmen (ism.) 3.30 Műsorismertetés
A blackwoodi kastély kutyája
NSZK krimi
A London melletti Blackwood kastély ura, Wilson kapitány meghalt. Lánya, Jane (Karin Baal) megérkezik, hogy jogos örökébe lépjen. Számtalan ismeretlen barát is megjelenik, akik mind keresnek valamit, később azonban titokzatos körülmények között életüket vesztik. A lány Sir .. j, John segítségét kéri. tU.10
6.45 Falutévé magazin 7.30 Ünnep után 7.35 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat A rablóvezér 8.00 Jó reggelt adj, Istenemi
Református gyermekműsor 8.05 Follow mel (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 Trombl és a Tűzmanó
Rajzfilmsorozat Gáztűznézö 8.40 Trombi - 05
Telefonos vetélkedő 8.50 Ünnep után 8.55 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek 9.10 MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 10.00 Bak-elit 10.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 10.55 Ünnep után 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Amőba
Tudományos műsor kamaszoknak 14.30 Ünnep után 14.40 Égből pottyant ünnepi játékok
15.35 Ünnep után 15.55 Sport ''91
IV. rész
17.00 80 nap alatt a Föld körül -Michael Palinnel
Angol filmsorozat
VII/7. rész:
A naptárvonaltól a határvonalig 17.55 Dimenzió
Tudományos magazin 18.25 Gyereksarok Esti mese Pumukli kalandjai
NSZK-magyar gyermekfilm-sorozat
Éder karácsonyi ajándéka íTflETi] Sevilla - EPXO ''92 19-13 Kössön
egy előnyös üzletet! Az ACCORD Kft ajánlatai
19.15 Ünnep után 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.05 Ünnep után ETHETil Julianus barát Magyar-olasz film 111/3. rész 77'' 21.55 Bongó fCTIil Gyilkos bábu (I the Jury) Amerikai film (1982) (Felnőtt nézőinknek!) 106'' 0.55 Késő esti híradó
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kudlik Júlia
10.05 Prizma - Életmódmagazin A játék
11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Flip rettenetes rokonai 11.25 Kacagóra a játszóházban Q2£] Vízenjárók 13.00 G. I. Joe kommandó
Amerikai rajzfilmsorozat 13.25 Pop-rock fehéren, feketén (ism.)
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
13.50 Hirek - Műsoreiözetes -
Időjárás 14.00 Az állatok védelmében
Kudlik Júlia műsora 14.20 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat A jelölt 14.45 Melyiket a 3 közül?
Játékos vetélkedő 15.15 Angol nyelvlecke
Family Album, USA 15.40 Rockstúdió 16.05 Nézze meg az emberi 16.10 Iskolák azon a határon
Dokumentumfilm II/2. rész 16.40 Beszélgetés a dokumentumfilm kapcsán 17.00 Televldeo - nyeremény 17.10 Mozi top 10 17.40 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Törpicur eltűnt A legkisebb boszorkány 18.10 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló nnrna sissi
Osztrák filmsorozat III/3. rész: Sorsdöntő évek (1957) 106'' 21.00 Van szerencsém I Bajor Imre műsora 22.00 Hiradó
ECTflü Elsikasztott mennyország
NSZK tévéfilm kb. 100''
A legtöbb nő inkább gyengeségből, mintsem szerelemből enged; innét, hogy a merész férfiak általában több sikerrel járnak, mint a többiek, még ha nem is méltóbbak szeretetre.
(La Rochefoucauld)
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Helyettem írták
A mikrofonnál: Surányi György 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk (ism.)
Lőrincze Lajos műsora 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Mit üzen a Rádió? 14.10 Művészlemezek 15.05 A funtineli boszorkány - III/3.
Wass Albert regénye 16.05 Diszkotéka
Lemezbarátok órája 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.20 Muzsikáló nagyvilág 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.18 Közvetités a Madách Színházból Sakk-matt
Eugéne Seribe: Egy pohár víz című prózai játéka nyomán írta Mészöly Dezső 21.05 Örökzöld dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Mocsári Károly zongorázik 23.00 urh-n:a BBC magyar műsora 23.40 Régi hires énekesek műsorából
Alexander Kipnis operaáriákat énekel 23.45 urh-n: Carlos Santana
dzsesszegyüttese játszik 24.00 Hírek. Időjárás. Totó
PETŐR
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Az unitárius egyház félórája 7.33 Vasárnapi orgonamuzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A tengerészkapitány sósku-pája
Zenés rádiójáték irta: Dragan Lukin 8.42 Concertino Paga ''91 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Az év slágerei
A Slágerlista különkiadása 10.00 Embermesék 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Stúdióvilág
Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kóconkóc
Horváth Péter mesejátéka 14.43 Mese-zene gyerekeknek 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Táskarádió
Az Ifjúsági Rádió műsora
16.00-
21.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Derűre is derű A zenélő dugóhúzó Amerikai fiúk, ismét I Bertha Bulcsú rádiójátéka (ism.)
21.33 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 22.30 A mai dzsessz
Tony Williams felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Örökzöld filmmelódiák
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.15 Catalani: La Wally-Részletek 9.10 Romantikus kamarazene 10.05 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó híradó 11.00 Európa hangversenytermeiből 12.44 Hirek. Időjárás 12.49 Erkel: Bánk bán - Bánk és
Tiborc kettőse a II. felv.-ból 13.00 Szabó Lőrinc: Öt szonett
A 26. évből 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Zenekari muzsika 14.10 Rockújság (ism.) 15.05 Victoria de Los Angeles dalhangversenye 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A Rádiószínház Dokumentumműhelye. Vonalban
17.00 Beszélgetés Bach kantátálról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-belvárosi Föplébánia templomot 18.00 V materinskom jaziku
18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Hangverseny-különlegességek 21.00 A Concentus Hungaricus
legszebb lemezeiből - III/2.
22.21 Eltűnt szimfóniák nyomában 23.05 Rádiószínház
23.35 Toronyzene 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
RTL PLUS
5.35 Makimajom
(amerikai kalandfilm) 96'' 7.15 Scooby Doo (ism.) 7.45 Gyerekeknek
Dávid, a manó (rajzfilmsor.) 9.10 Tarzan, a majomember (amerikai kalandfilm) 95'' FF Fsz.: Johnny Weissmüller 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Pruggerhoföröksége
(NSZK film) 91''FF 12.35 Mr. Traffic (am. sorozat)
Mackósok fKTiTil Az apám földönkívüti (am. sor,)
Betegség az űrből iHlKlil A Munster család (am. sor.)
Lánctörö íKüffi Titkos énem (am. sorozat)
A bizonyíték iUKli] Bevetés Los Angelesben (amerikai sorozat) Rizikó 14.40 Biblia-kviz 15.10 Café Orientál
(NSZK filmvígjáték) 89'' 16.45 Német slágerek 17.45 Ünnepi melódiák 17.55 Twin Peaks titka (am. sor.)
Sakk-matt 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Kojak (am. krimisorozat)
Összeesküvés 21.55 Késői kiadás rona A sötétség hercege
(amerikai horror) 23.55 Playboy Late Night 0.45 4-es csatorna 1.55 Erotikus magazin 2.20 Hondo (amerikai western) 76'' 3.35 A kalóz (am. zenés film) 97'' Fsz.: Judy Garland, Gene Kelly 5.15 Lányok a 9-es körzetből (francia sorozat) Marié és a politika
PRO 7
5.50 Kaland a vadonban (sor.) 6.15 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.00 Preston őrmester (am. sor.)
Dohánycsempész 7.25 Vicki (amerikai sorozat)
Szerelmi bánat 7.50 Egy úr az ürböl (am. sor.)
Szerelmi gyakorlat 8.15 Muppet-show (am. sorozat) 8.40 Gulliver utazásai (ism.) 9.55 Kumaoni emberevők
(amerikai kalandfilm) 76'' 11.20 Bili Cosby-show (am. sor.)
Fociláz 12.10 Mozgó kórház (ism.) 12.40 Dowling atya titkai (ism.) 13.35 Vadállatok birodalma (ism.) ÍE1E1 A parancsnok
(amerikai háborús film) 122'' Fsz.: Gregory Peck 16.35 Hardcastle és McCormick
(ism.) 17.35 Lucky Like II.
(francia rajzfilm) 78'' 19.00 Bili Cosby-show (ism.) 20.00 Hiradó
20.15 Perry Mason (am. krimisor.)
A dacos lány esete 22.05 San Francisco utcáin (sor.) Blokád
23.05 Perrak (NSZK krimi) 88''
Fsz.: Horst Tappert 0.40 Hirek
0.50 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) Nem az én esetem 1.15 FBI (amerikai krimisorozat)
Fatális kapcsolat 2.05 Hirek
2.15 Gyilkosok utcája (ism.) 3.55 Hirek
4.05 Kumaoni emberevök (ism.) KWil Tizenhetes szám
(angol krimi) 60''
7.00 Francia hiradó
7.35 Francia nyelvlecke
8.30 Ökológiai magazin
9.00 Rendkivüli tudósító (ism.)
10.10 Zenei műsorok
13.15 Zene gyermekeknek
14.00 Állatbarátok műsora
14.30 Hó Caprin (krimi, ism.)
16.25 Sport és szabadidő
17.30 Belgium és a II. világháború
19.00 Azimutok
19.30 Belga hiradó
20.00 Gilles de Gennes, Nobel-díjas
21.00 Francia hiradó
21.30 Borisz Godunov (opera)
13.00 13.30 15.00 15.30 16.00 17.00 17.30 18.00 19.00 19.30 20.00 22.00 22.30 24.00
11.30 Európai top 20
13.30 XPO
14.00 A nagy kép
14.30 Ray Cokes
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
1.30 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Binol
11.00 Karácsonyi feleség (ism.)
12.25 Beszámolók, vélemények
13.00 Müsorelőzetes
13.15 Magazin
13.40 Bim-bam-bino
15.40 Pikáns ajándék (francia film)
17.30 Vadvilág (sorozat)
18.30 Információk, vélemények
19.00 Hirek
19.45 Barátom, Big Foot (am. film)
21.20 Éjszakai őrjárat (sorozat)
22.15 Jabberwocky (angol film)
24.00 Dixie (ism.)
1.40 P. O. P. (ism.)
s
A sötétség hercege
amerikai horror
A templom papja a talált kulcs segítségével a templom alatti térbe jut, ahol az egyik tartóban pulzáló folyadékot talál. Elrohan Birack professzorhoz, aki néhány egyetemistával azonnal a helyszínre siet. A tudós a tartó melletti könyvből megtudja, hogy a folyadék életre kelthető. Mielőtt bármit is tennének, a titokzatos „valami" ma- * |-gától működésbe lép. 15
MllillilAkcCH
KERESKEDELMI ES SZOLGALJATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Cím: Magvar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
SUPER CHANNEL
13.00 A világ holnap
13.30 Egyveleg
15.00 írva vagyon
15.30 Turisztikai magazin
16.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 A világ holnap
18.00 Üzleti hét
19.00 Vldeodivat
19.30 Thaiföldi panoráma
20.00 Harlequin (amerikai film)
22.00 BBC-hiradó
22.30 Európa-film
24.00 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetkőzi sport 10.00 Szörfösök magazinja 11.30 Autó-motorsport 12.00 Ökölvívás 13.00 Motorsport 13.30 Si
Jégkorong Tenisz Röplabda Műkorcsolya
SCREENSPORT
2.00 Tenisz / Forma-1
4.00 Autósport az USA-ból
5.00 Lóerők / Brit férfi bowllng
6.30 Ökölvívás az USA-ból
8.00 Rögbi világkupa
9.00 Eurobics / Asztalitenisz
12.00 Atlétika
13.30 Profi ökölvívás
15.30 Tenisz Kanadából / Starti
18.00 Téli Olimpia 1992
18.30 Si az USA-ból
19.00 Lóverseny / Rögbi világkupa
21.00 Golf az USA-ból
23.00 Biliárd
24.00 NBA - amerikai kosárlabda
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Sayonara (amerikai film) 11.30 1991 - összefoglaló 12.30 Pillantás a hétre 13.00 Hirek 13.10 Kalandorok (ism.) 13.35 Mágikus doboz
(angol film) 15.20 Popeye (sorozat) 15.25 Biblia gyerekeknek 15.30 Octopus vállalkozás 16.10 Kislány a városból
(sorozat) 17.00 Mlnihirek 17.10 X-Large 18.30 Dinoszauruszok
(sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Sport
20.15 Boldog születésnapot Mar-
cel Prawyi 21.50 Seherezádé
(francia film) 0.40 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) A fantom 1.00 Hírek
OSZTRÁK 2
12.00 Mahler r D-dúr szimfónia
13.00 Haza, idegen otthon
13.30 Sport
16.45 Leitner család
17.15 Idősek klubja
18.00 Kalandorok (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
19.48 1991 - összefoglaló
20.15 Tetthely (krimi)
21.50 Hirek
22.00 Twin Peaks titka (am. sor.)
22.45 Helyi hősök (amerikai film)
0.30 Döigés és villámlás (am. film)
SAT 1
7.30 Dlno(ism ) 7.55 Az Addams család (ism.) 8.20 Rajzfilmek 8.45 Thunderai macskák (ism.) 9.10 Drops(ism ) 9.35 Zapp(ism.) 10.00 Piacgazdaság 10.35 így láttuk
10.40 Biackwood kastély kutyája
(ism.) 12.10 Bingo(ism ) 13.10 Fantáziasziget (amerikai sorozat) Aki keres, az talál 13.35 Videofilm-újdonságok 14.00 A fekete mén
(amerikai film) 112''
Fsz.: Kelly Reno, Mickey Roo-
ney
Alec, a tizenkét éves kisfiú és a fekete arab mén összebarátkozik a tengeri út során. Amikor tűz üt ki a hajó fedélzetén, a kisfiú és a ló egy szigetre menekül. 16.00 Gála a jégen 17.05 Wlnnetou II.
(NSZK-jugoszláv film) 91'' Fsz.: Pierre Brice, Lex Barker 18.45 Hiradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
HilB A férfi, aki az asszonyokat szerette
(amerikai film) 106'' 22.10 Hirek, időjárás 22.15 Beszélgetés 23.30 Hirek, sport 23.40 Diagnózis: gyilkosság
(angol film) 87'' 1.10 Műsorismertetés
A férfi, aki az asszonyokat...
amerikai film
Dávid Foley (Burt Reynolds) temetésén csak nők vannak jelen. Valamennyien az elhunyt szeretői voltak. Marianna (Julié Andrews, jobbra), Dávid pszichoanalitikusa és felesége féltékenység nélkül emlékszik vissza férje életútjára Dávid prostituált anya gyereke, így nem csoda ha különösen vonzódik e szebbik nemhez. Louise szere- .. j, pében Kim Basinger. tU.IO
7.20 Ünnep után 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nindzsa teknőcök Amerikai rajzfilmsorozat Robogó tinik a X dimenzióból 8.00 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal 8.30 Vasárnapi turmix
TV1-veleg nemcsak 1991-ről Benne: Cimbória 11.00 Hazanéző - Hercegszántó 11.45 Ünnep után 12.00 Hirek 12.05 Ünnep után 13.00 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.25 Ünnep után 14.00 Paraván
Endrei Judit műsora 14.35 Manylka (1911-1971)
Emlékezés Kiss Manyira 15.40 Van benne valami
Barkochbajáték 16.20 Örömhir 16.35 Ünnep után fflili) Walt Disney bemutatja 1. Kacsamesék
Kacsa a jövőben 2 Nehéz napok a Föld nevű bolygón Valley csapata 3. A Csipet csapat
Zümm-zfimm, gyere hazai (Ismétlés: péntek, TV115.30) 18.45 Mini klip-mix 19.00 A HÉT
Benne: Hiradó 20.00 Teiesport 20.05 Ünnep után 20.30 Utazás a kormányok körül Itthon: Beszélgetés Antall Józseffel és Tölgyessy Péterrel Boldog ünnepeink Tévéfilm 68''
Szereplők: Nagy-Kálózy Eszter, Vicsek Eszter, Balázso-vits Lajos, Hirtling István, Mitzky Stella, Murányi Tünde, Tóth Zsuzsa, Földi Teri 23.30 Csevegés 23.55 Képújság
„A tragikus hősök nem esznek, nem isznak, nem melegszenek, sőt amennyire lehetséges, le sem ülnek. Aki szavalás közben leül, elárulja, hogy eszébe jutott a teste."
(Henri Bergson)
A Magyar Televízió a műsorvél-toztatás jogát fenntartja
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit - Befektetési tanácsadó
Műsorvezető: Sugár Ágnes
9.20 Kéménymesék
Benne:
Biga csiga és Batka manó Varázsceruza 9.45 A legszebb történet
Angol rajzfilmsorozat X/2. rész: Jézus, a mester 10.00 Észbontó
10.20 Kánon - Vallás és kultúra 10.50 Aprók tánca
Néptáncműsor gyerekeknek Dél-Alföld (Tápé) HBH A Csillagszemű
Tévéfilm gyerekeknek (1978) 11/1. rész (ism.) 12.10 Al Capone Junior
Háromdimenziós kisfilm 12.15 Híres ünnepek Angol rövidfilm Gondolaverseny Velencében
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
14.00 Hirek - Müsorelőzetes -
időjárás 14.10 Hármas csatorna
Hit, remény, szeretet 14.40 Ml történt a jövő héten 7 14.50 Madárlesen Ausztráliában
Ausztrál természetfilm 15.45 Dlxie-hajó
Brass Ad Llbltum II. HÜTÍI Filmmúzeum
Greta Garbo-sorozat Walewska grófnő Amerikai film 105'' 17.55 Makrovilág - 3D rövidfilm 18.05 Delta - Tudományos híradó
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg rciili] Família Kft. 19.35 Lámpák mögött ETilFEI Arizona gála Hallod, te ló
Paudits Béla show-műsora 21.30 166 ország az East River
partján -11/1. rész 22.30 Sport, 1991
V/5, rész: Forma-1 23.30 Mozart-ciklus a Zeneakadémián -XII/11. rész: B-dúr vonósnégyes K. 589
Felvilágosítás műsorügyekben - a délutáni adás kezdetétől műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
vagyonvédelmi szaküzlet
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Középdunántúll Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára
Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8X01 Nagykanizsa, • Pf.: 75
Á PROGRESS irodabútor-szisztéma biztosítja
az EMBERKÖZPONTÚ - ÉLETHŰ munkahelyi környezetet A PROGRESS a jó minőség garanciája, mely hozzájárul
az üzleti sikerekhez A PROGRESS irodabútor az első hasznos beruházás
a vállalkozás beindításához A PROGRESS irodabútor biztosítja munkahelyén a rendet
és az áttekinthetőséget, mely megkönnyíti a munkavégzést

Nagykanizsa, Ady u. Tel.: 93/13-376
68/B.
rr-i •• 1 • •
Tűkor Kávéház
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
M I
Tanácsadás, értékesítés, szervi/.. 88011 Nagykanizsa, Széchenyi tér Tel./fax.: ''93/11-541
5-9.
gj TOSHIBA
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8. Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
MANNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft MANNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök Zenélő gördeszka 2.900,- Ft Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft
( (NAGYKANIZSA
10 féle mkrohullámú sütő 6 féle olajsütő II féle kávé-, teafőző és híradástechnikai készülékek nagy választéka a Herrnböck Nagykanizsa Kft.-nél. Újra itt a Schneider 63 cm-es, digitális, stereo, teletextes tv. Ára: 49.900,- Ft.
masketing by HERRNBÖCK-Nagykanlzsa Kft.
^HERRNBÖCK RT Nagykanizsa, Király u. 53.
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, bbm és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
MJIilIilAiECH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
4.
fjük
l
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
JÁTSSZON VELÜNK! NYERHET!
Gyűjtsön össze 4 db sorszámozott hirdetést, és küldje be a kővetkező címre: Közé-pdunántúli Gázszolgáltató Vállalat Kereskedelmi Csoport 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32.
A dijak sorsolása: 1992. január 6-A nyertesek névsora a Kanizsa Újság 1992. január 10-i számában olvasható.
Az els<í új adattartalmú számlákat december 1-ttfl folyamatosan kézbesítjük.
Amennyiben részletesebb információra van szüksége, vagy a gázszolgáltatással kapcsolatosan problémája van, kérjük keresse vállalatunkat. Munkatársaink kézséggel állnak rendelkezésére.
Középdunántúll Gázszolgáltató Vállalat
1 Ili 11 HÜ 3 0. KANIZSA 25
Műsorajánló
Megalakult a Kanizsai Könyvtárosok Egyesülete
December 11-én a Városi Könyvtárban megalakult a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Nagykanizsai Szervezete. Létrejöttének előzményeihez tartozik, hogy a kanizsai könyvtárosok túlnyomó többsége hosszú évek óta eddig is tagja volt az országos egyesületnek, a Zala megyei szervezeten keresztül. Most azonban eljött az idő, amikor önállósulni kívántak, elszakadni a megyétől, mert úgy érezték, hogy mint önálló kanizsai szervezet, többet tehetnek városuk könyvtárügyéért.
Az MKE új tagszervezetének egyik fő célja, hogy a város és a városkörnyék könyvtárosai - függetlenül attól, hogy melyik könyvtárban dolgoznak - találjanak egymásra, ismerjék meg jobban egymás tevékenységét, terveit, lehetőségeit, gondjait, problémáit, ezzel is elősegítve Nagykanizsa könyvtárügyének egységben történő szemléletét. Az alakuló ülésen elfogadott alapszabály értelmében az új tagszervezet másik fő törekvése, hogy élőbbé tegye a könyvtárak és fenntartóik közötti kapcsolatot, s - szakmai kompetenciája révén - véleményével részt vegyen a könyvtárügyet érintő városi döntések előkészítésében.
Első lépésként a kanizsai szervezet írásban fordult a város képviselőtestületéhez. A dr. Kereskai István polgármesternek átadott levélben a könyvtárosok csatlakoztak a december 3-i kulturális fórumon elhangzott állampolgári kezdeményezéshez és javaslatot tettek a nagykanizsai Városi Könyvtár új otthona felépítésének megvalósítására. (Ezt ismertettük múlt heti számunkban - a szerk.) Kérik, hogy az önkormányzati testület még az 1992. évi költségvetés elfogadása előtt foglalkozzon végre érdemben ezzel a sürgető kérdéssel, hiszen Nagykanizsa sajnos az egyetlen a hasonló nagyságrendű városok között, amely még nem épített lakóinak könyvtárat. A Városi Könyvtár megfelelő elhelyezése ugyan hosszú évek óta napirenden van, de eddig a körülményeket fel nem mérő, átgondolatlan intézkedések születtek csak. Most végre jól kellene dönteni, s ezt a döntést a könyvtárosok nem saját magukért, hanem a könyvtárat használó valamennyi mostani és jövőbeni olvasó érdekében szorgalmazzák.
- is -
Novellapályázat
Nagykanizsa önkormányzata és a Városvédő Egyesület Honismereti Köre NOVELLAPÁLYÁZATOT ír ki Nagykanizsa és környéke múltja, jelene és jövője témakörben. Az alkotásban központi szerepet kapjon a táj és a benne élő ember.
S> A jeligés pályázatot felnőtt és ifjúsági (20 éves korig) kategóriában hirdeti meg.
® Beküldési határidő: 1992. május 1.
A jeligés pályázatok mellé lezárt borítékban kéri a következő adatokat: a pályázó neve, születési ideje, lakcíme, munkahelye, iskolája. A jelige szerepeljen a pályázaton és a borítékon egyaránt. ® A novellákat a következő címre kéri küldeni két példányban, gépelt formában: Városvédő Egyesület Honismereti Köre, 8800 Nagykanizsa, Fő út 16. (Telefon: 11-181) ® Díjazás: a színvonaltól függően 5000-15000 Ft ősszegben történik. (A díjak számáról és nagyságáról a bírálók ajánlása alapján dönt a Szervezőbizottság).
® Eredményhirdetés a Kanizsa Napok ''92 keretében
lesz 1992. szeptemberében. ® A pályázat támogatói:
Nagykanizsa önkormányzata Városvédő Egyesület Honismereti Köre Vízmű Vállalat Nagykanizsa Ruhaipari Szövetkezet Nagykanizsa ÁFÉMSZ Nagykanizsa Kálovics József vállalkozó „Kanizsa" hetilap szerkesztősége - Almanach Kft. Városi TV
14 óra: Az iskolák jövője -pedagógiai tanácskozás a kis-kanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
Apolló mozi
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
(A NELKA közreműködésével) December 23. (hétfő) 18 óra: Rajzfilm 6. (amerikai). 20 óra: A Gór 2. (amerikai kalandfilm).
VTV-csatorna
December 20. 18 óra: Ez történt a héten (városi magazinműsor).
20-24 óra: TV-tévé (részletes műsort lásd műsormellékletünkben).
December 21. 9-12 óra: VÍ-KEND című műsor közvetítése.
December 22. 8-12 óra: TV-tévé (a csütörtöki adás ismétlése).
December 23. 18 óra: SPORT adás.
December 24. 10 óra: a december 20-i városi magazinműsor ismétlése. 19-23 óra: SZÍV-TV. December 25. 19 óra: Filmex Kft. műsora.
December 26. 18-22 óra: TV-tévé (részletes műsort lásd műsormellékletünkben).
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
December 20-25. (szombaton és vasárnap 14 órakor is): Hamis a baba (magyar). December 24-26. 16 órakor: Gondos bocsok 2. (amerikai). Szünidei matiné (gyermekeknek, 14 órától): December 21-22.: Házi nyúlra nem lövünk.
December 23.: Belevaló papapótló.
December 24.: Kalapácsfejű. December 25.: Szörnyecskék 2.
December 26.: Lököttek. Stúdiómozi
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 órakor, csütörtök: Filmbarátok napja.
December 20-23.: Schakma (videó, amerikai krimi). December 24. 14 és 16 órakor: Hamupipőke (videó). December 25-26. 14 óra: Hamupipőke (videó), majd Függöny (videó, amerikai krimi). Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek: December 20-23. és 25-én: A kis telhetetlen (német). December 26.: Bundátlan cica-micák (német).
Matiné (gyermekeknek, 14 órától):
December 22.: Az erdő kapitánya (videó).
December 24. és 25.: Hamupipőke (videó).
A NAGYKANIZSAI MK
POLGÁRMESTERI HIVATAL ügyfélfogadási rendje 1992. január 1-től
Hétffc: 8.00-16.00 óráig Szerda: 8.00-17.00 óráig Péntek: 8.00-12.00 óráig
Az osztályvezetők szerdánként teljes ügyfélfogadási időben fogadnak.
A tisztségviselők ügyfélfogadása szerdán 8.30-12.00 óráig tart:
- Polgármester a hónap első hetében,
- Alpolgármester a hónap második hetében,
- Jegyző a hónap harmadik hetében
26 KANIZSA IBII december 20.
írta, fordította, szerkesztette, fényképezte és kiállította:
Ferencz Győző
Az év végi KANIZSAI MŰSOR Ferencz Győző kiállítására invitálta az érdeklődőket december 13-ának délutánjára, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házba. Az újságíró személye - noha zalaegerszegi lakos - nem ismeretlen a kanizsai olvasók előtt. Nevével íróként, fordítóként, szerkesztőként, fotósként rendszeresen találkozhattunk jónéhány vállalati, városi, megyei, de országos lapok oldalain is. Pályafutásának kezdetéről, életútjáról ő maga nyilatkozott lapunk legutóbbi számában. Akik ott voltak kiállításának megnyitóján, ennél bővebbet hallhattak munkásságáról Pék Pál kanizsai költő, tanár tolmácsolásában. Néhány kiragadott gondolat az elhangzottakból:
Ferencz Győző, mint újságíró: Véleményét mindig határozottan képviseli, mert konok és kitartó, céltudatosan halad a maga útján, akár tollaf, akár a fényképezőgép objektlv-
je segítségével. Arról beszél, ami mindenfajta újságírásnak a magja, a tények igazságát mutatja föl. Remek újságíró, lendületes és szellemes.
Ferencz Győző, mint fordító: A stílus maga az ember. Egy nagy nép nagy irodalmának fordítása 25-30 éve sem volt akármi. Ma kitartani az orosz nyelvű irodalom mellett, igazi elkötelezettséget és hivatástudatot is jelent. Ez mindenképpen példaértékű.
Ferencz Győző, mint fotós: Fotóstémái földszagúak. Mint
fotós, ő azzal vizsgázik, hogy mit tár elénk. Nem veszi igénybe az előre elrendezés artiszti-kus sémáit, amit megmutat, a létező világ. Fotóinak egyedülálló sajátossága a dokumentum-jellegü konkrét hitelesség.
Ferenc$ Győző, mint szerkesztő: Új lapok megálmodójaként, életrehívójaként kiválasztott és gondosan elhelyezett anyaga bizonyítja, hogy igen sokat tud az életről, a munkásemberekről.
A kiállítás szerényen ugyan, de hűen tükrözi a szóban el-
mondottakat. A szemlélődő kezébe is veheti az újságíró már korábban megjelent önálló kötetét, olvashatja remekül sikerült regény- és versfordításait, betekintést nyerhet számos kiadvány - újság, prospektus, városokat, vállalatokat, üzemeket bemutató képes tájékoztató - remekbeszabott tervező-szerkesztői megoldásaiba, láthat fekete-fehér és színes fotókon megörökített pillanatképeket az olajipar hétköznapjaiból.
Tóth Ferenc
Mesevilág a Városi Képtárban
A másik Dévényi esete a profizmussal
Ha azt mondom, Déri, azt mondod a Nulladik ufó. Ha azt mondom, Antal, azt mondod Glázser Bozsó. Ha azt mondom, nemcsak, azt mondod Nyomasek Bobó. Ha azt mondom, Dévényi, azt mondod Három Torpedós Kívánság. Ha azt mondom, nemcsak, azt mondod, te is ott voltál vasárnap este...
Ott és amikor Dévényi Ádám előadásán másfél órát töltöttünk a színpadon(!) az összes hallgatóval együtt. Elfértünk. Lazán. Merthogy a rendezőkön és az ismerősökön kívül senki sem jött el. Hiába plakát, hirdetés. Többen mondták, hogy te én hallottam már róla, de nem tudom, kitől és mit. (Ezek az információk nem is növekedtek városunk lakói között.)
Dévényi a csehtamási műfajban utazik, s ér el sikereket, él meg kudarcokat, főleg Budapesten, ahol rendszeresen fellép a Katona KAMRÁJÁBAN. Remélhetőleg ott nem ilyen szintű előadásokat penget, s kér érte kemény ezreket. Azt elfogadom, hogy közönség nélkül ez a műfaj nem az igazi (vagy tán a veszélybekerült gázsit féltette), de aki profinak tartja magát, az pár főnyi hallgatóság előtt sem engedheti meg magának, hogy hangolatlan gitárral, többször bizonytalankodva a szövegben, művészi allűröktől sem mentesen maga alá énekelje a repertoárt. A dalok „mélyek", nem rosszak, otthon a magnón meg is hallgatnám olykor-olykor - jól hangszerelve, kidolgozva, gondos stúdiómunkálatok által kiglancolva, sőt, egye fene, egyszer így élőben is elment.
Mondták már sokszor, hogy jó társaságban minden puska jobban sül el...
Azt mondod, nincs igény az ilyen kissé fanyar, elmélyedést kívánó művészetre? Azt mondom kell egy csapat... Azt mondod, rossz volt az időzítés, a szervezés? Azt mondom, tanulni kell! Azt mondod, csalódtál. Azt mondom, te is fiam, Brutus? Azt mondod, Dévényi...
... azt mondom, ennél csak jobb jöhet.
L. I.
Pék Pél, Pere*** <i)6*# & Itaár Imre a megnyitón. Egy jtevtusrnku-dedikacló Verenez Győzőnek*
(£rde( András f«tvét*i«i)
„Aki él, mind-mind gyermek" címmel a legjelentősebb hazai gyermekjáték-kiállítások egyike nyílt meg múlt csütörtökön a Városi Képtárban. A Thury György Múzeum szakemberei, dr. Kerecsé-nyi Edit és Kunics Zsuzsa által szervezett kiállításon több dunántúli és budapesti múzeum játékai láthatók. Haider Edit, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa megnyitó beszéde után századeleji polgári és paraszti gyermekjátékokkal ismerkedhetett meg a közönség. Apropó közönség: a tárlat címében rejlő igazságot mi sem bizonyíthatná jobban, mint a nagyszámú felnőtt érdeklődő, akiknek nem volt okuk a csalódásra.
E csodálatos mesevilágot mindazok figyelmébe ajánljuk hát, akik kíváncsiak a sokféle csuhé-, papír- és rongybabára, akik érdeklődnek a korabeli játék gőzmozdony, tűzoltókocsi-modell, laterna magica, diabóló és labdaütők iránt. Azoknak a gyerekeknek és felnőt-
teknek tehát, akiket elgépiesedett világunkban is megigéz a századeleji gyermekjátékok egyszerű, őszinte bája.
(fvb)
1991. de Ili |i|i 111 1'' KANIZSA 111
Izgalomra nincs ok
(Krdci András felvétele)
Hivatalos nyelvvizsga: először Kanizsán
*
Uj kezdeményezés a kórházban
Nemrégiben vettük a hírt, ingyenes szemészeti tanácsadó és felvilágosító szolgálat indul dr. Czigány Attila vezetésével néhány napon belül a kórház szemészeti osztályán. A dolog mibenlétérdi tőle érdeklődtünk.
- Mi tette szükségessé e szolgáltatás elindítását?
- Úgy látom, a jövő útja az, hogy az orvosi tevékenység kilépjen eddigi merev elzártságából és nyisson a betegek felé. Tapasztalataim szerint a beteg ismerete saját betegségé-
vel kapcsolatban megdöbbentően hiányos. Nincsenek tisztában a lehetőségeikkel, a tennivalóikkal. A jelenlegi járóbeteg-ellátásban nincs mód a beteg megfelelő felvilágosítására.
- A családi orvosi rendszer bevezetése módosítólag hat-e az Önök szolgáltatására?
- Amennyiben a beteg főleg a családi orvossal kerül kapcsolatba, attól tartok, az az állapot, amit az imént leírtam, romlani fog, mert a beteg kevesebbszer kerül szakorvos-
hoz. Tehát még inkább indokolt egy ilyen szaktanácsadó felállítása.
