Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
7.08 MB
2020-12-22 10:00:09
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
407
862
Rövid leírás | Teljes leírás (268.82 KB)

Kanizsa 2016. 036-038. szám november

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

parna
KANIZSAI
nov. 16-23.
Két fahéjas-almás I párna vásárlásakor a harmadik ajándék!
■ ■ ■
csomag

Fahéjas
a mas
IMEDIA
Kan izsa
LOKALPATRIOTA HETILAP
XXVIII. évfolyam 36. szám 2016. november 10.
Közös jubileumot ünnepelt a Hevesi Sándor Művelődési Központ és Nagykanizsa Város Vegyeskara. Évtizedeket felölelő kiállítás és hangverseny fogadta mindazokat, akik részt akartak venni a 40. születésnapon.
1976 novemberében adták át Nagykanizsa új művelődési központját, amely akkor az egyik legmodernebb volt az országban.
„Ez a mi számunkra egy nagyon fontos jubileum. Készül-
Négy évtized a kultúra és a kanizsai emberek szolgálatában
tünk egy archív anyagokból ösz-szeállított kiállítással. Időrendi sorrendben megvillantjuk a plakátokat, kiadványokat. Be lehet tekinteni a fotóalbumunkba, a gyönyörű szép vendégkönyvünkbe, mely Kustár Zsuzsa iparművész munkája, melyre nagyon vigyázunk" - hangsúlyozta Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.
A kiállítást alapos kutatómunka előzte meg a HSMK-ban. „Szórólapok, műsorfüzetek, programfüzetek válogatásával telt az elmúlt néhány nap. Én 33 éven át voltam részese ennek a munkának, ami a HSMK-ban folyt. De az elődeinknek is nagyon sokat köszönhetünk, és a város életében is nagy jelentő-
séggel bírt, hogy ilyen szép, kulturált intézményt kapott ez a régió" - mondta Horváthné Gelencsér Edit, a HSMK intézmény-egység-vezetője.
Nagykanizsa Város
Vegyeskara a HSMK-ból indult hódító útjára, ugyancsak negyven évvel ezelőtt. „Ez egy hatalmas dolog. Hiszen ha az ember belegondol, hogy 40 év micsoda hatalmas intervallum egy ember életében is, ahhoz képest egy közművelődésben dolgozó csoport, egy énekkar életében hihetetlenül nagy idő. Nehéz visszagondolni szinte a kezdetekre, mert olyan régen volt. Meg any-nyira más körülmények között működtünk, mint most, de csupa szépség és jó köthető az elmúlt 40 évvel kapcsolatban" - véleke-
dett Kálovics Ferenc, a Cantare ''97 Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A kettős jubileum a város egésze számára is fontos ünnep, ezt hangsúlyozta Tóth Nándor alpolgármester. „A kultúra nem csak tudást, műveltséget hordoz és jelent, hanem erkölcsöt is, amely a lélek szabadságát képes megteremteni. Egy kiváló pedagógus fogalmazta meg egyszer, hogy a kultúra lényegében nem más, mint a természet vad erőinek megszelídítése" - tette hozzá Tóth Nándor.
A négy évtizedes fennállás alkalmából a vegyeskar gálakoncerttel örvendeztette meg Nagykanizsa kultúraszerető közönségét.
Kanizsa Médiaház
ezotthT
JÓS??-1
INGYENES NYITOELOADAS MINDEN KEDDEN''
HALIS ISTVÁN
VARÖÍ^ IM V I''AR
Ismerd meg a jóga Mozóltáját és számtalan módszert, a mellyel megőrizheted egészségedet és fiatalságodul
+36 30 262 3688
monimarczil l@yahoo.com http://www.integrál- ioga.hu/
Körösi (soma JÓGA F.GYESÜLET
Már most gondoljon a karácsonyra!
T „ , „ -40% kedvezmény (idb vásárlása esetén)
Luxus Damaszt ágynemű: _50% kedvezmény (sdb vagy több vásárlása esetén)
Ágytakaró, díszpárna: -30% kedvezmény
Töltött párna és takaró: -30% kedvezmény S NÓVUM
Cosy Fleece plédek: -30 % kedvezmény - BHLköd*
Akciónk 2016. nuvember n-tűl december 24-ig vagy a kásztet erejéig tart.
Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. mintaboltja • 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 1. (Vasemberház, szdkűkültal szemben)
Nyitvatartási hétfő-péntek 9-17:00, szombat 9-13
2
Kanizsa - Krónika
2016. november 10
Várják
az ajánlásokat a civilek díjaira
A Nagykanizsai Civil Kerekasztal ebben az esztendőben is átadja civil dijait az általa alapított Köszönet Napján, tudtuk meg ebben a témában tartott sajtótájékoztatójukon Lengyák Istvántól, valamint Budavölgyi Kálmántól. Az idén tízedik alkalommal megrendezendő Köszönet Napja ezúttal is a kerekasztal közösségei által szervezett bensőséges összejövetel lesz, melynek keretében az alapító szervezet visszaemlékezik a lassan mögöttünk hagyott esztendő legjelentősebb civil megmozdulásaira.
Az ünnepség keretében a javaslatok alapján megválasztott személyeknek ,Az év civil önkéntese-", ,Az év civil embere"-, "Az év civil fiatalja", a legtöbb, és legjelentősebb civil tevékenységet végző csoportnak pedig „Az év civil közössége" erkölcsi díjakat adja át a kerekasztal. Egyben ekkor köszöni meg az alapító a nagykanizsai civil klubokat-, egyesületeket-, szervezeteket, civil megmozdulásokat legnagyobb mértékben támogató személyeknek és közösségeknek a munkáját, szponzori, mecénási tevékenységét, és adja át számukra „A civilek mecénása", valamint „A civilek szponzora" erkölcsi díjakat. A kerekasztal működésével lefedett dél-zalai térségből bárki tehet javaslatot a fentebb már említett hat kategóriában és a beérkezett javaslatok figyelembevételével a kerekasztal II fős elnöksége december első felében dönt a kitüntetettek személyéről. A civilek közössége a város polgáraival karöltve, egyben segítségüket kérve igyekszik a díjakat az arra legérdemesebbeknek odaítélni.
Ezért is lehetséges az ajánlattételeket november 30-ig akár személyesen a Civil irodán (Halis István Könyvtár alagsora), akár a civiliroda.eu honlapon a Köszönet Napja menüpontban, e-mailben a civilkerekasztal@gmail.com címen, vagy a Civil Kerekasztal Egyesület facebook oldalán megtenni.
P.L.
Szabadtéri emlékparkot avattak a vízmű Kisfaludy utcai központjában
1920-as évekbeli beépített szivattyúk, vízellátási, csatornázási, tűzvédelmi berendezések és szerelvények láthatók mostantól az udvaron. A cég a 100. születésnapjára lepte meg a várost a szabadtéri emlékparkkal.
Az idén egy évszázados fennállást a Délzalai Vízmű Zrt. nagyszabású jubileumi rendezvénysorozattal ünnepli. Ennek a része a Szabadtéri emlékpark létrehozása is. A Vízműnek ezzel 3 célja is van: szabadtéren bemutatni a korabeli gépészeti berendezéseket,
megköszönni a cég nyugdíjasainak munkáját, valamint emléket állítani az alapítóknak és a vezetőknek. „A szerelvényeket majdnem 10 éve gyűjtöttük, eredetileg egy Vízmű múzeumot szerettünk volna csinálni, de jött az ötlet, hogy sokkal egyszerűbb, ha itt kint van. Mert aki múzeumba nem megy be, az is látni fogja ezt. Ügyfelek, vendégek. Sokkal látványosabb, és egyszerűbb itt megtekinteni" -mondta Kassai Zoltán, a Délzalai Vízmű Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az emlékparkban felállítottak az elmúlt 100 év cégvezetőinek
nevével egy kopjafát, és elültették a nyugdíjasok fáját is.
Cseresnyés Péter államtitkár úgy fogalmazott: a parkban nyomon lehet követni, honnan - hova jutott a szakma, de a pályaválasztás előtt állóknak is vonzóvá teheti a vizes mesterséget. „Vonzóvá tudja tenni a vizes szakmát és a gépészeti szakmát azon fiatalok előtt, akik most vannak pályaválasztás előtt. Erre hívtam fel a figyelmet, hogy azon túl, hogy a Vízmű jól végzi a szolgáltatást, jó minőségben szolgáltat nekünk, ezzel a parkkal egy olyan szolgálatot is tehet Kanizsa és térsége közösségének, hogy orientálja a fiatalokat egy bizonyos szakma vagy egy bizonyos szakmacsoport irányába" -vélekedett Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.
Az évszázados jubileumot ünneplő rendezvénysorozat a kiadványok, sportrendezvények, szakmai tudományos konferenciák és az emlékpark avatása után is folytatódik: lesz igazgatói értekezlet, egészség- és mozgásközpont avatás, valamint nyugdíjas találkozó is.
Kanizsa Médiaház
Belvárosi zöldterületek újítanak fel másfél milliárd forintból
Zöld város - Zöld Nagykanizsa
A közgyűlés támogatta a „Zöld város - Zöld Nagykanizsa" című projekt megvalósítását, és felhatalmazta Dénes Sándor polgármestert az önkormányzat és a közreműködő szervezet, a Magyar Államkincstár Zala Megyei Igazgatósága között kötendő támogatási szerződés, és a projekt során keletkező dokumentumok aláírására.
Magyarország Kormánya a Területi Operatív Program kere-
tén belül a „Zöld város kialakítása" címmel felhívást tett közzé. A pályázaton 1.477 milliárd Ft támogatást nyert Nagykanizsa.
A projekt általános célja az infrastruktúra-fejlesztések támogatása, amelyek javítják Nagykanizsa környezeti állapotát, segítik a település fenntartható fejlődési pályára állítását, a beruházások során olyan technológiák, módszerek alkalmazását, amelyek környezet- és természetvédő módon biztosítják a megépített
infrastruktúra és a település működését.
A vissza nem térítendő közel 1,S milliárd forint támogatás felhasználásával 2016. november 1. és 2018. július 31. között megújul Nagykanizsa belvárosában az Eötvös, a Széchenyi és a Deák téren, valamint a Szent József templom körüli közterületen a zöld infrastruktúra hálózat rekonstrukciója, fejlesztése.
B.E.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetés szervező: 0620-519-5305. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. (végelszámolás alatt) Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. végelszámolója. Dóró János. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
2016. november 10
Kanizsa - Mura Program
3
Egy gyönyörű szülőföldön boldogulni
Nem csettintésre, hanem kitartó munkával - Cseresnyés Péter államtitkár még a Mura nemzeti program miniszteri biztosává történt kinevezése előtt jellemezte így a Kanizsa Televízió Aktuális című műsorában a fejlesztés mikéntjét. Városunk és térsége országgyűlési képviselője hozzátette: - Fontos, hogy a fiatalok - akikhez a tapasztalatok szerint kevés információ jut el a helybenmaradás perspektívájáról - ne hamis illúziók, hanem a realitás alapján tájékozódjanak.
Minden kanizsai fejlesztés a térségre is hatással van, s viszont. A Mura Programnak - amelyhez 80 település tartozik - természetes központja Nagykanizsa. Turisztikai központként, a mezőgazdasági termékek, gyógynövények részbeni feldolgozójaként, kereskedőházként egyaránt szerepet kap városunk a kormány által nemzeti programmá emelt, fejlesztési forrásokkal ellátott dél-zalai gazdaságfejlesztésben - erről is szólt a napokban Cseresnyés Péter. Munkahelyteremtés ez a javából, a cél az, hogy az itt élő emberek helyben boldoguljanak. Példaként említette, hogy a csömödéri erdei kisvasút már a közeljövőben Szentpéterfölde felé is szállíthat kirándulókat. így szálláshelyek, turistaházak létesülhetnek ezen a vona-
lon, bakancsos és kerékpáros turisták, horgászok, vadászok számára egyaránt. A messze földről hozzánk érkezettek - megismerve a helyi ízeket, helyi termékeket -azokat odahaza is kereshetik, megvehetik. Ennek a lehetőségét is meg kell teremteni.
A kimondottan Nagykanizsát érintő fejlesztések között kiemelte: már jövőre megindul a belvárosi rekonstrukció befejező szakasza. A Területi Operatív Program óvodák, bölcsődék korszerűsítését, energetikai beruházást, az ipari park további fejlesztését teszi lehetővé. A polgármester úrral azon dolgoztunk, hogy az itt élők igényei szerint tölt-
sük meg tartalommal ezt a forrást is. A Modern Városok Program keretében Magyarország Kormánya és a megyei jogú városok - így városunk - önkormányzatai között kötött együttműködési megállapodásokkal kapcsolatban elhangzó ellenzéki megnyilatkozásokról megjegyezte: mindössze játsszák a megszokott ellenzéki szerepet, tagadják még a tényeket is. Tudatlanságból vagy szándékosan félrevezető célból? Pedig mindenki jól tudja, még egy családi ház esetében is mennyi idő eltelik az ötlettől a megvalósulásig! Egy több milliárdos projektbe kellő előkészítés nélkül belevágni felelőtlenség lenne.
Többszereplős történet a rendi tulajdonban lévő ferences kolostor. Szomszédja, az Alsótemplom ismét más tulajdonosé. A harmadik szereplőként belépő város pedig azt is szeretné biztosítva látni, hogy ennek a műemléki értéknek a működtetése legalább önfenntartó legyen. Hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy állami forrásokból valósul meg mindaz, amiről évtizedek óta csak álmodni mertünk. Ha a város önmagára lett volna hagyva, sohasem lett volna ezekből semmi - állapította meg Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő.
Kanizsa
A Mura Program célja a fenntartható, hosszú távon is kifizetődő fejlődés
Immár ténylegesen elkezdődhet a Mura Program megvalósítása. Az első megbeszélésre azokat várták, akik a gazdaság- és turizmusfejlesztési program koncepciójának kidolgozásában, előkészítésében részt vettek.
A Mura Program vállalkozások és önkormányzatok bevonásával a vidék megtartó erejét növelné mintegy 90 településen, A program kidolgozása és megvalósítása
során fontos szempont a fenntarthatóság.
Mint azt Cseresnyés2 Péter hangsúlyozta: olyan elképzeléseket támogatnak elsősorban, amelyek hosszú távon, akár 10-20 éves távlatban is beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Ettől függetlenül a következő 1-2 évben már várhatóak megvalósult projektelemek, így például az erdei kisvasútvonal felújítása.
Cseresnyés Péter, a Mura Program miniszteri biztosa el-
mondta: „Ezt nem lehet egyik napról a másikra megcsinálni. Kell hozzá vállalkozó kedvű ember, aki a mezőgazdaságban gondolkozik, kell olyan, aki élelmiszeripari feldolgozásban gondolkodik, rendelkezik ilyen területen tapasztalattal vagy bátorsággal, hogy belevágjon egy új vállalkozásba. És kell a turisztika: ha nincs egy jól eladható, unikális látványosság, akkor csak egy nagyon hosszú építkezés hozhat eredményeket. Meg kell találni az értékeket - ha ezek megvannak, akkor mások számára is vonzóvá kell tenni"
Kanizsa Médiaház
program
A könyvbemutató ke ide te: 2016. november I 4, (héifű) \7 óra
Helyszín: ínúry György Múzeum - Magyar Plakáttól (Nagykanizsa Erzsébet tér 1 4-15.)
Nagykanizsoi Városvédő Egyesület és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívlúk Önt és kedves családját
Deák-Varga Dénes NAGYKANIZSA ÉPÍTÉSZETE ÉS ÉPÍTÉSZEI
■ Köszöntő
Cserti Tibor, elnök - Dénes Sándor, polgármester
• A könyvet bemutató Letóto János, esztéta, polgármesteri kabinetvezetó
• Beszélgetés a szerzővel
• Kulturális műsor a Batthyány Gimnázium diáki a résziről
cimo könyvének bemutatatálára.
Dénes Sándor polgármester
T_ Kanizsa - Gazdaság
2016. november 10.
Bővülő szolgáltatások,
fejlődő ipari park, növekvő foglalkoztatás
Az elmúlt időszakban azt látjuk, hogy a Nagykanizsai Ipari Parkban gombamód szaporodnak az épülő csarnokok. Régi vállalkozások közül többen fejlesztésekbe fogtak, korszerűsítenek és új vállalkozások is megjelentek. Az ipari park keleti oldalán közvilágítással ellátott kerékpárút és járda épült. Két kerékpárdokkoló állomás
vetkeztében megnőtt a kereslet az önkormányzati tulajdonú ingatlanok iránt is. Ehhez a helyzethez gyorsan kellett alkalmazkodnunk, így számos lakást újítottunk fel és integráltunk a kiadható ingatlanok sorába. Emellett az Önkormányzattal együttműködve igyekszünk minél gyakrabban pályázatot kiírni a lakásaink bérleti jogának elnye-
is könnyíti a munkába járást. A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási Zrt. vezérigazgatóját Bilicz Csabát és Mihovics Zoltánt a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ vezetőjét arra kértük, hogy tájékoztassanak bennünket a közeljövő terveiről.
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási Zrt. a nagykanizsai köztudatban, mint a város önkormányzati lakásainak kezelője él. Cégünk azonban számos, a város üzemeltetéséhez szorosan kapcsolódó feladatot lát el: Nagykanizsa önkormányzati tulajdonú befektetési területeinek, így az Ipari Park területeinek üzemeltetése és szabad területeinek értékesítése, a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ működtetése. Ezzel együtt a helyi gazdaság fejlesztése is feladataink közé tartozik. Továbbá Nagykanizsán több mint 70 társasház közös képviselői teendőit is ellátjuk - emelte ki Bilicz Csaba vezérigazgató.
Az elmúlt időszakban a lakáspiacon tapasztalható élénkülés, a növekvő mobilitási hajlandóság kö-
Nagy sikerként könyvelhetjük el, hogy idén újabb 8 nagykanizsai társasház közös képviseleti teendőinek ellátását bízták a lakók cégünkre. így ma mintegy 74 társasház - szakzsargonunkkal él-
an területenként több munkatárssal rendelkezünk, így bármikor a lakók segítségére lehetünk.
Pénzügyileg képzett kollégáink pedig kontrollált körülmények között, hatékonyan kezelik a társasházak pénzügyeit.
Fontosnak tartjuk a belvárosi üzletek életképességének biztosítását. Tapasztalataink szerint a vonzó belvárosi környezet felpezsdíti a vállalkozói kedvet is, tehát tudatosan segítjük a városközpont vonzóbbá tételét. Igyekeztünk saját forrásból, önkormányzati támogatással több belvárosi épület homlokzatát széppé varázsolni és így európai mércével mérve is rendezett belvárost létrehozni. Csak néhány példát említve: az Erzsébet tér 16. és 18. valamint, a Fő utca 4. szám alatti ingatlanok megújult homlokzata máris hozzájárul egy még szebb városképhez. 2017-ben pedig egy újabb ikonikus kanizsai épület, az anno Muskátli Cukrászdának otthont adó épület válik szebbé.
- Milyen feladatok hárulnak Önökre az ipari park üzemeltetése, fejlesztése és az Inkubátorházat illetően?
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. az ingat-
ve - kezeléséért vagyunk felelősek.
A lakók bizalommal fordulhatnak hozzánk, mert a városban egyedülálló ingatlankezelési múlttal rendelkezünk, hiszen - jogelődeinket is beleértve - több évtizede képviseljük, kezeljük az önkormányzati tulajdonú ingatlanok többségét. Nagyságunkból adódó-
lankezelés mellett gazdaságfejlesztési feladatokat is ellát, melynek keretén belül cégünk 2008-tól működteti az ipari parkot és 2010-től az Inkubátorházat.
Napjainkra a Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Központ jelentős változáson ment keresztül. Az elmúlt években gombamód meg-
szaporodtak a betelepült vállalkozások új telephelyei, fejlesztései. Ezzel együtt az ipari parkban működő cégek több embert foglalkoztatnak, illetve az új beruházások során ezen a területen is bővülés várható. Ezt a tendenciát fogja megerősíteni a most induló uniós támogatások gazdaságélénkítő hatása.
Jelenleg több mint 10 hektár terület vár értékesítésre, mely az ipari park bővítését követően jelentősen megnövekszik. Addig is célunk, hogy az önkormányzati ingatlanokat értékesítsük, illetve a meglévő cégeinket erősítsük különféle szolgáltatásokkal. Bízunk benne, hogy az ipari park infrastruktúráját az önkormányzattal közösen bővíteni tudjuk, kedvezőbb feltételeket teremtve ezáltal a befektetők illetve az itt dolgozók számára.
Az ipari park üzemeltetése mellett cégünk támogatja a gazdasági együttműködéseket az autóipar, mechatronika, informatika és logisztika területein egyaránt. A piacra jutás, az üzleti háló építése, a beszállítóvá válás és a beszállító erősítése is része munkánknak.
Az Inkubátorházban hasonló gazdaságfejlesztési tevékenység folyik, csak itt az igazán kicsi, pár fős mikro vállalkozások fejlesztése a cél. Fontos megjegyezni, hogy nem csak beköltözött cégek fordulhatnak hozzánk tanácsért, segítségért, hanem az összes városi és környéki vállalkozást szívesen látunk és segítünk.
Nagykanizsa város TOP programjában nevesített inkubátorház bővítését is várjuk, tekintve, hogy az abban kialakítandó műhelyekre már jelenleg is nagy igény mutatkozik - zárta mondandóját Mihovics Zoltán intézményvezető.
Kanizsa
2016. november 10
Kanizsa - Krónika
5
Tíz éves a kiskanizsai Árvácska Dalkör
A dalkör 10 évvel ezelőtt a Kiskanizsai Polgári Olvasókör részeként alakult a sáska hagyományok felélesztésesére. Az elmúlt évtized alatt több karnagy váltotta egymást, de az asszonyok lelkesedése és a célkitűzés nem változott.
„Kiskanizsán nagyon sok helyen foglalkoznak virágkertészettel, egyik fő virág az árvácska. Úgy gondolom, talán kertekben a legnagyobb területen itt van, nagyon sokan hordják Szombathelytől Pécsig ezeket a virágokat. Akkor ez olyan logikusnak tűnt: ha már az árvácska hírneves, akkor hátha mi is hírnevesek leszünk a névválasztás alapján is" - tudtuk meg Salamon Sándornétól, a Kiskanizsai Polgári Olvasókör elnökétől.
A dalkörnek több elkötelezett tagja van. Baj Györgyné Hír-
Szinte nincs, ki hazánkban ne érintette, használta volna...
adónknak elmondta, miért jó a dalos ajkú kiskanizsai csapathoz tartozni. „Együtt lenni, kicsit beszélgetni is. Kicsit parti van közben, úgyhogy jól érezzük magunkat. Én a részemről szívesen jövök" -árulta el Baj Györgyné.
Az Árvácskákra a városvezetés is büszke. „Elsőként köszönetet szeretnék mondani az Árvácska Dalkör minden egyes tagjának, lelkes támogatójának, és mindenkinek, aki az elmúlt 10 évben segítette hagyományunk megőrzésének nagyszerű múltját" -hangsúloyzta Tóth Nándor alpolgármester.
A kerek évfordulón újudvari, liszói, fityeházai, gyertyánosi és kanizsai népdalosok ünnepeltek együtt a 10 éves Árvácskákkal.
Kanizsa Médiaház
A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Nagykanizsai Csoportja HSMK-ban rendezett börzéje (képünkön) ezúttal a forint 1946-os születésének jegyében zajlott, hiszen a pénznem 70 évvel ezelőtt, augusztus 1-én lett Magyarország fizetőeszköze.
Farkas István, a MÉE városi titkára megnyitójában egyebek mellett a forint megszületésének körülményeit is taglalta. így megtudhattuk azt is, hogy a második világháború után a Magyar Nemzeti Bank - országból elvitt - 30 tonna nemesfém készletét az amerikaiak visszaszolgáltatták. Ezt is alapul véve pedig már meghatározhatták a kibocsátható fizetőeszköz meny-nyiségét, no meg értékét.
A forint „kihozásának" műszaki feltételei között szerepelt a háború alatt nagy károkat elszenvedett pénzverde és pénznyomda újjáépítése is. Emellett elő kellett teremteni a fémpénzek előállításához szükséges aluminium- és rézmennyiséget, a bankjegyek nyomásához pedig a kellő biztonságipapír mennyiséget. Mivel utóbbi a pengőinfláció miatt - szintén - igencsak szűkösen állt rendelkezésre, azt finn és francia importból kellett beszerezni.
Ez volt a kiindulási alap tehát fizetőeszközünk létrejöttének kezdetekor, hogy aztán a forinttal azóta is nap mint nap találkozhassunk, akár fizetünk, vagy akár csak beszélünk róla...
P.L.
Még két hónapig lehet fizetni a régi húszezresekkel
Még két hónapig lehet fizetni a régi húszezresekkel, a forgalomban lévő húszezres bankjegyek 75 százaléka már a 2015 decemberében kiadott új változat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A jegybanki közlemény emlékeztet, hogy korábbi rendeletének megfelelően 2016. december 31-i határnappal vonják be a régi, 201S. előtt kibocsátott 20 000 forintos bankjegyeket, így azután készpénzes vásárlásra már nem lesznek használhatók. 2017. január 1-től kizárólag a 201S decemberé-
től kibocsátott, megújított 20 000 forintos bankjegyek maradnak -törvényes fizetőeszközként - a készpénzforgalomban.
A közlemény szerint a bankjegycsere kedvező ütemben, zökkenőmentesen halad.
Az MNB rendelete alapján a régi húszezresek a bevonást követően sem veszítik el értéküket, azokat a hitelintézetek és a posta 2019. december 31-ig, a jegybank pedig a bevonástól számított húsz évig - 2036 decemberének végéig - díjmentesen váltja át törvényes fizetőeszközre.
MTI - Kanizsa
Kanizsa - Hirdetés
2016. november 10.
Álláspályázat Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségére
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kizárólagos tulajdonában lévő Kanizsa Rehab Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Nagykanizsa, Petőfi u. S., továbbiakban: Kft.) ügyvezetői tisztségének betöltésére
Szerv megnevezése, székhelye: Kanizsa Rehab Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5.
A Társaság főbb tevékenysége: a Nagykanizsa városában és vonzáskörzetében élő megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő munkavállalók rehabilitációs foglalkoztatása. Fő feladata, hogy a megváltozott munkaképességű személyek egészségi állapotuknak és fogyatékosságuknak megfelelő munkahelyi környezetben, képességeikkel elérhető legmagasabb szintű foglalkoztatásban részesüljenek. A rehabilitációs foglalkoztatás segítse elő életkörülményeik javítását, valamint a nyílt munkaerőpiacra történő visszavezetésüket. Cél továbbá a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének és foglalkoztatásának elősegítése.
Ennek keretében a Kft. engedélyezett tevékenysége különösen: textiláruk, alsó-, felső-, és munkaruházat, egyéb kiegészítők gyártása, irodai papíráru, papír és műanyag csomagolóeszköz, egyéb papír, műanyag és kartontermék gyártása, könyvkiadás, kiadványok kiadása, nyomás, nyomdai előkészítés, könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás, elektronikus és optikai eszköz, személyi és háztartási cikk javítás, seprű és kefe gyártása, textil nagy és kiskereskedelem, ruházati, könyv, újság és papírárú, csomagküldő és internetes, valamint egyéb új áru kiskereskedelem, tárolás, raktározás, adatfeldolgozás, web-hosting szolgáltatás, egyéb kiadói tevékenység, munkaközvetítés egyéb emberi erőforrás ellátás, -gazdálkodás, takarítás, tisztítás, csomagolás, fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás.
Az ügyvezető fő feladatai:
A Kft. tevékenységének szervezése és irányítása, a Kft. alapító okirata szerint az ügyvezetői tisztségre meghatározott feladatok ellátása, különö-sen:a Kft. hatályos jogszabályoknak, a belső szabályzatoknak megfelelő gazdaságos és hatékony működtetése, a Kft. képviselete harmadik személy-lyel szemben, illetve bíróság és hatóság előtt, a Kft. alkalmazottai tekintetében a munkáltatói jogok gyakorlása, a Kft. pályázati projektjeinek gondozása.
A megbízás időtartama, formája, díjazás: az ügyvezetőt a Közgyűlés határozott időre, 2017. január 1. naptól kezdődően 2021. december 31. napjáig tartó 5 évre választja meg azzal a feltétellel, hogy a megbízási szerződés megkötésétől számított 6 hónapig a feleket kölcsönösen megilleti az indokolás nélküli rendes felmondás joga, a felmondási idő a közlésétől számított 4 hónap.
Az ügyvezetői tisztség ellátása a Ptk. megbízásra vonatkozó szabályai alkalmazásával megbízási jogviszonyban történik, a díjazást - a Kft. Javadalmazási Szabályzatában, valamint a 2009. évi CXXII. törvényben foglaltak figyelembevételével - a Közgyűlés állapítja meg.
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, felsőfokú iskolai végzettség.
Előnyt jelent: gazdasági területen szerzett gyakorlat, vezetői gyakorlat, pályázati projektben (különösen pályázatírásban) szerzett tapasztalat.
A pályázatban benyújtandó dokumentumok: a pályázónak a kft. működtetésére vonatkozó szakmai elképzelései és vezetési program, szakmai önéletrajz, a felsőfokú iskolai végzettséget igazoló okirat közjegyző által hitelesített másolata, a pályázó által a pályázatban hivatkozott gyakorlat hivatalos igazolása, 3 hónapnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely igazolást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (amennyiben nem áll rendelkezésre, akkor annak kikéréséről szóló igazolás), a pályázónak a díjazásra vonatkozó igénye, a pályázó írásbeli nyilatkozatait arra vonatkozóan, hogy nem áll cselekvőképességet teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alatt, vele szemben a Ptk. 3:22. § (4), 3:115. § (1) bekezdéseiben meghatározott kizárási és összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn, a 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vállalja, más köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött vezető tisztségviselői megbízás után részesül-e javadalmazásban, hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, a döntéshozó részéről a pályázati eljárásban résztvevők általi megismeréséhez, pályázati anyaga nyilvánosságra hozható-e, a pályázati eljárás során az előkészítő bizottsági üléseken, illetőleg a döntéshozó Közgyűlés ülésén a napirend tárgyalása során kéri-e zárt ülés tartását.
(A pályázati eljárásban a pályázat benyújtási határidejének leteltét követően - az erkölcsi bizonyítvány kivételével - hiánypótlásra nincs lehetőség Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a bizottsági meghallgatáson be kell nyújtani.)
A pályázattal kapcsolatosan további információt nyújt:
Dénes Sándor polgármester (Tel: 06/20/849-2301 E-mail: denes.san-dor@nagykanizsa.hu). A Kft-vel kapcsolatos információk megtalálhatók a www.kanizsarehab.hu honlapon.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. november 20.
A pályázat benyújtásának módja: a pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesterének címezve postai úton (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.), vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra kérjük ráírni: "Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázat.
A pályázat elbírálásának módja és rendje: a határidőben benyújtott pályázatokat a Humán Bizottság - a pályázók személyes meghallgatásával -véleményezi. A pályázat elbírálására vonatkozó előterjesztést - a pályázók meghallgatása nélkül - az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is megtárgyalja. A döntést a Közgyűlés a bizottsági vélemények ismeretében, a pályázók meghallgatásával, várhatóan a 2016. december havi soros ülésén, legkésőbb 2016. december 31. napjáig hozza meg. A döntésről a pályázók írásbeli értesítést kapnak.
A döntéshozó fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
A pályázati felhívás közzétételének helye: Nagykanizsa MJV Önkormányzatának honlapja (www.nagykanizsa.hu) Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap
OUMI-SZERVIZ
gépjármű gumiabroncsok, acél és könnyűfém keréktárcsák értékesítése kerékszerelés, centírozás,
Téli gumiabroncs akció!
(Az akció 2016.10.20-11.30-ig érvényes)
Nyitvatartási
Hétfő -Péntek: 8-17 éráig, Szombat: 8-12 éráig
Kovács Béla 8800 Nagykanizsa-Palin. Alkotmány U.146/A. Tel /fax: +36 (93) 315-259 ♦ mobil: +36 (30) 586-1997 e-maiI: kb. gumiszerviz@freemaiI hu
i
(őntinenlal®
SEMPERIT S
Haiíim O
Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ Bővebb információd
2016. november 10.
Kanizsa - HirdetésJT
^ALAUTI
AlAPfrvAhY « AUTISfA GVÍUMt Kt KÉRI
aSSOOSirntfiörün térj.
-Pont
MEGHÍVÓ
Az Alapítvány az Autista Gyermekekért és az Autisták Országos Szövetsége meghívja Önt a nagykanizsai
AOSZ Info-Pont Iroda
megnyitójára
2016. november 11-én, 14.00 órakor.
Helyszín: 8800 Nagykanizsa, Bajza utca 2. PROGRAM:
14,00 órakor Köszöntőt mondanak: Cseresnyés Péter államtitkár,
NGM Munkaerőpiacért És Képzésért Felelős Államtitkárság Dénes Sándor polgármester, Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzata Az AOSZ INFO-PONT - Nagykanizsa Irodáját megnyitja Kővári Edit elnök, Autisták országos szövetsége Ál ló Fogadás 16.00 órakor szakmai workshop
a XI. Nemzetközi Antism-Europe Kongresszuson szerzett tapasztalatokrúl Beszámoló a kongresszusról, a skút stratégia bemutatása - Györty Anikó, AOSZ alelnök Az au [izmusból erecs6 szexuális problémák - Hóhor Károlyné, ALAUTI Karai Ótlu ml elnök Autista nűk és az étkezési zavarok - Kiss Emese, önkéntes 14.00-18,00 ALAUTI Kocka Klub
A rendezvény Ideje -• * iieryszkrwn gyermeicfírcigyelel mumidik.
Az alapítván f tóv^dnofce; Csaresnyésné Nagy Lívia
