Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
24.6 MB
2021-02-02 11:22:33
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
988
2051
Rövid leírás | Teljes leírás (959.58 KB)

Kanizsa 1993. 023-026. szám június

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
Á
A
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
FEJT KANIZSA
V. évf. 23. sz. 1993. jún. 4.
NC LESZ ZPOLGÁRA?


■I
Mint ismeretes, Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzata legutóbbi Ülésén elfogadta a Nagykanizsa Díszpolgára kitün-• tető cím adományozásáról szóló rendeletet. E nemes gesztus, az adományozás szándéka mellett nyilvánvalóan a kitüntetett személyen keresztül visszahat a vá-
ros megítélésére is. Ezt a tényt felismerve a „Liberális Nagykanizsáért" Alapítvány kuratóriumának nevében Röst János elnök, Pilczer Éva titkár és Lud-vig Zoltán alelnök írásban meg is tette javaslatát Fejtő Ferenc személyére. A lapunkban már többször bemutatott, Franciaországban élő és kanizsai születésű újságíró, publicista, történész választott hazájában elismert személyiség. Az ajánlók indokaik közt ezt így fogalmazzák meg: „Fejtő Ferenc életútja, munkássága méltán szerzett a világban rokonszenvet, hírnevet Magyarországnak, a magyarságnak. Ennek elismerése Magyarországon elsősorban szülővárosának, Nagykanizsának a feladata,
amely Nagykanizsa város rangját is emelné."
Fejtő hazai életútja 1938-beli emigrálásáig számos ma is elismert és kiemelkedő személyiséghez kötődött. így például József Attilával közösen szerkesztették a „Valóság"-ot, majd együtt alapították a „Szép Szó"-t. (Ez utóbbiban publikált írása miatt kényszerült elhagyni az országot, de a Valóságban közzé tett dolgozatáért is négy év börtönt kapott.)
Fejtő Ferenc munkássága Franciaországban teljesedett ki. Ennek elismeréseként megkapta a Becsületrendet és a Francia Nemzetgyűlés Irodalmi-Díját is. A francia külügyminisztérium Kelet-középeurópai szaktanácsadójaként ma is aktívan tevékenykedő
ÚJ ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ LESZ A KANIZSA BÚTORGYÁR RT.-NÉL
Értesüléseink szerint a Kanizsa Bútorgyár Rt. Igazgató Tanácsa - élen dr. Tóth János ügyvezető igazgatóval - még május hó elején benyújtotta lemondását a céget felügyelő Állami Vagyonügynökségnek. Az ÁVU az új ügyvezető igazgató megbízásáig ideiglenes jelleggel Höffle Béláné termelési főmérnököt bízta meg az rt. irányításával.
Meg nem erősített hírek szerint az ÁVÜ e héten dönt az új ügyvezető igazgató személyéről, aki egy nagykanizsai és két budapesti illetőségű pályázó közül kerül ki.
Az új ügyvezető megbízása után a témára visz-szatérünk.
t. i.
Az ÁSZ-jelöUek voltak: Palló János (Tbúry), Inkovlcs Balázs (Thúry), Cs. Kovács Balázs (Cserháti) és az Ifi Torony
Fejtő először hivatalos delegáció küldötteként a francia államfő kíséretében 1989-ben látogatott haza. Azóta tavaly őszön járt Kanizsán a Liberális Nagykanizsáért Alapítvány meghívására. E kapcsolatteremtő látogatás után Fejtő Ferenc előadója lesz a nyáron városunkban megrendezésre kerülő Identitás Szabadegyetemnek. A javaslattévők szerint ez jó alkalom lenne arra, hogy a város Fejtő Ferencnek átnyújtsa a díszpolgári címet, s az ezt kiegészítő aranygyűrűt.
- dóró -
Szia Szya!
9. oldal
...és az ÁSZ: Hivekovlcs Ákos (Batthyány)
(írásunk a lap 26, oldalán olvasható)
2 KANIZSA 1993. június 111
A VTV június 6-i júniálisának porgramja a Károlyi kertből:
8.00 Köszöntés, műsorismertetés 8.10 Reggeli torna 8.20 Színitanoda utcaprodukciója 8.40 Csalogató klippek, közben: jelentkezik a helyszín kb. 9.15 Modellverseny, kerékpáros ügyességi verseny Közben a színpadon: 9.15 Carmen együttes 9.35 Tűzoltózenekar
10.00 Molnár Petra és társa táncbemutatója 10.10 Játék
10.20 Gyermek divatbemutató
11.45 Madonna imitátor, utána játék
11.00 Rajzfilmek, filmek a TV plusszon
Közben a színpadon:
11.00 Cigánytánc és -ének
11.15 Fraklin táncbemutató
11.35 Kanizsa Táncegyüttes (gyerekek)
12.00 Lépcsőház együttes műsora Tomi az erdőben címmel
13.00 Jónás Tamás bűvészshowja
13.25 Zene-bona táncdalok (Pál László + Carmen)
13.45 Tűzoltóbemutató
14.15 Jónás Tamás bűvészhowja
14.30 Defekt Duó
15.20 Élő telefonos játék a színpadról
15.40 Színitanoda utcaprodukciója
16.05 Bacskay Zoltán és a Tungsram kórus
16.40 Divatbemutató
17.00 Kanizsa Táncegyüttes
17.25 Pókháló Blues + Pál László
17.40 Színitanoda utcaprodukció
18.00 Divatbemutató
18.25 Rendkívüli önkormányzat
19.00 Rock and Roll party
(R)
80-100 millió kellene...
Ha valaki bebarangolja Nagykanizsát, megállapíthatja, hogy útjai, járdái eléggé elhanyagoltak, kátyúsak! A gépjárművezetők és a gyalogosok egyaránt sokat bosszankodnak a keletkezett üregek, mélyedések, repedések vagy felpupózódások láttán. Ennek hatásaként sajnos előfordulnak műszaki vagy testi jellegű balesetek is. Kétségtelen, hogy a kátyúk jelentős része a közműhálózatok (víz- és csatorna-, földgáz-, áram- és telefonvezetékek) fejlesztésével és javításával kapcsolatos, de az idő „vasfoga" is közrejátszik ebben. A város lakói joggal teszik fel a kérdést: miért nincs, illetve elenyésző a karbantartás?
• Miért kátyúsak a kanizsai utak és járdák? - tettük fel a kérdést Gáspár Andrásnak, a Polgármesteri Hivatal TEFO városüzemeltetési csoportvezetőjének. A válasz:
- A rendelkezésre álló pénzügyi keret csak az úthálózat fenntartási munkáit fedezi. Azt is szűkösen. Ebbe az tartozik, hogy a balesetveszélyes hibákat első lépcsőben a téli felfagyások után legkésőbb minden év június közepéig, második ütemben pedig a különböző okok miatt keletke-

Főszerkesztő: Dóró János Laptitkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/312-305 Computertechnika: GRAFO BT. PRINTEXT BT. Zeg., Mártírok u. 42^t4. Tel.: (92) 313-780/11 Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Gaiia József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. V ISSN 0865-3879
\ \«u*kanizsai Városi Küfjj\lár, ;i \;iioskoi«mk köny\tárai, a < vapi Diákotthon ko/.ONcn n/ci-w/ch programjai a/ PW. c\i ünnepi kon\\Jiöl lis/teietere
1993. június 1.
Csapi, Diákotthon 10.00
Találkozás Orsós Jakabbal, újabb kötete megjelenése alkalmából rendhagyó tanóra keretében.
1993. június 4. Galambok, Általános Iskola 9.00 Magyarok a GULAG-on, rendhagyó tanóra Rózsás Jánossal, a Keserű ifjúság című kötet írójával. Galambok, Községi könyvtár 16.00 Találkozás Lengyák Istvánnal a PAPÍRÁLLATOK című négyrészes füzetsorozat szerzőjével.
1993. június 6.
Zalaszabar, Művelődési Ház 19.00
Magyarok a GULAG-on, íróolvasó találkozó Rózsás Jánossal, a Keserű ifjúság című kötet írójával.
1993. június 8.
Zalakaros, Általános Iskola 17.00
Magyarok a GULAG-on, íróolvasó találkozó Rózsás Jánossal, a Keserű ifjúság című kötet írójával.

magyar gazdasági
mm ^tm Rb. M m ■■b^imia
CÉGMUTATÓ
céginformációs adattár
Területi és országos kötetek
HUDETÉSFELVÉTEli -
Hfvjon a

zett kátyúkat október végéig megszüntessük. Ebben az esztendőben - a tavalyihoz hasonlóan - 30 millió forint szerepel a költségvetésben utak, járdák és hidak fenntartására. Ez az összeg bőven elegendő lenne a balesetveszélyes és esztétikai karbantartásokra, azonban a feladatkörbe és a pénzügyi keretbe tartozik évi két alkalommal az útburkolati jelfestés, a hóeltaka-rítás, a KRESZ-táblák folyamatos cseréje és felújítása, az új gyalogátkelőhelyek kijelölése, és a 16 városi híd biztonságos fenntartása. Mindezek évente 10-15 millió forintot jelentenek. Alapvető probléma az is, hogy az utak, járdák mintegy 80%-ának az elmúlt évtizedekben meg nem felelő alapozást adtak, a közmüvek pedig pongyolán hajtották végre vagy elhanyagolták az őket illető helyreállítási munkákat.
Megtudtuk, hogy a fenntartási munkák zömét megrendelésükre a költségvetési üzem helyébe lépett Ryno Kft. végzi, a felújításokat pedig pályázatok révén végeztetik.
Hogy lényegesen javuljon a helyzet, s Nagykanizsára ne lehessen rábélyegezni azt, hogy „a kátyúk városa", ahhoz Gáspár András szerint jelenlegi árszinten évente 80-100 millió forintra lenne szükség! Ezt azonban egyelőre nem bírja el a város költségvetése, illetve kevés az esély a költségvetés átcsoportosítására...
(ti-nyi)
Bemutatkozik a Csodaország című gyermekmagazin. Találkozás Csörgő Anikó főszerkesztővel.
9.30 Nagykanizsai Városi Könyvtár Kiskanizsai Fiókkönyvtára 11.00 Nagykanizsai Városi Könyvtár Kiskanizsai Fiókkönyvtára 13.00 Gelse Községi Könyvtár 15.00 Nagykanizsai Városi Könyvtár
Gyermekkönyvtára
BELVÁROSI IRODAHELYISÉG KIADÓ
Érdeklődni munkaidőben a 93/312-305-ös telefonon, vagy a Király utca 47. szám alatti Kani/.sa hetilap szerkesztőségében.
Ifi! j lllli III KANIZSA 1 .................... 3
Kanizsai követ Távol-Keletre
Amikor a városunkbéli neves és rangos embereket veszik majd számba, egészen biztos, hogy Vincze József vegyészmérnök ezen a listán szerepelni fog, ugyanis nemsokára egyik távol-keleti országban lesz diplomáciai szolgálatban. Ilyet még eleddig Kanizsa nem mondhatott el magáról. Vincze József a kanizsai OGIL-nál kezdte pályáját, majd egy szegedi kitérő után újra a DKG gumitlzemé-nek vezetője. Érdeklődése közben a finn nép felé fordult, ezért megalakította a Magyar-Finn Baráti Társaságot - 50 fővel amely a mai napig is
működik, igaz kisebb intenzitással. A finnországi Soumi városa Kanizsát régóta hivatalos testvérvárosának tekinti, gazdasági téren is érdeklődtek irántunk. E kapcsolat révén Vincze Ferenc egy évet Finnország egyik gumigyárában töltött, ahol a szakmai és nyelvismeret szerzésen túl betekinthetett egy más világba. Hazatérve a DKG RT. kereskedelmi igazgatóságának külkeres munkatársa lett. A közvetlen politikai világ elkerülte, mint szakember tette a dolgát szerényen, csendben, míg jött ez a lehetőség.
- Hogy fogadta a család a hírt? - kérdeztük.
- Természetesen örültek, hiszen egy ember életében ez nem mindennapi lehetőség. Talán végre valaki felfigyel erre, bízom abban, hogy a volt munkahelyem is számít rá, hiszen a Távol-Keletet ma a kis tigrisek térségeként emlegetik.
Mint megtudtuk, a távol-keleti ország külügyi képviseletének rangban a harmadik embere lesz. Túl azon, hogy sokan örülnek e váratlan sikernek, talán a városban egyszer feltérképezik a tehetséges, kreatív embereket és helyben is igénylik szorgalmukat.
Varga József
SZELLŐK SZÁRNYÁN
Noha a kanizsai Hungária Sportrepülő Egyesület minden külsőség nélkül vette birtokba az elkészült hangárépületet, mi pestiesen szólva azt mondhatjuk: Ez nem semmi! És az sem, hogy a jelenleg négy kétüléses iskolagéppel, valamint a hozzátartozó technikai eszközökkel büszkélkedő kanizsai sportrepülők ezzel az újonnan alakult repülő egyesületek közül a legtovább jutott. Az önkormányzattól köszönettel kapott sporttámogatás sem öncélú, ugyanis éppen a napokban egy újszülöttet vittek légi úton a fővárosba, íme tehát egy olyan sportág, akinek az asszisztálásával már két emberéleten tudtak segíteni.
-ga
DOHÁNYZÁS ELLEN -AZ £G£SZíSEG®S£fií ELETE RT!
Az állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nagykanizsai Városi Intézete a május 31-i VI. DOHÁNYZÁSMENTES VILÁGNAP alkalmából „Dohányzás ellen - az egészségesebb életért!" címmel a városi kórház ebédlőjében május 27-én délután rendezvényt szervezett a városi és városkörnyéki vöröskeresztes aktívák és egyéb érdeklődők részére. Az összejövetelt Gulyás Ferenc gyógyszerész, a Magyar Vöröskereszt városi vezetőségének tagja nyitotta meg, majd átadta a szót a három előadónak.
Dr. Búzás Judit városi tiszti főorvos „Dohányzás, egészségromlás, gazdasági károk" címmel tartott előadásában elmondta, hogy hazánkban az 1960. évi 15,3 milliárd darabról 1989-re 26,4 darabra emelkedett a cigaretta hivatalos forgalmazása. Az illegális értékesítések azonban ennél nagyobb fogyasztást takarnak. Felmérések szerint az életkortól függően a lakosság 25-42%-a dohányzik, illetve cigarettázik. Történeti áttekintésében érintette, hogy a dohányt kezdetben gyógynövényként használták, s csak évszázadok múlva változott át élvezeti cikké. Magyarországon főleg II. Rákóczi Ferenc korában terjedt el, mégpedig a keleti országrészben, főleg azért, mert elsősorban Szabolcs-Szatmár megyében termesztik. Egészségkárosító hatását ebben az évszázadban fedezte fel az orvostudomány. A .dohány főleg a tüdő, a szív, a légutak állapotára van negatív hatással, de vérszegénységet, érszűkületet, meszesedéit és kóros köhögést is okoz. A mérgező nikotin, szénmonoxid és kátrány révén rákkeltő
hatása van. Károsan hat cigarettafüstben a nem dohányzókra is. Egészségromboló hatása főleg a 40-70 év közötti embereknél fejlődik ki. Az állami bevétellel (évi közel 13 milliárd Ft) szembeni közegészségügyi költségeinek egyenlegét nehéz pontosan kiszámítani. Hatásai miatt hazánkban átlag 60-70 ezer ember hal meg. Ajánlata: az erős akarattal való lemondás, illetve a gyermekkornak töretlen felvilágosítása.
Dr. Kovács András városi tüdőgyógyász főorvos „A dohányzás egészségkárosító hatása" című rövid előadásában közölte, hogy a cigarettázás az említetteken kívül a gyomorra és a bélrendszerre is egészségromboló hatást vált ki. A dohányosoknál a tüdőráknak 20-szoros az előfordulásai Nagykanizsa városában és a vonzáskörzetében lévő településeken az 1968-1992 közötti időszakban összesen 743 tüdőrákos embert tartottak nyilván, főleg férfiakat. Ebből 418 fő röntgenszűréssel lett kiemelve, 325 fő pedig panasz révén. Átlagéletkoruk: 62 év. A rákos betegek 80%-a dohányos. A betegek egynegyede műtésre került. Számuk a 80-as évek végén ugrásszerűen megnőtt. A dohányzás elleni harcban az orvosok, a pszichológusok, a pedagógusok és a szülők tehetnek legtöbbet.
Dávidné Gergál Rozália, a városi tisztiorvosi szolgálat^ egészségvédelmi felügyelője „így füs-tölgünk mi!" címmel főleg annak a felmérésnek tanulságos adatait ismertette, amelyet a kanizsai kórház egészségügyi dolgozói körében végzett a dohányzási szoká-
sokról. Megtudtuk, hogy a kiosztott 428 kérdőívből 279 kitöltött válasz érkezett hozzá (65,5%). A felmérés értékelése külön kitért az orvosok és szakdolgozók nemenkénti helyzetére (a dohányos szakdolgozók vezetik a listát), a naponta elszívott cigaretta mennyiségére (a bevallás szerint 21 db cigaretta a maximum, főleg a nőknél), az általános dohányzási al-
kalmakra (főleg étkezéshez, italozáshoz, beszélgetéshez kötődik), a munkahelyen kijelölt dohányzóhelyekre, illetve ezek átszellőzési lehetőségére, a nem dohányzók kímélésére, a leszokásra terjedt ki. A felmérés egyik célja volt: az adatszolgáltatókkal beláttatni, hogy a dohányzás felesleges!
A rendezvény végén dr. Szabó Csaba, a kórház igazgató főorvosa - nem kis derültségre - „dohányozni tilos" ábra-mintát nyújtott át a tiszti főorvosnak terjesztés céljából; majd Gulyás Ferenc a világnap alkalmából felhívást olvasott fel.
T. I.
NAGYKANIZSA VÁROSVÉDŐ EGYESÜLETE 8800 Nagykanizsa, Lenin u. 16.
MEGHÍVÓ
A Nagykanizsa Városvédő Egyesülete tisztelettel meghívja tagjait, az egyesület munkájával elégedett városlakókat, s mindazokat, akiket érdekel az egyesület múltja, jelene, és szívesen tennének a város értékeinek további megőrzéséért, az éves rendes közgyűlésre.
Közgyűlés helye: Hevesi Sándor Művelődési Központ Felnőtt Klub
Közgyűlés ideje: 1993. június 7. 18 óra
Napirendi pontok:
1. Elnökségi beszámoló az 5 éves munkáról.
2. Ellenőrző Bizottság jelentése.
3. Feladatterv meghatározása 1993-1994. évre.
4. Alapszabály módosítás.
5. Elnökség és bizottsági tagok megválasztása.
6. Egyéb kérdések.
A napirendi pontok fontosságára való tekintettel, kérem a szíves és pontos megjelenést, majd véleménynyilvánítással egyesületünk munkájának értékelését és feladatainak konkrét meghatározásában való részvételt.
Megjegyzés: A közgyűlés megnyitása előtt, illetve azt követően is lehetőség lesz az éves tagdíj befizetésére is helyben. (Évi 250 Ft)
4
[
KANIZSA
1993. június 4,1
ÁLMOK VALÓRA VÁLTÓJA: KANIZSA KFT.
1989-ben alakult egy kft., amely tervezéssel, kivitelezéssel és az építkezéssel kapcsolatos munkálatok lebonyolításával foglalkozik. A KANIZSA KFT. többségében közllleti megrendelésre dolgozik, de szabad kapacitását szívesen fordítja a lakosság igényeinek kielégítésére is. A kft. vezetőjével, Sziva Antallal beszélgettünk.
- Van-e a gazdasági társaságnak kizárólagos profilja?
- Tulajdonképpen nincs, hiszen ha valaki betér hozzánk, hogy megálmodott elképzeléseit váltsuk valóra, akkor mi a tervek elkészítésétől a kulcs átadásáig mindent elvállalunk. Sajnos ma Magyarországon nagyon kevés ember van, aki akkora mozgatható tőkével rendelkezik, hogy elmenjen egy ilyen vállalathoz, mint a miénk, s azt mondja; van egy elképzelése és egy adott idő múlva várja a lakása vagy az irodája kulcsát, a közbeeső feladatok szervezését, lebonyolítását pedig teljes egészében a cégünkre bízná. Ezért mi elsősorban vállalatoknak dolgozunk, hiszen ők képviselik az igazán fizetőképes keresletet, ugyanakkor megvan a lehetőségük, hogy az általuk legmegfelelőbbnek ítélt árakon és minőségben dolgozó vállalatot bízzák meg a feladat elvégzésével.
- Milyen vállalatoknak dolgoztak már?
- Legutóbb a Tungsramnak és a Sörgyárnak.
- Önök tulajdonképpen egy szervezi, lebonyolító cég?
- Igen, egy mérnöki lebonyolító iroda a miénk. Csak annyiban különbözünk a nyugati cégektől, hogy a forgatható, beruházható pénzeszközeink jóval szűkebbek az övéiknél, de munkatársaink szakképzettsége, rátermettsége semmiben nem tér el a nyugaton tapasztaltaktól. Mi tulajdonképpen a munkák elvégzésével vállalkozókat bízunk meg, akik a szabadpiaci árnál
valamivel olcsóbban dolgoznak, ezért cserébe mi állandóan ellátjuk őket munkával. így mindkét fél jól jár, hiszen mi alacsony árainkkal versenyképesek vagyunk a piacon, a vállalkozót • pedig folyamatosan munkához juttatjuk.
- Sikerül-e mindig a legjobb „iparost" megbízni?
- Mi mindent megteszünk a cél érdekében, folyamatosan figyeljük a piacon felbukkanó munkaerőállományt, és természetesen cégünk hírneve múlik azon, hogy milyen minőségben dolgoztattunk. Elvünk az, hogy minden munkát olcsón, jól és pontosan végezzünk el. 15-20 vállalkozóval dolgoztatunk, de néha azért előfordul, hogy némely szakmacsoportból nálunk is hiány van.
- Ilyenkor mi a teendő?
- Mivel a munkaerőközpont nincsen berendezkedve alkalmi munkaerő kiközvetítésére, ezért mi magunk alakítottunk ki egy hálózatot, amelyen a lehető leggyorsabban pótoljuk az esetleg jelentkező hiányt.
- A lakosság felé milyen szolgáltatással fordul a vállalkozás?
- Ingyenes tanácsokkal látjuk el az érdeklődőket, ha eljönnek hozzánk, segítünk a legjobb szakemberek megkeresésében, kiválasztásában, hiszen ezzel is ismertebbé tehetjük magunkat. Mi garanciát vállalunk a szakembereinkért, illetve az általunk elvégzett munkáért. Mindezt megtehetjük, hiszen egy jól kiépített információs háttér van mögöttünk. így akár budapesti cégekkel is együtt dolgozhatunk.
- Mennyire tudják gyorsan kivitelezni a megbízásokat?
- Adódik a válasz, amilyen gyorsan csak lehet, hiszen ma a határidő nagyon fontos. Például egy hónap alatt alakítottuk át Á-tól Z-ig a Zala Hofag volt raktárát. Ezért szombaton és vasárnap is dolgozunk, ha kell.
Dévi
NÁLUNK LEGNAGYOBB A VÁLASZTÉK
Az országban forgalomban lévő összes írógéptípus, szövegszerkesztő rendszer kapható.
Amibe az A/3 papír keresztbe is belefér
- IBM elektronikus írógép. SHARP:
a fénymásolástechnika csúcsa
Valamennyi típusát tudjuk szállítani.
MÉG MINDIG INGYEN!
APEH által engedélyezett pénztárgépek nagy választékban kaphatók. Ha jó telefont, telefonrendszert szeretne, keresse fel
szervizünket. Általunk forgalmazott termékekhez kellékanyagot, szervizellátást biztosítunk.
OLVASÓINK FIGYELMÉBE!
Lapzártánk után kerüli sor ;i képviselő-testület lol\tatóla^os ülésére, ez éri az. azon történteket csak a kővetkező számunkban tudjuk olvasóinkkal megosztani.
ELEKTRON IRODAGÉP BT. Nagykanizsa, Csengery u. 10. Tel.: 312-212
Május 22-én Budapesten, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt székházában a 104 alapszervezet több mint 400 küldöttének részvételével programalkotó országos pártértekezletet szervezett az MSZDP elnöksége. Az értekezletre - amelyen a nagykanizsai alapszervezettől Domina István elnök és Berkes József elnökségi tag vett részt -meghívták az országban működő további három szociáldemokrata párt képviselőit is.
A történtekről Domina Istvántól kértünk és kaptunk tájékoztatást.
- Az értekezletnek egyetlen napirendje volt: a párt rövid távú programtervezetének megvitatása és elfogadása. Dr. Borbély Endre országos elnökünk hangoztatta, hogy az 1992 áprilisában tartott kongresszus óta az MSZDP nagyarányú pártépítésbe kezdett, s a pártban ma már megérett a helyzet arra, hogy a szétforgácsolt erőket egyesíteni lehessen. Erre minden remény megvan! Szerinte a magyar társadalomnak szüksége van egy erős, egységes szociáldemokrata pártra. Rámutatott, hogy a magyar szociáldemokrá-
cia százéves múltjára támaszkodva elsősorban a bérből és fizetésből élő munkások, a kisvállalkozói réteg, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, vagyis a rendszerváltás következtében hátrányos helyzetbe került, perifériára szorult rétegek érdekeit kívánja képviselni; a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje alapján. Az alapszervezetek részéről több hasznos javaslat hangzott el, amelyek a szeptemberi országos értekezletig beépítésre kerülnek a tervezetbe, illetve a végleges programba. Ekkor várható az addig felkészülő rokonpártok beolvadása is -mondta.
Megtudtuk, hogy az MSZDP programtervezete emberközpontú és szociális elemeket is bőven tartalmaz. Az állam tulajdonosi és működtető szerepének szétválasztása mellett száll síkra, de hangsúlyozza a nemzeti vagyont hatékonyan működtető kormányzati munka fontosságát. Az MSZDP a vegyes tulajdonú gazdaság kialakítása mellett foglal állást, amelyben egyaránt helyet kap a magán-, az állami és a szövetkezeti tulajdon.
A párt vezetői egyébként nem tartják jónak a jelenlegi parlamenti pártok azon kezdeményezését, hogy az 1994. évi választásoknál a jelenlegi 4%-ról 5%-ra emelnék fel a pártok parlamentbe jutásának minimális arányát.
(t. i.)
Milyen út vár rájuk? címmel közel nyolcvanoldalas tanulmánykötetet jelentetett meg a napokban az Amalipe cigányszervezet és az Amerikai Békeszolgálat. A Rachel Guglielmo által szerkesztett könyv ezer példányban, harminckét fotóval Illusztrálva került ki a nyomdából. Anyaga a zalakomári cigányság körében végzett felmérésekre támaszkodik, amelynek feldolgozásában a szerkesztőnek segített Kővári János, a Phralipe helyi szervezetének tagja. A kötethez előszót Or. sós Ferenc, az Amalipe alelnöke Irt. Képünkön a hátsó bori tó illusztrációja látható.
(-)
(Erdei András felvétele)
- 13 fős elnökség az Autóklubnál. A Magyar Autóklub Nagykanizsai Szervezete a nemrég felújított telepének oktatótermében tartotta beszámoló és tisztújító küldöttgyűlését. A mintegy 3800 fős tagságot képviselő, gyér számú küldöttet és dr. Sebestyén Béla országos alelnököt Kónya István ügyvezető elnök üdvözölte. Az elmúlt 3 évi munkáról - a fejlesztésekről, a szervezeti életről, a gazdálkodásról és a szolgáltatási tevékenységről - Polay József társadalmi klubelnök számolt be, aki a 21 tagú elnökség nevében is lemondott. A vita után dr. Kalász Mátyás a jelölőbizottság nevében 13 fős új elnökség személy szerinti összetételére tett javaslatot, amelyet a küldöttek egyhangúan elfogadtak. Mivel az új elnökség nem volt határozatképes, hamarosan első ülésén dönt majd az elnök személyéről és meghatározza a klub célkitűzéseit.
(tih-i)
Megnyílt az Erzsébet téren
az ÁMOR CAFE FAGYI BÁR!
Olasz kávézó -olasz fagylaltozó
Üdítők, sütemények, fagylaltok, fagylaltkelyhek.
Nyitva tartás a hét minden napján 7.30-tól 22 óráig.
Szeretettet várjuk f&dves Vendégeinkét!
1992. május 18-tól már Nagykanizsán is vásárolhat
- lakást, házat, autót, mezőgazdasági gépet és egyéb
100.000 forintot meghaladó tartós fogyasztási cikket előleg befizetése nélkül, kedvező részletre a POLIGRUPO-nál.
36, 60 és 108 hónapos futamidő.
Alacsony kezelési költség. MAGYAR HITEL BANK garancia.
HA NEM HISZI, JÁRJON UTÁNA!
Nagykanizsa, Deák tér 5. Tel.: 93/311-101
SSiíS
Egyesíteni az erőket...
1 KANIZSA ''1
iül június 4.
Szállító-vevő ankét a Balaton Füszért Rt. kanizsai raktárházában
Május 27-én a Balaton FUszért Rt. Nagykanizsai Raktárházában a hagyományokat követve újabb szállító-vevő ankétra került sor. A meghívott 6 szállítópartner képviselőit, a kereskedelmi vállalatok és szövetkezetek nagyobb boltjainak vezetőit Horváth Károly, a raktárház kereskedelmi igazgatóhelyettese üdvözölte, majd ismertette a részletes programot. Csendes József raktárház igazgató elmondta, hogy a gazdasági életben tapasztalható sok bizonytalanság ellenére a kereskedelem - így a Balaton FUszért Rt. is - igyekszik minden lehetőt elkövetni a kiskereskedelem, a lakosság és a külföl-
di turisták kielégítése érdekében. Hangoztatta az egymás megismerésének, a gondolatok kicserélésének és a kapcsolatok további ápolásának fontosságát.
Elsőnek a Verital Kereskedelmi Kft. (Budapest) kereskedelmi igazgatója mutatta be a tavaly nyáron alapított családi vállalko-zású olasz-magyar céget, amely a keresett, nagyon jó minőségű GARRONE Bianco és Rosso vermouthokat gyárt egy Kecskemét közeli településen, olasz (torinói) licensz alapján, magyar alapanyagokkal. Kedvező árfekvéssel hónapról hónapra növelik az édeskés fehér és kissé kesernyés, karamell ízű finom ital
TARGONCA ÜZEMELTETŐK FIGYELEM!
Minden típusú diesel targonca- és fődarab
felújítás, alkatrész-értékesítés és -beszerzés, új és használt targoncák forgalmazása, targoncaeladás közvetítése, alkatrészgyártás garanciával a SZINKRON-TARG Kft.-nél
ZALAEGERSZEG, GASPARICH U. 46.
Tel.: 92/311-591, Autó tel.: 60/399-061 Telex: 12-727
forgalmát. Hamarosan piacra kerül száraz vermouthuk és meggylikőrük is.
A közel öt éve működő győri Lamba Kft. rostos üdítőinek, citrom, narancs, málna és kiwi szörpjeinek egyre nagyobb kele-te van az országban. Képviselőjük elmondta, hogy narancslé-vükből 6 dl elfogyasztása biztosítja a napi vitaminszükségletet. A cég fejlődése töretlen.
A Helia-D Biogal Rt. (Debrecen) kereskedelmi képviselője a 11 éve ismert termékeiket csak futólag említette, viszont felhívta az áruforgalmi és üzletvezetők figyelmét Románc, Illúzió és Fantázia nevű új parfümjeikre, új napozó termékcsaládukra. Elmondta, hogy július-október között vásárlási nyereményakciót rendeznek, s 1994-ben termékszelekciót hajtanak végre, keresettebb termékeik javára.
A Medikémia Rt. (Szeged) kiküldöttje bejelentette, hogy az eddig forgalmazott autóápolási és festék termékeik mellett a jövőben háztartási vegyitermékeket, így főleg HIPPOLIT üvegtisztítót, szőnyeg- és kárpittisztítót, textilimpegrálót, tűzhelytisztítót, általános súrolószert értékesítenek a kiskereskedelem felé, de hamarosan lesz mosogatószerük is. Náluk már folyik a vásárlási nyereményakció, amely az aerozolos spray kupakjaiban elhelyezett 19 HIPPOLIT termékük ismertetéséhez perforált nyereményszelvény révén foganatosítható.
A Riviéra Kozmetikai Kft. (Budapest) a világhírű párizsi L''OREAL cég magyarországi leányvállalata. Területi képviselőjük szerint nagy súlyt helyeznek a különleges minőségre és a hatékonyságra. ELZÉVE samponjaik és balzsamjaik, a 15 színben kapható RÉCITAL hajfesték, a STUDIO haj formázó sprayk, krémek és lakkok; az öregedés hatását csökkentő, nappali és éjszakai változatban készített PLE-NITUDE arcápolási krémek, szemránc krémek vajamennyi földrészen keresettek. Új termékeik közé sorolható a borotvahab és a borotválkozás utáni arcszesz, valamint napozókrém családjuk.
A 160 országgal kapcsolatban álló UNILEVER holland cég budapesti képviselete 1991 óta működik hazánkban. Élelmezési és vegyi cikkeket forgalmaz. Nálunk egyre jobban ismert a fog-kő kialakulását gátló Signal fogkrém, az izzadásgátló új Re-xona dezodor-család, s az egybecsomagolt 150 g-mos OMO mosópor és 75 g-mos CIF súro-lószer. A Biopon mosóporban található nyerőkártyával Fiat személygépkocsit lehet nyerni. Eskimo jégkrémük behálózza az egész országot.
A jól sikerült ankét árubemutatóval, majd árurendelésekkel összekötött ajándéksorsolással, közös ebéddel, végül a Grácia üzletház és a raktárház megtekintésével zárult.
(tihanyi)
200 négyzetméteres raktárhelyiség BÉRBE ADÓ!
ÉRDEKLŐDNI: 93/312-030 telefonszámon. Általános Szolgáltató Szövetkezet Nagykanizsa
Hazánkban már több mint két évszázada végzik szervezetten a vizek szabályozását, vagyis a folyómedrek alakítását, az árvizek megakadályozását, a medren kívül rekedt vizek levezetését és a mocsarak lecsapolását. Nagykanizsa környékén 1836-ban a Kogyár völgyében alakult először vízitársulat, amely lecsapolta a mocsarakat, de a kis csatorna újra feliszapolódott. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1913-ban az érdekeltek a Principális-völgyi Társulatba tömörülve szüntették meg a Kanizsa környéki mocsárvilágot.
A múltban alakult társulatok 1948-as államosítását követően 1953-ban kialakult az egységes állami vízügyi szolgálat. 1957 fordulatot hozott, ugyanis az érdekelt szervek - tanácsok, erdőgazdaságok, mgtsz-ek, állami gazdaságok stb. -társulatot alakíthattak területükön. A tagok területeik után érdekeltségi hozzájárulást fizettek, amelyet állami támogatással kiegészítve közcélú műveletekre használtak fel, elsősorban a mezőgazdasági ágazatok biztonságos üzemeltetése érdekében.
Az 1913-ban alakult társulat jogutódjaként Nagykanizsa székhellyel (Batthyány u. 27.) 1958-ban alakult meg a Principális és Felsö-Zalamenti Vízi Társulat. A mezőgazdaság átszervezésével nőtt az igény a vízrendezési és meliorációs munkák iránt, amelyek magasabb szintű megvalósítása szükségessé tette a társulatok gazdasági, technikai és szellemi megerősítését, illetve koncentrálását. Ennek keretében a szombathelyi központú felügyeleti szerv, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság 1976-ban a kanizsai társulatot a zalaszentiváni társulattal egyesítette. A társulatnak azóta 109 ezer hektár érdekeltségi területe, s két építésvezetősége (kanizsai és zalaszentiváni) van. A társulat területi határai: Murakeresztúr -Őrtilos - Nagyrécse - Hahót - Egervár - Bak - Letenye. A társulat'' tagjai (szervei) jelenleg 65 Ft/hektár/év érdekeltségi hozzájárulást fizetnek. Az ország 68 társulata között a kanizsai a középszinten foglal helyet.
Mindezeket Bagonyai Józseftől, a társulat élén 1974 óta álló ügyvezető igazgatójától tudtuk meg, aki az 1992. évi gazdálkodást így vázolta:
- Bruttó termelési értékünk, illetve összes árbevételünk 50 millió. 125 ezer forint volt, amely 45 százalékkal haladta meg az 1991 évit. Mindezt a területünkön kívül is vállalt munkákkal, 69 fős összes létszámmal értük el. Adózás előtti nyereségünk megközelítette a 1,3 millió forintot. Pénzgazdálkodásunk stabil volt, amely annak is tulajdonítható, hogy a költségekkel célszerűen takarékoskodtunk. A társulatnál tavaly 20%-os bérfejlesztést hajtottunk végre, s ezzel, valamint egyéb juttatásokkal az egy főre eső átlagos éves jövedelem 238 ezer forint volt, amely közel 20 ezer forint bruttó havi átlagnak felel meg.
Évtizedeken át a hagyományos kubik-munka dominált nályk. Tíz évvel ezelőtt még 120 kubikost foglalkoztattak, ma már azonban jelentős a gépesítettség. A nehéz fizikai munkát fokozatosan korszerű, speciális gépekkel váltották fel, s így jelenleg már csupán 25 kubikost alkalmaznak az elbontott vagy újjáépített hidak, átereszek helyreállításánál és a csatornák padkájának füvesítésénél. A földmunkák végzéséhez rendelkeznek 2 db francia POPLEN és 4 db lánctalpas kotrógéppel, 1 db KA-TERPILLER közműépítő géppel, 2 db HIDROT kaszálógéppel. Ezek kihasználtsága mostanában azonban minimális. Dolgozóikat 4 db NYSA mikrobusszal szállítják a munkahelyekre. Van még 2 db tehergépkocsijuk, 3 db zárt és 3 db nyitott - maximum egy tonna teherbírású - UAZ tehergépjárműjük, valamint 1 db személygépkocsijuk. Tárgyi eszközállományuk 155 millió Ft.
- Márciusban tartott taggyűlésünk 1993-ra a tavalyinál szerényebb, mintegy 37 millió forint árbevétel előirányzatot fogadott el. Mivel az mgtsz-ektöl szinte teljesen megszűntek a megrendelések, így főleg a települési önkormányzatoknak és a ZEFAG-nak végzünk munkákat, de területünkön kívül továbbra is vállalunk profilunkba tartozó tevékenységeket, ver-
senytárgyalások elnyerése révén. Az elmúlt hónapokban a kiskanizsai csapadékvíz elvezetésénél végeztünk mintegy 4 millió forint értékű munkát. Alapvető feladatunk, hogy a közcélú csatornák karbantartását, kiépítését végezzük. E tekintetben most fejeztük be a Szurda-pusztai árok teljes kiépítését, 4 milliós értékben. Május végére az árbevétel említett volumenét 48%-ra teljesítettük. Az év hátralévő idő-
szakában is igyekszünk kapacitásunkat minél jobban lekötni, hogy tervünket túlteljesíthessük. Mivel a közcélú állami támogatások mértéke évről évre csökken, távlatokban a területünkön lévő 72 település szennyvízcsatornázási munkáiban és a községi szeméttelepek létesítésében látunk fantáziát! Ezekre is alkalmas gépparkunk - mondta végezetül az üjgyvezető igazgató.
Tihanyi István
Szükségből...
FAGYIZÓ
Kanizsa belvárosában az elmúlt néhány évben feszítő problémát Jelentett, ha a város polgárának egy-egy hovi/útávú séta vagy vásárlás során, hogy Is írjuk - egykori miniszterünk szavaival élve biológiai szükségletei támadtak. A hajdani zoldházak csöppet <sero dicső utódal ugyanis különféle üzemeltetési gondok miatt szépen lassan megszűntek (étezni.
Tavat) a város onkurmány/uta pályázatot frt ki a korábban működő három nyilvános illemhely működtetésére, E jogot ötven évre az S & S (Somogyi és Somogyi) Higiénia Kft. nyerte et. A kétszemélyes cég esztétikus kivitelben nyolc hónap alatt építette meg az elmúlt bét péntekéti átadásra került elsd Illemhelyét az Erzsébet téren, melynek felső szintjén kávézó kapott helyet.
Az európai igényeknek megfelelő nyilvános WC-t egy (régi) húszforintos bedobása után bárki Igénybe veheti, ahol pad-tóftttés, folyamatos szellőzés, fotócellás plssolr, krémszappan és papíradagoló Is várja a megszorult vendégeket. A működ-tető S & S Kft. tervel szerint a Széchenyi téri és a Sétakcrtl bcrleményuket Is hasonló színvonalú szolgáltató egységgé kívánják átalakítani az engedelyek megérkezése után. Csupán a felső szinteken mtíkodd vendéglátó egységek profilja különbözik majd, a Széchenyi téren például ételbár fogja kiszolgálni a betérőket.
mmmmmMmfflffi&ffiffifflMmm^KffifflSffiM
AZ ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HÁZ TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS BARÁTAIT
1993. június 4-én, 19 órakor kezdődő
A FEKETE ZONGORA
TIBORCZ IVÁN
impressziói 88 billentyűn című hangversenyére
Belépőjegyek 100,- Ft-os áron a művelődési ház irodájában vásárolhatók.
Jogutódlással már 80 éve működik a Principális és Felső-Zalamenti Vízi Társulat
■ , - : ;| I A I *
| KANIZSA^
1993. j fa tus 4j
mmmi
Kerkaszentkirály krónikása
Egy kis falu és krónikása: Kerkaszentkirály és Tantalics Béla. Az utóbbi időben mindketten országosan ismertté váltak. A Lakitelek Alapítvány helytörténeti pályázatát ugyanis Tantalics Béla, lenti pedagógus nyerte meg, aki egy ma már csak 300 főt számláló zalai telepUlés történetét készítette el: öt év kutatásait rendszerezte, összegezte mintegy 350 oldalon adatokkal, dokumentumokkal, fényképekkel színesítve. Tantalics Béla évtizedek óta foglalkozik helytörténettel. Legelső publikációja 1964-ben jelent meg „Zala megye földrajzi helynevei" címmel. Azóta a cédulák gyűltek, az írások, könyvek napvilágot láttak. A kutatópálya állomásairól, a megvalósult eredményekről Tantalics Bélával lenti otthonában beszélgettünk:
- Elsőként a „Lendva kulturális emlékei a 16. század első feléből" clmü müvemet szeretném megemlíteni. Ebben a dolgozatban a törökkori Magyarország Lendván folyó kulturális életét dolgoztam fel. Számomra rendkívül érdekes volt, hogy a Bánffy-család mint a kultúra mecénása Európa-szintű művelődést próbált az uradalom központjában, Lendván kialakítani, így jött létre ott egy nagyon híres nyomda is. A „Lenti sporttörténete" című munkában emléket kívántam állítani mindazoknak, akik tettek valamit mint aktív sportolók vagy mint támogatók a város sportügyéért. Ezzel a könyvecskével az egyleti és az iskolák sportéletének bemutatása mellett aktív sportolásra szerettem volna hangolni, buzdítani az ifjúságot.
A volt tanáraim iránti tisztelet szorgalmazta a lenti polgári iskola történetének megírását. Ez a kitűnő magániskola 1948-ig működött, s híres volt a tanárok és diákok közötti jó kapcsolatról.
- Több könyve megjelent nyomtatásban, legnagyobb sikerét mégis a - még kiadásra váró - „Kerkaszentkirály" című dolgozatával érte el.
- Az elmúlt évben részt vettem a Lakitelek Alapítvány országos helytörténeti pályázatán, amelyen 1. díjat kaptam. Kerkaszentkirály történetének megírása során ez a kis dél-zalai falu megrázó tanúságokat hozott felszínre. Én is egy apró zalai községben, Bogiadon születtem, s ez a történeti összeállítás egy kicsit szülőfalumról is szól, az iránta érzett szeretetemet fejezi ki. Hogy a munka bekerült a pályázatra, és hogy egyáltalán elké-
szült, az Pál Zoltánnak, Kerkaszentkirály polgármesterének köszönhető. A falu nagy segítségemre volt az adatgyűjtésben, bárkit kérdeztem, mindenki szívesen válaszolt.
Kerkaszentkirály sokat megélt, kibírt a történelem folyamán. Többször volt a megsemmisülés szélén, de erős, edzett hitét egyetlen diktatúra sem tudta teljesen sárba taposni. Főleg a 20. század második felében voltak drámai napjai; a faluban ÁVÓ-laktanya működött egy kitelepített család lakásán, amely nagy rettegésben tartott mindenkit.
Már 1872-ben önálló iskolát létesítettek ott, amely 1976-ban megszűnt. Az épület most üresen áll, a tanítónő és az ifjúság a szomszéd faluba jár.
A rendszerváltás után próbál
a település aléltságából magához térni, igyekszik kultúr- és sportéletét megszervezni.
- Miért éppen Kerkaszentki-rályról írt tanulmányt?
- Lenti történetének kutatása közben találtam a falura vonatkozó okleveleket, forrásokat, hiszen ugyanaz volt a két helység földesura. Vonzó volt számomra a község eredeti neve is: Szentkirály. 1322-ből van az első oklevél, amely „Szent-királyi-vil-la" elnevezéssel illeti a helyet.
(Valószínűleg Szent Istvántól kapta a nevét.) Harmadrészt pedig a polgármester úr buzdított a történet elkészítésére, és aki ma is igyekszik segíteni abban, hogy a könyv Szent István napjára megjelenjen.
- ön még aktív pedagógusként dolgozik, hivatásos pártfogó a Zala Megyei GYIVI-nél. Jut-e ideje újabb kutatásokra?
- Sok tervem van. Szeretném megírni Lenti történetét, s ezt a könyvet én a fiataloknak szánom. Mint gyakorló pedagógus tapasztaltam, hogy a helytörténeti ismeretek szükségesek ahhoz, hogy a tanulók megismerjék környezetüket, őseik küzdelmes életét, hogy ezáltal érzelmi kötődésük aktívabbá váljon, kialakuljon bennük szülőföld- és lakóhelyszeretetük. A gyermekek azt hiszik, hogy a történelem mindig másutt zajlik, pedig ez nem igaz. Azon a földön is, ahol élünk, rengeteg esemény történik, és én ezt próbálom megláttatni az ifjúsággal.
Horváth Ilona
Az 1993. évi Kulturális Alap felosztása
3. témakör: A nagykanizsai művészeti csoportok, együttesek külföldi fesztiválokon való részvételének és vendégszereplésének támogatása, elsősorban a testvérvárosokban
1. 2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10. 11. 12.
A pályázó neve Csokonai utcai iskola HSMK - Vegyeskar Zeneiskola - Népzenei tanszak Zeneiskola - Szimfonikus zenekar MÁV Kodály Műv. Ház Kanizsa Hagyományőrző Egyesület Zeleno Patra Együttes Amalipe Egyesület Igricek Együttes
TUNGSRAM Hevesi Versmondó Kör Kanizsa Fotóklub Kanizsa Fotóklub
A támogatás
70.000,-105.000,-
A pályázat célja
Az iskolai kórus gleisdorfi fellépése Puchheimi kórus fogadása és kiutazás Népzenei hangverseny Puchheimben Gleisdorfi Szimfonikusok fogadása MÁV Dél-Zala Táncegyüttes angliai fellépése -A táncegyüttes andorfi és luxemburgi fellépése Fellépések meghívásokra Nemzetközi folklórfesztivál Franciaországban Vendégszereplés: Erdély, Kárpátalja, Szlovénia Műsor a határainkon túl élő magyarságnak 70.000,-Vándor fotókiállítás a testvérvárosokba 50.000,-Hazai és külföldi fotókiállítások 50.000,-
Következő számunkban folytatjuk a Kulturális Alap felosztásáról szóló összegzésünket.
HAHN ALICE
Évek óta kevesen látják, betegsége miatt lakásához van kötve. Nagykanizsán él, volt munkatársai, a Hevesi Sándor Művelődési Központ küldöttei keresik fel öt minden karácsonykor, s köszöntik virággal. Mint művészeti előadó 1956. június 16-tól dolgozott ott nyugdíjazásáig. Hallgatva visszaemlékezéseit, nagyon sokat tett Nagykanizsa kulturális életéért. Unokája, Szen-tesné Pájer Andrea népművelő szakdolgozata alapján Németh József - akkor a Göcseji Múzeum igazgatója - ráismert Hahn Alice információira.
Hahn Alice édesapja, Hahn Barnabás a Vas- és Fémmunkások Dalköre alapító karnagya volt 1922-ben. (Barbarits Lajos: Nagykanizsa Történtté)
Hahn Barnabás hegedűművész volt. Egy hangversenye előtt lett rosszul, ami Szombathelyen lett volna. Kórházba került, s az agytumort 1925-ben még nem sikerült az orvosoknak megoperálni. Édesanyját 1944 május 17-én vitték el Nagykanizsáról Auschwitzbe. Testvére Maut-hausenben végezte be életét fiatalon. Alicet az Alföldön, Öcsödön bújtatták el barátai, így maradt életben.
A Kanizsai Almanach 1991-ben van egy Hahn Alice részére dedikált rajz, ami Sass Brunner Erzsébetet ábrázolja 1988-ban Nagykanizsán jártakor. (Hahn Alice édesapja és Sass Brunner Erzsébet édesapja együtt muzsikáltak.)
Nagyon sokat tud mesélni Alice néni, ha jobban érzi magát a régi időkről, amit helytörténeti szempontból is jó lenne megörökíteni. A Nagyrác Utcai Általános Iskola igazgatónője, Dömötör Miklósné, mint régi kedves ismerőse emlékezik szeretettel, s köszönti Hahn Alicet, a nyugdíjas pedagógust, aki nemzedékeket tanított táncolni, többek között a kiskanizsaiak is neki köszönhetik a táncos múltjukat. (A Kanizsa Táncegyüttes létrejöttét 6 is segítette tanácsaival.)
Mindezek a gondolatok a Nagy rác Utcai Általános Iskola jubileumi rendezvénysorozata alkalmából vetődtek fel e pár sor megörökítőjében.
Farkas Zsuzsa
„Körülöttem organizmus, hová lett a kommunizmus?
HŰ, DE CIKI!"
Körülöttem Viszont autogramkérő százai, akik a Szya együttest ostromolják az aláírásokért. Nem könnyű. Hol a Miki tűnik el, hol az Attila ér ide később... de semmi pánik, magyarok vagyunkl A gegek-kel, szóvirágokkal teletűzdelt, a Mitax Organ Fesztiválon nagy sikert aratott dal előadóival az autogramroham elmúltával azért tudtunk néhány értelmes szót is váltani. Azt hiszem...
- Résztvevőként milyen benyomásokat szereztetek a fesztiválról - elég sok rosszat hallani így utólag...
- Nekünk tetszett elejétől a végéig és a végétől az elejéig - mondja Miki.
- Nagy sikere volt a dalotoknak, főleg a szövegnek. Ki írja?
- Nagyon örültünk, hogy Bródy például nekünk adta volna a legjobb szöveg díját. Több szövegíróval dolgozunk, de van olyan is, amit maga a zenekar ír - sorolja Attila, a melegítős -, ezt a bizonyos Hű, de cikit Csík István írta.
- Honnét az ötlet, hogy pont ilyen a megjelenésetek? A kosztümöket ki tervezi a zenekarnak?
- Gondolkoztunk, hogy tűzoltók legyünk vagy katona -emlékezik a kezdetekre Tibi -, vagy vadakat terelő juhász, és valahogy ez maradt, munkásruha, melegítő-öltöny, ringy-rongy.
- Van valamilyen stílusa a bandának?
- Sokszínű.
- Aki nem tudja bekategorizálni a saját műfaját, az általában kitalál valamit. Ti nem?
- De. Több stílust vegyít, mindent, amit mi szeretünk, ami tetszik nekünk és várhatóan a közönségnek is tetszeni fog.
- Milyen hanghordozón lehet veletek találkozni?
- Megjelent egy maxi lemezünk, ami publikációs célt szolgált, és szeptemberben jelenik meg első nagylemezünk, amely...
- ...pubertációs célt szolgál - vág közbe Tibi.
- Mikor alakult az együttes?
- Négy éve, előtte nem dolgoztunk jelentősebb zenekarban, rádióhirdetés útján találtunk egymásra a Reggeli Csúcs közvetítésével. Aztán felléptünk néhányszor előzene-karként, az Első Emelet és az Exotic bulijain, de az utolsó már másfél évvel ezelőtt volt - mondja Attila, a szócső.
- Legközelebb hol lehet látni benneteket?
- A Népstadion szoborparkjában rendezendő gyermeknapon, a High Life diszkóban, öt vagy hat hét múlva pedig itt Nagykanizsán találkozhatnak velünk a Centrál Bár diszkójában.
- Te, Brigi hogyan kerültél a zenekarba? Tanultál énekelni?
- Nem tanultam, őket egy másik zenekaron keresztül ismertem meg.
- A Brigi közreműködik, a zenekar három tagú - szól közbe a szócső.
- És közületek tud valaki énekelni?
A melléklet tartalmából:
* Gyermeknap, 1993
10-11. oldal
♦{► Sérül a pszichikum 12-14. oldal
* Mondd el titkodat
15. oldal
* UFO-klub Kanizsán
16-17. oldal
* Kikaptunk
vagy nem kaptunk ki?
18-19. oldal
* Megúsztam
20. oldal
* Czene Csaba versei
21-22. oldal
* Kamarai keres-kínál
23. oldal _ ''
- Hát a Miki az énekesi Vé-gülis ő roppant jól énekel, csak ebben a számban nem derül ki.
- Igen, a többi dalunk dallamos, kellemes és ott hallható, hogy tudok énekelni, de ez egy rap-es szám.
- Ez a magyar rap érdekes, mert nem hasonlít semmire, csak minden együttesnél, amely megpróbálkozik vele -saját magára. A tietek milyen?
- Ez nem is rap - mondja Miki, aki még énekelni is tud -, reggae is, rap is, de a stílusunk azért sem behatárolható, mert játszunk technotól kezdve reggae-t.
- Televízióban láthatunk-e benneteket mostanában?
- Igen, ma az ÁSZ-ban.
... szünet...
és augusztustól elkezdik nyomni a Hű, de ciki klipjét, és a második klipnek is szeretnénk hamarosan nekilátni. Még nem tudjuk, ki rendezi, vannak öngyilkosjelöltek, de van olyan is, aki sorbanáll.
- És pénzetek van-e rá?
- A kiadó, a Music Döme fizeti. Egyébként mi elzárkózunk a nyilvánosságtól, ezért nem hallgatunk rádiót sem.
- Tv-t se néztek?
- Azt se.
- És zenét hallgattok-e?
- Nem. Kazettát esetleg.
- Ti normálisnak tartjátok magatokat?
- Nem.
- Én igen - mondja Tibi.
- ő mindig mindenkinek azt mondja, hogy normális, pedig csak a Brigi az - aki nem tagja a zenekarnak -, és elég nehéz ezt elviselni.
- Profik vagytok?
- Homo Sapiensnek profik, de az utóbbi egy-két hónap óta ebből is élünk.
- Eddig miből éltetek?
- Eddig eltartott az iskola, mert tanultunk - főleg -, én gimnáziumba jártam (az Attila), ő is gimnáziumba járt (a Tibi), a Miklós nem járt semmiféle iskolába, dolgozott - Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás -, a Brigi tartja el a zenekart.
- Búcsúzóul mondjatok valami eszmei mondanivalót a zenétekről!
- Sej, ripityoml
L. I.
MŰ SORMELLÉKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor az alal>l>i vállalatok
és vállalkozások támogatásával jelenik iih<>: Balaton l iis/Ort Kt., I)cl-Zalai Áruház, l)cl-Zalui \ í/.nui, DOMl S, KANI7.SATIÍX. KANIZSA Trend, KO<;ÁZ. Miskolci MiianvaglcUlolgo/.ó kt. Dunántúli Kóp>iselel, l''YKI S Kit.. KOT A KY KII., Sooler''s lotó. Szociális l''<>!>lalki>y.lató, Zala Kontroll Kii.
1993. június 7—június 13.
Kanizsai
Mozi: Stúdió
Oroszlánszív Brooke, a diákiány
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Galeri -XII/1.
Grendel Lajos regénye folytatásokban 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (Ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Nemzetközi vallási híradó
13.30 A görög katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Sándor János vezényel 14.55 Első közlés 15.05 Nyltnikék
Kisiskolások műsora 15.35 Üzenő
Bejegyezhet: tanár, diák, szülő 15.45 Beszélni nehéz (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Felhang 17.05 Eco-mix
Gazdasági magazin 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 összeállította:
Rakovszky Zsuzsa 20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül 21.05 Cseres Tiborra emlékezünk 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Hétköznapi sztálinizmus 23.05 Lemezmúzeum
Beethoven: III. (Eroica) szimfónia
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Kedvencek a múltból A''60-as évek slágereiből 8.50 Apró-cseprő gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó
Vass István Zoltánnal 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hirpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora
benne:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Látatlanul
Magazin vakoknak és gyengénlátóknak 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Garázs 19.30 Sztárok a pódiumon 21.00 Hirpercek 21.10 Mozimagazin 22.00 A Magyar Rádió Karinthy Színpada A meztelen ember Klasszikus kabaré 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra-éjfél előtt
Jazzmelódiák
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Egy asszony élete
Ili/1.
11.02 Schumann:II.szimfónia 11.40 Király László népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.31 Brahms: Esz-dúr trió kürtre, hegedűre és zongorára Op. 40. 14.00 Hírek, időjárás 14.05 Down to Earth - XXX/2. 14.20 A hóhér kötele 15.20 Zenekari operarészletek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.30 Eszperantó híradó 17.00 Új hangoló
17.50 A hét költője: Vajda
János 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Soproni Régizenei Napok -1992 19.05 Az emberiség nagy ka-
19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét
közben:
20.20 Hírek. Időjárás 20.25 Elfeledett irodalom? 21.30 Fúvósmuzsika 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 Rádiószínház - A ház 23.34 Olasz madrigálok a
XVII. századból 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából
3 SAT
16.15 Idősek klubja
17.00 Minihírek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Hirkviz
20.00 Túl sok remény (film)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.25 Fawtly (sorozat)
22.50 Peter Ustinov válaszol
23.40 Káosz - magazin
SZLOVÁK
SZTV-1 16.35 Marco Polo köve
(olasz kalandfilm-sor.) 17.05 Folklórműsor 17.40 Magazin 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Rossz tréfa (tévéfilm) 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Kulturális magazin 23.10 Teletext-hírek
SZTV-2 17.25 Külföldi tudósítások 18.25 Zenés műsor 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 A World net bemutatja... 20.35 Lalinea 20.45 Extra sportmagazin 21.50 Film és videó 22.15 Lépések
(televíziós vitaműsor) 23.25 Események 23.50 Teletext-hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németországi
9.00 A Főnök (sorozat)
Szerelemből 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfieid-sztori
(amerikai sorozat) mFJil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Beszélgetés íEfiffl Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Fél pár cipő 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök ? (amerikai sorozat) Hiszünk Samben 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Itt van a nyelvemen 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) HiKE Columbo (am. krimisor.)
Becsületbeli ügy 21.45 Quincy (am. krimisor.)
Porból vétettél 22.45 Kulturális magazin 23.10 Gongshow 23.45 TequilaésBonetti(ism.)
0.45 Borzasztó kedves család (ism.)
1.20 Ki Itt a főnök? (ism.)
1.50 A Főnök (ism.)
2.50 Beszélgetés (ism.)
3.45 Robbanékony (ism.)
4.05 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.55 Gongshow (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
1 RTL 2 !
6.20 Rajzfilmek
16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A három ezüstpénz
16.35 Móka, kacagás (sor.)
Elcsábítva
17.00 Hírek
17.05 Lobo seriff (sorozat)
Az utolsó út
18.00 Hírek
18.05 Ruk-cuk-játék
18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Örökkévalóság 1.
19.00 Hírek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Örökkévalóság 2.
19.30 Bensőn (sorozat)
Einstand
20.00 Hírek
20.15 Magnus Pym (sorozat)
21.05 Pankráció
22.00 Cordoba (film)
23.20 Örült idők (sorozat)
Boldog karácsonyt!
0.10 Ezek a férfiak
(sorozat)
Barátok
1.40 Magnus Pym (ism.)
vox
14.40 Blabia (ism.)
15.15 Pávafogás (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Nők magazinja
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Rosie O''Neil esetei
(amerikai sorozat)
21.15 Provokáció
22.00 Hírek
22.10 Kabaré
23.00 Hírek
TV 5
6.00 Telereggel 10.00 Információs magazinok 11.00 Az Igazság órája (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Tudjunk többetl 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Aktualitások 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 A régi Egyiptom 0.25 Vegyes műsor hajnalig 5.15 Európai híradókból
MUSICTV
20.00 Koncert 21.00 Plp Dann 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Rockblokk 2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 Videogenerátor
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 II. Richárd (film)
Gyermeknap, 1993
Prológus:
„Mióta szeretlek, eszméletem minden percében rád emlékezem, álmomban is te őrzöl meg talán, rólad tudósít munka és magány, veled lep meg hajnalom, alkonyom, s hozzád megyek, ha tőled távozom."
Báza. Egy kis település Zala me^ye délnyugati sarkában 220 lakossal. Úgy élnek, mint az átlagemberek. Aztán néha történik valami, amiről lehet és érdemes
beszélni. így volt ez a közelmúltban is. Tóthné Lukács Jolán ugyanis 25 évi tanácsi munka után elhatározta, hogy hivatásos nevelőszülőként dolgozik tovább. A nem mindennapi pályamódosítás okait kutatva kerestük fel Tóthé Lukács Jolánt bázai házában:
- Mit szólt a falu, amikor megtudta, hogy annyi év után otthagyja állását?
- Azt mondták, elment az eszem. Most viszont már csak a „sok" pénzt látják, irigyelnek. Azt képzelik, így lehet munka nélkül meggazdagodni. De az is igaz, hogy a gyermekek nem lógnak ki a sorból, nem mondják rájuk, hogy állami gondozottak.
- Mi vitte rá a pályamódosításra?
- Fel akartam nevelni egy gyermeket -cserébe. Azt szerettem volna nyújtani neki.
A FOGYASZTOK SZOLGALATABAN

Mozicsatorna: KANIZSA TV
18 és 20 óra: Filmvetítés
19 óra: A hétvége sportja
június i:
II
rl
13.15 Sport a nagyvilágból 16.00 Apának sikerül (sor.) 16.30 Őrült rekordok 17.00 Tánc 17.55 Hirek
18.05 A labdarúgás története 18.55 Hirek
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 OSF-stúdió 19.55 Hirek
20.05 Sport a nagyvilágból 21.00 Labdarúgás 22.05 Sport a nagyvilágból 22.55 Hírek / Küzdősportok magazinja
EUR0SP0RT
11.00 Jégkorong 12.00 Atlétika
13.00 Nemzetközi motorsport 14.00 Tenisz 18.00 Motorsport 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kosárlabda 22.00 Ökölvívás 23.00 Labdarúgás
1 PLUS
15.00 Hirek
15.03 Fogadóóra
15.45 Angol nyelvlecke
16.15 Alexander Fuhrman
16.45 Dokumentumfilm
17.30 Beszélgetés
18.00 Rabszolgasors (sor.)-
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Rocky Mountains
20.00 Hiradó
20.15 Országok és emberek
21.00 Beszélgetés
21.10 Krüger Hongkongban
21.40 Talkshow
22.25 Hirek
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Éjszakai stúdió (ism.) 10.30 Agglegény a paradicsomban (ism.) 12.15 Schilling - magazin 13.00 Hirek / Konfliktusok 13.35 Sinha Moca
(sorozat) 14.00 Örökölt szerelem
(sorozat) 14.50 Állatkert 15.05 Fraggles (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Aranyeső (sorozat) 16.15 Villámhárító 16.30 Négy a nyerő 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Testestől, lelkestől
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
RHBü Teljesen idegenek
(amerikai film) 22.55 A világegyetem urai
(amerikai sci-fi)
OSZTRÁK 2
17.00 Sport 17.30 Hársfa utca
(sorozat) 18.00 Alf (sorozat) 18.30 Játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Falkenau (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Teleszkóp 22.00 Híradó
22.30 Doktor Zsivágó Bécsben
23.35 Gagarin (film)
PRO 7
4.40 Ürhajótöröttek (ism.) 5.30 Barátom, Ben (am. sor.)
Túlélés 5.55 Rajzfilmek (ism.) Szellemlrtók Alvin és a mókusok Tapsi Hapsi Flintstone család 7.40 Kezdeti nehézségek (ism.)
8.10 Remington Steele (ism.) 9.05 A Vérfolyó kalózai (ism.) 10.40 Matlock (ism.) 11.40 Riporterek (ism.) 12.10 Dokumentumfilm 12.30 A madárijesztő és Mrs. King (sorozat) Halottban nem bízunk 13.20 A jedi visszatér (ism.) mEIi] Remington Steele (amerikai sorozat) Fogat fogért 16.25 Rajzfilmek Szellemlrtók Widget, a kis őr Tapsi Hapsi Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Karnevál 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Meghalni is szegény íETiE? San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Mr. Drake élete 20.00 Híradó füiHEI Lököttek (am. film) Fsz.: Dudley Moore, Daryl Hannah 22.00 ElCondor
(amerikai western) Fsz.: Jim Brown, Lee van Cleef 23.45 Kőkemény ötös (sor.)
Hamis nyom 0.35 Hírek
0.45 Mancuso, FBI (ism.) 1.30 Hirek
1.40 Szabad stílus (ism.) 3.15 Hirek
3.25 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Vasárnapi szülők
Magyar film 101''(ism.) 17.50 Este a fonóban 18.05 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal (ism.) 18.30 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 A karmester 107''
Lengyel film (1979) 20.50 Gazdasági magazin 21.00 A polip (ism.) 22.00 Dunasport 22.15 Évforduló
SAT 1
10.30 Malibu vízi mentői
(ism.)
11.20 Kockáztassl (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Bizalmatlanság 13.20 TrapperJohn (sorozat) Az új kolléga 14.15 Szomszédok (ausztrál sorozat) Pálcás fagyi 14.45 Bonanza (sorozat)
Little Joe 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Isten hozott I 16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék 20.15 Fiiser bácsi (német film) 22.00 Kérdések Kohl kancellárhoz
23.00 Újdonságok és történetek 23.45 Filmkészítők
amit én kaptam az „őseimtől", hiszen én is örökbefogadott lány voltam. Hagyományos nevelőszülőként kezdtem három éve, de úgy éreztem, a munka meg a négy gyermek sok együtt, és jobb nekik, ha itthon maradok.
- Nem bánta meg?
- Egy-két hónapig furcsa volt, azt hittem, szabadságon vagyok, de most már sokkal jobb így. Napközben, amíg a gyermekek iskolában, illetőleg óvodában vannak, mosok, takarítok, elmegyek bevásárolni. Aztán, ha hazajönnek, tanulunk, játszunk. A tanulásban szigorú vagyok, ott nincs mese, a házimunkára viszont nem akarom rákényszeríteni őket, csak ha érdeklődnek. Nyáron sokat kirándulunk, sátorozunk, eljárunk
Kistolmácsra, a Vadása-tóhoz, a Balatonra. Különben úgy élünk, mint egy átlagcsalád.
- Mit tart munkájában a legfontosabbnak?
- A gyermekszeretetet. Ezt a hivatást csak szívvel-lélekkel lehet végezni. Én mindenkit sajnálok, aki nem élhet családban, hiszen egy gyermek számára az a legfontosabb, hogy valaki mindig törődjön vele.
Epilógus:
Te ítélni fogsz majd! - Én csak a munkám
végzem, a sorsom törvénye szerint..."
Horváth Ilona
5.40 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával, falusporttal 6.00 A Reggel
Benne:
8.05 A Financial Times heti
üzleti híradója 8.30 Közjáték
A héten: Kierkegaard: Félelem és reszketés
8.35-
12.05 Napközi
Benne:
9.00 Walt Disney bemutatja
(ism.) 10.45 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
18.50
19.00
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 „Traffic jam"
Slágerlista, rejtvények, klipek, külföldi sztárriportok a könnyűzene világából 16.35 Képújság 16.40 Bűvös hatos - Játék 16.55 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat 168/1. rész 17.25 Kézművesek -1. rész 18.10 Pénzvilág 18.20 Napközi 18.40 Jó éjszakát kiván a Disney I
„Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek Bel-ügyesek Rendőrvetélkedő 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.35 AKTuális EHiTíl Gobbi Hilda emlékére A szent család Tévéjáték (ism.) Az anya - Gobbi Hilda, A nagyfiam - Újlaky Dénes, A kisfiam - Helyey László, A kislányom Molnár Piroska, Az öcsi - Hollósi Frigyes, Szász-né-Máthé Erzsi, Kati Ronyecz Mária, Mariska néni - Csomós Mari, Nyomozó - Végvári Tamás, Az idegen - Garay József 22.35 Szószóló HERj] Játéktér Htffw Az Európai Kamaraze
nekar hangversnye 0.25 Híradó 0.30 Közjáték (ism.) 0.35 BBC-híradó
H00
17.30 A nagy szám
Amerikai vígjáték 106'' 19.30 Öröm az ilyen szülő Amerikai vígjáték 98'' 21.15 Visszakézből
Amerikai bűnügyi akciófilm 98'' 23.00 Az utazó ügynök Amerikai vígjáték 99''
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin-Tel.: 251-3372, 251-0490
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
17.05 Műsorismertetés 17.10 Hiradó - Időjárás 17.16 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat - Békák 17.25 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat Újra együtt 17.50 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel /fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 310-533 Szeged
Tel /fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Hatoslottó-sorsolás 18.40 Telesport 19.00 Ünnepi könyvhét 19.05 Korkép
Magyarország jelenidőben Benne:
Magyarországról jövök - kamerával íEüTü Frici, a vállalkozó szellem - Mai mese 30 részben - 4. rész Gergely István - Bor-biczki Ferenc, Frici -Körmendi János, Mama
- Horváth Teri, Bori néni - Bakó Márta, Rozi néni - Lengyel Erzsi, Éva - Götz Anna, Isti -Csató Máté
HüiEi Kojak
Amerikai bűnügyi filmsorozat 48'' Halálos féltékenység Kojak - Telly Savalas (Koncz Gábor), Brian -Hector Elizondo (Berzsenyi Zoltán), McNeil-Dan Frazer (Pathó István), Crocker-Kevin Dobson (Rosta Sándor), Stavros
- Demosthenes (Vajda László), Joanna - Barbara Rhoades (Vándor Éva)
20.58 Műsorajánlat 21.00 Létkérdések
Televíziós vitaest 22.00 Esti egyenleg
Tel/fax: 153-2652 22.20 Időjárás 22.30 Viszem a könyveimet Portréfilm Breuer Péter tel-avivi magyar könyvkereskedőről
^éékéu 1 Legjobban választ, ha a DéUZalai Át uházbc m vásárol. ''''iwjipwjj
IV
EDD
17 óra: A bioszféra lázadása - előadás a HSMK-ban Mozi: 16, 18, 20 óra: A tanú teste
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 TBrvénykOnyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 NapkOzben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc irodalomkedvelöknek 12.00 Dili Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Gershwin: Porgy és Bess - részletek az operából 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek. A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara játszik 14.55 Versarchívum 15.05 Minden ősszel van búcsú
Hangjáték - harangszóra
írta: Fábián László 15.38 Gyermek-könyvhét 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Történelmi tükör 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjsza kát, gyerekek I 19.40 Összeállította:
Rakovszky Zsuzsa 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Vonzódások
Buda Ferenccel beszélget a szerkesztő: Albert Zsuzsa 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Parlamenti folyosó 23.05 A Rádió lemezalbuma
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Hazai rocksikerek 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Ami a káprázat mögött van
12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirpercek 13.10 Hollywoodi filmdalok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 „Mindenki másképp
csinálja" 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Böngészde 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kamasz-panasz 17.32 Suli-só 18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Varázsgömb 19.50 World music - Világzene 20.20 Mondjuk a magunkét Tabl Lászlóval -11/1. 21.00 Hirpercek 21.10 Mireille Mathleu és Frederlc Francois énekel 22.00 Közvetítés a Magyar-ország-Szlovákia női kosárlabda Európabajnoki mérkőzésről 22.30 Férfiháztartás 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt. Jazzshow
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) 4.03 Operaénekesek nótafelvételeiből
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Egy asszony élete Hl/2.—Guy de Maupas-sant regénye 11.05 Operarészletek 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.30 Szimfonikus táncok 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Auf Deutsch gesagt -
XXVI/23. 14.20 Halál délután-11/1. Ernest Hemingway regénye 15.07 Kamarazene 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Muzsikus ábécé Vivaldi
16.25 Magyar zeneszerzők
fúvószenekari müveiből 17.00 Irodalmi Újság (ism.) 17.50 Mozart angol témája? 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Ránki György: Pomá-
dé király új ruhája 19.36 Boieldieu: Hárfaver-seny
20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a budavári
Mátyás-templomot 21.30 Teleobjektív 21.45 Hangszerszólók 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Zenekari muzsika 23.00 Emberi dolgok 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
3 SAT
15.25 Slágerek 16.10 Mona Lisa - magazin 17.00 Mlnlhirek 17.10 Környezetvédelem 18.00 Képek Németországból 19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Utazási magazin 20.00 A pilóta hibája (film)
21.30 A hónap könyve 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Derrlck
(német bűnügyi film) 21.05 Az Idő kerekei
(dokumentum-sor.) 21.25 Az SZK kormánya tájékoztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Rendörmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sport 22.40 Rockmagazln
SZTV-2 18.40 AWorldnetbemutatja... 19.09 Lalinea
(animációs film) 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Minireferendum 20.55 Női kosárlabda EB 22.35 Film, színház, zene,
irodalom 23.20 Események
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németországi
9.00 A Főnök (sorozat)
Régi barát 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családipárba|-játék 12.00 Magazin 12.30 A Sprlngfleld-sztorl
(amerikai sorozat) ÍKEül Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Venni vagy nem venni nSTiül Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Gylkosság M ontaná ban 16.00 Beszélgetés 17.00 KI Itt a főnők? (amerikai sorozat) Születésnapi kocsi 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Az utód 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó Idők, rossz Idők
(német sorozat) 20.15 Hegylakó (am. sor.)
A halál maszk|a 21.15 Krlmimagazln 22.15 Robbanékony - vita 23.15 L. A. Law
(amerikai sorozat) Tévéűgyvéd
0.15 Törvény és rend (amerikai sorozat) Színház
1.15 Borzasztó kedves család (ism.)
1.50 KI Itt a főnök? (ism.)
2.20 A Főnők (ism.)
3.15 Beszélgetés (ism.)
4.10 Robbanékony (ism.)
4.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
6.15 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból (sorozat) A találékony Ifjú 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Új image 17.00 Hirek
17.05 Lobo serfff (sorozat)
Invázió 18.00 Hírek 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) A döntés 1. 19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) A döntés 2. 19.30 Bensőn (sorozat)
Tévéláz 20.00 Hirek
20.15 Kőhalmok Ibarrában
(film)
22.00 Piszkos trükk (film) 23.35 Örült Idők (sorozat) 0.25 Ezek a férfiak (ism.) 1.15 Kőhalmok Ibarrában
Íism.) Iri
2.55 Örült Idők (ism.) 3.40 Ezek a férfiak (ism.)
vox SUPER
14.05 Jeeves és Wooster (ism.) 13.00 Napirend
15.05 Rosle O''Nell esetei 13.30 Vldeodlvat
(ism.) 14.00 Arcképcsarnok
16.15 Nők magazinja (ism.) 14.30 Videogenerátor
17.00 Hirek 16.30 Élő vldeoshow
17.15 Beszélgetés 18.30 Bonanza (am. sorozat)
18.00 Hirek 19.30 Dante (sorozat)
18.15 Beszélgetés 20.00 Helyszín
19.00 Hirek 20.30 Arcképcsarnok
19.15 Interjú 21.00 Napirend
19.30 Sport 21.30 Média televízió
19.45 Hiradó 22.00 Hirek
20.15 Secret Service (sor.) 22,30 Üzleti hét
21.15 Magazin 22.48 Piacgazdaság
22.10 Média-magazin 23.00 Bye-bye, Brazil
TV 5
6.00 Telereggel 10.00 Afrikai hirek, riportok 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhál (sorozat) 15.20 Filmes magazin 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi |áték 20.00 Magazinok 21.30 Rendkívüli tudósító 23.00 Kulturális magazin 0.30 Brazil muzsika 1.40 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Slágerlista 2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
Életmódbetegségeink:
SÉRÜL A PSZICHIKUM
A statisztikák szerint Magyarországon minden negyedik felnőtt szenved pszichés betegségektől és minden századik skizofrén. Százból legalább tizenöt életében legalább egyszer súlyos depresszión esik át, növekszik a kényszer és pánikbetegek száma, s senki nem tudja számon tartani, hogy hányan szenvednek tartósan feszült állapotuktól, s hányan rabjai a feszültség következményeinek. A nagykani: sui kórház építkezik, többek között a pszichiátriai osztály is bővül. A bővülés okait keresve beszél-
gettem dr. Hortobágyi Tibor osztályvezető főorvossal a pszichés betegségekről, a kanizsai körzet pszichiátriai gondozásáról, a rendszerváltási- és életmódbetegségekről.
Megtudtam, hogy a definitív elmebetegek, pszichotikusok körére nemigen volt hatással a társadalmi változás, de a neurotikus, szorongásos vagy lelki eredetű betegségben szenvedők szép száma alátámaszthatja azt a tényt, hogy az ENSZ a 90-es éveket miért az agy évtizedének nevezte el. Ennek az évtizednek a végére esett hazánkban az a változás, hogy kitágultak a lehetőségek, szabadsághoz jutottak az emberek, s ez a nagyobb szabadságfok bizonytalanságot eredményezett. Igaz, hogy a kanizsai körzet betegmutatói az országos átlag alsó tartományaiban vannak, ennek ellenére a pszichiátriai osztály bővül, s az
& KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Stúdió Mozi: 16.30, 1930 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 19 óra:
Oroszlánszív Brooke, a diákián\ SZÍV-TV magazin
JÚNIUS 8.

18.00 Gyerekek sportja 16.30 Lovaglás 17.00 Sport a nagyvilágból 18.00 Egzotikus sportok 18.30 Különleges sportok 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hirek
20.00 Sport a nagyvilágból 21.55 Hírek 22.05 Talkshow 22.55 Hírek 23.00 Proli ökölvívás
EUR0SP0RT
13.00 Labdarúgás 14.00 Tenisz 17.00 Vitorlázás
18.00 Labdarúgás 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Úszás 21.00 Tenisz 22.00 Kosárlabda 23.00 Biliárd
1 PLUS
15.00 Hirek
15.03 Musicalmúzeum II.
(amerikai film) 17.15 Diszkóvllág 18.00 Rabszolgasors
(sorozat)
18.30 Rajzfilm 18.40 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Híradó 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Beszélgetés 21.15 A tettes nyomában 22.45 Zenei szalon
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Pan-Optlkum (ism.) 10.30 Papának nevelőnő kell 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Örökölt szerelem (sor ) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heathcllff és Rlffraff 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Az álomkő (sorozat) 16.15 Környezetvédelem 16.30 Játék 17.00 Mlnihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Testestől, lelkestől
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Természetfilm 21.20 Juhnke & Co. (film) 21.45 A második otthon (sor.) BtüTil A titkos ügynök (amerikai film)
OSZTRÁK 2
16.15 Az emberi test 17.00 Sport 17.30 Tájékozódás 18.00 Alf (sorozat) 18.30 Igen vagy nem - játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Gunther Philipp 21.15 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána A fekete szűz (film)
PRO 7
5.25 Ürhajótöröttek (ism.) 6.15 Barátom, Ben (am. sor.)
KI fél? 6.40 Rajzfilmek (ism.) Szellemlrtók Widget, a kis őr Tapsi Hapsi Flintstone család 8.25 Kezdeti nehézségek (ism.)
8.55 Remington Steele (ism.) 9.50 Feketeszakáll, a kalóz
(ism.)
11.45 San Francisco utcáin
(ism.)
12.40 Bili Cosby-show (ism.) 13.10 „Colt" a biztonság kedvéért (sorozat) Régi adósság 14.00 Lőköttek (ism.) nüüil Remington Steele (sor.)
Régi adósság 16.25 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok Állatsull Tapsi Hapsi Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Boszorkánykő 18.35 Bili Cosby-show (sor.) Ritmus
19.05 San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Monkey újra Itt van 20.00 Híradó
20.15 A szerelem magánügy
(német sorozat) Péntek 13. mna Highwayman(am.sor)
Barátok harca EflTil Robotpárbaj
(hongkongi akciófilm) 23.45 Kőkemény ötös (sor.)
összebllincselve 0.35 Hirek
0.45 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 1.30 Hirek
1.40 Légörvény (ism.) 3.15 Hirek
3.25 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Fekete Villám kalandjai
(ism.)
16.35 Ezek a fiatalok 85''
Magyar film FF (ism.) 18.00 Klumpa - dok.-film 18.20 Maja, a méhecske 18.45 Hirek
19.00 Toinay Klári arcai A szerelem nem szégyen 86''
Magyar filmvígjáték (1940) FF Kordokumentum
20.30
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztassl (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat) Aláírás
13.20 Trapper John (sorozat)
Régi szerelem 14.15 Szomszédok (ausztrál sorozat) Nehéz fegyverzet ÍEIH? Bonanza (sorozat)
Mr. Henry Comstock 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) A halált hozó öltöny 16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek 18.50 Sport 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Mentők 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Erotikus show 0.10 Na legjobb férfi? (ism.) 1.05 A bosszúállók (ism.)
■■I
építkezés nyomán ez a fajta gyógyítás korszerűsítésre készül. Kevesebb ágyú, komfortosabb kórtermekre, mert ez a betegség „tömegszálláson" aztán igazán nem kezelhető eredményesen. A fekvőbetegként és ambulánsan kezelt mintegy 750 ember fele szenvedélybeteg. Elsősorban alkoholista. Megtudtam, hogy számuk - örvendetesen - csökkenő félben van. Oka lehet a munkahely elvesztésének félelme, de a pénztelenség is. Különösen szembetűnő, hogy a vállalkozók köre - páciensként - lassan kiveszik erről az osztályról, hiszen ezek az emberek szenvedélyeik következményeivel nem akarják kockáztatni munkájukat. Esetleg egy ittas vezetés miatt bevont jogosítvánnyal sem.
Az ápoltak és a gondozottak másik fele az elmebetegeken túl idegkimerültségben,
depresszióban a személyiségzavar különböző stádiumában szenved. A főorvos úr szerint a mai világ rendkívül gyors alkalmazkodás képességet kíván, s ezt sokan nem bírják. A következmények között egyaránt ott találjuk a kényszerevőket, a nem evőket (elsősorban serdülőket!), a játékszenvedélybe menekülőket, végül a súlyos pontig, az öngyilkossági kísérletig eljutókat is.
A család, a családi légkör meghatározó szerepét naponta érzik az itt dolgozók. Mivel még a normális életvitel is zaklatott, ezért különösen fontos, hogy a külvilágról hová térünk meg este. A szeretetlenség, a megértés hiánya százszor több gondot okoz, mint a pénztelenség. Persze a munkanélküliség okozta problémákat nem tehetjük félre, de az érzelmi elszegényedés, az érdektelenség nem biztos, hogy az előző
5.40 Falutévé - adótippel
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 Benne:
kb.
8.10 Alternatív gyógyászai
8.30 Közjáték
8.35-
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne:
■dWil Ray Bradbury színháza A sötét óriáskerék
Kanadai-új-zélandi tévéfilm (ism.) Szereplők: Zachary Ben-nett, Nathaniel Moreau, Frank Whitten 10.00 Friderlkusz-show(ism ) 11.20 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg tüKIil Csodálatos a világ
Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat Afrikai szafari: a nagymacskák 16.35 Képújság 16.45 Cimbória 17.00 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat 17.30 Kézművesek - 2. rész 18.10 Pénzvilág 18.20 Napkőzi nnCTil Mesék Mátyás királyról Magyar rajzfilmsorozat Mátyás király Gömör-ben
Jómadarak Magyar rajzfilmsorozat Légyvadászat 19.00 Szerencsekerék 19.30 „Veletek vagyok mindennap..." nana Jelképtár Az alma 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 Magyar nők a Gulágon Ili/3, rész: „Hallgatásra ítélve" 22.25 Magyarország-Szlovákia
Női kosárlabda EB-mér-kőzés _ Sportvarázs 35 Híradó 0.40 Közjáték (ism.) 0.45 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Robotörület
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Mutasd meg, ki vagyl Amerikai vígjáték 99'' 19.45 Mozimánia: Michael Caine - Amerikai dokumentumfilm 58'' 20.50 Az Ipcress-dosszié
Angol krimi 103'' 22.40 Az elefántember Amerikai dráma 118''
6.00-
9.00 Napkelte mriül Két férfi, egy eset
Német bűnügyi tévéfilmsorozat Filmszakadás 60'' Dr. Franck - Rainer Hunold (Dörner György), Matula - Claus Theo Gártner (Balázsi Gyula), Anita -Sabine von May-dell (Spilák Klári), Wil-helms - Róbert Atzorn (Újréti László), Tanja -Katja Flint (Kubik Anna) 10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat
16.05 Műsorismertetés 16.10 Korforduló
Idősek és idősödők mindenes fóruma 17.00 Hiradó - Időjárás IHTÍT? Civil kurázsi
Bayer Ilona műsora 17.30 eszegető-gyerekhírek 17.39 PH és Herkules
Francia rajzfilmsorozat A Grand Hotel 17.50 Elektor kalandor 18.00 Híradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Zöldpont - A szabadidősportok magazinja roiiia A boldog család
NSZK tévéfilmsorozat 26/1. rész: Texas nem Bajorország 51'' Maria - Maria Schell (Földi Teri), Flórian -Siegfried Rauch (Végvári Tamás), Katja - Maria Furtwangler (Jani Ildikó), Tami - Susanna Wel-lenbrink (Vadász Bea), II-se - Mady Rahl (Tolnay Klári), Ludwig - Fritz Strassner (Benkő Gyula) 20.00 Stúdió ''93
A TV2 kulturális hetilapja 21.00 Felkinálom - International
Alpok-Adria együttműködés
21.50 Ünnepi könyvhét 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Hótreál
Magyar film 79'' Ambrus Lili-Czakó Ildikó, Gyuri - Vincze Géza, Ádám - Zsótér Sándor, Dávid - Berencsi Attila
_ SZÍV TV —
19.00 Műsorajánlat 19.10 Kondiblk - Torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat - Queen 2. 20.40 Szív TV-shop 20.50 Lovagias űgy
Magyar filmvígjáték FF (1936) 85'' 22.15 Egészségmagazin
40
A SZUPERMINŐSÉG
UJ helyen: SoottfS foto, Nk., Fő u. 9.
Mozi: 16, 18, 20 óra: A tanú teste Stúdió Mozi: 1630, 19.30 óra: Oroszlánszív
20.15 óra: Brookc, a diáklány
KANIZSA TV 8 óra: SZÍV-TV magazin (ism.)
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Rigórádió 11.35 Galeri - XII/2.
Grendel Lajos regénye folytatásokban 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 A Jannequin együttes Jannequln-sanzonokat énekel
13.30 A református egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Barokk kamarazene 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Házimuzsika 17.05 Hír-vidék
Erről beszéltünk a Magyar Rádió körzeti stúdióiban (Nyíregyháza) 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította:
Rakovszky Zsuzsa 20.05 Népzenei emlékeim 20.30 Határok nélkül 21.05 Tér-idő
Tudományos figyelő 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Teritéken
Vita a kultúráról 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadók
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerfilmek - filmslágerek
8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Szív küldi... 12.00 Cigányzenészek hangalbuma - VIII/7. 13.00 Hirpercek 13.10 Derűre is derű 13.38 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Pihenőidő benne:
15.00 Hirek. Időjárás 16.50 Öltözői hangulat 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.30 Segíthetünk? 18.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérközé-sekröl 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Rockslágerek 20.00 Magatartásformák 21.00 Hirpercek 21.10 Hatodik érzék 21.30 Közvetítés a Magyar-ország-Franciaország női kosárlabda Európabajnoki mérkőzésről 22.00 Zenészportré 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Gigászok
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne:
4.03 Csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Egy asszony élete
Hl/3.
11.05 Operasiágerek 11.40 Népdalkórusok 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.33 Hangverseny a 6-os
stúdióban 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Cubes-XV/15. 14.20 Halál délután - II/2.
15.04 Mark Rejzen énekel 15.30 Goldmark: a-moll hegedűverseny
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Fúvósötös a konziban 16.25 Janacek: II. vonósnégyes
17.00 Metronóm 17.50 Most olvastam 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai
19.35 Tillai Aurél vezényel 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót
21.35 Halhatatlan magyar vers
21.50 Hangszerszólók 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Operabérlet 23.00 Fiók
23.30 Makoto Ozone, Mike Metheny és Ed Mann felvételeiből 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéje 1.40 Régi kórusmuzsika
3 SAT
15.25 Népzene
16.25 Mi, emberek
17.00 Minihirek
17.10 Black Beauty kalandjai
(sorozat)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Az öreg (krimisorozat)
21.00 Izrael (sorozat)
21.51 Sport/Hirek
22.25 Kulturális magazin
22.30 Terrortámadás (film)
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Emil Lönnebergböi
(svéd tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 A felfedezések világa
(am. dok.-film-sorozat) 20.55 Az én hét csodám
Marián Labuda műsora 21.30 Könyvmagazin 21.45 Kéksisakosok Szlovákiából
22.00 Időszerű események 22.30 Sport
22.45 Professzor fehér lovon
(tévéjáték)
SZTV-2 17.15 Ötlettár 17.55 Henry Ford
(dokumentumfilm) 18.25 Női kosárlabda EB 20.05 La linea
(animációs film) 20.10 Olajváros
(amerikai film) 22.15 Szlovák dalénekesek 22.30 Vállalkozók magazinja 23.00 Események 23.25 Teletext-hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németországi 9.00 A Főnök (sorozat) Ed gyanúban 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) mETi] Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) A siker útja 1. fETiTil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Egy legenda halála 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Jamaica hiv 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Buck
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Kojak
(amerikai krimisorozat) Ariana
22.15 Tévétűkör - magazin 23.15 Az éjszaka teremtményei
(amerikai horror) WiEl China girl
(amerikai akciófilm) 2.45 Az éjszaka teremtményei (ism.) 4.30 China glrl (ism.)
RTL 2
6.20 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból (sorozat) A kovács 16.30 Móka, kacagás (sor.)
Apák napja 17.00 Hirek
17.05 Lobo seriff (sorozat)
Birdie apa lesz 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Daniels nővér 1. 19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) Daniels nővér 2. 19.30 Bensőn (sorozat)
Bensőn fia 20.00 Hirek
20.15 Főbb híreink (sorozat) 21.55 Gombamérgezés
(film)
23.25 Örült idők (sorozat)
Gyengék 0.15 Ezek a férfiak (ism.) 1.05 Főbb hirelnk (ism.) 2.40 Örült idők (ism.) 3.30 Ezek a férfiak (ism.)
14.15 Beszélgetés (ism.)
15.05 Secret Service (ism.)
16.15 Beszélgetés
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Film és videó-magazin
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Az ügyvédnő és a zsaru (filmsorozat)
21.10 Vállalkozók
22.00 Hirek
22.05 Testközelben (sorozat)
TV 5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 11.00 Európai tudósítások 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő 21.30 Színházi közvetítés 23.00 Le az álarcokkal I 0.40 Irodalmi magazin 1.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 2.00 Marljne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Eco-rekord 14.00 Helyszín 14.30 Videogenerátor 16.30 Élővldeoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Richárd Diamond
(sorozat) 20.00 Dokumentumfilm 21.00 Napirend 21.30 Üzleti hét 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Tükröm, tükröm (film)
egyenes velejárója. Sajnos nevelődik egy olyan korosztály, amelyik sem a családban, sem az iskolában nincs biztonságban, így el nem fogadható eszközökhöz nyúl, mert vágyik valamiféle biztonságérzetre.
A pszichiátriai osztályon is arról tájékoztattak - akár a Tüdőbeteg Gondozóban -, hogy itt sincs férfi és női betegség, de azt aláhúzták, hogy a férfiak is éppen úgy vágynak a szeretetre, a babusgatásra, akár a nők, s ha ebből kirekesztik őket, itt köthetnek ki. A pszichiátria a házasság címszó mellé már jóideje kénytelen volt felvenni az élettársi kapcsolatokra vonatkozót is, s Kanizsán jócskán akad még az osztályon ápoltak között is az ebből az okból lelkileg megsérült férfi és nő.
40 nővér, 6 orvos, 2 szociális gondozó, 2 alkohológus, 1 szociális szervező, 2 ad-
minisztrátor látja el a fentebb megjelölt betegmennyiség és az évi mintegy 3000 utógondozottat. És a hozzátartozóit. Mert, ha valahol, itt aztán foglalkozni kell különböző mélységben a hozzátartozókkal is. A gyerekek csak 14 éves életkor felett tartoznak ide. A háziorvosi szolgálatot jónak minősítették, a felderítésben és a kezelésben partnerek, mert hát tudomásul kell venni azt is, hogy ezek a betegségek gyógyszerek nélkül nem kezelhetők.
Milyen tanáccsal zárhatnám tudósításomat? Nem orvosival, emberivel. A feszültségek, a szorongások feloldhatók örömszerző foglalatosságokkal. A túrázás, a baráti beszélgetés, az olvasás még különösebben pénzbe sem kerül. A jó testi kondíció kihat a lelki kondícióra is. Védekezni kell, és lehet!
Büki Erzsébet
(fryrüs^. PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Heti magazinműsor: HÍR 7
- Nemcsak húszéveseké...
- Szemétdomb Palinban? SZÍV-TV magazin
KANIZSA TV 18 óra:
JUNIUS 9
19 óra:
PRO 7
OSZTRÁK 1
í^ü idunaj
13.45 DSF-trénlng
14.00 Tánc
15.00 Egzotikus sportok
15.30 Különleges sportok
16.00 Vízisí
16.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 Siker négy keréken
18.55 Hirek
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdió
20.00 Sport a nagyvilágból
21.55 Hirek / Talkshow
23.00 Küzdősportok magazinja
EUR0SP0RT
10.00 Kosárlabda
11.00 Jégkorong
12.00 Labdarúgás
13.00 Tenisz
19.00 Duatlon 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kalandorok 20.30 Atlétika 23.00 Labdarúgás 24.00 Klckboksz
1 PLUS
15.03 Cápabár (sorozat) 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Szóváltás 16.30 Kari R. Popper-portré 17.15 The Jeti Healey Band 18.00 Rabszolgasors
(sorozat) 18.30 Rajzfilm 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Kultúra 20.00 Hiradó 20.15 Zenés beszélgetés 21.15 Fiatal bűnözök 22.55 Talkshow 0.55 Hirek
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Természetfilm 10.15 Tudományos magazin 10.30 Martha és én (film) 12.15 Külföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 Örökölt szerelem (sor.) 14.50 Vivát maestro (sor.) 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték 15.50 Aranyeső (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Ding-dong 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Testestől, lelkestől
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Perry Mason (krimisor.)
A lövöldöző sztár esete 22.05 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) EHEEl Szahara
(amerikai kalandfilm) 0.35 Hirek
OSZTRÁK 2
16.30 Pályaválasztás 17.00 Sport
17.30 Országok és emberek 18.00 Ali
(sorozat) 18.30 Hihetetlen 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Bergenz kaszinó 21.15 Űrhajók 22.00 Hiradó 22.30 Sport 23.45 Jazz 0.30 Hirek
5.45 A madárijesztő és Mrs.
King (sorozat) 6.30 Barátom, Ben (am. sor.)
Nincs hely 6.55 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Áliatsuli Tapsi Hapsi Flintstone család 8.35 Kezdeti nehézségek (ism.)
9.05 Remington Steele
(ism.) 9.55 A veréb szeme (amerikai film) 11.50 San Francisco utcáin
(ism.)
12.45 Bili Cosby-show (ism.) 13.15 „Colt" a biztonság kedvéért (am. sorozat) Phil bokszolni tanul 14.05 Elátkozottak tábora (német kalandfilm) IHRil Remington Steele (amerikai sorozat) Vegyes páros 16.25 Rajzfilmek Szellemlrtók Szuperegér Tapsi Hapsi Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Óh, Rómeói 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Adócsalás lEIüü San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Elve vagy holtan 20.00 Hiradó fJitP, Csigalépcső (angol krimi) Fsz.: Jacqueline Bisset 22.00 Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Sötét folt a múlton 22.50 A legjobb csapat (hongkongi film) 0.30 Hirek
0.40 Highwayman (ism.) 1.30 Hirek
16.10 Finom kis háború
Francia film 82'' (ism.) 17.40 Elindultam szép hazámból...-1. rész 18.05 Életünket és vérünket a győzelemért, avagy a sport története - 4. 18.40 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Kórház a város szélén
Csehszlovák tévéfilmsorozat- XX/10. rész 20.00 Próféta voltál, szivem Magyar film (1968) FF 21.20 Gazdakör - Magazin
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztassl (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Az esküvő 13.20 TrapperJohn (sorozat) Kis hős 14.15 Szomszédok (ausztrál sorozat) Sötét üzletek 14.45 Bonanza (sorozat) Új jövevények 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Hol van a kutya elásva? 16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Heidelberg (film) 22.05 Beszélgetés 23.40 A profik (angol sorozat)
Múlt nélkül 0.35 A bosszúállók (ism.) 1.25 Műsorismertetés
Mondd el titkodat!
Megteszem. v
Majd akkor, ha a nagy kövek elérik a tűz lehelletét, és izzó testükre vetítik az elveszett érzelmek otthonát. Ne mozogj gyorsan.
Érezd testedben a nyugalom és a természet lassú lüktetését. Érezd az egyedüllét határán túli család üvöltését, és szakítsd ki magad a forgásból. Emeld fel a fejed. Ne félj.
Nézz mélyen sötét szemembe és olvasd ki a jövőt. Eltévedtünk egy nagy sivatagban. Lassan ébredünk, és keressük egymás biztonságot adó énekét. Az öreg tó fölött kidőlt fák őrzik az évszázadok meséit. Ne törd derékba fájó gondolataid esetlen testét.
Hagyd, hogy menekülés közben még utolsó erejével megtegye mindazt, amit mi már régóta nem merünk megtenni.
Mondj halkan egy lassú imát a föld középpontjában henyélő isteneknek és teremtsd meg magad.
Németh Zsolt
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: Blilil Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat Az élet lolyója (ism.) 10.00 A nagykővet férje
Francia kalandfilmsorozat - XIII/3. rész (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Újdonságok 16.40 Képújság 16.45 Parnasszus 17.00 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat fHETil Most-A sokoldalú fiatalok műsora 18.00 Hol-mi? 18.15 Pénzvilág 18.25 Napközi 18.45 Jó éjszakát kíván a
Disney I tlijniil Miami Vice
Amerikai krimisorozat Bármi áron 47'' 20.00 Hiradó 20.30 Telesport fJflETil A padlásszoba
Amerikai tévéfilm (1989) Ann - Brenda Vacca-ro (Csákányi Eszter), Michael - Ray Baker (Rátéti Zoltán), Ruth néni - Paula Trueman (Feleki Sári) 21.05 AKTuális 21.30 Magyarország-Fran-ciaország - Női kosárlabda EB-mérkőzés Közvetítés Perugiából 22.50 Világ-példa-tár
Litvánia 23.40 XX. századi portré Külföldi televíziók műhelyeiből
James Levine - Egy muzsikuspálya 0.35 Hiradó 0.40 Közjáték (ism.) 0.45 BBC-hiradó
17.30 Állati élet: A Colorado völgye - Természetfilm 18.30 Tapsi Hapsi és a gyalogkakukk-Am. rajzfilm 20.05 Önkéntesek
Amerikai vígjáték 102'' 21.50 A magnum ereje
Amerikai akciófilm 118'' 23.50 Halálautó
Amerikai kalandfilm 96''
6.00-
9.00 Napkelte
15.20 Műsorismertetés íEffl Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A megrendítő tett 43''
(ism.)
Kempfert - Günter Strack (Szabó Gyula), Stutz -Buddy Elias (Velenczey István), Brecherné -Uschi Wolf (Bessenyei Emma), Tom - Bobby Hirsch (Bor Zoltán), Metzger - Ralf Wolter (Beregi Péter) 16.10 Kérdezz I Felelek flütlíl Fekete Villám kalandjai Kanadai-francia filmsorozat
A filmsztár 26'' 17.00 Hiradó - Időjárás 17.06 Észbontó
Ismeretterjesztő magazin gyerekeknek 17.26 Denver, az utolsó dinoszaurusz - Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Kié lesz a kormánypálca? 17.50 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás HüEül Animációs Filmfesztivál - Kecskemét Összefoglaló a megnyitóünnepségről 19.05 NB l-es labdarúgó-mérkőzés HETil Stan és Pan
Amerikai filmsorozat FF Aranykezüek 20'' 21.30 Az irodalom nyelve
Eötvös József OTKfi A tudomány határain Tudományos ismeretterjesztő magazin 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHHil Az erőszak törvénye Olasz tévéfilm 95'' Sebastiano - Joaquim De Almeida (Juhász Jácint), Domenicangela -Laura De Sol (Györgyi Anna), Barore - Massi-mo Dapporto (Kránitz Lajos), Maria - Maria Carta (Győry Franciska)
_ SZÍV TV
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat-TinaTumer 20.40 Szív TV-shop 20.50 Kurír-est
Vendég: az aranyérmes body-building-válogatott 21.20 Szerelem Németországban -Fr. film 110''