- Mely betegségterületekröl nyújtanak felvilágosítást?
- Bármilyenről, amivel csak hozzánk fordulnak. Kiemelten foglalkozunk a kancsalsággal, a glaukómával és a rövidlátással, hiszen ezek a leggyakrab-
Felvilágosítással szolgálunk a magas vérnyomás, a diabetes, a dohányzás és az alkohol szemre gyakorolt hatásáról. Szeretnénk, ha egy beteg tudná, hogy mire számíthatnak egy vizsgálat, vagy egy műtét alatt. Megindokoljuk, miért szükséges egy beavatkozás és miből áll. A betegeket a szak-
ban előforduló problémák. Tanácsot adunk a kontaktlencse helyes használatához. Elmondjuk a betegeknek, hogyan éljenek együtt a betegségükkel.
tanácsadáson hétfőn, szerdán 13-14 óra, kedden és pénteken pedig 16-17 óra között
várjuk.
- K. R. B. -
Ha eddig valaki nyelvvizsgát akart tenni, Budapestre kellett utaznia, legfeljebb Pécsre vagy Veszprémbe. Az elmúlt hétvégén mindez fordítva történt: a vizsgabizottság jött le Kanizsára.
A Perfekt Kft. szervezésében a „Zertifikat Deutsch als Fremdsprache" (ZDaF) elnevezésű vizsgára került sor, melyet a budapesti NOVO-SCHOOL nyelviskola bonyolított le. A Zertifikat a Goethe Intézet nemzetközi érvényű német nyelvvizsgája. Budapesten egyedül a NOVOSCHOOL-nak van ehhez önálló vizsgáztatási joga. Az első vidéki kiszállás Gyönkön volt, Nagykanizsa, pontosabban a Perfekt Kft., másodikként kérte a lehetőséget tanítványai számára.
Péntek délután 35-en vágtak neki a 3 órás írásbeli feladatnak, mely 4 részből állt. A feleletválasztós teszt kitöltése után irányított fogalmazást -levelet - kellett írni, majd hallás- és szövegértési gyakorlatok következtek. Másnap délelőtt volt a szóbeli megméretés három 2-2 fős bizottság előtt. A bevezető beszélgetés után élethű szituációkba kellett beleélni magukat a vizsgázóknak, majd három téma közül választhattak egyet, s ehhez kaptak kérdéseket a 20 perces meghallgatás utolsó részében.
A ZDaF vizsga sikeréhez minimum 60%-os teljesítményre van szükség. Ha valaki eléri a 80%-ot, honosítási kérvényt nyújthat be az Állami Nyelvvizsga Bizottsághoz, s középfokú „A" típusú (szóbeli) német nyelvvizsga bizonyítványra jogosult.
A Batthyány-gimnáziumban megtartott vizsga a helyi értékelés szerint sikeres volt, a
séges a inegmérettetés, s számomra ez a vizsga a nyelvi tudás bizonyítékát jelenti.
Löffler Marianne, vizsgáztató, a NOVOSCHOOL Kft. ügyvezető igazgatója:
- A vizsgázók elég jó felkészültségűek, egyenletes tudásszinten vannak. Úgy gondolom, nagyon érdekes, hogy komoly felnőttek mennyire iz-gulós gyerekké tudnak válni. Reméljük, nem lesznek rossz emlékeik a Zertifikátról. Minden vizsga megmutatja, mit tudunk és mit nem. Megállás nincs, valahol folytatni kell a tanulást, ezt tudom javasolni a mostani vizsgázóknak is.
Wittmann Károly, a Perfekt Kft. ügyvezető igazgatója:
- 2,5 éve indult a cég, így a mostani vizsga számunkra kontroll, fokmérő. Ha sikert érünk el, szeretnénk folytatni a vizsgáztatást. Azonban lehetőséget kívánunk nyújtani olyanoknak is, akik nem nálunk tanultak. Számukra előkészítőt, próbatesztet tervezünk.
Horváth Ilona

résztvevők januárban kapják meg a bizonyítványt.
Az új lehetőségről a Kanizsa munkatársa megkérdezte néhány jelenlévő véleményét is.
Dr. Pintér Ferencné, akitől
a vizsga ötlete származik:
- A Zertifikátot több okból jobbnak tartom a hagyományos nyelvvizsgánál. Ez a próbatétel a kommunikációs készséget helyezi előtérbe, s mellette a viselkedési kultúra is megfigyelésre kerül. Itt nem lehet előre betanulni szöveget, hanem azonnal, rövid, lényegretörő válaszokkal kell reagálni, tehát hüebben adja vissza a tudást. És az sem mellékes, hogy Nyugaton csak ezt a vizsgát ismerik el.
Egy vizsgázó:
- Második éve járok a kft.-be, és nagyon jó tapasztalataim vannak a nyelvoktatásról. Napi két óránk volt,
amely lehetővé tette a gyors előmenetelt, s a vizsgára való jelentkezést. Tegnap délután volt az írásbeli teszt, ezt nem találtam nehéznek. Úgy érzem,
a szóbeli is jól sikerült. A kérdező tanárok barátságosak voltak, s olyan légkört teremtettek, amely a feszültség feloldását, a gátlások leküzdését elősegítette. Azt hiszem, szük-
Az első látogatók
{Erdei András felvétele)
KANIZSA I
Ilii 1991. de< iÜÉ tr 20.
PLINIUS GONDOLATA
A sorsoláson Borsi Piroska, Szabadi Sándorné és Szekeres Sándor kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: Január 3.
Lapunk 49. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Nincs miért ölni, vagy halni, nincsen vak hit, csupán az ész.
Könyvajánlat
A Helikon Kiadó második kiadásban megjelent kötetének lapozgatása igazi karácsonyi hangulatot teremt minden olvasója számára.
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa,, Zrínyi u. 20.
Qtpszönjüfa hogy náCunli vásíroít!
HU-MOR^ZSÁK
- Miért nem hordanak a méhecskék cipőt?
- ? ? ?
- Nehogy letapossák a virágokat.
TÁMPONT
(Erdei András felvétele)
1111 fli em in 11 Bit [ KANIZSA ^ ■111
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR 1991 december harmadik heti
Cikklista Gesztenyemassza 250 g Mirelit zöldborsó 400 g Olympos citromlé 1 1 Kókuszreszelék 100 g Mazsola 100g Babapiskóta 150 g Paradicsompüré 70 g
Dél-Zala 50 27 66,90 21 19,50 47,40 15,30
Kiskanizsai ABC - - 40,10 (0,5 1) 30 (150 g) 19,50 47,40 15,20
Fő úti Csemege 65 38,50 65 19 19,50 69,50 (200 g) 15,50
Eötvös téri Csemege 64,50 38,10 64,90 20,20 18,90 47,40 15,50
Platán sori ABC 64,50 38,50 65 20 19,50 47,50 15,50
„Thury" ABC 62,50 38,50 65 18 26 69,50 (200 g) -
Hevesi úti ABC 64,50 38,50 65 21,50 19,50 - 16
Zemplén úti ABC 60 33,40 66,90 22 17,90 47,40 15,20
Gyermekünk
Bizonyára a családok többségében már elkezdődött az ünnepre való készülés, tervezgetik, kinek milyen ajándékkal kedveskedjenek. Az ünnepet meghittebbé, melegebbé tehetjük, ha már a készülődésbe is bevonjuk gyermekeinket, hiszen többek között így tanulják meg azt, hogy szüleiknek, barátaiknak, ismerőseiknek kifejezzék az ajándékozás gesztusával azt, hogy fontosak számukra, szeretik, tisztelik őket.
Már óvodás gyermekünket is rábeszélhetjük arra, hogy készítsen egy-egy apróságot. Egy színes szalaggal átkötött kedves rajznak vagy egy liszt-gyurmából készült figurának igazán örülne az anyu, az apu, a testvér a nagyszülők.
Nagyobb gyermekünket be-
Ünnepre készül a család
vonhatjuk már a tervezgetés-be, esetleg vásárlásba is. Anya megbeszélheti vele, hogy szerinte minek örülne igazán apa és a kistestvér, vagy a nagyszülők. (Jó ha apa is megteszi ugyanezt.) Biztosan szívesen segít gyermekünk a csomagolásban, az ajándékok díszítésében is. S ami különösen varázslatossá teszi a készülődést, az a titok. Már óvodás gyermekek is képesek arra, hogy a titkot megőrizzék. Beszéljük meg vele, hogy az ajándék, amit közösen készítettünk a család egy tagjának, titok, nem áruljuk el senkinek, mert így nagyobb lesz a meglepetés, jobban örül neki a meg-'' ajándékozott. így biztosak lehetünk abban, hogy nemcsak saját ajándékát bontogatja
csillogó szemmel, hanem éberen figyeli, hogyan fogadjuk az ő ajándékát. Örömünk lesz az ő igazi jutalma. Bevonhatjuk gyermekeinket az ünnep előtti sütés-főzésbe is. Egy-egy sütemény elkészítésénél segíthet gyermekünk a krém keverésében, ő teheti bele a cukrot. Büszke lesz az elkészült „műre", hiszen az ő munkája is benne van. Az együttes, közös élménnyel azonban nemcsak örömet okozunk gyermekünknek, hanem személyisége alakulását is segítjük, hiszen nagy szüksége van a sikerélményre ahhoz, hogy igazán fontos, hatékony ember váljon belőle.
Nagyné Sípos Edit
Nevelési Tanácsadó munkatársa

Híres emberek receptjei
Rácponty Krúdy módra

A megtisztított halat feldaraboljuk, megsózzuk, megpaprikázzuk és megtűzdeljük vékony szalonnával. Kikent tepsibe 1 kiló karikára vágott főttkrumplit terítünk, rárakjuk a halszeleteket. Hagymát, zöld-
L-\
paprikát, paradicsomot, télen lecsót teszünk rá. Megöntözzük zsírral vagy olajjal, és megsütjük. Mielőtt teljesen megsül, liszttel kevert tejfellel locsoljuk meg, és kicsit tovább sütjük.
A könyv 30% kedvezménnyel megvásárolható a Diszkont Könyváruházban Nagykanizsa* Csengery (Béke) u. 22.
Horoszkóp
dec. 20-tól 26-ig
„Az élet csak akkor elviselhető, ha sosem vagyunk benne."
Kos: III. 21-IV. 20.
Zajos magánéleted a város kedves poklában most elviselhetetlen. Hétvégén kétnapos kirándulás
„meggyógyíthat".
Bika: IV. 21-V. 20.
Nagy megelégedéssel nyugtáztad, hogy teljesítetted ez évi feladataid. A karácsonyi vásárláskor vedd figyelembe, hogy nem Tal-leyrand a bácsikád.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Képtelen vagy uralkodni önmagadon. Infantilisen keresed az édes bűnök el-követésének lehetőségét. Lehet, hogy túlértékeled az új jelölted?
Rák: VI. 22-VII. 22.
A következő időszakban ésszerűen döntsd el programjaid. Célszerű lenne családi körben hasznosítani önmagad.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Aktivizáld magad és munkatársaid az ünnepek előtt. Hasznosan tevékenykedsz társadalmi feladataid végzésekor.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
A hozzátartozóid valószínűleg a legapróbb ajándéknak is örülnek. Könyveket vásárolj, nagy örömöket szerzel szenteste.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Megszállottja vagy munkádnak. Ideje lenne a karácsonyi háztartási kötelezettségeid előtérbe helyezni. Idős rokonaidat sem hanyagold el.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Szívósság, harci kedv mind jellemez. A tervezett elképzelések megvalósításába belevághatsz.
Nyilas: XI. 23-XII. 21.
Lényedből fakadóan tudsz igazságot osztani, és zsarnok lenni. Bár némi önkény párosul az igazságossághoz, azért személyed helyezd háttérbe egy kínos ügy döntésekor.
Bak: XII. 21-1. 20.
Az emberi színjátéknak S-f fontos eleme a jótékonyság. Jóindulatú közeledésednek - az emberekhez - csak akkor értékes, ha az valahogy titkosan teremtődik.
Vízöntő: I. 20-11. 20.
önsanyargatóan dolgozol a pénzszerzési spekulációban. A világ, amelyben élsz, a pénz körül forog. Kilépve a rendszerből nem „szédülnél el".
Halak: II. 21-111. 20.
Csodálod a tehetséges férfiakat. Élvezed társaságukat, de élni képtelen lennél velük. Középszerű megbízható partner mellett lehetsz kitartó.
30 KANIZSA 1 d« cembei Hl
SPORT • SPORT • SPORT
TETEMES ELŐNNYEL VEZET FITYEHÁZ
i
A nagykanizsai városkörnyéki bajnokság két osztályában összesen 34 csapat küzd a bajnoki pontokért, ebb(51 az I. osztályban 14 gárda szerepel. Miután a tavalyi bajnok, Fityeháznak nem sikerült az osztályozó, így várható volt, hogy újabb kísérletet tesznek a feljutásért. Közben a többi csapat is megmutatta már oroszlánkörmét, így rendkívül kiélezett küzdelem volt prognosztizálható. Többen arra számítottak, hogy a Fityeház tavalyi riválisai - Gelse, Fel-sőrajk - még nagyobb erőfeszítésre készteti ellenfelét, ami további színvonal növekedést is jelenthet. Nos a félidőben egészen más a helyzet, hisz a Fityeház tetemes előnnyel vezet és igen nagy tragédiának kell(ene) bekövetkeznie ahhoz, hogy nyáron ne ők induljanak az osztályozón. De nézzük, hogy alakult ki az őszi végeredmény. Nem a legjobban rajtolt az éllovas, döntetlenek is becsúsztak, majd fokozatosan sikerült előrelépni, ami az eredményben is meg-
mutatkozott. A Fityeház azzal is növelte előnyét, hogy azok a csapatok, akik riválisnak számítottak, olyan mérkőzéseket vesztettek el, amit a papírforma szerint feltétlen hozniuk kellett volna. Az így elhullajtott pontok aztán a Fityeháznak jöttek jól, ami az ötpontos előnyben realizálódott. Kétségtelen tény, hogy a Fityeház rendelkezik a legjobb állománnyal, a körülményeket figyelembe véve reálisan vezeti a mezőnyt. Némi meglepetés, hogy az elmúlt években eléggé gyengén szereplő Murakeresztúr most jól áll, ami a 2. helyet jelenti számukra. ígéretes a Becsehely törekvése, akik tavaly még egy osztállyal lejjebb játszottak. A mostani 3. helyük azt bizonyítja, hogy komoly a szándékuk a jövő terveit illetően. A Felsőrajk úgy ahogy tartja magát, legalábbis a helyezést figyelembe véve. Nagy meglepetés a Gelse mélyrepülése, és annak a ténynek rögzítése, hogy a valamikor szebb napokat
megélt Zalaszentbalázs a tabella utolsó helyén kullog.
A másodosztályban két csoportban mérkőznek a csapatok. Az „A" csoportban a nagyszerűen szereplő Miklósfa áll az élen, az a csapat, amelyik megalakulásuk első évében bizony elég gyengén mu-
Nagyszabású kardversenyt rendezett a MÁV NTE vívó szakosztálya, melynek színhelye a Rózsa úti vívócsamok volt.
- Az évzáró versenyre a házigazda kanizsai klub a Vasas, Sopron és a Zalaegerszegi Vívó Egylet legjobbjait hívta meg, amelyek aztán eleget is tettek a meghívásnak. A II. osztályú országos versenyen 32 kardozó indult és az erős mezőnyben, a 3-as szorzójú versenyen a vívók nagy küzdelmet folytattak - kezdte Kiss György, a kanizsai vívók edzője.
- Hogy szerepellek a kanizsaiak?
- A színvonalas versenyben kitettek magukért a mi versenyzőink, akik közül legjobbnak Palotás Csongor bizonyult Szabó Balázs előtt, de a többi versenyzőink is
zsikált. Most együtt van a gárda és minden vágyuk, hogy ősszel egy osztállyal feljebb induljanak. A „B" csoportban Zalakaros távozásával több csapat előtt nyílt meg a felfelé vezető út. Hogy magasabb osztályba léphetnek-e, az csak júniusban derül ki. - kz -
megállták helyüket az országos II. osztályú versenyen. Mindenesetre sikeres évet zártunk, s ez a verseny is igazolta, hogy ezekre a fiúkra lehet számítani a jövő évi, nagyobb feladatok megoldásában is - vélekedett a szakvezető.
A kanizsai minőségi kardversenyen a Vasas-versenyzők végeztek az élcsoportban, míg a MÁV NTE versenyzői a következő helyen végeztek: 5. Palotás Csongor, 6. Szabó Balázs,... 10. Tamás Attila,... 12. Székely Gábor.
A kanizsai vívók az elért jó helyezésükkel tovább gyarapították pontszámukat. Palotás 57, Szabó 51 pontot gyűjtött, míg Tamás és Székely 30-30 ponttal „gazdagodott" a színvonalas versenyen.
(—1)
A SZÉCHENYI ISTVÁN IPARI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ és SZAKKÖZÉPISKOLA
felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:
- karbantartó asztalos
- karbantartó géplakatos
- karbantartó központifűtés-szerelő
- karbantartó varrógépműszerész
- hegesztő szakoktató
Jelentkezés az iskola tanműhelyvezetőjénél, Nagykanizsa, Petőfi u. 5. sz. alatt, 1992. január 6-án és 7-én.
A Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 1991. évi bajnoka a Bútorgyár
iig
Cusgetaok balról: Solyroosl, Harct, Kozárl, Rostás, Puskás, Soós,
Alinak balról: Kobra, Gurumlal, Bilit*, Tímár Gyula technikai vezetó, Sz(J*rtó, Horvátit A., Bognár Jtewf csapatvezető-
Vívás
Palotás, a legjobb zalai
1991. I§ t mber 20. [ KANIZSA ■1
SPORT • SPORT • SPORT
llszás
Az éremszállító Holló
Atlétika
Népes mezőnyök a Csarnok Kupán
Az Olajbányász munkacsarnokban bonyolította le a városi szakszövetség és az Olajbányász atlétikai szakágvezetése a Csarnok Kupa utánpótlás versenyt, amelyen 120 fiatal indult.
Élcsoport végeredmény:
1979-es születésűek. Lányok. 30 m futás: 1. Jassó Mariann (Pé-terfy). 2. Parti Brigitta (Hunyadi). 3. Dömötörfi Renáta (Bólyai). Gátfutás: 1. Parti Brigitta. 2. Jassó Mariann. 3. Pintér Anita (Csokonai). Távol: 1. Jassó Mariann. 2. Parti Brigitta. 3. Dömötörfi Renáta. Medicinlabda-dobás: 1. Parti Brigitta. 2. Pintér Anita. 3. Kiss Gabriella (Rozgonyi). 8 körös futás: 1. Pintér Anita. 2. Dömötörfy Renáta. 3. Mismás Krisztina (Rozgonyi). összetettben: 1. Pintér Anita. 2. Dömötörfi Renáta. 3. Mozsolics Orsolya (Rozgonyi).
Fiúk. 30 m: 1. Sós Csaba (Csokonai). 2. Balázs Imre (Templom téri). 3. Horváth Zoltán (Péterfy). Gát: 1. Sós Csaba. 2. Horváth Zoltán. 3. Torma Bence (Csokonai). Távol: 1. Horváth Zoltán. 2. Sós Csaba. 3. Torma Bence. Medicin: 1. Bálint Máté (Rozgonyi).
2. Éberhardt Richárd (Csokonai).
3. Horváth Zoltán. 8 körös futás:
1. Bálint Máté. 2. Tiszai Ferenc (Rozgonyi). 3. Horváth Zoltán. Összetettben: 1. Horváth Zoltán.
2. Sós Csaba. 3. Bálint Máté.
1980-as születésűek.
Lányok. 30 m: 1. Dömötörfy Ildikó (Rozgonyi). 2. Szabó Edina (Rozgonyi). 3. Sznopek Gabriella (Murakeresztúr). Távol: 1. Sznopek Gabriella. 2. Szabó Edina. 3. Arszin Veronika (Rozgonyi). Gát: 1. Benkő Anita (Petőfi). 2. Arszin Veronika. 3. Törő Anita (Rozgonyi). Medicin: 1. Horváth Nóra (Rozgonyi). 2. Bem Andrea (Csokonai). 3. Arszin Veronika. 6 körös futás: 1. Pados Bernadett (Petőfi). 2. Dömötörfy Ildikó. 3. Bem Andrea. Összetettben: 1. Dömötörfy Ildikó. 2. Bem Andrea. 3. Törő Anita.
Fiúk. 30 m: 1. Kanizsai Szilárd (Murakeresztúr). 2. Mikulán Tamás (Murakeresztúr). 3. Kertész György (Bólyai). Távol: 1. Kanizsai Szilárd. 2. Czene Gergely (Csokonai). 3. Csik Ramon (Rozgonyi). Gát: 1. Auer Krisztián (Csokonai). 2. Kanizsai Szilárd. 3. Mikulán Tamás. Medicin: 1. Czin-ki Gábor (Csokonai). 2. Mikulán Tamás. 3. Kanizsai Szilárd. 6 körös futás: 1. Kanizsai Szilárd. 2. Auer Krisztián. 3. Hans György (Rozgonyi). összetettben: 1. Kanizsai Szilírd. 2. Mikulán Tamás. 3. Auer Krisztián.
(-UI)
Kosárlabda
Elszalasztott lehetőség
MÁV NTE-TFSE 69:75 (30:38)
NB l-es női mérkőzés, a B csoportból. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Iva-novna (17), Bogyay (15), Pod-koritova (12).
Az 1991/92. évi alapbajnokság második szakaszának közepéhez érkezett a bajnoki küzdelemsorozat, melynek során a vasutasok hazai környezetben tartották az évzárót, a győzelem reményében.
A vasutasok meglepően bágyadtan kezdtek, majd átvették a vezetést. A folytatás elmaradt, sőt a kanizsaiak sorra szedték össze személyi hibájukat. A találkozó közepén már 3-3 hibát begyűjtött Podkori-tova, meg Gyarmati is, majd az egyetemisták 18:15-ös vezetésük után könnyedén húztak el 9 ponttal.
Szünet után újra a vendégek következtek, no meg Gyarmati, majd Podkoritova, akik kosarával 6 pontra felzárkóztak a kanizsaiak. A 4. percben aztán összeszedte 5. személyijét a szovjet játékos, majd érdekesség, hogy új erőre kaptak a hazaiak, akik a feltámadt Ivanovna vezérletével egyre jobban belelendültek. A félidő közepén átvették a vezetést is, majd a vendégek két játékosa is kipontozódott. Nos, ez sem segített, mert 65:65 után, a befejező három percben a TFSE állva hagyta a kanizsaiakat és meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott a sok hibával játszó, gyengén védekező, számos ziccert és személyit hibázó vasutasok ellen.
B. A.
Serdülő kosarasok bajnoksága
A hét végén a MKSZ UB és a Templom téri Általános Iskola Lendülj DSK közös rendezésében került sor az OSB Dunántúli területi selejtezőjére. A háromnapos versenysorozaton az alábbi eredmény született.
1. Dombi. 2. TÁSI/A. 3. KASI. 4. Videoton. 5. Paks. 6. TÁSI/B. 7. Nagykanizsa.
Az eredményhirdetésen a Kerip-szolg Kft. és a Puncs fagyizó által felajánlott jutalmakat Horváth Ferenc adta át.
Kecskeméten rendezték meg az Olimpiai Reménységek Versenyének országos döntőjét, amelyen a zalai-kanizsai sportot nagyszerűen képviselte a finalista Holló Adrienn, a Vízmű SE utánpótlás versenyzője (1978-79-es korosztály).
A kanizsai kislány (edző: Papp Miklós) ezüstérmet szerzett 50 m mellúszásban (ideje: 37,84 mp), harmadik lett 100
Kézi labda
A kézilabda Magyar Kupában, a férfiak mezőnyében a legjobb nyolc közé jutott Tungsram SE gárdája január végén folytatja kupaszereplését. A napokban megtartott sorsoláson csak az derült ki, hogy a lámpagyáriak a legjobb 4 közé jutásért a Debreceni Dózsa-Elektromos talál-
na mellen (1:22,08, mp) és 200 m mellen (2:54,89 mp, új megyei gyermekcsúcs), ötödik helyezést ért el 50 m pillangón (33,30 mp).
A kanizsaiak másik üdvöskéje, Horváth Ágnes 50 m hátúszásban 6. helyen végzett (37,03 mp), míg 50 m gyorson a 7. lett 31,20 mp-es idővel.
(b)
kozó győztesével mérkőznek. Az első találkozón, Debrecenben döntetlent ért el a magyar bajnok Tromos, s így várhatóan a fővárosiakkal kerülnek szembe a kanaizsaiak. A lámpagyáriak az első mérkőzést idegenben vívják, majd a visszavágóra Kanizsán kerül sor. (-ogh)
11: R V P A L Y A Z AT I HÍR 1)ET M EN Y
A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzata, Országos Műemléki Felügyelőség, ZÉTA Kereskedelmi Rt. tervpályázatot hirdet „Nagykanizsa Piac-tömb és környéke rendezése és építészeti kialakítása" címmel. A tervpályázati kiírás és mellékletei 1991. december 16-tól vehetők át a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalban (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 6. ajtó), valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban (Budapest, I., Fő út 44-50. „B" épület II. emelet 208. szoba), naponta 10-14 óra közötta 500,- Ft befizetésével. A csekk beszerezhető a fenti címeken. A pályázat benyújtásának határideje: 1992. április 27.
Sorsoltak a Magyar Kupában
T E R V PÁL Y Á Z A TI HIRI) ET M É N V
II KANIZSA llfclll Jecembelllo.
\l I \s
Lakástakarítáat, lllotpe pótmama szolgálatot vállalok. Érd.: Kanizsa szorkesztőségbon, tol.: 12-305. (1 K)
Külföldi cégek megbízásából bedolgozást ajánlok 200 Pt t válaszboríték ellőné ben. 25-60 ezer Ft kereseti lehetőség! Clm: Bedő 16-zaef, Nk. Pf.: 369. (80 K)
Báli zenekar billentyűit és gitárost keres. Ajánlatokat „Szilveszter" Jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (78 K)
Alkalmi munkát, illetve takarltáit vállalnék. Ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségébe (tel.: 12-305) kérek. (99 K)
Tenisztelepen épüld vendéglátóipari létesítményhez üzlettársat és üzletvezetőt keresek. Ajánlatokat: 13-040/12-94-es vagy a 16-27-es melléken kérek. (98 K) *
I. \K \s III I k
Zalakaroson 744 négyszögöl szőlő-gyümölcsös földterület megosztva is, építési lehetőséggel eladó. Érd.: Balatonmagyaród, Petőfi u. 117., vagy munkanapokon 8—15 óráig a 93/18-322 telefonszámon. (4 K)
Kanizsán, városközpontban I. emeleti, háromszobás. étkezős öröklakás garázzsal együtt eladó. Érd.: 93/14-968-as telefonszámon. (5 K)
Nagykanizsa, Bezzsenyi úti I. emeleti, kétszobás lakást cserélnénk egyszobásra ráfizetéssel, vagy eladnánk. Minden megoldás érdekel. Érd.: Berzsenyi 2/C. Horváth. Tel.: 12-256. (6 K)
Gyékényes, Kossuth u. 23. alatti tési, falusi ház, gazdasági melléképületekkel, 1100 négyszögöl telekkel (közel a tsz-tóhoz) eladó. Érd.: Gyékényes, Hunyadi u. 15. esti órákban. (7 K)
Bagolai hegyen, volt szeszfőzdéhez közel 200 négyszögöl telek pincével, szőlővel reális áron eladó. Érd.: Kiss, Nagykanizsa, Péterfai
u. 11/B. (8 K)
Bladó Nk-Korpaváron, Egerszegi u. 24. alatt kétszobás, fürdőszobás családi ház. (Vezetékes vízzel és ipari árammal ellátott) Nagy udvar és kert van. Érd.: Döme János né, Nk. Korvin O. 8/A. II/6. (11 K)
Isaládi ház eladó. Palin. Alkotmány u. 137. írd.: egész nap a helyszínen. (12 K)
Másfélszobás, tehermentes, központi fűtéses lakásomat eladom vagy nagyobbra cserélem. Nk., Zemplén 5/A. VI/39. (14 K)
Kétszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érd.: Nagyrécse, Potőfi u. 15. 17 óra után. (15 K)
Kanizsán, Munkás u. 16/B. II/7. alatt 1+2 félszobás lakás garázzsal vagy arsölkül oladó. Érd.: péntek, szombat, vasárnap 17 óra után. (16 K)
58 négyzetméteres lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: naponta de. 8-10 óráig; du. 17-19 óráig. Nk., Munkás u. 8/A. II/8. (17 K)
Háromszobás, összkomfortos OTP lakás áron alul eladó. Érd.: 18 óra után. Nk., Zemplén Gy. 3/B. tX/55. (18 K)
Eladó kétszobás 55 négyzetméteres, tehermentes, egyedi fűtéses öröklakás, 1 szobás 40 négyzetméteres tehermentes, egyedi fűtéses öröklakás, vagy értékegyeztetéssel pécsire cáorélendők. Érd.: dr. Wágner. Telefon: Zalaszentbalázs 2. (20 K)
Kanizsán, Zemplén út 5. sz. alatt III. emeleti 1,5 szobás lakás eladó vagy nagyobbra cselélhető. Érd.: 17 óra után, Berzsenyi u. 14/A. IX/54. (21 K)
Csendes utcában kétszintes, sorházi, 84 négyzetméteres 3 és félszobás lakás, kis kerttel, két garázzsal eladó. Érd.: 11-697-os telefonon, 18 óra után. (23 K)
Két család részére is megfelelő családi ház melléképületekkel, kerttel eladó. Ipari áram, víz, gáz van. Érd.: Kardos István, Nk.-Kis-fakos, Sandi űt 20. Irányár: 2.700.000,- Ft. (24 K)
Elcserélném ráfizetéssel egyszobás, komfortos, földszintes tanácsi bérlakásomat 2 vagy 1+2 félszobás komfortos tanácsi bérlakásra. Érd.: 17 óra után. Nk., Munkás u. 16/B. 1/1. Tel.: 14-787. (25 K)
Szabadhegyen 1300 négyzetméteres telek (víz, villany van) eladó. Érd.: hétköznap 8-16 óráig. Tel.: 13-424, BoUa Ferenc. (26 K)
25000 Ft/négyzetméteres áron 54 négyzetméteres lakás eladó. Érd.: Nk., Rózsa u. 18/D. Szécsi András. (27 K)
Zalakarostól 5 km-re 2400 négyszögöl fiatal telepítésű szőlő, présházzal, melléképületekkel, felszereléssel eladó. (Esetleg megosztva is.) Érd.: Zalakomár, Árpád u. 29. Karó József. (28 K)
Nk., Munkás u. 7/a. II/8. alatt két és félszobás, 62 négyzetméteres, tehermentes OTP lakás oladó, garázzsal vagy anélkül. Esetleg nagyobbra cserélném értékegyeztetéssel. Csere esetén legalább plusz fél szoba szükséges. Érd.: fenti címen, 17 óra után, Nagy János. (29 K)
Nagykanizsa, Csokonai (Andrejka) u. 2/B. alatt kétszobás, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakás eladó. Érd.: a fenti címen, Ötvös Lászlónál lehet (71 K)
Galamboki tónál horgásztelek, lakható hétvégi házzal eladó. Víz, villany van. Gergely József. Nk., Platán sor 10/A. (85 K)
Bajcsán két- és félszobás komfortos családi ház melléképületekkel és nagy telekkel eladó 1,3 millió forintért. Csere is lehetséges 400000 Ft ráfizetéssel. Érd.: Csurgó, Kert u. 37 alatt vagy a 346-os telefonon 17 óra után. (75 K)
Zalakarostól 4 km-re, Zalakomárban 3 szintes új, gázfűtéses családi ház nagy melléképületekkel eladó vagy elcserélhető nagykanizsai lakásra. Érd.: Zalakomár, Kossuth u. 18 vagy a 93/12-093-as telefonon az esti órákban. (73 K)
Nagyrécsén új 135 négyzetméteres családi ház reális áron sürgősen eladó. Minden megoldás érdekel. Érd.: munkanapokon 93/13-040/14-62 melléken. Németh Éva.
2,5 szobás lakás eladó vagy 1,5 szobásra cserélhető. Nk., Városkapu 5/C. 111/13. (67 K)
Galambokon a csónakázó-tónál régi építésű, felújítón présház 900 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: 12-982 telefonon. (77 K)
Pötrétén 2000 négyszögöl gazdálkodásra alkalmas terület, 3 szobás családi házzal, ipari árammal, műhellyel, melléképületekkel, fizetési könnyítéssel eladó. Érd.: 17 óra után, Nk., Péterfai út 3/A. Simán. (99 K)
Miklósfa, Szentendrei u. 29. alatt kétszobás, komfortos lakás garázzsal, melléképülettel eladó vagy elcserélhető másfél vagy kétszobás kanizsai lakásra megegyezéssel. Bármilyen megoldás érdekel. Érd.: a helyszínen egész nap. (100 K)
Balatonmárián 140 négyszögöl telek eladó. Cím: KANIZSA szerkesztőségben, 12-305-ös telefonon. (101 K)
Olcsón, sürgősen eladó betegség miatt Szent-györgyvári hogyon, második hegyháton 790 négyszögöl telek, rajta lugas szőlő, veteményes, fele kaszáló, kész alsópince. Sabjánné Horváth Mária. Nk. Sugár út 2/A. 2/4. (102
Két- és félszobás lakás azonnal beköltözhető, I. emeleten eladó. Nk. Takarék u. 5. Érd.: fsz. 1. (103 K)
Kétszobás, összkomfortos lakás eladó. Érd.: 18 óra után. Nk., Munkás u. 3/B. 1/5. (104 K)
Szepetneki parasztházat 800 négyszögöl tolek-kel elcserélném kanizsai tanácsi lakásra. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni a helyszínen. Szepetnek, Kisfaludy u. 13. Kalányos Erzsébet. (113 K)
Eladó Galambok, Ady E. út 76. sz. alatt családi ház. (3 szobás + fürdőszoba, Zalakarosi úton.) Irányár: 2.200.000,- Ft Érd.: minden nap délelőtt. Ugyanitt lugas + pince eladó. (Zalakarosi zártkertben.) (121 K)
Galamboki Rigó hegyen 600 négyszögöl jól termő lugas szőlő eladó, út, villany, építési lehetőség van. BuszmegÚló 10 percre. Érd.: telefonon, 13-040/16-02 melléken, Fenyvesiné. (119 K)
Nagykanizsa, Attila u. 12/B. II/3. alatt másfélszobás lakás eladó. Érd.: 18 óra után a fenti címen. Horváth. (117 K)
Kanizsától vagy Zalaegerszegtől 20 km-es körzetben 200.000 Ft készpénzzel házat vásárolnék. Víz, villany a házban szükséges. Bogdán László, Kerecseny, Deák F. u. 53. (116 K)
al.kkklkt
Huszonéves fiatalember egyszobás bútorozott albérleti lakást keres.