EMSEM ERŐFORRÁS Ncmioli
pi unnuiD TÁMOGATASKEZÍLÓ
^—EgyL,tlmukflfl(.si / Alap
i.l.nlL
Folytatódik a Kalandozó Kanizsaiak
Immár másfél éve, hogy útjára indult a programsorozat a Medgyaszay Házban. A cél az volt, hogy egy olyan szériának adjon teret az intézmény, ahol kanizsaiak mesélnek kanizsaiaknak, hozzák el érdekes történeteiket, élményeiket, fotóikat.
„Egzotikus kirándulás, egy távoli földrészre vezető munkaút, vagy akár sportélmények, ezek mind az előadások témáit tarkították. A népszerűségüket pedig mi sem bizonyította jobban, mint hogy az emeleti előadóból a földszinti rendezvényterembe költöztek a „kalandozók" és hallgatóságuk." - tudtuk meg Kiss Zsanett művelődésszervezőtől.
„Legutóbb Molnár Flóra úszó volt a sorozat meghívottja, aki mesélt az úszásról és természetesen az olimpiáról. A látogatók megnézhették az ott készült a fotókat, videókat - a közönséget lenyűgözte az ifjú sportoló életvidám előadásmódja.
Novemberben lS-én, 18 órakor Markó Roland lesz a ház vendége. 0 egy világutazó fotós, aki sok-sok képet és történetet hoz ázsiai kalandozásairól. Szokásokról, legendákról is szó lesz Mongóliától - Japánig, sőt azt is megtudhatják vendégeink, hogyan tudnak kevesebb pénzből különleges helyekre eljutni.
December 8-án, 18 órakor, egy kicsit már a karácsonyi időszakra hangolódva Szűcs Imre lelkész tart előadást a „Kalandozó Kanizsaiak" keretében zarándokútjairól, Szentföldi utazásáról és az El Caminoról is.
Szeretnénk minél több érdekes embert és történetet hozni a Medgyaszay Házba, ezért kérnénk, bátorítanánk mindenkit, hogy jelentkezzenek, ajánljanak ismerőst, barátot, akiről úgy gondolják, hogy lenne mit mesélnie." - hangsúlyozta a Medgyaszay Ház művelődésszervezője.
8
Kanizsa - Versenytárgyalások ^
2016. november 10
Deák tér 13.
36 m2
1.000 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 10.00-10.15 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.20 óra
Csengery u. 6.
27 m2
1.000 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 9.45-10.00 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.20 óra
Ady u. 2. - Erzsébet tér 1.
76 m2
1.200 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 8.45-9.00 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.00 óra
Ady u 2. - Erzsébet tér 1.
157 m2
1.000Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 9.00-9.15 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.00 óra
Csengery u. 2.
79 m2
1.000 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 9.45-10.00 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.00 óra
Csengery u. 4.
87 m2
1.000 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 9.45-10.00 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.00 óra
Thury tér hrsz.: 3069/3
56 m2
700 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 10.30-10.45 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 10.00 óra
Erzsébet tér 10.
76 m2
1.000 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 8.00-8.15 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.20 óra
Fő u. 8.
119 m2
1.000 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 9.15-9.45 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.40 óra
Király u. 47.
Első emeleti irodák 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 8.30-8.45 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.40 óra
Fő u. 8.
üzlet: 47 m2 - 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA galéria: 17 m2 - 700 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 9.15-9.45 óra óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.20 óra
Fő u. 8.
30 m2
1.000 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 9.15-9.45 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.40 óra
Rozgonyi u. 1. 1. em. 16.
iroda: 48 m2 - 1.100 Ft/m2/hó+ÁFA galéria: 51 m2 - 450 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 8.15-8.30 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 9.40 óra
Rozgonyi u. 1. 1. em.
50 m2
1.100 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 8.15-8.30 óra A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 10.00 óra
Kalmár u. 6.
Emeleti üzlethelyiségek 300 Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 11.00-11.30 A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 10.00 óra
Sugár u. S3.
üzlet: 108 m2 - 600 Ft/m2/hó+ÁFA raktár: 48 m2 - - 300 Ft/m2/hó+ÁFA pince: 15 m2 - 150 Ft Ft/m2/hó+ÁFA A bérlemény megtekinthető: 2016.11.22. 10.45-11.00
A versenytárgyalás ideje: 2016.11.24. 10.00 óra
2016. november 10
Kanizsa - Hirdetés
9
Tájékoztató a KANIZSABIKE bérkerékpár-rendszer feltételeinek módosításáról, díjtételeinek csökkentéséről
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati forrásból valósította meg a közösségi kerékpárkölcsönző rendszert. A dokkoló állomások kivitelezési munkái a múlt év végén fejeződtek be. Az üzemeltető Via Kanizsa Nonprofit Zrt. - az eddigi, közel féléves üzemeltetési tapasztalatok figyelembe vételével - a rendszer felhasználási feltételei enyhítésével, az ott alkalmazott igénybevételi díjak csökkentésével még vonzóbbá kívánja tenni a kerékpáros rendszert a kanizsai lakosok és az idelátogatók számára. A kedvezményes díjszabás 2016. szeptember 12-én lépett életbe.
A KanizsaBike bérkerékpárok kölcsönzésénél 2 típusú felhasználót különböztetünk meg, így rendszeres és alkalmi felhasználót.
RENDSZERES FELHASZNÁLÓ ESETÉN FIZETENDŐ IGÉNYBEVÉTELI DÍJAK
A KanizsaBike kártya használatához, a KanizsaBike rendszerhez való hozzáférést biztosító különféle bérletek vásárlása szükséges. A használatért fizetendő: bérlet ára + kártyadíj + kölcsönzés díja. Kanizsa Kártyával rendelkezők a bérlet díjából 30%-os kedvezményt kapnak.
Bérlet és kártya dija
Az éves bérlet díja 6.000 Ft
A féléves bérlet díja 3.900 Ft
14 éven felüli diákok éves bérlet díja 4.800 Ft
14 éven felüli diákok féléves bérlet díja 3.100 Ft
Napi bérlet 200 Ft
Három napos bérlet 400 Ft
Heti bérlet 700 Ft
A KanizsaBike kártya díja 600 Ft/kártya
Kölcsönzés díja
0-60 perc
Minden további megkezdett óra
ingyenes S0 Ft
Jegy ára
Napijegy 3 napos jegy Hetijegy
200 Ft 400 Ft 700 Ft
Kölcsönzés díja
0-60 perc
Minden további megkezdett óra
ingyenes S0 Ft
KÖLCSÖNZÉSI IDŐ
A kölcsönzés maximális időtartama alkalmanként 10 óra lehet. Ha 10 órán belül a kikölcsönzött kerékpár nem kerül vissza bármelyik dokko-lóba, a kerékpárt eltűntnek nyilvánítjuk, és kerestetni fogjuk.
KERÉKPÁRKÖLCSÖNZŐ ÁLLOMÁSOK HELYSZÍNEI
Megtekinthető: http://kanizsabike.hu/hu/telepitett-allomasok/
A bérletek a kártyaigényléssel, illetve a kártya érvényességének meghosszabbításával együtt vásárolhatók meg a kártyaértékesítő helyeken. Egy rendszeres felhasználó maximum négy kerékpárt kölcsönözhet, és
ennek megfelelően 4 bérletet vehet és 4 kártyát kaphat. A diákbérlet vásárlásához érvényes diákigazolvány felmutatása szükséges. A 14 éven felüli, de 18. életévét be nem töltött felhasználó csak egy kerékpárt kölcsönözhet. A bérlet ára teljes mértékben lekerékpározható.
ALKALMI FELHASZNÁLÓ ESETÉN FIZETENDŐ DÍJAK
A használatért fizetendő: jegy ára + kölcsönzés díja. Jegyvásárlás esetén a rendszer 10.000 Ft-ot befoglal letétként a felhasználó bankszámláján. A megvásárolt jegy érvényességi idejének lejárta után a rendszer a letét összegéből levonja a jegy árát, a kölcsönzési díjat, majd a fennmaradó összeget 3 banki napon belül felszabadítja a felhasználó bankszámláján.
Minden új kölcsönzéssel megkezdett óra a megvásárolt, érvényes jeggyel ingyenes. Az első óra után, minden megkezdett óra kölcsönzésnek számít, mely kiszámlázásra kerül. Az alkalmi felhasználó interneten, ügyfélszolgálaton és kártyaértékesítő helyen vásárolhat jegyet. Az ügyfélszolgálaton és kártyaértékesítő helyeken megvásárolt jegyek ára teljes mértékben lekerékpározható.
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONT
Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
(8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33.
Nyitva tartás: hétfő - csütörtök: 8.00 - 12.00, 13.00 - 1S.00, Péntek: 8.00 - 12.00. E-mail: info@kanizsabike.hu Honlap: kanizsabike.hu. Tel: (+36 93) S37-6S3 KÁRTYAÉRTÉKESÍTŐ HELY Tourinform
(8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21.).
Nyitva tartás: hétfő - péntek: 8.30 - 16.30. E-mail: nagykanizsa@tour-inform.hu Honlap: tourinformnagykanizsa.hu. Tel: (+36 93) 313-28S, (+36) 20-298 2618
A SZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATOS RÉSZLETES INFORMÁCIÓK ÉS TOVÁBBI FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK AZ INTERNETEN: http://kanizsabike.hu/hu/
10
Kanizsa - Hirdetés
2016. november 10
Vállalkozás-támogató program pályázati felhívás - MUNKAHELYTEREMTÉSRE
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2016. évre vonatkozóan pályázatot hirdet munkahelyteremtés támogatására visz-sza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.
1. A pályázat célja:
Új munkahelyek létrehozásának támogatása, ezáltal a foglalkoztatás tartós növelése, a munkanélküliek számának csökkentése.
2. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 21 000 E forint.
3. A pályázók köre:
A pályázaton részt vehetnek:
- Azok a működő nagykanizsai székhelyű, telephelyű illetve fióktelepű egyéni és társas vállalkozások, amelyek vállalkozásaikat Nagykanizsa város közigazgatási területén működtetik és új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek szerint.
- azok a vállalkozások, amelyek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének hatálya alá tartoznak.
Működőnek minősül az a vállalkozás, amely rendelkezik egy zárómérleggel, valamint a nagykanizsai székhely, telephely illetve fióktelep létesítés és a pályázat benyújtása között egy év eltelt. A pályázaton nem vehet részt:
a) az az egyéni vállalkozó, akinek vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy vállalkozói igazolványát visszaadta, és a visszavonás, vagy a visszaadás évét követő három éven belül új igazolványt vált ki és ennek keretében munkahelyet létesít;
b) az az átalakult (társasági formát váltott, szétvált, egybeolvadt, stb.) gazdasági társaság, amely tulajdonosi körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társaság van, aki/amely az igényelni kívánt támogatást megelőzően három éven belül megszűnt, átalakult gazdasági társaságban is a tulajdonosi körbe tartozott, és így munkahelyet létesített;
c) az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köztartozása van.
4. Pályázati feltételek:
a) a legfeljebb 50 főt foglalkoztató vállalkozás által benyújtott pályázat esetén a pályázó vállalja:
aa) hogy legalább 1 új munkahelyet létesít és nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy a vállalkozásnál foglalkoztatottak létszáma a pályázat benyújtását megelőző egy évben nem csökkent;
ab) hogy nagykanizsai székhelyén, telephelyén, illetve fióktelepén a támogatási igény benyújtása előtti meglevő korrigált átlagos statisztikai állományi létszámához képest, a tervezett létszámfejlesztést a pályázat kedvező elbírálását követő 2 hónapon belül megvalósítja, és azt legalább 2 évig folyamatosan fenntartja;
b) az 50 főnél többet foglalkoztató vállalkozó által benyújtott pályázat esetén a pályázó vállalja, hogy a tervezett létszámfejlesztést (legalább 20 %) a pályázat kedvező elbírálását követő 4 éven belül megvalósítja nagykanizsai székhelyén, telephelyén, illetve fióktelepén, és azt legalább 2 évig folyamatosan fenntartja; A pályázó:
- vállalja, hogy a telephelyén a pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő adatokat, illetve szerződéskötés esetén a vállalások teljesítését helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;
- vállalja, hogy külön nyilatkozatot készít pályázati anyagában arról, hogy három éven belül volt-e egyéni vállalkozó (telephelyének címe és tevékenysége), volt-e gazdasági társaságnak tulajdonosa és mely társaságnak (társaság neve, címe, cégjegyzék- és adószáma);
- vállalja, hogy - szerződéskötés esetén - a pályázat benyújtás időpontjától a futamidőre vonatkozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből a támogatási rendszerben vállalt többletlétszám ellenőrizhető;
- vállalja, hogy a pályázati anyagában külön nyilatkozik a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról;
5. Pénzügyi feltételek:
A pályázható támogatás összege a legfeljebb 50 főt foglalkoztató pályázó esetén a vállalkozás által létrehozott minden egyes új teljes munkaidős munkahely után 500.000 forint, azonban az egy vállalkozás részére folyósított támogatás összege egy naptári éven belül nem haladhatja meg az 5 millió forintot. Amennyiben a pályázónál a foglalkoztatottak létszáma meghaladja az 50 főt és az új munkahelyek létesítésének aránya a pályázat benyújtását megelőző 5 év közül a legmagasabb foglalkoztatott létszámhoz viszonyítva meghaladja a 20 %-ot, a vállalkozásnak nyújtható támogatás összege minden egyes új teljes munkaidős munkahely után 500.000 forint.
Az önkormányzati rendelet alapján nyújtott munkahelyteremtő támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L
352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.] Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély ösz-szegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható. A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget. A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról. A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
6. Szerződéskötés
A pályázatokat a polgármester a pályázat beérkezését követő 45 napon belül bírálja el azzal, hogy döntése előtt köteles a Pénzügyi Bizottság véleményét kikérni. A pályázat pozitív elbírálása esetén a pályázati feltételeket és a pályázati adatlap adatait tartalmazó támogatási szerződést a polgármester köti a pályázóval, a döntést követő 30 napon belül. A szerződés a projekt adatain túlmenően tartalmazza a pályázati feltételek szerinti ellenőrzési és szankcionálási részleteket is.
7. A támogatás kifizetése:
a) a vállalt többletlétszám felvételét igazoló munkaszerződések bemutatását és a támogatási szerződés aláírását követő 30 napon belül esedékes, amennyiben a támogatott az igényelt támogatás mértékéig bankgaranciát biztosít.
Az a vállalkozás, amely a támogatást a fentiek szerint vette igénybe és
aa) a támogatás igénybevételét követően a vállalt létszámfejlesztést nem a 4. ab) pontban meghatározott feltételek szerint és a minimális mértéket el nem érően teljesítette, a támogatás teljes összegét a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal együtt egy összegben köteles visszafizetni,
ab) a támogatás igénybevételét követően a létszámfejlesztést a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket meghaladóan, de az általa vállalt mértéket el nem érően (részteljesítés) teljesítette, a támogatás arányosan csökkentett összegét a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal együtt egy összegben köteles visszafizetni.
b) utólagosan, a 2 éves foglalkoztatási kötelezettség lejártát követő 30 napon belül esedékes, amennyiben a támogatott az igényelt támogatás mértékéig bankgaranciát nem biztosít.
Az a vállalkozás, amely a támogatást a fentiek szerint veszi igénybe, azonban
ba) a létszámfejlesztés teljesítése nem éri el a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket, a támogatásra nem jogosult,
bb) a létszámfejlesztést a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket meghaladóan, de az általa vállalt létszámfejlesztés mértékét el nem érően (részteljesítés) teljesítette, a támogatás arányosan csökkentett összegére jogosult.
8. A pályázat benyújtása
A pályázatot 1 példányban - a pályázati adatlap kitöltésével és az abban meghatározott mellékletekkel együtt - kell benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Csoportjához. Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiánypótlással kiegészítheti pályázatát. A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyamatos, a végső határidő 2016. november 30. A pályázati adatlap és a szükséges mellékletek listája az Adóügyi Csoportvezetőnél vehetők át, illetve letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.
2016. november 10
Kanizsa - Hirdetés
11
Vállalkozás-támogató program pályázati felhívás - INGATLANVÁSÁRLÁSRA
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról szóló 78/2011. (Vn.11.) önkormányzati rendelet alapján 2016. évre vonatkozóan pályázatot hirdet ingatlanvásárlás támogatására vissza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.
1. A pályázat célja:
A helyi gazdaság fejlesztése, a városban lakók életminőségének javítása és a foglalkoztatás elősegítése érdekében ösztönözze a vállalkozások Nagykanizsán való letelepedését vagy fejlesztését, befektetések megvalósítását.
2. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 80 000 E forint.
3. A pályázók köre:
A pályázaton részt vehetnek:
- azok az újonnan létrehozásra kerülő vagy már működő nagykanizsai székhelyű, telephelyű illetve fióktelepű egyéni és társas vállalkozások, amelyek az önkormányzattól Nagykanizsa város közigazgatási területén belül vásárolt ingatlanon beruházást valósítanak meg és ezáltal új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek szerint.
- azok a vállalkozások, amelyek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének hatálya alá tartoznak.
A pályázaton nem vehet részt:
a) az az egyéni vállalkozó, akinek vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy vállalkozói igazolványát visszaadta, és a visszavonás, vagy a visszaadás évét követő három éven belül új igazolványt vált ki és ennek keretében munkahelyet létesít;
b) az az átalakult (társasági formát váltott, szétvált, egybeolvadt, stb.) gazdasági társaság, amely tulajdonosi körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társaság van, aki/amely az igényelni kívánt támogatást megelőzően három éven belül megszűnt, átalakult gazdasági társaságban is a tulajdonosi körbe tartozott, és így munkahelyet létesített;
c) az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köztartozása van.
4. Pályázati feltételek:
A támogatást az a vállalkozás igényelheti, amely:
a.) vállalkozás céljából önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant vásárol,
b.) vállalja, hogy a vásárolt ingatlanon az adásvételtől számított 4 éven belül legalább 50 MFt értékű beruházást valósít meg, azt székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként bejegyezteti, továbbá
c.) a b.) pont alatti székhelyen, telephelyen vagy fióktelepen a benyújtott pályázatában meghatározott - bővítés esetén bővített - foglalkoztatotti létszámmal kezdi meg, bővítés esetén folytatja működését és a létszámot a pályázata szerinti ütemezésnek megfelelően, de legkésőbb a b) pont szerinti határidőre a vállalt mértékre fejleszti, továbbá
d.) a c) pont szerint meghatározott maximálisan vállalt létszámot a beruházás üzembe helyezésétől számítva legalább 1 évig foglalkoztatja.
Az önkormányzat ingatlanértékesítésére a hatóságok általi földterület- és épületértékesítés állami támogatási elemeiről szóló bizottsági közleményt (HL C 209, 1997.07.10, 3-5 o.) alkalmazni kell.
A vállalkozás az ingatlanvásárlási támogatást a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő jogerős bejegyzését követően igényelheti. Az ingatlanvásárlási támogatásra pályázatot benyújtó vállalkozás nem vehet részt az önkormányzat által kiírt munkahelyteremtő pályázaton. A pályázó továbbá:
- vállalja, hogy a telephelyén a pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő adatokat, illetve szerződéskötés esetén a vállalások teljesítését helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;
- vállalja, hogy - szerződéskötés esetén - a pályázat benyújtás időpontjától a futamidőre vonatkozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből a támogatási rendszerben vállalt többletlétszám megvalósítása ellenőrizhető;
- vállalja, hogy a pályázati anyagában külön nyilatkozik a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról;
5. Pénzügyi feltételek:
Az ingatlanvásárlási támogatás összege a beruházás értékétől és a foglalkoztatottak létszámától függően a vásárolt ingatlan nettó piaci vételárának %-ában - a de minimis támogatásra vonatkozó szabályok figyelembevételével - az alábbi táblázat szerint kerül megállapításra: Létszám
növekmény (fő) Beruházási érték (M Ft)
50 - 100 101- 500 5015-20 0-20 % 20-35 % 35-50 % 21-50 5-25 % 25-40 % 40-55 % 51-100 10-30 % 30-45 % 45-60 % 101- 15-40 % 40-55 % 55-70 %
Az önkormányzati rendelet alapján nyújtott ingatlanvásárlási támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkal-
mazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.] Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.
A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
6. Szerződéskötés
A pályázatokat a polgármester a pályázat beérkezését követő 45 napon belül bírálja el azzal, hogy döntése előtt köteles a Pénzügyi Bizottság véleményét kikérni. A támogatás odaítélését követően az önkormányzat a vállalkozással az elbírálást követő 30 napon belül támogatási szerződést köt, amelyben a támogatott hozzájárul, hogy a megállapított támogatási összeg erejéig Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata javára a vásárolt ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjog kerüljön bejegyzésre.
7. A támogatás kifizetése:
A támogatási összeg kifizetése a jelzálogjog bejegyzést tanúsító jogerős ingatlannyilvántartási határozat önkormányzat általi kézhezvételét követő 30 napon belül történik. A jelzálogjog törléséről az önkormányzat a foglalkoztatási kötelezettség lejártát követően intézkedik.
8. A támogatási szerződés megsértésének szankciói:
Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha a vállalkozás:
a) a beruházást a meghatározott határidőig nem valósítja meg;
b) a támogatási szerződésben vállalt átlagos statisztikai létszámot nem tartja fenn;
c) a továbbfoglalkoztatási kötelezettség megvalósulásához kapcsolódó elszámolási kötelezettségének felszólítás ellenére sem tesz eleget;
d) az önkormányzati ellenőrzést felszólítás ellenére meghiúsítja vagy ismételten akadályozza.
Az a)-b) pontban meghatározott esetben a vállalkozás a támogatást a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal növelt összegben arányosan, a c)-d) esetben teljes összegben köteles visszafizetni. Az arányos visszafizetési kötelezettség konkrét számítási módját a támogatási szerződésben kell meghatározni.
9. A pályázat benyújtása
A pályázatot 1 példányban - a pályázati adatlap kitöltésével és az abban meghatározott mellékletekkel együtt - kell benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Csoportjához. Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiánypótlással kiegészítheti pályázatát. A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyamatos, a végső határidő 2016. november 30. A pályázati adatlap és a szükséges mellékletek listája az Adóügyi Csoportvezetőnél vehetők át, illetve letölthető a wwwnagykanizsa.hu honlapról.
12
Kanizsa - Sportc
2016. november 10
Ai Hevesi Sándor ^ jgj*®1 Művelődési Központ Központ
Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel.: 0693/311-468 fax: 0693/310-465 e-mail:hsmkig@kanizsaikultura.hu www.kanizsaikultura.hu
November 11. 17 óra „SZÓL A ZENE ÁLL A BÁL" - A Tüttő János Nótaklub önálló estje Kísér: Szalai Antal, Liszt Ferenc-díjas prímás és világhírű cigányzenekara. Vendégművész: Erdős Melinda, a Magyar Állami Operaház Bartók Béla -Pásztory Ditta díjas énekese. Belépődíj: 2500 Ft. Szervező: a Tüttő János Nótaklub Egyesület. November 11. 18 óra EMBERPOR - CSENDÉLETEK DÉL-ZALÁBÓL - Lipódi László fotókiállítása.
November 12. 18 óra
ZALA MEGYEI NÉPTÁNC ANTOLÓGIA
Zala megye felnőtt néptánc csoportjainak bemutatója (Zalai Táncegyüttes, KISZÖV Szenior Táncegyüttes, Zalagyöngye Táncegyüttes és még sokan mások...) Az értékelés alatt TÁNCHÁZ a Bojtár Népzenei Együttes és tanítványaik közreműködésével. Abelépés díjtalan! November 16. 19 óra Filharmónia - Fortissimo bérlet ANIMAMUSICAE KAMARAZENEKAR Művészeti vezető: G. Horváth László. Közreműködik: Solymosi Péter és Mátyás Tibor - trombita. Belépődíj: 2900 Ft November 17. 19 óra DUMASZÍNHÁZ NAGYKANIZSA Duma Roast - Előadók: Kiss Ádám, Dombóvári István, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Hajdú Balázs, Schobert Norbert. Belépődíj: 3700 Ft. Ajegyek elővételben megvásárolhatók az Alexandra Könyvesboltban és a dumaszínhaz.jegy.hu oldalon. November 19.
ORSZÁGOS HORVÁT NAP 17.00 A Zrínyi család és a Mura-menti horvátok c. kiállítás megnyitója. 17.30 Ünnepi köszöntő, díjátadás. 18.00 Kulturális műsor - A Zala megyei kulturális egyesületek, kórusok, zenekarok közös műsora.
© a?—» fis
November 12. 18 óra CAPELLA SAVARIA KONCERT Műsor: Joseph Haydn: G-dúr hegedűverseny - Kalló Zsolt; Michael Haydn: D-dúr szimfónia; Michael Haydn: D-dúr fuvolaverseny - Bertalan Andrea. Belépődíj: 1200 Ft, nyugdíjas, diák és szakmai jegy: 700 Ft. November 15. 18 óra KALANDOZÓ KANIZSAIAK Világunk arcai - Markó Roland előadása. A belépés DÍJTALAN! November 19. 17 óra RUTKAI BORI BANDA: SÁRKÁNYJÁRGÁNY Belépődíj: elővételben 1000 Ft, a helyszínen 1200 Ft. Jegyinformáció: 93/510-011.
| Móricz Zsigmond
Muveiodesi Ház ^ Központ
Remekül nyitott az NB I-es címvédő
Medvegy Zoltán is győzelemmel nyitott az első számú kanizsai sakk csapatnál
Aquaprofit-Nagykanizsai TSK (1.) - Duocor-Makói SVSE (10.) 10:2
NB I-es sakk csapatbajnoki mérkőzés, 1. forduló. Nagykanizsa.
Eredmények (elöl a kanizsaiak): Ragger - Mihók 0,S:0,S, Balogh Cs. -Sipos I. 1:0, Lenic - Sarics 1:0, Márkus - Csonka 0,S:0,S, Bánusz - Farkas T. 0,S:0,S, Erdős V. - Horváth Zs. 1:0, Ribli - Tatár Kis Sz. 1:0, Medvegy -Hajnal Z. 1:0, Kántor - Szalai K. 0,S:0,S, Aczél - Balla 1:0, dr. Flumbort - Péczely 1:0, Gara T. - Juhász B. 1:0
A kanizsaiak a többi mérkőzésnél később kezdték a makóiak elleni találkozójukat, így már ismert volt, hogy a Paks és a DVTK győzött, míg a további közvetlen riválisnak tartott Honvéd-Lila Futó döntetlent ért el. A dél-zalaiak végül beleerősítettek és ahogy elsőként a hátsó táblákon, úgy az elsőkön sem születtek döntetlennél rosszabb eredmények.
- Nagyon jól kezdtük a bajnokságot, ha nagyon szőrös szívűek vagyunk, talán azt mondhatnánk,
Zárkóznának a férfiak
Javában tartanak a férfi asztaliteniszezők NB II-es pontvadászatának küzdelmei és az előző szezonban második helyen végzett Kanizsa Sörgyár SE a mostani pontvadászatban kezdené a zárkózást.
Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE - Mohácsi TE 8:10
NB II Dél-nyugati csoport férfi asztalitenisz-mérkőzés, 1. forduló. Nagykanizsa.
Kanizsai győztesek: Berdár Norbert 4, Szuhanyik József 2, Gyöngyösi Áron 1 és a Berdár-Szuhanyik páros
A megerősödött vendégek ellen Berdár Norbert hozta a legjobbját, Szuhanyik Józsefnek viszont nem a sikerült mindezt megcsinálnia, így a mohácsiak húzták be a győzelmet.
Bonyhád Vasas AC I (1.) - Kanizsa Sörgyár SE (7.) 9:9
NB II Dél-nyugati csoport férfi asztalitenisz-mérkőzés, 2. forduló. Bonyhád.
Kanizsai győztesek: Berdár 4, Szuhanyik 4, valamint a Berdár-Szuhanyik páros.
A kanizsaiak első pontjukat szerezték a bajnokságban, a két első játékos nyert meccseihez még továbbiak hiányoztak a győzelemhez.
Kanizsa Sörgyár SE (8.) -BVSC III (4.) 6:12
NB II Dél-nyugati csoport férfi asztalitenisz-mérkőzés, 3. forduló.
Kanizsai győztesek: Berdár 3, Szuhanyik 2 és a Berdár-Szuhanyik páros.
A mérkőzésnek a budapesti „vasutasok" voltak az esélyesei, de a hazaiak azért a bravúrról nem mondtak le. Berdárék legyőzték az ellenlábas jobbik párosát, majd Berdár és Szuhanyik hozott még egyéni győzelmeket, de a bravúros pontszerzés végül nem jött össze.
Kanizsa Sörgyár SE (8.) - Kaposvári AC (3.) 9:9
NB II Dél-nyugati csoport férfiak asztalitenisz-mérkőzés, S. forduló. Nagykanizsa.
hogy egy pont a mérkőzésben maradt - értékelt Papp Nándor csapatvezető. - Ugyanakkor így sincs probléma, a lényeg az, hogy szép sikerrel nyitottunk.
Aquaprofit NTSK II (7.) - Tapolcai Rockwool VSE (8.) 6:6
NB I B-s sakk csapatbajnoki mérkőzés, 1. forduló. Nagykanizsa.
Kanizsai győztesek: Galyas Miklós, Krutti Valér, Papp Nándor, Varga Richárd. Döntetlent játszottak: Bodó Norbert, Havanecz Bianka, Sipos János, Haselbach Dávid.
A tavalyi NB I B-s bajnok kettes számú kanizsai csapatnál az előzetesen várt eredmény született a jó erőkből álló Tapolca ellen.
A nagycsapat vasárnap Kőbányán folytatja, míg az NB I B-s együttes az MTK Budapest vendége lesz.
Az első számú együttes számára a Kőbánya SC elleni találkozó is hatványozottan fontos, hiszen ebben az idényben a legfelső osztályban több csapat is igencsak megerősödött.
P.L.
Kanizsai győztesek: Berdár 4, Szuhanyik 4 és a Berdár-Szuhanyik páros.
Berdár és Szuhanyik amit lehetett, nyerték a meccsen, a felek végül döntetlenre végeztek.
Kanizsa Sörgyár SE (8.) -Gyenesdiási ASE (3.) 9:9
NB II Dél-nyugati csoport férfiak asztalitenisz-mérkőzés, 6. forduló. Nagykanizsa.
Kanizsai győztesek: Berdár 4, Szuhanyik 4 és a Berdár-Szuhanyik páros.
A gyenesdiásiak elleni megyei rangadón megosztoztak a felek a pontokon.
Kanizsa Sörgyár SE (7.) -Pestújhelyi SC (8.) 11:7
NB II Dél-nyugati csoport férfiak asztalitenisz-mérkőzés, 7. forduló. Nagykanizsa.
Kanizsai győztesek: Berdár 4, Szuhanyik 4, Gyöngyösi 1 és a Gyöngyösi-Jakabfi Imre páros.
Győzelmével a kanizsai férfi NB II-es együttes megelőzte a szintén középmezőnybeli pestújhelyieket a tabellán.
P.L.
November 10. 18 óra SZÉPKORÚAK EGÉSZSÉGÜGYI KLUBJA
November 17. 10 és 14 óra ÉGBŐL POTTYANT VENDÉG
2016. november 10
Kanizsa
Ez + Az
13
ÁLLÁS - ÁLLÁS - ÁLLÁS
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal munkahelyi ajánlatairól bővebben:
Húsipari szakmunkás
Lakatos
Kárpitos
Varrónő
Bolti eladó
Szakács
NC, CNC gépkezelő
Hegesztő
Cukrász
Gyártósori összeszerelő
szakmunkásképző szakmunkásképző szakmunkásképző szakmunkásképző szakmunkásképző szakmunkásképző szakmunkásképző szakmunkásképző szakmunkásképző betanított munkás
megegyezés megegyezés megegyezés megegyezés megegyezés megegyezés megegyezés megegyezés megegyezés megegyezés
szerint szerint szerint szerint szerint szerint szerint szerint szerint szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról: Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti Információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon.
Ügyfélfogadási idő: hétfő - kedd - szerda: 8:00 -16:00 óra között, péntek: 8:00 - 13:00 óra.
i
1 TAXI
0
# 0
0
1 0 /
(93) 666-666 _
Horoszkóp
"Helikon
Az Ön rádiója Kanizsán
SMS
30/5-994-994
^jF 111.21.-IV. 19. Kos
Ideje lenne elgondolkodnia a munkatempóján. Bizonyára tudja, melyik a kifizetődőbb: ha úgy dolgozik, hogy más is hozzáférjen, vagy lelkiismeretesen.
$NV.20.-V.20. Bika
Nem kellene folyamatosan a pénzre koncentrálnia, hiszen ezzel úgy sem lesz több. Ha vannak gyerekei, szenteljen rájuk több időt.
^V.21.-VI.21. Ikrek
Álmatlan éjszakákat nem a gondok okoznak majd önnek, mint más embernek, hanem a boldogság. Élvezze ezt a helyzetet, amíg csak lehet.
^ VI.22.-VII.22. Rák
Hamarosan jelentős fordulat következik be érzelmi életében. A közelgő ünnepek nosztalgikussá teszik, és elfogadja ismerősei közeledését.