SZOUQAITATOIKFT
8800 Nagykanizsa, Széchenvi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTÖRTOK
Mozi: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 1930 óra:
A tanú teste A fogadó (FBK)
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Népdalkörök és citera-zenekarok felvételeiből 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Kodály: Epigrammák 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Rómeó és Júlia
Részletek Bellini operájából
14.55 Versarchivum 15.05 Válogatott perceink 15.44 Éneklő Ifjúság 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
A hét muzsikusa 17.05 Kirakat
Festett csata 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 összeállította:
Rakovszky Zsuzsa 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Névjegy
Klapka György vállalkozó
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Jog-álom 23.05 Dlszkotéka
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Ska és reggae zene 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Mondjuk a magunkét Tabi Lászlóval - H/2. 12.00 Nótakedvelöknek 13.00 Hirpercek 13.10 Zsebrádiószínház
Korcsolya 13.25 Kvizpróba 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kabarécsütörtök közben:
15.00 Hirek. Időjárás 15.40 Rádiókabaré (ism.) 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Észkerék 17.32 Gordiusz 18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Hangpárbaj 19.25 Rádiószínház
Első vizit. Georges Cour-teline kishangjátéka 19.47 Közvetítés a Magyarország-Oroszország női kosárlabda Európabajnoki mérkőzésről 20.00 Slágerszínház 21.00 Hirpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Zenerulett 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Cigánynóták
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Rádiószínház (ism.)
10.49 Galuppl: A vidéki filozófus
12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.10 Bach-mfivek 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 AufDeutschgesagt(ism) 14.20 Titkos Tortuga-H/1. 15.07 Kamarazene fuvolával 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Felfedező úton muzsikáló városokban 16.36 A Szilágyi Erzsébet női
kar énekel 17.00 Muzsikáló nagyvilág
17.50 Népzenekutalók műhelyében
18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 22-es
stúdiót 19.05 Magyar képek 19.45 Chopin: Rondo á la
Krakowlak 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Az Ensemble Intercon-temporain hangversenye közben:
21.05 Vajda János versei 21.40 A régi zene kedvelőinek 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Katedra 22.50 Napjaink zenéje 23.34 Wolfgang Anhelsser operaáriákat énekel 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
3 SAT
12.15 Dokumentumfilm 13.00 Hirek 13.10 Örökségek 13.40 Sport 16.10 Életformák 16.55 Disznóságok 17.55 Bécs, 1873 19.00 Hírek 19.15 Dokumentumfilm 20.00 Az öreg
(krimisorozat) 21.00 Hétköznapi történetek 21.45 Hiradó 22.15 Viridiana (film)
SZLOVÁK
SZTV-1 17.50 A növényvilág kalandjai 18.20 Emil Lönnebergből
(svéd tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Az ésszerű táplálkozásról
19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Ifjú hölgy
(francia film) 21.35 Kulturális magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sport
22.40 Téma - tv-vitaműsor
SZTV-2 18.15 Turisztikai magazin 18.45 Blatec herceg kincse 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 La llnea
(animációs film) 20.10 Egészségügyi magazin 20.25 Nöi kosárlabda EB 22.00 A bukás
(brazil bűnügyi filmsor.) 22.50 MTV-slágerlista 23.45 Események 0.10 Teletext-hirek
6.00 Belle és Sebastian
(sorozat) Fehér ördög 6.25 Bob, a szellem
(sorozat)
A titokzatos álarc 6.50 Peter Pan
(sorozat) A krokodil Bátor Michael Hook kapitány 8.00 Majdnem nyár
(amerikai filmvígjáték) 9.35 Művészet és küldetés 9.40 Potato-Fritz (német western) Fsz.: Hardy Krüger ME Amazonok
(amerikai thriller) 13.05 Osztriga mustárral (német-osztrák film) Fsz.: Stephan Hillel, Sascha Hehn mETil A Föld meghódítása
(amerikai sci-fi) naEEi A szellemek nem tudják (amerikai filmvígjáték) Fsz. :Bo Derek, Anthony Quinn 18.45 Hiradó
19.15 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) A látogató 20.15 A szabadság kulcsai
(amerikai akciófilm) Fsz.: Jane Seymour, Omar Sharif 22.05 Vörös skorpió
(amerikai akciófilm) 0.10 Kannibál nők az Avo-cado dzsungelben (amerikai filmvígjáték) 1.45 Borzasztó kedves család (ism.) 3.20 Ki itt a főnők? (ism.) 3.50 A Főnök (ism.) 4.45 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
I RTL 2 1
6.20 Rajzfilmek
10.10 Ruk-cuk (ism.)
10.45 Monté Cristo kincse
(angol kalandfilm)
12.30 A szalag
(amerikai film)
Fsz.: Mickey Rooney
14.05 Mindig szép az idő
(amerikai film)
Fsz.: Gene Kelly
15.55 Fiús lány
(amerikai film)
17.30 Móka, kacagás
(sorozat)
Karikagyűrű
18.00 Hirek
18.05 Ruk-cuk-játék
18.35 Lucky Star
(film)
20.00 Hírek
20.15 Nászéjszaka tanúkkai
(amerikai film)
21.50 Pankráció
22.50 örült Idők (sorozat)
Éhes örökösök
23.40 A szalag (ism.)
1.05 Monté Cristo kincse
(ism.)
2.45 Nászéjszaka tanúkkal
(ism.)
4.15 Pankráció (ism.)
vox
14.15 Fiatalok magazinja
15.10 Az ügyvédnő és a zsaru
(filmsorozat)
16.15 Hlm és videó - magazin
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.05 Talkshow
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Hiradó
20.15 VOX-box-játék
21.15 Tévémagazin
22.00 Hirek
22.10 Sport
23.15 Szex-ábécé
TV 5
6.00 Telereggel 10.00 Természetfilmek 12.00 Varietémösor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Kulturális magazinok 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I 21.30 Az évszázad haladása 23.10 Svájci magazin 0.40 Az istenekről 1.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Házibuli övezet 2.00 Marl|ne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Utazási magazin 14.00 Média televízió 14.30 Videogenerátor 16.30 Élővideoshow 18.30 Bonanza
(amerikai sorozat) 19.30 Honey West (sorozat) 20.00 Sport 21.00 Napirend 21.30 Európa-film 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Jazz
Nulladik típusú találkozás a kanizsai Ufo-klubban
Nemrégiben olyan hírek terjedtek el Nagykanizsáig hogy UFO-klub működik a városban. Érdeklődésünkre a klub két felderített tagjától meghívást kaptunk egyik májusi összejövetelükre, amelyre ezúttal az SZDSZ Zrínyi utcai székhelyén került sor. A helyiségben tizenhatan voltak, a tagság kétharmada. Mérnökök, technikusok, tanárok, vállalkozók, vagyis csupa tanult ember. Figyelmesen hallgatták a klub alapítójának, elnökhelyettesének, Müllner Pálnénak tájékoztatását a dunántúli UFO-klubok Pápán sorrakerült tanácskozásáról. Elmondta, hogy a közel ötórás összejövetelen két híres fővárosi UFO-kutató, Pusztai Sándor és Hargitai Károly tarott érdekfeszítő előadást, vi-deo- és diafilmek illusztrálásával. A résztvevők csodálták azt a felvételt, amely XV-XVI. századi festőművészek
festményeiken különböző formájú, a Földön akkor ismeretlen szerkezeteket örökítettek meg. Láthatták a Holdon járt amerikai űrhajósok UFO-fényképfelvéte-leit, amelyekből arra is lehet következtetni, hogy az égitest hátsó oldalán esetleg UFO-bázis van. Egy a Mars közelébe jutptt orosz űrszonda megsemmisülés előtti, Földre sugárzott utolsó felvétele egy UFO-t ábrázolt. Több USA-ban regisztrált felvétel alapján láthattak különböző méretű és típusú UFO-lényeket, akiknek az emberiséggel való nyílt kapcsolatfelvétele az egyre szaporodó Föld-közeli'' megjelenésük folytán előbb-utóbb bekövetkezhet. Fantasztikus volt japán és német pilóták találkozása a légtérben soha . nem látott cikázó űrobjektumokkal. Szó. volt még a világ minden táján jelentkező gabonakörökről, valamint egy lezuhant
UFO maradványai északi és déli sark kel az ózonréteg e kezíében elpusztul megvakult sarki á ták be, amelyek eg rófa előjelei lehetn tén sok érdekessé döbbentő volt azos zés vázolása, amel katasztrófát nem okozza majd, hane bolygó, amely bi hét-tízezer évenkér zelébe, azt súrolja, gónk gravitációs < számítás is, amely 2010-2020 közötti zsai küldöttség vez elnök lebilincselőe civilizációk létezi nyos hívójeleit m: Említette azt is, h
(J) ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Kanizsai műsor
Stúdió Mozi: 20.15 óra: Brooke, a diáklány KANIZSA TV 8 óra: SZÍV-TV magazin (ism.)
JÚNIUS 10.
Cs
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tránlng 14.00 Műkorcsolya 15.00 Siker négy keréken 16.00 Rodeó 16.30 Örült rekordok 17.00 Sport a nagyvilágból 18.00 Harley-találkozó 18.30 Különleges sportok 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 20.00 A hét sporteseményei 21.00 Jégkorong 22.05 Talkshow 23.00 Motorsport
EUR0SP0RT
9.00 Golfmagazin
10.00 Labdarúgás
11.00 Kosárlabda
13.00 Tenisz
17.00 Atlétika 19.00 Kerékpársport
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Kosárlabda 22.00 Labdarúgás 24.00 Jégkorong
1 PLUS
14.45 Beszélgetés 15.03 Eszkimó
(amerikai film) 16.50 Hallei fiatalok 17.15 Jégklrilynö (sorozat) 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.30 Rajzfilm 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Hiradó 20.15 Természetfilm 21.00 Beszélgetés 21.15 A nagy nyeremény 22.35 Talkshow 0.05 Hirek
OSZTRÁK 1
9.05 Bécsi Ünnepi Hetek 10.05 Ez nem lehet igazi 11.00 Haydn: Négy évszak
Tavasz, Nyár 12.15 Vigyázat, hamisitványl 13.00 Hirek
13.10 Santa Fétöl nyugatra
(ism.)
13.35 Trapéz (am. film) 15.15 Történetek a rókáról 15.40 A méhek királya (film) 16.40 Minlhirek Kűri) Papirhold
(amerikai film) 18.30 Testestől, lelkestől (sorozat)
Intelligens asszony 19.30 Hiradó 19.50 Sport 20.15 Tűz a jövőben
(amerikai thriller) 21.50 A számok világa 22.00 Hirek 22.05 Sport 22.10 Klein úr
(francia film) 0.10 Mozart: Zongoraverseny 0.45 Hirek
OSZTRÁK 2
10.25 Volt egyszer (film) 12.15 Vidám körzet 13.10 Rómeó és Júlia 14.35 Bertha von Suttner 15.00 Koncert 16.00 Kétfejű sas 16.45 Sport 18.05 Alf (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Ünnepi hangulat 20.15 Zenés barangolás 21.20 Szórakoztató műsor 22.35 Laura Lanslng Itt aludt (amerikai film)
PRO 7
5.35 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 6.20 Barátom, Ben (am. sor.)
Veszélyes barátság 1. 6.45 Rajzfilmek (ism.) Szellemlrtók Szuperegér Tapsi Hapsi Flintstone család 8.35 Tiszta kivonat Ml.
(amerikai film) 12.20 Kezdeti nehézségek (ism.)
12.50 Bili Cosby-show (ism.) tHRil A szél nem tud olvasni
(angol film) 15.15 Hagyma Jack
(western) 16.50 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok Beetlejuice Tapsi Hapsi Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Krízis
18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat) Szokatlan család 20.00 Híradó 20.15 Isten Ágnese
(amerikai krimi) Fsz.: Jane Fonda, Anne Bancroft 22.10 T. J. Hooker (am. sor.)
Fenyegetés HiliH Vakrémület (angol krimi) Fsz.: Mia Farrow 0.40 Hirek
0.50 Jaké és McCabe (ism.) 1.35 Hírek
1.45 Csak amikor nevetek
(amerikai film) 3.45 Hírek
3.55 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 A karmester
Lengyel film (ism.) 18.00 Elindultam szép hazámból - 2. rész 18.20 Nlls Holgersson 18.45 Hirek 19.00 A névtelen vár
Tévéfilmsorozat- 3. rész 20.00 A kaméliás hölgy igaz története
Olasz-francia film 110'' (Csak felnőtteknek!) 21.50 Évforduló
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztassl (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Hívatlan vendégek 13.20 TrapperJohn (sorozat) Vietnam 14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) Az új főnök 14.45 Bonanza (sorozat)
Halál a Sun hegyen 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Szárnyas bosszúálló 16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 összeesküvők (am. sor.)
Gyilkos a szállodában 21.20 Halll Galli üana Nagy zűr kis Kínában
(amerikai akciófilm) 24.00 Ne vedd el a gyerekemet!
(amerikai film)
Inak észleléséről is. Az con készített felvételek-:lvékonyodásának követ-lt halak tömkelegét és illatok sokaságát mutat-»y közelgő földi kataszt-lek. Németh László szin-gről számolt be. Meg-n tudományos feltétele-ly szerint az igazi földi az ózonréteg ritkulása to egy olyan ismeretlen zonyos időközökben -ít - visszatér a Föld kö-, megbontva ezzel boly-:gyensúlyát! Van olyan '' ezt a bekövetkezést a évekre teszi... A kani-etője, Tóth László klub-n szólt a Földön kívüli éséről, amelyek bizo-ár felfogták a kutatók, logy nemrégiben német
kutatók egy piramisban kamerával ellátott, teljesen ismeretlen összetételű, kisméretű robotot fedeztek fel, s találtak már különleges, üvegszeiű gömböket is. Elmondta, hogy július 2-4 között Bakony-bélben találkoznak legközelebb a dunántúli UFO-klubok küldöttségeivel. Bejelentette, hogy az ősz folyamán a lakosság részvételével nyüt fórumot tartanak a HSMK-ban, az említett fővárosi kutatók részvételével. Tóth úr ezen a fórumon egy szenzációs meglepetéssel akar szolgálni! Erre már készül... A klub egyik tagjától, Sabján Ferenc tűzoltó törzsőrmestertől tudtuk meg, hogy Nagykanizsa térségében kb. 2 évvel ezelőtt tűzoltás során társaival együtt késő este szemtanúja volt egy UFO-jelenségnek, amikor egy narancssárga fénycsóvás, hatalmas objektum mintegy 400 méter magasan körözött Balatonmagyaródon és környékén, majd északkelet felé vette az irányt... A klubgyűlés szünetében elbeszélgettünk a klub nagytagú
elnökségének két tagjával, a klubelnökkel és helyettesével. Megtudtuk tőlük, hogy a NAGYKANIZSAI NULLADIK TÍPUSÚ TUDOMÁNYOS BARÁTI KÖR nevet kapott klub idén március 12-én alakult, s jelenleg 25 nyilvántartott tagja van. Á havi tagsági díj személyenként 100 Ft. Ebből fedezik a Nulladik Típusú Találkozások, az UFO Magazin és a Harmadik Szem című havi folyóiratok előfizetési díját is. Taggyűléseiket általában kéthetenként, pénteken a kora esti órákban tartják. Szoros kapcsolatban vannak a hasonló pápai, debreceni és budapesti klubokkal. A kanizsai tudományos baráti kör egyébként nyitott, s várják az újabb belépőket tagjaik sorába. Jelentkezni lehet Müllner Pálné elnökhelyettesnél, mégpedig délelőtt a Vasemberház Erzsébet téri oldalán lévő belvárosi gyógyszertárban, vagy a délutáni órákban a Városkapu krt. 10. sz. alatti íródeák boltban.
(tih - i)
5.40 Falutévé - ipartippel és kert-ész
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 Benne:
8.05 A Financial Times ke-let-európal gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napkőzi
Telefon: 153-1204 Benne:
Biliül Marié Curle: egy tiszteletre méltó asszony
Francia-lengyel-olasz tévéfilm
ill/1. rész (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Telesport 16.45 Képújság 16.50 Álljunkmegegyszóra! 17.00 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat 17.30 Menedzser Magazin 18.10 Pénzvilág - Hirek, tények, információk 18.20 Napkőzi - egy műsor
és valami más 18.40 Égből pottyant mesék Levente Péter, Döbren-tey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora (ism.) A kis piros cipellő 19.00 Van benne valami...
Barkochbajáték lEKül Az utódok reménysége A zsidó hitközségek műsora 20.00 Hiradó 20.30 Telesport Hitül Szomszédok Teleregény
(Ism.: péntek, TV1 9.00) 21.10 Friderikusz-show Garantáltan politikamentes talkshow (Ismétlés: június 22., TV1 10.00) 22.35 AKTuélis 23.00 Góóól...
Labdarúgó-összefoglaló Kína kívül-belül L15 Hiradó 0.20 Közjáték (ism.) 0.25 BBC-hiradó
HB©
17.30 Kék tenger, fehér halál
Am. dokumentumfilm 19.10 Szerelem első harapásra - Am. vígjáték 96'' 20.50 Nyílt tornász-világbaj-
nokság, 1993 21.45 Dollman
Amerikai sci-fi 85'' 23.15 Halálos szenvedély
Amerikai akciófilm 96'' 0.50 Érzéki kalandozások 1. Fr. erotikus magazin
6.00-
9.00 Napkelte
14.45 Műsorismertetés 14.50 Kirakat
Benne:
Törődj magaddal! 15.30 Keresztények
Angol ismeretterjesztő filmsorozat—XII/9. rész: A türelem útjain (ism.) 16.25 Ötőd-őlő
Telefonos játék 16.40 Nyitott stúdió Angelitosz
Közreműködik: Aquiles Lagniel, Vámos Veronika, Rontó Attila, Balogh Ede
17.00 Hiradó - időjárás IHfiTil Prizma
Életmódmagazin Rák
17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie az óceánon 17.50 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális híradó 18.25 Magyarország-Oroszország
Női kosárlabda EB-mér-kőzés
Közvetítés Perugiából 20.00 Csángó asszony
Előadja: Kakuts Ágnes 20.42 Animációs Filmfesztivál - Összefoglaló gWilü össztűz
Aktuális közéleti vitafórum
22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 A TV2 filmklubja Szomszédolás Román filmek bemutatója
Luxushotel 101'' Szereplők: Valentin Po-pescu, Stefan lordache, Irina Petrescu, Irina Movila, Lamia Beligan, Alfréd Demetriu, Vale-riu Delakeza, Maríus Stanescu, Simona Bon-doc, lleana Popescu, George Custura, Liviu Craciun, Mircea Ancca, Mihai Niculescu
19.00 Műsorismertetés 19.05 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld körül...-Rajzfilm 19.40 A sebesség világa 19.45 Az Okavango-delta
Természetfilm 20.20 Zűrös hekusok
Amerikai film 21.55 TV4 autó-motor magazin - Az Indianapolis 500 története - III/3. 22.30 Flex - Könnyűzene
ÉNTEK
Mozi:
16, 18, 20 óra: Hiába futsz
Kanizsai műsor
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Cigányfélóra 11.35 Galeri - XII/3.
Grendel Lajos regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma?-Budakeszin
12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai ügyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Jascha Bernsteln Popper-müveket gordon-kázlk
13.30 Az evangéliumi pünkösdi közösség félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek. Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő - a történelem felvételi körül 15.35 Hitélet és történelem Pannonhalma évszázadai
16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította: Ra-
kovszky Zsuzsa 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Halárok nélkül Az irodalomról 21.05 Parlamenti ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Dominó 23.05 Hangversenymúzeum Ottó Klemperer hangversenyfelvételeiből
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Melódialeltár 8.50 Helykeresi 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Kívánságműsor idősebbeknek 13.00 Hirpercek 13.10 Mit üzen a Rádió? 13.35 Dalaim. Petőfi Sándor
verseiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől - péntekig benne:
14.45 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer
18.30 Walkman. Lírai és groteszk pillanatfelvételek az utcáról 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Alternatív zene 19.35 A családban maradi 20.00 Bravó I Sikerlista 20.30 Fűtől fáig 21.00 Hirpercek 21.10 A csinovnyik halála
Csehov jelenetei 22.00 Musical melódiák jazz-
feldolgozásban 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt. Rádióorfeum
0.15-
4.20 Napforduló - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Elfeledett Irodalom?
(ism.) 10.20 Derűre Is derű
A híd. Kopányi György komédiája (ism.) 10.48 A kamarazene kedvelőinek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.15 Barokk muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak 14.20 Titkos Tortuga - II/2. Peter Matthiessen regénye
15.10 Szimfonikus zene 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Magyar zeneszerzők
műveiből 17.00 Musica Sacra 17.50 Vitezlav Nezval versei 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Mascagni: Parasztbecsület
19.22 Orosz szerzők müveiből
20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Turbók Attila versei 20.20 A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye
21.38 A Rekkenze rézfúvós
együttes játszik 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hi-Figyelő 23.00 Fórum. Korkóstoló 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok
3 SAT
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 3 SAT börze
18.25 ötletek és irányok
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Irány Chicagói
20.45 Állatportré
21.00 Beate S. (sorozat)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Híradó
22.25 Oldalplllantások
22.50 Elenya (film)
SZLOVÁK
SZTV-1 16.40 Telefonos magazin 17.20 Pinocchio (sorozat) 17.50 Tévékaleidoszkóp 18.10 Szlovákia műemlékei 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Televiziós vetélkedő 20.40 A börtönudvar
(am.-kanadai tévéfilm) 22.25 Időszerű események 23.00 Sport 23.05 Film és videó 23.35 Zenés műsor
SZTV-2
18.40 Regionális műsor
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 A Worldnet bemutatja...
20.35 La llnea
20.40 M. Gorkij: Utolsók
A színmű tévéváltozata
21.45 Portréfilm
22.20 „Oh, my God" 23.05 Események
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I 9.00 A Főnök (sorozat)
A látszat csal 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) ÍHHÍ1 Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) A siker útja 2. nüílil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Karrier 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki Itt a főnök? (amerikai sorozat) Hamupipőke 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Gazdag lányok 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Hazai dallamok 21.15 Sylter-történetek (német sorozat) Kakasok 22.15 Forró rágógumi
(sorozat) 24.00 Tinik
(olasz erotikus film) 1.30 A szabadság kulcsai 3.10 Tinik (ism.) 4.35 Baleseti osztály (ism.) 5.20 Rajzfilm
RTL 2 |
6.20 Rajzfilmek
16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Az okos tolvaj
16.30 Móka, kacagás (sor.)
Siker
17.00 Hirek
17.05 Lobo seriff
(westernsorozat)
Merénylet
18.00 Hirek
18.05 Ruk-cuk-játék
18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Gyanús halál 1.
19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Gyanús halál 2.
19.30 Bensőn
(sorozat)
Ki a násznagy?
20.00 Hírek
20.15 Keresztfii a széles
Missourin (western)
21.35 Forró drót (film)
23.10 Örült idők (sorozat)
Kollégák
24.00 Ezek a férfiak (sor.)
0.50 Keresztül a széles
Missourin (ism.)
vox
14.10 Sport
15.05 Testközelben (ism.)
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Hiradó
20.15 Philip Marlowe
(sorozat)
21.15 Tévétükör
22.00 Hírek
22.10 1996 (francia film)
24.00 Hirek
TV 5
6.00 Telereggel 10.00 A világűr meghódítása 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 14.30 Varieté fiataloknak 15.15 A hatok bandája
16.30 Pokoli horgászat 16.55 Oxigén
17.20 Főzőcske
18.00 Kvizmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 A törvény nevében 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 Tudományos magazin 0.45 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Házibuli övezet 2.00 Marljne 3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Ifjúsági magazin 14.00 Vldeogenerátor 16.30 Élővideoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Sorsforduló (sorozat) 20.00 Eco-rekord 20.30 Európa-film 21.00 Napirend 21.30 Arcképcsarnok 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Feleségek a gyanú árnyékában (film)
Kikaptunk, vagy nem kaptunk ki?
Tőlem akárki megkérdezheti, akár hajnali háromkor is, mi lett a magyar-görög futballmeccs eredménye. Rögtön megmondom, hogy úgy megvertek bennünket, hogy máig is azt nyögjük.
De ha azt kérdeznék, hogy Nátóéknál ki-kosarazták-e a külügyminiszterünket, akkor már én sem vagyok ilyen nagyokos.
Micsoda politikai sikernek könyveltük el, hogy több mint negyven év után isten hoz-zádot mondtunk, mikor az utolsó tányérsapkás is kivonult kelet felé... Milyen jól hangzott az a két szó: siker diplomáciai Azután,
hogy a forgatókönyv nem az előre elkészített terv szerint íródott, déli szomszédunk drámai körülmények között próbál osztódni.
Szükségünk van a stabil biztonságra, máris jó magasra húztuk a sorompót az ellenőrzést végző nem hazai rendszámú repülőgépek előtt. Húztak is el felettünk úgy istenigazában, erősítvén bennünk a biztonságérzetet, amikor egy szép májusi reggelen, néhány német lap kezdi emlegetni, hogy a NÁTÓ rakétáira azért mégse számítsunk. No, újságok aztán idehaza is vannak, meg is jelent a válasz, miszerint nekünk nem is
AL NAnYKAN17<sATVl*Z70TíÁT1 i j /IUI M\/~\.i Tl/^u/ll U A m
Kanizsai Stúdió Mozi: 16.30, 19.30 óra: Bumm-bomm D
műsor 20.15 óra: Álmoskönyv június 11. r
13.00 Telebdrze 13.45 DSF-tréning 14.00 Műkorcsolya 15.00 Harley-találkozó 15.30 Különleges sportok 16.00 Vízisí
17.00 Sport a nagyvilágból 18.00 Motorok és legendák 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 20.00 Gyephoki 21.55 Hirek 22.05 Talkshow 22.55 Hírek
23.00 Sport a nagyvilágból
EUROSPORT
10.00 Atlétika 11.00 Labdarúgás 13.00 Tenisz 17.00 Biliárd 18.00 Kerékpársport 18.30 Eurosport-hirek 19.00 Forma-1 21.00 Motorsport 22.00 Kosárlabda 22.30 Ökölvívás
1 PLUS
14.45 Beszélgetés (ism.) 15.03 Visszapillantó 15.20 Amit a nagyi tudott... 15.50 Beszélni tudni kell 16.05 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mestermü 16.45 Filozófusok 17.30 Keleti németek 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Sport / Hiradó 20.15 Újságírók 21.00 Beszélgetés 21.15 Játék
22.50 Ultamaro feleségei
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Orvostudomány 10.30 Tűz a jövőben (ism.) 12.15 Teleszkóp 13.00 Hírek
13.10 Ausztria-kép (ism.) 13.35 Doogie Howser
(sorozat) 14.00 Örökölt szerelem (sor.) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heidi (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Ketchupvámpirok (sor.) 16.30 VIF-Zak 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Testestől, lelkestől
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Zsarumagazln 21.30 Akik csizmában halnak
meg (olasz film) 22.50 Sport 23.10 Hirek
23.15 Zsarumagazln (ism.) 23.25 És akkor meghelsz
(film)
OSZTRÁK 2
17.00 Sport
17.30 Természetfilm
18.00 AH (sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin 20.15 Dokumentumfilm
21.15 Schilling - magazin 22.00 Hirek
22.30 Spike Jones-show 23.15 Madein USA 0.10 Donna Summers
(zenés műsor)
PRO 7
5.50 Automan (am. sor.) Játékok
6.35 Barátom, Ben (am. sor.) Veszélyes barátság 2.
7.00 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Beetlejuice Tapsi Hapsi Flintstone család
8.45 Remington Steele (ism.)
9.40 A szél nem tud olvasni 11.40 Kezdeti nehézségek 12.10 Bili Cosby-show (ism.) 13.10 Perry Mason (am. sor.)
A hamis szobor esete 14.05 Csigalépcső (ism.) íHKIi] Remington Steele (amerikai sorozat) Cirkusz ITUil Booker (krimisorozat)
Apa és fia 17.15 Rajzfilmek Szellemlrtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.35 Kezdeti nehézségek (sorozat) Angyalka 19.00 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Záróünnepség 20.00 Hiradó HilB Modern problémák (amerikai film) Fsz.: Chevy Chase EBEEi Mancuso, FBI(am sor )
Ellenállás 22.50 Éjszakai harcos (amerikai akciófilm)
0.25 Hirek
0.35 T. J. Hooker (ism.)
1.25 Hirek
1.35 Vakrémület (ism.)
3.05 Hirek
3.15 Perry Mason (ism.)
4.05 Csak amikor nevetek
6.00 Barátom, Ben (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kapásjelző 16.20 Maja, a méhecske (ism.) 16.45 A szerelem nem szégyen - Magyar film (ism.) 18.05 Elindultam szép hazámból...-3. rész 18.35 Mondák - Zotmund 18.45 Hirek
19.00 Közép-európai magazin 19.45 Premier plán 20.00 Egy őrült éjszaka
Magyar filmszatíra 70'' 21.10 Üvöltés
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztassl (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Sakk-matt 13.20 Trapper John (sorozat)
Előítéletek 14.15 Szomszédok (sorozat)
Kényszerszabadság 14.45 Bonanza (sorozat)
Annié OToole 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Sebesség 16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék 20.15 Az idő szorításában
(amerikai akciófilm) RHBil Belső elhárítás (amerikai thriller) 0.15 Madame O. lovaglóiskolája
(erotikus film) 1.20 Belső elhárítás (ism.)
kellenek az ilyen-olyan rakéták, még hogy mi éppen ezekből kértünk volna... Aztán most már Manfréd Wörner főtitkár úr Stuttgartban kijelenti, hogy Magyarország számára nem lesz biztonsági garancia.
Tehát 2:1 a NATO javára. De ez riem görög meccs, itt lehet egyenlíteni. Jeszenszky úr el is utazik a helyszínre, és jól megmondta a szemébe Wörner úrnak, hogy mi nem kértünk garanciát.
És lőn Wörner úr arcán szép, széles mosoly, mint akinek esze ágában sincs garanciát ígérni.
Nekem az egészről Bözsi néném haragja jut eszembe majd negyed század távlatából. Szinte galléron ragadva üzente tőlem Lajos
barátomnak, hogy szó sem lehet arról, hogy a lányát hozzáadja. Itt valami tévedés van, Bözsi néni, az én Lajos barátomnak esze ágában sincs nősülni...
- Nincs?!... Hát szóval így állunk?! Ilyen emberrel barátkozol. Rólad is megvan a véleményem. Többet te sem kapod meg a permetezőt, pedig a jövő héten biztos kellene...
Mert Lajos barátom kikosarazása májusban történt. Pedig májusban nem jó dolog kosarat kapni. Sem Bözsi nénitől, sem Wörner úrtól. Az is lehet, hogy tévedek, de valami oka csak kellett, hog^ legyen. Különben miért gondoltak volna rá...
Ok biztos volt! Akkor is, most is.
- gombás -
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel 8.30 Közjáték 8 35—
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: 9.00 Szomszédok
Teleregény (ism.) 9.50 Lottósorsolás HiTíTil Dallas
Amerikai filmsorozat A dolgok nem mennek túl jól Southforkban (Ism.: TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak 11.20 Segítség! 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk 16.40 Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat 17.05 Képújság 1,7.10 Pingu - Német-svéd rajzfilmsorozat Múmin
Japán rajzfilmsorozat Látogatók télen 17.45 Pénzvilág 18.00 Ablak
18.55 „Maradjatok meg szeretetemben I..." fETiTil „Földleknek játszó égi
tünemény" 20.00 Hiradó 20.30 Telesport FTiTTil Dallas
Amerikai filmsorozat A dolgok nem mennek túl jól Southforkban (ism.) 21.35 Panoráma EHEffl Wim Wenders-sorozat Villanás a víz felett (Lightning over water) NSZK-svéd film 83'' (1980) Feliratos! Szereplők: Nicholas Ray, Wim Wenders, Ronee Blakley, Tom Farrei, Ti-mothy Ray, Edward Lachman, Martin Schafer IfltiE Improvizió
Deseő Csaba és barátai
0.35 Hiradó
0.40 Közjáték (ism.)
0.45 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Mese a legkedvesebb fiúról-Rajzfilm 18.00 Dr. Who és a balekok
Amerikai sci-fi 79'' 19.25 Dalekok támadása a Főid ellen - Angol sci-fi 20.50 A nagy postarablás
Magyar-német-lengyel vígjáték 78'' 22.10 Főhlvatal
Amerikai vígjáték 87'' 23.40 Gyilkos bolygó - Sci-fi
6.00-
9.00 Napkelte
15.00 Műsorismertetés
15.05 Alpok-Duna-Adria
Öt ország tartományi és körzeti stúdiójának műsora 15.35 Cigánykerék (ism.) ilüiH Titokzatos aranyvárosok - Belga-francia-japán rajzfilmsorozat -1. rész
16.34 Pop-rock fehéren, feketén
Hazai sztárok klipjei 17.00 Hiradó - Időjárás
17.06 Műsorajánlat 17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Produkciói
Zenévei és lánccal rcntiTi] Orbán Balázs nyomában - Háromszék 2. ÍEETil A TV2 kabarészínháza Forog az idegen... Közreműködik: Bajor Imre, Balázs Péter, Bodrogi Gyula, Bede Fazekas Anna, Csala Zsuzsa, Forgács Gábor, Gálvölgyi János, Heller Tamás, Ka-bos László, Kocsis György, Koós János, Kó-sa András, Lorán Lenke, Nyertes Zsuzsa, Tahi Tóth László, Ullmann Mónika, Verebély Iván, Zentay Ferenc, valamint Ullmann Ottó és kisegyüttese 20.45 Animációs Filmfesztivál - Összefoglaló 21.15 Tipplista
Kulturális ajánlatok EBEa Operettböngésző
Vár a cirkuszporond! 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.22 Műsorajánlat 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Nekem legyen mondva Pesti levegő anno
20.00 Műsorismertetés 20.10 Music TV4 21.15 Arcokésál-arcok
Beszélgetés Kupa Mihállyal (ism.) 22.00 A Sárkányhölgy bosz-szúja
Amerikai-indonéz akciófilm
Fsz.: Cynthia Rothrock ötszörös karate-világ-bajnok 23.40 AC/DC
Zenés beszélgetés
MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
s
ZOMBAT
Mozi: 16, 18, 20 óra: Hiába futsz
Stúdió Mozi: 1630, 19.30 óra: Buirim-búmm 20.15 óra: Álmoskönyv
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, programajánlat 8.25 Kopogtató 8.50 Jegyzet 9.05 Családi tükör 9.35 Polka-parádé 10.05 Ismét a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Szóra érdemes 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.40 Tetten ért szavak Balázs Géza anyanyelvi műsora 14.05 Oxigén
Ökológiai magazin 15.05 Műhelytitkok a közelmúltból
15.35 Debussy: Ibéria - szvit 16.00 168 óra
Felelős szerkesztő: Mester Ákos 17.30 Visszhang
A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Miska bácsi levelesládája
Határok nélkül 20.08 Rádiószínház Vörös bál
Németh Ákos színművének rádióváltozata 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Beszéljük meg I 23.05 A Carpenters és a Mayas együttes műsorából
PETŐFI
4.30 Reggeli dallamok 5.00 Nyújtózkodó 7.30 A szeretet közösségei 8.05 Mindenütt jó... 10.00 Gyerekzene 10.30 Hírvidék 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Operaparádé 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Tükörben 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Ruttkai Éva és Darvas
Iván énekel 14.30 Daráló 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Nagy nevettetők 16.00 Szív küldi... 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Nemcsak zene 17.33 Közvetítés a női kosárlabda Európa-baj-nokságról 18.00 A Tavaszi széltől a Deres már a határig 18.30 Emberek és egyéb... 19.00 Hírek. Idölárás 19.05 Ne féljünk a farkastól I Farley Mowat könyve 20.00 Közvetítés az UTE-Va-sas vízilabda-mérkőzésről
20.30 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirpercek 21.10 Rácsos panoptikum Szélhámos vagy üzletember? 22.00 Euroring-hangverseny
Barcelonában 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt. Automata közönségszolgálat
0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-
5.50 Csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Szellemi zarándokutak 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon
11.25 Csajkovszkij: Szextett 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hang/szin/pad 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Zenekari muzsika 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Házat 17.30 Poggyász 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kortárs zene
Decsényi János műveit bemutatja: Hollós Máté 19.05 Kamarazene
19.35 Szombathelyi Bartók Fesztivál, 1992
közben:
20.05 Hirek. Időjárás 20.10 Vajda János versei 21.20 A kórusirodalom mes-
terműveiböl 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 összkiadás
Arturo Toscanini 1929 és 1936 között készült lemezfelvételei a New York-i Filharmonikus Zenekarral -111/1. rész 23.15 így láttam Kodályt
23.36 Dvorák: d-moll szerenád Op. 44.
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
3 SAT
13.00 Hírek
13.10 Külföldi tudósítások 13.40 ötletek és irányok 14.40 Életem cirkusza 15.05 Gasztronómia 15.30 Kívánságkoncert 17.30 Schöller panzió
(film) 19.00 Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Böhnke és Lange 20.00 Nu (film)
21.50 A kulisszák mögött 22.55 Bábel
SZLOVÁK
SZTV-1 18.05 Ház a prérin
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport
20.05 Mllan Markovlc talk-showja
20.55 Érdekességek magazinja
21.50 Gólok, pontok, másodpercek
22.05 Polip (olasz tévéfilmsor.) 23.50 Rózsaszín sorozat 0.15 Erotikus videoklip
SZTV-2 15.25 Események, kommentárok
16.50 Film, színház, zene,
irodalom 17.35 Könyvmagazln 17.50 Cigánymagazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport 20.10 Lalinea 20.15 Rock Pop, Pozsony, 1993
23.20 Női kosárlabda EB 0.10 Csak arra gondolok 0.20 Események
6.00 BelleésSebastlan(sor.) 6.30 Bob, a szellem (sor.) 6.55 Peter Pan (sorozat) 7.20 Pif és Herkules (sor.) 7.35 Samurai Pizza Cats
(sorozat) 8.00 Játék gyerekeknek 8.20 Pinocchio (sorozat) 8.45 Wish Kid (rajzfilmsor.) 9.10 Beverty HHs Teens (sor.)
Pánik a cirkuszban 9.35 Lucky Luké (sorozat)
Irány Oklahoma 10.00 Hatmillió dolláros család (sorozat) 10.25 Planet kapitány (sor.) 10.55 Thor (rajzfilmsor.)
Kőszőrny 11.15 Sárkányok birodalma
(sorozat) 11.40 Mutánsok (sorozat) 12.05 Winspector (sci-fi sor.) 12.30 Harry és Hendertonék (sorozat) Brett és a káosz 12.55 Bolondokháza (am. sor.) 13.25 Bal Air hercege (sor.) 13.50 Titkos énem (am. sor.)
Gorilla mint bankrabló 14.15 Rendőrségi beszámoló (amerikai sorozat) Biztosítás reiB Knlght Rlder (am. sor.)
Góllát visszatér 2. nüH A csapat (am. sorozat)
Bosszúság mna Jump Street 21. (sor.)
Polgárőrök 17.45 Melrose Place (am. sor.)
Karácsonyi hangulat 18.45 Híradó 19.15 Beverty Hllls 90210 (amerikai sorozat) Esküvő
20.15 Szeiefnes menyasszony
(színházi közvetítés) 22.00 Vad orchideák (am. film) liliE 52 plck-up (thriller) 2.05 Férfiak magazinja 2.30 Vad orchideák (ism.) 4.30 Johnny Chitarra (olasz western)
RTL2
5.45 Specialisták úton (ism.)
7.25 Bravó TV
8.55 Lucky Star
(film)
10.20 A dús lány
(film)
11.50 Gonosz társak
(film)
13.35 Lagardere lovag
(film)
15.25 Amikor boldog vagy
17.15 Kerekek
(sorozat)
18.10 Hírek
18.15 Specialisták úton
(sorozat)
A bosszú angyala
20.00 Hírek
20.15 Nagykövetség
(amerikai film)
21.55 Pankráció
22.15 Bosszúálló angyal
(film)
23.50 Kegyetlen árnyék
(film)
1.20 Elvls
(dokumentumfilm)
vox
13.40 Blabla
14.05 Philip Marlowe (sor.)
15.00 Hirek
15.15 Nem Indulhatok
17.00 Hírek
17.15 Heuréka I
18.00 Hirek
18.05 Idegen világok
19.00 Hirek
19.05 Vadvllág (sorozat)
19.45 Hindi
20.15 Az Igazság
(film)
22.00 Hirek
22.10 100 perc sokféleség
TV 5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.10 Gazdasági műsorok 12.20 Autóvízió 13.15 Vállalkozók műsora 14.00 Afrikai tudósítások 15.00 A könyvem nélkül soha I 16.10 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 20.00 Tengert magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 A természeti katasztrófákról
MUSICTV
18.00 RayCokes
18.30 Zenei újdonságok
19.00 Európai top 20
21.00 Mazsolázás
21.30 Sport
22.00 Soulzene
23.00 XPO
23.30 Beavls és Butthead 1.00 Mari|ne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Koncert 15.00 Jazz
16.00 Utazási magazin 16.30 Természetfilm 17.00 Eco-rekord 17.30 Vldeodlvat 18.00 Színhely 18.30 Arcképcsarnok 19.00 Szívdobbanás (film) 21.30 Európa-film 22.00 Hírek 22.30 Magazin 23.00 Színhely 23.30 Média televízió 24.00 Rock and roll
Egy késszúrást a szívem tájékán, vagy a változatosság kedvéért egy baltaütést a koponyámon. Ugyanis lebeszéltem a jóképínek mondható, enyhen italos, nálam feleannyi idővel fiatalabb férfit tettének elkövetésétől.
János ugyanis e kérdéssel állított meg a kivilágított utcán:
- Nem fél?
- Mitől kellene félnem? - kérdeztem vissza, de abban a pillanatban megéreztem, hogy magyarázattal kell szolgálnom határozottságomról. Nincs vadállat a közelben! Sem mérgeskígyó, sem oroszlán!
- Hát nem állatra gondoltam - okított ki - , hanem arra, hogy leszúrom, vagy baltát vágok a fejébe!
- ? ...És mindez miért lenne jó magának? -érdeklődtem, abban bízva, hogy amíg beszélünk, addig zsebben marad a bicska.
-Ne féljen, én nem vagyok olyan - mentegetőzött -, mint mások, akik 100-200 forintért leszúrnak bárkit. Bár a börtönben vasárnaponként rántotthúst is ehetnék. így meg csak egv szendvicset, ha megszán valaki a vasútállomá-
son. Most is nagyon éhes vagyok. Tudja, nekem senkim sincs, semmim sincs. Azt sem tudom, kik a szüleim. De ne gondolja rólam azt, hogy munkanélküli vagyok...
S így akarva-akaratlanul megismerkedtem egy nevelőotthonban nevelkedett, talán jobb sorsra is érdemes, az életben tengő-lengő fiatalember élettörténetével.
Szerencsémre, hamarosan megérkezett értem a családom, s épp bőrrel, autóval hagyhattam el e kellemetlen egérfogót.
Amúgy a virágillatban úszó májusi este még nem fordult át az éjszakába.
E röpke intermezzó jutott eszembe tagnap este, amint a tv a „Nők a Gulágon" címií dokumentumfilmet sugározta, s ma reggel is, amikor az egyik pécsi játszótéren történt csoportos nemi erőszakról olvastam az újságban. De folytathatnánk a felsorolást. Tanítanunk, taníttatnunk kellene az embereket még gyermekkorukban, hogy felnőhessenek és emberre válhassanak.
De hol, hogyan, s kik legyenek a tanítómesterek? Bakonyi
MISKOLCI MJanyagtelddgozó Rt
Otthon a természetben, természetesen otthon
Megúsztam
KANIZSA TV 8 óra: ATV-Víkend magazin 13 óra: ATV Ifjúsági magazla
JÚNIUS 12.
n
öZ
8.4S DSF-stúdIA 9.50 Sport a nagyvilágból
12.00 Aerobic 12.30 Sport i nagyvilágból 14.30 Motorok ós legendák 15.30 Sport i nagyvilágból 17.55 Hírek
18.05 Teuék mosolyogni I 18.55 Hirek
19.00 Műkorcsolya / Hírek 20.05 Röplabda VB 21.55 Hirek
22.05 Sport - kerékpár
22.55 Hírek
23.00 Golf
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Nemzetközi motorsport 10.00 Motorkerékpár 10.30 Kosárlabda 11.00 Kosárlabda 13.00 Tenisz 18.00 Gólt 20.00 Kosárlabda 22.00 Ökölvívás
1 PLUS
14.00 Hobbisarok 14.45 Utazási magazin 15.15 Vasutak (sorozat) 15.45 Esetről esetre 18.45 Zenés beszélgetés 18.00 Hivatások 18.30 Hirek 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Beszélgetés 20.00 Híradó 20.15 A pornóvadász (film)
21.50 Száz mestermű 22.00 A négyszög (film) 23.05 Talkshow
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Emlékezés (ism.) 10.15 Euroturlzmus 10.30 A titkos ügynök (ism.) 12.30 Halló, Ausztriai-halló, Bécsi (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Az első randevú (film) 15.10 Most vagy soha 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 Ausztria-kép 18.30 Testestől, lelkestől
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Aki át mond... 22.00 „Arany" lányok (sor.) 22.25 Kőkemény pillantás 0.05 Az é|szaka, amikor razzia volt Mlnskynél (amerikai filmvígjáték) 1.40 Hirek 1.45 Ex libris
OSZTRÁK 2
14.40 Szereti ön a klasszikusokat? 15.55 Tisztelt ház 16.55 A kastély ural (sor.) 17.45 Ki akar engem? (sor.) 18.00 Sport 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Tűz a jövőben (am. film) 21.55 Hirek 22.05 Labdarúgás 22.50 Jelenetek egy házasságból (svéd film) 0.25 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
PRO 7
6.30 Lassie
(amerikai sorozat) Ugrás a szikláról 6.55 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentumfilm-sorozat) 7.40 BretMaverlck (sorozat)
Az elnök lova 8.25 0rha|ótöröttak (amerikai sorozat) Ócskavas 9.20 Hagyma Jack (ism.) 11.05 Modern problémák
(Ism.) 12.45 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Csak igy tovább 13.15 Bookar (ism.) 14.05 Vadállatok birodalma (ism.)
15.00 Automan (ism.) 15.50 A vörös félhold kalóza
(olasz kalandfilm) ICTcTil A Mester
(amerikai sorozat) A vak szemtanú 18.20 Az Inkák titka • (olasz-német kalandfilm) 20.00 Híradó ETiTB A smaragd románca (amerikai kalandfilm) 22.25 A fekete mamba
(olasz krimi) Hcl3i1 Kőkemény ötös (amerikai sorozat) Rablás 0.40 Hirek
0.50 Kentucky sült mozi
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Donald Sutherland 2.10 Bret Maverick (ism.) 3.00 Hirek
3.10 Mozgó kórház (ism.) 3.35 Isten Ágnese (ism.) 5.05 Gene Bradley (sorozat)
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Famllyfest''93
17.10 Nótaszó
17.30 Nlls Holgersson (ism.)
17.55 A labdarúgás története
IX/7. rész 18.15 80 nap alatt a Föld körül Wllty Foggal-26/6. 18.45 Hirek
19.00 Lady és az útonálló
Angol kalandfilm 90'' 20.30 Operettest a Vigadóban
2. rész
21.45 A polip -VI/2. rész
SAT 1
6.55 Ég és föld között 7.25 Caplto?-játék 7.55 Popcornla (sorozat) 8.30 Sllverhawks (am. sor.)
Üstökös 9.00 PeterPan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.30 Superboy
(amerikai sorozat) 10.00 Drops-játék 10.30 Gazdasági fórum 11.00 Szerencsekerék (ism.) 11.40 Jakab (német film) 13.10 Az ördög ezredes (film)
Fsz.: Curd Jürgens 15.15 Folytassa, rendőri (angol filmvígjáték) 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit 18.00 Állatportrék 18.35 Mlke Krüger-show 19.30 Szerencsekerék 20.15 Végzetes felvétel (film) 22.00 KI a legjobb férd? 23.00 Kivánságfilm 0.45 Madame O. (ism.) 2.10 Kivánságfilm (ism.) 3.55 Végzetes felvétel (ism.)
6.10 Falutóvé - faludoktorral, gyógytornával 6.30 A Raggal
Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenemi
Református ifjúsági műsor
Korhatár nélkül A Micimackó-klub délelőttje
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika
Francia rajzfilmsorozat
Amerikai
Cimbórla
Telefonos vetélkedő Marian kisasszony és az ő vidám cimborál
Angol filmsorozat XII/12. rész: Rohadt Rózsa 2. Zöld béka
Környezetvédelmi magazin gyerekeknek Családi fényképek Kanadai kisfilm Nyári vihar 11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 12.00 Tóvémaglszter 13.30 XXL
Könnyűzenei híradó mm Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat Két nő Texasban Főszereplő: CarloStau-fer - Miroslav Nemec
ÍSörös Sándor) íssön a hasára I tüKTil Családi mozidólután a Dlsneyvell Utánam, fiúk I Amerikai film 131'' 17.50 „...az én váram" Lakáskultúra mindenkinek 18.15 Hőmérő
Politikai show-műsor 19.10 Szerencsekerék 19.40 Jó éjszakát kiván a
Disney I 20.00 Hiradó 20.30 Telesport ETflETi] Ishtar 108''
Amerikai film (1987) Chuck - Dustin Hoffman (Rátóti Zoltán), Lyle -WarrenBeatty (Gáti Oszkár), Shire - Isabelle Adjani (Györgyi Anna), valamint Jack Weston, Carol Kane, Charles Grodin 22.35 Top-show
Külföldi sztárvendég: Kylie Minogue 23.35 Közjáték (ism.) Httlil Monty Python Repülő Cirkusza
Angol abszurd tévésorozat - 45/5. rész Feliratos! 0.10 Hiradó
6.00-
8.00 Napkelte 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 Frici, a vállalkozó
szellem (ism.) 9.00 Vannak vidékek legbelül...
Honismereti, hagyományőrző műsor fiataloknak 9.31 Poptár 10.00-
13.00 A Páneurópai Kulturális Fesztivál 13.00 Familla Kft. (ism.) 13.30 Sorstársak Sakksuli
öt gyerek és a homokmanó-Angol tévéfilmsorozat - VI/4. rész
14.24 Műsorajánlat-Időjárás 14.29 Az állatok védelmében
Kudllk Júlia műsora 14.44 Én táncolnék veled...
6. rész: Shake 14.55 BVSC-Szeged
Férfi vízilabda-mérkőzés-Közvetítés a Sző-nyi útról 16.00 Autó-motor
Savaria táncverseny Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat A gonoszság gyökere Az utolsó kecskefejü madár
17.50 Műsorajánlat-Időjárás niffii! Knlght Rlder
Amerikai tévéfilmsorozat A bajnok 47'' 18.53 Műsorajánlat 18.55 Nahát?l - Mozik 1. nana Petrocelll
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat Beszámithatatlanság okán 48'' 19.58 Műsorajánlat 20.00 Animációs Filmfesztivál - Összefoglaló 20.15 Zene-óra
Savaria táncverseny 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás
22.25 Telesport Benne:
Női kosárlabda EB-mér-kőzés
Közvetítés Perugiából, felvételről
17.30 Babar: Az édesvízi tengeri szörny
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Állati élet: Jön a farkas!
Angol természetfilm 51'' 19.00 Ágyúgolyó futam 2.
Amerikai vígjáték 104'' 20.50 Baseballbecsület
Amerikai vígjáték 116'' 22.50 Hóbortos hétvége
Amerikai vígjáték 95'' 0.30 Érzéki kalandozások 2. Fr. erotikus magazin 26''
Czene Csaba versei
Egy Tuskónak
Levakarom kérgedről végleg magamat Irántad mindössze a szánalom maradt...
Vagyunk
Minden ölelésed
összes szorítását -Szürke napjaink csalárd hazugságát -A huszadik század minden vajúdását -Erezzük együtt - mert együtt szenvedünk Ez létünk - és valós jelenünk
ASÁRNAP
Mozi: Stúdió
16, 18, 20 óra: Hiába futsz
Mozi: 16.30, 1930 óra: Bumm -bumm
Kanizsai műsor
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvünk
Lőrincze Lajos műsora (ism.)
8.30 Népdalfeldolgozások
kamaraegyüttesre 8.45 Műsorismertetés, programajánlat 9.05 Világéra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 10.05 Református Istentisztelet közvetítése 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja
12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a
Föld körül 12.50 Vasárnapi gondolatok 13.05 Énekeljük együtt I 13.15 A szülőföld muzsikája 14.05 Szonda
Tudományos magazin 14.35 A Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekar játszik
15.05 Magyarországról jövök...
16.10 Müvészlemezek 17.05 Kilátó
Világirodalmi magazin 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Régi magyar muzsika 20.05 Azok az orgonás évek
Sebestyén János műsora
21.05 A magyar irodalom története 1945-1991
9. rész 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót
Bánfalvy Béla hegedül, Lantos István zongorázik
23.45 Spanyol táncok
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Zenés szórakoztató vasárnap reggel - ...és természetesen sport 8.05 A gólyakalifa
W. Hauff meséjéből írta Végh György 8.48 Muzsika gyerekeknek 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Gospel magazin 10.00 Neveletlenek 11.00 Hirek. Időjárás 11.06 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Életreform - magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Táskarádió 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Látogatás a múltunkban
16.00 Poptarisznya
Közben: Közvetítés a női kosárlabda Európa-bajnokságról
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. időjárás 20.00 Maradok tisztelettel 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hirpercek 21.10 A Rádió Dalszínháza Melibea és Calisto szerelme
Fernando de Rojas drámájából írta Erdődy János
22.28 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt-Ladányi Ferenc
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Matthias Elsenberg
orgonán játszik 9.05 Operafelvételekböl 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság
10.50 Népzenei felvételekből 11.05 Európa hangversenytermeiből
közben:
11.47 Vajda János versei 12.02 Hírek. Időjárás
12.51 Botka Valéria vezényel 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Róbert Riefling zongorázik
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Jubilate Deoi 15.00 Vonós versenymüvek
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Társalgó (ism.) 16.55 Beszélgetés Bach BWV.
75. sz. kantátájáról 17.25 Bach: 75. kantáta 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Liszt-zongoraművek 18.27 Monteverdi operáiból 19.00 Szemle (ism.) 19.35 Kamaramuzsika 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Tetten ért szavak (ism.) 20.20 Hangversenykülönle-
21.35 Haydn: C-dúr szimfónia No. 82. 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Csirkelej
Spiró György tragédiája 0.27 Hirek. Időjárás 0.30 100 éve írták
3 SAT
13.00 Hirek
13.10 Pillantás a hétre
13.55 Beszélgetés
15.10 Jancsi és a varázsbab
16.30 Természetfilm
17.00 Az évszázad közepe
17.30 Állatbarátok magazinja
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hírek
19.10 Törzsasztal
20.15 Irány déli
21.40 Hétköznapi történetek
23.05 A felügyelő (sorozat)
24.00 Irodalom mindenkinek
SZLOVÁK
SZTV-1 17.20 Egyházi műsor 17.45 Egyházi magazin 18.30 A Flintstone család
(amerikai rajzfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport 20.03 Zenés vetélkedő 20.50 A főváros
(angol tévéfilmsorozat) 21.45 időszerű események 22.05 Gólok, pontok, másodpercek
22.15 Labdarúgó-magazin 23.05 Kerekasztal-beszélgetés
SZTV-2 18.05 Kanadai mozaik 18.35 Receptek 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Segélyhívás 20.35 Lalinea 20.40 A kamera mindkét oldalán
21.15 Női kosárlabda EB 22.15 Eszterkönyv
(magyar filmdráma) 23.40 Események
6.00 Játék gyerekeknek 6.15 Beverly Hills Teens
(ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros család (ism.) 7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye
(sorozat) 9.00 Hanna-Barbera parti 9.30 ScoobyDoo
(am. rajzfilmsorozat) 10.00 Művészet és küldetés 10.05 Csodálatos nő (amerikai sorozat) Titkos fegyver ffliTil Vissza a múltba (sor.)
Énekelni mindenáron íCTíTil Tequila és Bonetti (sorozat) Bombatámadás ítüEl Az apám földönkivüii (sorozat) Evie mindent tud 13.25 A Munster család (sorozat)
Három szörny, egy baby RflEEl A rejtelmes sziget
(francia film) , 15.50 Flash (am. sor.)
Elektromos lelkiismeret 16.50 Északi-pari (akciófilm) 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Rudi Carrell-show 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Forma-1 0.50 4-es csatorna 1.25 Borzasztó kedves család (ism.) 2.00 Ki itt a főnök? (ism.) 2.30 A Főnök (ism.) 3.25 Beszélgetés (ism.) 4.15 Robbanékony (ism.) 4.40 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
! RTL 2 !
5.40 A szép Brummel
(film)
Fsz.: Stewart Granger,
Elizabeth Taylor
7.25 Az android (thriller)
9.10 Elvis (ism.)
11.05 Nagykövetség (ism.)
12.50 Bravó TV
14.25 A nö arca (film)
Fsz.: Joan Crawford
16.15 A szép Brummel (ism.)
18.10 Hirek
18.15 Az android (ism.)
20.00 Hírek
20.15 Fehér feketében (film)
Fsz.: C. Thomas Howell
22.00 Gengszterek sofőrje
(amerikai akciófilm)
Fsz.: Ryan O''Neal
23.35 Ezek a férfiak
(sorozat)
Esélyek
0.25 A nő arca (ism.)
2.10 Bosszúálló angyal
(ism.)
3.45 Fehér feketében (ism.)
5.25 Ezek a férfiak (ism.)
vox
13.15 Álomcsapat (ism.)
14.05 Vox-box (ism.)
15.10 Tánc VB
17.00 Hírek
17.15 Szülők magazinja
18.00 Hirek
18.15 Utazási magazin
19.00 Hirek
19.15 Kémek (sorozat)
19.45 Hiradó
20.15 Pihenőhely
(film)
22.05 Hirek
22.10 A macska (film)
24.00 Hirek
TV 5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító 10.30 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 14.30 Nem kell álmodoznll 15.30 Hegymászók magazinja 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Vidám hétvége 20.00 Hétről hétre 21.30 Játékfilm 23.00 Filmes magazin 0.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
14.00 Sport
18.00 Hétvége
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavis és Butthead
23.30 Headbangers Ball
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Vldeogenerátor 15.30 Bonanza (am. sorozat) 16.30 „Fekete" sorozat 17.30 Dokumentumfilm 18.00 Európa-magazin 18.30 Riport 19.00 Üzleti bét 19.30 Európa-magazin 20.00 Ez Elvis II.
(film) 22.00 Hirek
22.30 Moszkvától nyugatra 23.00 Jazz 24.00 Magazin 0.30 Vldeogenerátor
Czene Csaba versei
tonidzso
yégnélküli sivatag Újra bezárt körök Ez egy új vonulat Bár a közlésmód örök
Tapogatunk vakon Süketen és némán Görcsöktől kínlódunk S tátogunk némán
Aggódva várjuk
- a fejleményeket Rovarhad falja
- meggyötört testünket
Almot adtál
Arctalan kezdetre nézek A vér arcomból kifut Senkit sem láttam ragyogni még Ma „Overdózis" nem létezik Görcsben telepszem magamra Házam a félelem háza Tüdőm a falra fut
Az ablakomban álló szörnyszülött A félelem jegyszedője Sohaseménem neki esik... Gyógyul hallgatásom Megvettem örömsikolyom! Ezért indultam - ezt akartam
Vágyom rád örök Istenem...
Stúdió Mozi: 20.15 óra: KANIZSA TV 12-16 óra:
12.15 Utazási magazin 12.45 Luxus-sportok 13.15 Sport a nagyvilágból 15.00 Tenisz 17.00 Műkorcsolya 17.55 Hirek 18.05 Motorsport 18.55 Hirek 19.00 Akciósztárok 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hirek
20.05 Tessék mosolyogni I 21.00 Labdarúgás 22.55 Hirek 23.00 Sport-golf
EUR0SP0RT
9.00 Jégkorong
10.00 Autó-motor sport
12.00 Motorkerékpár-sport
15.30 Forma-1
16.00 Tenisz
18.00 Golf
19.00 Atlétika
20.00 Forma-1
22.00 Motorsport
24.00 Kosárlabda
1 PLUS
14.00 Szóváltás 14.45 Utazási magazin 15.50 Orient-expressz (sor.) 16.50 Európa-magazin 17.15 Sajtó-klub 18.00 Hirek 18.05 Különlegességek
show-ja 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Dokumentumfilm 20.00 Hiradó
20.15 Szórakoztató műsor 21.20 Sir Colln Davis 22.20 A titkos partner
(film)
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.15 Vigyázat, kultúrai
10.15 Természetfilm (ism.)
11.00 Sajtóóra
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Tájékozódás
13.00 Hirek
13.10 Természetfilm
13.40 Királyi keringő
(osztrák film)
15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat)
16.10 Tiny Toon kalandjai
16.35 Nincs folytatás
17.00 Minihirek
17.10 Humberto cirkusz (sor.)
18.00 Hirek
18.05 X-Large
18.30 Testestül, lelkestől
(sorozat)
19.30 Hiradó
19.48 Konfliktusok
20.15 Sára
(amerikai film)
22.00 Roland Rainer-portré
22.45 A vallomás (film)
0.55 Hírek
OSZTRÁK 2
10.15 Eszter és a király 12.30 Oldalpillantások 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.30 Dokumentumfilm 15.00 Sport
16.30 Szórakoztató műsor 17.15 Idősek klubja 18.00 AH (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 19.48 Sport 22.10 Apának sikerül
(sorozat) 22.35 Húsgombócok (film)
Álmoskönyv Tévé-plusz
PRO 7
5.45 Lassie
(amerikai sorozat) A golyó 6.10 Világszafari (sorozat)
Cserebere 6.55 Bret Maverick (sorozat)
Nyugtalan idők 7.45 Ürhajótőrőttek (amerikai sorozat) A börtönigazgató 8.40 Bukott fickó
(amerikai film) 10.30 A riksa
(kínai film) 11.55 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Csodás gondolat 12.25 Bili Cosby-show (ism.) 13.20 A Mester (ism.) 14.15 Világszafari (ism.) 15.10 Jeannle-ről álmodom
(amerikai film) 17.00 Angelika és a szultán (francia-német-olasz film)
Fsz.: Michéle Mercier, Róbert Hossein
nana Matiock
(amerikai krimisorozat) Holttest a kikötőben 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Hiradó ETiWE Állj kl mellettem I
(amerikai film) 22.00 A becsület törvénye
(ausztrál akciófilm) Rana Kőkemény ötös (amerikai sorozat) Felnőtté válás 0.25 Hirek
0.35 A vörös félhold kalóza
(ism.) 2.00 Hirek
2.10 Bret Maverick (ism.) 3.00 Hirek
3.10 Mozgó kórház (ism.) 3.35 A riksa (ism.)
16.05 Évforduló 16.10 Békérevárva-dok.-film 16.50 Világkórus ''91 17.35 Fekete Villám kalandjai Kanadai-francia tévéfilmsorozat 18.00 Magyar évszázadok 18.20 Mesesarok 18.35 Postabontás - Hírek 19.00 Tiszta Amerika
Magyar film (1987) 119'' 21.00 Látogatóban András Károly politológusnál 21.20 Fiatal művészek hangversenye
SAT 1
5.55 Állatportré (ism.)
6.20 Popcornia (ism.)
6.55 Superboy (ism.)
7.25 Asztrodlnók (ism.)
7.55 Folytassa, rendőri (ism.)
9.35 Az ördög ezredese
(ism.)
11.45 A hegyek varázsa 12.15 A mindenható nyomában
12.45 Keresztül a galaxison, és azután balra (sor.) 13.20 Black, a fekete villám 13.50 Timber Jack (western) 15.25 Találkozás az ördöggel Fsz.: Spencer Tracy, Frank Sinatra 17.40 Mallbu vizi mentől (amerikai sorozat) A pénz hatalma 18.30 Hirek 18.35 Labdarúgás 19.30 Szerencsekerék 20.15 Az utolsó határ
(amerikai film, 11/1.) 22.00 Beszélgetés 23.25 24 óra 23.55 így láttuk 24.00 Találkozás az ördöggel (ism.)
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csengery u. 82, Tel.: 313-040/1672, Fax: 310-121
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi Üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi
titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fa*: 311-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 313-040/1672,
310-121 Kálmánné). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek.
Nk-91 Osztrák cég alumínium üzemanyagtartályok hegesztéséhez magyar cégeket keres. Tartálynagyság 1300*500x190 mm, lemezvastagság 2,5 mm.
Nk-92 Horvát cég üzlettársakat keres Magyarországról,
akiktől venne szalámit, sajtot és sonkát. Továbbá vevőket keres zippzárra.
Nk-93 Svájci cég szUikongumi termékek, tömítések eladására
kereskedőt, magyarországi továbbfeldolgozásra gyártót keres.
Nk-94 Indiai cég képviseletet vállalna műszaki termékek indiai
és ázsiai eladására. (CNC vezérlések, automatizálás, motorok, termisztorok stb.)
Nk-95 Osztrák cég hidegsajtolt acéltermékek és/vagy süllyesztékes, kovácsolt termékek gyártására keres gyártót.
Információ: MEDICAL CHINA
Nemzetközi Gyógyászati és Kórházi Műszerek, Berendezések Szakvására Peking, 1993. június 2-8.
7.50 8.00
11.00
6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát I Mosómacik Amerikai rajzfilmsorozat Az elásott kincs „így szól az Úri" A Biblia üzenete Közjáték FiliT?, Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat Az idő (ism.) 8.30 Vasárnapi turmix Hazanézö
Zenebutik - Zenehid A 700 éves Svájc Csendül a nóta Gazdag part Costa Rica lEHTil Arthur C. Clarké titokzatos világa Angol ismeretterjesztő filmsorozat - XIII/8. A kövek rejtélye 15.00 Sopianae Open - nemzetközi nyílt golfbajnokság 15.40 „Familyfest ''93"
Az egyesült világért 16.35 Örömhír - A baptista
egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Démonasszony akcióba lép Wlldslde
Amerikai filmsorozat VI/4.: Ne hagyjuk felégetni az otthonunkat I Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A robbanó buborék Álomkobold nyomában (Ism.: hétfő, TV1 9.00) 18.45 Szerencsekerék 19.20 A Hét 20.00 Híradó 20.20 Telesport 20.25 Vázák meséi
Kentaurok lakomája 20.45 Sztáro(c)k-BrianMay EME A vidéki lány KSü Francia-svájci ZáB film (1981) 107''
Ezredvégi beszélgetés Vámos Tiborral Közjáték (ism.) 23.45 CurtisBlowésaGrand-master Flash
23.10 23.40
HB0
17.30 Babar: Királyi kísérlet
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Rendőrakadémia 3.
Amerikai vígjáték 80'' 19.30 Rendörakadémia 4.
Amerikai vígjáték 84'' 21.00 Bukott zsaruk
Amerikai akciófilm 116'' 23.00 Az Ipcress-dosszié Angol krimi 103''
7.00 Napra-forgó 8.00 Műsorismertetés 8.05 Videák - Magazin IflKTii Töpszli malac kalandjai Angol bábfilmsorozat Makk Mester Magyar bábfilmsorozat Ric, a holló Német rajzfilmsorozat Varjúdombi mesék Magyar mesefilm 9.00 Telejáték
A bábu meg a gomb 9.12 Ünnepi ének-Űrnapja BÜB Kakaókoncert 9.55 Elektor kalandor 10.00 Három kívánság tliütil Gólyahír 11.20 „Mily kedves a Te hajiékod"
11.50 Ameddig a harang szól 12.00 Nótaszó a Kalocsa csárdából
12.15 Gazdaképző 12.45 SOrSok 13.25 K+P
13.45 Műsoreiőzetes
Időjárás 13.50 Országjáró sulibull 14.30 ...és még egymillió lépés -XVIII/8. rész: Megy a csapat Kanizsára (ism.)
15.16 Műsorajánlat-Időjárás 15.20 Mese Szaltán cárról 15.43 Magyarország-Ausztria női röplabda EB-selejtező
16.43 Geopolis
Brazília: kl következik? fHEIi] Delta 17.55 Műsorajánlat 18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
18.30 „Költő, felelj I" Nagy Gáspár 18.35 Műsorajánlat - Időjárás 18.40 Mese a karosszékben
Szvafadu Kvahu 18.43 Vízipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat Vendégek a tóban (ism.) 18.55 Família Kft. flHETi] Kulcs a Manderley-házhoz, avagy fedőneve Rebecca Amerikai tévéfilm II/2. rész 100'' 21.15 Ünnepi ének (ism.) 21.20 Animációs Filmfesztivál - Összefoglaló 21.50 Telesport Benne:
Női kosárlabda EB döntő mérkőzés
_ TV Plusz _
12.05 Alice csodaországban 12.40 Harc az infarktus ellen, komputerek a filmgyártásban, gözmozdony, újság vakirással, bolondos sportok 13.25 Francia tájakon 13.45 Sportcsemegék 14.15 A kincs - Am. film
/m& VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX
MISKOLCI MOanyagMddgozó RL
Dél-Zalai Üzemigazgatóság 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentéi: 11-442
- gázszolgáltatás
- gázömlések elhárítása
- gázkészülékek javítása
- gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése
- belső gázszerelések
A Flair kertibútor-család egy fair ajánlat!
3 év garanciával kínálunk
- 10 fajta asztalt
- 11 féle széket
- napozóágyat, zsúrkocsit, lámpákat
- gyermekoútort
- virágládákat.
Képviselet: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. "el./fax: <
Teí./fax: 93/310-360
KANIZSA
ÁRUHÁZ
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
SRLft K0RTR0LL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, s^msi és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
a cosinus - Sootcr''$ üzletház
(Nagykanizsa, Fő út 9.) április 6-30. között KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁST TART.
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
TREND KFT
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/11-457 vagy 12-277 Fax: 92/73-279
Ujabb meglepetés a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN
május 17-től május 29-ig GYERMEKNAPI akció indul Johnson & Johnson babaápolási termékekből.
Minden vásárlás után ajándékcsomagot nyerhet.
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
. június 4.
| KANIZSA
TISZTELT ELŐFIZETŐNK!
Örömmel tájékoztatjuk, hogy 1993. évben ismét megjelenik a Zala megyei Telefonkönyv.
A telefonkönyv az 1992. évihez hasonlóan egy általános részből és egy szakmai részből (Arany Oldalak) áll majd.
Kérjük Önöket, hogy az új telefonkönyvben megjelentetni kívánt adataikat személyesen vagy postán a Zala Megyei Távközlési Üzem címére (8901 Zalaegerszeg, Köztársaság u. l/A. Pf.: 62.) legkésőbb június 14-ig bejelenteni vagy megküldeni szíveskedjenek.
Kérjük továbbá azokat a társadalmi és közintézményeket, melyek neve vagy címe átalakulás vagy politikai változás miatt módosult, pontos adataiknak közlését olyan részletességgel tegyék meg, hogy az előfizetésükben lévő minden telefonállomás pontos szervezeti funkciójára és címére térjenek ki. Az előfizetői bejegyzések (név, cím, irányítószám, kapcsolási szám, foglalkozás) egyszeri megjelentetése ingyenes. Telefonkönyvi bejegyzéssel kapcsolatos kérdéseikre ügyfélszolgálati irodáink felvilágosítással szolgálnak.
Zala Megyei Távközlési Üzem
I
26 j||! KANIZSA 11 1993, június 4,
KANIZSA ÁSZ-a, családja és egyéb állatfajták...
Az ÁSZ-asztalnál, asztalfőn ülve találom - szomszédságában a babosrépával vitézül küzdő polgármesterrel -, éppen egy cukortorta''-darabot majszol. Kérdésemre közli, hogy még tíz percet áldoz a kulináris élvezeteknek, utána készséggel áll rendelkezésünkre. Kanizsa ÁSZ-a, Hivekovics Akos nyugodtan, feltűnés nélkül táplálkozik. Aztán belekezdünk.
- Mondd, Akos, mióta érdekelnek a tücskök-bogarak... szóval a Családom és egyéb állatfajták?
- Na igen, ez az, a Családom és egyéb állatfajták. Ezt a könyvet nyolc éves koromban kaptam meg, amikor már volt egy papagájom, és fantasztikus élmény volt, hogy van egy házimadaram. Aztán a Durell-könyv hatására kezdtem el igazán érdeklődni a természet iránt, hiszen a könyvben Gerald összeszedett tücs-köt-bogarat, én pedig megpróbáltam utánozni, hogy megtudjam, milyen élete lehetett a főhősnek. Később egyre több élőlényt vittem haza, vizsgálgattam őket és rájöttem, milyen értékek rejlenek bennük. Utána elkezdtem természetvédelemmel foglalkozni, bekapcsolódtam a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkájába, az egyesület fenékpusztai táborába jártam gyakorlati teendőket vizsgálni. Sikerült belépnem az angliai Jersey Vadvilágmegőrző Alap - Gerald Durell egyesülete - Dodo klubjába, amely a fiatalok klubja, most decembertől pedig már alapítványi tag leszek, így remélem hozzájutok nemzetközi természetvédelmi összeköttetésekhez is.
- Konfliktusba nem kerültél a gyüjtöszenvedélyed, a megszállottságod miatt?
- Nem. Végülis mindenkinek érdeke, hogy a saját környezetét védje. A szüíeim pedig olyan beállítottságúak, hogy gyakran túrázunk együtt, segítenek a munkámban. Mikor hajnali négykorTötkor kellet kelni fiókákat etetni - például amikor széncinege fiókákat neveltem - segítettek, sőt
ban még eléggé elmaradott a természetvédelem, ezért az expedíció célja felmérni a madárállományt, hogy mit érdemes és kell védeni, és megpróbálunk egy javaslatot elkészíteni, hogy milyen formában lehetne a természetvédelmet erre a területre kiterjeszteni.
- Az iskolában soha nem okozott problémát a szenvedélyed, nem hátráltatott a tanulásban?
- Minden tavasszal megyek fészket őrizni - általában parlagi sas-fészket - és akkor egy hétig hiányzom az iskolából, de mindig szívesen elen-
felkeltek helyettem. Kedden a kiskanizsai repülőtéren fogtak egy egerészölyvet, aminek a fél szárnya vállból hiányzik, most otthon gyógyítgatom -ma a szüleim etetik, gondozzák, mivel az ÁSZ miatt nem érek rá. Szóval sokat segítenek, de másokra is számíthatok. így például a madártani egyesület zalai csoportjából Palkó Sándorra, Darázs Zsoltra, akik gyűrűzök a fenékpusztai táborban és Molnár Lászlóra, aki az expedíciónkra is eljön.
- Hova és milyen célból indultok útnak?
- Ez egy egyhónapos expedíció Lettországba az Eugorei Természetvédelmi Területre, amely úgy jött létre, hogy Anglián keresztül kapcsolatba léptem egy lett sráccal, s vele okoskodtuk ki, hogy oda kellene menni. Azért érdekes, mert ott van egy kiterjedt nádas az Eugorei-tó körül, ez két kilométerre van a Baltitenger partjától - tehát egy olyan élővilágot feltételez, amelyet érdemes vizsgálni. A tó madárvilága, a tenger másféle különleges madárvilága és az egészet körülveszi egy fenyveserdő, amelynek szintén jellegzetes állatvilága van, ennek folytán a három különböző életközösséget egy helyen tudjuk vizsgálni. Lettország-
gedtek. A Batthyány Lajos Gimnázium 3. F. osztályába járok, vannak tanáraim, akikkel együtt túrázunk, a biológiatanárom ugyan nem természetjáró, de rengeteget segít, a megyei OKTV-n harmadik helyezést értem el idén biológiából.
- Mi leszel, ha nagy leszel?
- Elsősorban biológusi pályára készülök, de nem kutatónak, hanem inkább etológus - viselkedéskutató - vagy ürülékvizsgáló szeretnék lenni.
- Ez utóbbiban mi a szép, mi az érdekes?
- Abban nagyon sok érdekesség van: meg lehet állapítani, hogy melyik állaté, mit evett, mennyit evett és miért, a táplálék összetételét lehet vizsgálni. Ha mondjuk kiirtottak egy tölgyerdőt, akkor az eddig ott élő és tölgymakkal táplálkozó egerek mit fognak enni... és ilyen dolgokat lehet vizsgálni.
- Milyen volt a benyomásod a műsorról, saját magadat tudtad adni a felvételek és az élö adás közben?
- Biztos, hogy maradandó élmény lesz a műsor, a felvételeken pedig kint voltunk a területemen és ott el tudtam mondani, hogy mit próbálok elérni.
- Mit szóltál a többi ÁSZ-jelölthöz?
- A maga nemében mindenki szívvel-lélekkel csinálja, amit csinál és nem azért, mert jó poén. Mindegyiknek megvan a maga értéke, biztos, hogy értékes mindenkinek a munkája.
- Ha te nem vagy közöttük, kinek adtad volna a díjat?
- Szerintem mindegyikük-
Együtt a főszereplők. Palló János, Inkovics Balázs, Hivekovics Ákos (ÁSZ), Cs. Kovács Balázs, Egyed Rita (Ifi-torony), Dr. Kereskal István polgármester és Geszti Péter műsorvezető
Akkor kezdődjön a műsor. Gregorich András szerkesztő és Geszti Péter műsorvezető
1993. június 4.
|[ KANIZSA |
ii
Hogy is van ez?
A meccsről együtt indulnak haza, és mint mindig, most is csak a sörözőig jutnak el. ők, az egyívású ötvenesek. Velük tartok. Körülüljük az asztalt és folytatjuk a beszélgetést. A téma mindig ugyanaz: a régi idők focija.
„Bezzeg... bezzeg... bezzeg!" Igen, ők másképpen rúgták a „bőrt". Szerettek focizni.
- Én az NTE-ben kezdtem kölyök koromban, minden délután kinn voltam a pályán - mondja a hajdani neves csatár. Emlékszem, egyszer apám nem akart elengedni Zalaegerszegre, mert nem ástam föl a kertet. Képes voltam éjjel fölásni, hogy másnap elmehessek a meccsre.
- A MAORT-telepi grund mindig tele volt iskolás gyerekekkel - eleveníti föl élményeit kortársa, örültünk, ha a nagyok bevettek bennünket a csapatba. -Látsz ott most focizó gyereket? A mai gyerekek nem szeretnek mozogni. Az unokámnak könyörögni kell, hogy az emeletről leszaladjon a szeméttel. Még a szomszédba is legszívesebben busszal menne. - Bezzeg a játékautomata, az érdekli. Órákig nyomogatják a gombokat - pénzért, és ez kielégíti őket. Szomorú.
- Tudjátok mi a legszomorúbb, hogy az iskolában se nevelik őket a sport szeretetére - kapcsolódik a beszélgetésbe az egykori vasutas futballista. A mi időnkben a Vécsey iskolából került ki az NVTE utánpótlása. A Cifa meg a Bodnár milyen jó focisták voltak! - Emlékeztek Köcsky tanár úrra, ö nevelte belénk a sport szeretetét, pedig nem is volt testnevelő. Istenem, de nagy drukker volt. - Ha kikapott a Vasút, akkor egész héten rossz kedve volt. - Hol van most ilyen iskola?
- Majd lesz - jegyzem meg optimistán. Épülnek az új tornatermek Kanizsán.
- Barátom, radiátor mellett nem lehet focizni - vélekednek ők, a hajdani híres focisták.
Sz. J.
^■■■■■■■HIMHBMni^M^
ODK
Mi is ez? Országjáró Diákok Közössége, ami a Dr. Mező Ferenc Gimnázium színeiben is eredményesen szerepel. A diákok egészségesek, vidámak, szeretik a természetet, az állatokat, a növényeket és a hobbijuk a túrázás. Aki úgy érzi, szeretne közéjük tartozni, kap egy igazolványt, így kedvezményes áron vehet részt versenyeken, rendezvényeken. A Thúry Kupát az idén is ők nyerték meg - minden évben ők indítják a legtöbb csapatot, ami Hodák Sándor tanár úrnak köszönhető, aki összetartja a lelkes túrázókat.
Többek között az ősszel megrendezett „Sörnapokon" is gazdag programot kínált az ODK és értékes nyereményekkel buzdították a résztvevőket. Ki-ki megtalálta a magának megfelelő távot:. 100-50-25 km-es túrákon vehettek részt. Mindenki felfrissíthette magát az állomásokon - éjszaka is üzemelt -, ahol mezős tanulók kínálták őket minden földi jóval. A siker nem maradt el, a résztvevők jól érezték magukat.
Tavaly nyáron az ODK-sok 3 napot töltöttek Ausztriában és bejárták az Alpok vidékeit. A program nagyon színesnek ígérkezett, amit a túljelentkezés is bizonyított. Megmászták a havas hegycsúcsokat, lankás dombokat, de a legjobbra, leghangulatosabbra mégiscsak az éjszakai túra sikerült. A tavalyi nagy érdeklődésre tekintettel az idén is az egyik céljuk Ausztria, azonban a szlovák vidékeket is szeretnék bejárni. Hogy mindez olcsóbb legyen, május 14-én bált tartottak a Hámán Kollégiumban, ami Hodák tanár úr szervezésével és a diákok közreműködésével jól jövedelmezett.
Reméljük, hogy évről évre többen fognak a szennyes levegőjű városból a természetbe kívánkozni.
Sebestyén Nikoletta
nek egyenlő esélye lett volna, i de azt hiszem, én a Cs. Kovács j Balázst választottam volna.
- Ez a nem kis elfoglaltság- \ gal járó munka teljesen kitölti \ a szabadidődet?
- Ebben a témában képzem magam, sok természetvédelmi i könyvet olvasok, állatokról, I növényekről, meg termé- j szetesen sokat túrázom, a BE- i AC Maxi nevezetű 110 km-es teljesítménytúrát már kétszer j teljesítettem a társaimmal. Ezt i a távot 27 óra alatt kell lejár-1 ni, és végülis - mivel a ter- j mészetben van - része az éle- j temnek.
- Milyen a napirended?
- Háromnegyed hat körül 1§ kelek fel, jövök a suliba. Suli || után rohanok haza, mert álta- || Iában sok állatom van, és azokat etetni kell. Ha van valamilyen fióka, amelyet behoz- g tak hozzám, vagy elárvult ma- p dár kerül hozzám - sokszor || keresnek, mert tudják, hogy É ezzel foglalkozom - ilyenkor || reggel is etetnem kell és ko- p rábban kell felkelnem is. Az- g tán amikor otthon végeztem, kimegyek a területemre, meg-1| nézem, hogy megvannak-e a |f tőkésrécéim - múltkor csak a | hímet láttam, ez lehet fészek- |l rakás jele, tehát hogy a tojó
a tojásokon ül, de az is lehet, || hogy valahol elpusztult, de re- gj mélem, hogy meglesznek. || Amikor hazajövök, nekilátok a tanulásnak, ami este kilencig § el is tart, mert elég sokat kell tanulni a gimnáziumban, utána §| olvasgatok még vagy megné- M zek egy filmet és másnap kez- g dődik minden élőiről.
- Szívesen fogadsz látogató- §| kat a területeden vagy inkább óvod, megpróbálsz vigyázni p
i
- A természet mindenkié, || nem mondhatom, hogy ide be , ne jöjjön senki, de ha naponta százan, vagy ezren átmennek rajta, és úgy értékelik a ter- g mészetet, amennyire értékelen- § dő, akkor meg tud maradni || ilyennek. Bárki bármikor oda-1| mehet, csak vigyázzon rá. Itt |§ van a közelben Nagyrécse || után 200 méterrel egy leágazó földút, éppen oda vezet abba || a völgybe. ||
- De ha pontosan nem is találnak oda az emberek, az a || hasznuk megmarad, hogy tú- ff ráznak egyet. Köszönöm a be- É szélgetést és sok szerencsét || kívánok a drukkerek nevében M is. |
L. 1.1
Hangulatos, vidám gyermeknapi ünnepséget tartottak szombaton a Mindenki Sportpályáján. Kicsik és nagyok örömére ingyen mérték a Coca Cola Amatil Rt. termékeit, amire bizony a nagy melegben és a versengés hevében szükség is volt. Akik elmentek bizonyára nem bánták meg, hiszen mindenféle ajándékokkal kedveskedtek a rendezők. Tollak, sapkák, pólók boldog tulajdonosai lehettek azok, akik nem voltak restek és résztvettek a Sportosztály által szervezett versenyekben.
28 11!111 IIIIII msssmm KANIZSA ] 1993. jftníu*

E heti rejtvényünk rendhagyó. A meghatározás helyett összetett szavak elő- vagy utótagja áll, kivéve néhány 1-3 betűs sort. Feladat: megkeresni hozzájuk a megfelelő elő- illetve utótagot, és ezekkel kitölteni az ábrát. Beküldési határidő: június 11.
Lapunk 21. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Tessék nyugodtan visszahozni, kicseréljük egy másikra. A sorsoláson Ambrózy József (Lipseszentadorján), Fehér Gyöngy (Pécs), Leltgeb Krisztina, Mester Sándor és Pálinkás Gézáné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- Hogy nevezik a háromdimenziós lovaskocsit?
- ???
- Tér-fogat.
RecepMét
Székely sertésköröm
10-15 dkg apróra vágott hagymát 5-10 dkg zsírban halványan megpirítunk, megszórunk 1 dkg többféle pirospaprikával, majd elkeverjük. Ezután kevés vízzel felengedjük, hozzáadunk 1-2 gerezd fokhagymát, pár szem őrölt köménymagot, kevés sót és az előfőzött 1 kg sertéskörmöt levével együtt fedő alatt puhára pároljuk. Ezután a körmöket kiszedjük egy másik edénybe, majd a pörköltlét átszűrjük és 10 dkg konzerv-
lecsóval vagy zöldpaprikával, paradicsommal ízesítjük és még egyszer felforraljuk. Az így elkészített körömpörkölt rövid levébe 1/2 kicsavart savanyúkáposztát teszünk és a pörkölt levével jól összekeverjük. Kevés meleg vízzel felengedjük és mérsékelt tű-zön puhára pároljuk. Amikor a káposzta puhára főtt, 1 dl tejfölből és 2 dkg lisztből ha-barást készítünk, majd ráöntjük. A melegen tartott körmöt a tál aljára, a forró káposztát a tetejére rakjuk, kevés tejföllel még leöntjük és finomra vágott kaporral megszórjuk.
geftete ífté^a
FEKETE RÓZSA TEMETKEZÉSI BT. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
SZOLGÁLTATÁSAINK NAGYKANIZSÁN ÉS VIDÉKEN:
- Temetkezési kellékek
- Koporsó
- Hamvasztás, exhumálás
- Halottszállítási ügyelet (éjjel-nappal)
- Temetésszervezés, -lebonyolítás
- Sírásás Tisztelt Olvasó!
Szolgáltatásaink, melyeket kínálunk, sajnos szomorúsággal fonódnak össze: az ember életpályájának befejezésével. E nehéz napokban szeretnénk a szeretteinktől való búcsúzást megkönnyíteni, s az ekkor felmerülő gondokat, utánajárást levenni a hozzátartozók válláról. Célunk diszkréten segíteni, jelszavunk az észrevétlenség.
ÜGYELETES GÉPKOCSIVEZETŐK:
8-17 óráig: Széchenyi tér 3. 17 óra után: FARKAS TIBOR
Nagykanizsa, Rózsa út 14/C. fsz. 1. ajtó
SZEVER ATTILA
Nagykanizsa,
Kodály Z. út 2. III. lph. 4. emelet HABDA REZSŐ Nagykanizsa, Király u. 30. HORVÁTH TIBOR
Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. IX. cm. 2. ajtó
TEGYE (összetett) SZÓVÁ!
KANIZSA
29
KERTBARATOKNAK
Vessünk csemegekukoricát!
f
A kiskerttulajdonosok egyre kedveltebb zöldségnövénye a csemegekukorica. Napjainkban már különböző tenyészidejű (többféle) fajta áll rendelkezésünk-
I re, melyek közül választhatunk. A fajták fő-, és másodvetésként termeszthetők.
| Másodterményként 7-10 naponként, igénytől függően, egészen június közepéig vethető.
A csemegekukorica táplálkozási értékét fehérje, zsír és szénhidráttartalma adja. Az ásványi anyagok közül viszonylag sok foszfor, a vitaminok közül pedig nagy mennyiségű karo-tin található benne.
Hazánkban minden tájkörzetben termeszthető. Az istállótrágyázott kerti talajok általában kedvezőek a termesztésére, ha azonban erre nincs mód, tápanyagigénye műtrágyázással is teljes mértékben kielégíthető. Az 1/4 rész Nitrogén, 1/2 rész Foszfor és 1/4 rész Kálium mű-trágyakeverékből 15-20 dkg szükséges 1 négyzetméterre.
A kiszórás után sekélyen munkáljuk be a talajba a keveréket. A megfelelően előkészített nedves talajba, 75 x 25-30 cm-es sor- és tőtá-volságra, 2-3 magof vessünk 5 cm mélyen. Ha a növények kikeltek, ritkítsuk meg az állományt úgy, hogy fészkenként 1-2 növény maradjon. így 10 négyzetméterenként 45, illetve 55 fészket kapunk.
A csemegekukorica legjobb előveteményei a pillangós takarmánynövények és a hüvelyesek, leggyakrabban két gabona közé kerül. A csemegekukorica a korán lekerülő zöldségfélék (retek, zöldhagyma, saláta, borsó és korai burgonya) után jó másodnövény.
A másodvetésű csemegekukorica sikeres termesztéséhez rendszeres öntözés szükséges. Egy-egy alkalommal, 2-3 hetenként 30 mm-es vízmennyiséggel öntözzünk. A címerhányás idején ezt hetente ismételjük meg. Vigyázzunk, hogy ezután a talaj egészen a
szedésig megfelelően nedves legyen, de ne váljon levegőtlenné.
A növényápolási munkák a tenyészidőszak alatti kapálásokból állnak. Inkább sekélyen kapáljunk, mert így kevesebb gyökeret vágunk le, és a talaj kiszáradását is megakadályozzuk. Fattyazni a csemegekukoricát nem szükséges.
A csöveket tejesérett állapotban törjük, amikor a bibék elszáradnak és a szemekből édes, tejszerű folyadék fröccsen. A törés idejének meghatározása igen fontos, mert a le nem szedett kukorica cukrot „eszik", és túléretten rágós, ízetlen lesz.
A leszedett termés a törés után néhány órával már sokat veszít minőségéből, ezért ha nem használjuk azonnal fel, ajánlatos 1 -+1 C fokon tartani, így több napig megtartja minőségét.
A várható hozam a 10 négyzetméteres területről 50-60 cső.
Á. Kartal Csilla
FÉNY szalagon
VESZELYHELYZET - VAKACIOBAN
Irónikusan fogalmazva nyugodtan mondhatnánk: változatlanul dívik Nagykanizsa vonzáskörzetében a pincefeltötés. E tekintetben különösen veszélyben vannak a város környéki, Förhénci hegyen lévő épületek. Arrafelé legutóbb hat pincében jártak hívatlan látogatók, s közel húszezer forintnyi szajré-val felpakolva távoztak. A homokkomáromi Nagy hegyet is útba ejtették a gazemberek, ahol nyolc hétvégi hajlékban tették tiszteletüket, összesen tízezer forintnyi kárt okozva a tulajdonosoknak.
Mint az alábbi példa is szemléletesen bizonyítja, ajánlatos jobban megnézni, kinek adunk bármit is kölcsön. A szülőknek erre érdemes figyelmeztetni gyermekeiket! A jóhiszemű tizenötéves gel-sei lány az egyik helybeli nőnek kölcsönözte tízezer forintot érő arany ékszereit. A lány édesanyja a napokban tett kétségbeesett bejelentést a rendőrségen, miszerint: a kölcsönt kérő hölgy nem hajlandó gyermekének visszaadni a drága ékszereket...
Egyesek megfeledkeznek arról, hogy szúnyoghálóval képtelenség védekezni a tolvajok ellen! Zala-karoson - miután a szúnyoghálót letépték - behatoltak az egyik nyaralóba, s az eddig még ismeretlen tettesek márkát loplak. A károsult német állampolgár.
A nagykanizsai Szentgyörgyvári hegyen ismeretlen tettes légpuskával hasbalőtt egy férfit, miáltal az illető könnyű sérülést szenvedett.
A közelmúltban érdekes eset történt Nagykanizsán. A gyerekek önfeledten fociztak az egyik ház udvarán, hatalmas küzdelmet vívtak egymással. Félresikerült rúgás miatt a labda véletlenül kipattant az úttestre és nekivágódott egy arra hajtó kerékpárosnak. Különösebb baj szerencsére nem adódott, a laszti már erejét vesztve ütődött a hátsó keréknek, a férfi tovább karikázhatott volna. Ám ehelyett valami egészen más történt!
A bringás éktelen dühbe gurult. Kezébe kapta a drága pénzért vett labdát, majd a zsebébe nyúlt a bicskáéit. A következő pillanatban
Horoszkóp
a 24. hétre
Kos: III. 21-IV. 20.
Sorozatos konfliktusaid elmérgesítik a viszonyt _ ismerőseiddel. Vedd észre, egyre kevesebben viselik el .Játékaidat". Bika: IV. 21-V. 20. _
A nyári vakáció még messze, de egy kellemes hétvégével sokat javíthatsz kedélyeden. Ez környezetedre is jó hatással lehet. Ikrek: V. 21-VI. 21.
| Számodra a nagy vállal-I kozások ideje lejárt. Öt-irill leteidet tartogasd az őszre. Addig is törődj többet magánéleteddel.
Rák: VI. 22-VII. 22.
^ Ha magadba roskadsz, csak nehezíted helyzeted.

szinte feltráncsírozta a labdát. Ezt azért mégsem kellett volna csinálni, ennyi önuralom lehetne egy jóérzésű emberben...
Viszont érdemes pillantást vetni az érem másik felére. Mi történik akkor, ha mondjuk egy nagyobb sebességgel hajtó motoros elé pattan a laszti? Előfordulhatott volna, hogy a gyerekek közül valaki hirtelen a labda után szalad és éppen akkor közlekedik arra egy személygépkocsi... Általában ilyenkor szokott bekövetkezni a tragédia!
Hogy a fentebb említett esetről miért teszek említést? Csupán azért, mert közeledik a vakáció, egyre több gyerek játszik majd ligetekben, parkokban, s valljuk be nyíltan: olykor bizony az úttestek melletti járdákon is. Mai rohanó világunkban sajnos a járművezetők is hajlamosak megfeledkezni az óvatosságról, esetenként a megengedettnél jóval gyorsabban közlekednek. Jó lenne, ha a szülők felhívnák e veszélyforrásra gyermekeik figyelmét.
(Völgyi)
Próbálj meg közvetlenebb lenni másokhoz, így könnyebben viseled el a napokban rád nehezedő dolgokat. Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
IA könnyelmű heteknek vége, lazításnak nincs he-| lye. Feladataid sokrétűek, ezért próbálj meg jól gazdálkodni az időddel. Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Több önuralom, és „sínre teheted" magad. Most a szerencse is pártodra áll, így nem lesz nehéz a váltás.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Állandó „színváltozásod" miatt nem tud követni környezeted. Jó lenne már irányvonalat szabni elképzeléseidnek. Skorpió: X. 24-XI. 22.
Egzisztenciális egyensúlyod csak látszólagos. A legbiztosabb, ha mindig arra gondolsz, csak magadra támaszkodhatsz.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Szeretteid elhanyagolása most üt vissza. Próbálj meg több kedvességgel közeledni feléjük. Ez talán segít. Bak: XII. 23-1. 20.
Szakmai sikereiden felbuzdulva, nagy lendülettel kezdheted a hetet. Ez azonban ne vakítson el, mert ha hibázol, a kárörvendők megmutatják igazi arcukat.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Csapongó fantáziád
visszafogásával talán többre mehetnél. A sok félig végig vitt dolog Ugyanis árt a tekintélyednek.
Halak: II. 21-111. 20.
Egy magánéletben bekövetkezett váratlan fordulat mindent tönkre tehet. Gondold hát meg, mennyit ér számodra egy-egy „kicsapongás".
SPORT • SPORT • SPORT
Győzelmek a tenisz idényzárón
KANIZSA
II
1993, jánfos 4,
Remekeltek az ifjúságiak
A Megyei Úszó Szakszövetség a városi fedett uszodába rendezte meg az idei ifjúsági úszóbajnokság zalai fináléját, amelyet mintaszerűen készített el<í a házigazda Vízmű SE szakosztálya.
A megyei döntőben három klub, köztük a Vízmű tehetségei vettek részt, akik igazolták az előzetes várakozást. A fiatalabb korosztályhoz tartozó kanizsaiak ismét kitettek magukért, akik közül Holló Adrienn két számban is „aranyos" lett, míg az ugyancsak aranyos Révész Katalin legjobb egyéni teljesítményével tűnt ki.
A dobogón végzett kanizsai fiatalok.
50 m. Férfi gyors: 2 Witt-mann Gábor 28,76. Női gyors:
1. Révész Katalin 29,06, 2. Holló Adrienn 29,5. 50 m. Leány delfin pillangó. 1. Kovács Patrícia 46,61, 2. Kaposi Enikő 52,45, 3. Papp Viktória 1:04,14. Fiú delfin pillangó:
2. Szilovics Barnabás 39,15,
3. Németh Péter 45,16.
200 m. Mellúszás. Nők: 1. Holló Adrienn 2:51,10, 2. Varga Orsolya 3:10,63. Férfiak: 2. Wittmann Gábor 2:56,18. 200 m. Vegyesúszás. Nők: 1. Holló Adrienn 2:40,58, 2. Révész Katalin 2:41,67. Férfiak: 3. Karácsony Tibor 2:48,05.
4x100 m vegyesváltó. Nők:
1. Vízmű „A" csapata 5:18,94,
2. Vízmű „B" csapata 6:12,31. Férfiak: 2. Vízmű „A" csapata 5:18,98.
Bányai György, a kanizsaiak egyik főszervezője így összegezett: - Rangos versenyre került sor, annak ellenére, hogy a meghívott keszthelyi és szombathelyi úszók ezúttal nem jöttek el. Az ifi-bajnoksá-gon jeleskedtek a fiatal kanizsai úszók, akik közül különösen a lányok tartják nagyszerU formájukat, ami több mint bíztató a jövöt illetően.
(bl)
Olajbányász versenyzők nagyszerű sikerekkel zárták a bajnokság tavaszi idényét, akik a csapatbajnokság befejező első szakaszának hajrájában rendkívül fontos győzelmeket arattak.
Az OB I-ben újonc női csapat - amely az alsó-ágon, a dunántúli csoportban szerepel
- Szombathelyen, a Haladás VSE vendégeként lépett a küzdőtérre. Az idényzárón a kanizsaiak nagyszerűen kezdtek, akik az egyesek után elhúztak 4-2-re Kucsinka, Kori-tyina, Nóvák és Gazsi győzelmével, majd az izgalmas befejezésben az ukrán páros diadalmaskodott, s ezzel meglett a fontos győzelem 5:4 arányban.
- Mind a két csapat számára igen nagy jelentőségű volt a találkozó. A vasiak győzelem nélkül álltak a mérkőzés előtt, míg a mi lányaink a BMTE Törley elleni bravúrral megszerezték első győzelmüket
- kezdte Nóvák Béla elnökhelyettes, a csapat technikai vezetője, majd így folytatta: - A
Három évvel ezelőtt indult útjára ez az új sportág az ANTS Baseball Clubban, azaz a kanizsai „hangyáknál", akik jelentős szerepet töltöttek be a sportág eddigi fejlődésében, és az ez évben első alkalommal beindított Nemzeti Bajnokságban.
- Csapatunk a Nyugati csoportban küzd a bajnoki pontokért, amelyben két fővárosi és öt vidéki csapat, köztük a miénk is szerepel a játékos-edző Gondi Zoltán, a Thury SZKI testnevelő tanára vezetésével. A szorgalmasan dolgozó és az új sportág alapjait gyorsan elsajátító játékosok a Thúry pályán tartják az edzéseket, míg a bajnoki találkozókra a Mindenki Sportpályáján kerül sor, ahol egyre több érdeklődő kíséri nagy figyelemmel a játékot, a fiúk szereplését, akik alaposan belelendültek s az utóbbi 4 fordulóban sorra szállították a győzelmeket - kezdte Csordásné Láng Éva, az ANTS BB Club elnöke.
A körmérkőzéses rendszerű versengés 4. fordulójában a „hangyák" Siófokon vendéges-
tét, a további OB l-es szereplés s ebbet} most nagy előnyre tettünk szert, hiszen megszereztük a második győzelmet, ami viszont több mint bizakodó az augusztusi őszi rajt előtt. Nos, nem lehet pihenni. A sikerekért a nyári időszakban is alaposan kell dolgozni, s akkor meglehet a tartós OB l-es szereplés.
Az OB III-ban szereplő Olajbányász férfi gárdája, a megfiatalított együttes duplázott a tavaszi idény végén, amikor hazai környezetben kettős fordulóval és kettős győzelemmel zárta az első „felvonást".
A 4. fordulóban remek játékkal 6:3 arányban nyertek Balatonboglár ellen (Korpics, Péntek, Stankovics, Farkas, illetve a Péntek-Stankovics és a Farkas-Tálosi duó győzelmével), majd a záró-forduló-ban a jóképességű Balatonszárszó csapatát verték hatalmas küzdelemben 5:4 arányban. A csb-találkozón Korpics László, Péntek István és Farkas Kornél remekül vette az
kedtek, ahol fölényes, 23:6 arányú győzelmet arattak. Kitűnt: Barbalics (4 pontot szerzett), Magyar, Ivanics, Weinausz (3-3). A soron következő fordulóban, hazai környezetben 10-0-ra verték a soproni „favágókat", melynek során a harmadik és ötödik „szettben" voltak eredményesek.
A tavaszi idényzárón az ajkai „feketerigók" látogattak el Kani-
Nemzetközi torna Kanizsán. Újabb nagyszabású versenyt rendez a kanizsai baseball klub vezetősége, amely mától (péntektől) 3 napos nemzetközi tornát bonyolít le a Thury Kupáért.
A részletekről Csordásné a következő tájékoztatást adta: -Kanizsa úttörő-szerepet vállalt a sportágban, eddig is kiemelt figyelmet fordítottunk a hazai és külföldi kapcsolatok erősítésére, a megmérettetésre, az új ismeretekre és a szakág népszerűsítésére - kezdte a klubelnök, majd így folytatta: - A 3 napos Thúry Kupa nemzet-
akadályokat, akik az egyesben értékes győzelmeket arattak, majd a bajnoki pontok sorsát a győztes Péntek-Stankovics és a Korpics-Horváth páros döntötte el.
* * *
A fiatal kanizsai tehetségek legutóbb Csongrádon szerepeltek.
- Népes és erős mezőny gyűlt össze a jegyzett versenyen, amelyen a legjobb 8 korosztályos teniszező is indult. Nos, gyerekeink ragyogóan szerepeltek, akik három bronzérmet gyűjtöttek be - újságolta Márton József, a fiatalok szakvezetője.
A 12 évesek mezőnyében (32 induló) Tálosi Dániel végzett a harmadik helyen, míg a Tálosi Dániel-Szennay András duó ugyancsak a 3. lett. A 14 évesek mezőnyében (16 induló) is elindult a fiatal Szen-nay, aki ott is figyelemre méltó, remek teljesítménnyel szerzett harmadik helyet.
(bg)
zsára. A mintegy 3 órán át tartó összecsapáson a közönség folyamatos tájékoztatást kapott a szakértő Csordás József tolmácsolásában, amelyen
ANTS BB Club-BLACK-BIRDS 18-3 (3-0, 0-0, 6-1, 2-1, 3-1, 4-0, 0-0)
„Hangyák": Darabos (2), Ivanics (4), Traub (1), Szili (3), Barbarics (3), Magyar (1), Weinausz (1), Szécsényi (1), Gondi (2), Böjti. Edző: Gondi Zoltán.
A kanizsaiak az őszi idényt a 3. helyről folytatják.
(b)
közi torna szervezési feladatai befejeződtek, összesen 8 csapat szerepel a rangos tornán, mégpedig 2 osztrák, köztük az ezüstérmes csapat, l-l szlovák (Pozsony) és horvát (Zágráb), valamint 4 magyar csapat: két fővárosi együttes, a győriek és természetesen a házigazda kanizsaiak.
A 2x4-es csoportban a küzdelmeket a Mindenki Sportpályáján és a Thúry pályán rendezik, a helyosztókra s a díjkiosztó ünnepségre a Mindenki Sportpályáján kerül sor.
(b. a.)
„Baseball hangyák''
1993. illlll Ili f KANIZSA 1 ■
SPORT • SPORT • SPORT
AZ ORSZÁGOS MINI FESZTIVÁL GYŐZTESEI A ZRÍNYIS KOSARASOK
Városunk női kosárlabdasportjának utánpótlása az utóbbi években egyre többet hallat magáról s a legfiatalabbak, a minik mezőnyében országosan is jegyzettek. így aztán nem véletlen, hogy a város adott otthont az I. kosárlabda minifesztivál országos döntőjének, a II. korcsoportos versenyzők fináléjának, melynek házigazdája a Zrínyi DSK volt, s köztük az olyan Ugyszerető aktivisták, mint Szá-nyiné Kovács Mária, a városi szakszövetség munkatársa, Gábor Erzsébet és Kovács Magdolna utánpótlás- és szakvezetők, Fekete Zoltánné testnevelő tanár, s a többi lelkes segítőtárs.
- Nagy örömünkre szolgál, hogy útjára indult ez az új versenyrendszer, az újabb megmérettetés, amely megítélésem szerint nagy lendületet ad a jövőnek, a saját tehetségekkel való rendszeres foglalkozásnak. A mini fesztivál már napjaink nagy versenye és biztos vagyok abban, hogy évek után a kislányok és kisfiúk a szakág nagy versenyzői lesznek - kezdte Szányiné, majd így folytatta: - Az elöcsa-tározások 4-4 elődöntőben zajlottak és a kanizsai döntőbe a legjobb 8 leány, illetve fiú-csapat került, vagyis a 4 elődöntőben 1-2. helyen végzett csapatok.
Az országos fesztivált széles körű városi összefogással szervezték. A megyei sportigazgatóság, a városi polgármesteri hivatal mellett közel egy tucat szponzor sorakozott fel, köztük a Szerencsejáték Rt., az OTP Nagykanizsa, Sörgyár Rt., Rövi-köt, Kanizsatex, Zalaiparker, Za-laco, Zalahús, a megyei-városi kosárlabda szövetség, no és számos szülő, vállalkozó • segített, hogy a kanizsai finálé valójában emlékezetes legyen a résztvevőknek.
A 3 napos verseny, az országos II. korcsoportos döntő aztán igazolta az előzetes várakozást. Szervezésben, rendezésben, no és eredményességben is kitűnőre vizsgáztak a kanizsaiak. A Zrínyi DSK leány-csapata (edző: Kovács Magdolna, az egykori NB l-es kitűnőség) végig kiemelkedő játékot nyújtott és megérdemelten nyerte az I. országos minifesztivált. A fiúk mezőnyében - ahol sajnos nem volt kanizsai érdekeltség - nyírségi siker született.
Az ünnepélyes, s egyben színpompás megnyitót a Zsigmondy-Winkler tornacsarnokban tartották, ahol Farkas Zoltán alpolgármester méltatta az újszerű kezdeményezést, az utánpótlás fontosságát, majd a Fittnes-klub ügyes versenyzői tartottak látványos bemutatót.
A többszakaszos verseny csoportmérkőzéseit az új tornacsarnokban (lányok) és a Dr. Mező F. Gimnáziumban rendezték, melynek során a Zrínyi DSK csapata a következő eredményeket érte el:
Zrínyi DSK-Nyíregyháza (48-34 (25-16). Ld.: Németh 26, Horváth 15. Zrínyi DSK-Kecs-kemét 65-51 (34-26). Ld.: Horváth 33, Németh 22. Zrínyi DSK-Fábiánháza 52-26 (27-9). Ld.: Németh 14, Mucsi 11.
A döntőbe jutásért: Zrínyi DSK-Várpalota 64-48 (36-22). Ld.: Horváth 19, Németh 15. A fesztivál országos döntőjében: Zrínyi DSK-Szarvas 2. sz. iskola 77-57 (33-33). A kiegyenlített első félidő után biztosan húzott el a kanizsai csapat, amelyben a remekül játszó Horváth 45, míg Németh 15 ponttal járult hozzá.
Az I. minifesztivál élcsoport végeredménye: 1. Zrínyi DSK (Baksa, Mucsi, Knausz, Marti-necz Edit, Horváth, Németh, Vörös, Martinecz Erika, Strényi, Csépes, Lancsák, Sulyok. Edző: Kovács Magdolna), 2. Szarvas, 3. Várpalota.
A fesztivál „ALL-STAR" ötösében a szakemberek két kanizsai játékost, Horváth Andreát és Németh Adélt is beválasztot-
ták, akik remek játékkal tűntek ki.
A fiú-csapatok élcsoportjában: 1. Nyíregyháza 2. sz. gyakorló iskola, 2. Baja, 3. Szolnok.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Zsigmondy-Winkler tornacsarnokban került sor, amelyen a díjakat Szilágyi József, a zalai sportigazgató adta át az 1-3. helyezetteknek, valamint ajándékot kapott minden csapat legjobbja, köztük a kanizsai Horváth Andrea, és minden résztvevő megkapta a fesztivál emblémával ellátott pólót is.
A rendkívül sikeres országos fesztivál versenybíróságának elnöke, Szilágyi József így vélekedett a nagyszabású országos versenyről:
- Nagyszerű előkészítés, kitűnő szervezés és végig remek hangulat jellemezte a háromnapos, első alkalommal rendezett minifesztivált. A csapatok, a játékosok 3 napon át bizonyítottak és jó volt látni, hogy a legkisebbekkel való foglalkozásban igenis jelentős előrelépés van. Ez az az út, ami járható és most is bebizonyították a kanizsaiak, hogy a legjobb úton haladnak előre. A néhány héttel ezelőtti ezüstérem után itt van az új, nagy siker és ebből profitálni kell a kanizsai-zalai kosárlabdasportnak. Gratulálok a házigazdáknak, mindazoknak, akik valamit is tettek a kanizsai országos finálé érdekében, no és az országos első helyezett Zrínyi iskola leány-csapatának, a szakvezetésnek. Csak így tovább!
Balogh Antal
Sport hétvége
PÉNTEK Baseball. Thúry Kupa nemzetközi torna (8 csapattal), 9.00. Mindenki Sportpályája és Thúry pálya.
Labdarúgás. Városi kispályás (IV. osztály, 8 mérkőzés), Mindenki Sportpályája, 16.30.
SZOMBAT Labdarúgás. Megyei: MÁV NTE-Bottyán SE, MÁV NTE pálya, 17.00.
Baseball. Thúry Kupa nemzetközi torna (8 csapattal), 9.00. Mindenki Sportpályája és Thúry pálya.
Természetjárás. Az Olajipari
Természetbarát Egyesület kerékpáros és gyalogos 2 napos túrája Indulás: Kögáz parkoló, 7.00. Visszaindulás: vasárnap, 10.00 (Valkonya-Gurgóhegy-Ol-tárc-Márkirét-Obomak-Homok-komárom).
VASÁRNAP Baseball. Thúry Kupa nemzetközi torna (helyosztók), Mindenki Sportpályája, 9.00. Labdarúgás. NB II.: Olajbá-nyász-Sabária Tipo. Olajbányász pálya, 17.00. Megyei: Fi-tyeház-Zalaszentgyörgy, 17.00. Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrája. Indulás: autóbuszállomás, 7.10. Gyalogtúra: Liszó-Med-ves-Ágneslak-Sági erdő-Po-gány szentpéter. Táv: 15 km. Visszaérkezés: 17.35.
Futószalagon
- Kitűnően szerepeltek a MÁV NTE vívót a
Veszprémben rendezett vidéki bajnokságon, amelyen népes és erős mezőny gyűlt össze. A 62 férfi tőrőző közül Tizedes Balázs ezüst, Szmodics Zoltán bronzérmet szerzett, míg Horváth József a 9. helyen végzett az egyéniben, míg csapatban vidék-bajnok lett a MÁV NTE együttese.
- A fiatalok minden dicséretet megérdemelnek, akik Kisgyura István edző irányításával szorgalmas, kitartó munkát végeztek. Nos, az eredmény nem is maradt el, melynek értékét növeli, hogy a fiúk ebben az évben töltik be 14. életévüket, tehát még nagyon sok örömet szerezhetnek a szépen fejlődő kanizsai vívósportnak -értékelt Bálits Károly, a zalai vívó-szakszövetség vezetője.
- A labdarúgó Magyar Kupában az országos „táblára" kerülésért játszott az Olajbányász NB Il-es legénysége, akik a már megyei bajnok Lenti TTE otthonában léptek pályára. Az olajosok szinte a legjobb csapattal szerepeltek, ám ennek ellenére csak nagy küzdelemben sikerült a továbbjutást jelentő soványka, 1-0-ás győzelmet kiharcolni. A gólt a II. félidő elején Németh szerezte.
- Nagyszerű sikert ért el Faragó Iván, a Tungsram OB l-es sakkcsapatának éljátékosa, nemzetközi nagymester. A kitűnő sakkozó is részt vett a fővárosban sorrakerült Számaik és a Statisztika PSC Elekes Dezső nemzetközi nagymester emlékversenyen. A FIDE VIII. kategóriájú, igen erős mezőnyben (11 forduló) a kanizsai versenyző kiváló, 75 százalékos teljesítménnyel és pontelőnnyel végzett az élen, aki ezzel tovább gyarapította értékszámát.
KANIZSA
msmmmmwsMf 1993. jűt. 4.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, KirAly u. 47. I. emelet.
Telefon: U3/12-3U5
LAKÁS - TIMIK
Kiscserfői hogyen 1100 négyszögöl telek -szüld és gyümölcsös - téglapincével, tcljci felszereléssel eladó. Akár megosztva is. Villany bevezetve, buszjárat van. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u. 3. Bencze József. (1022 K)
Nagykanizsán tehermentes 1,3 szobás lakás reális áron stirgdsen eladó. Érd.: Nk. Zemplén Oy. 7/A. X/63. hétközben, vagy 14-371 telefonon este. (1044 K)
3 szobás, 68 négyzetméteres, tehermentes lakás eladó vagy cserélhető 1.2 félszobás és 1.1 félszobás lakásra megegyezéssel. Ajánlatokat „Őszi beköltözéa" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (1047 K)_
Eladó 5 szobás belvárosi családi ház kerttel, garázzsal. Tehermentesen. Irányár: 5 millió 300 eFt. Érd.: reggeli és esti órákban a 11-142 telefonszámon. (1062 K)
Zalakomárban családi ház 600 négyszögöl területtel áron alul eladó vagy kanizsai kétszobás lakásra cserélheti. Érd.: Zalakarol, Ter-mál üt 7. Korona kert. (1061 K)_
1 + 2 félszobás. III. emeleti lakáa eladó. Nk. Városkapu krt. 3/D. 111/13. Érd.: helyszínen, az esti órákban. (1058 K)
Kiskanizaán felújításra váró kétszobás családi ház eladó. Érd.: hétvégén, Nk. Pápai út 4.
(1055 K)
Kisbagolai vagy Szentgyörgyvári hegyen birtokot bérelnék. ÉpUlet szükséges. Ajánlatokat „Későbbi megvétel lehetséges" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1070 K)
Nk-án kétszintes társasházban lakás kerttel, garázzsal eladó. Érd.: Nyírfa u. 9., az üvegesnél. (1065 K)
1+2 félszobás 3. emeleti és ugyanabban a házban 1. emeleti egyszobás önkormányzati lakást egy kétszobás belvárosi lakásra cserélnénk megegyezés szerint. Ajánlatokat: „Városkapu" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (1073 K)
Kaposvári át mellett (Gyulai megállónál) 700 négyszögöles terület áron alul, sürgősen eladó. ÉpUlet, víz, villany van. Érd.: 17 óra után, Rákóczi u. 68. Horogh. (1071 K)
Egy udvarban két családi ház gazdálkodásra alkalmas kerttel eladó. Érd.: Nk. Szent Rókus u. 53. (1067 K)
Nagyrécsei 200 négyzetméteres családi házamat elcserélném nk-i háromszobás vagy 2 +
2 félszobás lakásra, értékogyeztetéssel, vagy eladnám. Érd.: Nk. Rozgony! u. 27. Tel.: 14-580. (1078 K)
Nk-án, városközpontban, Kisfaludy utcában 3 szobás családi ház eladó. Érd.: 312-757-es telefonszámon, 17 óra után. (1081 K)
Nk-án, Berzsenyi utcában 3 szobás, 69 négyzetméteres, tehermentes, telefonos OTP lakás eladó vagy elcserélhető kertes családi házra vagy két különálló lakásra megegyezéssel.
Tel.: 93/313-271. (1082 K)
Zalakoppán, Templom út 4. alatt eladó másfélszobás, kertes családi ház. Érd.: Nk. Bajcsy-Za. u. 135. Rózsa Láizlóné. (1087 K)
Zalakaroson, Kilátó mellett 400 négyszögöl szántó eladó. Érd.: Szili. Nk. Rózsa u. 8/A. IV/14. (1089 K)_
Zöldövezetben 5 szobás, garázsos, kertes, tehermentes lakás eladó vagy kiadó. Érd.: Nk. Bajcsai u. 60. Gorezsdi. (1090 K)
Nk-án, Kazanlak krt. 11/D. 1/6. alatt két- és félszobás lakás eladó. Érd.: 18 óra után. (1093 K)_
Gyékényesen, vízközeiben családi ház nagy kerttel beköltözhetően eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 19. vagy Csurgó, Kossuth u. 47. (1108
K)_
Nagyrécsei kétszintes, 200 négyzetméteres családi házamat eladnám vagy elcserélném nagykanizsai lakásra értékegyeztetéssel. Érd.: 314-580 telefonszámon, vagy Nk. Rozgonyi u. 27. (1107 K)
Kiskanizsán négyszobás, kertes családi ház eladó. Érd.: Varasdi u. 18. Tel.: 319-435. (1023 K)_
Kétszobás, III. emeleti lakás a Garay utcában eladó. Érd.: Nk. Kisrácz út 12. vagy 23. (1106 K)_
Vennék egy, vagy kétszobás tanácsi bérlakást, illetve tulajdonjogot. Tel.: 93/312-615. 20-22 óráig. (1100 K)_
Nk-i egyszobás, telefonos, felújított lakás eladó a Berzsenyi utcában. Érd.: 93/314-826. (1098 K)_
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapotban megegyezés szerint eladó. Érd.: Somogy-bükkösd, Fő u. 58. (957 K)
JAUMl''
Tízéves Dácia 1300-as motorra] 1310-es karosszériával műszaki nélkül eladó vagy bármikor kerti kisgépre cserélhető. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet (931 K)
Vegyes használatú Barku, motorcserével 80.000 Ft-os irányáron eladó. Érd.: naponta 18 óra után, a 93/17-320-as telefonszámon. (1032 K)_
Új állapotú ROMÉT kismotor eladó. Érd.: Batthyány u. 31. Tel.: 93/11-962. (1042 K)
2 éves, garázsban tartott, tört fehér színű Skoda Favorit újszerű állapotban, extrákkal együtt eladó. Érd.: hétköznap a 93/12-224 telefonszámon lehet. (1049 K)
Középszürke utánfutó eladó. Megengedett együttes tömeg 327 kg. Ezen kívül Wartburg alkatrészek (pl. fékszerkezet) eladók. Érd.: Nk. Városkapu 5/A. 111/13. (1050 K)
323-as Mazda eladó. Trabantot 30 ezer forintig beszámítok. Érd.: Kiss, Garabonc, Pe-tőfl n. 1. 13 óra után. (1066 K)
Kitűnő állapotban lévő Simson segédmotorkerékpár eladó. Érd.: Nk. Bagola sor 5. (1068 K)_
Citroen Visa 1100-as, bonzines, jó állapotban lévő személygépkocsi eladó. Érd.: TANDEM autókereskedőnél, Nk. Király utca 1. (1094
K)_
LO 3000 ROBUR diesel, büfé- és lakóautóként egyaránt használható. Érd.: Szombathely, 94/322-526 (1091 K)
LISZ 320-as, 4 személyes, elősátoros lakókocsi újszerű állapotban olcaőn eladó. Érd.: Szombathely, 94/322-526. (1092 K)
Eladó teljesen felújított, nagyon jó állapotban lévő Pannónia motorkerékpár. Műgyűjtők előnyben. Nk. Honvéd u. 2/A. Tol.: 93/311-574. (1084 K)
1200-as Zaiguli műszaki nélkül egyben vagy
alkatrészként eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 4. Honfi. (1083 K)
VW Golf olcsón eladó. Nk. Liszt F. 8/C. Pleva. (1097 K)
Eladó 84 évjáratú, 190-es diesel Mercedes. Érd.: Bolezna, Kossuth u. 49. 18 óra után. (1105 K)_
Eladó egy 150-es MZ üzemképes állapotban, érvényes műszakival 12 ezer Ft-ért. Tel.: 92/17-584 vagy Zalaszentiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
AI.MKl.l T
2 személy részére sürgősen albérlotet keresek. Ajánlatokat a Kanizsa Szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1060 K)_
Főiskolás pár nyári szünidőre albérletet keres Nagykanizsán. Lehetőleg egyszobás, különálló lakást. Ajánlatokat: Nk. Liszt F. 4/C. Go-rő. (1077 K)_
Fiatal pár keres júliusi beköltözéssel egyszobás, bútorozatlan albérletet Ajánlatokat „Pályakezdő pénztárca" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (1104 K)
Belvárosi, egyszobás, összkomfortos, bútorozott lakás igényes ogyedUlállónak kiadó. Érd.: 14-18 óra között személyesen vagy telefonon. Nk. Csengery u. 3. Farkasné. Tel.: 311-639. (1103 K)_
Egy személy részére különbejáratú szobakonyha, fürdőszobahasználattal július 1-től kiadó. Érd.: Nk. Magyar u. 113. 17 óra után. (1111 K)
Telefonoi albérletet keresek 2 személy részére. Ajánlatokat Pf.: 154-be, „Sz. M." jeligére kérek. (1112 K)
Belvárosi vagy ahhoz közel eső egy vagy másfélizobás lakált bérelnék. Ajánlatokat „Houzútáv" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (1079 K)
MI S/AKI CIKK Kl''l TOK
HUSVARNA 28 l-es típusú svéd fűrész pótalkatrészekkel együtt eladó. Érd.: napközben a 12-224-es telefonon. (1072 K)
hétköznap délelőtt a 93/12-283-as telefonon. (1054 K)_
Áron alul eladó 10 sebességes, olasz vorseny-korékpár. Érd.: Peresztegi, Nk. Munkás u. 14/B. (1057 K)
Angol-szakos főiskolás lány nyári szünidőre munkát vállalna. (Tolmáciolás, nyelvtanítás.) Ajánlatokat: Nk. Liizt F. 4/C. Gerő. (1076 K)_
Eliőáldozói ruha - hossza 134-es - május 23. után eladó. Ajánlatokat „Kata" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1075 K)_
Június 11-től 12 napos lakókocsis körutazás - Ausztria, Svájc, olaiz tengerpart - átadó. Ajánlatokat „Kedvezményoi ár" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérek. (1074 K)_
Idős, egyedülálló személlyel, aki lakásába fogadna, eltartási szerződést kötnék. Ajánlatokat: „Bízzunk egymásban" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1029 K)_
Nagyméretű garázs eladó. Érd.: Nk. Péterfai u. 3/A. 11/4. (1095 K)_
Jövedelmező másolási munka. Felbélyegzett válaszborítékért tájékoztatom. Nagy Bálintné, 9100 Tét, Fő u. 129. (1085 K)_
Jól menő, dinamikusan fejlődő vállalkozásom lehetőséget kínál, hogy javítson anyagi helyzetén. Mozgékony, ambiciózui emberek je-lentkezéiét várom. Cím: Nk. Pf.: 426. (1096 K)_
Vállalkozásomhoz keresek olyan embereket, akik egy kellemes tevékenységgel jó kereseti lehetőségre tehetnek szert. Nk. Pf.: 413. (1102 K)_
TZ 4 K-14 B traktor pótkocsival és locsoló-szivattyú oladó. Érd.: Kiskanizsa, Cigány u. 56. (1099 K)
Eladó két darab ablakra, illetve bejárati ajtóra szerelhető szögvas rács. Menete 2,8 x 3 cm. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 6/B. Horváth Károly-né. (1109 K)
Tárgyalóképes, német nyelvismerettel elhelyezkednék fordító, tolmács munkakörben. Ajánlatokat: 314-417-os telefonszámra kérek 18 óra után. (1110 K)
Garázs kiadó a Maort telepen. Tel.: 311-774. (1113 K)
Eltartálí szerződést kötnék vagy betegápolást vállalnék lakásért. Ajánlatokat „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérők. (1059 K)
Commodore 64 floppyval 2db joystikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet (793 K)
600-as magánjáró, diesel szalagfűrész eladó. Ar megegyezés szerint. Érd.: Somogybük-kösd, Fő u. 58. (954 K)
Óriás Schnauzer kiskutyák törzskönyvezve eladók. Nk-Miklóifa, Krúdy u. 5/C. (1038 K)_
Üzlethelyilég bérbe kiadó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 12. Húsbolt 8-12 óráig. (1039 K)
Élelmiszerbolt berendezésére alkalmas polcrendszer eladó. Érd.: Nk. Batthyány u. 31. Tel.: 11-962. (1031 K)
Új állapotban lévő jAWA BABETTA, és bécsi mechanikás, rövid páncéltőkés BÖSEN-DORFER zongora és egy komplett TACTON dobfelszerelés eladó. Rudolf Zoltán. Nk. Csokonai 8/A. IV/2. (1041 K)
Szövetkezeti üzletrész eladó. Érd.: Nk. Kórház u. 9. Zágon. (1051 K)
Kuvasz kutya kölykök eladók. Caéri István, Gyékényes, Petőfi u. 138. (1052 K)
Ezred mm pontos indikátor óra, 25-50-ig mérő mikrométer eladó. Nk. Városkapu 5/A. 111/13. (1053 K)
210 l-es, új Gorenje hűtőláda eladó. Érd.:
21 éves lány férjhez menne érettségizett, minden káros szenvedélyektől mentes, saját lakással rendelkező fiatalemberhez. Leveleket „Vigasz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1063 K)
Széles látókörű, értelmos, vonzó lány társaságát keresi házastársul egy 35 éves ér-tolmiségi fiatalember. Sokoldalú, intuitív, érzelmileg igényes társ jelentkezését várja 25 éves kortól hűséges kapcsolathoz, rendezett anyagiakkal. Leveleket „Valódi létezés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (1001 K)
humánökológiai
SZABADEGYETEM a HSMK-ban
VII. előadás
Június 8-án, kedden 17 órakor a kamarateremben A BIOSZFÉRA LÁZADÁSA
előadó: SEBEÖK JÁNOS író
Minden érdeklődő környezetbarátot szeretettel várunk
VI.ÍÍVKS
PA KIINIUKIRISO
JÚNIUS 5-én 18 ÓRAKOR
ERKEL FERENC MŰVELŐDÉSI HÁZBAN BEATRICE KONCERT!
A templom téri Altalános Iskola ebben az évben ünnepli 150 éves évfordulóját. A jubileumi programokra szeretettel várják az érdeklődőket az iskola volt pedagógusait és diákjait. PROGRAM: jún. 9.
10 óra: Kegyeleti megemlékezés az iskola elhunyt pedagógusairól. 16 óra: Jubileumi ünnepély i(zászló és kopjafaavatás)
17 ára: Iskolatörténeti kiállítás megnyitója
18 óra: öreg diákok és tanáraik találkozója
jún. 10.
9 óra: Sportnap
18 óra: Nemzedékek találkozója
(Díszhangverseny)
jún. 11.
10 óra: Ballag már a vén diák
17 óra: Rendhagyó tanévzáró
18 óra: Juniális gyermekbál
ARA: 19 FT
MEGJELENIK; MINDEN PENTEKEN
Még könny is hullott...
A fafaragók maradnak a Csónakázó-tónál
V. évf. 24. sz. 1993. jún. 11,
Egyhetes szünet után, június 3-án délután tartotta soros ülését a Nagykanizsa város önkormányzata mellett működő Városfejlesztési Bizottság. A Sólyomvári György bizottsági tag lemondása folytán 7 főről 6 főre csökkent bizottság tagjait és a meghívottakat Jancsi György bizottsági elnök üdvözölte, aki bejelentette, hogy a napirend két tervezett témáját a Polgármesteri Hivatal építési csoportvezetőjének más irányú elfoglaltsága miatt későbbre halasztják.
A napirend első részében Palin városrész úthálózatának megvitatására került sor. A témát Gáspár András, a Hivatal TEFO városüzemeltetési csoportvezetője vezette be azzal, hogy rajzon szemléltette azt a Palin újtelepén lévő, mintegy 300 méter hosszú bekötő utat, amelynek kivitelezési költsége közel 6 millió Ft lenne. Dr. Bogár Gáspár, a városrész önkormányzati képviselője szükségesnek tartotta a bekötőút mielőbbi elkészítését, de kérte, hogy a Szálfa utcában párhuzamosan járda is épüljön. A bizottsági tagok vélemény nyilvánítása után olyan döntés született, hogy a kivitelezésre központi pénzforrásból történő pályázat útján 1994-ben kerüljön sor. A részletek kidolgozására, illetve a következő bi-
zottsági ülésre való előkészítésre - a közgyűlés elé történő megtárgyalás céljából - Gáspár Andrást kérték fel.
Második napirendi téma „A költséggazdálkodás-átruházás hatáskörében gyakorolt döntési jogkörhöz kapcsolódó részletes szabályozási és felhasználási terv" megvitatása volt. A vita azon folyt, hogy a téma együtt vagy külön-külön kerüljön szabályozásra, s folyó évre vagy határozatlan időre szóljon. Végül olyan, határozat született, hogy egy rész törlésével a szabályzat határozatlan időre szóló legyen, s a két tervezet szövegét a hivatal jogásza, a TEFO és a Főépítészi Iroda dolgozza egybe.
Az „ Egyebek" napirendi részben a nyári fafaragó tábor helyszíne került újra „terítékre", ugyanis a tábor vezetője, Rohrback Jenő fafaragó népművész kérte a bizottság azon korábbi határozatának megváltoztatását, hogy a 10 napos tábor helyszíne a Csónakázó-tónál lévő fedett építmény helyett az általa eredetileg kért sétakerti esőfogó legyen, de nem 1996-ig, hanem csak idén. Ezt a kérést azzal igyekezett alátámasztani, hogy a Kanizsai Dorottyát és Zrínyi Miklóst ábrázoló faszobor, valamint az állatalakokkal illusztrált térplasztikai mobil-játékszobor a
sétakertben kerülne elhelyezésre, s így szállítási költséget lehetne megtakarítani. Az idős mester elérzékenyülve -könnyeket hullatva - megemlítette azt is, hogy a tavalyi nyári fafaragó tábor zárásakor a meghívottak közül senki nem jelent meg, s a köszönet is elmaradt a tíz szorgalmas népművésznek. Mindezek ellenére a bizottság tagjai nem hatódtak meg, s hosszas érvelések után egyöntetűen úgy döntöttek, hogy az idei nyári fafaragó tábor helyszíne változatlanul a Csónakázó-tónál lesz! Külön kitétel, hogy az elkészült faszobrokat kiállítás után zsűriz-tetni is kell.
(tl-nyi)
Tollvég fa
Kényszerpályára a nyakast
2. oldal
Ülésezett az önkormányzat
4. oldal
A paliniak tiltakoznak
5. oldal
Sztárinterjú: EDDA
20. oldal
más-KOR
Eltávozott a sikeredző
26. oldal
31. oldal
JÖVŐ HÉTEN
Hol üdüljünk nyáron? K.O. Zala megye boksztörténetének?
A katolikus hitéletben három részre tagozódott Zala megye
A katolikus egyház feje, II. János Pál pápa nemrégiben olyan döntést hozott, hogy hazánkban az eddigi három érsekség (Esz-tergom-Budapest, Kalocsa-Kecskemét, Eger) mellé a veszprémi püspökség is érseki rangra, Illetve metropolital székhellyé emelkedett, Az országban két új egyházmegye ts létrejött; a kaposvári és a debreceni-nyíregyházi. A Szentatya a veszprémi érsekség Joghatósága alá rendelte a kaposvári és a szombathelyi egyházmegyét,
A pápai döntéssel Zala megye a katolikus hitéletben tehát három részre tagozódott. A zalai városok közül Zalaegerszeg, Lenti és Letenye a szombathelyi egyházmegyéhez, Keszthely, Hévíz és Zalaszentgrót a veszprémi főegyházmegyéhez, Nagykanizsa pedig a kaposvári egyházmegyéhez tartozik.
Az Apostol) Nunclatura közleménye szerint dr. Szendi József eddigi veszprémi megyéspüspök metropolita érsekké, Bálás Béla eddigi veszprémi segédpüspök pedig kaposvári megyéspüspökké lépett elÖ. Az átszervezésnek a hívek számára nincs közvetlen hatása.
■■■■H^HHrift
KANIZSA
■1
1993. június U.
Az APEH Zala Megyei Igazgatóságának sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy adót már az ókorban is fizetni kellett, sőt, az olyan igazságos király korában is, mint Hunyadi Mátyás.
Ez így tény. Meg az is, hogy amikor Mátyás föltalálta a füstadót, a parasztok lebontották kéményeiket, újakat pedig nem építettek. így találták föl Göcsejben a füstös konyhát. Vagyis: az adózás alóli kibúvás jelensége majdnem olyan régi, mint maga az adózás - ez utóbbi persze előbb volt.
Kiderült az is, hogy a zalai adófizetési készség semmivel sem jobb, de nem is rosszabb az országosnál.
S kiderült egy hivatalosan eleddig nem igen hangoztatott, de rém hasznos tudnivaló, s épp a Kanizsa újság kérdése nyomán. Nevezetesen az, hogy 100 ezer forintot nem érdemes csalni, mert azt visszafizettetik. De például 5-10 milliót már igen, főképp, ha a csinos összeg eltűnik a rokonság között. Volt eset, hogy a sok millióval tartozó társaság csődöt jelentett, s a fölszámolás után ugyanabban a helyiségben, ugyanazokkal az emberekkel, csak más néven újra kezdett társaságosdiba. Most már kellően megalapozva. Ja, ehhez még egy kérdés csatlakozott; mégis
ÁFA, TANYA, SZJA, VÁNYA
Kényszerpályára a nyakast!

Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/312-305
Computertechnika: GRAFO BT. PRINTEXT BT. Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 313-780/11 Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
mi lesz az eltűnt milliók sorsa? Az APEH leírja.
A tisztességes adófizetők pénzéből - tettük hozzá mi, s helyeslő bólogatás volt a válasz. Abban is egyetértettünk, hogy világos, kijátszhatatlan törvényekre van szükség. Főképp azt figyelembe véve, hogy az országgyűlésnek jószerint bő fele jogászdoktor. Doktor latinul orvosa valaminek. Nos, itt bőségesen van orvosolni való. Az APEH Zalában is a maga módján megteszi, ami erejéből telik, de ez fölületi kezelésnek tűnik. Ezután lássuk az APEH megyei tényeit, amelyek lényegüket tekintve megegyeznek a Nagykanizsa környéki állapottal.
Megyénkből tavaly 9 milliárd forint folyt be az államkasszába, s az idei első negyedév tapasztalatai is hasonló nagyságot ígérnek erre az évre. Az adófizetők helyzete biztosabb, adófizetési készsége buzgóbb lett. önkéntesen, kikényszerítve, fölszámolás, végrehajtás útján 345 millió forintot sikerült behajtani tavaly, s már az idén is 200 milliós adóhiányt tártak föl az APEH mind nagyobb fenyegetettségnek kitett munkatársai. A nem egyszer több egyetemi-főiskolai oklevél-
lel dolgozó adófelügyelők néha kénytelenek eltűrni a legordená-rébb hangnemet, sőt: a kutyás támadást is finoman szólva nem épp diplomás, de mercedeszes, meg audis, hondás emberektől... Egyébként a vizsgálatok 60 százaléka sikeres. Most arra törekszik az APEH, hogy a nyakasokat, a kibújni akarókat kényszerpályára kényszerítse. Mert hát például nőttön fogy a borravalót, hálapénzt bevallók száma. Az 1991. évi 1577 helyett ma már csak 1332-en ismerik el, hogy APEH nem látta pénzt is kapnak. A csúcs 1988-ban volt.
Jelentős visszaesést mutat, hogy a korábbi 131 helyett csak 40-en szereztek jövedelmet találmányból, fajtajutalékból. A tudományos és művészeti alkotások révén a korábbi 1868 helyett már 2327-en jutottak bevételhez, s nőtt a nyugdíjon kívül más jövedelmet is szerzők száma: 6678-ról 8410-re emelkedett. Az adókedvezmények összege ellenben mintegy 100 millió forinttal csökkent: tavaly már csak 62 millió forint volt.
Nőtt viszont a többszörös milliomosok száma, még jobban az adójukat kiegyenlíteni képtelenek tábora. Az országos legma-
NYARI SPORTNAPKÖZIS TÁBOR
Nagykanizsa Város Polgármesteri Hivatalának Sportcsoportja és a Zemplén DSK 1993. június 21-30. között SPORTNAPKÖZIS TÁBORT szervez - labdarúgás (3-7. oszt. fiúk) - kézi, és (4-7. oszt. lányok) - kosárlabda sportágakban (5-7. oszt. lányok) a Mindenki Sportpályáján. (Nagykanizsa, Kaán K. u.)
A foglalkozások naponta 9.00-16.00 óráig tartanak. Program: 9.00-11.30 technikai képzés, fizikai képességek fejlesztése, 11.30-13.00 ebédszünet, 13.00-16.00 felmérések, versenyek, játékok. Kiegészítő programok: gyalog- és kerékpártúra, uszoda. Felszerelés: tornacipő, sportöltözék, tisztálkodási eszközök. Szünnap: június 27. (vasárnap) Részvételi díj: 1.200 Ft
Napi háromszori étkezést (ivólevet, gyümölcsöt) biztosítunk. Az étkezést nem igénylő tanulók részvételi díja: 600 Ft. Jelentkezni és felvilágosítást kérni június 14-ig a Zemplén Győző Általános Iskolában lehet. (Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 18. 8.00-16.00 óra között. Tel.: 313-379)
gasabb jövedelem, ami után adóztak, 80 millió forint volt. Nálunk 30 a 3,3 millió forint bevételt elkönyvelők száma, a többi ettől fölfelé található meg... Röpke megjegyzés ehhez: aki rátermett, ügyes, tehetséges és szemfüles, ráadásul a törvények alapján működik - legföljebb vércseszemmel megleli a szépen burjánzó joghézagokat - megérdemli a jómódot. A csalókkal szemben viszont keményebben kellene föllépni, s nem leírni a milliókat valamennyiünk kárára.
Épp ezért is tervez erre az évre a megyei APEH 8 ezer ellenőrzést, mégpedig együttműködve a többi - egyébként ugyancsak szépen tenyésző - ellenőrző szervezettel. Ha jól meggondoljuk, a nyakas néni fizetők lefülelése valamennyiünk zsebbevágó érdeke. Mert bizony sokunkat megcsapolják az ilyen-olyan leírt milliócskák. Például az olyan vállalkozó lefülelése, aki „leleményes" címet adott meg telephelyéül: az . adóellenőrök épp az erdőszélre érkeztek...
Ilyen volt hát a ványa, áfa, szja, meg a tánya - az egyes adófajták - vidéke Zalában.
Ferencz Győző
- Miután a május végén tartott tisztújító közgyűlés után nem volt határozatképes az Autóklub Nagykanizsai Szervezetének megválasztott 13 fős új elnöksége, Polay József lemondott elnök helyett az új elnök személyének kijelölésére június 1-én újra összeült az elnökség, amely egyhangúan Kónya Istvánt, a klub eddigi ügyvezető elnökét választotta meg elnöknek. Új ügyvezető elnök nem lesz a klubnál. A klub titkára - főállású munkaviszonyban - továbbra is Arszin György.
(t. I.)
BELVÁROSI IRODAHELYISÉG KIADÓ!
Kideklödni munkaidőben
a 93/312-305-ös telefonon, vagy személyesen a Király utca 47. s/ám alatti Kani/sa hetilap s/.erkes/.löségében.
1993.JŐnlus II.
KANIZSA
JÓ ÜZLET A TISZTA VÍZ
A CWG Kanizsán
Ha napjainkban Kanizsán egy eszmecsere során felmerül a CWG Hungary Kft. neve, akkor gyakran megesik, hogy beszélgetőpartnerünk tanácstalanul néz ránk. Különösen akkor, mikor kiderül, az említett cég közel egy éve városunkban található. Hogy mivel is foglalkoznak nap mint nap Magyar utcai irodájukban, arról a kft. ügyvezető igazgatója, Petró Gyula tájékoztatott bennünket.
- Tizenöt éve működik már Németországban, Mannheim-ben a CWG, mely Európa legnagyobb vízkezelő berendezéseket és azok alkatrészeit forgalmazó cége. Feladatunk, hogy ellássuk berendezésekkel és tartozékaikkal azokat a vállalkozókat, társaságokat, melyek szennyvízkezelési, vízelőkészítési, ivóvízkezelési és uszodai víztisztítási rendszerek üzembe helyezésével foglalkoznak, vagy az általunk forgalmazott alkatrészekből víztechnikai eszközöket gyártanak.
- Tehát Önök nem lépnek közvetlen kapcsolatba a direkt vevővel.
- Igen, ez nagyon fontos dolog, s ez cégünk piaci filozófiája is. A CWG minden esetben csak a partnercégekkel áll kapcsolatban. (Németországban például 2400 ilyen partnerünk van.) Ha közvetlenül jelennénk meg egy-egy vevőnél, akkor azoknak a vállalatoknak válnánk konkurenciájává, amelyek ma nálunk vásárolnak.
- Működésűk kiterjed-e az eladáson kívül másra is?
- Németországban öt olyan jól képzett, kiváló mérnökkel rendelkezünk, akik a maguk szakterületén Európa legjobbjai közé tartoznak. Ők olyan speciális tervezők, akik üzletfelünk adott problémájával kapcsolatban műszaki, technológiai segítséget nyújtanak. Ilyen team a jövőben a terveink szerint Kanizsán is létrejön majd.
- Szép sikert könyvelhettek
el maguknak az elmúlt évben az üzleti életben. Mi a titka?
- A közelmúltban nemzetközi szervezetté nőtte ki magát a CWG, ugyanis belgiumi székhellyel, 1200 négyzetméteres raktárral létrejött a CWG Európa. Erre a bázisra érkeznek Amerikából mindazok az árucikkek, melyek az öreg kontinensen nem beszerezhetők, drágák, vagy egyszerűen nem megfelelő a minőségük. Sőt ma már szingapúri székhellyel megalakult a CWG Ázsia is, és sorra nyílnak a képviseletek Csehországban, Szlovéniában s legutóbb Szlovákiában. Sikerünk titka: az olcsó ár. A világ bármely pontján megtalálható gyártócsoporttal a CWG, mint egyetlen cég tárgyal, amely a szóban forgó alkatrészekből nagyobb mennyiséget vásárol, hiszen nagyobb tételben minden olcsóbb. Majd ezt az alacsony árú cikket az imént vázolt csoport szétteríti a világban. így gyakorlatilag a nagyon jó minőségű áruk nagyon kedvező áron kerülnek a piacra.
- Miért pont Kanizsán működik a CWG magyarországi telephelye?
- Egyrészt elég jó a város fekvése - korábban sem véletlen volt kereskedőváros -, másrészt pedig 5-6 évvel ezelőtt a Hidroplasztikon kívül nem akadt más víztechnikával foglalkozó cég az országban. Lassú lebomlása folyamán mára ebből számos kis cég alakult, melyek szintén Kanizsán találhatók. Ezeket a legkorszerűbb vízkezelési alapegységekkel már mi látjuk el. A magyar vízkezelő berendezéseket gyártó cégeket szeretnénk ezzel úgy segíteni, hogy az összeszerelt berendezésekhez hosszú évek szakmai tapasztalatát hozzáadva magyar termékek kerüljenek a hazai európai színvonalú piacra, illetve továbblépve exportra. Városunk így tehát egy kelet-európai elosztó szerepét töltené be.
- por -
NÁLUNK LEGNAGYOBB A VÁLASZTÉK
Az országban forgalomban lévő összes írógéptípus, szövegszerkesztő rendszer kapható.
Amibe az A/3 papír keresztbe is belefér
- IBM elektronikus írógép. SHARP:
a fényinásolástechnika csúcsa
Valamennyi típusát tudjuk szállítani.
MÉG MINDIG INGYEN!
APEH által engedélyezett pénztárgépek nagy választékban kaphatók. Ha jó telefont, telefonrendszert szeretne, keresse fel szervizünket. Általunk forgalmazott termékekhez kellékanyagot, szervizellátást biztosítunk.
I.I.KKTUON IRODAÍÍKP BT.
Nagykanizsa, Csengery u. 10. Tel.: 312-212
TERMISI
_pIInt
ÜZLETHÁZ
8800 Nagykanizsa, Ady u. 4. L em. 2. ajtó TelVfax: 93/310-198
mo
Z
Kereskedelmi, Szolgáltató és Innovációs Kft.
8800 Nagykanizsa, Ady u. 4. I. em. 2. ajtó. Tel./fax: 93/310-198
- KOMPLEX ENERGETIKAI SZOLGÁLTATÁS EGY HELYEN a tervezéstől a kivitelezésen át az alkatrész- és berendezés-kereskedelemig.
- VÁLLALJUK e tárgykörbe tartozó alkatrészek, berendezések megrendelésre történő beszerzését.
- ÉPÍTKEZŐKNEK anyaglista alapján teljeskörű anyagbeszerzés.
- ÁRUAJÁNLATUNK:
❖ amerikai kazánok, vízmelegítők
❖ gáz-, olajégők
❖ szivattyúk, mágnesszelepek
❖ klímaberendezések, ablakba szerelhetők és mobil kivitelben.
r ■ 11 11 KANIZSA tm '' jú nius 11.

ULESEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
Palin közel kétszáz lakosa jelentkezett „napirend előtti felszólalásra" a június elsejei folytatólagos közgyűlésen. Dr. Bogár Gáspár, a település képviselője kérésükre elmondta, hogy választókörzetét a kanizsai önkormányzat peremkerületnek tekinti és ennek megfelelően infrastruktúrájának fejlesztésére messze nem áldozott annyit, mint a város más terilleteire. Majd indokolva a nagyszámú demonstráló polgár jelenlétét, visszataszítónak nevezte a felsővárosi erdőnél megvalósuló szeméttelep tervét. Kérte a testületet, hogy jövőben a demokrácia szabályainak figyelembevételével járjanak el, állítsanak fel alternatívákat és az érintett körzetek lakóit részletesen tájékoztassák. Dr. Kereskal István megjegyezte, mindenki félti az otthonát és senki sem szeretné, ha a kertje végében szemétlerakóhely létesülne. Kijelentette, hogy az eddigi tervek szerint nem az említett terület szolgálna depónia céljául. Rámutatott arra is, az önkormányzat a város közigazgatási területén igyekszik megfelelő helyszínt találni, hiszen a nagyobb távolság jócskán megemelné a szemétszállítás költségeit. Végezetül elmondta, aznap nem kerül sor e tárgyban döntésre, s így a polgárok további demonstrálása felesleges. A paliniak - bekiabálásokkal tarkítva - hitetlenkedésUknek adtak hangot annak ellenére, hogy a polgármester szavait Farkas Zoltán megerősítette azzal, valóban nem szerepel a napirenden a szeméttelep helyének kijelölése, s nem a megjelent paliniak miatt nem tárgyalják. Sajnálatát fejezte ki hogy a Zalai Hírlap május 28-i számából szerzett félinformációk által hagyták magukat félrevezetni. Javasolta, a paliniak jelöljenek ki egy húszfős csapatot, mely érdekeiket képviseli, és akikkel megtekintenek Ausztriában egy működő hasonló depót. Felvetette azt is, hogy hívjanak össze lakossági fórumot. (Erre sor került. Beszámolónk a 6. oldalon.) Nyomatékosította, hogy az ott lakók véleményének megismerése nélkül nem lesz szeméttelep Palinban. Stamler Lajos ismételten hangsúlyozta, nincs még deponáló céljára kijelölt terület. A szombathelyi környezetvédelmi hatósággal történt tervegyeztetés után pedig a számos vizsgált területből kettőt találtak alkalmasnak depónia céljára. Az első számú a cserfői erdőben található, a másik pedig a mórichelyi halastavak közelében. Ez utóbbi ellen szól, hogy túl közeli a halastó és sokkal kisebb a befogadó képessége, mint a másik potenciális területnek, mely 2,5 km-re fekszik Palintól. (A depó-niatelepítés védőtávolsága 1
km.) Nem a város birtokában van az említett hely, hanem állami tulajdon az erdőgazdaság kezelésében. . Hozzáfűzte még, hogy a szeméttelep csöppet sem fog hasonlítani a bagolaira, aljzatszigetelés, földtakarás és egyéb óvintézkedések révén nem károsítja a környezetet, ráadásul öngyulladás és szaghatása is kizárt. A paliniak képviselői ezek után kérték a testületet, szavazza meg, hogy lakóhelyükön soha se legyen depónia. Legoptimáli-sabbnak azt vélték, ha Kanizsa területére nem kerül ilyen létesítmény.
Koczfán Ferenc megjegyezte, sajnálja, hogy a polgármester belement a paliniak játékába, s nem találta megfelelőnek a véleménynyilvánításnak ezt a formáját. Támogatta azonban, hogy lakossági fórumot hívjanak össze a kérdés tisztázására. E javaslatot hosszú huza vona után végül
az érdekeltek is elfogadták. » » »
A közel másfél órásra nyúlt közjáték után a testület a hulladékgazdálkodási megállapodásokról szóló előterjesztésekkel foglalkozott. E szerint a „Hosszútávú együttműködés Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzata és a hulladékgyűjtésre, szállításra és ártalmatlanításra alakult vegyesválla-lata" című szerződéstervezetben foglaltakat megtárgyalja. Felhatalmazza a határozat végrehajtására megjelölt felelősöket a véglegesen megfogalmazott szerződéstervezet elkészítésére és a partnerrel való megtárgyalására. Ezen kívül a közgyűlés a lerakó megvalósítására és üzemeltetésére létrehozandó vegyes vállalat alapításáról szóló szerződés megkötésének határidejét július 3l-re módosította. Ugyanezen ideig a lakossággal, érdekeltekkel pontosítandó a szemétlerakó helye. E feladat végrehajtásáig a Városgazdálkodási és Kommunális Szolgáltató Vállalat átalakítását is meg kell valósítani.
Palotás Tibor kérte a szerződéstervezet alkotóit, hogy részletesen ismerhessék meg a dokumentumot, s ne csak a kivonatát. Jesch Aladár, a Városüzemeltetési Bizottság elnöke ehhez fűzve megjegyezte, hogy a mellékletben található szerződéstervezet a készülő okirat nyers változata, melyben minden építő ötletet szívesen látnak. Marton István feleslegesnek ítélte a témát érintő vitát, mert
értelmetlen dolognak vélte addig a szemétszállítás ügyével foglalkozni, míg nem szerez a város egy lerakóhelyet. Magyar József figyelmeztetett, hogy a veszélyes hulladékok megsemmisítését se hagyják a jövőben figyelmen kívül. Tehát az új telep ne csak a lakossági, hanem az
ipari hulladékot is fogadja.
• • *
E napirendi pontot követően a képviselők vita nélktll, néhány perc alatt megszavazták a Városgazdálkodási és Kommunális Szolgáltató Vállalat korlátolt felelősségű társasággá való átalakítását.
» » *
A nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred eredeti helyére való visszahelyezését kérte önálló képviselői indítványában Palotás Tibor. Szándékát támogatta még a polgármesteri hivatalhoz eljuttatott levelében a Magyarok Nemzeti Szövetségének Zala megyei szervezete, valamint a FKgP, a KDNP, a Pofosz és az MDF helyi csoportja. (Olvasói észrevételek ez ügyben lapunk mellékletében találhatók.) Az emlékmű 1930. június elsején került felavatásra az Erzsébet tér délkeleti sarkán, 1965-ben a Fel-ső-templom mögé, a Széchenyi térre került, majd a HSMK építésekor a Millenniumi Sétakertbe helyezték át. A városfejlesztési bizottság véleménye szerint, melyet Jancsi György fejtett ki, ne legyen kegyeleti hely a város főtere. Ezen kívül a visz-szahelyezés megfelelő financiális háttere sem biztosított, öt cégtől kértek - mondta - a visszaépítéshez árajánlatot. Közülük egytől kaptak választ, melyben 200 ezer forintért vállalják a munkát. A bizottság szerint e* az összeg nem elegendő az eredeti állapot visz-szaállítására. Az ezután kibontakozó vitában a személyes érzelmeké és - sajnálatos módon - a politikai érdekeké lett a szín. Döntésük alapján az emlékmű továbbra is jelenlegi helyén marad, ám környezetének színvonalemelése - a Millenniumi Sétakert 100. és a honfoglalás 1100. évfordulójára - szükséges. Amennyiben azonban a város lokálpatrióta lakói nem értenek egyet e határozattal, megváltoztathatják oly módon, ha a város választópolgárai 10%-ának
aláírását összegyűjtik.
» » *
A Jcövetkező napirendi pont a Zalaco Sütő- és Édesipari Vál-
lalat Nagykanizsai Gyáregységének privatizációját érintette. A közgyűlés támogatta a gyáregység önállósodási szándékát. Ezen kívül Göndör István módosító javaslata alapján az önkormányzat kinyilvánította azon szándékát, hogy a belterületi tulajdon értékével partner kíván lenni.
* • *
Döntésük után Böröcz Zoltán
a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke tájékoztatta képviselőtársait az Állami Számvevőszék által végzett vizsgálatok tapasztalatairól. Ebben az ÁSZ által feltárt súlyos hiányosságokra hívta fel a testület figyelmét, s a bizottság szakvéleménye alapján ezek orvoslására is tett javaslatokat. E szerint például az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata nem tartalmazza a költségvetés kialakítására, valamint az önkormányzat vagyonára vonatkozó rendelkezéseket. Ugyanígy szabályozatlan például a közgyűlés bizottságainak működése, közvetlen működési kötelezettsége, jogköre, hatásköre. Felelősség terheli ezért - mutatott rá - a közgyűlés azon tagjait, akik folyamatosan fenntartásaikat hangoztatták a hivatal, a bizottságok irányában, akik a legminimálisabb mozgásteret sem voltak hajlandók megadni a bizottságoknak, akik így szinte valamennyi téma közgyűlési megtárgyalását javasolták. Ezen kívül - folytatta - az önkormányzat nem határozta meg gazdasági programját, s ezzel a helyi önkormányzat megsértette az önkormányzati törvényt. Ráadásul az önkormányzat működését alapvetően hátrányosan befolyásolta, hogy a hatályos SZMSZ és a közgyűlés nem szabályozta a közgyűlés, a bizottságok, a polgármester és az alpolgármester közti munkamegosztást. A szóbeli tájékoztatót követő képviselői felszólalások azt fejtegették, hogy az említett szabálytalanságok nem
szándékosan történtek.
» * »
Döntés született a Vasemberház belső udvarának helyreállításáról is. Az ehhez kapcsolódó munkálatokat a piacok, vásárok többletbevételének terhére, 350 ezer forintból valósítják majd meg.
Végül a közgyűlés zárt ülésen három szociális segély fellebbezésével kapcsolatban határozott.
- K. R. -
1993. június 11, kanizsa *
A Zala Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat által építés alatt álló és
értékesítésre kerülő Nagykanizsa, Terv utca és városi buszmegálló által határolt területen épülő Q7-Q8 jelű épületekben üzletek, lakások, irodák, garázsok és tárolók eladók.
ÉRDEKLŐDNI LEHET:
KANIZSABER KFT.
Nagykanizsa, Hevesi u. 6. sz.
Ügyintéző: Dombai Tibor, tel.: 06-93/310-263.
Zala Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Nagykanizsa, Magyar u. 168. sz. alatti telepe. Ügyintéző: Simon Zoltán ép. vez.
Tel.: 06-93/313-257.
Zala Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Zalaegerszeg, Rákóczi u. 8. Ügyintéző: Molnár István, vállaik, osztály Tel.: 06-92/314-500.
„VISSZA A TERMÉSZETBE"
FŰNYÍRÓK fokozatmentes magasságállítás FU SZEGÉLY NY ÍRÓK PERMETEZŐK, BOZÓTTISZTÍTÓK Kert-, parkápolástól az erdőgondozásig ÚJ STIHL MOTOROSFŰRÉSZEK
A FARM BOSS-család MŰSZAKI BOLTJA
STIHL SZERVIZ
Nagykanizsa, Huszthy tér 5. Nyitva: hétfőtől péntekig 8.00-17.00 óráig
Mindenkit szeretettel várunk
1993. 06. 12-13-án
az ASTRA 1 éves évfordulója alkalmából rendezett nyitott hétvége rendezvényére!
A látogatók kipróbálhatják az Astrát, meggyőződhetnek
jó tulajdonságáról. A gépkocsik nagy választéka várja minden kedves látogatót. A jelzett napokon kedvezményezett áron vásárolhatók az OPEL ASTRÁK!
VÁRTA ÖNT opel püspök
márkakereskedő
AZ OPEL ASTRA! Mik^a u SO/A.
Tel./fax: 93/310-317
KANIZSA
1993. június 11.
PALIN TILTAKOZIK
Nem kis vihart kavart a június elsejei önkormányzati ülésen a palini polgárok megjelenése és a tervezett szeméttelep elleni tiltakozása. Akkor a testület tagjaival megegyezésre jutottak abban, hogy lakossági fórumon tárgyalják meg a vitatott kérdéseket. A múlt hét csütörtökön megrendezésre került találkozón hangos fújolással köszöntötték az önkormányzat részéről megjelent képviselőket, a sajtó munkatársait azonban hangos ovációval fogadták. Farkas Zoltán már nyitó szavaiban leszögezte, az önkormányzat nem döntött a létesítendő depónia helyéről. Mindemellett szorgalmazta, hogy feltétlen találjanak megoldást a problémára. Merkly-Belus József a település lakóinak képviseletében nyomatékosan kijelentette, nem engedik, hogy a képviselők megosszák a paliniakat. Kilátásba helyezte, amennyiben nem sikerül a megjelent önkormányzati tagokkal szót érteniük, akkor a falunak csak egyetlen eszköze marad, hogy kivívja igazát, ez pedig nem más, mint hogy Palinnak önálló, független önkormányzata legyen. így majd saját maguk dönthetnek sorsukról. Farkas Zoltán jelezte, hogy egy esetleges kiválás nem jelentene megoldást, mert ezzel gyakorlatilag a paliniaknak semmi
beleszólásuk sem lehetne az elhelyezésbe. Stamler Lajos a Környezetvédelmi Bizottság elnöke kifejtette, nem lesz a település területén szeméttelep. A vitatott tizennyolcas számmal jelölt helyszín ugyanis Cserfőn található és soha nem tartozott Palinhoz. Aki kinn járt előző nap a terepbejáráson - mondta -, az meggyőződhetett ennek igazságáról. A falutól a tervezett depóniát 2,5 km, három dombhát és két észak-déli irányú völgy választja el, így a keleti szél - amire hivatkoznak -sem tud semmiféle szagot Pa-linba vinni. (A szaghatás egyébként is a depónia korszerű megvalósítása révén szinte tökéletesen kizárt.)
Gulyás Attila, a demonstráció szervezője szerint a szeméttelep közelebb helyezkedik el Récséhez és a keleti városrészhez. Szorgalmazta, hogy az ott lakókat értesítsék, milyen merénylet készül ellenük.
Stamler Lajos kérdésekre válaszolva elmondta, azért az említett cserfői terület szerepel a tervek között az első helyen, mert ott megfelelő vastagságú a vízzáró réteg és kellő nagyságú a befogadóképesség, ráadásul a védőtávolság két és félszerese az előírtnak.
Farkas Zoltán Gulyás Attila újabb kérdésére válaszolva elmondta, van arra esély, hogy
ne ott valósuljon meg a telep, bár valójában mégiscsak ez lenne a legmegfelelőbb. A pa-liniak a továbbiakban alternatívákat ajánlottak, kérték a környezetvédelmi szakembereket, vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy az új szennyvíztisztító telep mellé kerüljön a depónia. Ezt követően a tervező és leendő üzemeltető Saubermacher cég képviselőjétől a település lakói informálódhattak az osztrák és német földön működő, hasonló jellegű depóniákról. E szerint Ausztriában a telepet 300 méteres távolságra kell építeni az utolsó lakóháztól, s ezt természetesen a korszerű technológia lehetővé is teszi. Ezen felül garanciát vállalt, hogy a depóban nem következhet be öngyulladás. Szavai után a paliniak jó része hajlandóságot mutatott rá, hogy kicseréljék tapasztalataikat a külhoni települések lakóival. Ám Gulyás Attila erre reagálva kijelentette, eltértek a tárgytól, s az önkormányzat tagjainak sikerült megosztani a résztvevőket.
Végezetül a paliniak határozott választ követeltek, megakadályozhatják-e a depó telepítését. Farkas Zoltán válasza: igen. Stamler Lajosé: nem.
Folytatás minden bizonnyal várható.
- K. R. -
„Kútölők" gyakorlata
Talán még emlékszik az olvasó, hogy annak idején a Kuvaitban lángoló olajkutak közül néhányat magyar, köztük kanizsai szakemberek oltottak el. Ez a közel félszáz főből álló szakembergárda nemrégiben Nagykanizsán gyakorlatozott.
1962 óta van ilyen osztaga az olaj- és gáziparral foglalkozó vállalatoknak. A Kitörés Elhárítási Szervezet önként jelentkező, szellemileg, fizikailag alkalmas olaj- és gázipari szakemberekből áll, akik évente két alkalommal megrendezett gyakorlaton imitált, de régebben már megtörtént esetek felelevenítésével, a jelentkező problémák megoldásával adnak számot tudásukról, felkészültségükről. A gyakorlatokon csak a kitörés felelevenítése játék, mindaz, ami megoldására történik, a tűzoltás, a hibás szerelvények kicserélése, a kút szabályozott elzárása, a védőruhák használata, a szakemberek összehangolt pontos munkája, mind-mind valódi komoly dolog, annak érdekében, hogy ha egyszer valahol, valamikor bekövetkeznék egy ilyen eset, akkor ezek a szakemberek „olajozottan", pontosan tudják tenni, amit kell. A mostani kanizsai gyakorlatnak a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola gyakorlótelepe adott otthont.
- dé -
Ha elromlik a targonca...
Nem dicsekvésből, nem is pa-naszkodásból írom le, nekem még az életben soha nem volt targoncám. Ezért lehettem olyan naiv, hogy amikor telefonhoz kértem a Szinkron Targ Kft. ügyvezetőjét, hát bizony egy javakorabeli férfit képzeltem beszélgetőpartnernek.
- Zsuzsi, gyere, téged keresnek! - hallom a telefonból az ügyvezetőt szólítani.
- Fejesné Antos Zsuzsa vagyok. Szívesen bemutatom a kft.-nket az olvasóknak. Igaz, Zalaegerszegen a város szélén, itt a hegy tövében vagyunk, de bennünket az ország mind a tizen-
kilenc megyéjéből megtalálnak. Targoncát csak az vesz, akinek szüksége van rá, és ha egyszer elromlik, minden kiesett óra komoly gondol jelenthet. Ilyenkor jó ha van egy megbízható szerelőműhely, nem számítanak a kilométerek.
- Ezek a kapcsolatok tartósak?
- Igen. Nem egy van a velünk kapcsolatban áltó cégek között, amelyikkel már megalakulásuk óta partnerek vagyunk.
- Hány dolgozója van a kft.-nek?
- Tizenöten vagyunk, tagok és alkalmazottak egyaránt. Ez a
gyakorlatban azt jelenti, hogy a rendszeres havi fizetésen kívül évente osztalékot is kapnak. Talán a tulajdonosság érzése az egyik ok, hogy nálunk nem fordul elő fluktuáció.
- Mióta főnöke a lényegében férfiakból álló szakembergárdának?
- Szeptemberben lesz hat éve, hogy ebben a felállásban dolgozunk. Még az sem került szóba, hogy valaki helyettesnek legyen kinevezve.
- Úgy tudom, a férje is itt dolgozik.
- Igen. Az ő feladata a kapcsolatok keresése, létrehozása.
Szakmán belül szinte az egész országban ismerik, még a konkurenciával is jól együtt tud dolgozni.
- Az utóbbi években egyre több gép kerül be gazdaságilag fejlettebb piacokról. Jelent ez változást a targoncák minőségében?
- Természetesen. Például a Japánból érkezettek már szinte minden igényt kielégítenek.
- Kényes kérdés-e az alkatrészellátás?
- Most már nem. Ránk talált egy belga cég, amely minden típushoz egy héten belül postán küldi, amire szükségünk van.
- Van folyamatosan munkája a kft.-nek?
- Annyira van, hogy rövid időn belül néhány szakemberrel bővülni fog a létszámunk.
G. I.
1993. júniuí 1111 KANIZSA 7
ITT VAN ÚJRA AMERIKA!
A Véndiófa vendéglő új köntösben
Az 1800-as évek vége óta üzemel Nagykanizsa déli városrészében, a Csengery út 87. sz. alatt egy hangulatos vendéglő. Létrehozója és tulajdonosa évtizedeken át AMERIKA névvel illette, a II. világháborút követő államosítások után azonban elnevezését többször is megváltoztatta a Zala Megyei Vendéglátó Vállalat. Mintegy két évtizeden át legutóbbi neve VÉNDIÓFA volt. Gyakran változott a vendéglő személyzete is. Három év óta - bérleti alapon - Horváth Lajos fiatal vállalkozó és „csapata" igyekezett a törzs- és betérő vendégek igényeit maximálisan kielégíteni.
- Mivel a nemrégiben részvénytársasággá átalakult vállalat az Állami Vagyonügynökség felügyelete alá került, a privatizáció keretében lehetőség nyílott a létesítmény megvásárlására. Ifjú barátommal, a nagyrécsei Gerencsér Józseffel a télen elhatároztuk, hogy megvesszük a vendéglöt. Mi ketten betéti társaságot alakítottunk
„Amerika 1993. BT." néven. Egzisztenciahitelt vettünk fel, s közel 5 millió forintért vettük tulajdonba a létesítményt és berendezéseit, majd a tavasz folyamán egy építési vállalkozó kivitelezésében, újabb jelentős ráfordítással átalakíttattuk és teljesen felújítottuk a vendéglőt, amely - a régi hagyományokat felelevenítve - újra az Amerika nevet kapta - tájékoztatott Horváth Lajos, aki egyébként másfél évtizede Keszthelyen végezte el a vendéglátóipari szakközépiskolát.
A „főtulaj" kíséretében megtekintettük az újjávarázsolt II. osztályú vendéglőt, amely most teljes joggal egészült ki a szórakoztató centrum elnevezéssel. A kétrészes vendégfogadó boltíves, megnyerő választófalával, vadonatúj ital-, sütemény- és fagylaltpulttal, játékautomatával, ülőberendezéssel és gusztusos terítékeivel szinte csalogatja a vendégeket. Új padozattal, csempézéssel és gépi felszerelésekkel megújult a konyha is. Legnagyobb meglepetést a „halottaiból feltámasztott", söntéssel is ellátott kerthelyiség jelentette, amely kedvező időjárás esetén 60 vendég és zenekar elhelyezésére alkalmas; a helyi sörgyártól kapott Holsten feliratú zöld-fehér színű nap- és esőfogó „gombák", hangulatlámpák pedig szép színfoltjai a kétszintes udvarnak. Az épület pincéjében hamarosan diszkóhelyiséget rendeznek be, amely az őszi-téli hónapokban nyújt majd szórakozást a környékbeli fiataloknak.
- Mindennap reggel 8 órától éjfélig tartunk nyitva, s a 8 főről 10 főre növelt személyzetünk figyelmes kiszolgálásával, cigány zenészekkel, napközben gépi zeneszolgáltatásunkkal, a hagyományos húskészítményeken kívül vad- és halételekkel is várjuk kedves vendégeinket. Igények szerint rendelkezésre állunk színvonalas csoportos vendégfogadásra is, legyen az eljegyzés, esküvő, baráti összejövetel, vagy hasonló rendezvény - mondta Horváth Lajos.
(tihanyi)
Felújították a „Pesti Csemegét''
A tervezettnél ugyan egy héttel később, de újra megnyílt Nagykanizsán a vásárlóközönség előtt az április 23-tól átalakítás alatt álló fővárosi Csemege Ju-lius Meinl Ipari és Kereskedelmi Rt. üzlete. Amint azt Gerencsér László boltvezetőtől megtudtuk, a több kivitelező által közel 15 millió forintért felújított üzlet változatlanul 34 főt foglalkoztat. A Széchenyi téren lévő „Pesti Csemege" a bőséges választékon kívül számos újdonsággal szol-
gál a vásárlóknak: a bejárati ajtók fotocellára tárulnak ki és zárulnak be; a műanyag bevásárló kosarakat betétzáras bevásárló kocsik váltották fel, amelyeket 10 vagy 20 Ft-os pénzérmével lehet igénybe venni úgy, hogy az új futószalagos pénztárpultoktól való távozás után a visszacsatolt kocsi szerkezete visszaadja a betétdíjat; a személyzet egységes formaruhát kapott, a belső tér az árugondolák és a pultok szinte teljes átrendezésé-
Harmincadik éve az OPEL vonzásában
Miklósfa - akár Nagykanizsa elővárosának is mondható -mindig híres volt rendezettségéről. Az errefelé járó embernek ez már fel sem tűnik. Szembeötlik viszont egy udvar, egy épületcsoport lakóházzal együtt, melyet a funkciójának megfelelő esztétikai igénnyel terveztek, s valósítottak meg. A ma már OPEL PÜSPÖK néven jól ismert cég telephelyéről ez volt a véleménye az OPEL céget képviselő Debacker úrnak is, hiszen mondhatni: jött, látott és döntött. A sok pályázó közül 1991-ben nem véletlenül kapta meg a nagykanizsai Püspök József az OPEL márkaszerviz és márkakereskedés jogát. Mindössze két héttel az első tárgyalások után már alá is írták a szerződést. Mégis, hogyan kezdődött? Miért éppen Opel, és miért éppen Püspök József? Mint megtudtam, eredeti szakmája géplakatos, tehát nem igazán ez az ok. Talán inkább az, hogy még 1964-ben az „Izzó" beállító műszerészeként - persze szülői segítséggel - vett magának egy 58-as évjáratú Opel Recordot. És itt kezdődött a szerelem az autók, az Opelek iránt. Ebből először újabb Opelek, majd újabb szakma lett. Előbb megszerezte a karosszérialakatos szakmát, majd hogy önálló kisiparos lehessen, mestervizsgát is tett. Akkoriban építette a lakóháza udvarába azt a műhelyt, amelyet akár a vállalkozás első lépcsőjének is nevezhetnénk. Már önálló kisiparosként gondolt a jövőre is. Hogy legyen, aki majd a vállalkozást folytatja, maga mellé vette tanulónak a fiát egy másik fiúval együtt. A komolyabb vállalkozás beindításában is ilyen előrelátó volt. Úgy tűnik, már 1988-ban megérezte, hogy új szelek fújdogálnak majd, melyek kedvezőbb lehetőségeket kínálnak a vállalkozók számára. Azóta is minden jövedelmét a vállalkozásba fekteti. Igaz, ezt annak a rendelkezésnek is köszönheti, mely szerint a vállalkozásba fektetett jövedelem után nem kellett adózni. Harmadik lépcsőként a bemutatóterem készült el az irodával együtt. Már a 9l-es Opel-napokra készen volt. így Debacker úr, az OPEL képviselője örömmel mutathatta be Püspök József urat a másik 10 márkakereskedőnek úgy, mint akit az első „háztűznéző" után töprengés nélkül választott ki. Pedig dehogy is volt minden rendben! Még egy egész esztendeig kellett talpalnia a telefonvonalért. Magyar betegség! A telefonhiány gátol minden vállalkozást, megakadályozza, vagy jobb esetben csak nehézkessé teszi az üzletkötéseket. Ami Éurópában már magától értetődő, az itt még vívmány. Az üzletmenet is kimutatja a különbséget. 91-ben, ü telefonhiányos évben nem volt számottevő a gépkocsieladás. Ugyanakkor 92-ben már 170, ez évben pedig már eddig közel 100 db Opel gépkocsi talált itt gazdára. Hiába, a levelezés, az utazgatás idöpocsékolás. Azalatt elúszik az üzlet! Ha nem is egy márkás autó gyorsaságával, de végre Miklósfára is megérkezett az azonnal vonalat adó telefon. Viszont erősödött a konkurencia is, hiszen egyre több autótípus képviselete bontogatja zászlóját. Nem elég csak jó szakembernek, jó kereskedőnek is kell lenni, a kettő így egészíti ki egymást. Püspök József előbb szakember lett és beleszeretett egy autótípusba, ö az emberi értékek közt a szorgalmat, a munkaszeretetet és a hűséget nagyon tudja becsülni. Márciusban lesz harminc éve, hogy először ült az Opel kormánykereke mögé. S hogy mit érzett akkor? Ki tudná megmondani három évtized elteltével. Az viszont tény, hogy most is jól érzi magát, a mai Opelok között...
- gombás -
vei tágasabb és ízlésesebb lett, az üzlet középső terében önkiszolgáló salátabárt alakítottak ki, régi helyén ablak mögé került az ezentúl patroncserét is végző üvegvisszaváltó, s megújult a felső világítóberendezés is. Az alaposan megszépült üzletben számos termékre június 13-ig
20-35%-os árengedménnyel akciót szerveztek, amelyet egyes árucikkekre a jövőben is kiterjesztenek. A nyitva tartás változatlan: hétköznapokon 6.30-19.30, szombaton pedig 6.30-14.00 óra között állnak a vásárlók rendelkezésére.
(tl-nyi)
Ili I'' .KANIZSA : 111 111 ti US 11,
Csárdáskirálynő
Régen és ma
Magyarországon évtizedekig azt a Csárdáskirálynői láthatta, hallhatta a közönség, amit Kellér Dezső és Békefy István az eredeti darab szellemétől eltérően átírt. Az ős-librettó, mely Leo Stein és Bela Jenbach tollából kertllt ki, sokkal inkább - igaz szabadon -, de az adott történelmi korra helyezte a fő hangsúlyt. Tudjuk, hogy a Kellér-Bé-kefy változat elsősorban Honthy Hannára íródott, az eredeti változatban Cecília szerepe nem volt túlságosan jelentős, sokkal inkább Edviné, Szilviáé és Bóni grófé. A Kaposvári Csiky Gergely színházban bemutatott és azóta is telt ház előtt játszott előadás nagyrészt az eredeti mondanivalót hangsúlyozza, némi módosítással. A változtatás lényege abban rejlik, hogy érezzük: a szereplők megnyilatkozásai, indulatai, nélkülözve az operett álomvilágát, egyszerűen emberiek. A várható kanizsai bemutató előtt Mohácsi Jánost, az előadás rendezőjét arra kértük, beszéljen a darabbal kapcsolatos elképzeléseiről.
- Amikor felkérték a Csárdáskirálynő rendezésére, mik voltak az első gondolatai?
- Az úgy történt, hogy én választottam ezt a darabot. Nem volt felkérés.
- Miért választ egy fiatal rendező éppen egy operettet, jelen esetben a Csárdáskirálynőt?
- Nem tudom. Az ilyen nagy dolgokról többnyire mindenki azt hiszi, hogy tudja micsoda. Engem az izgatott, hogy én tudom-e?
- Nem kísértett a Honthy-féle előadás?
-Én nem láttam, csak részleteket belőle, de hát minden zavaró, amit az ember lát előtte. A hagyományos operett olyan, hogy ki van ürülve és ezt valahogy tartalommal kellett megtölteni.
- Mennyire azonos az előadás a 16-os bemutatóéval?
- Az első felvonás úgy vélem azonos, a második már vegyes. Nekem az volt a fontos, hogy mikor született a darab, mely korban. A második felvonás leginkább ezt a kort tükrözi szándékom szerint. Azt gondolom, hogy az írók kiváló mesteremberek voltak, hogy abból a korból meg tudtak mutatni valamit.
- Az operett zenéje is mintha másképp szólna, mint azt évtizedek óta megszoktuk.
- Igen, de ezt így írta meg Kálmán Imre. Kerényi Gábor, az
előadás karmestere pontosan abban az ütemben dirigálja a zenekart, ahogy azt a szerző megkomponálta. Tehát a muzsika sokkal inkább tükrözi a Kálmán Imre által megírt zenét, mint azt az elmúlt évtizedekben hallani lehetett.
Mohácsi János rendezői koncepciójának megvalósításában abszolút partnerekké váltak a szereplők. Kulka János Edvin szerepében tudott szerelmes lenni, végletesen indulatos, sőt katasztrofálisan részeg is. Sáfár Anikó, mint Szilvia hajlékony énekhangjával, könnyedén birkózott meg a szereppel. Molnár Piroska tehetsége garancia arra, hogy az immár nem főszerep Cecília személye, súlyának megfelelő erőssége legyen az előadásnak. Talán bocsánatos bűn, ha minden szereplőjét nem említjük meg az előadásnak, de a leghatározottabb impressziónk a színészi munkával kapcsolatban az volt, hogy igazi csapatmunka jött létre. Ennek köszönhető, hogy a két és fél órában sikerült valamit megmutatni egy történelmi korról, melyben éppúgy jelen van az Orfeum világa, mint a világháborús Magyarország jellegzetes politikai háttere. Ha Mohácsi János rendező erre a tartalomra utalt beszélgetésünk során, akkor el lehet mondani, hogy nemcsak az ismert melódiákat élvezhette a közönség, de az előadás tartalmi töltése is szándékának megfelelően szolgálta rendezői koncepcióját.
Klrsch Vera
ALKOTMANY
MGTSZ DOBOZÜZEME
Nagykanizsa-Bagola
Minden megrendelést 1-2 napon belül teljesítünk. Egyaránt rendelkezésre állunk egyéni vásárlóknak, kisvállalkozóknak, nagykereskedőknek.
NYITVA TARTÁS:
reggel 6.00-14.00 óráig.
Telefon: 93/311-941 Telefax: 93/313-325
AZ 1993. ÉVI KULTURÁLIS ALAP FELOSZTÁSA
4. témakör: Nagykanizsán megrendezésre kerülő nemzetközi, országos és regionális művészeti és egyéb kulturális rendezvények támogatása
A pályázó neve
1. Rózsa utcai iskola
2. Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola
3. HSMK
4. HSMK - Belvárosi Nyugdíjas Klub
5. Móricz Művelődési Ház
6. Városi Zeneiskola - Tanéri Fúvósötös
7. MÁV Kodály Mív. Ház
8. TIT nagykanizsai szervezete
9. Csengey Dénes vers-
és prózamondó verseny szervezői
10. Zala Megyei Cigányok Független Szervezete
11. Pedagógus Női Kar
12. Nevelési Tanácsadó
13. Identitás Szabadegyetem titkársága
támogatás összege 35.000,-
A pályázat célja A
Városi és városkörnyéki általános iskolások néptánc találkozója
Művelődési és életmódtábor -
Alpok-Adria Nemzetközi Jazzfesztivál -
A gleisdorfí nyugdíjas klub fogadása 29.000,-
Nemzetközi Néptáncfesztivál megrendezése 115.000,-
Francia együttes vendégszereplése 70.000,-
Országos Népművészeti Kiállítás 40.000,-
Országos Óvodapedagógiai Konferencia 45.000,-Elődöntők a Kárpát-medencében,
gála és döntő Nagykanizsán 250.000,-
Nemzetközi Kulturális Konferencia Nagykanizsán
Angol kórus fogadása 100.000,-
Regionális konferencia: Humánum és Valóság 70.000,-
Nemzetközi Identitás Szabadegyetem 300.000,-4. témakör összesen: 1.054.000,-
Következő számunkban folytatjuk a Kulturális Alap felosztásáról szóló összegzésünket.
MŰ SORMELLÉKLET
A 16 oldalas Iv- ós rádióműsor a/ alábbi vállalatok
és vállalkozások támogatásával jelenik meg: Italaion lüszérl Itt., I>él-/,ulai Áruház. Dél-Zalai Vízmű, DOM1 S, KANIZSATKX. KAXIZSA Trend, KO(i\/„ Miskolci .MÍlaii.yajjk''lcItilKo/.ó Ki. I>1111.1111111i Képviseld, n KI S KII., KOTAKY KII.. Soolers loló. Szociális l''ogialkozlato. Zala kontroll KII.
1993. június 14—június 20.
A melléklet tartalmúból:
❖ Levelek
a szerkesztőhöz
10-U. oldal
I. Kanizsa TV juniális
1 u iild i
mmmmmmmmmmmm
mmimmwmmmmmmM
•^fr nUUUof
14. oldat
❖ Jelentés a kaptárból
15. Oldal
❖ A váltás megtörtént
16-17. oldal
«► Ma péntek van
18-19. oldal
❖ Sztárinterjú: Edda
20-22. oldal
❖ Kamarai keres-kínál
23. oldat
88 billentyűvel a Föld körül
Az elmúlt hét péntekén este 7 órától az Erkel Művelődési Ház színpadán szólalt meg a sokak által hetek óta virt „Tiborcz-féle" 88 billentyűi zongora. Hogy e hangszer klaviatúrája a mennyilégi mutató mellett mire képei, azt terméizeteien a művéiz varázsolta elő ezen az estén a mintegy hetven főnyi nézőnek. Mivel a zongoristává át vedlett izaxofonoi nyelvtanárt közönsége inkább kvartettjéről iimerhette meg, ezen az estén az említett zenei írt kitöltve, mindenki valami máit láthatott. A művészi átéléséről il hírei, „hírhedt" előadó - ahogy a meghívóban is állt - meglehetősen improvizatív „mutatvánnyal" izó-rakoztatta az egybegyűlteket. Az eiten létrejött néhány témára annál több variációt dolgozott, ötlött ki közöniégének. Azt, hogy ami elhangzott, milyen itílusirányzat-nak felelt meg, nehéz eldönteni. Mindeneietre bővebbet szóban magától Tiborcz Ivántól sem igazin hallhattunk. Annál inkább repkedtek a nevek az eit utáni fogadáson. Hogy aznap eite még Bartók is Tiborczhoz hasonlíttatott -az egyik jókedvű vendég által -, talán megbociájtható.
- Hercz -
Akar Ön a nyári szabadsága alatt JOGOSÍTVÁNYT SZEREZNI??
ITT A LEHETŐSÉG!!
Gépjárművezető-képző Kft. gyorsított nyári tanfolyamot indít 1993. június 15-én, 17 órai kezdettel segédmotorkerékpár, motorkerékpár, személygépkocsi-vezető kategóriákban.
Technika
§ i==ag5 F
Jelentkezés helye:
Nagykanizsa, HJ Király út 47.
Tel.: 93/312-394
H
ÉTFŐ
20 óra: MUZSIKÁS Együttes koncertje a HSMK-ban Mozi: 16, 18, 20 óra: Hiába futsz
Stádió Mozi: 16.30, 19.30 óra: Bumm-bumm
20.15 óra: Vadliba vadászat
Kanizsai masor
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krénika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Galeri - XII/4.
Grendel Lajos regénye folytatásokban 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Nemzetközi vallási hiradó
13.30 Az evangélikus egyház
félórála 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Nyltnikék
15.35 Üzenő
15.45 Sternefeld: János bácsi - francia népdal 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Eco-mix 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 összeállította: Szká-
rosi Endre 20.05 Határok nélkül benne:
Gyerekekről - felnőtteknek
20.20 A népzene hagyományőrzői
20.36 „És tedd rá éltedet..."
Emlékképek Erkel Ferenc életéből írta: Keszi Imre 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Tékozló apa a tűzvonalban
A Wehrmacht haditudósító sztárjáról 23.05 Lemezmúzeum
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Kedvencek a múltból
A tegnap slágerei 8.50 Apró-cseprő gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó
Mélykúti Ilonával 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hirpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kettőtől ötig benne:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hirek 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Kapaszkodó
Műsor sérült és megváltozott munkaképességű embereknek 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Garázs
19.30 Arcok, amelyekre emlékezünk 21.00 Hirpercek 21.10 A jazz világa 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
A Varnyu Country, az Albatrosz együttes és Saul Broudy hangversenye
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Tonio Kröger — 11/1. 10.45 Zenei ábécé 11.30 Szabó Csaba népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Jeunesses Mediter-raines zenekar hangversenye 13.07 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből
13.41 Bemutatjuk új kóruslemezünket 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Down to Earth - XXX/3. 14.20 Egyenes labirintus 14.50 Anita Cerquettl operaáriákat énekel
15.15 Balettzene
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.30 Eszperantó hiradó
17.00 Új hangoló
17.50 A hét költője: Juhász
Gyula
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a stúdiót
19.05 Mesterségek dicsérete
19.35 Mozart-hangverseny közben:
20.19 Hirek. Időjárás
20.24 Napló i
21.10 Francia kamarazene
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Új Zenei Újság (ism.)
22.50 Rádiószínház
24.00 Hírek. Időjárás
0.05 Évszázadok muzsikájából
3 SAT
16.15 Idősek klubja
17.00 Minihírek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Hírkvíz
20.00 X-Large
21.10 Fekete zene
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Emlékezés
0.05 Politikai magazin
SZLOVÁK
SZTV-1 16.25 Marco Polo köve
(olasz kalandfilm-sor.) 16.55 Katonák magazinja 17.35 Rozmaring Klub 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.40 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Anatol városa
(tévéfilmsorozat) 21.30 Publicisztikai műsor 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Szlovák helységnevek
enciklopédiája 23.00 Teletext-hirek
SZTV-2 18.30 Rhytmick 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 A Worldnet bemutatja... 20.35 La linea 20.40 Extra sportmagazin 21.45 Film és videó 22.10 Televíziós vitaműsor
23.20 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó r< gelt, Németország I
9.00 A Főnök (sorozat)
Másodpercek 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A S pri ngfield - sztori
(amerikai sorozat) íEiHi] Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Segítőkész nüilíl Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Házasság akadályokkal 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Szép álom 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Így kezdődött 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) ETfln? Columbo
(amerikai krimisorozat) Gyilkosság a követségen
21.45 Quincy (am. krimisor.)
Boldogság 22.45 Kulturális magazin 23.10 Gongshow 23.45 Tequila és Bonetti (ism.)
0.40 Borzasztó kedves család (ism.)
1.20 Ki itt a főnök? (ism.)
1.50 A Főnök (ism.)
2.45 Beszélgetés (ism.)
3.40 Robbanékony (ism.)
4.05 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.50 Gongshow (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
!í RTL 2 I
6.20 Rajzfilmek
15.40 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A menyasszony
16.05 Hegyi mentők (sor.)
Barlang
17.00 Hirek
17.05 Lobo serlff (sorozat)
Szellemek órája
18.00 Hírek
18.05 Ruk-cuk - játék
18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Bohóckönnyek 1.
19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Bohóckönnyek 2.
19.30 Móka, kacagás (sor.)
Az apa
20.00 Hirek
20.15 Magnus Pym (sorozat)
21.05 Pankráció
22.00 Tobruk
(amerikai film)
23.55 Örült idők (sorozat)
Régi és új hősök
0.45 Magnus Pym (ism.)
1.35 Pankráció (ism.)
2.30 Tobruk (ism.)
vox
14.40 Blabla (ism.)
15.15 Pávafogás (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Nők magazinja
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Hiradó
20.15 Rosíe O''Neil esetei
(amerikai sorozat)
21.15 Provokáció
22.00 Hirek
22.10 Kabaré
23.00 Hirek
TV 5
6.00 Telereggel
10.00 Riportok
11.00 Az igazság órája (ism.)
12.00 Varietémüsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Az évszázad haladása
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske
18.00 Kvizmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Aktualitások
21.00 A Francé 2 híradója
21.30 Szórakoztató műsor
23.00 A reimsi katedrális
0.25 Éjféli összejövetel
MUSICTV
20.00 Koncert
21.00 Pip Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 III. Henrik (film)
Érzelmes észrevétel
Mi legyen az Erzsébet téren?
Igen! Mi legyen? Nekem ugyanis duplán fájó seb ez a kérdés, mert apám és személyem révén érdekelt vagyok benne.
Apám, aki már 65 éve nyugszik a kanizsai temetőben, ott harcolt a hazáért, ahol a hősi emlékműn bevésett csataterek szerepelnek, mint Piave, Montello stb. Apám a Piave-i csatában sebesült meg súlyosan és került olasz fogságba. 1919-ben a kanizsai teher-pályaudvarra bejárt te-hervonatban került haza, majd onnét a kórházba. 1922-ben halt meg és itt nyugszik a kanizsai temetőben. Akkor 12 éves voltam és nap mint nap hallgattam apám elbeszéléseit. Később én is katona lettem Nagykanizsán a 6. gyalogezrednél. A szoboravatón, amelyet József főhadnagy katonai pompával tartott, magam is részt vettem, mint az ünnepségen felvonult Dísz-század tagja.
Csodálatos érzés volt ez nekem, hiszen a koszorúkat elhelyezők között ott voltak a frontokat megjárt, veterán katonák, mellükön sok háborús kitüntetéssel. Ma már csak unokák és dédunokák nézhetnék a felmenőjük tiszteletére állított gyönyörű szobrot. De hol van az? Eldugták, hogy ne legyen szem előtt, ne legyen büszke őseire az utókor. Remélem, megérem, hogy 84 éves koromban még látni fogom a méltó helyén. Úgy adja Isten!
Sipos István Nagykanizsa, Hermán Ottó u. 4.
Ui: Vissza a szobrot az eredeti helyére! Úgy gondolom, ez a város lakosainak kérése is! A szobor ide-oda hurcolása a sok ezer hősi halott emlékének meggyalázása, legyen ennek vége!
A FOGYASZTOK SZOLGÁLATÁBAN
KANIZSA TV» 19 óra: A hétvége sportja, utána közvetítés az önkormányzati ülésről
JNIUS 14.

15.00 Sport-show
16.00 Apának sikerül (sor.)
16.30 Őrült rekordok
17.00 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 EmeiShan 18.55 Hírek
19.00 Hoppvagykopp -játék
19.30 DSF-stúdiA 19.55 Hírek
20.05 Sport a nagyvilágból
21.55 Hírek
22.05 Talkshow
22.55 Hírek / Küzdősportok magazinja
EUROSPORT
14.00 Kosárlabda
15.00 Tenisz
17.00 Forma-1
18.00 Motorsport
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Kosárlabda
21.00 Motorsport
22.00 Ökölvívás
23.00 Labdarúgás
1 PLUS
15.00 Hírek
15.03 Fogadóóra
15.45 Angol nyelvlecke
16.15 Emil Meier
16.45 Dokumentumfilm
17.30 Rafael
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tudomány
20.00 Híradó
20.15 Országok és emberek
21.00 Beszélgetés
21.10 Krüger Hongkongban
21.40 Talkshow
22.25 Hirek
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Tisztelt ház (ism.) 10.30 Tűz a jövőben (ism.) 12.15 Schilling - magazin 13.00 Hirek / Konfliktusok 13.35 Doogie Howser
(sorozat) 14.00 Örökölt szerelem
(sorozat) 14.50 Zenedoboz 15.05 Fraggles (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Aranyeső (sorozat) 16.15 Villámhárító 16.30 Négy a nyerő 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
21.25 A maffia törvénye
(amerikai film) ESIflü Tarzan legnagyobb kalandja
(angol film)
OSZTRÁK 2
17.00 Régészeti magazin 17.30 Hársfa utca
(sorozat) 18.00 Alf (sorozat) 18.30 Játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Falkenau (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Teleszkóp 22.00 Híradó 22.25 Monty Python
(sorozat) 23.00 Kantáta (rövidfilm)
PRO 7
5.30 Ürhajótöröttek (ism.) 6.20 Barátom, Ben (am. sor.)
Veszélyes barátság 2. 6.45 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Fiintstone család 8.10 Matlock (ism.) 9.00 Remington Steele (ism.) 9.55 Az inkák titka (ism.) 11.35 Kezdeti nehézségek (ism.)
12.05 Riporterek (ism.) 12.35 Dokumentumfilm 12.55 A madárijesztő és Mrs. King (sorozat) Túlélők 13.50 A smaragd románca (ism.)
tHRil Remington Steeie (amerikai sorozat) Krimiklub íTWíl Mr. Belvedere (sorozat) A háziúr 16.45 Varázslatos Jeannie 17.15 Rajzfilmek
Widget, a kis őr Tapsi Hapsi Fiintstone család 18.30 Hármak társasága (sor.)
19.00 Kezdeti nehézségek
(sorozat)
Szerelmi szerződés 19.30 Roseanne (sorozat)
Nem is olyan egyszerű 20.00 Híradó 20.15 Kristályszem (film)
EHETil Skorpió-tényező
(amerikai krimi) 23.45 Kőkemény ötös
(sorozat)
Gyilkos becsvágy 0.35 Hirek
0.45 Mancuso, FBI (ism.) 1.30 Hirek 1.40 Mamba(ism ) 3.00 Hirek
3.10 Kőkemény ötös (ism.) 4.00 Bukott fickó (ism.)
16.05 Évforduló 16.10 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal (ism.) 16.40 Egy őrült éjszaka
Magyar filmszatíra (ism.) 17.50 Drótosok
Dokumentumfilm 18.30 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Azonosítás
Magyar film (1976) 80'' 20.20 Dunasport 20.35 Tangó a liftben 21.00 A polip (ism.) 22.05 Gazdasági híradó
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztass! (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Sarokba szorítva 13.20 Trapper John (sorozat) Ajándék 14.15 Szomszédok (ausztrál sorozat) Árverés 14.45 Bonanza (sorozat)
A törzs utolsó tagja 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Ki kicsoda 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék 20.15 Pokolba az iskolával
(német film) 22.05 Akut 22.55 Vita a tévéről 23.00 Újdonságok és történetek 23.45 4-es csatorna
KICSI A VILÁG!
A kanizsai temetőben a sírok között megtalálható a lengyel hangzású MAKOVICZKY név. Nemrégiben a kanizsai honismereti körben előadást tartottak erről a családról. A város szívében álló épületben volt valaha a Makovicz-ky cukrázda. Sokan még ma is a régi nevén titulálják a mostani Muskátlit (Musit). Nekem három vonatkozású kapcsolódásom van ehhez a névhez.
Gyermekkoromban én is ettem ott vagy onnan az igazi, s azóta sem létező krémest. A szigorú és vallásos Makoviczky néni megértő és igazságos volt akkor is, amikor háború dúlt, és jegyrendszer volt. Nem volt könnyű ugyanis akkor a süteményekhez az alapanyagot beszerezni. Ha egy társaság beült a cukrázdába és sok krémest rendelt, Makoviczky néni mindenkinek csak egy darabot adott azért, hogy másoknak is jusson. Ekkor kicsit durván azt mondta: „Nem lesz itt zabálás..."
Szibériai úttal egybekötött, szovjet-középázsiai
utazáson voltam az IBUSZ-szal. Üzbegisztánban többek között BUCHARA városban is jártunk. A sajátságos épületek, a népi öltözetű emberek, a vizi pipát szívók mellett érdekes volt a keleti piac is a maga nyüzsgésével, szegénységével és nem utolsó sorban magyar, illetve kanizsai vonatkozásával. Ott is kiderült; „Kicsi a világ". Ahogy mustrálgatjuk a földre rakott portékákat, s élcelődve csevegünk, meghallja a magyar szót egy idegen ember, aki odacsatlakozik hozzánk. Az első szóváltás után kiderült, hogy ő AUSZTRÁLIÁBAN élő hazánkfia. Rögvest érdeklődik, hogy honnan jöttünk. Amikor megtudja, hogy Kanizsáról, azt kérdi: MEG VAN MEG A MAKOVICZKY CUKRAZDA? Ugyanis - mondta ő - „Katonakoromban ott nagyon jó krémeseket ettem..."
Spanyolországi körutazáskor kevés kanizsai volt Barcelonában a csoport találkozásakor. Egy Pécsett élő tagbaszakadt orvos is utazott velünk. Róla kiderült, hogy 6 a Makoviczky bácsi, néni unokája...
Szegedi János
5.40 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával, falusporttal 6.00 A Reggel
Benne:
8.05 A Financial Times heti
üzleti híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne:
9.00 Walt Disney bemutatja
(ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Démonasszony akcióba lép Wildside
Amerikai filmsor. - VI/4. Ne hagyjuk felégetni az otthonunkat I Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A robbanó buborék Álomkobold nyomában 10.45 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Miért ideális? 16.35 Képújság 16.45 Bűvös hatos - Játék kockákkal és filmekkel 17.00 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat íhetil Kalendárium, 1993 Ismeretterjesztő magazinműsor 18.10 Pénzvilág - Hírek, tények, információk 18.20 Napközi - egy műsor
és valami más 18.40 Jó éjszakát kiván a Disney I
A nagy mérkőzés 18.50 „Engedjétek hozzám!"
A hitről gyerekeknek íEIili] A simlis és a szende (Moonlighting)
Amerikai krimisorozat Megcsalatva 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.35 AKTuális 21.00 Himnusz BKIil Handel: Julius Caesar Angol operafilm Julius Caesar - Janet Baker, Cleopatra - Vale-rie Masterson, Comelia -Sarah Walker, Sextus -Della Jones, Ptolemaios -James Bowman, Achil-leus - John Tomlinson, Curio - John Kitchiner, Nirenus - Tom Emlyn Williams
Az Angol Nemzeti Opera ének- és zenekarát Charles Mackerras vezényli
A II. szünetben: 23.20 Közjáték (ism.) 0.20 Híradó 0.25 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Tel.: 251-3372, 251-0490
15.00 Parlamenti Napló 17.05 Műsorismertetés 17.10 Híradó - Időjárás 17.15 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat-Méhek II. 17.21 Műsorajánlat 17.26 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat Égi ajándék 17.50 Elektor kalandor 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Felsőfokon
Egyetemisták és főiskolások aktuális hírműsora 18.40 Telesport flEIiE Korkép - Magyarországról jelen időben Bilincs és fakanál HHEE Frici, a vállalkozó szellem ,
Mai mese 30 részben 5. rész
A főbb szerepekben: Borbiczki Ferenc, Körmendi János, Sinkovits Imre, Götz Anna, Kubik Anna, Bakó Márta, Lengyel Erzsi
(Ismétlés: szombat, TV2 8.35) 20.05 Columbo
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat Visszajátszás (Playback) 71'' Columbo - Peter Falk (Szabó Gyula), Harold-Oskar Werner (Hegedűs 0. Géza), Elizabeth -Gena Rowlands (And-resz Kati), Arthur - Róbert Brown (Vass Gábor), Francié - Patrícia Barry (Földessy Margit) 21.21 Ballada a tornateremről
21.35 Napzárta előtt... 22.00 Esti egyenleg
Tel./fax: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 Enter
Számítógépes műsor 22.55 A szabadság dala Angol útifilm Lélekben megedzve
HB©
17.30 Babar: A régi szép idők
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Gyilkosság az Orient expresszen Amerikai krimi 122'' 20.10 A kristálytűkör meghasadt-Am. krimi 101'' 22.00 Agatha-Am. film 100'' 23.45 Éjféli leszámolás
Amerikai akciófilm 100''
Legjobban választ, ha a Dél-Zalai Áruházban vásárol.
lv
EDD
Mozi: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 19-30 óra:
Hiába futsz
Egy becsületbeli ügy
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Baggall Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 MGsoiismertatés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc irodalomkedvelőknek 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háméi 13.15 Istvánffy Benedek kó-
rutmüvelből 13.30 A római katolikus egyház félórála 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Zenekari muzsika 14.55 Versarthlvum 15.05 Az én újságom
Kulturális folyóirat ki-csiknek és nagyoknak 18.00 Délutáni Krónika 18.10 Mindennapi gazdaság 18.20 Zenefórum 17.05 Szerződét ember ét
állat kőzőtt 17.25 A Szabó ctalád 18.00 Ettl Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 összeállította: Szká-
rosi Endre 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Hangdokumentumok
Fa Nándor útjáról 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Parlamenti folyosó 23.05 Archívumok mélyéről Mozart: Requiem
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 8.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerfllmek - fllmslá-
gerek 8.50 Helykerető 9.00 Hirek. Idő|árás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-tzó közben:
10.00 IBUSZ-Két Lottf sorsolás közvetítése 10.55 Gordlutz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Ctaládl persely 11.15 Művészbeláró 11.42 Én csak agy buta nő
vagyok... 12.00 Nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Eroll Garner zongorázik 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 „Mindenki másképp
csinálja" 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 „UJjé, a Ligetben..." 18.00 Csúciforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kataposta • 17.32 Premier 18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Hullámhossz 19.50 Lemezbemutató 20.20 Iránytű 21.00 Hirpercek 21.10 Kapcsol|uk a 8-as stúdiót
21.50 Latin-amerikai dallamok 22.30 Érintés 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt. Jazzshow
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) 4.03 Operaénekesek nóta-felvételeiből
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Tonlo Kröger - II/2. Thomas Mann elbeszélése
10.52 Zenekari muzsika 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermét 13.15 Szimfonikus táncok 13.29 Fúvószenekari hangverseny 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Auf Deutsch gesagt -
XXVI/24. 14.20 Fohász - novella 14.43 A kamarazene kedvelölnek
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Muzsikus házak 16.20 Selmeczl György műveiből 17.00 Kilátó
17.50 Szólistának lenni jó
Budapesten 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Erkel: Hunyadi László
közben:
19.53 Hirek. Időjárás 19.58 Teleobjektív 21.05 Barokk muzsika 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Az Új-Zélandi Nemzeti
Kórus énekel 22.30 Évfordulók nyomában 23.00 Solti György vezényel 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből
3 SAT
14.15 Peters Popshow 16.20 Mona Lisa - magazin 17.00 Minihirak 17.10 X-Large 18.00 Képek Németországból 19.00 Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Utazási magazin 20.00 Kerekező férfiak (film)
21.05 Izrael (sorozat) 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Hiradó 22.30 Klub—2 - talkshow
SZLOVÁK
SZTV-1 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Derrick
(német bűnügyi film) Halál a síneken 21.05 A társadalom mai
szemmel 21.25 Az SZK kormánya tájékoztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Rendőrmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sport
22.40 Egy dokumentum története
SZTV-2 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 AWorldnetbemutatja... 20.35 La linea 20.40 Nemzetközi sportmagazin
21.45 Cvlkker - magazin 22.30 Dosztojevszkij: Rossz
tréfa (tévéfilm) 23.45 Események
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-|ó reggelt, Németországi
9.00 A Főnök (sorozat) Másodpercek 2. 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfleld-sztorl
(amerikai sorozat) [ülJil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) TOzvész [EEG Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Rhonda, a diáklány 16.00 Beszélgetés 17.00 KI Itt a főnök? (amerikai sorozat) Samantha 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Ford Mustang 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony—magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Hegylakó (am. sor.)
Gyónás! Ótok 21.15 Nyomtalanul 22.15 Robbanékony - vita 23.15 L. A. Law
(amerikai sorozat) Tévúton
0.15 Törvény és rend (amerikai sorozat) Hangok
1.15 Borzasztó kedves család (ism.)
1.50 Ki Itt a főnők 7 (ism.)
2.20 A Főnök (ism.)
3.20 Beszélgetés (ism.)
4.10 Robbanékony (ism.)
4.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
i RTL 2 1
6.20 Rajzfilmek
15.40 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Az elveszett rubin
16.05 Hegyi mentők (sor.)
A szeretett apa
17.00 Hírek
17.05 Lobo seriff (sorozat)
Két férfi, egy bomba
18.00 Hirek
18.05 Ruk-cuk- játék
18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Következtetés 1.
19.00 Hírek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Következtetés 2.
19.30 Móka, kacagás
(sorozat)
Autókereskedelem
20.00 Hirek
20.15 Twiggy, a sztár (film)
JfJfR Olajváros
(amerikai film)
0.25 Örült Idők
(sorozat)
Rlchie
1.10 Twiggy, a sztár (ism.)
3.20 Olajváros (ism.)
5.10 Örült idők (ism.)
vox
14.05 JeevesésWooster(ism)
15.05 Rosle O''Neil esetei
(ism.)
16.15 Nők magazinja (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Beszélgetés
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Hiradó
20.15 Secret Service (sor.)
21.15 Magazin
22.10 Média-magazin
TV 5
6.00 Telereggel 9.00 Riportok 11.00 Afrikai kult. magazin 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 15.20 Filmes magazin 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvlzműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Magazinok 21.30 Rendkívüli tudósító 23.00 Kulturális magazin 0.30 Magyar zenei műsor
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Slágerlista 2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Vldeodlvat 14.00 Arcképcsarnok 14.30 VMeogenerátor 16.30 Élővideoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Dante (sorozat) 20.00 Helyszín 20.30 Arcképcsarnok 21.00 Napirend 21.30 Médiatelevízió 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Majomfogás (film)
I. Kanizsa TV Juniális
Már egy hónapja hirdette nagyszabásúnak szánt rendezvényét a Kanizsa TV Múlt vasárnap reggeltől izgultak igazán a szervezők, hogy kegyes legyen hozzájuk az ég. No meg aztán azért is, hogyha a „verőfény" összejön, a közönség számára nagyobb vonzerőt jelentsen a juniális, mint a vízpart.
Délelőtt 10 óra körül már sejteni lehetett,
hogy nem marad visszhangtalan a rendezvény. Folyamatosan érkeztek a gyerekek, hogy részesei lehessenek a csábító díjakkal kecsegtető versenyeknek. A tiniket is a Károlyi-kertbe csalogatta a fellépő amatőr és profi együttesek zenéje. Az eseményekről folyamatosan adott tájékoztatót a kábelen keresztül a VTV, így sokakat a képernyőn látott produkciók csábítottak a Sugár útra. Valószínű, hogy nem csalódhattak, hiszen az ebédidőt követően benépesült már az egész mozi-kert. S akik eljöttek, tényleg a műsorkínálat miatt tehették inkább, hisz ezúttal nem folyt étel és ital, hiszen fogyasztásra mindössze egy-egy stand állt rendelkezésre. Volt viszont zene, vetélkedő, sportbemutató, folklór, tánc, színház. Ez utóbbi még a megoldatlan hangosítási problémák ellenére is óriási tetszést aratott. A színi-tano-dások maguk is legsikeresebb fellépésüknek
& KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Kanizsai műsor
Stúdió Mozi: 20.15 óra: Vadliba vadászat KANIZSA TV 19 óra: SZÍV-TV magazin
16.00 Gyerekek sportja 16.30 Lovaglás 17.00 Sport a nagyvilágból 18.00 Egzotikus sportok 18.30 Különleges sportok 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 19.55 Hlrak
20.00 Sport a nagyvilágból 21.55 Hirek 22.05 Talkshow 22.55 Hirek 23.00 Atlétika VB
EUR0SP0RT
12.00 Autó-motorsport
13.00 Labdarúgás
14.00 Kosáriabda EB
15.00 Tenisz
18.00 Labdarúgás
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Atlétika
22.00 Ökölvívás
23.00 Biliárd
1 PLUS
15.00 Hirek 15.03 Tizenkét térti
(film) 16.30 Vasutak 16.45 Nyomkeresök 17.15 Diszkóvilág 18.00 Rabszolgasort
(sorozat) 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mise
19.15 Tartományi magazin 20.00 Hiradó 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Beszélgetés 21.15 A tettes nyomában 22.45 Zartai szalon
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Pan-Optlkum (ism.) 10.30 Nincs szüksége pizsamára Rosle-nál (amerikai film) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Doogie Howser (sor.) 14.00 Waltonék (sorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Közvetítés egérrel 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Az álomkö (sorozat) 16.15 Környezetvédelem 16.30 Játék 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Természetfilm 21.20 Juhnke & Co. (film) 21.45 A második otthon (sor.) 23.50 A titkos ügynők
(amerikai film) 24.00 Rejtélyes utca (film)
OSZTRÁK 2
15.45 A szeretet 16.45 Az emberi test 17.30 Tájékozódás 18.00 Alf (sorozat) 18.30 Igen vagy nem - játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Játék
21.15 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána A fekete szűz
(film)
PRO 7
5.45 ŰrhajótörSttek (ism.) 6.35 Mr. Belvedere (ism.) 7.00 Rajzfilmek (ism.) Wldgat, a kis 6r Tapsi Hapsi Flintstone család 8.25 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.50 Hármak társasága (ism.) 9.15 Feketeszakáll, a kalóz
(ism.)
9.50 Remtogton Steete (ism.) 10.10 Jeannie-ről álmodom 11.50 Kezdett nehézségek
(ism.)
12.20 Roseanne (ism.) 12.50 „Colt" a biztonság kedvéért (sorozat) Jerry Romé fellépése 13.45 Kristályszem (ism.) íEüTi] Remington Steele (sor.)
Kutyanapok tI3Hil Mr. Belvedere (sor.)
A táncos 16.45 Varázslatos Jeannie (sorozat) Vasárnap mindig 17.15 Rajzfilmek Szellemlrtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.30 Hármak társasága (sor.)
Harc a szabad ágyért 19.00 Kezdett nehézségek (sorozat)
Nagyi négy keréken 19.30 Roseanne (sorozat) Úszunk a pénzben 20.00 Hiradó
20.15 A szaralem magánügy (német sorozat) Asszonyi méltóság 21.15 Hlghwayman(am.sor)
Látogató a jövőből BÜIil Kaszkadőrök
(amerikai akciófilm) 23.45 Kőkamóny ötös (sor.)
Gyújtogatók 0.40 Hirek
0.50 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 1.40 Hlrak
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Fekete Villám kalandjai
(ism.)
16.35 Lady és az útonálló
Angol kalandfilm (ism.) 18.05 Szatmári cigánytánc 18.20 Maja, a méhecske 18.45 Hirak 19.00 Tolnay Klári arcai Ágrólszakadt úrilány Magyar filmvígjáték (1943) FF 96'' 20.40 Kordokumentum 22.10 Dunasport
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztass I (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Vásároljunk gyereket 13.20 Trapper John (sorozat)
Szeretett nővér mna Szomszédok (ausztrál sorozat) Simon és Garfunkel 14.45 Bonanza (sorozat)
Dlebesheimer-sztorl 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Viszlát, Emmal 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hlrak 18.50 Sport 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Krimikrónika 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Erotikus show 0.10 Na legjobb férfi? (ism.) 1.05 A bosszúállók (ism.)
könyvelték el a vásári komédiák mostani bemutatását.
A hangulat tetőfokán az önkormányzati képviselőket vám a színpad. Vállalkozókban bővelkedő testület ezúttal nem volt igazán vállalkozó kedvében. Mindössze heten(!) jöttek el egy vidám megmérettetésre, ők (eddig tevékenységükkel ellentétben) nagy tapsot arathattak. A meglehetősen abszurd kérdésekre Balogh György és Böröcz Zoltán adta a legszellemesebb válaszokat, mögöttük alig maradt el a megnevettetésben Marton István. Eközben Takács Zoltán képezte magát operatőrré, s a szakmát is ámulatba ejtő, kiváló képeket készített kollegáiról.
A város megoldásra váró ügyei végül is megnyugtató módon rendeződtek - a színpadon.
A júniális záróaktusát a Lépcsőház együttes fellépése jelentette. Ők szolgáltatták a zenét
az éjszakába nyúló utcabálhoz. Remek nosztalgia számaikat senki nem hallgathatta tétlenül. Nem is emlékezünk olyan utcabálra, melyen a közönség táncolni is merészkedett. Nos, itt ezúttal valóságos extázisba esett a „nép". Kicsik és nagyok a színpad előtt vagy csoportokba verődve tomboltak, s a meleg nyári napot még forróbbá varázsolták.
Azért így utólag akaratlanul is megfordul az ember fejében, hogy sikerül-e? Sikerttl-e magára irányítani a közösség és az „illetékesek" figyelmét a két támogatásra szoruló intézménynek. A Kanizsa TV most a júniálissal, a Kanizsa újság egy héttel előtte az ÁSZ megszervezésével próbált kiáltani egy nyagyot, hogy „ők is vannak és ITT vannak". Kérdés, hogy csak a kellemes részét szeretjük élvezni munkájuknak, vagy ha kell összefogni, segíteni is tudunk rajtuk, értük, értünk.
5.40 Falutévé - adótippel
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 Benne:
kb.
8.10 Alternatív gyógyászat
8.30 Közjáték
8.35-
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: 9.00 Telelottó ■ntilü Talmi és Tódl
Angol filmsorozat gyerekeknek-X/1. rész Hililil Maria Curie: egy tiszteletre méltó asszony Francia-lengyel-olasz tévéfilm - III/2. (ism.) 11.30 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg nSKIil Csodálatos a világ
Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat Fogyatkozó lápvilágunk 16.35 Képúlság 16.45 Cimbória 17.00 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat 17.30 Tény-képek 18.10 Pénzvilág 18.20 Napközi íliglíl Mesék Mátyás királyról Magyar rajzfilmsorozat A három bakkecske Jómadarak Magyar rajzfilmsorozat Kutyahűség 19.00 Szerencsekerék 19.30 „Veletek vagyok mindennap..." 19.45 Jelképtár - A füst 20.00 Híradó 20.30 Telesport HiiTil Két hekus Bellevtlle-ből Francia bűnügyi vígjáték 76'' 22.00 Erkel Ferenc
Dokumentumműsor Erkel Ferenc halálának 100. évfordulójára 1. rész 22.35 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák 0.15 Hiradó 0.20 Közláték (ism.) 0.25 BBC-hfradó
17.30 Babar: Nagy Adorján
Francia rajzfilm 24'' 18.00 LeMans
Amerikai kalandfilm 109" 20.00 AMignumere|e
Amerikai akciófilm 118'' 22.00 Paradicsom klub
Amerikai vígjáték 91'' 23.35 Mlke halála
Amerikai dráma 105''
6.00-
9.00 Napkelte EliEl Két férfi, egy eset
Német bűnügyi tévéfilmsorozat Mesterkurzus 5B'' Dr. Franck - Rainer Hunold (Dörner György), Matula - Claus Theo Gártner (Balázsi Gyula) 10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
16.05 Műsorismertetés 16.10 Korforduló
Idősek és idősödők mindenes fóruma 17.00 Hiradó - Időjárás flgilü Nem csak zöldség...
Életmódmagazin 17.25 Anyák
17.39 Pif és Herkules Francia rajzfilmsorozat Kicsit az unokaöcsém
17.50 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális híradó 18.23 Időjárás 18.25 Zöldpont - A szabadidősportok magazinja rciilü A boldog család
NSZK tévéfilmsorozat Tami veszélyben 51'' Maria - Maria Scheil (Földi Teri), Flórian -Siegfried Rauch (Végvári Tamás), Tami -Susanna Wellenbrick (Vadász Bea), Alex-Júlia Heine-mann (Tóth Ildikó), Katja - Maria Furtwangler (Jani Ildikó), llse - Mady Rahl (Tolnay Klári), Lud-wig - Fritz Strassner (Benkö Gyula) 20.00 Stúdió ''93
A TV2 kulturális hetilapja 20.50 összefoglaló a meghívásos nemzetközi atlétikai versenyről, lal-vételről 21.05 Indulási oldal
Kiss Gy. Csaba műsora 21.30 Talnpo ''96
Gazdasági magazin 22.00 Estiagyanleg 22.20 Időjárás 22.25 A sötétség intelmai
Angol dokumentumfilm CTB Edvard Grleg
Portréfilm 23.37 Grleg: a-moll zongoraverseny
— SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Kondlblk - Torna 19.35 Gyermekek képamy6|a
20.00 Top 10 - Slágerlista
20.40 Szív TV-shop 20.50 Pesti mese
Magyar filmvígjáték FF (1937) 80'' 22.10 Egészsógmagazln
fSSfiSS ÚJ helyen: $OOtcr$ foto, Nit, Fő u. 9.
19 óra: Horváth Péter: Csaó Bambino - zenés vígjáték
a HSMK-ban Mozi: 16, 18, 20 óra: Hiába futsz
ZERDA stúdió Mozi: 16.30, 19.30 óra: Egy becsületbeli ügy
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 KI kopog? 11.35 Galeri - XII/5.
Grendel Lajos regénye folytatásokban 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Az I Musici dl Roma kamarazenekar játszik 13.30 A református egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Romantikus muzsika 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Házimuzsika 17.05 Hír-vidék 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 összeállította: Szká-
rosi Endre 20.05 Emlékezetes dunántúli
népdalok 20.30 Határok nélkül 21.05 Fültanú 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Müvek - műhelyek -
művészek 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadók
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Hazai popsikerek 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Szív küldi... 12.00 Cigányzenészek hangalbuma - VIM/8. 13.00 Hirpercek 13.10 Derűre is derű 13.35 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Szieszta
Zenés délután
benne:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Drogambulancia 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 A rock gyermekei 20.00 Amikor egy operaénekes rádióműsort szerkeszt
Vendégünk: Moldován Stefánia 21.00 Hirpercek 21.10 Magyarországról jövök
(ism.)
22.00 Izland-Magyarország világbajnoki labdarúgó selejtező mérkőzés
közben:
22.50 Hírek. Időjárás 22.55 Lou Reed és John Cale dalaiból
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne:
4.03 Magyar nóták, csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A Rádiószínház dokumentumműsora 10.58 Operaslágerek 11.40 Magyar szerzők népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 12.56 Közvetítés a Zeneakadémia nagyterméből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 En Francals- 13/1. 14.20 Veszélyes nyár-11/1. 15.05 Kamarazene 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Muzsikáról versben,
prózában 16.38 Hindemlth: Appareblt repentlna dies
17.00 Metronóm 17.50 Újraolvasva 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai
19.35 Beethoven: D-dúr szonáta
20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót
21.20 Halhatatlan magyar vers
21.35 Régi fúvószene 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hallgassuk együtt I 23.00 Rádiószínház 23.30 Freddie Hubbard felvételeiből 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Századunk zenéjéből
3 SAT
15.25 Lengyel népzene
16.30 Mi, emberek
17.00 Minihirek
17.10 Black Beauty kalandjai
(sorozat)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Az Öreg (krimisorozat)
21.00 Arany Nica Díj ''93
22.00 Hirek
22.25 Ulysses (angol film)
0.25 Hirek
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Emil Lönnebergböl
(svéd tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 A felfedezések világa
(am. dok.-film-sorozat) 20.55 Stílus, 1993 - magazin 21.05 Találkozás Boris Fl-lannal és vendégeivel 22.00 Időszerű események 22.30 Sport 22.45 Kövek (tévéjáték)
SZTV-2 18.15 Események, kommentárok 18.45 Biografikák 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 La linea
(animációs film) 20.10 Rendörmagazin 20.45 A rózsa neve
(am. történelmi film) 22.50 Vállalkozók magazinja 23.20 Események 23.45 Teletext-hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németországi
9.00 A Főnök (sorozat) Tisztítószerek 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) mPTil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Balesetveszély nüilil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Boszorkányszombat 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Ellenállhatatlan 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Stewardessek 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó idők, rossz Idők
(német sorozat) 20.15 Kojak
(amerikai krimisorozat) Veszélyes vágy 22.15 Tévétökör - magazin HÜE A rejtőzködő (amerikai horror)
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.)
2.10 A Főnők (ism.)
3.05 Beszélgetés (ism.)
4.00 Robbanékony (ism.)
4.25 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
6.20 Rajzfilmek 15.40 Mesék a nagyvilágból
(sorozat) Vak szépség 16.05 Hegyi mentők (sor.)
A tárgyalás 17.00 Hirek
17.05 Lobo serlff (sorozat)
Görkorcsolya 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Messiás 1. 19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Messiás 2. 19.30 Móka, kacagás (sor.)
Magánügy 20.00 Hirek
20.15 Főbb híreink (sorozat) 21.05 Pankráció 22.00 Piszkos pénz
23.40 Örült idők (sorozat)
Anyagi gondok 0.30 Főbb híreink (ism.) 1.20 Pankráció (ism.) 2.15 Piszkos pénz (ism.)
14.15 Beszélgetés (ism.) 15.05 Secret Service (ism.) 16.15 Beszélgetés 17.00 Hirek 17.15 Beszélgetés 18.00 Hirek
18.15 Hlm és videó -magazin 19.00 Hirek 19.15 Interjú 19.30 Sport 19.45 Hiradó
20.15 Az ügyvédnő és a zsaru (filmsorozat) 21.10 Vállalkozók 22.00 Hírek
22.05 Testközelben (sorozat)
TV 5
6.00 Telereggel 9.00 A törvény nevében 10.00 Iskola és tudomány 11.00 Európai körkép 12.00 Varietémüsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen Idő 21.30 Mollére: Úrhatnám
polgár 23.15 Le az álarccal I
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Pip Dann 2.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Eco-rekord 14.00 Helyszín 14.30 Vldeogenerátor 16.30 Élővideoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Richárd Diamond
(sorozat) 20.00 Dokumentumfilm 21.00 Napirend 21.30 Üzleti hét 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Jezabei csókja (film)
Szombaton reggel a városszéli, aprócska fűszerboltban alkalmi gyűlés szerveződött. Egy idősödő férfi felháborodottan mesélte a Galambokon nemrég történteket. Hozzátartozója temetésére gyűlt össze a rokonság, s a gyászszertartás ideje alatt több Zsigulit kirámoltak. Elsősorban a pénztárcák, retikülök váltak meg tartalmuktól, de autórádiónak és útlevélnek is lábakelt.
Az eset természetesen nem volt egyedi a tolvajlások világában. A jelenlévők szinte valamennyien kapcsolódni tudtak hozzá egy-egy történettel. A tömbházakban lakók szerint sem a gyerekkocsit, sem a kerékpárt nem lehet a földszinti tárolókban hagyni. Nincs olyan rögzítő szerkezet, amelyik ellen tudna állni az eltulajdonító kezeknek. A tanárnő ma már felháborodás nélküli hangon tudott visszaemlékezni azokra a gyerekekre, akik kiránduláson,
meg az osztálytermekben dézsmálták meg pénztárcáját.
Az i-re a pontot végül is a bolt vezetője tette fel azzal, hogy elmesélte, mit tapasztalt az utóbbi hajnalokon. Tekintettel arra, hogy a pékárut előbb hozzák, mint ahogy ő megérkezik, a nyitásra minden rekeszből hiányzott valami. Három-négyből egész kenyér, a többiből pedig péksütemény.
Lopunk tehát erősen, hol ezt, hol azt; az ügyeskedéseknek olyan magasiskoláját járja be most ez a nemzet, amelyik párját ritkítja. Mentségként hallom eleget: életre való a magyar, meg nehéz az élet. Csakhát a tulajdon becsületes szerzésének és megtartásának létét egy társadalomban se pro, se kontra, nem pótolja semmi. B. E.
faiusvit PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Hmm...
Stúdió Mozi: 20.15 óra: KANIZSA TV 8 óra:
18 óra:
19 óra:
13.45 DSF-tréning 14.00 Tánc
15.00 Egzotikus sportok 15.30 Különleges sportok 16.00 Vizisí
16.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirek
18.00 Siker négy keréken 18.55 Hírek
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdió 20.00 Sport a nagyvilágból 21.55 Hirek / Talkshow 23.00 Küzdősportok magazinja
EUR0SP0RT
10.00 Motorsport
12.00 Gólok - magazin
13.00 Labdarúgás
15.00 Tenisz
18.00 Kerékpársport
19.00 Autó-motor sport
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Labdarúgás
22.00 Forma-1
23.00 Labdarúgás
1 PLUS
15.03 Cápabár (sorozat) 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Szóváltás 16.30 Walter Dirks-portré 17.15 Candy Duifer 18.00 Rabszolgasors
(sorozat) 18.30 Rajzfilm 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Kultúra 20.00 Híradó 20.15 Természetfilm 21.15 Fekete fegyver (film) 22.50 Talkshow 0.20 Hirek
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétől
nyugatra (ism.) 9.30 Természetfilm 10.15 Tudományos magazin 10.30 Papirhold
(amerikai film, ism.) 12.10 Külföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Doogie Howser
(sorozat) 14.00 Waltonék (sorozat) 14.45 Meier család (sorozat) 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték 15.50 Aranyeső (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Ding-dong 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Minden nap vasárnap 22.00 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) EHEffl Eleni
(amerikai film) 0.40 Hirek
OSZTRÁK 2
17.00 Pályaválasztás
17.30 Országok és emberek
18.00 Alf
(sorozat)
18.30 Hihetetlen
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Kabaréfesztivál
21.00 Arany Nica Dij ''93
22.00 Híradó
22.30 Sport
24.00 Éjfél körül
0.35 Hirek
Vadliba vadászat SZÍV-TV magazin (ism.) Heti magazinműsor SZÍV-TV magazin
PRO 7
5.25 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
6.10 Mr. Belvedere (ism.)
6.35 Rajzfilmek (ism.) Szellemlrtók Tapsi Hapsi Flintstone család
8.00 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.30 Hármak társasága
(ism.)
8.55 Remington Steele
(ism.)
9.50 Parrish (am. film) 11.55 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.25 Roseanne (ism.) 12.55 „Colt" a biztonság kedvéért (am. sorozat) Nincs kiút 13.50 A12 mérföldes zátony alatt (am. kalandfilm) nSüTil Remington Steele (amerikai sorozat) Csupa kedves ember tiaWil Mr. Belvedere (sor.)
A kívülálló 16.45 Varázslatos Jeannie (sorozat) Leveli béka 17.15 Rajzfilmek Állatsuli Tapsi Hapsi Flintstone család 18.30 Hármak társasága (amerikai sorozat) Csábító 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) Fehér por 19.30 Roseanne (sorozat)
Válás 20.00 Hiradó CTE1 Veszélyes hajsza
(amerikai film) 22.05 Jaké és McCabe (amerikai sorozat) A pillangók ura 23.00 Halálfejesek
(amerikai akciófilm)
0.50 Hirek
1.00 Highwayman (ism.)
JNIUS 16.

16.10 Tiszta Amerika
Magyar film 119'' (ism.) 18.10 Életünket és vérünket a győzelemért, avagy a sport története - 5. 18.42 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Kórház a város szélén
Csehszlovák tévéfilmsorozat - XX/11. rész 19.55 Barokk kálvária Fertőszéplakon 20.00 Hideg napok 102'' Magyar film (1966) 21.40 Gazdakör - Magazin
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztassl (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Remények 13.20 Trapper John (sorozat)
Radioaktív baleset 14.15 Szomszédok
(ausztrál sorozat) Edie néni 14.45 Bonanza
(sorozat)
Little Joe románca 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Közvetett bizonyítók 16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Az utolsó határ 2. 21.55 Beszélgetés 23.30 A profik (angol sorozat)
Az áruló 0.30 A bosszúállók (ism.) 1.25 Akut (ism.)
Jelentés a „kaptárból"
A vámos nyomozók így nevezik az egykori megyei munkásőr parancsnokság nagy oktató termét a zalaegerszegi Ady utcai bejáratnál. Ide gyűjtik be a gyanús „méhecskéket". Azokat, akiket a vámosok csíptek meg ilyen-olyan vám-etyepetyén.
Magyar is kell?
Csöndes fiú. Ukrán. Az egyik metszőfoga aranyból, Vállán a hagyományos bőrzeke. Es nem érti.
- Hiszen van vámpapírom! Ott, az irattartóban - mulat az „ügyeit" tartalmazó fűzős dossziéra. - Nem tagadtam le semmit. Megmondtam, hogy mennyi pénzem volt. Hatszáz márkám, ezer dollárom, hatezer forintom. Itt a papír, Csapon ezt el is fogadták, igazolták is. Eddig Nyiko-láj minden szava igaz.
- De magyar vámáru nyilatkozata nincs! — egészíti ki Nyikoláj mondandóját a vámtiszt.
- Nem elég a miénk?
- Nem bizony.
Ezt Nyikoláj meglepődve hallja. Pedig a határátlépés és a „kaptárba" gyűjtés között szép idő telt el, tele izgalmas eseményekkel. Például, mint elmesélte, a fivérével(?) megbeszélte, hogy átmegy nyelvtestvéreihez. Megünnepelni a születésnapját. A sajátjáét. Egyedül? Persze, hiszen etlnyire futotta a pénz. Letenyén nem lehetett volna ünnepelni? Nyitott kérdés. A válasz?
- Odaát jobb.
Útlevél, beutazási engedély? Apróság. Ki törődik ilyesmivel? A vámosok. Barátunkat ezért kioktatták, amit amúgy is illett volna tudnia: ma (be)fogadó ország törvényeit és törvényes rendelkezéseit pontosan kell tudni, s nem hallomásból, hanem saját (el)olvasatban. A másik: vámáru nyilatkozatot kell tenni kérés nélkül is bármilyen határ bármikori át (és vissza) lépésekor. Emez ismeretek hiányában többszáz vagy ezer márka, dollár, forint, egyéb pénz látja kárát. Ez ingyen kaptár-tanulság. p ^
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: ■ililil Amerikai krónikák Mark Frost sorozata Divatosan - Amerikai édenkert (ism.) 10.00 A nagykövet férje (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Klip-percek 16.40 Képújság 16.45 Parnasszus 17.00 IS-Könyvhét 17.25 KultúrFelelös 17.45 The Four Seasons Kövi Pál és vendéglője
- New York
18.05 Central Park - New
York - Zenés etűd 18.15 Pénzvilág 18.25 Napközi 18.45 Jó éjszakát kíván a Disney I
Donald rémálmai 19.00 Álljunk meg egy szóra I 19.10 Schumann: Karnevál
Fellegi Ádám műsora 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.40 Erkel Ferenc
2. rész UliE Boccaccio 70
Olasz-francia filmsorozat-111/1. rész Renzo és Luciana Luciana - Marisa Soli-nas (Jani Ildikó), Renzo
- Germano Gilioli (Kul-ka János)
21.55 Izland-Magyarország Labdarúgó VB-selejte-zö mérkőzés Közvetítés Reykjavikból 23.50 A magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában 0.20 Hiradó 0.25 Közjáték (ism.) 0.30 BBC-bíradó
HB0
17.30 Babar: Szerepcsere
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Állati élet: Jön a farkas I Angol természetfilm 51'' 19.00 Convoy
Amerikai akciófilm 116'' 20.50 Keleti kényelem
Amerikai dráma 101'' 22.35 Fényes nyergek
Am. westernparódia 89'' 0.05 Dollman-Am. sci-fi 85''
6.00-
9.00 Napkelte
15.20 Műsorismertetés íflEE) Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat Az utolsó kérdés (ism.) Kempfert - Günter Strack (Szabó Gyula), Dannec-ker - Ulrich Matschoss (Gruber Hugó), Jutta -Despina Pajanou (Tóth Enikő), Leo Busche -Siemen Riihaak (Kautz-ky Armand), Sophie Lie-bermann - Hannelore Elsner (Borbás Gabi), An-namarie - Barbara Auer. (Györgyi Anna), Haug -Helmut Zieri (Csankó Zoltán), Bardusch-Gerd Baltus (Balázs Péter) 16.10 Betüpárbaj- Vetélkedő íüüTi] Fekete Villám kalandjai Kanadai tévéfilmsorozat Az ellenség keze 26'' 16.56 Műsorismertetés 17.00 Hiradó - Időjárás 17.06 Együtt a Földért
Környezet- és természetvédelmi ifjúsági magazin 17.26 Denver, az utolsó dinoszaurusz - Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Csere-bere 17.50 Elektor kalandor 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás tFüTil Csaba Expo 18.45 Légi balett íETifi Alain Delon-sorozat Ég veled, barátom I , Francia-olasz film 113'' Dino Barran - Alain De-lon (Rátóti Zoltán), Propp - Charles Bron-son (Koncz Gábor) 21.05 Az irodalom nyelve Kosztolányi Dezső 21.10 Útmutató 21.40 Versenyben az „Éj királynők''''
Összefoglaló a Magyar Állami Operaház nemzetközi Varázsfuvola énekversenyéről 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EKEI? Az örökzöld újságíró Pillanatképek Ritter Aladár kalandos életéből
— SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat
Csupa kemény zene 20.40 Szív TV-shop 20.50 Vonaljegy a pokolba
Amerikai horrorfilm (Csak felnőtteknek!) 22.20 Sportturmix
iftfffil 8132311381
SZOUQAITATÖIK^T
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fa\: 92/73-461, 60/99-196
á^i 19 ór*: Horváth Péter: Csaó Bambi nó « zenés vígjáték a HSMK-ban C^^^S
t^SÜTÖRTÖK Mozi: 18'' 20 6ra: Hlába futsz i.lMUl
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Idajárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Magyar tájak dalaiból,
táncaiból 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Fúvós hangszerszólók 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
A trubadúr
Részletek Verdi operájából
14.55 Versarchivum 15.05 Válogatott perceink 15.43 Éneklő ifjúság 18.00 Délutáni Krónika 18.10 Mindennapi gazdaság 18.20 Zenefórum
A hét muzsikusa 17.05 önkormányzatok fóruma
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 összeállította: Szká-
rosi Endre 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Névjegy
Lepsényi István Magyar Suzuki Rt. 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Bank-ár
Pénzügyi magazin 23.05 Ml a titka?
Sena Jurinac operaénekes művészete
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 8.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Dallamról dallamra 8.50 Helykereső
Munkáról, esélyekről, boldogulásról-percek-ben
9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Tea hármasban
Szilágyi János műsora 12.00 Válogatás magyarnó-
ta-lemezekről 13.00 Hirpercek 13.10 Stílbútorkanyar
Panek Zoltán jelenete 13.23 Kvizpróba 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kabarécsütörtök közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Észkerék 17.32 Gordiusz 18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Fülön fogva, avagy hogyan hallgassunk zenét 19.35 Táncházban
Sárközi táncok 20.00 Ragtime 21.00 Hirpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Jazz-tour-mlx 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Éjszinház
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Cigánynóták
BARTÓK
8.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Merton Frigyes 85 éves 11.12 Orosz muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hengverseny délidőben 13.25 A kórusirodalom mesterműveiből 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Auf Deutsch gesagt (ism.)
14.20 Veszélyes nyár - II/2. 14.58 Évfordulók nyomáben 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A ml zeneszerzőnk:
Bartók Béla 18.25 Klasszikus kamarazene 17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hirek. Időjárás
18.04 Király Csaba orgonahangversenye
19.05 Rádióhangversenyekről
19.35 A Magyar Állami Hang-versenyzeneker hangversenye
közben:
20.27 Hírek. Időjárás 20.32-
20.47 Juhász Gyula versel 21.20 Magyar művészek operafelvételeiből 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Barátságos bölcsességek
22.50 Napjaink zenéje 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Éjszakai jazzklub
3 SAT
14.25 Jazz-rock
15.20 Spirituálék
18.05 Irodalom mindenkinek
17.00 Mlnlhirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás
18.00 Sport/Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Vita
20.00 Az Öreg (krimisorozat)
21.00 Beszélgetés
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Hírek
fffPi Az öldöklő angyal (film)
23.55 Hírek
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Emil Lőnnebergből
(svéd tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Az ésszerű táplálkozásról
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 Ördögi angyal
(cseh filmvígjáték) 21.40 Kulturális magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sport
22.40 Televíziós vitaműsor
SZTV-2 18.30 Egészségügyi magazin
18.45 Trezor
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 La llnea
(animációs film) 20.10 MTV-slágerlista 21.10 Turisztikai magazin 21.35 A szél gyermekei 22.05 A láthatatlan veszély (angol tévéfilmsorozat) 22.55 Események 23.20 Teletext-hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németországi
9.00 A Főnők
(sorozat) Farkasbőrben 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfleld-sztori
(amerikai sorozat) iEWil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Kereskedők nailil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Glasznoszty 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Egyesülés 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Baby-sitter 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Életre szóló munka 20.45 Segítség, megbolondult a családom (sorozat) 21.10 S. 0. S. hívás (sorozat) A félelem városa (amerikai akciófilm)
0.10 L. A. Law (sorozat) Válás
1.10 Borzasztó kedves család (ism.)
1.50 KI Itt a főnök? (ism.)
2.20 A Főnök (ism.)
3.15 Beszélgetés (ism.)
4.10 Robbanékony (ism.)
4.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
| RTL 2 j
6.20 Rajzfilmek
15.40 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A kereskedő
16.05 Hegyi mentők (sor.)
Utolsó kísérlet
17.00 Hirek
17.05 Lobo serfff (sorozat)
Bankrablás
18.00 Hirek
18.05 Ruk-cuk - játék
18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Vietnam 1.
19.00 Hírek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Vietnam 2.
19.30 Móka, kacagás
(sorozat)
Azonnali döntés
20.00 Hirek
20.15 Ml vagyunk a legerő-
sebbek (olasz film)
21.35 A Berlin-ügy
(amerikai film)
23.15 Örült idők (sorozat)
Apám és Grace Kelly
0.05 Ezek a férfiak (ism.)
0.55 A Berlin-ügy (ism.)
2.35 Örült idők (ism.)
vox
14.15 Fiatalok magazinja
15.10 Az ügyvédnő és a zsaru
(filmsorozat)
16.15 Film és videó -magazin
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.05 Talkshow
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Vox-box-játék
21.15 Tévémagazin
22.00 Hirek
22.10 Sport
23.15 Szex-ábécé
! TV 5
6.00 Telereggel
10.00 Természetfilmek
12.00 Varietémüsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Kulturális magazinok
16.30 Pokoli horgászat
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske
18.00 Kvizmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Nem kell álmodozni I
21.30 Tudjunk többet I
23.00 Svájci magazin
0.20 Az istenekről
1.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Házibuli övezet
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
I SUPER
13.00 Napirend
13.30 Utazási magazin
14.00 Média-televízió
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Sport
21.00 Napirend
21.30 Európa-film
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Jazz
Czene Csaba:
A váltás megtörtént
Ittuk a Bambit és az Almuskát Megkülönböztettünk Warsawát, Po-bedát
Megismerhettük az űrkutyát, Lajkát Évekre kifogtuk a kacsintgató Kádárt Nadrágunk volt trapéz és cs<5 Nekünk azt ígérték, hogy szép lesz a jövő -
Ma nyitott szemmel járunk
- ránk mégis vakság mered Tapadnak ránk az előítéletek Kiszolgáltatottak vagyunk
- mint dalosmadarak
A kutyát cserélték, a lánc viszont maradt -
Gyurik Irén:
Ne sírj hegedű
Mért sírsz hegedű? Lét-húrjain a lélek vakon muzsikál, még nap-dúrjából az éj-molljába száll. He-ge-dű-dű dű-dű, ti-ti tá-tá tá-tá, mért sírsz hegedű? Egy lant felelget vegetálva, kétkezével pergetve a ritmustalan tegnapot,
he-ge-dű-dű dű-dű, ti-ti tá-tá tá-tá, holddal gyantázottan
mért sírsz 1 Csak a sors mély-basszu síri pianóba ne sírj hegí figyeld az <
Tóth Szilárd: SZOMOI
Ne ringasd öledt inkább akaszd a szögre. Ne légy rosszat ne fojtsd inkább mondd el Nemcsak könnytí ember.
(J) ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Kanizsai műsor
Stúdió Mozis 16.30, 19J0 óra:
20,15 óra; KANIZSA TV 8 óra:
Lovc (FBK) Vadtiba vadászat SZÍV-TV magazin (Ism.)
június 17
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Műkorcsolya 15.00 Siker négy karéken 16.00 Rodei 16.30 Őrült rekordok 17.00 Atlétika VB 18.00 Harley-találkozA 18.30 Különleges sportok 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 20.00 A hét sporteseményei 21.00 Jégkorong 22.05 Talkshow 23.00 Motorsport
EUR0SP0RT
9.00 Golfmagazln 10.00 Forma-1 11.00 Kosárlabda 13.00 Labdarúgás 15.00 Tenisz 19.00 Kerékpársport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Labdarúgás 24.00 Klckboksz 1.00 Eurosport-hirek
1 PLUS
14.45 Beszélgetés 15.03 A versenypálya réme 16.10 Vasutak 16.30 Klimax
17.15 Jégklrálynő (sorozat) 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.30 Rajzfilm 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Híradó 20.15 Természetfilm 21.00 Beszélgetés 21.45 Feltámadás (film) 23.15 Talkshow 0.45 Hirek
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Országok és emberek 10.00 Ausztria-kép 10.30 Bankrablók
(amerikai film) 12.15 Teleszkóp 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Doogle Howser
(sorozat) 14.00 Waltonék (sorozat) 14.45 Antik istenek és hősök 15.05 TaoTao 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Alfréd J. Kwak (sor.) 16.30 Heuréka I 17.00 Minlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Álomhajó (sorozat) 21.20 A számok világa 21.40 Idegen a cowboyok
között (western) D.20 Hosszú nyár (film)
OSZTRÁK 2
17.15 Egyetemisták magazinja 18.00 Alf
(sorozat) 18.30 Tartományi élet 19.00 ökumenikus istentisztelet
20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúrai 22.00 Hirek 22.30 A másik Igaza 23.15 Érvek
0.15 Halló, Ausztria-halló, Bécs
PRO 7
6.05 „Colt* a biztonság
kedvéért (ism.) 6.50 Mr. Belvedere (ism.) 7.15 Rajzfilmek (ism.) Állatsuli Tapsi Hapsi Fiintstone család 8.40 Varázslatos Jeannie (ism.)
9.05 Hármak társasága
(ism.)
9.30 Remington Steele
(ism.)
10.20 Laker-lányok (am. film) 12.05 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.35 Roseanne (ism.) 13.05 Vegas (krimisorozat) Rabszolga-kereskedelem
14.00 Veszélyes hajsza (ism.) [HEIil Remington Steele (amerikai sorozat) A kedves család H3HÍ1 Mr. Belvedere (sor.)
Felebaráti szeretet 16.45 Varázslatos Jeannie (sorozat) Kutyaélet 17.15 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Fiintstone család 18.30 Hármak társasága (amerikai sorozat) Jack, a mesterszakács 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) Ki kivel táncol 19.30 Roseanne (sorozat)
Testbeszéd 20.00 Híradó Biim Ismerős Idegenek (amerikai film) Fsz.: Stacy Keach, Teri Garr
22.05 T. J. Hooker (am. sor.)
Bűntény a stúdióban 23.00 A kukorica gyermekei
(amerikai film) 0.30 Hirek
0.40 Jaké és McCabe (ism.)
16.05 Évforduló 16.10 Ágrólszakadt úrilány
Magyar film FF (ism.) 17.50 A nagyeszű sündisz-
nócska - 2. rész 18.20 Nils Holgersson... 18.45 Hirek 19.00 A névtelen vár Tévéfilmsorozat VI/4. rész 60'' 20.00 Foglalkozása: filmrendező - Zolnay Pál Arc 76''
Magyar film (1970) FF 21.20 Erkel Ferenc
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztass I (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Az utolsó lépés 13.20 Trapper John (sorozat) Miért vannak a barátok?
14.15 Szomszédok (ausztrál sorozat) Szoros szövetség 14.45 Bonanza (sorozat)
Mark Twain 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) George hadművelet 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 összeesküvők (am. sor.)
A poklon keresztül 21.15 Fantasztikus fenomé-nok
22.15 Banditák Milánóban
(olasz krimi) 24.00 Miss MacMichael osztálya (amerikai film)
hegedű? rs felelget :usán jan, gedű, éneket.
)RÚSÁGRA
Iben a bánatod, i falból kilógó t szomorú, s a d könnybe, el nekem, mi bánt. tói lehet tiszta az
Nézd a mezőn a cseppet, mely hajnalban harmatoz, mosd meg abban magad, s könnyek helyett csókomtól legyen nedves a szemed.
Bali Miklós:
MONDD EL!
Gyere ne félj!
Mosd meg arcod a friss patakban Nézd, hogy fénylenek a kavicsok. Aztán menj és mondd el bátran. Hogy akad még mi hófehér Mondd el ne félj! Hadd hallják meg a tiszta hangodat, Mert ez nem bortól részeg ének Amit kábultan húz a száj Mondd, mert te igazat beszélsz!
Mondd el nekik. Hogy mit láttál, s bolond az ki Mocskot tiszta vízre nem cserél Míg fürdeni szennyben fognak S a vizet már nem tisztelik Mondd el nekik.
Hogy kezükből dobják el a kést! Fejükben ne lakjon az ököl Tőle csak vért köpkpd a szó Ezt mondd, ezt mondd el nekik!
Lukáts Antal:
Mérleg
A csillagok között száguld már az ember, egyik kézzel alkot, a másikkal még mindig - öl!
5.40 Falutévé - ipartippel és kert-ész
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 Benne:
8.05 A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8 35—
1245 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: BSIili] Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat Amikor a Föld felrobban tlililíl Marié Curie: egy tiszteletre méltó asszony Francia-lengyel-olasz tévéfilm
111/3. rész (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Telesport 16.40 összefoglaló a Magyar Rallycross Bajnokság futamáról 16.55 Képújság 17.00 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat 17.30 Menedzser Magazin 18.10 Pénzvilág 18.20 Napközi 18.40 Égből pottyant mesék (ism.)
19.00 Színházi napló 20.00 Híradó 20.30 Telesport ETifli] Ray Bradbury Színháza Hosszú évek (The Long Years) Kanadai—új-zélandi tévéfilm
21.05 Apropó, „Széllel szembe..." 22.10 ÚjVIlág 22.55 AKTuális BÜE Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat i
Férfi a magaslesen 0.50 Híradó 0.55 Közjéták (ism.) 1.00 BBC-hiradó
17.30 Babar: A két királynő
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Dalekok támadása a Föld ellen Angol sci-fi 80'' 19.30 Kamaszkorom legszebb nyara Amerikai film 98'' 21.15 Baseballbecsület
Amerikai vígjáték 116'' 23.15 Sztárleszállitis
Amerikai dráma 89'' 0.50 Érzéki kalandozások 2. Fr. erotikus magazin
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
14.55 Műsorismertetés 15.00 Kirakat
Benne:
Törődj magaddal I 15.40 Keresztények
Angol ismeretterjesztő filmsorozat - XII/10. Udvariasság és rajon-
8ás (ism.) töd-ölö , Telefonos játék 16.50 Teleszák
Horgászok műsora 17.00 Hiradó - Időjárás mrca Prizma
Életmódmagazin Egymás mellett 17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie az almaszüreten 17.50 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.23 Regionális magazin 18.53 Műsorajánlat-Időjárás 19.00 Ökumenikus istentisztelet
Közvetítés a bécsi Stephans-dómból RKIiEi Lyukasóra
Mészöly Dezső műsora ETiKül Az atlanti gyöngyszem,
Madeira 21.05 össztűz
Aktuális közéleti vitafórum
22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 A TV2 filmklubja Szomszédolás Román filmek bemutatója - Hitvesi ágy (1992) 102'' Vasile—Gheorghe Dinica További szereplők: Coca Bloos, Valentin Teo-dosin, Lia Bugnar, Geo Costiner, Jana Gorca, Flanius Constantines-cu, Nicolas Praida, Paul Chiributa, Cristian Mot-riue
19.00 Műsorismertetés 19.10 Sráckarlka - Spenót
Ifjúsági műsor 19.45 A sebesség világa Jackie Stewart és a Lo-tus-Honda 100T 19.50 Sláger és Horoszkóp 20.15 Szerelem albérletben Amerikai filmvígjáték Főszereplők: Helen Sla-ter, Patrick Dumpsey 22.00 Clne-java - Mozikalauz 22.30 Philip Morrls-gyűjte-mény-XI/1. Határvidéki Amerika
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p Mozi: 16 óra: Bambi Kanizsai
ÍENTEK 18, 20 óra: A kéz, amely a bölcsőt ringatja \ műsor
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Cigányfélóra 11.35 Galeri - XII/6.
Grendel Lajos regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Nagykanizsán 12.40 Falurádió (ism.)'' 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Vivaldi: B-dúr fagottverseny (Az éjszaka) 13.30 A H.N. Adventista egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek. Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő - a történelemfelvételi körül „Horthy" 15.35 Hitélet és történelem Az Evangélium ihletében 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította: Szká-
rosl Endre 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül Az irodalomról 21.05 A görbe úton
Dokumentumműsor 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Kiszorítósdi 23.05 Hangversenymúzeum Clara Haskil zongoraestjeiből
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Zöld(sport)reggel 8.05 Europop 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Népdalok 12.00 Gramofonalbum
Régi slágerek a korongon 13.00 Hirpercek 13.10 A mi időnkben 13.45 Időjárás- és vízállás-
jelentés 14.00 Péntektől - péntekig benne:
14.45 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Szocio-krimi 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Sztárkereső 19.35 Ásó, kapa, nagyharang 20.00 Bravó I Sikerlista 20.30 Fütölfáig
Az élővilág krónikája 21.00 Hirpercek 21.10 Leporoló 22.00 Jazzpódium
Dirty Dozen Brass Band felvételeiből 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Rádióorfeum
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Jules Verne
Joszif Brodszkij elbeszélő költeménye
10.22 Derűre is derű
Ház a föld alatt (ism.) 10.47 Csajkovszkij operáiból 11.40 Régi magyar muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben
13.23 Kamarazene 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak
14.20 Nagytakarítás - vagy a szellem kötéltánca Párbeszédek Remenyik Zsigmond pamfletjéből 15.02 Zenekari muzsika
16.00 Hirék. Időjárás 16.05 Magyar zeneszerzők
müveiből 17.00 Operamagazin 17.50 Világlira 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 A főszerepben: Birgit Nilsson
Wagner: Tannháuser
közben:
20.15 Hírek. Időjárás 20.20-
20.45 Miért irta meg? 21.42 Telemann: d-moll kvartett
22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Bécsi muzsika 23.00 Pasziánsz 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
3 SAT
17.10 Alfréd J. Kwak (sor,)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 3 SAT börze
18.25 ötletek és irányok
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Csodálatos világ
20.45 Állatportré
21.00 Beate S. (sorozat)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Híradó
22.25 Oldalpillantások
22.50 Távoli hangok, csendélet (angol film)
SZLOVÁK
SZTV-1 17.20 Pinocchio (sorozat) 17.45 Tévékaleidoszkóp 18.05 Szlovákia műemlékei 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 időszerű események 19.57 Sport
20.05 Televíziós vetélkedő 20.40 Valahol, holnap 22.15 Időszerű események 22.50 Sport 22.55 Film és videó 23.25 A rock and roll fénykora
SZTV-2 18.40 Regionális műsor 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 A Woridnet bemutatja... 20.35 La linea 20.40 Színházi meghívó 22.00 A Veni kamaraegyüttes műsorából 22.40 Milán Markovic talk-
show-ja 23.30 Események
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I 9.00 A Főnök (sorozat)
Szabadlábon 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) íFIHil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Könnyelműség fpfiül Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Örökös kerestetik 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) A menedzser 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Házassági évforduló 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Hazai dallamok 21.10 Sylter-történetek (német sorozat) Házassági évforduló 22.15 Ökölvívás FElETil Ragadozó madarak (amerikai akciófilm) 1.05 Sunnyboy és Sugarba-
by (film) 2.35 Szerelem, lányok és katonák (osztrák film) 4.15 Ragadozó madarak
(ism.) 5.45 Rajzfilm
RTL 2
6.20 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Egy asszony, két férfi 16.05 Hegyi mentők (sor.)
Harci játékok 17.00 Hirek
17.05 Lobo seriff (sorozat)
Az alvilág 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk- játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Rendrakás 1. 19.00 Hírek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) Rendrakás 2. 19.30 Móka, kacagás (sor.)
Az utolsó kívánság 20.00 Hírek
20.15 Wyomingi fegyveresek
(film)
21.40 Pénz a lángoknak (film) 23.20 Örült idők (sorozat)
Idegen terület 0.10 Ezek a férfiak (sor.) 1.00 Wyomingi fegyveresek (ism.)
2.20 Pénz a lángoknak (ism.) 3.35 Örült idők (ism.)
14.10 Sport
15.05 Testközelben (ism.)
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Hiradó
20.15 Philip Marlowe
(sorozat) 21.15 Tévétiikör 22.00 Hirek
22.10 A múlt (francia film) 24.00 Hirek
TV 5
6.00 Telereggel 9.00 Jelen idő 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 14.30 Varieté fiataloknak 15.15 Látogatás Montrealban 16.55 Oxigén 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Magazinok 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 Orvosi magazin 0.40 Arab aktualitások 1.00 Bírósági iratok
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Házibuli övezet 2.00 Marijne 3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Ifjúsági magazin
14.00 Vldeogenerátor
16.30 Élő videosbow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Európa-film
21.00 Napirend
21.30 Arcképcsarnok
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Kevés között az első (film)
MA PENTEK
VAN
Méghozzá egész nap! Ezt a kijelentést az elsős Pistike teszi közzé a buszmegállóban. No, persze, ez mégis csak egy kisbetűs péntek, mivel húsvéton túlvagyunk, nagypéntek nem lehet, de nem is tizenharmadika, hogy valami nagy szerencsétlenségtől tartsunk. Különben is, ha valamire készülünk, csak azért sem fog bekövetkezni, legfeljebb utólag, tudálékos képet vágva belemagyarázzuk...
Ma péntek van, aktív részese vagyok a
reggel nyolc előtti csúcsforgalomnak. Olyan ez, akár a tegnapi vagy a tegnapelőtti; de mégsem!? Közvetlen előttem a kis Polskiban egy hölgy igyekszik munkahelyére. Üzembe, iskolába vagy valamelyik többemeletes irodaházba? Életkorát saccolgatni..., ennek a gondolata is pimaszság! De kinek ártok vele? Nincs a homlokomra írva, hogy én reggel, munkába jövet öt percig nem voltam jólnevelt.
Komolyra fordítva a szót, minden elismerésem a hölgyé. Tartja az .előírt ötven kilométeres sebességet. Tehát nem negyvenöt, s nem is ötvenöt, hanem ötven, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az első autó, melyet szabályosan közlekedni látok.
Péntek van. Zsebemben az AFA-visszaté-rítésről szóló értesítés, tehát irány az adó-
LÁTOGASSA A NAGYKANIZSAI USZODÁT!
Kanizsai műsor
Stúdió Mozi: 1630, 19.30 óra: 20.15 óra:
Mindenre elszántan
Félénk vagyok, de dugni akarok
JÚNIUS 18.