Ajánlatokat: Miháczi Tamás. Nk. Kazanlak 11/C. címre kérek. (69 K)
Albérletbe kiadó 1 szoba összkomfortos lakás (bútorozott) - esetleg eladó. Érd.: naponta 19 óra után. Nk. Zemplén Gy. 11/A. X764. No-váczkyné. (122 K)
ikoi) \
- i zi ktiii i yisik;
Nk. központjában iroda vagy magánvállalkozás céljára egyszobás telefonos lakás bérbeadó hosszú időre. Érd.: dr. Wágner. Zalaszentbalázs 2 telefonon. (33 K)
20 négyzetméteres üzlethelyiség mellékhelyiséggel, raktározási lehetőséggel kiadó. Érd.: 93/11-924-es telefonon. (34 K)
Kispiacon Motorosbolt árukészlettel vagy üresen is kiadó, esetleg eladó. Érd.: Nk. Sugár u. 8/A. (35 K)
Orvos a belvárosban magánrendelőnek alkalmas helyiséget hosszabb időre bérelne. Ajánlatokat: KANIZSA szerkesztőségébe, Pf.: 154-be kérek. (76 K)
Forgalmas helyen üzlethelyiség eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 19. vagy Izzó melletti dohányajándék boltban. (83 K)
JAK\ll
4 éves grafitmetál 2500-as turbó diesel Fiat Croma reális áron eladó. Érd.: 93/14-350/39 melléken. (38 K)
Diesel 1700-as ikerlámpás, fehér Fiat Ritmo áron alul eladó. Érd.: napközben 93/14-350/39. (40 K)
Suzuki GSX 400 F karambolos motorkerékpár 70 ezer Ft-ért, 2 db Puch 50 ccm-es segédmotorkerékpár 20-20 ezer Ft-ért eladó. Nk., Sugár út 8/A. (41 K)
Huszonötezer km-t futott Trabant Limusin eladó. Nk., Csengery űt II. (42 K)
S 105-ös SKODA friss műszakival eladó. Érd.: 93/17-454 tolofonon. (62 K)
LADA 1600-as szgk. sok extrával oladó. Irányár: 140 ezer Ft Nk., Zemplén Gy. 4/D. Horváth. (63 K)
AUDI 80-as, katalizátoros, 89. évszámú, új állapotban eladó. Irányár: 1.100.000 Ft. Érd.: egész nap. Nk. Garay u. 16. 11/6. Kuczkó. (64 K)
3 éves 126-os polski fiat friss műszakival, újszerű állapotban eladó. Érd.: Nk., Akácfa u. 19., vagy Izzó melletti dohány-ajándék boltban. (83 K)
Másfél éves kis ARO 4 x 4-es ponyvás, olcsón eladó. Érd.: Benczik János. Nk. Zemplén Gy. 3/A. IX/58. (74 K)
DACIA 22000 km-el eladó. Gergely József. Nk., Platán sor 10/A. (84 K>
6 éves VW LT 31 D 15 tonna teherbírású,
Í>latós teherautó eladó. Érd.: 76/22-278 telo-onszámon. Bende István, Kecskemét, Zalka
M. u. 5.
Ponyvás, vámzáras, 5 t. pótkocsi eladó, lízingelhető, bérelhető, szgk.-ra cserélhető. Minden megoldás érdekel. Kele József, Nk., Kórház u. 3. (90 K)
105-ös Skoda egy éves műszakival áron alul eladó. Érd.: Nk., Városkapu 14/C. fsz. 1. (112
Nagyot* jó állapotban lévő S 100-as Skoda olcsón eladó. Érd.: 93/12-767-es telefonszámon. (95 K)
Trabant alkatrészek eladók. Nk., Kazanlak krt. 9/A. 111/14. Érd.: 16.30 után. (96 K)
Kiváló állapotban lévő NISSAN MICRA eladó. Érdeklődni: Németh György. Nk., Dózsa Gy. u. 140. alatt, vagy az Ady Vendéglőben lehet. (114 K)
oakázs
Ikergarázs fele eladó. Nk., Városkapu krt. 4. sz. alatt. Érd.: Nk. Városkapu krt. 5/C. 111/13. (43 K)
Nk. Téglagyári úton (Kaán K. úti garázssorban) aknás garázs eladó. Érd.: 93/16-477-es telefonon. (44 K)
Keleti városrészben garázst bérelnék. Ajánlatokat: Nk., Munkás u. 3/B. 1/5. 18 óra után. (107 K)
Gázfűtéses garázs eladó Nk-án a téglagyári
aarázsaorban. Érd.: Nk., Berzsenyi 14/A. fV/28. Világi. (106 K)
larázs ipari árammal, Kaán K. utcában eladó, rd.: Nk. Kazanlak krt 4/B. 11/8. (120 K)
Ml SZAKI ( IKK -Hl TOK
Keveset használt ülőgarnitúra jó állapotban áron alul eladó. Érd.: telefonon: 93/14-350/39 melléken vagy személyesen, Nk. Városkapu krt. 14/C. IIV3. Sámik. (45 K)
Colonial íróasztalt váaárolnék. Érd.: Kanizaa szerkesztőségében, tel.: 12-305. (49 K)
Közepes nagyságú íróasztal eladó. Érdeklődni: Nt., Teleki u. 7/D. 11/8. Pappné. Tel.: 14-474. 19 óra után. (50 K)
Két darab ágyneműtartós, meghosszabbítható, nagyon jó állapotú gyermekheverőt 2 db fotelágyra vagy emeletes ágyra cserélnék. Érd.: Tóth Zoltán. Nk., Városkapu 11/C. II. em. (53 K)
4 db Rolling Stones CD lemez eladó. Érd.: 93/16-276-os vagy a 17-497-es telefonon. (54
Albalux mosógép alkatrészek eladók. Nk., Báthory u. 3. I. emelet. (55 K)
Öreg, bécsi zongora olcsón oladó. Cím a szerkesztőségben. (56 K)
Alig használt sarok ülőgarnitúra, plüss huzattal eladó. Érd.: 17 óra után. Kiss József, Nk., Erdész út 4. II. em. 15. (66 K)
Nk., Jakabkuti u. 39. sz. alatt 1 db heverő eladó. (70 K)
NDK grillsütő (nagyméretű, alig használt) el-adó. Érd.: 93/11-987. (87 K)
Konyha-, szobabútor, szőnyeg - használható állapotban eladó. Kőfalvi István. Nk., Őrház u. 5/A. (108 K)
Sötét színű szekrénysor és zöld színű ülőgarnitúra eladó. Nk., Rákóczi u. l/A. (109 K)
Barokk-colonial rekamié, szekrény, 2 fotel asztallal eladó. 93/14-105. Esti órákban. (110 K)
m:í;m s
Héjas mandula nagyobb mennyiségben eladó. Nk., Báthory u. 3. I. em. (58 K)
Nagyon szép fazonú 3/4-es vörös rókabunda áron alul eladó. Érd.: 93/13-782 telefonon, 16 óra után. (59 K)
Videofelvétel készítés bármilyen időtartamban. Érd.: 17 óráig a 13-040/16-12 melléken, 17 óra után. Hajdú, Nk., Zemplén Oy. u. 9/A. (61 K)
Édesanyám gondozásához sogítséget keresek. Cserébe otthont biztosítok. Elfoglaltság: napi 3 óra. Ajánlatokat: „Sürgős" jeligére a KANIZSA szerk.-be, Pf.: 154. (88 K)
Vásározók, kereskedők figyelem! Guruló konténerek (zárható), árusító asztalok, sátorvasak, komplett sátrak eladók. Érd.: 93/13-319-es telefonszámon lehet. (91 K)
Bűvészkedést kedvelők tanítását vállalom. Amatőr és profi szinten egyaránt, 12 éves kortól. Jelentkezés: Viola Attila, Nk., József Attila 1. (92 K)
Egyházi érméket gyűjtőt keresek. Érd.: 93/14-988-as telefonon, 16 óra után. (93 K)
Tűzifa eladó. Érd.: Pál János, Nk., Magyar u. 109. (94 K)
Sürgősen eladó két négyzetméteres mozgó elárusító pult. Érd.: Nk., Rózsa u. 15. K/6. 17 óra után. (97 K)
Kiskanizsa, Körmös (Mező I.) u. 10. sz. alatt 150-160 kg-os sertés eladó. Érd.: a helyszínen. (115 K)
KING bál lesz 21-én Nagybakónakon, 23-án Felsőrajkon, 25-én Orosztonyban és 26-án Alsórajkon. Mindenkit sok szeretettel várunk. BŰEK. (118 K)
^admacskabunda és mosogatóbetét eladó, ird.: 93/14-105 esti órákban. (111 K)
l''ak i nkkki kksö
40 éves egyedülálló, lakással rendelkező 175 cm magas barna, szakállas, elvált férfi társaság hiányában élettársi kapcsolat céljából megismerkedne zenét, művészeteket kedveld intelligens nővel 35 éves korig. Leveleket „Közös karácsony" jeligére, pf.: 154-be kérek. (79 K)
DEL-ZALAI HETILAP

ARA: 19 FT
A
i
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
Hl. évf. 52. sz. 1991. dec. 27.
2 [ KANIZSA
1991. december 27.
1991/1992...
Ismét eltelt egy év. Krisztus születése után az 1991* dik, Száraadást kéne készíteni, de nem nagyon van mit számba venni. A nagy Ígéretek megvalósulása Ismét elmaradt. Mondják, hogy majd, És ójra ez a csúf szó, bogy majd.
Kis országunk az örök jövő viiágközpontja, itt nincs jelen, megjegyzem, sokáig múlt sem volt, de jövő az mindig. mindig fényes, mert a hatalom képviselőt eddig Is elvárták , és ezután is elvárják töiönk a kincstári optimizmust.
. Tudom, ünneprontás ez, amit most írok, de én, akt közvetlenül a háború után születtem, mindig csak a fényes jövőt láttam, amit a politikusok vízióként festettek elénk, hol cinikusan, hol gazember módjára. Azt gondo* lom, ebből elég volt. Nem kell több kötelező kincstári jövőkép. Erre már nincs több hitet Azt tudom vigaszként mondani, hogy mindenki kapaszkodjon saját magába jó erősen, és próbálja mindenki a jelenét rendezni a lehetőségek szabta határokon belül, ha ez jelent még valamit, Ez az ország - elsősorban állampolgárai miatt -tudott úgy ahogy előre haladni, inert ha politikusai nem is, de polgárai mindig rendelkeztek annyi válóságérzettel, hogy a hajó kormányos nélkül l» eJnavigált a háborgó tengeren.
Úgy gondolom, a józan paraszti észre 1992-bca is nagy szükség Jesz, emberpróbáló esztendő előtt állunk, de ha minden magyar polgár megkapaszkodik magában, afckór ezt is túl fogjuk élni. "jyhtoez kívánok minden kedves olvasónak kellemes ü/üunepek«t és boldog új esztendőt!
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft., és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési dij: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
❖ SZÉLRÓZSA ❖
A Baszkföld Picasso-ja
Úgy tartják a műértők, hogy a baszk 32 éves Kasto Salano művészete csak Picasso-éhoz mérhető. Éppoly expresszív, ugyanakkor érzékeny, akár a nagynevű mester.
A fiatalember már a demokratikus Baszkföldön indult el pályáján, talán ezért is sikerült megszabadulni minden korábbi nyűgtől. Fő anyaga a bronz és a kő.
Maga a művész a baszk Apava tartomány központjában él. Művei középpontjába a nemzeti jelleget állította. Szívesen mintázza meg a baszk nemzeti játék, a szeszta puntu közben a férfi játékosokat.
- Nem a forma a lényeges nekem, hanem az energia - hangzik vallomása amely munkáim tárgyában megnyilvánul. Feszült tekintetű bikák kerülnek ki a keze alól, olyanok, amelyeket majd szétvet a hatalmas erő.
Annak idején a baszkoknak sikerült elkerülniük, hogy „vendégül" kelljen látniok a Pireneusokat elfoglaló arabokat. Később, már a spanyol állam fennhatósága alatt is állandóan az önállóságukért küzdöttek; sikerült is megmenteni nemcsak a szokásaikat, hagyományaikat, hanem a nyelvüket is. Talán épp ezt a baszk tartást tükrözik a fiatal művész munkái, amelyek szinte szétrobbannak a belső feszültségtől.
Lakóhelye, Vitoria kisváros megbecsüli nagy nevű fiát: a városközpontban két munkája is látható, a helyi hatóságok pedig gyakorta ajándékozzák Salano műveit a város vendégeinek. Az ok: ezek a munkák fejezik ki a legkézzelfoghatóbban a baszk nép jellemét. Salano művei: szótlan, de sokat mondó elbeszélések a baszkról - vélik a helybéliek is.
Miller vízrajzai
Úgy látszik, akkoriban divat volt japán lányt venni feleségül. John Lennon Yoko Onót, a híres író, Henry Miller pedig Hoki Tokudát mondhatta asszonyának, aki most 170 vízrajzából rendezett kiállítást Tokióban, egykori férje emlékének áldozva.
Tokuda asszony 21 évi USA-beli lét után indult el Tokióba, amelynek központjában aprócska mulatót nyitott, ahol fotómo-dellek, kosárlabdázók, külföldi üzletemberek beszélgethetnek az irodalomról, a művészetről a japán főváros neves embereivel, s közösen hallgatnak zongorazenét is. Néha maga Hoki Tokuda ül a billentyűkhöz.
Talán azért van vonzalma az asszonynak a mulatók iránt, mert magával Millerrel is Los Angeles egy aprócska éttermében ismerkedett meg, ahol es ténként énekelni szokott. A híres drámaíró akkoriban már 75 éves volt, a japán dalnoknő sem veit sokkal több - 30-nál.
- Többszáz levelet írt nekem. Fiatal voltam, s nem is tetszett Miller öregsége. Mindig elrejtőztem előle - emlék-
Egy NYERTES kép ''91-ből (Erdei András felvétele)
szik vissza az akkori szép napokra Tokuda.
A végzetes japán lányhoz írt levelek 1987-ben külön kötetben is megjelentek, ráadásul Hoki Tokuda Miller több művének is szereplője; fekete szeme démonikus mélységeiről szóltak a sorok.
Tokuda asszony szerint ennek ellenére sem kerültek egymáshoz közel; mindössze két évet töltöttek el együtt. Az asszony szeretőt tartott - Miller tudtával, sőt, ez a háromszög gyakorta jelent meg a nyilvánosság előtt, például éttermekben, sőt a hollywoodi estélyeken is!
- Az ilyesmi inkább szórakoztatta Millert - hangzik ma Hoki Tokuda megjegyzése. -Henry mindig nélkülözött és a vízrajzaival fizetett.
Az tény, hogy az özvegy által Tokióban rendezett kiállítás egészen új Henry Millert mutatnak: egy nagy csecsemőt, aki gyermeki rajongással rajzolta meg boldogsága világát. Az özvegy szeretne állandó kiállító helyet találni Henry Millernek az USA-ban vagy Japánban Henry Miller Múzeum néven. Egyelőre a jelenlegi kiállító helynek 15 vízfestményt adományozott.
F. Gy.
199t, december 27,
[
KANIZSA
Tom és Jerry
Szilveszteri álhírek, álnyilatkozatok
A „Kiegyezés" című kiadványban a Nemzeti Demokrata Szövetség és Pozsgay Imre az alábbi nyilatkozatot tette közzé:
Honfitársaim!
Elérkezett az idd, amikor már szót érthetünk egymással. Magyarország válságban van, s ebből csak a nemzeti összefogás vezetheti ki. Magyarországon eljött az összefogás órája. Ezt kezdeményezi most az NDSZ és Én. Felhívást intézünk mindenkihez, a néphez, nemzethez, a politikai pártokhoz, nemre, felekezetre való tekintet nélkül.
Fogjunk össze!
Fogjunk össze! Minden egeret! Megspóroljuk a macskát!
Körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, miként vélekednek erről vezető politikusaink.
FIDESZ Orbán Viktor
Az én szavamra vonultak ki a Szovjet Csapatok Magyarországról. Ez történik most az egerekkel is. Azonnal lépni kell, ezt a FIDESZ felvállalja. Erre a legalkalmasabb egy új MONCLOA-paktum. Az
SZDSZ és az MDF azonnal álljon neki, dolgozza ki részletesen több változatban, aztán a végén mi learatjuk az egereket. Ezzel tartozunk a fiatal választóinknak.
POFOSZ Fónay Jenő Az egerekkel mi nem foglalkozunk, ez olyan gyerekes dolog. Azokat szedjék össze a „taknyos orrú" FIDESZES EK, mi a kommunistákat akarjuk összeszedni. De hol van a szemüvegem, már megint nem látom őket, lehet, hogy a Ca-vinton mellé tettem? MSZMP Thürmer Gyula Ezzel az egésszel nem értünk egyet, ez megint valami burkolt fenyegetés. Igaz, hogy jártunk Moszkvában, de azt határozottan kijelentem, hogy sem macskák, sem fehér egerek nem vagyunk.
Voks Humana, Bioszféra Párt Sebeők János Nem, nem és nem! Ez az ökológiai egyensúly teljes felbomlását jelentené! A délamerikai őserdők ugyanezért pusztultak ki. Mi az egerekkel vagyunk és a macskákkal. MSZP Horn Gyula Mi vagyunk a kör közepén, minden párttól legalább egyenlő távolságra. A SZOC-DEM-ekhez közeledünk, 2000-re a miénk lesznek, és mi az övék. Ha kell, elveszem feleségül Petrasovits Annát. Hozománynak elég a kalapácsos ember. Nagyon megszoktuk a kalapácsot, a sarlót
meg úgysem lehet elvenni a Torgyántól. Minket csak az érdekel, az egereket fogja meg a Pozsgay. Ha valaki, akkor mi tudjuk, hogy miért cincog, hiszen nálunk tanulta a szolfézst.
KDNP Surján László
Nekünk az egerekkel nincs semmi bajunk, nagyon kedves kis állatok és hasonlítanak is ránk. Ugyanolyan kicsik és szürkék. Ha Antall József úgy gondolja, akkor mi is úgy gondoljuk. Legfeljebb elnézést kérünk az egerektől. Lenne viszont egy kérésünk: tegyünk kivételt a templom egerével.
SZDSZ Tölgyessy Péter
Úgy gondolom, nem lenne helyes dönteni addig, amíg az egereket és a macskákat meg nem kérdezzük. Ez a kisebbségi jogok és a szólásszabadság teljes megsértése. A kormánynak óriási a felelőssége ebben a kérdésben, és a Pozsgay-előterjesztés mögött valami paktumot sejtek. A gyanúmat támasztja alá az a tény, hogy a kormány az 1992. évi költségvetésébe az egérfogók és macskaidomárok költségét már be sem építette. Addig csak annyit mondhatok, hogy a Szabad Demokratáknak mind az egerekre, mind a
macskákra van liberális megoldása. Egerek! Van Kiút!
MDF Csűr ka István
Ez olyan szép, mintha én írtam volna. Pedig a fejemmel mostanában valami baj van. Csak nem látott bele Pozsgay?
Antall és Pozsgay megint együtt, egy sátorban, retusálás nélkül. (A kutyabőröket és marhaleveleket nálam kell leadni.) A kozmopolita, liberá-lis-bérenc sajtó állításai pedig arról, hogy az MDF magyar szürkeállománya a Hortobágyon van, szemenszedett hazugság. Az egerek sorsát a nemzet a mi kezünkbe helyezte. Azok a hataloméhes liberálisok pedig most végre megmutathatják, hogy hány egeret fognak, ha majd a közelükbe sem engedjük őket.
Kisgazdapárt Torgyán József
Én vagyok az elnök, és az elnök tévedhetetlen. Mindent megváltoztatok: a pártot, a pártalkotmányt, a minisztereket, az országot és magamat is. A legjobb formatervezőkkel folytatok titkos tárgyalásokat. Nekem a szívem is jobboldalon van. Az egér-ügy kis-gazdaügy. A kisgazdákhoz már ezer éve hozzátartoznak az egerek és macskák. Győzni fogunk, mindenki engem támogat!
Parasztok! Új tulajdonosok! Munkások! Kapára, kaszára! Egér-patakvér fogja öntözni kis hazánk reprivatizált földjét.
Röst János
Ez viszont nem kacsa!
Boltok
év végi nyitva tartása
December 28. (szombat) hétköznapi nyitva tartás
December 30. (hétfő) hétköznapi nyitva tartás December 31. (kedd) szombati nyitva tartás
(14 óráig) Az ettől eltérő nyitva tartásról a boltok tájékoztatják a vásárlókat.
SZÖVEG NÉLKÜL
■I
KANIZSA
H december 27.
(Szilveszteri Jókívánság
Lám ezt is megértük. Elérkezett ''91 szilvesztere. Az év elején a számtalan problémát látva úgy gondoltuk, nehéz esztendő előtt állunk. Aztán kiderUlt a nagy „pártmegosztó" időkben is össze lehet csiszolódni. S ha adtunk kaptunk is sebeket, mára már behegedtek. Most sem szeretnénk ezeket fölszaggatni, s ha valaki mégis megsértődne -merthogy Murphy szerint: Aki sértődékeny, az meg is sértődik -, úgy gondoljuk, az nemcsak a KANIZSÁT MINŐSÍTI.
Még egy dolog ide kívánkozik. A KÖGÁZ-díj mintájára mi Kanizsa-díjat alapítottunk. Noha mi nem tudunk semmiféle pénzösszeget mellétenni, szeretettel adtuk. S hogy nehogy az egyen-lősdi vádja érjen bennünket, van akinek egy jókívánsággal, vagy egy versidézettel is megtoldottuk az elismerést. íme:
Dr. Kereskai István a Nagy Toleráns díj bocsánatkérő fokozatát kapta az ülések érzelemmentes, visszafogott levezetéséért, valamint a partnervárosi kapcsolatokért.
Tárgyjutalom: Aranykötéses kódex, amelynek címlapján ez olvasható: A Bourbon restauráció kudarca! (Szívünk szerint a Polgármesteri Hivatal vezetőinek kinevezése előtt jutalmaztuk volna ezzel a polgármester urat.) Vers idézet: „Búsulsz-e Pista?...
a tépett esőben szél vergődik, mint hálóban a hal... Búsulsz-e mondd? És
játszol-e merően az uccák lucskos csillámaival? Én fázom és búsulok.
Arcomba támad a híg nedvesség s nem hevít harag."
József Attila Farkas Zoltán az Ide FIDESZ díj kis helyettesítő fokozatát kapta a pártharcoktól mentes érzelemvilágáért.
Dr. Henczl Edit a Szavazzunk végre díj osztályfőnöki figyelmeztetés fokozatát többszöri súgásaiért érdemelte ki.
Balogh György az (ügy) Rendreutasító díj prejudikációs fokozatát kapta az egyéni érdekektől mentes összeférhetetlenségi vizsgálatokért. Versidézet:
„és mindazt, mit tud az ember s nemcsak üres zaj a fülben, három szóban lehet
elmondani."
Kürn Berger Dr. Harsány! Tamás a Néma Levente díj Karthausi rendjének szószátyári fokozatát veheti át tőlünk szűzbeszédének cicerói megfogalmazásáért.
Balassa Béla Nem törik a faág, ha a szél nem fájja díj összetört Opelekkel ékesített fo-
kozatát érdemelte ki az átépítési költségek jól (meg)becsült tervezéséért.
Krémer József a Nagykovács díj Mycro fokozatát kapta, a vásárdíjas termékek testületi bemutatásáért.
Jancsi György a Templomos Lovag díj szolgálati lakás fokozatát kapta a 20 fő alatti vallások támogatásáért.
Dr. Matoltsyné dr. Horváth Ágnes a Kisberki utca lakóközösségének szemétdombokkal ékesített díj kocsmaadó fokozatát kapta a felismeréseiért.
Jesch Aladár a Kanizsai Médiaszövetség Engem kamera nélkül is mindenhol megtalálnak díj közvetítésekkel ékesített fokozatát érdemelte ki a város üzemeltetéséért.
Marton István az Rt.-t egy csapásra díj alpolgármesteri vál-lonveregetését szerezte meg a munkanélküliekkel való sorsközösség vállalásáért.
És egy jókívánság Marton úrnak: A város mecénásai költöztessék Nagykanizsára dr. Bar-nard professzort, Teller Edét, Ingmar Bergmant, hogy „szellemi kapacitását kamatoztathassa" a kis városunk érdekében.
Magyar József a Szakszervezeti tag-díj kerekasztal fokozatát kapta Tarnóczky Attila és a Rotary szakszervezet közötti tárgyalások levezetéséért.
Czotterné Ivády Zsuzsa a ...múltat végképp eltörölni! díj MSZMP-vel ékesített HNF fokozatát érdemelte ki, az alternatív Lakitelek értelmezéséért. Versidézet:
„...Mondd, kicsi mártottál-e
már
hófehér cukrot barna lébe, egy feketekávés pohár keserű, nyirkos éjjelébe? S figyelted-e: a sűrű lé mily biztosan, mily sunyiresten szivárog-kúszik fölfelé a kristálytiszta kockatestben?"
Dsida Jenő Czupi Gyula a Független Kormánypárti Bíróságok perköltségekkel ékesített díjtételét kapta az újságírók megbecsüléséért.
Németh László a Vállalkozásbarát parkettás díj adómentes fokozatát a következetes egyetértésével szerezte meg.
Balogh Tibor az Egy szakértő tükrös többszörözése díj 3 K fokozatát, véleményeinek aládúco-lásáért érdemelte ki.
Takács Zoltán a Kiskanizsai Antennarendszer díj szennyvízcsatorna fokozatát, a frakcióban
betöltött frontszolgálataiért kapta.
Dömötörffy Sándor a Miklósfai Fatányéros Pecsenyém díj villanyszámlákkal ékesített fűrészelő fokozatát kapta, a költségvetési válságból kivezető útért.
Palotás Tibor a Felkínálom díj „Nekem is legyen hasznom" fokozatát, az önzetlen hozzászólásaiért kapta.
És egy jókívánság: Kapjon egy amerikai érdekeltségű autópálya építésével kapcsolatos tanulmányutat, helyszíni szemlével a Gobi-sivatagban. Versidézet:
„Monda az úr Jónásnak:
„Kelj fel és menj Ninivébe, kiálts a Város ellen! Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság: szennyes habjai szent
lábamat mossák." Szólt, s fölkele Jónás, hogy szaladna, de nem hová a Mennybeli akarta."
Babits Mihály Kovács János a Staféta-bot díj 52 szavazóval ékesített közönségfokozatát kapta a kampánymentes beilleszkedéséért.
Bogár Gáspár a Palingrád hősi védelméért díj vallásoktatással támogatott fokozatát, a Népjóléti Bizottságban végzett gyámügyi munkájáért érdemelte ki.
Koczfán Ferenc a Kis vallások védelmében díj minősített fokozatát szerezte meg a hidro-plasztikus természetvédelem megteremtéséért. Versidézet:
„Alig hallottam, sorsomba
merülten, hogy fecseg a felszín,
hallgat a mély" József Attila Sneff Mária a Sneff téri üzlettulajdonosok közönségdíját az oktatás érdekében elhangzott bocsánatkérő felszólalásaiért kapta.
Minorics Piroska az Elfogadott előterjesztés döntés előkészítésekkel ékesített kollégium díját, a sok hálátlan feladat megoldásáért kapta.
Stamler Lajos a Bagolai bioszféra díj pénztelenséggel ékesített tehetetlenségi fokozatát érdemelte ki, a közúti teherfuvarozásban vállalt rendszerszervezői munkájáért.
Pilczer Éva az Órák óta vitatkozunk a semmiről díj gyorsító fokozatát szerezte meg, hogy továbbra is csak akkor szóljon hozzá, ha már nem bírja tovább.
Csákai Iván a Népjólétemet egy aránytalan költségvetésért díj pénzátcsoportosításokkal fűszerezett szociális fokozatát kapta a többrendbeli szélmalom effektusaiért.
Lehota János a Lehetetlenségek belátása díj lemondással befejeződő fokozatát érdemelte ki Madách műveinek közgyűlési elemzéséért.
Göndör István az Egy féligazság néha több, mint kettő egész díj közgazdasági vitákkal ékesített állandó kisebbségi fokozatát kapta, a mindenkori szavazatok pontos összesítéséért.
És egy jókívánság (magunknak is): Továbbra is „pazaroljon sok energiát" annak érdekében, hogy a testületi Ülések légköre civilizáltabb legyen, és a közszolgálat kidomborodjék.
Böröcz Zoltán a Ketten háromfele is szavazunk díj helyes vágányokkal ékesített etnikai fokozatát érdemelte ki, öltönyének sűrű ki-begombolásáért.
Versidézet a frakciók tagságának:
„távol tar ágak szerkezetei tartják keccsel az Üres
levegőt."
József Attila Tarnóczky Attilának csak a tavalyi kívánságunkat tudjuk megismételni: Helyet a függetlenek közti Versidézet:
„Jól eljöttem, hol a tisztás Innen még visszatalálok Morzsát hintek gallyat török nevemet a fába vésem"
Kányádi Sándor Egyéb jókívánságok: Takács Balázsnak, az Almanach Kft. vezetőjének (és magunknak is): Lottó ötöst, hogy legyen miből finanszírozni a Kanizsa kiadását.
Baranyai Istvánnak az Olajbányász ügyvezető elnökének: A pénzforrások olyan csatornahálózatát, amelynek kiadási oldalán szabályozó zsilip van beépítve.
Mayer Ferencnek, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium igazgatójának: Elfoglaltsága ellenére a jövőben is szervezzen az intézmény rendhagyó irodalom órákat a kortárs hazai irodalom, és aktuális politikai témák korrekt ismertetésére.
Horváth Sándornak a Húsüzem vezetőjének: Az üzemben továbbra is lojális legyen a beosztottaival, csak a térfogategységnyi önsúlyát mérsékelje-
N. I-V. Gy.-Z. Gy.
IMI. december 27,
'' KANIZSA 1

„Egymással beszélni, előítéleteket feloldani, egymást megérteni, felelősen cselekedni..."
Megtartotta első ülését a Sonnenberg Kör
December elején Budapesten zajlott le a Magyarországi Sonnenberg Kör első elnökségi ülése. Hogy mi történt ezen, erről kérdeztük az elnökasszonyt, dr. Pintér Fe-rencnét:
- Mi volt az ülés program-ja?
- Az 1992-es év tervezetét készítettük el. A jövő esztendőben szeretnénk egy felnőtt és egy ifjúsági rendezvényt tartani. Október hónapban Esztergomban lesz „Magyarország helye Európában" címmel konferencia, melyen minél szélesebb körű részvételt kívánunk megvalósítani. Való-
színűleg egy angol csoport is eljön erre az előadássorozatra. A fiatalok részére pedig augusztusban Pécsett lesz találkozó. Ennek témája hasonló a felnőtt programéhoz: „Helyünk a megváltozott Európában".
- Milyen nyelven folynak majd az előadások?
- A hivatalos mindkét alkalommal a német és a magyar lesz, de ha igény van rá, angolul is elhangzik majd minden a konferenciákon.
- Mit terveznek még az új évben?
- Itthon egy-két napos speciális (közgazdasági, nyelvok-
Menekült diákok Kanizsán
Manapság gyakran hallunk róluk. Egyre csak jönnek, apákat és férjeket hátrahagyva, süvítő golyók és becsapódó bombák elől menedéket keresve, védtelenül, kiszolgáltatottan. A nemzeti hovatartozásért harcoló és életüket áldozó katonák szeretteit földönfutóvá tette az eszeveszett háború.
Nemrégiben városunkba is jónéhány család érkezett, elkeseredett felnőttek és mintegy hetven szorongó fiatal, köztük negyvennégyen iskolások.
összefogtak hát a környékbeli, horvát nyelvű általános iskolák pedagógusai, és múlt hétfőtől a menekült gyerekek számára is elkezdődhetett a tanítás, melynek Kanizsán a Zeneiskola biztosított helyet. Amikor az egyik apró szolfézsterembe léptem, tizenegy,
tatási) tárgyú rendezvényeket szeretnénk tartani. Emellett részt veszünk a külföldi rendezvényeken. Ezekre az ösztöndíjakra pályázni lehet, de itt előnyt élveznek a Kör tagjai.
- Hogyan lehet belépni az Egyesületbe?
- A Sonnenberg Körnek mindenki tagja lehet, aki elfogadja a Sonnenberg eszmét és az alapszabályt. A mód a következő: belépési nyilatkozatot kell kitölteni, s a felvételt a vezetőség hagyja jóvá, amely kéthavonta ülésezik. Jelentkezési lapot nálam (Cserháti SZKI) lehet kérni. Az egyes személyek mellett vállalatok, intézmények is beléphetnek a Körbe. Eddig sok a pedagógus a szervezetben, de jó lenne, ha nemcsak értelmiségiek lennének tagok. El szeretném mondani, hogy formális tag-
Dr. Pintér Ferencné a Kör kanizsai elnöke. (Erdei Andris felvétele)
ságra nincs szükség, a jelentkezőknek ismerniük, vállalniuk kell az alapszabályban leírtakat. Nagyon fontosnak tartom, hogy munkánk non-profit jellegű, kizárólag közhasznú kulturális célokat szolgál, és politikai függetlenséggel támogatja a népek közti megértést.
Horváth Ilona
nagyon vidámnak tűnő diák kapta fel a fejét.