VII.23.-VIII.22. Oroszlán
Célszerű lenne betartania barátaival szemben a három lépés távolságot. Koncentráljon inkább az ingatlanügyeire, és jó lehetőségekre.
VIII.23.-IX.22. Szűz
Viharfelhők nem vetnek árnyékot érzelmi életére, sőt, az életmódján sem kell semmit sem változtatnia. Nyugodtan élhet a szenvedélyének.
^IX.23.-X.22. Mérleg
Minden oka meglesz arra, hogy jókedvű legyen Ebben az időszakban, inkább az anyagi javakat vonzza magához. A barátai közeledésére még várnia kell.
w
X.23.-XI.22. Skorpió
Ha azt mondaná önnek valaki, hogy egy varázslatos hétre számíthat, bizonyára el sem hinné. Pedig így lesz, ha nem koncentrál mindig a munkájára.

XI.23.-XII.21. Nyilas
Jó, ha tisztában van vele, Ámor nyila nagy sebességgel közelít ön felé. Ne féljen senkitől, önnél most jött el a nagy elhatározások ideje.

XII.22.-I.20. Bak
Titkos szerelmi kapcsolatot jeleznek ön számára a csillagok. Lehet, hogy nincs is megbizonyosodva róla, de irigykedők már vannak a láthatáron.

1.21.-II. 19. Vízöntő
Ne söpörje szőnyeg alá anyagi problémáit, mert így nem old meg semmit. Tervezze újra a családi költségvetést, és vásároljon visszafogottabban.

II.20.-III.20. Halak
A borús, esős időtől ugyan szomorkás lesz a hangulata, de mégis örülhet valaminek. Egy régi kellemes esemény emléke visszahozza a jókedvét.
14
Kanizsa - Sport/Apró
2016. november 10
Még Oroszországból is érkeznek
Az Eraklin Táncklub Egyesület ismét mozgalmas időszak előtt áll, hiszen november 19-20-án három rendezvényük is lesz -szorosan egymást követve - a Zsigmondy-csarnokban.
November 19-én, szombaton 10 órától rendezik a VI. Eraklin Kupát, melyre akár 70-80 páros is befuthat, tudtuk meg előzetesen Lekszikov Csabától, az Erak-lin Táncklub Egyesületének elnökétől. A klubközi verseny az amatőr, de versenykártyával rendelkező táncosok megmérettetéséről szól.
November 20-án, vagyis már vasárnap a IV. Cséplő Dániel Emlék Kupát rendezik azon kezdő, valamint ifjú táncosok számára, akik nem oly'' rég kezdték táncos pályafutásuk, viszont komolyan gondolják, hogy a tánccal foglalkoznának - s ahogy az emlékkupa fájdalmasan fiatalon elhunyt, bajnoki címig jutott névadója -, idővel akár magyar bajnokságig is jutnának.
A bő két hét múlva elkövetkező vasárnap esti programja pedig 18 órától a VII. Kanizsa Kupa Nemzetközi Meghívásos Tíztáncversenyét foglalja magában, melyre a hazai szakági elit mellett Horvátországból és Oroszországból - egészen pontosan Szentpétervárról - is érkeznek párosok, hogy bizonyítsák tánc-beli tudásuk.
Érmekkel gazdagabban
Az Eraklin Táncklub Egyesület a Zalaegerszegen megrendezett Gála Kupa szabadidős és klubközi pontszerző versenyen ért el kiemelkedő eredményeket.
Elsőként a táncos karrierjük elején álló, szabadidős versenyzők mérhették össze tudásukat és a verseny valóságos éremesőt hozott az Eraklinnak.
Balassa Balázs - Bécs Fanni Junior 2 kezdő latin kategóriában
rögtön az első versenyükön egy bronzéremmel térhetett haza.
Birkás Mihály - Darabos Anna páros volt a legeredményesebb versenyző páros, ugyanis mind a két kategóriában, ahol elindultak -junior 1 kezdő standard és kezdő latin kategóriában -, az első helyet szerezték meg.
Gelencsér Soma - Posza Gréta fonyódi eraklinos páros második versenye volt az idei Gála Kupa, melyről rögtön a Junior 2 kezdő latin kategória győzteseként térhettek haza.
Koller Norbert - Varga Lilla gyerek 1 kezdő standard kategóriában, a népes mezőnyben a dobogós 3. helyezést érték el, latinból pedig a 4. helyen végeztek.
Lekszikov András Zsigmond -Gyergyói Anna gyerek 2 kezdő standard és latin haladó kategóriában is a döntőbe jutottak és az előkelő 6. helyezést érték el.
Takács Gerely - Bodó Kata szintén a fonyódi eraklinosok táborát népesítik és öregbítik hírnevét a versenyeken. Életük második táncversenyén rögtön a döntős 4. helyezéssel térhettek haza.
A klubközi pontszerző versenyen négy eraklinos páros indult, mindannyian szép helyezéseket értek el saját korosztályukban, de egy korosztállyal feljebb is, az átjárhatóság szabályainak megfelelően, az idősebbek között is szépen megállták helyüket.
Benkő Dániel István - Bognár Alexandra junior I D standard és D latin kategóriában, a népes mezőnyben a 10. és 11. helyet érték el, míg egy korosztállyal feljebb a
INGATLAN
Sandon két családi ház haláleset miatt eladó. Érd.: 0630-398-3132 (7790K)
Nagykanizsán a belvárosban, közel 700 m2-es építési terület eladó. Családi és társasház építésére is alkalmas. Érd.: 0630-227-3294 (7759K)
Letenyén tulajdonostól eladó egy egyszintes, 135 m2-es + tágas garázs, háromszobás, két fürdőszobás luxusház háztartási helyiséggel, 1497 m2-es szép, parkosított kerttel, teljes berendezéssel, áron alul. Tel.: 0630-929-2622 7797K)
Eladó felújított lakás a belvárosban: II. emeleti, 72 m2-es, 2+1 félszoba, nappali, klímás, garázs az udvarban (+pince és padlás rész), bútorzat megvásárolható. A lakás azonnal költözhető. Irányár: 15,8 millió Ft. Érd.: de +3630476-0231, du +3630-378-0598 (7803K)
VEGYES
Kortárs és régebbi festményeket, régi bizsukat, porcelánokat, képeslapokat, egyéb régiségeket készpénzért vásárolnék. Érd.: 0630-332-8422 (7804K)
Junior II D standard és D latin kategóriában 11. és 8. helyezéssel büszkélkedhetnek.
Buda Leventének és partnernőjének, Berner Lénának még friss párosként ez volt az első közös versenye, mely során a saját korosztályukban Junior 2 E standardból a 4. helyezést érték el, latinból pedig a döntő 6. helyéig táncolták magukat. Egy korosztállyal feljebb, az ifjúsági versenyzők közt pedig standard kategóriában egy ezüstéremmel a nyakukban térhettek haza.
Horváth Gergő és Szabó Flóra gyerek 2 D osztályos versenyzők standardból és latinból is. A két kategóriában a 7. és a 6. helyezést tudhatják magukénak egy kiemelkedően kemény versengés végén. A legfiatalabb osztályos versenyző páros a nagyobbak között is szépen megállta a helyét, és sok párost megelőzve a 8. és 10. helyet érték el az idősebb, Junior 1 korosztályos versenyzők között.
Müller Balázs - Jáger Laura páros Junior 1 D standard kategóriában 12 páros közül kiemelkedő teljesítménnyel a döntő 5. helyén zártak, míg latinból a középdöntőben végeztek. Az idősebb, junior 2 korosztályos versenyzők között szintén a döntőbe táncolták magukat a gyerekek, és szintén az 5. helyezéssel büszkélkedhetnek.
A versenyszezonban még számos versenyre készülnek a táncosok, két hét múlva, hazai pályán, Nagykanizsán, a IV. Cséplő Dániel Emlékkupán és a VI. Eraklin Kupán mérettetnek meg az Eraklinos versenyzők. A táncosokat Lek-szikov Csaba és Balassa Júlia készíti fel.
P.L.
Televízió javítás az ön otthonában kiszállással. Balaskó István. Tel.: 0630-597-1530 (7787K)
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét, stb., valamint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 0620-510-2723 (7763K)
S ---\
Dajka tanfolyam indul Nagykanizsán részletfizetéssel. Tel.: 0630-637-4083, 0620-423-7877. V_._/
„Autóüveg garantáltan kedvező áron"
AutéiWeg forgalmazás, szerelés, erztosfiús kárrendezés- Kérésre háahoz mesyUnk.
Nk, Honvéd u. 5. Tel.: 06-70-50S-7S10, 06-/0-510''53BS
Meridián előadás, torna
Szervezetünk őszi regenerálása 3-1-2 meridián torna segítségével tart előadást Eőry Emese hagyományos kínai orvos, természetgyógyász a Halis István Városi Könyvtárban 2016. november 12-én 11 órától. Az előadás ingyenesen látogatható.
2016. november 10
Kanizsa - Sport
15
Ezüsthalmozó lett
A százhalombattai úszó rövid pályás országos bajnokságra voltak hivatalosak a Délzalai Vízmű SE úszói (képünkön), köztük a kanizsaiak olimpikonja, Molnár Flóra is.
A dél-zalaiak 18 esztendős kiválósága számára nem is kezdődhetett volna jobban a seregszemle, hiszen már az első napon S0 m mellen második helyen végzett.
Csak hogy érzékeltessük Flóra -nem fő számában szerzett - ezüstérmének értékét, jegyezzük meg, hogy szintén egy olimpikont, Sebestyén Dalmát utasította maga mögé 31,37 másodperces idejével, míg előtte csak Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok végzett 31,16-tal.
A következőkben aztán a még fiatalabb korosztályukat is felvonultató 4xS0 méteres kanizsai vegyes váltó (Abay Nemes Anna, Molnár Flóra, Kantó Loretta, Kiss Eszter) a döntő 8. helyén végzett, Flóra pedig - S0 m mell után - S0 m pillangón ismételten remekelt. A középdöntőből futamgyőzelemmel jutott a fináléba, ott pedig 26,36 másodperces
idővel másodikként csapott a célba, ezzel második ezüstérmét szerezve a felnőtt ob-n. Molnár Flóránál abban a számban is csupán Hosszú Katinka volt gyorsabb.
A rövid pályás ob záró napját aztán jöhetett a női S0 m gyors, annak is a döntője. Flóra a középfutamból a legjobb idővel (24,80) jutott a fináléba, ahol nagy küzdelemben végül a második helyen ért célba 24,S8 másodperces idővel Jakabos Zsuzsanna mögött.
- Flóra mindent megtett a sikerért, hiszen kétszer is megjavította legjobb idejét a küzdelmek alatt, sajnos ez most nem volt elég a legfényesebb éremhez - értékelt az S0 m gyors versenye után edzője, Polgár Sándor. - Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy Flóra ma Magyarországon az egyik leggyorsabb úszó, s erre nagyon büszkék lehetünk.
Lássuk, miként értékelt Molnár Flóra, aki augusztusban a riói olimpiai játékokon is indult.
- Az S0 m mell második helye mindenképpen kelleme meglepetés volt az ob-n - fogalmazott Flóra. -A hangulatra amúgy sem lehetett panasz, hiszen kis csapatunkba vittünk egy kis retro-érzést azzal,
Kunics beérte Budavölgyit
Európa-bajnokok lettek női egyéni, női csapat, női páros, valamint vegyes páros kategóriákban a nagykanizsai Zemplén SE válogatott lábtoll-labdázói.
A 7. Lábtoll-labda Európa-bajnokságon tíz nemzet válogatott játékosai vettek részt a Csongrád megyei Kisteleken és kezdésként a vegyes páros és a csapat mérkőzésekre került sor. Vegyes párosban Kunics Réka újszászi válogatott
hogy Abay Nemes Annával és Zámodics Márkkal ismét összeáll-hattunk váltóban, tényleg örülök, hogy ők is ott voltak Battán. A 4xS0 méteres vegyes váltóval sem volt gond, ugyanakkor az S0 m gyors azért kissé csalódás, hiszen mégiscsak az volt a fő. Tulajdonképpen nem is az idővel volt gond, inkább azzal, hogy a rövid pályás vb-re a
Veronika, a Magyar Lábtoll-labdázás Örökös Bajnoka által felállított csúcsot, vagyis immár mindketten hét-hét Európa-bajnoki címmel büszkélkedhetnek.
A rendezvény alatt ülésezett az Európai Lábtoll-labda Szövetség is, és a német szövetség elnyerte a következő, 2018-as Európa-bajnokság rendezési jogát. Takács Endre szövetségi kapitány elégedett volt az elért eredményekkel, hiszen a nemzetek versenyét is Magyarország nyerte.
7. Lábtoll-labda Európa-bajnokság, Kistelek. Kanizsai eredmények. Vegyes páros. Európa-baj-
kiküldetési szint a 24,10-zel enyhén szólva sem volt egyszerű, ez még a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedőnek számít. Hát most már mindegy, így a kanadai megmérettetésről lecsúsztam, persze fájó, hogy nem utazhatok, hiszen nem éreztem magam rossz formában...
P.L.
nok: Kunics Réka, Tóth Gábor. Női csapat. Európa-bajnok: Balogh Eszter, dr. Farkas Martina, Kunics Réka, Morvai Noémi, Tuk-szár Zsófia, Vlasics Dalma. Női páros, Európa-bajnok: Kunics Réka, Morvai Noémi. Női egyéni. Európa-bajnok: Kunics Réka.
A képen hátsó sor (balról): Balogh Eszter, Kunics Réka, Tukszár Zsófia, Vlasics Dalma. Első sor (balról): Morvai Noémi, dr. Farkas Martina
P.L.
társával, Tóth Gáborral előzte meg az európai élmezőnyt. A folytatásban a kanizsai válogatott leányok megvédték Eb-címüket, amit a legutóbbi, Lengyelországban rendezett 2014-es kontinensviadalon szereztek meg. A folytatásban a női párosok közt sem talált legyőzőre a Kunics Réka, Morvai Noémi összeállítású kettős, elérve kitűzött céljukat, tehát a címvédést. Kunics Réka aztán a női egyéni versenyszám megnyerésével behozta volt klubtársa, Budavölgyi
Döntősök voltak
A 2016-2017-es vívó versenyszezon Gerevich-Kovács-Kárpáti Kard Reménység Körversenyének első állomását rendezték az újpesti vívóközpontban, a Vasas SC-nél pedig korcsoportos válogatókat rendeztek - mindkét helyszínen az NTE 1866 ifjú kardozói is ott voltak a mezőnyben.
A Gerevich-Kovács-Kárpáti Kard Reménység Körverseny első fordulójában az újoncoknál Zadravecz Máté szerepelt a legjobban, hiszen végül egy ötödik helyezést hozhatott haza.
AVasas SC a kadet és junior korú (1S-20 évesek) kard válogatónak adott otthont, és a kadetoknál Dobó Ádám került a 8-as döntőbe, míg a junioroknál Milassin Mór. Előbbi a 8., utóbbi a 6. helyen végzett.
16
Kanizsa - Hirdetés
2016. november 10
Kedvező ár, minőségi munka
LEVELI Leveli Attila OPTIKA Merész mester
vlKÍUNUs; u m " , 8800 Nagykanizsa Deák fér 6,
(93)312-011,(30)3852576
Multifokális lencse AKCIÓ 30 %
Az akció 2016. november 30-ig érvényes. Nyitvatartási H-P: 8-12 óra, 13-17 óra, Szo: 9-11 óra
AtlasProfilax
Tudta Ön, hogy a koponya alatt lévő első nyaki csigolya, az Atlas nem csak a fejet tartja és támasztja alá, hanem ha elmozdult, különféle panaszok okozója lehet?
A svájci dr. René-Claudius Schümperli több mint húsz éve kidolgozta azt a biztonságos módszert, amellyel meg lehet állapítani az elmozdulást és korrigálni azt. A nagykanizsai dr. Varga Imre az ő egyik tanítványa, aki sikeresen alkalmazza a módszert. A korrekció utáni napokban és hetekben folyamatosan múltak el a régóta meglévő panaszai, mint a rendszeres fejfájás, szédülés, feszülő nyak, derékfájás.
Elérhetőség: 8800 Nagykanizsa, Király u. 29. Bejelentkezés telefonon: 0630-959-3080
^ RUTKai B°Ri BanOa


SZOMBAT
óro
W > 4 l\ *
f \*é • ^ * * /Ksbri < jj ''* $ '' .(
BÁBOS - TÁNCOS GYEREKKONCERT
Medgyaszay Ház, Nagykanizsa, Sugár út 5.
Jegyár elővételben: 1000,-Ft, a helyszínen: 1200,-Ft

