Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
23.99 MB
2021-02-02 11:18:37
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
766
1586
Rövid leírás | Teljes leírás (965.47 KB)

Kanizsa 1993. 010-013. szám március

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

DÉL-ZALAI HETILAP

ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
Zászlót bont
Kanizsán a Magyarok
Nemzeti Szövetsége
Március 6-án (szombaton) 15 órai kezdettel tartja alakuló ülésén Nagykanizsán, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt városi irodahelyiségében (Kiska-nizsa, Dózsa György téri szolgáltatóház) a Magyarok Nemzeti Szövetségének Nagykanizsai Városi Szervezete.
A pártként bejegyzett, fővárosi központú szövetség a már hónapok óta szervezkedő pártcsoportja révén Zala megyében elsőnek Nagykanizsán bont zászlót, a nemzeti egység megteremtése érdekében.
Az MNSZ helyi szervezete szeretettel vár minden igaz magyart az alakuló ülésre, hogy célkitűzéseikkel, programúkkal megismerkedhessenek.
Az alakuló ülés után mód nyílik új tagok belépési szándékának bejelentésére is.
(tih-l)
r|l •• I ii
luzelo
szukája segítheti csak a gyepmestert
TE IS
Sajátos megbeszélésnek adott otthont szerkesztőségünk az elmúlt héten. Mint rendszeres olvasóink már bizonyára tudják, városunkban is elkezdődtek a népszerű televíziós műsor, az ÁSZ szervezési munkálatai. A csütörtökön tartott megbeszélésen a műsor budapesti készítői, Gregorich András és Kovács E. Csilla találkoztak a középiskolák pedagógus képviselőivel, majd ezt követően azokkal a diákokkal, akik vállalták, hogy saját középiskolájukban hírét viszik a műsornak és segítenek a lehetséges jelöltek felkutatásában. (Képünkön.)
Különlegesek! Furcsák! Mások! Figyelem! A szerveződő műsorhoz a ti jelentkezéseteket
V. évf. fO. sz. 1993. márc. 5.
TSZ ASZ!
várjuk. Ha valamiben eltértek az átlagtól, ebben a műsorban megmutathatjátok magatokat. Ha középiskolások vagytok, akkor a saját sulitokban is jelentkezhettek! Hogy kinél? A Mezőben Horváth Évánál, a Zsigmondyban Bali Juditnál, a Keriben Varga Kláránál, a Batthyányban Pécsi Lászlónál, a Széchenyiben Hackler Jánosnál, a Cserhátiban Johannidesz tanár úrnál. De lehet közvetlenül is jelentkezni. Ezt a KANIZSA újság szerkesztőségében tehetitek meg a 12-305-ös telefonszámon, vagy személyesen.
Szintén szerkesztőségünkbe várjuk azok jelentkezését, akik már nem járnak középiskolába,
vagy még nem érték el a 14 évet. Egyszóval nullától kilencven éves korig várjuk azok jelentkezését, akik különleges produkciójukkal színfoltjai lehetnének a műsornak.
Nem hagyományos „kimittu-dos" tehetségeket várunk, hanem olyan fiatalokat és idősebbeket, akik valamilyen „őrült" dologban jeleskednek.
Várunk és várjuk tehát, ha ÖN/TE macskaidomár, lórepte-tő, ha szimfóniát írt(ál) automata mosógépre és telefonhangra, ha reggeli sétá(dat)ját a háztetőkön teszi(ed), és minden olyan esetben, ha úgy ér-zi(ed), „különcsége(d)" nyilvánosságért kiált.
- dukát -
.?. oldal
ELBOCSÁTÁSOK A SÖRGYARBAN
26. oldal
11 - KANIZSA 1111 llllll március II
Palotás Tibor fellebbezett
Február 19-i lapszámunkban közöltük, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt Nagykanizsai Városi Szervezetének Fegyelmi és Etikai Bizottsága a február 10-i fegyelmi tárgyaláson az „eltanácsolás" fegyelmi határozatot hozta - a február 4-i taggyűlés által egyébként alelnöki tisztségéből felmentett - Palotás Tibor ellen, amely gyakorlatilag annyit jelent, hogy nem lehet tagja a KDNP-nek.
A határozat ellen, annak kézhezvételétén számított 15 napon belül Palotás Tibor fellebbezéssel élhetett a KDNP Országos Fegyelmi és Etikai Bizottsághoz. Nos, Palotás Tibor élt a fellebbezés jogával, s így eltanácsolási ügye egyelőre nem zárult le.
A jogorvoslati kérelem tárgyalásának eredményéről a későbbiekben tájékoztatjuk olvasóinkat.
t. i.

Főszerkesztő: Dóró János Laptitkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: GRAFO BT & PRINTEXT BT Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési dfj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
MAJDNEM HÚSZ ÉVET VÁRTUNK RÁ...
KOTNYEK-FOTÓALBUM KANIZSÁRÓL
Akik az elmúlt héten a tévé képernyőjén keresztül kísérték figyelemmel a képviselő-testü-leti ülést, azok már bizonyára felfedezték a Nagykanizsáról készített könyv megjelenését, hiszen nem egy képviselő lapozgatta nagy-nagy buzgalommal a költségvetési vita hevében. Végre megjelent, sok-sok húzavona után, s hamarosan ott lehet a városszerető polgárok könyvespolcán, vagy ajándékként átnyújthatjuk azoknak, akikről úgy érezzük, érdemesek rá.
A kiadvány előkészítési
munkálatai ''91-ben kezdődtek, akkor valamivel több mint negyven gazdálkodó szerv támogatását sikerült megnyerni az ügynek.
A tízezer példányban megjelent kiadványt hétfőn mutatták be a sajtó képviselőinek, s a tájékoztatón megtudhattuk azt is, hogy a kereskedelmi forgalmazás is elkezdődik hamarosan. A könyv árát illetően egyelőre semmi pontosat nem lehet tudni, de a mostani elképzelések szerint ezer forint körüli áron kerül majd a boltokba.
Az albumban található 162 színes fotó Kotnyek István munkája. S a város, bizton állíthatjuk, e képeken sokkal szebb, mint a valóságban.
E kiadvánnyal sok éve tapasztalható hiány kerül pótlásra, de vigyáznunk is kell rá, hiszen 5-8 évig biztosan nem lesz helyette más.
ötletként vetődött fel, hogy az albumból kimaradt fotókból akár képeslapok is készülhetnek, amelyek megint csak sok éves hiányt pótolhatnak.

MEGHÍVÓ
1993. március 12-én, 18 órától a Liberális Klub vendége lesz OLÁH SÁNDOR
országgyűlési képviselő - FKgP.
A beszélgetés témája és címe: „Emberi hang a politikában" Házigazda: Dr. Szigethy István Zala megyei országgyűlési képviselő - SZDSZ Helyszín: Helyőrségi Klub étterme (Nk. Ady E. u. 7.)
Képviselői fóruin a keleti városrészben
Múlt hét keddjén tartotta képviselői fórumát a keleti városrészben Jancsi György és Krémer József. A mérsékelt érdeklődés mellett zajló fórumon szó esett a keleti városrész közlekedési anomáliáiról, az eligazodást segítő tájékoztató táblák hiányosságairól. Hol a város vége? - hangzott el kérdésként az egyik résztvevőtől a március elsejétől változó közlekedési szabályok kapcsán, hiszen aki a Balatoni út felől közelíti meg a keleti városrészben lévő otthonát, az egyszer a táblák tanúsága sze-
rint már elhagyja a várost, s egy rövid út megtétele után újra a város területén megy tovább. Vajon kell-e e rövid szakaszon lámpát használni? Majd kiderül.
A képviselői fórumon megtudhattuk azt is, hogy a Volán május 23-án életbe lépő új menetrendjéhez a lakosság ötleteit, észrevételeit várja. A javaslatokat az érintettek lakókörzetük képviselőjéhez juttathatják el. Az igények teljesítéséről a Volán szakemberei később adnak majd tájékoztatást.
-ót
Eligazodni a lelkiismeret világában...
Olvasóink már bizonyára értesültek arról, hogy megalakult a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége. Dr. Jósfay Györgyöt, az MKÚSZ fótitkárát kérdeztük, vajon mi indokolta azt, hogy a szövetséget létrehozzák?
- A Magyar Újságírók Országos Szövetsége nem töltötte be azt a hivatását, amit elvárt volna általánosságban az újságíró társadalom. Egyoldalúan, egy szemlélet mögé állt, és ezáltal azok, akik másként gondolkodnak a rendszerváltás után, akár újságírók, akár olvasók is, nem érezhették maguk mögött a MÚOSZ-t. Ezért is alakult meg a Magyar Újságírók Közössége, amely más szemléletet hirdet;
egy sokkal általánosabb, rugalmasabb, konkrétabb, igazabb tájékoztatás híve. A katolikusoknak nagyon sok újságjuk van, és nagyon sok katolikus hívő szeretne a nem kifejezetten egyházi lapokban is olyan tájékoztatást kapni, ami segíti az 6 lelki életét, segíti az ő tájékozódását a lelkiismeret világában. Azok az újságírók, akik katolikus lapoknál dolgoznak, illetve akik magukat hívő katolikusoknak vallják, de más lapoknál, kiadóknál dolgoznak, úgy érezték, hogy szükséges Magyarországon (ahol a vallásos emberek zöme katolikus), egy ilyen szövetséget létrehozni, amelynek egyedüli és fö célja, hogy a lelkiismeretes tá-
jékoztatás az emberek lelkiépülését, lelkitájékozódását szolgálja. Ez az egyesület most aktivizálódik. Először május 1-én, Munkás Szent József ünnepén konferenciát szeretnénk összehívni, ahol a lelkiismeret és a sajtó szerepét vizsgálnánk meg.
- Ez tulajdonképpen egy érdekvédelmi szövetség?
- Nem. Ez kifejezetten egy szakmai szövetség. Pillanatnyilag a tartalmi munkát akarjuk megoldani, utána az érdekvédelmi és esetleges más szövetségi feladatokat oldanánk meg -mondta dr. Jósfay György, az MKÚSZ főtitkára.
H. L.
1W3. március 5.
KANIZSA
Légi figyelmeztetés a városnak!
Két éve minden csinnadratta nélkül kelt életre a kanizsai sportrepülés. Ez alatt az id« alatt az ország újonnan alakult egyesUletel közül önerőből a legmesszebbre jutott, s most heroikus küzdelmet folytat életbenmaradásáért, hiszen a saját energiájukon kívül senki nem támogatja őket.
A repülés egy nagyon sajátos technikai-műszaki sport az egész világon, mivel közel áll a stratégiai ügyekhez. Ugye az egy dolog, hogy egy embercsoport ilyet kitalál, is elkezdi művelni... Dt azután bekerül egy nemzetköti hálózatba - elsősorban a hazaiba s innentől már nemcsak sportról van szó, hanem egy REPÜLŐTÉRRŐL!
Ezúttal egy egyesület által működtetettről. Minden valamire való ember tudja, ott, ahol ilyen működik, ott az illető repülőtérnek állami feladatot is kell, kötelező vállal-ni! Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy egy egyesület, hobbiból saját zsebből, szabadidőben vállaljon olyat, ami meghaladja erejét. Ezt tudta az egyesület is, így a kanizsai önkormányzathoz fordult alamizsnáért, hogy a minimális működéshez adjon egy kis segítséget. Később alapítványt Is létesítettek, méghozzá a polgármester ár kuratóriumi tagságával jegyzetten. Mondani sem kell, hogy a tagság péterfilléreiböl létrejött alapítvány egy fillér nem sok, any-nyi segítséget sem kapott, de az egyesület így is eredményes évet zárt.
Igen ám, de az élet nagy rendező. Történt, hogy az országos repülésirányító központ a nagykanizsai repülőtér felelős vezetőjét kereste, ugyanis az országos mentőszolgálat mentőhelikoptere 1993. február 20-án a déli órákban Budapestről Nagykanizsára Indult égy súlyos balesetesért. Itt azonban nem volt, aki fogadja, kiszolgálja és dijára bocsássa az előírásoknak megfelelően. És egyébként is, kitől, honnan és mitől tudott volna információhoz jutni a repülésirányító központ? Az önkormányzattól? Érdekli őket? A nya valyát!
Az egyesület pályázatot nyújtott be újra a ''93. évre egy igazán szolid önkormányzati támogatásra, de már tudni lehet, erre „nincs füle" az önkormányzatnak, miközben az ország minden valamirevaló települése olyan befektetésnek tekinti a repülést, amit más szférában tart megtérülőnek és nélkülözhetetlennek!
Rég, az átkosban, a világ legtermészetesebb dolga volt a repülőtérnek, hogy a város rendelkezésére állt, embereket mentett, szolgálta a várast, Kanizsát!
Az egyesület tudomása szerint végül is a történet, ahogy mondják, happy enddel végződött, ami az „életet jelentette" a pilóta tudásának köszönhetően.
Úgy gondolom, ezúttal nincs szükség arra, hogy azt soroljuk, ami történt volna, ha... Azonban azt hadd kérdezzük meg a T. önkormányzattól és a polgármester úrtól, nem furdalja-e őket önvád? Természetesen nem gondolunk válaszra, hiszen fontosabb a milliókat szoboráthelyezésre költeni és a többi... Egy tény. Kapott az egyesület baráti jótanácsot. Forduljanak a sportosztályhoz, aki adhat párezer forintot akkor, ha minden hét végén bemondják a meccs végeredményét, melyet a sajtóban is le tehet közölni.
Rém racionális gondolkodás, máris támogatom. Azonban először amúgy önkormányzatostul szenvedjenek sérülést, és a segítség ily módon érkezzék.
Amúgy jók a fiúk, egy-null a javukra. Csakhogy mínuszban... Ez a sport nem az a sport, igaz a statisztikában sem szerepel.
Varga József
Mivel dolgozzon a kanizsai gyepmester?
Évek óta folyamatosan jelentkező probléma az időről időre elszaporodó kóborkutya-falkák kordában tartása. Ilyenkor tavasz közeledtén élettani okok miatt nő meg a kóborló ebek száma, akik ösztöneik kielégítését követően megtérnek otthonaikba. Az őszi, téli kóborlások okai többnyire mi magunk, emberek vagyunk, hiszen a telkek téliesítése után már nem nagyon tudjuk hova tenni hűséges háziállatainkat, hát elkerüljük őket. Az egyre szaporodó otthontalan négylá-búakkal pedig a járókelőkön kívül a Hivatalnak is meggyűlik előbb vagy utóbb a baja. Hogy miért? Mert a kóborló ebek begyűjtése az ő feladatuk lenne, de ehhez a rendelkezésre álló eszközök nem felelnek meg a kor követelményeinek. Talán mosolyfakasztó, de mindenképpen elgondolkoztató, hogy a kutyák begyűjtését
végző gyepmesternek egyetlen eszköze egy hurok, amelyet ha elég gyorsan tud futni, akkor talán az iszkoló ebek nyakába vethet, ha nem, akkor a kóbor kutyus továbbra is ijeszteget-heti a járókelőket, lopkodhatja a bevásárlókosarak kikandikáló tartalmát.
Természetesen lenne más mód is a kütyák összegyűjtéséhez, de ennek komoly ára van. Az idei költségvetésből sok más tétel mellett az is kihúzásra került, amely egy, a kóborkutyák befogását hatékonyabbá tévő, speciális altató fegyver árát takarta. Igazán nem akarok más várossal példálózni, de Zalaegerszegen több ilyen fegyver is rendelkezésére áll a gyepmestereknek, míg a miénk saját sebességében, vagy legfeljebb tüzelő szukájának bájaiban bízhat.

STRABAG HUNGARIA KFT. ZALAEGERSZEG
❖ Eladó Körmend, Vasútmellék u. 5. sz. alatti 1162 négyzetméter ingatlan a rajta lévő
3 helyiséges és mellékhelyiséges, 92 négyzetméter alapterületű, utcafronti családi ház jellegű épülettel. A területen iparűzés, raktározás céljára alkalmas, 71 négyzetméter udvari épület van.
* Eladó Alsógyenes, Sirály u. 3. sz. alatt
5638 négyzetméter vízparti ingatlan a rajta lévő 25 férőhelyes, közművesített, 250 négyzetméter üdülővel, közösségi helyiségekkel és teniszpályával.
Érdeklődni lehet: 06-92/13-558-as telefonon.
Ajánlatokat írásban a hirdetés megjelenésétől számított 10 napon belül a STRABAG HUNGÁRIA ÉPITÖ KFT., 8901 Zalaegerszeg, Pf.: 30 címére kérjük.
STRABAG HUNGÁRIA KFT. ZALAEGERSZEG
■I
KANIZSA
Ülésezett az önkormányzat
A könyvtár ügye megoldatlan v Hol és milyen felsőoktatási intézmény lesz Kanizsán v Csátlakozik-e a város az EXPO-hoz ❖ Hol és hogyan lehet szeszesitalt árusítani a piacon
Hétfőn folytatólagos ülésen fejezte be az önkormányzati testület a múlt héten megkezdett napirendi pontok tárgyalását. Február 22-én kezdődött az a vita, amely a Városi Könyvtár jelenlegi épülete visszaadásának tárgyában bonyolódik. Megoldás ezen az ülésen sem született, pedig az idő igencsak sürget. Látszólag semmi másról nem esett szó, csak arról, átadja-e az önkormányzat azt a folyosót, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat kér abban az épületben, amelynek tulajdonosa nem is a város. A könyvtár a folyosó átadásával ha lehet még kedvezőtlenebb helyzetbe kerül, hiszen már most is a szükséges alapterület 1/4-én kénytelen működni - olvasható abban levélben, amelyet a könyvtárigazgató juttatott el a közgyűléshez. A könyvtár igazgatójától nem sikerült megtudni, hogy miért most vált oly fontossá az eddig üresen álló folyosó. A rend képviselője viszont elmondta, hogy céljaik megvalósításához - egy ingyenkonyha kialakításához - az ÁNTSZ kötelező érvényű előírásai miatt feltétlenül szükségük van arra a folyosóra. Amennyiben a város nem tudja átadni az általa csupán használt épület kérdéses részét, abban az esetben a Szeretetszolgálat érdemi munkáját teszi lehetetlenné a városban. Ezen az estén a parttalan vita helyett arról kellett volna döntenie a testületnek, hogy mikor és milyen körülmények között kerülhet vissza a könyvtár jelenlegi épülete a rend tulajdonába, amiért cserébe a könyvtárépítés költségeinek egy részét remélhetné a város. Az idő repül, s ha itt a felek nem tudnak megegyezni, és március 28-ig nem tudják a közösen kialakított elképzeléseket az illetékes bizottság elé tárni, akkor a város 19951 előtt nem remélhet kártalanítást, vagyis némi pénzt a könyvtár új épületének elkészítéséhez.
Ezt követően került sor a beruházási szabályzat elfogadására, amely az esélyegyen-
lőség, a demokratikus döntéshozatal biztosítása érdekében, és a fejlesztési, végrehajtási folyamatok szabályozott keretek között történő lebonyolítása miatt vált fontossá. E téma kapcsán került szóba három MDF-es képviselő felvetése nyomán, hogy egy minden képviselőre és a Hivatal dolgozóira is kiterjedő etikai kódexre lenne szükség. Ennek kidolgozására később kerül sor.
Ezt követően tájékoztatót fogadott el a testület a Csónakázó-tó komplex környezetvizsgálatáról. A tájékoztatóból kiderül, hogy a vizsgálatok megítélése szerint a tó környezetének állapota megfelelő, a víz minősége a hosszú meleg nyár után is kielégítő.
Egymillió forintot kapott a költségvetésből az Ipartestület az EXPO iroda létrehozásához, szervezés, előkészítés, lebonyolítás céljára.
Ezt követően egy felsőoktatási intézmény letelepítésének lehetőségeiről tárgyalt a testület. Farkas Zoltán alpolgármester tájékoztatta a nyilvánosságot a minisztériumban és a felsőoktatási intézményekben folytatott tárgyalások eredményeiről. Úgy tűnik, a legkedvezőbb ajánlatot a Pénzügyi és Számviteli Főiskola tette városunknak. A mostani elképzelések szerint kereskedelmi profilú kar működhetne Kanizsán. Az alapítványi főiskola létesítése azért nem látszik megfelelőnek -tudhattuk meg a tájékoztatásból -, mert egyrészt nehéz lenne összeszedni azt a 100-150 millió forintot, amely egy ilyen jellegű intézmény működtetéséhez szükséges, másrészt a felsőoktatás berkeiben sem látják biztosítottnak az alapítványi iskolák létjogosultságát. Arra a kérdésre, hogy hol adhatna helyet a város egy főiskola működéséhez, azt a választ kapták a képviselők, hogy a testület áprilisban tárgyalja majd a város oktatási koncepcióját (amelynek bizonyos adalékanyagai mind a mai napig nem publiku-sakü), s az abban foglaltakból
úgy tűnik, akár 7-8 intézmény is szóbajöhet - tudhattuk meg a polgármester válaszából.
A várakozásokkal ellentétben nem került sor a piacokról szóló rendelet módosítására, vagyis az üzemelő egységekben továbbra is bárki részegre ihatja magát, ha teste-lelke úgy kívánja, de az érvényes engedéllyel rendelkezők továbbra sem árusíthatják portékáikat a piac területén. Hogy ennek a határozatnak jogi következményei lesznek, azzal a döntéshozatal pillanatában számolnia kellett volna a testületnek, hívta fel a képviselők figyelmét a polgármester.
Új helyen kerülnek ezután megrendezésre - egyelőre kísérleti jelleggel - az ünnepi vásárok. A formatervezett „vásár-falu" első ízben a húsvéti vásár idején az Erzsébet téren kerül felállításra. Azt nem lehet tudni, hogy a pénzesz-
1993. március 5.
közök hiányosságai miatt lesznek-e a vásárt színesítő kulturális programok a téren.
100 ezer forint támogatást szavazott meg a testület a „VIVERE" alapítványnak. Ennek forrását a sportélet finanszírozására előirányzott ösz-szegből kell majd kigazdálkodni.
A testület megszüntette Kovács Józsefné vezető óvónő közalkalmazotti jogviszonyát.
A közgyűlés az eladásra kijelölt önkormányzati lakásokat, illetve a nem lakás céljára szolgáló bérleményeket elidegenítésre átadta az IKI-nek.
Elfogadásra került az az előterjesztés is, amely a Pápai Talajerdő Gazdálkodás vagyonának átadását javasolta.
12 milliós belterületi föld apportként való bevitelével a közgyűlés kinyilvánította azon szándékát, hogy tulajdonos kíván lenni az üveggyár megvásárlása során a Nagykanizsai Üvegipari Kft.-ben.
A munkaterv tárgyalása során elfogadta a testület Kré-mer képviselő azon javaslatát, hogy kéthavonta 3 alkalommal ülésezzen a testület.
- d. é. -
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
A „KANIZSA" c. hetilap f. hó 5-i számában „leveleinkből" rovatban megjelent cikk alapján vizsgálatot folytattam a nagykanizsai mentőállomáson és az alábbiakat állapítottam meg:
Horváth Zoltánná Nagykanizsa, Liszt F. u. 4/D. szám alatti lakos mentőszállítását 1993. január 29-én 19 óra 48 perckor kérték arcsérülés miatt. A mentőállomás telefonügyeletese további információt kért a bejelentőtől, mert a sérülés nagysága nem indokolt mentőszállítást, az ügyeletes orvos is elláthatta volna.
Miután a bejelentő azt is közölte, hogy nevezett alkoholos állapota miatt orvoshoz nem tud menni, 19 óra 49 perckor indult a mentőgépkocsi, amely 19 óra 52 perckor a beteg lakására ért és Horváth Zoltánnét (aki sérülését nem is engedte bekötni) a kórház Baleseti Ambulanciájára szállította, ahol 20 óra 17 perckor átvették. A sérültet a férje is elkísérte.
A cikkben állítottaktól eltérően a mentőgépkocsi nem fél óra múlva ért a helyszínre, a „mentős" injekciót nem adott. Tudniillik orvos, mentőtiszt nem ment a mentőgépkocsival, mentőápoló pedig ilyen esetben nem adhat injekciót.
Alkoholos beteg hordágyra történő szállítása nem célszerű, mert nyugtalansága miatt könnyen leeshet vagy meg kell kötözni.
Emiatt a két mentődolgozó kezére ültetve vitte le a lépcsőn nevezettet.
Mivel ilyen esetben a beteg a dolgozók vállát karolja, leejteni se lehet, csak úgy, ha mindhárman elesnek.
Mivel dolgozóink munkáját a helyszínen ritkán tudjuk ellenőrizni, szívesen vess.zük a lakosság észrevételeit, bejelentéseit, hogy a hibákat megszüntessük. De ha ezek a bejelentések valótlan állításokat tartalmaznak, nem segítenek, sőt csak rontják a lakosság és dolgozóink kapcsolatát.
Dr. Tóth Péter mentöszerv. vez. főorvosa
1993. március 5 Ifi KANIZSA 1 5

PROVIDENCIA
OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT.
MINDEN BIZTOSÍTÁSI IGÉNYÉRE LEGYEN ÖNNEK EVIDENCIA A PROVIDENCIA
ÜGYFELEINKET AZ ALÁBBI CÍMEN VÁRJUK:
8800 Nagykanizsa, Sugár u. 4. Pf.: 46. Telefonok: 93/12-188, 92/73-214
PROVIDENCIA OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT.
ContoSoft
£
Az ön partnere a számítástechnikában GYORS ÉS PONTOS INFORMÁCIÓELLÁTÁS AZ ÜGYVITELBEN, EBBEN SEGÍTÜNK ÖNNEK
Már most készüljön fel a következő évre!
Az 1993-as adózási szabályok szerinti és a felhasználói egyedi igényeinek megfelelő programok rövid határidővel, kedvező árakon.
SZOFTVEREK: LEPORELLÓK:
Fruzsina Ügyviteli programcsomag 240 mmxl2" 1 pld. 0,69 Ft/ív
Számlázásmodul 31.000 Ft 240 mmxl2" 2 pld.
Könyvelésmodul 77.000 Ft vegypapír 2,80 Ft/Ív
Vevtf folyószámla m. 39.000 Ft 382 mmxl2" 1 pld.
Szállító folyószámla m. 152.000 Ft vegypapír 1,06 Ft/Ív
Készletgazdálkodás m. 79.000 Ft 382 mmxl2" 2 pld.
vegypapír 4,36 Ft/ív
DÍJMENTES SZOFTVER- .KrlAÍD.
KÖVETÉS, GARANCIA! A/3 4 pfd vegypapír 6,20 Ft/Ív
Bér- és munkaügyi rendszerek FÉNYMÁSOLÓ PAPÍR:
69.000 Ft-tól 200.000 Ft-ig A/4-es, 80 g-os 270 Ft/500 ív
A/3-as, 80 g-os 540 Ft/500 ív
Tárgyi es^öMyilvántartás TANFOLYAMOK:
60.000 Ft-tól 140.000 Ft-ig IBM PC-kezetfi (alapt.) 6000 Ft KÖNYVELŐIRODÁI Adatbázis-kezelés 9500 Ft PROGRAMOK MINDEN MÁGNESLEMEZEK, FESTÉKVÁLLALKOZÁSTÍPUSRA. KAZETTÁK
Keresse fel cégünket, vagy kérje teljes árjegyzékünket!
ContoSoft Kft., 8800 Nagykanizsa, Vár u. 9. Telex: 33-241 • Telefon: 93/13-040/1457, 1289, 92/73-140/1457,1289 • Fax: 92/73-158
RENAULT SZEKSZÁRDI
Nagykanizsa, Varasdi u. 73.
Nem lehet élni nélküled
Új RENAULT személy- és haszonjárművek forgalmazása. Teljes körű szerviz és javítás, Olaj Castrol GTX-3. Csak eredeti gyári alkatrészeket használunk.
VÁLLALATOK, VÁLLALKOZÓK, GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK FIGYELEM!
Ne okozzon önnek gondot az anyagbeszerzés, raktározás és a darabolás.
DKG iiWi Kft.
az ország összes gyártóművével, valamint külföldi partnerekkel kialakított korrekt üzleti kapcsolattal, több évtizedes tapasztalattal, felajánlja az alábbi szolgáltatásait:
- Anyagellátás bonyolítása, hazai és import beszerzés: magas műszaki követelményeket kielégítő alapanyagok, kovácsolt féltermékek, acélöntvények, kazáncsövek és egyéb termékek.
- Kovácsszerszám, forgácsolószerszám és öntőminta gyártatás.
- Darabolás: szalagos és tárcsás fűrészgépekkel, lemezvágó ollóval és fotocellás lángvágó automata gépekkel
- daruzási tevékenység, TÁTRA és KRAZ darusgépkocsikkal
CÍMÜNK: DKG METALL Anyagforgalmazási Kft. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 9. Telefon: 92/73-162, 73-454; 93/11-196 Telefax: 92/73-454 93/11-196 Telex: 33-241
1 KANIZSA 1993. március 5,
Tisztelt Fiókigazgató Úr!
Bátorkodom zavarni Önöket, mert Önök is „zavarnak" Engem! Szólok egyben mindazokhoz, akik az ÜGYEK intézésére hivatottak. Igyekszem röviden közölni kálváriám.
A dolog ott kezdődött, hogy biztosításkötésre kötelezték a gépjárművezetőket. Ha már így esett - bár igyekeztem elkerülni mindenféle biztosítási intézményt -, eleget tettem kötelezettségemnek. A rendelet hatálybalépésekor rendelkeztem kötelező gépjármű felelősségbiztosítással. A bonyodalom onnét számítódik, amikor autót cseréltem ''92 májusában. Addigi töretlen „biztosítási karrierem" megroppant, s különböző csorbák keletkeztek rajt, melyeket részletezés nélkül taglalok. Az ÜGY intézője, miután személyesen felkerestem, közölte teendőim, nevezetesen töltsek ki nyilatkozatot előző autóm sorsáról, továbbá adjak megbízást, ha átutalással szeretném a biztosítási díjat havi részletekben fizetni. A második negyedévből fennmaradó díjat pedig helyben, a pénztárba fizessem be. Természetesen itt is mindent elkövettem az ÜGYÉRT!
Ezek után háromhavi csend következett az ÜGYBEN, miután gyanús lelt a dolog, jelentkeztem az ÜGY intézőjénél, aki közölte teendőim. Fizessem ki az elmaradt díjaimat, mert eddig ezt nem tettem! Mindent az ÜGYÉRT! Kifizettem, s hivatkozva a megbízásomra, kértem vonják havi részletekben. Két nap múlva megkaptam a számlakivonatom, melyről szintén kifizették, az előző autóm díjával együtt! Más teendőm úgy sem akadt, hát újfent felkerestem az ÜGY intézőjét, aki közölte: a tévedést (órákon belül) rendezik, a pénztárnál várakozzak. Időközben postán érkezett több darab nyomtatvány, mind egy céllal: FIZESSEK! Mindezen levelek hibás adatokkal rendelkeztek, egy rendszámra keltő különböző alvázszám jutott stb. Nem részletezem. Az utolsó ''92 december 31-i dátummal, annak ellenére, hogy havonta bemutattam az érkezett küldeményeket az ÜGY intézőjének, melyen jókat derültünk és sűrű vállvono-gatásokkal a pénztárhoz irányított, ahol az azóta is rendszeres téves levonásokat visszakaphattam.
A következő felháborító ügy a bonus-malus besorolásom, mely szerint ''92. 02. 16-án 1 db kárt okoztam, melynek ellenértéke 102.031,- Ft(!), következésképpen M2 (2. MALUS oszt.) osztályba sorolnak! Szintén téves adatokkal! A jó adataimmal kitöltött besorolásom, amit egyidőben kaptam az előzővel, AO (alapbesorolás) osztályba sorol, indoklásul a szerződésem dátuma, állítólag 9 hónapnál rövidebb ideig állt fenn!!!
Türelmem akkor kezdett fogyatkozni, mikor az OTP-nél vezetett számlám után ügyfélkártyát kértem, amit az Önök jóvoltából nem kaptam meg, ugyanis januárban a változatosság kedvéért három tételt vontak. Az egyik - bár a helyi kiren-. deltség vezetőjénél telefonon megreklamált és ígéret szerint módosulandó - téves malus-fokozatom, negyedévesf!) díja (itt jegyzem meg, ha a vezető is csak ígér, mit várhatunk a beosztottól), továbbá - szintén telefonon (sok szabadidőm miatt!) - érdeklődtem, mi a többi mínusz tétel? Az ÜGY intézője ígérte, hogy visszahív..., tehát nem tudom mit fizettem ki. Mellesleg szólva, nem negyedéves díjat kell vonniuk, nem erre adtam megbízást! Visszatérve, tévedéseik miatt mínuszba került a számlám, s hat hónapig nem juthatok a szolgáltatáshoz és előnyeihez, mert megbízhatatlant!) ügyfél lettem. E sajnálatos baklövésük miatt hiába bizonygattam, nem az én hibám, hogy lemínuszolták a számlám, nem beszélve a kamatterheiről, ami Önöket illeti, a bank belső rendje szerint én vagyok a hibás, enyém a felelősség (és a biztosítás is). Ja és a kamatok is!!!
Köszönve az illetékeseknek! Kitérhetnék a szörnyű bürokráciájukra, s a süket fülekre, melyek nagy hozzáértéssel semmit nem tesznek, csak elrontatnak, a felelősség hiányára, és a többi. Örülök, hogy írhattam Önnek, s levelem írásával megkíméltem magam az unalom szörnyű perceitől! Mindenesetre elküldöm a központjukba is e levél másolatát, „bízva" megértőbb fülekre találok.
Egy dolgot szeretnék ezúton is: az EGY darab autóm HELYES besorolás szerinti díjait, HAVONTA vonják a számlám-\ ról!
Zalaegerszeg, 1993. március 1.
Tisztelettel:
Kovács Gábor
Bevonuló baka blues Kiskanizsán
Február 19-én, pénteken este a Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartotta három fiatalember a bevonuló buliját. A házigazda a Fiatrock zenekar volt.
A program nyolc óra után kezdődött. A Fiatrock elemi erővel robbant a világot jelentő deszkákra. Szinte az eredetinél jobban nyomtak el számokat a Purple-től, a Sabbath-tól, a Z. Z. Top-tói, Hendrix-től, Hobo-tól és a Flatrock-tól. A vendégek között volt a nagy Zeusz is. Ő Hubertust hozta magával, bár ketten együtt alig fértek be az ajtón. A meglepetésember kétségtelenül Longhaired Árpi volt, a Fiatrock új torka. Hasonló tónusban és világszínvonalon énekel, mint Sipos F. Tamás (Exo-tic), csak rekedtebb, ércesebb a hangja. Ez tette a zenét érdekessé, egyénivé.
Az est fő attrakciója az volt, mikor a basszeros bakajelölt leült egy székre a terem közepén, és Árpi, az énekes lassan, a zene ritmusára elkezdte vágni a haját. A banda többi tagja ez alatt könnyekkel küszködve nyomta a „Tisztelet Muddy Wa tersnek Közép-Európából "-t.
A buli lassan véget ért. A résztvevők hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak, és ezt Nekik, a Bevonulóknak köszönhetik. Hej, ha mégegyszer Veletek énekelhetnénk az „Azok a boldog szép napok"-at!... Nem is tudom, illik-e mással, mint a másik Feró klasszikussal elbúcsúzni Tőletek: „Cumi az élet, cumi a tánc..."
SZIASZTOK!!!
Hosszú
P. S.: Talán Veletek, talán jövőre, talán ugyanitt?
TURISTAHAZAT AVATTAK VALKONYÁN
Nagykanizsa városközpontjától 25 km-re, a zalai táj erdőkkel övezte dombjai között található az utcányi kis település, Valko-nya. Lakosainak száma 87 fő, az átlagos életkor 60 év feletti. Az idei február végi napsütéses szombat délután sokáig emlékezetes marad a helybeliek életében. Több mint kétszázan jöttek el, hogy részt vegyenek a község önkormányzata és a Kanizsa Természetbarát Sportegyesület által létrehozott és közös üzemeltetéssel működő turistaház avatási ünnepségén.
Reméljük - mondta Rejtélyiné Nagy Gabriella polgármester
asszony -, hogy az esemény egy új fejezet a község történetében. Szeretnénk elsősorban fiatalokat és sok-sok vendéget idecsalogatni. Nincs egyebünk, mint ez a csodálatos környék és az itt élők vendégszeretete.
A volt falusi iskolából kialakított turistaház fél év alatt született szinte pénz nélkül, de rengeteg társadalmi munkával. Az épületben felszerelt konyha, hideg-meleg vizes fürdő, egy óriási társalgó, minden szobában tévé (központi és műholdas antennákkal) várja a pihenni vágyókat.
Tóth Ferenc
Rockcnbauer Pál Turistaház
1993. március 5.
KANIZSA
MOL''támogatással
BIZAKODÓ ÉVKEZDET NAGYKANIZSÁN
A zalai olajipart képviselő nagymúltú Nagykanizsai Olajbányász Sportegyesületet 1945-ben a MAORT alapította 14 szakosztállyal és azzal a céllal, hogy Nagykanizsán és környékén élő, olajbányászatban dolgozók és családtagjaik kulturált sportolási igényeit kielégítse.
Az azóta eltelt 47 év alatt a klub sok változáson ment át. Gazdája volt a DKG és a KFV is. A sportegyesület kezelésében lévő létesítmények 1976-tól a KÖGÁZ-hoz kerültek. Azóta újak épültek, s a meglévők nagy részét felújították. A működtetésre azonban évről-évre kevesebb pénz jutott, s ennek az lett a következménye, hogy az alapított 14 szakosztállyal szemben jelenleg csak néggyel rendelkeznek.
- Mely csoportban szerepelnek szakosztályaik és milyen eredménnyel zárták az 1992-es évet? - kérdeztük Baranyai Istvánt, az Olajbányász SE ügyvezető elnökét.
- Atlétikai szakosztályunk „C" kategóriás, a női kézilabda NB I B-s, a labdarúgó NB Il-es.
Élsportban egyedül a mi labdarúgó szakosztályunk viseli az Olajbányász SE nevet az országban. A női és férfi tenisz az OB
l-es, illetve az OB III-as bajnokságban szerepel.
A közelmúltban kaptuk meg a MOL Rt. levelét, melyben értesítettek bennünket, hogy Subái József vezérigazgató úr - gondjainkat megértve - anyagi támogatásban részesíti az egyesületet. Ez az összeg költségvetésünk 25 százalékát jelenti. Rengeteget számít, mert ennek hiányában bezárhattuk volna a létesítmények kapuit.
- Milyen eredményeket vár el szakosztályaitól az egyesület?
- Atlétikai szakosztályunk férfi és női szakágban elsődlegesen utánpótlással foglalkozik, 10-18 éves korosztályú versenyzőkkel. Jelenleg 10 aranyjelvényesünk van.
Női kézilabdacsapatunk tavasszal még az NB I-ben szerepelt. Rövid időn belül azonban három válogatott játékosunkat igazolták el. Anyagi lehetőségeink híján nem tudtuk pótolni őket. Jelenleg az NB I B középmezőnyben szerepelnek. Ha lehetőségeink engedik, egy-két játékos ideigazolásával visszajuthatunk az első osztályba.
A helyi szponzorokkal, a MOL itteni vezetőivel folytatott tárgyalásaink során megfogalma-
Templom Tótszerdahelyen
Ahogy nincs két egyforma esztendő, úgy nem létezik két egyforma böjti időszak sem. Kollégám biztat, az idén a húsvétra készülésről többet kellene írnunk, mint eddig. Bocsáttassák meg nekem, nem lelkesedem! Azt is vitatom, hogy mi vagyunk-e az igazi illetékesek az emlékeztetésre, hogy elmúlt hamvazó szerda. Most egyszerre álljunk neki mindahányan bepótolni az elmúlt évtizedeket úgy Hübele Balázs módjára... Mintha ezt tennénk már 3-4 éve! S többen térnek be azóta a templomokba?!
Ne áltassuk magunkat!
Nagy a kísértés, az idén sem lesz másképp, vagy mégis jobb, ha avatottabbakra bízzuk.
Félre állni kényelmesebb, kockázatmentesebb.
Aztán elérkezik az első böjti vasárnap. Még a küszöbünk előtt a nyoma a hétköznapi havazásnak, de az előbb kezdődő reggel már jelzi, az időjárás is nemsokára a tavasz irányába indul el.
A Vasárnapi Újság című rádióműsorban egy a főszerkesztőnőnek címzett levelet olvasnak fel. Több mint egy hónapja adták postára in-
zódott, hogy labdarúgó szakosztályunk az NB II-ben az 1-6. helyen szerepeljen (igazi vágyunk az 1-3. hely). Az a tény, hogy a szezon végére a csapat a 7. helyre került, szintén az anyagi gondokra vezethető vissza.
Bízva a MOL jövőbeni támogatásában is, úgy terveztük ez évi költségvetésünket, hogy az NB II-ből hozunk játékosokat. A polgármesteri hivatallal és a KÖGÁZ-zal változatlanul folynak a tárgyalások. Úgy szeretnénk megállapodni, hogy a létesítmények fenntartását - ami a költségvetés 40-45 százalékát teszi ki - a KÖGÁZ finanszírozná, a szakosztályok működését pedig az önkormányzat vállalná.
Női teniszcsapatunk az országos bajnokság első vonalában
szerepel. Ők egyébként a működésükhöz szükséges feltételeket saját szponzoraik révén biztosítani tudják. Ebben a sportágban az elért eredmények megtartása a célunk. Kétpályás, automatiká-val ellátott tekepályánk, a munkacsarnok az olajipari vállalatok dolgozóinak és családtagjainak tömegsportigényét elégíti ki.
Befejezésként szeretnénk köszönetünket kifejezni a MOL Rt. vezetőinek a segítségért, amellyel a fennmaradásunkat biztosították -mondotta végezetül Baranyai István, a sportegyesület ügyvezető elnöke.
Bakonyi Erzsébet
A cikket a Magyar Olaj- és Gáz-Ipari Részvénytársaság lapjának, a MOL Hírlapnak februári számából vettük át.
BOJII SZELEK
o £j Tv 1 Vu I i> ti, IV Vj i>
Kicsinek bizonyult a terem a szepetneki Egyetértés MgTsz gyűlésén, amelyen bizony felforrósodott a hangulat. Mivel Czommel Béla elnök lemondott, amit azzal indokolt - többek közt -, hogy az utóbbi időkben sokan „alpári módon betartottak" neki, a munkájában egyedül maradt. Ezt követően kiemelte a törvények hiányát, amelyek nélkül egyszerűen képtelenség dolgozni...
Többen szóvá tették, hogy nem fogadják el a lemondást, mondván a tsz a megye egyik legjobb szövetkezete volt, az elnök volt a kormányos, a hajót bevitte a mélyvízbe. Az ő dolga kihozni a járműt. Azonban az elnököt senki sem kényszerítheti maradásra...
A szövetkezet pénzügyi dolgait nem sikerült tisztázni, mivel azt csak érintőlegesen vázolták. Az azonban bizonyossá vált, hogy az adósságok egálban vannak a szövetkezet vagyonával (90-120 millió forint). Nos két lehetőség közül lehet választani: vagy csődöt jelent a szövetkezet - ez esetben három hónáp áll rendelkezésükre, hogy a hitelezőkkel egyezséget kössenek a törlesztésről -, vagy megpróbálkoznak a csődeljárás nélküli adósságrendezéssel. Az utóbbi esetben viszont azt kockáztatják meg, hogy a későbbiekben fel kell számolni a szövetkezetet...
H. L.
nét a szomszédból, Tótszerdahelyről. Tudtára adván minden rádióhallgatónak, hogy a szerdahelyiek nagy fába vágták a fejszéjüket. Régi vágyukat akarják megvalósítani: templomépítésbe kezdtek. Az országra ma jellemző gazdasági helyzetet ők is ugyanúgy érzik, mégis elérkezettnek látták az időt megkezdeni az Isten házának az építését. Előbb nem lehetett, halogatni pedig nem akarták. Nagy dologra képes egy falu, ha összefog egy nemes céi érdekében. Nagy dolog az is, hogy már a nehezén túlvannak, már-már a felszentelés napja is szóba kerül... Viszont ilyenkor merülnek ki az anyagi tartalékok. Anyagiak híján viszont mégsem lehet a templomot befejezni. S ilyenkor ragad tollat polgármester, országgyűlési képviselő, hogy üzenete; küldjön azoknak, akiknek már kész a templomuk.
Merjük remélni, hogy az üzenetnek itt, Kanizsán is sok hallgatója volt, átérző, megértő hallgatója! Az idei nagyböjt ebben különbözzön az eddigiektől!
- gombás -

ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE
Nagykanizsa, Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, Fax: (92) 73-121
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-31 Izraeli export-import cég érdekelt szállítók és vásárlók felkutatásában a következő területeken: cement, karbamid, cukor, élelmiszerek. Nk-32 Arany ékszereket kínál eladásra dél-afrikai cég. Nk-33 Feldolgozott és feldolgozatlan gyapjú és moher
fonalakat kínál dél-afrikai cég. Nk-34 Tanácsadás a dél-afrikai piacon működni kívánó
cégeknek: piaci információk, beszerzési fotTások és potenciális piacok meghatározása. Nk-35 Kozmetikai termékek gyártásával foglalkozó szlovén cég szeretne piacot találni termékeinek.
INFORMÁCIÓ IWA
Vadász- és Sportfegyverek és Tartozékaik Nemzetközi Szakvására Nürnberg, 1993. március 12-15.
■I
KANIZSA
19«. március §]
AZ ETERVADASZ
Beszélgetés Németh Zoltánnal, a világbajnokságra készülő rádióamatőrrel

- 1957-ben kezdődött a holtig tartó szenvedély. Az általános iskola nyolcadik osztályába jártam, amikor kezembe került a Rádiótechnika című újság. Volt bene egy rádióvevő készülék összeszerelési vázlat, amely felkeltette ifjonc érdeklődésemet. A készüléket szabadidőmben, szorgos munkával csakhamar elkészítettem. Hobbi lett belőle, de tagadhatatlan, hogy a rádió-, tévéműszerész és híradásipari technikus szakmáimat, illetve élethivatásomat is ennek köszönhetem - vágott bele rögtön a lényegbe Németh Zoltán világhírű rádióamatőr, akivel Nagykanizsán, családja Sugár úti otthonában, pontosabban a különböző készülékekkel, szerkentyűkkel zsúfolt kis rádiós szobájában beszélgettem.
Az egyszerű rádióvevő elkészülte után mint megfigyelő rádióamatőr tevékenykedett. Akkor még szüleinél, a Teleki út 4. szám alatt lakott, s itt 1962-1968 között - szigorú műszaki feltételek teljesítésével - rádióadó engedélyt kapott a KPM-től az A, B és a legmagasabb C-fokozatra. Azóta a HA 1 ZH htvójellel lett ismert a rádióamatőrök között.
- Berendezéseimet állandóan fejlesztettem. A kezdeti 100 wattos CW-AM készülék után a 60-as évek végén SSB adó-vevőt építettem, amellyel nagy távolságú beszélgetéseket tudtam bonyolítani a legtávolabbi földrészekkel is - Grönlandtól Antark-tiszig. Japántól a Kanári-szigeteken át Észak- és Dél-Amerikáig. A 70-es évektől hazánkban is ismert lett egy új üzemmód, az SSTV. Ezzel 1973 óta foglalkozom. A fekete-fehér képek él-ményszerűbbé tették, szinte forradalmasították tevékenységünket. Többhónapos munka után tavaly novemberben fejeztem be egy korszerű, színes kép adására és vételére alkalmas készülék építését. Ez már IBM számítógépen alapuló rendszer. A vett és adott képeket mágneslemezre
lehet rögzíteni és továbbítani a világba. Ez a Földön jelenleg csúcstechnikát jelent, s hazánkban a maga nemében - a rádióamatőrök körében - most egyedülálló - mondta.
A rádióamatőrök gyakran vállalkoznak segítségadásra, sőt életmentésre is. Egyik ilyen eset volt például a 70-es években az, hogy a román rádióamatőr, a súlyosan beteg „Bobbi", Németh Zoltán és kanizsai amatőrtársa, Gyimesi Tibor étervadászatának köszönheti életben maradását, ugyanis közreműködésükkel a nagykanizsai kórházból Budapesten át a Magyar Vöröskereszt repülőgépével egy nap leforgása alatt megérkezett a szükséges életmentő gyógyszer Temesvárra.
- Az éter hullámain keresztül számos barátság is szövődött. Közülük nem is egy esetben személyes ismeretségre került sor. Királyi „vadászataim" is voltak:
a szintén rádióamatőr Husszein jordániai uralkodóval többször is találkoztam az éterben. Mi rádiósok egyébként egymásnak visszaigazoljuk a kapcsolatokat, amelyeket kölcsönösen QSL-kár-tyával nyugtázunk. Jelenleg mintegy 20 ezer ilyen kártyát őrzök. Ennél azonban jóval több -közel 30 ezer - kapcsolatot teremtettem az elmúlt 31 esztendőben - vázolta tovább élményeit, tetteit.
A rádióamatőrködés is sportnak minősül, s az egyes szakágakban ők is versenyeznek. Persze Németh Zoltán is. Nemzetközi versenyeken nyert rádióamatőr oklevelei, díjai, diplomái címszavakban felsorolva oldalakat töltenének be. Már 20 éve tagja a „Kaliforniai diplomavadászok" klubjának.
- 1987. március 14-21. között írták ki az USA-ban az SSTV technikával dolgozó amatőrök részére az első világbajnokságot. Engem is felkértek az országhatárokat nem ismerő rangos vetélkedőre. A 47 országból benevezett 324 rádióamatőr persze otthonában versenyzett. Hat földrészen 71 amatőrrel teremtettem kapcsolatot egy hét leforgása alatt, s ez a speciális számítások alapján 471 pontot, világbajnok címet jelentett! A 2-3. helyeken - jelentős ponthátránnyal - csehszlovák és skót
kolléga végzett. Erre ez a trófea a bizonyíték - mutatott rá az egyik polcra helyezett remek fődíjra.
Azóta a kaliforniaiak minden évben megrendezik a világversenyt, amelyeken 1991 kivételével - amikor egy erős vihar összetörte hatalmas, forgatható antennáját - négyszer is 3. lett, egy svéd öregúr és egy zágrábi versenyző mögött.
- Idén két áprilisi hétvégén, 3-4-én és 10-11-én, kétszer 48 óra időtartam alatt lesz a világbajnokság, amelyen én is szeretnék részt venni. A felkészülést egyre jobban fokozom, hiszen minden évszakban és minden napszakban más-más a hullámok terjedése. Az újabb jó helyezés - talán a világbajnoki cím visszahódítása - érdekében a lehető legjobban szeretném érzékelni, hogy melyik időpillanatban kell majd egyik hullámsávról a másikra váltani, a távoli földrészek gyors elérése érdekében - újságolta Németh Zoltán, akinek dédelgetett terve jelenlegi rendszerének mielőbbi továbbfejlesztése. A megvalósítás elérhető közelségben van, hiszen az állókép továbbítása mellett már javában dolgozik szabadidejében az eddigieknél is érdekesebb, izgalmasabb, színes mozgóképes amatőr televízió megvalósításán...
Tihanyi István
.Nemcsak kenyérrel él az ember..."
Ha azt mondanánk, hogy meghívjuk önöket egy Ingyen lakomára, biztosak lehetnénk, hogy közel a fél város a „terülj asztalka" körül tolongana. Ennek ellenére nem csodálkoztunk, hogy hétfő estére csupán a Művelődési Központ felnőtt klubja telt meg (de az szerencsére megtelt), hiszen aki hallott róla, tudta, hogy „csak" szellemi táplálékhoz juthat. A Hevesi Művelődési Központ és a TIT szervezésében, Harkány László házigazdasága mellett vette kezdetét az a rendezvénysorozat, mely az Ingyen lakoma elnevezést viseli, s melynek első állomásaként a megújult Kortárs folyóirat mutatkozott be. Az est vendégei Szakolczay Lajos irodalomkritikus - szerkesztő, Utassy József költő, Faragó Laura énekművész és Szelecsényi Norbert zongoraművész voltak.
Szakolczay Lajos felhívta figyelmünket, hogy nem véletlen hasonlóság, tudatos választás volt, hogy a Kortárs új „köntöse" a Nyugat folyóiratra emlékeztet. Szellemiségében is a valamikori műhelyt szeretné követni: szemük előtt az ÉRTÉK az egyetlen válogatási szempont. így nem kívánnak prioritást adni egyetlen irányzatnak, ideológiának, párthangnak sem, minden művészi-esz-tétikai szempontból tartalmas alkotás előtt nyitottak, a határon innen és túl élő magyar alkotók számára egyaránt.
Az elmondottakat erősítendő, Faragó Laura is Ady-dalokat énekelt. Az író-közönségtalál-kozó várva várt vendége, Utassy József sem okozott csalódást. A költészet egykori fenegyereke költőktől szokatlan előadói átéléssel tolmácsolta
saját verseit, köztük jónéhány újat, meg-megcsillantva remek humorát. Beszélt az Elérhetetlen föld antológa másik nyolc költőjéről is, s készülő harmadik közös kötetükről. A lazán szerkesztett műsorban Bartók, Liszt, Szokolay Sándor és Lendvay Kamilló zenéje emelte a lakoma fényét, s nem akármilyen bravúrt követelt Szelecsényi Norberttől és a rendelkezésére álló pianínótól. Mindent összevéve kellemesen jóllakhattunk „kortárs" művészettel.
De az asztal körül még bőven van hely, reméljük legközelebb önök is a vendégek között lesznek. Hiszen ez olyan különleges eledel, melyből minél többet vesznek, annál több lesz belőle.
ball
KI MIT TUD
ES
VÁROSKÖRNYÉKI ELŐDÖNTŐ
VÁROSI
Február 28-án került sor a HSMK-ban a Ki Mit Tud városi és városkörnyéi elődöntőjére, amelynek keretében a szép számmal összegyűlt nézőközönség 32 produkciót láthatott. Sokan keserű szájízzel hagyták el ezen az estén a Hevesi Művelődési Központot, hiszen mind a bemutatott produkciók jóré-sze, mind a közönség viselkedése bőven hagyott kívánnivalót maga után. Meglepően alacsony volt a színpadon szereplők átlagéletkora -még a húsz évet is alig érte el -, érthető hát, hogy csak nagyon nehezen tudtak megbirkózni lámpalázukkal, s a közönség érdektelenségével. Külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy ezeket a gyerekeket felkészítőik bizony magukra hagyták, már ha egyáltalán volt, aki felkészítette őket. Azért láthattunk, hallhattunk néhány nagyon szép produkciót is, többek között Németh Krisztina énekét, Horváth Hermina prózáját, és Horváth Zoltán cigánytáncát.
örvendetes volt, hogy a kisebbségben lévők milyen szép számban képviselték kultúrájukat, igaz a produkciók színvonala széles skálán mozgott.
Az április 3-án megrendezésre kerülő megyei döntőre 13-an jutottak tovább: Fraci-lor együttes, Horváth Hermina, Czakó János, Pető Anita, Kanizsa csillagai, Kiss Sára, Horváth Zoltán, Mihácsi Judit, Rigó Marianna, Karos
táncegyüttes, Kanizsa táncegyüttes, Németh Renáta, Németh Krisztina.
- dé -
Fotók: Erdei
A melléklet tartalmából
❖ Gombás Imre elbeszélése
❖ Látni az Úrban
❖ Lengyel felvágott
22-23. oldat
MÜ SORMELLÉKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor az alábbi vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: Halaion luszírl Itt. I >él-Zalai Árulni/.. Ifel-Zalai Víz mit. DO.VllS, KAMZSATIX, KANIZSA Tmul. MHÍAZ. I''YIUS KIK. ROTAKY Kft.. Sooter''s fotó. Szociális Foglalkoztató. Zala Kontroll KII.
1993. március 8-március 14.
TT
Xl
ÉTFŐ
Mozi: 16, 18, 20 óra: Mozi: 16.3«, «$.15 óra: 20.15 óra:
Szerelmi bűntények Oilók
Gruppenszex a leánykollégiumban
KOSSUTH
- KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Agancsbozót - XX/15. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 összeállította: Csurka István 20.05 A népzene hagyományőrzői 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Donáth László 23.05 Lemezmúzeum URH-ADÓN
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Nyelvemlékezö 11.30 Beszélgetés Szondi Lipóttal 13.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 14.00 Híres filmzenék 14.30 Nyitnikék 15.00-
18.30 Országgyűlés 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Galaxy X - XXX/19. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Krystian Zimerman 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Újraolvasva. Beney Zsuzsa:
Versek a labirintusból 10.15 Zenei ABC
10.55 Boris Chrtstoff operafelvételei 11.40 Daróci Bárdos Tamás népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.40 Pezel intradák és szonáták 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Anagyratörö-IV/1.
Márton László színmüve 15.00 Mozart: B-dúr szerenád
K. 361. 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.35 Oralia Dominguez énekel 17.00 Új Hangoló
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Az ABBA együttes 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé 14.00-
17.00 Kettőtől ötig
közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Táncházi muzsika 20.00 Tövisek és virágok 20.40 Francia sanzonok - magyar előadók
Császár Angéla, Lukács Sándor, Ronyecz Mária, Huszti Péter, Piros Ildikó és Kútvölgyi Erzsébet énekel 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Jazzmagazin 22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés Záray Mártával és Vámosi Jánossal új albumukról 22.30 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Lemezbörze helyett
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
17.50 A hét költője: Ady Endre 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a stúdiót
Hangverseny évszázadok muzsikájából 19.05 Hunor és Magyar nyomában
László Gyula régészprofesz-szor visszaemlékezései - 12. 19.35 Romantikus zene
közben:
20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Kritika két hangra 21.00 Operarészletek
21.49 József Attila minden verse 22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Új Zenei Újság (ism.)
22.50 A Rádiószínház bemutatója Légköbméter Bereményi Géza színműve
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából
3 SAT
14.15 Chopin fesztivál 15.00 Fiatal tehetségek 15.45 Grieg: Zongoraverseny 16.15 Idősek klubja 17.00 Mlnihírek
17.10 Maja, a méhecske (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Híradó
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Tudományos magazin
20.00 Hideg kezek (színházi közv.)
21.00 Beszélgetés
21.51 Sport
22.00 Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sor.)
nflHil Kalifornia klán (am. sor.)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
nüilil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
gíKB Columbo (am. krimisorozat)
22.10 Quincy (amerikai sorozat)
23.05 Kulturális magazin
23.40 Gong-show
0.15 Trópusi hőség (ism.)
1.20 Borzasztó kedves család (ism.)
1.55 Ki itt a főnök? (ism.)
2.30 Beszélgetés (ism)
3.25 Robbanékony (ism.)
3.50 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.35 Jó idők, rossz idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel 8.30 Állatbarátok m&sora (ism.) 9.00 Hétről hétre (ism.) 11.00 Az Igazság órája (ism.) 12.00 Varietémüsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Az évszázad haladása (ism.) 17.05 Hogy van? 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai aktuális magazin EflETil Cézárok éjszakája 0.30 Éjféli társaság 1.40 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz! 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Slágerlista 2.00 Krtstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Sport
14.30 Európa-film
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Eco-record
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A hetedik fátyol (film)
PRO 7
4.30 Űrhajótöröttek (ism.) 5.20 Vicki (amerikai sorozat) Mindenki mindenki ellen 5.45 Rajzfilmek (ism.) Heathciiff Wldget, a kis őr Garfield
Flintstone család 7.35 Parker Lewis (ism.) 8.05 Marttól Hartig (ism.) 9.00 Utazás a tenger fenekére
(ism.) 11.00 Matlock (ism.) 12.00 Riporterek (ism.) 12.30 Dokumentumfilm 12.50 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Feltámadás 13.40 Az utolsó elefánt (ism.) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Izgalmas parti 16.15 Rajzfilmek Heathciiff
Alvin és a mókusok Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat) Portré
18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Theo gyengéje tCTilil San Francisco utcáin (am. sor.)
A nők kedvence 20.00 Híradó
20.15 Vannak még csodák (am. film) WJHil Steele igazsága (am. krimi) 23.40 Törött jelvények (am. sorozat) Vörös és veszélyes
Beau egykori kollégája és szeretője büntetése letöltése után elhagyja a börtönt. Sarah meg van róla győződve, hogy Beau volt az, aki rács mögé juttatta. Mindenki attól tart, hogy az asszony bosszút akar állni. 0.35 Hirek
0.45 A legközelebbi rokon (ism.)
2.30 Hirek
2.40 Serpico (ism.)
3.30 Hírek
3.40 Nyersbőr (ism.)
Gombás Imre:
BERKENYE ŐRVEZETŐ
Alig egynapos katona koromban már biztos voltam abban, hogy vannak rossz kívánságok, amelyek megvalósulnak. Hányszor kívánták tisztelt hozzátartozóim, hogy a katonaságnál embert faragjanak belőlem!
Első szobaparancsnokom megérdemli, hogy nevét is megörökítsem az utókornak. Úgy tűnt, hogy Berkenye őrvezető elvtárs ezt élete egyik fő céljának tekintette. Nem vesztegette az időt! az első alaki foglalkozásról befelé menet kiszabta rám a büntetést. Százszor leíratta velem, hogy a pa-
rancsnokomat nem nézem hülyének. No, persze, hogy mindezt szabad időben, mikor a társaim első levelüket írták szívük választottjának. Valószínűleg bosszanthatott a büntetés, így követhettem el azt a szarvashibát, hogy megkérdeztem: „És ha ennyiszer leírom, nem lesz az?" Kapásból jött a súlyosbítás: „Érdekesebb lesz, ha egyik betűt tintával, a másikat ceruzával írom!"
Még szerencse, hogy a társaim szereztek valahonnan egy tintaceruzát, abban szerepelt ugye tinta is, ceruza is.
A FOGYASZTÓK SZOLGALATABAN
Mozicsatorna: 18 és 20 óra: KANIZSA TV 18 óra:
Filmvetítés A hétvége sportja
MÁRCIUS 8.

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Család minden meny-
nylségben (ism.)
9.30 Beszélgetés
10.30 Hohenstein kastély (ism.)
12.15 Tevék versenye (rövidfilm)
13.00 Hírek
13.10 Konfliktusok (ism.)
13.35 Slnha Moea (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
15.05 Freggles (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Rebecca és a szomszéd gyerekek (sorozat)
16.15 Villámhárító
16.30 Szellemirtók (sorozat)
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
17.45 Nemzetközi nőnap
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
rlWP Elisabeth Farrell az emberekért (amerikai krimi)
ESIiTil Öldöklő verseny
(amerikai filmvígjáték)
0.45 A modell és a zsaru (am. sor.)
1.35 Hírek
OSZTRÁK 2
16.30 Nippon (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Hírek
18.05 Család minden mennyiségben (sorozat) 18.30 Szívem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Magazin 22.00 Hírek 22.30 Dokumentumfilm iililü Morgó hal (amerikai film)
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Sir Edmund Hillary
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
20.05 Talkshow
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUR0SP0RT
9.00 Biatlon 10.00 Sí VB 12.00 Motorsport 14.00 Lovaglás a jégen 15.00 Műkorcsolya EB 17.00 Atlétika 18.00 Sí VB
19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hírek 20.00 Labdarúgás
1 PLUS
15.00 Hírek
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Quincy - Egy amerikai város
16.15 Irodalmi műhely
16.45 Marc Aurél
17.30 Beszélgetés
18.00 Sinha Moca (sorozat)
18.30 Hírek
18.40 Zora és bandája (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Génvadászok
20.00 Híradó
20.15 Szenegál
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.45 Riport
— DUNA TV
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.10 Hajnali háztetők Magyar film (ism.) 17.35 Magyar tájak - Bodrogköz 18.05 Népművészek - Sütő Gyula 18.30 Mesesarok 18.45 Hírek
19.00 Közép-kelet-európai filmek Nyírfaliget
Lengyel film
Szereplők: Dániel Olbrychski, Olgierd Lukaszewicz, Emilia Krakowska, Danuta Wodinska 20.40 Haydn szimfóniái - 6. rész 21.35 Szépművészeti Múzeum - 2.
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.55 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.55 King Kong (ism.) 11.55 Herrmann - talkshow 12.25 Szerencsekerék (ism.) 13.05 Malibu vízi mentői (ism.) 13.55 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Victor és Victoria 14.45 Szomszédok (ausztrál sorozat) Alaptalan féltékenység? 15.10 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Jó és rossz hírek 16.00 A négyöklü trió (am. sorozat)
Gyilkolásra programozva 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék 20.15 Apának feleség kell (sorozat) 21.20 Kérlek, jelentkezz I 22.15 Akut
23.00 Újdonságok és tőrténetek 23.45 4-es csatorna 0.45 A négyöklü trió (ism.)
Mielőtt még személyemnek szóló unszimpátiának próbáltam volna betudni az őrvezető elvtárs irányomba történő figyelmességét, kiderült, hogy a társaim sem maradtak ki semmi „jóból".
Nálunk a felmosórongy soha nem hűlt ki, s a foglalkozások közötti szünetekben pedig divatba hozta a napi másodszori borotválkozást. Legszebb vasárnapi elfoglaltságnak az ágybevetés gyakorlását tartotta. Miközben más szakaszbeli társaink szurkolhattak Komoráéknak a tokiói olimpia közvetítését nézve. Egy szó mint száz, megállapítottuk, szomorú újonckor elején
vagyunk, hacsak nem történik valami csoda Berkenye elvtárssal. Ha egy csodát egy szakasz katona annyira akar, mint mi, annak bizony illik bekövetkezni. v
Nos, hogy pontosítsák, a csodát Mariannának hívták, aki nagyon szép, sudár leányzó volt, és ami nem mellékes, az egyik újonctársunk testvérhúga.
A katonai eskü napján jött látogatóba testvéréhez. Gesztenyebarna haja, csodálatos szemöldöke, karcsú termete úgy látszik hatással, s nem is akármilyen hatással volt Berkenye őrvezető elvtársra is. Ezt nem is titkolta né-
~ í
5.40 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával és falusporttal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times heti üzleti
híradója 8.30 Közjáték
A héten: Weöres Sándor: A teljesség felé
8.35-
12.05 Napközi
Benne:
9.00 Walt Disney bemutatja (ism.) Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat A tengeri szörny A suli
Amerikai filmsorozat IX/6. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Egy királylány keservei Macinak maci a barátja 10.45 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Sajtófesztivál 16.35 Képújság 16.40 Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel naEEl Helena
Olasz tévéfilmsorozat Kényelmetlen emlék IHEIi] Kalendárium, 1993
Ismeretteijesztő magazinműsor 18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Jó éjszakát kíván a Disney I 18.50 „Engedjétek hozzáml"
A hitről gyerekeknek [Elilil A nagykövei férje
Francia kalandfilmsorozat XIII/4. rész 54'' A főszerepben: Pierre-Baptis-te Lambert - Louise Velle (Végvári Tamás), Sixtine -Diane Bellego (Andresz Kati) 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.35 Átmenet HliTil Hát nem csodálatos... Ausztrál filmvígjáték Kerry - Tracy Mann (Kocsis Mariann), Mark - Jim Holt (Vitay András) Eflfilil Zeneszalon 23.00 Közjáték (ism.) 23.05 Krónika
A 2. magyar hadsereg a Donnál XXV/25. rész: Hazatérés 0.20 Híradó 0.25 BBC-híradó
HB0
17.30 Júlia - Amerikai dráma 113'' 19.30 És mégis-Dráma 91'' 21.05 Üvöltés II.
Amerikai horrorfilm 87'' 22.40 A birodalom védelme Amerikai dráma 92''
-I £>
6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin Telefon: 251-3372,251-0490
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.05 Műsorismertetés 17.10 Híradó - Időjárás 17.15 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat Fészkek 17.21 Csipegető
Gyerekhírek 17.25 A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Egy igaz próféta 17.50 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066 18.25 Műsorajánlat
Időjárás 18.30 Hatoslottó-sorsolás 18.40 Telesport 19.05 Korkép
Magyarország jelen időben Benne:
Magyarországról jövök kamerával
A vidék rádiós magazinja a televízióban 19.35 Feljegyzés gíTilil Kojak
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
18 óra félelem 48''
Kojak - Telly Savalas (Koncz Gábor), McNeil - Dan Frazer (Pathó István), Crocker - Ke-vin Dobson (Rosta Sándor), Stavros - Demorthenes (Vajda László), Peggy - Lynne Marta (Ábrahám Edit) HilRil A XXIV. Magyar Filmszemle díjnyertes alkotásaiból Ózd
IV/3. rész: Lassítás 62'' 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló Telefon: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 Enter
Számítógépes műsor 22.55 A megsebzett fa
Görög film (1986) 66'' Feliratos!
Szereplők: Yannis Avdeliodis, Nikos Mioteris, Marina Delivo-ria, Takis Agoris, Dimos Avdeliodis
Legjobban választ, ha a Dét~Zalai Áruházban vásárol
BERKENYE ŐRVEZETŐ
K
EDD
16.30 óra: A metszés jelentősege a szőlőtermesztésben - előadás a HSMK-ban 16, 18, 20 Óra: Dől a lé!
Kanizsai
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON •
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krönlka 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Agancsbozót-XX/17. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Népzenei híradó 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát,gyerekekI 19.35 Összeállította: Csurka István 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. A kultúráról 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek
-URH-AOÚN-
6.55 Körzeti információs magazinok 10.00-
18.30 Országgyűlés
A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na malernjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Aui Deutsch gesagl - 26/10. 4.25-6.55, 9.00-10.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Kritika két hangra (ism.) 10.20 A kamarazene kedvelőinek 11.20 Budapesti rézfúvósegyüttesek
felvételeiből 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.15 Hangszerszólók 13.30 Barokk muzsika 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 A nagyratörő - IV/2. 14.55 Concertino Praga ''92 15.10 Bemutatjuk új kórusfelvételeinket A MR énekkara énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Muzsikusportré. Tusa Erzsébet 16.35 Zenekari operarészletek 17.00 A magyar Irodalom története
4.30 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Asztali muzsika 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Az én slágerlistám
13.30 A Mancini Zenekar örökzöld fllmmelódiákat játszik
14.00 „Mindenki másképp csinálja..." közben:
15.00 Hírek. Időjárás
15.31 Müvészbejáró 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz
18.00 A magyar rock archívumából 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Ami a szivedet nyomja 19.35 Magyar nóták, csárdások a rádióhallgatók kívánságaiból 20.00 Mi közöm hozzá?
Jorge Semprun: De szép vasárnap!
20.40 Haj. Részletek MacDermot
zenés játékából 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Blues
21.45 Közvetítés a Magyarország-Egyesült ÁHamok férfi kézilabda világbajnoki mérkőzésről 22.20 Charlie Parker felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Jazzshow
0.10-
4.20 Napforduló - éjféi után
(0.10—4.20-íg Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Cigánynóták
17.50 A Liszt Társaság konferenciája 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Gluck: A rászedett kádi. Opera 19.00 A L''École d''Orphés Együttes Hándel-triószonátákat játszik 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.30 Hírek. Időjárás 20.35 Teleobjektív 21.40 Vera Franceschi Cimarosa-szonátákat zongorázik
21.50 József Attila minden verse 22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Luigi Boccherini műveiből IV/4.: Stabat Mater
22.51 Locke: Zene őfenségének 23.00 Alternatív diszkó
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből
3 SAT
15.50 Koncert 16.15 Magazin 17.00 Minihírek 17.10 X-Large
18.00 Képek Németországból 19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Kultúra
Effliffl Merénylet Glasgow-ban (film) 21.30 A hónap könyve 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport 22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnők (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztori (sorozat)
mWÍI Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
fETiTi] Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sor.)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
20.15 Hegylakó (amerikai sorozat)
nw.1 Nyomtalanul (sorozat)
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (am. sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki itt a főnök?
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó idők, rossz idők (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel 9.00 Riportok, tudósítások 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Colette: Napfelkelte (ism.) 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 Főzőcske 18.00 Kvlzmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai és svájci magazin 21.30 Rendkívüli tudósító 23.15 Kulturális magazin 0.35 Beethoven: VI. szimfónia 1.45 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
20.00 Tárcsázz I 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Plp Dann 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Videodivat
14.30 Arcképcsarnok
15.00 Dzsem
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Média televízió
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Flóra asszony két férje (film)
PRO 7
4.35 Ürhajótöröttek (ism.) 5.25 Vicki (amerikai sorozat) Látogatás a börtönben 5.50 Rajzfilmek (ism.) Heathcllff
Alvln és a mókusok Garfield
Fllntstone család 7.40 Parker Lewls (ism.) 8.10 Harttól Hartig (ism.) 9.05 Az esőcsináló (ism.) 11.20 San Francisco utcáin (ism.) 12.20 Bili Cosby-show (ism.) 12.50 Harry Fox esetei (am. sor.)
özvegyi álmok 13.40 Családi ékszerek (ism.) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Eredeti vagy hamisítvány 16.15 Rajzfilmek Heathcllff Repülő macik Garfield
Fllntstone család 18.00 Parker Lewls (am. sorozat)
Az utolsó szó tliliTil Bili Cosby-show (am. sor.)
Gyerekjáték I 19.00 San Francisco utcáin (am. sor.) A Ferguson-banda Angus Ferguson és családja csalásra specializálta magát. A következő generáció azonban már nem elégszik meg ennyivel, ők nagyban akarják űzni az ipart. Amikor Stone és Keller egy gyilkossági ügy kapcsán jut el Angushoz, az felajánlja segítségét. 20.00 Híradó 20.15 Temetői történet
(kanadai krimi) 22.05 Minden lében két kanál (angol sorozat) Anyajegy 23.10 Iszonyatosak
(olasz-spanyol western) 0.45 Hirek 0.55 Serplco (ism.) 1.45 Hírek 1.55 Inga (ism.) 3.40 Hirek 3.50 Nyersbőr (ism.)
BERKENYE ŐRVEZETŐ
hányunk előtt. Marianna testvérétől megérdeklődte, nincs-e még elkötelezve a leányzó valami civil férfiemberhez. Jómagam mint az alakulat újságjának egyik szerkesztője kerültem a képbe. Kiderült, hogy az őrvezető elvtárs még soha nem levelezett ilyen témában, s így sóhajainak szavakba öntése az én feladatom lett. A piszkozat hófehér levélpapírra írása pedig az írnokunkra várt. Viszont haszonélvezői lettek az őrvezető elvtárs szerelemre lobbanásának szakaszunk többi katonái is. Ezentúl már csak annyiszor kellett felmosni a körletet, mint más nor-
mális katonának, és elég volt reggelente egyszer ágyazni, egyszer borotválkozni. Szóval bélyeg került a borítékra... Csakhogy arról intézkedtünk, hogy a levél mégse jusson el a címzetthez. Csakhogy a meg nem érkezett levélre ugye nem szoktak válaszolni, bármennyire is epekedett érte Berkenye őrvezető. Ennek az lett a következménye, hogy újra kezdett velünk egyre többet foglalkozni, és mi újra kezdtünk ennek nem örülni. Ekkor született az ötlet, választ kap a levélre Berkenye. Még ott az őrségben megírtuk: „Nagyon örülök, hogy a bátyámnak ilyen szókimondó parancsno-
DOMÜS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 19 óra:
Oltók
Gruppenszex a leánykollégiumban SZÍ V-T V magazin
OSZTRÁK 1
9.00 Hirak / Család minden meny-
nyiségben (ism.) 9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Pan-Optikum (ism.) 10.30 Asso(ism ) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy
(amerikai sorozat) 15.05 Heathcllff is Riffraff
(sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Savanyú káposzta 16.30 Játék 17.00 Mlnihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 MacGyver (amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 A nap toglyal (sorozat) 21.20 Milliós örökség (sorozat) sarna Vidék (amerikai film) BflHü Szívfájdalom (kanadai film)
OSZTRÁK 2
16.30 Magyar nyelvlecke 17.00 Hétköznapok 17.30 Tájékozódás 18.00 Család minden mennyiségben (sorozat) 18.30 Izé-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Aki nevet, az nyer 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow
utána A főnökünk egy nő Hirek
13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 A sport története
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hírek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hirek
23.00 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdió
EUR0SP0RT
9.00 Biatlon
10.00 Sí VB
11.00 Labdarúgás
12.00 Műkorcsolya VB
15.00 Sí VB
17.00 Labdarúgás 19.00 Eurosport-hirek 19.15 Műkorcsolya VB 22.00 Ökölvívás
1 PLUS
15.00 Hirek
15.03 A meghívás (amerikai film) 16.25 Rajzfilm 16.30 Rövidfilm 16.45 Természet és technika 17.15 Arany vasárnap (sorozat) 18.00 Sinha Moca (sorozat) 18.30 Hirek
18.40 Zora és bandája (sorozat) 19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Hiradó 20.15 Pozsony
21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Mint a villám (krimi)
DUNA TV_
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.10 Erkel
Magyar zenés film (ism.)
17.40 A boldog család
Német tévéfilmsorozat
18.30 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Magyar filmtörténet
Kalotaszegi Madonna
Magyar film (1944) FF
Szereplők: Sárdy János,
Adorján Éva, Petrovics Szve-
tiszláv, Sallay Kornélia
20.30 Balladák filmje
II. rész: 1988
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell
8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.)
9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.)
10.15 Egy kis hazugság (film)
11.55 Herrmann - talkshow
12.25 Szerencsekerék (ism.)
13.05 Halli Galli (ism.)
13.55 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Elvélni fáj
14.45 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Bizonytalanság
15.10 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
ördög a vállamnál
miül A négyöklü trió (am. sorozat)
Lopakodó halál
16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit - játék
18.30 Sport
18.45 Hiradó
19.00 Klip-klub
19.30 Szerencsekerék
20.15 Népdalok
21.10 Krimikrónika
22.00 Tiltakozás
23.00 Tévétükör - riport
23.40 Forró ágyak (olasz sorozat)
BERKENYE ŐRVEZETŐ
ka van, aki bizonyosan civil emberek közt sem az utolsó ... stb."
Volt öröm a körletben postabontás után! Azon a délutánon kimenőt kaptunk a városba, őrvezető elvtárs pedig ki tudja hányszor olvasta el a szívet melengető sorokat. Már este válaszolt volna, de sikerült meggyőznöm, hogy nem olyan hasznos dolog, ha egy férfiember postafordultával, rögtön válaszol, s a leányzó lábai elé omlik.
Mondhattam ám a magam józan érveit, annyit értem el, hogy Berkenye két napot volt hajlandó vámi, hogy újabb levéllel folytassa az ostromot Marianna kicsiny szívének meghódításáért.
Most sok év elteltével is tudom, hogy mi, ott, akkor nagyon embertelen játékot űztünk. Mondtuk is egymásnak, ezért a sors megfizet külön-külön mindegyikünknek. Ezért elhatároztuk, hogy záros határidőn belül megkeményítjük a szívünket és szakítani fogunk.
De valahányszor késett az általunk fogalmazott válasz, parancsnokunk, kit közben tizedessé léptettek elő, mindig bekeményített. Nekünk pedig nem volt kedvünk húsz fokos hidegben páncéltörő löveget hegyre fel, hegyről le tologatni. így aztán, ha különben sajnáltuk is áldozatunkat, el-
-( i
MÁRCIUS 9.
-fa
K
5.40 Falutévé - adótippel 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 8 35—
1245 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: Klifil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat HíTilíl Családi titok
Francia tévéfilm 88'' (ism.) 11.30 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Miért?
Miért festik magukat a nők? 16.35 Képújság 16.40 Clmbória
Telefonos vetélkedő íTüfl Helena
Olasz tévéfilmsorozat Díva, fekete-fehérben 17.30 Tény-képek
Társadalmi riport 18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi-egy műsor és valami más 18.40 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/5.: Hurrikán Harry 19.00 Tells-televldeo ''93 19.05 Szerencsekerék 19.35 „Veletek vagyok mindennap"
Katolikus krónika 20.00 Hiradó 20.30 Telesport EliTEEl A klinika
NSZK tévéfilmsorozat
XII/2. rész: Szemet szemért, fogat fogért
Brinkmann - Klausjürgen Wussow (Bács Ferenc), Christa - Gaby Dohm (Földes-sy Margit), Udo - Sascha Hehn (Nagy Gábor) (Ism.: csütörtök, TV1 10.00) 21.30 AKTuális 21.55 Siratófalak
Táncmeditáció 22.15 Közjáték (ism.) E39EÜ1 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák 24.00 Hiradó 0.05 BBC-hiradó
HDOj.
17.30 Babar: Próba szerencse
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Angi Vera - Dráma 92'' 19.35 Tüzmadár-akció
Amerikai akciófilm 83'' 21.00 Link, a majom
Amerikai horrorfilm 99'' 22.40 A Bourne-rejtély
Amerikai bűnügyi film 1. rész 89''
6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 16.05 Műsorismertetés 16.10 Korforduló 17.00 Hiradó - Időjárás 17.05 Nem csak zöldség...
Életmódmagazin 17.25 Bazilio, a macska és Plk, az egér
Szovjet rajzfilm A tücsök és a hegedű
Csehszlovák rajzfilm 17.39 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Psztl Alszik a babai 17.50 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat
Időjárás treiíl Zöldpont
A szabadidősportok magazinja fEIiE Csengetett, Mylord? Angol tévéfilmsorozat VII/6. rész: Idegen az éjszakában Alf - Paul Shane (Hollósi Frigyes), James - Jeffrey Holland (Konrád Antal), Ivy-Sue Pollard (Hámori Ildikó), George - Donald Hewlett (Somogy-vári Pál), Teddy - Michael Knowles (Benedek Miklós), Mrs. Lipton - Brenda Cowling (Pásztor Erzsi), Lady Laven-der - Mavis Pugh (Gyimesi Pálma), Miss Poppy - Susie Brann (Zsurzs Kati), Miss Cis-sy - Catherine Rabett (Szirtes Ági)
20.00 Stúdió''93
A TV2 kulturális hetilapja 20.55 Magyarország-Egyesült Államok férfi kézilabda VB
Közvetítés Göteborgból
kb.
22.15 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.35 Időjárás
EHETíl A XXIV. Magyar Filmszemle díjnyertes alkotásaiból Ózd
IV/4. Miénk a gyár I. 58''
_ SZÍV TV
19.00 Műsorajánlat 19.10 Baba-mama torna 19.35 Rajzfilm 20.00 Különjárat
Pop, rock, könnyűzene 20.40 Finom kis háború
Francia filmvígjáték 100'' 22.20 Utazzunk együtt Zezuláhozl
Útifilm 22.35 Mindennapi jóga
C^ új helyen: SootcrS foto, Nk., Fő u. 9.
s
ZERDA
10 óra: Angyal bölömbcr - mesejáték
a Móricz Zsigmond Müv. Házban Mozi: 16, 18, 20 óra: Dől a lé! Mozi: 16.30, 18.15 óra: Ollók
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Agancsbozót -XX/18. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Házimuzsika 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállitotta: Csurka István 20.05 Emlékezetes Duna-Tisza
közi népdalok 20.30 Halárok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Tanakodó 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Történelmi tükör 23.05 A Rádió lemezalbuma
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba malerná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na maferinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Cubes - XV/2. 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben Marék és Vacek 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Közvetítés az USA-Magyar-ország válogatott labdarúgó-mérkőzésről 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Válogatás magyarnóta-lemezekről 13.38 Derűre is derű Slicc-ügyek
Rákosy Gergely hangjátéka 14.00 Akár hi-fi, akár nem 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Rockszerda 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Rockhullám. Nosztalgia 18.30 Drogambulancia 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Népdalkörök és citerazene-
karok felvételeiből 20.00 Sokféle 20.30 Visszaszámlálás 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Halódik érzék. Kapcsolatkeresés egy rejtett világgal 22.00 Filmzenei újdonságainkból 22.30 Herbie Hancock kvartettje
játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt
Retrospektív, Dávid Bowie berlini lemezei
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Portugál legenda orosz modorban a müvészfeleségekröl 10.27 Operaslágerek 11.00 Kamarazene 11.40 Népzenei feldolgozások 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Szent István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának hangversenye 12.56 Pécsi Nyár, 1992 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A nagyratörö - IV/3. 14.48 Muzsikus ABC. Telemann 15.08 Orosz operákból 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Fordulók a líra történetében 16.35 A Modern rézfúvósegyüttes játszik
17.00 Metronóm. Zenebarátok órája 17.50 Újraolvasva (ism.) 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét
A Concentus Hungaricus kamarazenekar hangversenye közben:
20.25 Hirek. Időjárás 20.30 Halhatatlan magyar vers
Vajda János 21.30 Operaegyüttesek 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hallgassuk együtt! 23.00 Akusztichon 23.30 Szakcsi Lakatos Béla zongorázik
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből
3 SAT
15.25 Fúvószenei fesztivál
16.25 Bor és kultúra (sorozat)
17.00 Minihírek
17.10 Michael Lönnebergából (sor.)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Pawlakék (sorozat)
20.40 Toledo (rövidfilm)
20.50 Ön hogyan döntene? - jogi esetek
22.25 Napfény, hó és szex
(francia film)
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sor.)
íEWil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
nüiTil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
20.15 Sípszó - focishow
FC Barcelona-Werder Bremen
22.15 Tévétükör - magazin
23.15 Gottschalk-show
24.00 Alaszka (amerikai sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki itt a főnők? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékóny (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó idők, rossz idők (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel 9.00 Környezetvédelem 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 A könyvem nélkül sohal 14.45 Geopolis 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő - információk 21.30 Színházi közvetítés 23.25 Le az álarccal!
MUSICTV
18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz! 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Eco-rekord
14.30 Helyszín
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sorozat)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
HcmiH Zachary Wheeler feltámadása (film)
PRO 7
5.15 A madárijesztő és Mrs. King
(ism.)
6.00 Vicki (amerikai sorozat)
A sejk 6.25 Rajzfilmek (ism.) Heathciiff Repülő macik Garfield
Flintstone család 8.15 Parker Lewis (ism.) 8.45 Harttól Hartig (ism) 9.40 Nem csak egy másik ügy
(amerikai filmvígjáték) 11.30 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 „Colt'' a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Kalózkincs fKüffi Santa Fé-I fekete sasok
(német-francia-olasz western) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Fogyókúra 16.15 Rajzfilmek Heathciiff Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Hideg zuhany 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Az első flört remii San Francisco utcáin (am sor )
Gyilkosság az Iskolában 20.00 Hiradó
20.15 MaHock - A nagykövet
(amerikai krimi) 22.10 Jaké és McCabe (am. sorozat) A hasonmás
Steven Mathias szállítási vállalkozó magához rendelte Sagitta-riust. Jaké a repülőtéren felismeri a bérgyilkost, lelövi és maga áll a helyébe. Nemsokára Mathias előtt áll, akitől megtudja leendő áldozata, McCabe nevét. 23.05 Az utcalány (amerikai krimi) 0.35 Hirek
0.45 Törött jelvények (ism.) 1.35 Hirek
1.45 Steele törvénye (ism.) 3.15 Hírek
3.25 Harry Fox esetei (ism.)
BERKENYE ŐRVEZETŐ
határoztuk, hogy a tavaszt bevárjuk a szakítással.
Berkenye levelei egyre meghittebbek lettek. Már maga írta, maga fogalmazta vallomásait. Bár mi továbbra is résen voltunk, hogy a naposasztal fiókjából kicsempésszük a leveleit, mielőtt a postára kerültek volna... Egy levelet aztán szemünk láttára a városi postaládába dobott, mikor vonultunk a lőtérre. Szerencse, hogy Marianna bátyjának gyorsan sikerült szabadságot kérnie. S így kénytelen volt úgy ahogy beavatni húgát a mi nagy játékunkba. Csak így sikerült, hogy Marianna elállt attól a szándéktól, hogy
az őt lerohanó levelet néhány általa írt sor kíséretében egyenest az ezredünk parancsnokának küldje el.
Berkenye az újabb találkozást is egyre sürgette. Személyesen is szeretett volna megismerkedni Marianna szüleivel. S végképp nem értette, hogy miért nem jön látogatóba katona testvéréhez, ha már ilyen sok kedvezményt kér számára...
Aztán egy hétfő reggelen lelepleződtünk. Szakaszparancsnokunk a kiképzési tervet az irodában felejtette, írnokunk szabadságon lévén, Berkenye tizedest külde fel érte. S ott, az írnok fiókjában voltak az általa írt,
Cfryrüs^í PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR fa^t
Mozi: 20.15 óra: Gruppenszex a leánykollégiumban KANIZSA TV: 8 óra: SZÍ V-T V magazin (ism,)
18 óra: Heti magazinműsor
19 óra: SZÍ V-T V magazin
MÁRCIUS 10
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Család minden meny-
nyiségben (ism.) 9.30 Dokumentumfilm (ism.) 10.15 Tudományos magazin (ism.) 10.30 A szőke kísértet (ism.) 12.10 Külföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.50 Rajzfilm
15.05 Peter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 15.30 Bábjáték
15.50 Rebecca és a szomszéd gyerekek (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Ding-dong 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.10 Rólunk van szó 18.30 MacGyver (amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 A spessartí fogadó (film) 22.05 Alaszka (amerikai sorozat)
A Gerlich-akta (film) HÜ Wang Wu, a kungfu hőse (film)
OSZTRÁK 2
17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Család minden mennyiségben (sorozat) 18.30 Gaudimax 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Szórakoztató műsor 21.15 Talkshow 22.00 Híradó 22.30 Sport
Műkorcsolya VB Kézilabda VB 0.30 Dave Holland kvartett 1.25 Hirek
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Víz alatti világ
15.15 OSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hirek
20.00 Sport a nagyvilágból 20.30 Labdarúgás 22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
9.00 Biatlon
10.00 Műkorcsolya VB
12.00 Sí VB
12.40 Kosárlabda
14.00 Műkorcsolya VB
16.30 Sí VB
19.00 Eurosport-hirek
19.15 Műkorcsolya VB
22.30 Kézilabda VB
15.00 Hirek
15.03 Bakugrás
16.00 A matematika története
16.30 Zenei kollégium
17.15 Koncert
18.00 Sinha Moca (sorozat)
18.30 Hírek
18.40 Zora és bandája (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Kultúra
20.00 Hiradó 20.15 Dokumentumfilm 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 FiveCorners (amerikai film)
_ DUNA TV
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.10 Az élet muzsikája (ism.)
Magyar-orosz életrajzi film 18.00 Magyar évszázadok
Mátyás törvénykönyve 18.15 Weber: Oberon nyitány 18.25 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Film és irodalom
Legenda a nyúlpaprikásról Magyar film 20.25 Fejezetek a magyar képírás történetéből 4. rész: Nagybánya 20.55 Privát Magyarország
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.50 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.40 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.25 Titkos házasság (film) 11.55 Herrmann - talkshow 12.25 Szerencsekerék (ism.) 13.05 Apának feleség kell (ism.) 13.55 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Ashley bosszúja 14.45 Szomszédok (ausztrál sorozat) Kibékülés 15.10 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Otthon, édes otthon 16.00 A négyöklü trió (am. sorozat)
Kemény kötés 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit - játék
18.30 Sport
18.45 Hírek
19.00 Szív az adu
19.30 Szerencsekerék
WiM Freddy, állatok, szenzációk
(német krimi) 22.00 Beszélgetés 23.25 24 óra
23.55 Gyújtóerő (amerikai sorozat)
BERKENYE ŐRVEZETŐ
de a címzetthez soha el nem jutó szerelmes levelek. Letette a százados elvtárs asztalára a kiképzési naplóval együtt. Mivel mi a helyesírási hibáit pirossal kijavítottuk, olyan tarkák voltak, mintha valamilyen dekorációnak készültek volna. A kárvallott ott állt előttünk, egyszerre nézett mindegyikünkre anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. Mi mégis megéreztük, hogy vége a játéknak.
Mindent magunkra vállaltunk ellenvetés nélkül. Csak azt kértük a parancsnokunktól, hogy Berkenyét egy darabig semmi esetre se vezényelje őrségbe, mindenképpen kerülni kell
az alkalmat, hogy a kezébe fegyver és éles lőszer kerüljön.
Még a héten átvezényelték a kaposvári alakulathoz. Büntetésünket azért mi is megkaptuk, három hónapra mindegyikünket eltiltottak a kimenőtől, szabadságtól. Büntetésünket igazságosnak találtuk, ezért nullás géppel mind megnyiratkoztunk... Erre egy hét múlva mind mehettünk szabadságra. Természetesen kopaszon...
Leszerelés napján mi is címeket cseréltünk, megfogadtuk, a civil életben szerét ejtjük, hogy egyszer majd
5.40 Falutévé-géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne: EIíTil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat ílilíTi] La Sept
Három szerelem
Svéd tévéfilmsorozat VIII/1. rész (ism.) Gösta Nilsson - Sámuel Frö-ler (Zubornyák Zoltán), Egon Nilsson - Ingvar Hirdwall (Makay Sándor), Ester Nilsson - Mona Maim (Győry Ilona), Brita Nilsson - Lena T. Hansson (Kiss Mari) 11.00 Játék mn? Baba-ház
Magazin babáknak, mamáknak, papáknak 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 16.10
16.35 16.40 17.00
íHKil
17.55 18.15 18.25
18.45 íüTílü
20.00 20.30 20.40
fflffil
22.30 22.35 22.55 kb. 0.25 0.30
Délutáni egyenleg Újdonságok
Könnyűzenei magazin Képújság
Parnasszus - Irodalmi játék Helena
Olasz tévéfilmsorozat Tökéletes másolat IS
Frank Zappa a Tilos az A-ban
KultúrFelelös
Pénzvilág
Napközi - egy műsor és valami más
Jó éjszakát kiván a Disney I A simlis és a szende (Moonlighting)
Amerikai krimisorozat Gyilkosság postázva Hiradó Telesport
Őfelsége kapitánya Berlinben - Gregory Peck Súlyos nász
Francia tévéfilm (1987) 84'' Charlie - Christine Boisson (Venczel Vera), Daumal - Jean-Luc Boutté (Szolnoki Tibor), Longeron - Jean-Franpois Sté-venin (Dózsa László) Közjáték (ism.) AKTuális
Krétakör - Vitaműsor
Hiradó BBC-híradó
HB0
17.30 Állati élet: A sarki ludak
Angol természetfilm 52'' 18.30 Végtelen történet
Amerikai ifjúsági film 92'' 20.05 Bírd
Amerikai életregény 154'' 22.40 A Bourne-rejtély
Amerikai bűnügyi film 2. rész 91''
6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.20 Műsorismertetés [Efffi Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A rossz lelkiismeret 44'' (ism.) 16.10 Betüpárbaj
Nyelvi vetélkedő flüffi Rinaldo Rinaldini
(A haramiák kapitánya) NSZK tévéfilmsorozat XIII/8. rész: A frontiejai bölcs 24'' 17.00 Hiradó - Időjárás 17.05 Együtt a Földért
Környezet- és természetvédelmi ifjúsági magazin 17.25 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Denver, a lemezlovas 17.50 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 18.00 Hiradó 18.10 Regionális híradó 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Telesport ibMiKI Ismerős ismeretlenek Olasz film FF 102'' Peppe - Vittorio Gassman (Szacsvay László), Mario -Rénato Salvatori (Szabó Si-pos Barnabás), Capanello -Memmo Carotenuto (Pusztai Péter), Tiberio - Marcello Mastroianni (Csankó Zoltán), Norma - Carla Gravina (Dudás Eszter), Carmela - Clau-dia Cardinale (Détár Enikő), Dante - Toto (Kun Vilmos) 20.50 Balogh János-portré
Felajánlott élet 21.30 Kánon
Vallás és kultúra 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Műkorcsolya VB Párosok versenye
__ SZÍV TV
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic 19.35 Rajzfilm 20.00 Különjárat - Pop, rock 20.40 Kurír-est
Tóksó a Komédiumból 21.10 Elferdített igazság Amerikai akciófilm 90'' (Csak felnőtteknek!) Los Angelesben dúl az erőszak. Már a rendőröknek is megtiltják a fegyverhasználatot. Tuckernek egy gyilkost kell elfognia, de csak kábítólövedéket használhat. 22.40 Mindennapi jóga
@33QB38I
SZOUQAITATÓIK^T
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fa\: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTÖRTÖK
11 óra: Varga Tamás szobrászművész kiállításának megnyitása a HSMK-ban
19 óra: Szőlészet és a borászat aktuális kérdései - előadás a Móricz Zsigmond Müv. Házban
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigánytélóra 11.35 Agancsbozót-XX/19 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kirakat (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. A hét muzsikusa 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 összeállitotta: Csurka István 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Gőz 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 Egy énekes - több szerep
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt (ism.) 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Szandi 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótaparádé 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 A Pro Brass együttes felvételeiből
14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Rockhullám 18.40 Közvetítés a Magyarország-Izland férfi kézilabda VB mérkőzésről 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Észkerék
19.35 Prímások pódiuma. Oláh Kálmán zenekara játszik 20.00 A francia sanzon ismeretlen
arcai. Florent Pagny 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál híradó 22.00 Infrahang
lan Dury felvételeiből 22.30 Jazzlista 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Apropó
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 2.03-
3.00 Mélyrepülés 4.03-
4.20 Operaénekesek nótafelvéte-leiböl
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Rádiószínház
Légköbméter (ism.) Bereményi Géza színműve 11.10 Magyar művészek operafelvételeiből 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.27 Francia vokális muzsika 13.40 Régi magyar muzsika 14.00 Hírek. Időjárás
14.04 A nagyraförö - IV/4. 15.00 Kamarazene. Régi híres előadóművészek felvételeiből
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Éneklő Ifjúság 16.17 Barokk zene 17.00 Gordiusz
Magazin töprengőknek
17.50 Népzenekutatók műhelyében
Egy hortobágyi pásztortörténet 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Nicolai: A windsori víg nök
Háromfelvonásos opera 20.25 Hírek. Időjárás 20.30 Harc a Nagyúrral
Ady Endre verseit Latinovits Zoltán mondja el 20.45 Zenekari muzsika 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete A zene ideje -1. 22.20 Napjaink zenéje. Hangverseny magyar zeneszerzők műveiből 23.17 Richárd Wagner Budapesten, 1875-ben 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Éjszakai jazzklub
3 SAT
14.25 Koncert
15.50 Irodalom mindenkinek 16.00 Családi bandák (ism.) 17.00 Minihirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás (sor.)
18.00 Sport
19.00 Hírek
19.20 Beszélgetés
20.00 Koncert
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport 22.00 Hírek
22.25 Az építész hasa (angol film)
0.15 Hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország!
9.00 A Főnők (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (am. sor.)
íREffi Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
fEfiTil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
20.15 Életre szóló munka (sorozat)
20.45 Segítség, megbolondult a
családom I (sorozat)
21.15 S. O. S. hívás (sorozat)
22.15 Sztérrlport
22.45 Dlrk Bach-show
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (amerikai sorozat)
1.10 Borzasztó kedves család (ism.)
1.45 Ki itt a főnök? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel
10.00 Ez a délelőtt a természeté 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Kulturális magazin (ism.) 15.15 Viva - svájci magazin 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I - mag 21.30 Tudjunk főbbet! 23.30 Kulturális magazin 0.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz! 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Utazási magazin
14.30 Média televízió
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Videodivat
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-film
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
%IÍTi] A törvényenkívüli (film)
szervezünk egy találkozót. Eltelt egy negyedszázad, hát ez nem jött össze. Jómagam szívesen találkoztam volna Berkenyével, de már azt sem tudom pontosan, melyik Tisza menti városból vonult be. S hogy ő nem kereste velünk a kapcsolatot, azt nagyon is érthetőnek találom.
Csakhogy néha a véletlen egészen különös dolgokat produkál. Igaz, nem találkoztam Berkenyével, de majdnem...
Az elmúlt év őszén Skopje környékéről igyekeztem békésebb helyre. Egy fél éjszakai utazással Görögországba, Tesszalonikibe érkeztem. Először járván e gyönyörű tájon, az árakat sem ismerve, fontolgattam, jó lenne valahol vacsorázni. Az, hogy elmúlt éjfél, az éttermek, szórakozóhelyek forgalmán egyáltalán
PRO 7
5.10 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
5.55 Vickl (amerikai sorozat)
Férfifogó 6.20 Rajzfilmek (ism.) Heathciiff Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 8.10 Parkar Lewis (ism.) 8.40 Harttól Hartig (ism.) 9.35 Az inkák kincse
(német-olasz western) 11.15 San Francisco utcáin (ism.) 12.15 Bili Cosby-show (ism.) 12.50 Vegas (am. krimisorozat) Karácsonyi meglepetés 13.40 Az oroszlán (angol kalandfilm) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
London tavasszal 16.15 Rajzfilmek Heathciiff A dzsungel könyve Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Szegény pára 18.30 Bili Cosby-show (am sor.)
Terhes apák reiiül San Francisco utcáin (am. sor.)
Ttgrisszem 20.00 Hiradó
20.15 Eskü a hallgatásra (am. krimi) 22.05 T. J. Hooker (am. sorozat) Fizetésnapi kalózok
Fizetésnapkor a gyár dolgozói a közeli áruházban végzik el a szükséges havi nagybevásárlást Ezt használja ki Hendricks, aki elrabolja áldozataitól a megvásárolt árut, majd pillanatok alatt eltűnik. Az egyik hónapban végzetes hibát követ el, Hooker exfeieségét támadja meg. ECTiB Forró fürdő Hollywoodban
(amerikai filmvígjáték) 0.50 Hírek
1.00 Minden lében két kanál (ism.) 1.55 Hirek
2.05 Iszonyatosak (ism.) 3.40 Hirek
3.50 Vegas (ism.)
BERKENYE
nem látszott: fiatalok, idősek gyönyörű ünneplőbe öltözve hallgatták a zenét az egzotikus fák alatt. Mi tagadás, megörültem, mikor egy tangóharmonikán Dankó Pista egyik nótája csendült fel. Még nagyobbat csodálkoztam, mikor kiderült, hogy a zenész egyetlen szót sem tud magyarul, kottáról játszott... Colát és kávét rendeltem. Ezeknek az árából már tudok következtetni, főztek-e ma az én pénzemért vacsorát Görögország egyik legszebb üdülőhelyén. Ugye, drahmám egy darab se, a forintot jól megnézték, s kérték, mutassak helyette valami elfogadható pénznemet. Szóval egy Cola és egy kávé húsz márkámba került, s ez aztán
(J) ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Kanizsai műsor
Mozi: 16, 18, 20 óra: Mozi: 1630, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV: 8 óra: 18 óra:
Döl a léi
Tél meséje (FBK) Gruppenszex a leánykollégiumban SZÍ V-T V magazin (ism.) SZÍNPÓDIUM - kulturális magazin
MÁRCIUS
ii. Cs
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Család minden meny-
nyiségben (ism.) 9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Ausztria-kép (ism.) 10.30 A spessarti fogadé (ism.) 12.05 Természetfilm 12.15 Magazin (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.50 Csodák az állatvilágban 15.05 A dzsungel könyve (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Alfréd J. Kwak (sorozat) 16.30 Szellemlrtók (sorozat) 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 MacGyver (amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Duna hercegnő (sorozat) gWü Maffiahercegnő
(amerikai film) EHEEl Négercsók (film)
OSZTRÁK 2
15.40 Sport
17.15 A nagy fal (sorozat) 18.00 Család minden mennyiségben (sorozat) 18.30 Ki kicsoda?-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúrai 22.00 Híradó 22.30 Sport 23.30 Beszélgetés 0.15 Halló,Ausztria-halló,Bécsi
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek
23.05 Életmódmagazin
24.00 DSF-stúdió
EUR0SP0RT
12.00 Lovaglás
13.00 Sí vB
14.00 Műkorcsolya VB
16.30 Szörfösök magazinja
17.00 Sí VB
18.00 Nemzetközi sport
19.00 Eurosport-hírek
19.15 Műkorcsolya VB
22.30 Kézilabda VB
23.30 Kosárlabda VB
1 PLUS
15.00 Hirek
15.03 Veszélyes örökség
(angol film) 16.40 Rajzfilm 16.45 Elitiskolák 17.15 Arany vasárnap (sorozat) 18.00 Sinha Moca (sorozat) 18.30 Hírek
18.40 Zora és bandája (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Börze
20.00 Hiradó
20.15 A természet bajban
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.40 Holttest szabadságon (film)
_ DUNA TV
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.10 Kalotaszegi Madonna
Magyar film FF (ism.) 17.40 Örökségünk - A gyékény 17.50 12 hónap az erdőn-Március 18.20 Budapest-rapszódia
Rövidfilm 18.30 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Magyarország
Történelmi vetélkedő 19.40 Filmklub
Öt este - Orosz film 21.23 Legenda és valóság
175 éve született Görgey Artúr
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.10 Freddy, állatok, szenzációk
(ism.)
11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Kérlek, jelentkezz I (ism.) 13.45 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat) A válás
14.35 Szomszédok (ausztrál sor.)
A jogosítvány 15.00 Kaliforniai nap alatt (am. sor.)
Ez csak a kezdet 15.55 A négyöklü trió (am. sorozat)
Felejthetetlen találkozás 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit - játék 18.30 Sport 18.45 Hírek 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 Cluedo - krimishow 21.20 Halli Gaili - szórakoztató műsor
VXP. Becsületbeli ügy (am. film) 23.55 Dracula i. sz. 1972
(angol horror)


rE ŐRVEZETŐ
oru az rül-íkó na-ült, na-vét iok ze-
eg-:gy
:ér-ha-
tán
gyorsan meggyőzött, hogy vacsorát inkább a nálam lévő konzervek közül válasszak. Már indulnék is tovább, amikor kétszer is meg kellett dörzsölnöm a szemem: ott állt előttem fehér pincérruhában Marianna, mintha nem is huszonöt év telt volna el bátyja katonai esküje óta. Ez nem lehet tévedés! S ha mégis, mi történhet, ha megszólítom?!
- Igen - válaszol magyarul -, Marianna Berkenye vagyok.
- Micsoda?! - szakadt ki belőlem a meglepetés. - No, erre aztán nem számítottam!
Egy újabb kávé mellett aztán megtudom a hiteles történetet. Anyukája ide
Görögországba került férjhez, ennek az üzletnek a tulajdonosához. Két évig éltek itt, mikor a féijet autóbaleset érte. Anyukájára maradt az üzlet. Egyedül vezette mindaddig, míg nagybátyjának egy katonakori ismerőse ide nem talált. Marianna Berkenye már az ő lányuk.
Szülei? Most éppen Magyarországon vannak, csak hét végén jönnek haza.
Ja, a magyar nóta?... Itthon a családban egymás között magyarul beszélnek. A zenész műsorában is minden ötödiknek magyar nótának kell lenni...
Kapkodom a levegőt. Mit mondjak, ki kereste az apukáját?
Én negyed százada bocsánatkérést fontolgatok, s kiderül, hogy gratulálnom kellene.
•( I
5.40 Falutévé - ipartippel és kertész - Húsz perc szolgáltatás Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Telefon: 176-7943 Benne:
8.05 A Financial Times keleteurópai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
A TV1 nap-közi tájékoztató műsora - Telefon: 153-1204 Benne: Elilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 A klinika
NSZK tévéfilmsorozat - XII/2. Szemet szemért, fogat fogért (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Telesport 16.50 Képújság 16.55 Helena
Olasz tévéfilmsorozat Mama kerestetik 17.30 Menedzser Magazin 18.10 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.20 Napközi-egy műsor és valami más 18.40 Leó és Fred
Magyar rajzfilmsorozat
Csend
Pingu
Német-svéd rajzfilmsorozat 19.00 Van benne valami
Barkochbajáték iülKlil Az utódok reménysége
A zsidó hitközségek műsora 20.00 Híradó 20.30 Telesport fJitTil Privát kopó
Krimisorozat - VI/5. rész: Zsarolni veszélyes 21.45 Töltsön velem egy órát! Egy isteni hang Vitray Tamás műsora 22.45 AKTuáliS 23.10 Közjáték (ism.) 23.15 Dies irae
Egy középkori téma története 23.55 Hiradó 24.00 BBC-hiradó
HB0
17.30 Gyilkosság az Orient expresszen
Amerikai krimi 122'' 19.45 Clinton elnök beiktatása világsztárokkal 102'' 21.30 Felvonó a vérpadra
Francia bűnügyi dráma 87'' 23.00 Örvényben
Amerikai akciófilm 102'' 0.45 Erotikukucs
Amerikai film - 7. rész 25''
6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.20 Műsorismertetés nüHü TIR
Olasz-magyar tévéfilmsorozat Esmeralda 60'' (ism.) 16.25 Ötöd-ölő
Telefonos játék 16.40 Nyitott stúdió
Közreműködik: a Heavy Méta együttes 17.00 Hiradó - Időjárás tHTEi Prizma
Életmódmagazin A tüdő 17.45 Nellle, az elelánt Angol rajzfilmsorozat Nellie repülőre száll 17.50 Elektor kalandor 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Regionális magazin 18.40 Magyarország-Izland férfi kézilabda VB II. félidő
Közvetítés Göteborgból fFEE1 Mentöosztag
Angol-ausztrál tévéfilmsorozat
Angyal munkaidő után
Angyal - Steve Bastoni (Ré-kasi Károly), Nicos - Nico Lathouris (Reviczky Gábor), Anya - Ariante Galani (Szabó Éva), Mick - Gary Sweet (Dör-ner György), Béka - Marshall Napier (Papp János), Tarajos - Tim McKenzie (Szerednyey Béla), Georgia - Sonia Todd (Tóth Éva), Kormos - Peter Brauné (Győri Péter) EIÜEI Ennyi 1-50 perc filmről
Kepes András műsora 21.08 össztűz
Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg
Hírek, tények, információk 22.20 Időjárás
22.25 A XXIV. Magyar Filmszemle díjnyertes alkotásaiból Özd
IV/4. rész: Miénk a gyár II. 23.25 Műkorcsolya VB
Férfi szabadon választott
gyakorlatok
Közvetítés Prágából
19.05 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld körül - Rajzfilm 19.32 Teleshop 20.05 S.A.S.-kommandé
Amerikai film 22.10 Indiai képeslap 22.15 Orvosi turmix 22.25 Az amerikai álom
Gazdaságtörténeti sorozat
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását

ENTEK
10 óra: Emlékkiállítás megnyitása a Nagyrác úti Ál.t Iskola alapítása
110. évfordulóján - Móricz Zsigmond Mőv. Ház 16.30 óra: Trojko György szobrász kiállításának megnyitása
az Erkel F. Möv. Házban 18 óra: AKECA Drakula koncertje a Kodály Zoltán Möv. Házban
KOSSUTH
-KÖZÉPHULLÁMON-
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Agancsbozót-XX/20. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma ? - Zalaegerszegen 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Zsidó vallási félóra 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Beszélgetés Kemény Zsigmondról 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jé éjszakát, gyerekek! 19.35 összeállította: Csurka István 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossulh-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Szavak csapdájában 11.30 Rockújdonságok 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai 14.50 Beszélni nehéz (ism.) 15.05 Hír-vidék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar míisora 23.45 A Voice of America sorozata 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Gundula Janowitz 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 „Székek a Duna fölött"
Legkedvesebb verseiből válogat: Vallai Péter
10.30 Zenekari muzsika
11.31 Lengyel egyházi énekek 12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Lendvay József (hegedű)
Paganini-hangversenye 13.22 Kósa Gábor (vibrafon, marimba) kamarahangversenye 14.00 Hírek, időjárás 14.05 Rádiószínház
Petőfi Mezöberényben Németh László drámája 15.00 Rossini: Otelló. Részletek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Lendvay Kamilló műveiből 17.00 Kritikus füllel
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
A Four Seasons együttes 8.50 Helykeresö
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 Ó, ó, ó, nagymami... 14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.45 Poggyász
Tudnivalók utazóknak 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás » 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Rockhullám
Magyar slágerlista 18.30 Szocio-krimi 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Magyar tájak dalaiból 20.00 Poplabor 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Párkereső 22.00 Filmpremier 22.30 Roy Hargrove együttese játszik
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt
Katona Klári lemezeiből -
VII/6.
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után Éjszakai koktél
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
17.50 Világlira 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Gárdonyi Zsolt orgonahangversenye 19.05 lleana Cotrubas énekel 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál Nyitóhangverseny közben: 20.20 Hirek. Időjárás 20.25-
20.40 Kárpáti Aurél: A császár 21.30 XVI-XVII. századi német dallamok rézfúvósok előadásában
21.49 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.03 Melis László: A mosoly birodalma
23.00 Mennyei kávéház 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok
3 SAT
17.10 Maja, a méhecske (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Regina a lépcsőn (sorozat)
20.50 Állatriportok
21.00 Csoda a korallzátonyon (sor.)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport 22.00 Hirek
22.25 Oldalpillantások
22.50 A gyilkos lány (svájci film)
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 9.00 A Főnök (amerikai sorozat) 10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sor.) IHHÜ Kalifornia klán (am. sorozat) 14.10 Baleseti osztály (am. sor.) nSfflil Gyilkosság a hobbija (sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat) 17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Eletre-halálra (sorozat) 21.15 Salzburgi nudli (sorozat) 22.15 Tessék? 23.15 Gottschalk-show 24.00 Fiatal csábítók I.
(német-svájci szexfilm) 1.30 Szeretni tudni kell!
(német erotikus film) 2.55 Fiatal csábítók I. (ism.) 4.10 Szeretni tudni kell! (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel
9.00 Jelen idő (ism.)
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Elszámolás (sorozat)
14.30 Varieté fiataloknak
16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 A közadakozásokról
21.30 Varietéműsor 23.15 Orvosi magazin 0.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz! 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Koncert
15.00 Dzsem
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30 Európa-film
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-magazin
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A harcos (film)
PRO 7
5.25 Cslllagember (am. sorozat) Láz
6.10 Vicki (amerikai sorozat)
Mi a kuncogás oka? 6.35 Rajzfilmek (ism.) Heathclfff A dzsungel könyve Garfield
Fllntstone család 8.25 Parker Lewis (ism.) 8.55 Halttól Hartlg (ism.) ■•Mii Figyelmeztető lövés (ism.) 11.20 San Francisco utcáin (ism.) 12.20 Bili Cosby-show (ism) 12.55 Perry Mason (am. sorozat) A becsapott gyermek esete 13.45 Matlock - A nagykövet (ism.) 15.25 Harttól Hartlg (am. sorozat)
A pólóütő titka 16.20 Rajzfilmek Heathcllff Widget, a kis őr Garfield
Fllntstone család 18.05 Parker Lewis (am. sorozat) Vad élet
nnEEl Bili Cosby-show (am. sor.)
Valamit elfelejtettél, Cliff 19.05 Booker (amerikai sorozat)
A sztár 20.00 Híradó
HíKB A kicsi kocsi gázt ad
(német-svájci filmvígjáték) 22.05 Mike Hammer (am. sorozat) Halál a parkolóban
A nőmagazin főszerkesztőjét a tévé élő adásában valaki halálosan megfenyegeti. Claire Morgan azonnal Mike-hoz fordul. Az ismeretlen ennek ellenére beváltja fenyegetését igaz, nem Claire az áldozat hanem Nancy, aki Claire kocsijával indult útnak. 23.05 Enigma (angol-francia thriller) 0.55 Hírek
1.05 Jaké és McCabe (ism.) 1.50 Hirek
2.00 Az utcalány (ism.) 3.30 Hirek
3.40 Perry Mason (ism.) 4.30 Gene Bradley (angol sorozat) 4.55 Szabad nevetni (am. sorozat)
Látni az Úrban
Az emberi fejlődés szükségszerűen hozza magával, hogy az ember mind mesz-szebb, mind világosabban és biztosabban akar látni. S nemcsak a magas kultúrával rendelkező kérdez.
Az ember látni akar.
Látni azonban
Krisztus világossága nélkül lehetetlen. Beletörődni a ködbe és
tovább nem kérdezni... azt lehet, ideig-órá-ig, de látni nélküle nem lehet.
Igazán látni azonban csak az tud, aki vállalja Jézus követését, megmosdik Urunk megváltói „vérében", a bűnbánat szentségében. Amíg az igazi bánatot meg nem találjuk, nem lehet tiszta a látásunk sem. Ez csendül ki a költő soraiból: „Tudom, tudom. Kitárom két karom./ Feléd, ÖRÖK
FÉNY, s szemem, e tört szem/ Reád tekint a gyászban és a ködben,/ s Téged keres sírón, félig vakon!" (Juhász Gy.: Hiába).
Azonban nem elég kitárni két karunkat, amint a költő írja, hanem azt is hinnünk kell, hogy ő is kitárta két karját, hogy minket magához öleljen. Ennek a szerető ölelésnek gyógyító erejét érezte meg Tóth Árpád szép soraiban: „Legjobb ölelő a bánat./ Szorítsd szívedre őtet./ A hű bánat visszaölel." E néhány sorban benne van egész nagyböjti feladatunk, benne van a boldogító befejezés is.
A szeretetbe vetett erős hittel öleljük át a Keresztrefeszítettet, s szemünk látni fogja a Húsvét felragyogó fényét.
- hl -
BAR1ÚK
LÁTOGASSAA NAGYKANIZSAI USZODÁT!
18 óra: Vörösmarty: Csongor és Tünde - a Helyőrségi Klubban Mozi: 16, 18, 20 óra: Egerek és emberek Mozi: 16.30, 18.15 óra: Az ój maffiafőnök
20.15 óra: A nyulak is hallgatnak
MÁRCIUS 12.