13.00 Telebörze 13.45 DSF-trénlng 14.00 Műkorcsolya 15.00 Harley-találkozé 15.30 Különleges sportok 16.00 Vízisí 17.00 Atlétika VB 18.00 Motorok és legendák 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdlé 20.00 Röplabda 21.55 Hirek 22.05 Talkshow 22.55 Hirek 23.00 Atlétika VB
EUR0SP0RT
9.00 Kerékpársport
10.30 Szörfösök magazinja
11.00 Olimpiai magazin
11.30 Autó-motorsport 13.00 Labdarúgás 15.00 Tenisz 19.00 Kosárlabda 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Labdarúgás 22.00 Motorsport
1 PLUS
14.45 Beszélgetés (ism.) 15.03 Visszapillantó 15.20 Amit a nagyi tudott... 15.50 Beszélni tudni kell 16.05 Francia nyelvlecke 16.35 Százmestermű 16.45 Filozófusok 17.30 Keleti németek 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Sport / Hiradó 20.15 Halottak birodalma 21.00 Beszélgetés 21.15 Játék
23.00 A kétfejű sas (film)
■■■■■
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétől
nyugatra (ism.)
9.30 Kultúra
10.00 X-Large riport
10.30 Minden nap vasárnap
12.15 Belföldi tudósítások
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Doogie Howser
(sorozat)
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Heidi (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Ketchupvámpirok
(sorozat)
16.30 VIF-Zak
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Trapper John (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Derrick (sorozat)
21.30 Elhagyott apa (film)
23.00 Hirek
23.05 Sport
EEffEl Madigan
(amerikai krimi)
1.00 Hirek
OSZTRÁK 2
15.50 A három tolvaj (film) 17.30 Természetfilm 18.00 Alf (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Dokumentumfilm 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hirek
22.30 Spike Jones-show 23.15 Dezo Hoffmann, a Beatles fotósa 0.05 Depeche Mode
PRO 7
5.55 Urhajótöröttek (ism.) 6.45 Mr. Belvedere (ism.) 7.10 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 8.35 Varázslatos Jeannie (ism.)
9.00 Hármak társasága (ism.) 9.25 RemingtonSteele(ism ) 10.20 Ismerős idegenek
(ism.)
12.00 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.30 Roseanne (ism.) 13.00 Perry Mason (am. sor.) Az erkölcstelen tanárnő esete 13.55 Air Force (am. sor.) íflEIil Remington Steele (amerikai sorozat) A Habsburg-tőr íHHil Mr. Belvedere (sor.) Krízis
16.45 Varázslatos Jeannie
(sorozat)
Hangos vallomás 17.15 Rajzfilmek
Alvin és a mókusok Tapsi Hapsi Flintstone család 18.30 Hármak társasága (sor.)
Dávid és Góliát 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) Egymás között 19.30 Roseanne (sorozat)
Dan, az énektehetség 20.00 Hiradó ama Halálvadászok
(amerikai western) ffXPi Mancuso, FBI (am. sor.)
Zárolt akták 23.10 Az engedelmesség határán IV.
(hongkongi akciófilm) 0.50 Hirek
1.00 T. J. Hooker (ism.) 1.45 Hirek
1.55 A kukorica gyermekei
(ism.) 3.25 Hirek
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kapásjelző 16.20 Maja, a méhecske (ism.) 16.45 Széplányok (ism.) 18.15 Erkel Ferenc
Dokumentumműsor - 2. 18.30 Mondák - Vértes 18.45 Hirek
19.00 Közép-európai magazin 20.00 Mikor gyermek volt a gyermek... Iskolakerűlök
Magyar film 93'' 21.35 Muzsikaszó
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztass I (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Neked, apa 13.20 Trapper John (sorozat)
Boldogtalanság 14.15 Szomszédok (sorozat)
Gail gyanúja 14.45 Bonanza (sorozat)
Az isteni Adah 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Tükröm, tükröm 16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek 18.50 Sport
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék 20.15 Flashback
(amerikai film) 22.20 Tüzróka
(amerikai akciófilm) 0.35 Madame O. lovaglóiskolája (erotikus film) 1.40 Összeesküvők (ism.) 2.35 Beszélgetés (ism.) 4.00 Tiltakozás (ism.)
hivatal. Oda szerencsés választás autóval indulni, parkolni csak a harmadik utcában van hely. Persze, itt hétfőn nem állnak szóba a póméppel. No, ha az itt parkoló autók utasai mind előttem állnak, hát akkor viszlát kedden...
Szóval gyáván feladtam, ki is rovom magamnak a büntetést: irány a hetek óta halogatott fogorvosi rendeld. Itt is sorba kellene állnom. Tehát a városnak az a része, aki nem az adóhivatalt boldogítja, mind idejött, hogy előttem sorbaálljon... Ráadásul csak az egyik doktornő rendel, kapom a felvilágosítást.
Ja, kérem, péntek van.
Az is lehet, hogy nem is hülyeség hinni a babonákban. Nem is érdemel egyebet, aki pénteken szabad napot vesz ki. De azért el-
nézést, régebben ez nem így volt, amikor még nem volt szabad szombat. Milyen jókat lehetett izgulni a tizenegy órai lottósorsolás előtt! Nem nyertünk, aztán dolgoztunk tovább, mint az előtte lévő napokon. Bosszúságnak egyedül a szombat délelőtt maradt.
Ha bevezetnék a szabad pénteket, akkor máris van elképzelésem az előtte lévő csütörtökről.
Tanulságot ne keressünk, ha csak azt nem, hogy amikor kevés ember volt az utcán, mintha kevesebb rosszkedvű ember lett volna. Az utánunk következő nemzedékre gondolva kívánom, hogy munkaidő alatt lássanak elnéptelenedett utcákat... Hétfőtől péntekig, tapasztalják, hogy milyen sok örömet találni benne.
- gombás -
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték
8 35
121)5 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: 9.00 Talmi és Tódi
Angol filmsorozat gyerekeknek X/2. rész 9.50 Lottósorsolás íliliTil Dallas
Amerikai filmsorozat Az utolsó utáni csepp (Ism.: TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Füben-fában
Természetgyógyászati magazin 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Évgyűrűk
16.40 Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat 17.05 Képújság mm Pingu
Német-svéd rajzfilmsorozat Múmin
Japán rajzfilmsorozat Siess haza, vándor I 17.45 Pénzvilág 18.00 Ablak - Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben!..." ttlilil Maigret és a betörő felesége
Angol krimisorozat Maigret - Michael Gambon (Sinkó László) 20.00 Hiradó 20.30 Telesport ETiTTil Dallas
Amerikai filmsorozat Az utolsó utáni csepp (ism.) 21.35 Panoráma
Világpolitika percről percre
22.40 Színészautomata ESIili] Csúcslökés (Coup supréme)
Francia film (1990) 73'' 0.15 Hiradó 0.20 Közjáték (ism.) 0.25 BBC-hiradó
HB©
17.30 Babar: Az evezösver-seny - Fr. rajzfilm 24'' 18.00 Mindenáron vesztes
Amerikai vígjáték 110'' 20.00 Bármi áron
Amerikai vígjáték 111'' 22.00 Az őrület ereje
Amerikai dráma 112'' 24.00 Árnyzóna
Amerikai sci-fi 85''
6.00-
9.00 Napkelte
15.00 Műsorismertetés
15.05 Euroklick - Élet és munka Európában
15.35 Cigánykerék (ism.) 16.02 Titokzatos aranyvárosok - Belga—francia-japán rajzfilmsorozat 16.30 Sztárnyúzó
Star New Show 17.00 Hiradó - Időjárás
17.06 Ünnepiének 17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Produkciói
Zenével és tánccal 18.55 Csipegetö-Gyerekhírek 19.05 Ünnepiének nmíl Korallnézőben
Kapcsoljuk a Vöröstengert
Ismeretterjesztő film 20.05 Bach Szilvia paródia-
show - 2. rész ETilEfi Blue Intermezzo
A Szepesi kvartett és barátainak műsora a Maxim Varietében 21.25 Megáll az ész!
Szórakoztató magazin 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.22 Nézze meg az ember! 22.27 Műsorajánlat 22.30 Napzárta előtt... 22.50 Szerelmese
Horváth Gita műsora 23.50 A TV2 jazzklubja az In-terjazz ''91 Fesztiválon Binder Károly zongorakoncertje - Közvetítés a Nemzeti Sportcsarnokból, felvételről
20.00 Műsorismertetés 20.08 8 perccel 8 után
Frei Tamás műsora 20.55 Szerelemhajó
Randevú a Kiskegyeddel 21.20 Trans World International
Sírás és nevetés 21.30 Cápák és torpedók
Amerikai film 1945 júliusában egy hajó úszik a Csendesóceánon. Szállítmánya az első atombomba. Útban visszafelé egy japán tengeralattjáró elsüllyeszti a hajót. Az életben maradt tengerészek napokig küzdenek az életükért. 23.00 Flex - Könnyűzene 23.30 Csábító gyémántok Szexfilm
MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON ÍI^tStV457
s
Mozi
16 óra: 18, 20 óra:
Bambi
A kéz, amely a bölcsöt ringatja
ZÖM HAT Stúdió Mozi: 16.30, 19.30 óra: Mindenre elszántan
Kanizsai műsor
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, programajánlat 8.25 Kopogtató 8.50 Jegyzet 9.05 Családi tükör 9.35 Régi híres énekesek műsorából
Hipolito Lazaro operafelvételeiből 10.05 Ismét a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Faluról - falura 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.40 Tetten ért szavak
Balázs Géza anyanyelvi műsora 14.05 Oxigén
Ökológiai magazin 15.05 Csavargások Hunniában
15.35 Szergej Stadler Sibe-lius-művekel hegedűl 16.00 168 óra 17.30 Visszhang
A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Miska bácsi levelesládája
Határok nélkül 20.05 A Rádiószínház bemu-
A pápa öccse
SteveWalker hangjátéka 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Évad után-évad előtt 23.05 Emlékek szárnyain
PETŐFI
4.30 Reggeli dallamok 5.03 Nyújtózkodó 7.30 A szeretet közösségei
A betegágyak mellett 8.05 0, ó, ó nagymama... 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Kosári SE
Hobbi a családban 10.00 Muzsika gyerekeknek
Zenés játékokból 10.30 Hírvidék 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Tor-túra. Gasztronómiai kalandozások 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.10 Tükörben
Szokodi Tibor 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Operettslágerek 14.30 Daráló 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Szórakoztató antikvárium
16.00 Szív küldi... 16.55 Van ez így I 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 4*4-Játék 18.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzé-sekről és a vízilabda-bajnokság elődöntőiről 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Talpalávaló 20.00 Nemzetkőzi slágerlista 21.00 Hirpercek 21.10 Frank Wedekind: A kamaraénekes 22.00 Erlc Clapton: Unplug-ged
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt - Éjszakai klub
0.15-
5.50 Máról holnapra-éjfél ulán
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-
5.50 Csárdáscsokor
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Séta a Petőfi Irodalmi
Múzeumban 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon
11.17 Gyurkovics Mária ope-
rafelvételelböl 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók rádió kívánságműsora 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Zenekari muzsika 15.00 Opera-művészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A Budapesti Akadémiai Kórustársaság énekel 16.45 Pro Brass együttes 17.00 Csajkovszkij: Vonósszerenád 17.30 Jazz
18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Qulntesszencia 19.05 Évfordulók nyomában 19.35 A Budapesti Vonósok
hangversenye közben:
20.29 Hirek. Időjárás 20.34 Juhász Gyula verse 21.23 Donizetti operáiból 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 összkiadás
ArturoToscanini lemezfelvételei a New York-i Filharmonikus Zenekarral - III/2. rész 23.21 Századunk kamarazenéjéből 24.00 Hirek. Időjárás x 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
3 SAT
13.00 Hirek
13.10 Külföldi tudósítások
13.40 ötletek és Irányok
14.40 Életem cirkusza
15.05 Gasztronómia
15.30 Kívánságkoncert
17.00 Bohócok
(film) <
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Beszélgetés
20.30 Faust (opera)
23.30 Kultúra
0.15 Elton John-koncert Dire Straits
SZLOVÁK
SZTV-1 18.00 Ház a prérin
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport 20.05 Kandi kamera 20.40 Look of the year 1993 21.40 Divatmagazin 22.05 Gólok, pontok, másodpercek
22.20 Polp (olasz tévéfilmsor.) 24.00 Rózsaszin sorozat 0.30 Erotikus vldeoklip
SZTV-2 16.00 MTV-slágerlista 16.55 Keresztény magazin 17.25 Német nyelvű nemzetiségi magazin 18.30 Ifjúsági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport 20.10 Lallnea 20.15 Lermontov: A különös
ember (tévéjáték) 21.25 Közép-Európa
(dokumentumsorozat) 22.30 MTV-slágerlista
23.24 Csak arra gondolok
23.25 Események
6.00 BeNe és Sebastlan (sor.) 6.30 Bob, a szellem (sor.) 6.55 Peter Pan (sorozat) 7.20 Pif és Herkules (sor.) 7.35 Samura! Pizza Cats (sorozat) Kristály 8.00 Játék gyerekeknek 8.15 Pinocchio (sorozat) 8.40 Wlsh Kid (rajzfilmsor.) 9.05 Beveriy Hűs Teens (sor.)
Felvétel átt) I 9.30 Dlnk (sorozat)
Tiltott gyümölcsök 9.55 Hatmillió dolláros család (sorozat) 10.20 Planet kapitány (sor.) 10.50 Thor (rajzfilmsor.) 11.10 Sárkányok birodalma
(sorozat) 11.35 Mutánsok (sorozat) 12.00 Wlnspector (sci-fi sor.) 12.25 Harry és Hendersonék (sorozat) Egy új élet 12.50 Bolondokháza (am. sor.) 13.20 Bel Air hercege (sor.) 13.50 Titkos énem (am. sor.)
A láthatatlan dr. J. 14.15 Rendőrségi beszámoló (amerikai sorozat) Hétvégi harcosok reiE Knlght Rlder (am. sor.)
Épület poloskákkal fEEffi A csapét (am. sorozat)
Gyémántláz nana Jump Street 21. (sor.)
Gyilkosság 17.45 Melrose Place (am. sor.)
Bunda 18.45 Hiradó 19.15 Beveriy Hills 90210 (amerikai sorozat) Hollywood 20.15 Hazugságharang
(színházi közvetítés) 22.00 A cápák éjszakája
(olasz akciófilm) BflEIil Az országút tantom|e
(amerikai thriller) 1.30 Férfiak magezlnja 2.00 Jaké Speed (am. film)
RTL 2 !
5.30 Xanadu (amerikai film)
7.05 Bravó TV
8.35 Virág a pokolban (film)
10.25 A menekülés (film)
12.05 S.P.O.O.K.S. (film)
13.50 Lagardere lovag II.
15.40 Megzavart nászéjszaka
17.15 Kerekek (sorozat)
Út a semmibe
18.10 Hirek
18.15 Xanadu (ism.)
20.00 Hirek
20.15 A Mary Deare hajótö- rá<a
rose (amerikai kalandfilm)
Fsz.: Gary Cooper
22.05 Látszólag ok nélkül
(francia krimi)
Fsz.: Jean-Louis Trirv
tignant
23.50 Pankráció
0.10 Az elveszett ember
(amerikai film)
Fsz.: Sidney Poitier
2.05 A menekülés (ism.)
3.35 A Mary Deare hajótö-
rése (ism.)
vox
13.40 BlaMa
14.05 Philip Marlowe (sor.)
15.00 Hirek
15.15 Nem indulhatok
17.00 Hirek
17.15 Heurékel
18.00 Hirek
18.05 Idegen világok
19.00 Hírek
19.05 Vadvilág (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Moulln felügyelő
(francia krimi)
22.00 Hirek
22.10 100 perc sokféleség
TV 5
8.30 Gyermekeknek 9.10 Kanadai üzleti magazin 10.10 Európai körkép 10.40 A nyelvtanulásról 11.00 Fiatalok Afrikában 12.20 Autóvizió / Riportok 15.00 A könyvem nélkül soha I 16.10 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske / Kvizmüsor 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Egy bérház életéből 23.55 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.00 RayCokes
18.30 Zenei újdonságok
19.00 Európai top 20
21.00 Mazsolázás
21.30 Sport
22.00 Soulzene 23.00 XPO
23.30 Beavis és Butthead
24.00 TinaTurner
3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Koncert 15.00 Jazz
16.00 Utazási magazin 16.30 Természetűim 17.00 Eco-rekord 17.30 Vldeodlvat 18.00 Szinhely 18.30 Arcképcsarnok 19.00 Elveszett nászéjsiaka 21.30 Európa-film 22.00 Hirek 22.30 Magazin 23.00 Színhely 23.30 Média televízió 24.00 Rock and roll
SZÉLVIHAR. AMI TÁMAD UTÁNUK
Az IDD A - ma
„Minden sarkon álltam már minden lépcsőn ültem már és ha elrúgtam egy követ, amerre gurult, arra mentem tovább." Lassan tizenöt éve lesz annak, amikor ez volt a sláger. Még több utca, lépcső, színpad és dal van az együttes háta mögött, a filozófia mára bizony jócskán megváltozott, az esetlegesség kiszámított, lesakkozott céltudatossággá változott. Ez lehet az oka és feltétele, hogy a négy betű - ha a régi rajongóknak nem is ugyanazt - a felnövekvő újabb generációknak
most is egyet jelent a rock-zenével. Az EDDA még mindig nem vált hullócsillaggá. Pataki Attila már nem munkásruhában rohangál a színpadon, nem borotválja a fejét - mert nem kell, nincs szükség rá! De kondiban van, dübörög az EDDA zenéje, és Pataki ma is sok ezreknek a műfaj ásza. A kanizsai ÁSZ-műsor után beszélgettünk vele.
• Attila, ha te anno indulhattál volna ilyen versenyen, milyen ÁSZ-jelölt lett volna belőled?
- Akkor is és azóta mindig a zene, a zenén keresztül pedig az emberekkel való az a fajta kapcsolattartás, naprakészség, amelynek birtokában az ember az a hétköznapokhoz való affinitását nem veszíti el. Nekem mindig inkább a ma a fontos, és a mában embernek maradni, amely a legnagyobb és legnehezebb dolog az életemben. Pláne a mai időkben, amikor be-
MISKOLCI Wanyaghaldolgozó Rt
Otthon a természetben, természetesen otthon
Kanizsai műsor
Stádló Mozi: 20.15 óra: KANIZSA TV 8 Óra: 13 óra:
Félénk vagyok, de dugni akarok ATV-Víkend magazin ÁTV Ifjúsági magazin
JÚNIUS 19.

8.45 DSF-ttÚdlÓ 9.50 Sport a nagyvilágból 12.00 Aerobic 12.30 Sport a nagyvilágból 14.30 Motorok ét legendák 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirak
18.05 Tették motolyognil 18.55 Hirek
19.00 Mfikorctolya / Hirak 20.05 Röplabda VB 21.55 Hirak 22.05 Sport - kerékpár 22.55 Hírek 23.00 Atlétika
EUR0SP0RT
8.30 Aaroblc
9.00 Nemzetközi motortport 10.00 Motorkerékpár 10.30 Kotárlabda 13.00 Labdarúgás 15.30 Auto-motor iport 17.00 Tanltz 20.00 Kotárlabda 22.30 Labdarúgát
1 PLUS
14.45 Bélyegek 15.00 Vatutak (sorozat) 15.40 Filmújdontágok 18.05 Nlnct folytatás 18.30 Allergia 18.45 Zenét betzélgetés 18.00 Hivatátok 18.30 Hírek 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Betzélgetét 20.00 Hiradó 20.15 Malacca (film) 21.45 Száz mettermü 21.55 Engedély nélkül 23.25 Talkthow
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétől
nyugatra (ism.) 9.30 Játék (ism.) 10.15 Euroturlzmus 10.30 Elhagyott apa (ism.) 12.30 Halló, Ausztriai-halló, Béctl (ism.) 13.00 Hirak 13.10 Rólunk van tzó 13.35 Az altfi étik (film) 15.05 Az Inkák birodalma 15.35 Kactafilva 18.00 Gyermekwurlltzar 17.00 Mlnlhirek 17.10 Slágerek 18.00 Hirak
18.05 Alpok-Duna-Adria
(magazin) 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Népdalok 22.00 „Arany" lányok (sor.) 22.25 Halál teleobjaktiwal 0.10 Szaralem, őrület, há-zassag (kanadai film) 1.45 Hirak 1.50 Ex libris
OSZTRÁK 2
13.50 1000 mettermü 14.00 HelnricA Schiff 15.00 Szereti őn a klasszikusokat? 16.00 Sport 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Boldog tzemek
(tévéfilm) 21.45 Hirek 21.55 Sport
22.25 Jelenetek egy házattágból (svéd film) 24.00 A modell ét a zsaru
(amerikai krimisorozat)
PRO 7
5.45 Világszafari
(ausztrál sorozat) 6.30 Lattle (am. sorozat)
Klng, a házőrző 6.55 Apa a legjobb (sor.)
Apa nagy játéka 7.20 Bret Maverick (sorozat)
Samantha élménye 8.10 Flipper (am. sorozat)
A világűr szépei 8.35 Űrhajótfirültak (ism.) 9.30 A detektívkőlyök
(ifjúsági film) 11.30 Fokote sarkantyú (amerikai western) Fsz.: Rory Calhoun 12.55 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Csalás ét hazugság 13.30 Air Forca (am. sorozat)
Mlffizküdét 14.20 Sztárok ét állataik 14.30 Vadállatok birodalma (ism.)
15.25 Automan (am. sorozat)
Úriátok harca 16.20 A kalózok hercege
(amerikai kalandfilm) [HETil A Mester (am. sorozat)
Forró tánc 18.40 Hármak társasága (amerikai sorozat) A pénz uralma 19.05 Kazdeti nehézségek (amerikai sorozat) Kiáltások 19.30 Roteanne (sorozat)
Szerelmek 20.00 Hiradó EEIE A Nilut gyöngye
(amerikai kalandfilm) 22.25 Hamikák II.-A főfogás
(amerikai sci-fi) 23.55 Kőkemény ötös (sor.)
Orvlövétz 0.45 Hirek
0.55 Kamerales (angol krimi) 2.30 Bret Maverick (ism.) 3.20 Hirak
3.30 Mozgó kórház (ism.) 3.55 Apa a legjobb (ism.) 4.20 Bajnokok (sor.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kánon
16.55 Nlls Holgertton (ism.)
17.20 Nótatzó
17.30 Tradíció
18.10 A labdarúgát története
IX/8. rész 18.15 80 nap alatt a Föld körül WMy Foggal - 26/7. 18.45 Hirek
19.00 Tagnap, ma, holnap
Olasz filmvígjáték (1964) 21.00 A polip -VI/3. rész 22.00 Évforduló
SAT 1
5.55 A bosszúállók (ism.) 6.45 A mindenható nyomában
7.15 Caplto?- játék 7.45 Popcornla (sorozat) 8.25 Silverhawkt (am. sor.)
Aranyláz 8.55 PetarPan ét a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.25 Superboy
(amerikai sorozat) 9.55 Dropt- játék 10.25 Gazdatágl lórum 10.55 Szerenctekerék (ism.) 11.35 Flashback (ism.) 13.30 A lázadó
(amerikai film) Fsz.: Burt Lancaster 15.05 Folytatta a hajózást I
(angol filmvígjáték) 16.45 Kockáztass I* 17.20 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 18.35 Mlke Krüger-thow 19.30 Szerencsekerék 20.15 Dupla negatív (kanadai krimi) 22.00 Kari Dall és vendégei 23.00 Kívánságfilm 0.30 Madame O. (ism.)
kapcsolom a rádiót és ott beolvasnak egy kis írást, amelynek a lényege, hogy bármilyen zenét is adnak, csak EMI-ost ne - és a gyereknappal volt kapcsolatos. Öltönyös politikusok repkednek össze-vissza. New Yorktól Párizsig nyilatkoznak hovatartozásról, határokról, mély eszmékről, mindenről, csak egyetlen egyről nem - a gyerekekről, akik tulajdonképpen a jövendőt jelentik majd.
• Milyen a kapcsolatod a gyerekekkel?
- Ezt az életkort én abszolút „megélem" -nekem is 17 éves a fiam - és nem vagyok egy elbújós típusú sztár, megyek-jövök, létezek, ha kell földalattira szállok, azt hiszem, naprakész a kapcsolatom az emberekkel, a gyerekekkel. A közönségünkkel meg egyértelműen!
• Van olyan vélemény, hogy nincsenek igazi sztárok Magyarországon, és csak az a sztár, aki annak tartja magát.
- Nem lehet ezt ennyire lesöpörni. Ennek az életformának, a rockzenész létnek vannak bizonyos szeletei, amelyek hasonlítanak ahhoz, amilyen a „sztárság", de igazi sztár-életmódot Nickeldorfstól kifelé élnek, mert ott vannak olyan anyagi viszonyok, amellyel meg lehet teremteni egy sztárkultuszt. De nekem az örömöket nem azok a dolgok okozzák, amiket pénzzel el lehet érni - természetesen egy menő autó az marha jó, de nekem az már jár is. De annál nagyobb örömöm mincs, mint amikor a Duna-parton futok egyet, vagy éppen a legnagyobb gondjaim közepette lefőzök egy jó gyümölcsteát, vagy a kutyámmal, Alfonzzal egy jót hülyéskedünk.
• Ma mindenki panaszkodik, hogy kicsi a kereslet, kevés a néző. Nektek is ilyen gondjaitok vannak?
- A lemezünk fantasztikus jól fogy annak
6.10 Falutévé-faludoktorral, gyógytornával 6.30 A Reggel 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenem! 8.30-
12.00 Korhatár nélkül
Egytzer volt, hol nem volt, volt egytzer... Amarika
Francia rajzfilmsorozat Cortez ét az aztékok Cimbórla Múzeumotdl Kölyökidö-délelött Cimbora Amőba 11.00 Szezám utca (Satama Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 12.00 Tévémagisztar 13.30 Képújság 13.35 Wurlitzer - Aerosmlth M Az eltűnt miniatűr, avagy agy irzékany hentesmester kalandjai (Dia Vertchwundene Miniatűr)
NSZK film (1954)82'' 15.35 Tájak, várotok, emberek... 16.05 Légibutz 16.50 Végre egy új lemez!
Katona Klári 17.45 Médiamix
World Prett Foto ''93 18.10 Szemtől tzemben
Sára Sándorral (ism.) 19.10 Szerencsekerék 19.40 Jó éjszakát kiván a Disney)
Holnaptól fogyózunk 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.35 Uborka Blilil Zenélő filmkockák Funny Girl Amerikai film Hl. rész 85''+57'' 23.25 Moulin felügyelő
Francia bűnügyi tévéfilmsorozat XVIII. kerület (Paris 18) 86'' 0.50 Közjáték (ism.) 0.55 Hiradó
HB0
17.30 Babar: Mükincsrablás
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Állati élet: Igapo, az ártéri erdő
Angol természetfilm 51'' 19.00 Kacsairtó
Amerikai rajzfilm 76'' 20.20 Rendőrakadémia 4. -Civil osztag Amerikai vígjáték 84'' 21.50 Zenemánia
Dire Straits-koncert 94'' 23.30 Tavaszi láz az USA-ban
Amerikai vígjáték 87'' 1.00 Érzéki kalandozások 3. Fr. erotikus magazin
6.00-
8.00 Napkelte 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 Frici, a vállalkozó
szellem (ism.) 9.00 Patrin-Üzenet-Vorba
Cigány magazin 9.25 Na! akran
Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 9.50 Unser Bildschlrm Német nyelvű nemzetiségi magazin 10.15 Alattvalóból állampolgár?
10.45 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi magazin 11.10 Sloventki utrinkl
Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 11.35 Naia obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 12.00 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 12.15 Famiila Kft. (ism.) 12.45 Útkereső - Vitaműsor íEWTil Sakksuli 13.25 öt gyerek és a homokmanó
Angol filmsorozat-VI/5. íFUTi] Értesítő
Pedagógusok, szülők, diákok magazinja 14.15 Műsorajánlat-Időjárás 14.20 Azok a csodálatos állatok - Állatgyerekek 14.35 Szolgálatukra!
Vásárlóvédelmi szolgáltató műsor 15.00 NB l-es labdarúgó mérkőzés a zárófordulóból 17.00 Autó 2 - Autós magazin mEg Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Törpapa és Torpapa 17.48 Műsorajánlat-Időjárás rciili] Knighl Rider
Amerikai tévéfilmsorozat A kaméleon 47'' 18.53 Műsorajánlat-Időjárás tEIíE Kojak
Budapesten Magyar film 98'' Kojak - Inke László További szereplők: Esztergályos Cecília, Har-sányi Gábor, Tolnay Klári, Oze Lajos, Bánfalvi Ági, Szirtes Ádám, Gobbi Hilda, Greguss Zoltán, Pécsi Ildikó, Márkus László, Koncz Gábor 20.50 Operafejedelmek Gyurkovlcs Mária 21.35 Telesport 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás ffJPR Csak nézünk, mint a moziban...
Az 50-es évek mozija
Benne:
1951 - 4. rész 23.00 Ütközet békében
Magyar film
V,
ASARNAP
Mozi 16 óra: Bambi
IS, 20 óra: A kéz, amely a bölcsőt ringatja
Kanizsai
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvünk
Lőrincze Lajos műsora (ism.)
8.30 Daróczi Bárdos Tamás:
Lakodalmi koszorú 8.45 Műsorismertetés, programajánlat 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 10.05 Római katolikus szentmise közvetítése 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja
12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a
Föld körül 12.50 Vasárnapi gondolatok 13.05 Énekeljük együttl 13.14 A szülőföld muzsikája 14.05 Szonda
Tudományos magazin 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.05 Magyarországról jövök...
16.10 Művészlemezek 17.05 Irodalmi Újság 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Régi magyar táncok kéziratos gyűjteményekből 20.05 Rádiófónla - 7 rész 75 esztendő a magyar zene hullámhosszán (1925-2000) 21.05 Rádiószínház
Tengerparti viperák Krimi viharban és napsütésben
Vaszary János színműve 21.50 Ravel: Tzigane 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hegedűs Endre zongorázik
PETŐFI
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel - ...és természetesen sport 8.05 A bolondokat kereső szamár. Schwajda György mesejátéka 8.49 Muzsika gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Imagine
10.07 A Magyar Rádió Karinthy Színpada A vadász néha főz isi
Bodrogi Gyula telitalálatai 11.00 Hírek. Időjárás 11.06 Vasárnapi koktól 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.10 Királyi hétköznapok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Exporádió 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Nyomozó 16.00 Poptarisznya
Közben: Közvetítés a ví-zilabda-bajnokság elődöntőiről
benne: 17.00 Hirek
18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek
20.00 Szélhámosok egy penzióban. Alberto Mora-via elbeszélése 20.34 Paul Mauriat zenekara
játszik 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hírpercek 21.10 A Rádió Dalszínháza A Fruska
Suliivan—Gilbert operettje 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt-Spanyolul tudni kell
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne:
4.03 Csárdások
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Helmut Walcha orgonál 9.05 Híres operakarmesterek 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei újság 10.50 A Los Andinos együttes népzenei felvételeiből 11.05 Európa hangversenytermeiből 12.34 Hírek. Időjárás 12.39 A Budapesti Koncert fúvószenekar felvételeiből
13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Új kompaktlemezeinkből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Jubilate Deol 15.00 Mozart operáiból 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Társalgó (ism.) 16.50 Muzsikáló természet 17.00 Beszélgetés Bach BWV.
76. sz. kantátájáról 17.30 Bach: 76. sz. kantáta 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Vendégségben 19.00 Szemle (ism.) 19.35 Hangversenykülönle-
közben:
20.38 Hirek. Időjárás 20.43 Tetten ért szavak (ism.) 21.38 A Lipcsei Rádió énekkara énekel 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Közvetítés a Vígszínházból 0.06 Hirek. Időjárás 0.11 Világhírű zenekarok felvételeiből
3 SAT
13.00 Hirek 13.10 Pillantás a hétre 13.55 Beszélgetés 15.05 A kilencedik 16.30 Természetfilm 17.00 Az évszázad közepe 17.30 Állatbarátok magazinja 18.00 Napló 18.15 Körkép 19.00 Hirek 19.10 Törzsasztal 20.15 Szórakoztató műsor 21.00 Zenés beszélgetés 22.55 A felfigyelő (krimisor.) 23.50 Irodalom mindenkinek
SZLOVÁK
SZTV-1 16.50 Hazai slágerlista 17.35 Egyházi műsor 18.00 Egyházi magazin 18.30 A Flintstone család
(amerikai rajzfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport 20.05 Videostop 20.50 A főváros
(angol tévéfilmsorozat) 21.45 Időszerű események 22.05 Gólok, pontok, másodpercek 22.20 Pueblo de madera (mexikói tévéfilm)
SZTV-2 18.15 Etológiai enciklopédia 18.25 Barangolások Pozsony utcáin
18.35 Gyűjtök magazinja 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Publicisztikai magazin 20.45 Lallnea 20.50 Televíziós vitaműsor 21.20 Mozart: Cosl fan tutte Az opera tévéváltozata 0.35 Események
6.00 Játék gyerekeknek 6.20 Beverly Hills Teens 6.40 Dink (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros család (ism.) 7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye
(sorozat) 8.55 Jetsonók (sorozat)
Judy 9.40 Scooby Doo
(am. rajzfilmsorozat) 10.05 Művészet és küldetés 10.10 Csodálatos nő (amerikai sorozat) Erős ellenfél mrilil Vissza a múltba (sor.)
Halálos csapda rorm Tequila és Bonetti (sorozat) A múlt árnyai tRIilil Az apám földönkivüli (sorozat) Legjobb barátok 13.30 A Munster család (sorozat) Ez az én bulim I ITIiTil Oroszok
(am. ifjúsági film) íHETi] Flash (am. sor.)
A halál hullámhossza 16.50 Moonwalker
(amerikai zenés film) 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Rudi Carrell-show 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Late Night 0.05 4-es csatorna 0.40 Az apám földönkivüli
(ism.) 1.10 Flash (ism.) 2.05 A Főnök (ism.) 3.00 Beszélgetés (ism.) 3.50 Robbanékony (ism.) 4.15 Vissza a múltba (ism.) 5.00 A Munster család (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL2
5.50 A puskás ember
(amerikai film) Fsz.: James Stewart 7.30 Megzavart nászéjszaka 9.05 S.P.O.O.K.S. (ism.) 10.45 Útjelző a gyilkossághoz (am. krimi) 13.10 Bravó TV 14.40 A vad észak (film) 16.25 A puskás ember (ism.) 18.10 Hirek 18.15 Sofőrakadémia (amerikai film) 20.00 Hirek 20.15 Doktor Detroit (amerikai film) Fsz.: Dan Aykroyd 21.50 A macska és az egér (amerikai thriller) Fsz.: Kirk Douglas 23.10 Ezek a férfiak (sor.)
Nőgyűlölő 0.05 A vad észak (ism.) 1.45 Útjelző a gyilkossághoz (ism.) 3.05 A macska és az egér (ism.)
4.20 Doktor Detroit (ism.)
13.15 Álomcsapat (ism.) 14.05 Vox-box (ism.) 15.10 Tánc VB 17.00 Hírek
17.15 Szülők magazinja 18.00 Hirek 18.15 Utazási magazin 19.00 Hirek 19.15 Kémek (sorozat) 19.45 Hiradó 20.15 Nyár''36 (film) 22.05 Hírek
22.10 Aki befalazza ellenségeit (film) 24.00 Hírek
TV 5
8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító 10.30 Magyar zene 11.30 Hangverseny Genfből 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 15.30 Hegymászók magazinja 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Vidám hitváge 19.00 Párizsi kulturális hirek 19.30 Belga hiradó 20.00 Hitről hétre 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Játékfilm 23.00 Filmes magazin
MUSICTV
14.00 Sport 14.30 Tina Turner 18.00 Hétvége 18.30 Rockhét 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 Beavis és Buttbead 23.30 Headbangers Ball 2.00 Marljne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Vldeogenerátor 15.30 Bonanza
(amerikai sorozat) 16.30 „Fekete" sorozat 17.30 Dokumentumfilm 18.00 Európa-magazin 18.30 Riport 19.00 Üzleti hét 19.30 Európa-magazin 20.00 Egy különleges fajta 22.00 Hirek
22.30 Moszkvától nyugatra 23.00 Jazz 24.00 Magazin 0.30 Vldeogenerátor
ellenére, hogy borzasztó dekonjuktúrális a piac. Nem akarom magamra uszítani azokat, akiknek most rosszul megy a szekerük, de nekünk a Petőfi Csarnokban 6000 nézőnk volt a szabadtéren és kint 2000 táncolt füvön. Ez az EDDA történetében is az egyik csúcs. A nyárra le van kötve harminchét koncertünk, és azt hiszem, most érik be a munka gyümölcse. Gömörivel olyan szinten hajtunk évek óta napi 24 órát, hogy ma látszik a meló eredménye. Tudom, én atletizáltam, középtávfutó voltam. Ott is úgy volt, hogy amikor az alapozó időszakban télen melegítőben ránkfagyott a hó, jég és úgy futottuk a 30 kilométereket - akkor csak egy dolog volt, amiért még az ember bírta: hogyha kitavaszodik, az ellenfelek pedig most nem futják le a kilométereket, és én akkor, ott a dobogóra állhatok.
• Lemezen, turnén kívül mire készültök?
- Először is az EDDÁ-sok Országos Találkozója lesz július 8-9-10-én Agárdon, ezt harmadszor rendezzük meg, reméljük, idén is nagyon jó buli lesz. Amire pedig nagyon büszkék vagyunk, az a múlt héten történt: Zorán rendezésében akusztikus hangszereken szólalt meg a zenénk, bíztak bennünk, hogy így is le tudjuk játszani. Ez nagy megbecsülést jelent. Augusztus 20-ig non-stop játszunk, utána megpróbálunk levegőt venni, majd őszi-karácsonyi lemezmeglepetéssel jelentkezünk újra.
# Kanizsán mikor láthatunk benneteket?
- Akkor, ha a menedzserünket elérik azok a szakemberek, akik meghívhatnak minket. 2 521 829 - Molnár Csaba, Budapest.
• Köszönöm a beszélgetést.
- Én is köszönöm, és sziasztok, üdvözlet mindenkinek!
L. I.
jjfffi^ BALATON FÜSZÉRT RT. a lakosság szolgálatában [|jj|J
Stúdió Mozi: 1630, 19.30 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 12-16 óra:
Egy meg egy az három
Félénk vagyok, de dugni akarok
Tévé-plusz
12.15 Utazási magazin 12.45 Luxus-sportok 13.15 Sport a nagyvilágból 17.00 Atlétika VB 17.55 Hírek 18.05 Motorsport 18.55 Hírek 19.00 Akciósztárok 19.30 DSF-stúdló 19.55 Hirek
20.05 Tessék mosolyogni I 21.00 Labdarúgás 22.55 Hirek 23.00 Ökölvívás 24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUR0SP0RT
8.30 Aerobic
9.00 Auto-motor sport
11.00 Profi ökölvívás
13.00 Labdarúgás
16.30 Tenisz
18.00 Labdarúgás
20.00 Atlétika
22.00 Olimpia-magazin
22.30 Labdarúgás
1 PLUS
14.00 Szóváltás 14.45 Utazási magazin 15.30 Ravel: Szonáta 15.50 Orient-expressz (sor.) 16.50 Európa-magazin 17.15 Sajtó-klub / Hirek 18.05 Különlegességek
show-ja 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Dokumentumfilm 20.00 Hiradó
20.15 Szórakoztató műsor 21.00 Dmitrij Kitarenko vezényel 22.55 Madlgan (film)
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.15 Vigyázat, kultúrai
10.15 Természetfilm (ism.)
11.00 Sajtóóra
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Tájékozódás
13.00 Hirek
13.10 Természetfilm
13.40 Parányi csalás
(osztrák film)
15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat)
16.10 Tiny Toon kalandjai
16.35 Nincs folytatás
17.00 Minihirek
17.10 Humberto cirkusz (sor.)
18.00 Hírek
18.05 X-Large
18.30 Trapper John (sorozat)
Gyerekek
19.30 Hiradó
19.48 Konfliktusok
20.15 Oroszlánbarlang
(sorozat)
21.10 Függönyt feli
22.15 AJkestIs (film)
0.40 Hirek
OSZTRÁK 2
10.15 Cleopatra fia (film) 12.30 Oldalpillantások 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.30 Dokumentumfilm 15.00 Sport 17.15 Idősek klubja 18.00 AH (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó / Konfliktusok 20.15 Vissza a jövőbe III. 22.10 Hírek, sport 22.25 Apának sikerül (sor.) 22.50 Magániskola (film) 0.20 Lola Montez (film)
PRO 7
5.20 Vadállatok birodalma 6.05 Lassie
(amerikai sorozat) Veszélyes kanyar 6.30 BretMaverick (sorozat)
Borárverés 7.15 Flipper
(amerikai sorozat) Flipper és a lóka 7.40 Végállomás hárem (angol filmvígjáték) 9.15 Tavaszi láz
(kanadai film) 11.05 Hármak társasága (ism.)
11.35 Kezdeti nehézségek 12.05 Roseanne (ism.) 12.35 Mozgó kórház
(amerikai sorozat) Pletykák 13.05 A Mester (ism.) 14.00 Sztárok és állataik 14.10 Világszafari (ism.) 15.05 A vörös kalóz
(amerikai kalandfilm) Fsz.: Búrt Lancaster 17.00 Nagy osztás Laredóban (amerikai western) Fsz.: Henry Fonda nüKü Matlock
(amerikai krimisorozat) A múlt hangjai 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Hiradó
20.15 A következő férjnél minden másképp lesz
(német film) EBWil Cadillac Man (amerikai film) 0.05 Kőkemény ötös (amerikai sorozat) Sakálok 0.55 Hirek
1.05 Egy idegen csókja
(amerikai krimi) 2.50 Hirek
3.00 Bret Maverick (ism.)
3.50 Hirek
4.00 Automan (ism.)
16.05 Évforduló 16.10 Valami szép íCTilil Szél hozott, szél visz el 17.35 Fekete Villám kalandjai
Kanadai-francia tévéfilmsorozat 18.00 Magyar évszázadok 18.20 Mesesarok 18.35 Postabontás 18.45 Hírek 19.00 Diploma előtt
Amerikai film (1967) 105'' 20.45 Látogatóban 21.15 Hangverseny 21.55 Dunasport
SAT 1
5.45 A lázadó (ism.)
7.10 Popcornia (ism.)
7.50 Superboy (ism.)
8.20 Asztrodinók (ism.)
8.50 Folytassa a hajózást I (ism.)
10.30 Dupla negatív (ism.) 12.20 Ég és föld között 12.50 Egészségügyi magazin 13.20 Keresztül a galaxison,
azután balra (sor.) 13.50 Black, a fekete villám
(sorozat) 14.20 Ringó (western) 15.55 Farkasvér (olasz film) 17.35 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) Veszély a parton 18.30 Hírek 18.40 Halli galli 19.30 Szerencsekerék 20.15 Mr. Mom
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Michael Keaton 22.00 Beszélgetés 23.25 24 óra 23.55 így láttuk 24.00 Farkasvér (ism.)
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csengery u. 82. Tel.: 313-040/1672, Fax: 93/310-121
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődök rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 311-042), a nagykanizsa képviseleten (Csengery u. 82. tel.: 313-040/1672, 93/310-121 Kálmánné). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-96 Román cég kínál eladásra étkezési, ipari, préselt, illetve párolt sót.
Nk-97 Angol cég kínál eladásra különféle padlótisztító gépeket. Színes prospektusok Kamaránknál megtekinthető. Nk-98 A nyomdaipar számára nyomtatványokat, bélyegzőket, leveleket gyártó német cég érdeklődik
a magyar piac iránt, és szeretné felvenni a kapcsolatot velük együttműködni szándékozó társaságokkal. Nk-99 Német cég keres olyan importőröket, illetve kereskedőket, akik a villany-, víz-, gáz-, és központifűtés szerelési, építési, bontási és felújítási területen tevékenykednek. A következő elektromos szerszámokat kínálják: furó- és fejtőkalapács, falhoronymaró, gyémántmaró, gyémántfúró, homlokzatmaró, gyorskeverő, elektromos fém kézifűrész. Nk-100 Német cég precíziós öntéssel készülő alkatrészeket gyártatna Magyarországon.
Információ: KOMMUNÁLEXPO 1. Nemzetközi település-fejlesztési szakkiállítás 1993. június 15-19.
JÚNIUS 20.
6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát I Mosómacik Amerikai rajzfilmsorozat Vaklárma 7.50 „így szól az Úri" 8.00 Közjáték liliE Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat (ism.) A Mesa Verde titka 8.30 Vasárnapi turmix 11.00 A 700 éves Svájc 11.30 Leg, leg, leg... 12.00 A hongkongi árnyékkormány 12.30 Képújság 12.35 NBA kosárlabdadöntö
1. mérkőzés 13.30 Nótatévé íhiw Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat Az elkallódott fiú
BE Arthur c Clarke titokzatos világa
Angol ismeretterjesztő filmsorozat - XIII/9. Ami az égből pottyant 15.25 Vízilabda bajnoki rájátszás 16.35 Örömhír íCTiTil Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Többet ésszel, mint ábécével Wildside
Amerikai filmsorozat VI/5.: Buffalo, ki Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Az ösmacik üzenete (Ism.: hétfő, TV1 9.00) 18.45 Szerencsekerék 19.20 A Hét 20.00 Hiradó 20.20 Telesport 20.25 Góóól...
Labdarúgó-összefoglaló 21.00 Balaton Fesztivál 21.15 TV1 Filmutazás 21.15 Sztárportré
Jean-Paul Belmondo 21.30 Az arany bűvöletében Francia film (1984) 102'' 23.15 Tunéziai kalandozás
Útifilm sok zenével 23.35 Közjáték 23.40 Canadian Ali Stars II.
17.30 Babar: Teljes család
Francia rajzfilm 24'' 18.00 A kristálytükör meghasadt
Amerikai krimi 101'' 19.50 A negyedik záradék
Angol kémfilm 114'' Enfli] Két test, egy lélek
Amerikai misztikus krimi 111'' 23.45 Ária
Am. művészfilm 85''
7.00 Napra-forgó 8.00 Műsorismertetés 8.05 ja életért, az emberért..." - Beszélgetés dr. Franz Scháfert svájci metodista püspökkel 8.35 PC ábécé 9.00 Alfréd, a kacsa
Belga—holland—francia rajzfilmsorozat -1. Alfréd megszületik Hódolat Bartóknak 10.10 Telejáték
A gomb meg a doboz 10.30 Elektor kalandor 10.35 Nahát?!-Mozik-2. 10.40 Volt egyszer egy szálloda Szegeden:a Kass BjEl Magyarország-Ukrajna Női kézilabda EB-selej-tező mérkőzés
kb.
12.15 Nótaszó (ism.) 12.30 SOrSok - Munkavállalók magazinja 13.10 Műsorajánlat-Időjárás 13.15 Gazdaképző 13.45 K+P (Kárpótlás és privatizáció) 14.05 Telelovas 15.50 .. .és még egymillió lépés - XVIII/9. rész: Az ismeretlen Belsö-Somogy 16.40 Zene, táj, város
Gödöllő ÍHEE Delta
Tudományos híradó 18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
18.30 Kedves versem
Kondor Béla: Beszélgetés hármasban
Előadja: Pálfy Margit 18.33 Időjárás 18.35 Tipplista 18.45 Vízipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat A párbaj (ism.) fEIiTi] Família Kft. 19.35 Tamási Áron: Ördögváltozás Csíkban Tévéfilm 45'' 20.25 Addington-akció
Kanadai-francia tévéfilmsorozat Álarcok 46'' 21.20 Telesport füHil Geopolis
A Francé 2 világpolitikaisorozata-Feliratos! Európa: munka nélkül 22.35 A rock klasszikusai Europe
The final countdown
_ TV Plusz -
12.05 Rob Roy - Am. rajzfilm 13.05 A poszterek története
Ökoturizmus 13.25 Francia ürhajósképzö központ - Szénszálas versenykerékpárok 13.40 Barbados - Útifilm 14.00 Sportcsemegék 14.25 Szép és okos - Am. f ilm
/fgg/ VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX
MISKOLCI
MűanyagWdolgazó Rt
Dél-Zalai Üzemigazgatóság 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése belső gázszerelések
A Flair kertibútor-család egy fair ajánlat!
3 év garanciával kínálunk
- 10 fajta asztalt
- 11 féle széket
- napozóágyat, zsúrkocsit, lámpákat
- gyermekoútort
- virágládákat.
Képviselet: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 93/310-360
KANIZSA
ARUHAZ
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
SftLft K0RTR0LL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, ™™ és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását, w-m---
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
a cosinus - SúúXtrs
üzletház
NAGYKANIZSA, FŐ U. 9.
Kanadai filmek, fotoalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ
V Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
Trend Kf
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/11-457 vagy 12-277 Fax: 92/73-279
A GRACIA ÜZLETHÁZBAN
továftb tart az AKCIÓS ÉRTÉKESÍTÉS!
ÚJABB MEGLEPETÉS: mirelit árukat is kínálunk tisztelt vevőinknek!
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
t
kanizsa
1993. június 11. ,
■I
A KÖRNYEZETBARÁT GAZDÁLKODÁS TÁVLATAI
- Beszélgetés Sárközy Péter professzorral
A HSMK-ban utolsó előtti előadásához érkezett a Humánökológiai Szabadegyetem dr. Sárközv Péternek, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem egyetemi tanárának, a Biokul-túra Egyesület tiszteletbeli elnökének előadásával. Az ezen jelenlevők már megegyeznek abban, hogy a fenntartható fejlődés az értelmes jövő útja. így a fenntartható mezőgazdaságé. Igenis, hosszú távon csak a természetes környezethez kapcsolódó gazdálkodásnak van jövője. Ezért kell beszélni például a környezetvédelem és a sokat emlegetett biogazdálkodás kapcsolatáról is, a környezetkímélők és egészségvédők szempontjairól.
• Professzor úr, milyen az ember viszonya a természethez a mezőgazdaság különböző termelési irányzataiban? Rövidebben: ökonómiai (közgazdaságtan) és/vagy ökológia?!
- A vegyszeres gazdálkodástól (a kemizálástól) a bio-lógikus gazdálkodásig tart a színkép. Ma Magyarországon kemogazdálkodás körülbelül 5-6 hektáron, biogazdálkodás körülbelül 9000 hektáron folyik (Ny-Európában ez adja az összes mezőgazdasági termelés 5-10%-átl). A kemogazdálkodás sok ráfordítással csúcsteljesítményeket igyekszik elérni belterjesen - sokszor a tervgazdálkodásban megszokott monokultúrás jelleggel. Nem könyöraflományt kér a természettől, hanem elveszi tőle, amire szükségünk van. A természeti erőforrások mohó kizsákmányolása ez, vegyszerekre alapozva. Az ipari mezőgazdaság szemlélete ez, mely hasonlatos a „bérlőszemlélethez", mely kényelmesebb, egyszerűbb, kevesebb gondolkodást igényel kétség kívül. De olyan ez, mint a „doppingolt sportoló" esete! Eredménye a talajromlás, kellemetlen vegyületek (pl. nitrátok), szermaradványok feldú-sulása, fajok eltűnése, a környezet egyhangúvá válása, s egyben egy ördögi kör, mely állandó versenyfutás a kártevők és a kémiai ipar között. A másik véglet, a szerves vagy biogazdálkodás kisebb ráfordítással próbálja elérni az
optimális hozamot. Egyik válfaja a LISA-mozgalom: csekély befektetéssel, működő, állagóvó gazdálkodás. A biogazdálkodás a szerves tartalékok ésszerű feltárásával, természetes eszközökkel él. Célja az optimális hozam elérése, így az önköltség csökkentése, melyet sokszor úgynevezett biotechnológiák révén ér el. A biogazdálkodás mindig szervezeti ellenőrzés mellett történik, nálunk ezt a Biokultúra Egyesület végzi, mely tagja az IFOAM nevű nemzetközi szervezetnek. A biogazdálkodáshoz közeli irányzat az ökoló-gikus gazdálkodás, mely környezetkímélő: „ha nem használhatunk, legalább ne ártsunk"! Az ökológikus gazdálkodás ahelyett, hogy erőszakot követne el a természeten, inkább együttműködni szeretne vele. Visszanyúl a hagyományos eljárásokhoz (például vetésforgó, szerves anyag-forgalom, növényi kölcsönhatások kiaknázása), s azt tudományos igénnyel is igyekszik kitölteni (például biotechnika). Mindez az állattenyésztésben is megnyilvánul: állati börtönök helyett egészséges istállókat használ, s almos trágyakezelést, tilos a vegyszeres befolyásolás, helyette természetes táplálkozás és napfény, friss levegő. A hígtrágya öblítéssel való eltávolítása helytelen: az istállótrágya nem mezőgazdasági szemét. Az optimális hozam nem szükségszerűen csekély hozam, hanem annyi, amennyit adott termőhelyen a környezet károsodása nélkül a legkorszerűbb eljárásokkal meg lehet termelni. Egyes vegyszerek ésszerűen korlátozott használata is megengedett (például rézgálic, kén, mész, nikotin).
Ezek alapján mondom, hogy az ökológia nem csak összefér az ökonómiával, hanem annak feltétlen feltétele is!
• Lehet-e beszélni a két véglet között valamiféle köztes útról?
- Igen, létezik az úgynevezett integrált eljárásrendszer. Ez a vegyszerek használatát a feltétlenül szükséges szintre korlátozza, egyébként „szívvel-lélekkel" biotermelést folytat. De vigyázzunk a „kör-
nyezetbarát", „kímélő", „környezetjavító" vegyszerek kifejezésekkel: ezek sokszor csak kiabáló hirdetmények! Vigyázni kell a sodródásra a köny-nyebb megoldás felé. S az integrált termelés mellett is meg kell adni a biotermék rangját: szakértelemmel, tisztességei, ellenőrzéssel, megérdemelt díjával, forgalmazó és kereskedelmi hálózattal. A teljes, friss, idényszerű, tájjellegű biotermék ma még csekély, de a jövőben bizonyára fellendül a termelései
Az egyik véglet: „még több vegyszer, még több nyereség", és a másik véglet: „vissza a természethez" között meg kell találni a helyes utat. A tápanyagtőkének csak a kamatait szabad bezsebelni a növénytermesztés és az állattenyésztés összhangjában. Sajnos, a fogyasztói társadalom azt hiszi, hogy a technikai föllendülés mindennemű bajra hatásos gyógyír. Pedig a mezőgazdaság - mely szoros kapcsolatban van a társadalom helyzetével és a gazdasággal - már bebizonyította, hogy jó volna, ha a fejlesztési elképzelések mindig szigorú ökológiai megfontolások kíséretében bontakoznának ki! Igenis, az öko-lógus lehetne a mai társadalom egyik szószólója, aki képviselhetné azt, hogy a közgazdasági és emberi érdekei összeegyeztethetők. Ezt erősíti az úgynevezett humánökológiai szemlélet is!
• Mik jelenleg mező- és kertgazdaságunk kilátásai? Mi a piacváltás hatása a ter-
melési szerkezetre? Mi a minőségi követelmények új rendszere?
- A magyar mezőgazdaságban mára érvényesült a csökkenő hozadék törvénye. Ehhez jött a rendszerváltozás, a „bérlőszemlélet" megszűnése. így az ipari mezőgazdaság átalakulóban van. Sok termékünk külföldön eladhatatlan, így át kell térni a minőségi termelésre: kiváló minőségű különlegességeinkkel, nem dömpingáruval tudunk betörni a nyugati piacra. Ezek az úgynevezett hungaricumok lehetnek: zöldség, fűszer, gyümölcs, ital, magyaros specialitások és a biotermékek. Integrált, ökológikus és biogazdálkodásra van szükségünk! A termőföldet védeni kell, önfenntartó környezeti rendszert kell kialakítani, ökonómiai és szociális-kulturális kapcsolatokkal. S a végtermék: az egészséges élelmiszer kell, hogy legyen! Az értéket a minőség képviseli, nem a „műeledel"! Ezt húzza alá az is, hogy évtizedünkben a halálokoknak több mint a fele a helytelen táplálkozásra és a kétes értékű élelmiszerekre vezethető vissza! Nem tartható fenn sokáig az az állapot, hogy a mezőgazda a fogyasztói árnak csak a töredékét kapja vissza! Az iparosodó mezőgazdaság mennyiségi tervteljesítésében a termésátlagok ugyan nőttek, de az összes energia-felhasználás növekedése jóval meghaladta ezt: az önköltség nőtt, s közben a talaj tönkrement, a termékek minősége rosszabb lett. Ez is bizonyítja azt, hogy nem lehet folytonos a növekedés, helyette egy fenntartható, környezetbarát gazdálkodásra, mezőgazdaságra van szükség! A mezőgazdaságban nem lehet felelőtlenül „kaszálni"!
• Professzor úr, köszönjük a beszélgetést!
Balogh László
Nyelvi est a Batthyányban
Nyelvi est, hogy mit jelent ez? Az iskola egyes osztályai nyelvterületüknek megfelelően műsort adnak elő. Ez is, mint a nemrégiben megrendezett Fordított nap, évről-évre helyet kap az iskolai programok között. Az estet a konferanszié nyitotta meg magyar nyelven, majd német, orosz, francia, végül angol nyelven köszöntötték a nézőket. Az első műsorszámot a Batthyány Lajos Gimnázium énekkara mutatta be, őket a „kicsik" követték rövid jelenetekkel. A humoros előadások között - melyeket különböző nyelveken adtak elő - helyet kapott egy szerelmi tragédia is. Majd, hogy a közönség hangulata ne essen a mélykútba, a III. évfolyam oroszos csoportja élménybeszámolót tartott Delegáció voltam (a volt Szovjetunióban) címmel, mely fergeteges sikert aratott a közönségnél. A hangulatot fokozta az I. C-sek jellegzetes francia tánca, a Kán-kán. Az estet a II. D tánccsoportja zárta kozák táncával.
-ter
26 11/
i-i KANIZSA lllll június |i§
Visszatekintő
Zöld ÁSZ lett a nyerő Kanizsán
Már hónapok óta folyt a készülődés, egyre nőtt az izgalom, ahogy közeledett az ÁSZ nagykanizsai egyenes adásának napja.
Aztán eljött az a három nap, amely egy kicsit megrengette a helyi diákvilágot: csütörtök óta a helyszínen készülődött a stáb, aktivizálták magukat a leleményesebb kukkolók, a várakozás órái-percei, a bejutok-kintmara-dok dialektikus kérdései már a jegyhamisítás elméletének gyakorlati megvalósításában öltöttek testet. Aztán szombaton reggel fél nyolckor gyülekezni kezdtek azok a szerencsések, akik a helyszínen, a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola tornacsarnokában személyesen is tapasztalhatták az élő tv-adás és a helyi verseny izgalmát. A helyeket kilenc óráig kellett elfoglalni, de
sokan voltak, akik sejtették (tudták), hogy itt nem éjfélkor, de nem is délelőtt tízkor indul útjára a gyönyör. A bejutás testtest elleni küzdelmei után pillanatok alatt megtelt a tornacsarnok, melynek betonvadont, graf-fity-színfoltokat, a gépipart és vendéglátást megjelenítő ábrákat öltött díszletei között azt érezhette a felajzott nézősereg: igen, én is részese lehetek egy kicsit a dolognak. Hellosziasz-tok-Geszti bemelegítő játéka tovább oldotta a hangulatot, a természetes tapsgép egyre spon-tánabbul működött, majd felhangzott a szignál és elkeződött az ADÁS.
A műsorvezető (mint akit a mozdony füstje megcsapott) a „Megy a gőzös" kezdetű lokálpatrióta induló rockosított változatának dallamai mellett -
Copyright by VB Kórus & Mrs. Stimecz -, a régi kiglancolt gőz-mozdonnyal is testközeli kapcsolatba kerülve, a helyszínre kisvasúion bepöfögve érkezett. Közben a Thúry György Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola szakács és pincértanulói a babosrépa, a feketeleves, a cukortorta, mindenféle perecek és rétesek és egyéb gasztronómiai műremekek megalkotásán fáradoztak. A műsor kanizsai ízeit - a kaján kívül - a Fit-ness-klub sportakrobatái, cse-répkályha-készítők, szivacslab-dás baseball-show az ANTS előadásában, és az ünnepre való tekintettel egy csokor pünkösdi rózsa, jó poénok sora adta össze. Az egyik legjobb poén az első ÁSZ-jelölt, Palló János bevonulása volt, aki motoron érkezett utasával, dr. Kereskai Ist-
ván polgármesterrel egy „nyeregben". Palló Jancsi régi motorokat gyűjt, újít fel, rak össze s babrál velük megszállottan évek óta. Nem kevésbé megszállott Inkovics Balázs sem, aki egyszemélyes diszpécser kft.-jé-nek vezetője és élő menetrendje is egyben. Egyelőre régi a menetrend, az újat most tanulja, így aztán kevesebbet utazhat gondolatban a Nagykanizsa-Budapest-Győr-Frankfurt-Párizs útvonalon, nem jut ideje, csak Kanizsa és Bécs között vonatoz-gat csukott szemmel, egy megállót sem kihagyva, otthon a karosszékben vagy a vasútállomáson (hogy az illúzió azért meglegyen). Gyakorlatiasabb elfoglaltságot talált magának Hiveko-vics Ákos, aki a Nagyrécse-kör-nyéki magán-természetvédelmi terület felügyelője, talajvédelmi, madártani természetű szakértő.
Sokoldalú break-akrobata figura a sárkánykészítő- és eregető, néha hétköznapi emberi mozdulatokat is produkáló Cs. Kovács Balázs, aki valahonnét mellmagasságból érkezett ter-
Tanárportré:
NÉMETH FERENC
A Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanárainak bemutatását Németh Ferenc, magyartörténelem szakos tanárral zárjuk.
• Milyen elhatározásból lett tanár?
- A családomban is volt tanár, édesanyám pedig óvónő. De talán az indított erre a pályára, hogy tanáraim személyes hatása nagyon erős volt, így hasonlítani akartam rájuk. Alsó tagozatban az elsős tanárom Dövényi tanító bácsi szigorúsága ellenére nagyon jól tudott bánni a diákokkal. Majd a kémia tanárom karakteres egyénisége hatott rám. Szabadidejét az általa reménytelennek tartott eseteknek szentelte. Gimnáziumban nem is egy emberrel találkoztam, akik emberileg magasan kiemelkedtek. Ekkor a matematika, fizika, történelem és magyar tanáraim jutnak eszembe. Végül is osztályfőnököm hatására mentem magyar-történelem szakra.
• Milyen kapcsolatot tudott kialakítani ez az egy év során a diákokkal?
- Erre én nem tudok pontos választ adni, csak a diákok szempontjából lehetne. Életkoromnál fogva jól megvagyunk, igaz kissé tartózkodó vagyok. Nem az a lényeg, hogy tanárdiák kapcsolat, hanem ember-ember kapcsolat alakuljon ki. Viszont vigyázni kell arra is, nehogy barátság legyen, mert azáltal a tanár és diák egyaránt „veszít" az egyéniségéből.
• Gondolkozott már azon, hogy újra kellene alapítani az iskolában a színjátszókört?
- Gondolkodtam, mert már volt egy, igen jó vezetés alatt. Nagyon jó lehetőség volt ez arra, hogy azokkal dolgozzanak, akik értenek ehhez és szeretik. Ha éreznék magamban tehetséget, akkor csinálnám, de még nem érzem ezt. Még nem nőttem fel eléggé a feladathoz.
• Mivel szokta tölteni a szabadidejét, van valamilyen kedvenc időtöltése?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első az olvasás, mert én mindennel szeretek foglalkozni. Szeretek találkozni távoli barátokkal, összejönni és beszélgetni különböző dolgokról.
• Köszönöm a beszélgetést.
Balogh Eszter
SZERELEM - vagy amit akartok?
Selymes alkonyati fény simogatja bőrötöket, elmerültök érzelmeitekben, élvezitek egymás érintését. Szép, ha a szerelem ilyen feszültségmentes. De létezik ez egyáltalán manapság? Vagy a mai fiatalok a szexet spontán versenysportként kezelik? A gyengéd, kettesben eltöltött órák, hűség és állhatatosság helyett „kalandok sorozata" - ez a 90-es évek „divatja" az ifjúság szemében. Vagy mégsem? Erről beszélgettem K. P.-vel, egy velem egyidős fiatallal.
- Elvesztették szerinted a versenyt a szerelmet bizonyító szenvedélyes érzések a futó kalandokkal szemben?
- Több fiatal gondolkozik így. De nálam ez szóba sem höhet. Bármilyen testi érintkezés csak úgy adhat a képzeletemben szép élményt, ha
egy nagy érzelemmel együtt bontakozik ki. Azt az embert, aki a röpke, pillanatnyi örömöknek él (ez persze szuverén joga) „hideg szívűnek" tartom.
- Mond neked valamit ez a szó: „hűség"?
- Egy kapcsolatban mindennél fontosabb. Ha valaki egyszer félrelép, megszűnik a bizalom. Nem tudom, hogy egyáltalán lehet-e valakit így szeretni? Az biztos, hogy nekem nem menne.
- Hogyan ítéled meg a korosztályunk nemi életében a testi kielégülés fontosságát?
- Számomra a szex több mint testi kielégülés, a gyengédség és a simogatás sokkal fontosabb. így át kell tudjuk adni partnerünknek a szeretetünket. Sok kedvességgel és megértéssel kell viszonyulni
JVilrlV
Gondoltam valamit, azt hittem, csak én gondoltam. Bonyolult kapcsolatok. Az érzések megfelelője, csak azért, hogy megfoghasd valamiben. Büszke voltam magamra. De nem talál-
tam kl semmi újat. Elolvastam egy könyvben. Szép, én nem tudtam volna úgy megfogalmazni.
Saját magam jöttem rá, s azt hittem, egyedül én fedeztem fel az összefüggést.
mas-KOR más-KOR mas-KOR más-KOR más-KOR mas-KOR mas-KOR más-KOR mas-KOR más-KOR más-KOR más-KOR más-KOR
1993. június 11. 1 KANIZSA 1 ■ .......: 27
MOL-NAPOK ''93
egymáshoz, így lesz feszült-ségmentesebb a kapcsolat.
- Az első élmény a tizenévesek életében egyik döntő, nemritkán életre szóló kihatású. Te is így vagy ezzel?
- Az első kapcsolat mély nyomokat hagy mindenkinek a lelkében. Ezért érdemes kivárni az igazi, lángoló, szenvedélyes szerelmet, ha ez eljött és az illető érettnek érzi magát, csak akkor szabad testi kapcsolatba bocsátkozni. Persze nem árt először partnerünk érzéseiről is megbizonyosodni.
Magam is úgy érzem, hogy még vannak „melegszívű" fiatalok. Mit tehetek ehhez? Jó lenne, ha mindenki így gondolkozna, s kevesebb lenne a meggondolatlanságból következő Jzülések, abortuszok és lelki sebek száma. Ti mit gondoltok erről? írjátok meg, közöljük.
Sebestyén Nikoletta
Ha elmagyarázom, nem értetted volna meg. Elmagyarázta más. Leírta. Egy pillanatra minden rendben volt. Aztán, mint mindig, percenként változtak a szavak Jelentései.
Úgy is mindig mást jelentettek.
Kosztelnik Anikó
„Társaságunk megalapítása óta másfél év telt el. A sok-sok külsti kedvezőtlen körülmény és a hazai piacon élesedő verseny ellenére a mi közösen végzett munkánk eredményeként megőriztük a MOL működőképességét, biztosítottuk az ország energiaellátását. Mindezt úgy végeztük el, hogy közben folyamatosan korszerűsítjük szervezetünket. Most, az átalakulás és megújulás folyamatában elérkeztünk odáig, hogy az olajosok földrajzilag széttagolt, de céljaiban és törekvéseiben egységes közössége lerakja saját hagyományai alapkövét a MOL-napok szervezésével."
E kezdő gondolatsorokkal indította útjára Subái József elnökvezérigazgató a MOL minden munkatársát köszöntő idei első és minden évben visszatérő hagyományt teremtő rendezvénysorozatát.
alkalmából a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. elnök-vezér-igazgatója által adományozott Magyar Olajiparért kitüntetésben tíz dolgozó részesült a nagykanizsai üzemből. Június 5-én, szombaton ugyancsak gazdag sport, kulturális és szórakoztató program várta a nagykanizsai, a gellénházi, a lovászi és a bázakerettyei dolgozókat, ami az esti MOL-bál-lal zárta a vidám hétvégét.
A központi rendezvény Siófokon lesz június 11 és 12-én. Itt kerül majd sor a MOL-napok ''93 értékelésére, sportdíjak illetve oklevelek átadására a sportolók és együttesek részére, valamint a minden dolgozó nevét és törzsszámát tartalmazó nyereménysorsolásra. A program itt is a MOL-buli-val zárul.
Tóth Ferenc
ZalateJ
Kóstolja meg
a ZALATEJ,

ZalateJ
uj
TRAPPISTA
sajtját!
Változatlan minőség, kedvezőbb ár! Keresse a kocka alakú TRAPPISTA sajtot!
Javasolt fogyasztói ára:
344,- Ft Viszonteladók részére: 278,- Ft + ÁFA
8900 Zalaegerszeg,
Platán sor 6. Tel.: (92) 312-470 FAX.: (92) 312-484
peszugrásban végződő figurával a színpadra.
Az ötödik ÁSZ-jelölt a Kanizsa TV IFl-torony szerkesztősége, akik önálló produkciókat készítenek, a műsorban bemutatkozó klipjük is ötletes, pergő, nagy sikert arató volt. A műsor láthatatlan, de egyik legfontosabb résztvevője a zsűri volt, melynek döntésére izgatottan várt versenyző, drukker egyaránt, s ezt még a sztárvendégként fellépő Szya-együttes és az EDDA sem tudta feledtetni. A tokaji fiatalok Nagykanizsa ÁSZ-ának a helyi tippelők többségével megegyezően Hivekovics Ákost választották, aki a várostól - kérésének megfelelően - következő expedíciójához egy mikrobuszt kap kölcsön.
Gratulálunk a győztesnek, de mindenkinek - szereplőnek és névtelen közreműködőnek egyaránt -, aki a műsor létrehozásán és sikeres megvalósításán munkálkodott!
„Ez jó mulatság, férfimunka volt!"
L. I.
A MOL-napok'' ''93 Nagykanizsai Bányászati Üzem rendezvénysorozatának megnyitó ünnepségére és az azt követő állófogadásra június 4-én délután került sor a Helyőrségi Klub nagytermében. Kovács Károly személyzeti vezető üdvözölte az esemény vendégeit, Tarnóczky Attila és Rudics Róbert országgyűlési képviselőket, valamint a megjelent munkatársakat.
Gerecs László üzemigazgató közvetlen, családias hangvételű beszédében köszöntötte az első helyi MOL-napot és annak első résztvevőit.
- A MOL-nap - mondotta többek között - nem kíván egy szigorú protokolláris ünnep lenni, azért nem, mert utalni kíván arra, hogy az a 22 ezer ember, aki ma a magyar olajiparban tevékenykedik, egy család, egy közösség kíván lenni, és ezt az együvé-tartozást akarja kifejezésre juttatni ez alkalommal az ország mintegy 30-40 pontján. A MOL Rt. a magyar olajipar hagyományaira építve szeretné saját működésének és jövőjének alapkövét lerakni, a dolgozók, a munkatársak családi kapcsolatain túl egyfajta vállalati hagyományt teremteni, saját vállalati arculatot kialakítani ezzel a nyárelős vidám programsorozattal. Nem utolsósorban e napon köszönthetjük azokat, akik kiemelkedő tevékenységükkel járultak hozzá a MOL sikereihez.
Az 1993. évi MOL-napok
Gerecs László (Tóth Ferenc felvétele)
28
| kanizsa"!
II 1993. június U.
AZ OLVASAS HASZNA
Beküldési határidd: június 18.
Lapunk 22. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Aki elhárítja a dicséretet, azt óhajtja, hogy kétszer is dicsérjék.
A sorsoláson Auer István, Földiné Kádár Ria (Keszthely), Hajnal Sándor, Simon László és Szabadi Sándorné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
Az óvónéni késsel, villával tanítja enni Pistikét.
- Jobb kezedbe veszed a kést, balba a villát.
- És akkor melyikkel fogom meg a húst? - kérdi értetlenül Pistike.
Receptötlet
NYERS EPERDZSEM
Hozzávalók: 1 kg apró eper, 1,3 kg kristálycukor, 1 mokkáskanál citromsav, 1 mokkáskanál nátrium-be nzuikum.
Az epret gondosan megmossuk. (Langyos vízben áztatjuk néhány percig, hogy a szeny-nyezódés lejöjjön róla, majd többször váltjuk alatta a vl-zet.) Lecsöpögtetjük és csumá-Ját kiszedjük. Turmixgépben a cukorral együtt péppé zúzzuk. Porcelán- vagy műanyag tálba öntjük, és addig hagyjuk állni, ámíg a cukor fel nem olvad benne. Ezután belekeverjük a
nátrium-benzoikumot és a citromsavat. Nagyon tiszta, klfor-rázott üvegekbe töltjük (lehe-Wleg apró üvegeket használjunk). Szorosan, légmentesen lekötve végleges helyére állít-Juk.
Megjegyzés: A nagy mennyiségű cukor és a tartósítószer miatt biztosan nem romlik meg. Néhány hónap múlva be-sürüsödlk. Nagyon édes. Gyü-mölcsős desszertek, sütemények készítéséhez használható, de vajas kenyérre vagy kalácsra kenve U finom.
Tisztelt Fogyasztóink!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Középdunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság
nagykanizsai egységei 1993. május 15-től az alábbi 93-as körzetszámú telefonszámokon hívhatók:
MOL Rt. - telefonközpont 313-040
(KÖGÁZ mellékállomások központi számai) 313-140
310-140
310-141
Vezérigazgató 310-173
Műszaki vezérigazgató-helyettes 3Í0-174
Gazdasági vezérigazgató-helyettes 310-175
Beruházási és vállalkozási főosztályvezető 310-176
Közgazdasági osztályvezető 310-177
Műszaki főosztályvezető 310-178
Kereskedelmi csoportvezető 310-179
Gépészeti Berendezések Gyára - igazgató 310-181
Marketing osztályvezető 310-182
Toyota szerviz 310-180
Dél-zalai Üzemigazgatóság - üzemigazgató 310-184
Titkárság 310-183
312-140
Hibabejelentő 311-442
Telefax-számok:
Központi titkárság 313-077
Vezérigazgató 310-173
Műszaki vezérigazgató-helyettes 310-174
Gazdasági vezérigazgató helyettes 310-175
Gépészeti Berendezések Gyára 310-181
Dél-zalai Üzemigazgatóság 310-183
312-140
Észrevételeiket, javaslataikat éjjel-nappal várjuk a 310-177-es szóvivői telefonon.
A FOGYASZTÓK SZOLGÁLATÁBAN
KANIZSA
29
KERTBARATOKNAK
A gyümölcsritkítás tulajdonképpen termésszabályozó módszer. Gyümölcifáinkon a kevesebb, ámde egyenletesen elosztó gyümölcskezdemények több tápanyaghoz jutnak, több napfényt kapnak, következésképpen jobban kifejlődnek, beérnek, megszíneződnek, ízes, illatos gyümölcs lesz belőlük. Ezzel szemben a sűrűn, egymás hegyén-há-tán elhelyezkedők, „alultápláltak" maradnak, egymástól deformálódnak, nem fejlődnek ki, legfeljebb a Nap felé eső oldaluk színeződik meg. Ezen kívül íz- és illatanyagaik sem alakulnak ki.
A természet gondoskodik arról, hogy az ön- és fajfenntartás között ne boruljon fel az egyensúly. A fák teremjenek elegendő gyümölcsöt az utódlás érdekében, de a túlságosan sok termés ne veszélyeztesse a fa életét, növekedését, jövő évi termőképességét.
Az önszabályozás egyik nagyon jellegzetes és jól érzékelhető jelensége: a gyümölcshullás. Június elején a fák alatt rendszerint mégjelennek a lehullott gyümölcskezdemények. Ezek mennyisége attól függ, hogy mennyi volt a megtermékenyült kezdemények száma, milyen a fák kondíciója és a tavasz időjárása.
Sokan kétségbeesnek, mikor a gyümölcsfák alatt meglátják a
lehullott kis terméseket. Nincs ok aggodalomra - ha nem haladja túl a szokásos mértéket hisz ez csak hasznára válhat a megmaradó gyümölcstermésnek. A természetes gyümölcshullás után még tovább folytathatjuk a gyümölcsritkítást. Kiskertekben legkönnyebben kivitelezhető módja a kézi gyümölcsritkítás. Ezt különösen az alma- és a körte-, illetve a kajszi- és az őszibarackfákon szükséges elvégezni. Az alma és a körte termésének ritkításáról is érdemes szót ejteni. Ez a két fa úgynevezett bogerdőkben nyitja virágait. Egy-egy emyőcskében 5-10 virág van. Ezek rendszerint nem termékenyülnek meg maradéktalanul, de ha valamennyit meghagynánk, a kifejlett gyümölcsök összeérnének, egymástól nem tudnának fejlődni. Az almamoly szinte kivétel nélkül ott rágja bele magát a gyümölcsökbe, ahol összeérnek, tehát a sűrűn álló gyümölcsök a növényvédelem hatékonyságát is csökkentik.
A gyümölcsritkítást akkor kezdjük meg, mikor még a kezdemények mogyorónagyságúak. A bogernyőben a legfejlettebb, egészséges, nem deformált gyümölcskezdemények maradjanak meg, a többit körömollóval úgy távolítsuk el, hogy a kocsányu-kat félbevágjuk.
A felsoroltakon kívül a gyümölcsritkításnak azért is nagy fontossága van, mert a kajszi- és az őszibarackfák a legtöbb tápanyagot a szárazanyagokban gazdag csonthéj kifejlesztésére fordítják. Márpedig a csonthéj tömege nem az összes gyümölcstömeggel, hanem a gyümölcsök darabszámával van kapcsolatban. Ez annyit jelent, hogy ha túl sok a gyümölcs, akkor is kifejlődnek a csonthéjak, de minthogy a gyümölcshús kialakítására már nem jut tápanyag, az értékes rész aránya jelentékenyen kisebb, a hús vékonyabb
Szükséges-e a gyümölcsritkítás?
marad. A kajszi- és* az őszibarackok ritkítását akkor kezdjük el, amikor a gyümölcsök a diónagyságot elérték, és fejezzük be, mielőtt a csonthéj kialakulása megkezdődik. Ritkíthatunk részletekben is. A fölöslegesnek ítélt gyümölcskezdeményeket enyhe csavarással - és nem szakítással - válasszuk le a termőrészről.
A ritkítás akkor helyes mértékű, ha minden két, szomszédos megmaradó gyümölcs között egy harmadik elférhetne.
Á. Kartai Csilla
»
A nyári vakációban gyakran előfordul, hogy a gyerekek nem tudnak mit kezdeni magukkal. A legnagyobb problémát természetesen az jelenti, amikor rossz társaságba keverednek. A szülőknek ajánlatos ilyenkor jobban szemmel tartani csemetéiket...
A közelmúltban jelezték a rendőrségnek, hogy a Nagykanizsai Motocross SE téglagyári pályáján lévő raktárba - ablakbetörés módszerével - öt gyerek behatolt. Lopni már nem volt idejük, mert tet-tenéiték őket, ám rongálásukkal tízezer forint kárt okoztak.
Miután most már mindenki vásárolhat légpuskát, szaporodnak az ilyen jellegű balesetek. Előfordul, hogy figyelmetlenségből az illető saját magát sebesíti meg. S az még a jobbik eset, ha valaki köny-nyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megússza a kalandot.
Persze az a legbosszantóbb, amikor egyesek a hegyen vaktában durrogatnak, veszélybe sodorván az arra járókat.
A nagykanizsai Szentgyörgyvári hegyen légpuskával hasbalőttek egy férfit, aki szerencsére csak
FENY szalagon
A ..KARATEMESTER"
könnyebb sérülést szenvedett. A lövöldöző kiléte ismeretlen...
Igaz, a következő bűncselekmény nem Nagykanizsa vonzáskörzetében történt, ám az újságolvasók is segíthetnek a nyomozásban. Keszthelyen elloptak egy IFA típusú, AZL-174 forgalmi rendszámú tehergépkocsit, miáltal félmillió forintnyi kár keletkezett. Ha valaki az említett esetről bővebb felvilágosítást tud adni, észrevételét bármelyik rendőrkapitányságon, illetve rendőrnél megteheti.
A késő esti órákban ittas férfi hatolt be Nagykanizsán az egyik lakásba és megrongálta a háziasszony lakberendezési tárgyait, miáltal körülbelül hatezer forint kár keletkezett. A magáról megfeledkezett férfi a szomszédokat is zaklatta, akik kétségbeesésükben rendőri intézkedést kértek.
Az egyik nagykanizsai lakos a Szentgyörgyvári hegyről lefelé vezető úton hajtott kocsijával. Közben egy - eddig még ismeretlen férfi megpróbálta kikerülni az illetőt. Amikor a férfi mellett -még mindig lassítva - elhajtott, az ismeretlen hatalmas ütéssel kiütötte az autó hátsó szélvédő üvegét.
Horoszkóp
a 25. hétre
Kos: III. 21-IV. 20.
Egy új ismeretség miatt felrúgtál számos régit. Ne csodálkozz, ha néhányan ezért elfordulnak tőled.
Bika: IV. 2I-V. 20.
önmérséklettel sokat javíthatnál helyzeteden. Próbálj meg kedves lenni, a „pulykamérget" hagyd másra.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
I Egy-két kedves szó sze-I retteidhez, kirándulás a Irill szabadba és sok-sok türelem. E recept bizonyosan hasznodra válik.
Rák: VI. 22-VII. 22. KT^JI Nehéz napok után a lazí-Pyj?j tás órái következnek. De csak órák, mert ismét kieshet a „karmesteri pálca" a kezedből.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
| Sok utazással, rohangálással járó feladatok előtt | állsz. A gondok elkerülése végett dolgozz előre, s nem árt a családodra is odafigyelni.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
A szerencse, ami most kí-
sér, nem játékra, sors-BaBA jegyre, lottóra ''—--■»»

A pilóta mérgében kiszált a járgányból és felelősségre akarta vonni a férfit, kérdezvén, miért csinált ilyen rongálást. Ekkor a férfi hirtelen rátámadt a személygépkocsi vezetőre. Először karate rúgást mért a szerencsétlen, vétlen ember fejére, majd ugyancsak karate ütéssel megütöte a kezét. A járművezető a brutális támadás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
Manapság ajánlatos fenntartással, óvatosan viselkedni a „szolgálatkész" emberekkel szemben. Ezt példázza a következő eset, ami a napokban történt Nagykanizsán.
A középkorú háziasszony éppen a bevásárlásból tartott hazafelé, amikor egy férfi lépett melléje. Hamarosan beszédbe elegyedtek, majd a férfi - "Ha már egyfelé megyünk segítek I" - kivette az asszony kezéből a bevásárló kosarat. Alig néhány perc múltán változott a helyzeti Az addig udvariasan viselkedő lovag elszaladt a táskával, amiben körülbelül ötszáz forintnyi hús volt...
(Völgyi)
értendő.
Szenvedélyeid szorítsd hát háttérbe. Az adandó alkalmat kell megragadnod, amiből most egyre több vár rád. Mérleg: IX. 24-X. 23.
Nehéz időszak áll előtted. Próbálj meg férfiként viselkedni. A könnyek „befelé is" folyhatnak.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
A nyár nálad a futó kalandokat jelenti. Jó lenne ha ezen változtatnál, mert ha más teszi meg, azt nehezen viselnéd.
Nyilas: XI. 23-XII. 22. ■o-M Munkahelyi konfliktusaid ne a családon torold meg. HAS Morózusságod hagyd a „küszöbön". Az ezért járó apró örömök kellemesen megváltoztathatnak.
Bak: XII. 23-1. 20.
Nehéz, sok figyelmet követelő feladat előtt állsz. Türelem híján megoldásába bele se fogj. Kár lenne, ha most hibáznál.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
önmérséklet, tolerancia az e heti jelszó. Ha ezeket betudod tartani, kedvezően változik megítélésed.
Halak: II. 21-111. 20.
„Lassan járj, tovább érsz! Ki sokat markol, keveset fogl" Kell ennél több tanács?

30 II'' KANIZSA | 1993. június 11
Az NB II Nyugati csoportjában szereplő olajosok az eltelt 4 fordulóban ugyancsak „gazdagodtak" pontokban, ám voltak kisiklások is.
Ifjúsági csapat eredményei: Ajka-Olajbányász 5-1. A gólt Buda szerezte. Olajbányász-Kaposvár 0-1. BKV Előre-Olajbányász l-l. Gól: Tóth T., Olajbányász-Szekszárd 2-3. Gól: László (2, egyet 1 l-esből).
Serdülők eredményei: Ajka-Olajbányász 0-7 (0-3). Nagy különbség volt a két csapat között. Gól: Tóth Z. (4), Kor-pics (2), Baj (1). Olajbányász-Kaposvár 3-1 (l-l). Gól: Hollander (2), Seres. BKV Előre-Olajbányász 0-1 (0-1). A győztes gólt Imrei szerezte. Olajbányász-Szek-szárd 0-3 (0-2).
Kajaksikerek a Rab-szigeten
A Bútorgyár-Rotary ifjú kajakosai első alkalommal rajtoltak a horvát jubileumi versenyen, amelyen öt ország mintegy 100 versenyzője vett részt. A kanizsai tehetségek közül összesen nyolcan vettek részt a meghívásos nemzetközi versenyen, akik nagyszerű sikereket értek el.
Aranyérmet és kupát nyert a felnőttek mezőnyében az ifista Varga Gábor (K-l 200 és 500 m) a rivális Horváth Gábor előtt, az ifisták között Mecséri Krisztián (K-l 500 m) Palotás Zoltán megelőzésével és K-2 500 méteren Illés Balázs-Varga Péter. A nőknél „aranyos" lett a felnőttek mezőnyében Bődör Krisztina, aki K-l 200 és 500 méteren is maga mögé utasította a mezőnyt, az ifiknél 2. lett Fodor Krisztina (K-l 500 m). A kis létszámú bútoros-rotarys csapat, a 8 fős küldöttség az összesített pontversenyben az előkelő 3. helyen végzett.
Úszógyőzelmek Szombathelyen
A Vármegye Kupa versenyen tíz csapat mintegy 300 versenyzője vett részt, köztük a legjobb kanizsai úszók, akik nagyszerűen szerepeltek a kupaversenyen (edző: Papp Miklós).
Az 1979-es korosztályban Holló Adrienn első helyen végzett 100 m mellúszásban, 3. lett 200 m vegyesen. Az 1983-as születésűek között Major Zsófia remekelt, aki 200 vegyesen végzett az élen. Az 1984-es korosztályban Kovács Patrícia bronzérmes lett 100 m mellúszásban, míg az 1985-ös születésűek között első helyen végzett Papp Viktória 100 m mellúszásban, aki egyébként a vezető edző lánya.
Országos kosár-finalisták a mezősök
Néhány héttel ezelőtt az általános iskoláslányok, a Zrínyi csapata sikerétől volt hangos a szakág, most pedig a kanizsai középiskolások közül a dr. Mező-gimnázium női csapata készül a bravúrra.
- A IV. korcsoportos diákolimpia egyik területi döntőjét
Sopronban bonyolították le, ahol remekeltek a lányok, akik 100 százalékos teljesítményt nyújtottak, biztosan végeztek az élen és bejutottak az országos döntőbe, amelyet június 18-20-a között rendeznek meg Mezőtúron - tájékoztatott Gábor Erzsébet, a mezősök edzője.
A kanizsai mezősök a Soproni Széchenyit 52:41 arányban győzték le (ld.: Bedő 21), a szombathelyi Kanizsai D. Gimnázium csapatát 52-37-re verték (ld.: Hajdó 21). Az újabb találkozón 20 ponttal nyertek a Tatabánya ellen (ld.: Mayer 17, Radics 14), majd végezetül a Miskolc Földes Gimnázium együttesét győzték le 65:43 arányban, amelyen Bedő 24 ponttal járult hozzá a sikerhez.
Sportnapközis tábor
A Mező DSK kosárlabdacsoportja szervezésében nyári
sportnapközis tábor indul június 18 és július 2-a között. A három turnusban szervezendő, egész napos programot nyújtó táborban az általános iskolák 1-8. osztályos fiú és leány tanulói vesznek részt, akik hétfőtől péntekig, reggel 8 órától délután 4 óráig lesznek „táborlakók".
A résztvevő gyerekek a kosárlabda, atlétika, tenisz és labdarúgás alapjaival ismerkedhetnek. Ugyanakkor az edzések, foglalkozások mellett sor kerül ügyességi versenyekre, de lesznek kulturális programok, kirándulások is.
A foglalkozásokat testnevelő tanárok, edzők és kosárlab-da-játékosok vezetik, amelyek lehetőséget adnak majd az újabb tehetségek kiválasztásához, a velük való rendszeres tevékenységhez, akik egykor majd erősíthetik az adott kanizsai minőségi sportot.
Bal-tal
Labdarúgás
Az NB II Nyugati csoportjában a tavaszi sorozat első felében nem kényeztette el híveit az Olajbányász gárdája, s már-már egyesek „temetésbe" kezdtek. Nos, ezeknek is bizony íto tt a Németh Lajos vezette gárda, amely április közepétől sorozatban szállítja a pontokat, éri el a szebbnél szebb eredményeket és egyre közelebb kerültek a dobogóhoz is.
A jelenlegi „feltámadás" nem egyedi, hanem egy sorozat terméke s ennek értékét növeli, hogy az utóbbi két fordulóban olyan csapatokat kaptak el, akik élcsoportosok, s akik éremért küzdenek.
A tavaszi idény 12. fordulójában a piros-kékek Szekszárdon léptek a küzdőtérre, ahol ráadásul tartalékosak is voltak.
- Mi nyugodtan, felszabadultan játszottunk, hiszen bennünket a tét nem nyomott. Erre építettünk, s a végén bevált, okos taktikával, szervezett védekezéssel, no és egy szemfüles, a legjobbkor jött góllal bravúros győzelmet
Tovább tart az olajosok menetelése
arattunk. Igaz, hogy közben Csáki remekelt a kapuban. A lényeg, hogy a befejezés előtt egy perccel a csereember Németh közelről volt eredményes, s így született meg az 1-0-ás győzelmünk - értékelt Németh Lajos, az olajosok mestere.
Legutóbb a -régi mumus, a Sabária Tipo volt az olajosok vendége, amelyen Olajbá-nyász-Sabária Tipo 2-0 (0-0). A rekkenő hőség ellenére is végig nagy volt az iram és jelentős kanizsai fölény alakult ki. Már az első félidőben eldőlhetett volna a találkozó sorsa, de a fiúk a helyzeteket kihagyták a csak védekező vasiak ellen. Fordulás után a nagy fölény már gólokat hozott. Előbb a cserejátékos, a sérülésből felépült Dómján volt eredményes, aki két védőt és a kapust is „befűzte", majd negyedórával később Dómján varázsolta Fuisz fejére a lab-
dát, aki mintegy 5 méterről védhetetlenül fejelt a kapuba.
- Megérdemelt és biztos sikert hozott a találkozó. A vasi gárda csalódást okozott, szinte alig veszélyeztették az olajosok kapuját, igaz, hogy a védők jól romboltak. Végül is a mintegy 2000 fős nézősereg elégedett lehetett. A sikerért a legtöbbet Tóth, Iványi, Popo-vics és Szabó tette, de kár, hogy a jól játszó Szabónak nem sikerült a gólszerzés -vélekedett Balogh Csaba, az olajosok szurkolója.
A sikercsapat: Csáki - Tóth, Kepe, Kiss I. (Dómján), Iványi - Popovics, Farkas, Hegedűs, Visnovics - Szabó, Fuisz.
A bajnokságban a csapat két fordulóval a zárás előtt a 6. helyen áll 31 ponttal, amely vasárnap Dunaújvárosban szerepel és a befejező fordulóban az ESMTK csapatát fogadja az Olajbányász pályán.
(bl)
SPORT • SPORT • SPORT
Győzelmek és vereségek labdarúgásban
PÁLYÁN AZ UTÁNPÓTLÁS
1993. június 11. KANIZSA 31
Szemerédi címeres mezben
Tatán rendezték meg a diákolimpia IV. korcsoportos döntőjét, amelyen a kanizsai diákok két érmet szereztek. Kan-dár Zoltán (Batthyány-gimná-zium) 100 m síkfutásban országos bajnoki címet szerzett (11,34 mp), míg Szemerédi Eszter (Batthyány-gimnázium) távolugrásban ezüstérmes lett (571 cm).
- Atlétáink nagyszerű helytállása mellett újabb örömteli hírrel is szolgálhatok. Újra válogatottat ad szakosztályunk, miután a hétvégén Bukarestben sorra kerülő román-magyar ifjúsági viadalon Szemerédi Eszter is a küzdőtérre lép, aki első alkalommal mutatkozik be címeres mezben -tájékoztatott Parti Tibor, az olajosok vezetőedzője.
Sportliétvége
PÉNTEK Kézilabda. Előkészületi mérkőzés. Férfiak: Tungsram SE-Magyar válogatott, Olajbányász munkacsarnok, 18.00. Labdarúgás. Városi kispályás (III. osztály, 6 mérkőzés), Mindenki Sportpályája, 17.15.
SZOMBAT
Labdarúgás. NB Il-es ifjúsági bajnokság: Olajbányász-Duna-ferr, Olajbányász pálya, 12.30 (serdülők: 11.00). Úszás. Kanizsa Kupa meghívásos nemzetközi verseny (utánpótlás), Városi fedett uszoda, 9.30.
VASÁRNAP Labdarúgás. Megyei: Kiskani-zsa-Zala Volán, Kiskanizsa, 10.45. Városkörnyék: Miklós-fa-Molnári, 17.00. Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrája. Indulás: autóbuszállomás, 7.35. Gyalogtúra: Bagolafakos-Szentpáli erdő-Terézlaki erdő-Bagolafakos. Táv: 13 km. Visszaérkezés: 16.10. Vívás. Megyei junior és felnőtt bajnokság, Rózsa úti csarnok, 9.00.
Kézilabdás sikerek az NB I-ben és az NB I B-ben
Befejeződtek a küzdelmek az 1992/93. évi Nemzeti Bajnokságban, amely rendhagyó évet hozott a férfiak mezőnyében, ahol első alkalommal mutatkozott be az élvonalban a kanizsai minőségi sport, a Tungsram jóvoltából. A nőknél a minőséget az NB I B jelentette, amelyben az Olajbányász fiatal csapata képviselte a városi sportot, amely ezt megelőzően ugyancsak az NB I-ben szerepelt.
- A kanizsai kézilabdasport sikeres évet zárt, hiszen mind a két mezőnyben bőven teljesültek az egyesületi és szakosztályi elképzelések. A lámpagyári gárda újoncbravúrokkal tünt ki, amely továbbra is biztosította az élvonalbeli szereplést, míg az olajos-lányok átszervezett, megfiatalított együttese nem sokkal maradt le a dobogóról - összegezett Pintér István, a városi szakszövetség vezetője.
A férfiak NB l-es mezőnyében a playoff 3. fordulójával zárult le a hosszúra sikeredett bajnoki pontvadászat. A zárószakaszban a kanizsaiak a régi mumussal, a jó játékerőt képviselő Pécsi MSC csapatával viaskodtak a 7. helyért, amely a rájátszásban nyújtott remek teljesítményével - a 2. helyről kezdték a playoffot - a „kedvezményezett" csapat volt (a kanizsaiak az 5. helyről vágtak neki a playoffnak). ■ Az első, Pécsett rendezett mérkőzésen meglepő, ám megérdemelt újoncsiker született s így aztán a második, immár Kanizsán rendezett találkozón várható volt a hazai siker, s ezzel nem lett volna szükség a „túlórázásra". Nos, a találkozón elmaradt az izzós-győ-zelem, amelyen a vendégek 28-27 (12-11) arányban nyertek.
A találkozót ünnepség előzte meg, amelyen a csapat búcsúztatta Jéki Zoltánt, a sikeredzőt, aki ősztől a PMSC NB l-es női csapatának lesz a szakvezetője. A fiúk nevében Rodek Attila csapatkapitány és Krichenba-um Tibor ajándékokkal ked-
veskedett a távozó mesternek, akit a közönség is nagy tapssal és ütemes, „Jéki Zoli" köszöntéssel ünnepelt.
A mérkőzésen úgy tűnt, hogy simán meglesz a 2. győzelem s ezzel a 7. hely, de aztán a 10. perc után, 3-0-ás hazai vezetést követően változatos, nyílt lett a találkozó. Hol az egyik, hol a másik gárda vezetett, majd a vége előtt néhány perccel még döntetlen volt az állás. Ekkor a pécsiek szereztek vezetést, amelyet időntúli 7 méteressel még kiegyenlíthettek volna Krikiék, ám büntetőt hibáztak.
A párharc állása így l-l-re alakult, s ezzel a mindent eldöntő harmadik összecsapásra Pécsett kerül sor, ahol PMSC-Tungsram 26-29 (9-13).
A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Kovesnyikov 6, Ojtó, Radovics és Krichen-baum 4-4.
Ismét a kanizsaiak voltak bátrabbak és magabiztosabbak, akik remek játékkal lepték meg a Mecsek-aljai csapatot és jelentős előnyre tettek szert. Szünet után viszont csak pislákolt az izzó, s ekkor a hazaiak ledolgozták a hátrányt. Nos, ez sokat kivett a pécsiekből, amely után erőre kaptak a lámpagyáriak, akik a félidő derekán 4-5 góllal elmentek, s a hazaiaknak csak a hátrányt sikerült csökkenteni.
A megérdemelt győzelem végül is azt. jelentette, hogy a kanizsai újonc hazánk legjobb hetedik csapataként zárta első évét az NB I-ben, amihez csak gratulálni lehet!
Jéki Zoltán, a lámpagyáriak búcsúzó szakvezetője így összegezett:
- Többszörösen is boldog vagyok. Elsősorban is azért, hogy a fiúk megmutatták s ezúttal idegen környezetben, hogy van tartása, hite, akarata és ereje ennek a csapatnak, amely kérem a 7. helyen végzett, ami több mint újoncbravúr. A másik, hogy szép emlékekkel, gazdag évekkel távozom a dél-zalai városból, ahol igen jól éreztem magam s
ahol a csúcsra értünk, s ott is maradtunk!
Az NB I B Nyugati-csoportjában is befejeződtek a küzdelmek. Az évadzárón az Olajbányász női együttese Zalaegerszegen szerepelt, ahol Caola SE-Olajbányász 30-19 (15-9).
Az olajosok legeredményesebb játékosai: Buza 9, Szlo-boda 3.
A tétnélküli mérkőzésen, a végig sportszerű összecsapáson az ezüstérmes egerszegiek irányították a játékot, akik nagy kedvvel játszották és helyzeteiket ügyesen használták ki.
A mérkőzés kapcsán Szlobo-da József a következő tájékoztatást adta: - Megvolt az évadzáró, amely előtt már eldőlt, hogy a Szekszárd a bajnok, a Caola az ezüstérmes. Ugyanis a zárófordulóból jóval előbb lejátszották a szekszárdi mecs-cset, s miután múlt kedden bennünket „elmeszeltek", így a mi találkozónk csak amolyan kötelező ráadás volt -kezdte a piros-kékek szakosztályvezetője, majd így folytatta: - A félbeszakadt Olajbányász-Szekszárd találkozót a pályán elért 17-13-as eredménnyel igazolták. Mi ott voltunk a „tárgyaláson", ám véleményünkre az „ illetékesek" nem voltak kíváncsiak. Sem a játékvezetők, sem a szekszárdiak nem jöttek be a „Szövetségbe", s így aztán kedden lesz egy újabb „forduló". Mindenesetre nem hagyjuk magunkat, s amennyiben számunkra nem megfelelő döntés születik, akkor megkerüljük ezt a „szövetséget" és más fórumokon kíséreljük meg az ügy tisztázását, hiszen itt nem csak az Olajbányászról van szó, hanem a sportág tisztaságáról. Természetesen Szókéné Pintér Jolán megkapta büntetését, ám azt is követeljük, hogy az összes érintett osztozzon a felelősségben.
A kanizsai piros-kékek egyébként a bajnokságban a mindenképpen sikernek számító 4. helyet szerezték meg.
Balogh Antal
SPORT • SPORT • SPORT
Atlétika
Elbúcsúzott a siker edző
kanizsa
■I
1993. június 11.
Nagykanizsa, Bethlen Gábor u. 29. (Braun Éva utca) két és félszobás, összkomfortos, kétszintes társasházrész, garázzsal, konyhakerttel eladá. Érdeklődni a helyszínen 18-21 óráig, vagy telefonon de.: 93/313-318, du.: 93/312-446. (1127 K)_
Kiscserfői hegyen 1100 négyszögöl telek - szőlő és gytlmölcsös - téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Akár megosztva is. Villany bevezetve, buszjárat van. Érd.: Kiskanizsa, őrtorony u. 3. Bencze József. (1022 K)
Nagykanizsán tehermentes 1,5 szobás lakás reális áron sUrgősen eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 7/A. X/63. hétközben, vagy 14-371 telefonon este. (1044 K)_
3 szobás, 68 négyzetméteres, tehermentes lakás eladó vagy cserélhető 1+2 félszobás és 1 + 1 félszobás lakásra megegyezéssel. Ajánlatokat „Őszi beköltözés" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (1047 K)
Eladó 5 szobás belvárosi családi ház kerttel, garázzsal. Tehermentesen. Irányár: 5 millió 300 eFt. Érd.: reggeli és esti órákban a 11-142 telefonszámon. (1062 K)_
Zalakomárban családi ház 600 négyszögöl területtel áron alul eladó vagy kanizsai kétszobás lakásra cserélhető. Érd.: Zalakaros, Termál út 7. Korona kert. (1061 K)_
1 + 2 félszobás, III. emeleti lakás eladó. Nk. Városkapu krt. 3/D. 111/13. Érd.: helyszínen, az esti órákban. (1058
K)_
Kiskanizsán felújításra váró kétszobás családi ház eladó. Érd.: hétvégén, Nk. Pápai út 4. (1055 K)_
Kisbagolai vagy Szentgyörgyvári hegyen birtokot bérelnék. Épület szükséges. Ajánlatokat „Későbbi megvétel lehetséges" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek. (1070 K) _
Nk-án kétszintes társasházban lakás kerttel, garázzsal''eladó. Érd.: Nyírfa u. 9., az Üvegesnél. (1065 K)
1+2 félszobás 3. emeleti és ugyanabban a házban 1. emeleti egyszobás önkormányzati lakást egy kétszobás belvárosi lakásra cserélnénk megegyezés szerint. Ajánlatokat: „Városkapu" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (1073 K)_
Kaposvári út mellett (Gyulai megállónál) 700 négyszögöles terület áron alul, sürgősen eladó. Épület, víz, villany van. Érd.: 17 óra után, Rákóczi u. 68. Horogh. (1071 K)_
Egy udvarban két családi ház gazdálkodásra alkalmas kerttel eladó. Érd.: Nk. Szent Rókus u. 53. (1067 K)
Nagyrécsei 200 négyzetméteres családi házamat elcserélném nk-i háromszobás vagy 2+2 félszobás lakásra, értékegyeztetéssel, vagy eladnám. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 27. Tel.: 14-580. (1078 K)
Nk-án, városközpontban, Kisfaludy utcában 3 szobás családi ház eladó. Érd.: 312-757-es telefonszámon, 17 óra után. (1081 K)_
Nk-án, Berzsenyi utcában 3 szobás, 69 négyzetméteres, tehermentes, telefonos OTP lakás eladó vagy elcserélhető kertes családi házra vagy két különálló la-
kásra megegyezéssel. Tel.: 93/313-271. (1082 K)_
Zalakoppán, Templom út 4. alatt eladó másfélszobás, kertes családi ház. Érd.: Nk. Bajcsy-Zs. u. 135. Rózsa Lászlóné. (1087 K)
Zalakaroson, Kilátó mellett 400 négyszögöl szántó eladó. Érd.: Szili. Nk. Rózsa u. 8/A. IV/14. (1089 K)
Zöldövezetben 5 szobás, garázsos, kertes, tehermentes lakás eladó vagy kiadó. Érd.: Nk. Bajcsai u. 60. Gerezsdi. (1090 K)
Nk-án, Kazanlak krt. 1 l/D. 1/6. alatt két- £> félszobás lakás eladó. Érd.: 18 óra után. (1093 K)_
Gyékényesen, vízközeiben családi ház nagy kerttel beköltözhetően eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 19. vagy Csurgó, Kos-suth u. 47. (1108 K)_
Nagyrécsei kétszintes, 200 négyzetméteres családi házamat eladnám vagy elcserélném nagykanizsai lakásra értékegyeztetéssel. Erd.: 314-580 telefonszámon, vagy Nk. Rozgonyi u. 27. (1107 K)_
Kiskanizsán négyszobás, kertes családi ház eladó. Érd.: Varasdi u. 18. Tel.: 319-435. (1023 K)
Kétszobás, III. emeleti lakás a Garay utcában eladó. Érd.: Nk. Kisrácz út 12. vagy 23. (1106 K)_
Nk-i egyszobás, telefonos, felújított lakás eladó a Berzsenyi utcában. Érd.: 93/314-826. (1098 K)
Vennék egy- vagy kétszobás tanácsi bérlakást, illetve tulajdonjogot. Tel.: 93/312-615. 20-22 óráig, vagy ajánlatokat „Kölcsönös előny" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérek. (1100 K)
Nk. Magyar u. 149. sz. alatt lévő családi ház 100 négyzetméteres pincéje kiadó. A beépítésre alkalmas 80 négyzetméteres tetőtér eladó. Ugyanitt építésre alkalmas telek eladó. Illetve az egész háromszintes ház eladó. (1116 K)
Másfélszobás lakás a Zemplén Gy. 9/A. X/63. sz. alatt eladó. Érd.: 17 óra után. Horváth Csaba. (1123 K)
Bacónaki-hegyen szőlőbirtok eladó nagy épülettel. Villany, köves út van. Érd.: Nk. Zrínyi u. 50. Mazur. (1121 K)
Zalaszentjakabi, Rózsa hegyen zártkerti ingatlan betegség miatt eladó. Érd.: Tóth Ferenc, Nk. Kazanlak 11. C/6. (1120 K)
Földszinti, 3 szobás, telefonos öröklakás bármilyen célra bérbeadó vagy eladó Nk-án. Érd.: 314-628 telefonszámon lehet. (1117 K)
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapotban megegyezés szerint eladó. Érd.: Somogybükkösd, Fő u. 58. (957 K)
JÁR MII
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-es karosszériával műszaki nélkül eladó vagy bármikor kerti kisgépre cserélhető. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (931 K)
Középszürke utánfutó eladó. Megengedett együttes tömeg 327 kg. Ezen kívül Wartburg alkatrészek (pl. fékszerkezet) eladók. Érd.: Nk. Városkapu 5/A. 111/13. (1050 K)
323-as Mazda eladó. Trabantot 30 ezer forintig beszámítok. Érd.: Kiss, Gara-bonc, Petőfi u. 1. 15 óra után. (1066 K)_
Kitűnő állapotban lévő Simson segéd-motorkerékpár eladó. Érd.: Nk. Bagola sor 5. (1068 K)
Citroen Visa 1100-as, benzines, jó állapotban lévő személygépkocsi eladó. Érd.: TANDEM autókereskedőnél, Nk. Király utca 1. (1094 K)
LO 3000 ROBUR diesel, büfé- és lakóautóként egyaránt használható. Érd.: Szombathely, 94/322-526 (1091 K)
LISZ 320-as, 4 személyes, elősátoros lakókocsi újszerű állapotban olcsón eladó. Érd.: Szombathely, 94/322-526. (1092 K)_
Eladó teljesen felújított, nagyon jó állapotban lévő Pannónia motorkerékpár. Műgyűjtők előnyben. Nk. Honvéd u. 2/A. Tel.: 93/311-574. (1084 K)
1200-as Zsiguli műszaki nélkül egyben vagy alkatrészként eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 4. Honfi. (1083 K)
VW Golf olcsón eladó. Nk. Liszt F. 8/C. Pleva. (1097 K)_
Eladó 84 évjáratú, 190-es diesel Mercedes. Érd.: Belezna, Kossuth u. 49. 18 óra után. (1105 K)_
Eladó egy 150-es MZ üzemképes állapotban, érvényes műszakival 12 ezer Ft-ért. Tel.: 92/17-584 vagy Zalaszentiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
ALI5ÉRLIT
2 személy részére sürgősen albérletet keresek. Ajánlatokat a Kanizsa Szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1060 K)
Főiskolás pár nyári szünidőre albérletet keres Nagykanizsán. Lehetőleg egyszobás, különálló lakást. Ajánlatokat: Nk. Liszt F. 4/C. Gerő. (1077 K)_
Fiatal pár keres júliusi beköltözéssel egyszobás, bútorozatlan albérletet. Ajánlatokat „Pályakezdő pénztárca" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (1104 K)_
Belvárosi, egyszobás, összkomfortos, bútorozott lakás igényes egyedülállónak kiadó. Érd.: 14-18 óra között személyesen vagy telefonon. Nk. Csengery u. 3. Farkasné. Tel.: 311-639. (1103 K)
Egy személy részére különbejáratú szoba-konyha, fürdőszobahasználattal július 1-től kiadó. Érd.: Nk. Magyar u. 113. 17 óra után. (1111 K)_
Két lány részére szoba kiadó. Ajánlatokat: „Muskátli" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1119 K)_
Telefonos albérletet keresek 2 személy részére. Ajánlatokat Pf.: 154-be, „Sz. M." jeligére kérek. (1112 K)
Belvárosi vagy ahhoz közel eső egy vagy másfélszobás lakást bérelnék. Ajánlatokat „Hosszútáv" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (1079 K)
MŰSZAKI CIKK -BÚTOR
Légtisztító berendezések, benzines kannák, páraelszívók, szerszámosládák, fémpolcok, fémkazetták, aktív szénszűrő betétek, szűrőpaplanok, szerelő lámpák termelői áron kaphatók. Érd.: 93/312-615 telefonon. (1118 K)
HUSVARNA 28l-es típusú svéd fűrész pótalkatrészekkel együtt eladó. Érd.: napközben a 12-224-es telefonon. (1072 K)
VEGYES
Commodore 64 floppyval 2db joystik-
kal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft. Erd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (793 K)
600-as magánjáró, diesel szalagfűrész eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: So-mogybükkösd, Fő u. 58. (954 K)
Új állapotban lévő JÁWA BABETTA, és bécsi mechanikás, rövid páncéltőkés BÖSENDORFER zongora és egy komplett TACTON dobfelszerelés eladó. Rudolf Zoltán. Nk. Csokonai 8/A. IV/2. (1041 K)_
Szövetkezeti üzletrész eladó. Érd.: Nk. Kórház u. 9. Zágon. (1051 K)
Kuvasz kutya kölykök eladók. Cséri Ist-ván, Gyékényes, Petőfi u. 138. (1052 K)
Ezred mm pontos indikátor óra, 25-50-ig mérő mikrométer eladó. Nk. Város-kapu 5/A. ni/13. (1053 K)_
Áron alul eladó 10 sebességes, olasz versenykerékpár. Érd.: Peresztegi, Nk. Munkás u. 14/B. (1057 K)_
Angol-szakos főiskolás lány nyári szünidőre munkát vállalna. (Tolmácsolás, nyelvtanítás.) Ajánlatokat: Nk. Liszt F. 4/C. Gerő. (1076 K)_
Idős, egyedülálló személlyel, aki lakásába fogadna, eltartási szerződést kötnék. Ajánlatokat: ,3ízzunk egymásban" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1029
K)_
Nagyméretű garázs eladó. Érd.: Nk. Péterfai u. 3/A. II/4. (1095 K)
Jövedelmező másolási munka. Felbélyegzett válaszborítékért tájékoztatom. Nagy Bálintné, 9100 Tét, Fő u. 129. (1085 K)_
Jól menő, dinamikusan fejlődő vállalkozásom lehetőséget kínál, hogy javítson anyagi helyzetén. Mozgékony, ambiciózus emberek jelentkezését várom. Cím: Nk. Pf.: 426. (1096 K)_
Vállalkozásomhoz keresek olyan embereket, akik egy kellemes tevékenységgel jó kereseti lehetőségre tehetnek szert. Nk. Pf.: 413. (1102 K)
TZ 4 K-14 B traktor pótkocsival és locsolószivattyú eladó. Erd.: Kiskanizsa, Cigány u. 56. (1099 K)_
Eladó két darab ablakra, illetve bejárati ajtóra szerelhető szögvas rács. Menete 2,8 x 3 cm. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 6/B. Horváth Károlyné. (1109 K)
Kaán Károly úti garázssorban aknás garázs eladó. Érd.: napközben 312-224 telefonon lehet. (1126 K)
25 négyzetméteres garázs eladó. Érd.: Nk. Péterfay u. 3/A. II/4. (1124 K)
önállóan végezhető munkára keresünk agilis fiatalokat. Jelentkezni lehet Hajas Szilvia és Gyula. Nk. Pf.: 420. (1125 k)
80 ezer Ft értékű kárpótlási jegy 70 ezer Ft-ért eladó. Érd.: Hugyektál. Za-laszabar, Deák u. 26. (1122 K)
Tárgyalóképes, német nyelvismerettel elhelyezkednék fordító, tolmács munkakörben. Ajánlatokat: 314-417-es telefonszámra kérek 18 óra után. (1110 K)
PARTNERKERESŐ
21 éves lány férjhez menne érettségizett, minden káros szenvedélyektől mentes, saját lakással rendelkező fiatalemberhez. Leveleket „Vigasz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1063 K)
A „Liberális Nagykanizsáért" Alapítvány által általános és középiskolások részére kiírt vers- és prózaíró verseny ünnepélyes eredményhirdetése 1993. június 11-én 18.30 órakor lesz a nagykanizsai Helyőrségi Klubban. (Nk. Ady u. 7.)
Az ünnepség vendége: FODOR TAMÁS színész-rendező
Minden érdeklődői szívesen vár az Alapítvány Kuratóriuma.
A hétvégén ünnepelte az OPEL ASTRA egyéves évfordulóját. Városunkban az OPEL PÜSPÖK Márkakereskedés miklósfal bemutatója emlékeztetett erre az eseményre, ahol az érdeklődők az ASTRÁ-n kívül kipróbálhatták a többi tipust is.
(Erdei András felvétele)
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN

kiskanizsai jubileum
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
Tizennégy éve működik új falak között az egykori épület „maradékához" közel Kiskanizsán a Templom Téri Általános Iskola, mely az elmúlt utolsó tanítási héten ünnepelte százötvenedik születésnapját. A háromnapos rendezvényfolyam szerdán vette kezdetét. Ekkor a reggeli órákban az iskola diákjai és tanárai a városrész temetőjében gyertyákat gyújtottak a hajdani tanárok tiszteletére, majd az iskola melletti templomban kegyeleti megemlékezésen idézték fel a múlt homályába vesző alakjukat. A délutáni
Ifjú vers- és prózaíróknak hirdetett pályázatot a Liberális Nagykanizsáért Alapítvány. Az eredményhirdetésről szóló beszámolónk a 26. oldalon olvasható. (Erdel András felvétele)
Tollvég
Az önkormányzat tárgyalta 4. oldal
K.o. Zala megye boxtörténetének? 25. oldal
Vonal már van... 26. oldal
is, melynek bemutatott .kunsztjai" - himbálás, feszengés -ugyancsak derültséget keltettek.
Ezek után dr. Fekete István átadta az ünnepi alkalomra készült, új, lila-szürke zászlót, majd felolvasásra kerültek Göncz Árpád köztársasági elnök és Mádl Ferenc oktatási miniszter köszöntő levelei, melyeket a Templom Téri Általános Iskola diákönkormányzatához írtak. A program folytatásaként dr. Keres-kai István polgármester leleplezte az iskola udvarán Rohrbáck Jenő munkáját, az ünnepi alkalomra készült kopjafát (képünkön). A Szózat hangjai után a népes vendégsereg megtekintette az intézmény folyosóin berendezett kiállítást, melyen a gyerekek rajzai mellett
az iskola múltját, jelenét, mindennapjait bemutató fotók kaptak helyet. A nap záróeseményeként az iskolában végzett diákok és tanáraik bensőséges, régi emlékeket idéző találkozójára került sor.
Másnap délelőtt „a mozgás sokféle gyógyszert pótolhat, de egy gyógyszer sem pótolhatja a mozgást" mottó szellemében sportnapon bizonyították ügyességüket kicsik és nagyok. Este pedig az esemény rangjához méltó díszhangversenyt élvezhettek az érdeklődők.
Pénteken - a rendezvénysorozat befejezéseként - elballagtak az iskola végzős, nyolcadikos diákjai. E napot jó hangulatú juniális, gyermekbál zárta.
- K. R. -
jubileumi ünnepségen az intézmény aulájában megjelentek a volt tanítók, tanárok és tanítványok, a rendezvény létrejöttéhez hozzájáruló támogatók, a város közgyűlésének és polgármesteri hivatalának képviselői dr. Keres-kai István és Farkas Zoltán vezetésével, valamint dr. Fekete István, a Közép-dunántúli Regionális Oktatási Központ igazgatója. Nyitányként Ady örökbecsű üzeneteszólt az egykori iskolához és hallgatósághoz. Ezt követően a jelen diákjai adták át virágaikat évtizedekkel korábbi elődeiknek, s a nyugdíjas pedagógusoknak. Majd félig tréfás, félig komoly iskolatörténetet követhettek nyomon a jelenlevők. Tanúi lehettek az összevont századeleji osztályokban tartott óráknak, az akkori kisdiák tanítójához írt bocsánatkérő levelének, s hogy miként ijesztgették a „nagyok" az elemit kezdő kicsiket. Ízelítőt kaphattak nemcsak az akkori tanító magyarázatából, hanem az oktató szerteágazó feladataiból is. Betekinthettek a színvonalas műsor során ezen kívül egy hajdani tornaórába
EGY SZÓ
......... r < !g!g
2 KANIZSA L 4 1993. június 18.
Beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlést tartott Nagykanizsa Városvédő Egyesülete
Június 7-én kora este a HSMK felnőtt klubhelyiségében beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlést tartott Nagykanizsa Városvédő Egyesülete. Az egyesületi tagokat és az anyagi támogatást nyújtó jogi személyek képviselőit - közöttük dr. Ke-reskal István polgármestert -Lovrencsics Lajos egyesületi elnök üdvözölte, majd ismertette a napirendet.
A 101 éve alakult, a 40-es években megszűnt, majd 1987-ben újjászerveződött egyesület 5 éves munkájáról készített beszámolót Lovrencsics Lajos ismertette. Legnagyobb eredményüknek tartják, hogy a város történelmi értékeit - épületeket, műalkotásokat - az egyesület védelme alá vonta; sikerült növelniük a fakultatív tagdíj formájában anyagi támogatást nyújtó jogi személyek (vállalatok, intézmények, vállalkozók) táborát; s kivívták a város lakosságának elismerését. Ezután felsorolta az

Főszerkesztő: Dóró János Laptitkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/312-305 Computertechnika: GRAFO BT. PRINTEXT BT. Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 313-780/11 Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa
Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
elvégzett legfontosabb tevékenységeket: az 1991-ben 2,2 millió Ft ráfordítással végrehajtott Deák téri rekonstrukciót (Turulmadár, zászlórúd, kövezet), majd az MHB épületének felső sarki homlokzatán 180 ezer Ft-ért készített köztéri zenélő órát; az egyenként 650 ezer Ft-ba került városi címer, illetve Köztársaság címer 1992. augusztusi elhelyezését a Városháza, illetve a Deák tér-Csengery út sarkán lévő épület homlokzatára; a 2,5 millió Ft-os költségráfordítással és 460 ezer Ft társadalmi munka végzésével felújított és 1992. augusztus 20-án, a Kossuth téren felavatott Szentháromság szobrot; a Nagykanizsáról és közeli környékéről 3 millió Ft költséggel készített, 60 perces magyar és 28 perces olasz változatú, a városi tévében 1992 őszén vetített színes videofilmet; a kiadott honismereti füzeteket, a meghirdetett és elbírált pályázatokat, az Erzsébet tér és a piactér rendezési tervében való
részvételt, az utcanevek változtatásában való közreműködést. Mindezeket országos viszonylatban is elismerték: az időszakban az elnök Podmaniczky Frigyes emlékérem kitüntetésben, az egyesület pedig Koós Károly díjban részesült. Az egyesület mintegy 10 millió forinttal gazdálkodott, s jelenleg 2,3 millió Ft pénzkészlettel rendelkeznek.
Az elnök az 1993. évi és az 1994-re áthúzódó feladatok között általánosságban a taglétszám növelését, a jogi személyekkel való kapcsolatok erősítését, a vállalkozók szélesebb bevonását, a politikai szervekkel és az önkormányzattal történő kapcsolatok javítását, más városok hasonló egyesületeivel a kapcsolatok ápolását és szélesítését, konkrétan pedig az Erzsébet téri török-kút másának elkészítését, az Erzsébet tér újrarendezését, a városkapu felállítását, az Inkei kápolna felújítását, a Nagykanizsa II. videofilm elké-
GYIViNFO
- A Nagykanizsai Csecsemőotthon gyermeknapi programjának vendégei voltak a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben lakó fiatalok, a nevelőszülőknél élő és örökbefogadott gyermekek. A vendéglátók különféle játékokkal és a Vöröskereszt ajándékaival fogadták az ünnepelteket.
- Tapasztalatcsere-látogatáson voltak a szombathelyi GYIVI-ben a helyi intézet dolgozói. Az általános tájékoztató és területenkénti ismerkedés után megtekintették a létesítményt, majd ellátogattak a patinás kisvárosba, Kőszegre. Végül a híres szentvidi templom és a még működő kőszegszerdahelyi vízimalom megtekintése után Ve-lemben fejezték be a kirándulást.
- Családi vetélkedő keretében ünnepelte a gyermek- és pedagógusnapot, valamint a környezetvédelmi világnapot a hivatásos nevelőszülők egyesülete a budafai arborétumban. A megyei és városi Vöröskereszt támogatásával megtartott nagysikerű rendezvényen hat család mintegy ötven gyermeke vett részt.
H. I.
MAGYAR GAZDASÁGI
CÉGMUTATÓ
CÉCINFQRMéaÓS ADATTáR