nov. 24-31.
Két pizzás csiga vásárlásakor a harmadik ajándék!
) Ft
a csomag akciós ára
Pizzás csiga
(93) 666-666
Kan izsa
LOKALPATRIOTA HETILAP
XXVIII. évfolyam 37. szám 2016. november 17.
Megkezdte munkáját a Kanizsai foglalkoztatási
paktum
Konzorciumi partnerekkel az önkormányzat megkezdte a „Kanizsai foglalkoztatási paktum" című projekt megvalósítását. A 425 millió Ft összköltségű, vissza nem térítendő EU-s támogatású program befejezésének tervezett időpontja 2019. június 30.
A résztvevők a Vasemberház Dísztermében egy ünnepélyes projekt nyitó rendezvény keretében tájékoztatták a nyilvánosságot a célokról és a projekt főbb tevékenységeiről. A projektet konzorciumban valósítja meg Nagykanizsa önkormányzata a Zala Megyei Kormányhivatallal és a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Non-profit Kft. együttműködésével.
A foglalkoztatási paktum kötelező tagjai: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért és Szakképzésért Felelős Al-
lamtitkársága és a Zala Megyei Önkormányzat.
A munkaprogram célja a foglalkoztatás-fejlesztési helyzetelemzésen alapuló helyi szintű stratégia megalkotása, mely révén képzési és foglalkoztatási programok valósíthatók meg az álláskereső hátrányos helyzetű és inaktív személyek munkaerő-piaci integrációja érdekében. Városunkra vetítve a feladat az, hogy a helyi foglalkoztatási paktum létrejöjjön és a Nagykanizsán élő munkanélküliek közül minimum 300 fő vegye igénybe a tervezet keretében kialakított munkaerő-piaci szolgáltatásokat.
Köszöntőjében Cseresnyés Péter államtitkár, a NGM Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős államtitkára az országos és a helyi foglalkoztatás aktuális kérdéseiről osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Választ keresve arra is, hogyan lehet segíteni azokat az em-
bereket, akik el akarnak helyezkedni, és miként lehet ösztönözni azokat, akik még nem gondolkodtak el azon, hogy munkába álljanak. A foglalkoztatási paktum indítása kapcsán kitért arra, hogy miért kell ezt a lépést megtenni, miért kell a társadalom különböző résztvevőit összehívni. Bár nagyon jók az eredmények, van még hova fejlődni - hangsúlyozta. Ha mást nem nézünk, csak azt, hogy az EU egy bizonyos korosztály tekintetében 7S százalékos foglalkoztatási célt tűzött ki maga elé, mi még ettől egy 3 százalékponttal el vagyunk maradva, mindazok ellenére, hogy jelentős mértékű foglalkoztatás-bővítést tudhatunk magunk mögött. Ha csak arról beszélünk, hogy 200 ezer embert lehet a munkanélküliek, inaktívak közül a célok elérése érdekében mozgósítani, már lehet látni, hogy óriási feladat áll előttünk.
(folytatás a 2. oldalon)
INGYENES NYITÓELŐADÁS MINDEN KEDDEN
MAI :S ISTVÁN
Ismerd meg a joga filozotiajat és számtalan módszert, amellyel megőrizheted egészségedet és fiatalságodat.
KőiÖsi (s°ma
JÖGrt EGYESÜLET
+36 30 262 3688
monimarczil t@yahoo.com
ht tp: //www .integrál-joga.hu/
E7CTT"''
2
Kanizsa - Krónika
2016. november 17
(folytatás a címoldalról) Az elmúlt időszakban komoly eredményeket értünk el - fogalmazott az államtitkár, hiszen közel 70 százalékos a foglalkoztatás Magyarországon. Sőt, a 20 és 64 év közötti korosztály esetében 70 százalék fölötti mutatóval rendelkezünk, ami megfelel az uniós átlagnak. A gazdasági környezet mellett ez annak köszönhető, hogy a kormányzat olyan intézkedéseket hozott, amelyek segítségével a foglalkoztatás bővül, és jelentős eredményeket tudhat magának például azzal, hogy bizonyos társadalmi, munkavállalói csoportoknak járulékkedvezményt ad. Ha például kisgyermekes édesanyákat, vagy S7 év fölöttieket foglalkoztat a munkaadó, abban az esetben járulékkedvezményt kap. Ez is elősegítette azt, hogy jelentős tömegek tudták megtartani a munkahelyüket, vagy éppen munkába tudtak állni új munkavállalóként. Ez a program mintegy 900 ezer ember-
nek segíti megtartani a munkáját. A munkaadóknál eddig 4S0 md Ft-ot hagyott ott a kormányzat. A munkaadók sokasága ezt az összeget fordította fejlesztésre, vagy éppen munkabér-növekedésre.
A téma kapcsán az államtitkár még elmondta: a foglalkoztatás mellett Magyarországon az elmúlt időszakban a bérek szépen, egyelőre még lassan növekedtek, de a cél az, hogy folytatódjon a bér-felzárkóztatás. Hogy a foglalkoztatás nőjön és a munkaerő iránt kialakult versenyhelyzet folytatódjon, és kielégítésre kerüljön, egyik eszközként a foglalkoztatási paktumot is használják.
Ma 2010-hez képest mintegy 4S0 ezerrel többen dolgoznak a versenyszférában. Most, miután már egy verseny alakult ki a munkavállalók iránt, azon kell gondolkodni, hogyan lehet egy technológia-váltással, termelékenység növekedéssel az embereket kiváltani. Hisz tudjuk, hogy egy modern gép,
modern gyártástechnológia emberek munkáját tudja felszabadítani, s az így felszabadult munkaerőt máshol hasznosabban, hatékonyabban lehet használni.
A rendezvényt Dénes Sándor polgármester nyitotta meg. - Hogy a foglalkoztatási paktum jól működjön, ahhoz együtt kell, hogy gondolkozzunk, és dolgozzunk -hangsúlyozta. Mindannyian tudjuk, a gazdaságfejlesztés és a foglalkoztatás elválaszthatatlanok egymástól. Ha nem működik a foglalkoztatás, akkor a gazdaság sem. Ha nem működik a gazdaság, akkor nem működik a város. Ez egy olyan körfolyamat, amelyben mindenkinek jól kell tenni a dolgát. Nem egyszerű dolog megszólítani azokat az embereket, akik nincsenek a munkaerőpiacon, és nagyon sokan nem is szeretnének a munkaerőpiacra jutni. Befejezésként kifejezte abbéli reményét is, hogy a foglalkoztatási paktumnak is lesz eredménye.
A projektet Rodekné Hederics Erika, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője mutatta be. A projekt lebonyolításában részt vevő Zala Megyei Kormányhivatal szerepéről dr. Babati Szabolcs főosztályvezető adott áttekintést. A projekt eddigi - előkészítő szakaszában - a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás tulajdonában álló, Bajza utca 2. szám alatt található irodahelyiségben alakították ki a paktumirodát. Az önkormányzat új szervezeti egységében egy főállású és két részmunkaidős munkatárs kezdte meg a munkáját 2016. szeptember 1-jén. A paktum koordinátorok a foglalkoztatás-fejlesztési célú helyzetelemzés érdekében közvetlenül megkeresték a munkáltatókat, felmérték a közeljövő foglalkoztatási igényeit és továbbra is folyamatosan tartják a kapcsolatot a vállalkozásokkal.
B.E.
Ferenczi György Szakmai Nap a javítóintézetben
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezelésében lévő Debreceni Javítóintézet Nagykanizsai Telephelye szolgált az idei Ferenczi György Szakmai Nap helyszínéül.
A konferenciát megelőző sajtótájékoztatón részt vett Szarka Attila, a Ferenczi György Alapítvány Kuratóriumának elnöke, az EMMI Szociális- és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főosztályvezető-helyettese, Gulyásné dr. Kovács Erzsébet, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője, Nagy Kálmán, a Debreceni, egyben a kanizsai intézmény igazgatója, valamint Gólya István, a kanizsai intézmény igazgatóhe-
mWOUTORQK
uuuurcimu
6 és 12V-OS 2-225Ah teljesítményig,
átlagos és különlegesen magas inditoáramú, minden gépjárműhöz. 200 hazai és nyugati típus: hagyományos savas, zárt savas, zárt folyadékmentes (zselés).
AKKUMULÁTOR
Szakbolt és Szerviz Pozsgai János
8800 Nagykanizsa. Teleki út 16. Telefon: 93/312-346 Nyitva: H-P: 8-17: Szo,: 8-12 óráig
lyettese, egyben telepvezetője.
Szarka Attila egyebek mellett elmondta: 21. éve járja a javítóintézetek és a speciális gyermekotthonok zárt világa ezt az utat, aminek a mostani állomása Nagykanizsára ért el. 21 éve azon dolgozik az alapítvány, hogy a fiatalon elhunyt jeles gyógypedagógus, javítóintézeti szakember, Ferenczi György érdemeit megőrizzék, ápolják. És ebben az őrzésben, értékvédelemben keresik az olyan munkatársakat, vezetőket, akikről azt látják, hogy munkásságukkal hasonlóképpen szolgálják a gyermekek érdekeit, jogait. Ezeket az embereket ezen alkalommal emléklappal és emlékéremmel jutalmazzák meg. A Ferenczi-díj nem állami kitüntetés, egy civil szervezet adja és talán éppen ez az egyik ereje is.
A konferencián megvitatják a szakma módszertani kérdéseit, jogi terét, és betekintést engednek e zárt világ terébe. Megnyílnak ilyenkor a kapuk jelképesen és konkrétan is. Nagyon sokan látogatják ezen a napon az intézményt. Az intézmények munkatár-
sai mellett bírák, ügyészek, rendőrök, pedagógusok is részt vesznek. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet elmondta, ezekben az intézményekben elhelyezett nagyon nehéz sorsú, számos esetben nemcsak elkövető, hanem áldozat gyerekek érdekeit képviselte minden lehetséges fórumon Ferenczi György, akit még ő is ismert. Többek között az is az ő érdemei közé tartozik, hogy kezdeményezője volt annak, hogy a fiatalkorúak előzetes letartóztatását javító intézetekben is végre lehessen hajtani.
Nagy Kálmán igazgató hozzászólásában kiemelte: a nagykanizsai javítóintézet hazánk legfiatalabb javítóintézete. A javító-nevelő intézeti kultúra több mint 100 éves múltra tekint vissza, és az ezt követő 100 év után történt az a korszakos fejlesztés a gyermekvédelmi ágazaton belül, hogy speciálisan erre a célra, zöldmezős beruházásban megépült hazánk S. javítóintézete. A szakmai ellátás megalapozása érdekében különleges szakmai összefogásra került sor. Az összefogásban részt vett az
- KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP -
aszódi, a budapesti, Szőlő utcai, a rákospalotai és a debreceni javítóintézet. A szakmai közösség nemcsak azt tűzte ki célul, hogy a joggyakorlatokat és a korábbi szakmai tapasztalatokat adja át a legújabb telephelyi intézménynek, hanem azt is, hogy tudjanak megfelelni az új kihívásoknak, és a társadalmi elvárásoknak. A délutáni szekcióülésen egy irányvonalat mutatnak be, illetve az is fontos szempont lesz, hogy a javítóintézeti feladatellátást érintő jogi környezet folyamatos változására, az új kihívásokra miképpen tudnak reagálni. És ehhez milyen pedagógiai és nevelési célokat tudnak társítani, valamint megvalósítani.
A javítóintézetek közösségének legfiatalabb tagjaként Gólya István telepvezető megköszönte, hogy a patinás rendezvény házigazdái lehetnek.
A sajtótájékoztatót követő szakmai nap résztvevőit Dénes Sándor polgármester köszöntötte, és elismeréssel szólt az egy év alatt elvégzett munkáról.
B.E.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetés szervező: 0620-519-5305. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. (végelszámolás alatt) Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. végelszámolója. Dóró János. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
2016. november 17
Kanizsa - Krónika
3
Kanizsán nyílt meg az ország első AOSZ Info-Pont Irodája
Az Autisták Országos Szövetsége és az Alapítvány az Autista Gyermekekért Info-Pont Irodát nyitott Nagykanizsán, a Bajza utca 2. szám alatt. Az AOSZ az elmúlt két évben arra törekedett, hogy tagszervezeteit folyamatosan bevonja az érdekvédelmi tevékenységébe, fejlessze a helyi szervezeteket, közösséget építsen, és velük együttműködve reagáljon a tagság az autista emberek és családjaik széles körében feltárt hiányosságaira.
Ennek eredményeként hat vidéki helyszínen nyílnak novemberben az AOSZ vidéki, kihelyezett irodái, az AOSZ Info-Pontok, első-
ként Nagykanizsán, Zala megyében. Az alapítvány fővédnöke: Cseresnyésné Nagy Lívia.
A Kistérségi Szolgáltató Központ épületében kialakított új irodában Győrjy Anikó, AOSZ-alel-nök üdvözölte a megjelenteket.
Köszöntőjében Tóth Nándor alpolgármester az esemény fontosságára utalva kiemelte: egy olyan információs pont nyílik ma a városunkban, amelynek célja, hogy segítse az autizmussl érintett családok életét, és mintegy jelképezze az autizmus társadalmi és emberi fontosságát. így a településünkön már korábban elindult, több pályázatot és kiállítást, konferenciát és érzékenyítő programokat is magá-
ban foglaló folyamat olyan újabb állomásához érkezhettünk el, amellyel sokat tehetünk mindazokért, akik számára nélkülözhetetlen a társadalom támogató magatartása.
A ma útjára indított info-pont iroda pedig felhívja a figyelmet, hogy egy kicsivel több időt szenteljünk embertársaink problémái iránt, hallgassuk meg őket, és legyünk türelmesebbek a körülöttünk lévő világgal. Vagyis szemléljük nyitottan embertársainkat, ne feledkezzünk meg a toleranciáról és az együttérzés fontosságáról, az önzetlen segítségnyújtásról. Mert, ahogy Benjámin László költő fogalmaz: "annyid van, ameny-nyit másoknak adtál." - Fontos a figyelem és a másik iránti szolidaritás - folytatta, hiszen az autiz-mus mai világunk egyik komoly kihívása. És láthatóvá vált egy korábban szinte ismeretlen emberi probléma, amely, ha láthatatlan marad a társadalom számára, akkor magányt és elveszettséget jelent az elszenvedőjének. Ezért kiemelkedő kérdés a közösség empátiája, érzékenységének magasabb foka, melynek erősítését ez a példaértékű kezdeményezés felvállalja.
Hangsúlyozottan szólt az alpolgármester arról, hogy az Autisták
Országos Szövetségének első irodája itt Nagykanizsán kezdi el működését, ami a megtett út elismerését is jelenti, nem feledve azt, hogy e tekintetben még sok munka és feladat vár mindannyiunk számára a jövőben.
Megjegyezte: a szolgáltatás biztosítása érdekében két fő autista gyermeket nevelő édesanya kap az irodában munkalehetőséget.
Az irodát ünnepélyes keretek között Kővári Edit, az AOSZ elnöke nyitotta meg. Az alpolgármester által elmondottakhoz hozzáfűzte: az egyesület, illetve a város befogadó szemléletének a segítsége is fontos volt ebben a folyamatban. Végig részt vett a kétéves munkában, és örül annak, hogy a kanizsaiak lehettek az egyik nyertesei a közös álomnak.
Az iroda hétfőn és szerdán délelőtt 9.30-12 óráig, pénteken 1318 óráig tart nyitva.
A megnyitó után szakmai work-shop keretében a XI. Nemzetközi Autism-Europe Kongresszuson szerzett tapasztalatokról számoltak be az előadók. A skót stratégiát Győrfy Anikó, AOSZ-alelnök mutatta be. Az autizmusból eredő szexuális problémákról Hóbor Ká-rolyné, ALAUTI kuratóriumi elnök beszélt. Egy skóciai intézménylátogatás tapasztalatairól Krausz Katalin gyógypedagógus, érintett szülő számolt be. Míg az autista nők és az étkezési zavarok témakörről Kiss Emese önkéntes osztotta meg ismereteit a résztvevőkkel.
B.E.
Testközelben a szakmák
Pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató segít a döntésben
Megtelt a Zsigmondy-torna-csarnok érdeklődő diákokkal. A pályaválasztási kiállításon testközelből ismerkedhettek a szakmákkal az általános iskolák felső tagozatosai.
A rendészeti szakos diákok technikai tudását saját bőrén tapasztalhatta meg, akiben volt bátorság. A különböző elfogási, önvédelmi technikák bemutatása sok érdeklődőt vonzott a kiállításon. A program eredményessége a tavaszi beiratkozásokkor lesz mérhető.
Bene Csaba, az NSZC fóigaz-gatója szerint: „Ezeknek a rendezvényeknek a sikerét azon lehet igazából lemérni. Én abban reménykedem, hogy majd tavasz-szal, amikor befutnak hozzánk a jelentkezési lapok, akkor azt látjuk, hogy a szakképzésbe jelentkező gyermekek létszáma növekszik."
Nemcsak a beiskolázás előtt állókat, hanem az alsóbb osztályosokat is megszólították a szervezők. A hiányszakmákat bemutató rajzkiállítás díjazottjait mindenki megismerhette a programon.
Dr. Babati Szabolcs, a Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály vezetője elmondta: „Hagyományosan minden évben ilyen pályázatot hirdetünk meg a pályaválasztási kiállítások előtt. Ennek az az egyszerű oka, hogy már a kiállítást megelőző hetekben, napokban elindítsuk a diákok gondolkodását ebben a témában."
A szakmák sokszínűsége mellett a szülők és a pedagógusok bevonása is megkönnyítheti a döntést.
„Ez egy nagyon fontos döntés a gyermek életében. Igaz, hogy lehet módosítani, lehet pályát változtatni, de aki ilyenkor jól dönt, annak ez egy nagyon fontos lépés" - mondta Dénes Sándor polgármester.
Az országban működő 44 szakképzési centrum a megyei kamarákkal együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak a szakképzésben gondolkodó diákok és szüleik.
Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő szerint. „A munkaerőpiaci igényeknek megfelelő munkát és iskolatípust válasszanak a fiatalok, és lehetőleg olyat, amihez van kedvük és tehetségük. Jó munkát végezni megfelelő motiváció nélkül nem lehet."
A szakmai fogások kipróbálására, pályaorientációs beszélgetésekre, kóstolásra, az ösztöndíjprogramok megismerésére is volt lehetőség a pályaválasztási szakkiállításon.
Kanizsa Médiaház
T_ Kanizsa - Krónika
2016. november 17.
CsodaPontokon várják az adományokat
Egy régi alapokon nyugvó, mégis új köntösben meghirdetett adventi jótékonysági akciót kezdeményezett Cseresnyés Péter, államtitkár, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője EGY DOBOZNYI SZERETET címmel. Az akció Nagykanizsa Megyei Jogú Várossal, a Nagykanizsai Református Egyházközséggel, a KULCS Egyesülettel, a Thúry Vitézlő Oskolával és Borsos Krisztinával (a Hidrofilt Kft. ügyvezető igazgatója, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és mindenekelőtt családanya) összefogásban valósul meg.
Közeledünk az Adventhez és a Karácsonyhoz, így a legtöbb emberben, családban, intézményben, cégvezetésben körvonalazódik, hogy valamilyen módon segíteni szeretne, így számos segítségnyújtó kezdeményezés indul ebben az időszakban, sokan próbálkoznak több-kevesebb sikerrel.
Az elmúlt évek során több olyan akcióval is találkozhattunk - a legfontosabb e tekintetben a Református Egyház nevéhez köthető „Nyilas Misi pakkot kapott" akció -, mely arra sarkallta a segíteni vágyókat, hogy egy cipősdobozba sűrítve, mint egyfajta eszenciát, állítsanak össze ajándékokat különböző korú gyerekek számára, ezzel is hozzájárulva az ünnep szebbé tételéhez.
„Engem két dolog ragadott meg ebben a jótékonysági akcióban, amellett, hogy egy igazi egyszerű ötletnek tartom, és amint tudjuk az egyszerű ötletek mindig a legjobbak. Egyrészről, számomra ez az akció kifejezi a valódi polgári ma-
gatartásformát, melynek lényege, hogy egy közösség önakaratából segíti a tagjait. Másrészről, a cipősdoboz mérete arra sarkall minket, hogy valóban átgondoljuk, mik azok az apró dolgok, melyekkel őszinte örömet okozhatunk egy gyermeknek. Egy dobozba koncentrálhatjuk az igazán fontos, akár mondanivalóval rendelkező tárgyakat, eszközöket, apró kedvességeket, mely minket is figyelmességre, átgondoltságra ösztökél. így nem az ajándék nagysága, hanem
azok kifejező ereje válik lényegessé, ami manapság nagyon ritka." -emelte ki Cseresnyés Péter.
Elmondta továbbá: „Az EGY DOBOZNYI SZERETET jótékonysági akció keretében mi is cipősdobozban szeretnénk ajándékot gyűjteni különböző korosztályú gyerekeknek, azonban ezt egy valódi közösségként, a Kanizsán és a térségben élő emberek, intézmények, cégek közös cselekedeteként, egyfajta mozgalommá szervezve kívánjuk megtenni.Ezért is álltam e kezdeményezés élére, vállaltam a fővédnökséget, és ennek okán ülünk itt többen is a mai napon, akik útjára indítjuk ezt az akciót azzal a céllal, hogy napról-napra minél több olyan szervezetet, céget, intézményt, közösséget, családot tudjunk bevonni, akik maguk is gyűjtőpontként csatlakoznak hozzánk, így valóban széles körben elérve az itt élőket és itt működőket."
Az összegyűjtött ajándékokat elsősorban a térségben élő gyermekekhez szeretnék eljuttatni, s ezen túl - és ez a szervezők célkitűzése -, ha nagyon sok ajándék gyűlik össze, akkor a határon túli,
kárpátaljai és erdélyi rászoruló gyermekek karácsonyát szeretnék szebbé tenni egy-egy cipősdoboz-zal.
Létrejöttek az első
Szeretet-Doboz
CsodaPontok
Nagykanizsa Polgármesteri Kabinet, Református Parókia, Tourinform Iroda, ahol a felajánlott ajándékokat összegyűjtik. A később csatlakozó CsodaPontokról az érdeklődők a kanizsafest.hu/advent oldalon tájékozódhatnak. A további befogadóhelyek külön SzeretetDoboz CsodaPont táblával is hirdetni, jelezni fogják, hogy csatlakoztak a kezdeményezéshez, és ők is gyűjtik a beérkező cipős-dobozokat.
A szervezők várják további üzletek, cégek, intézmények, családok jelentkezését, akik vállalják, hogy az akció időtartama alatt, CsodaPontként ők is elősegítik a gyűjtést.
Az akció a mai naptól számítva december 17-ig tart.
Kiemelt figyelemmel kísérik az utcán élők sorsát
Az utcán töltik mindennapjaikat a Vöröskereszt szociális koordinátorai. Megkezdődött ugyanis a hajléktalan-ellátásban a krízisidőszak, a szervezet munkatársai kiemelt figyelemmel kísérik az utcán élők sorsát a téli hónapokban.
Télre harminccal emelkedett a hajléktalanszálló férőhelyeinek száma. Az éjjeli menedékhelyet mindenki igénybe veheti, akinek szüksége van rá. A szakemberek szerint sokan mégsem élnek a lehetőséggel, így azokra, akik továbbra is az utcán, vagy lakatlan épületekben, esetleg sátorban töltik a telet, fokozottan figyelnek a szervezet munkatársai.
„Akiket már tényleg nem tudunk semmilyen módszerrel meggyőzni és kint vannak az utcán, az ő számukra folyamatosan biztosítjuk a takarókat. Különböző dolgokkal
készültünk, most például kesztyűket, sapkákat, meleg zoknikat viszünk nekik, lábbelit biztosítunk. A fagyásveszély elkerülése érdekében nagyon jó tárgyi eszközeink vannak, amik hasznukra válnak" -mondta Szőke Rózsa, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének utcai szociális koordinátora.
A férőhelyek ideiglenes bővítésével minden évben elegendő szálláshelyet tud a nagykanizsai intézmény biztosítani a rászorulóknak.
„A téli időszakban a nyáron kint lévő hajléktalanok egy része beköltözik a szállóra. Ilyenkor az ágyszám-szükséglet megnő és a téli időszakra november elsejétől harminc ággyal megnöveljük a férőhelyek számát" - hangsúlyozta Bar-barics László, a Hajléktalan Átmeneti Szálló intézményvezetője.
Nemcsak a krízisidőszakban, hanem egész évben van elegendő
férőhely a nagykanizsai ellátásban. Főzési, tisztálkodási, étkezési lehetőséget is igénybe vehetnek az utcán élők az átmeneti szálláson.
„A krízis csak a téli időszak beálltára vonatkozik. Helyünk van és ilyenkor valóban még több helyiséget tartunk nyitva annak érdekében, hogy senki ne fázzon és mindenkinek legyen lehetősége pihenni, ha már az élet úgy hozta, hogy erre a sorsra jutott" - hangsúlyozta Szőlősi Márta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének vezetője.
A szakemberek szerint az elmúlt években Nagykanizsán nem sokat változott azoknak az aránya, akik a téli időszakban igénybe veszik az éjjeli menedékhelyet. Az utcán maradóknak a Vöröskereszt munkatársai folyamatosan segítséget nyújtanak.
Kanizsa Médiaház
2016. november 17
Kanizsa - Krónika
5
Indián banán, kínai datolya Szécsényi István különleges növényei
Befejeződött a gyümölcsszüret. Nincs ez másként Szécsényi István zalakarosi birtokán sem. Aki elsétál a telke előtt, most már csak a télálló citromfa apró sárga gyümölcseit láthatja.
A gazda, a minap szedte le az óriás lopótököt. Amint kiszárad a garázsban, a haragoszöld színe sárgává változik. A 320 négyszögöles területen a hagyományos gyümölcsök valamennyi fajtája megtalálható, de jutott mellettük még hely a különleges növényeinek is.
- Először a kivi termesztésével kezdtem el foglalkozni úgy 10 évvel ezelőtt, de sehogy sem akart összejönni, mivel soha nem virágzott - magyarázta a később szenvedélyévé vált amúgy eléggé pénzigényes hobbijáról a MAV Nagykanizsai Allomásfőnökség állomásfőnök-helyettese. - A nagy változás akkor következett be, amikor az interneten olvastam a
letenyei Varga János (Ninovarga) írásait, fotókkal illusztrált tanácsait. Felvettem vele a kapcsolatot és el is jött hozzánk. Az ő szaktudásának köszönhetem, hogy megpróbálkoztam más különleges növények termesztésével is.
Elmagyarázta a kivi metszésének, nevelésének fortélyait és azóta szinte havonta meglátogat. Az áprilisi fagyok ellenére idén 22S darab termést szedtünk le a támrendszerre felfuttatott fákról. Nagyobb méretűek a boltban kaphatónál, s miután bepuhulnak, finomabbak is. Mivel mediterrán növény, szereti a nagy meleget, de bebizonyosodott, hogy félárnyékban is jól megél. A talaj agyagos mifelénk, ezért tőzeggel és marhatrágyával kezelem, savanyítom, és sokat öntözöm. Egyébként nem igényelnek különleges bánásmódot, permetezést, nincs semmilyen kártevőjük, sohasem permeteztük egyiket sem.
Szécsényi István kertjében megtalálható az őserdőből származó indián banán, a datolyaszilva, a fekete berkenye, a homoktövis, a gránátalma, a magnélküli szőlő, a császárfa és a fügefa. Ezek a növények is megteremnek, beérnek a mi éghajlatunkon - hívta fel a figyelmet. E növények termelői az interneten egy index fórumot hoztak létre, amelyen megosztják egymással a tapasztalataikat, ha kell, fényképpel együtt. Tanácsokat, tippeket kérünk egymástól, folyamatosan bővül az olvasók száma. Nagyon sokat köszönhetünk az előbb említett Varga Jánosnak, aki ellát bennünket a szaktudásával. Zalakaroson a német szomszédaim füge és kivi doktornak hívják, nem véletlenül, hiszen az egész Zala megyében ismeri a különleges növényeket termesztőket, származzon az akár Szlovéniából, vagy Olaszországból.
Kizárólag a család számára tevékenykedik, vallja magáról a he-
gyi gazda, de a termésből mindig jut a barátoknak, ismerőknek is. Munka mellett vígan meg tud birkózni a teendőkkel. Olykor a felesége, Erzsébet besegít neki. A gyerekek nem érnek rá, az unokák meg még kicsik, ők egyelőre a kóstolásban vesznek részt. Az erős, antioxidáns hatású fekete berkenyéből tavaly szörpöt készített Erzsébet, idén pedig egy finom édeskés likőrt, ami jól jön majd az ünnepekre...
B.E.
A szociális munka napja
A hétköznapok elesettjeinek segítőit köszöntötték Kanizsán. A szociális munka napján Tóth Nándor alpolgármester úgy fogalmazott: ugyan számos szakma létezik a világon, amelyeket eltökéltséggel és felelősséggel végeznek, de az igazi tartalmat, életünk belső lényegét és boldogsá-
gát csak a mások iránti szeretettel teli szolgálat teremtheti meg. A rendezvényen szociális munkásokat, családsegítőket, a gyermekjóléti és idősellátás szakembereit, valamint a szociális intézmények munkatársait köszöntötték - hangzott el a Kanizsa Televízió Híradójában.
éCS^ 26 éve képezzük a vezetőket!
W A VOKSH OKTATASI KFT1
induló tanfolyamaink
KEDVEZMENYES * személygépkocsi vezető és moped vezető KRESZ tanfolyamainkra jelentkezési időpont: NOVEMBER 30. (SZERDA) 16.00 ÓRÁTÓL OKJ gépkezelő (targonca-földmunka-emelőgépkezelő) tanfolyam C hatósági vizsga nagykanizsai helyszínnel DECEMBER 14. (SZERDA)
Jelentkezési határidő: november 28-ig.)
(Jelentkezési határidő: december 7-ig.)
* Részletekről érdeklődjön irodánkban! Nagykanizsa, Ady u. 30. Telefon: 0693-516-634. Beke Ivett irodavezető: 0630-491-7051 E-mail: nagykanizsa@voksh.hu
(Stat.2016-3 né. VSM: "B" E: 71,62, F: 68,89% - "C" E: 63,44% , F: 60% ÁKÓ: "B" Gy: 140,52% "C" Gy: 102,07% / KK: "B"163.600 Ft/fő. "C":173.700 Ft/fő)
jmua n Vágat a elektromos!
II orvát h-m én Kfl.
fém kereskedelmi és másodlagos nyersanyagokat é rté kesítö és h asin osí tó Kft. T. "''ORVÁTH-ME
esetén (2t). Közületek es magánszemélyek
(sssflaatefifCiíB
Nagykanizsa, Garay u. 21, Ipari Park
Nyitva: H-P: 7.30-16.00 íra Szombat: 7.00-12.00 írilfl
Tel./fax: (93) 310-947; Mghil: +36 (30) 947-449Ü, e-mail: horvathmeh@mail.datanet.hu, Web: www.horvathmeh.hu
6
Kanizsa - Hirdetés
2016. november 17
Karácsonyai teszi szebbé!
T|+D050Z+/1ír/fw^SZEUETET
= KÖZÖS arO M
Ugye neked is van otthon cipősdobozod?
Meg tudsz tölteni egy üres dobozt szeretettel
Tegyük együtt szebbé a rászoruló gyermekek Karácsonyát
A jótékonysági akció részletei:
KANIZSAFEST.HU/ADVENT J
•) v>.-i —nn —-
Fővédnök: Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője
^cebook.com/„.-.
HIZSÍ5 hu
KÖZÖSSÉG. SZERETET. OSSZEFOGAS. Legyen Nagykanizsa az a vidéki város, amely szeretet-dobozaival a legtöbb rászoruló gyermek
2016. november 17.
Kanizsa - Hirdetés
f
Magyar Államkincstár MEGTAKARÍTÁSAINAK VÁLASSZA A BIZTONSÁGOT!
Keresse a Magyar Államkincstár Zala megyei állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatait!
Szolgáltatásaink:
• Kincstári Start-értékpapírszámla nyitás és -vezetés
• Web Kincstár, MobilKincstár és TeleKincstár szolgáltatások
• Díjmentes számlanyitás és -vezetés
• Adókedvezményt biztosító Tartós Befektetési Számla
• Kizárólag készpénzmentes fizetési lehetőség
Címünk: Nagykanizsa, Csengery u, 2,
Telefonszám: 30/239-0332 E-mail: api.zal(a)allamkincstar.gov.hu uuww.allamkincstar.gov.hu
Nyitva tartás: Szerda 8:00-18:00 Csütörtök 8:00-16:00
Hétfő-Kedd-Péntek: Ügyfélfogadás szünetel
MIÉRT HAGYTUK?
NAGY BANDO ANDRÁS -KÖZÉLETEM
2016.11.19. (SZOMBAT] 18:00-20:30 Nagykanizsa, VOKE, Kodály Zoltán Művelődési Ház, Csengery u. 67.
SARKUNKBAN A MÚLT
A MA-[F]FIAI: kormány vagy bűnszövetkezet az ország élén? SZALÁMIZÁS ÉHGYOMORRA
LEHET-E MÁS, avagy hogyan lettem képviselő-jelölt A KISEBBSÉG TÖBBSÉGE
díjtalan
^cBhookxom/Iehatrnas
8
Kanizsa - Hirdetés
2016. november 17
SZENIOROK TÁNCESTJE
(nntlnenlal15
SEMPERIT &
UouimQ
OUMl-SZERVIZ
Téli gumiabroncs akció!
(Az akció 2016.10.20-11.30-ig érvényes)
Nyitvatartás:
Hétfő -Péntek: 8-17 óráig, Szombat: 8-Í2 óráig
Kovács Béla 8800 Nagykanizsa-Palin. Alkotmány u 146/A. Tel /fax: +36 (93) 315-259 ♦ mobil: +36 (30) 586-1997 e-mail kb.gumiszerviz@treemail hu
gépjármű gumiabroncsok, acél és könnyűfém keréktarcsák értékesítése kerékszereles. centirozás,
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat és Idősügyi Tanácsa - együttműködve az Eraklin Táncklub Egyesülettel - táncversenyt hirdet.
A táncversenyen Nagykanizsa város közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező 60 év feletti szenior vehet részt. Arendezvény időpontja: 2016. november 28. (hétfő) 18.00 óra. Helyszín: Honvéd Kaszinó tükörterme (Nagykanizsa, Ady u. 7.) A verseny célja: a szeniorok aktivitásának, tánctudásának, táncszeretetének bemutatása egy színvonalas találkozó keretében. Nevezési határidő: 2016. november 24. (csütörtök) 16.00 óráig Versenyszámok létszáma és időtartama:
Standard társastánc: egy pár vagy egy csoport ( max: 4 pár táncos) Latin amerikai tánc: egy pár vagy egy csoport ( max: 4 pár táncos) Páros 1.00 - 2.00 perc
Csoport 2.00 - 4.00 perc (idősügyi klubok csapata)
Zene: CD lemezen vagy pendrive-n - melyen csak egy produkció zenéje lehet (felcímkézve: rajta a név, időtartam, stb.), a színpadra kerülés megkezdése előtt 30 perccel a szervezőnél kell leadni.
Díjazás: az összes induló emléklapot kap, a dobogós helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. A táncverseny fődíja: 2 db komplex belépő (szaunaudvarral és masszázzsal) a Zalakarosi Gránit Gyógyfürdőbe.
A zsűri tagjai: Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó vezetője, Karosi Lászlóné, az Idősügyi Tanács alelnöke. A zsűri elnöke: Lekszikov Csaba , az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke.
A nevezéseket a mellékelt nevezési lapon, az alábbi elérhetőségek szerint lehet eljuttatni: postai úton/személyesen Honvéd Kaszinó (Nagykanizsa, Ady u. 7.) I. emeleti titkárságára, Halmos Ildikó részére. Elektronikusan: szaba-dos.gyula@nagykanizsa.hu e-mail címre. További információ: Dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó, telefon: 06 20 8492309.
A versenyre versenykönyvvel nem rendelkező táncosok nevezhetnek. Sok sikert kívánunk a felkészüléshez és a versenyzéshez!
NEVEZÉSI LAP
e „S^/cttUvu^í " ^(ffffpfTitfffyTf
Táncverseny időpontja: 2016. november 28. (hétfő) 18.00 órától Nevezési határidő: 2016. november 24. (csütörtök) 16.00 óráig beérkezően Helyszín: Honvéd Kaszinó tükörterme (Nagykanizsa, Ady u. 7.)
A Nevező/ Kapcsolattartó
Név: .....................................................................................................................
E-mail:..................................................................................................................
Cím: ....................................................................................................................
Tel.:.......................................................................................................................
Tánckategória Standard Latin Amerikai
Táncfajta (kérem választását aláhúzással jelölje)
angol keringő cha cha cha
bécsi keringő samba
tangó rumba
slowfox paso doble
quickstep jive
Kategória (kérem választását aláhúzással jelölje)
Páros Csoport
Csoport Páros
Csapattagok neve
1... 2... 3... 4... S... 6... 7...
Nagykanizsa, 2016. .
versenyző/kapcsolattartó
BUFENEK / CUKRÁSZATNAK / BI0B0LTNAK HELYISEG KIAD0!
Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ Bővebb információd
VIRÁG BENEDEK SENIOll KÓRUS
Kedves .Urökdiák Kórastngok!
A Vinig Benedek Ifjúsági Vegyes K;ir alapításának .">(). évfordulója alkalmából jubileumi ünnepséget szervezünk a Batthyány Lajos Gimnáziumban :í(H(i. november 2(5-un délután, ahová sok szeretettel várjuk a kórus voit tagjait.
Amennyiben Ön is szeretne jelen lenni ezen az eseményen, kérjük, jelezze részvételi szándékát a kórus honlapján ("http: vlwlioi i.blogsfiol.hn''). ahol további információkat is talál.
Üdvözlettel:
Virág Benedek Kórus és BLíCi
2016. november 17
Kanizsa - Hirdetés
9
Tájékoztató a KANIZSABIKE bérkerékpár-rendszer feltételeinek módosításáról díjtételeinek csökkentéséről
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati forrásból valósította meg a közösségi kerékpárkölcsönző rendszert. A dokkoló állomások kivitelezési munkái a múlt év végén fejeződtek be. Az üzemeltető Via Kanizsa Nonprofit Zrt. - az eddigi, közel féléves üzemeltetési tapasztalatok figyelembe vételével - a rendszer felhasználási feltételei enyhítésével, az ott alkalmazott igénybevételi díjak csökkentésével még vonzóbbá kívánja tenni a kerékpáros rendszert a kanizsai lakosok és az idelátogatók számára. A kedvezményes díjszabás 2016. szeptember 12-én lépett életbe.
A KanizsaBike bérkerékpárok kölcsönzésénél 2 típusú felhasználót különböztetünk meg, így rendszeres és alkalmi felhasználót.
RENDSZERES FELHASZNÁLÓ ESETÉN FIZETENDŐ IGÉNYBEVÉTELI DÍJAK
A KanizsaBike kártya használatához, a KanizsaBike rendszerhez való hozzáférést biztosító különféle bérletek vásárlása szükséges. A használatért fizetendő: bérlet ára + kártyadíj + kölcsönzés díja. Kanizsa Kártyával rendelkezők a bérlet díjából 30%-os kedvezményt kapnak.
Bérlet és kártya dija
Az éves bérlet díja 6.000 Ft
A féléves bérlet díja 3.900 Ft
14 éven felüli diákok éves bérlet díja 4.800 Ft
14 éven felüli diákok féléves bérlet díja 3.100 Ft
Napi bérlet 200 Ft
Három napos bérlet 400 Ft
Heti bérlet 700 Ft
A KanizsaBike kártya díja 600 Ft/kártya
Kölcsönzés díja
0-60 perc
Minden további megkezdett óra
ingyenes 50 Ft
Jegy ára
Napijegy 3 napos jegy Hetijegy
200 Ft 400 Ft 700 Ft
Kölcsönzés díja
0-60 perc
Minden további megkezdett óra
ingyenes 50 Ft
KÖLCSÖNZÉSI IDŐ
A kölcsönzés maximális időtartama alkalmanként 10 óra lehet. Ha 10 órán belül a kikölcsönzött kerékpár nem kerül vissza bármelyik dokko-lóba, a kerékpárt eltűntnek nyilvánítjuk, és kerestetni fogjuk.
KERÉKPÁRKÖLCSÖNZŐ ÁLLOMÁSOK HELYSZÍNEI
Megtekinthető: http://kanizsabike.hu/hu/telepitett-allomasok/
A bérletek a kártyaigényléssel, illetve a kártya érvényességének meghosszabbításával együtt vásárolhatók meg a kártyaértékesítő helyeken. Egy rendszeres felhasználó maximum négy kerékpárt kölcsönözhet, és
ennek megfelelően 4 bérletet vehet és 4 kártyát kaphat. A diákbérlet vásárlásához érvényes diákigazolvány felmutatása szükséges. A 14 éven felüli, de 18. életévét be nem töltött felhasználó csak egy kerékpárt kölcsönözhet. A bérlet ára teljes mértékben lekerékpározható.
ALKALMI FELHASZNÁLÓ ESETÉN FIZETENDŐ DÍJAK
A használatért fizetendő: jegy ára + kölcsönzés díja. Jegyvásárlás esetén a rendszer 10.000 Ft-ot befoglal letétként a felhasználó bankszámláján. A megvásárolt jegy érvényességi idejének lejárta után a rendszer a letét összegéből levonja a jegy árát, a kölcsönzési díjat, majd a fennmaradó összeget 3 banki napon belül felszabadítja a felhasználó bankszámláján.
Minden új kölcsönzéssel megkezdett óra a megvásárolt, érvényes jeggyel ingyenes. Az első óra után, minden megkezdett óra kölcsönzésnek számít, mely kiszámlázásra kerül. Az alkalmi felhasználó interneten, ügyfélszolgálaton és kártyaértékesítő helyen vásárolhat jegyet. Az ügyfélszolgálaton és kártyaértékesítő helyeken megvásárolt jegyek ára teljes mértékben lekerékpározható.
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONT
Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
(8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33.
Nyitva tartás: hétfő - csütörtök: 8.00 - 12.00, 13.00 - 15.00, Péntek: 8.00 - 12.00. E-mail: info@kanizsabike.hu Honlap: kanizsabike.hu. Tel: (+36 93) 537-653 KÁRTYAÉRTÉKESÍTŐ HELY Tourinform
(8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21.).
Nyitva tartás: hétfő - péntek: 8.30 - 16.30. E-mail: nagykanizsa@tour-inform.hu Honlap: tourinformnagykanizsa.hu. Tel: (+36 93) 313-285, (+36) 20-298 2618
A SZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATOS RÉSZLETES INFORMÁCIÓK ÉS TOVÁBBI FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK AZ INTERNETEN: http://kanizsabike.hu/hu/
Kanizsa - Hirdetés
2016. november 17
Vállalkozás-támogató program pályázati felhívás - MUNKAHELYTEREMTÉSRE
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról szóló 78/2Oll.(VII.ll.) önkormányzati rendelet alapján 2016. évre vonatkozóan pályázatot hirdet munkahelyteremtés támogatására visz-sza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.
1. A pályázat célja:
Új munkahelyek létrehozásának támogatása, ezáltal a foglalkoztatás tartós növelése, a munkanélküliek számának csökkentése.
2. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2l 000 E forint.
3. A pályázók köre:
A pályázaton részt vehetnek:
- Azok a működő nagykanizsai székhelyű, telephelyű illetve fióktelepű egyéni és társas vállalkozások, amelyek vállalkozásaikat Nagykanizsa város közigazgatási területén működtetik és új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek szerint.
- azok a vállalkozások, amelyek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet I. cikkének hatálya alá tartoznak.
Működőnek minősül az a vállalkozás, amely rendelkezik egy zárómérleggel, valamint a nagykanizsai székhely, telephely illetve fióktelep létesítés és a pályázat benyújtása között egy év eltelt. A pályázaton nem vehet részt:
a) az az egyéni vállalkozó, akinek vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy vállalkozói igazolványát visszaadta, és a visszavonás, vagy a visszaadás évét követő három éven belül új igazolványt vált ki és ennek keretében munkahelyet létesít;
b) az az átalakult (társasági formát váltott, szétvált, egybeolvadt, stb.) gazdasági társaság, amely tulajdonosi körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társaság van, aki/amely az igényelni kívánt támogatást megelőzően három éven belül megszűnt, átalakult gazdasági társaságban is a tulajdonosi körbe tartozott, és így munkahelyet létesített;
c) az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köztartozása van.
4. Pályázati feltételek:
a) a legfeljebb S0 főt foglalkoztató vállalkozás által benyújtott pályázat esetén a pályázó vállalja:
aa) hogy legalább I új munkahelyet létesít és nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy a vállalkozásnál foglalkoztatottak létszáma a pályázat benyújtását megelőző egy évben nem csökkent;
ab) hogy nagykanizsai székhelyén, telephelyén, illetve fióktelepén a támogatási igény benyújtása előtti meglevő korrigált átlagos statisztikai állományi létszámához képest, a tervezett létszámfejlesztést a pályázat kedvező elbírálását követő 2 hónapon belül megvalósítja, és azt legalább 2 évig folyamatosan fenntartja;
b) az S0 főnél többet foglalkoztató vállalkozó által benyújtott pályázat esetén a pályázó vállalja, hogy a tervezett létszámfejlesztést (legalább 20 %) a pályázat kedvező elbírálását követő 4 éven belül megvalósítja nagykanizsai székhelyén, telephelyén, illetve fióktelepén, és azt legalább 2 évig folyamatosan fenntartja; A pályázó:
- vállalja, hogy a telephelyén a pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő adatokat, illetve szerződéskötés esetén a vállalások teljesítését helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;
- vállalja, hogy külön nyilatkozatot készít pályázati anyagában arról, hogy három éven belül volt-e egyéni vállalkozó (telephelyének címe és tevékenysége), volt-e gazdasági társaságnak tulajdonosa és mely társaságnak (társaság neve, címe, cégjegyzék- és adószáma);
- vállalja, hogy - szerződéskötés esetén - a pályázat benyújtás időpontjától a futamidőre vonatkozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből a támogatási rendszerben vállalt többletlétszám ellenőrizhető;
- vállalja, hogy a pályázati anyagában külön nyilatkozik a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról;
5. Pénzügyi feltételek:
A pályázható támogatás összege a legfeljebb S0 főt foglalkoztató pályázó esetén a vállalkozás által létrehozott minden egyes új teljes munkaidős munkahely után S00.000 forint, azonban az egy vállalkozás részére folyósított támogatás összege egy naptári éven belül nem haladhatja meg az S millió forintot. Amennyiben a pályázónál a foglalkoztatottak létszáma meghaladja az S0 főt és az új munkahelyek létesítésének aránya a pályázat benyújtását megelőző S év közül a legmagasabb foglalkoztatott létszámhoz viszonyítva meghaladja a 20 %-ot, a vállalkozásnak nyújtható támogatás összege minden egyes új teljes munkaidős munkahely után S00.000 forint.
Az önkormányzati rendelet alapján nyújtott munkahelyteremtő támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L
3S2, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 3S. §-a alapján kell eljárni.] Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély ösz-szegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 2S-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható. A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget. A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet S. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról. A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
6. Szerződéskötés
A pályázatokat a polgármester a pályázat beérkezését követő 4S napon belül bírálja el azzal, hogy döntése előtt köteles a Pénzügyi Bizottság véleményét kikérni. A pályázat pozitív elbírálása esetén a pályázati feltételeket és a pályázati adatlap adatait tartalmazó támogatási szerződést a polgármester köti a pályázóval, a döntést követő 30 napon belül. A szerződés a projekt adatain túlmenően tartalmazza a pályázati feltételek szerinti ellenőrzési és szankcionálási részleteket is.
7. A támogatás kifizetése:
a) a vállalt többletlétszám felvételét igazoló munkaszerződések bemutatását és a támogatási szerződés aláírását követő 30 napon belül esedékes, amennyiben a támogatott az igényelt támogatás mértékéig bankgaranciát biztosít.
Az a vállalkozás, amely a támogatást a fentiek szerint vette igénybe és
aa) a támogatás igénybevételét követően a vállalt létszámfejlesztést nem a 4. ab) pontban meghatározott feltételek szerint és a minimális mértéket el nem érően teljesítette, a támogatás teljes összegét a Ptk. 6:1SS. § szerinti kamattal együtt egy összegben köteles visszafizetni,
ab) a támogatás igénybevételét követően a létszámfejlesztést a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket meghaladóan, de az általa vállalt mértéket el nem érően (részteljesítés) teljesítette, a támogatás arányosan csökkentett összegét a Ptk. 6:1SS. § szerinti kamattal együtt egy összegben köteles visszafizetni.
b) utólagosan, a 2 éves foglalkoztatási kötelezettség lejártát követő 30 napon belül esedékes, amennyiben a támogatott az igényelt támogatás mértékéig bankgaranciát nem biztosít.
Az a vállalkozás, amely a támogatást a fentiek szerint veszi igénybe, azonban
ba) a létszámfejlesztés teljesítése nem éri el a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket, a támogatásra nem jogosult,
bb) a létszámfejlesztést a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket meghaladóan, de az általa vállalt létszámfejlesztés mértékét el nem érően (részteljesítés) teljesítette, a támogatás arányosan csökkentett összegére jogosult.
8. A pályázat benyújtása
A pályázatot 1 példányban - a pályázati adatlap kitöltésével és az abban meghatározott mellékletekkel együtt - kell benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Csoportjához. Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiánypótlással kiegészítheti pályázatát. A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyamatos, a végső határidő 20l6. november 30. A pályázati adatlap és a szükséges mellékletek listája az Adóügyi Csoportvezetőnél vehetők át, illetve letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.
2016. november 17
Kanizsa - Hirdetés
11
Vállalkozás-támogató program pályázati felhívás - INGATLANVÁSÁRLÁSRA
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról szóló 78/2011. (VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2016. évre vonatkozóan pályázatot hirdet ingatlanvásárlás támogatására vissza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.
1. A pályázat célja:
A helyi gazdaság fejlesztése, a városban lakók életminőségének javítása és a foglalkoztatás elősegítése érdekében ösztönözze a vállalkozások Nagykanizsán való letelepedését vagy fejlesztését, befektetések megvalósítását.
2. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 80 000 E forint.
3. A pályázók köre:
A pályázaton részt vehetnek:
- azok az újonnan létrehozásra kerülő vagy már működő nagykanizsai székhelyű, telephelyű illetve fióktelepű egyéni és társas vállalkozások, amelyek az önkormányzattól Nagykanizsa város közigazgatási területén belül vásárolt ingatlanon beruházást valósítanak meg és ezáltal új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek szerint.
- azok a vállalkozások, amelyek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének hatálya alá tartoznak.
A pályázaton nem vehet részt:
a) az az egyéni vállalkozó, akinek vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy vállalkozói igazolványát visszaadta, és a visszavonás, vagy a visszaadás évét követő három éven belül új igazolványt vált ki és ennek keretében munkahelyet létesít;
b) az az átalakult (társasági formát váltott, szétvált, egybeolvadt, stb.) gazdasági társaság, amely tulajdonosi körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társaság van, aki/amely az igényelni kívánt támogatást megelőzően három éven belül megszűnt, átalakult gazdasági társaságban is a tulajdonosi körbe tartozott, és így munkahelyet létesített;
c) az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köztartozása van.
4. Pályázati feltételek:
A támogatást az a vállalkozás igényelheti, amely:
a.) vállalkozás céljából önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant vásárol,
b.) vállalja, hogy a vásárolt ingatlanon az adásvételtől számított 4 éven belül legalább 50 MFt értékű beruházást valósít meg, azt székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként bejegyezteti, továbbá
c.) a b.) pont alatti székhelyen, telephelyen vagy fióktelepen a benyújtott pályázatában meghatározott - bővítés esetén bővített - foglalkoztatotti létszámmal kezdi meg, bővítés esetén folytatja működését és a létszámot a pályázata szerinti ütemezésnek megfelelően, de legkésőbb a b) pont szerinti határidőre a vállalt mértékre fejleszti, továbbá
d.) a c) pont szerint meghatározott maximálisan vállalt létszámot a beruházás üzembe helyezésétől számítva legalább 1 évig foglalkoztatja.
Az önkormányzat ingatlanértékesítésére a hatóságok általi földterület- és épületértékesítés állami támogatási elemeiről szóló bizottsági közleményt (HL C 209, 1997.07.10, 3-5 o.) alkalmazni kell.
A vállalkozás az ingatlanvásárlási támogatást a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő jogerős bejegyzését követően igényelheti. Az ingatlanvásárlási támogatásra pályázatot benyújtó vállalkozás nem vehet részt az önkormányzat által kiírt munkahelyteremtő pályázaton. A pályázó továbbá:
- vállalja, hogy a telephelyén a pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő adatokat, illetve szerződéskötés esetén a vállalások teljesítését helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;
- vállalja, hogy - szerződéskötés esetén - a pályázat benyújtás időpontjától a futamidőre vonatkozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből a támogatási rendszerben vállalt többletlétszám megvalósítása ellenőrizhető;
- vállalja, hogy a pályázati anyagában külön nyilatkozik a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról;
5. Pénzügyi feltételek:
Az ingatlanvásárlási támogatás összege a beruházás értékétől és a foglalkoztatottak létszámától függően a vásárolt ingatlan nettó piaci vételárának %-ában - a de minimis támogatásra vonatkozó szabályok figyelembevételével - az alábbi táblázat szerint kerül megállapításra: Létszám
növekmény (fő) Beruházási érték (M Ft)
50 - 100 101- 500 5015-20 0-20 % 20-35 % 35-50 % 21-50 5-25 % 25-40 % 40-55 % 51-100 10-30 % 30-45 % 45-60 % 101- 15-40 % 40-55 % 55-70 %
Az önkormányzati rendelet alapján nyújtott ingatlanvásárlási támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkal-
mazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.] Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.
A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
6. Szerződéskötés
A pályázatokat a polgármester a pályázat beérkezését követő 45 napon belül bírálja el azzal, hogy döntése előtt köteles a Pénzügyi Bizottság véleményét kikérni. A támogatás odaítélését követően az önkormányzat a vállalkozással az elbírálást követő 30 napon belül támogatási szerződést köt, amelyben a támogatott hozzájárul, hogy a megállapított támogatási összeg erejéig Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata javára a vásárolt ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjog kerüljön bejegyzésre.
7. A támogatás kifizetése:
A támogatási összeg kifizetése a jelzálogjog bejegyzést tanúsító jogerős ingatlannyilvántartási határozat önkormányzat általi kézhezvételét követő 30 napon belül történik. A jelzálogjog törléséről az önkormányzat a foglalkoztatási kötelezettség lejártát követően intézkedik.
8. A támogatási szerződés megsértésének szankciói:
Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha a vállalkozás:
a) a beruházást a meghatározott határidőig nem valósítja meg;
b) a támogatási szerződésben vállalt átlagos statisztikai létszámot nem tartja fenn;
c) a továbbfoglalkoztatási kötelezettség megvalósulásához kapcsolódó elszámolási kötelezettségének felszólítás ellenére sem tesz eleget;
d) az önkormányzati ellenőrzést felszólítás ellenére meghiúsítja vagy ismételten akadályozza.
Az a)-b) pontban meghatározott esetben a vállalkozás a támogatást a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal növelt összegben arányosan, a c)-d) esetben teljes összegben köteles visszafizetni. Az arányos visszafizetési kötelezettség konkrét számítási módját a támogatási szerződésben kell meghatározni.
9. A pályázat benyújtása
A pályázatot 1 példányban - a pályázati adatlap kitöltésével és az abban meghatározott mellékletekkel együtt - kell benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Csoportjához. Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiánypótlással kiegészítheti pályázatát. A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyamatos, a végső határidő 2016. november 30. A pályázati adatlap és a szükséges mellékletek listája az Adóügyi Csoportvezetőnél vehetők át, illetve letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.
Kanizsa - Sport+
2016. november 17.
Immár a junioroknál is bajnokként
Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel.: 0693/311-468 fax: 0693/310-465 e-mail:hsmkig@kanizsaikultura.hu www.kanizsaikultura.hu
November 17. 19 óra
DUMASZÍNHÁZ NAGYKANIZSA -Duma Roast
Előadók: Kiss Ádám, Dombóvári István, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Hajdú Balázs, Schobert Norbert. Belépődíj: 3 700 Ft Ajegyek elővételben megvásárolhatók az Alexandra Könyvesboltban és a dumaszínhaz.jegy.hu oldalon.
November 19.
ORSZÁGOS HORVÁT NAP 17.00 A Zrínyi család és a Mura-menti horvátok c. kiállítás megnyitója 17.30 Ünnepi köszöntő, díjátadás 18.00 Kulturális műsor- AZala megyei kulturális egyesületek, kórusok, zenekarok közös műsora.
A rendezvény szervezője: Az Országos Horvát Önkormányzat és a Magyarországi Horvátok Szövetsége. A Horvát nap fővédnökei: Áder János köztársasági elnök, Kolinda-Grabar Kitarovic horvát köztársasági elnök
November 21. 19 óra
Színház - Bródy bérlet. Miles Tredinnick:
ELVIS, OLTÁR, MIAMI, AVAGY FÉLMILLIÓ DOLLÁR GAZDÁT KERES -vígjáték. A Bánfalvy Stúdió előadása. Szereplők: Vastag Tamás, Hujber Ferenc, Bugár Anna, Bánfalfy Ági, Harmath Imre, Görgényi Fruzsina
Belépődíj: 4000 Ft November 24. 12 és 13.30 óra Ifjúsági filharmónia. ZENÉLAFILM Közreműködik a Philharmonic Brass fúvósötös. Moderátor: Vinkler András. A hangversenyre minden jegy elkelt.
November 25. 18 óra
A ZALA MEGYEI TERÜLETI PRÍMA DÍJ GÁLAESTJE Szervező: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezete.
November 26. 16 óra ALAPÍTVÁNYI KONCERT
Közreműködnek: a Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány és a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI együttesei, tanárai és növendékei. A jótékonysági koncert bevétele az Alapítvány működését támogatja. Szervező: a Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány és a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI Belépődíj: 1 500 Ft.

