Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
12.15 MB
2020-12-22 10:31:13
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
410
903
Rövid leírás | Teljes leírás (379.13 KB)

Kanizsa 2018. 017-020. szám május

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 17. SZÁm, 2018. Má jus 4.
Nekünk ők a
legjobbak!
Az ország második legjobb amatőr csapata az UFC
Nagykanizsa. A Gombos-legénység, több ezer együttest
megelőzve, a Sényővel együtt jutott be az Amatőr
Magyar Kupa fináléjába, amelyet a fővárosban, az Új
Hidegkuti Nándor Stadionban rendeztek. A zalai listavezető
számára álomszerűen kezdődött a meccs, hisz’
a kanizsaiak gyorsan vezetéshez jutottak, de ezután
már csak a szabolcsiak lőttek gólt, s 3-1-re nyertek.
Az UFC 2017-18-as teljesítménye tiszteletet parancsoló,
hiszen – legyőzve például az NB III-as Érdet is – a
legjobb 16 közé jutott a Magyar Kupában, magabiztosan
lépked az újabb megyebajnoki cím felé, s az amatőr
döntőben is helyt állt.
A jelen történelem hősei
A hagyományoknak megfelelően kitüntetéseket adtak át a város napi díszközgyűlésen.
Dénes Sándor polgármester úgy fogalmazott, legnagyobb értékünk az ember:
a kiművelt, városát, közösségét szerető, hivatásának élő ember, aki a jelen történelem hőse,
Nagykanizsa múltjának méltó örököse. 3
Fotó: Gergely Szilárd
21
Fotó: Gergely Szilárd
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Megszületett Kreiner Ákos, a város babája. A kisfiú a
város napján, 9 óra 22 perckor látta meg a napvilágot; őt
és édesanyját Dénes Sándor polgármester köszöntötte
másnap reggel a Kanizsai Dorottya Kórházban. Az ifjú
anyuka, Kreiner-Kálcsics Veronika a városvezető egykori
tanítványa volt. Ákos 3200 grammal és 50 centiméterrel,
császármetszéssel érkezett, ő a második gyermek
a családban.
Háromszáz négyzetméteren égett a szemét a bagolai hulladéktárolóban. A tűzhöz a
nagykanizsai és a keszthelyi hivatásos, valamint a csurgói önkormányzati tűzoltók
vonultak, akik hat órás, megfeszített munkával, négy vízsugárral, a hulladék többszöri
átforgatása után tudták teljesen eloltani a lángokat. A zalai katasztrófavédelmi igazgatóság
tájékoztatása szerint az eset során személyi sérülés nem történt. A lerakóban
komoly kár nem keletkezett. Erre szokták azt mondani: nagyobb volt a füstje, mint a
lángja…
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Boldog
Boldoggá avatták
Szombathelyen
a kommunisták
áldozataként 1957.
december 15-én vértanúhalált
halt
Brenner János
katolikus papot.
Seregély István
nyugalmazott egri
érsek, akit Brenner
Jánossal együtt
szenteltek pappá
tanúságtételében úgy
fogalmazott: „aki az
egyetlen, legnagyobb
értéket, az életét oda
tudja adni a hitéért, a
meggyőződéséért,
attól soha, senki el nem
veheti a hősiesség és a
vértanúság kincsét”.
Kanizsa
3200
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: MTI/Varga György
Égett a szemét
Fotó: MTI/Varga György
Fotó: Kanizsa Médiaház
A HÉT TÉMÁJA 2018. 05. 04. | 3
A nagyszerű,
lámpásokként
ragyogó személyiségeket,
az
embert ünnepeljük
ma, az alkotás
teremtőjét,
olyan egyéniségeket,
közösségeket
és vállalkozásokat,
akiknek,
amiknek
munkássága és
műve kiteljesíti
773 éves múltunkat.
Ezt
Dénes Sándor
polgármester
mondta a 24.
város napján
tartott ünnepi
közgyűlésen. A
rendezvényen
elismeréseket
is átadtak, a
díszpolgári
címet idén Dr.
Ádám Veronika
Széchenyi-díjas
kutatóorvosnak
ítélték.
A város életét és históriáját
az itt élő és munkálkodó
emberek, családok és
közösségek alakítják,
immár 773 éve. Az ünnepi
közgyűlésen rendre olyan
elismerésre méltó tetteket,
életutakat és eseményeket
idéznek fel, amelyek Nagykanizsa
karakterét és egyediségét
adják, fogalmazott
Dénes Sándor.
– A legnagyobb értékünk
az ember: a kiművelt,
városát, közösségét szerető,
hivatásának élő ember,
aki a jelen történelem
hőse, Nagykanizsa múltjának
méltó örököse. Őt,
pontosabban őket, kitüntetett
polgárainkat és
közösségeinket, vállalkozásainkat
köszöntjük ma
elsősorban – mondta a
polgármester.
Az előző évekhez képest
idén egyszerűsödött a
kitüntetési rendelet: a
Nagykanizsa Városért
kitüntető címet öt, az élet
különböző területén
kiemelkedő munkát végző
nagykanizsai kapta
meg. A Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Címerét
szintén öten vették át,
továbbá átadták az Év vállalkozása
címeket is.
A díszpolgári címet idén
Dr. Ádám Veronika Széchenyi-
díjas kutatóorvosnak
ítélték.
– Mindnyájan keressük,
mi az az életünkben saját
magunkon túlmutató
plusz, az a körülmény, aminek
köszönhetjük, hogy
olyanok vagyunk, amilyenek:
hogy boldogultunk
az életben, hogy elértünk
valamit. Így vagyok ezzel
én is, s ha meg akarom
magam számára fogalmazni,
akkor az egyik legfontosabb,
amit az életemben
az egyik első helyre
teszek, az az útravaló, amit
ebben a városban kaptam
– fogalmazott.
A kitüntetettek a város
életében olyan erkölcsi
pilléreket jelentenek,
amelyek egyúttal kijelölik
a jövő feladatai során
a követendő irányt,
mondta Cseresnyés
Péter államtitkár,
országgyűlési képviselő
pohárköszöntőjében. A
díszközgyűlést idén is
kulturális műsor zárta:
ezúttal Teleki Gergő
zongoravirtuóz játékát
hallhatták az ünnepség
résztvevői.
A jelen történelem hősei
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere címet kapott Vilmos Mihály amatőr csillagász,
a Szan-Dia Fitness Sport Club, Haraszti László festőművész, Farkas István,
a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nagykanizsai csoportjának vezetője és Bazsó
László labdarúgó. Az Év vállalkozása elismerést Kondricz Albert egyéni vállalkozó,
a VILLTEK Műszaki és Kereskedelmi Kft. és a DAB Pumps Hungary Kft. kapta meg.
A Nagykanizsa városért címmel a Zalaerdő Erdészeti ZRt-t, dr. Varnava Charalambos
nyugalmazott főorvost, Varga Gábor tanárt, dr. Polgár József nyugalmazott
szakfelügyelő főorvost és Góber Csabáné nyugalmazott tanárt tüntették ki. A
város díszpolgára idén Dr. Ádám Veronika Széchenyi-díjas kutatóorvos, egyetemi
tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett, több évtizedes nemzetközi
hírű kutatói és kiemelkedő oktatói munkásságának elismeréseként.
Ünnepi szentmisét mutattak be a város napja alkalmából a Felsőtemplomban.
A város miséjét, amelyen a történelmi egyházak képviselői
is közreműködtek, Nagykanizsa minden egykori, jelenlegi és
jövőbeli lakosáért ajánlották fel – azokért, akiknek ez a város jelent
mindent, akiknek ez a város az otthonuk, fogalmazott Szűcs Imre
atya.
– Az ünnepi napokat szentmisével indítjuk, pontosan azért, hogy
Isten végtelen irgalmába ajánljuk mindazokat, akik előttünk jártak,
azokat, akik itt és most formálják Kanizsa arcát, valamint a jövőnket is.
Nem tudjuk, mit hoz a holnap, de én hiszem, hogy Isten végtelen szeretete
éltet még bennünket, és a jövő nemzedék is virágoztatni fogja
ezt a várost – mondta a Felsőtemplom plébánosa.
Útravalót adott a város.
Cseresnyés Péter, Dr. Ádám Veronika
és Dénes Sándor
(Fotó: Gergely Szilárd)
A város miséje – múltért,
jelenért, jövőért
Virtuóz: Teleki Gergő
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Ajánlja fel
adója 1+1%-át!
2018-BAN IS ELKÉSZÍTJÜK SZJA BEVALLÁS TERVEZETÉT
ÖN HELYETT, HOGY FELHŐTLENÜL TELJEN A CSALÁDI IDŐ.
RÉSZLETEK: ESZJA.NAV.GOV.HU
KÉSZÜLT A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL MEGBÍZÁSÁBÓL.
ADÓBEVALLÁS
NAV_202x270_adobev_bringa.indd 1 25/04/18 10:03
Aktuális 2018. 05. 04. | 5
Megdöbbentő adatokat közölnek a
kutatók a diabétesz kapcsán:
a statisztikák szerint csaknem félmilliárd
embert érint a betegség
világszerte, és a számuk egyre csak
növekszik. Magyarországon 2003 és
2015 között megduplázódott a cukorbetegek
száma, itthon mintegy 770
ezren szenvednek ma diabéteszben,
túlnyomó többségüknél a túlsúllyal
összefüggésbe hozott 2-es típust
diagnosztizálják.
Aligha gondolta bárki
korábban, hogy tetováló
művészek is a cukorbetegek
segítségére lehetnek,
mígnem egy Németországban
alkotó magyar
mester életre hívta az
„ingyenes tetoválással a
cukorbetegekért” mozgalmat.
A kezdeményezés célja,
hogy a csuklóra tetovált
jelnek köszönhetően gyorsabban
jussanak szakszerű
segítséghez utcai rosszullét
esetén a diabéteszesek.
Nagykanizsán már több
tetoválószalon csatlakozott
a mozgalomhoz. Az
elsők között tett így Czinak
László „Snake” is.
– Ki kellett tölteni egy
jelentkezési ívet, felmértek,
hogy valóban megfelelő
minőségben dolgozom-
e, és már telefonáltak
is, hogy engedélyezik a
csatlakozást. Szerintem ez
egy nagyon fontos kezdeményezés,
hiszen, ha valaki
rosszul lesz, nehogy azt
higgyék róla az emberek,
hogy drogos vagy éppen
részeg. A diabéteszesek
nemzetközi jele, egy kék
kör kerül a bal csuklóra,
vagy egyéni kérés esetén a
jobbra. Ha a kiérkező mentő
ránéz, azonnal tudja,
mivel van dolga, így az
ingyenes tetoválás életet is
menthet.
Bár mára szinte minden
negatív sztereotípiát levetkőzött
a tetováltak társadalma,
mégis a vártnál kissé
nehezebben kap erőre
ez a jótékony kezdeményezés.
Ennek egyik oka
lehet az a feltételezés,
miszerint a
cukorbetegeknek
lassabban
gyógyul a tetoválás
utáni seb,
és sokkal több
kockázattal jár
számukra a „varratás”,
mint egy
e g é s z s é g e s
embernek.
Hatanek Zsigmond
már ismerte
Snake-et ,
hiszen nála csináltatta
a gyermeke születésére
emlékeztető tetoválását,
így bátran jelentkezett
az életmentő tetkóért is.
– A Facebookon olvastam
erről, de kezdetben
nem tudtam, valaki vállale
ilyet Kanizsán. Miután
megtudtam, hogy Snake
igen, jelentkeztem. Nekem
T1-es betegségem van, így
gyorsabban leesik a cukrom,
ezért ezt nagyon jó
ötletnek tartom. Nálam
nem volt semmilyen probléma,
bár valóban figyelni
kell rá, de szépen gyógyult,
s nem fájt.
Vannak azonban más
megoldások is a cukorbetegek
számára. Dr. Késmárki
Nóra szerint valóban
nemes a tetoválók
kezdeményezése, de a
szakszerű segítséghez
jutást jobban segítheti, ha
a diabéteszesek egy kártyát
tartanak maguknál,
amelyen feltüntethetik
orvosuk vagy a hozzátartozójuk
elérhetőségét és
betegségük típusát is. Így
nem kell egész életükben
betegségük jelét hordani a
testükön.
– Eszméletlen állapotú
betegen segíteni, még ha
alacsony vércukra is van,
nem olyan egyszerű dolog,
ahhoz jártasság szükséges.
Igazából az tud segíteni,
akinek van cukorbeteg
hozzátartozója vagy ezzel
kapcsolatos tapasztalata.
Ha nincs, akkor mindenképpen
mentőt
kell hívni –
tette hozzá a
K a n i z s a i
Dorottya Kórház
részlegvezető főorvosa.
– Nálam is van ilyen lap,
mint ahogy szerintem
minden
cukorbetegnél
– csatlakozott
a
s z a k emb
e r h e z
H a t a n e k
Zsigmond –,
ugyanakkor
szerintem a kettő
nem váltja ki
egymást. Hiszen, ha tényleg
nagy a baj, akkor nincs
idő kotorászni az ember
pénztárcájában. A „karkötős”
megoldásról is hallottam
már, de én a munkám
miatt nem szívesen hordok
semmit a kezemen,
maximum az órámat. Szerintem
nem szabad szégyellni
a betegségünket,
ez életünk végéig velünk
marad, s akkor miért ne
használjunk ki egy olyan
lehetőséget, ami valóban
akár az életünket is megmentheti?
Az akcióhoz
Nagykanizsán
Czinak
László
m e l l e t t
K a r d a
Jázmin és
L a n d i -
B a l a s k ó
Eszter csatlakozott.
A mozgalom
pedig nem áll meg, az
alapítók azt tervezik, hogy
a jövőben hasonló megoldással
szeretnének segíteni
más, élethosszig tartó
betegséggel élőknek, például
az epilepsziásoknak
is.
MIKÓ-BARÁTH György
Tetoválással
az életért
A c suklóra varrt jel életet
menthet
Hatanek Zsigmond
bizalommal fordult Snake-hez
(Fotó: Gergely Szilárd)
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a falfirkák
eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) önk. rendelet
szerinti önkormányzati támogatás elnyerésére.
A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2018. évben 100 000 Ft.
A pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.
A pályázatokat postai úton lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához (8800
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 15.). Kizárólag zárt borítékban beküldött, vagy
benyújtott pályázatok vesznek részt az elbírálásban. A borítékon fel kell tüntetni:
„Falfirkák eltüntetésének támogatása pályázat, 2018.”
Gilincsek Gábor
városi főépítész
– az ügyfélfogadási rendről
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője értesíti a lakosságot,
hogy 2018. május 7-én (hétfőtől) az anyakönyvvezetők
ügyfélfogadásának helyszíne megváltozik, a polgármesteri
hivatal (Erzsébet tér 7.) II. em. 1. ajtó alatti irodahelyiségben
történik.
2018. május 4-én (pénteken) az anyakönyvvezetők ügyfélfogadása
szünetel.
dr. Gyergyák Krisztina
jegyző
Hirdetmény
Atlas Profilax
Tudta Ön, hogy a koponya alatt lévő első nyaki csigolya,
az Atlas nem csak a fejet tartja és támasztja alá,
hanem ha elmozdult, különféle panaszok okozója lehet?
A svájci dr. René-Claudius Schümperli több mint
húsz éve kidolgozta azt a biztonságos módszert,
amellyel meg lehet állapítani az elmozdulást és korrigálni
azt. A nagykanizsai dr. Varga Imre az ő egyik tanítványa,
aki sikeresen alkalmazza a módszert. A korrekció
utáni napokban és hetekben folyamatosan múltak el a
régóta meglévő panaszai, mint a rendszeres fejfájás,
szédülés, feszülő nyak, derékfájás.
Elérhetőség: 8800 Nagykanizsa, Király u. 29.
Bejelentkezés telefonon: 0630-959-3080
Aktuális 2018. 05. 04. | 7
Negyedik alkalommal szervezte meg a kanizsai oldtimeres csapat
a KOKS Z Rally-t és baráti találkozót. Az idei programra horvát,
szlovén és osztrák hagyományőrző kerékpárosok is érkeztek.
Felvonulásuk igazi látványosságként szolgált a városban.
Megelevenedett a múlt vasárnap a Kanizsa
Centrumban több mint 120 oldtimeres kerékpáros
segítségével.
– Különleges az, hogy meg tudunk mozgatni
ennyi embert, és az is, hogy ilyenkor mindenki
előveszi a régi kerékpárját – vélekedett
Dene Tibor, a KOKSZ vezetője.
Budapesti gyűjtők is érkeztek Nagykanizsára,
számos különlegességet felvonultatva. De
a kanizsai KOKSZ csapata is kitett magáért.
– Végre elővehetem a jó kis hacukámat és
beöltözhetek egy 1817-ben élő bárónak, aki
megalkotta az első futógépet, a bicikli elődjét.
Ő Draise báró, aki a Draisine-t készítette.
Ez egy fakerekű, fából készült bicikli, vagyis
futógép. Én ezt hajtom, ezt próbálgatom, s
nekem nagy öröm a mai nap – mondta Tóth
Balázs.
A 4. KOKSZ Rally résztvevői nemcsak a
bevásárló centrumban, hanem a város utcáin
is megmutatták különleges járgányaikat.
Evangélikus kórustalálkozót rendeztek
Nagykanizsán, ahová az egyházkerület
minden dalos csoportja
megérkezett azért, hogy együtt
dicsérjék az Urat Dél-Zala szívében.
Cantate Domino, azaz
Énekeljetek az Úrnak új
éneket. Innen kapta elnevezését
az evangélikus
egyház gyakorlatában a
húsvét utáni negyedik
vasárnap. Ekkor országszerte
több templomban
is dicsőítő dalok csendülnek.
Nincs ez másként a
nyugat-dunántúli egyházkerületben
sem.
– Amikor egyházkerületünk
megalakult,
akkor a felügyelő úrral
és püspök úrral is arról
beszélgettünk, hogy jó
volna olyan közös alkalmakat
szervezni, amelyeken
az egyházkerülethez
tartozók egy kis
csoportja találkozhat –
mondta Sztruhár András.
A nagykanizsai találkozásra
eljött a kaposvári
kórus is, amelynek
tagjai régóta várták,
hogy együtt énekelhessenek
az egyházkerület
többi énekkarával.
– A mai találkozón a
mi kórusunk leginkább
nagyheti és húsvéti
kórusműveket fog énekelni.
Egy kicsit a húsvéti
időben vagyunk még,
s ezt szeretnénk megjeleníteni
– fogalmazott
Pongrácz Máté evangélikus
lelkész.
A nagykanizsai találkozóra
ellátogatott az
egyházkerület püspöke,
Szemerei János is.
Hazai pálya… A KOKSZ csapata ezúttal is sikert aratott
(Fotó: Gergely Szilárd)
Istent dicsőítő dalok
csendültek az evangélikus
templomban
(Fotó: Gergely Szilárd)
Énekeljetek az Úrnak!
Különleges kétkerekűk
Jövő és múlt – ifjú legény
a régi bringák közt
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
Május 4., 18. (péntekenként) 17 óra
GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB
Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor.
A részvétel díjtalan.
Május 7-8. (hétfő-kedd)
HEVESI SÁNDOR EMLÉKNAPOK
Május 7. (hétfő) 14 óra
HEVESI SÁNDOR ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
– KIÁLLÍTÁS
Köszöntőt mond: Dénes Sándor polgármester
Közreműködnek: a Hevesi Sándor Általános
Iskola versmondói és felsős énekkara
A Hevesi Sándor Általános Iskola tanulóinak
rajzkiállítása
A Hevesi Sándor vers- és prózaíró pályázat
eredményhirdetése
Koszorúzás Hevesi Sándor fejszobránál
és Fő úti emléktáblájánál
Május 8. (kedd) 14 és 18 óra
Dés László-Geszti Péter-
Grecsó Krisztián:
A PÁL UTCAI FIÚK – zenés játék Molnár
Ferenc azonos című regénye alapján
(Pannon Várszínház).
Belépődíj: a 14 órai előadásra 3500 Ft, a
18 órai előadásra minden jegy elkelt.
Május 11. (péntek) 18 óra
„TÚL MINDEN HATÁRON” – Vujity Tvrtko
előadása
Belépődíj: 2500 Ft. A jegyek megvásárolhatók
a HSMK jegypénztárában, a Líra
Móra Könyváruházban (Európa Tanács u.
2.), valamint online a hydelight.jegy.hu
oldalon.
Május 13. (vasárnap) 16 óra
ARANYMETSZÉS MŰVÉSZETI NAPOK
2018. – A TÁNC NAPJA
Szervező: a Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány.
Medgyasza y Ház
Május 9. (szerda) 18 óra
BUDDHIZMUS A MINDENNAPI ÉLETBEN
– Laár András előadása
Laár András 1985-ben került mélyebb
kapcsolatba a buddhizmussal, és azóta
is mindennapi praxisának részét képezik
a buddhista gyakorlatok. 1990-ben
buddhista pappá avatták, miután elvégezte
a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai
Intézet buddhista papképző szemináriumát,
ezt követően 108 társával
megalapította a Tan Kapuja Buddhista
Egyházat és Főiskolát, ahol több éven
keresztül tanított. Jelenlegi boldog,
harmonikus életét nagyban köszönheti
ennek a filozófiának. Több évtizedes
tapasztalatait és az általa használt
módszereket örömmel osztja meg az
érdeklődő hallgatósággal.
Belépődíj: 1 500 Ft.
Móricz Zsi gmond
Művelődési Ház
Május 5., 12., 19., 26. (szombatonként)
9 óra
APRÓK TÁNCA
Vezeti: Péter Katalin és Pávlicz Erika.
Részvételi díj: 2000 Ft/hó.
Május 12. (szombat) 19 óra
JAZZ KLUB
NAGY JÁNOS TRIÓ
Nagy János – zongora, billentyűs hangszerek,
Frankie Lato – hegedű, Joubert
Flóra – dob.
„Nagy virtuozitásáról eddig is mindenki
meg lehetett győződve, aki ismeri
lemezeit, megfordult koncertjein.
Azonban elsősorban stílusok fölötti
előadóként tartják nyílván.” (Fidelio)
A trió a névadó szerzeményeit szólaltatja
meg. Kompozícióit „líraiság, filmszerű
struktúra, szép és váratlan harmóniák
jellemzik. Zenéjét a jazz és a
világzene szelleme hatja át, s viszi előre.”
(Russel Ferrante)
A klub működését ebben az évadban az
NKA Hangfoglaló Program támogatja.
Belépődíj: 1 000 Ft.
Programajánló
Máj. 5-6. 15:00 BŰBÁJ HERCEG ÉS A NAGY VARÁ ZSLAT
szinkr., kanadai családi animációs film
Máj. 5-6. 16:00 HANG NÉL KÜL
amerikai thriller
Máj. 5-6. 17:00 NYÚL PÉTER
szinkr., ausztrál-amerikai-angol családi animációs film
Máj. 3-9. 17:30 és 20:30 BOSSZÚÁLLÓ K: VÉGTELE N HÁBORÚ
szinkr., amerikai akciófilm
Máj. 3-9. 18:00 és 20:00 SZŰZŐR SÉG
szinkr., amerikai vígjáték
Máj. 5-6. 19:00 TEL JESEN IDEGE NEK
feliratos, olasz film
Máj. 3-9. 20:45 HANG NÉL KÜL
amerikai thriller
május 3-
május 9.
m űsora
Titkok törnek a felszínre
Mindenkinek három élete van: egy nyilvános, egy magán és egy titkos. S
hogy ez valóban így van, arra a Teljesen idegenek című olasz vígjáték a
bizonyíték. Az alkotás klasszikus kamarafilm, ám a fordulatos cselekménynek
hála, képtelenség unatkozni rajta. A történet viszonylag egyszerűen
indul: hét barát találkozik, hogy együtt vacsorázzon. Az est
folyamán aztán furcsa játékba kezdenek, a mobiljukra érkező hívásokat,
üzeneteket közösen fogadják. Mivel barátokról van szó, úgy hiszik, ismerik
egymást és nincs titkuk egymás előtt. Vagy mégis?
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
A Nagy János trió jövő szombaton érkezik
Hevesi Sándor 50 évesen
A középiskolások nem éppen átlagos életét éli
Visnyai Zoltán, s nem csak azért, mert az ország
egyik legnevesebb gimnáziumában tanul.
A fiatalembernek még a tanulmányai mellett
marad ideje – figyelem, hosszú felsorolás
következik – az iskolaújságot tördelni,
tavaszi fesztivált szervezni, kortárstáncot
tanulni és rövidfilmet forgatni.
A 17 éves Zoltán azt mondja,
nem érzi, hogy bármilyen különleges
tehetség birtokában lenne,
amivel kitűnne mások közül. A
világra való nyitottsága, kíváncsisága
és kitartása azonban mégis
minden bizonnyal átlagon felüli.
Sem az internetezés, sem a tévézés
nem köti le, a művészettörténet
viszont szenvedélyesen vonzza.
Ha csak teheti, Budapest utcáit
rója, hiszen ma már itt él. A fiú a
Bolyai-iskolából az „Akire büszkék
vagyunk” címmel ballagott el
2015-ben, majd felvették egy elitiskolába,
az Eötvös József Gimnáziumba.
Általános és zeneiskolai
tanáraira ma is jó
szívvel gondol.
– Nagyon sok
tanárommal meghatározó
beszélgetések
emlékét
őrzöm – meséli. –
Ott van mindjárt
Vajda Zsuzsanna,
aki, ha nem lenne,
talán én sem tanulnék
most Pesten. Ő például úgy
tanította a szolfézst, hogy egy
összművészeti világképet adott
át. Vámosné Fordán Yvette-re
pedig úgy emlékszem, mint az
egyik, a hivatása iránt leglelkesebb
pedagógusra. A zenei élményeimet
a zeneiskolától és a fúvószenekartól
kaptam, de legalább
ennyire meghatározó volt a vizualitás
területén Balogh József
munkássága. Az ő plakátjai és
kiadványai döbbentettek rá arra,
hogy van egy sokkal minőségibb
vizuális világ is, mint amivel általában
a hétköznapokon találkozni.
Jelenleg úgy fest, hogy a jövőre
érettségiző fiú a MOME tervezőgrafika
szakára jelentkezik. Vonzza,
hogy a szakma pörgős, friss és
megőrizheti benne a szabadságát.
– Általában órákat töltök egyegy
prezentáció vagy a beadandó
dolgozataim külalakjával. Törekszem
arra, hogy bármi, amit kiadok
a kezeim közül, az a lehető legigényesebb
legyen. Általános iskolában
reál beállítottságúnak gondoltam
magam, az Eötvösben
azonban, leginkább a barátaim
által, szélesedett a látóterem: bár
természettudományi osztályba
járok – ami sokaknak
meglepő –, irodalmat
és művészettörténetet
vettem
fel fakultációnak.
Kilencedikes
koromban nagyon
hozzám nőtt a kortárs
magyar irodalom,
majd ezzel a
klasszikus is, ezért ez
nem volt kérdés.
Mintha hazatért volna a fővárosi
gimnáziumba, úgy érezte magát
Zoltán, amikor átlépte az Eötvös
kapuját. Az átlagostól eltérnek az
elvárások, ám az iskola hatalmas
szabadságot ad, így marad ideje,
hogy számos dologban kipróbálja
magát, és erre a diáktársak is
vevők.
– Nagyon inspiráló az ottani
közeg, gyakorlatilag bármit meg
lehet csinálni – fogalmaz Visnyai
Zoltán. – Ha valaki színdarabot
szeretne rendezni, vagy megszervezné
a március 15-i ünnepséget,
szabad kezet kap, csak embereket
kell gyűjtenie hozzá, de ez nem
szokott problémát okozni. Nagy
büszkeségünk például az Eötvös
Diák újság, amin körülbelül harmincan
dolgozunk, saját illusztrációkkal
és tördeléssel. Idén sikerült
az utóbbi évtizedek legszínvonalasabb
lapjait megalkotnunk.
Nemrég azt találtuk ki, hogy alapítunk
egy grafikalabort az iskolán
belül, ami kettős funkcióval
működne: akit érdekel ez a terület,
belekóstolhat, aki pedig szeretne
hirdetni valamit – nálunk ugyanis
elég erős a plakátkultúra – a laboron
keresztül megteheti, így időt
spórolhat és minőségibb szóróanyagot
ragaszthat ki.
A fiatalok rengeteget tanulnak
egymástól. Mindenkinek van valamilyen
különleges hobbija, érdeklődési
köre, a közösség nagyon
erős, évfolyamokat hidal át. Zoltán
gyakran versenyeken és pályázatokon
is részt vesz.
– Persze, igazán jólesik, ha kapok
egy helyezést, viszont nem csupán
ez motivál. Az alkotás folyamata
az, ami izgalmas számomra. Volt,
hogy kisfilmet készítettem egy
filmfesztiválra, de a grafikai és az
irodalmi pályázatok tetszenek a
legjobban, ez utóbbiak közül is
azok, amelyeken nem a lexikális
tudás kerül előtérbe, hanem a kreativitás,
a saját gondolatok és az
egyéni értelmezés.
Zoltán a szabadidejét változatosan
szereti eltölteni: hétvégenként
rajziskolába jár, ha úgy tartja kedve,
felfedezi Budapest ódon épületeit
vagy kedvenc hobbijának, az
improvizatív kortárstáncnak
hódol.
– Szeretnék minél több élményt
gyűjteni – hangsúlyozza. – Úgy
vagyok vele, hogy végül úgyis
ezekre fogok majd emlékezni és a
legtöbb tapasztalatot ettől
kapom. A materiális világ soha
nem izgatott, szerintem sokkal
értékesebb az élet, ha tartalommal
töltjük meg, így igyekszem én is,
hogy minél több emlékezetes
élményben legyen részem, amik
hajtanak előre.
NEMES Dóra
Kultúra 2018. 05. 04. | 9
Az élet,
tartalommal
megtöltve
A Petőfi Irodalmi Múzeum
Dada ballada című pályázatán
egy Arany János balladát
kellett ábrázolni Kassák
Lajost idézve. Visnyai Zoltán
a Híd-avatást választotta
kiindulási pontként
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
Lovagias nemzet a
magyar, de nem
balek. 170 év telt el
az önvédelmi háború,
azaz a ’48/49-es
forradalom és szabadságharc
óta, ám
nemzetünk karaktere
mit sem változott. –
Önnek már nincs
semmi baja. Ön lovon
jár, fegyverben van,
szolgálatban áll, ön
most már ellenség.
Semmi közöm önhöz
– utasította el egy
váci polgár 1849
júliusában ugyanazt,
akinek pár napja
még a sebeit ápolta,
mondván: Én nem az
orosz tisztet, hanem
a sebesült embert
rejtegettem.
Vagyis, bár szánalmasnak tartjuk,
már-már meg is sajnáljuk az
április 8-án leváltott ellenzék vergődését,
de józanul meglátjuk
mögöttük külföldi megbízóikat,
akik ellenünk törnek. Nehéz is
lenne nem meglátni, már másnap
belekezdtek, minap (Sargentini
jelentés) pedig folytatták. Szijjártó
külügyminiszter akkor tájékoztatta
a brüsszeli képviselőket,
rekordközeli 70 százalékos részvételnél
a kormánypártnak a
választók kijelölték az irányt.
Ezért felszólította hallgatóságát –
még ha nem is tetszik nekik –, ne
minősítgessék az egyértelmű
népakaratot, ugyanis:
„A magyar emberek szerepelnek
a magyar választói névjegyzékben,
önök meg nem. Ebből
fakadóan aztán a magyar emberek
hozhatnak döntést Magyarország
jövőjéről, önök meg nem.
Márpedig két és fél héttel ezelőtt
a magyar emberek előtt világos
döntési lehetőség volt, hiszen a
magyar emberek biztonságát
első helyre helyező bevándorlásellenes
kormánypártokat választhatták,
vagy választhatták a nemzetközi
bevándorláspárti pártok
és NGO-k által támogatott bevándorláspárti
ellenzéket. És a
magyar emberek világos döntést
hoztak. És ebből a világos döntésből
világos feladatszabás is következik.
Magyarország nem lesz
bevándorló ország.”
Karakán felszólalása végén egy,
Brüsszel számára rossz hírt közölt:
„Mi, a magyar emberek akaratának
megfelelően, nem fogjuk hagyni,
hogy a bevándorláspárti Sorostervet
végrehajtsák, ezzel nemcsak
Magyarországot, nemcsak a
magyar embereket, hanem Európát,
az európai kultúrát és az európai
történelmet is megvédjük.”
Meddig bírják? – kérdezhetjük.
A külügyminiszter megfelelt:
„Hogyha mi nem állnánk ellen,
akkor a Soros-tervet már régen
végrehajtotta volna az Európai
Parlament. De nem tudják megtenni,
mert ott vagyunk. És próbálnak
minket megkerülni, próbálnak
megbüntetni, lenyomni, de egyszerűen
nem sikerül nekik. Nem
sikerülhet nekik.” PAPP János
Pedig lenyomnának bennünket!
Nemcsak lovagias, hanem békeszerető nép is a magyar, így a
kanizsai is. Kampány múltán jólesett a gondtalan együttlét a
Spartanon, a Város napján s a nagyvásárban is. Dolgozunk tovább
munkahelyen, meg már a hegyen is. És ezt biztonságban tehetjük,
mert egyenruhásaink, megválasztott politikusaink számára
egyaránt Magyarország az első. Akárcsak nekünk…
Együtt, biztonságban…
Fedetlen térdek és
vállak…?! Ha a brüsszeli
diktátumnak megfelelően
akadnának Kanizsán
muszlim bevándorlók, balhé
lenne és tiltakozás.
Mi viszont már döntöttünk
arról, nekünk mi a jó és
hogyan éljünk – itthon,
Európában…
Kanizsán felhőtlenek az
ünnepek – nem kell félni
támadástól, merénylettől,
erőszaktól. Április 8-án arra
adtunk megbízást
a kormánynak,
hogy ez így is maradjon…
(Fotó: Gergely Szilárd)
hitélet 2018. 05. 04. | 11
– Püspök atya, milyen emlékeket őriz az első
nagy zarándoklatáról?
– Gimnazista voltam, amikor sok más fiatallal
együtt részt vettem egy lengyelországi zarándoklaton:
Krakkóból mentünk Częstochowába.
Útközben énekeltünk és elmélkedtünk, közben
ámulva figyeltem, ahogy a falvakban az emberek
kijöttek a házakból és integettek nekünk.
Egyszer elkapott minket egy hatalmas eső, és
egy templomban húztuk meg magunkat. A
helyiek még oda is hozták utánunk óriási kondérokban
az ebédet. Azt éreztem, hogy az
egész lengyel nép szíve együtt dobban: nemcsak
a zarándokok, hanem a helybeliek is örültek,
tapsoltak, énekeltek.
– A Nagykanizsán és a térségben élő hívek minden
hónap 13. napján Homokkomáromba indulnak
zarándoklatra, hogy részt vegyenek az
engesztelőnapi szentmisén. Mi a jelentősége az
engesztelésnek?
– Ez a vallási hagyomány a fatimai üzenetekre
vezethető vissza, ami, mondhatni, egy kiáltás
odafentről. Arra próbálja Európát hívni, hogy
maradjon hűséges a régi keresztény gyökereihez.
Ez nem valamiféle konzervativizmust
jelent, hiszen nem kövekhez akarunk hűségesek
lenni, hanem az élet forrásához, a Teremtőhöz,
aki erőt ad például ahhoz, hogy a fiatalok bátran
kössenek házasságot és vállaljanak gyermeket.
Ez nem egy elavult hagyomány, hanem maga a
Teremtő, akiből az élet fakad – hozzá kellene
visszatalálnunk.
– A híreket figyelve mintha egyre több lenne a
feszültség Európában és a nagyvilágban: az
elmúlt hetekben a Szíria körül gyűrűző orosz-amerikai
konfliktus járta be a sajtót. Ma, ezek között a
lappangó indulatok között, mi a feladata, és vane
egyáltalán helye egy keresztény embernek?
– Gyökössy Endre református lelkész egyszer
levezette, milyen lenne a világ, ha kivonnánk
belőle Jézust. Elkezdte sorolni: nem lenne
Michelangelónk, Beethovenünk vagy Pilinszky
Jánosunk; nem lennének európai templomok,
ingyenes iskolák és kórházak; s még a jogrendszerünk
sem létezne. Ezek mind keresztény
„találmányok”. Bármilyen meglepő is, ez az
egész világ Krisztus és az ő keresztje által vált
olyanná, amilyennek ismerjük. A keresztény
ember ilyen értelemben nagyon is sokat tehet.
Talán gyöngének tűnik, amit képviselünk, de ne
feledjük: a mustármag is hatalmas fává terebélyesedik.
A magyar nép történelmének a sziklái,
és mindenekelőtt Szent István hite és országfelajánlása
megtartott minket a Kárpát-medencében,
holott a tatárjárás alatt az országnak körülbelül
az egyharmadát, a török ostrom alatt
pedig a felét kiirtották. Kétmillió magyar
maradt, mégis a nemzetünk újjá tudott születni.
Ez egy valóságos csoda, ami azt támasztja alá,
hogy a hit óriási erő.
– Nem olyan rég Nagykanizsán járt Kerényi
Lajos piarista szerzetes, akinek az életét számtalan
megpróbáltatás kísérte végig, mégis, amikor
az emberiség jövőjéről beszélt, rendületlen optimizmusának
adott hangot. Ön szerint milyen
irányba mutatnak a mostani folyamatok?
– Azt szoktam mondani, mai hasonlattal élve,
hogy a világ hardware-ét – az atomokat, a molekulákat,
az életet – a teremtő Isten alkotta.
Éppen ezért az ő szoftverei futnak a legjobban
az emberi komputereken. Vagyis hosszútávon
az Isten gondolata kell hogy győzzön. Az evangélium
a legjobb, az emberhez legméltóbb
életstílust ajánlja, azaz hogy szeretetben, nagylelkűségben,
odaadásban éljünk. Az emberek
szíve ebből a titokból lett teremtve, erre mindenki
azonnal reagál. A régi egyházatyák úgy
mondták: minden ember természete szerint
keresztény, a lelke mélyén ez el van ültetve, és
ezért én is optimista vagyok. Kétezer éve még
sokkal több volt a borzalom és az igazságtalanság
a világban, de ebből elkezdtünk kiemelkedni.
Az ember lassan-lassan megérti a Teremtő
szándékát, és próbál a szerint élni.
– Akkor nem fordulhat elő az, hogy egyszer csak
Isten azt mondja: kész, vége, leveszem a kezem az
emberekről, hiszen már hatezer éve folyamatosan
szembe mennek az akaratommal?
– Van az evangéliumban egy gyönyörű rész,
amelyben Jézus azt mondja: úgy szerette Isten
a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte.
Megint csak Gyökössy Endrét idézem, aki egyszer
úgy fogalmazott, mi, emberek akár azt is
gondolhatnánk, hogy amennyi szörnyűséget
csináltunk, az Isten megundorodott tőlünk, és
elhatározza, hogy eltörli a Földet. De Ő nem
ilyen. Türelme, irgalma végtelen, egyszerűen
nem tudjuk kimeríteni. Bizonyos értelemben az
ember nem tudja az Istent megsérteni. Fölöttünk
áll, a jóságát nem tudjuk csorbítani. A bűnt
nyilván elítéli, és átéli a fájdalmát; haragszik
miattuk, de az embert mindig menteni és felemelni
akarja: végeredményben azt mondhatjuk,
a bűneinkkel nem szimpatizál, de velünk
nagyon is. NEMES Dóra
Székely János: Isten
a bűneinkkel nem
szimpatizál, de velünk
nagyon is…
(Fotó: Gergely Szilárd)
Április 13-án – ahogy minden
hónap 13. napján – gyalogos
zarándoklat indult
Kiskanizsáról Homokkomáromba.
A Szent Ferenc
Zarándokközösség és az
útközben csatlakozó hívek
lelki vezetője ezúttal
a szombathelyi megyés
püspök, Székely János volt.