- Az első pillanattól fogva arra törekszünk, hogy tanulóink a helyzetükhöz képest vidámak, kiegyensúlyozottak legyenek. - mondja Blazsetin István, aki „civilben" a tót-szerdahelyi általános iskola igazgatója. - Természetesen a gyerekek figyelemmel kísérik a háborús eseményeket, s az otthonmaradottakkal is kapcsolatban állnak, így a nyugtalanító híreken kívül kedvező információkat is kapnak. Tudják például, hogy Eszéket már húsz órája nem bombázzák. Ez számukra különösen fontos, hiszen nagyrészük Eszéken és környékén lakott. Tegnap este telefonált az egyik kislány édesapja. Megtudtuk, hogy az első vonalban harcolt és súlyosan megsebesült, de él. Vi-
szont van olyan tanítványunk is, akinek már nincs hová hazatérnie, mert a faluját földig rombolták.
- Úgy tudom, hogy tankönyveik még nincsenek, a horvát tanterv pedig lényegesen eltér a magyartól. Hogyan, milyen eszközök segítségével végzik az oktatást?
- Valóban nincs még tankönyvünk, ezért egyelőre horvát nyelvű gyermekfolyóiratok segítségével tanítunk. Azonban szeretnénk, ha itt minél előbb egy horvát iskola működne, ezért felvettük a kapcsolatot az ottani művelődésügyi szervekkel. ők úgy döntöttek, hogy a háborús viszonyokra való tekintettel a diákokkal csak az eredeti tanterv hetven százalékát kell elsajátíttatni. Ennek érdekében Csáktornyáról szaktanárokat küldenek, akik valószínűleg a tankönyvekkel együtt holnap érkeznek. Ekkor
a mi szerepünk gyakorlatilag lezárul.
A gyerekek barátságosak, közvetlenek, egyáltalán nem nehéz szóra bírni őket. Elmondják, hogy két hete érkeztek, egy szállóban laknak, és nagyon szeretnek itt iskolába járni, mert az otthoninál sokkal érdekesebben és játékosabban tanulnak. Egyszóval szuperül érzik itt magukat. Megtudom azt is, hogy tulajdonképpen 44 horvát diák jár ide, én csak a felső tagozatosokkal találkoztam.
Kérdésemre, mármint, hogy szerintük mikor mehetnek haza, nem esnek gondolkodóba. Szinte egyszerre válaszolják: majd ha Európa elismeri Horvátország függetlenségét. Hogy-hogy mikor. Hát december tizennyolcadika körül, de karácsonyig mindenképpen 1 -konstatálják.
F. Varga Barbara
Új szaktantermekkel gazdagodott a Széchenyi
Igazán szép, értékes karácsonyi ajándékkal lepte meg magát a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola. A közelmúltban egy jól felszerelt számítógépteremmel és egy korszerű ruhaipari tanműhellyel gazdagodott az intézmény, amelyek ünnepélyes üzembe helyezésére
december tizenkilencedikén került sor.
Mintegy hárommillió forintba került az ország első olyan számítógépterme, amely szakmunkásképző tulajdonában van. A költségek finanszírozását nagymértékben elősegítette az az egymillió forint, amelyet tavaly egy pályázaton
nyert az iskola. S hogy a bekerülési költség viszonylag alacsony, az a diákoknak és a tanároknak köszönhető, hiszen a gépterem -iskolától különálló - épülete, annak berendezései és minden szerelés a saját kezük munkája. Megvásárolni szinte csak a számítógépeket kellett. A ruhaipari tanműhely kialakításához egymillió forint értékben - készpénz és gépek adományozásával - különböző kanizsai vállalatok járultak hozzá.
nyolcszázezer forint pedig az iskola ráfordítása. Ám a tervezéstől a kivitelezésig itt is fontos szerepe volt a tanárok és diákok közös munkájának.
A jövőben egy jól felszerelt szaktantermekkel rendelkező munkahelyet szeretnének kialakítani az intézmény dolgozói, akik joggal érezhetik, hogy a cél felé vezető első lépéseket már megtették.
- fvb -
6 KANIZSA 111 december 27.
IGEN —- nyolcszázszor
A házasságok a«j» az égben, jóval inkább a földön köítetn«k, A megállapítást ml sem bizonyítja jobban, mint a nagykanizsai Családi Iroda Idei házasságkötési statisztikája, Az igazi
ítíist azt az iroda vezetőjétől megtudtuk - árpilis, május és júftps hő-napokra tehető. Noha a téli hónapokban a szerelmesek még több melegségre vágy" nak, a. házasulandók száma ekkor csak átlagosnak mondható, havi 10 esküvővel. Az Anyakönyvi Hivatal okmányain 1941. évben nem kevesebb, mint 596 házasságkötést regisztráltak. A 35 éves ezüstlakodalmán 2 pár,
50 éves aranylakodalmán ugyancsak 2 pár erőltette meg a hajdanában elhangzott boldogító igent.
Képünkön Karádl János, anyakönyvvezető köszönti a sorban 376. ifjú párt.
Tóth Férem;
Karácsonyi koncert
Advent harmadik vasárnapján, a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar hagyományos ünnep előtti hangversenyét rendezte meg az Állami Zeneiskola a Felsőtemplomban. Az esten - szólisták mellett -közreműködött a Hevesi Sándor Művelődési Központ Vegyeskara. Műsoron barokk szerzők és Mozart művei szerepeltek, s egy szép karácsonyi gregoriánt is hallhattunk a kórustól.
A zenekar Gellért Zoltán vezényletével , méltóságteljesen, ünnepélyesen, plasztikusan kirajzolódó szólamokkal interpretálta Bach D-dúr szvitjét, benne a híres „Air" tételt. Bensőséges perceket szerzett Fentős Ferenc hegedűszólójával Vivaldi Négy évszakjából a „Tél" lassú tétele. Hangversenypódiumon ritkán hallható gregorián dallam éneklésével és egy Viadana-motettával nyújtott kitűnő teljesítményt a HSMK kissé megfogyatkozott létszámú vegyeskara, Katona
Középkorúak lettünk, közel húsz éves munkaviszonnyal a hátunk mögött. Régen túl a gyermekkori álmokon, az optimista tinédzser koron, és bizony túl már sok-sok csalódáson. Becsaptak és csalódottak vagyunk! Már úttörő korunkban csúnyán rászedtek bennünket „kádárelvtár-
Noémi vezetésével. A koncert további részében Bach-oratóri-um részleteket is énekelt a kórus orgona, illetve zenekari kísérettel.
Az est legkiemelkedőbb pillanatai két Mozart-mű előadásához fűződtek. A zalaegerszegi Dormán Tibomé szép színű lírai szopránján A pásztorkirály című operából énekelt egy áriát. Bányai Irént, a Zeneiskola igazgatóját pedig végre szólistaként is hallhat-
tuk. A zenekarral Mozart Andantéjának fuvola-szólóját játszotta rendkívül meggyőzően és éretten. Reméljük, ebben a szerepében többször lép ezentúl pódiumra.
A közönség tapsait Bach Karácsonyi oratóriuma zárókórusának megismétlésével hálálta meg a kórus és a zenekar, s a „Mennyből az angyal" hangjai után igazi karácsonyi hangulatban távozott a közínség.
Kocsis Katalin
sék"; a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás ígéretével. Az iskolák, esetleg egyetem elvégzése után jött a 8 óra munka, 8 óra szórakozásra már nem nagyon telt, mert a 8 óra pihenésért albérletet fizettünk. Aztán jött a nősülés, a gyerek, a spórolás, a túlórák, a „géemkák",
SAJTPAPÍR
Nyilván nem vagyok egyedül, aki időnként hosszú listával szokott beállítani körzeti orvosához; szegény Édes anyámnak például naponta háromszor legalább nyolcféle tablettát kell bevennie, hamar fogy hát nálunk a patikaszer.
Fiatal doktornőnket ezúttal bosszús hangulatban találom: -Képzelje, december elsejével Surján úr kiadott egy rendeletet, miszerint minden egyes gyógyszerfajtát külön receptre kell fölírnunk! - meséli érdeklődésemre. -A gyógyszertárak adminisztratív terheinek megkönnyítése és a készletek naprakész nyilvántartása érdekében ugyanis elektronikus adatfeldolgozást vezetnek be. A mi patikánk is megkapta már a számítógépet. Értem én, hogy mindez fontos és hasznos dolog, de akkor miért nem kapunk elegendő vényt?! Nézze meg, mennyire megcsappant a napokban megkezdett tömböm. Különben az új betegellátási rendszerre való át-
némelyünknek zz első infarktus, jött a szocializmus bukása. Azután jöttek a választások, a választási ígéretek a szociális védőhálónál... Jött a rendszerváltás!? És jönnek az újabb csalódások...
Meddig?
- czene -
menet közepén tartva helyzetünk bizonytalan. Finanszírozási oldalról az önkormányzathoz tartozunk, de a farmakológiai és más gyógyászati segédeszközöket a városi kórház biztosítja. Nem tudom, mikorra forrnak ki a dolgok, de jelenleg idegeskedünk eleget. Például előírták azt is, hogyha fekvőbetegeinknek a lakásukon írunk föl gyógyszereket, akkor a rendelőbe visszatérve mindent tételesen föl keU vésnünk a kartonokra. Hogy ez mennyi időnket és energiánkat veszi el a tényleges gyógyítómunkától, az a jelek szerint nem izgat senkit!
Úgy tűnik, a népjólétért fáradozó minisztériumban furcsán értelmezik a takarékosságot. Miközben hol ilyen, hol amolyan okból emelik a medicinák árát és a szintetikus készítmények túlzott fogyasztása helyett a natúrtermékek-re avagy az önerőből való pszi-choterapikus gyógymódokra hívják föl a figyelmet, a közismerten méregdrága papírra bezzeg nem sajnálják a pénzt. Föltehetően a többletkiadást majd beépítik a gyógyszerárakba. Már látom is, ahogyan a tévé képernyőjén feltűnik dr. Matejka Zsuzsanna, aki megnyerő modorban elmagyarázza nekünk az egészet.
De mi lesz akkor, ha elfogy a papír? Netán egy Mackó-sajt ezüstpapírjára írnak föl nyugtatót?! Vagy legjobb lesz, ha megesszük magát a sajtpapírt? Tán használ annyit, mint az Andaxin...
- km -
JAZZ-VARAZS
SHAItl -SHAlíl , egy japán \ara/sige, aminek jelentőse magyarul hókuszpókusz. vagy isjrihi-csirihá. K/t a ..t ará/.slatós" ne tél adta zenekarának az l SA-hóI 16 ét után hazatért l akatos Vilnius zongorista. Jó érzékkel tálas/tolta maga koré zenésztársai!• a mindenki által méltán elismert Jatnri Vilmos dohost. I ás/In Attila gitárost és Egri János basszusgitáros!, aki ez alkalommal l.atlmann liélát helyettesítette. Minden nagykanizsai jázz-kedtelcí sajnalhatja, aki nem tolt ott néhánt napja a HSMK-hatt a Slia-bu-Shahu együttes koncertjén, ugyanis a zenekarnak sikerült teljesen elvarázsolnia a közönségei.
- i /
A becsapott generáció
kanizsa
Í9H. december 27.
Koncepciós per volt az enyém!
- állítja Végvári József
• Én a hazámat nem árultam el se a KGB-nek, se a CIA-nak
• Denevérfülünek is becéztek...
• Vállalkozó vagyok. Színházjegyet, hanglemezt, videokazettát árulok
1
Közel két éve, hogy országvilág megismerte Végvári József nevét, a Duna-gate ügy kapcsán. Végvári őrnagy, a titkosszolgálat tisztje volt, az, aki „feladta" a Céget, miután az a köztársaság kikiáltása után is folytatta közérdeket sértő tevékenységét. Végvári József ma már nyugállományban van, gyakrabban ellátogathat szülővárosába, Nagykanizsára, Kiskanizsán élő édesanyjához. Erős a kötődése szűkebb pátriájához, hiszen gyermekéveit itt töltötte, itt járt iskolába, s csak a Kőolajbányászati és Mélyfúróipari Technikum elvégzése után vezérelte a sorsa az ország másik felébe, majd a fővárosba.
- Hogyan válik valaki a titkosszolgálat emberévé, akinek viszonylag nyugodt, biztos megélhetést biztosító olajipari technikusi képesítés van birtokában?
- Erről részletesen szólok A CÉG árulója című könyvemben, röviden csak annyit, hogy nem ez volt az eredeti életcélom. A technikum elvégzése után 2 évig dolgoztam a szakmában, majd jött a katonaság, ahol távírász voltam. Nagyon szerettem a morsét, rendkívüli érzékem volt hozzá, meg a rádiózáshoz. Denevérfülűnek is becéztek, mert különösen a bal fülemmel olyan magas hangokat is meghallottam, amit más ember már nem. A katonaságnál többször elő akartak léptetni, sőt tartalékos tisztet is akartak belőlem csinálni, de nem kértem belőle. Nem szívleltem az egyenruhát. Végül mint „Szakadj meg vezető" három csontcsillaggal szereltem le, első osztályú távirászként.
- Végül is azért engedett a BM csábításának, mert ott civilruhásként dolgozhatott?
- Nehezen álltam kötélnek, de ez is közrejátszott, meg a
morzés tudásomnak is hasznát vehettem. Nem kimondottan a pénz vonzott, hiszen a szakmámban 2700-3000 Ft-ot kerestem - ez 1965-ben jó fizetés volt - mint műszakvezető az NKFV-nél. A Belügyminisztériumban 1950 Ft-tal kezdtem, mint rádiótávírász.
- Mit kellett ott ennyi pénzért csinálnia?
- Hat órán keresztül bizonyos sávokban figyelni és rögzíteni a rádiójeleket, felderíteni, hogy melyik ügynöknek az adása. Idegfeszítő munka volt ez, 6 órán keresztül ülni. Ki is készült a derekam. 1975-ben, másodszori nekirugaszkodásra felvettek a Rendőrtiszti Főiskolára, innen datálódik az állambiztonságbeli tevékenységem.
- Most már ennek ls vége, nyugdíjazták. Véget értek a kihallgatások, a bírósági ügyek, lassan elcsitulnak a hullámok. Mivel foglalkozik, hogyan él, egyáltalán veszélyes-e még Végvári Józsefnek lenni?
- Először is hogy veszé-lyes-e? Én amit tettem, azt a hazámért tettem, ezért a cselekedetemért pedig vállalom a felelősséget. Nem az fáj, hogy elítéltek, hanem az, ahogyan elítéltek. Addig nem nyugszom, addig harcolok, amíg ez, vagy az ezt követő kormány nem rehabilitál. Elmeorvosi vizsgálat alá kellett vetni magam, és azt mondták, azért nem vagyok büntethető, mert pszichoszomatikus akármim van.
Egy koncepciós per volt az enyém, ugyanis birtokomban van a Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumán, annak idején dr. Kaposvári Bertalan hadbíró úr szájából elhangzott beszéd, melyben többek között azt mondta, hogy példát kell statuálni, a nemzetközi helyzet, az öbölválság miatt is. Hát mi köze van ennek a két ügynek egymáshoz? Én a hazámat nem árultam el se a KGB-nek, se a CIA-nak, se másnak. Én csak a köztársaság kikiáltása után, törvénytelen módon, törvénytelen eszközökkel folytatott cselekményeket tártam fel a nemzet javára. Most már nyugdíjas vagyok, de a nyugdíjból nem lehet megélni. Főleg Budapesten. Novembertől vállalkozó vagyok, színházjegyek árusításá-
val, hanglemezek, videokazetták, CD lemezek forgalmazásával foglalkozom, erre szólnak a .jogosítványaim". Emellett árusítom A Cég árulója című könyvemet, és kívánságra dedikálom, de már dolgozom a folytatásán is. Amit ebben állítok, dokumentumokkal tudom bizonyítani.
- Nem fél az elszámoltatástól?
- A múltat tisztázni kell, és lezárni, a jövő szempontjából csak így lehet előrelépés. Csak az igekötőket kell helyesen használni. Nem a „le"-t, hanem az „el"-t. Elszámolni azokkal, akik bűnösök. És bűnbocsánat pedig van. Egyéniségemet nagymértékben befolyásolták a Teller Ede professzor által elmondottak a Vasárnapi Újságban, mely szerint, ha nem lesz ezen a sokat szenvedett Magyarországon összefogás és megbocsátás, akkor megint elbukunk. Jómagam is támogattam a Zétényi Zsolt féle parlamenti előterjesztést, hiszen a közéletet meg kell tisztítani az olyanoktól, akik kompromittálódtak az elmúlt rendszerben. Aki karriert futott be a KISZ KB-tói kezdve különböző funkciókban, az most ne legyen a Nemzetbiztonsági Hivatalban. Nem azt mondom, hogy az én
helyem ott lenne, de nem a III/III-nál kellett volna példát statuálni, hogy ki marad, ki nem. Máig fájó szívvel gondolok arra a személyre, aki szentképeket, bibliákat adott nekem, hogy hazahozzam édesanyámnak - így mentsük meg a bezúzástól -, és aki most énmiattam munkanélküli. A dilettáns, és „sáros" emberek pedig dolgoznak a Hivatalban.
- Közéleti tevékenységet nem ls folytat?
- Egyetlen szervezetnek vagyok tagja, a Jogsértettek Egyesületének. Szeretnék többet tenni szülővárosomért, Nagykanizsáért is. Lokálpatriótának érzem magam, és ismertségemet szeretném latba vetni e tekintetben. Nagyon fáj, hogy az Olajipari Múzeum nem a zalai olajipar fellegvárában, Nagykanizsán van, hanem Zalaegerszegen. Pesti ismerőseimet, ittjártamkor a polgármester urat is megkerestem ez ügyben. Remélem, hogy sikerül egy olyan területet találni, például a Csónaká-zó-tónál, ahol a múzeum felállítható. Szeretném, ha a világkiállítás idejére megvalósulna, s akkor elmondhatnánk, hogy ismét egy valami megfelelő helyre lett téve.
Bacskay Zoltán
DIÁKCENTRUM
December 27-én, pénteken a HSMK-ban
14 órától Számítógépes játékok; Csere-Bere (játékok, köny-
vek, lemezek, Lutra-matricák stb.); Videofilmek vetítése a Teaházi Társalgóban.
15 órától Játszóház - gyöngyfűzés, rongybaba-készítés. (Ol-
lót hozzatok!)
18 órától Táncház - a Patkó Népművészeti Kör vezetésével. A programok ingyenesek!
December 28-án, szombaton egésznapos program fiataloknak a Cserháti S. SzKI Sportcsarnokában
9 órától Számítástechnika (kiállítás, játék, vetélkedő) 11 órától Autómodell-bemutató 11.30 órától Gokart verseny 13 órától Dili Olimpia középiskolásoknak
16 órától LOJD''S együttes, UDVARI BOLONDOK együttes, LADÁNYBENE 27 együttes, TREMS együttes koncertje.
Jegyek 80,- Ft-ért válthatók a NADISZ Irodában (Bazárudvar) BELÉPÉS CSAK EDZŐCIPŐBEN!
FEBRUÁR
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
FALINAPTÁRA
az
1992-es esztendőre
jani jár
1 Szerda ÚJÉV
2 Csütörtök Ábel
3 Péntek Benjámin
4 Szombat Titusz
5 Vasárnap Simon
6 Hétfő Boldizsár
7 Kedd Attila,
8 Szerda Gyöngyvér
9 Csütörtök Marcell
10 Péntek Melánia
11 Szombat Ágota
12 Vasárnap Ernő
13 Hétfő Veronika
14 Kedd Bódog
15 Szerda Lóránt
16 Csütörtök Gusztáv
17 Péntek Antal
18 Szombat Piroska
19 Vasárnap Sára
20 Hétfő Sebestyén
21 Kedd Ágnes
22 Szerda Vincer
23 Csütörtök Rajmund
24 Péntek Timót
25 Szombat Pál
26 Vasárnap Vanda
27 Hétfő Angelika
28 Kedd Károly
29 Szerda Adél
30 Csütörtök Gerda
31 Péntek Marcella
1 Szombat Ignác
2 Vasárnap Karolina
3 Hétfő Balázs
4 Kedd Ráhel
5 Szerda Ágota
6 Csütörtök Dóra
7 Péntek Tódor
8 Szombat Aranka
9 Vasárnap Abigél
10 Hétfő Elvira
11 Kedd Bertold
12 Szerda Lídia
13 Csütörtök Ella, Linda
14 Péntek Bálint
15 Szombat Kolos
16 Vasárnap Julianna
17 íiétfő Donát
18 Kedd Bernadett
19 Szerda Zsuzsanna
20 Csütörtök Aladár
21 Péntek Eleonóra
22 Szombat Gerzson
23 Vasárnap Alfréd
24 Hétfő Szökőnap
25 Kedd Mátyás
26 Szerda Géza
27 Csütörtök Edina
28 Péntek Ákos
29 Szombat Elemér
19
JÚLIUS
AUGUSZTUS
SZEPTEMBER
OKTÓBER
1 Szerda Annamária
2 Csütörtök Ottó
3 Péntek Koméi
4 Szombat Ulrik
5 Vasárnap Emese
6 Hétfő Csaba
7 Kedd Apollónia
8 Szerda Ellák
9 Csütörtök Lukrécia
10 Péntek Amália
11 Szombat Nóra, Lili
12 Vasárnap Izabella
13 Hétfő Jenő
14 Kedd Örs, Stella
15 Szerda Henrik
16 Csütörtök Valter
17 Péntek Endre, Elek
18 Szombat Frigyes
19 Vasárnap Emflia
20 Hétfő Illés
21 Kedd Dániel
22 Szerda Magdolna
23 Csütörtök Lenke
24 Péntek Kinga
25 Szombat Kristófa
26 Vasárnap Anikó
27 Hétfő Olga
28 Kedd Szabolcs
29 Szerda Márta, Flóra
30 Csütörtök Judit, Xénia
31 Péntek Oszkár
1 Szombat Boglárka
2 Vasárnap Lehel
3 Hétfő Hermina
4 Kedd Domonkos
5 Szerda Krisztina
6 Csütörtök Berta
7 Péntek Ibolya
8 Szombat László
9 Vasárnap EmAd
10 Hétfő Lőrinc
11 Kedd Zsuzsanna
12 Szerda Klára
13 Csütörtök Ipoly
14 Péntek Marcell,
15 Szombat Mária
16 Vasárnap Ábrahám
17 Hétfő Jácint
18 Kedd Hona
19 Szerda Huba
20 Csütörtök Nemz ünn.
21 Péntek Hajnal
22 Szombat Menyhért
23 Vasárnap Bence
24 Hétfő Bertalan
25 Kedd Lajos
26 Szerda Izsó
27 Csütörtök Gáspár
28 Péntek Ágoston
29 Szombat Beatrix
30 Vasárnap Rózra
31 Hétfő Erika, Belli
1 Kedd Egyed, Egon
2 Szerda Rebeka
3 Csütörtök Hilda
4 Péntek Rozália
5 Szombat Viktor
6 Vasárnap Zakariás
7 Hétfő Regina
8 Kedd Adrienn
9 Szerda Ádám
10 Csütörtök Nikolett
11 Péntek Teodóra
12 Szombat Mária
13 Vasárnap Kornél
14 Hétfő Szeréna
15 Kedd Enikő
16 Szerda Edit
17 Csütörtök Zsófia
18 Péntek Diána
19 Szombat Vilma
20 Vasárnap Friderika
21 Hétfő Máté
22 Kedd Móric
23 Szerda Tekla
24 Csütörtök Gellért
25 Péntek Eufrozina
26 Szombat Jucztina
27 Vasárnap Adalbert
28 Hétfő Vencel
29 Kedd Mihály
30 Szerda Jeromos
1 Csütörtök Malvin
2 Péntek Petra
3 Szombat Helga
4 Vasárnap Ferenc
5 Hétfő Aurél
6 Kedd Renáta
7 Szerda Amália
8 Csütörtök Etelka
9 Péntek Dénes
10 Szombat Gedeon
11 Vasárnap Brigitta
12 Hétfő Rezső
13 Kedd Kálmán
14 Szerda Helén
15 Csütörtök Teréz
16 Péntek Gál
17 Szombat Hedvig
18 Vasárnap Lukács
19 Hétfő Nándor
20 Kedd Vendel
21 Szerda Orsolya
22 Csütörtök Előd
23 Péntek Gyöngyi
24 Szombat Salamon
25 Vasárnap Blanka
26 Hétfő Dömötör
27 Kedd Szabina
28 Szerda Simon
29 Csütörtök Nárcisz
30 Péntek Alfonz
31 Szombat Farkas
MV SORMELLEKLET
A U> oldalas TV és Uádió míísor a/ aláhhi vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg IX(Ml S. KI''AS/, Kit.. III.UUMUX K Nagvkanizsa Kereskedelmi Kit., Kani/*ate\. MHÍÁX, 1''YÍU S Kit., ROTAUY KII.. Sumniatech. Szóvetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba Teehnotiade Kit., /ala-IIOI \<i.
19.91. december 30-1992. január 5.
angol-kanadai koprodukcióban forgatott film léleg-izgalmas perceket ígér. Főszerepben: Mason
HÉTFŰ, 22.45
Testestöl-lelkestöl
A huszonhat epizódból álló filmsorozatban ismét „vendégünk" a képernyőn Günter Strack, akit a Két férfi, egy esetből ismerünk _
CSÜTÖRTÖK, 19.00 L ^ J
Jancsó Miklós, nem tagadva meg önmagát, ebben a filmben is olyan témához nyúl, amely fölkavarja a néző érzelemvilágát. A képen: Kállai Ferenc és Cserhalmi György
PENTEK, 22.55
A film megtekintéséhez mindenképpen jó ajánlólevél
Anthony Quinn (a képen középen) alakítása r---
®
SZOMBAT, 19.00
Kaméliás hölgy
A film híven visszaadja a regény lírai hangulatát. Greta Garbó alakítása örökre emlékezetes a mozinéző számáta
VASARNAP, 16.
15 ®
gyilkosság
írök keringő
lohann Strauss emlékezetesen szép dallamai csendüljek föl a látványos német filmben. A zeneszerzőt Bern-jard Wicki alakítja
SZERDA, 13.55
Oké, Néró!
A szilveszteri hangulatot kívánja megalapozni a mulatságos olasz film
, KEDD. 15.25
Fehér árnyak
Szörnyek évadja
m ércí^ 1 ■ Ciril » w m m w piiilt • j 1
1
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krénika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Mozart: Don Giovanni A hét költője: Áprily Lajos 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók
11.29 A papa nem örül Gárdonyi Géza elbeszélése
12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája
13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Most jelent meg
Világirodalmi könyvszemle 14.35 Dzsesszmelódiák 14.55 Áprlly Lajos 15.05 Kóruspódium 15.24 Névnapi köszöntök. Végvári Rezső népzenei összeállítása 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Zeneiskolásoknak - zeneiskolások muzsikálnak 16.30 Nyitnikék
17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30 A hongkongi grófnő
Részletek Chaplin filmzenéjéből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Népdalok
Dévai Nagy Kamilla és a Kaláka együttes előadásában 19.50 Gong 20.05 BUÉK- 19921
Szilveszteri kabaré (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Évzáró a Magyar Gazdasági
Kamarában 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 23.45 urh-n: Kevin Eubanks dzsessz-
együttese játszik 24.00 Hirek. Időjárás
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Cseh muzsika
10.19 A hét zenemüve Mozart: Don Giovanni
10.39 Bálint János (fuvola) és Luciano Cerronl (zongora) hangversenye 11.48 A Hllliard énekegyüttes énekel
12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Zenekari muzsika 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Dietrich Fischer-Dieskau operaáriákat énekel
14.20 Éneklő Ifjúság 14.30 Zenei Tükör (ism.) 15.23 Magyar zeneszerzők 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Bach: Karácsonyi oratórium 18.30 Hangpaletta (ism.) 19.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Szeleczky Zita
8.50 Délelőtti torna 9.03 Derűre is derű Próbalázadás Kopányi György hangjátéka 9.28 A szórakoztatózenei kaleidoszkóp melléklete Farkas Sándor műsora 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 Bródy János szerzeményeiből 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Egyensúlykeresö 17.50 A-B/CD 18.20 MIKRO-fon 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió
Tel.: 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs
Tel.: 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Zeneközeiben
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora 22.00 Magatartásformák 22.40 Duke Ellington felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Albumajánlat
„2 Meters Session"
19.05 Follow Through - 15/3. 19.20 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.30 Kritika két hangra 21.40 Szimfonikus miniatűrök 21.55 Évad végén a Veronai Arénában - III/3. 22.50 A véges végtelen 23.20 A hét zenemüve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Kőszegi Gábor
RTL PLUS 1 PRO 7
6.45 Gyerekeknek (ism.) 7.05 Nyersbőr (ism.)
8.00 Diplodos 7.55 Waltonék (ism.)
(francia rajzfilm) 8.40 Rajzfilmek (ism.)
Mackók Frosty, a hóember
(amerikai rajzfilm) Virginia és a Télapó
Maci Laci Tapsi Hapsi
(amerikai rajzfilm) Flintstone család
9.15 Rajzfilm 10.20 Adderly (ism.)
9.20 Al Mundy 11.15 Nyersbőr (westernsorozat)
(amerikai krimisorozat) Az út végén
Nászút Berlinben 12.05 Harry csodálatos büntetése
11.00 Közönséges csalás (ism.)
(színházi közvetítés) 12.30 Bili Cosby-show (ism.)
12.35 Mr. Traffic 13.20 Harttól Hartig (ism.)
(amerikai sorozat) 14.15 Perry Mason (ism.)
Ékszertolvaj 15.50 Cowboy (amerikai western) 88''
nsiiiíi Seriff New Yorkban Fsz.: Glenn Ford, Jack Lemmon
(amerikai sorozat) tHHü „Colt" a biztonság kedvéért
A nyugalom völgye (amerikai akciófilm-sorozat)
14.15 Egy zsaru bosszút akar Komputermanipulációk
(amerikai akciófilm) 90'' 18.15 Rajzfilmek
15.50 Wimbledon, 1991 Szelleműzök
16.45 Rizikó - játék Gyilkos paradicsomok
17.10 Forró nyeremény Szuperegér
17.45 Ünnepi dallamok Flintstone család
18.00 Magazin 20.00 Hiradó
18.45 Hiradó HiKE Sanders és a halálhajó
íEIE A csapat (angol kalandfilm) 83''
(amerikai sorozat) Fsz.: Richárd Todd
Vad musztángok 21.55 Rhinestone
pjnro Arnheim hídja (amerikai film) 106''
(amerikai háborús film) 156'' Fsz.: Sylvester Stallone
ESIili) Vörös cápa az óceánban EEüTil Éjféli telefonáló
(francia-olasz horror) 89'' (amerikai krimjsorozat)
0.35 Blomfieid felügyelő első esete Fekete bárányok
(NSZK krimi) 81'' 0.45 Hirek
1.55 A Sárga Rolls-Royce 0.55 San Francisco utcáin (ism.)
(angol film) 113'' 1.45 Hírek
Fsz.: Rex Harrison, Shirley 1.55 Perrak (ism.)
MacLaine, Alain Delon, Ingrid 3.25 Hirek
Bergman 3.35 Az autóstopos
3.50 Mississippi melódia (amerikai sorozat)
(amerikai musical) 103'' Halálugrás
5.30 Lányok a 9-es körzetből 4.00 Az első halálos bűn (ism.)
(francia sorozat) 5.20 Tizenhetes szám (ism.)
7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai és európai hirek 9.00 Gilles de Gennes, Nobel-díja 10.00 Borisz Godunov (opera) 17.15 Jó napot, jó étvágyatl 17.40 Gyermekműsor 17.55 Francia nyelvlecke 18.10 Vidám nyelvi játék 19.00 Természetvédelmi 19.30 Svájci hiradó 20.00 Mai magazin 21.00 Hiradó / Varieté 23.00 Hiradó 23.20 Kulturális magazin
MUSIC TV
20.00 Rock év 21.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Rock-blokk 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Bim-bam-bino 18.10 Hírek
18.15 Lou Grant (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Kémbanda I. (am. tévéfilm) 21.45 Hirek
22.00 Éjszakai őrjárat (am. sor.) 22.50 Jabberwocky (ism.) 0.35 A kalitka (ism.) 2.05 Hirek
Arnheim hídja
amerikai háborús film
1944. szeptember. A szövetséges csapatok a német birodalom határán állnak. Montgomery marsall haditerve a következő: az ejtőernyősök elfoglalják azokat a hidakat, melyeken később a páncélosok haladnak keresztül. Az amerikaiak legfontosabb stratégiai hídja Arnheimnél található. A kedvezőtlen időjárás és a súlyos taktikai hibák elodázzák a döntő csapást. A képen: Gene Hack- -jc man és Sean Connery. tU. 10
HIBABEJELENTES: 11-442
SUPER CHANNEL

9.10 Egyveleg
3.00 Japán üzleti élete
i.00 Élő vldeoshow
1.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
1.30 Dráma
19.00 Vigjátékok vitriné
19.30 Belföldi tudósitások
g.oo Sport
1.00 Dokumentumfilm
130 Francia aktualitások
2.00 BBC-híradó
12.30 Piacgazdaság
2.50 Elveszett nászút (am. film)
utána Egyveleg
EUR0SP0RT
4.00 Jégkorong
S.30 Autó-motor sport
7.00 Röplabda
9.00 Szörfösök magazinja
9.30 Jégkorong
0.00 Ökölvivás
U.30 Eurosport-hirek
12.00 Labdarúgás
3.00 Thaiboksz
100 Párizs-Fokváros rali
SCREENSPORT
8.00 Eurobics / Argentin futball
6.30 Lóerők / Eurobics
1.00 Biliárd
2.00 Lóverseny
3.00 Asztalitenisz
(.00 Autósport az USA-ból
5.00 Eurobics / Golf az USA-ból
7.30 Nemzetközi sportmagazin
B.00 Szumóblrkózás Nagoyából
9.00 Starti / Forma-1
D.30 Si az USA-ból
1.00 Téli Olimpia, 1992
1.30 Ökölvívás az USA-ból
3.00 Kosárlabda Ostendéböl
1.00 Atlétika
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Kalandorok (ism.) 9.30 Európa születése (sorozat) 10.30 Rádió (ism.) 12.05 Rövidfilm 12.15 Károly herceg
(dokumentumfilm) 13.00 Hírek
13.10 Egy nemzet legendája
(ausztrál film) 15.05 Garfield és barátai (sorozat) 15.30 An-tan-tónusz 15.55 Téli játékok 17.00 Mlnlhirek
17.10 Kislány a városból (sorozat)
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Állatorvosok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
21.15 Természetfilm
Peter Strohm (krimisorozat) 23.00 Fiatal fegyverek
(amerikai western) 0.40 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Éjszakai telefonáló 1.05 Hírek
OSZTRÁK 2
13.15 Művészlexikon
13.25 80 nap alatt a Föld körül
14.15 Bécs (rövidfilm)
15.00 Gyilkos szereposztás (krimi)
16.30 Cspdák az állatvilágból
17.00 Harsfa utca (sorozat)
17.30 Leitner család (sorozat)
niliTil Kalandorok (sorozat)
18.30 Szívek lapja
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 A Strauss dinasztia (sorozat)
22.00 Híradó
22.30 80 nap alatt a Föld körül
SAT 1
6.00 Videofilm-újdonságok (ism.)
6.25 Piacgazdaság
6.50 Szomszédok (ism.)
7.15 Fekete mén (ism.)
9.10 Szerencsekerék (ism.)
9.55 Teleüzlet 10.10 Sport-tenisz 15.45 Szomszédok (ausztrál sorozat) Titokzatos múlt Amanda Madge-t vádolja a nercbunda eltulajdonításával. Eileen elrontja fellépését a videofilmen, és Jim hiába próbál megtudni valamit Beverly titokzatos múltjáról. 16.15 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Láthatatlan 16.45 Lottó
(amerikai sorozat) St. Louis 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) .legesmedve 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Trapper John M. D. (amerikai sorozat) Felügyeleti rendszer 1. 21.10 Hirek, időjárás 21.15 A Német Lovagrend nagymestere (osztrák film) 23.10 Újdonságok és történetek 23.55 Hirek, sport
0.05 Lottó (ism.)
0.55 így láttuk (ism.)