Medgyaszay Haz
Kanizsai Kulturális
r ■ > nuuuiflii! Központ
November 19. 17 óra RUTKAI BORI BANDA: SÁRKÁNYJÁRGÁNY - mesekoncert sok játékkal, tánccal. Belépődíj: elővételben 1000 Ft, a helyszínen 1200 Ft. Jegyinformáció: 0693/510-011.
A gyöngyösi Dr. Fejes András Sportcsarnokban rendezték a junior férfi ökölvívó országos bajnokságot, melyen a Botos András Ökölvívó Akadémia növendéke, Mátés Patrik is ott volt az indulók között.
Mi több, a Heves megyei helyszínen felállított szorító minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad majd a nagykanizsaiak reménysége számára, hiszen a Botos-akadémia versenyzője az S7 kg-osok súlycsoportjában az első helyig menetelt.
Mátés Patrik (edzőjével, Tóth Lászlóval, bal oldali képünkön) 15 másik társával együtt mérlegelt saját mezőnyében - így az teljes volt létszámilag -, tehát az magyar bajnokság mind a négy napja során ,jutott" ellenfél a dél-zalai bokszolónak. A nyolcaddöntővel kezdett, majd jött sorra a többi, a negyed-, és elődöntő, majd a finálé. A négy párharc közül Patrik valamennyit egyhangú pontozással hozta le. Köztük a mindent eldöntő összecsapást, a kaposvári Orsós Róberttel szembenit is. A somogyi ökölvívó a legnagyobb ellenlábasa ez idő tájt, vele szemben sem volt azonban megállás, ami országos bajnoki címet jelentett Mátés javára a junior ob-n.
A Botos-akadémia növendéke ezzel elmondhatja magáról, hogy tavalyi serdülő bajnoki címe után -melyet Egerből hozott - Gyöngyösön a magasabb korosztályban is a legjobbnak bizonyult.
- Jó esélyekkel indult Patrik az országoson, vagyis valahol a bajnoki elsősége várható volt - fogalmazott edzője, Tóth László. -Ezért is sajnáljuk, hogy nem Patrik indulhatott korábban a junior Eb-n, de ezúttal valóban bizonyított, hogy a szakvezetés számíthat rá a jövőben.
Az ezévi fiatal galambok is már Prágából repültek
Mint minden esztendőben az ősz, úgy az idei is fiatal galambok versenyeztetésével telt el a postagalambászoknál.
Ezt megelőzően a galambászok legnehezebb feladata a versenyeztetésen kívül a tenyésztés, amely a tavasz kezdetétől a nyár elejéig történik, tudtuk meg Liplin Lászlótól, a kanizsai J02 Postagalamb Sportegyesület elnökétől. Az ebben az időszakban felneveltetett és kiengedett fiatal galambokat a hagyományoknak megfelelően röptetni szükséges, hogy az egészséges szelekció az egyes egyedek vonatkozásában megtörténhessen, illetve hogy a jövő reménységei már a kelésük évében megmutathassák, a következő esztendőkben milyen teljesítményt várhatnak tőlük.
Érden már a női junior ökölvívó mezőny gyűlt össze az országos bajnokságára és a Botos-akadémiáról ott volt Kondákor Emília Cecília (jobb oldali képünkön) is, aki szintén érmes lett.
Megtudtuk, ilyenkor bizony soksok nehézséggel kell a tenyésztőknek és a galamboknak egyaránt megbirkózniuk: így például a fiatalkori fertőző betegségek drasztikus megjelenése, a stressz által kialakuló egyéb betegségek és viselkedésbeli változások, mindezek által pedig a madarak nagyszámú elveszése. Al-talában a kikelt galambok fele nem alkalmas a versenyszerű röptetésre, azaz nem érik meg az egy éves kort.
A kanizsai galambászok a fiatal galambok versenyeit is Ausztriából és Csehországból történő fel-eresztéssel rendezték meg. A legrövidebb versenyt az ausztriai Drasenhofenből, a leghosszabbat pedig a cseh fővárosból, Prágából. Drasenhofen légvonalban 260 km, Prága pedig 440 km-re van Nagykanizsától.
Az 54 kg-ban indult sportoló első párharcát nyerte a szorítóban, amivel a döntőbe is jutott, a fináléban viszont alulmaradt ellenlábasával, Oláh Henriettával (Salgótarján) szemben, ezzel ezüstérmet szerzett a korcsoportos magyar bajnokságon.
_P.L.
Az idei versenyek pikantériája az volt, hogy több tenyésztő is kevés galambbal rendelkezett és nem tudták a 20 darabos csapatlétszámot utanként kitölteni, ezért így versenyeztek kevesebb galambbal a több galamb alkotta csapatok ellen. Ezen versenyző sporttársak közül a legjobb eredményt Godina József érte el, aki fél csapattal is a dobogó második fokára küzdötte fel magát.
A J02 Postagalamb Sportegyesületben a fiatal galambok versenyén - 4 út alapján -, csak általános távon hirdettek bajnokot és a legjobb sampion madarakat díjazták.
Altalános bajnokság 4 versenyút alapján: 1. helyezett Liplin László 591,81 pont, 2. Godina József (képünkön) 397,68, 3. Gáspár Gábor 359,82. A sampion bajnokságban Liplin László, Godina József, Gáspár Gábor és Szépfelusi István galambjai nyertek díjakat.
Az idei galambász szezon a kanizsaiaknál (is) befejeződött.
P.L.
November 17. 10 és 14 óra Gyermekszínházi sorozat 2. rész ÉGBŐL POTTYANT VENDÉG - Levente Péter műsora. Bábos-gitáros: Török György. Belépődíj: 800 Ft. November 25. 18 óra Vetítettképes történelmi előadás sorozat, 7. rész. „MEGRENDELNI EGYKÉT VADKANT - JÓ PÉNZÉRT MINDIG LEHET"
Nézetek/legendák a költő Zrínyi haláláról. Előadók: Dr. Nemes István főorvos és Dr. Hausner Gábor hadtörténész. Programkoordinátor: Kocsis Edit, 06 30 400 1540 November 26. 17 óra SZÉPKORÚAK BÁLJA Kiállítás Németh Lászlóné festményeiből. Közreműködik: a palini énekkar
2016. november 17
Kanizsa
Ez + Az
13
ÁLLÁS - ÁLLÁS - ÁLLÁS
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal munkahelyi ajánlatairól bővebben:
Asztalos szakmunkásképző megegyezés szerint
Lakatos szakmunkásképző megegyezés szerint
Kárpitos szakmunkásképző megegyezés szerint
Raktárkezelő szakmunkásképző megegyezés szerint
Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint
Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint
NC, CNC gépkezelő szakmunkásképző megegyezés szerint
Hegesztő szakmunkásképző megegyezés szerint
Cukrász szakmunkásképző megegyezés szerint
Gyártósori összeszerelő betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról: Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti Információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon.
Ügyfélfogadási idő: hétfő - kedd - szerda: 8:00 -16:00 óra között, péntek: 8:00 - 13:00 óra.
Kövessen minket a facebook-on!
Ül
qcj.f) MN-/
Az Ön rádiója Kanizsán
SMS
30/5-994-994
Horoszkóp
^jF III.21.-IV.19. Kos
Ha úgy érzi, hogy harcolnia kell a boldogságáért, akkor ne töprengjen sokat, hanem harcoljon. Mindenképpen megéri egyenesbe hoznia az életét.
/.20.-V.20. Bika
Kedvező idő mutatkozik egy külföldi utazáson való részvételre. Ne hagyja ki, hangolja rá magát és szeretteit a közelgő ünnepekre.
^V.21.-V1.21. Ikrek
Mindig meg tudja lepni valami rendkívüli ötlettel a barátait. Ezúttal sem lesz másképp. Most azonban kissé át kell szerveznie a hétköznapjait.
^ VI.22.-VII.22. Rák
A környezetében valaki megnehezítheti az életét. Utazzon el egy kellemes fürdőhelyre, most ott találhat gyógyírt a testi-lelki problémáira.

VII.23.-VIII.22. Oroszlán
Ha nincs megelégedve a munkahelyével, hamarosan ezen is változtathat. Addig is őrizze meg a hidegvérét, és ne adjon kölcsön pénzt senkinek.
S VIII.23.-IX.22. Szűz
A bolygóállások szerint az anyagiak miatt nem kell aggódnia. Egy kellemes baráti beszélgetés teljesen kizökkentheti a hétköznapok szürkeségéből.
^IX.23.-X.22. Mérleg
Nem lehet semmi oka sem a panasz-kodásra. Az ön számításainak megfelelően alakulnak a magánéleti dolgai.
w
X.23.-XI.22. Skorpió
Hamarosan olyan kellemes események sodrába kerülhet, hogy hirtelen azt sem tudja, álom-e mindez, vagy valóság. A csillagok azt üzenik, hogy valóság.

XI.23.-XII.21. Nyilas
A bolygóállások szerint egyre gyakrabban összefut azzal a személlyel, akit nem kedvelt eddig túlságosan. Ez jó előjel, akár folytatása is lehet.

XII.22.-I.20. Bak
A türelem rózsát terem. Ha a régi álmait meg szeretné valósítani, annak most jött el az ideje. Bátran lépjen a tettek mezejére.