„Az ember lassan
megérti
a Teremtő szándékát”
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP fesz tivál
Mosolygós
Kanizsa
Három napig fesztiválozott Nagykanizsa az elmúlt
hétvégén. A város napja tiszteletére szervezett
kulturális és gasztronómiai forgatag rengeteg
élményt tartogatott – a legkisebbektől a legidősebbekig,
minden korosztálynak. Összeállításunkban
a P-nap, a város napi és az Utca tánc fesztivál
néhány izgalmas, látványos, kedves pillanatát elevenítjük
fel.
fesztivál 2018. 05. 04. | 13
Fotó: Gergely Szilárd
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP nálunk
VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanait:
Hrsz. Alapterület Funkció Helye Kikiáltási ár Időpont
1049 468 m² építési telek Rákóczi u. 27. 4.850.000,-Ft+ÁFA 2018. 04.25. 2018.05.09. 2018. 05.16. 2018. 05.23. 09:00
131/2 1094 m² építési telek Magyar u. 18. 10.315.000,-Ft +ÁFA 09:30
4088/3 1858 m² építési telek Alkotmány u. 75. 3.950.000,-Ft + ÁFA 10:30
1318, 1319,
1320, 1321
2836 m² építési telek Eötvös tér északi tömb
(Fő út-Hunyadi u. sarok)
47.401.575,-Ft+ÁFA 11:00
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. földszint, 2. iroda
Információ kérhető: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., fsz. 2. iroda, tel.: 20/849-2330, 20/849-2328
Az ingatlanok megtekintése előre egyeztetett időpontban munkanapokon reggel 9 és délután 15 óra között biztosított. Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás
a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETŐKNEK menüpont ELADÓ/BÉRBEADÓ INGATLANOK almenüje alatt.
Versenytárgyalás napja
2018. 04. 25. 2018. 05. 09. 2018. 05. 16. 2018. 05. 23.
Multifokális lencse akció 30 %
Feliratkozás
palántákra
Már nem is számolja a Polgári
Kanizsáért Alapítvány,
hányadszor lát neki a Keleti
városrészben, hogy egynyári
virágpalántákkal segítse a
környezetük iránt igényes
lakókat. Idén, az áprilisban
érkezett nyár miatt, volt
ugyan egy előrehozott szállítás,
ám a rendes feliratkozásra
május 11-én, pénteken 15
és 17 óra között kerül sor a
szokott helyen, a Hevesi ABC
előtt.
REX az idősebb korosztályt
képviseli, ő
egy 8 éves kan, saját
gazdájától került be a
menhelyre. A kutyák
közül a szukákkal jól
kijön, a kanokat viszont
nem tűri meg maga
körül. A macskáknak
sem kell félniük Rextől,
mert kimondottan
kedves, nyugodt
kutyus.
KROKI 3 év körüli
keverék szuka, nemrégiben
a menhely elé
kikötve találták a munkatársak.
Jól szocializált,
kedves eb, a többiekkel
is jól kijön, kanokkal,
szukákkal egyaránt,
és a macskák sem
ellenségei. Kroki akár
lakásba is ajánlott.
Rexről és Krokiról is
érdeklődhet a kanizsai
menhelyen; elérhetőségek
és további információk:
www.eletter-kanizsa.
hu, +36-30/400-
1368.
VINCZE Adél
GAZDIKroki
Rex
Fotó: Jancsi László
Virágosítá s
KERESŐ
Magazin 2018. 05. 04. | 15
Nagykanizsa környékén hat kisebb-nagyobb vízfolyás található, amelyek
egyaránt a Principális csatornába ömlenek, s végül így jutnak el a Muráig.
Kedvcsinálóként bemutatunk néhány olyan helyet, amely tavaszi kirándulások
célpontja lehet.
Induljunk el a város keleti széléről, a megújult kilátótoronytól egy karnyújtásnyira
lévő Belső-tótól, hiszen ha lenne egy nagy folyónk, mint a Duna, valószínűleg
e gyöngyszemből indulna. Itt kel útra a nevesincs patak, megkerüli a Mediterrán-
kertet, s lassan csörgedezik tovább.
Ettől jobbra található a Hétbükkfa-forrás. Hűs vize gyöngybuborékokban hordozza
az erdő imáját. Itt, az egykor Szent kútnak nevezett helyen, a legenda szerint
megjelent Szűz Mária. A forrás vize megvárja a Látóhegy felől érkező eret, s
együtt szaladnak a Csónakázó-tóba.
A Bakónaki-patak északról táplálja a tavat. Megmártózik benne, s felfrissülve
indul tovább, átúszik az új vasúti felüljáró alatt, kíváncsian betekint egy hétvégi
ház udvarába, s váratlanul eltűnik a járókelők szeme elől. Furfangosan átszalad
a vasúti töltés alatt, ahol megtörténik a nagy találkozás a Péterfay-árokkal, a kézfogó
után pedig egy hirtelen mozdulattal visszakanyarodik.
A Potyli becenévvel felruházott patak – illetve a felette átívelő híd és környéke
– a szerelmespárok és a fiatalok kedvelt kirándulóhelye volt valamikor, útja
során érinti a Móriczhelyi halastavakat, végül Belezna és Fityeház határában éri
el a Principális csatornát. BAKONYI Erzsébet
Erdő szélén, patak partján…
Fotó: Bakonyi Erzsébet
2018.
május 5.
Kiskanizsai BAJCSY ZS.
U. 38/A.
93/319-462 20:00-08:00
2018.
május 6.
PatikaPlus BOSZORKÁNY
U. 2.
93/516-280 19:00-06:00
2018.
május 7.
Remény GARAY U.
14.
93/314-967 22:00-06:00
2018.
május 8.
Benu
gyógyszertár
Nagykanizsa
Aranyszarvas
ROZGONYI
U. 1.
93/311-531 22:00-06:00
2018.
május 9.
Szent
Kristóf
ERZSÉBET
TÉR 8/2.
(Bejárat a
Vásár utca
felől)
93/510-151 22:00-06:00
2018.
május
10.
Zöldfenyő ALKOTMÁNY
U. 51.
93/333-521 22:00-06:00
2018.
május
11.
Belvárosi ERZSÉBET
TÉR 1.
93/310-403 22:00-07:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
repceméz 1700-1800 Ft/kg
újhagyma 140-180 Ft/csomó
sertéscomb 990-1300 Ft/kg
kelkáposzta 400-550 Ft/kg
paradicsom 850-1190 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Biztonságtechnikai
szerelő gyak. szakközépiskola megegyezés szerint
Pályázati koordinátor szakközépiskola megegyezés szerint
Adatrögzítő szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint
Asztalos szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Teherautósofőr szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Autómosó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Jövő heti véradások
05. 08. 10:30-13:00 Zrínyi út 35., Bazár udvar
05. 08. 14:30-16:30 Hétszínvirág Óvoda
05. 11. 12:00-16:00 Halis István Városi Könyvtár
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóelgeytszertári
Arany fakanállal…
Idén is lesz Idősek majálisa a Csónakázó-tónál, méghozzá május
30-án, szerdán a Zöld táborban. A programok már reggel elkezdődnek,
a kínálatban szerepel zene, tánc, torna, lesznek különféle kulturális
műsorok, sportvetélkedők, emellett egészségügyi tanácsadással
is várják az érdeklődőket. A főzőverseny sem maradhat el, erre 2-4
fős csapatok jelentkezését várják május 29-én, kedden délig. Az alapanyagokat
és az eszközöket a versengőknek kell hoznia. Egy feltétel
van, hogy a résztvevők hatvan évnél idősebbek legyenek. A legügyesebb
szakácsokat Arany fakanál díjjal jutalmazzák.
– Nagy örömmel jönnek a klubok, szeretik ezt a rendezvényt az
idősek, amely helyszínével és programjaival élményt jelent nekik.
Harminc klub van Nagykanizsán, amelyek ilyenkor rendkívül aktívak,
a tagok várják már ezt az időpontot. Sokakat ösztönöz az is, hogy felléphetnek,
s a főzőverseny is népszerű – mondta Karosi Lászlóné, az
idősügyi tanács alelnöke.
Majális, 60 felett
Szolgáltatás
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött,
szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.
Televízió és távirányító javítás. TV üzembe helyezés, beprogramozás. Balaskó
István 30/597-15-30.
Szolgáltatás 2018. 05. 04. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Május 5., szombat
Györgyi
A Georgina magyarosítása, s így görög-latin
eredetű, jelentése: földműves, gazdálkodó,
dália, györgyike.
Május 6., vasárnap
Ivett, Frida
Az Ivett francia eredetű, jelentése: júdeai. A
Frida német eredetű, jelentése: béke, védelem,
körülkerített terület.
Május 7., hétfő
Gizella, Bendegúz
A Gizella germán eredetű, jelentése: női túsz,
női kezes. A Bendegúz hun-magyar eredetű,
Attila hun uralkodó atyjának nevéből
származik.
Május 8., kedd
Mihály
Héber eredetű, jelentése: az Istenhez hasonló.
Május 9., szerda
Gergely
Görög eredetű, jelentése: éberen őrködő.
Május 10., csütörtök
Ármin, Pálma,
Míra
Az Ármin latin eredetű, jelentése: hadi férfi. A
Pálma magyar eredetű, s magát a növényt
jelenti. A Míra latin eredetű, jelentése:
csodálatos.
Május 11., péntek
Ferenc
Francia-latin eredetű, jelentése: francia.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Van, aki ordítva követeli, hogy legyünk
türelmesek és toleránsak.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
A közszolgálati jogviszony időtartama:
Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.)
Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
1. melléklet 29. Civil kapcsolati és kommunikációs feladatkör
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Az önkormányzat – ifjúsági feladatok ellátása kapcsán adódó – közigazgatási
feladatainak ellátása. Gyermek- és ifjúsági programok szervezése.
A Városi Diákönkormányzat munkájának szervezése. A Városi
Diákiroda működtetése. Ifjúsági feladatok összehangolása. Kapcsolatépítés,
kapcsolatápolás ifjúság szervezetekkel.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati
tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagykanizsa
MJV Önkormányzata Közgyűlésének 18/2012. (IV.04.) önkormányzati
rendelete, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési
Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
Magyar állampolgárság,
Cselekvőképesség,
Büntetlen előélet,
Felsőoktatásban szerzett bölcsészettudományi, társadalomtudományi,
közszolgálati, gazdaságtudományi, pedagógus, hittudományi,
andragógus, művelődésszervező szakképzettség; vagy felsőoktatásban
szerzett szakképzettség és andragógus, művelődésszervező felsőfokú
szakképesítés.
Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,
A Kttv. 84-85. §-aiban szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség
fenn nem állása,
6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó
részére a próbaidő kikötése kötelező),
Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt,
„B” kategóriás gépjárművezetői engedély,
Felhasználói szintű számítógépes ismeret.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Pedagógiai vagy művelődésszervezői gyakorlat
Rendezvényszervezői szakképesítés
Kommunikációs szintű idegen nyelvtudás
Elvárt kompetenciák:
Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség.
Nagyfokú terhelhetőség.
Kiváló szervező, koordinációs, kommunikációs és problémamegoldó
képesség.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend.
1. számú melléklete szerinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.
hu Polgármesteri Hivatal / E-ügyintézés / Letölthető nyomtatványok
/ Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint),
Motivációs levél,
Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza
azt is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti
büntetőeljárás hatálya alatt, valamint annak igazolására, hogy nem
áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a köztisztviselői jogviszony
létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi bizonyítvány iránti
kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük hivatkozni,
a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni),
Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét
igazoló okmány(ok) másolata.
A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy
kinevezése esetén a Kttv. 84-85. §-ai és a 343/2006.(XII.23.) Korm.
rend. 8. § -a alapján vele szemben nem áll fenn; illetőleg nem áll hivatalvesztés
fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási
szervnél nem alkalmazható,
a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget
vállalja,
hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati
eljárással összefüggő kezeléséhez.
A munkakör betöltésének időpontja: A munkakör a pályázat elbírálását
követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. május 18.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák
Krisztina jegyző nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatala címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7.)
vagy
Személyesen, dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél,
Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó.
Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító
számot: 2/168/2018., valamint a munkakör megnevezését: ifjúsági
referens.
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázati határidő leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével
– hiánypótlásra nincs lehetőség. A kinevezést megelőzően a
pályázó személyes meghallgatására sor kerül. Az érvényes erkölcsi
bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a személyes meghallgatáskor
be kell nyújtani. A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési
és munkáltatói jogkör gyakorlója – a polgármester egyetértését követően
– dönt. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak.
A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek
nyilvánítsa.
A pályázat elbírálásának határideje: 2018. május 25.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A pályázati hirdetmény közzétéve: A Nemzeti Közigazgatási Intézet
Internetes oldalán (Elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál),
Nagykanizsa MJV honlapján (www.nagykanizsa.hu), továbbá a
Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2018. április 26. naptól.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. Felhívjuk a pályázók
figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2018.
május 18. 12,30 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is
irányadó.
A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.
hu honlapon szerezhető.
Dr. Gyergyák Krisztina, jegyző
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény
45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet
Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási csoport
ifjúsági referens
munkakör betöltésére
Hirdetés 2018. 05. 04. | 19
sashalmi optika
Nagykanizsa, sugár u. 1.,
tel.: 0693-789-962
Nagykanizsa, platán sor 1.,
tel.: 0693-310-644
Új Varilux X széria
Az éles látás új dimenziója
Láss csodát bármely
távolságban!
„Elmúltam már negyven éves, de aktív életet élek. Egy ideje multifokális szemüveget használok,
de egészen mostanáig úgy gondoltam, hogy ez sohasem lehet tökéletes megoldás. Főleg közeli
távolságok esetén állandóan mozgatnom kellett a fejemet, hogy megtaláljam a szemüvegen azt
a pontot, ahol élesen látok.
Egy ismerősöm, aki korábban ugyanezzel a problémával küzdött, a Varilux Partner Üzleteket ajánlotta,
ahol egy alapos vizsgálat után egyedi gyártású multifokális szemüveglencsét készítettek
számára, ami azonnali éleslátást biztosított a közeli tekintési pontok estén is.
A Varilux Mester Optikában megtudtam, hogy ezt a forradalmi újdonságot Varilux X szériának hívják:
a legszélesebb látótér távolra és karnyújtásnyi távolságon belül is. Nincs hintaeffektus mozgás
közben, extraszéles látótér a lencse szélein is. A Varilux X széria legnagyobb újdonsága az Xtend,
Nanoptix technológia: a fej mozgatása nélkül több távolságra is élesen lát, a hirtelen tekintési irány
változtatásakor is.
A Varilux Mester Sashalmi Optikákban a látásvizsgálat is különleges és hihetetlenül professzionális.
Az új szemüveg elkészítése során figyelembe veszik a csak a páciensre jellemző test- és fejtartást,
valamint az egyedi szemmozgást is.
Aztán elkészült az új Varilux X szériás multifokális szemüvegem! Csodát láttam, de tényleg!
Sokkal gyorsabban hozzászokott a szemem, mint a régi multifokális lencsékhez. Nagyon jó
volt átélni az úgynevezett dinamikus látásélmény örömét. Karnyújtásnyi távolságon belül
élesen láttam, ha például vezetés közben a műszerfalra pillantottam, ha tévézés közben jött
egy sms-em, vagy számítógépezés közben fel kellett vennem a mobilt. Azóta kényelmesen,
fejmozgatás nélkül mindent élesen látok, ha hirtelen tekintési irányt kell váltanom.”
Láss csodát, és rendeld meg az új Varilux X szériás multifokális lencséket a Sashalmi Optikában nagy
kedvezménnyel április 30-ig!
Varilux Mester
Optika
VOKSH
AUTÓSIS KOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRES Z-tanfolyamainkra
jelentkezés
május 9., szerda 16 óra
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is
elvégezheti a KRES Z-t otthoni tanulással!
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning
képzésre „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehézpótkocsi
Kategóriákra
RÉS ZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY!
*2018. július 01-től az 55/2018.(III .23.) Kormányrendelet
szerint a közlekedési alapismeretek tanfolyam és
vizsga díja visszaigényelhető.
*Részletekről érdeklődjön irodánkban, telefonszám:
06-30/491-7051.
28 éve képezzük a vezetőket !
(Stat.2018-1. né. VSM: “B” E: 55,88% F: 66,22% -
“C”E:88,75 % F:76,09%
ÁKÓ: “B” Gy: 154,55% “C” Gy: 100,13% / KK:
“B”160.000.-Ft/fő. “C”:165.000 Ft/fő
május 10-ig.
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. május 5-11.
Május 5. szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:25 Híradó, 01:40 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:05
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László
műsora), 02:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 03:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:35 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10
Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Creative chef
Nagy Eszterrel, 08:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi
szó (B. Tóth László műsora), 09:15 Dombvidék (agrár- és
környezetvédelmi magazin), 09:45 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink,
13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár
nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor),
15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:05 Szertár
(a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:35 Lapozó, 18:00 Info
blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 18:40 Kanizsa TV
Filmklub: Szomorú vasárnap (német-magyar filmdráma),
20:30 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
20:40 Aktuális - Hargita, 21:10 Kanizsa Cafe (keddi és
szerdai adás ismétlése), 22:00 Info blokk, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 22:10 Lapozó.
Május 6. vasárnap
00:00 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
00:40 Aktuális – Hargita, 01:10 Kanizsa Cafe (keddi és
szerdai adás ismétlése), 02:00 Info blokk, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 02:10 Lapozó, 06:30 Info blokk,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 07:10 Aktuális – Hargita,
07:40 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése),
08:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
08:40 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink,
13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár
nélkül – heti válogatás, 14:45 Gézengúzok (gyerekműsor),
15:15 Napi Kanizsa – újranéző, 15:45 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:15 Szertár
(a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:45 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10
Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban,
19:10 Sztárportré – Pásztor Anna, 19:35 Info blokk,
benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:45 Látogató,
20:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
21:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 21:15 Lapozó.
Május 7. hétfő
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:10 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogas�-
szony templomban, 01:10 Sztárportré – Pásztor Anna,
01:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
01:45 Látogató, 02:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és
pénteki adás ismétlése), 03:05 Info blokk, benne Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:15 Lapozó, 06:30 Info
blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40
Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban,
07:40 Sztárportré – Pásztor Anna, 08:05 Info blokk,
benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:15 Látogató,
08:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
09:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 09:45 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Pásztor Anna,
12:25 Látogató, 12:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 KVSE –
DVSE OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 20:40 Jog-ász,
21:10 Híradó, 21:25 Sztárportré – Nádas György, 21:50
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:20 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 22:50 Lapozó.
Május 8. kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 01:00 KVSE – DVSE OB I B-s férfi vízilabda-
mérkőzés, 02:00 Híradó, 02:15 Jog-ász, 02:45
Sztárportré – Nádas György, 03:10 Anno (válogatás a
Kanizsa TV archívumából), 03:40 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
04:10 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40
KVSE – DVSE OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 08:40 Híradó,
08:55 Jog-ász, 09:25 Sztárportré – Nádas György,
09:50 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
10:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00 Szertár
(a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 KVSE – DVSE OB I
B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 13:30 Jog-ász, 14:00 Sztárportré
– Nádas György, 14:25 Anno (válogatás a Kanizsa
TV archívumából), 14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show),
19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc
(kulturális magazin), 20:05 Kalando-zoo (ismeretterjesztő
sorozat), 20:30 Híradó, 20:45 Székely konyha, 21:15
Sztárportré – Mihályi Réka, 21:40 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 22:15 Lapozó.
Május 9. szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin),
01:30 Híradó, 01:45 Székely konyha, 02:15 Sztárportré –
Mihályi Réka, 02:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kalando-zoo
(ismeretterjesztő sorozat), 08:40 Székely konyha, 09:10
Sztárportré – Mihályi Réka, 09:35 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe
(talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Székely
konyha, 13:25 Sztárportré – Mihályi Réka, 13:50
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe
(talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Élet-módi, 20:10 Balasport (regionális sporthírek),
20:40 Híradó, 20:55 Hargita, 21:25 K’arc (kulturális
magazin), 21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Május 10. csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Balasport
(regionális sporthírek), 02:10 Hargita, 02:40 K’arc (kulturális
magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10
Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Élet-módi, 08:05 Híradó,
08:20 Balasport (regionális sporthírek), 08:50 Hargita,
09:20 K’arc (kulturális magazin), 09:50 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25
Élet-módi, 12:55 Balasport (regionális sporthírek), 13:25
Hargita, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35
Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 19:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
20:05 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 20:35 Híradó,
20:50 Székely gazda, 21:20 Élet-módi, 21:50 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Május 11. péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 01:30 Híradó, 01:45 Gázfröccs (a
lóerők magazinja), 02:15 Székely gazda, 02:45 Életmódi,
03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 Gázfröccs
(a lóerők magazinja), 08:45 Székely gazda, 09:15
Élet-módi, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25
A mi portánk (a hagyományok magazinja), 12:55 Gázfröccs
(a lóerők magazinja), 13:25 Székely gazda, 13:55
Élet-módi, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
20:10 Zooo magazin – lencsevégen a természet,
20:35 Híradó, 20:50 Egy falat kenyér és egy csipetnyi
szó (B. Tóth László műsora), 21:20 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 21:50 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:20 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 05. 04. | 21
Sűrű napok vannak az
UFC mögött. A labdarúgó
Amatőr Kupa
döntőjében a Nagykanizsa
megyei listavezető
együttese a
nyírségi éllovas Sényővel
csapott össze,
majd jött a városi derbi
a Kiskanizsa ellen.
Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban
lépett pályára az ország két
legjobb amatőr futballegyüttese,
amely a legtovább jutott az MK
küzdelmei során. Gombos Zsolt,
a kanizsaiak vezetőedzője nem is
spórolt, hiszen a legerősebb
összeállításában küldte pályára
együttesét, amely nem kezdett
rosszul, hisz’ Kovács György szép
fejesével megszerezte a vezetést a
14. percben. A sényőiek azonban
gyorsan egyenlíteni tudtak
Marics Gábor révén, majd az
előnyt is megszerezték Klepács
Krisztián góljával. A második félidőre
a kanizsaiak próbáltak újítani,
de a nyíregyházi járásból érkezett
gárda ügyesen tartotta előnyét,
mi több, a hajrájára fordulva
Fodor András szabadrúgásból
Szabó Ádám hálójába tekert, 1-3.
Az UFC továbbra is ment volna
előre, de játékosai alaposan kihajtották
magukat, így nem maradt
erejük a szépítésre, az Amatőr
Kupát így a Sényő szerezte meg.
– Azt hiszem, több játékosom is
most először futballozott ilyen
impozáns körülmények között –
fogalmazott Gombos Zsolt, a kanizsaiak
vezetőedzője. – Azt kértem
a srácoktól, próbáljanak úgy játszani,
hogy mondjuk öt év után is
emlékezzenek erre a meccsre,
mint egy nagyszerű élményre. A
találkozón pontrúgásaival megfogott
minket az ellenfelünk, amely
ráadásul nem először játszott az
MTK pályáján, tehát valamelyest
ismerős lehetett számukra a
közeg. Nekünk is voltak jó periódusaink,
de a sényői együttes
rutinos játékosaival ezekre jól reagált,
a végére pedig már annyira
mentünk előre, hogy kissé szétestünk.
Mindezek ellenére büszke
vagyok a játékosaimra, többen is
közülük érett játékot mutattak,
amely a további megyés küzdelmekre,
majd egy esetleges NB IIIas
osztályozóra is biztató lehet.
Néhány nap múlva azonban
még a Kiskanizsa várt az UFC-re,
amely Lőrincz (17., 29.), Szalai D.
(43.), Horváth P. (53., 70., 82.) góljaival
6-0-ra győzött a derbin.
Tulajdonképpen 48 óra sem telt el
az UFC két tétmeccsének kezdete
között, így nem volt meglepő,
hogy a csütörtöki Amatőr Kupa
döntője után alaposan átalakított
csapattal kezdett Gombos Zsolt a
városi rangadón.
A meccs talán több nézőt is
megérdemelt volna, mindenesetre
akik kint voltak, hat gólt, valamint
számtalan helyzetet láthattak.
Az együttesek igyekeztek
vigyázni egymásra, s végül az UFC,
sokat cserélve, magabiztosan
hozta a találkozót.
POLGÁR László
Kupadöntő után
városi rangadó...
Munkában a sényőiek
kapusa az MTK-stadionban
Az UFC-nek is voltak jó periódusai és
helyzetei az Amatőr Kupa fináléjában
(Fotó: Gergely Szilárd)
Munkácsi és Péntek párharca
a derbin. Itt a kapus nyert…
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
A hegyi kerékpáros
Magyar Kupa-sorozat
első állomására volt
hivatalos a kerekes
mezőny, amelynek
versengését a Csónakázó-
tó mellett kiépített
olimpiai krosszpályán
rendezték.
A nagykanizsai helyszínen nem
ez volt az első ilyen rendezvény, és
ezúttal is majd’ kétszáz induló
sorakozott fel a különböző kategóriák
tagjaként a startvonalon.
– Parti András személyében
többszörös magyar olimpikon
kerekes is a rajtolók között volt, s
már csak azért is rangos mezőnyről
beszélhetünk, hiszen az U15-ös és
U17-es korosztály számára ez egyben
válogató futam is – mondta el
Csielka Márk szervező. – A hazai
olimpiai kerékpáros krossz sorozat
Magyar Kupájának a kanizsai volt
az első fordulója, és azt hiszem,
nyugodtan mondhatjuk, a versenyzők
kitettek magukért.
Mint fogalmazott, a különböző
épített akadályok és kanyarok
önmagukért beszélnek a dél-zalai
helyszínen, ahol felsorakozott a
sportág elitmezőnye, sőt, a legszűkebb
krémje, de a kanizsai hobbi
kerekesek is kitettek magukért.
A hagyományos Széchenyi Kupa kispályás labdarúgó tornának, amelyen a város
középiskoláinak csapatai versengtek egymással, ezúttal is a Mindenki Sportpályája
adott otthont. A tornát a Thúry nyerte a Batthyány előtt, mivel a döntőben 3-2-re
győzött, míg harmadik a Zsigmondy együttese lett. A győztes legénység tagjai:
Balazsin Krisztián, Boros-Gyevi Attila, Harangozó Bence, Horváth Milán, Hörcsöki
Márk, Maronics Csaba, Pál Flórián, Pápai Mátyás, Szabó Ábel és Tulézi
Erik.
A legjobb kapusnak Gerencsér Gergőt (Batthyány), a legjobb mezőnyjátékosnak
Pápai Mátyást (Thúry) választották, míg a gólkirály Kuti István (Zsigmondy) lett
kilenc találattal.
Országos
bajnokok
A Csongrád megyei Kisteleken csapat és egyéni kategóriában
rendezték meg az V-VI. korcsoportos lábtollasok
országos diákolimpiáját. A 29 középfokú oktatási
intézmény 128 diákversenyzője között ott voltak a zalaiak
is. Az V. korcsoportos lányoknál kanizsai házi döntőre
került sor a Batthyány és a Thúry játékosai között, és a
fináléban a motiváltabb Könyv Cintia, Rigla Bianka,
Orsós Krisztina összetételű thúrys hármas győzött. Jól
szerepeltek még a Zsigmondy és a BLG fiú együttesei is,
mindkét egység a negyedik helyen zárt.
A lábtoll-labdázók tavaszi versenyévada április 28-án,
az egyik legnehezebb tornával folytatódott Újszászon,
ahol három kategóriában mérkőztek meg az Eb-válogató,
egyben országos rangsoroló kupa keretében a felnőtt
lábtollasok.
T h ú r y, B a t t h y á n y,
Zsig mondy.. .
A Thúry leány lábtollasai aranyat
szereztek a diákolimpián
A győztes Thúry-legénység
Remek
nyitány
az elitnek
A kanizsai pálya
ezúttal is jól vizsgázott
(Fotó: Gergely Szilárd)
ÖKÖLVÍVÁS
Kondákor Emília Cecília, a Kanizsa
Box Klub öklözője a napokban az
olaszországi Roseto degli Abruzziban
megrendezett női ifjúsági Európa-
bajnokságon vett részt a korosztályos
magyar ökölvívó válogatott
tagjaként.
Emília a korábbiaktól eltérően
már nem az 51, hanem az 54 kgosok
mezőnyében indult. A tavalyi
év legjobb női bokszolójának
választott kanizsai sportoló az első
mérkőzésén egy rutinos cseh versenyzővel
került össze, aki ellen a
taktika az volt, hogy másodszándékból
bokszoljon, az ellenfél hibáit
kihasználva leforduljon, és abból
visszatámadjon. Ezt meg is tudta
valósítani, aminek eredményeképpen
sima technikai és taktikai
fölényt alakított ki, s egyhangú
pontozással hozta a mérkőzést,
amellyel bekerült a nyolc közé. Az
éremért vívott csatában egy helyi
olasz versenyzővel kellett mérkőznie.
Ellenlábasa jókora magassági
fölényben volt, ráadásul stílusa is
nagyon kellemetlen volt Emília számára.
Magyar szemszögből a mérkőzés
vége pontozásos vereség
lett, ezzel Kondákor az ötödik
helyen zárta a női ifjúsági Eb-t.
– Úgy gondolom, az olaszországi
is szép eredmény, főképp annak
tudatában, hogy egyre több már
manapság a jó női ökölvívó a nemzetközi
színtéren – fogalmazott a
kanizsai bokszoló edzője, Tóth
László. - A hölgyeknél is mind több
súlycsoport kerül be az olimpiai
programba, talán e végett is idén
körülbelül másfélszeres volt az Eb-n
indulók száma a tavalyihoz képest.
Mi is nagy hangsúlyt fektetünk a női
ökölvívásra Nagykanizsán, ezt a
helyiek is felfedezték és érkeznek is
egyre többen és bátrabban. Topversenyzőnk,
Emília sokat fejlődött,
jobb lett a reakciógyorsasága, az
azonnali döntéshozó képessége, és
a súlycsoportváltás miatt sokat erősödött.
Nem lehetünk elégedetlenek
a teljesítményével, hiszen a két
korábbi Európa-bajnoki érme és egy
ötödik helyezése mellé begyűjtött
egy újabb pontszerző helyet.
KAJAK-KENU
A Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub
13 versenyzőjével egy régiós felmérő
versenyen vett részt Fadd-Domborin,
ahol a nagykanizsai kajakosok
kiválóan teljesítettek.
EredményeIk. U13 férfi kajak mk-1:
Vető Balázs 2000 méter 1. hely; 15
kilométer 1. hely. U13 férfi kajak
mk-1: László Gergő 2000 m 2. hely;
15 km 2. hely. U13 férfi kajak mk-1:
Markotán Gergő 2000 m 8. hely; 15
km 11.hely. U13 női kajak mk-1:
Kanyó Sára 2000 m 1. hely; 15 km 1.
hely. U13 női kajak mk-1: Szommer
Héra 2000 m 2. hely; 15 km 3.hely.
U13 női kajak mk-1: Anda Júlia 2000
m 4. hely, 15 km 1. hely. U14 női kajak
K-1: Kiskó Réka 2000 m 1. hely; 15
km 1. hely. U14 női kajak K-1: Oláh
Ivett 2000 m 2. hely; 15 km 3. hely.
U15 férfi kajak K-1: Kurucz Levente
2000 m 1. hely; 20 km 3. hely. U15 férfi
kajak K-1: Tótpeti Attila 2000 m 2.
hely; 20 km 2. hely. U15 női kajak K-1:
Kálovics Adél 2000 m 1. hely; 20 km
1. hely. U16 férfi kajak K-1: Süle
Tamás 2000 m 1. hely; 20 km 1. hely.
U17 női kajak K-1: Kém Veronika
2000 m 1. hely; 20 km 2. hely.
JUDO
A Nagykanizsai TE 1866 cselgáncsozói
megrendezték az idei Kanizsa-
bajnokság második fordulóját,
ezúttal mát öt klub képviselőivel: az
NTE mellett a Nagykanizsai Judo
Klub-Röntgen Kanizsa, a Nagyatádi
Judo Club, a Zalaegerszegi Judo SE,
valamint a lábodi dzsúdó klub sportolói
versengtek.
A kanizsaiak közül a Nagykanizsai
TE 24 versenyzővel indult és 21
érmet szerzett, míg a Nagykanizsai
JK 23 sportolója 18 medállal gazdagodott.
A csapatversenyben az NTE
175, az NJK pedig 142 pontot gyűjtött
a második fordulóban. A következő
kört a tervek szerint októberben
rendezik.
Összeállította: POLGÁR László
Sport 2018. 05. 04. | 23
Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény
pályázatot hirdet
Idősek Otthonába:
szociális munkatárs,
ápoló-gondozó,
takarító,
mosónő,
Házi segítségnyújtásba, Idősek Klubjába:
gondozó
munkakör betöltésére.
Benyújtandó iratok: fényképes szakmai önéletrajz,
végzettséget igazoló dokumentumok másolata.
Pályázatokat az intézmény
8800 Nagykanizsa, Teleki út 19/B címére kérjük megküldeni.
Jelentkezési határidő:
2018. május 18., illetve
szociális munkatárs esetén: 2018. június 4.
Részletes információ:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város honlapján
Sportsorok Kondákor Emília
Cecília ötödik
helyezést hozott az
olaszországi
ökölvívó Eb-ről
Népes mezőny gyűlt össze
a Kanizsa-bajnokságra
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
A nyárias tavaszban még
a szabadban főzött egyszerű
ételnek is jobb az íze,
mintha a konyhában
készült volna. Faluhelyen
pedig még a
boltba sem kell
e l s z a l adn i
ahhoz, hogy
a váratlanul
érkező vend
é g e k e t
megkínálják
egy ízletes
ebéddel. A
csirke az udvaron
kapirgál, csak le kell
hajolni érte, a burgonyáért
le kell szaladni a pincébe, a
hagymáért pedig be kell
lépni a kamrába. S borért
sem kell kocsmába menni:
a hűs hegyi pince hordóiban
a tavalyi szüretről még
maradt egy kis nedű is.
Liszóban Golub Ildikó
bográcsban főtt csirkepörkölttel
és diós kaláccsal
lepte meg vendégeit.
Hozzávalók:
E g y
egész falusi
csirke, 1
nagy fej
vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
1 paradicsom,
1 zöldpaprika, őrölt
pirospaprika, só, bors,
vegeta, és 1,5 kg burgonya.
Elkészítése:
A csirkét feldaraboljuk,
rátesszük a pörköltalapra,
besózzuk és felöntjük
annyi vízzel, hogy ellepje.
Belerakjuk a paprikát, a
paradicsomot, a fokhagymát.
Egyet forraljuk, s
rászórjuk a borsot és a
vegetát. Amikor félig megfőtt
a csirke, hozzárakjuk a
felkockázott burgonyát,
sózzuk és kevés vizet
öntünk hozzá. Ízlés szerint
tehetünk bele erős paprikát,
majd készre főzzük.
Házi savanyúsággal és
friss kenyérrel tálaljuk. A
felnőtteknek pincehideg
rosé fröccsöt ajánl hozzá
Ildikó.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
A csillagok most arra intik, semmiképpen
se szegje meg a szabályokat.
Különösen a közlekedési szabályok
betartására ügyeljen.
Bika: 04.21-05.21.
Mostanában szerencsére sok öröm
éri a munkájában. A siker ezúttal
anyagi elismeréssel is jár. Ne titkolja
el, ossza meg a családjával is a jó hírt.
Ik rek: 05.22-06.21.
Ha ön nem is, a barátai bizonyára
észrevették, hogy egy teljes tavaszi
megújuláson esett át. Ruhatárával
így bárkivel felveheti a versenyt.
Rák: 06.22-07.22.
Hamarosan minden úgy alakul a párkapcsolatában,
ahogyan ön szeretné.
Párjának mondandója szinte felér
egy örökre szóló vallomással.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Jobban is megbecsülhetné az ajándékba
kapott érték- és dísztárgyait.
Ha most nem is divatosak, még divatba
jöhetnek valamikor.
Szűz: 08.24-09.23.
Egy zenés összejövetelre hívhatják
meg a közeljövőben. Fogadja el, és
vegye át a társaság ritmusát, hangulatát.
Számíthat a folytatásra is.
Mérleg: 09.24-10.23.
Ha esténként nehezen jön álom a
szemére, akkor se tévézzen éjfélig. Ha
még nincs, alakítsa meg a gyaloglók
klubját, és járjon mindig az élen.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Ha teheti, ne a pénz legyen a központi
beszédtémája esténként. Jusson
eszébe az a mondás, hogy a pénz
nem tesz boldoggá senkit sem.
Nyilas: 11.23-12.21.
Ami eddig még nem fordult elő önnel,
most bekövetkezhet. Nehezen
kimagyarázható kommunikációs zavarba
kerül a kedvesével.
Bak: 12.22-01.20.
Magának sem meri bevallani, erős
késztetést érez mostanában a pénzköltésre.
Célszerű lenne egy időre
otthon hagynia a bankkártyáját.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Ha úgy érzi, nincs semmihez sem ereje,
akkor is bújjon ki az ágyból. Napozzon
sokat, és gyűjtsön be minél több
D-vitamint.
Halak: 02.20-03.20
Kellemes meglepetéseket tartogat az
ön számára a május. Ha varázslatos
pillanatokat akar átélni, tartózkodjon
minél többet a természetben.
Golub Ildikóéknál
minden
kéznél van egy
jó bográcsos
ételhez
(Fotó: Vincze Adél)
Csirkepörkölt
bográcsban
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 18. SZÁm, 2018. Má jus 11.
„A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,
Csak álom volt a régi jó világ,
És mint a fecske alkonyati szélnek,
Ma szárnyat bontott egy sereg diák.”
(Wass Albert) 12, 13
Fotó: Gergely Szilárd
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Hevesi Sándorról azt szokták mondani, ha 145 évvel
ezelőtt nem Magyarországon születik, világhírű lehetett
volna – de gondoljunk csak bele, most mennyivel szegényebb
lenne a magyar színházi élet! A nagykanizsai polihisztor
számtalan darabot írt és fordított, igazgatása
alatt újra felvirágoztatta a Nemzeti Színházat, elindította
hazánkban a rendezőképzést, Londonban pedig előadásokat
tartott Shakespeare-ről. Születésnapja alkalmából
idén is közösen emlékezett meg róla a Hevesi Sándor
Általános Iskola és a Hevesi Sándor Művelődési Központ.
Sikeres gazdálkodásának eredményeképp a Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet
még 2016 végén vásárolt két speciális kisgépet a műfüves pályák tisztítására és karbantartására.
Horváth István, a NaGESZ igazgatója elmondta, már az első évben beigazolódott,
hogy a bruttó nyolcmillió forint értékű beruházás hamar megtérül majd. Miután
idén az önkormányzathoz került a Mindenki Sportpályája üzemeltetése, a kisgépek a
vártnál is előbb behozhatják az árukat, hiszen akár két újabb műfüves pálya tisztítását
is elvégezheti a NaGESZ. Felvételünk a Kőrösi-iskolában készült, idén itt kezdődött el a
karbantartások sora: a szakemberek a gyepréteget fellazították és megtisztították, illetve
pótolták a hiányzó granulátumot. Hasonló munkálatok lesznek még a Hevesi- és a
Zrínyi-iskolában, valamint a kiskanizsai, a palini és a miklósfai pályákon is.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Szivárgás
Sokan alig akartak
hinni a szemüknek,
amikor szó szerint csak
a hűlt helyét látták a
zalakarosi
termáltónak. Szerda
reggelre több tízezer
köbméter víz
szivárgott el, még
vizsgálják, mi állhat a
különös jelenség
hátterében. A tűzoltók
homokzsákokkal
próbálják
megakadályozni, hogy
a tó partközeli részéből
is elfolyjon a víz, és az
ottani betelepített
növényzet kiszáradjon.
Kanizsa
145
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: MTI/Varga György
Idő elő t t
Fotó: Bakonyi Erzsébet
behozzák az árukat
Fotó: Szalai László
A HÉT TÉMÁJA 2018. 05. 11. | 3
Európában még az ateista is
keresztény – szoktuk idézni. És
valóban, ez a civilizáció tette földrészünket
azzá, ami. A szeretet
kultúrája ez, élesen különböző a
más gondolkodású, hitű iránt
akár a kiirtásig türelmetlen, a gyűlöletre
építő totalitárius rendszerektől.
Ám minden leegyszerűsítés
veszélyes, hiszen: azok iránt
toleránsnak lenni, akik számára a
tolerancia ismeretlen, egyenlő az
öngyilkossággal. Theodore Roosevelt
amerikai elnök emlékeztetett
Féld Istent és tedd meg a
magad részét című 1916-os
könyvében arra, míg Észak-Afrikában
és Közel-Keleten a keresztények
a 7. században a muszlimokkal
szemben kisebbségbe
kerültek, Európában megmenekültek.
„Mert Európa népei harcoltak”
– szögezi le, és Martell
Károly és Sobieski János ellenállását
méltatja. Hozzátehetnénk a
mi Hunyadinkat és Thúrynkat…
(A bevándorlásellenes holland
politikus, Geert Wilders magyarul
Halállistán címmel kiadott
könyvének mondok itt köszönetet
e gondolatmenetért.) Mi a
helyes értelme tehát a szeretetnek?