UlHIIKTÉSFULVÚm-megyei képviselet:
ZJUJIREKLAie Stúdió Hívjon a BS/317-SB7-«a lalafonon -
szításét, s a város kulturális életébe való intenzívebb bekapcsolódást jelölte meg.
Az ellenőrző bizottság pozitív jelentését dr. Horváth László elnök olvasta fel, majd Lovrencsics Lajos ismertette a parlamenti elfoglaltsága miatt távollévő Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő köszöntő levelét. Mivel hozzászóló nem volt, vitára nem kerül sor.
A beszámolók elfogadása után került sor az 1987-ben készített alapszabály módosítására, amely formai változtatásokban, 7-11 tagú elnökség meghatározásában, 6 helyett 4 munkabizottság működtetésében, a tagdíjak emelésében nyilvánult meg. Ezután Lovrencsics Lajos - vezetőtársai nevében is - lemondott.
Az új, 11 tagú elnökség és a 3 tagú ellenőrző bizottság tagjaira, s a 4 munkabizottsági vezető személyére dr. Cseke Ferenc jelölőbizottsági elnök tett javaslatot, 5 éves időtartamra. A tagság egyhangúan a következő személyeket választotta a vezetésbe:
Elnök: Lovrencsics Lajos (MHB). Alelnök: Zsoldos Ferenc (nyugdíjas). Titkár: Gazdag Istvánné (MHB). Elnökségi tagok: dr. Baráth László (ZE-FAG), Nádasi Tamás (Kanizsa Sörgyár), Horváth Gyula (Ro-tary Fúrási KFT.), Hegedűs Miklós (DKG), dr. Tolnai Sándor (Tűzoltóság), Cserti Tibor (Polg. Hivatal), dr. Horváth László (Thúry György Múzeum), Halász Károly (IPOSZ).
Ellenőrző bizottság. Elnök: Tlma Sándor. Tagok: Ferencz József, Lakatos Ferenc.
Munkabizottsági vezetők: Ste-inhart Dénes (városrendezési, -gazdálkodási és -üzemeltetési), dr. Cseke Ferenc (honismereti), Ivanics József (környezetvédelmi, zöldterületi), Szekeres Emil (művészeti, reklám).
A vezetők nevében Lovrencsics Lajos elnök ígért további áldozatos munkát, majd dr. Ke-reskai István polgármester kívánt sok sikert a további tevékenységhez.
Tihanyi István
BELVÁROSI IRODAHELYISÉG KIADÓ
í.rdiklfklni munkaidőben a 93/312-305-ös telefonon,
vagy
a Király utca 47.
s/.ám alatti Kanizsa hetilap szerkesztőségében.
KANIZSA 3
1993. június 18.
Ünnepélyes átadás az új távbeszélőközpontban
Az új, EWSD típusú, 16 ezer vonalkapacitású, ''digitális telefonközpont május 15-i beindítása, majd az azt követő néhány hetes sikeres próbaüzemelés után június 9-én délelőtt került sor Nagykanizsán, a városi főposta emeletén lévő távbeszélőközpont ünnepélyes átadására.
A MATÁV Rt. első számú vezetőit, a Posta és Távközlési Főfelügyelet jelenlévő képviselőit, a beruházásban közreműködő tervezők, szállítók és kivitelezők megbízottait, a helyi Polgármesteri Hivatal vezetőit, a MATÁV Rt. zalaegerszegi és nagykanizsai kirendeltségének vezetőit és az egyéb meghívott vendégeket Boda Péter, a MATÁV Rt. Pécsi Igazgatóságának műszaki igazgatóhelyettese üdvözölte, megemlítve, hogy az új, korszerű kanizsai telefonközpont az rt. dél-dunántúli beruházási „csomagtervének" szerves része.
Ünnepi avatóbeszédet Horváth Pál, a MATÁV Rt. vezérigazgatója mondott.
- A 42 éves régi telefonközpont kiiktatásával a jövőben minőségi szolgáltatást nyújtunk Nagykanizsa városának és térségének, megszüntetve ezzel a vállalatok, vállalkozók, hivatalok és a lakosság több évtizedes áldatlan telefonhelyzetét, jogos elégedetlenségét... Hogy tovább javuljon a helyzet, hamarosan elkezdődik a hálózat bővítése is... - mondta többek között, majd az új távbeszélőközpont bejárata előtt - taps közepette - átvágta a nemzeti színű szalagot (képünkön).
A város és környéke nevében dr. Kereskai István polgármester mondott köszönetet a megvalósításért, s reményét fejezte ki, hogy a MATÁV Rt. a hálózatbővítés terén megértő és rugalmas lesz a vártnál kisebb számban jelentkezett új előfizetők telefonhoz jutása tekintetében. (Ehhez kapcsolódó írásunk a lap 26. oldalán olvasható.)
A jelenlévők ezután megtekintették a feltűnően kevés helyet igénylő új távbeszélőközpontot. A Vasemberházban tartott állófogadáson Tölösi Péter, a MATÁV Rt. műszaki
vezérigazgató-helyettese, a helyi sajtó nevében pedig Marosi Sándor, a városi tévé vezetője mondott rövid méltató beszédet.
(ti-nyi)
1729 Nagykanizsa-Héviz-Pápa-Mosonmagyaróvár
13 Km ZALA VOLÁN Rt. 12
5 40 0,0 Nagykanizsa,aut.áll. o 17 50
545 3,5 N.kaniz»a(Palin),l1p.bej.u. 17 45
547 5,2 N.kanizsa (Palin), Húsüzem 17 43
5 52 9,5 Újudvar,sz.ib. 17 36
5 56 13,3 Gelsesziget, kultúrház 1734
600 16,4 Gelse,vegyesbolt 1730
6 01 17,2 Gelse.l.szöv. 17 29
6 10 20,9 Küimán.Peteü u.40 17 20
6 14 23,0 Alsórajk,ÁG. 17 16
6 16 25,6 Felsőrajk.sz.ib. 17 14
6 25 31,2 Pacsa, aut.áll. 17 05
6 36 40,8 Zalaapáti.aut.vt. 16 54
6 45 48,9 Alsópáhck.alsó 16 45
6 47 49,9 Aisópáhck, posta 16 43
6 4e 51,6 Héviz.Szct.bei.ut 16 42
6 50 53,6 o Hévíz,aut.áll. 16 40
6 55 53,6 Mávlz, aut.áll. o 16 35
700 57,0 Cserszegtomaj.atsó 16 30
7 14 67,2 Zalaszántó,Ádám u. 16 16
721 72,2 Bazsi,müv.ház 16 09
7 30 78,6 o Sümeg,sut.áll 1600
7 35 78.6 SQmeg.aut.álL o 15 57
7 42 83,1 Caabrendek.aut.vt 1 15 50
7 49 i 88,2 Gyepükaián,aut.vt. 1545
7 52 1 90,8 Káptalar.la.aut.vt. 15 40
754 '' 92,7 Nemeshany.aul.vt. 15 3B
7 SS > 96,1 Megyeserdö.bei.ul I j 1533
8 07 1100,1 0 Devecser.aut.áH. 1 IS 25
8 10 JlOO.1 Devecser,aut.áll. o 15 23
8 16 107,3 Noszlcp(Nagybogdány 15 15
8 21 109,0 NoszJop.aut vt. 15 12
8 27 113,3 Bakonypttóske.sz.vend. 15 06
8 33 117,7 Kup.aut.vt. 15 00
8 37 120,6 Pápakovácsi.aut.vt 14 56
845 126,6 Pápa.Kiíán Itp. 14 46
848 129,2 o P4pa,autAtl. 14 45
8 50 129,2 Pápa,aut.áll. o 14 40
8 53 131,2 Pápa,vasúti sorompó | 14 37
901 138,4 Marcatóflhász),posta 14 25
'' 9 10 144,9 MarcaEő.sz.vend. j 14 20
i 9 16 150,1 Szany,malom í 14 14
9 17 I 151.0 157,9 Szany.sz.bolt Rábacsanaki elág. l 14 13 !
9 29 160,3 Szilsárkány,sz.vend. 14 01
! 9 30 160,6 Szilsárkány .pásztori elág. 14 OC
! 8 37 168,0 Csorna vá. 13 53
! 9 40 (169.8 o Csoma.av.1-411. i * 13 50
9 45. .189,8 Csorna,aut.ál. o 13 45
! 9 4? 171,0 Csorna,2.sz .iskola 13 43
i| 9 48 •172,1 Caoma, termánúrdő 1342
« 9 5? 175,7 Csatárima jcv 13 36
i <178.7 Bősárki ny, orvosi rend. 1334
< 9 57 1179,3 Í162.6 BfisárUr.y.isk. 13 32
j íoao Hanságliget 13 30
> ''2 182,4 ,207.2 János somorja.sz.ib. 13 16
i ''ÓM o Mosonmagyaróvár,aut.áll 1300
zalaV^volaní
KÖZLEKEDÉSI RÉSZV^NYTÁRSASÁC.
Él KANIZSA i. 4 torommm 1993 Ipil Ül 11
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
Hétfőn délután ismét ülésezett városunk önkormányzata. A tizenegy napirendi pontból álló „étlap" nem tűnt különösen nehéznek, ennek ellenére csak hosszas huzavona után születtek meg a döntések.
A napirend előtti felszólalások legelején Dömötörffy Sándor kért szót. A képviselő javasolta, a TEFO készítse el a bagolai szeméttelep részleges vagy teljes rekultivációjának tervét, valamint a testület fejezze ki köszönetét a bagolaiaknak a szemétte-lep ügyének intézése során tanúsított türelmükért, és az új szeméttelep elkészültéig vállalja át az önkormányzat az ott élők szemétpénzének megfizetését. A kérés anyagi vonzatáról és teljesítéséről a későbbiekben születik döntés.
Ezt kővetően Stamler Lajos emelkedett szólásra, hogy tudatos környezetrongálásra hívja fel a város és a testület figyelmét. Elmondása szerint a Csónakázó-tó északi partján mintegy százméteres szakaszon a Magyar Honvédság gépei a partot feltöltötték, több fát kivágtak, és ezzel százezres nagyságrendű kárt okoztak. A munkálatok elvégeztetésével valószínűleg a Horgász Egyesület bízta meg a Honvédséget. A képviselő felszólalásában a felelősöket kutatta, mondván, sem a Környezetvédelmi Felügyelet, sem a tó üzemeltetésével megbízottak nem végezték megfelelően munkájukat.
Krémer József képviselő felszólalásában a képviselők magatartását bírálta. „Nekem is nehezemre esik a vég nélküli felszólalásokat végighallgatni, mégsem tudok azokkal egyetérteni, akik nem vesznek részt megfelelően a közgyűlés munkájában. Nem értem azokat a képviselőket sem, akik a saját témájuk ismertetése után elhagyják a termet. Kérem azokat, akik nem tudnak, vagy nem akarnak résztvenni a közgyűlés munkájában, mondjanak le."
A 20-as Honvéd Gyalogezred emlékművének visszahelyezésével kapcsolatban a közgyűlés úgy döntött, amennyiben a választópolgárok 10%-a kéri ezt, akkor a testület napirendjére tűzi az ügyet. (Ez ügyben kapott olvasói leveleink a lap 10. oldalán olvashatók.)
Marton István az elmúlt önkormányzati ülésen előadott interpellációjára adott válasz kapcsán újabb kérdéseket tett fel. Nevezetesen, mennyibe kerülne, ha a Kanizsa TV vezeték nélkül üzemelne, ki adott be
frekvenciakérelmet. A kérdések azért fogalmazódtak meg, mert csupán egy hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy amennyiben szükségesnek látjuk, frekvenciaigényét benyújtsa a város.
Ezt követően tájékoztatót hallgattak meg a képviselők a város és környékének munkaerőpiaci helyzetéről. Megtudhattuk, az átlagosnál alacsonyabb a munkanélküliség városunkban. Szeptembertől mintegy 700 fiatal pályakezdővel szaporodik meg a munkanélküliek száma. Ezeknek a fiataloknak a jórészét átképző tanfolyamok keretében kívánják „elfoglalni", javítva ezzel is a munkához jutási esélyüket. Somos Béláné tájékoztatója után Kiss Ambrus, a Megyei Munkaerőközpont vezetője válaszolt az elhangzott kérdésekre. A szakember elmondta, hogy bár a statisztikák csökkenő munkanélküliséget regisztrálnak, ez nem jelenti azt, hogy a probléma megoldódott volna, csupán azt, hogy egyre többen esnek ki az ellátottak köréből. Feltétlenül szükséges lenne egy korszerű átképző központ létrehozása, hangzott el ezen az estén. Amennyiben az épület kiválasztásra kerülne, a dortmundi Iparkamara segítségével az átalakítási, felszerelési munkálatok lezajlódhatnának. Ezért lenne szükséges a testület mihamarabbi döntése.
A munkaerőpiaci tájékoztató után a város egészségügyi helyzetéről hallgathattak meg tájékoztatót a városatyák. 553 óvodás iratkozott be a város és a városkörnyék óvodáiba, 635 kisiskolás ismerkedik az ősztől a betűvetés tudományával, hétszázhetvenen pedig középiskolákban folytatják tanulmányaikat. Jóváhagyták a kór-házrekonstrukció beruházási okmányát is. Elnapolták viszont a középiskolák névváltoztatási kérelmét, a Cserhátiét az intézmény igazgatójának kérésére, míg a Kertét azért, mert a testületben ülő „amatőr" nyelvészeknek az volt a véleménye, hogy olyan szó a magyar nyelvbeli nem létezik, hogy „szakközép". Ugyanis az iskola névváltoztatási javaslata az lett volna: Thúry György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép és Szakmunkásképző Iskola.
A városrészi önkormányzatok létesítését kérő önálló képviselői indítvány szélesebb körű, jobb kidolgozásával a későbbiekben foglalkoznak majd - határozta el a testület.
- dé -
4 7 MN<\7
LYM-IVOju
A VÁROSÉRT
Az utóbbi időben egyre többet hallat magáról a nemrég alakult Magyarok Nemzeti Szövetsége Zala megyei, egyben nagykanizsai városi szervezete. A szövetség vezetői és tagjai gyakran láthatók a kanizsai önkormányzat ülésein, s különböző városi, politikai rendezvényeken is. Elnökükkel, Pócza Attilával beszélgettünk a minap. Elöljáróban említette, hogy a rendszerváltás után része volt a kanizsai utcák, terek nevének megváltoztatásában, s a főtéri szovjet emlékmű lebontásában. Újabban következetes harcot folytat az I. világháborús, 20-as honvéd gyalogezred szobrának a sétakertből az Erzsébet térre történő visszahelyezése érdekében. A magát igaz hazafinak valló, középkorú férfi a megyei és városi szövetség legújabb várospolitikai elképzeléseit így vázolta:
- Ismeretes, hogy a kormány a pártállami szakszervezetek kezelésében lévő állami tulajdonok, így az üdülök rendelkezési jogát megvonta, s létrehozta a Nemzeti Üdülési Alapítványt, amelynek kuratóriuma többek között üdülési jegyek értékesítésére 24 irodát hozott létre az országban. A vonzáskörzetével együtt 120 ezer állampolgárt felölelő Nagykanizsa megyei jogú városnak sajnos még mindig nincs ilyen irodája. Bár a LIGA Szakszervezetek Dél-zalai Szövetsége és a TUNGSRAM Rt. Nyugdíjas Klubja felkarolta a témát, felvilágosító, tanácsadó szerepük azonban nem elégséges. Értékesítési .irodára van szükség, hogy a dolgozóknak, nyugdíjasoknak és munkanélkülieknek ne kelljen Hévízre vagy Zalaegerszegre utazni, ahol már hónapok óta működnek ilyen irodák. A lakosság velünk együtt nagyon örülne, ha a polgármesteri hivatal már pontot tenne a hetek óta húzódó ügyre!
Az MNSZ helyi elnöke helyteleníti, hogy a helyijáratú autóbuszoknak két viteldíja van Nagykanizsán: elővételben 23, autóbuszon váltva pedig 30 Ft. A Zalavolán Közlekedési Rt. és az önkormányzat által megállapított 7 Ft különbséget büntetésnek véli. A szövetség nevében kéri, hogy a viteldíj egységesítését az önkormányzat tűzze a közgyűlés napirendjére.
- A Huszti tér-Eötvös tér-Teleki út által határolt területnek közlekedési rendje sok bosszúságot okoz a gyalogosoknak és a járművezetőknek egyaránt. Egy tragédia megelőzése, illetve az ottani közlekedés biztonságosabbá tétele és a jelentős kitérők megszüntetése érdekében javasoljuk, hogy az Eötvös téren, a Platán sor ÁB felöli végén, a park felé kelet-nyugati irányú „zebrás", esetleg lámpával is védett gyalogátkelőhely kerülne kialakításra. Ezzel megszűnne ott a lánccal elzárt útszegély igénybevétele és a láncok illegális átlépése! Helytelenítjük, hogy a Kórház utca és a Teleki út kereszteződésében és a 7-es út előtt a járművezetők nem fordulhatnak balra, a belváros felé. Úgy gondoljuk, hogy a kerülök megszüntetése érdekében egy új forgalmi rendet kellene kialakítani, de ha ez nem lehetséges, akkor a jobb tájékozódás érdekében megoldást jelentene nyíllal ellátott CENTRUM feliratú 3 darab tábla elhelyezése: egy a Kórház utca-Teleki út sarkán, egy - kettős nyíllal - az említett új zebránál, egy pedig - szintén kettős nyíllal - a Rozgonyi-Kölcsey utcák találkozásánál - mondta Pócza Attila.
Érdekes a szövetség tagjainak javaslata a város parkjainak, zöldövezeteinek folyamatos gyarapítására: első lépésként lehetségesnek tartják a Rózsa út-Kodály utca-Thúry tér által határolt terület parkosítását, amely a keleti városrész lakóinak - padok beállításával - kellemes pihenést, kikapcsolódást jelentenének. Szerintük a terv elkészítése és a kialakítás nem igényelne jelentős költségráfordítást.
- Helytelenítjük, hogy több kritikus újságcikk után az önkormányzat még mindig nem tett lépéseket az Eötvös tér nyugati oldalán lévő „Jancsi és Juliska" néven becézett, a rossz emlékű, tanácsköztársaságot jelképező szobor, és a Batthyány utca egyik házának falán lévő Hamburger-Sneff emléktábla eltávolítása tekintetében. Nem ártana a Kanizsa Bútorgyár bejárata melletti falon az MSZMP által elhelyezett emléktábla levétele sem, a belügyminiszteri utasítás szellemében - vélekedett az MNSZ megyei és városi elnöke.
T. I.
1 1993 . június 18. 1'' KANIZSA ''1 :;*:*! l. - SiSi II^^MIiM 5

Egri József utcai C ukrásziizem ajánlata:
Családi rendezvényekre,
lakodalmakra magánszemélyeknek és közületeknek 10 km-es körzetben a megrendeléseket kiszállítjuk.
Fagylaltporok, cukrászsütemények, alkalmi dísztorták telefonon is rendelhetők!
NAGYKANIZSA, EGRI JÓZSEF II. 22. TELEFON: 312-335
AZ ALABBI GEPEK, ILLETVE JÁRMÜVEK SZABAD KAPACITÁSÁT FELAJÁNLJUK:
HYDROS T 253 típusú, 25 tonna teherbírású autódaru
IFA ADK 70 típ. 7 tonna teherbírású autódaru
WEIMAR T 174 típ. rakodógép
KCR 8014 típ. önrakodó tehergépkocsi pótkocsival
IFA billencs tehergépkocsi
10 és 30 köbméter űrtartalmú konténeres áruszállítás, illetve -tárolás
MAV Allomásfőnökség
Nagykanizsa Tel.: 313-163, 311-055
SÖRÖZŐSÖK, VENDÉGLŐSÖK
FIGYELEM!
Jön a meleg, fogy a sör!
Házi hordós sört a termelőtől, termelői áron! Nagykanizsa-Miklósfa Zöldsas söröző-sörföző komplexum Miklósfai u. 9/A. Tel.: 93/313-3^1 60/399-003
FIGYELEM!
Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, üzleti és szervizpartnereinket, hogy a
FÉG
GÁZKÉSZÜLÉKSZERVIZ ÉS -SZAKÜZLET VÁRJA ÜGYFELEIT!
Nagykanizsa, Huszti tér 5. (8-as számú üzlet.) Telefonszámunk: 93/312-121
- Továbbra is kedvező áron értékesítünk gázkészülékeket, légtechnikai eszközöket, ventilátorokat, hőcserélőket.
- Vállaljuk gázkészülékek kedvezményes nyári karbantartását, javítását.
KANIZSA
1993. június 18.
Óvás a sörgyárban? Eredménytelenség a Vízműnél
ÜLÉSEZETT A LIGA
Június 8-án a Városháza alagsori klubhelyiségében választmányi ülést tartott a LIGA Dél-zalai Szövetsége, amelyen a 11 tagszervezetből 9 vett részt. A napirend ismertetése után Kurucz József elnök áttekintést adott a szövetség közelmúltban végrehajtott tevékenységéről, amelynek központjában a május 1-i majális szervezése, valamint a tb. önkormányzati, majd üzemi tanács-választások álltak. Megemlítette, hogy a szövetség felkarolta az új üdülési rendszer városi szervezését, s a Polgármesteri Hivatallal karöltve folyamatban van a végleges ügyfélfogadási rend kialakítása is.
Nemes Lajos szervező szerint hatékony kampányuk is eredménye volt annak, hogy Nagykanizsa 2. sz. választókerületében 35,5% volt a lakosság részvételi aránya a tb. önkormányzati választások során, s a 7 szakszervezeti szövetség közül a LIGA mind az egészségbiztosítási, mind pedig a nyugdíjbiztosítási területen 2. helyezést ért el. Sikeresnek ítélte az üzemitanács-választásokat is, amelyek során a Tungsram Rt.-nél, a Zalaco Rt.-nél, a DKG-nál, a Dél-zalai Vízműnél és a pedagógusoknál a LIGA átütő eredményeket ért el. Szóba került a váratlan sörgyári balsiker is, itt azonban az ÉDOSZ részéről szabálytalanságokat tapasztaltak, s ezért az ottani „ligások" a választást valószínűleg bíróság elé terjesztikI (A részletekre a kővetkező lapszámunkban visszatérünk.) A vízműnél 48%-os részvételi arány miatt június 28-án megismételt választásra kerül sor.
Kisebb vita kerekedett arról, hogy ki legyen a más irányú elfoglaltsága miatt lemondott Balázs Ferencné gazdasági felelős utóda. Végül december 31-ig - ideiglenes jelleggel -Lenkovics Lászlónét, a DKG bérelszámolási csoportvezetőjét bízták meg a feladatok ellátásával. Ezzel összefüggésben a szövetség pénzügyi szabályzata az ő véleményezése
után kerül majd előterjesztésre.
A választmány megtárgyalta a szövetség rövidtávú munkatervét is, amely az ügyvivők egybehangolt tevékenységén alapul, s általános szakszerve-zet-politikai és érdekvédelmi irányelveket tartalmaz. A jelenlévők megállapodtak abban, hogy a július elején Budapesten sorrakerülő 2 napos rendkívüli országos küldöttgyűlést megelőzően a szövetség június 24-én Nagykanizsán tart küldöttgyűlést. A választmányi ülés végén a MÁV képviselője részéről javaslat hangzott el a zalaegerszegi székhelyű, Zala Megyei LIGA Szervezettel való kapcsolatok normalizálására, amellyel kapcsolatban Kurucz József elnök ígéretet tett; majd az érintettek a sajtó kérdéseire válaszoltak.
T. I.
Palin bekötőutat kap?
A megszokottnál gyorsabb ritmusban zajlott le a Városfejlesztési Bizottság június 10-i ülése, amelyen tárgyalási sorrendben a következő határozatokat hozták:
- Imre Bélának, a Polgármesteri Hivatal TEFO fejlesztési csoportvezetőjének előterjesztése után: a Palin-újtelepen tervezett 300 méter hosszú, 5 méter széles, kb. 6 millió forintba kerülő bekötőúttal kapcsolatban a TEFO sürgősen készítsen beruházási célokmányt e hóvégi döntésre a közgyűlésnek, hogy a fejlesztés még folyó évben megvalósulhasson legalább 60%-os állami támogatással. A többi költségrészt a palini telekeladásokból származó bevételekből fedezné az önkormányzat.
- A Gazdasági Bizottság által határozati javaslatként készített kórházi társult céltámogatási beruházási előterjesztést a bizottság a következő módosítással javasolta kiegészíteni: „A bonyolítást az önkormányzat érvényes beruházási szabályzata szerint kell vállalkozásba adni. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a szakmai és költségvetési garanciák biztosítására a megfelelő szervezet kialakításával e feladatot a megyei jogú város kórháza lássa el."
- A bizottság támogatja a Liberális Nagykanizsáért Alapítvány kuratóriumának előterjesztése alapján a polgármester azon javaslatát, hogy a „Nagykanizsa Díszpolgára" kitüntető címet - a vele járó aranygyűrűvel és pénzjutalommal együtt - a város szülötte, az 1938 óta Franciaországban élő újságíró, publicista és történész, a francia külügyminisztérium jelenlegi kelet-közép-európai szaktanácsadója, Fejtő Ferenc kapja meg, a júliusban Nagykanizsán sorrakerülő Identitás Szabadegyetem rendezvényei keretében, ahol előadást is tart.
(tih-i)
AZ 1993. EVI KULTURÁLIS ALAP FELOSZTÁSA
5. témakör: Kulturális, irodalmi, helytörténeti és közhasznú információs szolgáltatások támogatása
A pályázó neve Nagyrác utcai iskola Nagyrác utcai iskola Csokonai utcai iskola Hevesi Sándor iskola Hevesi Sándor iskola Zemplén Győző iskola Zemplén Győző iskola Rozgonyi utcai iskola Rozgonyi utcai iskola Rozgonyi utcai iskola Széchenyi I. Ipari Szakmunkásképző Széchenyi I. Ipari Szakmunkásképző Dr. Mező Ferenc Gimnázium
14. Zsigmondy-Winkler Műszaki
15. Zsigmondy-Winkler Műszaki
16. Zsigmondy-Winkler Műszaki
17. Zsigmondy-Winkler Műszaki
18. HSMK
19. Városi Könyvtár
20; Városi Könyvtár
1. 2.
3.
4.
5.
6.
7.
8. 9.
10. 11. 12. 13.
Összege
Célja
Iskolatörténeti anyag összeállítása Iskolatörténeti (jubileumi) évkönyv kiadása Diákcsere nyelvtanulás céljából -
Diákújság kiadása -
„Diákszemmel" megyei vetélkedősorozat -
Városi Kisbiológus Szakkör
Ifjúsági turizmus, honismeret-fejlesztés -
Egészségnevelési munka támogatása Ormándpuszta történetének felkutatása -
É-Magyarország és a Felvidék kutatása -
Széchenyi-Napok -
Helytörténeti és iskolatörténeti kutatás -
AGORA diákújság folyamatos megjelentetése 40.000,-Zsigmondyák c. újság támogatása
Diákönkormányzatok koordinálása városi szinten -Zártláncú házi tv-rendszer kiépítése -
Könyvtári szolgáltatás fejlesztése 1993. évi lakossági fórumsorozat támogatása -
„Ez történt Kanizsán" c. kiadvány nyomdai költsége 30.000,-
„Gondolatok a könyvtárban" - beszélgetések rögzítése a város és városkörnyék alkotóival 100.000,-
21. Nagykanizsai Kollégiumi Munkaközösség Együttműködési tréning -
22. Mindenki Háza - Miklósfa Helytörténeti Klub működtetése
23. Helyőrségi Klub Ifjúsági Információs Központ létrehozása TIT nagykanizsai szervezete Előadássorozat a város óvodáiban és iskoláiban -Kanizsa Dél-Zalai Hetilap Riportsorozat a városkörnyékről
Dr. Dobó László Riportsorozat megírásának költségei -
Dr. Dobó László Riportsorozat kiadásának költségei
Horváth Krisztina Kanizsai Almanach, helytörténeti évkönyv
tiszteletdíjai 150.000,-
29. TIT nagykanizsai szervezete Csillagászati Szabadegyetem IV. évfolyam 20.000,-
5. témakör összesen: 340.000,-Következö számunkban folytatjuk a Kulturális Alap felosztásáról szóló összegzésünket.
Szakközép. Szakközép. Szakközép. Szakközép.
24.
25.
26.
27.
28.
FÉG - egy betűszó a sok közül. Valamivel mégis ismerősebben cseng a kanizsaiak számára, mint a többi. Ha másért nem, hát azért, mert majdnem minden háztartásban akad olyan készülék, melynek révén kapcsolatban kerülhetnek a FÉG-gel. Teljes neve persze ''lég hosszú. íme: FÉG Szolgáltató Rt. Gázkészülék Szerviz és Szaküzlet. Nagykanizsán nemrégiben költöztek a Husztí tér 4. szám alá, ahol már sokkal könnyebben elérhetőek, hiszen a parkolási lehetőség is előnyös. Viszont, hála annak, hogy városunkban a telefon már nem tabutéma, telefonon is bárki könnyen elérheti őket a 312-. 121-es számon.
A gázkészülékekkel bizony nem lehet viccelni, hiszen robbanásveszélyt okozhat minden meghibásodás, ezért a kilenc fős csapat fő tevékenysége a gázkészülékek beállítása és javítása. Széchenyi Lajos kirendeltségvezetőt kérdeztük, hogyan tudják ennyien megoldani az állandó készenlétet.
- Hat munkatársunk jár ki állandóan. Ez természetes, hiszen ezeket a berendezéseket csak a helyszínen lehet javítani. Ennek ellenére nyugodtan állíthatom, hogy a délelőtti órákban történő hívásokra még aznap ki tudunk menni. Persze ez csak Nagykanizsára és vonzáskörzetére vonatkozik, viszont hétvégén is tartunk ügyeletet.
- Miért kell ezt kiemelni? Ezek szerint távolabb is szoktak dolgozni. Valójában meddig terjed a „hatáskörük"?
- A legtávolabbiak: Barcs és a másik irányban Balatonszemes. Ez úgy lehetséges, hogy nem csupán a háztartási gázkészülékek szervizelése a feladatunk, hanem a gázkazánok és az ezekhez kapcsolódó hőtechnikai berendezések, a klímaberendezések, mikroprocesszoros hőcserélők beszerelése és szervizelése is.
- Ezek bizony már komolyabb dolgok. Milyen szakmákhoz kell érteniök munkatársainak ahhoz,
hogy minden feladatot el tudjon látni ennyi ember?
- Mindannyian legalább érettségivel rendelkeznek, azon felül pedig speciális végzettséget kellett szerezniök a gázszerelés, az elektronika, az elektromechani-ka, az automatika terén. Ez már az induláskor, 1983-ban is szükséges volt, újabban viszont már a számítástechnikai ismeretek is elengedhetetlennek bizonyulnak. Komputeres hatásfokmérési kell végeznünk, de ugyanúgy képesek vagyunk környezetvédelmi mérések elvégzésére is.
- Hogyan képesek követni a szakma fejlődését? Nem esik ilyen szempontból távol Nagykanizsa a forrásoktól?
- Tízéves szakmai gyakorlatom, s a munkám során kialakult ismeretségek - például igen jó a kapcsolatunk a KÖGÁZ-zal -hozzásegítenek ahhoz, hogy követni tudjuk a technika fejlődését. Jómagam az Ipari Minisztérium kazántelepítési és üzemeltetési szakértője vagyok, így gyakran veszek részt magas színvonalú tanfolyamokon, magas szintű konferenciákon, ahol mindig a legújabb, legmodernebb dolgokkal találkozhatom. Mindezt igyekszem itthoni munkámban alkalmazni.
- Úgy tudom, kereskedelmi tevékenységgel is foglalkoznak!
- Valóban, komplex szolgáltatást szeretnénk nyújtani. A háztartási gázkészülékektől a nagyobb teljesítményű kazánokig forgalmazunk és szervizelünk. Akár vezetékes gázhoz, akár propán-bután gázhoz bárki megtalálja nálunk a megfelelő készüléket. Az alkatrészraktárunkban minden szükséges dolog megtalálható. Most dolgozunk azon, hogy a bemutatótermünkben a legmodernebb lágyacél-csöves rendszert építsük be. Több külföldi céggel is kapcsolatban állunk, már csak azért is, mivel a FÉG gyártmányain kívül a Vail-lant és Stiebel Eltron készülékeknek is márkakereskedője vagyunk. Több cég, többek között Svédországból is, érdeklődött már a kiállítási lehetőség iránt. Ez azt is jelentené, hogy a nem fűtéstechnikai berendezések forgalmazásának jogát is megkapnánk.
- Befejezésül még egy kérdés a jövőre vonatkozóan, hiszen mondhatni, minden negyedik kanizsai az önök készülékeinek segítségével melegszik...
- Szeretnénk még biztonságosabbá tenni a kazánok működését. Egy számítógépes figyelőrendszer segítségével ugyanis teljes mértékben kiküszöbölhető, hogy az üzemzavar komolyabb problémát okozzon. Ez a bármelyik lakásba, például a házmesterébe is beszerelhető kijelző készülék azonnal észlelhetővé teszi, ha nem megy minden rendben. Reméljük, vevők lesznek rá a lakók is.
- Úgy legyen!
Gombás Imre
Ai óriás Coca-Cola doboz a Petőfi utcán található víztornyot rejti majd magában. Az ehhez szükséges átfestést egy alpinistákból álió brigád vállalta magára.
(.Erdei András felvétele;
Tovább működik a helyi Monopoly Klub
A napokban olyan hírek terjedtek el az országban és Nagykanizsán is, hogy a magyar monopoly klubok két fő alapítója, az MDF frakcióból kizárt Bálás István és Zacsek Gyula politikai vesszőfutása miatt megszűnnek a gazdasági monopóliumok hatalmát visszaszorító, illetve megakadályozó klubok. A témában felkerestük dr. Bálint János ügyvédet, az 1992 áprilisában alakult Nagykanizsai Monopoly Klub vezetőjét, akitől információt kértünk.
- A Helyőrségi Klubban tartott legutóbbi klubgyűlésünkön a tagság újra a klub további működése mellett foglalt állást, annak ellenére, hogy a munkahelyi dolgozók és a lakosság továbbra is tartózkodik a bejelentésektől. Működésünk továbbra is független lesz a nagypolitikától, bár céljaink közel azonosak a Parlamenti Monopoly Csoport célkitűzéseivel: a monopolellenes küzdelemben való részvétel, a tiszta piacgazdaság és szabadverseny kialakítása, az esélyegyenlőség megvalósítása, a különböző visszaélések feltárása, az egyéni kezdeményezések elsikkasztásának megakadályozása formájában, pártsemlegesen, vallási hovatartozástól függetlenül és gyűlölködéstől mentesen - mondta bevezetőben.
Megtudtuk még tőle, hogy a gyűlésen részt vett egyes klubtagok és állampolgárok felvetették a helyi klubra is egyesek által rábé-lyegzett „szélsőjobboldali címke" visszautasítását, a sörgyár melletti, volt IKKV telephely értéken aluli eladásának felülvizsgálatát, a bútorgyár átalakítása körülményeinek tisztázását, a TUNGSRAM RT. gyárában keletkező hidrogénflourit-gőzök környezetkárosító hatásának megszüntetését és a fásításoknál tapasztalt összefonódások leleplezését az erdőfelügyelőség bevonásával...
(t-D
Akik minden negyedik kanizsaival kapcsolatban állnak
ü KANIZSA 1993. június 18.
iliiili
Újabb kereskedelmi egységekkel gyarapodott városunk. Az Erzsébet téren a napokban nyílt "meg az ÁMOR CAFE fagyi bár (felső kép), míg a déli városrészben nemrég még Véndtófának nevezett, ma ismét Amerika Vendéglő nyitott kerthelyiséget (** kép). ^ ^^
nyol és horvát tengerparti apartmanokat ajánlhatok, de a Salzburg-München irányú útjaink is megnövekedtek. A délszláv polgárháborús események miatt csak kevesen merészkednek a csodálatos és viszonylag olcsó görög üdülőhelyekre. Most szervezek a zalaegerszegi irodával közösen Párizsba és Rómába szóló kirándulásokat, jó szolgáltatásokkal.
Tihanyi István
HOL ÜDÜLJÜNK A NYÁRON?
Bár az elmúlt hetek tavaszában többször is nyárias időjárást éltünk át, az igazi nyár - a pihenés és az üdülés időszaka -tagadhatatlanul csak most következik.
Igaz, hogy sokan saját vagy bérelt nyaralóban, hétvégi házban töltenek el néhány hetet, jelentős azonban azoknak a száma is, akik a különböző utazási irodák útján belföldön vagy külföldön keresnek kikapcsolódást, megnyugvást.
Mi ezúttal az utóbbiakat vettük célba. A Nagykanizsán működő, négy legforgalmasabb utazási iroda vezetője válaszolt alábbi három kérdésünkre:
1. Az 1993-as év eddig eltelt időszakában a tavalyi első öt hónaphoz viszonyítva milyen volt a lakosság érdeklődése?
2. Belföldre milyen ajánlataik vannak?
3. Hol üdüljünk a nyáron külföldön?
fme a válaszok:
Varga Tlborné (ZALATOUR KFT. Kirendeltsége, Fö út 13.):
1. Az év nálunk bizonytalanul indult, de májustól már jól érzékelhető élénkülés tapasztalható. összességében forgalmunk a tavalyihoz képest emelkedett.
2. Belföldön elfogadható áron, főleg a családoknak ajánlhatunk vízparti - kempinggel ellátott -üdülőhelyeket. A Balatonon kívül nagy az érdeklődés a természetes és mesterséges tavak és vízpartok, így például Abádsza-lók, Abaliget, Orfű és a Tisza-tó iránt.
3. Külföldre főleg 10 napos, olcsó, lakókocsis és apartmanos észak-olasz és Rimini környéki tengerparti üdülőhelyek iránt vonzódnak az emberek. A jelenleg már békés horvát tengerpartra, így Porecbe is jól felszerelt magánvillákat tudunk ajánlani. A görög tengerpartra csökkent az érdeklődés, Spanyolországba viszont júliusban saját autóbuszunkkal indítunk 10 napos csoportokat, de van ide személygépkocsival elérhető apartman ajánlatunk is.
Novákné Nau Valéria (EXPRESS Utazási Iroda, Deák tér 1.):
1. A diákcsoportok utaztatása csökkent, mivel az iskolák önállóan igényelnek autóbuszokat a kirándulásokra. Egyéb tekintetben nem panaszkodhatunk.
2. Belföldre az egész ország területére, de főleg Sopronba, Egerbe, a Tisza partjára, a Dunakanyarba vannak kedvező ajánlataink.
3. Nálunk - teljes napi ellátással - a spanyol tengerpart a legkapósabb. A repülővel elérhető Palma de Mallorcába már az elmúlt hetekben sok ügyfelünk jelentkezett, akárcsak az autóbuszos Costa Brava-i pihenésre. Most szervezünk üdülőket a festői dél-török tengerpartra, ahol bérelt szállodákban helyezzük el vendégeinket. Nagy a mozgás az észak-olasz üdülőhelyekre is. A horvát - istriai - olcsó apartmanjaink iránt egyelőre tartózkodás tapasztalható, pedig nincs ok a félelemre.
Utazási irodánk egyébként a nászutasoknak kedvezményt nyújt, s nem árt tudni, hogy a hasonló kanizsai irodák közül csak mi tartunk nyitva szombaton, mégpedig 8-12 óra között.
Gréger Károlyné (IBUSZ Utazási Iroda, Erzsébet tér 21.):
1. Örömmel közölhetem, hogy az egy évvel ezelőttihez képest a belföldi és külföldi utazások egyaránt növekedtek az év első öt hónapjára. Ez annak is tulajdonítható, hogy számítógépünkön szinte azonnal észleljük szabad helyeinket, s a Primatour és az Eurotour útjait is árusítjuk.
2. Belföldi programfüzetünkben bőséges a kínálat a gyógy-üdülések, a szabadvízi pihenőhelyek, a hegyvidéki üdülők, az alföldi tanyasi, a Tisza-vidéki és a Balaton melletti üdülőhelyek iránt, legyen az fél- vagy teljes panzió.
3. Külföldre legnagyobb az érdeklődés a tengerparti apartman nyaralások tekintetében, egyéni utazással, de menetrend szerinti autóbuszjárattal is. Főleg az olasz Rimini és Jesolo keresett. Júniusban az úgynevezett „utolsó pillanatos" foglalásokat 40%-os kedvezménnyel adjuk. Sokan utaznak a távoli spanyol és a közeli horvát tengerpartra, s a pénzesebb ügyfeleink részéről nő az igény a szicíliai, tuniszi és ausztriai üdülések iránt is.
Kiss Ildikó (AGROTOURS Utazási Iroda, Király u. 47.):
1. A felnőtt turizmus 1992-höz képest visszaesett, amely szerintem az életszínvonal csökkenésével, illetve a takarékos életvitellel függ össze. Vendégeink zöme eddig az olcsóbb uta-
kat kereste. Kedvező tény viszont, hogy a tavalyinál ötször több iskolai osztálykirándulást szerveztem.
2. A belföldi érdeklődés egyelőre mérsékelt, s inkább a nászutasok kopogtatnak be hozzánk, akik főleg szállodák és faházas megoldások iránt vonzódnak. Van mozgás az Északi-közép-hegységbe, a Dunakanyarba, Szegedre és a Balatonra is.
3. Külföldön szép helyeken nagyon jól ellátott olasz, spa-
„LEHET BESZELNI, MÉGSEM TANÁCSOS"
Működik az öncenzúra - állítja a Defekt-duó
A Kanizsa TV szervezésében a Károlyi-kertben rendezett nagy sikerű juniális produkciói közül kiemelkedett az egyébként is forró hangulatban színpadra lépett Defekt-duó. Markos Zoltán és Rácz Mihály az üresjáratoktól mentes, poénokban sziporkázó, a rekeszizmokat emberesen megdolgoztató félórás műsoruk után válaszolt kérdéseinkre.
• Sok humorista otthon, színpadon kívül savanyú uborkát játszik. Ti látszólag nem vagytok ilyenek. Vagy igen?
- Ez azért érdekes! - mondja Misi -, éppen a minap jegyezte meg valaki a színházban, hogy ilyen két búval bélelt kollégát még nem látott. De ez teljesen változó, ránk is ragad a hírekből, a környezetünkből ilyen is, olyan is. Van, amikor fel vagyunk dobódva, van, amikor nem. Példának okáért Kabos Gyula volt olyan, akit állandóan meghívtak társaságba és mindig a legnagyobb csalódást okozta, mert egy közönséges ember volt. De amikor kiment a színpadra, akkor kisütött a nap.
- Olyan ez - teszi hozzá Zoli -, mint amikor a pék hazamegy és nem biztos, hogy kenyeret akar sütni.
• Nem skizofrén dolog az, hogy mély társadalmi problémákkal humorizáltok?
- Miután minden dolognak van egy tragikus és egy humoros vége - mi a humoros végét fogjuk meg, igyekszünk karikírozni azokat a dolgokat, amelyek most jellemzők, vagy arra érdemesek, hogy az ember megemlítse. Az élet könnyebb elviseléséhez segítünk hozzá, azt, hogy ez hogyan sikerül az egyes embereknek, mindenkinek magának kell megkeresnie.
• Nem struccpolitika ez?
- Ez nem politika, ez humor. Ha fáj a fejem, beveszek egy Kalmopirint, ez a tüneti kezelés, a gyógyítás az orvos dolga. Na, mi vagyunk ez a Kalmopirin.
• A műsorotok stabil része meddig variálható?
- Ha rajtunk múlik, ezt le szoktuk cserélni, de vannak olyan részletek, amelyeket - ha nagyon harap rá a közönség -hosszabban benne hagyunk. Volt a mai előadáson is olyan, amit még se tévében, se kazettán nem adtunk elő, csak a Mikroszkóp Színpad Zsarukabaréjában, de vannak poénok, amik régóta visszaköszönnek. Az az érdekes, hogy ha a kilenc évvel ezelőtti,
első műsorunkban a neveket kicseréljük - pedig az a pártállam idején volt! -, ma teljesen aktuális.
• Nagy divatja van ma a bíróságra járásnak. Nektek nem volt még ilyen esetetek, senki nem perelt még be személyiségi jogainak megsértése vagy egyéb miatt?
- Ilyen eset nem volt. Olyan jellegű inkább a problémánk, amely - annak idején a pártállam fennállása alatt biztos határt szabott a hatalom - a cenzúrára vonatkozik. Ma tulajdonképpen korlátlan lehetőségek állnak az ember előtt a tekintetben, hogy miket akar mondani, ugyanakkor egy bizonyos öncenzúra működik a szerkesztőkben, rendezőkben, mint annak idején. Csak ma jobban félnek, mert ma van meg annak a lehetősége, hogy igazából elveszítse a munkahelyét, a munkalehetőségét, tehát lehetne is beszélni, de mégsem tanácsos. Az az előadóművész, aki megkap egy szöveget egy kabaréban és elmondja - ő nem gondolkodik különösebben a dolgon, de akik maguk írják a műsoraikat - mi is közéjük tartozunk -, azokban szintén működik egy
öncenzúra. Ezt mi annak idején is és most is igyekszünk a leg-bátrabbnak ható módon kitolni.
• Milyen a kapcsolatotok, van alá-fölérendeltségi viszony, vagy kitört nálatok a demokrácia?
- Ez egy abszolút mértékben demokratikus kapcsolat. Volt már egypár duett ebben az országban, amely simán élt nagyon sokáig, és volt, amelyik 2-3 évet sem tudott túlélni.
• Miért van/volt ilyen sok duó ebben a műfajban?
- Ez egy magyar találmány, így hívják, hogy kettős konfe-ransz. Még valamikor a Hacsek és Sajóval kezdődött, Herczeg Jenő volt a kitalálója. Mára például annyira átvették a bécsi kabarék, hogy a mai napig ebből élnek. De ez egy alapszituáció, amikor van a hülye meg az okos. A cirkuszban is van egy szomorú bohóc és a csúcsos sapkás okos - szóval ez egy ősi dolog. Nálunk az a jellemző, hogy prózát is csinálunk, zenés betétszámokat is - a lényeg és az alap a szórakoztatás. Lehet rizsázni meg lila dumákat nyomni - de ha nem fülig ér a szája a palinak, aki odalenn hallgatja, akkor baj van.
• Milyen polgári foglalkozást űznétek, ha nem ezt csinálnátok?
- A személyi igazolványunk tanúsága szerint színészek vagyunk, de mi magunkat szórakoztatóipari szakmunkásoknak nevezzük - mondja Zoli. - A Misinek egyébként eredetileg nyomdaipari technikusi és fotós végzettsége van, én pedig grafikusként dolgoztam nagyon sokáig, főleg a reklámipar területén.
• Ez a mostani munka a hobbitok?
- Igen, legszívesebben örökké üvöltenénk a közönségnek, ettől érezzük jól magunkat, és ezt sikerült elfogadtatni a családunkkal is. A gyerekek is megszokták, hogy hülye az apjuk. Ezen kívül elkapott bennünket a kameraláz, ájultan csinálunk hülye kis filmeket, rendeztünk reklámfilmet. De ez nemhogy nem tölti ki az életünket - lazán belefér, ha nincs, az se baj, de ha komolyan akarnánk ezzel foglalkozni, akkor a mostani főtevékenységünket abba kellene hagyni, mert például a reklámszakma egész embert kíván.
- De azért készülünk egy Defekt-duó filmre, egy összefüggő 20-25 perces marhaságra, egy színvonalas dolgot akarunk csinálni, hiszen tízévesek voltunk tavaly - ez lenne magunknak egy születésnapi ajándék.
• Köszönöm a beszélgetést, és a következő tíz évre is hasonló sikereket kívánok!
L. I.
A melléklet tartalmából:
❖ Levelek
a szerkesztőhöz (Ismét a 20-as szobor) 10-14. oldal
❖ Hmm...
(A könyvhét kapcsán)
15. oldal
❖ Szabad-e jóllakni
16-17. oldal
❖ Falunap Nagyrécsén
18. oldal
❖ Marad az Ady utcai palánk
19. oldal
❖ Ligahír
19. oldal
❖ Papir nincs -cucc van
20. oldal
❖ Csodaország és Fidó
21-22. oldal
❖ Kamarai keres-kínál
23. oldal
MU SORMELLEKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor az alábbi vállalatok
és vállalkozások támogatásával jelenik meg: Balaton Itiszért Rt., Dél-Zalai Áruház, IK''I-Zalai Ví/míl, DOYllS, KANIZSATKX, KANIZSA Trend, KÖOÁZ, Miskolci MUanyagfeldolgozó Rt. Dunántúli Képviselet, l''YRL''S Kft., ROTARY Kft., Sooter''s Fotó, Szociális Foglalkoztató, Zala Kontroll Kft.
1993. június 21-június 27.
Mozi: 16 óra:
18, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 19.30 óra 20.15 óra:
Bambi
A kéz, amely a bölcsőt ringatja Egy meg egy az bárom Maiibu varázsa
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Tőrvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben 11.05 Szonda
Tudományos magazin (ism.) 11.35 Galeri - XII/7.
Grendel Lajos regénye folytatásokban 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Nemzetközi vallási hiradó
13.30 A görög katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Birkás Lilian ária- és dalfelvételeiből 14.55 Első közlés 15.05 Nyitnikék 15.35 Üzenő
15.45 Beszélni nehéz (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Eco-mix 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekekI 19.40 Összeállította: Odze György
20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül 21.05 Töredékek
Kardos László börtön-írásaiból 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Ök már bent vannak Domány András útibeszámolója Írország gazdaságáról 23.05 Nathan Mllsteln hegedül
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportregge! 8.05 Slágerlistás filmzenék 8.50 Apró-cseprő gyerekekről 9.00 Hirek. Idöjáiás 9.03 Zöld teief. . j8-8082 9.10 Zene-szó
Kondnr Katalinnal 10.55 Gordiusz plusz 11.0C Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hirpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora
benne:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Látatlanul 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Garázs 19.30 Éteri múzeum 21.00 Hírpercek 21.10 Zeneközeiben 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Dave Grusin- és Larry Mosen-produkciók
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hullámok és tenger
Weöres Sándor műveiből 10.53 A nürnbergi mesterdalnokok - részletek 11.40 Szijjártó Jenő népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.13 Zenekari muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Down to Earth - XXX/4. 14.20 A kiskirályok -11/1. 15.20 Operafelvételekböl 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.30 Eszperantó hiradó 17.00 Új hangoló 17.30 Grieg: Holberg szvit
17.50 A hét költője: Weöres Sándor
18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
19.05 A belénk íródott múlt
19.35 A London Sinfonietta hangversenye
19.55 Hirek. Időjárás 20.00 Verdi: Falstaff közben:
20.36 Búvf .narang
20.51 Helyszíni beszélgetés 21.55 Hirek. Időjárás 22.00 Helyszíni beszélgetés 23.22 Csembalómuzsika 23.35 A Rádiószínház bemu-
0.10 Hirek. Időjárás 0.24 Évszázadok muzsikájából
3 SAT
16.15 Idősek klubja
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Hirkviz
20.00 A kungfu mestere
21.15 Rövidfilm
21.45 Kulturális magazin
Z1.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Fawlty (sorozat)
22.50 Bátorság
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Anatol városa
(tévéfilmsorozat) 21.15 A Malinovszky család története (dokumentumfilm) 21.45 Délkelet-Ázsia útjain 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Publicisztikai műsor 23.30 Teletext-hírek
SZTV-2 18.30 Zenés műsor 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Publicisztikai műsor 20.35 La linea
20.40 Extra sportmagazin
21.45 Film és videó 22.10 Televíziós vitaműsor
23.20 Wimbledon, 1993
Összefoglaló
0.10 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország!
9.00 A Főnök
(sorozat) Póker 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 Hammer
(amerikai sorozati Tökéletes csapat 13.00 Wimbledon ''93 19.10 Robbanékony - magazin
19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Columbo
(amerikai krimisorozat) Gyilkosság a büfében 21.45 Quincy
(amerikai krimisorqzat) Diplomácia 22.45 Kulturális magazin 23.10 Gongshow 23.45 TequilaésBonetti(ism.)
0.40 Homályos zóna (sorozat) A túlélő
1.15 A család réme (sorozat)
Örökség a ládában
1.45 A Főnők (ism.)
2.40 Beszélgetés (ism.)
3.30 Robbanékony (ism.)
3.55 Quincy (ism.)
4.45 Gongshow (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
A külföldi televíziós társaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják
RTL 2
6.10 Rajzfilmek 15.40 Mesék a nagyvilágból (sorozat) A koldus 16.05 Hegyi mentők (sor.)
Versenyfutás 17.00 Hírek
17.05 Lobo serlff (sorozat)
Új nap, új bomba 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Elet és halál 1. 19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) Elet és halál 2. 19.30 Móka, kacagás (sor.)
Szép utatl 20.00 Hirek
20.15 Magnus Pym (sorozat) 21.10 Pankráció Eflni) Dajkamesék hölgyeknek (film) 23.55 Éjszakai vadász (sor.)
Régi és új hősök 0.55 Magnus Pym (ism.) 1.45 Pankráció (ism.) 2.40 Dajkamesék hölgyeknek (ism.)
14.40 Blabla (ism.)
15.15 Nyár ''38 (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Nök magazinja
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Hiradó
20.15 Rosie O''Nell esetei
(amerikai sorozat)
21.15 Provokáció
22.00 Hirek
22.15 Szoba kilátással
23.00 Hirek
TV 5
6.00 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.)
11.00 Az igazság órája (ism.)
12.00 Varietéműsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Többet tudni I
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske
18.00 Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Riportok
21.00 A Francé 2 híradója
21.30 Szórakoztató műsor
0.25 Erzsébet királyné-verseny
MUSICTV
20.00 Koncert 21.00 Pip Dann 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER !
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 IV. Henrik (film)
„Különvélemény"
A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap május 21 -i számában hírt adott arról, hogy a 20-as honvéd emlékmű marad az eddigi helyén, eldugva a városi sétakertben - az önkormányzati képviselők döntése alapján! Ezzel kapcsolatban a Kanizsa és Vidéke Extra c. közérdekű kereskedelmi hetilap május 20-i száma bővebb magyarázattal is szolgált: - Szobor keringő c. - címoldalon megjelent cikkében! (A Kanizsa és a Kanizsa és Vidéke Extra hetilapok semmilyen kapcsolatban nem állnak egymással - A szerkesztő.)
Szerintünk az önkormányzat Városfej-
lesztési Bizottsága, „szigorúan csak építészeti szakmai szempontok figyelembevételével - meghívott külső szakértők megerősítésével" - alakította ki a visszahelyezést elutasító álláspontját.
Az Extra állítása szerint „az Erzsébet tér rendezésére korábban kiírt és értékelt tervpályázatban sem szerepelt sehol ez az egyébként a tér arculata szempontjából meghatározó mű!" A lap ezzel az állításával félretájékoztatta az önkormányzati képviselőket és a város lakosságát! A pályatervek u.i. közszemlére voltak kitéve és bárki, akit érdekelt, meggyőződhetett arról, hogy a 8. sz. pályamű (szerzői Vadász György és társai) a város lakosságának kívánságát figyelembe véve a terven feltün-
A FOGYASZTÓK SZOLGALATABAN
Kanizsai
KANIZSA TV 19 óra: Mozicsatorna: 18, 20 óra:
15.00 Sport-show 16.00 Apának sikerül (sor.) 16.30 Örült rekordok 17.00 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirek 18.00 Sport-show 18.30 Különleges sportok 18.55 Hirek
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 19.55 Hirek
20.05 Sport a nagyvilágból 22.05 Talkshow / Hirek 23.00 Küzdősportok magazinja
EUROSPORT
13.00 Kosárlabda 15.00 Tenisz 18.00 Motorsport 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kosárlabda 22.00 Labdarúgás 23.00 Golfmagazin 24.00 Eurosport-hirek 0.30 Labdarúgás
1 PLUS
15.00 Hirek
15.03 Fogadóóra
15.45 Angol nyelvlecke
16.15 Ödön von Horváth
16.45 Dokumentumfilm
17.30 A strand ural (sor.)
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tudomány
20.00 Hiradó
20.15 Országok és emberek
21.00 Beszélgetés
21.15 Krüger Hongkongban
21.45 Talkshow
22.30 Hirek
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Santa Fótöl nyugatra (Ism.)
9.30 Éjszakai stúdió (Ism.) 10.30 Trapéz (ism.) 12.15 Schilling - magazin 13.00 Hirek / Konfliktusok 13.35 Doogie Howser
(sorozat) 14.00 Waltonák (sorozat) 14.45 Euroturizmus 15.05 Fraggles (sorozat) 15.30 An-tan-tónusz 15.50 Aranyeső (sorozat) 16.15 Villámhárító 16.30 Négy a nyerő 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 21.25 Jog a gyilkolásra
(amerikai film) 22.55 A gorilla (sorozat)
0.10 Hírek
0.15 A modell és a zsaru
(ism.)
OSZTRÁK 2
16.30 Alois Musii-portrá
17.30 Hársfa utca
(sorozat)
18.00 Ali (sorozat)
18.30 Játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Falkenau
(sorozat)
21.00 Újdonságok a moziban
21.15 Iránytű
22.00 Hiradó
22.25 Monty Python (sor)
23.00 Steve Reich
23.50 Medea (olasz film)
A hétvége sportja Filmvetítés
PRO 7
5.45 Lassie (ism.) 6.10 Flipper (ism.) 6.35 Mr. Belvedere (ism.) 7.00 Rajzfilmek (ism.) Alvin és a mókusok Tapsi Hapsi Flintstone család 8.25 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.50 Hármak társasága (ism.) 9.15 Remington Steele (ism.) 10.10 A kalózok hercege (ism.) 11.35 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.05 Roseanne (ism.) 12.35 Dokumentumfilm 12.55 Air Force (ism.) 13.45 A Nílus gyöngye (ism.) [flEIi] Remington Steele (amerikai sorozat) Tüz és láng ffiHil Mr. Belvedere (sorozat) Szerelemből Varázslatos Jeannie (sorozat) 17.15 Rajzfilmek
Wldget, a kis őr Tapsi Hapsi Flintstone család fTTKTil Hármak társasága (sorozat)
Éjszakai házirend 19.00 Kezdeti nehézségek
(sorozat) Az orr
finRTil Roseanne (sorozat)
Családi fotó 20.00 Hiradó
HiBH Beverly Hills-i kölykök
(amerikai film) 22.05 Beverly Hllls-I vámpír
(amerikai film) 23.40 Riporterek (ism.) 0.10 Mozgó kórház (ism.) 0.35 Hirek
0.45 Mancuso, FBI (ism.) 1.30 Hirek 1.40 Hamlkák (ism.) 3.00 Hirek
3.10 Kőkemény ötös (ism.) 4.00 Cadillac Man (ism.)
JUNIUS 21.
H
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal (ism.) 16.35 Iskolakerülők
Magyar film 93'' (ism.) 18.10 Itt éltem 18.30 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Az amatör 113''
Lengyel film (1979) 21.00 A polip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat - VI/3. (ism.) 22.00 Évforduló
SAT 1
10.25 Bonanza (ism.) 11.15 Kockáztassl (ism.) 11.45 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Bizonyosság 13.15 Trapper John (sorozat) Külőnszoba 14.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Finom barátok 14.40 Bonanza (sorozat)
Rómeó és Júlia 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Titkos ügynök 16.40 Kockáztassl 17.15 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék HŰÉI Szerepcsere
(német filmvígjáték) 22.00 Akut 22.50 Vita a tévéről 23.00 Újdonságok és történetek
23.45 Bosszúállók (ism.)
tette a honvéd emlékmű helyét is! E terv véleményünk szerint az egyik legjobb és sok tekintetben felhasználható pályaterv volt, melyet a szakértő zsűri is magasan, 250.000,- Ft-tal díjazott!
Teljesen légbőlkapott az Extra további magyarázata, mely szerint a honvédszobor „visszatelepítése az eddig elkészült terveket szinte teljesen használhatatlanná tenné, -milliós értékek mennének veszendőbe!
A beérkezett pályaművek egyike sem alkalmas, - véleményünk szerint - változtatás nélküli megvalósításra, így semmi sem megy „veszendőbe" -, ha a térre a honvéd emlékmű a város lakosságának kívánságára visszakerül!
A tér revitalizációjával kapcsolatban a
szakembereknek sok szempontot kell mérlegelni! - Jelenleg a zöldterület véleményünk szerint egyensúlyban van a 80-as években sokmilliós költséggel elkészült Viacolor burkolattal. - Túlzás lenne tehát a méregdrága térburkolatot felszedve ott, ahol a EL világháború végéig a piactér volt - szép, piros téglaburkolattal - most egyes pályázók, (vagy a Zalai Hírlapban Merkly-Belus úr egyébként minden másban helytálló) javaslata szerint, - „parkerdőt" vagy falusi vurstlit létesíteni! Szerencsére városunknak kiváló műszaki és pénzügyi szakemberei vannak, akik mérlegelni tudják, hogy mit lehet az egyes pályaművekből megvalósítani - (gondolunk arra, hogy talán túlzás lenne még a földalatti parkoló
5.40 Falutévé -törvénytippel, agrometeorológiával, falusporttal 6.00 A Reggel
Benne:
8.05 A Financial Times heti
üzleti híradója 8.30 Közjáték
A héten: Zászlók Hét szúra
8 35—
12.05 Napközi
Benne:
KTiTi] Walt Disney bemutatja
(ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Többet ésszel, mint ábécével Wildside
Amerikai filmsorozat VI/5. rész: Buffalo ki Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Az ösmacik üzenete 10.45 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Jrafflcjam" 16.35 Képújság 16.45 Bűvös hatos - Játék 17.00 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat 17.30 Dimenzió 18.10 Pénzvilág 18.20 Napközi 18.40 Jó éjszakát kiván a Disney l
Plútó csomagot kap 18.50 .Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek nSTiTil Miami Vice
Amerikai krimisorozat Szabad vers 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.35 Balaton Fesztivál 21.00 Balaton Fesztivál
Válogatás sikeres műsorokból: Három irodalmi klip (ism.) Lujza
Dokumentumfilm FE1RT] Európa Nostra 23.00 Balaton Fesztivál
Válogatás sikeres műsorokból: Kemény János báró filmjei (ism.) 24.00 Hiradó 0.05 Közjáték (ism.) 0.10 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Repül az idő
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Szoknyás zsaru
Francia krimi 101'' 19.50 Ellopták Jupiter fenekét - Francia krimi 97'' 21.30 Az Ipcress-dosszlé
Angol krimi 103'' 23.15 A bérgyilkos
Amerikai akciófilm 93''
6.00-
9.00 Napkelte
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
17.05 Műsorismertetés 17.10 Hiradó - időjárás 17.16 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat Kacsák télen 17.25 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat Lánggal ég, de mégsem éget 17.50 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 310-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Hatoslottó-sorsolás 18.40 Telesport 19.00 Korkép
Magyarország jelen időben
„Magyarországról jövök'''' kamerával IEEE Frici, a vállalkozó szellem
Mai mese 30 részben 6. rész
A főbb szerepekben: Borbiczki Ferenc, Körmendi János, Sinkovits Imre, Götz Anna, Kubik Anna, Bakó Márta, Lengyel Erzsi
(Ismétlés: szombat, TV2 8.35) fliliE Kojak
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat Halálos játszma 48'' Kojak - Telly Savalas (Koncz Gábor). McNeil -Dan Frazer(Pathó István), Crocker - Kevin Dobson (Rosta Sándor), Stavros-Demosthenes (Vajda László) 20.58 Műsorajánlat 21.00 Létkérdések
Televíziós vitaest 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás
Haussmann körút 102. Angol tévéfilm 74'' Proust - Alán Bates (Vogt Károly), Céleste-Janet McTeer (Murányi Tünde), Massis - Paul Rhys (Zalán János), Odilon - Jonathan Coy (Mester László), dr. Bize -Philip McGough(Dob-ránszky Zoltán)

EDD
14.30 óra: OLLÓVÁGTA (papírállatok készítése) az Attila utcai volt bölcsödé udvarán Mozi: 16 óra: Bambi
18, 20 óra: A kéz, amely a bölcsőt ringatja
Kanizsai
msor
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Kránlka 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc irodalomkedvelőknek 12.00 Déli Krónika 12.30 Kinyer ma? 12.40 Falurádió (Ism.) 12.50 Külpolitikai ügyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Mozart: Esz-dúr divertimento 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Bizet: Carmen - részletek
14.55 Versarchivum 15.05 Ballada
Holdosi József hangjátéka
15.47 Itzhak Perlman Paga-nlnl-caprlce-okat hegedül
16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Ilyennek láttam a XX.
századot 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó é|szakát, gyerekek I 19.40 összeállította: Odza
György 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Legenda Veres Péterről
22.00 Késő esti Krónika 22.30 „Ember s polgár legyek" 23.05 A Rádió lemezalbuma
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Europódium 8.50 Helykereső - Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Az én slágerlistám Mai vendég: Gálvölgyi János 12.00 Nóta-só 13.00 Hirpercek 13.10 Primáspódlum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 „Mindenki másképp
csinálja" 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Rockaxprassz
Km.: A Jethro Tull együttes, John Mayall és Jan Hammer 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kamasz-panasz 17.32 Suli-só 18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Varázsgömb 19.50 Előzetes a II. Egri
Táncdalfesztiválról 20.20 Boldog születésnapot I 21.00 Hirpercek 21.10 Zeneközeiben a hallgató
22.30 Férfiháztartás 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt. Jazzshow
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Nóták
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Emberi dolgok Egy élet...-11/1. Korányi Tamás műsora 11.05 Zenekari muzsika 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.52 Karai József kórusműveiből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Aul Deutsch gesagt -
XXVI/25. 14.20 A kiskirályok - II/2. 15.22 Mendelssohn:III.(Skót)
szimfónia 16.00 Hirak. Időjárás 16.05 Matematikus a zongora mellett
16.35 Philip Jones rézfúvós
együttese játszik 17.00 Irodalmi Újság (Ism.) 17.50 A Zene-szó elmúlt egy
esztendejéről 18.00 Hirek. Időjárás
18.04 Puccini: Tosca 20.00 Hírek, időjárás
20.05 Kapcsoljuk a budavári Mátyás-templomot
21.05 Szimfonikus miniatűrök 21.20 Teleobjektív 21.35 Bécsi kamarazene 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Zenekari muzsika 23.07 „A hitemet megtartottam"
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
3 SAT
14.40 Vigyázat, zanel 16.20 Mona Lisa - magazin 17.00 Minihirek 17.10 Slágerek 18.00 Képak Németországból 19.00 Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Mozimagazin 20.00 Izrael
(sorozat) 20.50 Sport - kosárlabda EB 23.00 Az ördög gyermekei
(amerikai film) 0.20 Hirek 0.45 Tallózás
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Derrick
(német bűnügyi film) 21.05 Sport plusz 21.25 Az SZK kormánya tájékoztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Randőrmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Látomások
SZTV-2 18.40 Vásárlók klubja 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 AWorldnetbemutatja... 20.35 La linea 20.40 Polaritások - magazin 21.30 Kelleman: Anatol városa (tévéjáték) 22.55 Események 23.20 Wimbledon, 1993 Összefoglaló
RTL
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-
gelt, Németországi
9.00 A Főnők
(sorozat)
A gyanú árnyékában
10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 Hammer
(amerikai sorozat)
A kedvenc modell
13.00 Wimbledon ''93
19.10 Robbanékony - maga-
zin
19.40 Jó idők, rossz Idők
(német sorozat)
20.15 Hegylakó
(amerikai sorozat)
Az erdő démona
21.15 Krimimagazin
22.15 Robbanékony - vita
23.15 L. A. Law
(amerikai sorozat)
Ötmillió dollár
0.10 Tőrvény és rend
(amerikai sorozat)
Erőpróba
1.10 Homályos zóna
(sorozat)
Révület
1.45 A család ráma
(sorozat)
Cory, a hős
2.10 A Főnök (ism.)
3.10 Beszélgetés (ism.)
4.00 Robbanékony (ism.)
4.25 Tőrvény és rend (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
A külföldi televíziós társa-
ságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják
RTL 2
6.10 Ralzfilmek 15.40 Mesék a nagyvilágból
(sorozat) A szív
16.05 Hegyi mentők (sor.)
Gyilkosság rendelésre 17.00 Hirek
17.05 Lobo seriff (sorozat)
Macho kerestetik 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Egyedül 1. 19.00 Hirak
19.05 Dr. Wostphall főorvos
(amerikai sorozat) Egyedül 2. 19.30 Móka, kacagás (sorozat) A barátnő 20.00 Hírek
20.15 Jogi tévadés (film) 21.55 A Vér-sziget titka
(film)
23.25 Éjszakai vadász
(sorozat)
A zombi bosszúja 0.15 Jogi tévedés (ism.) 1.55 A Vér-sziget ütka (ism.) 3.15 Éjszakai vadász (ism.)
14.05 Jeeves és Wooster
(ism.)
15.05 Szoba kilátással (ism.)
16.15 Nők magazinja (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Beszélgetés
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Hiradó
20.15 Socrat Service (sor.)
21.15 Magazin
22.10 Média-magazin
TV 5
6.00 Telereggel / Riportok
10.00 Filmek Afrikából
12.00 Varietémüsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Játékfilm
16.30 Pokoli mulatság
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske
18.00 Kvizmüsor
19.00 Vidám nyalvi játék
20.00 Magazinok
21.30 Rendkívüli tudósító
23.00 Kulturális magazin
1.00 Erzsébet klrályné-ver-
seny
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista
2.00 Mari|ne
3.00 Éjszakai videók
\ SUPER
13.00 Napirend
13.30 Vldaodlvat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Videogenarátor
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Danla (sorozat)
20.00 Helyszín
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Napirand
21.30 Média-televízió
22.00 Hirak
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Nyár a nagypapával
(film)
építése, amit a fővárosban sem sietnek megvalósítani, vagy pl. a Rozgonyi utcából az autóbusz-pályaudvarig vezető utat megszüntetni, amikor arra a F(5 út tehermentesítése szempontjából égetően szükség van)
Reméljük azt is, hogy pénzügyileg sem lesz akadálya a visszahelyezésnek, amikor a szobor alapjai is megvannak (a fű kiszáradt a 20 cm mélyen meghagyott alapbeton felett), és Zala megyében már az utolsó falvakban is visszaállították a pártállam által eltávolított vagy megrongált hősi emlékműveket! - Hisszük, hogy a város lakossága társadalmi munkában is szívesen segítene a visszahelyezésben!
(Ha egy „pályadíjból" talán nem egészen, de a városunkban már többízben is
meghirdetett tervpályázatok költségéből biztosan kikerülne a honvéd emlékmű visszahelyezésének az ára!)
Nagykanizsa, 1993. június 10.
Szűcs Rózsa Nagykanizsa, Ady E. u. 14/C.
Berkes József Nagykanizsa, Ady E. u. 14/D.
Klapper Lászlóné Nagykanizsa, Csengery u. 18/A.
Faragó József Nagykanizsa, Ady E. u. 3.
Szalai Károly Nagykanizsa, Ady E. u. 14/A.
£L KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Stúdió Mozi:1630, 19JÖ óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 19 óra:
Egy meg egy az bárom Maiibu varázsa SZÍV-TV magazin
JÚNIUS 22.

16.00 Gyerekek sport]a 16.30 Lovaglás 17.00 Sport a nagyvilágból 18.00 Egzotikus sportok 18.30 Különleges sportok 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 19.55 Hirek
20.00 Sport a nagyvilágból 21.55 Hirek 22.05 Talkshow 22.55 Hirek 23.00 OkSIvívás
EUR0SP0RT
9.00 Tenisz 13.00 Labdarúgás 15.00 Kosárlabda EB 18.00 Gólok
19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Tenisz 22.00 Biliárd 23.00 Kosárlabda 0.30 Labdarúgás
1 PLUS
15.00 Hirek
nann Gyere, légy a feleségem! (film) 16.25 Vasutak 16.45 Nyomkeresők 17.15 Dlszkóvilág 18.00 Jog a szerelemre
(sorozat) 1d.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Hiradó 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Beszélgetés 21.15 A tettes nyomában 22.55 Zenei szalon
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Pan-Optlkum (ism.) 10.30 Egy kis csalás (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 DoogieHowser
(sorozat) 14.00 Waltonék (sorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heathcllff és Rlffraff 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Az álomkö (sorozat) 16.15 Környezetvédelem 16.30 Játék 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Természetfilm 21.20 Juhnke & Co. (film) 21.45 A második otthon (sor.) 23.50 Karrier
(angol film) 1.40 Hirek 1.45 1000 mestermű
OSZTRÁK 2
16.45 Az emberi test 17.30 Tájékozódás 18.00 Imádkozzál és dolgozzál I (sorozat) 18.30 Igen vagy nem - játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Játék
21.15 Külföldi tudósítások 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána A fekete szűz
(film)
PRO 7
6.05 Lassle(ism ) 6.30 Flipper (ism.) 6.55 Mr. Belvedere (ism.) 7.20 Rajzfilmek (ism.) Widget, a kis őr Tapsi Hapsi Flintstone család 8.40 Varázslatos Jeannie (ism.)
9.05 Hármak társasága (ism.) 9.30 Remlngton Steele (ism.) 10.15 Nagy osztás Laredó-
ban (film) 12.05 Kezdeti nehézségek (ism.)
12.35 Roseanne (ism.) 13.05 Matlock (ism.) 14.00 Végállomás a hárem ílülil Remlngton Steele (sor.)
A nemesség lemond ÍTlJil Mr. Belvedere (sor.)
Vízbe esve irtiü Varázslatos Jeannie (sorozat)
Milyen öreg a szellem? 17.15 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család FEKÜI Hármak társasága (sor.)
Tökéletes helyettes 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat)
Borzasztó igazság nnHil Roseanne (sorozat)
Mindig a férfiak 20.00 Hiradó
HiWEl Gyilkosságra jelölve
(amerikai krimi) 22.05 Hlghwayman (am. sor.)
Árulók 23.00 Red Force 2.
(hongkongi akciófilm) 0.35 Hirek 0.45 Kőkemény ötös (sorozat) A félelem órái 1.35 Hírek
1.45 Beveriy Hllls-I vámpír
(ism.) 3.15 Hirek
3.25 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Tegnap, ma, holnap
Olasz filmvígjáték (ism.) 18.10 Ecserl lakodalmas 18.25 Maja, a méhecske 18.45 Hirek
reiilil Tolnay Klári arcai Beszterce ostroma Magyar film FF (1948)102'' 20.45 Karda Beáta-show 21.00 Kordokumentum Családi tűzfészek 22.50 Évforduló
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztass I (ism.) 11.50 Szerencsekerék (Ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) A nászút vége 13.20 Trapper John (sorozat)
Túszdráma mn? Szomszédok
(ausztrál sorozat) Szemrehányás 14.45 Bonanza (sorozat) Eljön majd a nap 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Puzzle 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Mentők 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Erotikus show 0.10 Ma legjobb férfi? (ism.) 1.05 A bosszúállók (ism.)
''''wm^marn, mmmmm,

Tiszteit
/
Polgármester Ur!
A bolsevista rendszer a 20-as honvéd ezred és népfölkelők emlékművét meggyalázta azzal, hogy a főtérről a liget eldugott sarkába helyezte!
Abban reménykedtünk, hogy a rendszerváltozás után az emlékmű - hasonlóan más helységekhez - visszakerül eredeti helyére! (Reményünket arra is alapozhattuk, hogy városunkban az elmúlt rendszerben megváltoztatott összes utcanevet is következetesen visszaállították eredeti nevére!) Azt a döntést, hogy a szobor továbbra is a ligetben marad, árulásnak tartjuk és
szembehelyezkedést a nép akaratával. Akik ezt megszavazták, nincsenek tisztában azzal, kik voltak a 20-as honvédek és népfölkelők, apáink és nagyapáink, akik vérüket ontották hazánkért a csatamezőkön! A hibás döntéshez hozzájárult a Kanizsa és Vidéke Extra „reklámújság" is, amikor május 20-i számában valóságnak meg nem felelő állításokkal - milliós értékeknek veszendőbe menésével - vezette félre olvasóit!
Kérjük polgármester urat, hasson oda, hogy az emlékmű a város lakosságának kívánsága szerint mielőbb visszakerülhessen az eredeti helyére!
Nagykanizsa, 1993. június 9.
Szaiai Károly Nagykanizsa, Ady E. u. 14/A.
5.40 Falutévé - adótlppel 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 Benne:
kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 8 35—
1245 Napkőzi
Telefon: 153-1204 Benne: 9.00 Talmi és Tódl
Angol filmsorozat gyerekeknek - X/3. 10.00 Friderikusz-sliow(ism.) 11.20 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg Haiil Csodálatos a világ
Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat A rázkódó főid 16.35 Képújság 16.45 Clmbória 17.00 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat fHKTO Mákvlrágok
Szenvedélyekről - szenvedélymentesen 18.10 Pénzvilág 18.20 Napkőzi 18.40 Mesék Mátyás királyról
Magyar rajzfilmsorozat Mátyás szolgái Jómadarak Magyar rajzfilmsorozat Zene-bona 19.00 Szerencsekerék 19.30 „Veletek vagyok mindennap..." 19.45 Jelképtár - A kék 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 Balaton Fesztivál EfiHa Boccaccio 70
Olasz-francia film (1961) III/2. rész: Dr. Antonlo megkísértése Anita - Anita Ekberg (Hernádi Judit), dr. An-tonio - Peppino De Fi-lippo (Gera Zoltán) 21.55 Szószóló
Emberi jogi figyelő Hontalanok hotelje Angol-francia film 109'' (1986) (ism.) 0.05 Híradó 0.10 Közjáték (ism.) 0.15 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Biztonsági rendszer - Fr. rajzfilm 24'' 18.00 A nagy szám
Amerikai vígjáték 106'' 19.50 Hóbortos hétvége
Amerikai vígjáték 95'' 21.30 Spencer magándetektív Amerikai kalandfilm 95'' 23.10 Keleti kényelem Amerikai dráma 101''
6.00-
9.00 Napkelte Blilil A mindentudó orr
Kanadai film 47'' 10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
16.05 Műsorismertetés 16.10 Korforduló 17.00 Hiradó - Időjárás HMiEl Civil kurázsi 17.30 Csipegető-gyerekhírek
17.39 Plf és Herkules Francia rajzfilmsorozat Az Északi-sark örömei
17.50 Elektor kalandor 18.00 Híradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Zöldpont - A szabadidősportok magazinja [EliEi A boldog család
NSZK tévéfilmsorozat A csapda 55'' Maria - Maria Schell (Földi Teri), Flórian -Siegfried Rauch (Végvári Tamás), Katja - Maria Furtwangier (Jani Ildikó), Tami - Susanna Wel-lenbrink (Vadász Bea) 20.05 Stúdió''93 20.55 Játék határok nélkül-
előzetes 21.05 Felkínálom
Baja:(79) 321-455,Debrecen: (52) 316-671, Eger: (36) 312-604, Érd: (23) 345-824, Győr: (96) 349-079, Hatvan: (38) 342-395, Kaposvár: (82) 377-204, Kecskemét: (76) 346-380, Miskolc: (46) 355-888, Nyíregyháza: (42) 314433, Ózd: (47) 311-836, Pécs: (72) 325-260, (72) 317-327, Salgótarján: (32) 311-740, Szeged: (62) 310-161, Székesfehérvár: (22) 311-537, Szombathely: (94) 311-106, Tatabánya: (34) 310-717, Zalaegerszeg: (92) 316-164 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Arcok - Emlékek a vészkorszakból
_ Dokumentumfilm
BilEI Művészek a leukémiás gyermekekért Gálaest -1. rész
_ SZÍV TV -
19.00 Műsorajánlat 19.10 Príma torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Ugye - Könnyűzene
20.40 Sziv TV-shop
20.50 A szerelem nem szégyen - Magyar film FF 22.10 Egészségmagazin 22.35 Sziv TV-shop 22.45 Mindennapi jóga
ÚJ helyen: SooterS foto, Nk., Fő u. 9.
s
ZERDA
Mozi: 16 óra: Bambi
18, 20 óra: A kéz, amely a bölcsöt ringatja Stúdió Mozi: 16.30, 19.30 óra: Egy meg egy az három 20.15 óra: Malibu varázsa
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Rigórádió
Vásárba hívogató 11.35 Galeri - XII/8.
Grendel Lajos regénye folytatásokban 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Filmzene Ennio Morri-cone szerzeményeiből 13.30 A református egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Francia kamarazene 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Házimuzsika 17.05 Hir-vldék 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekekI 19.40 Összeállította: Odze
György 20.05 Népzenei emlékeim Béres János sorozata 20.30 Határok nélkül 21.05 Világstúdió 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Teritéken
Vita a kultúráról 23.05 Archívumok mélyéről
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Ezt hallgattuk anno...
Melódialeltár 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Szív küldi... 12.00 Nóták 13.00 Hírpercek 13.10 Derűre is derű 13.35 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Pihenőidő Zenés délután
benne:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Rockújság 19.55 Közvetítés az FTC-Haladás labdarúgó Magyar Kupa döntő második mérkőzéséről 21.00 Hírpercek 21.10 Klasszikus operettekből
22.00 Hollywood énekes
sztárja: Lena Morne 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Süketszoba
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Csárdásmuzsika
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Emberi dolgok Egy élet...-II/2. Korányi Tamás műsora 11.05 Operaslágerek 11.40 Népdalkórusok, hang-
szerkettösök 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.05 Barokk muzsika 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 En Francais - XIII/2. 14.20 Hamuiz száll a levegőben
14.55 Francia szerzők fúvósmüveiből 15.22 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Évfordulók nyomában
16.35 A kórusirodalom mes-
termüveiből 17.00 Metronóm 17.50 Most olvastam 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai
19.35 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót
közben:
20.40 Hirek. Időjárás 20.45 Halhatatlan magyar vers
22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Három szólamban 23.00 Világhangköltészeti Revue
23.30 Don Cherry felvételeiből 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Századunk zenéjéből
3 SAT
13.45 Utazási magazin 14.45 Ingeborg Bachmann-d"i
17.00 Minihirek
17.10 Black Beauty kalandjai
(sorozat) 17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat) 18.00 Képek Svájcból 19.00 Hirek / 3 SAT stúdió 19.30 Politikai magazin 20.00 Az Öreg (krimisorozat) 21.00 Sport - kosárlabda EB 23.00 Salem végzete (horror) 0.35 Hirek
SZLOVÁK
SZTV-1 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A felfedezések világa (am. dok.-film-sorozat) 20.55 Stílus, 1993 - magazin 21.05 Helyesen értelmezett intelem - az elbeszélés tévéváltozata 21.35 Könyvmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.45 Válogatás a tévé archívumából
SZTV-2 18.35 Biográfiák 19.05 Tévégaléria 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 La linea 20.10 Lincoln
(amerikai tévéfilmsor.) 21.05 Szlovákok Ausztráléban 21.45 Szlovák dalénekesek 22.05 Vállalkozók magazinja 22.35 Események 23.00 Wimbledon, 1993
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németországi 9.00 A Főnök
(sorozat) Hurrikán 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 Hammer
(amerikai sorozat) Életre szóló kötelék 13.00 Wimbledon ''93 19.10 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Kojak
(amerikai krimisorozat) Viszonyok 22.15 Tévétükör - magazin 23.15 Sokkoló
(amerikai horror) 1.10 Homályos zóna (sorozat) Három majom 1.45 A család réme (sorozat)
A baj nem jár egyedül 2.10 A Fönök (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 4.00 Robbanékony (ism.) 4.25 Hegylakó (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)
A Magyar Rádió telefonszáma: 138-8388 A Magyar Televízió központi telefonszáma: 153-3200
A TV1 miisorügyeletének telefonszáma: 131-9799
A TV2 üzenetrögzítőjének telefonszáma: 112-6020
RTL2
6.10 Rajzfilmek 15.40 Mesék a nagyvilágból (sorozat) Varázs-zsák 16.05 Hegyi mentők (sor.)
Szent föld 17.00 Hirek
17.05 Lobo seriff (sorozat)
Titkos megbízás 18.00 Hírek 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Ez szerelem? 1. 19.00 Hírek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) Ez szerelem? 2. 19.30 Móka, kacagás (sor.)
Kétbalkezes 20.00 Hírek
20.15 Főbb híreink (sorozat) 21.05 Pankráció 22.10 Savanyú szőlő
(film)
23.40 Éjszakai vadász (sor.)
Idegenek az űrből 0.40 Főbb híreink (ism.) 1.30 Pankráció (ism.) 2.30 Savanyú szőlő (ism.)
14.15 Beszélgetés (ism.)
15.05 Secret Service (ism.)
16.15 Beszélgetés
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Rlm és vldeo - magazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Hiradó
20.15 Az ügyvédnő és a zsaru (filmsorozat)
21.10 Vállalkozók
22.00 Hirek
22.05 Testközelben (sorozat)
TV 5
6.00 Telereggel 9.00 Belga magazin 10.00 Iskola és tudomány 11.00 Európai körkép 12.00 Varietémüsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 16.30 Pokoli mulatság 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Színházi közvetítés 23.30 Le az álarccal I
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 2.00 Marljne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Eco-rekord 14.00 Helyszín 14.30 Videogenerátor 16.30 Élővldeoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Richárd Diamond
(sorozat) 20.00 Dokumentumfilm 21.00 Napirend 21.30 Üzleti hét 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Gyilkos érzés (film)

KANIZSAI KRÓNIKA
A Magyar TV hírt adott arról, hogy május utolsó vasárnapján országszerte újból megtartották a hősök ünnepét.
Kanizsai vonatkozásban sajnos csak Kiskanizsa figyelt oda. Ott -a Sarlós Boldogasszony templomban volt egy kis megemlékezés a nagymisén, amikor két cserkész állt díszőrséget a ket világháború hősi halottai nevét tartalmazó márvány táblánál.
Emlékeimben az szerepel még, amikor a temetőben - a hősök sírjai mellett - tartottak ünnepséget sok-sok diák és felnőtt jelenlétében. Egy ilyen alkalommal az NVTE futball istája, később magas vasúti rangot elért és Kanizsáról elkerült Juhász mondott verset.
Nekem pedig most Tarnavölgyi Fiák András idevágó verssorai jutnak eszembe:
„Ma legyen minden, minden a tiétek, ami kedves, drága, szép.
Ti bús szíveinkben éltek, míg itt vállunkra nehezül a lét.
Nektek ragyogjon csak a napsugara, s az égbolt tiszta kéklő tengere.
Dalos madár az erdők vadonába neveteket dalolja bele."
Hősök voltak a 20-as népfölkelők is, akikriek szobra van Kanizsán. Ez a szobor a hatalmi erők és a politikai akarat miatt vándorolt és még mindig nem került vissza az eredeti helyére! A jelenleg a sétakertben levő szobrot több politikai szervezet közös nyilatkozata és - véleményem szerint - a kanizsai lakosság többsége viszont ott szeretné látni újból, ahol volt! Az Erzsébet téren! Sajnos az önkormányzati testület kevés többséggel elutasította a nép akaratát. Ezcrt a pécsi rádió közlése szerint valószínűleg aláírásgyűjtés lesz, amit bölcs dolog lett volna elkerülni.
Kanizsa történelméhez az is hozzátartozik, hogy ennél az Erzsébet téren állt szobornál mondott egykor beszédet Rákosi Mátyás, aki állítólag rosszalta, hogy azon a helyen áll a szobor. Fel lehet tenni a kérdést: A kanizsai honatyák Rákosinak fogadnak-e szót, vagy a népnek, amely megválasztotta őket, csupán azért, hogy az ő akaratukat képviseljék?
Szegedi János
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
KANIZSA TV 8 óra: SZÍV-TV magazin (ism.)
18 óra: SZÍV-TV magazin
19 óra: Heti magazinműsor, utána SZÍV-TV
JUNIUS 23.
Sz
13.45 DSF-tréning
14.00 Sport a nagyvilágból
15.00 Egzotikus sportok
15.30 Különleges sportok
16.00 Vízisí
16.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 Siker négy keréken
18.55 Hírek
19.00 Hopp vagy kopp - játék
19.30 DSF-stútfió
20.00 Sport a nagyvilágból
21.55 Hírek / Talkshow
23.00 Küzdősportok magazinja
EUROSPORT
10.00 Tenisz 12.00 Gólok - magazin 13.00 Labdarúgás 15.00 Kosárlabda 17.30 Olimpia-magazin 18.00 Triatlon 18.30 Eurosport-hírek 19.00 Kosárlabda 20.30 Forma-1 22.00 Kickboksz
1 PLUS
15.03 Cápabár (sorozat) 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Szóváltás 16.30 Waiter Benjámin 17.15 Rick Price 18.00 Jog a szerelemre
(sorozat) 18.30 Rajzfilm 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Kultúra 20.00 Híradó 20.15 Dániel Buren 21.00 Beszélgetés 21.15 Lézerember (film) 22.45 Talkshow / Hirek
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Imádkozzál és
dolgozzál I (ism.) 9.30 Természetfilm 10.15 Tudományos magazin 10.30 Film
12.10 Külföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Doogie Howser
(sorozat) 14.00 Waltonék (sorozat) 14.45 Meier család (sorozat) 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték 15.50 Aranyeső (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Díng-dong 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Matterhorn (német film) 21.45 Oldalpillantások 21.55 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) EHEE Ok nélkül lázadó (film)
OSZTRÁK 2
17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Imádkozzál és dolgozzál I (sorozat) 18.30 Hihetetlen 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Talkshow 22.00 Híradó 22.35 Beszélgetés 23.35 Ingeborg Bachmann-dij
0.05 Jazz
PRO 7
5.45 Lassie (sorozat) 6.10 Flipper (sorozat) 6.35 Mr. Belvedere (ism.) 7.00 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 8.25 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.50 Hármak társasága (ism.) 9.15 Remington Steele (ism.) 10.10 A Brooklyn hídon túl
(amerikai filmvígjáték) 12.00 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.30 Roseanne (ism.) 13.00 „Colt" a biztonság kedvéért (am. sorozat) Pisztolyok 13.55 Gyilkosságra jelölve (ism.)
tEKTil Remington Steele (amerikai sorozat) Ir puzzle nsrail Mr. Belvedere (sor.)
Kis éji zene ím? Varázslatos Jeannie
(sorozat) 17.15 Rajzfilmek Állatsuli Tapsi Hapsi Flintstone család íTHETil Hármak társasága (amerikai sorozat) Nagyságok 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) Ben és a nök 19.30 Roseanne (sorozat) A legszebb ajándék 20.00 Híradó 20.15 Matlock
(amerikai krimi) A titok 22.05 Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Ki nevet a végén? EEKE1 A vasharcos legendája (amerikai film) 0.20 Hirek
0.30 Hlghwayman (ism.) 1.20 Hírek
16.10 Diploma előtt
Amerikai film (ism.) 17.55 Életünket és vérünket a győzelemért, avagy a sport története - 6. 18.20 Méhészkedés 18.30 Mesesarok 18.45 Hirek
íEIiül Kórház a város szélén
Csehszlovák tévéfilmsorozat — XX/12. rész 19.50 Galambos Tamás műtermében Mimw Szép magyar komédia Magyar film (1970) 85''
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztassl (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Púderdoboz 13.20 Trapper John (sorozat) Évforduló 14.15 Szomszédok (ausztrál sorozat) Új kapcsolatok mtl? Bonanza (sorozat)
Bosszú Billy Morganért 15.45 A bosszúállók
(amerikai sorozat) Dél
16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek 18.50 Sport 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Búcsújárás
(színházi közvetítés) 21.55 Beszélgetés 23.30 A profik (angol sorozat)
Piszkos üzletek 0.30 A bosszúállók (ism.) 1.30 Akut (ism.)
Akkor hát véget is ért az Ünnepi Könyvhét. Véget ért úgy, hogy nem is volt. Legalább is Nagykanizsán - de talán az egész országban ez a tapasztalat - az ünnep nem érződött. Hiányoztak az Erzsébet térről a könyvsátrak, a falakról a plakátok, a pulpitusok mögül az írók.
A Deák Könyvesház ajtaján kis, kézzel írt kartontábla hirdette, hogy ezen a héten a könyvet illik ünnepelni. De hát ki ünnepeljen? Az olvasó? Az író? A könyvszakma? Az állami támogatás megszűnt, a privatizáció elhúzódik.
A Könyvesház ifjú dolgozói panaszolták, hogy gyér a forgalom. Hogy nem pakoltak ki az utcákra, terekre? Befuccsolt vállalkozás volt a tavalyi ilyen irányú tevékenységük. így hát az idén maradtak bolton belül. Pedig a kínálat bőséges. A cseh irodalom
jeleseitől kezdve a határainkon túl élő magyar írók művein keresztül sok fontos, értékes, de üzleti sikerre aligha számot tartó könyvet vehet kezébe az olvasó. Drágán. A 361 Ft-os átlagár a kiadók és terjesztők szerint olcsó, a vásárlók szerint magas összeg. Legtöbb
könyv papírkötésben, gyenge minőségben árválkodik a polcokon.
Eltűnőben van az utcai árusok Kánaánja is. Elmondásuk szerint olyan ritka a vásárló, mint a fehér holló, s a címlapokról villódzó keblek meg a címekben beígért csodálatos szerelem sem elég vonzó ma már. Ha naponta szembesülnek az emberek a kultúrát vagy kenyeret dilemmájával, akkor az előző csak vesztes lehet. Sajnos az Ünnepi Könyvhéten is. B. E.
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: ■ililil Földevök
Angol ismeretterjesztő film (ism.) 10.00 A nagykövet férje
Francia kalandfilmsorozat - XIII/5. rész (ism.) 11.00 Játék mn? Baba-ház 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Verkli - Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 16.35 Képújság 16.45 Parnasszus 17.00 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat 17.30 Most 18.00 Hol-mi? 18.15 Pénzvilág 18.25 Napközi 18.45 Jó éjszakát kíván a Disney I Vidéki házikó 19.00 Tokió négy keréken
Riportdokumentumfilm 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.40 Balaton Fesztivál 20.55 És Isten... megteremtő a nöt (Et Dieu... créa la femme)
Francia film (1956) 87'' Juliette - Brigitte Bárdot (Tóth Ildikó), Eric -Curd Jürgens (Bács Ferenc), Michel - Jean-Louis Trintignant (Stohl András) 22.30 Vizöntö
New Age magazin 23.15 Mestersége: operatőr
Bornyi Gyula 23.55 Híradó 24.00 Közjáték (ism.)
0.05 BBC-hiradó
17.30 Babar: A két várúr Francia rajzfilm 24'' 18.00 Állati élet: Igapo, az ártéri erdő
Angol természetfilm 51'' 18.55 Uramisten I
Amerikai vígjáték 94'' 20.30 Ágyúgolyó-futam 2.
Amerikai vígjáték 104'' 22.15 Gyilkos bolygó
Amerikai sci-fi 105'' 0.05 Dalekok támadása a Föld ellen Angol sci-fi 80''
6.00-
9.00 Napkelte
15.20 Műsorismertetés [HEH Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A keskeny út 43'' (ism.) Kempfert - Günter Strack (Szabó Gyula), Jutta -Despina Pajanou (Tóth Enikő), Leo Busche -Siemen Riihaak (Kautz-ky Armand), Bebelné -Liesel Christ (Győry Ilona), Stutz - Buddy Elias (Velenczey István), Lie-bermanné - Hannelore Elsner (Borbás Gabi), Püspök - Hans Körte (Szabó Ottó) 16.10 Kérdezz I Felelek íliüTil Fekete Villám kalandjai Kanadai-francia filmsorozat
Az átvirrasztott éjszaka 17.00 Hiradó - Időjárás 17.06 Észbontó
Ismeretterjesztő magazin gyerekeknek 17.26 Denver, az utolsó dinoszaurusz - Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Denver és a bűvös kukoricaszár 17.50 Elektor kalandor 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Katonazenekari Fesztivál - A Magyar Szabadság Napja - Előzetes iliEEl FTC-Haladás
Labdarúgó Magyar Kupa döntő - 2. mérkőzés (Hosszabbítás lehetséges!)
20.55/
21.45 Hello, világi
Utazási magazin
21.35/
22.25 Gondolkodó - A TV2
tudományos folyóirata
22.00/
22.50 Esti egyenleg 22.20/
23.10 Időjárás 22.25/
23.15 Napzárta előtt...
23.35 A bűnnek Is van határa
Francia tévéfilm (1990) 89''
Murdock, alias Fleming - Nick Mancuso (Végvári Tamás)
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat - Pop, rock 20.40 Sziv TV-shop 20.50 Kurír-est
Vendég: a Calcutta Trió 21.30 Egészségmagazin
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 93/310-461, Westei: 60/399-196
Hmm...
c
SÜTÖRTÖK
14-30 óra: Pálcikababa készítése az Attila utcai volt bölcsödé
udvarán Mozi: 16 óra: Bambi
18, 20 óra: A kéz, amely a bölcsőt ringatja
Kanizsai
msor
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Toti dal Monté opera-
felvételeiböl 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Gordonkamuzsika 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek
Zenekari muzsika 14.55 Versarchívum 15.05 Válogatott perceink
15.41 Éneklő ifjúság 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
A hét muzsikusa 17.05 A Rádiószínház dokumentumműhelyének műsora
Kolima, csodálatos táj...
17.51 Domenico Scarlatti: A-dúr szonáta
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Összeállította: Odze
György 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Névjegy - Selmeczi
György zeneszerző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Szentlván éjjelén a
csillagokról 23.05 Júniusban történt Válogatás Brahms, Grieg, Mendelssohn, Sztravinszkij és Wagner műveiből
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Nekünk találkozni kellett - Bilicsi Tivadar, Vámosi-Záray, Szabó-Beamter duó 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Találkozás Angyal Jánossal
12.00 Régi nóta, hires nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Zsebrádiószínház
M mint madár többek
közt. Tom Stoppard kis-hangjátéka 13.24 Kvizpróba 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kabarécsütörtök közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Észkerék 17.32 Gordiusz 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kapcsoljuk a Magyar Rádió Márványtermét 20.00 Szórakoztató biblia 20.30 Kortárs keresztény
könnyűzene 21.00 Hirpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Jazzlemez-újdonságok 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt - Éjszínház
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Cigánynóták
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Rádiószínház
Idegen városban (ism.)
10.49 Zenekari muzsika 11.40 Régi magyar muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Auf Deutsch gesagt
(ism.)
14.20 TMery Árpád: Freytagék 14.58 Zenekari muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Muzsikáról versben,
prózában 16.39 Begányi Ferenc énekel 17.00 Honi kultúránk
17.50 Népzenekutatók műhelyében
18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiói
19.05 Magyar képek 19.45 Madrigálok 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a martonvásári Brunswick-kas-télyt közben: 20.45-
21.05 Weöres Sándor versei 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Katedra 22.50 Napjaink zenéje
Hangverseny Rózsa Pál műveiből 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Éjszakai jazzklub
3 SAT
13.45 Utazási magazin 14.45 Ingeborg Bachmann-dij
17.00 Minihirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás
18.00 Sport
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Vita
20.00 Aí Öreg (krimisorozat) 21.00 Dokumentumfilm 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport/Hírek 22.25 Jane B. (francia film)
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Emil Lönnebergből
(svéd tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Gasztronómiai magazin
19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Az angyal elcsábítja az ördögöt
(cseh filmvígjáték) 21.45 Tévégaléria 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Televíziós vitaműsor
SZTV-2 18.45 Szlovákia, szlovákok,
kapcsolatok 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 La linea 20.10 MTV-slágerlista 21.10 Turisztikai magazin 21.35 Kulturális magazin 21.55 AWorldnetbemutatja... 22.25 A láthatatlan veszély (angol tévéfilmsorozat) 23.15 Wimbledon, 1993 0.05 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németországi 9.00 A Főnök (sorozat) Dora
10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 Hammer
(amerikai sorozat) Piros cipők 13.00 Wimbledon''93 19.10 Robbanékony - magazin
19.40 Jó Idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Életre szóló munka
(német sorozat) 20.45 Segítség, megbolondult a családom (sorozat) Óriások harca 21.10 S. O. S. hivás
(sorozat) 22.10 Akció USA
(amerikai akciófilm) 24.00 L. A. Law (sorozat) Kései esküvő 1.05 Homályos zóna (sorozat) A szerelem vak 1.40 A család réme (amerikai sorozat) Személyiség eladó 2.05 A Főnök (ism.) 3.05 Beszélgetés (ism.) 3.55 Robbanékony (ism.) 4.20 L. A. Law (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)
A külföldi televíziós társaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják
RTL2
6.10 Rajzfilmek 15.40 Mesék a nagyvilágból (sorozat) Különös vendég 16.05 Hegyi mentők (sor.)
Pánik 17.00 Hirek
17.05 Lobo serifi (sorozat)
Bakugrások 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Kettős élet 1. 19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) Kettős élet 2. 19.30 Móka, kacagás
(sorozat)
A kigyó és a róka 20.00 Hirek
20.15 Az ártatlanság érintése
(francia film) 22.00 Egyirányú utca (film) 23.45 Éjszakai vadász (sor.)
A vámpír 0.40 Az ártatlanság érintése (ism.)
2.20 Egyirányú utca (ism.) 4.00 Éjszakai vadász (ism.)
14.15 Fiatalok magazinja 15.10 Az ügyvédnő és a zsaru
(filmsorozat) 16.15 Film és videó- magazin 17.00 Hirek 17.15 Beszélgetés 18.05 Talkshow 19.00 Hirek 19.15 Interjú 19.30 Sport 19.45 Híradó 20.15 Vox-box- játék 21.15 Tévémagazin 22.00 Hirek 22.10 Sport 23.15 Szex-ábécé
TV 5
6.00 Telereggel 10.00 Természetfilmek 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Kulturális magazinok 16.30 Pokoli mulatság 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I 21.30 Az évszázad haladása 23.05 Vlva - svájci magazin 0.30 Erzsébet királyné-verseny
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Házibuli övezet 2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
l SUPER
13.00 Napirend
13.30 Utazási magazin
14.00 Média-televízió
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Sport
21.00 Napirend
21.30 Európa-film
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Jazz
Gyurik Irén:
Szabad-e jóllakni
Szabad-e jóllakni, kérdem az éhező mondatot -Nyakon döfött élet halálcsörtetése, a kukában vájkáló . fekete fejkendős agg-asszony neszezése,
elszégyellem magam, s a tíz deka májas véressé válva tekint vissza papírtálcámról, inni már nincs erőm, gyomromban összeráng
a piac, szabad-e jóllakni, rágja agyamat a gondolat, s távolról figyelem ahogy az agg-asszony bugyrába rejti a véressé vált májasomat.
Lukáts Antal:
A munkatársak
Az évek nesztelen suhannak és sok-sok tavaszt egyszer csak ősz követ. Vannak életünkben sokan, akik bennünket el is felejtenek. Csak a szülők és munkatársaink azok,
akik még élnek híven őrzik meg
Tóth Szilárd:
RADNC
Te lennél halála jámbor kopogtat az i S jössz v a bánatost, s léted mindé virág űzöd el a so Lát!
>| ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Kanizsai Stúdió Mozi 16.30, 20.00 óra: Casanova (FBK) KANIZSA TV 8 óra: SZÍV-TV magazin (ism.)
műsor 19 óra: IFI-Torony JÚNIUS 24. V-xiS
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréning
14.00 Sport a nagyvilágból
15.00 Siker négy keréken
16.00 Rodeó
16.30 Őrölt rekordok
17.00 Atlétika VB
18.00 Sport-show
18.55 Hirek
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdió
20.00 A hét sporteseményei
21.00 Jégkorong
22.05 Talkshow
23.00 Motorsport
EUROSPORT
11.00 Biliárd 13.00 Labdarúgás 15.00 Kosárlabda 17.30 Trtatlon 18.00 Kerékpár 18.30 Eurosport-hirek 19.00 Kosárlabda 21.00 Labdarúgás 23.00 Kosárlabda 0.30 Labdarúgás
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Imádkozzál és
dolgozzál I (ism.) 9.30 Országok és emberek 10.00 Ausztria-kép 10.30 Királykeringő (ism.) 12.15 Iránytű (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 DoogieHowser
(sorozat) 14.00 Waltonék (sorozat) 14.45 A nap cirkusza 15.05 TaoTao 15.30 An-tan-tánusz 15.50 Alfréd J. Kwak (sor.) 16.30 Heuréka I 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Álomhajó (sorozat) 21.20 A számok világa glTil Út nyugatra
(western) 23.40 Pummaro (olasz film) 1.15 Hirek
1 PLUS OSZTRÁK 2
14.45 Beszélgetés 17.10 Belize (sorozat)
15.03 Lassie kihívása 18.00 Imádkozzál és dolgoz-
16.15 Vasutak zál I (sorozat)
16.30 Jalak 18.30 Mada In Austria
17.15 Jégkirálynő (sorozat) 19.00 Tartományi élet
18.00 Jog a szerelemre (sor.) 19.30 Hiradó
18.30 Rajzfilm 20.00 Kulturális magazin
18.45 Fury (sorozat) 20.15 Belföldi tudósítások
19.10 Mase 21.00 Fllmújdonságok
19.15 Börze 21.30 Vigyázat, kultúrai
20.00 Híradó 22.00 Hirek
20.15 Természetfilm 22.30 Beszélgetés
21.00 Beszélgetés 23.15 ingeborg Bachmann-
21.15 Gyermekházasságok dij
22.40 Talkshow 23.45 Halló, Ausztria-halló,
0.10 Hirek Bécs
PRO 7
6.15 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 7.05 Mr. Belvedere (ism.) 7.30 Rajzfilmek (ism.) Állatsuli Tapsi Hapsi Flintstone család 8.55 Varázslatos Jeannie (ism.)
9.20 Hármak társasága (ism.) 9.50 Remlngton Steele (ism.) 10.45 Dakota-incidens
(amerikai western) 12.10 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.40 Roseanne (ism.) 13.10 Vegas (krimisorozat)
Bobby Howard 14.05 P. K. és a kölyök (film) CPüIil Remlngton Steele (amerikai sorozat) Fiatalkori bűnök H3HÍ1 Mr. Belvedere (sor.)
Viharjelzés Hitlil Varázslatos Jeannie (sorozat) Füllentések 17.15 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család tliüTil Hármak társasága (amerikai sorozat) Kinos percek 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) Videónap ifclKlil Roseanne (sorozat)
Szombati szórakozás 20.00 Hiradó Tüzjáró
(amerikai akciófilm) Fsz.: Chuck Norris 22.15 T. J. Hooker (am. sor.) Túszdráma a templomban
23.10 Kék katona
(amerikai western) 1.05 Hirek
1.15 Jaké és McCabe (ism.) 2.00 Hirak
2.10 A vasharcos legendája
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Beszterce ostroma
Magyar film FF (ism.) 17.55 A nagyeszű sűndisz-
nócska - 3. rész íTUil Nils Holgarsson 18.45 Hirek 19.00 A névtelen vár
Tévéfilmsorozat - VI/5. 20.00 Foglalkozása: filmrendező - Zolnay Pál Fotográfia 77'' Magyar film (1972) FF 21.20 Koncz Zsuzsa-show
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztass I (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Nagy lehetőség 13.20 Trapper John (sorozat)
Vezércikk 14.15 Szomszédok (ausztrál sorozat) Ml történt Desszel? 14.45 Bonanza (sorozat) Adam és Sue Ellen 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Szerelem 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 összeesküvők (am. sor.)
Halálsáv 21.20 Fantasztikus fenomé-nok
üHna A rettenthetetlen
(amerikai film) Fsz.: Dávid Niven 0.25 Számok könyve (krimi) 1.50 Bosszúállók (ism.)
g emlékünket.
JÓTIHOZ
él az, kinek a után is r szelleme i ablakok alatt? : vigasztalni t, a szomorút, iden megmaradt rágával
sok nyavalyát? látlak!
Igen, Te vagy. Te állsz némán az ablak előtt. Dideregve kopogsz, hogy beeresszelek megmelegedni a kivénhedt fák közt megbúvó hideg szél elől.
Báli Miklós:
ÜRES AJKAK
Ó nem
Ez a csók már nem a régi Reszketeg a jussát kéri Nem zsibbad el tőle lábom Nem jön Ámor, mért is várom? Ez a csók csak elfeledtet. Valamire figyelmeztet, Ómen
Czene Csaba:
Valós álom
Égbe szálló, majd aláhulló Drótfogú keselyűk Lecsapnak égd, eleven húsomra Csőrük mélyen belém vág
Később a porban fekszem
- Mivé biztosan leszek... Tegnapjaim körbejárnak
- Elhaladnak mellettem...
Majd a lázas, izzadt éjszaka után Nedves, súlyos ködre ébred a hajnal A felhúzott sötét redőnyök mögött Fénytelen, zavaros, vérágas szemek
Az ezredforduló fáradt ébredése ez A Kánaán méze már kininnel tele Száraz torkunk keserí nyálunk nyeli Már forró szurokká változott az édes anyatej
5.40 Falutévé - ipartippel
és kert-ész 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 Benne:
8.05 A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8 35-
12Í05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: KliTil Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat Élő pajzsunk (ism.) flilili) Frida
Norvég film gyerekeknek (ism.) 11.00 Játék
11.15 Új Reflektor Magazin 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Telesport 16.55 Képújság 17.00 Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat 17.30 Menedzser Magazin
Különkiadás 17.40 Havi mérleg
Itt tartunk. Tények és háttér 18.10 Pénzvilág 18.20 Napközi 18.40 Égből pottyant mesék Levente Péter, Döbren-tey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora A dudorászó nagymama (ism.) 19.00 Álljunk meg egy szóra I 19.10 Mozivilág 20.00 Hiradó 20.30 Balaton Fesztivál EHEEl Szomszédok Teieregény
(ism.: péntek, TV1 9.00) 21.15 Frlderikusz-show Garantáltan politikamentes talkshow (Ismétlés: július 6., TV1 9.00) 22.40 AKTuális
jE NBA kosárlabdadöntő 2. mérkőzés 24.00 Hiradó 0.05 Közjáték (ism.) 0.10 BBC-hiradó
17.30 Babar: Az aranybánya
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Nyaraló gyilkosok
Angol krimi 111'' 20.00 Végtelen éjszaka Amerikai krimi 95'' 21.40 Bármi áron
Amerikai vígjáték 111'' 23.35 Árnyzóna
Amerikai sci-fi 85'' 1.00 Érzéki kalandozások 3. Fr. erotikus magazin
6.00-
9.00 Napkelte - Reggeli információs magazin
14.45 Műsorismertetés 14.50 Kirakat
Benne:
Törődj magaddal I 15.30 Keresztények
Angol ismeretterjesztő filmsorozat-XII/11. Külmisszió (ism.) 16.25 Ötöd-ölö - Játék 16.40 Nyitott stúdió Maskarades 17.00 Híradó - Időjárás tfülü Prizma
Életmódmagazin Csámborgó 17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie az olimpián 17.50 Elektor kalandor 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó 18.23 Regionális magazin 18.53 Időjárás roiilil Pénzforgatók
Angol tévéfilmsorozat XIII/1. rész 50'' Max - William Armst-rong (Kaszás Attila), Leonard - John Bowe (Újréti László), Jimmy -DorianHealy (Lux Ádám), Declan - Douglas Hodge (Malcsiner Péter), Chas-Jason Isaacs (Rátóti Zoltán), Sirkka - Joanna Kanska (Bánsági Ildikó), Lee - Richárd Le Par-mentier (Reviczky Gábor), Michelle - Trevyn McDowell (Orosz Helga), Hannah - Anna Nygh (Tímár Éva), Wendy -Joanna Phillips-Lane (Császár Angéla), Hud-son-RolfSaxon(Kautz-ky Amiand) BUjg Öröklétet dalodnak
(ism.) 20.20 Követségben 21.05 Össztűz - Aktuális
közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg - Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Shakespeare: Szentivánéji álom 429'' Vígjáték két részben A Pécsi Nemzeti Színház előadása, (elvételről
19.00 Műsorismertetés 19.10 Nyolcvan nap alatt a Föld körül Willy Foggal 19.40 A sebesség világa 20.10 Meneküljetek, nyomozunk I-Hongkongi film Fsz.: Jackie Chan 21.40 Arcokésál-arcok 22.25 Philip Morris-gyűjte-mény
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
X
p.
ENTEK
18 óra: IRODALMI KÁVÉHÁZ az Erkel V. Müv; Házban Mozi: 16, 18, 20 óra: Az örömapa
Kanizsai
msor
KOSSUTH
Óránként : Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Cigányfélóra 11.35 Galeri - XII/9.
Grendel Lajos regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Kaposvárott
12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Törvényhozó 13.30 Az unitárius egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek. Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő - A történelemfelvételi körül 15.35 Hitélet és történelem A cisztercita rend Magyarországon 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Népdalportré: Kincses Veronika 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította: Odze
György 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül Az irodalomról 21.05 Parlamenti ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 AIDS világkonferencia
Berlinben 23.05 Hangversenymúzeum Fricsay Ferenc vezényel
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Zöld(sport)reggel 8.05 Mylene Farmer, Chris Rea és a Mezzoforte együttes felvételeiből 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás
11.03 Családi persely 11.18 Nóta-kivánságmüsor 13.00 Hirpercek
13.10 Mit üzen a rádió? 13.35 Dalaim. Petőfi verseiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől - péntekig benne:
14.45 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Éj-félig per 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Folkzene 19.35 A családban maradi 20.00 Bravó I Sikerlista 20.30 Fűtől fáig 21.00 Hirpercek 21.10 Rádiószínház
Amikor a kép elsötétül Győrffy László hangjátéka
22.04 Jazzkoncert a 22-es stúdióban
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Rádióorfeum
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Búvárharang (ism) 10.20 Derűre is derű
Leonida naccsás-úr és a reakció (ism) 10.45 Peter Dvorsky énekel 11.20 Kamaramuzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.05 Világhírű előadóművészek felvételeiből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak 14.20 A Bagó story. Részletek Latinovits Zoltán írásából 15.02 A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel 15.20 Traviata - részletek
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Magyar zeneszerzők
müveiből 17.00 Mi újság a régizene világában? 17.50 Világlira 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 A főszerepben: Birgit
Nilsson közben:
19.36 Miért irta meg? 19.51-
19.56 Hirek. Időjárás 21.18 Zenekari muzsika 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A kamarazene kedvelőinek 23.00 Agóra 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
3 SAT
17.00 Minihírek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 A hegyek országa
20.45 Állatportré
21.00 Beate S. (sorozat)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport /Híradó
22.25 Oldalpillantások
22.50 A gyerekkor vége (film)
SZLOVÁK
SZTV-1 17.25 Pinocchio (sorozat) 17.50 Tévékaleidoszkóp 18.10 Szlovákia műemlékei 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Televíziós vetélkedő 20.40 Vörös maffia
(francia tévéfilm) 22.25 Időszerű események 23.00 Sporthírek 23.05 Film és videó 23.35 Music klub
SZTV-2 18.40 Regionális műsor 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Publicisztikai műsor 20.35 La linea
20.40 A bíró és a hóhér (bűnügyi tévéjáték)
21.45 Divatmagazin
22.25 Peter Matejka-portré
23.00 Wimbledon, 1993
23.50 Események
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I 9.00 A Főnök
(amerikai sorozat) Éljen a (orradalom I 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 Hammer
(amerikai sorozat) Játszd újra, Sledgel 13.00 Wimbledon ''93
(tenisz) 19.10 Robbanékony
(politikai magazin) 19.40 Jó idők, rossz Idők
(német sorozat) 20.15 Hazai dallamok 21.10 Sylter-történetek (német sorozat) Hölgyválasz 22.15 Forró rágógumi
(sorozat) 23.55 Botrány a családban
(olasz szexfilm) 1.30 Aktion USA (ism.) 3.10 Botrány a családban (ism.)
- W
A PRO 7 adó esti programja technikai okokból a 21. héttől nem a kiadott, a szerkesztőségünknek megküldött műsorrendet követi. Az adó közlése szerint a 27. héttől kezdve a rend helyreáll, olvasóink is biztonságosan eligazodnak majd a programban. Az okozott kellemetlenségért szíves elnézésüket kéri a PRO 7 műsorszerkesztősége.
m
RTL2
6.10 Rajzfilmek 15.40 Mesék a nagyvilágból (sorozat) A bölcs vadász 16.05 Hegyi mentők (sor.)
Véres nyomok 17.00 Hirek
17.05 Lobo seriff (sorozat)
Piszkos üzlet 18.00 Hírek 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Ütés kővetkezmény-nyel 1. 19.00 Hírek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) Ütés következménynyel 2.
19.30 Móka, kacagás (sor.)
A kígyó és a róka 2. 20.00 Hirek
20.15 A Vörös ló fogadó 21.45 Pénteken a rabbi sokáig alszik (am. film) 23.30 Éjszakai vadász (sor.)
A vámpír 0.25 A Vörös ló fogadó (ism.) 1.50 Pénteken a rabbi sokáig alszik (ism.)
14.10 Sport
15.05 Testközelben (ism
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Hiradó
20.15 Philip Marlowe
(sorozat)
21.15 Tévétükör
22.00 Hírek
22.10 Öreg tündér (film)
24.00 Hirek
TV 5
6.00 Telereggel
9.00 Jelen idő (ism.)
10.00 Tolsztojról / Felfedezés
11.00 Építészet és földrajz
12.00 Varietéműsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Elszámolás (ism.)
14.30 Varieté fiataloknak
16.30 Pokoli mulatság
16.55 Oxigén / Főzőcske
17.35 Állatok kertje
18.00 Kvizmüsor/NyeM játék
20.00 A törvény nevében I
21.30 90 sztárjai
23.00 Egészségügyi magazin
MUSIC TV
20.00 Tárcsázz I 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Házibuli övezet 2.00 Marijne 3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Ifjúsági magazin
14.00 Videogenerátor
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Európa-film
21.00 Napirend
21.30 Arcképcsarnok
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
EETiTil Halhatatlan zászlóalj (amerikai film)

FALUNAP NAGYRÉCSÉN
Múlt vasárnap reggel a Letenyei Fúvószenekar játékára ébredtek a Kanizsa környéki kis község, Nagyrécse lakói. Miután az álmos szemekbőt etiltant a fáradtság, sok értelme nem volt otthon maradni. Sokan nem is tettek Így, Hiszen kíváncsian várták a kanizsai Hőlégballon Klub bemutatóját, amely ugyan jól sikerült, sajnos aionban a délutáni ismétlés a nagy szél miatt elmaradt. Ezzel azonban nem szállt el a repülés lehetősége mindenki előtt. Motoros sárkányrepülők várták a delikvenseket 10 perces repülésre potom ÍOOO Ft-ért. A programok nagy része szerencsére azért ingyenes volt, A Zalakarosról, Sümegről, Nagyvázsonyiból érkezett lovasok díjlovaglással szórakoztatták a nagy hőség ellenére összegyűlt tömeget. A község lakói természetesen nemcsak nézőként vet-
tek részt a récsei Faluvédő Egyesület által szervezett napon. Előbb a fiatalok mutatták be verseny kedvüket biciklire pattanva, majd délután a község ifi és „öreg" focicsapata küzdött meg egymással a győzelemért. Aki ezek után még bírta, el sétálhatott a rendezvény centrumában felállított sörsátorig, (gy oltva szomját, vagy belekóstolhatott a helyiek által helyben készitett vadpörköltbc. Az esti bál mulatós hangulatát előkészítve utolsóként, de nem utolsó sorban a kanizsai Dél-Zala Néptáneegyüttes szolgáltatott nívós műsort a közönségnek. A Ki Mit ''ftid tévés döntőjébe már bejutott néptáncosok műsora nagy sikert aratott. Az ezek után hajnalig tartó „tánc-est" kellő pontot tett a nap és a másnap hajnal végére.
Hercz Gábor
LÁTOGASSA A NAGY KANIZSAI USZODÁT!
Kanizsai
má''sor
Stúdió Mozi: 16.30, 19.30 óra: 20.15 óra:
Rendőri megbízatás Egy viking Budapesten
JUNIUS 25.
p
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréning
14.00 Sport a nagyvilágból
15.00 Sportshow
16.00 Rodeo
17.00 Atlétika VB
18.00 Motorok és legendák
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdió
20.00 Sport a nagyvilágból
21.55 Hirek
22.05 Talkshow
22.55 Hirek
23.00 Küzdősportok magazinja
EUR0SP0RT
13.00 Labdarúgás
15.00 Forma-1
16.00 Olimpia-magazin
16.30 Golf
19.00 Kosárlabda 19.30 Eurosport-tiirek 20.00 Labdarúgás 22.00 Motorsport 23.00 Ökölvívás 0.30 Kickboksz
1 PLUS
14.45 Beszélgetés (ism.) 15.00 Visszapillantó 15.20 Amit a nagyi tudott... 15.50 Beszélni tudni kell 16.05 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mestermü 16.45 Filozófusok 17.30 Keleti németek 18.00 Jog a szerelemre 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Sport / Hiradó 20.15 Környezetvédelem 21.00 Beszélgetés 21.15 Játék
23.00 Oharu asszony élete
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Imádkozzál és
dolgozzál (ism.) 9.30 Kultúra 10.00 X-Large riport 10.30 Hűvös nappalon (film) 12.15 Belföldi tudósítások 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Doogie Howser
(sorozat) 14.00 Waltonék (sorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heidi (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Ketchupvámpírok
(sorozat) 16.30 VIF-Zak 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Európai zsaruk (sor ) 21.15 A menyasszony gyermekei
(amerikai film) 22.45 Sport 23.05 Hirek
23.10 A pók hálójában (film)
OSZTRÁK 2
15.55 Aranymackók (film) 17.30 Természetfilm 18.00 Imádkozzál és dolgozzál I (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Luxushajók 20.55 Újdonságok a moziban 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hírek
22.30 Spike Jones-show 23.15 X-Large 24.00 Ingeborg Bachmann-díj
PRO 7
5.50 Ürhajótöröttek (ism.) 6.40 Mr. Belvedere (ism.) 7.05 Rajzfilmek (ism.) Szeliemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.55 Hármak társasága (ism.) 9.25 Remington Steele (ism.) 10.20 Matiock: A titok
(ism.)
11.55 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.25 Roseanne (ism.) 12.55 Perry Mason (am. sor.) A fajtiszta versenyló esete 13.50 Tüzjáró (ism.) nücffi Remington Steele (amerikai sorozat) Az új konyha HSftil Mr. Belvedere (sor.) Meglepetés Varázslatos Jeannie (sorozat) Csak egyszer 17.15 Rajzfilmek
Alvin és a mókusok Tapsi Hapsi Flintstone család nflKTi] Hármak társasága (sor.)
Szoknyavadász 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) Nagyon jó trükk nnflil Roseanne (sorozat)
Bolhapiac 20.00 Hiradó 20.15 Magánakadémia (amerikai vígjáték) 22.15 Mancuso FBI (sor.)
Zsarolás ESIiE Red Force 4.
(hongkongi akciófilm) 0.45 Hirek
0.55 T. J. Hooker (ism.) 1.45 Hírek
1.55 Kék katona (ism.) 3.50 Hirek
4.00 Perry Mason (ism.) 4.50 Gene Bradley (sor.)
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Maja, a méhecske (ism.) 16.35 Fotográfia 77''
Magyar film FF (ism.) 17.55 12 hónap az erdőn 18.20 Tánc 18.30 Mondák 18.45 Hírek
19.00 Közép-európai magazin Eülilil Zöldköves gyűrű
Magyar film 79'' 21.20 Premier plan 21.35 Eszkimó asszony fázik
Magyar film (1983)116''
SAT 1
10.30 Bonanza (ism.) 11.20 Kockáztassl (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) A tárgyalás előtti nap 13.20 Trapper John (sorozat)
Belátás 14.15 Szomszédok (sorozat) Családi összejövetel 14.45 Bonanza (sorozat)
Spanyol kaland 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Köd
16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék 20.15 StarTrekV.
(amerikai film) EEEül Harlemi éjszakák (amerikai film) Fsz.: Eddie Murphy 0.25 Madame 0.
(erotikus film) 1.40 Összeesküvők (ism.) 2.30 Harlemi éjszakák (ism.)
Marad az Ady utcai palánk
Sok bosszúságot okoz a hosszú évek óta az Ady utcában járóknak, hogy nem használhatják a 6-os szám előtti több, mint húszméteres járdaszakaszt. Az építési területet eltakaró palánk mögött kedden a polgármesteri hivatal és a ZÁÉV szakemberei e munkaterület átadásaátvétele céljából helyszíni bejárást tartottak. Ennek eredményeként a szerződések aláírása után már a jövő héten megkezdődhet az OTP új irodaházának építése, melyet várhatóan ''94 márciusában fejeznek be. Ekkor kerülhet csak sor - a homlokzati munkák elvégzése után -záró akkordként a vitatott palánk elbontására.
- ta -
Liga-hír
Jól szerepelt városunkban az üzemi tanácsok választásán a Liga Szakszervezetek. Mint ahogy azt a Dél-Zalai Liga Hírek 7. számából megtudhattuk, a gépgyárban, az izzóban és a sütőiparban szinte elsöprő többséggel kerültek be az ÜT-be. Sikeresen indultak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének jelöltjei is a Közalkalmazotti Tanácsok tagjainak választásánál.
Az információk szerint a VOLÁN-nál is három Liga-tag került a hét fős üzemi tanácsba. Eredménytelenség csak a Vízműnél mondható el, ahol a jósolható Liga fölényt a választásra jogosultak távolmaradása hiúsította meg.
(-)
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne: 9.00 Szomszédok
Teleregény (ism.) 9.50 Lottósorsolás ttilüi) Dallas
Amerikai filmsorozat Az égő ház (Ism.: TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 16.10
16.40
17.05 ÍCTTÍI
17.45 18.00 18.55
nsiiü]
20.00 20.30 20.40 ETOSTil
21.45 22.50
23.50 23.55 24.00
Délutáni egyenleg Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéi ilmsorozat Képújság Pingu
Német-svéd rajzfilmsorozat Múmin
Japán rajzfilmsorozat A világítótorony Pénzvilág - Hírek, tények, információk Ablak - Közéleti szolgáltató műsor „Maradjatok meg szeretetemben I..." Keresztény életkérdések Ez+Az
Szórakoztató műsor Hiradó Telesport Balaton Fesztivál Dallas
Amerikai filmsorozat Az égő ház (ism.) Panoráma Balaton Fesztivál
Válogatás sikeres műsorokból
Tizenkilenc késszúrással
Tévéjáték (1991)62'' Híradó
Közjáték (ism.) BBC-híradó
HB0
17.30 Babar: Mangó tangó
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Öröm az ilyen szülő Amerikai vígjáték 98'' 19.45 Tökéletes tanú
Amerikai dráma 97'' 21.30 A szerencse forgandó
Amerikai krimi 107'' 23.20 Gyilkos révület-Sci-fi
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.00 Műsorismertetés
15.05 Alpok-Duna-Adria
Öt ország tartományi és körzeti stúdióinak műsora a pécsi stúdióból
Telefon: (72) 311-849 15.35 Cigánykerék (ism.)
16.04 Titokzatos aranyvárosok
Belga-francia-japán rajzfilmsorozat 16.32 Calyp-show
Külföldi sztárok klipjei 17.00 Hiradó - Időjárás
17.06 Műsorajánlat 17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból 18.00 Hiradó 18.10 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 310-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Produkciói Ez vagyok én Tehetséges tizenévesek kapnak szót íEIili] Alaszka, az utolsó vadon
Kanadai film 53'' 19.58 Műsorajánlat
20.05 Ideális család Családi vetélkedő
EIKiE Drezdai Zenei Ünnepi
Játékok 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.22 Műsorajánlat 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Nézze meg az emberi 22.50 A férfi, aki tetszik... nekünk - 2. rész
20.00 Műsorismertetés 20.10 Music TV4
Könnyűzenei műsor 21.15 Divatmagazin EflEEi A bosszúálló gép
Amerikai film 23.40 Trans World International
Sírás és nevetés
MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON ITSin?™*
s
ZOMBAT
Mozi: 16, 18, 20 óra: Az örömapa
Stúdió Mozi: 16.30, 19.30 óra: Rendőri megbízatás
20.15 óra: Egy viking Budapesten
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, programajánlat 8.25 Kopogtató
Föld-adta sors 8.50 Jegyzet 9.05 Családi tükör 9.35 A Swingle együttes énekel, Eugen Cicero triója játszik 10.05 Ismét a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 11.05 Beszélgetés Antall Jó-
zsoffol 12.00 Déli Krónika 12.30 Világkosár
Áruk és árak, értékek és igények a világ élelmiszerpiacán 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.40 Tetten ért szavak Balázs Géza anyanyelvi műsora 14.05 Oxigén
Ökológiai magazin 15.05 Szabadpiac 15.35 Beethoven: l-moll szonáta 16.00 168 óra 17.30 Visszhang
A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Miska bácsi levelesládája
Határok nélkül 20.05 Kél nyitány 20.40 Rádiószínház A cukrászné
Molnár Ferenc jelenetének rádióváltozata 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Beszéljük megl 23.05 Noktürn
Éjszakai csevegés
PETŐFI
4.30 Reggeli dallamok 5.03 Nyújtózkodó 7.30 A szeretet közösségei A Magyar Karitász hétköznapjai 8.05 Mindenütt jó...
Családi magazin 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Karlnthy-gyűrű ''93 10.00 Kölyökzane 10.30 Hírvidék 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Zenekanál 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Tükörben 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kapcsoljuk Nagykállót Közreműködnek: hazai és külföldi folkegyütte-sbK
14.30 Daráló 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Nagy nevettetők 16.00 Szív küldi... 16.55 Vanezigyl 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Zendülők
Márai Sándor regényének rádióváltozata 18.00 Nem csak zene 18.30 Bereményi Gézánál 19.00 Hirak. Időjárás 19.05 Zllahy Lajos: Két fogoly-11/1. 20.00 Nemzetkőzi slágerlista 21.00 Hirpercek 21.10 Szombat esd láz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt - Póttarisznya
0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) 3.03 Könnyűzene 5.03-
5.50 Csárdáscsokor
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Ml közöm hozzá?
Mensáros László (ism.) 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon
11.17 Helen Donath operaáriákat énekel 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók rádió kívánságműsora 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Zenekari muzsika 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk az Óbudai
Társaskört I 16.50 Muzsikusok az újság-
iróklubban 17.30 Poggyász 18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Dlszkotéka (ism.) 19.00 Kapcsoljuk a Soproni Petőfi Színházat I
közben: 19.40-
19.45 Hirek. Időjárás 19.45—
20.00 Weöres Sándor versei 20.50 Fúvósmelódiák 21.10 Operarészletek 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 összkiadás
ArturoToscanini lemezfelvételei a New York-i Filharmonikus Zenekarral - III/3. rész 23.13 Éji kamarazene 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
3 SAT
13.00 Hirek
13.10 Külföldi tudósítások 13.40 ötletek és irányok 14.10 Uhlenbusch 14.40 Bastian (sorozat) 15.05 Gasztronómia 15.30 Sport
17.35 Ma éjszaka megtörténik
19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 A balett világa 20.00 Rómeó és Júlia (balett) 21.45 Beszélgetés 22.15 Claudio Abbado
SZLOVÁK
SZTV-1 18.05 Házaprérin
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Szupermodell, 1993
Vetélkedő 21.05 Nemzetközi társastáncverseny 21.55 Berlini divatmagazin 22.25 Gólok, pontok, másodpercek 22.40 Gorilla 24.00 Rózsaszín sorozat 0.30 Erotikus vldeoklip
SZTV-2 17.10 Kőnyvmagazln 17.25 Világjárók klubja
Ausztrália 18.40 Nemzetiségi magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.10 La linea 20.15 Atlétikai Európa Kupa 21.25 Az emberek és a világ 22.25 MTV-slágerlista 23.20 Wimbledon, 1993 0.14 Csak arra gondolok 0.15 Események
6.00 Belle és Sebastian
(francia sorozat) Párbaj
6.25 Bob, a szellem (sor.) 6.50 Peter Pan (sorozat)
Altatódal 7.20 Plf és Herkules (francia rajzfilmsor.) A levegő királya 7.35 Samura) Pizza Cats (sorozat) Szépségfarm 8.00 Játék gyerekeknek 8.15 Pinocchio (sorozat) 8.40 Wlsh KM (rajzfilmsor.)
Hasonmás 9.05 Beveriy Hllls Teens (amerikai sorozat) A tigris szeme 9.30 Dink (sorozat) Fehér szépség 9.55 Hatmillió dolláros csalid (sorozat) 10.20 Planet kapitány (sor.) 10.50 Thor (rajzfilmsor.)
Veszély 11.25 Amerika kapitány (sor.) 11.45 Mutánsok (sorozat) 12.10 Wlnspector
(am. sci-fi sorozat) 12.35 Harry és Hendersonék (amerikai sorozat) Pénz
13.00 Wimbledon ''93
(tenisz) 18.45 Hiradó 19.15 Beveriy Hllls 90210 (sorozat) Hollywood 2. 20.15 KI az apa?
(színházi közvetítés) EETiTil Ölj meg újra I
(amerikai thriller) 23.45 Örült zsaru
(amerikai akciófilm) 1.15 Banja (erotikus film) 1.30 Férfiak magazinja 2.00 ölj meg újra I (ism.) 3.35 örült zsaru (ism.) 5.00 Beveriy Hllls 90210
(ism.) 5.45 Rajzfilm
RTL 2
6.15 Valaki ott fenn szeret
engem (film) 8.20 Bravó TV 10.00 A fiatal Bess (film) 12.05 Halászlegény frakkban (amerikai film) Fsz.: Mario Lanza, Dávid Niven 14.00 A fekete kapitány 15.25 Helene (német film) 17.05 Kerekek (sorozat)
Nincs megállás 18.05 Hirek
18.15 Katonai akadémia 20.00 Hirek 20.15 Sziv
(amerikai film) Fsz.: Brad Davis 22.00 Szombat, vasárnap és
péntek (olasz film) 24.00 Pankráció 0.20 Az Ifjúság édes madara (amerikai film) Fsz.: Paul Newman.Ge-raldine Page 2.25 Valaki ott fenn szeret (ism.)
13.40 Blabla
14.05 Pblllp Marlowe (sor.) 15.00 Hirek 15.15 Egyensúly 17.00 Hirek 17.15 Heuréka I 18.00 Hirak 18.05 Idegen világok 19.00 Hirak
19.05 Vadvllág (sorozat) 19.45 Hiradó 20.15 Moulln felügyelő
(francia krimi) 22.00 Hirek
22.10 100 perc sokféleség
TV 5
9.10 Gazdasági magazinok 10.10 Európai körkép 10.40 A városi közlekedés 11.00 Riói mérleg/Autóvízió 13.15 Vállalkozók magazinja 15.00 A könyvem nélkül soha 1 16.10 Fiatalok műsora 17.30 Főzőcske / Kvízmüsor 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Szent János ünnepe 0.20 Erzsébet királyné verseny
MUSICTV
18.00 RayCokes
19.00 Európai top 20
21.00 Mazsolázás
21.30 Sport
22.00 Soulzene
23.00 XPO
23.30 Beavis és Butthead
24.00 Paul Simon
1.00 TheCure
2.00 Black Crowes
SUPER
14.00 Koncert 15.00 Jazz
16.00 Utazási magazin 16.30 Természetűim 17.00 Eco-rekord 17.30 Vldeodlvat 18.00 Színhely 18.30 Arcképcsarnok 19.00 Életed Ideje (film) 21.30 Európa-Hím 22.00 Hirek 22.30 Magazin 23.00 Színhely 23.30 Média televízió 24.00 Rock and roll
PAPÍR NINCS - CUCC VAN
- Hej, Szerjózsa, Szerjózsa, hát megint ösz-szefutottunk? - mosolyog kedvesen, régi ismerőshöz illően a nyomozó tiszthelyettes a határon a bajuszos, szöghajú, bőrzekés legényre, aki egyenest Észtországból tette tiszteletet megyénkben.
- Itt semmi sem az enyém. Nekem semmim sincs. Pénzem is alig van. Másé az áru - vágja rá a megszólított azonnal.
Egybehangzóan azzal, amit „begyűjtéskor" állított. Ehhez a nagy szegénységhez képest Toyota kisbusszal lépte át a határt Jugoszláviából jövet. Pontosabban: Szabadkáról Szögedébe. Onnan meg egy szuszra Zalába. Természetesen üresen, mert egy észtországi orosz fiatalember csak úgy úri szórakozásból jár-kel buszocskájával -amely mellesleg milliót ér - egy idegen országban. Hogy rengeteg a holmi a buszban?
- Egy barátomnak támadtak nehézségei, s megkért, segítsek neki átrakni éjszakára a cuccait a buszomba. Miért tagadtam volna meg tőle
a baráti segítséget? Nem tettem ezzel semmi rosz-szat! - védekezik-magyarázkodik a bajuszos.
Ami a barátságot illeti, az őszinte és megbonthatatlan lehet, mert a teljes körű elszámoltatásnál a „kaptárban" kiderül: 240 ezer forint értékű villanyfúrót és metszőollót, MTZ és Zsiguli alkatrészt és húzós mérleget, s egyéb, a KGST-piacról ismert holmit bízott Szergejre.
- Mondtam, a holmi nem az enyém. A barátomnak van róla vámpapírja. Ma kedd van, pénteken hozom. Akkor visszakapom az árut? - érdeklődik egyes szám első személyben az orosz.
- Akkor igen. De az árusításához külön engedély kell - hangzik a vámos fölvilágosítása.
Mint megtudtuk, azóta sem Szergej, sem a barátja, sem a vámárunyilatkozat nem került elő. A negyedmilliós árukészlet a vámraktárai gyarapítja. Továbbra is Budapesten. Pedig a piaci árusok és a piacon áruló külföldiek árai közötti áron szívesen megvásárolná, mondjuk az MTZ vízpumpát bármelyik újgazda.
F. Gy.
ÉL Otthon a természetben, természetesen otthon
MISKOLCI MJanyagteldolgoab Rt
KANIZSA TV
8 óra: ATV-Víkend magazin 13 óra: ATV Ifjúsági magazin
JÚNIUS 2.