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Család minden meny-
nyiségben (ism.)
9.30 Kultúra
10.00 X-Large (ism.)
10.30 Nizzai találkozó (film)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy
(amerikai sorozat)
14.50 A holnap mesterei
15.05 Heidi (sorozat)
15.50 Muppet babák
16.30 VIF-Zack
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Az Öreg (krimisorozat)
21.15 Gasztronómia
CTHil Szívtelen emberek
(amerikai filmvígjáték)
23.05 A Pokol ház legendája
(angol horrorfilm)
OSZTRÁK 2
14.10 Sport
fliglil A Villa Fiorita-i csata
(angol film)
17.30 Csodák az állatvilágból
18.00 Család minden mennyiségben (sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Knoff-Hoff-show
21.15 Schilling - magazin
22.00 Híradó
22.30 Sport
23.30 Rocklegenda - Paul Simon
13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 Motorok és legendák
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
.3.55 Hírek
20.C5 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hirek
23.05 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism)
EUR0SP0RT
11.00 Nemzetközi sport
12.00 Forma-1 - Dél-afrikai Nagydíi
13.00 Kosárlabda EB
14.30 Műkorcsolya VB
17.00 Nemzetkőzi motorsport
18.00 Forma-1 - Dél-afrikai Nagydíj
19.00 Eurosport-hirek
19.15 Műkorcsolya VB
22.30 Kézilabda VB
1 PLUS
15.15 Hirek
15.20 Pályaválasztás
15.50 Kelet-ázsiai konyhaművészet
16.05 Spanyol nyelvlecke
16.45 Az Elba
17.00 Európa városai - Prága 17.45 Európai kultúra 18.00 Sinha Moca (sorozat) 18.30 Hirek
18.40 Zora és bandája (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Sport
20.00 Híradó
20.15 Környezetvédelem
21.15 Jlrany" lányok (sorozat)
21.40 Szórakoztató műsor
CEL
DUNA TV
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.10 Legenda a nyúlpaprikásról
Magyar film (ism.) 17.40 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.20 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Közép-európai magazin 19.40 Fábri Zoltán-sorozat Isten hozta, őrnagy úri Magyar film YiWiW A prima donna, mint primadonna
Sass Sylvia operettrészleteket énekel
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.10 Nagyvárosi éjszaka (film) 11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Cluedo (ism.) 13.45 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat) 14.35 Szomszédok (ausztrál sor.)
Az újdonság varázsa 15.00 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Láthatatlan veszély 15.55 A négyöklü trió (am. sorozat)
A szörfös halála 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hírek
19.00 Pénz, halál, szerelem
19.30 Szerencsekerék
miiH Az istenek a fejükre estek II.
(dél-afrikai filmvígjáték) 22.00 Labdarúgás 23.00 Az erotika háza (német film) 0.15 A négyöklü trió (ism.) 1.10 Beszélgetés (ism.) 2.25 Tiltakozás (ism.)
Minden reggel, mikor indult a munkába, előtte vonszolta maga után két gyermekét egy nő. Valószínűleg egyiket az óvodába, másikat az iskolába adta be.
A kisóvodás tipikus óvodás volt, akit mindentől tiltottak. A vastagszem-üvegű kislány pedig sírós hangon mondta az aznapi leckét. Minden reggel. Szorzótáblát, verseket.
Az anyja pedig, ha valamit nem jól mondott, rákiabált. Az utcán, fél hétkor.
Ő, néha már nagyon ideges lett, de nem mert szólni. Belegondolt, mi lesz belőlük? Nem nagyon tetszett neki az eredmény.
Különben is, hol itt a cél?
Kosztelnik Anikó
-( i
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne: Klilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 9.50 Lottósorsolás tlililil Dallas
Amerikai filmsorozat Az anyai akarat (Ismétlés: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Fűben-fában
Természetgyógyászati magazin 11.30 Telis-televideo ''93 (ism.) 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 16.40 Helena
Olasz tévéfilmsorozat Híres leszek 17.10 Képújság íCTiü Tinti kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat A náthás világítótorony Múmin
Japán rajzfilmsorozat Nini újra mosolyog 17.45 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben!..."
Keresztény életkérdések IKUHl Álljunk meg egy szóra I
Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 19.10 Mozivilág 20.00 Hiradó 20.30 Telesport FTüEIil Dallas
Amerikai filmsorozat Az anyai akarat (ism.) 21.35 Panoráma
Világpolitika percről percre 22.35 Közjáték (ism.) EHEE Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat A felvétel folytatódik 0.15 Improvizló - Török Adám 0.45 Híradó 0.50 BBC-híradó
HB0
17.30 Babar: Botrány a rádiónál
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Mindenáron vesztes
Amerikai vígjáték 110'' 20.00 Legenda
Amerikai kalandfilm 90'' 21.35 Kockázatos üzlet
Amerikai vígjáték 95'' 23.15 Angyalszív
Amerikai krimi 108''

60°-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin -
15.00 Műsorismertetés 15.05 Zsebtévé (ism.) iHEIi] Aranyfürt királykisasszony és a fürtöcskék
Francia rajzfilmsorozat - X/9. Hatalom és dicsőség Bársonypikkely 16.05 Alpok-Adria Magazin
Öt ország tartományi és körzeti stúdiójának műsora ,, 16.35 Helikopter
Aktuális sztárok a levegőből 17.00 Hiradó - Időjárás 17.05 Műsorajánlat 17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból 18.00 Hiradó 18.10 Regionális híradó
18.25 Műsorajánlat Időjárás
rciETi] Produkciói [CTÍTÍ1 Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő filmsorozat - VI/2. rész: A szív és a keringés (ism.) 19.50 Indul a bakterház
Tévéfilm (1980) 66'' (ism.) Bendegúz - Olvasztó Imre, Bakter - Koltai Róbert, Banya - Horváth Teri, Patás - Hau-mann Péter, Anya - Molnár Piroska, Csámpás Rozi - Pécsi Ildikó, Konc bácsi - Bánhi-dy László, Suszter - Zách János, Piócás ember - Szilágyi István, Csendőrök - Harsányi Gábor, Farkas Antal 20.56 Mária evangéliuma
Rockopera a Madách Színházban
21.26 Megáll az ész! Szórakoztató magazin
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Műkorcsolya VB Jégtáncverseny 23.45 Távoli tájakon Angol útifilm Eunuchok Indiában
11
20.00 Műsorismertetés 20.05 Music TV4 21.05 Bolond világ
Amerikai vígjáték 22.40 Európa kávéház 23.00 Teleshop
23.20 Trans World International
Golf
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON l^Znl^
s
ZOMBAT
18 óra: Vörösmarty: Csongor és Tünde - Helyőrségi Klubban 18 óra: Rock and roll klub az Erkel K. Müv. Házban 18 óra: Alternatív klub est a kodály Zoltán Múv. Házban Mozi: 14 óra: Az ördög jobb és bal keze 2.
Mozi: 16, 18, 20 óra: Egerek és emberek
Kanizsai
műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Mis-
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05-
10.15 Szaván fogjuk
11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin
12.00 Déli Krónika
12.30 Kopogtató
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.30 Földkinálat
14.05 Oxigén. Ökológiai magazin
15.05 Mindenes
16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Határok nélkül. Benne: ka bácsi levelesládája 20.05 A polgármester úr
Tolnai Lajos regénye 21.43 Magyar tájak táncmuzsikájából
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mix
-URH-ADON-
9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 17.05 Rádiószínház Hazalátogató
Kopányi György hangjátéka 18.20 Réz Pál hangos memoárja 18.30 V malerinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache
Na materinjem jeziku (horvát) Na maternjem jeziku (szerb) 21.05 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Verseit elmondja: Tandori
Dezső (1988) 4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
20.00 20.30
PETŐFI
4.30 Naplnditó. Zenés ébresztő
8.05 Sportszombat 8.30 Slágermúzeum 9.00 Hirek. Időjárás
9.06 Színe-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Csillagok, sztárok
Barbra Streisand, Sammy Davis és Shirley MacLaine felvételeiből
12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Valahol valaki
Portré negyven percben Tokody Ilona 13.47 Csak fiataloknak! 14.30 Daráló
Folytatásos ifjúsági történet 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Szórakoztató antikvárium 16.00 Sziv küldi... 16.45 Közvetítés a Svédország-Magyarország férfi kézilabda VB mérkőzésről 17.25 Hirek. Időjárás 17.30 Van ez így ■ 17.36 Kékharisnya 18.00 Emlékezés Erdélyi Mihályra 18.54 Én csak egy buta nő vagyok 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 A vezérlő fejedelem - 111/1 Száraz György rádiójátéka 20.05 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Beszélgessünk 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt 0.10-
5.50 Napforduló - éjfél után
(0.10—5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-
5.50 Nótacsokor
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon
Az English Concert játszik 11.00 Hangraforgó 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Repríz 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt I 14.15 Vízkereszttől szilveszterig Néprajzi kalendárium Böjtmás havától Szent György haváig 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Zeneház. Zenekedvelő gyerekek és gyermekkedvelő művészek találkozója 17.30 George Bensőn és a Count Basie bigband felvételeiből 18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Aranyalbum
Komolyzenei archívumunkból 19.00 Az élet kamarazenéje 19.38 Budapesti Tavaszi Fesztivál
Kapcsoljuk a Zeneakadémiát. A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar hangversenye közben:
20.30 Hirek. Időjárás
20.35 Ember az embertelenségben
Ady Endre verseit Latinovits Zoltán mondja el 21.49 József Attila minden verse
100/72.: 1933 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Összkiadás
Couperin koncertjei a Kuijken kamaraegyüttes előadásában 23.29 Zenei panoráma 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska
3 SAT
13.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.40 ötletek és irányok
14.10 Oroszlánfog (sorozat)
14.40 Életem cirkusza (sorozat)
15.05 Gasztronómia
15.30 Kívánságkoncert
íHETil A tiszteletre méltó bigamista
(amerikai filmvígjáték)
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Zöld Henrik (rövidfilm)
20.00 Halott ház - opera
21.40 Beszélgetés
22.40 Dokumentumfilm
6.50 7.20
8.20 9.10
6.00 Belle és Sebastian (sor.) 6.25 Bob, a szellem (sorozat) Lila hercegnő (sorozat) Plf és Herkules (sorozat) 7.35 Samurai Pizza Cats (sorozat) 8.00 Játék
Super Mario Brothers (sor.) Beverly Hills Teens (sor.) 9.35 Lucky Luké (rajzfilmsorozat) 10.05 A hatmillió dolláros család
(amerikai sorozat) 10.35 Planet kapitány (rajzfilmsor.) 11.05 Sárkányok birodalma (sor.) 11.30 Mutánsok (am. razfilmsor.) 12.00 Winspector (japán sci-fi-sor.) 12.30 Harry és Hendersonék (sor.) 12.55 Bolondokháza (am. sorozat) 13.25 Bel Air hercege (sorozat) 13.50 Titkos énem (am. sorozat) íljg Rendőrségi beszámoló (sor.)
K Knight Rider (am. sorozat) IwElil A csapat (amerikai sorozat) 16.40 Jump Street 21. (am. sor.) 17.45 Melrose Place (sorozat) 18.45 Híradó
19.15 Beverly Hills 90210 (am. sor.) 20.15 Bajor védőangyal
(színházi közvetítés) A halál dala (am. thriller) Lányok a hirnév útján (svájci szexfilm) 1.10 Férfimagazin
TV 5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Hirek, riportok 12.20 Autóvizió 13.15 93 a láthatáron 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Felfedezések 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Háborús napok, 1943 23.55 A hatok bandája (sorozat) 0.40 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
14.30 Kristiane Backer 18.30 Rockhét 19.00 Európai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Koncert 14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin
16.00 Természetfilm
16.30 Túl a holnapon
17.00 Videodlvat
17.30 Show-műsor
18.30 Arcképcsarnok
19.00 Corregidor (amerikai film)
21.30 Európa-film
22.00 Hirek
22.30 Magazin
23.30 Színhely
24.00 Utolsó asszony a Földön
(film)
PRO 7
5.15 Lassle
(amerikai sorozat) Vasárnapi vadászok 5.40 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilm-sorozat) 6.25 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) A katonaság szolgálatában 7.30 Ürhajótöröttek (amerikai sorozat) Szuperandrold 8.15 Az oroszlán (ism.) 10.05 A kicsi kocsi gázt ad (ism.) 11.50 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Ali baba örömháza 12.20 Booker(ism ) 13.20 Vadállatok birodalma (ism.) 14.15 Csillagember (amerikai sorozat) Láz
15.10 Vihar Everglades felett
(amerikai kalandfilm) 16.55 Dowling atya titkai
(amerikai sorozat)
17.45 A férfi, aki király akart lenni
(angol film) 20.00 Híradó
CTiWEi A PoszeMon-kalandon túl
(amerikai kalandfilm) 22.35 Actton Jackson
(amerikai akciófilm) 0.20 Serplco
(amerikai krimisorozat) Húsz év nem számit 1.15 Hirek
1.25 Hollywood forró fürdői (ism.) 3.10 T. J. Hooker (ism.) 4.00 Hirek
4.10 Mozgó kórház (ism.) 4.35 Vickl (ism.)
Nemtetsző morgás hallatszott az étkezdében. A hús miatt tiltakoztak néhányan. A hús miatt, aminek azon a napon távol kellett volna tartania magát az étlapról.
A közétkeztetésben mindig vannak elégedetlenkedők. Hol a meny-nyiség a gond, hol túl sok a tészta, másnak meg éppen túl kevés. Ismerős szakácsnő mesélte el azt a történetet, aminek a megtörténte után elhatározta, hogy többé nem figyel oda arra, hogy ki mit mond. Az eset főszereplője, az idős hölgy, mindig reklamált. Akkor ép-
pen a finomfőzeléket fitymálta -előre. Morogva vitte el tányérját, aztán az étkezés végén visszahozta -kenyérrel gondosan tisztára törölgetve. Persze vannak olyanok is, akik belátva a tömegétkeztetés gondjait, azt teszik inkább szóvá, hogy milyen nehéz lehet a jelenlegi élelmiszerárak mellett igényesen, ízletesen, egészségesen főzni...
Az a nap - amikor a hús váltotta ki néhány étkező nemtetszését -szerda volt. Mégpedig hamvazó szerda. A vallásosak többféle módon
EZ A HELY AZ ÖN HIRDETÉSÉRE VÁR!
Hmm...
16.30, 18.15 óra: Az új maffiafönök
20.15 óra.'' A nyulak is hallgatnak
:sa TV 8 óra: ATV-Vtkend magazin,
13 óra: ATV Ifjúsági magazin
MÁRCIUS 13
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Család minden meny-
nylségben (ism.) 9.30 Aki nevet, az nyer (ism.) 10.15 Euroturtzmus 10.30 A Villa Florlta-i csata (ism.) 12.30 HaM, Ausztriai -halló, Bécsi 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Örök keringő (német film) 15.10 Dokumentumfilm 15.35 Amikor az állatok elhagyták
az erdőt (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 Ausztria-kép 18.30 MacGyver (amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Nagylemezek gálája 22.00 „Arany" lányok
(sorozat) 22.25 Út a semmibe
(francia thriller) 24.00 A horror kamrája
(amerikai thriller)
OSZTRÁK 2
9.05 Sport
15.20 Szereti ön a klasszikusokat 7
17.00 A kedves család (sorozat)
17.45 Ki akar engem? (sorozat)
18.00 Labdarúgás
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
FTflTO Charlie Varrick (am. film)
21.55 Hirek
22.10 Sport
22.50 Haza (sorozat)
0.35 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat)
1.20 Hirek
11.45 Magazin 12.15 Szabadidő 13.15 Ejtőernyősök 14.00 Műkorcsolya 15.00 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirek
18.00 Velence és Barcelona 18.55 Hirek 19.05 Gól (sorozat) 20.00 Sport a nagyvilágból 21.55 Hírek 22.05 Vitorlásverseny 22.55 Hirek
23.00 Küzdősportok magazinja 0.05 Ejtőernyősök (ism.)
EUR0SP0RT
9.30 Sí VB 14.00 Műkorcsolya 16.30 Sí VB 19.00 Forma-1 20.00 Atlétika 22.00 Kézilabda VB 23.00 Ökölvívás 24.00 Forma-1 1.00 Atlétika 2.30 Műsorzárás
1 PLUS
14.00 Autó-motor magazin 14.45 Utazási magazin 15.30 Egyszer volt (sorozat) 16.00 Dokumentumfilm 16.45 Zenés beszélgetés 18.00 Megvalósult álmok 18.30 Hirek
18.45 Tintahal a másodikról
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Asszonyok 20.00 Híradó
20.15 Rocksztárok a fajgyűlölet ellen
22.05 Állatkerti történet (film)
— DUNA TV
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.10 Néprajzi értékeink 16.15 Szolgálok Istenért, egyházéri, hazáért - 1. rész 16.55 Légy jó mindhalélig
Magyar film FF 18.35 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 A kőszívű ember fiai
Magyar film - I. rész 20.30 Elindultam szép hazámból...
A Magyar Állami Népi Együttes műsora 20.50 Déryné
Magyar zenés film
SAT 1
9.00
9.30 10.00
6.55 A hegyek varázsa (ism.) 7.25 Caplto?-játék 7.55 Bucky O''Hare
(amerikai sorozat) 8.25 Silverhawks
(amerikai rajzfilmsorozat) Peter Pan és a kalózok
(amerikai rajzfilmsorozat) Superboy (amerikai sorozat) Drops
10.30 Gazdasági lórum 11.00 Szerencsekerék (ism.) 11.40 Az istenek a fejűkre estek II.
(ism.) 13.25 A púpos
(francia-olasz kalandfilm) 15.05 Szőke boldogság
(amerikai zenés film) 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.00 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Diana hercegnő igaz története I. (angol film) 22.00 Kari Dall és vendégei 23.00 Kulcslyuk riport (német erotikus film)
oldották meg hirtelen jött problémájukat: volt, aki csak levest evett, volt aki «viszont feltét nélkül, míg mások semmit, hiszen nyilvánvaló, hogy a levesben is húst, de legalábbis csontokat főztek.
Hogy hányan lehettek azok, akik szóvá tették a hamvazószerdai húsos ebédet, nem tudom. Előrebocsátom, hogy vallásos érzületüket tiszteletben tartom, de ennek ellenére nem érthetek egyet megjegyzéseikkel. A tömegétkeztetés nem alkalmas a böjti eledel előállítására. Ahogy nem vállalhatja fel a diétázókat, az ínyenceket, de még a válogatósakat
sem. A tömegétkeztetés az, ami a neve alatt fut: tömegeket lehetőleg gyorsan és elfogadható áron megebédeltetni. Az már külön szerencse, ha az ügyes élelmezésvezető és szakács ezen túl választékos és bőséges ételt produkál megfelelő higiéniás körülmények között.
Hamvazószerda elmúlt, de például péntek minden héten van. Javasolnám azoknak, akiket ez érint, hogy ezen a napon kerüljék el az éttermeket - böjtöljenek. Ez nemcsak hitüknek, de állítólag testüknek is nagyszerűen javára válik.
B. E.
-I i
6.10 Falutévé - faludoktorral,
gyógytornával 6.30 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték
8.20 Jó reggelt adj, Istenemi
Unitárius gyermekműsor
lütlfl-
12.00 Korhatár nélkül
A Micimackó-klub délelőttje Mukidoki
Holland rajzfilmsorozat XIII/9. rész: Bonyodalmak Torzon, a borz körül Cimbória
Adrián Mole újabb kínszenvedései
Angol filmsorozat - XII/12. Zöld béka - Környezetvédelmi magazin gyerekeknek 11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 12.00 Tévémagiszter 13.30 Zenebolondok
Ferenczl György 14.05 Fedettpályás Atlétikai VB -Közvetítés Torontóból, felvételről
15.05 Telis-televideo ''93 15.10 Egy 1988-as Interjú Steven Splelberggel
Amerikai film (ism.) 15.25 Képújság 15.35-
17.40 Kapcsolataink
Kalandorok kíméljenek I
Kánya Kata társkereső műsora Rejtélyes randevú Utazási vetélkedő Öt kicsi indián Társasjáték a képernyőn és otthon 17.45 „...az én váram"
Lakáskultúra mindenkinek 18.10 Az emberi arc
Angol dokumentumfilm 19.10 Szerencsekerék 19.40 Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.35 Sztáro(c)k
Cliff Richárd 3WIT1 Oscar-díjas filmek Arábiai Lawrence (Lawrence Of Arabia) Angol film (1962) 0.35 Közjáték (ism.) ■iKIH Rózsaszín sorozat
Francia erotikus filmsorozat Almanach: párizsi nők címei (1989) Feliratos! 1.05 Híradó
HB©
17.30 Állati élet: Az elefánt a természet bástyája
Angol természetfilm 51'' 18.30 Azok a csodálatos férfiak a repülömasinájukon
Amerikai filmvígjáték 138'' 21.00 Vasmadarak II.
Amerikai akciófilm 96'' 22.40 Kétes döntés - Am. krimi 91'' 0.15 Erósz a nagyvilágban Amerikai riportfilm - 1. 30''
-[ a
6.00-
8.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 PC abc - „Magyarodé" számítástechnika 9.00 Patrin - Üzenet - Vorba
Cigány magazin 9.25 Naiekran
Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 9.50 Unser Bildschirm
Német nyelvű nemzetiségi magazin 10.15 Főnix madár
Dokumentumműsor 10.45 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi magazin 11.10 Slovenskl utrinki
Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 11.35 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 12.00 Segítőtárs (ism.) 12.20 Família Kft.
Én jól emlékszem (ism.) íHRil Útkereső Vitaműsor 13.20 G. I. Joe-kommandó Amerikai rajzfilmsorozat Drága nagyi 13.43 Műsorajánlat - Időjárás 13.50 Azok a csodálatos állatok mrm Országjáró suli-buli 14.45 „Én táncolnék veled..."
Vlll/8.rész: Twlsl (ism.) 15.00 Milánói divat
2. rész 15.25 Autó 2 Magazin
15.55 Magyarország-Svédország férfi kézilabda VB
Közvetítés Göteborgból 17.20 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Hami sztrájkol 17.43 Szombathelyi virtuózok Vieuxtemps: Álmodozás Paganini: c-moll szonáta Előadja: Molnár Noémi üilílil Knight Rlder
Amerikai tévéfilmsorozat KITT fogságban 18.53 Műsorajánlat - Időjárás íEIiE A polip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat
V/1, rész 113''
Silvia - Patricia Millarder (And-resz Kati), Dávid - Vittorio Mezzogiorno (Vass Gábor), Ta-no - Remo Girone (Végvári Tamás), Espinosa - Bruno Cre-mer (Huszár László) EIÜTT Operamesék
Angol zenés tévéfilm Puccini: Manón Lescaul 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Telesport Benne:
Műkorcsolya VB
Női szabadon választott gyakorlatok
V,
AS ARNAP
10 óra: Számítógépes játékok gyerekeknek
az Erkel Ferenc Müv. Házban lg óra: Horvát táncház a Móricz Zsigmond Müv. Házban Mozi: 14 óra: Az ördög jobb és bal keze 2.
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként : Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világira
10.05 Református istentisztelet közvetítése Sajószentpéterrői 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül 12.50 Jegyzet
13.05 Névjegy. Finta József építész 14.05 Szonda. Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Válogatott perceink 16.10 Müvészlemezek 17.05 Kirakat. A történelem ellenére 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.05 Zene - archívum 21.05 Legenda Kovács Imréről 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót 23.45 Operaáriák
-URH-ADÚN-
8.30 Körzeti Információs magazinok 15.00 A BBC délutáni magyar műsora
16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 17.00 Galaxy X (ism.) 17.15 Auf Oeutsch gesagt (ism.) 17.30 Cubes(ism ) 17.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 18.20 Réz Pál hangos memoárja 18.30 V materinskom jazyku 19.00 ín limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti műsora 23.45 Berzsenyi Dániel verseit elmondja : Bessenyei Ferenc 6.00-8.30,10.00-15.00,18.00-18.20, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Michael Murray orgonál 9.05 Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 .Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből közben:
11.57 Hirek. Időjárás
12.00 Ady Endre verseit Latinovits
Zoltán mondja el 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Híres énekesek a Veronai
Arénában 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Hektor Rektor Kutyapesten Csetényi Anikó mesejátéka 8.52 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. időjárás 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.35 A Gospel magazin zenés
melléklete 10.00 Helyettem írták 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Sztárválasztó 14.00 Leporoló 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
Közben: közvetítés a vívóvilágkupáról és a Szolnok-Körmend férfi kosárlabda-mérkőzésről 17.00 Hirek. Időjárás
18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás
20.00 A vezérlő fejedelem - III/2.
Száraz György rádiójátéka 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Magyarán szólva 21.15 A Rádió Dalszínháza Gésák
Sidney Jones és Lionel Monk-ton operettjének rádióváltozata
22.31 A Viola együttes felvételeiből 22.40 Jazz
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt
A Pihenőidő kívánságműsora Idősebbeknek
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Nóták
16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Beszélgetés Bach: BWV.
80/a. sz. kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Föplébánia templomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Magyar zeneszerzők 18.35 Mozart: g-moli szimfónia 19.05 Faragó Andrásra emlékezünk 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál közben:
20.25 „Kezdetben vala az ige..."
(ism.)
21.30 Szimfonikus táncok 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Rádiószínház
Déry Tibor: A kék kerékpáros 23.14 így láttam Kodályt 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből
3 SAT
13.10 Pillantás a hétre 14.00 Természettudományok 15.00 Minden lehetséges 16.10 RudoH Hőgler - portré 17.00 Természet és orvosság 17.30 Állatmagazln 18.00 Hirek 18.15 Körkép 19.00 Hirek 19.10 Törzsasztal 20.00 A harmadik ember
(angol film) 21.40 Anda Géza-verseny 22.05 Gustav Peichl - portré 23.15 A felügyelő (sorozat)
6.00 Játék (ism.)
6.15 Beverly Hills Teens (ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.)
7.10 Hatmillió dolláros család
(ism.)
7.35 Winspector (ism.)
8.00 Gyerekeknek
8.45 Maci Laci (am. rajzfilmsor.)
9.00 Öriástörténetek (sorozat)
9.30 Scooby Doo (am. rajzfilmsor.)
9.55 Művészet és küldetés
iljiiiÜ Csodálatos nő (am. sorozat)
iifiül Vissza a múltba (am. sor.)
12.00 Sípszó - focishow
12.30 Forma-1 - riport
13.00 Forma-1 - Dél-afrikai Nagydíj fETiTil Trópusi hőség (am. sorozat)
16.00 Flash (amerikai sorozat)
17.00 Ajándéknak túl drága (amerikai filmvígjáték)
18.45 Hiradó
19.10 Különleges nap
20.15 Megteszi, vagy nem - játék
21.55 Tévétükör - magazin
22.40 Késői kiadás
23.00 Playboy Late Night
23.30 Szerelmes percek
24.00 4-es csatorna
0.35 Forma-1 - összefoglalók
1.10 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki Itt a főnök? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
TV 5
6.00 Teiereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
10.15 Zenei műsorok
13.15 Varieté fiataloknak
14.00 Állatbarátok műsora
14.30 Nem kell álmodozni I
15.30 Hegyek - magazin
16.15 Varietéműsor
18.00 Vidám hétvége sok humorral
19.00 Riportok
20.00 Hétről hétre
21.30 Keserű méz (film)
23.25 Filmes magazin
0.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 Ray Cokes
14.30 Kristiane Backer
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
14.00 Egyveleg
14.30 Show
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 Hétköznapi hősök
(film)
22.00 Hirek
22.30 „Fekate''-sorozal
23.30 Magazin
24.00 Jazz
1.00 Egyveleg
PRO 7
5.35 Lassle (amerikai sorozat)
Hosszú vezeték 6.00 Vllágszafari
(ausztrál dokumentumfilmsorozat) 6.50 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Az egykarú 7.40 Ürhajótöröttek (amerikai sorozat) Utazás a robot belsejébe 8.45 Macskaemberek
(amerikai film) 10.05 Város a viz alatt
(amerikai film) 11.30 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Aprll azt csinál, amit akar 12.20 Bili Cosby-show (ism.) 12.50 Dowling atya titkai (ism.) 13.55 Vllágszafari (ism.) 14.55 Joe bácsi utolsó üdvözlete (angol film)
Fsz.: John Mills, Peter Sellers 16.55 A tettes Ismeretien
(angol krimi) 18.30 Matlock (amerikai sorozat)
Sötétség 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Hiradó RTIB A sas leszállt (angol akciófilm) Fsz.: Michael Caine, Donald Sutherland 22.50 Halálos
(amerikai thriller) 0.30 Serpico
(amerikai krimisorozat) A koronatanú 1.20 Hirek
1.30 Mike Hammer (ism.) 2.15 Hirek
2.25 Macskaemberek (ism.) 3.40 Hírek
3.50 Mozgó kórház (ism.) 4.10 Vickl (ism.)
Lengyel felvágott
Hamisítatlan böjti szél, pedig húshagyó kedd is csak holnap lesz. Inkább lenne néhány fokos igazi februári hideg néhány centis hóval. Kinek jó ez a volt is nem is tél?! Most legalább a vége felé tartanánk, de így még lehet kicifrázott a vége, amikor aztán igazán nem várjuk. Heti piac délelőttje. A sarki ABC megtelik emberekkel. Legalább most elégedett az üzletvezető - gondolom én. Mentségemre szolgáljon, alig néhány perccel ezelőtt érkeztem a boltba. Közben aztán rájövök, hogy nem minden bejövő vásárló is. Úgy kapásból semmi sem kerül a bevásárló kosárba. Nem a minőség megállapítása az alapos vizsgálat célja, hanem az árcédula. Még a tejeszacskót is átvizsgál-
16, 18, 20 óra: Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20,15 óra:
Egerek és emberek Az új maffiafőnök A nyulak is hallgatnak
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 Maja, a méhecske (sorozat)
9.30 Slmpsonék (am. rajzfilmsor.)
10.00 Pan-Optikum (ism.)
10.15 Univerzum (ism.)
11.00 Sajtééra
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Hétköznapok
13.00 Hirek
13.10 Pillanatképek az állatvilágból
tlitlil Láthatatlan pofonok (am. film)
15.10 A tűzoltók élete
15.30 Octopus vállalkozás (sorozat)
16.10 Tiny Toon kalandjai
(rajzfilmsorozat)
16.35 Nincs folytatás (sorozat)
17.00 Mlnlhirek
17.10 BevertyHMIs 90210 (am. sor.)
18.00 Hirek
18.05 X-Large
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Hiradó
19.48 Sport
20.15 Átutazóban (sorozat)
21.05 Hétköznapi történetek
21.55 Fllmújdonságok
WWP, Idegenek kényelme (film)
OSZTRÁK 2
9.25 Sport
10.50 Grant kapitány gyermekei
(angol film) 12.20 Sport 17.15 Idősek klubja 18.00 Család minden mennyiségben (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 19.48 Konfliktusok 20.15 Diana hercegnő igaz története (angol film, 11/1.) 21.50 Hirek, sport 22.00 Apának sikerül (sorozat) 23.50 Saratoga (am. filmvígjáték)
11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.15 A napenergia
14.00 Táncolj velem I (amerikai film)
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.05 Kart Dall-show
18.55 Hirek
19.05 DSF-stúdió
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.00 Tessék mosolyogni)
20.55 Hirek
21.05 Labdarúgás
22.55 Hirek
23.05 Életmód - magazin
EUR0SP0RT
9.30 Sí VB
11.00 Nemzetközi sport
12.00 Sí VB
13.00 Forma-1
15.00 Műkorcsolya
17.00 Sí VB
Kerékpársport
19.00 Atlétika
22.30 Forma-1
0.30 Ökölvívás
1.00 Műsorzárás
1 PLUS
14.00 Szóváltás
14.40 Nem tudják, mit tesznek
15.15 Piros föld (sorozat)
16.50 Európa-magazin
17.15 Sajtóklub
18.00 Hirek
18.05 Különlegességek show-ja 18.45 Tintahal a másodikról
(sorozat) 19.10 Mese
19.15 Nincs igazi hazánk 20.00 Hiradó 20.15 A piros sál (sorozat) 21.50 Haldokló hattyú? 22.50 Hét aranyember (sorozat)
DUNA TV_
16.00 Hirek, műsorismertetés 6.38
16.10 Szolgálok Istenért, egyhá- 6.40
zért, a hazáért - 2. rész 7.25
16.50 Meksel Demeter Bibliája
17.25 Magyar évszázadok
A felelős kormány
17.45 Elindultam szép hazámbél...
18.10 Mesesarok 7.55
18.45 Hirek 8.05
19.00 A kőszívű ember fiai 8.10
Magyar film - II. rész
21.20 Névtelen hősök 8.15
Erkel Ferenc operájának tévé-
változata 8.35
22.40 Műsorzárás 11.00
I SAT1 | 12.00
MÁRCIUS 14.

4.50 A púpos (ism.) 6.20 Bucky O''Hare (ism.) 6.50 Superboy (ism.) 7.20 Astrodinék (rajzfilmsorozat) 7.55 így láttuk 8.00 Szőke boldogság (ism.) 9.50 Diana hercegnő igaz története I. (ism.) 11.35 Ég és főid kőzött 12.05 Egészségügyi magazin 12.35 Black, a fekete villám
(kanadai sorozat) nana Klng Kong él
(amerikai kalandfilm) 14.50 Most és mindörökké (amerikai film)
Fsz.: Búrt Lancaster, Montgo-mery Clift, Frank Sinatra 17.00 Tarzan (amerikai sorozat)
Fehér arany 17.30 Malibu vízimentői (am. sor.)
Nehéz idők 18.30 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Diana hercegnő igaz története II. (angol film) 22.00 Beszélgetés 23.25 Beismerem
ják, nem változott-e az ára tagnap óta. Valamikor az ellenőrök vizsgálták, és szabták ki a bírságot, ha a legújabb ár nem volt feltüntetve. Most feleslegessé váltak... Számonkérő itt minden utcáról betérő.
Valaki új készítményt fedez fel a húsos pultnál:
- Láttatok már lengyel felvágottat? - hívja fel a falubeliek figyelmét. -Kíváncsi lennék, jobb ízű-e, amit lengyel disznóból, lengyel fűszerezéssel készítenek!
- Meg kéne kérdezni, kárpótlási jegyért mérnek-e belőle!
- Majd ha elfogy otthon az utolsó kétéves tyúk... Akkor lehet, hogy megkóstoljuk - mondja a mellette lévő.
- Hát lenne a képeteken bőr idegen ország parasztjainak disznaiból vásárolni?! Meglássátok, tavasszal újra nyakunkon maradnak a mi állataink... Tudom én, mire megy ki az egész! Újra lenyomják a felvásárlási árakat!
A kosarakba csupán néhány deka lecsókolbász kerül, hogy mégis, ha az asszony otthon rákérdez, legyen mit elővenni...
Utólag megtudom, hogy a „Lengyel" felvágott az Abdái Kft. terméke. Ók tudják, miért nevezték el így. Nyomós ok nélkül aligha így döntöttek volna.
De itt, ma délelőtt, ebben az ÁBC-ben nem bizonyult jó reklámnak...
- gombás -
12.10
12.50
15.00 ÍCTTil
íCTíTíl
16.30 16.35
mnTii
18.45 19.20 20.00 20.20 20.25 20.35
21.15
23.00 23.40
Napi műsorajánlat Falutévé magazin Hagyd aludni a mamát és a papát!
Boldi, bolygónk fia
Francia rajzfilmsorozat A csend ábrája „így szól az Ur!" Közjáték
Muzzy in Gondoland
XX/10. rész (ism.) Thls is the way XX/10. rész Vasárnapi turmix Fedettpályás atlétikai VB Közvetítés Torontóból, felvételről
Foci csúcstalálkozó előtt
Összeállítás kupamérkőzésekről
Történelmi képeskönyvünk Fejezetek Ausztriából
2. rész
Forma-1 Dél-afrikai Nagydíj
(Lapzártakor még folynak a
jogdíjtárgyalások)
Képújság
Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat Egy bokszoló szive Jelenségek az állatvilágban Angol filmsorozat Életnagyságban Az Arany Könyvklub ajánlja Örömhír
A református egyház műsora Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Viharos idők A suli
Amerikai filmsorozat IX/7. rész (ism.) Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
A kincskeresők
(Ism.: hétfő, TV1 9.00)
Szerencsekerék
A Hét
Hiradó
Telesport
Nemzeti dal
Prospero búcsúzik
Mensáros Lászlóra emlékezünk
Közjáték (ism.)
Feleségem az utódom
Amerikai tévéfilm 90''
Alex - Wayne Rogers (Szom-
bathy gyula), Ann - Karén Va-
lentine (Orosz Helga), Fred -
Elizabeth Ashley (Andresz
Kati)
Nulladik típusú találkozások
Sci-fi magazin
Vendégségben Gallusz Györgynél Torontóban
HB0
17.30 Arthur II.
Amerikai vígjáték 108'' 19.30 A kínai part
Amerikai dráma 93'' 21.10 Piszkos Harry
Amerikai akciófilm 98'' 22.50 Bird - Am. életregény 154''
-fa
7.00 Napra-lorgó
Magazin a reggelihez 8.00 Műsorismertetés 8.04 Aerobic Simkó Andreával 8.20 Gólyahir
Játék 8.50 Veszélyes öböl Kanadai filmsorozat Katié és a bálna 9.20 Három kívánság 10.10 Elektor kalandor 10.15 UNICEF gála 11.25 Tábori lelkészek 11.50 Ameddig a harang szól
Rédics-Kecskéshegy 12.00 Nótaszó a Tanne étteremből
(ism.) 12.15 Gazdaképző 12.45 SOrSok 13.25 K+P
(Kárpótlás és privatizáció) 13.45 Műsorelőzetes - Időjárás 13.50 Duke Ellington emlékkoncert a Royal Festlval Hallban Angol zenés film 55'' mna Másfél millió lépés Magyarországon XIV/9, rész:
A Vértes erdejében (ism.) 15.20 Portré(k)
Zámbó György és Faludy György 15.45 Tlppllsta 15.55 Nézze meg az emberi tntilil Műkorcsolya VB Gálaműsor Közvetítés Prágából 17.00 Csodára várva Holland rövidfilm Delta
Körzeti tévéstúdiók műsora Kedves versem Kosztolányi Dezső: Szegény anyám Előadja: Igó Éva 18.33 Műsorajánlat - Időjárás 18.40 Szombathelyi virtuózok
Lalo: Spanyol szimfónia IV. tétel
18.47 Vízipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat Az új háló Família Kft.
Az elveszett frigyláda fosztogatói 112'' Amerikai film (1981) Indy - Harrison Ford (Cser-nák János), Marion - Karén Allén (Vándor Éva) 21.30 Geopolis
A Francé 2 világpolitikai sorozata
Franciaország-Németország: egy páros története Feliratos! 22.15 Luciano Pavarotti gálahangversenye Reggio Emíliából 23.25 Telesport Benne:
Fedettpályás Atlétikai VB
Közvetítés Torontóból
17.30 18.00 18.30
VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása
flázelosztó vezetékek tervezése, pítése, üzembe helyezése - belső gázszerelések
• •
Ez a hely az On hirdetésére vár!
kanizsa
áruház
irodabútort a kanizsa domusból
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
xrtlrt k0rtr0ll kft
» Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
^Shw—■ «■■■«■■■■■■■■■■■■IIBIIIIW llimiMHIMMM IIIII
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, ^nsa és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását, ml-^
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. I Wmm
-ül Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495 1
UJ HELYEN! UJ HELYEN!
Súúttrs foto
Vegyen kettőt - hármat kap!
Kanadai filmek, fotóalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotok, színes igazolványképek.
Nagykanizsa, Fő u. 9.
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
(S
Várjuk kedves vásárlóinkat! —
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
Trend Kft
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
^UOflflM
HA NÁLUNK RENDEL BIZTOSAN NYER!
Ml YA''.tRVH.íy..t TI TERMI KEK TELJES t ,íL. 1 S/TÉKA TEIIMI.LÖI ÍROM
SZOCIÁLIS l''OCLALKOZ I A TÓ SSOO NAGYKANIZSA Tel.: 93/11-457 vagv 12-277 Fax: 92/73-279
AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új ár
Étolaj
1/1
Kr. cukor 1/1 Kr. cukor 1 dkg
5,60'' 80,30 0 59,80 57,00
Ajánljuk magunkat!
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
KANIZSA
25
Fábián Zoltán versei:
Fegyverletétel
élek.
ez a büntetés vár, mivel megszülettem, kedves, te sem vagy már... lantom eltemettem, élek? túl rég. most még. pár véna összetart hordok egy ravatalt.
ÁRION
Onnan jövök, ahonnan a hűs szelek. Ahonnan visszatérnek esténként a csillagok, ahol a fény örök: szeretet világol, és minden törvény én vagyok. Onnan jövök, hol emlék az ébredés.
Nagyon HELY-es!
Sztarokra varva
Jelentős zenei esemény megrendezésére kerül sor március 20-án a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Ugyanis városunkban ad koncertet a Bop-Art Orchestra. Áz elsősorban kiemelkedő lengyel Jazz-zenészekből álló szuper grupp a már Magyarországon is kapható „Cllnl-cal Picture" ciniü lemezének anyagát mutatja be. A zenekarban olyan világhírü muzsikusokat láthatunk-ballha-tunk, mint Zblnlew Namyslowski szaxofonos és Krzysztof Scieranski. Mindkét zenész többszőr koncertezett hazánkban. Közei két éve Scieranskl a nagykanizsai Alpok-Adria Jazz Fesztiválnak is vendégművésze volt. Namyslowskit sajnos nagyon régen láthattuk városunkban. Aki őt valaha is zenélni látta, hallotta, minden bizonnyal emlékezetes marad számára szuggesztív előadói stílusa. Mind a ketten állandó vendégei a nemzetközi jazz-feszttváloknak. Krzysztof Scieranski basszusgitáros néhány éve a világranglista első helyén állt. Namyslowski egy ideig a Jazz Föderáció elnöke is volt. A zenekar neve arra utal, hogy a koncert - bizonyára nagy számú - közönsége a modern jazz-en belül kemény ritmusú expresszív improvizációkban bővelkedő, színvonalas zenét hallhat.
Czene Csaba
Az elmúlt pénteken - a hétfői műszaki átadás után - végre ténylegesen is felavatták a HELY Pinceklub és Art mozit a Zsigmondy és Winkler Műszaki Szakközépiskolában. A protokolláris megnyitót - melyre a város közintézményeinek vezetői, közéleti személyiségek, igazgatók kaptak meghívást -, Varga Zsófia, az intézmény igazgatója tartotta. Beszédében kiemelte a klub iskola-jellegét, viszont a város felé való nyitottságot biztosító kulturális, szórakoztató programokról vajmi kevés szót ejtett. Sajnálatos, hogy a klub megalkotói, akik éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy a HELY olyan legyen, amilyen, és akik fejéből maga az ötlet is kipattant, szinte említésre sem kerültek.
Este hat órakor végre a nagyérdemű is birtokba vehette a HELY-et. A belépő kötélkorláttal határolt falépcsőn ereszkedhetett a pince mélyébe, ahol egy égnek - pontosabban mennyezetnek - ágaskodó fa fogadta. Az előtérben, ahol egyébként kezdő alkotók művei is kiállításra kerülnek majd, fiatalok tucatjai álltak, hogy a ruhatárba tehessék kabátjaikat, aztán a büfébe vagy a koncertterembe menjenek tovább. Nemre és korra való tekintet nélkül, láthatóan minden vendég jól érezte magát ezen az estén. Akit éppen nem érdekelt az akkor futó műsor, vagy csak helyet keresett egy diszkrét beszélgetéshez, az a büfé felé vette útját, ahol szendviccsel, süteménnyel, üdítővel csillapíthatta éhét, szomját. A barlangrajzokkal díszített koncertteremben először a M. É. Z. (Meg nem Érett Zenekar) szórakoztatta a közönséget. Rendkívül hitelesen adták elő a skót és ír népzene gyöngyszemeit, méltán arattak
produkciójukkal nagy sikert. Őket - rövid szünet után - a Palermo Boogie Gang követte. Fekete blues, rock and roll, boo-gie-woogie, amire mindig vevő volt a fiatalabb és az idősebb korosztály is. Felforrósodott a hangulat, a közönség tapsolt, a lelkesebbek táncra perdültek. Ilyen siker után szinte természetes volt, hogy a nézők ráadást követeltek - és kaptak - a zenekartól.
(Itt álljunk meg egy gondolatra! Bizony néhányan önkéntelenül a korsójuk után nyúltak, de hát ilyen nem volt.) Dicséretes dolog, hogy szesz- és füstmentes a klub, de elképzelhető, hogy alkoholt is lehet kulturáltan fogyasztani. Ismeretes, hogy rendeletek tiltják az iskolák 200 m-es körzetében való szeszesitalmérést, de bízzunk abban, hogy mindenki igényét kielégítő kompromisszumos megoldás születik - születhet - ez ügyben.
Az est további részében Ti-borcz Iván zongorán és szaxofonon szórakoztatta a hallgatóságot. A meglepetés, ami a plakáton nem volt feltüntetve, a „Mesék a járdán" című film vetítése volt. Az éjszakába nyúló klub-avatón folyamatosan cserélődött a közönség, ahol mindenki megtalálta a neki legmegfelelőbb programot, és jól érezte magát.
Sajnálatos, hogy a megnyitón nem esett érdemben szó a HELY másik arcáról, a kulturált szórakoztatásról. Pedig ez az este is bebizonyította, hogy e nélkül nem hely a HELY, hiszen érezhetően nagy az érdeklődés a klub iránt. Bízzunk abban, hogy a HELY - megtalálva az összhangot és a helyes arányt két fő funkciója között - városunk legnépszerűbb kultúreentrumává válik.
- hosszú -
26 KANIZSA 1993. március 5.
KARCSÚSÍTÁS A SÖRGYÁRBAN
Az utóbbi időben a Kanizsa Sörgyár Rt. berkeiből különböző hírek szivárogtak ki. Ezek megalapozottsága vagy kósza jellege tekintetében felkerestük Furák Zoltán vezérigazgatót. Váratlan érkezésünk ellenére irodájában készséggel válaszolt kérdéseinkre.
• Vezérigazgató úr! Igazak-e azok a városban elterjedt hírek, hogy a Kanizsa Sörgyár Rt. létszámkarcsúsítást hajt végre?
- Igen, amely két tényezőből tevődik össze. Az egyik a kirendeltségek önálló kft.-vé történt, november 1-február 28. között végrehajtott tényével van összefüggésben. Kirendeltségeinknél négy hónap leforgása alatt 70 fős létszámcsökkentést hajtottunk végre, majd a több lépcsőben sorrakerült átalakulás közel 200 fővel természetszerűleg apasztotta az rt. létszámát mintegy 880 főre.
A második tényező azzal kapcsolatos, hogy 1992. utolsó negyedévében a sörpiac országos szinten erősen visszaesett. A mi vállalatunknál 1991 és 1992 évek október-december hónapjainak szembevetítésével az értékesítés volumene átlagosan 20-
25%-kal csökkent, főleg november, de még jobban december hóban. Ez a visszaesés 1993. január és február hónapokban tovább mélyült. Sovány vígasz számunkra, hogy a többi hazai sörgyár hasonló „cipőben" járt. Ez egyrészt a tényleges fizetőképes kereslet jelentős visszaesésével, másrészt pedig a központi adórendszer január 1-i változásával, pontosabban a töményszesz mellett a sör fogyasztási adójának borral szembeni növelésével magyarázható. Hazánkban talán még olyan soha nem tapasztalt fura helyzet állt elő, hogy az üzletekben egy liter sörért jóval többet kell fizetni a fogyasztóknak, mint a termelőknél vásárolt egy liter kimért borért!
Ezt a tendenciát látva, már 1992 novemberében bejelentést tettünk a Zala Megyei Munkaügyi Központ helyi kirendeltségéhez, hogy 1993. február hóban várhatóan 50 fővel csökkentjük a kanizsai gyártelep dolgozóinak létszámát. Titkon azonban bíztunk abban, hogy ezt a kellemetlen lépést nem kell megtennünk. A kialakult és vázolt helyzet mi-
Kisgazda fórum dr. Kávássy Sándor és dr. Iván Géza országgyűlési képviselőkkel
Február 24-én este lakossági fórumot szervezett Nagykanizsán a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Zala megyei és nagykanizsai városi szervezete. A közérdekű tájékoztatás meghívott vendégei a dr. Torgyán József pártelnök 7 fős képviselőcsoportjához tartozó dr. Kávássy Sándor és dr. Iván Géza országgyűlési képviselők voltak
Á HSMK felnőtt klubjában a vendégeket, s az összegyűlt mintegy 60 fős mezőgazdasági munkást, szakembert és polgárt dr. Kalamár Béla, az FKgP városi szervezetének elnöke üdvözölte.
Bevezetőt a zalaegerszegi Czoma Kálmán, a megyei pártszervezet elnöke mondott, aki „szalámi-taktikának" nevezte a kisgazdák szétbomlasztására indított MDF-akciókat. Elmondta, hogy a meghívott két országgyűlési képviselő igazi kisgazdának számít."
A kanizsai Paál Sándor megyei alelnök - a Torgyán József országos pártelnök környezeté-
att - alapos elemzés után - február közepén mégis úgy döntött , az rt. és az „M+D" Kft. vezetése, hogy végrehajtjuk a mintegy 50 fős létszámcsökkentést, elsősorban az improduktív munkakörben dolgozók érintésével.
A létszámcsökkentést jelentős belső átszervezéssel kombináljuk. Megszüntetünk néhány középvezetői beosztást. így az eddig csak irányító függetlenített csoportvezetők produktív, azaz dolgozó csoportvezetői munkakört töltenek majd be, felelve a beosztottak munkájának koordinálásáért. Néhány munkaterületen kiiktatjuk a művezetői beosztást is, s itt csak az üzemvezetők lesznek a munkairányítók. Az érintett művezetők java más beosztást kap. A felmondás ezért a produktív üzemrészekben főleg csak a betanított- és segédmunkásokat érinti. Az irodai dolgozók vonalán is hasonlóan járunk el egyes osztályoknál, de ezen felül is csökkentjük az adminisztratív állományt. A nyugdíjkorhatár közelében lévő néhány dolgozónk esetében élünk a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével, vállalva néhány évre
a nyugdíj megtérítését a társadalombiztosításnak. Másoknak nem hosszabbítjuk meg néhány héten belül lejáró, határozott időre szóló munkaszerződését. Mintegy 41 főnek március 25-én felmondunk, úgy, hogy legtöbbjüknél eltekintünk a 30-60 napos fizetett felmondási idő ledolgozásától. Ez utóbbiak esetében a kollektív szerződés szerint - a vállalatnál eltöltött 3 éven felüli szolgálati idő alapján, lépcsőzetesen - egy-tizennégy hónap terjedelmű végkielégítést fizetünk ki egy összegben.
Az érintett dolgozókat február 22-én - tehát több mint egy hónappal az előírt határidő előtt -összehívtuk a szociális épület nagytermébe, ahol részletesen indokolva és személyre ''szólóan is közöltük a vezetés elhatározását.
• Van-e alapja azon híreknek, hogy a jelenlegi létszámcsökkentést és belső átcsoportosítást hamarosan újabb követi?
- Ilyen variáció eddig szóba sem került, s közeli terveinkben sem szerepel, tekintettel a közelgő tavaszi-nyári csúcsidőszakra is. Az idei év utolsó hónapjaiban azonban előfordulhat újabb létszámleépítés.
• A vállalati havilap decemberi száma vezércikkben foglal-
ben lévő, ellenzékivé vált 7 fős kisgazda parlamenti képviselő csoport főmunkatársa - a napirendet ismertette, hozzátéve, hogy Nagykanizsának nem szabad „elszürkülnie", s egyebek mellett kulcsszerepet kell betöltenie a szomszédos délnyugati országokkal folytatandó kereskedelemben.
Dr. Kávássy Sándor országgyűlési képviselő, a Szatmár megyei Sonkád községben élő agrártörténész, a párt országos alelnöke bevezetőben elmondta, hogy az MDF által vezetett kormánykoalíció az elmúlt, közel 3 év alatt tévútra vezette az országot. „Az ilyen elsikkasztott forradalom és rendszerváltás nem kell a magyar népnek" - hangsúlyozta, alátámasztva szavait a jelenlegi közel 700 ezer munkanélkülivel, a családok tízezreinek egyre kilátástalanabb helyzetével.
Mint a Magyar Parasztszövetség elnökségének tagja és a kisgazdapárt Szatmár megyei elnöke is nap mint nap tapasztalja a
lakosság jelentős részének elszegényedését, amely annak is tulajdonítható, hogy az egykori elvtársak boldogan ülnek a „pe-csenyéstál" körül, s zavartalanul szervezik a hatalom visszavételét! Ezt a magyar népnek erélyesen meg kell akadályozni! Szerinte a csendőrséget vissza kellene állítani, a rendőrségnél és a honvédségnél hatékony „vérátömlesztést" kellene végrehajtani, a kommunista eredetű törvényeket hatályon kívül kellene helyezni, végre kellene hajtani a politikai és vagyoni elszámoltatást - az igazi polgári demokrácia megvalósítása érdekében. „Ha nem állunk a sarkunkra, az 1994-es választásokon a vörösök győznek, s mi kisgazdák is újra üldözöttek leszünk!" - mondta, hozzátéve, hogy az országban - sajnos - forradalmi helyzet érlelődik. „A kommunistákat és álszocialistá-
kat radikálisan csak a kisgazda és polgári tömegek állíthatják meg, megakadályozva a szabadrablás és a diktatúra visszatérését" - érvelt.
Az FKgP belső helyzetének elemzése kapcsán közölte, hogy bizonyos erők tudatos szétforgá-csolási törekvései ellenére a párttagság zöme szilárdan áll a Torgyán-vonal mellett. „Pártunk, tagságunk nem bomlott szét, csak a frakció oszlott meg a parlamentben. A parlamenti 36-os frakció és a többi irányzat mögött csak néhányszáz megtévesztett kisgazda és polgár áll. A jövő évi választásokra való felkészülés során szívós és tudatos szervezésre kell törekednünk. El kell jutnunk minden településre, ahol a parasztság mellett meg kell nyernünk a pedagógusokat, a papokat és a polgári rétegeket is. Szót kell értenünk
1993. március 5.
KANIZSA
II!
kozott azzal, hogy esetleg egyesül az rt. és az „M+D" Kft. Sor kerülhet-e erre a lépésre?
- A témával valóban foglalkoztunk, de mindaddig függőben tartjuk, amíg megnyugtatóan le nem zárulnak a hónapok óta zajló külföldi tőkebevonási tárgyalások. Ha eldől ez a kérdés, az eredményt és a cég további sorsát - várhatóan áprilisban - sajtótájékoztató útján nyilvánosságra hozzuk.
Sörgyári látogatásunk során felkerestük a két szakszervezet elnökét is, akik a történtekről így nyilatkoztak:
Pécsek Sándorné, a mintegy 380 gyári dolgozót tömörítő LI-GÁ-hoz kötődő független szakszervezet, a NASÖFSZ elnöke:
- Először az elmúlt év november havának közepén - még a munkaügyi központhoz történt bejelentés előtt - tárgyaltunk a cég vezetőivel a számszerinti létszámcsökkentésről. A vezérigazgató úr érveivel akkor egyetértettünk. A kihirdetés előtti napokban is tárgyaltunk a témáról, ekkor már a név szerinti lista áttekintésével. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy az én nevem is szerepel a felmondásra szántak listáján, annak ellenére, hogy az illetékesek nem kérték ki a felettes szakszervezeti szerv, a LI-
a tömegekkel, s olyan képviselőket kell választani, akik a nép hatalmát testesítik meg - fejezte be mondanivalóját dr. Kávássy Sándor.
Az Abaúj megyei Szikszóról származó dr. Iván Géza országgyűlési képviselő, mérnök - aki közel 60 éve tagja a kisgazda pártnak, s elmondása szerint életében nyolcszor volt állástalan -egy ősi magyar imádsággal kezdte tájékoztatását: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában..."
Mint külpolitikus elmondta, hogy a nemzet újjáéledését nem a határok erőszakos megváltoztatása jelenti. „Ébereknek, erőseknek kell lennünk, mert a körülöttünk lévő soviniszta szlovákok, románok és szerbek le akarnak bennünket igázni! - vélekedett. Szerinte Trianon igazságtalan döntése előbb-utóbb nemzetközi tárgyalóasztalhoz kerül és diadalmaskodni fog a helsinki alapokmány azon kitétele, hogy „a határok tárgyalásos, békés úton megváltoztathatók!..." Üdvözölte a német-magyar barátság feléledését, s azt, hogy gazdasági téren a közel- és távolkeleti országokkal teremtünk gyümölcsöző kapcsolatokat.
A belpolitikáról szólva Ady Endre egyik versét értelmezte: „Hogy ne essünk némán koporsóba, el kell távolítani a nép soraiból a konkolyt..." Sajnálkozását fejezte ki, hogy az általa sok
GA központi vezetésének véleményét. Mivel rájöttek a tévedésre, töröltek a listáról, s most már nyugodtan dolgozhatok tovább adatrögzítő-operátor munkakörömben...
Kertész Sándor, a hagyományos szakszervezet, a közel 300 fős ÉDOSZ helyi elnöke:
- A vállalat vezetése a létszámcsökkentés ügyében még » novemberben, de a kihirdetés előtt is kikérte szakszervezeti szervünk véleményét. Mivel jogilag és formailag nem történt törvénysértés, a gyár és szakszervezetünk életében példa nélkül álló fájó döntést sajnos kénytelenek voltunk tudomásul venni. Egyes dolgozók érdekében voltak méltányossági felvetéseink, ezeket azonban csak kis részben sikerült kiharcolnunk...
A vezérigazgatóval és a két szakszervezeti elnökkel folytatott beszélgetésünk után szerettünk volna néhány érintett dolgozótól is nyilatkozatot kérni. Próbálkozásunk azonban sikertelen volt, ugyanis többen is betegállományban, vagy fizetett szabadságon voltak, a megkérdezettek pedig valamennyien elzárkóztak a véleménynyilvánítástól!...
T. I.
Dr. Petrasovits Anna újságíró lett?
Mi újság a szociáldemokratáknál?
mindenben nagyrabecsült Antall József miniszterelnök a tisztogatás helyett lepaktált az elvtársakkal. Saját pártjáról: „Mi heten igazi barátok vagyunk, s hűségesen kitartunk legálisan választott elnökünk, Torgyán József mellett."
A beszámolókat tucatnyi hozzászólás követte. Legtöbben az egyre nehezebb helyzetbe kerülő mezőgazdaságot érintették. Volt aki a kalászosok, a kukorica, a burgonya, a gyümölcs és a szőlő termesztése mellett a világpiacon jól értékesíthető gyógynövényekre, olajtökre és hasonló növénykultúrákra hívta fel a figyelmet. Mások a környezet- és erdővédelemmel, a közös községi legelők megvédésével, a belterjes gazdálkodással, a föld állati trágyázását is lehetővé tevő állatállomány növelésével, kedvező hitelekkel, jó és olcsó kisgépellátással, állami dotációval és a farmergazdaság koncepciójával foglalkoztak. Többen érintették a kárpótlás, a vagyonnevesítés, a földosztás problémáit és a párt igényelt választási programját is.
A közel 3 órás fórum végén a hozzászólásokra dr. Kávássy Sándor, Paál Sándor és Czoma Kálmán válaszolt, akik többek között hangoztatták: El kell kerülnünk, hogy 5 millió koldus országává váljunk, mellőznünk kell a nyugat-majmolást, s osztrák példa alapján jóléti demokráciát kell építenünk!
Tihanyi István
Miután az 1990. évi országgyűlési és helyhatósági képviselői választásokon a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak nem sikerült számottevő eredményeket elérni, egy-két évvel ezelőtt személyi torzsalkodásokkal hívták fel magukra a közvélemény figyelmét. Azóta a pártvillongások nyugvópontra jutottak, s mostanában arról hallani, hogy a jelenleg több mint ötezer taggal rendelkező MSZDP megújulásra készül.
• Valóban így van? - kérdeztük a minap Domina Istvántól, az MSZDP nagykanizsai városi szervezetének elnökétől.
- Igen! Ennek jegyében került sor február 20-án Budapesten, a párt Dohány utcai székházában az országban működő 90 alapszervezet elnökeinek és titkárainak összevont 6 órás értekezletére. Ezen Nagykanizsáról csak én vettem részt, ugyanis Hackler János titkárunk szinte az utolsó pillanatban kapta kézhez a meghívót. Az értekezleten először dr. Borbély Endre országos elnök adott ismertetést a kongresszus óta eltelt munkáról, a párt jelenlegi helyzetéről és a rövidtávú feladatokról. Ezután Schalkhammer Antal elnökségi tag, a Bányász Szakszervezet elnöke az üzemi és társadalombiztosítási tanácsok közelgő választási feladatairól adott tájékoztatást.
A két beszámolót élénk vita követte. Többen hiányolták, hogy az információáramoltatás a párton belül nem megfelelő, a vezetőség állásfoglalásai pedig a sajtóban nem kerülnek publikálásra. A felszólalók hangneméből - a jövő évi választásokra való tekintettel is - sokkal szervezettebb és élénkebb pártmunka folytatása domborodott ki.
Az értekezlet után valamennyi alapszervezet 17 pontból álló kérdőívmintát vett át azzal, hogy sokszorosítás után osszuk ki a tagság körében. Erre a szükséges lépéseket a február 23-i kanizsai elnökségi ülésünkön megtettük. Alapszervezetünk tagjaitól a március 2-i taggyűlésen vesszük át a kitöltött kérdőíveket, amelyeket a pártközpontba továbbítunk értékelésre - válaszolt.
• Mi történt dr. Petrasovits Anna és Baranyai János volt országos elnökökkel? Maradtak-e az elnökségben?
- Úgy értesültem, hogy a pártharcok elcsitulása után mindketten csak „sima" párttagok maradtak, külön egy-egy fővárosi alapszervezetnél (dr. Petrasovits Anna egyébként a kéthetenként megjelenő PISZT című, magazin jellegű pletykalapnál a politikai szatíra rovat vezetője, tehát újságíró lett; Baranyai János pedig nyugdíjas. A szerző.).
• Kapolyi László volt pártállami ipari miniszter milyen szerepet játszik az MSZDP-nél?
- 11 fős országos elnökség egyik tagja, s a párt iparpolitikájáért felelős.
• Igazak-e azok a hírek, hogy az MSZDP „flókpártja" lett a Magyar Szocialista Pártnak?
- Nem felel meg a valóságnak. Ezt dr. Borbély Endre országos elnökünk is leszögezte legutóbbi értekezletünkön.
• Van-e kapcsolatuk a Király Zoltán országgyűlési képviselő által nemrégiben alapított Szociáldemokrata Néppárttal?
- Ez a párt teljesen független az MSZDP-től. Kapcsolatunk hasonló velük, mint a többi magyar párttal.
• Mi az MSZDP vezetésének véleménye a legalább féltucat bejegyzett szociáldemokrata tömörülésről?
- Országos elnökségünk, de az alapszervezetek vezetése és tagsága is helyteleníti a tagozódást. Éppen ezért pártunk célja, hogy ezeket a szociáldemokrata irányzatokat a választások előtt egységbe tömörítsük! Hogy ez sikerül-e, azt a jövő igazolja majd.
(tihanyi)
MEGHÍVÓ
A nagy közönségsikerre való tekintettel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nagykanizsai szervezete megismétli a február 3-i műsoros estjét.
A kővetkező műsoros est 1993. március 6-án, szombaton délután 5 órakor kezdődik a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban (Hajgató S. u. 1.)
Belépődíj nincs.
Önkéntes adományokat szívesen fogad a Szeretetszolgálat.
28 !!!!! 1'' KANIZSA 1993 111 ü Ül 11
AZ EMBERI GYARLÓSÁGRÓL
VAUVENARGUES, FRANCIA MORALISTA ILYEN OSZLOP IS VAN takar -ma''ny -növény V november 5-ín van római szamok fordított sze melyes névku''s V juttatni zalai félelem! a taozs mahal a fe -s.iúltsfg mértékegységei V előtagként nappal kapcsolatos
ausztra''-liai tó település tas be túi. k£t verve
TÖRTÉNET csahos gomba hal 15 van ilyen.
ÁLTAL A''NOS-JOGI ÜGY JELZŐJE i&EKöto 2\ ► ''V Y V '' '' ü \
▼ svéd focista bec ang férfinév > • \
r utolsó példa''nv * V „a" megbízhatatlan
becezett női név ragadozó mada''r
figyel-keztetes lesz -régies szóval azonos betűk * Részleges öröm! V költő /a''rpa''o/
est omen eme retől költő /miklós/
r dél-indiai va''Ros nyilasok > zenében: sz.a&adon v az arno partjai! >
trieszti részlet! szabolcs- szatm-...
SZESZES ITAL i- V gornji petrovci v ka''lium és bór - v EGYHAR mad!
NÍLUS -NÉMETÜL szerbi/kl hegyseg ismét -latinul szerb va''ros
RÓMAI 1000 > LAPFÉLE'' LEA''NYNE- ZÓ''&EN VAN ! V stíriai > vana''dium és jód * V kettos be tu, kiejt. > V
-Simító egyn. bet. kezdődik a szünet! ÍNGOL/ noi név
r V V nógrádi helység > V becézett NOI NÉV > V kettős betű
PAPÍRMÉRTEK réka egy nemű bet.
VASI HELY SáG LAKÓJA KISKORÚSÁGGAL KAPCSOLATOS { V megpillant mutató névmás v --
u V KÖtÓ''sZo'' >
Beküldési határidő: március 12.
Lapunk 8. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A bölcsesség a léleknek az, ami a testnek az egészség. A sorsoláson Czlráki Vilmos, Bocskai Sándorné, Kiss Árpád (Tatabánya), Németh Gyuláné és Tihanyi Péterné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
Mi a különbség az anyós és a daganat között? ???
Az, hogy a daganat lehet jóindulatú is.
Receptötlet
Hagymás sült burgonya
Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 6 dkg RAMA margarin, 1 nagy hagy'' ma, 3 tojás, 4 dl tej, só, késhegynyi reszelt szerecsendió.
A meghámozott, megmosott, papírtörülközővel leitatott nyers burgonyát karikákra vágjuk. A burgonyakarikákat a margarinnal kikent tűz-
álló tálba félig egymásra fektetve, szépen sorba rakjuk. A megtisztított, kis kockákra darabolt hagymával megszórjuk, végül a tojásokkal elkevert» fűszerekkel ízesített tejjel leóntjük. Előmelegített sütőben, közepes lángon körülbelül 40-45 perc alatt szép pirosra sütjük.
NYUGAT KERESKEDELMI KFT.
Telefon: 92/73-126 MŰSZAKI ÜZLETHÁZA
az alábbi árucikkekkel várja a közületi és magán vásárlóit:
- villanyszerelési anyagok, kapcsolók, kábelek, csatornák
- energiatakarékos lámpatestek, tokozott berendezések
- LUME (olasz) cég villamos termékei
- hegesztőberendezések, trafók, tartozékok
- elektromos gépek, készülékek
- csillárok, falikarok
KEDVEZŐ ÁRAK!
Katalógusos minta alapján is felveszünk megrendeléseket. Kényelmes parkolási és rakodási lehetőség.
KERESSEN FEL BENNÜNKET!
Nagykanizsa, Magyar u. 162/a. Nyitva: hétfőtől péntekig: 7.30-17 óráig
11
KANIZSA
1993. március 5.
KERTBARATOKNAK
A fikusz gyakoribb betegségei
A fikusz leggyakoribb nem fertőző betegségei közül a le-vélparásodást és a levelek sár-gulását kell megemlíteni.
A levélparásodás, mint betegség a levél fonákén, a levél széle mentén, szinte öltésszerű-en alakul ki. A párás kiemelkedéseket olykor sárga udvar veszi körül. A kórkép hideghatás következménye, és már 10-12 C fok alatti hőmérsékleten bekövetkezik. Súlyosabb esetekben a parásodott levelek a különböző szintekről rendszertelenül hullanak. A betegség megelőzése érdekében kerüljük a hirtelen hőmérséklet változását. A növényeket helyváltoztatás előtt edzük. A fikuszt 12-15 C fok alatti hőmérsékleten nem szabad tartani. Szellőztetéskor viszont a hideg levegőtől takarással óvjuk növényünket. A fikusz másik nem fertőző betegsége a levelek sárgulása. Tulajdonképpen ez a betegség talajhiba következménye. A sárgulás többnyire az alsó leveleken kezdődik, majd fokozatosan felfelé halad. A sárga levelek érintésre lepattannak. Olykor a hajtáscsúcs levelei is nehezen bontakoznak ki a rügyből, gyen-
gén fejlettek, torzak. Fontos, hogy a fikuszt évente ültessük át és átültetésre csak jó minőségű talajt használjunk!
A gombás betegségek közül a fuzáriumos betegségét említeném a fikusznak. Ez a dugványok rothadását okozza. A beteg dugvány levele megsárgulva lepattan. A rothadó, ráncosodó dugványon vattaszerű gombafonalat és narancsvörös, párnaszerű szaporítóképleteket képez a gomba. Talajlakó, a dugványt a vágási seben át fertőzi. A nagy talpmeleg elősegíti a gomba fejlődését. A fá-sodó és a túl rövidre vágott dugványok fogékonyabbak a betegségre. A betegség elkerülhető, ha a dugványt folyami homokba vagy gőzölt tőzegbe gyökereztetjük, valamint a talajt dugványozás után 0,2%-os benomil hatóanyagú készítménnyel öntözzük be.
Az állati kártevők közül a pajzstetvek okozhatnak károsodást a növényünkön. A növényünkön megjelenő pajzstetve-ket három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba a fehér, vattaszerű váladékkal borított testűek tartoznak, melyek cso-
portosan szívogatnak a növény levelén, fonákán, az érzúgok-ban és a levélnyél tövében. Bőségesen ürítenek mézharmatot, melyen idővel megjelenhet a korompenész is. Jelenlétüket hangyajárás is jelezheti.
A másik csoportnál a levél fonáki részén, hajtásán sárgászöld vagy barnás pajzsok jelennek meg. Táplálkozásukat szintén mézharmatürítés kíséri. A hangyák a károsított növényt szívesen látogatják.
A pajzstetűk harmadik csoportja a levélen apró szürkésbarna vagy fehéres pajzs alatt szívogat. Hatására a növény fejlődése megáll.
A pajzstetvek elleni védekezést alapos tisztogatással, a pajzsok mechanikai eltávolításával kezdjük. Ezt követi az 1%-os káliszappanos vizes lemosás. Majd egy hét múlva diklórfosz, karbamii, dimetoát, metomil hatóanyagú növényvédőszerek egyikével lemosás-szerűen permetezzük. A permetezést célszerű 2-3 hetenként megismételni. A permetléhez a jó tapadás végett ned-vesítőszert keverhetünk.
Á. Kartai Csilla

FENY 1 . ITfl FÉNY
szalagon! | szalagon
ELFOGTÁK A BETÖRŐT
Betörő járt a Pinokkió presszóban Kiskanizsán, s a hívatlan látogató cigarettákkal felpakolva távozott. Szerencsére nem sokáig örülhetett zsákmányának. A nagykanizsai rendőrök hamarosan elfogták a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Timár Róbertet (Nagykanizsa, Haladás út 1.), aki a kihallgatáskor beismerő vallomást tett. Az ellopott árut a rendőrség lefoglalta.
Nagykanizsán, a Széchenyi téren feltörték az egyik utcai árus könyvtároló szekrényét, miáltal körülbelül háromezer forint kár keletkezett.
A nagykanizsai rendőrkapitányság - súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt -nyomozást rendelt el Kalá-nyos Ferenc (Nagykanizsa, Városkapu krt. 16.) ellen. A magáról megfeledkezett férfi február 20-án annyira megverte élettársát, hogy a szerencsétlenül járt asszony nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Hívatlan látogatók jártak a gelsei áfész hahóti felvásárló telepén, ahonnan körülbelül tizenöt-húszezer forintnyi értékben tápkeveréket loptak.
Az utóbbi időben - némi túlzással szólva - szinte naponta változik az időjárás. Egyik nap még kitűnőek az útviszonyok, másnap pedig már nagyon kell vigyázniuk a járművezetőknek. Különösen akkor igényel fokozottabb figyelmet a kormányforgatás, amikor a hó, vagy a havas eső ráfagy az utakra. A közelmúltban Zalaszentbalázs belterületén egy személygépkocsi megcsúszott a havas úton, s emiatt a jármű villanyoszlopnak ütközött. Az autó vezetője a balesetet viszonylag szerencsésen - nyolc napon be-
„...CSAK TISZTA FORRÁSBÓL..."
(Patkó Népművészeti Műhely)
HOL?: Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház
MIKOR?: 1993. március 05-én,
18.00 órakor
MI?: A MAGYAR NÉP
MŰVÉSZETE MALONYAI Dezső Hagyatéka Fotókiállítás
KI?: Megnyitja:
Rajnai Miklós PÁSZTOROK ÉS BETYÁROK
A dunántúli
pásztorművészet
első nagy
korszaka
SZELESTEY
LÁSZLÓ
néprajzkutató
vetítettképes
előadása
Szaktanácsadó:
Pap Gábor
műv észettörténés z
lül gyógyuló, könnyű sérüléssel - megúszta, ám körülbelül negyvenezer forint kár keletkezett.
Úgy tűnik, az utóbbi időben tyúktolvajok garázdálkodnak Nagykanizsa vonzáskörzetében. Zalakomárban az egyik családi portáról harmincöt, Galambokon pedig huszonöt tyúkot loptak ismeretlen tettesek, jelentős nagyságrendű károkat okozva a házigazdáknak.
Változatlanul veszélyben vannak a hétvégi hegyi hajlékok, pincék. Több helyen jártak betörők, akik jelentős nagyságrendű zsákmánnyal felpakolva távoztak. Ugyanakkor ajánlatos jobban vigyázni a kerékpárokra - különösen a drágább bringákra -, mivel gyakoriak a biciklilopások.
(Völgyi)
30
KANIZSA
1993. március 5.
SPORT • SPORT • SPORT
Sakk
Kosárlabda
Sporthétvége
Vasutas harc a bentmaradásért
Az OB II. Asztalos-csoportjában újonc MÁV NTE férfi csapata első alkalommal szerepel a minőségi osztályban, ahol nagy harcot folytat a további OB Il-es szereplésért.
- Mi nagy sikernek tartjuk az OB Il-es bemutatkozást s mindent elkövetünk azért, hogy ősztől is ebben a csoportban vezessük a bábukat. Jó a kapcsolatunk az élvonalbeli izzósokkal, ahonnét 8 versenyzővel erősítettünk, nevezetesen az 1-5. táblán szereplő Sziva Antal, Balogh Imre, Hegedűs Ferenc, Vellák Lajos, Földesi Zoltán is nálunk játszik - kezdte Mátés József, a mindenes, majd így folytatta:
- Az „ismerkedés" sok pontot elvitt, s emiatt, meg az erős mezőny miatt vagyunk az „alsóházban". Ugyanakkor bízunk abban, hogy a hátralévő fordulókban összeszedjük azt a pontot, ami elég lesz a bent-maradáshoz. Egyébként a régi és az új versenyzők egységet alkotnak, harcosak és küzdőképesek.
A vasutasok az utóbbi fordulóban Nagyatádon szerepeltek, ahol 6,5:5,5 arányban nyertek. Ehhez győzelemmel járult hozzá Földesi, Kardics, Sipos, Hegedűs Zs., Traub, míg döntetlent ért el Vellák, Minorics és id. Szittár.
A csapatra még 3 mérkőzés vár, s ebből egy alkalommal, a remek Haladás VSE ellen szerepelnek hazai környezetben, azaz a MÁV NTE munkacsarnok emeleti klubjában, a másik két csb-mérkőzést idegenben vívják.
(b)
SZOMBAT Kosárlabda. NB II. Nők: Thury DSK-Bp. Államig. SE, Dr. Mező-gimnázium, 11.00. Dr. Mező DSK-Bp. Államig. SE, Dr. Mező-gimnázium, 12.30. Labdarúgás. Megyei bajnokság: MÁV NTE-Kemendollár, MÁV NTE pálya, 14.30. Úszás. Megyei utánpótlás egyéni bajnokság (fiúk, lányok), Fedett uszoda, 9.30.
''92 LEGJOBBJAI
A Polgármesteri Hivatal és a sportcsoport bensőséges ünnepséget rendezett az elmúlt évben kitűnt, nagyszerű sikereket elért sportolók, csapatok tiszteletére, akik ezúttal vették át a város legjobb sportolója kitüntető címet a velejáró pénzjutalmakkal.
A mintaszerűen előkészített díjkiosztó ünnepség megnyitójában Kápolnás Zoltán sportcsoportvezető szólt az 1992-es sportév kiemelkedő eredményeiről, a sok szép sikerről, a szá-
mos választási lehetőségről, mivel bőven voltak remek egyéni és csapat teljesítmények.
Dr. Kereskai István polgármester ünnepi beszédében kiemelte a testnevelés és sport jelentőségét, a rendszeres és folyamatos fejlődést, a kanizsai hagyományok ápolását. Nagy elismeréssel beszélt a meghatározó szerepet betöltő játékosok és csapatok helytállásáról, az őket felkészítő edzők-szakvezetők, az egyesületek és támogatók, s a
szülők szerepéről, majd befejezésül ezeket mondta: - A most díjazásra kerülő sportolóknak nagy tisztelettel és megbecsüléssel gratulálok. Köszönjük a remek sikereket, a hagyományok ápolását és a város valamennyi sportolóját ezúttal is arra kérem, hogy a nehéz gazdaságipénzügyi helyzet ellenére is szerezzenek még több sikert a városnak, egyesületüknek, iskolájuknak és szüleiknek. Gratulálok és további sikereket kívánok.
A szakértő bizottság döntését Kápolnás Zoltán ismertette, majd a díjakat, jutalmakat dr. Kereskai István adta át.
Az 1992. évi eredmények alapján „Nagykanizsa város legjobb sportolója" kitűntető címet a következők kapták. Felnőttek: Simon Lászlóné (MÁV NTE, kosárlabda), Kálóczy László (Tungsram, kézilabda). Ifjúságiak: Szládovics Tünde (Olajbányász, atléta), Varga Gábor (Bú-torgyár-ROTARY, kajak). Serdülők: Holló Adrienn (Vízmű, úszás), Kandár Zoltán (Olajbányász, atléta). Női csapat: Zalaerdő-Hevesi DSE sportakrobati-kai női páros. Férfi csapat: Tungsram NB l-es kézilabdacsapat.
(bg)
A vasutas-hölgyek, vezetők állták a szavukat, akik az NB l-es playoff első szakaszában már bebiztosították további élvonalbeli szereplésüket, hiszen meglett a harmadik győzelem a rivális komlóiakkal szemben.
MÁV NTE-Komlói Bányász 75-62 (36-27)
Női mérkőzés a 17-24. helyért. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Ivanovna 20, Lackner 18, Czigler 11, Simonné 10.
Asztalitenisz. Városkörnyéki sportnap (férfi, női), Péterffy-is-kola, 8.30.
VASÁRNAP Labdarúgás. Megyei bajnokság: Galambok-Tótszentmárton, 14.30. Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület nyílt túrája. Indulás: autóbuszállomás, 12.25. Gyalogtúra: Korpa-vár-Zsigárdi erdészház-Palin. Táv: 8 km. Visszaérkezés: 17.25.
A találkozó előtti vélemények.
Egri Nándor edző (Komló): -Jól tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de mi azért szeretnénk a mérlegen javítani és újból eljönni Kanizsára a döntő összecsapásra.
Vágvölgyi Tamás, a 40. születésnapját ünneplő kanizsai szakvezető: - Szülitisnapi győzelmei várok, s ezzel máris célbaérnénk, hiszen ekkor már nem fenyeget a kiesés réme.
Nos, a csapatok feltűnően idegesen, kapkodva kezdtek, majd megnyugodtak a kanizsaiak és elhúztak 8-10 ponttal Ivanovna és Lakcner ponterős játékával. A folytatásban aztán felváltva estek a kosarak s ez így tartott a küzdelmes II. félidő közepéig (54-42). Ezt követően aztán a vasutasok végre azt játszották, amire képesek, akik szellemes és eredményes játékkal kedveskedtek a nézőknek,
s jelentősen elhúztak. A véghajrában már arra is lehetőség volt, hogy a fiatal cseréknek is bizalmat szavazott a szakvezetés.
A mérkőzés végén: - A lényeg, hogy megvan az NB I, a győzelem. Érthető, hogy a tét miatt igazi, felszabadult játék nem alakult ki, játékosaink közül Simonné és Lackner is betegen vállalta a szereplést. Végeredményben boldog vagyok, hiszen most a győzelem volt a fontos - összegezett Vágvölgyi edző.
» * «
Negyedik alkalommal rendezte meg a Thury Kupa zalai női ko-lírlabdi középiskolás tornát i
Thury Kereskedelmi SZKI vezetése, amelyre a Dr. Mező-gimnázi-umban került sor.
A kétnapos kupaversenyen 6 csapat szerepelt és a többszakaszos torna élcsoportjában a következők végeztek:
Kupagyőztes: Dr. Mező F. Gimnázium, 2. Z. Ságvári, 3. Batt-hyány-gimnázium, 4. Thury DSK.
Különdíjak. Legjobb dobójátékos: Molnár Dóra (Thury SZKI). Legjobb mezőnyjátékos: Radics Réka (Dr. Mező).
- h -
1993. március 5. KANIZSA 31
Kézilabda
Vendégsiker Kanizsán
Két hét múlva már a bajnoki pontokért küzd az Olajbányász NB I B-s együttese, melynek szakosztályvezetése és a Sörgyár közös rendezésében, mintegy hagyományteremtőként bonyolították le az I. Olajbányász-Sörös Kupa női tornát.
A tavaszi folytatásra történő felkészülést segítő tornán három csapat szerepelt, amelyek közül a listavezető Z. Caola alaposan megerősített csapata szerezte meg a kupagyőzelmet.
A kanizsaiak eredményei:
Z. Caola-Olajbányász 25-22 (12-10). A befejezés előtt 4 perccel még az olajosok vezettek, de a véghajrában az előbbre tartó egerszegiek kerekedtek felül. Ld.: Gombor 9, Szakonyi 5, Buza 4.
Olajbányász-Pécsi Lepke 26-21 (14-10). Jv.: Kálóczy, Mar-czinka. Az NB Il-es listavezető pécsiek a befejezés előtt 10 perccel 1 gólra felzárkóztak, ám ezután az olajosok ellenállhatat-
lanok voltak. Ld.: Gombor 8, Szloboda és Buza 6-6.
Végeredmény: 1. Z. Caola. 2. Olajbányász. 3. P. Lepke. Különdíj (sörgyári ajándék). Legjobb mezőnyjátékos: Sipterné (Caola). Legjobb kapus: Skrach Tímea (Olajb.). Gólkirály: Gombor Ágnes (Olajb.). A díjakat Szloboda József, az olajosok szakosztályvezetője adta át.
(bl)
Úszás
A fedett uszodában bonyolították le az úszók zalai fináléját a diákolimpia több korcsoportjában, melynek során jeleskedtek a kanizsai versenyzők, akik közül a következők végeztek a dobogón.
ül. korcsoport. A 10x50 m-es váltóban, a fiúk mezőnyében a Csokonai csapat 2., míg a Zrínyi a 3. helyen végzett. A lányoknál a Péterffy bajnokságot nyert, a Rozgonyi bronzérmes lett. 100 m gyorson Karácsony Tibor (Hevesi) l:04,16-tal nyert, a lányoknál Révész Katalin (Péterfy) végzett az élen (1:07,10) a zrínyista Bányász Ilona (1:14,34), és Párta Zsuzsanna (Péterfy) előtt (1:19,06). 100 m háton Bálint Máté (Rozgonyi) második lett, míg Révész Katalin biztosan nyert aranyat (1:15,47), Petrics Viktória (Péterffy), bronzérmes lett.
100 m mellen, a fiúk mezőnyében Wittmann Gábor (Hunyadi) aranyos lett, Kiss Csaba (Zrínyi) bronzos. A lányoknál Holló Adrienn (Zrínyi) l:19,43-mal kimagaslott a mezőnyből, Petrics 3. lett. 100 m pillangón Karácsony Tibor elsőként ütött a célba (1:17,51), míg a lányoknál Holló Adrienn nagy fölénnyel nyert (1:18,07) Bányász Ilona előtt (1:28,27).
IV-V. korcsoport. A 10x50 m váltó nagy kanizsai sikert hozott.
Jó eredmények
a zalai diákolimpián
A fiúknál: 1. Cserháti (5:14,98).
2. Dr. Mező. 3. Zsigmondy. Lányok: 1. Dr. Mező. 100 m gyorson Kurucz Attila (Cserháti) nyert (57,12), Berkes Mihály (dr. Mező)
3. lett. A lányoknál: 1. Márton Éva (Batthyány) 1:10,01. 2. Lam-perth Éva (Zsigmondy). 3. Ru-zsinszky Edina (dr. Mező).
100 m háton Kállai Roland (Zsigmondy) 3. lett, a lányoknál nagy kanizsai fölény: 1. Nagy Tünde 1:18,39. 2. Simon Tímea (mindkettő dr. Mező). 3. Szabó Szilvia (Zsigmondy). 100 m mellen biztosan győzött Ludvig Viktor (Batthyány) l:13,36-tal, Révész Tamás (Batthyány) 3. lett. A lányoknál: 1. Lamperth Éva. 2. Simon Tímea. 3. Orbán Krisztina (dr. Mező).
4x50 m gyorsváltóban a Cserháti fiúcsapat 2., a Batthyány 3. lett, míg a lányoknál a dr. Mező győzött a Zsigmondy és a Batthyány előtt. A 4x50 m-es vegyesváltóban a Batthyány fiúk 2. helyet szereztek, a lányoknál a dr. Mező győzött a Zsigmondy és Batthyány csapata előtt.
(B. A.)
Kanizsa volt a házigazda
Sikeres önkormányzati sportnap
A zalai városok önkormányzata, polgármesteri hivatala és a különböző bizottságokban tevékenykedő aktivisták második sportnapját városunkban rendezték meg.
A kanizsai szervezők, rendezők nagyszerű házigazdának bizonyultak, akik mintaszerűen készítették elő a rendhagyó sportnapot. Ezúttal már két sportágban - teremfoci és teke - zajlottak a versenyek, ahol nagy küzdelmekben dőltek el a helyezések.
A jó hangulatú, izgalmas és fordulatokban bővelkedő ösz-szecsapások közül kitűntek a kanizsai tekézők. A férfi csapat (Solti, Kiss) kupagyőztes lett (igaz, csak 1 fával), míg a hölgyek csapata (Takácsné, Magyarné Lukács Márta) a 2. helyet szerezte meg. Ők csupán 2 fával ütöttek kevesebbet, mint a győztes egerszegiek.
Az egyéni versenyben Takácsné (92 fa) a 3., míg Magyarné (84) a 4. helyen végzett. A férfiaknál Solti Károly (129 fa) alig maradt le a dobogóról, míg Kiss Ernő (116 fa) az 5. lett.
A Farkas Zoltán alpolgármester vezette férfi teremlabdarúgó csapat szereplését nem kísérte szerencse. A remeklő és aztán kupagyőztes Zala-szentgrót ellen 0-0-ra végez-
tek, viszont az egerszegiektől az utolsó percben bekapott góllal kaptak ki, majd a Lenti csapatát Dömötörffy és Szabó góljával 2-1-re legyőzték. így aztán csoportjukban a győztes grótiak mögött azonos pontszámmal rendelkeztek az eger-szegiekkel, de az egymás elleni eredmény a riválisnak kedvezett.
A kanizsai csapatban a következők léptek a küzdőtérre: Baracskai, Szabó, Gál, Kápol-nás, Dömötörffy, Czobor, Röst, Balogh, Farkas, Hári, Kulbencz, Cserti.
A sportnapi tapasztalatokról így összegezett a fővédnök, dr. Kereskai István polgármester: - Rendezvényünk minden tekintetben igazolta az előzetes várakozást. A zalai városok megjelent képviselői, sportosai végig nagy lelkesedéssel, helyenként ügyes játékkal tűntek ki és bőven volt izgalom, igazi kupahangulat mind az Olajbányász munkacsarnokban, mind a sörgyári tekecsarnokban. A verseny, a küzdelem, a barátság, a tenniakarás erősített valamennyiünket és máris szó volt arról,'' hogy ősszel bővítjük a sportágak körét s valószínűleg Zalaegerszegen már „belép" az asztalitenisz és a sakk is.
(balogh)
Torna
A Polgármesteri Hivatal és a Hevesi DSE torna szakosztályának közös szervezésében február végén nagyszabású versenyt rendeztek a Hevesi-iskolában. A 90 versenyző Somogy, Veszprém és Zala megyéből érkezett. A verseny az országos döntő előtti erőfelmérés jegyében zajlott.
Eredmények: I. korcsoport (lány csapatok). 1. Hevesi. 2. Kilián (Zeg.). 3. Barcs. III. korcsoport: 1. Hevesi. 2. Kilián (Zeg.) 3. Barcs.
Fiúknál I. és III. korcsoportban első a Hevesi.
Egyéni. I. korcsoport (fiúk): 1. Nyíri Gábor. 2. Kiss Gyula és Szever Károly. 3. Kovács Attila (mind Hevesi). III. korcsoport: 1. Szíjártó Csaba. 2. Sziklai Gábor. 3. Szekeres László (mind Hevesi).
I. korcsoport (lányok): 1. Kondor Andrea. 2. Nagy Andrea. 3. Pnumer Viktória (mind Hevesi).
III. korcsoport: 1. Gajcsi Réka (Hevesi). 2. Vucsko Krisztina (Zeg. Kilián). 3. Grédics Judit (Hevesi).
SPORT • SPORT • SPORT
Skrach Tímea (Erdei András felvétele)
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet.
Telefon: »3/12-305
LAKAS - TKLKK
Nagykanizsán a belvároshoz közel másfél-, kétszo bál lakást vásárolnék készpénzért. Érd.: 93/14-096-os telefonszámon. (828 K)
Kisfakos előtti, autóbusz megállóval szemben hétvégi ház (téglaépület) pincével, 400 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Érd.: Nk. Csokonai u. 6/A. ÜL lph. 1/3. Tel.: 93/16-316. (826 K)_
Nk. Rózsa u. 11. VI/41. sz. alatt kétszobás, két-erkélyes, ebédlős, összkomfortos lakás eladó. Érd.: 14 óra után a helyszínen. (820 K)
Bázakerettyén, kétszobás, összkomfortos ház eladó.
Tel.: 1-1764-579. (818 K)_
Nk. Nagyváthy u. 1. IL lph. 3/7. sz. alatt 3 szobás + ebédlős, egyedi gázfűtéses lakás készpénzéit eladó. Érd.: minden nap 10-18 óráig a fenti címen.
Bánfi._
Igényes kivitelű, új, 140 négyzetméteres családi ház NL-án, Postakert u. 3. sz. «lati eladó. Érd.: 18 óra után. (827 K)
Zalakarostól 5 km-re, a galamboki tó partközelében hobby-kert kis alapterületű épülettel, külön horgászstéggel eladó. Víz, villany van. Érd.: 93/17-120-as telefonon 16 óra után. (809 K)
Eladó kétszobás + étkezős, összkomfortos, tehermentes L emeleti lakás. Érdeklődni: minden nap 16 óra után, Nk. Rózsa F. u. 18/A. 1/3. (802 K)
Zalakarosi „Napfény" Üdülőszövetkezetben eladó egy 2x2 hetes turnusra jogosító örökös üdülőhasználati jog. Érdeklődni lehet az MVOYOSZ Bp. 1146 Hermina út 47. sz. alatti székházábsn, valamint a 1210-440/15 telefonszámon.
Homokkomárom-Alsócsinga hegyen 500 négyszögöl szőlő épülettel, felszereléssel eladó. Érd.: Nk. Ifjúági u. 35. (846 K)
Másfélszobás Ilkái Nk. Zemplén Oy. 9/A. X/63. szám alatt eladó. Érd.: helyszínen, 17 órt után. (845 K)
Keleti városrészben egyszobás, összkomfortos, tehermentes lakás eladó. Érd.: 8-16 óráig az AO-ROTOURS telefonszámán, 93/12-394, illetve Nk. Király u. 47. azim alatti irodájában lehet. (844 K)
Elcserélném kétszobás, összkomfortos bérlakásomat kisebb komfortosra. Alsótemplomnál előnyben. Érd.: Nk. Városkspu krt. 14/A. 11/3. Tölliné. (837 K) __
Nk-hoz közel, a kisbagolai hegyen 800 négyszögöl terület (szőlő, gyümölcsös, szántó) pincével eladó. Út, víz, villany van. Érd.: Bármikor, Nk. Rózsa u. 10/E. 30. ajt címen, Weier Tibornál. (835 K)
Kise serfői szántó téglaépülettel eladó. Érd: Nk. Ka-zanlak krt. 12/A. fsz/3. Árki, 18 órától. (834 K)
Nk. Magyar utcán új, tetőtérbeépítéses családi ház vagy csak a tetőtérbeépítéses házrész eladó. Érd.: a szerkőben, 12 305 ös telefonszámon. (842 K)
Látóhegyen, a Csónakázó-tóhoz közel 672 négy-azögöl terület épülettel, kúttal eladó. Részben gyümölcsös. részben szőlő művelésű. 17, 17/A helyi-járatos busszal megközelíthető, szeszfőzdei buszmegállótól 5 percre. Érd.: délutáni órákban, Szentes István, NL Magyar u. 23. (860 K)
L emeleti, kétszobás, összkomfortos önkormányzati lakásomat legalább 3 szobásra cserélném L emeletig. Érd.: 17 óra után, Nk. Liszt F. u. l/A. 1/2. (856 K)__
Kisfakos előtti buszmegállónál kétszobás téglaépület pincével, 400 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Érd.: Nk. Csokonai u. 6/A. DL lph. 1/3. Tel.: 93/16-316. (852 K)
Bérbeadom 1980 négyzetméter területű, Gáspár-hegyi termőföldemet. Érd.: 93/16-244-es telefonon. (854 K) _
Kétszobás + étkezős, telefonos, IL emeleti önkormányzati lakásomat 2,5 vagy 3 szobásra cserélném. Érd.: Liszt F. u. l/A. II/2., 17 óra után. Tel.: 93/17-181. (868 K)
mölcsös olcsó áron eladó. Érd.: 93/19-419-es telefonon. (849 K)_
Kiskanizsa, Szent Rókus u. 11. szám alatt közművesített telek régi épülettel eladó. Érd.: Nk. Petőfi u. 43., vagy 14-090-es telefonon. Irányár: 800 ezer Fl (869 K)
Keleti városrészben eladó földszinti 2+2 félszobás lakás fizetési könnyítéssel. 1,5-2 szobás csere is lehetséges. Érd.: a szerkesztőségben, 12-305. (870 K)
Zalaszentjakabi Rózsa-hegyen zártkerti ingatlan betegség miatt eladó. Érd.: Tóth Ferenc, Nk. Kazan-
lak 11/C. 6. (880 K) __
A zalasárazegi Anna-hegyen 544 négyszögöl telek elsdó. Érd.: Pásti István, Zalaaárazeg, Petőfi u. 6. (885 K)
1+2 félszobás OTP lakás OTP átvállalással vagy OTP közreműködésével eladó. Érd.: 17 óra után, Flinger Zoltán, Nk. Városkapu krt. VA. 1/4. (885
K)_
Elcserélném Nagykanizsa, Munkás úti, 51 négyzetméteres, másfélszobás + étkezős, IL emeleti, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakásomat zalaegerszegi vagy keszthelyi hasonlóra. Ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be vagy telefonon 93/12-305 számra kérem. (518 K)
JARMU
SKODA 105 S eladó. Irányár: 29.000 Ft. Érd.: Nk. Bartók B. 7. Rácz. (713 K)
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-es karosszériával műszaki nélkül eladó. Érd.: Napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (792 K)
Garázsban tartott, 7 éves Dácia, 32000 km-rel megkímélt állapotban eladó. Irányár: 95.000,- Ft. Zalaszentbalázs, Kossuth u. 120. Beke Miklós. (825 K)
1300 S-es LADA személygépkocsi iron alul eladó. Érd.: Bajcsa, Törökvári u. 59., 16 óra után. (838
K)_
PX rendszámú Trabant eladó. Irányár: 25 ezer Ft. Érd.: Nk. Rózsa 16/C. IV/13. (836 K)
Mitsubishi Colt 1400 köbcentiméteres, felezővál tói, sürgősen eladó. Irányár: 140.000 Ft Érd.: Fi-tyeház, Rákóczi u. 2Z (848 K)
1300-as LADA combi 2,5 éves eladó. Érd.: 18 óra után, Cserjés József, Nk. Kórisfa u. 48. (839 K)
4 éves, 3 ajtós LADA SAMARA eladó. Érd.: Nk. Őrház utca 24. (841 K)
Kétéves, 4 ütemű Trsbant combi eladó. Érd.: 17 óra után, Weier Tibor, Nk. Rózss u. 10/E. 30. (864 K)
850-es FIAT kis fogyasztással, 1994. szeptemberig vizsgáztatva, olcsón eladó. Érd.: Nk. Bartók B. 5/D. fsz/2. Molnár. (866 K)
JAWA-Babctta kismotor új állapotban eladó. Érd.: Rudolf Zoltán, Nk. Caokonai 8/A. IV/2. (873 K)
Frissen vizsgázott Warburg combi, 8 éves, 65 ezer Ft-ért, 1500-ös Zsiguli combi rendszám nélkül 20 ezer Ft-ért és 353-as Warburg 18 ezer Ft-ért eladó. Nk. Berzsenyi 9/B. 1/5. (Érd.: csak szombat és vasárnap.) (876 K)
1300-as SAMARA, 26000 km-t futott, eladó. Érd.: munkaidőben a 11-423 telefonon, utána: Bagola, Bagoly u. 5. (875 K)
Eladó Lord MC Luxus lakókocsi igényesnek (3-5 személyes, 12-220 V, gáz, mosdó, hűtő, TRUMA-TIC fűtés, és még sok extrával). Ugyanitt dízel R-9-ea TD 85-ös évjárat - irányár: 395000 Ft -kitűnő állapotban eladó. Nk. Dózsa Oy. 73/C. fsz/8. (857 K)
DO 75-34 forgalmi rendszámú Wartburg apeciál kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Rigyíc, Szabadság út 27. (797 K)
ALLAS
4 órás másodállást vállalnék. (Bármilyen munkát.) Ajánlatokat „Kanizsa" jeligére a szerkesztőségbe,
Nk. Pf.: 154-be kérek. (814 K)
Kereskedelmi és vendéglátóipari végzettséggel középkorú hölgy munkát keres. (Akár gyermekfelügyelet is lehet.) Érd.: 93/14-570-es telefonszámon. (861 K)
szobás kiadó lakást keresek. Ajánlatokat: Nk. Ma-ort u. 23s fsz/3. címre kérek. (817 K)
1 szoba két személy részére albérletbe kiadó. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 2/A. ffl/11. 17 óra után. (824 K)_
Kiskanizsa központjában, 50 négyzetméteres családi ház mellékhelyiségekkel együtt kiadó. Lakásnak, irodának, raktárnak megfelel. Érd.: Kiskanizsa, Homokkomáromi út 52. Telefon: 93/19-302. (872 K)
Egyedülálló nő vagy férfi, illetve gyermektelen fiául házaspár részére tágas, bútorozatlan albérleti szoba, fürdőszoba-használattal kiadó. Érd.: Nk. Csengery u. 34., 15 óra után. (833 K)
Hosszabb időre kiadó telefonos lakást keresnék. Érd.: személyesen, Nk. Berzsenyi 9/A. IV/12. Kiss Zsuzsanna. (813 K)
MŰSZAKI CIKK ItllTOK
Űj, vámkezelt BELSHAW gyártmányú, amerikai fánksütő automata eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 eFt. Érdeklődni a Kanizsa szerkesztőségében lehet. (484 K)
Glória sarok-garnitúra eladó. Érd.: 17 óra után, Nk. Garay u. 11/A. IV. em. 13. (768 K)
Garzon szekrénysor sok elemmel és üvegezett ssz-tal eladó. Érd.: 93/12-283. (807 K)
Szekrénysor eladó. Érd.: Nk. Rákóczi u. l/A. 16 óra után. (804 K)
Verona típusú franciaágy éjjeliszekrénnyel jó állapotban eladó. Érd.: Rigyác, Szabadaág u. 27. (798 K)_
Bársonyhuzatú franciaágy újszerű állapotban eladó. Érd.: Nk. Corvin u. 8/A. Horváth János, 17 óra után. (806 K)
Matt színű szekrénysor jó állapotban eladó. Irányár: 37 ezer Pl Érd.: Nk. Eötvös tér 25. v\. 17 óra után. (863 K)
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)
ALKKRLKT
Homokkomárom legszebb rés/in pince, szőlő, gyü- Március 1-től hosszabb távra, külön bejáratú, egy-
VK(í YIÍS
Pingpongasztalt vásárolnék. Ajánlatokat a szerkesztőségbe kérek. Tel.: 12-305. (731 K)
Törzskönyvezett jagd terrier kan kutyáimmal pá-roztatást vállalok. Érd.: 16 óra után a 93/16-288-as telefonszámon lehet. (830 K)
Akar többet keresni, mint amennyit költ? Otthonában is végezhető, szakképzettséget nem igénylő, másolási munkát ajánlok. Kis szorgalommal, köny-nyű pénzforrása lehet. Felbélyegzett válaszborítékot tartalmazó levelére tájékoztatom Cím: Benedekné, 8800 Nk. Vörösmarty u. 25. (832 K)
70.000 Ft-ot kérnék 3 hónapra kölcsön. Ajánlatokat: „Visszafizetés kamattal" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (843 K)
DATSUN alkatrészként és fapolcok (üzletberendezés) eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 5/B. 1/2. (847 K)_
Commodore 64 típusú számítógép magnóval, floppyval, 2 db joystickkai együtt eladó. Érd.: napközben 13-040/1358 telefonszámon, vagy 16 óra után, Nk. Gábor Áron út 6. (786 K)
Commodore 64 floppyval 2db joystikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (793 K)
Eltartási szerződést kötnék egyedülálló, nagykanizsai, lakással rendelkező nyugdíjassal. Lakásom van, színvonalas ellátást biztosítok. Leveleket: „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (805 K)_
Havi fix összeget fizetek eltartásra azoruló, ingatlannal rendelkező, idős embernek. Ajánlatokat „Biztos megélhetés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (799 K)
Három tacskó kiskutya eladó. Nk. Teleki u. 3. VI/38. (816 K)
Garanciális „Luxus" szemfelszedő gép eladó. Németh Ferenc, Nk. Berzsenyi u. 14/A. VI/37. (822 K)__
Már most gondoljon a húsvétra! Bárányok 15 kilóstól eladók. Érd.: Kálcsics Ferenc, Kiskanizsa, Felső-temető u. 4/a. (823 K)
Nk-tól 10 km-re, jól felszerelt pincével szőlőbirtok megművelésre bérbe adó. Érd.: egész nap, a 11-520-as telefonon. (812 K)
Otthon végezhető, jól jövedelmező adminisztrációs munkát ajánlok. Válaszborítékért tájékoztatom. Hennán Elvira. NL Munkás u. 8/B. (867 K)
Szeretetigényes, segítségre szoruló, idős hölggyel vagy idős házaspárral eltartási szerződést kötnék lakhatásért Leveleket „Mindenem van" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (855 K)
Két hullámos papagáj kalitkával együtt olcsón eladók. Érd.: Dózsa tér 16. (865 K)
Skóljuhász trikolor 6 hónapos szuka kutyák törzskönyvezve, tetoválva áron alul eladók. Érd.: Nk. Bába u. 10. sz. alatt, egész nap. (862 K)
Asztali árkijelzős, hagyományoa bolti mérlegek, minden fajta raktári mérlegek, digitális és mechanikus fürdőszoba- és konyhamérlegek, kis és nagybani eladása. Cím: Keszthely, Erzsébet királyné út 54. Tel.: 12-441. (850 K)_
Egészségügyi intézmények részére rendkívül kedvező áron kínálunk digitális kijelzésű csecsemő-mérlegeket Cím: Keszthely, Erzsébet királyné út 54. Tel.: 12-441. (851 K)
Passap kéttűágyas, lyukkártyás kötőgép, 5 szálas Singer Interloock tisztázógép eladó. Érd.: Nk. őrház út 28. Egéaz nap. (853 K)
Jó kereseti lehetőséget kínálok. Ha ön vállalkozó szellemű és jó szervezőkészségű, 2000 Ft befektetéssel nagy jövedelemre tehet szert Válaszborítékén tájékoztatom. Tárcsái Béla, Nk. Kazanlak krt
9. (882 K)
Üzlethelyiség a Hevesi ABC-nél kiadó. Érd.: 93/17-188-aa telefonszámon. (879 K)
Nk-i fizika tanárt keresek egyetemi felvételi előkészítőre. Érd.: 93/11-367 vagy 11-368 telefonszámon. (881 K)
IBM gépekre egyéni programszerkesztést vállalunk. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (711 K)
l''ARINKRKKRI.SO
Intelligens, értelmiségi férfi (legalább középiskolai végzettségű) ismeretségét keresem házasság céljából, 44-55 évesig. Én is hasonló adottságú hölgy vagyok. Leveleket: „Reménység" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (715 K)
36 éves, 160 cm magas, független, középfokú végzettségű hölgy 12 éves fiúgyermekkel megismerkedne korban hozzáillő, intelligens, jó megjelenésű férfival. Leveleket: „Boldogság" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (801 K)
Keresem Keszthelyen annak a 70 év körüli, magas úrnak az ismeretségét, aki teljesen egyedül él, nincs senkije, józan életű és elfogadná egy kereskedelemből nyugdíjba ment asszony ismeretségét gondozási, élettársi, esetleg házastársi kapcaolatra. Leveleket „Lakásom van" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérem (829 K)
37/162/52 értelmiségi hölgy 11 éves leányával intelligens, korrekt, magu úr ismeretségét keresi 43 éves korig. Leveleket: „Szép kilátás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem (858 K)_
Várom azoknak a lányoknak, elvált és özvegy asszonyoknak és pároknak a fényképes levelét, akik befogadnának az ágyukba tartós kapcsolatba szexpartnerként. 35 éves férfi vagyok. Leveleket „Mókus" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérem (883 K)_
35 éves, 163 cm magas, józanéletű, nemdohányzó legényember megismerkedne korban hozzáillő lánynyal, elvált vagy özvegyasszonnyal házassági szándékkal. Leveleket „Kék Madár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem (884 K)
Egyedülálló, 30 éves független férfi gyermektelen barátnőt, élettársat, házastársat keres, aki hozzá költözne. Fényképes leveleket NL, Pf.: 154-be „Szerelel" jeligére káraL (878 K)_
34/169/83 elvált nő 5 éves fiával keresi korban hozzáillő, józan életvitelű férfi ismeretségét Leveleket: „Gyöngyvirág" jeligére kérek. (859 K)
VÁUALOK:
pa rk ettá z.á st, I a m I) ér iá zá s I,
csiszolást, lakkozást, hiti ex burkolást, tetőfedést, bádogozást, kőműves munkát, (íERKNCSKR LÁSZLÓ Nagykanizsa. (''songén u. 3 lel.: 06-93/11-639
Tengeri kígyó Hédi János fegyelmi ügyében
(,. oldal
Magyarok Nemzeti Szövetsége Kanizsán
26. oldal
Kibédi a magyar Hacsek
10. oldal
Tarnóczky Attila bizottsági alelnök a Parlamentben
Józsa Fábián belügyi államtitkárrá történt kinevezése miatt megüresedett a parlament önkormányzatiközigazgatási bizottságának egyik alelnöke tiszte.
Az MDF munkacsoportja Nagykanizsa megyei jogú város országgyűlési képviselőjét, Tarnóczky Attilát Javasolta e tisztség betöltésére, amelyet az MDF-frakció jóváhagyott. Az országgyűlés 23 fős önkormányzati-közigazgatási bizottsága március 3-i ülésén egyhangúlag egyetértett a Jelöléssel, s fgy Tarnóczky Attila a bizottság egyik alelnöke lett.
Érdekesség, hogy az MDF-frakció háromnapos balatonkenesei ülésén a megjelent 105 országgyűlési képviselő 50 jelöltje között Tarnóczky Attila neve ls szerepelt a 8 fős új frakcióelnökségbe javasoltak között. Mivel a szavazatok összeszámlálása után a 12. helyen végzett, nem sok hiányzott, hogy a frakció vezetőségébe kerüljön.
(•nyl)
Hatvanéves a
kanizsai mágus
31. oldal
ERIK A NARANCS
Úgy tűnik, némi huzavona után rendeződött a Fidesz Területi Koordinációs Irodájának kérdése. A választmány többszöri ülés után, a hat pályázóból végül Szabó Zsoltot választott» az Iroda élére. Más változások ls történtek, hiszen ezentúl kettő helyett három alkalmazott Intézi majd Kanizsán a Fidesz ügyelt. Az irodavezető mellett egy területi szervező és egy adminisztrátor. Az új csapat háromhónapnyi Időt kapott arra, hogy bebizonyítsa az Iroda létjogosultságát városunkban. (Az Iroda új alkalmazottaival készített anyagunkat a Jövő heti számban olvashatják.)
-át
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
Hogy a szép még szebb legyen!
I. Nagykanizsai Divat Napok
. óvf. 11. sz. 1993. márc. 12.
Kanizsa történetében először került sor divattal, öltözködéssel foglalkozó rendezvénysorozat. A háromnapos esemény különleges és egyedi programokat kínált a HSMK-ba látogatóknak.
A „divatszemle" pénteken este ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, amelyen dr. Kereskai István polgármester, mint a rendezvény fővédnöke köszöntötte a résztvevőket. „Örömmel vállaltam el a ren-
dezvény fövédnökségét, mert hiszem, hogy ez közel 60 ezres lakosságú városunknak és a térség lakóinak színvonalas, tartalmas rendezvénye lesz. Alkalmat ad majd a kikapcsolódásra, színes családi programok szervezésére és bonyolítására. Emellett mindenképpen marketing fórummá is válik, hiszen találkozik itt a divatipar, a kereskedelem és a vásárló" - mondta köszöntő szavaiban.
Ezt követően dr. Medgyesi Ildikó, az Ez a divat főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta, örömmel üdvözli a regionális divatközpontok sorában most már Nagykanizsát is, hiszen íme, itt egy újabb bizonyíték, hogy a divat nem egy központú, hanem regionális sejtek köré csoportosul.
A megnyitót követően tekinthették meg a résztvevők a jórészt kanizsai divatüzletek legszebb darabjait felvonultató kiállítást, amely ugyan apró területen, de annál ízlésesebben került megrendezésre, megcsil-
logtatva a berendező Art Stúdió munkatársainak tudását.
A szombati program is soksok érdekességet kínált a látogatóknak. Volt öltözködési tanácsadás, fodrász és kozmetikai bemutató, hovatovább a korszerű táplálkozás fortélyairól hallhattunk előadást Dömö-törffy Sándor természetgyógyász, önkormányzati képviselőtől. Koradélután hangulatos divatbemutató szórakoztatta a közönséget, amelyen a Kanizsa Ruhaipari Szövetkezet termékeit csodálhatták meg az érdeklődők. A bemutató zenéjét a népszerű Manhattan együttes szolgáltatta.
Az este hétkor kezdődő bál külön érdekessége az éjféli exkluzív fehérnemű divatbemutató volt.
A harmadik nap programjai is kínáltak kellemes kikapcsolódási lehetőségeket.
Minden nő tudja, hogy a legszebb ruhához is „fel kell öltözni", egy kis ez meg az, apró csillogás -, nos, ehhez is kaphattak ötleteket, tanácsokat azok, akik az éjszakába nyúló
bál után vasárnap is ellátogattak a Divatnapok fellegvárába.
- dukát -
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
III KANIZSA 11 1993. március 12.
CSATLAKOZVA AZ ENSZ-HEZ
Készül az új gyermekvédelmi
törvény
Németországban harminckét évig dolgoztak rajta, amíg elkészült. Magyarországon közel két esztendeje folyik a munka az új gyermek- és ifjúságvédelmi törvényen, de reméljük, nem kell még harminc évet várni, hogy megvalósuljon. Ennek a törvénynek a tervezetéről tartott előadást Nagykanizsán a Zala Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben dr. Töke Alajos, a köztársasági megbízott területi irodájának főelőadója. Az alkalom adott lehetőséget arra, hogy közelebbről megismerkedjünk vele dr. Tőke Alajos segítségével:
- Amikor hazánk csatlakozott a gyermekvédelemmel kapcsolatos ENSZ-konvenciók-hoz - kezdte a beszélgetést Tőke úr -, vállalta, hogy azt beilleszti a magyar jogba. A vita csak arról folyt, egy nagy törvény legyen-e vagy több kisebb. Végül két tervezet ké-
szült el: az egyiket a felelős szaktárca, a Népjóléti Minisztérium hívta életre, a másik műhely pedig a „Gyermek- és ifjúsági jogok európai normákhoz illesztéséért felelős deregulációs és kodifikációs bizottság" volt. Most a szakmai vita stádiumában vagyunk, a két változat egymáshoz igazításával szeretnénk egy egységes koncepciót létrehozni.
- Várhatóan mire készül el az új törvény?
- 1993 novemberében kell Magyarországnak beszámolnia az ENSZ-hez. Addigra olyan munkának kell összeállnia, amely „parlamentképes". Mint már említettem, jelenleg egy közbeeső fázisban vagyunk.
Mindkét tervezetnek vannak előnyei, hátrányai. Az alapvető különbség közöttük az, hogy míg a szaktárca a gyámügy és a gyermekvédelem szabályozását egy törvényben képzelte el,
Kézenfekvő megoldás
Mindenre van megoldás. Megoldódott az útlevél-mizéria is. Megszülitek a sorbanállások, megszűnt az utazni vágyók szűnni nem akaró ostroma a hatóságok illetékes osztályai ellen. A/. ok roppant egyszerű, égen-földön hiánycikk az útlevélkéld lap. Bezzeg les/., ha sokszorosára drágul az illeték. Egy nyomtatvány hiánya súlyos ezreket vehet ki az amúgy sem degeszre tömött pénztárcánkból. Ez történt tavaly is, amikor a lakosság visszaigényelhette építkezéseire, beruházásaira stb. fordított kiadásai „áfáját". Hamarosan eltűntek a boltokból az ÁFA-visszatérítésre szolgáló nyomtatványok. Mire ismét kapható lett, a visszatérítésben érintettek a korábbi járandóságuk 60%-át kaphatták kézhez.
A megoldás ezúttal is kézenfekvő volt.
-cz-
addig a deregulációs bizottság külön kezelte a gyámszékek felállítását. A fejlődés iránya oda mutat, hogy egy törvény lesz. A tervezetek viszont egységesek abban, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem három szintjét azonos módon különítik el. Eszerint a jóléti, szociális ellátásokat a településnek kell biztosítania, a gyermekek intézményes neveléséért a megyei önkormányzat a felelős, a bűnöző fiatalok pedig a minisztériumi irányítás alatt álló nevelőintézetekhez tartoznak.
Új intézmény a készülő törvényben a gyámszék, melynek feladata, hogy döntést hozzon - a helyi jegyző javaslata alapján - olyan esetekben, ahol a gyermekek jogai érintettek.
- Melyek az alapvető változások a törvényben az említetteken kívül?
- Gyermekvédelmi törvény eddig nálunk nem volt, ezért a leglényegesebb változás az, hogy a gyermeki jogok védelme a legmagasabb szinten fog beépülni a magyar jogrendbe. Melyek ezek a jogok? A gyermekek emberi méltóságához, identitásához való jog, a családban történő nevelkedésre, a differenciált gondoskodásra való jogosultság. Itt ki kell emelnünk a fogyatékosok vagy krónikus betegségben szenvedők mentálhigiénés ellátásra, nevelésre szóló jogait. Ezek tulajdonképpen megvoltak a
magyar jogban, de nagyon alacsony szinten szabályozva, mintegy 100 jogszabályban szétszórva. Ezért van szükség egy szintetizált törvényre. A mai tanácskozásnak is az volt a célja, hogy a kollégák ne csak akkor ismerjék meg, amikor már alkalmazni kell, hanem tapasztalataikkal hozzá tudjanak járulni az elkészítéséhez.
- A tervezetben szerepel a „helyettesítő család" fogalma, miszerint a gyermeket befogadó új család a régivel tartaná a kapcsolatot, ha úgy tetszik, nevelné azt. Jónak látja ön ezt?
- Különbséget kell tennünk az intézeti és az állami nevelésbe vett fiatalok között. Előbbi esetben a szülői felügyeleti jog fennmarad, utóbbiban nem. Ha az anya és az apa nem mond le a gyermekről, akkor a helyi önkormányzatnak kell biztosítania az átmeneti gondozást. Ennek egyik formája a „helyettesítő család", de kerülhet a gyermek hetes óvodába, napközibe vagy bölcsödébe is. Mi reméljük, hogy ezekkel a lehetőségekkel segíteni tudunk, azt pedig teljes mértékben megtiltja a törvény, hogy csak anyagi ok miatt vegyünk ki valakit a családból.
- Mi lesz a GYIVI szerepe az új rendszerben?
- A GYIVI helyébe a gyer-mek- és ifjúságvédelmi igazgatóság lép. Fő funkciója a szakértői munka lesz: véleményalkotás a nevelőszülőkről; az örökbefogadás előkészítése, kezdeményezése; az utógondozás lebonyolítása, így ezzel biztosítva lesz a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos szakmai munka, és ebben mindkét tervezet egyetért.
Horváth Ilona

Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: GRAFO BT & PRINTEXT BT Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
NEUJir''l 1 % «ESZÉBE! 1 / (iséJi M4CY/R cmfiSÁq] CEO MUTATÓ CÉGINfQRM/iCIÓS /HMTT/4R 1
pliiii
ifi? m Hirdetésfelvétel • meavá képvisel el ZALAREKLAM stúdió Hiyjon • 92/17.387 Utefowm -személyesen fcilimssökl 1 i
JSZSSso* s: SS£
1993. március 12.
[
KANIZSA
ROK-ELÖADÁS
Múlt hét csütörtökén Nagykanizsán tett látogatást a Regionális Oktatási Központ vezetősége. A szervezetet dr. Fekete István igazgató, Deák Ferenc megbízott igazgatóhelyettes, valamint dr. Somogyi Ferenc és Jangblud Zsuzsa mutatta be a gyér számú hallgatóságnak, majd válaszoltak a kérdésekre.
Dr. Fekete István köszöntötte a jelenlévő pedagógusokat, majd az oktatási törvénnyel kezdte előadását. Sajnálatosnak tartotta, hogy „csúszik" a törvény, de hozzátette, hamarosan parlament elé kerül. A törvényből két dolgot emelt ki. Szorgalmazta az iskolaszékek mielőbbi felállítását, hangsúlyozta e területek létének fontosságát, hiszen a szülők rajtuk keresztül beleszólhatnak az iskola életébe, gyermekeik érdekeit védve. A másik lényeges dolog maga a ROK. Mária Terézia tanterületeinek mintája alapján hazánkat is felosztják egységekre, mégpedig úgy, hogy ezek a területek pontosan fedik a köztársasági megbízotti hivatalok által felügyelt területeket. Minden Regionális Oktatási Központ középszintű információs központ lenne, kapocs az iskolák és a minisztérium között. Idővel az összes iskolát számítógéppel szeretnék ellátni, hogy a technika segítségével közvetlen kapcsolatuk legyen az oktatási központjukkal, azon keresztül egymással és a minisztériummal. Megtudhattuk, hogy a ROK három szintre tagolódik. Az első szint egy 10-15 tagú igazgatóság, a második szint a 100-150 fős tanfelügyelőség. A tanfelügyelői tisztre pályázni lehet. Kitétel: gyakorlati jó minősítés. A harmadik szint a Regionális Oktatásügyi Tanács. A ROT-nak minden önszerveződő pedagógus testület a tagja lehet. Dr. Fekete elmondta még, hogy a Nemzeti Alaptanterv az „összhangzó érte-lem"-re épül.
Deák Ferenc is az oktatási törvényről beszélt. Véleménye szerint a törvény kisebb hibái ellenére jó és gyermekcentrikus. Az iskolák maguk dönthetik majd el, hogy milyen rendszerben (6-8-10 éves) működnek. 6-16 éves korig az oktatás kötelező és ingyenes. Ingyenes, de az állam nem fogja tudni állni a költségek egy részét, ezt áthárítja az önkormányzatokra és a szülőkre. Az iskolarendszertől függetlenül a tanulók 10. osztály után alapvizsgát tesznek. Deák úr beszéde során többször felszólította a pedagógusokat, hogy higgyék el, a rendszer jó, vele jobb lesz. Valakinek fel kellett végre vállalni az Ügyet, ezt Ők, a ROK megtették. „Mi a káosz ellen vagyunk. Higgyenek az Ügyben! Higgyenek Bennünk! És ha nem,
úgy hívjanak minket vissza tisztünkből!"
Dr. Somogyi Ferenc, az emberi szellemi tőke és képességkutatás szakértője saját szakterületét mutatta be pár percben, utána Jangblud Zsuzsa következett. Szerinte a tanítók tönkreteszik azt a munkát, amit az óvónők az óvodákban végeznek. Nem foglalkoznak olyan intenzí-
ven a gyerekekkel, ahogyan kellene (pl.: ének- és rajzórák elhanyagolása).
A kérdések feltevésekor a terem a televízió össztűz című műsorára emlékeztetett. A pedagógusok ritkán kaptak kielégítő választ, megoldást észrevételeikre, problémáikra. A négyórás ülés végén Deák Ferenc elmondta, érthetetlen számára a helyi pedagógusok tömeges távolmaradása, a résztvevők elutasító viselkedése, cinikus magatartása.
- hosszú -
SZEMBESÜLÉS
Zalában az elmúlt hónapban két ember vetett véget életének, Mindkét esetben búcsú nélkül. Meghúzták az eisütöblllentyűt, a ravaszt. Ml volt az utolsó gondolatuk, ml játszódott le abban a pár ezrednyi másodpercben? Nem tudhatja senki. Az utólagos kérdések megválaszolatlanok maradnak. Mondják, gyáva : ember az, ki önkezűleg végez magával. És az talán bátrabb, aki látja és bírál?
E sorok írója az egyik helyszínen járt. A golyó mocskos dolgot művelt... A „látvány", ami fogadta, gyomron vágta, keményen. A mondat, ami elhagyja száját, nem nyomdaképes, viszont elhangzik: a kurva életbe! Az idegek hamar felmondják a szolgálatot, a „tinta-művész" padlóra kerül.
Mit mondhat ezek után a szülőknek, testvéreknek, akik ötven évet öregedtek egy nap alatt. Nehéz szavakat találni. Örül, ha ki tud ténferegni a friss levegőre. Mert ez nem „halivúd", ez maga az élet. Csak önmagától kérdez: Mi lett volna ha, valaki látván elkeseredettségüket, rákérdez; öreg, valami baj van?
Tudom, az élet nem ismeri azt a szót, hogy „HA"...
- hl -
BORBÁS JENŐ
iivcgc/.ci-kép keret e/.<i Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. K. út 82.
Láda és laptételben üveg eladás:
3-as síküveg flott 400,- Ft/m2
3-as síkcsík méret 330,- Ft/m2
4-es síküveg flott 500,- Ft/m2
5-ös síküveg 90x160
625,- Ft/m2
5-ös síküveg 700,- Ft/m2
6-os síküveg 80x160
750,- Ft/m2 6-os síküveg 100x160
750,- Ft/m2 1.300,- Ft/m2
5-ös Reflexiós 2.550,- Ft/m2 Homokfutott üveg 500,- Ft/m2 Ragasztott üveg 3.900,- Ft/m2
450,- Ft/m2
8-as síküveg Fehér ornament üveg
4
Sárga ornament üveg
650,- Ft/m2
Sárga ornament üveg
550,- Ft/m2
3-as tükör 1.300,- Ft/m2 Bronz tükör 3-as 1.500,- Ft/m2 Bronz drót 850,- Ft/m2 Fehér drót 900,- Ft/m2
4-es Parsol (szürke)
1.400,- Ft/m2
füstüveg
5-ös Parsol (bronz) füstüveg
1.850,- Ft/m2
Nyugati gépkocsikhoz két napon belül tudom biztosítani a szélvédőkéi! Áraim a 25%-os ÁFA-t tartalmazzák!
Szélvédő üvegek (elsők):
LADA Szamara 6.220,- Ft
„sávos" 7.530,- Ft
Barkas 7.680,- Ft
ARO-24 6.490,- Ft
IFA jobbos-balos/db 6.170,- Ft
Lada 4.990,- Ft
„sávos" 5.740,- Ft
Wartburg 4.790,- Ft
„sávos" 5.180,- Ft
Dácia 4.990,- Ft
„sávos" 5.820,- Ft
Trabant 2.730,- Ft
„sávos" 3.550,-
Skoda 105-ös, 120-as 5.320,- Ft
„sávos" 6.420,- Ft
P. Fiat 126 3.550,- Ft
„sávos" 4.630,- Ft
Aleko 10.680,- Ft
Zasztava 5.480,- Ft
Lada NIVA 5.980,- Ft
"
Tisztelt Főorvos Úr!
Bízom abban, hogy nem fogunk hónapokon át a Kanizsa újság hasábjain keresztül levelezni, de szeretném felhívni a figyelmét egy-két fontos dologra.
Dicséretes, hogy olvasói levelem alapján Ön vizsgálatot folytatott édesanyám balesete ügyében. Gondolom, ez úgy történt, hogy elolvasta az esetről készült jegyzökönyvet, majd meghallgatta az ügyben érintett mentősöket is. Ám egy jegyzőkönyvbe az illetékes azt ír, amit akar, és ezt szóban is alátámaszthatja. Nekem nincs jogom megkérdőjelezni az Ön munkatársainak állításait, ezért ezt nem is teszem, csak megkérem, olvassa el az én véleményemet is az ügyről.
A bejelentő nem állította határozottan, hogy a sérült alkoholos állapotban van, de nem is tehette ezt, hiszen édesanyám az ágyon feküdt -eszméletlenül. Mikor sikerült „életre pofozni" őt, felült, de csak szédelgett és visszazuhant, újra elájult. Ez lenne az alkoholos állapot? Nem kérem, ez agyrázkódás. A kórházban nem történi olyan vérvizsgálat, ami az alkoholfogyasztást bizonyítaná, viszont ugyanott készült egy zárójelentés (mellékelve a szerkesztőség részére!) az eszméletvesztés lényéről, és a sérülések kezeléséről. Édesanyámat bent akarták fogni a kórházban (egyébként ő is ebben az intézményben dolgozik), mert sérülése ezt indokolta volna, csak saját felelősségére engedték haza. Még egy héttel a történtek után is fájt a feje, röviddel a baleset után - ha éppen öntudatánál volt - biztos, hogy „forgott vele a világ". Ezért nem tudom megérteni a mentősök „gólya viszi" megoldását. Le is ejtették a sérültet, édesapám segítette vissza őt a kezükbe. Engedtessék meg nekem, hogy ezen információk és tények ismeretében édesapámnak adhassak igazat!
Tisztelt főorvos úr! Távol áll tőlem a gondolat, hogy „túlzott" kritikámmal csorbát ejtsek az Önök hírnevén, hogy aláássam a lakossággal való kapcsolatukat. Sőt, osztom azon véleményét, miszerint ennek a kapcsolatnak jónak kell lennie. A szolgáltatásnak viszont elsőosztályúnak. Mert valóban mindkét félen múlik a kapcsolat milyensége, a lakosságon is és a mentősökön is. De elsősorban a mentősökön.
ifj. Horváth Zoltán
| KANIZSA J1
„Mielőbb el kell érnünk a jogállamnak megfelelő állapotot!"
A Városi Bíróság új elnöke: dr. Kurta János

Bár elődje, a munkakör átadását végző, majd fizetett szabadságát és hosszas felmondási idejét töltő, dr. Hári Tibor 1993. február 28-i hatállyal távozott öregségi nyugdíjba, a Nagykanizsai Városi Bíróság új elnöke, dr. Kurta János már 1992. június 15-én átvette hivatalát.
- 1951-ben születtem a megyeszékhely Kaszaháza városrészében. Kezdeti tanulmányaimat Kanizsán végeztem, mégpedig a Vécsey Ál-talános Iskolában, majd a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Az érettségi után 11 hónapon át katona voltam, aztán megkezdtem tanulmányaimat a fővárosi Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem állam-és jogtudományi karán, ahol 1976-ban szereztem diplomát -vázolta tömören ifjúkori éveit.
Első munkahelye a Nagykanizsai Városi Bíróság volt, amelynek illetékességi területe akkor -de gyakorlatilag most is - a kanizsai járás mellett felölelte a le-tenyei járást is. Kezdetben két éven át bírósági fogalmazó volt, s az előírt szakvizsga után egy esztendőn át titkárként dolgozott, majd 1979-ben polgári szakterületen bíró lett. Pályázatok elnyerése révén 1988-ban a városi bíróság elnökhelyettese, az elmúlt év nyarától pedig - öt évre szóló megbízatással - annak elnöke lett. E két utóbbi munkakörben - továbbra is polgári perekben - folytatta és folytatja az ítélkezési tevékenységet, de már korlátozott mértékben.
- Annak ellenére, hogy a bírói életpálya nem „édenkert", nem bántam meg ezt az önálló alkotó tevékenységet igénylő hivatást. Az ítélkezési tevékenységben soha nem engedtem, s a jövőben sem engedem befolyásolni magam. Szeretek az emberek sokszor rendkívül bonyolult problémáival foglalkozni, az igazságosság és a pártatlanság szem előtt tartásával! -mondta.
Dr. Kurta Jánosnak többször is lehetősége nyílott sokkal jövedelmezőbb állás - például vállalati jogtanácsos, ügyvéd - betöltésére, ő azonban ragaszkodott célul tűzött hivatásához.
Jelenleg 36 bírósági dolgozó munkáját irányítja. Ebből 1 elnökhelyettes (dr. Csizmadia Jánosné), 9 bíró, 4 jogi végzettséggel rendelkező fogalmazó, 1 bírósági titkár, 12 ügykezelő (leíró), 6 tisztviselő (ebből 2 végrehajtó), 1 hivatalsegéd és 2 takarító. Az állandóan - de jelenleg mérsékelt
ütemben - szaporodó bírósági ügyek ellenére - szerinte - ez a létszámösszetétel - főleg akkor, ha a hiányzó 1 bírói státusz is betöltésre kerül - egyelőre elegendőnek tűnik. Az Erzsébet tér 7. szám alatt lévő Városháza (hajdanán Törvényház) déli szárnyának alagsori, földszinti és 1-2. emeleti helyiségeiben - amelyek felújítása, korszerűsítése egyébként elengedhetetlen - zavartalanul végzi munkáját a városi bíróság.
- A bírósági perek rendkívül sokrétűek. A polgári perek közül a házassági bontóperek, a kötelmi
Március 1-én Zalaegerszegen tartotta alakuló ülését a Zala Megyei Afészek Kamarai Egyesülete. Az ülésen részt vett Bartus Pál, az ÁFEOSZ (országos szövetség) elnöke is.
Proszenyák Zoltánné, a Nagykanizsai ÁFÉSZ elnöke, mint a szervezőbizottság elnöke is közölte, hogy a legutóbbi megyei küldött közgyűlés kimondta a MÉSZÖV jogutód nélküli megszűnését, s külön-külön ágazati (ÁFÉSZ, takarékszövetkezet, lakásszövetke-
és a tulajdonjogi perek, a büntetőügyek közül pedig a vagyon elleni bűncselekmények vannak túlsúlyban. Az emberölési pereket első fokon a Zala Megyei Bíróság tárgyalja. Bíróink hetenként átlagosan két munkanapot töltenek el tárgyalásokkal. Sok időt igényel a tárgyalások előkészítése, a határozatok írásba foglalása és az utóiratok intézése. Egy napra bírónként polgári ügyszakban 6-7, büntetőben 3-4 ügy tárgyalása jut -tájékoztatott.
A városi bíróság elnöke állandó és jó munkakapcsolatban van a polgármesteri hivatallal, a rendőr-
zet) érdekképviselet alakításáról határozott.
A néhány módosítással elfogadott ÁFÉSZ alapszabály-tervezet megvitatása után került sor a 15 tagú elnökség megválasztására. Az áfészek kamarai egyesületének főállású, zalai elnöke a MÉSZÖV eddigi titkára, Ekler Miklós, a 3 fős ellenőrző bizottság társadalmi elnöke pedig Szita István, a Nagykanizsai ÁFÉSZ elnökhelyettese lett.
(tl-nyl)
KI
1993. március 13.
kapitánysággal és az ügyészséggel.
A magyar igazságügy helyzetét a maga szemszögéből így látja dr. Kurta János:
- Az igazságszolgáltatásra is jellemző a társadalom forrás alatt lévő átmeneti korszaka, de mielőbb el kell érnünk a jogállamnak megfelelő állapotot! A bírói hatalom önállóságának teljes mértékben meg kell valósulnia - vélekedett.
Dr. Kurta János 1979 óta a bírói munkához elengedhetetlen harmonikus családi életet él. Felesége - aki jelenleg az egészségügyi főiskola szakoktatói karán tanul tovább - a helyi kórház szakasszisztense. Három gyermeket nevelnek nagy szeretettel: a 14 éves Mátyást, a 12 esztendős Gabriellát és a 27 hónapos Lillát. 1988 óta Nagykanizsa Palin városrészének újtelepén laknak, saját erőből épített családi házban.
Tihanyi István
DIÓFATULAJDONOSOK FIGYELEM!
Kiemelt magas áron,
készpénzért, azonnali fizetéssel diófa rönköket és álló diófákat vásárolok fel.
Érdeklődni telefonon: 16-178, vagy személyesen: Nagykanizsa, Zemplén Győző u. l/A.
V. era. 31. ajtó. Minden nap délután 5 óra után. Kissné.
TAURINA-KANIZSA
Agrár-Innovációs és Kereskedelmi Kft. Az ALFA-LAVAL dél-dunántúli kizárólagos képviselője 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 11. Pf.: 83. Telefon: 93/13-229 Telex: 33-209, Fax: 92/73-252
RAKTÁRUNKBA ÉRKEZTEK:
akkumulátoros, szárazelemes, napelemes hálózati villanypásztorok,
hozzá tartozó vezetékek.
A megszűnt MEDOSZ-t a Zala Megyei Afészek Kamarai Egyesülete váltotta fel
1993. illill 12.
KANIZSA
Magánszemélyek, magánkereskedők, figyelem!
MÁRCIUS 1-TŐL A KANIZSAI SÖRÖKET NAGYKERESKEDELMI ÁRON ÁRUSÍTJUK!
Balatoni 26,- Ft
Kinizsi 31,- Ft
50 lit. hordós Korona 3000,- Ft
Korona 30,50 Ft
Holsten Bier 39,30 Ft
0,5 lit. Ásványvíz 12,50 Ft
Ezen kívül még kapható 0,2; 1/1; 2/1 kiszerelésben Coca-Cola, Fanta, Sprite.
Valamint 2 literes szörpök.
BEKE ZOLTÁN szikvíztöltő Nagykanizsa, Magyar u. 29. Tel.: 12-105
A ZALAI ÁLTALÁNOS ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Rt.
Nagykanizsán, a Péterfai úton 4 és 5 lakásos sorházak építését szervezi.
A társasházak önálló telken helyezkednek el. UGYANITT ELŐKÖZMŰVESÍTETT TELEK IS ELADÓ.
INFORMÁCIÓ:
ZÁÉV Rt. Nagykanizsai Főépítésvezetóségén, Nagykanizsa, Vár u. 6. Telefon: (93) 12-150
ZÁÉV Rt. Marketing Csoport Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11. Telefon: (92) 13-260
V______J
ÖRÖKÖS ÖRÖKÖSÖK
A közelmúltban látott najivilágot az a hír, ini-s/,érint árverésen értékesítik Kádár Jánosne hagyatékát, méhnek értéke IS millió forint. Népköztársaságunk egykori „l''irst lady"-je férje pnl ilán életvitelének köszönhetően (talán a ,,mezítlábas" cigarettáin) összekuporgatott IS milliót érő „csecsebecséit". A fáma szerint az árverés bevételéből származó összeg <>((''/<•-a a Kádár János alapítvány^?!), 40%-u az örökösöket illeti meg.
Kedves Honfitársaim, > ígadjunk mindanny ian, hiszen \li vagyunk az örökösök. Örököltük az elmúlt'' hegy ven év összes MMiiányát, s most végre egy kis pénzt is.
Nézzük csak! A ránk esd rész 7,2 millió forint, vagyunk rá (i/millióan, az osztás végeredménye 0,72 forint.
I''l határoztam, a rám eső részből alapítványt hozok létre. A befolyt összegből tanfolyamot szer\ezek háziasszonyok rés/ere, melynek célja az lenne, hogy a ránk kény-szerített igazi puritán életmód mellett, évek során, hogyan lehel félretenni néíiány milliöcskát.
Remélem, ke zd e in é n y e -zéseinhcn nem előz meg a Kádár János alapít-\ ány.
cézécsé
A „FÖLDGÉP KFT."
értesíti Önöket, hogy 1992. augusztus 1-től megkezdte működését
az alábbi tevékenységekben.
"V gépi földmunkák (árokásás, tereprendezés stb.)
❖ csatornaépítési munkák (vízvezeték, szennyvízcsatorna stb.)
❖ út-, járdaépítési munkák
árok és felületi burkolatok készítése
Továbbá foglalkozunk lakások gáz-, víz-, központifütés-szerellési munkáinak tervezésével és kivitelezésével. Kérem, ha igénye van most és a későbbiek folyamán bármilyen tevékenységünkre, szíveskedjenek a fenti címen
megkeresni. Bizalmukat és megrendeléseiket előre is köszönjük!
„FÖLDGÉP" Vállalkozási és Mélyépítési Kft. 8900 Zalaegerszeg, Gönczi Ferenc u. 19. Telefon: 92/15-640
KANIZSA
1993. március 12.
Sok múlik a privatizáción!...
FONTOS STRATÉGIAI
A XT Tü CI? IT F J A TT A A MT 7 C A
UUJ> I EŰEK HLUI I A KAniLöA
BÚTORGYÁR RT.
A közel 900 dolgozót foglalkoztató Kanizsa Bútorgyár Rt.-ről már régóta különböző hírek szárnyalnak. Éppen ezért az rt. ügyvezető igazgatójával, dr. Tóth Jánossal már több alkalommal is találkozót kerestünk. Ez azonban csak a napokban sikerült. Interjút kértünk tőle.
• Igazgató úr! Bevezetőben kérjük tájékoztatását az rt.-vé történt átalakulásról.
- Állami vállalatunk részvénytársasággá történő átalakítására az Állami Vagyonügynökség megbízásából egy tanácsadó céggel kötöttünk szerződést, amely 1992. első negyedévében elkészítette az átalakulási tervet. Ezt véleményeztettük a vállalati tanács-csal és a dolgozók érdekképviseletében a vállalat két szakszervezeti szervével. Ezen szervek az átalakulási tervet jóváhagyták. A tervet ezután az ÁVÜ-nek küldtük meg jóváhagyásra. A jóváhagyás az ÁVÜ-nél elhúzódott, s ezért az 1992. júniusában történt döntés alapján az átalakulási időpont -visszamenőleges hatállyal - 1992. március 31. lett.
• Hogyan zárult az 1992-es gazdasági év?
- A gyár rendkívül nehéz időszakot élt és él át. Kezdem azzal, hogy a korábbi fejlesztések törlesztési terhei még 1993-ban is jelentős mértékben terhelik a céget. Komoly gondot jelent az életszínvonal romlásával összefüggő belföldi piac visszaesése is. Á mérlegkészítés folyamatban van. Előzetes számítások szerint az rt. tavalyi 9 hónapos működése mintegy 25-30 millió forint veszteséggel zárul, amely főleg a különböző költségek állandó növekedésével magyarázható. Jelentős összegeket tettek ki a hitelkamatok is.
• Miként fest a pénzügyi működés?
- Ez zavartalan volt, amelyet elsősorban számlavezetőnknek, a Magyar Hitel Bank Rt. helyi igazgatóságának köszönhetünk, amely hitelekkel többször is enyhítette finanszírozási gondjainkat. Átla-gos hitelállományunk magas volt: 180 millió forint körül ingadozott.
• Voltak-e zavarok a munkamenetben?
- A dolgozók foglalkoztatását -eltekintve néhány kisebb mérvű létszámcsökkentéstől - egész évben sikerült biztosítani, s megfelelő volt kapacitáskihasználásunk is.
• 1991-hez viszonyítva miként alakult az árbevétel?
- A bázisévhez képest belföldön 100 millió körüli csökkenés következett be. A 330 millió fo-
rintot kitevő exportunk megközelítően azonos volt az 1991. évivel.
• Az elmúlt két évben milyen mértékű volt a gyár dolgozóinak bérfejlesztése?
- 1991-ben 27%-os, 1992-ben pedig 17%-os volt a bérfejlesztés mutatószáma. Az egy főre jutó
1992. évi bruttó átlagbér egy hónapra vetítve 15.300 forint volt.
• Készült-e vállalati terv
1993. évre?
- Az idei terv készítése most van folyamatban. A késés oka elsősorban a privatizáció elhúzódásával, valamint a német és svéd export volumenének bizonytalanságaival indokolható. Különösen vonatkozik ez a svéd IKEA-piacra, mert a nagymértékű árfolyamromlás veszteségessé tette az ex-
Aki közel egy éve a KANIZSA újság állandó olvasója, az 1992. június 12-i és 19-i számaiból megtudhatta, hogy a Kanizsa Bútorgyár első számú vezetője, az akkor még vezérigazgató beosztásban lévő, dr. Tóth János 1992. június 5-i hatállyal „elbocsátás" fegyelmi büntetéssel sújtotta Bedi János asztalost, a gyár dolgozóját, a vállalati tanács egyik volt tagját, szakszervezeti főbizalmit. A fegyelmi határozat indoka volt: lapunk 1992. május 29-i számában a „Mi lesz veled Kanizsa Bútorgyár" címmel megjelent cikkben Bedi János a vállalat megítélését kedvezőtlenül befolyásoló, a munkáltatót hátrányos helyzetbe hozó, több tekintetben valótlan és téves nyilatkozatot tettl
A legsúlyosabb fegyelmi határozat ellen Bedi János Nagybakónak, Arany J. u. 15. sz. alatti lakos a fegyelmi határozat hatálytalanítása céljából kereseti kérelmet nyújtott be a munkáltató mellett működő munkaügyi döntőbizottsághoz, amely azonban jogszabályváltozásra való tekintettel működését megszüntetve az iratokat a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróságnak küldte meg tárgyalásra.
A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság 3 fős tanácsa 1992. szeptember 23-án kelt ítéletével - több mint négy oldalas indoklással alátámasztva - Bedi János keresetét elutasította.
Bedi János az ítélettel nem ér-
portra történő termelést, az árfolyam 26-28%-ra kalkulált csökkenése miatt. Mivel a svéd és német vevő egyaránt elzárkózik áremelésünk hasonló mérvű elfogadásától, valószínűleg kivonulunk a ráfizetésessé fordult export-területekről. A több mint 250 belföldi partnerünk érdeklődése is megcsappant, ugyanis az országba erőteljesen áramlik az olcsó - főleg román gyártmányú - import bútor. Mindezek következtében is komoly stratégiai döntések előtt állunk, amelyek kapacitás- és műszakszám-csökkentésekkel, végső soron jelentős létszámleépítésekkel járhatnakl
• Milyen eredményekkel zárult 1993 első két hónapja?
- Januárban és februárban a gyárban folyamatos munkamenet
tett egyet, s ezért az előírt 15 napos határidőn belül fellebbezett a Zala Megyei Bírósághoz.
A Zala Megyei Bíróság 3 fős tanácsa 1993. február 12-re tűzte ki a fellebbezési tárgyalást, amelyen jogerős határozattal hatálytalanította a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság ítéletét azzal, hogy Bedi János munkaviszonyát visszamenőleges hatállyal helyre kell állítani, s részére kamattal növelve meg kell téríteni elmaradt munkabér járandóságait, és saját, valamint védője felmerült költségeit. Az ítélet ellen a munkáltató felülvizsgálati kérelemmel fordulhat a Legfelsőbb Bírósághoz (az írásbeli ítéletet lapzártáig a felek még nem kapták kézhez).
A szóban kihirdetett jogerős ítélet után Bedi János jelentkezett az üzemorvosnál a munkaképesség megállapítása céljából. Az üzemorvos február 17-én -magas vérnyomás és magas pulzus indokával - nem járult hozzá a munkába álláshoz. Bedi János ezután másnap háziorvosához fordult, aki alaposan megvizsgálta, táppénzre vette és gyógyszeres kezelést írt elő számára. Ennek hatására Bedi János állapota napról napra javult, s a február 25-én végrehajtott újabb vizsgálat után a háziorvos március l-jével keresőképesnek nyilvánította.
Mivel Bedi János 1992. évi ki nem vett 19 nap fizetett szabadságára jogosult volt, ezért március 1-től az üzemrész vezetőjé-
volt, s folyó áron a bázis fölött termeltünk.
• Mikor és milyen mértékben várható idén bérfejlesztés?
- Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan - január 1-i visszamenőleges hatállyal - március második felére ütemeztük az idei bérfejlesztést, az országos érdekegyeztető tanács által meghatározott mértéken belül. Mivel a helyi szakszervezetek 30%-os igényét túlzottnak tartom, a sorsdöntő kérdésekre való hivatkozással kértem a bérfejlesztés elnapolását. Az is „bejátszik", hogy az ÁVÜ személyemre vonatkozó megbízatása március 31-én lejár, s ezen körülmény folytán nem vagyok hajlandó felelőtlen döntéseket hozni I
• Ml a helyzet a privatizációval?
- Tavaly szeptember óta három nyüt tenderkört szerveztünk. Jelenleg egy belföldi pályázat van az ÁVÜ előtt, amellyel kapcsolatban már hetek óta húzódik a döntés. Tudomásom van egy gyári Munkavállalói Résztulajdonosi Program előterjesztéséről is az ÁVU felé. Mindenesetre sok múlik a privatizáción!...
Tihanyi István
nek tudtával fizetett szabadságra távozott, amelynek letelte után korábbi beosztásában felveszi a munkát, bízva járandóságai és költségei megtérítésében.
A hónapok óta húzódó fegyelmi ügyben az érdekelteket szóra kértük.
Az 53 esztendős, a gyárban 1961. május 5. óta alkalmazásban álló Bedi János a következőket mondta: „A II. fokú bíróság döntése ugyan javamra szól, de végső soron az lenne az igazságos, ha magam és jogi képviselőm járandóságait és költségeit a gyár helyett a fegyelmi eljárást elindító személynek saját zsebjéből kellene megfizetni!"
Dr. Tóth János ügyvezető igazgató: „Bár a cégre hátrányos II. fokú határozat és annak Indoklása még nem érkezett meg hozzám, azzal nem értek egyet, s az ügyirat megérkezése után valószínűleg felülvizsgálati kérelemmel fordulok a Legfelsőbb Bírósághoz! A II. fokú bíróság egyébként nem vitatta a Bedi János ellen felhozott érvek jogosságát, csak az elbocsátás büntetés mértékét találta túlzottnak, szemben a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság jóváhagyó ítéletével."
Bedi János fegyelmi ügyében tavaly nyáron elindult „tengeri kígyó" tehát tovább siklik... Az ügy további fejleményeire visszatérünk!
(tih-i)
„Tengeri kígyó" Bedi János asztalos fegyelmi ügyében
1993. március 12. KANIZSA 7

A legkisebb munkáért is érdemes...
Üzlet, műhely Kiskanizsán a Bajcsy-Zs. utcában. Akinek „üveggondjai" vannak, az tudja, hogy érdemes ide betérnie. Bizony, igen csak kellemetlen dolog lenne ilyen időben hosszú ideig nélkülözni az ablakot, ha éppen egy hógolyó telibe találta...
- Úgy hallottam, önöket az egy szem kitörött ablakhoz is kihívhatom, nem kell becipelnem meg hazacipelnem ebben a jó csúszós időben?
- így van. Ön megmondja a címei, és a legrövidebb időn belül
ott vagyunk. Gyors és megbízható munkát igyekszünk végezni. A hét ■vége sem akadály, szombaton délelőtt is ügyeletet tartunk - adja meg a tájékoztatást Borbás Jenő üveges-vállalkozó.
- Hogy is kezdődött? Mármint a vállalkozás.
- 1991. február 1-én kezdtem vállalkozásomat, mint üveges, egyedül nagyon kis tökével, de nagy választékkal. Az olcsóbb árakat úgy tudtam kalkulálni, hogy az anyagot nagy tételben a gyártótól vásároltam. Szakmai tekintetben számíthattam ugyan baráti segítségre, de anyagiakban semennyire sem. Ezért nagyon sokat dolgoztam, inkább többet vállaltam kevesebb haszonnal, hogy biztosak legyenek a megrendelések. A hasznot pedig nagyrészt akkor is, most is csak a fizetnivalók fedezésére
emelem ki. Gépeket is kellett vásárolni, hogy bővíteni tudjuk a tevékenységünket.
- Azt látom, hogy a többesszám nem véletlen, valóban többen is dolgoznak. Ez hogy alakult? Hogyan bővült a profilja a vállalkozásnak? Egyáltalán milyen területei vannak ennek a „törékeny" szakmának?
- Először még magam voltam. Épületüvegezéssel és az azzal kapcsolatos javítási munkákkal kezdtem. Ma már egyedül nem is győzném a megrendeléseket. Előbb ketten, majd hárman, a múlt év végétől pedig már négyen dolgoztunk. Ma már egyedül nem is győzném a megrendeléseket. Előbb ketten, majd hárman, a múlt év végétől pedig már négyen dolgoztunk. Ma már csiszolunk is. Például egy dohányzóasztal üveglapja
lyen a körzetéhez tartozó egy-egy nagyobb településen működő kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek áruforgalmi osztályai és a nagyobb boltok vezetői a jobb és eredményesebb munka érdekében közvetlenül náluk találkozhatnak az árucikkeket szállítók képviselőivel.
Ilyen újabb ankétra került sor március 4-én délelőtt a FŰSZÉRT kanizsai raktárházában. A Csengery úti telephely ebédlőjében összegyűlteket a házigazda jogán Csendes József raktárház igazgató üdvözölte, majd Francia Miklós, a Balaton Fűszért Rt. kereskedelmi főosztályvezetője vázolta a találkozó célját és részletes programját.
Az első tájékoztatót a neves osztrák HENKEL cég három hazai képviselője tartotta, akik a SILAN öblögetőszer egy literes új kiszerelésű utántöltő koncentrátumát, a PERSIL Supra mosópor új 60 dekás változatát, a különböző POLY hajápolási cikkeket, valamint az általános-, papír-, karton- és tapétaragasztókat mutatták be. Megtudtuk, hogy a termékek túlnyomó többsége új technológiákkal magyar gyárakban készül, s a forgalmazók gyakran saját szállítóautóval keresik fel a nagykereskedőket és a boltosokat.
Szenzációval szolgált az USA-beli Johnson & Jonhson világhírű egészségügyi cikkeket gyártó és forgalmazó cég hazai képviselője a Reach fogkefe, fogzselé és szájápoló víz bemutatásával. Ezek -Junior márkajelzéssel - hamarosan forgalomba is kerülnek. Érdeklődés kísérte a két új egészségügyi Ullra-betétet is.
2-3 óra alatt elkészül mérettől és alaktól függően. A profilbővítés állandóan napirenden van nálunk, hiszen mondtam, a haszon túlnyomó részét visszaforgatom a vállalkozásba. Ez év januárja óta autószélvédőket is forgalmazunk, s be is építünk. Persze, nyugati gépkocsi esetén várni kell előbb a megrendelt üvegre. Emellett az üvegező kellékek forgalmazását is megkezdtük. így ez évtől ismét hárommal többen dolgozunk.
- Befejezésül arra kérem, arról szóljon, ami termékeik közül a legszebb I
- A legszebb egyedi darabjaink a csiszolt tükrök, szinte bármilyen formát és méretet tudunk csinálni. Mégis azt kell mondanom, hogy bármely a kezünk alól kikerülő munkadarabra büszkék vagyunk, a fürdőszobaablaktól a legkülönlegesebb csiszolt tükörig. Legfontosabb, hogy megbízható, pontos és gyors munkát végezzünk, hiszen a tevékenységünk elsősorban szolgáltatás.
G. I.
A prímet a hazánkban közel két éve jelenlévő, 80%-os olasz tőkerészesedésű MARTINI-ROSSI cég vitte el, ízlésesen adjusztált italaival. A torinói vállalat 150 gyárában 300 féle terméket gyártanak, újabban a balatonbogiári borkombinálban is. Új termékeik közé tartozik a muskotályos ízű, nagy és kis palackban forgalmazott pezsgőjük. A háncsos kiszerelésű Ruffino boruk a tavalyi világborversenyen 1. helyezést ért el!
A német STOLLWERCK cég 3 magyar gyárnál érdekelt termékeivel. Menedzserük felhívta a figyelmet az Alpia táblacsokoládé termékcsaládra, és a mindössze 18-20 Ft-ért vásárolható 6 féle ízesítésű darabcsokikra. A közelgő húsvéti ünnepekre bőséges kínálattal jelentkeznek nyuszi, bárány, csibe és kakas csokoládé figuráikkal, féltojás alakú zseléjükkel, tojásdrazsékkal és szép kivitelű desszertekkel.
A francia-magyar vegyes vállalat, a TOTAL-HAERING Festékgyártó Kft. a Budalakk volt gyárából alakult át. Képviselőjük lakkbenzinnel hígítható parkettlakkot, mesterzománcot, korróziógátló alapozó-, fabevonó-, és épülethomlokzat festéket mutatott be.
A rövid videofilm reklámokkal is illusztrált tájékoztatót néhány hozzászólás követte, majd az ankét szóbeli részét lezáró Csendes József köszönte meg a nagyon hasznos információt. Érdekes volt azon felvetése, hogy hasonló találkozókat kellene rendezni a vásárlóközönség részére is...
Osztatlan sikert aratott az áruszállítók termékbemutatója, amelyet a boltvezetők részéről helyszíni árumegrendelés követett. A megrendelő boltvezetők között ajándékcsomagokat sorsoltak ki, majd a Martini-Rossi cég nőnapi köszöntője után a vendégek megtekintették a raktárházat.
(tihanyi)
Ezúttal (t Mortitü-Hoxsi vitte U prímet...
Szállítók és kereskedők újabb találkozója a Balaton Fűszért Rt-nél
A kaposvári székhelyű Balaton Fűszért Rt. 1991-ben indította út-
jára azt a 3-4 hónaponként ismétlődő rendezvénysorozatot, ame-
ZALAI KERESI IPARKAMARA I
ÍDELMI ÉS ^VISELETE

Nagykanizsa, Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, Fax: (92) 73-121
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042) a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek.
Nk-36 Osztrák cég értékesítő partnert vagy vegyes vállalatot keres. A cég műgyantafelvitelt végez régi és új felületekre. Számos területen alkalmazható pl. laboratóriumokban, akkumulátorgyártásban, húsüzemekben, pékségekben stb.
Nk-37 Osztrák cég keres különböző acélépítmény és gépalkatrészgyártásra bérmunka, illetve kooperációs partnert. Határátkelőhelytől ne legyen 80-100 km-nél távolabb. (Acélépítmény-támasztékok, gépkeretek, gépállványok, szitáló- és zúzógép-támasztékok, gépszekrények.)
Nk-38 Uruguay-i cég vásárolna elektromos szerelési anyagokat
Nk-39 Német fűrészüzem eladná leállított komplett berendezéseit vagy működtetésükhöz együttműködő társat keres, joint venture vagy pénzügyi résztulajdon formájában.
Nk-40 Amerikai cég olyan vállalatokkal keres kapcsolatot, amelyek irodabútor-gyártó cég részére fröccsöntést, öntőformák készítését, préselését vállalnák.
INFORMÁCIÓ
NEMZETKÖZI ÉPÍTŐIPARI ÉS ÉPÍTŐANYAG VÁSÁR Szlovénia, Gornja Radgona 1993. március 29-április 2.
KANIZSA
1993« március 12,
Pót ma ma- szolgála t Kanizsán
Minden fiatal gyermekes házaspárnak vagy asszonynak bármikor akadhat fontos elfoglaltsága, hivatalos vagy magánjellegű elintéznivalója, netán szórakozási igénye. S ilyenkor jön a sóhaj: „... de a gyermek(ek)..."
A csecsemő vagy kisgyermek nem vihető el mindenhova. S mivel nem mindenhol áll rendelkezésre nagyszülő, rokon, barátnő, jószomszéd milyen jó lehet ilyenkor egy olyan megbízható, hozzáértő személy, aki elvégzi a gyermekiek) őrzését...
Nos, most már van ilyen szolgáltatás Nagykanizsán is: az Angliából útjára indult MARY POPPINS Pótmama Szolgálat!
A megyében, sőt a régióban egyelőre nem található kanizsai szolgáltatás ötletgazdája, Csontos Marianna (férje vezetéknevét használja), akivel Eötvös tér 16. szám alatt, az ÁB AEGON Általános Biztosító Rt.-tői bérelt III. emeleti, 305. számú irodahelyiségében beszélgettünk, miután mi is hozzájutottunk figyelemfelhívó szórólapjához.
- Az elmúlt év novemberében indítottam el magánvállalkozásomat. Felhívásomra csaknem 40 hölgy jelentkezett, akik közül mindössze tízen feleltek meg az ideális pótmama kívánalmainak, ők
A búcsúzni készülő télnek úgy látszik, van még meglepetés a tarisznyájában. Nem törődve a meteorológiai tavasz kezdetével állt neki igazán havazni.
A FÖLD-GÉP Kft. IFÁ-it már reggel hétkor útnak indítják a megye különböző falvai irányába. Pedig az indulás itt nem a munkakezdést jelenti, hiszen az ilyenkori karbantartást, fagyállófolyadék-ellenőr-
valamennyien megbízható, kedves emberek. Erkölcsi és orvosi bizonyítvánnyal rendelkeznek, s fényképes igazolvánnyal láttam el őket. Legtöbbjük egészségügyi területen dolgozik, főleg szakképzett gyermekápoló munkakörben. Szabadidejükben vállalták a pótmama-szolgálatot - mondta a Miklósfán élő, korábban öt éven át óvónőként dolgozó, agilis fiatalasszony.
A pótmama-szolgálat az elmúlt év végén és januárban még a szervezés és propagálás stádiumában volt, februártól azonban egyre jobban fokozódik az érdeklődés a szolgáltatás iránt, s már márciusra is vannak előrendelések.
- Mivel különböző működési költségeim eléggé magasak, vállalkozásom egyelőre ráfizetéses. Bízom abban, hogy hosszú távon a szolgáltatás kiforrja magát, s a vállalkozás idővel gazdaságos lesz -mondta.
Hogy miként működik a MARY POPPINS Pótmama Szolgálat, arra Csontos Marianna így válaszolt:
- Maximálisan a megrendelők igényei szerint! A választott vagy kijelölt pótmama a megbeszélt időre házhoz megy, de kérésre a pótmama lakásán is történhet a felügyelet. A megrendelést első alkalommal itt az irodában veszem
zést már elvégezték. És hogy mennyire lelkiismeretesen, az a folyamatos napi munkában kiderül. Tóth László ügyvezetőt megkérem, beszéljen a Föld-Gép Kft.-ről és a vele párhuzamosan működő másik vállalkozásáról.
- Mihez lehetett egy víz-gázszerelö, központifütés-sze-relö szakmunkásbizonyítvány-nyal kezdeni húsz éve? Lehetett vele anyagbeszerző a Víztársulatnál, és jó ajánlólevél lett a katonáskodáshoz. Leszerelés után aztán rögtön a magam gazdája lettem. Mestervizsga után aztán már segédek, szakmunkástanulók is dolgoztak mellettem. így fejlődtünk vállalkozássá.
Tavaly augusztusban aztán
fel, a továbbiakban azonban telefonon is lehet igényt bejelenteni. A fizetés utólag is történhet.
Apropo, a fizetés: az alapszolgáltatás díja óránként 120 Ft, de ez az összeg hosszabb időtartam igénylése esetén lépcsőzetesen csökken, mini-" mum óránként 85 Ft-ra. Kedvezményesek a havi bérletek és az óraátalánydíjak is, amelyeket részletekben is lehet fizetni. Több testvérgyermek őrzése esetén óránként és gyermekenként csupán 20 Ft a plusz óradíj. Ismerős családhoz tartozó gyermek(ek) esetében 40%-os engedményt adnak. Ha a felügyelet étkezési időszakra esik, az étkeztetésért nem számolnak fel külön díjat!
- Az alapellátáson kívül plusz szolgáltatások - például séta, pelenkamosás, fürdetés, tanulás - igénybevételére is van lehetőség, az óradíjhoz számított óránkénti plusz 5-10 forintért - tájékoztatott a fiatalasszony, aki hozzátette, hogy külön szolgáltatásként ingyenes barátkozás-órát nyújtanak, amely keretében a kiválasztott pótmama a megrendelő lakásán teremt kapcsolatot a családdal.
A pótmama-szolgálat hétköznap 8-13, szerdán 8-17.30 óra között Nagykartizsa, Eötvös tér 16. III/305. szám alatt, avagy a 14-137 számú telefon 77-es mellékén áll a családok rendelkezésére, ahol hétvégére (szombatra és vasárnapra) is lehet igényt bejelenteni.
(ti-nyl)
létrehoztuk a Föld-Gép Kft.-t. Komoly beruházással billencs-IFA-kat, hathengeres, darukaros teherautókat, KCR-t vásároltunk. Az első komoly megbízást a Balaton partján, Keszthely és Révfülöp környékéről kaptuk. Nagykanizsa környékének meghódítása Murakeresztúron kezdődött, majd Sormáson, Homokkomáromban, Hosszúvölgyön és végül Kiskanizsán folytatódott.
A géppark aztán öt kanalas markolóval tovább bővült. Most már bátran vállalkozhatunk út-, csatorna-, járdaépítésre rövid határidőn belül. Most éppen a nagykapornaki faluház fűtésszerelését végzi a vállalkozó brigád. De bármikor, ha szükséges, besegítenek
Megjelent
eikkek visszhangja
Kanizsán megtörténtekről
Járdaügy, felmentés, kapzsiság stb... Minden cikkben vezető személyre történő utalás. A cikk nyilvánosságra hozatala után következik a hallgatás, a nagy semmi. A nyilvánosság szeretne tisztán látni. Vagy él még a múlt szelleme a vezetőkkel szemben? Egy semleges bizottságot kellene felállítani, akik az ügyeket kivizsgálnák és nyilvánosságra hoznák a végeredményt. Ezzel meg lehetne állítani a szájról szájra szóló mendemondát, aminek lényege, hogy valahol valami, valamiért történt.
Ne a múlt fejbólogatóit juttassák eszünkbe. Nem szeretném, ha az alábbi idézet valóra válna.
Hérodotosz idézete azoknak szól, akik nem értenek egyet észrevételemmel.
„Ha gonosz fészkelte be magát a közügyekbe, nem gyűlölet támad a gonoszok között, hanem erös barátság. Mert akik a közjó megrontására törekszenek, összetartva cselekszenek."
Tóth Árpád János
a gépeseknek is. Az elvállalt munka bármely részén megálljuk a helyünket mind a tizennégyen.
- A jövőről, terveikről kérdezem még befejezésül.
- Most egy angol típusú markológépet vásárolunk öt és félmillióért. S ha sikerül megnyernünk egy szomszéd megyében kiírt pályázatot, a befektetés már akár ezen az egy munkán megtérül.
Aki a napokban Bucsuszent-lászlón jár, és egy rendezett teret talál a hepehupás templom előtti gödrök helyén. Ez is a mindössze féléves kft.-sek munkáját dicséri. Az elkészített buszforduló megépítésével együtt.
G. I.
Angol munkagép Zalában
A melléklet tartalmából
❖ Feltámadásunk előképe
10-11. oldal
❖ István (Jacsy
12-13. oldal
❖ Leleményesség
14. oldal
❖ Báli Miklós verse
15. oldal
❖TIT részközgyűlés 16-17. oldal
❖ Balesetmentes közlekedést
18-19. oldal
❖ Anyu, mi legyek
20-21. oldal
❖ Áruló jel
22. oldal
MÜ SORMELLÉKLET
„AZ A ROSSZ, AKI ROSSZRA GONDOL"
Beszélgetés Kibédi Ervinnel
A 16 oldalas tv- és rádióműsor a/ alábbi vállalatok és vállalkozások lámo»a(asa\al jiltnik nuj*: llalaton l üs/órt KI. I>il Zalai Áruház, Dt l /.il.ii Vi/.míl, DOMIS, KANIZSA Tl\, KANIZSA liniil. MKiW. l''VItl S KII., KOTARY KII., SooUrs l''oló, S/mialis loglalko/.lató, /.ala Kontroll KII.
Az elmúlt hétvégén, mint ilyenkor szokás, nőnapi ünnepségek sorát tartották országszerte. Ezek egyikén Kibédi Ervinnel is találkozhatott a „nagyérdemű". A fellépése előtti forgatagban szívesen állt rendelkezésünkre „Magyarország Hacsekja".
- Nem azért utaztam ide „halálfélelmek" között... Mi ez Zanatórium, Zana? Hova hoztál Keleti Pali...? - Bocsánat, de éppen a sorrenden „vitatkoztunk" - nyugtatott meg Kibédi Ervin. - Addig variálunk, amíg élünk...
- Nos, ha minden rendben, a „mai" politikai humorról kérdezném. Szükség van-e rá? Ha igen és van ilyen, hogy veszik azok, akikről a poénok szólnak?
- Rögtön sértődnek! Jönnek a telefonok, ha Barsiné Pataki Etelkát vagy Király B. Izabellát a szánkra vesszük. Pedig tudomásul kell venni: kormánypárti politikai humor nincs, csak ellenzéki. Visszatérve a telefonokra, ilyeneket utoljára a volt főnöktől az Aczél úrtól kaptam. Hát már megint itt tartunk. Nonszensz, hogy egy parlamenti felszólalás a Hacsek és Sajóval foglalkozzon. A progresszív ellenzéki politikai humor célja csak az, hogy jobb legyen.
- Mennyiben nőnapi ez a műsor? - folytatom kérdéseimet.
- Nőnapi?! Úgy gondolhatnánk, tudatos, hogy csak férfiak szerepelnek a fellépők listáján. Nem tudom, nem én szerveztem a műsort. Egyébként én szívesebben szereplek nőkkel, pláne, hogy nem tartozom a melegek családjába.
- Szeret vidékre járni?
- Igen, de manapság vége az úgynevezett hakninak. Nincs művelődési ház, nincs pénz és nincs igény... - majd válaszát megszakítva kiszól a rendező MSZP-seknek: „Máso-dikok lesztek!... és vegyétek tudomásul, az én országomat én szidom. 24-es vagyok és 9 rendszert éltem át. 1. A Vitéz Nagybányai alatt érettségiztem. 2. Jött a Szálasi Fecó, ez borzasztó volt, de a magyar nép nem szólt bele. 3. A ko-
persze ezt nem csodálom. Én se próbálnám meg. A voksot persze már mindenki letette.
- Választás, 94?
- Nem tudom, hogy lesz-e. Minden esetre, ha G. Maczó Ágnes meg akarja büntetni a magyar népet, jó bevétele lesz a PM-nek.
- Csurka?
- Nagyon jó barátom volt. Gratulálok neki, hogy először vetette fel Szabó Dezső nevét a Parlamentben. Viszont el kell mondanom, ezen az úton nem lehet végigmenni, mert Szabó Dezső meghalt, de ha élne se azt csinálná, amit régen. Csurka egy halotti végrendelethez ragaszkodik.
- Színház?
- Nagy válságban van, mint az egész világ. Viszont örö-kebb, mint minden rendszer. Egy varázs, ami az emberek szépség iránti vágyát elégíti ki. Egy fátyol, amit most piszokul lerántottak. Pucéran és szegényen áll, elveszítve régi
Fotó: Erdei
díszeit. Az egy, amit tehetünk, hogy megkérjük az embereket, hogy támogassák ezt a Déryné szekerére kényszerült színházat. Ez a végrendeletem is és nem azért, hogy nekem jobb legyen...
- Kibédi Ervin?
- Egy hagyaték. Ha úgy tekintjük, Villoni, amely arról szól, hogy hagyjátok meg a színészeknek azt, ami jár nekik: a méltóságukat. Mindenki azt csinálja, amire hivatott, így mindketten a néző és a színész is jók lesznek. Elég, ha utalunk mindenre, hisz „az a rossz, aki rosszra gondol"...
- Hercz Gábor -
alíció: azt hittük Varga Béla jó ember. A Tildyt meg lerúgták a pályáról. 4. Rákosi apánk börtönében guggolva. 5. Nagy Imre rendszer három perc, egy kibontakozás illúziója. 6. Kádár apánk, mint József Nádor jóindulatú emberként. 7. Grósz... 8. Németh... 9. A parókás Antall József úr."
- Végig lehet röhögni minden rendszert, művész úr?
- Röhögni ezen? Sírni lehet.
- Ha megengedi pár „egyszavas" kérdés. Művészszínház?
- Nagyon jó -, örülök, hogy újra oroszok rendezhetnek bennünket...
- Bős-Nagymaros?
- Lőni kell, azonnal! - viszont akkor nem kapunk áramot...
- Médiák?
- Piszkos ügy...
- Kormány-ellenzék?
- Független vagyok. Amúgy mind a ketten alulmaradtak,
H
ÉTFŐ
16 óra: Vörösmarty: Csongor és Tünde - miklósfai Mindenki Házában 20 óra: NEMZETI ÜNNEPÜNK alkalmából népzenei együttesek műsora a HSMK-ban
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.25 Petőfi Sándor versei 8.30 Hangszemle 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.52 Petőfi Sándor versei 10.05 Közvetítés az ünnepségekről 12.00 Déli Krónika. Sport 12.30 48-as dalok, kórusok, indulók 12.55 Petőfi Sándor versei 13.05 Névjegy. Kozma atya 13.55 Petőfi Sándor versei 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Petőfi Sándor versei 15.05 „Hány Bánk volt nálunk..."
Szabó Magda műsora 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Művészlemezek 17.05 Petőfi Sándor versei 17.22 Találkozásom a népzenével 18.00 Esti Krónika 18.30 A Kossuth-nóta 18.57 Petőfi Sándor versei 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Nemzeti olvasókönyv 20.05 A „Népek tavasza" - zenében elbeszélve 20.45 Petőfi Sándor versei 20.55 A Rádiószínház bemutatója Menekülés az este elöl avagy a felboncolt szív Összeállítás Ady Endre novelláiból
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Örökzöld dallamok 23.05 Závodszky Zoltán énekel
-URH-ADÓN-
8.30 Körzeti információs magazinok 13.00 Az Amerika Hangja magyar
miisora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Nyelvlecke 6.00-8.30,10.00-13.00,14.00-18.30, 20.50-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.05 Magyar előadóművészek kamarazenei felvételeiből 8.40 A Magyar Honvédség Központi Zenekara játszik 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Most olvastam 10.15 Harnoncourt - portré 11.32 Kodály Zoltán népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.30 Muzsikus házak 14.05 Rádiószínház
Bessenyei György: A filozófus 15.15 Goldmark: a-moll vonósötös 16.05 Petőfi Sándor versei 16.25 Müller József, a szabadságharc karmestere
4.25 Napinditó
Zenés ébresztő 8.05 Felekirály
Ágh István meseregényének rádióváltozata 8.52 A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 A magyar humor és szatíra
története 10.13 „Hazám, hazám, Te mindenem"
Reformkori tallózás nemzeti zeneirodalmunk bölcsőjénél 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Szilágyi Enikő színművész 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Barabás Sári operettfelvéte-lelböl
14.00-
17.00 Kettőtől ötig
közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Márciusi tarka-barka 17.30 Garázs
18.30 Közvetítés a férfi kézilabdavilágbajnokságról, a magyar csapat mérkőzéséről 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádló 19.35 Táncházi muzsika 20.00 A vezérlő fejedelem - III/3. 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Rockújság 22.00 Magyar lemezbemutató
Beszélgetés Szandival új lemezéről 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Lemezbörze helyett
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-íg Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Verbunkosok,csárdások
17.05 Magyar művészek operafel-
véteieiböl 17.50 A hét költője: Petri György 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a gyulai Erkel
Ferenc Zeneiskolát 19.10 A Schola Hungarica gregorián dallamokat énekel magyar szentekről 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémiát 20.10 Hirek. Időjárás 20.15 Elfeledett irodalom? 21.30 Hangszerszólók 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Közvetítés a Nemzeti Színházból
Páskándi Géza: Tornyot választok 0.07 Hirek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikájából
3 SAT
16.15 Idősek klubja 17.00 Minihirek
17.10 Maja, a méhecske (sorozat) 17.35 Felhők Kaprun felett (sor.) 18.00 Képek Ausztriából 19.00 Híradó 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Tudományos magazin 20.00 Az élet hosszú, nyugodt folyó (francia film) 21.25 Beszélgetés 21.51 Sport 22.00 Hirek
22.25 Az alma (német film)
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Spríngfield-sztori (am. sor.)
iKWil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
fCTüil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.15 Sípszó - focishow
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
20.15 Columbo (am. krimisorozat)
22.10 Quincy (amerikai sorozat)
23.05 Kulturális magazin
23.40 Gong-show
0.15 Trópusi hőség (ism.)
1.15 Borzasztó kedves család (ism.)
1.55 Ki itt a főnök? (ism.)
2.30 Beszélgetés (ism.)
3.25 Robbanékony (ism.)
3.50 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.40 Jó idők, rossz idők (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel 9.00 Hétről hétre (ism.) 11.00 Az igazság órája (ism.) 12.00 Varfetémüsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Többet tudni t 15.00 Művészeti magazinok 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai aktuális magazin 21.30 Varietéműsor 23.30 Európa képekben 1.00 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Slágerlista 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Sport
14.30 Európa-fllm
15.00 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Eco-record
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A szerepjátszó (film)
PRO 7
4.35 Ürhajótöröttek (ism.) 5.25 Vicki (amerikai sorozat)
A csodaszer 5.50 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Wldget, a kis őr Garfield
Flintstone család 7.40 Parker Lewis (ism.) 8.10 Harttól Hartig (ism.) 9.05 A tettes ismeretlen (ism.) 10.45 Matlock (ism.) 11.45 Riporterek (ism.) 12.15 Dokumentumfilm 12.35 A madárijesztő és Mrs. Klng (amerikai sorozat) A múlt nyomai 13.25 A Poszeidon kalandon túl (ism.)
15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Tesztrepülés 16.15 Rajzfilmek Heathcliff
Alvin és a mókusok Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Használd ki a napot I 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Rosszul idézve fETilil San Francisco utcáin (am. sor.)
Végzetes kilátások 20.00 Híradó
ffijjjj FBI akadémia (amerikai krimi) fUSw Rajzás (amerikai film) 0.05 Törött jelvények (am. sorozat) Elegáns parti
Sterling parancsnok legnagyobb bosszúságára a csoport tagjai ismét Beau oldalán állnak munkába. Manipulált hirdetés segítségével igyekeznek megtalálni a lopott holmit. Sikerük megdöbbentő. Számtalan eladó jelentkezik, akinek birtokában a rendőrség által körözött értéktárgyak vannak. 1.00 Hirek
1.10 Action Jackson (ism.) 2.45 Hirek 2.55 Serpico (ism.) 3.45 Hirek
Feltámadásunk előképe
Egy tizenéves fiú azt kérdezte tőlem:
- Hogyan lehet megérteni a ha-
lott Lázár feltámasztását? Ha tetszhalott volt, akkor nem volt igazi a feltámasztása, ha pedig „halott" volt, akkor Isten már megítélte lelkét, miként jöhetett akkor vissza az életbe?
Egyfajta szeretet mutatkozik meg Jézusban, aki tudván eljövendő kínszenvedéseiről, mégegyszer feltölti tanítványai lelki akkumulátorait a HIT energiájával. Feltámasztja a halott Lázárt, hogy lássák meg Övéi: lehet benne hinni. Ő ura a halálnak is. Jézus azt is tudja, itt van a hit legnagyobb kérdése: Mi lesz a síron túli sorsunk?...
A FOGYASZTÓK SZOLGALATABAN
Mozi: 16, 18, 20 óra: Egerek és emberek
Mozi: 16.30, 18.15 óra: A Sólyomsziget küldetés 20.15 óra: A nyulak is hallgatnak
Mozicsatorna: 18 és 20 óra: Filmvetítés
MÁRCIUS 15.
TI ti
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Család minden meny-
nylségben (ism.) 9.30 Tisztelt ház (ism.) 10.30 Diana hercegnő igaz története (ism.) 12.15 Schilling (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Konfliktusok (ism.) 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 15.05 Freggles (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Rebecca ás a szomszéd gyerekek (sorozat) 16.15 Villámhárító 16.30 Szellemlrtik (sorozat) 17.00 Minihirak 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 MacGyvtr (amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
fSWR Ahol az éjszaka kezdődik
(olasz thriller) BiTiTil Sasok szárnyán
(amerikai akciófilm, 11/1.)
OSZTRÁK 2
16.30 Nippon (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.05 Hoopertnan fölügyelő
(sorozat) 18.30 Szivem csücska 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Magazin 22.00 Hirek 22.30 Dokumentumfilm 23.35 Chet Baker-portré 1.30 Hírek
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Malcolm Forbes-portré
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
20.05 Talkshow
21.00 Labdarúgás
22.55 Hirek
23.05 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUR0SP0RT
9.00 Sí VB
11.30 Nemzetközi motorsport
14.00 Műkorcsolya
16.00 Sí VB
17.00 Forma-1 18.00 Kézilabda 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirak 20.00 Kézilabda VB 22.00 Labdarúgás
1 PLUS
15.00 Hirek
15.03 Egészségügyi magazin 15.45 Columbia 16.15 A fájdalom határán 16.45 Róma (sorozat) 17.30 Beszélgetés 18.00 Sinha Moca (sorozat) 18.30 Hirak
18.45 Tintahal a másodikról (sor.) 19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor 20.00 Híradó 20.15 Korzika
21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.45 Monitor
DUNA TV
16.10 48-as katonadalok 16.20 A helység kalapácsa 17.15 A Közép-Európa Magazin
különkiadása 18.15 Kodály három kórusmüve 18.35 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Szabad György köszöntője 19.10 Március - Ünnepi műsor 19.40 80 huszár
Magyar film Ml. rész 21.50 Történelmi emlékhelyeink 22.40 Szolgálok Istenért, Egyházért, Hazáért III/3. rész: A per
SAT 1
6.00 8.40 9.30 10.15
11.50 12.15 12.55 13.45
14.35
15.00
refsfi
16.50 17.20 18.30 18.45 19.00 19.30 20.15 21.20 22.15 23.00 23.45 0.05
Jó reggelt a SAT 1-gyell Kaliforniai nap alatt (ism.) Fiatal is nyugtalan (ism.) Diana hercegnő igaz története (ism.) Szomszédok (ism.) Szerencsekerék (ism.) Malibu vizi mentől (ism.) Fiatal is nyugtalan (am. sor.) A bosszú
Szomszidok (ausztrál sor.) Mrs. Mangel testvére KalfomM nap alatt (am. sor.) Kipernyőterror A négyöklü trió (am. sorozat) Robin is Marian 5x5
Mindent vagy semmit - játék
Sport
Hiradó
Kulcslyuk
Szerencsekerik
Apának felesig kell (sorozat)
Kirlek, jelentkezz I
Akut
Újdonságok is történetek Gasztronómiai beszilgetis Sport - tenisz
Ma már nem nehéz válaszolni a fiú kérdéseire. Van klinikai halál, ami után a lélek nem ment el, de készülőben van. Ha a testet sikerül „élő" helyzetbe hozni - például orvos által -, akkor a lélek nem távozik el. Jézus ezt az orvosi szerepet isteni csodával tölti be. Visszahozza a „klinikai halottat" a földi életbe. Csoda történik. De ez a feltámadás nem azonos Jézuséval, sem a mi feltámadásunkkal... A „célbajutáskor" megszűnik számunkra az idő és a tér, a küzdelem, a kötöttség a veszély, elnyugszunk a végtelenben, ami egyúttal a boldogság vég-
telenjét is jelenti. Hasonlóan a forrásból kicsorgó vízcseppre, amely sokezer kilométeren át egyszercsak megérkezik a végtelen tengerbe. Tudjuk, a folyó célratörekvése öntudatlan, ezért felelőtlen is. A miénk viszont felelősségteljes, a küzdelmünkben csak egyetlen igazi rossz van, a bűn. Ezt kell elgörgetnünk most, Nagyböjtben. Lázár feltámadt a sötét sírból, a testi halálból.. Támadjunk fel mi is a romló lélekből, a hitetlenség sötétjéből -a lelki halálból!
- hl -
®
5.40
6.00
8.05 8.30 8.35 9.55
10.20 10.40 11.10 11.25 12.30
12.45
13.25 13.30
14.35 14.40 14.55
16.00 16.10
nüna
rriiTn
19.25
19.45 20.00 20.30 FJflKEl
EHEEl
22.30 22.35
23.15 23.20
Falutivi - törvénytippel, agrometeorológiával és falusporttal A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
A Financial Times heti üzleti
hiradója
Közjátik
Petőfi Sándor: Szabad sajtó Bambi gyermekkora Szovjet rajzfilm 77'' Ünnepélyes zászlófelvonás és állami tiszteletadás a Kossuth tiren
Beszilgetis Antall Józseffel Liszt: h-moll szonáta Bartók Bila: Magyar kipek Közvetítés a Múzeum-kertből Nekem ne lenne hazám? Az Őrsig füve
Megemlikezis a Petöfi-szo-bornál
Járdányi Pál: Melódia A zsupszfalvi tűzoltók
Gyermekműsor Kipújság
Bűvös hatos - Játék Magyar Vízilabda Kupa döntő
Közvetítés a Komjádi uszodából Dilutáni egyenleg „Ne legyen hamu a szó"
Mai emlékezés 1848-1849-re A kőszívű ember fiai Magyar film (1966)
I. rész 78'' (ism.)
Baradlay Kázmérné - Sulyok Mária, Baradlay Ödön - Bíts-key Tibor, Baradlay Richárd -Mécs Károly, Baradlay Jenő -Tordy Géza, Plankenhorst Al-fonsine - Béres Ilona A kőszívű ember fiai Magyar film (1966)
II. rész 80'' (ism.) Magyar nipmesik
Jó ijszakát kíván a Disney I „Engedjétek hozzám I" Híradó Telesport
Egy forradalom hitköznapjai
1848. március-1848. szeptember
Szent március
Tévéjátékok
1. A káviház
Szereplők: Rajhona Ádám, Stohl András, Gera Zoltán
2. Szökeviny
Szereplők: Temessy Hédi, Szabó Sándor, Stohl András Közjátik (ism.) Gyertek velünk! A Fekete Doboz és a TV1 dokumentumfilmje Hiradó BBC-hiradó
®
7.55 Vörösmarty Mihály:
Szózat 8.00 Műsorismertetis 8.05 A fehér ló mondája Magyar rajzfilm (ism.) Varjúdombi mesik Magyar rajzfilm (ism.) Mátyást királlyá választják Magyar rajzfilm (ism.) HE Kinizsi 52''
Bábjáték (1983) (ism.) 9.25 Az in márciusom
Közreműködnek: a Deák téri Általános Iskola 7/c osztályos és a Vörösmarty Gimnázium másodikos színjátszói 9.55 Nyitott stúdió
Km.: a Méta együttes ilimw A csoda keresése Kanadai film 103'' 11.50 „Egy kiállítás kipei"
Képzőművészeti rövidfilm 12.10 Műsorajánlat - Időjárás 12.20 A magyarózdi torony alján
Dokumentumfilm íFüIil Márciusi mozaik 13.55 80 huszár
Magyar film 16.00 Operettböngisző
Kálmán Imre a nagyvilágban 16.30 Termiszeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat Gyíkok 16.40 No, megállj csak!
Szovjet rajzfilm 16.50 Elektor kalandor 16.55 A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Tüzes szekerek 17.20 „Communitas fidelissima" -
A leghűségesebb község 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.22 Benkő Dániel gitározik 18.30 Műsorajánlat - Időjárás 18.35 Az 1848-49-es magyar forradalom is szabadságharc emlékhelyei
Ráday Mihály és Katona Tamás műsora ilüHfcl Budapesti Tavaszi Fesztivál Ünnepi hangverseny Liszt: Rákóczi-induló Bartók-Serly: Brácsaverseny Dohnányi: Szimfonikus percek Kodály: Variációk egy magyar nipdalra (Páva-variációk) 20.15 Tudósítás a Szichenyl- is
Kossuth-díjak átadásáról 21.25 Telesport
Benne: Férfi kizilabda VB A magyar csapat mérkőzése 22.00 Esti egyenleg 22.28 Időjárás EflETil Szerelmi lázálom 93'' Olasz játékfilm (1980)
17.30 Arthur-Am. vígjáték 93'' 19.10 Mindenem a tiid
Amerikai vígjáték 88'' 20.45 A túlilis ára Magyar film 92'' 22.20 Hajsza az igazságirt
Amerikai krimi 87''
Legjobban választ, ha a Dél-Zalai Áruházban vásárol.

EDD
19 óra: Vegyszeres kezelés a szőlészetben és a kertészetben
- előadás a Móricz Zsigmond Müv. Házban Mozi: 16, 18, 20 óra: Dermesztő szenvedélyek Mozi: 16.30, 18.15 óra: A Sólyomsziget küldetés
Kanizsai műsor
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
8.20 8.3
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika Mindennapi tudomány Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv -X/1.
Komis Mihály regénye 12.00 Déli Krinlka 12.30 Vendig a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Talpalávaló 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Nemzeti olvasókönyv 20.05 Emlékezés Seprődi Jánosra 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Mérleg 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. A kultúráról 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek URH-ADÓN
6.55 Körzeti Információs magazinok 10.00-
18.30 Országgyűlés
A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na matertnjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Oeutsch gesagt - 26/11. 4.25-6.55,9.00-10.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Ernyei Béla 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóta-só
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Nagy nevettetők 13.30 Karády Katalin filmdalaiból 14.00 „Mindenki másképp csinálja..." közben:
15.00 Hirek. Időjárás 15.30 Művészbejáró 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 A magyar rock archívumában 18.30 Helykereső 18.50 Közvetítés a férfi kézilabda-világbajnokságról, a magyar csapat mérkőzéséről 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kamasz-panasz 19.35 Magyar nóták, csárdások a rádióhallgatók kívánságaiból 20.00 A karosszékben: Szász Imre
Beszélgetőtárs: Bárdos Pál 20.40 Zenés játékokból 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Blues. Yank Rachell 21.35 Mit üzen a Rádió? 22.00 Rockpanoráma 22.30 Wynton Marsalis együttese
játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Jazzshow
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Cigánynóták
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Elfeledett Irodalom? (ism.)
10.20 Barokk szonáták
10.55 Operafinálék
11.40 Országok, tájak zenéje
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.15 A kórusirodalom mestermü-
velböl
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 RÉZben - IX/1.
Réz Pál hangos memoárja 14.55 Beethoven-művek 15.46 Concertino Praga ''92
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Neked széli
16.35 Fúvósmuzsika
17.00 Kilété
17.50 Új magyar kórusmüvek
18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Tosca
Részletek Puccini operájából 19.05 Kurtág György szerzői estje elé
19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál
közben:
20.15 Hírek. Időjárás 20.20 Teleobjektív 21.15 ftéletidő
Kemény János novellája 22.15 Hirek. Időjárás 22.20 József Attila minden verse
100/75.: 1933-1034 22.30 Szimfonikus táncok 23.00 Új Zenei Újság (ism.) 23.45 Régi híres énekesek műsorából
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből
3SAT
flílilil rrss
15.15 X-Large 16.15 Magazin 17.00 Minihirek 17.10 X-Large
18.00 Képek Németországból 19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Berlin
Menekülés Londonból (film) Rövidfilm 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (am. sor.)
nflHil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
[jE Gyilkosság a hobbija (sor.) Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnők? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (sor.)
ETHTO Hegylakó (amerikai sorozat) |
21.15 Krimimagazin
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (am. sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 KI itt a főnők? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.25 Jó Idők, rossz Idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel 9.00 Riportok, tudósítások 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bitrak parkja (sorozat) 13.40 Keserű méz (ism.) 15.05 Mozlmagazln 16.30 Pokoli horgiszat 17.05 Egiszsigügyi tanicsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vldim nyelvi jitik 20.00 Kanadai is svájci magazin 21.30 Rendkívüli tudósító 23.15 Kulturális magazin 0.35 Beethoven: VII. szimfónia
MUSICTV
20.00 Tircsizzl 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV sligerel 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 2.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Vldeodlvat
14.30 Arcképcsarnok
15.00 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Média televízió
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hit
22.48 Piacgazdaság
23.00 Szeginyleginyek (magyar film)
PRO 7
4.35 Ürhajótöröttek (ism.) 5.25 Vickl (amerikai sorozat)
Aki utoljira nevet 5.50 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff
Alvln és a mókusok Garfleld
Flintstone család 7.40 Parker Lewis (ism.) 8.10 Harttól Hartlg (ism.) 9.05 Vihar Everglades felett (ism.) 10.50 San Francisco utcáin (ism.) 11.50 Bili Cosby-show (ism.) 12.20 Harry Fox esetei (am. sor.)
Nyomozó pórázon 13.10 A sas leszállt (ism.) 15.20 Harttól Hartlg (am. sorozat)
Rókavadászat 16.15 Rajzfilmek Heathcliff Repülő macik Garfleld
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Lidérces álom íliTEm Bili Cosby-show (am. sor.)
Cliff büntetésben 19.00 San Francisco utcáin (am. sor.) Számok és nevek A nyomozóiroda alkalmazottai árgus szemekkel figyelik Dresslor minden lépését. A megfigyelés során fény derül a nagyiparos és a maffia közötti kapcsolatra. Valaki ellopja Dresslor felbecsülhetetlen értékű jegyzetfüzetét, és másnap megtörténik az első gyilkosság. 20.00 Híradó
ETilEI Füstös a porba harap
(amerikai filmvígjáték) 22.00 Minden lében két kanál (angol sorozat) A halott táncosnő 23.05 Tiltott terület (am. krimi) 0.45 Hírek 0.55 Serpíco (ism.) 1.45 Hirek
1.55 Város a tenger alatt (ism.)
3.30 Hirek
3.40 Nyersbőr (ism.)
ISTVÁN GACSY
Egy kalandos élet állomását
Gyermekkorában ki ne szeretne repülni? Az én álmom is a repülés volt. Az általános iskolából egyenes út vezetett a Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolába. Csakhogy a fekete ruhás „kadétok" rosszul vizsgáztak 1956-ban, a rezsim megszüntette az iskolát. Fo\ytatás az Olajipari Technikumban és a kiskanizsai reptéren. Már 16 éves koromban segédoktató voltam az MHSZ-nél.
Jelentős előképzettséggel kerültem a szolnoki Repülőtiszti Főiskolára. Sajnos, a főiskolán nem sokáig maradhattam, 1964-ben - politikai okokból - több társammal együtt kirúgtak. Az olajos szakmában helyezkedtem el, Szegeden a Kőolajtechnoló-giai Osztály vezetője lettem. Ott nagyon
vigyáztak rám, határszéli, „kísérőmet" ritkán tudtam csak lezárni.
(Disszidálásáról még ma sem beszél szívesen, de annyit elárul, hogy jól elő volt készítve. Helikopter várta a túloldalon.)
Olaszország-Róma a következő állomás. Festegetni kezdtem. Szürrealista képeimnek nagy sikere volt, a Képzőművészeti Egyetem tanárai segítettek a mesterségbeli tudás elsajátításában.
(Hobbiját még ma is űzi, gyermekkori barátját, üzlettársát most ajándékozta meg egyik alkotásával.)
Rómában a festészetből éltem, a képkereskedők jól megfizettek. Kocsi, lakás -kényelmes élet.
Ajánlat Kanadából. Az olajkutatáshoz
<9
POMUS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Kanizsai Ml Mozi: 20.15 óra: A nyulak is hallgatnak KANIZSA TV 18 óra: Sportműsor
19 óra: SZÍV-TV magazin MÁRCIUS 16. IV
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.15 Pan-Optikum (ism.)
10.30 Örök keringő (ism.)
12.05 Sport (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.45 Sinha Moca (sorozat)
14.10 A nagy völgy (am. sorozat)
15.05 Közvetítés egérrel (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Savanyú káposzta
16.30 Játék
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 A nap foglyai (sorozat)
BWil KI szerez barátokat?
(amerikai filmvígjáték)
EEüTi] Sasok szárnyán
(amerikai akciófilm, II/2.)
0.25 Hirek
OSZTRÁK 2
16.30 Magyar nyelvlecke 17.00 Hétköznapok 17.30 Tájékozódás 18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat) 18.30 Izé-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Aki nevet, az nyer 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub—2 - talkshow
utána A főnökünk egy nő (sor.)
Hírek
13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 A sport története
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdló
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek
23.00 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
9.00 Sí VB 12.00 Kézilabda VB 13.00 Labdarúgás 14.00 Műkorcsolya 17.00 Szörf 18.00 Labdarúgás 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kézilabda VB 22.00 Ökölvívás
1 PLUS
15.00 Hirek
15.03 Játssz velem I (amerikai film) 16.45 Természet és technika 17.15 Arany vasárnap (sorozat) 18.00 Sinha Moca (sorozat) 18.30 Hirek
18.45 Tintahal a másodikról (sor.) 19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Hiradó
20.15 Zeinab sebei (dok.-film) 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 A kés (krimisorozat) 22.35 Rahmanylnov: Zongoraverseny
— DUNA TV
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.10 Légy jó mindhalálig
Magyar film FF (ism.) 17.50 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.30 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Magyar filmtörténet Tóparti látomás
Magyar film (1940) Szeeplők: Jávor Pál, Tolnay Klári, Simor Erzsi 20.40 Csonka-Bereg
Magyar dokumentumfilm 22.20 Műsorzárás
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.) HilEI Szív bútorozva kiadó (film) 11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Halii Galll (ism.) 13.45 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Anya és fia 14.35 Szomszédok (ausztrál sorozat) Olimpiai csapat 15.00 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Úrök álom iMH-1 A négyöklü trió (am. sorozat)
Veszélyes játék 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék
18.30 Sport
18.45 Hiradó
19.00 Klip-klub
19.30 Szerencsekerék
20.15 Népdalok
21.10 Mentők (sorozat)
22.00 Tiltakozás
23.00 Tévétükör - riport
23.40 Sport-tenisz
hívtak, de megrekedtem Torontoban. A műszaki főiskolán mérnöki diplomát szereztem, majd tervezőmérnökként egy olasz cégnél dolgoztam. Pár év múlva önállósultam, házak építésével, eladásával foglalkoztam. És akkor jött a bomba üzlet; nagy mennyiségű aranyat vásároltam - nagyon olcsón. Az ára hamarosan a többszörösére ugrott. Megkezdtük a feldolgozását. Önálló ékszertervező és feldolgozó céget alapítottam, 48 ember dolgozott a műhelyekben. Gyönyörű ékszereket terveztem! Foglalkoztam drágakővel és gyémánttal is. - Ez viszont egy speciális szakma, New Yorkba utaztam, hogy megszerezzem a szakértői ismereteket. Bekapcsolódtam a gyémánt-nagykereskedelembe. Megvetettem a lábam a Kanári-szigeteken is - két restaurantot üzemeltettem.
- Szinte hihetetlen ez a sikeres életút! - Bukások, csalódások nem érték?
- Na igen! - Kikben csalódhat az em-
ber? - Hát a nőkben! - mosolyodik el. -A spanyol feleség nagyon becsapott - kifosztott. De már azt is kihevertem. Tudni kell újrakezdeni...
Névjegykártyáján most a következő olvasható: István Gacsy, director, Marketing Company - Import-Export, Canada.
Ilyen az élet! - mondja a francia. Igen, a másik féltekén - tőlünk nyugatra - így alakult egy tehetséges magyar ember élete.
És egy másik vallomás Ferdinandy Györgytől, aki szintén külföldön él több évtizede:
„Igenis, meg kell ismerni a világot, de mindig úgy, hogy az ember tanulmányúton érezze magát. Csak akkor van egyáltalán értelme, hogy az ember megismeije a világot, ha utána hazahozza, amit összeszedett."
Lejegyezte:
Szoliva János
®
5.40 Falutévé - adótippel 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték
A héten : Csontváry írásaiból
8.35-
12.05 Napközi Benne: 9.00 Telelottó KIÍB Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 Friderikusz-show (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00
16.10 16.35 16.40
16.55 17.30
18.10 18.20
18.40
19.05 19.35
20.00 20.30 BilEIil
21.30 22.00 22.05
23.45 23.50
Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló „Traffic jam" Képújság Cimbória
Telefonos vetélkedő Heiena
Olasz tévéfilmsorozat Egy dal, amit el kell lelejteni A(k)kor (és) most Egyházaink a változó időben
11/1. rész Pénzvilág
Napközi - egy műsor és valami más Derű és ború Angol rajzfilmsorozat XIII/6. rész: Nyári varázslat Szerencsekerék „Veletek vagyok mindennap..."
Katolikus krónika Hiradó Telesport A klinika
NSZK tévéfilmsorozat XII/3. rész: Családi élet Brinkmann - Klausjürgen Wussow (Bács Ferenc), Christa - Gaby Dohm (Földes-sy Margit), Udo - Sascha Hehn (Nagy Gábor), Angié -Angelika Reissner (Somlai Edina), Carola - Olivia Pascal (Zsurzs Kati), Miphaelis -Evelyn Hamann (Kiss Mari) (Ism.: csütörtök, TV1 10.00) AKTuállS Közjáték (ism.) Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák Híradó BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Botrány a rádiónál
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Kémek, mint mi
Amerikai vígjáték 98'' 19.45 Nyaraló gyilkosok
Angol krimi 102'' 21.30 A Fantom
Amerikai horrorfilm 92 23.05 Golyózáporban
Amerikai akciófilm 87''
-CD
6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 16.05 Műsorismertetés 16.10 Korforduló 17.00 Hiradó - Időjárás ÍFIÍR Civil kurázsi
Bayer Ilona műsora 17.30 Teleszák
Horgászok műsora 17.40 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Pif és Herkules mint tánctanár 17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja íEIiEl Csengetett, Mylord? Angol tévéfilmsorozat VII/7. rész: Royal flush Alf - Paul Shane (Hollósi Frigyes), James - Jeffrey Holland (Konrád Antal), Ivy - Sue Pollard (Hámori Ildikó), George '' - Donald Hewlett (Somogyvári Pál), Mrs. Lipton - Brenda Cowling (Pásztor Erzsi), Teddy
- Michael Knowles (Benedek Miklós), Miss Cissy - Cathe-rine Rabett (Szirtes Ági), Miss Poppy - Susie Brann (Zsurzs Kati), Lady Lavender - Mavis Pugh (Gyimesi Pálma), Henry
- Perry Bensőn (Tahi József), Mabel - Barbara New (Bakó Márta), Noel - Guy Siner (Jó-zsa Imre)
Bililil Stúdió''93
A TV2 kulturális hetilapja 20.50 Felkínálom 21.40 Torzó - Török Richárd
(1954-1993) 21.50 Műsorajánlat 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Férd kézilabda VB
Középdöntő, a magyar csapat mérkőzése
Közvetítés Stockholmból, felvételről
— SZÍV TV
19.00 Műsorajánlat 19.10 Kondibik 19.35 Rajzfilmek 20.00 Top 10
Pop, rock 20.40 Egészségmagazin 21.35 A hölgy egy kissé bogaras Magyar filmvígjáték (1938) FF 80'' 22.45 Mindennapi jóga
ÚJ helyen: Sooters foto, Nk., Fő u. 9.
s
18 óra: Tavaszi Ifjúsági Hangverseny a Helyőrségi Klubban Mozi: 16, 18, 20 óra: Halálos fegyver 3. Mozi: 16.30, 18.15 óra: A Sólyomsziget küldetés ZERDA 20.15 óra: A nyulak is hallgatnak
Kanizsai műsor
KOSSUTH
-KÖZÉPHULLÁMON-
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv - X/2. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Házimuzsika 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Nemzeti olvasókönyv 20.05 Népzenei emlékeim 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Korkóstoló 23.05 A Rádió lemezalbuma
-URH-ADÖN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Cubes - XV/3. 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-O.''íO: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben Énekegyüttesek 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Régi nóta, hires nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Derűre is derű A fizetés ára Csák Gyula hangjátéka 13.30 Kedvencek a múltból
Bo Diddley 14.00 Pihenőidő. Zenés délután -
nyugdíjasoknak közben:
15.00 Hirek. Időjárás
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 Az Andersen és a Sexepii
együttes lemezéről 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Népdalkörök felvételeiből 20.00 Fiók
Csejdy András: Európa borozó 20.30 Visszaszámlálás 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Galaktika 21.45 Batucada
Pergő percek dobosoknak 22.00 Magnósok, figyelem I 22.30 Victor Burghardt bigbandje
játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt A mi slágerlistánk
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
3 SAT
15.25 Zenés barangolás
16.25 Bor és kultúra (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Michael Lönnebergából (sor.)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Pawlakék (sorozat)
20.45 Az éjszaka asszonyai
21.51 Sport / Hírek
TfWS. Van, aki forrón szereti (amerikai filmvígjáték)
0.25 Zenei magazin
RTL
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Spríngfield-sztori (am. sor.)
ítm Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
iklili] Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor )
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
20.15 Gyilkosság, mondta a hölgy
(angol thriller)
22.15 Tévétükör - magazin
22.45 Sípszó - focishow
23.15 Gottschalk-show
24.00 Alaszka (amerikai sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki Itt a főnök? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
3.05 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó idők, rossz Idők (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 11.00 Európai magazinok 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 A könyvem nélkül soha I 14.45 Geopolis 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő - információk 21.30 Sacha Guitry-színdarab 23.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 Pip Dann
20.00 Tárcsázz!
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Eco-rekord
14.30 Helyszín
15.00 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sorozat)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Üzleti hét
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Francia négyes (film)
PRO 7
5.25 A madárijesztő és Mrs. King
(ism.)
6.10 Vicki (amerikai sorozat)
Repülni gyönyörű 6.35 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Repülő macik Garfield
Flintstone család 8.25 Parker Lewis (ism.) 8.55 Harttól Hartig (ism.) 9.50 Az ezüst erdő erdésze
(osztrák film) 11.30 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) ÍCTiE „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Váltságdíj 14.00 FBI akadémia (ism.) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Játék, só és gyilkosság 16.15 Rajzfilmek Heathcliff Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Látomások 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
A csere kizárt IMIM San Francisco utcáin (am. sor.)
Illegális bevándorlók 20.00 Híradó
miül Matlock - A polgármester
(amerikai krimi) 22.05 Jaké és McCabe (am. sorozat) Anyám barátja
Johnny Alonzo gengsztert a tévériporternő lakásán ölték meg. Alonzo hasonszőrű társai követték el a tettet, vagy a szép Candice ölte meg szeretőjét? Egy biztos, a gyanúsított hazudott a kihallgatáson. EEIifl A halál amulettje
(amerikai krimi) 0.35 Hirek
0.45 Törött jelvények (ism.) 1.35 Hirek 1.45 Rajzás (ism.) 3.40 Hírek
3.50 Harry Fox esetei (ism.)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Szerelem - Levél Lolának
Szobotka Tibor novellái 10.25 Operaslágerek 10.55 Barokk versenymüvek 11.40 Magyar szerzők népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.14 Nikola Gjuzelev operaáriákat énekel 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 RÉZben - IX/2. 14.55 Francia muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Fordulók a líra történetében 16.35 Vidovszky László műveiből 17.00 Metronóm. Zenebarátok órája 17.50 Most olvastam (ism.)
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszázadai
19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál
A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye közben:
20.25 Hirek. Időjárás 20.30 Halhatatlan magyar vers 21.40 Hangszerszólók 21.50 József Attila minden verse
100/76.: 1934 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Operabérlet
Verdi: Simoné Boccanegra 23.00 Világhangköltészeti Revue
Szkárosi Hangadó, II/8. 23.30 Harry Connick Jr., Neil Larsen és John Tropea felvételeiből 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből
Leleményesség
A Dél-Zalai Áruház főbejáratánál hosszú éveken át, majd az utcafronti rcszen rövid ideig jól funkcionált a különböző újságok, folyóiratok, képes- és levelezőlapok, bélyegek stb. árusítása. Aztán több mint két éven át szünet következett - az áruház dolgozói, a vásárlóközönség, a környék munkahelyeinek dolgozói és lakói, a piacra járó árusítók és bevásárlók bánatára, akik a belváros más árusítóhelyein voltak kénytelenek ebbeli vásárlásaikat eszközölni.
Miután a főbejárattal szembeni területen a műanyagzacskót árusító
„maszek" nemrégiben az áruház északi utcai részére helyezte át kibővített kereskedelmi tevékenységét, várható volt, hogy az előtéri részen valaki „felbukkan".
Nos, rövid előkészületek után, március 1-i nyitással Lukács Balázsné ka-corlaki nyugdíjas vállalkozó ütötte fel itt „tanyáját", aki árusító menye közreműködésével pavilont állított fel, ahol ismét kapható újság, folyóirat, képes- és levelezőlap, boríték, bélyeg... Végre, újra, mindenki nagy örömére! Reméljük, hogy nem átmenetileg, hanem hosszú távon...
A városkörnyéki vállalkozó leleményességét csak üdvözölni lehet!
(t-i)
<jfyüsnt PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
KANIZSA TV
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Knoff-Hoff-show (ism.) 10.15 Tudományos magazin (ism.) 10.30 Láthatatlan pofonok (ism.) 12.10 Külföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.50 Rajzfilm
15.05 Peter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 15.30 Bábjáték
15.50 Rabecca és a szomszéd gyerekek (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Ding-dong 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Diana hercegnő igaz története (angol film, II/2.) 22.00 Alaszka (amerikai sorozat) ronü Farkastej (amerikai film)
OSZTRÁK 2
17.00 Pályaválasztás
17.30 Országok és emberek
18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat)
18.30 Gaudimax
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Szórakoztató műsor
21.15 Géntechnika
22.00 Hiradó
22.30 Sport
1.00 Jazz
1.45 Hirek
8 óra: SZÍV-TV magazin (ism.)
18 óra: Heti magazinműsor
19 óra: SZÍV-TV magazin
_DUNA TV
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Víz alatti világ
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkvíz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hírek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
23.05 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
9.00 Szörf 10.00 Atlétika 12.00 Labdarúgás 13.00 Kézilabda VB 14.00 Műkorcsolya VB 16.00 Motorsport 17.00 Karate 18.00 Kosárlabda 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Ritmikus sportgimnasztika
1 PLUS
15.00 Hirek
15.03 Bakugrás (sorozat) 16.00 A matematika története 16.30 Zenei kollégium 17.15 Idegengyűlölet Németországban 18.00 Sinha Moca (sorozat) 18.30 Hírek
18.40 Műhientali gyerekek (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Kultúra
20.00 Hiradó
20.15 Dokumentumfilm
21.00 Beszélgetés
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.40 Union City (amerikai film)
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.10 Tóparti látomás
Magyar film (ism.) 17.40 A zene mindenkié
Kodály pedagógiai öröksége VI/1. rész 18.35 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Film és irodalom Makra
Magyar film (1974) FF 21.40 Privát Magyarország
IV/2. rész 22.40 Műsorzárás
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.15 Gyere vissza (német film) 11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Apának feleség kell (ism.) 13.45 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Úgy, mint régen íCTig Szomszédok
(ausztrál sorozat) Emlékezetes vasárnap 15.00 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Tolakodó rajongó 15.55 A négyöklü trió (am. sorozat)
Idegen megbízás 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék
18.30 Sport
18.45 Hirek
19.00 Szív az adu
19.30 Szerencsekerék
20.15 Apa és anya történetei
(színházi közvetítés) 22.00 Beszélgetés 23.25 24 óra 23.55 Sport-tenisz
Bali Miklós:
A megsebzett tövis
Tépett tövisvirág Ő Egyke az erdőtűz után Ki daccal bálra hív De szolgája a semminek
Vicsorog a sebektől, Amiket magán ejtett Mégis, hogy élőnek lássák A széllel acsarogni kezd
Aztán csend, este, homály S egy elsuhanó denevér Elviszi keserves könnyeit Magával fel a Holdra
Hajnalban a dér nekilát Lustán lemossa a kormot Dermedt, remegő töviseiről, Melyek csonkán állnak az ég felé
S mire a Nap megérintené S hívón jobbját nyújtaná Már nem talál ott senkit Csak a szétszikkadt magányt
MÁRCIUS 17.
Sz

5.40 Falulévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8 35—
12.05 Napközi
Benne: Klili] Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat HiTiTil La Sept
Három szerelem
Svéd tévéfilmsorozat VIII/2. rész (ism.) Gösta Nilsson - Sámuel Frö-ler (Zubornyák Zoltán), Egon Nilsson - Ingvar Hirdwall (Makay Sándor), Ester Nilsson - Mona Maim (Győry Ilona), Brita Nilsson - Lena T. Hansson (Kiss Mari), Lilian Melin - Jessica Zandén (Básti Juli), Orvar Nilsson - Gustav Levin (Végh Péter) 11.00 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 NovoModa
Divatmagazin (ism.) 16.40 Képújság 16.45 Parnasszus Irodalmi játék 17.00 Helena
Olasz tévéfilmsorozat Leonardo szökése 17.35 Most
A sokoldalú fiatalok műsora 18.05 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 18.20 Pénzvilág
18.30 Napközi - egy műsor és valami más
18.50 Jó éjszakát kiván a Disney I fETiTil Miami Vice
Amerikai krimisorozat Veszélyes látogatók 20.00 Hiradó 20.25 AC Milán—FC Porto
Bajnokok Ligája mérkőzés Közvetítés Milánóból A szünetben:
kb.
21.15 Telesport 22.20 Új világ
Külpolitikai képes krónika 23.05 AKTuáiis 23.25 Közjáték (ism.) 23.30 Út a csúcsra...
Összefoglaló a kupamérkőzésekről 0.20 Híradó 0.25 BBC-hiradó
HB®
17.30 Állati élet: Az elefánt, a természet bástyája
Angol természetfilm 52'' 18.30 Clinton elnök beiktatása világsztárokkal 102'' 20.15 Csata a csillagokon túl
Amerikai sci-fi 99'' 22.00 Felvonó a vérpadra
Francia bűnügyi dráma 87''

6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.20 Műsorismertetés íEfffi Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat Szerencsétien flótás 44'' (ism.) 16.10 Kérdezz I Felelek tffiEn Rinaldo Rinaldini
(A haramiák kapitánya) NSZK tévéfilmsorozat XIII/9. rész: Az álarcosbál 26'' 17.00 Hiradó - Időjárás 17.05 Észbontó
Ismeretterjesztő gyermekmagazin
17.25 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
A mozi fantomja 17.50 Elektor kalandor
Logikai videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Telesport tCTilü Mentöosztag
Angol-ausztrál tévéfilmsorozat XIV/4. rész: A tartálykocsi Mickey - Gary Sweet (Dörner György), Béka - Marshall Na-pier (Papp János), Tarajos -Tim McKenzie (Szerednyei Béla), Angyal - Steve Bastoni (Rékasi Károly), Georgia - So-nia Todd (Tóth Éva), Kormos - Peter Browne (Győri Péter), Méreg - Doug Scroope (Kiss Gábor), Felügyelő - John Clayton (Mádi Szabó Gábor) flililil Vonzásban
Portréfilm Balogh János cigány népművelőről 20.45 Tipplista
Kulturális ajánlatok 20.55 Helló világ!
Utazási magazin miKKl A tudomány határain
Tudományos ismeretterjesztő magazin 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Betiltott filmek Tüz van, babám! Csehszlovák film (1967) 69''
— SZÍV TV_
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic 19.35 Rajzfilmek 20.00 Különjárat
Pop, rock 20.40 Egészségmagazin 21.00 Szuperhekusok
Olasz film 100'' Főszereplők: Bud Spencer és Terence Hill 22.40 Mindennapi jóga
jM8ÉBS3BB3SI
SZOUQÁlf ATOlK.M''
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTÖRTÖK
10.30 és 13.30 óra:
Mozi: 16, 18, 20 óra: Mozi: 16.30, 18.15 óra:
Lázár Ervin: A kisfiú és az - bábelőadás a HSMk-ban Reszkessetek betörök 2. A kert (FBK)
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Napkönyv - X/3. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 Tímár György (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Nemzeti olvasókönyv
20.05 Hagyományápolók
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum. Világtérkép
23.05 Egy énekes - több szerep
-URH-ADÓN--
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 ín limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt (ism.) 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A gripsholmi kastély
Kurt Tucholsky regénye 11.00 Borisz Godunov. Részletek
Muszorgszkij operájából 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben
A Pforzheimi Kamarazenekar hangversenye 13.40 Régi magyar muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 RÉZben - IX/3. 14.55 Barokk versenyművek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság 16.15 Kortárs magyar zene 17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hirek. Időjárás
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Bornai Tibor 8.50 Helykereső
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakedvelőknek 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósmuzsika 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
Kettőtől - ötig közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Az AD Stúdió felvételeiből 18.30 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Az én újságom. Kulturális folyóirat 6-10 éves gyerekeknek 19.35 Prímások pódiuma 20.00 Kattogó Kabaré 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Hangalálestő 22.30 Jazzlista 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Petőfi a Pilvaxban
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 2.03-
3.00 Mélyrepülés
Műsor alkoholistáknak
4.03-
4.20 Operaénekesek nótalelvéte-leiből
18.05 Kapcsoljuk a stúdiót
Keönch Boldizsár énekel, Hajdú Roland és Kemenes András zongorázik 19.05 Magyar képek. Új magyar zeneművek hete, 1943 19.45 Mozart: F-dúr divertimento 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a budavári Mátyás-templomot. A Magyar Rádió énekkara énekel 21.15 Szimfonikus miniatűrök 21.50 József Attila minden verse
100/77.: 1934 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Napjaink zenéje 23.05 Kontraszthatások a barokk
zenében 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
3 SAT
15.55 Irodalom mindenkinek
16.05 Üzletelés a betegséggel
17.00 Minihírek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás (sor.)
18.00 Sport
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Beszélgetés
FTiTiTíl Az öreg (krimisorozat)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hirek
EHHü Szánalom nélküli város (film)
0.05 Hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I
9.00 A Főnök (am. sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (am. sor.) fKlFTü Kalifornia klán (am. sorozat)!
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat) nSfiTi] Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
20.15 Életre szóló munka (sorozat)
20.45 Segítség, megbolondult a
családom I (sorozat)
21.15 S. O. S. hívás (sorozat)
22.15 Sztárriport
22.45 Dirk Bach-show
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (am. sorozat)
1.10 Borzasztó kedves család (ism.)
1.45 KI itt a lőnök? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel 9.00 Riortok a nagyvilágból 10.00 Ez a délelőtt a természeté 12.00 Varletéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Kulturális magazinok 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I - mag. 21.30 Az évszázad haladása 23.35 Vlva - svájci magazin 0.55 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Gary Moore és barátai 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások 14.00 Utazási magazin 14.30 Média televízió 15.00 Dzsem 16.30 Élő videoshow 18.30 Bonanza
(amerikai sorozat) 19.30 Honey West (sorozat) 20.00 Vldeodivat 20.30 Arcképcsarnok 21.00 Belföldi tudósítások 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 A megtorlás völgye (film)
PRO 7
5.10 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
6.00 Vicki (amerikai sorozat)
Gonosz Leo 6.25 Rajzfilmek (ism.) Heathciiff Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 8.15 Parker Lewis (ism.) 8.45 Harttól Hartig (ism.) 9.40 Füstös a porba harap (ism.) 11.15 San Francisco utcáin (ism.) 12.15 Bili Cosby-show (ism.) 12.50 Vegas (am. krimisorozat) ítffB Kansas Pacific (am. western) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Gyilkos rali 16.15 Rajzfilmek Heathciiff A dzsungel könyve Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am sorozat)
Vásárlóközpont 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Bor, whisky és két nő [Elfö] San Francisco utcáin (am. sor.)
Egy tizenöt éves tévedése 20.00 Hiradó
Miim Wall Street woman (am. krimi) 22.05 T. J. Hooker (am. sorozat) Rizikó
Jason és két társa fegyverüzletek kirablására specializálta magát. Hooker számára ez a bűnügy is csak egy a sok közül, mindaddig, míg Jasonék meg nem sebesítik az egyik kolléganőjét. Az őrmester bosszút esküszik. 23.05 Króm és forró bör (amerikai akciófilm) 0.45 Hírek
0.55 Minden lében két kanéi (ism.) 1.45 Hírek
1.55 A halál amulettje (ism.) 3.20 Hírek 3.30 Vegas (ism.)
Kiállítás megnyitóval egybekötött részközgyűlést tartott a TIT „Öveges József'' Ismeretterjesztő Egyesölet nagykanizsai városi elnöksége
Március 5-én késő délután a HSMK-ban tartotta részközgyűlését a TIT „Öveges József'' Ismeretterjesztő Egyesület nagykanizsai városi elnöksége.
A küldötteket és a vendégeket Harkány László megyei alelnök, a városi elnökség tagja köszöntötte, majd átadta a szót dr. Kovács Lázlónak, a Szombathelyi Tanárkép-/." Főiskola fizika tanszékvezetőjének, aki riií gnyitotta a teremben rendezett ÖVEGES JÓZSEF KIÁLLÍTÁS-t. Először ismertette az egyesületi névadó, zalai származású
Öveges József (1895-1979) fizikus professzor életútját, hervadhataüan munkásságát és érdemeit. Ezután a Kanizsán élő, de az eszteregnyei általános iskolában fizikát, kémiát és matematikát tanító Zsoldos Ta-másné, a kiállítás rendezője - aki egyébként vándorkiállításainak megtartásához 35 ezer forint támogatást kapott az egyesülettől - videofilmen mutatta be Öveges professzor egyik legkedvesebb kísérletét.
A tetszést aratott bemutató után Harkány László arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyesületnél szükségszerűvé vált fiatal tagok bevonása. Ennek jegyében mutatta be az egyesület új, legfiatalabb tagját, Németh Ferenc helyi középiskolai tanárt.
A napirend ismertetése és elfogadása után Horváthné Polai Mária, városi irodavezető egészítette ki az 1990. június 2-án átalakult egyesület megyei és városi elnökségeinek
0 ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
MÁRCIUS 18.
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Ausztria-kép (ism.) 10.30 Diana hercegnő igaz története (ism.) 12.05 Természetfilm 12.15 Magazin (ism.) 13.00 Hirek
13.10 RAlunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 Csodák az állatvilágban
15.05 A dzsungel könyve (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Alfréd J. Kwak (sorozat)
16.30 SzellemlrtAk (sorozat)
17.00 Minihirak
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Duna hercegnő (sorozat) 21.05 A számok világa OTE1Ü El Dorado (am. western) 23.40 Kávét a tigrisnek (film)
OSZTRÁK 2
17.15 A nagy fal
(sorozat) 18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat) 18.30 Ki kicsoda7-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúrai 22.00 Hiradó 22.30 Irodalmi kvartett 23.45 Beszélgetés 0.45 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkvíz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hirek
23.05 Életmódmagazin
24.00 DSF-stúdió
EUROSPORT
12.00 Labdarúgás
15.00 Kosárlabda
16.30 Lovaglás
17.30 Sí-riport
18.30 Nemzetközi sport
19.30 Eurosport-hírek
20.00 Kézilabda VB
22.00 Labdarúgás
23.30 Kosárlabda EB
1 PLUS
15.00 Hirek
15.03 Marion (német film) 16.30 Zenés terápia 17.15 Arany vasárnap (sorozat) 18.00 Slnha Moca (sorozat) 18.30 Hírek
18.40 Mühlentali gyerekek
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Hiradó 20.15 A remény utcája 21.15 „Arany" lányok
(sorozat) 21.40 Az álmok háza (film)
— DUNA TV
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.10 Makra
Magyar film FF (ism.) 17.50 Távolból írok, kedvesem...
A Fonográf együttes műsora 18.35 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 XX. század
Mensáros László előadóestje 19.45 Liszt Ferenc: Les preludes 20.00 Filmklub Tanúk nélkül Orosz film 20.35 Hollywood, avagy álomgyár a város felett
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.10 Apa és anya történetei (ism.) 11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Kérlek, jelentkezz I (ism.) 13.45 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Biztosítások 14.35 Szomszédok (ausztrál sor.) Titkok
15.00 Kaliforniai nap alatt (am sor.)
Egyedfii az oltár előtt iHUM A négyőklü trió (am. sorozat)
Az örökség 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hírek 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 Cluedo - krimishow 21.20 Halll Galll - szórakoztató műsor
22.15 Híd a pokolba (olasz film) 23.55 Dracula sátáni rítusai
(angol horror) 1.25 A négyöklű trió (ism.)
közel 3 éves munkájáról készített, a tagoknak előzetesen írásban eljuttatott beszámolót. Megtudhattuk, hogy a 376 tagból álló megyei egyesület Kanizsán jelenleg közel 60 taggal rendelkezik. Tevékenységüket a pártsemlegesség, a politikamentesség mellett a tudományosság igényének alkalmazása jellemzi. Az átalakulás óta a természet-és társadalomtudományi előadások száma -elsősorban a taglétszám csökkenése miatt — megközelítően a felére csökkent. A legnagyobb érdeklődés továbbra is az egészségügyi, a mezőgazdasági, irodalmi és történelmi tudományágak iránt mutatkozik, de ápolták a határokon túli magyarok anyanyelvi kultúráját is. Továbbra is jellemző az idegennyelv oktatása, a népfőiskolák tartása, valamint a szakmai képzési és továbbképzési funkció végzése. Az egyesületi gazdálkodást a tervszerűség, a szakszerűség és
a takarékosság jellemezte. Ali fős kanizsai elnökség tevékenységét 2 főfoglalkozású dolgozó egészíti ki, akik jól fogják össze a városkörnyéki tudományos ismeretteijesz-tő munkát is.
Az egyesület jelenlévő tagjai elfogadták a tevékenység továbbfejlesztésére írásban előterjesztett, megyei állásfoglalást, s kisebb változtatásokkal az alapszabály-módosító javaslatot is.
A vitában többek között felszólalt Felházi György megyei igazgató, Papp Ferenc városi elnök és Tüttő István városi alelnök is.
A megyei küldöttértekezlet városi küldötteinek megválasztása után a jelenlévők szerény megvendégelésével zárult a színvonalas rendezvény.
T. I.