Elvégre azt ígértük, általa
könnyebben teljesíthetjük az
ellenségszeretet parancsát. A
szeretet nem csupán érzelem,
hanem hozzá tartozik az akarat és
az értelem is – figyelmeztet Benedek
pápa. Azaz a szeretet azt
jelenti: jót akarok neki. Ezért igenis
ellenségszeretet, amikor – minthogy
a bűn utálatos - aki ártott a
közösségnek, azt el kell távolítanom
abból a helyzetből, abból a
pozícióból, ahol ő továbbra is
ártani tud. Nem a bűnöst gyűlölöm,
hanem a bűnt. Őt igenis, szeretem,
aggódom érte, nem akarom,
hogy továbbra is bűnt kövessen
el, örök üdvösségét kockáztatva.
Tehát, ha kell, saját magától
is megvédem. De a személyére
irányuló gyűlöletet, ami bennem
lenne, ami mérgezne, azt nem
engedem, hogy mozgassa a cselekedeteimet.
Kanizsaiként jó
tudni, Zrínyi Miklós sem gondolkodott
másképp: Más a keménység,
más a kegyetlenség. Mert jó
volna ugyan mindent szép szóval
véghezvinni, de a mi emberi állapotunk
igen gyarló, és ahol nincsen
félelem, nincsen tisztesség.
Kegyetlenség a bűnösöket nem
büntetni, mert a jónak ártanak –
idézi a költő és hadvezér az ókori
szerzőt. A becsületesnek árt az,
aki kíméletesen bánik a bűnössel
– így is fordították Publilius Syrust.
Elvégre a migráció sem emberi
jogi kérdés, hanem nemzetbiztonsági
– hallhattuk pénteken
Orbántól. Ne csak a szívünkre
hallgassunk, az eszünkre is. Akit
Jupiter el akar veszíteni, annak
elveszi az eszét. (Már a régi rómaiak
tudták.) Bizony, ellenségszeretet
vezet minket akkor, mikor
Soros, a bevándorláspárti Brüs�-
szel és hazai csicskásai számításait
szívós kitartással keresztülhúzzuk.
Egy csatát megnyertünk, de a
háború vége még messze van.
PAPP János
Orbán – Juncker: Európa
népei harcolnak, az Európai
Bizottság nem
Toleránsnak lenni azok iránt,
akik nem ismerik azt,
öngyilkosság
Mert Európa népei harcoltak
„Sokat kérsz, Jézus,
nagyon is
sokat: Hogy megszeressem
a hóhérokat,
s imádkozzam
ellenségeimért...”
Nem csak Tóth Bálint
sóhajt így, méltán,
Magyar litániájában.
A Keszthelyen
született, tavaly
elhunyt költő 1956
előtt és után
egyaránt börtönt
szenvedett. Nekünk
pedig Moszkva
után Brüsszel
diktátumaival kell
megküzdenünk,
szintúgy hazai
kollaboránsokkal
tetézve. Ám ha
helyesen értjük,
mi a szeretet,
rögtön könnyebb
a jézusi parancs.
Benedek pápa: A szeretet
nem csupán érzelem,
hanem akarat és értelem is
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Aktuális 2018. 05. 11. | 5
A világ piacvezeto elektromos autója
FONYEREMÉNY
részletek a weboldalon:
www.szolgaltatovaltas.hu
pénznyeremény
3x
áramszámla- jóváírás
100x
VÁLTSON ÁRAMSZOLGÁLTATÓT MOST!
NYERŐ ENERGIA
Otthonunk energiája – Fogáz és Démász új néven, együtt
nemzetikozmuvek.hu
NKM__18Q2__ACQ__FONYEREMENY_202x133.indd 1 03/05/18 12:27
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház
színművészeivel készít kisjátékfilmet
egy 16 éves kanizsai gimnazista,
aki ifjú kora ellenére
nem először ír és rendez.
Lendvai Kristóf korábbi
filmjeit 2016-ban a szombathelyi
Savaria Filmszemle,
2017-ben pedig a veszprémi
Pannonfíling Mozgóképes
Találkozó versenyprogramjába
válogatták
be. A Kanizsa TV-vel
e g y üt tműkö dé sb en
készült tavalyi kisjátékfilmjéről
egyebek mellett
a Duna Televízió készített
riportfilmet 2017 decemberében.
A már az előkészületeknél
tartó, Majdnem eltoltam
munkacímet viselő
kisjátékfilm forgatókönyvírója
és egyben rendezője
a korábbiaknál nagyobb
fába vágta a
fejszéjét, és sikerült megnyernie
a zalaegerszegi
Hevesi Sándor Színház,
illetve igazgatója, Besenczi
Árpád támogatását.
Debrei Zsuzsanna, Hertelendy
Attila és a Jászai
Mari-díjas Kiss Ernő színművész
mellett olyan fiatalok
alakítják a főszerepeket,
mint Herold Levente,
Kovács Fruzsina és Katona
Levente, akik ugyancsak
szinte mindennap fellépnek
a teátrum színpadán.
A szereplők mindegyike
óriási lelkesedéssel,
első szóra vállalta a közreműködést.
A történet komoly társadalmi
és családi problémákat
feszeget, de humorral
kellően átitatva. A középpontban
egy gimnazista
fiú áll, aki egyedül él a
tanár édesapjával. Az apánál
rákot diagnosztizálnak,
de nem tudja, miként
közölje ezt kamasz fiával,
akivel ráadásul nem a legjobb
a viszonya. A fiú osztályába
érkező új lány,
illetve egy kórházban végződő
rosszullét kell ahhoz,
hogy rendeződjön apa és
fia kapcsolata. A történetben
fontos helye van a
zavartságában félreérthetően
fogalmazó doktornőnek,
s egyben az új lány
édesanyjának, a diákok
életét megnehezítő tanárnak,
valamint a fiú barátjának.
A kisjátékfilm első olvasópróbáját
április végén
tartották, a további előkészületek
és próbák után
júniusban, zalaegerszegi
helyszíneken zajlik majd a
forgatás. A kisjátékfilmet a
tervek szerint nyár végén
mutatják majd be.
P rofi színészekkel
készít kisjátékfilmet
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Aktuális
Testvérek alkotásait állították ki a
Hevesi Sándor Általános Iskola
galériájában. Míg Schmidt Zsófia a
grafikában találta meg az önkifejezés
lehetőségét, addig húga,
Katalin hobbija a fotózás.
A vizuális művészeti
ágak és a természet szépségei
előtt egyaránt
hódolnak alkotásaikkal a
Schmidt lányok. Zsófia
kisgyerek kora óta – hacsak
teheti – rajzol. Kedvenc
témája az állatvilág, ami
pedig az eszköztárát illeti,
kifejezetten kísérletező
típus. A Hevesi-iskola galériájába
azokat a képeit is
elhozta, amelyeket afrikai
cappuccinóval készített. –
Ki kellett kísérleteznem,
hogy a kávéfőzetnek
milyen töménynek kell
lennie ahhoz, hogy különféle
árnyalatokat lehessen
megjeleníteni vele. A vége
az lehet, hogy török kávé
jelleggel főztem le a kávét
kis kupicás
poharakba, tehát gyakorlatilag
az esszenciáját kaptam
meg, aztán ezt hígítottam
vissza vízzel a világosabb
tónusokhoz –
fogalmazott Schmidt Zsófia
grafikus.
Schmidt Zsófia állandó
résztvevője a Zselickislaki
Nemzetközi Művészeti
Biennálénak, amelyre általában
húga, Katalin is elkíséri.
A leendő környezetmérnök
hobbija a fotózás.
– Kedvenc témám a természet.
Szeretem megfogni a
legapróbb részleteit, a
hangulatait. Amikor kirándulok,
és valami érzés
elönt, akkor azt szeretem
megörökíteni. Nagyon
örülök, hogy lehetőséget
kaptam erre a bemutatkozásra,
ez az első kiállításom,
de remélem, lesz még
több is. Próbálok minél
több helyre eljutni, mert
kirándulgatni is nagyon
szeretünk. Mindig ott lapul
a hátizsákban a fényképező
– mondta Schmidt Katalin
természetfotós.
A kaposvári származású
nővérek tárlata május
25-ig látható az intézményben.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata nyilvános
versenytárgyaláson értékesíteni
kívánja
az alábbi ingatlanokat:
Nagykanizsa, Ipari Park,
649/87. hrsz-ú 3000 m2 beépítetlen terület.
Kikiáltási ára: 6.700.000,-Ft + ÁFA
Időpont: 2018. június 7-én 10 óra
Nagykanizsa, Ipari Park,
649/88. hrsz-ú 5219 m2 beépítetlen terület.
Kikiáltási ára: 11.200.000,-Ft + ÁFA
Időpont: 2018. június 7-én 11 óra
A versenytárgyalások helyszíne:
Nagykanizsa, Garay u. 21. VG Zrt. irodaház, 1. emelet 22.
Amennyiben a meghirdetett időpontban a versenytárgyalás nem jár
eredménnyel, eredményes versenytárgyalásig minden ezt követő
héten a csütörtöki munkanapon, ugyanebben az időpontban lehet
jelentkezni a versenytárgyalási felhívásban leírtak szerint.
A versenytárgyalás részletes feltételeiről, a megtekintés időpontjáról,
valamint az ingatlanra vonatkozó adatokról a www.nagykanizsa.hu,
valamint a www.nkvg.hu honlapokon lehet tájékozódni.
Telefonon tájékoztatás: 93-311-241/116. mellék.
A Via Kaniz sa Városüzemeltető
NZrt.
parkgondozó/közt erületgondozó
munkak örbe
munkat ársakat keres.
Előny: B kategóriás jogosítvány,
motorfűrész kezelői vizsga.
Érdeklődni: 93/537-650 telefonszámon vagy
a via.titkarsag@nagykanizsa.hu e-mail címen lehet.
A Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet
felvét elt hirdet
a Ba lat onmáriai Gyermek és
Ifjúsági Tábor
gondnoki feladatai nak
ellátására,
megbízási jogviszony keretében
a 2018.06.18-2018.08.17. időszakra.
Feladatok: gondnoki feladatok és általános karbantartás.
Szállást és étkezést biztosítunk.
Jelentkezni munkanapokon 8-16 óra között a 0630/299 7414 számon
vagy személyesen a NaGESZ Nagykanizsa Fő út 8. szám alatti irodájában.
Jelentkezési határidő: 2018. május 31.
Testvérek k iállítása
Zsófia és Katalin a fotózás és
a rajzolás mellett a természet szépségeiről
is beszélgetett a gyerekekkel
Fotó: Bakonyi Erzsébet
hitélet 2018. 05. 11. | 7
Elsőáldozás
a Felsőtemplomban
Az elsőáldozás nagy ünnep mind az egyház, mind a családok számára. A gyerekek
sokat készültek hittantanáraik segítségével erre az alkalomra. – Külön a szülőknek
megköszönném, hogy megtartották azt az ígéretüket, amit a keresztségben tettek:
hogy tovább vezetik a gyerekeket azon az úton, amit a keresztséggel megkezdtek,
ezt pedig nevezhetjük az üdvösség útjának is – mondta Dienes Lajosné hitoktató.
A felkészülés része volt az is, hogy a gyerekek szombaton első alkalommal vettek
részt szentgyónáson. – Tiszta lélekkel vártok ma arra, hogy a világ leghíresebb személyével
találkozzatok. Nem egy popsztárral, nem egy sportolóval – nem akárkivel,
hanem magával a Megváltóval. Azzal a Megváltóval fogtok találkozni, aki azt mondja:
ti az én barátaim vagytok – fogalmazott Szűcs Imre, a Felsőtemplom plébánosa.
Jézus azt tanította: „nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja
barátaiért”. Szűcs Imre atya egy gyermek vértanú, Tarzíciusz történetét mesélte el,
ám hangsúlyozta: Jézus senkitől nem kívánja, hogy ilyen formán adja oda érte az
életét, de azt szeretné, hogy – legalább – a vasárnapi szentmiséken találkozzunk
vele. A szentmisén 125-en járultak életükben először az Oltáriszentség elé, és részesültek
a szent ostyából, Krisztus testéből.
Fotó: Gergely Szilárd
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
Május 11. (péntek) 18 óra
„TÚL MINDEN HATÁRON” – Vujity Tvrtko
előadása
Belépődíj: 2 500 Ft. A jegyek megvásárolhatók
a HSMK jegypénztárában, a Líra
Móra Könyváruházban (Európa Tanács u.
2.), valamint online a hydelight.jegy.hu
oldalon
Május 13. (vasárnap) 16 óra
ARANYMETSZÉS MŰVÉSZETI NAPOK
2018. – A TÁNC NAPJA. Szervező: a Kanizsai
Zeneiskoláért Alapítvány
Május 15. 19 óra
ÉLŐFELSZÍN – vizuális színházi előadás.
Az Élőkép Színház előadása. Belépődíj:
2000 Ft; diák és nyugdíjas: 1500 Ft
Május 16. (szerda) 13 óra
Moliere: A NŐK ISKOLÁJA – vígjáték a
Városi Diákszínpad előadásában. Belépődíj:
1 000 Ft
Május 18. (péntek) 13.30 óra
„Az én hobbim” sorozat keretében:
TÉCZELY KRISZTIÁN GYÖNGYÖS NECC
KÉSZÍTŐ ÉS GOÓR GYÖRGYNÉ SZALMAPIPA
KÉSZÍTŐ munkáinak bemutatása.
Megnyitja: Nagy Jolán, a zalakomári
Péczeli Attila Népzenei Csoport vezetője.
Közreműködik: Téczely Krisztiáncitera.
Megtekinthető: május 30-ig
Május 18. (péntek) 14 óra
A 10 ÉVES GYÖNGYVIRÁG NYUGDÍJAS
NÉPTÁNCCSOPORT GÁLAMŰSORA
Vendég fellépők: MAMIK Dalkör, Őszirózsa
Dalkör (Eszteregnye), Tungsram
Énekkar, Honvéd Kaszinó Hölgyklubja,
Rezedák Dalkör (Bajcsa), Lovászi Dalkör,
Péczeli Attila Népzenei Csoport (Zalakomár),
Palini Népdalkör, Fityeházi Népdalkör,
Újudvari Népdalkör, Napfény Egyesület,
Sulyokné Nagy Erzsébet. A belépés
DÍJTALAN!
Május 18. (péntek) 17 óra
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ FÁBIÁN
JANKÁVAL. A beszélgetés után az írónő
műveit dedikálja is.
Beszélgetőtárs: Mikó-Baráth György
(Szerkesztő és riporter, Kanizsa TV).
Belépődíj: 1000 Ft
IV. KANIZSAI PÜNKÖSDÖLŐ
Május 20.
Hevesi Sándor Művelődési Központ
15.00 Pünkösdi köszöntés: Deák tér –
Erzsébet tér – Széchenyi tér. A pünkösdi
köszöntésben közreműködnek: a Zalagyöngye
Táncegyüttes, a Szikrák Táncegyüttes és
a helyi népdalkörök
16.00 Művészeti bemutatók. Szerepelnek:
Árvácska Dalkör, Rezedák Dalkör
(Bajcsa), Zalagyöngye Táncegyüttes,
Szikrák Táncegyüttes
19.00 Csík zenekar koncert. Vendég:
Ferenczi György. Belépődíj: 2 000 Ft
Kísérő programok: népi játszóház, kézműves
foglalkozások, kézműves kirakodóvásár
és vendéglátás.
Medgyasza y Ház
Május 14. (hétfő) 19 óra
Retro Kávéházi Esték
LERAJZOLOM PERCEK ALATT – Koltai
Róbert zenés retro kabaré estje
A humoros történetekből, paródiákból,
versekből és jól ismert dalokból összeállított
estben egy kellemes elegyet kaphatunk
a színművész pályájának legvidámabb
pillanataiból, és kedvenc dalaiból.
Belépődíj: 1800 Ft,
az előadás napján: 2200 Ft
Május 15. (kedd) 18 óra
Kalandozó Kanizsaiak
KÜLÖNLEGES HELYEK, ÉLETEK, KALANDOK
A NAGYVILÁGBÓL – Kína, Thaiföld,
Omán, Etiópia – Markó Roland előadása.
Beszélgetések, életképek egy halász és
más törzsek életéből.
A belépés DÍJTALAN!
Május 17. (csütörtök) 18 óra
TAVASZI ZSONGÁS – nemezek és grafikák.
Szőke Veronika művészetterapeuta
kiállításának megnyitója
Megnyitja: Lengyák István. Közreműködik:
Lázár Péter előadóművész.
Megtekinthető: június 8-ig
Móricz Zsi gmond
Művelődési Ház
Május 12. (szombat) 19 óra
JAZZ KLUB – NAGY JÁNOS TRIÓ. A klub
működését ebben az évadban az NKA
Hangfoglaló Program támogatja.
Belépődíj: 1000 Ft
Május 21. (hétfő)
CSALÁDI JÁTSZÓ-TÁNCHÁZ
16.30 Kerekítő foglalkozás. Vezeti: Vajda
Margit. 17.00 Gyermek táncház. 18.00
Kézműves foglalkozás. 19.00 Táncház és
népzenei karaoke. Belépődíj: 1000 Ft
Programajánló
Máj. 12-13. 15:30 BŰBÁJ HERCEG ÉS A NAGY VARÁ ZSLAT
szinkr., kanadai családi animációs film
Máj. 15-16. 15:30 és 17:45 PART IÁLL AT
szinkr., amerikai vígjáték
Máj. 12-13. 16:30 TEL JESEN IDEGE NEK
feliratos, olasz film
Máj. 10-16. 17:15 BOSSZÚÁLLÓ K: VÉGTELE N HÁBORÚ
szinkr., amerikai akciófilm
Máj. 10-14. 18:00 és 20:30 PART IÁLL AT
szinkr., amerikai vígjáték
Máj. 10-16. 20.30, 12-13-án 18:30-kor is HANG NÉL KÜL
amerikai thriller
Máj. 10-16. 20:00 SZŰZŐR SÉG
szinkr., amerikai vígjáték
Máj. 15-16. 20:00 DE ADPOOL 2. Premi er előtt!
szinkr., amerikai akció-vígjáték
május 10 -
május 16.
m űsora
Anya vagy diáktárs?
Megérkezett a mozikba a civilben házaspárt alkotó Melissa McCarthy
színésznő és Ben Falcone rendező legújabb közös filmje. A Partiállat igazi
őrült vígjáték, tele jobbnál jobb poénokkal. A főszereplő, Deanna, odaadó
családanya, s amikor férje váratlanul elhagyja, nem tudja, mihez
kezdjen az életével. Rádöbben arra, hogy hibát követett el, amikor abbahagyta
az egyetemet, ezért összeszedi minden bátorságát és ismét
beiratkozik. Ugyanabba az évfolyamba kerül, mint a lánya, aki nem örül
különösebben ennek a furcsa helyzetnek. Deanna a suliba járókat meghazudtoló
hévvel veti bele magát mindabba, amit a rangos intézmény
kínál. Nagy meglepetésére aztán a sok buli során számos olyan tapasztalatra
tesz szert, amelyekre nem is számított.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Fábián Janka a jövő pénteki
író-olvasó találkozón
dedikálja is műveit
Kultúra 2018. 05. 11. | 9
A Thúry-szakképzőiskolában
szakácsnak tanult
Horváth Bálint, ám két
évvel az érettségi előtt
elhatározta, felvételizik a
Zeneakadémiára. A lelkes
fiatalt óvatosságra intette
a környezete: mindenki
azt mondta neki, ne ringassa
magát illúziókba,
oda úgyis csak olyanokat
vesznek fel, akik konzervatóriumba,
művészeti gimnáziumba
jártak. Bálintot
azonban nem lehetett a
tervétől eltántorítani. Eltökéltsége
és kitartása meg
is hozta a gyümölcsét: már
két éve a patinás egyetem
hallgatója.
– A zeneiskola tanáraihoz
fordultam segítségért,
akik a felkészülésemet az
elsőtől az utolsó pillanatig
végigkísérték – meséli
Bálint. – Itt, a zeneiskolában
kezdődött egyébként
minden tíz évvel ezelőtt.
Az első hangszerem a
trombita volt. Tatár Csabánál
tanultam, aki nagy
szerepet játszott abban,
hogy a zene ennyire központi
tényezővé vált az
életemben, de azt is neki
és a fúvós zenekarnak
köszönhetem, hogy a színpadi
jelenlétet valamelyest
megszoktam. Régen
ugyanis borzasztóan izgulós
voltam…
Mire a zeneakadémiai
felvételi kérdése aktuális
lett, a fiú fő hangszere már
nem a trombita, hanem a
tambura volt, aminek a
csínját-bínját a Horvát
Nemzetiségi Önkormányzat
által indított tanfolyamon,
Trojkó Zsolttól leste
el többedmagával. Ott
aztán olyan meghatározó
barátságok köttettek,
amelyekből egy új formáció
született, a Stobos Tamburazenekar.
– A tambura hangzása
már korábbról is ismerős
volt. Emlékszem még gyerekkoromból
azokra a nyaralásokra,
amikor az autóban
ilyen zenét hallgattunk.
A családom amúgy
horvát kötődésű: édesanyám
semjénházi, édesapám
tótszerdahelyi származású,
a nagyszüleim
pedig még ma is gyakran
horvát nyelven beszélgetnek
egymással. Noha én
már Nagykanizsán születtem,
a Mura-menti horvát
gyökerektől nem szakadtam
el, sőt, nagyon is meghatározók.
Úgy érzem, a
hagyományápolás a tamburával
együtt kerek a számomra.
Ugyanakkor Bálint azt is
leszögezi: bár most a pengetős
áll az első helyen,
nem szeretné magát
beskatulyázni, hiszen más
hangszeren is játszik.
Trombitálni továbbra is
szeret, és a zongorázás is
egyre jobban megy neki. A
népzene tanszéken énekelni
is tanul.
– Nem feltétlenül a
hangszer a fontos, hanem
sokkal inkább a zene –
mondja. – A tambura, a
trombita és az éneklés –
vagy éppen a zongorázás
– tulajdonképp a közvetítő
eszköze annak, amit a
zenével ki szeretnék fejezni.
Igazából szerintem
majdnem mindig a dallam
az, ami kiválasztja, hogy
milyen előadásmód vagy
hangszer illik hozzá.
Bálintot többek közt
Vámosné Fordán Yvette
és Markó Katalin készítette
fel a zeneakadémiai felvételire,
de sokan mások is
a fiatal mellé álltak, így például
Kollonay Zoltán, aki
a trombitaversenyeken
kísérte őt zongorán. Abban
a pillanatban, amikor kiderült,
hogy sikeres vizsgát
tett, a fiú tudta, mivel hálálja
meg a pedagógusok
támogatását.
– Már akkor is biztos voltam
abban, hogy egy koncert
lesz a legstílusosabb
módja annak, hogy köszönetet
mondjak. Kicsit várni
kellett rá, de nem baj: most
éreztem azt, hogy az a
mag, amit bennem itt elültettek,
meghozta a gyümölcsét,
s ezt a kanizsai
zenetanáraimmal együtt
szerettem volna leszüretelni.
Az esten nemcsak én
léptem fel, hanem a Stobos
Tamburazenekarral és
egy-két volt tanárommal is
együtt muzsikálhattam,
ami nagy élmény volt.
A Zeneakadémiával
valóra vált Bálint álma. A
diploma megszerzéséig
még négy év hátravan.
Hosszú távú terveket egyelőre
nem szövöget: most
az iskolára koncentrál, de
abban biztos, hogy zenei
pályán akar elhelyezkedni.
– Szeptember óta tagja
vagyok a Pengetős Triónak,
a koncertjeink és a
közös munka nagyon inspiráló.
Ezen kívül elég
gyakran járok haza, egyrészt
mert a fővárosi nyüzsgést
még szoknom kell, és
úgy érzem, csak itthon
tudok igazán kikapcsolódni,
másrészt egy ideje már
besegítek a kis tamburások
oktatásába. Azt
hiszem, nagyon könnyen
szót értek a gyerekekkel,
úgyhogy még az is elképzelhető,
hogy egyszer
zenetanár leszek, de ez
még a jövő muzsikája…
NEMES Dóra
Eredetileg szakácsnak
készült, ma már azonban
úgy érzi, élete csak a
zenei pályán teljesedhet
ki. Horváth Bálint az
érettségi előtt két évvel
határozta el, hogy
felvételizik a Zeneakadémia
népzene
tanszékére. Álmai megvalósításában
sokat
segítettek neki kanizsai
zenetanárai és barátai,
akiknek a támogatását
egy tamburakoncerttel
köszönte meg a napokban
a 22 éves fiatalember.
Tamburával
mondott
köszönetet
Horváth Bálintnál most a
tambura áll az első helyen,
de trombitálni és
énekelni is szeret
(Fotó: Gergely Szilárd)
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP magazin
Évadzáró
a Király Női Klubban
Sajttal és kávéval esti piknikre várta
az érdeklődőket a Király Női Klub. A rendhagyó
programnak sokkal több köze volt
az egészségmegőrzéshez, mint azt az első
pillanatban gondolták a résztvevők.
Koffein és fehérje - ez állt az egészségmegőrző klub hétfői programjának
középpontjában.
- Tíz évvel ezelőtt a sajtválaszték Magyarországon elég szűkös volt.
A cél, hogy megismerjük, hogy nem csak húsokkal lehet bevinni
fehérjét, hanem tejtermékekkel is és ha egy kicsit meg tudjuk válogatni,
hogy milyen minőséget válasszunk, akkor ez a mai este erre
kiváló alkalom lesz – mondta el Némethné Dr. Ignácz Andrea, a
Király Női Klub vezetője.
Manapság egyre többen megválogatják, hogy mit esznek, és igaz
ez a sajtokra is. Burján Emese ezúttal a friss és lágy, a gyúrt, a füstölt,
valamint az érlelt sajtok világába kalauzolta a közönséget.
- A sajt egy nagyon magas fehérje tartalmú élelmiszer, a kalcium
szükséglet miatt nekünk nőknek, az időskori csonttörés miatt nagyon
jó, és állítólag még a boldogsághormonokat is felszabadítja. Kiváltja
a desszertet is, amelyet már nagyon sokan alkalmaznak. Egyre többször
látom, hogy a cukros, legutolsó fogás helyett sajtot szolgálnak
fel az étkezés levezetéséül – fogalmazott Burján Emese kistermelő.
Érték a mérték. Ez a kávézásban is igaz. Minderről már Czeglédi
Dóra kávémester beszélt a vendégeknek.
- Szerintem a magyar emberek még mindig azért kávéznak, mert
ez egy indok arra, hogy összejöjjenek a barátokkal, indok a beszélgetésre.
Még nem tartunk ott, hogy azért kávézzunk, hogy megízleljük
különböző országok, kávétermelő területek kávéit – mondta a külföldről
hazaköltözött barista, akinek célkitűzése, hogy az emberek
észrevegyék: a kávé lehet más is, mint azt a legtöbben ismerik. Egy
finom ital különleges ízjegyekkel, aromákkal, zamattal.
hitélet 2018. 05. 11. | 11
Életünk során sokat töprengünk azon, hogyan is
lehetnénk boldogok. A választ azonban nehezen
tudjuk megfogalmazni magunknak. Egy Ausztriába
kiránduló kanizsai csoport tagjai a zalaegerszegi
idegenvezető jóvoltából választ kaptak a
kérdésre. Amikor a társaság „megkoszorúzta”
dr. Batthyány-Strattmann László (1870-1931)
szobrát a güssingi (Németújvár) ferences kolostortemplomnál,
az idegenvezető felidézte a szegények
orvosának tartott sebész-szemész kijelentését:
„Ha boldogok akartok lenni, tegyetek
másokat boldoggá.” Bojtor Róberttől,
a Miklósfai Nagyboldogasszony-templom esperes
plébánosától azt kérdeztük: lehet-e a mai fiatalok
számára üzenet a fent említett idézet?
„Nagyon mély tartalma van az
idézetnek. Az embert a saját gondjai
töltik be, és nem tud nyitni a
másik ember fele. Pedig ha tudna,
és segítené őt fölemelni, ezzel a
saját boldogságát erősítené.
Hasonlóan, mint a szeretet. Ha többet
tudok adni a szeretetből, azáltal
bennem is mindig több lesz.
Ebben a boldogság-idézetben
ugyanez valósul meg.
Nem volt könnyű élete Batthyány-
Strattmann Lászlónak. Édesapja
korán elhagyta a családot, édesanyja,
12 éves korában meghalt.
Kereste a helyét az életben. Egy
felületes kapcsolatából gyermeke
született, akiről élete végéig gondoskodott.
Amikor a későbbi feleségével
találkozott, már stabil volt
az élete, és 11 gyermeket neveltek
fel nagy szeretetben. 2003-ban II.
János Pál pápa boldoggá avatta.
Milyen érdekes az egyházban;
házasságon kívüli gyermeke született
és a boldogok között tisztelhetjük,
mert az élete beteljesedett,
és ez már egyenesen az üdvösségre
mutat. Mindenki szentként születik,
a kisgyermek még nem tud
elkövetni személyes bűnt. Az
ősbűn minden emberre áthagyományozódik,
amit a keresztség
szentsége mos le. De nem vagyunk
benne hagyva a rossz-ban. Jézus
Krisztus megváltott bennünket a
kereszthalálával, föltámadásával,
mennybe menetelével. Mindez
Batthyány-Strattmann Lászlóban,
az ő életében beérett. Az élete példaértékű
minden kor nemzedékének,
gyerekeknek, felnőtteknek, az
orvosoknak. Igaz, megvolt az anyagi
bázisa, hogy támogatni tudta a
szegényeket és ingyen gyógyított.
Ingyen vihették el a szemüvegeket,
mert kiegyenlítette az adott
összeget, vagy ingyen tudta biztosítani
a betegek orvosi ellátását a
kórházban. De kellett hozzá a szíve,
hogy meglássa és segítse a szegény
embert. És éppen a segítsége
révén volt ő is egyre boldogabb,
mert boldogságot tudott adni
azoknak, akik rászorultak.
Ha megnézzük a miliőt, amiben
a mi fiataljaink élnek, bizony nincsenek
könnyű helyzetben. Sokakat
rabul tart az okostelefon, az
internet, a számítógép. Személytelenné
válnak a kapcsolatok. A gyerekek
nem beszélgetnek, nem játszanak
egymással, hanem a virtuális
világban játszanak a csábító, teljesítményorientált
eszközökkel.
Ebben a helyzetben, ezzel a csodálatos
gondolattal megszólítani,
megérinteni őket kemény kihívás.
A napokban volt egy nagyon
szép ünnep a magyar katolikus
egyházban, Szombathelyen.
Ünnepélyes szentmisén a boldogok
közé iktatták Brenner János
(1931-1957) fiatal atyát. Nyílt tekintetű,
határozott, szelíden szerető
kolléga volt, aki a vértanúságig
kész volt odaadni önként, szeretetből
az életét. Úgy gondolom, a személyes
példákon keresztül lehetne
elvezetni az ifjúságot, a gyerekeket
is erre a magasztos dologra: Hogy
úgy lehetsz te is boldog, ha mást
boldoggá akarsz, és ha akarsz,
akkor tudsz is tenni. A személyes
példák nagyon fontosak lennének,
hiszen a legjobb nevelés a példaadás
a családban is. Óriási kihívás
ez a szülők, és a mi részünkre is.
Nagy a missziós feladata azoknak
az elkötelezett keresztény
embereknek, akik a hitüket megélve
hívást éreznek arra, hogy a
szentmisén részt vegyenek. Ők
vannak a mindennapi életben, a
munkahelyeken, ahova esetlegesen
a pap nem ér el. Nagyon nagy a
missziós feladat, a missziós munka
Magyarországon is.
Az idő elrohan, és sok ember
nem éli meg a jelennek a pillanatát.
Sokszor ott keresi az ember a boldogságát,
ahol nem találhatja
meg. Sokan a munkába, vagy pótcselekvésekbe
menekülnek. Nem
könnyű a feladat, viszont a keresztény
ember nem szabad, hogy
borúlátó legyen. Ahogy tapasztaljuk,
sok rossz van, de Jézus Krisztus
betölti az ember életét, ha beengedem
az életembe. Ha megnézzük
akár a szentek életét, legismertebb
talán Saul, aki keresztény üldöző
volt. A Jóisten megérintette őt
azon a bizonyos damaszkuszi úton,
és a keresztényüldözőből lett a
pogányok nagy apostola, Szent
Pál. Tehát nem reménytelen minden
körülmény ellenére az embernek
az élete, csak egy picit meg kellene
állni, elgondolkodni azon,
hogy mi az életemnek az értelme, a
célja, hova tartok, és rátekinteni
arra, aki alig várja, hogy átölelhessen,
aki mosolyog rám. A végtelen,
irgalmas, szerető Isten új reményt
ad az embernek, új reményt ad az
ember szívébe, képessé teszi arra,
hogy tudjon szeretni, és ezáltal
boldog tudjon lenni már itt a földi
életben is, ami aztán kiteljesedik
majd odaát, amikor az ember ezt a
földi küldetését befejezi.”
Lejegyezte: BAKONYI Erzsébet
„Ha boldogok akartok lenni,
tegyetek másokat boldoggá”
Bojtor Róbert: A személyes
példák nagyon fontosak
lennének, hiszen a legjobb
nevelés a példaadás
a családban is
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP bolondballagás
Bolondos főpróbát tartottak múlt pénteken a ballagók.
Az Erzsébet téren gyűltek össze a város végzős
középiskolás tanulói. A vicces felvonulásra érkeztek
óriásbébik, bohócok, de még egy középkori
lovag is. A diákok jelmezeikért Thúry-tallért
és egy karkötőt kaptak ajándékba. A végzősöket
Dénes Sándor polgármester
köszöntötte, aki kiemelte: fontos,
hogy a diákok jó szívvel emlékezzenek
vissza középiskolás éveikre,
hiszen rengeteg felejthetetlen
élményt és tudást kaptak alma materüktől.
Fotók: Gergely Szilárd
ballagás 2018. 05. 11. | 13
Keserédes pillanatokat élt át több száz végzős középiskolás a hétvégén: a ballagással
a fiatalok jelképesen is elköszöntek az alma matertől. Az ünnepségeken, s volt,
ahol már az azt megelőző napon is folytatódtak az iskolai hagyományok: a piarista
diákok gyöngyvirágot kaptak fiatalabb társaiktól, a BLG-sek szöget vertek a vasfájukba,
a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban pedig kék és fehér léggömböket engedtek az
ég felé, s közben ki-ki elbúcsúzott a maga módján a tanáraitól, az osztálytársaitól és
a gondtalan diákévektől. Persze, ez a bizonyos „gondtalanság” meglehetősen relatív
fogalom, függ például attól is, hogy időben mennyire távoli esemény az érettségi, de
az sem mindegy, hogy az ember még előtte vagy már utána van. Hétfőn Nagykanizsán
összesen 482-en adtak számot az elmúlt években megszerzett tudásukról. A
vizsgák sora a magyar érettségivel kezdődött, mára pedig a tanulók már túlvannak
a matematikán, a történelmen, a németen és az angolon is. NEMES Dóra
Fotók: Bakonyi Erzsébet, Gergely Szilárd
„ Régi, kedves iskolánk, tőled is
most válunk…”
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
MÚZEUMI VILÁGNAP –
Thúry György Emléknap
2018. május 19.
Thúry György Múzeum, Fő út 5.
9:40 - 9:55 Hagyományőrző csapatok portyája a városban – nézők
összehívása
10:00 - tól Megnyitó díszlövéssel. A vendégeket köszönti Száraz Csilla
igazgató.
10:00 - 12:00 Szent Sebestyén Számszeríjász Társaság bemutatója
A nemzetközi hírű Számszeríjász Társaság múzeumi rekonstrukció szintű
öltözetben és fegyverzettel, narrációval, korabeli zenével mutatja be a
számszeríj történeti és technikai fejlődését, a magyar történelemben
betöltött szerepét egy haditorna keretében.
10:00 - tól Gölbasi Vitézei Egyesület Tata Várának Janicsárjai török katonai
díszsátra és tábora egész nap megtekinthető. Az érdeklődőket török
kávéval kínálják.
10:00 - tól Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület Hunyadi Mátyás Fekete Sereg
Hagyományőrző Csapat „erődítése” sátorral és palánkkerítéssel, katonai
tábor berendezéssel egész nap megtekinthető.
13:30-14:00 Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület Hunyadi Mátyás Fekete
Sereg Hagyományőrző Csapat és a Zsold és Vér Hagyományőrző Csapat
bemutatója.
Puskapor, tűzfegyver és tüzérségi bemutató, melynek során megszólaltatják
tüzérségi fegyvereiket. Az érdeklődök beöltözhetnek a különböző
hadi beosztásoknak megfelelő öltözetekbe, felszerelésekbe. Tábori
köszörű, tábori kézimalom üzemeltetése, korabeli ügyességi játékok.
14:30-15:00 Gölbasi Vitézei Egyesület Tata Várának Janicsárjai történeti
fegyver és viselet bemutatója.
15:00-16:00 A hagyományőrző csapatok fegyvermustrája.
17:00-18:00 „Csata” a hagyományőrző seregek között.
Játszóház és kézműves foglalkozások 10-18 óra között:
Thúry Vitézlő Oskola játszóháza
Ollóvágta Lengyák Istvánnal - címer- és sisakkészítés
Kézműves foglalkozás: pajzs- és zászló festése, szövés szövőkerettel
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. pályázatot hirdet
a nagykanizsai Csónakázó-tónál, a tó délkeleti partszakasza
mentén lévő kerékpáros turisztikai látogató központ és a hozzá
kapcsolódó parkerdei XCO kerékpáros pálya működtetésére,
a 2018. június 1-től 2021. május 31-ig terjedő időszakra.
A pályázat 2018. május 18. napján 10.00 óráig nyújtható be a Via Kanizsa
Nonprofit Zrt. titkárságán (Nagykanizsa, Zrínyi Miklós utca 33.).
Egyéb információk:
A bérbeadandó épületek (büfé + szociális helyiség) és XCO pálya
működtetésére részletes pályázati kiírás készült.
A bérlemény és az XCO pálya előzetes időpont egyeztetés alapján
személyesen is megtekinthetőek.
A pályázatban meg kell jelölni a hasznosítás módját, az üzemeltetés
feltételeit, a megpályázott bérleti díj mértékét (Ft/hó +ÁFA).
A bérbeadás határozott 3 éves időtartamot jelent, amely a lejártát
követően meghosszabbítható.
Értéknövelő beruházásokat a bérlő csak a bérbeadó írásos engedélye
alapján végezhet. Az esetleges értéknövelő beruházás megtérítését,
beszámítását sem a bérlet időtartama alatt, sem annak lejártát
követően nem követelheti a bérbeadótól.
A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati felhívást
indoklás nélkül visszavonja, vagy a pályázatot eredménytelennek
nyilvánítja.
A pályázat bérbeadásának feltétele:
a részletes pályázati kiírás átvétele a kiírónál,
az üzemeltetési szerződés elfogadása,
pályázati adatlap kitöltése.
További információ: Kámán László 06/20/278-3067
nálunk 2018. 05. 11. | 15
VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanait:
Hrsz. Alapterület Funkció Helye Kikiáltási ár Időpont
1049 468 m² építési telek Rákóczi u. 27. 4.850.000,-Ft+ÁFA 2018. 04.25. 2018.05.09. 2018. 05.16. 2018. 05.23. 09:00
131/2 1094 m² építési telek Magyar u. 18. 10.315.000,-Ft +ÁFA 09:30
4088/3 1858 m² építési telek Alkotmány u. 75. 3.950.000,-Ft + ÁFA 10:30
1318, 1319,
1320, 1321
2836 m² építési telek Eötvös tér északi tömb
(Fő út-Hunyadi u. sarok)
47.401.575,-Ft+ÁFA 11:00
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. földszint, 2. iroda
Információ kérhető: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., fsz. 2. iroda, tel.: 20/849-2330, 20/849-2328
Az ingatlanok megtekintése előre egyeztetett időpontban munkanapokon reggel 9 és délután 15 óra között biztosított. Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás
a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETŐKNEK menüpont ELADÓ/BÉRBEADÓ INGATLANOK almenüje alatt.
Versenytárgyalás napja
2018. 04. 25. 2018. 05. 09. 2018. 05. 16. 2018. 05. 23.
NORD 5 éves kan kutya,
6 hónapja él az állatmenhelyen,
ahová saját gazdájától
került. A többiekkel nagyon
jól kijön, nincs problémája
sem a kanokkal, sem a szukákkal,
viszont a macskák
jobban teszik, ha elkerülik
Nordot. Egyébként rendesen
viselkedik, jól szocializált,
szépen sétál pórázon is.
SZOTYI szintén az idősebb
korosztályt képviseli,
ő egy 6 éves kan kutya.