I.21.-II.19. Vízöntő
Érzelmi életét illetően olyan felismerésekre jut, ami miatt teljesen megváltozik a magánélete. Ne feledje: a rossz után jó jön.
<>11.20.-111.20. Halak
Nyugodtan szövögethet nagy terveket. Ezzel még úgysem veszíthet semmit. Ha kell, állítsa csatasorba ismerőseit, ők biztosan segítenek.
14
Kanizsa - Sport/Apró
2016. november 17
Ismét egy értékes ezüst az ob-ról
A legjobb páros tagjaként
rült 5. Nemzetközi Una Kup-Bihac 2016 dzsúdóversenyére utazott az NJK csapata.
A versenyen 44 klub 405 versenyzője indult, s a házigazdák és magyarok mellett horvát, osztrák, szerb és szlovén cselgáncsozók is voltak.
A hat versenyzővel induló NJK (alsó képünkön) számos értékes helyezést gyűjtött be Nagykanizsa testvérvárosában, Bihácson.
5. Nemzetközi Una Kup-Bihac 2016 cselgáncs verseny, Bihács. NJK-eredmények. U 12, 42 kg: 1. Garamszegi Bálint (három nyertes mérkőzéssel), ... 3. Keller Ádám (két nyertes és egy vesztes mérkőzéssel). U 14, 46 kg: 7. Köveskáli Regő. U 14, 55 kg: 5. Nagy Olivér (két nyertes és két vesztes mérkőzéssel). U 16, 50 kg: 1. Kis Alex (két nyertes mérkőzéssel). U 18, 50 kg: 2. Kis Alex (egy nyertes és egy vesztes mérkőzéssel). U 18, 55 kg: 1. Szabó Mátyás (két nyertes mérkőzéssel).
A kanizsaiak összesen három arany-, egy ezüst-, és egy bronzérmet, valamint két pontszerző helyet szereztek és csapatversenyben a hercegovinai Neretva Mostar és a horvát Nippon Zagreb együttese mögött az NJK-Röntgen Kanizsa szerezte meg a harmadik helyet.
- Kisebb fegyelmezetlenséget leszámítva jók versenyeztek sportolóink - fogalmazott Hóbár Péter, az NJK edzője. - A srácok igyekeztek a legjobb formájukat hozni, mindenki keményen és koncentráltan küzdött, egyben pedig a bihácsi dzsúdó klubot szeretnénk majd mi is vendégül látni.
P.L.
A kanizsai Baranyai Benett és az újszászi Tóth Gábor alkotta kettős (képünkön a dobogó tetején) győzött a németországi Hagenben rendezett jubileumi nemzetközi lábtoll-labda versenyen.
A Távol-Keleten 3 ezer éves hagyománya van a sportágnak, míg Európa számára a lábtoll-labdázást Peter von Rüden német mérnök fedezte fel kínai utazásai során. Von Rüden 1991 szeptemberében alapította meg az FFC Hagen-t, az első európai lábtoll-labda egyesületet. A nemzetközi torna a klub fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából került megrendezésre.
Az első napon 36 páros versengett a győzelemért, amit végül is a Baranyai Benett (Zemplén SE), Tóth Gábor (Újszászi VVSE) összeállítású duó szerzett meg. A döntőben a házigazdák kettősét verték 2:1 arányban.
P.L.
Mihovics Szabina. - Tulajdonképpen majdnem meg is nyertem súlycsoportom küzdelmeit, hiszen egy perccel a vége előtt még vezettem, de sajnos elrontottam. Ha többet edzhettem volna, szerintem biztosan megnyerem, de
mostani ezüst. Ha azt veszem, hogy éremért mentem, ezt sikerült is teljesítenem.
A bosznia-hercegovinai Bihács városába, a Judo Klub Una Bihac szervezésében megrendezésre ke-
Kecskeméten rendezték idén is a cselgáncsozók felnőtt országos bajnokságát, ezen belül a 33. női országos bajnokságot, melyen tatamira lépett Mihovics Szabina (felső képünkön a dobogó második fokán), a Nagykanizsai Judo Klub-Röntgen Kanizsa judokája is.
Ahogy tavaly, Szabina a 63 kg-osok súlycsoportjában ezúttal is ezüstérmet szerzett a kilenc dzsú-dóst felvonultató mezőnyében. A nagykanizsai egyesület sportolója két nyert párharca után a fináléban szenvedett vereséget és lett második.
- Régóta szenvedek a derekammal és így mehettem neki az országos bajnokságnak is - kezdte a korábban már országos bajnoki elsőséget is szerzett
sajnos a sérülés az utóbbi időben már igencsak akadályozott a tréningeken. Azt kell mondanom, ennyi edzéssel szuper eredmény a
Cukorbetegek gyógytornája
Cukorbetegek gyógytornája címmel tart előadást és gyakorlati bemutatót Fürtös Roland gyógytornász november 25-én pénteken 15 óra 30-kor, a Kanizsai Dorottya Kórház tanácstermében, a Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete szervezésében.
Minden érdeklődőt várnak!
INGATLAN
Sandon két családi ház haláleset miatt eladó. Érd.: 0630-3983132 (7790K)
Nagykanizsán a belvárosban, csendes utcában, közel 700 m2-es építési terület eladó. Családi és társasház építésére egyaránt alkalmas! Érd.: 0630-227-3294
SZOLGALTATAS
Televízió javítás az ön otthonában kiszállással. Balaskó István. Tel.: 0630-597-1530 (7787K)
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét, stb., valamint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 0620-510-2723
Kortárs és régebbi festményeket, régi bizsukat, porcelánokat, képeslapokat, egyéb régiségeket készpénzért vásárolnék. Érd.: 0630-332-8422 (7804K)
C-N
Dajka tanfolyam indul Nagykanizsán részletfizetéssel. Tel.: 0630-637-4083, 0620-423-7877. \___/
„Autóüveg garantáltan kedvező áron"
Autóiiveg forgalmazás, szerelés. Biztosítós kárrendezés. Kérésre házhoz megyünk,
Nk, Honvéd u. 5. Tel.: 06-70-508-7810, 06-70-518-53B5
(7759K) (7763K)
r~r---\
Q Véradás - Vöröskereszt
2016.11.26. (szombat) 13:00 - 17:00 óra Kanizsa Centrum -Torta Fesztivál
V_/
2016. november 17
Kanizsa
Sport
15
Bajnoki címre jöhet a rangadó
Mintha a sors akarta volna, hogy úgy dőljön el a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, vagyis A-csoportjában az első hely sorsa, hogy elmaradt mérkőzésükön a listavezető - és címvédő - RMP Földi (a csapatképen) a mögöttük két pont lemaradással álló Délzalai Vízmű SE játsszon egymással. Ráadásul a meccset múlt pénteken villanyfényesként rendezték, hiszen este negyed kilenckor futottak ki a csapatok a „Mindenki" műfüvesére.
Ahogy még a meccs előtt az RMP-s Cs. Horváth Gábor (alsó képünkön jobbról) fogalmazott, abból a szempontból jól jött ki a helyzet, hogy ezzel iz-
galmasra sikeredett a szezonvég, valamint igazán így van értelme a versengésnek, ha valóban téttel bíró meccseket vívnak jó csapatok. A két legénység közti két pontos különbség azt jelentette, hogy a
„vízműsöknek" mindenképpen győzniük kellett, míg az „erempéseknek" elég lett volna akár a döntetlen is a bajnoki címhez.
Ugyan a - még - jó tíz évvel ezelőtti szituáció sem kísértett, hogy egy-egy találkozót akár több százan is figyeltek, de volt élet - a rossz idő ellenére is - a pálya körül, a játéktéren pedig 3-0-ra győzött az RMP, így ismét a kapus Horváth Gáboréké lett a serleg. A második Vízmű SE-t a Winners Viktória követte a dobogó harmadik fokán.
***
Cs. Horváth Gábornak az j utóbbi napokban más irányultsá- J gú teendői is voltak illetve -J lesznek a futballpályák környékén, hiszen a megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Szepetnek SE edzője is egyben a támadó. Tulajdonképpen így az őszi szezon végére akár a mérleg nyelve is lehetne csapata, hiszen előbb a listavezető Csács-NSE-vel játszott volna együttese, míg szombaton 13 órától az Olajbányász-stadionban a második UFC Nagykanizsával mérkőzhetnek a szepet-nekiek. Az előző hétvégén a csácsiak elleni mérkőzés a mostoha időjárási körülmények miatt elmaradt, a 34 esztendős labdarúgó azonban lent a „Bányászon" ünnepelne.
- Hírlik, hogy a Csács elleni találkozójuk eredeti meccsidőpontja előtt a szokottnál még többet kávézott főnökével, Gombos Zsolttal, az UFC szakmai igazgatójával...
- Jó a felvetés, meg az informátorai - nevetett az Újpest ellen
Polgár László
a magyar legfelső osztályban 2000-ben még gólt is szerzett futballista, aki jelenleg az UFC-nél fiatalokkal is foglalkozik. - Igaz, még nem rólunk kérdezett, de a mi szakmai elképzeléseinket a szombati Kanizsa elleni meccsről nem is mondtam volna el, ahhoz még nagyon sok kávét meg kellett volna itatnia velem. A húzásainkat inkább a meccsre tartogatnám meglepetésnek a „boss" számára. Mindenesetre érdekes összecsapás elé nézünk, aztán remélem, hétfőn Zsolt állja majd a kapucsínós számlát miközben gratulál...
A hazai oldal szakvezetőjét, Gombos Zsoltot (jobb oldali képünkön jobbról) sem kellett
sokat noszogatni, amikor a hétvégi Kanizsa - Szepi szóba került.
- Közös eszmecseréink Gabival a futballról mindennaposak, de az igaz, hogy a listavezető ellen próbáltam bizonyos instrukciókkal ellátni - így az UFC vezetőedzője. - Barátok vagyunk, ahol tudok, próbálok neki segíteni. Persze ő ezeket most lehet, hogy ellenünk hasznosítja, amihez persze a csapatomnak is lesz egy-két szava. Bizonyos szempontból extrém mérkőzés következik ismét számunkra, ugyanakkor ahhoz, hogy továbbra is biztosan a tabella elején legyünk, be kell zsebelnünk a három pontot.
Abban azért megegyeztek a felek, hogy az igazi fekete és a győzelem íze is megunhatatlan...
C-\
48 km-re került az elsőség
A Kanizsa Teniszcentrumban rendezett Lívia Méz nyílt páros amatőr teniszversenyen
- mely a második forduló volt a fedett pályás szezonjukban
- 28 induló vívott összesen 30 mérkőzést.
Ezúttal is jó mezőny jött össze, színvonalas, egyben jó hangulatú meccseket vívtak a teniszezők, akiket jó néhány néző is biztatott. A döntőt zalaegerszegi párosok vívták és az utóbbi évek legszínvonalasabb mérkőzésén a rutinos Szakács Attila-Gulyás Roland nyert a fiatal Balázs Bence-Paál Barnabás ellen. A vigaszágon a fináléba kanizsaiak kerültek és az Ombódi Károly-Baranyás Zoltán páros nyert.
Végeredmény: 1. Szakács Attila-Gulyás Roland (Zalaegerszeg), 2. Balázs Bence-Paál Barnabás (Zalaegerszeg), 3. Nagy Csaba-Dolezsár Bence (Röpte TC) és Nagy Béla-Gáspár László (Marcali).
A pontverseny állása két verseny után: 1. Nagy Béla (Marcali) 40 pont, 2. Papp Tamás (Energia Szabadidősport Klub) 26, 3. Ombódi Károly (Röpte TC), Szakács Attila (Zalaegerszeg), Gulyás Roland (Zalaegerszeg) 25-25 pont.
A következő versenyre december 3-án kerül sor, az a nyílt párosoké lesz, illetve december 10-én női összesorso-lásos páros versenyt tartanak. Ezen alkalmak során adják át a szabadtéren legjobbnak bizonyult versenyzők számára a díjakat.
P.L.
V_/
16
Kanizsa - Hirdetés
2016. november 17
KANIZSA KJJB
NEMZETKÖZI TÍZTÁNCVEKSENY
2016. NOVEMBER 20.
NAGYKANIZSA. ZSIGMONDY-SZÉCHÉNY1 SZAKKÉPZŐ ISKOLA TORNACSARNOKA (HUNYADI U.I8.) 2Ü16.NOVEMBER 20. IS:M» JEGYEK ELŐVÉTELBEN VÁLTHATÓK A HSMK PÉNZTÁRÁBAN. A JEGYÜK ÁRA: 2.500 FT, HELYSZÍNEN: 2.800 FT
SZTARVENDEG
páunkó lujza
élőzene:
lobo latinot
wwwer.ak.lintancklub.hu
TANCISKOLAS EMLÉKKUPA
2016. NOVEMBER 20
NAGYKANIZSA, ZSIGMONDY-SZÉCHÉNYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA TORNACSARNOKA (HUNYADI U, 18.)
A JEGYEK ARA: 2.000 FT,
Nagykanizsa, Király u. 31/H Tel.: 06-30-936-3923
(A buszpályaudvarral szemben, a rózsaszín négyemeletes házban, a Pecsenyetanya mögött.)
Nyitva: hétfő-péntek 7.30-17.00, szombat: 8.00-12.00
Je''9!
♦ After Eight ízű ♦ áfonyakrémes
♦ Jagermeister ízű ♦ erdei
♦ Bailey''s likőr gyümölcskrém
♦ capuccino likőr ♦ gesztenyekrémes
♦ tojáslikőr ♦ vadász
♦ meggylikőr feketeerdő tej
♦ kókuszlikőr ♦ vadász
♦ rumpuncslikőr étcsokoládés
♦ trüffelkrémes ♦ vadász KID
♦ madártej krémes (tejkrém)
♦ banánkrémes ♦ vadász
♦ csokikrémes konyakmeggy
♦ marcipán krémes függelék
♦ tejkrémes ♦ tojáslikőrös
♦ kávé krémes függelék
♦ tiramisu krémes ♦ brandy orange
♦ pisztáciakrémes függelék
♦ mogyorókrémes ♦ mogyorós függelék
♦ gumicukros ♦ toffee függelék
♦ zselés ♦ kávékrémes függelék
♦ vajkaramell ♦ pisztáciás függelék
♦ rum-kakaó ♦ konyakmeggy
♦ kókusz függelék
♦ eper ♦ konzum kétrétegű
♦ marcipán 4 ízben
♦ gesztenye ♦ bevonat nélküli
♦ banán konzum
♦ diabetikus ♦ tejkaramell
U l^Mik
Mikulások, mikuláscsomagok, mikulás zizi kapható!
Viszonteladóknak kedvezmény!
Születésnapra, névnapra táblacsokoládék desszertek, ajándékcsomagok, nagy választékban kaphatók!
Szombatonként szaloncukor kóstoló!
Diabetikus és gluténmentes szaloncukor kapható!

Két pizzás csiga vásárlásakor a harmadik ajándékl
2016
ADVENTI
NAGYBEVÁSÁRLÁS SZABADKÁN
2016. december 14. (szerda) Részvételi díj: 6.S00 Ft/fő
2017
BUSÓJÁRÁS MOHÁCSON JÁRJUNK BUSÓT!
2017. február 2S.
Részvételi díj: 6.300 Ft/fő
RIJEKAI KARNEVÁL 2017.2február 26.
Részvételi díj: 8.900 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza az utazás és idegenvezetés költségét. A részvételi díj nem tartalmazza az esetleges belépők árát.
VELENCEI2KARNEVÁL
NON-STOP 2017. február 18-19.
(nyitó hétvége) Részvételi díj: 12.900 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza az utazás és idegenvezetés költségét. A részvételi díj nem tartalmazza a velencei hajójegy, a fakultatív belépők és a BBP biztosítás díját.
Kan izsa
LOKALPATRIOTA HETILAP
XXVIII. évfolyam 38. szám 2016. november 24.
A régió, tehát Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron legszebb települése lett idén Nagykanizsa a Virágos Magyarországért versenyen. Az ezzel járó Arany Rózsa-elismerést Dénes Sándor polgármester a kaposvári díjkiosztó gálán vette át. Szakmai berkekben úgy tartják: az Arany Rózsa az országos fődíj előfutárának tekinthető.
Idén huszonegyedik alkalommal hívták versenybe az ország településeit. A Virágos Magyarországért díjaiért pedig komoly a presztízsharc a városok és a falvak között. A mozgalom egyik legfőbb ereje, hogy erősíti a helyi közösségeket a település szépítése, csinosítása. Kaposvár polgármestere, Szita Károly hangsúlyozta: „Meg vagyok arról győződve, hogy egy település csak akkor lehet sikeres, ha erős közösséget tud alakítani. Egy település csak akkor lehet igazán sikeres, ha az adott településen élők büszkék arra, ahol vannak."
Ez a büszkeség pedig azt hozza, hogy évente átlagosan 300 település nevez, vagyis a 21 év alatt 6300-szor kandidáltak a városok és a falvak a különböző virágos díjakra. „Átlagosan ez azt jelenti, hogy kétszer valamennyi település részt vett a mozgalomban" - mutatott rá Dr. Csermez Attila, a Virágos Magyarországért Szervező Bi-
Arany Rózsa-elismerést kapott Nagykanizsa a Virágos Magyarországért
versenyen
zottságának elnöke. Kanizsa idén a régió legszebbje lett a szakmai zsűri döntése alapján. Az Arany Rózsa nem egyetlen év munkájának eredménye. „Örülök annak, hogy úgy látta a zsűri, hogy Nagykanizsa városa épül-szépül, fejlődik, mert itt ugyan virágos Magyarországról van szó, de nemcsak a város főterét nézték meg, hogy az mennyire virágos, hanem sok
minden mást is" - árulta el Dénes Sándor polgármester. A zsűri értékeli a környezetvédelmi tudatosságot, és azt is, hogy egy településen milyen mértékben vonják be a munkába a fiatalokat. Pontozzák az épületek, közterületek állapotát, s a városok és falvak kínálta életminőséget is.
Kanizsa Médiaház
Első alkalommal rendezik meg a Generációs sakk-csapatbajnokságot
Fiatalok és idősek - egy csapatként - tehetik próbára logikai és taktikai képességeiket hamarosan. Generációs sakk-csapatbajnokságot hirdet ugyanis az Idősügyi Ta-
A Bajcsa SE - Kanizsai Szenior Sakkbarátok Köre által rendezett barátságos találkozó egyik célja, hogy a Szenior Rapid Egyéni Sakkbajnokság mellett a
játék kedvelői csapatban is bizonyíthassanak. Dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó, a Bajcsa SE elnöke hangsúlyozta:
„A verseny 2016. december 3-án, 9 órakor lesz a Bagonyai Sakk Klubban. December elsején négy óráig várjuk a jelentkezéseket. Az egyetlen megkötés, hogy minden nevező csapatban két tagnak 60 év felettinek, két tagnak pedig 30 év alattinak kell lennie. Tehát egy-egy csapat négy fős."
A versenykiírás és a nevezési lap a www.szenioroklapja.hu oldalon érhető el.

2
Kanizsa - Krónika
2016. november 24
Rajtra készen várják a telet
A 2016-2017. évi téli szezon hó- és síkosság-mentesítési munkálatainak, intézkedési tervének részleteit ismertette sajtótájékoztatóján a Netta Pannónia Környezetvédelmi Kft. vezetése. Rajtra készen várja a cég a telet. Bár még enyhe az idő, sószórás, síkosság-mentesítés már volt a napokban.
A sajtótájékoztatót követően bemutatták a sótárolót és az impozáns, bevetésre kész több száz milliós eszközparkot. A sajtóeseményen megjelent Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője, Dénes Sándor polgármester és Fitos István, a VIA Kanizsa Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
A megjelenteket Horváth Balázs ügyvezető köszöntötte, majd Dénes Sándor mondta el a gondolatait. Városvezetőként azt kérte, hogy az adott feladatot a lehető legjobban, és időben próbálják megoldani. Ne feledkezzenek meg a zártkertekről és a hegyi utakról sem, hiszen egyre többen laknak már a szőlőhegyekben, és őnekik is közlekedni kell. Megjegyezte: természetesen mindig lesznek a városlakók között olyanok, akik nemtetszésüket fejezik ki, de az ő tapasztalata az, hogy az elmúlt években is tisztességgel végezte a Netta Pannónia a munkáját.
Dénes Sándor megemlített egy aktuális eseményt is. A Virágos Magyarországért Környezetszépítő
Versenyen Nagykanizsa városa az Arany Rózsa Díjat nyerte el. Ez a díj a fődíj után következik. „Jó úton haladunk, és jövőre is szeretnénk indulni ezen mozgalomban, melyben a cégeinkre és minden városlakóra óriási feladat hárul, hiszen mindannyiunknak figyelni kell a környezetünkre. Hozzátette: a zsűri nemcsak az Erzsébet teret szemlélte meg, hanem a város több pontját is.
A feladatokról, a téli felkészülésről Császár András logisztikai vezető adott tájékoztatást:
- A téli időszakban a Netta-Pan-nonia egyik kiemelt feladatának tekinti Nagykanizsa fő- és közösségi közlekedési útvonalainak, valamint a lakosság ellátásában kiemelt szerepet játszó létesítményekhez, egészségügyi központokhoz, kórházakhoz, rendelőintézetekhez, élelmiszer elosztókhoz vezető azon utak kezelését, amelyek a síkosságmentesítési és hóeltakarítási tevékenység keretében a VIA Kanizsa Zrt. felügyelete alá tartoznak.
A cég munkatársai és célgépei a város közigazgatási területéhez tartozó több mint 250 km belterületi és külterületi úton, kerékpárúton és gyalogjárdán végeznek hó és síkosság elleni védekezést a VIA Kanizsa Nonprofit Zrt.-vel 2013-ban megkötött szerződésben foglaltak szerint.
Továbbá a feladatok közé tartozik még bizonyos közterületi lépcsők és több mint 170 buszmegálló, valamint 123 gyalogátkelő kezelése. A társaság a síkosság-men-
tesítési és hóeltakarítási munkákat a minden évben aktualizált és a VIA által jóváhagyott „Téli intézkedési terv" alapján végzi, mely szerint a téli készenléti szolgálat november 15-től a következő év március 31-ig tart.
Az intézkedési terv tartalmazza a téli feladatok szolgáltatási szintjeit, melyeket a városi sajátosságok és gyakorlati tapasztalatok, valamint a helyi közutakra vonatkozó kezelési szabályzat előírásainak figyelembevételével határoztak meg.
Az I. fokozat elrendelésére november 15-én került sor, ettől az időponttól állandó vezetői szintű készenléti rendszer működik a téli hómunka irányítására.
A II. fokozat elrendelése meteorológiai előrejelzés, illetve az ügyeletes szolgálat jelzése alapján történik. Amennyiben tartós fagy, jegesedés, deresedés vagy ónos eső és havazás várható, előtte preventív szórást kell végezni alkalmas keverékkel a város meghatározott útszakaszain.
AIII. fokozat elrendelése az eké-zési technológia szükségessé válása esetén indul. Ekkor az előre meghatározott útvonalakon a közlekedés biztonsága és a hóeltakarítás megkönnyítése érdekében a célgép-állomány végez hóekézési és síkosság-mentesítési feladatokat.
A IV. fokozat elrendelésére abban az esetben kerül sor, (extrém időjárás), ha a hóréteg vastagsága meghaladja a 30 cm-t és a hideg miatt a „kemikáliák" már nem fejtenek ki olvasztó hatást, vagy a havazás folyamatos. Ebben az esetben behívásra kerülnek az alvállalkozók is.
A Netta-Pannonina Kft. rendelkezik a téli síkosság-mentesítés és hóelakarítás megfelelő ellátásához szükséges korszerű gépparkkal (12 db célgéppel, képzett sofőrökkel és kézi erővel, illetve a brigádok mozgatását segítő kisteherautókkal).
A síkosság-mentesítést és hóeltakarítást végző gépek mindegyike fel van szerelve sószóró és nedvesítő folyadék szórására alkalmas szóró adapterekkel, valamint tömörgumivágó éllel rendelkező hóekével. Szélsőségesebb időjárás esetén szerződött alvállalkozók bevonásával további gépeket lehet mozgósítani.
A gépjárművek útvonalának és munkájának nyomon követése GPS rendszeren keresztül történik, így szükség esetén beavatkozásra is van lehetőség.
Asótárolóban jelenleg 1000 tonna szóróanyagot tárolnak, melyből 600 tonna só, 350 tonna dolomit, 12 tonna környezetbarát szóróanyagnak megfelelő kálciumkarbonát. A fogyás mértékében a beszerzését folyamatosan végzik. A városban található 15 síkosság-mentesítő tárolóedényt november 11 -én kihelyezték.
Cseresnyés Péter államtitkár a cég fejlődését hangsúlyozva kiemelte azt a folyamatot, melynek révén a valamikori 100 főt foglalkoztatóból 200 főt foglalkoztató céggé nőtte ki magát, és a tevékenységi körét is bővítette. A polgármester bevezető gondolataira utalva megjegyezte: mindig lesznek olyanok, akik a jót is kritizálják, a jóban és a kiválóban is találnak kifogást, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján el lehet mondani, hogy a nagykanizsaiak döntő többsége mindig jó véleménnyel volt a Netta cégcsoport által végzett munkáról. Arra bíztatta őket, folytassák a felelősségteljes és tisztességes munkát a következő években is, mindannyiunk megelégedésére.
Az államtitkár is utalt a virágos Magyarországért versenyre, melyben több éve részt vesz városunk. Itt nem az az érdekes - hangsúlyozta -, hogy nyerjen valamit, hanem az, hogy ott van az élen, és jó véleménnyel vannak a városról, a tisztaságról, a zöld területek nagyságáról és harmóniájáról, és arról a virágosítási, kertészeti tevékenységről, amelyet a cég segítségével elvégeztek.
Fitos István a városüzemeltető cég vezérigazgatója kiegészítésként elmondta: 2016-ban mintegy 40 millió Ft. áll rendelkezésre a hó és síkosság-mentesítésre, melyből év elején 24 milliót már elköltöttek, és mintegy 15 millió még rendelkezésre áll. A tavalyi év jól sikerült, igaz a „téltábornok" sem nehezítette meg a dolgukat. Az Arany Rózsa Díj kapcsán megjegyezte: egy kicsit hosszabb előkészítő munkával akár a fődíjat is meg lehet célozni a következő években.
B.E.
- KANIZSA LOKALPATRIOTA HETILAP -
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetés szervező: 0620-519-5305. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. (végelszámolás alatt) Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. végelszámolója. Dóró János. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
2016. november 24
Kanizsa - Krónika
3
Fórumot tartottak az ipari parkban
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási Zrt. fórumra várta a Nagykanizsai Ipari Parkban működő vállalkozások képviselőit. Az immár második alkalommal megtartott rendezvény célja az volt, hogy a Zrt. vezetése ismertesse az elmúlt egy évben megvalósult fejlesztéseket és megismerje azokat a problémákat, amik a vállalkozások számára megoldásra várnak.
Bilicz Csaba az NKVG Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy tavaly ~3,S hektár területet értékesítettek és kitért a folyamatban lévő beruházásokra, ami a DAB Kft, a Hidrofilt Kft és a Zala Truck területén folynak. A közműhálózatról szólva kitért a közvilágítás korszerűsítésére, az ipari park keleti oldalán található kerékpárút létesítésére, a Platanus étteremnél és az Inkubátorháznál átadott közösségi kerékpárrendszer dokkolóira. A 13S hektáros ipari park fejlesztése
folyamatos. Nemrég készült el a Vámház utcában létesítendő gyalogosjárda engedélyezési terve.
A vállalkozók - amint az várható volt - szintén a közműfejlesztésekről érdeklődtek. Itt vetődött fel az ipari park dinamikusan fejlődő nyugati oldalán a gyalogjárda létesítésének igénye és a buszközlekedés kiterjesztése erre a területre. Több vállalkozásnál az internet szolgáltatások elérése is problémát okoz. Hangsúlyosan került említésre a Garay út-Petőfi út kereszteződésében egy körforgalom létesítése, amit a megnövekedett nagy forgalom is indokol.
A felvetődött kérdésekre Bilicz Csaba valamint Mihovics Zoltán az inkubátorház vezetője válaszolt. Az ipari park teljes területét elérő szélessávú optikai hálózat fejlesztéséről elmondták, hogy az a jövőben pályázati pénzből valósulhat meg. A gyalogos közlekedésről szólva elhangzott, hogy a legnagyobb forgalmat mutató területek
élveznek prioritást a járdák építésénél. Ezeken a helyeken szeretnék elérni a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés kiépítését. Az ipari park nyugati oldalán pedig többoldalú tárgyalásra van szükség a buszmegállók, buszöblök kialakítására. A Petőfi út-Garay út kereszteződésében létesítendő körforgalom tervét a Magyar Közút Zrt. tavaly elkészítette, melynek megvalósítása nem a városi büdzsét terheli. Mihovics Zoltán kitért az önkormányzati rendeletben szabályozott munkahelyteremtő pályázatra is, ami szintén jó lehetőséget kínál a helyi vállalkozások számára.
A Vállalkozói fórum végén a Zrt-t képviselők kitértek arra is, hogy a jövőben még hatékonyabban kívánják a vállalkozások működését segíteni. A felmerült problémákról pedig tájékoztatják a város vezetőit is.
Kanizsa
Ha az időjárás engedi, karácsonyra elkészülhet
Energetikai korszerűsítés a kanizsai a földhivatalban
Ha kedvező marad az időjárás, akkor a februárra tervezett befejezés előtt, már decemberben elkészülhet az épület rekonstrukciója. A Platán sori épületre napelemek is kerülnek.
Az állami kézben lévő zalai épületek energetikai megújítására összesen egymilliárd forintot nyert a megyei kormányhivatal. Ebből most 77 milliót költenek a
kanizsai földhivatalra. Dr. Sifter Rózsa Zala megye kormánymegbízottja azt mondta: „Kicseréljük az összes ablakot, a falakat hőszigeteljük, kazáncserét hajtunk végre és napelemeket szerelünk, ezen kívül lámpatesteket cserélünk, energiatakarékos lámpákra."
Korábban már felújították a járási kormányhivatalt, a két épületben pedig a jövőben évente 13 millió forintot spórolnak az
energiaköltségen. A beruházás célja azonban nemcsak ez, hanem a szolgáltató állam kiteljesítése.
Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő elmondta: „A kormányunk célja az, hogy a polgárokat a mindennapos ügyekben a közigazgatás megfelelő módon és minőségben szolgálja ki. Egy-egy ilyen felújítás - ami Kanizsán már a többedik alkalom - is ezt a célt szolgálja."
Eredetileg jövő februárra tervezték az átadást, de ha az időjárás nem akadályozza a munkát, a földhivatal felújítása akár karácsonyra elkészülhet.
Kanizsa Médiaház
Kirakatban
A Nagykanizsai SZC Zsig-mondy SZKI által készített menyasszonyi ruha látható az egyik legsikeresebb menyasszonyi ruhakölcsönző kirakatában Nagykanizsán. A ruha a "Határtalanul 2016" pályázat keretében készült azzal a céllal, hogy népszerűsítse a mai modern ruhákon megjelenő hagyományos hímzett népi motívumokat.
„Van érdeklődés a ruha iránt?" -kérdeztük, az üzlet vezetőjét
„Örültem a diákok megkeresésének. Magam is elkötelezett vagyok nemzeti értékeink megőrzésében, átmentésében. A kitett ruha figyelemfelkeltő, szép, ízléses, a leendő menyasszonyoknak tetszik, sokan felpróbálják. Nem készülhetne belőle több is?" -kérdi Schmidt Lászlóné tulajdonos.
A kérést továbbítottuk.
Kanizsa Médiaház
T_ Kanizsa - Hirdetés
2016. november 24.
6
Véradás - Vöröskereszt
2016.12.01. (csütörtök) 13:30 - 1S:30 óra Miklósfa - Mindenki Háza. 2016.12.02. (péntek) 9:00 - 12:00 óra Vöröskereszt Nk
Állás
A Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet felvételt hirdet KÖNYVELŐ MUNKAKÖRBE. Illetmény megállapítására a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi törvény rendelkezései az irányadók, munkáltatói eltérítés lehetséges. Előnyt jelent a mérlegképes könyvelő végzettség.
Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet: nageszallas@nagykanizsa.hu
SZENIOROK TÁNCESTJE
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat és Idősügyi Tanácsa - együttműködve az Eraklin Táncklub Egyesülettel - táncversenyt hirdet.
A táncversenyen Nagykanizsa város közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező 60 év feletti szenior vehet részt. Arendezvény időpontja: 2016. november 28. (hétfő) 18.00 óra. Helyszín: Honvéd Kaszinó tükörterme (Nagykanizsa, Ady u. 7.) A verseny célja: a szeniorok aktivitásának, tánctudásának, táncszeretetének bemutatása egy színvonalas találkozó keretében. Nevezési határidő: 2016. november 24. (csütörtök) 16.00 óráig Versenyszámok létszáma és időtartama:
Standard társastánc: egy pár vagy egy csoport ( max: 4 pár táncos) Latin amerikai tánc: egy pár vagy egy csoport ( max: 4 pár táncos) Páros 1.00 - 2.00 perc
Csoport 2.00 - 4.00 perc (idősügyi klubok csapata)
Zene: CD lemezen vagy pendrive-n - melyen csak egy produkció zenéje lehet (felcímkézve: rajta a név, időtartam, stb.), a színpadra kerülés megkezdése előtt 30 perccel a szervezőnél kell leadni.
Díjazás: az összes induló emléklapot kap, a dobogós helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. A táncverseny fődíja: 2 db komplex belépő (szaunaudvarral és masszázzsal) a Zalakarosi Gránit Gyógyfürdőbe.
A zsűri tagjai: Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó vezetője, Karosi Lászlóné, az Idősügyi Tanács alelnöke. A zsűri elnöke: Lekszikov Csaba , az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke.
A nevezéseket a mellékelt nevezési lapon, az alábbi elérhetőségek szerint lehet eljuttatni: postai úton/személyesen Honvéd Kaszinó (Nagykanizsa, Ady u. 7.) I. emeleti titkárságára, Halmos Ildikó részére. Elektronikusan: szaba-dos.gyula@nagykanizsa.hu e-mail címre. További információ: Dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó, telefon: 06 20 8492309.
A versenyre versenykönyvvel nem rendelkező táncosok nevezhetnek. Sok sikert kívánunk a felkészüléshez és a versenyzéshez!
NEVEZESI LAP
e „S^/cttUvu^í " ^(ffffpfTitfffyTf
Táncverseny időpontja: 2016. november 28. (hétfő) 18.00 órától Nevezési határidő: 2016. november 24. (csütörtök) 16.00 óráig beérkezően Helyszín: Honvéd Kaszinó tükörterme (Nagykanizsa, Ady u. 7.)
A Nevező/ Kapcsolattartó
Név: .....................................................................................................................
E-mail:..................................................................................................................
Cím: ....................................................................................................................
Tel.:.......................................................................................................................
Tánckategória Standard Latin Amerikai
Táncfajta (kérem választását aláhúzással jelölje)
angol keringő cha cha cha
bécsi keringő samba
tangó rumba
slowfox paso doble
quickstep jive
Kategória (kérem választását aláhúzással jelölje)
Páros Csoport
Csoport Páros
Csapattagok neve
1..............................
2..............................
3..............................
4..............................
5..............................
6..............................
7..............................
Nagykanizsa, 2016. .
versenyző/kapcsolattartó
SPORTIKONOK 2. állomás
Lubics Szilvia hosszútávfutó és ultramaratonista élménybeszámolója, motivációs előadása
,,A sportban nincsen lehetetlen, csak tehetetlen." (Hajdú B. István nyomán).
Október végén indult útnak hagyományteremtő céllal a Sportikonok című beszélgetéssorozat, melynek első állomásán Piecs Adrienn par-alimpiai vívóbíró,Tunkel Nándor paralimpiai bronzérmes erőemelő, valamint Zborai Gyula paralimpiainegyedik helyezett asztaliteniszező részvételével valósult meg kerekasztal-beszélgetés. M 1 '' i '' i1 ''Tl''ff -» December 1-én 18.00 órától nem
_. j1 i más, mint Lubics Szilvia hosszútáv-
• ■** —t^^^^j futó és ultramaratonista tart él-
■ * V , ménybeszámolót, illetve mesél si-
...............—keiről, kudarcról, megküzdésről a
■ Hevesi Sándor Művelődési Köz-iQT'' * pontban.
_ % ''INfi Kiemelkedő eredményeit felso-
jrjj^j ■ rolni is nehéz: a Balaton körüli 212 fflfll km-es UltraBalaton kétszeres győztese, (másodszor abszolút elsőként, a teljes férfimezőnyt megelőzve futott be a célba); az Athén-Spárta közötti 245,3 km-es Spartathlon futóverseny háromszoros győztese és kétszeres bronzérmese; valamint az UltraMilano-Sanremo 286 km-es futóverseny győztese. Civilben fogorvos, három gyermek édesanyja. A belépés INGYENES!
BÜFÉNEK / CUKRÁSZATNAK / BI0B0LTNAK HELYISEG KIAD0!
Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ Bővebb ínformációH
.inkubatornk.
2016. november 24
Kanizsa - Hirdetés
5
szombaton
''s elérhető*