5.40 Falutévé - ipartippel és kert-ész
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor Telefon: 176-7943 Benne:
8.05 A Financial Times keleteurópai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
A TV1 nap-közi tájékoztató műsora
Telefon: 153-1204 Benne: ■;min Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsoroz; 10.00 A klinika
NSZK tévéfilmsorozat XII/3. rész: Családi élet (ism.) 11.00 Játék
■nre zoom
Your English Magaziné 12.00 Hirek 12.05 Képújság

16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Telesport 16.50 Képújság 16.55 Helena
Olasz tévéfilmsorozat Az utolsó meccs 17.30 Menedzser Magazin 18.10 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.20 Napközi - egy műsor és valami más 18.40 LeóésFred
Magyar rajzfilmsorozat
Hóoroszlán
Plngu
Német-svéd rajzfilmsorozat 19.00 Atlanti kerekasztal
Vitaműsor 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 Szomszédok Teleregény
(Ismétlés: péntek, TV1 9.00) 21.10 Friderlkusz-show
Garantáltan politikamentes talkshow
(Ism.: március 30., TV1 10.00) 22.35 AKTuállS 23.00 Közjáték (ism.) 23.05 A holland példa Dokumentumfilm 23.55 Hiradó 24.00 BBC-hiradó
Hifi
17.30 A Bourne-rejtély
Amerikai bűnügyi film
I. rész 89'' 19.05 A Bourne-rejtély
Amerikai bűnügyi film
II. rész 91'' 20.40 Gyomok között
Amerikai dráma 143'' 23.00 Áruló fotók
Amerikai bűnügyi vígjáték 100'' 0.45 Erósz, a nagyvilágban Amerikai riportfilm 1. rész 30''

6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.55 Műsorismertetés 16.00 Keresztelő a Gylmesben 16.15 Ötöd-ölő
Telefonos játék 16.30 Kirakat 17.00 Híradó - Időjárás tHtilü Prizma
Életmódmagazin A zene mindenkié? 17.45 Nellle, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellle, a színház kedvence 17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális híradó 18.25 Regionális magazin 18.55 Műsorajánlat - Időjárás 19.05 Showzás
Angol komédiasorozat VI/4. rész
Showznak: Mel Smith (Székhelyi József), Gryff Rhys Jones (Kerekes József) nnsiü Budapesti Tavaszi Fesztivál Maurice André és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye
Gálaest a zenekar 30 éves fennállásának alkalmából Bach: D-dúr szvit BWV. 1068.
Haydn: Trombitaverseny
kb.
20.20 Budapesti Tavaszi Fesztivál
Összefoglaló EfflEffl Férfi kézilabda VB
Középdöntő, a magyar csapat mérkőzése
Közvetítés Stockholmból, felvételről 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás
22.25 Budapesti Tavaszi Fesztivál A gálaest folytatása Mozart: Postakürt szerenád KV. 320. Marcello: Trombitaverseny
19.05 Sráckarlka
Nyolcvan nap alatt a Föld körül Rajzfilm 19.35 Teleshop 20.05 A szabadság hangja
Amerikai film 21.40 Indiai képeslap 21.45 Orvosi turmix 22.00 Sláger és Horoszkóp 22.25 Az amerikai álom
és vízkütak fúrását, kiképzését és javítását
ÉNTEK
18 óra: IRODALMI KÁVÉHÁZ - Erkel P. Müv. Házban Mozi: 16, 18, 20 óra: Tttsarok
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv - X/4. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma?-Pápán 13.15 Falurádió (Ism.) 13.30 Az unitárius egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A magyar irodalom története, 1945-1991 - 5. 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Nemzeti olvasókönyv 20.05 Népdalok, -feldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Prága tegnap és ma 23.05 Hangversenymúzeum
-URH-ADÖN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Szavak csapdájában 11.30 Rockújdonságok 14.00 Cigányfélóra (Ism.) 14.30 Hátsó szoba 15.05 Hír-vidék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-O.''i 0: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. A Chicagói Szimfonikus Zenekar játszik 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Rádiószínház
A vakok. Michel de Ghelde-rode kishangjátéka 10.26 A kamarazene kedvelőinek 11.21 Szalma Ferenc felvételeiből 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Nemzetközi szólófuvolaverseny
13.25 Maria Teresa Űribe (ének) Vajda Gergely (klarinét), P. Szabó Anikó és Szűcs Lóránt (zongora) hangversenye 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 RÉZben - IX/4.
Réz Pál hangos memoárja 14.55 Zenekari muzsika 16.00 Hírek. Időjárás
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
A Steppenwolf együttes 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Farkas Rozália és Csala Judit énekel, Oláh Vilmos cim-balmozik 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 Mit üzen a Rádió? (ism.) 13.30 Gramofonsztárok
Mary Lou Williams lemezeiből
14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.45 Poggyász
15.00 Hírek. Időjárás
16.45 Poggyász
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 Magyar slágerlista
18.30 Walkman. Lírai és groteszk
pillanatfelvételek az utcáról 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Magyar tájak dalaiból 20.00 Hiánypótló 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Híres történetek, nagy egyéniségek
22.00 A 8 és % cimü film zenéje 22.30 McCoyTyner kvintettje játszik 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Katona Klári lemezeiből -VII/7.
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után Póttarisznya
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 17.00 Musica Sacra
Egyházzenei magazin 17.50 Tibullus elégiái 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Boito: Mefistofele
Négyfelvonásos opera prológussal és epilógussal közben:
19.57 Hirek. Időjárás 20.02-
20.16 Petri György versei 20.55 Barokk muzsika 21.49 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hl-Figyelö. Magazin 23.00 Emberi dolgok. Az éjszaka
Korányi Tamás műsora 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
3 SAT
16.20 Közlekedési magazin
17.00 Minihirek
17.10 Maja, a méhecske (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 A halászat és következményei
20.40 Dokumentumfilm
21.51 Sport
22.00 Hirek
22.25 Oldalpillantások
22.50 Mulungu (svájci film)
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 9.00 A Főnők (am. sorozat) 10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sor.) FKüTü Kalifornia klán (am. sorozat)! 14.10 Baleseti osztály (am. sor.) iEfilíl Gyilkosság a hobbija (sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki Itt a főnök ?(am. sorozat) 17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Eletre-halálra (sorozat) 21.15 Salzburgi nudli (sorozat) 22.15 Tessék? 23.15 Gottschalk-show 24.00 Fiatal csábítók II.
(német-svájci szexfilm) 1.30 Susanne, a fogadósné
(német erotikus film) 2.55 Fiatal csábítók II. (ism.) 4.30 A Főnök (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Elszámolás (ism.) 14.30 Varieté fiataloknak 15.15 A hatok bandája (sorozat) 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Aktuális magazin 21.30 90 sztárjai - varieté 23.40 Egészségügyi magazin 0.50 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három
24.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Koncert
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30'' Európa-film
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-magazin
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Színészek és bűnök (film)
PRO 7
5.20 Csillagember (am. sorozat)
A gyűrű 6.05 Vicki (amerikai sorozat)
Vakság 6.30 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff A dzsungel könyve Garfield
Flintstone család 8.20 Parker Lewis (ism.) 8.50 Harttól Hartig (ism.) 9.45 Forró hegyek (am. western) 11.25 San Francisco utcáin (ism.) 12.25 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Perry Mason (am. sorozat) A különös elmebeteg esete 13.50 Matlock - A polgármester (ism.)
15.25 Harttól Hartig (am. sorozat)
A szerelem vakká tesz 16.20 Rajzfilmek Heathcliff Widget, a kis őr Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sorozat)
Éljen a király! nnEEl Bili Cosby-show (am. sor.)
Éjszakai szendvics 19.05 Booker (amerikai sorozat)
Párbaj a profival 20.00 Híradó 20.15 Két kicsi kocsi
(német filmvígjáték) 22.05 Mike Hammer (am. sorozat) Kirándulás Brooklynba Mike titkárnőjét megtámadják és súlyosan megsebesítik. Hammer Velda leírásából felismeri Tony Cable bandavezért. Cable nevelőtisztje ennek ellenére sem hajlandó segíteni. KKllH Kobra (amerikai akciófilm) Fsz.: Sylvester Stallone 0.40 Hírek
0.50 Jaké és McCabe (ism.) 1.35 Hirek
1.45 Króm és forró bőr (ism.) 3.25 Hirek
3.35 Perry Mason (ism.) 4.25 Forró hegyek (ism.) 5.55 Szabad nevetni (am. sorozat)
Balesetmentes közlekedést!
A tavalyi baleseti statisztika megrázó: 2060 ember vesztette életét az utakon Magyarországon, az anyagi kár is tetemes, 4-5 milliárd forint, de vajon meglehet fizetni egy emberéletet? A KRESZ-t módosították, március elsejei hatállyal. Rajtunk, gondolkodásunkon a sor... Minket is haza várnak.
Szekér József alezredes, a megyei főkapitány közbiztonsági helyettese tájékoztatta a sajtó képviselőit az 1993. már-
cius 1-én életbe lépett, módosított KRESZ szabályok betartásáról, a megyében végrehajtott közúti ellenőrzési akció tapasztalatairól. Március 1-én és 2-án fokozott közúti ellenőrzés volt, amelyben 77 darab személygépkocsi, 330 rendőr és külső segítő vett részt. A két napon 512 bírságolás történt, közel 200 ezer forint értékben. 117 szabálysértést regisztráltak, ebből 108 a közlekedési szabálysértés. Hatan ittasan, és szintén hatan vezetői engedély nélkül ültek a volán mögé, huszonkilencen pedig a közlekedésirányító lámpa piros jelzésénél hajtottak át... Ami mindenképpen pozitívum, személyi sérüléses baleset nem történt a két nap során.
Mindenki igyekezett betartani a lakott területen - ha jelzőtábla mást nem jelez
lá a na cj yka. .. usz&dai xv
Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Esseni örökség
10.00 X-Large (ism.)
10.30 Ki szerez barátokat? (ism.)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 A holnap mesterei
15.05 Heidi (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Muppet babák
16.30 VIF-Zack
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Európai zsaruk (krimisor.)
PCTiTil Az éjszakában (am. film, ll/2.)i
RCT3Í1 Vörös kocsma
(francia filmvígjáték)
1.30 A modell és a zsaru (am. sor.)
OSZTRÁK 2
16.05 Kaland a Grand Hotelben
(német filmvígjáték) 17.30 Csodák az állatvilágból 18.00 Hooperman lelügyelő
(sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Természetfilm 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hiradó
22.30 Szórakoztató műsor 23.40 Rocklegenda
Paul Simon
Teenager Vámpír Batwomen és a Macska lány
_DUNA TV
MARCIÜS 19.
p
13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 Motorok és legendák
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hirek
23.05 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUR0SP0RT
11.00 Nemzetkőzi sport 12.00 Labdarúgás 13.30 Kosárlabda EB 15.00 Lovaglás
16.00 Ritmikus sportgimnasztika
18.00 Si VB
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Kézilabda VB
22.00 Ökölvívás
24.00 Kickboksz
1 PLUS
15.15 Hirek
15.20 Pályaválasztás
15.50 Kelet-ázsiai konyhaművészet
16.05 Spanyol nyelvlecke
16.45 Az Elba
17.00 Európa városai - Krakkó
17.45 Európai kultúra
18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hirek
18.40 Mühlentali gyerekek (sor.) 19.10 Mese 19.15 Sport / Hiradó 20.15 Aki erőszakot vet... 21.15 .Arany" lányok (sorozat) 21.40 Szórakoztató műsor
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.10 Isten hozta, őrnagy úri
Magyar filmszatíra (ism.) 17.50 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.40 Mesesarok 18.45 Hírek
19.00 Közép-európai magazin 19.40 Őseink büszke tánca - A Maros Művészegyüttes műsora 20.10 Ismeri a szandl-mandlt?
Magyar filmvígjáték 21.35 Versszinház a Komódiumban „Örökkedike" Dinnyés József estje
SAT 1
6.00 Jó reggeli a SAT 1-gyell 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.15 Mindegyik nöt szeretem
(német zenés film) 11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Cluedo(ism ) 13.45 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Titkolózás 14.35 Szomszédok (ausztrál sorozat) Régiségek 15.00 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Diagnózis 15.55 A négyöklü trió (am. sorozat)
Az eltűnt kézirat 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit - játék 18.30 Sport 18.45 Hirek
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék MiMil A fekete özvegy (am. krimi) 22.05 Labdarúgás 23.05 Tuttl Frutti (olasz erotikus film) 0.35 Sport-tenisz
- megengedett 50 km/órás sebességet. Zala megyében három helyen (lakott területen) engedélyezett a 70 km/órás sebesség, Zalaegerszeg, Balatoni úton, Bocska területén, valamint Alsófakos-pusztán. A két napos akció negatív csúcsa 33 km/óra „sebesség" volt, a leggyorsabban viszont Vonyarcvashegyen közlekedett egy úr személygépkocsival: „teljesítményük" mindenképp „elismerésre" méltó, 120 km/óra, igaz ezt a „rekordot" nem megyénkbeli állította be.
Sajnos, a szomszédos országok lakói nem tudtak a KRESZ módosításáról, ezért a Zala Megyei Rendőr-főkapitány-ság a közeljövőiben tájékoztatót készíttet szerb, szlovén, horvát és német nyelven. Mint megtudtuk, Zala megyében minden hónapban számítani kell hasonló, kétna-
pos akciókra, ahol már nemcsak figyelmeztetik a vétkes járművezetőket.
A két nap tapasztalatainak összegzése után Molnár Gyula hadnagy ismertette az 1993. január 1-február 28. között történt közlekedési balesetek statisztikáját, amelyet a tavalyi év hasonló időszakával vetettek egybe. A megyében 57 közúti baleset történt (tavaly 32%-kal több), ebből halálos kimenetelű 4 (tavaly 9). Nagykanizsán és környékén 13 baleset történt ezen időszak alatt, amelyből két közlekedési baleset emberéleteket követelt (tavaly 41 baleset, 6 halálos kimenetelű). Az adatok csökkenő tendenciát mutatnak, az év első két hónapjában. Csak el ne kiabáljuk!...
Horváth László

5.40 Falutóvó - profittal 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne: 9.00 Szomszédok
Teleregény (ism.) 9.50 Lottósorsolás nililil Dallas
Amerikai filmsorozat Kötélhúzás
(Ismétlés: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 16.40 Helena
Olasz tévéfilmsorozat Az emlékekkel tele kalap 17.10 Képújság inna llnti kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat A Déli-tenger hullámain Múmin
Japán rajzfilmsorozat A szárnyak 17.45 Pénzvilág 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben I..."
Keresztény életkérdések 19.00 Álljunk meg egy szóra I Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 19.10 Fejek
Birkás Ákos festő 20.00 Hiradó 20.30 Telesport mm Dallas
Amerikai filmsorozat Kötélhúzás (ism.) 21.35 Panoráma
Világpolitika percről percre 22.35 Közjáték (ism.) EBnil Korczak
Lengyel-NSZK-francia-angol film (1990) FF 113'' 0.35 Improvizió - A Joy együttes 1.10 Hiradó 1.15 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Artúr, a feltaláló
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Mozimánia: Clint Eastwood
Amerikai dokumentumfilm 19.05 Piszkos Harry
Amerikai akciófilm 98'' 20.50 Rendörakadémla 1.
Amerikai vígjáték 92'' 22.30 A gyors és a halott
Amerikai westernfilm 88'' 24.00 A sátán kapuja Amerikai horror 86''

6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.00 Műsorismertetés tüffTü Zsebtévé (ism.) 15.38 Aranyfürt királykisasszony és a fürtöcskék
Francia rajzfilmsorozat X/10. rész: A tűzlabda
Az aranyvár elfoglalása rrtiTil Eurokllck
Élet és munka Európában 16.30 Pop-rock fehéren, feketén
Hazai videoklipek 17.00 Hiradó - Időjárás 17.05 Műsorajánlat 17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból 18.00 Hiradó 18.10 Regionális híradó 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.35 Produkciói íCTiB Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő filmsorozat - VI/3. rész: A táplálkozás rejtelmei (ism.) flilili] TV2 kabarészínháza Apolitikai kabaré Pénz nélkül nem megy Szereplők: Agárdi Gábor, Balázs Péter, Bach Szilvia, Bakró Györgyi, Bánfalvi Ágnes, Be-de Fazekas Anna, Bozsó János, Csala Zsuzsa, Forgács Gábor, Heller Tamás, Hernádi Judit, Kibédi Ervin, Kósa András, Kocsis György, Körmendi János, Lorán Lenke, Strasz-szer Anikó, Szilágyi Tibor, Ul-mann Mónika, Ulmann Ottó 20.55 Világvédett lehetne
Szürke marha - Hortobágy (ism.) 21.05 Nótaszó (ism.) EUKTií Miss Universe Hungary . 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHEE1 Boszorkánypéntek, avagy a varázslatok éjszakája a Halak jegyében
Közreműködik: Pitti Katalin, Voith Ági, Paudits Béla, Sze-rednyei Béla, Varga Miklós, Cinkota Zoltán, illetve a Gun-nin'' Dogs együttes és az Operaház táncosai
20.05 Music TV4 21.20 Lángoló kereszt
Amerikai film 23.10 Teleshop 23.30 Csábító gyémántok
Erotikus film - VIII/2.
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON ITmZm*
Emlékmősor a Nagy rác úti Ált. Iskola 110. évfordulóján
- Móricz Zsigmond Müv. Ház
Gyermekteaház a HSMK-ban
Jazz hangverseny a HSMK-ban
Micsoda csapat
ZOMBAT
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05-
10.15 Szaván fogjuk 11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató. Hátrányos helyzetű helységek - Rakaca 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkinálat 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes 16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Halárok nélkül. Benne: Miska bácsi levelesládája 20.05 A Rádiószínház bemutatója Az eke és a csillagok Sean O''Casey színmüve 21.52 Filmzene 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mix -URH-ADON-
9.00 Körzeti Információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 17.05 Rádiószínház A kétlaki
Thinsz Géza rádiójátéka 18.20 Kontra Ferenc írása 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache
Na materinjem jeziku (horvát) Na maternjem jeziku (szerb) 21.05 Dallamról dallamra 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Pelri György versei 4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
20.00 20.30
nttin
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő
8.05 Sportszombat
8.30 Világsztárok - sokszemközt
Josephine Baker 9.00 Hírek. Időjárás
9.06 Színe-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Már csak ez hiányzott 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Valahol valaki
Portré negyven percben 13.47 Csak fiataloknak I 14.20 Daráló
Folytatásos ifjúsági történet 14.50 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről és közvetítés a férfi kézilabda-vi-lágbajnokságról közben:
15.00 Hírek. Időjárás 15.25 Szív küldi... 16.20 Közvetítés az FTC-Kispest HFC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Don Quijote, a búsképű lovag 17.25 Sláger születik 18.20 Zsidónak születni - II/1.
Róbert László műsora 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Talpalávaló 20.05 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Az én évem... 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt
5.50 Napforduló - éjfél után
(0.10—5.50-íg Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-
5.50 Nótacsokor
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon
Beethoven: IX. szimfónia 11.17 Barokk muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók Rádió kívánságműsora
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt I 14.15 A szülőföld muzsikája 15.00 Opera-művészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót A Vox Humana énekkar énekel 16.45 Philip Jones rézfúvósegyüt-tesének régizene-felvételeiből 17.00 Mozart: Esz-dúr szimfónia
K. 543. 17.30 Poggyász
18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Dlszkotéka 19.05 Geszty Szilvia énekel 19.35 Kapcsoljuk a Magyar Tudo mányos Akadémia Kong resszusi termét. Erika Raum az 1992-es Budapesti Szige József Hegedűverseny győztesének hangversenye közben:
20.20 Hirek. Időjárás
20.25 Petri György versei 21.30 Népzenei feldolgozások 21.40 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás
22.05 összkiadás. Couperin koncertjei a Kuijken kamaraegyüttes előadásában - III/2.
23.26 Zenei panoráma 24.00 Hírek. Időjárás
0.05 Komolyzenei zsákbamacska
3 SAT
13.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.40 ötletek és irányok
14.10 Oroszlánfog (sorozat)
14.40 Életem cirkusza (sorozat)
15.05 Gasztronómia
15.30 Kivánságkoncert
17.20 Búcsú a felhőktől
(német film)
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Pillanatképek
20.00 Solness építőmester (színházi közvetítés)
22.00 Kulturális magazin
22.45 Dokumentumfilm
6.00 Belle és Sebastlan (sor.) 6.25 Bob, a szellem (sorozat) 6.50 Lila hercegnő (sorozat) 7.20 Pif és Herkules (sorozat) 7.35 Samurai Pizza Cats (sorozat) 8.00 Játék
8.20 Super Mario Brothers (sor.) Beverly Hills Teens (sor.) Lucky Luké (rajzfilmsorozat) 10.05 A hatmillió dolláros család (amerikai sorozat) Planet kapitány (rajzfilmsor.) 11.05 Sárkányok birodalma (sor.) 11.30 Mutánsok (am. razfilmsor.) 12.00 Wlnspector (japán sci-fi-sor.) 12.30 Harry és Hendersonék (sor.) 13.00 Bolondokháza (am. sorozat) 13.30 Bel Air hercege (sorozat) 13.55 Titkos énem (am. sorozat) Rendőrségi beszámoló (sor t Knlght Rider (am. sorozat) A csapat (amerikai sorozat) _ Jump Street 21. (am. sor.) 17.45 Melrose Place (am. sorozat) 18.45 Híradó
19.15 Beverly Hills 90210 (am. sor.) 20.15 Házasságról szó sem lehet
(színházi közvetítés) 22.00 Istenek fegyverzete (hongkongi akciófilm) 23.30 Ökölvívás 0.45 Bora Bora (francia szexfilm)
9.10 9.35
10.35
TV 5
6.00 Telereggei 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Magazinok 12.20 Autóvizió 13.15 93 a láthatáron 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Szótárak, lexikonok 23.45 A hatok bandája (sorozat) 0.40 Zenei műsor 1.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
14.30 Paul King 17.30 Rockhét 18.30 RayCokes 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 21.30 Sport 22.00 Soulzene 23.00 Házibuli övezet 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Koncert
14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin
16.00 Természetfllm
16.30 Túl a holnapon
17.00 Videodivat
17.30 Show-műsor
18.30 Arcképcsarnok
19.00 Cowboy közlegény
(amerikai film)
21.30 Európa-film
22.00 Hírek
22.30 Magazin
23.30 Színhely
24.00 Ismeretlen világ (film)
PRO 7
6.15 Lassie
(amerikai sorozat) Lassie és a bárány 6.40 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilmsorozat) 7.25 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Vérdíj 8.15 Űrhajótörőttek (amerikai sorozat) Lemásolt család 9.20 Kansas Pacific (ism.) 10.40 Két kicsi kocsi (ism.) 12.25 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Hősök és hősnők 12.55 Booker(ism ) 13.45 Vadállatok birodalma (ism.) 14.40 Csillagember (amerikai sorozat) A gyűrű 15.35 Taxisból lett énekes (amerikai film) Fsz.: Sylvester Stallone 17.35 Dowling atya titkai (amerikai sorozat) Két apáca 18.25 A lekete dzsungel rejtélye
(olasz-német kalandfilm) 20.00 Híradó Efflna Vérbeli hajsza (amerikai sci-fi) 22.40 Antitérrorista csoport
(amerikai krimi) 0.15 Fekete farkasok (amerikai sorozat) Arany pókok 1.05 Hirek
1.15 Wall Street woman (ism.) 2.50 T. J. Hooker (ism.) 3.40 Hirek
3.50 Mozgó kórház (ism.) 4.15 Vicki (ism.)
Anyu, mi legyek?
Anyu, mi legyek? — kérdi 14 évéhez menthetetlenül közeledő leánygyermekem. Ha nem is gyakran, de naponta. Most légy okos! - mondom magamnak. Időt nyerni!
- Hát elsősorban is felnőtt talán -felelem nem túl bölcsen.
- Jaj anyú, le olyan komolytalan vagy - hangzik az enyhe felháborodás.
És akkor minden nap vázolom előtt^, az ismert lehetőségeket.
- Nem tudom, hogy mi legyél, leginkább azt kellene kideríteni, hogy mire vagy alkalmas, mihez van érzéked. Azt lehet tudni, hogy nyelvtudásra szükség
van, tanulj hát nyelvet továbbra is. Meg kellene ismerkedned a számítógépek világával, mert hovatovább minden területen szükség lesz rá. Szakmát nem tudsz tanulni, legalábbis hagyományos értelemben nem, mert arra nincs pénzünk.
A középiskolát kell megcéloznod, arra lenne esélyed, hogy nagy szorgalommal, jó eredménnyel elvégezd. Aztán majd meglátjuk. Ma Magyarországon sok minden változik, új szakmák jelennek meg. Neked még van négy éved, addig talán kirajzolódik előtted valamiféle jövőkép, akadnak lehetőségek ennek megvalósítására.
EZ A HELY AZ ÖN HIRDETÉSÉRE VÁR!
Mozi: 16, 18, 20 óra: Tűsarok
Mozi: 16.3«, 18.15 óra; Teenagcr Vámpír
20.15 éra: Batwomen és a Macskalány
KANIZSA TV 8 óra: ATV-Víkcnd magazin
13 óra: ATV Ifjúsági magazin
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Jolly Joker (ism.)
10.15 Euroturlzmus
10.30 Féltékenység olasz mádra
(olasz film)
12.30 Hallá, Ausztria I - halló, Bécs I
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szá (ism.)
13.35 Nagy szerencse (osztrák film)
15.10 Szórakoztató műsor
15.35 Amikor az állatok elhagyták
az erdőt (sorozat)
16.00 Gyermekwurlltzer
17.00 Mlnlhirek
17.10 Slágerparádé
18.00 Hirek
18.05 Alpok-Duna-Adria
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Fogadjunk, hogy...-játék
22.00 „Arany" lányok (sorozat)
EE3FE1 Az ultimátum (amerikai ttinller)
FflFE ördögi játszma
(amerikai thriller)
2.05 Hirek
OSZTRÁK 2
9.55 Sport
14.15 Szabadon, mint a szél 15.00 Szereti ön a klasszikusokat? 15.45 Zenés kvizműsor 16.30 Zenés barangolás 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? (sorozat) 18.00 Labdarúgás 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Kételkedik, ügyvéd úr? (film) 21.50 Hírek 22.00 Sport 22.30 Haza (sorozat) 0.35 A modell és a zsaru (am. sor.)
11.30 Híres sportolók portréja
11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.00 Sport a nagyvilágból
15.00 Tenisz
17.55 Hirek
18.05 Mexikó és Új-Zéland 18.55 Hirek 19.05 Gólok (sorozat) 20.00 Jégkorong 21.55 Hirek 22.05 Hegymászók 22.55 Hirek
23.05 Küzdősportok magazinja
EUROSPORT
8.30 Sí VB 6.55
15.30 Kerékpársport 7.25
Kézilabda VB 7.55
Sí VB 8.25
Kézilabda VB
19.00 Sí - riport 9.00
20.00 Síugrás
21.00 Lovaglás 9.30
23.00 Ökölvívás 10.00
0.30 Nemzetközi motorsport 10.30
11.00
1 PLUS 11.40
13.10
14.45 Mestermüvek 15.00
15.00 Nincs folytatás (sorozat)
15.30 Egyszer volt (sorozat)
16.00 Divat ''93 16.45
16.45 Zenés beszélgetés 17.20
18.00 Megvalósult álmok 18.00
18.30 Hirek 19.20
18.40 Műhlentali gyerekek 19.30
(sorozat) BiKB
19.10 Mese
19.15 Asszonyok 22.05
20.00 Hiradó 23.05
20.15 Dokumentumfilm
21.15 Barbara Hutton története 0.45
(amerikai film, 11/1.) 2.10
DUNA TV
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.10 A legszögedibb szőgedl
Portré Bálint Sándor néprajztudósról
16.50 A Korai együttes műsora 17.10 Jolly Joker
Német tévéfilmsorozat 18.10 Mesesarok
Süsü, a sárkány 18.45 Hirek 19.00 A dunai hajós
Magyar film 20.35 Egy erkölcsös éjszaka Magyar film
SAT 1
(amerikai rajzfilmsorozat) Peter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat)
(német film) A négy muskétás
(francia kalandfilm)
(amerikai filmvígjáték)
Az árulás I.
(ausztrál film)
(német erotikus film)
- Anyu, te mindig ezt tudod mondani! De miért nem mondod, hogy lehetnék tanár? Mert az nem keres sokat, ugye? Legalább mondd azt, hogy nem bánod, ha tanár leszek.
- Jó, nem bánom! Legyél tanár!
- De anyu, megint csak rámhagyod! Te nem is igazán akarod, hogy tanár legyek.
- De igazán akarom, hogy tanár légy! - adom meg magam.
- Vagy legyek inkább színész? Szerinted én tehetséges vagyok?
- Nem tudom - emelem fel kissé hangomat - Majd idővel kiderül. Néhány év és meglátjuk, hogy milyenek lesznek a lehetőségek és hogyan fejlődsz te magad.
- Na tessék! Ezt sem tudod. Akkor szerinted milyen pályára érdemes menni?
Most mit válaszoljak? Azt nem felelhetem, hogy fogalmam sincs! A gyerek bízik bennem, a hitelemet nem akarom elveszíteni vele szemben. Készül, mint annyi más tizenéves az életre, pályaválasztásra. Azt mégsem mondhatom neki, hogy itt már rég nem kérdés az, hova érdemes menni tanulni vagy dolgozni. Csak azt tudom, hogy munkanélkülinek nem érdemes lenni. A gyerek készül, terveket sző, tiszta logikával gondolkodva természetes számára: ha felnőtt leszek, pályát választok, dolgozni fogok!
Mi szülők pedig egyre inkább féltjük őket, hisz még határozottan ígérni sem tudunk nekik semmit. Pedig a kérdést holnap is felteszik:
- Anyu, szerinted mi legyek?
Kirsch Vera

MÁRCIUS 20. Sz
6.10 Falutévé - faludoktorral,
gyógytornával 6.30 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték
8.20 Jó reggelt adj, Istenemi
Unitárius gyermekműsor
8.30-
12.00 Korhatár nélkül
Kölyökldö-délelött 8.30 Jó reggelt!
A kamaszodó kamaszadó programajánlata 8.35 Mukidoki
Holland rajzfilmsorozat XIII/10.: A bűvös ládlka 9.00 Clmbória
CTTil Marian kisasszony és az 5 vidám cimborái
Angol filmsorozat XII/1. rész: Hogyan verődött össze a banda? 9.35 Cimbora 10.05 Terepjáró
Pálfalvi Dorottya természetvédő műsora 10.35 Kölyökldő-délelőtl 11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 12.00 Tévémagiszter 13.30 Wurlitzer íhiki A türelmes Malgret Angol krimisorozat 15.25 Képújság
15.30 Tájak, városok, emberek...
Tőrök tengely 16.00 Családi mozidélután a Disney vei! Az egymillió dolláros kacsa Amerikai film 89'' 17.50 Médiamlx - Magazin 18.15 Hőmérő 19.10 Szerencsekerék 19.40 Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.35 Uborka
Politikai saláta OTiTil Modern románc
Amerikai film (1981) 90'' 22.40 Sztárleltár
Ernyey Béla műsora (Ismétlés: március 24., TV1 10.00) 23.30 Közjáték (ism.) 23.35 Ada a dzsungelben
Francia—elefántcsontparti film (1988) 88'' 1.05 Híradó
HB0
17.30 Állati élet: A szürkemedvék földjén
Angol természetfilm 52'' 18.30 Tüzmadár-akció
Amerikai akciófilm 83'' 2Ú.00 Rendőrakadémia II. Az első megbízatás Amerikai vígjáték 83'' 21.25 Frances - Am. film 134'' 23.40 A színe-java - Am. film 1.05 Erósz a nagyvilágban Am. riportfilm - 2. 30''
6.00-
8.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 Vldeák
Diákvideósok magazinja 9.00 Patrin - Üzenet - Vorba
Cigány magazin 9.25 Nai ekran
Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 9.50 Unser Blldschlrm
Német nyelvű nemzetiségi magazin
10.15 Merre tovább, szlovákiai
magyarság? 10.45 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi magazin 11.10 Srpskl ekran
Szerb nyelvű nemzetiségi magazin
11.35 Naia obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Família Kft. (ism.) 12.45 Poptár 13.10 G. I. Joe-kommandó Amerikai rajzfilmsorozat Húsvét-szigetek 13.35 Műsorajánlat - Időjárás 13.40 Stan és Pan
Amerikai filmsorozat Házimunka 14.00 Az állatok védelmében
Kudlik Júlia műsora mBil Légy a falon - A jövő képen 14.55 FTC-KIspest HFC
Bajnoki labdarúgó-mérkőzés Közvetítés az Üllői útról tHtilil A Gemini-faktor
Angol ifjúsági filmsorozat VI/1. rész: Az előjelek 17.26 Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat Színpadra törpökl Vakmerő törpök 17.51 Műsorajánlat íEIili] Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat Boldog születésnapot I 18.53 Időjárás íETiTil A polip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat-V/2. rész 111'' Silvia - Patricia Millardet (Andresz Kati), Davide - Vit-torio Mezzogiorno (Vass Gábor), Tano - Remo Girone (Végvári Tamás) 20.55 Zene-óra
Zenei klub Óbudán 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás P3FE1 Speciális Téli Olimpia 22.30 Telesport Benne:
Férd kézilabda VB Rövidpályás gyorskorcsolya VB
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
V,
ASARNAP
19 óra: ADVENT A HARCITAN - dráma
a Budapesti Nemzeti Színház előadásában a HSMK-ban Mozi: 14 őra: Micsoda csapat
16, 18, 20 óra: Tősarok
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
10.05 Római katolikus szentmise 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül 12.50 Jegyzet
13.05 Névjegy. Törőcsik Mihály 14.05 Szonda. Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Válogatott perceink 16.10 Művészlemezek 17.05 Kirakat 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Színes népi muzsika 20.05 Zene - archívum 21.05 „És az Úrnak lelke szállá Dávidra..." Dávid zsoltáraiból és Sámuel Könyvéből 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 23.50 Operaáriák
-URH-ADÓN-
8.30 Körzeti információs magazinok 15.00 A BBC délutáni magyar műsora
16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 17.00 Galaxy X (ism.) 17.15 Auf Deutsch gesagt (ism.) 17.30 Cubes (ism.) 17.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 18.20 Kontra Ferenc jegyzete 18.30 V malerinskom jazyku 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Petri György versei 6.00-8.30,10.00-15.00,18.00-18.20, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hírek. Időjárás
8.05 Orgonamuzsika
9.05 Nagy magyar operaénekesek
Jámbor László 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből közben:
11.35 Hírek. Időjárás 11.53-
11.58 Petri György versei 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Ravel-művek 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Zenélő városaink 15.00 Verdi operáiból 16.00 Hirek. időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin
PETŐFI
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Bulányvölgyi állomások
Kamarás István rádiójátéka 8.48 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 World Music - Világzene
Tolcsvay Béla, a .Napfény" fia 10.00 Neveiellenek 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Mozimagazin ''93 április 14.00 Bajor Nagy Ernő hetvenéves 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hírek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Talán álmodni
Ray Bradbury novellája 20.37 Virágénekek Török Erzsébet
felvételeiből 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza Bécsi vér
Johann Strauss operettjének rádióváltozata 23.10 Hirek. időjárás 23.13 Sporthíradó 23.20 Napforduló - éjfél előtt Könnyűzene
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
Feszültségoldó, gondelterelő műsor idősebbeknek (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Nóták
17.00 Beszélgetés Bach: BWV. 54.
sz. kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Föplébániatempiomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A Gereben együttes népzenei felvételeiből 18.30 Magyar zeneszerzők 19.00 Operakettösök 19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot közben:
20.30 „Kezdetben vala az ige" (ism.)
20.45 Hírek. Időjárás
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Romantikus kórusmuzsika
22.30 Közvetítés a Pesti Színházból
Haroid Pintér: A gondnok 0.30 Hírek. Időjárás 0.33 Hires zenekarok felvételeiből
3 SAT
13.10 Pillantás a hétre 14.00 Irodalmi klub 15.15 Színházi történetek 17.00 Természet és orvosság 18.00 Napló
18.15 Kábítószercsempészek 19.00 Hírek 19.10 Törzsasztal 20.15 Akárki
(osztrák film) 21.50 Filmújdonságok 22.20 Osztrák hétköznapok 23.20 A felügyelő (sorozat)
6.00 Pif és Herkules (ism.)
6.15 Beverly Hills Teens (ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.)
7.10 Hatmillió dolláros család
(ism.)
7.35 Winspector (ism.)
8.00 Gyerekeknek
8.30 Dinoszauruszok völgye (sor) Óriás történetek (sorozat) Scooby Doo (am. rajzfilmsor.)
9.55 Művészet és küldetés UTjnrr Csodálatos nő (am. sorozat) K Vissza a múltba (am. sor.) 10 Trópusi hőség (am. sor.) 13.00 Az apám földönkívűli (sor.) 13.30 A világ legerősebb embere
(amerikai filmvígjáték) il.1tHl Flash (amerikai sorozat) 16.45 Dzsungelportya (olasz kalandfilm) 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Megteszi, vagy nem - játék 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.30 Szerelmes percek 24.00 4-es csatorna
0.35 Az apám löldőnkivüll (ism.)
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 Ki itt a főnők? (ism.)
2.00 Beszélgetés (ism.)
3.00 Robbanékony (ism.)
TV 5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító 10.15 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 14.30 Nem kell álmodozni! 15.30 Hegyek - magazin 16.15 Varietémüsor 18.00 Vidám hétvége sok humorral 19.30 A választások első fordulója 23.35 Mozimagazin 0.45 Az igazság órája 1.50 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 Ray Cokes
14.30 Krlstiane Backer
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
14.00 Egyveleg
14.30 Show
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Úzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 Egy bérgyilkos portréja
(film)
22.00 Hírek
22.30 „Fekele''-sorozat
23.30 Magazin
24.00 Jazz
1.00 Egyveleg
PRO 7
5.30 Lassie
(amerikai sorozat) Mentés a levegőből 5.55 Világszafari
(ausztrál dokumentumfilmsorozat) 6.45 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Emma és Betsy 7.35 Ürhajótöröttek (amerikai sorozat) Lefejezett skót 8.45 Zombival sétáltam
(amerikai film) 10.00 A triffidek napja - Ragadozók (angol film) 11.45 Mozgó kórház
(amerikai sorozat) 12.15 Bili Cosby-show (ism.) 12.45 Dowling atya titkai (ism.) 13.40 Világszafari (ism.) 14.40 Cook és Peary - Versenyfutás az Északi-sarkért (amerikai kalandfilm) Fsz.: Rod Steiger 16.35 Egy piperkőc aszpikban
(angol krimi) 18.30 Maliock
(amerikai sorozat) Az utolsó edzés 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Hiradó MHH Aranyoskám
(amerikai filmvígjáték) VfWR Gyilkos szisztéma
(amerikai krimi) 0.15 Fekete farkasok (amerikai sorozat) A végrendelet 1.05 Hirek
1.15 Mike Hammer (ism.) 2.05 Hirek
2.15 Zombival sétáltam (ism.) 3.20 Hirek
3.30 Mozgó kórház (ism.) 3.55 Vleki (ism.)
s
Áruló jel
Talán most már tudnak valamit, páran. Úgy néznek, mintha mindent tudnának, értenének.
Elárultam „magam". A szavaimmal, az írásommal, a nézésemmel, a mozdulataimmal. Számomra hiába minden könyv, nem tudom senkiből „kinézni", mit gondol.
Bármit kezdhetnek velem, bármerre sodorhatnak. Elárul a zene, amit hallgatok, a könyv, amit olva,sok, a ruha, amiben járok. De mit árul el?
Elárul az írás. Felhasználják. Kiadom magam. Kiadnak.
Bármikor játszhatnak velem. De csak azért, mert ők is ugyanezt érzik.
Most vajon mit csináltam?
Kosztelnik Anikó
BALATON FŰSZÉRT RZ a lakosság szolgálatában
Kanizsai ti 1 Mozi: 16.30, 18.15 óra: Tcenager Vámpír 20.15 óra: Batwomen és a Macskaiány V
■nlUW KANIZSA TV 12-16 óráig: Tévé-plusz MÁRCIUS 21. V
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 Vigyázat, kultúrai
10.15 A Nap foglyai (sorozat)
11.00 Sajtóira
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Hétköznapok
13.00 Hirek
13.10 Pillanatképek az állatvilágból
13.40 Topper visszatér
(amerikai film)
15.05 Rövidfilm
15.30 Octopus vállalkozás (sorozat)
16.10 Tiny Toon kalandjai
(sorozat)
16.35 Környezetvédelem
17.00 Mlnlhírek
17.10 Beverly Hills 90210
(amerikai sorozat)
18.00 Hírek
18.05 X-Large
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Hiradó
19.48 Sport
ETKEl Az utolsó tengeralattjáró
(német film)
22.00 Sport
22.35 Franciaország választ
OSZTRÁK 2
9.55 Sport
13.30 Haza, idegen otthon
14.00 Képek Ausztriából
15.00 Sport
17.15 Idősek klubja
18.00 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
19.48 Konfliktusok
20.15 Szórakoztató műsor
21.55 Oldalpillantésok
22.25 Apának sikerűi (sorozat)
22.50 Szerelem St. Tropez-ben
(francia filmvígjáték)
■iinw Bronk (amerikai krimi)
11.00 Tenisz
11.30 Hires sportolók portója 11.45 Magazin / Szabadidő 13.15 Föld alatti bányák 14.00 Top Hat (amerikai film) 15.30 Téli sportok 16.00 Sport a nagyvilágból 17.00 Tenisz 18.05 Kari Dall-show 18.55 Hírek / DSF-stúdló 19.30 Hopp vagy kopp - játék 20.00 Tessék mosolyogni I 20.55 Hirek / Labdarúgás 22.55 Hirek
23.05 Életmód-magazin
EUROSPORT
8.30 Sí VB
15.00 Lovaglás
17.00 Ritmikus sportgimnasztika
19.00 Sí-riport
20.00 Síugrás
22.00 Lovaglás
24.00 Ökölvívás
1.30 Műsorzárás
1 PLUS
13.55 Szóváltás
14.40 Helnrlch Bőll - portré
15.25 Piros föld (sorozat)
16.50 Európa-magazin
17.15 Sajtóklub
18.00 Hirek
18.05 Különlegességek show-ja
18.45 Mühlentali gyerekek (sor.)
19.10 Mese
19.15 Magazin
20.00 Hiradó
20.15 A piros sál (sorozat)
22.10 Idegengyűlölet
22.40 Giselle (dokumentumfilm)
23.10 Hét aranyember (sorozat)
DUNA TV
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.10 Keménykalap és krumpliorr
Magyar ifjúsági film 17.50 Magyar évszázadok
Mátyás törvénykönyve 18.05 Örökségünk
A szatmári lakóházak 18.15 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Csillag a máglyán
Magyar film 20.40 Vasárnap esti muzsika-Mendelssohn: Hebrldák nyitány Grieg: a-moH zongoraverseny 21.30 Építette: Ybl Miklós
SAT 1
4.50 A négy muskétás (ism.)
6.20 Bucky O''Hare (ism.)
6.50 Superboy (ism.)
7.20 Astrodinók
(rajzfilmsorozat)
7.55 így láttuk
8.00 Költözz át, drágám I (ism.)
9.50 Az árulás I. (ism.) 12.10 Álomutak 12.40 A mindenható nyomában 13.10 Black, a lekete villám
(kanadai sorozat) 13.40 Godzilla Megalon ellen (film) íETTE Az Inkák titka (amerikai film) 17.00 Tarzan
(amerikai sorozat) Veszély 17.30 Mallbu vizi mentől (amerikai sorozat) A mélység foglya 18.30 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Fergie és Andrew
A palota kapuja mögött (amerikai film) 22.00 Beszélgetés 23.15 Sport-tenisz
] 0 Pesí ;i 1 busz
Mondok egy újságot! Megemelték a fővárosban a havi bérletek árát. Más arányban a semmilyen kedvezményt nem élvezőkét, más-más összeggel a diákokét, nyugdíjasokét. Nem írom meg, melyiket mennyivel, nem azért, mivel nem tudnám, hanem azért, mert biztosra veszem, hogy kapásból rávágná az olvasók többsége.
Mert ami Pesten történik, annak közügynek kell lennie. Az ottaniak bánatával szíveskedjék széles e hazában minden honpolgár azonosulni.
No, a hír megtudásáért nem kell éppenséggel Budapestre utazni, zengi azt a rádió, tévé főfő hírként, hogy megint milyen isten csapása érte a szegény fővárosiakat. Nem is éppen mai kelettl ez a nagy hírverés,
így volt ez Hankiss és Gombár elnöksége előtt, alatt és minden reményünk megvan arra, hogy nem lesz másképp a jövőben sem. Bős-Nagymaros összes problémája harmadrangú kérdés lesz, ha a főváros levegőjének összetételéről van szó.
Külön elismerés illeti a pestieket, hogy nem tartanak igényt jelentősebb veszélyességi pótlékra, ha már az ország érdekében ott kegyeskednek élni.
Sajnos, tudok egy másik újságot is. Megemelték a buszbérletek, jegyek árát Debrecenben is, Lajosmizsén is, Orosztonyban is, sőt Nagykanizsán és Zalaegerszegen is. Kérdezem pesti barátom, hogy tudja-e mennyivel. Hogy nem tudta, azt még meg is érteném. Csak azt nem értem, miért nézett olyan sokáig maga elé, mielőtt válaszolt volna.
- gombás -

6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papátl
Boldl, bolygónk fia
Francia rajzfilmsorozat Az örvény 7.55 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy in Gondoland
XX/11. rész (ism.) 8.15 Thls is the way
XX/11. rész 8.35 Vasárnapi turmix 11.05 Leg-leg-leg
Különleges rekordok és rekorderek 11.35 Hazanéző - Pincehely 12.20 Világ-példa-tár
Fokvárosi mozaik 12.40 A tánc varázsa
Margót Fonteyn gondolatai a táncról
Angol filmsorozat 3. rész: Ml az új? 13.40 Képújság íEÜff Zenélő filmkockák
Fesd ét a kocsid 1154'' (Paint Your Wagon) Amerikai film (1969) 16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja 16.35 Örömhír
A baptista egyház műsora tililil Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Gombaszedés félslkerrel A suli
Amerikai filmsorozat IX/8. rész (ism.) Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A lovagi torna (Ism.: hétfő, TV1 9.00) 18.45 Szerencsekerék Vetélkedőműsor 19.20 A Hét 20.00 Híradó 20.20 Telesport 20.25 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló 21.00 Mozgóképek Bartókról
Közreműködik: Tusa Erzsébet és Lendvai Ernő 21.25 Domlnlque
Angol film (1978) 95'' (Felnőtteknek!) 23.05 Közjáték (ism.) 23.10 XX. századi portrék
Külföldi televíziók filmjeiből Andrzej Wajda Lengyel-NSZK film
HB0
17.30 A törvényen kívüli Josey
Wales - Am. western 130'' 20.00 Rendörakadémia 3. Indul a kiképzés
Amerikai vígjáték 80'' 21.25 Golfőrültek
Amerikai vígjáték 98'' 23.05 A bostoni fojtogató
Amerikai krimi 111''

7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 8.00 Műsorismertetés 8.04 Aerobic Simkó Andreával 8.20 A felvilágosodás országa: A iűkiai civilizáció Török rövidfilm 8.45 Varjúdombi mesék Magyar mesefilm (ism.) Töpszli malac kalandjai Angol bábfilmsorozat Ric, a holló Német rajzfilmsorozat Mekk mester Magyar mesefilm (ism.) 9.15 Veszélyes öböl Kanadai filmsorozat Az elsüllyedt kincs 9.45 Örömzene
Elgar: Pomp and Circums-tances No. 1.
Előadja: a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének- és zenekara 9.55 Elektor kalandor 10.00 Garfield
Amerikai rajzfilmsorozat XII/1. rész:
Garfield kilenc élete (ism.) 10.50 Kosárlabda-bajnokság -
rájátszás 12.25 Magyar nemzetközi tornászbajnokság Szerenkénti döntő 12.50 „Mily kedves a Te hajlékod" 13.20 Nótaszó a Tanne étteremből
(ism.) 13.35 Gazdaképző
Házigazda: dr. Bálint György 14.05 SOrSok
Munkavállalók magazinja 14.45 K+P
(Kárpótlás és privatizáció) 15.05 Műsorelőzetes
Időjárás 15.10 Szombathelyi virtuózok 15.20 Másfél millió lépés Magyarországon
XIV/10. rész: Bodajktól Zircig a Bakonyban (ism.) 16.00 Nézze meg az ember! HfiKl Filmmúzeum
Karády Katalin-sorozat Forró mezők
Magyar film (1948) FF 85'' 17.35 Delta
Tudományos híradó 18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora 18.30 Kedves versem Vörösmarty Mihály: Az emberek 18.35 Műsorajánlat - Időjárás 18.40 Szombathelyi virtuózok
Schumann: Románc 18.47 Vízipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat 19.00 Família Kft. ÍEIEEI Zsaroló zsaruk Francia bűnügyi film (1985) 104'' 21.25 Telesport 21.45 Geopoiis
A Francé 2 világpolitikai sorozata - Feliratos! 22.30 Speciális Téli Olimpia HcmiH Boney M-koncert Budapesten
k
g KAN
KANfZSATEXJ
VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építésé, üzembe helyezése belső gázszerelések
kanizsa
aruhaz
irodabútort a kanizsa domusból
• •
Ez a hely az On hirdetésére vár!
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
SHLft K0RTR0LL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, ma és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását. Mmmm^
Bk^fl Nag.vkani/sa, Erzsébet tér 22. Ijjpjflp
Tel.: 93/13-140 IIR
''-''Üli Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495 Ils2?J
UJ HELYEN! ÚJ HELYEN!
SúúUrs foto
Vegyen kettőt - hármat kap!
Kanadai filmek, fotoalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotok, színes igazolványképek.
Nagykanizsa, Fő u. 9.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
5
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
Trend Kft
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
HA NÁLUNK RENDEL BIZTOSAN NYER!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TEIJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA lel.: «>3/11-457 vagv 12-277 Fax: «>2/73-279
AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új ár
Étolaj
1/1
Kr. cukor 1/1 Kr. cukor 1 kg
80,30 59,80 57,00
Ajánljuk magunkat!
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
1993. március 12. 3 KANIZSA 25
A kanizsai zenekar filharmóniai hangversenye
Akár egy kicsit megkésett farsangi hangversenynek is beillett volna a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar március 7-i estje a filharmóniai bérletsorozat keretében a HSMK nagytermében.
Dallamos, népszerű, bár nem azonos fajsúlyú művek és két kitűnő zongoraművész fellépése ígért színvonalas szórakozást.
Az előadott első mű címében is viselte a „farsang" szót. A zenekar Gellért Zoltán vezényletével, Juhász Éva és Szelecsényi Norbert közreműködésével Ca-mille Saint-Saös: Az állatok farsangja című „zoológiai fantáziáját" játszotta. A sok apró tétel egy-egy állat jellemző tulajdonságait festi szellemesen, finom franciás humorral. A két vendégművész látható élvezettel muzsikált, még a nem megfelelő hangszer sem jelentett akadályt. A mű egyik tétele a „Zongoristák" címet viseli, Saint-SaBns ironikusan őket is az állatfajták közé sorolta: ebben a részben Juhász Éva és Szelecsényi Norbert szinte lubickolt a muzsikában és a jókedvben. A mű egyébként nemcsak a zongoristák számára hálás feladat, a zenekar több tagja számára is lehetőséget nyújt szólisztikus képességeik bemutatására. „Hattyú" tétele -túlzás nélkül mondható - a zenetörténet egyik legnépszerűbb, gordonkára írott dallama. Balogh Tünde játszotta érzékenyen, szép formálással, méltán aratott vele nagy sikert. S közben nemcsak
hallani, de látni is jó volt, ahogy a kíséretet játszó két zongoraművész partnerének tekintette, maximálisan odafigyelve rá és alkalmazkodva hozzá.
Ernst Fischer: Az Alpoktól délre című, főleg az idősebb korosztály által ismert műve következett a zenekar előadásában. A mű nem több nagyzenekarra hangszerelt többtételes szalonzenei darabnál. Bár témáját tekintve eszUnkbe juthatnak a romantikus szimfonikus költemények, de természetesen egy ilyen műben nem kell mélyebb tartalmat keresnünk. Behízelgő dallamokat és vérpezsdítő ritmusokat szólaltatott meg a zenekar. Kellemes színfoltja volt a második tételnek a mediterrán világot közvetlenül idéző mandolin.
George Gershwin műve tette fel a koronát az estre. A „Rhap-sody in Blue" előadásában, amelyet nem pontosan fordítanak Kék rapszódiának, Szelecsényi Norbert játszotta a zongoraszólót. Zeneileg ez volt a legérettebb produkció a három közül. Gellért Zoltán karmester - mint mindig - most is rendkívül jellemzően ragadta meg a mű karakterét, s elképzeléseit ezen az estén ebben a műben tudta a legjobban megvalósítani a zenekar. Mindehhez hozzájárult a zongorista brilliáns játéka - természetesen nagy sikerrel, ráadással fejeződött be a koncert.
Kocsis Katalin
Hercz Gábor
Elnéző
ereidben zátonyok szelleme Megjöttem...
cirógatva csókolt az igazság mely már szánkból is szemenszedett Köszöntél...Hogyan? Kértél?
Ordíts-tudom, hogy nem vagy itt hazudj, s én elhiszek valakit
Meghívó
az 1993. március 19-én 18.00 órakor a nagykanizsai Erkel F. Olajipari Művelődési Házban megrendezésre kerülő „felvételi Rbeszélgetés" című Irodalmi Kávéházba, ahol alkalmad nyílikmegismerkedni papírra vetett gondolataimmal, melyeket Zadravecz Bea rendezgetett össze-vissza, és ez alkalommal Fülöp Réka és Kovács Zsolt élő szóban követ-el Neked! Nekem fontos, hogy olt legyél, magaddal, szeretteiddel, barátaiddal! VÁRLAKI
Hercz Gábor
f \
SZÓTÁR ÉS ÉRVELÉS MÁRCIUS IDUSÁRA
A kalotaszegi Vincze András bácsi talán nem is tudta, csak érezte, hogy az 1848-ról szóló paraszti értékítélete mennyire Időbatározó mindenkinek. Vikár Béla gyűjtése nyomán ismerjük ezt a hajdani, nafv örömöt sugárzó versikét:
„Ezernyócszáznyegyvennyócba BeléptUnk a szabadságba: Nem szógájjuk már az urat, Ország-világ minden szabadi"
Mert hát mi március 15-ének, ennek a nemzeti Ünnepnek a titka? A múlt század végétől, amióta ünnepeljük, sokszor vetődött fel az a kérdés, hogy vajon ldöhatározó-e ez a nap? Időhatározó annak, aki átélte, aki tanulja, aki emlékezik?
A tizenhárom éves gyerekek, amikor először szembesülnek a kérdéssel, mint tananyaggal, csak néhány tanórán bontogatják ki a számukra megérthető lényeget. Tételesen azt, hogy 1848. március 15-én az a kérdés vetődött fel, hogy mikor fogunk igazodni a világhoz, nem utánozva azt, miként kaphatnak teret reális igényeink, érdekeink. Európa fejlődése a 19. század derekára annyira felgyorsult, hogy egy versenyt kényszerftett a népekre, és egyértelműen megfogalmazódott nálunk is, hogy aki nem lép, végzetesen lemarad. Az a határozottság, amellyel politika) követeléssé emelkedett Magyarország polgári átalakításának és önkormányzata biztosításának kérdése, gyökeres változást hozó fejlemények láncreakcióját váltotta ki a Habsburg birodalomban.
1848 után Jóval később kezdődött el Magyarország európai helyének meghatározása, majd újra meghatározása. Helyünk, helyzetünk, történelmi útkeresésünk 1993. március 15-én is ugyanolyan fontos nemzeti ügyek, mint 145 évvel ezelőtt.
Korszakváltás, rendszerváltás, értékváltás napjait éljük. Szótárunkban hol a Jövőkép, hoi a rövid távú program címszók kerülnek előbbre. De hát merre tartunk, és ml a Jövőkép? Nem különösen meglepő, mert már annyiszor átélte ez a nép, hogy a radikális átalakulás folyamatában más felfogások, erősen konzervatív nézetek is Jelentkeznek. Először csak a publicisztikába, a szaktudományokban Jelentek meg, aztán beszivárogtak a politikai agitáció peremére is. Néha már aggasztónak tűnik a nemzeti önismeretre való kézség hiánya, a múlt, de különösen századunk történetét illető önkritikus vélemények heves elutasítása.
Az antiszemitizmus és nacionalizmus kérdéseinek felerősítése csak arra alkalmasak, hogy elfedjék a nemzet előtt álló Jelenlegi sorskérdéseket. Az egyszerű emberek kapkodják a fejüket a szabad demokraták és a magyar demokraták politikai csatározása hallatán Is. Szabadság, gazdasági felemelkedés az egyik, a nemzeti érzelem, az igaz magyarság a másik oldalon. A haza és haladás reformkori, századelőn korszerűsített és mt megint Jövőképként emlegetett programja osztogatja ketté a nemzetet. Pedig, ha 1848-boz fordulunk, Kossuth modernizált érdekegyesítő programjához, majd Deákhoz, akkor nyilvánvalónak kell tűnnie, hogy a tulajdon és a szabadság fűzi legjobban az állampolgárt hazájához. Abba lehetne már hagyni a ferde nemzet fogalom magyarázgatását is, hiszen a magyarság - igaz nem etnikai értelemben - kulturálisan egységes, politikai-kulturális nemzet.
Számosan leírták már, hogy nem szabad eldramatlzálni, teátrálissá tenni március 15-e megünneplését. Magam úgy érzem, legendát ma is kellene teremtenünk, a mi korunk színvonalán. Valahogy érzékeltetnünk kellene azt a forradalmi lobogást, amely végül is egyfajta politikai realizmussá vált: ez pedig a haladás és a nemzeti érdek harmóniája. Ez nem a lelkek, hanem a valóságos helyzet fő kérdései. Igaz, a parlament nem ezt az ünnepünket emelte a hivatalos állami ünnep rangjára, mégis 1848. nemzeti, politikai üzenetének el- és áthárítását úgysem tehetjük meg.
. Büki Erzsébet
^ J
KANIZSA
26
1993. március 12.
Visszatekintő
Az SZDSZ három éve
Sajtótájékoztatóra és fórumra hívták az SZDSZ képviselői városunk polgárait és a sajtó képviselőit múlt hét csütörtökön. Az egybegyűltek köszöntése után Rost János emlékezett vissza a párt elmúlt három esztendejére, amelyben három jól elkülöníthető szakaszra bontotta a helyi SZDSZ eddigi történetét. Az első szakaszt kisebb sikertelenségek jellemezték, hiszen egy későn megalakult párt volt akkoriban az SZDSZ, és egy olyan jól felépített, erős párttal találta ma-
gát szembe, mint az MDF, amely ráadásul olyan kedvező megítélésű képviselőt állított, mint amilyen Tarnóczky Attila. A következő szakasz, a naturalizmus időszaka volt, amelyet személyi ellentétek jellemeztek, és ezek bizony kárt okoztak a szervezetnek. Ez a szakasz azonban lezárult, és mára már sikerült rendezni a sorokat a sokban hasonló felfogású párttal, a FI-DESZ-szel is. A többi működő, kanizsai párttal is megfelelő kapcsolatban vannak a Szabad-
demokraták, bár az MDF megítélésében még vannak nyitott kérdések, többek között azért, mert az SZDSZ tagjai nem tudják mind a mai napig, hogyan vélekedik a helyi MDF a „csur-kakérdésről".
Ezt követően Czobor Zoltán beszélt a párt gazdasági elképzeléseiről. Jóllehet nem túl kedvező az „építész-vonal túltengése" a párt képviselő testületi tagjai között, de ez a választások egyik furcsasága. Természetesen minden más vonal is képviselteti magát az SZDSZ-ben, annak ellenére is, hogy ez a testületben nem látszik.
A gazdasági kérdéseket érintő tájékoztatás után dr. Szigeti István országgyűlési képviselő be-
szélt az SZDSZ 90-es választásokat követő politikájáról.
A jövő évben esedékes választásokkal kapcsolatban a képviselő elmondta, hogy véleménye szerint ennek a választásnak lesz majd igazán tétje, hiszen mostanra jött el az az idő, amikorra az emberek már tisztában vannak az egyes pártok valódi arculatával. Véleménye szerint az SZDSZ napjainkra jutott arra a szintre, hogy „felállásában" már változatlan formában készül a választásokra. Elmondta, 15 hónapra 15 javaslatból álló tervezetet adtak át a kormánynak (lapunk is közölte), amelyben többek közt azt javasolják, hogy záruljon le a III/III-as eljárás. Ezután a résztvevők kérdéseire vá-
Kanizsán megalakult a Magyarok Nemzeti Szövetségének Zala megyei Szervezete
Március 6-án délután Kiskani-zsán, az FKgP Szent Flórián téri párthelyiségében került sor a Magyarok Nemzeti Szövetsége Zala megyei (egyben nagykanizsai városi) Szervezetének alakuló gyűlésére. A kis tanácskozó termet zsú-
folásig megtöltő, lelkes érdeklődőket és az elnökségben helyet foglaló Bosnyák Imre veterán országos tiszteletbeli elnököt. Móré Csaba József országos ügyvezető elnököt, a Vas megyei szervezet elnökét és a FKgP budapesti köz-
ponti kiküldöttét Pócza Attila, a Kanizsán zászlót bontó zalai szervezet csoportvezetője köszöntötte. A Himnusz közös eléneklése után bejelentette, hogy az MNSZ és az FKgP országos vezetői február hó elején együttműködési megállapodást kötöttek, s ezért köszönettel külön is üdvözölte az alakuló ülést térítés nélkül biztosító, jelenlévő helyi kisgazda vezetőket és tagokat. Röviden vázolta a hónapok kitartó munkájával folyt szerveződés körülményeit, keresztény
nemzeti alapokon, követve az államalapító Szent István királyunk eszméit. Csalódását fejezte ki, hogy a rendszerváltás eddig balul sikerült, s aggódik azért, hogy Kanizsán is érződik a baloldali erők összefogása a hatalom visszahódí-tása érdekében.
Ezután sorra szólaltak fel a meghívott vendégek. Móré Csaba József közölte, hogy az MNSZ nem párt, hanem cégbíróságon bejegyzett szövetség! Történelmi áttekintést is adó beszédét többször
ímmm^^íwowh-:-:*:*:*:*:-:*^
Március 4-én este a Kereszténydemokrata Néppárt nagykanizsai városi szervezete gyűlést rendezett a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház nagytermében. A közel száz érdeklődőt a nyugati városrész Templom Téri Általános Iskola 2. osztályának Császár Antalné hitoktató által irányított katolikus kultúrcsoportja kedves műsorral lepte meg. A „Hoztunk ide szeretetet..." c. vallásos dal eléneklése után két magyaros vers következett, majd a kicsik virágcsokrot nyújtottak át
az est vendégének, dr. Szilágyiné Császár Teréziának, a KDNP országos alelnökének, az Európai Nőúnió elnökségi tagjának. Ezután Bedő Csaba Radnóti-díjas kanizsai versmondó szavalta el Reviczky: Március 15-én c. versét, majd a gyűlésen elnöklő Erdős Géza kiskanizsai esperes-plébános olvasta fel dr. Surján László KDNP országos elnök, népjóléti miniszter levelét.
A nem mindennapos bevezető után a Szabolcs-Szatmár megyéből származó dr. Szilágyiné Császár
Terézia tartott előadást ÉRTÉK KÉT VÁLASZTÁS KÖZÖTT címmel. Elmondta, hogy a KDNP több mint 22 ezer taggal rendelkezik az országban, s ez a létszám fokozatosan emelkedik. Hangsúlyozta, hogy a KDNP hosszú távon gondolkodó, szélsőségektől mentes, keresztény értékrendszert megvalósító tömörülés, amely aktívan politizál és távlatokban politikai hatalmat akar. Alapelvei: szolidaritás, igazságosság, szeretet. A vidék pártja 1989. szeptember 30-án alakult, s kevesen hitték, hogy 1990. tavaszán 22 képviselővel, 6,4%-os szavazati aránynyal helye lesz a parlamentben. A párt szilárd célja: a szabadság és egy új Magyarország felépítései „A párt - belső elvi vitái ellenére
A magyar Szabadságpárt a napokban Kaposváron, az Egészségügyi Főiskolában tartotta utolsó közgyűlését, amelyen részt vett dr. Torgyán József, a FKgP országos elnöke is. A közgyűlésen «. kimondták a Szabadságpárt beolvadását a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Pártba. így automatikusan lett
A PARTELET HÍREI
tagja az FKgP-nek Goór Tibor, az egyetlen nagykanizsai szabadságpárti tag is, aki egyébként elindult az 1990-es kanizsai helyhatósági választásokon is.
Nevet változtatott a Magyar Szocialista Munkáspárt! Az illetékes fővárosi cégbíróság törölte az MSZMP elnevezést, s helyette a párt állásfoglalása alapján MUNKÁSPÁRT nevet jegyezte be.
(t-i)
- egységes! Sokszor csendesnek, határozatlannak tűnünk, de becsülettel tesszük dolgunkat" - mondta.
Az ország gazdaságának elemzése kapcsán említette, hogy örülni kell az olyan nyugati tőkének, amely itt szerzett profitját visszafordítja befektetésébe. Megtudtuk '' tőle, hogy a kormány által elfogadott vagyonjegyes privatizációt a KDNP kezdeményezte. Elmondta, hogy a lakosság szociális ellátása terén vannak a legnagyobb gondok: a nyugdíjak zöme alacsony, nincs állami lakásépítés, az adótörvény rossz, a szociális juttatások elosztása igazságtalan, növekszik a munkanélküliség, az infrastruktúra elmaradott, a földnek nincs igazi értéke, az áremelések kreáltak.
„Az 1994-es választásokig a „Magyar út" -on kell haladnunk. Saját sorsunk helyes alakítása érdekében minden választópolgárnak el kell majd menni szavazni a hiteles, boldog Magyarországért" -mondta végezetül nagy taps kíséretében, amely éppen a szomszédos templom estharang zúgásával esett egybe...
Egy kiskanizsai fejkendős asz-
„HOZTUNK //>/ SZEHHTETlíl..."
KDNP-gytöiés Kiskati izsáti
11111 március 12. 1 KANIZSA i 27
laszoltak az est házigazdái. A válaszokból kiderült, hogy bár a FIDESZ nem az SZDSZ ifjúsági tagozata, ennek ellenére előfordul, hogy a liberális gondolkodású fiatalok jórésze nem ismervén az SZDSZ ifjúsági tagozatát, a FIDESZ soraiba áll.
Vélemények is elhangzottak ezen az estén, s bizony nem mindegyik volt kedvező. A polgármester fizetésével kapcsolatban egy úr elmondta, hogy szerinte a magas összeg mögött nincs megfelelő munka. A testület működése óta csak a balkani-zálódási folyamatok fokozódtak a városban. A felszólaló véleménye szerint az ügyintézések egyre kaotikusabbá váltak, a hivatal nehézkesen működik, a testületi ülé-
szakította meg elismerő taps. „Határainkon túl, de azon belül is veszélyek leselkednek ránk. Lassan védekezni kell a magyarnak, hogy Magyarországon magyarként élhessünk" - mondta többek között, hozzátéve, hogy dr. Torgyán József, Csurka István és társaik nemzeti törekvéseit a paktumra vetemedett, jelenlegi gőgös hatalom sárba tapossa, bomlasszal Röviden ismertette az MNSZ szerepét is. Az 1994-es választásokról hangoztatta, hogy az „választóvonal lesz a kommunista rémuralom és a magyar feltámadás között!"
Az évtizedeken át üldözött Bosnyák József, a jelenleg több mint 9 ezer taggal rendelkező szövetség egyik alapítója, a Mártírok Igazságtevő Bizottsága, az MNSZ és az FKgP közös politikai hetilapjának a MAGYAR FELTÁMADÁS-nak főszerkesztője bátor kiállásra, összefogásra buzdította a jelenlé-
sek hangneme, munkájának minősége sem a legmegfelelőbb.
„Mi Kereskai urat jó polgármesternek tartjuk" - hangzott a válasz. Jóllehet a fizetése magas, de a város első emberéről van szó. Tisztességes, jószándékú ember, de úgy tűnik, egyre nehezebben viseli az arénát, s azt a viszályt, ami nem feltétlenül képviseli a város érdekeit."
A fórumon felszólalt Tar-nóczky Attila MDF-es országgyűlési képviselő is, akinek kérdése nyomán derült fény arra, hogy az idei költségvetés nemhogy 500 milliót elvont a várostól, hanem 160 millióval kaptunk többet, mint tavaly, és ez az összeg több mint az országos átlag. Dévi
vöket, akárcsak Honti László budapesti kerületi kisgazdapárti elnök és Süle Iván, stz MNSZ Vas megyei szervezetének Szombathelyről érkezett elnöke, aki után felesége is lelkesítő beszédet mondott.
Néhány további hozzászólás után a jelenlévők nyílt szavazással megalakultnak nyilvánították a Magyarok Nemzeti Szövetsége Zala Megyei Szervezetét, Nagykanizsa, Csengery út 1. sz. címen, majd elénekelték a Szózatot.
Ezután a régi és új tagok -összesen 15-en - megválasztották a szervezet vezetőségét. Elnök Pócza Attila, elnökségi tag pedig Mészáros József és Szalai Ferenc lett. Kisgazdapárti összekötőnek -javaslati joggal felruházva - Si-monka Józsefet választották. A vezetők határozatot hoztak további tagok toborzására és ifjúsági csoport alakítására. (tihanyi)
i
Március 18-április 10.:
TAVASZ A KULTÚRÁBAN KULTÚRA A TAVASZBAN
Művészeti programok a HSMK-ban

m
A HSMK igazgatósága az elkövetkező hetekben érdekes és színvonalas tavaszi kulturális műsor-so-rozatot állított össze a város és a városkörnyék közönsége számára.
- Olyan művészeti programot szerveztünk, amelyek bemutatása során valamennyi korosztály kitűnően szórakozhat, s feltöltődhet kultúrából. Egyelőre nem akarunk a budapesti, debreceni és kaposvári tavaszi fesztiválok nyomdokaiba lépni, de néhány év múlva egy hasonló műsor-sorozat fesztivál jellegű lehet. A március 18-április 10. között városi művelődési központunkban zajló művészeti programnak - amelyeknek egyelőre TAVASZ A KULTÚRÁBAN -KULTÚRA A TAVASZBAN elnevezést adtuk - kettős célja van: egyrészt Nagykanizsa művészeti együtteseinek újabb bemutatkozási lehetőség biztosítása, másrészt az ismert hazai kiváló színtársulatok előadásai mellett neves külföldi együttesek fellépése. Sikerült szponzorokat is találnunk: öt vállalat és vállalkozó támogatja kezdeményezésünket - mondta Papp Ferenc, a HSMK igazgatója.
A program-sorozat március 18-án (szerdán) kezdődik Lázár Ervin: A KISFIÚ ÉS AZ OROSZLÁNOK gyermekrendezvénnyel, a Bóbita Bábszínház két előadásában. Március 20-án (szombaton) este a JAZZ HANGVERSENY-en 4 magyar és 2 lengyel muzsikus
szony javaslatára a jelenlévők felállva énekelték el „Az Úr angyalát", majd sorra jöttek a felvetések, hozzászólások: hiteles embereket a vezető beosztásokba; harcot kell folytatni a szex-őrület, a bárok, játékkaszinók és kocsmák elburjánzása ellen; alacsony kamatozású hiteleket kell nyújtani a kistermelőknek; a bűnözések és jogtiprások ellen erélyes fellépésre van szükség; legyen pártérdekektől mentes magyar tévé, rádió és sajtó; keresztény nemzeti összefogásra van szükség; harcolni kell a közömbösség ellen; meg kell ol-
dani a keresztény szellemű gyermekek 7-10 napos nyári táborozását; fel kell lépni a helyi Mgtsz vezetőinek „gonoszságai" ellen; szakértő kormányra és egy új összetételű parlamentre van szüksége a magyar népnek; a KDNP bázisa legyen a kisfalvak, községek lakossága; a kihaló-félben lévő katolikus papság utánpótlására sürgős lépéseket kell tenni...
A több mint kétórás gyűlés után többen belépési nyilatkozatot írtak alá a KDNP-be.
Tihanyi István
egybeforrva szórakoztatja majd a jazz kedvelőit. Március 21-én (vasárnap) este a Nemzeti Színház művészei lépnek színre Sütő András: ADVENT A HARGITÁN c. drámával; március 23-án (kedden) pedig a Fővárosi Operett Színház adja elő Huszka Jenő: MÁRIA FŐHADNAGY c. operettjét. Március 24-én (szerdán) a GRÚZ ÁLLAMI TÁNCEGYÜTTES ad műsort. Március 25-én (csütörtökön) délután lesz a Nemzeti Filharmónia ifjúsági bérletes hangversenye: koncertet ad a NAGYKANIZSAI SZIMFONIKUS ZENEKAR. Március 27-én (szombaton) este és éjszaka bizonyára sokan tapsolnak maid a NOSZTALGIA KÁVÉHÁZ programjában Felföldi Anikónak, Körmendi Vilmosnak és D. Farkas Bálintnak. Március 30-án (kedden) este a Veszprémi Petőfi Sándor Színház adja elő Sütő András: VIGYORG— BÚBÁNAT c. darabját (Hevesi-bérlet).
Az április havi tavaszi programot 1-én (csütörtökön) este a HSMK VEGYESKARÁNÁK koncertje vezeti be, majd 2-án (pénteken) este KORTÁRSAK koncert lesz. Április 6-án (kedden) újra jön a VIGYORGÓ BÚBÁNAT (Bródy-bérlet). A finálét április 8-án (csütörtökön) este a MASKA-RADES görög népzenei együttes műsora jelenti.
Jó szórakozást!
T. I.
NAGYKANIZSA, 1993. MÁRCIUS 15.
Tisztelettel hívjuk Önt és kedves családját nemzeti ünnepünk tiszteletére és felidézésére ez évben is megrendezésre kerülő emlékező sétára. A március 15-e tiszteletére szervezett emlékező ünnepi séta programja:
Gyülekezés: 1993. március 15-én, 18 óra előtt a Kazinczy utcában. 18 órakor: Deák Ferenc emléktáblájának koszorúzása a Hunyadi-is-kola falán, rövid emlékműsor. Innen a Sugár úton, a Fő utcán és az Ady utcán át a Zrínyi-iskola falán található Petőfi emléktáblához megyünk.
Zrínyi-iskola: rövid emlékprogram, a Petőfi emléktábla megkoszorúzása. Innen a Zrínyi utcán és a Csengery utcán át a Deák térre sétálunk át.
Deák tér: rövid emlékműsor, majd a város társadalmi szervezetei koszorúznak, a koszorúzás előtt a Himnuszt, utána a Szózatot énekeljük el.
* ♦ *
Kérjük az ünneplőket, hogy a séta után jöjjenek velünk a HSMK-ba és hallgassák meg az ottani népzenei műsort, majd vegyenek részt az azt követő táncházi programban.
1989. március 15. 1990. március 15. 1991. március 15. 1992. március 15. 1993. március 15. Ötödik alkalommal ünnepel Nagykanizsa lakossága emlékező sétával is március 15-én. Azóta vagyunk részesei és nem csupán hallgatósága az ünnep felidézésének.
Kérjük, ötödször is ünnepeljen ezen a módon velünk.
Magyar Demokrata Fórum Ifjúsági Demokrata Fórum, Nagykanizsa
(Lapzártánkig más ünnepi rendezvényről nem kaptunk információt)

KANIZSA
1993. március 12.
JULES RENARD AFORIZMÁJA
a francia író, moralista gondolata a jelzett sorokban fiatal ló ¥ kirívóan eltérő me''re-tű kuk0ri is ez, ta''j szóval előtag ''• nitrogénnel kapcsolatos ruha''t a"talaw''t * földterület da- színésznő /nóra/ japa''n, ma''ltai, spanyol autójel süppedős rész! borító-kosa''r amatőrök felza''rkóza''st lehetővé tesz
férfinév 6zazad- RÉsz! fe''l év! va''logatott foci kapus v. /józsef/
szính. kellék készítése gipszből Jn| V ► v V V V y V V V " ''V..... 1 s
L a csilla''r- tartozek érdekte-len/argó/
a''zsiai majom- féle körmendi kosa''r -labda''zó /ferenc/ - v hangsor rendben >
r ... sirató karoly oxige''n L V vonalka''z
övvel rögzít olasz autójel lőfegyverek
za''gra''bi kosa''rlaj csapat ulyssesi va''ros -rísz! V utcai torlasz * V V szia''mi részlet! *
úszó , /attila/ tévesen jegyző
tanta''l gór.betű
r edit egynemű fcetűi halom V zirc hata''rai! > v pa''ratlan frézia! * la''ngok között v nitrogén >
golda ... /politik/ reped a jég
iGEKorő vila''gné-zeti 1ranyzat >• V v s''. v. ü. V shetlandi sziget gad0líni-un.ka''lium chris ... /Rock- szta''r/
penna karambolos jeep! - szovjet gk-tlhls V V tallium V
belső részlet! személynév ma''s
r | V V apró, fanyar l''zű gyümölcs fél út! » V
megszabadul a kacatoktól KI V lllll észak-oroszor-sza''gi felszig. -
Beküldési határidő: március 19.
Lapunk 9. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Első poén: És mikorra érnek be a cigaretták? Második poén: Semmi értelme, nem tud olvasni. A sorsoláson Feszt Károlyné, Gyimesi Izabella, Mező József, Pálinkás Gézáné és Simon László kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Receptötlet
BORSOS TOKÁNY
Hozzávalók: 60 dkg sövény marhahús, l nagyobb fej hagyma, IS dkg füstölt szalonna, 1 zBld paprika, 1 paradicsom, só, törött bors, I dl fehérbor.
A búst vékony, klsujjnyl «síkokra vágjuk, a szalonnát
Mlntén. A szalonnát kisütjük,
a zsírját leszűrjük, a többi zsírhoz öntjük, az apróra vágott hagymát benne meg. fonnyasztjuk. Beletesszük s húst, s a hagymás zsírban többszöri kevergetés mellett átsütjük. Majd vízzel fölen-
gedjük, törött borssal bőven fűszerezve kevés lében párol* juk. Főzés közben hozzáad. Juk a szeletekre vágott, héjától, magjától megtisztított paradicsomot, zöldpaprikát, a fehérbort. Jól lefödve puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük, s hozzáadjuk a kisütött szalonnadarabokat. Pár percnyi sütés után kevés vizet öntünk hozzá, amivel kb. 10 percig pároljuk. A tokány le-ve rövid, sűrű, barna szinti, tartalmas. Párolt rizst, tört burgonyát vagy galuskát adunk hozzá.
ZALAHOLVOLÁN RT.
MŰSZAKI ÜZLETÁG
NAGYKANIZSAI ÜZEM
Nagykanizsa, Virag B. u. 4. (8800)
Szolgáltatásaink:
Jármű hatósági műszaki vizsgáztatás (tehergépkocsi, autóbusz, pótkocsi)
Tanúsítás kiadása nemzetközi közúti
személyszállításhoz használt autóbusz vizsgálatáról, személytaxi vizsgálatáról,
Üzemanyag-értékesítés
Gumiabroncs értékesítés, javítás, szerelés, generátorok, indítómotorok, IKARUS légbefúvó kályhák, asztalos munkák.
Érdeklődni:
Nagykanizsa, Virág B. u. 4. Telefon: 93/14-100, 93/12-089, Fax: 93/12-089
HUMOR -ZSÁK
Morbid
- Mit mondanak a sírásók, amikor engedik lefelé a
koporsót?
- ???
- Szia dobozos! j
KANIZSA
1993. 111111 12.
üli
KERTBARATOKNAK
A házikertek szervestragyazasa
Akinek van hobbykertje vagy családi házban lakik és veteményes kertet is tudott kialakítani, arra törekszik a jobb termés érdekében, hogy a talaj tápanyagtartalmát javítsa. Ezt, többek között, istállótrágya felhasználásával elősegítheti. Istállótrágyából általában 100 négyzetméterre 200 kg-ot terítsünk ki, és még aznap ássuk be vagy szántsuk be a talajba. Ennek híján 100 négyzetméterre adjunk 80-190 kg tőzeges fekált vagy tőzeges sertéstrágyát a trágyaigényes zöldségfélék alá. A szerves trágyák javítják a talaj szerkezetét és termékenységét.
A komposzt is jelentősen növeli a talaj humusztartalmát. Általában 100 négyzetméteres területre 30-100 kg komposztot juttassunk, amit ne ássunk be mélyre, csak a feltalajba kapáljuk vagy gereblyézzük be.
Minden házikertben célszerű komposztot készíteni. A komposztprizma 1-2 m
széles és 1-1,5 m magas lehet. Oldalai háztetőszerűek. Ha a prizma 1 m-nél szélesebb, akkor a tetején 1 m széles, lapos részt alakítsunk ki. A prizma a következőképpen készül: 20 cm vastagon elterítjük a kertészeti hulladékok, a szerves konyhai és ház körüli szemét, az igazi hulladék a kevés földdel kevert fűrészpor, a baromfitrágya, a sertéstrágya és a növényi hulladékok keverékét. Ezután 10 cm földdel lefedjük a legyek ellen. Ezt a réteget trágyalével vagy ennek híján vízzel megnyirkosítjuk, de vigyázzunk arra, hogy ne legyen túlzottan nedves, mert az le-vegőtlenséget okoz. A következő réteg ismét 20 cm vastag növényi és egyéb alkalmas hulladék. Vigyázzunk arra, hogy túl sok kőszénhamu ne kerüljön a komposztba. A fahamu értékes, tehát az belekerülhet. A komposztréteget szuperfoszfáttal és
kálisóval enyhén megszórjuk, majd trágyalével megnyirkosítjuk és 10 cm földréteggel befedjük.
A rétegezést addig folytatjuk, amíg a prizma 1,5 m magas lesz. A prizma hossza mindig attól függ, hogy mennyi szerves anyag áll rendelkezésre. Elkészülte után 2-3 cm vastagon lefedjük földdel. Ezután a prizma felmelegszik, és a kórokozó baktériumok elpusztulnak benne. Három hónap múlva a prizmát át kell lapátolni és közvetlenül a régi helye mellett újra felépíteni. Ujabb három hónap elteltével az át-lapátolást megismételjük. Ekkorra már az egész anyag egyneművé, földszerűvé érik, a növényi részek elkorhadtak. Ebben az esetben egy hónap múlva felhasználhatjuk a komposztot. Ha a növényi részek még erősen elkülönülnének, két hónapot várjunk a felhasználásig.
Á. Kartal Csilla

FENY I . ITA FÉNY
szalagon I d szalagon
Késsel kergette élettársát...
Sajnos az utóbbi időben egyre inkább szaporodnak Nagykanizsa vonzáskörzetében a lakásbetörések. A bűncselekmények megelőzése érdekében ajánlatos jobban szemmel tartani a házak környékén ólálkodó ismerétlen, gyanús személyeket. S amennyiben mondjuk összeáll több lakó, felettébb érdemes megkérdezni tőlük: vajon kit keresnek? Ha netán flegma, fenyegető, tétovázó, bizonytalan választ kapnának, akkor célszerű értesíteni a rendőrségetl
Előfordul, amikor a lakásban cseng a kaputelefon, s valaki emigyen panaszkodik: „Ne tessék haragudni a zavar-kodásért, de az egyik barátomhoz akarok bemenni... A haverom a lakáskulcsot átadta, ám a kapukulcsról már megfeledkezett. Szíveskedjen ki-nyitani a ház bejárati ajtaját!" Ilyenkor a lehető leghatározot-
tabban azt kell válaszolni: „Nagyon sajnálom, majd a kapukulcsot kérje el a barátjától!" Ugyanis olykor a bűnözők ilyen átlátszó trükkel próbálnak bizalmat kelteni, s miután bejutottak a tömbházba, felfeszegetett ajtókat, kirámolt lakásokat hagynak maguk után...
Faluhelyen régebben szinte elvétve fordultak elő lakásbetörések, mivel az emberek jobban vigyáztak egymás vagyonára, portájára. Hogy a tolvajok milyen jelentős nagyságrendű kárt tudnak okozni, arra bizonyíték a következő példa.
Zalakomárban ismeretlen tettesek - ajtóbefeszítés módszerével - behatoltak az egyik házba, ahonnan színes televíziót, valamint étkészletet vittek el. A tulajdonosnak körülbelül százötvenezer forint kárt okoztak.
Földet vettem
Ezúttal nem a privatizációról, s annak visszásságairól lesz szó. E témakör még bőségesen tartogat papírra vetendő gondolatokat a tollforgatók számára. A földnek - mint tudjuk - súlya van területenként és súlya van a mérlegen egyaránt. Ez utóbbit fondorlatos kereskedők és piaci árusok régen tudják. A közelmúltban vásároltam a boltban nylonzacskóba csomagolt burgonyát. (Az utóbbi időben a hálós változat egyre ritkább.) Miután legyalultam a gumókról a fedő földréteget, merő kíváncsiságból visszamértem a megvásárolt anyaföldet, ami 16 dkg-ot nyomott. Fölvetődhet a kérdés, miért nem a piacon vásároltam meg a szóbanforgó kapásnövényt. Próbálkoztam ott is, de tapasztalataim nem voltak éppen kedvezőek. Ugyanis látszólag ép, egészséges burgonyát vásároltam egy bizalomgerjesztő piaci árustól. Hámozás közben a Szentháromságot és az összes apró-szentet szorgos szexuális tevékenységre biztattam. Történt ugyanis, hogy az ép külső belső hibákat takart, olyannyira, hogy emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlan volt. Reklamálásomra a tűzről pattant őstermelő a következőt válaszolta: „Fiam, amilyet a sáska ürít (a Mami itt azonos értelmű ikes igét használt), a hernyó olyat eszik." Nem akartam a frappáns választ adó kofával biológiai vitába bocsájtkoz-ni, ezért hazafelé vettem ismét 16 dkg földet...
czene
Vendéglátóhelyeken változatlanul dívik a lopás, elég egy óvatlan pillanat, s a lesben álló szarkák máris „könnyítenek" gyanútlan áldozatuk pénztárcáján. Nagykanizsán, az egyik szórakozóhelyen elemelték az egyik vendég táskáját, amiben közel kétezer forint volt.
Az utóbbi időben a rendőri jelentésekben gyakran adnak hírt, családi perpatvarokról. Az ilyen esetek általában mértéktelen italozással kezdődnek, majd a férj és a feleség (élettárs) közötti üvöltözéssel folytatódnak. A felhevült felnőttek a legkevésbé törődnek azzal, hogy közben olykor álmukból verik fel, kergetik rémületbe gyermekeiket. Murakeresztúron egy megvadult férfi ittasan, késsel üldözte a minap élettársát, s annak kilenc éves gyermekét. Mit mondhat erre a
krónikás? Legfeljebb annyit: szerencsére tragédia nem történt...
S ha már a családi csetepatéknál tartunk, érdemes megemlíteni egy másik érdekes esetet. Galambokon az egyik elvált férfi lakásába betört egykori neje - két gyermekével egyetemben -, s alapos felforgatást csináltak. Jóné-hány berendezési tárgyat megrongáltak, és amolyan ráadásként elvitték a televíziót.
Zalakomárban az egyik családi portán - lakatlefe-szítés módszerével - behatoltak a gazdasági épületbe, ahonnan baromfit, búvárszivattyút, valamint különböző szerszámokat emeltek el. Az előzetes becslések szerint, körülbelül húszezer forint kárt okoztak a hívatlan látogatók.
(Völgyi)
■ í KANIZSA 1 .....- 1993. március 12.
SPORT • SPORT • SPORT
I,abdarúgás
A kanizsai piros-kékek gárdája a hétvégén zalai rangadóval kezdi az 1992/93. évi bajnokság tavaszi idényét, amikor az alaposan megdolgozott kedvencek a ZTE csapatának vendégei lesznek.
- A felkészülést kisebb-nagyobb zavarok jellemezték. Az influenza, a betegség, a sérülés ugyan gondot okoztak a szakvezetésnek, de akik a mester rendelkezésére álltak, azok igen keményen dolgoztak. Az viszont más kérdés, hogy a több heti kihagyásnak milyen következményei lesznek, s ez rövidesen kiderül - hangoztatta Baranyai István, az SE ügyvezető elnöke.
A már korábban közölt kerettel szemben annyi a változás, hogy Fullér, valamint Hollander „kiszállt" a keretből, Tóth és Visnovics pedig betegség és sérülés miatt nem állt rendelkezésre. Ugyanakkor „gazdagodtak" az olajosok, akik a tavaszi idényre kölcsönkapták a siófoki testvérektől a 22 éves Szabó Zoltán csatárt.
A felkészüléshez a külső feltételek biztosítottak voltak, a napközis rendszerben a
Tavaszi rajt az NB II-ben
Kremzner Géza vezette Ady kisvendéglő kedvezményes és változatos szolgáltatásai jó erőtartalékot adtak a kerettagoknak.
- A tavaszi menetrend s különösen annak első nagyobb szakasza igen sokat követel a fiúktól. No, nehéz a sorsolás, de a srácokat nem féltem, mert nekünk „fekszik" az idegenbeli hadrend. Mindent egybevetve azt tervezzük, hogy az 5-8. helyek valamelyikét sikerült elcsípni - vélekedett Németh Lajos, a kanizsai mester.
Az olajosok házatáján a gondok ellenére bizakodó a hangulat. Mindenki a rangadó lázában él s reménykednek, hogy holnap (szombaton) pontosan érkeznek haza Zalaegerszegről.
A ZTE elleni tervezett kezdőcsapat: Csáki - Tóth, Kepe, Kiss I., Iványi - Farkas, Po-povics, Hegedűs - Szabó, Dómján, Fuisz.
Az olajosok további tavaszi menetrendje. Március 21-én 15 óra: Olajbányász-Dorog. Március 28-án: Tatabánya-Olajbányász. Április 4-én:
Futószalagon
• Megkezdődtek az úszó Vármegye Kupa küzdelmei. Az I.
fordulót Veszprémben rendezték meg (10 csapat 300 fő), ahol a kanizsaiak közül a következők értek el jobb eredményt. 50 m. Leányok. 1985-ös: 1. Papp Viktória 49,62 mp. 1984-es: 1. Kovács Patrícia 49,64. 50 m pillangó. Lányok. 1979-es: 1. Holló Adrienn 31,74. 200 m gyors. Leányok. 1983-as: 2. Major Zsófia 2:38,11. 4x50 m gyorsváltó. Lányok: 5. Vízmű (Papp, Kapusi, Kovács, Major) 2:45,22.
• A Zemplén iskolában rendezték meg a sakk diákolimpiai megyei döntőket, amelyen elmaradtak a kanizsai sikerek. Az I. korcsoportban a Hevesi lányok és a fiúk egyaránt a 2. helyen végeztek (utóbbiak 0,5 ponttal maradtak el a győztestől). A H. korcsoportban a Csokonai leánycsapat 2. lett (0,5 ponttal maradtak Je a győztestől), míg a Hevesi fiúk a 3. helyen végeztek.
• A teke Szuper Ligában győzelemmel zárta az alapbajnokságot a Sörgyár, amely 5:3 (2453:2420) arányban nyerte az OKGT BSE ellen. Pontszerzők: Majorosné 433, Némethné 420, Hornyákné 416 fa. Az NB Il-es sörös-fiúk balszerencsés vereséget szenvedtek, akik a vendég Győri ÉPFU csapatától 4 fával kaptak ki (5:3, 3028:3024). Pontszerzők: Németh S. 525, Lukvár 521, Zömbik 503 fa.
(b)
S5SXÍSSSSSS
Sporthét vége
SZOMBAT Kosárlabda. NB I. Női rájátszás a 17-20. helyért: MÁV NTE-Székesfehérvári Ikarus, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00. NB II. Nők: Thúry DSK-Paks, Dr. Mező-gimnázium, 11.00. Dr.
Mező DSK-Paks, Dr. Mező-gimnázium, 13.00.
Sakk. Városkörnyéki sportnap, Péterffy-iskola, 9.00.
VASÁRNAP Labdarúgás. Megyei bajnokság: Kiskanizsa-ZTE tartalék, Kiska-nizsa, 10.45. Fityeház-MÁV NTE, 14.30.
Sopron-Olajbányász. Április 10-én (szombat), 16.30: Olaj-bányász-Paks. Április 16-án (péntek), 19 óra: Haladás VSE-Olajbányász. Április 25-én, 17 óra: Olajbányász-Mo-hács. Május 1-én (szombat): Pénzügyőr-Olajbányász. Május 9-én, 17 óra: Olajbányász-Ajka. Május 16-án: Kaposvár-
Olajbányász. Május 23-án, 17 óra: Olajbányász-BKV Előre. Május 30-án: Szekszárd-Olaj-bányász. Június 6-án, 17 óra: Olajbányász-Sabária Tipo. Június 13-án: Dunaferr-Olajbá-nyász. Június 19-én, (szombat), 17 óra: Olajbányász-ESMTK Bauinvest.
(bg)
KANIZSAI LEGEK I.
Átadásra kerültek ''92 legjobbjainak jól megérdemelt kitüntető elismerések, címek és jutalmak, akiket sorozatunkban mutatunk be olvasóinknak, természetesen a teljesség igénye nélkül.
A csapatok mezőnyében nem okozott gondot a szakértő bizottságnak a díjak odaítélése, hiszen mind a Zalaerdő-Hevesi DSE női sportakrobatikai párosa, mind a Tungsram NB l-es férfi kézilabdacsapata toronymagasan kiemelkedett a mezőnyből.
A kanizsai páros (képünkön Gajcsi Réka és Kondor Andrea, kupával a kézben) immár évek óta szállítják a hazai és nemzetközi porondon is kiemelkedő eredményeket (edzó: Gajcsi József).
A keményen dolgozó, magasszintű szakmai munkát végző kedvencek az elmúlt évben remekeltek, kiegyensúlyozottan szerepeltek és jobbnál jobb eredményeket értek el. A számos „jegyzett" siker közül is az élre kívánkozik a skóciai és a lengyelországi nemzetközi viadalokon elért aranyérem, valamint a magyar bajnokságon szerzett országos bajnoki cím.
A Tungsram gárdája (képünkön a csapatkapitány, Rodek Attila) az 1992-es sportévben sorra döntötte meg a csúcsokat, írta át a zalai-kanizsai sporttörténelmet az NB I B-ben, majd az NB I-ben.
Tavaly, már a bajnokság vége előtt jóval aranyérmesek lettek, majd 100 százalékos teljesítménnyel jutottak fel az NB I-be, s ezzel első alkalommal biztosítottak a zalai szakágnak élvonalbeli szereplést.
Az NB I-ben aztán tovább tartott a menetelés. Újonc létükre bekerültek a „felsőházba" (1-8. helyért küzdenek), ahol a jövő hónap végén folytatják a rájátszás második szakaszát.
A siker, a bravúrsorozat részesei: Kálóczy László, Mészáros Csaba, Bilicz Csaba (kapusok), A. Bjelov, Becskei István, Rodek Attila, Krichenbaum Tibor, Sz. Kuzmicsov, Radovics Sándor, Kurusta Sándor, Ojtó Tamás, Hungler Rudolf, Cseh László, Ny. Kovesnyikov, Pánczél Csaba, Baksa István (mezőnyjátékosok), Musits Ferenc szakosztály-elnök, Pintér István szakágvezető, Jéki Zoltán edző, Tóth László technikai vezető.
(•gha)
SPORT • SPORT • SPORT
Szakvezetők arcképcsarnoka
Hatvan éves a kanizsai Mágus
KANIZSA .....>■ ...... 31
1993. mumus 12.

A közelmúltban ünnepelte 60. születésnapját Németh Lajos, az OB Il-es olajos-focisták szakvezetője, akit a család, majd a piros-kékek vezetői, játékosai bensőséges ünnepségen köszöntöttek.
Az ünnepelthez közelálló krónikás a rendkívül gazdag, tartalmas és változatos, sikerekkel telített hat évtized teljes áttekintésére természetesen nem vállalkozhatott. így aztán csak egy-egy állomás, netán megállóhely, egy-egy epizód és fontosabb szakasz felvillantása jöhetett szóba az egykori „pengés" labdarúgó, majd sikeredző múltjából, jelenéből.
- Az olajosok saját nevelésű játékosa voltam, kitűnő edzők ismertették meg velem az alapokat. Boldog voltam, amikor 17 évesen bemutatkoztam az NB Il-es csapatban, majd aztán a Veszprémi Haladás, Székesfehérvári Honvéd következeit. A leszerelés után nyomban visszatértem Kanizsára és 1961-ig a Bányász csapatában szerepeltem balösszekötőként. A sérülés azonban gátat vetett a játékospályafutásnak és 28 évesen véget ért a karrier -számolt be a játékospályafutásról az ünnepelt.
A visszavonulás, a kényszerű befejezés után 5-6 év telt el, amikor a népszerű „Kóbi" eltávolodott a szeretett sportágtól. Később aztán visszatért és megkezdte az edzői munkát.
- A szakmai munkát, az edzőséget 1967-ben kezdtem el, amikor az utánpótlás csapatot bízták rám, majd következett a nagy ugrás. Az NB II-bői kiesett csapatot 1970-ben vettem át, s ezzel a garnitúrával csodás éveket töltöttem el. Megnyertük az NB III-as félfordulós bajnokságot, majd a „rendeset" is. Bejutottunk az NB II-be, majd két évvel ké-
sőbb bajnokságot nyertünk és tagjai lettünk az egycsoportos NB I B-nek. Az 1973/74-es bajnokság őszi idényében remekelt az újonc, jöttek az eredmények, de a tavaszi folytatásra már nem én készítettem fel a csapatot. A „nagyok" másként döntöttek, akik azt is elérték, hogy egy időre száműztek a foci világából - folytatta a mester!
Mintegy egy éves „pihenő" után végre engedték dolgozni. A megyeiben szereplő Thury SE, majd nem sokkal később a MÁV NTE csapatát vitte fel az NB III-ba, utóbbit az NB II-be vezényelte, ahol két évet töltöttek el. így történhetett meg, hogy az 1978/79-es bajnokságban egykori csapata, az Olaj ellen vezette a vasutasokat, akik aztán az olajos-pályán elkapták a sokkal jegy-zettebb olajosokat.
- Emlékezetes rangadó volt s számomra felejthetetlen élményt hozott. Bizonyítottunk, újra és újra, s ez a nagy siker már akkor nagy elégtételt je-
lentett - veti közbe a szakvezető.
A vasutas-sikerek után jöttek a tapolcai évek, majd 1983 és 88 között megint a vasutasoknál folytatta sikeres edzői pályafutását, majd szakosztályvezetőként dolgozott.
- Miként került vissza az olajos-kispadra?
- Az Olajbányász az 1990/91-es bajnokságra Vla-szák Géza vezetésével készült fel, aki aztán a Haladás VSE elleni találkozó után felállt. A csapat edző nélkül maradt, s mivel „kéznél" voltam, így gyorsan összejött a „házasság", ami elsősorban is Baranyai István ügyvezető elnöknek, a nagyszerű vezetőnek köszönhető.
- Jól választott?
- Szívesen jöttem vissza a régi sikerek színhelyére. A korábbi „tüskék" már nem maradtak bennem, győztek az észérvek. Ugyanakkor igen nehéz volt a helyzet, azóta feltételek tovább rosszabbodtak ebben a pénzszűkös világban. Szóval jobbra, többre számí-
tottam, ám a tényt el kellett fogadni, s így kell dolgozni, megoldani a feladatokat. No ez szép, de igen kemény feladat, hiszen alig van 11 felnőtt játékosom. Ez bizony nehezíti a munkát, az eredményességet. Ugyanakkor jól tudom, hogy a mi lelkes szurkolóinkat a háttér kevésbé érdekli, mindenki csak eredményben gondolkodik és nekünk őket kell szolgálni.
- Hogy érzi magát?
- Az előbb is említettek miatt lehetne panaszkodni, de ennek nincs értelme. Én NB Il-es csapatot vettem át, s azt vállaltam, hogy tartós minőségi szereplést érünk el. Ehhez partnerek a vezetők, a játékosok s ha egy kicsit jobb a városi összefogás, akkor hosszabb távon sem féltem ezt a csapatot, amellyel teljes egységben dolgozunk a további olajos-sikerek érdekében. Egyébként nem a kor, hanem a tevékenység, a munka, az eredmény számít -mondotta végezetül az olajosok mestere.
Balogh Antal
Te re m I abdar ú gás
Az őszi-téli hónapokban a hagyományos, nagy népszerűségnek örvendő teremlabdarúgó küzdelmek adtak lehetőséget a focistáknak, akik rendszeres és folyamatos sporttal, jó hozzáállással tűntek ki.
A hosszú szakasz az elmúlt hét végén zárult, amikor három színhelyen értek véget a csatározások, randevúztak a csapatok a hagyományos, vagy hagyományteremtő kupaversenyeken.
A MÁV NTE munkacsarnokban 21 csapat részvételével rendezték meg a Komáromi József emléktornát. A többszakaszos és több napon át tartó versenyen a remekül erősített Miklósfa gárdája végzett az élen Miháld, Belezna és Pogányszentpéter előtt.
A Cserháti SZKI sportcsarnokban bonyolították le a zalai középiskolások teremtornáját, a Cserháti Kupa küzdelmeit. A jól sikerült versenyen vendégsikerek születtek, hiszen a zalaegerszegi Ságvári
Győztes csapatok és ügyszerető szervezők
lett a kupagyőztes a Z. Ganz és a Zsigmondy csapata előtt. Különdíj. Gólkirály: Körmendi László (Z. Ganz). Legjobb kapus: Balogh Attila (Z. Ságvári). Legjobb mezőnyjátékos: Hollander Zsolt (Zsigmondy).
Zalakaroson a sportkör és a sporttábor étterem vezetése hagyományteremtőként rendezte meg az I. Zalakarosi Kupa teremtornát 10 csapat részvételével, melynek szponzora Burka Józsefné volt. A nagyszerűen szervezett kupaversenyen a Holsten csapata végzett az élen Zalakaros és Szepetnek előtt. A díjakat Szirtes Lajos polgármester adta át.
A teremtornák befejezéseként, annak összegezéseként mindenképpen nagy elismeréssel kell szólni a résztvevőkről, a feltételeket biztosítókról, s arról a népes és ügyszerető,
fáradhatatlanul dolgozó aktivistákról, akik példás munkát végeztek a teremtornák szervezésében, lebonyolításában.
A bajnokságok, a kupák, emléktornák, hagyományteremtő tornák, a folyamatos tevékenységek sikere érdekében egy sor vezető, aktivista sorakozott fel, számos szponzor segített. A nagy munkát végzők névsora ugyan hosszas, de ebből mégis kiemelkedő Ká-polnás Zoltán, Szakony Gyula, Kiss Ernő, Weisz Lajos, Balogh István, Balogh György, Kercsmarics József, Simon József, Siklós József, Pintér Károly, Kertész Miklós, Szirják György, Fekete Zoltán, Horváth Nándor és segítőtársaik helytállása, valamint a nem könnyű feladatukat jól ellátó játékvezetők népes tábora.
(bal-tal)
32 1 KANIZSA | V -- - - ..................................... 1993 március 12.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet.
Telefon: »3/12-305
LAKÁS - II 1.1.K
Nagykanizsán I belvár oehoz közel mtifél-, kélzzo-báz lakást vásárolnék kéazpénzért. Érd.: 93/14-096-os telefonszámon- (828 K)
Kisfakos előtt;, sutóbusz megállóval szemben hétvégi hiz (téglaépület) pincével, 400 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Érd.: Nk Csokonai u. 6/A. ÜL lph- 1/3. Tel.: 93/16-316. (826 K)_
Nk. Rózaa u. 11. VI/41. az. alau kétazobás, két-erkélyea, ebédlői, összkomfortos lakta eladó. Érd: 14 óra után a helyszínen. (820 K)
Nk. Nagyvétby u. 1. IL lph. 3/7. az. alatt 3 szobás -f ebédlőa, egyedi gázfűtéses lakia kéazpénzért eladó. Érd.: minden nap 10-18 óráig a fenti elmen. Bánfi._
Igényea kivitelű, új, 140 négyzetméterei eaaládi ház Nk-án, Poatakert u. 3. iz. alatt eladó. Érd.: 18 óra után. (827 K)_
Zalakaroatól 5 km-re, a gslamboki tó partközelében hobby-kert kii alapterületű épülettel, külön hor-gáazatéggel eladó. Vlz, villany van. Érd.: 93/17-120 aa telefonon 16 óra után. (809 K»
Zalakaroai „Napfény" Üdülóazövetkezetben eladó egy 2k2 betea turnusra jogoaító örököa Udülóhaiz-nálati jog. Érdeklődni lehet az MVOYOSZ Bp. 1146 Hermina üt 47. íz. alatti azékházábas, valamint a 1210-440/15 telefonszámon.
Homokkomárom-Alsócsings hegyen 500 négyszö-göl izóló épülettel, felizereléiael eladó. Érd: Nk Ifjúsági u. 35. (846 K)
Másfélszobás lakáa Nk Zemplén Oy. 9/A. X/63. izám alatt eladó. Érd: helyszínen, 17 óra után. (845 K)
Keleti városrészben egyszobás, öiazkomfortoa, te-hermentea lakia eladó. Érd.: 8-16 óráig az AG-ROTOURS telefonszámán, 93/12-394, illetve Nk. Király u. 47. azám alatti irodájában lebeL (844
K)_
Elcserélném kétszobás, összkomfortot bérlakáaomat kisebb komfortosra. Alsótemplomnál előnyben. Érd.: Nk Városkapu krL 14/A. II/3. Tölliné. (837 K)_
Nk-hoz közel, a kisbagolai hegyen 800 négyszögöl terület (szőlő, gyümölcsös, szántó) pincével eladó. Út, vlz, villany van. Érd.: Bármikor, Nk Rózaa u. 10/E. 30. aju címen, Weier Tibornál. (835 K)
Kiacserfői szántó téglaépülettel eladó. Érd: Nk Ka-zanlak lm. 12/A. fsz/3. Árki, 18 órától. (834 K)
Nk Magyar utcán új, letótérbeépítéses cssládi ház vagy csak a tetótérbcépílésea házrész eladó. Érd: a azerk-ben, 12-305-ös telefonszámon. (842 K)
Látóhegyen, a Csónakázó-tóhoz közel 672 négy-azögöl terület épülettel, kúttal eladó. Részben gyümölcsös, részben szőlő művelésű. 17, 17/A helyi-járatos busszal megközelíthető, szeszfőzdéi buszmegállótól 5 percre. Érd.: délutáni órákban, Szen-tea látván, Nk Magyar u. 23. (860 K)_
L emeleti, kétszobás, összkomfortos önkormányzati lakáaomat legalább 3 szobásrs cserélném L emeletig. Érd: 17 óra után, Nk Liszt F. u. l/A. 1/2. (856 K)_
Kisfakos előtti buszmegállónál kétszobás téglaépület pincével, 400 négyazögöl gyümölcsössel eladó. Érd.: Nk. Csokonai u. 6/A. ÜL lph. 1/3. Tel.: 93/16-316. (852 K)
Bérbeadom 1980 négyzetméter területű, Gáspár-he-gyi termőföldemet. Érd.: 93/16-244-«s telefonon. (854 K)
Kétszobás + étkezős, telefonos, IL emeleti önkormányzati lakáaomat 2,5 vagy 3 szobásra cserélném. Érd.: Liszt F. u. l/A. H/2., 17 óra után. Tel.: 93/17-181. (868 K)
Homokkomárom legszebb részén pince, szóló, gyü-
mölcsös olcsó áron eladó. Érd: 93/19-419-oa telefonon. (849 K)_
Kiskanizsa, Szent Rókus u. 11. azám alatt közmű-veaftett telek régi épülettel eladó. Érd: Nk Petőfi u. 43., vagy 14-090-es telefonon. Irányár: 800 ezer PL (869 K)_
Keleti városrészben eladó földszinti 2+2 félszobás lakáa fizetéai könnyítéssel. 1,5-2 szobás csere is lehetséges. Érd.: s szerkesztőségben, 12-305. (870 K)
Zalaszentjakabi Rózsa-hegyen zártkeni ingatlan be-tegaég miatt eladó. Érd: Tóth Ferenc, Nk Kazan-
lak ll/c. 6. (880 K)_
A zalaaárazegi Anna-hegyen 544 négyszögöl telek eladó. Érd: Páati látván, Zalasárszeg, Petőfi u. 6.
(885 K)_
1-1-2 félszobás OTP lakás OTP átvállalásaal vagy OTP közremüködéaével eladó. Érd: 17 óra után,
Flinger Zoltán. Nk Városkapu krt. 2/A. 1/4. (885 «_
Nyaralónak és gszdaaági épületnek egyaránt felépíthető faház eladó. Az építmény boronafalas, amely a tervrajz alapján megtekinthető. Érd.: Nk. Hajgató S. u- 20. Tel.: 11-717. (896 K)_
Balalonberényben kert gyümölcsfákkal, szőlővel
művelésre kiadó. Érd.: 93/12-892. (895 K)
Egy-, vagy másfélszobás, földszinti öröklakáat ke reeek megvételre. Baetleg ÜL emeletig belvárosit cserélek Érd: 11-814. (892 K)_
Három- és félszobás, L emeleti, telefonos, egyedi fűtésű önkormányzati lakáaomat 1,5-2 szobás, ebédlős, egyedi fűtésűre cserélném. Érd: 14-564, egész nap. (897 K)
pótban eladó. Ajánlatokat „MZ 150" jeligére, Nk Pf.: 154-be kérem. (902 K)
2105-ös S Lada 6 éves eladó. Érd: Nk József A. u. 44. Irányár: 220.000 Pl (889 K)_
6 évea 2105 S-es Lada eladó. Irányár: 220 ezer Pl Érd: Nk Józaef A. u. 44. (888 K)_
DO 75-34 forgalmi rendazámú Wartburg speciál kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Rigyác, Szabadság út 27. (797 K)
ALLAS
4 órás másodállást vállain» hölgy. (Bármilyen munkát) Ajánlatokat „Kanizsa" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (814 K)
Kereskedelmi és vendéglátóipari végzettséggel középkorú hölgy munkát keres. (Akár gyermekfelügyelet is lehet) Érd.: 93/14-570-e» telefonszámon.
(861 K)
ALII ERI. II
1 szoba két személy részére albérletbe kiadó. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 2/A. 113/11. 17 óra után. (824 K)_
Kiskanizsa központjában, 50 négyzetméteres családi ház mellékhelyiségekkel együtt kiadó. Lakásnak, irodának, raktárnak megfelel. Érd: Kiskanizsa, Homokkomáromi út 52. Telefon: 93/19-302. (872 K)_
Egyedülálló nő vagy férfi, illetve gyermektelen fiatal házaspár részére tágas, bútorozatlan albérleti szoba, fürdőszoba-használattal kiadó. Érd.: Nk. Csengery u. 34., 15 óra után. (833 K)
Hosszabb időre kiadó telefonos lakást keresnék. Érd.: személyesen, Nk. Berzsenyi 9/A. IV/12. Kiss Zsuzsanna. (813 K)
könyvezve, tetoválva áron alul eladók. Érd.: Nk. Bábt u. 10. sz. alatt, egész nap. (862 K)
Asztali árkijelzős, hagyományos bolti mérlegek, minden fajta raktári mérlegek, digitális és mechanikus fürdőszoba- és konyhamérlegek, kis és nagybani eladása. Cím: Keszthely, Erzsébet királyné út 54. Tel.: 12-441. (850 K)
Egészségügyi intézmények részére rendkívül kedvező áron kínálunk digitális kijelzésű csecsemő-mérlegeket. Cím: Keszthely, Erzsébet királyné út 54. Tel.: 12-441. (851 K)
Passap kéttűágyas, lyukkártyás kötőgép, 5 szálas Singer Interloock tisztázógép eladó. Erd.: Nk. ór-ház út 28. Egész nap. (853 K)
Jó kereseti lehetőséget kínálok. Ha ön vállalkozó szellemű és jó szervezőkészségű, 2000 Ft befektetéssel nagy jövedelemre tehet szert. Válaszborítékért tájékoztatom. Tárcsái Béla, Nk. Kazanlak krt
9. (882 K)
Nk-i fizika tanárt keresek egyetemi felvételi előkészítőre. Érd.: 93/11-367 vagy 11-368 telefonszámon. (881 K)
Pranciacserép eladó. Érd.: 93/11-814. (891 K)
Lakodalmakban, bálokban zenélést vállalok. (Billentyűs hangszeren és gitáron játszok.) Érd.: Kiss Levente, 8809 Nk-Sánc, Új Élet út 61. (894 K)
Nem állást Karrierlehetőséget kínálunk Önnek egy tőkeerős cégnél, akár főállása mellett is. Elvárás: tárgyalókézség, dinamikus egyéniség. Felsőfokú végzettség előnyt jelenthet, de nem követelmény. Leveleket „Business & Psychology" jeligére, Nk. Pf.: 55. (893 K)
Kétéves, 4 ütemű Trabant combi eladó. Érd.: 17 óra után, Weier Tibor, Nk. Rózsa u. 10/E. 30. (864 K)_
850-es FIAT kis fogyasztással, 1994. szeptemberig vizsgáztatva, olcsón eladó. Érd.: Nk. Bartók B. 5/D. fsz/2. Molnár. (866 K)
JAWA-Babetta kismotor új állapotban eladó. Érd.: Rudolf Zoltán, Nk. Csokonai 8/A. IV/2. (873 K)
Frissen vizsgázott Warburg combi, 8 éves, 65 ezer Ft-ért, 1500-ös Zsiguli combi rendszám nélkül 20 ezer Ft-ért és 353-as Warburg 18 ezer Ft-^rt eladó. Nk. Berzsenyi 9/B. 1/5. (Érd.: csak szombat és vasárnap.) (876 K)
Eladó Lord MC Luxus lakókocsi igényesnek (3-5 személyes, 12-220 V, gáz. mosdó, hűtő, TRUMA-TIC fűtés, és még sok extrával). Ugyanitt dízel R-9-es TD 85-ös évjárat - irányán 395000 Ft -kitűnő állapotban eladó. Nk. Dózsa Oy. 73/C. fsz/8. (857 K)
Vennék négyütemű Wartburg Turistot, vagy limu-sint, kevés kilométerrel, reális áron. Ajánlatokat ár és állapot megjelöléssel: „Újszerű 2." jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (900 K)
Eladó négyütemű Trabant Limusin, tizenötezer kilométerrel. Ajánlatokat „Megkímélt 15M jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (901 K)
TS 150-es MZ tízezer kilométerrel, újszerű álla-
Új, vámkezelt BELSHAW gyártmányú, amerikai fánksütő automata eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 eFt Érdeklődni a Kanizsa szerkesztőségében lehet (484 K)
Glória sarok-garnitúra eladó. Érd: 17 ór. után. Nk Osray u. 11/A. IV. em. 13. (768 K)_
Garzon szekrénysor sok elemmel és üvegezett aaz-tal eladó. Érd.: 93/12-283. (807 K)
Szekrénysor eladó. Érd: Nk Rákóczi u. l/A, 16 óra után. (804 K)
Verona típusú franciaágy éjjeliszekrénnyel jó állapotban eladó. Érd: Rigyác, Szabadaág u. 27. (798
K)_
Bársonyhuzatú franciaágy újszerű állspotbsn eladó. Érd.: Nk Corvin u. 8/A. Horváth Jánoa, 17 óra után. (806 K)
Matt színű szekrénysor jó állspotban eladó. Irányár: 32 ezer Fl Érd.: Nk Eötvös tér 25. 1/1. 17 ót. után. (863 K)
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben. tel.: 12-305 (744 K)
A VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET Honismereti Köre március 16-án, 18 órakor tartja következő foglalkozását a Tűzoltóság tantermében. Előadó: Horváth József, zalaegerszegi kutató Napirend: Nagykanizsa körzetéből elszármazott
nevezetes személyek Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők az ingyenes összejövetelükre!
VEGYES
Pingpongaaztalt vásárolnék. Ajánlstokat a szerkesztőségbe kérek Tel.: 12-305. (731 K)
DATSUN alkatrészként és fapolcok (üzletberendezés) eladó. Érd: Nk Kazanlak krL 5/B. 1/2. (847
K)_
Commodore 64 floppyval 2db joystikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet (793 K)
Eltartási szerződést kötnék egyedülálló, nagykanizsai, lakással rendelkező nyugdíjassal. Lakásom van, színvonalas ellátást biztosítok. Leveleket: „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (805 K)_
Havi fix összeget fizetek eltartásra szoruló, ingatlannal rendelkező, idős embernek. Ajánlatokat „Biztos megélhetés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (799 K)
Már most gondoljon a húsvétra! Bárányok 15 kilóstól eladók. Érd.: Kálcsics Ferenc, Kiskanizsa, Felső-temető u. 4/a. (823 K)
Otthon végezhető, jól jövedelmező adminisztrációs munkát ajánlok. Válaszborítékért tájékoztatom. Hermán Elvira, Nk. Munkás u. 8/B. (867 K)
Szeretetigényes, segítségre szoruló, idős hölggyel vagy idős házaspárral eltartási szerződést kötnék lakhatásért Leveleket „Mindenem van" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (855 K)
Skótjuhász trikolor 6 hónapos szuka kutyák törzs-
36 éves, 160 cm magas, független, középfokú végzettségű hölgy 12 éves fiúgyermekkel megismerkedne korban hozzáillő, intelligens, jó megjelenésű férfival. Leveleket: „Boldogság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (801 K)
Keresem Keszthelyen annak a 70 év körüli, magas úrnak az ismeretségét, aki teljesen egyedül él, nincs senkije, józan életű és elfogadná egy kereskedelemből nyugdíjba ment asszony ismeretségét gondozási, élettársi, esetleg házastársi kapcsolatra. Leveleket „Lakásom van" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérem. (829 K)
37/162/52 értelmiségi hölgy 11 éves leányával intelligens, konekt, magas úr ismeretségét keresi 43 éves korig. Leveleket: „Szép kilátás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem (858 K)
Várom azoknak a lányoknak, elvált és özvegy asszonyoknak és pároknak a fényképes levelét, akik befogadnának az ágyukba tartós kapcsolatba szexpartnerként 35 éves férfi vagyok. Leveleket „Mókus" jeligére. Nk., Pf.: 154-be kérem. (883 K)
35 éves, 163 cm magas, józanéletű, nemdohányzó legényember megismerkedne korban hozzáillő lánnyal, elvált vagy özvegyasszonnyal házassági szándékkal. Leveleket „Kék Madár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem (884 K)
Egyedülálló, 30 éves független férfi gyermektelen barátnőt, élettársat, házastársai keres, aki hozzá költözne. Fényképes leveleket Nk., Pf.: 154-be „Szeretet" jeligére kérek. (878 K)
Esztétikus megjelenésű, 37 éves elvált nő megismerkedne kizárólag belső emberi értékekre igényes, intelligens, korrekt, jól szituált férfival tartós kapcsolat kialakítása céljából, 45 éves korig. Gyermek nem akadály, nekem is van. Leveleket: „Lenni annyi, mint tartozni valakihez" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (887 K)
Diplomás, de nem diplomata, 29 éves férfi keres csinos, lelkileg gazdag, filigrán lányt Lehetőleg fényképes leveleket várok: „Romantika 21" jeligére. Nk. Pf.: 154-re. (899 K)
Férjhez adnám az életteret jelenségként betöltő, 38 éves barátnőmet, aki fiát egyedül neveli és egy szerelő, tiszta jellemű férfira vágyik. Fényképes leveleket kérek „Életszerető" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (898 K)
34/169/83 elvált nő 5 éves fiával keresi korban hozzáillő, józan életvitelű férfi ismeretségét Levelekel: „Gyöngyvirág" jeligére kérek. (859 K)
VÁLLALOK:
parkettázást, lambériázási,
csiszo Iást, la k k ozást, hideg burkolást, tetőfedést, bádogozást, kőműves munkát, (ÜKKKNCSKK LÁSZLÓ Nagjkani/sa. ("songén u. i Tel.: (16-93/11-(>39
Elcserélném Nagykanizsa, Munkás úti, 51 négyzetméteres, másfélszobás + étkezős, IL emeleti, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakásomat zalaegerszegi vagy keszthelyi hasonlóra. Ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be vagy telefonon 93/12-305 számra kérem (518 K)
JÁRMŰ
Tízével Dácia 1300-aa motorral 1310-ea karos szériával műszaki nélkül eladó. Érd: Napközben a 93/12-305-öe telefonazámon lebeL (792 K)
Garázsban tartott, 7 éves Dácis, 32000 km-rel megkímélt állapotban eladó. Irányár: 95.000,- Fl Zalaszentbalázs, Kossuth u. 120. Beke Miklós. (825 K)
1300 S-es LADA személygépkocsi áron alul eladó. Érd.: B&jcsa, Törökvári u. 59., 16 óra után. (838
K)_
PX rendazámú Trabant eladó. Irányár: 25 ezer Fl Éri: Nk Rózsa 16/C. IV/13. (836 K)
Mitaubiahi Coll 1400 köbcentiméteres, felezőváltós, sürgősen eladó. Irányár: 140.000 Fl Érd: Fi-tyeház, Rákóczi u. 22. (848 K)
1300-aa LADA combi 2,5 éves eladó. Érd: 18 óra után, Cserjés József, Nk Kőrisfa u. 48. (839 K)
MŰSZAKI CIKK -II HTOK
IBM gépekre egyéni programszerkesztési vállalunk. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (711 K)
PARTNERKERESŐ
Két hónap haladé
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
Amint múltheti számunkban beszámoltunk róla, két új alkalmazottal gyarapodott a Fidesz Területi Koordinációs Irodájának személyzete. Egyikük Szabó Zsolt, a helyi iroda vezetője, míg Perjési Szabolcs a párt területi szervezője lett.
- Mióta vagy Fidesz-tag?
- Nem vagyok tagja a pártnak, de azt hiszem, hogy ez az én helyzetemben nem is elengedhetetlenül fontos, hiszen sok esetben egy kívülálló sokkal inkább meg tud felelni az olyan feladatoknak, mint például egy pártiroda vezetése. Természetesen hosszú ideje szimpatizálok a párt politikájával, és idővel az sem elképzelhetetlen, hogy tagjai sorába állok - válaszolt Szabó Zsolt.
- Nem érzed-e úgy, hogy egy olyan viszály kellős közepében vagy, amelyet nehezen tudsz majd feloldani?
- Amennyiben a kétpólusú megye okozta problémákra gondolsz, én azt hiszem, ez nem any-nyira viszály, mint inkább csendes és tisztességes versengés, amely néha nagyobb zajjal jár, mint amilyen kívánatos lenne. Biztos vagyok benne, e kérdésben minden probléma megoldható, és abban is, hogy be tudjuk bizonyítani, ebben a városban megfelelő helyen van a területi iroda. Történtek itt az utóbbi időben olyan dolgok, amelyek látszólag megkérdőjelezhették ezt, de a jövőben ez nem történhet meg.
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
- Mennyi időt kaptatok, hogy bebizonyítsátok „életképességeteket"?
- Két hónap próbaidőre bocsáttattunk, amiről én úgy gondolom, elegendő lesz.
- Nemcsak a kétpólusú megye okozhat problémát, hanem a helyi csoport többféle irányultsága is. Hogy látod ezt?
- Kár lenne tagadni, hogy voltak ilyen problémák, de ezek mostanra eltűnőben vannak. Az, hogy másként gondolkodókat is magába foglal a párt, én azt hiszem, nem olyan komoly gond, főleg akkor nem, ha az elképzelések a fő vonalak mentén megegyeznek - mondta a kérdésre Perjési Szabolcs, területi szervező.
- Mennyire érzed erősnek a kanizsai Fideszt?
- Ahhoz mindenképpen megfelelő az ereje, hogy a területi iroda itt legyen. Azonkívül én azt hiszem, az országos mutatókhoz hasonló eredményeket mutatnának itt is a közvéleménykuta-. tások, vagyis, hogy a Fidesz egy i igen népszerű párt - folytatta.
- Milyen a kapcsolatotok a he-! lyi pártszervezettel?
- Amolyan „csendestársi". Jónak is nevezhetném, de azt mondhatnám inkább, hogy a legtöbben a maguk belső ügyeivel vannak elfoglalva.
- Terveztek-e valamilyen nyilvános „összegzést" a párt elmúlt három évéről?
- Úgy gondolom, nem az az
elsődleges feladatunk, hogy a nyilvánosság bevonásával amolyan magamutogató dologba kezdjünk, hiszen akik velünk dolgoznak, azok amúgy is tudják, mit, mikor és hogyan tettünk, akik meg nem, azok szerintem el sem jönnének. Egyelőre most a feladatok teljesítése a fontos, az
eredményekről ráérünk még ezután számot adni - válaszolt Szabó Zsolt.
Dévi
(A Fidesz múlt szombati gyűléséről szóló tudósításunkat a 16-17. oldalon olvashatják.)
^■■■■■■■■■IWIIIMmiBIMIIWIWMWWW»^^
ÁSZ! ÁSZ! ÁSZ! ÁSZ!
CSIGAREPTETŐK, FEDETTPÁLYÁS VÉRALÁFUTÓK, GOLYÓSTOLLHAJTOGATÓK FIGYELEM!
Májusban Kanizsán készül a népszerű televíziós műsor, az ÁSZ.
Várjuk a csendesőrültek jelentkezését március 24-ig!
Jelentkezni lehet a középiskolákban és lapunk szerkesztőségében.