Nordhoz hasonlóan saját
gazdájától került a menhelyre,
4 hónappal ezelőtt.
Szotyihoz erős kéz kell, mert
viszi a vére, kimondottan
szökős fajta. A szukákkal jól
elvan, a kanokat kimondottan
nem szereti és a macskákat
sem. Amúgy okos,
szófogadó eb.
Nordról és Szotyiról is
érdeklődhet a kanizsai menhelyen;
elérhetőségek és
további információk: www.
eletter-kanizsa.hu, +36-
30/400-1368.
VINCZE Adél
GAZDISzotyi
Nord
Fotó: Jancsi László
KERESŐ
2018.
május
12.
Salvia RÓZSA
U. 6.
93/536-610 20:00-08:00
2018.
május
13.
Benu gyógyszertár
Nagykanizsa
Kanizsa
centrum
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-135 19:00-06:00
2018.
május
14.
Benu gyógyszertár
Nagykanizsa
katonaréti
TAVASZ U.
26.
93/311-607 22:00-06:00
2018.
május
15.
Fagyöngy SZEKERES
J. U. 2-8.
93/310-367 22:00-06:00
2018.
május
16.
Keleti ZEMPLÉN
GY. U. 6.
93/310-402 22:00-06:00
2018.
május
17.
Király KALMÁR
U. 4.
93/536-620 22:00-06:00
2018.
május
18.
Kiskanizsai BAJCSY ZS.
U. 38/A.
93/319-462 22:00-07:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
tojás 25-40 Ft/db
újburgonya 950 Ft/kg
eper 1800 Ft/kg
paprika 790-990 Ft/kg
csont nélküli tarja 1300-1350 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Biztonságtechnikai
szerelő gyak. szakközépiskola megegyezés szerint
Pályázati koordinátor szakközépiskola megegyezés szerint
Adatrögzítő szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint
Asztalos szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Teherautósofőr szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Autómosó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Jövő heti véradások
05.15. 10:00-13:00 Nagykanizsa, Zrínyi út 35.
05.15. 14:30-16:30 Zalaszabar IKSZT
05.17. 14:00-18:00 Kanizsa Centrum
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóelgeytszertári
Szolgáltatás
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött,
szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.
Televízió és távirányító javítás. TV üzembe helyezés, beprogramozás. Balaskó
István 30/597-15-30.
ORSZÁGOS KAMPÁNY
A SASHALMI OPTIKÁBAN
MULTIFOKÁLIS
LENCSE
FÉLÁRON! -50%
SASHALMI OPTIKA
Nagykanizsa, Sugár u. 1.,
tel.: 0693-789-962
Nagykanizsa, Platán sor 1.,
tel.: 0693-310-644
Csak komplett szemüveg rendelése esetén. Az akció más akcióval nem
vonható össze. Június 1 - június 15-ig, illetve a készlet erejéig érvényes.
Szolgáltatás 2018. 05. 11. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Május 12., szombat
Pongrác, Gyöngy
A Pongrác latin eredetű, jelentése: minden +
erő, hatalom. A Gyöngy a Gyöngyi
alakváltozata, amely Honfoglalás előtti türkmagyar
eredetű személynév volt, az ujgur
nyelvben a jindzü azt jelenti: gyöngy.
Május 13., vasárnap
Szervác, Imola
A Szervác latin eredetű, jelentése:
megszabadított. Az Imola eredete ismeretlen,
jelentése: mocsár, hínár, vizes terület.
Május 14., hétfő
Boni fác
Latin eredetű, jelentése: a jó sors embere,
jótevő.
Május 15., kedd
Zs ófia, Szonja
A Zsófia görög eredetű, jelentése: bölcsesség.
A Szonja a Zsófia orosz becézőjének németes
formája.
Május 16., szerda
Mózes, Botond
A Mózes héber eredetű, jelentése: vízből
kihúzott. A Botond magyar eredetű, jelentése:
buzogányos harcos.
Május 17., csütörtök
Paszkál
Görög-héber-latin eredetű, jelentése: húsvét.
Május 18., péntek
Erik, Alexandra
Az Erik alnémet-északi germán eredetű,
jelentése: nagyrabecsült. Az Alexandra göröglatin
eredetű, jelentése: harcra kész, az
embereket oltalmazó.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
A szép beszédeknek el kell röppenniük, hogy a
szobor lelepleződjék.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
Keresse fel üzleteinket, hogy segíthessünk!
Nagykanizsa, Sugár u. 1. Tel.: 93/789-962,
Platán sor 1. Tel.: 93/310-644
Nyitva tartás: H-P 9-17 h, Sz-9-12 h Multifokális lencsék specialistája
Az okostelefonok, táblagépek, számítógépek és
televíziók ma már elengedhetetlen részei mindennapi
életünknek. Ez a digitális életforma a szemnek extra
erőfeszítést igényel,
az emberek 85%-a száraz szemre, szemfáradságra
fejfájásra, könnyezésre panaszkodik.
A szemnek sokkal gyorsabban és intenzívebben kell
fókuszálnia különböző távolságokra, emellett
a kijelzők vakító fénye és káros kék fény kibocsátása is
problémát jelent.
MEGOLDÁS: Munkaszemüveg, mely tökéletes látást
biztosít közelre (okostelefon, tablet),
köztes távolságra (monitor) és 3-4m távolságra is!
JAVASOLJU K: tanároknak, banki, hivatali
dolgozóknak, diákoknak és mindenkinek,
aki számítógép előtt dolgozik.
Üzleteinkben Szép
kártyával és egészségpénztári
kár tyával is
fizethet!
Komplett szemüvegek
már 9900Ft – tól!!
magazin 2018. 05. 11. | 19
8 kilométer, több mint
20 akadály, közel 20 ezer
látogató. Ez mind jellemezte
a Spartan Race
nagykanizsai futamát, azt
a versenyt, amely magyarországi,
sőt európai szinten
is új rekordokat állított
fel. Nemcsak a pályát teljesítő
harcosok, de a város is
jelesre vizsgázott és bizonyította,
alkalmas arra,
hogy egy több tízezer
embert megmozgató rendezvényt
befogadjon.
Hosszas szervezés,
egyeztetés, majd az utolsó
héten lázas építési munkálatok
előzték meg a futamot.
Pár nap alatt a „nyugalom
szigetének környékét”
igazi harctérré változtatták.
A nagykanizsai
futam mutatói még a szervezők
elvárásait is felülmúlták.
– Közel 8 ezer fő regisztrált,
bár közülük majd 400-
an nem jöttek el, ami számunkra
is meglepő volt,
de úgy gondolom, hogy
mindenképpen bánhatják.
Ám, még így is jócskán
megdöntöttük az eddigi
CEU-régió (közép-európai)
rekordját, sőt idén egész
Európáét - kezdte az
összegzést Sisak Zsófia, a
Spartan Race Hungary versenyigazgatója.
- Szintén
rekord, hogy 1400 gyerek
résztvevőnk volt a Kidsfutamon,
s külön öröm,
hogy 333-an indultak a
jótékonysági futamunkon
is. Így közel két és fél millió
forinttal tudjuk támogatni
a nagykanizsai gyermekotthont.
Csak tippelni tudtuk,
de a futam napján versenyzőkkel,
nézőkkel
együtt több mint 20 ezer
ember fordult meg a Csónakázó-
tónál. Várakozásunkon
felül sikerült a
futam, szinte hihetetlen,
hogy csak pozitív visszajelzést
kaptunk a versenyzőktől
és a nézőktől egyaránt.
A férfi elit futam legjobb
magyar eredményét
Kívés Bendegúz érte el,
aki alig több mint 40 perc
alatt teljesítette a távot, és
ezzel a második helyet
szerezte meg. A Spartan
őshazájában, Amerikában
is versenyző sportoló
rendkívül elégedett volt a
kanizsai futammal. – Jó
pálya volt, komoly emelkedőkkel
és kiváló akadályokkal
tűzdelve. Nagy
része jól futható volt, de
több helyen keményen
kellett előrenyomulni –
vélekedett Kívés Bendegúz.
A verseny előtt az egyik
legsarkalatosabb kérdés
az volt, hogy a szervezők
miként tudják megoldani
a parkoltatást. Szerencsére
ez is hiba nélkül lezajlott,
sem forgalomfennakadás,
sem baleset nem
történt a futam ideje alatt.
– Mi azt az információt
kaptuk – árulta el Sisak
Zsófia –, hogy a városban
még nem volt ekkora rendezvény,
ezért a rendőrséggel
közösen egy teljesen
új parkolási tervet dolgoztunk
ki. Kértük, hogy a
Csónakázó-tó környékére
csak azok érkezzenek
autóval, akiknek nagyon
korán van a futama, hiszen
várhatóan a tó környékén
a parkolóhelyek reggel
7-re már megtelnek. Ez
tulajdonképpen majdnem
percre pontosan így is történt.
A Kanizsa Centrum
mellett kialakítottunk egy
szinte korlátlan méretű
parkolóhelyet, de az is
megkönnyítette a versenyzők
dolgát, hogy a
KonTuRplusz Egyesület
jóvoltából egy Spartanbuszt
is tudtunk biztosítani.
– Valóban nem győzünk
elégszer köszönetet mondani
– vette át a szót Horváth
István, a KonTuRplusz
Egyesület elnöke, a verseny
helyi főszervezője. –
Nagyon sokat segített
az önkormányzat
és a Zalaerdő
Zrt., hogy befogadta
ezt a rendezvényt.
Óriási elismerés
jár a rendőrségnek,
hiszen az együttműködésünknek
köszönhetően
sikerülhetett ilyen
jól ez a verseny. S természetesen
a saját csapatom, a
KonTuRplusz Egyesület is
fáradságot nem ismerve
dolgozott azért, hogy a
városból minél többen
vehessenek részt életük
első Spartan versenyén.
Számomra a verseny legfontosabb
üzenete az, hogy
így közösen, összefogva be
tudtuk bizonyítani: a Csónakázó-
tó, illetve Nagykanizsa
képes arra, hogy egy
ekkora és ilyen jellegű eseményt
befogadjon.
A verseny tökéletes összképéhez
az is hozzájárul,
hogy a résztvevők számához
képest elenyésző volt
a sérülések száma. 58-an
kértek segítséget, közülük
nyolcan szorultak komolyabb
orvosi ellátásra. Ez az
eddigi statisztikák szerint
alacsonynak mondható.
A Spartan Race következő
magyarországi futamát
Várgesztesen rendezik
majd. A nagykanizsai szervezők
szeretnék elérni,
hogy pár éven belül a
Spartan Race visszatérjen
a Csónakázó-tóhoz.
MIKÓ-BARÁTH György
Visszatekintő
Rekordok születtek
a Spartan
kanizsai futamán
Fotó: Gergely Szilárd
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. május 12-18.
Május 12. szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show),
00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Híradó,
01:40 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 02:05 Egy
falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora),
02:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 03:05 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TVtorna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár
(a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Zooo
magazin – lencsevégen a természet, 08:45 Egy falat kenyér
és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:15 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 09:45 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:15 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti
Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15 Kommentár nélkül – heti
válogatás, 14:40 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 16:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 18:40 Kanizsa TV Filmklub: Megint tanú
(magyar filmszatíra), 20:40 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 20:50 Aktuális - Hargita, 21:20 Kanizsa Cafe
(keddi és szerdai adás ismétlése), 22:10 Info blokk, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:20 Lapozó.
Május 13. vasárnap
00:00 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:10
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:40 Aktuális
– Hargita, 01:10 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése),
02:00 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
02:10 Lapozó, 06:30 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
07:10 Aktuális – Hargita, 07:40 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai
adás ismétlése), 08:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 08:40 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális
magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:45 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 15:15 Napi Kanizsa – újranéző,
15:45 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:15 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
18:10 Szentmise a Piarista kápolnában, 19:10 Sztárportré –
Forgács Gábor, 19:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 19:45 Látogató, 20:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki
és pénteki adás ismétlése), 21:05 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:15 Lapozó.
Május 14. hétfő
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
00:10 Szentmise a Piarista kápolnában, 01:10 Sztárportré
– Forgács Gábor, 01:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 01:45 Látogató, 02:15 Kanizsa Cafe
(csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:05 Info blokk,
benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:15 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
06:40 Szentmise a Piarista kápolnában, 07:40 Sztárportré –
Forgács Gábor, 08:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:15 Látogató, 08:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki
és pénteki adás ismétlése), 09:35 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:45 Lapozó, 12:00
Sztárportré – Forgács Gábor, 12:25 Látogató, 12:55 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 20:10 Nagykanizsa – Szepetnek megyei
I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:40 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 22:10 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:40 Lapozó.
Május 15. kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsa
– Szepetnek megyei I. osztályú bajnoki labdarúgómérkőzés,
03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
07:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 08:10 Híradó, 08:25 Nagykanizsa
– Szepetnek megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés,
09:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
10:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:55 Lapozó, 12:00 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 13:00 Nagykanizsa
– Szepetnek megyei I. osztályú bajnoki labdarúgómérkőzés,
14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 KVSE
– YBL WPC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 21:05 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:10 Lapozó.
Május 16. szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó,
01:45 KVSE – YBL WPC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés,
02:45 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin),
08:00 Híradó, 08:15 KVSE – YBL WPC OB I B-s férfi vízilabda-
mérkőzés, 09:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 09:45 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk
show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 KVSE – YBL
WPC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 13:55 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 20:10 Egis Körmend –
KTE-Duna Aszfalt NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés,
21:35 K’arc (kulturális magazin), 22:05 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:35 Lapozó.
Május 17. csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show),
00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Egis
Körmend – KTE-Duna Aszfalt NB I A-csoportos férfi kosárlabda-
mérkőzés, 03:05 K’arc (kulturális magazin), 03:35 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 04:05 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TVtorna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok
(gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Egis Körmend –
KTE-Duna Aszfalt NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés,
09:45 K’arc (kulturális magazin), 10:15 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:45 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25
Gézengúzok (gyerekműsor), 12:55 Egis Körmend – KTEDuna
Aszfalt NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés,
14:20 K’arc (kulturális magazin), 14:50 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35
Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 20:05
Üzleti negyed (gazdasági magazin), 20:35 Híradó, 20:50
Székely konyha, 21:20 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Május 18. péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Üzleti negyed (gazdasági
magazin), 02:15 Székely konyha, 02:45 Gézengúzok
(gyerekműsor), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és
környezetvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Üzleti
negyed (gazdasági magazin), 08:45 Székely konyha, 09:15
Gézengúzok (gyerekműsor), 09:45 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk
show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 12:55 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 13:25
Székely konyha, 13:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:25
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Jog-ász, 20:40
Híradó, 20:55 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth
László műsora), 21:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 05. 11. | 21
Hosszú idő után volt igazi örömre ok a
Nagykanizsai Izzó SE NB II-es férfi kézilabda
együttesének háza táján és nem csupán egy
„szimpla” bajnoki siker miatt.
Tulajdonképpen igazi örömkézilabdát mutathatott be szezonbeli
utolsó hazai találkozóján az Izzó SE a Baja ellen a férfi NB II-es bajnokság
Dél-nyugati csoportjában, bár a meccsnek azért tétje is volt, hiszen egy
megszerzett pont volt szükséges a biztos kanizsai ezüstéremhez a bajnokságban.
Ez mintha felszabadította volna a hazaiakat és mindenfajta
görcs nélkül kézilabdázhattak. Ahogy haladt előre az idő, a hazaiaktól
mindenki pályára léphetett és szorgalmasan szerezték is a gólokat. A
bajnokságban a dél-zalaiakra még egy fellépés vár, szombaton a
Hőgyész otthonában búcsúzhatnak az idénytől. Hogy aztán hogyan
tovább – mármint feljebb lépve az osztálytól is -, az még a jövő egyik
kérdése, de ahogy hírlik, az esélyek erre nézve sem kimondottan
rosszak...
- Ami biztos eddig, hogy az utolsó forduló keretében elutazunk
a hétvégén Hőgyészre és jól fogjuk érezni magunkat a
pályán és minden bizonnyal azon kívül is – hangzottak sejtelmesen
és kicsit oldottabban a tréner, Madarász Péter szavai.
Emlékeztető:
Nagykanizsai Izzó SE (2.) – Bajai KSE (9.) 34-21 (16-7)
NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 21. forduló. Nagykanizsa,
50 néző. Vezette: Tóbiás, Végh A.
Izzó SE: Nagyvizeli – Bándi 2, Kiss G. 6, Jónás, Hári 5/2, Vadász 4,
Tóth S. 1. Csere: Török (kapus), Lebár 5, Babati 3, Tompek, Jónás 6,
Gilitsch 2. Edző: Madarász Péter.
Megvédte elsőségét, összesítésben pedig immár
tizenegyedik bajnoki címét szerezte meg az
Aquaprofit-NTSK együttese az NB I-es sakk
csapatbajnokságban, miután
az utolsó két fordulóban is győzelmet jegyzett.
Aquaprofit-NTSK (1.) – Pénzügyőr
SE (7.) 8,5:3,5
NB I-es sakk csapatbajnoki mérkőzés,
8. forduló. Budapest.
Eredmények (elöl a kanizsaiak):
Volokityin – Horváth Cs. döntetlen,
Balogh Cs. - Horváth J. döntetlen,
Ivanisevics – Balog I. 1:0,
Lenic – Hujbert 1-0, Erdős – Seres
döntetlen, Márkus – Bakos 1:0,
Bánusz – Szük 1:0, Medvegy –
Fogarasi 1:0, Ribli – Gara A. döntetlen,
Kántor – Szamosközi 1:0,
Aczél – Karácsonyi 0:1, Gara T. -
Mokcsay döntetlen.
A kanizsaiak nagyon készültek a
bajnokság nyolcadik fordulójára,
hiszen a masszív Pénzügyőr ellen
oda kellett figyelniük az eredményre.
Ezért a légiósok is már
pénteken Budapestre érkeztek,
hogy a meccsre hangolódjanak. A
tét azért sem volt kicsi, hiszen a
nagykanizsai klub zsinórban tizedszer
hódíthatta el az NB I-es elsőséget.
Ennek megfelelően a dél-zalaiak
játékosai végül nem is bíztak
semmit a véletlenre és biztos győzelmet
könyvelhettek el a jó középcsapatnak
számító zöld-fehérek
ellen. A forduló érdekességeként
szolgálhatott, hogy a Nagykanizsával
hármas élbolyban (14-14 ponttal)
elöl álló gárdák közül a Paks
11:1-re verte az MTK-t, míg a Diósgyőr
8,5:3,5-re a Kőbányát. Dönthetett
tehát vasárnap a bajnokság
utolsó köre a végső helyezésekről.
MTK Budapest (10.) – Aquaprofit-
NTSK (1.) 1:11
NB I-es sakk csapatbajnoki mérkőzés,
9. forduló. Budapest.
Eredmények: Kállai – Volokityin
0:1, Juhász – Balogh Cs. 0:1,
Marosi – Ivanisevics döntetlen,
Szabó B. - Lenic 0:1, Terbe J. –
Erdős 0:1, Terbe Zs. - Márkus 0:1,
Berta – Bánusz 0:1, Fodor – Medvegy
0:1, Lyell – Ribli 0:1, Honos –
Kántor 0:1, Molnár – Aczél 0:1,
Surányi – Gara döntetlen.
Két hónap kihagyás után ezúttal
dupla forduló volt soron a fővárosban,
így az Aquaprofit-NTSK a 2017-
18-as idény utolsó felvonásának
második részében az MTK ellen szerepelhetett.
Ahogy az az előzetes
erőviszonyok alapján is kiderülhetett,
a fővárosi kék-fehérek klubja
ellen egyértelmű esélyes volt a
kanizsai alakulat és a papírformát
érvényesítették is Ribli Zoltánék, a
nagykanizsai csapat egy 11:1-es
végeredménnyel szerezte meg
tizenegyedik – zsinórban tizedik –
aranyát. Ezzel a magyar csapatbajnokság
NB I-es történetében immár
az egyedüli csapat a dél-zalai, mely
egyhuzamban tízszer hódíthatta el
az elsőséget, maga mögé utasítva
ebben az összesítésben a – sorozatban
kilencszer bajnok aranyat
ünneplő - Budapesti Vörös Meteort.
POLGÁR László
Biztossá tett ezüst
Kiss Gergely hatszor volt
eredményes a bajaiak elleni
bajnokin
A tizenegyedik
A 2017/18-as NB I-es sakk csapatbajnokságban
aranyérmes Aquaprofit-NTSK együttese (balról): Erdős Viktor,
Bánusz Tamás, Andrej Volokityin, Balogh Csaba, Gara Tícia,
Aczél Gergely, Medvegy Zoltán, Kántor Gergely, Nádasi Tamás,
Kassai Zoltán és Márkus Róbert
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Majd’ egy hónapnyi
várakozás után kiderült,
hogy a futsal harmadik
vonalának „győri” régióját
megnyerő Nagykanizsai
Futsal Club mely
csapattal is játszhat az
NB II-es tagságért.
Nos, Bagó Gábor
együttese végül a sorsoláson
a Pest megyei
régió bajnokát, tehát a
Maglódi Torna Clubot
kapta ellenfélül. Az
egyeztetések után az is
kiderült, hogy az első
találkozót május 15-én,
kedden 21.30 órától a
Gyömrői Sportcsarnokban
rendezik, a visszavágót
pedig május 23-án,
szerdán, 19 órától játs�-
szák a Zsigmondy-csarnokban.
Erős, de nem
legyőzhetetlen ellenféllel
szemben mérkőzhetnek
a nagykanizsaiak, a
Maglód korábban
egyébként szerepelt
már a futsal NB II-ben.
Már az osztályozó
jegyében hétfőn a kanizsaiak
f elkészülési mec�-
cset is vívtak idegenben
az NB I alapszakaszbeli
hatodik helyezet t
együttes, az 1. FC Veszprém
ellen és a találkozón
a hazaiak végül 6-1-re
nyertek.
A maglódiak
ellen
készülhetnek
A kanizsai futsalosok,
így Budai Lajos
is a napokban
vehették át régiós
bajnoki címükért a
díjakat
Sokak
kedvence
távozott
közülünk
Fájdalmas veszteség érte a nagykanizsai labdarúgó társadalmat,
hiszen hetvenedik életévében, hétfőn
elhunyt Doszpoth Vilmos, az Olajbányász SE egykori
labdarúgója. Az 1970-es évek egyik legmeghatározóbb,
kanizsai színekben szereplő futballistája megannyi
felejthetetlen mérkőzés részese lehetett és oszlopos
tagja volt annak a nagykanizsai legénységnek, amely
1973-ban ismét a honi labdarúgás második vonalába
jutott és ott hosszú ideig vitézkedett. Az említett feljutásnak
idén éppen idestova 45 esztendeje, a sokak kedvencenként
számon tartott labdarúgó pedig a jubileumot
már az égi futballpályákon ünnepelheti.
A patinás Wiener Sport Club által szervezett U13-as
labdarúgó utánpótlástornára volt hivatalos
a napokban szakvezetőikkel együtt
az UFC Nagykanizsa ifjú küldöttsége.
A tíz csapatos bécsi futballtornán
két ötös csoportban kezdtek a házigazda
osztrákok mellett a cseh, horvát
és magyar csapatok, köztük a Cs.
Horváth Gábor vezette kanizsai fiatal
legénység.
A nagykanizsaiak a saját ötösükből
két-két győzelemmel és döntetlennel
jutottak a legjobb nyolc közé, ahol
éppen a vendéglátó Wiener SC-vel
mérkőztek. A 0-0-s eredmény után
büntetőkkel jutottak az elődöntőbe a
dél-zalaiak, Horváth Áron, Kolman
Patrik és Kálcsics Ferenc lőtték
tovább a csapatot a négy közé. Ott a
DVTK reménységeivel találkoztak és
a borsodiak nyertek 1-0-ra, a bronzmeccsen
pedig a cseh FK Meteor Praha
bizonyult jobbnak 2-0-val, az UFC
pedig a negyedik helyen végzett.
- Azt már tudjuk, hogy mindig nagy
élmény ilyen nemzetközi tornákon
indulnunk és úgy érzem, valamennyi
csapattal felvettük a versenyt, többeknél
jobbak is voltunk – összegzett
a máris kellő érettséggel nyilatkozó
Rákhely Péter, a nagykanizsai fiatalok
csapatkapitánya. - Talán az utolsó
két meccsünkre kissé elfáradtunk,
már nem tudtunk annyira pörögni,
viszont az ausztriai túra alatt is megtanulhattuk,
hogy a fociban is a legtöbb
dolog fejben dől el. Azért a negyedik
hely miatt szerintem nem kell szégyenkeznünk.
POLGÁR László
Negyedik hely Bécsből
A bécsi tornájuk után edzőjük, Cs. Horváth Gábor
gratulációját fogadhatták az ifjú kanizsai focisták
Ráadásul bajnoki aranyának délzalai
vonatkozása is van, hiszen a
NEKA U22-es csapata a férfi NB II-es
bajnokság Dél-nyugati csoportjában
– Zoltánnal a soraiban – éppen az
Izzó SE előtt végzett az idei szezonban.
- Ráadásul a szezonnak még koránt
sincs vége, hiszen az ifjúsági döntőbe
is bejutottunk és csapattársaimmal
még ott is szeretnénk nagyot alakítani
– hangzottak az ifjabbik Kollonay
szavai Balatonbogláron. - Úgy érzem,
a felnőtt NB II-es bajnokságban
együttesünk tempóban, míg az ifiknél
erőben nőtt ellenfelei fölé, mindenesetre
ez a kettős terhelés többünk
számára is a fejlődést szolgálja.
Zoltán esetében az a bizonyos fejlődés
majd’ évtizedes, hiszen még
Nagykanizsán kapta meg az alapokat.
- A Zrínyi-iskolában Marczinka
Csabánál kezdtem, amikor harmadik
osztályos voltam. Idővel aztán
az Izzó igazoltja lettem, a nyolcadik
osztályt viszont már Bogláron fejeztem
be, majd jöhetett a gimnáziumi
oktatás, szintén a somogyi kisvárosban.
Az idei volt az első felnőtt kézilabdás
idényem és már a NEKA NB I
B-s legénységénél is a keretben
lehettem. Az biztos, hogy a következő
szezonom sem lesz egyszerű,
hiszen a versenyeztetés mellett jön
majd sokunk számára az érettségi
is.
Kézilabda akadémiáról lévén szó, a
hangsúly a sportágon van és akadémistaként
igencsak annak sűrűjében
sportolhat a kanizsai fiatal.
- Imre Vilmos jelenleg az edzőm,
de eddig is számos kiváló szakemberrel
dolgozhattam, emellett páratlan
az akadémia felszereltsége, ami az
orvosi és rehabilitációs részlegre
külön is igaz. Nem véletlen, hogy női
és férfi válogatottak is ide járnak sérülésük
kezelése után.
Kérdés persze, hogy miként alakulhat
az akadémiáról kikerülő fiatalok
jövője, illetve Zoltán, mint Nagykanizsáról
indult tehetség, hogy tekint az
eddig Balatonbogláron töltött időszakára.
- Havonta egyszer járok haza és az,
hogy korán elkerültem otthonról,
talán a felnőtté válásomban is nagy
segítség. Apuék ugyanakkor sokat
jönnek a meccseimre, melyekből a
heti nyolc edzés után időnként ugye
kettő is jut hétvégére. Az itteni évek
ugyanakkor lassan a végéhez közelednek,
jövőre végzünk és jöhet
annak az eldöntése, a kézilabdán
belül hová is kerülhetünk, miként
folytathatjuk.
POLGÁR László
Sport 2018. 05. 11. | 23
Akadémiai szinten szinte
minden
TehetségM/Kutató (14.)
A nyáron már négy esztendeje lesz annak, hogy a
Nagykanizsai Izzó SE serdülő kézilabdázóitól
a Balaton-parti Nemzeti Kézilabda Akadémiára került
Kollonay Zoltán. A 2000-ben született kanizsai
származású ifjú beállós azóta már a kézis utánpótlás
fellegvár ifjúsági csapatában rohamozza az ellenfelek
kapuját, sőt nem is oly’ rég már felnőtt szinten is
bajnoki címet ünnepelhetett.
Kollonay Zoltán éppen a Nagykanizsai Izzó SE ellen lőhet
kapura az NB II-es bajnokságban
(Fotó: Tompos Gábor, Lotus seven)
Elhunyt
Németh
Lajos
Életének 86. évében,
szerdán délelőtt elhunyt
Németh Lajos, a Nagykanizsai
Olajbányász legendás
edzője, a kanizsai futball
egyik legismertebb
személyisége.
Németh Lajos 33 esztendeig
edzősködött és az
évtizedek során olyan sikereket
mondhatott magáénak,
mint a Nagykanizsai
Olajbányász SE feljuttatása
a hazai labdarúgás második
vonalába 1973-ban, de
azt sem felejthetjük, amikor
az 1999-2000-es idényben
a legmagasabb osztály,
az egész PNB korelnöke
volt a szakvezetők
között, s a Hungária körúti
stadionban még az MTK
akkori trénere, a holland
Henk ten Cate is külön
köszöntött.
A tréner a 80. születésnapja
alkalmából vele
készült beszélgetés során
úgy fogalmazott, azért is
volt mindig jóban a tollforgatókkal,
mer t
elmondta mindegyiküknek:
azt írnak, amit akarnak.
Lajos bá’, már megbocsásson,
ez az a hír,
melyet soha nem szerettük
volna leírni, még ha
tudjuk is, az élet mulandó.
A sors különös fintora,
hogy néhány napja a kórházban
még találkoztak
is és szinte együtt távoztak
Doszpoth Vilmossal
az élők sorából. Földi
létükben készültek rá,
mégis annak a ‚73-as feljutó
Olajbányásznak a 45
éves jubileumát ők ketten
már a mennyei futballpályákon
ülik meg...
P. L.
Folytatta győztes sorozatát az UFC Nagykanizsa labdarúgó együttese a megyei
első osztályú bajnokságban, így karnyújtásnyira került a címvédéstől,
ugyanakkor a Kiskanizsai Sáskák legénységének lassan meg kell barátkozni
a tabella 15. helyével.
Az UFC halasztott meccsén 10-0-ra győzte le az FC
Keszthely együttesét, majd a Lenti TE otthonában aratott
biztos, 5-0-s győzelmet. A Kiskanizsa előbb alsóházi
rangadón múlta felül idegenben a sereghajtó Pókaszepetk
SE-t 3-0-ra, majd a harmadik Gellénháza látogatott
hozzá és az Olajmunkás győzött 4-0-ra. A szombati
bajnoki az Olajbányász-stadionban nagyobb nézőszámot
ígér, hiszen az UFC Nagykanizsa 16.30 órától a Szepetneket
fogadja, míg a Sáska vasárnap a Csesztreghez
látogat.
Egyre közelebb...
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
Bár nem cukrász, de ha sütésről
van szó, Domján Judit mindig töri
valami újításon a fejét. Mostanában
gyakran kerül asztalukra a
párja, Péter egyik kedvenc
süteménye, a
kókuszkocka, amit
most nem hagyományos
módon,
hanem színesen
készített el.
Hozzávalók:
2 bögre liszt,
ízlés szerinti
menny i s égben
cukrozatlan holland
kakaó, 1 bögre kristálycukor,
250 ml tej, 1 sütőpor, 125 ml
étolaj, 1 nagyobb tojás, aszalt gyümölcs
(ribizli, áfonya). A cukor
negyed részét kiválthatjuk mézzel
is.
A máz hozzávalói:
Két tábla fehércsokoládé, ízlés
szerint 25 dkg margarin, 2 db 20
dkg-os kókuszreszelék,
ételfesték vagy gyümölcsszörp
és 2 ek
tej.
Elkészítése:
Mielőtt az
aszalt gyümölcsöt
beletesszük
a
nyers tésztába
, kevés
szörpben vagy
vízben beáztatjuk,
lecsepegtetjük, és a
hozzávalókkal csomómentesre
elkeverjük. Sütőpapírral
bélelt tepsibe rakjuk, előmelegített
sütőben 180 fokon megsütjük,
majd langyosra hűtjük.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21 - 04.20.
Változtasson a berögzült szokásain.
A teendőit nyugodtan halassza el,
és csak olyasmivel foglalkozzon, ami
örömet okoz önnek.
Bika: 04.21-05.21.
Csak annyi feladatot vállaljon el,
hogy maradjon a családjára is ideje.
Időnként otthon is bemutatkozhat a
romantikus oldaláról.
Ik rek: 05.22-06.21.
Örömteli találkozások részese lehet
hamarosan. Egy titokzatos személy
azonban leköti a figyelmét, és nem
tud figyelni a munkájára.
Rák: 06.22-07.22.
Ha nem mennek olyan gyorsan a
dolgai, ahogyan szeretné, ne türelmetlenkedjen.
Egyelőre üsse el az
időt szórakozással.
Oroszlán: 07.23 - 08.23.
A környezetében valaki felnyitja a
szemét, és azonnal tisztábban fogja
látni az anyagi helyzetét. Hitel felvételétől
azonban óvakodjon.
Szűz: 08.24-09.23.
Olyan hírrel lepi meg az egyik ismerőse,
amelytől egyik ámulatból a
másikba esik. Ne irigykedjen rájuk,
inkább kövesse a példájukat.
Mérleg: 09.24 -10.23.
Legszívesebben kalandozással töltené
el a hétvégéjét. Ezt a város környékén
is megteheti akár kerékpárral,
akár gyalogosan.
Sk orpió: 10.24 -11.22.
Bízzon jobban a megérzéseiben.
Ha pénzben nem is, ajándékokban
biztosan dúskálhat a hétvégi családi
összejövetelen.
Nyilas: 11.23-12.21.
Amire egy ideje vágyakozott, most
megvalósul. Összebútorozás lehetőségét
jelzik önnek a csillagok. Gyorsan
használja ki az alkalmat.
Bak: 12.22 - 01.20.
A legújabb titkait egyelőre ne ossza
meg a barátaival. Várja ki a megfelelő
időt, mert az is eljön hamarosan, és
így nem sért meg senkit.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Mostanában szerencsére nem kell
semmilyen fontos döntést meghoznia.
Lazuljon el, és használja ki a semmittevés
minden pillanatát.
Halak: 02.20-03.20.
Ha úgy érzi, át tudna táncolni egy
egész éjszakát, akkor nincs semmi
gond az egészségével. Ennek ellenére
ne vállaljon semmiféle plusz
munkát.
Színes kókuszkocka
gyerekeknek
Domján Judit kókuszkockája
színtől függetlenül
nagyon finom
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Ezután két dolgot tehetünk:
Ha szaftosabb süteményt szeretnénk,
akkor a lapján kettévágjuk,
lekvárral megkenjük, majd felkockázzuk
és fehér olvasztott csokicsíkokkal
meglocsoljuk.
Vagy, a vízgőz fölött megolvasztott
fehér csokoládéhoz hozzáadjuk
a margarint, a tejet és csomómentesre
keverjük. Annyi részre
osztjuk, ahány színű süteményt
szeretnénk készíteni. A krémekhez
1-2 cseppnyi ételfestéket adunk.
Ezt követően, a kockákra felszeletelt
süteményt beleforgatjuk az
olvasztott, színezett csokiba, végül
a kókuszreszelékbe. De beleforgathatjuk
színes cukor-, vagy csokidarába
is. Ha kedveskedni akarunk
a gyerekeknek, vagy vendégeinknek,
célszerű kis kockákra felszeletelni
a tésztát, és különböző színű
gyümölcsszörppel, vagy ételfestékkel
beszínezni a krémet. A süti
mellé kínáljunk langyos tejet, mert
azzal az igazi.
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 19. SZÁm, 2018. Má jus 18.
Lapunk megjelenésének napján teszik lesz esküjüket a negyedik Orbán-kormány
miniszterei. Az egyik új tárca, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője a
zalai származású Palkovics László lesz, aki Cseresnyés Pétert, Nagykanizsa országgyűlési
képviselőjét, eddigi munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárt kérte
fel parlamenti államtitkárnak. Ez a poszt miniszterhelyettesi stallumot jelent.
Palkovics László miniszterjelölti meghallgatásain, az
Országgyűlés illetékes bizottságai előtt arról beszélt, az
Innovációs és Technológiai Minisztérium a technológiai
kihívások megoldására jött létre. Erre a minisztériumi szerkezetre
azért van szükség, mert a folyamatosan változó környezeti
kihívásokat csak integráltan lehet kezelni. A politikus
a tárca által lefedett szakpolitikák közül példaként említette
az energia- és a klímapolitikát, az infokommunikációt,
a közlekedést és a fenntarthatóságot.
Palkovics László bemutatta az általa felkért államtitkárokat
is. Ekkor vált biztossá, amit már több napja hallani lehetett:
Cseresnyés Péter tölti be a parlamenti államtitkári
posztot, György László lesz a vezetője a gazdaságtervezésért
és szabályozásért felelős államtitkárságnak, Weingartner
Balázs a fenntarthatóságért, Mosóczi László a közlekedéspolitikáért,
Kara Ákos pedig továbbra is az infokommunikációért
felel majd. Az energiaügyekért és klímapolitikáért
felelős államtitkárság élén Kaderják Péter áll majd.
Palkovics László arról is beszámolt, hogy a vezetése alatt
működő minisztériumhoz kerül a jövőben a szakképzés és a
felnőttképzés is, továbbá a vasúti és a közúti közlekedési
hálózat fejlesztése, Magyarország energiaellátásának biztosítása,
a Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégia előkészítése,
valamint a hulladékgazdálkodás.
A miniszterjelölt azt mondta, a tárca azon dolgozik, hogy
a személy- és az áruszállítás folyamata gyors, kényelmes és
versenyképes legyen, továbbá a jövőben a kerékpárutak,
illetve az alsórendű úthálózat fejlesztésére is nagy hangsúlyt
helyeznek. Utóbbira 500 milliárd forint áll rendelkezésre.
A leendő tárcavezető kiemelte azt is, bár a cégek 97 százaléka
magyar tulajdonú vállalat, mégis kevesebb hozzáadott
értéket állít elő, mint a 3 százaléknyi multinacionális
cég, ezért a magyar vállalkozások termelékenységének
növelését szorgalmazta az innováción és az új technológiák
alkalmazásán keresztül. PÉTER Árpád, MTI
Cseresnyés Péter
1960. január 9-én
született, nős, egy
gyermek édesapja.
1998-ban belépett
a Fidesz-
Magyar Polgári
Pártba, 2000 óta a
nagykanizsai csoport,
majd 2004-
től a választókerület
elnöke. 2002
áprilisában a
Fidesz-MDF közös
Zala megyei területi
listájáról szerzett
mandátumot,
azóta folyamatosan
országgyűlési
képviselő, már az
ötödik ciklusát
kezdi a parlamentben.
2006-ban
területi listáról,
2010-ben, ’14-
ben és idén
egyéni
választókerületi
győztesként
jutott
az Országgyűlésbe.
2015. október
9-től mostanáig
töltötte be a
Nemzetgazdasági
Minisztérium
munkerőpiacért
és képzésért felelős
államtitkári
posztját, s jelenleg
is a Mura Nemzeti
Program
miniszteri biztosa.
Cseresnyés Péter
először 2002-ben
került be Nagykanizsa
Megyei Jogú
Város Közgyűlésébe,
amelyben
előbb a gazdasági
és városüzemeltetési
bizottságban
dolgozott, majd
2006-tól alpolgármester
volt, 2010-
ben pedig polgármesterré
választották.
Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszterjelölt (b3) kinevezés előtti meghallgatásán
az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának ülésén. Mellette Cseresnyés
Péter (b2) és György László (j) államtitkárjelölt
(Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Cseresnyés Péter
miniszterhelyettes lesz!
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Elkötelezték magukat Krisztus mellett: a múlt vasárnapi
ünnepi istentiszteleten 20 református fiatal tett konfirmációi
fogadalmat. A konfirmandusok az iskolai hittanórákon
és a gyülekezeti alkalmakon készültek fel arra,
hogy elköteleződjenek Isten és az egyház mellett. A
református gyülekezet új tagjai – fogadalomtételük
emlékére – emléklapot, valamint énekeskönyvet és Bibliát
kaptak ajándékba.