9.30 Sport a nagyvilágból 12.00 Aerobic 12.30 Sport a nagyvilágból 14.30 Motorok és legendák 15.00 Emerson Flttipaldi 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.05 Tessék mosolyogni I 18.55 Hirek
19.00 Műkorcsolya / Hirek 20.05 Röplabda VB / Hirek 22.05 Sport a nagyvilágból 22.55 Hirek
23.00 Küzdősportok magazinja
EUR0SP0RT
10.30 Kosárlabda 11.00 Ökölvívás 12.00 Motorkerékpár VB 15.00 Ritmikus sportgimnasztika 17.00 Golf 18.00 Atlétika 20.00 Labdarúgás 22.00 Motorkerékpár VB 23.00 Labdarúgás
1 PLUS
14.45 Rövidfilm 15.00 Vasutak (sorozat) 15.40 Állatokról 16.05 Nincs folytatás 16.30 Allergia 16.45 Zenés beszélgetés 18.00 Hivatások 18.30 Hírek 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Asszonyok 20.00 Híradó 20.15 Anton Relser (film) 21.30 Száz mestermű 21.40 Mlele 23.20 Talkshow
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Imádkozzál és
dolgozzál I (ism.) 9.30 Játék (ism.) 10.15 Euroturizmus 10.30 Ok nélkül lázadó 12.30 Halló, Ausztriai-halló, Bécsi (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Veszélyes kor (film) 15.00 Bröckelsteln-vllla 15.10 Pályaválasztás 15.35 Kacsafalva 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnlhírek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 Ausztria-kép 18.30 Trapper John (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Szórakoztató műsor 21.50 .Arany" lányok (sor.) 22.15 Francia kapcsolat 24.00 Valami
(amerikai film) 1.30 Hirek 1.35 Ex libris
OSZTRÁK 2
13.50 1000 mestermű 14.00 Paul Hlndemlth 14.40 Szereti ön a klasszikusokat 7 15.55 A kastély ural (sor.) 16.45 Tisztelt ház 17.45 KI akar engem? 18.00 Sport 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Bevétel és kiadás
(színházi közvetítés) 21.50 Hirek/Sport 22.30 Az utolsó Jákob (tévéfilm)
CSODAORSZAG ÉS FIDO
Az idei ünnepi könyvhét egyik zalai eseményeként a megye három könyvtárába látogatott el az elmúit hét szerdáján a Csodaország című népszerű könyv és gyerekújság író-szerkesztője. Csörgő Anikó. Kanizsán a gyermekkönyvtárban találkozott kis olvasóival, akiknek mesélt a Csodaország és Fidó manó megszületésérdi, a lapkészítés munkálatairól. E beszélgetés után faggatta lapunk munkatársa.
- Mi hívta életre Csodaországot?
- Természetesen nekem is vannak gyerekeim, bár mára bizony szépen megnőttek.
PRO 7
5.40 Világszafari
(ausztrál sorozat) 6.25 Lassie (am. sorozat)
Árva csikó 6.50 Apa a legjobb (sor.)
Tiszta lelkiismeret 7.15 BratMaverick (sorozat)
Dal Bretről 8.00 Flipper (am. sorozat)
Kincskeresés 8.25 Űrhajótöröttek (ism.) 9.20 P.K. és a kölyök (ism.) HiKfi Párbaj a dzsungelben
(angol kalandfilm) 12.50 Mozgó kórház (sor.)
Harry Truman tHHil Air Force (am. sor.)
Fekete madár 14.10 Vadállatok birodalma (ism.)
nSTiTil Automan (am. sorozat)
A bíró és a maffia 16.20 A malajziai kalózok (olasz-francia film) fHHil A Mester (am. sorozat)
Lány a motoron 18.40 Hármak társasága (amerikai sorozat) Kettesben egyedül 19.05 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Üzlet, az üzlet 19.30 Roseanne (sorozat)
Nászút 20.00 Hiradó
20.15 Salamon király kincse
(amerikai kalandfilm) Fsz.: Richárd Chamberlain
22.15 A harcosok
(amerikai akciófilm) 23.50 En, a kém (sorozat)
Tűzijáték Hongkongban 0.40 Hirek
IflETil Lovaglás forgószélben
(amerikai western) 2.10 Bret Maverick (ism.) 3.00 Hirek
3.10 Mozgó kórház (ism.) 3.35 Apa a legjobb (ism.) 4.00 Párbaj a dzsungelben
(ism.)
16.05 Évforduló 16.10 Pál apostol 16.50 Regélő
17.25 Nlls Holgersson (ism.) 17.50 A labdarúgás története
IX/9. rész 18.15 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal-26/8. 18.45 Hirek 19.00 25 éves A tanú 19.10 A tanú
Magyar filmszatíra (1968) 100'' 20.50 Hangverseny 21.20 A polip - VI/4. rész
SAT 1
5.55 A bosszúállók (ism.) 6.45 Ég és föld kőzött 7.15 Caplto?- játék 7.45 Popcornia (sorozat) 8.25 Sllverhawks (am. sor.)
Komputerek harca 8.55 Peter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.25 Superboy
(amerikai sorozat) 9.55 Drops-játék 10.25 Gazdasági fórum 10.55 Szerencsekerék (ism.) 11.35 Főzővaj
(francia film) 13.10 A vasálarcos férfi (angol kalandfilm) 15.10 Folytassa, taxisolörl
(angol filmvígjáték) 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 18.35 Mike Krüger-show 19.30 Szerencsekerék 20.15 Nyári álom: a Beach Boys együttes története (amerikai film) 22.00 KI a legjobb férfi? 23.00 Kivánságfilm
Észrevettem ahogy cseperedtek, milyen fárasztó és körülményes dolog különböző könyvekből kikeresni, összeszedni azokat a dalokat, verseket, mondókákat, meséket, amik a koruknak megfelelnek. De csak évekkel később kezdtem el írni azt a könyvet, amely mindezt magában foglalja, színes, érdekes és örömet szerez gyereknek, szülőnek, óvónőnek, tanítónak. Ez a könyv lett a Csodaország, ami a fokozatosan nehezedő feladatok segítségével az óvodából elkísér az iskoláig. A könyv ''91-es megjelenését követően, tavaly ősszel indult útjára az első próbaszámmal az azonos című lap. így már a gyerekek is válogathatnak a lapok között, akárcsak a felnőttek.
- Mi vezette Önöket ezen kívül a lap indításakor?
- Célunk volt, hogy megjelenő témáink
6.10 Falutévé-faludoktorral, gyógytornával
Húsz perc szolgáltatás 6.30 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenemi Református ifjúsági műsor
11.55 Korhatár nélkül Micimackó klub
A Csillebérci Gyermek-és Ifjúsági Központból Cimbória
Telefonos vetélkedő Békés Pál-Várkonyi Mátyás: A félőlény
Mesemusical két részben
Az Arany János Színház előadása, felvételről Félőlény -Czvetkó Sándor, Csatang - Haás Vander Péter, Csupánc -Bor Zoltán, Rakonc -Csankó Zoltán, Portiany
- Csák György, Iroda-szörny - Puskás Tivadar, valamint az Arany János Színház stúdiósai
10.55 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 11.55 Képújság 12.00 Tévémagiszter
Közművelődési hetilap IHKIil Svájci magyarok
László Károly 13.55 Vízilabda bajnoki döntő-1. mérkőzés 15.00 Tells-televldeo ''93 ílünsi Családi mozldélután a Dlsneyvel! Donegal vitézlő ura Amerikai film 106'' Hugh - Peter McEnery (Zalán János), Kathleen
- Susan Hampshire (Kökényessy Ági)
16.58 Bem Rockpart 6.
25 éves a Mini együttes 17.50 Novo moda
Divatmagazin 18.15 Hőmérő
Politikai show-műsor 19.10 Szerencsekerék Vetélkedőműsor 19.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
A bátor masiniszta 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 A Balaton Fesztivál díjkiosztó ünnepsége 21.35 A Balaton Fesztivál díjnyertes müvei
kb.
B3ETil Bongó
A június havi nyerőszámok húzása 23.50 Közjáték (ism.) 23.55 Hiradó
24.00 A Balaton Fesztivál díjnyertes müvei
6.00-
8.00 Napkelte 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 Frici, a vállalkozó
szellem (ism.) 9.00 Patrin-Üzenet-Vorba 9.25 Nasekran 9.50 Unser Bildschirm 10.15 Európai kisebbségek Franciák az Aosta-völgyben
Macedón-olasz film Feliratos! (ism.) 10.45 Ecranul nostru 11.10 Srpsklekran 11.35 Naia obrazovka 12.00 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 12.15 Familia Kft. (ism.) 12.45 Népzenei magazin nana sakksuii 13.30 öt gyerek és a homokmanó
Angol tévéfilmsorozat VI/6. rész 13.55 Műsorajánlat - Időjárás 14.05 Gazdit keresünk íemii Jeee- Ifjúsági szolgáltató műsor sok zenével 14.45 Kacagóra a játszóházban
15.35 Mennyi az annyi?
Gazdaságpolitikai show 16.25 Autó-motor - Magazin 16.50 Műsorajánlat-Időjárás ffliTil Knight Rlder
Amerikai tévéfilmsorozat Álarcosbál 47'' 17.55 Nemzetkőzi Katonazenekari Fesztivál, Debrecen - Gyepshow 19.00 Família Kft. 19.35 A Magyar Szabadság Napja - „Nekünk Mohács kell?!" 20.05 Paks - Játék határok nélkül
20.25 Játék határok nélkül XI/1. rész: Wales-Paks Allce Csodaországban 21.30 Telesport 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Az irodalom nyelve Kemény Zsigmond 2 Kelly hősei 138'' Amerikai film (1970) Kelly - Clint Eastwood (Kovács István)
17.30 Állati élet: A fókák
Angol természetfilm 52'' 18.30 Kiszemelt áldozat Amerikai dráma 91'' 20.10 Rendőrakadémia 3. Indul a kiképzés Amerikai vígjáték 80'' CTETil Foreman-Morrlson nehézsúlyú bokszdöntS 23.00 Két test, egy lélek
Am. misztikus krimi 111'' 1.00 Érzéki kalandozások 4. Fr. erotikus magazin 26''
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
V,
AS ARNAP
Mozi: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 19.30 óra: 20.15 óra:
Az ürumapa Rendőri megbízatás Egy viking Budapesten
Kanizsai
msor
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvünk
Lőrincze Lajos műsora
(ism.)
8.30 Szervánszky Endre: Névnap a cserénynál
- pásztorjelenet 8.45 Műsorismertetés, programajánlat 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 10.05 Istenlisztelet közvetítése az albertirsai evangélikus templomból 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja
12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a
Föld körül 12.50 Vasárnapi gondolatok 13.05 Énekeljük együtt! 13.14 A szülőföld muzsikája 14.05 Szonda
Tudományos magazin 14.35 Térzene Berettyóújfaluban a Bessenyei lakótelepen 15.05 Magyarországról jövök...
16.10 Művészlemezek 17.05 Kilátó
Világirodalmi magazin 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Színes népi muzsika 20.05 Egy rádiós naplójából
Sebestyén János műsora
21.05 A magyar irodalom története 1945-1991
10. rész 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hegyi Ildikó és Takács Zoltán hegedül 23.45 Bordalok operákból
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Zenés szórakoztató vasárnap reggel - ...és természetesen sport 8.05 A deszkavári királyfi Benedek.Elek meséje 8.49 Muzsika gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Bécsi szelet
Bécs-Budapest magazin
10.00 Embermesék 11.00 Hirek. Időjárás 11.06 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Kattogó kabaré 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Táskarádió 15.00 Hírek, időjárás 15.03 Kapcsoljuk Mohácsot 16.00 Poptarisznya
Közben: Közvetítés labdarúgó osztályozó mérkőzésekről
benne: 17.00 Hírek
18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek
20.00 Zilahy Lajos: Két fogoly - il/2. 20.42 Magyarán szólva 20.52 Hírpercek 21.00 A Rádió Dalszínháza Offenbach: Orfeusz az alvilágban
Kétfelvonásos operett 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Csárdások
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Varnusz Xavér orgonál 9.05 Az opera csillagai 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei újság 10.50 Népzenei felvételekből 11.05 Európa hangversenytermeiből közben: 11.44 Versek 12.02 Hírek. Időjárás 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Bemutató 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Jubilate Deo! 15.00 Romantikus kamaramuzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Társalgó (ism.)
16.55 Gordiusz plusz 17.00 Beszélgetés Bach BWV. 21. sz. kantátájáról
17.30 Bach: 21. kantáta 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Így láttam Kodályt 18.35 Mozart: B-dúr szimfónia K. 319.
19.00 Szemle (ism.) 19.35 Nagy siker volt I közben:
20.24 Hirek. Időjárás 20.29 Tetten árt szavak (ism.)
21.31 XVI. sz.-i kórusmuzsika 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Közvetítés a Katona
József Színházból Az ifjúság édes madara 0.50 Hírek. Időjárás 0.55 Világhírű zenekarok felvételeiből
3 SAT
13.00 Hírek 13.10 Pillantás a hétre 13.45 Beszélgetés 14.45 Sport 17.30 Természetfilm 18.00 Napló 18.15 Körkép 19.00 Hirek 19.10 Törzsasztal 20.10 Irány Dél (film) 21.50 Filmújdonságok 22.20 Freddy Buache-portré 23.05 A felügyelő
(krimisorozat) 0.05 Irodalom mindenkinek
SZLOVÁK
SZTV-1 17.20 Egyházi műsor 17.45 Egyházi magazin 19.00 Esti mese 19.30 időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Televíziós párkereső
műsor 20.45 A főváros
(angol tévéfilmsorozat) 21.45 időszerű események 22.05 Gólok, pontok, másodpercek
22.20 Dracula - Nosferatu
(német némafilm, 1922)
SZTV-2 16.00 Gombaszög, 1993 17.00 Szív - Lírai történet 18.20 Baglyok
(természetfilm) 18.35 Receptek 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 A tettes Ismeretlen 20.35 La linea 20.40 Atlétikai Európa Kupa 21.55 Alice - páneurópai kulturális magazin 22.45 Események 23.10 Wimbledon, 1993
6.00 Játék gyerekeknek 6.20 Beverly Hills Teens 6.40 Dink (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros család (ism.) 7.35 Winspector (ism.) 7.55 Gyerekeknek 8.25 Dinoszauruszok völgye
(sorozat) 8.50 Jetsonák (sorozat)
Rosie visszatér 9.40 Scooby Doo
(am. rajzfilmsorozat) 10.05 Művészet és küldetés 10.10 Csodálatos nő (amerikai sorozat) Az esküvő tllilil Vissza a múltba (sorozat) Roberto íCTilil Tequila és Bonetti (sorozat) Bandaháború 13.00 Az apám földönkivüli (sorozat) Riasztó 13.30 A Munster család (sorozat)
Szörfösök paradicsoma fETÍffl A „milliomos" fiú (am. ifjúsági film) 15.50 Flash (am. sor.)
Ördögi játék tliüEi A két misszionárius (olasz-francia film) 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Rudi Carrell-show 21.55 Tivitükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Late Night 0.05 4-es csatorna 1.50 Az apám földönkivüli
(ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 4.00 Robbanékony (ism.) 4.25 Flash (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL2
5.45 A Mennydörgés-öböl
(amerikai film) Fsz.: James Stewart 7.30 A puskás ember (amerikai film) Fsz.: James Stewart 9.20 Helene(ísm) 11.05 Miért lopják el az ufók
a salátánkat? (film) 12.50 Bravó TV 14.30 Scaramouche (film) 16.35 A Mennydörgés-öböl
(ism.) 18.25 Hirek
18.35 A balerina és a blues 20.00 Hírek
20.15 Kedves hazugságok
(film)
Fsz.: Treat Williams 22.00 Véletlen gyilkosság (francia thriller) Fsz.:CatherineDeneuve 23.40 Porsche-szuperklub 23.55 Ezek a férfiak (sor.)
Apa és fia 0.50 A postás mindig kétszer csenget (amerikai film) 2.55 Véletlen gyilkosság (ism.)
13.15 Álomcsapat (ism.) 14.05 Vox-box (ism.) 15.15 Moulin felügyelő 17.00 Hirek 17.15 Szülők magazinja 18.00 Hirek 18.15 Utazási magazin 19.00 Hirek 19.15 Kémek (sorozat) 19.45 Hiradó 20.15 Nyár "36 (film) 22.05 Hirek
22.20 Angyalok éjszakája
(film) 24.00 Hírek
TV 5
8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító 10.30 Zenei műsorok 12.00 A TV 5 vendége 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 14.30 Nem kell álmodozni I 15.30 Hegymászók magazinja 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Vidám hétvége 19.00 Kulturális aktualitások 20.00 Hétről hétre 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Játékfilm 23.00 Filmes magazin
MUSICTV
14.30 Paul McCartney
15.30 Sting
16.00 REM
16.30 Elton John
17.00 Rod Stewart
18.00 EricClapton
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavls és Butthead
23.30 Headbangers Ball
SUPER
14.00 Vldeogenerátor 15.30 Bonanza
(amerikai sorozat) 16.30 „Fekete" sorozat 17.30 Dokumentumfilm 18.00 Európa-magazin 18.30 Riport 19.00 Üzleti hét 19.30 Európa-magazin 20.00 Bajnokok III. 22.00 Hirek
22.30 Moszkvától nyugatra 23.00 Jazz 24.00 Magazin 0.30 Vldeogenerátor
játékos, rajzos formában kapcsolódjanak a hónapokhoz, a tananyaghoz, hogy a gyerekek számára könnyebben megjegyezhető legyen. Nem szeretem, ha a gyerekek folyton a tévé előtt ülnek és reklámszövegeket fújnak. Sok érdekes, értelmes dolog van a televízióban, de egy könyv, újság is legalább annyira érdekes és fontos, ha nem fontosabb. Szeretnénk a gyerekeket rákapatni az olvasásra, s jó lenne, ha minél több időt töltenének a nyáron a természetben. Mindig arra kértem őket: Lássatok, ne csak nézzetek!
- Csodaország egyre terjeszkedő birodalommá vált...
— Az ország számos pontján nyílt már Csodaország klub. Budapesten a Bajza utcában már egy Csodaország első osztály is indult. A legutóbbi bolognai könyvvásáron
felfigyeltek a külföldi kiadók is a könyvre. Ennek eredményeként idén tavasszal 20 ezres példányszámban megjelent Lengyelországban és 60 ezer példányban angol nyelvterületen - Anglia, Kanada, Ausztrália - is a könyv. Remélem, ennek lesz folytatása.
- A mai bizonytalan lap-piacon nem fenyegeti-e újságjukat a megszűnés veszélye?
- Olyannyira igen, hogy egyszer már két hónapra kénytelenek voltunk szüneteltetni a lap megjelenését. Ez borzasztó visszaesést jelentett. Azóta nagyon szolidan ismét emelkedni kezdett a példányszámunk. Sokat lendítene az ügyünkön, ha kellő támogatáshoz jutnánk, s nagyobb összeget fordíthatnánk reklámra. Jelenleg pályázatokon nyert összegekből igyekszünk eltartani magunkat.
- ta -
KANIZSA TV 12-16 Óra: T«vé>plusz
JÚNIUS 2.
12.15 Utazási magazin 12.45 Vízisportok 13.15 Sport a nagyvilágból 15.30 Motorok és legendák 16.30 Galopp 17.00 Tánc
18.05 A labdarúgás története 19.00 Akciósztárok 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hirek 20.05 Röplabda VB 21.55 Hirek
22.05 Tessék mosolyogni! 22.55 Hirek / Küzdősportok magazinja
EUR0SP0RT
9.00 Golf
10.00 Motorkerékpár VB 12.00 Profi ökölvívás 13.00 Labdarúgás 15.00 Ritmikus sportgimnasztika 17.00 Tenisz 18.00 Atlétika 20.00 Labdarúgás 22.00 Autó-motorsport
1 PLUS
14.00 Szóváltás
14.45 Utazási magazin
15.50 Orient-expressz (sor.)
16.50 Európa-magazin
17.15 Sajtó-klub
18.00 Hírek
18.05 Különlegességek
show-ja 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Dokumentumfilm 20.00 Hiradó
20.15 Szórakoztató műsor 21.20 KariA-Hartmann-portré 22.55 Madigan (filmsor.) 23.45 A nap hírei
9.00 Hirek
9.15 Vigyázat, kultúrai 10.15 Természetfilm (ism.) 11.15 Ingeborg Bachmann-dij
13.00 Hirek 13.10 Pillantás a hétre 13.40 Honvágy
(osztrák film) 15.10 Természetfilm 15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat) 16.15 Egy, kettő, három 17.00 Minihirek 17.10 Humberto cirkusz (sor.) 18.00 Hírek 18.05 X-Large 18.30 Trapper John (sorozat)
Felügyelet 19.30 Híradó 19.48 Konfliktusok 20.15 Oroszlánbarlang
(sorozat) 21.10 Mindennapi kultúra 21.40 Buddha tanai 21.45 Filmújdonságok 22.15 Pavarotti-koncert 0.15 Hirek
OSZTRÁK 2
10.15 Dávid és Bathseba 12.30 Oldalpillantások 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.30 Dokumentumfilm 15.00 Sport 17.15 Idősek klubja 18.00 Imádkozzál és dolgozzál I (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó / Konfliktusok 20.15 Halálos csend
(ausztrál thriller) 21.50 Hirek, sport 22.00 Apának sikerül (sor.)
PRO 7
5.55 Vadállatok birodalma 6.40 Lassie
(amerikai sorozat) A tanárnő 7.05 Bret Maverick (sorozat) Törvénytelen bíróság 7.50 Flipper
(amerikai sorozat) Gyanúban ilB A dob (angol film) 9.40 Tilt (amerikai film)
Fsz.: Brooke Shields 11.20 Hármak társasága (ism.)
11.50 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.20 Roseanne (ism.) 12.50 Mozgó kórház
(amerikai sorozat) Póker 13.20 A Mester (ism.) 14.15 Világszafari (ism.) 15.10 A vörös kalóz fla (olasz kalandfilm) Fsz.: Búrt Lancaster 17.00 39 lépcső (angol krimi) Fsz.: Róbert Powell ÍUE Matlock
(amerikai krimisorozat) Míg a halál el nem választ
19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó 20.15 Drága szépség
(olasz film)
Fsz.: Christopher Lam-bert
22.00 Top Llne
(olasz film) Fsz.: Franco Nero 23.40 Én, a kém (sorozat)
Drága éjszakák 0.30 Hirek 0.40 Édes hölgyek (olasz filmvígjáték) Fsz.: Ursula Andress, Virna Lisi, Marisa Mell 2.20 Hirek
2.30 Bret Maverick (ism.)
3.20 Hírek
3.30 Automan (ism.)
16.10 Kánon-Vallás és kultúra 16.40 Gazdakör (ism.) Nótaszó
Fekete Villám kalandjai
Kanadai-francia tévéfilmsorozat Magyar évszázadok Mesesarok Postabontás Hírek
19.00 Koncert egymásért 20.25 Zarándoklat Csíksomlyóra - Dokumentumfilm 21.25 Isten teremtményei
Magyar film 61''
17.10 17.30
17.55 18.20 18.35 18.45
SAT 1
5.00 A vasálarcos férfi (ism.)
6.50 Popcornia (ism.)
7.30 Superboy (ism.)
8.00 Asztrodlnók (ism.)
8.30 Folytassa, taxisofőr I (ism.)
10.15 Nyárt álom: a Beach Boys együttes története 12.10 Csodák az állatvilágból 12.40 A mindenható nyomában
13.10 Keresztül a galaxison,
azután balra (sor.) 13.45 Black, a fekete villám
(sorozat) 14.15 Yellowstone Kelly (amerikai western) 15.50 A csodálatos Nemo
kapitány (am. sci-fi) 17.35 Malibu vizi mentői (amerikai sorozat) Régi szerelem 18.30 Hirek 18.40 Halli galli 19.30 Szerencsekerék 20.10 Rio a hibás (amerikai film) Fsz.: Michael Caine 22.00 Beszélgetés 23.25 Hallervorden-show 23.55 így láttuk
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 311-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 313-040/1672, 310-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek.
Nk-101 Gumi- és műanyagipari gépek felújításával, modernizálásával, valamint a gépek szállításával foglalkozó
német cég keresi a kapcsolatot magyar felhasználókkal. Nk-102 Német cég az osztrák határhoz közel eső helyen kb. 1000 négyzetméter üzemcsarnokot keres,
ahol 12-15 főt foglalkoztatna. Nk-103 Román cég keres üdítőitaloknak való aromákat, valamint eladna növényi kivonatokat, gyógynövényeket,
gyógyteákat, amelyeket az élelmiszeriparban, gyógyszeriparban, kozmetikaiparban használnak. Nk-104 Holland cég használt Volvo teherautók forgalmazására magyar partnert keres. Vásárolna jó minőségi
akácfát nagy mennyiségben. Nk-105 Mezőgazdasági szerszámokat, sportfelszereléseket gyártó román cég közös vállalatot alapítana termelés és kereskedelem céljából.
Információ:
EuroTier Nemzetközi Állattenyésztési Szakvásár Hannover, 1993. június 22-25.
6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát I Mosómacik Amerikai rajzfilmsorozat Ragadd meg az alkalmat I
7.50 „így szól az Úr!" 8.00 Közjáték »MiH Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat Az égi kályha (ism.) 8.30 Vasárnapi turmix 11.00 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre I" Szentmise közvetítése tHTiTü Svájci magyarok
Lámfalussy Sándor 12.25 Vízilabda bajnoki döntő - 2. mérkőzés
[jj] Csembaló-show -1. ifl Keresztúton Magyar film 90'' (1942) FF
Edit-Tolnay Klári, Gusztáv - Perényi László, Nedeczky - Ajtay Andor, Mama - Lado-merszky Margit, Irma-Sennyei Vera, Attovay - Somlay Artúr 15.30 Paraván HüiTil Arthur C. Clarké titokzatos világa Angol ismeretterjesztő dok.-film - XIII/10. Nem azonosított repülő tárgyak - ufók 16.30 Képújság 16.35 Örömhír tHTTil Walt Disney bemutatja Baiu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Barátságfesztlvál tanulságokkal Wildslde
Amerikai filmsorozat VI/6. rész: Amig a kövér hölgy énekel Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Az égből pottyant vendég
(Ism.: hétfő, TV1 9.00) 18.45 Szerencsekerék 19.20 A Hét 20.00 Híradó 20.20 Telesport 20.25 A Balaton Fesztivál díjnyertes müvei Közben: Közjáték (ism.)
íHETil Casablanca
Amerikai dráma 103'' 19.30 A mágus
Amerikai krimi 107'' 21.30 Őrült Stone
Amerikai sci-fi 87'' 23.00 Zenemánia: Dire Stralts On the night koncertturné 94''
7.00 Napra-forgó 8.00 Műsorismertetés lilflü Alfréd, a kacsa
Belga-holland-francia rajzfilmsorozat A rendithetetlen ólomkatona
Amerikai rajzfilm 8.55 Telejáték
A doboz meg a kö OTT Gólyahír-gála 10.10 Elektor kalandor 10.15 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat A királyi dob 10.40 Lumen 2000 11.10 Budapesti Búcsú ''93 iilülii Ameddig a harang szól Mátrafüred - A malom-épitö
12.00 Nótaszó a Szeged vendéglőből (ism.) 12.15 SOrSok 12.55 Gazdaképző 13.25 K+P (Kárpótlás és privatizáció) 13.45 Müsorelözetes
Időjárás 13.50 40 év - 40 percben A Népstadion történetéből
14.30 Nahát?!-Videotékái. 14.35 Országjáró suli-buli 15.15 ...és még egymillió lépés-XVIH/10. rész: Somogyország déli tájain
16.02 Műsorajánlat-időjárás 16.13 Tippllsta 16.23 A karnagy úr 16.53 Vízipók csodapók Magyar rajzfilmsorozat A zavaros víz (ism.)
_ÍE Delta
17.30 A Magyar Szabadság
Napja - Mohács 18.00 Budapesti Búcsú ''93 19.00 Költő, felelj!
Buda Ferenc 19.05 Budapesti Búcsú 93 Koncert egymásért Beethoven: IX. szimfónia
20.20 A Magyar Szabadság
Napja - Gödöllő 20.35 A Magyar Szabadság Napja - Mohács Történelmi játék 22.05 Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál, Debrecen - Zárókoncert 22.35 Telesport 23.00 A hiénák
Francia film 91''
_ TV Plusz _
12.05 A kincses sziget Amerikai rajzfilm 13.05 A hollywoodi álomgyár
Dinoszauruszleletek 13.25 Benini királyi kincstár Francia szupervonal 13.40 Amerikai anzlx - Útifilm 14.00 Sportcsemegék 14.25 Amerikai vadász Amerikai akciófilm

ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csengery u. 82. TeL: 313-040/1672, Fax: 93/310-121
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040 Hibabejelentés: 311-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése belső gázszerelések
KANIZSA
ARUHAZ
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL
MISKOLCI MOanyagMdcIgazó Rt
A Flair kertibútor-család egy fair ajánlat!
3 év garanciával kínálunk
- 10 faita asztalt
- 11 féle széket
- napozóágyat, zsúrkocsit, lámpákat
- gyermekbútort
- virágládákat.
Képviselet: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 93/310-360
LEGYEN A PARTNERÜNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -, oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
TeH/fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, ^nsg és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/313-1-40 Fax.: 93/310-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Súúttrs ÜZLETHÁZ
NAGYKANIZSA, FŐ U. 9.
Kanadai filmek,'' fotóalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/314-352 Fax: 93/311-015 Telex: 33257
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkaf!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/313-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
KANIZSA
Trend Kft
A GRACIA ÜZLETHÁZBAN
tovább tart az AKCIÓS ÉRTÉKESÍTÉS!
ÚJABB MEGLEPETÉS: mirelit árukat is kínálunk tisztelt vevőinknek!
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETT USZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
1993. jíniu Hl * [ KANIZSA lllllll llllfll 25
K.o. Zala megye boxtörténetének?
A téma az utcán hever -mondja a szólás, ám néha megesik, hogy házhoz jön. így történt ez a minap is. Egy idős, elkeseredett bácsi kopogtatott be szerkesztőségünk ajtaján. Néhány perces beszélgetés után kiderült, a hajlott korú férfi nem más, mint Sípos István, az egykor híres kanizsai ökölvívószakosztály edzője, jónéhány országos hírnévre szert tett öklöző nevelője.
- Voltam edző a MAORT ökölvívócsapatánál, a vasutasoknál, később a Dózsánál - kezdi a beszélgetést -, aztán a Határörségnél neveltem versenyzőket. A háború előtt három-négy ökölvívószakosztály működött a városban. Leghíresebb a MAORT-é volt. Sajnos a háború után meg-lehcidsen szétzilálódtak a csapatok. Nehéz volt ott folytatni, ahol abbahagytuk, hiszen sok versenyző elhagyta az országot.
- Milyen sportélete volt a városnak három-négy évtizeddel ezelőtt?
- Ha azt mondom élénk, akkor ezzel még nem mondtam el mindent. A foci mellett a legjelentősebb sportág az ökölvívás volt. Gyakran komoly konkurenciát jelentett a mi rajongótáborunk a focistákénak, merthogy ha hiszi, ha nem, a miénk népesebb volt. Még ma is sokan emlékeznek ránk, az utcán időnként megállítanak, érdeklődnek, mt van velünk. Jómagam már abbahagytam - a koromnál fogva nem megy a dolog -, utódom meg nincsen. Hát ott vagyunk, ahol vagyunk...
- Kik voltak a tanítványok?
- Például Németh Zoltán, Szekszárdi József, Pápai József vagy Baranyai János és Rácz Imre, akik légsúlyban országos bajnokságot nyertek. Ennek sajnos már jónéhány éve. Azóta nem sok minden történt.
- Úgy tudni, ön nem szakított meg minden kapcsolatot az ökölvívással.
- így is lehet mondani. Hosszú évek fáradtságos munkájával összegyűjtöttem minden dokumentumot és megírtam a Zala megyei ökölvívósport történetét. Az elkészült kézirat 1934-től 1972-ig dolgozza fel azokat az eseményeket, amelyek a sportág zalai életében történtek. Többezer fényképet, oklevelet sikerült összegyüjtenem Tapolcáról, Lentiből, Zalaegerszegről, Keszthelyről és természetesen Nagykanizsáról is. Mindenütt segítettek a régi szakosztályvezetők abban a reményben, hogy van valaki, aki elvégzi ezt a nagy munkát. A kézirat elkészült, már csak támogatást kellett volna szereznem a kiadáshoz, hiszen a kész könyvre már akkor volt megrendelésem. Tapolcán 400 könyvet, Zalaegerszegen 200-at, Keszthelyen 400 kötetet rendeltek meg.
- Miért nem sikerült mégsem?
- A kész kézirattal egy évvel ezelőtt elmentem a polgármesteri hivatalba, felkerestem a polgármestert, aki támogatásáról biztosított. Elküldött Horváth Krisztinához, a Humán Osztály munkatársához, mondván, ez az ügy őhozzá tartozik. A hölgy a kézirat láttán azt javasolta, egyezzek bele, hogy az én könyvemből válogasson ki részleteket az ő saját, akkoriban készülő Alma-nachjához. Ebbe nem akartam beleegyezni, hiszen ezért a kéziratért én dolgoztam meg, gyűjtögettem hosszú éveken át a fényképeket, adatokat. Úgy gondolom érthető, hogy a munkámat
egészben szerettem volna látni. Úgy vettem észre, hogy ezért a szóban forgó hölgy igencsak megsértődött. Később megkerestem Kápolnás Zoltánt, a Sportcsoport vezetőjét, aki ugyan támogatott, de megint csak azt mondta, hogy ez az ügy Horváth Krisztinához tartozik. Később egy ismerősöm azt javasolta, keressem meg Minorics Piroskát, az Oktatási és Kulturális Bizottság vezetőjét, ö talán tud valamit segíteni. Felkerestem hát öt is, de ő is csak azt mondta, hogy ez az ügy Horváth Krisztinára tartozik. Lassanként kezdtem már azt hinni, nem szabadott volna nemet mondanom akkor Horváth Krisztinának...
- Mennyibe kerülne a könyv kiadása?
- A nyomdában megérdeklődtem, és azt a felvilágosítást kaptam, hogy körülbelül 100-120 ezer forintra lenne szükség.
- Próbálkozott már a régi versenyzőktől támogatást szerezni?
- Nézze, a legtöbbjük külföldön él, így elég nehéz megtalálni őket. Akik meg itthon vannak, azok ugyanolyan szegény nyugdíjasok, mint én. Egyszer az egyik külföldön élő tanítványomtól kaptam száz márkát e célra, de ez önmagában kevés lett volna, ezért inkább visszaadtam. Nekem már az is eszembe jutott, hogy nyitok egy számlát ahová a segíteni akarók eljuttathatják az adományaikat. Talán megoldás lenne az is, ha valaki megkeresné a többi érintett város önkormányzatát, és közösen adnák ki a könyvet. De hát én csak egy egyszerű, idős ember vagyok, akit mindenütt meghallgatnak, aztán mindenki bezárja előttem az ajtót. Nézze, nekem már nincs sok időm, fáradt, beteg öregember vagyok, de ebben a könyvben minden benne lenne, ami az életem értelmét adta.
A Sipos Istvánnal folytatott beszélgetés után felkerestük Horváth Krisztinát, a Polgármesteri Hivatal Humán Osztályának főelőadóját, ő eképpen válaszolt kérdéseinkre.
- Valóban, több alkalommal is volt módom találkozni Sipos bácsival, aki elhozta hozzánk a leendő könyv kéziratát. Velem nem mint a Polgármesteri Hivatal alkalmazottjával találkozott, hanem mint a könyvkiadásban járatos „szakembert" ajánlottak neki.
- Milyen szintű az a munka, amelyet Sipos bácsi elhozott önnek?
- A szakma ezt amatőr munkának nevezi, de mint ilyen, ez egy kiváló minőségű „gyűjtemény". Igazából nem nevezhető kéziratnak, hiszen nincsen hozzá lektori vélemény, nem látszik rajta, hogy szakember segítségével született volna.
- Van-e arra lehetőség, bogy egy igazi könyv kéziratává dolgozza át valakivel Sipos bácsi ezt a gyűjteményt?
- Természetesen van ennek módja, csak meg kellene találnia a megfelelő szakembert, illetve kiadót.
- Csakhogy Sipos István egy fáradt, idős ember, akinek bizony se pénze, se tapasztalata. Kinek kellene segítenie az ügyön?
- Ez nem a hivatal feladata. Én mint magánember szívesen segítettem volna rajta, ezért is ajánlottam fel, hogy a kanizsai részt kiemelném a dolgozatból és áttenném a Kanizsai Almanach-ba, de ő ebbe nem egyezett bele. Igazából nem értem, hogy miért nem, hiszen vannak szép számmal más olyan müvek is, amelyek először folytatásokban jelennek meg egyéb folyóiratokban, s csak utána öltenek könyvformát. Ez egy nagyon jó reklám lehetett volna Sipos úrnak, ha beleegyezik, ő azonban mindenképpen egyben szerette volna látni a müvét.
- Miért nem kerestek kapcsolatot a többi önkormányzattal?
- Nem a mi dolgunk...
- Évről évre lehet pályázni könyvkiadási célokra, tájékoztatták erről Sipos bácsit?
- Ebben az évben az erre a célra szánt pénzt teljes egészében felemészti majd a Kanizsáról készülő monográfia, s úgy tűnik, a rendelkezésre álló keretből másra nem is telik majd. Másrészt a pályázathoz nyomdai ajánlat, kiadói, lektori vélemény és még egy sor más dolog kell. Ilyen pedig Sipos bácsi esetében nem volt.
Az üggyel kapcsolatban elhangzott Minorics Piroska neve is. Az Oktatási és Kulturális Bizottság vezetőjétől az alábbiakat sikerült megtudni:
- A tavalyi kulturális alap pótigényei között találkoztam Sipos István kérelmével, illetve annak idején írt egy levelet is nekünk. A bizottság foglalkozott a témával, de ott, akkor nem volt módunk beletekinteni ebbe a hatalmas anyagba. Azt hiszem, ez nem is kimondottan a bizottság dolga, ezért átnézésre átadtuk a Humán Osztálynak. Hogy azóta mi történt a kézirattal, nem tudom, de az idei kulturális alap pályázatán nem szerepelt az anyag.
Dukát Éva
Nagykanizsa Megyei Jogú Város által támogatott
könyvkiadások 1992-ben
Dr. Dobó László:
Riportregény a város ismert személyeiről 20.000,- Ft "
Horváth Krisztina: Kanizsai Almanach 180.000,- Ft "
Kanizsa Fotóklub: Közös fotóalbum 87.000,- Ft
Kanizsa Táncegyüttes 20. évfordulója 150.000,- Ft *
Ludvig Zoltán: Három funkciós katalógus 104.000,- Ft
Pécsi Gabriella: Madaraskönyv 15.000,- Ft
Pék Pál: Verseskötet 40.000,- Ft "
Török alóli felszabadulás 300. évfordulója
alkalmából rendezett tudományos tanácskozás
előadásainak kiadása 100.000,- Ft
Városvédő Egyesület: Novella pályázat 20.000,- Ft "
Visszaemlékezések a Don-kanyart megjártakról 20.000,- Ft
Megjegyzés:
Az összegből nem derül ki, hogy mennyibe került
a jubileum alkalmából kiadott füzet
Nem jelent meg
Május 15-én átadták az új telefonközpontot Kanizsán is. Azóta nem várunk vonalra, már akinek van telefonja. És akinek nincs? Az beszállhat az önerős telefonfejlesztési akcióba. A MATÁV ezt a fejlesztést csak akkor tudja beindítani, ha az érintett 76 településről, köztük Nagykanizsáról is legalább tízezer jelentkezőt sikerül összegyűjteni. Az önerős akcióban való részvétel díja 50 ezer forint. Ez az összeg magában foglalja a hatóságilag előírt beruházási, hozzájárulási díjat, és az előfizetői csatlakozásig történő építésiszerelési költségeket egy darab csatlakozó felszerelésével. A kivitelezés befejezésének határideje 1995. március 31.
Az önerős fejlesztés ötvenezer forintos költsége abban az esetben sem emelkedhet, ha netán a beruházás költségei emelkednének. A MATÁV Rt. a határidőre befizetett részvételi díjak után a műszaki átadás időpontjáig terjedő időszakra kamatot fizet. Ez az
Ez a címe az általános iskolások kategóriájában győztes Szabady Balázs versének. A vers az elmúlt héten pénteken a Helyőrségi Klubban hangzott el a Liberális Nagykanizsáért Alapítvány által kiírt vers- és prózamondó verseny ünnepélyes eredményhirdetésén. Ernszt Katalin az alapítvány kuratórium tagjaként méltatta a verseny jelentőségét, s a magas számú, mintegy nyolcvan pályaművel jelezte, hogy városunkban felnövekszik egy olyan rétege az ifjúságnak, akik szeretik az irodalmat, s korai zsengéikkel művelik is azt. A versenyzők mellett a szülőkből és tanárokból álló szépszámú közönség nagy figyelemmel hallgatta végig a győztes pályamunkák bemutatását. A HEK színjátszókörének tagjain kívül neves vendég, Fodor Tamás országgyűlési képviselő, színészrendező is vállalkozott egy-egy mű értő interpretálására. (Címlapi felvételünkön.) Keresztesi Tímeának Istenem cí-
összeg a díjkedvezmény egyik forrása, a másik a valós beruházási összeg és a befizetett összeg különbözetéből adódik. A két fenti tétel összege az a díjkedvezmény, amelyet a műszaki átadást követő három év alatt igénybe lehet venni a havi távbeszélőszámla beszélgetési díjának 50%-os jóváírásával.
A MATÁV Rt. Pécsi Igazgatósága és az érintett települések önkormányzatai együttműködésben állapodtak meg, mivel ez az akció eredményességét nagymértékben segíthette volna abban az esetben, ha az érintett önkormányzatok mindegyike szívügyének tekintette volna a lakosság széles körű tájékoztatását. Mindez sajnos nem így történt, s valószínűleg ez az egyik oka
EGY SZO
mű verse, valamint Polgár Géza Volt egyszer egy Cseresznyefa című novellája a vendégművész előadásában a szerzőknek, de valamennyi jelenlévőnek szép perceket szerzett.
A zsűri tagjai, Pék Pál és Lehota János a gyerekhez közelítve szakszerűen tájékoztatták a jelenlévőket a verseny színvonaláról, a művek értékéről, és a továbbfejlődés útjairól. A zsűri -véleménye szerint - jószintű képi-gondolati nyelvi összhangot tapasztalt, meglepő volt, hogy az ifjú költők és novellisták mennyire képesek voltak az adott helyzeten túlmutatni, érzelmeiket kifejezni, vagy a prózában a szereplőket beszéltetni. Az Egy szó című vers szinte a verseny jelképeként tükrözi azt a világot, amelyik a gyerek költő világa, de a felnőtté is, s az az egy szó, „... melytől megnyílik az ég
annak, hogy a jelentkezési határidő lejártáig nem jött össze a tízezer jelentkező. Múlt heti adatok szerint 3400 körüli igény érkezett be Kanizsára. A másik 75 településről még ennél is kevesebb. Ez az arány rendkívül alacsony, pláne abban az esetben, ha összevetjük más városokéval, például Szekszárddal, ahonnan 20 ezer(!) igénylőt gyűjtöttek össze, jóllehet a város összlakossága 1/3-a Kanizsáénak.
Az OTP hitelnyújtással kívánja segíteni a telefonfejlesztési program sikerét. A három és öt évre igényelhető kölcsönt 28+1%-os változó kamatra adja a pénzintézet, amelynek törlesztési díja három év esetén 1610 forint, öt év esetén 1150 forint.
- dévi -
is...", mindnyájunknak
ugyan mást jelent, de ugyanazt is jelentheti és ugyanúgy is megélhetjük.
A nyolcvan pályamunka szerzői közül tizenhét fiatalt díjazott az alapítvány. Általános iskola vers: I. nem került kiadásra, II. Szabady Balázs (Hunyadi), III. Mérei Diana (Zalakomár). Általános iskola próza: I. Gódor Eszter (Péterfy), II. Pölöskei Bernadett (Zemplén), III. Kocsis Lívia (Hevesi).
Középiskola vers: I. Keresztesi Tímea (Mező), II. Lak Annamária (Mező), II. Tóth Szilárd (Széchenyi), III. Szabó László (Cserháti).
Zábó Anita, Merksz Andor, Petró Vera, Szamos Noémi, Varga Judit, Polgár Géza és Vida Zoltán könyvjutalomban részesültek. A zsűri különdíját Fodor Laura, a Roz-gonyi Általános Iskola 2. osztályos tanulója nyerte el.
Büki Erzsébet (Következő számunkban összeállítást közlünk a díjnyertes müvekből)
nn''
Tíz nan a városért
A Kanizsai Alkotók Egyesülete mint már évek óta, az idén is új elképzelésekkel, eredeti ötletekkel készült a nyári fafaragó tábor megszervezésére. Célul tűzték ki a város - kissé mostohán gondozott - egyetlen nagyobb parkjának, a Sétakertnek szépítését. Gondosan megtervezett, oda illő munkáikkal akartak örömet okozni a felnőtteknek, és meglepetést a gyerekeknek. Nos, ember tervez, a Városfejlesztési Bizottság végez. Mint már lapunk előző számában hírül adtuk, a 10 napos alkotótábor nem itt, hanem ismét a Csónakázó-tónál kapott helyet. A döntés - noha sokak számára volt érthetetlen -azért nem szegte egészen kedvét a Városgazdálkodási Vállalat üzemi épületének parkjában dolgozó táborlakó művészeknek. Az óriási farönkökből kezük nyomán születtek az idén is maradandó értékű, csodálatos alkotások. Mint azt Rohrbück Jenő táborvezető elmondta, Bíró Attila marosvásárhelyi fafaragó vendégművész „Kanizsai Dorottya" című alkotása a Sétakertet díszíti majd. Németh Ferenc parasztbácsiját ábrázoló „Esti pihenő" című faszobra az alkotótábor parkjában, Csávás Csaba „Halak" című kompozíciója a tóparton, míg Trojkó György „Éva" című alkotása a Korona vendéglő közelében kap végleges helyet.
Tóth Ferenc
A tábor támogatói voltak:
Polgármesteri Hivatal, ZE-FAG, MOL Rt., Kanizsa Sörgyár, KÖGÁZ, I. sz. Tégla-
Véghajrá a csatornázásban
Lassan végéhez közeledik Kiskanizsán a tavaly márciusában elkezdett csatornázás. Elkészült immár az öt korszerű szennyvízátemelő, munkálatok pedig már csak a Bajcsy-Zsi-
linszky, Szepetneki, Pápai, Jakabkúti utcában és a Berekközben folynak. A szeptember 30-óra tervezett átadásig a szakembereknek még összesen négy kilométernyi csatornahálózatot
kell kivitelezniük, s a bekötendő 1900 Ingatlanból Is csupán 700 lakói várnak arra, hogy csatlakozhassanak a rendszerhez és ily módon emberibb, hlglénikusabb környezetben élhessék mindennapjaikat.
-kori-
Vonal már van...
Most telefonra várunk?
1993. június 18. ! KANIZSA ii\ _* — 27

Oktatási koncepció - sokadszor
Az elmúlt két évben számos fórumon hangzott el Kanizsán, hogy városunknak nincs határozott oktatáspolitikai koncepciója. E hiányosságot pótolandó megszületett egy tervezet, melynek harmadik - az alkotók szerint - javított, bővített, átdolgozott változatát tarthatták kezükben csütörtökön a város közgyűlése Oktatási és
Kulturális Bizottságának tagjai, az oktatási intézmények vezetői és a pedagógus szakszervezetek képviselői. A kulturális bizottság eme ülésén, amin a közrebocsátott oktatáspolitikai koncepciót kívánták megvitatni, a bizottság előbb öt, majd hamarosan csak há-rom(!) tagja vett részt a meghívott több mint félszáz ven-
gyár, Patyolat, Zöldért, Fü-szért, Tejipari Vállalat, Kanizsa Trend, Navotex, ION-Szerviz, Szociális Foglalkoztató, Városi Kórház Nagykani-
zsa, Zalaco, CC Amatil (Magyarország) Kft. - Nagykanizsai Területi Központ, ZÁÉV, OTP Nagykanizsa, Városgazdálkodás, Kiss László.
Könyvvizsgálat, adótanácsadás, könyvvezetés, vállalkozásszervezés, vagyonértékelés
A ZALA KONTROLL KFT. működési területének
bővülésével tulajdonosi és tevékenységi köre, neve
megváltozott.
Igényes szakmai garanciák mellett vállaljuk:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -, oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
ÚJ CÍMÜNK:
PANNONCONSULT KFT. Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: 93/310-461, Westel: (60) 399-196
déggel szemben. Már a kezdet kezdetén felszólalók is azon véleményüknek adtak hangot, hogy a rendelkezésükre bocsátott vitaanyag alig különbözik az előző második változattól, s a korábban leadott javaslatok, módosító indítványok kis töredéke látszik csak tükröződni benne. Sorosi Miklós rámutatva napjaink égető problémájára, kérte, a koncepció bővebben térjen ki a már érettségizett, pályakezdő fiatalok városon belüli továbbképzésére, szakképzésére.
Mások európai szintű tárgyi és személyi feltételek megteremtését tartották még fontos célnak. Ennek finanszírozását helyi és országos forrásokból látták megvalósíthatónak. Indoklásként megemlítették, hogy az országban több helyen is különítenek el e célokra pályázatok útján elérhető összegeket. E pénztartalékok eléréséhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy a polgármesteri hivatal naprakész információkkal szolgáljon.
Cserti Tibor kifogásolta, nem tűnik ki a koncepcióból, melyek a város prioritást élvező feladatai.
Tóth Lajos hiányolta, hogy nem jelenik meg a tervezetben az érdekvédelmet érintő kitétel.
Csordásné Láng Éva súlyos problémára, a céltartalékok elosztatlanságára hívta fel a jelenlévők figyelmét. Az emiatt jelentkező gondokat, pénzügyi problémákat pedig -mondta - meglehetősen bajos lesz orvosolni a tanév végén.
Gerencsér Tibor kijelentette, a céltartalékok felosztása megtörtént, ám mivel túllépték a keretet, nem tűzte a közgyűlés napirendre. E témán kívül érintették még a piarista iskola elhelyezésének kérdését is. Kérték a bizottságot a jelenlévő igazgatók, szülessen erről végleges döntés október 30-ig.
Suhai Sándor a hosszúra nyúlt vitát összegezve kijelentette: az oktatási bizottság határozatképtelen, a tervezet anyagilag és jogilag megalapozatlan, a piarista iskoláról még nincs végleges döntés, tehát felesleges az ülésen jelenlétük. Véleményéhez számosan csatlakoztak, így a hamarosan elrendelt szünetet követően már alig tértek vissza.
- ta -
HÉTFORRÁS FŰSZERT Kft.
nagykanizsai C + C Raktáráruházában
ismét 10-15-20% ENGEDMÉNYES AKCIÓ!
Gyermelyi száraztészták Ecet
Croky Chyps termékek Édesipari lisztesáruk
Az engedményes akción túl további 1800 élelmiszer- és háztartási termékkel, valamint BOV és MIRELIT fagyasztott árukkal várjuk a kereskedő és továbbfelhasználó KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!
Nyitva: hétfőtől péntekig 8-15 óráig.
CÍM: Nagykanizsa, Ady Endre u. 68/B. Tel.: 93/310-244

| KANIZSA^

DEFINÍCIÓ
Beküldési határidd: június 25.
Lapunk 23. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Hogy szerelmes vagy, az nem ok arra, hogy szeressenek. A sorsoláson Bányai Györgyné, Borsi Piroska, Hajdú György-né, Kolontári Éva, Kománovics István kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- Annak az ételnek, amit elfogyaszt, egyharmada is elég volna a létfenntartáshoz - mondja az orvos betegének.
- Akkor mire szolgál a többi?
- Az biztosít nekem munkát - feleli a doktor.
Receptötlet
SZAMÓCALIKŐR
1/2 1 vízben melegítve oldjunk fel 43 dkg cukrot, adjunk hozzá 3 dl 96%-os tisztaszeszt (lehet vodka Is). Teljes lehűlés után egészítsük ki vízzel egy literre. Tiszta uborkás üvegbe tegyünk 1/2 kg érett, hibátlan, egész szemű szamócát, öntsiik rá az elkészített szeszes cukoroldatot és az üvegeket műanyag fóliával, vagy celofánnal lekötve tartsuk 10-12 napig szobahőmérsékleten. Időnként néhányszor
rázogassuk meg az üveget. Majd többrétegű, más célra még nem. használt, előzőleg alaposan átmosott és megszárított gézen, illetve szűrőpapíron át szűrjük le a folyadék tisztáját. Csak annyira szűrjük le, amennyi magától minden préselés, összenyomkodás nélkül lefolyik. A maradék gyümölcsöt jól felhasználhatjuk ecetkészítésre, ame ly majd kellemes illata folytán különösen alkalmas saláták ízesítésére.
Háztartási hűtőgépek,
fagyasztóládák, fagyasztószekrények
Kínálatunkból:
Zanussi 160 literes hűtőszekrény: 18.400,- Ft
230 literes fagyasztószekrény: 35.900,- Ft
280/60 literes kombinált hűtő: 31.500,- Ft
300/115 literes kombinált hűtő: 41.900,- Ft
Fagyasztóládák: 150 literes: 24.924,- Ft
200 literes: 30.500,- Ft
300 literes: 33.011,- Ft
Zanussi porszívók, mosógépek Móra gáztűzhely
23.000- Ft
Hitaci ablak-, illetve Split klímakészülékek (lakószobákba, irodákba, üzletekbe kiválóan alkalmas).
HŰTÉSTECHNIKAI SZAKÜZLET Nagykanizsa, Magyar utca 8. Tel.: 06-60/399-108
111 niu S 18. í KANIZSA .......... illl
KERTBARATOKNAK
Az edényesvirágok egyik leg-hálásabbika a kander vagy babérrózsa. Júniustól októberig virágzik. Sokan talán azért nem szeretik, mert amikor tavasszal a szabadba kiviszik telelő helyéről, szürke és levelei kókadtak. Pedig némi gondozással, odafigyeléssel az erkélynek és a kertnek egyaránt dísze lehet. Megérdemli, hogy igényes edénybe, ne pedig lyukas fazékba ültessük.
A kander a Földközi-tenger mellékéről származik, ott fává nő meg. A télizöldfélék családjába tartozik. Az alapfaj (Neri-um deander) rózsaszín színű virágokkal díszít. A kerti változatok végálló ernyőben nyüó virágai piros, fehér, sárga, cirmos színűek, félig vagy tömve-teltek. Ismert tarka változata is. Nálunk ez a növény 3-6 m magasra is megnő.
Néhány szó a gondozásáról. Tápanyag- és vízigényes növény. Rendszeres trágyázás és öntözés nélkül bimbói nem nyílnak ki, hanem leszáradnak. Meleg és száraz nyáron a növényeket edé-nyestől kell a vízbe állítani és fölszívatni. A levelei élénkebb zöld színt kapnak, ha kéthetente, hetente letusoljuk őket, és 0,2 százalékos Wuxálos oldattal lombtrágyázzuk. Dúsított tőzeggel vagy érett trágyával kéthavonta egyszer 1,5-2 cm vastagon megteríthetjük az edény te-
tejét. A szaporítása igen egyszerű. Ritkábban magról, általában zöld- és félfás dugványról szaporítjuk. A dugványok vízben vagy vízzel elárasztott homokban, esetleg perlitben könnyen meggyökereztethetők. A dugványvágásra a július, augusztus a legmegfelelőbb. A kis növényeket metszéssel elágazásra késztethetjük. A fiatal növényeket évről-évre át kell ültetni. A nagyobbak sárgulással jelzik, ha kinőtték a cserepet. Az idősebb növényeket azonban nem szabad bolygatni.
A pajzstetvek olykor ellepik a kandert. A legegyszerűbben úgy védekezhetünk ellenük, ha 2 százalékos káliszappanos oldattal és kefével lemossuk a levelét vagy 0,1 százalékos Bi 58-cal a gyümölcsfáinkkal egy időben permetezzük.
ősszel a babérrózsát edényestül vigyük 2-8 C-fokos, világos helyiségbe, ott teleltessük át.
Még néhány szó a pázsit nyári gondozásáról. Fontos a zöldfelületek ápolása, hiszen az ápolt pázsit, gyep környezetünket üdévé, széppé varázsolja, főleg ha virágzó dísznövény is díszíti. A pázsit ismétlődő munkája a nyírás, öntözés, tápanyagpótlás. Hazai száraz és páraszegény viszonyaink között soha ne nyírjuk 5 cm-rel alacsonyabbra. Ha a napos helyek pázsitját kopaszra nyírjuk, könnyen kisül. Meleg,
esős időben gyorsan nő a fű, aszály idején viszont kissé gyarapodik. Az első esetben 8-10 naponként, az utóbbiban 3-4 hetenként tanácsos a füvet nyírni. A nyesedékes nyírás után vagy kaszálás után össze kell gereblyézni és komposztra gyűjteni. Rendkívül száraz, meleg időjárás esetén azonban az apró fűmara-dékot a gyepen is hagyhatjuk, így a tövét árnyékolja.
Ha meg tudjuk oldani az öntözést, akkor hetente legalább egyszer 10-15 mm (10-15 1) vizet juttassunk ki négyzetméte-
Gyepünk dísze a kander
renként. Nyírás után pedig feltétlen öntözzünk, lehetőleg permetező szórófejjel. Este vagy reggel locsoljunk, amikor a nedvesség még nem párolog el túlságosan gyorsan a felszínről, hanem jobban beivódik a talajba.
A rendszeresen nyírott és öntözött gyep tápanyagutánpótlást is igényel. 100 négyzetméteres gyepfelületre nyáron 6 alkalommal szórjunk ki l-l kg vegyes műtrágyát. Mindig száraz talajra szórjuk, lehetőleg egyenletesen, és utána öntözzük be a gyepet.
Á. Kartai Csilla
*
FEMY FIIT A FÉNY
szalagon FUIU szala9°n
CSÓRESZOLÓK - ŐRIZETBEN
Pórul járt néhány gazfickó a közelmúltban Nagykanizsán. A rendőrség ugyanis őrizetbe vett több személyt, akiket a város, valamint vonzáskörzetében elkövetett bűncselekményekkel gyanúsítanak.
Ajánlatos figyelőszolgálatot szervezni azokon az építkezéseken, ahol jelentősebb nagyságrendű szerszámokat, felszereléseket tárolnak. Nagykanizsán behatoltak az egyik építkezés területére, ahonnan körülbelül százötvenezer forintnyi szajré-val felpakolva távoztak az eddig még ismeretlen tettesek.
Úszón az egyik házból - ahova ajtóbefeszítés módszerével hatoltak be - közel nyolcvanezer forintnyi ékszert, valamint pénzt loptak.
Sajnos egyre gyakoribbak Nagykanizsán és vonzáskörzetében a könnyebb, illetve súlyosabb testi sértéseket okozó bűncselekmények. Olykor előfordul meghökkentő eset, amikor a sértett azt sem tudja, miért kapja a pofonokat, ökölcsapásokat.
íme a friss példái A napokban orvosi ellátásra jelentkezett egy nagykanizsai férfi, akit egy eddig még ismeretlen bűnöző az Eötvös téren - minden különösebb indok nélkül
- megtámadott, majd tettleg bántalmazott. A szerencsétlenül járt ember nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
Hosszúvölgyön egy magáról megfeledkezett férfi az édesanyját, valamint az édesapját verte meg, miáltal szülei nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Nagykanizsán az egyik hölgyet a férje késsel megszúrta. A kórházba szállításhoz rendőri segítséget kellet kérni, mert a nő - ki tudja miért? - nem volt hajlandó beszállni a mentőautóba.
A jellemzőbb, súlyosabb bűncselekmények felsorolása után, váltsunk témát. Beköszöntött a vakáció, ilyenkor a gyerekek közül többen hajlamosak - leginkább játszadozás közben - megfeledkezni az óvatosságról. Az alábbiakban néhány legy-gyakrabban előforduló veszélyhelyzetre hívjuk fel a figyelmet, amiket idősebbek, fiatalabbak egyaránt megszívlelhetnek.
A nyári kánikulában a gépjárművezetők figyelme is lankad. A baleseteket megelőzendő, ajánlatos szorosan a járda mellett, illetve az úttest szélén kerékpározni. (A sötétség beállta után a járműveket ki kell vi-
lágítani!) Forgalmasabb útkereszteződésekben, balra kanyarodásnál, érdemes leszállni a kerékpárról és célszerű a bringát áttolni az úttesten. Egy pillanatra sem szabad megfeledkezni arról, hogy a kétkerekű járművek labilisak, könnyebben adódhat veszélyhelyzet.
S ha már itt tartunk, érdemes pillantást vetni a statisztikai kimutatásokra. Tavaly megyénkben összesen harmincnégy gyerek- (14 éven aluliaki) baleset történt, egy ötéves apróság az életét vesztette. (Figyelmetlenül, körültekintés nélkül lépett az autóbusz mögül az úttestre.) A harmincnégy eset közül tizennyolc alkalommal gyerekek idézték elő a balesetet!
Az idén eddig tizenkét gyermekbalesetet regisztráltak. Ennek során ketten könnyű, tízen pedig súlyos(!) sérülést szenvedtek. A korábbi esztendő hasonló időszakához viszonyítva, valamelyest javult a helyzet! A balesetek felét a gyerekek saját maguk okozták.
A legbalesetveszélyesebb nap a péntek, a legbalesetveszélyesebb napszak a délután. Ilyenkor ajánlatos felettébb óvatosan közlekedni!
(Völgyi)
Horoszkóp
a 26. hétre
Kos: III. 2I-IV. 20.
összekuszált viszonyaidból egy hosszú nyári szabadság árán akarsz kijutni. Ez idegeidnek valószínűleg jót tesz, de túlságosan kikapcsolod magad a társasági életből. Bika. IV. 21-V. 20. wnn Anyagi helyzeted megren-düléséért csak magadat ^U^ okolhatod. Bár a nyár nem kedvez a spórolásnak, de próbáld meg. Ikrek: V. 21-VI. 21.
| Nyári szabadságolásod I pontos megszervezésével Irtll könnyű, laza hetek várnak rád. Ezt csak oldotta az éppen esedékes születésnapod. Rák: VI. 22-VII. 22. V7ÍSSI ^ minden napra egy jó cselekedet elve remekül iUSFÜM működik nálad, de nem ártana a családodra is odafigyelni.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
| Úgy néz ki, váratlan pénz áll a házhoz. Helyesebb, I ha tartalékolod. Szeptemberig még sok minden történhet.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Ha jól sáfárkodsz az adó-«5S dó alkalmakkal, kedvező pozícióból várhatod az őszi hajrát. Nyári feladatod: nyakon csípni a lehetőségeket.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Sok macera után most lélegzetet vehetsz. Lazítani azonban nincs okod, hisz'' számos feladat áll előtted.

Skorpió: X. 24-XI. 22.
Közös ismerőseid össze-futásából konfliktusaid támadnak. Jó lenne végiggondolni, kinek mit mondasz. A pletykát így előzheted meg. Nyilas: XI. 23-XII. 22.
^Egzisztenciális előnyökért ne add fel érzelmeid. Bár sok kísértés ér ezen a héten, előnyödre válik ezek visszautasítása.
Bak: XII. 23-1. 20.
Magánéleti álhatatossá-god meghozta eredményét. Ha most megadod magad, győzelemmel ér fel. Vízöntő: I. 21-11. 20.
Vehemenciád visszafogásával kedvezően befolyásoltad a rólad kialakult véleményt. Most már uj „akciókba" kezdhetsz. Halak: II. 21-111. 20.
Nyerő számaid ezen a héten sem jönnek be. Jobb lenne, ha racionális dolgokban hinnél. Bár ott is érheti az embert meglepetés.
SPORT • SPORT • SPORT
KANIZSA
■11
1993. június 18.
Sajtótájékoztató „Ferihegyen"
Kézilabda
Befejeződött az 1992/93. évi bajnokság a labdarúgást követő legnépszerűbb sportágban, a kézilabdában, amelynek NB l-es mezőnyében az újonc Tungsram férfi gárdája ma már jól megérdemelt pihenését tölti. A csapat házatáján azonban a bajnoki évadzárót követően sűrűsödtek az események, amelyekről a városhoz közeli Ferihegyen tartott sajtótájékoztatót Musits Ferenc szakosztályelnök:
- Most már végleg eldőlt, hogy Jéki Zoltán, csapatunk edzője a jövőben a PMSC NB l-es női csapatának lesz a szakvezetője - kezdte Musits Ferenc, majd így folytatta: -Két hónappal ezelőtt leültünk tárgyalni Jékivel, akinek június végéig szólt a szerződése, s aki ekkor már bejelentette, hogy visszaköltözik a Mecsekalj ár a. Természetesen sajnáltuk, hogy a sikeresen tevékenykedő Jéki elmegy, ám nekünk gyorsan kellett cselekedni. Több ismert trénerrel is tárgyaltunk, de meg kell mondanom, hogy igényeik jóval nagyobbak voltak, mint amit mi teljesíteni tudunk. Végül is, szinte az utolsó pillanatban aztán megoldódott az edzökér-dés, miután Ny. Kovesnyikov, a csapat 37 éves orosz idegenlégiósa beadta a pályázatát. Nem sokat töprengtünk, hanem egy évre megkötöttük a szerződést a népszerű Koljá-val, akivel a második NB l-es évadot kezdjük.
A csapat sikeredzőjét köszöntötte a gyári, sportkör és szakosztály vezetése. A munkáról, a kanizsai helytállásról Orosz József, a Tungsram osztályvezetője szólt, aki meleg szavakkal emlékezett az eltelt két és fél évre, majd átadta a gyári vezetés ajándékát. Ezt követően Musits Ferenc elevenítette fel a sikeres Jéki-idősza-kot, majd Pintér István szakágvezető méltatta a távozó edző szerepét, lámpagyári tevékenységét s a kanizsai minőségi sportban végzett érdemeit.
A meghatódott Jéki Zoltán a rá jellemző szerénységgel köszönte meg a dicsérő szavakat, az elismerést, az ajándékokat, miközben ezeket mondta: - Nagyszerű és rendkívül eredményes kanizsai időszakot értünk el, s ebben mindenképpen a csapatmunkát emelném ki, a vezetés és a játékosok hozzáállását. Természetes, hogy voltak viták, „eszmecserék", ám ezek mindig a jobbítást szolgálták. Örülök, hogy együtt dolgozhattunk, s így a sikerekben is osztozunk.
Káló-jutalom a válogatott kapujában
Kálóczy László
(Fotó: Erdei)
A magyar férfi felnőtt válogatott a Szlovénia elleni Eb-selejtezőre városunkban készült fel. A fontos találkozó előtt Buday Ferenc mb. szövetségi kapitány kerete több napon át az Olajbányász munkacsarnokban dolgozott, miközben kétszer is megmérkőztek a Tungsram csapatával. Az első mérkőzésen a válogatott 40:31 (18:14) arányban nyert Krikiék ellen, majd a „beharangozott" mintegy 250 fő előtt sorrakerült újabb találkozón Magyar válogatott-Tungsram 36-23 (17-12).
Ünnepélyes külsőségek vezették be a találkozót, amelyen bejelentették, hogy Ká-lóczy László, a lámpagyáriak
39 éves, kiváló kapusa jól megérdemelt jutalomként abban a kitüntetésben részesül, hogy a címeres mezben pályára lépő válogatott kapuját őrzi a kezdeti szakaszban.
Az előzményekről röviden. A népszerű Káló, az NB l-es mezőny doyenje számos alkalommal is válogatott formában védte a kanizsai kaput, aki egész tevékenységével méltán került az érdeklődés középpontjába (néhány héttel ezelőtt e lapban is olvashattak a nagyszerű kapusról). Nos, Venczler Béla (KÖGÁZ) egyik reggel a krónikás figyelmébe ajánlotta, hogy Káló megérdemelné, hogy egyszer a válogatottban is bemutatkozna. A lehetőség aztán adott volt. Az ötletet Musits Ferenc, majd Pintér István is „díjazta", s utóbbi sikeres tárgyalásokat folytatott a válogatott vezetőivel, akik a kérést s a javaslatot egyből támogatták.
Válogatott: Kálóczy - Török 2, Csokonyai 2, Mezei 1, Éles 3, Mohácsi 4, Pásztor 4. Csere: Perger, Szatmári, Fekete (kapusok), Kiss 3, Polgár
3, Kovács T. 4, Fenyő 2, Zsigmond 5, Balogh 3.
Tungsram: Mészáros - Ra-dovics 1, Ojtó 3, Krichenbaum
4, Rodek 3, Kuzmicsov, Bjelov 6. Csere: Bilicz, Kálóczy (kapusok), Kurusta 5, Hungler, Cseh, Pánczél ,1, Baksa.
Az első 10 percben Kálóczy őrizte a válogatott kapuját, aki bravúrral védte Kriki lövését, de aztán tehetetlen volt Bjelov (3 gólt lőtt), Kurusta és Ojtó (l-l) találatainál. A 15. percig vezetett a kanizsai csapat, sőt a 23. percben is még egy góllal „elöljártak" az izzósok, de aztán rákapcsolt a válogatott, amelynek jó partnerei voltak a hazaiak a végig sportszerű találkozón.
Bankett a Fortunában
A Tungsram NB l-es gárdája évadzáró játékosértekezletét
a Fortuna vendéglő különtermében tartotta, amelyen az éves munkáról, a sporttörténeti sikerekről Pintér István szakágvezető tartott összegzőt. Kiemelte és dicsérte a csapat első NB l-es szereplését, az elért 7. helyet.
Hederics István, az SK kooptált elnöke (a korábbi elnök Szalai Tibor a fővárosba költözött) gratulált a 7. helyen végzett csapatnak, akiknek biztosította, hogy a gyári és a sportköri vezetés a jövőben is kiemelt figyelmet fordít az NB l-es csapatra. Ugyanezt erősítette meg Kuhár László, a gyári vezetés képviseletében, aki tolmácsolta a sakk OB I-ben 7. helyen végzett csapat üdvözletét.
Jéki Zoltán, a csapat búcsúzó edzője hivatalosan is elköszönt a játékosoktól, mindenkinek megköszönte a végzett munkát, a helytállást és sok sikert kívánt az új bajnoki évre.
Balogh Antal
Sporthétvége
PÉNTEK Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrája. Indulás: autóbuszállomás, 7.52. Gyalogtúra az S jelzés felújításával: Hahót-Nagy kő-hegy-Börzönce hegyi ke-reszt-Börzönce. Táv: 16 km. Visszaérkezés: 17.35.
SZOMBAT Labdarúgás. NB II: Olaj-bányász-ESMTK, Olajbányász pálya, 17.00.
VASÁRNAP Labdarúgás. Megyei bajnokság (mind 17 órakor kezdődik): MÁV NTE-Gyenesdiás, MÁV NTE pálya, Fityeház-Zala-szentgrót, Galambok-Csesztreg.
1993. június 18. S KANIZSA A ................. 31
SPORT • SPORT • SPORT
Vívás
Békéscsaba adott otthont az újonc vívók (14 éven aluliak) országos egyéni- és csapatbajnoksága döntőjének, amelyen nagyszerűen szerepeltek a MÁV NTE tőrvívói. A Kis-gyura-tanítványok csapatban ötödikek lettek, az egyéniben pedig 3. helyen végzett Tizedes Balázs, aki bronzérmes lett.
A nagy sikerről Bálits Károly, a megyei szövetség vezetője számolt be:
- Csapatban a fiatal Tizedes Balázs, Szmodics Zoltán és Horváth József szerepelt, akik végig remekeltek. A siker értékét növeli, hogy csak fővárosi csapatok előzték meg a kanizsaiakat, vagyis Kisgyura István edző tanítványai a legjobb vidékinek bizonyultak, akik között ezúttal különösen
Bronzérem a magyar bajnokságon
Szmodics Zoltán volt elemében - értékelt a zalai szövetségi vezető, majd az egyéni bajnokságról így összegezett:
- Irtózatosan népes és erős mezőny gyűlt össze a Viharsarokban. Összesen 101 volt az indulók száma. A nyolcas döntőbe csak egy vidéki fiú, a kanizsai Tizedes Balázs jutott, aki a korábban rendezett vidék-bajnokságon az előkelő 2. helyet szerezte meg. Most, ugyancsak remekelt és bravúros vívással bronzérmet szerzett a magyar bajnokságon. Klubtársai közül Szmodics a 16-24. között végzett, míg
Horváth a 48. lett.
- al
Vasutas sikerek a megyei fináléban
A Rózsa úti csarnokban bonyolították le a junior és felnőtt korosztályban a zalai finálét a vívók mezőnyében, amelyen kitűntek a MÁV NTE versenyzői, akik a hat bajnoki címből ötöt megszereztek.
A kanizsai vívók jobb eredményei:
Női tőr. Felnőttek: 2. Tersztenyák Tünde, 6. Magyar Dóra, 8. Kiss Anikó. Juniorok: 1. Balázs Endre, 3. Szmodics Zoltán, 5. Pataki Zoltán, 6. Horváth Jácint, 7. Szilárd Krisztián, 8. Dani Márk.
Kard. Felnőttek, illetve juniorok: 1. Palotás Csongor, 3. Tóth Tamás, 4. Kovács Péter, 5. Kovács Ákos, 6. Nagy Tibor, 7. Csalló Zoltán.
(-gb)
FUTÓSZALAGON
- Templom téri siker a Körösi Kupán. Hagyományteremtőként rendezte meg az I. Körösi Kupát a névadó iskola vezetése, a Florida testépítő Szalon és a Sponzor Kft., amelyen a 3-4. osztályosok versengtek kispályás labdarúgásban. A Körösi Csorna Sándor bitumenes pályáján sorrakerült tornán 6 iskola csapata szerepelt, amelyek többszakaszos rendszerben mérkőztek. A jól szervezett és rendezett kupaversenyen a Templom téri iskola csapata végzett az élen, amely egy évre elnyerte a vándorserleget. A további élcsoport: 2. Kőrösi-iskola, 3. Péterfy, 4. Zemplén-iskola csapata.
- Fővárosba került a Thúry Kupa. A kanizsai „hangyák" baseball klubja háromnapos nemzetközi tornát rendezett a Mindenki Sportpályáján, amelyen két külföldi és három magyar csapat küzdött a Thúry Kupáért. Sajnálatos, hogy a benevezett két osztrák csapat és a győriek ezúttal távolmaradtak a kupaversenyből, s így a hallatlanul lelkesen dolgozó kanizsai szervezőknek bizony újabb feladatokkal kellett megbirkózni. A kupagyőzelmet a magyar nemzeti bajnokság listavezetője, a Bp. Is-landers (szigetlakók) szerezték, meg, akik a döntőben, izgalmas véghajrában 14:12 arányban nyertek a varasdiak (Horvátország) ellen. A 3. helyért a pozsonyi (szlovák) és a kanizsai csapat küzdött, amelyek közül a rutinosabb vendégek voltak jobbak, s így a kanizsai ANTS együttese a 4. helyen végzett.
- Győztes: a Stankovics-Perendi duó. A bútorgyári teniszklub az újjávarázsolt Ady utcai tenisz-sporttelepen bonyolította le a városi amatőr páros-bajnokságot a férfiak mezőnyében. A versenyen nyolc páros indult, akik közül az első helyet a Stankovics-Perendi páros szerezte meg, miután a döntőben 2:1 arányban nyertek a Dominik S.-Németh duó ellen.
- Nyeretlenek az ifik. Lassan befejeződnek a küzdelmek az NB l-es ifjúsági kézilabda-bajnokságban is, melynek fiú mezőnyében szerepel a Tungsram fiatal csapata. Nos, az ifik még nagyon mérsékelten teljesítenek, akiknek eddig még nem sikerült „pontosnak" lenni, igaz, hogy minden téren nagy lemaradásban vannak. Legutóbb, hazai környezetben a Cegléd csapatát fogadták, és bíztak az első győzelemben, de aztán az első félidő eredményes játéka után (11-11), a ceglédiek „elmentek" és megérdemelten nyertek 19-16 arányban. Az izzós fiatalok közül Seres (5) és Horváth (4) volt a legeredményesebb.
(bl)
Sakk
A sakk OB I-ben nagyszerű sikerrel jutott túl a második bajnoki évadján a Tungsram férfi együttese, amely egy jól szervezett, nagy érdeklődés mellett tartott bensőséges ünnepségen értékelte és zárta az újabb remek időszakot.
Nádasi Tamás, a városi sakkszövetség vezetőjének köszöntését követően Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő, az egykori csapattag, a sakkbarátok körének tagja tartott visszapillantót. Vázolta azt az utat, amely révén a csúcsra ért fel a kanizsai minőségi sakksport, s kiemelte az ezért tevékenykedő vezetőket, versenyzőket, szponzorokat és a fő bázisnak számító, a minőséget felvállaló Tungsram gyári vezetés felelősségét, szerepét. Gratulált a 7. helyen végzett csapatnak és tartós minőségi szereplést, jó utánpótlást kívánt a sakkbarátoknak.
Évadzáró ünnepség a lámpagyáriaknál
Dr. Kereskal István polgármester dicsérte a remekül szerepelt csapatot, elismerését fejezte ki mindazoknak, akik valamit is tettek a siker érdekében. A csapatnak, a versenyzőknek „további jó lépéseket" kívánt. Köszöntötte a csapatot Horváth Miklós igazgató, Orosz József osztályvezető (Tungsram gyáregység), majd több szponzor is bemutatkozott.
A rövid szakmai értékelést Kuhár László szakosztályvezető végezte el a demonstrációs tábla felhasználásával (minden versenyző fordulóról-fordulóra elért eredményeit bemutatták), aki részletesen szólt a háttért biztosítók hozzáállásáról, a versenyzők kiváló előrelépéséről, akik a tavalyi 85 ponttal szemben most
97 pontot gyűjtöttek, s ezzel a 7. helyen végeztek, a vidékiek között a negyedik legjobbak. A második csapat munkájáról, helytállásáról (többségében fiatal, serdülő- és ifi versenyzőkről van szó) Kercsmarlcs József OB l-es versenyző, a II. csapat vezetője adott számot.
A jól megérdemelt jutalmak átadását követően Faragó Iván nemzetközi nagymester, a csapat éljátékosa a csapategységről, a kiemelt kanizsai gondoskodásról szólt és arról, hogy a versenyzők mindent megtesznek ahhoz, hogy a tartós OB l-es szereplés biztosított legyen.
Napjainkban mindenütt nagy gondot okoz a kellő anyagi háttér biztosítása, a feltételek kialakítása. Nos, a kanizsai lámpa-
gyáriaknál úgy tűnik, hogy a minőség nemcsak a csapatnál, hanem a háttérnél is kialakult, melynek bizonysága, hogy számosan felsorakoztak az OB l-es csapat mellé. Ügyes húzásnak tűnt, hogy a támogatók vele együtt ünnepeltek a sikerkovácsokkal, akik jelenlévő vezetői, képviselői ugyancsak jól „szerepeltek", valamennyien bemutatkoztak a főbb tevékenységi körök ismertetésével, akik rászolgálnak a név szerinti kiemelésre.
A bázisszerv, a Tungsram Rt. mellett az OB l-es csapat támogatói: a Polgármesteri Hivatal, Sponzor Kft., DÉDÁSZ Rt., Me-chatronik Kft., Kanizsa Kft., Magyar Hitel Bank, Stílus Kft., PENTA Építőipari Kft., Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, DKG Rt., Coca Cola Amatil Kft., Kontina BT., Krémer és Kovács GMK, a budapesti NE-MO Kft., és a letenyei Építőipari Szövetkezet.
(bg)
11 KANIZSA msssm 1993. június 18.
Nagykanizsa, Bethlen Gábor u. 29. (Braun Éva utca) két és félszobás, összkomfortos, kétszintes társasházrész, garázzsal, konyhakerttel eladó. Érdeklődni a helyszínen 18-21 óráig, vagy telefonon de.: 93/313-318, du.: 93/312-446. (1127 K)_
Kiscserfői hegyen 1100 négyszögöl telek - szóló és gyümölcsös - téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Akár megosztva is. Villany bevezetve, buszjárat van. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u. 3. Bencze József. (1022 K)_
Nagykanizsán tehermentes 1,5 szobás lakás reális áron sürgősen eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gv. 7/A. X/63. hétközben, vagy 14-371 telefonon este. (1044 K)
3 szobás, 68 négyzetméteres, tehermentes lakás eladó vagy cserélhető 1 + 2 félszobás és 1 + 1 félszobás lakásra megegyezéssel. Ajánlatokat „Őszi beköltözés" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (1047 K)_
Eladó S szobás belvárosi családi ház kerttel, garázzsal. Tehermentesen. Irányár: 5 millió 300 eFt. Érd.: reggeli és esti órákban a 11-142 telefonszámon. (1062 K)
Nk-án kétszintes társasházban lakás kerttel, garázzsal eladó. Érd.: Nyírfa u. 9., az üvegesnél. (1065 K)
1+2 félszobás 3. emeleti és ugyanabban a házban 1. emeleti egyszobás önkormányzati lakást egy kétszobás belvárosi lakásra cserélnénk megegyezés szerint. Ajánlatokat: „Városkapu" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (1073 K)
Nagyrécsei 200 négyzetméteres családi házamat elcserélném nk-i háromszobás vagy 2 + 2 félszobás lakásra, értékegyeztetéssel, vagy eladnám. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 27. Tel.: 14-580. (1078 K)_
Nk-án, városközpontban, Kisfaludy utcában 3 szobás családi ház eladó. Érd.: 312-757-es telefonszámon, 17 óra után. (1081 K)
Nk-án, Berzsenyi utcában 3 szobás, 69 négyzetméteres, tehermentes, telefonos OTP lakás eladó vagy elcserélheti kertes családi házra vagy két különálló lakásra megegyezéssel. Tel.: 93/313-271. (1082 K)_
Zalakoppán, Templom út 4. alatt eladó másfélszobás, kertes családi
ház. Érd.: Nk. Bajcsy-Zs. u. 135. Rózsa Lászlóné. (1087 K)_
Zalakaroson, Kilátó mellett 400 négyszögöl szántó eladó. Érd.: Szili. Nk. Rózsa u. 8/A. IV/14. (1089 K)
Zöldövezetben 5 szobás, garázsos, kertes, tehermentes lakás eladó vagy kiadó. Érd.: Nk. Bajcsai u. 60. Ge-rezsdi. (1090 K)
Nk-án, Kazanlak krt. 11/D. 1/6. alatt két- és félszobás lakás eladó. Érd.: 18 óra után. (1093 K)_
Gyékényesen, vízközeiben családi ház nagy kerttel beköltözhetően eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 19. vagy Csurgó, Kossuth u. 47. (1108 K)
Nagyrécsei kétszintes, 200 négyzetméteres családi házamat eladnám vagy elcserélném nagykanizsai lakásra értékegyeztetéssel. Érd.: 314-580 telefonszámon, vagy Nk. Roz-gonyi u. 27. (1107 K)_
Kiskanizsán négyszobás, kertes családi ház eladó. Érd.: Varasdi u. 18. Tel.: 319-435. (1023 K)
Kétszobás, III. emeleti lakás a Ga-ray utcában eladó. Érd .: Nk. Kisrácz út 12. vagy 23. (1106 K)_
Vennék egy- vagy kétszobás tanácsi bérlakást, illetve tulajdonjogot. Tel.: 93/312-615. 20-22 óráig, vagy ajánlatokat „Kölcsönös előny" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérek. (1100 K)
Nk. Magyar u. 149. sz. alatt lévő családi ház 100 négyzetméteres pincéje kiadó. A beépítésre alkalmas 80 négyzetméteres tetőtér eladó. Ugyanitt építésre alkalmas telek eladó. Illetve az egész háromszintes ház eladó. (1116 K)
Másfélszobás lakás a Zemplén Gy. 9/A. X/63. sz. alatt eladó. Érd.: 17 óra után. Horváth Csaba. (1123 K)
Bacónaki-hegyen szőlőbirtok eladó nagy épülettel. Villany, köves út van. Érd.: Nk. Zrínyi u. 50. Mazur. (1121 K)_
Zalaszentjakabi, Rózsa hegyen zártkerti ingatlan betegség miatt eladó. Érd.: Tóth Ferenc, Nk. Kazanlak 11. C/6. (1120 K)
Földszinti, 3 szobás, telefonos öröklakás bármilyen célra bérbeadó vagy eladó Nk-án. Érd.: 314-628 telefonszámon lehet. (1117 K)
Cserfőn (Kanizsához 7 km-re) kordon szóló, pince felszereléssel eladó. Víz, villany, út van. Érd.: Nk. Hevesi S. u. 1/B. III/3. Tel.: 316-383. (1128 K)_
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapotban megegyezés szerint eladó. Érd.: Somogybükkösd, Fő u. 58. (957 K)
JÁRMŰ
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-es karosszériával műszaki nélkül eladó vagy bármikor kerti kis-
géprtv cserélhető. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (931 K)
Középszürke utánfutó eladó. Megengedett együttes tömeg 327 kg. Ezen kívül Wartburg alkatrészek (pl. fékszerkezet) eladók. Érd.: Nk. Város-kapu 5/A. II1/13. (1050 K)_
323-as Mazda eladó. Trabantot 30 ezer forintig beszámítok. Érd.: Kiss, Garabonc, Petőfi u. 1. 15 óra után. (1066 K)_
Kitűnő állapotban lévő Simson segédmotorkerékpár eladó. Érd.: Nk. Bagola sor 5. (1068 K)_
Citro£n Visa 1100-as, benzines, jó állapotban lévő személygépkocsi eladó. Érd.: TANDEM autókereskedő-nél, Nk. Király utca 1. (1094 K)
LO 3000 ROBUR diesel, büfé- és lakóautóként egyaránt használható. Érd.: Szombathely, 94/322-526 (1091 K)_
LISZ 320-as, 4 személyes, elősáto-ros lakókocsi újszerű állapotban olcsón eladó. Érd.: Szombathely, 94/322-526. (1092 K)
Eladó teljesen felújított, nagyon jó állapotban lévő Pannónia motorkerékpár. Mdgyíjtők előnyben. Nk. Honvéd u. 2/A. Tel.: 93/311-574. (1084 K)
1200-as Zsiguli műszaki nélkül egyben vagy alkatrészként eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 4. Honfi. (1083 K)
VW Golf olcsón eladó. Nk. Liszt F. 8IC. Pleva. (1097 K)
Eladó 84 évjáratú, 190-es diesel Mercedes. Érd.: Belezna, Kossuth u. 49. 18 óra után. (1105 K)
MONTAIN BIKE és versenykerék-pár újszerű állapotban, olcsón eladó. Nk. Bajcsy-Zs. u. 123/A. (1134 K)
Eladó egy 150-es MZ üzemképes állapotban, érvényes műszakival 12 ezer Ft-ért. Tel.: 92/17-584 vagy Zalaszentiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
Al IM.KI.I I
Fiatal pár keres júliusi beköltözéssel egyszobás, bútorozatlan albérletet. Ajánlatokat „Pályakezdő pénztárca" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (1104 K)_
Belvárosi, egyszobás, összkomfortos, bútorozott lakás igényes egyedülállónak kiadó. Érd.: 14-18 óra között személyesen vagy telefonon. Nk. Csengery u. 3. Farkasné. Tel.: 311-639. (1103 K)
Egy személy részére különbejáratú szoba-konyha, fürdőszobahasználattal július 1-től kiadó. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 113. 17 óra után. (1111 K)
Két lány részére szoba kiadó. Ajánlatokat: „Muskátli" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1119 K)
Telefonos albérletet keresek 2 személy részére. Ajánlatokat Pf.: 154-be, „Sz. M." jeligére kérek. (1112 K)
Belvárosi vagy ahhoz közel eső egy vagy másfélszobás lakást bérelnék. Ajánlatokat „Hosszútáv" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (1079 K)
MŰSZAKI ( IKK -151 TOR
Légtisztító berendezések, benzines kannák, páraelszívók, szerszámosládák, fémpolcok, fémkazetták, aktív szénszűrő betétek, szűrőpaplanok, szerelő lámpák termelői áron kaphatók. Érd.: 93/312-615 telefonon. (1118 K)
VIXiVIS
Commodore 64 floppyval 2db joys-tikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft. Erd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (793 K)
600-as magánjáró, diesel szalagfűrész eladó. Ar megegyezés szerint. Érd.: Somogybükkösd, Fő u. 58. (954 K)_
Vállalkozásomhoz keresek olyan embereket, akik egy kellemes tevékenységgel jó kereseti lehetőségre tehet-nek szert. Nk. Pf.: 413. (1102 K)
Kaán Károly úti garázssorban aknás garázs eladó. Érd.: napközben 312-224 telefonon lehet. (1126 K)
25 négyzetméteres garázs eladó. Érd.: Nk. Péterfay u. 3/A. II/4. (1124 K)
Önállóan végezhető munkára keresünk agilis fiatalokat. Jelentkezni lehet Hajas Szilvia és Gyula. Nk. Pf.: 420. (1125 k)
80 ezer Ft értékű kárpótlási jegy 70 ezer Ft-ért eladó. Érd.: Hugyektál. Zalaszabar, Deák u. 26. (1122 K)
Új utánfutó eladó pótkerékkel, magasítható sátorral. Erd.: 18 óra után. Nk. Városkapu 5/B. 111/13. (1133 K)
Eladó két darab ablakra, illetve bejárati ajtóra szerelhető szögvas rács. Mérete: 2,8 x 3 m. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 6/B. Horváth Károlyné. (1109 K)_
353-as Wartburg alkatrészek: komplett fékszerkezet, hátsó szélvédőüveg stb. eladó. Érd.: Városkapu 5/B. III/13. (1132 K)_
12 rekeszes, gyári, fém nyúlketrec etetővel, itatóval eladó. Érd.: Kiskanizsa, Körmös u. 22. (1131 K)
80-as Wettmeister tangóharmonika és egy Universum típusú Music-cen-ter eladó. Érd.: Nk. Király u. 30. Szalai. (1130 K)_
Tárgyalóképes, német nyelvismerettel elhelyezkednék fordító, tolmács munkakörben. Ajánlatokat: 314-417-es telefonszámra kérek 18 óra után. (1110 K)
PARTNKRklíRKSÖ
Teniszpartnert keresek. Ajánlatokat „Haladó" jeligére a szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1129 K)
Nyáron is igénybe vehető az ingyenes jogsegélyszolgálat az SZDSZ irodájában (Nk. Zrínyi u. 42.) minden héten kedden és csütörtökön 13.00-15.00 óráig.
Minden érdeklődőt, rászorulót tisztelettel várunk.
Bútorok felújítása, megrendelésre készítés közületek és magánszemélyek részére is.
ÉRDEKLŐDNI: Nagykanizsa, Fő út 19. Munkaidő után a 311-721-es telefonon.
- A MÁV NTE vívói és a Zemplén Győző Általános Iskola keretében működő vívó szakkörösök és a szülők közül is többen vettek részt a Vivere alapítvány szervezésében pécsi kiránduláson. A kemény edzések mellett hasznos más irányú kikapcsolódás is volt ez a gyerekek számára. .
— n —
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN FENTEKEN
USA cég ajánlata Kanizsának műveseállomás létesítésére
Az önkormányzat mellett működő Városfejlesztési Bizottság Jancsi György elnökletével június 16-án tartotta soros ülését, amelyen több téma került megtárgyalásra.
Újra napirendre került a Palinújtelepi bekötő út ügye Gáspár András TEFO városfejlesztési csoportvezető előterjesztésében, aki
előadta: alapos elemzés után kiderült, hogy idén pályázni már nem lehet állami támogatásra, s nincs lehetőség Palinban telekértékesítési bevételi forrás - mint részbeni költségfedezet - szerzésére sem. Ezért a bizottság a következő javaslattal élt az önkormányzat felé: a bekötőút építése 1994-ben valósuljon meg, részben pályázattal,
Á NASÖFSZ egyelőre hallgat
A május 21-J TB-önkormányzaÜ képviselői választások után zajlottak le országszerte az özeml tanács választások. A szakszervezetek mozgositó tevékenységének és a dolgozók öntudatának tulajdonítható, hogy Nagykanizsán is meglehetősen magas voit a részvételi arány (átlag 70 százalék). A teljesség Igénye nélkül né-hány adat:
A város legtöbb dolgozót foglalkoztató gyárában, a GE TUNGS-RAM Rt-nél 13 üzemi tanácstagot választottak, akik valamennyien LIGA-tagok (elnök: Török Tibor). A LIGA fölénye Jellemezte a DKG-ban lezajlott választásokat Is: az EAST-nél 9 LIGA és 2 MSZOSZ tagra esett a dolgozók választása, s ez utóbbi szakszervezeti tömörülés közül került kl az elnök Juhász Lajos személyé-ben; az Rt.-nél a UGA-MSZOSZ arány 8:1 volt, s az elnök Is (Csuha Gyula) UGA-tag lett; a METALL-nál 2:1 volt az arány a LIGA Javára, de az elnök Kerekes Béla MSZOSZ tag; a lenti üzemben 3 LIGA és 2-2 független, illetve MSZOSZ-tag kapta a legtöbb voksot (elnök a független Válics Béla). Bár a Hidroplasz-tlknál a LIGA-nak korábban erős „hadállásai" voltak, a 7 tag és az elnök (Haffner János) egyaránt az MSZOSZ soraiból tevődött össze. A ZALACO Nagykanizsai Gyáregységénél 13 LIGA, 1 MSZOSZ és 1 független tag került az üzemi tanácsba (elnökök: a sütőipariaknál Lehőcz Zoltán, az édesipariaknál Balázs Imre, a fenntartásnál pedig Szántó László). A MÁV Állumásfőnökségen 7 MSZOSZ és 2 független tagra szavaztak a dolgozók. A ZALAVO-LÁN-nál 4 Autonóm szakszervezeti tag (elnök: Gyalókal Zoltán) és 3 LIGA tag nyerte el a dolgozók bizalmát, a személyforgalomnál valamennyi (9) Autonóm tag lett (elnök: Bagladi György). A Vízműnél a 48%-os részvételi arány miatt Június 28-án megismételt választásra kerül sor!
Amint arról legutóbbi lapszámunkban beszámoltunk, a Kanizsa Sörgyár Rt.-nél a LIGÁ>hoz tartozó, Jóval nagyobb taglétszámot tömörítő NASÖFSZ alulmaradt a „régi" ÉDOSZ (MSZOSZ) szakszervezettel szemben, mégpedig 3:8 arányban. Közöltük, hogy a „ligások" általuk vélt szabálytalanságok miatt óvtak, s ígértük, hogy a részletekre ezúttal visszatérünk. Nos, a NASÖFSZ elnöke a témában egyelőre elzárkózott a nyilatkozat tételétől, s lapunknak csak a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság döntése után hajlandó tájékoztatást adni. A gyári EDOSZ elnöke szerint bizonyos szabálytalanságokat nem ők, hanem a választási bizottság követett el!.,.
(tihanyi)
részben pedig önkormányzati költségvetési forrásból.
Nagy érdeklődés kísérte dr. Szabó Csaba kórházi igazgató főorvos azon bejelentését, hogy egy USA cég szerződéskötést ajánlott a városnak műveseállomás létesítésére. A tervezet szerint az eü. intézmény a Kossuth téren, a betegellátásra már alkalmatlan, jelenleg raktárnak használt, lebontásra kerülő volt csecsemőotthon helyére épülne. A mintegy 200 millió Ft-ba kerülő létesítményt (ebből 125 millió Ft orvosi technológia lenne) az országos egészségbiztosítási önkormányzati költségvetés terhére hoznák létre, s az évente változó intézményi szolgáltatási díjat is ezen szerv viselné. Az egyéni szolgáltatásokat a biztosított betegek díjmentesen kapnák. A műveseállomás személyzete képzett magyar eü. dolgozókból kerülne ki. Az USA féllel a másfél éve (I) folyó előkészítő tárgyalások jó mederben haladnak. A Városfejlesztési Bizottság javasolja az USA céggel történő szerződés aláírását - a gazdasági és népjóléti bizottságok véleményezése után -úgy, hogy az épített környezet 1994-ben kezdődő munkáit a városi főépítész felügyelje.
Imre Béla TEFO fejlesztési csoportvezető előterjesztése után:
- A bizottság javasolta, hogy 3500 négyzetméteres, új városi könyvtár beruházási programja 1993. december 31-i határidőig fővállalkozói verenyeztetés formájában történjen, 1994. évi indulással.
- A bizottság egyetértett azzal, hogy a Cserháti Sándor Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskolában az új szakok (mechatronika, elektronika) és a világbanki program miatt két laboratórium, a hozzájuk kapcsolódó helyiségek és egy olyan hiánypótló nagyterem kerüljön megépítésre, ahol 2 osztálynyi tanuló, illetve 60-70 hallgató leültethető. A felújítás a konyhára történő emeletráépítéssel történne 8 millió Ft-os ráfordítási költséggel, amelyből 6 millió Ft világbanki forrás, 2 millió Ft pedig önkor-
Tollvég
Marton István a Bútorgyár Rt. igazgató tanácsának az élén
27. oldal
KULLANCS-
KORKÉP
ó
8. oldal
Helybenjárás a II. számú téglagyárban
6. oldal
Mi lesz veled VTV
25. oldal
mányzati támogatás (felújítási maradványból). Az építkezés augusztus hónapban indulna - ha a közgyűlés jóváhagyja.
- A bizottság támogatta, hogy a Thúry György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola térburkolatot kapjon. A beruházás költségeit a tanintézet saját bevételeiből fedezné, ÁFÁ-val együtt számolva mintegy 3,6 millió Ft összegben. Az augusztus-szeptember hónapokban tervezett munkát 600 négyzetméteren, előregyártott elemekből valósítanák meg.
- A bizottság egyetértett az év közben felmerült 1993. évi felújítási igények végrehajtásával, és az 1995. évi címzett és céltámogatási igényekkel.
Tihanyi István
KANIZSA
1993. június 25.
Ma minden ember különösebb szakértelem nélkül is érzi a gazdasági „helyzetet" olyan egyszerű mutatók alapján, hogy van-e munkahelye, illetve mit tud megvenni a fizetéséből. Sokan úgy érzik, kevés a munka és az érte kapott bér. Ennek ellenére a munkahelynek becsülete van, azon egyszerű oknál fogva, hogy egy „állás" relatív életstabilitást jelent. Ezek tükrében kerestünk meg néhány kanizsai céget.
A Pannonglas Üvegipari Müveknél Bence Péter igazgató arról tájékoztatott bennünket, hogy mindenki dolgozik, nem kell leállni, ami persze nem jelenti azt, hogy nincs gond. A privatizáció terén nincs változás, termelésük 50%-a változatlanul Nyugaton kel el, a belföldi kereslet minimális. Előbb vagy utóbb szükség lesz vagy állami beavatkozásra, vagy tőkére, mert az látható, hosszú távon nem lehet ilyen feltételekkel termelni. A dolgozók érthető módon szeretnének bért, holott ma a munkahelyek megmaradásáért küzdenek. Ma ez az első számú feladat, hiszen a dolgozókra szükség van.
A P+T Fémfeldolgozó Kft. telephelyére érve jókora meglepetés ér bennünket. Ajtó-ablak zárva, portás sehol. Síri csend honol. Mi történt? Míg észrevesszük a csengő gombját, s annak megnyomása után megszólal

Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár: Bencze Ildikó
Reklámmenedzser: Gombás Imre
Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója.
Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/312-305
Computertechnika: GRAFO BT. . PRINTEXT BT. Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 313-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa
Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
MUNKAHELYI
fT-Ti í HT A C A17
JVJL JU A l iia UIV
egy kedves hang: Tessék! Bemondjuk kik vagyunk és miért, mire egy kattanás - tessék parancsolni! - Mint megtudjuk, a titkárnő egyszemélyben táv-portási szolgálatot lát el, ügyintéz, sőt van ideje néhány kedves vendégfogadó szóra, iktat, kávét főz... Hmm... akár a Lajtán túl. A kft. vezetője, Sebestyén Győző azzal fogad, fél év elteltével életképes a cég, munkájuk van bőven. Az elmúlt időszakban az AUDI autógyárnak szállítottak légtechnikai berendezést, más német cégnek füstelszívót, silót a Tungsram megrendelésére. Épp most érdeklődik egy orosz megrendelő is. Szóval mindennek eleget tesznek, csak legyen fizetség. A dolgozók két műszakban dolgoznak, változatlanul tartják a szavukat, bővítik a munkahelyek számát, s a bérekre sem lehet panasz. Ma száz forint alatt nincs náluk órabér. Természetesen mindenkit nem vesznek fel - a mércét fokozatosan növelik mert a megrendelők csak a jó munkát és a minőséget hajlandók megfizetni. Ez nekik is létérdekük. A munkavégzéssel párhuzamosan alakítják a munkahelyeket is, hiszen a megjelenésében is igényességet kell su-g állniuk.
A Kanizsa Ruhaipari Szövetkezet már új típusú cégként dol-
gozik, ám szövetkezetben, ahol a főkönyvelő, Czoborné dr. Pintér Ildikó adott tájékoztatást.
- Mi szerencsére évtizedek óta nyugati piacra dolgozunk, így nekünk új nincs. Legnagyobb megrendelőink a német kereskedők, akik hozzák az alapanyagot, szabásmintát, amit bérmunkában feldolgozunk. Talán mondani sem kell, a határidő, a minőség eldönt mindent. Olyan elképzelhetetlen, hogy megcsúszunk. Hazai piacra nagyon kevés áru kerül, de akiknek dolgozunk, azok igényes megrendelők, mint az „S" Modell, Modi divatház. Természetesen az inflációs hatásokat igyekszünk jobb árfekvésű munkákkal ellensúlyozni. Szerencsére a munkahiányt nem ismerjük. A távol-ke-leti olcsó munkaerőt is csak hírből halljuk, de nem becsüljük le. Mi színvonalas, pontos és minőségi munkával rangot teremtettünk magunknak. A bérek a „könnyűipari kategóriába" tartoznak, de itt Kanizsán a könnyűiparban a legmagasabbak. Tartjuk a szociálpolitikában elérteket, minden hasznot fejlesztésre költünk, illetve munkakö-rülmény-javításra. Például most készül a klímaberendezésünk. A 200 fős dolgozó gárdának stabil helye van.
Varga József
NEM TAMOGATTAK
Lapunk legutóbbi számában összeállítást közöltünk a Nagykanizsa Megyei Jogú Város által a múlt évben támogatott könyvkiadásokról. Ezzel kapcsolatban szerkesztőségünket felhívta Vizeli József, a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatója, aki elmondta, a Kanizsa Táncegyüttes huszadik évfordulója alkalmából kapott 150.000 forintot az együttesre fordították, az ez alkalomból kiadott könyvet harmincnégyezer forinttal a Művelődési Ház, míg harmincezer forinttal a szponzorok támogatták. A város nem járult hozzá a kiadáshoz.
(-)