1.00 Trapper John M. D. (ism.)
1.50 Műsorismertetés
5.45 Jó reggeli, Magyarországi 5.47 Falulévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Ünnep után 8.40 ZOOM
Szünidei matiné 9.10 A hóember (ism.) 9.35 Kölyökidö vakáció -3. (ism.) 10.00 Kincskereső kisködmön
VI/4. rész (ism.) 10.25 A cirkusz pillanatai
Francia film 11.15 Ünnep után 11.30 Az Urál felledezése 12.00 Hírek
12.05 Álljunk meg egy szóra I 12.15 Ünnep után - Játék - mesék 12.45 Tigris, tigris (ism.) 13.35 Ünnep után 14.50 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin - Nai ekran 15.15 Katolikus krónika 15.30 Ünnep után - játék 16.05 Fehériófial 17.05 „Új hangok" - játék 18.00 Pénzvilág 18.10 Gördeszka ETilEl Gyereksarok
Cimbora - Szilveszter Jó éjszakát kíván a Disney I 18.45 IS - HIT - III/3. rész 19.15 Ünnep után - játék 19.30 Hiradó 20.00 Telesport
20.05 Ünnep után - műsorajánlat 20.30 Kerék-bár OTTil Twin Peaks
Amerikai tévéfilmsorozat VIII/6. rész 22.00 Az én hetem 22.20 Szeresd a hétfőt! 23.05 Videovilág 23.50 Élelem legboldogabb napja 23.55 Késő esti híradó 24.00 BBC-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
16.30 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás ílifTi] Délutáni filmajánlat Vörös Hold
Ausztrál-amerikai tévéfilmsorozat - II/2. rész 17.30 Torpedó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek I Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Fö a tisztaság Tom és Chórie 18.00 Popreál 18.25 Hatoslottó-sorsolás
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.35 Műsoralőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló tmrna A legvidámabb barakk
Magyar dokumentumfilm-sorozat
XII/8. rész 20.00 Telesport 21.00 Stúdió ''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... FEHü Törvényes gyilkosság Angol-kanadai film (1978) 119''
Sherlock Holmes - Christo-pher Plummer (Újréti László), dr. Watson - James Mason (Szabó Ottó), Lees - Donald Sutherland (Helyei László), Annié Crook - Genevieve Bu-jold (Orosz Helga)
PRO 7
KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
ITT A LEGÚJABB, A JANUÁRI
A tartalomból: Szexeldoridó a navadal sivatagban: atomtudósok megédesített percei ★ Kétarcú szexszimbólum: kilestük Serena Grandit * Loulsa báróní pornóshow-l: megszálltik íz olasz zsaruk a titkos kéjlakoll * Az Igazság Jeanny Papperről: a cslklbörú szexcica Intim világa * Heten*, az éjszakai kísértei: szexémoktutó a bécsi .Csendes Éj''-ban * Újra bizarr börbull Münchenben * A kéj játékszere: elbeszélés * ... s még számtalan más érdekesség, plkéns ínyencség az erotika él pornó világának végtelen varázsú tálairól.
Keresse a hírlapárusoknál I ÖKM - S AMI KÖRÜL A VILÁG FOROG
Sanders és a halálhajó
angol kalandfilm
Sanders a biztosítótársaság megbízásából nyomozást folytat frika délkeleti partjainál egy hajó Ián. Meghökkentő nyomokra ta-I, s megmagyarázhatatlan gyil-osságok történnek. Sanders víz latti felvétel segítségével megál-ipítja, mi történt az eltűnt hajóval, [épünkön: Marianne oh és Heinz Drache. tU.la
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink
Körkép egy hét belpolitikai riportjaiból 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje
Baszk táncmuzsika 11.39 A fehér pillangó
Déry Tibor novellája 12.00 Déli Krónika 12.35 Poggyász
Tudnivalók utazóknak 13.05 Klasszikusok délidőben
Zenekari muzsika 14.10 Összjáték a stúdióból és a
Vörösmarty térről 15.05 RádióMa
1 év 2 órában 3 telefonszámon 17.05 Népdalkórusok, hangszer-
kettősök 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.20 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Alhang - a vasszécsényi Óe-
bergényi kastélyszállóból 19.05 A lónak is négy lába van, mégis megbotlik Az év sport(os) bakijai 19.30 Telis-telefondorlat
Éteri garázdálkodások 20.00 A Magyar Rádió Karinthy Színpada
Árkus József kabaréja 20.55 Óévbúcsúztató nótaszó 22.05 BUÉK- 19921
Szilveszteri kabaré (ism.) (Ism. szombat, K. kb. 10.05) 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.45 urh-n: A Budapest Ragtime
Band játszik 24.00 Himnusz - Szózat 0.10 Táncoljunk I 5.00-
5.50 Mulassunk együtt
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: A szerző és
előadó Payer András 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó - irodalomkedvelőknek
10.00 Híres zenés játékokból 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Mit űzen a Rádió? (ism.) 11.33 Újdonságainkból
Magyar könnyűzenei felvételek 12.00 Szilveszteri nótaparádé 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Az év Rock Gyermekei
Válogatás az év során legtöbb közönségszavazatot kapott együttesek felvételeiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Operettkedvelöknek
Magyar művészek Lehár operettjeiből énekelnek 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Mozizongora 16.03 A Rádiószínház bemutatója Nyerges András: Hungária szuperkviz 16.47 Két dal az Örült nők ketrece
c. musicalből 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Egyszer volt... 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Szilveszteri Nóta-só 20.00 Szilveszteri Pop-panoráma Vidám, zenés beszélgetés hazai előadókkal, együttesekkel 21.00 Fúvós polkák 21.22 Derűre is derű
A titokzatos harmadik Csák Gyula hangjátéka 22.00 A Rádió Dalszínháza A denevér
Johann Strauss háromfelvo-násos operettje 24.00 Himnusz Szózat
1.10-
5.50 Szilveszteri Poptarisznya
Szerkesztő: B. Tóth László
j RTL PLUS j 1 PRO 7 j
6.45 Diplodos (ism.) 7.10 Nyersbőr (ism.)
Mackók (ism.) 8.00 Richmond Hill
Maci Laci (ism.) (ausztrál sorozat)
8.00 Diplodos Aukció
(francia sorozat) 8.45 Rajzfilmek (ism.)
Mackók Szelleműzök
(amerikai sorozat) Gyilkos paradicsomok
Maci Laci Szuperegér
(amerikai sorozat) Flintstone család
9.15 Rajzfilm 10.20 Muppet-show (ism.)
9.20 Al Mundy 10.50 Nyersbőr
(amerikai krimisorozat) (amerikai westernsorozat)
Versenyfutás A nagy finálé
11.00 Próbaéjszaka 11.45 Sanders és a halálhajó (ism.)
(színházi közvetítés 13.10 „Colt" a biztonság kedvéért
12.35 Mr. Traffic (ism.)
(amerikai sorozat) 14.05 4 D-Man
íeiüí] Seriff New Yorkban (amerikai sci-fi) 81''
(amerikai krimisorozat) 15.30 Gulliver három világa
Stewardessek (angol kalandfilm) 94''
14.35 1991 - visszapillantó íBTO Dowling atya titkai
fEUil Farkasok klánja (amerikai krimisorozat)
(mexikói sorozat) Nem csak lopni
Leonora gyermeke 18.05 Rajzfilmek
16.05 Moonwalker Charlie Brown
(amerikai zenés film) 88'' 18.30 Lucky Luké (francia rajzfilm)
Fsz.: Michael Jackson 20.00 Hiradó
17.45 Szilveszteri dallamok A birodalom védelme
18.00 Magazin (angol krimi) 90''
18.45 Hiradó BES A denevér
19.10 Mini Playback Show (osztrák filmvígjáték) 102''
20.15 Egy érv az élet és egy a halál 23.45 Szórakoztató műsor
mellett Kabaré és szatíra
(NSZK-olasz-francia-spanyol bee Égő nyergek
western) 71'' (amerikai filmvígjáték) 88''
Fsz.: Bud Spencer, James Co- Fsz.: Gene Wilder, Cleavon
burn Little
21.35 Benny Hill-show btib Bombasiker
0.15 Svéd lányok (amerikai filmvígjáték) 84''
(NSZK szexfilm) Fsz.: Mel Brooks, Marty Feld-
Kína Osztálytalálkozó man
(amerikai filmvígjáték) 80'' ■HETil Lenni vagy nem lenni
2.55 Casanova és társa (amerikai- (amerikai filmvígjáték) 103''
francia-olasz szexfilm) 98'' Fsz.: Mel Brooks, Anne Banc-
4.35 Benny Hill-show (ism.) roft
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Szimfonikus zene 10.20 A magyar nyelv századai
A nyelvész Vörösmarty
10.35 Hepiend
Rákosy Gergely novellája 10.52 Prokofjev művek fúvószenekarok előadásában 11.10 Együttesek vígoperákból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Consortium Classicum
együttes felvételeiből 13.00 Csúfolkodó
A Vízkereszttől Szilveszterig különkiadása 14.00 Százéves a Carnegie Hall -XV/15.
15.36 Romantikus kórusmuzsika 16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Fiatal művészek pódiuma az Óbudai Társaskörben-11/1.
17.05 Divertimentók 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 in der Muttersprache 19.25 Francia muzsika 20.35 Világhírű előadóművészek
szonátafelvételeiböl 21.00 Zöldszilváni Pipi „Képeteket viselem" avagy Pipi a szózuhatagban 21.20 Opera-müvészlemezek 22.00 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 23.42 Philip Jones rézfúvósegyüttese játszik 24.00 Himnusz Szózat
0.10-
5.50 Szilveszter éjjel
7.00 Francia hiradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai és európai hirek 9.00 Mai magazin (ism.) 10.00 Kulturális magazin (ism.) 17.15 Jó napot, jó étvágyat! 17.40 Gyermekműsor 17.55 Francia nyelvlecke 18.10 Vidám nyelvi játék 19.00 Kanada két keréken 19.30 Svájci hiradó 20.00 Rendkívüli tudósító 21.00 Hiradó/Krimi 23.00 Gag és humor 24.00 Gipsy Kings (hangverseny)
MUSIC TV
18.00 Pip Dann
19.00 Yol
19.30 Tárcsázz!
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Háromból egy
24.00 Házibuli övezet
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Bim-bam-bino 17.40 Hirek
17.45 Lou Grant (amerikai sorozat) 18.30 Hopp vagy kopp - játék 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek 19.40 Ruk-cuk-játék 20.15 A halott utazása (francia film) 21.45 A marsallnö (olasz film) 23.05 Hétvégi eltávozás (am. film) 24.00 BUÉK
Osztálytalálkozó
amerikai filmvígjáték
A Lizzie-Borden középiskola diákjai tízéves osztálytalálkozón látják viszont egymást. Az egykori diákok az elmúlt évek során természetesen megváltoztak. A hippik mellett vannak csendesek, de enyhén bolondok is. Chuck Berry zenéjére táncolnak és anekdotákat mesélnek. Az idilli együttlétet azonban megzavarja, hogy Walter Baylor késsel fenyegeti meg osztálytársait.
A képen: jelenet a H oc filmből. i-öo
DOMUS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
ít T KON V '' V A R 1 II A Z
■H Na; u. 22.
nerBUBBD
IICwCiuDCn
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
3.00 Japán üzleti élete
1.00 Élő videoshow
1.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
1.30 Dráma
9.00 Vígjátékok vitriné
9.30 Belföldi tudósítások
O.OO Sport
1.00 Tudományos magazin
1.30 Kelet-európai riport
12.00 BBC-hiradó
2.30 Piacgazdaság
2.45 A kivégzés (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
1.00 Párizs-Fokváros rali 4.30 Jégkorong S.00 Röplabda 9.00 Labdarúgás 1.00 Albertvllle 9.30 1991 - visszapillantó 1.00 Autó-motorsport 1.30 Eurosport-hírok 2.00 Pankráció 9.00 Műkorcsolya
SCREENSPORT
1.00 Eurobics / Díjugratás
9.30 Asztalitenisz
9.30 Eurobics / Biliárd
2.00 NBA - amerikai kosárlabda
3.30 Sí az USA-ból
4.00 Lóerők
) 5.00 Eurobics / Atlétika
7.00 Ökölvívás az USA-ból
9.00 Szumóbirkózás Nagoyából
9.00 Spanyol futballkörkép
9.30 Vizisportok magazinja
J.00 Rögbi világkupa
1.00 Golf Európából
9.00 Kosárlabda Ostendéböl
4.00 Biliárd Thaiföldröl
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Az ellopott hercegkisasszony
(lengyel rajzfilm) 10.35 Rövidfilm
10.45 Jonathan és a boszorkány
(mesefilm) 12.05 Sport 13.00 Hírek 13.10 Kalandorok (ism.) 13.35 Arthur király és az űrhajós
(amerikai film) 15.05 Júlia hercegnő
(csehszlovák mesefilm) 16.35 Dokumentumfilm 17.00 Mlnihirek 17.10 Kislány a városból
(sorozat) 18.00 Hirek 18.05 Csupa karikatúra 18.30 1991 - visszapillantó 19.30 Híradó 19.55 Sport 20.00 Óévbúcsúztató 20.15 Szilveszteri történetek 21.45 BUÉK, 1992 0.40 Tánczene
OSZTRÁK 2
9.05 Mennyel kutya (am. film) 10.45 Némafilm / Zenei miniatűrök 13.00 80 nap alatt a Föld körül 13.50 A denevér - operett 16.45 Dokumentumfilm 17.30 A Leltner család (sorozat) rciiTil Kalandorok (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Didi, a szakértő (NSZK film) ETÜEi Arzén és levendula (am. film) 23.35 A deszka (angol humor) 24.00 BUÉK
0.07 W. W. is a dixi táncklrálya 1.30 A nagy vonatrablás (angol film)
SAT 1
6.00 Sport-tenisz 7.55 Zapp-játék 8.15 Thunderai macskák (im.) 8.45 Szomszédok (ism.) 9.10 A Német Lovagrend nagymestere (ism.) 11.00 Szerencsekerék (ism.) 11.45 Bingo (ism.) 12.10 Police Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Kongó királya 12.35 Közkórház (amerikai sorozat)
Egyszeri lehetőség 13.20 Szomszédok (ausztrál sor.) Lucy különös viselkedése Eileen ismét mindent magához ragad, Beverly fellebbenti a fátylat titkos múltjáról, és Lucy váratlanul furcsán viselkedik. Helen és Jim komolyan aggódik a lány miatt. 13.45 Bonanza (westernsorozat)
Átutazóban 14.40 Megőrültél?
(angol filmvígjáték) 96'' Fsz.: Jerry Lewis 16.25 Nyereményjáték 16.35 A fehér farkas visszatér (NSZK-olasz—francia film) 93'' Fsz.: Franco Nero 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó
19.05 Helmut Kohl ünnepi beszéde 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Sivatagi liúk
(amerikai film) 62'' Fsz.: Olivér Hardy, Stan Laurel 21.25 Humorzsák 22.15 Porky (kanadai filmvígjáték) 0.05 Gaudi börnadrágban
(NSZK erotikus film) 80'' 1.10 Humorzsák (ism.) 2.00 Gaudl bőrnadrágban (ism.) 3.00 Műsorismertetés
A denevér
osztrák filmvígjáték
Orlovsky herceg bálján nagy a ürzavar. A vendégek között találaté például dr. Gábriel Eisenstein ''eter Alexander, balra), a híres lyvéd, akinek tulajdonképpen irtönben kellene ülnie. Mostazon-in Renard márkinak adja ki mait. Partnernője, a grófnő a való-gban szobalány. Eisenstein felege, Rosalinde szintén ott van a ilon, pedig el kellett volna utaznia, képen: Rökk Marika --i Peter Alexander, cl.03
5.45 Jó reggelt, Magyarország! 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Szilveszter, 1991 8.45 Gyereksarok A mesemondó A három holló Angol mesefilm (ism.) 9.10 Avasálarcos
Angol rajzfilm (ism.) 53'' 10.05 Szilveszter, 1991 11.05 FRISS - Magazin 11.35 Szilveszter, 1991 tHETíí Zenélő filmkockák Horgonyt fel I (Anchors aweigh) Amerikai zenés film (1945) 135'' 14.45 Szilveszter - Új esztendő, Vigságszerzö Jankovics Marcell sorozata IV/3. rész 25'' 15.10 Szilveszter, 1991 15.50 Évzáró Top-modell 16.20 Szilveszter, 1991 17.50 Gyereksarok Esti mese
Aki eladta a fa árnyékát 18.15 Szilveszter, 1991 19.30 Híradó 19.50 Szilveszter, 1991 20.20 Szeszélyes év 21.00 Szilveszter, 1991 CTlü Haver haver
Amerikai film (1981) 92'' 22.45 Szilveszter, 1991 23.10 ... Hofl 23.50 Szilveszter, 1991 24.00 Éjfél 0.05 Újévi köszöntő
Elmondja: Göncz Árpád 0.10 BÚ ÉK, 1992 0.20 Gálvölgyi-show 1.05 BÚÉK, 1992
Benne: Boldog új autót kívánunk I
Játék, humor, zene
kb.
4.30 Műsorzárás
„A színész az egyetlen lény, aki felelős a szavakért. Súlyosabbá teszi helyzetét, hogy majdnem mindig más szavaiért felelős."
(Ódry Árpád)
7.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya
tlililü Szünidőben
Tapsi Hapsi és Dodó kacsa a sport féktelen világában
Amerikai rajzfilm 11/1. rész ílilKIi] A kis hableány
Csehszlovák mesefilm íFTiTii Újjáéledő természet Támadás a lagúna ellen Angol ismeretterjesztő film 12.55 Délidőben
A címbalom varázslója Ökrös Oszkár műsora
Műsorvezető: Sugár Ágnes
13.25 Hirek - Műsoreiözetes -
Időjárás 13.35 A nagymama
Tévéjáték Csiky Gergely színművéből 14.55 Van-e remekebb?
A Rock-pódium szilveszteri különkiadása a Dolly-Roll együttessel lEta Oké, Nérói
Olasz film (1951) 96''FF 17.00 Hogyan jutunk ötről hatra, avagy vak varjú a vakvágányon
Szilveszteri különkiadás Benne: Lavina, egyéb katasztrófák és Torpedó 18.20 Gyerekeknek Az én pici pónlm (My Little Pony) Amerikai rajzfilmsorozat Az Éden tanya szelleme 4 18.35 Műsoreiözetes 18.40 Esti egyenleg 19.05 Szilveszteri kupaktanács 19.25 Kapcsoljuk magunkat! 20.00 Szilveszteri Szupergála
Helyszíni közvetítés a Magyar Állami Operaházból EHETT, „Kárpót Medence" Élő Hócipő—kapreál 23.00 „Kárpótoljuk egymást"
(Jóvátételi kísérlet Szilveszterkor)
23.55 BUÉK, 19921-köszöntő 0.05 Újévi köszöntő
Elmondja; Göncz Árpád 0.10 Új esztendőre csendül a nóta
A100 Tagú Budapest Cigányzenekar szilveszteri estje a Fővárosi Operettszínházból 1.10 Peter''s pop-show, 1991
A műsorok kezdési időpontja változhat
KARÁCSONYI VÁSÁR A HERRNBÖCK-NAGYKANIZSA KER. KFT.ÉL!
1
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 6.03 Boldog úi éveli 8.10 Népszerű muzsika - világhírű előadók
.The Broadway I love" Placido Domingo musicalslágereket énekel legújabb lemezéről
8.45 Hol a boldogság mostanában?
Petőfi Sándor versei 9.05 Más-világ
Kísérletek a megbomlott HARMÓNIA helyreállítására 10.05 Énekszóval, muzsikával 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika 12.20 Újévi köszöntö
Elmondja: Göncz Árpád 12.30 Szonda - különkiadás Tudományos magazin 13.05 Találkozásom a népzenével A mikrofonnál: Csoóri Sándor 13.45 Verseit elmondja: Áprlly Lajos
14.10 Művészlemezek 15.05 Petőfi koszorúi 15.43 Az Orphei Drangar kórus népszerű dallamokat énekel 16.05 Év-lorduló a „Bak jegyében" 17.05 Magyarország apróban 17.35 Régi magyar muzsika 18.00 Esti Krónika 18.20 Hol volt, hol nem volt... 18.28 Remekírók hangszalagon Az ember tragédiája Madách Imre drámai költeményének rádióváltozata 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Örökzöld dallamok 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Magyar előadóművészek felvételeiből 23.45 urh-n John Soofield dzsessz-
együttese játszik 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 A katolikus egyház félórája 7.33 Orgonamuzsika Liszt müveiből 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Diótörő
E. T. A. Hoffmann regénye 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Amíg a nagyok alszanak Szilveszter utáni könnyűzene gyerekeknek 9.31 Fúvószenekari hangverseny
a 6-os stúdióban 10.00 Meseautóban
Emlékezés Márkus Alfréd zeneszerzőre - II/2. 10.46 Mayer Lajos mandolinon játszik
11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Ünnepi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Riki-liki-tévi
Kipling meséje 13.45 Időjárás- és vízállásjelenlés 14.00 Közkivánatra-klub 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 A Pihenőidő különkiadása 16.00 Az év slágerei - II/2.
A Slágerlista különkiadása 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Cherbourgi esernyők
Részletek Legrand filmzenéjéből
17.30 Seregi László-portré -11/1. 18.15 Áll a bál...
A Slágerszínház különkiadása 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Népdalest 20.00 Nagy nevettetők 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót
Újévi hangverseny 22.30 Gárdonyi László dzsessz-
egyuttese játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Az elmúlt év legnépszerűbb slágereiből
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.15 Hallgassuk újra I-II/2. 10.00 Évfordulók nyomában 10.30 Buffóáriák és kettősök 11.15 Kapcsoljuk a Bécsi Muslkve-
reinsaalt közben:
11.50 Hírek. Időjárás 11.55 Sinka István versei 13.30 Hangszerszólók
14.00 A Rádiószínház bemutatója Höbörgö János Mátyás Károly Stanislaw Ignacy Witkiewicz drámájának rádióváltozata
15.01 A Londoni Szimfonikus Zenekar felvételeiből
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Új lemezeinkből Verdi: Attila
18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Sztravinszkij: A katona története 20.45 Zenekari muzsika 22.28 „Szép hangok özöne, avagy mit hallhatott Hans Castorp azon az estén" 23.28 Boldog bolondok
Hajdú Ferenc rádiójátéka 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Századunk zenéjéből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
RTL PLUS
6.20 Mesék a nagyvilágból 6.45 Diplodos (ism.) Mackók (ism.) Maci Laci (ism.) 8.00 Diplodos (francia sorozat) Mackók (amerikai sorozat) Maci Laci (am. sorozat) 9.15 Rajzfilm 9.30 Ketten Afrikában
(osztrák-francia film) 87'' 11.00 Rablók
(osztrák filmvígjáték) 90'' 12.35 Mr. Traffic
(amerikai sorozat) Eltűnt képlet 13.00 Seriff New Yorkban (amerikai krimisorozat) Szaracén ló mPTil Seriff az égből
(olasz filmvígjáték) 88'' 16.10 Seriff és a föidönkivüliek (olasz filmvígjáték) 82'' Fsz.: Bud Spencer 17.45 Újévi dallamok 18.00 Magazin 18.45 Híradó nnBü A csapat
(amerikai sorozat) A préri megmentője 20.15 Törvényszéki héják (amerikai film) 110'' Fsz.: Róbert Redford 22.10 Gyilkos krokodil II.
(amerikai horror) 82'' EHHü Delta Force I.
(amerikai akciófilm) 121'' Fsz.: Chuck Norris, Lee Marvin 1.40 Francia show 2.05 Svéd lányok (ism.) 3.25 Az emberek kontra O''Hara
(amerikai krimi) 98'' FF 5.05 Lányok a 9-es körzetből (francia sorozat) Kettős születésnap
f«liiill
PRO 7
6.30 Nyersbőr (ism.) 7.20 Ház az Eaton téren
(angol sorozat) Kutyanapok 8.05 Japán rajzfilm 9.40 Muppel-show
(amerikai sorozat) 10.10 Nyersbőr (westernsorozat)
Utazás Philadelphiába 11.10 Cash McCall
(amerikai filmvígjáték) 98'' Fsz.: James Garner, Natalie Wood
12.55 Dowling atya titkai (ism.) 13.50 Harang, könyv és gyertya
(amerikai filmvígjáték) 97'' Fsz.: James Stewart, Kim Novak, Jack Lemmon 15.35 Arthur II. a pácban
(amerikai filmvígjáték) 108'' Fsz.: Oudley Moore, Liza Minnelli
fHKTil Hardcastle és McCormick
(amerikai sorozat) Egyfajta szolgáltatás 18.25 Hagyma Jack (NSZK-olasz-spanyol film) 87'' Fsz.: Franco Nero 20.00 Híradó
20.15 A halott város túlélői
(olasz-török film) 87'' EHETi] Bűntény a támaszponton (amerikai krimi) 93'' Fsz.: Sean Connery EEglil Spenser
(amerikai krimisorozat) Mint egy suttogás 0.30 Hírek
0.40 Éjféli telefonáló (ism.) 1.30 Hirek
1.40 A parancsnok (ism.) 3.45 Hirek
3.55 Az autóstopos (ism.) 4.20 Folytassa, őrmesteri
(angol film) 79''
7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Meseműsor 11.05 Varieté gyermekeknek 16.15 Az ismeretlenek (vidámságok 17.40 Gyermekműsor 17.55 Jó napot, jó élvágyat 18.10 Vidám nyelvi játékok 19.00 Hegyek / Svájci híradó 20.00 Svájci magazin 21.00 Francia híradó 21.30 Színházi este
Labiche: Vasutak (vígjáték) 23.40 Francia híradó 24.00 Hotel - Szeretni Rimbaud-t
MUSIC TV
18.00 Plp Dann 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Pip Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
9.11 12.Dl 12.31 13.0 16.0 18.0 18.3 19.3 20.0 21.0 21.3 22.0 22 4
13.1 13.! 14.1 15.1 16.1 18.1 19.1 21.1 21.: i22.i
''I
6.30 Jó reggelt, Bino! 11.00 Barátom, Big Foot (ism.) 12.35 Szokatlan történetek (ism.) 13.00 Hopp vagy kopp - játék 13.30 Bim-bam-bino 18.10 Lou Grant (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Fehér szoba (kanadai film) 21.40 Kémbanda II. (tévéfilm) 23.25 A marsallnő (ism.) 0.45 Hétvégi eltávozás (ism.) 2.15 Hirek
(RTL) Delta Force I.
amerikai akciófilm
Amikor az amerikai repülőgép terroristák kezébe kerül, az Egyesült Államok elnöke elit csapatát, a Delta Force-t hívja segítségül. A jól kiképzett emberek tökéletesen felfegyverezve indulnak Bejrútba, ahol az ellopott gép időközben landol. McCoy (Chuck Norris, jobbra) őrnagy, Alexander (Lee Marvin, balra) ezredes és csapata a terroristák nyomába ered, akik túszaikat a szigorúan őrzött iskolában tartják fogva
8. 8. 9 10, 11 12
14
15 15
17
18
19
20 23
fataty PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR g^T]
i
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
2.00 Supershow
2.30 Turisztikai magazin
3.00 Japán üzleti élete
6.00 Élő vldeoshow
8.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Én, a kém (am. sorozat)
9.30 Belföldi tudósítások
10.00 Sport
11.00 Üzleti hét
11.30 Utazási magazin
Í2.00 BBC-híradó
!2.45 Szerelem és gyilkosság (film)
EUROSPORT
3.00 Szörfösök magazinja
3.30 Párizs-Fokváros rali
4.00 Labdarúgás
15.00 Si
16.00 1991 - visszapillantó
18.00 Pankráció
19.00 1991 - visszapillantó
11.00 Autó-motorsport
11.30 Eurosport-hirek
Í2.00 Siugrás
SCREENSPORT
8.00 Eurobics
8.30 Motorsport az USA-ból
9.30 Lóverseny
10.30 Eurobics
11.00 Ökölvivás az USA-ból
12.00 Biliárd Thaiföldről
14.00 Starti
15.00 Eurobics
15.30 Golf Európából
17.30 Rögbi
18.00 Tengerparti röplabda
19.00 Díjugratás Stuttgartból
20.00 Amerikai egyetemi futball
>3.30 Jégkorong
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Didi, a szakértő (NSZK film) 10.35 W. W. és a dixi tánckirálya
(amerikai filmvígjáték) 12.00 Természetfilm 12.10 1991 - visszapillantó 13.00 Hirek 13.10 Kalandorok (ism.) 13.35 1991 karikatúrában elbeszélve
14.00 New York legszebbje
(amerikai film) 15.20 Az új év 15.30 A kél Lotti (film) 17.10 Kislány a városból (sorozat) 18.00 Ausztria a tükörben 18.30 Dinoszauruszok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 A Slrauss dinasztia (sorozat) 22.05 Ez az év Is jól kezdődik Kabarettisták ünnepelnek 22.50 Újévi gála Budapestről ■iiwil Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Halálos utazás 0.45 Hirek
OSZTRÁK 2
11.15 Újévi koncert
13.30 Sport
16.00 Rekviem Granadáért (sorozat)
17.30 Leitner család (sorozat)
18.00 Hirek
ililiW Kalandorok (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.15 Aranyhal a vízben (am. film)
22.05 Hirek
EHni] Gyilkosság éjfélkor (am. film)
23.40 Titokzatos események
(francia-olasz film)
1.35 Hirek
mm
SAT 1
6.05 Névnapok 6.10 Police Academy (ism.) 6.35 Szomszédok (ism.) 7.00 Megörültél? (ism.) 8.40 A fehér farkas visszatér (ism.) 10.20 A sivatag fiai (ism.) 11.55 Bonanza (ism.) 12.55 Szerencsekerék (ism.) 13.35 Tamás bátya kunyhója (amerikai film) 107''
„Az ember életében az első és az utolsó szakasz a legjobb, vagy legalábbis a legtiszteletreméltóbb; amaz az ártatlanság kora, emez az értelemé."
(Joseph Joubert)
15.30 Vadnyugati őrjárat
(amerikai film) 65'' Fsz.: Olivér Hardy, Stan Laurel 16.45 A három testőr liai
(amerikai kalandfilm) 77'' 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Boldog új évet (amerikai film) 81'' Fsz.: Peter Falk 21.50 Hirek
EUiTii Isten veled, barátom I
(francia-olasz krimi) 110'' 24.00 Vadnyugati őrjárat (ism.) 1.10 Műsorismertetés
Ha a német csapat bekerül a Hopman Kupa döntőjébe, a mérkőzéseket 10.20-tól kb. 15.00 óráig élőben közvetíti az adó.
Isten veled, barátom!
francia-olasz krimi
Dr. Dino Barran (Alain Delon, óbbra), hadnagyi rangban lévő )rvos Marseille-ben búcsút vesz csapatától, akikkel együtt harcolt íz algériai háborúban. Mozart dok-:or helyett apró szívességet kell :ennie Isabelle Maune-nak. Franz >opp (Charles Bronson, balra), iz orvos egykori ba- „„ nf> átja csatlakozik hozzá. ".UU
7.50 Újév
8.00 Hagyd aludni a mamát és a
papátl 8.00 A mesemondó
Mimóza királykisasszony
Angol mesefilm (ism.) 8.25 Mosómacik
Amerikai rajzfilmsorozat IV/4. rész: Vaklárma 8.50 A csodafiú
Kínai ifjúsági film (ism.) 10.15 Donna Hot, az álomlovas
Finn kisfilm 10.45 Újév
10.55 Szupernagyi és a nagy cirkusz (ism.) 11.45 Komisz kölyök és a fődíj
Angol film, 11/1. rész 12.10 Újévi koncert Bécsből
Közvetítés a bécsi Musik-vereinsaalból
A Bécsi Filharmonikusok zenekarát Carlos Kleiber vezényli 13.35 Az oroszlánok ura
Angol dokumentumfilm (ism.) 14.30 Újév
14.45 Sárkány és papucs
Rajzfilm felnőtteknek 68'' 16.00 Mark Kingslord meg az ö kacsalábon lorgó szegényháza Pantomim 16.15 Újév 16.45 Cirkuszgála
100 éves a Fővárosi Nagycirkusz 18.05 Újév 18.15 Gyereksarok Rip van Winkle Angol film Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I íETiTil A legjobb dobás
Amerikai film (1986)110'' Norman Dale - Gene Hackman (Gruber Hugó), Myra Fleener -Barbara Hershey (Andresz Kati), Shooter - Dennis Hopper (Versényi László) 20.50 Újév 20.55 Hirek 21.05 Újévi operettgála
Műsorvezető: Kovács József (Interjú a 9. oldalon) Közreműködik: Clementis Tamás, Csák József, Csere László, Csonka Zsuzsa, Csutka István, Dávid Krisztina, Farkas Bálint, Földi Melinda, Frankó Tünde, GA-YI, Galambos Erzsi, Gárday Gábor, Ha-mari Júlia, Harsányi Frigyes, Kállay Bori, Kincses Károly, Leblanc Győző, Peter Minich, Pándy Piroska, Linda Plech, Szilágyi Erzsébet, Szombathy Gyula, Szonda Éva, Vajk György, Várkonyi Szilvia, Zempléni Mária, a budapesti Lehár zenekar, vezényel Faith Tibor és Jármai Gyula 22.40 Újév. Mit hoz a jövő?