A láthatatlan világ, avagy a nem látók világa – ezzel a címmel hirdetett pályázatot a
Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesülete. A zsűrizett pályamunkákból pedig kiállítás
nyílt a Magyar Plakát Házban. A tárlat a gyengén- vagy egyáltalán nem látó emberek
világára irányítja a figyelmet. Ennek megfelelően a háromtagú zsűri a pályamunkák
tapinthatóságát, textúráját és térhatását is szem előtt tartotta az értékelés során. Végül
csaknem harminc alkotó művét választották ki. Közülük Ambrus Márta, Vercz Szilvia,
Kotnyek István és Nemes László pályamunkáját díjazták. A zsűri egyik tagja, Lehota
M. János esztéta azt hangsúlyozta: mindenki számára érzékelhető és befogadható
alkotások érkeztek, ez pedig azt bizonyítja, hogy a látók és a nem látók világa nem különül
el élesen, hanem átjárható.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Speed
No, nem a drog, hanem
a sebesség. A 24 órás
nemzetközi
Speedmarathon során
mintegy négyezer
gyorshajtót szűrtek ki
a rendőrök, akik itt
éppen egy a szabályok
ellen vétő sofőrrel
szemben intézkednek
Kanizsán, a Balaton
úton. Tekintve, hogy
majd félmillió kocsit
lézereztek a járőrök, és
csak egy százalékuk
bukott le, kijelenthetjük:
az akció elérte a
célját, a legtöbben
inkább a fékpedált
nyomták, semmint a
gázt. Pedig, máskor,
nem így szokott lenni…
Kanizsa
20
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: MTI/Varga György
A láth atatlan világ
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Fotó: Gergely Szilárd
A HÉT TÉMÁJA 2018. 05. 18. | 3
Háromszori kétharmaddal a hátunk
mögött nekünk a lehetetlenre kell
vállalkoznunk, mert a lehetségest
más is meg tudja csinálni.
Ezért vállalkozunk arra, hogy megállítjuk
a népesedési hanyatlást, sőt
elérjük, hogy Magyarország ismét
emelkedő pályára lépjen – fogalmazott
negyedik miniszterelnöki esküje
utáni beszédében a Fidesz elnöke.
Lehetetlenre vállalkozni!
Mennyire más ez, mint
hét éve, Orbán Viktor
első évértékelőjében
megjelenített véresen
valós kép: „Ez a terv csak
egy lehetőség. De nem
egy lehetőség a sok közül,
hanem az utolsó, vagy az
utolsó utáni, a sírból vis�-
szahozott, a tíz körömmel
kikapart lehetőség, a szakadék
felé csúszó ember
zuhanás előtti utolsó lehetősége
ez.” A minapi elsőszavazók
– nem kevesen
voltak! – 2011-re nemigen
emlékezhetnek. Se a devizahitel-
csapdára, se a
múlt századi Bokros-csomagra.
És hálásak nyilván,
hogy léteznek. Hogy vállalták
őket. Mert az elmúlt
évtizedek ide-oda rángatózó
balliberális ámokfutásai
miatt százezerszámra
nem születtek meg gyerekek.
Jó ismerni történelmünket:
korábbi kártevőket is
túléltünk. Tragikum és
remény közt egyensúlyoz
a Rudolf Czinege című Sík
Sándor vers is, amikor
ilyen kérdésekre: Lesz-e
vagy nem lesz bukott
Magyarország? Van-e
még benned sír-szétrúgni
élet? Vagy jól pihensz a
német kő tövén? – ilyen
választ ad: Hogy visszanéztem:
a szélben, a síron,
A lobogócska lobogott.
Aki gyereket vállal, nem
4, de nem is 8 évre teszi.
Fiatal szülők szívéből szólt
tehát a miniszterelnök,
amikor messzebb, 2030-ig
vázolt jövőt. Amint szintén
ez a nemzedék volt az,
amely feltűnő aktivitással
vett részt a választáson,
elvégre nem azért vajúdik
egy asszony se, hogy egy
felelőtlen, bevándorláspárti
kormány elvegye
gyermekei biztonságát.
Anyagi kérdés-e a gyermekvállalás?
Is. A családpolitika
sokat segít. Annak
megvédéséért is szavaztak
sokan. De emlékezzünk,
a délszláv háború
idején, a kötélen napbanszélben
száradó-lengedező
pelenkák, győzelmi
zászlóként, mintegy az
élni akarást hirdették.
Mennyire szemben áll ez
az anyai ösztön az önzés,
önmegvalósítás liberális,
öngyilkos kultúrájával!
Mert szocialista megszorításnál,
dzsihadista
támadásnál nem kisebb
terror az, ami arról az
oldalról a jövőnket bombázza.
A ’70-es években
vetítette a tévé a Forsyte
Sagát, a Nobel díjas Galsworthy
1922-ben megjelent
regényének sorozatváltozatát.
Ott hangzott
el, valahogy ilyenformán:
Amelyik fiatalasszony
kutyát tart, annak nem
lesz gyereke. Ennek veszélye,
közel száz év után hozzánk
érkezett. Hiszen ahol
egy gyerek csak önzésem
eszköze, érzelmi cikk, azaz
az én jóérzésemet szolgálja
– ott a versenyben a
kutyák győznek.
A borús tapasztalatok
mellett a kanizsaiak nem
kevés bíztatót is látnak.
Babakocsik százait, ügyes
gyerkőcöket, vidám családokat.
Végre politika és társadalom
egy irányba húz, a
negyedik Orbán-kormány
derűlátón, bizakodóan és
tettre készen munkához
lát. PAPP János
A megmaradás
életerő
kérdése
Aki gyereket vállal, nem négy,
de nem is nyolc évre teszi
(Fotó: Papp János)
Fiatal szülők szívéből
szólt a miniszterelnök,
amikor mes�-
szebb, 2030-ig vázolt
jövőt
(Fotó: Gergely Szilárd)
Végvári vasemberek.
Nem azért vajúdik egy
asszony se, hogy egy
felelőtlen, bevándorláspárti
kormány elvegye
gyermekei biztonságát
(Fotó: Gergely Szilárd)
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
15.00 Köszöntő - Dénes Sándor polgármester
15.05 Kanta Judit és Zenekara
15.45 SWANS Balett és Tánciskola – Mazsorettek
16.00 Rudi Bohóc
17.00 Harangláb Népzenei Együttes és Vajda Margit
18.00 Ziránó Színház - A zöldszakállú király, bábjáték
18.00 Kátai Zoltán énekmondó, népzenész
kalandpark | ugrálóvár kicsiknek és nagyoknak |
trambulin | körhinta | lufi | arcfestés | korongozás | Thúry
Vitézlő Oskolával vitézkedés polifoamos szablyákkal |
solymász | pónilovagoltatás | népi játszótér | Mikkamakka
játszóház | kürtőskalács | jégkása | popcorn | hotdog
Programok Kiegészítő programok:
2018. má jus 27. v a sárnap - Medgy a szay ház és udv ara
Városi Gyermeknap és
Kék Lámpás Nap
Kék Lámpás programok:
autóbusz | kerékpáros ügyességi pálya | rendőr gépjármű
bemutatása | készenlétes gépjárműfecskendő a
katasztrófavédelemtől | mentőállomás | vöröskereszt
Keresse fel üzleteinket, hogy segíthessünk!
Nagykanizsa, Sugár u. 1. Tel.: 93/789-962,
Platán sor 1. Tel.: 93/310-644
Nyitva tartás: H-P 9-17 h, Sz-9-12 h Multifokális lencsék specialistája
Az okostelefonok, táblagépek, számítógépek és
televíziók ma már elengedhetetlen részei mindennapi
életünknek. Ez a digitális életforma a szemnek extra
erőfeszítést igényel,
az emberek 85%-a száraz szemre, szemfáradságra
fejfájásra, könnyezésre panaszkodik.
A szemnek sokkal gyorsabban és intenzívebben kell
fókuszálnia különböző távolságokra, emellett
a kijelzők vakító fénye és káros kék fény kibocsátása is
problémát jelent.
MEGOLDÁS: Munkaszemüveg, mely tökéletes látást
biztosít közelre (okostelefon, tablet),
köztes távolságra (monitor) és 3-4m távolságra is!
JAVASOLJU K: tanároknak, banki, hivatali
dolgozóknak, diákoknak és mindenkinek,
aki számítógép előtt dolgozik.
Üzleteinkben Szép
kártyával és egészségpénztári
kár tyával is
fizethet!
Komplett szemüvegek
már 9900Ft – tól!!
Aktuális 2018. 05. 18. | 5
Reggel nyolckor indultak
a viadalra a modern
végvári vitézek, a megmérettetésen
idén is általános
és középiskolások vettek
részt. Az erőpróbán a kanizsaiak
mellett a már hazatérő
magyarkanizsaiak is
indultak, és idén első alkalommal
Várpalota is képviseltette
magát.
Vörös Andrásnak, a
Thúry Vitézlő Oskola vezetőjének
vezényletével
indult a nap, a csapatokat a
„várkapitány”, Dénes Sándor
polgármester is
köszöntötte. A diákoknak
ezúttal is elméleti és gyakorlati
feladatokat kellett
megoldania.
– Így pedig megismerik a
város történelmét, Thúry
György várkapitány életét,
aki a kanizsai vár védője
volt, s ezzel védte a hazát
is. Természetesen a csapatszellem
is megjelenik itt,
hiszen tízfős csapatok viaskodnak
egymással – fogalmazott
a városvezető.
A középiskolások között
a Mező nyert a Batthyány
és a Thúry-tagintézmény
előtt. A kisebbeknél a zrínyisek
voltak a legvitézebbek,
a tavalyi győztes
Hevesi-iskola ezúttal a
második lett, a harmadik
helyen pedig holtverseny
alakult ki a miklósfai és a
Bolyai-iskola között. A viadal
a Thúry-emlékév egyik
kiemelt programja volt.
Végvári
vasemberek
viadala
Fotó: Gergely Szilárd
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata nyilvános
versenytárgyaláson értékesíteni
kívánja
az alábbi ingatlanokat:
Nagykanizsa, Ipari Park,
649/87. hrsz-ú 3000 m2 beépítetlen terület.
Kikiáltási ára: 6.700.000,-Ft + ÁFA
Időpont: 2018. június 7-én 10 óra
Nagykanizsa, Ipari Park,
649/88. hrsz-ú 5219 m2 beépítetlen terület.
Kikiáltási ára: 11.200.000,-Ft + ÁFA
Időpont: 2018. június 7-én 11 óra
A versenytárgyalások helyszíne:
Nagykanizsa, Garay u. 21. VG Zrt. irodaház, 1. emelet 22.
Amennyiben a meghirdetett időpontban a versenytárgyalás nem
jár eredménnyel, eredményes versenytárgyalásig minden ezt követő
héten a csütörtöki munkanapon, ugyanebben az időpontban
lehet jelentkezni a versenytárgyalási felhívásban leírtak szerint.
A versenytárgyalás részletes feltételeiről, a megtekintés időpontjáról,
valamint az ingatlanra vonatkozó adatokról a www.nagykanizsa.
hu, valamint a www.nkvg.hu honlapokon lehet tájékozódni.
Telefonon tájékoztatás: 93-311-241/116. mellék.
nálunk 2018. 05. 18. | 7
A helyi ipari park és logisztikai
központ fenntartója, üzemeltetője
a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási
Zrt. immár harmadik
alkalommal rendezett vállalkozói
fórumot az Inkubátorházban.
Dénes Sándor polgármester
elmondta, örül az ilyen jellegű
rendezvényeknek, hiszen így a
város vezetősége első kézből
értesülhet a vállalkozók problémáiról.
Kiemelte: jelentős fejlesztések
várhatók Kanizsán,
többek között a Modern Városok
Programjának köszönhetően.
Bilicz Csaba, az NVG Zrt.
vezérigazgatója arról adott tájékoztatást,
hogy megkezdődtek
az ipari park területén az útfelújítások,
és még idén kiépül a
járda a Vámház utca teljes hos�-
szában, ami biztonságossá teszi
majd a gyalogosközlekedést. A
cél, hogy az itt működő vállalkozások
jobb körülmények között
végezhessék a munkájukat, illetve
a betelepülni vágyó cégek
számára kedvező feltételeket
biztosítsanak. Emellett prioritásnak
tekintik a cégek közötti
együttműködés előmozdítását.
Vállalkozói fórum
az Inkubátorházban
Horváth Márton egy lépést sem tesz a fényképezőgépe
nélkül. Egyetlen megörökítésre érdemes
pillanatról sem akar lecsúszni – tapasztalatból
tudja, ha egy fotós elszalaszt egy jó lehetőséget,
utána még napokig sajog érte a szíve. A BLG
végzős tanulója már túl van az írásbeli
érettségin, szeptembertől a Budapesti
Metropolitan Egyetem fotográfia alapképzésén
szeretné folytatni tanulmányait.
Horváth Márton érdeklődési
körét alapjaiban határozta meg az a
tény, hogy a családjában többen is
festettek és fényképeztek. Ő azonban
nemcsak hobbiként tekint a
vizuális művészetekre: ha minden jól
megy, ősszel már a Budapesti Metropolitan
Egyetemen tanul fotózni.
Nagy álma egy saját műterem.
– A Kiskanizsai Általános Iskolába,
majd a Batthyány Lajos Gimnáziumba
jártam, ahol biológiakémia
tagozatos voltam. A jövőképem
sokáig bizonytalan volt
abban az értelemben, hogy semmi
iránt nem éreztem azt az igazán
mély hivatástudatot. Két évvel
ezelőtt aztán a kezem ügyébe
akadt édesanyám régi fényképezőgépe
– ezzel pedig valami új
dolog kezdődött el az életemben.
Márton előbb csak óvatosan
gyakorolgatott, majd egyre bátrabban
fotózott – hasznára váltak
nagyapja fotós könyvei is. Amikor
Stamler Lajos megkérte, készítsen
képeket a BLG rendezvényeiről
és mindennapjairól, örömmel
vállalta. A feladathoz kölcsönkapott
egy komolyabb gépet is, ami
új távlatokat nyitott meg a számára.
Azóta már ő is lecserélte a régi
családi fényképezőt, és folyamatosan
fejleszti eszköztárát.
– Az elmúlt két évben sokan
támogattak. Anya segítségével,
aki a kiskanizsai iskolában tanít,
közös kiállításom nyílhatott egy
másik diákfotóssal, Tóth Tamással.
Ez egy meghatározó élmény
volt a számomra, csakúgy, mint a
Batthyány-gimnáziumban és a
HSMK-ban megnyílt tárlataim.
Jelenleg Kiskutason látható
néhány munkám. Nagyon jó érzés,
amikor azt látom, hogy az embereknek
tetszenek a képeim: talán
ez motivál a legjobban, hogy az
alkotásaimmal örömet szerezhetek
másoknak.
A fiatal fotós sokat időzik a természetben,
a legszívesebben itt
keres magának témát – egyik legkedvesebb
képe egy madártollat
ábrázol, amint a Csónakázó-tó
vizén ringatózik. Horváth Márton
elsősorban makrofotókkal irányítja
rá a figyelmet a minket körülvevő
apró csodákra, de új dolgokat is
szívesen kipróbál – mostanában
például a portréfotózásba is belekóstolt.
NEMES Dóra
Horváth Mártont az motiválja, ha alkotásaival
örömöt szerezhet másoknak
(Fotó: Gergely Szilárd)
TehetségM/Kutató (15.)
Nagy álma
egy saját műterem
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor Művelődési
Központ
Május 18. (péntek) 13.30 óra
„Az én hobbim” sorozat keretében:
TÉCZELY KRISZTIÁN GYÖNGYÖS
NECCKÉSZÍTŐ ÉS GOÓR GYÖRGYNÉ
SZALMAPIPA-KÉSZÍTŐ munkáinak
bemutatása
Megnyitja: Nagy Jolán, a zalakomári
Péczeli Attila Népzenei Csoport vezetője.
Közreműködik: Téczely Krisztián, citera.
Megtekinthető: május 30-ig.
Május 18. (péntek) 14 óra
A 10 ÉVES GYÖNGYVIRÁG NYUGDÍ-
JAS NÉPTÁNCCSOPORT
GÁLAMŰSORA
Vendég fellépők: MAMIK Dalkör, Őszirózsa
Dalkör (Eszteregnye), Tungsram
Énekkar, Honvéd Kaszinó Hölgyklubja,
Rezedák Dalkör (Bajcsa), Lovászi Dalkör,
Péczeli Attila Népzenei Csoport (Zalakomár),
Palini Népdalkör, Fityeházi
Népdalkör, Újudvari Népdalkör, Napfény
Egyesület, Sulyokné Nagy Erzsébet.
A belépés díjtalan.
Május 18. (péntek) 17 óra
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ FÁBIÁN
JANKÁVAL
Az elmúlt évek legsikeresebb történelmiregény-
írónője, aki a 2017-es Aranykönyv
internetes szavazáson szépirodalmi
kategóriában Az utolsó boszorkány
lánya című könyvével első díjas
lett. A beszélgetés után az írónő műveit
dedikálja is.
Beszélgetőtárs: Mikó-Baráth György
(szerkesztő-riporter, Kanizsa TV).
Belépődíj: 1000 Ft.
IV. KANIZSAI PÜNKÖSDÖLŐ
2018. Május 20.
Hevesi Sándor Művelődési Központ
15.00 Pünkösdi köszöntés: Deák tér –
Erzsébet tér – Széchenyi tér. A pünkösdi
köszöntésben közreműködnek: a
Zalagyöngye Táncegyüttes, a Szikrák
Táncegyüttes és a helyi népdalkörök
16.00 Művészeti bemutatók. Szerepelnek:
Árvácska Dalkör, Rezedák Dalkör
(Bajcsa), Zalagyöngye Táncegyüttes,
Szikrák Táncegyüttes
19.00 Csík zenekar koncert. Vendég:
Ferenczi György. Belépődíj: 2 000 Ft
Kísérőprogramok: népi játszóház, kézműves
foglalkozások, kézműves kirakodóvásár
és vendéglátás.
Május 26. (szombat) 16 óra
PINOKKIÓ – mesebalett a SWANS
Balett- és Tánciskola óvodás-középiskolás
korú növendékeinek előadásában.
Művészeti vezető: Pulai Lászlóné Snuki.
Koreográfus: Elek Tibor Zsolt. Szervező:
a SWANS Balett- és Tánciskola.
Belépődíj: 800 Ft.
Móricz Zsi gmond
Művelődési Ház
Május 21. (hétfő)
CSALÁDI JÁTSZÓ- ÉS TÁNCHÁZ
16.30 Kerekítő foglalkozás. Vezeti: Vajda
Margit
17.00 Gyermek táncház
18.00 Kézműves foglalkozás
19.00 Táncház és népzenei karaoke
Belépődíj: 1000 Ft
Május 25. (péntek) 18 óra
Hadtörténelmi estek
FORRADALMI SZABADOSSÁG, VAGY
TÖRHETETLEN HAZASZERETET MEGNYILVÁNULÁSA?
– HUSZÁRAINK
HAZASZÖKÉSE 1848-49-BEN – vetítettképes
történelmi előadás
Előadó: Dr. Kedves Gyula ezredes. Programkoordinátor:
Kocsis Edit.
A belépés díjtalan.
Május 25. (péntek) 19 óra
JAZZ KLUB – CZIRJÁK CSABA TRIÓ
Benkó Ákos – dobok, Bögöthy Ádám –
bőgő, Czírjàk Csaba – gitár.
A klub működését ebben az évadban
az NKA Hangfoglaló Program támogatja.
Belépődíj: 1000 Ft.
Programajánló
Máj. 19-20. 15:15 BŰBÁJ HERCEG ÉS A NAGY VARÁ ZSLAT
szinkr., kanadai családi animációs film
Máj. 23. 15:30 DE ADPOOL 2.
szinkr., amerikai akció-vígjáték
Máj. 19-20. 16:00 HANG NÉL KÜL
amerikai thriller
Máj. 23. 16:30 PART IÁLL AT
szinkr., amerikai vígjáték
Máj. 17-23. 17:15 SZŰZŐR SÉG
szinkr., amerikai vígjáték
Máj. 17-22. 17:30 BOSSZÚÁLLÓ K: VÉGTELE N HÁBORÚ
szinkr., amerikai akciófilm
Máj. 23. 18:00 ART FILMKLU B: FANTO MSZÁL
amerikai dráma
Máj. 17-22. 18:00 és 20:30 DE ADPOOL 2.
szinkr., amerikai akció-vígjáték
Máj. 23. 19:00 SOLO - EG Y STAR WARS TÖRTÉ NET 3D
szinkr., amerikai sci-fi
Máj. 17-23. 19:30 7 VÉR FAGYASZTÓ NAP
angol krimi
Máj. 17-22. 20:30 PART IÁLL AT
szinkr., amerikai vígjáték
Máj. 23. 20:30 SOLO - EG Y STAR WARS TÖRTÉ NET
szinkr., ameikai sci-fi
május 17-
május 23.
m űsora
Készülj a második eljövetelre!
Már vetítik a hazai mozikban a Deadpool második részét. A 27 idegen
igen és Az ördög Pradát visel alkotóinak legújabb vígjátéka humorban és
fordulatokban rendkívül gazdag. A főszereplő Wade Wilson, azaz Deadpool
túlél egy majdnem végzetes kimenetelű ostoba balesetet. Szerencsétlenségére
elveszíti az ízlelését, így viszont füstbe megy dédelgetett
álma, nevezetesen az, hogy a Mayberry legjobb séfje legyen. Miközben
Wilson kétségbeesetten próbálja visszanyerni elveszített képességét,
meggyűlik a baja Kábellel is. Deadpool kalandjai során rájön arra, hogy
mennyire fontos számára a család és a barátság.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
A Csík Zenekar pünkösdkor
Ferenczi Györggyel közösen érkezik
Kultúra 2018. 05. 18. | 9
Sokak kamaszkorának meghatározó
élménye a versírás, ám a
legtöbb próbálkozásból csak félbemaradt
strófák születnek. Ha
pont is kerül a nagy mű végére, az
általában – s olykor valóban méltatlanul
– a fiók mélyén landol.
Tóth Sz. Krisztina azon kevesek
közé tartozik, akik nagyon fiatalon
kivívták maguknak a figyelmet
az irodalmi berkekben.
– Már az általános iskolában is
kitűnt az irodalom iránti érdeklődésem,
viszont az első komolyabb
szárnypróbálgatások a gimnáziumi
évekre tehetők – meséli. –
2015-ben egy március 15-i iskolai
ünnepség szónoklataként fogalmaztam
meg első, Hang a múltból
című versemet, amit aztán
egy felhívás nyomán a megyei
napilapnak is elküldtem. Nagyon
meglepődtem, amikor pár nap
múlva csörgött a telefon, és a
vonal másik végén a főszerkesztő
volt, aki közölte, hogy az én művemet
is beválogatták az ünnepi
összeállításba.
A nem várt siker lendületet és
önbizalmat adott a költőpalántának.
Felvette a kapcsolatot az Uránusz
kiadó vezetőjével, dr.
Györgypál Katalinnal, aki –
miután elolvasta Krisztina írásait –
publikálási lehetőséget kínált a
lánynak az Uránusz gondozásában
megjelenő antológiákban,
valamint a KLÁRIS irodalmi és kulturális
folyóiratban. A tehetséges
fiatal szerint lírájának valószínűleg
azért van pozitív visszhangja az
irodalmárok körében, mert szembemegy
a kortárs trendekkel.
– Amikor elkezdtem írni, az
jelentette a legnagyobb kihívást,
hogy a stílusom nem a mai,
hanem sokkal inkább a régebbi
korok költőit idézi. Nagyon közel
áll hozzám például József Attila
verseinek a mondanivalója és a
formaisága. Hozzá hasonlóan
zömében én is szabadverseket
írok. Közben úgy látom, hogy a
mai világ – és annak részeként az
irodalom is – egyértelműen az
egyszerűsödés felé tart. Ennek
ellenére mégis ragaszkodom a
mély tartalomhoz, és az emelkedett
hangnemhez, mert szerintem
ez az, ami egy művészi alkotást
képes kiemelni a hétköznapi
szöveg sorából.
Krisztina nemrég újabb szakmai
megerősítést kapott arról, hogy
érdemes ezt az utat folytatnia a
költészetben: jelentkezett az
Aquincumi Múzeum költészet
napi pályázatára, amelyen műve
bekerült a legjobb 15 alkotás közé.
– A rózsa melódiája című költeménnyel
jelentkeztem, amelyet
az életemnek egy mindenféle
szempontból nehéz időszakában
írtam – meséli. – Éppen ezért
különösen boldog voltam, amikor
megtudtam, hogy a 145 jelentkező
közül én is továbbjutottam a
döntőbe, sőt, ebben a népes
mezőnyben az igencsak előkelőnek
számító 15. helyezést értem
el. A rendezvényen Bede-Fazekas
Annamária olvasta fel a
művemet, ami nagyon nagy megtiszteltetés
volt a számomra. Ezen
kívül A rózsa melódiáját most már
nyomtatásban is viszontláthatom,
hiszen bekerült a XXI. Aquincumi
Költőverseny kiadványába.
A fiatal lány a jövőt illetően
elárulta: most már neki is van
annyi verse, hogy azok egy önálló
kötetet kitegyenek, ám a kiadással
egyelőre még várni szeretne,
két okból is. Egyrészt tervei szerint
szeptembertől elkezdi az
orvosi egyetemet Pécsett, másrészt
mostanában egy regény írása
köti le minden szabadidejét.
– Már a középiskola óta dolgozom
ezen a könyvön, amelyben
komoly társadalmi kérdéseket
feszegetek – magyarázza Tóth Sz.
Krisztina. – A középpontjában a
hollandiai prostitúció és a gyermekotthonok
életének összefonódása
áll. Részben fiktív, részben
viszont a valóság ihlette történetről
van szó. Néhány évvel ezelőtt
elraboltak egy 18 éves lányt Nyíregyházáról.
Az elkövetők nem
hagytak nyomokat, így a rendőrség
tehetetlen volt. Egy évvel
később a lány maga telefonált
haza, mint kiderült, Hollandiába
vitték. A történet tragikus véget
ért, egy nap holtan találtak rá,
megkéselték. A fiatal nő nem sokkal
korábban szülte meg gyermekét,
akit a körülményeire való
tekintettel árvaházba adott – az
én regényemnek ez a kisgyerek a
főszereplője. Tulajdonképpen az
ő életét követhetik majd nyomon
az olvasók.
Annak érdekében, hogy könyve
minél hitelesebben mutassa be az
árvaházakban nevelkedettek sorsát,
kutatómunkát is végzett:
önkénteskedett a nagykanizsai
gyermekotthonban, illetve olyanokkal
is felvette már a kapcsolatot,
akik szülők nélkül, állami gondozásban
nőttek fel. Krisztina azt
mondja, könnyen megy neki az
írás: a fő inspirációt az emberi lét
alapvető kérdéseiben keresi és
találja meg, s ezeket szeretné
minél magasabb, művészi színvonalon
az érdeklődők elé tárni.
NEMES Dóra
Tóth Sz. Krisztina most
regényt ír. A hitelesség
érdekében önkéntes
munkát vállalt
a gyermekotthonban
(Fotó: Gergely Szilárd)
Egy hang
a múltból
Szembemegy
a trendekkel
Kicsit mindig is
más volt, mint a
többiek, vallja
magáról Tóth Sz.
Krisztina. A 19
éves lány a koránál
jóval érettebben
szemléli a
világot, ezt a tulajdonságát
pedig
akkor tudja igazán
kamatoztatni,
amikor verset ír.
Első költeményének
címe – Hang a
múltból – akár
életfilozófiának is
beillene, hiszen
Krisztina szíve a
21. század és a
modernitás
helyett a régebbi
korok szellemisége
és értékrendje
felé húz.
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP pünk ösd
Vagyis a katolikus naptár újabb
szép Mária-ünneppel gazdagodott,
amit ebben az esztendőben
tartunk meg először. Az Egyház
Anyja titulus, persze, nem új keletű,
hiszen ily’ módon 1980 óta a
Loretoi Litániában is megszólítjuk
a Szűzanyát. Az Istenszülő nemcsak
Krisztus édesanyja, hanem
mindannyiunké, s ott volt a Szentlélek
eljövetelénél, az egyház születésénél
is, így hát az emléknap
időpontja telitalálat.
Ahogyan Kovács Zoltán mariológus
emlékeztet a vatikáni döntés
kapcsán a Magyar Kurírnak írt
elemzésében, Boldog VI. Pál pápa
1964. november 21-én mondott
homíliájában nevezte először
„hivatalosan” Máriát az Egyház
Anyjának. Ő sem olyan értelemben
szorgalmazta azonban a
Mater Ecclesiae titulust, mintha
Mária „hús-vér szülőanyja” volna
magának az Egyháznak, hanem
Máriának a Krisztusban megkereszteltekkel
és ezáltal az Egyház
tagjaival fennálló lelki anyaságát
kívánta hangsúlyozni. Ennek tartalmát
később Szent II. János Pál
pápa is elmélyítette a Redemptoris
Mater körlevél II. fejezetében.
Ocsovai Grácián ferences szerzetes,
aki havonta tart lelki alkalmakat
Kiskanizsán azt mondja,
„picit lógott ez a nap” a katolikus
ünnepi naptárban, hiszen karácsony
második napja és húsvéthétfő
is hangsúlyos, a pünkösdhétfőre
viszont eddig nem esett akkora
figyelem. Most, az Egyház Anyjának
emléknapjával ez megváltozik.
S azt se feledjük, Szűz Mária a
Szentlélek mátkája, így a vatikáni
döntést a zalaegerszegi Jézus Szíve-
templom plébánosa a Szentlélek
Isten ajándékának tartja.
– Az, hogy ő az Egyház Anyja,
azt jelenti, mindannyian az ő
köpönyege alatt lehetünk, hiszen
ő minden ember édesanyja – folytatja
Grácián testvér. – A Szentlélek
eljövetelekor Mária is ott volt
az apostolokkal, hiszen amikor
Jézus mennybement, megígérte
a harmadik isteni személy eljövetelét,
amit Krisztus tanítványai és
édesanyja imádkozva vártak.
Krisztus anyát adott az egyháznak
és a világnak, olyan anyát, akinek
segítségét mindig és mindenkor
kérhetjük. Az a cél, hogy minél
többen térjünk be a köpenye alá,
már csak azért is, mert a prófécia
szerint a végidőkben ő lesz a legerősebb
menedéke minden
embernek. Tudatosítsuk magunkban:
ő tud rajtunk segíteni Jézus
után, s Krisztus azért adta nekünk,
hogy hozzá vezessen el bennünket,
és a gonosz erők ellen oltalmat
nyújtson.
A Szűzanya 1917-ben, fátimai
jelenéseikor azt kérte az emberektől,
forduljanak Isten felé, tartsanak
bűnbánatot és imádkozzák
a rózsafüzért. De oltalmát kérni a
népszerű, sokak által ismert
imádsággal is lehet:
Most segíts meg, Mária, ó irgalmas
Szűzanya. Keservét a búnakbajnak
eloszlatni van hatalmad.
Hol ember már nem segíthet, a Te
erőd nem törik meg. Hő imáit
gyermekidnek, nem, Te soha nem
veted meg. Hol a szükség kínja
nagy, mutasd meg, hogy anya
vagy. Most segíts meg, Mária, ó
irgalmas Szűzanya.
PÉTER Árpád
A Szűzanya tavaly is
üzent – a pásztói
szobron jól látszanak
a könnyek…
Ocsovai Grácián:
Krisztus anyát adott
az egyháznak és a
világnak
(Fotó: Gergely Szilárd)
Még egy ünnep pünkösdkor
Különleges az idei
pünkösd: amellett, hogy
– ahogyan eddig is – a
Szentlélek eljövetelére
és az Egyház születésére
emlékezünk, a Szűzanya
iránti szeretetünket,
tiszteletünket is kifejezhetjük.
Márciusban
ugyanis, Ferenc pápa
döntése nyomán, az
Istentiszteleti és Szentségi
Kongregáció elrendelte
a Boldogságos Szűz
Máriának, az Egyház
Anyjának kötelező emléknapját,
amely
a liturgiában a pünkösdvasánap
utáni hétfőn
kapott helyet.
Az Egyház Anyjának emléknapján gyertyás körmenet tartanak pünkösdhétfőn,
amely a 18 órai szentmise után indul a megyeszékhelyi Jézus Szíve
ferences templomtól. Ocsovai Grácián azt mondja, mindazokat várják,
akik Jézus Szent Szívét és Szűz Máriának, az Egyház Anyjának Szeplőtelen
Szívét szeretnék engesztelni, és szeretetüket a körmenetben való
részvétellel kifejezni. A zarándoklat részesei út közben rózsafüzért imádkoznak
majd Isten nagyobb dicsőségére, a Szűzanya tiszteletére, bűneik
bocsánatára, szeretetük jeléül, Szűz Mária oltalmát kérve családjukra,
hazánkra, élőkért, holtakért, betegeikért könyörögve.
Boldogságos Szűz Mária,
az Egyház Anyja
pünkösd 2018. 05. 18. | 11
– Nagyon sok
olyan néphagyomány,
népszokás
kapcsolódik pünkösdhöz,
ami a
tavasszal, a megújulással,
a fiatalsággal,
az egészséggel
függ össze –
mondta Kiss Nóra,
a Thúry György
Múzeum néprajzkutatója.
– Az ünnep
két szimbóluma a
zöldág, illetve a
pünkösdi rózsa. A
zöldág már szerepel
május 1-jén a májusfaállításnál,
illetve a
pünkösd utáni második
vasárnapon, Úr napján,
amikor zöldágas sátrakat
állítottak a templomok
mellett. A pünkösdi
rózsa pedig számtalan
pünkösdi énekben, gyermekjátékban
előfordul, és
összekapcsolható Árpádházi
Szent Erzsébet legendájával,
a rózsacsodával.
Erzsébet a férje halála
után is folytatta a jótékonykodását,
és egy alkalommal,
amikor kenyeret
vitt az istápoltjainak, megkérdezte
tőle valaki – talán
a sógora –, hogy hova
megy. Megijedt attól,
hogy eltiltják az adományozástól,
és azt mondta,
rózsák vannak a kötényében.
Isteni csoda folytán
pedig, amikor megmutatta
a kötényét, valóban
rózsák voltak benne,
és nem kenyér. A rózsa
Szent Erzsébetnek az attribútuma
is, a múzeum
egyik ólomüvege is rózsáival
ábrázolja.
Középkori eredetű népszokásaink
egyike a királyválasztás,
a helyi szokások
közül pedig a pünkösdi
királynéjárást
emelte ki Kiss Nóra. Ezt
a szokást Kerecsényi Edit, a
Thúry György Múzeum
néprajzkutatója, igazgatója
még az 1950-es, sőt, a
70-es években is tudta
gyűjteni. Olyan asszonyokat
kérdezett meg, akik
kislány korukban Galambokon,
Zalakomárban
maguk is eljátszották.
Annak idején 8-12 éves
leányok járták a falut, a
házakat. Midenhová
bekopogtak, és engedélyt
kértek arra, hogy elmondhassák
a pünkösdi köszöntőjüket.
Ezután két kislány
elmondott egy szép,
középkori eredetű egyházi
pünkösdi éneket, majd a
két királyhordó háromszor
felemelte a két királynőt,
akik azt kiáltották
háromszor, hogy ekkora
nagy legyen a kenderük.
Ez volt az úgynevezett
agrár, vagy termékenységi
mágia. Amíg kendert termesztettek,
addig ennek
volt is értelme, aztán,
ahogy felhagytak vele, ez
egyre inkább elmaradt.
Amikor elmondták a
köszöntőt, a háziaktól
kaptak néhány tojást,
nagyon ritkán pár forintot,
esetleg lisztet a kislányok.
Időnként azonban előfordult,
hogy nem engedték
be őket, vagy nem kaptak
ajándékot. Ilyenkor azt
mondták, hogy dűjön el a
kender, soha föl ne keljen.
– A kiszehajtásnak
– amikor viszik
a bábut és elégetik,
vagy beledobják a
patakba – Zalában
nincs hagyománya
– tette hozzá a
néprajzkutató, és
kiemelte: a pünkösd
lényege a természet
feléledése.
Ezért nincs olyan
tárgykultúrája ,
mint a karácsonynak,
de a kislányok
ilyenkor az elsőáldozási
mirtuszkoszorújukat
újra a
fejükre tették.
Fehér vagy rózsaszínű
ruhába
öltöztek, esetleg
felvették az erre
az alkalomra
varrt szép bársonyszoknyájukat.
Azt tartották,
ha a pünkösdi harmatban
megmosakodnak,
az elűzi a szeplőket,
és szépséget varázsol az
arcukra, vagy ha a pünkösdi
rózsa szirmait beledobják
a mosdóvízbe, s azzal
megmosakodnak, egészséget
varázsolnak egy
évre maguknak.
BAKONYI Erzsébet
Kiss Nóra: A múzeumban a hónap műtárgya
a mirtuszkoszorú és
a „pünkösdi
szoknya”
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Zöldág és pünkösdi rózsa
Még termékenységi
mágia is volt
A pünkösd a húsvét utáni 50. napon tartott keresztény
mozgóünnep. A katolikus egyház tanítása szerint
a Szentlélek eljövetelét és az Egyház születését
ünnepeljük ilyenkor, ugyanakkor a néphagyomány
a tavasszal is összefüggésbe hozza.
Sok vidéken
ismét élnek a
pünkösdi szokások
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
VOKSH
AUTÓSISKOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRE SZ-tanfolyamunkra
jelentkezés
május 23., szerda 16 óra
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamr,a e-learning is
elvégezheti a KRE SZ-t otthoni tanulással!
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning
képzésre „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehézpótkocsi
kategóriákra
RÉ SZLETFIZETÉ SI KEDVEZMÉNY!
*2018.július 01-től az 55/2018.(III.23.) Kormány rendelet
szerint a közlekedési alapismeretek tanfolyam és
vizsga díja visszaigényelhető.
*Részletekről érdeklődjön irodánkban, telefonszám:
06-30/491-7051
28 éve képezzük a vezetőket!
(Stat.2018-1. né. VSM: “B” E: 55,88% F: 66,22% -
“C”E:88,75 % F:76,09%
ÁKÓ: “B” Gy: 154,55% “C” Gy: 100,13% / KK:
“B”160.000.-Ft/fő. “C”:165.000 Ft/fő
Meghívó
A kiskanizsai Sarlós Boldogasszony
Katolikus Karitász
2018. május 25. (péntek)
8.00 – 17.00 óráig
Jótékonysági ruhavásárt rendez
a kiskanizsai templom melletti
Közösségi Házban.
Bébi, gyermek, női és férfi ruhák, cipők, játékok
nagy választékban, megújult árukészlettel.
Minden áru 100, 200, illetve 500 Ft-os áron kapható.
A befolyt összeget és a pénzadományokat
a rászorultak megsegítésére fordítjuk.
„ Segíts, hogy segíthessünk”
Sarlós Boldogasszony Katolikus Karitász aktivistái
Multifokális lencse akció 30 %
Kaszkadőr show
Nagykanizsán
a Tesco parkolójában
START: május 18-án 18 órakor,
május 19-én 17 órakor, május 20-án 17 órakor,
május 21-én 17 órakor.
A roncstaposáshoz autó kasznikat keresünk!
Információ: Richter Erika 06-70/616-0933
hirdetés 2018. 05. 18. | 13
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Ady u. 2. - Erzsébet tér 1.
157 m² üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 9.00-9.15
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.00-8.30
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa, Garay u. 21. nyílt versenytárgyalást hir-
Felhívás I. det a Nagykanizsán lévő önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására
A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa Garay u. 21. I. emelet
Érdeklődni a 93/313-362 számú telefonszámon lehet.
A versenytárgyalási felhívást, valamint a versenytárgyaláson való részvétel feltételeit
a www.nkvg.hu honlapon tekinthetik meg!
Ady U. 3.
38 m2 üzlet
1.600Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 9.00-9.15
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.00-8.30
Csengery u. 4.
28 m2, 29 m2, 30 m2 üzlet
1.600Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 10.00-10.20
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.30-9.00
Csengery u. 4.
87 m2 üzlet
1.200Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 10.00-10.20
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.30-9.00
Erzsébet tér 1.
27 m2 üzlet
1.250Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 9.15-9.30
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 9.00-9.30
Erzsébet tér 10.
76 m2 üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 8.00-8.15
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 9.00-9.30
Fő u. 8.
63 m2, 48 m2, 30 m2,
117 m2, 119 m2 üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 9.45-10.00
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 9.30-10.00
Ady U. 3.
57 m2 üzlet
1.600Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 9.30-9.45
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.00-8.30
hirdetés 2018. 05. 18. | 15
Rozgonyi u. 1. 1. em. 16.
48 m2 iroda
1.100Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
51 m2 galéria 450Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető: 2018. május 28. 8.15-8.30
A versenytárgyalás ideje: 2018. május 30. 9.30-10.00
Kalmár u. 6. Vásárcsarnok emeletén különböző
20-42 m2 alapterületű üzletek (Hrsz:98/A/100+) kiadók.