::::::::::::
lll KANIZSA 1 >>:>>>: k.. - Hí 1993. n íárcius 19.
ÜLÉST TARTOTT A VÁROSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG
Három befektető külföldi cég jelentkezett Kanizsa új piacának és vásárcsarnokának létesítésére
Március 10-én délután a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalótermében ülést tartott a nagykanizsai önkormányzat Városfejlesztési Bizottsága. Jancsi György bizottsági elnök távollétében az ülést Krémer József bizottsági tag vezette. A bizottság egyébként határozatképes volt, mert 7 tagja közül 6 volt jelen.
A napirend első részében a bizottság meghallgatta a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet két munkatársa, S. Zlamál Ilona és Sylveszter Edina, valamint Szálka Miklós (Pro Urbe Kft.) tájékoztatóját a város Általános Rendezési Terve felülvizsgálatáról, a vizsgálati fázis függvényében. Nagykanizsa hosszú távú beruházási, infrastrukturális és területfejlesztési igényeinek ismeretében a tervezők a program munkaközi anyagához tartozó területfelhasználási és szerkezeti vázlatot, s a problémafeltáró diagnózist elkészítették (erről a nap folyamán
a Vasemberházban a város vezetői és a meghívott szakemberek részére élükön szóbeli tájékoztatót tartottak, amelyet vita követett). Elmondták, hogy a város belső forgalmát tehrementesítő elterelő utak létesítésével kapcsolatos két közlekedési téma, a termálkút hasznosítása és a temetők helyzete volt műsoron, amelyek lényeges elemeit ezen a bizottsági ülésen is ismertettek, majd a bizottság egyes tagjainak kérdéseire válaszoltak. Többek között felvetődött a város környezetvédelme, fásítása, kerékpárútvonalainak kérdése, valamint parkolóházak és mélyparkolók megoldási lehetősége is.
Az ülésbe bekapcsolódó Farkas Zoltán alpolgármester bejelentette, hogy Nagykanizsa régi kereskedelmi rangjának visszanyerése érdekében a város vezetése tanulmányterv elkészítésére kérte fel az Ökológiai Rt.-t, az új piac és vásárcsarnok, valamint a vámszabadterület kialakí-
tásával összefüggésben is. Mivel a helyi Alfa és Omega Kft. által kivitelezésre vállalt új piac és vásárcsarnok létesítése különböző okok miatt zsákutcába jutott, közvetítéssel kapcsolatba léptek egy svéd befektető céggel, amely a már megrendelt terv elkészülte után várhatóan 300-350 millió forint ráfordítással, gyorsított ütemben készítené el az általa ajánlott acélvázas vásárcsarnokot, az autóbusz-állomás melletti területen. A svéd cégen kívül jelentkezett egy német és egy osztrák befektető cég is! Az alpolgármester bejelentéséről -pro és kontra - rövid vita alakult ki, amelybe bekapcsolódott Karmazin József, a P. H. Településellátási és Fejlesztési Osztályának vezetője is. Az ülésve-zető Krémer József a bizottság megkerülését feszegette, végül azonban megállapodtak, hogy az ÖKO Rt. már készülő tanulmánytervét a bizottság a legközelebbi ülésén napirendre tűzi (a 3 külföldi befektető cég ajánlatának kérdése majd későbbi időpontban kerül a bizottság elé).
A következő napirend keretében Berezeli Emília, városi főépítész előterjesztésében a bizottság változtatás nélkül megszavazta a főépítészi iroda rendelkezésére álló, először 8,4 millió Ft-ra ütemezett, majd 7,5 millió Ft-ra módosított pénzeszközök újrafelosztását, az elvégzendő tanulmányok, statikai viszgálat, pályázatok és egyéb munkák (pl.: Csónakázó-tó, vá-
rosközpont, zsinagóga, könyvtár, garázshelyek) függvényében.
Az eredeti napirenden felül -a sürgősségre való tekintettel, mivel az 1994. évi céltámogatási igényeket 1993. április 14-ig be kell nyújtani - Imre Béla, a P. H. fejlesztési csoportvezetője három témában vázolta előterjesztését:
1. Az 1993. évi céltámogatási igények módosítása, amely kapcsán a Zemplén és Péterfy ált. iskolák tornatermének építését törölték; viszont megerősítették a kórházi rekonstrukcióval, a kórházi gép- és műszerbeszerzéssel, a Dózsa György út csatornázásával és Fakos városrész vízellátásával kapcsolatos céltámogatási előterjesztést.
2. Céltámogatás elnyerésével
1994. évben a következő beruházások indításával értett egyet a bizottság: a tervezési költségek önrészesedése mellett új városi könyvtár építése, a palini ált. iskola tornatermének építése (1995. évi befejezéssel), és az új hulladékgyűjtő-telep létesítése.
3. Az 1993. évben tervezendő,
1995. évi megvalósításra szánt beruházások (a palini városrész és a Teleki út egy északi rövid szakaszának csatornázása, a ligetvárosi és bagolai vízmű vas-talanítása, szennyvíztelepi iszapkezelés és ártalmatlanítás) tervezési költségeinek összesen 10,6 millió Ft-ra tervezett összegének jóváhagyása, a céltámogatási költségvetési tartalék terhére.
Végül - ugyancsak napirenden felül, Berezeli Emília városi főépítész előterjesztésében - a Városfejlesztési Bizottság megtárgyalta és elfogadta a jelenlegi piactömb és környékének rendezésére és építészeti kialakítására készített javaslatot, a március 22-i (hétfői) közgyűlésre.
A közel öt órán át tartó termelékeny és konstruktív bizottsági ülést Krémer József zárta be.
Tihanyi István

Főszerkesztő: Dóró János Laptitkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre
Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: GRAFO BT. & PRINTEXT BT. Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
A francia TOTALGAS-cég Újudvaron
A napokban eldőlt a Nagykanizsa közelében lévő, nemrég még a KÖGÁZ-hoz tartozott, újudvari propán-bután gáz töltő és forgalmazó üzem sorsa. Az Állami Vagyonügynökség - a győri és a szombathelyi telepek mellett - privatizációs versenytárgyalást hirdetett, amelynek eredményeként a francia TOTALGAS-cég nyerte el 100%-os arányban a részvényeket, mindhárom telepre vonatkozóan.
A francia tulajdonos véglegesen július 1-én veszi át a „váltóbotot" a jelenlegi üzemeltetőtől, a Pb-gáz Kereskedelmi Kft.-tői. A francia cég jelentős tőkebevonást tervez, s hosszú időre szeretné kihasználni a piaci lehetőségeket. Az újudvari üzem tevékenysége lényegében nem változik. A jelenlegi 25 ezer tonna töltőkapacitás keretében a palackos részarány egyelőre nem növekszik, viszont bővülni fog az 5 köbméteres kistartályos piac. Szó van a pb-gázzal üzemelő gépjárművek ellátásáról is, tartálypark létesítése révén.
t.
Mit mond a MA.TÁV Rt. képviselője a kanizsai telefonhelyzetről?
Március 9-én Nagykanizsára látgatott a Magyar Távközlési Rt. pécsi igazgatóságának egyik vezetője, Reiner Ágoston, aki a megyei jogú város önkormányzati képviselőit tájékoztatta a kanizsai telefonhelyzetről.
Reiner Ágoston elmondta, hogy a 15 ezer vonalas, digitális mikrohullámú telefonközpont belső szerelési munkái előrehaladott állapotban Vannak: a szakemberek a központot feszültség alá helyezték, s már végzik a rendszer tesztelését is. Véleménye szerint legkésőbb július közepéig átadják rendeltetésének az új rendszert.
Szóba került a hálózatfejlesztés is, amelyet eddig a pénzhiány gátolt a városban és annak környékén. Amennyiben a telefonra várók hajlandók lesznek mintegy 45 ezer Ft bekötési előleget fizetni, a szerelési és bekötési munkák már az év utolsó harmadában elkezdődhetnek, s remény lehet arra, hogy 1994 közepére tömegesen ki lehet elégíteni az igényeket. Az elgondolások szerint az előleg befizetésére hitelt is lehet majd igénybe venni.
- ti -
1993 . március 19. fí KANIZSA 1 .. >_ ._ d 3
EZ MÉG CSAK A KEZDET...
- avagy egy körzeti orvos dilemmái -
Az új rendszer bevezetésével jelentősen megváltozott a körzeti orvosok munkája. A frissen felmerült gondokról, problémákról faggattuk dr. Busznyák Lászlót Bartók utcai rendelőjében.
- Doktor úr, mekkora körzet tartozik önhöz?
- 1980. március 17-tűi dolgozom a XV. íz. körzetben. Elég jelentős lakótelepi rész (Munkás u. 2., 4., 6., 8., 10., 12., 14., 16., 20., 25., 1., 3., 5., 7., Kodály u. 2., 4., 6., 8., Bartók u. 10., 12.), valamint Sánc, Szabadhegy, Kisfakos, Nagyfakos, Bagola tartozik hozzám. Merőben ellentétes a két körzetrész. Míg az előbbiben sok a fiatal, nagy a táppénzigény, addig a utóbbit idősek lakják.
- A kormány az új rendeletek bevezetésével a háziorvosi rendszer kialakulását szeretné elősegíteni. Mennyiben befolyásolja ez az önök tevékenységét?
- Több lett a munkánk. Nyakunkba szakadt az adminisztráció, ki sem látszunk belőle, mindig kitalálnak valamit, hetente újabb dolgokat kell „lejelenteni". Egy receptre csak egy gyógyszert írhatunk. Ha lelkiismeretesen végezném az adminisztrációt, délig nem jöhetne be egy beteg sem.
- Mindent egybevetve, jobb ez a rendszer, mint az előző?
- Nem! Rosszabb nála. Ezelőtt 2-3 perc jutott egy betegre, most talán a fele.
- Hány betege van naponta?
- Ebben a nagy körzetben az influenzától függetlenül is sok a beteg. A napi átlagos beteglétszámunk 60-70 fő, járvány esetén ez a szám a 100-at is elérheti. 8-tól 10 óráig van rendelés, de fél tizenkettő előtt soha nem végzek. 12-től külső körzeten rendelek, de előtte végig kell járnom a fekvőbetegeket. Most csütörtökön fél kettőkor továbbképzés lesz a kórházban, lehet, hogy Ba-golára ki sem tudok majd menni?
- Túl nagy akkor ez a körzet.
- Igen, kinőtte magát, ilyen formában nem lehet csinálni tovább. Ez a betegellátás rovására megy. Ez óriása „favágás" reggeltől estig, se a betegnek, se az orvosnak nem jó.
- Mik a problémák fő okai?
- Sok mindent meg tudnánk oldani itt is. Jók az eredeti elképzelések, de kérdem én,
ilyen betegforgalom mellett hogy tudok akár csak 3-4 EKG-t is megcsinálni? Amíg én dolgozom, az asszisztensek tudnák az EKG-sokat kezelni, de kicsi a hely, így meg pár EKG elviszi a rendelés felét, háromnegyedét. Korábban is megállapított tény volt, hogy ezek a rendelők mindenre jók, csak orvosi rendelőknek nem. Jelen pillanatban két rendelő felel meg az elvárásoknak. Az egyik az újonnan épült Zemplén utcai, a másik pedig a Szolgáltató Ház gyermekorvosi rendelője.
- Van megoldás?
- Az egyik államtitkár azt mondta, szeretnék, ha az év második felére a háziorvosok több mint fele vállalkozó lenne. De mire vállalkozzunk? És mivel? Ha bejelentem, hogy magánpraktizálok, rögtön kijön az ellenőrzés, megállapítják - ők is -, hogy ez mindennek jó, csak rendelőnek nem, és csak ideiglenesen működhet. Az ember azzal kezdheti, hogy többszázezer forintot rákölt a bővítésre, felújításra.
- Milyen a szakintézetekkel való munkakapcsolatuk?
- A legnagyobb probléma az, hogy túlságosan belemerülünk az adminisztrációba. Mert ez még csak a kezdet, de ha ez így megy tovább, akkor itt előbb-utóbb nagy gondok lesznek. Nagyon szép elképzelés, hogy vegyük le a terhet a szakintézetek, kórházak válláról, de amíg nincs hely és e miatt idő se, addig ezt a terhet nem csúsztathatjuk át a körzetekre. Én nem küldenék egy beteget sem a kórházba EKG-ra, de itt kicsi a hely a kezelésre, és így a többi beteg elöl veszi el az időt.
- A labda - itt történetesen a betegek - ide-oda passzolgatása soha nem vezetett jóra.
- A feszültségek ott fognak kijönni, hogy hamarosan eljutunk oda, hogy minden a saját zsebünkre megy. Az adott keretpénzből a kórházba küldött betegek kezelését le fogják vonni, tehát minden orvosnak az lesz az érdeke, hogy minél kevesebb embert küldjön a kórházba, főleg, ha őket ö is el tudja látni. De nem azért küldjük a beteget a kórházba, mert nem tudjuk kezelni, hanem mert nincs rá idő, és megmondom őszintén, ez így kényelmes. Nekem nem lesz se több, se kevesebb a fizetésem, ha a beteg bemegy, viszont ha itt csinálom meg, többet dol-
gozhatok. EKG-t, labort csinálunk, a terhesgondozást is hozzánk „csapták", de a körülményeinken nem javítottak, a „szolgáltatás" színvonala romlik. Ezt a hivatalos szerveknek felül kellene vizsgálniuk. Itt a Bartók utcai rendelőket egybe kellene nyitni, egy rendelőként üzemeltetni, ez lenne a megoldás.
- Ön tett már ennek érdekében lépéseket?
- Most egy kicsit „hazabeszélek", de a kollégáim is hasonló cipőben járnak, mint én. Két-három óra, mire hozzám bejut valaki. Ez egy beteg embernek nagyon nem hiányzik. Pillanatnyilag a legnagyobb gondom, hogy ezt a körzetet szeretném megosztani. Ennek érdekében már voltam a polgármester úrnál is. Az egyik képviselő azt mondta a sánci rendelő átadásakor, hogy levélben fordultak a társadalombiztosításhoz, de választ még nem kaptak. Ezt a körzetet meg kell osztani, kell ide még egy doktor. Már van is jelentkező. Én kivonulnék
Sáncba, és akkor hozzám tartozna Sánc, Bagola és a külső terület, illetve azok a betegek, akik „utánam jönnek".
- A beteg választhat orvost. Ez vajon fordítva is igaz?
- Ez egy elég furcsa dolog, hiszen szabad orvosválasztás van. A saját körzeten belül mindenkit kötelező jelleggel el kell látnunk. A máshová tartozó betegek közül viszont már az orvos szelektálhat, mert igenis engedhesse meg magának egy doktor azt, hogy az úgynevezett álbetegeknek, akik már lejáratták magukat más körzetekben is, nemet mondhasson.
- Anyagilag megéri körzeti orvosnak lenni?
- Sehogy sem éri meg! A családra alig van időm. A napi sajtót nem tudom tisztességesen átböngészni, a szakirodalomról nem is beszélve. így hogyan fejlődjünk? A munkaidőnek se kezdete, se vége. Az egészségügyi dolgozóknak botrányosan alacsony a bérezése, minket sem fizetnek túl. Hogy mégis mért csinálja az ember?... Nem is tudom. A nagy szavak már elkoptak. Mégegy-szer nem választanám ezt a szakmát, de ha már ez jutott, megpróbálom jól csinálni.
Horváth Zoltán
AKCIÓ. 1993. MÁRCIUS 16 - ÁPRILIS 30
EGY SZELET SAJT...
...EGY FANTASZTIKUS HÉTVÉGE
TERMÉKEINK:
PANNÓNIA SAJT szeletelt és darabolt ZALAI FÜSTÖLT SAJT darabolt GÖCSEJI CSEMEGE SAJT darabolt SAFARI FÜSTÖLT SAJT szeletelt
ÍGY NYERHET:
Ha a négy sajt közül legalább háromnak a fedőfóliáját címünkre visszaküldi, már részt vesz a sorsoláson!
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1993.MájuslO SORSOLÁS: ''
1993. Május 10-én a ZTV adásában
A NYEREMÉNYEK:
Kétszemélyes hétvégi üdülés júniusl8-21 között a balatonfüredi HOTEL MARINABAN félpanziós ellátással
2 10 t>IJ
l-l db ZALATEJ ajándékcsomag, 500-500 Ft értékben
l-l db Gyermek KARÓRA lehető legvidámabb színekben
CÍMÜNK:
AKCIÓ: 1993. MÁRCIUS 16 - ÁPRILIS 30.
L
KANIZSA
1993, március 19.
Hangulatos zene, üdítők, sütemények várták a napokban a Zala Megyei Rendőr-főkapi-tányság sajtókávéházába meghívott újságírókat. Amolyan külön meglepetésként, a tejszínhabos kávé mellé, néhány - a közvéleményt élénken foglalkoztató - bűncselekményt is „tálaltak" a nyomozók.
A rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárult, hogy dr. Körinek László államtitkár-helyettes, a Rendészeti Hivatal elnöke is együtt ropogtatta a sajtos pogácsát a tollforgatókkal, válaszolván a feltett kérdésekre. Többek között vázolta a rendőrség sze-
mélyi állományában, valamint technikai felszereltségében bekövetkezett kedvező irányú (jelentős nagyságrendű) változásokat, valamint szólt a testület egyre inkább szélesedő nemzetközi kapcsolatrendszeréről.
Az államtitkár-helyettes külön kihangsúlyozta: a rendőrség a sajtó hasábjain nem eladni akarja magát, hanem így próbál - több-kevesebb sikerrel - a lakossággal minél közvetlenebb kapcsolatot kialakítani, úgymond szövetségre lépni a becsületes állampolgárokkal.
A társalgás vezérfonala a to-
vábbiakban a gazdasági bűnözés volt. Jónéhány olyan ügy került terítékre, melyek nagy visszhangot keltettek az utóbbi időben.
Joó János őrnagy, a rendőrfőkapitányság gazdaságvédelmi osztályvezetője megemlítette: jogosulatlan ÁFA visz-szaigénylés, illetve annak kísérlete miatt tavaly ötször kezdeményeztek büntető eljárást. Jellemző, hogy a gyanúsítottak a manit hamis, vagy hamisított számlákkal próbálták igazolni.
Egyre jellemzőbb a kereskedelmi hitelezési csalás. Az elmúlt hónapokban emiatt har-
Kurucz József lett a LIGA Dél-Zalai Szövetségének új elnöke
Március 9-én késő délután és este rendkívüli küldöttgyűlést tartott Nagykanizsa jelenleg legnagyobb szakszervezeti tömörülése, a LIGA Dél-Zalai Szövetsége. A történtekről másnap a szövetség Deák tér 5. sz. alatti irodájában Nemes Lajos függetlenített szervező tájékoztatott:
- A rendkívüli küldöttgyűlést azért hívtuk össze a kanizsai Városháza alagsori tanácskozó termébe, hogy egyrészt a LIGA III. Országos Kongresszusán egyik alelnökké választott, s a fővárosba távozott Béres Márton volt elnökünk utódját megválasszuk, másrészt a megnövekedett taglétszám folytán kibövltsük a
szövetség ügyvivői testületét, 5 főről 7 főre - mondta.
A küldöttgyűlésen egyébként Béres Márton elnökölt, aki a szövetségnél végzett munkáról szóló beszámolója után maga és az ügyvivő testület nevében lemondott. Ezután került sor az új elnök és az ügyvivő testület további 6 tagjának megválasztására.
- A 3 főből álló jelölőbizottság az elnöki tisztségre két személyt javasolt: Kurucz Józsefet, a DKG Rt. és Magyar Józsefet, a GE Tungsram Rt. helyi fényforrásgyárának független demokratikus szakszervezet tagszervezetétől. A megjelent 32 küldött egyszeri többségi szavazással, kis kü-
lönbséggel a betegség miatt távollévő, de a feladatot írásbeli nyilatkozatával vállaló Kurucz Józsefet választotta elnöknek - informált.
Az ügyvivő testület további megválasztott tagjai:
A korábbi vezetésből: Ócskái János (DKG EAST Kft.) érdekegyeztetési felelős, Nemes Lajos (Dél-zalai Szövetség) szervezési felelős, Hajnal Sándor (TUNGSRAM Rt.) szociális ügyvivő, Balázs Fe-rencné (LIGA Városi Szervezete), gazdasági felelős.
A testület új tagjai: Hederics István (TUNGSRAM Rt.) érdekvédelmi és konfliktuskezelési felelős, Győrfy Endre (Pedagógus DSZ) oktatási felelős.
mincnégy „üzletembert" vontak felelősségre. Ezek a csibészek harminckilenc céget ejtettek át, összesen százhetvenegy millió forint kárt okozva. Hogy milyen módszerrel dolgoztak? A nagyobb vállalatoktól - jókora tételben - építőanyagot, ruhát, cipőt vettek, persze a számla kiegyenlítését későbbre ígérték... Aztán az áruféleségeken pillanatok alatt túladtak, a pénzzel peddig le-léptekl Az egészben az a legbosszantóbb, hogy a rendőrségi felhívások ellenére, mindig akadnak balekok, akiket sikerül átverni...
Témaváltást követően, ha-
- Napirenden szerepelt még - a fényforrásgyáriak javaslata alapján - a tagdíjfizetési rendszer megváltoztatása. Szó volt még a megyében működő szövetségek kapcsolatrendszeréről, különös tekintettel a Zala megyei szövetségre. Tárgyaltunk a közelgő üzemi tanács és társadalombiztosítási önkormányzati választások fontosságáról is, kihangsúlyozva, hogy a résztvevő szakszervezeti tagok száma munkahelyenként ne legyen 25%
arány alatt - mondta. * » »
Újság a LIGA Dél-Zalai Szövetségénél, hogy a február 23-án megtartott választmányi ülésen a szövetséghez csatlakozott a Pedagógusok Demokratikus Szövetségének nagykanizsai szervezete, amely 6 helyi tanintézet szakszervezeti szervét tömöríti magában. Az új tagszervezet székhelye a szövetség Deák tér 5. sz. alatti irodájában van.
MEGYEI VERSENY A PETŐFIBEN
A Petőfi Sándor Általános
Iskoláért alapítvány, a Ramorg Számítástechnika, a MAXwell Mérnöki Iroda és a Zalai Hírlap három fordulóból álló számítástechnikai versenyt hirdetett a megye általános iskolásai számára. A verseny célja kettős volt, egyrészt, hogy a gyerekek összemérhessék tudásukat, másrészt, hogy a legügyesebbek olyan értékes számítástechnikai eszközökhöz juthassanak, amelyek segíthe-
tik őket a mostani ismereteik gyarapításában.
A februárban megtartott két forduló után március 9-én került sor a döntőre, amelyben hat diák versenyezhetett. Három típusú feladatban mérkőztek meg: először egy hibás programot kellett kijavítaniuk, majd két program funkcióját kellett meghatározni, és végül három problémára kellett megoldást találni a számítógép segítségével.
• Szövetséget a lakossággal! • 170 millióval leléptek • Lövések(?) dördültek...
BŰNÖZÉS - KÁVÉHÁZI TERÍTÉKEN
1993. r nárdus 19. 1 KANIZSA -j— 5
mis pénzek kerültek a kávéhá- : zi asztalokra. Néhány újságíró tapogatta a bankókat, ám gondot okozott a hamis és a valódi j papírpénzek megkülönböztetése. : S ami talán a legérdekesebb: a : szomszédos Szlovéniában is le- ; bukott jópár honfitársunk, : ugyanis az üzletekben hamis : dollárral akartak fizetni. Kiderült, ezek az emberek .jóhiszeműen" dollárokat vettek Lenti-I ben ismeretlen egyénektől, ám alaposan ráfizettek az előnyös- ; nek tűnő üzletkötésre I
A kávéházba meghívott új- ; ságírók meghökkenve hallották, hogy lőfegyver hangjára I emlékeztető durranásoktól, ; csattanásoktól visszhangzik a folyosó. Ám hamarosan lecsil-: lapodtak a kedélyek, ugyanis ; a konyhában csupán a sajtó- i nap alkalmával felszervírozott i pezsgőket bontották fel...
Völgyi Ferenc i
A szövetség az elkövetkező hetekben három érdemleges : rendezvényt szervez:
- Március 26-án 9 órai j: kezdettel az Erkel Ferenc | Olajipari Művelődési Házban ■ „Kollektív Szerződés tárgyalá-: si technikák" címmel előadás, ; elsősorban pedagógusok részé-; re.
- Március 31-én Őry Csaba LIGA országos elnök és Solt I Ottília országgyűlési képviselő I; napközben munkahelyi fóru- I; mokon vesz részt a kanizsai I; üzemekben, 18 órai kezdettel pedig a Helyőrségi Klub nagy- íj termében nyílt fórumot tarta- j nak az érdeklődőknek.
- Április 15-én 9-16 óra í; között az Erkel Ferenc Olaj- :j ipari Művelődési Házban ;i „Munkavédelem és munka- ;i egészségügy" c. témában lesz- ;l nek előadások, budapesti és : helyi előadókkal.
(tihanyi) f
Az első helyezett Bedő Sán- ji dor zalaegerszegi kisdiák lett. : A második helyen Csaiió Miklós, a türjei általános is-; kola tanulója végzett, míg a i; harmadik helyet egy kanizsai jj diák, Czimmerman Péter mondhatja magáénak.
A díjazás a verseny nehéz-ségéhez méltón, meglehetősen s színvonalas volt, hiszen az el- \ ső helyezett egy AT-286-os \ számítógépet kapott, a máso- i dik egy CASIO menedzserkalkulátort kapott, a harmadik díj ; pedig egy C-64-es számítógép volt.
- dé -i Fotó: Erdei
A ZALAI ALTALANOS EPITESI VÁLLALKOZÓ Rt.
Nagykanizsán, a Péterfai úton 4 és 5 lakásos sorházak építését szervezi.
A társasházak önálló telken helyezkednek el. UGYANITT ELŐKÖZMŰVESÍTETT TELEK IS ELADÓ.
INFORMÁCIÓ:
ZÁÉV Rt. Nagykanizsai Főépítésvezetőségén, Nagykanizsa, Vár u. 6. Telefon: (93) 12-150
ZÁÉV Rt. Marketing Csoport Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11. Telefon: (92) 13-260
CSEB—M
az inflációt követő biztosítás
Az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. CSÉB—M biztosítását 1992-ben közel 300 ezer állampolgár kötötte meg.
LEGYEN ÖN A KÖVETKEZŐ!
A CSÉB—M biztosítás fütyül az inflációra. Az élet - baleset - betegség - rokkantsági - gyermekszületési - kórházi ápolási munkanélküliségi szolgáltatásai - minden évben magasabbak - követik az inflációt és komoly segítséget nyújtanak a nehéz időkben. Gondolja meg és kösse újra! Régi CSÉB biztosítása helyett az újat vegye igénybei Jól jár, ha ezt teszi! Ha még nem rendelkezik CSÉB biztosítással, most itt az ideje! FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL!
ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Fiókja Nagykanizsa Eötvös tér 16.
KANIZSA HOLSTEN ÉTTEREM SÖRÖZŐ
Nagykanizsa, Balatoni út 2.
150 személyig várjuk Kedves Vendégeinket: lakodalmak - rendezvények - családi összejövetelek lebonyolítását vállaljuk!

Konferenciatermünket - 30-35 főig - ajánljuk kft.-k, bt.-k,
vállalatok részére. Üzemi és közétkeztetést 90-95 Ft/fő menü áron ajánljuk. Ezen kívül minden korosztály igényét kielégítő zenekar áll Kedves Vendégeink rendelkezésére. Hétvégeken Orosz Delli táncdalénekes lép fel. Áprilistól Kanizsán először a „Tenger Gyümölcsei" specialitások, kiváló tengerparti szakácsokkal. Állandó jelleggel kapható: roston sült. önkiszolgáló saláta bár. Rák, kagyló, tintahal, lepényhal, bálnaszeletek, lazac, razsnyici.
LEGYEN A VENDÉGÜNK! MI GARANTÁLJUK AZ ONOK KULTURÁLT, JO SZÓRAKOZASAT. Rendeléseket telefonon is felveszünk: 06-93-13-167
KANIZSA
1993. március 19,
Mivel felsőbb utasításra a Helyőrségi Klubban a jövőben nem lehet politikai jellegű rendezvényt tartani, a Nagykanizsai Liberális Klub március 12-én este az SZDSZ Zrínyi úti tanácskozó termébe helyezte át nyilvános klubestjét, amelynek két meghívott parlamenti képviselő vendége volt: az FKgP 36-os frakciójához tartozó fővárosi Oláh Sándor, és a zalaegerszegi dr. Szigethy István (SZDSZ).
A két politikust és a mintegy 40 főnyi érdeklődőt Dei-szinger József, a helyi SZDSZ szervezet egyik ügyvivője üdvözölte. Meglepve tapasztaltuk, hogy a hallgatóság soraiban főleg Torgyán-szimpati-záns kisgazdák foglaltak helyet, de azért láttunk SZDSZ, FIDESZ, MSZP, KDNP és MNSZ arcokat is.
Az est házigazdájának, dr. Szigethy Istvánnak rövid bevezetője után került sor az 50 éves kisgazda párttagságát ősszel ünneplő Oláh Sándor EMBERI HANG A POLITIKÁBAN című előadására. A meghívást megköszönve, mondanivalóját így kezdte: „Bizonyára itt is felmerül a kérdés: hogyan kerül egy kisgazda a liberálisok közé? Erre ezt válaszolom: különbözö pártoktól és sok helyről kapok meghívást, amelyeknek általában igyekszek eleget tenni."
Elmondta, hogy a pártállam néhány évvel ezelőtti felbomlása idején új, addig ismeretlen arcok, csoportok bukkantak fel a magyar politikai élet palettáján. Ezen csoportosulások nézetrendszere, filozófiája, szellemisége kisebb-nagyobb mértékben eltérő volt.
EMBERI HANG A POLITIKÁBAN
Oláh Sándor (FKgP) és dr. Szigethy István (SZDSZ) a Nagykanizsai Liberális Klubban
„A magyar demokrácia a hirtelen kapott lehetőséggel élt, de nem minden esetben tudott jól élni. Nem tudta igazán azt a lehetőséget megvalósítani, ahogy az egy demokráciában illő! Olyan személyek sokasága került felszínre, akiknek nem volt politikai elöiskolá-juk. így nem alakult, illetve nem alakulhatott ki igazi emberi hang a politikában" -mondta.
A magyar nép évtizedeken át nagy reményekkel várta a fordulatot, amelynek megvalósulása után bízott egy tiszta polgári demokrácia létrejöttében. Ez a remény azonban csak részben teljesült, mivel a kialakult pártok sok tekintetben nem váltották be az 1990-es választások során tett ígéreteiket. Az emberi hang tehát nem érvényesült, s a politikai erkölcs kudarcot vallott.
Az 1994. évi választásokra áttérve hangsúlyozta, hogy ő a „2/3-os Magyarország" híve, azért, mert a jelenlegi parlamenti ciklusban zömében alig valamivel több mint 50%-os szavazati aránnyal születtek és jönnek létre jó vagy rossz törvények. „Ez kevés a sarkalatos törvényalkotáshoz, az olyan jogfejlődéshez, amely biztosítja az európai integrációhoz való csatlakozásunkat,
s az ország politikai, társadalmi, gazdasági azonosulását a fejlett nyugati demokráciákhoz" - vélte, hozzátéve, hogy a Parlamentben legalább 2/3-os szavazati aránynak kellene mindig érvényesülni a kialakított hatalmi, szövetségi rendszerben. Erre enged következtetni a jövőre nézve az MDF-nek a FIDESZ-hez való közeledése...
„Az Országgyűlésnek nem a pártok közötti marakodást kell tükrözni, hanem folyamatos jogfejlődéssel a hatékony munkavégzés biztosítását, mert a társadalom nem tud elviselni még egy olyan parlamenti ciklust, mint a jelenlegi. E tekintetben is jelentkezni kell a tisztességes, őszinte emberi hangnak a po-litkában, a koalíció kialakításához" - érvelt, kiegészítve, hogy ennek megvalósulását több párt összefogásával már most, a választások előtt megfontoltan szorgalmazni kellene a pártoknak, nem pedig sebtiben, a választások lezajlása után! „A pártérdekek helyett a nemzeti érdekek érvényesülésének van helye! A tekintélyuralmi rendszerben nem juthat érvényre az emberi hang, s ezért erőfeszítéseket kell tenni a nemzeti egység kibontakoztatása
érdekében!" - fejtette ki közel félórás előadása végső gondolatait, álláspontját.
Dr. Szigethy István mindezekhez annyit fűzött hozzá, hogy az emberi hang, ha nem is mindig, de gyakran megnyilvánul a parlamenti munka során, s biztató a jövőre nézve az is, hogy több törvényt és indítványt a mostani ciklusban is 2/3-os vagy annál magasabb arányú többséggel fogadtak el a képviselők, s remény van a most születő nemzetiségi és állampolgársági törvények ilyen arányú megszavazására is.
Ezután kötetlen - nem egyszer kényes témákat is érintő - beszélgetés, eszmecsere alakult ki az előadó, a házigazda és a hallgatóság között. Szóba került például a pártokon belül tapasztalható egyéni érdek, a karrierizmus, a médiatörvény kudarca, az Alkotmány és az Alkotmánybíróság helyzete; a fiatal MSZP-politiku-sok átalakulási törekvése a szociáldemokraták táborába, szemben az idősebb párttagok hatalom-visszavágyó konzervatív irányzatával; dr. Tor-
Emlékező séta március 15-én
A Magyar Demokrata Fórum és az Ifjúsági Demokrata Fórum városi szervezetei MÁRCIUS 15 tiszteletére 1989 óta ötödször szervezett műsorokkal közbeiktatott emlékező ünnepi sétát Nagykanizsa belvárosában.
Kora este kellemes, derűs időben sokszázan - főleg lelkes ifjak - gyülekeztek a Kazinczy utca bejáratánál és a Hunyadi Általános Iskola előtt. Néhány perccel 18 óra után Czupi Gyula, az MDF városi szervezetének elnöke lépett a mikrofon elé, aki az ilyenkor elmaradhatatlan üd-| vözlő szavak után ismertette i az est ünnepi programját. A i műsor a Himnusz közös el-; éneklésével kezdődött, majd
Vicze Ferenc és Kiss József felváltva olvasott fel részleteket Csengey Dénes 1988. március 15-én elmondott beszédéből. A Hunyadi Általános Iskola énekkara által előadott két katonadal elhangzása után Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő és Czupi Gyula az ünneplők koszorúját helyezte el az iskola Sugár úti falán, Deák Ferenc emléktáblája alatt.
A több mint ezer főre növekedett ünneplők ezután -élen egy hatalmas, nemzeti színű zászlóval, számos fiatal kezében lobogó fáklyával és gyertyával - a Sugár-Fő-Ady utak érintésével a Zrínyi Általános Iskola Ady úti szárnyához vonultak, ahol Bajor
Veronika szavalta el Kalász László: Jön március c. versét. Aztán gitárkísérettel a dr. Mező Ferenc Gimnázium kórusa forradalmi dalokat énekelt, majd Petőfi Sándor: Nemzeti dal-a hangzott el. Itt az iskola falán lévd Petőfi-emléktáblát koszorúzták meg.
Ezt követően a Zrínyi-''Csengery utakon áthaladva értek az ünneplők a Deák térre, ahol a Petőfi szobornál újabb műsor következett, mégpedig: hangszórókon sugárzott forradalmi dalok, a Himnusz, Vincze Ferenc felolvasásában 1848-49 márciusa zalai, főként kanizsai eseményeinek felelevenítése, a dr. Mező Ferenc Gimnázium kórusa által elénekelt Nemzeti dal, a város
társadalmi és politikai szervezeteinek koszorúzása, végül a Szózat közös eléneklése.
Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékező séta utolsó állomása a HSMK volt, amelynek színháztermében az ünneplők so^ kat tapsoltak a helyi Patkó Banda és a Bojtár népzenei együttesek színvonalas műsorának. A programot itt Kócza András és Tóth István vezetésével táncház zárta.
A kitűnően szervezett ünnepi műsor emlékeztetett a felejthetetlen 1989. évi emelkedett hangulatú kanizsai március 15-re, amelyet idézett a
résztvevők nagy száma is. * * #
Nagykanizsa Miklósfa városrészében külön ünnepi műsort szerveztek március 15-én. Reggel 9 órakor istentiszteletre került sor, majd 10 órától
199 1 március 19. KANIZSA 1 ■
gyán József pozitívnak ítélt számos megnyilvánulása; Csurka István nemzeti jellegű, de több szélsőséges ki-nyilatkozása, a kisgazdapárt mesterkélt szétforgácsolása, a civil szerveződések fontossága, az MDF három önégető irányzata, a parlamenti képviselők számának jövőbeni jelentős csökkentése a területi listás rendszer megszüntetésével, az államigazgatás sürgető reformja, az MDF-SZDSZ paktum, a kárpótlás és a privatizáció visszásságai, az erdőpusztítás, a Szabad Kőműves Páholy feléledése, az alkoholizmus elleni szüntelen harc, a hárompárti koalíció átváltozása három frakcióra, s a kormánykoalíció pártjai közötti gyakori súrlódások. Arra a kérdésre, hogy milyen a viszonya Tor-gyán Józseffel, s milyen ígéretet kapott az MDF-től, amikor cserben hagyta őt, Oláh Sándor így válaszolt: „Dr. Torgyán Józseffel én nem vagyok haragban, csak nézetkülönbségeink vannak. Többször folytatok vele eszmecserét, söt együtt vacsoráztunk is. Az MDF-töl - a kisgazda 36-okba történt átlépés tekintetében - én nemi kaptam ígéretet, hanem csak ajánlatot, de azt elvből visszautasítottam!"
A liberálisnak szervezett és többpártivá sikeredett három és fél órás összejövetelről szinte mindenki elégedetten távozott, amely elsősorban Oláh Sándor széles politikai látókörének, nagy tapasztalatának, őszinteségének és higgadt, emberi hangvételének tulajdonítható.
(tihanyi)
a művelődési ház adott ott- f hont annak a hangver- ;i senynek, amelyen a városi ;j zeneiskola növendékei és ta- : nárai léptek színre. Volt ^tt jj gyermekruha divatbemutató | és Tátika vetélkedő is. Kár- jj páti Sebestyén kanizsai fes- jj tőművész kiállítását 11 óra- jj kor nyitották meg. Délután jj 15 órától a hősi emlékműnél jj a kanizsai Olajbányász fú- jj vószenekar közreműködésé- jj vei ünnepi megemlékezést jj tartottak, amelyen dr. Kot- jj nyek István mondott beszé- jj det, a helyi általános iskola jj » tanulói pedig műsort szol- \ gáltattak. A művelődési ház- jj ban 17 órától sokan tekintet- jj ték meg Merő Béla rendező- jj sében a városi színitanoda jj Vásári Komédiák c. bemuta- jj tóját. ij
Tihanyi István jj
E in el ke d ö I a k os s á g i
devizabetétek
a/ OTP kanizsai j*< * * «/ i * {tokjánál is
Újsághír: Januárban közel 5 milliárd forinttal nőtt a lakossági devizaszámlák forintértéke. Január hó végén 156,5 milliárd forint - 1,8 milliárd dollár - értékű volt a belföldi magánszemélyek devizaszámláinak forintértéke. Ez 20 milliárd forinttal több, mint egy évvel ezelőtt.
Vajon ezek az örvendetes szám-j adatok miként tükröződnek a de-j vizával foglalkozó egyik kanizsai j pénzintézetnél, az OTP Kereskedelmi Bank Rt. Nagykanizsai Fiókjánál? F.rre a kérdésre kerestünk és kaptunk választ a fiók Csengery út 4. szám alatti devizacsoportjánál, Lovrencsicsné Luttor Klára megbízott csoportvezetőtől és a kíséretünkben lévő Horváth József igazgatóhelyettestől.
- A 9 főből álló devizacsoportunk által kezelt összes devizaállomány összege forintra átszámítva, január 1-én közel 800 millió forint volt. Ebből a belföldi magánszemélyeknél 733 millió forin-j tot, a külföldiek esetében pedig 66 j millió forintot tartott nyilván a j csoport. A közel 30 ezer lakossági devizabetét számla fiókunknál az összes betétállománynak mintegy 30%-át teszi ki. A lakossági devizabetétek elhelyezésének üteme -a folyamatos emelkedés mellett -az előző évekhez viszonyítva 1992-ben kissé lelassult. Ez a magyar pénznem, a forint magasabb kamatlábával magyarázható - mondta bevezetőben Horváth József.
A csoportvezetőtől megtudtuk, hogy a látra szóló és lekötött la-j kossági devizaállomány 1993-ban j újra dinamikusan emelkedik,
FIDESZ és
a sajtó
A szabad Sajtónap liszteletére adott esten találkozhattak Pécsett a regionális sajtó képviselői, valamint a Fidesz országos és déldunántúli politikusai.
A terített asztal mellett folyó, kötetlen beszélgetés témája a párt és a sajtó kapcsolata volt. A megfelelő hangnemű kapcsolatteremtés most a választási kampány közeledtével minden párt, így a Fidesz számára is nagyon fontos, ezt bizonyítja az is, hogy a Pécsen tartott találkozással egyidőben az országban "még négy helyen tartottak hasonló fórumot, ahol találkozhattak a Fidesz és a sajtó képviselői.
- d. é. -
ugyanis január végén 751, február hó végén pedig közel 760 millió forint volt. A valutanemek tekintetében a német márka áll magasan az élen 67%-os arányban, az osztrák schilling 12%, az USA dollár 10%, az angol font 6%, a többi valuta pedig együttesen 5% arányt tesz ki.
- Valamennyi valutanem tekintetében főleg az egy hónapos lekötéseket ajánlhatom ügyfeleinknek, ugyanis ennek a legmagasabb a kamathozama. A német márka példájával alátámasztva jelenleg az egy hónapos lekötésnél 6,50%, három hónaposnál 6,25%, egyévesnél pedig 5,25% kamatot számolunk el. Mivel dolgozóink jól képzett és gyakorlott munkaerők, s viszonylag jól is vagyunk gépesítve, a hozzánk betérők - a sorbanálláson felül - mindössze 3-4 perc leforgása alatt helyezhetik el és vehetik fel devizabetéteiket -tájékoztatott Lovrencsicsné.
- Devizacsoportunk nemcsak devizabetétek ügyintézésével foglalkozik - kapcsolódott újra a beszélgetésbe az igazgatóhelyettes. -Akinek devizaszámlája van, az minimum 1200 német márka lekötése esetén az igazolókártya mellett négy darab eurócsekk vásárlási utalványtömböt kap, amelyekkel
szinte egész Európában kényelmesen vásárolhat áruházakban, vagy fogyaszthat vendéglátóhelyeken. Munkánk végzésében jellemző az is, hogy a külföldi rokonok által küldött devizacsekkeket az érintettek devizaszámláján jóváírjuk. Külföldi utazások esetén az útlevéllel és valutalappal rendelkezők részére mi is biztosítjuk évente egy alkalommal a jelenleg érvényes 300 dollárnak megfelelő valutakeretet.
A csoportvezető ezután az Aust-ria Lottóról informált, amely sokkal rugalmasabb a magyar lottójátékoknál, s egyre népszerűbb Kanizsán és környékén. Ez a szerencsejáték Kanizsán csak nálunk ügyintézhető. Az érdeklődőknek részletes útmutatót bocsátanak rendelkezésre. Mostanában hetente átlagosan 6-700 szelvény árát fizetik be a fogadók. Vannak, akik 2-10 „mezőt" is beikszelnek, a 45 számból 6 számot választva. Egy „mező" ára 8 schilling, a JOKER-számsorra történő fogadás esetén összesen 14 schilling. Hat, illetve öt+egy találat nálunk még nem fordult elő, öt találat már volt. Nagyon gyakoriak viszont a 4 és 3 találatok...
- Az ügyfelek és ügyintézők érdekében az eléggé zsúfolt jelenlegi helyiségekből a devizacsoportot várhatóan az év utolsó negyedében a Vasemberház Ady úti szárnyán, a 6. szám alatt most készülő, saját tulajdonú épület földszintjére helyezzük át, ahol kényelmes helyet kap majd folyószámla üzletágunk is - újságolta végül Horváth József igazgatóhelyettes.
(ti-nyi)
WVA
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csengery v. 82. Tel.: 13-040/1672, Fax: (92) 73-121
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./Fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-41 Német kereskedelmi vállalat több németországi
üzletfele részére műanyag feldolgozó partnervállalatot keres.
Nk-42 Amerikai cég nagy mennyiségű húst és baromfit
vásárolna export célokra. Nk-43 Amerikai importőr cég vásárolna játékokat, különlegességeket, irodaszereket, elektromos-, elektronikus cikkeket, világítási termékeket, nem romlandó élelmiszereket, szeszes italokat, üdítőitalokat.
Nk-44 Indiai vállalat érdeklődik csődbe jutott üzemek
komplett gyártóberendezéseinek megvásárlása iránt. Leszerelésről és elszállításról gondoskodik. Nk-45 Spanyol cég kínálata: zöldségfélék, déligyümölcsök, konzervek.
INFORMÁCIÓ
BEAUTY
Nemzetközi Kozmetikai Szakkiállítás Düsseldorf, 1993. április 16-18.
f
KANIZSA
1993. március 19.
SZÍNHÁZAJÁNLÓ
Lehet válogatni a HSMK színházi és pódiumesti ajánlataiból. Ezt teszem én is, amikor egy igazi kamaraszínházi csemegére hívom fel figyelmüket.
Sütő András: Advent a Hargitán című drámáját tekinthetik meg - kamaraszínházi produkcióként - március 21-én, a budapesti Nemzeti Színház vendégjátékában.
Az Advent a Hargitán-t a Tiszatáj 1985/12-es száma közölte először, majd a darabot - Magyarországon először -1986. január 2-án mutatta be a Nemzeti Színház Sík Ferenc rendezésében.
Sütő András, a Film-Színház-Muzsika folyóiratot 1985 végén egy megdöbbentő erejű és ábrázolásmódú írással ajándékozta meg. Az Advent a Hargitán ,Jorrástájékán", az erdélyi Sikaszón, a „Várakozás Hegyé"-nek lábánál készült a fantasztikus írásmű, melyben az író kitér arra is, hogy nemcsak a megejtően szép, s itt-ott félelmetes erdélyi táj ihlette meg, de a valóságban „megtalált" magányos, tiszteletreméltó emberek sorsa is. E sorok diktálták a misztikus, mesés történetet, melyet Sütő András nekünk ajándékozott.
Ebből a nyolc éve született írásból idézek Önöknek néhány gondolatot, így is előkészítve egy csodálatos színházi estét.
„A jó szomszédság nemegyszer ültetett egy helyre bennünket. Az életükkel ismerkedtem.
A füstölt magányosságnak rigolyái törvényeivel, a röviden szólással és hosszá hallgatásokkal a három férfiú így együtt: egy kis özvegyország - Bódi Vencel hargitai esztendeinek vonásaival. Mindhárman visszavártak valakit, aki elment innen; vagy mert elvitte a halál veszedelme, s még inkább, mert az élet sodorta messzire, Székelyföldön túli tájakra. Bódi Vencel egy-egy színes lámpát készít minden karácsonyestére az egyetlen leányának, aki végül csak apjának kopjafáját látogatja meg az anyja nyelvétől is el-hidegülten. Dénes bácsi tréfás mesét kért tőlem kölcsönbe:
- Tudjak mondani valamit, ha jönne az unokám.
Keserves emléke volt, hogy a gyermekkel nemigen tud
értekezni; az anyanyelv szavaibál szeretett volna neki színes karácsonyi ajándéklámpát készíteni. Nézhetett aztán a kölcsönbe kért mesékkel együtt délkeletnek: a Kicsi Romlás irányába. S mondhatta is:
- Úgy búsulok, szomszéd, hogy fellébb már nem lehet.
Akiket várt, a temetésére sem jöttek el.
Halott fiát K. Jóska Botosani megyéből szállította haza.
Az ország messzi északkeleti sarkából, a szovjet határ mentéről. Azt a fiút már láttuk itthon egy román asszonykával az oldalán; apjának házát csinosítgatta, de be lé költözni, maradni már nem volt kedve.
M. Mihályt mostanság nem látjuk, sohasem füstöl a háza teteje, de így is tudjuk, hogy advent hetei nála is évtizedekre nyúltak."
„Földim a két ifjú szerelmes is. Bódi Vencelt - mint említettem - özvegyországból válogattam ki hősömül, de Réka és Gábor mezőségi származású, ők az ember elmúlt Ifjúságának múlhatatlan részesei. Az időnek tükrös termeiben velük együtt is megfordultam, megfizetve nemegyszer a valónak vélt káprázatokért. Évtizedek háomlásai alól ők ketten az emlék romolhatatlanságában kerültek újból felszínre. Amit persze nem nevezhetek irodalmi romolhatat-lanságnak is. Erről nem lehet szava, csak a jövendőnek. Amihez jogom van: az egy mesés történet forrásának föl• emlegetése. Amivel most nagyot kell lódulnom - vissza a mezőségi szülőfalumba. Mert Bódi Vencel ablakai alatt ugyanaz a jégcsaporgona szól, amelyet nekem is zúgatott a téli szél a szülőház ereszén."
„Régen volt ez. Ám az időben való tévelygés gyermeki döbbenete olyannyira tartósnak bizonyult, hogy Árvái Réka történetében végleges helyet követelt magának a délibáb városkát játszó jégcsapokkal együtt. Az Idő, ha tévelygést észlel: nemcsak népeket, hanem egyéneket is büntet."
A Nagykanizsán most bemutatásra kerülő kamaraszínházi feldolgozást szintén Sík Ferenc rendezte.
A szereplők: Agárdi Gábor, Bartal Zsuzsa, Götz Anna, Rumbold Ödön és Sinkovics Imre.
Ernszt Katalin
Kiállítás a
iídMir L„_
HaMK-ban
Varga Tamás munkáit bemutató tárlat nyílt a múlt héten csütörtökön a HSMK kiállítótermében. A szokatlanul szép számmal összegyűlt közönség előtt Kratochwill Mimi méltatta a fiatal művész munkásságát.
Varga Tamás az idén lép élete negyvenedik évébe, életművéről még nem jelentek meg kiadványok, albumok
sem őrzik grafikáit, de a parkokban sétálók az ország különböző pontján sokszor csodálják műveit anélkül, hogy tudnák, ki is alkotta csodálatuk tárgyát.
A mostani tárlat Varga Tamás sokrétű művészi tevékenységéről árulkodik, hiszen a teremben a fából faragott alkotások mellett láthatunk bronzból és kőből készített szobrokat is, a falakat pedig a művész grafikái díszítik. Végtelen nyugalmat és öröklétet árasztanak ezek az alkotások. Az ábrázolt alakok sohasem az egyedit, a különlegeset tárják a szemlélő elé, hanem az egyetemeset, a mindenben megjelenő általánost. Grafikái sem portrészerű alkotások, inkább az örök fiatalság szépségének megtestesítői.
- dé -
Versek a Don partjáról
Születésük ideje: 1942-43. A zalai honvédek a harcok szüneteiben gondolatban hazaszálltak szeretteikhez. A szüleikhez, családjukhoz, barátaikhoz. Nem voltak költők, csak egyszerűen magyar katonák, emberek, dolgozók, parasztok. De volt gondolatuk, amit akkor úgy éreztek, hogy papírra kell vetniük. Nem Petőfi, Ady vagy József Attila-i rímek, de nem is a költői rím adja meg értéküket, hanem a szép gondolatok, melyek az egyszerű embert is éltették a halál árnyékában.
Szerzőik ismeretlenek, de akkor e versek közkézen forogtak a bajtársak között.
Közreadja Gábor Jenő honvéd
Ima a Don partjáról
Uram Isten! hallgasd meg kérésünk! Mi a harcból kivettük a részünk, Becsülettel küzdtünk a csatába, Sokan ottmaradtak a doni mocsárba. Tőlük, kik áldozatul estek Tudhatod, hogy nem ők kezdtek. Hallgass hát Uram imánkra, Segíts vissza szép magyar Hazánkba!
Biz az pajtás
Fellobban a Sztálin-lámpa, fény gyúl ki a doni tájra. Jönnek a Martin nénik Bombáikkal egymást érik. Felugat a légvédelem, Nehézpuska visszafelel. Géppuska is bele kattan, Vége nincs az éji dalnak, így megy ez biz nekünk, pajtás, Oroszföldön nincsen alvás.
DÉL a HELY Klubban
Mintegy százan voltak kíváncsiak március 13-án a HELY klubban a szombathelyi DÉL együttes koncertjére. A saját stílusát post-hardcore-ként deffiniá-ló, kemény rockot játszó együttes a közelmúltban megjelent Föld-Test című kazettájának anyagából merítette műsorának zeneanyagát. A meglepően tisztán megszólaló, fiatal zenekar előadását vetített háttérrel színesítette. A pinceklub adottságai miatt (szűk hely) sajnálatos módon a kivetített diák időnként nem voltak tökéletesen élvezhetők. Dicséretes a zenekar tagjaira nézve, - habár nem virtuóz zenészek -, hogy megpróbálnak a rockzenén belül önálló, új arculatot létrehozni. A feszes ritmusú zene olykor tartalmas szöveggel párosul. „Elváltoztat az idő, De csak a hited ránca mély. Elszáll, mint a temetők Felett a haragos ég. Úgy pereg, mint a friss homok, Ha az ujjad között morzsolod. Elszáll és itt marad Bezár és futni hagy Úgy fáj még az út... ...ami mindig körbefut."
- Egy-két hete koncertezünk ezzel a vetített háttérrel. - kezdi a koncert utáni beszélgetést Prieger Szabolcs, az együttes gitárosa. - A biológiai fejlődés, érés folyamatát szeretnénk vizuálisan, diákkal bemutatni, mégpedig úgy, hogy
visszafelé fordítottuk a folyamatokat. így a vetített háttér segítségével kiemelhetjük az egész életnek a fordított voltát. Persze, vannak még részletek, melyeket tökéletesítenünk kell.
- A jelenlegi felállásban mióta zenéltek, s egyáltalán mikor alakult a zenekar?
- A zenekar másfél éve alakult, de a jelenlegi felállásban csak fél éve zenélünk együtt - válaszol Ne-moda Zsolt basszusgitáros. - Egyébként külön-külön már elég régóta zenéigetünk.
- A rockzenén belül ez-
^ '' ''V
A melléklet tartalmából
* „Csak a rock segít"?
10-12. oldal
* Mi lesz veled emberke?
13-14. oldal
Most vagy soha
IS. oldal
* Pesti és pécsi vendégek
a FIDESZ-nél
16-17. oldal
* Gyermekrajzkiállítás a HEK-ben
18-19. oldal
* TAVASZ VAN
20. oldal
* ESZME
21. oldal
* MENSÁROS „RENDEZ"
22-23. oldal
V_ V
zel a stílussal ritkán lehet találkozni, miért pont ezt választottátok?
- Zenénk tartalmaz metá-los elemeket. Ezt a zenei stílust azonban ebben az országban még nem igen játsza senki. Ez egyfajta alternatív zene. Arra törekszünk, hogy egy mai, divatos, európai áramlatot kövessünk. - feleli Rozmán Zoltán, a zenekar dobosa.
- Meghökkentő volt számomra, hogy egy lassú, dallamos szám vetített háttere egy gyilkosság áldozatát ábrázolja a boncteremben...
- Pontosan ez a meghök-kentés a célunk - veszi át
a szót Prieger Szabolcs. -Tapasztalataink szerint a közönség önmagában nem szívesen hallgat lágyabb hangvételű dalokat. Ellenpontként szükséges az ilyesfajta vizuális háttér.
- Feltűnt, hogy viszonylag keveset énekeltek, úgy tűnik a súlypontot a hangszeres zenére, valamint a látványra helyezitek.
- Ez így van, adottságaink miatt sem vállalunk több éneklést. A jövőben egyre inkább az instrumentális zene felé szeretnénk haladni. - feleli kérdésemre Rozmán Zoltán.
Czene Csaba
MŰ SORMELLÉKLET
A 16 oldalas t\- és rádióműsor az alábbi vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: Balaton l iis/irl Kt. Dél-Zalai Áruház, l)il-/.alai Yí/.mfl, DOMl''S, KAMZSMIA, KANIZSA Imid, KíKiÁZ, I''YKI S Kit., ROTAUY Kit., Sootirvs totó, Szociális foglalkoztató, Zala Kontroll Kit.
1993. március 22-máreius 28.
jj
ÉTFŐ
14 éra: Megyei nyugdíjas klubtalálkozó a Móricz Zsigmond
Művelődési Házban 17.30 óra: Orvos Katalin festőművész kiállításának megnyitója
a HEK-ben Mozi 16, 18, 20 óra: Tökéletes katona
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Napkönyv - X/5. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vantfég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hltálet
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 Kossuth-klub (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Romantika - holnap
20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Ütköző
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
23.05 Lemezmúzeum
-URH-ADÚN--
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Beszélgetés Moses Mendelssohnról 11.30 Világtérkép 13.00 Az Amerika Hangja műsora 14.00 Filmzene 14.30 Nyitnlkék 15.00-
18.30 Országgyűlés 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materínjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Galaxy X - XXX/21. 4.25-6.55, 9.00—11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
4.30 Napindító
Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
A Gemini együttes 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé 14.00-
17.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben: , 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Táncházi muzsika 20.00 A halászó macska uccája-1.
Földes Jolán regénye 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Jazzmagazín 22.00 Sztárkeresö 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Lemezbörze helyett
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Újraolvasva 10.15 Zenei ABC. Poéma 11.00 Donizetti operáiból 11.40 Zoltán Aladár népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók vonósnégyes Mozart-hangversenye 13.05 Rost Andrea dalhangversenye
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 RÉZ-ben - IX/S.
14.55 Zenekari muzsika
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.3$ Fúvószenekari hangverseny
a 6-os stúdióban 17.00 Új Hangoló
17.50 A hét költője: Tamás Menyhért
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót
19.05 A véges végtelen
19.35 Zenekari operarészletek
20.25 Hirek. Időjárás
20.30 Budapesti Tavaszi Fesztivál
közben:
21.20 Kritika két hangra 22.10 József Attila minden verse
100/81.: 1935 22.20 Hirek. Időjárás 22.25 Új Zenei újság (ism.) 23.10 A Rádiószínház bemutatója A patás ördög nemritkán angyal képében jár Tóth Gábor Ákos hangjátéka 23.32 Fúvószene 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából
3 sat
16.15 Idősek klubja
17.00 Mlnlhirek
17.10 Maja, a méhecske (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Tudományos magazin
20.00 X-Large — riport
21.10 Vldeokllpek
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hirek
22.25 Fogadjunk, hogy... - játék
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12 30 A Springfíeld-sztori (am. sor.)
tBBil Kalifornia klán (am. sorozat)
1410 Baleseti osztály (am. sorozat)
íEUTfrl Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
20.15 Columbo (am. krimisorozat)
22.10 Quincy (amerikai sorozat)
23.05 Kulturális magazin
23.35 Gong-show
0.15 Trópusi hőség (ism.)
1.15 Borzasztó kedves család (ism.)
1.55 Ki Itt a főnök? (ism.)
2.30 Beszélgetés (ism.)
3.30 Robbanékony (ism.)
3.50 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.35 Jó Idők, rossz idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
tv 5
6.00 Telereggel
9.00 Szótirak, lexikonok (ism.) 10.00 Riportok, aktualitások 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai aktuális magazin 21.30 Varietéműsor 23.25 Társadalmi kérdések 0.55 Éjféli összejövetel 2.05 Vegyes műsor hajnalig 5.20 Európai híradókból
musictv
20.00 Rod Stewart 21.00 Pip Dann 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Rockblokk 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
super channel
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Sport
14.30 Európa-film
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Belföldi tudósittsok
21.30 Eco-record
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A 649-es ügyirat (film)
pro 7
5.00 Űrhajótöröttek (ism.) 5.50 Vícki (amerikai sorozat) Te
6.15 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Widget, a kis őr Garfield
Flintstone család 8.05 Parker Lewis (ism.) 8.35 Harttól Hartig (ism.) 9.30 A fekete dzsungel rejtélye
(ism.) 11.10 Matlock (ism.) 12.10 Riporterek (ism.) 12.40 Dokumentumfilm 13.00 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Az utolsó pillanat íEüTíl Az álarcos lovas (amerikai western) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
A kutya éve 16.15 Rajzfilmek Heathcliff
Alvin és a mókusok Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Pretty Woman akció 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Társkereső fETüil San Francisco utcáin (am. sor.)
A szupersztár 20.00 Híradó
20.15 Bye, bye, baby (olasz film) 22.00 Fekete szivárvány
(angol krimi) 23.55 Törött jelvények (am. sorozat) Videós gyilkos
Bay Cityben több fiatalembert megöltek. Beau Bowman és csapata vizsgálja az ügyet. Az áldozatok a GDI nevű társkereső szolgálat tagjai voltak. A részletek felderítése érdekében Stanley tagnak jelentkezik. 0.50 Hirek
1.00 Antiterrorista csoport (ism.) 2.25 Hírek
2.35 Fekete farkasok (ism.)
3.25 Híren
3.35 Nyersbőr (ism.)
,Csak a rock segít"?
TRASCH Metál lelkes kanizsai rajongói március 12-én megkaptak mindent az Akela együttestől. A zenekar országos lemezbemutató turnéjának e napi állomása a Kodály Zoltán Művelődési Ház volt. Az együttes az általa képviselt műfajra jellemző dobhártyarepesztő hangerővel és színpadi show-val tolmácsolta a zömében fiatalkorú hallgatóság nem kis örömére a jól ismert régi és vadonatúj számait.
A tetszés fokmérője a lelkes tapso-
lás, csápolás mellett egymás - már-már brutális - lökdösése, rugdosása, mely a szervezőknek köszönhetően pusztán csak kisebb sérülésekhez vezetett. Bölcs előrelátásról tett tanúbizonyságot a házigazda, hogy a büfét ezúttal nem üzemeltette.
Ennek ellenére, igaz csak néhányan, furcsa kábulatban élvezték az együttes zenéjét.
Végül is a közel háromszáz fős közönség jól szórakozott, mindenki megtalálta a maga számítását...
A ráadást követő lelkes taps után a zenekar basszusgitárosával, Pálvölgyi Lászlóval beszélgettünk.
- Országos koncertsorozatotok közepe felé közeledik. Milyenek az ed-
A FOGYASZTÓK SZOLGALATABAN
Kanizsai műsor
Stúdió Mozi: KANIZSA TV
16.30, 18.15 óra: 20.15 óra: 18 óra:
Mozicsatorna: 18 és 20 éra:
Mi-ri<lian
Batwomen és a Macskalány A hétvége sportja, utána közvetítés m önkormányzati ülésről Filmvetítés
MÁRCIUS 2.

osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Elátkozva és elfelejtve 10.30 Nagy szerencse (ism) 12.15 Schilling (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Bécsi múzeumok 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.45 Euroturizmus 15.05 Freggles (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Rebecca és a szomszéd gyerekek (sorozat) 16.15 Villámhárító 16.30 Szellemirtók (sorozat) 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 RAlunk van szó 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
EBRE Az ójszakában II. (am. film) Hflfili] Veszély a szavannában
(olasz film)
0.30 Hirek
0.35 A modell és a zsaru (am. sor.)
osztrák 2
16.30 Nlppon (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.05 Hooperman felügyelő (sor.) 18.30 Szivem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Teleszkóp 22.00 Hirek
22.30 Szinggel a nácik ellen 23.25 Gyógyítsátok meg Hitlert I
(német film) 1.30 Hirek
13.00 Telebörze
13.35 MGkorcsoiya
14.30 Négyezer méteres mélységben
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdló
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
20.05 Jégkorong
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdló (ism.)
eur0sp0rt
9.00 Sí VB 11.00 Kézilabda VB 13.00 Nemzetközi motorsport 14.00 Lovaglás 16.00 Sí VB
19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kickboksz 21.00 Labdarúgás 23.00 Ökölvívás
1 plus
15.00 Hirek
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Angol nyelvlecke
16.15 Dokumentumfilm
16.45 Róma (sorozat)
17.30 Beszélgetés
18.00 Amszterdam, orvosi központ
18.30 Hírek
18.40 Mühlentali gyerekek (sor.)
19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor
20.00 Hiradó 20.15 Korzika (sorozat) 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.45 Riport
IpUN/W
16.05 Ismeri a szandi-mandit?
Magyar filmvígjáték (ism.) 17.30 Belsö-Somogy 18.00 Ország-világ legyen hazánk I
Dokumentumfilm 18.20 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Közép-kelet-európai filmek Kunyhó a nádasban
Bolgár film (Feliratos!) 20.50 Beszélgetés a Földdel
Áprily Lajos és Jékely Zoltán versei
21.20 A Maros Művészegyüttes műsora - II. rész
sat 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.10 Fergie és Andrew-A palota
kapui mögött (ism.) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Mallbu vizi mentől (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan (am sor.)
Hideg, mint a jég 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.)
Az ellopott kertitörpe 14.55 KaNfomiai nap alatt (am. sor.)
Anyai barátnő 15.50 A nógyöklű trió (am. sorozat)
A kínai bőröndje 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hiradó 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék mini Apának feleség kell (sorozat) 21.20 Kérlek, jelentkezz I 22.15 Akut
23.00 Újdonságok és történetek 23.45 4-es csatorna 0.45 A négyöklü trió (ism.) 1.40 Műsorismertetés
digi tapasztalataitok, s hogyan fogy-. nak lemezeitek?
- Több országos turnénk volt eddig. De ez az első lemezbemutató előadássorozat. Az eddigi koncertjeink nézőszámával és közönségével maximálisan elégedettek vagyunk. Természetesen a budapesti koncertjeinken minden esetben több nézőre számítunk. A szeptemberben megjelent kazettánk után érezhetően folyamatosan nő a nézőszámunk.
- Minden kemény zenét játszó együttesnek megvannak a sajátos botránykövei. A ti esetetekben a Budapesti Nagycirkuszban adott koncertre gondolok, ahol köztudomású, hogy idő előtt „amortizálódott" a berende-
zés jelentős része. Mennyire ártott ez nektek, illetve a hírneveteknek?
- összességében nem ártott, sőt ennek köszönhetően sokan felfigyeltek a zenekarra. Anyagilag sajnos ugyanez nem mondható el, mivel a cirkusz berendezési tárgyaiban nagymértékű kár keletkezett. A rajongóink valószínűleg nem tudják, hogy e miatt bele kellett nyúlnunk a zsebünk mélyére. Gyakran vádként róják fel, hogy a mi közönségünk a koncertjeink alatt nem ül le, hanem elég sajátos módon élvezi az általunk játszott zenét. Végső következtetésként; az ott lévő műanyag székek gyengének bizonyultak.
- Számaitok szövegéből - vélemé-

5.40 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával és falusporttal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times heti üzleti
híradója 8.30 Közjáték
A héten: Zen történetek
8.35-
12.05 Napközi
Benne:
9.00 Walt Disney bemutatja (ism.) Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Gombaszedés félsikerrel A suli
Amerikai filmsorozat IX/8. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A lovagi torna 10.45 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 16.10
16.35 16.40
16.55
17.30
18.10 18.20
18.40 18.50
lEIilil
20.00 20.30 20.35
gfüil
23.40 23.45
0.25 0.30
Délutáni egyenleg Miért?
Miért abban, amiben?
A divatról
Képújság
Bűvös hatos
Játék
Helena
Olasz tévéfilmsorozat A kis bajkeverő Dimenzió
Tudományos magazin Pénzvilág
Napközi - egy műsor és valami más
Jó éjszakát kíván a Disney I „Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek
A nagykövet (érje
Francia kalandfilmsorozat
XIII/5. rész 54''
Hiradó
Telesport
Átmenet
A munka világának magazinja
Strindberg:
Bertha és Axel
Vígjáték két részben Élő színházi közvetítés a Radnóti Színházból Axel - László Zsolt, Bertha -Tóth Ildikó, Abel - Kerekes Éva, Willmer - Szeles László, Hallné - Bodnár Erika mv., Östermark - Bálint András, A Hall kisasszonyok - Bognár Gyöngyvér, Hiise Mariann, Starck - Malcsiner Péter, Starckné - Huszár Orsolya A szünetben: Riport
Közjáték (ism.) Ezredvégi beszélgetések
Jovánovics György szobrásszal
Hiradó
BBC-híradó

6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.05 Műsorismertetés 17.10 Hiradó - Időjárás 17.15 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat Vörösgém 17.25 A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Az oroszlánveremben 17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon . (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Hatoslottó-sorsolás 18.40 Telesport 19.05 Korkép
Magyarország jelen időben Benne:
Magyarországról jövök kamerával
A vidék rádiós magazinja a televízióban 19.35 Feljegyzés CTilifl Kojak
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
Mielőtt megtudja az ördög 49" 21.00 A népi politizálás esélye napjainkban Számadás ''92
11/1. rész
Nyílt fórum Kisújszálláson 1993. február 27-28-án 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Enter
Számítógépes műsor EHEE A Lorelei
Angol tévéfilm 75'' Kate - Amanda Redman (Kocsis Mariann), Tony - Michael Maloney (Kautzky Armand), Helen- Ellie Haddington (Far-kasinszky Edit), Mr. Walker-John Hettenton (Velenczey István), Mrs. Walker - lola Gregory (Táncsics Mária)
hb0
17.30 Mindenáron vesztes
Amerikai vígjáték 110'' 19.30 Dr. Who és a dalekok
Amerikai sci-fi 79'' 20.50 Kétes döntés
Amerikai krimi 91'' 22.25 Felvonó a vérpadra
Francia bűnügyi dráma 87''
^ÉMá '' j Legjobban választ, ht IC Dél-Zalai Ári Ili ízba n » ''ás árot l áBBu
K
■HÍ
16.30 óra: A vetésforgó alkalmazása a házikertekben - előadás a HSMK-ban 16, 18, 20 Órai
középhullámon
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv - X/6. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Népzenei híradó 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Romantika - holnap 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Kossuth-klub. Fültanú 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti információs magazinok 10.00-
18.30 Országgyűlés
A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt - 26/12. 4.25-6.55, 9.00-10.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Kritika két hangra (ism.) 10.25 Magyar zeneszerzők kamarazenéjéből 11.13 Olasz madrigálok a XVI-XVII.
századból 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.37 Régi lúvószene 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 RÉZben - IX/6. 14.55 Rahmanyinov-művek 15.50 A debreceni Zeneművészeti Szakközépiskola Kodály leánykara énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Felejthetetlen arcok az Operaházból
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Örökzöld latin-amerikai dallamok 8.50 Helykeresö
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Asztali muzsika 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 Ami a káprázat mögött van 13.30 Karády Katalin filmdalaiból
-2.
14.00 „Mindenki másképp csinálja..."
közben:
15.00 Hirek. Időjárás
15.32 Müvészbejáró
16.00 Csúcsforgalom
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 A magyar rock archívumában
18.30 Helykeresö
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Kataposta
19.35 Magyar nóták, csárdások a rádióhallgatók kívánságaiból 20.00 A haliszó macska uccája
Földes Jolán regénye - II/2. 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Blues. Jon Mark - 2. 21.35 Március 22.00 Rockpanoráma 22.30 Debreceni Jazz Napok ''92 A Ljubljana Jazz Selection játszik
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Jazzshow
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Cigánynóták
16.35 Weiner: f-moll szerenád 17.00 A magyar irodalom története, 1945-1991 - 5. 17.50 A Lajtha-vetélkedö tanulságai 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A kamarazene kedvelölnek 19.05 Évfordulók nyomában 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál közben:
20.20 Hirek. Időjárás 20.25 Teleobjektív 21.40 Lux Erika zongorázik 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.04 Egy dráma két arca - a Bánk bán
23.40 Rauch: Hat kórusmű férfikarra
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből
3 sat
15.15 Rock-pop 16.15 Isten veled, Jézus 17.00 Minihirek 17.10 Slágerek 18.00 Képek Németországból 19.00 Hirek / 3 SAT stúdió 19.30 Kulturális magazin 20.00 A pilóta hibája (film) 21.35 Egyszer meg kell állni
(dokumentumfilm) 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Hiradó 22.30 Klub—2 - talkshow utána Hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnők (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag ós szóp (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 ASpringfield-sztori(am.(sor.)
nflRil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
[gi] Gyilkosság a hobbija (sor.) Beszélgetés
17.00 KI itt a főnök? (am sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
FTiTE A hegylakó (amerikai sorozat)
21.15 Nyomtalanul eltűnt
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvóny és rend (am. sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 KI itt a főnők? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.25 Jó idők, rossz Idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
tv 5
6.00 Telereggel 9.00 Riportok, aktualitások 12.00 Viriatémüsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vldim nyelvi játék 20.00 Kanadai ét svájci magazin 21.30 Rendkívüli tudósító 23.15 Kulturális magazin 0.35 Beethoven: VIII. szimfónia 1.45 Vegyes műsor hajnalig
musictv
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Slágerlista 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
super channel
13.30 Belföldi tudósítások 14.00 Vldeodivat 14.30 Arcképcsarnok 15.00 Dzsem 16.30 Élővideoshow 18.30 Bonanza (amerikai sorozat) 19.30 Dante (sorozat) 20.00 Eco-rekord 20.30 Helyszín 21.00 Belföldi tudósítások 21.30 Média televízió 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Magasiskola (magyar film)
pro 7
12.30 13.00
15.20 16.15
5.00 Ürhajótöröttek (ism.) 5.50 Vicki (amerikai sorozat)
Pletykák 6.15 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff
Alvin és a mókusok Garfield
Fllntstone család 8.05 Parker Lewls (ism.) 8.35 Harttól Hartig (ism.) 9.30 Egy piperkőc aszpikban (ism.) 10.30 San Francisco utcáin (ism.) Bili Cosby-show (ism.) Harry Fox esetei (am. sor.) Aranyláz 13.50 Vadlibák hívása (osztrák film) Harttól Hartig (am. sorozat) Jennifer kolostorba vonul Rajzfilmek Heathcliff Repülő macik Garfield
Fllntstone család 18.00 Parker Lewls (am. sorozat)
Pirítós-terápia CinicTil Bili Cosby-show (am. sor.)
Egy zsák bolha 19.00 San Francisco utcáin (am. sor.) Bűn megbánás nélkül Farrow püspök csodával határos módon élte túl az ellene elkövetett merényletet. Farrow még öreg barátjával szemben is igen zárkózottan viselkedik. Stone ennek ellenére mindent elkövet, hogy megvédje a püspököt. A legnagyobb elővigyázatosság ellenére megtörténik a második merénylet. 20.00 Hiradó
EJnn? A nagy játék (amerikai film) 22.15 Minden lében két kanál
(angol sorozat) A kél lord
Freebie és Beán (am. krimi) Hirek
Fekete farkasok (ism.) Hirek
2.25 Fekete szivárvány (ism.)
4.10 Hirek
4.20 Nyersbőr (ism.)
EEJHil 1.20 1.30 2.15
nyem szerint - némi depresszió, kilátástalanság sugárzik. Azt valameny-nyien tudjuk, hogy ma farkastörvények uralkodnak. Dalaitok szerint valamennyien farkasok vagyunk. A farkas viszont „védett állat", tehát védettek vagyunk?
- Minden zenekar másról énekel. Mi a nevünknél fogva is farkasok vagyunk. Nem hinném, hogy depressziósak ezek a számok. Ma sajnos ilyen ez a világ - legalábbis mi ilyennek látjuk. Egy csöppet sem szép és nem is olyan jó. Mi csak a valóságról próbálunk énekelni.
- Záró számotok címe: „Felkészültem a halálra". Hiányérzete támadhat az embernek, mert dalaitok szö-
vegében a rajongóitok számára nincs kivezető út.
- Mi többféle dalszöveget írunk. Egyszerűbbeket, s kissé misztikusab-bakat, melyek ehhez a stílushoz illenek. Egyébként a ma uralkodó légkörben, ebben a hangulatban a fiatalok körében vészesen terjed az öngyilkosság. Mind többen foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ezt lemérhetjük a hozzánk érkezett levelekből. Ez a szám erről íródott.
- Utalnék egyik számotok címére: „Csak a rock segít"?
- Persze nem ez lenne a végső megoldás - de valamelyest segít, enyhíthet a hétköznapi gondokon.
- Czene -
Stúdió Mozi 1630, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 19 óra:
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Zenedoboz 10.30 Az Időgép (amerikai film) 12.15 A golfáramlat (dok.-film) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.45 Slnha Moca (sorozat)
14.10 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 A holnap mesterei
15.05 Heathcliff ós Rlffraff
15.30 An-tan-tónusz
15.50 Savanyú káposzta
16.30 Játék
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 A nap foglyai (sorozat) ElWi] A Rio Verde-I kaland
(francia kalandfilm) EHEfil Édes álmok (amerikai film) 0.45 Hirek
osztrák 2
12.00 Sport
16.30 Magyar nyelvlecke
17.00 HótkSzinpok
17.30 Tájékozódás
18.00 Hooperman felügyeli (sor.)
18.30 Izé-játék
19.00 Tartományi ólét
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Virágnyelv
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Klub—2 - talkshow
utána A főnökünk egy nő (sor.) Hirek
13.00 Telebőrze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 Krokodilok
15.15 DSF-trónlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport-tenisz
22.55 Hirek
23.00 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism.)
eur0sp0rt
9.30 Sí VB 11.30 Labdarúgás 12.30 Sí-riport 14.00 Labdarúgás 15.00 Műkorcsolya 18.00 Labdarúgás 19.00 Szőrfősök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Ökölvívás 23.00 Klckboksz
1 plus
15.00 Hirek
15.03 Szerelem nélkül (am. film)
16.45 Természet és technika
17.15 Arany vasárnap (sorozat)
18.00 Amszterdam, orvosi központ
18.30 Hirek
18.45 Mühlentall gyerekek (sor.)
19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó 20.15 Dokumentumfilm 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 A kós (krimisorozat) 22.35 Rahmanyinov: d-moll zongoraverseny
Meridián
Batwomen és a Macskalány SZÍV-TV magazin
IpUNA/
MÁRCIUS 2.

16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 A dunai hajós
Magyar film (ism.) 17.40 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.30 Mesesarok 18.45 Hírek
19.00 Magyar filmtörténet Katyi
Magyar film (1942) 20.40 Csonka-Bereg Dokumentumfilm II. rész 21.55 Hírösszefoglaló
sat 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) tlillil Az egész világ énekel (film) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Halll Galll (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Nlkki visszatér 14.30 Szomszédok (ausztrál sorozat) Késői szerelem 14.55 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) A sátán
15.50 A négyöklfi trió (am. sorozat)
Quinlan utolsó esete 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék
18.30 Sport
18.45 Hiradó
19.00 Klip-klub
19.30 Szerencsekerék
20.15 Népdalok
21.10 Krimimagazin
22.00 Tiltakozás
23.00 Tévétükör - riport
23.40 Forró ágyak (sorozat)
Az emberek nagy többsége élete delén vagy közeli alkonyán általában irigyli a fiatalokat. Szívemre tett kézzel bevallom, én kivételt képezek ez alól - sajnálom <5ket. Nemcsak a politikai'' helyzet okozta kilátástalansá-guk miatt, melynek - mint tudjuk -ezernyi összetevője van. Sajnálom őket, a jelenlegi kulturális sivárság miatt, mely körülveszi őket. Nem a ránk erőltetett szocialista kultúrát, s annak értékeit sírom vissza. De sajnálom, hogy az annak idején „beszivárgott" valódi kulturális értékekhez a mai tizenévesek a legcsekélyebb mértékben juthatnak hozzá. Felettébb felszínes értékeket kap a felnövekvő generáció. Igaz ez a filmművészetre,
®
5.40 Falutévé - adótippel
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel - Közérzeti hirműsor Telefon: 176-7943 Benne:
kb.
8.10 Alternatív gyógyászat
8.30 Közjáték
8.35-
12.05 Napközi
A TV1 napközi tájékoztató műsora
Telefon: 153-1204 Benne: Blilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 Sztárleltár
Ernyey Béla műsora (ism.) 10.50 Mézgyűjtés a Himalájában
Francia rövidfilm (ism.) 11.10 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 EliKIil
16.35 16.40
16.55
17.30 18.10 18.20
18.40
19.05 19.35
20.00 20.30 Elitül
21.30 21.55 22.00
23.40 24.00 0.05
Délutáni egyenleg Amerikai krónikák
Mark Frost sorozata „Ma Itt, holnap ott" Képújság \ Clmbória \
Telefonos vetéll^dő Helena
Olasz tévéfilmsorozat Zöld kövek A(k)kor (és) most Pénzvilág
Napközi - egy műsor és valami más Derű és ború Angol rajzfilmsorozat XIII/7. rész Szerencsekerék Vetéikedőműsor „Veletek vagyok mindennap..."
Katolikus krónika Hiradó Telesport A klinika
NSZK tévéfilmsorozat - XII/4. Kimenő a rács mögül
Brinkmann - Klausjürgen Wussow (Bács Ferenc), Christa—Gaby Dohm (Földes-sy Margit)
(Ism.: csütörtök, TV1 10.00) AKTuális Közjáték (ism.) Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák Mesterségem címere Hiradó BBC-híradó
Ifi].
17.30 Babar: Artúr, a feltaláló
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Arthur 2.
Amerikai vígjáték 108'' 19.40 Bírd
Amerikai életregény 154'' 22.20 És mégis
Magyar dráma 91''
-CD
6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 16.05 Műsorismertetés 16.10 Korforduló
Idősek és idősödök mindenes fóruma 17.00 Hiradó - Időjárás 17.05 Nem csak zöldség...
Életmódmagazin tHBü Anyák
Zsóka története íHEEl Plf és Herkules
Francia rajzfilmsorozat A nagybácsi rubinja 17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja ÍEIiEl Zöld brigád
Francia-NSZK tévéfilmsorozat
VII/1. rész: A rendőrfelügyelő 55'' A főszerepben: Antoine Amour-dedieu - Gilles Segal (Szersén Gyula) 20.05 Stúdió''93
A TV2 kulturális hetilapja 20.55 Indulási oldal
Kiss Gy. Csaba műsora 21.20 Meteorológiai Világnap 21.30 Telexpo ''96
Gazdasági magazin 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás ffWR Frédéric Back
Kanadai portréfilm 23.00 Speciális Téli Olimpia
Összefoglaló EflKil A Blood, Sweat & Tears a Pori Jazz, 1992 fesztiválon
szív tv
19.00 Műsorajánlat 19.10 Príma torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Ugye...
Különféle könnyedségek, zene 20.40 Az új rokon
Magyar filmvígjáték (1939) 22.00 Egészsógmagazln 22.40 Mindennapi jóga
„Mi
lesz Veled emberke?"
^S^STf ÚJ helyen: SúúUrs foto, Nk., Fő u. 9.
s
ZERDA
15 óra: A „TÉL" rajzpályázat kiállításának megnyitása
a Móricz Zsigmond Mővclődcsi Házban Mozi 16, 18, 20 óra: Tinikrimi
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv - X/7. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A Halárok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Romantika - holnap 20.05 Emlékezetes tiszántúli népdalok
20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Jogálom 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 A Rádió lemezalbuma
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Cubes-XV/4. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonosa középhulámú műsorral
petőfi
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Válogatás magyarnóta-leme-zekröl
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hirek
13.05 Derűre is derű
Odze György:Az ikrek 13.30 Ragtime 14.00 Tea hármasban 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Rockszerda benne: Hirek, pletykák, érdekességek
16.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Nosztalgia. Ted Nugent 18.30 Drogambulancia 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Népdalkörök és citerazene-
karok felvételeiből 19.55 Tudósítás az FTC-UTE labdarúgó-mérkőzésről 20.00 Jutalomjáték 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Más-világ
22.00 Zenés sikerek - magyar színpadokon
A Kölyök (Arizona Színház) 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt összetett harmóniák
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-íg Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Látomás - Megtoriás - Anekdota. Thomas Mann novellái 10.33 Operaslágerek 11.05 Barokk muzsika 11.40 Magyar szerzők népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.27 A kórusirodalom mestermü-
veiböl 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 RÉZben - IX/7. 14.55 Francia operákból 15.38 Kürtkvartettek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Fordulók a líra történetében 16.35 Haydn: B-dúr szimfónia 17.00 Metronóm. Zenebarátok órája
17.50 Újraolvasva (ism.)
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Verdi: Simoné Boccanegra
Háromfelvonásos opera Prológ és I. felvonás 19.27 Gluck: C-dúr triószonáta 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál
közben:
20.20 Hirek. Időjárás
20.25 Halhatatlan magyar vers
21.40 Madrigálok
21.49 József Attila minden verse
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Hallotta már? Ismerje meg!
Érdemes! 23.00 Fiók 23.30 Jazz 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Christina Petrowska zongoraestje
1.35 Larry Pruden: Vonóstrió
3 sat
15.25 Zenés barangolás 16.25 Bor és kultúra (sorozat) 17.00 Minihirek
17.10 Michael Lönnebergából (sor.) 17.35 Felhők Kaprun felett (sor.) 18.00 Képek Svájcból 19.00 Hirek / 3 SAT stúdió 19.30 Politikai magazin 20.00 Pawlakék (sorozat) 20.45 Kazahsztán 21.00 Háború vagy béke Kambodzsában 21.51 Sport /Hírek
A macska és a kanári (film) 23.55 Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország!
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (am. sor.)
íHHil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
iHHilil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
HilE A tiszteletes bukása (am. film)
22.15 Tévétükör - magazin
23.15 Gottschalk-show
24.00 Alaszka (amerikai sorozat)
Beszélő fák
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki Itt a főnök? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
3.05 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.25 Jó Idők, rossz Idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
tv 5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 A könyvem nélkül soha! 14.45 Geopoiis 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő - információk 21.30 Színházi közvetítés 23.25 Le az álarcokkal!
0.25 Vegyes műsor hajnalig
musictv
18.30 Plp Dann 20.00 Tárcsázz! 20.30 Paul McCartney 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Krfstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
super channel
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Eco-rekord
14.30 Helyszín
15.00 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sorozat)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Az utazás (film)
pro 7
5.35 A madárijesztő és Mrs. King
(ism.)
6.20 Vicki (amerikai sorozat)
Könyvmoly 6.45 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Repülő macik Garfield
Flintstone család 8.35 Parker Lewis (ism.) 9.05 Harttól Hartig (ism.) Imim Texas Lady (am. western) 11.35 San Francisco utcáin (ism.) 12.35 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Légi csata 13.55 A manőver (osztrák film) 15.25 Harttól Hartig (am. sorozat)
Haláltánc 16.20 Rajzfilmek Heathcliff Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sorozat)
Selly az alvilágban 18.35 Bili Cosby-show (am. sor.)
Házassági blues ÍEIÍEI San Francisco utcáin (am. sor.)
Álrendőr 20.00 Híradó
HilB Matlock - A gyanúsított
(amerikai krimi) 22.05 Jaké és McCabe (am. sorozat) Thompson fivérek
Thompson nagyiparos legidősebb fiát bízta meg a vagyon kezelésével. Az öreg döntése nem nyeri el másik két fia tetszését, akik ördögi tervet eszelnek ki testvérük ellen. Dávid megöl egy hajléktalan férfit, és a gyilkosságot ügyesen bátyja nyakába varrja. 23.05 Kemény testek (am. film) 0.35 Hirek
0.45 Törött jelvények (ism.) 1.35 Hírek
1.45 Freebie és Beán (ism.) 3.40 Hirek
3.50 Harry Fox esetei (ism.)
wmmmmmmmm
s a zenére egyaránt. A huszadik század vívmányaként divat lett a videózás. Gombamódra szaporodnak a filmkölcsönzők, de ha az általuk kínált filmek listáját áttanulmányozzuk, gyorsan meggyőződhetünk ezek értéktelenségéről. Terminátor, Zombie, Rambó, Ninja és horror filmek széles palettáját találjuk. Természetes, hogy minden fiatal vágyik kalandfilmekre, így voltunk ezzel mi is. Megkaptuk ezt a moziban, de más színvonalon. Kuroszava és társai gondoskodtak arról, hogy művészi színvonalon kapjuk az egyébként hátborzongató történelmi alapokon nyugvó filmeket. (Utalnék itt is például Shakespeare Mach-bet című drámájának filmváltozatára.)
Olyan kitűnő filmrendezőktől láthattunk filmeket, mint Antonioni, Fellini, Passolini és még sorolhatnám. A zenében is devalválódtak az értékek. Érdekelne, hogy a mai rocksztárok közül ki fog musicalt, rockoperát ími, s melyik dalszövegírónak jelenik meg verseskötete? S melyik mai pop zene-k''ar tudja saját zenéjén a hallgatóságot eljuttatni Bartókhoz, Ravelhez, Muszorgszkijhoz, mint ezt az ELP vagy YES tette.
A Mi felnőtt társadalmunk feladata lenne, hogy az utánunk következő'' nemzedék ne szellemi és lelki sivárságban nőjön fel. Talán még nem késő.
czene
(fpyrüs^ft.
PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR

Stúdió Mozi 16.30, 18.15 óra: Meridián
20.15 óra: Bátworoen és a Macskalány
ART Mozi - HELY Klub 19 óra: Cry Baby
MÁRCIUS 2.
S
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Magazin (ism.)
10.15 Tudományos magazin (ism.)
10.30 Topper visszatér (ism.)
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 Varázsdoboz
15.05 Peter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat)
15.30 Bábjáték
15.50 Rebecca és a szomszéd gyerekek (sorozat)
16.20 Egyszer volt...
16.30 Ding-dong
17.00 Minlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.10 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Willi majd elintézi (film)
21.50 Alaszka (amerikai sorozat)
22.35 A felejtés művészete (film)
23.45 Hirek
EEETil Párizs expressz (angol krimi)
osztrák 2
17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat) 18.30 Gaudimax 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Érvek 21.30 Fehéren-leketén 22.00 Hiradó 22.30 Sport 1.00 Jazz 1.25 Hírek
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Víz alatti világ
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hírek
20.05 Talkshow
21.00 Sport - jégkorong
22.00 Sport a nagyvilágból
22.00 Sport-tenisz
eur0sp0rt
9.00 Lovaglás 10.00 Műkorcsolya 12.00 Labdarúgás 13.00 Sí-riport 15.00 Műkorcsolya VB
17.00 Kosárlabda
20.00 Eurosport-hirek
20.30 Kosáriabda
22.00 Labdarúgás
1.00 Eurosport-hirek
1 plus
15.00 Hirek
15.03 Bakugrás (sorozat) 16.00 A matematika története 16.30 Zenei kollégium 17.15 Kim Wilde-koncert 18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hirek
18.40 MüNentai gyerekek (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Kultúra
20.00 Hiradó
20.15 Dokumentumfilm
21.00 Beszélgetés
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.40 Téli éjszaka (amerikai film)
idunaj
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Katyi
Magyar film (ism.) 17.45 Határon túK magyar műhelyek
Vajdasági böjtös napok 18.20 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Film és irodalom Macskajáték Magyar film 20.55 „Kisztihand, Budapest"
Animációs film 21.05 Privát Magyarország IV/3. rész: Vagy-vagy 21.50 Hírösszefoglaló
sat 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) tíiKIil A Halál-sziget (német film) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Apának feleség kell (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Hajmeresztő történet 14.30 Szomszédok (ausztrál sorozat) Gall apja 14.55 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Halott a medencénél 15.50 A négyöklü trió (am. sorozat) Tévedés következményekkel 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit - játék
18.30 Sport
18.45 Hirek
19.00 Szív az adu
19.30 Szerencsekerék
ETiTEEl A nagy kür (német film)
21.55 Beszélgetés
23.20 24 óra
23.50 Gyújtóerő (amerikai sorozat) Gépeltérítés
MOST, VAGY SOHA!
Nemzeti ünnepünk előestéjén a Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartott szakmailag ki tűnő, magas színvonalú, hangulatos műsort és táncházat a murakeresztúri MÓRICA Táncegyüttes.
Kár, hogy senki sem volt rájuk kíváncsi. Persze, ezt nem mondhatom, mivel a szervezőkkel együtt harminckét érdeklődőt sikerült megszámolnom. Példamutató létszám lenne ez egy százötven lakosú faluban. De egy közel hatvanezres városban?
Szégyen! Nem az én szégyenem: Én ott voltam. Nem is a szervezőké: ők mindent megtettek. Nem a táncosoké: ők nem tehetnek semmiről.
Hát akkor kié? A MI szégyenünk! Mert azt hisszük, azzal, hogy néhanapján cseppentünk némi pénzmagot a nemzetiségi kultúrának, letudtuk a dolgunkat, és nyugodtan
sörözgethetünk esténként a televízió előtt! Hát nem! Igenis felelősséggel tartozunk tetteinkért. Mert az amatőrmozgalom nemcsak a pénzt kéri a fennmaradásért, hanem lelkes, őket támogató közönséget is. És ezt is meg kell adni! Tudom, sokkal kényelmesebb, ha megnézzük Indiana Jones kalandjait, vagy valamelyik műholdas kultúrszennyet, de oda kellene figyelnünk a körülöttünk lassan teljesen Jezüllő kultúrára is. Érvényes ez mind a nemzetiségi, mind a magyar kulturális örökségre.
Az ünnepi megemlékezésen büszkén mondjuk: f
„Talpra magyar, hl a haza!
Itt az idő, most vagy soha!"
Itt az idő, mert ha ebben a végre demokrácia felé elmozduló időszakban sorsára hagyjuk a kultúrát, csak idő kérdése, és — gyökerek hiányában - sosem találjuk meg önmagunkat.
Kiss József

5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne: retiTil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat ililiTil La Sept
Három szerelem
Svéd tévéfilmsorozat VIII/3. rész (ism.) Gösta Nilsson - Sámuel Frö-ler (Zubornyák Zoltán), Egon Nilsson - Ingvar Hirdwall (Makay Sándor), Ester Nilsson - Mona Maim (Győry Ilona), Brita Nilsson - Lena T. Hansson (Kiss Mari) 11.00 Játék mm Baba-ház 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Klip-percek 16.35 Képújság 16.40 Parnasszus
Irodalmi játék mniil Helena
Olasz tévéfilmsorozat A műsor megy tovább 17.30 IS
Hiszékenység vámszedői 17.55 KultúrFelelős 18.15 Pénzvilág
18.25 Napközi - egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kíván a Disney I remin A simlis és a szende (Moonlighting) Amerikai krimisorozat Haver, vihetem a szőkét? 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 A pályaudvar lovagja Tévéfilm
Spéci - Eperjes Károly, Lenci - Murányi Tünde, Lívia - Pap Vera, Gyászruhás nő - Bán-falvy Ági, Samu - Csányi János, Zsófi néni - Csomós Mari, Portörő Szilveszter - Csikós Gábor, Lapos úr - Sinkó László, Blézeres sofőr -Koncz Gábor 22.05 Central Express 22.55 AKTuális 23.15 Közjáték (ism.) 23.20 Kis esti zene
A TV1 és a LocoMusic műsora 0.05 Hiradó 0.10 BBC-híradó
HB0
17.30 Állati élet: A szürkemedvék földjén
Angol természetfilm 52'' 18.30 Királyi harc a Napért
Amerikai kalandfilm 107'' 20.20 Melodráma
Magyar dráma 92'' 22.00 Piszkos Harry
Amerikai akciófilm 98''

6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.20 Műsorismertetés nüSi Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A sötét múlt 44'' (ism.) 16.10 Betűpárbaj Vetélkedő tTütl Rinaldo Rinaldini
(A haramiák kapitánya) NSZK tévéfilmsorozat XIII/10. rész: A hamis kapitány 26'' 17.00 Híradó - Időjárás 17.05 Együtt a Földirt
Környezet- és természetvédelmi ifjúsági magazin 17.25 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Mamutfoci 17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Telesport 19.05 Kisfilmek a nagyvilágból Gegrengeteg
Összeállítás klasszikus burleszkekből Tettenérés FF Érzékelés felsőfokon
Angol ismeretterjesztő filmsorozat
Az idö sodrában Sport és látvány
Amerikai sportfilm-összeállítás
Hódeszkázás
Bolygók
Angol ismeretterjesztő film A vörös bolygó 20.35 A népi politizálás esélye napjainkban Számadás ''92 II/2. rész
Nyílt fórum Kisújszálláson 1993. február 27-28-án 21.25 Útmutató
Hitünk közös gyökerei 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás
22.25 Vannak napok és vannak Holdak
Francia film 112''
szív tv
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat
Pop, rock 20.40 Egészségmagazin 21.00 Antonleta
Francia film 110'' A film egy különös öngyilkosság körülményeit firtatja. Főszereplők: Isabelle Adjani, Hanna Schygulla

SZOuCsALfATÓIK^T
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fa\: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTÖRTOK
Ifjúsági bérletes hangverseny a IISMK-ban Környezetpolitika, környezetügyi döntések - előadás a HSMK-bari 16, 18, 20 óra: Tinikrimi
1330 és 15 óra: 17 óra:
Kanizsai
műsor
KÖZÉPHULLÁMON -
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Napkönyv - X/8. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kirakat
Magyarország apróban (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát,gyerekekI 19.35 Romantika - holnap 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Jelen időben 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 Archívumok mélyéről
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deulsch gesagt (ism.) 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Állomás
Szabó Ágnes hangjátéka 10.24 Barokk muzsika 11.12 Magyar művészek operafel-
vételelböl 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.32 Régi magyar muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 RÉZben - IX/8 14.55 Kamarazene 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság 16.23 Zenekari muzsika 17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében
Hajdútánc és verbunkos 18.00 Hírek. Időjárás
4.30 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel
Kupanap volt Európában 8.20 Rivaldafényben Cserháti Zsuzsa 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótaparádé 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósmuzsika 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
közben:
15.00 Hirek. Időjárás
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 Varga Miklós felvételeiből
18.30 Helykereső
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Észkerék
19.35 Prímások pódiuma
Balogh Albert zenekara játszik 20.00 Böngészde a zenei antikváriumban 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Infrahang. A Talking Heads együttes 1979-es lemezéről 22.30 Jazzlista 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Szabadkikötő
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 2.03-
3.00 Mélyrepülés
Műsor börtönviselteknek 4.03- y
4.20 Operaénekesek nótafelvéte-MMM
18.05 Verdi: Simoné Boccanegra
Háromfelvonásos opera II. és III. felvonás 19.05 Rádióhangversenyekről 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál
Kapcsoljuk a Zeneakadémiát közben:
20.20 Hirek. Időjárás 20.25 Versek
21.40 A Modern Rézfúvós Együttes játszik
21.50 József Attila minden verse
100/84 : 1936 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Zenekari muzsika 23.40 Jean-Plerre Rampal (fuvola) és Alexandra Lagoya (gitár) Carulll-müveket játszik 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
3 sat
15.50 Irodalom mindenkinek 16.00 írók beszélgetnek 17.00 Mlnihirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás (sor.)
18.00 Sport
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Beszélgetés
20.00 Az öreg (krimisorozat)
21.00 Találkozások
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport /Hirek
22.25 Abban az Időben (film) 0.05 Hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfleld-sztori (am. sor.)
tHHil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
fFTiTTl Gyilkosság a hobbija (sor.) j
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnők? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó Idők, rossz Idők (sorozat)
20.15 Életre szóló munka (sorozat)
20.45 Segítség, magbolondult a
családom I (sorozat)
21.15 S. O. S. hívás (sorozat)
22.15 Sztárriport
22.45 Dlrk Bach-show
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (amerikai sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.45 KI Itt a főnök? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.15 Robbanékony (ism.)
tv 5
6.00 Telereggel
10.00 Ez a délelőtt a természeté 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 15.15 Viva (ism.) 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I - mag. 21.30 Tudjunk többet I 23.10 Hét nap Afrikában 23.20 Viva - svájci magazin 0.15 Választások 1914-ben 0.45 Vegyes műsor hajnalig
musictv
18.30 Plp Dann 20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három
24.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
super channel
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Utazási magazin
14.30 Média televízió
15.00 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Videodlvat
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Balföldi tudósítások
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Plecgazdaság
23.00 Csavargók (film)
pro 7
5.15 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
5.55 Vicki (amerikai sorozat)
Kicsi zöld emberke 6.20 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Vadászmacskák Garfleld
Flintstone család 8.10 Parker Lewis (ism.) 8.40 Harttól Hartlg (ism.) 9.35 Patkányfiú (amerikai film) 11.35 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Vegas (am. krimisorozat) 13.55 Kaktusz Jack (am. western) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
A kutya túl sokat tudott 16.15 Rajzfilmek Heathcliff A dzsungel könyve Garfleld
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Ruha teszi az embert 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
A tolvaj szarka íEIiTil San Francisco utcáin (am sor )
A csali 20.00 Híradó fliKB Legyőzhetetlenek (amerikai western) 22.35 T. J. Hooker (am. sorozat) Második nekifutás Öt éve már, hogy Hooker kollégáját és barátját megölték a bankrablók. Az őrmester azóta sem tudta magában feldolgozni az akkori eseményeket. Most úgy látszik megismétlődik a helyzet. A bankrabló most is akadálytalanul meg tud szökni túszával. Hooker ezúttal nem adja fel, elkeseredetten a tettes után veti magát.
BflKEl Az utolsó harcos (am. sci-fi) 1.15 Hírek
1.25 Minden lében két kanál (ism.) 2.15 Hírek
2.25 Kemény testek (ism.) 3.55 Hirek
PESTI ÉS PÉCSI VENDEGEK A FIDESZNÉL
Az elmúlt szombaton a polgármesteri hivatal klubhelyiségében tartotta rendkívüli ülését a nagykanizsai Fidesz-csoport. A helyi szervezet választmánya, a szakértői gárda, az önkormányzati frakció és a megyei iroda munkatársai vendége volt ezen az összejövetelen Trombitás Zoltán, a parlamenti frakció tagja, dr. Mikes Eva, Pécs alpolgármestere, Baráth Gergő, az Országos Választmány tagja, valamint Nagy Szabolcs, az Országos Tanács Elnökségének tagja.
A házigazdák nevében dr. Stefán Beáta köszöntötte a vendégeket, majd röviden ele-
mezte a nagykanizsai helyzetet. Elmondta, hogy az utóbbi hetek-hónapok viszályai sem törték meg a csapatot, sőt! A helyi szervezet létszáma jelentősen megnőtt, a tagok száma ÍOO felett van, nagyszámú, erős szakértői bázissal rendelkeznek, és a pártoló tagok száma is szaporodik. Jelen pillanatban a különböző szintek közötti munkafolyamatok összehangolásán fáradoznak.
Ezután élénk vita alakult ki a Fidesz első politizálásáról és a megyei iroda helyzetéről. A nekiszegezett kérdésekre Trombitás Zoltán válaszolt. Véleménye szerint a Fidesz alulról építkező párt. Az elnöki rend-
ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Stúdió Mozi 16.30, 18.15, 20.15 óra: 1/2 álom (FBK) KANIZSA TV 8 óra: SZÍV-TV magazin (ism.)
18 óra: SZÍNPÓDIUM - kulturális magazin
MÁRCIUS 25
. (Z''S
osztrák 1
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Országok 6s emberek (ism.) 10.00 Ausztria-káp (ism.) 10.30 Érvek (ism.) 11.45 Fehéren-feketén (ism.) 12.15 Teleszkóp 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 Csodák az állatvilágban
15.05 A dzsungel könyve (sorozat)
15.30 An-tan-tónusz
15.50 Alfréd J. Kwak (sorozat)
16.30 Szellemirtók (sorozat)
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Hegyi levegő és porhó (sor.) 21.05 A számok világa
Kutatók (amerikai western) Győzelemre született (film) 0.50 A modell és a zsaru (am. sor.)
osztrák 2
11.55 Sporl
17.15 Riport
18.00 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Filmújdonségok
21.30 Vigyázat, kultúrai
22.00 Hiradó
22.30 Sport
22.50 Beszélgetés
23.40 Éjszakai stúdió
0.45 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
16.00 Tenisz
17.00 Jégkorong
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek
23.05 Életmódmagazin
eurosport
10.00 Labdarúgás
12.00 Si-riport
14.00 Kosárlabda
15.30 Lovaglás 16.30 Sí-riport 17.30 Nemzetközi sport
18.30 Kosárlabda
22.00 Labdarúgás
23.30 Kosárlabda
1 plus
15.00 Hirek
15.03 Derby (német film) 16.30 Kicsi vagyok, de fontos 17.15 Arany vasárnap (sorozat) 18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hirek
18.40 Mfihlentall gyerekek
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Hiradó 20.15 Például Berlin 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Híd a fekete folyónál (film)
r^H vdunaj
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Macskajáték
Magyar film (ism.) 18.00 Kánon - Vallás és kultúra 18.30 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 A falu jegyzője Magyar tévéfilm IV/1. rész 20.00 Filmklub
Etűdök gépzongorára Orosz film Csehov művei nyomán - Feliratos! 21.40 Bartók Béla köszöntése 22.25 Hírösszefoglaló
sat 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.10 A nagy kür (ism.) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Kérlek, jelentkezz I (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan (am. sor.)
öcs, vej vagy szerető 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.)
Érzelmi zavarok 14.55 Kalfomiai nap alatt (am. sor.) KI tette?
15.50 A négyöklü trió (am. sorozat)
Aranyserleg 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hirek 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 Cluedo- játék 21.20 Hall! Galli - szórakoztató műsor
rana Murphy törvénye
(amerikai krimi) 24.00 Dracula gróf
(angol-olasz horror) 1.25 A négyöklü trió (ism.)
szer bevezetésével (irodavezetők, bürokraták; megyei és városi elnökök) a politikai és hivatali szerepkör szétválasztása a cél. Zalaegerszegen és Nagykanizsán is három hónap próbaidőn vannak az alkalmazottak. Ez alatt az idő alatt kell bizonyítaniuk, hogy ók a jobbak. Háromhavi eredményeik alapján döntik el Pesten, hogy hol legyen a megyei iroda. Trombitás szerint egyébként a három hónap erre a feladatra kevés.
A jelenlévők közül többen is megvádolták Nagy Szabolcsot, hogy erősen lobbyzik a TKI Egerszegre vitele érdekében. A fiatal politikus nem tudott megnyugtató, minden igényt kielégítő választ adni a kérdésekre.
A vitát lezárandó dr. Stefán Beáta elmondta, hogy a szakértői gárda tagjai közül - a korhatár feloldása után - többen is be fognak lépni a Fideszbe. Erre mindenképp szükség van, ha városi szinten érdemben
politizálni akarnak. A helyi szervezet most erős, és bár lehet, hogy az iroda elvesztésének lehetősége rázta össze a csapatot, de most már csak azért sem engedik, hogy a TKI-t Egerszegre vigyék.
Bemutatkozott Balta Ferenc vadász, a szakértői gárda új tagja is. A fiatalember az újságokból értesült arról, hogy a Fidesz törvényjavaslatot készít a vadászatról. Ő azért jött el az ülésre, hogy a jelenlévő politikusokon keresztül felajánlja segítségét, szakmai tudását a pártnak.
A beszélgetés végén dr. Mikes Éva felvázolta a pécsi frakció működését. Szorgalmazta a két város fideszes képviselői közötti többszöri találkozót, tapasztalatcserét, ő, mint az önkormányzati kabinet tagja, felajánlotta segítségét dr. Csákai Ivánéknak.
Horváth Zoltán