Műsorvezető: Mohai Gábor
8.20 Műsorismertetés 8.25 Aprók tánca
Néptáncműsor gyerekeknek Széki táncok I. IHETíl Újévi mesés reggel Piroska és a farkas Csehszlovák rajzfilm (ism.) Tapsi Hapsi és Dodó Kacsa, a két videósztár csatája Amerikai rajzfilm II/2. Melyik az igazi? Francia rajzfilm (ism.) 9.45 Néprajzi értékaink
Szilveszteri csumaálarc 9.50 Népszerű muzsika
A Budapest Ragtime Band koncertje 11.00 A Csillagszemű
Tévéfilm gyerekeknek (1978) II/2. rész
12.05 „Használni és nem ragyogni
akarok..."
Összeállítás Petőfi Sándor születésnapján
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
13.45 Hirek - Műsoralőzetes -
Időjárás íflEE örök keringő
NSZK film (1954) 93'' Johann Strauss - Bernhard Wicki (Kovács István), Henriette Treff - Hilde Krahl (Pap Vera), Adele - Annemarie Dü-ringer - (Orosz Helga), Maria Geistinger - Friedl Loor (Pró-kai Annamária), Olga - Lis van Essen (Szerencsi Éva) 15.30 A király új ruhája
Amerikai zenés mesefilm 80'' 16.50 Gyerekeknek
A szabadság gyermekei Francia rajzfilmsorozat VIII/8. rész 17.20 Vissza a jövőbe
Rendhagyó utazás a magyar színjátszás múltjába és jövőjébe a Bajor Gizi Színészmúzeum újramegnyitása alkalmából
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetss 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló íCTH A dallamkirály
Fényes Szabolcsra emlékezünk. I-II. rész ElflHil Testestöl-leikestöl NSZK tévéfilmsorozat Pokol és menny 85'' 22.15 Életem a tánc
Zenés beszélgetés Anitával EHna Menekülő szerelmesek Amerikai tévéfilm 96'' Diana - Stephanie Zimbalist (Kocsis Mariann), Sean - Alec Baldwin (Balkay Géza)
TOSHIBA
MAGYARORSZAGI KEPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Szonda - különkiadás (ism.) 8.50 Haydn: Fúvósindulók 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp 11.10 Népzenetár 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Könyvszemle 14.15 Metronóm
Zenebarátok órája 15.05 „Mindkét hazából kiárvulva..." A kárpátaljai magyar irodalom utóbbi két évtizede 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Ábel és Aranka
Vajda János meséje 16.52 A Váci Zeneiskola zenekara
játszik 17.05 Cigányfélóra 17.35 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara operettnyitányokat játszik 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.38 Maczkó Mária népdalokat
énekel 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Közvetlen kapcsolat 21.05 Kárpáti Kamii költeményét
Kézdy György mondja el 21.12 Lemezmúzeum
Beethoven: Hegedűverseny 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Városom évgyűrűi
Pillich László kolozsvári író 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Don Giovanni
Részletek Mozart operájából 23.45 urh-n: Count Basle bigbandje
játszik 24.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 A Irancia sanzon ismeretlen
arcai. Yves Simon 9.50 Népdalkörök pódiuma (ism.) 10.15 Édes anyanyelvünk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 A mi korunkban
Tel.: 138-7951 11.23 Gramofonsztárok 12.00 Régi nóta, híres nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó. Sportmagazin 14.30 Teán a rajzfilmkirálynál, Halász Jánosnál 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Kapcsoljuk a stúdiót 15.20 Slágerről slágerre 16.00 Találkozás a stúdióban 17.00-
19.00 RádióMa
benne
17.00 Hírek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 A Rock Gyermekei 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs
20.30 Aradszky László énekel 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Vavrlnecz Béla népdalleidolgozásaiból 21.50 A Magyar Rádió Karinthy Színpada
A polgármester ötlete (ism.) 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma 24.00 Intrádák fúvósokra
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Kétoktett 10.26 Dinnyebefött
Karácsony Benő novellája 10.50 Orosz muzsika 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Operarészletek
13.00 Tövisek és virágok (ism.) 13.57 Zenekari muzsika
15.01 Muzsikus ABC 15.22 Sáry László műveiből 16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Parasztbecsület - Részletek 16.55 Kapcsoljuk a stúdiói 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba malerná 18.40 Na malernjem jezlku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Concentus Hungaricus legszebb lemezeiből - III/3.
20.32 Dvorák: A-dúr zongoraötös 21.15 A Bop-Art dzsesszegyüttes játszik
21.35 Régi idők rádiósa, Molnár Aurél - VII/4. Kodály Zoltán kézfogása 22.05 Napjaink zenéje
Az Endymion együttes játszik 23.04 Rádiószínház
Nyerges András: Hungária szuperkviz (ism.) 23.48 Madrigálok 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.1&-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Zelki János
RTL PLUS
6.35 Diplodos (ism.) Mackók (ism.) Maci Laci (ism.) 8.00 Diplodos (francia sorozat) Mackók (amerikai sorozat) Maci Laci (am. sorozat) 9.20 Rajzfilm 9.30 Johny Dark
(amerikai filmvígjáték) 82'' Fsz.: Tony Curtís, Piper Laurie 11.00 A három falusi szent
(NSZK film) 92'' FF 12.35 Mr. Traffic (am. sorozat)
Elszabadult gyilkos 13.00 Seríff New Yorkban (amerikai krimisorozat) Leshelyzet 14.20 Knighl Rider (am. sorozat)
Baleset következményekkel 15.10 Farkasok klánja (mexikói sor.) Műtét
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Motorláz 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Ünnepi dallamok 17.55 Jump Street 21.
(amerikai krimisorozat) Utcaháború 18.45 Híradó 19.15 Jump Street 21.
(amerikai krimisorozat) Vád alatt 20.15 Mini Playback Show 21.15 Kastély a Wörthi-tónál
(NSZK sorozat) öana Delta Force II.
(amerikai akciófilm) 100'' 0.05 Hazugságok (angol thriller) 97'' 1.45 Francia show 2.10 Miami (amerikai krimi) 87'' 3.40 Fiam, Edward (angol film) 108'' FF Fsz.: Spencer Tracy, Deborah Kerr
5.30 CHIP''s (ism.)
PRO 7
6.55 Nyersbőr (ism.)
7.45 Ház az Eaton téren
(angol sorozat) Fekete péntek
8.30 A karácsonyi csillag nyomában (amerikai rajzfilm)
8.55 Peti cica Americicában
(svéd rajzfilm) 74'' 10.10 Muppet-show
(amerikai sorozat) 10.40 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Vak seríff 11.40 A banditák (olasz kalandfilm) 13.10 Hardcastle és McCormick (ism.)
14.05 Hagyma Jack (ism.) ifcini] A három lestőr
(francia-olasz film) 100'' 17.25 Harttól Hartig (amerikai sorozat) Viszontlátás 18.20 Rajzfilmek Mázlid voltl Gyilkos paradicsomok Szelleműzök Garfield és barátai 20.00 Híradó E7TTE Nate és Hayes
(amerikai kalandfilm) 95'' mu\ Különleges osztag (am. sor.)
Hasonmás 23.00 Don Jüan forró éjszakái (olasz-spanyol erotikus film)
0.35 Hirek
0.45 Spenser (ism.)
1.35 Hirek
1.45 Szórakoztató műsor (ism.)
2.30 Hirek
2.40 A birodalom védelme (ism.)
4.15 Hírek
4.25 Égő nyergek (ism.)
A televiziótársaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Svájci magazin (ism.) 10.00 Irodalmi magazin (ism.) 17.15 Jó napot, jó étvágyat! 17.40 Gyermekműsor 17.55 Francia nyelvlecke 18.10 Vidám nyelvi játék 19.00 Turistamagazin 19.30 Svájci híradó 20.00 Nem kell álmodozni!-mag 21.00 Francia híradó 21.30 Felfedezések magazinja 23.20 Viva - A borokról 0.10 Bírósági iratok
MUSIC TV
19.00 Yo!
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Háromból egy
24.00 Pip Dann
1.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sor.) 13.25 Bim-bam-bino 18.10 Hírek
18.15 Lou Grant (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Kari Dall-show 21.05 Dotterbart (angol film) 22.40 Hirek 22.50 Barcelona 23.20 Filmújdonságok 0.25 Lou Grant (ism.)
Delta Force II.
amerikai akciófilm
Rio de Janeiro. Ramon Coda, a dél-amerikai kokainkartell főnöke ismét kicsúszott a rendőrség kezei közül. McCoy (Chuck Nor-ris, jobbra) ezredes segítségével szeretnék Codát elfogni. Az ezredesnek Svájcban sikerül elfognia a férfit, és visszaviszi Amerikába. Coda kifizeti az óvadékot és megöli az ezredes társá-nak állapotos feleségét. ".13
ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
SUPER CHANNEL
10.30 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
13.30 Utazási magazin
16.00 Élövideoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Én, a kém (am. sor.)
19.30 Belföldi tudósitások
20.00 Sport
21.00 A holnap mögött 21.30 Kelet-európai riport 22.00 BBC-hiradó
22.40 Piacgazdaság 23.00 Miss Bishop (am. film) utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Párizs-Fokváros rali 14.30 Kosárlabda 16.00 Jégkorong 18.00 Párizs-Fokváros rali 19.00 Motorsport 19.30 Albertville 20.00 Nemzetközi sport 21.00 Autó-motorsport 22.00 1991 - visszapillantó 24.00 Párizs-Fokváros rali
SCREENSPORT
8.00 8.30 9.30 10.30 11.00 12.00 14.00 i 15.00 16.00 17.00 19.00 19.30 20.00 22.00 0.30
Eurobics Rögbi világkupa Díjugratás Stuttgartból Eurobics
Tengerparti röplabda Baseball
Belső sáv / Forma-1
Eurobics / Tenisz
Kosárlabda Ostendéböl
Jégkorong
Téli Olimpia, 1992
Bowling
Amerikai egyetemi futball Spanyol futballkörkép Golf az USA-ból
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Kalandorok (ism.) 9.30 Európa születése
(sorozat) 10.30 Aranyhal a vízben (ism.) 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Fantasztikus utazás
(amerikai film) 14.45 Varázsdoboz 15.05 Volt egyszer az élet
(sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.55 Téli játékok 17.00 Minihirek 17.10 Kislány a városból
(sorozat) 18.00 A karikatúra mesterei 18.30 Most vagy soha 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Drombuschék
(sorozat) MM A Philadelphia-kísérlet
(amerikai film) 23.35 Will Penny
(amerikai western) 1.20 Hírek
OSZTRÁK 2
14.55 Müvészlexikon
15.00 Gyilkosok ahol (angol krimi)
16.30 Természetfilm
16.40 Rekviem Granadáért (sor.)
17.30 A Leitner család (sor.)
18.00 Hirek
18.05 Kalandorok (sorozat)
18.30 Simpsonék (sor.)
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Égö titok (film)
22.00 Hirek
22.30 Sport
EElili] Alfréd Hitchcock bemutatja
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 A három testőr fiai (ism.) 9.55 Tamás bátya kunyhója (ism.) 11.55 Szerencsekerék 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze nana Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) J. R. Ewing enged iEKTíl Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Fatima hercegnő FETTEI Falcon Crest (amerikai sorozat) Az apák háza Hifiül Visszatérés Édenbe (ausztrál sorozat) Visszatérés 17.05 Minden, semmi, vagy - játék 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Mlke Krüger-show 21.15 Hunter
(amerikai krimisorozat) Prostituált volt? 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Hirek
23.00 Kánikula Los Angelesben
(amerikai film) 85'' 0.35 Műsorismertetés
A Híradó
közönségtelefonja Budapest 132-0900 Hívható mindennap 6.00—22.00-lg Telefonhívásokat kizárólag a Híradót érintő ügyekben kérnek
Nate és Hayes
amerikai kalandfilm
Ben Pease és Bully Hayes egykor barátok voltak, mostanra ellenségek lettek. Ben hajójával állandó bizonytalanságban tartja a parti környéket, mert még gyilkosságtól sem riad vissza. Hayes ezzel szemben megelégszik a kisebb csalásokkal. Ben egyik nap megtámad egy falut, lakosait legyilkolja, többek között Nate Williamson szüleit is, és elrabolja nn ^c Nate menyasszonyát. tU.lt)
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor
Benne: Reggeli torna 8.30 Verkli
Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.00 Szünidei matiné: A mesemondó A félelmet nem Ismerő fiú Angol mesefilm (ism.) 9.25 Kölyökidö vakáció Szereposztás Valami szerelem (ism.) 22'' 9.45 Hófehérke és a hét törpe
Amerikai mesefilm (ism.) 82'' 11.10 Kincskereső kisködmön Ifjúsági tévéfilmsorozat VI/5. rész: A kis bice-bóca 11.30 Komisz kölyök és a födij
II/2. rész 11.50 Képújság
16.39 Napi műsorajánlat FT3ETÍ1 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A harmadik fogkefe 17.05 Képújság
17.10 Mozart útja - XIII/7. rész
Mozart Bécsben 18.00 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.10 Menedzser Magazin 18.55 Közlemények, előzetesek 19.05 Mini klip-mix 19.15 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora
19.40 Esti mese
Trombi és a tűzmanó 19.50 „Engedjétek hozzámI...''
A hitről gyerekeknek 20.00 Hiradó 20.25 Telesport 20.35 Egészséget mindenkinek Dr. Czeizel Endre műsora A szeszes italokról fTKTÍl Twin Peaks
Amerikai tévéfilmsorozat VIII/7. rész (Csak felnőtteknek!) 21.55 Tíz előtt...
22.15 Motívumok Utassy József
életéből és költészetéből 23.10 Tény-képek
Társadalmi riport 23.55 Késő esti hiradó 24.00 BBC-hiradó
„Minden véletlen ezen a világon, feltéve, hogy azt a törvényszerűséget nevezzük így, amelyet nem ismerünk."
(Fontenelle)
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin (Az adás Budapest körzetében fogható)
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Radics Péter
15.55 Hirek - Müsorelözetes
16.05 Román nyelvű nemzetiségi magazin Ecranul nostru 16.30 Mennyi az annyi?
Gazdaságpolitikai show 17.30 Torpedó - Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Bob és Bobek A takaritóbrigád Csehszlovák rajzfilm (ism.) A kockás fülű nyúl Menyus és a hóember Magyar rajzfilm (ism.) Leopold bosszúja Szovjet rajzfilm 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló roiilil Testestöl-lelkestöl
NSZK tévéfilmsorozat 50'' Az első kő 20.20 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest
Telefon: 132-9329 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Telefon: (62) 12-715 21.05 Ennyi... 50 perc-filmről
Kepes Andrással 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... EHEB Szomszédolás
Szlovák filmek bemutatója 322-es
Szlovák film (1969) 94''
ITIEvEl
18.00 Műsorismertetés 18.05 Sráckarika Bozo, a bohóc Stan és Pan 18.30 A természet világa
Angol ismeretterjesztő sorozat-XX/8. rész: Állati kulisszatitkok II. 19.00 Power kapitány
Amerikai sci-fi-sorozat Tükör a sötétben 19.25 Sláger és Horoszkóp 19.45 Sikersztori Ismétlés 20.00 Terminátor II. 20.30 TV-tévé sport 21.00 Civilpálya 21.30 Lukács Erzsi-show
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Mentés és vállalás 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 Nemzetiségeink népzenéje
11.29 Zsebrádiószínház
A dzsungel törvényei Soóky László hangjátéka 12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma?-Tatán 12.45 A mikrofonnál Váczy Péter
akadémikus 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Erről beszéltünk
A körzeti stúdiók műsoraiból 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Népdalkantáták 15.05 Magyar Írás - irodalmi hetilap 15.50 Beszélni nehéz 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövök...
Tel: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 A zenéről 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 A Karikás együttes felvételeiből 19.50 Gong
20.05 Mit üzen a Rádió?-különkiadás
20.35 A Londoni Filharmonikus Zenekar Hándel-felvételeiböl 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 Beszélni nehéz (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 2*2.30 Dzsesszarchivum 23.00 urh-n: k BBC magyar műsora 23.05 Vegyes egyedül K Verebes István műsora 23.45 urh-n: Adriano Ceientano
énekel 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Eric Clapton 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Apropó
9.30 Ami a káprázat mögött van
Rock Hudson 10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Böngészde a zenei antikváriumban 12.00 Nóták
Moldován Stefánia, Rezsnák Miklós, Lipcsey Edit és Csőr József énekel, Bicskei Géza cimbalmozik 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.30 Utcarádió 17.50 A-B/CD 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió
Tel.: 138-7600 19.30 Zenés hallomások és vallomások
Kívánságok a hallgatók kérései alapján 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Folk-rock Magyarországon 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Zenés játékokból 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Angol slágerek a 60-as évekből
*
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 A New York-i Filharmonikus * Zenekar felvételeiből 10.23 Császárok, királyok, fejedelmek és - muzsikusok VIII. Henrik 10.50 Massenet operáiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Kölni Musica Antiqua
Együttes játszik 13.00 Segítők. Egy nap a vak gyerekek intézetében 14.00 A Royal Filharmonikus Zenekar Delius-felvételeiböl 14.33 Mozart: Don Giovanni
Kétfelvonásos opera közben:
16.00 Hirek. Időjárás 16.05-
16.10 Édes anyanyelvünk (ism.) 17.29 Rádióhangversenyekröl
RTL PLUS | i PR0 7 l
6.15 Rajzfilm 6.50 Nyersbőr (ism.)
6.30 Diplodos (ism.) 7.40 Ház az Eaton téren
Mackók (ism.) (angol sorozat)
Maci Laci (ism.) Búcsú
7.55 Diplodos (francia sorozat) 8.25 Rajzfilmek (ism.)
Mackók (amerikai sorozat) A vöröshajú Anne
Maci Laci (am. sorozat) Babar Amerikában
9.20 Istenben hiszünk Mázlid voltl
(amerikai filmvígjáték) 93'' Szelleműzők
Fsz.: Marty Feldman 10.00 Muppet show
11.00 Szeretett doktornő 10.30 Nyersbőr
(NSZK film) 82'' FF (amerikai westernsorozat)
12.35 Mr. Traffic Újrakezdés
(amerikai sorozat) 11.30 A három testőr (ism.)
Senki nem repül szebben 13.20 Harttól Hartig (ism.)
rciiiii Seriff New Yorkban ron? Mindent Maryért
(amerikai krimisorozat) (angol filmvígjáték) 74''
Leszámolás 15.40 A vaskes.-''yü
íTEF Knight Rider (amerikai kalandfilm) 74''
(amerikai sorozat) Fsz.: Róbert Stack
Baleset következményekkel 16.55 Rajzfilmek
15.10 Farkasok klánja (mexikói sor.) Koalamackók
Farkasok temetője Captain Future
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat) Flintstone család
Rókacsapda nnFTíi Doktor Zsivágó I.
16.45 Rizikó - játék (amerikai film) 91''
17.10 Forró nyeremény 20.00 Hiradó
17.45 Ünnepi dallamok anna Doktor Zsivágó II.
17.55 Jump Street 21. (amerikai film) 92''
(amerikai krimisorozat) 22.00 Álarcosbál (am. sorozat) 69''
Titkos csábítás Párizsi bűnök
18.45 Hiradó 23.15 Bloody Mama
19.20 214-es repülőszázad (amerikai krimi) 87''
(amerikai sorozat) Fsz.: Shelley Winters
Hamis büszkeség 0.45 Hirek
FüFE Montreali bankrablás 0.55 Mozgó kórház
(francia-kanadai film) 96'' (amerikai sorozat)
22.00 Tutti Frutti Természetes dolog
23.20 Üdvözlet a börnadrágból 1.20 Különleges osztag (ism.)
(NSZK szexfilm) 99'' 2.10 Hirek
0.45 Az ördögbei (brazil szexfilm) 2.20 Don Jüan forró éjszakái
2.15 Üdvözlet a börnadrágból (ism.) (ism.)
3.50 Csókos tengerészek 5.20 Bajnokok (angol sorozat)
(amerikai zenés film) 119'' FF Aranyketrec
5.50 Rajzfilm 6.10 Szabad nevetni (sorozat)
18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A kamarazene kedvelőinek 20.31 Könyvszemle (ism.)
20.41 Egy város emberi arca 21.00 Magyar művészek operalel-
vételeiböl 22.00 Összkiadás
Haydn szimfóniái - XX/5. A Philharmonica Hungarica játszik
23.52 Marenzio-madrigálok 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Éjszakai Zeneközeiben, nóták
7.00 Francia hiradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Híradók, magazinok 16.15 Nem kell álmodozni 17.15 Jó napot, jó átvágyat! 17.40 Gyermekműsor 17.55 Francia nyelvlecke 18.10 Vidám nyelvi játék 19.00 Állatbarátok műsora 19.30 Belga hiradó 20.00 Belga társadalmi magazin 21.00 Francia híradó 21.30 Hangverseny (Eddy Mitchell) 23.20 Hirek az arab világból 23.35 Környezetvédelmi magazin
MUSIC TV
20.00 Ray Cokes
21.00 Rockév
22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Pip Dann 1.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat)
13.25 Bim-bam-bino
18.10 Hirek
18.15 Lou Grant (amerikai sorozat)
19.00 Ruk-cuk-játék
19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Kémbanda II. (ism.)
22.30 Hírek
22.40 Küzdősportok magazinja
23.30 Malapaga falai (olasz film)
1.00 A törvény fegyverei (am. sor.)
1.45 Hirek
■ i . ■
Montreali bankrablás
francia-kanadai film
Grimm (Jean-Paul Belmondo) bohócnak öltözve jelenik meg az Intercontinental Bankban. Megjelenése mégis félelmet kelt. A rabló nyugodtan végignézi, amint a rendőrök körülzárja a bankot Szabadon enged három túszt. A rendőrök elvesztik türelmüket, és berontanak a bakba, ahol meglátják a megkötözött bohócot. ''U. 10
„EPASZ" KFT.
TŰKOR KAVEHAZ

M
SUPER CHANNEL
10.30 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete
13.30 A holnap mögött
16.00 Élö videoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Én, a kém (am. sorozat)
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport - tenisz, golf
21.00 Természetfilm
21.30 Der Spiegel - magazin
22.00 BBC-hiradó
22.30 Piacgazdaság
23.00 Ili. Richárd (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
15.30 Motorsport
16.00 1991 - visszapillantó
18.00 Thaiboksz
19.00 Teherautó-verseny
19.30 Magazin
20.30 Szörfösök magazinja
21.00 Autó-motorsport
21.30 Eurosport-hirek
22.00 1991 - visszapillantó
24.00 Párizs-Fokváros rali
SCREENSPORT
8.00 Eurobics 8.30 Golf Európából 10.30 Eurobics 11.00 Díjugratás Stuttgartból 12.00 Jégkorong 14.00 Motorsport az USA-ból
15.00 Eurobics 15.30 Vízisportok magazinja 16.00 Kosárlabda Ostendéböl 17.00 Rögbi / Pilote 18.00 Vízisí VB Villachból 19.00 NBA - amerikai kosárlabda 20.30 Nemzetközi sportmagazin 21.00 Starti / Forma-1 22.30 NBA - amerikai kosárlabda
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Kalandorok (ism.) 9.30 Európa születése (sorozat) 10.30 Gyilkosság éjfélkor (ism.) 12.05 Kéksapkások küldetésben
(dokumentumfilm) 13.00 Hírek
13.10 Amy (amerikai film) 14:40 Természetfilm 14.50 Jancsi és Juliska 15.05 Raccoons (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.55 Téli játékok 17.00 Minihirek 17.10 Kislány a városból
(sorozat) 18.00 A karikatúra mesterei 18.30 Állatorvosok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
HíIE Két férfi, egy eset
(krimisorozat) 21.30 Tűz
(amerikai katasztrófafilm) 23.05 Sport 23.35 Telitalálat
(amerikai film) 1.05 Hirek
OSZTRÁK 2
14.55 Müvészlexikon 15.00 Paddlngton állomás
(angol krimi) 16.40 Rekviem Granadáért (sor.) 17.30 Leitner család (sorozat) 18.00 Hirek
18.05 Kalandorok (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Knoff-Hoff-show 21.15 Theodor Korner - portré 22.00 Hiradó 22.30 Rövidfilmek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei I 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.05 Visszatérés Édenbe (ism.) 10.00 Mike Krüger show (ism.) 10.55 Hunter (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze nüfla Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Nem hagyományos módszer tHRTil Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Edzés a holdutazáshoz HüiEl Falcon Crest (amerikai sorozat) A szabotör íTiTiTii Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Régi ismerős 17.05 Minden, semmi, vagy - játék 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás E7TFE1 Hannover Street
(angol film) 22.15 Ómen III.
(amerikai horror) 103'' 0.10 Hirek
0.20 Élvezetek kastélya
(NSZK erotikus film) 78'' 1.50 Műsorismertetés
Ha a német csapat bekerül a Hopman Kupa fináléjába, a mérkőzést 9.30-tól 15.00 óráig élőben közvetíti az adó.
A Danubius rádió adásának telefonszáma: 138-7678,138-8027.
A Calypso rádió 873 Budapest telefonszáma: 138-7873.
SAT1
Hannover Street
angol film
London, 1943. Dávid Halloran (Harrison Ford) amerikai bombázópilóta és Margaret Sellinger (Lesley-Anne Down) nővér a Hannover streeti buszmegállóban ismerkednek össze. Dávid azonnal beleszeret a férjes asz-szonyba. Margaret közli a férfival, hogy férjét és kislányát nem akarja elhagyni. Dávid nem sokkal később megismerke- nn dik az asszony férjével. fcU.lD
5.45 Jó reggelt, Magyarország I 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor
Benne: Reggeli torna 8.30 Sorstársak - magazin 8.45 Füben-fában - magazin IÍÜE Dallas
Amerikai filmsorozat A szétszakadt család 47'' (Ismétlés: este, 20.35) 9.50 Lottósorsolás
Szünidei matiné 9.55 A mesemondó Hans, a sündisznó Angol mesefilm (ism.) 10.20 Kincskereső kisködmön Ifjúsági tévéfilmsorozat VI/6. rész: Az égbelátó (ism.) 10.45 Képújság
14.34 Napi műsorajánlat
14.35 Cigánymagazln 15.00 Képújság
15.05 Walt Disney bemutatja (ism.) 16.50 ...hogy a világ elhiggye...
Közvetítés a Sportcsarnokból 17.50 Pénzvilág 18.00 Ablak
19.00 Közlemények, előzetesek 19.05 Álljunk meg egy szóra I (ism.) 19.15 „Trafflc jam" 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 19.50 Közlemények, előzetesek 20.00 Hiradó 20.25 Telesport ETilE Dallas
Amerikai filmsorozat A szétszakadt család (ism.) 47'' 21.30 Panoráma 22.35 Tiz után... EHEEi Jancsó, Jancsó... Szörnyek évadja Magyar film (1987) 88'' 0.25 Késő esti hiradó 0.30 Antenne 2-hiradó
„Barát nélkül aligha élhetünk. Csakhogy azok, akiknek a barátságát csak költséggel lehet ébren tartani, nem tekinthetők barátoknak, hanem vagy élősdi-eknek, vagy lekötelezett szolgáknak; az előbbiektől jó megszabadulni, az utóbbiaktól is, ha nélkülözni tudjuk szolgálataikat."
(Grímmelshausen)
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
12.00-
16.10 Szieszta
A szegedi stúdió körzeti műsora
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
16.20 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás nütlil Mezítláb az ágyban
NDK tévéfilmsorozat VII/3. rész 59'' 17.30 Torpedó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek
A rongybabák kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Puszi-Nyuszi elrablása 18.15 Telesport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló fETÍTil Szupercsoport
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
A hercegnő 19.50 Kameraszinház
Beszélgetés Babarczy Lászlóval, aki Arthur Schnitzler A Bernhardi-ügy című komédiáját rendezte a Vígszínházban (A színházi előadás: január-8-án, 19.05-kor TV2) 20.20 Gondolkodó
A TV2 tudományos folyóirata 20.55 A reménytől a hírnévig
Fiatal művészek gálaestje az Óbudai Társaskörben II. rész 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... EBna A szolgálélány
Indiai film (1988) 88''
itIMi
20.00 Műsorismertetés 20.05 Trans World International
A labdarúgás története IV. 20.22 Sztáro(c)k
Könnyűzenei sorozat 20.35 Végállomás
Útközben Dornbach Alajossal
Lovas Zoltán riportműsora Egy kis kiruccanás ► Francia filmvígjáték Fsz.: Louis de Funes 22.10 Szociofofó
Otthontalanul 23.30 Málé Péter dalaiból 24.00 Műsorzárás ,
21.00
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör Tel.: 138-7985 9.05 Ismét a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 10.05 BUÉK- 1992!
Szilveszteri kabaré (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Kerti séta 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván fogjuk!
Merész kijelentések nyomában 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt!
Budai Ilona műsora 15.05 Áprily Lajos versei 15.10 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Feröer sziget 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 Közvelités a Budapesti Kamaraszínházból Forgószínpad
Noel Coward komoly vígjátéka
21.23 Az I Musici di Roma Kamarazenekar felvételeiből 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Westernfilmek zenéiből A London Studio Orchestra játszik
23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Hangversenymúzeum
Birgit Nilsson dalestje a New York-i Lincoln Centerben (1967. november 12.) 23.45 urh-n Charlie Hadén dzsessz-
kvartettje játszik 24.00 Hírek. Időjárás
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.20 Új kompaktlemezeinkből 9.19 XVIII. századi operákból 10.00 Hangfelvételek felsőfokon
11.04 A Chicagói Szimfonikus Zenekar játszik
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 A MR énekkara énekel 12.30 Follow Through - 15/4. 12.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak Kívánságműsor szombaton Nicolaus Harnoncourt vezényel 15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 16.45 Hangszerszólók 17.12 Szervánszky Endre összes rádiófelvétele. Kamaraművek
PETŐFI
13.00 14.00
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel : 138-7776 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Értékmegőrző 8.30 Színes népi muzsika 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Gőz
9.40 Meseautóban. Emlékezés Márkus Alfréd zeneszerzőre - II/2. 10.30 Tip-top parádé
A London Boys felvételeiből 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Tudom csodálni városaidat Mécs Károly estje Ausztriáról 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Más-kép(p) 14.55 Van ez így! 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 Égigérö fa. Úri magazin 15.55 Beszélgetések a Bibliáról 16.40 Én csak egy buta nő vagyok 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Botrány a tőzsdén. Részletek Elmer Bernstein zenés játékából 17.30 Seregi László portréja - II/2. 18.15 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás 19.30 Magyar tájak dalaiból, táncaiból
20.30 Peg Leg Sam felvételei. Nemes Nagy Péter bluessorozata 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Egy énekes - több szerep
Placido Domingo felvételeiből 21.40 Virágénekek 22.00 Paul Simon hangversenye a New York-i Central Parkban 22.38 A körülmények hatalma
Somerset Maugham novellája 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Noktürn. Éjszakai csevegés
18.00 V malerinskom jaziku 18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Liszt Ferenc: Don Sanche, avagy a szerelem kastélya 21.00 Francia barokk kamarazene 21.30 Mindennapi irodalmunk (ism.) 22.00 Diszkotéka (ism.) 22.54 Rádiószínház Varázs-11/1. 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 A Poptarisznya slágermúzeuma magnósoknak, köny-nyüzene, nóták
RTL PLUS
6.25 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
Eukaliptusz-fesztivál 6.45 Transformers (am. sor.)
Halálos kristályok 7.05 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Aranymedvék 7.30 Piff és Hercule (francia sor.)
Egy kis adományt I 8.00 Konfetti
Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack- játék 10.10 Tom és Jerry (am. rajzfilm) 10.35 Turbo Teen (am. rajzfilmsor.)
Az Amazonas titka 11.00 A hatalmas Thor (sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat)
A semmi ura 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
Kicsi, de szemtelen 13.30 Super Mario Brothers (sor.) 14.10 Lobo seriff (am. krimisor.)
A világ legszebb asszonya íETTE B. J. és a medve (am. sor.) Kitörés
iHHH Daktari (amerikai sorozat)
Hol van Judy és Clarence? 17.00 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Csodálatos évek (am. sor.)
Költözés 18.45 Híradó
19.20 Houston Knights (am. sor.)
Fájdalmas szerelem 20.15 Forró homok (NSZK film) 21.50 Minden, semmi, vagy - játék 23.00 Üdvözlet a börnadrágból VI.
(NSZK szexfilm) [TEE irány Pompeji
(angol filmvígjáték) 2.15 Férfimagazin 2.55 Üdvözlet a börnadrágból VI. (ism.)
4.30 Egy férj becsavarodik
(angol filmvígjáték) 86''
PRO 7
6.30 Kaland a vadonban (sorozat) 7.00 Ausztrál dokumentumfilm 8.00 Nyersbőr (westernsorozat)
Finom kis üzlet 8.50 Adderly (am. sorozat)
Nagy manőver 9.45 Maryért mindent (ism.) 11.10 Mozgó kórház (am. sor.)
Természetes dolog rTKT? Hardcastle és McCormick (amerikai akciófilm-sorozat) Cindy temetése 12.25 A vaskesztyű (ism.) 13.45 Ausztrál dokumentumfilm tEüTil Spártai oroszlán
(amerikai kalandfilm) 109'' fliüTil Eredeti színek (am. sor.)
Pulykagyilkosság íHEIil Dowling atya titkai (am. sor.)