(Bérleti díj 300Ft/m2/hó+ÁFA, rezsiköltség mértéke 555Ft/m2/hó+ÁFA,
valamint takarítás, őrzés-védés, szemét-szállítás költségek várható mértéke
256Ft+ÁFA/m²/hó)
Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA= 63Ft/m2/hó
A bérlemény megtekinthető: 2018. május 28. 10.00-12.00
A versenytárgyalás ideje: 2018. május 30. 10.00-10.30
Király u. 47. I. em.
I. emeleti irodák
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső:
100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény
megtekinthető:
2018. május 28. 8.45-9.00
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 9.30-10.00
Csengery U. 5.
55 m2 üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső:
100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény
megtekinthető:
2018. május 28. 10.20-10.35
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.30-9.00
Eötvös cirkusz 2018! – Új Szuper produkció!!
„TR ADÍCIÓK és GENERÁCIÓK ” gá laműsor
Eötvös cirkusz -
a man ézs örök csodája minden nemzedéknek!
NAGYKANIZS A, a TESCO mellett
május 31-től jún ius 03-ig
Magyarország legrégebbi cirkusza idén is új műsorral kedveskedik a cirkuszba járó
közönség népes táborának. A modern cirkusz 250. születésnapja alkalmából minden
idők legjobb előadását produkálja!
,,Tradíciók és Generációk” című műsorunkban a nemzedékeké a főszerep. Attrakciók
tárházát hoztuk el önöknek. A hagyományos cirkusz egyik alappillére az állatos
produkció, melyből most sem lesz hiány, púpos tevék, kiskutyák, oroszlánok,
tigrisek a manézsban!
Az adrenalin emelkedését Kolumbia világhírű sztárjai, a többszörös fesztivál díjas
duó Ortiz biztosítják magas dróton egyensúlyozó számukkal és szenzációs halálkerék
produkciójukkal. Természetesen BIZTÓSÍTÓ kötél nélkül!
Humorról a világhírű portugál bohóc, Joy Costa gondoskodik.
Ne hagyja ki, ezt valóban látni kell, ha nem hisz a fülének, higgyen a szemének!
Felejthetetlen élményt nyújtunk önöknek! A szórakozás garantált! Minket a név
kötelez!
Ne feledjék, cirkuszból sok van a világon, de Eötvös Cirkusz csak egy van!
2018 a családok éve Magyarországon, ennek tiszteletére szenzációs akciót kínálunk
önöknek.
ELŐ ADÁSOK :
hétköznapokon: 19.00 órakor
szombat: 19.00 órakor
vasárnap: 11.00 órakor
SZ ENZÁCIÓS CS ALÁDI KEDV EZMÉ NYEK!!!
A PR EMI ER NAPR A, EGYET FIZ ET, KETTŐT KAP KEDV EZMÉ NY!!
a ”B” szektorba érvényes a szórólap felmutatása esetén!!!!
infóvonal: 06/70 356 23 46, www.eotvoscirkusz.com,
Facebook: Cirkusz Eötvös
Cirkuszpénztár nyitva: 10-18 óráig
Keressen minket a FACEBOOKON, ismerje meg a művészek mindennapjait. Betekintést
nyerhet a kulisszák mögé, tudja meg a legfrissebb híreket
a 40 fős társulat életéről! Legyen tagja Ön is rajongó táborunknak!
Erzsébet tér 17.
182 m2 üzlet
1.200Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső:
100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény
megtekinthető:
2018. május 28. 8.30-8.45
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 9.00-9.30
2018.
május 19.
PatikaPlus BOSZORKÁNY
U. 2.
93/516-280 20:00-08:00
2018.
május 20.
Benu gyógyszertár
Nagykanizsa
kanizsa
centrum
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-135 08:00-08:00
2018.
május 21.
Benu gyógyszertár
Nagykanizsa
katonaréti
TAVASZ U.
26.
93/311-607 08:00-06:00
2018.
május 22.
Remény GARAY U.
14.
93/314-967 22:00-06:00
2018.
május 23.
Salvia RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00-06:00
2018.
május 24.
Szent Kristóf ERZSÉBET
TÉR 8/2.
(Bejárat a
Vásár utca
felől)
93/510-151 22:00-06:00
2018.
május 25.
Zöldfenyő ALKOTMÁNY
U. 51.
93/333-521 22:00-07:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP SZOLGÁLTATÁS
Piaci árak
Kanizsán
eper 1200-1600 Ft/kg
csirkemáj 610-650 Ft/kg
kovászos uborka 650-700 Ft/kg
kelkáposzta 550-600 Ft/kg
új fejes káposzta 450-500 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Biztonságtechnikai
szerelő gyak. szakközépiskola megegyezés szerint
Irodai asszisztens szakközépiskola megegyezés szerint
Hostess szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint
Asztalos szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Kárpitos szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Autómosó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁS – ÁLLÁS - ÁLLÁS- ÁLLÁS
Jövő heti véradások
05.22. 10:00-13:00 Zrínyi út 35., Bazár-udvar
05.22. 14:30-16:30 Hevesi-iskola
05.24. 11:30-13:30 Kanizsai Dorottya Kórház,
központi laboratórium
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóelgetyszertári
Szolgáltatás 2018. 05. 18. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Május 19., szombat
Ivó, Milán
Az Ivó germán eredetű, jelentése: tiszafa. A
Milán szláv eredetű, jelentése: kedves.
Május 20., vasárnap
Pünkösd, Bernát,
Felicia
Pünkösdkor az Egyház születését, a Szentlélek
eljövetelét ünnepeljük. A Bernát germán
eredetű, jelentése: erős, mint a medve. A Felicia
latin eredetű, jelentése: boldog.
Május 21., hétfő
Konstantin
Latin eredetű, jelentése: Constantius
családjához tartozó, szilárd, állhatatos,
következetes.
Május 22., kedd
Júlia, Ri ta
A Júlia latin eredetű, jelentése: a Juliusz
nemzetségéhez tartozó. A Rita a Margaréta
(Margherita) olasz becézőjéből származik,
jelentése: gyöngy.
Május 23., szerda
Dezső
Latin-magyar eredetű, jelentése: óhajtott,
kívánt gyermek.
Május 24., csütörtök
Eszter
Héber eredetű, jelentése: mirtusz.
Május 25., péntek
Orbán
Latin eredetű, jelentése: városi, finom, művelt,
udvarias ember.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Mindig az első gondolat a legjobb. Már csak a
fáradozás szempontjából is.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP ka mara
Ülésezett az elnökség
Kamaránk 2018. május 3-án elnökségi
ülését tartott, amelyen dr. Polay
József elnök beszámolt az előző
elnökségi ülés óta eltelt időszak legfontosabb
eseményeiről, majd a 2017.
évi gazdálkodást és a 2018. évi költségvetés
tervezetét ismertette, valamint
a küldöttgyűlés tárgysorozatára
tért ki.
NAKKIK Küldöttgyűlése
Kamaránk május 14-én a Vasemberházban
tartotta küldöttgyűlését.
A kamarai küldöttgyűlésen a megjelenteket
dr. Polay József NAKKIK
elnök és Dénes Sándor polgármester
köszöntötte, majd elnök úr beszámolt
az elmúlt év eseményeiről és a napirendi
pontoknak megfelelően a 2017.
év gazdálkodásáról, a 2018. év költségvetési
tervéről döntöttek a küldöttek.
Dr. Parragh László MKIK elnök
gazdaságpolitikai előadást tartott,
ennek során kitért az ország eddig
elért eredményeire és a jövő szempontjából
kiemelte: fontos, hogy a
fenntartható fejlődés feltételei megvalósuljanak.
Ezek között említette a
jelenlegi gazdaságpolitika finomhangolását,
a költségvetési fegyelmet,
valamint a termelékenység és hatékonyság
javítását. Elmondta, hogy a
kamara fontosnak tartja a további
bérfelzárkóztatást, amelyben a kormányzat
és a munkaadók együttműködésére
van szükség. Lényegesnek
nevezte a gazdaság további fehérítését,
a szakképzett munkaerőt, valamint
a munkaerőpiaci technikák
újragondolását. A kamara szorgalmazza
a tudás és a gazdaság összehangolását,
a digitális és nyelvkészség
fejlesztését és az Ipar 4.0-ba való
bekapcsolódást. A kamara arra törekszik,
hogy ezen folyamatokban betöltse
a híd szerepét a gazdaság és a kormány
között, és teljes súllyal képviselje
a vállalkozók érdekeit. Ezt követően
kitüntetések átadásra került sor.
Díjazottak
„Kiváló Gyakorlati Képzőhely”:
Kalocsai Imréné egyéni vállalkozó,
kozmetikus, Kiss József egyéni vállalkozó,
a Kaszinó Étterem vezetője
és a Start Oktatási Kft., a díjat Pálné
Péter Eszter ügyvezető vette át.
„Nagykanizsa Szakképzéséért”: a
Nagykanizsai Szakképzési Centrum
Thúry György Szakképző Iskolája, a
díjat Richterné László Erzsébet
intézményvezető vette át.
A kamara elnöksége elismerésben
részesítette a XI. Szakma Kiváló Tanulója
Versenyen döntős diákokat és felkészítő
tanáraikat: Sipos Kata (aki
kozmetikus szakmában 7. helyezést
ért el), gyakorlati képzőhelye és oktatója
is Kalocsai Imréné egyéni vállalkozó
volt. Preksen Krisztián, aki
logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
szakmában 3. helyezést ért el. Az
elismerést átvette Kovács Edina Zita,
az NSZC Thúry György Szakképző
Iskola igazgatóhelyettese, gyakorlati
képzőhelye a Szabadics Zrt. volt. Felkészítői
voltak: Krihó Éva Virág, Janzsó
Norbert és Pálmai Attila (az elismerést
Kovács Tamás, a Szabadics
Zrt. vezérigazgatója vette át).
Az „Év Vállalkozása” Díjat kapta:
az Avius Kft., a díjat Csamangó
Antal telephelyvezető, a Netta-Pannonia
Kft., a díjat Áfra Barnabás
ügyvezető, a Printec BB Kft., a díjat
Bicsák Miklós ügyvezető, a Kanizsa
Ablak Kft., a díjat Kósa Gábor ügyvezető
és a Metaplus Kft., a díjat Csizmadia
Zsófia irodavezető vette át.
A „Nagykanizsai Kamarai Gazdaságfejlesztésért”
Díjat kapta: Kurucz
István, a Siroma-Plast Kft. ügyvezetője,
Kalmár István, a Kanizsa-Mark
Bt. ügyvezetője, a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara Ellenőrző
Bizottságának elnöke és Wilhelm
Huber, a Heat-Gázgép Kft. ügyvezetője.
A „Gyémánt fokozatú jubileumi”
díszoklevelet Bicsák Miklós, az 50
éve indított és azóta is folyamatosan
folytatott vállalkozói tevékenységéért
kapta.
„Kamarai Életmű” Díjat kapott:
György Pál, a Pamafix Kft. ügyvezetője.
Szakképzési hírek
A múlt hónap is eseménydús volt a
Nagykanizsai Ipari és Kereskedelmi
Kamaránál. Többek közt április
23-24-én 80 diákot utaztattunk a
Szakma Sztár Fesztiválra, ahol az
általános iskolások az ország legjobbjainak
szakmánkénti versenyét
tekinthették meg. A látogató diákok
szakmai tárlatvezetésen vehettek
részt, valamint az egyes szakmák
standján a nekik
szóló feladatokban
saját maguk
is kipróbálhatták
tehetségüket.
Még ebben a
h ó n a p b a n ,
26-án, a Kiskanizsai
Általános
Iskola pályaorientációs napját szerveztük,
melyhez az iskola kérte segítségünket.
Sikerült a felső tagozatos
diákok számára az iskolával közösen
változatos programot összeállítani.
A Nagykanizsai
SzC Thúry
György Szakképző
Iskolájának
és Nagykanizsai
SzC Zsigmondy
Vilmos
Szakképző Iskolájának
diákjai
mutatták be szakmáikat, saját élményeiket
is megosztva az érdeklődőkkel.
Bolti eladó, cukrász, pincér, asztalos,
fodrász, kárpitos és női szabó
szakmákkal ismerkedhettek a gyerekek.
Külön fűszert adott a pályaorientációs
napnak, hogy az egyes szakmákról
nemcsak tájékoztató előadások
voltak hallhatók, hanem a szakmák
gyakorlati rejtelmeibe is bekapcsolódhattak
a gyerekek a középiskolások
segítségével. Pályaorientációs
tanácsadóink előadásuk során felhívták
a figyelmet
arra, hogy a megalapozott
döntéshez
az érdeklődés
mellett fontos,
hogy ismerjék
saját képességeiket
és felismerjék,
hogy mihez van
affinitásuk, miben jók, melyik az a
terület vagy tantárgy, melyben jó
eredményeket tudnak elérni. Ehhez
kapcsolódóan a hiányszakmákról és
az ösztöndíjrendszerről tartottunk
előadást.
Április 27-én a város napján a Pannon
Egyetem nagykanizsai kampusza
által szervezett Karrierlabirintusban
a kamara munkatársai általános
és középiskolás diákoknak
mutatták be a pályaorientációs tevékenységüket.
Kamaránk – most már
hagyományőrzően - az idei nyáron is
megszervezi a „Tüskevár Tanonc
Tábort” Sármelléken. Most is a 7.
Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.
Telefon: 93/516-670,
93/516-671
Mobil: 0630/754-3616
E-mail: nakkik@nakkik.hu,
Honlap: www.nakkik.hu
kamara 2018. 05. 18. | 19
osztályos tanulók a célközönség,
hiszen az ő korosztályuk a közvetlenül
érintett a pályaválasztásban. A
tábor ideje alatt az önismereti foglalkozások,
szakmákhoz kapcsolódó
programok mellett kötetlen szabadidős
tevékenységek segítségével szeretnénk
tanulságossá, játékossá,
ezáltal emlékezetessé tenni a Sármelléken
eltöltött napokat.
Hamarosan kezdetét veszi
a nyári gyakorlat
Az összefüggő szakmai gyakorlat
megvalósítására a gyakorlati képzést
szervező szakképző iskola együttműködési
megállapodást köt gazdálkodó
vagy egyéb szervezettel. A gyakorlati
képzésért és a szakmai vizsgára
történő felkészítésért a szakképző
iskola a felelős, az ő feladata vizsgálni
az együttműködő feleknél a feltételek
meglétét. A szakképző iskola az
együttműködési megállapodás megkötését
megelőzően és azt követően
is folyamatosan ellenőrzi a gyakorlati
képzés személyi és tárgyi feltételeinek
meglétét, illetve gondoskodik
arról, hogy a tanuló gyakorlati képzése
a szakképzési kerettantervnek
megfelelően folyjon.
A szakképző iskola a gyakorlati
képzést megelőzően igazolást állít ki
a gyakorlati képzés személyi és tárgyi
feltételeinek meglétéről a gyakorlati
képzést folytató szervezet részére.
Az együttműködési megállapodást
írásba kell foglalni, megkötése,
módosítása a területi kamara ellenjegyzésével
válik érvényessé.
Attól a tanévtől, amelyben a kiegészítő
gyakorlati képzés aránya - a
művészeti szakképesítések kivételével
– meghaladja az arra a tanévre a
szakképzési kerettantervben előírt
gyakorlati képzési idő 40%-át,
együttműködési megállapodás nem
köthető, kivétel abban az esetben, ha
a tanuló gyakorlati képzésére tanulószerződés
nem köthető.
Bizonyos szakképesítések körében
– az ún. egyéb szervek, szervezetek
mellett – a költségvetési szervekre is
kiterjesztésre került a tanulószerződés-
kötés lehetősége. Ettől függetlenül
számukra megmaradt az a lehetőség
is, hogy a képzés jellegétől függetlenül
akár a gyakorlati képzés
egészére is köthetnek együttműködési
megállapodást a szakképző
intézményekkel.
A gyakorlati képzésen együttműködési
megállapodás alapján részt
vevő tanuló részére csak az összefüggő
szakmai gyakorlat időtartamára
jár juttatás, melynek havi összege
nem lehet kevesebb a hónap első napján
érvényes minimálbér 15%-ának
1,3 szorosánál (19,5%).
A pénzbeli juttatás a nappali rendszerű
oktatásban és a nappali oktatás
munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban
részt vevő tanuló
részére jár. 2015. június 12-től a szakképzési
törvény módosítása szerint
az ágazati szakközépiskolai szakképzésben
tanulókat is pénzbeli juttatás
illeti meg az előírt nyári összefüggő
szakmai gyakorlatuk teljesítésének
idejére.
Az összefüggő szakmai gyakorlat
hetekben kerül meghatározásra a
nyári időszakban, ezért az együttműködési
megállapodás alapján
fizetendő tanulói pénzbeli juttatás a
megkezdett hetek után jár. Ennek
összege hetekre bontva, arányosan
azonos a tanulószerződés alapján
kifizetett havi juttatással. A pénzbeli
juttatás összegét a mulasztott napok
arányában csökkenteni kell, ha a
tanuló a gyakorlatról igazolatlanul
távol marad. Ebben az esetben nem
kell alkalmazni a banki átutalással
vagy fizetési számlára történő befizetéssel
való teljesítést, mint a tanulószerződésnél.
A személyi jövedelemadóról szóló
1995. évi CXVII. törvény 1. számú
mellékletének 4.11. pontja alapján
adómentes juttatás a szakképzésben
tanulószerződés nélkül részt vevő
tanulónak a szorgalmi idő befejezését
követő összefüggő szakmai gyakorlat
időtartamára külön jogszabály
szerint kötelezően kifizetett díjazás.
Kamaránk szakképzési feladatai az
NFA-KA-NGM-3/2017/TK/13 számú
pályázati támogatásból valósulnak meg.
A támogatást az NFA terhére a Nemzetgazdasági
Minisztérium biztosítja.
A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával készült
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora május 19-május 25.
Május 19., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:25 Híradó, 01:40 Jog-ász, 02:10 Egy falat kenyér és
egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:40 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 03:10 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show),
07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó,
08:20 Jog-ász, 08:50 Egy falat kenyér és egy csipetnyi
szó (B. Tóth László műsora), 09:20 Dombvidék (agrárés
környezetvédelmi magazin), 09:50 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink,
13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár
nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor),
15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:05 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 16:35 Lapozó, 18:00 Info
blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 18:40 Kanizsa TV
Filmklub: Jadviga párnája (magyar filmdráma), 20:30
Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:40 ÖKOLOGIKUS,
21:10 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás
ismétlése), 22:00 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 22:10 Lapozó.
Május 20., vasárnap
00:00 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
00:40 ÖKO-LOGIKUS, 01:10 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai
adás ismétlése), 02:00 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 02:10 Lapozó, 06:30 Info blokk, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás a
Kanizsa TV archívumából), 07:10 ÖKO-LOGIKUS, 07:40
Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 08:30 Info
blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:40
Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45
K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti
válogatás, 14:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:15 Napi
Kanizsa – újranéző, 15:45 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 16:15 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
16:45 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Szentmise a Felsővárosi
templomban, 19:10 Sztárportré – Kohánszky Rajmund,
19:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 19:45 Látogató, 20:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki
és pénteki adás ismétlése), 21:05 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:15 Lapozó.
Május 21., hétfő
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:10 Szentmise a Felsővárosi templomban,
01:10 Sztárportré – Kohánszky Rajmund, 01:35 Info
blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:45
Látogató, 02:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás
ismétlése), 03:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Szentmise a Felsővárosi
templomban, 07:40 Sztárportré – Kohánszky
Rajmund, 08:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:15 Látogató, 08:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki
és pénteki adás ismétlése), 09:35 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:45 Lapozó,
12:00 Sztárportré – Kohánszky Rajmund, 12:25 Látogató,
12:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 18:15 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 18:45 Székely mesék: A likaskő, 19:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 19:25 ÖKO-LOGIKUS, 19:55 A
dunavirág mentőakció (ismeretterjesztő film), 20:45 Jazz
varázs: a Budapest Jazz Orchestra koncertje, 21:35 Hargita,
22:05 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
22:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 22:50 Lapozó.
Május 22., kedd
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 00:15 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
00:45 ÖKO-LOGIKUS, 01:15 Hargita, 01:45 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 02:15 Info blokk,
benne, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 02:30
Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 06:55 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 07:25 ÖKO-LOGIKUS, 07:55
Jazz varázs: a Budapest Jazz Orchestra koncertje, 08:45
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
09:00 Hargita, 09:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 10:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Szertár
(a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 ÖKO-LOGIKUS,
13:00 A dunavirág mentőakció (ismeretterjesztő film),
13:50 Hargita, 14:20 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
14:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális
magazin), 20:05 Kalando-zoo (ismeretterjesztő
sorozat), 20:30 Híradó, 20:45 Jog-ász, 21:15 Székely
konyha, 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
22:20 Lapozó.
Május 23., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin),
01:30 Híradó, 01:45 Jog-ász, 02:15 Székely konyha,
02:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:20
Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kalando-zoo (ismeretterjesztő
sorozat), 08:40 Jog-ász, 09:10 Székely konyha,
09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:15
Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális
magazin), 12:55 Jog-ász, 13:25 Székely konyha,
13:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Élet-módi, 20:10 Creative chef Nagy Eszterrel,
20:35 Híradó, 20:50 Sztárportré – Forgács Gábor, 21:20
K’arc (kulturális magazin), 21:50 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:20 Lapozó.
Május 24., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Creative
chef Nagy Eszterrel, 02:05 Sztárportré – Forgács Gábor,
02:35 K’arc (kulturális magazin), 03:05 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Élet-módi,
08:05 Híradó, 08:20 Creative chef Nagy Eszterrel, 08:45
Sztárportré – Forgács Gábor, 09:15 K’arc (kulturális
magazin), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00
Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 Creative
chef Nagy Eszterrel, 13:20 Sztárportré – Forgács Gábor,
13:50 K’arc (kulturális magazin), 14:20 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
19:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 20:05
Nagykanizsai Futsal Club – Maglódi TC futsal osztályozó
mérkőzés, 21:05 Élet-módi, 21:35 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 22:10 Lapozó.
Május 25., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsai Futsal
Club – Maglódi TC futsal osztályozó mérkőzés, 02:45
Élet-módi, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 Nagykanizsai
Futsal Club – Maglódi TC futsal osztályozó mérkőzés,
09:15 Élet-módi, 09:45 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show),
12:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 12:55
Nagykanizsai Futsal Club – Maglódi TC futsal osztályozó
mérkőzés, 13:55 Élet-módi, 14:25 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 20:10 Látogató, 20:40 Híradó,
20:55 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László
műsora), 21:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 05. 18. | 21
St. Wolfgang, a Salzkammergut gyöngyszeme
2018. június 30., augusztus 25.
Részvételi díj: 9.200 Ft /fő
NYÁRI FELFR ISSÜLÉS: POSTO JNA ÉS IZOLA
Cseppkőbarlang látogatás + tengerparti fürdőzés
2018. július 7.
Részvételi díj: 8.500 Ft/fő
Klagenfurt–Mi nimundus és a Wörthi-tó
2018. július 15., szeptember 23.
Részvételi díj: 8.900 Ft / fő
Velence-jesolói fürdéss el NON -STO P
2018. augusztus 19-20.
Részvételi díj: 13.500 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza az utazás és idegenvezetés
költségét.
A részvételi díj nem tartalmazza a belépők és a BBP biztosítás
díját.
Montenegró
2018. július 03- 08. (5 éj)
Elhelyezés: szálloda**
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 85.500 Ft/fő
Provence és Camargue – lás d, érezd,
fedezd fel!
2018.07.12-17. (5 éj)
Elhelyezés: szálloda***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 134.800 Ft /fő
ÚJ! VERONA , A GARDA TÓ , MILÁNÓ ÉS PADO VA
2018. július 12-15. (3 éj)
Elhelyezés: szálloda***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 58.500 Ft/fő
Dé l- Lengyelország
Krakkó- Zakopane
2018. július 18-21. (3 éj)
Elhelyezés: szálloda ***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 56.900 Ft/fő
SVÁJC
A HEGYEK ÖLEL ÉSÉBEN NÉGY OR SZÁG HAT Á-
RÁN
2018. augusztus 17-20. (3 éj)
Elhelyezés: szálloda ***
Ellátás: reggeli
Részvételi díj: 67.900 Ft/fő
Görögországi nyaralás kirándulásokkal
2018. szeptember 08-18. (8 éj)
Elhelyezés: szálloda *** (Paralia 2 éj, Toló 6 éj)
Ellátás: félpanziós
Részvételi díj: 29.000 Ft + 300 €/ fő
ÚJ!! NYUGAT ISZTR IAI MINI NYARAL ÁS: KULT Ú-
RA , PIHEN ÉS, SZÓRAKOZ ÁS
2018. szeptember 9-12. (3 éj)
Elhelyezés: Umagban, apartmanok***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 53.600 Ft/fő
Részvételi díj tartalmazza, az utazást idegenvezetéssel,
valamint a szállás költségét félpanziós ellátással.
A részvételi díj nem tartalmazza a BBP és a belépők
költségét.
www.lovaszbusz.hu
A férfi NB II-es kézilabda-
bajnokság
Dél-nyugati csoportjában
lejátszotta utolsó,
22. fordulóbeli bajnokiját
a Nagykanizsai Izzó
SE együttese, mely a
Hőgyész SC otthonába
látogatott.
Az már egy fordulóval korábban
eldőlt, hogy a pontvadászat második
helyén zár az Izzó, ezért talán
megbocsátható, hogy az együttes
tagjai nem kimondottan voltak
kihegyezve a hőgyészi mérkőzésre.
Ahogy korábban Madarász
Péter edző fogalmazott: az úton és
a találkozón is szeretnék igazán jól
érezni magukat. Nos, nem vallottak
szégyent Kiss Gergelyék,
hiszen a Hőgyész 15-14-es félidei
vezetés után „mindössze” 30-27-re
nyerte a meccset.
Ahogy azt fotónk is tanúsítja, a
nagykanizsai játékosokat
nem zavarta a vereség ténye, és
a teljes szezonnyi remek teljesítményüket
az örömüket megillető
módon meg is ünnepelték...
A futsal NB II-ért mérkőzött a Nagykanizsai Futsal Club együttese
Gyömrőn, a Maglódi TC legénysége ellen.
A párharc első felvonásában 8-4-re nyertek a Pest megyeiek.
Előzetesen a kanizsaiak éppen attól tartottak,
hogy a pesti régió győztesét kapják a sorsoláskor,
ami, sajnos, valóra is vált. A kanizsai szurkolók
által támogatott NFC nem
kezdett rosszul, s bár a vendéglátók
legénysége a 7.
percben vezetést szerzett,
Bagó Gábor csapata
rögtön egyenlített.
Az már akkor is
nyilvánvalóvá vált,
hogy a hazaiak
között vannak
k imondot t an
labdaügyes és
kombinatív játékosok,
Hollauer
Balázs, Poncok
Csaba és Rábold
Richárd időnként
igencsak megkeverte
a kanizsai védelmet,
de az igazi fejtörést
az okozhatta a kanizsaiaknak,
hogy az MTC két
gyors egymás utáni találattal
3-1-re alakította a félidőt.
A második húsz percben már 7-2-re is
elhúztak Ráboldék, de az a sportág sajátossága,
hogy két kanizsai gól után máris sokkal kedvezőbbnek
tűnt az állás a visszavágóra (7-4). Az utolsó percben
viszont még egyszer beköszöntek a
hazaiak, így négygólos előnyről
várhatják a visszavágót,
melyet május 23-án, 19
órától rendeznek a Zsigmondy-
csarnokban.
– Úgy érzem, nem
lehetetlen innen
sem felállnunk,
habár a négygólos
hátrány nem
tűnik kevésnek –
mondta el a
meccs után
Bagó Gábor, az
NFC edzője. –
Összeszedettnek
kell lennünk, és
tényleg azt kell játszanunk,
amit előzetesen
is gyakoroltunk,
illetve amit még a bajnokságban
például a
Győrújbarát ellen is bemutattunk.
Az bátran kijelenthető, hogy
itthon nem szabad egy vagy két gólnál
többet kapnunk... POLGÁR László
K ijár t nek ik az ü nneplés
Talán nem reménytelen…
Izzós kézis öröm
Szőke Ádám (piros mezben)
nyitotta Gyömrőn
a kanizsai gólok sorát
(Fotó: Gergely Szilárd)
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Rangadónak titulálhattuk az elmúlt
hétvégén megrendezett UFC Nagykanizsa–
Szepetnek SE megyei
I. osztályú labdarúgó-mérkőzést, és
az 1-1-re végződött találkozó nem is
okozott csalódást.
A mérkőzés gyászszünettel
kezdődött a napokban
elhunyt egykori Olajbányász-
játékos, Doszpoth
Vilmos, valamint a korábbi
remek dél-zalai tréner,
Németh Lajos emlékére.
A meccs időnként kimondottan
presztízscsatát tartogatott,
hiszen a szepetnekieknél
szereplő jó
néhány kanizsai focista
miatt amúgy is pikánsabb
ez a párharc. A listavezető
és gyakorlatilag már bajnoknak
tekinthető nagykanizsaiak
irányították a mérkőzést,
de a Szepetnek jól
állta a rohamokat, szervezetten
védekezett. A 31.
percben aztán egy mintaszerű
akció végén Hetesi
Patrik vezetést szerzett a
hazaiaknak, a félidőig
pedig már nem változott
az állás.
Ugyanakkor
azt se hallgassuk
el,
hogy – főképp
a Szepetnekszurkolók
körében
– a legnagyobb
ovációt
az aratta, amikor a
kanizsaiak masszőr
hölgye is a színre léphetett…
A második játékrész rögtön
a vendégek találatával
indult, a hazai büntetőterületen
belül Nagy Tamás
ellen szabálytalankodtak
tizenegyest érő módon, és
a sértett értékesítette is a
büntetőt. Onnantól aztán a
vendéglátók idővel mind
idegesebbek lettek, a szepetnekiek
pedig még jobban
fellelkesültek, amiből
összességében parázs
meccs kerekedett. Az 1-1-
gyel a szepetnekiek voltak
elégedettebbek, de tekintve
az UFC tetemes előnyét
a bajnokságban, a házigazdáknak
sem kellett azért a
kardjukba dőlni…
POLGÁR László
Hog y a vége döntsön…
A kanizsaiak 7-6-ra nyerték meg a
nagykanizsai mérkőzést, ami azért is
volt fontos, hiszen egy békéscsabai és
debreceni kiruccanás előtt állnak, a
bajnoki sorozat végén pedig még egyszer
összecsapnak az YBL-lel.
– Jól kezdtük a találkozót, ezután
viszont támadásban kissé lelassultunk,
amit ellenfelünk kihasznált és felzárkózott
– mondta el a nagykanizsaiak
edzője, Ludányi Kadosa. – Akkor
bizony megfogtak bennünket, voltak
helyzeteik is, 5-4-es vezetésünknél ráadásul
még büntetőt is hibáztunk, így
egyenlített, az utolsó negyedben
pedig a vezetést is átvette ellenfelünk.
Ezt az időszakot kis szerencsével
vészeltük át, így tudtuk ismét megszerezni
a vezetést, amit aztán már sikerült
is megtartanunk.
A győzelem ráadásul egy olyan rangadón
született, amely akár az ezüstéremről
is dönthet(ett) a vízilabda
második vonalban. Hogy mit ér ez a
siker, az majd a legutolsó fordulóban
derül ki… POLGÁR László
Fontos mérkőzést nyert a Kanizsa VSE
OB I B-s férfi vízilabda együttese a felsőházi
rájátszásban az YBL WPC ellen, így az egy
meccsel kevesebbet játszó fővárosi riválisával
helyet cserélt a dobogó második fokán.
Dr. Kaszper Gáborékra még egy
nagy csata vár az Ybl ellen
(Fotó: Gergely Szilárd)
Néhány hete már a keretben sem találtuk Hóbor Gergőt, az UFC Nagykanizsa
bal oldali védőjét, aki az utóbbi napokban már nem sérülés miatt
hiányzott csapatából. A 2015-ös érkezésekor együttese erősségének számító, 24
esztendős játékos családi okok miatt a közelmúltban Németországban tartózkodott,
így a kanizsai együttes tréningjein sem tudott részt venni. A hétvégi Szepetnek
elleni bajnokin immár civilben találkozhattunk vele, és kedden az egyesület,
valamint a futballista részéről is azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a felek
kölcsönös megegyezéssel szerződést bontottak. A korábban már Szlovéniában is
szerepelt Hóbor Gergő pedig egyelőre visszatér lenti lakhelyére.
Volt azért presztízse…
Közös megegyezéssel
Hetesi Patrik (pirosban) szerzett
vezetést az UFC-nek a pikáns meccsen
(Fotó: Gergely Szilárd)
Sport 2018. 05. 18. | 23
JÓL INDÍTOTT
Motokrossz zóna Eb-futamon
szerzett harmadik helyet Kiskunlacházán,
a 65 ccm-es géposztályban a
Kanizsa Motocross SE ifjú motorozója,
a tíz éves Horváth Ádám. A
dél-keleti zónában bolgár, görög,
horvát, izraeli, moldáviai, szerb,
román, török krosszozók indulhatnak.
Ádám a magyarországi futamon
olyan jól motorozott, hogy
összesítésben a 3. helyen végzett,
ami 40 pontot ér a számára. A folytatás
persze nem ígér könnyű versenyeket,
hiszen a bolgár, szerb és
horvát selejtezőkön is olyan eredményeket
kell elérnie, amely a legjobb
öt között tartja, amivel jogot
szerezhet a júliusi csehországi döntő
futamon való indulásra.
SOK ÉREMMEL
A nagy hagyományokkal rendelkező
XXX. Kanizsa Kupán idén
közel 170 úszó vett részt, és a
Délzalai Vízmű SE utánpótlása szép
eredményeket ért el. A DZVSE
dobogósai. Varga Dominika 100
m gyorson 1., 100 m pillangón 1.,
100 m háton 2., 100 m mellen 2.,
200 m vegyesen 2. lett. Kantó
Loretta 100 m háton 1., 100 m mellen
1., 200 m vegyesen 1., 100 m
gyorson 2., 100 m pillangón 2.
helyezést ért el. Kálovics Noémi
100 m gyorson 3., 100 pillangón 3.
helyezettként zárt. Böröcz Martin
100 m mellen 1., 100 m mellen 1.,
100 m háton 2., 100 m gyorson 3.,
100 m pillangón szintén 3. lett.
Kantó Marcell 100 m háton 1., 100
m gyorson 2., 100 m mellen 2., 200
m vegyes 3. volt. Kovács Bence 50
m gyorson 3. helyezést szerzett.
Vörös Nadin 50 m gyorson 1., 50
mellen 2., 50 m háton 3., 50 m pillangón
3. helyet
ért el. Patard
András 100 m
háton 3., Dencs
Orsolya 100 m
mellen 1., Szabó
Norbert 50 m
mellen 1., Horváth
Benedek 50 m
mellen 2. pozíciót
mo n d h a t o t t
magáénak koro
s z t á l y á b a n .
Kovács Bence 50
m mellen 1., 50 m
pillangón 2., Mátyás Noel 50 m
mellen 3., 50 m pillangón 3. lett,
Vaska Barnabás 100 m pillangón
1., Korcsmáros Luca 50 m pillangón
pedig 2. helynek örülhetett.
DÖNTETLENNEL ZÁRTAK
Első NB II-es bajnoki pontvadászatában
a hatodik helyen végzett
a Ziccer NLSE női labdarúgó együttese.
Szezonbeli utolsó bajnokijukon
1-1-et játszottak az ötödik Sopronnal,
amely ellen még nem sikerült
pontot szereznie a kanizsai csapatnak
előző két találkozójukon.
A Ziccer az egyik helyzetét az 54.
percben értékesítette, a soproniaknak
a meccs hajrájában sikerült
büntetőből kiegyenlíteniük, így a
Kanizsa döntetlennel zárta a bajnokságot,
és a hatodik helyen végzett
négy győztes, tíz vesztes és
négy döntetlenre végződött találkozóval.
MILÁNÓBA IS MEHETNEK
Az elmúlt hétvégén Zágrábban
rendezte a WADF szövetsége a látványtáncos
Európa-bajnokságot,
melyen a Szan-Dia FSC is indíthatta
növendékeit. A horvát fővárosban
a nagykanizsaiaktól negyvenöt
táncos mutatott be 20 gyakorlatot
a mini korosztálytól egészen a
juniorig. Az éremtermés sem alakult
rosszul kanizsai szempontból,
hiszen 6 aranyat és 4 ezüstöt hoztak
haza a Zagreb Arenából, emellett
14 gyakorlatuk kvalifikálta
magát az októberi milánói világbajnokságra
is.
WADF Európa-bajnokság, kanizsai
érmes eredmények. Show
gyerek I. trió: 1. Békák. Musical gyerek
II. sóló: 1. Varga Fanni. Musical
csoport junior: 1. Jet Set. Show
gyerek II. formáció: 1. Trója, 2.
Kakaó. Show gyerek II. trió: 1. Charlie
angyalai. Akro junior duó: 1.
Lanz Tamara - Ujj Viktória, 2.
Takács Zsóka – Gerlinger Laura.
Show junior duó: 2. Kátai Lora -
Csöndör Lili. Show gyerek II. duó:
2. Takács Zsóka - Grabant Nóra.
Összeállította: POLGÁR László
Sport sorok
Horváth Ádám
a dobogó
harmadik fokáig
motorozott
Szolgál tatás
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött,
szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.
Televízió és távirányító javítás. TV üzembe helyezés, beprogramozás. Balaskó István
30/597-15-30.
A Szan-Dia 14 gyakorlata
kvalifikálta magát a milánói vb-re
A Ziccer
harcosságára
nem lehetett
panasz
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
Kéthavonta jön össze vacsoracsatára
Alexa Mercédesz, Artner Katalin, Kornay
Andrea, Szili Zsuzsanna és Tislérné Tóth
Zsuzsanna. A csata részleteiről nem számolnak
be sem az újságok, sem a
tévé, de a nyertes mindig kap
dicséretet.
Ezúttal Artner Katalin a
barátnőjétől tanult
aszalt paradicsomos
tészta receptjét osztotta
meg olvasóinkkal,
amelyhez ezúttal csirkemellet
kínált. A tálalásnál
kisebbik lánya,
Julcsi segédkezett.
Hozzávalók
5-6 személyre:
40 dkg csirkemellfilé, 30 dkg
aszalt paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 3
dl tejszín, 50 dkg száraz tészta (fusilli, farfalle),
friss bazsalikom, olaj, só, bors.
Elkészítése:
A csirkemellet apró kockákra vágjuk, sózzuk,
borsozzuk, az aszalt paradicsomot csíkokra
vágjuk. Egy serpenyőben kevés olajon
megsütjük a húst, ha már
majdnem készen van, hozzáadjuk
a finomra zúzott fokhagymát.
Amikor a hús
elkészült, hozzáadjuk az
aszalt paradicsomot és
a tejszínt. Egyet forraljuk
a tejszínnel, és
készen is van.
Közben a tésztát a
szokásos módon, bő,
sós vízben kifőzzük, majd
leszűrjük. A paradicsomoscsirkemelles
ragut egy nagy
tálba tesszük, és hozzáadjuk a
frissen leszűrt forró tésztát. Bőven megszórjuk
apróra vágott friss bazsalikommal.
Bármilyen zöldsaláta illik hozzá.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Ha lecsökkenti az otthoni teendőit,
higgye el, senkinek sem fog feltűnni.
Üsse el kellemesebb dolgokkal a
szabadidejét.
Bika: 04.21-05.21.
Ne várjon ölbe tett kézzel a szerencséjére,
mert a munkalehetőségek
nem fognak maguktól az ölébe
hullani. Minél előbb keressen új barátokat.
Ik rek: 05.22-06.21.
Úgy tűnik, mostanában fárasztják
a hosszadalmas beszélgetések. Ha
teheti, a hétvégén pihenje ki magát
egy csendes tóparton.
Rák: 06.22-07.22.
A lázadozással nem megy semmire
sem, legfeljebb megunják a társaságát.
Mosolyogjon mindenkire, és
előbb-utóbb visszatér a jókedve.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Mostanában hajlamossá válhat a
nagyotmondásra. Dicsekvésre nincs
szüksége, hiszen a környezete elismeri
és értékeli a fejlődését.
Szűz: 08.24-09.23.
Bár nem szereti a feltűnést, most
szívesen bemutatná ismerőseinek a
legújabb ruhakölteményét. Ezt akár
fagyizás közben is megteheti.
Mérleg: 09.24-10.23.
Anyagi helyzete miatt továbbra sem
kell aggódnia. Éppen ezért új vállalkozás
indításáról a nyár végéig ne
törje a fejét.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Boldog lehet, hiszen hamarosan
sikerül a terve. Arra az álomszigetre
mehet nyaralni, ahová már régóta
vágyakozott a kedvesével.