ISMERJE MEG PÉNZÜGYI OLDALUNKAT IS!
BIZTONSÁGOS
ÁLLAMPAPÍR
BEFEKTETÉSEK
■ most akár 1 évig díjmentes számlavezetéssel
m.
?
£
• díjmentesen igényelhető e-befektetési szolgáltatással is
POSTA PÉNZÜGYI MEGOLDÁSOK
Számlavezetési díjkedvezményt a számlanyitás hónapjában és az azt követő 12 hónapban biztosítunk azon Ügyfeleknek, akik 2016. október 10. - 2016. december 31. között a Magyar Posta Befektetési Zrt-nél Összevont Értékpapírszámlát nyitnak, emellett e-Befektetési szolgáltatást igényelnek és a havi rendszeres számlakivonat küldését elektronikus úton kérik.
A tájékoztatás nem teljes körű, nem minősül ajánlattételnek, befektetési- vagy adótanácsadásnak, célja kizárólag a figyelem felkeltése. Befektetési döntése előtt kérjük, körültekintően mérlegelje annak tárgyát, kockázatait, díjait, a befektetésből származó esetleges károkat, figyelmesen tanulmányozza át az állampapírok Ismertetőit és az adott értékpapír sorozatra vonatkozó Nyilvános ajánlattételeket, továbbá a Magyar Posta Befektetési Zrt, Üzletszabályzatát, Díjjegyzékét vonatkozó Hirdetményeit, melyek elérhetők a www.postamegtakaritas.hu-n vagy az értékesítésbe bevont postahelyeken. A befektetési szolgáltatásokat a Magyar Posta Befektetési Zrt, nyújtja, a szolgáltatások közvetítésében a Magyar Posta Zrt. függő ügynökként vesz részt.
*A szombaton nyitva tartó és befektetési szolgáltatások értékesítésére kijelölt posták nyitvatartási idejében, de legfeljebb 8-12 óráig.
www. posta. h u
Magyar Posta
Kanizsa - Hirdetés
2016. november 24

«L
I 1 1
o
■ A
ftUK
ÉS KARÁCSONYI-VÁSÁR
ITA
róNi
• ÍIÍHETLEHEM '' -KOtGOflAÍÁtfA *
¥ * KARÁCSONYI hangulat
F011AL1
m
<M
EB
EBl

m
oo
mm:
W
ED
fflffl
HEH IBffll
18:00-19:00
Az Evangélikus Gyülekezet Kórusa
Adventi gyertyagyújtás, Karádi Ferenc, alpolgármester
Nagykanizsa Város Vegyeskara
.11-DO.
ERZSÉBET Ifi
DECEMBER 2. (PÉNTEK) 17:00-20:00 DECEMBER 3. (SZOMBAT) 17:00-20:30 DECEMBER 4. (VASÁRNAP) 17:45-19:15
KAKAÓ Együttes gyerekműsora Szabé-Siklédi Lia énekel Kívánságműsor DJ LADA Pántlika Néptánccsoport Tóth Auróra énekel JazzKarácsony a Tiborcz Trióval Drávagyöngye Néptáncegyüttes Adventi gyertyagyújtás Tóth Nándor, alpolgármester Aczél László énekel
DECEMBER 9. (PÉNTEK) 17:00-20:00 DECEMBER 10. (SZOMBAT) 17:00-20:30 DECEMBER 11, (VASÁRNAP) 18:00-19:15
Kerek Perec Társulat: Télapó és a válogatós királykisasszony - bábjáték Napsugár Együttes gyerekműsora Zalagyöngye Táncegyüttes Tűz és Jég - jégszobrász show Nagykanizsai Fúvószenekar JazzKarácsony a Tiborcz Trióval II. Tóth Auróra énekel Adventi gyertyagyújtás Dénes Sándor, polgármester Tulman Géza adventi műsora
DECEMBER 16. (PÉNTEK), 16:00-20:00 I DECEMBER 17. (SZOMBAT) 16:30-20:30 DECEMBER 18. (VASÁRNAP) 17:30-19:30
Péterfy Sándor Általános iskola műsora Pántlika Néptánccsoport Portéka Színpad: Decemberi Csillagok bábjáték Budapesti Utcaszínház: Betlehemi éj Kívánságműsor DJ LADA A Thúry Vitézlő Oskola műsora Tulman Géza énekel Kanizsai HorvátTam burazenekar Gölles Martin: Karácsonyi hangulatok Nagykanizsai Fúvószenekar II. A Református Kórus műsora Adventi gyertyagyújtás Cseresnyés Péter, államtitkár, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője TABÁNI ISTVÁN műsora
2016. november 24.
Kanizsa - Hirdetés
f
Karácsonyai teszi szebbé!
T,+DOBOZ+/4vT^k+SZEUETET
= KÖZÖS ARÖ M
Ugye neked is van otthon cipősdobozod?
Meg tudsz tölteni egy üres dobozt szeretettel?
Tegyük együtt szebbé a rászoruló gyermekek Karácsonyát
A jótékonysági akció részletei:
KANIZSAFEST.HU/ADVENT
-rw, *j **-. — ■• • r i«-. " V -r. K.__
Fővédnök: Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője
#egydob
f
fggebooK.com/,, .
nizss hi t
KÖZÖSSÉG. SZERETET. OSSZEFOGAS. Legyen Nagykanizsa az a vidéki város, amely szeretet-dobozaival a legtöbb rászoruló gyermek
8
Kanizsa - Kamara
2016. november 24
Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara 8800 Nagykanizsa, Ady u. 1. Telefon: 93/516-670, 93/516-671 Mobil: 0630/754-3616 E-mail: nakkik@nakkik.hu, Honlap: www.nakkik.hu
egy országosan is kiemelkedő olasz-magyar befektetési konferencia megszervezése és lebonyolítása. Munkánk során tapasztaltuk, hogy a sikerhez hatékony és eredményes marketing munka is kell, azért döntöttünk egy a várost és gazdaságát segítő imagefilm elkészítése mellett. A film bemutatja a város és gazdasága történetét, fontosabb cégeit, a képzési lehetőségeket és jelzi a leendő befektetőknek az ő lehetőségeiket is. E mellet, a kamara határozott szándéka volt, hogy továbbadja a kamara mottóját: „Nagykanizsán sikeres lesz!"
IMAGEFILMET KESZITETT NAGYKANIZSÁRÓL A KAMARA
Napjainkban egyre élesebb harc folyik a Közép-Európai régióban a közép szintű városok között az anyagi források megszerzéséért és a jövő iparágait jelentő új beruhá-
A film hivatalos bemutatására október 10-én sajtótájékoztatót szerveztünk, melyen Dr. Polay József elnök, Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár és Dénes Sándor polgármester mutatta be a sajtó képviselőinek a Nagykanizsáról készített imagefilmet. A bemutatón részt vett Borsos Krisztina alelnök asz-szony is. Az államtitkár úr megköszönte a kamara kezdeményezését, mely egy újabb lehetőség a város népszerűsítésére és befekte-
tők megnyerésére. Polgármester úr szintén elismerését fejezte ki a film elkészítéséért. A film a kamara és a város honlapján bárki számára elérhető. Magyar és angol nyelvű változatban készült, de a kamara hozzájárulásával és engedélyével más nyelven is elkészíthető.
KANIZSAI
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
nyitórendezvEnye
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata egy foglalkoztatási együttműködést célzó szervezet létrehozása mellett döntött, melynek célja a helyi foglalkoztatás növelése, a gazdaság fejleszté-
let-kínálat összehangolása. Tekintettel arra, hogy a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara fontos szerepet tölt be Nagykanizsa gazdasági életében, az Önkormányzat felkérte a paktum szervezetben való közreműködésre. A projekt nyitó rendezvényét, illetve a paktum szervezet kialakítására irányuló workshopot november 10-én a Vasemberházban rendezték meg, melyen dr. Polay József elnök és Kereskai Péter titkár képviselte a kamarát.
elnöksEgi ülEs a
HONEYWELL KFT-NEL
Kamaránk elnöksége november 16-án kihelyezett elnökségi ülést tartott a Honeywell Hőtechnikai
np
r )
se, a nagykanizsai lakosság helyben tartása és a munkaerő keres-
Kft-nél. Az ülés keretében Pécsi József, a Honeywell ügyvezetője röviden bemutatta a cég működését, majd körbevezette az elnökséget a gyárban.
Ezt követően dr. Polay József elnök beszámolt az elmúlt időszak legfontosabb kamarai eseményeiről, megvitatták az aktualitásokat, majd megtekintették a Nagykanizsáról készült imagefilmet is.
zásokért. Célzottan kell tehát megkeresni és meggyőzni azokat a befektetőket, akik városunkat is választhatják. Érdekes kettősség jellemzi ezt a küzdelmet. Egyszerre van jelen az összefogás és az egyedi megmutatkozás szükségessége, hiszen egyrészt a nagyobb beruházásokhoz egy nagyobb régió kell, de ugyanakkor, aki kitűnik az adott régióból azé az elsőség és a régió gazdasági központi szerepe. E folyamatokat felismerte a nagykanizsai kamara is, és ezért kb. két éve kialakította negyedik fő alap célkitűzését a város gazdaságfejlesztésének segítését. Ennek egyik első lépése volt a Kanizsai Városi Gazdaságfejlesztési Tanács megalakulásának kezdeményezése, majd megalakítása. Ujabb lépés volt tavaly
2017-ben várható mestervizsga felkészítő tanfolyamok
A hatályban lévő szakképzésről szóló törvény 31. § előírása szerint azokban a szakmákban, amelyekben kidolgozott mesterszint létezik, mester képesítéssel rendelkező oktató taníthatja a tanulókat. 2016 novemberében 6 szakács szakember tesz mestervizsgát a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.
AZ ELŐZETES JELENTKEZESEK ALAPJÁN, 2017-BEN AZ ALÁBBI SZAKMÁKBAN VÁRHATÓ MESTERVIZSGÁRA FELKESZITŐ TANFOLYAMOK INDULÁSA:
autóelektronikai műszerész autószerelő CNC gépkezelő elektronikai műszerész fodrász
gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő hűtő-, klíma és
hőszivattyúberendezés szerelő
hegesztő kereskedő
kézápoló és műköröm építő lábápoló
látszerész és fotócikk-kereskedő
ötvös
pincér
szerszámkészítő vendéglátásszervező-vendéglős
Várjuk az S éves szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberek jelentkezését!
Érdeklődni Tuboly Jenőné mestervizsga szervezőnél lehet a 0693/S16-671-es és a 0630/S8S-092S-ös telefonszámon vagy a titkarsag@nakkik.hu e-mail címen.
2016. november 24
Kanizsa - Kamara
9
SZAKKÉPZÉSI FELADATAINK
A gyakorlati képzőhelyeken a tanulószerződés kötést érintő változások
Lényeges változás, ha a tanulószerződéses tanuló (vagy annak törvényes képviselője/szülője), illetve a gyakorlati képző kezdeményezi, akkor a teljes gyakorlati képzési idő 5%-a erejéig a tanuló a gyakorlatot az iskolában tölti le, ha az iskola igazgatója így dönt. Az ilyen gyakorlatra a komplex szakmai vizsgára történő felkészülés céljából és csak egybefüggően kerülhet sor. Egyértelműsítésre került, hogy amennyiben a (nyári) összefüggő szakmai gyakorlatra nem külső helyen, hanem iskolai tanműhelyben kerül sor, akkor a szakképző iskolának nem kell tanulói pénzbeli juttatást fizetnie a tanuló számára. Kedvező változás, hogy azok a gyakorlati képzéssel foglalkozó ún. egyéb szervezetek (pl. kórházak) ismét vehetnek át forrást a szakképző iskolától az együttműködési megállapodás alapján folyó gyakorlat költségeinek fedezésére, amelyek 2016. január 1-jétől azért estek el ettől a lehetőségtől, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz benyújtott kérelmük alapján szakképzési hozzájárulásra kötelezetté váltak. Az ilyen kérelmet azért nyújtották be e szervezetek, mert tanulószerződéses képzéssel is foglalkoztak, de a jelen kiegészítés hiányában kénytelenek voltak választani a tanulószerződéses és az együttműködési megállapodás alapján folyó gyakorlati képzés között. A főtevékenységként gyakorlati képzést folytató képzőket érintő módosítás szerint e képzők egyidejűleg legfeljebb 12 tanulószerződéses tanulót fogadhatnak, kivéve, ha a gazdasági kamara igazolja, hogy más, nem főtevékenységű gyakorlati képzőnél nem tudja elhelyezni a tanulót. Az e képzők által, 9. évfolyamon kötött tanulószerződések automatikusan megszűnésre kerülnek a 9. évfolyam tanévének végén. Ennek oka, hogy a tanulóknak lehetőségük legyen a 9. évfolyam után más, nem főtevékenységként gyakorlati képzést folytató képzőnél letölteni a gyakorlatukat.
Újra mestereket avatunk
A Szakképzési törvény előírása szerint gazdálkodó szervnél lévő képzőhelyen gyakorlati oktató-
ként csak olyan személy tevékenykedhet, aki rendelkezik az adott szakmában mesterlevéllel. Ezt segítette elő az a minisztériu-
tatja a pályaválasztás előtt álló 8. osztályos diákokat és szüleiket. Egy közös döntés meghozataláról van szó, hiszen kevés az a 14 éves gyerek, akinek határozott elképzelése van jövőjét tekintve. Kamaránk pályaorientációs szolgáltatásaival az őszi félévben elsősorban a végzős általános iskolásoknak nyújt segítséget, ezzel is segítve pályaválasztási döntésüket. Mely
kola 8. osztályos tanulói látogattak el üzemekbe és ismerkedtek meg többféle szakmával, szakterülettel. Az őszi időszakban több mint 500 pályaválasztásban érintett diákot és szülőt tájékoztattunk az aktuális hiányszakmákról és az ösztöndíjrendszerről, és közel 300 diák jutott el különböző profilú cégekhez, egészségügyi intézménybe, tanműhelyekbe. Ezúton is köszönjük támogató együttműkö-
mi pályázati projekt, mely a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamaránál 20 fő számára tette lehetővé, hogy megkezdhesse a mesterképzést támogatott keretek között.
A programban 8 fő cukrász, 3 fő gépi forgácsoló, 6 fő szakács és 2 fő épület- és szerkezetlakatos szerzett mestercímet.
Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel - ez a bölcs mondás jellemző a végzett mesterekre, akik vállalták, hogy részt vesznek a képzésben, és energiájukat, szabadidejüket nem sajnálva bővítik szakmai tudásukat. Az immár mesterré vált szakemberek a szakmunkásképzés presztízsének emelését és a jövő szakembereinek lelkiismeretes képzését tűzték ki célul. A mesterek kiváló oktatóktól kaptak útravalót, mely garancia arra, hogy majd saját tanulóiknak is a megfelelő elméleti és gyakorlati tudást adják át. A sikeres vizsgát tett mesterek november 25-én, a Vasemberház Dísz termében vehetik át ünnepélyes keretek között mesterleveleiket.
Mit tanuljak 8. osztály után? -Pályaválasztási dilemmák
KÖLTSÉGMENTESEN, KAMAT NELKÜL ELÉRHETŐ az AGRÁR SZÉCHENYI KÁRTYA a tejhasznú tehéntartással, illetve sertéstartással foglalkozó vállalkozások számára
A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE:
♦ 100% kamattámogatás a hitel teljes futamidejére;
♦ 100% kezességi díjtámogatás a kezességvállalás teljes időtartamára;
♦ teljes kezelési költségtámogatás a hitel teljes futamidejére,
♦ kezelési költségen kívüli költségek együttes összegének 100%-ára vonatkozó költségtámogatás.
Az ASZK összege minden megkezdett egész (tejhasznú tehén, ill. sertés) állategységenként max. 500 ezer Ft (Vállalkozásonként legfeljebb 50 millió forint) lehet.
Az „átmeneti támogatású" ASZK hitel igénybevételének főbb feltételei:
♦ a Vállalkozás tejhasznú tehéntartással, illetve sertéstartással foglalkozik
♦ az „átmeneti ASZK" futamideje max. 1 év lehet
További információ kérhető a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamarában. Tel.: 0693/516-670, 0693/516-671, Mobil: 0630/754-3616. E-mail: nakkik@nakkik.hu
Lassan közeledik a felvételi jelentkezési lapok beadásának a határideje, ami egyre jobban foglalkoz-
szolgáltatásainkkal segítjük a diákokat? Egyrészt a 8. osztályosokat tájékoztatjuk az őket érintő hiányszakmákról és az ösztöndíjrendszerről, valamint a szülői értekezleteken aktuális információt nyújtunk a továbbtanulás kérdéseivel kapcsolatban a szülőknek. Az idei évben négy általános iskolába szakkörök kitelepülésével is kissé közelebb kerülhettek a végzősök egy-egy szakmához. Elsősorban hiányszakmákkal, többek között az asztalos, kárpitos, női szabó szakmákkal ismerkedtek a gyerekek két órás foglalkozások keretében. Ezen tevékenységünket a jövőben is szeretnénk folytatni, hiszen sikere volt a gyerekek körében. Az üzemlátogatások és tanműhely-látogatások szervezésével is próbáljuk minél gyakorlatiasabb oldaláról bemutatni az egyes szakmákat, munkakörülményeket, munkakultúrát az érdeklődő tanulóknak. Az elmúlt időszakban 6 vidéki és 5 nagykanizsai általános is-
désüket a következő cégeknek, tanműhelyeknek és egészségügyi intézménynek, hogy segítségükkel tájékozódhattak a pályaválasztás előtt álló gyerekek az ott folyó munkáról: HE-NI CUKI Kit., Hotel König, Kanizsa Kárpit Kft., Kanizsa Pékség Zrt., Kanizsai Dorottya Kórház, LILI CAR System Kft., OT INDUSTRIES DKG-Gépgyártó Zrt., Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola Petőfi utcai Tanműhelye, ZÁEV Zrt. Nagykanizsai Tanműhelye. November 09-10-én a Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának szervezésében kamaránk részt vett a Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutatón, melyre a nagykanizsai és a letenyei tankerület iskoláiból érkeztek a végzős tanulók és ismerkedtek a különböző szakmacsoportokba tartozó szakmákkal. Kamaránk szakképzési feladatai az NPA-KA-NGM-1/2015/TK22 számú pályázati támogatásból valósulnak meg. A támogatást az NPA terhére a nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja.
10
Kanizsa - Hirdetés
2016. november 24
Vállalkozás-támogató program pályázati felhívás - MUNKAHELYTEREMTÉSRE
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2016. évre vonatkozóan pályázatot hirdet munkahelyteremtés támogatására visz-sza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.
1. A pályázat célja:
Új munkahelyek létrehozásának támogatása, ezáltal a foglalkoztatás tartós növelése, a munkanélküliek számának csökkentése.
2. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 21 000 E forint.
3. A pályázók köre:
A pályázaton részt vehetnek:
- Azok a működő nagykanizsai székhelyű, telephelyű illetve fióktelepű egyéni és társas vállalkozások, amelyek vállalkozásaikat Nagykanizsa város közigazgatási területén működtetik és új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek szerint.
- azok a vállalkozások, amelyek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének hatálya alá tartoznak.
Működőnek minősül az a vállalkozás, amely rendelkezik egy zárómérleggel, valamint a nagykanizsai székhely, telephely illetve fióktelep létesítés és a pályázat benyújtása között egy év eltelt. A pályázaton nem vehet részt:
a) az az egyéni vállalkozó, akinek vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy vállalkozói igazolványát visszaadta, és a visszavonás, vagy a visszaadás évét követő három éven belül új igazolványt vált ki és ennek keretében munkahelyet létesít;
b) az az átalakult (társasági formát váltott, szétvált, egybeolvadt, stb.) gazdasági társaság, amely tulajdonosi körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társaság van, aki/amely az igényelni kívánt támogatást megelőzően három éven belül megszűnt, átalakult gazdasági társaságban is a tulajdonosi körbe tartozott, és így munkahelyet létesített;
c) az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köztartozása van.
4. Pályázati feltételek:
a) a legfeljebb 50 főt foglalkoztató vállalkozás által benyújtott pályázat esetén a pályázó vállalja:
aa) hogy legalább 1 új munkahelyet létesít és nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy a vállalkozásnál foglalkoztatottak létszáma a pályázat benyújtását megelőző egy évben nem csökkent;
ab) hogy nagykanizsai székhelyén, telephelyén, illetve fióktelepén a támogatási igény benyújtása előtti meglevő korrigált átlagos statisztikai állományi létszámához képest, a tervezett létszámfejlesztést a pályázat kedvező elbírálását követő 2 hónapon belül megvalósítja, és azt legalább 2 évig folyamatosan fenntartja;
b) az 50 főnél többet foglalkoztató vállalkozó által benyújtott pályázat esetén a pályázó vállalja, hogy a tervezett létszámfejlesztést (legalább 20 %) a pályázat kedvező elbírálását követő 4 éven belül megvalósítja nagykanizsai székhelyén, telephelyén, illetve fióktelepén, és azt legalább 2 évig folyamatosan fenntartja; A pályázó:
- vállalja, hogy a telephelyén a pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő adatokat, illetve szerződéskötés esetén a vállalások teljesítését helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;
- vállalja, hogy külön nyilatkozatot készít pályázati anyagában arról, hogy három éven belül volt-e egyéni vállalkozó (telephelyének címe és tevékenysége), volt-e gazdasági társaságnak tulajdonosa és mely társaságnak (társaság neve, címe, cégjegyzék- és adószáma);
- vállalja, hogy - szerződéskötés esetén - a pályázat benyújtás időpontjától a futamidőre vonatkozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből a támogatási rendszerben vállalt többletlétszám ellenőrizhető;
- vállalja, hogy a pályázati anyagában külön nyilatkozik a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról;
5. Pénzügyi feltételek:
A pályázható támogatás összege a legfeljebb 50 főt foglalkoztató pályázó esetén a vállalkozás által létrehozott minden egyes új teljes munkaidős munkahely után 500.000 forint, azonban az egy vállalkozás részére folyósított támogatás összege egy naptári éven belül nem haladhatja meg az 5 millió forintot. Amennyiben a pályázónál a foglalkoztatottak létszáma meghaladja az 50 főt és az új munkahelyek létesítésének aránya a pályázat benyújtását megelőző 5 év közül a legmagasabb foglalkoztatott létszámhoz viszonyítva meghaladja a 20 %-ot, a vállalkozásnak nyújtható támogatás összege minden egyes új teljes munkaidős munkahely után 500.000 forint.
Az önkormányzati rendelet alapján nyújtott munkahelyteremtő támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L
352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.] Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély ösz-szegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható. A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget. A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról. A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
6. Szerződéskötés
A pályázatokat a polgármester a pályázat beérkezését követő 45 napon belül bírálja el azzal, hogy döntése előtt köteles a Pénzügyi Bizottság véleményét kikérni. A pályázat pozitív elbírálása esetén a pályázati feltételeket és a pályázati adatlap adatait tartalmazó támogatási szerződést a polgármester köti a pályázóval, a döntést követő 30 napon belül. A szerződés a projekt adatain túlmenően tartalmazza a pályázati feltételek szerinti ellenőrzési és szankcionálási részleteket is.
7. A támogatás kifizetése:
a) a vállalt többletlétszám felvételét igazoló munkaszerződések bemutatását és a támogatási szerződés aláírását követő 30 napon belül esedékes, amennyiben a támogatott az igényelt támogatás mértékéig bankgaranciát biztosít.
Az a vállalkozás, amely a támogatást a fentiek szerint vette igénybe és
aa) a támogatás igénybevételét követően a vállalt létszámfejlesztést nem a 4. ab) pontban meghatározott feltételek szerint és a minimális mértéket el nem érően teljesítette, a támogatás teljes összegét a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal együtt egy összegben köteles visszafizetni,
ab) a támogatás igénybevételét követően a létszámfejlesztést a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket meghaladóan, de az általa vállalt mértéket el nem érően (részteljesítés) teljesítette, a támogatás arányosan csökkentett összegét a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal együtt egy összegben köteles visszafizetni.
b) utólagosan, a 2 éves foglalkoztatási kötelezettség lejártát követő 30 napon belül esedékes, amennyiben a támogatott az igényelt támogatás mértékéig bankgaranciát nem biztosít.
Az a vállalkozás, amely a támogatást a fentiek szerint veszi igénybe, azonban
ba) a létszámfejlesztés teljesítése nem éri el a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket, a támogatásra nem jogosult,
bb) a létszámfejlesztést a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket meghaladóan, de az általa vállalt létszámfejlesztés mértékét el nem érően (részteljesítés) teljesítette, a támogatás arányosan csökkentett összegére jogosult.
8. A pályázat benyújtása
A pályázatot 1 példányban - a pályázati adatlap kitöltésével és az abban meghatározott mellékletekkel együtt - kell benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Csoportjához. Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiánypótlással kiegészítheti pályázatát. A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyamatos, a végső határidő 2016. november 30. A pályázati adatlap és a szükséges mellékletek listája az Adóügyi Csoportvezetőnél vehetők át, illetve letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.
2016. november 24
Kanizsa - Hirdetés
11
Vállalkozás-támogató program pályázati felhívás - INGATLANVÁSÁRLÁSRA
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról szóló 78/2011. (VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2016. évre vonatkozóan pályázatot hirdet ingatlanvásárlás támogatására vissza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.
1. A pályázat célja:
A helyi gazdaság fejlesztése, a városban lakók életminőségének javítása és a foglalkoztatás elősegítése érdekében ösztönözze a vállalkozások Nagykanizsán való letelepedését vagy fejlesztését, befektetések megvalósítását.
2. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 80 000 E forint.
3. A pályázók köre:
A pályázaton részt vehetnek:
- azok az újonnan létrehozásra kerülő vagy már működő nagykanizsai székhelyű, telephelyű illetve fióktelepű egyéni és társas vállalkozások, amelyek az önkormányzattól Nagykanizsa város közigazgatási területén belül vásárolt ingatlanon beruházást valósítanak meg és ezáltal új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek szerint.
- azok a vállalkozások, amelyek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének hatálya alá tartoznak.
A pályázaton nem vehet részt:
a) az az egyéni vállalkozó, akinek vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy vállalkozói igazolványát visszaadta, és a visszavonás, vagy a visszaadás évét követő három éven belül új igazolványt vált ki és ennek keretében munkahelyet létesít;
b) az az átalakult (társasági formát váltott, szétvált, egybeolvadt, stb.) gazdasági társaság, amely tulajdonosi körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társaság van, aki/amely az igényelni kívánt támogatást megelőzően három éven belül megszűnt, átalakult gazdasági társaságban is a tulajdonosi körbe tartozott, és így munkahelyet létesített;
c) az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köztartozása van.
4. Pályázati feltételek:
A támogatást az a vállalkozás igényelheti, amely:
a.) vállalkozás céljából önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant vásárol,
b.) vállalja, hogy a vásárolt ingatlanon az adásvételtől számított 4 éven belül legalább 50 MFt értékű beruházást valósít meg, azt székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként bejegyezteti, továbbá
c.) a b.) pont alatti székhelyen, telephelyen vagy fióktelepen a benyújtott pályázatában meghatározott - bővítés esetén bővített - foglalkoztatotti létszámmal kezdi meg, bővítés esetén folytatja működését és a létszámot a pályázata szerinti ütemezésnek megfelelően, de legkésőbb a b) pont szerinti határidőre a vállalt mértékre fejleszti, továbbá
d.) a c) pont szerint meghatározott maximálisan vállalt létszámot a beruházás üzembe helyezésétől számítva legalább 1 évig foglalkoztatja.
Az önkormányzat ingatlanértékesítésére a hatóságok általi földterület- és épületértékesítés állami támogatási elemeiről szóló bizottsági közleményt (HL C 209, 1997.07.10, 3-5 o.) alkalmazni kell.
A vállalkozás az ingatlanvásárlási támogatást a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő jogerős bejegyzését követően igényelheti. Az ingatlanvásárlási támogatásra pályázatot benyújtó vállalkozás nem vehet részt az önkormányzat által kiírt munkahelyteremtő pályázaton. A pályázó továbbá:
- vállalja, hogy a telephelyén a pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő adatokat, illetve szerződéskötés esetén a vállalások teljesítését helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;
- vállalja, hogy - szerződéskötés esetén - a pályázat benyújtás időpontjától a futamidőre vonatkozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből a támogatási rendszerben vállalt többletlétszám megvalósítása ellenőrizhető;
- vállalja, hogy a pályázati anyagában külön nyilatkozik a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról;
5. Pénzügyi feltételek:
Az ingatlanvásárlási támogatás összege a beruházás értékétől és a foglalkoztatottak létszámától függően a vásárolt ingatlan nettó piaci vételárának %-ában - a de minimis támogatásra vonatkozó szabályok figyelembevételével - az alábbi táblázat szerint kerül megállapításra: Létszám
növekmény (fő) Beruházási érték (M Ft)
50 - 100 101- 500 5015-20 0-20 % 20-35 % 35-50 % 21-50 5-25 % 25-40 % 40-55 % 51-100 10-30 % 30-45 % 45-60 % 101- 15-40 % 40-55 % 55-70 %
Az önkormányzati rendelet alapján nyújtott ingatlanvásárlási támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkal-
mazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.] Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.
A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
6. Szerződéskötés
A pályázatokat a polgármester a pályázat beérkezését követő 45 napon belül bírálja el azzal, hogy döntése előtt köteles a Pénzügyi Bizottság véleményét kikérni. A támogatás odaítélését követően az önkormányzat a vállalkozással az elbírálást követő 30 napon belül támogatási szerződést köt, amelyben a támogatott hozzájárul, hogy a megállapított támogatási összeg erejéig Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata javára a vásárolt ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjog kerüljön bejegyzésre.
7. A támogatás kifizetése:
A támogatási összeg kifizetése a jelzálogjog bejegyzést tanúsító jogerős ingatlannyilvántartási határozat önkormányzat általi kézhezvételét követő 30 napon belül történik. A jelzálogjog törléséről az önkormányzat a foglalkoztatási kötelezettség lejártát követően intézkedik.
8. A támogatási szerződés megsértésének szankciói:
Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha a vállalkozás:
a) a beruházást a meghatározott határidőig nem valósítja meg;
b) a támogatási szerződésben vállalt átlagos statisztikai létszámot nem tartja fenn;
c) a továbbfoglalkoztatási kötelezettség megvalósulásához kapcsolódó elszámolási kötelezettségének felszólítás ellenére sem tesz eleget;
d) az önkormányzati ellenőrzést felszólítás ellenére meghiúsítja vagy ismételten akadályozza.
Az a)-b) pontban meghatározott esetben a vállalkozás a támogatást a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal növelt összegben arányosan, a c)-d) esetben teljes összegben köteles visszafizetni. Az arányos visszafizetési kötelezettség konkrét számítási módját a támogatási szerződésben kell meghatározni.
9. A pályázat benyújtása
A pályázatot 1 példányban - a pályázati adatlap kitöltésével és az abban meghatározott mellékletekkel együtt - kell benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Csoportjához. Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiánypótlással kiegészítheti pályázatát. A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyamatos, a végső határidő 2016. november 30. A pályázati adatlap és a szükséges mellékletek listája az Adóügyi Csoportvezetőnél vehetők át, illetve letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.
12
Kanizsa - Sportc
2016. november 24
Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel.: 0693/311-468 fax: 0693/310-465 e-mail:hsmkig@kanizsaikultura.hu www.kanizsaikultura.hu
November 25. 18 óra
A ZALA MEGYEI TERÜLETI PRÍMA DÍJ GÁLAESTJE
Szervező: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezete. November 26. 16 óra ALAPÍTVÁNYI KONCERT Közreműködnek: a Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány és a Farkas Ferenc Zene-és Aranymetszés AMI együttesei, tanárai és növendékei. Ajótékonysági koncert bevétele az Alapítvány működését támogatja. Belépődíj: 1500 Ft. Szervező: a Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány és a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI. November 28.
14.30 óra Színház - Ifjúsági bérlet, 19 óra Színház - Rátkai bérlet. Török Tamás: SEJ, SZELLŐK - groteszk úttörő revü. Ivancsics Ilona és Színtársai előadása. Szereplők: Farkasházi Réka, Ivancsics Ilona, Sztankay Orsolya, Fábián Szabolcs, Török Anna és a Krupszkája úttörő raj tagjai. Belépődíj: diákjegy: 1500 Ft (14.30 órás előadás), felnőtt : 3800 Ft (19.00 órás előadás). December 1., 8., 15., 22. 10 és 11 óra KEREKÍTŐ - mondókás móka 0-3 éveseknek. Vezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847Részvételi díj: 700 Ft/család. December 1. 18 óra
Sportikonok 2. állomás - LUBICS SZILVIA - hosszútávfutó és ultramaratonista élménybeszámolója, motivációs előadása. A belépés DÍJTALAN! December 2. 16.30 óra PÖTTÖM-PARTI A MIKULÁSSAL a Hevesi Sándor Művelődési Központban 1-től 6 éves korig. Belépődíj: 1 000 Ft (1 szülő és 1 gyerek részére) + gyermek 500 Ft. A rendezvény jótékonysági célt szolgál (rászoruló, beteg gyerekeknek). TEDD SZEBBÉ VALAKI KARÁCSONYÁT EGY CIPŐS DOBOZNYI AJÁNDÉKKAL! December 4. 10.30, 14 és 16.30 óra CSILLAGKÖZI MIKULÁS Közreműködnek: a Farkas Ferenc Zene-és AMI Manó Zenekara és sok más meglepetésvendég. Belépődíj: a 10.30 órai előadásra 1000 Ft, a 14 órai előadásra 1200 Ft, a 16.30 órai előadásra 1400 Ft. A jegyek megvásárolhatók a Farkas Ferenc Zene- és AMI-ban, a Tourinform Irodában valamint a HSMK jegypénztárában.