- - ..-- - y - '' '' , ..
iIBPETESFKI«Vgro«»magyal képviselet:
JUd kimarad, *z lamand!
Klénk crtk''kliícfés az Identitás Szabadelveiéin iránt
Lázasan folynak az előkészületek a július 9-19. között első ízben városunkban megrendezésre kerülő Identitás Szabadegyetem programjaira. A „XX. század magyar sorskérdései" tárgykörben zajló rendezvényről Cseke Zoltán szervezőbizottsági titkár tájékoztatott:
- A program körvonalai már szinte teljesen kibontakoztak. A nyári szabadegyetem központja a Batthyány Lajos Gimnázium lesz. A tanintézet ad helyet a színvonalasnak ígérkező délelőtti előadásoknak, a filmvetítéseknek és az esti irodalmi kávéház programjainak. A napi műsorokba városnézést, sportolási lehetőséget, kiállítást és kirándulást is iktattunk. A szabadegyetem iránt határainkon belül és túl egyaránt élénk az érdeklődés. A résztvevők zöme július 9-én érkezik városunkba, s szálláshelyük a Mindenki Sportpályáján lévő szobákban lesz. Az ünnepélyes megnyitóra július 10-én 9 órai kezdettel kerül sor a Batthyány-gimnázium-ban, amely után Lezsák Sándor költő tart nyitó előadást „A nemzet kisközösségei" címmel. A tartalmas napi programok után a záróelőadást július 18-án 10.15 órakor a Párizsban élő, magyar író, Fejtő Ferenc tartja „A közép-európai együttműködés kilátásai" címmel. A két szélső előadás között a hallgatók találkozhatnak még többek között a pozsonyi Durai Miklóssal és Dobos Lászlóval, a fővárosi Czine Mihállyal, Makovecz Imrével és Kulin Ferenccel, a kanizsai származású Szakolczay Lajossal, a kovásznai Fábián Ernővel, a kárpátaljai Fodó Sándorral és a debreceni Pap Gáborral - mondta.
Az előadások a kanizsai és városkörnyéki közönség számára nyitottak, térítés nélküliek. Az érdeklődőknek még lehet jelentkezni az Identitás Szabadegyetem címén: személyesen Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnázium (Rozgonyi u. 23.) titkárságán.
(A részletes programot lapunk legközelebbi szántában közöljük.)
T. I.
1993. június 25.
KANIZSA
Diák matematikusok tábora
Múlt péntek óta városunk ad helyet a Zala Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében megrendezett megyei matematikai tábornak. A tábor megnyitójára a Zsigmondy-Wink-ler Szakközépiskola fiúkollégiumában került sor, mely egyben szállást is biztosít a Kanizsára érkező, reál érdeklődésű diákoknak. Ezt követően faggattuk a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatóhelyettesét, Pintér Ferencet, a tábor szervezőjét.
- Évekkel ezelőtt ennek a tábornak Balatonederics adott otthont. Miért költözött ez évben mégis Kanizsára?
- ''75-től szervezünk nyaranta hasonló táborokat. Négy-öt éve azonban az edericsi tábort az akkori megyei tanács a zalai gyermekek érdekében létrehozott alapítvány tulajdonába engedte át. A helyszín egyébként sem kedvezett igazán egy matematikai tábornak, lévén nincs a területén sem tábla, sem pedig olyan tanterem, amelyben elférne harminc diák. Ezen kívül felmerültek más, anyagi problémák is. Mivel én vagyok a megyei középiskolák matematikai szaktanácsadója, célszerűbbnek és egyszerűbbnek tűnt, ha Kanizsán tartjuk az ez évi tábort.
- Milyen követelményeknek kellett megfelelniük a táborba kerülő gyerekeknek?
- Az iskolák által rangsorolt jelentkezők közül válogattam. A jelentkezők olyan általános iskola 8., és a középiskola 1., 2., 3. osztályát végzett diákok, akik már eddig felmutattak valamit, s elértek egy bizonyos szintet, ók 122-en már bizonyítottak megyei matematikai versenyeken és más tanulmányi megmérettetéseken. A résztvevők java természetesen Zalából érkezett, de rajtuk kívül jelen vannak még komáromi, pozsonyi és szabadkai diákok is tanáraikkal együtt. Ők teszik kicsit nemzetközivé ezt a tábort.
- Mivel töltik el a gyerekek az előttük álló nyolc napot?
- Jó lökést adhat ez az időszak a diákoknak a következő
tanévre, a felvételire vagy további versenyekre. Napi öt -délelőtt három és fél, délután másfél - órát foglalkoznak matematikával, a közbeeső időben pedig ismerkedhetnek a várossal. Ezen kívül kirándulást teszünk Keszthelyre és a Kis-Balatonra. Szerettem volna a gyerekeket elvinni az
Órségbe is, de erre sajnos nincs keret. A Pedagógiai Intézettől kapott pénz a tanárok óradíjára elegendő csupán. A tábor működéséhez szükséges további összeg kanizsai szponzoroktól és országos pályázatok révén folyt be.
- lövőre is biztosít helyet a város a tábor megrendezésére?
- A következő év helyszíne talán Keszthely lesz, de megtörténhet, hogy hosszú szünet után ismét Balatonedericsen találkozunk a gyerekekkel.
- K. R. -
BELVÁROSI IRODAHELYISÉG KIADÓ!
ÉRDEKLŐDNI:
munkaidőben ti 93/312-305-ös telefonon, vagy személyesen a Király utca 47. szám alatti
Kanizsa hetilap szerkesztőségében.
UTAZZON VELÜNK KÉNYELMESEN ÉS GYORSAN !!! 1993. MÓJUS 23.-TOL AUTÓBUSZJARATOT INDÍTUNK
NAGYKANIZSA
HÉVÍZ ■ SÜMEG - PÁPA ■ CSORNA MOSONMAGYARÓVÁR
VISZONYLATBAN, AZ ALŐBBI MENETREND ALAPJŐN
1729 Nagykanizsa-Hévlz-Pápa-Mosonmagyaróvár
13
5 40 5 <5 547 552
5 56 600
6 01 6 10 6 14 6 16 6 25 6 36 6 45 6 47 6 48 650
6 55 700
7 14 7 21 7 30
7 35 7 42 7 49 7 52
,•54
; só
6 07 6 -0
8 16
8 21 8 27 6 33 8 37 8 45 8 48
8 50
8 53 901
9 10 9 16 9 17
I
9 29 9 30 9 37
Q '' (!
Km
0,0 3.5 5.2 9.5
13.3
16.4 17,2 20,9 23,0 25.6 31.2
40.8
48.9 49.9 51,6 53,6
53,6 57,0 67,2 72.2 78.6
78.6
83.1
88.2 90,8
92.7 I 96,1 (100.1 "inn
''100,1 (107,3 (109,0 ;113,3 !117,7 1120.6 •126,6 1129,2
.129,2 (131.2 1136.4 (144,9
(150,1 ''151.0 Í157.9 1160.3 .160,8 <1«8,0 .169.8
fAS 94*
> 4:1 » W 9 K7t
''0M4
.169Í1 (71, C
1*5.7 <173,7 Í1/">,í (162,6
,207.2
ZALA VOLÁN Rt.
N4.gytcan1zui,au1.411 N.kanizaa(Palin),ltp.bej.u. N.kanizsa(Painj,Húsüzem Újudvar,sz.ib. Gels.sziset,kultúrház Gelse.vecyesbolt Gelse,(.s2óv. Kilímln.PaieS u.40 AH6t.jk.AG. FelsArajk.az.tb. Pecsa, aut.4B. Zalaap41i.aut.vt. Alsóp4hck,alaó Alsóp4hck,posta H4viz.Szct.bej.u1 » Hdvlz.a-jl.ill.
ÍH4vlz,aut.4ll. Cserszegtomaj.alsó Zalaszántó,Ádám u. Bazsi,müv.h4z « S0msg,aut.4ll
S0meg.au1.4ll. Csatx.ndek.aut.vl Gyepükai4n,aut.vt. KáptalarJa.aut.vt. Nemeshany.aut.vt. Megyeserdő.bej.ut o Devecser.aul.ág.
Devecser.aut.álf. Nc*zfop<Napybostíány Noazlop.aul.vt. Bakor.yptlóske.sz.vend. Kup.aut.vt. Pápakovácsi.aut.vt. P4pa,Kii4n Itp. o P4pa.an.ill.
P4pa.aut.4ll. Pápa.vasuti sorompó Miwc»tó0h4s2),po«ta MarcaEA.sz.vend. Szany,rralom Szany.az.bofl P4bacsanatd eUg. S?ji»*rtt4ny,az.vend. S.?iis4rkány,pásztori el4g. Csorna v4. o Csoma.au1.4ll.
Csorna,aut.41. Cs»ma,2.sz.iskob Csorna, termáKürdű Csatár .na jor Btfaárfcany.otvosi rend. Bósálfcár.y.isk. Hansagliget Janossomorja.sz.ib. o Mosonmagyar6vir.aul.4U.
12
17 50 17 45 17 43 17 3$ 1734 17 30 17 29 17 20 17 16 17 14 17 05 16 54 16 45 16 43 16 42 16 40
1635 1630 16 16 1609 1600
15 57 15 50 15 43 15 40 15 38 i5 33 15 25
15 23 15 15 15 12 15 06 15 OC 14 56 14 46 14 45
14 40 14 37 14 29 14 20 14 14 14 13 I
14 01 14 OC''
13 53 13 50
13 45 13 43 13 42 13 38 1334 13 33 13 30 13 16 1300
ZALAr^VQLAN
KÖZLEKEDÉSI RÉSZIVÉIN.''YTÁRSASÁC.
1 \ KANIZSA ^11 11 H Ili (111
Oktatás kontra egészségügy?
65 millió vagy lenne más megoldás...
A május végi közgyűlés tűzte napirendjére Marton István önálló képviselői indítványát, amely néhány intézmény, köztük a Corvin óvoda megszüntetését ajánlotta. Az indítványban foglaltakat azonban megvétózta a közgyűlés. Egyrészt lakossági nyomásra hivatkozva, másrészt azért, mert a szakemberek úgy ítélték meg, hogy a Corvin óvoda megszüntetése lehetetlen. Az ügy szociális jellegű kérdéseiről dr. Nemesvári Mártát kérdeztük.
- Már négy évvel ezelőtt szóba került a Corvin óvoda megszüntetésének gondolata, akkor, amikor a bölcsódét gondozóházzá alakítottuk át. Tulajdonképpen nagyon nagy szüksége lenne egy olyan épületre a városnak, amely időskorúak elhelyezésére alkalmassá tehető. Ugyanis az a harminchat idős ember, aki jelenleg a Szent Imre úti otthonban van elhelyezve, nem maradhat ott túl soká. Az otthon már kiköltöztetésre érett, renoválása elodázhatatlan.
- Miért erre az óvodára gondoltak?
- Miután odakerült a mostani gondozóház, egyértelmű volt, hogy ott kellene kiépíteni egy időskori rehabilitációs bázist. A logika és a takarékosság is emellett szólna, hiszen a volt bölcsődét októbertől áprilisig egész héten át fűteni kell, és mivel az óvoda fűtése is erről a rendszerről működik, az is fűtve van, ha kell, ha nem. Szerintem ez is gondolkodóba ejthetné az egyébként takarékoskodó illetékeseket. A másik amiért fontosnak tartottuk, hogy mielőbb megoldást találjunk az az, hogy az új szociális törvény értelmében a jövőben nem a kórháznak kell az időskorúak ellátásáról gondoskodnia, hanem az önkormányzatoknak, így nekik kell majd megoldania az „elfekvők" ellátását.
- Miért gyorsultak fel ennyire az események?
- Egyrészt mert céltámogatást lehetne kérni a szociális férőhelyek számának növelésére, s így csak nagyon kevés városi pénz megmozgatásával kétszeresére növelhetnénk az otthonok férőhelyeinek számát. Ezt bizony el kellene kezdeni valahol. Mi első lépésnek a gondozóház Corvin utcai épületének továbbfejlesztését gondoltuk. Ezt követően kerestünk volna átmeneti megoldást a Lazsnaki kastély kiürítésére, s az így üressé vált épület értékesítésére. Tudomásom szerint már vevő is jelentkezett a kastélyra, de hát lakottan nem lehet értékesíteni. Egyébként a
Szent Imre utcai otthon és a lazsnaki kastély értékesítéséből származó bevételekből lehetne fedezni az építkezés költségének egy részét.
- Mennyibe kerül majd a városnak, ha a régi otthonokat kell felújítani?
- 60-65 millióba, és ezzel még nem tettünk annak érdekében semmit, hogy a helyek számát növeljük. Vagyis csupán tűzoltás lenne a munkánk.
Ezt követően a Humán Osztályon tudakozódtunk, ahol Gelencsér Tibor osztályvezetőtől kaptunk tájékoztatást.
- A Corvin utcai óvoda egy teljes kihasználtsággal működő intézmény. Olyan létszámmal, amely még szétosztással sem helyezhető el a két közeli óvodába. Eveken át elöregedő lakótelep volt a Corvin utcai, de néhány éve megjelent ott a fiatalabb nemzedék is, akiknek hamarosan szükségük lesz, mint szülőknek erre az intézményre.
A témában az óvoda vezetőjét, Dominik Sándornét is megkérdeztük.
- Nem valós az az állítás, hogy intézményünk kihasználatlan. Annál is inkább nem, mert a jövő tanévre még az ideinél is több kisgyermek iratkozott be az intézménybe. Másrészt terveink is vannak a jövőre nézve. Különböző szolgáltatásokat szeretnénk a szülőknek felajánlani, például óvodai tenisz-, sakk-, kézilabda-, illetve az úszásoktatást. A következő tanévtől kezdve pedig speciálisan képzett kolléganőnk segítségével németül is tanulhatnak a kicsik.
- dukát -
PROVIDENCIA
nSZTAyU MAGYAH BIZTOSÍTÓ BT.
A PROVIDENCIA OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT.
1993. június 14-től
ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT.
Címünk: 8801 Nagykanizsa, Kölcsey u. 4-8. Telefon és fax: 93/310-214
Az ügyfelek körében már jól ismert és megkedvelt módozatainkon kívül ÚJ BIZTOSÍTÁSAINK miatt is, mint
- A TÖKEHALMOZÓ „HOZOMÁNY" ÉLETBIZTOSÍTÁS - AZ ÚJ „PREMIER STÁR" HÁROMFÉLE ÉPÜLETBIZTOSÍTÁSI MÓDOZAT
KERESSE ÖN IS ÚJ HELYÉN A PROVIDENCIÁT!
HIOÍKÓ OHIKt
SZEMÜVEG ÉS KONTAKTLENCSE SZALON
Zalaegerszeg, Kórház-Rendelőintézet, Zrínyi u. 1. Telefon: 92/314-420
SZOLGALTATASAINK:
□ Orvosi szemvizsgálat
□ Kontaktlencse alkalmassági vizsgálat
□ Komputeres szemvizsgálat
□ Szemüvegkeret-vásárlás
□ Szemüvegkészítés
NYITVA: HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 8.00-15.00
1993. jánius 25. Hí KANIZSA 11
ÉPÍTKEZŐK, ÉPÍTŐIPARI CÉGEK, FIGYELEM!
Ön sem maradhat ki ebből!
VIRÁGKARNEVÁL DEBRECENBEN,
HÍDI VÁSÁR HORTOBÁGYON
augusztus 20-21.
Autóbusszal, félpanzióval 3.990 Ft/fő. Külföldi nyelvtanfolyamok és üdülések -az Ön igénye szerint!
Irodánk szombaton is nyitva 12 óráig
EXPRESS Rt. Nagykanizsa, Deák tér 1.
Tel.: 314-375 EXPRESS RT
A KANIZSA-TÉGLA (Nagykanizsa, Honvéd u. 44.) az alábbi áron kínál téglatermékeket azonnali kiszolgálással:
KISMÉRETŰ TÖMÖK TÉGLA 250-os rakatban, targoncavaI leIrakhatő
I. oszt. 9.000,- Ft/1000 db,
II. oszt. 8.000,- Ft/1000 db,
III. oszt. 7.000,- Ft/1000 db.
ELÖJ EGYZÉST FELVESZÜNK
Ií-30-as TÉGLÁRA 3-4 hetes szállítási határidővel.
I. oszt. 22.000,- Ft/1000 db,
II. oszt. 21.500,- Ft/1000 db.
AZ ÁRAK AZ ÁFÁT-T TARTALMAZZÁK.
VÁRJUK MEGRENDELÉSÜKET.
TELEKON/FAX: 93/312-085
NYITJUK
NYUGAT-RÖVIKÖT RT.
NYITJUK
NAGYKANIZSAI RAKTARHAZA
Egri József u. 26. MAGÁNKERESKEDŐK, VISZONTELADÓK, VÁSÁROZÓK
RAKTÁR-ÁRUHÁZÁT
1993. július 1-én.
❖ Kötött alsó- és felsőruházattal * Rövidáruk teljes választékával
* Harisnya- és zokniárukkal «í» Férfi ingek - szövött fehérneműk
* Csecsemőáruk teljes választékával
Mindig változó, széles választékkal várjuk TISZTELT VEVŐINKET!
Szolid árak, udvarias, gyors kiszolgálás! „Fizess és Vidd" jelszóval. Személyes vásárláskor engedményt adunk! Szállítási költségre 1% engedményt, továbbá „MBC" kártyával rendelkezőknek
3% engedményt adunk!
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.00-15.30 óráig. Telefon: 93/311-378, 312-070, 312-071
Sportcentrum húsz
vagy exportképes téglagyár ma?
11 llillll KANIZSA 1993. június 25.
Visszfuvarban sportcsarnok?
(Erdei András felvétele)
A privatizációs folyamatok -olykor visszás - korát éljük. Gyorsan, néha átgondolatlanul születnek szerződések. Előfordul az is, hogy csak utólag derülnek ki olyan tények, amelyek meg-változtathatatlanok, vagy megoldhatatlan problémákat okoznak. Hogy a következő esetben mi is történt valójában, még jogilag tisztázatlan, de az eset már így is elgondolkoztató.
Dancs László, a 11. számú Téglagyárat üzemeltető gazdasági társulás egyik vezetője így kezdte mondandóját.
- 1992. szeptember 15-én írt ki nyílt pályázatot a téglagyár értékesítésére az ÁVÜ. Mi árajánlatunkkal megnyertük a pályázatot, és december 28-tól a gyár tulajdonunkba került. Akkor még nem tudtuk, mit vettünk meg.
- Miért?
- A szerződésben, amelyet mi
aláírtunk, szó sem volt arról, hogy a gyár területére építési tilalom van érvényben, és hogy a tulajdonunkba került föld meg-oszthatatlan. Mi szerettük volna eladni a felesleges területeket, és erre már vevőket is találtunk. Az eredetileg tervezett fejlesztéseket sem lehetett így elkezdeni, hiszen az építési tilalom ezt nem teszi lehetővé. Mindez azért van, mert a város jelenleg is érvényben lévő rendezési terve szerint erre a helyre sportcentrumot szeretnének húsz év múlva építeni.
- Mi történt a szerződéskötés előtt?
- A szerződéskötés előtt a tulajdoni lapon szerepelt elintézetlen széljegyzetként az önkormányzat tulajdoni igénybejelentése. Szerettük volna, ha ez a dolog letörlésre került volna, ezért elmentünk a Polgármesteri Hivatalba. Ottjártunkkor a vagyonhasznosítási csoport vezető-
je egy alkalmazottal azt üzente ki, hogy a széljegyzetet letörlik, ha fizetünk. Csak azt nem tudtuk eldönteni, neki kell-e ezért fizetnünk, vagy másról van szó. Mindez decemberben történt. Ekkorra már majdnem egy hónapot csúszott a szerződéskötés. Végül a Földhivatal mint törvénysértést megszüntette a széljegyzetet. A rendezési tervekkel kapcsolatban Jancsi Györgyöt, a Városfejlesztési Bizottság elnökét is megkerestük. Mindez egy hónappal ezelőtt történt, azóta szóra sem méltattak bennünket.
- Hogyan lehetséges, hogy erre a bizonyos tilalomra csak utólag derült fény?
A Polgármesteri Hivatal szakembere^ állítják, hogy az eladást végző ÁVÜ szakemberei és közöttük nem folytak tárgyalások, és így nem volt mód a valós helyzet ismertetésére. Mi megkerestük az ÁVÜ-t, ahol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy igenis folytak tárgyalások az értékesítés előtt. Mindenesetre azon a dokumentumon, amelyet mi írtunk alá, ezek az utólag kiderült dolgok nem szerepeltek. Akármi is történt, nem értem, hogyan történhetett, de a lényeg az, hogy mi lehetetlen helyzetbe kerültünk miatta.
- Mekkora káruk származik ebből a visszás helyzetből?
- Forintosítani egyelőre nem tudnám, de van itt egy-két dolog, ami sok mindent elárul. Nevezetesen, mi korszerűsíteni szeretnénk a gyárat. Igaz, amit most készítünk téglát, jó minőségű és keresett is, de mi ennél többet is el tudnánk adni. Ehhez pedig fejleszteni kellene. Nemrégiben megkeresett bennünket egy olasz szakember, aki speciális téglagyártási lehetőséget ajánlott fel. O hozná a technológiát, mi dolgoznánk. Természetesen ehhez is építeni kellett volna, engedély hiányában azonban nem lehet. így aztán zátonyra futottak a tárgyalások, mivel ő várni nem tud a dolog elintézésére.
- Hogyan tovább?
- Nekünk termelni kellene, mert kölcsönt vettünk fel a vá-
sárláshoz, amelyet törleszteni muszáj, de ez termelés hiányában nem megy. Csúcsra járathatnánk minden fejlesztés nélkül a gyárat, aztán tovább passzolhatnánk, de nem hiszem, hogy ez lenne a legkedvezőbb megoldás. Annál inkább sem, mert ebben az évben harmincöt embert vettünk fel, és nem hiszem, hogy sok ilyen vállalkozás lenne még ebben a városban. Nyolcmilliós bevételt mondhatunk a magunkénak, de ennek jórészét visszaforgattuk a vállalkozásba, rendben tartjuk a hozzánk tartozó területeket, ezzel is csökkentve az oly nagy számú, igen csak elhanyagolt területek számát. Nem értem miért jó az az önkormányzatnak, hogy egy működő vállalkozást sodor a tönk szélére, növeli vele a munkanélküliek amúgy is nagy számát. Miért kell valakinek egy, csak az álmokban létező sportcentrum megvalósításához egy termelő üzem területe?
- Nem lehetséges, hogy a környezetvédelmi előírásoknak nem tudnak megfelelni?
- Jónéhány év adatai azt mutatják, hogy az általunk működtetett gyár a környezetvédelmi előírásoknak megfelel. A kibocsátott szennyező anyag századrésze a kibocsátási határértéknek. Arról nem is beszélve, hogy az építési tilalom feloldásával még korszerűbb technológiát alkalmaznánk.
- Hol tart az ügy most?
- Rendszeres, egyoldalú levelezésben állunk az ÁVÜ-vel, és nemrég adtuk át az ügyet törvényes képviselőnek. S hogy mikorra dől el, kinek van igaza, ki nem volt elég körültekintő vagy éppen törvénytelen, majd kiderül.
A riportban ismertetett esettel kapcsolatosan telefonon tudakozódtunk Horváth Zsuzsannánál, az ÁVÜ előadójánál, aki megerősítette a Dancs László által elmondottakat, vagyis, hogy az ÁVÜ az eladást illetően folytatott megbeszéléseket a nagykanizsai önkormányzattal.
- dukát -
ÚJ helyen a FÉG, A napokban költözött a Husztl tér 5. szám alá a FÉG Gázkészülék-szerviz és -szaküzlet, ahol a légtechnikai eszközök és gázkészülékek árusítása mellett vállalják a gázkészülékek karbantartását és javítását is.
(Erdei András felvétele)
^0Kmmmmmm^^mmmmmmmmmmmmtmmmammmmmK^mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmtm^^.
Nyáron is igénybe vehető az ingyenes jogsegélyszolgálat az SZDSZ irodájában (Nk. Zrínyi u. 42.) minden héten kedden és csütörtökön 13.00-15.00 óráig.
Minden érdeklődőt, rászorulót jiljjf
tisztelettel várunk. ''I ár*
IHI . június 2 5. [ KANIZSA ^ 7
EGY NAGYMÚLTÚ VÁLLALAT
- MA
Látogatóban a RÖVIKÖT RT. kanizsai lerakatában
A cég valóban a legszebb férfikorba lép, hiszen 1953 óta létezik. Igaz, akkor még nem ilyen felállásban, s egész más néven működött. Tevékenysége, feladata azonban ma is az, hogy textilruházati cikkekkel lássa el az országot. A hét vidéki lerakat egyike a nagykanizsai.
- Persze az itteni lerakatnak „mondhatni hagyományőrzőén ma is Szombathelyen van a központja" - kezdi a tájékoztatást Gergely Vincéné raktárvezető. - így valójában két megye ellátását végezzük. A központi irányítás idején főképp kistelepülésekkel foglalkoztunk. Ma már kicsit más a helyzet. Az 1953-ban 35 millió forintos vagyon máig 166 millióra növekedett. 1971-ben épült meg teljesen önerőből a mai raktárházunk itt Kanizsán, majd Szombathelyen egy még nagyobb. Mindig nagyszerű szakemberek dolgoztak itt, akik a városban közismertek a szakmában. Nem véletlen, hogy amíg a minősítés létezett, ''83-tól hat évig országos elsők voltunk.
- Ennyit a múltról, mely ezekkel a jó eredményekkel talán a mára is kedvező hatással van. Milyenek a kondíciói ma egy ilyen nagy cégnek?
- Vállalatunk 1992. július 1-vel részvénytársasággá alakult, amelyben a tulajdonos 90%-ban az ÁVÜ, tíz százalékban a két város önkormányzata. De természetesen nem ez az oka annak, hogy míg 90-ben közel 700 millió volt a forgalmunk, jelenleg csak 250-300 millió.
- Valójában mi okozza a forga^mcsökkenést?
- Az igaz, hogy minden üzletkötés egy megmérettetés, de itt most nemcsak erről van szó. A kereskedelemben, de főképp a ruházatiban nagy a káosz. Mindenki csak eladni akar. Kínálati piac van ma hazánkban, és nem is csak a kereslettel van gond. A behozatal is túlméretezett. A szezonális áruk dömpingje arra kényszeríti az eladókat, hogy akár még áron alul is megszabaduljanak a felhalmozódott készletektől. Bizony a közel 60%-ra visszaesett forgalomért legalább annyit kellett dolgozni, mint korábban a többért.
- És az alkalmazottak? Kellett létszámot csökkenteni?
- Sajnos nem úsztuk meg anélkül, hogy ne kelljen néhány kollégától elbúcsúzni. De nem történt ez olyan viharosan! Valójában úgy oldódott meg, hogy akadtak önként jelentkezők is. Olyanok, akik jobb ajánlatot kaptak, vagy nem bíztak a részvénytársasági forma életképességében. így most 23 személy dolgozik nálunk, mondhatom, jó, családias hangulatban. Volt 13. havi fizetés és 20%-os béremelés is.
- A megváltozott piaci kö-
rülmények milyen változásokat hoztak még?
- A kisebb létszám függvényeként a kollégák munkája szakmai téren sokrétűbb. Új szellemben dolgozunk, amely szerint mindenki képes minden adódó feladatot ellátni. Állandóan képezzük magunkat. Öten végeztek számítógépes tanfolyamot, de a vámügyintézői és a külkereskedelmi feladatokra is felkészültek munkatársaink. Minőségi munkára kell törekednünk. Ez számunkra létkérdés! A kereskedelem szolgáltatás. Mi a vevőért vagyunk. Akiben ez nem tudatosul, az nem közénk való.
- Ez szép gondolat, de mit jelent ez a gyakorlatban?
- A túlkínálat miatt vevőink szokása megváltozott. Talán hiába is várnánk, hogy maguk jöjjenek hozzánk áruért. így mi utazunk árukínálatunkkal. Nem mondhatunk le a személyes kapcsolatokról. Az elmúlt évben is több mint 50 ezer kilométert utaztunk piackutatás céljából. Természetesen vannak jelentős állandó partnereink a városban is, úgy mint például a Kanizsa Áruház vagy a Dél-Zalai Áruház. A többmilliós forgalom, amit itt bonyolítunk le, minden nehézség ellenére alátámasztja a meggyőződésemet, hogy nagy-
kereskedelemre szükség van. Mi bizonyos, hogy üzletkötésben korrektek vagyunk, jó minőséget garantálunk, s ez hosz-szú távon kifizetődőbb mindkét fél számára.
- Ma lépten-nyomon nyílnak a különféle kisebb-nagyobb diszkontáruházak. A Röviköt mikor lép ezek sorába?
- Nincs szándékunkban lakossági vásárlások céljából diszkontáron piacra dobni áruinkat. De a forgótőke, a „gyors pénz" arra késztetett bennünket, hogy keressük az optimális megoldást. Ezért nyitottuk az elmúlt évben a „Siker" nevű áruházunkat Szombathelyen. Ennek mindennapos bevétele révén már azonnali forgótőkéhez juthatunk. Ez év július elsején pedig itt, az Egry József utca 26-ban megnyílik raktáráruházunk magánkereskedők és viszonteladók számára. Itt kizárólag iparengedéllyel, vállalkozói engedéllyel rendelkezők vásárolhatnak „Fizess és vidd!" - jelszóval. A készpénzzel fizetőknek egy százalék engedményt adunk, s az MBC kártyával rendelkezők még további három százalékkal kevesebbet fizetnek. A hozzánk betérő kiskereskedőknek még azzal is szeretnénk segíteni, hogy a varrótűtől a szabadidőruháig nálunk mindent egy helyen megvásárolhassanak. Figyelünk a keresletre, szeretnénk a kínálatunkat ehhez igazítani akár még úgy is, hogy gyártót keresünk a hiányzó termékhez.
Ez az áruház lehetőséget nyújt még arra is, hogy a jövőnek dolgozzunk. Anyagilag eddig is támogattuk a szakképzést, három éve utalunk át évente 100 ezer forintot a Thúry György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző alapítványára. 1993 szeptemberétől az új áruház 7 fő saját tanulónak biztosít gyakorlati képzést. Jó lenne, ha majd néhányan nálunk maradhatnának. Reméljük, sikerül velük megszerettetni az igazi kereskedelmet, amelynek nálunk hagyományai vannak.
Gombás Imre
Az államtitkár köszöntötte a Cserhátiban végzett technikusokat
Négy osztály ötvennégy végzős diákja sorakozott fel csütörtök este a Cserháti Sándor Szakközépiskola tornacsarnokában, hogy ünnepélyes keretek között vegyék át technikusi diplomájukat. Janzsó Antal, az iskola igazgatója emlékeztette a diákokat a napjainkban zajló gazdasági, társadalmi átalakulások új helyzetet teremtő erejére. így különösen fontos az -mondta -, hogy az intézményből kikerülő fiatalok közül harmincötén nemcsak szakmai tudást igazoló technikusi és általános műveltséget tanúsító érettségi bizonyítványt, hanem az elhelyezkedési esélyeket
nagymértékben növelő alapfokú számítástechnikai oklevelet is megszerezték, örvendetesnek nevezte azt a tényt, hogy mind többen tanulnak tovább az intézmény tanulói közül műszaki főiskolákon. Hozzáfűzte még, hogy azok számára, akik nem tudnak továbbtanulni, a Megyei Munkaügyi Központ jóvoltából valószínűleg szeptembertől műszaki manager asszisztensi képzést indítanak. Várhatóan - a központtal való megegyezést követően - 28-30 fő tud majd ily módon szakmához jutni.
Beszéde után dr. Tóth Tihamér, a Munkaügyi Miniszté-
rium politikai államtitkára köszöntötte az ötödéveseket, majd elhelyezkedésükhöz sok sikert kívánva, átadta az eredményes vizsgát tett hallgatóknak technikusi diplomájukat. Ezt követően az iskola 1986 óta meglévő Aranykönyvébe két olyan diák - Csenge Ferenc és Jáger Csaba - írhatta be nevét, akik az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyeken öregbítették a szakközépiskola hírnevét. Végül Kápolnás Szabolcs búcsúzott a végzős évfolyam nevében társaitól, tanáraiktól és az iskolától.
- kori -
■ KANIZSA 1 1993* *S!5? ■ jnii •s

KULLANCS-KÖRKEP
Évről-évre vannak olyan időszakok, amikor a kullancsveszély fokozódásáról beszélnek az emberek. Ilyen ez a mostani nyárelő is, amikor már olyan híreket is hallottunk, hogy emberéletet is követelt ez az aprócska élősködő. Az aktuális probléma kapcsán kerestük meg Várnává Charalambost, a kanizsai kórház fertőző részlegének vezetőjét.
- Egész Kelet-Európát tekintve Zala megyében a legnagyobb a veszélye a fertőző kullancsok előfordulásának. Talán a klíma, talán a lombos erdők az oka ennek, ezt ma még nem tudjuk pontosan - kezdte a tájékoztatást.
- Mekkora a súlyos károsodások, illetve az elhalálozások aránya?
- A halálozási arány mindössze 1-2%, míg a bénulásoké 2-3%. Ebből az utóbbiból a maradandó károsodások aránya ennél jóval kisebb.
- Milyen számban fordulnak elő fertőzött kullancsok?
- Minden tízezredik kullancs fertőző, legalábbis a szakirodalom szerint.''
- Hogyan történik a kullancsfertőzés?
- A kullancs az emberi bőrfelületre kerülve először egy érzéstelenítő anyagot juttat a bőrbe, s csak ezután kezdi meg a vér szívását. Ez tulajdonképpen egy órán keresztül történik, majd a kullancs a kiszívott vért visszajuttatja a véráramba, és ezzel együtt jut be az emberi szervezetbe a kullancs-agyvelőgyulladás vírusa. Az ilyen módon kialakult betegség ugyan gyógyítható, de mint már mond-
tam, előfordul, hogy halált is okozhat.
- Hogyan védekezhetünk a kullancscsipés okozta agy-hártya- és agyvelőgyulladás ellen?
- Vannak aktív és passzív védekezési módok. Az aktívak közé tartozik az 1971 óta létező védőoltás. Megbízható védelmet az FSME-IMMUN Inject elnevezésű három fázisú védőoltással szerezhetünk. A védőoltás feliratható a háziorvossal, és a patikákban darabonként 774 forintért beszerezhető. Az első részoltás elvileg bármikor beadható, de arra mindenképpen vigyázni kell, hogy ebben az időszakban ne csípje meg kullancs az illetőt, mert ez halálos kimenetelű lehet. A második részoltás az elsőt követő 1-3. hónapban adható be, sürgős esetben 14 nappal az első után. A harmadik szérum 9-12 hónappal később oltható be. Ezzel az oltássorozattal hároméves védettség érhető el. Ez a sorozat elvileg bárkinek, még a várandós anyáknak is beadható. A passzív védekezési módok leggyakoribb, legismertebb
formája a kullancs mielőbbi eltávolítása. Ezért ajánljuk ma már, hogy a lehetőségekhez mérten a lehető leglen-gébben öltözve menjenek az erdőbe, mert így könnyebben észrevehető a kullancs, és korábban eltávolítható. A másik módszer, amikor aktív ellenanyagot visznek be a szervezetbe, de ez a csípéstől számított négy napig alkalmazható. Ez a módszer azért nem a legkedvezőbb, mert nagyon sok esetben ennél hosszabb idő telik el a tünetek megjelenése és a csípés között.
- Milyen tünetei vannak a fertőzött kullancs okozta gyulladásnak?
- A betegség első fázisa a kullancscsípést követő 7. nap körül jelentkezik. Ezek a tünetek a megfázásos megbetegedés tüneteihez hasonlóak. Jellemzője a láz, levertség, deréktáji és végtagfájdalmak. A második szakaszban jelentkező tünetek ennél súlyosabbak, a láz magasabbra szökik, továbbra is vannak fejfájások, hányinger, hányás, tarkókötöttség, de eszméletvesztés, légzésbénulás is előfordulhat.
- Mennyire veszélyeztetettek a gyerekek?
- Az orvostudomány és saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy ezek a megbetegedések rendkívül ritkák a gyerekeknél. A gyakorlatomban még nem is találkoztam vele.
- Mi a helyzet az ugyancsak kullancs által okozott Lyme-kórral?
- Napjainkra az egész világon a leggyakrabban diagnosztizált, kullancs által terjesztett kórrá vált. Magyarországon is mindenütt előfordultak már Lyme megbetegedések. Különösen fertőzött területnek számít a Bu-dai-hegység, a Balaton-felvidék és a nyugat-magyarországi területek.
- Milyen tünetei vannak ennek a betegségnek?
- A legváltozatosabb tünetekben jelentkezhet ez a kór. Vannak bőrelváltozásban jelentkező tünetcsoportok, de az idegrendszert is megtámadhatják a kórokozók.
- Gyógyítható-e?
Igen hosszadalmas gyógykezelésekkel visszaadható a beteg egészsége. De azt is tudni kell, hogy nem megelőzhető betegséggel állunk szemben. Mindenütt a világon foglalkoznak kutatók ezzel a problémával, azt is mondhatnám, ha nem lenne AIDS, akkor a Lyme-kór állna ma az érdeklődés és a kutatás középpontjában.
- d. é. -
Az 1993. évi Kulturális Alap felosztása
Képzőművészeti pályázati célok az 1-5. témakör vonatkozásában
A pályázó neve
1. Joó Attila
2. Joó Attila
3. Joó Attila
4. Kis Endre
5. Hevesi Sándor iskola
6. Zsigmondy és Winkler Szakközép
7. Zrínyi Miklós iskola
8. Móricz Zsigmond Műv. Ház
9. MÁV Kodály Műv. Ház
10. Erkel Olajipari Műv. Ház
11. Csokonai utcai iskola
12. Farkas Tibor
Cél Támogatás
Festészeti tevékenység támogatása -Önálló kiállítás előkészítése Önálló kiállítás megrendezése
Megyei kiállításon való részvétel -
Képzőművészeti kör és galéria létrehozása -Zsigmondy-Galéria létrehozása
Mini-Galéria működtetése -Népművészeti alkotótábor
Amatőr képzőművészek kiállítás-sorozata -
Amatőr képzőművészek kiállítás-sorozata 40.000,-
Kőrösi Csorna Sándor portréjának megfaragása -Pjotr P.avlovics Mironyenko
ukrán festő kanizsai kiállítása -
Képzőművészet 1-5. témakör összesen: 40.000,-
Polgár Géza^
FASORS
''•ítítt^''
A fa ott állt a kiskertben. A gyerekek hívták így: kiskert. A cseresznyefa markáns, erőteljes alakjával nyúlt az ég felé, mint aki meg akarja simogatni a napot. Minden évben friss gyümölcsöt hozott, jó ropogós húsút. A gyerekek szerették, s ő
is szerette a gyerekeket. Sokszor felmásztak rá, játszottak körülötte, nyüzsögtek.
A cseresznyefa, öreg király, minden évben egyszer levetette zöld koronáját és elaludt. De tavasszal virágbaborulva jelezte visszatértét, s a nyár elején min-
den évben meghozta gyümölcsét.
Az öreg fa boldog volt.
De egyszer nem ébredt fel téli álmából, ágai nem borultak virágba, nem hozott gyümölcsöt.
Kivágták...
öreg testét meggyötörték. Eladták...
A gyerekek pedig már felnőttek, és elfelejtették, hogy volt egy öreg cseresznyefa. Volt.., ki többé soha nem tudja megsimogatni a Napot...
Lak Annamária:
NE AKARD
Ne akard, hogy szótlanul éljek, Ne akard, hogy semmittevésben elpusztuljak, Ne akard, hogy anyátlanul sírba szálljak Hogy fegyverrel háborúba induljak, Hogy akarat nélkül vesszen kenyerem Hogy gyermekeimnek ne adjak vizet Hogy keressem A pusztulást, Hogy várjam a végelszámolásit
Emberszámba vegyek mindenkit akaratlanul se csináljak rosszat, tudatlanságból sziveket kérjek áldozatnak! Az urat kérem, hogy emeljen fel, hogy érezzem a tiszta v(z csobogását. De emberszámba vegyek mindenkit akaratlanul se tegyek rosszat, tudatlanságból szíveket ne kérjek áldozatnak! Az urat kérem, hogy emeljen fel engem, hogy érezzem a víz tiszta csobogását.
Keresztesi Tímea:
ISTENEM!
Nézd, a világ velem együtt haldoklik, mert megöltem a hasznontalan képeket, melyek elfedtek minden létező testet. De tudnod kell, frissen ölt sebem legmélyebb bugyraiban a te hangod szólít reménytelen, a te képed mesél nekem örömtelen, a te véred áramlik bennem hangtalanul, a te szíved dobog már bennem vértelenül. Nem tudom, mi vagy te nekem a száraz harcmezőn, vagy a vak látomásban, de érzem, minden erőm a kezedben tartod, kacéran mozgatód, és tudom, hogy te több vagy az üres mosolyaimnál, a t(íztelen máglyáimnál. Te a vágy vagy, mely megőrli a puszta kéjt, mely felfedezi az elrejtett fényeket, mely megragadja és elröpíti az elporlasztott fegyvereket a dühöngés felé. Vezess hát engem is a tűzbe, hol táncolsz, adj nekem is pálcát, mely a szomjasan részegült tömegeket rendezi, adj erőt és rengeteg fényt, hogy világítsak a fellázadt és megfulladt testvérek öröklétű megsemmisülésében. Add, hogy álompor legyek a megfáradt szemeken, hogy szentelt víz legyek a bűnös kulacsában, hogy ember legyek a vágyak távoli mivoltában. EMBER izzadságszagú álmokkal és tökéletes hibákkal, hogy emberekhez beszélhessek.
Szabady Balázs:
Egy szó
Egy szó, mi megválthat minket, Egy szó, mely megölhet mindent, Egy szó, mitől megnyílik az ég, Egy szó, mitől sötét lehet még
Egy szó, amit nehezen mondasz, Szó, mitől a földre roskadsz, Szó, ami mindenkinek más, ami átok lehet és varázs.
Szabó László:
IMA
Kérlek téged, hallgass meg
engem,
Hallgasd meg, milyen a világ, Mit szemed kiismerve
egyszerűnek lát?! Hallgasd meg, hogy úr lett a halál!
Hallgass meg Istenem, légy jó
és kegyes -
De ha nem hallanád (közlöm):
hogy hallásvizsgálat neked is
ingyenes!
Ámen
Tóth Szilárd: • •
Önarckép
Szeretek a vad mezők buja hajtásai közt heverni békésen. Kezemen ezernyi apró bogár, karjaimban ezer
szerető,
csókolja szám -Csak a távoli zöld fákat hívogatom árnyékul, s egy fűszálon a felfelé mászó pici katica kimondja boldogító idejét, és veled zeng a rét,
s ki hallom a zenét, csak nevetek vidáman. A fűszálak, pipacsok és szeretők őrző karjaiban boldogan élek, és még a halál is szép, mikor egy falevél eltakarja a napot.
A melléklet tartalmából:
❖ Levelek
a szerkesztőhöz
10-15. oldal
❖ Salope-Sanctus
16-17. oldal
❖ A tölgyfák esete
a személygépkocsival
18-19. oldal
❖ Mi folyik itt?!
20. oldal
❖ Szabadság Napja
21. oldal
❖ Irodalmi kávéház
22. oldal
❖ Kamarai keres-kínál
23. oldal
MÜ SORMELLÉKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor az alábbi vállalatok
és vállalkozások támogatásával jelenik meg: Balaton Küszért Rt., I)él-Zalai Árulni/, Dcl-7.alai \ í/míi, DOMl''S, KANI/.SATKX, KANIZSA trend, KtXíÁ/., Miskolci MÍI anyaöleidül hozó Rt. Dunántúli Képviselet, l''annonconsiil KI T., I''VRI S KII., ROTARY KII., Sooter''s Fotó, Szociális Foglalkoztató.
1993. június 28-július 4.
H
ÉTFÖ
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Szonda
Tudományos magazin (ism.) 11.35 Galeri
XII/10. rész Grendel Lajos regénye folytatásokban 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Nemzetközi vallási hiradó
13.30 Az evangeiikus egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Pál Tamás vezényel 14.55 Eisö közlés 15.05 Nyitnikik
Kisiskolások műsora 15.35 Üzenő - a vakációból 15.45 Albinonl: Adagio 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Találkozás a stúdióban 17.05 Eco-mix
Gazdasági magazin 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Összeállította: Németh Gábor
20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül 21.05 Rádiószínház
Csál, avagy a kritikus apotheozisa
Eötvös József vígjátéka a reformkorból 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Balkán-háború 23.05 Lemezmúzeum Mozart-müvek
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Dallamkoktél 8.50 Apró-cseprő gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hírpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora
benne:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Köiyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hírek. Időjárás 19.30 Garázs 19.30 Két fogoly lil/3. rész
Epizódok Zilahy Lajos regényéből 21.00 Hirpercek 21.10 Pege Aladár együttese a budafoki Jazz Klubban
22.00 Minden hangra emlékezem 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Petőfi-kabaré (ism.)
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
m
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Viorica Cortez
operafelvételeiből 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Még egyszer...
Mészöly Miklós :Saulus 11.00 Zenei ábécé. Románc 11.40 Balázs Árpád népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 12.59 Zenekari muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Down to Earth - 15/5. 14.20 Tündérkert
Móricz Zsigmond regénye -IV/1. 15.19 Bellini operáiból 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.30 Eszperantó hiradó
17.00 Új hangoló 17.30 A Magyar Honvédség Központi Fúvószenekarának felvételeiből 17.50 A hét költője: Rilke 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
19.05 Az emberiség nagy kalandja 19.35 Bach-müvek 20.17 Hirek. időjárás 20.22 Napló 20.37 Verdi: Requiem 22.05 Új zenei újság (ism.) 22.50 Rádiószínház Különös éjszaka Török Sándor színművének rádióváltozata 0.05 Évszázadok muzsiká-
3 SAT
13.45 Tökéletes gyilkosság 16.15 Idősek klubja 17.00 Minihírek 17.10 Alfréd J. Kwak
(sorozat) Küzdelem 17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
Egy pályafutás vége 18.00 Képek Ausztriából 19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Hirkviz
20.00 Kettőspont - magazin 20.45 Sport - kosárlabda EB 23.00 Kívánj valamit!
SZLOVÁK
SZTV-1 16.30 Marco Polo köve
(olasz kalandfilm) 17.00 Folklórműsor 17.30 A művészetek útjai Kína, Sanghaj (dokumentumfilm) 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Anatol városa
(tévéfilmsorozat) 21.30 Terra X
(dokumentumfilm) 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 13+1 vallomás Bősről
SZTV-2
18.30 Rhytmick
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.05 A Worldnet bemutatja...
20.35 La linea
20.40 Extra sportmagazin
21.45 Film és videó
22.10 Lépések (vitaműsor)
23.20 Wimbledon, 1993
Összefoglaló
0.10 Események
RTL
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Fönök
(amerikai sorozat) Ékszerlopás Az ékszerüzletből hatvanezer dollár értékben loptak el ékszereket. Ironside vállalja az ügyet. Legfőbb gyanúsítottja John Walal, aki hasonló bűncselekmény miatt éveken át ült börtönben. iiimiu Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 Benny Hill-show 13.00 Wimbledon ''93 19.10 Robbanékony
(politikai magazin) 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) fjiin? Columbo
(amerikai krimisorozat) Betörés és gyilkosság Quincy
(amerikai krimisorozat) Megszegett tabuk 22.45 Kulturális magazin 23.10 Gongshow 23.45 Tequila és Bonetti (ism.)
0.40 Homályos zóna (sorozat)
A gyanútlan sztár
1.15 Benny Hill-show (ism.)
1.45 A Fönök (ism.)
2.40 Beszélgetés (ism.)
3.30 Robbanékony (ism.)
3.55 Quincy (ism.)
4.45 Gongshow (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
A külföldi tévétársaságok a müsorváltoztatás jogát fenntartják!
RTL 2
10.35 Móka, kacagás (sor.)
Soha nem késő 11.05 Lobo seriff (sorozat)
Üzletelés 12.05 Dr. Westphall főorvos (ism.)
12.50 Grump vadászata (sor.) 13.05 Cupidospace (sorozat) 13.20 Noozles (sorozat) 13.45 80 nap alatt a Föld körül (rajzfilmsorozat) 14.15 Archie (sorozat) 14.40 Captaln N (sorozat) 15.10 He-Man (sorozat) 15.35 Mesék a nagyvilágból (sorozat) Dominic 16.00 Hegyi mentők (sor.)
Szökési kísérlet 17.00 Hirek 17.05 Lobo seriff (ism.) 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Caldwell doktor 1. 19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
Caldwell doktor 2. 19.30 Móka, kacagás (ism.) 20.00 Hiradó
20.15 Modell-vadászok (sor.) 21.55 Pankráció 23.00 Katonák (holland film) 1.00 Éjszakai vadász (sor.) Nyugtalan szellem
14.40 Blabla (ism.)
15.15 Nyár ''38 (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.20 Sport
18.30 Nök magazinja
19.00 Hirek
19.05 Cannon (sorozat)
19.45 Hiradó
20.15 Rosie O''Neil esetei
(amerikai sorozat) 21.00 Hirek 21.15 Provokáció 22.00 Hírek 22.15 „Aranyos" lányok
III
6.00 Telereggel 9.00 Hétről hétre (ism.) 11.00 Az igazság órája (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Az évszázad haladása 16.30 Ügyesek 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 17.35 Állatbarátok műsora 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Riportok 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 A görög templom 0.25 Éjféli társaság 1.35 Vegyes műsor hajnalig 5.15 Európai híradókból
MUSIC TV
17.45 Háromtól egy
18.00 Slágerlista
20.00 Daytona Beach
21.00 Pip Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élövideoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Film

Ez a város - Nagykanizsa - megint szegényedni fog. No, nem anyagiakban! Hiszen, ha az ember az időben egyre előrehalad - általában - azt veszi észre, hogy kilóiban vagy „kacatjaiban" sokasodik. A legtöbbünknél viszont satnyul-ni inkább a szellem vagy a lélek szokott. (Sokszor ez az indítéka, hogy a kacatjainak „helyet találjon", hát épít egy telken egy villát, aztán az mellé még egypár ilyen-olyan épületfélét... aztán...!?)
Ez is egyfajta: építkezés. Jellemző.
De van egy másfajta (gyérebben jellemző), amelynél közöttünk élő emberek (nagybetűvel is: Emberek!) arra törekszenek, hogy a közösség -mert van még ilyen! - épüljön vagy talán szé-
püljön. (Bár nem úgy, mint a fodrásznál. Mondjuk!)
Aztán vannak olyanok - leépítőknek is nevezhetném - még ha nem is ilyen egyszerű az egész(!), akik...
No, de inkább elmesélek két rövid történetet. Hátha lesz tanulságuk is, mint a meséknek.
Volt itt Kanizsán egy „Csengey Dénes vers-és prózamondó" verseny. Országos hírrel, határokon túli résztvevőkkel, színvonallal, szavakon keresztül rezdülő: lélekkel, eddigi nagyjaink idézésével... Szóval, amolyan: ünnep.
Aztán, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy ez az egész ünnep olyan legyen, amilyen (emlékezetes, - hogy mást ne mondjak), előtte való napon kapta meg a munkáját felmondó passzust
- neki is emlékezetes lett egyből az a két nap!
- ...mert: leépítés van. (Lásd: a leépítőkről szó-ló...)
A FOGYASZTÓK SZOLGALATABAN
JÚNIUS 28
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Jéglánc 15.00 Vizisportok 16.00 Apának sikerül (sor.) 16.55 Hírek
17.00 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.00 Mountain Bike VB 18.55 Hirek
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hirek
20.05 Sport a nagyvilágból 21.55 Hirek 22.05 Talkshow 22.55 Hírek
23.00 Küzdősportok magazinja
9.00 Golf 11.00 Kart EB 12.00 Honda-magazin 13.00 Labdarúgás 15.00 Motorkerékpár Nagydíj 16.00 Kosárlabda EB 18.30 Eurosport-hirek 19.00 Kosárlabda EB 20.30 Szörfösök magazinja 21.00 Autó-motorsport 23.00 Ökölvívás 24.00 Golfmagazin
■51
15.00 Hirek 15.03 Fogadóóra 15.45 Angol nyelvlecke 16.15 Kérdések egy képhez 16.45 Szilézia (sorozat) 17.30 A strand urai (sor.) 18.00 Jog a szerelemre (sor.) 18.30 Rajzfilm 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Tudomány 20.00 Hiradó
20.15 Országok és emberek 21.00 Beszélgetés 21.10 Paradicsom veszélyben
21.40 Talkshow
9.00 Hírek
9.05 Imádkozzál és dolgozzál I (ism.) 9.30 Tisztelt ház (ism.) iHHlH Tarzan vad dühe
(amerikai film) 11.45 Csodák az állatvilágból 12.15 Schilling - magazin 13.00 Hirek 13.10 Konfliktusok 13.35 Doogie Howser (sor.)
A kutya 14.00 Waltonék (sorozat)
A verseny 14.45 Euroturlzmus 15.05 Fraggles (sorozat) Minden zene vége 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Aranyeső (sorozat) 16.15 Villámhárító 16.30 Négy a nyerő 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat)
Háziorvosok 19.30 Hiradó 20.00 Sport 21.15 Oldalpillantások 21.25 Vak gyűlölet (amerikai film) 22.55 A gorilla (sorozat) Gorilla és a bomba 0.15 Hirek 0.20 1000 mestermű
MiMil
13.55 Sport-tenisz 17.00 Francia magazin 17.30 Hársfa utca (sorozat)
Nem akarásnak... 18.00 Imádkozzál és dolgozzál I (sorozat) Kolostor-szálló 18.30 Játék 19.00 Tartományi élet 20.00 Kulturális magazin 20.15 Falkenau (sorozat)
Szokások 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Teleszkóp 22.25 Monty Python (sor.) 23.05 Az én XX. századom
6.50 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Fiintstone család 8.15 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.40 Hármak társasága (ism.) 9.05 Remington Steele (ism.) 9.55 A malajziai kalózok
(ism.)
11.50 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.15 Roseanne (ism.) 12.45 Dokumentumfilm 13.05 Air Force (ism.) 13.55 Salamon király kincse
(ism.)
ÍHEIil Remington Steele (amerikai sorozat) Holtbiztos üzlet tlüRil Mr. Belvedere (sorozat) Az utolsó polka ílitEl Varázslatos Jeannie (sorozat) Casanova 17.15 Rajzfilmek
Widget, a kis ör Tapsi Hapsi Fiintstone család rcüTü Hármak társasága
(sorozat) 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) A tengeren
A Seaver család most először tölti együtt a szabadságát. Hajót bérelnek, hogy annak fedélzetén eljussanak Maui szigetére. Már a kikötőben kiderül, hogy a hajó csupa roncs, ráadásul útközben a motor is felmondja a szolgálatot. 19.30 Roseanne (sorozat)
A híd 20.00 Híradó Miiül Tinédzser szerető (amerikai filmvígjáték) Fsz.: John Cusack, lone Skye
22.15 A mágia urai
(amerikai kalandfilm) 23.55 Riporterek (ism.) 0.25 Mozgó kórház (ism.) 1.00 Mancuso, FBI (ism.) 1.55 Top Line (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal (ism.) 16.40 Zöldköves gyűrű
Magyar tévéfilm (ism.) 18.00 A sámán Eurázsiában 18.35 Mesesarok / Hirek 19.00 Kelet-közép-európai filmek - Moziháború Vadnyugaton Orosz zenés film 100'' 20.40 Utazás
Korga György képei 21.00 A polip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat - VI/4. (ism.) 22.00 Évforduló 22.05 Hírösszefoglaló
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Megállapodás íHHil Trapper John (sor.)
Egyedülállók 14.15 Szomszédok (sor.) Iskolai ünnep Mrs. Mangel és fia lassan újra egymásra talál. A Ramsey Street fiataljai az iskolai bálra készülődnek. Henryadiscjockey, és igazán kitűnő zenét szolgáltat. íHEEl Bonanza (sorozat)
Kitaszítottak 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Anya meséi 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek 18.50 Sport 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék ETíIEl Heintje (német film) 22.05 Akut 22.50 Vita a tévéről 23.00 Újdonságok és történetek
Oh, Istenem! Felsejlik előttem egy hasonló történet, amely tízegynéhány éve történt, amikor a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar akkori karmesterének, Kerényi Gábornak az évadzáró koncert előtt egy órával adták át a szerződését félbezáró írást.
No persze, a tolvajokat, üzéreket, vagy a magasabb elnevezésieket még nem sikerült a városból kizárni, de azokat az embereket, akik a lelküket, ambíciójukat: a közösségért - hozták és adták - (mégegyszer emlékeztetőül: Nagykanizsa városról is van szó!) ...mint az előző történetek mutatják, sikerrel...
Persze, ha mindez nem így történik, akkor az már nem is Magyarország..., és egyébként is, miről írnának a leendő nagy költőink verset, ha végre felnőnének az emberek: MI VOLTUNK-hoz?!
Németh Ferenc
Jubileumi tanévzáró
1993. június 16., a Nagyrác Úti Általános Iskola jubileumi tanévzáró ünnepélye. Az udvaron a nyári szabadságot ünneplő diákok, tanárok, s szülők. A műsorszámok után díjkiosztás, majd mindenki a bizonyítványát várja. Dömötör Miklósáé, az iskola igazgatója eképpen értékelte a jubileumi évet:
- Az egész évi munka meghatározó része volt a jubileumi megemlékezés. Tanulmányi munkában, nevelés területén, kulturális programokban mindehol egy-egy kitűzött célfeladat volt, hogy tanárt, diákot, régi diákot, szülőt, mindenkit megmozdítson ez a rendezvénysorozat. Én úgy érzem, mindenki örült, hogy találkozhattak itt a régi diákok. Örültek annak, hogy a kiállításokon viszontláthatták a régi tárgyakat, emlékeket. A gyerekeknek meg - az én szempontomból, és az
6.00 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával, falusporttal 6.25 Határtól határig
A körzeti televíziók műsora
6.35 Gazdasági hírek 6.45 Hiradó 7.00-
9.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
8.35 A Financial Times heti üzleti híradója
9.00-
12.00 Napközi
Benne:
BHBÜ Walt Disney bemutatja
(ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Barátságfesztivál tanulságokkal Wildsíde
Amerikai filmsorozat VI/6. rész: Amíg a kövér hölgy énekel Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Az égből pottyant vendég 11.30 Játék
12.00 Déli harangszó
12.01 Déli egyenleg
16.00 Híradó
16.10 Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat 16.45 Képújság 16.50 Miért a következő?
17.15 Járdányi Pál: Szerelmi dalok
17.30 Bűvös hatos - Játék 17.45 Pénzvilág - Hírek, tények, információk 17.55 Kalendárium, 1993 A hétköznapok tudománya 18.35 Szerencsekerék 19.07 Jó éjszakát kíván a Disney I-A mentökutya
19.16 „Engedjétek hozzám I" A hitről gyerekeknek
19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Férfi kosárlabda EB Középdöntő Közvetítés Karlsruhé-bói, felvételről 20.45 24 óra
Látogatóban Antall Józsefnél EflBil Új Gálvölgyi-show 25 év a televízióban EEIiTil Ray Bradbury Színháza „S ragyog még a holdsugár"
(And the Moon Be Still as Bright)
Kanadai-új-zélandi tévéfilm
Szereplők: Dávid Car-radine, Kenneth Welsh, James Purcell 22.25 Kultúr-portrék kmim Kis esti zene 23.50 Hiradó 23.55 Közjáték A héten:
Széchenyi István ifjúkori naplója 24.00 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Benne: 6.45 Híradó
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
17.05 Műsorismertetés 17.10 időjárás fiira Gyerekeknek Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat - Baglyok Karácsonyi történet Román bábfilm A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat Ne sújts több csapással I
17.50 Elektor kalandor 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.29 Alanya 18.45 Telesport nmiíl Columbo
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat Holt tárgyak (Dead weight) 73'' Columbo - Peter Falk (Szabó Gyula),Hollister tábornok - Eddie Albert (Mádi Szabó Gábor), He-len Stewart - Suzanne Pleshette (Györgyi Anna) 20.28 Műsorajánlat füiüTíl Frici, a vállalkozó szellem
Mai mese 30 részben 7. rész
A főbb szerepekben: Borbiczki Ferenc, Körmendi János, Bakó Márta, Lengyel Erzsi, Petrik József, Fekete Tibor, Újlaki Dénes, Konrád Antal (Ismétlés: szombat, TV2 8.35)
21.00 Korkép - Magyarország jelen időben Ragadozók
Dokumentumfilm 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Enter
Számítógépes műsor SHEE1 Zárt osztály
Cseh film 66'' Dr. Sladkova - Zlata Adamovska (Menszátor Magdolna), Tomásek -Petr Hanicinec (Surányi Imre), Matlocha - Jaro-mir Hanzlik (Imre István), Kovarik őrnagy - Franti-sekNemec(Pathó István)
HB©1
17.30 Kék tenger, fehér halál
Amerikai dokumentumfilm
iKUM Rendőrakadémia 4. Civil osztag
Amerikai vígjáték 84'' 20.45 Baseballbecsület
Amerikai vígjáték 116'' 22.45 Mike halála
Amerikai dráma 105''
Legjobban választ, ha a DéUZalai Áruházban vásárol.
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc irodalomkedvelőknek 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 A Magyar Rádió Énekkara Kodály-kóruso-kat énekel 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versarchivum 15.05 Enciklopédia 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Történelmi tükör 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította: Németh Gábor
20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Országos Fuvolás Találkozó - Sopron 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Parlamenti folyosó 23.05 A Rádió lemezalbuma
A Magyar Rádió telefonszáma: 138-8388 A Danubius Rádió telefonszáma: 138-7678 A Radlo Bridge telefonszáma: 201-0210 A Calypso Rádió telefonszáma: 138-7873
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Zuzana Ruzic-
ko''vá csembalózik 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Zsarolás vagy alku Dokumentumműsor 10.54 La Wally. Részletek 11.40 Országok, tájak zenéje India
12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.10 A régi zene kedvelőinek
13.38 Fúvószenekari hangverseny 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Auf Deulsch gesagt
26/26. rész 14.20 Tündérkert - IV/2. 15.16 Balettzene 16.00 Hirek. Időjárás
4.30 Hajnali Kalendárium
6.03 Reggeli csúcs
7.40 Sportreggel
8.05 Ezt hallgattuk anno...
8.50 Helykeresö
9.00 Hírek. Időjárás
9.03 Zöld telefon: 138-8082
9.10 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hirek. Időjárás
11.03 Családi persely
11.15 Müvészbejáró
Berky Lili
12.00 Dalok, kuplék, sramli
zene
13.00 Hirpercek
13.10 Cigánynóták
13.45 Időjárás- és vízállás-
14.00 „Mindenki másképp csinálja"
Kazal János és Verebes István 15.00 Hírek, időjárás 15.03 Páratlan hangok 15.35 Musical, musical, musical
16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Ami a szívedet nyomja 17.32 Premier 18.30 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin
19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Varázsgömb 19.50 Iránytű
Szórakoztató magazin világjáróknak és otthonülőknek 20.30 Körös-körül zene 21.00 Hirpercek 21.10 Filmzenei kaleidoszkóp
22.30 Érintés
Tabuk nélkül a szexről 23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Jazzshow
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiből
^litlif ^mmmmmMmMmm
16.05 Egy skót népdal Haydn és Britlen feldolgozásában
16.27 Dubrovay László műveiből 17.00 Kilátó (ism.) 17.50 Bábszínházi „áthallásaim" 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Hándel: Poros
Háromfelvonásos opera közben:
19.59 Hírek. Időjárás
20.04 Teleobjektív 21.09 Zenekari muzsika 22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Kamarazene
23.04 Operát magyarul-magyar operátl-VII/1. 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből
14.15 Slágerparádé
16.05 Koncert
16.15 Mona Lisa - magazin
17.00 Minihírek
17.10 Cikcakk
18.00 Képek Németországból
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Kulturális magazin
20.00 A jövő árnyai
(dokumentumfilm)
21.30 Billi (német rövidfilm)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.30 Klub-2 / Tallózás
SZLOVÁK
SZTV-1 17.50 Autósok, motorosok
magazinja 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Derrick (német krimi)
Az erdei ösvény 21.05 A társadalom mai
szemmel 21.25 Az SZK kormánya tájékoztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Rendőrmagazln 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Charlie Parker (portré)
SZTV-2 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 AWorldnetbemutatja... 20.35 La linea 20.40 Környezetvédelmi magazin 21.30 Anatol városa
(tévéfilmsorozat) 22.40 Események 23.05 Wimbledon, 1993 Összefoglaló
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
Napinditó, színes információs műsor a legfrissebb hírekkel 9.00 A Főnök
(amerikai sorozat) Veszélyes verseny Baker elrabolja Mark nagynénjének egész vagyonkáját. Ironside személyesen veszi kézbe az ügyet. Egy szabadidőközpontig követi a tettes nyomait. Ide azonban már csak az elöljáró engedélyével léphet be. 10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat) Stephanie szeretne még egy esélyt adni házasságának. Arra kéri a férjét, próbálják meg még egyszer elkezdeni. Brooke az első, aki tudomást szerez a nagy kibékülésről. 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 Benny Hill-show 13.00 Wimbledon ''93
(tenisz) 19.10 Robbanékony
(politikai magazin) 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) ffrlEE Hegylakó
(amerikai sorozat) Az amazonok királya 21.15 Nyomtalanul 22.15 Robbanékony - vita fCTE L. A. Law |
(amerikai sorozat) Bolond majom 0.10 Törvény és rend (amerikai sorozat) A bross 1.10 Homályos zóna (amerikai sorozat) Démoni játékok 1.45 Benny Hill-show (ism.) 2.10 A Főnők (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 4.00 Robbanékony (ism.) 4.25 Törvény és rend (ism.)
6.05 Mesefilmek 10.05 Ruk-cuk - játék 10.35 Móka, kacagás (sor.) 11.05 Lobo seriff (sorozat) 12.05 Dr. Westphall főorvos (ism.)
12.50 Grump vadászata (sor.) 13.05 Cupidospace (sorozat) 13.20 Noozies (sorozat) 13.45 80 nap alatt a Föld körül (rajzfilmsorozat) 14.15 Archie (sorozat) 14.40 Captain N (sorozat) 15.10 He-Man (am. sorozat) 15.35 Mesék a nagyvilágból
A varázskő 16.00 Hegyi mentők (sor.)
Lavinaveszély 17.00 Hirek 17.05 Lobo seriff (ism.) 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Áramszünet 1. 19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
Áramszünet 2. 19.30 Móka, kacagás (ism.) 20.00 Hirek
20.15 A fekete lista I. (film) 22.00 Allison Tate nevelése 23.40 Éjszakai vadász (sor.)
Ördögi hatalom 0.40 A fekete lista I. (ism.) 2.20 Allison Tate nevelése
vox
14.15 „Aranyos" lányok (sor.)
16.05 Rosie O''Neil esetei
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.20 Sport
18.30 Beszélgetés
19.00 Hirek
19.05 Cannon (sorozat)
20.00 Hiradó
20.15 Secret Service (sor.)
21.00 Hírek
21.20 Magazin
22.00 Hiradó
22.10 Média-magazin
23.15 Gyilkos hétköznapok
6.00 Telereggel / Riportok 10.00 Afrikai képek 12.00 Varietémüsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Játékfilm (ism.) 15.10 Filmes magazin 16.30 Pokoli mulatság 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 17.35 Allatok kertje 18.00 Kvízjáték / Nyelvi játék 20.00 Kanadai és svájci magazin
21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Rendkívüli tudósító 23.00 Kulturális beszélgeté-
sck 1.00 Delphoi
2.00 Vegyes műsor hajnalig
''WKKKM.
18.00 Soulzene 18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz! 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Slágerlista 2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Videodivat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Videogenerátor
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Helyszín
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Napirend
21.30 Média-televizió
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Film
egész tantestület is így ítélte meg - végre egy kicsit sikerült megismerniük Kiskanizsát, amiről azt gondoltam, mindent tudnak. Ez indult egy helytörténeti vetélkedővel, s akkor döbbentek meg, mennyire keveset tudnak szűkebb hazájukról, Kiskanizsáról. És most az elkövetkező évek feladata, hogy minden évben visszakapcsolódva ehhez a témához, régi időknek a használati eszközeit, a régen itt élő embereket, s munkájukat megismerjék. A másik az, hogy magát az iskola történetét megismerték, ezzel kapcsolatosan olyan dolgokat, melyek nekünk adtak ötleteket, hogy mi is azokból a régi dolgokból átvett hagyományokat megpróbáljuk újra beiktatni az iskolába. Ilyen például az is, hogy iskolai évkönyvet akarunk összeállítani, de nincsenek meg a régen itt tanító tanárok nevei, nincsen tanulók névsora, tehát erre igen gondosan fogok ügyelni. Egy évkönyv indult el, amibe minden évben a felsorolt kiemelkedő tanulókat fogjuk beírni és meg fogjuk az utókornak hagyni. Ha lesz ennek
az iskolának ÍOO. évfordulója, akkor csak oda kell nyúlni és elő kell venni mindezeket. Igen sok tanulságot is hozott, azon kívül a régi kollegák - ahogy visszaemlékeztek -, ők is elmondták, milyen körülmények között tanítottak, s ez egy nagyon jó tapasztalatcsere volt. A sportversenyek során a város iskoláiból, két iskolából jöttek ki ide gyerekek, tehát barátságok szövődtek. Egy kicsikét ők is megtudták, hogy azért itt, a Nagyrác utcában is van egy olyan iskola, akikkel érdemes kapcsolatot felvenni. Ezt hagyományossá kívánjuk tenni, hogy minden évben megrendezzük a Nagyrác-kupát. A zeneiskolával régi a kapcsolatunk, reméljük ezt sikerül tovább folytatni. Ez évben egy jubileumi hangversenyt adtak évfordulónk tiszteletére. Kicsik zárták ezt a programot. A kicsiknek pedig a saját koruknak megfelelő programjaik voltak: versenyek, sportvetélkedők, kisautó-bemutató. Egyetlen egy dolog maradt el, hogy a testvériskolával nem tudtak találkozni, mert ők is éppen jubileumot ün-
<P
POMtIS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Jégtánc 15.00 Mountain Bike VB 16.00 Gyerekek sportja 16.55 Hirek
17.00 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirek
18.00 Egzotikus sportok 18.30 Audi Golf Trophy 18.55 Hirek
19.00 Hopp vagy kopp - játék 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hírek
20.00 Sport a nagyvilágból 21.55 Hirek 22.05 Talkshow 22.55 Hírek 23.00 Ökölvívás
9.00 Ritmikus sportgimnasztika 11.00 Atlétika 13.00 Labdarúgás 15.00 Kosárlabda EB 16.00 Auto-motor sport 18.00 Motorkerékpár Nagydíj 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Biliárd 22.00 Ökölvívás 0.30 Trlatlon
14.45 Beszélgetés
15.00 Hirek
15.03 Táncra született
16.45 Nyomkeresök
17.15 Dlszkóvllág
18.00 Jog a szerelemre
18.30 Rajzfilm
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin
20.00 Hiradó
20.15 Dokumentumfilm
21.00 Beszélgetés
21.15 A tettes nyomában
22.45 Zenei szalon
23.45 Anaphirei
9.00 Hírek
9.05 Imádkozzál és dolgozzál! (ism.) 9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Pan-Optikum (ism.) 10.30 Keresztül Párizson
(ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Doogie Howser (sor.) Vágy
14.00 Waltonék (sorozat)
San Jüan Hill csatája 14.45 A holnap mesterei 15.05 Közvetítés egérrel 15.30 An-tan-ténusz
A giliszta szemei 15.50 Az álomkö (sorozat)
Utolsó kísérlet 16.15 Környezetvédelem 16.30 Játék 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat)
Donor kerestetik 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Természetfilm 21.00 Oldalpillantások 21.15 A legjobb reklámfilmek 21.55 A második otthon (sor.) FETiffl Elveszetlek (am. film) 2.00 Hírek
14.55 Sport-tenisz 16.45 Az emberi test Riport az orrból 17.30 Tájékozódás 18.00 Imádkozzál és dolgozzál! (sorozat) Titok
18.30 Igen vagy nem - játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Népdalok 21.15 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána A fekete szűz
5.55 Lassie (ism.) 6.20 Flipper (ism.) 6.45 Mr. Belvedere (ism.) 7.10 Rajzfilmek (ism.) Widget, a kis ör Tapsi Hapsi Flintstone család 8.35 Varázslatos Jeannie (ism.)
9.00 Hármak társasága (ism.) 9.25 Remington Steele (ism.) 10.15 39 lépcső (ism.) 12.05 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.35 Roseanne (ism.) 13.05 Matlock (ism.) 14.00 Drága szépség (ism.) íHEIil Remington Steele (sor.)
Felebaráti szeretet íTfTi] Mr. Belvedere (sor.)
ITiTff Varázslatos Jeannie
(amerikai sorozat) A nevelés gyerekjáték 17.15 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család íTIKffl Hármak társasága (sor.)
Az ínyenc 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) A tengeren 2. A család végre megérkezett Maui szigetére. Mike beleszeret Meliába, a bennszülött szépségbe. Szerelmük egyetlen akadálya, hogy a lány már anyuka Carol barátja váratlanul megjelenik, és óriási meglepetésben lesz része. 19.30 Roseanne (sorozat) Apák egymás között 20.00 Hiradó
ETflnü Cookie (amerikai krimi) 22.05 Highwayman (am. sor.)
Klónok harca 22.50 Szórakoztató műsor
Kabaré és szatíra FETTi] Éleslövészet Jamaicában (német-olasz film) 1.00 Hírek
1.10 Én, a kém (sorozat)
Két ügynök 2.10 A mágia urai (ism.) 4.00 Én, a kém (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kánon
Péter és Pál apostolok 16.35 A tanú
Magyar film (ism.) 18.20 Maja, a méhecske 18.45 Hírek
19.00 Tolnay Klári arcai Rokonok
Magyar film (1954) 96'' 20.40 Fiatal dalosok találkozója Székesfehérváron 21.25 Kordokumentum
Az eltűnt idő nyomában
Magyar film (1991) 22.35 Évforduló 22.40 Hírösszefoglaló
SAT t
5.30 Kulcslyuk (ism.)
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel!
9.15 Szomszédok (ism.)
9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Magányos szivek klubja tHHil Trapper John (sorozat)
Az utolsó kívánság 14.15 Szomszédok (sor.) Nick a bíróságon Nick véraiáfutásos szemmel jelenik meg a bíró előtt. Hála Helennek, a fiú enyhe büntetéssel megússza a falfirkákat. Bonanza (sorozat) Az utolsó vadászat 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Földlakók inváziója 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek 18.50 Sport 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek nwn Dinoszaurusz-könnyek 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Erotikus show
mna
nepeltek. Az anyagunk úgy gazdagodott, hogy egy jubileumi évkönyv kerül kiadásra, amelybe nemcsak a mi iskolánk története kerül, hanem egész Kiskanizsa körzetének iskolai történetét a kezdettől, a legelső iskolától napjainkig magába foglalja.
- Igazgató nő, gondolja, hogy 5-10 év múlva megismételhető egy hasonló jubileumi év?
- A következő öt évre én nem merek ígéretet tenni. Ha nem is ilyen nagy jubileumi rendezvény keretén beiül, de az már arra lenne nagyon jó, hogy azokat a tapasztalatokat, melyeket most összegyűjtöttünk és azokat a feladatokat, amit a régi idők pedagógiájából akarunk átvenni, azt próbáljuk értékelni és esetleg egy találkozó keretén belül biztos, hogy erre ismét alkalmat fogunk keríteni. Mert nem akarjuk elfelejteni, hogy volt egy 65. és 110. évfordulónk, hanem bízunk abban, hogy az iskolának egy ilyen belső, családias ünnepsége keretében sor fog erre kerülni.
- Melyik rendezvényeket tudná kiemelni?
- Kiemelni? Nekem nagyon tetszett a helytörténeti vetélkedő, mert láttam mennyire megmozgatta a gyerekeket, ők kutatták fel, hogy mennyi Kiskanizsa lakosainak száma, nagy megdöbbenéssel vették tudomásul, mi minden volt a régi időkben. Ezáltal kicsit megtanulták becsülni az öregeket is, és ez egy óriási nevelési erő. A jubileumi ünnepély nagyon felemelő szépségű volt, s ott megtudták az iskola történetét. A régi kollegákkal való találkozás nekünk felnőtteknek volt egy nagy élmény. A sportversenyek nekem azért tetszettek, mert láttam, sok tehetséges gyerekünk van, akikkel szintén érdemes foglalkozni. A kicsiknek a versengése is nagyon tetszett. Szinte valamennyi programról el tudom mondani, hogy megérte a belefektetett energiát.
- Köszönöm a beszélgetést!
Balogh Eszter
6.05 Falutévé - adótippel 6.25 Határtól határig 6.35 Gazdasági hirek 6.45 Híradó 7.00-
9.00 A Reggel 9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.25 Talmi és Tódi
Angol filmsorozat gyerekeknek - X/4. rész íTililil Lascaux gyermekei
Francia film (ism.) 11.30 Játék
12.00 Déli harangszó
12.01 Déli egyenleg
16.00 Hiradó
16.10 Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat 16.40 Képújság íliffE Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat A nyughatatlan tenger 17.10 Cimbória
Telefonos vetélkedő 17.25 Népzenei magazin Különkiadás Mezőségi zene 17.35 Álljunk meg egy szóra! 17.45 Pénzvilág - Hirek, tények, információk íHEEl A nélkülözhetetlen őserdő-Sosem pótolható növényfajok fEIiE Válogatás a Televízió archivumából „Claudius twistéi..." Márkus László műsora FF (ism.) 18.50 „Veletek vagyok mindennap..." Katolikus krónika 19.05 Mesék Mátyás királyról
Magyar rajzfilmsorozat Furcsa látogatók Jómadarak Magyar rajzfilmsorozat A cipekedők 19.30 Hiradó 20.00 Telesport KiTTíl Boccaccio 70
Olasz-francia film (1961) III/3. rész: A munka UKTil Összefoglaló az Atlétikai Európa Kupa döntőjéről
Közvetítés Rómából Ereffl A hárem
Olasz-francia-NSZK film (1967) 93''(ism.) 23.25 Improvizió
Az 01 Course együttes 23.50 Hiradó 23.55 Közjáték 24.00 BBC-hiradó
17.30 Babar: Mangó tangó
Francia rajzfilm 24'' 18.00 Bármi áron
Amerikai vígjáték 111'' 20.00 Osterman-vikend Amerikai krimi 98'' 21.40 Bukott zsaruk
Amerikai akciófilm 116'' 23.40 A kristálytükör meghasadt-Am. krimi 101''
6.00-
9.00 Napkelte mrilil Két férfi, egy eset
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat
Tévedni életveszélyes
Dr. Franck - Rainer Hunold (Dörner György), Matula - Claus Theo Gartner (Balázsi Gyula), Michael - Martin May (Görög László), Angelika - Karin Anselm (Győry Franciska), Dag-mar - Nele Mueller-Stöfen (Györgyi Anna), Felügyelő - Walter Renneisen (Csuha Lajos), Capella - Michael Marwitz (Bognár Zsolt), Schatte - Edwin Marian (Dobránszky Zoltán) 10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat
16.05 Műsorismertetés 16.10 Korforduló
Ezúttal Öriszentpéterről íFIiül Nem csak zöldség...
Életmódmagazin 17.20 Időjárás 17.22 Műsorajánlat
17.29 Hajnalban az udvaron Szovjet rajzfilm
Pif és Herkules Francia rajzfilmsorozat Tűzharc 17.50 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Regionális híradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás
18.30 Zöldpont - A szabadidősportok magazinja
fctit? a boldog család
NSZK tévéfilmsorozat Újra otthon 51'' Maria - Maria Schell (Földi Teri), Flórian -, Siegfried Rauch (Végvári Tamás), Katja - Maria Furtwangler (Jani Ildikó), Tami - Susanna Wel-lenbrink (Vadász Bea) 20.05 Stúdió''93
A TV2 kulturális hetilapja
21.00 Kapcsolatok
Kassai polgárok (ism.) 21.30 Telexpo ''96 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 24 óra
EBETíl Hosszú az út előttünk
Német dokumentumfilm - Színes+FF 83''
— SZÍV TV __
19.00 Műsorajánlat 19.10 Baba-mama torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat
Rocktér megálló - Különkiadás Veszprémből és a Balatonról 20.40 Szív TV-shop 20.50 Péntek Rézi
Magyar filmvígjáték FF (1938) 75'' 22.10 Egészségmagazin

A SZUPERMINŐSÉG
ÚJ helyen:
foto, Nk., Fő u. 9.
m
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Ki kopog? 11.35 Galeri XII/11.
Grendei Lajos regénye folytatásokban 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 A Budapesti Fúvósegyüttes Druschetzky-műveket játszik 13.30 A református egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Házimuzsika 17.05 Hír-vidék 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította: Németh Gábor
20.05 Emiékezetes alföldi népdalok és táncdallamok
20.30 Határok nélkül 21.05 Tanakodó *
Tanévzáró 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Müvek - műhelyek -
művészek 23.05 Nagy mesterek-világhírű előadóművészek
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A pénzember. Theodor Dreiser A pénz királya című regénye alapján 10.58 Operaslágerek 11.40 Magyar szerzők népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny Farkas Ferenc egyházzenei müveiből 13.13 Bécsi kamarazene 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 En Francais - XIII/3. 14.20 Tündérkert - IV/3. 15.15 Barokk muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Concertino Praga 16.28 Rézfúvós kamarazene
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerturmix - hazai
előadók 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Szív küldi... 12.00 Nóták 13.00 Hirpercek 13.10 Derűre is derű In flagranti
Kopányi György hangjátéka
13.40 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Délutáni valcer
Zenés műsor - nyugdíjasoknak
benne:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Drogambulancia 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Blues-tár 20.00 Az én évem 21.00 Hírpercek 21.10 Közkívánatra I 22.00 Zenészportré
Carlos Santana 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Csárdásmuzsika
17.00 Metronóm 17.50 Újraolvasva 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai
19.35 Falvay Sándor zongorahangversenye
közben:
20.20 Hirek. Időjárás 20.25-
20.39 Halhatatlan magyar vers
21.17 Magyar művészek ope-
rafelvételeiböl 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Muzsika 23.00 Rádiószinház 23.22 McCoy Tyner triója játszik
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből
3 SAT
13.45 Kulturális magazin
14.15 Terrakotta / Konkordia
15.25 Zenés üdvözlet
16.30 Mi, emberek / Minihírek
17.10 Black Beauty kalandjai
(sorozat)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Calafati Joe (sor.)
21.00 Politikai magazin
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.25 Kétszeres gyilkosság
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Emil Lönnebergböl
(svéd tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.57 Sporthírek 20.05 A felfedezések világa (am. dok.-film-sorozat) 20.55 Arcélek (portréfilm) 21.25 Védjük vagyonunkat! 21.45 Barangolások Pozsony utcáin
22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.45 Út a Vérmezőre
(tévéjáték)
SZTV-2 17.25 Zenés műsor 18.05 Biográfiák (dok.-fllm) 18.30 Egészségügyi magazin
A migrén 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 La linea 20.10 Lincoln
(amerikai tévéfilmsor.) 21.05 Katonák műsora 21.35 Janaray Rock Show 22.20 Vállalkozók magazinja 22.50 Események 23.15 Wimbledon, 1993 Összefoglaló
RTft
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Fönök
(amerikai sorozat) Ed és a színésznő Vivian Page, az ünnepelt hollywoodi sztár egy gépen utazott Rykerrel, aki legutóbbi bankrablásánál félmillió dollárt zsákmányolt. A pénzt San Francisco repülőterének egyik csomagmegőrzőjébe rejtette, a hozzávaló kulcs Vivian táskájában lapul. 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 Benny Hill-show tEIiEl Kalifornia klán (sor.) | 14.00 Wimbledon ''93 19.10 Robbanékony
(politikai magazin) 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) Miikl Kojak: Összeesküvés
(amerikai krimi) 22.15 Tévétükör - magazin 23.15 Élve eltemetve (amerikai horror) Joanna Goodman csinos, fiatal és életvidám. Utálja a férjét, aki ebbe az unalmas kisvárosba cipelte öt. Unalmában kezd ki dr. Corland van Owennel. A férfit kizárólag Goodman pénze érdekli. Ügyes csellel ráveszi az asszonyt, hogy gyilkolja meg a férjét.
0.55 Homályos zóna (amerikai sorozat) Az év tanonca
1.30 Benny Hill-show (ism.)
2.00 A Fönök (ism.)
2.55 Beszélgetés (ism.)
3.45 Robbanékony (ism.)
4.10 Hegylakó (ism.)
5.00 Jó idők, rossz idők (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
6.05 Mesefilmek 10.05 Ruk-cuk-játék 10.35 Móka, kacagás (sor.)
Az utolsó húzás 11.05 Lobo seriff (sorozat) Bomba a fedélzeten 12.05 Dr. Westphall főorvos (ism.)
12.50 Grump vadászata (sor.) 13.05 Cupidospace (sorozat) 13.20 Noozles (sorozat) 13.45 80 nap alatt a Föld körül (rajzfilmsorozat) 14.15 Archie (sorozat) 14.40 Captain N (sorozat) 15.20 He-Man (sorozat) 15.35 Mesék a nagyvilágból
Tíz zsák ezüst 16.00 Hegyi mentők (sor.)
Saját szakádra 17.00 Hirek 17.05 Lobo seriff (ism.) 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Halott Mikulás 1. 19.00 Hírek
19.05 Dr. Westphall főorvos
Halott Mikulás 2. 19.30 Móka, kacagás (ism.) 20.15 Főbb híreink (sorozat)
A vég kezdete 21.10 Pankráció 22.15 Az utca hőse (film) 0.05 Éjszakai vadász (sor.)
vox
13.45 Beszélgetés 14.15 Egyensúly (ism.) 15.15 Utazási magazin 16.05 Secret Service (ism.) 17.00 Hírek 17.15 Beszélgetés 18.00 Hirek 18.20 Sport 18.30 Fővárosi magazin 19.00 Hirek 19.05 Cannon (sorozat) 20.00 Hiradó
20.15 Az ügyvédnő és a zsaru (sorozat) 21.10 Időpont
22.05 Testközelben (sorozat)
mm,
6.00 Telereggel
9.00 Belga magazin
10.00 Iskola és tudomány
11.00 Európai körkép
12.00 Varietéműsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 A tengerparton
14.40 Szerelmeinkről
16.30 Pokoli mulatság
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske
17.35 Allatok kertje
18.00 Kvízműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Jelen idő
21.00 A Francé 2 híradója
21.30 Színházi közvetítés
23.10 Le az álarcokkal I
0.45 Vegyes műsor hajnalig
|''musícb
18.00 Soulzene 18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz I 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
SUPli
13.00 Napirend
13.30 Eco-rekord
14.00 Helyszín
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Richárd Diamond (amerikai sorozat)
20.00 Dokumentumfilm
21.00 Napirend
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Film
KANIZSAI KRÓNIKA
Már tettem említést egy alkalommal, hogy a kiskanizsai templomban minden hónap utolsó péntekjén éjszakába nyúló karizmatikus találkozó van. Ez alkalommal is tele volt a templom és nem csak kanizsaiakkal! Voltak itt: Homokkomáromból, Székesfehérvárról, Szombathelyről és ki tudja még honnan...
A vatikáni rádió szerint a világban 70 millió tagja van a karizmatikus mozgalomnak. Egy exkluzív keresztény folyóirat szerint már ÍOO millió...
Az USA-ban létrejött pünkösdista szekta kezdett először foglalkozni a Szentléleknek tulajdonított adományokkal. Sok ebben a túlzás. Pl. az igazi pünkösdista nem megy orvoshoz, annyira bízik az ima erejében! Tény viszont az, hogy vezetőjük később renegát lett. Hazugságnak minősítette a Szentléleknek tulajdonított egyes adományokat. A katolikus karizmatikus mozgalom a hatvanas évek végén kezdett kifejlődni. A kü-
lönbség a szektával szemben az, hogy itt az Egyház tanításával szinkronban levő hit dominál. Tagjai elfogadják az Egyház tanítását. E téren a keret ez: A Szentléleknek lehetnek különös adományai, így; nyelveken beszélés, prófétálás, gyógyítás.
A kiskanizsai találkozón három karizmatikus pap volt jelen. Kettő a mise keretében szentbeszédet is mondott. A szakállas Gaál Péter atya a Szentlélekről beszélt. Az általa kapott adományokról, képességekről. Szerinte aki megkapja a különleges képességeket, az nem saját érdemeiért kapja meg, hanem mint eszköz birtokolhatja. A másik atya saját életéről mesélt, tíz éve igazán pap! Egy lelkigyakorlaton kapta meg az igazi kegyelmet.
A csúcspont számomra és mások számára is az volt, amikor a három atyához felsorakoztak a kíváncsi és kérő emberek. Mindhárom helyen voltak kanizsai, homokkomáromi karizmatikusok. ók ott működtek közre. Az oltárra kitett Oltáriszentség jelenlétében - amiben a katolikus hit szerint az Isten van jelen - a paphoz és őt kö-
fffyfusiqt, PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR fo^t,
JÚNIUS .
tími
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Jégtánc 15.00 Egzotikus sportok 15.30 Audi Goll Trophy 16.00 Vizisi 16.55 Hirek
17.00 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.00 Siker négy keréken 18.55 Hirek
19.00 Hopp vagy kopp - játék 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hírek
20.00 Sport a nagyvilágból 21.55 Hírek / Talkshow 22.55 Hírek
23.00 Küzdősportok magazinja
9.00 Ritmikus sportgimnasztika 11.00 Atlétika 13.00 Labdarúgás 15.00 Biliárd 17.00 Földközi-tenger 18.00 Auto-motor sport 18.30 Kamionverseny 19.00 Auto-motor sport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Biliárd 22.00 Kickbox
14.45 Beszélgetés 15.03 Cápabár (sorozat) 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Szóváltás 16.30 Ludwig Wittgenstein 17.15 Koncert 18.00 Jog a szerelemre (sor.) 18.30 Rajzfilm 18.45 Fury (sorozat) 19.15 Kultúra 20.00 Hiradó 20.15 Mario Merz 21.00 Beszélgetés 21.15 Georgie és Bonnié képel (film) 22.35 Talkshow
9.00 Hírek
9.05 Imádkozzál és dolgozzál! (ism.) 9.30 Álomhajók, álomutak
(dokumentumfilm) 10.10 Tudományos magazin HflBTil Trapéz (ism.) 12.10 Pelikánok 12.15 Külföldi tudósítások 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Doogie Howser (sor.)
Zöld szemű szörnyeteg 14.00 Waltonék (sorozat)
Barátok 14.45 Meier család (sorozat)
Farsangi buli 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték 15.50 Jocknak élnie kell! 16.20 Egyszer volt... 16.30 Ding-dong 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat)
Fia, a doktor 19.30 Híradó /Sport 20.15 Tiroli üdvözlet (osztrák film) 21.45 Franz Antel - portré 22.45 Perui rulett (perui film) 0.40 Hírek
0.45 A modell és a zsaru
13.55 Sport-tenisz 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Imádkozzál és dolgozzál! (sorozat) Likőr 18.30 Hihetetlen 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Érvek 21.30 Fehéren-feketén 22.00 Hiradó 22.30 Sport
22.45 Ingeborg Bachmann-dij 0.05 Dzsessz
6.55 Mr. Belvedere (ism.)
7.00 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Fiintstone család
8.45 Varázslatos Jeannie (ism.)
9.10 Hármak társasága (ism.)
9.35 Remington Steele (ism.) ílíHil Prudence és a fogamzásgátló (am. film) Fsz.: Dávid Niven 12.05 Kezdeti nehézségek (ism.)
12.35 Roseanne (ism.) 13.05 „Colt" a biztonság kedvéért (am. sorozat) Charles milliói 14 00 Cookie (ism.) fHRü Remington Steele (sor.)
A nagy dobás flüTíl Mr. Belvedere (sor.) j
Házassági évforduló uram Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Kívánni tudni kell 17.15 Rajzfilmek Állatsuli Tapsi Hapsi Fiintstone család iMKIil Hármak társasága (sor.)
Szerelmes zsaru 19.00 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Betörés
A család kifosztva találja lakását. A betörök által főzött kávé még meleg. Az éjszaka a rettegés jegyében telik. Mindenki attól fél, a betörők visszatérnek. 19.30 Roseanne (sorozat)
Kritikus napok 20.00 Híradó
Etiinü Matlock: Az eltűnt holttest (am. krimi) fCTIi] Jaké és McCabe
(amerikai sorozat) Védöangyal 23.00 Géppisztolyos Kelly legendája (am. krimi) Kelly és bandája a maga módján próbál javítani anyagi helyzetén. Elrabolják a milliomos testvérét...
0.35 Highwayman (ism.)
16.00 16.05 16.10
17.50
18.15 18.35 18.45 19.00
20.00 20.40
21.20
22.35
Hírek, műsorismertetés Évforduló
Moziháború Vadnyugaton (ism.) Eletünket és vérünket a győzelemért, avagy a sport története - 7. Nótaszó Mesesarok Hírek
Kórház a város szélén
Csehszlovák tévéfilmsorozat-XX/13. rész Gazdakör
3. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Állatfarm
Angol animációs film 73'' Évforduló
sat1
5.30 Klip-klub (ism.)
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel!
9.15 Szomszédok (ism.)
9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat) 13.20 Trapper John (sorozat)
Szerencse 14.15 Szomszédok (sorozat) Beverly a világ ellen Beverly pofon vágta, majd kidobta Scottot, mert a fiú megkérdezte az asszonytól, nem hibáztatja-e magát Mrs. Brownley haláláért... íHEEl Bonanza (sorozat)
Testvérek egymás ellen ihUH Űrszekerek (sorozat)
Mr. Spock emlékei 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek/Sport 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Vad vizek (német film) 22.00 Beszélgetés EflER A profik (angol sorozat) A csapda
0.35 Űrszekerek (ism.)
1.30 Akut (ism.)
riilvevő „segédekhez" odalép egy ember. Az elmondja problémáját és, hogy milyen célra kéri az imát. Ekkor különös dolgok játszódnak le. Az elmélyült pap tudomásul veszi az adott témát. És az oltár felé fordulva imádkozni kezd. De nem magyar nyelven! A körülötte lévők is ugyanezt teszik. Soha nem hallott dallamú énekek is vannak közben. Ez is valamilyen ősi nyelven. A páciens pedig mintegy kábulatban van. Nem hisz a szemének, fülének. Megfogja a különös atmoszféra...
Az egyik pap magnóra veszi a különös hangokat. A hangulat oldására közben gitárzene szól. Kézrátételes imádkozás történik az emberekkel. Fiatalok is vannak szép számmal. Az önként je-letkező alany mögött is állnak, ha netán ájulás következik be, ne legyen tragédia.
Nekem volt egyszer már részem hasonló eseményben. Hercegovinában, Medjugorje mellett, a jelenések miatt börtönt is megjárt Zovko ferences atya magyar és angol csoportnak tartott egyenkinti „műsort". Egy széles sorban álltak a tagok. Mindenki mögött egy elkapó ember. Volt is rá szük-
ség! Minden sorból néhányan hanyatt vágódtak. Ilyenkor a szempillantás alatt elvesztették eszméletüket, s egy darabig a földön feküdtek. Aztán teljesen rendbe jöttek szintén gyorsan, mintha mi se történt volna. Az érdekesség az, hogy itt a páciens és a karizmatikus pap között - nyelvi különbözőség miatt - nem lehetett kommunikálni, és mégis feszült volt a légkör, valami különöset mindenki érzet...
P. s.: Egyik ismerősöm megszólított: én írogatok az újságba. írjam meg, hogy milyen szemét van a kanizsai utcákon. Éppen akkor a szél vitté szét az Erzsébet téren a sok szemetet. Legutóbb meg egy másik valaki mesélte nekem: a rendetlen Csengery utcában már kígyói látott csúszkálni. Többeknek az a véleménye, javaslata, hogy a munkanélkülieknek lehetne rendcsináló, városszépítő munkát kiosztani a javadalom fejében. Állítólag az ő jövedelmük még mindig több, mint a Horthy korszak ínségakció munkásaié...
Szegedi János
6.05 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.25 Határtól határig 6.35 Gazdasági hírek 6.45 Hiradó 7.00-
9.00 A Reggel
Benne: 8.30 Zoom
Your English Magaziné
9.00-
12.00 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: 9.25 Talmi és Tódi
X/5. rész 10.00 A nagykövet férje
Francia kalandfilmsorozat - XIII/6. rész (ism.) 11.30 Játék
12.00 Déli harangszó
12.01 Déli egyenleg
16.00 Híradó
16.15 Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat 16.40 Képújság 16.45 KultúrFelelös 17.05 Karéliai mesék Finn rajzfilm A kovácsmester és a vadászszerencse 17.15 Pénzvilág 17.25 A(k)kor (és) most
Bűn és bűnhődés Magyarországon - II. rész mrm A simlis és a szende (Moonlighting) Amerikai krimisorozat A szivárvány alatt 19.00 „Maradjatok meg szeretetemben!..." 19.07 Jó éjszakát kíván a Disney!
Donald pereskedik Pingu
Német-svéd rajzfilmsorozat 19.30 Hiradó 20 00 Telesport ftillil Kisváros
Tévéfilmsorozat XX/1.: Sorakozó 20.50 24 óra 21.20 Telesport Benne:
Labdarúgó NB I osztályozók 2150 Uj Világ
EBEEl Válogatás a Televízió archívumából
Melis György 70 éves Zenés TV Színház Puccini: Gianni Schicchi Vígopera 23.30 Híradó 23.35 Közjáték (ism.) 23.40 BBC-híradó
HB0
17.30 Állati élet: A fókák
Angol természetfilm 52'' 18.30 Végtelen éjszaka
Am. bűnügyi film 95'' 20.10 Gyilkos révület
Am. sci-fi/akciófilm 78'' 21.30 A földre pottyant férfi Angol kalandfilm 133'' 23.45 Kamaszkorom legszebb nyara - Am. film 98''
6.00-
9.00 Napkelte
15.20 Műsorismertetés fEfff Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A Jóisten 43'' (ism.) (Befejező rész) Kempfert - Günter Strack (Szabó Gyula), Jutta -Despina Pajanou (Tóth Enikő), Bebelné - Lie-sel Christ (Győry Ilona), Stutz - Buddy Elias (Ve-lenczey István), Sophie Liebermann - Hannelore Elsner (Borbás Gabi) 16.10 Betűpárbaj
Nyelvi vetélkedő 16.30 Denver, az utolsó dinoszaurusz (ism.) Amerikai rajzfilmsorozat Kozmikus születésnap 16.52 A kis sajtfaló
Amerikai rajzfilmsorozat A kísértés 17.01 Műsorajánlat-Időjárás mnn Együtta Földérti-Környezet- és természetvédelmi ifjúsági magazin fHEEl Fekete Villám kalandjai Kanadai-francia filmsorozat
A potyautas 26'' 17.50 Elektor kalandor 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Telesport 19.00 Parlamenti Napló Tények, érvek, vélemények
iHHM Kisfilmek a nagyvilágból
Volt egyszer egy Szibéria
Olasz film Sport és látvány
Amerikai sport-filmösz-szeállitás Szabadesés Bolygók
Angol ismeretterjesztő filmsorozat - VII/7. Egyedül vagyunk? 21.05 A Kecskeméti Animációs Filmstúdió műsoraiból 21.25 Kánon
Vallás és kultúra Pázmány Péter 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás EE3H3 Alain Delon-sorozat Különös háromszög Francia film (1974) 101''
— szív tv _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Más - Populáris köny-
nyűzenei magazin 20.40 Kurír-est
Tóksó a Komédium színpadáról Vendég: Zwack Péter 21.10 Ki-betekintő 22.10 A napba repülő sas 22.55 Jövő heti műsorajánlat
HÉ? PANNONCONSULT : KF1 r. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. T-I Ol/llíl IC1 Wnrtnl. ÍÍ1/KU1 1 OA
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Citeramuzsika 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Filmzene 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
A bagdadi borbély
Részletek Cornelius operájából 14.55 Versarchivum 15.05 Válogatott perceink 15.40 Éneklő Ifjúság 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
A hét muzsikusa 17.05 História 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 összeállította: Németh Gábor
20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Névjegy
Sándor György humorista
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Sokszemközt az egészségről 23.05 Hires zeneművek
Negatív számokkal jelöltük azoknak a műsoroknak a kezdési időpontját, melyekhez képes, szöveges ismertetöt olvashatnak a Tvr-hétben.
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerfilmek - filmslágerek 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld felefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Tea hármasban 12.00 Nótaparádé 13.00 Hírpercek 13.10 Szobotka Tibor novelláiból
Családi tragédia-Színház után 13.24 Kvizpróba 13.45 Időjárás- és vízállás-
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Rádiószínház
Reggeli az elöljáróságon 11.11 Leonard Bernstein ope-
ralelvéteieiböl 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.25 Régi fúvószene 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Auf Deutsch gesagt (ism.)
14.20 Tündérkert - IV/4. 15.16 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Muzsikáról versben,
prózában 16.38 Századunk kórusmuzsikájából 17.00 Zenélő városaink
14.00 Kabarécsütörtök
benne:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Észkerék
Telefonos nyereményjáték gyerekeknek 17.32 Gordiusz
Magazin töprengöknek 18.30 Helykereső
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Hangpárbaj 19.35 Táncházban 19.50 Ritmus és melódia 20.30 Közvetités a vívó VB-ről, a női párbajtör egyéni döntőről 21.00 Hírpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Hiánypótló
Blues, rock, jazz különlegességek 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Éjjeli szerenád
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne:
3.03 Napkeltére várva 4.03-
4.20 Cigánynóták
17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Orgonahangverseny 19.05 így láttam Kodályt 19.26 Operaáriák 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk Martonvásári Kamarazenei Fesztivál, 1993 közben: 21.00-
21.20 Rilke versei 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Barátságos bölcsességek 22.50 Napjaink zenéje 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Éjszakai jazzklub
13.55 Politikai magazin 14.25 Jazz
15.50 Irodalom mindenkinek 16.00 Tudományos műsor 17.10 Kamerával a vadonban 17.35 Octopus vállalkozás 18.00 Sport
19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Vita
20.00 Európai zsaruk (sor.) 20.55 Michael Heltau 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport 22.00 Hirek
22.30 1984 (angol film)
SZLOVÁK
SZTV-1 16.35 Hirek 16.40 A világegyetem
(ifjúsági tévéjáték) 17.45 A növényvilág kalandjai
18.15 KI ugrik magasabbat? 19.00 Esti mese 19.10 Az ésszerű táplálkozásról
19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A bosszúálló anya
(amerikai film) 21.35 Kulturális magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Téma (vitaműsor) 23.50 Teletext-hírek
SZTV-2 14.45 Regionális műsor 14.55 Wimbledon, 1993
Női egyéni elődöntő 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 La linea 20.10 MTV-slágerlista 21.10 Turisztikai magazin 21.35 AWorldnetbemutatja... 22.05 A láthatatlan veszedelem
22.55 Események
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország!
9.00 A Főnök
(sorozat) Samoa hőse Loi, samoai ökölvívó rövid ideje él Amerikában. Itt szeretné beírni nevét a nemzetközi sporttörténetbe. Legutolsó meccse közben olyan szerencsétlenül üti meg ellenfelét, hogy az belehal sérüléseibe. Loi soha többé nem akarja felhúzni a bokszkesztyűt. 10.00 Gazdag és szép
(sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfieid-sztori
(amerikai sorozat) íElFTil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (sorozat) Cook
15.00 Wimbledon ''93 19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Életre szóló munka
(német sorozat) 20.45 Segítség, megbolondult a családom (sorozat) Kasztrálás 21.10 S.O.S. hívás
(sorozat) EEJTO Tennessee kalandjai (amerikai filmvígjáték) 23.55 L. A. Law (sorozat)
Előkelőek szerelme
0.55 Homályos zóna
(sorozat) Az igazi kincs
1.25 Benny Hill-show (ism.)
1.55 A Főnök (ism.)
2.50 Beszélgetés (ism.)
3.40 Robbanékony (ism.)
4.05 L. A. Law (ism.)
5.00 Jó Idők, rossz idők (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
10.05 Ruk-cuk-játék 10.35 Móka, kacagás (sor.) 11.05 Lobo seriff (sorozat)
Tehetség 12.05 Dr. Westphall főorvos (ism.)
12.50 Grump vadászata (sor.) 13.05 Cupidospace (sorozat) 13.20 Noozles (sorozat) 13.45 80 nap alatt a Föld körül (rajzfilmsorozat) 14.15 Archie (sorozat) 14.40 Captain N (sorozat) 15.20 He-Man (sorozat) 15.35 Mesék a nagyvilágból (sorozat)
A látnók szabólegény 16.00 Hegyi mentők (sor.)
Oroszlánbarlang 17.00 Hírek 17.05 Lobo seriff (ism.) 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Bombariadó 1. 19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) Bombariadó 2. 19.30 Móka, kacagás (ism.) 20.00 Hírek
20.15 A fekete lista II. (film) 22.00 Vérkö (amerikai film) 23.40 Éjszakai vadász (sor.) A gondolat hatalma
14.15 Filmek, sztárok 15.15 Provokáció 16.05 Az ügyvédnő és a zsaru
(filmsorozat) 17.15 Beszélgetés 18.00 Hírek 18.20 Sport 18.30 Beszélgetés 19.05 Cannon (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Vox-box- játék 21.00 Hirek 21.20 Tévémagazin 22.00 Hirek 22.15 Sport 23.15 Szex-ábécé
6.00 Telereggel
9.00 Afrikai képek
10.00 Természetfilmek
12.00 Varietéműsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Kulturális magazin
15.15 Svájci magazin
16.30 Pokoli mulatság
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske
17.35 Állatok kertje
18.00 Kvizmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Nem kell álmodozni I
21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Tudjunk többetl 23.00 Kulturális beszélgetések 0.15 Az istenekről 1.15 Vegyes műsor hajnalig
pausictv
18.00 Soulzene 18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz I 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Házibuli övezet 2.00 Marljne 3.00 Éjszakai videók
8.00 Hirek 8.30 Arcképcsarnok 9.00 Super-üzlet 12.00 Videogenerátor 16.30 Élővideoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Honey West (sorozat) 20.00 Sport 21.00 Vldeodivat 21.30 Európa-magazin 22.00 Hirek 22.30 Riportok 22.48 Piacgazdaság 23.00 Jazz 24.00 Videogenerátor 2.00 Hirek
Czene Csaba:
SALOPE - SANCTUS
Krisztus felsértett homlokát érintettem a Kereszten, » A melléfeszített latrok bárgyú vigyora zavart...
Az érettségi találkozó, - mely a Golgotán volt vad tivornyává változott Nehéz időket élünk - ma nem állnék Poncius Pilátus elé A Kereszt, melynek súlya ólom... már nyomja vállamat Szívem nyugtalan ritmusa nem oldja a pestisaromájúfülledtle-vegót
Hendrix már átsétált az Atlanti-óce-
án alatt
De az igazi nagy utazás a bizonytalanszínűtűzgolyón - még hátra van
Gyurik Irén:
A harmincadik pohár
Januárnak kopár serlegét, az ónos színű tájat, harmincadszor emelem ajkamhoz immár, s a kora tavaszi hajnaloknak mentáit, kihörpintette
a kerekre formázott „szán megédesítette ajkamat a nyár, az ablakom melletti
falrésben fészke rakó fecskepár Harmincadszor telik, ürül a po add kezedet vajúdás poharát oly sokszor kihörpintett any hadd igyék gyei könnyeidből öle harmincadszor ii
liiill
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Jéglánc 15.00 Siker négy keréken 16.00 Örült rekordok 16.55 Hirek
17.00 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirek 18.00 Sport-show 18.55 Hirek
19.00 Hopp vagy kopp - játék 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hírek
20.00 Sport a nagyvilágból 21.00 A hét sporteseményei 21.55 Hirek 22.00 Talkshow 22.55 Hirek 23.00 Motorsport
11.30 Szörfösök magazinja
12.00 Földközi-tenger
13.00 Labdarúgás
15.00 Autó-motorsport 15.30 Kosárlabda EB 17.00 Kerékpársport 18.00 Szörf 18.30 Eurosport-hirek 19.00 Kosárlabda EB 20.00 Vívás 22.00 Labdarúgás 24.00 Kosárlabda EB
Wk
14.45 Beszélgetés 15.03 Doktor a házban 16.30 Mai fiatalok 17.00 Rövidfilm 17.15 Jégklrálynö (sorozat) 18.00 Jog a szerelemre (sor.) 18.30 Rajzfilm 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Híradó 20.15 Beszélgetés 20.30 Természetfilm 21.00 Beszélgetés 21.45 Takácsok (film) 23.25 Talkshow
9.00 Hírek
9.05 Imádkozzál és dolgozzál I (ism.) 9.30 Országok és emberek 10.00 Ausztria-kép 10.30 Érvek (ism.) 11.45 Fehéren-fekelén (ism.) 12.15 Teleszkóp (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Doogie Howser (sor.)
14.00 Waltonék (sorozat)
Jason 14.45 A nap cirkusza 15.05 TaoTao 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Alfréd J. Kwak (sor.)
Szivárvány 16.30 Heuréka! 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat)
Westernhös 19.30 Híradó /Sport 20.15 Álomhajó (sorozat) 21.20 A számok világa 21.40 Hunter (sorozat) Szépségszalon 22.25 Lefelé
(német thriller) 23.50 Hirek
ESIEfi A forrás (svéd film) 1.20 Perui rulett (ism.)
14.00 Sport-tenisz 17.10 Belize (sorozat) 18.00 Imádkozzál és dolgozzál I (sorozat) Látogató 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúra! 22.30 Komputerkutatók 23.15 Éjszakai stúdió 0.15 Halló, Ausztria-halló, Bécs

7.10 Rajzfilmek (ism.) Állatsuli
Flintstone család 8.35 Varázslatos Jeannie
(ism.)
9.00 Hármak társasága (ism.) 9.30 Remington Steele (ism.) ílflRi] Zanzibártól nyugatra
(angol kalandfilm) 12.00 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.30 Roseanne (ism.) 13.00 Vegas (krimisorozat) A szerelem áldozatai
Két asszonyt gyilkolnak meg röviddel egymás után. Mindkettőt szoros kapcsolat fűzte Dan Tannához. Az egyetlen kiindulópont, hogy a gyilkos tud karatézni. 13.55 Matlock (ism.) IHETÍ1 Remington Steele (sor.) Álmok
tlüRil Mr. Belvedere (sor.)
Kevin gondjai íflFE1 Varázslatos Jeannie
(sorozat) NASA 17.15 Rajzfilmek Szellemirtók Charlie Brown Tapsi Hapsi Flintstone család [TflETil Hármak társasága (sor.)
Casanova 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) Különös jegy 19.25 Roseanne (sorozat)
Vásárlási láz 20.00 Híradó 20.15 Nyomkövetés (kanadai krimi) Fsz.: Michael Sarazzin Dániel Hawkins és Clair Tremayne, útban New Yorkba, gyilkosság szemtanúja lesz. A férfi elhatározza, hogy felderíti az ügyet. EHFIil T. J. Hooker (am. sor.)
Gyilkosságsorozat FETF Amerikai szörny |
(amerikai film) 0.55 Jaké és McCabe (ism.) 1.40 Szórakoztató műsor
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Rokonok
Magyar film (ism.) 17.50 A nagyeszű sündisz-
nócska - 4. rész 18.20 Nils Holgersson... 18.45 Hirek 19.00 A névtelen vár
Magyar tévéfilmsorozat VI/6. rész 81'' 20.20 Foglalkozása: filmrendező - Zolnay Pál Sámán (1977) Magyar film 90'' 21.50 Kárpátalja autonómai
Riportfilm 22.50 Évforduló 23.55 Hírösszefoglaló
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei! 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (sor.) 13.20 Trapper John (sorozat) 14.15 Szomszédok (sorozat) Bolhacirkusz Mike és Henry végre kibeszéli magát. A két fiú elhatározza, hogy ezután is barátok maradnak. Des bevallja Pennynek, hogy még mindig Daphnét szereti. Henry vadonatúj szőnyege tele van bolhával. íEtTü Bonanza (sorozat)
Revolverhösök 15.45 Űrszekerek (sorozat)
Halálos játék 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.50 Sport 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék rJTKTö Összeesküvők (am. sor.)
A vámpir és a csapda 21.20 Fantasztikus fenomének 22.15 Stephen Klng: A gonosz I. (amerikai film) 0.05 Carter kapitány csapata (amerikai film)
eked
en,
lár.
Lukáts Antal:
Rövid mondat
A fényév milliárdok fodrozó gyűrűjének egyik kis cseppjében véli magát óriásnak értelme torz tükrében a mulandó,
- csak szeretni-gyűlölni, s érdekből hazudni tudó, már a végzete korszakán száguldó
sznobnak is nevezett parányi lénye... Bár e mondat is rövid az idők végtelen tengerében!
Bali Miklós:
Jelképek
Az elvtárs jött, az úr leült, a mister ment
Minden a régi maradt odalent Ahol e történetet írták Hol. a fiú unalmában megverte anyját
Aztán kocsmába ment és elitta agyát Hol a becsület csontig rohadt Hol mindent egy bűvös szó mozgat S ki vét, nem más ha rossz a mondat
Csak éjszakai árny Ó lesz majd ki egy másik jelképpel Sárga fogakkal, sárga szemekkel Újra szembe ül majd a téren
JÚLIUS 1
--( a
6.05 Falutévé - ipartippel
és kert-ész 6.25 Határtól határig 6.35 Gazdasági hirek 6.45 Híradó 7.00-
9.00 A Reggel
Benne:
8.35 A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója
9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.25 Csodálatos a világ XX/8. rész: A föld alatti tenger 10.00 Zene, tánc
Összefoglaló a XII. Országos Táncháztalálkozó gálaműsoráról 11.30 Játék
12.00 Déli harangszó
12.01 Déli egyenleg
16.00 Hiradó
16.10 Halalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat 16.45 Képújság 16.50 Telesport 17.25 Pénzvilág 17.35 Menedzser magazin 18.15 Unokáink sem fogják
látni fEIili] Jelképtár A szekér ÍEIiB Égből pottyant mesék Levente Péter, Döbren-tey Ildikó és Giyllus Vilmos műsora (ism.) Miklós, a hajóskapitány 19.30 Hiradó 20.00 Telesport ETÍHÍ] Töltsön velem egy órát!
Vitray Tamás műsora 21.15 24 óra
21.45 Válogatás a Televízió archivumából Fekete Rózsa (ism.) Tévéfilm
A tévéfilm a közelmúltban elhunyt Cseres Tibor elbeszélése alapján készült.
Szereplők: Csomós Mari, Ábrahám Edit, Bujtor István, Csendes László, Kovács János 23.07 Építészeti Világnap 23.30 Világproblémákról vi lágvezetökkel Az InterAkció Tanács évente egyszer egy asztalhoz ülteti a világ volt elnökeit, kormányfőit. 0.10 Híradó 0.15 Közjáték 0.20 BBC-hiradó
17.30 Ellopták Jupiter fenekét
Francia bűnügyi film 97'' 19.20 A szerencse forgandó Am. bűnügyi film 107'' 21.10 Zenemánia: Dire
Straits koncert 94'' 22.50 Keleti kényelem
Amerikai dráma 101'' 0.35 Érzéki kalandozások Fr. erotikus magazin 26''
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
13.45 Műsorismertetés
13.49 Kirakat
Törődj magaddal I 14.09 Keresztények
Angol ismeretterjesztő filmsorozat-XII/12. A hitetlenség gyökerei nüilil Angol nemzetközi teniszbajnokság Közvetítés Wimbledonból
Női egyes elődöntők
16.50 Nyitott stúdió Phrala (Testvérek)
17.04 Időjárás íBTT? Prizma
Életmódmagazin
17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie vonatozik 17.50 Elektor kalandor 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Regionális hiradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Időjárás 18.25 Játék határok nélkül -
Előzetes ífnEff Pénzforgatók
Angol tévéfilmsorozat XIII/2. rész íETETil Ki mit tud? 1993 Elődöntő — XII/1. 21.50 Műsorajánlat 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Regionális magazin EflEfi Telesport Benne:
Vívó VB Essenböl Női párbajtőr egyéni döntö
Wimbledon
Férfi kosárlabda EB
döntö Münchenből
19.00 Műsorismertetés 19.10 Nyolcvan nap alatt a Föld körül...-Rajzfilm 19.40 Sláger és horoszkóp 20.10 Ürhajótörött Amerikai film 21.35 Cine-java - Mozikalauz 22.05 Trans World International
22.20 Philip Morris Gyűjtemény 23.00 Műsorzárás
p
ÉNTiK