Az angyalok is hibáznak 18.15 Az afrikai királynő
(amerikai kalandfilm) 99'' Fsz.: Humphrey Bogart, Katha-rine Hepburn 20.00 Híradó 20.15 Farkasember (amerikai film) 90'' Fsz.: Michael J. Fox 22.00 A hetedik jel
(amerikai film) 97''
Fsz.: Demi Moore, Michael
Biehn
23.40 Kísérteties klasszikusok
(amerikai sorozat) 0.40 Hírek
0.50 Nate és Hayes (ism.) 2.25 Mozgó kórház (am. sorozat)
Kedvenc tisztem 2.55 Hirek
3.05 Perry Mason (am. sor.)
Az elveszett feltaláló esete 3.55 Hirek
4.05 Az afrikai királynő (ism.) 5.45 Pártfogók (sor.) 6.10 Szabad nevetni
7.00 Híradó/Jóga 7.35 Francia nyelvlecke 8.30 Magazin az ENSZ-röl 10.00 Azon
11.00 A hatalom és a falak 12.05 Képek déli országokból 13.45 Kulturális magazin 14.30 A digók (film, 2. rész, ism.) 16.05 Ifjúsági műsorok 19.00 Európai körkép 19.30 Belga híradó 20.00 Tengeri magazin 21.00 Francia híradó 21.30 Könyörtelen világ (film) 23.20 Irodalmi magazin
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
17.00 Yol
18.00 Rockdokumentum
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
22.00 Házibuli övezet
1.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
11.50 Kari Dall (ism.) 12.40 Magazin 13.00 Bim-bam-bino 16.40 P. 0. P. - magazin 17.40 Küzdősportok magazinja 18.10 Motorsport-extra 18.30 Hirek
18.35 Bradbury színháza (sor.) 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Vadvilág (sorozat) 21.05 A törvény fegyverei (sor.) 22.00 Arany (angol film) 0.05 A fehér szoba (ism.)
Irány Pompeji
angol filmvígjáték
Lurcio (Frankié Howard) különös missziót teljesít. Urának, Ludvicus Sextusnak négy csinos lányt kell vásárolnia az esti orgiához. Lurcio véletlenül birtokába jut annak a tekercsnek, amelyen azok neve szerepel, akik összeesküvést készítenek elő Nero császár ellen. Az orgián megjelenik Bilius is, aki elve- _ szítette a tekercset. 0.45

KÖZPONT-KIÁLLÍTÓTEREM-MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B. ÜZEM: Murakeres/túr Telefon/fax: 0036-93-13-376
KON T K Ó \ V \ \ R I I! \ zsa, Béke u. 22,
SUPER CHANNEL
7.30 Egyveleg
14.00 Sport
16.30 Utazási ötletek
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 Hardrock-klub
18.30 Utazási magazin
19.00 Videodivat
19.30 Kelet-európai riport
20.00 Halálos játék (amerikai film)
22.00 BBC-híradó
22.30 Európa (film)
23.00 Sport
23.30 Koncert
0.40 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Motorsport 10.00 Si
Pankráció
Párizs-Fokváros rali Evezés 18.00 Si VB 19.30 Motorsport-hirek 20.30 Triatlon 21.30 Autó-motorsport 22.00 Ökölvivás
SCREENSPORT
8.30 Kosárlabda Ostendéböl
9.30 NBA - amerikai kosárlabda
10.00 Pilote
10.30 Atlétika
12.00 Nemzetközi sportmagazin
12.30 NBA - amerikai kosárlabda
14.00 Motorsport az USA-ból
15.00 Tengerparti röplabda
16.00 Asztalitenisz
18.00 Lóerők
19.00 Forma-1
19.30 Bowling
20.00 Díjugratás Hollandiából
21.00 Amerikai egyetemi futball
23.00 Goll az USA-ból - élő
OSZTRÁK 1
SAT1
9.00 9.30
Hirek / Kalandorok (ism.) Európa születése (sorozat) 10.25 Allah kertje (am. film) 11.45 Theodor Korner (ism.) 12.30 Halló,Ausztria-halló,Bécsi 13.00 Hirek 13.10 Kegyes hazugság
(német film) 14.35 A pisztráng
(Schubert-interpretáció) 15.30 Salamon király mondásai 15.35 Brémai muzsikusok 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihirek 17.10 Kislány a városból (sor.) 18.00 Sport
18.30 Állatorvosok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Ártatlan angyal
(tévéfilm, 1. rész) 21.50 Újdonságok a moziban 22.00 „Arany" lányok (sorozat) 22.25 Az ördög jobb és bal keze
(olasz western) IHHil Az elnök (angol film) 1.55 Hirek / Ex libris
OSZTRÁK 2
10.30 Sport
16.15 Rekviem Granadáért (sor.)
17.00 A kedves család (sor.)
17.45 Ki akar engem? (sorozat)
18.00 Hirek
18.05 Kalandorok (sorozat)
18.30 Alpok-Adria - magazin
19.00 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Egy haldokló könyörgése
(angol thriller)
22.00 Hiradó
22.05 Szatirikus visszapillantó
22.10 Sport
22.40 Rövidfilmek
SAT 1
6.05 Potatoe Head Kids (sor.) 6.25 My Little Pony (sor.) 6.50 Ollie (am. sor.) 7.20 Thunderai macskák (sor.) 7.55 Batman
(amerikai sorozat) Rejtélyes rejtvénykiráiy 8.25 Megbabonázva (amerikai sorozat) Senki sem tökéletes 9.00 Zorro (am. sor.)
Egy legenda kezdete 9.30 Stan és Pan
(amerikai sorozat) FF Zongoraszállitás 10.00 Cagney és Lacey (ism.) 10.55 Állatok a kamera előtt 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.35 Gazdasági fórum 13.05 A hegyek varázsa 13.35 Enterprise űrhajó (amerikai sorozat) Halálos játékok 14.30 Páratlan páros (amerikai sorozat) Felhívás harcra 15.05 Tarzan harca az életért (amerikai film) 82'' Fsz.: Gordon Scott, Evelyn Brent
16.45 Csodák az állatvilágból 17.15 Clip-klub
17.45 Pont, pont, pont - szójáték
18.15 Bingo-játék
18.45 Hiradó
19.20 Szerencsejáték
20.05 Időjárás
MiiM Avarázsió
(NSZK krimi) 82'' 21.50 Hírek, sport 22.00 Kari Dall és vendégei 23.00 Ajkak (belga erotikus film) 0.30 Élvezetek kastélya (ism.) 1.50 Ajkak (ism.) 3.05 Műsorismertetés
A varázsló
NSZK krimi
Higgins (Joachaim Fuxberger, jobbra) a Scotland Yard felügyelője, meg van róla győződve, hogy a titokzatos gyilkosságok tettese a „varázsló". Milton évekkel ezelőtt Ausztráliába menekült az igazságszolgáltatás elől. Most, hogy testvérét, Gvendát megölték, visszajött Wesby felügyelő (Heinz Drache, balra) Ausztráliából érkezett jp kollégája segítségére, 10
6.15 Jó reggelt, Magyarországi 6.17 Falutévé magazin
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.30 A Reggel
Körzeti hírműsor Benne: Reggeli torna 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat Az okos Manka 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Református gyermekműsor
8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 Trombi-05
Teleionos vetélkedő 8.40 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek 8.55 Zöld béka
Környezetvédelmi magazin gyermekeknek 9.25 ASZ
Ózd 60'' 10.30 Hol-ml?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 12.30 Panoráma (ism.)
13.30 Sesame Street
Amerikai feliratos gyermekműsor 14.30 Klip-percek 15.00 Örökségünk 15.15 Valaki kell nekem is
Majláth Júlia-emlékest a Vigadóban 16.20 Macska az asztalfőn
Tévéfilm 60'' 17.20 Unokáink sem fogják látni Ráday Mihály városvédő sorozata 18.00 Gyereksarok Esti mese Pumukll kalandjai NSZK-magyar gyermekfilm-sorozat
Pumukli és a muzsika 18.25 Kőbéka 19.00 Jolly Joker
NSZK filmsorozat 1. rész
19.50 Közlemények, előzetesek 20.00 Hiradó 20.25 Telesport FJiTTil Zuhanás a szerelembe (Falllng in Love) Amerikai film (1984) 102'' Volt egyszer egy fesztivál VIII/1. rész 23.10 XX. századi portrék
Külföldi televíziók műhelyeiből Egy utód portréja Riccardo Challly Angol film 53'' iilHü Rózsaszínsorozat Francia erotikus film X/10. rész: A vidéki villa 0.30 Késő esti hiradó
7.00-
10.00 Napkelte
Műsorvezető: Mohai Gábor
10.05 Prizma - Életmódmagazin Éjszakai Budapest
Milyen az éjszakai Budapest ? Kinek és mit nyújtanak szórakozóhelyei? Tudjuk-e és lehet-e éjszaka kulturáltan, kevés pénzből jól érezni magunkat? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a műsor a választ. 10.30 Nem csak zöldség 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat A virágmanó Hfüi A dunai hajós Tévéfilm (1975) 11/1. rész
(II/2. rész: vasárnap, TV2 11.00)
12.20 G. I. Joe kommandó
Amerikai rajzfilmsorozat
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
13.45 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 13.55 Útkereső
Vitaműsor kamaszoknak 14.20 Autó 2 14.45 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat A kastély 15.10 Bevezető „Az egyetlen Föld"
című filmsorozathoz tEUil Az egyetlen Föld
Japán ismeretterjesztő filmsorozat
XII/1. rész: A kezdetek: A harmadik bolygó 16.20 Angol nyelvlecke
Family Album, U.SA 16.45 Tátika
Sztárok kicsiben Műsorvezető: Eszményi Viktória és Heilig Gábor 17.35 Gyerekeknek Hupikék tőrplkék Belga rajzfilmsorozat Hami és a varázsedény Jelbeszéd 18.00 Nézze meg az emberi 18.10 Telesport
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg íCTiTil Fehér árnyak
Olasz film (1960) 98'' CTÍH3 Negyven éve szól a dal
Záray Márta és Vámosi János énekel
21.40 Mit szabad a szemnek?
A New York-i Brooklyn Múzeum kiállítása 22.00 Hiradó 22.30 A legyőzhetetlen
Amerikai tévéfilm 114''

Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
Ciánként: Hírek. Időjárás. Útközben 8.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra. Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Életrajzom: Vesztett illúziók Látogatóban Baróti Dezső irodalomtörténésznél 9.50 Gheorghe Zamflr pánsipon játszik
10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk (ism.) 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vegyes savanyúság 13.05 Radioton korongok
Rádiófelvételek hanglemezen 13.35 A Szabó család 14.10 Müvészlemezek 15.05 Derűre is derű
A titokzatos harmadik Csák Gyula hangjátéka (ism.) 15.43 Új-zélandi nemzeti kórus 16.05 A szülőföld muzsikája Újév, újév, újesztendő 16.50 A világlíra gyöngyszemei
Erik Lindegren versei 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Híres filmzenék
Wally Stott zenekara játszik 18.00 Esti Krónika 18.20 Komolyzenei lemezlovas 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.20 Remekírók hangszalagon Gyász. Jelenetek Németh László regényéből 20.10 Azok a rádiós újévek
Sebestyén János műsora 21.05 Örökzöld dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Kapcsoljuk a stúdiót
Onczay Csaba gordonkázik 23.00 urh-n. a BBC magyar műsora 23.45 Régi hires énekesek műsorából - Irene Minghini-Catta-neo operaáriákat énekel 23.45 urh-n: John Blake dzsessz-
együttese játszik 24.00 Hírek. Időjárás. Totó
PETŐFI
6.00 Hírek, időjárás 6.03 Jó reggelt mindenkinek! 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 A református egyház félórája 7.33 Vasárnapi orgonamuzsika Karasszony Dezső Frescobal-di-műveket játszik 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A körborz
Békés Pál mesejátéka 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Örökzöld filmmelódiák 10.00 Régi beszélgetések Gobbi
Hildával 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Stúdióvilág Rádiós magazin
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Választékos Oszkár
Peter Brock regényének rádióváltozata
14.46 A Magyar Rádió gyermekkórusa Bartók-müveket énekel
15.00 Hirek. időjárás 15.03 Táskarádió 16.00 Poptarisznya közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.45 A vasárnap sportja. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 eMeRTon ''91
Díjkiosztó gálahangverseny a rádió hatos stúdiójában 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Derűre is derű Próbalázadás
Kopányi György hangjátéka
(ism.)
21.28 Társalgó (ism.) 22.25 A mai dzsessz
Joe Pass gitározik 23.00 Hírek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Kedvencek a múltból
A Drifters együttes, valamint B. J. Thomas felvételeiből
BARTÓK
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.15 Komolyzenei kívánságműsor 10.50 Eszperantó híradó 11.00 Európa hangversenytermeiből közben:
11.54 Hirek. Időjárás 1C.42 Világhírű előadóművészek i Hándel-felvételeiböl 13.00 Áprily Lajos versei 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Sherrill Milnes énekel 14.10 Bemutatjuk a Mariliion Holi-i day in Eden cimü lemezt 15.00 Klasszikus mesterművek a Berlini Filharmonikus Zene-í kar előadásában 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Az utolsó főtitkár 16.45 Debussy: g-moll szonáta
17.00 Beszélgetés Bach kantátáiról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-belvárosi Föplébánia templomot 18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Hangverseny-különlegességek 21.00 Fiatal művészek pódiuma az Óbudai Társaskörben - II/2. 22.04 így láttam Bartókot 23.08 Rádiószínház Varázs - II/2. 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Magyar előadóművészek fel-: vételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
RTL PLUS
6.00 Turbo Teen (ism.) 6.25 Flintstone kölyök (ism.) 6.40 Tom és Jerry (ism.) 7.00 Maci Laci (ism.) 7.25 Scooby Doo (ism.) 7.45 Gyerekeknek Dávid, a manó (rajzfilmsor.) 9.30 Utazás a Föld középpontja felé
(amerikai kalandfilm) 67'' 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Oonelli-banda (am. film) 92'' 12.30 Mr. Traffic (am. sor.) Korona
tinniil Az apám földönkivüii (sor.)
A kocka elveszett flflEEi A Munster család (ism.)
Zöld hétvége íEEfi] Titkos énem (sor.)
Nem kell túlzásba vinni íHRíl Bevetés Los Angelesben (amerikai sorozat) Immunitás 14.45 Biblia-kvíz 15.15 Emma
(amerikai sorozat) 16.10 Holnap nincs Iskola
(NSZK filmvígjáték) 84'' 17.45 Ünnepi dallamok tiüfl Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Harc a túlélésért 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Piedone Hongkongban
(olasz akciófilm) 109'' KWBlil Apokalipszis most
(am. háborúellenes film) 146'' 0.45 A 4-es csatorna legjobbjai 1.10 Disznóól
(francia-olasz film) 3.15 Heródes
(francia-olasz film) 4.35 Lányok a 9-es körzetből (francia sorozat) Vadak és vadászok
PRO 7
6.30 Kaland a vadonban (sor.) 7.00 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.45 Nyersbőr (westernsor.)
Különböző testvérek 8.35 Adderly (am. krimisor.)
A vámpír menyasszonya 9.25 Preston őrmester (am. sor.)
Testvérháború 9.55 Hozzávetőleges számítás (am. krimi) 96'' FF. Fsz.: Humphrey Bogart 11.40 Eredeti színek (ism.) 12.05 Mozgó kórház (ism.) 12.35 Dowling atya titkai (ism.) 13.25 Vadállatok birodalma (ism.) 14.20 Scaramouche
(francia-olasz-spanyol kalandfilm) 94'' 16.00 Az apacsok élén (am. kalandfilm) 78'' Fsz.: Róbert Young 17.25 Hardcastle és McCormick (ism.)
18.20 Bátrak karavánja
(am. sci-fi) 93'' 20.00 Hiradó
ETTKT? Parry Mason (am. krimisor.)
Kétségbeesett csalás ECTiTil Színek (am. krimi) 122''
Fsz.: Sean Penn, Róbert Du-vall
0.05 Hatos szám (angol sor.)
Megérkezés 0.55 Hírek
1.05 Harry csodálatos büntetése
(vidám am. sor.) Felejtsd el Acapulcót! 1.30 Bloody mama (ism.) 3.00 Hirek
3.10 Kísérteties klasszikusok
(ism.) 4.05 Hírek
4.15 Hozzávetőleges számítás
(ism.)
7.00 Francia hiradó
7.35 Francia nyelvlecke
8.30 ökológiai magazin
9.00 Rendkívüli tudósító (ism)
10.10 Hangversenyek
13.10 A legfiatalabbaknak
14.00 Állatbarátok műsora
14.30 Krimi (ism.)
16.25 Sportösszefoglaló 91-ről
17.30 Belgium és a II. világháború
19.00 Észak-dél (magazin)
19.30 Belga hiradó
20.00 Hétről hétre
21.30 A nyom (tuniszi film)
23.20 Filmmagazin
MUSIC TV
8.00 Rebecca de Ruvo
11.30 Európai top 20
13.30 XPO
14.00 A nagy kép
14.30 RayCokes
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
1.30 Éjszakai videók
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Binol 12.35 Beszámolók, vélemények 13.00 Müsorelözetes 13.40 Blm-bam-bino 16.05 Malapaga falai (olasz film) 17.35 Vadvilág (sorozat) 18.30 Információk, vélemények 19.00 Hirek
19.15 A papa és mi (am. sor.) 20.15 Tessék mosolyogni 21.05 A modell és a zsaru (sor.) 22.50 Labdarúgás 0.35 Kémbanda (am. film) 2.50 Éjszakai őrjárat (sor.) 3.40 P. 0. P. - magazin
Apokalipszis, most
amerikai film
Vietnam, Saigon, 1969. Wil-lard kapitány feladata, hogy megkeresse Kurtz alezredest, aki a kambodzsai határ környékén barbár háborút folytat, és mindent elpusztít, ami fegyvere elé kerül. Willard és négy embere elindul, hogy szigorúan titkos küldetését végrehajtsa. Kilgore ezredes szerepében Ro- ..^n bert Duvall (képünkön). ".IU
MjmniAicCH
KERESKEDELMI ES SZOLGALJATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Cím: Magyar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
JANUÁR 5.
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg 13.00 A világ holnap 15.00 írva vagyon 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Sport 17.00 Ifjúsági magazin 17.30 A világ holnap 18.00 Üzleti hét 19.00 Vldeodivat 19.30 Thaiföldi panoráma 20.00 Tanger (angol film) 22.00 BBC-hiradó 22.30 Koncert
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi sport 10.00 Sí
Autó-motor sport
Si
Párizs-Fokváros rali
Si
19.30 1991 - visszapillantó 21.30 Párizs-Fokváros rali 22.00 Si 23.00 Ökölvívás
SCREENSPORT
2.00 3.00 5.00 7.00 7.30 8.00 8.30 9.30 10.00 12.00 12.10 13.00 14.00 15.00 16.30
Starti
Jégkorong
Baseball
Tenisz
Pilote
Eurobics
Kosárlabda Ostendéböl Vízisportok magazinja Amerikai egyetemi futball Telitalálati Boksz az USA-ból Vízisí VB ''91 Motorsport az USA-ból Tenisz
Spanyol futballkörkép
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Henry Orient világa
(amerikai film) 10.50 Európa születése (sor.) 11.45 Róbert trónörökös
(dok.-film) 12.30 Pillantás a hétre 13.00 Hirek 13.10 Kalandorok (ism.) 13.35 Fantasztikus eb (am. film) 15.00 Varázsdoboz 15.20 Természetfilm 15.25 Biblia gyerekeknek 15.30 Octopus vállalkozás 16.10 Salar, a lazac 17.00 Mlnihirek 17.10 Kislány a városból
(sorozat) 18.00 Marunde vidéki élete 18.30 Dinoszauruszok
(sorozat) 19.30 Híradó 19.48 Sport
20.15 Ártatlan angyal (tévéfilm 2.) 21.50 Magamról - Hilda Krahl 22.50 Savannah Bay (színházi közv.) 0.05 Chopin: f-moll zongoraverseny 0.40 Hirek 0.45 Ex libris
OSZTRÁK 2
9.05 Matiné/Sport 13.45 Haza, idegen otthon 14.15 Képek Ausztriából 15.00 Sport
17.15 Rekviem Granadaért (sor.) 18.00 Hírek 18.05 Kalandorok (ism.) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó
MiiM Nincs visszaút (am. thriller) 22.10 Hirek
22.20 Twin Peaks titka (am. sor.) 23.05 Vigyázat, dinoszaurusz!
(am. filmvígjáték)
SAT 1
6.05 Neon Rlder (am. sor.) 6.55 My Little Pony (am. sor.) 7.25 Grisu (olasz rajzfilmsor.)
Az űrhajós 8.00 Police Academy (am. sor.)
Hamburger-maffia 8.25 Batman (am. sor.)
Rejtélyes rejtvénykirály 2. 9.10 Megbabonázva (am. sor.)
Az igazság órája 9.30 Zorró (am. sor.)
Egy legenda kezdete 2. 10.00 Stan és Pan (am. sor.)
Gyilkosságok háza 10.30 Drops-kvíz 11.00 A varázsló (ism.) 12.30 Újdonságok a moziban 12.50 így láttuk 12.55 Hirek
13.00 Egészségedre - magazin 13.30 Enterprise űrhajó (amerikai sorozat) A jéghegy csúcsa 14.25 Páratlan páros (amerikai sor.) Klmélöidö 14.55 Hirek
15.00 Black, a fekete villám
(kanadai sor.) Sikerült húzás 15.30 Stan és Pan mint diák
(am. film) 61'' 16.40 Csillagok háborúja
(am. sci-fi) 121'' 18.45 Hiradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Utca a pokolba
(ausztrál film) 22.05 Beszélgetés 23.25 Hirek
23.35 A gátlástalan szextett 0.05 Stan és Pan mint diák (ism.) 1.10 Műsorismertetés
Színek
amerikai krimi
Los Angeles utcáin tombol a Dandaháború. A helyi rendőrség <ülönleges osztaga igyekszik úrrá enni a helyzeten. A csapat egyik tagja, Bob Hodges (Róbert Duvall, balra) tapasztalt öreg rendőr, aki röviddel nyugdíjazása előtt áll. ársa, Deni agresszív és gátlásta-n, aki csak abban különbözik a iatal bűnözőktől, hogy a törvény oldalán áll. Ezért is hagyja el őt laráfnője, Louisa (Ma- -- .. ia Conchita Alonso). ".UU
6.45 6.47 7.30
8.00 8.05 8.30 11.00 mnn
tlüTil
12.00 12.30 13.00
13.25 13.30
14.00
nüTii
15.50 16.20
16.40 íHfiTil
18.45 18.50
19.30 20.25 ETiFE
22.10
Napi műsorajánlat Falutévé magazin Hagyd aludni a papát I Tini nindzsa teknőcök „így szól az Úri" Kávé habbal Vasárnapi turmix Álljunk meg egy szóra! Gyökerek
Tegnap a Gyimesben jártam 38'' Ameddig a harang szól Tiszacsécse - Búcsú Csécsétől Drehscheibe Európa Szentgyörgyvölgy (ism.) A Financial Times heti üzleti híradója Képújság Muzsikál a mozi Mulatós filmek Tájak, városok, emberek A koptok Egyiptomban Mindörökké Dokumentumfilm 72'' Vulcanus isten Vízkereszt
Jankovics Marcell műsora IV. Örömhír
Walt Disney bemutatja
1. Gumimacik - A kezdet kezdete
2. Az Ifjú Harry Houdini
Amerikai film, 11/1.
3. Kacsamesék - A bérbe vehető hös
Amerikai rajzfilmsorozat (Ism.: csütörtök, TV1 9.05) Közlemények, előzetesek Sógorok
Stájerország - „AuSztria zöld szive..." A HÉT - Benne: Híradó Telesport Foggal, körömmel Francia film 87'' Nulladik típusú találkozások Születésnap Prágában
Tartson velünk
1992-ben is!
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit - Befektetési tanácsadó
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
9.20 Kéménymesék
Óvodások műsora ►►
9.45 A legszebb történet
Részletek az Újtestamentumból
Angol rajzfilmsorozat X/3. rész: Jézus, a tanító 10.00 Észbontó
10.20 Kánon - Vallás és kultúra 10.50 No, megállj csak I
Szovjet rajzfilmsorozat 11.00 A dunai hajós
Tévéfilm (ism.) - II/2. rész 12.00 Aprók tánca
Néptáncműsor gyerekeknek Széki táncok II. 12.30 Humánum
A pécsi stúdió körzeti műsora
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
13.40 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 13.50 Hármas csatorna
Örök értékek? r
14.20 SOrSok
Munkavállalók magazinja 15.20 Alpok-Adria magazin 15.50 Azok a csodálatos állatok 16.05 Ml történt a jövő héten? HÜE Filmmúzeum
Greta Garbo-sorozat Kaméliás hölgy Amerikai film (1936) FF 104'''' 18.05 Delta - Tudományos híradó
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg nililil Família Kft. 19.35 Vetélkedő a Mozart-év alkalmából gigj Mesterségük színész - volt HÜl 166 ország az Easl River
partján - II/2. rész 22.25 Telesport
23.20 Mozart-ciklus a Zeneakadémián-XII/12. rész:
A körzeti tévéstúdiók műsorának hívószámai: Budapest: 132-9329 Pécs: 72/24-504 Szeged: 62/12-715 Hívhatók az adás idején.
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Jf^ / Nagykanizsa,
/JMK^^ww'' Dózsa Gy. u. 73-75.
#^/ Telefon/fax: 93/14-550
# Telex: 33-331
M KANIZSATEX Postacím: 8801 Nagykanizsa,
AaannHrar pf.: 75
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
MINDEN HÉTFŐ HERRNBÖCK HÉTFŐ!
A hét első napján 15 és 17 óra között egyes cikkek 50%-os árengedménnyel kaphatók.
Jt MARKETING by
r HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király út 53.
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
A ZALA-HOFAG KFT. 1991. szeptember 25-én megtartotta nyilvános sorsolását, melyet a Városi Televízió Is közvetített.
A nyertesek névsora a nyereményekkel együtt az alábbi:
/. díj: 20.000 Ft vásárlási kedvezmény - Bognár Gézt Nagykanizsa, Fenyő út 7.
2. díj: 15.000 Ft vásárlási kedvezmény - Faupl Ferenc Zalaegerszeg, Lenin út 32.
3. díj: 10.000 Ft vásárlási kedvezmény - Matók Zoltán Székesfehérvár,
Brassói út 86.
4-5-6. díj: 6 db sonkatányér, 2 db zöldségsieletetö, 2 db paradicsomszeletéig, 5 db teflon kanál - Takács László Zalaegerszeg, Balatoni út 3. V/4.
rVna5V!>\»[S)MW''Vtl~Píli LiíM Nagykanizsa, Téglagyári út 23.
IW''JHWI _ Czeglédi László Nagykanizsa, Kazanlak krt. 11/A.
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MANNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MANNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft
A
/ A
AZ ÁTVITT ERTELEM -
FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. , Tel./fax.: 93/11-541
gj TOSHIBA
Középdunántúll Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 , KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára
Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
MimiilAiECH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
''p^jfc ] NYEREMÉNY-AKCIÓ! (j^^jT
Értékes díjat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki a gázdíjszámláját a Jövöben átutalási betétszámlájáról Hzetl ki.
Sorsoláson vesz részt minden, a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gázdíjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olajsütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m'' gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthe tő a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatt.
A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága
MÁRCIUS
1 Vasárnap Albin
2 Hétfő Lujza
3 Kedd Kornélia
4 Szerda Kázmér
5 Csütörtök Adorján
. 6 Péntek Leonóra
7 Szombat Tamás
8 Vasárnap Zoltán
9 Hétfő Franciska
10 Kedd Ildikó
11 Szerda Szilárd
12 Csütörtök Gergely
13 Péntek Krisztián
14 Szombat Matild
15 Vasárnap Nemz. ünnep
16 Hétfő Henrietta
17 Kedd Gertrúd
18 Szerda Sándor, Ede
19 Csütörtök József, Bánk
20 Péntek Klaudia
21 Szombat Benedek
22 Vasárnap Beáta
23 Hétfő Emőke
24 Kedd Gábor
25 Szerda Irén, írisz
26 Csütörtök Emánuel
27 Péntek Hajnalka
28 Szombat Gedeon
29 Vasárnap Auguszta
30 Hétfő Zalán
31 Kedd Árpád
ÁPRILIS
1 Szerda Hugó
2 Csütörtök Áron
3 Péntek Richárd
4 Szombat Izidor
5 Vasárnap Vince
6 Hétfő Vilmos
7 Kedd Hermán
8 Szerda Dénes
9 Csütörtök Erhard
10 Péntek Zsolt
11 Szombat Leó
12 Vasárnap Gyula
13 Hétfő Ida
14 Kedd Tibor
15 Szerda Anasztázia
16 Csütörtök Csongor
17 Péntek Rudolf
18 Szombat Andrea
19 Vasárnap Húsvét
20 Hétfő Húsvét
21 Kedd Konrád
22 Szerda Csilla
23 Csütörtök Béla
24 Péntek György
25 Szombat Márk
26 Vasárnap Ervin
27 Hétfő Zita
28 Kedd Valéria
29 Szerda Péter
30 Csütörtök Katalin
MÁJUS
1 Péntek Munka Ünn.
2 Szombat Zsigmond
3 Vasárnap Tfmea, Irma
4 Hétfő Mónika
5 Kedd Györgyi
6 Szerda Ivett, Frida
7 Csütörtök Gizella
8 Péntek Mihály
9 Szombat Gergely
10 Vasárnap Ármin
11 Hétfő Ferenc
12 Kedd Pongrác
13 Szerda Szervác
14 Csütörtök Bonifác
15 Péntek Zsófia
16 Szombat Mózes
17 Vasárnap Paszkál
18 Hétfő Erik
19 Kedd Ivó, Milán
20 Szerda Bernát
21 Csütörtök Konstantin
22 Péntek Júlia, Rita
23 Szombat Dezső
24 Vasárnap Eszter
25 Hétfő Orbán
26 Kedd Fülöp, Evelin
27 Szerda Hella
28 Csütörtök Emil, Csanád
29 Péntek Magdolna
30 Szombat Zsanett
31 Vasárnr? Angéla
JÚNIUS
1 Hétfő Tünde
2 Kedd Kármen
3 Szerda Klotild
4 Csütörtök Bulcsú
5 Péntek Fatime
6 Szombat Norbert
7 Vasárnap Pünkösd
8 Hétfő Medárd
9 Kedd Féli*
10 Szerda Margit
11 Csütörtök Barnabás
12 Péntek Vülő
13 Szombat Antal, Anett
14 Vasárnap Vazul
15 Hétfő Jolán, Vid
16 Kedd Jusztin
17 Szerda Laura, Alida
18 Csütörtök Amold
19 Péntek Gyárfás
20 Szombat Rafael
21 Vasárnap Alajos
22 Hétfő Paulina
23 Kedd Zoltán
24 Szerda Iván
25 Csütörtök Vilmos
26 Péntek János, Pál
27 Szombat László
28 Vasárnap Levente
29 Hétfő Péter, Pál
30 Kedd Pál
DECEMBER
NOVEMBER
1 Vasárnap Marianna
2 Hétfő Achilles
3 Kedd Győző
4 Szerda Károly
5 Csütörtök Imre
6 Péntek Lénárd
7 Szombat Rezső
8 Vasárnap Zsombor
9 Hétfő Tivadar
10 Kedd Réka
11 Szerda Márton
12 Csütörtök Jónás
13 Péntek Szilvia
14 Szombat Aliz
15 Vasárnap Albert
16 Hétfő Ödön
17 Kedd Gergő
18 Szerda Jenő
19 Csütörtök Erzsébet
20 Péntek Jolán
21 Szombat Olivér
22 Vasárnap Cecília
23 Hétfő Klementina
24 Kedd Emma
25 Szerda Katalin
26 Csütörtök Virág
27 Péntek Virgil
28 Szombat Stefánia
29 Vasárnap Taksony
30 Hétfő András
1 Kedd Elza
2 Szerda Mtlinda
3 Csütörtök Ferenc
4 Péntek Borbála
5 Szombat Vilma
6 Vasárnap Miklós
7 Hétfő Ambrus
8 Kedd Mária
9 Szerda Natália
10 Csütörtök Judit
11 Péntek Árpád
12 Szombat Gabriella
13 Vasárnap Luca, Otília
14 Hétfő Szilárda
15 Kedd Valér
16 Szerda Etelka
17 Csütörtök Lázár
18 Péntek Auguszta
19 Szombat Viola
20 Vasárnap Teofll
21 Hétfő Tamás
22 Kedd Zénó, Anikó
23 Szerda Viktória
24 Csütörtök Ádám, Éva
25 Péntek Karácsony
26 Szombat Karácsony
27 Vasárnap János
28 Hétfő Kamilla
29 Kedd Tamás
30 Szerda Dávid
31 Csütörtök Szilveszter
KANIZSA
■I!
1991. december
Kis karácsony, nagy karácsony
- Nézd mami! Ott viszi a Jézuska a karácsonyfát! - hallom a gyerekhangot a tömött autóbuszon, amely lassít, félrehúzódik, utat enged a „Jézuskának".
A vesémbe hatoló könyök mintha tompábbá vált volna, fél lábamon álló utastársam ábrázata is felvidul. Hiába, az ünnep közeledtével már az áhitat az úr. Vagy a humorérzék?
A Jézuska - aki tömött bajszú, sötét borostásképű, hátratolt usankát viselő égi küldött - igyekszik portékáját óvva továbbhaladni a szűk aszfalton. Sebességet vált, széles mozdulattal tekeri a kormányt, s a fenyőfákkal teli pótkocsis IFA modernkori Jézuskánkkal - ajakán nem éppen hálaadó énekkel - eltűnik az utasok szeme elól.
- De mami, a Jézuska nem feldíszítve hozza a karácsonyfát?
- Van amelyik úgy, van amelyik külön-külön, és mással dí-szlttet. Vannak gazdag és szegény Jézuskák.
- Te, mami, ugye van olyan is, amelyik csak tíz forinttal megy be a boltba ajándékot venni?
...Mamiii, ugye a Jézuska nem a világűrben lakik?... Csak azt nem értem, hogy ki az a kisded...
Jó lesz, ha ilyen kérdésekre mindannyian felkészülünk, hiszen felvilágosult korunk éleselméjű, de világnézeti káoszban élő gyermeke csak kérdez és kérdez.
Közben a „mi" Jézuskánk már az M7-esen jár, s talán újabb cigarettára gyújtott, és nem is gondol a Csendes éjre.