5.40 Falutévé - Ipartippel és kert-ész
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times keleteurópai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
A TV1 nap-közi tájékoztató műsora. Telefon: 153-1204 Benne: EliTO Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 A klinika
NSZK tévéfilmsorozat - XII/4. Kimenő a rács mögül (ism.) 11.00 Játék
11.15 Új Reflektor Magazin
Érdekvédelmi riportműsor 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délufáni egyenleg 16.10 Telesport 16.50 Képújság 16.55 Helena
Olasz tévéfilmsorozat Egy lehetetlen barátság 17.30 Menedzser Magazin 17.40 Havi mérleg 18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi-egy műsor és valami más 18.40 LeóésFred
Magyar rajzfilmsorozat
Fogyókúra
Pingu
Német-svéd rajzfilmsorozat 19.00 Álljunk meg egy szóra I
Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 19.10 Színházi napló retlil Angyali üdvözlet
Mária - Götz Anna, Gábriel arkangyal - Bod Zsófia 20.00 Hiradó 20.30 Telesport BilTil Privát kopó Krimisorozat
VI/6. rész: Az agyszar volt gyilkosságok 21.45 Apropó, tehetség
Kepes András műsora 22.45 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló 23.20 Közjáték (ism.) 23.25 Bartók Béla születésnapján Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre 0.25 Hiradó 0.30 BBC-hiradó
hd0
17.30 A kinai part
Amerikai dráma 93'' 19.10 Francas
Amerikai dráma 134'' 21.30 Mozlménla: Cllnt Eastwood
Dokumentumfilm 58'' 22.30 Alantom
Amerikai horrorfilm 92'' 0.05 Erósz a nagyvilágban Amerikai riportfilm - 2. 30''

6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.20 Műsorismertetés
nana tir
Olasz-magyar tévéfilmsorozat Szahara 60'' (ism.) 16.25 Ötöd-ölö
Telefonos játék 16.40 Szombathelyi virtuózok 16.45 Speciális Téli Olimpia
Összefoglaló 17.00 Hiradó - Időjárás 17.05 Prizma
Életmódmagazin Csámborgó 17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie és a kísértettanya 17.50 Elektor kalandor 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Regionális magazin 18.55 Műsorajánlat - Időjárás íEIifl Mentőosztag
Angol-ausztrál tévéfilmsorozat Társak 50''
Mickey - Gary Sweet (Dörner György), Harrison - Philip Quast (Nagy Gábor), Béka -Marshall Napier (Papp János), Tarajos - Tim McKenzie (Szerednyey Béla), Angyal -Steve Bastoni (Rékasi Károly), Georgia - Sonia Todd (Tóth Éva), Kormos - Peter Brauné (Győri Péter), Méreg -Doug Scroope (Kiss Gábor) 20.00 Az én mozim
Friderikusz Sándor műsora 20.50 Tippllsta
Kulturális ajánlatok 21.05 Össztűz
Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás
A TV2 filmklubja Szomszédolás Romén filmek bemutatója Cirkusz Vadnyugaton Román film (1979) 73''
19.05 Sréckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld körűi
Rajzfilm 19.35 Telashop 20.05 Azúr expressz
Magyar film 21.15 Indiai képeslap 21.20 Trans World International Gerard D''Aboville világ körüli útja
22.25 Az amerikai álom
p,
ENTEK
19-02 óra: Vígadó a HEK-ben Mozi 16, 18, 20 óra: Drakula
Kanizsai
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv - X/9. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? - Békéscsabán 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Az adventista egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub. Fültanú (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát, gyerekekI 19.35 Romantika - holnap 20.05 Népdalok, -feldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum
-URH-ADÖN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Szavak csapdájában 11.30 Rockújdonságok 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai 14.50 Beszélni nehéz 15.05 Hír-vidék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in llmba materná 19.30 Jn der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. A Zürichi Kamarazenekar játszik 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Rádiószínház Kopogtatnak
Penckófer János hangjátéka 10.27 A 75 éve született Joviczky
József felvételeiből 11.00 Zenekari muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Trajtler Gábor Bach-orgona-
hangversenye 12.59 A Duo Ongarese hangversenye a Nemzeti Filharmónia rendezésében 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 RÉZben - IX/9.
Réz Pál hangos memoárja 14.55 Fúvósmuzsika 15.15 Zenekari muzsika
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
A Police együttes 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Ó, ó, ó, nagymami...
Nagypapák, nagymamák és unokák műsora
14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.45 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Rockhullám 18.30 Szoclo-kriml 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyőkrádió 19.35 Magyar tájak dalaiból 20.00 A rock gyermekei
Tehetséges fiatal zenekarok slágerlistája 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Párkereső 22.00 Filmpremier 22.30 Jazz
A Modern Jazz Quartett felvételeiből 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Szerencsecsillag
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után Póttarisznya
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Durkó Zsolt müveiből 17.00 Operamagazin
II. évfolyam, 3. szám 17.50 Giuseppe Ungaretti versei 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Gagliano: Dalne
Egyfelvonásos opera 19.13 XVIII. századi kamarazene 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Budapesti Tavaszi Fesztivál A Debreceni Filharmonikus Zenekar hangversenye 21.50 József Attila minden verse
100/85.: 1936 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hangszerszólók 22.25 Zene korabeli hannszereken 23.00 Emlékek szárnyain 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok
3 sat
16.15 Osztrákok Alrikában
17.00 Mlnihírek
17.10 Alfréd J. Kwak (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun lelett (sor.)
18.00 3 SAT börze
18.25 ötletek és irányok
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Adolf Grimm-dij, 1993
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hirek
22.25 Oldalpillantások
22.50 Martha Dubronski (film)
0.25 Hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (am. sor.)
íflEtil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
nüiTil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a lönök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
20.15 Életre-halálra (sorozat)
21.15 Salzburgi nudli (sorozat)
22.15 Tessék?
23.15 Gottschalk-show
24.00 Fiatal csábítók III.
(német-svájci szexfilm)
1.35 Fel, Pompejibe!
(angol filmvígjáték)
3.15 Elveszett melódiák (német-osztrák film)
4.55 A Főnők (ism.)
5.45 Rajzfilm
tv 5
6.00 Telereggel 9.00 Riportok, aktualitások 12.00 Variétémüsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Elszámolás (ism.) 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Egyiptomról 21.30 Sanzonest 23.20 Orvosi magazin 0.30 Bírósági iratok 1.00 Vegyes műsor hajnalig
musictv
18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Roxette 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
super channel
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Koncert
15.00 Dzsem
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30 Európa-Hím
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-magazin
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Küszködő szerelem (film)
pro 7
4.50 Csillagember (am. sorozat)
Menekülés 5.35 Vicki (amerikai sorozat)
Vicki doktornő 6.00 Rajzfilmek (ism.) Heathciiff A dzsungel könyve Garfield
Flintstone család 7.50 Parker Lewis (ism.) 8.20 Harttól Hartig (ism.) 9.15 Legyőzhetetlenek (ism.) 11.25 San Francisco utcáin (ism.) 12.25 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Perry Mason (am. sorozat)
A rossz színésznő esete 13.55 Matlock-A gyanúsított (ism.) 15.30 Harttól Hartig (am. sorozat)
Hajszálkereszt 16.25 Rajzfilmek Heathciiff Widget, a kis őr Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sorozat) Sokk
nnEE Bili Cosby-show (am. sor.)
Tánciskola 19.05 Booker (amerikai sorozat)
Viszontlátás 20.00 Híradó
CTB Kicsi kocsi különúton
(német filmvígjáték) CTlil Mike Hammer (am. sorozat)
Hadíösvényen FSTTT] Avasháromszög
(amerikai film) 0.50 Hírek
1.00 Jaké és McCabe (ism.) 1.45 Hirek
1.55 Az utolsó harcos (ism.) 3.35 Hírek
3.45 Perry Mason (ism.) 4.35 Vegas (ism.) 5.25 Szabad nevetni
(amerikai sorozat)
Gyermekrajz kiállítás a HEK-ben
Három napig volt látható a HEK minigalériájában az a kiállítás, amelyet Petőfi és Arany barátsága címmel rendezett a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Herrnböck Kereskedelmi Rt. Az ünnepélyes megnyitóra pénteken délelőtt került sor, ahol Járási Ildikó köszöntötte a város iskoláiból és óvodá-
iból összesereglett többszáz gyereket.
267 pályamunkát bírált el a zsűri, amelyből aztán 12 kisdiák alkotását tartotta díjazásra érdemesnek. A pályázat külön érdekessége, hogy 75 óvodás alkotás is érkezett, amelyekért a beküldő óvodák a Herrnböck Kereskedelmi Rt. ajándékait kapták.
IuÁTOCjASSÁ. Al NACJYJfCANIZSAI UJS Z@ T!
Stúdió Mozi 16.30, 18.15 óra;
Pesti mese
(Filmmúzeumi Napok)
Jugsy
MÁRCIUS 26
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyeld
(ism.)
9.30 Kulturális magazin
10.00 X-Larga (ism.)
10.30 Willl majd elintézi (ism.)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Maca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 A holnap mesterei
15.05 Haidl (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Muppet babák
16.30 VIF-Zack
17.00 Mlnihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Egy férfi, kát eset (krimisor.)
EUtTi] Egy kis szex (amerikai film)
23.05 Hírek
23.10 Sport
Hüüil Lövések a hegedűtökből
(krimi)
osztrák 2
11.40 Sport
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Teleszkóp
21.00 Tudományos magazin
21.15 Schilling - magazin
22.00 Híradó
22.30 Szórakoztató műsor 23.15 Tánc az ördöggel 0.05 U2-koncert 0.40 Tina Turner - portré
13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 Motorok és legendák
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdló
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hirek
23.05 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdló (ism.)
eur0sp0rt
9.30 Lovaglás 12.00 Sí-riport 13.30 Tenisz 16.50 Forma-1 18.30 Nemzetközi motorsport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Tenisz 23.00 Ökölvívás 24.00 Forma-1 1.00 Eurosport-hirek
1 plus
15.15 Hírek
15.20 Pályaválasztás
15.50 Kelet-ázsiai konyhaművészet
16.05 Spanyol nyelvlecke
16.45 Az Elba
17.00 Európa városai - Ljubljana
17.45 Európai kultúra
18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hirek
18.40 Mühlentali gyerekek (sor.) 19.10 Mese 19.15 Sport/Híradó 20.15 Környezetvédelem 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Szórakoztató műsor
r^o
ldunaj
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Keménykalap és krumpliorr
Magyar ifjúsági film (ism.) 17.45 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.35 Mesesarok 19.00 Közép-európai magazin 19.40 A nevem: Gusa Pál 19.50 Székesfehérvár - Palotaváros
Rövidfilm 20.00 Szerencsés Dániel
Magyar film 21.35 Régi órák 22.00 Hírösszefoglaló
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeit 8.30 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.20 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.05 Svéd lányok
(német-svéd film) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 13.00 Sport-tenisz 18.30 Sport 18.45 Hírek
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék Híllü Nagyvárosi dzsungel
(amerikai krimi) 22.00 Labdarúgás 23.00 Lakókocsis lányok
(francia erotikus film) 0.25 24 óra 0.55 Beszélgetés (ism.) 2.10 Tiltakozás (ism.) 3.05 5x5 (ism.) 3.30 Pont, pont, pont (ism.) 3.55 Pénz, halál, szerelem (ism.) 4.20 Capito? (ism.) 4.45 Drops (ism.)
A külföldi televíziós társaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
Kiemelt különdíjat kapott a Hunyadi János Általános Iskola a kiállításra készített batikolt képeiért.
Könyvjutalomban részesült a Hevesi Sándor Általános Iskola csoportja.
-kát
Munkájukért jutalomban részesültek:
1-2. osztályosok:
1. Wilmann Eszter 1. b. (Rozgonyi),
2. Borsos Adrienn (Templom téri),
3. Hanika Dániel 1. b. (Rozgonyi).
3-4. osztályosok:
1. Huszics Edina 4. o. (Rozgonyi),
2. Matola Szilvia 3. o. (Csokonai),
3. Járnai Eszter 3. o. (Csokonai).
5-8. osztályosok:
1. Tárcsái Judit 5. c. (Péterfi),
2. Hanuszka Anita 6. c. (Csokonai),
3. Szeli Hajnalka 6. o. (Hevesi),
4. Hacker Gábor 7. o. (Rozgonyi),
5. Nagy Krisztina 6. o. (Hevesi),
6. Jakab Árpád 6. o. (Rozgonyi).
®
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8 35—
1245 Napközi
Benne: ETTil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 9.50 Lottósorsolás flíTilil Dallas
Amerikai filmsorozat A leszámolás (Ismétlés: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Fűben-fában
Természetgyógyászati magazin 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk rctlil Helena
Olasz tévéfilmsorozat Befejező rész: Boldog születésnapot I 17.10 Képújság 17.15 Tlntl kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat Télapó klsinasa Múmin
Japán rajzfilmsorozat A kalózok 17.45 Pénzvilág 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben I..."
Keresztény életkérdések 19.00 Szeszélyes évszakok Szórakoztató magazin 20.00 Híradó 20.30 Telesport BitTíl Dallas
Amerikai filmsorozat A leszámolás (ism.) 21.35 Panoráma
Világpolitika percről percre 22.35 Közjáték (ism.) 22.40 Magyarország-Finnország Tenisz Davis Kupa mérkőzés Közvetítés a Vasas Folyondár utcai csarnokából, felvételről EE1H3 Aimée
Angol tévéfilm
Frank - Ronald Sumter (Reviczky Gábor), Lucy-JulietSteven-son (Takács Katalin), Paul - Simon Chandler (Forgács Péter) 1.05 Híradó 1.10 BBC-hiradó
f-pe
- h.b©
17.30 Babar: A segélycsapat
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Nyaraló gyilkosok
Angol bűnügyi film 102'' 20.00 Daníelle tanti
Francia vígjáték 107'' 21.50 Rendörakadémia 3. Indul a kiképzés Amerikai vígjáték 80'' 23.15 Ördögűző
Amerikai horrorfilm 117''

6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin Telefon: 251-3372, 251-0490
15.05 Műsorismertetés 15.10 Alpok-Adria Magazin
Öt ország tartományi és körzeti stúdiójának műsora 15.40 Zsebtévé (ism.) íliTifi Garfield
Amerikai rajzfilmsorozat XII/2. rész:
Garfield az élet sűrűjében 16.30 Sztárnyúzó
Slar New Show 17.00 Híradó - Időjárás 17.05 Műsorajánlat 17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Produkciói Ez vagyok én! Tehetséges diákok kapnak bemutatkozási lehetőséget tETiEl Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő filmsorozat
VI/4. rész: Bonyolult vegyi üzemünk: a máj (ism.) fjílfilil Ideális család
Játékos vetélkedő - 3. BEjj Speciális Téli Olimpia
Összefoglaló 21.25 Megáll az ész!
Szórakoztató magazin 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás
22.25 Párbeszéd szomszédok között
kWH«l Szerelmese Ki kezdi?
Horváth Gita műsora
20.00 Műsorismertetés 20.05 TV4 autó-motor magazin 20.35 Divatmagazin 21.15 A shogun zsoldosai
Japán kalandfilm Az ősi Edo határán áll Tahei vendéglője, a prostituáltak és elszegényedett szamurájok találkozóhelye. A lányok soraiból egymás után szedik áldozataikat az ismeretlen gyilkosok. 23.15 Teleshop 23.35 Európa kávéház
Beszélgetés az európai biztonságpolitikáról
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON Í^Í^V457
18 óra: 19-02 óra:
19 óra: Mozi 14 óra
Rock and roll klub az Erkel F. Müv. Házban Nosztalgia Kávéház a HSMK-ban Trlo Stendhal koncert a HELY Klubban Volt egyszer egy vadkelet
ZOMBAT
KOSSUTH
KÖZÉPHULlÁMON -
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05-
10.15 Szaván fogjuk
Eco-mix. Gazdasági magazin Déli Krónika
Kopogtató. Föld-adta sors Népdalkörök pódiuma 13.30 Világkosár 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes 16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát,gyerekekI 19.35 Határok nélkül. Benne: Miska bácsi levelesládája 19.50 Szinházi Világnap
Közvetítés a Békés megyei Jókai Színházból Sütő András: A szuzai menyegző
Dráma két részben 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mlx -URH-ADON-
11.05 12.00 12.30 13.05
9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja műsora 17.05 Rádiószínház Anya, te vagy? Zalán Tibor hangjátéka 18.20 Beszélgetés egy új angol regényről 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in llmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 21.05 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Blaise Cendrars versei 4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
IMkiSIMIIRMkMMtB -
PSTuFI
A Bartók Rádió napja 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 11.30 Vizizene 11.50 Ki nyer ma?
Helyszín: az Astoria Szálló 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A szerkesztők kérték I
A Bartók Rádió rendkívüli kívánságműsora 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 Népdalgyűjtö úton Bartók
nyomában 15.00 Opera-művészlemezek 15.50 Ki nyer ma? 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört. Zeneház
4.30 Napinditó Zenés ébresztő
8.05 Sportszombat 8.30 Slágermúzeum 9.00 Hirek. Időjárás
9.06 Színe-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Csillagok, sztárok
Melina Mercouri és Mario Del Monaco 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Valahol valaki
Portré negyven percben 13.47 Csak fiataloknak! 14.30 Daráló
Folytatásos ifjúsági történet 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Szórakoztató antikvárium 16.00 Szív küldi... 16.55 Vanezigy 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Beszélő viszony 18.00 Dévai Nagy Kamilla műsora 18.20 Zsidónak születni Róbert László műsora
19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kiberláda —11/1.
Stanislaw Lem történetei
20.01 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 4x4-játék
22.00 A BBC archivumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt 0.10-
5.50 Napforduló - éjfél után
(0.10—5.50-íg Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-
5.50 Nótacsokor
17.30 A Magyar Rádió énekkarának felvételeiből 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Bartók Béláról-Kodály Zoltán 19.00 Bemutató
Komolyzenei újdonságainkból 19.20 Ki nyer ma? Helyszín: a Budapest Kongresszusi Központ 19.30 Tamás Menyhért versel 19.50 Hírek. Időjárás
19.55 Kapcsoljuk a New York-I Metropolitan Operát
22.35 József Attila minden verse
100/86.: 1936 22.45 Drahos Béla Paganini-cap-rice-okat fuvolázik
22.56 összkiadás. Couperin koncertjei a Kuijken kamaraegyüttes előadásában - III/3.
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska
3 SAT
13.40 ötletek és irányok 14.10 Oroszlánfog (sorozat) 14.40 Életem cirkusza (sorozat) 15.05 Gasztronómia 15.30 Kivánságkoncert 17.20 Az istenek kedvence
(német film) 19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Vassza Zseleznova (film) 21.10 Kulturális magazin 21.55 Mozart New Yorkban
6.00 Belle és Sebastian (sor.) 6.25 Bob, a szellem (sorozat) 6.50 Lila hercegnő (sorozat) 7.20 Pil és Herkules (sorozat) 7.35 Samura! Pizza Cats (sorozat) 8.00 Játék
8.20 Super Marlo Brothers (sor.) 9.10 Beverly Hills Teens (sor.) 9.35 Lucky Luka (rajzfilmsorozat) 10.05 A hatmillió dolláros család
(amerikai sorozat) 10.35 Planet kapitány (rajzfilmsor.) 11.05 Sárkányok birodalma (sor.) 11.30 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) 12.00 Winspector (japán sci-fi-sor.) 12.30 Harry és Hendersonék (sor.) Bolondokháza (am. sorozat) Bel Air hercege (sorozat) 13.55 Titkos énem (am. sorozat) Rendőrségi beszámoló (sor.) Knlght Rider (am. sorozat) A csapat (amerikai sorozat) Jump Street 21. (am. sor.) 17.45 Melrose Place (am. sorozat) 18.45 Hiradó
19.15 Beverly Hills 90210 (am sor.) 20.15 „Hosszúlábú" hazugságok
(színházi közvetítés) Mentők (amerikai thriller) Fekete mély torok (olasz szexfilm) 1.10 Férfimagazin
13.00 13.30
ami I.45
TV 5
6.00 Teleraggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 10.30 Környezetvédelem 11.00 Művészet és kultúra 12.20 Autóvizió 15.00 A könyvem nélkül soha! 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.B0 Kvizmüsor 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Az első világháború 23.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
14.30 Oscar 17.30 Rockhét 18.30 RayCokes 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 21.30 Sport 22.00 Soulzene 23.00 Házibuli övezet 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Koncert 14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin 16.00 Természetfilm 16.30 Túl a holnapon 17.00 Videodivat 17.30 Show-műsor 18.30 Arcképcsarnok 19.00 Éljen Mrs. Blshopl
(amerikai film) 21.30 Európa-film 22.00 Hírek 22.30 Magazin 23.30 Színhely 24.00 Gyilkos hárpiák (film)
PRO 7
5.45 Lassie
(amerikai sorozat)
Őzgida
6.10 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilm-
sorozat)
6.55 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat)
Phinn és az orvos
7.45 Űrhajótörőttek
(amerikai sorozat)
Acron amulettje
8.45 Kaktusz Jack (ism.)
10.25 Kicsi kocsi különúton (ism.)
12.10 Mozgó kórház
(amerikai sorozat)
Baktériumok
12.40 Booker (ism.)
13.45 Vadállatok birodalma (ism.)
14.35 Csillagember
(amerikai sorozat)
Menekülés
15.35 Randevú Hondurasban
(amerikai kalandfilm)
17.00 Dowllng atya titkai
(amerikai sorozat)
Atyám, bűnöztem
17.55 Büszkeség és szenvedély
(amerikai kalandfilm)
Fsz.: Cary Grant
20.00 Hiradó
És megint dühbe jövünk
(olasz filmvígjáték)
22.35 A csomag
(amerikai thriller)
Fsz.: Gene Hackman
0.40 Fekete farkasok
(amerikai sorozat)
Halál a küszöbön
1.35 Hirek
1.45 Vasháromszög (ism.)
3.15 Mozgó kórház (ism.)
A tél folyamán többször is láttam egy embert Kanizsa utcáin tántorogva, két-három kutya kíséretében. Ugyanazt az embert, ugyanazokkal a kutyákkal. Mindig részegen, mindig borostásan, mocskosan, hányingert keltően, kiabálva, botrányosan. Állandóan szidta az ebeket, rugdosta őket. Mégis szerették, követték hűen mindehová. Az egyik kutya a nyakában „lakott", a többi körülötte futkosott. Ha bement valahová - többnyire kocsmába kinnt megvárták. Vagy bementek ők
is. Soha nem tudtam ezzel a képpel mit kezdeni, mindig igyekeztem elhessegetni a gondolataimat róluk.
Már jóideje nem láttam a díszes társaságot, de pár napja, ahogy végre megmutatta magát a Nap, el<5bújtak ők is. És lássatok csodát! Az „úr" felvette a másik nadrágját, a másik kabátját, pórázon vezette a kutyákat, és... meg volt borotválkozva! Nocsak! Kivilágosodott?!
Ki bizony. Tavasz van.
- hosszú -
EZ A HELY AZ ÖN HIRDETÉSÉRE VÁR!
Tavasz van
16, 18, 20 óra: Drakula
Stúdió Mozi 16.30, 18.15 óra: Harapós férj (Filmmúzeum! Napok)
20.15 óra: Jugsy
KANIZSA TV 8 óra: ATV-Víkend magazin 13 óra: ATV Ifjúsági magazin
MÁRCIUS 27
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Virágnyelv (ism.) 10.15 Euroturlzmus 10.30 Mister Róbert*
(amerikai filmvígjáték) 12.30 Halló,Ausztriai-halló,Bácsi 13.00 Hirek
13.10 Mennyel keringő (német film)
15.10 Pályaválasztás
15.35 Amikor az állatok elhagyták
az erdőt (sorozat) 16.00 Gyermekwurlltzer 17.00 Minihirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 Ausztria-kép 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Akiá-tmond...-játék 21.50 „Arany" lányok (sorozat) \ana Gyilkos előny
(amerikai thriller) BffE Don partija
(ausztrál film) 1.30 Hirek
osztrák 2
9.55 Sport
15.00 Szereti őn a klasszikusokat 7 16.00 Tisztelt ház 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? (sorozat) 18.00 Labdarúgás 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Ausztria-Franciaország labdarúgó VB selejtező 22.00 Hirek / Sport 22.25 Haza (sorozat) 23.50 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
11.45 Magazin 12.15 Szabadidő 13.15 Ausztrália felett 14.00 Jégtánc 16.00 Jégkorong 17.55 Hirek 18.05 Hawaii 18.55 Hirek 19.05 Gólok (sorozat) 20.00 Jégkorong 21.55 Hirek 22.00 Ökölvívás 24.00 Gólok (ism.)
1.40 Jégkorong (ism.)
eur0sp0rt
8.30 Sí-riport 9.30 Sí VB Tenisz
Kerékpársport Forma-1 18.00 Sí VB 20.00 Tenisz 22.00 Ökölvívás 24.00 Forma-1 - Brazil Nagydíj 1.30 Műsorzárás
1 plus
14.00 Európa
15.00 Állatokról
15.30 Egyszer volt (sorozat)
16.00 Lipcse
16.45 Zenés beszélgetés
18.00 Magvalósult álmok
18.30 Hirek
18.40 Mühlentali gyerekek
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Titkárnők 20.00 Hiradó 20.15 Dokumentumfilm 21.15 Barbara Hutton története (amerikai film, II/2.)
VpunaJ
16.05 Gyermekrablás a Palánk utcában Magyar film 17.35 Elindultam szép hazámból
3. rész 18.00 A gyulai tűsgát
Rövidfilm 18.15 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Veri az ördög a feleségét
Magyar filmvígjáték 20.35 Primadonna - Kincses Veronika műsora 20.55 Jolly Joker
Német tévéfilmsorozat
sat 1
6.25 Mindent vagy semmit (ism.) 6.55 Capito?- játék 7.25 Bucky O''Hare
(amerikai sorozat) 7.55 Silverhawks
(amerikai rajzfilmsorozat) 8.25 Peter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.00 Superboy (amerikai sorozat) 9.30 Drops-játék 10.00 Gazdasági fórum 13.00 Szerencsekerék (ism.) 11.05 Nagvérosl dzsungel (ism.) 12.55 Sport-tenisz 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék
18.00 Labdarúgás
19.20 Hirek
19.30 Szerencsekerék
ETilEl Az árulás II.
(ausztrál film) 22.05 Kari Dall és vendégei 23.05 Úszómesterek
(német erotikus film) 0.30 Lányok úton (ism.) 1.55 Úszómesterek (ism.) 4.20 Kari Dall és vendégel (ism.) 4.45 Szív az adu (ism.) 5.10 Klip-klub (ism.)
ESZME
Csak úgy jön. Kipattan az agyakból. És megy, vagy marad. Nem tetszik. Nem tudod, hogy miért. Nem is érdekes. Beleesel, mert gyenge vagy. Hiszel benne, vagy mégsem? De legalább a látszat megvan. Vége.
Mindenki könnyen leveti magáról. Te is, de mit? Nem baj, van egy új, egy jobb... (lesz is)...
Kosztelnik Anikó

6.10 Falutévé - faludoktorral,
gyógytornával 6.30 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték
8.20 Jó reggelt adj, Istenemi
Unitárius gyermekműsor
eee-
12.00 Korhatár nélkül Mukidoki
Holland rajzfilmsorozat XIII/11. rész:
Madárvilág a tojásbolygón Cimbória
Marian kisasszony és az ö vidám cimborái
XII/2. rész:
Róbert, a pipiske csibe ÁSZ
Micimackó-klub 11.00 Szezám utca (Sesame Street)
Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 12.00 Tévémagiszter
Közművelődési hetilap 13.30 Verkli
Generál együttes 13.55 Képújság ÍEIiEl Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat Átalánydíjjal Caracasba 14.55 Magyarország-Finnország Tenisz Davis Kupa mérkőzés Közvetítés a Vasas Folyondár utcai csarnokából tlüclil interjú
Ruttkai Éva (1982) 17.05 Üssön a hasára I
Játék 17.35 Paraván
Endrei Judit műsora 18.10 Novo moda
Divatmagazin 18.40 Jó éjszakát kíván a Disney! 18.55 Szerencsekerék iMHIH Színházi világnap Eisemann Mihály: Fekete Péter
Operett három felvonásban Pierre Lenoir- Rudolf Péter, Lu-cien Ouvrier - Seress Zoltán, Colette - Igó Éva, Claire - Esze-nyi Enikő, Chineau - Méhes László, Gaston Aurieí - Csema Antal, Mme Lefebre - Barta Mária, Sapire - Sípos András, Fleuron - Kenderesi Tibor, Marté - Pribelszky Katalin Az I. szünetben:
kb.
20.35 Hiradó 22.40 Bongó
A márciusi nyerőszámok húzása
23.50 Közjáték (ism.) ESEE Mouiin felügyelő Francia filmsorozat Becsület és igazság 1.20 Hiradó

6.00-
8.00 Napkelte 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 PC abc
Nemcsak PC van a világon? 9.00 Patrin - Üzenet - Vorba 9.25 Naiekran 9.50 Unser Blldschirm 10.15 Szászslrató
Az erdélyi szászok 10.45 Ecranul nostru 11.10 Slovenskl utrinki 11.35 Na§a obrazovka 12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Família Kft. (ism.) 12.45 Útkereső - Vitaműsor 13.10 G. I. Joe-kommandó Amerikai rajzfilmsorozat Felvétel indul 13.32 Műsorajánlat - Időjárás 13.40 Azok a csodálatos állatok 13.55 Speciális Téli Olimpia
Összefoglaló 14.15 Budapesti Tavaszi Fesztivál 12. Táncház Találkozó ''93 14.30 Mesél a Filmhíradó... 15.05 Habroló - Kaszinó a kettesen 15.50 Autó 2 - Magazin 16.15 A Geminl-laktor
Angol ifjúsági filmsorozat VI/2. rész: A tükörkép 26'' 16.45 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat A legnépszerűbb törp A muzsika örök mnil Színházi világnap
Hamlelek ha találkoznak Km.: 1 Mensáros László, | Gábor Miklós, Huszti Péter, Cserhalmi György, Székhelyi József íEIiil Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat Jelmezbál 18.54 Műsorajánlat - Időjárás
nnrna a poiip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat V/3, rész 103'' 20.53 Budapesti Tavaszi Fesztivál
12. Táncház Találkozó ''93 21.10 Telesport
Benne: Ökölvívás A magyar nemzeti bajnokság döntői 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Remekmüvek:
Bartók Béla: I. rapszódia 22.35 Színházi világnap
Shakespeare összes müvei a BBC feldolgozásában Titus Andronicus Angol tévéfilm
hb0;
17.30 Állati élet: Az óriás tarantella-
pók - Angol természetfilm 51'' 18.30 Dr. Who és a dalekok
Amerikai sci-fi 79'' 20.00 Szörnyecskék - Am. film 102'' 21.45 Testi kapcsolatok Amerikai film 96'' 23.30 Bökkenő - Amerikai film 86'' 1.00 Erósz a nagyvilágban Amerikai riportfilm - 3. 30''
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
V,
ASARNAP
10 óra: Számítógépes játékok gyerekeknek Mozi: 14 óra: Volt egyszer egy vad kelet
16,18, 20 óra: Draknia
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
10.05 Istentisztelet közvetítése a Soltvadkerti evangélikus templomiról 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Jegyzet (ism.) 13.05 Névjegy
14.05 Szonda. Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Válogatott perceink 16.10 Művészlemezek 17.05 Kirakat 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.05 Zene - archívum 21.05 Műsor Béládl Miklósról 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 23.45 Régi híres énekesek műsorából
-URH-ADÓN-
8.30 Körzeti információs magazinok 15.00 A BBC délutáni magyar műsora
16.00 Az Amerika Hangja műsora
17.00 Galaxy X (ism.)
17.15 Auf Deutsch gesagt (ism.)
17.30 Cubes (ism.)
17.45 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 18.20 A 2000 című folyóiratról 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti műsora 23.45 Plerre de Ronsard versei 6.00-8.30,10.00-15.00,18.00-18.20, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Virtuóz orgonamuzsika 9.05 Nagy operakarmesterek 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság / 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből közben:
11.59 Hirek. Időjárás 12.03 Tamás Menyhért versei 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Új lemezeinkből 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 Mozart: Don Giovanni. Részi 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Beszélgetés Bach: 159. sz. kantátájáról
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Dáridó
Horgas Béla mesekomédiája 8.52 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Énekszóval - muzsikával 9.35 A Gospel magazin zenei melléklete 10.00 Mínuszban 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktól 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hirek
13.05 A MR Karinthy Színpada Fekete Sándor: Fejtágító tejeseknek - 2.
14.01 Látvány és muzsika
Bényi László festőművész 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
Közben: közvetítés a Magyarország-Finnország tenisz Davis Kupa mérkőzésről 17.00 Hirek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 20.00 Kiberiáda - II/2. 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza Tavasz
Lehár Ferenc operettje 22.05 Régi magyar muzsika 22.25 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt
Kívánságműsor idősebbeknek A Pihenőidő melléklete
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
Feszültségoldó, gondelterelő műsor idősebbeknek (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Nóták
17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Főplébánia templomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Quintesszencia 19.05 Magyar zeneszerzők 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál közben:
20.30 Hirek. Időjárás
20.35 „Kezdetben vala az ige..."
(ism.)
21.40 A Szirtosz együttes népzenei
{elvételeiből 21.50 József Attila minden verse
100/87.: 1936 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Rádiószínház
Az eke és a csillagok Sean 0''Casey színműve 23.47 Éji túvósmuzsika 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből
3 sat
13.10 Pillantás a hétre
14.00 Irodalmi klub
15.15 Rudolf Serkin zongorázik
16.30 Komputershow
17.00 Nyombiztositás (sorozat)
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hírek
19.10 Törzsasztal
fjillil Mindent Éváról (amerikai film)
22.20 Szving és beszélgetés
23.20 A felügyelő (sorozat)
6.00 Piff és Herkules (ism.)
6.15 Beverly Hills Teens (ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.)
7.10 Hatmillió dolláros család
(ism.)
7.35 Winspector (ism.)
8.00 Gyerekeknek
8.30 Dinoszauruszok völgye (sor.) Úrias történetek (sorozat) Scooby Doo (am. rajzfilmsor.)
9.55 Művészet és küldetés
n i]I]l Csodálatos nő (am. sorozat)
M Vissza a múltba (am. sor.)
[0 Trópusi hőség (am. sorozat)
13.00 Azapámföldönkivül(am.sor.)
13.30 A világ leggazdagabb macskája (amerikai filmvígjáték)
15.40 Buster (angol filmvígjáték)
17.30 Forma-1 - Brazil Nagydíj
20.15 Megteszi, vagy nem - játék
21.55 Tévétükör - magazin
22.40 Késői kiadás
23.00 Playboy Lale Nighl
23.30 Szerelmes percek
24.00 4-es csatorna
0.35 Forma-1 (ism.)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.35 Ki itt a főnök? (ism.)
2.05 Beszélgetés (ism.)
3.00 Robbanékony (ism.)
3.25 Gyilkosság a hobbija (ism)
4.15 Jó idők, rossz idők (ism.)
tv 5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító (ism.) 10.15 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 15.30 Hegyek - magazin 16.15 Szórakoztató műsor 18.90 Vidám hétvége sok humorral 19.00 Riportok 19.30 Francia választások 23.35 Dustin Hoffman-portré 0.45 Az igazság órája 1.30 Vegyes műsor hajnalig
musictv
13.30 XPO
14.00 Ray Cokes
14.30 Kristiane Backer
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
super channel
14.00 Egyveleg
14.30 Show
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 A menekülő
(film)
22.00 Hírek
22.30 „Fekete"-sorozat
23.30 Magazin
24.00 Jazz
1.00 Egyveleg
pro 7
4.45 Lassie
(amerikai sorozat) Vak kutya 5.10 Világszafari
(ausztrál dokumentumfilmsorozat) 6.00 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) El Hombre 6.50 Ürhajótöröltek (amerikai sorozat) Börtönhajó 7.50 Bádogcsillag (amerikai western) Fsz.: Henry Fonda 9.35 Rémület az űrből
(olasz-spanyol film) 11.15 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Hőségben ne aludj I 11.45 Bili Cosby-show (ism.) 12.15 Dowling atya titkai (ism.) 13.25 Világszafari (ism.) 14.25 Napfia
(angol-amerikai kalandfilm) 16.55 A bébi és a csatahajó
(angol filmvígjáték) 18.30 Matlock (amerikai sorozat)
Gyilkosság a ráadás 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Hiradó ETilEi Tőzsdecápák (amerikai thriller) Fsz: Michael Douglas, Charlie Sheen 22.40 Jövendölés
(amerikai film) 0.40 Fekete farkasok (amerikai sorozat) A zöld doboz 1.30 Hirek
1.40 Mike Hammer (ism.) 2.30 Hirek
2.40 Áttörés pirkadatkor
(amerikai akciófilm) Fsz.: Alan Ladd
Mensáros „rendez"
A nagy művész nem akarta, hogy a temetésén a könnyeké legyen a főszerep. Még egyszer üzent a koporsóból elegánsan, nagyvonalúan. Latinul hangzott el a „Circumdederunt", a végrendeletben meghagyta, miről beszéljenek a szónokok.
Eletében sem akart mártír lenni, s ha megadatik az ágyban párnák közt meghalás, akkor meg mi szükség van rá! Pedig jegyezték a nevét 1956-ban, s a kö-
vetkező évben már mint elítélt kapott neve helyett egy számot, igen, a börtönben ez a módi játja.
Még diák voltam, mikor minderről az akkori újságok beszámoltak. Ma is jól emlékszem, háromsoros, úgynevezett mí-nuszos hírben. De arra nem emlékszem, s azt hiszem, más újságolvasó sem, hogy a neves művész különösebb hisztizésbe kezdett volna. Azután sem, amikor kiszabadult, s tanult szakmájában, ahol hivatása szerint a királyi trón járt volna neki, csak néző lehetett titokban, valahol leghátul.
Temetésével szinte azonos időben megint téma a színészek játéka. Nem a színpadon, pontosabban nemcsak a színpadon, és nem is előre megírt forgatókönyv szerint folyik a színjáték.
BALATON FŰSZERT RZ a lakosság szolgálatában
Kanizsai
osztrák 1
9.00 Hirek
9.05 Vigyázat, kultúra!
10.15 A Nap foglyai (sorozat)
11.00 Sajtóóra
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Hétköznapok
13.00 Hirek
13.10 Pillanatképek az állatvilágból
13.40 Veszélyes örökség
(amerikai film)
15.05 Rövidfilm
15.30 Octopus vállalkozás (sorozat)
16.15 Egy, kettő vagy három
17.00 Minihirek
17.10 Beverly Hills 90210
(amerikai sorozat)
18.00 Hirek
18.05 Hooperman lelügyelö (sor.)
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Hiradó
19.48 Sport
20.15 Átutazóban (film)
21.10 Ételek is történetek
21.40 Litomisok
22.15 Nlebelungok - opera
1.00 Hirek
1.05 1000 mestermü
osztrák 2
9.55 Sport
11.30 Haza, idegen otthon 12.00 Sport 17.05 Idősek klubja 17.50 Sport - Forma-1 Hnna Tetthely
(krimisorozat) 21.50 Franciaorszig választott 22.15 Sport 22.20 Apinak sikerül
(sorozat) 22.45 Az autópilya fejre áll (amerikai filmvigjáték)
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra:
KANIZSA TV
20.15 óra: 12-16 óra:
Címzett ismeretlen (Filmmúzeum! napok) Jugsy Tévé-plusz
MÁRCIUS 28.
y
11.45 Magazin 12.15 Szabadidő 13.15 Titokzatos folyómedrek 14.00 Táncolj velem (film) 15.30 Téli sportok 16.00 Sport a nagyvilágból 17.25 Olga Korbut - portré 17.55 Hirek
18.05 Kari Dall és vendégei 18.55 Hirek 19.05 DSF-stúdló 19.30 Hopp vagy kopp - játék 20.00 Tessék mosolyogni! 20.55 Hirek / Labdarúgis 23.05 Életmód-magazin
eur0sp0rt
8.30 Sí VB 13.00 Atlétika Forma-1 Tenisz
Kerikpirsport Motorsport Forma-1 19.00 Sí VB 20.00 Tenisz 24.00 Ökölvívás
1 plus
13.55 Szóviltás 14.40 Piros föld (sorozat) 16.05 Európa-magazin 16.30 Dr. Don Quijote 17.15 Sajtóklub 18.00 Hirek
18.05 Különlegessigek show-ja 18.45 Mühlentali gyerekek (sor.) 19.10 Mese 19.15 Magazin 20.00 Hiradó
20.15 Cezanne Tübingenben 21.55 Solti György vezinyel 23.10 A folyó (amerikai film) 1.10 Hirek

VDUNAJ
16.05 Szeginy Dzsoni is Árnika 6.38
Magyar film 6.40
17.25 Zorin 7.25
Koncert a stúdióban
18.05 Magyar ivszizadok
Az 1514. évi törvinyek
18.20 Mesesarok
18.35 Postabontis 7.55
18.45 Hirek 8.05
19.00 Virosbújócska Hü
Magyar film
20.40 A létezis magasabb szintje 8.15
Szakács Sára filmje
21.30 Bokrétát kötöttem 8.35
Simándy József énekel 11.00
sat 1 l
5.50 Drops(ism ) 6.20 Silverhawks (ism.) 6.50 PeterPan és a kalózok (ism.) 7.20 Bucky O''Hare (ism.) 7.50 Superboy (ism.) 8.20 Astro-dinos
(rajzfilmsorozat) 8.55 így láttuk 9.00 Az árulis II. (ism.) 11.00 Ég és föld között 11.30 Egészségügyi magazin 12.00 Black, a fekete viliim
(kanadai sorozat) 12.30 King Kong Godzilla ellen
(japán film) 13.55 Az oroszlin is a ló (amerikai kalandfilm) rcfJil Az akasztófa irnyikiban
(amerikai western) 17.00 Tarzan
(amerikai sorozat) 17.30 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) 18.30 Labdarúgis 20.00 Szerencsekerik 21.30 Állatok szemilyesen 22.00 Beszilgetis 23.25 Az oroszlin és a ló (ism.) 0.55 Műsorismertetis
Nagyon sajátosan! Ennyi főszereplőt én még egyazon időben a képernyőn nem láttam! Mindenki mondja a maga igazát, és külön-külön hallgatva őket a jámbor néző igazat ad igazgatónak, főrendezőnek, színészeknek innen is, onnan is. Azoknak is, akik maradnak, és azoknak is, akiknek utilaput kötöttek a talpára.
De így egy kupacban? Tessék mondani, nekünk tőlük kellene viselkedést, jó modort is tanulni egyebek közt? Úgy látszik, a rendszerváltást művészéknél is alighanem tanulni kell még egy keveset.
Nem árt tudni, hogy ezen a kilencven-három-ezer négyzetkilométeren nagyon sok értékes embernek alapos oka lehetne halálosan megsértődni. És nemcsak a
Magyar Tudományos Akadémián történt drasztikus leépítésekre gondolhatunk. Benyújtották a számlát, fizetnünk -kell, és a számlán nincs feltüntetve, ki, melyik menüből mennyit fogyasztott.
Viszont méltatlankodnunk • szabad! Van, akinek a képernyő áll rendelkezésére, s van, akinek csak a huzatos utcasarok. A kérdés csak az, mi változik meg dühöngésünk után.
Nagyon sokan vannak úgy a padlón, mint ötvenhat után Mensáros. Ő a börtönben is megrendezte önmagát; forgatókönyvet írt saját maga részére. S a megírt szerepet hibátlanul játszotta el. Akkor is, mikor a sírhalmot betakarták a kegyelet koszorúi.
- gombás -
[!Ü] 13.00 13.10 13.40
14.05
ílüili]
16.25 16.30 16.35 ffliTil
18.45 19.20 20.00 20.20 20.25
20.55
21.05 CTIil
21.25
Napi műsorajánlat Falutévé magazin Hagyd aludni a mamit is a papit!
Boldi, bolygónk fia
Francia rajzfilmsorozat A mélyvizek tündire „így szól az Úr!" Közjitik
Muzzy in Gondoland
XX/12. rész (ism.) This is the way XX/12. rész Vasirnapi turmix Ezt cselekedjétek az in emlékezetemre!
Szentmise-közvetítés Felsőörsről
Zenebutik - Zenehíd
Kipújsig
Nótativé
Vilig-pilda-tir
India - Az Oberol-sztori
Magyarország-Finnország
Tenisz Davis Kupa mirközis
Közvetítés a Vasas Folyondár
utcai csarnokából
XX. szizadi portrék
Külföldi televíziók műsorából
A meghiúsult remetesig -
Arthur C. Clarké
Telis-televideo ''93
Az Arany Könyvklub ajinlja
Örömhír
Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Versenyszellem földön-igen A suli
Amerikai filmsorozat IX/9. rész (ism.) Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
A hös ösmaci
(Ism.: hétfő, TV1 9.00)
Szerencsekerik
A Hit
Hiradó
Telesport
Virrasztis
Rahmanyinov: Vesperás (ism.) A15 tételes műből hat tétel szólal meg a ráckevei Nagyboldogasszony templomban a Tom-kins Énekegyüttes előadásában Vizák meséi Harc a vízikígyóval Közjitik (ism.) TV1 filmutazás Benne:
Sztárportré: Annié Girardot A gavallér
Francia filmvígjáték (1978) 98'' Párizsi kipeslapok
Egy este a Moulin Rouge-ban
hb©
17.30 Hamikik - Amerikai film 82'' 19.00 Vasmadarak
Amerikai akciófilm 96'' 20.40 BAT 21-Amerikai film 101'' 22.35 Kockizatos üzlet
Amerikai vígjáték 95'' 24.00 A sitin kapuja
Amerikai horrorfilm 86''

7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 8.00 Műsorismertetés 8.04 Aerobic Simkó Andreival 8.20 Gólyahír
Játékos vetélkedő 8.50 Veszilyes öböl Kanadai filmsorozat A sólyom szirnyalisa 9.20 Kacagóra Játszóház 10.10 Elektor kalandor Logikai videojáték 10.15 Róma könyve Az új Katekizmus
10.44 Kockáról kockira Frideric Back
Válogatás a kanadai rendező rajzfilmjeiből Minden vagy semmi A madarak teremtése Reccs (Oscar-díjas) Az ember, aki fikat ültetett 11.50 Ameddig a harang szól
Mitraszentimre 12.00 Nótaszó 12.15 Gazdaképző
Házigazda: dr Bálint György
12.45 SOrSok Munkavállalók magazinja
13.25 K+P- (Kárpótlás és privatizáció)
13.45 Müsorelözetes - Időjárás 14.00 Telelovas Lóverseny íEfiTíl Misfél millió lépés Magyarországon
XIV/11 rész: Zirctől Nagy-vizsonyíg (ism.) 16.35 Nizze meg az ember! 16.40 Együtt az úton
Bicebóca farsang a Petőfi Csarnokban 16.55 Budapesti Tavaszi Fesztivál
12. Tinchiz Találkozó ''93 17.20 Műsorajinlat 17.35 Delta
Tudományos híradó 18.00 Körzeti tivistúdiók műsora 18.30 Kedves versem
Sziligyi Domonkos: Vid 18.35 Műsorajinlat - Idöjiris 18.40 Szombathelyi virtuózok Hifii] Vízipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat A siska nem szöcske 19.00 Família Kft. ibium Zsaroló zsaruk Francia bűnügyi film II. rész (1990) 103'' René felügyelő - Philippe Noi-ret (Makay Sándor), Francois felügyelő - Thierry Lhermitte (Rátóti Zoltán) 21.25 Telesport 21.55 Geopolis
A Francé 2 világpolitikai sorozata - Feliratos! 22.40 A Budapesti Tavaszi Fesztiválon törtint
| VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása
fázelosztó vezetékek tervezése, pítése, üzembe helyezése belső gázszerelések
• •
Ez a hely az On hirdetésére vár!
KANIZSA
ARUHAZ
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBOL
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
XfiLfl K0RTR0LL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, ^nn és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
UJ HELYEN! UJ HELYEN!
SúúXtrs foto
Vegyen kettőt - hármat kap!
Kanadai filmek, fotoalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotok, színes igazolványképek.
Nagykanizsa, Fő u. 9.
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
Trend Kf
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
HA NÁLUNK RENDEL BIZTOSAN NYKK!
Ml''A''A''.-IRl-''ll.tXATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERME l öt ÁRON!
SZOCIÁLIS FOt.''LALkOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 03/11-457 vagv 12-277 Fax: 92/73-27«)
AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új ár
Étolaj
1/1
Kr. cukor 1/1 Kr. cukor 1 kg
80,30 59,80 57,00
Ajánljuk magunkat!
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!

11111 március 19.
KANIZSA
25
SZENVEDELYE A JATEK
Másodszor is kanizsai győzelem született a „Szó-zene-kép" döntőjében
Talán kevesen láthatták a Magyar Televízió egyre „kao-tikusabbá" váló műsorszerkezete miatt azt a Szó-zene-kép vetélkedőt, amely immár második alkalommal is Kocsis Katalin győzelmével zárult.
- Milyen élmény volt újra az első helyen végezni?
- Ha rajtam múlt volna, akkor ebben a mostani játékban nem hirdettem volna első helyet, hiszen véleményem szerint csak egy paraszthajszállal voltam jobb a második helyezettnél. Ennek ellenére na-gyon-nagyon örültem az első helynek.
- Hogyan készült a vetélkedőre?
- Szorgalmasan, mint egy kisdiák. Monográfiákat, költeményeket olvastam, és természetesen zenét hallgattam. Felkészülés közben azok voltak a legjobb pillanatok, amikor egy olyan életműbe, vagy egy olyan alkotásba nyerhettem bepillantást, amin hétköznapi körülmények között átsiklottam volna. A tanulással töltött idő alatt rengeteg olyan művel találkoztam, amit úgy megjegyeztem magamnak, hogy ha majd több időm lesz rá, akkor elmélyülök benne.
- Milyen szabály szerint választják ki a vetélkedő témáját?
- Igazából nem tudom, hogyan történik ez, mi már készen kapjuk a tervezetet, ami alapján készülnünk kell. A mostani verseny témája a XX. század első fele volt, ami eléggé tág fogalom, ezért segítségül megadtak néhány ne-
vet is. Már az elődöntők egyikén jöttem rá, hogy nem elégséges csak a megadott nevek alapján készülni, hiszen azon a versenyen, ahol mint néző vettem részt, elhangzottak olyan kérdések is, amelyek nem a megadott hírességek köré csoportosultak. Miután hazajöttem, úgy döntöttem, nem árthat, ha belenézek azokba a művekbe is, amelyek ugyan nem voltak megadva, de fontosak lehetnek. Ennek ellenére kaptam olyan kérdést, amelyre nem készültem, így aztán improvizálnom kellett. Az én véleményem szerint nem is sikerült valami jól, de a zsűri véleménye egészen más volt.
- Nagyon szép volt a műsorban...
- Köszönöm. Hogy szépnek látszottam, az annak volt köszönhető, hogy a vetélkedő előtt mindannyiunkat úgy kisminkeltek, mint egy igazi tévé-bemondónőt. Ez ellen csak a férfi zsűritagok „tiltakoztak" nagy viccelődés közepette.
- Aki nézte a műsort, az láthatta, hogy miközben Babits Balázsolás című költeményét hallgathattuk, feltűnt az arca a képernyőn, miközben vidáman mosolygott.
- Hát igen. Ez egy olyan történet, amit soha sem fogok elfelejteni. Úgy kezdődött, hogy a jegyzeteléshez a televízió munkatársai készítették oda a tollat. Miközben a verset hallgattam, szerettem volna néhány gondolatot lejegyezni, de a kölcsöntoll ku-
pakja a világért sem akart lejönni. Én csak cibáltam, húzogattam, miközben Petrovics Emilt figyeltem, aki mutogatással akart rajtam segíteni. Győzködésem alatt alig bírtam a versre figyelni, aminek az lett az eredménye, hogy a „feleletem" nem annyira a konkrét versről, hanem elsősorban Babitsról szólt. A kamera azt hiszem azt a győztes pillanatot örökítette meg, amikor végre sikerült lecibálnom a kupakot.
- Mióta jelentkezik ilyen vetélkedőkre?
- A legelső ilyen próbálkozásom a „Ki nyer ma" című játékban volt akkor, amikor a HSMK-t átadták a nagyközönségnek és ebből az alkalomból a Magyar Rádió is ellátogatott ide ezzel a játékkal. A Ki-nyer-má-ba aztán több alkalommal is jelentkeztem. Az egyik alkalommal egy hatalmas emeletes tortát nyertem, amit aztán a másnap ballagó unokaöcsém ballagására elvittem. A Szó-zene-kép című vetélkedő már akkor nagyon tetszett, amikor az első sorozat ment a televízióban. Amikor másodszor is jelentkezőket kerestek, úgy döntöttem, megpróbálom. Ez, ha jól emlékezem, 1988/89-ben volt. Persze arra nem számítottam, hogy ilyen sikerrel zárul majd. Annál inkább sem, mert több alkalommal is beugróként játszottam, azért mert a rendes játékos valamilyen okból távol maradt. Ez azt jelentette, hogy nem abból a témából verse-
nyeztem, amiből eredetileg készülnöm kellett. Ugyanis ez az egész úgy volt megszervezve, hogy minden játékosnak volt egy rendes játéka és egy ehhez rendelt témaköre és volt egy időpont, amelyre mint pótjátékos volt beosztva egy másik témával. Egészen addig, míg az én „pótjátékidőm" el nem érkezett, senki nem betegedett meg. Aztán, amikor sorra kerültem, éppen influenza járvány dühöngött az országban, s egy kolléganőm tréfásan figyelmeztetett is, hogy készüljek a póttémából is, mert soha nem lehet tudni. Valamiért komolyan vettem és az utolsó pillanatban elkezdtem készülni. De milyen jól tettem, ugyanis egy este otthon várt a távirat, hogy nekem kell játszani.
Erre a mostani fordulóra nagyon nehezen adtam be a jelentkezésemet. Az utolsó pillanatban postáztam, féltem is, hogy nem ér oda időben. Az az igazság, nem bíztam benne, hogy még egyszer meg tudom majd ismételni az első alkalommal teljesítetteket. Aztán mégiscsak sikerült.
- Játszik-e újra, ha megint lehet?
- Ha megint lesz, akkor valószínű. Sajnos, az sem elképzelhetetlen, hogy ezzel a legutóbbi fordulóval befejeződött a sorozat, hiszen egy ilyen jellegű vetélkedőre sokkal kisebb az igény a televízióban, mint mondjuk a „Szerencsekerékre", nem beszélve arról, hogy ehhez nehezebb szponzorokat találni. A jelenlegi műsorszerkezetben sokkal nagyobb lehetőségeket biztosítanak azoknak a műsoroknak, amelyek hasznot hoznak a televíziónak, és a játékosoktól sem kívánnak túl sokat. A ma divatos vetélkedőkben a szerencse az elsődleges tényező, a tudás a második helyre szorul vissza. A másik az, hogy a Szó-ze-ne-kép egy eléggé magvas valami így együtt, és ez bizony alaposan csökkenti a játékosok vállalkozó kedvét. Jó lenne, ha csak egy kicsit játékosabb, oldottabb lenne egy ilyen műveltségi vetélkedő is, hiszen ez a mostani forma kísértetiesen hasonlít egy főiskolai vizsgára. Úgy gondolom, hogy némi egyszerűsítéssel, némi hangulatoldással olyan műsort lehetne ebből is kialakítani, ami népes nézőtáborra tarthatna igényt. Természetesen ehhez az is kellene, hogy a műsorszerkezet egységessé váljon, és a nézők, a művelődni vágyók a számukra legkedvezőbb időpontban láthassák az ilyen műsorokat.
dévi
Kanizsai szerző TIT-kiadványa
Zala megye híres szülötte Öveges József. Kevés olyan egyénisége van a magyar pedagógia történetének, aki szűkebb szakmája mrűveiésén, tanításán keresztül olyan széles tömegekre hatott, mint ő. A fizika területén neki sikerült először megtalálnia azt a stílust, nevelő módszert, amely feltétele a tudomány és a tömegek találkozásának.
A tudománynépszerűsítés rangjának megteremtésében Is Öveges professzoré az érdem: 32 könyve, 223 cikke, 256 rádió- és televízióadása tanúskodik erről.
Öveges József a legelső Kossuth-díjas tanár, aki „milliók szívébe oltotta be a fizika szeretetét" Indokolja az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, amikor elsőként neki ítélte oda a Prometheusz érmet.
Köszönettel tartozom az Öveges családnak a tanulmány elkészítéséhez nyújtott segítségükért Megköszönöm Molnár Ottó grafikusművész és egykori tanárom, dr. Kovács László kandidátus sok hasznos és megszívlelt észrevételét. Zsoldos Tamásné
Zsoldos Tamásné
Öveges József életútja
TIT "öveges József" Ismeretterjesztő Egyesület
KANIZSA
26
1993. március 19.
,,()Xl(iKN ALAPI I VAN\ BAL
- oxigénért
Nem tudom, megfigyelték-e, hogy új korszakát éli - az évszázados hagyományokat követő, vérbeli - báli szezon.
Mindenütt sok a bál a városban, mégis legelső az elsők között a Tiszti Klub - legalábbis a megrendezett (és megrendezendő) bálok tekintetében biztosan.
Most is - az idén már sokadik bálként - együtt rendezték a kanizsai „OXIGÉN" Alapítvány kuratóriumával a március 6-i, szombati alapít-ványbélt.
Az alapítványról, a bálról, a bál zenekaráról, a bál céljáról és még sok mindenről beszélgetett dr. Heim Tamás főorvossal, az OXIGÉN Alapítvány kuratóriumának elnökével, dr. Éberling György adjunktussal, az OXIGÉN Alapítvány kuratóriumának tagjá-
val, és Nemere Lászlóval, a Vígadó zenekar vezetőjével Ernszt Katalin, Tiszti Klub igazgató.
E. K.: Főorvos úr, mikor, miért és milyen céllal alakult az „OXIGÉN" alapítvány?
Dr. H. T.: 1992. novemberében alakítottuk meg az alapítványt. Köszönettel és tisztelettel kell elmondanom, hogy az alapító szerepét, jelentős alapösszeg biztosításával, Polics József, a MINI FÜSZÉRT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője vállalta. És a miértről. Mint azt akár ön is észlelhette az utóbbi években, miután Nemere László zenekarvezető, az ön férje, egy súlyos autóbaleset után intenzív therápiás osztályunk betege volt, hogy műszereink, berendezéseink nagy része elhasználódott, elavulttá vált, s a kórház
szűkös fejlesztési lehetőségei cseréjüket, korszerűsítésüket nem tették lehetővé. A múlt évben úgy döntöttünk, hogy a tervezett kórházi rekonstrukcióra való reményteljes várakozás mellett mi is teszünk valamit a fejlesztésekért. Mindezt tetézi az a tény, hogy a Vigadó zenekar is csaknem ingyen vállalta a fellépést.
E. K.: Igen. Az a gyönyörű ezeknél az alkalmaknál, hogy mindenki megérzi az elérni kívánt célok nagyszerűségét, és már az ilyen bálok előkészületeinek időszakában kiderül az emberekről, hogy milyen nagylelkűek. Annyit beszélünk az elidegenedésről, az emberek egymástól való elhidegü-léséről! S ezért olyan nagy élmény nekem mindig, amikor az emberek ennek az ellenkezőjéről győznek meg. Szerin-
tem egy jó példa - százat csinál. Emlékezzenek milyen pesszimista hangok fogadták a klubunkban rendezett első alapítványbált, melyet akkor a Könyvtárpártoló Alapítvány javára rendeztünk. S az élet a mi hozzáállásunkat erősítette meg; lassan már nem is tudjuk, hány alapítványbált, illetve jótékony célú bált tudhatunk a hátunk mögött.
N. L.: Mostanában kérdeztek meg engem, hogy mi lehet a feleségeméknek, azaz a Tiszti Klubnak az „üzlet" e bálok megrendezésében, hiszen - hogy csak a közelmúltat említsem - sem a Vöröskeresztes bálon, sem a „Segíts, hogy segíthessünk" alapítvány bálján, s ezen a mos-tanin sem kérnek például helyiségbérleti díjat. Ugyanakkor szinte egyfolytában csinosítások, korszerűsítések folynak ebben a házban, tehát a pénz biztosan nagyon kéne.
E. K.: Szerencsére más forrásokból biztonságosan biztosítjuk a bevételeinket. Én örülök tehát a legjobban, hogy a
Jézusnak is volt felesége?
- A világbékého/, vezető egyik legfontosabb lépést a világvallások teológusai tehetnék meg, amennyi bon az (í feladatuk lenne egy kötelezd érvényű „világephosz" kidolgozása, illetve.'' megfogalmazása. Az ez irányú áttörést mindenképpen a ino-noteista vallásoknak kellene végrehajtaniuk - önnek a véleményének adott hangot a közelmúltban Bécsben Piiichas Lapide, frankfurti professzor, vallásfilozófus.
A németországi idegengyűlölettel és az antiszemitizmussal összefüggő eseményekkel kapcsolatban a tudós aggodalmának adott hangot. Azonban remény-
teljesnek nevezte az elmúlt betekben számos német városban a rasszizmus és az idegengyűlölet el Ion megrendezett fáklyás, tiltakozó felvonulásokat.
(''''Kiadásának végén „túltengő fantáziának" minősítette azokat a nézeteket, amelyek szerint egy vatikáni összeesküvés következtében nem lio/./.ák nyilvánosságra az 1947-ben felfedezett qumráni tekercseket -mivel azok a/. egyházi tanítás teljes revízióját követelnék meg; amennyiben azt tartalmaznák, hogy Jézus nős volt, Pál apostol pedig római kém...
Horváth l.ászló
VII. Kdwari is furcsállotta
Megváltozik az angol koronázási eskü szövege?
Az angliai angiikán egyház prímása, George Carey a brit uralkodók koronázási esküszövegének a megváltoztatását követelte a közelmúltban. Esküjében a brit uralkodók kötele< zik magukat arra, hogy megvédik az államegyházat. Tekintettel arra, hogy a lakosságnak már nem a túlnyomó többsége vallja magát az anglikán egyházhoz tartozónak, a szöveg Idevágó kitételének felülvizsgálatát követelte a canter-
buryi érsek. Az eredeti szövegen mindenesetre már Erzsébet királynő dédapja, VII. Ed-ward Is megütközött. Amikor 90 évvel ezelőtt történő megkoronázása alkalmával a koronázási eskünek azt a részét olvasták fel, amely a pápasággal való szakításról szól, mások által is jól hatiható hangon hozzáfűzte: „ez katolikus alattvalóim megsértése...,"
- hl -
A napokban került könyvesbolti forgalomba Nagykanizsa reprezentatív fotóalbuma. Képünkön Kotnyek István dedikálja könyvét,
(Erdei András felvétele)
Fiú vagy lány? Egyre megy! Mary Poppins házhoz megy!
Kiilört szolgáltatás: Ingyenes „barátkozás-óra"
NK. EÖTVÖS TÉR 16. III/305. Tel.: 93/14-137/77
Hétköznap: 8-13-ig Szerdán: 8-17.30-ig
1993. március 19.
KANIZSA
27
jótékony célú bálokon nem kell bérleti díjat kérnem. S, hogy mégis mi az „üzlet" ebben? Napnál világosabb; megpróbálunk színvonalasan dolgozni azért, hogy a jótékony célú bálok résztvevői közül -új és új bálok jövendő rendezőit győzzük meg arról, hogy a Tiszti Klubban érdemes bált rendezni. Márpedig nem minden bál terembérmentes...
Dr. É. Gy.: Logikus érvelés.
E. K.: Egy fontos tényt csaknem elfelejtettünk. Pedig a Vigadó zenekaron kívül minden bálon más és más járul még hozzá e bálok jó hangulatához. A műsorokat biztosító amatőr- és profiművészekről beszélek. Legalábbis azokról, akik „csökkentett gázsival", vagy ingyen „dolgoznak", mint például számtalan esetben: az Igricek együttes, vagy a város néptáncosai, a divatbemutatók manökenpalántái és még sokan mások.
Dr. É. Gy.: És biztos vagyok abban, hogy más jótékony célú bálokra is egy csomó cég és vállalkozó ajánlja
fel (ingyen) a sok-sok tombolatárgyat, hiszen a tombolabevétel sem megvetendő!
Dr. H. T.: fgy van! S éppen ezért - a többi bál rendezőihez hasonlóan - mi is közölni fogjuk - a bál után a „támogatók listáját". (Örömmel adunk helyt. - a szerk.) Reméljük, hogy hatékony reklám ez a minden elismerést megérdemlő cégeknek, vállalkozóknak. S ugyanúgy fontos az, hogy e bálokon személy szerint kik vettek részt, azaz így kik járultak hozzá a bálok kitűzött céljaihoz.
Dr. É. Gy.: Ugye annyit azért még szabad hozzátenni mindehhez - itt az újságban is -, hogy az „OXIGÉN" Alapítvány minden anyagi és más támogatást nagyon szívesen fogad. Reméljük, hogy támogatóinkkal együtt elérjük azt, hogy hatékonyabb, humánusabb betegellátásunkat mihamarább lehetővé teszi egy olyan műszerpark (is), mely megközelíti, vagy eléri az európai színvonalat.
Ernszt Katalin
Erdős Géza esperes az egyházakról
In memórián Eördögh Virgil
I
Eördögh Virgil kiválasztott ember volt. Szeretetre és tiszteletre | választották ki.
Mellette a beteg egészségesnek érezte magát, az elkeseredett re- |
ményt kapott. Az a mély szeretet és tisztelet, amely sugárzott be- 1
lőle, felemelte a lelkünket. |
Hitt az emberben. Mindenkiről a szépet, a jót, az igaz valót |
feltételezte. Gondolkodás nélkül megelőlegezte a bizalmat, bizo- g
nyitván bátorságát. I
Mindig a szemünkbe nézett. Mélyen, nagy erővel, a beavatkozás |
biztos tudatával. Érezte, tudta szellemének késztető energiatömegét, |
melyet bőkezűen szórt felénk. |
Mindnyájunkat jóra indított. Mindig csak a jóra, a lehetőségek 1
között a legjobbra. Hiszem, hogy ez a késztetés örök életű. Mert |
ha a mindennapi gondok, bajok elvisznek is minket ilyen-olyan g
irányba, ha az elszenvedett fájdalmak, sérelmek megkeserítik is |
életünket, azért a megbocsátás pillanata nem marad el. Talán nem |
is gondolunk rá, de tudatunk mélyén ott élnek az ő bátorító szavai, |
szeretetének minden megnyilvánulása. |
Nemcsak hiszem, de tudom is, hogy csak földi valója ment el. I Fényes lelke itt maradt velünk, erősít, épít minket.
Ennek a hitnek ad hangot az a tizennyolc kép, festmény és f
grafika, amelyet halálának ötödik évfordulójára készítettem. A hála %
melegsége hat át, amikor meghajtom fejem az emlékezés pillana- |
tában, és szívemben nem gyász ül, hanem tiszta szeretet, amelyből | sokat kaptunk és kapunk most is Tőle.
> Elmondt: Orvos Katalin §
Lejegyezte: Menyhárt Erika |
Az Eördögh Virgil kanizsai pszichológus emlékére rendezett ki- |
állítást március 22-től április 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők |
a Helyőrségi Klub kiállító termében. f

Európa, valamint Magyarország történelme eseményekben és fordulatokban egyaránt gazdag. Az egyes politikai irányzatok nagy hatást gyakorolnak az egyházra. 1953—93-ig terjedő négy évtized alatt sok támadás és elnyomás érte a katolikus egyházat. Dr. Erdős Géza esperes úr arra a kérdésemre, hogy szerinte milyen volt a helyzete az egyháznak e 40 év alatt, így válaszolt:
- Az egyház nem köti magát egyetlen rendszerhez sem. Minden rendszerben teljesíti Krisztustól kapott küldetését az adott körülmények között. Ez nálunk az elmúlt 40 évben bizony nagyon gyengén működött, de az egyház mindig az üldözések kö-
\ zött edződik meg. Az egyház \ minden társadalmi rend fölött \ áll, akár diktatúra, akár kapita-\ lizmus, azaz demokrácia van egy \ országban, az egyház akkor is \ teljesíti feladatát, az evangélium : hirdetését.
- Mi volt a jelentősége II. Já-j nos Pál pápa magyarországi lá-I togatásának?
- Magyarországi látogatásá-\ nak jelentősége abban áll, hogy i a Szent István által megtérített i ország kereszténységét felemelje \ az erkölcs romjaiból, hisz az el-; múlt évtizedek egyházüldöző po-i litikája szinte jégveréssel egyen-\ lő pusztítást végzett a lelkek vi-\ lágában. Erőt öntött a magyar ; püspöki kar tagjaiba, az egyház \ papjaiba és híveibe egyaránt. A ; jövő bíztató képét vázolta fel \ előttünk, ha hitünkhöz ragaszko-\ dunk.
- Milyen változtatások és új ; intézkedések jellemzik az egyhá-j zi életet?
- Az egyház intézkedései és ; változtatásai elsősorban liturgi-; kus vonalon hoztak változást. A \ liturgia nyelve a latin helyett \ mindenütt az illető ország honi j nyelve lett. Megindult a párbe-\ széd a különböző egyházakkal, \ sőt a másképp gondolkodókkal \ is. Az egyház nyitottabb lett a \ világ felé. Tiszteletben tartja az i; emberi jogokat és a vallássza-jl badságot is.
- Előtérbe kerültek a karitatív és missziós tevékenységek, egyre többet próbálunk segíteni más, lemaradt országokon, s a napjainkban dúló háborúk is megkövetelik a segítséget. Az egyház hogyan áll hozzá e kérdésekhez?
- Az egyház missziós tevékenysége létének első pillanatától fogva megvan. Az egyház missziós egyház. Az apostoloknak adott parancs: „Menjetek az egész világra, tanítsatok minden népet...". Ez ma is áll, és él. Az apostolok csodálatos és eredményes igehirdetői tevékenysége az egész római birodalom életét átalakította. Az elmaradt országok megsegítése terén is próbál tenni valamit az egyház. A világ vezetőit felszólítja a segítésre, nem sok sikerrel, de erkölcsi kötelessége, hogy a kormányokat buzdítsa erre. Az egyház a háborút mindig elítélte, kivéve a jogos, önvédelmi háborút. Ha megtámadnak, védekeznem kell, az országot meg kell védeni. De a területszerző, hódító háborúkat mindig elítélte.
- Az egyházi élet „szürkeségét" milyen eszközökkel próbálják enyhíteni; a hívőknek milyen előadások megtekintése áll a rendelkezésükre?
- Kulturális tevékenységek szinte lehetetlenségszámba mentek az előző évtizedekben. Ma már mindenre van lehetőség, csak ember nincs. De nálunk, Kiskanizsán, igen. Színdarabok, misztériumi játékok, templomi műsorok, Mikulás, anyák napi ünnepélyek teszik szebbé életünket. A művelődési házba jó előadókat hívunk időszerű kérdések előadásához. A városban megindult a Világiak Hittudományi Szemináriuma, a Szent Imre Plébánia templomban. Kiváló előadók, egyetemi tanárok előadásaival igyekszünk az emberek lelki és szellemi színvonalát emelni. Remélem, ez meg is fog változni a jövőben...
Körülöttünk sok minden változhat, de személyiségünk és céljaink megmaradnak.
Balogh Eszter
A lélekre várni kell!
Kgy Himalája-cxpcdició alkalmával történt az alábbi eset. Amikor a hegymászók is a kíséretük nagy emelke-
dőkön keresztül az első fennsíkra megérkeztek, pihenőt tartottak. Az indiai teherhordók kimerülten roskadtak össze.
A csoport vezetője pár perc múlva indulásra szólította fel a csapatot. A te-
herhordók in cg sem mozdultak. Mintha süketek lettek volna. Szemükkel hol a mélybe, hol a magasba tekintettek. A csoport vezetője még liangosahban kiáltott rájuk. Ők meg sem mozdultak. A néma hallgatást egy
szikár, idősebb férfi törte meg:
- Iram! Nem tudunk tovább lépni, menni. Imádkoznunk kell, hogy a lélek utánunk jöjjön, mert bizony egy kissé lemaradt tőlünk!
- hl -
■II
[
KANIZSA
1993, március 19.
KIEGESZITETT KOZMONDAS
KARINTHY gydgysz. üvegcse * GANDHI FEGYV. FELKELŐ 7 TOVATA-SZl''TJA TARGYRAG a don mellékfolyója V ZA''RT CSOPoRT ...vilmos /legen-da''ssva''j-cl hos/ SZE''M, 6ARIUM tétlen re MÉNYKEDÉS közép-Kori varak része
szellemes meg/l lapita''sa „... volt SZÖKÉSÉ -GE * /JUHAÍSZ GY./ mCianyag - FAJTA FoRD da-tumRAG 5ssze-visz-sza a''zó! SZOVJ. repülőgép a''llat -angolul
v v y v y ■ ■ v
konyhai eszköz » " la''cma
>A NÁSZT emel ellene ,re''g.
» NORMA szerzője
L erdei A''LLAT hi''mJe > V VI''ZI „ ja''rmű >
török TARTOM.
VIllA''K * arra''bb nyom > Y SZAPPAN-MA''RKA *
6RENDA ajka''val érint IZRAELI FFINÉV
L A HAMLET RE''SZLETE! > római íz/m9k * ARGON beiktat f V
ENGED A SZORÍTÁSBÓL CIPŐ JELZŐJE IS LEHET
nobeld.am közgazd. FAJDALOM-CSILLAP.
HAZAI SPoRT ■ TRÓFEA Volt v OLASZ TV, FORD. > v NYAKRAVALÓ * v LOCSOG Ó * v
nemet autóklub RAHOV -MAGYARUL FŐNÖK
r SOMOGYI KÖZSÉG > v PL. AZ 1''-RÓASZTAL - v SZENVEDÉS
megke-vert tej! Komaromi HELYSÉG
AZONbAN v PÉNZZEL SEGl''Tő v KATONAI FÖVEG V. V
RIAD BELSŐ RÉSZ l HANGTA-IAM TŰZ!
r | v v VASÚTI pa''lya >
KÉTHARMAD !
NEM FOGYASZT SZESZES ITALT v D ■ ■• v KETTŐS U1Ő >
Beküldési határidő: március 26.
Lapunk 10. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Sok mindent megvetünk, hogy önmagunkat ne vessük meg.
A sorsoláson Kelemen Józsefné, Stróbl Józsefné, Szabadi Sán-dorné és Tóth Gizella kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- Mi a legnagyobb légikatasztrófa?
- ???
- Ha a toalettkacsa és a szárnyasbetét összeütközik.
Receptötlet
TONHALAS KELBIMBÓSALÁTA
Hozzávalók: 400 g kelbimbó (mélyhűtött is lehet), 100 g olajos tonhal (vagy egyéb olajos hal), petrezselyem.
Az öntethez: 1 kemény tojássárgája, 1 citrom leve, 1 dl salátaolaj, 1 ek. mustár, 1 kk. szardellapaszta, só, bors.
A megmosott kelbimbót enyhén sós, kevés vfzben fedő alatt puhára pároljuk, alaposan lecsepegtetjük, hagyjuk teljesen kihűlni. A halat kiemeljük az olajból, azt is Jól lecsorgatjuk, körömnyi darabkákra tördeljük. Elkészítjük az öntetet: A tojássárgát
villával megtörjük, cseppen* ként hozzáadjuk az olajat, keményre-habosra keverjük, azlán elkeverjük benne a citromlét, a mustárt, a szardel-lapasztát, végül ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. A kihűlt kelbimbókat kettévágjuk, hozzáadjuk a halat és óvatosan, hogy össze ne ''törjük, hozzákeverjük az öntetét. 15-20 percig szobahőmérsékleten pihentetjük, tálaláskor meghintjük a tetejét petrezselyemmel. Bármilyen hirtelen sült, semleges ízhatású húsfélékhez kitűnő.
Tavasz a kultúrában, kultúra a tavaszban Nagykanizsa, Hevesi Sándor Művelődési Központ 1993. március 18-áprllls 15.
Március 18. 10.30 és 13.30 órtkor Lázár Ervin: A kisfiú és az oroszlánok BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ Március 20. 19 órakor Jazz hangverseny világhírű sztárokkal Vendég: A Bop Art Orchestra, Zbignicw Namyslowski és Krystof Scieranski Március 21. 19 órakor Slitó András: Advent a Hargitán Nemzeti Színház Március 24. 19 órakor
A grúz állami táncegyüttes műsora Március 25. 13.30 és IS órakor A nagykanizsai szimfonikus zenekar koncertje (ifjúsági bérlet) Március 27. 19-02 óráig
Nosztalgia Kávéház Március 30. 19 órakor SUtő András: Vigyorgó búbánat A Veszprémi Petőfi Sándor Színház előadása (Hevesi-bérlet) Április 1. 19 órakor A HSMK vegyeskarának koncertje
Április 2. 18 órakor
KORTÁRSAK koncert Április 3. 19 órakor
A Kanizsa táncegyüttes gálaműsorral Április 6. 19 órakor Sütő András: Vigyorgó bűnbánat A Veszprémi Petőfi Sándor Színház elő-adása (Bródy-bériet) Április 8. 18 órakor MASKARADES - Görög népzenei együttes inflsora Április 15. 19 órakor Huszka Jenő: Mária főhadnagy FŐVÁROSI OPERETT SZlNHÁZ KIÁLLÍTÁS Április 10-ig Varga Tamás szobrászművész tárlata
A rendezvénysorozat támogatói: MOL. Rt.
ROTARY FÚRÁSI KFT. BUDAPEST BANK RT. Nagykanizsa MAGYAR HITEL BANK Nagykanizsa SZABÓ IMRE vállalkozó
illi március 1<J 11 KANIZSA L -1— 29
KERTBARATOKNAK
Zöldségnövények öntözése
A házikertekben általában a zöldségnövényeket öntözzük. Közülük elsősorban a káposztafélék, a zeller, a spenót, a retek és a saláta igényelnek rendszeres vízutánpótlást. Hosszan tartó szárazságban azonban minden zöldségnövényünk meghálálja a kis adagú öntözést.
A frissen kipalántázott zöldségfélék talaját csak 20 cm mélységig áztassuk be, mert különben a tápanyag a palánták sekély gyökérzete alá mosódik. Kifejlett korban azonban 30 cm mélyen öntözzük be a zöldségfélék talaját.
A meteorológusok az eső mennyiségét milliméterben
adják meg. Ennek példájára az öntözés adagjait is milliméterben adjuk meg. Ennek figyelembevételével 1 négyzetméteres terület 1 mm-es beöntözéséhez 1 liter víz szükséges. Egyszeri öntözésre hűvösebb időben 30 mm vizet, napos, száraz időben -az erős párolgás miatt -40%-kal többet adagolunk. Forró országban négynaponként, száraz időben hetenként, egyébként tíznaponként ajánlatos öntözni.
A kora tavaszi hideg, száraz időben a palántákat 20 cm mélyen beöntözzük. Ezután ötnaponként 10 mm vizet adunk. Ez csak a legfelső, átmelegedett, 10 cm vas-
tag talajréteget nedvesíti meg. Ha több vizet juttatunk ki, akkor a műtrágyák tápanyagai 20-30 cm mélyre lemosódnak, de a gyökerek 10 cm-nél mélyebbre „nem mennek utánuk" a hideg talajba. Ezért a növények mélyebb beöntözéskor éheznek. Késő tavaszi, hűvös időben a palántákat 20 cm mélyen öntözzük be, majd három hétig ne adjunk vizet. Forró, száraz időben a palántákat ajánlatos négynaponként öntözni. Az öntözést reggel vagy este végezzük, nehogy a növényt lehűtsük. Figyeljünk arra, hogy túl hideg vízzel ne öntözzünk!
Á. Kartai Csilla
FÉNY szalagon
pyjQ szalagon
KETSZAZEZER FORINTOS LOPÁS
Az utóbbi időben feltűnően szaporodnak a külföldi állampolgárok által elkövetett közlekedési szabálysértések, illetve az ilyen jellegű bűncselekmények. S ebben az a legbosszantóbb, hogy emiatt olykor ártatlan emberek is veszélybe kerülnek, ráadásul tetemes nagyságrendű károk keletkeznek. Némi túlzással szólva, akár azt is mondhatnánk: örülhetünk, ha csupán sérüléssel járó baleset történik, nem kell hírt adni tragédiáról...
íme egy példa! Galambok irányából Nagykanizsa felé hajtott kistehergépkocsival egy jugoszláv állampolgár, ám vezetés közben elaludt a volánnál. Sajnálatos módon fának ütközve állt meg, s a járművezető, valamint utasa egyaránt súlyos, de szerencsére nem életveszélyes sérülést szenvedett. Az autóban mondhatni rekord nagyságú, 1.800.000 ezer forintos kár keletkezett.
Meglehetősen gyakoriak Nagykanizsa környékén a gázcseretelepek sérelmére elkövetett bűncselekmények. A kö-zelmúlban - lakatlefeszítés módszerével - behatoltak a
kisfakosi gázcseretelepre,
ahonnan több mint nyolcvanezer forintnyi gázpalackot emeltek el.
Továbbra is dívik a boltbetörés. A zömében ismeretlen tettesek szinte mindent elkövetnek a zsákmányszerzés reményében. A közelmúltban -tetőbontás módszerével - behatoltak a börzöncei 7-es számú vegyesboltba, majd a tolvajok élelmiszerrel, italokkal felpakolva távoztak. Előzetes becslések szerint a kár harmincötezer forint körül mozog.
Súlyos sérüléssel járó baleset történt a murakeresztúri vasútállomáson. Az egyik fi-tyeházi lakos leesett a Nagykanizsára közlekedő vonatról, s a szerencsétlenül járt ember egyik lábát a szerelvény levágta.
Betörők jártak az éj leple alatt a sormási vegyesboltban, s mintegy kilencvenezer forintnyi áruféleséggel felpakolva távoztak. (Előzetes becslés szerinti adat!)
Zalakaroson - fényes nappal! - eddig még ismeretlen tettesek kinyitottak egy Mercedes típusú személygépkocsit, amiből többek között ru-
haneműt, lakáskulcsot, igazolványokat vittek el, körülbelül százezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. Nagykanizsán az egyik Trabant típusú személygépkocsiból kétszázezer (!) forint készpénzt tulajdonítottak el. Hogy a károsult miért tartott ennyi pénzt az autóban, azt aligha lehet(ne) megmagyarázni...
Sajnos az utóbbi időben a vendéglátóhelyeken meglehetősen sűrűen fordulnak elő verekedések, pedig az ilyen kellemetlenségek megelőzhetők lennének. Esetenként nem kellene mást csinálni, mint egyszerűen kiebrudalni a pityóká-san betérő „kedves vendégeket"! Persze vannak olyan helyek - TISZTELET A KIVÉTELNEK!!! -, ahol még a sárga földig lerészegedett emberek pénzére is szükség van, a forgalom szinten tartásához... Aztán amikor az alkoholmámoros ürgék törni, zúzni, verekedni kezdenek, csak akkor hívják sebtében a rendőrséget. S ha netán az egyenruhások néhány perc késéssel érkeznek, akkor felelősségre vonják őket: miért késlekedtek?...
(Völgyi)
Hogy is van ez?
A Múzeum téri kijá-róhoz egyszerre érkezik autós, gyalogos. A gyalogos a járdáról integet: tessék, szabad az út. Az autós a kocsiból jelzi: csak ön után, kedves hölgyem... Egy kis ideig tanácstalanul állnak, majd egyszerre indulnak: autós, gyalogos. Fékcsikorgás, perlekedés, káromkodás... Személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett, a KRESZ szerint az autósnak volt elsőbbségeid
- Tessék parancsolni! - teszik elém az étlapot a kongó étteremben. Belenézek a pénztárcámba; sertéspörkölt, savanyú.
- Szép adag sertéspörkölt, rendel! - harsogja a pincérnő.
A tányéron néhány húsdarab és sok-sok burgonyaszelet. A köret nagy adag, tele van a tányér.
Igen, ez már közgazdaságtan: a hús drága, a burgonya olcsó.
Az élelmiszerboltban söprüvel fogadnak a lányok. Zavarban vagyok.
- Záróra van már? -érdeklődöm.
- Á, dehogy, majd fél óra múlva - mosolyognak rám. - Szeretnénk már hazamenni.
Furcsa, hogy az üzletvezető sem érti, miért vagyok fölháborodva.
Sz. J.
30 IMMIMMMi KANIZSA Ilii 1993 | március 19.
SPORT • SPORT • SPORT
Labdarúgás
Megkezdődött a bajnoki pontvadászat a legkedveltebb sportágban. Újra benépesültek a pályák, újra megindultak a „sorok" a stadionokba, s különösen sokan voltak kíváncsiak a zalai rangadóra, amelyen ZTE-Olajbányász 0-1 (0-1) A tavaszi rajton a 2 bajnoki pontot érő gólt Dómján szerezte az első félidő végén.
Érthető, hogy a találkozó lefújását követően az olajos „csatakiáltásoktól" volt han-
Bravúros rajt a ZTE ellen
gos az öltöző, érthető, hogy nagyon boldogok voltak a kanizsaiak, játékosok és szurkolók egyaránt, hiszen nagy sikerrel, bravúrral kezdték meg a nyárig tartó, hosszú sorozatot.
Németh Lajos, az olajosok mestere: - Először is mindenkinek köszönetet mondok: vezetőknek, játékosoknak és annak a mintegy 1500(!) kanizsai szurkolónak, akik a 90
Kanizsai legek II.
A városban működő egyesületek, a szakosztályokban folyó utánpótlásnevelés eredményeként számos szakágban kiváló szakemberek dolgoznak, nagyszerű tehetségek bontogatják „szárnyaikat". A végzett rendszeres és folyamatos, következetes szakmai mynka, a gyerekek jó hozzáállása, tehetsége számos siker forrása lett.
A kanizsai legjobbak sorából is kiemelkedő évet zárt a Vízmű legeredményesebb úszója, a Zrínyi-is-kola 8. osztályos tanulója,
HOLLÓ ADRIENN.
- Rendkívül munka- és időigényes a mi sportágunk, hallatlanul keményen kell dolgozni az eredményekért, a kiugró sikerért. Tény, hogy egyre nehezebb ösz-szeegyeztetni a sokrétű tevékenységet, hiszen minden szakterület rengeteget követel. Most azonban felszabadult és nagyon boldog vagyok - hangoztatta a díjkiosztó ünnepséget követően a kiváló úszó.
A nagyszerű adottságokkal rendelkező kislány évek óta korosztálya legjobbja, egyik sikerversenyzője. Több számban is jeleskedik, de elsősorban mellúszásban ért el kiemelkedő eredményeket.
- Adrienn, a mi büszkeségünk, aki évről-évre egyre jegyzettebb eredményekkel büszkélkedhet, de ezért valójában sokat is tett. Az elmúlt évben az országos serdülő bajnokságon és a diákolimpia or szágos döntőjében egyaránt bronz érmet szerzett. Serdülő válogatott a nemzetközi porondon is bizo nyitott az aranyjelvényes minősí téssel rendelkező versenyzőnk -értékelt Papp Miklós edző, aki joggal osztozik a kiváló versenyző sikereiben.
A tanulásban és sportban egyaránt kitűnt Holló Adrienn kiemelkedő sport- és tanulmányi eredményei alapján elnyerte a Magyar Köztársaság jó tanulója-jó sportolója címet is, valamint Zala megye legjobb serdülő sportolója díjat is.
A fiúk mezőnyében, a számos jegyzett és nagy jövő előtt álló
perc alatt kitartottak mellettünk. Ez kérem, rangadó volt a javából, s ezt nem a színvonalra, hanem a küzdelemre értem, meg a taktikára, a helytállásra, a bizonyításra. Most meggyőződhettek, hogy az őszi l-l mit ér, most meggyőződhettek, hogy a megyei derbin minden lehetséges és a srácok nem foglalkoztak azzal, hogy a ZTE a nagy esélyes. Bár ez megsokszorozta az erőt, erősítette a hitet, a „tartozást" és a fiúk a küzdőtéren azt is elfelejtették, hogy tarta-lékosan vettük fel a küzdelmet, hiszen Kepe és Visnovics sérülés miatt hiányzott. A lényeg, hogy a volt NB l-estől egyáltalán nem ijedtünk meg, az történt, amit mi akartunk. Győztünk, s ezzel 3 pontot szereztünk a szezonban a ZTE-től.
Bedő István újságíró (Zalai
Új Hírek sportrovat): - Megérdemelten nyertek az olajosok, akik jobban akarták a sikert, s ezért valójában sokat is tettek. Többségében érvényesült elképzelésük, s ebben a küzdelemben jobbak voltak.
A tavaszi idény második, vasárnapi fordulójában ismét nehéz feladat vár az olajos-fi-úkra, akik hazai környezetben lépnek pályára. Ezúttal a listavezetővé előlépett Dorog vendégszerepel városunkban, amely szívós, kemény ellenfél.
- A Doroggal mindig is nagy harcot, szoros játékot vívtunk. Nagyszerű csapatot fogadunk, amely ellen okosan és taktikusan kell játszani, s ekkor nem maradhat el a siker, és ekkor ér valójában sokat a rajton szerzett két bajnoki pont - hangoztatta az olajosok szakvezetője.
(bl)
versenyzők közül kanizsai rangelső lett
KANDÁR ZOLTÁN,
az Olajbányász atlétája, akivel az egykori válogatott, kiemelkedő sikereket elért édesapa, Kandár Tibor ismertette meg az alapokat, vezette be a szakág „világába".
A szorgalmas és tehetséges fiú felkészítését 1992-ig Bene Csaba edző irányította, aki jelenleg társadalmi munkában foglalkozik a tehetséges versenyzővel. Évről-évre egyre szebb eredményeket ért el, annak ellenére, hogy igen nehéz egyesületi és szakosztályi körülmények között dolgozik. így aztán különösen értékes az a tevékenység, az az eredménysor, amellyel Kandár az elmúlt évben előrukkolt.
- Zoli, de a többi versenyzőnk is messze nem az ideális feltételek mellett érte el nagyszerű eredmé-
nyeit. Én már belefáradtam a pa-naszkodásba, szerencsére még vannak a gyerekekben hajtóerők, bizonyítási vágyak, akiknek valójában igen sokat kellett tenni az országosan is jegyzett eredményekért - kezdte Parti Tibor vezetőedző, majd így folytatta: - Örülünk, hogy a szakértők felfigyeltek a tehetséges atlétákra, köztük is a kitüntetett Zolira, aki sikeres évet zárt. Kiemelkedő eredményeket ért el rövidtávokon, és 100 méteres síkfutásban országos serdülő bajnok, 200 méteren ezüstérmet szerzett, amit óriási dolognak tartok.
Az olajosok üdvöskéje az elmúlt évben aranyjelvényes minősítést szerzett, aki egyébként a Batthyány-gimnázium II. osztályos tanulója, s aki a sport mellett a tanulásban is jeleskedik.
Balogh Antal
Hétvégi sportműsor
SZOMBAT
Kézilabda. NB I B. Nők: Olaj-bányász-ÁFOR SE, Olajbányász munkacsarnok, 11.00. Labdarúgás. Megyei bajnokság: MAV NTE-Lenti Tsz, MAV NTE pálya, 15.00. Ülőröplabda. OB l-es férfi rájátszás az 1-6. helyért. Dr. Mező-gimnázium, 11.00.
VASÁRNAP Labdarúgás. NB II: Olajbá-
nyász-Dorog, Olajbányász pálya, 15.00. Városkörnyéki: Baj-csa-Pogányszentpéter, 15.00. Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrája. Indulás: autóbuszállomás, 7.00. Gyalogtúra: Lenti-Gosz-tola-Lendvadedes-Lovászi. Táv: 14 km. Visszaérkezés: 16.10.
Ülőröplabda. OB l-es férfi rájátszás az 1-6. helyért. Dr. Mező-gimnázium, 8.00.
1993. március 19. 11 KANIZSA | 31
SPORT • SPORT • SPORT
Ké/ilahda
A kézilabdázás második vonalában, a nők mezőnyében a kanizsai színeket az Olajbányász együttese képviseli, amely Fekete Zoltán edző irányításával készült fel a folytatásra. ''
Az előző bajnokságban még NB l-es olajosok tulajdonképpen változatlan feltételek mellett vágnak neki a második félidőnek, ahol továbbra is szűkös lehetőségek állnak rendelkezésre. Kevés a játékosok száma, a többség is nagyon fiatal, s így aztán bőven ráférne egy kis erősítés a csapatra, ám a pénz az nagy hiánycikk.
- Tettük a dolgunkat. A lelkesedés, a hozzáállás terén minden kerettag hozta magát, bár sérülések és betegségek ugyancsak bezavartak a felkészülésbe. A „mag" összeállt, s ha a tervezett csapatot tudjuk szerepeltetni, akkor nem féltem a lányokat - hangoztatta a szakvezető.
Az alapozást követően február második felében kezdték
TAVASZI RAJT AZ NB I B-BEN
el a formábahozás időszakát. Ennek során számos előkészületi és kupaversenyen szerepeltek, melynek során biztató formát nyújtottak. Jól jött a kanizsai olajos-sörös torna, a sellyei nőnapi nemzetközi kupa, valamint a rajt előtti fonyódi kupaverseny.
- A mezőny, az NB I B Nyugati-csoportja olyan amilyen, s ebben könnyedén uralkodhatnánk, ha lenne egy olyan bázis, ami felvállalna bennünket. Ezt komolyan mondom, hiszen ebben a színvonalban egy ütőképes csapattal simán menetelhetnénk. No, ősszel hátrányba kerültünk, de oly szoros a középmezőny, hogy egy huszáros hajrával még így is dobogóközeibe kerülhetünk - vélekedett Szloboda József, az olajosok szakosztályvezetője, aki feleségével és a szakvezetővel gondozzák az NB I B-s csapatot.
A kanizsaiak holnap (szombaton) hazai környezetben kezdenek, amikor olajos-rangadóra kerül sor. Ugyanis a vendég az ÁFOR SC együttese lesz, amelyet nagy harcban egy góllal győztek le az őszi idényben.
Az olajosok további tavaszi menetrendje. Március 27-én: Dunaújváros-Olajbányász. Április 2-án, 12.00 óra: Olajbányász-Magyar Kábel. Április 10-én: PEAC Babits-Olajbá-nyász. Április 17-én, 12.00 óra: Olajbányász-Bp. Gold-berger. Április 25-én: Tatabánya-Olajbányász. Április 30-án: Kőbányai Acél-Olajbányász. Május 8-án, 12.00 óra: Olajbányász-MALÉV SC. Május 16-án, 12.00 óra: Olajbá-nyász-Győri Keksz Kinizsi. Május 22-én, 11.00 óra: Olaj-bányász-Szigma SE (Szekszárd). Május 29-én: Z. Caola-Olajbányász.
Bal-tal
Kupakudarc és bajnoki rájátszás
Ülorüplabda
A hosszú téli szünet után színre léptek az OB I-ben szereplő ülőröplabdázók, akik a Magyar Kupáért küzdöttek Tatabányán.
- Összesen 10 csapat vett részt a kétnapos kupaversenyen, ahol többszakaszos versenyrendszerben mérkőztünk. Mi kiemeltek voltunk, s így csak később kapcsolódtunk be a küzdelmekbe - kezdte Czvet-kó Tamás, a kanizsaiak edzője, majd így folytatta: - Végeredményben a 4. helyen végeztünk, vagyis elmaradt a tervezett érem, de azt figyelembe kell venni, hogy eleve tartalékosak voltunk, meg aztán a második napon megbetegedett Balogh sem állt rendelkezésre. Ennek ellenére jó bajnoki főpróbának tartom a kupaküzdelmet.
A Hamburger SK a Vásáros-naémény ellen kezdte meg a szereplést, amikor 3-0 (3, 8, 8) arányú győzelemmel mutatkoztak be, majd biztosan verték a házigazda Tatabánya
együttesét 3-1 (-7, 11, 8, 5) arányban.
A döntőbejutásért a Start Nyíregyháza volt az ellenfél, amely jobb játékerőt képvisel, s amely 3-1-re (13, 7, -7, 7) verte a kanizsaiakat. így aztán Földiék a bronzéremért játszottak a házigazdákkal, akik most visszavágtak (3-0).
A kupát a Start nyerte. A 4. helyen végzett tartalékos kanizsaiak: Balogh, Czimmer-mann, Földi J., Földi B„ Ta-
ródy, Pőcze, Kardos, Varga. * * »
Az 1992/93. évi OB I-ben holnap (szombaton) kezdődik a rájátszás, melynek során 6 csapat (Ny. Piremon, Start, Vác, Hamburger SK, Tatabánya, Pécs) küzd a bajnoki címért, a jobb helyezésekért.
- Kétfordulós, körmérkőzéses rendszerben versengünk.
Három tornára kerül sor, s ezek 2-2 naposak lesznek. A rájátszás a hétvégén Kanizsán kezdődik a 6 csapat részvételével. A második tornára Vácon kerül sor, majd a befejező tornát Nyíregyháza rendezi -tájékoztat Földi József csapatkapitány, majd a bajnoki tervekről így összegezett: - Erősödött a mezőny, s a bajnoki címre a két nyíregyházi csapat az esélyes. Mi szeretnénk a dobogón végezni.
A rájátszás kanizsai tornájára a dr. Mező-gimnáziumban kerül sor, ahol holnap 11 órától a Hamburger SK kezd, majd folyamatosan zajlanak a mérkőzések este 7 óráig. Vasárnap 8 órától folytatódnak a küzdelmek, amelyek várhatóan délután 2 órakor fejeződnek be.
(bl)
A MÁV NTE NB l-es női együttese biztosan maradt bent az élvonalban, amely a bajnokság befejező szakaszában, a rájátszásokban már csak a jobb helyezésekért küzd.
Az újabb sorozatban az Ikarus SE (Székesfehérvár) ellen kezdtek, amellyel 2 győzelemig tart a versenyfutás. Az első mérkőzésen: .
MÁV NTE-Ikarus SE 82-80 (33-33, 70-70)
Női rájátszás a 17-20. helyért. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Simonné 32, Lackner 16, Torna 12.
Végig nyílt és változatos mérkőzést vívott a két csapat. Hol az egyik, hol a másik vezetett, miközben gyakran hibáztak a játékosok. A hajrá izgalmasan alakult: Simonné, a mezőny legjobbja kosarával 2 pontos előnyhöz jutottak a hazaiak, de a befejezés előtt néhány másodperccel a vendégek egyenlítettek. A hosszabbításban fej-fej mellett haladt a két csapat, ám a végén a kanizsaiaknak jött ki a lépés.
Vágvölgyi Tamás, a vasutasok szakvezetője: - Ma már felszabadultan, nyugodtan játszhattunk volna, s erre mi lett? Kapkodtunk, türelmetlenül és sok hibával játszottunk s ebben „partner" volt az ellenfél is. Szerencsére nekünk volt egy Simon-nénk, aki példát mutatott a társaknak. A lényeg, hogy megvan
az első győzelem!
* * *
A kanizsai NB Il-es női csapatok a legutóbbi fordulóban a bajnokjelölt, fővárosi főiskolásokat fogadták.
Mező DSK-Államigazgatási Főiskola 87-89 (33-47)
Nem sok hiányzott a nagy meglepetéshez. Ld.: Csontos 20, Göncz 15, Bedő 12, Németh 11.
Thury DSK-
Államigazgatási Főiskola 36-72 (14-41)
Már az első félidőben eldőlt a találkozó sorsa, miután a kanizsaiak erőssége, Molnár Dóra sérülés miatt kivált a csapatból.
(-al)
Kosárlabda
A
helyezésekért kii/(lenek a vasutas* lányok
32 I KANIZSA ». . á 1993, március 19.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: NajO''kanizsu, Király u. 47. I. emelet.
Telefon: »3/i2-aoG
Nagykanizsán s belvároshoz közel másfél-, kétszu bál lskást vásárolnék kézpénzén. Ér A: 93/14-096-os telefonszámon. (828 K)
Nk. Rázat u. 11. VI/41. sz. il.lt kétszobás. két-erkélyes, ebédlő», összkomfortos lakát eladó. Érd.: 14 óra után i helyazínen. (820 K)_
Igényes kivitelű, új, 140 négyzetméterei caaládi ház Nk.-án, Pottaken u. 3. sz. alatt eladó. Érd.: 18 ár. után. (827 K)_
Zalakar oti „Napfény" Üdülőszövetkezetben eladó egy 2x2 hetes turnusrs jogosító örökös üdülőhatz-nilsti jog. Érdeklődni lehet ez MVOYOSZ Bp. 1146 Hermina út 47. sz. alatti azékházában, vala-mint s 1210-440/15 telefonszámon._
Elcserélném kétszobás, összkomfortos bérUkásomst kisebb komfortosra. Alsólemplomnál előnyben. Érd.: Nk. Városkapu krt 14/A. 11/3. Tölliné. (837 K)_
Nk-hoz közel, a kisbagolai hegyen 800 négyazögöl terület (azőlő. gyümölcsös, szántó) pincével elsdó. Út, víz, villany van. Érd.: Bármikor, Nk. Rózaa u- 10/E. 30. ajL címen, Wcím Tibornál. (835 K)
Kise serfői szántó téglaépülettel eladó. Éri: Nk. Ka. zanlak krt 12/A. faz/3. Árki, 18 órától. (834 K)
Badacaonytomajon eladó elegáns, új - kétszintes, 4 szobás lakóház, azínlenként külön fürdőszobával, nappalival - a hozzátartozó nagy szőlótelckkel.
Érd.: Nk. Corvin 4/A. Kelemen. (928 K)_
Nagykanizsán 3 szobás lakás elsdó (kiadó). Kazanlak krt. 10-ben. Érd.: Corvin 4/A. Kelemen. (930 K)_
Galambok, Ady B. u. 76. szám alatti, 3 azobáa lakóház üdülésre alkalmas, szsbadkézből eladó.
Érd.: 8-13 óráig. (923 K)_
Kétszobás, felújított, kéterkélyes, déli fekvésű lakáa aürgósen eladó. Érd.: Nk. Liazt F. 3/D. 4/13. Lódri. (926 K)_
Oreg-förhénc elején jól felazerell pince, azőlő, gyümölcsös eladó vagy megművelésre bérbeadó. Érd.: egéaz nap, 11-520-aa telefonon. (903 K)_
600.000 Pl + kárpótlási jegyén lakáamegoldáat keresek Zalsegettzeg környékén. 06-92-18-916. (915
K)_
Zalaszentbalázsi, kertes családi házamat elcserélném nagykanizsai egy- vagy másfélszobás, komfortos, gázfűtéses lakásra. Cím: a szerkesztőségben. (912 K)_
Eladó: Látóhegyen, a Kaposvári útról a Kisfakos előtti buszmegállónál közvetlenül a műút mellett 400 négyszögöl gyümölcsös, kétszobás, újszerű téglaépület, erkély, emeleti napozó, az egész épület alatt pince + baromfitartásra alkalmas deszkaépítmény, 7 ezer literes (betoncisztema) víztároló. Érd.: Nk. Csokonai u. 6/A. HL lph. 1/3. Tel.: 16-316. (906 K) ,_
Nk Magyar u. 149. alatt 3 szintes, családi ház eladó vagy a tetőtér szerkezetkész állapotban eladó vagy 100 négyzetméter szuterén félkész állapotban raktárnak vagy egyéb más célra kiadó vagy eladó.
Érd.: 17 óra után a helyszínen- (909 K)
Murakeresztúron, kis családi ház gazdálkodásra alkalmas nagy területtel eladó vagy nagykanizsai egyszobás bérlakásra cserélném. Érd.: Nk. Tavasz
u. 9. (908 K)_
Látóhegyen, a Csónakázó-tóhoz közel 672 négyszögöl terület épülettel, kúttal eladó. Részben gyümölcsöt, részben szőlő művelésű. 17, 17/A helyijáratos busszal megközelíthető, szeszfőzdei buszmegállótól 5 percre. Érd.: délutáni órákban, Szentes István, Nk. Magyar u. 23. (860 K)
L emeleti, kéützobás, összkomfortos önkormányzati lakásomat legalább 3 szobásra cserélném L emeletig. Érd.: 17 óra után, Nk. Liszt P. u. l/A. 1/2. (856 K)_
Kisfakos előtti buszmegállónál kétszobás téglaépület pincével, 400 négyszögöl gyümölcsössel eladó.
Érd.: Nk. Csokonai u. 6/A. ÜL lph. 1/3. Tol.: 93/16-316. (852 K)_
Bérbeadom 1980 négyzetméter területű, Gáspár-hegyi termőföldemet Érd.: 93/16-244-es telefonon. (854 K)_
Kéuzobás + étkezős, telefonos, IL emeleti önkormányzati lakásomat 2,5 vagy 3 szobásra cserélném. Érd,: Liazt F. u. l/A. II/2., 17 óra után. Tel.: 93/17-181. (868 K)_
Homokkomárom legszebb részén pince, szőlő, gyümölcsös olcsó áron eladó. Érd.: 93/19-419-es telefonon. (849 K)_
Kiskanizsa, Szent Rókus u. 11. szám alatt közművesített telek régi épülettel eladó. Érd.: Nk. Petőfi u. 43., vagy 14-090-es telefonon. Irányár: 800 ezer Pl (869 K)_
Keleti városrészben eladó földszinti 2+2 félszobás lakás fizetési könnyítéssel. 1,5-2 szobás csere is lehetséges. Érd.: a szerkesztőségben, 12-305. (870 K)
Zalaszentjakabi Rózsa-hegyen zártkerti ingatlan betegség miatt eladó. Érd.: Tóth Ferenc, Nk. Kazan-lak 11/C. 6. (880 K)_
A zalasárszegi Anna-hegyen 544 négyszögöl telek eladó. Érd.: Pásti István, Zalasárszeg, Petőfi u. 6. (885 K)_
1+2 félszobás OTP lakás OTP átvállalással vagy OTP közreműködésével eladó. Érd.: 17 óra után, Flinger Zoltán, Nk. Városkapu krL 2/A. 1/4. (885
K)_
Nyaralónak és gazdasági épületnek egyaránt felépíthető faház eladó. Az építmény boronafalas, amely a tervrajz alapján megtekinthető. Érd.: Nk. H.jgstó S. u. 20. Tel.: 11-717. (896 K)
Elsdó 323-ss Mazda 165000 Pl-ért, 125 MZ, Jawa Muslang, Simson motoros kapálógép. Érd.: 17 óra mán, Kiss, Oarabonc, Pelőft út 1. (914 K)
1500-as Zsiguli friss műszakival, zöldkártyával eladó. Érd.: Nk. Munkát u. 2/D. fiz/2. hétköznap 18 órától. (910 K)_
UAZ-469/B típ. ponyvát, 7 személyes gépkocsi műszakival eladó. Érd.: 18 óra után, Nk. Bába u.
10. (904 K)_
6 éves 2105 S-es Lada eladó. Irányár: 220 ezer Fl Érd.: Nk. Józaef A. il 44. (888 K)
ALLAS
4 órás másodállást vállalna hölgy. (Bármilyen mun-káL) Ajánlatokat „Kanizsa" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (814 K)_
Kereskedelmi és vendéglátóipari végzettséggel középkorú hölgy munkát keres. (Akár gyermekfelügyelet is leheL) Érd.: 93/14-570-es telefonszámon. (861 K)
AII5IUI.II
Kiskanizaa központjában, 50 négyzetméterei caa-ládi ház mellékhelyiaégekkel együtt kiadó. Lakáa-nak, irodának, raktárnak megfelel. Érd.: Kiakani-zaa, Homokkomtromi út 52. Telefon: 93/19-302. (872 K)_
Nk. belvárosábsn területet bérelnék ingsüannal vagy anélkül. Tel.: 93/16-244. (918 K)_
Egyszobás, összkomfortos lskás kiadó hosszabb távra egyedülálló személy réazére. 93/12-261. (920 K)_
Egyedülálló nő vagy férfi, illetve gyermektelen fiatal házaspár részére tágaa, bútorozatlan albérleti szobs, fürdőszoba-használattal kiadó. Érd.: Nk. Caengery u. 34., 15 óra után. (833 K)
szítőre. Érd.: 93/11-367 vagy 11-368 telefonazámon. (881 K)
Franciacactép eladó. Érd.: 93/11-814. (891 K)
Választót malacok eladók. Kiakanizaa, Jakabkuti u. 46/A. Buta Lajos. Érd.: 16 órától. (913 K)
Középkorú pár eltartási szerződést kötne idős hölggyel. Ajánlatot a 16-244-es telefonon kérünk. (916 K)_
3 fázisú hegesztő trafó eladó. Továbbá nagy tel-jesítményű dió- és mákdaráló üzemeknek, locsoló gép - keveset hssználl hozzávaló gumitltgok, 300 fm fólia, eternit caövek (6 ét 9 m-esek), egy tátkt-villanyvarrógép, felvonó (bárhova beazerelhe-tó) ja eladók. Nk. Teleki u. 46. Szabó. (924 K)
Jól jövedelmező otthoni munkát, azellemi vagy ad-miniszuációs munkál ajánlok. Válaszborítékért tájékoztatót küldök. Varga Lajoané. 8884 Petrivente, Kossuth u. 107. (925 K)_
Óangol juhiazkutya kölyköt váaárolnék. Ajánlatokat: Csengery u. 103. alatti kiakocsmába kérek.
(911 K)_
Szétszedhető piaci sátor éa hímzett terítők aürgósen eladók. Érd.: 16 óra után, Nk. Corvin u. 12/D. 1/3. (919 K)_
Megbízható fialalaaazony házvezetőnői álláat vállalna a hét több napján ia. Ajánlatokat a 16-244-ea telefonon várok. (917 K)
Jó kereaeti lehetőséget kínálok. Ha Ön vállalkozó azellemű éa jó azervezőkéazaégű, minimális befektetést igénylő reklámtevékenytéggel ntgy jövedelemre tehet azerL Válaszborítékén tájékoztatom. Tarcaai Béla, Nk. Kazanlak 9. (927 K)
Eladó Lord MC Luxul lakókocsi igényesnek (3-5 személyes, 12-220 V, gáz, motdó, hűlő, TRUMA-TIC fútét, és még sok extrávtl). Ugyanitt dízel R-9-ea TD 85-öa évjáral - irányár: 395000 Fi -kitűnő állapotban eladó. Nk. Dózaa Oy. 73/C. ftz/8. (857 K)_
Vennék négyütemű Wanburg Turiatot, vagy limu-aint, kevés kilométerrel, reálit áron. Ajánlatokat ár éa állapot megjelöléatel: „Újszerű 2." jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (900 K)_
Eltdó négyütemű Trtbant Limuain, tizenötezer kilométerrel. Ajánlatokat „Megkímélt 15" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (901 K)
TS 150-ea MZ tízezer kilométerrel, újazerű állapotban eladó. Ajánlatokat „MZ 150" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (902 K)
Tízévet Dácia 1300-aa motorral 1310-ea karoa-tzériávtl műszaki nélkül eladó vagy bármikor kerti kiagépre cserélhető. Érd.: nspközben a 93/12-305-öa telefonazámon leheL (931 K)
Nissan Vanctt kisteherautó, 3 ajtói, Dieacl, 2 1. 18000 km-rel eladó. Boa József 8372 Cserszegto-maj. Érdeklődésre szonnali válasz. (929 K)
Trabant combi 1995-ig műszaki vizsgázott eladó. Érd.: Balogh Imre, Nk. Teleki u. S/A. faz. (922 K)_
Skoda 120-as, 3 évea, 5 sebességes, jó állapotban reália áron eladó. Érd.: 8-tól 15 óráig, Eazteregnye 1-ea telefonazámon, vagy Nk. Munkáa u. l/A. Fábián. (Heveai-iakola mögött.) (921 K)
Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt az 1993. március 24-én, 18.00 órakor tartandó rendezvényünkre, ahol vendégeink: Hagelmayer István, az Állami Számvevőszék elnöke és Gaál Gyula, az SZDSZ országgyűlési képviselője. Téma: „A számvevőszék szerepe a demokráciában" Helyszín: HSMK - kamaraterem (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5/9.)
Eltartási szerződést kötnék egyedülálló, nsgykani-zsai, lukassal rendelkező nyugdíjaassl. Lakáaom van, színvonalú ellátást biztosítok. Leveleket: „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (805 K)_
Havi fix összeget fizetek eltartásra szoruló, ingatlannal rendelkező, időa embernek. Ajánlatokat „Biztos megélhetés'' jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (799 K)_
Otthon végezhető, jól jövedelmező adminiaztrációa munkát ajánlok. Válaazborítékén tájékoztatom. Hennán Elvira, Nk. Munkáa u. 8/B. (867 K)
Szeretetigényea, segítségre szoruló, idős hölggyel vsgy idős házaapárTal eltartáai szerződést kötnék lakhatásért. Leveleket „Mindenem van" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (855 K)
Passap kéuűágyaa, lyukkártyás kötőgép, 5 szálas Singcr Interloock tiaztézógép alatló. firtlt Nk. őrház út 28. Egész nap. (853 K)
Nk-i fiziks tanárt kereaek egyetemi felvételi előké-
A Humánökológiai Szabadegyetem V. előadása
1993. március 25-én, csütörtökön 17 órakor lesz a HSMK kamaratermében: dr. Kindler József (egyetemi
tanár - Közgazdasági Egyetem) „Környezetpolitika, környezetügyi döntések" című előadását hallhatjuk.
Minden környezetbarátot szeretettel várunk I
Diplomáé, de nem diplomata, 29 évea férfi kerea csinos, lelkileg gazdag, filigrán lányt. Lehetőleg fényképes leveleket várok: „Romantika 21" jeligére, Nk. Pf.: 154-re. (899 K)
Férjhez adnám az életteret jelenaégként betöltő, 38 évea barátnőmet, aki fiát egyedül neveli éa egy szerelő, tiszta jellemű férfira vágyik. Fényképéé leveleket kérek „Életszereid" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (898 K)_
35 évea, 162 cm magaa, barna hajú, kék azemű, jó megjelenéaű, káros szenvedélyektől mentes, la-káatal rendelkező, terméazetet éa zenét azerető legényember megiamerkedne házaeaág céljából korban hozzáillő hölggyel. Egy gyermek nem akadály. Fényképéé leveleket Jöjj el" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (905 K)
42 évea énelmiaégi hölgy megiamerkedne házattág céljából olyan intelligens, érlelmiaégi férfival, aki 14 <VM leányit ll tlfü|ltlltá. LlVéllluU „Buldog caalád" jeligén, Nk. Pf.: 154-be kérek. (907 K)
34/169/83 elvált nő 5 évea fiával kereai korban hozzáillő, józan életvitelű férfi iamerelségéL Leveleket: „Gyöngyvirág" jeligére kérek. (859 K)
A Grúz Állami Táncegyüttes magyarországi turnéja
elmarad, így Nagykanizsán sem lépnek fel.
A megvásárolt belépőjegyek visszaválthatók a HSMK jegypénztárában.
Balatonberényben ken gyümölcafákkal, szőlővel műveléare kiadó. Érd.: 93/12-892. (895 K)
Egy-, vagy másfélszobás, földszinti öröldakáat kereaek megvételre. Eaetleg QL emeletig belvároait caerétek. Érd.: 11-814. (892 K)_
Három- éa félazobáa, L emeleti, telefonos, egyedi fűtéiű önkormányztti lakáaomat 1,5-2 azobáa, ebédlőa, egyedi fűlétűre cserélném. Érd.: 14-564, egész nap. (897 K)
JÁRMŰ
1300 S-ea LADA azemélygépkocsi áron alul eladó. Érd.: Bajcaa, Törökvári u. 59., 16 óra mán. (838 K)_
Mitsubishi Coll 1400 köbcentiméterei, felezővál-tót, sürgősen elsdó. Irányár: 140.000 Fl Érd.: Fi-tyeház, Rákóczi u. 22. (848 K)
1300-as LADA combi 2,5 évei eladó. Érd.: 18 óra után, Caerjés Józaef, Nk. Kőriafa u. 48. (839 K)
Kétéves, 4 ütemű Trabant combi eladó. Érd.: 17 óra után, Weier Tibor, Nk. Rózaa u. 10/E. 30. (864 K)
850-ea FIAT kia fogyaaztásssl, 1994. szeptemberig vizsgáztatva, olcsón eladó. Érd.: Nk. Bartók B. 5/D. faz/2. Molnár. (866 K)
MŰSZAKI CIKK -IUJTOR
Új, vámkezelt BELSHAW gyártmányú, amerikai fánksütő automata eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 eFt Érdeklődni a Kanizsa szerkesztőségében leheL (484 K)
Matt színű szekrénysor jó állapotban eladó. Irányár: 32 ezer Fl Érd.: Nk. Eötvös tér 25. 1/1. 17 óra után. (863 K)
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)
VKC« YKS
DATSUN alkatrészként és fapolcok (üzletberendezés) eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krL 5/B. 1/2- (847 K)_
Commodore 64 floppyval 2db joyatikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Fl Érd.: napközben a 93/12-305 ös telefonszámon leheL (793 K)
IBM gépekre egyéni programazerkeaztéat vállalunk. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (711 K)
PARTNKRKI UI.SO
36 éves, 160 cm magaa, független, középfokú végzettségű hölgy 12 éves fiúgyermekkel megismerkedne korban hozzáillő, intelligens, jó megjelenésű férfival. Leveleket: „Boldogság" jeligére, NL Pf.: 154-be kérek. (801 K)
Keresem Keszthelyen annak a 70 év körüli, magas úrnak az ismeretségét, aki teljesen egyedül él, nincs senkije, józan életű és elfogadná egy kereskedelemből nyugdíjba ment asszony ismeretségét gondozási, élettársi, esetleg házastársi kapcsolatra. Leveleket „Lakásom van" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérem. (829 K)_
37/162/52 értelmiségi hölgy 11 éves leányával intelligens, konekl, magas úr ismeretségét keresi 43 éves korig. Leveleket: „Szép kilátás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem (858 K)_
Egyedülálló, 30 éves független férfi gyermektelen barátnőt, élettársat, házastársat keres, aki hozzá költözne. Fényképes leveleket Nk., Pf.: 154-be „Szeretet" jeligére kérek. (878 K)
Esztétikus megjelenésű, 37 éves elvált nő megismerkedne kizárólag belső emberi értékekre igényes, intelligens, korrekt, jól szituált férfival tartós kapcsolat kialakítása céljából, 45 éves korig. Gyermek nem akadály, nekem is van. Leveleket: „Lenni annyi, mint tartozni valakihez" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (887 K)_