Mi
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Cigányfélóra 11.35 Galeri-XII/12.
Grendel Lajos regénye folytatásokban 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? - Siófokon
12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Törvényhozó 13.30 A baptista egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek
Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő 15.35 Hitélet és történelem
Husz János és a husziták
16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Népdalportré: Halmos Béla
17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekekI 19.40 Összeállította: Németh Gábor 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül Az irodalomról 21.05 Dokumentumaim Pestis
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Világszínház - színházvilág 23.05 Hangversenymúzeum
A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye Firenzében, 1967.
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Európaiak Velencében
XII/1.
10.25 Derűre is derű In flagranti
Kopányi György hangjátéka
10.55 Zenekari muzsika 11.40 Schumann: Fantasie-
stücke 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Nemzetközi Erzsébet királynő énekverseny Gálahangverseny 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak 14.20 Marno János: Szárazopera - emlékezés
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Zöld(sport)reggel 8.05 Kedvencek a múltból A Rubettes és a Swing-ing Blue Jeans együttes 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Népdalok, népláncok 12.00 Az Alpenlandi Fúvószenekar játszik 12.30 Népszerű dallamok az Állami Népi Együttes műsorából 13.00 Hirpercek 13.10 Szabad sáv 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől - péntekig benne:
14.45 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Szocio-krimi 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Joe Zawinul, Billy Cobham és a Besenyő Blues Band felvételeiből 19.35 Ásó, kapa, nagyharang 20.00 Bravó! Sikerlista 20.20 Fűtől fáig 20.45 Közv. a vívó VB-ről, a női tőr egyéni dönlöröl 21.00 Hirpercek 21.10 Párkereső 22.00 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Rádió Orfeum 0.15 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne:
Tudósítás a Kék Szalag ''93 vitorlásversenyről 3.03 Hajnali szerenád 4.03 Csárdásritmusban
15.08 A Collegium Aureum Kamarazenekar játszik 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Portré Melis Györgyről 16.35 Magyar zeneszerzők
műveiből 17.00 Kritikus füllel 17.50 Világlira 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A főszerepben: Birgit Nilsson. Verdi: Macbeth 20.11 Hirek. Időjárás 20.13 Riportmüsor 20.28 A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye 21.50 A Lipcsei Rádió archaikus hangszeregyütese játszik 22.05 Kamarazene 23.00 Korkóstoló 0.05 Lemezújdonságok
3 SAT
16.30 Mi, emberek
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 A csodák világa
20.45 Egy férfi felfelé tör
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.25 Oldalpillantások
22.50 Dzsesszfesztivál
SZLOVÁK
SZTV-1 16.45 Az ezredik kancsó 17.25 Pinocchio (sorozat) 17.50 Tévékaleidoszkóp 18.10 Szlovákia műemlékei 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Utazási vetélkedő 20.40 Miss Arizona (magyarolasz történelmi film) 22.30 Időszerű események 23.05 Sporthírek 23.10 Film és videó 23.40 A rock and roll fénykora
SZTV-2 13.45 Regionális műsor 13.55 Wimbledon, 1993
Férfi egyéni elődöntő 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A Worldnet bemulatja... 20.35 La linea 20.40 Színházi meghívó
Hátsó bejárat 22.30 A VENI Kamaraegyüttes műsora 23.10 Szupermodell, 1993 0.10 Események
RTL
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Főnök
(amerikai sorozat) A trónörökös Mikhail trónörökös San Franciscóban tartózkodik. Ironside és emberei gondoskodnak a fiatal uralkodó biztonságáról. Az alvilág is készült Mikhail fogadására. 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.35 Benny Hill show EKIiEl Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.00 Wimbledon ''93 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Hazai dallamok 21.10 Sylter-történetek (német sorozat) Mindent a pirosra 22.15 Forró rágógumi (német sorozat) 23.50 Tinik nadrág nélkül
(olasz szexfilm) Hi] Dr. Who (angol film)
3.10 Tinik nadrág nélkül (ism.)
4.35 Tennessee Buck kalandjai (ism.)
A Magyar Rádió telefonszáma: 138-8388 A Magyar Televízió központ1 telefonszáma: 153-3200
A Magyar Televízió műsorügyeletének telefonszáma: 131-9799 A Calypso Rádió tele-Ionszáma: 138-7873 A Danubius Rádió telefonszáma: 187-2966
A TÖLGYFÁK ESETE A SZEMÉLYGÉPKOCSIVAL
Június 4. péntek délelőtt. Állampolgári tanóra valahol Nagykanizsán. Csak a véletlen műve, hogy ezen a napon „A megsebzett bolygó" című lecke a tananyag. Környezetvédelmi Világnap van.
A gyerekek többek között a levegő tisztasága elleni merénylettel, az erdők kipusztításával foglalkoznak. Ekkor elhangzik egy mondat, s a tanév végétől fáradt nagykamaszok mozgolódása megáll, mindenki felfigyel. Látszik a szemeken a meglepődés. A mondat egyszerű, de mégis mellbevágó: „Korábban két tölgyfa egy ember teljes oxigénszükségletét fedezte, ha viszont autóval megyünk a természetbe, akkor
RTL 2
6.05 Mesefilmek 10.05 Ruk-cuk-játék 10.35 Móka kacagás (sor.) 11.05 Lobo seriff (sorozat)
Halott vagy! 12.05 Dr. Westphall főorvos 12.50 Grump vadászata (sor ) 13.05 Cupidospace (sorozat) 13.20 Noozles (sorozat) 13.45 80 nap alatt a Föld körül (rajzfilmsorozat) 14.15 Archie (sorozat 15.10 He-Man (sorozat) 15.35 Mesék a nagyvilágból
A hercegnő 16.00 Hegyi mentők (sor.)
Paula nyomai 17.00 Hirek 17.05 Lobo seriff (ism.) 18.00 Hírek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Tévedések 1. 19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
Tévedések 2. 19.30 Móka, kacagás (ism.) 20.00 Hirek
20.15 A meztelen sarkantyú 21.55 Aranyszem (am. film) 23.50 Reklámfilmek 0.20 Éjszakai vadász (sor.)
Áramszünet 1.20 A meztelen sarkantyú 3.00 Aranyszem (ism.)
vox SUPER
14.15 Blabla 8.00 Hirek
15.15 VOX-box 8.30 Színhely
16.05 Testközelben (ism.) 9.00 Super-üzlet
17.15 Beszélgetés 12.00 Videogenerátor
18.00 Hírek 16.30 Élő videoshow
18.20 Sport 18.30 Bonanza
18.30 Életmód-magazin (amerikai sorozat)
19.00 Hirek 19.30 Sorsforduló (sorozat)
19.05 Cannon (sorozat) 20.00 Motorsport
20.00 Hiradó 21.00 Színhely
20.10 Philip Marlowe (sor.) 21.30 Arcképcsarnok
21.00 Hírek 22.00 Hirek
21.20 Tévétükör 22.30 Riport
22.00 Hirek 22.48 Piacgazdaság
22.10 Leszámolás (film) 23.00 Koncert
24.00 Hirek 24.00 Videogenerátor
í TV5
6.00 Telereggel 9.00 Jelen idő (ism.) 10.00 Tolsztojról 10.30 Felfedezés 11.00 A görög templom 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Elszámolás (ism.) 14.30 Varieté fiataloknak 15.15 Szép és meleg az idő 16.30 Pokoli mulatság 16.55 Oxigén 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 A környezetvédelem 21.30 Varielémüsor 23.00 Orvosi magazin 0.40 Vegyes műsor hajnalig
18.00 Divatmagazin 18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz I 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Marijne 2.00 Egyveleg 3.30 Éjszakai videók
150 tölgyfa tudja csak megtisztítani a levegőt."
Ezután csak úgy röpködnek az okos vélemények, miszerint az emberiség természeti környezetben él kialakulásától kezdve, s fennmaradásához megfelelő feltételek kellenek. Ezek a feltételek azonban korunkban olyan mértékben változnak, a természet rendjébe való beavatkozás olyan veszélyekkel járhat, hogy még a civilizációnk jövője is kétessé válhat.
Elmesélem a gyerekeknek, hogy 1972-ben Magyarország hivatalosan nem vehetett részt az ENSZ által szervezett stockholmi környezetvédelmi konferencián. Tudósok és tanárok révén azonban ismertté váltak azok a gondolatok, melyek a környezet tudatos védelmének szükségességét jelezték. A következő évtizedek nálunk is a környezetvédelmi mozgalom jegyében telnek. 1992-ben Rio de Janeiróban a magyar nemzeti bizottság már megpróbálta megfogal-
ILA TOG^A$ SA A NAGYKANIZSAI fJSJÜt&DA Tf
JÚLIUS
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning
14.00 Jégtánc
15.00 Sportshow
16.00 Rodeo
16.55 Hirek
17.00 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 Motorok és legendák
18.55 Hirek
19.00 Hoppvagykopp-játék
19.30 DSF-stúdió 19.55 Hirek
20.00 Röplabda VB 21.55 Hirek / Talkshow 22.55 Hirek
23.00 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdió (ism.)
irt
12.00 Kerékpársport
13.00 Forma-1
14.00 Labdarúgás
16.00 Kosárlabda EB
16.30 Motorkerékpár
17.00 Golf
19.00 Kosárlabda EB
20.30 Eurosport-hirek
21.00 Kosárlabda EB
22.30 Honda-magazin
23.30 Forma-1
0.30 Vívás
Iplus
15.00 Hírek 15.05 Visszapillantó 15.20 Amit a nagyi tudott... 15.50 Beszélni tudni kell 16.05 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mestermü 16.45 Joseph von Eichendorff 17.30 Keleti németek 18.00 Jog a szerelemre 18.45 Fury (sorozat) 19.15 Sport 20.00 Hiradó 20.15 Környezetvédelem 21.00 Beszélgetés 21.15 Játék 23.00 Heidelberg (film)
9.00 Hirek
9.05 Imádkozzál és dolgozzál (ism.)
9.30 Kultúra 10.00 X-Large riport 10.30 Utazás a tenger fenekére (amerikai film) 12.15 Belföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Doogie Howser (sor.)
Te és az apád 14.00 Waltonék (sorozat)
Az ajánlat 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heidi (sorozat) A meglepetés 15.30 An-tan-ténusz
Játékok erdőn, mezőn 15.50 Ketchupvámpirok (sor.) 16.30 VIF-Zak 17.00 Minihírek / Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trapper John (sorozat)
Nővér nyomon 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Az Űreg (sorozat)
Babysitter 21.30 A kövér Mexikóban
(olasz film) 22.55 Sport 23.25 Hírek
EKlEIi] A londoni hóhér (film)
1.00 Lefelé (ism.)
osztrák 2
13.55 Sport 17.30 Természetfilm 18.00 Imádkozzál és dolgozzál! (sorozat) Rövidzárlat 18.30 Made in Austria 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Knoff-Hoff-show 21.00 Tudományos műsor 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hirek 22.30 A Kék Dunánál 24.00 Jim Morrison él 1.00 A modell és a zsaru
5.15 Ürhajótöröttek (ism.)
A zöld Lorelei 6.05 Mr. Belvedere (ism.) 6.30 Rajzfilmek (ism.) Szellemlrtók Charlie Brown Flintstone család 7.55 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.20 Hármak társasága (ism.) 8.50 Remington Steele (ism.) 9.45 A játékosok
(amerikai film) 11.50 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.15 Roseanne (ism.) iMH.1 Perry Mason (am. sor.) A jól ellátott árva esete
13.40 Nyomkövetés (ism.) iHKW Remington Steele (amerikai sorozat) Kekszdoboz vállalkozás tlülil Mr. Belvedere (sor.)
Sztrájk íHflil Varázslatos Jeannie (sorozat)
Szerelem és kocsi 17.05 Rajzfilmek
Alvin és a mókusok Charlie Brown Flintstone család ÍEETi] Hármak társasága (sorozat) A vonzó férfi 18.55 Kezdeti nehézségek (sorozat) Csillag születik 19.25 Roseanne (sorozat)
Nyugis szülök 20.00 Híradó UiKEi Belizaire, a cajun (amerikai western) EHBfil Mancuso FBI (am. sor.)
Fedőneve: 0. J. 23.15 A félkarú bokszoló a repülő guillotin ellen (hongkongi akciófilm) 0.45 Hírek
0.55 T. J. Hooker (ism.) 1.40 Hirek
1.50 Amerikai szörny (ism.) 3.20 Hirek
3.30 Perry Mason (ism.) 4.20 Bajnokok (sor.)
A láthatatlan 5.10 Szabad nevetni (sor.) Tyúk a nagyvárosban
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Maja, a méhecske (ism.) 16.35 Állatfarm (ism.) 17.50 Ükrös Oszkár cimbal-mozik
18.05 Növények lakomája 18.25 Mondák - Szent László
utolsó győzelme 18.45 Hirek
19.00 Koncz Zsuzsa-show 19.45 Hol volt, hol nem volt Magyar film (1986)100'' 21.25 A kanadai Saih nővérek
hangversenye 22.10 Dunasport
Kerékpáros körtúra 22.25 Évforduló 22.30 Hírösszefoglaló
5.30 Pont, pont, pont (ism.) 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat) 13.20 Trapper John (sorozat) 14.15 Szomszédok (sorozat) Kiköltöztetve Henry és Joe rovarirtóval akarja kipusztítani a lakásba behurcolt bolhákat. A szer olyan mérgező, hogy el kell hagyniuk a lakást. A férfiak elhatározzák, hogy az éjszakát Madge házában töltik.
iHE 1.1 Űrszekerek (sorozat)
A jéghegy csúcsa 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.50 Sport
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék EHIEi Brubaker
(amerikai akciófilm) 22.45 Stephen King: A gonosz II.
(amerikai film) 0.30 Madame 0.
(erotikus sorozat)
mázni, elsősorban a Kárpát-medencére az erre a nemzetre vonatkozó speciális teendőket.
Mivel a gyerekek érdeklődők - meg nem kenyerem a kitérő válaszadás -, így hát sorra vesszük számos környezeti bajainkat, s őszintén feltárom, hogy egyesek megoldásának politikai, de a többségének anyagi akadályai vannak. Egyre elviselhetetlenebbek ezek a gondok, mert a megoldás késik, s a betegségtudat erősödik.
A tanórán eljutunk egy olyan pontig, amikor ismereteik, felvetéseik majdnem sarokba szorítanak. Mert hát mit is lehet válaszolni arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges, hogy Magyarország az egy főre jutó ivóvizet tekintve a világlistán Szaúd-Arábia, egy félsivatagos ország mellett foglal helyet, vagy érdemes-e az ózonlyukról értekezni, amikor szinte emberközelben - kiskertben - van a veszély: ólommal szennyezett a sárgarépa.
A tanítás befejeztével elgondolkodom azon, kell-e, lehet-e, érdemes-e gyerekekkel a környezetvédelem globális problémáival foglalkozni? A saját magam számára leszúrt állásfoglalás talán útmutatást jelenthet a Környezetvédelmi Világnap után abban, hogy az emberiségnek meg kellene tanulnia szélesebb összefüggésekben gondolkodnia, el kellene jutnia a kultúrközi gondolkodásmódhoz, mert a környezeti problémákra való fogékonyság egy tőből fakad a más etnikumokkal való türelmes együttéléssel.
Nem tudom, hogy Nagykanizsa környékén hány tölgyfa maradt meg, vagy hányra van szükség, hogy oxigénszükségletünket fedezze. De azt tudom, hogy megoldatlan a korszerű szeméttárolás és megsemmisítés kérdése. Pedig ez a riói konferenciáról nézve szinte nevetségesen kicsiny problémának tűnik.
Büki Pálné
6.05 Falutévé - profittal 6.25 Határtól határig 6.35 Gazdasági hirek 6.45 Hiradó 7.00-
9.00 A Reggel
Benne: 8.35 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.50 Füben-fában
Természetgyógyászati magazin
9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.25 Csodálatos a világ A virág örök (ism.) 9.50 Lottósorsolás íTiliül Dallas
Amerikai filmsorozat Vissza az életbe (Ism.: TV1 20.13) 11.30 Játék
12.00 Déli harangszó
12.01 Déli egyenleg
13.55 Műsorismertetés iHMH Angol nemzetközi teniszbajnokság Férfi egyes elődöntők
Közv. Wimbledonból 16.00 Híradó
16.10 Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat 16.45 Képújság 16.50 Pénzvilág 17.00-
19.00 Péntek délután 17.00 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 17.30 Téka 17.40 Ablak melléklet 18.00 Ablak - Közéleti szolgáltató műsor íETiTi] Múmin
Japán rajzfilmsorozat 19.30 Hiradó 20.00 Telesport FTÍIEE? Dallas
Amerikai filmsorozat Vissza az életbe (ism.) 21.05 Panoráma
(Ism.: szombat, TV1 12.05)
KMilil Ingmar Bergman képei Színről színre
Svéd film (1975) Jenny Isaksson - Liv Ullmann (Udvaros Dorottya), Tomas Jacobi -Erland Josephson (He-lyey László), Nagymama - Aino Taube (Te-messy Hédi), Nagypapa - Gunnar Björnst-rand (Szabó Imre) 0.05 Hiradó 0.10 Közjáték 0.15 BBC-híradó
HB0
17.30 Koppciherci
Kanadai rajzfilm 18.05 Crusoe
Amerikai kalandfilm 91'' 19.40 El Diablo
Amerikai western 103'' 21.30 A bolygó neve: Halál
Amerikai sci-fi 132'' 23.45 A kölyök
Amerikai krimi 88''
6.00-
9.00 Napkelte
15.00 Műsorismertetés 15.05 Drehscheibe Európa
A Deutsche Welle közép-európai magazinja 15.35 Cigánykerék (ism.) 16.03 Helikopter - Aktuális
sztárok a levegőből 16.31 Titokzatos aranyvárosok
Belga-francia-japán rajzfilmsorozat 17.00 Időjárás ifarra Éghóditók
Amerikai dokumentumfilm-sorozat - XII/1. Az úttörők 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Bevezető a Juli-suli című sorozathoz íETiTi1. Goldoni: Csetepaté Chioggiában 108'' Vígjáték két részben A Nemzeti Színház előadásának felvétele Toni-Fülöp Zsigmond, Pasqua - Peremartoni Krisztina, Lucietta -Kovács Adél mv., Titta-Nane - Tóth Sándor, Beppe - Nyári Zoltán fh., Fortunato - Mihály Pál, Libera-Varga Mária, Orsetta - Balázs Ágnes fh., Checca -Sajgál Erika, Vicenzo -Botár Endre, Toffolo -Őze Áron fh., Isidoro -Szirtes Gábor, Altiszt -Kun Tibor, Canocchia -Dora György 20.50 Tipplista
Kulturális ajánlatok fCTilil Bartók Temesváron A Magyar Állami Operaház vendégjátéka 21.15 Az irodalom nyelve
Berzsenyi kora ZSWF, Megáll az ész!
Szórakoztató magazin 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 24 óra
22.50 Nézze meg az ember! EEüEl Telesport Benne: Wimbledon Vívó VB
Közvetítés Essenböl Női tör egyéni döntő Férfi kosárlabda EB-döntö
Közvetítés Münchenből
20.00 20.10 20.40 21.05 21.35
23.00
23.10
23.35
Műsorismertetés Velence - Útifilm Divat magazin Európa kávéház A megtorló Amerikai film Választás Kambodzsában
Trans World International
Biliárdbajnokság-11/1. Zenés beszélgetés
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON
Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, programajánlat 8.25 Kopogtató
Erdőkerülő - Juhász Sándorral 8.50 Jegyzet 9.05 Családi tükör 9.35 Rádiókabaré
Júliusi bemutató 11.05 Ismét a javából!
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Kontinensek, szántóföldek
13.05 Népdalkörök pódiuma 13.40 Tetten ért szavak
Balázs Géza anyanyelvi műsora 14.05 Oxigén
Ökológiai magazin 15.05 Nyitott tér 15.35 Liszt: Les Préludes 16.00 168 óra 17.30 Visszhang
A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Miska bácsi levelesládája
Határok nélkül 20.05 A Rádiószínház bemutatója
Ladislav Kiima: Emberi tragikomédia 21.51 Jacques Lancelot kla-
rinétozlk 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Magyarország apróban
23.05 Peter Nero és a Stúdió 11 felvételeiből
PETŐFI
4.30 Reggeli dallamok 5.03 Nyújtózkodó 7.30 A szeretet közösségei
Otthon az Alma utcában
8.05 Mindenütt jó...
A szórakoztató szerkesztőség családi magazinja 10.00 Kölyökzene 10.30 Hirvidék 11.00 Hírek, időjárás 11.03 Tövisek és virágok 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Tükörben 13.45 időjárás- és vízállás-
14.00 Gramofonsztárok
Cootie Williams lemezeiből 14.30 Daráló 15.00 Hirek. Időjárás 16.00 Sziv küldi... 16.55 Van ez igy! 17.00 Hírek, időjárás 17.05 Tudósítás a vívó VB-ről, a férfi tör egyéni döntőről 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Talpalávaló 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirpercek 21.10 Beszélgessünk! 22.00 Környezetvédők koncertje Tokióból 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Éjszakai koktél
0.1&-
5.50 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
5.03-
5.50 Csárdáscsokor
A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Mennyei kávéház 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 11.21 Operafinálék 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók rádió kívánságműsora 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Zenekari muzsika 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Rádiós estek Óbudán A Gertler vonósnégyes hangversenye 17.23 Jazz 18.00 Hirek. időjárás 18.05 Aranyalbum - Komolyzenei archívumunkból 19.05 Tánc(fél)óra
19.35 A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye
közben:
20.32 Hírek, időjárás 20.37-
20.52 Rilke verse 21.24 A kórusirodalom mes-termüveiböl
A Taverner Consort énekel
22.00 Hírek, időjárás 22.05 Összkiadás
Chopin zongoraszonátái Cyprien Katsaris előadásában 23.24 Házy Erzsébet operaáriákat énekel 24.00 Hírek, időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
3 SAT
13.00 Hírek
13.10 Külföldi tudósítások 13.40 Ötletek és irányok 14.10 Uhlenbusch 14.40 Bastian (sorozat) 15.05 Gasztronómia 15.30 Roar (amerikai film) 17.00 Sport - kosárlabda EB 19.00 Hirek / 3 SAT stúdió 19.30 Ármány és szerelem
(tévéfilm) 21.55 Kulturális magazin 22.40 Halhatatlanság 23.25 Michael Heltau 0.25 Sport-stúdió 1.45 Tallózás
SZLOVÁK
SZTV-1 16.05 Gyermekek vetélkedője 16.45 Élet a természetben 17.10 Zenés műsor 18.00 Ház a prérin
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Mlss Szlovákia, 1993 21.40 Gólok, pontok, másodpercek 21.55 Gorilla
23.25 Angol rock (dok.-film) 0.15 Rózsaszín sorozat 0.45 Erotikus videoklip
SZTV-2 13.30 Események, kommentárok 13.55 MTV Prlme 14.55 Wimbledon, 1993 Női egyéni döntő 17.30 Nemzetiségi magazin 18.00 Környezetvédelem 18.45 Holland építészet 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.10 Lalinea 20.15 Gyerekek
(színmű tévéváltozata) 22.20 MTV-slágerlista
23.14 Csak arra gondolok
23.15 Események
illi RTL
6.00 Belle és Sebastian
Mentő repülés 6.30 Bob, a szellem (sor.) 6.55 Peter Pan (sorozat) 7.20 Pif és Herkules
Kaland a kőkorban 7.40 Samurai Pizza Cats 8.00 Játék gyerekeknek 8.20 Pinocchio (sorozat)
Anyai szeretet 8.45 Wish Kid (rajzfilmsor.) 9.10 Beverly Hills Teens
Nemek harca 9.30 Dink (sorozat)
A kedves vadász 9.55 Hatmillió dolláros család (sorozat) A nagy Scarab 10.20 Planet kapitány (sor.)
Méregfarm 10.45 Thor (rajzfilmsor.)
Megáll az idő 11.05 Amerika kapitány (sor.)
A leszámolás napja 11.25 Mutánsok (sorozat) Legyek támadása 11.50 Winspector (am. sci-fi)
A titokzatos fiú 1. 12.15 Harry és Hendersonék (amerikai sorozat) Szerelmi maszk 12.40 Bolondok háza (sorozat)
Joey nem enged 13.10 Bel Air hercege (sor.)
Találd ki! 13.35 Titkos énem (sorozat)
Emlékezetvesztés 14.05 Knight Rider (sorozat)
A19. lyuk 15.00 Wimbledon ''93 17.45 Melrose Place (sor.)
Féltékenység 18.45 Hiradó 19.15 Beverly Hills 90210 (sorozat) Vágy 20.15 A falu bikája
(színházi közvetítés) EBfilil A hasadék (spanyolamerikai sorozat) EE1EE1 Telefonok
(kanadai thriller) 1.15 Férfiak magazinja 1.40 Dr.Who
(angol sci-fi sorozat) 3.00 A hasadék (ism.) 4.20 Telefonok (ism.) 5.50 Rajzfilm
6.00 Danny (amerikai film)
Fsz.: John Cusack 7.35 Bravó TV 9.20 Zulejka kincse (film)
Fsz.: Lex Barker íflfl? Stella Dallas (am. film) Fsz.: Barbara Stan-wyck
13.05 Lány Petrovkából
(amerikai film) Fsz.: Goldie Hawn 15.00 Zulejka kincse (ism.) 16.45 Csak egyszer él az
ember (német film) 18.10 Hirek 18.15 Danny (ism.) 20.00 Hírek
20.15 Banning (am. film) Fsz.: Róbert Wagner Mike Banning hivatásos golfozó edzőként dolgozik aváros előkelő klubjában. A sötét múlttal rendelkező Banning nehéz küzdelem árán kivívja az elismerést. Munkája során találkozik élete nagy szerelmével. A film zenéjét Quincy Jones szerezte. 22.05 Forró nyomon (amerikai film) 23.55 Pankráció 0.15 A rémület mezeje
(holland film) 1.55 Stella Dallas (ism.) 3.45 Banning (ism.)
13.15 Vox-box
14.15 Sport
15.15 Utazási magazin
16.05 Philip Marlowe (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Heuréka!
18.00 Hirek / Idegen világok
19.05 Filmek, sztárok, videók
19.30 Vadvilág (sorozat)
20.00 Hiradó
20.15 Mouiin felügyelő
(francia krimi) 22.00 Hirek
22.15 100 perc sokféleség 24.00 Hirek 0.15 A leszámolás (film)



W5
:
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.10 Semmi problémai 10.30 Sportmagazin 11.30 Kvízjáték 12.20 Autóvízió 13.45 Kóborlások, riportok 16.10 Ifjúsági műsorok 18.00 Varieté Montrealból 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Háborús napok 23.30 Szép és meleg az idő 0.40 A Tour de France-ról 1.10 A könyvem nélkül soha I 2.10 Vegyes műsor hajnalig
14.30 Hétvége
17.00 Táncolj!
18.00 Ray Cokes
18.30 Riport
19.00 Európai top 20
21.00 Mazsolázás
21.30 Sport
22.00 Soulzene
23.00 Paul King
23.30 Beavis és Butthead
24.00 Hétvége
3.00 Éjszakai videók
11.00 Halló, Ausztria-halló, Bécs!
11.30 Moszkvától nyugatra 12.00 C&Aagyveieg 13.00 Videogenerátor 14.00 Kosárlabda 17.00 Eco-rekord 17.30 Videodivat 18.00 Színhely 18.30 Arcképcsarnok 19.00 A lány, aki túl sokat tudott (am. film) 21.30 Sorsforduló 22.00 Hirek 22.30 Színhely 23.00 Rock and roll
MI FOLYIK ITT?!
Nem kell ezt az országol félteni, él még a magyar virtus. Most tudja csak megmutatni leleményességét, akár a jég hátán is megél, ha hagyják - hányzsor dicsértek így bennünket már csak bíztatásból is a világ üzletemberei.
Ami igaz, dicsérni, nógatni könnyebb, s főleg olcsóbb, mint segíteni. Nézzék már el nekem, hogy én bizony nem látom ennyire szépnek a jelenünket, a jövőről pedig talán majd néhány évvel később. Hite''tlenségem élő cáfolatára csak az elmúlt vasárnapig kellett várni. Igen, elkészült az első házilagos kivitelezésű „Haverság" távvezeték hazánk és déli szomszédunk között. Ki tudja, mióta csordogált az alkohol be, üzemanyag ki, mellőzve minden bürokráciát, mint felavatás, árucsereforgalmi egyezmény, vámügyintézés és egyebek. Mi a leleményesség, ha nem
ez?''
Növelni kell az export-import forgalmat? Tessék, növeljük! A levegőben állandóan repülőgépek húznak, lent a földön soha nem lehet tudni,
reggeltől mit tilt meg az embargó. Maradt a csőrendszer. Nézzük meg, mire van kereslet! Ladaalkatrészt kicsit nehéz lenne átpumpálni. Akkor már inkább alkohol, azt viszik mint a cukrot. Sárgarépáért már láttam a piacon alkudozni akár negyed órát is, konyakért még soha: Tessék a háromszáz, jó mulatóst hozzá!
Azt se nehéz kitalálni, miből van hiány egy embargó által büntetett vidéken. Üzemanyag minden mennyiségben! Ki figyel oda, ha egy kicsit emelkedik a városszéli benzinkút forgalma. Aztán még mi vártunk olajat az Adria-ve-zetéken! Az úgy túlságosan is magától értetődő lenne. Inkább mi küldünk abba az irányba. Csak a technikáját nem értem. Vajon páros napokon jön a szesz, és páratlanokon megy érte a szu-per-benzin? Nem lesz így benzinszaga a konyaknak és szeszillata a motalkónak?
Kételyeim nemhogy fogynának, inkább^ többszörösére szaporodnak. Mostmár a Barátság kőolajvezeték is gyanús nekem. Ha egyszer ilyen leleményes nép vagyunk...
- gombás -
MISKOUCI M3anyagMdo<gozó Rt.
Otthon a természetben, természetesen otthon
8.45 DSF-tréning
Vadvilág (sorozat) Volt egyszer egy Manta 10.00 A hét sporteseményei 11.55 Hoki bajnokság 13.30 Sport a nagyvilágból 15.00 Sport-magazin 15.30 Sport a nagyvilágból 17.30 Motorok és legendák 18.30 Tánc 19.30 Hirek 19.40 DSF-stúdió 20.05 Röplabda VB 21.55 Hirek
22.00 Sport a nagyvilágból 22.55 Hírek
23.00 Küzdősportok magazinja
24.00 Mellé! (ism.)
12.00 Kosárlabda
12.30 Szörfösök magazinja
13.00 Forma-1
14.00 Torna
16.00 Atlétika
17.00 Kerékpársport
18.30 Golf
20.00 Forma-1
21.00 Torna
22.30 Kerékpár VB
23.30 Vívás
0.30 Kosárlabda EB
14.30 Dokumentumfilm
15.00 Potsdam
16.30 Hobbisarok
16.45 Zenés beszélgetés
18.00 Hivatások
18.30 Rajzfilmek
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Asszonyok
20.00 Hiradó
20.15 Asszonyok Ingmar Bergman filmjeiben
21.50 Százmestermü
22.00 Babelsberg
23.30 Kenny Barron kvintett
0.30 Hirek
9.00 Hirek
9.05 Imádkozzál és dolgozzál! (ism.)
9.30 Népzene (ism.) 10.15 Euroturizmus 10.30 Vissza a jövőbe III. (ism.)
12.30 Halló, Ausztria!-hal-
lé, Bécsi (ism.) 13.00 Hirek
13.05 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Angyal a földön
(német filmvígjáték) 15.00 Kaland a növényvilágban
15.35 Kacsafalva
Kisértetkastély 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek
18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 Trapper John (sorozat)
Százéves szokás 19.30 Hiradó/Sport 20.15 Szórakoztató műsor 22.05 „Arany" lányok (sor.)
Lottónyeremény 22.30 Francia kapcsolat II. (amerikai thriller)
0.15 Hirek
0.20 Hogyan gyilkoljuk meg a feleségünket? (film)
2.15 A lejtön
(német film) utána: Hírek
13.55 1000 mestermű 14.05 Cacilia Bartoli 15.00 Sport-tenisz 17.10 A jósnő (sorozat)
Járvány 18.00 Sport 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Sinatra (amerikai film) 21.55 Hirek 22.05 Sport 22.35 A kút (film) 0.05 A modell és a zsaru 0.50 Hirek 0.55 Ex libris
5.30 Vadállatok birodalma
(am. dok. filmsorozat) 6.15 Lassie (am. sorozat)
Nemeskócsag 6.50 Apa a legjobb (am. sor.)
Kitüntetett költőnő 7.05 Bret Maverick (sorozat) Gyilkosság és irodalom 7.50 Flipper (am. sorozat)
Flipper idegen kézben 8.15 Ürhajótöröttek (ism.) Kltü Fekete elefántcsont
(angol kalandfilm) 10.55 Belizaire, a cajun (ism.) 12.50 Mozgó kórház (sor.)
Vad sztrájk iKfr-lil Air Force (am. sor.)
Papirtigris 14.10 Sztárok és állataik íFUil Elza, a vadon szülötte
(amerikai kalandfilm) íEKE Automan (am. sorozat)
Nincs visszatérés 16.10 Gordon, a fekete kalóz
(olasz kalandfilm) iMH.1 A Mester (am. sorozat)
A jó fentről érkezik 18.35 Hármak társasága (sorozat) Becsületbeli ügy 19.05 Kezdeti nehézségek
Hangtalan reklám 19.30 Roseanne (sorozat)
Kis nagy száj 20.00 Hiradó ETÍEE A nagy szökés (amerikai akciófilm) Fsz.: Richárd Chamberlain
23.40 Én, a kém (sorozat) Valaki mindig veszít
Kelly és Scott meglátogatja Tokióban élő barátját. Túl későn érkeznek, Michael Fane meghalt és már el is temették. A rendőrség azt is közli a duóval, hogy igen értékes okmányok tűntek el a halott lakásából. 0.30 Hirek
■iltlil Queimada (olasz film) 2.40 Bret Maverick (ism.) 3.30 Hirek
3.40 Mozgó kórház (ism.) 4.05 Apa a legjobb (ism.) 4.30 Zanzibartól nyugatra
(ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kánon - Az apostolok 16.40 Gazdakör (ism.) 17.25 Nils Holgersson (ism.) 17.50 A labdarúgás története
IX/9. rész 18.15 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal 18.45 Hirek 19.00 Bűnös szivek Amerikai film (1986)100'' 20.40 Régi magyar zene 21.00 A polip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat - VI/5. rész 22.00 Évforduló 22.05 Hírösszefoglaló
6.00 Űrszekerek (ism.) 6.50 A mindenható nyomában
7.20 Capito ? - játék 7.50 Popcornia (sorozat) 8.20 Silverhawks (sorozat)
Energia 9.00 Peter Pan és a kalózok (rajzfilmsorozat) A titokzatos gróf 9.30 Superboy
(amerikai sorozat) A farkasember 10.00 Drops - kvízműsor 10.30 Gazdasági fórum 11.00 Szerencsekerék (ism.) 11.40 Vonósnégyes (film) íFtlil Csillag születik
(amerikai musical) fEffTi] Folytassa, Jack!
(angol filmvígjáték) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 18.35 Mike Krüger-show 19.30 Szerencsekerék 20.15 Egy lány apja
(német tévéfilm) 22.05 Kari Dall és vendégei 23.05 Forró vágy
(svájci erotikus film) 0.25 Madame 0. (ism.) 1.40 Forró vágy (ism.) 3.00 Míke Krüger show (ism.)
Meghívó
Kedves Hölgyem! Tisztelt Uram!
Két esztendeje idegen csapatok fenyegető jelenléte nélkül éli hazánk az életét. Bár az átalakulás ezer gondja terheli hétköznapjainkat, mégis naponta örömmel tölt el mindannyiunkat a függetlenség és a szabadság tudata.
Megszabadulásunk évfordulóján, a Szabadság napján 1993. június 30-án este 18 órakor kezdődő utcabálra hívjuk Önt, családját, munkatársait és barátait a Deák térre.
Azt szeretnénk, ha politikai hovatartozást nem tekintő egységben, felszabadult hangulatú utcabálon emlékeznénk erre az eseményre.
Tisztelettel:
az MDF Nagykanizsai Szervezete
6.25 Falutévé - faludoktorral, gyógytornával 6.45 Híradó 7.00 A Reggel 8.15 Jó reggelt adj, Istenem! Református ifjúsági műsor
8.25-
12.00 Korhatár nélkül 8.25 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika
Francia rajzfilmsorozat Éljen Mexikó! 8.50 Cimbória
Telefonos vetélkedő Kifli] A csatorna partján Angol filmsorozat gyerekeknek VI/1: Arihonya 9.25 Amőba •- Tudományos
műsor kamaszoknak 9.55 Most-A sokoldalú fiatalok műsora 10.25 Cimbora 11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat
12.00 Déli harangszó
12.01 Képújság 12.05 Panoráma (ism.) 13.05 Tévémagiszter 14.35 Összefoglaló a magyar ralicross bajnokság futamáról
14.50 Szlovákia műemlékei A csetneki nagytemplom
15.00 Zenebolondok
A LocoMusic és a TV1 közös műsora 15.30 Telis-televideo ''93 15.35 Légibusz
Utazási vetélkedő 16.20 Kalandorok kíméljenek! Kánya Kata társkereső műsora 16.45 Öt kicsi indián IMEM- Nagyon szívesen! Sokszínű újdonság Játék nagy nyereménnyel Rizikó
Játékfilmsorozat Klub: Libresse női futónap
Vendég: 100 éves Kun Zsiga bácsi 18.40 Szerencsekerék 19.12 Jó éjszakát kíván a Disney!
A beszédtabletta 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Bartók beszélte a természet nyelvét Beszélgetés Sir Yehudi Menuhinnal flilETil Rövidzárlat 2. Amerikai film (1988) 106'' 22.20 Monty Python Repülő Cirkusza
Angol abszurd tévésorozat - 45/6. rész Feliratos! 22.50 Férfi kosárlabda EB
Döntő
Közvetítés Münchenből, felvételről 0.25 Közjáték (ism.) 0.30 Híradó
6.00-
8.00 Napkelte 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 Frici, a vállalkozó
szellem (ism.) 9.00 Patrin- Üzenet -Vorba 9.25 Nasekran 9.50 Unser Biidschirm 10.15 Humánum
Emberiesség 10.45 Ecranul nostru 11.10 Slovenski Utrinki 11.35 Nasa obrazovka 12.00 Segítőtárs
Sérült emberek érdekvédelmi magazinja 12.20 Família Kft. (ism.) 12.50 Nagylátószög iKlW.1 Alfonso Bonso Angol filmsorozat VI/1.: A remek táska 14.00 Műsorajánlat-Időjárás 14.10 Azok a csodálatos állatok
A fekete pókmajom roFE Habroló
Kaszinó a kettesen 15.00 Telesport
Benne:
Wimbledon, női egyes
döntö
Vívó VB
Férfi tör egyéni döntö
Közvetítés Essenből 17.00 Autó 2
A TV2 autós magazinja 17.25 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Vili mester Dulifuli úszni tanul Knight Rider Amerikai tévéfilmsorozat Az elveszeti autó 47'' 18.49 Műsorajánlat-Időjárás íETiTil A bajkeverő Francia film 81'' Milán - Lino Ventura (Kránitz Lajos), Pignot - Jacques Brel (For-gách Péter) OTIHü Népszerű balettrészletek
21.25 Költő, felelj!
Nagy Gáspár 21.28 Műsorajánlat EHETil Tökéletlenek
Angol komédiasorozat VI/1. rész 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Csak nézünk, mint a moziban...
Az 50-es évek mozija
Benne:
1952
kb.
EETiTil Állami áruház
Magyar film
17.30 Állati élet. Caribou: A végtelen utazás
Angol természetfilm 52'' 18.30 A legjobb Benny Hill-show-k-Angol vígj. 83'' 20.00 Ásó, kapa, nagykaland
Amerikai vígjáték 90'' 21.35 ÖrültStone-Am.sci-fi 23.05 Rettegés az éjszakában Angol bűnügyi film 90''
fHEEl
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
99
V
ASARNAP

kossuth
6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvünk
Lőrincze Lajos műsora (ism.)
8.30 Régi magyar muzsika kéziratos gyűjteményekből 8.45 Műsorismertetés, programajánlat 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 10.05 Római katolikus szentmise közvetítése 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja
12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a
Föld körül 12.50 Vasárnapi gondolatok 13.05 Énekeljük együtt! 13.15 Vízkereszttől szilveszterig 14.05 Szonda
Tudományos magazin 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.05 „Magyarországról jövök..." 16.10 Müvészlemezek 17.05 Irodalmi Újság 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Színes népi muzsika 20.05 Fonotéka
Archívumunk mélyéről 21.05 Rádiószínház
Száműzetésben-sza-badon
A dalai láma önéletírása 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
Gyöngyössy Zoltán fu-volázik, Király Csaba zongorázik 23.45 Operaáriák
petőfi
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel - ...és természetesen sport 8.05 Beáta bábui
Krúdy Gyula meséje 8.46 Kölyökzene 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 World music
Világzene magazin 10.00 Helyettem irták
Mensáros László (ism.) 11.00 Hírek. Időjárás 11.06 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.10 Nagyon szívesen 13.45 Időjárás- és vizállás-
14.00 Húszas stúdió 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Petőfi-kabaré 16.00 Poptarisznya
Közben:
Közvetítés a vivó VB-röl, a férfi párbajtör egyéni döntőről
benne: 17.00 Hírek
18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek 20.00 Apáról fiúra
Áprily Lajos és Jékely Zoltán
20.50 Magyarán szólva 21.00 Hírpercek
21.10 A Rádió Dalszínháza Vitányi—Endrödy—Kemény Egon: Amessze-tünt kedves
22.51 George Bensőn és a Big Boss Band felvételeiből
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
benne:
4.03 Csárdástempóban
íartók
6.00 Népszerű muzsika 8.05 Orgonamuzsika 9.05 Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban Wagner: A walkür 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 A Muzsikás együttes népzenei felvételeiből 11.05 Európa hangversenytermeiből közben:
11.49 Rilke verse
12.04 Hirek. Időjárás 12.44 A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel
13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Az Oslói trió játszik 14.00 Hirek. időjárás
14.05 Jubilate Deo!
15.00 Massenet operáiból 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Társalgó (ism.) 16.55 Muzsikáló természet 17.00 Beethoven gordonkazongoraszonátái 18.00 Hirek. Időjárás 19.00 Szemle (ism.) 19.35 Nagy siker volt! közben:
20.09 Hirek. Időjárás 20.12 Tetten ért szavak (ism.) 21.08 Hangverseny-különle-
21.50 Weelkes: Erzsébet szvit 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Rádiószínház 24.00 Hirek. Időjárás 0.18-
2.00 Világhírű zenekarok felvételeiből
3 sat
13.00 Hírek 13.10 Pillantás a hétre 13.45 Irodalmi klub 15.00 Potsdam, 1968. 16.05 Charles Ives kvartett 16.30 Bangkok (rövidfilm) 17.00 Az évszázad közepe
(sorozat) 17.30 Természetfilm 18.00 Napló / Körkép 19.00 Hirek 19.10 Törzsasztal 20.10 Szórakoztató műsor 20.55 Sport-Kosárlabda EB 23.00 A felügyelő (sorozat) 24.00 Irodalom mindenkinek
szlovák
SZTV-1 15.35 Filmmúzeum
Dabac kapitány 17.20 Örömhír 17.45 Egyházi műsor 18.30 A Flintstone család 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Bőrönd (vetélkedő) 20.45 A főváros
(angol tévéfilmsorozat) 22.05 Gólok, pontok, másodpercek
22.20 Emlékezés Vlagyimir Viszockijra
SZTV-2 10.00 Katolikus istentisztelet - Lőcséről 13.00 Óvodások műsora 13.50 ...te vagy az, Anna?
(ifjúsági tévéjáték) 14.55 Wimbledon, 1993 Férfi egyéni döntő 18.30 Ötlettár 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.10 Porlepte históriák
(tévéfilmsorozat) 20.55 Férfi kosárlabda EB 22.30 Forma-1 Francia
Nagydíj 23.30 Események
rtl
6.00 Játék gyerekeknek 6.20 Belle és Sebastian
(ism.) 6.45 Dink (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros család (ism.) 7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye (amerikai sorozat) Az ünnep 8.55 Jetsonék
(am. rajzfilmsorozat) Családi kvíz Az időgép 9.40 Scooby Doo
(am. rajzfilmsorozat) A monstrum 10.05 Művészet és küldetés íTTHTil Csodálatos nő (amerikai sorozat) A világ vége íllili] Vissza a múltba (amerikai sorozat) Taxi
íFIilil Tequila és Bonetti
(amerikai sorozat) Rózsaszín Cadillac tRIüü Az apám földönkívüli (amerikai sorozat) Evie a szupersztár iKXlil Forma-1 Francia
Nagydij 14.00 A „milliomos" fiú
(am. ifjúsági filmsor.) 15.00 Wimbledon ''93 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Rudi Carrell-show 21.55 Tévélükör 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Late Night 24.00 4-es csatorna 0.40 Forma-1 1.10 Borzasztó kedves család (ism.) 1.40 Ki itt a főnök? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 3.55 Robbanékony (ism.) 4.20 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.10 Az apám földönkivüli
(ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
rtl 2
5.35 Glenn Miller története
(amerikai film) 7.30 Houston, kérlek, jelentkezz! (am. film) Fsz.: Róbert Culp 8.55 Lány Petrovkából (ism.) 10.50 Taxi, rulett és bikaviadal (francia film) Fsz.: Louis de Funes Két család pihenésre indul a kiszuperált lakókocsival. A várva várt kikapcsolódásból azonban nem lesz semmi... 12.20 Reklámfilmek 12.50 Bravó TV 14.30 Az utolsó vadászat (amerikai film) Fsz.: Stewart Granger, Róbert Taylor 16.25 Glenn Miller története
(ism.) 18.30 Hirek
18.35 Houston, kérlek, jelentkezz! (ism.) 20.00 Hírek
20.15 Mosolyogj, New Jersey! (angol film) 21.55 Pankráció 0.45 Porsche-szuperklub 1.00 Az utolsó vadászat (ism.)
2.50 Taxi, rulett és bikaviadal (ism.) 4.10 Mosolyogj, New Jersey! (ism.)
vox
13.05 Filmek, sztárok, videók
13.30 Vadvilág (ism.)
14.15 Moulin felügyelő (sor.)
16.00 Hirek
16.15 VOX-box
17.00 Hirek
17.15 Szülök magazinja
18.00 Hirek
18.15 Utazási magazin
19.00 Hirek
19.15 Kémek (sorozat)
20.00 Hiradó
20.15 Gyilkosság terv szerint (angol film)
22.00 Hirek
22.15 A végrehajtó (film)
■fi
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító 10.30 Zenei műsorok 12.00 A TV 5 vendége 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Nem kell álmodozni! 15.00 Hegymászók magazinja 15.30 Mai kertek 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Varieté Montrealból 19.00 Állatbarátok műsora 20.00 Hétről hétre 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Játékfilm 23.00 Viva - svájci magazin 0.20 A Tour de France-ról 0.50 Vegyes műsor hajnalig
13.30 Paul King 14.00 Sport 14.30 Hétvége 18.00 Sting 18.30 Riportok 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 Beavis és Butthead 23.30 Soulzene 24.00 Headbangers Ball 2.30 Marijne 3.00 Éjszakai videók
11.00 Vallási műsor 12.00 Super-űzlet 13.00 Vallási műsor 13.30 Német nyelvű magazin 14.00 Videogenerátor 16.00 Motorcsónakverseny 17.00 Motorsport 18.00 Jó és rossz 18.30 Eco-rekord 19.00 Üzleti hét 19.30 Sport 20.00 Mullaway (film) 22.00 Hirek
22.30 Moszkvától nyugatra
23.00 Jazz
24.00 Videogenerátor
Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház tisztelettel meghívja Önt és családját 1993. június 25-én 18 órakor kezdődő
„IRODALMI KÁVÉHÁZ"
című rendezvényére,
ahol LUKÁTS ANTAL költő várja Önt egy estére. Vendégeink: Tóthné Hegedűs Erzsébet Farkasné Bali Judit Fülöp Réka
BALATON FÜSZERT RT. a lakosság szolgálatában [jf)j]


9.00 Vadvilág (sorozat) 10.00 Akciósztárok 10.30 Mozgássérültek 11.00 Luxussportok 11.30 New York 12.00 Sport a nagyvilágból 12.55 Hokibajnokság 14.30 Sport a nagyvilágból 16.00 DSF-stúdió 16.30 Galopp/Tánc 18.05 A labdarúgás története 19.00 Akciósztárok 19.30 Hirek
19.40 A hét sporteseményei 20.00 Tessék mosolyogni I 21.00 Sport a nagyvilágból 22.55 Hirek
23.00 Küzdösportmagazin 24.00 Vizisportok
9.30 Forma-1 10.00 Labdarúgás 12.00 Motorkerékpár VB
14.00 Forma-1
16.00 Kerékpársport
17.00 Motorkerékpár VB
18.30 Torna
20.00 Vivás
21.00 Kosárlabda EB
22.30 Tour de Francé
23.30 Labdarúgás
1.00 Forma-1
1puis
14.00 Szóváltás 14.45 Moszkvaiak Potsdamban
15.35 Európa-magazin 16.00 Orient-expressz (sor.) 17.00 Vasárnapi magazin 18.00 Hirek / Különlegességek show-ja 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese / A terroristák
és a lelkész 20.00 Hiradó
20.15 Potsdamra gondolok 21.15 Saar, 1993 22.15 Jazz
23.45 Madigan (filmsorozat)
9.00 Hírek
9.15 Vigyázat, kultúra! 10.15 Természetfilm (ism.) 11.00 Európa-stúdió 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek 13.10 Természetfilm Hiénák
fETETil Szereti ön Brahmsot?
(amerikai film) 15.30 Pippi Langstrumpf (amerikai sorozat) 16.10 Humberto cirkusz (sor.)
A lakókocsi 17.00 Minihirek 17.10 Idősek klubja 18.00 Hirek
18.05 Imádkozzál és dolgozzál! (sorozat) Kártyajátékos 18.30 Trapper John (amerikai sorozat) Lelkiismeretfurdalás 19.30 Hiradó 19.48 Sport 20.15 Oroszlánbarlang (amerikai sorozat) Rendőrség 21.10 Karajan (sorozat) 22.10 Látomások 22.15 Szerelmek
(színházi közvetítés) 22.15 Debussy: La mer 0.10 Hirek 0.15 1000 mestermű
osztrák 2
10.00 Pan-optikum 10.15 Kurdisztán (film) 11.55 Videozene- zenés videó 12.30 Oldalpillantások 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Forma-1 Francia Nagydíj - Tenisz 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó / Konfliktusok 20.15 Film 22.40 Hirek, sport 22.50 Apának sikerül (sor.) 23.15 Mrs. Blossom boldogsága (angol-am. film) 0.50 Francia kapcsolat II.
6.00 Elza, a vadon szülötte
(ism.)
6.50 Lassie (am. sorozat) íjász
7.15 Bret Maverick (sorozat)
Életre-halálra 8.00 Flipper (am. sorozat)
Flipper és a bója 8.30 A kandahari útonálló
(angol kalandfilm) BHETi] A navigátor repülése
(új-zélandi sci-fi) 11.20 Hármak társasága (ism.) 11.50 Kezdeti nehézségek (ism.)
12.20 Roseanne (ism.) 12.55 Mozgó kórház (sor.)
Bűnözéshullám 13.25 A Mester (ism.) 14.15 Sztárok és állataik 14.25 Vadállatok birodalma (ism.)
íHFTil Tengeri ördögök
(angol kalandfilm) ÍTH3Ü Gyilkosok sora (amerikai krimi) íElEIil Matlock (am. krimisor.)
Gyilkos autó 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó
20.15 A Fehérnemű-hadművelet (am. vígjáték) A japán támadás során megsérül a Manila kikötőjében horgonyzó amerikai tengeralattjáró. Evans hadnagynak köszönhetően sikerül megjavítani a károkat, sőt öt hajótörött ápolónő is a fedélzetre kerül. 22.25 Haza, a szülőföldre
(amerikai film) 0.30 En, a kém (sorozat) Sárga tigrisek A Sárga tigrisek nevű banda minden idegent ki akar űzni az országból. A gyilkosságtól sem riadnak vissza Kelly és Scott szembeszáll velük. 1.20 Hirek
1.30 Fekete elefántcsont
(ism.) 3.00 Hírek
3.10 Bret Maverick (ism.)
3.55 Hírek
4.05 Automan (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Lumen 2000 16.40 Fekete Villám kalandjai Kanadai-francia tévéfilmsorozat 17.05 Magyar évszázadok
A felelős kormány 17.30 Lehár: A garabonciás Az operett tévéváltozata 18.25 Mesesarok 18.35 Postabontás / Hírek 19.00 Pascali szigete Angol film 104'' 20.45 Budapest hangversenytermeiből 21.25 Dunasport - Profi boksz 21.45 Évforduló 21.50 Hírösszefoglaló
sat1
3.45 Csillag születik (ism.)
6.10 Peter Pan és a kalózok
(ism.)
6.40 Popcornia (ism.)
7.20 Superboy (ism.)
7.50 Asztrodinók (sor.) Április
8.20 Folytassa,Jack! (ism.) 10.05 Egy lány apja (ism.) 12.00 Ég és föld között 12.30 Egészségügyi magazin 13.00 Keresztül a galaxison, azután balra (sor.) Veszélyes barátok 13.30 Black, a fekete villám (amerikai sorozat) A csalétek 14.00 A grizzly éjszakája (amerikai western) iklWil A nagy angliai vonatrablás (angol krimi) 17.35 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) A késelő 18.30 Hírek 18.40 Halligaili 19.30 Szerencsekerék EUTE1 Rendörakadémia I.
(amerikai vígjáték) 22.05 Beszélgetés 23.30 24 óra 24.00 így láttuk
0.05 A nagy angliai vonatrablás (ism.)

ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csengcry u. 82. TeL: 313-040/1672, Fax: 93/310-121
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődök rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 311-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 313-040/1672, 93/310-121 Kálmánné). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek.
Nk-lOé Olasz cég szeretne acélszerkezet-gyártó gyárat létesíteni Magyarországon. Ehhez keres egy kb. 25.000 m2 területen lévő kb. 3.500-4.500 m üzemcsarnokot, amely teljesen közművesített és telefonvonallal rendelkezik. Adás-vétel, illetve bérlet is érdekli. Nk-107 Svájci cég szeretne alumínium nyílászárókat, homlokzatokat gyártó magyar cégben egyelőre kisebbségi - de a későbbiekben többségire vonatkozó opcióval részesedést vállalni. (Elképzelések: kb. 30-40 fős, 200 to-s alu-profil felhasználású kapacitás, 6.-10 millió CHF forgalom). Nk-108 Német cég keres fafeldolgozásra kooperációs partnert. Vennének alaposan kiszárított fűrészárut, élfát,
szegélyfát tömörfából, fűrészelve, gyalulva. Nk-109 Japán cég szeretné termékeit Magyarországra exportálni. Női harisnyák és különféle selyem termékek.
Együttműködő partnert keres. Nk-110 Európa egyik vezető német PVC-padlóburkolóanyag-gyártója olyan magyar importőrök jelentkezését várja, amelyek otthonosan mozognak a belsőépítészet/építőanyag területeken.
Információ: Tel Aviv ''93 Nemzetközi Vásár 1993. július 1-10.
6.40 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamát és a papát! Mosómacik Amerikai rajzfilmsorozat A pletyka 7.55 „így szól az Úr!"
A Biblia üzenete 8.05 Hol-mi?-Ifjúsági szolgáltató magazin 8.30 Vasárnapi turmix
100. jubileumi adás 11.00 Református Ifjúsági Istentisztelet Közvetítés a sárospataki várból, felvételről
12.00 Déli harangszó ÍHtül Zenebutik - Zenehid
13.01 Képújság 13.05 Nóta-tévé 13.38 Szocsi cirkusz
Cirkuszfilm itMil Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat Egy hamis kép imm Szegedért Alapítvány díjkiosztó gálaműsor fEüTi] Arthur C. Clarké titokzatos világa -XIII/11. Ismeretlen állatfajták 16.20 Örömhír-Az evangélikus egyház műsora íEfEI Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Szemenszedett invázió Szülök újra csapdában Amerikai filmsorozat Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A bűvös takaró (Ism.: hétfő, TV1 9.00) 18.30 Szerencsekerék 19.00 A Hét 20.00 Hiradó 20.20 Telesport 20.25 Sztárcsinálók
Keresztmetszet az első magyar rockoperáról Hmm Európai filmtár Swann szerelme (Un amour de Swann) Francia-német játékfilm (1984)106'' (16 éven felülieknek!) Charles Swann - Jere-my Irons (Szakácsi Sándor), Odette - Or-nella Muti (Kovács Nóra), Charius báró - Alain Delon (Fülöp Zsigmond), Guermantes hercegnő -Fanny Ardant (Andai Györgyi) 23.05 Három ország határán Portré Rajter Lajos karmesterről 0.05 Közjáték
17.30 Foreman-Morrison
nehézsúlyú boksz döntő 18.50 Arthur
Amerikai vígjáték 93'' 20.30 Azok a csodálatos Baker fiúk-Am. dráma 109'' 22.20 A nagy város
Amerikai dráma 106'' 0.10 Gyilkos révület
Am. sci-fi akciófilm 78''
7.00 Napra-forgó 8.00 Műsorismertetés 8.05 Juli-suli
1. rész 8.35 PC-ábécé 9.00 Alfréd, a kacsa
Belga-holland-francia rajzfilmsorozat A király rubinja EFE1 Vannak vidékek legbelül...
Honismereti hagyományőrző műsor fiataloknak Hagyományőrzők közt Palócföldön 9.50 Elektor kalandor 9.55 Telejáték
A kő meg a bot íliWIil Sakksuli 10.30 Állam és egyház a megváltozott világban 11.00 ...és még egymillió lépés -XVIII/11. rész: Belépünk a Zselicbe 11.50 Ameddig a harang szól Erdélyi János és Zsigmond Dezső sorozata Babócsa 12.00 Nótaszó a Paksi Halászcsárdából (ism.) 12.15 Gazdaképző 12.45 SOrSok
13.25 K+P (Kárpótlás és privatizáció) 13.45 Műsorajánlat - Időjárás
14.00 Telelovas - Magyar Derby - Közvetítés a galopp-pályáról 16.00 Angol nemzeti teniszbajnokság
Közvetítés Wimbledonból
Férfi egyes döntő 17.25 Műsorajánlat-Időjárás 17.35 Delta
18.00 Körzeti tévéstúdiók
műsora 18.30 Kedves versem József Attila: Altató Előadja: Pécsi Ildikó
18.34 Műsorajánlat-Időjárás »:«;[■! Mese a karosszékben
Mese a csöpp arany-halacskáról 18.48 Vízipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat Mindenki tévedhet (ism.) íEIiTi! Família Kft.
19.35 Műsorajánlat 19.40 Játék határok nélkül
Debrecen 20.00 Játék határok nélkül XI/2. rész Olaszország-Debrecen PUHil Telesport Benne: Vívó VB
Forma-1 Francia Nagydíj
Férfi kosárlabda EB
_ TV Plusz _
12.05 Csipkerózsika
Amerikai rajzfilm 12.45 A világ legnagyobb televíziója: a CNN 13.00 Mozaik-magazin 13.30 Sportcsemegék 13.55 A szamurájok fejedelme Amerikai film
VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040 Hibabejelentés: 311-442
gázszolgáltatás gázömlesek elhárítása gázkészülékek javítása
fázelosztó vezetékek tervezése, pítése, üzembe helyezése ■ belső gázszerelések
KANIZSA
ARUHAZ
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL
MISKOLCI Műanyag Wdolgazó Rt
A Flair kertibútor-család egy fair ajánlat!
év garanciával kínálunk
10 faita asztalt
11 féle széket zsúrkocsit, lámpákat
- gyermekbútort
- virágládákat.
Képviselet: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 93/310-360
LEGYEN A PARTNERÜNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belsó ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -, oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/313-140 Fax.: 93/310-155 Telex: 33-495
A COSINUS - SúOttn ÜZLETHÁZ
NAGYKANIZSA, FŐ U. 9.
Kanadai filmek,- fotoalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/314-352 Fax: 93/311-015 Telex: 33257
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
Trend Kft
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/313-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
A GRACIA ÜZLETHÁZBAN
tovább tart az AKCIÓS ÉRTÉKESÍTÉS!
ÚJABB MEGLEPETÉS: mirelit árukat is kínálunk tisztelt vevőinknek!
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!

1111 Ili i§ Ili S-ivivSi-SS''í
KANIZSA
II
Két hónap szünet után harmincnyolc órás műsorhét a VTV-nél
-n
A múlt héten szerdán találkoztak a Polgármesteri Hivatalban a Kanizsa TV és a kábel új tulajdonosának képviselői. Ez alkalomból szóbeli megállapodások is születtek, tudtuk meg, amelyeket akár kikötéseknek is nevezhetnénk. Nevezetesen július 1-jétől megszűnik a Kanizsa TV képújsága, helyette a városi televízió csatornáján a tulajdonos által üzemeltetett új reklámhordozó működik majd. Mindez azzal az indokkal történhetett így, mert a tulajdonos úgy vélekedik, övé a kábel, ezért aztán beleszólhat a vezetéken vetített
műsorok reklámtevékenységébe.
Hogy ezek után a közelibb jövő hogyan alakul a Városi Televíziónál, azt Nagy Imre, a Kanizsa TV szerkesztője ismertette:
- Június 30-tól szeptember l-ig szünetel a városi televízió saját műsorkészítése, ezt kővetően pedig heti 38 órányi műsorral jelentkezünk majd. Természetesen újdonságokkal is szolgálunk a nézőknek, például a reggel fél héttől fél nyolcig sugárzandó hírműsorral, amelyben a napi aktualitások mellett lesz egy meseblokk a gyerekeknek, egy reg-
geli torna a nehezen ébredőknek és sok más érdekesség. Az is újdonság, hogy szeptembertől péntekenként az MTV l-es csatornán sugárzott Dallas előtt megismételjük heti magazinműsorunkat, hogy akik esetleg elmulasztották, vagy fel szeretnék eleveníteni, megtehessék. Természetesen továbbra is ismételjük majd a már megszokott műsorokat is. Ezekkel az ismétlésekkel szeretnénk lehetőséget biztosítani a videósoknak, hogy ne csak nekünk, a Kanizsa TV-nek, nekik is legyen módjuk az archiválásra.
- kát
Bazár Udvar Zenei Estek
Július 5-én (hétfőn) 21 órakor KOVÁCS KATI estje Vendég: Aradszky László
Július 19-én (hétfőn) 21 órakor „A SZERELEM ÚTJAIN" SOLTÉSZ REZSŐ műsora
Augusztus 2-án (hétfőn)
21 órakor
OPERETT GÁLA Zsadon Andrea, Vásári Mónika, Szolnoki Tibor, Bozsó József
Augusztus 9-én (hétfőn)
21 órakor
VIDÁM SZlNPAD ZENÉS ESTJE
Bodrogi Gyula, Voith Ági, Nyertes Zsuzsa, Straub Dezső
A KANIZSA TV heti műsorrendje 1993. IX. 1-től
HÉTFŐ
06.30-07.30 Reggeli Információs műsor 19.00-21.00 Hétvége sportja
Önkormányzati ülés esetén adásidő 18.00-tól 03.00-ig KEDD
06.30-07.30 Reggeli Információs műsor 19.00-23.00 SZÍV TV magazin I. SZERDA
06.30-07.30 Reggeli információs műsor 08.00-12.00 SZÍV TV magazin I. ismétlés 18.00-23.00 SZÍV TV magazin II,
közben: Heti magazin műsor CSÜTÖRTÖK
06.30-07.30 Reggeli Információs műsor 08.00-12.00 SZÍV TV magazin II. ismétlés 19.00-20.30 Rétegműsorok
(Nemcsak a húszéveseké..., Színpódium stb.)
PÉNTEK
06.30-07.30 Reggeli információs műsor 08.00-09.30 Heti magazin műsor ismétlés SZOMBAT
08.00-12.00 ATV Víkend magazin 13.00-17.00 ATV Délutáni Ifjúsági magazin VASÁRNAP
12.00-16.00 TV Plusz magazin
A kövér szedéssel jelzett műsorok a helyi TV által készülnek.
ELKÉPZELÉSEK KIFORRÓBAN, FREKVENCIA MÉG NINCS
Hetekkel ezelőtt megjelent a Kanizsa és Vidéke Extrában, hogy rádiózáshoz értő vagy ahhoz kedvet érző szerkesztők és riporterek jelentkezését várják a Kábeltel Kanizsa Kft.-nél. A dolgok állásáról tudakozódtunk Bagladi Józseftől, a Kábeltel Kanizsa KFT. vezetőjétől:
- A jelentkezési határidő még nem járt le, jelenleg Is várjuk a pályázatok beérkezését. Mostanra tíz-tizenöt érdeklődő fordult hozzánk, de a folytatásról még nem túl sok mindent mondhatok. Azért sem, mert még ezután látogat el hozzánk a kábel tulajdonosa, s csak ekkor tudjuk majd egyeztetni a lehetőségeket, az elképzeléseket arról, hogy ez egy közszolgálati vagy egy kereskedelmi jellegű adó lesz-e. S van még egyvalami, a frekvencia. Nos, még ez sem egy befejezett dolog.
- d. é. -
Lépések az allergiás megbetegedések megelőzésére
A helyi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és a FLOREAT Kanizsa Alapítvány június 18-án délelőtt problémafeltáró megbeszélésre. hívta össze a Polgármesteri Hivatal TEFO Városgondnoki Irodájának és Városfejlesztési Csoportjának munkatársait, a Városgazdálkodási Vállalat megbízottját, a Principális és Felső-Zalamenti Vízi Társulat műszaki vezetőjét, a Ryno KFT. ügyvezető igazgatóját és a helyi Vöröskereszt vezetőjét.
A Ryno KFT. Téglagyári úti telephelyének tanácskozó termében Ferencz József, a Ryno KFT. ügyvezető igazgatója a FLOREAT Kanizsa Alapítvány nevében és a házigazda jogán üdvözölte a megjelenteket, majd Dávidné Gergál Rozália, a Tisztiorvosi Szolgálat egészségvédelmi felügyelője adott tájékoztatást a környezetünk rendezetlenségéből és zöldterületeink rendszertelen karbantartásából adódó allergiás megbetegedések gyakoriságáról és emelkedő tendenciájáról Nagykanizsa városában. Elmondta, hogy Nagykanizsa jól el van látva zöldterületekkel és vannak tervek a bővítésre is. Az allergiás megbetegedések azonban mégis állandóan emelkednek, s ezért a városban külön óvodát is kellett kialakítani. A megbetege-
déseket a szakorvosok elsősorban a különböző fokozatú növényi polleneknek (pl.: vadkender, más nevén zalai parlagfű, egyéb fűfélék, egyes gabonafélék, platánfa, virágporok) tulajdonítják.
A hozzászólók elmondták, hogy a város zöldterületeinek fenntartására - beleértve a Csónakázó-tó térségét is - idén 14 millió Ft-ot szavazott meg a képviselő-testület az igényelt 28 millió Ft helyett. Az 1,1 millió négyzetméteres felületre, az országos szabványban előírt évi 10-12 ízben történő kaszálásra ez az összeg kevés, s így csak átlagosan 5 kaszálásra, fűnyírásra van lehetőség. Ezt a munkát a város területén 7 VGV-dolgozó és 14 vállalkozó végzi. Az utcák, terek pormentesítésére is kevés a pénz.
Az allergiás megbetegedések megelőzésének lehetőségeit a jelenlévők a következőkben látták: a zöldterületi fenntartási költségek jelentős növelése, a közmű-helyreállí-tási munkák kifogástalan végzése, a FLOREAT és a KÖRNYEZETVÉDELMI alapítványok pénzügyi lehetőségeinek kiaknázása, a Környezetvédelmi Felügyelőség ellenőrző szerepének fokozása, a gépesítettség növelése a kaszálások és fűnyírások gyakoriságának szaporítása érdekében.
(tihanyi)
26 KANIZSA 1993. II §||
A SZERETET KÖZÖSSÉGE
A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1990 közepén döntött a Magyar Katolikus Karitász mozgalom újjáalakításáról. Ezt követően európai mintára sorra alakultak az egyházkerületek önálló csoportjai. Kanizsán a katolikus Karitász 1991 novemberében alakult, s a következő év februárjában már négy csoport működött.
Az esti istentiszteletet követően találkoztunk velük. A Jézus
Szíve Plébániahivatal egyik helyiségében tartották nyár előtti utolsó összejövetelüket. Fáradhatatlan vezetőjük, dr. Szakáll István nyugalmazott kórházi főorvos tájékoztatott a szervezet új főtitkárának, Adányi Lászlónak kinevezéséről, a kanizsai szervezet beszámolójáról és arról, hogy hamarosan a kaposvári püspökséghez fognak tartozni. Nehéz volt meghatottság nélkül hallani a jelenlévők történeteit
hétköznapi tetteikről, ahogyan szegényeket segítettek, betegeket ápoltak, vakokat gyámolítottak, alkoholistákat látogattak, s az éhhaláltól embereket mentettek.
- Tevékenységünk bármely pillanata a történelem egy napja -kezdte az elnök lapunknak adott interjújában. - Alapelvünk, ami a karitász szó jelentése: irgalom és szeretet. Ezt a „parancsot" követve keressük fel az időseket, a szegényeket, az egyedül élőket.
LÁTOGASSA MEG HORVÁTORSZÁGI BARÁTAIT ÉS ROKONAIT!
POSETITE PRIJATEUEIRODAKE U HRVATSKOJ! UTAZZON VELÜNK—PUTUJTE S NAMAM
1993. július 1-től
Keddi
Csütörtöki
Szombati
napokon
Nagykanizsa—Letenye, OH. — Varaidin viszonylatban
az alábbi menetrend alapján
1 3 Krri Zala Volán Rt. — AP Varaídin d. d. 2 4
7.30 14.15 0 i Nagykanizsa, aut. áll. é 15.45 8.45
7.38 14.23 6 Sormás, aut. vt. 15.37 8.37
7.42 14.27 9 Szepetnek, Petőfi u. 53. 15.33 8.33
7.50 14.35 15 Semjénháza, Kossuth u. 2. 15.25 8.25
7.53 14.38 17 Molnári, Petőfi u. 2. 15.22 8.22
7.57 14.42 20 Tótszerdahely, kh. 15.18 8.18
8.01 14.46 23 Tótszentmárton, sz. ib. 15.14 8.14
8.06 14.51 27 Becsehely, Kossuth u. 26. 15.09 8.09
8.12 14.57 32 Letenye, aut. áll. 15.03 8.03
8.15 15.00 35 é LetenyeI Oh. 15.00 8.00
8.25 15.10 35 i Goriían, granica C 14.50 7.50
8.30 15.15 39 Hodoáan 14.45 7.45
8.35 15.20 43 Juraj u Trnju 14.40 7.40
8.39 15.24 45 D. Pustakovec 14.36 7.36
8.43 15.28 49 Palovec 14.32 7.32
8.45 15.30 51 M. Subotica 14.30 7.30
8.55 15.40 61 Cakovec 14.20 7.20
9.00 15.45 66 Nedelisce 14.15 7.15
9.05 15.50 70 PuSiine 14.10 7.10
9.15 16.00 78 i Varazdin i 14.00 7.00
Menetdíjak (forintban) Teljesárú kedvezményes
Viszonylatok Egy útra Menettérti
Nagykanizsa — Varaidin Nagykanizsa — Csáktornya Letenye — Varaidin Letenye — Csáktornya 343 268 202 128 549 430 323 205
Kapcsolataink és támogatóink segítségével tudtunk adni a rászorultaknak szociális segélyt, ruhát, élelmet, ingyenes gyógyszert, és ha kellett lelki vigaszt is. Megalakítottuk az úgynevezett szegények kosarát, ahova a hívek felajánlott ruha- és egyéb adományaikat leadhatták. A régi könyvtár épületében van a központi irodánk és a ruharaktárunk. Itt hetente két ízben - hétfőn és szerdán délután 4-től 5-ig - elégítjük ki a szegények ruhaigényeit.
- Van-e valamiféle szakosodás a szervezeten belül?
- Igen, a munkamegosztás kívánja így. Működik csoportunkban egy alkoholmentő szolgálat. Két tagunk vállalta ezt a feladatot, de további munkatársakat is várunk. Jelenleg 24 ilyen beteggel foglalkozunk rendszeresen. További gyógyulásuk érdekében segítjük lelki és testi kezeltetésüket. Fiatalok csoportja is dolgozik a szervezetnél, akik az iskolákkal, a nevelőintézettel tartják a kapcsolatot, és segítik rendezvényeink szervezéséi. Karitász szervezetünk most kezd olyanná válni, amilyennek lennie kell mai helyzetünkben.
- Hogyan tovább?
- Dédelgetett terveink vannak a jövőt illetően. Szeretnénk városunkban me^galakítani a vasútmissziót. Ez a segélyhely a pályaudvaron működne, segítséget, tanácsot, információt adva az utazóknak, fogadná a mozgássérülteket, megfelelő helyre irányítva a menekülteket, a hajléktalanokat. Meg fogjuk szervezni az idősek ellátásában a felolvasószolgálatot, különösen az igen öregek vagy látásgyenge embereknél. Álmaink között szerepel olyan gépkocsiszolgálat, melynek segítségével biztosítanánk az arra rászorulóknak alkalmanként a kórházba, temetőbe, templomba járást, vagy akár egy rég óhajtott kirándulást, vagy sétál a szabadban. Tervezzük ingyenes, vagy nagyon olcsó szervizszolgálat megszervezését olyan szakemberek felajánlásával, akik ezt vállalnák. Ugyanilyen vágyunk ruhaszolgálatunk számítógépesítése, és tagjaink szociális továbbképzése. Mielőtt mindehhez hozzákezdenénk, természetesen össze kell fognunk a helyi szervezeteket egységes egésszé.
A kanizsai Katolikus Karitász csendben, szívből dolgozó szervezet. Ahogyan beszámolójukról a főtitkár nyilatkozott, munkájuk akár modell is lehetne alakuló, vagy már meglévő szervezeteknek. Ezúton köszönik a szolgálatot segítő önkéntesek áldozatos munkáját, és további kérésük, ahogy azt Szt. Pál írta: „ne fáradjatok el a jócselekedetek-ben".
Tóth Ferenc
1993. június 25.
KANIZSA
27
Továbbra is képeznek szakmunkásokat...
HÖFLE BÉLÁNÉ, a Kanizsa Bútorgyár Rt. új ügyvezető igazgatója
Pozsgai János akkumulátorai
Alacsony mennyezetű üzlethelyiség, hozzá csatlakozó műhellyel a Teleki utca elején. A belépőt nem mindennapi látvány fogadja: száztíz féle típusú akkumulátor sorakozik a polcokon. A mester, Pozsgai János édesapjától örökölte, pontosabban mellette tanulta a szakmát. Az első műhelyük a volt Szabadság téren volt, ahonnét még volt idejük kijárni a város bármelyik részébe búvárszivattyút, háztartási gépet javítani. Aztán az édesapa nyugdíjas lett, az üzletet meg nem lehet napközben bezárni, így csak a műhelyben végezhető javításokat vállalja el. Az évtizedek elteltével alaposan bővült a választék akkumulátorokból: a magyar mellett német és olasz gyártmányú, a motorkerékpárban használatostól a traktorba valókig. Ma már közvetlenül a gyártótól rendeli őket a szomszédos Nagyré-csétől Szászberekig. A Varta és a Perion cégnek pedig a márkaképviseletét is vállalta. De egyébként is javult a minőség, mióta harminc éve elkezdte a szakmát.
Ami nem változott máig sem, az az, hogy a tulajdonosok többsége elhanyagolja, amíg működik, észre sem veszi az akkumulátort, a karbantartás eszükbe sem jut. Akkor futnak ide, amikor már nagy a baj.
Harminc év eltelt, nem látok utódot az üzletben... Mindig ilyen sok munkája volt hétfőtől szombatig, nősülésre nem jutott ideje... A vasárnap pedig a balatoni telken igazán pihenéssel tölti a napot. A Balatonhoz meg általában nem nősülni megy egy férfi.
- gombás -
Amint arról korábban már beszámoltunk, május hóban változás történt a Kanizsa Bútorgyár Rt. vezetésében: felmentését kérte a vállalat felett felügyeletet gyakorló Állami Vagyonügynökségtől (a továbbiakban: AVÜ) dr. Tóth János ügyvezető igazgató, s vele együtt lemondott az igazgatótanács másik két tagja is. Az ÁVÜ a lemondásokat elfogadta, s ideiglenes jelleggel Höfle Béláné termelési főmérnököt bízta meg az rt. irányításával. Az ideiglenes megbízás nem tartott sokáig, ugyanis június 7-i hatállyal az ÁVU kinevezte ügyvezető igazgatónak Höfle Bélá-nét és 5 tagú új igazgatótanácsot hozott létre 3 kanizsai (Marton István, Höfle Béláné, dr. Szőllősi Edit) és 2 fővárosi szakember személyében. Az igazgatótanács az ÁVÜ javaslatára Marton István gépészmérnök-közgazdászt (városi önkormányzati képviselőt) választotta meg elnöknek.
Az elmúlt hét végén interjút készítettünk Höfle Bélánéval, az új ügyvezető igazgatóval, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre.
- Kérjük, szakmai oldaláról mutatkozzon be a KANIZSA olvasóinak.
- Galamboki származású vagyok. A Kanizsa Bútorgyár első
munkahelyem volt, s immár 23 éve megszakítás nélkül dolgozom itt. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem faipari mérnöki karán 1970-ben szereztem diplomát, majd 1978-ban elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán a gazdasági mérnöki szakot. A vállalatnál különböző beosztásokban dolgoztam eddig: voltam fejlesztő mérnök, üzem- és munkaszervező, üzemvezető és termelési főmérnök. Jelenlegi ügyvezető igazgatói munkakörömre az AVŰ Igazgatótanácsától az rt. privatizációjának befejezéséig kaptam megbízást.
- Úgy hallottuk, hogy néhány hete új munkarendben folyik a termelés a gyárban. Mi idézte ezt elő, s meddig tart?
- Mivel belföldi és külföldi -elsősorban német - piacaink egyaránt beszűkültek, s az ország területén szervezett tizenegy árengedményes akciónk, valamint a dolgozóinknak nyújtott kedvezményes bútorvásárlási lehetőség sem hozta meg az elvárt eredményt, június 1-től a megszokott ötnapos munkahét helyett részmunkaidős, háromnapos munkarendet vezettünk be. Azóta a gyár szinte valamennyi munkahelyén csak hétfő, kedden és szerdán dolgoznak. Alapos elemzések után az érdekképvise-
A Népzenei sorozat negyedik előadásaként lépett színpadra a Hevesi Sándor Művelődési Központban múlt hétfőn a Muzsikás Együttes. A szépszámú érdeklődő előtt fellépett még közreműködőként Tóth Ildikó és Farkas Zoltán néptáncos.
(Erdei András felvétele)
letek és a dolgozók meghallgatásával ez a munkarend látszott a leggazdaságosabbnak. Ezzel az átmeneti kényszerű lépéssel az rt. pénzügyi stabilitását talán megőrizhetjük. A dolgozók kieső keresetének bizonyos mértékű pótlását a Megyei Munkaügyi Központ megkeresésével a Foglalkoztatási Alapból megigényeltük, alapozva arra is, hogy nálunk nem volt jelentős létszámleépítés. A háromnapos munkarendet egyébként eredetileg augusztus 30-ig terveztük, azonban a jelenlegi kedvező rendelésállomány valószínűleg lehetővé teszi, hogy augusztus közepén visszatérjünk az ötnapos munkahétre.
- Igaz-e, hogy lemondtak a szakmunkástanulók gyakorlati képzéséről?
- Még május hóban indulatokat kavart a városban a megyei napilapban megjelent olyan tartalmú újságcikk, hogy nem folytatjuk tovább az asztalos szakmunkás tanulók gyakorlati képzését. A hír igaz volt, de ezt a téves gyári álláspontot május hóban felülvizsgáltuk és közöltük a helyi szakmunkásképző intézet igazgatójával, hogy az asztalos szakmunkás utánpótlás biztosítása érdekében az összesen mintegy 25 fő második és harmadik osztályba lépő szakmunkás tanulónknak szeptembertől továbbra is biztosítjuk a gyakorlati képzést. A kedélyek ezután megnyugodtak.
- Milyen elképzelései vannak a jövőre nézve?
- A mai nehéz, válságos gazdasági helyzetben illúzióim nincsenek, de a kollektívával minden lehetőt megteszek a gyár talponmaradása érdekében. Sok lemondásra, megértésre, önmérsékletre, jó csapatmunkára van szükség! A vezetőgárda gyors újraszervezése után kidolgozzuk a következő stratégiát, amelynek középpontjában a piacszerzés és a takarékos költséggazdálkodás lesz.
- Milyenek a kilátások a privatizációra?
- Az ÁVÜ még június hóban újra meghirdeti a gyár privatizációs pályázatát. Bízunk abban, hogy ezúttal lesz olyan tőkeerős befektető, akivel elindulhatunk a fellendülés irányába. Persze felszínen van a Munkavállalói Résztulajdonosi Program esetleges megvalósítása is.
Tihanyi István
SZDSZ vezetőségválasztás
Az elmúlt héten az SZDSZ nagykanizsai szervezete tisztújító taggyűlést tartott, amelyen megválasztotta a hét fős ügyvivői testületet: Balogh György tanár, Czobor Zoltán üzemmérnök, Deiszinger József technikus, Kónya István üzemmérnök, Krémer József üzemmérnök, Röst János üzemmérnök, Solti Károly mérnök.
Az elnöki funkciót továbbra is Balogh György tölti be. A testület megbízatása az 1994. évi parlamenti választások végéig tart.
(-)
28 KANIZSA ff \ / 1993, június 25,
KIENGESZTELÉS
spanyol újsa''g a hegy levének tarolója fundamentumot készít angol autómárka a szerelem istene nóve''ny része a fülöp int b.etű1, keverve -SZK. FcTvA''-rosának lakója oki összefüggés lamarti- ne költeménye ha''zi- a''LLAT olasz, madagaszkári autójel alkoholt tartalMAZÓ'' proh1e.i- TlV AL Dl /amerikai gitáros/
vonós-.,. kálium
hugh k1ng-smill, angol l''RÓ megál-lapi''tá- 5 a » - v;:''. V V V V KÍSÍ* ; íSSS:®:; v '' iíí: V v V N v
népi jósla''si eljára''s > csavaro-da''sok szalag-fos7lany! \
ifjűsági lap m fcejáró a szomszédba kia''lto'' V a köze- > \ llllll
együttműködik „a léckerítés
L V gcndolk. szerve, ford. edény > az . . . család /tv-soro zat volt1 V idegen csillag comü-közep!
csen, lop > londoni képta''r V settenkedő * V Fe''lút ! > ■
csokis fa''nk bec. fe''rfinév nó''l név
ŐSHAZA egvnemí betűi az ülő- ideg zsabaja ke''p V V nem-angolul ford.„ nevelő > TÜZEL pohárba vizet önt » V
átok egy nemű bet erős kár tyalap V labdarúgó trófea VA''O > e>útor-tipus
retorest mi''meló''k Xta &etui SULFUR SZÉDÜLNI kezd!
L V v EDITIO V V visszaülő! *
a sor eleje! MEZOPOT. va''ROS v.
\ V cukorbaj gyógyszere jód -
ködmön resze ! papagáj eredje -\ T lakre''sz!
Beküldési határidő: július 2.
Lapunk 24. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Minden olvasmányunk magot hint el bennünk, amely kicsírázik.
A sorsoláson Göntér Ferenc, Hajnal Sándor, Kelemen József, Mándoki Anna és Szabó Istvánné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
NYUGAT-
/ /
DUNANTULI
HU-MOR-ZSÁK
- Mit csinál a skót, ha fázik?
- ???
- Közelebb ül a gyertyához.
- És ha nagyon fázik?
- ???
- Még közelebb húzódik.
- És ha nagyon, nagyon fázik?
- ???
- Meggyújtja a gyertyát.
Receptötlet
SZAMÓCÁS H ABTEKERCS
Ót tojást 14 dkg cukorral keverjünk langyosra a tűzhelyen, majd verjünk fel habosra. Azután lehűtve, keverjük újra keményre, adjunk hozzá 12 dkg lisztet és verjük fel. Ha kész, öntsük vajjal kikent tepsibe és forró sütőben hirtelen süssük meg. Borítsuk kl cukrozott gyúródeszkára és azonnal gön-
gyöljük össze. Ha teljesen kihűlt, 2,5 dl tejszínt verjünk kemény habbá, friss szamócát és ízlés szerinti mennyiségű cukrot hozzáadva tegyük hűtőszekrénybe. A kihűlt tekercset göngyöljük majd szét és a kellően hideg habbal töltsük meg, csavarjuk újra össze és azonnal tálaljuk.
Tisztelt Vásárlóink!
Értesítjük Önöket, hogy kedvezményes áron értékesítünk BRAMAC cserepet. 66,50 Ft helyett 51,50 Ft-ért.
Nagy összeget takarítanak meg, ha most vásárolnak.
Továbbá a díszrácsos ablakokra is 10-30% engedményt adunk.
Ha salétromos a lakás fala, nálunk kapható hozzá BAUMÍT javító vakolat. Megérkezett a külföldi csempefugázó is. Horganyzott ereszcsatorna normál és mini kivitelben is kapható! Szeretettel várjuk Önöket! Mi szombaton is nyitva tartunk 7.30-11 óráig.
11. sz. TŰZÉP telep Nagykanizsa, Magyar u. 108. Tel.: 93/312-005, 312-972
1993. június 25.
KANIZSA
Ilii
KERTBARATOKNAK
A termesztésben kétfajta muskátli teijedt el, a mereven felfelé törő hajtású és a futómuskátli. Az átteleltetett tövek levelei tavaszig általában elszáradnak a pincében vagy más fagymentes helyiségekben. A csupasz kóró hajtásának vége megnyílik, kifehéredik. A télen nőtt hajtások a növény tartalék tápanyagaiból él, s a fényszegénység miatt lesz klorofillban szegény. Késsel vagy metszőollóval a gyökérnyak fölött 5-7 cm-re vágjuk vissza. Szerszámainkat minden vágás után mártsuk tiszta alkoholba, így elkerülhetjük, hogy egyik tőről a másikra átvigyük az esetleges fertőzést. Ha a muskátli megtartotta levelét (vüágos helyen teleltettük), akkor is vágjuk vissza, mert ezzel arra késztetjük, hogy a rejtett rügyekből hajtva többágúvá fejlődjön és bőségesen virágozzon. A levágott 25-30 cm-es hajtásokat szaporításra felhasználhatjuk, 5-7 cm-es darabokra vágva. A szár ki-dudorodásain, a nódusokon képződik a levél, mert a tápanyag ott halmozódik fel. A szárdarabkákat tiszta tőzeg, perlit, homok vagy azok keverékébe ültessük, kis cserepekbe. Vigyázzunk arra, hogy az eredetileg gyökér felöli része kerüljön a talajba. Körülbelül húsz nap alatt 22 C-fokon meggyökeresedik a dugvány és hajtást képez. Ezután ültessük nagyobjj cserépbe vagy süllyesszük balkonládába, esetleg szabadföldi, tápdús talajba.
Ez utóbbit a muskátli kedveli és meg is hálálja. A virágboltban kapható Florasca típusú egységföld kiválóan alkalmas muskátli ültetésére. De magunk is keverhetünk számára tőzeget a fekete tőzeg és kerti föld 1:1 arányú elegyítésével. A keveréket 10% per-littel, homokkal lazíthatjuk, tápanyagszintjét tartós hatású műtrágya (10 literenként 3-5 dkg Plan-tosan 4D), vagy érett marhatrágya bekeverésével emelhetjük. Kiülte-tésre a semleges vagy kissé meszes 7-7,2 pH-jú talajok alkalmasak. A túl meszes földet 2,5-3 pH-jú Novobalt tőzeg bekeverésével, a savanyú talajokat szénsavas mész (Futor) hozzáadásával javítsuk. Ilyen közegbe ültessük ki a visz-szavágott, átteleltetett töveket, gyökeres dugványokat, vagy a piacon vásárolt, már virágzó muskátlit.
Öntözéskor vigyázzunk arra, hogy a levelek ne legyenek vizesek, a talaj azonban enyhén nedves legyen. A lombra került víz kedvez a gombák elszaporodásának. Hetente egyszer Wuxal lombtrágyát is keverjünk az öntözővízbe. Ez fokozott virágzásra serkenti növényeinket, s ettől válnak virág-szőnyeggél
Nyáron az egyes ágak lehúzásával, földdel takarásával szaporítjuk a muskátlit.
Az örvöslevelű, hagyományos fajták mellett a futó- és az angol
muskátlik is terjednek. Ez utóbbival vigyázzunk, mert csak egyszer virágzik, később csak a lombjával díszít. Minél egyszerűbb fajtát vásárolunk, annál kevesebb bajunk lesz az érzékenységével és annál több virágra számíthatunk.
Néhány szó a muskátli betegségeiről. Legveszedelmesebb gombás betegség a muskátli rozsdája. Nyár folyamán a levélfonákon jelenik meg, vörös, kör alakú foltokat képez. A levél felszíne sárgul és lombhullást, felkopaszodást idéz elő. Védekezés: az idős tövek eltávolítása, tavasszal a beteg
Hálás virágunk a muskátli
lomb azonnali elégetése vagy semlegesítése gombaölő szerekkel, ősz végén már mínusz 1-2 fokos lehűlés esetén vigyük fagymentes helyre a töveket. Cserépbe ültetve vagy csupasz gyökerekkel is teleltethetjük a muskátlit. Ha a helyiség jól megvilágított, akkor folyamatosan kisebb adagokkal öntözzük, így a tő nem veszti lombját, sőt virágozhat is.
Érdemes muskátlival foglalkozni, hiszen kevés odafigyeléssel nyáron is és télen is díszítheti otthonunkat.
Á. Kartai Csilla

FENY I n ifi fény
szalagon! d szalagon
HA FÜRÖDNI INDULUNK...
Ismeretlen tettesek - az éj leple alatt - behatoltak az ARBOT BT. sormási fűrészüzemébe, ahonnan körülbelül huszonötezer forint értékben szerszámokat loptak. Ugyancsak hívatlan látogatók jártak a zalakarosi benzinkútnál lévő gázpalacktárolóban, ahova lakatlefeszítés módszerével jutottak be. A bűnözők hat gázpalackot elvittek, miáltal harminckétezer forint kár keletkezett.
Nagykanizsán az Ady úti Lokomotív büfébe is betörtek, ám a tetteseknek nem volt szerencséjük, mert a rendőrség hamarosan elfogta a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személyeket.
Zalaszabarban megrongálták a Kossuth út 64. szám alatti élelmiszerbolt ajtaját, majd az elkövetők behatoltak a bolttal szemben lévő fodrászüzletbe, ahonnan tizenötezer forint értékben használati tárgyakat vittek el.
Nagykanizsán ismeretlen tettesek megvertek egy helybeli lakost, aki a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
Az utóbbi időben a tömbházak alagsori tárolóhelyiségei is egyre inkább veszélyben vannak. Ezekről a
helyekről általában kerékpárokat és élelmiszereket lopnak. Érdemes jobban figyelni a családi házak kertjeire, mert szaporodnak a terménylopások. Legutóbb Nagykanizsán az egyik ház kertjéből éppen krumplit akartak elvinni, amikor a tetteseket lefülelték.
Sormáson, az egyik lezárt műhelykocsit felfeszítették, s a járműből elvittek egy lánghegesztő készüléket, körülbelül hetvenezer forint kárt okozva a tulajdonosnak.
Furcsa színjáték történt a közelmúltban Nagykanizsán. Az egyik presszóból kilépő nőt egy másik nő megtámadta, leütötte, majd a földön rúgdosva pénzt követelt az áldozattól. A rendőrség a magáról megfeledkezett harcias amazont a helyszínen elfogta.
Igaz, az alábbi eset nem Nagykanizsán történt, ám ennek ellenére érdemes említést tenni róla, mivel Zalában (is) szaporodnak a vízibalesetek. Fürdőzés közben a zalaegerszegi Gébárti tóba fulladt egy tizennégy esztendős solymári fiú...
E tragédia kapcsán érdemes elgondolkodni! Sajnos sokan megfeledkeznek arról, hogy a baj szinte pillanatok alatt bekövetkezhet, fme
Horoszkóp
a 27. hétre
újra
néhány jótanács: mit lehet tenni az ilyen jellegű balesetek (tragédiák) elkerülése érdekében.
Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy hosszas napozás után, felhevült testtel tilos hirtelen a vízbe ugrani. Csak azokon a helyeken szabad lubickolni, ahol a fürdőzést engedélyezték. Beláthatatlan következményekkel járhat, ha valaki elhagyott kavicsbányák vizében akar hűsölni. Ezeken a helyeken a vízszint rendkívül változói Az egyik helyen térdig ér, a másik helyen pedig a másfél-két méteres mélységet is eléri. S ha már itt tartunk, megemlítem: a helyileg illetékes önkormányzatoknak március 15-ig kellett kijelölni azokat a vízterületeket, ahol engdélyezik a fürdőzést!
Vízközeiben a kisebb gyerekeket egyetlen pillanatra sem szabad felügyelet nélkül hagyni. Az apróságok könnyen megcsúszhatnak, aztán a következő pillanatban a fejük felett átcsapnak a hullámok...
A teljesség igénye nélkül soroltam fel néhány példát, melyek magukban hordozzák a tragédia bekövetkezésének lehetőségét. Felettébb érdemes lenne jobban megszívlelni ezeket az intelmeket...
(Völgyi)
Kos: III. 21-IV. 20.
Csomagolj! A héten végre lehetőséged nyílik arra, hogy valóra váltsd régen dédelgetett álmod: a NAGY utazást. Ne habozz, mert nem mostanában kínálkozik ilyen lehetőség.
Bika: IV. 21-V. 20.
Félre a letargiával, most fontosabb teendők várnak rád. Jelentős családi ese-___ménv készül, erre tartalékold hát az erőd és a százas papírzsebkendőt.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Bátran számíthatsz párod kedvességére, odaadására, megértésére. Már csak rajtad a döntés sora, elválla-lod-e azt a tisztséget, melyet felkínáltak neked.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Szállj le a magas lóról, már nem neked áll a zászló! Kétszínű magatartásoddal, barátaid átejtésével kivívtad széles ismeretségi köröd megvetését. Ideje lenne tiszta vizet önteni végre a pohárba!
Oroszlán: VII. M-VIII. 22.
A nyaralás idén is kisimítja ziláít idegeidet. A pihenés után ismét indul a mókuskerék, mely a tavalyinál is hamarabb újra összeroppant és ingerültté tesz. Ismerd meg alaposan kollégáidat és tanulj meg végre bocsánatot kérni!
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Rendkívül kreatív vagy, legyen szó festésről, rajzóra^ fásról, zenéről. Hidd el, időnként a szavak is legalább annyira képesek hevesen megdobogtatni a szíveket, mint a lágy dallamok.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Vége a depressziónak, helyreáll a lelki béke. Hited és barátaid átlendítenek
_ a létbizonytalanság okozta
traumán. Fel a fejjel, életed legszebb nyara vár!
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Ha tovább folytatod eddigi élvhajhász életmódodat, hamarosan az arcodra fogsz esni. Hiányzik a kórházi koszt és a fertőtlenítő szaga? Ha nem teszed takarékra magad, könnyen szorosabb ismeretséget köthetsz velük.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
^Dicséretes az a tolerancia, melyet gyerekeid felé mutatsz. Pároddal szemben félretehetnéd cinizmusod és a tévedhetetlenség álarcát. Költségessé váló hobbid lassan veszélyezteti a családi kasszát!
Bak: XII. 23-1. 20.
Hát itt van, megérkezett az oly várva várt rózsaszín korszak. Ám e szép érzelmet rövid időn belül a távolság állítja nehéz próba elé.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Ez nem a te heted! Biztos lehetsz benne, hogy most sem nyersz a lottón és a ■üűi féltégla is tutira a te fejedre esik, ha kilépsz az utcára. Végy ki egy hét szabadságot!
Halak: II. 21-111. 20.
Nehéz napok előtt állsz, nem ártana egy kis pihenés. Tedd félre a jól bevált öltönyt, hidegvért, s szemléld kicsit derűsebben a világot!

30 SíííííSílíSiíiSSáí KANIZSA 1 1993. jún US 25
SPORT • SPORT • SPORT
Németh helyett Keszei
Gyatrán zártak a piros-kék kedvencek
Labdarúgás
Befejeződött az NB II-ben is az 1992/93. évi bajnokság, aminek Nyugati-csoportjában szerepelt az Olajbányász gárdája, Németh Lajos edző vezetésével.
A csapat a bajnokság befejező két mérkőzésén, a lehetséges négyből csak egy pontot tudott megszerezni, s ezzel a 9. helyet sikerült megszerezni, összesen 32 bajnoki ponttal.
Az olajosok az utolsó előtti fordulóban Dunaújvárosban léptek a küzdőtérre. A fiúk sokáig jól tartották magukat, de a hazaiak a második játékrészben kétszer is kihasználták a védelmi megingásokat és 2-0-ra legyőzték a piros-kékeket.
Időközben befejeződtek a tárgyalások, megszületett a döntés, ami a jövőbeni szakmai irányítást illeti. Ugyanis június végén lejár Németh Lajos edző szerződése, aki közös megegyezéssel szerződést bontott.
Az egyesületi és szakosztályi vezetés több trénerrel is folytatott tárgyalásokat, végül Keszei Ferenc mellett döntöt-
Úszás
A Vízmű SE úszó szakosztály elnöksége és lelkes aktivistái nagy alapossággal készítették elő és rendezték meg a Kanizsa Kupa nemzetközi utánpótlás meghívásos versenyt, amelyen ismét népes mezőny gyűlt össze. Összesen nyolc csapat képviseltette magát százötven versenyzővel, köztük a szlovén Triglav KRANJ, a Ravne - a kanizsaiakkal együttműködő klubok - és a nagy rivális, a Haladás VSE úszói.
A kanizsai házigazdák végig nagy harcot folytattak a szombathelyi versenyzőkkel (edző Vecsei György), akik végül is nagy küzdelemben megnyerték az összesített pontversenyt, és elvitték a Kanizsa Kupát, amelyet eddig a hazaiak őriztek.
Bányai János, az úszók technikai edzője így összegezett:
- Végig igen nagy küzdelmet folytattunk a szombathelyiekkel. Sajnos nem sikerült a kupát megvédenünk, annak ellenére, hogy a mi verseny-
tek, akivel egyéves szerződést kötöttek, s aki július közepén lát munkához a kerettagokkal. Nos, hogy kik lesznek azok, arra még egy kis időt várni kell, mivel 10(1) játékosnak is lejár a szerződése, s ebből 9 fiú meghatározó játékos. A gondot a pénz jelenti, hiszen több mint 2 millió forintra lesz szükség a kedvencek megtartása érdekében.
Az olajosoknál tehát Németh Lajos búcsúmérkőzésre készült, amikor az ESMTK-Hungaplast nehéz helyzetben lévő csapatát fogadták az évadzárón.
A rendhagyó „búcsún" azután Olajbányász-ESMTK 2-2 (1-0). A piros-kékek ígéretükhöz híven „nekimentek" a fővárosiaknak és a 11. percben Visnovics bombájával megszerezték a vezetést. A folytatás azonban elmaradt, s a szünet-
zöink több számban is az élen végeztek, de a helyezésekben a vasiak több pontot gyűjtöttek. Versenyzőink viszont kitettek magukért, közülük külön is rászolgál a kiemelésre Holló Adrienn és Révész Talain, akik legjobb egyéni eredményükkel szereztek első helyet. Mindenesetre a városi úszószakszövetség és a Vízmű úszó szakosztály vezetése hagyományos versenye nagyon jól sikerült, s összességében elégedettek vagyunk.
A kanizsaiak dobogós versenyzői:
100 m mellúszásban Holló Adrienn (1979-es születésű) 1:14,40 mp-cel nyert, Varga Orsolya (1981-es) a 3, helyen végzett (1:27,00 mp), míg az 1985-ös kor-« osztályban Papp Viktória végzett az élen (1:44,02 mp).
100 m gyorsúszásban, az 1979-es születésűek között Wittmann Gábor második (1:04,37), míg Karácsony Tibor (1:06,15) harmadik helyen végzett. A lányok mezőnyében, az 1983-as korosztályban Major Zsófia 1:12,88 mp-cel elsőként ütött a célba, az 1980-as szü-
ben további „tartást" kért a búcsúzó mester. Nos, ebből nem lett semmi, sőt a vége előtt mintegy húsz perccel már a vendégeknél volt az előny. Ekkor Németh Lajos otthagyta a kispadot, aki felháborodva tette meg utolsó nyilatkozatát:
- Az ilyen „játékhoz", az ilyen hozzáálláshoz nem adom a nevem. Becsületes és tisztességes búcsúmérközést kértem, ám néhány játékos becsapott, akikben nagyot csalódtam.
Az olajosok 1-2 után hosszú hajrát nyitottak, akik a vége előtt 6 perccel büntetőből bevették a vendégek kapuját (a Németh buktatásáért megítélt, jogos büntetőt Dómján értékesítette), s így alakult ki a végeredmény, amelyen a kanizsaiak nemcsak pontot vesztettek...
(balogh)
letésűeknél Révész Katalin nagyszerű győzelmet aratott (1:03,50 mp).
A 100 m vegyesúszásban, az 1984-es korosztályban Kovács Patrícia 1:30,97 mp-es idővel második lett, míg az 1982-es születésieknél Süle Orsolya a 3. helyen végzett (1:20,27 mp).
A 4 x 50 m leány gyorsváltóban a Vízmű csapata (Kovács, Papp, Süle, Major) remek idővel aratott győzelmet (2:43 ;74) és a 4 x 50 m vegyesváltóban (lányok-fiúk) is kanizsai siker született (2:14,34), melynek részesei voltak: Révész Katalin, Wittmann Gábor, Holló Adrienn, Karácsony Tibor.
A Kanizsa Kupa összesített pontversenyében: 1. Haladás VSE (Szombathely) 99, 2. Vízmű SE 91, 3. Kaposvár 82, 4. Triglav Kranj 42, 5. Siófok 28, 6. ÉVSE Zalaegerszeg 22, 7. Ravne 18, 8. Lenti 14 pont.
Az 1-3. helyezettek éremdíjazásban részesültek. A díjakat Csonka László, a megyei úszószövetség vezetője, Czoma Péter, a Vízmű sk-elnöke és Molnár István, a Vízmű SE szakosztályvezetője adta át.
Bal-tal
Vasiaké a Kanizsa Kupa
Futószalagon
- Pápán, a Korsós András vívó emlékversenyen értékes helyezéseket szereztek és jelentősen növelték bajnoki pontjaik számát a MÁV NTE tőrvívói. A női mezőnyben Tersztenyák Tünde a 8. helyen végzett, míg Magyar Dóra a 10., Lencse Beáta a 11. helyet szerezte meg. A férfiaknál Horváth József a 7. helyen végzett.
- Az atléták korosztályos (13-15 éves) serdülő vidéki B-egyéni bajnokságán az olajos-versenyzők két bajnoki címet szereztek. Az 1500 méteren Kárász Krisztián 4:19,2 mp-es idővel diadalmaskodott, míg Györfi Veronika 483 cm-es ugrással nyerte a távolt.
- A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) közzétette új világranglistáját, melynek női mezőnyében Csonkics Tünde, a Tungsram nemzetközi nagymestere a 41. helyen „mérlegel" 2330 Élő-ponttal.
- A hétvégén kezdődik a XIX. Móricz Kupa kispályás labdarúgó küzdelemsorozat, az utcák-terek népszerű és hagyományos bajnoksága a kiskanizsai sportkör és lelkes aktivistái rendezésében.
- A kiskanizsai városrész kiemelkedő rendezvényén felnőtt, serdülő és ifjúsági csapatok versengenek, amelyek többszakaszos rendszerben mérkőznek a korosztályokban. Ezúttal is mintegy harminc csapat szerepel a kupaversenyen, akik holnap délután kezdik a csatározásokat, majd vasárnap folytatják. A tervek szerint a döntőkre július 11-én kerül sor - tájékoztatott Kápolnás Zoltán, a kupaverseny főszervezője.
(al)
1993. június 2Í II'' KANIZSA 111 ríiíiíV -/tititiffiti 31

SPORT • SPORT • SPORT
Sakk
Június 26-án kezdődik a korosztályos Európa-bajnokság tíznapos küzdelemsorozata, amelyet a vasi fővárosban rendeznek meg, s amelyen a gyermek-válogatottban debütál Kiss Judit, a Tungsram SE 11 éves, nagy jövő előtt álló versenyzője.
- Titokban bizakodtam és eredményeim alapján vártam a meghívást. Szerencsére megtörtént, elmúlt az izgalom, így nyugodtan telt el a felkészülési időszak, a rákészülés a nagy nemzetközi tornára, az Európa-bajnokságra: Igen boldog vagyok - kezdte a Hevesi-iskola 5. osztályt jó eredménnyel végzett tanulója, majd így folytatta:
- A gyermek válogatott tagjaként részt vettem a tíznapos felsőcsatári felkészítö-tábor-ban, ahol egyébként mesteremmel, azaz apuval alapoztam. Ismerkedtünk, sokat tanultunk és csiszoltuk tudásunkat.
A táborozás után a Kiss-csa-lád folytatta a felkészülést. Részt vettek az St. Leonhard-ban (Ausztria) rendezett nagyszabású nemzetközi versenyen, az ötfordulós, svájci rendszerű és három kategóriában lebonyolított küzdelemsorozaton.
- Az értékszámnak megfelelően alakították ki az egyes kategóriákat. Kislányom a C-ben versenyzett, ami az 1600
KOROSZTÁLYOS EB-RE KÉSZÜL
KISS JUDIT
értékszám alattiak versenye volt. Negyvenhat(l) fős me-zőny gyűlt össze és ebben Judit volt a legfiatalabb, aki bátran és határozottan, nagyszerűen vezette a bábukat. Remek teljesítménnyel, 4,5 ponttal végzett az élen, és három különdíjjal is gazdagodott a nagy siker mellett - számolt be az eredményről Kiss László, a kanizsai tehetség edző-apu-kája.
A FIDE-mester Kiss, a Tungsram OB l-es csapatának harmadik táblás versenyzője az osztrák nemzetközi viadalon az A-kategóriában indult. A 2000 értékszám fölöttiek negyvenhét fős mezőnyében végül is a 2-5. helyen végzett 4 ponttal.
Ezek után az EB újonc vette vissza a szót:
- Bízok magamban, és abban a sok munkában, amit eddig végeztünk. „Érzem" a játékot. Valójában sokat gyakoroltunk és az előkészületek, az eredmények alapján győzelmet várok a csapattól, meg magamtól is. A legfényesebb éremért küzdök, s ezzel szeretném köszönteni aput, aki az EB utolsó előtti napján ünnepli születésnapját. Szóval, jó lenne meglepni -
mondta a határozott és optimista kislány.
A jó tanuló, jó sportoló Judit két és fél éve kötött barátságot a sakkal. Természetesen az indíttatást a „megszállottól", az aputól kapta, aki aztán mintegy két éve intenzíven foglalkozik a tehetséggel.
- Juditnak jót tett a sakk, aki fiatal kora ellenére nagyot lépett előre. A tanulás a kezdeti időszakban bizony nem volt erőssége, de aztán sakkban és tanulásban is ugrásszerű fejlődést ért el.
Olajos fiatalok a tenisz OB-n
A fővárosban rendezték meg a korosztályos magyar bajnokságot, amelyre több kanizsai fiatal is beküzdötte magát, mintegy bizonyítva, hogy jó kezekben van a legfiatalabbakkal való foglalkozás Márton József és Stégli János hozzáértő szakemberek vezetésével.
Gyermek korosztályban (12 éves korig bezárólag) az Olajbányászt három tehetség képviselte, akik közül az első fordulóban Tálosi Dániel és Szennay András búcsúzott el a további küzdelmekből, majd Takács Pál a következőből. A párosban viszont javítottak, hiszen a Tálosi-Karda (KSI) duó döntős lett, akik végül is ezüstérmet szereztek, ami nagyszerű fegyvertény.
Újonc korosztályban (14 évesek) Farkas Kornél az egyéniben nem került fel a főtáblára a
népes mezőnyben, aki a párosban, a keszthelyi Jánosdeákkal az oldalán bekerült a legjobb nyolc közé.
- Hallatlanul erős mezőny gyűlt össze a közel egy héten át tartó és esők miatt néha megszakított magyar bajnokságon. A fővárosiak remekellek, ám mi is elégedettek vagyunk, mert jó úton haladunk előre és ezek a srácok még keményebb munkával
meghatározóik lehetnek majd korosztályuknak. Mindenesetre Tálosiék, Farkasék igen figyelemreméltó eredményt értek el. Egyébként elképzelhető, hogy az utánpótlásgárdánk erősödik, mert a megszűnt KSI-ből hozzánk készül Karda - hangoztatta Márton József, az Olajbányász OB III-as csapatának játékosa, utánpótlásedző.
í-gh)
Nos, a jegyekért, az eredményekért keményen kellett dolgozni,^ s Judit is megszállott lett. Úgy látszik, hogy a példa ragadós - vélekedett a boldog apuka.
Az EB főpróbáját a napokban befejeződött ajkai verseny jelentette, a Veszprém megyei nyílt egyéni bajnokság, amely jól szolgálta a felkészülést a holnap (szombaton) kezdődő korosztályos Európa-bajnokságra.
Judit! Sok sikert, ügyes húzásokat és jó lépéseket!
Balogh Antal
Sporthétvége
SZOMBAT Labdarúgás. XIX. Móricz Kupa. Kiskanizsa, 15.00 óra.
VASÁRNAP Labdarúgás. XIX. Móricz Kupa. Kiskanizsa, 8.00 óra.
Megjelent Dél-Zala turistatérképe. A természetbarátok és érdeklődők nagy örömére megjelent Dél-Zala turistatérképe a Kanizsa Természetbarát Sportegyesület, az aktivisták és támogatók közreműködésével. A térkép kiadásában közreműködött Gálos Antal, Kiss László, Straussz Ferenc, Straussz Attila, a Kanizsa Természetbarát SE aktivistái. A kiadást támogatta a Zala, illetve Somogy megyei önkormányzat, a nagykanizsai, letenyei városi önkormányzat, KOMPOSZT KFT. (Kaposvár), CAST-RUM Kemping (Lenti), MOL Rt. Nagykanizsai Bányászati Üzem, Fortuna vendéglő (Nagykanizsa), SZDSZ nagykanizsai irodája, továbbá a következő önkormányzatok: Galambok, Zalakaros, Söjtör, Sand, Szentpéterfölde, Tornyiszentmiklós, Valkonya, Pogányszentpéter.
A számos információt tartalmazó új kiadvány magyar és német nyelven ad részletes útmutatást, amely megvásárolható a városi könyvtárban, könyvesboltokban és könyvterjesztőknél, hírlapárusoknál.
(b)
II KANIZSA 1993. június 25.
iiii
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa,
Király u. 47. X. emelet.
Telefon: »3/l2-300
LAKAS - TKI.KK
Nagykanizsa, Bethlen Gábor u. 29. (Braun Éva utca) két és félszobás, összkomfortos, kétszintes társasházrész, garázzsal, konyhakerttel eladó. Érdeklődni a helyszínen 18-21 óráig, vagy telefonon de.: 93/313-318, du.: 93/312-446. (1127 K)_
Kiscserfői hegyen 1100 négyszögöl telek - szőlő és gyümölcsös -téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Akár megosztva is. Villany bevezetve, buszjárat van. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u. 3. Bencze József. (1022 K)_
1 + 2 félszobás 3. emeleti és ugyanabban a házban 1. emeleti egyszobás önkormányzati lakást egy kétszobás belvárosi lakásra cserélnénk megegyezés szerint. Ajánlatokat: „Városkapu" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (1073 K)
Nagyrécsei 200 négyzetméteres családi házamat elcserélném nk-i háromszobás vagy 2 + 2 félszobás lakásra, értékegyeztetéssel, vagy eladnám. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 27. Tel.: 14-580. (1078 K)
Nk-án, Berzsenyi utcában 3 szobás, 69 négyzetméteres, tehermentes, telefonos OTP lakás eladó vagy elcserélhető kertes családi házra vagy két különálló lakásra megegyezéssel. Tel.: 93/313-271. (1082 K)_
Gyékényesen, vízközeiben családi ház nagy kerttel beköltözhetően eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 19. vagy Csurgó, Kossuth u. 47. (1108 K)_
Kiskanizsán négyszobás, kertes családi ház eladó. Érd.: Varasdi u. 18. Tel.: 319-435. (1023 K)
Kétszobás, III. emeleti lakás a Ga-ray utcában eladó. Érd.: Nk. Kis-rácz út 12. vagy 23. (1106 K)
Vennék egy- vagy kétszobás tanácsi bérlakást, illetve tulajdonjogot. Tel.: 93/312-615. 20-22 óráig, vagy ajánlatokat „Kölcsönös előny" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérek. (1100 K)_
Nk. Magyar u. 149. sz. alatt lévő családi ház 100 négyzetméteres pincéje kiadó. A beépítésre alkalmas 80 négyzetméteres tetőtér eladó. Ugyanitt építésre alkalmas telek eladó. Illetve az egész háromszintes ház eladó. (1116 K)
Másfélszobás lakás a Zemplén Gy. 9/A. X/63. sz. alatt eladó. Érd.: 17 óra után. Horváth Csaba. (1123 K)_
Bacónaki-hegyen szőlőbirtok eladó nagy épülettel. Villany, köves út van. Érd.: Nk. Zrínyi u. 50. Ma-zur. (1121 K)_
Zalaszentjakabi, Rózsa hegyen zártkerti ingatlan betegség miatt eladó. Érd.: Tóth Ferenc, Nk. Ka-zanlak 11. C/6. (1120 K)_
Földszinti, 3 szobás, telefonos öröklakás bármilyen célra bérbeadó vagy eladó Nk-án. Érd.: 314-628 telefonszámon lehet. (1117
K)_
Cserfőn (Kanizsához 7 km-re) kordon szőlő, pince felszereléssel eladó. Víz, villany, út van. Érd.: Nk. Hevesi S. u. 1/B. IH/3. Tel.: 316-383. (1128 K)_
Pogányszentpéteri szőlőhegyen 600 négyszögöl telek szántóval, gyümölcsössel, szőlővel, kis faházzal eladó. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 72. (1137 K)____
Letenyén 80%-ig kész 110 négyzetméter alapterületű, 4 szobás, tetőtér beépítéses családi ház áron alul eladó. Tel.: 312-873. (1138
K)_
Zalakaros központjában (fagylalto-zóhoz közel) 200 négyszögöl üdülőtelek eladó. Víz, villany, gáz megoldott. Érd.: Nk. Garay u. 14. Opomicza Sándor. (1139 K)
Galamboki különbejáratú családi házam a hozzátartozó, vállalkozásra alkalmas kempinggel nagykanizsai lakásra cserélném. Érd.: munkanapokon 314-580 telefonszá-mon. (1141 K)_
Nk., Halvax u. 1. sz. alatt felújítandó családi ház 730 négyzetméter telken készpénzért sürgősen eladó. Ár: 1.300.000 - Ft. Erd.: Nk. Városkapu 7/A. 1/5. Dénes. (1144
K)_
Nk. Rákóczi u. 61. sz. alatt kertes családi ház eladó. Érd.: helyszí-nen. Tel.: 93/312-604. (1146 K)
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapotban megegyezés szerint eladó. Érd.: Somogybükkösd, Fő u. 58. (957 K)
JARMU
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-es karosszériával műszaki nélkül eladó vagy bármikor kerti kisgépre cserélhető. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (931 K)
Citroen Visa 1100-as, benzines, jó állapotban lévő személygépkocsi eladó. Érd.: TANDEM autókereskedőnél, Nk. Király utca 1. (1094 K)
LO 3000 ROBUR diesel, büfé- és lakóautóként egyaránt használható. Érd.: Szombathely, 94/322-526 (1091 K)_
LISZ 320-as, 4 személyes, elősá-toros lakókocsi újszerű állapotban olcsón eladó. Érd.: Szombathely, 94/322-526. (1092 K)_
MONTAIN BIKE és versenykerékpár újszerű állapotban, olcsón eladó. Nk. Bajcsy-Zs. u. 123/A. (1134 K)_
L 50-es terepes billencs IFA lejárt műszakival eladó. Érd.: Becse-hely, Táncsics u. 20. (1136 K)
5 és fél éves Trabant speciál 40 ezer km-rel eladó. Érd.: 93/317-377-es telefonszámon. (1145 K)
Üzemképes, 13 éves Trabant lejárt műszakival eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 16/C. IV/13. Dani. (1142 K)_
Eladó egy 150-es MZ üzemképes állapotban, érvényes műszakival 12 ezer Ft-ért. Tel.: 92/17-584 vagy Zalaszentiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
AU51.UI.ir
Fiatal pár keres júliusi beköltözéssel egyszobás, bútorozatlan albérletet. Ajánlatokat „Pályakezdő pénztárca" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (1104 K)_
Belvárosi, egyszobás, összkomfortos, bútorozott lakás igényes egyedülállónak kiadó. Érd.: 14-18 óra között személyesen vagy telefonon. Nk. Csengery u. 3. Farkasné. Tel.: 311-639. (1103 K)_
Egy személy részére különbejáratú szoba-konyha, fürdőszobahasználattal július 1-től kiadó. Érd.: Nk. Magyar u. 113. 17 óra után. (1111
K)_
Két lány részére szoba kiadó. Ajánlatokat: „Muskátli" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1119 K)
Bútorozott garzont, különbejáratú; fürdőszobás lakrészt bérbe vennék. Ajánlatokat a szerkesztőségbe kérek a 93/312-305-ös telefonon. (1143 K)_
Telefonos albérletet keresek 2 személy részére. Ajánlatokat Pf.: 154-be, „Sz. M." jeligére kérek. (1112 K)
Bútorok felújítása, megrendelésre készítés közületek és magánszemélyek részére is.
ÉRDEKLŐDNI: Nagykanizsa, Fő út 19. Munkaidő után a 311-721-es telefonon.
VECÍYES
Commodore 64 floppyval, 2 db
/-:->
Helyreigazítás
Lapunk legutóbbi számában a LIGA gyűléséről szóló tudósításunkban a sörgyári üzemitanács-választásokkal kapcsolatban félreértés folytán helytelenül jelent meg, hogy az ÉDOSZ részéről szabálytalanságokat tapasztaltak. A „ligások" a választási bizottság által elkövetett bizonyos szabálytalanságokat kifogásolják - kaptuk az információt a sörgyári ÉDOSZ el-v nőkétől, Kertész Sándortól. V___/
joystikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon le-het. (793 K)_
Kaán Károly úti garázssorban aknás garázs eladó. Érd.: napközben 312-224 telefonon lehet. (1126 K)
25 négyzetméteres garázs eladó. Érd.: Nk. Péterfay u. 3/A. II/4. (1124 K)_
önállóan végezhető munkára keresünk agilis fiatalokat. Jelentkezni lehet Hajas Szilvia és Gyula. Nk. Pf.: 420. (1125 k)_
80 ezer Ft értékű kárpótlási jegy 70 ezer Ft-ért eladó. Érd.: Hu-gyektál. Zalaszabar, Deák u. 26. (1122 K)_
Új utánfutó eladó pótkerékkel, magasítható sátorral. Érd.: 18 óra után. Nk. Városkapu 5/B. 111/13. (1133 K)_
Eladó két darab ablakra, illetve bejárati ajtóra szerelhető szögvas rács. Mérete: 2,8 x 3 m. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 6/B. Horváth Károly-né. (1109 K)_
353-as Wartburg alkatrészek: komplett fékszerkezet, hátsó szélvédőüveg stb. eladó. Érd.: Város -kapu 5/B. III/13. (1132 K)
12 rekeszes, gyári, fém nyúlketrec etetővel, itatóval eladó. Érd.: Kiskanizsa, Körmös u. 22. (1131
K)_
80-as Wettmeister tangóharmonika és egy Universum típusú Music-center eladó. Érd.: Nk. Király u. 30. Szalai. (1130 K)
Fekete, 3 és fél éves Dobermann kan (CAC kitűnő tenyésztésre javasolt) fedez. Nk. Dózsa Gy. u. 72. (1140 K)_
Akácméz 150 Ft/kg áron eladó. Érd.: Belső Ferenc méhésznél, Sormás, Kossuth u. 87. Szombat, vasárnap egész nap, hétközben 17 óra után. (1135 K)
Reál-humán beállítottságú férfi korrepetitort keresek. Tel.: 93/316-357. (1147 K)_
Tárgyalóképes, német nyelvismerettel elhelyezkednék fordító, tolmács munkakörben. Ajánlatokat: 314-417-es telefonszámra kérek 18 .óra után. (1110 K)
PA RTN K R K E RESŐ
Teniszpartnert keresek. Ajánlatokat „Haladó" jeligére a szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1129 K)
JÖVŐ HÉTEN
Nagy Tamás a mezőgazdaságról
Fiatalok rovata más-KOR
A világ első repülőgép-eltérítője

Insert failed. Could not insert session data.