Nyilas: 11.23-12.21.
Bizonyára ön is tapasztalta, hogy a
vitatkozás blokkolja a kreativitását.
Legyen elfogadóbb és előzékenyebb
a társával szemben.
Bak: 12.22-01.20.
A csillagok szerint nem egy aranyhal,
hanem egy aranyember teljesíti
majd mind a három kívánságát. Ne
szerénykedjen, használja ki a lehetőséget.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Ha olyan munkát kell elvégeznie otthon,
amihez nincs kedve, akkor ne
tegyen semmit. Csak akkor fogjon
hozzá, ha kedve tartja.
Halak: 02.20-03.20.
Úgy tűnik, az élet minden területén
sikeres, csak a konyhában nem. Emiatt
ne fájjon a feje, járjon korrepetálásra
valakihez.
Aszalt paradicsomos
tészta csirkemellel
A tálalásnál
Julcsi
segített…
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 20. SZÁm, 2018. Má jus 25.
Miniszterhelyettesként
folytatja 7
11
21
Velünk élő hagyomány
UFC:
tuti bajnok!
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Egykori alapító tagokkal, koreográfusokkal és barátokkal
ünnepeltek a gyöngyvirágok: a Belvárosi Nyugdíjasklub
néptánccsoportja 10 éve alakult. Akkoriban úgy
gondolták, hasonlóan a többi klub tagjaihoz, ők is szeretnék
a hagyományokat őrizni és megmutatni tehetségüket.
A kezdetekkor Bolf Ágnes egyengette a csapat
útját, most pedig már három esztendeje Cser György a
művészeti vezető. A jubileumon Dénes Sándor polgármester
is gratulált a néptánccsoportnak.
Folyamatosan nő a felújított
kilátóhoz érkezők száma,
amely március óta várja látogatóit
a Csónakázó-tónál. Ma már
Pay Pass rendszer is működik,
tehát bankkártyával is lehet
fizetni. A tornyot felújító és
működtető Zalaerdő Zrt.
tapasztalatai szerint szükség
volt erre a megoldásra, mivel
az automata rendszer nem
minden címletet és érmét
fogadott el.
– Mi azt gondoltuk előzetesen,
hogy mostanra már csökken
a lelkesedés a látogatók
részéről, de még mindig
nagyon sokan mennek fel –
fogalmazott Fűrné Kinsztler
Anita, a Zalaerdő Zrt. környezetvédelmi
előadója. – Olyanokkal
is találkoztam, akik már
többedszerre jöttek a kilátóhoz,
mert első alkalommal
csak az első szintig merészkedtek,
de célul tűzték ki, hogy
a felső szintre is fel kell jutniuk
egyszer. Az elején még voltak
problémák a beléptető rendszerrel,
de ezeket orvosoltuk, s
reméljük, a jövőben már minden
tökéletesen fog működni.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Együtt
Pünkösdkor családi
játszó- és táncházba
várta a szülőket és
gyermekeiket a Móricz
Zsigmond Művelődési
Ház. A legkisebbeknek
kerekítő foglalkozást
szerveztek, amelyen az
apróságok
megtanulhatták
az alapritmusokat és
az alapmozgásokat.
Természetesen anya
ölében, mert mégis
csak úgy a legjobb és
legbiztonságosabb.
Kanizsa
10
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Bankkártyával
Fotó: Papp János
Fotó: Gergely Szilárd
a magasba
A HÉT TÉMÁJA 2018. 05. 25. | 3
Minél magasabb a
kassza sorszáma,
annál rövidebb a sor,
osztom meg egy áruházi
megfigyelésemet
a vásárló nélkül búslakodó
pénztárossal.
Ő sem rejti véka alá
véleményét: inkább
kivárják a hosszabb
sort, mintsem pár
lépést tegyenek, érti
ezt valaki?! Aztán a
mozgáshiány miatt
költenek patikára,
replikázok. De legyen
elég a rossz példákból,
lássuk inkább a
mozgást szerető délzalaiakat!
Mert mozogni jó. Minek várni a
buszra, addig gyalog is hazaérek –
véli nem egy lakótelepen élő. És a
számtalan rövidítési lehetőséggel
– afféle töknek-paszujnak sétán�-
nyal – élve valóban időt nyer,
elvégre nálunk nincsenek távolságok.
De tudatosan is gyalog jár
munkahelyére nem egy közülük,
mozgásszegény, egy helyben tipródó
állása ellensúlyozására vagy
fejét kiszellőztetendő, minden
értelemben. Lehet vidámabb, ha
ezt útitárssal teszi, innen a mondás:
Menjünk együtt, nem megyek
gyalog. Azaz, észre se veszi így a
távolságot.
Ám a magános sétának is van
előnye: átgondolni a napot, eszmélődni,
a reggelben, Kanizsában
gyönyörködni, akár imádkozni
alkalmasabb egyedül. Fölébredni is
jobban lehet mozogva. Jól kilépő,
ügyes mozgású fiatalasszony halad
előttem, határozottsága, céltudatossága
tükröződik mozgásában is.
Végeztek egy kísérletet, különböző
korú gyerekeket addig futtattak,
amíg jólesett nekik. Bámulatos
számok jöttek ki, pedig természetes
magyarázata van. Az
érhálózatuk már azonos a felnőttekével,
ám testük kisebb lévén,
sűrűbben tekereg, izmaik több
oxigént kapnak. Ha nem akadályozzuk
őket természetes mozgásigényükben,
testi-szellemiidegi
fejlődésüknek egyaránt jót
teszünk. Indiánszökdelésben közlekedő
osztályt látok a Rozgonyi
utcában, már játékosan bemelegítenek.
Miért is várnának vele?
Egyszerűen jólesik nekik a mozgás.
Mit törődnek ők a tanáruk
tantervében szereplő célokkal?!,
miszerint: a fejlődő gyermek szervezetének
sokoldalú fejlesztése.
Az izomcsoportok általános és
speciális bemelegítése. Az ugróügyesség
és mozgáskoordináció
fejlesztése.
Kerékpáros város vagyunk – és
meglehetősen dimbes-dombos.
Ismerek egy asszonyt, nevezhetjük
virtusnak is, amit tesz. Csak
azért is fölteker reggelenként a
Hunyadi utca meredekjén. Ott,
ahol régen inkább lefelé szánkóztak
a környékbeli gyerekek. Mert
kétségtelen, ez az önmagam
legyőzése is benne van a sportban:
a kihívás, a határok kitolása.
Ma még csak ennyi, holnap eggyel
több, és így tovább. Akár a víz alatt
az egy lélegzetvétellel megtett
tempókat növeljük ily módon,
akár az emelkedőn leszállás nélkül
elért távot, az eredmény ugyanaz:
a lehetetlen nem tény, csak egy
vélemény.
– És idősödve később fáradok
el! – összegezte nekem egy olimpiai
bajnok, miben érzi hasznát
ma is aktív sportéveinek. Szemem
sarkából a Vásárcsarnok előtt egy
hetvenes asszonyt látok lendületesen
penderülni. Véletlenül
tudom, minek köszönheti a mozgékonyságát:
a buszt lekésve
hányszor, de hányszor futott a
munkahelyéig…
PAPP János
Az önmagam legyőzése is
benne van a sportban
(Fotó: Gergely Szilárd)
Bringán a
miniszterhelyettes.
A lehetetlen
nem
tény, csak
egy
vélemény
Sportról a 3. oldalon…?!
Nem ta rtja fordítva
az újságot!
– A vb-hez, Eb-hez, olimpiához mennyi lemondás kell? – kérdezte
pár hónapja a Kanizsa Erdei Zsoltot, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség
elnökét, aki így válaszolt:
– Semennyi. Nekem például az lett volna a lemondás, ha nem bokszolhattam
volna. Ezerszer inkább választottam az edzést a diszkó, a
szórakozás vagy a hülyeség helyett. Komoly céljaim ugyan nem voltak,
de szerelmese voltam a sportágnak. S ha valaki így áll hozzá, akkor
semmit nem érzékel lemondásként.
Egyszerűen
jólesik neki
a mozgás annak nem lemondás
Akinek szenvedélye,
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
Művészeti gálát tartottak
a Piarista-iskola
alsó tagozatos diákjai,
az óvodások közreműködésével.
A támogatóktól
befolyt összeget
jótékonysági célra fordítja
az intézmény: az iskola
kulturális programjait
finanszírozzák majd a felajánlásokból.
A pedagógusok
azt mondják, az alkotó
élet titka az, hogy felnőtt
korban is megőrizzük a
gyermekkor szellemét. Az
ilyen programokkal erre
próbálják felkészíteni a fiatalokat.
– Pünkösd a lélek kiáradása,
a megújulás, a megerősödés.
Az ünnep köszönet
Istennek, de egymásnak
is. Amikor fiataljaink
bemutatkoznak, ezt a
megerősödést mutatják
meg, és a mi munkánkra is
áldást mondanak – emelte
ki Nyeste Pál, a Piaristaiskola
igazgatója.
Aktuális 2018. 05. 25. | 5
A NaGESZ saját megtakarításaiból
finanszírozza
a munkákat
(Fotó: Szalai László)
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Köszönet Istennek
Pünkösdi piarista gála
El kezdődött
a felkészülés
Megkezdődött a szezon előtti karbantartás,
felújítás az önkormányzat balatonmáriafürdői
ifjúsági táborában. A NaGESZ munkatársai
egyebek mellett takarítanak és festenek,
hogy a tanévzáró után a létesítmény felkészülten
fogadhassa a vakációzó diákokat.
Mint Horváth István, a szervezet igazgatója elmondta, a tavaszi
állapotfelmérés után elindult a munka, hogy az önkormányzat
tulajdonában lévő, a NaGESZ által működtetett tábor egyre szebb
és komfortosabb legyen.
– A korábbi években a nyílászárók cseréje már megtörtént, új
játszóeszközöket szereztünk be, és az épületek állagmegóvása
mellett most az egyik legfontosabb feladatunk az esztétikai megújítás
– fogalmazott a szakember, kiemelve, mindezt megtakarításaikból,
nyereségükből finanszírozzák, így az önkormányzatnak
nem kell többletforrást biztosítani a tábor működtetéséhez. –
Mindig szeretnénk valami pluszt nyújtani az ide érkező gyerekeknek,
ezért idén kerülnek új eszközök a máriai táborba, például egy
kosárlabdapalánkot szeretnénk venni. Korábban vásároltunk már
klímaberendezést, televíziót, karaoke szettet és videót is. Ezek
azonban nemcsak a gyerekeket szolgálhatják ki, hanem céges rendezvényeket,
csapatépítő tréningek résztvevőit, vagy akár lakodalmak,
születésnapok vendégseregét is.
S nemcsak a balatonmáriafürdői, hanem a Csótónál lévő Zöldtábor
is nyitott az érdeklődők előtt, tette hozzá az igazgató.
VINCZE Adél
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Eötvös cirkusz 2018! – Új Szuper produkció!!
„TR ADÍCIÓK és GENERÁCIÓK ” gá laműsor
Eötvös cirkusz -
a man ézs örök csodája minden nemzedéknek!
NAGYKANIZS A, a TESCO mellett
május 31-től jún ius 03-ig
Magyarország legrégebbi cirkusza idén is új műsorral kedveskedik a cirkuszba járó
közönség népes táborának. A modern cirkusz 250. születésnapja alkalmából minden
idők legjobb előadását produkálja!
,,Tradíciók és Generációk” című műsorunkban a nemzedékeké a főszerep. Attrakciók
tárházát hoztuk el önöknek. A hagyományos cirkusz egyik alappillére az állatos
produkció, melyből most sem lesz hiány, púpos tevék, kiskutyák, oroszlánok,
tigrisek a manézsban!
Az adrenalin emelkedését Kolumbia világhírű sztárjai, a többszörös fesztivál díjas
duó Ortiz biztosítják magas dróton egyensúlyozó számukkal és szenzációs halálkerék
produkciójukkal. Természetesen BIZTÓSÍTÓ kötél nélkül!
Humorról a világhírű portugál bohóc, Joy Costa gondoskodik.
Ne hagyja ki, ezt valóban látni kell, ha nem hisz a fülének, higgyen a szemének!
Felejthetetlen élményt nyújtunk önöknek! A szórakozás garantált! Minket a név
kötelez!
Ne feledjék, cirkuszból sok van a világon, de Eötvös Cirkusz csak egy van!
2018 a családok éve Magyarországon, ennek tiszteletére szenzációs akciót kínálunk
önöknek.
ELŐ ADÁSOK :
hétköznapokon: 19.00 órakor
szombat: 19.00 órakor
vasárnap: 11.00 órakor
SZ ENZÁCIÓS CS ALÁDI KEDV EZMÉ NYEK!!!
A PR EMI ER NAPR A, EGYET FIZ ET, KETTŐT KAP KEDV EZMÉ NY!!
a ”B” szektorba érvényes a szórólap felmutatása esetén!!!!
infóvonal: 06/70 356 23 46, www.eotvoscirkusz.com,
Facebook: Cirkusz Eötvös
Cirkuszpénztár nyitva: 10-18 óráig
Keressen minket a FACEBOOKON, ismerje meg a művészek mindennapjait. Betekintést
nyerhet a kulisszák mögé, tudja meg a legfrissebb híreket
a 40 fős társulat életéről! Legyen tagja Ön is rajongó táborunknak!
15.00 Köszöntő - Dénes Sándor polgármester
15.05 Kanta Judit és Zenekara
15.45 SWANS Balett és Tánciskola – Mazsorettek
16.00 Rudi Bohóc
17.00 Harangláb Népzenei Együttes és Vajda Margit
18.00 Ziránó Színház - A zöldszakállú király, bábjáték
18.00 Kátai Zoltán énekmondó, népzenész
kalandpark | ugrálóvár kicsiknek és nagyoknak |
trambulin | körhinta | lufi | arcfestés | korongozás | Thúry
Vitézlő Oskolával vitézkedés polifoamos szablyákkal |
solymász | pónilovagoltatás | népi játszótér | Mikkamakka
játszóház | kürtőskalács | jégkása | popcorn | hotdog
Programok Kiegészítő programok:
2018. má jus 27. v a sárnap - Medgy a szay ház és udv ara
Városi Gyermeknap és
Kék Lámpás Nap
Kék Lámpás programok:
autóbusz | kerékpáros ügyességi pálya | rendőr gépjármű
bemutatása | készenlétes gépjárműfecskendő a
katasztrófavédelemtől | mentőállomás | vöröskereszt
Aktuális 2018. 05. 25. | 7
Áder János köztársasági elnök kedden az
Országház épületében kinevezte Orbán Viktor
negyedik kormányának államtitkárait, akik
egyúttal hivatali esküjüket is letették. Mint a
Kanizsa korábban megírta, Cseresnyés Péter,
Nagykanizsa és térsége országgyűlési
képviselője az Innovációs és Technológiai
Minisztérium parlamenti államtitkáraként, vagyis
miniszterhelyetteseként dolgozik a jövőben.
Az államfő, a miniszterelnök
javaslatára, összesen 54 államtitkári,
illetve közigazgatási államtitkári
kinevezési okiratot adott át. A
miniszterhelyettesi feladatokat
ellátó államtitkári posztot az
Agrárminisztériumban Farkas
Sándor, a Belügyminisztériumban
Kontrát Károly, az Emberi
Erőforrások Minisztériumában
Rétvári Bence, a Honvédelmi
Minisztériumban Németh Szilárd,
az Igazságügyi Minisztériumban
Völner Pál, az Innovációs
és Technológiai Minisztériumban
Cseresnyés Péter, a Külgazdasági
és Külügyminisztériumban
Magyar Levente, a Miniszterelnöki
Kabinetirodán Dömötör
Csaba, a Miniszterelnöki Kormányirodán
Fónagy János, a
Miniszterelnökségen Orbán
Balázs, a Pénzügyminisztériumban
pedig Tállai András tölti be.
Az államtitkári, illetve közigazgatási
államtitkári kinevezéseken a
kormányfő mellett az új kormány
korábban esküt tett miniszterei is
részt vettek.
Az újonnan létrehozott Innovációs
és Technológiai Minisztérium a
gazdaságfejlesztés- és irányítás
mellett többek között az uniós fejlesztéseket
is koordinálja, emellett
az energetikáért, a vasúti és közúti
közlekedésért, az útépítésekért, az
energiaellátásért és a hulladékgazdálkodásért
is felel. MTI/Kanizsa
A projekt lényege, hogy
egy újonnan létrehozott
weboldalon a diákok werkfilmek
és hangzó anyagok
segítségével tudjanak meg
minél többet Arany János
életéről és munkásságáról.
Arany Petőfivel folytatott
baráti levelezését, vándorszínészi
életét és a ’48-as
forradalom utáni letargikus
napjait is megismerhették
a BLG-sek.
Az oktatáshoz is felhasználható,
kreatív weboldal
születését a magyar színésztársadalom
legjava
támogatta. A projektet
népszerűsítő roadshow
kanizsai állomására Láng
Annamária, Kátai Kinga és
Náray Erika látogatott el.
– Nyilván ez nem egy
szösszenet, azért is javasoltam
a gyerekeknek, hogy
aki érettségire készül, és
felmegy, megnézi a honlapot,
az tulajdonképpen
kipipálhatja Arany Jánost,
mert ha azt alaposan áttanulmányozza,
akkor nem
lehet gond. Jó dolguk van,
hiszen tulajdonképpen
„valaki kidolgozta helyettük”
ezt a tételt, persze kis
túlzással – emelte ki Náray
Erika színművész.
Az interaktív bemutató
nagy sikert aratott, hiszen a
tanulók olyan részleteket is
megismerhettek Arany János
életéből, amikről az iskolai
tanórákon még nem hallhattak.
A Hallgatni Aranyt! weboldal
folyamatosan frissül
videókkal és átiratokkal. A
készítők ezzel és Arany János
műveinek irodalomtudományi
elemzéseivel is segítik a
diákok felkészülését a feleletekre
és a vizsgákra.
Kreatív weboldal készült
Hallgatni
Aranyt!
Miniszterhelyettesként folytatja
Cseresnyés Péternek Áder János államfő
adta át a kinevezési okmányt
(Fotó: MTI)
Átvette kinevezését
Cseresnyés Péter
A BLG diákjai is megismerkedtek a Magyar
Művészeti Akadémia legújabb programjával,
amelyben a magyar színjátszás ismert alakjai
interaktív előadásokkal népszerűsítik
a 201 éve született költőóriást.
Kipipálhatják Arany Jánost. Náray Erika (áll), valamint
Láng Annamária és Kátai Kinga a BLG-s diákok körében
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
Május 26. (szombat) 16 óra
PINOKKIÓ – mesebalett a SWANS
Balett- és Tánciskola óvodás-középiskolás
korú növendékeinek előadásában.
Művészeti vezető: Pulai Lászlóné Snuki.
Koreográfus: Elek Tibor Zsolt. Szervező: a
SWANS Balett- és Tánciskola.
Belépődíj: 800 Ft.
Május 29. (kedd) 18 óra
„TOGETHER – EGYÜTT”
Elena Shumacher és Sergey Komyagin
festőművészek kiállítása.
Megnyitja: Lehota M. János. Megtekinthető:
június 9-ig.
Május 29. (kedd) 19 óra
Harsányi Gábor: BAZI NAGY MAGYAR
LAGZI – zenés vígjáték két részben
(Pódium Színház)
Főbb szereplők: Ponty Tamás, Boronyák
Gergely, Szuromi Bernadett, Dózsa László,
Harsányi Gábor, Bednai Natália, Gerner
Csaba, Giegler Csaba. Belépődíj:
2 900 Ft.
Május 30. (szerda) 10 és 14 óra
PINOKKIÓ – mesebalett a SWANS
Balett- és Tánciskola óvodás-középiskolás
korú növendékeinek előadásában.
Művészeti vezető: Pulai Lászlóné Snuki.
Koreográfus: Elek Tibor Zsolt.
Szervezők: a SWANS Balett- és Tánciskola
és a Kanizsai Kulturális Központ.
Belépődíj: 500 Ft.
Június 1. (péntek) 18 óra
„BLGén” ÉS HELIKONI GÁLA – A Batthyány
Lajos Gimnázium helikoni érmeseinek
gálaestje.
A belépés díjtalan.
Június 4. (hétfő) 17.30 óra
EGÉSZSÉG TERMÉSZETESEN – Beszámoló
egy magyar kutatómunka eredményeiről,
egészségügyi, szakmai sikereiről.
Egészségmegőrzés, gyógyulási folyamatok
elősegítése, fogyás.
Előadó: Varjaskériné Molnár Éva természetgyógyász,
kineziológus. A belépés
díjtalan.
Medgyasza y Ház
TAVASZI ZSONGÁS – nemezek és grafikák.
Szőke Veronika művészetterapeuta
kiállítása.
Megtekinthető: június 8-ig.
Május 31. (csütörtök) 19 óra
A ROMANTIKA GYÖNGYSZEMEI – a
Zala Szimfonikus Zenekar előadása
Vezényel: Sándor János. Műsoron: Bizet,
Smetana, Csajkovszkij, Brahms, Dvořák,
Liszt művei.
Belépődíj: 1 500 Ft. A jegyek megválthatók
a Medgyaszay Ház jegypénztárában.
Móricz Zsi gmond
Művelődési Ház
Május 25. (péntek) 18 óra
Hadtörténelmi estek
FORRADALMI SZABADOSSÁG, VAGY
TÖRHETETLEN HAZASZERETET MEGNYILVÁNULÁSA?
– HUSZÁRAINK
HAZASZÖKÉSE 1848-49-BEN – vetített
képes történelmi előadás.
Előadó: Dr. Kedves Gyula ezredes. Programkoordinátor:
Kocsis Edit.
A belépés díjtalan.
Május 25. (péntek) 19 óra
JAZZ KLUB
CZIRJÁK CSABA TRIÓ
Benkó Ákos – dobok, Bögöthy Ádám –
bőgő, Czírjàk Csaba – gitár.
A klub működését ebben az évadban az
NKA Hangfoglaló Program támogatja.
Belépődíj: 1 000 Ft.
Programajánló
Máj. 26-27. 14:30 SOLO - EGY STAR WARS TÖRTÉ NET 3D
szinkr., amerikai sci-fi
Máj. 26-27. 15:00 SOLO - EGY STAR WARS TÖRTÉ NET
szinkr., amerikai sci-fi
Máj. 26-27. 15:15 BŰBÁJ HERCEG ÉS A NAGY VARÁ ZSLAT
szinkr., kanadai családi animációs film
Máj. 26-27. 17:15 SZŰZŐR SÉG
szinkr., amerikai vígjáték
Máj. 24-30. 17:15 DE ADPOOL 2.
szinkr., amerikai akció-vígjáték
Máj. 24-29. 17:45 és 20:30 SOLO - EGY STAR WARS TÖRTÉ NET
szinkr., amerikai sci-fi
Máj. 30. 18:00 HA ISTE N ÚGY AKARJA (Ingyenes vetítés!)
szinkr., olasz vígjáték
Máj. 24-30. 19:30 BOSSZÚÁLLÓ K: VÉGTELE N HÁBORÚ
szinkr., amerikai akciófilm
Máj. 24-30. 20:00 SOLO - EGY STAR WARS TÖRTÉ NET 3D
szinkr., amerikai sci-fi
Máj. 30. 20:30 SOLO - EGY STAR WARS TÖRTÉ NET
szinkr., amerikai sci-fi
május 24-
május 30.
m űsora
A galaxis csempésze
Önálló filmet kapott a Star Wars univerzum egyik legkedveltebb karaktere,
Han Solo. A produkció az ifjú Solo életét követi nyomon, amelyből
megtudhatjuk, miként vált galaxis-szerte ismert csempésszé. A sötét és
veszélyekkel teli alvilágban Han Solo megismerkedik jövendőbeli másodpilótájával,
Chewbaccával, és egy megrögzött szerencsejátékossal, Lando
Calrissiannal, s ezzel elkezdődik a Star Wars saga egyik legellentmondásosabb
hősének útja. A Solo: Egy Star Wars-történet című sci-fi amerikai
bemutatóját 2018. május 25-ére tűzték ki. Azért döntöttek így, mert
1977-ben szintén ezen a napon debütált a mozikban az első Csillagok
háborúja film, az Egy új remény.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
A bazi nagy magyar lagzi
önfeledt szórakozást ígér
A Zala Szimfonikus Zenekar
ezúttal a romantika
gyöngyszemeit hozza el
Kultúra 2018. 05. 25. | 9
„Véreddel fizettél, Istennek papja,
magyar földünk Tarzíciusza” – ez az
egyik sora annak az új egyházi
éneknek, amely több ezer ember
ajkán csendült fel Brenner János
boldoggá avatásán.
Május elsején, Szombathelyen
avatták boldoggá
Brenner Jánost. A szertartást
több mint 15 ezren
nézték meg a helyszínen.
A Jézus Szíve Plébánia már
hetekkel korábban zarándoklatot
hirdetett erre a
napra, a mintegy negyvenfős
csoportot dr. Bogár
Gáspár, a Felsőtemplom
káplánja kísérte. Mint
mondja: bár személyesen
nem ismerte a 26 éves
korában meggyilkolt vértanú
papot, mindig is mély
kötődést érzett hozzá –
ezért is volt számára fontos,
hogy ott legyen a boldoggá
avatáson.
– Zalaboldogfán születtem,
a kis község Bagodvitenyéd
fíliája volt. Bár még
gyerek voltam, jól emlékszem,
amikor az ottani plébániára
került Brenner
János testvére, József atya
– kezdi dr. Bogár Gáspár. –
A káplán mindössze egy
évig szolgált itt. Nem sokkal
azután, hogy elment,
jött a hír: a testvére váratlanul
– és nagyon különös
módon – az életét vesztette.
A hatóságok próbálták
eltusolni az egészet. Noha
eleinte hivatalosan még
azt sem mondták ki, hogy
gyilkosság történt, sokan
sejtették, mi is az igazság.
Köztük a plébánosunk is.
Ennek ellenére évtizedekig
mély hallgatás övezte
Brenner János halálát.
A pontos részletek, persze,
ma sem ismertek. Mindössze
annyit lehet tudni,
hogy egy fiatal fiú az éjszaka
közepén bezörgetett a
káplánhoz, és haldokló
nagybátyjához hívta. Elindultak
a téli éjszakában –
János atya egy kis tartóban,
a köpenye alatt vitte a
beteghez az Oltáriszentséget.
Útközben orvul rátámadtak,
s 32 kézszúrással
megölték. A túlerővel
szemben esélye sem volt.
A feljegyzésekből kiderült:
a legtöbb sérülés a bal kézfejét
érte, mert azzal próbálta
megvédeni az Oltáriszentséget,
az Úr Jézust.
Mielőtt kilehelte volna lelkét,
azt mondta: „Istenem,
segíts.” Csak abban az
évben, 1957-ben – vele
együtt – öt papot gyilkoltak
meg.
Az eset még sokáig foglalkoztatta
a gyülekezeteket.
Ennek kapcsán Gáspár
atya ismét a zalaboldogfai
templomot említi, ahol az
1950-es évek végén nagy
munkálatokba kezdtek.
Felújították az épület belső
terét, s ennek részeként
az oltár melletti, korábban
üres falra egy nagyméretű
freskót terveztek. Ennek
megvalósítása nem kis
kockázatot jelentett a
bagodvitenyédi plébánosnak,
ám Koltay Lajos atyát
nem lehetett megingatni.
– A festményen emberek
egy csoportja tekint fel
az égre: a Napbaöltözött
Asszonyt figyelik. Közöttük
áll, egészen a kép közepén
egy fiatal pap, aki
összetett kézzel nézi a
Szűzanyát. A helyi gyülekezet
hívei közül is csak
kevesen tudták akkor még,
hogy kit is ábrázol ez a férfi…
A freskót a híres mezőkövesdi
művész, Takács
István festette, s így hajtott
főt Brenner János előtt.
A Felsőtemplom káplánja
egy érdekes párhuzamra
is felhívja a figyelmet Brenner
életével kapcsolatban.
– A III. században, a
keresztényüldözések idején
élt egy római fiú, akit
Tarzíciusznak hívtak. Azokban
az időkben sokakat
bebörtönöztek és halálra
ítéltek a hitük miatt. Az
akkori pápa, II. Sixtus igyekezett
minél többükhöz
eljuttatni az Oltáriszentséget.
Egy napon Tarzíciusz
vállalkozott arra a nem
éppen veszélytelen feladatra,
hogy elvigye az
Eucharisztiát a foglyokhoz.
Egy kis bőrzacskóba, a
ruhája alá rejtette, majd
elindult. Útközben aztán
pogányok támadtak rá. A
történet többféle változatban
maradt fenn, de mindegyiknek
ugyanaz a lényege:
a mindössze tíz év
körüli fiú halálos sérüléseket
szenvedett, miközben
az Oltáriszentséget igyekezett
megvédeni. Életét
adta a hitéért és Krisztusért.
Nem nehéz felfedezni a
hasonlóságot a vértanú
gyermek és Brenner János
életáldozata között, de a
káplánnal kapcsolatos vis�-
szaemlékezések még
ennél is többről árulkodnak.
– Kisiskolás volt Brenner
János, amikor az egyik hittanórán
érdekes feladatot
kapott az osztály: a gyerekeknek
elő kellett adniuk
az elsőáldozók, a ministránsok
és az akolitikusok
védőszentjének – Tarzíciusznak
– a történetét. A
fáma szerint, amikor eljött
a szereposztás ideje, és a
tanár megkérdezte, ki szeretné
játszani a római fiút,
Brenner János állítólag két
kézzel jelentkezett. Ki gondolta
volna akkor, hogy pár
év múlva szinte ugyanilyen
körülmények közt ér majd
véget földi élete? Nem
véletlen, hogy a magyar
Tarzíciuszként is szokták
emlegetni…
NEMES Dóra
Brenner János,
a magyar Tarzíciusz
Boldog Brenner János elsőáldozási fotója
és Szent Tarzícius. A hitükért ölték meg őket
Mindhárom fiú Istent szolgálta.
Brenner József, László és János is pap lett
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
S lám, ők – mármint az ellenzék tagjai – is így
gondolják, mert a cikluskezdet parlamenti ülésein
inkább kívül voltak a Tisztelt Házon, semmint belül,
pedig fontos dolgok történtek ott. Hogy mást ne
mondjunk, elkezdődött a munka a választási kampány
zajos-zavaros hajcihője után. Ők – mármint
az ellenzék képviselői – azonban orvosi tüneteket
mutatnak, gasztroenterológusra szorulnak, mert
szemmel láthatóan nehezen emésztenek… A szorulás
pedig, ugye, feltétlenül görcsössé teszi az embert, az
ebből fakadó stressz miatt pedig idővel jöhet a neurológus
is.
Az egyértelmű választói döntés rágós, ízetlen falatként
kavarog az ellenzéki gyomorban, a menüben
szereplő, prím számosságú, kígyózó kígyók(…)
mételyezik a normál életfunkciót. Ebből következik
az obstrukció mátrixa, vagyis a parlamenti jelenlét
súlyos hanyagolása, de számukra rossz hír – nyilván
nekik ez is nehezen emészthető –, hogy ezzel az égvilágon
semmilyen zavart nem okoznak, mert kétharmaddal
azért csak elvan, működik a Parlament,
megalakul a kormány, ilyesmi.
A súlyvesztés csak fogyókúrában jó, a politikában
nehezen viselhető. Az álmok, remények szertefoszlása
pedig tán még ennél is rosszabb, de ha valaki demokrata…
– a mondat befejezésének nagy értelme nincs,
de azért mégis, a rend kedvéért: akkor elfogadja a
választói döntést, picit magába néz, s elkezd dolgozni,
hogy meggyőzzön bennünket, szavazókat az alkalmasságáról.
Hogy majd ’22-ben másként legyen.
De az ellenzék pont az ellenkezőjét teszi, egyszersmind
napról napra alátámasztva utólag is, miért történt
úgy minden április 8-án, ahogyan történt.
Mert nem motoros rendőrnek öltözött ufók cserélgették
út közben az urnákat, és még csak a Kremlből
sem küldtek török giroszsütőnek látszó, ámde inkább
kínai hekkereket, hogy ugyan bütykölnék-e meg a valasztasponthut.
És még csak az sem történt, hogy a sok vidéki, csak
Mindigtv-hozzáférhetősségel rendelkező (elhangzott
arról az oldalról a bizonyítvány magyarázásának
hevében…), középkori sötétségben ténfergő, megtévesztett,
buta paraszt, letéve a földtúró ásót, mise
után elment a kocsmába, majd delírium közeli állapotban,
poszttraumás agysérüléssel tett kétszer két
egymást metsző vonalat. Pont oda, ahova nem kellett
volna.
Mint ahogyan nem volt okostoll és több tízezer
megvásárolt ellenzéki szavazatszámláló bizottsági
tag sem, aki aláírta volna az elcsalt szavazóköri jegyzőkönyvet,
hogy több agyament nagyvárosi legendát
már ne idézzünk az elmúlt másfél hónap kommunikációs
ámokfutás-gyűjteményéből.
Mindössze annyi történt, hogy a szavazók empirikus
úton gondoltak valamit a versengő pártokról,
majd döntöttek.
S hogy igazuk lehetett, azt nemcsak a múlt, hanem
a jelen idő is igazolni látszik.
Mert a gyávaság, a kavarás, a vita és a pénz uralja
az egyharmad patkónyi politikai teret. Mert ugyan
minek minősíthető az, ha valaki a szivárványos bukta
– ugye, emlékszünk még a narancsosra, osztottak
is ilyet az akkori győzők az országházban… – után
megfutamodik, s faképnél hagyva a rá szavazókat,
nem vállalja a munkát, nem veszi át a mandátumot.
A magyarban egy szó van erre, a gyávaság. Vagy egy
másik, bár ez inkább megint csak orvosi terület: gerincsérülés.
S azt hogyan minősíthetjük, hogy az előzetesen elígért
summa elillanásakor, az elvet félredobva, valaki
kiül, gyakorlatilag a ciklus nulladik napján az épp’
csak összetákolt frakciójából, aminek persze ab ovo
sem volt túl sok kovásza, hisz’ beült oda mindenki,
akire épp máshol nem volt szükség?! És azt, hogy egy
másik, sem távolról, sem közelről függetlennek nem
látszó, ám mégis ezzel mandátumot nyert, s választóinak
sziklaszilárd semlegességet ígérő muki azonnal
beteszi öltönynadrágos seg.ét ugyanoda, csak hogy a
maroknyi csoport, de leginkább a 135 milla, ami a
létezésért jár, megmaradjon? Kavarás, vita és pénz.
Bruttó.
A miniszterelnök eközben a háromharmadnak kínál
perspektívát, jövőt 2030-ig. Ők viszont, alig néhány
tucatnyian ott az egyharmadnyi patkóban, az
orrukig sem látnak.
Maradjunk annyiban, április 8. nem a rendőrruhába
bújt, urnarabló vidéki ufókon múlt.
Bohózat
A demokrácia ellenzék nélkül olyan, mint az apa nélküli család: csonka – de mit tegyünk, ha
ez az apa zűrös, balhés, italos?! Jobb, ha nincs otthon…
PÉTER Árpád
Az új kormány tagjainak eskütétele.
Vajon kik hiányoznak a képről…?!
(Fotó: MTI)
ünnep 2018. 05. 25. | 11
Nagykanizsán is
megelevenedett a
pünkösdi hagyomány:
negyedik alkalommal
szervezték meg a pünkösdölőt,
amelyben a
Zalagyöngye Táncegyüttes
tagjai, fiatal
táncosok és kórusok is
részt vettek.
Az ünnephez illő
dallal érkeztek a kanizsai
városháza elé az
asszonyok és lányok.
Rövid műsorral idézték
fel a kereszténység
harmadik legnagyobb
ünnepének népi
hagyományait.
– Pünkösd egyházi
ünnep, de voltak népi
vonatkozásai is. Ilyenkor
a lányok jártak házról-
házra, és pünkösdi
köszöntésként énekeltek,
jó kívánságokat
mondtak a házigazdáknak.
Ezért cserébe
pedig kis ajándékot
kaptak. Mi most ezt a
hagyományt elevenítjük
fel – mondta Tóth
István, a Zalagyöngye
Táncegyüttes művészeti
vezetője.
– Nagyon örülök,
mert azt érzékelem,
hogy ezeket a hagyományokat
nem mindenütt
ünneplik és viszik
tovább, de Kanizsa
figyel erre is – fogalmazott
Dénes Sándor
polgármester.
A hagyományőrzők
az Erzsébet térről a Piarista
kápolnához
vonultak, ahol Nyeste
Pál atyát is köszöntötték
a Szentlélek kiáradásának
ünnepén.
– Az apostolok
ebből fakadóan erőt és
lendületet kaptak. Kell,
hogy mi is a pünkösdölő
népszokásából –
a reménytelenség hétköznapjaiban
– erőt és
reményt kapjunk –
szögezte le a piarista
atya.
A pünkösdölés este
is folytatódott a HSMKban,
ahol a helyi kulturális
csoportok fellépése
után a Csík Zenekar
adott koncertet.
Fotó: Gergely Szilárd
Ve l ü n k é l ő
h ag yomá ny
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Keresse fel üzleteinket, hogy segíthessünk!
Nagykanizsa, Sugár u. 1. Tel.: 93/789-962,
Platán sor 1. Tel.: 93/310-644
Nyitva tartás: H-P 9-17 h, Sz-9-12 h Multifokális lencsék specialistája
Az okostelefonok, táblagépek, számítógépek és
televíziók ma már elengedhetetlen részei mindennapi
életünknek. Ez a digitális életforma a szemnek extra
erőfeszítést igényel,
az emberek 85%-a száraz szemre, szemfáradságra
fejfájásra, könnyezésre panaszkodik.
A szemnek sokkal gyorsabban és intenzívebben kell
fókuszálnia különböző távolságokra, emellett
a kijelzők vakító fénye és káros kék fény kibocsátása is
problémát jelent.
MEGOLDÁS: Munkaszemüveg, mely tökéletes látást
biztosít közelre (okostelefon, tablet),
köztes távolságra (monitor) és 3-4m távolságra is!
JAVASOLJU K: tanároknak, banki, hivatali
dolgozóknak, diákoknak és mindenkinek,
aki számítógép előtt dolgozik.
Üzleteinkben Szép
kártyával és egészségpénztári
kár tyával is
fizethet!
Komplett szemüvegek
már 9900Ft – tól!!
Tele élettel, tele élménnyel!
Kedvezményes
szezOnÁLIs BéRLeT
Vásároljon 5 alkalomra szóló
felnőtt, gyermek, vagy diák bérletet
és minden alkalommal meglepjük
egy hűsítő limonádéval!
www.lentifurdo.hu • facebook.com/lentifurdo
TÁJÉKOZTATÁS és MEGHÍVÓ
Nagykanizsa M.J.V. településrendezési eszközeinek
módosításával kapcsolatos lakossági fórumra
Tisztelt Lakosság, Gazdasági és Civil szervezetek!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a településrendezési eszközök, a településszerkezeti
terv, a helyi építési szabályzat és szabályozási terv, valamint a város településkép
védelméről szóló rendeletének módosításáról döntött. A város honlapján és
lakossági fórumon részletesen tájékoztatjuk önöket a tervezett változtatási szándékokról.
Önkormányzati határozat és állami döntés szól több beruházás kiemelt fejlesztéssé,
területének kiemelt fejlesztési területté nyilvánításáról. E beruházások végrehajtása érdekében
a hatályos építési szabályzat és szabályozási terv módosítása vált szükségessé.
A kiemelt fejlesztési területeket érintő szabályozási elemek módosítása egyszerűsített
véleményezési és jóváhagyási eljárás keretében történik, a partnerségi egyeztetés
keretében a véleményezési tervek kerülnek bemutatásra, melyek a város honlapjára
feltöltve is megtalálhatók. Link: https://www.nagykanizsa.hu/megtekintes/lap/1756
Az Önkormányzat módosítani kívánja a településkép védelméről szóló 28/2017. (IX.
05.) számú rendeletét, melynek célja a szükséges módosítások elvégzése, a helyi
védett építészeti értékek jegyzékének kiegészítése.
A partnerségi egyeztetésnek része a hatályos településszerkezeti terv, helyi építési
szabályzat és szabályozási terv átfogó módosításának szándékáról szóló tájékoztatás.
A módosítás keretében az Önkormányzat változtatni kíván az említett településrendezési
eszközökön a lakosság, a gazdálkodó szervezetek, az építész szakma és a polgármesteri
hivatal által kezdeményezett kérdésekben. Felül kívánja vizsgálni a hatályos
tervekben szereplő egyes szabályozások célszerűségét, végrehajthatóságát, az építéshatósági
gyakorlat szerinti egyértelműségét. Javítani kívánja a tervekben fellelhető
szerkesztési hibákat.