Medgyaszay Haz
''Sj^ Kanizsai
r1^ Kulturális Központ
December 2. 18 óra
ROCK FRIDAY NIGHT - kanizsai zenekarokkal. Raw Reality+Dirty Fusion+Zingerkoncert. Kapunyitás: 18 óra kezdés: 18.30 óra. Büfé a helyszínen! Belépődíj: 800 Ft.
Kanizsa Kupa
Vérpezsdítő show-val ért véget a nemzetközi Tíztáncverseny
A Kanizsa Kupa Meghívásos Nemzetközi Tíztáncversenyen ismét bravúros koreográfiákkal kápráztatta el a közönséget a táncos világ krémje.
A csoportkép sem hiányozhatott a várva várt estéről, amelyet a táncosok bevonulása nyitott meg. A nemzetközi verseny révén a város immár a hetedik alkalommal lehetett a tánc ünnepének színtere. „Egy ilyen szép versenyt látva azt is látnunk kell, hogy az előadások milyen hatalmas munka van, hisz az elmúlt két napban lehetett látni, honnan indulnak a versenyzők kiskorukban, és hova jutnak el - a mai este folyamán megláthatjuk: a
profi szintre" - hangsúlyozta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.
A Kanizsa Kupán nyolc páros táncaiban gyönyörködhettek a nézők. A versenyzők között régi ismerősök is voltak, így Kis Violetta és Hegyes Bertalan, akik egy nappal korábban a Tíztánc Világbajnokságon szerepeltek Ausztriában. „Itt mindig annyira szurkolnak nekünk, minden évben megnyertük a közönségdíjat, úgyhogy nagyon szeretünk itt versenyezni. Plusz, ami Bercinek is a kedvence, az az élőzene. Nagyon szeretünk a zenekarral közösen egy produkciót előadni" - mondta Kis Violetta, majd Hegyes Bertalan hozzátette: „Igen,
számomra nagyon fontos az élőzene. Mostanában egyre inkább modern zenéket játszanak, amik főleg elektronikus zenék. De amikor élőzene van, az mindig felejthetetlen élményt nyújt. És ahogy Letti is mondta, itt a közönség mindig hatalmasat tombol, nagyon jó, hogy van kinek táncolni."
A két-két körös elődöntőkben, majd az egykörös döntőkben latin és sztenderd táncokat mutattak be a profi táncosok, akik arra törekedtek, hogy a mozdulatsorok minél bravúrosabbak, ugyanakkor hajszálpontosak legyenek. „Ahogy a zenei világ változik, úgy a táncok hangulata is. Egy biztos: egyre gyorsabbak a táncosok, egyre gyorsabbak a mozdulatok, egyre meglepőbbek, ha a latin táncokról beszélünk" - vélekedett Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke.
A sztenderd táncoknál is tapasztalható ez a trend, amit a versenyzők mégsem engednek a zene és a mozdulatok közötti összhang rovására menni, már csak azért sem, mert erre a pontozóbírók: Pálinkó Lujza és Zsámboki Marcell is szigorúan figyeltek.
Kanizsa Médiaház
Országos kajak-kenu szakmai konferencia helyszíne volt Nagykanizsa
Két napon át országos kajakkenu szakmai konferencia helyszíne volt Nagykanizsa. Mások mellett előadást tartott Storcz Botond, a felnőtt válogatott vezetőedzője is. Szombaton a város vezetői is találkoztak a sportág helyi és országos irányítóival.
Ebben a régióban a kanizsai az első országos szakmai konferencia. A rendezés jogát eredményességével érdemelte ki a klub. Mint arra Dénes Sándor polgármester rámutatott:
„Nagyon sok szép eredményt értek el már fiataljaink, én ezt várom tőlük a jövőben is, és további fejlődést várok. Az infrastruktúra
is nagyon sokat javult az elmúlt időszakban, és természetesen a városnak itt van még feladata. Eddig is támogattuk és ezután is támogatni fogjuk a kajak-kenu sportot."
„A mi eredményességünk nagyon szép volt. Van három kölyök válogattunk a korábbi egy helyett, illetve 33 érmet nyertünk a csapat síkvízi bajnokságon és még jó párat a maraton bajnokságon" - sorolta a Plastex Kanizsa KajakKenu Klub eredményeit az elnök, Sári Nándor.
A kajak-kenu állami támogatása többszörösére nőtt az elmúlt években, így több forrás jut az utánpótlás bázisoknak is. Kérdésünkre Cseresnyés2 Péter államtitkár, or-
szággyűlési képviselő elmondta: „Kezdődött először a látványsportokkal, majd a támogatást kiterjesztették számos további sportágra, azokra, amelyekben nemzetközileg is elismerésre méltó eredményeket értünk el. Sokkal nagyobb támogatást kapnak, mint korábban, és ennek eredménye, hogy a nemzetközi versenyeken jó eredményeket érünk el továbbra is, és eredménye az is, hogy egyre több gyermek kezd el sportolni." A támogatások ugyanis nemcsak az élsportot szolgálják, sokkal inkább azt, hogy minél több fiatal mozogjon, és éljen felnőttként is egészséges életet.
Kanizsa Médiaház
November 25. 18 óra
Vetítettképes történelmi előadás sorozat,
7. rész
„MEGRENDELNI EGY-KÉT VADKANT - JÓ PÉNZÉRT MINDIG LEHET"
Előadók: Dr. Nemes István főorvos és Dr. Hausner Gábor hadtörténész. Programkoordinátor: Kocsis Edit, 06 30 400 1540. November 26. 17 óra SZÉPKORÚAK BÁLJA. Kiállítás Németh Lászlóné festményeiből. December 3. CSALÁDI JÁTSZÓ TÁNCHÁZ SOROZAT 10/3
2016. november 24
Kanizsa
Ez + Az
13
ÁLLÁS - ÁLLÁS - ÁLLÁS
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal munkahelyi ajánlatairól bővebben:
Asztalos szakmunkásképző megegyezés szerint
Lakatos szakmunkásképző megegyezés szerint
Kárpitos szakmunkásképző megegyezés szerint
Raktárkezelő szakmunkásképző megegyezés szerint
Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint
Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint
NC, CNC gépkezelő szakmunkásképző megegyezés szerint
Hegesztő szakmunkásképző megegyezés szerint
Cukrász szakmunkásképző megegyezés szerint
Gyártósori összeszerelő betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról: Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti Információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon.
Ügyfélfogadási idő: hétfő - kedd - szerda: 8:00 -16:00 óra között, péntek: 8:00 - 13:00 óra.
i
1 TAXI
0
# 0
0
1 0 /
(93) 666-666 _
"Helikon
Az Ön rádiója Kanizsán
SMS
30/5-994-994
Horoszkóp
^jF III.21.-IV.19. Kos
Mindenki tudja önről, ha a gyermekeiről van szó, képes bármilyen áldozatot meghozni. Ennek nem lesz semmi akadálya, bátran költekezhet.
/.20.-V.20. Bika
A csillagok állása szerint megnyugtató híreket kap a munkahelyével kapcsolatban. Sőt a barátai is segíteni fogják ügyes-bajos dolgaiban.
^V.21.-V1.21. Ikrek
Érzelmi életére a harmónia és a kiegyensúlyozottság a jellemző. Mindezt még tetézheti egy kellemes kirándulással, fürdőzéssel, tánccal.
^ VI.22.-VII.22. Rák
Ha kirívóan viselkedik barátai társaságában, felkavarhatja nyugalmát a zöldszemű szörnyeteg. Foglalkozzon többet a párjával!

VII.23.-VIII.22. Oroszlán
A bolygók szerint az ünnepekre megnyugodhat. Anyagi problémák nem jelentkeznek, még külföldi utazást is tervezhet családjának.
S VIII.23.-IX.22. Szűz
Messze van még a tavasz, de ön tele van energiával. Azokat a feladatokat is vidáman elvégzi, amelyekhez nem érez indíttatást.
^IX.23.-X.22. Mérleg
Ne aggodalmaskodjon folyton, hiszen nincs mitől félnie. Annál is inkább, mert hamarosan feltűnik az életében valaki.
w
X.23.-XI.22. Skorpió
Váratlan helyzetek állhatnak elő a munkahelyén. Ne Mikuláscsomagra gondoljon, hanem más meglepetésre. Például fizetésemelésre.

XI.23.-XII.21. Nyilas
Mostanában a meghitt, romantikus estékre vágyakozik. Hogy mi lehet ennek az oka, arra csak ön tudja megadni a választ. Lépjen mihamarabb a tettek mezejére.

XII.22.-I.20. Bak
Megnyugtató események részese lehet a hétvégén. Olyas valakit ismerhet meg egy társaságban, akinek érdemes minden szavára odafigyelni.

I.21.-II.19. Vízöntő
Bánjon óvatosabban a pénzügyeivel. Törekedjen rá, hogy az ünnepekre jusson is, meg maradjon is. A jövőben nem lesznek úgysem gondjai.
<>11.20.-111.20. Halak
A szorgalmát tekintve sokan azt gondolják önről, hogy még a bőre alatt is pénz van. Ha esetleg nem így van, akkor se bánkódjon, hanem örüljön neki.
14
Kanizsa - Sport/Apró
2016. november 24
A záró körre készen
A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) kezdeményezésére a cselgáncs világnapját ünnepelték a közelmúltban és ehhez a kezdeményezéshez a Nagykanizsai TE 1866 dzsúdó szakosztálya is csatlakozott. Ezúttal ezt pontosan egybe is tudták hangolni az V. Kanizsa Bajnokság 3. fordulójával, melyet a megszokottaknak megfelelően a Kanizsa Centrum Mozgásközpontjában tartottak.
A nemzetközi versenyre két ország öt csapata nevezett, nyolc korcsoportban 80 fiatal érkezett. Szlovéniából a JK Lendava futott be, míg a házigazdák mellett Nagyatád, Som-ogyszob, Zalaegerszeg alkotta a magyarországi kontingenst.
Az NTE 17 fővel nevezett és számos érmet tartott itthon.
A Nagykanizsai TE 1866 cselgáncsozóinak eredményei. Aranyérmesek lettek: Tóth Barnabás, Musztács Izabella, Gom-bor Alexandra, Nagy Adrián, Szeghy Tamás, Garai Emese, Garai Nimród, Grabant Máté, Kovács Zoltán, Nagy Kriszto-fer. Ezüstérmesek lettek: Lipódi Márton, Kovács Ákos, Lakner Tamás, Lipódi László, Kőrösi Balázs, Ludnik Máté. Bronzérmes lett: Gombor Máté.
A csapatok versenyében az NTE 147 ponttal az első helyen végzett, második a Zalaegerszegi Judo SE (138), harmadik a JK Lendava (109), negyedik a Nagyatádi JC (93), míg ötödik a Somogyszobi JK (68) lett.
- Az NTE versenyzői közül szinte mindenki a maximumot hozta és külön dicséret jár a kezdő judokáinknak, akik először léptek tatamira verseny keretek között - fogalmazott a kanizsai edzők részéről Mester Józsefné. - Versenyünk utolsó fordulóját december 2-án rendezzük, amikor is kiderül az összesített pontszámok alapján, hogy ki lesz az idei esztendő korosztályos Kanizsa Bajnoka, összesített Kanizsa Bajnoka, illetve bajnokcsapata.
P.L.
A kézilabda élményéért
Egyfajta felmérőnek is felfoghatjuk azt, melynek keretében kanizsai ifjú kézilabdázó növendékek (képünkön) tehettek látogatást a napokban a balaton-boglári székhelyű Nemzeti Kézilabda Akadémián.
A program keretében az általános iskolás gyerekek nem csupán betekintést nyerhettek a kézilabda utánpótlás egyik fellegvárában fo-
lyó szakmai munkába, de mérkőzést is játszottak, sőt egy - felnőtt NB I-es - bajnokit is megtekinthettek a nebulók. Ahogy mondani szokás, a történteknek vélhetően lesz sportszakmai folytatása, akár nagykanizsai kézisek részvételével is...
- Akikkel mentünk, természetesen amellett, hogy a Zrínyi-iskola tanulói, gyakorlatilag valamennyien az Izzó SE utánpótláskorú játé-
Egyed aranyérme Kassáról
Olimpiai reménységek (1997-98-99-ben született versenyzők) szabadfogású birkózó versenyt rendeztek a szlovákiai Kassán, ahol a magyar korosztályos válogatott színeiben indulhatott a Kanizsai Birkózó Sportegyesület versenyzője, a 60 kg-os Egyed Balázs (képünkön középen) is.
A tizenegy ország sportolóit felvonultató megmérettetésen a magyar csapatban szereplő kanizsai remekül helytállt, egyben kiemelkedő teljesítményt tudhat magáénak, hiszen négy mérkőzését nyerve - két román, egy-egy
litván és lengyel ellenlábasát verve - végül a dobogó legtetejére állhatott fel.
- A szeptemberi junior világbajnokságot követően Balázsnak nem nagyon volt tétversenye, de szerencsére ez nem befolyásolta teljesítményét, mivel eredményes tudott lenni Kassán - fogalmazott kanizsai edzője, Szatmári Zsolt. -Az úgynevezett állás birkózása még nem eléggé agresszív, ezen mindenképpen igyekszünk javítani a soron következő junior országos bajnokságig.
P.L.
kosai is egyben - fogalmazott a kanizsai küldöttséget vezető Mar-czinka Csaba testnevelő. - A program a nyolcadik osztályos sportoló diákjainknak az akadémia „pályaválasztási" bemutatkozása is volt egyben és nem titkoltan a NEKA szervezete is igyekszik felmérni, hogy kiket hozhatna el saját falai közé az akadémiára, ahol értelemszerűen a középiskolai tanulmányaikat is folytathatják a tehetségek. A sportszakmai részen belül iskolánk csapata megmérkőzött az egyik keszthelyi intézmény fiataljaival is, majd megnézhették a srácok a Magyar junior válogatott -Tatabánya férfi bajnoki meccset is.
Összességében amit leszűrhetett a kis kanizsai küldöttség, a kiválasztás fontossága elsődleges és ehhez tartozik a roppant magas fokú sportági tudományos és orvosi háttér. Marczinka Csaba hozzátette, biztosan nem egyszerű végigjárni egy ilyen akadémián a ranglétrát, de vannak tehetségeik, akiket nyugodt szívvel tudnak majd ajánlani a Balaton-partjára is akár.
INGATLAN
Sandon két családi ház haláleset miatt eladó. Érd.: 0630-3983132 (7790K)
Nagykanizsán a belvárosban, csendes utcában, közel 700 m2-es építési terület eladó. Családi és tár-
sasház építésére egyaránt alkalmas! Érd.: 0630-227-3294 (77S9K)
SZOLGALTATAS
Televízió javítás az ön otthonában kiszállással. Balaskó István. Tel.: 0630-S97-1S30 (7787K)
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét, stb., valamint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 0620-S10-2723 (7763K)
/-\
Dajka tanfolyam indul
Nagykanizsán részletfizetéssel.
Tel.: 0630-637-4083,
0620-423-7877. \_/
Tojótyúkok, szép tollasak, félidősek, rendelhetők Boglárról. Leszállítva 7S0 Ft/db. Tel.: 06/8S/3S3-200, 06/30-831-72S4.
„Autóüveg garantáltan kedvező áron"
Autóüveg forgalmazás, szerelés. Biztosítós kárrendezés. Kérésre házhoz megyünk,
Nk, Honvéd u. 5. Tel.: 06-70-508-7810, 06-70-513-5385
2016. november 24
Kanizsa - Sport
15
UFC Nagykanizsa (2.) -Szepetnek SE (5.) 1-0 (0-0)
Zala megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, 15. forduló. Nagykanizsa, 230 néző. Vezette: Koc-sondi (Jakab B., Balogh K.). G.: Csáki J. (80.)
Nagykanizsa: Szabó A. - Boros Z., Papp T., Csáki J., Hóbor, Kiss J. (Kulcsár R., 63.), Péter (Zsirai P., 63.), Orbán A. (Ágoston, 71.), Rácz Sz., Ujvári (Kotnyek I., 89.), Szalai D. (Nagy B., 71.). Vezetőedző: Gombos Zsolt.
Igazi presztízsmeccsnek ígérkezett a hétvégi Kanizsa - Szepetnek
Győzelmek hazai környezetben
találkozó, hiszen amint azt megírtuk, a hazai oldalon vezetőedző Gombos Zsolt a nagykanizsai klubnál mint szakmai igazgató tulajdonképpen Cs. Horváth Gábor „felettese" is egyben, aki az egyik utánpót-
tett is volna, de fejese elkerülte a bal felső sarkot, így az UFC Nagykanizsa újabb három ponttal gazdagodott és a nagykanizsaiak három pont távolságból követik a listavezető Csács-NSE gárdáját.
lás korosztályt felügyeli az egyesületnél. Ezt a szokottnál többen is látni szerették volna, hiszen a stadion előtti parkoló is szépen megtelt, emellett a hazaiak már az első helyet ostromolják az őszi szezon hajrájában. A meccsen aztán inkább a küzdelem dominált (alsó képünkön a vendéglátóktól Boros Zoltán tör előre), az első játékrészben egy nagy UFC-helyzet adódott, majd idővel a Szepetnek is veszélyeztetett. Ha túlzottan sok helyzetet nem is láthatott a lelátó népe, küzdelemben - így keményebb belépőkben -azért nem volt hiány, időnként oda-oda is szóltak egymásnak a játékosok. Amikor már úgy tűnt, hogy igencsak a döntetlen felé „haladnak" a csapatok, érkezett a Kanizsa hátsó soraiból Csáki József és bevette a vendégek kapuját. A másik oldalon a csereként beálló Fuisz László néhány perccel később a meccs hajrájában akár egyenlíthe-
- A meccsen látottak alapján az egész csapatot emelném ki, egyénileg ezúttal nem voltak kiemelkedő produkcióink - értékelt a találkozót követően az UFC vezetőedzője, Gombos Zsolt. - Lehet, hogy kicsit tán tompák is voltunk, de úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Védelmünknek ugyan nem volt sok dolga, de éppen ezért volt nehezebb számukra, hiszen ilyenkor is végig koncentráltan kell játszaniuk, főképp úgy, hogy egy jó ellenfelet győztünk le egy igazi presztízsmeccsen. Az már csak hab volt a tortán, hogy éppen a hátsó alakzatból érkezett győztes gólunk szerzője és ezúttal a győzelem volt a legfontosabb.
Az UFC a halasztott 14. forduló keretében a hétvégén a Türje SE vendége lesz.
Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE (10.) - Femat Csesztreg SE (8.) 4-3 (1-1)
Zala megyei I. osztályú labdarúgómérkőzés, 15. forduló. Kiskanizsa, 50 néző. Vezette: Bors B. (Nagy R., Vörös D.). G.: Lukács I. (27.), Szabó I. (48., 86.), Pál M. (92.), illetve nagy N. (15.), Pethő (67.), Vasas (81.).
Kiskanizsa: Munkácsi - Ganzer, Csordás, Mulasics, Horváth G., Ötvös, Piecs (Beck, 46.), Dolmányos, Pál M., Szabó I., Lukács I. Vezetőedző: Sneff Ferenc.
„Ezt a győzelmünket bezzeg csak ennyien látták" - szólt hangjában azért megkönnyebbültséggel a kiskanizsai focicsapat technikai vezetője, Dervalics György a valóban értékes győzelmük, mi több, roppant fordulatos és gólgazdag meccsük után, melyet a Csesztreg ellen vívtak. Végül a Sáska a 92. percben szerzett góllal nyert a csesztregiek ellen. A győztes találatot Pál Martin jegyezte (a kor szokásainak megfelelően szelfivel örökítve meg az öröm pillanatait felső képünkön), majd érdeklődésünkre értékelt is röviden.
- Fordulatos meccs volt a múlt hétvégi, az biztos - kezdte a 19 esztendős játékos. - Szabó Pisti góljával a 86. percen alakítottuk 3-3-ra az eredményt, már ekkor biztos voltam abban, hogy a meccsen még lesz Sáskagól. Hát lett és bevallom, különösen örültem annak, hogy én szerezhettem egy egyéni akciót követően. Ugy gondolom, tettem is ezért egész héten, hiszen keményen dolgoztam. Mit mondjak, az érzés maga csodálatos, amikor éles helyzetben vagy eredményes úgy, hogy az még a győzelmet is jelenti. Ez persze a csapat érdeme is, a bizalmat igyekeztem meghálálni. A következő összecsapásunk sem lesz egyszerű, hiszen a Lenti TE legénységéhez látogatunk.
Polgár László
Még a Fradit is elhozzák
Lassan elérkezik a téli időszak, mely a labdarúgásban a terembe „költözést" is takarja és rögtön nívós gyermek teremlabdarúgó tornákat szervez az UFC Nagykanizsa egyesülete is.
- Szeptember óta vagyok a szakmai felelőse az U7-U13-as korosztályoknak a klubnál és a képzésünk egyik legfontosabb elemének tartom a megfelelő versenyeztetést -kezdte Bene Gábor szakmai inst-ruktori minőségében. - Ebből kiin-
dulva csapataink télen nem csupán számos teremtornán vesznek majd részt, de a vezetőséggel karöltve mi is próbálunk színvonalas kupákat tető alá hozni. Ezeken ugyanis képet kaphatunk arról is, hogy a meghívott erős akadémiai együttesekhez képest a mi képzésünk, a mi gyerekeink milyen szintet képviselnek és miben kell még fejlődnünk.
Rögtön itt is az első kanizsai megmérettetés a lurkók előtt, hiszen november 26-án, szombaton a Cserháti-csarnokban reggel 8 órától az U12-es korosztály lép majd pályára és ennek keretében az UFC együttese körmérkőzéses formában játszik a ZTE Akadémia, a kaposvári Bene Akadémia, a szombathelyi Illés Akadémia, valamint a Siófok és az FC Ajka legénysége ellen.
Délután 13 órától már az U10-esek lépnek parkettre, az UFC két egységgel is képviselteti magát a Hévíz, a Bene Akadémia, a ZTE Akadémia, a Siófok, a Kaposvölgye, valamint a Ferencváros egyik U10-es együttese alkotta mezőnyben.
A kanizsai teremtorna az UFC-seknek már nem a téli idényük első erőpróbája lesz, hiszen az elmúlt hétvégén Hévízen az U8-asok a negyedik, az U10-esek a második, az U12-esek a harmadik helyen végeztek, az U9-esek (képünkön edzőjükkel, Kelemen Attilával) pedig tornagyőztesek lettek.
P.L.
16
Kanizsa - Hirdetés
2016. november 24
FfVffTfVffTTfTTfTffVfffffffVff???^
£ FŰRÉSZÁRU ÉRTÉKESÍTÉS
Építkezők, asztalosok, ácsok figyelem!
A Ramda Kft. Fűrészáru kereskedésében KAPHATÓ:
♦ Épületfa különböző méretben és hosszban, nagy választékban: 46.000 Ft + áfától. ♦ Deszkák különböző méretben és hosszban,
nagy választékban: 34.000 Ft + áfától. ♦ Asztalos minőségi deszka, palló kapható. ♦ BŐVÍTETTÜK ÁRUKÉSZLETÜNKET: OSB lappal, ll.-lll. osztályú rétegelt lemezzel, lambériával, hajópadlóval.
♦ Egyéb szolgáltatásaink: az itt vásárolt fák gyalulása, méretre
vágása rövid határidővel.
Keressen minket:
Ramda Kft. Nagykanizsa, Magyar u.166. szám alatt (Nafta benzinkút mellett)
TANULJ
ÉS VIZSGÁZZ
i!síűjRvi*aoh£Wi
VELÜNK!
Nyelvoktatás - fordítás
nyelwizsgaztatas
www.kaledra.hu
riagykanizsa@katedra.hij
+36-30-98-96-915
Nagykanizsa, Kölcsey u. 8
Felnőttképzési engeúelyszanr E-000461/2014
Mm % HIHA NY£L\SmiÓ = KATEDRA

Kedvező ár, minőségi munka
LEVELI Leveli Attila OPTIKA Merész mester
vlKÍUNUs; ;Mh m " , 8800 Nagykanizsa Deák fér 6,
(93)312-011,(30)3852576
Multifokális lencse AKCIÓ 30 %
Az akció 2016. november 30-ig érvényes. Nyitvatartás: H-P: 8-12 óra, 13-17 óra, Szo: 9-11 óra
www.latashonapja.hu
INGYENES
LATASELLENORZES
és szaktanacsadas a
Sashalmi Optikában
Ellenőriztesse látását üzleteinkben
(időpont egyeztetéssel)
Nagykanizsa, Sugár u. 1., tel.: 06-93-789-962
Nagykanizsa, Piatan sor 1., tel.: 06-93-310-644
OUMI-SZERVIZ
Téli gumiabroncs akció!
(Az akció 2016.10.20-11.30-ig érvényes)
Nyitvatartás:
(őntinenial® Hétfő -Pántele B-17 óráig, Szombat: 8-12 óráig
Kovács Béla 8800 Nagykanizsa-Palin. Alkotmány u 146/A Te!./fax + 36 (93) 315-259 ♦ mobil: +36 (30) 586-1997 e-mail. kb.gumiszerviz@freemail hu
gépjármű gumiabroncsok, acél és könnyűfém keréktárcsák értékesítése kerékszerelés, centirozás,
Nagykanizsa, Király u. 31/H Tel.: 06-30-936-3923 - ^ ^
(A buszpályaudvarral szemben, a rózsaszín négyemeletes házban, a Pecsenyetanya mögött.) Nyitva: hétfő-péntek 7.30-17.00, szombat: 8.00-12.00 Adventi vasárnapokon is nyitva: 9.00 - 12.00
Szaloncukor ajánlatunk a készlet erejéig!
Jagermeister ízű
Bailey''s likőr
capuccino likőr
tojáslikőr
meggylikőr
kókuszlikőr
rumpuncslikőr
trüffelkrémes
madártej krémes
banánkrémes
marcipán krémes
tejkrémes
kávé krémes
pisztáciakrémes
mogyorókrémes
gumicukros
zselés
vajkaramell rum ízű kókusz eper
marcipán gesztenye banán diabetikus
♦ cherry-meggy ízű
♦ áfonyakrémes
♦ erdei
gyümölcskrém
♦ gesztenyekrémes
♦ vadász feketeerdő tej
♦ vadász étcsokoládés
♦ vadász KID (tejkrém)
♦ tojáslikőrös függelék
♦ brandy orange függelék
♦ mogyorós függelék
♦ toffee függelék
♦ kávékrémes függelék
♦ pisztáciás függelék
♦ konyakmeggy függelék
♦ konzum kétrétegű 4 ízben
♦ bevonat nélküli konzum
♦ tejkaramell
EM
I Mi
Mikulások, mikuláscsomagok, mikulás zizi kapható!
Viszonteladóknak kedvezmény!
Születésnapra, névnapra táblacsokoládék desszertek, ajándékcsomagok, nagy választékban kaphatók!
Szombatonként szaloncukor kóstoló!
Diabetikus és gluténmentes szaloncukor kapható!
Habkarika kapható!

Insert failed. Could not insert session data.