L. I.
DILI BOLTOK
Nagy kanizsán a közelmúltban két oh un holt nyílt. ahol immár nemcsak az árucikkek fogyasztoi árától kapunk dilit, hanem az embertársaink riieglrélalására, netán meghotránkoztutásáru szánt portékák minden igényt kielégítő arzenáljától is. Lehet itt többek között: gépkocsi csomagtartójából kilógatható művégtagokat kapni, mü-verkapszulat, habzó kockacukrot, ellujhatatlan gyertyái, olyan granulátumot, amely folyadékba dobva hernyóvá változik, lovábbá (elnézést a vulgáris kifejezésért) mii-hányást. mii...székletet. I.z Utóbbi azért is figyelmet érdemlő, mert hu az eddig is meglévő „diliboltokban" to-váhhrn is így emelkednek az élelmiszer fogyasztói árak, eredetire már úgysem telik!
(ez.)
Hol itt a piac?
Hát nem
csupa olcsóság az élet?
Tudom: ^ Nagykanizsán a Dél-Zala Áruház, a Vasember-ház és a Kögáz-központ által határolt területen. Ott van is mindenféle zöldség.
A Kádár-rendszerben is -főképp az utóbbi időben -mind erőteljesebben hangoztatták felelős tényezők a piaci gazdasági körülmények kialakítását - keresztezve a szocializmus jótékonyságával. A piacgazdaság mindenhatóságáról igazándiból csak most erősödött föl a felelős tényezők kara - kiegészítve azzal, hogy ez ugye szociális piacgazdaság lesz.
Aztán az általam is megválasztott országgyűlés, természetesen az érdekemben úgy döntött, hogy a végkielégítés az elbocsátottak részére nem haladhatja meg a létküszöb ötszörösét.
Ha ma így divat volna -mint a szocializmusban - az egyenlőség hangoztatása és érvényesítése, még csak-csak érthető lenne, hogy miért avatkozik be az országgyűlés két, egymással szerződéses viszonyban álló fél pénzügyeibe. Mert ugye, ha piacgazdaság van, akkor engem a vállalat annyira taksál, amennyit a munkaerőm neki megér. Ha
havi 3 milliót, akkor annyit ad, ha tud. így szerződünk egymással, s ha elbocsájt, ehhez mért lesz a végkielégítésem is. Ha nem hozok annyi hasznot, amennyi megért havi három milliót - ugye, milyen szép a mese? - csak 20 ezret, akkor annyihoz mért lesz a hamuban sült pogácsa, amellyel föltarisznyái a cég elbocsájtáskor.
A kettőnk között érvényes munkaszerződés alapján. No de ebbe miért szól bele az országgyűlés? Megkértem rá, és a többi lassan 400 ezer elbo-csájtott? Miért avatkozik bele megint központilag olyasmibe, amely kettőnkre - a két szerződő félre - tartozik? Hol itt a piacgazdasági személelet, tisztelt honanyák és honatyák? Csak tán nem azt akarják bebizonyítani, hogy a bérek és a bérjellegű kifizetések gerjesztik az inflációt? Ugyanis ezzel érvelt már Csikós Nagy Béla és azóta minden felelős tényező.
Felelősen már egyikük sincs a helyén. Csak az infláció. Amely a béreknél mindig jóval nagyobb iramban növekszik.
F. Gy.
Ez már Amerika
Minden ellenkező híresztelés ellenére, mi nem, hogy Európába, de már Amerikába is megérkeztünk. Ugyanis Nagykanizsán a Keleti városrész kísértetiesen hasonlít egy New York-i negyedhez, - a Harlemhez. Az itt lévő „tanácsi bérlakások" jelentős %-át immár az etnikai kisebbség lakja. A higiéniai, a közbiztonság - túlzás nélkül - már az említett negyed színvonalán áll. „Lakni jó!" - olvasom a Lakáskultúra mellékletében. Igen ám, de hol? Vajon jó-e lakni ott, ahol a felettünk lévő lakó elfelejti elzárni a vízcsapot, így menetrendszerinti pontossággal áztat el bennünket és a frissen felrakott tapétánkat? Szerencsésebb esetben csak vízzel, de volt rá példa, hogy vizelettel. Jó-e ott lakni, ahol a késő éjszakába nyúló tivornyák miatt nem lehet aludni? Ahol a mindennapi hajnali ébresztőkről, a búcsúba, vásárra induló piros „ezeröTös ládák" tulajdonosainak dudálása, ordítozása gondoskodik. Ahol munkába indulva autós ügyességi versenyzőket meghazudtoló szlalomozással kerüljük ki a lépcsőházban éjszaka felgyűlt szerves, szervetlen hulladékot. Ahol a kultúra iránti igényünket maximálisan kielégítik a lépcsőházi fal- és mennyezet freskók. Ahol letépett, netán csak felfeszített postaládánkban hiába keressük a napi sajtót. Ahol reggeli munkába induláskor az a kérdés motoszkál bennünk a lépcsőn lefelé jövet, hogy vajon a ház előtt parkírozó autónkon egy jó mély karcolással az éjszaka nem mulasztották-e el bejelölni, ismét öregebbek lettünk egy nappal.
Az „osztályidegen" lakosság érthető módon - minden eszközt felhasználva - menekül innen. Liberális gondolkodásom ellenére én is megfutamodnék, ha tudnék. Fel is ajánlanék Solt Ottíliának egy lakáscserét. Név és cím a szerkesztőségben.
- cézé -
(Tóth - Ferenc felvétele)
19? 1. december 27.
KANIZSA
■11
- A kollektív szerződés megbeszélésekor kétféle nevelő van. Az egyik fajta nem készül fel, mert <5t csak a saját életkörülményei nem érdeklik. A másik csoportba azok tartoznak, akik felkészülten állnak a megbeszélés elé, mert dk mások sorsa iránt is felelősséget éreznek. Az előzők az utóbbiakat az értekezleten szörnyen unják.
- Az iskolai kollektív szerződés alku, amely arról is szól, hogy ki hogyan tud megalkudni.
- Ha egy szakmunkás megkérdezné, hogy tulajdonképpen kik azok a munkaközösségvezetők, neki az a válasz adható, hogy olyan pedagógusok, mint az üzemvezetők, csak azok jobban kiállnak a dolgozók érdekeiért.
- A vezető pedagógus megkérdezi igazgatójától: Ha a fizetését „parkoltatják", akkor a tudását, felkészültségét is parkoltassa? És ha parkolóház lesz az iskola, akkor ki és hogyan szabályozza majd a bemenetet meg a kimenetet?
- Sok iskolában szinte teljességgel lehetetlen, hogy a gyerek vagy a felnőtt hibát kövessen el. Ez azért van, mert a hibát senki nem veszi észre.
- Azt mondják a gyerekek: Ma szünet van. Két hét múlva ismét, aztán három hét múlva két nap nem jövünk iskolába. Az utána következő héten egy napon kirándulni megyünk, majd négy hét múlva iskolanapok lesznek. Kibírja ezt a magyar oktatás! De leginkább a gyerekek!
- Panaszkodnak a tanárok, hogy hétfőn nem lehet tanítani, mert ünnep után vagyunk, pénteken meg azért nem, mert-elfáradtak a gyerekek. Nulladik és első órában még álmosak, az ötödik és hatodik óra
se sokat ér. Akkor hát mikor lehet jól tanítani? Kedden, szerdán, csütörtökön kilenctől tizenegyig. Persze ekkor is csak úgy, ha nem engedjük be az iskolába a vándorfényképé-szeket, elhozták a gyerekek a felszerelésüket, meg nem fűtötték fel a tantermeket 28 fokra. No meg senki nem éhes!
•fy
- Az iskola olyan hely, ahol mindenki azt vesz magára.
amit akar, azt tanít, amit akar, azt tanulja meg, amit éppen meg akar. Csak pont a gyerek nem olyan, mint amilyennek szeretné az, aki vele kapcsolatban valamit is akar.
- Az iskolák egy részét három dolog szabályozza: az órarend, mert így mindenki tudja, hogy az adott napon és órában hová megy be\ a csengőszó, amely jelzi, hogy mikor kezdődik és végződik az, amiért bement; s végül a tankönyv, ami azért még van. Vagyis abban van a tananyag. Igaz, hogy az sem kötelező. Maradt akkor az első kettő.
- Eddig csak a gyerekek utálták ki az okosabb társaikat: „Mert őket mindig dicsé-rik^és példának állítják". Mostanság a pedagógusok se igen szeretik azokat, akik többet tudnak. No, és miért? Mert ha azok megszólalnak, a többiekről rögtön kiderül, hogy mit nem tudnak. Az iskolában ez ilyen egyszerű! Az okos gyereknek mégiscsak jó, mert őt néha meg is dicsérik, meg példának is állítják.
- Kerekasztalhoz ültek, akik eddig is ültek. Dönteni kéne
a pedagógusok béréről. Mondják: van tehát végzettség, de ugye minek foglalkozzunk azzal is, hogy milyen a képzettség. Hát még a minőségi többlet! Az nem pedagógiai fogalom!
- Ha megnézzük az oktatási dolgozók bérszalagját, megértjük, hogy a fokozás azt jelenti, van egy cselekvés, amit nagyobb fokra lehet még növel-
ni: vagyis fizethető (ez is cselekvés!) kevés, kevesebb, meg még kevesebb. Igaz, a felső fok úgy szól: legkevesebb. Ez azonban már más fogalomra utal: az iskolában a remény jelzője lett.
- A fiatal pedagógus kérdezi az öregebbet: - Mit gondolsz? Miért van az, hogy az igazgatók inkább a jutalom-alap képzésére törekszenek, mintsem az elvégzett túlmunka ellenértékét fizetnék ki.
- Ez azért van, oktatgat az idősebb, mert ha mindig az elvégzett túlmunkát számfejtenék, abból csak egy kisebbség
részesülne, de jutalmat a mai magyar iskolában szinte mindig, mindenki kaphat. S aki jutalmat kap, az kit szeret?
- Iskolát lehet irányítani koncepciózusán, autokrata módon, felkészülten, részegesen, demokratizmussal, sértődéke-nyen, felkészületlenül, emberi többlettel, nagyvonalúan, emberségesen, hagyományosan, menedzselve, rutinból.
„Csak úgy" nem lehet iskolát irányítani, ha az igazgatót nem választották meg.
Kár, hogy a fentiekből kettő soha nem esik egybe. Kár, hogy a fentiekből legalább kettő mindig egybeesik!
- Akik tanulták, azok tudják, hogy a leghatékonyabb a meleg-követelő módszer. Tudj isten, hogy a kettő együtt miért nem él! Egyik-egyik csak megvan, de sajnos újabb módszer üti fel a fejét. Talán úgy nevezhetném: hideg-megenge-dő. Itt talán nincs is kockázati Se érzelem, se fegyelem.
- Az a kisgyerek, akit nem rontott el a család, a bölcsőde, az óvoda, bizton számíthat rá, hogy tönkreteszi az iskola.
- Tessék mondani! Mit kell ma az iskolában a pedagógusoknak írásban megfogalmazni? Aki kettőt mondani tud, az jutalmat kap.
Büki Erzsébet
Suli szilánkok
[ kanizsa!
1991. december 27.
TÉVES INFORMÁCIÓ
A keresztrejtvényt készítette: Beküldési határidő: január 3
Szirovicza Miklós
/ ^
Könyvajánlat
Szilveszter előtt kapóra jöhet Frank Júlia vendégváró szakácskönyve.
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
''Kpszönjü-ki
hogy náíunfi vásárolt!
Kedves Megfejtőink! Az év végi ünnepek miatt lapzártáink ösz-szetorlódtak, így sorsolásra nem kerülhetett sor. Mindezt a jövő évi első számunkban pótoljuk.
HU-MOR-ZSÁK
Két angyal barkochbázik:
- Élőlény? - Igen.
- Személy? - Igen.
- Fémből van? - Igen.
- Akkor a plé(h)bános.
„Menedékhely"
(Erdei András felvétele)
1991. december 27.
KANIZSA
ISII
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR 1991 december negyedik heti
Cikklista Maci kávépótló 250 g Gyermek-kávé 250 g Bedeco-kakaó 400 g Nesüé Nesquik kakaó 400 g Amazonas oldódó kávé 55 g Nescafé 50 g Favorit szemeskávé 500 g
Dél-Zala 68,70 77,10 116 123 89 134 160
Kiskanizsai ABC 73,20 79,80 123 69,70 (200 g) 92,20 139 -
Fő úti Csemege 70 - 110 117 86,50 130 156,
Eötvös téri Csemege 73 79,50 116,40 124 93 139 -
Platán sori ABC - - 110 117 87 130 156
„Thury" ABC 70 - 110 117 87 130 -
Hevesi úti ABC 70 76,50 117 117 - 130 156
Zemplén úti ABC 73,20 79,80 123 - - 139 166
... használjuk ki. Itt az ideje a játékos beszélgetésnek. Karácsonykor a legtöbb gyermek játékot kap ajándékba. A játékot azonban akkor tehetjük igazán hasznossá, örömszerző-vé, ha magunk is leülünk gyermekünk mellé, és együtt próbáljuk ki, együtt játszunk vele. A szülőkkel való játék nemcsak örömforrás a gyermek számára, hanem egyúttal fejlődik együttműködése, célratörése, önismerete is. Ehhez a bizalmat és önbizalmat a gyermek a szülőktől kapja, s a szülőktől tanulja meg az együttműködés alapformáit is. Játék közben tanulja meg figyelembe venni mások szükségleteit, megismerni mások
érzelmeit. A játék a többi emberhez fűz, segít a kapcsolatteremtésben. A szülők a közös játékban módot találhatnak arra, hogy éreztessék gyermekükkel, hogy csak ő fontos nekik. A gyermek abból érzi, hogy ő értékes, hogy megbecsülik, ha a közös tevékenységben most kizárólag rá figyelnek. Most végre jut időnk egy kis beszélgetésre is. Tapasztalataink szerint a gyermekek jelentős része panaszkodik arról, hogy szülei igazán nem hallgatják meg. Pedig gyermekünk bizalmát csak úgy őrizhetjük meg, ha oda-fordulással, figyelemmel hallgatjuk amit mesél, hiszen ami számunkra csip-csup apróság-
nak tűnik, az a gyermek számára fontos, valódi problémát jelent. A beszélgetés alkalmas arra, hogy családi érzelmeinket szorosabbra fűzze. Elővehetjük a régi fényképalbumokat is. A gyerekek szívesen hallgatják az elbeszéléseket arról, hogy milyen volt az élet akkor, amikor apu vagy anyu kicsi volt, milyen kislány volt a nagymama, mit dolgozott a nagypapa... Jó, ha gyermekünk tudja, milyen volt családja élete, múltja, hiszen az érett, integrált személyiség kialakulásának ez fontos része.
^D Nagyné Sípos Edit Nevelési Tanácsadó munkatársa
Híres emberek receptjei
Thököly-koktél

Hozzávalók: 1 kupica szürkebarát, 1 kupica bonbonmeggy, 2 kupica martini, 2/3 kupica porto-rikórum, pár szem meggy és
citromkarika a díszítéshez. E kelló étvágygerjesztő után biztos mindenkinek jólesik a leves vagy a következő pohár.
-
A könyv 30% kedvezménnyel megvásárolható a Diszkont Könyváruházban
Nagykanizsa, Csengery (Béke) u. 22.
Horoszkóp dec. 27-től jan. 2-ig
„A nagy elmék szerencsétlensége, hogy szükségképpen megértenek mindent, a bűnökét is és az erényeket is."
Kos: III. 21-IV. 20.
Nem lehet igazán bensőséges a karácsony családi körben, mert megalázottnak, kiszolgáltatottnak érzed magad. Ne szalaszd el az alkalmat a kibékülésre.
Bika: IV. 21-V. 20.
Ha az ember mindent szeret, az annyit jelent, hogy szerelmes. Felhőtlennek tűnik a karácsony, és az év vége.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Lila ködben élsz. Azt hiszed, hogy a szívek kényura vagy. Saját hi-báidat elfogadod, természetesnek tartod a másik kompromisszumkészségét.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Dicsőségesen megoldott problémák után, ugy érzed törvényesíteni "kéne kapcsolatod. Nem árt, ha barátod véleményét is megismered.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Célszerű új ötleteken dolgozni, mely során el | kell vetni a misztikus ötleteket. Tapasztalatokon alapuló stratégia vezethet célhoz.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
E csillagjegy szülöttei számára lesz a legbensőségesebb a szenteste, a karácsony. A családfőnek fantáziáján múlik a bensősé-gesség fokozása.
IX. 24-X. 23.
Célszerű lenne a mechanikus életformából kiválni legalább az év hátralévő napjain. Egy lehetőség adódik kellemes kifcapcso-lódasra, használd ki.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Hajlamos vagy az ünnepek leértékelesére, a családi kapcsolatok kevésbé fontosak számodra. A hangulat változik, meglepetések következnek.
Nyilas: XI. 23-XII. 21.
^Fantasztikus képzelőerőd, friss ötleteket szül. Baráti környezetben érvényesítsd elképzeléseid.
Bak: XII. 21-1. 20.
Kedvenc zeneszerződ Beethoven ismertette meg veled, elementáris erővel a féltékenységet. Ne fantáziálj, tisztázd kételyeid partnereddel.
Vízöntő: I. 20-11. 20.
Családtagjaidnak nagy értékű ajandékokat vásároltál. Gondolkodj el, az egész évi elfogadhatatlan önzésed egalizálhatod egy ünnepi gesztussal?
Halak: II. 21-111. 20.
Úgy érzed, egy hajtóva-daszatban te vagy a vad. Képtelen vagy befejezni év végi munkád. Gondolkodj logikusan, lehet, hogy csak intrika áldozata vagy.
Gyermekünk
Itt a szünidő...
KANIZSA
1991. <i«eemt>er 27,
az Olajbányász kivénhedt csapatát - ugyanis abban az évben nyolc játékos ment el tőlünk katonának - akikkel rövid időn belül megtanultunk együtt dolgozni. Félszezonban már hatpontos vezetéssel elsők voltunk a nagyon erős délnyugati csoportban.
- Milyen stratégiát alkalmazott egy-egy csapat felkészítésénél?
- Nagyon gyorsan rájöttem, hogy alkatilag mire képesek egyes játékosok és mit kell még fejlesztenünk ahhoz, hogy a lehető legfelkészültebben jelenhessenek meg a meccseken. Tanítványaimmal elsősorban a támadójátékot igyekeztem elsajátíttatni. Én a becsületes futballért rajongok és a futballistáimat is mindig a sportszerűségre neveltem. Az én szótáramban soha nem volt helye a bunda szónak -meséli Kiss István miközben fényképekkel díszített sportfalát, s rengeteg trófeáját mutogatja. Fiókja mélyéből előkerül egy féltve őrzött, óriási könyv is, amelyet ő írt. Csak néhány példányt készíttetett belőle a családnak, s néhány futballal foglalkozó barátjának, köztük Baróti Lajosnak is. Mostanában már csak ez a könyv köti a labdarúgáshoz. Kiss István nyolcvanévesen másodszor is kivonult a futball világából.
F. Varga Barbara
,A szögedi Pista bácsi..."
SIKERES, DE MINDIG FÉLTÉKENYSÉGGEL KÍSÉRT TRÉNER VOLTAM
i
Bizonyára ismerősen cseng a kanizsai sportrajongók, különösen a hatvanas évek fociját figyelemmel kísérők fülében Kiss István neve. Az egykori sportszakember a század elején kezdte pályafutását. Most nyolcvanesztendősen így emlékezik labdarúgó múltjára:
- Szegeden nőttem fel, 15 éves koromban helyet kaptam az Újszegedi TC felnőtt csapatában, nem sokkal később pedig a Szegedi SE proficsapatában, a Vasutas SE-ben. A dél-magyarországi válogatott tagjaként egy teljes hónapig Algériában is játszottam. Fővárosi csapatok érdeklődtek irántam, több külföldi ajánlatot kaptam, és az 1936-os olimpián én lettem volna a balösszekötő. Ám a szép reményekkel kecsegtető focistásko-dásomnak hamarosan véget vetett egy golyó. Egyik mérkőzésünk után valaki a barátjára lőtt, aki történetesen előttem állt. ő megúszta egy könnyű műtéttel, ám a lőszer - a főütőeret eltalálva - az én bal ágyékomban landolt. Csoda, hogy életben maradtam! Nagy szerelmemtől, a labdarú-
gástól így sajnos végleg el kellett búcsúznom. 26 éves voltam akkor.
- Ön tragikus búcsút vett a futballkarriertöl, de ha jól tudom, ezután sem hagyta el a focipályát.
- Fél évvel a baleset után az UTC, majd a szőregi csapat edzője lettem, később pedig a Dunántúlon folytatódott sikeres, eredményes, de mindenütt
szakmai féltékenységgel kísért trénerkedésem. A hatvanas években kerültem a kanizsai Dózsához, amelyből két év alatt nagyszerű csapatot neveltem. Büszke vagyok arra, hogy ez a társaság az én segítségemmel érte el régi vágyát: feljutott az MB III-ba. Az az MB III természetesen nem azonos szintű és értékű a maival. 1966-ban vettem át
Műsorajánló
December 27. (péntek)
Napközben: Diákcentrum a HSMK-ban.
December 28. (szombat)
Napközben: Diákcentrum a HSMK-ban.
18 óra: Rock and roll klub, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
December 30. (hétfő)
17 óra: Vidám szilveszter kertbarátoknak, a Kodály Zoltán Művelődési Házban.
December 31. (kedd)
18 órától SZILVESZTERI BÁL, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
19 órától: VIDÁM SZILVESZTERI BÁL ''91, a HSMK-ban.
19 órától hajnalig: SZILVESZTER ''91, a Helyőrségi Klubban.
Január 2. (csütörtök)
18 óra: Kanizsai Népi Alkotók Egyesülete január 12-ig tartó kiállításának megnyitója a HSMK-ban.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatoma
(A NELKA közreműködésével) December 30-án 18 óra: A Nin-dzsa színre lép (amerikai). 20 óra: Féltékenység (amerikai).
VTV-csatorna
December 27. (péntek): 18 óra: Ez
történt a héten (városi magazinműsor).
20-24 óra: TV-tévé (részletes műsort lásd műsormellékletünkben). December 28. (szombat): 9-12 óra: VÍKEND című műsor közvetítése.
December 29. (vasárnap): 8-12 óra: TV-tévé (a csütörtöki adás ismétlése).
December 30. (hétfő): Szünnap. December 31. (kedd): Szünnap. Január 1. (szerda): 19 órától: A FILMEX KFT. műsora: Casino Aquincum.
Január 2. (csütörtök): 18-22 óra: TV-tévé (részletes műsort lásd műsormellékletünkben).
APOLLÓ FILMCENTRUM
Apolló mozi
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. December 27-30. (vasárnap a 20 órai előadás elmarad!): Robin Hood, a tolvajok fejedelme (amerikai).
December 31.: Szünnap.
Január 1-2.: Szerelmes szívek
(magyar).
Szünidei matiné (diákoknak, 14 órától):
December 27.: Keményfejű. December 28.: Amerikai nindzsa 2.
December 29.: Fél lábbal a paradicsomban.
December 30.: Hegylakó. December 31.: Szünnap. Január 1.: Spion fióka. Január 2.: Ghost.
Stúdiómozi
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra. Csütörtök: Filmbarátok napja.
December 27-30. (29-én csak egy előadás 16.30 órától!): A kincs (videó, amerikai kalandfilm). December 31.: Szünnap. Január 1-2.: Utcai vadász (amerikai).
Erotikus film 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek!: December 26-28-án, december 30-án és 1992. január 1-2-án: Bun-dátlan cicamicák (angol, videó). December 29-én és 31-én: Szünnap.
Matiné (gyermekeknek, 14 órától): December 29.: Asterix és Cleopát-ra.
Kiss István emlékei közt.
(Erdei András felvétele)
Ilii 11 lécember 27, KANIZSA 31
SPORT • SPORT • SPORT
MECCS EGYENLEG
A szerző labdarúgást népszerűsíteni szándékozó írását egy vacak írógéppel készítette, melynek magánhangzói közül csak az e használható. így kénytelen volt erre szorítkozni.
Zsenge gyepen egyenmezes seregek vetekszenek, s egy kerek pettyest kergetnek, melyet egyszer-egyszer egy ezen esetre elhelyezett szegletes ketrecbe terelve szereznek kellemes perceket egyeseknek.
Gyep mellett elhelyezett, meredeken megemelt szerkezeten
dresszes ferde szemmel les, nevezetesebb esetben veres jelet lenget, erre e fegyelmezetlen ellenkezne, de nem tehet egyebet, meccset befejezve lemegy.
Persze meglehet, egy rendelet nem kedves egyes jegyet vett embereknek, mert nem egyszer megesett: szeszt vedelt, perverz elemek rekedten emlegettek egy-egy fekete mezest rejtjelzett neveken. Ezek lehetnek, enyhe esetben: „Ez sem egy Teller Ede!", esetleg: „Te szemetesve-der!" De hevesebb helyzetekben eme cselekedetre serkenthetnek: „Ne nejeddel szerelmeskedj, helyette tedd ezt legkedvesebb sze-retteddel!"
Eh, messze eltekeregtem.
emberek terpeszkednek. Ezek befele jegyet vesznek, mellyel bemehetnek.
Egy-egy sereget mesternek nevezett ember edz hetente nem egy esetben. E mester persze bemehet, nem kell jegyet vegyen, s letelepedhet egy gyep mellett elhelyezett, erre rendelt keskeny kereveten.
Mester szerepe: Tervet eszel-get, mellyel ellenfelet verhetnek, esetleg egy beck tehetetlen egy kezdetleges csellel szemben, ez esetben csereembert szerepeltet.
Fent emlegetett gyepen fekete mezes tercett teremt rendet peres helyzetekben. Egy vezet, egy-egy e gyep pereme mellett le-fel menetel, s lengetve jelez egyes esetekben. (Leshelyzet, henc, egyebek...)
Mely esetben egy ember vehemens cselekedettel szerel, fekete mezes jelez: Ez nem megengedett! De megeshet, egy kegyetlen elem leteper egy ellenfelet (emez percekre gyepet legelve fetreng), erre fekete
Ne feledd: Mely mezre vetkezett sereglet jelzett pettyest kevesebbszer terelte be fentebb emlegetett ketrecbe - vesztett, ellenfele nyert. Lehet eset, melyben nem keletkezett sem nyertes, sem vesztes. (Esetleg egy-
egy.)
Megeshet, nem kedvelt egylet nyer, ez esetben repedt seres-kelyhek repkedhetnek el nem messze ellenfelek, s fekete dresszesek feje mellett.
Erre termetes ebekkel felszerelkezett egyenbekecses szervek (nemegyszer nem rendelkeznek egyetemmel) kergetnek, esetleg melegebb helyzetekben tettleg egyengethetnek rendetlen elemeket.
Ezzel egyetemben egy meccs felejthetetlen eset, de egyperces jegyzetben ecsetelve egyebet nem engedhettem meg.
Mely esetben kedved nem vesztetted el, gyere el egyszer! Ne ellenkezz, remek hecc lesz!
Lejegyezte:
- eszem -
bemint
■ lllltl KANIZSA 1991. december t i
SATURNUS A HETEDIK HÁZBAN
- A világ igenis megismerhető! - fújtam a leckét még anno 1985-ben, egy lucskos januári napon, főiskolai tört. mat. vizsgámon. - A természet és a társadalom fundamentális anyagelvű törvényszerűségek szerint működik, s a technikai fejlődéssel a szocialista embertípus számára az egyéni kiteljesedés és a jólét sohasem sejtett távlatai nyílnak meg -mondtam tovább a kollokviumi tananyagot. Könnyed magabiztossággal, akár Ste-imann, a grófnő, Karinthy utálatos jóta-nulója. Tanárnőm éppen franciasalátát tunkolt papírból egy szétlapult kiflivel, ez volt az ebédje. Óvatosan rámpillantott, de nem szólt semmit. Azt hiszem, amolyan buzgó komszomolkának nézett. Mindenesetre jelest kanyarított az indexembe, amire nem voltam különösebben büszke.
Akkoriban már nemigen akadt vevő az ortodox marxizmusra. Bár a Parlament kupolatornyán ott magaslott a vörös csillag, és átellenben, a Duna budai oldalán komor képpel cirkáltak az őrök a „Fehér Ház" körül. Az ember olyan parányinak érezte magát eme roppant tömegek árnyékában. Úgy hitte még, nincs erő, amely szétroppanthatja ezt a monolit tömböt. De azért már a détente, az enyhülés időszaka volt. A félliberális légkörben a változásokra érzékeny szerzők (már akiket nem tessékeltek ki finoman az országból) ugyan kerülő úton, de publikációikba mégis belopták a modern polgári filozófiákat. Gyanítom, az MLE tankönyveinek összeállítóiban is munkált valami cinkos derű, amikor a marxista ideológiát olyasformán szerkesztették össze a korszerű, Nyugatról jött politológiai nézetekkel, hogy az utóbbiak kritikának tűnjenek az éber cenzorok számára. Aki figyelmesen olvasott, és nem pusztán muszájból, a középkáderi kinevezés reményében járta ki a „foximaxit", érzékelhette ezt a zagyvaságában is termékenyítő hatású eszmei kavalkádot. És persze sajtolták már a sza-mizdat kiadványokat, meg a tiltott könyveket a titkos kis nyomdagépek. Aki tehette, meghozatta külföldről Márai Sándor, Bíbó István, Fejtő Ferenc, Konrád György, Mérai Tibor ... műveit, vagy az emigráció berkeiben terjesztett szabadelvű sajtót. Meglehet, lapos, helyenként nyomasztó volt az életünk, lázadásaink sörbe fulladtak legtöbbször, de a 80-as évek második felében, a disszonanciák közepette is megérintett bennünket a szabadság friss illata. Főleg március 15-én, a jó kis „balhékkal" fűszerezett, fénylő tavaszi napokon.
Miért jutott mindez eszembe? Mert zavarba ejtenek és hitetlenné tesznek az újmódi bátor pózok, amikbe helyezkedve egyesek megtagadják a közelmúltat, meg pár évvel korábbi énjüket. Némelyek politikai vagy vallási üldözöttként, mások pedig intakt módon, hótiszta lélekkel lépték át a pártállam és a bontakozó demokrácia közötti választóvonalat - legalábbis ezt állítják utólag.
Egykori filozófiatanárnőm már 1984 őszén Nagy Imrét méltatta, és 56-ról szólva forradalomról beszélt az évfolyam előtt tartott előadásában. Ez idő tájt volt munkahelyi főnököm, az egyik kanizsai kollégium igazgatója magából kikelve háborgott Lech Walesa Nobel-békedíja miatt, s abszolúte jogszerűnek ítélte, hogy a szovjetek lelőtték a koreai utasszállító gépet a Szahalin szigetcsoport fölött. Az igazsághoz tartozik, hogy a tanerők egy árva szót sem szóltak se mellette, se ellene...
Úgy hallom, egyetemi doktorátust szerzett főiskolai tanárnőm most egy lerobbant újpesti ipari tanodában tanít: önérvényesítésre képtelen, szomorkás, megfáradt asszonynak tűnt már akkor is. Az ifjan Lenin-akadémiát végzett, olajfúró segédmunkásból apparatcsikká, később kollégiumi igazgatóvá lett egykori főnököm pedig nem csekély nyugdíjat élvezve pihen kissé megtépázott babérjain. Az ősrégi sáska kisgazda - akit 45-ben, 49-ben, 56-ban is megvertek a sitten -, mellőzött magányában a szőllejébe menekül. Tanácsaira, gazdag politikai tapasztalataira nem kíváncsi senki. Nosztalgiázó vénembernek tartja az MSZMP-tagságáról megejtő amnéziával hallgató kortársa, aki magát reálpolitikusnak nevezi, mert mindig ügyesen dörgölődzött a vezetőréteghez. Taktikát azóta sem, csak közhelyekből válogatott szókészletet változtatott. Tulipános giccsről szónokol a Hitelt lobogtatva a könyvtárba járó ifjonc, akiről tudom, csupán Stephen King regényeit olvasta.
Akadnak persze olyanok is, akiknek
nem volt okuk meghasonlani. Például a csöpp borbélyműhelyében fönnmaradásáért küszködő, kétgyerekes özvegyasszonynak, ki nagykomolyan mondta a minap: - Ha őrültnek is tart, én az új MSZMP-re szavaztam! Szerintem ők képviselik a magamfajta egyszerű, szegény embert. Bennük még nem csalódtam! -Vagy a csöndes, finom fiatalasszonynak, aki már tíz éve cselekedeteivel tanúsítja hitét: zarándokutakat szervez és vezet belföldi és külhoni Mária-kegyhelyekre, s a Bibliát magyarázza gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Tudva azt is, jó-páran megmosolyogják érte a háta mögött. De említhetem a Balatont támadó ékbe fogó orosz harcászati csapás ellen utolsóként harcoló Szent László hadosztály közkatonáját is, kiből különc agglegény lett, és ha szivárványos jókedve van, a Kossuth-nótát énekli birkatürelmű, bozontos kutyájának.
Bármennyire is ziláltak a frontvonalak, mindenkinek együtt, s külön-külön is szembe kell néznie az előttünk álló 1992-es esztendővel. Az égi epliktikán Satur-nus a Vízöntő csillagképbe ért, méghozzá saját házába, a hetedikbe, uralmi pozícióba kerülve.
Rosszhírű ez a gyűrűrendszerrel övezett, távoli, hideg bolygó. Akár egy feslett életű szépasszony. Bő két esztendeig állunk majd kozmikus hatása alatt. Kétfajta tendenciát jelez: egyfelől kiszámíthatatlanságot, mindenféle excentritást. Másrészt vallásos áhítatból fakadó elmé-lyültséget, magasabb szférák felé törő gondolkodást. Melyik érvényesül majd az Újévben? Kepler azt vallotta: a csillagok elrendelte fatalizmussal szemben ott a szabad akarat, úgy a nemzetek, mind az egyének sorsának vonatkozásában.
Egy biztos: legyenek bármilyen plane-táris viszonylatok, meg földi konstellációk, a Jó és a Rossz pólusai nem cserélhetők fel.
Mert a Saturnus a hetedik házban van...
- km -

Insert failed. Could not insert session data.