Holnap a televízió egyes csatornáján Ismét jelentkezik a népszerű ifjúsági műsor, az ÁSZ. A kiskunhalasi ÁSZ zsűrije ezúttal kanizsai diákok közül kerül ki, mivel a kővetkező adás színhelye városunk lesz. Képeinken Németh Roland, Pethő Katalin, Bőröcz Melinda, Tizedes Anita és Virovecz Norbert, akik az alföldi város Iegjobbjáról dönthetnek.
(Erdei András felvételei)
Dr. Szabó Mária a természetvédelmi területekről
26. oldal
65 ÉVES A NAGYRÁC ISKOLA
27. oldal
Az MDF Nagykanizsai Szervezete a napokban a Városháza alagsori tanácskozó termében tisztújító közgyűlést tartott. Az elvégzett munkáról készült beszámolók elhangzása után a jelölőbizottság javaslata alapján a következő személyek kerültek be a több mint száz főnyi taglétszámmal rendelkező szervezet új vezetőségébe: Elnök: Czupi Gyula Gazdasági vezető: Katona Gyula
Elnökségi tagok: Marosi Attila, Schmidt István, Magyar József (korábbi elnökségi tagok), Pavlicz László, Farkas Tibor, Horváth Ferenc, Krasznai Bertalan (új elnökségi tagok).
Az etikai bizottság tagjai: Póczai Zoltán, Harangozó Eva, Badó József, Takács Zoltán, Gerencsér Lajos.
A számvizsgáló bizottság tagjai: Szőke István, Pápay György, Farkas Tiborné. Pénztáros: Varga Ferenc.
(t-i)
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
168 küldött részvételével ke-
rült megrendezésre a Magyarországi Horvátok Szövetségének II. kongresszusa a hétvégén Nagykanizsán. Az országban szétszórtan elhelyezkedő horvátság érdekeit immár három éve képviseli a hat regionális csoportból álló szervezet.
Kongresszusuk első napján a régiók küldöttei gazdasági, kulturális beszámolóikban betekintést adtak a nemzetiség éle- •» tébe. Egységes fellépést sürget- j§ tek egyrészt egy új, korszerű ^ nemzetiségi törvény megszületé-^ se érdekében, másrészt a másfél év múlva esedékes választásokon a parlamentbe kerülésért.
A záró napon a küldöttek -az eddig fennálló joghézagok miatt - módosították az alap-
szabályt és személyi ügyekben is döntést kívántak hozni. Ám ekkor két régió - Baranya és Dráva mente - küldöttei kivonultak a teremből, s így a kongresszus határozatképtelen-
né vált. A megmaradt képviselők úgy döntöttek, megszakítják a munkát, amelyet április 17-én Budapesten folytatnak majd.
- Ír -
Interjú kanizsai kitüntetettekkel
3. oldal
Megoldódott a gyenesi rejtély
Annak idején országszerte nagy érdeklődéssel figyelték azokat a rejtélyes bűncselekményeket, melyek Gyenesdiáson történtek, s melyek középpontjában egyetlen család állt. A napokban erről a bűncselekményről libbent fel a fátyol, pontosabban fogalmazva, a vizsgálat eddigi eredményeiről számoltak be a zalaegerszegi rendőr-főkapitányságon.
Pózvai Albin őrnagytól, a keszthelyi rendőrkapitányság bűnügyi alosztály-vezetőjétől megtudtuk: krimiírók képzeletét felülmúlóan bonyolódtak az ügy kusza szálai. Matthias Andrész (német állampolgár) felettébb kedvelte a gyengébb nemet, Varga Zsuzsanna már a hatodik volt feleségeinek sorában. A házaspár 1991 tavaszán Magyarországra költözött, Gyenesdiáson vettek családi házat. A mézeshetek elmúltán a kettőjük közötti kapcsolat megromlott, mivel a hatvannégy éves férj
féltékenykedni kezdett nálánál ^H—II>I>,,I,I>IBB>B>I''>mm

Főszerkesztő: Dóró János Laptltkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre
Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: GRAFO BT. & PRINTEXT BT. Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
V_Z._/
jóval fiatalabb (26 éves) hitvesére. Mérgében elhatározta, hogy megleckézteti szíve választottját.
Andrész ismeretséget kötött egy szlovák férfival a Passau melletti Pocking menekülttáborban. A vizsgálat során kiderült, hogy az újdonsült ismerős Ford típusú autót kapott ajándékba Andrésztől. Az ellenszolgáltatás ára nem volt más, mint a feleség „megleckéztetése".
A szlovák férfi Andrész figyelmébe ajánlotta egyik budapesti barátját, aki hajlandóságot mutatott az együttműködésre. A német férfi hamarosan felkereste a hazánkbeli bűnözőt, akivel ellopatta Gyenesdiásról a felesége kocsiját. Ezt követően a budapesti fiatalember két alkalommal - ugyancsak Andrész
Múlt héten csütörtökön tartotta lakossági fórumát dr. Bogár Gáspár, Palin városrész önkormányzati képviselője. A közel félszáz résztvevő az est első részében tájékoztatást kapott arról, mi is történt az elmúlt évben, mi minden valósulhatott meg, és mi volt az, ami továbbra is csak terv, elképzelés maradt.
Még mindig megoldatlan a városrész meglévő orvosi rendelőjének felújítása, az új orvosi rendelő felépítése, az iskola rekonstrukciója, a szennyvízcsatorna kiépítése, és a közvilágítás hiányosságainak megszüntetése. No és természetesen a telefonhelyzet, amely még a városban tapasz-talhatóknál is sokkal kedvezőtlenebb. Ebben az ügyben sajnos semmi biztatót nem hallhattak a résztvevők. A felvetődött kérdések kapcsán a fórum vendége, dr. Kereskai István polgármester tájékoztatta az egybegyűlteket a hét elején megtartott MATÁV konferencia eseményeiről, amelyből az derült ki, hogy telefonközpont talán(!) lesz, de az új vonalak kiépítésére még mindig várni kell. Mindannyiunknak nagyon kellemetlen, hogy a MA-
megbízásából - felgyújtotta a feleség édesanyjának gyenesdiási házát. Szerencsére sérülés nem történt...
A két tűzeset után Andrész alaposan megszidta a budapesti férfit, mivel a feleségének a haja szála sem görbült meg a korábbi akciók során. A későbbiekben elmagyarázta neki, hogyan lehetne levegőbe röpítem nejének autóját. A terve lényege az volt, hogy a robbanás időpontjában az asszony a kocsiban üljön, vagy legalább a kocsi közelében legyen! Pedig akkoriban már kibékült nejével, hitvese közös gyermekükkel visszaköltözött hozzá, a saját portájukra.
A fiatalember a robbanótöltetet a tetőkárpiton lévő belső világítás burájába helyezte. Ezután az autót visszavitte And-
TÁV szinte évről évre változtatja álláspontját, szűkíti a megvalósuló kivitelezések körét, s mivel monopol helyzetben van a kivitelezéseket illetően, mindent megtehet -mondta a polgármester.
A lakossági kezdeményezések bizony nem veszélytelen próbálkozások, tudhattuk meg az egyik résztvevőtől, hiszen a MATÁV nem mindig tartja be azokat a megállapodásokat sem, amelyeket a lakossággal kötött. A befizetett összegek egyre csak nőnek, a kivitelezés pedig évről-évre tolódik.
részék háza elé, 1991. augusztus 12-én éjjel. Másnap reggel And-részné - miután észrevette a visszavitt autót - azonnal a járműhöz sietett, megpróbálta ki-nyitani az ajtaját. Ekkor robbant a töltet, ám csak a tetőt szakította ki, a feleségnek nem esett bántódása...
Szeptember közepén viszont már élesre fordult a helyzet, megérkezett a szlovák gyanúsított, aki felettébb bátran kijelentette cimborájának: meglátod, én nem hibázok! S ebben sajnos teljes mértékben igaza volt. December 5-én a magyar és a szlovák gyanúsítottak Gyenesdiásra utaztak, és a szlovák férfi tizennyolc késszúrással megölte a fiatal feleséget.
A szlovák gyanúsítottat - más bűncselekmény kapcsán - 1992 márciusában, magyar cimboráját pedig 1992 novemberében letartóztatta a rendőrség. Andrész Matthiást - aki hosszú idő után a napokban érkezett Magyarországra - szintén letartóztatták...
(Völgyi)
Az információk szerint 2,4 milliárd forintra lenne szüksége a MATÁV-nak ahhoz, hogy a kanizsai vonalkiépítések megvalósuljanak, de ez az összeg jelenleg nem áll a vállalkozás rendelkezésére.
Az est résztvevői tájékoztatást hallgathattak meg a polgármestertől a város ez évi költségvetéséről is. Az elmondottakból kiderült, a pénzszűkös helyzet nagyon sok tervet tesz kivitelezhetetlenné, és bizony nem kizárt, hogy bölcsődék, óvodák és általános iskolák megszüntetését is tervbe kell vennie a városnak. A továbbiakban a polgármester ígéretet tett a városrész apróbb gondjainak megoldására, mint például a beépítetlen telkek rendbentartására, a hiányzó lámpatestek felszerelte-tésére.
- D. É. -
TELEFONHELYZET?
Lakossági fórum Palinban
# kedvelle a nűkel • (ívnjlo{»alás 11/. anyósnál
• Tizennyolc késs/lírással...
KANIZSA
1993* március 26.
Kanizsai kitüntetettek
Az idei március 15-i nemzeti Ünnep alkalmából számos kitüntetés adományozására került sor szerte az országban. Egyik ilyen bensőséges ünnepség színhelye volt március 12-én Budapesten az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, ahol a Klauzál Gábor és az Eötvös Lóránd díjakat nyújtotta át - a tárca új vezetője, Latorcai János jelenlétében - Szabó Iván, a Pénzügyminisztérium élére távozott volt ipari és kereskedelmi miniszter, a kiváló munkájukkal kiérdemelt személyeknek. A kitüntetettek között volt két nagykanizsai munkahely első számú vezetője is, akikkel az ilyenkor elmaradhatatlan gratuláció után portrét készítettünk.
• Balaton Füszért Kereskedelmi Rt. Nagykanizsai Raktárházának 58 esztendős igazgatója számos korábbi vállalati, belkereskedelmi és társadalmi jellegű kitüntetés birtokosa a kereskedelem fejlesztésében kifejtett. több évtizedes eredményes munkája elismeréséül - 6 kitüntetett társával együtt - részesült az 1991-ben alapított KLAUZÁL GÁBOR-díjban: díszes oklevélben és egy remek herendi vázában.
- Somogy megyei MÁV-tiszt-viselő családból származom. Öten voltunk testvérek. Dolgos szüleink a nem túl magas kistelepülési állomásfőnöki fizetésből komoly erőfeszítések mellett nagy szeretettel taníttattak bennünket. Eredeti szakmám cukor- és édesipari technikus. E szakmában - a Szerencsi Csokoládégyárban csupán fél évig dolgoztam, majd műszaki egyetemre nyertem felvételt. Az ''56-os forradalom eseményei addigi, másféléves továbbtanulásomat megszakították, mivel ellenforradalmárnak nyilvánított édesapámat meghurcolták, s a család megélhetése érdekében nekem is fizikai munkát kellett vállalni. 1959 őszén Kaposvá-
Vron a Somogy megyei Fűszer-
■MMM^HMMHH
és Édesség Kereskedelmi Nemzeti Vállalat dolgozója lettem. Azóta megszakítás nélkül szolgálom a kereskedelmet, illetve a jogutód céget - vázolta életpályája kezdeti szakaszát.
Á „füszértesek" családjába csakhamar beilleszkedett, s ott bizonyított is. Az adminisztrátori, édesipari szakraktárosi, szállításirányítói munkakörök után 1966 tavaszán Dévényi Zoltán, a cég jelenlegi vezérigazgatója hivatta irodájába, s három hónapra ideiglenesen áthelyezte a siófoki fiók élére. A kiküldetésből rövidesen véglegesítés lett, s családjával együtt a Balaton fővárosában telepedett le, ahol 1987 november végéig a fiók, majd a raktárház igazgatójaként dolgozott - összefogva, felügyelve a település 11 Füszért-kisraktárát is. A siófoki ipartelepen lévő 1200 négyzetméteres raktárépület, amelyek létesítésében tevékeny része volt. Annak ellenére, hogy az idegenforgalom állandóan sok munkát és nagy felelősséget jelentett, a feladatok zökkenőmentes ellátása különleges munkaizgalmat, sőt élményt jelentett számára.
A körültekintő napi munka mellett Siófokon időt szakított szakmai továbbképzésére is, s felsőfokú számviteli, kereskedelmi, szállítási tanfolyamokat végzett eredményesen.
- 1987. december 1-től - elsősorban feleségem csurgói kötődése miatt - megpályáztam a kanizsai raktárház megüresedő igazgatói állását. Sikerült! Akárcsak Siófokon, itt is szigorúan megkövetelem a munkafegyelmet, a rendet, a patyolattisztaságot, a céltudatos gazdálkodást - vélekedett.
Az ő neve és immár 5 éves odaadó kanizsai munkája is fémjelzi a Csengery úti telephelyen egy 1200 négyzetméteres, új raktárépület létesítése, körforgalom biztosításával az udvar útjainak és rakodóterének teljes lebetonozása, a Grácia diszkont-üzletház felépítése és továbbfejlesztése, az ügyvitel gépesítése. Idén egy 1000 négyzetméteres raktárépület viszonteladói üzletté történő átalakítása van soron az egyre szaporodó magánkereskedők gyors kiszolgálása érdekében.
A jelenleg 130 dolgozót foglalkoztató raktárház és üzletház a Balaton Füszért Rt. egyik legeredményesebb nyereségtermelő részlege, ahol 1992-ben az egy főre eső havi átlagjövedelem meghaladta a 25 ezer forintot.
- Eredeti szakmám ugyan ipari jellegű, de nem bántam meg a kereskedelemben eddig eltöltött 34 évet. Bár már csak két esztendő van vissza a nyug-
díjkorhatár eléréséig, s becsülettel kineveltem utódomat is, egyelőre nem gondolok a nyugdíjba vonulásra. Amíg egészségem és a cég vezetése engedi, tisztességgel és hasznosan szeretnék munkálkodni -mondta végezetül Csende:s József.
VÉKÁSI JÁNOS,
a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Rt. 45 éves vezérigazgatója kiemelkedően eredményes szakmai tevékenysége elismeréseként - a további 12 kitüntetett személy társaságában - vehette át az EÖTVÖS LÓRÁND-díjat: a bőrkötésbe foglalt oklevelet és a bronz emlékplakettet.
- Becsehelyi származású vagyok, de családommal együtt már régóta Kanizsán élek. Fiatal gépipari technikusként 1966-ban kerültem eddigi egyetlen, s remélem utolsó munkahelyemre, a DKG-ba. Egy éven át fizikai munkát végeztem vasesztergályos szakmában. Vállalati ösztöndíjasként a Kecskeméti Műszaki Főiskola tanulója lettem, ahol 1970-ben gépészmérnöki oklevelet szereztem. Ezután forgácsoló művezető lettem, majd egymást követően több - előkészítési, szervezési, anyagellátási, termelési - osztály munkáját vezettem. 1987-ben levelező úton közgazdász diplomát is szereztem, amelyet az anyagellátási főosztály vezetése követett. 1990 rendkívül mozgalmas volt számára: termelési főosztályvezetőnek neveztek ki, tevékenyen működtem közre a vállalat belső szervezeti rekonstrukciójában, aztán pályázat elnyerésével műszaki igazgató beosztásba kerültem, az év utolsó hónapjában pedig
- újabb pályázat elnyerésével
- átvettem a korkedvezményes nyugdíjba távozott Tornyos igazgató úr szerepkörét. Az 1991. január 1-től teljesen átalakított vállalati szervezetben
- az időközben megszüntetett
tröszti felügyelet helyett minisztériumi irányítással - megkezdtük az előkészületeket a privatizációra, 1992-ben pedig sikerült a veszteségessé fordult vállalatot - amelyet az ÁVÜ az I év közepén 1,5 milliárd forint alaptőkével részvénytársasággá alakított át - nyereséges gazdálkodásúvá fordítani - sorolta fel mozgalmas szakmai állomásait, amelyek között olyan népszerűtlen, de a piaci körülmények változása miatt szükségszerű feladatot is végre kellett hajtani, mint megválás 300 dolgozótól a Munka Törvénykönyv, illetve a vállalati Kollektív Szerződés szabályainak betartásával.
A vezérigazgatótól megtudtuk, hogy az rt. - az ÁVŰ-vel egyetértésben - a napokban nyílt privatizációs tenderezte-téssel versenyfelhívást tesz közzé 4 hazai és 2 külföldi újságban. A gyár megvétele iránt az érdeklődés élénk, főleg orosz, USA és francia tőkebefektetők révén, de a dolgozók is szervezkednek potenciális vevőnek, az MRP keretében, várhatóan 25% körüli részesedési arányban.
- A nálunk működő kilenc gazdasági társaság dolgozóival együtt számolt jelenlegi 1250 fő állományi létszámmal látjuk el az egyre növekvő feladatokat. Mivel korábbi piacaink zöme az elmúlt években hirtelen összeomlott, a megbízhatónak tűnő orosz földgáz- és kőolajpiac felé fordultunk, amely jelenlegi exportunk több mint 60%-át jelenti, árbevételünket pedig a tavalyihoz képest megkétszerezi. Ez a kedvező gazdasági hatás is lehetővé tette, hogy az elmúlt két esztendő minimális, alig 10 milliós fejlesztései után idén az EAST-tel karöltve közel 500 millió forintos beruházást indítottunk - tájékoztatott.
Az 1992-es év a DKG egységei részére választóvíz volt: hatékony piacváltást és termékkorszerűsítéseket hajtottak végre, a megelőző létszámcsökkentést 50 fős létszámnövekedés váltotta fel, s átlag 30%-kal növelték a dolgozók jövedelmét! A dolgozók elégedetten nyugtázták az 1993. január 1-i hatállyal végrehajtott 20-25%-os induló bérfejlesztést is. Mindezek hűen tükrözik a DKG jó pozícióját, s ha a térség jelenlegi ingatag politikai és gazdasági helyzete nyugvópontra jut és kedvezőre fordul, a kanizsai gépgyáriak bizton reménykedhetnek a jövőben - kiváló szakmai felkészültségű, széles látókörű, fiatalos lendületű vezérigazgatójuk irányításával...
Tihanyi István Fotó: Erdei András
__V
CSENDES JÓZSEF,
KANIZSA
Ili illllii 11 nárcluí 26,
Ülésezett az önkormányzat
Szoborparkot a sétakertből • Miért nem volt városi ünnepség március 15-én? • Helyi kitüntetések alapítása • Alapítványi óvoda létrehozása
Március 22-én tartotta soros ülését városunk önkormányzata. A 17 pontból álló napirend előtt többen kértek szót.
Balogh Tibor elmondta, hogy a honfoglalás közelgő, kerek évfordulója alkalmából a KKK azt javasolja a testületnek, hozzon létre a sétakertben szoborparkot. A városunkban élő művészek alkotásait is elhelyezhetnék itt, a kevésbé frekventált helyen lévő Csónakázó-tó helyett. Az ötlet megvalósítására valamennyi pénzt el kellene különíteni, valamint a Floreát Alapítvány támogatását is meg
Hogy is van ez?
A falon lépetten „díszeleg" a meghívó a március 15-i ünnepségre. Olvashatatlan. Úgy tűnik, nem mindegy, ki szervezi a programot.
A művelődési központban érdeklődőm. A kulcsos házmester - aki éppen az ajtót zárja - sejtet valamit az esti rendezvényről. A portálon nincs tájékoztató, de van vásári hirdetés: török pulóverek, bugyik, férfi alsók..!
Igaz is, Petőfi nem eladó!
(h>
A forgalmas utcában nagy lendülettel tör utat a „Marco King" babakocsi. Ketten kapaszkodnak a fogantyújába.
- Nem a tiéd a gyerek -így a nő. - De a tiéd se -tromfol a férfi. Közben a baba hol jobbra, hol balra billen. Feltehetően élvezi a cikcakkos menetet. Nem is sejti, hogy a veszekedésnek ő az oka.
Szegény gyermek, alig hogy megszületett, és már se apja, se anyja.
Évekig zárva volt az illemhely az Erzsébet téren. Végre vállalkozott valaki az újjáépítésére. Az emberek irigykedve szemlélik az építkezést, pedig nagy szükség van rá. Hogy mennyire? Mi sem bizonyítja jobban: még el se készült, máris használta valaki.
Sz. J.
kellene szerezni, mondta a képviselő.
Más témában is szót kért Balogh Tibor képviselő. Nevezetesen a nemrégiben kiadott Nagykanizsa fotóalbum miatt. A képviselő sajnálatosnak tartja, hogy míg a bevezető három nyelven íródott, addig a képek aláírása csak magyarnyelvű. Nem szerencsés az sem, hogy a kiadványban kizárólag katolikus templomok fényképei vannak, nem látható az albumban egyetlen olyan felvétel sem, amely a református, illetve az evangélikus templomot ábrázolná. Mindez azért is kellemetlen, mert néhány nap múlva finn vendégei lesznek a parókiának, akiknek átnyújtható lenne az album, de a fennt említett hiányosság miatt ez az ajándék nem a legmegfelelőbb.
Takács Zoltán képviselő 12 képviselőtársa nevében szólalt fel. Elmondta, hogy ők nem értenek egyet a képviselői juttatások idei 20%-os emelésével, ők továbbra is a január elsejét megelőző mértékű juttatásokat kívánják megkapni, a fennmaradó összeget pedig a kialakítandó szeméttelep számlájára kérik átutalni.
Böröcz Zoltán képviselő a hivatal dolgozóinak védelmében kért szót. Elmondta, hogy egyes képviselők a hivatal
dolgozóinak idejével visszaélve intéznek közügynek feltüntetett magánügyeket, illetve olyan dolgokról kérnek felvilágosítást, adatokat, amelyekhez képviselői mivoltuk sem ad jogosítványt. A képviselő azt javasolta a testületnek, hogy korlátozzák egy határozattal a képviselőknek a hivatalhoz fűződő tevékenységét, illetve annak idejét, formáját.
Göndör István a március 15-i ünnepségek kapcsán szólalt fel. Megkérte a polgármestert, vizsgáltassa ki, miért nem volt városi ünnepség Nagykanizsán nemzeti ünnepünk alkalmából. Teljesen ünnepség nélkül maradt volna a város, ha elmaradt volna az MDF már hagyományossá vált emlékező sétája - említette meg a képviselő.
Ezek után helyi kitüntetések alapításáról hozott döntést a testület. A jövőben két elismerő címet adományozhatunk városi szinten azoknak, akik kiemelkedő tevékenységükkel a város hírnevét öregbítik, így a a „Nagykanizsa Város Díszpolgára" és a „Nagykanizsa Városért" elnevezésűt. A kitüntető címek évenként adományozhatok, a címmel járó anyagi vagy egyéb elismerés mértékéről a mindenkori képviselő-testület dönt majd.
Ujabb napirendi pontként a
képviselők meghosszabbították a hulladékgazdálkodással kapcsolatban kiírt pályázat értékelésének határidejét. Arról is döntött a testület, hogy a polgármesteri hivatal dolgozói a hónap végétől péntekenként 12.30-ig dolgoznak majd.
A közgyűlés felhatalmazta a polgármestert, hogy megkezdje a tárgyalásokat a Ferences rend képviselőivel a mostani könyvtárépület átadásáról, illetve a kárpótlással kapcsolatos kérdésekről.
A közgyűlés egyetért azzal, hogy a VGV átalakítását a hulladékgazdálkodásra kiírt pályázat eredményének ismeretében kell elvégezni. A vállalat jövőjéről tehát a pályázat eredményhirdetése után döntenek.
A testület támogatja a MÁV azon kezdeményezését, hogy a vasutas dolgozók gyermekeinek elhelyezését biztosító óvoda az év második felétől kezdődően alapítványi támogatással működjön.
A közgyűlés az Etnikai és Nemzetiségi Bizottság új tagjának Ferkovics Józsefet választotta.
Az ülésen résztvevők ezután tájékoztatót hallgathattak meg a nagykanizsai cigányság helyzetéről. A közgyűlés támogatásként két olyan iroda bérleti díját átvállalja, amely a város különböző cigányszervezetének működését biztosítja.
A közgyűlés ugyanakkor felhatalmazta a polgármestert, hogy a szervezetek működéséhez elengedhetetlenül szükséges telefonigények gondjait tárja írásban a megyei közgyűlés elé.
- dé -
A jeles intézmény egy fontos termékét kívánta reklámozni. Ahogy ma szokásos, videofilmet készíttetett. Az előkészítő megbeszélésre mindenkit meghívtak, akinek egy picike ötlete is lehetett. Csak egy valaki hiányzott! A vezetőhelyettes, aki nemrégiben vált meg hivatásától. Most ne részletezzük, hogy politikailag volt-e megbízhatatlan, vagy nem tetszett súlyos egyénisége, netán alkalmatlan volt a hivatására. Egy biztos, a fentebb jelzett termékhez értett. Ugyanis régebben közvetlen irányítása alatt állt ez a terület. Amikor még vezetőhelyettes volt...
Tehát egyszerűen az történt, hogy aki a kérdéshez jól értett, sokáig irányította azt a területet, nem jutott szóhoz. Mert már nem volt vezető...
Ilyen egyszerű lenne ez? Igen, ilyen hétköz-napian szoktak ezek a dolgok történni. Ha valaki már nem vezető, ne adj isten... nyugállományba vonul... az már nem is érthet ahhoz, amihez eddig olyan jól értett. Magyarországon ez így szokás. Mert ugye, a tudás, az csak a státusz függvénye lehet. Nincs státusz, már nem
vagyok vezető, személyigazolványom szerint is csak nyugdíjas vagyok, már nem lehetek okos. Elég okos...
Hogy mit veszítenek ezzel az intézmények, üzemek? Biztosan sokat. De hát ez keveseket érdekel. Csak a rang, ősidők óta nálunk az a mérvadó.
Ne tűnjék politikai megjegyzésnek (érvelésnek meg egyáltalán ne...), de egyszer, még az átkos pártállam idején bemutattak a tévében egy Baranya megyére illetékes tanácsadó testületet. Nyugdíjas állami és pártvezetőkből állt. De mind szakember volt, a dr. címek csak úgy röpködtek bemutatásukkor. Tátott szájjal néztem - no, ez igen..., korosán is dolgozhatnak a megyének hasznára, az egyénnek a megbecsülés boldogító érzéséért.
Mi olyan gazdagok vagyunk, hogy könnyedén félretehetjük azokat is, akik értenek egy adott területhez. Miért?
B. E.

:-XvX-X''X''X<-xw>x-:vX''W>x-X''X-:
x*x*x*x*x*x*

Hmm...
KANIZSA
1993. március 26.
AKCIÓ az
ELVIKER-nél!
legkedvezőbb áron kapható:
> háztartási kisgépek, mikrohullámú sütök
> kapcsolók, dugaljak,
> LEHEL hűtő- és fagyasztószekrények
»- C-64 számítógépek
> távirányítású autóriasztók
> vízórák
Villany-, víz- és fűtésszerelési anyagok széles választékával állunk vásárlóink rendelkezésére!
Megrendeléseket
személyesen és telefonon is felveszünk!
CÍMÜNK:
ELVIKER KFT.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 12. (az udvarban) Tel.: 93/14-188, 92/73-222
NYITVA:
hétfőtől-péntekig 8-16.30 szombaton 9-12
A ZALAI ALTALANOS EPITESI VÁLLALKOZÓ Rt.
Nagykanizsán, a Péterfai úton 4 és 5 lakásos sorházak építését szervezi.
A társasházak önálló telken helyezkednek el. UGYANITT ELŐKÖZMŰVESÍTETT TELEK IS ELADÓ.
INFORMÁCIÓ:
ZÁÉV Rt. Nagykanizsai Főépítésvezetőségén,
Nagykanizsa, Vár u. 6.
Telefon: (93) 12-150
ZÁÉV Rt. Marketing Csoport
Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11.
Telefon: (92) 13-260
ÚJRA MEGNYÍLT A DOMINÓ PRESSZÓ KÜLÖNTERME!
❖ Videójáték
Biliárd & Asztali foci Flipperek
* Dart
Várjuf^ (Redves Vendég tinidet!
NYITVA:
Hétfő-Szombat Vasárnap
05-23 óráig
06-23 óráig
ZALATEFU KFT.
FUVAROZÁSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS KERESKEDELMI KFT.
H-8900 Zalaegerszeg, Zrínyi út 99. Telefon: (0036) 92-11584; Fax: 92-14381; Tx: 33415
AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉRE VÁLLALJA
- SPECIÁLIS
- NORMÁL TEHERGÉPKOCSI SZERELVÉNYEKKEL KERESKEDELMI ÁRUK FUVAROZÁSÁT.
6 lllilll KANIZSA "II 1993, március 2
Forgalomba kerülnek az új érmék
,A pénz világa" volt a témája annak az előadásnak, melyet a TIT „öveges József'' Ismeretterjesztő Egyesület és a Magyar Nemzeti Bank Zala Megyei Igazgatósága együttműködésében rendeztek Zalaegerszegen, a Tudomány és Technika Házában.
Az előadást Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartotta, úgy is mint a TIT Országos Szövetség ügyvezető elnöke.
A sajtótájékoztatón az elnök úr bemutatta a jövő héten forgalomba kerülő pénzérméket. Mivel új filléreket már nem adnak ki, az új 1 Ft-os szokatlanul kis méretű.
A világ legtermészetesebb dolga, hogy amint felébredünk, anélkül, hogy kidugnánk a fejünket a paplan alól, már tudjuk, milyen az időjárás Nagykanizsán. Ebből aztán azt is látjuk, hogyan öltözködjünk, mire számítsunk. A rádióban így naponta többször is elhangzik Nagykanizsa neve, ami a világ számára egy nagyon fontos dolog, hiszen tudják, hogy van ez a város, s itt rendszerint mindig a legmelegebb vagy leghidegebb van. Az Országos Meteorológiai Szolgálat nagykanizsai állomása a camping felé vezető úton található, ahonnan éjt-nappallá téve sugározzák a meteorológiai jelentést. Tudniillik, Nagykanizsa a nemzetközi szinoptikus hálózat része, s minden kódolva kerül továbbításra amiatt, hogy a világ valamennyi''helyén megértsék, egységesen értelmezzék az időjárási helyzetet. Ez valahogy így néz ki: .12/925/1200/1006/300... és annyit jelent, Magyarországon, Nagykanizsán, déli 12 órakor
„Reméljük, nem azért, mivel az értéke lassan azonos lesz a lyukas kétfilléres értékével!" -hangzott el az első spontán kritika.
Viszont a többi érme nagysága arányosan növekedik. A nyár elején várható a nagyobb címletek kibocsátása.
Áttérvén az aprópénzekről a nagyobbak világába, most már egy új szakasz beindulásáról lehet nálunk is beszélni. Megszűnnek a hullámvölgyek a bankpolitikában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az infláció beáll tartósan egy 15% körüli szintre. Ennek az idei év eltelt hónapjai
1006 millibár nyomáson 300 fokról fúj a szél stb....
Az állomás épp szolgálatban lévő alkalmazottja, Gréger Győző így tájékoztatott:
- A szinoptikus adatokat óránként továbbítjuk, ami bekerül az országos hálózatba és közlésre kerül. Valamennyi adatot, észlelt jelenséget megfigyelünk, mérünk, rögzítünk. Természetesen műszerekre alapozva. Az élet számtalan területén felhasználják adatainkat, egészen egyszerű célokra is, hiszen gondoljunk egy balatoni viharra, ami indulófélben van. Jelenleg ez rádiótelefonon, de rövidesen már IBM számítógépekkel történik. A későbbiekben PILOT ballon felbocsátása is lesz, ami a magas légkör szondázására való.
- Mi a magyarázata annak, hogy mindig itt van a leg...?
- Ahol az állomás fekszik, Kanizsa legalacsonyabb pontja, ráadásul a principális medencében, ahol szabályosan „lefolyik" a hideg és a meleg, s megreked.
látszólag ellentmondanak, hiszen saját zsebünkön érezhettük a kétkulcsos ÁFA inflációgerjesztő hatását.
Az MNB elnöke megerősítette, hogy a gyakorlatban a vállalkozók számára a forint már most is konvertibilisnek tekinthető. Az új valutatörvény hatályba lépésével végleg megszűnik az a rendelkezés, amely a lakosság tulajdonában lévő deviza mennyiségét korlátozta. Fő szempont, hogy a bankpolitika nem lehet akadályozója a gazdasági fejlődésnek. Ha egy gazdaság rossz, akkor annak egyértelműen rossz a pénzügyi helyzete is. Az ipari termelés a 90-es évtől nagyot zuhant, a magyar ipar kétharmadára zsugorodott. Közben az idei évre a munkanélküliek száma elérte a kétszázezret, és ez már 13%-ot jelent, bár e téren megyénk nem tartozik a legrosszabb helyzetűek közé.
Közben a bankszféra is állandó mozgásban van, és ez nemcsak új bankok létrejöttét jelenti, hiszen egyre több összeolvadás is előfordul. A bankok tulajdonosi viszonyaiban nem kell attól tartani, hogy a jelenlegi 14%-ról 20-ra emelkednék a külföldi tulajdon.
Kérdésre válaszolva elmondta az elnök, hogy valóban nagy a rés a betétkamatok és a kihelyezett hitelek kamatai között. En-
Ezért azután bent a városban akár több fokkal is mást mérhetnek.
- Mióta van feljegyzés a kanizsai meteorológiai adatokról?
- írásos nyoma van annak, hogy 1873-ban már folyamatos volt a csapadékjegyzés. 1907-től ezt a tűzoltóság vette át és egészítette ki. 1951 márciusától a nemzetközi szinoptikus hálózat tagjaként már teljes körű a feljegyzés.
- Észleltek-e valami rendkívüli dolgot eddig?
- En a normális, természetes
nek egyik oka, hogy a pénzintézetek a forráshoz nagyon drágán jutottak. Ma viszont már az a helyzet, hogy a bankok versenyben vannak egymással az eredményesen gazdálkodó, tehetséges hiteligénylőkért. Egyáltalán nem lenne jó, ha a jövedelmezően gazdálkodó ügyfelek a külföldi bankokat választanák, s a magyar bankokhoz csupán a kevésbé hitelképes ügyfelek fordulnának.
Megtudtuk, hogy tavaly három alkalommal volt 2%-ot meg nem haladó forintleértékelés. A költségvetési hiány is azért hat sok-kolóan, mivel évtizedeken keresztül hamis adatokat hoztak nyilvánosságra. A Nemzeti Bank a maga eszközeivel támogatja a Kormányt a költségvetési hiány csökkentésében.
A lakosság szemlélete a pénzügyekkel kapcsolatban alapos változáson ment át. Míg 1990-ben lakossági megtakarításról alig beszélhettünk, mostanra folyamatosan növekszik a betéti állomány.
A Romániában tett látogatása kapcsán elmondta Bod Péter Ákos, hogy az együttműködést nehezíti az ottani 100%-os infláció, és az a tény, hogy már előtte állnak sok olyan fontos gazdasági intézkedésnek, amelyen mi már talán túl vagyunk. Ennek ellenére várható, hogy a közeljövőben két magyar bank nyit képviseletet Romániában.
A Nemzeti Bank elnöke „Pénzpolitika és bankrendszer 93" címmel táblázatokkal, diagrammokkal illusztrált előadást tartott megyénk pénzügyi szakemberei számára.
Gombás
légköri jelenségeken kívül még nem észleltem semmit.
- Még egy gömbvillámot sem?
- Ezen a földrajzi térségen rendkívül ritka, csak a leírásokból ismerjük.
Az időjárás olyan amilyen. Szerencsére bele nem avatkozhatunk, bár a mikroklimatikus változások jelentős környezetátalakítással előidézhetők. Ezt azonban itt Kanizsán még nem rontottuk el.
Időjárás tehát holnap is lesz és lehet a rádiót figyelni.
Varga József
Itt születik a kanizsai idö.iárás.jelentés
A nagykanizsai Liberális Klub vendége 1993. március 31-én, 18.00 órától SOLT OTTÍLIA országgyűlési képviselő (SZDSZ) és ÖRY CSABA a LIGA elnöke.
Az előadás témája: „A társadalombiztosításról" Helyszín: Hevesi S. Műv. Központ
kamaraterem
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT TISZTELETTEL VÁRNAK A SZERVEZŐK!
A KANIZSA telefonszáma: 93/12-305
I

1903. március 26.
KANIZSA
Építési szezon előtt a kanizsai
TÜZÉP-nél
TÜZÉP - mozaikszó. Elég gyakran kimondjuk anélkül, hogy közben végiggondolnánk, honnan ered ez az elnevezés. De hogy tüzelőért avagy építőanyagért hová megyünk, ezen senki sem töri hosszasan a fejét. Fűteni minden télen kell, i föltehetően hozott némi anyagi gyarapodást ez a fűtési szezon is a kanizsai TÜZÉP-nek. Megkértük hát Farkas Ferencet, a TÜZÉP vezetőjét, hogy beszél-
jen arról, mi jellemezte ezt az időszakot. S vajon lesz-e építési szezon a fűtési után?
- A gazdasági élet problémái, az emberek pénztelensége nálunk rögtön érzékelhető. Építeni nem muszáj, és fűteni is lehet kevesebbet. Ez bizonyosodott be ebben a téli szezonban. Abban, hogy a lakosság kevesebb szenet vásárolt, persze szerepe van annak is, hogy viszonylag enyhe tél van mögöt-
tünk. Mégis szembetűnő a különbség az előző évekhez képest, hogy nagy tételben csak közület vásárolt szenet. A hétköznapi ember örült, ha 10-15 mázsát ki tudott fizetni egyszerre. Csoda? Hisz míg korábban 10 mázsát ért egy tüzelőutalvány, ma alig több mint három mázsát tudunk rá kiadni. Tehát végülis a tavalyi mennyiségnek csak mintegy a felét teszi ki súlyban is, árban is.
- Mi a helyzet a másik klasszikusnak mondható ágazattal? Milyen eredményt hozott az építőanyag-forgalom?
- Örömujjongásra ezen a téren sincs okunk. Nem mondhatni, hogy a körülmények fokozzák az emberek építési kedvét. Kölcsönkamatok, az AFA-visszatérítés korlátozása, majd megszüntetése... S még ehhez jön a bizonytalan jövő. Munkanélküli segélyből nem éppen könnyű kölcsönt törleszteni... Röviden, ezek az okok. Az építőanyagok terén kínálati piac van. Azaz minden kapható, a legegyszerűbb kisméretű téglától az olasz csempén át a fürdőszobaberendezésig. Ha valakinek mégis olyan különleges kívánsága van, annak teljesítése is csak idő kérdése. Téglából választékbővítést jelent a kanizsai kettes gyár újbóli megindulása. A gyárból szállítva az árak is kedvezőbbek.
- Említette az olasz burkolólapokat. Nem túl drágák ezek?
- Érdemes megnézni a bemutatónkat. Vagy legalább a kataló-
gust átlapozni. Minden típusa csodálatos. Minden minőségi és esztétikai igényt kielégíthetnek. A kopásállóságuk is csaknem utolérhetetlen. Sajnos, az a gond, hogy a kispénzű építtető általában akkorra fogy ki igazán a pénzből, mire a belső burkolás kerül sorra. így szerényebb minőséggel is beéri. Pedig talán jobban tenné, ha inkább várna egy kicsit, míg a pénze összegyűlik, s akkor tudna áldozni a minőségre is. Bizonyos, hogy megtérül, mert ezek évtizedekig állják az igénybevételt. S az sem utolsó szempont, hogy a szép csempe, járólap dísze a lakásnak, nem mindegy, hogy az ember egy életen át miben gyönyörködik.
- Nekem minden negatív mozzanat ellenére úgy tűnik, alapvetően inkább az optimizmus jellemzi. Mi az alapja ennek a bizakodásnak?
- Bízom benne, hogy lassan jobbra fordul a helyzet. Egyelőre a közüled, önkormányzati beruházásokra, a vállalkozók vásárlásaira számíthatunk. Remélhetően a világkiállítás is fellendíti az építkezési kedvet. A lakossági építkezés - úgy gondolom - egy ideig nem lesz számottevő; renoválások néhány hétvégi és családi házban. Valóban inkább az optimizmus felé hajlok, hiszen a tavalyi év eredménye minden gond ellenére is megnyugtató. Ennyit talán ez az év is hoz. De én nemcsak a mi nyereségünk miatt örülök annak, ha építkezést látok. Jó az a városnak, és jó mindenkinek. A városkép szépül, s a város is gazdagodik egy-egy szép új épülettel. Örömet okoz a gazdának is, és annak is, aki külső szemlélőként naponta vagy néha-néha arra jár.
- sitkei -
Kis-kongresszus a FIDESZ-nél
Április 3-án, szombaton 10 órai kezdettel a Holsten étteremben tartják megyei kongresszusukat a FIDESZ zalai csoportjai. A gyűlés vendégei dr. Fodor Gábor és Trombitás Zoltán parlamenti képviselők lesznek.
Az egésznapos rendezvény tervezett napirendi pontjai: A párttagság regisztrálása, az Országos Tanács tagjának előadása az Országos Kongresszus feladatairól, az új SZMSZ megvitatása és a helyi FIDESZ és az önkormányzat viszonya lesznek.
- h -
UJ FOLYÓIRATTAL GAZDAGODOTT VÁROSUNK ÍME:
Kulturális szemle műsorkalauz melléklettel
A nemzett tűdet ürámíle: Lchota János - Tskéca tiszti versei Tskécs Lászlóról: Búky László Oüsdeszkén a vklrsbór kucsmás emberrel: Morvay Gyula -Feleletül: Murguty Melinda Morvay Gyute is s sarlósok: Dr. Horváth György - Lukács Zoltánról: Hegedűs Erzsébet - Lukács Zoltin versel - EtsS szirnycsapis: Gyurik Irén, Garál László, Fábián Zoltán Kályha bontás: Tábort Zoltán -A nagykanizsai vott Fsrenc-rendl templom ás kolostor területinek adománylevele: Dr. Rózsa Miklós Az álom vegy e magyar nápdahtordítás törvényszerűségei: - Kustár Zsuzsa
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE
Nagykanizsa, Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, Fax: (92) 73-121
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-46 Román cég kínál eladásra cementet, üveget, textilárut, csempét, konzervet, gombát. Vásárolni szeretne Dacia, Aro és Trabant gépkocsikat. Nk-47 Román cég venne zöldségféléket, margarint, vajat,
nescafét, gyermek tápszereket, csokoládét. Nk-48 Szlovén cég kapcsolatot keres magyar cégekkel.
Termékei: nagyfrekvenciás berendezések, csatlakozó, tuner, antennák, mechanikai és elektromos alkatrészek. Nk-49 Német fonalimportőr pamut, polieszter, viszkóz és
műselyem fonalat vásárolna. Nk-50 Olasz importőr nagykereskedő minőségi háztartási cikkeket és ajándéktárgyakat vásárolna, különösen porcelánt.
INFORMÁCIÓ
CHEM-TURKEY Nemzetközi Vegyipari és Folyamatgépesítési Kiállítás Istambul, 1993. április 29-május 2.
I! KANIZSA 1 1993. II 1 HÜ
líHKB),
HSiN?*imí
„LÁNYNÉZÖBEN" A HÓRVSZOSOK Egy amerikai divatcég manöken válogatójár» kapott meghívást a Hórusz Bt. két kanizsai manökenje, Farkas Eszter és Simon Ildikó. A lányok a Budapesten megtartott szemlén profi manökenekkel mérhették össze tudásukat, adottságalkat. Eredmények egyelőre még nincsenek, de ez a mostani próbálkozás nem ls erről szólt. Elsősorban a lányok ismeretszerzése, Illetve a szakmának történő bemutatása volt a cél.
......................................Illllillllllll............m
A BOP-ART Orchestra Nagykanizsán
Március 20-án a Hevesi Sándor Művelődési Központ adott otthont a BOP-ART Orchestra lemezbemutató koncertjének. Az együttes ezen az estén két kitűnő lengyel jazz-muzsikus-sal, Zbigniew Namyslowski és Krzysztof Scieranski társaságában lépett a mintegy kétszázfős hallgatóság elé. Az országos turnén lévő zenekar a „Kórkép" (Clinical Picture) című, napokban megjelent CD-je, hangeffektusokban bővelkedő kompozícióit adta elő. A tízéves fennállását ünneplő együttes különös ötvözetét játszotta a jazz-rocknak és a klasszikus zené-
nek. E hangzásvilág megteremtésében a modern technika szinte teljes arzenálja állt zenészei szolgálatában. Úgy tűnt, a közönség nehezen hangolódott rá a számára szokatlan zenei stílusra. így az első jelentősebb taps csak Namyslowski színpadra lépésekor csattant fel. Fuvolán és szaxofonon játszott szólóit igazából alig élvezhette a közönség a hangos kísérőzene miatt. A következő kitörő tetszésnyilvánítás Scieranski egyszemélyes produkciójának szólt. Basszusgitárjain a különleges hangeffektusokat tartalmazó „varázsládikája" segítségével a
PALYAT NEM LEHET AZ IJTCÁN KEZDENI!
A BIT szervezésében múlt pénteken az 1.000.000. munkanélküli szobrának leleplezésére került sor a Deák téren. A Baloldali Ifjúsági Társulás nagykanizsai szervezete mostani akciójával a Nemzetközi Szocialista Ifjúsági Szövetség rendezvénysorozatához kívánt kapcsolódni. Ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében Európa 32 országának nagyvárosaiban egyidőben szóltak a fiatalok az őket mindinkább fenyegető rémről, a munka-
nélküliségről. Az akció idején osztogatott szórólapok adatai elgondolkoztatóak. „Az állástalanok 52%-a 35 év alatti fiatal, s közülük 55.000 még soha életében nem vállalhatott munkát."
Ezért a BIT azt javasolja, hogy: legyen végre egyeztetés az ifjúsági szervezetek és a kormány között az ifjúsági munkanélküliség ügyében, és garantálják az első munkahelyhez való jog feltételeit.
- dé -
szimfonikus nagy zenekarok hangzásától a funky-ig sokféle zenei irányzatot szólaltatott meg. Az est talán legnagyobb szenzációja Namyslowski és Scieranski duója volt, mikor a kitűnő szaxofonos is megmutathatta, hogy valójában mit tud. A koncert végén a BOP-ART Orchestra a két vendégzenésszel kibővülve, igazán színes és színvonalas zenét produkált. A koncert után az együttes vezetőjével, Malfcz Attilával beszélgettünk.
- Tízéves a zenekarod, ugyanebben a felállásban kezdtetek el játszani?
- A zenekar öt éve játszik ebben az összeállításban. Fontos, hogy ebben a zenében, amit játszunk, a zenekar tagsága - ha lehet - állandó legyen. Ez ugyanis a tagoktól egy speciális hozzáállást igényel. Ez a zene meglehetősen összetett, különös fúziója a kultúrák és kontinensek zenéjének. Ez a második öt év hozta meg számunkra a nemzetközi és a hazai elismerést, vagyis a régen várt sikert.
- A közelmúltban két CD-lemezetek került piacra. Az egyiket a B&W angol cég jelentette meg, a másik pedig itthon ké-
szült - melynek zenei anyagát ma hallhattuk. A két CD hasonló kompozíciókat tartalmaz?
- Teljesen különböző zenei anyagokról van szó. Az említett angol lemeztársaság korábban már megjelentetett velünk két koncertfelvételeket tartalmazó CD-t. Ezt követte a MIDEM fesztiválra megjelentetett: „A tejút elefántjai" című világterjesztésű CD-lemezünk. Ezt előzte meg az itthon megjelent lemezünk, mely igazán nagy öröm számunkra, mert felvételeinken közreműködik mindkét kitűnő lengyel jazz-zenész, akikkel itt, ma este felléptünk. A felvételek kitűnően sikerültek, úgy, mint ahogy azt csak legszebb álmaimban képzeltem.
- Több külföldi siker előzte meg a hazait. Remekül szerepeltetek például Montreálban és Montreuxban. Adódik a kérdés: senki sem próféta a saját hazájában?
- Ez a mi esetünkre tökéletesen érvényes. Ezt én úgy fogalmazom meg, hogy az embernek olykor kétszer is körül kell utaznia a Földet ahhoz, hogy egyszer hazaérkezzen.
Czene
A PEZA Kft.
1988 óta jelen van termékeivel úgy a belföldi, mint a külföldi piacokon. Az elmúlt évek bizonyították, hogy mind többen vásárolják a csiszolószalagokat, bútorvereteket és papírcsomagoló dobozokat, melyek jelenlegi termelési tevékenységünk alapját képezik.
Célunk a versenyképes árral, minőséggel és gyors munkával vevőink megtartása és újak megszerzése.
Köszönjük eddigi bizalmukat és várjuk újabb megrendeléseiket!
peza
bútortechnológiai
KFT.
Zalaegerszeg, Malom u. 2. Tel./fax: 92-12-748 Telex: 33-277
„EGYSZERŰEN MUZSIKUS SZERETNÉK LENNI"
Zbigniew Namyslowski játéka túlzás nélkül kuriózumnak számít minden jazz-t szerető ember számára. Mivel az utóbbi ritka vendége a hazai jazz-pódiumoknak, fokozott várakozás előzte meg színpadra lépését. A sors különös szeszélyeként e fellépés egybeesett a BOP-ART Orchestra tíz éves jubileumi koncertsorozatával, s lemezbemutató turnéjával. Hiszen a neves muzsikusnak jelentős szerepe van az említett CD-lemez színvonalának kialakításában. E sikeres lemezbemutató sorozat nagykanizsai előadása után sikerült a világhírű szaxofonossal beszélgetnünk.
• Kelet-Európa jazz-életé-nek központjakínt Lengyelországot emlegetik, ahol évtizedekkel ezelőtt már Jazz Föderáció működött. E szervezetnek ön egy ideig az elnöke volt. Ma nem tölt be hasonló misszionáriusi szerepet?
- Úgy érzem, sem küldetésem, sem vízióm, sem misszióm nincs. A jövőben is csak egyszerűen muzsikus szeretnék lenni. Talán az is vagyok. Ha egyáltalán erről beszélni lehet, akkor nekem a zenészi pálya a küldetésem. Tény, hogy voltam a Jazz Föderáció vezetője, de valójában ez nem állt jól nekem, ezért ma nem is látok el hasonló funkciót. Úgy hiszem, nem az a dolgom, hogy én döntsek el bizonyos dolgokat, hanem pusztán az a dolgom, hogy zenéljek.
9 Pályafutása során a jazz-en belül több irányzatot Játszott, a free-ttil a jazz-rock-lg. Melyik stílus áll Önhöz a legközelebb?
- Nekem az életemben az a legfontosabb, hogy jazz-t játszhatok. Az igazi kedvencem az akusztikus zene. Ez ugyan több részre tagolható, vagyis különböző részei lehetnek. Ide tartozhat az amerikai jazz-től a lengyel népzenei motívumokig sok minden, melyek csak színeket visznek az általam kedvelt zenébe, ösz-szegezve - ha lehet - csak nagyon jó jazz muzsikát szeretnék játszani.
• A hatvanas évek közepéig az amerikai jazz volt a meghatározó, ön, aki rendszeresen játszik nemzetközi fesztiválokon, hogy látja, sikerült-e kontinensünkön be-
hoznunk a tradicionális hátrányokat?
- Soha nem próbáltam erőltetni, hogy részese legyek valamilyen európai - netán -lengyel jazz-út kiépítésének. A magam részéről mindig is jó amerikai jazz-t szerettem volna játszani. Azonban, mivel nem vagyok amerikai, sőt színesbőrű sem, Európában élek, ezért óhatatlanul az amerikaitól eltérő jegyek is keveredhetnek ebbe a muzsikába. Ha ez így is van, nem feltétlenül hátrányos, még akkor sem, ha ez egy speciális védjegyet ad ennek a zenének. A tudatos törekvésem a továbbiakban is, hogy lengyel létemre amerikai jazz-t játsszak.
• Magyarországon több jazzfesztiválon is játszott. Magyar zenészekkel lemezt is készített. Mi a véleménye a jelenlegi magyar jazz-életröl? Kikkel játszana szívesen?
- Neveket ne kérdezzen. Valóban sok muzsikussal játszottam együtt pályafutásom során. Idősebbekkel, fiatalab-bakkal egyaránt. Sok magyar jazz zenész felvételét hallót-
A melléklet tartalmából
* A világ
a gazdagoknak túl kicsi
10-11. oldal
❖ Zsákban hozott történelem
12-13-14. oldal
❖ A döntő kapójában
15, oldal
* Március 15-e Kézdivásárbelyen és Kovásznán
16-17. oldal
❖ VERSEKBŐL KÖLTEMÉNYEK
18. oldal
❖ Tűzvédelmi vetélkedő Kanizsán
19. oldal
* Esetem a polgármesteri hivatalban
20-21. Oldal
* Oknyomozás
22-23. oldal
tam, mely felvételekről el kell ismernem, hogy nagyon magas színvonalúak. Öröm hallgatni őket, főleg velük együtt játszani. Azt kell, hogy mondjam, a mai magyar jazz mu-
zsika színvonala az egyik legerősebb Európában. Ilyen értelemben mondhatom,'' hogy a magyar jazz az európai élmezőnybe tartozik.
Czene Csaba
Ml) SORMELLEKLET
A 16 oldalas t\- ós rádióműsor az aláhhi vállalatok és vutiulkoznsok lamo»alasaval jelenik mi»: Halálon Iiis/crt KI. I)il-/alai Vruhá/. IM-/alai \ i/niii. IX)Ml s. KANI/SVH \. kAVI/SA Truid. MKli/, l''YUI S Ml.. RO''I \UY KII.. Soolir''s lolo. Szociális l oj;lalko/laló. Zala Kontroll KII.
1993. március 29—április 4.

ÉTFŐ
17 óra: Bárányi Ferenc költő és Kassai Franciska gitárművész előadása
- irodaimi est a HEK-ben 19 óra. Jézus szenvedésének története - misztérium játék felnőtteknek a Móricz Zsigmond Művelődési Házban
kossuth
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Napkönyv-X/10. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 Kossuth-klub (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek!
19.35 Összeállította: Parancs János
20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Ütköző
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
23.05 Lemezmúzeum
-URH-ADÖN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Szó ós jövő
Csaplár Vilmos műsora 11.30 Fórum. A kultúráról (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja műsora 14.00 A tegnap slágereiből 14.30 A Nyitnikék postája 15.00-
18.30 Országgyűlés 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Galaxy X - XXX/21. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
petőfi
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Ezio Pinza énekel 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Most olvastam
Nagy Atilla Kristóf: Valaki beszél
10.15 A kamarazene kedvelőinek 11.37 Terényi Ede népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.06 Rimszkij-Korszakov operáiból
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 A látogató -X/1.
14.55 Zsnekari muzsika
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.35 Magyar rézfúvóskvintettek
játszanak 17.00 Új Hangoló
4.30 Napinditó
Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
„West-coast" muzsikusok 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vizáliásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé
A zürichi Tonhalle zenekara Lehár-műveket játszik
14.00-
17.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Garázs 18.30 Éj-félig-per
Egy éjszakai műsor rövidített visszajátszása 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrádló 19.35 Táncházi muzsika 20.00 Más-kép(p) 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Rockújság 22.00 Magyar lemezbemutató
Beszélgetés a Bojtorján együttessel új albumukról 22.30 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Lemezbörze helyett Van Morrison 1979-es albuma
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
«ím
17.50 A hét költője: Nemes Nagy
Ágnes 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Pécsi Nyár, 1992-X/10. A Budapesti Szent István Bazilika kórusának hangversenye 19.05 A belénk íródott múlt 19.35 A kölni Musica Antiqua
együttes játszik 20.00 Hirek. Időjárás 20.03 Búvárharang 20.20 A Francia Nemzeti Zenekar
hangversenye 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Új Zenei Újság (ism) 22.50 Rádiószínház
Hubay Miklós: Magnificat 0.08 Hírek. Időjárás 0.13-
2.00 Évszázadok muzsikájából
3 sat
16.15 Idősek klubja 17.00 Minihírek 17.10 Alfréd J. Kwak (sorozat) 17.35 Felhők Kaprun felett
(sorozat) 18.00 Képek Ausztriából 19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Tudományos magazin 20.00 Szappantolvajok (olasz film) 21.20 Bette Davis - portré 21.30 Lányok az éjszakában 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springiield-sztori (sor.)
mFTil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
íEffTil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnők? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat)
KHM Columbo (am. krimisorozat)
22.10 Quincy (amerikai sorozat)
23.05 Kulturális magazin
23.35 Gong-show
0.10 Trópusi hőség (ism.)
1.15 Borzasztó kedves család (ism.)
1.55 Ki itt a főnök? (ism.)
2.30 Beszélgetés (ism.)
3.30 Robbanékony (ism.)
4.00 Oscar-díj, 1993
tv 5
6.00 Telereggel 9.00 Riportok, aktualitások 11.00 Az igazság órája 12.00 Varietémüsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Tudjunk többet! 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 A tuberkulózis - ma 21.30 Varietémüsor 23.25 Film Braziliáról 0.30 Vegyes műsor hajnalig 5.15 Eurohíradó
musictv
20.00 Neil Young 21.00 Pip Dann 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Rockblokk 2.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
super channel
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Sport
14.30 Európa-film
15.00 Dzsem
16.30 Élö videoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Eco-record
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A gengszter (film)
Kanizsai műsor
pro 7
4.50 Urhajótöröttek (ism.) 5.40 Vicki (amerikai sorozat)
A fellépés 6.05 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Widget, a kis őr Garfleld
Flintstone család 7.55 Parker Lewis (ism.) 8.25 Harttól Hartig (ism.) 9.20 Randevú Hondurasban (ism.) 10.50 Matlock (ism.) 11.50 Riporterek (ism.) 12.20 Dokumentumfilm 12.40 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) A hasonmás 13.30 És megint dühbe jövünk (ism.) 15.25 Harttól Hartig (am. sorozat) Gyilkosság Rodosz szigetén 16.15 Rajzfilmek Heathcliff
Alvin és a mókusok Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
A csábítás művészete 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
A romantika mestere rPTiTíl San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Kicsoda dr. Holtfield? 20.00 Hiradó
HüH Szerelem, hazugság és gyilkosság (amerikai krimi) 24.00 Törött jelvények (am. sorozat) Zsaru a Vénuszról
Beau Jack és csapata lövöldözésbe keveredik több „normális" kollégával. A lövöldözés kiváltója Charles von Bork. Szerencsére valameny-nyi résztvevő sebesülés nélkül megússza a .nézeteltérést". Beau szeretné kideríteni Charles reakciójának okát. 0.55 Hirek 1.05 A csomag (ism.) 2.50 Hírek
3.00 Fekete farkasok (ism.)
3.50 Hírek
4.00 Nyersbőr (ism.)
,A világ a gazdagoknak túl kicsi''
K. Scieranski-t Nagykanizsa jazz kedvelői másodszor láthatták, hallhatták városunkban. Először közel két éve, amikor az Alpok-Adria Jazz Fesztivál sztárvendége volt. Az elmúlt szombaton a BOP-ART Orchestra lemezbemutató koncertjén csodálhattuk meg ismét játékát. Rövid in-teíjúnk a sikeres koncert után készült
- Önt a szavazatok alapján néhány éve a világranglista élvonalába sorolják, mégis keveset hallani Magyarországon. Miért?
- Nem tudom igazából, hogy a legjobbak közé tartozom-e. Magyarországon mindig nagyon szívesen játszom. Külön örülök, hogy Attila rendszeresen, minden
évben meghív, hogy turnézzunk, zenéljünk együtt. Nagyon szívesen jönnék és tennék eleget más meghívásoknak is, akár a saját formációimmal, mivel több is létezik.
- A koncerten megtudtuk, hogy közel tíz éve nem játszottak együtt Namys-lowskival. Egy országban élnek, ilyen nagy lenne a világ?
- A világ a gazdagoknak túl kicsi, de mivel én szegény vagyok, túl nagy. Valóban tíz éve nem játszottunk együtt, mindketten saját útunkra léptünk. Zbig-niew zenéje nagyon komplikált, bonyolult, borzasztó nehéz lejátszani, el kell ismernem, 6 egy géniusz. Nem kívánom
A FOGYASZTOK SZOLGALATABAN


1f<II] Bjjn
mm
■ÉÉM Hfllfltffil
Mozi: 16, 18, 20 éra: Drakuta
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Országúti vagányok
20.15 óra: Jugsy
Mozicsatorna: 18 és 20 óra: Filmvetítés
KANIZSA TV 18 óra: A hétvége sportja
MÁRCIUS 2

osztrák 1
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Tisztelt ház (ism.) 10.30 Mennyei keringő (ism.) 12.15 Schilling (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Osztrák kastélyok 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.45 Euroturizmus 15.05 Fraggles (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Rebecca és a szomszéd gyerekek (sorozat) 16.15 Villámhárító 16.30 Szellemlrtók (sorozat) 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
flWP Élő bizonyíték (amerikai film) FCTiTi] Az Oscar-díj (amerikai film) 0.55 Hírek 1.00 1000 mestermü
osztrák 2
16.30 Nippon (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Hooperman felügyeli (sor.) 18.30 Szivem csücske 19.00 Tartományi óiét 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Teleszkóp - Szarajevó 22.00 Hirek
22.30 Monty Python repülő cirkusza 23.00 Fekete-erdö - Kék Duna 23.25 Jó hirek (rövidfilm) 1.20 Hirek
13.00 Telebörze 13.35 Tánc
14.30 Az első szörfösök 15.15 DSF-tróning 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirek 18.00 DSF-stúdló 18.35 Sportkviz 19.25 DSF-sIúdió 20.00 Labdarúgás 22.05 Jégkorong 22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism.)
eurosport
10.00 Atlétika 11.00 Sí VB
13.00 Nemzetközi motorsport 14.00 Tenisz 17.00 Forma-1 19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek 20.00 Tenisz 22.00 Labdarúgás 23.00 Ökölvívás
1 plus
15.00 Hírek
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Angol nyelvlecke
16.15 Dokumentumfilm
16.45 Róma (sorozat)
17.30 Beszélgetés
18.00 Amszterdam, orvosi központ
18.30 Hirek
18.40 Mühlentali gyerekek (sor.)
19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor
20.00 Hiradó
20.15 Szardínia (sorozat)
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.45 Riport
vele összehasonlítani magam, mert akkor azt kellene éreznem, hogy senki vagyok mellette. Boldog vagyok, hogy alkalmi projektekben néha együtt dolgozhatunk. Külön-külön járjuk a világot. Az említett tíz éves távolságtartás oka abban is rejlik, hogy én meglehetősen szégyenlős ember vagyok. Legutóbbi lemezfelvételeimre szerettem volna meghívni Őt, de nem mertem felkérni.
- Úgy tűnt, jól érezte ma magát a színpadon. Akadt is egy-két poén a közönség nem kis örömére. Véleménye szerint a zenében fontos a humor.
- Szerintem a jazz-ban nagyon fontos a humor, de erről inkább a feleségemet kellene megkérdezni. Tény, ha az ember jól érzi magát a színpadon, nagyon jól sülhet el. Persze adódnak nehezebb percek, órák is, mikor ez szinte lehetetlen.
cézécsé
[r^O
IpUNAJ
18.30
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Veri az ördög a feleségét
Magyar filmvígjáték (ism.) 17.40 Bakony
18.15 Nyelvrokonainkról Reguly Antal nyomában Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Közép-kelet-európai filmek Vörös kányafa
Szovjet film 20.40 A lámpás
Tévéfilm (1972) Gárdonyi Géza regényéből 22.10 Hírösszefoglaló
sat 1
6.00 8.50 9.15 9.40
10.05 10.35 11.30 12.50 13.40
14.30
14.55
15.50
16.45 17.20 18.30 18.45 19.00 19.30
Ewnü 21.20 22.15 23.00 23.45 0.35 0.55
Jó reggelt a SAT 1-gyell Astrodinók (ism.) Egészségügyi magazin (ism.) A mindenható nyomában
(ism.)
Allatportrék (ism.) Népzenei slágerek (ism.) Szerencsekerék (ism.) Malibu vizi mentői (ism.) Fiatal és nyugtalan (am. sor.) Az első menet Szomszédok (ausztrál sor.) Tüzpróba
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Szólítson Nicknek A négyöklü trió (amerikai sorozat) Szenvedélyes bűnöző 5x5
Mindent vagy semmit - játék
Sport
Hiradó
Kulcslyuk
Szerencsekerék
Apának feleség kell (sorozat)
Kérlek, jelentkezz I
Akut
Újdonságok és történetek A négyöklü trió (ism.) Filmkészítők Műsorismertetés

5.40 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával és falusporttal 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times heti üzleti
híradója 8.30 Közjáték
A héten: Aiszoposz meséi
8 35—
12 05 Napközi
Benne:
9.00 Walt Disney bemutatja (ism) Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Versenyszellem földön-égen A suli
Amerikai filmsorozat - IX/9. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A bős ősmacl 10.45 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 16.10
16.35 16.45
17.00
17.30
18.10
18.20
18.40 18.50
reiiiii
20.00 20.30 20.35
fOTüil
21.50
22.55 RSIili]
23.25 23.30
Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló „Traffic jam"
Slágerlista, rejtvények, klipek, külföldi sztárriportok a köny-nyűzene világából Képújság Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel Megátkozott árvák Dokumentumfilm Kalendárium, 1993 Ismeretterjesztő magazinműsor Pénzvilág
Hírek, tények, információk Napközi - egy műsor és valami más
Jó éjszakát kivan a Disney I „Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek
A nagykövet férje
Francia kalandfilmsorozat
XIII/6. rész 54''
Hiradó
Telesport
Szószóló
Emberi jogi figyelő A klinika NSZK tévéfilmsorozat - XII/5. Élet vagy halál (Ism.: csütörtök, TV1 10.00) Szabófalvától San Frandscóig Markó Béla költő-politikus Közjáték (ism.) A lángoló kereszt Amerikai dokumentumfilm Híradó BBC-híradó
hb0
17.30 Csata a csillagokon túl
Amerikai sci-fi 99'' 19.15 Rendörakadómla
Amerikai vígjáték 92'' 20.50 A bostoni fojtogató
Amerikai bűnügyi film 111'' 22.45 Melodráma
Magyar dráma 92''
-fa
6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.05 Műsorismertetés 17.10 Híradó - Időjárás 17.15 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat A hangyák 1M»1 A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Nehemiás és Jeruzsálem falai
17.50 Elektor kalandor
Logikai videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális híradó
Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066 18.25 Műsorajánlat
Időjárás 18.30 Felsőfokon
Egyetemisták és főiskolások aktuális hírműsora 18.40 Telesport 19.05 Korkép
Magyarország jelen időben Benne:
„Itt nálunk nagyon jó"
Tündérmese Dél-Alföldön ÍTTiT? Pelrocelli
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
Volt egyszer egy áldozat 48''
Petrocelli - Barry Newman (Tordy Géza), Maggie - Su-san Howard (Balogh Emese), Pete - Albert Salmi (Csurka László), dr. Leo Stegner -John Dehner (Tolnay Miklós), Lois - Renne Jarrett (Kiss Erika), dr. Clayton - Jonathan Lippe (Wolmuth István) 20.58 Ravasz 21.00 Létkérdések
Televíziós vitaest 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás EBBÜ Végítélet
Francia-svájci tévéfilm Szereplők: Jean-Philippe Ecof-fey, Myriam Oavid, Nils Ra-vernier
Magyar hangok: Rátóti Zoltán, Radó Denise, Kautzky Ar-mand
K
EDD
14 óra: Megyei nyugdíjas ktubtatálkozó a Móricz Zsigmond Művelődési Házban 19 Óra: Jézus szenvedésének története - misztérium játék
felnőtteknek a Móricz Zsigmond Művelődési Házban 19 óra: Sütő András: Vigyorgó búbánat - A veszprémi Petőfi Sándor Színház előadása a HSMK-ban
Kanizsai
műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.30 Szegények - novella 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (Ism.) 13.30 A római katolikus egyház télórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 Kossuth-klub. (Ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum. Talpalávaló
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jóéjszakát, gyerekekI
19.35 Összeállította: Parancs János
20.05 Népi táncmuzsika
20.30 Halárok nélkül
21.05 Kossuth-klub
Szellemtörténetek 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum - a kultúráról 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek URH-ADÖN
6.55 Körzeti Információs magazinok 9.00-
18.30 Országgyűlés
A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V matarinskom jazyku 19.00 ín llmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt - 26/13. 4.25-6.55, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Búvérharang (Ism.) 10.20 Zenekari muzsika 11.10 Gena Dimitrova énekel 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermét Az Erkel Ferenc kamarazenekar hangversenye 13.15 Brahms német népdalaiból 13.35 Fúvószenekari hangverseny 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 A látogató - X/2. 14.55 Muzsikáról versben, prózában. Juhász Gyula -11/1. 15.25 Zenekari operarészletek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Az erdő zenéje
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Zámbó Jimmy 8.50 Helykeresö
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóta-só
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Iránytű
13.30 Örökzöld filmmelódiák 14.00 „Mindenki másképp csinálja..."
közben:
15.00 Hirek. Időjárás
15.30 Gratulálunk. Szegő András
16.00 Csúcsforgalom
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 A magyar rock archívumában
18.30 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kamasz-panasz 19.35 Magyar nóták, csárdások a rádióhallgatók kívánságaiból 20.00 Műforditva 20.40 Hangpárbaj 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Blues-plusz 21.35 Mit üzen a Rádió? 22.00 Rockpanoráma 22.30 John McLaughlin triója játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Jazzshow
0.10-
4.20 Napforduló - éjiéi után
(0.10—4.20-tg Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Cigánynóták
16.35 Paul O''Dette Kapsberger-
müveket játszik lanton 17.00 Kilátó. Irodalmi magazin 17.50 EPTA - Hungary ''93 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Puccini: Bohémélet
Négyfelvonásos opera 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Teleobjektív 20.20 A Jeunesses Musicales Világ-zenekarának hangversenye 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Három szólamban 23.00 Nem emlékszem semmire
Arthur Miller jelenete 23.44 A Liszt Ferenc Kamarakórus
énekel 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből
3 sat
15.45 Rock-pop 16.15 Férfiak beszélgetése
17.00 Minihirek
17.10 Dokumentumfilm 17.35 Környezetvédelem 18.00 Képek Németországból 19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Újdonságok a moziban 20.00 Film
21.10 Az utolsó szerelem 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2/ Hírek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I
9.00 A Főnők (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sor.)
nüHil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
refilil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
ETflna Hegylakó (amerikai sorozat)
21.15 Krimimagazln
22.15 Oscar-díj, 1993
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (am. sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó idők, rossz idők (ism.)
tv 5
6.00 Telereggel 9.00 Hirek, riportok 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 A szökevények (játékfilm) 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai és svájci magazin 21.30 Rendkivüli tudósitó 23.15 Kulturális magazin 0.35 Beethoven: IX. szimfónia 2.15 Vegyes műsor hajnalig
musictv
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Slágerlista 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
super channel
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Videodivat
14.30 Arcképcsarnok
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Média televízió
22.00 Hirek.
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Késői találkozás (film)
pro 7
5.20 Ürhajótöröttek (ism.) 6.10 Vicki (amerikai sorozat)
Biliárdzseni 6.35 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff
Alvin és a mókusok Garfield
Flintstone család 8.25 Parker Lewis (ism.) 8.55 Harttól Hartig (ism.) 9.50 A bébi és a csatahajó (ism.) 11.30 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 Harry Fox esetei (am. sor.)
Szomszédok ÍEÜE1 Szászok ostroma
(angol film) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Gyilkos kamera 16.15 Rajzfilmek Heathcliff Repülő macik Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat) Esélyek
nüRi] Bili Cosby-show (am. sor.)
Theo szennyese 19.00 San Francisco utcáin (am. sor.) Bírák napja
San Franciscóban titokzatos gyilkos garázdálkodik. Áldozatai birók vagy ügyvédek, akiket látszólag minden ok nélkül gyilkol meg. Stone hadnagy és Keller felügyelő éjt nappallá téve igyekszik megoldani a rejtélyt. 20.00 Híradó
FTiTE] Cirkálórakéta (német-olasz-
amerikai-spanyol thriller) 22.15 Minden lében két kanál (angol sorozat) Örökség 23.20 Kabaré és szatíra 0.10 Rémület a panoptikumban
(amerikai film) 1.50 Hirek
2.00 Fekete farkasok (ism.) 2.45 Hirek
2.55 Jövendölés (ism.) 4.40 Hirek
Zsákokban
hozott történelem...
Für Lajos honvédelmi miniszter ezekkel a szavakkal utalt a Lakitelek Alapítvány helytörténeti pályázatának méretére, valamint személyes, már a jelenlévők többsége által is megélt történelmi jellegére.
Akik március 17-én a Gellért Szálló teaszalonjában pályázóként vagy meghívottként résztvettek a díjátadó ünnepségen, felemelő élménnyel gazdagodva érezhették magukat. Már maga a tény is elgondolkodtató: 444 pályázó 479 munkájában mutatta be lakóhelyének történetét, a helyi gazdasági, társadalmi, kulturális élet összefüggéseit, vagy családjának múltját, munkahelyének közelmúltját és jelenét.
DOMUS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Kanizsai műsor
osztrák 1
Mozi: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 19 óra:
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Zenedoboz 10.30 Veszélyes örökség (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.45 Sinha Moca (sorozat) 14.10 A nagy völgy
(amerikai sorozat) 14.50 A holnap mesterei 15.05 Közvetítés egérrel 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Savanyú káposzta 16.30 Játék 17.00 Mlnihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 A hegyek országa (sorozat) VSWlil Manana (francia kalandfilm) EHHil A joker (német film) 0.25 Hirek
osztrák 2
16.30 Magyar nyelvlecke
17.00 Hétköznapok
17.30 Tájékozódás
18.00 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 izé-játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin/Rövidfilm 21.07 Külföldi tudósítások/Híradó 22.30 Oscar-díj, 1993:
Fennsíkok vándora (am. film) Éjszakai rohanás (am. film) M.A.S.H. (am. film) Mona Lisa testőre (angol film) Maurice (angol film)
13.00 Telebörze 13.35 Jégkorong (ism.) 14.30 Vitorlások 15.15 DSF-tréning 15.30 Téli sportok 15.55 Labdarúgás (ism.) 17.55 Hirek
18.05 Hopp vagy kopp - játék 18.35 Sportkvíz 19.25 DSF-stúdió 19.55 Hirek
20.00 Sport a nagyvilágból 22.05 Talkshow / Hirek 23.00 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism.)
1 plus
15.00 Hírek
15.03 Ingeborg nővér (német film) 16.45 Természet és technika 17.15 Autóversenyek története 18.00 Amszterdam, orvosi központ 18.30 Hirek
18.45 Volt egyszer... az Élet (sor ) 19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Hiradó 20.15 Dokumentumfilm 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 A kés (krimisorozat) 22.50 A csatornák ura 23.35 Sztravinszkij: Tűzmadár
Drakula
Országúti vagányok
Jugsy
SZIV-TV magazin
(V^Jl IdunaJ
MÁRCIUS .

16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Városbújócska
Magyar film (ism.) 17.45 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.35 Mesesarok 18.45 Hírek
19.00 Magyar filmtörténet Egy bolond százat csinál Magyar film (1942) 20.40 Dialógus Krzysztof Zanussival a lengyel filmhét keretében 20.50 A nyugodt nap éve
Lengyel film 22.50 Hírösszefoglaló
eur0sp0rt l | sat 1
11.00 Sí VB 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel!
12.00 Atlétika 8.30 Kaliforniai nap alatt (ism.)
13.00 Labdarúgás 9.20 Fiatal és nyugtalan (ism.)
14.00 Tenisz 10.05 Mindenki szereti (német film)
18.00 Labdarúgás 11.45 Szomszédok (ism.)
19.00 Szörfösök magazinja 12.10 Szerencsekerék (ism.)
19.30 Eurosport-hirek 12.50 Halli Galli (ism.)
20.00 Tenisz 13.40 Fiatal és nyugtalan
22.00 Ökölvívás (amerikai sorozat)
23.00 Kickboksz Paul és Lauren
14.30 Szomszédok (ausztrál sor.)
Vissza a természetbe 14.55 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Veszélyes sebesülés 15.50 A négyöklű trió (amerikai sorozat) Elsüllyedt kincs 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit - játék
18.30 Sport
18.45 Híradó
19.00 Klip-klub
19.30 Szerencsekerék
20.15 Népdalok
21.10 Mentők
22.00 Tiltakozás
23.00 Tévétükör - riport
EHEIil Forró ágyak (sorozat)
Többen a helytörténet iskolai oktatásának módszertani kifejtésével pályáztak. A Lakitelek Alapítvány a kitűzött célt - a 20. század magyar történelmének valósághű feltárását és bemutatását, valamint a helytörténeti kutatás és oktatás fellendítését - nagyszerűen megvalósította. így aztán nem is csoda, ha az alapítvány kuratóriuma a megajánlott 6 millió Ft pályadíjat több, mint 1 millió Ft-tal megemelte, és az iskolai oktatásban használható 11 kiváló pályamunka közül felvállalta néhány teljes kiadását.
A zsűrinek - elnöke személyes hangvételű tájékoztatása szerint - lebilincselő élményben volt része. Elő-
ször is azért, mert az utóbbi években Magyarországon sem ekkora méretű, sem földrajzi helyét illetően ilyen széles körű pályázókedv nem volt. Másodszor: a holt anyagban a megélt történelem, az emberi lét sok-sok rétege elevenedett meg. Pedagógusok, könyvtári és levéltári szakembereken túl a szerzők között találhatunk papokat, egészségügyi és közigazgatási dolgozókat, a 80 éves idős nyugdíjas mellett általános iskolai gyermekcsoportokat is.
A határainkon túl élők nagyszerűen demonstrálták, hogy „két Trianon" után is sajátos kisebbségi létüket, napjaik sorskérdéseit megelevenítve

5.40 Falutévé - adótippel
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor Telefon: 176-7943 Benne:
8.10 Alternatív gyógyászat , 8.30 Közjáték 8 35—
12.05 Napközi
A TV1 napközi tájékoztató műsora - Telefon: 153-1204 Benne: Clilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat Eduarda - Vera Fischer (Pró-kai Annamária), No - Carlos Alberto Ricceli (Reisenbüchler Sándor), Carlos - Herson Capri (Szabó Sipos Barnabás), Manuéla mama - Fer-nanda Montenegro (Czigány Judit)
10.00 Friderikusz-show
Garantáltan politikamentes talk-show (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszetoglaló 16.10 Sztravinszkij: Menyegző
Balettfilm
A Gulbenkian Balett előadása 16.40 Képújság 16.45 Cimbória
Telefonos vetélkedő 17.00 Macedónia, a Balkán fekete báránya
Dokumentumfilm 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Napközi - Az Oscar-díjra jelöltekről 18.40 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/8. rész: A köd 19.05 Szerencsekerék Vetélkedőműsor 19.35 „Veletek vagyok mindennap..."
Katolikus krónika 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 Aktuális EUTE Oscar-díj-átadás 22.40 Közjáték (ism.) 22.45 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák 0.25 Híradó 0.30 BBC-híradó
IS
17.30 Babar: A segélycsapat
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Állati viselkedés
Amerikai vígjáték 85'' 19.30 Mozimánia: Clint Eastwood Amerikai dokumentumfilm 58'' 20.30 Atörvényenkivü! Josey Wales
Amerikai film 130'' 22.15 Testvérszövetség Amerikai dráma 112''
-G>
6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 16.05 Műsorismertetés 16.10 Korforduló
Idősek és idősödők mindenes fóruma 17.00 Híradó - Időjárás 17.05 Civil kurázsi
Bayer Ilona műsora 17.30 Szombathelyi virtuózok Farkas: Szonatina Mozart: D-dúr (Adelalde) koncert I. tétel Előadja: Uzdi Andrea, az I. kerületi Zeneiskola növendéke 17.39 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Az örökség 17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11 -066 18.25 Műsorajinlat
Időjárás 18.30 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja fETiEl A zöld brigád
Francia-NSZK tévéfilmsorozat-VII/2. rész: A Leonard-kódex 55'' A főszerepben: Antoine Amour-dedieu - Gilles Segal (Szersén Gyula) 20.05 Stúdió ''93
A TV2 kulturális hetilapja 20.55 Virágok
Kamin Szokolay Sándor szerzői estje a Mátyás-templomban 21.50 Műsorajánlat 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás FHFE A Független Színpad Egy lázadás anatómiája
_ szív tv
19.00 Műsorajánlat 19.10 Baba-mama torna 19.35 Gyermekek képernyője
Rajzfilm 20.00 Különjárat - Pop, rock 20.40 Úrilány szobát keres
Magyar filmvígjáték (1937) FF 80''
22.10 Egészségmagazln 22.35 Mindennapi jóga
fSSüKS új helyen: Sooters foto, Nk., Fő u. 9.
e 8 óra: Jézus szenvedésének története - misztérium játék gyermekeknek a Móricz Mévclódési Házban 13 óra: Kirándulás a Miklósfai Parkerdőhöz Kanizsai «f
3zerda - Indulás: Kodály Zoltán Művelődési Háztól Mozi: 16, 1», 20 óra: Drakula ■ iit''k''jm
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A siker. Örley István novellája 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai tigyelö 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 összeállította: Parancs János Népzenei emlékeim Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Mit szól hozzá? 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 A Rádió lemezalbuma
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Derűre Is derű
Az ikrek szeretnek kérdezni 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Cubes - XV/5. 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
20.05 20.30
4.30 Napinditó
Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Régi nóta, hires nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Derűre is derű
Kopányi György: Premier 13.30 Kedvencek a múltból
Mensáros László és Páger Antal 14.00 Pihenőidő közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. időjárás 17.05 Napóra
17.55 Közvetítés a Magyarország-Görögország labdarúgó VB selejtező mérkőzésről
közben:
18.45 Hirek. Időjárás
19.50 Könnyűzene
20.00 Világhangköltészeti Revue
Szkárosi Hangadó - II/2. 20.30 Visszaszámlálás 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Hatodik érzék
Kapcsolatkeresés egy rejtett világgal 22.00 Magnósok, figyelem! 22.30 Count Basie és Oscar Peter-
son kvintettje játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A legboldogabb ember
Albert Maltz novellája 10.25 Operaslágerek 11.00 Barokk muzsika 11.40 Népdalkórusok, hangszerkettősök 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.20 Együttesek operákból 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A látogató - X/3. 14.55 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Fordulók a lira történetében
Stefan George verseiből 16.35 A Los Angeles rózfúvóskvin-
tettjátszik 17.00 Metronóm. Zenebarátok órája
17.50 Most olvastam (ism.) 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 San Sebastlani Fesztivál,
1991. közben:
20.32 Hirek. Időjárás 20.37 Tolnai Ottó versei 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Muzsika - a folyóirat melléklete 23.00 Hátsó szoba - irodalmi kísérletek
23.30 Mulgrew Miller, Tom Scott és Tom Schuman felvételeiből 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből
A 47. genfi Nemzetközi Zenei Verseny győzteseinek hangversenye 1.23 Régi kamarazene
3 sat
15.25 Zenés barangolás
16.25 Bor és kultúra (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Michael Lönnebergából (sor.)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Pawlakék (sorozat)
20.45 Rövidfilm
20.55 A BATA cipőgyár
21.51 Sport / Hirek
22.25 Epilógus (német film)
23.45 Oldalpiliantások
0.15 Hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország!
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sorozat)
fEETil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
ÍETiTil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnők? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
20.15 Sípszó - focishow
22.15 Tévétükör - magazin
23.15 Gottschalk-show
24.00 Alaszka (amerikai sorozat)
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó idők, rossz idők (ism.)
5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
tv 5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 A század nagy napjai 14.45 Geopolis 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő - információk 21.30 Sacha Guitry-vigjáték 23.25 Le az álarcokkal!
0.25 Vegyes műsor hajnalig
music tv
18.30 Pip Dann
20.00 Tárcsázz! 20.30 Paul McCartney 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
super channel
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Eco-rekord
14.30 Helyszín
15.00 Dzsem
16.30 Élövideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sorozat)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Glen és Randa (film)
pro 7
5.10 A madárijesztő és Mrs. King
(ism.)
5.55 Vicki (amerikai sorozat)
Robotkö 6.20 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Repülő macik Garfield
Flintstone család 8.15 Parker Lewis (ism.) 8.45 Harttól Hartig (ism.) 9.40 Cirkálórakéta (ism.) 11.30 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) A hamisító iKH.Hl Az utahi tigris (am. western) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Az utolsó pillanatban 16.15 Rajzfilmek Heathcliff Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sorozat)
A Kövér és a Kicsi 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Csak egy kis nyugalmat! ÍETiTil San Francisco utcáin (am. sor.)
Terhes tanúk 20.00 Hiradó
20.15 Matlock - A kép (am. krimi) 22.05 Jaké és McCabe (am. sorozat) Hamis ösvények
A rendőrség tehetetlen az ismeretlen tettessel szemben, aki védtelen nőket erőszakol meg. A tettes nem más, mint dr. Byers, az egyetem pszichológiai szemináriumának vezetője. Amikor McCabe egyik ismerőse is az áldozatok közé kerül, a testes államügyész kezébe veszi az ügyet. ESIilíl Ölésre programozva (am. film) 0.30 Hirek
0.40 Törött jelvények (ism.) 1.30 Hírek
1.40 Szászok ostroma (ism.) 3.05 Hirek
3.15 Harry Fox esetei (ism.)
hogyan kapcsolódhatnak az anyaországhoz. Megindító volt látni a székelyudvarhelyi, beregszászi vagy marosvásárhelyi felnőttek és a komárnói gimnazisták arcán felfénylő örömet, ahogy vastaps közepette vonultak előre átvenni a pályadíjat. Még a messzi Dél-Amerikából is érkezett pályamű, a különdíjas „Az argentínai magyar kolónia története" című munka.
A pályázók az ünnepség előtt és után beszélgetve, az alapítvány kuratóriumának prominens tagjai pedig az ünnepi köszöntők keretében egyféleképp vélekedtek: senki nem lehet semleges vagy pártatlan, ha a haza
sorsáról van szó. A hazát szeretni egyet jelent, a hazát ismerni, tehetséget és érdeklődést lehet és kell mozgósítani a helytörténeti kutatások és oktató kibontakoztatása céljából.
Ebben a nemes helytörténeti pályázatban Zala megye nagyszerűen helytállt: 5 pályázója 7 munkájával mind díjnyertes lett. így Czigány László Gáborjánházáról, Vaska Miklós Nová-ról és Büki Pálné Nagykanizsáról. A nagydíjat Tantalics Béla nyugállományú, Lenti pedagógus nyerte el „Ker-kaszentkirály története" című munkájával.
B. E.
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR

Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Országúti vagányok
20.15 óra; Jugsy
KANIZSA TV 8 óra: SZÍV-TV magazin (ism.)
18 óra: Heti magazinműsor
19 óra: SZÍV-TV magazin
MÁRCIUS .
S
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.) 9.30 Magazin (ism.) 10.15 Tudományos magazin (ism.) flflETO Bunbury (film) 12.10 Külföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.50 Varázsdoboz 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték
15.50 Rebecca és a szomszéd gyerekek (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Ding-dong 17.00 Mlnihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Először, másodszor, senki
többet: harmadszor 22.30 Alaszka (amerikai sorozat) ESEffl Halott levelek (film) 0.50 Hírek
osztrák 2
17.00 Pályaválasztás
17.30 Országok és emberek
18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat)
18.30 Gaudimax
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Ml van, doki? (amerikai film)
21.45 A hónap könyve
22.00 Híradó
22.30 Sport 22.35 Emlékek 23.35 Jazz
0.20 Hírek
13.00 Telebörze 13.35 Tánc 14.30 Viz alatti világ 15.15 OSF-tréning 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirek
18.05 Hopp vagy kopp - játék 18.35 Sportkviz 19.25 DSF-stúdió 19.55 Hirek
20.00 Sport a nagyvilágból
22.05 Labdarúgás
23.05 Küzdősportok magazinja
eurosport
11.00 Si-riport 12.00 Labdarúgás 14.00 Tenisz
17.00 Ritmikus sportgimnasztika 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Tenisz 22.00 Forma-1 23.00 Labdarúgás 1.00 Eurosport-hirek
1 plus
15.00 Hirek
15.03 Bakugrás (sorozat) 16.00 A matematika története 16.30 Zenei kollégium 17.15 The Jay Hawks-koncert 18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer... az élet (sor.)
19.10 Mese
19.15 Kultúra
20.00 Hiradó
20.15 Dokumentumfilm
21.00 Beszélgetés
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.40 Déli bor (amerikai film)
[r^O
IpUNAJ
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Aranymosás a Dunán 16.20 Hegyek és piramisok 17.00 Tavaszünnep 17.20 A zene mindenkié 2. 18.15 Pásztor és kutyája 18.30 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Film és irodalom
A Pendragon-legenda Magyar film 20.40 Farsang 21.10 Privát Magyarország
IV/4. rész . N. Úr naplója 22.00 Hírösszefoglaló
sat 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.20 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.05 Dallal a világ körül
(német film) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Apának feleség kell (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Régi sebek 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.)
Cserkészek egymás között 14.55 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) A tinédzser vallomása 15.50 A négyöklü trió (am. sorozat)
Sötét üzlet 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék
18.30 Sport
18.45 Hirek
19.00 Sziv az adu
19.30 Szerencsekerék
20.15 Immenhofi lányok
(német film) 21.50 Beszélgetés 23.15 Hallervorden-show EflRü Gyújtóerő (amerikai sorozat)
A DÖNTŐ KAPUJÁBAN
Befejeződtek a Csengey Dénes Országos Vers- és Prózamondó Verseny elődöntői. A nyolc helyszínen megrendezett elő-válogatón közel háromszáz amatőr előadó mutathatta meg tehetségét. Ennek megfelelően meglehetősen népes lesz az április 17-én (szombaton) Nagykanizsán sorrakerülő döntő.
A tartalékként jelöltektől eltekintve, összesen 44 versmondót ítélt a zsűri továbbjutásra érdemesnek. 21 a felnőtt, 23 az ifjúsági kategória résztvevője lesz. Érdekes, figyelemre méltó adat az is, hogy a határon túlról érkezik 14 versenyző (közülük 6 felnőtt szavazó). A döntőt - melyen rendkívül értékes díjak kerülnek át-
adásra - közvetíti a Magyar Televízió és a Rádió is. Ám a kanizsaiaknak érdemes lesz személyesen látni-hallani a produkciókat, hiszen rajtuk múlik a közönségdíj sorsa, de nagysága is. A rendezők tervei szerint ugyanis a rendkívül csekély, szinte csak jelképes belépődíj összegét ajánlják fel majd a közönség szavazatai alapján legjobbnak ítélt versenyző részére. Tehát minél többen elmegyünk és voksolunk, annál értékesebb lesz a közönségdíj. Ettől függetlenül is megéri beiktatni a hétvégi programba, hiszen minden bizonnyal az utóbbi évek legszínvonalasabb versmondó találkozója lesz e mostani, melyen városunkat képviselő versenyzőkért is izgulhatunk.
Tehát találkozzunk április 17-én a Hevesi Művelődési Központban.
- dit

5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne: Kifli] Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat íTilfli] LaSept
Három szerelem
Svéd tévéfilmsorozat VIII/4. rész (ism.) Gösta Nilsson - Sámuel Fröler (Zubornyák Zoltán), Egon Nilsson - Ingvar Hirdwall (Makay Sándor), Ester Nilsson - Mona Maim (Győry Ilona), Brita Nilsson - Lena T. Hansson (Kiss Mari), Lilian Melin - Jessica Zandén (Básti Juli), Orvar Nilsson - Gustav Levin (Végh Péter) 11.00 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Klip-percek 16.35 Képújság 16.45 Parnasszus - Játék 17.00 Ray Bradbury színháza Amikor biztos, hogy esik Kanadai tévéfilm 17.30 Most
A sokoldalú fiatalok műsora 18.00 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 18.15 Pénzvilág
18.25 Napközi-egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kiván a Disney I íETiTil Miami Vice
Amerikai krimisorozat A partner 20.00 Hiradó 20.30 Telesport FTflETi] Molnár Ferenc:
Előjáték a Lear királyhoz Szereplők: Cserhalmi György, Blaskó Péter, Igó Éva, Újlaki Dénes, Szacsvay László, Den-gyel Iván, Hollósi Frigyes, Botár Endre, Mester István, Lesznek Tibor, Kautzky József 21.45 AKTuális EEinü Unokáink is látni fogják
Oskó Judit műsora 22.45 Közjétik (ism.) 22.50 Forgatás közben
Jó éjt, királyfii 23.30 Hiradó 23.35 BBC-hiradó
hb0
17.30 Állati élet: Az óriás tarantella-
pók - Angol természetfilm 53'' 18.30 Golförültek
Amerikai vígjáték 98'' 20.10 A színe-java
Amerikai film 84'' 21.35 Frances
Amerikai dráma 134'' 23.50 És mégis
Magyar dráma 91''
®
6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
14.55 Műsorismertetés íPfíTil Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A drága élet 44'' (ism.) 15.45 Kérdezz I Felelek tHffíl Rlnaldo Rlnaldlnl
(A haramiák kapitánya) NSZK tévéfilmsorozat XIII/11. rész: A tábornok halála 25'' Rinaldo - Fred Williams (Szabó Sipos Barnabás), Rosalia-Ursula Mellin (Andrész Kati), Cintio - Werner Abrolat (Izsóf Vilmos), Cavalcanti - Stevo Zigon (Varga T. József), Ser-pentino - Alexis V. Hagel-meister (Újréti László) 16.35 Elektor kalandor Logikai videojáték 16.40 Észbontó
Ismeretterjesztő gyermekmagazin
17.00 Hiradó - Időjárás 17.10 Regionális hiradó 17.25 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Kutyaszorítóban 17.50 Magyarország-Görögország labdarúgó VB-selejtezö mérkőzés
Közvetítés a Népstadionból 19.50 Műsorajánlat
Időjárás ETilflil Derrlck
Német bűnügyi tévéfilmsorozat
A kapcsolat megszakadt 58'' 21.00 Operettböngésző
Kálmán Imre - Itthon 21.35 Gondolkodó
A TV2 tudományos havilapja 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... FHH? Különleges tájakon Angol útifilm A csend ellenségei
_ szív tv
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Más - Könnyűzene 20.40 A pajzán Dagobert király
Francia filmvígjáték 110'' Szereplők: Coluche, Michel Serrault, Ugo Tognazzi 22.35 Mindennapi jóga
iiÉieEBanaai
SZOUQAITATOIK^T
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTÖRTÖK
S óra; Jézus szenvedésének története - misztérium játék
gyermekeknek a Móricz Zsigmond Művelődési Házban 19 óra: „Csütörtököt mondunk" - Nőikar és a Vegyeskar előadása a HSMK-ban
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Örley István: A vendég 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Riportmüsor (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát, gyerekek! 19.35 összeállította: Parancs János 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Felhang 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 Egy énekes - több szerep
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet
14.00 Filmzenei slágermúzeum 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Aul Deutsch gesagt (ism.) 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorai
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 A Rádiószínház bemutatója Gemma Boic, avagy A folyó rettegése a torkolattól Slobodan Snajder hangjátéka 11.00 Pergolesi:LiviettaésTracollo
Intermezzo két részben 11.43 Hangszarszólók 12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Schwetzingi Fesztivál, 1992
13.06 Ella István orgonahangversenye
13.40 Fúvósegyüttesek felvételeiből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A látogató - X/4. 14.55 Zenetörténeti érdekességek
Liszt kamarazenéjéből 15.30 Zenei műhelyeinkből
A Rádiózenekar fúvósötöse
4.30 Napindító. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Tolnay Klári 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakedvelöknek 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Az Egerlandi Muzsikusok játszanak Ernst Mosch vezényletével
14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
közben:
15.00 Hirek. Időjárás
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 A Green Caterpillar együttes
felvételeiből 18.30 Helykeresö 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Észkerék 19.35 Prímások pódiuma 20.00 A MR Karinthy Színpada Fekete Sándor: Fejtágító fejeseknek - 2. (ism.) 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Hangfalfestő. Alternatív zenei válogatás Londonból 22.30 Jazzlista 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Akit érdekel
0.10-
4.20 Napforduló - éjiéi után
(0.10—4.20-íg Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 2.03-
3.00 Mélyrepülés 4.03-
4.20 Operaénekesek nótafelvéte-leiböl
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság 16.15 Handel: Vizizene 17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a stúdiót
Hangverseny Brahms műveiből 19.05 Nemes Nagy Ágnes versei 19.20 Magyar képek
Viski János pályakezdése 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Zenekari muzsika 21.20 Mario Del Monaco énekel 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Napjaink zenéje
MHB Zenei Fesztivál, 1991 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
3 sat
14.15 Chick Corea - koncert
16.20 Irodalom mindenkinek
16.30 írók beszélgetnek
17.00 Minihirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás (sor.)
18.00 Sport
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Beszélgetés
Hilüil Az Öreg (krimisorozat)
21.00 Magazin
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Hírek
22.25 Csillagtalan égbolt (film)
0.10 Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I
9.00 A Fönök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (am. sor.)
ilflHil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
nüiTil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
20.15 Életre szóló munka (sorozat)
20.45 Segítség, megbolondult a
családom I (sorozat)
21.15 S. O. S. hívás (sorozat)
22.15 Sztárriport
22.45 Dirk Bach-show
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (amerikai sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.45 Ki itt a fönök? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.15 Robbanékony (ism.)
tv 5
6.00 Telereggel
10.00 Ez a délelőtt a természeté
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Kulturális magazin
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Egészségügyi tanácsok
17.30 Főzőcske
18.00 Kvizmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Nem kell álmodozni I- mag
21.30 Az évszázad haladása
23.45 Svájci magazin
0.30 Az istenek (sorozat)
1.30 Vegyes műsor hajnalig
musictv
18.30 Pip Dann
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
super channel
13.30 Belföldi tudósítások 14.00 Utazási magazin 14.30 Média televízió 15.00 Dzsem 16.30 Élövldeoshow 18.30 Bonanza
(amerikai sorozat) 19.30 Honey West (sorozat) 20.00 Videodivat 20.30 Arcképcsarnok 21.00 Belföldi tudósítások 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Maghee és a lady (film)
pro 7
5.25 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
6.10 Vicki (amerikai sorozat)
Éneklő távirat 6.35 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Vadászmacskák Garfield
Fllntstone család 8.20 Parker Lewis (ism.) 8.50 Harttól Hartig (ism.) 9.45 A szerelemnek sok arca van
(amerikai film) 11.45 San Francisco utcáin (ism.) 12.45 Bili Cosby-show (ism.) 13.20 Vegas (am. krimisorozat)
Játék három hölggyel 14.10 A damaszkuszi tolvaj
(amerikai film) 15.30 Harttól Hartig (am. sorozat)
Az utolsó ugrás 16.25 Rajzfilmek Heathcliff A dzsungel könyve Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sorozat) Méltósággal megöregedni íEKEI Bili Cosby-show (am. sor.)
Baltimore-i unalom nüiPI San Francisco utcáin (am. sor.)
Alvilág 20.00 Hiradó
20.15 A bosszú rózsái (am. krimi) 22.45 T. J. Hooker (am. sorozat) Kinai negyed
Az utóbbi időben elszaporodtak az automata fegyverrel elkövetett támadások. Hooker meg van róla győződve, hogy a kínai negyedben illegális fegyverkereskedők tevékenykednek, bizonyítéka azonban nincsen.
23.45 Aranyvadászok (angol film) 1.15 Hírek
1.25 Minden lében két kanál (ism.) 2.15 Kabaré és szatíra (ism.) 3.00 Hirek
3.10 Az utahi tigris (ism.)
Március 15-e Kézdivásár-helyen és Kovásznán
Váratlanul, de nem hívatlanul csöppentünk bele a kézdivásárhelyi március 15-i ünnepségek kellős közepébe.
Előző napon - mint a nagykanizsai testvérvárosi küldöttség tagjai - Kovásznán vettünk részt a Csen-gey Dénes emlékére kiírt vers- és prózamondó verseny regionális döntőjén. Szép produkciókkal, lelkes fiatalokkal találkozhattunk, néhányukat biztosan viszontlátjuk a
Nagykanizsán április 17-én megrendezésre kerülő döntőt.
Kézdivásárhelyen délelőtt 11-kor kezdődött a március 15-i megemlékezés. Már útközben felfigyeltünk az üzemek, hivatalok kapujánál nemzeti szinti zászlóval gyülekező kisebb csoportokra. Az ünnepség a környező falvak lakóinak lovas, szekeres felvonulásával kezdődött. Gábor Áron szülőfaluja, Bereck lakói nyitották meg a sort. Pöttömnyi legénykék nemzeti színdí zászlókat lobogtatva szőrén ülték meg a lovat, a szekereken elhelyezkedő lányok, asszonyok, férfiak népviseletbe öltözve önfeledten dalolták: „Gábor Áron rézágyúja...", „Kossuth Lajos azt üzente..."
Féltve őrzött, megfakult, címereskoronás lobogók kerültek elő valahonnan a rejtekhelyekről, hogy meg-
lobogjanak a friss n kisimuljanak a szi ben. A lovasok elv ünneplők rendezett s és román lobogókat idő alau megtöltötte egy 20 ezer ember színvonalas, lelkesít kat, verseket, ünnep; ünnep fő szónoka a Markó Béla az ) volt. Bátorító, buzdí vait a hallgatóság nem akaró tapssal ji ros polgármestere S; galmazott vegyészn lyével a rendezők i sorba küldöttségünk Horváth István és B nóti-díjas versmondó Csak az volt a kik elkerülése érdekébei
0 ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Kanizsai műsor
Mozi; 16, 18, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 éra: KANIZSA TV 8 óra: 18 éra:
Otelló (F8K)
SZÍV-TV magazin (ism.) IFI-toroay
ÁPRILIS 1.
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Ausztria-kép (ism.) 10.30 Ml van, doki? (ism.) 12.00 A világ metrói - Peking 12.15 Teleszkóp 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 Csodák az állatvilágban
15.05 A dzsungel könyve (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Alfréd J. Kwak (sorozat)
16.30 Szellemirtók (sorozat)
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Hegyi levegő és porhó (sor.) BKTil Vörös folyó (amerikai western) HÜTí] Menj a mamához, a papa
dolgozik (francia film) 1.15 Hírek
osztrák 2
17.10 A nagy fal
18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat) 18.30 KI kicsoda? 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúrai 22.00 Hiradó 22.30 Szaharov - portré 23.25 Éjszakai stúdió 0.25 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 0.55 Hirek
13.00 Telebörze 13.35 Tánc
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.00 Labdarúgás
18.05 Hopp vagy kopp - játék
18.35 Sportkvíz
19.25 DSF-stúdló
19.55 Hirek
20.05 Sport a nagyvilágból 22.05 Talkshow 22.55 Hirek 23.05 Életmódmagazin
eur0sp0rt
12.00 Labdarúgás
13.00 Forma-1
14.00 Kosárlabda
16.00 Ritmikus sportgimnasztika
17.00 Lovaglás
18.00 Tenisz
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Jégkorong
22.00 Labdarúgás
23.30 Tenisz
1 plus
15.00 Hirek
15.03 Dr. Vlimmen (német film) 16.45 Katedra
17.15 Autóversenyek története 18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Hiradó 20.15 A sündisznó 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Híd a fekete folyónál (film)
[V^O
IdunaJ
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 12 hónap az erdőn - Április 16.30 Az orvvadászat 16.40 Az utolsó pákász 16.55 Magyar parasztbútorok 17.15 Szépmesterségek kezdetet 17.45 Beszélgetés Almási Miklóssal 18.20 Ádám és Éva tükörképen 18.25 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 A falu jegyzője
Magyar tévéfilm - IV/2. 20.00 Kegyetlen románc
Szovjet film (1983) I—II. rész 22.30 Hírösszefoglaló
sat 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.15 Immenhofl lányok (ism.) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Kérlek, jelentkezz I (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan (am. sor.)
Gyémánt a desszertben 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.)
Titkos szerelem 14.55 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Bomba az aktatáskában 15.50 A négyöklű trió (am. sorozat)
Mindörökké 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hirek 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 összeesküvők (am. sorozat) 21.15 Halli Galli - szórakoztató műsor
A bérgyilkos ideje (am. krimi) 24.00 Dracula boszorkányvadászata (angol horror) 1.30 A négyöklű trió (ism.)
friss márciusi szélben, a szikrázó napsütés->k elvonulása után az ezett sorokban magyar ogókat lengetve rövid öltötték a teret. Mint-:mber élvezte végig a slkesítő műsort: dalo-ünnepi beszédeket. Az loka a város szülötte, az RMDSZ elnöke buzdító, lelkesítő sza-tóság hosszú, szűnni ssal jutalmazta. A vá-tere Szőts Csaba nyu-jyészmérnök engedé-ezők felvették a mű-ségünk két tagjának, > és Bed<5 Csaba Rad-mondók szavalatait is. a kikötés - a vádak ekében - ne hangoz-
zék el, hogy az előadók Magyarországról érkeztek. Talán soha nem zúgtak így a „Karthagói harangok", talán soha így nem szólt a „Szózat", mint azon a szép kézdivásárhelyi márciusi napon.
Kora délután volt az ünnepség Kovásznán, kisebb létszámú közönség előtt. Itt a hivatalos személyek szónoklatai mellett, az egyház képviselői — mind a református lelkész, mind a katolikus plébános - mondtak lelkesítő beszédet az egybegyűlteknek. A versekből összeállított műsort - Gazda József tanár úr vezetésével - a helyi középiskola növendékei adták elő. Mint annyiszor1, most is megcsodálhattuk azt a romlatlan, ékesen szóló magyar nyelvet, amellyel idehaza egyre ritkábban találkozunk. Az ünnepélyen ismertették azoknak a 48-as honvédeknek a
névsorát, akik életüket adták a szabadságért, a hazáért. Egyben bejelentés hangzott el egy 48-as emlékmű felállításáról, adakozásra szólítva fel a város lakóit.
Reméljük, hogy egy év múlva már ennél az emlékműnél rendezhetik a kovásznai magyarok a márciusi ünnepséget. Sajnálatos, hogy a Magyar Rádió Krónika c. műsora mindezen rendezvényekről egy mondatban ejtett szót. Mi, vendégek, sokszor könnybe lábadt szemmel, megrendülve és magyarságunkban megerősödve tértünk vissza városunkba, Nagykanizsára. A sokszor kétkedőknek, csüggedőknek, mindenért panaszkodóknak ajánljuk „kúraként" az erdélyi hitet, erőt, tenni-akarást és magyarságszeretetet!...
Farkas Tibor
Cs

5.40 Falutévé - ipartippel és kertész-Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times keleteurópai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne: Kiflii Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 A klinika . NSZK tévéfilmsorozat - XII/5. Élet vagy halál (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Telesport 16.45 Képújság
16.50 A rejtélyes kelet kapujában
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye horgászvizei 17.30 Menedzser Magazin 18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi-egy műsor és valami más 18.40 Leó és Fred
Magyar rajzfilmsorozat
Festés
Pingu
Német-svéd rajzfilmsorozat 19.00 Álljunk meg egy szóra I 19.10 Utánozás-majomszokás?
Zenéről Fellegi Ádámmal 20.00 Hiradó 20.30 Telesport ETflETi] Szomszédok Teleregény
(Ism.: péntek, TV1 9.00) 21.10 Friderlkusz-show
Garantáltan politikamentes talkshow
(Ism.: április 13., TV1 10.00) 22.35 AKTuális 23.00 Közjáték (ism.) ECTiE? Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Éjfélkor vagy kevéssel azután
Buchmüller föfelügyelőnö - Ni-cole Heesters (Andresz Kati), Regine - Vérénice Rudolph (Földesi Judit), Manfréd - Ottó Sander (Trokán Péter), Kurt -Mathias Ponnier (Kovács István) 0.30 Hiradó 0.35 BBC-hiradó
HB0
17.30 S+P+Y+S-Kémek
Amerikai vígjáték 99'' 19.15 Szoknyás zsaru
Francia bűnügyi film 101'' 21.00 A sárkány éve
Amerikai dráma 135'' 23.20 Testi kapcsolatok
Amerikai dráma 96'' 1.00 Erósz a nagyvilágban Amerikai riportfilm - 3. 30''

6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
16.25 Műsorismertetés 16.30 Nyitott stúdió
Sátoraljaújhelyi Hagyományőrző Együttes 16.45 Ötöd-ölö
Telefonos játék 17.00 Hiradó - Időjárás ÍHPEi Prizma
Életmódmagazin Amit szabad Jupiternek... 17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie discóba megy 17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Regionális magazin 18.55 Műsorajánlat
Időjárás lETE Mentöosztag
Angol-ausztrál tévéfilmsorozat Veszett kutya 49'' Mickey - Gary Sweet (Dörner György), Kari - Paul Sonkilla (Gruber Hugó), Tony - Leigh Russel (Dvetkó Sándor), Barlett - Stephen Leeder (Izsóf Vilmos), Béka - Marshall Na-pier (Papp János), Tarajos -Tim McKenzie (Szerednyey Béla), Angyal - Steve Bastoni (Rékasi Károly), Georgia - So-nia Todd (Tóth Éva), Kormos - Peter Brauné (Győri Péter), Méreg - Doug Scroope (Kiss Gábor) 20.00 Tipplista
Kulturális ajánlatok 20.10 Lyukasóra
Mészöly Dezső műsora 21.00 Össztűz
Aktuális közéleti vitafórum 21.50 Műsorajánlat 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 A TV2 filmklubja Szomszédolás Román filmek bemutalója Glissando Román film 154''
19.05 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld körül - Rajzfilm 19.35 Teleshop 20.10 A cápa
Amerikai film 21.45 Indiai képeslap 21.50 Orvosi turmix 22.00 Trans World International 22.30 Az amerikai álom
p,
ENTEK
kossuth
■ KÖZÉPHULLÁMON
18 óra: KORTÁRSAK Együttes lemezbemutató koncertje,
utána Suli-buli disco a HSMK-ban 18 óra: Alapítványi bál a HELY Pinceklubban
Óránként: Hirek. időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Örley István: A bajnok vidéken 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma?-Sárváron 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Zsidó vallási félóra 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A magyar Irodalom története 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Összeállította: Parancs János 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Arany János kritikusi örökségéről 11.30 Rockújdonságok 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 Fórum (ism.) 15.05 Hir-vidék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V matarlnskom jazyku 19.00 in ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Volce of America sorozata 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Cziffra György 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Tükörképünk 37 darabban Géher István Shakespeare-szemináriuma - XXII/2. 10.35 Zenekari muzsika 11.35 Operakettösök 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Crescendo Fesztivál, 1992 -VI/2.: Varga Tamás gordonkahangversenye 13.29 A Budapesti Őszi Fesztivál
hangversenyeiből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A látogató - X/5. 14.55 A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel 15.10 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Orbán György müveiből
petőfi
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Ringó Starr: Time takes time című albuma 8.50 Helykeresö
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Mit üzen a Rádió? (ism.) 13.30 Gramofonsztárok
Illinois Jacques lemezeiből
14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.45 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Magyar slágerlista 18.30 Szivacs - fiatalműsor 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Magyar tájak dalaiból 20.00 Pillantás az európai diszkókba 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Vllágvevö 21.30 Zenés játékokból* 22.00 Filmpremier. Részletek a Több mint testőr (The Body-guard) című film zenéjéből 22.30 Arturo Sandoval együttese
játszik 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után „Leg-ek" éjszakája
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
17.00 Mi újság a régizene világában? 17.50 Világlira 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Bellini: Norma. Részletek 19.15 Halhatatlan magyar vers
Ady Endre-V/1. 19.30 Mozart kamarazenéjéből 20.00 Hirek. időjárás 20.05 A Concentus Hungaricus kamarazenekar hangversenye 21.17 A kórusirodalom remekműveiből. A Lipcsei Tamástemplom Kórusa énekel 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Zenei panoráma 22.40 Gerard Schwartz kornetten játszik
23.00 Noktürn. Éjszakai csevegés 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok
3 sat
16.15 Osztrákok Afrikában
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 A hegyek országa
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hírek
22.25 Oldalpillantások
22.50 Schilten (svájci film)
0.20 Hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnők (am. sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sor.)
íKWil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
füIüi] Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
20.15 Hazai dallamok
21.15 Hegyi levegő és porhó (sor.)
22.15 Tessék?
23.15 Gottschalk-show
24.00 Emmanuelle Amerikában
(olasz szexfilm)
1.40 Fekete kígyó - A korbács
(amerikai szexfilm)
3.00 Heidemrie (svájci film)
4.40 A Főnök (ism.)
5.30 Rajzfilm
tv 5
6.00 Telereggel 9.00 Jelen idő 11.00 Film Brazíliáról 12.00 Varietémüsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Elszámolás (ism.) 14.30 Varieté fiataloknak 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Belga társadalmi magazin 21.30 90 sztárjai 23.45 Orvosi magazin
musictv
18.30 Plp Dann 20.00 Tárcsázz! 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Roxette 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
super channel
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Koncert
15.00 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30 Európa-film
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-magazin
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Svengali (film)
pro 7
5.00 Csillagember (am. sorozat) A vak
5.45 Vlcki (amerikai sorozat)
A nap hőse 6.10 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff A dzsungel könyve Garfield
Flintstone család 7.55 Parker Lewis (ism.) 8.25 Harttól Hartig (ism.) 9.20 A bosszú rózsái (ism.) 11.45 San Francisco utcáin (ism.) 12.40 Bili Cosby-show (ism.) 13.15 Perry Mason (am. sorozat)
A találékony producer esete 14.05 Matlock - A kép (ism.) 15.35 Harttól Hartig (am. sorozat)
Mindent Elisabethért 16.30 Rajzfilmek Heathcliff Widget, a kis őr Garfield
Flintstone család 18.10 Parker Lewis (am. sorozat)
Magnónapló 18.40 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Jelfrey igazi arca ilüli] Booker (amerikai sorozat)
Komputerjátékok 20.00 Hiradó
20.15 Menekülés (amerikai krimi) 22.00 Mlke Hammer (am. sorozat) Mlke különös házassága
Marié illegális bevándorló, akit a hivatal letartóztat. A lány Mike Hammer feleségének vallja magát. Szabadon engedik, Mike-ot viszont felszólítják, hogy térítse meg hitvesének telefonbeszélgetéseit. Hammer belemegy a játékba. FETiTii Fekete mágia (amerikai krimi) 1.00 Hírek
1.10 Jaké és McCabe (ism.) 1.55 Hírek
2.05 Aranyvadászok (ism.) 3.30 Hirek
3.40 Perry Mason (ism.) 4.30 Vegas(ism ) 5.15 Vicki (ism.)
Versekből költemények
Az Irodalmi Kávéház péntek esti műsorában Hercz Gábor költeményei kerültek terítékre. A kissé avantgard, de mindenképpen sajátos hangulatú, néhány soros versek hosszú költemény-folyamokká alakulva beszéltek arról, mi mit jelent ebben a világban egy huszonéves fiatalnak. A papírra vetett szavak Fülöp Réka és Kovács Zsolt értő tolmácsolásában váltak igazán költeményekké. Érzésekkel töltődtek a szavak, vallomássá teljesedtek a sorok. Egy-egy korszakot lezárandó Hajdú Ibolya beszélgetett az alkotóval, aki idén lép a „huszon-kettes-csapdájába".
-vi
Hercz Gábor
Variációk
Csepp a kőn kő a cseppen cseppre kőre könnycsepp cseppen
Csepp a kőn kő a cseppen csip-csep kőre könnycsepp cseppen
Csepp a kő cseppkő cseppen kő a csepp csip a könnycseppem!
LÁTOGASSA NAGYKANIZSAI USZODÁT!
Kanizsai
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Kulturális magazin
10.00 Sziget a világ végén
10.30 Menj a mamához, a papa
dolgozik (ism.)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 A holnap mesterei
15.05 Heidi (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Ketchup-vámpirok
16.30 VIF-Zack
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Fogadóóra
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Krimikrónika
21.30 Derékfájás (német film)
22.55 Hirek / Sport
Beüli] Gyilkosság Manhattanben (krimi)
osztrák 2
iHMü Áprilisi szerelem (am. film)
17.30 Cseh kastélyok és várak
18.00 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Knofl-Hoff-show
21.00 Tudományos magazin
21.15 Schilling - magazin
22.00 Hiradó
22.30 Szórakoztató műsor
23.45 Bon Jovi - koncert
0.55 Hard & Heavy videó
1.25 Hirek
Mozi: 16, 18, 20 óra: Öböl akció
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Arany, amiben hiszünk
ÁPRILIS 2

13.00 Telebörze 13.35 Tánc
14.30 Motorok és legendák 15.15 DSF-tréning 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirek
18.05 Hopp vagy kopp - játék 18.35 Sportkviz 19.25 DSF-stúdió 19.55 Hirek
20.05 Sport a nagyvilágból 22.05 Talkshow 22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism.)
eur0sp0rt
12.00 Labdarúgás 13.30 Szörfösök magazinja 14.00 Tenisz 19.00 Motorkerékpár 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Nemzetközi motorsport 22.00 Kosárlabda 23.30 Úkölvivás 24.00 Tenisz 1.30 Eurosport-hirek
1 plus
15.15 Hírek 15.20 Hegymászók 16.05 Spanyol nyelvlecke 16.45 Az Elba
17.00 Európa városai - Pozsony
17.45 Európai kultúra
18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer... az Élet (sor.) 19.10 Mese 19.15 Sport/Hiradó 20.15 Környezetvédelem 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Szórakoztató műsor 23.10 Vad orchideák (amerikai film)
IdunaJ
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Szegény Dzsoni és Árnika
Magyar film (ism.) 17.25 Muzsikás táncház 17.35 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.25 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Közép-európai magazin 19.40 Privát történelem 20.00 Ördögőlő Józsiás
Tévéjáték
Szereplök: Muszte Anna, 0. Szabó István, Fésűs Tamás 22.25 Hírösszefoglaló
sat 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.15 A manézs (német film) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Összeesküvők (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan (am. sor.)
A győztes 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.)
Új szerelem 14.55 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Pletykák 15.50 A négyöklü trió (am. sor.)
Visszhangok 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hírek
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék Hmm Partról partra (amerikai film) 22.00 Labdarúgás 23.00 Danish Bedside
(dán erotikus film) 0.25 A négyöklü trió (ism.) 1.15 Beszélgetés (ism.) 2.30 Tiltakozás (ism.) 3.25 5x5 (ism.)
3.50 Mindent vagy semmit (ism.) 4.15 Pont, pont, pont (ism.)
Megyei tűzvédelmi vetélkedő Nagykanizsán
1993. március 20-án a nagykanizsai tűzoltóparancsnokságon tűzvédelmi ismeretekből mérték össze tudásukat Zala megye általános és középiskolás diákjai. A szellemi vetélkedőn tűzvédelmi totó, esszé, villámkérdések és rajz szerepelt. A versenyben 6 általános iskolás és 3 középiskolás csapat indult. Az általános iskolák közül Za-laszentgrót csapata első, a nagykanizsai Zrínyi iskola második, a szintén nagykanizsai Csokonai iskola pedig
harmadik helyezést ért el. A középiskolák közül a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola csapata lett az első. Az első csapatok nyereménye 8.000,- Ft, a másodiké 5.000,- Ft, a harmadiké 3.000,- Ft, melyet iskolájuk használhat fel. A versenyen egyéni díjak is kiosztásra kerültek. Az első helyezettek jogot szereztek az 1993. április 14-én megrendezendő Országos Vetélkedőn való részvételre.