A partnerségi egyeztetés során a már elhatározott változtatások kerülnek bemutatásra,
valamint az egyeztetés keretében az Önkormányzat lehetőséget kíván biztosítani
az abban résztvevők számára a tervezett változtatásokkal kapcsolatos állásfoglalásuk
kifejtésére. Ezen túl a város teljes területére vonatkozó felülvizsgálat kapcsán lehetőséget
kíván biztosítani a hatályos tervekkel kapcsolatos további módosítási igények
megtételére.
Kérem a lakosságot, a gazdasági és civil szervezetek képviselőit, hogy a most meghirdetett
lakossági fórumon szíveskedjenek részt venni és ott észrevételeiket megtenni.
Kérem, hogy véleményükkel segítsék elő a város építési jogrendszerének, településrendezési
eszközeinek minél tökéletesebb kialakítását, jobb és hatékonyabb működését.
A lakossági fórum helye és ideje:
Vasemberház, Díszterem, 2018. június 6., szerda 17.00 óra
Dénes Sándor polgármester
Magazin 2018. 05. 25. | 13
Az idei múzeumi világnapot
a Thúry György
emlékév keretében rendezték
Nagykanizsán, s a
programot ennek jegyében
állították össze az
intézmény szakemberei.
Az udvaron például megelevenedett
a múlt, számos
hagyományőrző csoportnak
köszönhetően.
Itt van előttünk múltunk,
sorsunk, itt vannak
eleink, akár az előző évtizedekből,
akár sok száz
évvel korábbról – fogalmazott
Cseresnyés Péter
mini s z t e rhe l ye t t e s ,
országgyűlési képviselő.
Az emlékév fővédnöke azt
mondta: Thúry György
kiemelkedően nagy vitéz
volt, olyan ember, akit
Európában is elismertek.
Ezért is kell
nekünk a várkapitány
emlékét
őriznünk.
– Ma is
olyan időket
élünk,
a m i k o r
egy idegen
kultúra
ellen
kell védeni
Európát.
Azt az Európát,
amelynek
egyes képviselői
feladták
azt az örökséget,
amit eleink, többek
között Thúry György is,
évszázadokon keresztül
óvtak. Ezért kell küzdeni a
politika, a vita, a demokrácia
eszközeivel, hogy
figyelembe véve a humanizmust,
az elesettek
támogatását is, mégis a
legfontosabbat, saját
nemzetünket, kultúránkat
és ezzel együtt Európa
kultúráját is védjük -
mondta a politikus.
Az interaktív programra
színes bemutatókat szervezett
a múzeum, a belváros
például zajos volt a
puskaropogástól. A kanizsai
múzeumudvarban
pedig életre kelt a múlt,
zsoldosok, janicsárok,
vitézek és íjászok idézték
meg a korszakot.
Fotó: Gergely Szilárd
A hősök ereje
2018.
május
26.
Belvárosi ERZSÉBET
TÉR 1.
93/310-403 20:00-08:00
2018.
május
27.
Benu gyógyszertár
Nagykanizsa
Aranyszarvas
ROZGONYI
U. 1.
93/311-531 19:00-06:00
2018.
május
28.
Benu gyógyszertár
Nagykanizsa
Kanizsa
centrum
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-135 22:00-06:00
2018.
május
29.
Benu gyógyszertár
Nagykanizsa
katonaréti
TAVASZ U.
26.
93/311-607 22:00-06:00
2018.
május
30.
Fagyöngy SZEKERES J.
U. 2-8.
93/310-367 22:00-06:00
2018.
május
31.
Keleti ZEMPLÉN
GY. U. 6.
93/310-402 22:00-06:00
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata nyilvános
versenytárgyaláson értékesíteni
kívánja
az alábbi ingatlanokat:
Nagykanizsa, Ipari Park,
649/87. hrsz-ú 3000 m2 beépítetlen terület.
Kikiáltási ára: 6.700.000,-Ft + ÁFA
Időpont: 2018. június 7-én 10 óra
Nagykanizsa, Ipari Park,
649/88. hrsz-ú 5219 m2 beépítetlen terület.
Kikiáltási ára: 11.200.000,-Ft + ÁFA
Időpont: 2018. június 7-én 11 óra
A versenytárgyalások helyszíne:
Nagykanizsa, Garay u. 21. VG Zrt. irodaház, 1. emelet 22.
Amennyiben a meghirdetett időpontban a versenytárgyalás nem
jár eredménnyel, eredményes versenytárgyalásig minden ezt követő
héten a csütörtöki munkanapon, ugyanebben az időpontban
lehet jelentkezni a versenytárgyalási felhívásban leírtak szerint.
A versenytárgyalás részletes feltételeiről, a megtekintés időpontjáról,
valamint az ingatlanra vonatkozó adatokról a www.nagykanizsa.
hu, valamint a www.nkvg.hu honlapokon lehet tájékozódni.
Telefonon tájékoztatás: 93-311-241/116. mellék.
Jövő heti véradások
05. 29. 11:00-13:30 DKG Nagykanizsa
05. 29. 15:00-17:00 Tótszerdahely
05. 31. 10.00-13:00 Bazár-udvar
05. 31. 14:30-16:30 Péterfy Sándor Általános Iskola
Adj vért, és ments meg három életet!
Gyógyszertári
ügyelet
Szolgáltatás
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött, szállításra
előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.
Régebbi iratokat, könyveket, kitüntetéseket, fotókat, valamint porcelán és kerámia tárgyakat
készpénzért vásárolok. Érd.: 06-30/332-8422.
Televízió és távirányító javítás. Tv üzembe helyezés, beprogramozás. Balaskó István, 30/597-
15-30.
Otthoni pénzkereset! Reklámtárgyak csomagolása, stb. Tel.: 06-90/60-36-07. (audiopress.iwk.
hu, 635 Ft/min, 06-1/222-8397).
ORSZÁGOS KAMPÁNY
A SASHALMI OPTIKÁBAN
MULTIFOKÁLIS
LENCSE
FÉLÁRON! -50%
SASHALMI OPTIKA
Nagykanizsa, Sugár u. 1.,
tel.: 0693-789-962
Nagykanizsa, Platán sor 1.,
tel.: 0693-310-644
Csak komplett szemüveg rendelése esetén. Az akció más akcióval nem
vonható össze. Június 1 - június 15-ig, illetve a készlet erejéig érvényes.
kultúra plusz 2018. 05. 25. | 15
Pünkösdi hangversenyt adott a múlt héten Nagykanizsa Város
Vegyeskara, immáron harmadik alkalommal. A koncerten, amelyre
megtelt a Felsőtemplom, több hónapig készült a művészeti együttes.
Cseke József karnagy vezényletével elsősorban magyar zeneszerzők
darabjai csendültek fel, de a repertoárból nem maradtak ki a világhírű
klasszikusok sem.
Fotó: Gergely Szilárd
Pünkösdi koncert
Chagall, Többek között Rembrandt,
Goya, Picasso, Miró,
Dalí grafikái, festményei
után ezúttal Marc Chagall
zsidó származású orosz
művész alkotásaiból nyílt
tárlat a szlovéniai Galéria-
Múzeum Lendva falai között
a lendvai várban.
A 20. század egyik képzőművészeti
óriásának, Chagallnak
(1887-1985) a kiállított
művei Richard H. Mayer
magángyűj teményéből
származnak, és a kiállítás az
élete nagyobb hányadát
Franciaországban leélő festőművész
grafikai opuszának
legjobb alkotásaiba
nyújt bepillantást, amelyek
még az 1950-es években
hoztak nagy közönségsikert.
A lendvai válogatás másik
része Chagall azon grafikáit
mutatja be, amelyek szülőhelyéhez,
a fehéroroszországi
Vityebszkhez köthetők,
emellett a tárlat egyben az
alkotó művészeti hagyatékának
átfogó bemutatását is
vállalja, és október végéig
látogatható. POLGÁR László
október végéig
A lendvai várban található
kiállítás Kanizsától
sem esik messze…
(Fotó: Polgár László)
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
új burgonya 600 Ft/kg
eper 1000-1200 Ft/kg
paprika 750-990 Ft/kg
paradicsom 750-900 Ft/kg
csirkemell filé 1400 Ft/kg
tojás 30-40 Ft/db
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Villamosmérnök főiskola/egyetem megegyezés szerint
Irodai asszisztens szakközépiskola megegyezés szerint
Hostess szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint
Lakatos szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Kárpitos szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Autómosó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Júniusi
fogadóórák
Polgármester, alpolgármesterek
Dénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2018.
június 6-án (szerdán), 8.30 órától 12.00 óráig a polgármesteri
hivatal I. emeleti tárgyalójában.
Karádi Ferenc 2018. június hónapban
alpolgármesteri fogadónapját
és a 8. számú egyéni választókerület
önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2018.
június 13-án (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a polgármesteri
hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7.).
Tóth Nándor 2018. június hónapban alpolgármesteri
fogadónapját és a 9. számú egyéni választókerület
önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2018.
június 27-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a polgármesteri
hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7.).
Képviselők
Balogh László, a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati
képviselője, a humán bizottság elnöke fogadóórát tart 2018. június 6-án,
szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa,
Rozgonyi utca 23.), telefon: 30/204-0865, balogh.laszlo61@chello.hu.
Bedő György, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. június 5-én, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általános
Iskolában.
Dénes Sándor, a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
2018. június 14-én (csütörtök) 18 órától fogadóórát tart a polgármesteri
hivatal kiskanizsai kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).
Dr. Erdős László, az 1. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. június 5-én, kedden, 17.00 órától 18.00 óráig a Palini
Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális
Intézmény Idősek Klubja II. épületében (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.).
Gábris Jácint önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos
információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.
Jerausek Ist ván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2018. június
4-én (hétfőn) 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.
Karádi Ferenc 2018. június hónapban alpolgármesteri fogadónapját és
a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját
2018. június 13-án (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a polgármesteri
hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Tóth Nánd or 2018. június hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a
9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját
2018. június 27-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a polgármesteri
hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Szőlősi Márta, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. június 4-én, hétfőn 17.00 órától a Batthyány Lajos Gimnáziumban.
(Rozgonyi u. 23.), telefon: 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.
hu, szmarta25@hotmail.com.
Szolgáltatás 2018. 05. 25. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Május 26., szombat
Fülöp, Evelin
A Fülöp görög eredetű, jelentése: lókedvelő. Az
Evelin az Éva francia és angol továbbképzése,
jelentése: kellemes, kedves, tetszetős, jókedvű.
Május 27., vasárnap
Hella
A Helga alakváltozata és a Heléna német
rövidülése, jelentése: egészséges, boldog.
Május 28., hétfő
Emil, Csanád
Az Emil latin eredetű, jelentése: versengő,
vetélkedő. A Csanád magyar eredetű, az ősi Csana
név d képzővel ellátott változata.
Május 29., kedd
Magdolna,
Magdaléna
A Magdolna héber eredetű, az eredeti változata
Magdaléne, jelentése: Magdala városából való nő.
Május 30., szerda
Janka, Zs anett
A Janka a János rövidített, becézett formája,
jelentése: Isten kegyelme, Isten kegyelmes. A
Zsanett a latin eredetű Johanna francia
alakváltozata, jelentése ugyanaz, mint a Jankáé.
Május 31., csütörtök
An géla, Pe trone lla
Az Angéla görög-latin eredetű, jelentése: angyal,
követ, hírnök. A Petronella latin eredetű, jelentése:
Petronius nemzetségéből származó nő.
Június 1., péntek
Tünde, Kund
A Tünde Vörösmarty Mihály névalkotása a tündér
szóból. A Kund magyar eredetű méltóságnév.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Aki több pénzt tud keresni, mint amennyit a
felesége el tud költeni.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
Ady u. 2. - Erzsébet tér 1.
157 m² üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 9.00-9.15
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.00-8.30
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa, Garay u. 21. nyílt versenytárgyalást hir-
Felhívás I. det a Nagykanizsán lévő önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására
A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa Garay u. 21. I. emelet
Érdeklődni a 93/313-362 számú telefonszámon lehet.
A versenytárgyalási felhívást, valamint a versenytárgyaláson való részvétel feltételeit
a www.nkvg.hu honlapon tekinthetik meg!
Ady U. 3.
38 m2 üzlet
1.600Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 9.00-9.15
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.00-8.30
Csengery u. 4.
28 m2, 29 m2, 30 m2 üzlet
1.600Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 10.00-10.20
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.30-9.00
Csengery u. 4.
87 m2 üzlet
1.200Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 10.00-10.20
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.30-9.00
Erzsébet tér 1.
27 m2 üzlet
1.250Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 9.15-9.30
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 9.00-9.30
Erzsébet tér 10.
76 m2 üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 8.00-8.15
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 9.00-9.30
Fő u. 8.
63 m2, 48 m2, 30 m2,
117 m2, 119 m2 üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 9.45-10.00
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 9.30-10.00
Ady U. 3.
57 m2 üzlet
1.600Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. május 28. 9.30-9.45
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.00-8.30
Hirdetés 2018. 05. 25. | 19
Rozgonyi u. 1. 1. em. 16.
48 m2 iroda
1.100Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
51 m2 galéria 450Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető: 2018. május 28. 8.15-8.30
A versenytárgyalás ideje: 2018. május 30. 9.30-10.00
Kalmár u. 6. Vásárcsarnok emeletén különböző
20-42 m2 alapterületű üzletek (Hrsz:98/A/100+) kiadók.
(Bérleti díj 300Ft/m2/hó+ÁFA, rezsiköltség mértéke 555Ft/m2/hó+ÁFA,
valamint takarítás, őrzés-védés, szemét-szállítás költségek várható mértéke
256Ft+ÁFA/m²/hó)
Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA= 63Ft/m2/hó
A bérlemény megtekinthető: 2018. május 28. 10.00-12.00
A versenytárgyalás ideje: 2018. május 30. 10.00-10.30
Király u. 47. I. em.
I. emeleti irodák
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső:
100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény
megtekinthető:
2018. május 28. 8.45-9.00
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 9.30-10.00
Csengery U. 5.
55 m2 üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső:
100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény
megtekinthető:
2018. május 28. 10.20-10.35
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 8.30-9.00
Erzsébet tér 17.
182 m2 üzlet
1.200Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső:
100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény
megtekinthető:
2018. május 28. 8.30-8.45
A versenytárgyalás ideje:
2018. május 30. 9.00-9.30
BUGLI 1,5 éves keverék
kan, márciusban
került a menhelyre, az
utcán tengette mindennapjait.
Szépen sétál
pórázon, kedves, barátságos
kutya. A sorstársaival
remekül kijön, sőt, a
macskákat sem bántja.
PICI szintén kora
tavasz óta a menhely
lakója, ő egyéves ivartalanított
szuka. Rendkívül
szeretetre éhes, kedves,
jól szocializált kutya, aki
kimondottan keresi az
ember társaságát, gyerekek
mellé is jó választás
lehet. A többi kutyával –
kanokkal, szukákkal egyaránt
– jól megfér, a macskákat
sem kell félteni tőle.
Bugliról és Piciről is
érdeklődhet a kanizsai
menhelyen; elérhetőségek
és további információk:
www.eletter-kanizsa.hu,
telefon: +36-30/400-1368.
GAZDIKERESŐ
Bugli
Pici
Fotó: Jancsi László
Négyszáz tonna hulladék gyűlt össze a
nemrégiben zárult kanizsai akcióban. Ez
mintegy 5600 köbméter hulladékot jelent.
Idén a tavalyinál 60 tonnával többet gyűjtött
össze a szolgáltató, amely a társasházaknál
450 konténert biztosított, a családi házas
övezetekben pedig 1170 címről vitte el a
lomot. A tapasztalatok idén is vegyesek.
– Felületesen, vagy talán el sem olvassák a
közzétett hirdetésünket – fogalmazott Császár
András, a Viridis Pannonia Kft. logisztikai
vezetője. – A családi házas övezetekben
sokan kipakolják előre, ellenőrizetlenül,
aztán mennek a telefonálások és a későbbi
korrigálások ezzel kapcsolatban. A társasházi
közös képviselőket pedig mindig kérjük,
hogy mérjék fel, mennyi a várható hulladékmennyiség
a hozzájuk tartozó ingatlanban,
ám ez sem működik sajnos tökéletesen. Sok
helyről szinte üresen hozzuk el a konténert,
de közel 20 helyre kellett pluszban konténert
vinni, amit viszont ilyenkor már nem tudunk
díjmentesen biztosítani.
Ve g y e s
tapasz talatok
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. május 26-június 1.
Május 26., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25
Híradó, 01:40 Látogató, 02:10 Egy falat kenyér és egy csipetnyi
szó (B. Tóth László műsora), 02:40 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 03:10 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Látogató,
08:50 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László
műsora), 09:20 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 K’arc
(kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Életmódi,
14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 A
mi portánk (a hagyományok magazinja), 15:10 Napi Kanizsa
– újranéző, 15:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
16:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 18:10 Exkluzív interjú Brenner József atyával,
Boldog Brenner János testvérével, 18:30 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 19:00 Kanizsa TV Filmklub:
Portugál (magyar játékfilm), 20:30 Info blokk, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:40 Egis Körmend – Kecskemét
NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 22:05
Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:15 Lapozó.
Május 27., vasárnap
00:00 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
00:10 Exkluzív interjú Brenner József atyával, Boldog
Brenner János testvérével, 00:30 Anno (válogatás a Kanizsa
TV archívumából), 01:00 Info blokk, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 01:10 Egis Körmend – Kecskemét NB I
A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 02:35 Info blokk,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:45 Lapozó, 06:30
Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Exkluzív
interjú Brenner József atyával, Boldog Brenner János
testvérével, 07:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
07:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 07:40 Egis Körmend – Kecskemét NB I A-csoportos
férfi kosárlabda-mérkőzés, 09:05 Info blokk, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:15 Lapozó, 12:00 K’arc
(kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Életmódi,
14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:45 A
mi portánk (a hagyományok magazinja), 15:15 Napi Kanizsa
– újranéző, 15:45 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
16:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 18:10 Istentisztelet a református
templomban, 19:10 Sztárportré – Beleznay Endre, 19:35
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:45
Kanizsa Cafe (heti adások ismétlése), 21:25 Info blokk,
benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:35 Lapozó.
Május 28., hétfő
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
00:10 Istentisztelet a református templomban, 01:10
Sztárportré – Beleznay Endre, 01:35 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:45 Kanizsa Cafe (heti
adások ismétlése), 03:25 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Istentisztelet a
református templomban, 07:40 Sztárportré – Beleznay
Endre, 08:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:15 Kanizsa Cafe (heti adások ismétlése), 09:55
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:05
Lapozó, 12:00 Sztárportré – Beleznay Endre, 12:25 Kanizsa
Cafe (heti adások ismétlése), 14:05 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
20:10 Nagykanizsa – Semjénháza megyei I. osztályú
bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:40 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 22:10 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:40 Lapozó.
Május 29., kedd
00:00Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó, 01:45
Nagykanizsa – Semjénháza megyei I. osztályú bajnoki
labdarúgó-mérkőzés, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár
(a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Kanizsaiak (hírek
vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:10
Híradó, 08:25 Nagykanizsa – Semjénháza megyei I. osztályú
bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:55 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 10:25 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:55 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
12:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 13:00 Nagykanizsa – Semjénháza
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:30
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Látogató,
20:35 Híradó, 20:50 Jog-ász, 21:20 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 21:50 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Május 30., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin),
01:30 Híradó, 01:45 Látogató, 02:15 Jog-ász, 02:45 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Látogató, 08:45 Jog-ász,
09:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show),
12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Látogató, 13:25
Jog-ász, 13:55 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 14:25 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok
(gyerekműsor), 20:10 Kalando-zoo (ismeretterjesztő
sorozat), 20:35 Híradó, 20:50 Épí-tech (a házépítők magazinja),
21:20 K’arc (kulturális magazin), 21:50 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 22:20 Lapozó.
Május 31., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó,
01:40 Épí-tech (a házépítők magazinja), 02:10 K’arc (kulturális
magazin), 02:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:10 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa
Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok (gyerekműsor),
08:05 Híradó, 08:20 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat),
08:45 Épí-tech (a házépítők magazinja), 09:15 K’arc
(kulturális magazin), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15
Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok
(gyerekműsor), 12:55 Épí-tech (a házépítők magazinja),
13:25 K’arc (kulturális magazin), 13:55 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
19:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről,
20:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
21:05 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:35 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 22:10 Lapozó.
Június 1., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 01:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 02:00 Híradó, 02:15 Dombvidék (agrárés
környezetvédelmi magazin), 02:45 Gézengúzok (gyerekműsor),
03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről,
08:05 Kanizsa Cafe (talk show), 08:30 Híradó, 08:45
Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 09:15
Gézengúzok (gyerekműsor), 09:45 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk
show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 12:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 13:25 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Székely
konyha, 20:40 Híradó, 20:55 Egy falat kenyér és egy
csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:25 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:55 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 05. 25. | 21
Majdhogynem dupla
fordulót rendeztek a
pünkösdi hétvégén a
labdarúgó megyei
első osztályban, és a
két játéknap során
címét megvédve lett
bajnok az UFC Nagykanizsa,
míg a Kiskanizsai
Sáskák két
mérkőzésen négy pontot
szerzett.
Az UFC múlt szombaton Becsehelyre
látogatott, és Gombos
Zsolt legénysége annak tudatában
léphetett pályára, hogy győzelme
újabb aranyérmet jelent a
kanizsaiak számára. Nos, a meccs
már az első félidőben eldőlt, hiszen
a felek 5-1-es UFC vezetésnél fordultak,
a vége pedig 8-1 lett Horváth
Patrikék javára (kanizsai gólszerzők:
Horváth P. 4, Péntek 2,
Gerencsér A., Lőrincz).
Eközben Kiskanizsán a Zalaszentgróttal
mérkőzött a házigazda,
és a 23. percben Abay Nemes
Ádám révén megszerezte a vezetést,
amely, mint később kiderült, a
győzelmet – a szezonbeli harmadikat
- jelentette a Sáskáknak.
Pünkösdhétfőn aztán az UFC
Gyenesdiásra látogatott, hogy a 17.
fordulóból elmaradt találkozóját
pótolja. A gyenesiek ellen Kovács
György már a 6. percben vezetést
szerzett, Szalai Dániel és Péntek
Adrián találatai pedig a második
félidőben bebiztosították a kanizsai
sikert (3-0). A Kiskanizsa nem
kellett, hogy elhagyja otthonát,
hiszen a Teskánd érkezett, és a
középme -
z ő n y b e l i
rivális ellen
kétszer is
egyenlítve
2-2-re végzett.
Az UFC
Nagykanizsa szombati, Semjénháza
elleni meccse 16 órakor kezdődik
az Olajbányász-stadionban, a
belépés ingyenes, a bajnoki után
pedig a csapat tagjai és vezetői
átveszik jól megérdemelt aranyérmüket.
POLGÁR László
Még egyszer harcba szállok, megvívom az utolsó
nagy csatát, ma élek és meghalok – ez a filmbéli
idézet egy molinón fogadta a futsal NB
II-es osztályozóra érkezőket a
Zsigmondy-csarnokban, ahol
a Nagykanizsai Futsal Clubnak
négygólos hátrányát
kellett volna ledolgoznia
a Maglódi TC-vel
szemben, hogy magasabb
osztályba léphessen.
– Eddig az egész szezonban
csupán egy vereségünk volt,
reméljük ez így is marad – mondta
el meccs előtt Rábold Richárd,
a maglódiak gólvágója. – Úgy
érkezünk, mintha 0-0 ról indulnánk,
és mindenképpen nyerni szeretnénk.
Ebből az is kiderült, a Pest megyeiek
legjobbja nem Ausztriába, egy nagypályás
mérkőzés felé vette az irányt, az érkezésük
viszont – s ezzel együtt a meccskezdés is – kicsit
késett. A kanizsaiak viszont igyekeztek nem késlekedni, azonnal próbálták
magukhoz ragadni a kezdeményezést, s rögtön egy hazai felsőléces
lövés, majd egy nagy védés jelezte, a kanizsaiak komolyan
gondolják, hogy 4-8-ról visszajönnek a párharcba.
Különösen Béli Milán volt elemében, de ami máskor
sikerült volna neki, az ezúttal nem jött be,
majd Szőke Ádám hibázott egy nagy szóló
után.
A futball törvényszerűsége a futsalra
is igaz, hiszen a vendégek egy szabadrúgásból
betaláltak. Ez még talán
nem lett volna baj, de 0-3-nál már
nehezebbé vált a fordítás esélye.
Béli büntetőből ugyan szépített,
de fordulás után jól érezhetően
csökkent a meccs lendülete.
Mindez talán az altatás része volt,
hiszen Szakmeiszter János
néhány másodperc alatt duplázott,
a 36. percben így lett hirtelen
3-3, de ez már csak ahhoz volt elegendő,
hogy a vége 4-4 legyen
(ismét Szakmeiszter köszönt be hazai
oldalról), s ezzel a feljutásról szőtt kanizsai
álmok ezúttal szertefoszlottak. A
Maglód 12-8-as összesítéssel nyerte meg az
osztályozót.
Pedig triplázójuk is akadt
Szakmeiszter János
a hajrában tripláig jutott
(Fotó: Gergely Szilárd)
A kék mezes UFC már
a félidőben eldöntötte
a meccset Becsehelyen,
és megvédte
megyei elsőségét
Szombaton (Fotók: Polgár László)
kanizsai
bajnokavató
Ötvös László (balról) és Anger Tamás is
próbálta megállítani
az esélyesebb teskándiak próbálkozásait
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
BRASSÓBA MEHETNEK
Az MLTSZ Magyar Látványtánc
Országos Bajnokságának budapesti
döntőjében a SZKES formációi
is indulhattak, és számos gyakorlatukkal
kvalifikálták magukat
szövetségük Európa-bajnokságára.
Az A kategóriás programok közül
a színpadi látványtánc formációban,
annak mini korcsoportjában a
Hajótörött az amazonok szigetén
című műsor első, gyerek kategóriában
A szerencse forgandó pedig
második helyezett lett. A junioroknál
A kétarcú Velence 4. helyet
gyűjtött be. A színpadi látványtánc
szóló felnőttjeinél Gaál Villő A
rózsa életével ezüstérmes lett.
Gimnasztikus látványtánc szólóban,
szintén a felnőtteknél Petőházi
Adél Denevérinvázió programja
is másodikként zárt, a színpadi
látványtánc duók kategóriájában
a felnőtt Benczik Boglárka,
Takács Julianna Barátnők előadása
harmadikként végzett. A színpadi
látványtánc junior duóinál a
Góber Tamara, Horváth Sára
Tímea kettős a Ready or Not produkciójával
a dobogó második
fokára állhatott.
– Nagyon elégedettek lehetünk
az eredményekkel felkészítő kollégámmal,
Kunné Poprádi Eszterrel
együtt – mondta el Szécsényiné
Kápolnás Edina, a SZKES edzője.
– Idén már a mini és gyerek csapataink
is az A kategóriában indultak
az elődöntőn elért pontszámaik
alapján, és dobogóra is állhattak.
A teljesítményük a csapatok fejlődését
mutatja, s következő versenyünkön,
az Európa-bajnokságon
bizonyíthatnak június végén Brassóban.
KEMÉNY RANGSOROLÓ
Újszászon hat egyesület 85 lábtollasa
az országos rangsoroló
kupa harmadik fordulójában versenyzett,
és a kanizsai Zemplén SE
férfi játékosai két ezüstöt, valamint
három bronzot szereztek nagy
küzdelmek után. Csapatban a
zemplénes férfiak mindkét egysége
a dobogón végzett (2. Baranyai
Benett, Lukács Márton,
Takács Endre, 3. Farkas Balázs,
Horváth Gergő, Lukács Benedek).
Férfi párosban a Baranyai
Benett, Horváth Gergő kettős
második, a Lukács Márton, Lukács
Benedek duó pedig harmadik lett,
egyéniben a kanizsai Farkas Balázs
ezüstig jutott.
SZABADBÓL TEREMBE
Rendhagyó módon indult a
kanizsai teniszezők szabadtéri szezonnyitó
versenye, hiszen a Kanizsa
TC remekül előkészített pályáiról
a hirtelen esőzés miatt a Kanizsa
Teniszcentrumba vonult a
mezőny, hogy ott fejezze be idei
első fordulóját.
A versengést végül a nagykanizsai
Nagy Csaba veretlenül nyerte
a remekül teniszező zalaegerszegi
Kerkai Alex előtt. A lányoknál a
nagykanizsai Mádé Beáta lett a
legjobb.
Szabadtéri teniszverseny, végeredmény:
1. Nagy Csaba (Röpte
TC) 9 győzelem, 2. Kerkai Alex
(Zalaegerszeg) 6-2, 3. Szalai Sándor
(Energia Szabadidősport Klub)
6-3, 4. Péntek István (Kanizsa TC)
5-3, 5. Mádé Beáta (Kanizsa TC) 4-3,
6. Baranyás Zoltán (Energia) 4-3.
A következő verseny június 7-én
lesz.
Összeállította:
POLGÁR László
Sportsorok A SZKES valamennyi
produkciója továbbjutott
a brassói Eb-re
A teniszezők szabadtéri eredményhirdetését teremben tartották…
Férfi csapatban a piros mezes kanizsai
lábtollasok a döntőben nagy csatát vívtak
Sport 2018. 05. 25. | 23
Még órán vagyok, legyél szíves
húsz perc múlva hívni – állt abban
a messenger üzenetben, amelyet
kedden kora délután küldött.
Ennyiben maradtunk, utána már
nem volt semmifajta akadálya a
beszélgetésnek.
– Egyértelmű, hogy bátyám,
Matyi hatására kezdtem el én is
pólózni – fedte fel az indulás rejtélyét
Samu, aki december 20-án
tölti be 16. életévét. – A kezdés
után aztán én is végigjártam a
szamárlétrát, vagyis a gyermek
korosztálytól a serdülőig jó pár
mérkőzésen bizonyíthattam Szabó
Szilárd kezei alatt is. Most már
a fővárosban, a Vasas színeiben
vízilabdázok a serdülő A bajnokságban,
mellette pedig sportgimnáziumba
járok. Ez annyit jelent,
hogy reggel a piros-kékeknél
edzéssel indítunk, majd jöhet az
iskola fél tizenegytől, késő délután
pedig ismét tréning van
soron.
Hogy miként élte meg a váltást
Virt Samu, arról sem maradtunk
információ nélkül.
– Tulajdonképpen, amikor
elkezdtem ezt a sportágat hat
esztendeje, rá egy évre már folyamatosan
keresték a klubomat, a
családomat, hogy vinnének a
fővárosi csapatok az utánpótlásukba.
Ez tavalyra érett meg bennem,
s a Vasashoz igazoltam.
Közbevetjük, ilyen korban akár
ott van a sportiskolás klub is, de...
– Az valahogy nem jött volna
be, az egy olyan összeválogatott
csapat, ahol nem biztos, hogy jól
éreztem volna magam. Szeretek a
Vasasnál lenni, igaz, a nyáron voltam
edzőtáborban a BVSC-nél is,
de végül így döntöttünk, és nem is
bántam meg. Leigazoltak az
angyalföldiek, akiknél a kapás hátsó
poszton jobbkezesként játszhatok
Godova Gábor edzőnél.
Kanizsáról indult, egy újabb
lépcsőfokon áll, az utánpótlásbeli
évek egy része még előtte, de lassan
körvonalazódik, hogy a vízilabda
valóban központi szerepet
játszhat az életében.
– Persze, a cél az OB I-es szint,
de egy kicsit azért bővíteném is a
kört, hiszen nem csupán Magyarországon,
de az olasz bajnokságban
is el tudnám képzelni magam
idővel. Aztán majd kiderül, mire
jutok, szeretnék azonban mindent
megtenni azért, hogy az
álmaimat valóra válthassam, és a
bátyám is láthassa, megérte
nekem szurkolni.
POLGÁR László
Érmek
OB I-es
szintig,
külföldig
vinné
Ha lendül az a jobb kéz
Virt Samunál a vízben,
a védők nem sok jóra
számíthatnak…
Az NJK
cselgáncs
növendékei
Csurgón is
sok
éremnek
örülhettek
TehetségM/Kutató (16.)
A csurgói Dél-dunántúli Regionális Judo Versenyen a Nagykanizsai
Judo Klub-Röntgen Kanizsa csapata 26 fővel vett részt, akik gyűjtötték
is az érmes helyezéseket.
Aranyérmes lett korosztályában Mércz Samu (diák D 24 kg), Weinausz
Péter (diák C 50 kg), Herczeg Valter (diák B 55 kg), Binger Ákos
(diák A 54 kg), valamint Karádi Barnabás (serdülő 50 kg). Ezüstéremmel
térhetett haza Paizs Mira (diák D 20 kg), Márfi Benedek (diák C 30
kg), Nagy Kornél (diák C 36 kg), Habda Bence (diák C 42 kg), Tamás
Levente (diák C 55 kg), Kele Julianna (serdülő 48 kg), Garamszegi
Bálint (serdülő 55 kg) és Nagy Olivér (serdülő 73 kg). A dobogó harmadik
fokára Szabó Villő (diák D 20 kg), Dombai Bertold (diák D 20
kg), Tamás Norina (diák D 30 kg), Novák Bence (diák D 24 kg), Szabadics
Hunor (diák D 41 kg), Gyimes Mira (diák D 41 kg), Gyimes Márton
(diák C 36 kg), Lődri Dániel (diák B 41 kg), Szabó Gellért (diák B 45 kg),
Vaska Botond (diák B 50 kg), Herczeg Zsombor (serdülő 45 kg), Bécsi
Tamás (serdülő 50 kg), illetve Kovács Olivér (serdülő 55 kg) állhatott.
Két fontos rangadóját is a bajnokság
hajrájában vívta a Gejzír
Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE NB
I-es asztalitenisz együttese, s mind
a Nyíregyháza, mind a Statisztika II
ellen 9:9-es döntetlent ért el.
A NAC Túróczy Nyíregyháza
elleni idegenbeli bajnoki inkább a
körítése miatt volt érdekes, hiszen
az eredeti kiírásához képest majd
két hónappal játszották le Nyíregyházán,
és mindkét
csapatnak
kiemelten
fontos volt
a dobogós
helyezések
szempontjából.
Nos, a
kanizsaiaknak
sem
volt mindegy,
hogy a
majd’ 950
kilométeres
utazás milyen eredménnyel társul.
Jakabfi Imre tanítványai a 9:9-es
döntetlennel fontos pontot szereztek,
a Madacki Mirella, Tóthné
Szász Kinga, Végh Zsuzsanna
hármas kitett magáért. Ezzel a
nyírségiek maradtak is a tabellán
mögöttük negyedikek, majd
következhetett a második Statisztika
II-vel szembeni találkozó.
Ezen a kanizsaiak nem tudtak a
fővárosiakhoz közelebb kerülni,
hiszen szintén 9:9 lett a végeredmény.
Tóthné helyett Madacki és
Végh mellett Újházi Csilla lépett
az asztalokhoz, így szereztek
újabb pontot a kanizsaiak, akik
még az Orosháza és a Kaposvár
ellen mérkőzhetnek ebben a szezonban.
P. L. a csu rgói tatami k ról
Döntetlenekkel…
Madacki
(balról) és Végh
párosban is
nagy csatát
vívott a dobogós
helyezésért
(Fotó: Gergely Szilárd)
Tavaly nyáron döntött, és azóta már a(z európai)
vízilabdában is fogalom Vasas SC-nél játszik
Virt Samu, akinek nevét jó néhányszor lehetett
olvasni a legjobbak között a Kanizsa VSE
utánpótlásánál is. Ahogy a medencében,
úgy a hétköznapok során sem szívbajos gyerkőc
lazasága alighanem előnyére válhat majd
további pályafutása során is...
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
A kiskanizsai ÍzBirodalom
szakácsai – Tálos Krisztián,
Steinbach Zoltán, Csontos
Ferenc, és a fotót készítő
Erdős Krisztián – nemcsak
szeretik, hanem szívesen
készítik is a spárgás ételeket.
A könnyen és gyorsan elkészíthető,
egészséges étkekhez
egy helyi kistermelőtől
szerzik be az alapanyagot.
Hozz ávalók 4 főre:
Körülbelül 80 dkg szűzpecsenye,
2 zsemle, 1/2 szál
parasztkolbász, 10 dkg
jófajta füstölt tokaszalonna,
spárga, 1 fej vöröshagyma,
2
gerezd fokhagyma,
3 dl
tej, 1 tojás,
só, bors,
majoránna.
Elkész ítése
:
A sertésszüzet
lehártyázzuk,
formázzuk,
ezután nyitott szeletet
készítünk belőle. Fólia alatt
gyengén kiklopfoljuk, majd
sóval és borssal ízesítjük.
Serpenyőben
a szalonnát
kevés zsiradékon
üvegesre
pirítjuk
és vöröshagymát,
fokhagymát
teszünk hozzá. Ha lepirult,
házi kolbászkockákat
futtatunk át rajta rövid ideig.
Közben a zsemléket tejbe
beáztatjuk, kinyomkodjuk,
majd egy tojás és egy jó
marok friss petrezselyemzöld
kíséretében összeállítjuk
a hagymás, kolbászos
zsemletölteléket. Mindezt
a húsra helyezzük és felgöngyöljük.
Először folpackba,
majd alufóliába
csavarjuk, a tepsibe vizet
öntünk, és 170 fokra állított
sütőben egy óra alatt kigőzöljük.
Ez idő alatt a spárgákat,
ahol a szára könnyen roppan,
elpattintjuk, a fás részét
burgonyapucolóval eltávolítjuk.
Sós, citromos, forrásban
lévő vízben pár perc
alatt blansírozzuk, ezután jó
minőségű vajon készre
pároljuk, tálaláskor sózzuk,
borsozzuk. Végül lila burgonyából
készült chipsszel
tálaljuk. BAKONYI Erzsébet
HIRDETÉS
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Ha sok a feladata, attól még hűséges
maradhat a baráti köréhez. Tudja, az
ilyen összejövetelek még az immunrendszerére
is jó hatással vannak.
Bika: 04.21-05.21.
Valaki erőteljesen felturbózza az érzelmi
életét. Most ne magyarázkodjon,
hanem hagyja a dolgokat maguktól
megtörténni.
Ik rek: 05.22-06.21.
Hamarosan felteheti magának azt
a kérdést, hogy két út van előttem,
melyiken induljak? Szerencsére a válaszban
Fortuna is segíti majd.
Rák: 06.22-07.22.
Itt a nyár, itt az ideje, hogy más területen
is kipróbálja magát. Ha például
eddig sütni szeretett, most próbálkozhat
a varrással is.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Elégedett lehet önmagával. A külföldi
kiránduláson annyi tapasztalatot és
ismerőst gyűjtött be magának, hogy
karácsonyig sem fog unatkozni.
Szűz: 08.24-09.23.
Ha van még hely a szívében, akkor azt
tartsa meg, mert a közelében önre
várakozik valaki. Mindenképpen hallgassa
meg a vallomását.
Mérleg: 09.24 -10.23.
Kedvező üzleti lehetőségekre számíthat
még a szabadsága előtt. Ne mérlegeljen
semmit, vágjon bele minél
előbb, mert megéri.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Használja ki minél hatékonyabban a
májusból még hátralévő, kellemes napokat.
Jól figyeljen, mert csodák hétköznap
is történhetnek az életében.
Nyilas: 11.23-12.21.
A bolygók szerint nem jól teszi, ha
mindenhova követi a párját, mert
úgy tűnhet, hogy ellenőrizni akarja.
Inkább együtt induljanak el otthonról.
Bak: 12.22-01.20.
Átmeneti problémákra csak a magánéletében
számíthat, a pénzügyeit nem
érinti semmi rossz hír. Legyen nagylelkű
és megértő a hozzátartozóival.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Hamarosan visszahozza valaki az életkedvét.
Fordul a kocka, és nem kell
mások helyett dolgoznia. Élvezze kedvére
a szabadidejét.
Halak: 02.20-03.20.
Anyagi téren pozitív változásokra
számíthat a közeljövőben. Az a jó hír
ebben, hogy nem kell semmit sem
tennie érte.
Nem csak
készítik:
szeretik is.
Tálos Krisztián,
Steinbach
Zoltán és
Csontos Ferenc
(Fotó: Erdős Krisztián)
GasztroKanizsa
Sertésszűz
tekercs
spárgával és
burgonyachipsszel

Insert failed. Could not insert session data.