5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8 35-
12.05 Napközi
Benne: 9.00 Szomszédok
Teleregény (ism.) 9.50 Lottósorsolás ílilili] Dallas
Amerikai filmsorozat Egy Ewing mindig Ewing marad
(Ismétlés: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 16.40 Ray Bradbury színháza A sötét óriáskerék Kanadai tévéfilm 17.10 Képújság fRnü Tinti kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat A nagy verseny Múmin
Japán rajzfilmsorozat A bébisárkány 17.45 Pénzvilág 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben I..."
Keresztény életkérdések 19.00 A nélkülözhetetlen őserdő
Gyógyszer az őserdőből fEIIi] Új Gálvölgyi-show 20.00 Híradó 20.30 Telesport FEITi] Dallas
Amerikai filmsorozat Egy Ewing mindig Ewing marad (ism.) 21.35 Panoráma
Világpolitika percről percre 22 35 Közjáték (ism.) EE3ETT Ingmar Bergman képei A nap vége
Svéd film (1957) FF 87'' 0.05 Improvizió - Trio Midnighl 0.35 Hiradó 0.40 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Horgászik a család
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Tom és Jerry 50. születésnapi bulija
Amerikai rajzfilm 48'' 18.50 Rendörakadómia 2.
Amerikai vígjáték 83'' 20.20 Az emlékmás
Amerikai sci-fi/akciófilm 108'' 22.10 Bat 21 -Am. akciófilm 101'' 23.55 Veszélyes út Hawaiiba Amerikai akciófilm 92''

6.00-
10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin Telefon: 251-3372,251-0490
14.55 Műsorismertetés 15.00 Nyitott stúdió
Cigányzene a Phrala (Testvérek) együttes előadásában 15.15 Drehscheibe Európa
A Deutsche Welle közép-európai magazinja iram Zsebtévé (ism.) 16.10 Garfield
Amerikai rajzfilmsorozat XII/3. rész:
Garfield, az életművész 16.35 Calyp-show 17.00 Hiradó - Időjárás 17.05 Műsorajánlat 17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat
[TÜTT. Produkciói fEIüi] Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő filmsorozat
VI/5. rész: A mozgás világa: csontok, izmok, idegek (ism.) FTÍIiTii Edith és Marlene
Tévéjáték
Szereplők: Kútvölgyi Erzsébet, Hernádi Judit. Szakácsi Sándor, Gergely Róbert, Boly-ki László, Zsíros Ágnes, Görög László, Jancsó Zoltán, Oberfrank Pál, valamint ifj. Rá-tonyi Róbert és zenekara MBM Miss Universe Hungary Közvetítés a szépségverseny döntőjéről 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... FflH? Miss Universe Hungary Közvetítés a szépségverseny döntőjéről 23.30 Aréna
Pergő könnyűzenei műsor magyar és külföldi sztárokkal, interjúk és telefonos játék élőben
20.00 Műsorismertetés 20.05 Otthon a vadonban
Természetfilm 21.15 A hazardőr Angol film 22.50 Teleshop 23.10 The Smiths
Zenés beszélgetés 23.30 Csábító gyémántok Szexfilm
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON
Játszóház gyerekeknek a HSMK-ban Deák Bili Gyula koncert az Erkel F. Müv. Házban A KANIZSA Táncegyüttes önálló estje a HSMK-ban IN LINE JAZZ koncert a HELY Pinceklubban
ZOMBAT
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 A Rádió Kabarészinháza 11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkínálat. Faluról falura 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes. A Kossuth Rádió
irodalmi hetilapja 16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Határok nélkül
Benne: Miska bácsi leveles-
19.53 A Madách Szinház vendégjátéka a stúdióban Éjjeli menedékhely
Makszim Gorkij drámájának rádióváltozata 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mlx
URH-ADÚN
9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora
17.05 Irén húgom gyönyörű volt
Mohás Lívia hangjátéka 18.20 Zsukovszklj versel 18.30 V materinskom jazyku 19.00 ín iimba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 21.05 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Mezei Katalin versei 4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
4.30 Naplnditó Zenés ébresztő
8.05 Sportszombat
8.30 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás
9.06 Szine-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Csillagok, sztárok
Máté Péter 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Valahol valaki
Portré negyven percben 13.47 Csak fiataloknak! 14.30 Daráló
Folytatásos ifjúsági történet 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Nagy nevettetők 16.00 Sziv küldi... 16.55 Van ez így 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Gratulálunk! 17.30 Körkapcsolás bajnoki labda-
rúgó-mérközésekröl 18.30 Ez érdekes! 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Talpalávaló
Együttesek és szólisták népzenei hangversenye 19.50 Tudósítás az UTE-KIspest HFC labdarúgó-mérkőzésről 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Útvesztő
21.50 Én csak egy buta nö vagyok 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Slágerszinház
0.1D-
5.50 Napforduló - éjfél után Éjszakai klub
(0.10—5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-
5.50 Nótacsokor
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokot:
Honegger: Dávid király Szimfonikus zsoltár René Mo-rax drámája nyomán 11.15 Vonós kamarazene 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók Rádió kívánságműsora
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 A szülőföld muzsikája 15.00 A Filharmónia zenekara játszik
15.40 Vargha Lívia operaénekesről 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk az Öbudai Társaskört
16.45 Kodály- és Bartók-kórusok
17.00 Haydn: C-dúr szimfónia 17.30 Poggyász 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Bemutató
Berkes Kálmán klarinétozik, Kocsis Zoltán zongorázik 18.30 Kapcsoljuk a New York-i Metropolitan Operát
Wagner: A walkür Háromfelvonásos opera közben:
19.40 Nemes Nagy Ágnes versei 19.55 Hirek. Időjárás 20.00 Helyszíni beszélgetés 21.52 József Attila minden verse
100/93.: 1937 22.02 Hírek. Időjárás 22.07 Helyszíni beszélgetés 23.46 Toronyzene 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska
3 sat
13.40 ötletek és Irányok
14.10 Moritz-történetek
(sorozat)
14.40 Életem cirkusza (sorozat)
15.05 Gasztronómia
15.30 Sport
IHHil Naplemente előtt
(német film)
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Káosz-magazin
20.00 Katja Kabanova - opera
22.25 Új tartományok
6.00 Belle és Sebastian (sor.) 6.25 Bob, a szellem (sorozat) 6.50 Peter Pan (sorozat) 7.20 Pif és Herkules (sorozat) 7.35 Samurai Pizza Cats (sorozat) 8.00 Játék
8.20 Super Mario Brothers (sor.) 9.10 Beverly Hills Teens (sor.) 9.40 Lucky Luké (rajzfilmsorozat) 10.10 A hatmillió dolláros család
(amerikai sorozat) 10.40 Planet kapitány (rajzfilmsor.) 11.10 Sárkányok birodalma (sor.) 11.35 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) 12.00 Winspector (japán sci-fi-sor.) Harry és Hendersonék (sor.) Bolondokháza (am. sorozat) Bei Air hercege (sorozat) 13.50 Titkos énem (am. sorozat) jng Rendőrségi beszámoló (sor.) [ek [ Knight Rider (am. sorozat) j j A csapat (amerikai sorozat) ; J Jump Street 21. (am. sor.) 17.45 Melrose Place (am. sorozat) 18.45 Hiradó
19.15 Beverly Hills 90210 (am. sor.) 20.15 Házassági apróhirdetés
(színházi közvetítés) A cápa II. (amerikai film)
12.25 12.55 13.25
EUTil
23.45 Erotikus szenvedély
(görög szexfilm) 1.10 Férfimagazin
tv 5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
12.20 Autóvizió
15.00 Irodalmi magazin
16.15 Ifjúsági műsorok
17.30 Főzőcske
18.00 Kvízműsor
19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin
21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 A század nagy napjai 23.45 A hatok bandája 0.40 Zenei műsor 1.20 Vegyes műsor hajnalig
musictv
13.30 XPO
17.30 Rockhét
18.30 RayCokes
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
21.30 Sport
22.00 Soulzene
23.00 Házibuli övezet 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
super channel
13.30 Koncert 14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin 16.00 Természetfilm 16.30 Túl a holnapon 17.00 Videodivat 17.30 Show-műsor 18.30 Arcképcsarnok 19.00 Éljen Mrs. Blshop!
(amerikai film) 21.30 Európa-film 22.00 Hirek 22.30 Magazin 23.30 Színhely
24.00 Nászéjszakai gyilkosok (film)
pro 7
5.50 Lassle
(amerikai sorozat) A puli
6.15 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilmsorozat) 7.00 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Férflgyűlölő 7.50 Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) Vadászldény 8.55 A damaszkuszi tolvaj (ism.) 10.20 A szerelemnek sok arca van
(ism.) 12.25 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Levélbarátság 12.55 Booker(ísm) 13.50 Vadállatok birodalma (ism.) 14.40 Csillagember (amerikai sorozat) A vak
regül Közelharc férfiak és nők között
(amerikai film) 17.35 Dowling atya titkai (amerikai sorozat) Az ikertestvér 18.30 A normannok
(olasz-francia kalandfilm) 20.00 Hiradó
CTB Kramer kontra Kramer
(amerikai film) 22.25 A hetedik jel (amerikai film) 0.15 Fekete farkasok (amerikai sorozat) A hívott nem felel 1.10 Hirek
1.20 A menekülés (ism.) 2.45 T. J. Hooker (ism.) 3.40 Hirek
3.50 Mozgó kórház (ism.)
Esetem a polgármesteri hivatalban
Napi életünk során elkerülhetetlen dolog a hivatalokkal való érintkezés. A polgármesteri hivatal már a nevében is sugallja, a polgárokért való intézmény. Gondoltam én és mások naiv lélekkel. Elégszer elátkoztuk a súlyadó intézményét, de végtére is pénz kell a hivataloknak, így törvénykeztek. De hogy mellé még bosszantás is jár?
Történt, hogy eladtam a kocsimat, s törvénytisztelő polgárként beállítottam eme neves intézménybe elrendezni a függő „sáromat", s bejelenteni az újat.
Ez ilyen egyszerűnek tűnik, hittem én!
- Tessék egy nyilatkozatot ími, kitölteni azt az űrlapot, kérem az adásvételit, a személyi számot...
írok, töltök, - átadom...
- Kérem a teljes személyi számot - hallom.
- Kérem, ez nem kötelező, el is törölték.
- Az adónál még nem. Ott kötelező.
- De minek? Itt a helyszínen fizetek.
- Szó se róla, előbb hozunk egy
EZ A HELY AZ ÖN HIRDETÉSÉRE VÁR!
Kanizsai
Mozi: 14 óra: Az időkapu - Vadak Ura 2.
16, IS, 20 óra: Öböl akció
stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Arany, amiben hiszünk KANIZSA TV 8 óra; ATV-Víkend magazin 13 óra: ATV Ifjúsági magazin
ÁPRILIS 3«
Sz
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Dalfesztivál (ism.) 10.15 Euroturlzmus 10.30 A bilvinycslniló (am. film) 12.30 HaNó, Ausztriai-halló, Bécsi 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Az eltűnt miniatűr (film) 15.00 Természetfilm 15.35 Amikor az illatok elhagyták
az erdőt (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek
18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Népzenei vetélkedő 22.00 „Arany" linyok (sorozat) EHHü Eliot Ness visszatérése
(krimi)
0.05 A félelem hirom arca
(olasz film) 1.30 Hirek
osztrák 2
13.50 A walkűr - opera
15.00 Szereti ön a klasszikusokat?
16.30 Kitzbűhel mis szemmel
17.00 A kedves csalid (sorozat)
17.45 KI akar engem? (sorozat)
18.00 Labdarúgis
19.00 Tartominyl élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Féltett örökség
(krimi) 21.50 Hirek / Sport 22.25 Haza (sorozat) 23.50 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.15 Elsüllyedt hajók
14.00 Jégtinc
16.00 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.05 Korfu
18.55 Hirek
19.05 Gólok (sorozat)
20.00 Tenisz
21.55 Hirek
22.05 Repülő kamera
24.00 Gólok (ism.)
0.55 Elsüllyedt hajók (ism.)
eurosport
10.00 Motorsport 10.30 Magazin 11.00 Jégkorong 12.00 Ökölvívás 13.00 Tenisz
17.00 Ritmikus sportgimnasztika 18.00 Úszis 19.00 Tenisz 22.00 Ökölvívás
1 plus
14.00 14.30 15.30
Utazisi magazin Esetről esetre Egyszer volt (sorozat) 16.00 Chemnltz 16.45 Zenés beszélgetés 18.00 Megvalósult ilmok 18.30 Hírek
18.40 Volt egyszer... az Élei (sor.)
19.10 Mese
19.15 Titkárnők
20.00 Hiradó
20.15 Klaus Fuchs (film)
21.55 Az ártatlanság vége
(film, 11/1.) 23.30 Beszélgetés
LdunaJ
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Isten öreg bojtárja 17.05 A selmecbinyai türelemüveg 17.10 Pisztorok, nyijak nyomiban 17.30 Szentendre 17.50 Elindultam szép hazimból... 18.10 Mesesarok 18.15 Süsü, a sirkiny 18.45 Hírek
19.00 Csak semmi pinik
Magyar bűnügyi filmvígjáték 20.35 Operettest a Vigadóban 21.20 Korallsziget
Bolgár rövidfilm 21.35 Rock-fogyatkozis
sat 1
6.40 Ég és föld között (ism.) 7.10 Capito?-játék 7.40 Bucky O''Hare
(amerikai sorozat) 8.10 Silverhawks (am. rajzfilmsor.) 8.40 Peter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.20 Superboy (amerikai sorozat) 9.50 Drops-játék 10.20 Gazdasigi fórum 10.50 Szerencsekerék (ism.) 11.30 Partról partra (ism.) 13.05 A hirom muskétis fial
(amerikai kalandfilm) 14.35 Add kölcsön a férjed I
(amerikai film) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék
18.00 Labdarúgis
19.20 Hirek
19.30 Szerencsekerék
20.15 Tombol a terror (am. film)
22.00 Ki a legjobb férfi?
23.05 Apicajelölt
(német erotikus film) 0.30 Danish Bedside (ism.) 1.55 Apicajelölt (ism.) 3.20 Kulcslyuk (ism.) 3.45 Szív az adu (ism.)
határozatot, töröljük... és akkor kell fizetni.
- Jó, de vettem egy másikat, azt is rendezném.
- Tessék a nyomtatványok. Kérem ezeket is kitölteni.
- Kérem, ezt is kifizetem, itt a helyszínen.
- Szó se róla. Erről is hozunk egy határozatot, amiben meg újra kötelezzük, nyilvántartásba vesszük és utána...
így megy ez kérem a polgármesteri demokráciában. Érteném mindezt, ha csalnék, megtagadnám stb., de erről szó sincs, így működik. Az egyszerűen nem is zavarja őket, hogy megsértik személyi jogaimat, átadásra köte-
leznek olyan okmányokat, amelyhez semmi közük. Hogy megkérdőjelezik akaratlanul tisztességemet... Eközben a megyei joggal bíró hivatal eddig nem tud olyan maradandót felmutatni a városban, ami nem hogy megyeire, de legalábbis állagmegóvásrautalna. Sok utca járdája már két éve közlekedésre alkalmatlan, nincs vagy alig van takarítás a városban, hogy soha nem látott patkány sereg élősködik a koszban, hogy nem épül lakás, hogy a testület erkölcse egy csoport miatt eléggé kétes.
Igaz, állítólag mi választottuk őket, bár az utóbbi időben ezt mindenki tagadja.
Nem is csodálom. Varga József

6.10 Falutévé - faludoktorral,
gyógytornával 6.30 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.15 Közjitik
8.20 Jó reggelt adj, Istenemi ■HETÍi-
12.00 Korhatir nélkül Cimbora-délelött Mukidoki
Holland rajzfilmsorozat XIII/12. rész: A betolakodók Cimbórla - Telefonos vetélkedő Marian kisasszony és az ő vidám cimborái XII/3. rész: János-játék Kölyökidö
Kamaszodó kamaszadó Amőba - Tudományos műsor kamaszoknak 11.00 Szezim utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermek-műsor-sorozat 12.00 Vasas-Dreher-Bréma női kézilabda BEK-mérközés Közvetítés a Fáy utcából 13.20 Képújsig 13.25 Tévémagiszter iHiM A vilig rendőrségei XX/1. rész: A francia rendőrség 15.35 Gala - Ökológiai filmújság 16.05 Csalidl mozidélutin a Disneyvel I A partra vetett cowboy Amerikai film (1974) 88'' Henrietta - Vera Miles (Men-szátor Magdolna), Bryson -Róbert Culp (Fülöp Zsigmond), Booton - Eric Shea (Szentesi Gergely), Liliha - El-izabeth Smith (Kassai Ilona), 17.50 Ádám fial, Éva lányai
A hűtlenségről 18.15 Hőmérő 19.10 Szerencsekerék 18.40 Jó éjszakil kivin a Disney I 20.00 Hiradó
20.30 Eurovíziós dalfesztivál
Középdöntő Ljubljanából EBtiE Ki állítja meg az esőt?
Francia-olasz tévéfilm 81'' Fred - Ricky Tognazzi (Csonka András), Harry - Gerard Darmon (Koroknay Géza), Tuel - Dániel Duval (Sztarenki Pál) 23.25 Közjitik (ism.) BflETíl Monty Python Repülő Cirkusza
Angol abszurd tévésorozat 45/1. rész (1969) Feliratos! 0.05 Hiradó
17.30 Állati élet: A termeszek várai
Angol természetfilm 51'' 18.30 Benji, a nyomravezető Amerikai kalandfilm 86'' 20.00 Elvls - Amerikai film 146'' 22.30 Egy este Elvisszel
Amerikai koncertfilm 60'' 23.30 A félelem virosa
Amerikai akciófilm 92'' 1.05 Erósz a nagyviligban Amerikai riportfilm - 4. 30''
-CD
6.00-
8.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 Értesítő
A TV2 műsora pedagógusoknak és szülőknek 9.00 Patrin - Üzenet - Vorba
Cigány magazin 9.25 Nas ekran
Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 9.50 Unser Bildschirm
Német nyelvű nemzetiségi magazin 10.15 Huminum
A pécsi körzeti stúdió menekültügyi műsora 10.45 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi magazin 11.10 Srpski ekran
Szerb nyelvű nemzetiségi magazin
11.35 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Família Kft. (ism.) 12.45 Gazdit keresünk
Kudlik Júlia műsora 13.00 Műsorajinlat - Időjárás 13.05 Népzenei Magazin iKHil.1 Perényi Endre-emlékműsor 14.05 Bartók nyomában
Szlovákiai gyűjtések 14.35 Jeee
Ifjúsági szolgáltató műsor sok zenével 15.05 Mennyi az annyi?
Gazdaságpolitikai show 16.00 Ki miben tudós? Fizika I. elődöntő 17.00 A Geminl-faktor
Angol ifjúsági filmsorozat VI/3. rész: Az óratorony 26'' 17.26 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Törpojáca átviltozása
17.49 Műsorajinlat íETiTil Knight Rlder
Amerikai tévétilmsorozat Az Ingatlanügynök 18.53 Időjiris
rciiiii A polip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat V/4, rész 101'' mtw Nem érzem magam annyinakI 21.35 Telesport
21.50 Paródiapercek
Bach Szilvia paródiaműsora 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjiris
kHMil Csak nézünk, mini a moziban... XII/1. rész: Az 50-es évek mozija
Benne: 1950
23.00 Dalolva szép az élet
Magyar film (1950) 90'' Szereplők: Soós Imre, Lata-bár Kálmán, Ladányi Ferenc, Ferrari Violetta, Balázs Samu
V-
ASARNAP
Mozi 14 óra: Az időkapu - Vadak Ura 2.
16, 18, 20 óra: Öböl akció
kossuth
-KÖZÉPHULLÁMON-
Óránként: Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
10.05 Virágvasárnapi szentmise 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Jegyzet (ism.) 13.05 Névjegy
14.05 Szonda. Tudományos magazin
14.35 A Szabó család
15.05 Válogatott perceink
16.10 Müvészlemezek
17.05 Közkegyelem
18.00 Esti Krónika
18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek!
19.35 Szines népi muzsika
20.05 Zene - archívum
21.05 Rádiószínház
Gemma Boic, avagy A folyó rettegése a torkolattól Slobodan Snajder hangjátéka (ism.)
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót 23.45 Operaáriák
-URH-ADÚN-
8.30 Körzeti információs magazinok 15.00 A BBC délutáni magyar műsora
16.00 Az Amerika Hangja műsora
17.00 Galaxy X (ism.)
17.15 Auf Deutsch gesagt (ism.)
17.30 Cubes (ism.)
17.45 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 18.20 Ács Jenő versei 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in llmba materná 19.30 In der Muttersprache
Na materlnjem jeziku (horvát) Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti műsora 23.45 Thinsz Géza versel 6.00-8.30,10.00-15.00,18.00-18.20, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
20.00 20.30
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika korán ke-
löknek 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Marie-Claire Alain Franck-
müveket orgonál 9.05 Az opera csillagai
Thomas Allén 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye közben:
11.55 Hirek. Időjárás 12.00 Nemes Nagy Ágnes versei 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Ágnes Baltsa énekel 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Zenélő városaink
petőfi
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Gyalogcsillag
Csukás István mesejátéka 8.54 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Bécsi szelet
Bécs-Budapest magazin 10.00 Embermesék 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.03 Öltözői hangulat az MTK-
Vasas tv-mérközés után 13.10 Világzene magazin 14.00 Zenekanál 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
Közben: közvetítés a férfi tőrvívó világkupa versenyről, a női kosárlabda-bajnokság ötödik döntő mérkőzéséről közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.30 Sportösszelogialó. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 20.00 A királylány alsó ajka
Szanszkrit meséből írta és rendezte: Zoltán Gábor 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Magyarán szólva 21.15 A Rádió Dalszínháza
Egy éj az Aranybogárban Daljáték Mikszáth Kálmán kisregényéből 22.27 Régi magyar muzsika 22.40 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Gyengéd emlékek
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Nóták
15.00 Új kompaktlemezeinkből 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Schubert vonósnégyeseiből 17.55 Magyar zeneszerzők 18.25 Bach: János passió 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Föplébánia-templomot Bach: János passió 21.25 Fúvósmelódiák 21.50 József Attila minden verse
100/94.: 1937 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Közvetítés a József Attila Színházból Mindent a kertbe Giles Cooper darabja nyomán színpadra írta Edward Albee 0.13 Hirek. Időjárás 0.18 Híres zenekarok felvételeiből
11.00 Beethoven: Eroica
11.50 Beszélgetés Karajannal
13.10 Pillantás a hétre
13.45 Sport
16.15 Vigyázat, hamisítvány!
17.00 Nyombiztositás (sorozat)
17.30 Állatbarátok műsora
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hirek
19.10 Törzsasztal
20.15 Kerül, amibe kerül - kabaré
21.15 Irodalmi játék
22.15 Jürgen Meiermeister-portré
23.10 A felügyelő (sorozat)
6.00 Piff és Herkules (ism.)
6.15 Beverly Hills Teens (ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.)
7.10 Hatmillió dolláros család
(ism.)
7.35 Winspector (ism.)
8.00 Gyerekeknek
8.30 Dinoszauruszok völgye (sor.) Óriás történetek (sorozat) Scooby Doo (am. rajzfilmsor.)
9.55 Művészet és küldetés nTWjTTj Csodálatos nö (am. sorozat)
Vissza a múltba (am. sor.) iHlilii Trópusi hőség (am. sorozat) 13.00 Sípszó - focishow 13.30 Hallgatócsere
(amerikai filmvígjáték) fEglil Flash (amerikai sorozat) 16.40 Sikerem titka (am. film) 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Megteszi, vagy nem - játék 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Late Night 23.30 Szerelmes percek 24.00 4-es csatorna
0.35 Borzasztó kedves család (ism.)
1.10 Ki itt a fönök? (ism.)
1.40 A Főnök (ism.)
2.35 Beszélgetés (ism.)
3.35 Robbanékony (ism.)
tv 5
6.00 Telereggei 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító (ism.) 10.15 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 15.30 Hegymászóknak 16.15 Varietémüsor 18.00 Vidám hétvége sok humorral 19.00 Riportok 20.00 Hétről hétre 21.30 Játékfilm 23.25 Filmesek magazinja 0.20 Vegyes műsor hajnalig
musictv
13.30 XPO
14.00 RayCokes
14.30 Kristiane Backer
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
super channel
14.00 Egyveleg
14.30 Show
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 Az apa bűnei
(film)
22.00 Hirek
22.30 „Fekete"-sorozat
23.30 Magazin
24.00 Jazz
1.00 Egyveleg
pro 7
5.30 Lassie
(amerikai sorozat) Öreg barát 5.55 Világszafari
(ausztrál dokumentumfilmsorozat) 6.40 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Hármon felesége 7.30 Ürhajótöröttek (amerikai sorozat) Prontinius 8.40 Mennydörgés a napon
(amerikai western) 10.05 Egymillió évvel az időszámítás előtt (angol film) 12.05 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Ellenség 12.35 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 Dowling atya titkai (ism.) 14.05 Világszafari (ism.) 15.05 &-52-es bombázók
(amerikai film) 17.05 A kigyóverem és az inga
(német film) 18.35 Matiock
(amerikai sorozat) Halálos viszontlátás 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó
Kinn Kutya-macska barátság
(olasz-amerikai akciófilm) 22.20 A postás mindig kétszer csenget (amerikai krimi) 0.35 Fekete farkasok (amerikai sorozat) Még a legjobb családban is 1.25 Hírek
1.35 Mike Hammer (ism.) 2.20 Hirek
2.30 Közelharc férfiak és nők között (ism.) 4.15 Hírek
Oknyomozás!
Lapunk utolsó, 32. „Ingyenes lakossági apró(hirdetés)" című oldalának „Vegyes" részét a jelek szerint egyre többen használják fel olvasóink megtévesztésére, mi több, becsapására.
Mivel egyre jobban szaporodik az „otthon végezhető, jól jövedelmező" munkák ajánlata, egyik munkatársunk oknyomozást folytatott és napvilágra hozta az egyik ilyen rejtélyes hirdetés hátterét!
Munkatársunk magához vett két üres borítékot, mindkettőt ellátta 10-10 forintos helyi (nagykanizsai) postai bélyegilletékkel. Az egyik borítékot megcímezte a hirdetésben közölt ajánlat tevő lakcímére, a másikat - a válaszborítékot - pedig saját címé-
re, elhelyezve azt az első borítékban. A „levelet" pedig betette az egyik utcai postaládába.
A válás z(boríték) nem váratott magára sokáig: postafordultával megérkezett munkatársunk lakcímére, a benne elhelyezett, sokszorosítottnak tűnő alábbi szöveggel:
„Tisztelt ÉrdeklOdi!
Köszönöm, hogy figyelmével megtisztelt.
Otthonában végezhető, szakképzettséget nem igénylő másolási munkát ajánlok. Cégeket kell reklámozni, írásos anyaggal, hogy az egész ország területén megismerhessék őket.
A munka során sokat kell írni, írhat kézzel, géppel, vagy fénymásolhat (de ezt a saját költségére).
Munkánk előnyei: heti 4-5 óra ráfordítás, ismereteket nem igényel, adómentes, mert nem másodállás.
Kanizsai
osztrák 1
9.00 Hírek
9.15 Katolikus istentisztelet
10.15 A hegyek országa (sorozat)
11.00 Sajtóóra
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Hétköznapok
13.00 Hirek
13.10 Cseh várak és kastélyok (ism.)
13.40 Vidám körmenet (német film)
15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat)
16.15 Beverly Hills 90210
(amerikai sorozat)
17.00 Mlnihirek
17.10 Szórakoztató műsor
18.00 Hirek
18.05 X-Large
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
19.48 Sport
20.15 Átutazóban (film)
21.10 Karajan (sorozat)
EflKIi] Mr. North (amerikai film)
24.00 Hirek
0.05 Albán Berg: Hegedűverseny
0.30 Hirek
0.35 1000 mestermű
osztrák 2
ÍTilE Natty Gann utazása (am. film)
11.50 Videozene - zenés videó
13.00 Haza, Idegen otthon
13.30 A walkűr - opera
15.10 Sport
16.30 Természetfilm
17.15 Idősek klubja
18.00 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
19.48 Konfliktusok
20.15 Pretty Woman (amerikai film)
22.30 Apának sikerül (sorozat)
22.55 Strandhotel (francia film)
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Arany, amiben hiszünk KANIZSA TV 12-16 óráig: Tévé-plusz
ÁPRILIS 4

11.45 Magazin 12.15 Szabadidő
13.15 Nansen nyomában
14.00 Gondtalanul (film)
15.30 Rock ''n'' Roll
17.30 Sportrék
17.55 Hírek
18.05 Kari Dall és vendégei
18.55 Hírek
19.05 DSF-stúdió
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.00 Tessék mosolyogni I
20.55 Hírek
21.05 Labdarúgás
23.05 Életmód - magazin
eurosport
9.00 Kerékpársport 11.00 Ökölvívás 13.00 Motorsport 14.00 Tenisz 16.00 Kerékpársport 17.00 Motorsport 18.00 Úszás 19.00 Tenisz 22.00 Motorsport
1 plus
14.00 Szóváltás
14.45 A Miatyánk hét kívánsága (sor.) 15.15 Környezetvédelem 15.45 A család 16.50 Európa-magazin 17.15 Sajtóklub 18.00 Hirek
18.05 Különlegességek show-ja 18.40 Volt egyszer... az Élet (sor.) 19.10 Mese 19.15 Szivárvány 20.00 Hiradó
20.15 Georges Prete vezényel 21.05 Az ártatlanság vége
(film, II/2.) 22.35 Rudi van Dantzig-portré
IdunaJ
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 A bátor lovacska
Argentin rajzmesefilm 17.35 Villanypásztor
A Vízöntő együttes műsora 17.55 Látogatóban Valentiny Gézánál
18.20 Magyar évszázadok 18.35 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Hatásvadászok
Magyar film 20.40 Vasárnap esti muzsika 21.25 Eszter könyve 22.00 Hírösszefoglaló
sat 1
4.35 A három muskétás fial (ism.)
6.00 Bucky O''Hare (ism.)
7.00 Astrodinók
(rajzfilmsorozat)
7.35 így láttuk
7.40 Add kölcsön a férjedet! (ism.) 10.00 Tombol a terror (ism.) 11.50 A hegyek varázsa 12.20 A mindenható nyomában 12.55 Black, a lekete villám
(kanadai sorozat) 13.25 Buck és a prédikátor (amerikai film) Fsz.: Sidney Poitier 15.10 Megfélemlített asszony
(amerikai film) 17.00 Keresztül a galaxison és azután balra (sorozat) 17.30 Malibu vizi mentői (amerikai sorozat) 18.30 Labdarúgás 20.00 Szerencsekerék HiltB A Rio Verde-i kaland
(sorozat) 22.00 Beszélgetés 23.25 24 óra
23.55 Buck és a prédikátor (ism.)
A munka során - ha ügyesen szervez -pár hét múlva heti többezer forintra tesz szert, teljesítményétől függően. A munka elkezdésének feltétele ún. belépési díj: 500 Ft.
Küldjön nekem egy felbélyegzett borítékol, saját címével. En ebben válaszul megküldöm a munkamenet leírását részletesen, az 500 Ft-ért utánvéttel.
Ezzel Ön is belép a hálózatba. A továbbiakban még 4x500 Ft kiadása lesz, de ez elenyésző összeg a várható jövedelemhez, és fedezheti a bevételből is.
Pénzt előre senkinek sehová nem kell küldeni! Minden anyagot utánvétes levéllel fog kapni.
A munka öt fázisból áll, mindegyik másmás témájú anyag, információ.
Ha ajánlatom elnyerte tetszését, kérem küldje ezt a levelet vissza, vagy bármilyen pozitív választ, és mellékeljen megcímzett,
felbélyegzett levelet a saját részére. Postafordultával küldöm a részletes tájékoztatót az első 500 Ft utánvéttel, mint ahogy azt a fentiekben említettem.
Tisztelettel:
Olvashatatlan aláírás"
A fent leírtak értelemszerű elolvasása után ki-ki döntse el, hogy a levél tartalma valóságot tükröz-e?
Mi a könnyű keresetszerzés, vagy jövedelemkiegészítés mellett törünk lándzsát, s az ilyen jellegű újsághirdetéseket az üle-tékes hatóságok figyelmébe ajánljuk!...
Egyes hirdetőinket pedig arra kérjük, hogy a háttérben ilyen tárgyú ingyenes hirdetések feladásától a jövőben tartózkodjanak! Saját érdekükben, de a „bepalizottak" érdekében is...
(ti-nyi)

6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamái és a papái!
Boldi, bolygónk fia
Francia rajzfilmsorozat A vén vámpír varázslatai 7.55 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy in Gondoland
XX/13. rész (ism.) 8.15 This is the Way
XX/13. rész 8.35 Vasárnapi turmix Binü Carmen a jégen Jégrevü
Carmen - Katarina Witt, Don Jósé - Brian Boitano, Esca-millo - Brian Orser, Micaela -Yvonne Gomez, Zuniga - Ottó Retzer 12.20 Képújság 12.25 Csendül a nóta
Kitüntetett művészek Dóry József és ifj. Kállai Kiss Ernő műsora 13.00 NBA kosárlabda-mérkőzés 13.50 Foci csúcstalálkozó előtt Összeállítás a kupafordulókról
14.00 XXL
Könnyűzenei híradó ftlEEl Salzburgi történelek
(Salzburger Geschichlen)
NSZK film (1956) 87'' Konstanze - Marianne Koch (Kiss Erika), Georg - Paul Hubschmid (Rátóti Zoltán) 16.00 Arthur C. Clarké titokzatos világa
Angol filmsorozat XIII/1. rész: Az utazás kezdete 16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja 16.35 Örömhír
Az evangelikus egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Az elátkozott bálvány Csillagutasok Amerikai filmsorozat IV/1. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Varázskalap (Ism.: hétfő, TV1 9.00) 18.45 Szerencsekerék 19.20 A Hét 20.00 Hiradó 20.20 Telesport 20.25 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló 21.05 Cher
Az énekes-színésznő pályájáról beszél - sok zenével 21.20 Hely a szivemben
Amerikai film (1984)113'' 23.20 Közjáték (ism.) 23.25 Vízöntő
New Age magazin

7.00 Napra-forgó - Magazin 8.00 Műsorismertetés 8.04 Aerobic Simkó Andreával 8.20 Halászai
Román rajzfilm (ism.) 8.30 Veszélyes öböl Kanadai filmsorozat XIII/12. rész: A maszk Kiflii Kakaó-koncert 9.50 Elektor kalandor 9.55 Ünnepi ének
Virágvasárnap 10.00 Metodista istentisztelet
Virágvasárnapi istentisztelet a szekszárdi metodista templomból
10.55 MTK-Vasas Smirnoff
• Bajnoki labdarúgó-mérkőzés Közvetítés a Hungária útról 13.00 Nótaszó a Márványmenyasz-
szony étteremből (ism.) 13.15 Gazdaképző 13.45 SOrSok
Munkavállalók magazinja K+P (Kárpótlás és privatizáció) 14.45 Müsorelözeles - Időjárás [tüTT Másfél millió lépés Magyarországon XIV/12. rész:
A Balatonfelvidéken (ism.) Szombathelyi virtuózok Nézze meg az ember! Filmmúzeum Karády Katalin-sorozat Kísértés
Magyar film FF 85'' Ünnepi ének Virágvasárnap 17.30 Műsorajánlat - Időjárás íHEE Delta
18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora 18.30 Kedves versem
Nagy László: Kiscsikó-sirató
Előadja: Györgyi Anna 18.33 Időjárás 18.48 Vízipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat A lojáscsösz ílttM Kelet-magyar ultramaraton iElilil Família Kft.
A családfáját neki! íEKEI Eddle és a Cirkálók Amerikai film (1983) 104'' Eddie - Michael Pare (Jakab Csaba), Diane - Marina Orsini (Orosz Helga), Rick - Bernie Coulson (Breier Zoltán) 21.25 Telesport 21.55 Geopolis
A Francé 2 világpolitikai sorozata - Feliratos! 22.40 Luciano Pavarotti gálahangversenye Reggio Emiliából II. rész 77''
14.25
15.30 15.50 íHEEi
17.20
17.30 A hercegnő és a kobold
Magyar rajzfilm 78'' 19.00 Danielle tánti
Francia vígjáték 107'' 21.00 Szarvasvadász
Amerikai dráma 175'' 23.55 Melodráma
Magyar dráma 92''
VÁRJUK KÉMES VASARLOINKAT! K ÁNIZS ATEX
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építésé, üzembe helyezése belső gázszerelések
Ez a hely az On hirdetésére vár!
KANIZSA
ARUHAZ
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBOL
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
XHL71K0RTR0LL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
OTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását, ■l,--^
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
UJ HELYEN! UJ HELYEN! SúOttrs FOTO
Vegyen kettőt - hármat kap!
Kanadai filmek, fotoalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotok, színes igazolványképek.
Nagykanizsa, Fő u. 9.
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
cS
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.


KANIZSA
Trend Kft
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat

KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
HA NÁLUNK RENDEL BIZTOSAN NYER!
Ml NKMU''IIÁAMI TERMI KEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: «>3/11-457 vagv 12-277 l''ax: ''>2/73-27'')
AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új ár
Étolaj
1/1
Kr. cukor 1/1 Kr. cukor 1 kg
80,30 59,80 57,00
Ajánljuk magunkat!
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
1993. március 26.
KANIZSA
25
''48 katonaszemmel
Rendhagyó történelmi tablót festett pénteken a Batthyány-gimnázium diákjainak és a megjelent érdeklődőknek Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Előadását 1848 forradalmár ifjainak szentelte, példaként állítva őket, mint az utolsó nagy forradalmár nemzedéket a mai fiatal generációnak. Rávilágított arra, hogy az ország a jövőben olyanná válik majd, amilyenné e kor ifjai teszik.
A „múltidézőt" oldott hangulatú beszélgetés követte, melyen az államtitkár a gimnázium diákjainak kérdéseire válaszolt. így szólt a Magyar Út Alapítvány párttá szerveződésének esélyeiről, az iskolák elvégzése után munkanélkülivé váló fiatalok helyzetéről, egy esetleges környezetvédelmi katasztrófa következményeiről, a kormányzópárt választási esélyeiről és a készülő, sokat vitatott sajtótörvényről.
-ta
Gyűjtemény Kanizsa és környéke híres személyiségeiről
Március 16-án este a Tűzoltóság tantermében összejövetelt tartott a NAGYKANIZSAI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET Honismereti Munkabizottsága. Napirenden a Nagykanizsán és közeli környékén született vagy élt, de innen elszármazott nevezetes személyek ismertetése szerepelt. Erre a kanizsai származású, de már évtizedek óta Zalaegerszegen élő Horváth József vállalkozott, aki már több mint 30 éve amatőr szinten, hobbyból folytat - váltakozó intenzitással -ez irányú kutatásokat, gyűjtéseket.
A meghívott vendéget, dr. Cseke Ferenc bizottsági elnököt és a bizottság csupa lokálpatrióta tagjait a házigazda jogán az egyik legaktívabb kanizsai városvédő-városszépítő, dr. Tolnai Sándor tűzoltóparancsnok üdvözölte, majd átadta a szót Horváth Józsefnek. Az előadó rövid bevezetőjében hangsúlyozta, hogy fáradozását a jelenlegi és a jövő generációja érdekében végzi, gondolva arra, hogy gyűjtéseit
célszerű lenne könyvbe foglalni és annak kiadásával közzé tenni. Megemlítette az 1966-ban Zalaegerszegen, a régi megyeháza nagytermében rendezett azon kiállítást, amelyen 64 egykori híres zalai - közöttük számos neves kanizsai - ember neve és életpályája került tablóra és a kísérő füzetbe. Ehhez hasonló megvalósítást javasolt a jelenlévőknek, illetve rajtuk keresztül a város önkormányzatának, gondolva a város anyagi áldozatvállalására is.
Horváth József a kanizsai és városkörnyéki nevezetes személyek felsorolásánál szükségtelennek tartotta a szinte mindenki által ismert Thúry György, Zrínyi Miklós és Deák Ferenc nevét megemlíteni. Közölte, hogy ismertetésében nem alkalmaz időrendiséget, rangsort, avagy ábc-be foglalt rendeződést. A már sárguló munkalapokra ragasztott újság- és folyóirat részletek, lexikonok, kéziratok adtak alapot a teljesnek nem mondható felsorolásra.
Aztán sorra jöttek egykori nagyjaink: többek között Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Harsányt Tibor, Egri József, Kaán Károly, Hevesi Sándor, lványi Béla, Harkányi Ede, Hűvös József, Láng Fülöp, Neményi Ernő, Marton József, Mantua-no Rezső, dr. Mező Ferenc, Királyi Pál, Plánder Ferenc, Virág Benedek, Hódi Nándor, Végh Aladár, Farkas Ferenc, Koller Károly, Kamondi László, Berta Bulcsú, ösz András, Fejtő Ferenc, Árkus József...
A több tucat nevet szorgalmasan jegyzetelő bizottsági tagok közül többen is hiánypótlásként sorolták fel például a Babóchai-, Kudlik-, Szá-linger-, Muzikár-, Ketting-csa-lád egyes leszármazottait; a ma még élő neves személyiségek közül is néhányat, úgy mint a színművész Balázsovits Lajost, az 1960-as római olimpián is részt vett középtávfutó, Sasvári Gizellát, az operaénekes Zádori (Horváth) Máriát és még sok más hírességet.
(tih-i)
- A címben hozott szlogen val-lásos értelmű. Az oltalmazó szóhasználata nem egyedüli ebben a szerkezetben, ugye? - kérdeztük Bárdost Gábort, a PROVIDENCIA OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ Rt. nagykanizsai kirendeltségének január 1-től kinevezett vezetőjétől.
- Valóban nem, hiszen a társaság választott nevének jelentéstartalma előrelátást, valamint isteni gondviselést takar. A témánál maradva a PROVIDENCIA hitvallása, s ezt a továbbiakban már inkább nevezzük a cég filozófiájának, a bennünket választó ügyfeleink minél körültekintőbb, korrekt, a mai igények szerint megfogalmazható és tőlünk is elvárható szinten való kiszolgálása. Ebben hiszünk, és ennek szellemében végezzük munkatársaimmal együtt mindennapi munkánkat.
- Úgy tudni, a korábbi monopol biztosító környezetből a leggyorsabban, a legsikeresebben az önök társasága jutott előre.
- Valóban jóleső érzés erről beszélni, mert ez nemcsak a szóbeszéd szintjén igaz, hiszen az 1990-ben indult biztosító társaságunk több leg-et is magáénak mondhat. A II. világháború óta eltelt időszakban az első olyan biztosító a PROVIDENCIA, mely nem 100%-ban magyar érdekeltségű tőkeháttérrel rendelkezik. A
^mögöttünk álló osztrák partner
PROVIDENCIA
OGZTRAK M*.OV«MH BÜTTOalTÚ RT.
biztosítási tapasztalata a legkomolyabb támogatónk. Neki köszönhetően, úgymond minimális zökkenőkkel sikerüli talpraállni a hazai biztosítási piacon, így cégünk már a harmadik helyet foglalja el a kél régi, nagy társaság,
többlábonállás érdekében már az elmúlt időben is jelentős eredményeket ért el a gépjármü-biztosí-tási, vagyonbiztosítási és egyéb módozatok művelésében is, de figyelve a gazdasági és lakossági igényekre, szinte naponta dolgoz
„A LÉTEZŐ EVIDENCIA a lakást is oltalmazó PROVIDENCIA"
az AB-AEGON, valamint a Hungária mögött, és ez nemcsak országosan, de a nagykanizsai kirendeltségen elért eredményekre is igaz. Társaságunk energikusságát talán az a számadat példázza legkifejezőbben, hogy az induláskor megfogalmazott elképzelés szerint, 50.000 db-os szerződésállomány megszerzése volt a cél a harmadik év végére, ezzel szemben ma már a 700.000 db-hoz közelítünk, ami majdnem 14-szeres teljesítést mutat. Az európai szaksajtó szerint ez a Kelet-Európá-ban átstrukturálódó biztosításügyben egyedülálló eredmény.
- Önöket az eddigiekben mint életbiztosítási főprofilú céget ismerte a lakosság. Marad ez az irányultság a jövőben is?
- Társaságunk, mint általános biztosító, üzletpolitikájában a
ki társaságunk új konstrukciókat, termékeket, így jelenleg csak a mezőgazdaság növénybiztosítása és az állattartók betegbiztosításával nem kíván foglalkozni társaságunk.
- Úgy informálódtunk, hogy a lakásbiztosítási piac újra mozgásba jött, hogyan készültek fel önök erre a helyzetre?
- Kampányfeladatunknak tekintjük, ahol a siker legfontosabb eleme különbözőségünk hangsúlyozása. Ebben a módozatban alig találhatók olyan részlelek, melyek a versenytársak ajánlataitól lényegesen eltérnének, ennek ellenére kiemelhetőek ilyen előnyök. Csak néhányat mondanék: vezetékes vízkárnál a károsodott csővezeték értékét is megtérítjük, nálunk bevonható a biztosítási körbe a készpénz és az értékpa-
pír, kiegészítő módozattal a nem közvetlen villámcsapás okozta károkat is felvállaljuk a lakás elektromos berendezéseire, baleseti térítésünk magasabb, mint a konkurenciáknál és területi hatálya ebben a vonatkozásában a világ valamennyi országára kiterjedő. Előgondoskodás alkalmazásával kiküszöbölhető az alulbiztosítottság veszélye, és még hosszan tudnám sorolni ezen módozatunk előnyeit. Hozzátenném még, hogy kirendeltségünkhöz fél Zala megye lakossága tartozik és nemcsak az előbbiekben említett kampányfeladatunk, hanem elért eredményeink is köteleznek bennünket, hogy a továbbiakban is igényeljük a postás dolgozók -hiszen a Magyar Posta részvényes társunk is - munkáját jó kapcsolatunk révén a térségünkben dolgozó Bróker biztosítási társaságok segítségét módozataink képviseletében, ügyfeleik körében. Végül, de nem utolsósorban fő- és mellékfoglalkozású dolgozóink is felkeresik új és meglévő ügyfeleinket.
- Köszönjük a beszélgetést, végezetül a címet és telefonszámaikat szeretném elkérni, ahol üzletkötőikkel kapcsolatba kerülhetünk.
- 8800 Nagykanizsa, Sugár u. 4. Tel.: 93112-188, 92173-214

26
KANIZSA ]
1993. március 2fi.
humánökológiai szabadegytem
A természetvédelmi területek problémáiról
Beszélgetés dr. Szabó Mária ökológussal
Korunkban a környezetet új-ra- és át kell értékelnünk! A környezetről alkotott mai elképzeléseink nagy része azon a mítoszon alapszik, hogy a magára hagyott természet megtalálja a tökéletes egyensúlyt. Ez valamikor így volt, de fokozatosan kirajzolódik egy új kép: a természet sokféle rendszer mozaikja, ahol mindegyik rendszer sokféle idő- és térskálán változik. A természet rendjének ebben az új felfogásában az ember is lényeges alkotóelem! Erről is szó esett március elején a HSMK Humánökológiai Szabadegyetemének IV. előadásán, melyet dr. Szabó Mária az ELTE egyetemi docense tartott.
- Mi az összefüggés és a különbség a környezet és a természetvédelem között?
- Ez országonként jelentős eltéréseket mutat. A környezetvédelem a nagyobb kör, részei: levegő-, víz-, talajvédelem, hulladékkezelés, település-, csend-, tájvédelem, az állatvilág védelme, a növényvilág védelme. A környezetvédelem tehát olyan tevékenységek összefüggő rendszere, melyek magukban foglalják a természeti és mesterséges környezet védelmét. A természetvédelem viszont elsősorban a természet által kialakított, az emberi beavatkozások-
tól nagyobb károkat nem szenvedett természeti értékek védelmét jelenti. Mondják néhányan, hogy az etika nélküli természetvédelem: a környezetvédelem, mely környezetvédelem az ipari civilizáció érvrendszerébe burkolja önmagát, s így próbál az ipari civilizáció által keltett hatások ellen fellépni. Ilyen alapon, éppen ezért nem szabad a környezetvédelemnek, a területfejlesztésnek bármi áron elsőbbséget engedni a természetvédelemmel szemben - bár ez annak része. A klasszikus zöld gondolkodásmód éppen ott téved, hogy a természetet megújuló erőfonásnak veszi, holott a bioszféra „kultúra" is: az első olyan alulról szerveződő, öntevékeny „társadalom", amely megvalósította önmagát.
A természetvédelem: a természet élettelen és élő - tudományos, kulturális vagy esztétikai szempontból jelentős - tárgyainak, valamint egyes tájrészek kedvező természeti tulajdonságainak és tájképi megjelenésének megóvása, fenntartása, szükség szerint helyreállítása és bemutatása.
- Milyen színterei vannak a természetvédelemnek?
- Az intézményes természetvédelmet 1872-től számítják, amikor az USA létrehozta
az első nemzeti parkját. Hazai vonatkozásokban jelentős Kaán Károly (1867-1940) - Nagykanizsa szülötte és neveltje -szerepe, különösen „A természeti értékek fenntartása" című műve. Jelenleg az Országos Természetvédelmi Hivatal a fő hatósága a magyarországi természetvédelemnek. A természeti értékek a természetvédelem tárgyai: a földtani és felszínalaktani képződmények, a víz felszíni formái, növények és növénytelepítések, ritka állatfajok, jellegzetes tájak vagy tájrészletek, történelmi és kultúrtörténeti emlékhelyek természeti környezete.
Természetvédelmi kategóriák:
- terület nélkül védettek: barlangok, jogszabályok által védett növény- és állatfajok,
- területileg védettek: nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek.
Jelenleg Magyarországon öt nemzeti park van: hortobágyi, kiskunsági, bükki, aggteleki, Fertő-tavi. Az összes, az országos és helyi jelentőségű természetvédelmi területek és természeti emlékek az ország területének közel 7%-át adják: öt nemzeti park, negyvennégy tájvédelmi körzet, százharminchét természetvédelmi terület és közel kétezer-ötszáz barlang. Jelenleg 415 növényfaj
és 619 állatfaj áll védelem alatt. Általánosságban az élőhelyek védelme szükséges a rezervátumok helyett. A vadon élő növény- és állatvilág fajszáma, a természetes társulások fajgazdagsága hazánkban még elég magas. Ezt a gazdagságot azonban egyre több káros emberi (antropogén) hatás fenyegeti. A mezőgazdasági művelés és az erdőgazdálkodás terjeszkedése, a vízgazdálkodás és a természetbe való sokféle beavatkozás eredményeképpen egyre kisebb területre szorulnak vissza a természetes erdők, nádasok, mocsarak, lápok, rétek. A hazai élővilágból a közelmúltban eddig bizonyíthatóan 40 növény-és 53 állatfaj pusztult ki, és 1130 faj (a hazai fajok 2,5%-a) veszélyeztetett. Különösen nagymértékű a növény- és állatfajok csökkenése a nagyvárosok körzetében és a nedves ökoszisztémákban.
- Milyen konkrét problémák vetődnek fel a természetvédelmi területek állapotfenntartása kapcsán?
- A természetvédelmi területek elsődleges funkciója a biodiverzitás (sokféleség) megőrzése. Ugyanis, ha egy faj genetikai sokfélesége csökken, ez csökkenti a faj alkalmazkodóképességét, ezáltal a faj túlélési esélyeit. Lerontott élőhelyek újra benépesülése is ezekről a területekről történik. A természetvédelmi területek nagyon fontosak a tudományos alapkutatás számára is: a természetes, illetve természetközeli közösségek szerveződése, működése, egyensúlyi feltételeinek tanulmányozása. Azért fontos,
„ALFABAN"
Trojkó György kiállítása
Nem először szerepelt már sikerrel a kanizsai közönség előtt Trojkó György szobrász, fafaragó, a Kanizsai Alkotók Egyesületének tagja. Számtalan közös bemutató után most az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban - gondosan válogatott munkáiból - önálló kiállítással lepte meg látogatóit.
Tisztelet a művésznek és a művészetnek - e szavakkal kezdte a kiállítás megnyitóját dr. Szabó Csaba, a Nagykanizsai Kórház orvos-igazgatója. Gondolatai rendhagyó módon érzékeltették a művészet iránti sokezer éves igényt, a ma emberének szükségszerű kapcsolatát a széppel, a maradandóval, mintegy közelebb hozva a művészt az esemény
vendégeivel. A látnivalóhoz szándékosan nem vállalt tárlatvezetést, hiszen Trojkó György szobrai, kisplasztikái, domborművei tökéletes kifejezői az emberi egyéniségnek, a női szépségnek, az érzelmeknek, a szeretetnek, a barátságnak.
A barátoktól, ismerősöktől körülvett művészt ezúttal nehéz volt szóra bírni. Annyit azért elárult:
Mikor kezdődik a nappal?
Mikor sztiniK mejj az éjszaka? Mikor kezdődik a nappal?
Ili .március ili 1'' KANIZSA 37
hogy a környezeti tényezők egyre nagyobb mértékű megváltozásának hatását (környezetszennyezés, civilizáció hatása!) megismerjük, és előre jelezni tudjuk a közösségek viselkedését. A természetvédelem nem érintetlenséget jelent, hanem fenntartó kezelést. A természetvédelmet veszélyeztető tényező lehet: az erdőgazdálkodás, mezőgazdaság (műtrágyázás, gyomirtás, rovarirtás), hulladékelhelyezés (szilárd, nukleáris, szennyvíz), légköri szennyezőanyagok (pl. a savas eső néven közismert ülepedés), autópályák (a Déli pl. Magyarország legszebb tájait vágná keresztül: Zala, Kis-Balaton, Somogy, Gemenci, Ópusztaszeri, Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetek), katonai tevékenység.
- Érdekelnének bennünket a helyi vonatkozások: Nagykanizsa város és környéke: Dél-Zala!
- Nagykanizsa környéke természetes növénytakarójának jellemző zonális társulásai nagyon sokszínű képet adnak a változatos éghajlati és talajviszonyok miatt is. Nagykanizsa jellemzően a bükkösök és a gyertyános-tölgyesek határán van, de megtalálhatók itt a cseres tölgyesek és egyéb sa-vanyodó talajú tölgyesek, homoki tölgyesek, homokpuszták, ártéri ligeterdők és mocsarak. A környéken van néhány helyi jelentőségű természetvédelmi terület és természeti emlék: letenyei kastélypark, surdi pihenőpark, surdi szelídgesztenyefák és platánfasor, beleznai tölgyfa, budafa-pusztai arborétum, zalamere-nyei szelídgesztenye-csoport,
- Szeretem a természetet, hiszen azt a művészetet, melyet produkál, amellett nem lehet észrevétlenül elmenni. Szeretem a nőt, a művészet kimeríthetetlen témáját, a szépség, a szeretet örök megtestesítőjét. Szeretem a történelmet, melynek tanulmányozása új témákat, ötleteket, megoldásokat kíván elképzeléseimhez. Szeretem mindazt, ami emberi, ami
I alan akkor, amikor mar t.i\olrol megtudjuk kiilónbó/tetiii a kutyát a baráin tol.
Nem. Nem. \cin.
I alan akkor, .tinikor mar ta\olrol megtudjuk kiilónbo/tctni a lüj>elaanat a/ olajfa áfától.
Nem. Nem. Nem.
nagyrécsei fás legelő, rigyáci j fás legelő, pati rétisas-fészke- j lőhely, nagykanizsai fenyves, j nagykanizsai Francsics-féle j kert, ormándpusztai üdülő j parkja. Országos jelentőségű j természetvédelmi terület a za- j lakomári madárrezervátum. S i ne felejtsük, a környéken van j a Kis-balatoni tájvédelmi kör- \ zet, melynek nemzetközi je- \ lentőségű vízimadár élőhely i területe is van. Új, tervezett i tájvédelmi körzetek: a mura- ; menti és az oltárci. Azt hi- i szem, ez szép számú termé- ; szetvédelmi terület, de ebből j soha nem elég, és a közvetlen j környéken még van jó néhány ; természeti érték, amely véden- ; dő lenne - minél előbb, amíg i még nem késő. Ilyenek: Alsó- ; városi erdő (szép gyertyános- ; tölgyes), Zsigárdi erdő, Liszói erdő, Szentgyörgyvári-hegy (Hétfonás), Homokkomáromi meszes homokpuszta (magyar csenkesz, árvalányhaj), Oborna-ki erdő (nagyon szép bükkös), Újudvari kőszikla-szurdok! Nagykanizsa környékének flórája számos unikum elemet is tartalmaz. Nagyon gazdag a gombaflóra is, s akkor még nem is beszéltünk a zalai erdők másik büszkeségéről: az állatvilágról. Végül megemlíteném, hogy a közelmúlt évtizedekben Nagykanizsa környékén nagyon értékes botanikai megfigyeléseket végzett Károlyi Aípád. Ő és Pócs Tamás foglalkozott behatóbban Délnyugat-Dunántúl növényföldrajzával. Munkáikat nem ártana elővenni, s a néhány évtizeddel ezelőtti eredményeket összehasonlítani a mai állapottal!
- Köszönöm a beszélgetést!
Balogh László
bennünket összetart, a családot, a szeretetet, a barátságot.
Trojkó György a kanizsai kórház munkavédelmi vezetője. Az első, primitív szerszámokkal kifaragott farönktől a nemrég befejezett finom, indián majolika vázáig hosszú volt az út. Amit ez alatt önszorgalomból tanult, alkotott, a látnivaló örömérzésével adja át nekünk.
Tóth Ferenc
Mikor? Mikor s/.ünik mijj a/ éjs/aka? Mikor kezdődik a nappal?
Akkor, amikor bárki s/emebe ne/el is. ahhan kiismered saját leslw redel. Mert aildiy a pillanatig a/, ejs/.aku uralkodik benned.
65 éves a Nagyrác iskola
A Nagyrác Úti Általános Iskola idén ünnepli 65. évfordulóját, amelynek keretében programsorozatot indítottak el ez év január 28-án. Az iskola múltjáról Dömötör Miklósné igazgatónőt kérdeztük:
- Az iskola valójában 110 évvel ezelőtt is már működött, de ekkor még kezdetleges formában történt a tanítás. A Kisrác utcai részt 1882-ben építették. Majd 1928-ban Gróf Klébelsberg Kúno Vallás és Közoktatásügyi Miniszter segítő közreműködésével új iskola elkészítését fejezték be, mely jelenleg hét tanteremmel rendelkezik. 1882-ben a tankötelezettség a gyermek 6. életévétől a 12-ig tartott. Viszont ebben az időszakban nagy gondot okozott a diákok iskolába járattatása.
Télen a zord idő miatt maradtak otthon a tanulók, s a tavasz beálltával a szülők a rossz megélhetés miatt munkába fogták gyermekeiket. A lányok nem sokáig tanultak, mert ha már tudtak írni, olvasni, kivették őket az iskolából és dolgozni küldték őket.
- Milyen tantárgyakat tanítottak akkoriban az iskolákban, s milyen felszerelés állt a tanárok rendelkezésére?
- A négy fő tantárgy mellett földleírást - ami a mai földrajznak felel meg - és hittant tanultak a diákok. Ez némileg változott 1928-ban, ekkor adták át színpompás ünnepély keretében az új épületet. Ennek köszönhető, hogy népművelő tanfolyamot és cserkészcsapatot is tudtak indítani. A diákok a 6. osztály után ismétlőiskolába jártak, ahol az addig tanultakat elevenítették fel, majd továbbképzésben részesültek.
- Honnan merítették az ötletet ehhez a jubileumi rendezvénysorozathoz?
- Sok régi diák él még, akik már akkor is ide jártak, amikor 1928-ban átadták az iskolát. Ezek az emberek régóta nem találkoztak egymással, mert az élet a szélrózsa minden irányába sodorta őket. Remek alkalom nyílik így arra is, hogy ők összejöhessenek, beszélgethessenek egymással. Felkutattuk a régi tanárokat is, ővelük egy másik alkalommal találkoznak a diákok.
- Az iskola tanulói milyen módon veszik ki a részüket a programokból és a „munkából" ?
- Az iskolatörténeti műsort a diákok mutatják be. A műsor célja, hogy megismerjék a tanulók, illetve a nézők a kis-kanizsai szokásokat, régen használatos tárgyakat. E célból nyílt is egy kiállítás, mely a kiskanizsai művelődési házban tekinthető meg március 26-ig minden nap 15-17 óráig-
- A programsorozatot helytörténeti vetélkedővel kezdték meg. Milyen eredménye volt a vetélkedőnek?
- A tanulók lelkesen készültek a kiadott témákból a megmérettetésre. Az elért eredményeken kívül eszmei értékekkel gazdagodtak a résztvevők, így megismerhették múltjukat, őseik szokásait.
A programsorozatnak számos állomása van, de az egészet összefoglaló és egyben befejező része a jubileumi tanévzáró ünnepély lesz. Addig is kívánjuk, sokáig küldjön országszerte jó tanulókat ez az iskola is!
Balogh Eszter
p^iWtWWNWMÍWWWWttKWM^^
Az ünnepségre meghívták a Kodály Zoltán Művelődési Ház Nyugdíjas Klubját is, akik a ház vezetőjével együtt jelentek meg.
A fehér asztaloknál mintegy nyolcvanan jó hangulatban töltötték el a ház kamaratermében az igen jól megszervezett rendezvényt, mely valóban elfelejtette a megjelentekkel éveiknek számát.
Lukáts Antal
Nyugdíjasok Bátyus bálja
i Március 12-én került sor a || Hevesi Sándor Művelődési Központ Nyugdíjas Klubjának §| Nőnapi és Sándor-József nap-|í pal összekapcsolt „Bátyus
1 bár-jára.
■11 KANIZSA 1993. rnárciu s 2 1
AMIEL AFORIZMÁJA
henri -frédéric amiel /mvnsi/. sva''jci fcölcselő gondolata a AL Dl /amerikai gita''ros1 pirul .. .volens /kénytelen-kelletlen/ ezt megelőző osztra''k va''ros nevén nevez ma ma''r a volkswa- sva''jci folyó isekötó'' kikap, lakol tiara része! ke''nyel-metlen testhelyzet
egy-németül kicsi-nyi''to'' alba''nial he&yse''g genhez tartozik lakrész !
jelzett sorok -fcan van elrejtve KI V ► V V 1 V V V V V V V R
le''ga''ram-lassal kapcso latos nemzetközi ra''-d1ó-tv szerv, > t
francia varos > TÖRT. IDŐSZAK marosme^ ti lakos
GÖRÖG ÉVEZRED ka''n név-va''ltoz.
r férfinév V V a csermelynél kisebb FolYo''vi''z félelem !
kifizetődő valor
inog 6ibliai vad a''sz > V fűtött francia női név
tamta''l színpadi mű vajda sági helys.
)<°rsze-let! Hl néma adós! V reunió Része! > a''sva''ny-e.ól készült e''kszer retesz v foggal őröl
moyon evé európai nép,nvl húros hangszer ...-alkohol
norvég. francia. osztra''k autójel ► V zenei hangok V NYELVTANI IDŐ v cetlida-ra(, ! v ... de francé
... kok /úszónő y/ ILYEN SÓ IS VAM részben sa''fa''rkodó!
teljes V V megtapasztalja v V
... giorno
a me''zga csala''d tagja '' | AZ 0 KI 0 SÍT
félsz!
...........\ G m a szelén vegyjele >
Beküldési határidd: április 2.
Lapunk 11. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Csak azt vetjük meg Igazán, amit titokban szeretünk. A sorsoláson Anglerné Erdélyi Regina (Galambok), Baján József, Kanta Zoltánná (Zalaegerszeg), Nagy Ferencné és Németh Jánosné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSÁK
- Mivel fésülködik a kopasz ember?
- ???
- Mágikus hengerrel.
Receptfftlet
KÁVÉTORTA
Hozzávalók: 400 g babapiskóta, 1 41 erős feketekivi vagy 2 púpos evőkanál nescafi, 4 tojássárgája, 80 g porcukor, 2,5 ál tejszín, 2,5 il tej, 0,5-1 41 rum.
Egy lábaskában habosra keverjük a tojássárgákat u cukorral, apránként hozzáadjuk a tejet és gőz felett, állandóan kevergetve kissé be* sűrítjük, hagyjuk langyosra hűlni, hozzáadjuk a kávét, majd ba teljesen klbölt, a kemény babbá vert tejszínt.
A babapiskótát meglocsoljuk rummal, egy kerek vagy
hosszúkás tálra lerakunk be-löle egy sort, megkentjük a krémmel és csinosra Igazítva a széleket addig folytatjuk a rétegezőt, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A krémből tartalékoljunk annyit, hogy Vékonyan bevonhassuk Vele a torta tetejét és oldalát. Legalább 4-5 órára behűtjük.
Ezt is, mint általában a sütés nélkül készült édességeket, tanácsos a fogyasztás előtt egy nappal elkészíteni. Tálaláskor néhány kávészemmel, esetleg tejszínbabrózsák-kal díszíthetjük a tetejét. Nagyon finom, gyors, egyszerű.
KANIZSA KFT. 8800 Nagykanizsa, Teleki út 40. Tel.: 93/14-169, Tel./fax: 92/73-125
Mérnöki vállalkozási irodánk ez évben is vállal:
- Építőipari, szakipari tervezést és kivitelezést.
- Villamos tervezést, kivitelezést.
- Speciális szolgáltatási, gyártási feladatokat megoldunk.
- Telefonhálózatok tervezése.
Ne feledje, szolgáltatásunk igénybevételével garantált minőséget kap, időt és pénzt takarít meg.
1993. március 111 11'' KANIZSA 29
KERTBARATOKNAK
Öntözési módok a zöldségtermesztésben
A zöldségtermesztésben alkalmazott öntözési módok csoportosításában a vízkijuttatás módját vesszük alapul. Eszerint megkülönböztethető: esőszerű, felületi, altalaj-, csepegtető öntözés.
Esőszerű öntözéskor a csővezetékben nyomás alatt vezetett víz szórófejeken keresztül, cseppekben kerül az öntözendő területre. A szabadföldi zöldségtermesztésben és hajtatásban a legelterjedtebb módszer. Az esőszerű öntözés vízelosztása erős szélben egyenetlen lesz. Nyári melegben a vezetékből kipermetezett víz 20-30%-a még a levegőben elpárolog, ezzel az öntözővíz mennyiségének meghatározásakor számolni kell.
Felületi öntözéskor a talaj felszínén vezetik a vizet, és az a nehézségi erő hatására a lejtés irányába szabadon mozog. A
zöldségtermesztés gyakorlatában két változata ismert: a barázdás (áztató) öntözés és az árasztó (bolgárágyas) öntözés.
Barázdás öntözéshez a talajfelszínt úgy alakítjuk ki, hogy azt barázdák és bakhátak alkossák. Az öntözővíz a barázdákban folyik és szivárgás útján terjed a bakhátak talajába. A barázdák mélysége 20-25 cm, távolsága 70-80 cm. A növényeket a bakhátakra ültetik. Árasztó öntözéskor a bakháttal körülvett területeket - amelyek egyben a növények termőhelyéül is szolgálnak - elárasztják öntözővízzel, ilyenkor a növények vízben állnak, így a talaj eliszapolódik az árasztás hatására, levegőtlen lesz, ezért az öntözések után lazító talajművelés válik szükségessé.
A zöldségtermesztésben alkal-
mazott következő öntözési mód az altalajöntözés. Itt az öntözővizet a talajban vezetik. Vezetésre égetett agyagcsövet vagy lyuggatott műanyagcsövet használnak. A csőből kiszivárgó öntözővíz a talaj kapilláris hézagaiban körkörösen, lefelé pedig gravitációs úton is szivárog.
Az utolsó öntözési mód a csepegtető öntözés. A módszer lényege, hogy az öntözővizet vékony műanyag csövekben vezetik a növénysorok fölé, amelyekből a víz kapilláris méretű hézagokon keresztül kiszivárogva a növények mellett a talaj felszínére csepeg. Az öntözött talaj egy-egy ponton tartósan és folyamatosan kapja az öntözővizet. Terjedésének kedvez, hogy a vízfelhasználás takarékos.
Á. Kartai Csilla
*
FENY IH IT1 fény
szalagon! g szalagon
VIGYAZAT - HAMIS BANKOK!
Sajnálatos eset történt a közelmúltban a kanizsai kórházban. Egy letenyei asszonyt -öngyilkossági kísérletét követően, miután hasba szúrta magát - beszállítottak az említett egészségügyi intézménybe. A hölgy másnap hajnalban kiugrott a kórház hatodik emeleti ablakán és sérülésébe belehalt.
Nagykanizsán és vonzáskörzetében változatlanul dívik a gépkocsik fosztogatása. Az egyik IFA típusú tehergépkocsiról körülbelül kétszázötvenezer forint értékű alkatrészt tulajdonítottak el ismeretlen tettesek.
Mint az alábbi példa is bizonyítja, a diákoknak nem szabad nagyobb összegű pénzzel iskolába menni. Sajnos sokan nem fogadják meg az ilyen intelmeket, s a tanulók késve siránkoznak, amikor kár éri őket. Nagykanizsán az egyik iskola tornatermének öltözőjében, az egyik diák ruhájából ötezer forintot csóreszol-tak.
Garabonc belterületén az egyik zalaszabari lakos Barkas típusú tehergépkocsival -gyorshajtás, valamint ittassága miatt - letért, az úttestről és
hídnak ütközve állt meg. A jármű vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A baleset következtében körülbelül húszezer forint kár keletkezett.
Ajánlatos vigyázni a forgalmi engedélyekre! Nagykanizsán a napokban két személygépkocsit törtek fel, s vitték el a forgalmi engedélyeket.
Ha valakinek pénzt számolnak a kezébe, akkor jobban szemügyre kell venni a bankókat. Az utóbbi időben ugyanis egyre több hamis pénz kerül forgalomba. íme egy bizonyíték! Az MHB RT. Nagykanizsai igazgatóságán -az egyik üzlet által befizetett összegben - „hamisgyanús" ezerforintos címletű bankjegyet találtak.
A liszói Mórichegyen - az éj leple alatt - betörtek az egyik pincébe, ahonnan gázpalackot, tűzhelyet, televíziót és légpuskát vittek el ismeretlen tettesek. A kár körülbelül negyvenötezer forint.
Nagykanizsán - az éj leple alatt - ellopták a DFV-773 rendszámú Lada típusú személygépkocsit, körülbelül hetvenezer forint kárt okozva a
tulajdonosnak. A tettes szerencsére nem sokáig furikázhatott a járgánnyal, ugyanis hamarosan lefülelték. A rendőrség elfogta a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Károlyi Györgyöt (Nagyszakácsi, Dózsa u. 7.).
Az egyik surdi lakos bejelentette a rendőrségen, hogy Murakeresztúron többen megtámadták, ráadásul a személygépkocsiját is megrongálták.
A sandi hegyen ajtóbefeszí-tés módszerével betörtek az egyik pincébe, s körülbelül százötvenezer forintnyi szerszámot - kapálógépet, fűnyírót, motorfűrészt - loptak a hivatlan látogatók.
A nagykanizsai rendőrkapitányságon őrizetbe vették Orsós Lászlót (Nagykanizsa, Csengery u. 52.), akit korábban elkövetett betöréses lopással gyanúsítanak.
Beleznán az egyik férfi -tehergépkocsi-javítás közben -súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, mert a kerék kompresszoros felfújása közben a lepattanó körbiztosítógyűrű fejbevágta.
(Völgyi)
A kubaiak magukra vállalták...
Logikai bukfenc ám a javából az egész cukor-ügy. Miért is ne hozták volna elő a „piacgazdaság" varázsszót, mikor azzal annyi mindent meg lehet magyarázni. Melyik cukorgyár kezdte el az áremelést? Manapság az ilyet ki tartja számon?
Úgyis csak napok leheltek az eltérések, hiszen a végén aztán valamennyi emelt. Mondjuk, ha csak a cukor ára kezdett volna feljebb kúszni, akkor lehet, hogy rákérdeztünk volna, jogos-e vagy nem jogos, lesz-e kompenzálva vagy nem, hogy érinti a nyugdíjast, a többgyerekes családokat.
S akkor jön a hír magas helyről, hogy a cukorgyáriaknak volt ugyan néhány nagyon okos intézkedésük, ez az árkartell viszont nem tartozott közibük. Folytatódik a hír, hogy ezért bizony kemény bírságot kell fizetniök.
Aztán egy kis szünet, úgy egy hét, és újabb hír jön, a kabaiak nem fogják a büntetést a fogyasztóra hárítani.
Ez volt az a pillanat, mikor csődöt mondott az összes közgazdasági tudományom.
Mert én kis naiv, ugye azt vártam, hogy azt a pénzt, ami a nagy megegyezés után befolyt, a gyárak felhasználják a fogyasztók kárpótlására. Ahogy látom, ez a lehetőség szóba sem került. Vagy esetleg csurrant volna belőle a termelőnek is... ök sem utasították volna vissza. Ha a kabaiak közleményének az volt a célja, hogy jó pontokat szerezzenek, rám ne számítsanak.
Mondhatnám azt is, még szép, hogy nem a fogyasztók fizetik a büntetést is.
Azt azért mégis nagyon jó lenne tudni, hogy a többi cukorgyár, ha nem is tette közzé álláspontját, vajon hogy határozott. Nem örülnék, ha a nagy csend azt jelentené, hogy a válasz majd az élelmiszerboltban, fizetéskor jut a tudomásunkra.
- gombás -
I 30 1[ KANIZSA I 1993» március 26,

SPORT • SPORT • SPORT
Labdarúgás
Pontot ajándékoztak az olajosok
A labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában szereplő Olajbányász gárdája a tavaszi idény második fordulójában mutatkozott be hazai környezetben. A kedvencekre mintegy háromezer szurkoló volt kíváncsi, akik a szakvezetéssel együtt a sikersorozat folytatását remélték a nagyszerű időben sorrakerült rangadó jellegű mérkőzésen, amelyen
Olajbányász-Dorog 0-0
A találkozó előtti vélemények. Németh Lajos: - A ZTE elleni két pont akkor lesz értékes, ha most begyűjtjük az újabb kettőt. Nem lesz könnyű, de a fiúk fogadkoznak, hogy meglesz a győzelem.
Reszell-Soós István: - Tartunk a Kanizsától, mert jó csapat. Egy pontra mindenképpen jók vagyunk - hangoztatta a dorogiak mestere.
Nos, kezdetben mind a két csapat csak a védekezésre összpontosított, de a támadójáték nem volt erősség. Az olajosok nem játszottak kirobbanó formában, csupán Szabó veszélyeztetett kétszer is, de a kapus a helyén volt. Akadozott a középpályás és csatárjáték, egyik csapat sem jeleskedett a játékban. A hajrában aztán sűrűsödtek az események, az Olajnak voltak ugyan helyzetei, de most eléggé gyámoltalanok voltak.
A szakvezetők a mérkőzés végén. Németh Lajos: -Nyerni kellett volna, s ehhez adottak voltak a lehetőségek, de azok most kimaradtak. A csapatból Kiss, Iványi, Hegedűs és Szabó teljesítményét emelem ki, a többiek mérsékelten játszottak.
Rezsell-Soós István: - Elértük azt, amiért jöttünk, s úgy látom, hogy a döntetlen igazságos, aminek nagyon örülünk.
(b)
KANIZSAI LEGEK III.
Az elmúlt sportévben kitettek magukért az ifjúsági sportolók, az utánpótlás legjobbjai, akik számos jó eredménnyel tűntek ki a hazai és nemzetközi porondon egyaránt. Ez is jelzi, hogy városunkban jó kezekben van a sportági közvetlen utánpótlás, melynek legjobbjai ezúttal az egyéni sportágakban szerezték a legjobb eredményeket, érték el a sikereket. A nők mezőnyében, a számos jegyzett sportoló közül a szakértőbizottság a legjobbnak járó díjat az Olajbányász kitűnőségének, az atléta ••<
SZLÁDOVICS TÜNDE £
részére ítélte oda, aki 1992- :§ ben kiemelkedő eredménysor- fc ral büszkélkedhet.
- Nagyon szép és sikerekben gazdag éveket töltöttem el a szakosztályban. Az atlétikát már általános iskolás koromban megszerettem, majd a középiskolai évek, a szakosztályi évek alatt egyre jobban belelendültem. Testnevelő tanáraim, az olajos-edzök sokat foglalkoztak velem, nem hagytak egy pillanatra sem pihenni, vagyis rengeteget kellett dolgoznom. Nos, ennek aztán meglett az eredménye, hiszen mind a serdülő, mind az ifjúsági korosztályban ott voltam az élvonalban s ez újabb lendületet adott a munkához, ami végsősoron a sikerek forrása. Ugyanis irtózatosan sokat kell dolgozni, de nem szabad feladni, mert csak így lehet él-szinten versenyezni, eredményeket elérni - kezdte Kanizsa legjobb ifjúsági női sportolója, majd így folytatta: - ősztől már nem erősítem az olajos-szakosztályt, hiszen megkezdtem főiskolai tanulmányaimat Pécsett, s remélem, hogy a magas szintű tanulást és sportot sikerül összeegyeztetni és kamatoztatni tudom a kanizsai tapasztalatokat.
A volt kanizsai tehetség az olajosoknál eltelt szép évek alatt sorra érte el a jobbnál jobb eredményeket Parti Tibor edző irányításával. Különösen a 100 és 200 méteren mozgott ragyogóan, melynek során egyaránt bronzérmet szerzett az országos ifjúsági bajnokságon. Eredményeire és tehetségére felfigyeltek a válogatott szakági vezetők és két alkalommal szerepelt címeres mezben a magyar ifjúsági válogatottban, ahol ugyancsak sikeresen helytállt az aranyjelvényes sportoló.
A fiúk, de inkább a férfias, igen kemény munkát, óriási kitartást követelző kajakosképviselő,
VARGA GÁBOR,
a Bútorgyár-ROTARY szakosztály üdvöskéje toronymagasan nyerte a legjobbnak járó kitüntetést, aki évekkel ezelőtt a serdülők, majd aztán az ifjúságiak mezőnyében tűnt fel üstökösként.
- Rövid ideig úsztam, majd aztán a kajakos szakágnak lettem a szerelmese. A Cserháti SZKl harmadéves tanulója vagyok és elsőéves ifjúsági versenyző. Hallatlanul sokat kell
dolgozni, szakvezetőm sokat is követel, dehát jól tudom, hogy Héder István is jót akar. Azt azonban be kell vallanom, hogy én szeretem a sok és kemény munkát, amely nélkül nincs eredmény. A sikerek azonban mindenért kárpótolnak, ez így volt a serdülő mezőnyben és így van most is, amikor a rettentően erős ifi mezőnyben lapátolok. A címeres mez azonban követel - vélekedik a szerény versenyző.
A kanizsaiak saját nevelésű kajakosa évről évre rohamosan fejlődött, aki sorra szállította az eredményeket és a hazai sikerek mellett jeleskedett a nemzetközi vizeken is.
Héder István szakvezető így vélekedett: - Gábor ideális versenyző, aki nagy munkabírású, akivel öröm dolgozni, s aki kiugró sikerekkel hívta fel magára a figyelmet. Szorgalmas, tehetséges, aki beküzdötte magát a magyar ifjúsági válogatottba is. A legjobb eredményei közül az élre kívánkozik a magyar korosztályos bajnokságon és a maratoni Világ Kupán szerzett ezüstérem.
Sporthétvége
PÉNTEK
Kosárlabda. NB H. Női: Dr. Mező DSK-Thúry DSK, Dr. Mező-gimnázium, 17.00
SZOMBAT
Labdarúgás. NB Il-es ifjúsági bajnokság: Olajbányász-Tatabánya, Olajbányász pálya, 13.00 (serdülők: 11.30). Megyei bajnokság: MÁV NTE-Tótszer-dahely, MÁV NTE pálya. 15.00.
VASARNAP Sakk. OB I. Férfi: Tungsram-Vasas, Belvárosi Ca-sino étterem, 10.00. OB II. Férfi: MÁV NTE-Ha-ladás VSE II., MÁV NTE munkacsarnok, emeleti klub, 10.00.
Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrája. Indulás: autóbuszállomás, 7.00. Gyalogtúra: Tormafölde-Józsalak-Olajos út-Kiscsehi-Buda-fapuszta. Visszaérkezés: 19.20. Labdarúgás. Városkörnyéki bajnokság: Miklósfa-Pusztamagyaród, Police-Semjénháza (Volán-Dózsa pálya), 15.00
1993. március 26. KANIZSA 31
SPORT
SPORT
SPORT
Kézilabda
Az Olajbányász női együttese „eszi" a szakvezetőket, hiszen megint edzőváltozás következett be a piros-kékeknél. A sikeredző Jéki Zoltán után jött Deregi László, akit aztán Fekete Zoltán váltott fel, most pedig a tavaszi bajnoki rajt előtt 2 nappal az egykori ola-jos-játékos, Szloboda Józsefné foglalta el a kispadot.
- Közös megegyezéssel bontott szerződést a klub és Fekete Zoltán, s mivel feleségem .kéznél" volt, így esett rá a választás, aki a bajnokság végéig vállalta az edzői tisztet - tájékoztat a háttérről Szloboda József szakosztályvezető a tavaszi első mérkőzés előtt, amelyen Olajbányász-ÁFOR SC
31-13 (16-8) NB I B-s női mérkőzés. A kanizsaiak legjobb dobói: Búza 14, Gombor 8, Szőkéné 7.
A sereghajtó, pont nélküli fővárosi olajosok mintegy 10
Új edzővel rajtoltak a lányok
percig még valamelyest megálltak helyüket, de aztán csak az volt a kérdés, hogy milyen különbséggel nyer a hazai csapat. Szünet után a kanizsaiak lerohanták a tanácstalan vendégeket, akik fokozatosan húztak el és akár nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettek volna.
Szloboda Józsefné, az új szakvezető: - A kezdeti kapkodó játék után feljavultak a lányok, akiknek nem okozott gondot a fölényes győzelem kiharcolása. Sőt, a hajrában már a fiataloknak is adtam játéklehetőséget, akik közül Skoda, Németh, Majoros, Szilágyi és Tóth is pályára lépett.
(bl)
Búza - bevetődve - egy gólja a 14-ből
(Erdei András felvétele)
Sakk
Idegenbeli bravúrok
Az OB I-ben a Tungsram, az OB II-ben a MÁV NTE csapata a legutóbbi fordulóban idegenben vezette a bábukat. Mind a két csapatunk kitett magáért.
Debrecen-Tungsram 4-10
- Az évad eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk, hi-
szen a remek formában versenyző sakkozóink vereség nélkül jutottak túl ezen a fordulón! A 10 ponttal erősítettük jó pozíciónkat - vélekedett Kassai Zoltán csapatvezető.
Z. Csuti II.-MÁV NTE 6-6
- A zalai rangadón remekeltek a fiúk, akik bravúros játékkal szereztek 6 pontot, ami igen jól jöhet a végelszámoláskor - összegezett a boldog csapatvezető, Mátés József.
(bg)
Ülőrüplabda
Nagykanizsán kezdődött el a rájátszás az OB l-es mezőnyben, ahol hat csapat verseng a bajnoki címért három torna keretében.
A házigazdák az első tornát a dr. Mező-gimnázium tornatermében bonyolították le, ahol összesen 10 mérkőzésre került sor. Többségében a várakozásnak megfelelő eredmények születtek, bár a Vác győzelme nagy meglepetés a Start Nyíregyháza ellen.
- Természetes, hogy nagy lelkesedéssel készültünk az első tornára, hiszen mindenképpen bizonyítani szerettünk volna. Nekünk, mint házigazdáknak 4 mérkőzés jutott osztályrészül, s ez egy kicsit bizony sok. A találkozók közül kettőt biztosan hoztunk, de a két „nagyágyú" ellen nem sikerült a bravúr, pedig kezünkben volt a döntés. Sajnos, hibáztunk, így aztán harcolni kell a bronzéremért is - vélekedett Földi József, a kanizsaiak csapatkapitánya.
A Hamburger SK mérkőzései
HSK-Pécsi Lendület 3-0 (7, 1, 14). Győzelemmel kezdtek a kanizsai fiúk, akik közül Földi J., Földi B. és Balogh tűnt ki.
Start Nyíregyháza-HSK 3-1 (10, 14 -8, 8). Az újonc, de megerősített nyírségiek ellen 84 perces nagy küzdelemben maradtak alul az ezüstérmesek. Kitűnt: Balogh, Földi J. és Pölcz.
Vereségek a
rájátszáson
Nyíregyházi Piremon-HSK 3-2 (-14, 3, 11 -10, 11). A torna mérkőzése. A 90(1) perc változatos, fordulatokban bővelkedő játékot hozott. A magyar bajnok ellen a döntő szettben 6-l-re, 8-4-, majd 11-10-re vezettek a remekül játszó kanizsaiak, ám a véghajrában megtorpantak.
HSK-Vác 3-0 (2, 10, 10). A kanizsai torna zárómérkőzésén a szakvezetés többségében a cserejátékosokat szerepeltette.
A két nap alatt Czvetkó Tamás edző leggyakrabban a következő csapatot küldte a küzdőtérre: Balogh, Czimmer-mann, Pölcz, Földi J„ Földi B., Taródy. Csere: Pőcze, Pa-licz, Varga, Kardos.
- Legalább három győzelmet vártam a fiúktól. A rajt és a zárás az bejött, ott biztosan nyertünk, s ezek a mérkőzések tervezve voltak. A közepe, azaz a két nyírségi csapat „elkapása" sajnos nem sikerült, pedig főként a bajnok ellen már-már győztesnek látszottunk% Itt jött ki a fáradtság, idegi és fizikai egyaránt. Hiába, a vendégek jóval kedvezőbb helyzetben vannak -értékelt a bosszús Czvetkó Tamás.
(Bal-tal)
FUTÓSZALAGON...
□ A női kosárlabda NB I-ben, a rájátszás 17-20. helyéért sorrakerült második mérkőzést is megnyerte a MÁV NTE együttese, amely Székesfehérváron 66:55 (31:22) arányban bizonyult jobbnak az Ikarus SE-nél. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Simonná 21, Ivanovna 19, Petényi 14.
□ A Vfzmü SE úszói is részt vettek a Szombathelyen rendezett Tej Kupa meghívásos versenyen. A kanizsai fiatalok közül Papp Viktória megnyerte az 50 m gyorsot, harmadik lett 50 m háton, Major Zsófia első helyen végzett 200 m vegyesen és harmadik lett 200 m mellen. Révész Katalin 400 m gyorson végzett az élen, míg a 6x50 m kanizsai gyorsváltó (Papp, Kovács, Major, Süle, Varga, Révész) a 2. helyet szerezte meg. A kiegészítő 100 m női gyorson Holló Adrienn a 2. helyen végzett.
□ A Sörgyári csarnokban rendezték meg a megyei utánpótlás egyéni tekebajnokságot. A lányoknál, az ifjúságiak mezőnyében Martina Emese nyert bajnoki címet (407 fa), míg Homyákné Marton Hajnalka az 5. lett (390 fa). A serdülőknél Kiss Tímea (361 fa) a 2., míg Balogh Eszter (343 fa) a 3. helyen végzett. A sörös fiúk közül az ifjúsági Magyar Zoltán 428 fával nyert bajnokságot, Bende Zsolt (411) 3., míg Németh Norbert (402 fa) 5. helyen végzett. A serdülőknél Fodor György szerzett bronzérmet (408 fa).
(■ha-)
■ tllif llllllll 1'' KANIZSA 199; i. március HÍ
LAKÁS - Illik
Nagykanizsán a belvároahoz közel miifél , kéu/ö bás Ilkáit várulnék készpénzén Éri: 93/14-096-0» telefonszámon. (82» K)_
Igényű kivitelű. 4j, 140 négyzetméterei családi hit Ni.-in, Postsken u. 3. az. alatt eladó. Érd.! 18 óra utin. (827 K)_
Zalakarosí .Napfény" Odülőszöv.tkez.tben eladó Agy 2x2 hetes turnusra jogosító örököa üdülőhssz-nálsti jog. Érdeklődni lehel az MVOYOSZ Bp. 1146 Hermina út 47. ez. alauj székházábsn, valimint a 1210-440/13 telefonszámon.
Badacsonytomajon eladó elegáns, új - kétszintes, 4 azobia lakóhiz, szintenként külön ftlrdószobávsl, nappalival - a hozzátartozó nagy szőlőtelekkel.
Érd.: Nk. Corvin 4/A. Kelemen. (928 K)_
Nagykanizain 3 azobia lakia eladó (kiadó). Kazanlak krL 10-ben. Érd.: Corvin 4/A. Kelemen. (930 K)_
Galambok. Ady B. u. 76. azim alatti, 3 azobia lakóhiz üdülésre alkalmaa, szabadkézből eladó.
Érd.: 8-13 órüg. (923 K)_
Kéuzobia, felújított, kóterkélyea, déli fekvéaú lakia aürgőaen eladó. Érd.: Nk. Liazt F. 3/D. 4/13. Lődri. (926 K)_
Öreg förhénc elején jól felazeielt pince, szőlő, gyümölcsös eladó vagy megművelésre bérbeadó. Eri: egéaz nap, 11-520-ss telefonon. (903 K)_
600.000 Ft + kárpótlili jegyén lakiamegoldáat Imreiek Zalaegerszeg kornyékén. 06-92-18-916. (913
K)_
Zalaazentbalázsi, kertel cialidi hizamat elcserél-ném nagykanizaai egy- vagy miafélazobia, kom-fortoa, gázfűtéses lakiara. Cím: a azerkeaztóaégbcn.
(912 K)_
Eladó: Látóhegyen, a Kapoiviri útról a Kiafakoa előtti buszmegállónál közvetlenül a múút mellett 400 négyszögöl gyümölcsös, kétszobás, újszerű téglaépület, erkóly, emeleti napozó, az egéaz épület alatt pince + baromfilartiera alkalmas deszkaépítmény, 7 ezer literes (betoncisztems) víztiraló. Érd.: Nk. Caokonai u. 6/A. HL lph. 1/3. Tel.: 16-316. (906 K)_
Nk. Magyar u. 149. alatt 3 azintes, caaládi ház eladó vagy a tetőtér azerkezetkéaz állapotban eladó vagy 100 négyzetméter azuterén félkész állapotban raktárnak vagy egyéb más célra kiadó vagy eladó. Érd.: 17 óra ülán a helyszínen. (909 K)_
Murakeresztúron, kis családi ház gazdálkodáara alkalmas nagy területtel eladó vagy nagykanmai egyazobás bérlakásra cserélném. Érd.: Nk. Tavasz
u. 9. (908 K)_
Nyaralónak és gazdasági épületnek egysránt felépíthető faház eladó. Az építmény boronafalaa, amely a tervrajz alapján megtekinthető. Érd: Nk.
Hajgató S. u. 20. Tol.: 11-717. (896 K)_
Balatonbcrényben kert gyümölcafákkal, szőlővel művelésre kiadó. Érd.: 93/12-892. (895 K)
Egy-, vagy máafélazobáa, földszinti öröklakást keresek megvételre. Esetleg ÜL emeletig belvárosit cserélek. Érd.: 11-814. (892 K)_
Kanizsához közel, kisebb hegyi birtokot vásárolnék esetleg részletfizetési kedvezménnyel. Ajánlatokat .Tsvssz" jeligére, Nk- Pf.: 134-be kérek. (947 K)
Nk-án a Vároakapu körúton eladó vagy nagykanizaai családi házra eierélbetó kit- és félszobás, 61 négyzetméteres, Q. emeleti, tehermentes lakás és ugyanitt nagy garázs is. Érd.: 93/14-209. (933 K)_
Kiscscrfói hegyen, (Nk-tól 10 km-re) 1100 négyszögöl lelek - ebből 400 négyszögöl szőlő, a többi gyümölcaöa éa kaezáló - téglapincével, teljea fel-
szereléssel eladó. Villanv bevezetve, buazjirat van. Irányár: 300 ezer Ft. Eri: Kiskanizsa, őrtorony u. 3. Benczo József. (961 K)_
Egyszobás lakáét vonnék. Ajánlatokat .Caaládi fészek" jeligére Nk. Pf.: 134-be kérek. (944 K)
Eladó vároaközpontban gázfűtéses, 3 szobás lakás. Oarázzaal vagy anélkül. Érd: Caengery u. 31. L etn. 1. Farkai, 17 óra után. (943 K)_
Kereaek megvételre a Ceónakázó-tó vonzáskörzetében 200-300 négyszögöl területet lakható épülettel, villannyal, ha lehetséges vízzel, reális áron. Nk. Fsy A. u. 13. Balázs. (933 K)_
Zalakaroatól 2 km-re, galamboki kempingtől nem messze, 620 négyszögöl terület izólővel, szántóval, új épülettel eladó. Villany bevezetve. Érd.: Nk. Fay A. u. 13. Balázs. (936 K)_
Becsehely-Polán családi ház nagy kentei eladó. Érd.: Péter László, Becsehely, Kossuth u. 188. (961 K)_
Sormás, Arsny J. u. 64. slau 3 azobás, félkéaz, de lakható csslidi hiz nsgy pincével, 3 fizisú irammal, 330 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: helyszínen azombat, vasárnap és a 93/13-038 tele-fonon, Ácsnénál. (938 K)_
Gyékónyeacn, vízközeiben családi hiz nagy kerttel beköltözhetően eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 19. vagy Caurgó, Kossuth n. 47. (937 K)_
2000 négyszögöl zirtken elhanyagolt állapotban megegyezés szerint eladó. Érd.: Somogybükkósd,
Fő u. 38. (937 K)_
Három- és félszobás, t emeleti, telefonos, egyedi fűtésű önkonnányzsti lakiaomat 1.5-2 szobás, ebédlős, egyedi fűtésűre cserélném. Érd.: 14-364, egész nap. (897 K)
JÁRMl''1
Kétévea, 4 lltemű Trabant combi eladó. Érd.: 17 óra után, Weier Tibor, Nk. Rózaa u. 10/E. 30. (864 K)_
Eladó Lord MC Ltuua lskókocsi igényeanek (3-3 személyes, 12-220 V, giz, mosdó, hűtő, TRUMA-TIC fűtés, és még sok eatrával). Ugyanitt dízel R 9 es TD 85 ös évjirat - irinyir: 395000 Ft -kitűnő illapotban eladó. Nk. Dózsa Oy. 73/C. faz/8. (857 K)_
Vennék négyütemű Wanburg Turístot, vagy limu-aint, kevés kilométerrel, reilís áron. Ajánlatokat ár éa állapot megjelöléaael: „Újszerű 2." jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (900 K)_
Eladó négyütemű Trabant Limusín, tizenötezer kilométerrel. Ajinlstokat .Megkímélt 13" jeligére.
Nk. Pf.: 154-be kérem. (901 K)_
TS 150-es MZ tízezer kilométerrel, újszerű állapotban eladó. Ajánlstokal .MZ 150" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (902 K)_
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-ea karos -■zériávsl műszski nélkül eladó vagy bármikor kerti kisgépre cserélhető. Érd.: napközben a 93/12-305-öa telefonszámon lehet. (931 K)
Nissan Vaneu kisteherautó, 5 ajtós. Diesel, 2 1. 18000 km-rel elsdó. Bos József 8372 Csecszegto-maj. Érdeklódéare azonnali válasz. (929 K)
Trabant combi 1995-ig műazald vizsgázott eladó. Érd.: Balogh Imre, Nk. Teleki u. 5/A. faz. (922
K)_
Skoda 120-aa, 3 éves, 5 sebességes, jó illapotban reilis iron elsdó. Érd.: 8-tól 15 óráig, Eszteregnye l-es telefonizámon, vsgy Nk. Munkás u. l/A. Fábián. (Hevesi-iskols mögött.) (921 K)_
Blsdó 323-aa Mazda 165000 Ft-ért, 125 MZ, Jawa Mustang, Simaon motoros kapálógép. Érd.: 17 óra után, Kin. O ara bonc, Petőfi út 1. (914 K)
1500 as Zsiguli friss műszskivsl, zöldkártyával eladó. Érd.: Nk. Munkis u. 2/D. fsz/2. hétköznap
18 ótitól. (910 K)_
UAZ-469/B típ. ponyvás, 7 személyes gépkocsi műszskivsl eladó. Érd.: 18 óra utin, Nk. Biba u.
10. (904 K)_
Berlin 15-öe vitorlás eladó. 5 személyei, kajtttöi, 3 gam. viazonnal, körmotorral, azillítókocaival. Érd.: Kiss Gibor, Csengery út 88. Tel.: 93/11-662. 15 óriig. (934 K)
1200-as Zsiguli, 11 éves elsdó. Irinyir: 45.000 Fl Érd.: Krizsán Sándor, Bagola, Bagoly út 38. Szombat, vaaámap. (942 K)
2105-öa Lada, 3 éves elsdó. Érd.: Nk. József A. u. 44. 16 óra után. (943 K)_
Eladó 316 BMW vimoltatva, vagy cserft beszámítok. Érd.: Nk. Viroskapu 11/B. H/2. Mester. (937 K)_
VW Oolf, 5 ajtós, vonóhorgos, diesel, 1994 júliusig műazakixva eladó. Érd.: mirciua 29-én a 93/13-416 telefonazimon reggel 9-20 órüg. (951
K)_
50 köbcentiméterei YANASA és HONDA mope-dek eladók. Zalakomir, Ifjúiig út 17. (958 K)
Simaon 51 kiimotor, is APRILLA TUAREO 50, 5 évesen, újízerű illapotban eladók. Nk. Bethlen (Braun) u. 22. (955 K)_
5 100 ii Skoda, 16 évei, 2 új motorril, műízaki vizsga hiányában eladó 20 ezer Ft-ért. Érd.: 93/17-390. (956 K)_
6 évea 2105 S-es Lsda eladó. Irinyir: 220 ezer Ft. Érd.: Nk. József A. u. 44. (888 K)
Al.líl KLI I
Nk. belvárosában területet bérelnék ingatlannal vagy anélkül. Tel.: 93/16-244. (918 K)_
Egyszobás, összkomfortos lakáj kiadó houzabb távra egyedülálló személy részére. 93/12-261. (920
K)_
Másfélszobás albérletet kereaek Nk-án. Ajánlatokat Nk. Rózsa u. 22/B. IV/13. Németh Károly címre kérek. (941 k)_
Nk-án, Teleki utcában kétszobás, bútorozatlan la-kás kiadó. Érd.: 93/13-843-as telefonon. (959 K)
Egyedülálló nó vagy férfi, illetve gyermektelen fiatal házaspár részére tágas, bútorozatlan albérleti szoba, fürdőszoba-használattal ldadó. Érd.: Nk. Csengery u. 34., 15 óra után. (833 K)
MŰSZAKI ( IKK -151 TOK
Új, vámkezelt BELSHAW gyártmányú, amerikai finksütő automata eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 ePt Érdeklődni a Kanizsa szerkesztőségében lehet. (484 K)
Matt színű szekrénysor jó állapotban eladó. Irányár: 32 ezer Ft. Érd.: Nk. Eötvös tér 25. 1/1. 17 óra után. (863 K)_
2 db ágyneműtartós heverőt és hozzáillő, 2 db fotelt vennék Dobó. Nk. Kazanlak krt. 4/B. H/8. (946 K)_
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)
VlOYIS
Commodore 64 floppyval 2db joystíkksl, programokkal eladó. Irinyir 30000 Fl Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonazimon lehet. (793 K)
Havi fix öaazeget fizetek eltartisra szoruló, ingatlannal rendelkező, idóa embernek. Ajánlatokat „Biztos megélhetés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (799 K)_
Nk-i fizika tanirt keresek egyetemi felvételi előkészítőre. Érd.: 93/11-367 vagy 11-368 telefonszámon. (881 K)_
Válssztós malacok eladók. Kiskanizsa, Jakabkuli u. 46/A. Busa Lajos. Érd.: 16 órától. (913 K)
Középkorú pár eltsnisi szerződést kötne idős hölgy-gyei. Ajánlatot a 16-244-es telefonon kérünk. (916
K)_
3 fázisú hegesztő trsfo eladó. További nagy teljesítményű dió- és mikdariló üzemeknek, locsoló gép - keveset használt -, hozzávaló gumialagok, 300 fm fólia, eternit caövek (6 és 9 m-eaek), egy tisks-villanyvarrógép, felvonó (bárhova beszerolhe-tó) is eladók. Nk. Teleki u. 46. Szabó. (924 K)
Jól jövedelmező otthoni munkit, azcllemi vagy ad-minieztrációs munkit ajánlok. Válaszborítékért ti-jékoztatót küldök. Varga Lajoané. 8884 Petrivente, Kossuth u. 107. (925 K)
Óangol jubiazkutya kölyköt vásárolnék. Ajánlatokat: Caengery u. 103. alatti kiskocsmibs kérek.
(911 K)_
Szétszedhető piaci aitor éa hímzett terítők aürgőaen eladók. Érd.: 16 óra utin. Nk. Corvin u. 12/D. 1/3. (919 K)_
Megbízható fiatalasszony házvezetőnői állást vál-lalna a hét több napján ia. Ajánlatokat a 16-244-es telefonon várok. (917 K)
Jó kereseti lehetőséget kínálok. Ha ön vállalkozó azellemű és jó szervezőkészségű, minimális befektetést igénylő reklámtevékenységgel nsgy jövedelemre tehet szert. Válazzborílékén tájékoztatom. Tarcaai Béla, Nlt. Kazanlak 9. (927 K)
Bükfürdőn egyazobás, 2x2 hetes örökölhető üdülői jog kedvező áron elsdó. Érdeklődni: 93/16-261-es telefonon 19 óra utin. Cím: Tóth Józaef, 8800
Nagykanizsa, Bánók Béla u. 12. I. lház. Fiz./l. (952 K)_
Bükfürdőn Oarzon Hotel épületben 1993. áprilia 28-tól mijua 11-ig (13 éjszska) 2 hetes (egyszobás) üdülési használati jog elsdó. Érd.: 93/16-261-es telefonon 19 óra után. Cím: Tóth József, 8800 Nk. Bánók B. u. 12. L lház. Fiz./l. (953 K)
Általános iskoliioknak német nyelv oktatásit villalom. Bánniuk Csilla, Nk. Teleki út 10. Tel.: 13-913. (950 K)_
Commodore 64 floppyval, 2 joyatikkal, programokkal eladó. Irinyir: 25 .»r Fl Érd.: Nk. Nyírfa u.
14. (949 K)_
600-as maginjiró, diesel szslsgfűiész elsdó. Ár megegyezés szerinL Érd.: Somogybükkösd, Fő u. 58. (954 K)_
Nagy teherbírású Lada combi tetőceomagtartó eladó. Béres Jinos, Nk. Kazsnlsk krL 12/A. (932
K)_
Zalakaroson „Nspfény" Üdülő Szövetkezetben 1,5 szobis üdülési jog Július 7-20-íg kiadó. Az üdü-lőrész véglegesen ii eladó. Éri: 93/13-449 telefonon. (940 K)_
Bslstoni vendéglátó üzlet teljes berendezéssel, kedvezményes iron kiadó. Nyolc rekeszes zöldségállvány eladó. Ajánlatokat .Nyár" jeligére. Nk. Pf.: 150-be kérek. (948 K)_
Eltartási aoiződést kötnék idős hölggyel vsgy házaspárral. Cím a szerkesztőségben. Tel.: 12-303. (855 K)_
IBM gépekre egyéni programszerkeaztést vállalunk. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (711 K)
l''ARTM Rkl RKSŐ
36 éves, 160 cm magas, független, középfokú végzettségű hölgy 12 éves fiúgyermekkel megismerkedne korban hozzáillő, intelligens, jó megjelenésű férfival. Leveleket: „Boldogság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (801 K)_
Keresem Keszthelyen annak a 70 év körüli, magas úrnak az ismeretségét, aki teljesen egyedül él, nincs senkije, józan életű és elfogadná egy kereskedelemből nyugdíjba ment asszony ismeretségét gondozási, élettársi, esetleg házastársi kapcsolatra. Leveleket „Lakásom van" jeligére. Nk., Pf.: 154-be kérem. (829 K)_
Esztétikus megjelenésű, 37 éves elvált nő megismerkedne kizárólag belső emberi értékekre igényes értelmiségi, intelligens, koiTekt, jól szituált férfival tartós kapcsolat kialakítása céljából, 45 éves korig. Gyermek nem akadály, nekem is van. Leveleket: „Lenni annyi, mint tartozni valakihez" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (887 K)_
Diplomás, de nem diplomata, 29 éves férfi keres csinos, lelkileg gazdag, filigrán lányt. Lehetőleg fényképes leveleket várok: „Romantika 21" jeligé-re, NL Pf.: 154-ie. (899 K)_
Férjhez adnám az életteret jelenségként betöltő, 38 éves barátnőmet, aki fiát egyedül neveli és egy szerető, tiszta jellemű férfira vágyik. Fényképes leveleket kérek „Életszerető" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (898 K)_
35 éves, 162 cm magas, barna hajú, kék szemű, jó megjelenésű, káros szenvedélyektől mentes, lakással rendelkező, természetet és zenét szerető legényember megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő hölggyel. Egy gyermek nem akadály. Fényképes leveleket Jöjj el" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérem. (905 K)
AUTÓ ADÁSV / EL
NAGYKANIZSA BELVÁROSÁ] KIRÁLY U. 1. (DÉDÁSZ mell Nyitva: 8-18 óráig BAN ett)
42 évos értelmiségi hölgy megismerkedne házasság céljából olyan intelligens, értelmiségi férfival, aki 14 éves leányát is elfogadná. Leveleket: „Boldog caalád" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (907 K)
A P+T Fémfeldolgozó Kft.
FELVÉTELT HIRDET az alábbi munkakörökben:
- vasszerkezeti lakatos
- hegesztő
- AWI hegesztő
- esztergályos
- marós
Fizetés: megegyezés szerint.
Jelentkezés: Sebestyén Győzőnél Nagykanizsa-Palin, Alkotmáyn u. 54.
Feludhntn: Nagykanizsa, Király u. 47. I. omelel.
Telefon: »3/12-306

Insert failed. Could not insert session data.