Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
14.25 MB
2020-12-22 11:11:34
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
425
934
Rövid leírás | Teljes leírás (451.06 KB)

Kanizsa 2019. 017-021. szám május

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXXI. ÉVF. 17. SZÁm, 2019. MámÁjus 3.A város ünnepe11, 12, 13Fotó: Gergely Szilárd
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTMéretes halak kerültek a hálókba a Pontyfogó Kupán. A Csónakázó-tónál megrendezett versenyen múlt szerda délutántól vasárnap délelőttig 22 csapat horgászott. A kifogott 268 hal összesen 1,74 tonnát nyomott. Legered-ményesebben a budapesti Centax Fishing Team teljesí-tett: Tromposch Attila és Madar László 407 kilóval zárt. A legnagyobb pontyuk 18,7 kilót nyomott. Több mint 110 millió forintból fejlesztették a Nagykanizsai Tankerületi Központ öt intéz-ményének digitális ellátottságát. Mint Magyar Ferenc tankerületi igazgató (képünkön) elmondta, a projekthez Kanizsáról a Mező-gimnázium és a Kőrösi-Péterfy-iskola csatla-kozott. Az intézmények nemcsak korszerű, az informatika oktatásához elengedhetet-len eszközöket – például interaktív táblákat, tableteket, építőkockákból álló robotokat – kaptak, hanem kifejlesztettek egy tananyagot, gyakorlati módszert, amit a digitális leszakadás megállítására dolgoztak ki a résztvevő szakemberek. Ezt nemcsak az infor-matika-oktatásban, hanem más tárgyak esetében is alkalmazzák, beépítik, hogy a fiata-lok számára készségszintű legyen a digitális tudás, ami a 21. században már az élet min-den területén nélkülözhetetlen. a hét száma:VILÁG KÉP – A HÉT KÉPEMunkásököl…Zavarba ejtő kép a Munkáspárt idei fővárosi majálisáról. Thürmer Gyula még hagyján, de a kapitalis-ta világ kisbuszán a harcba induló, elszánt munkás meglehetősen kontrasztos. Ám a Munkáspárt legalább nem köpönyegforgató. Egyik majálisi plakátján ez állt: „A NATO háborúba, az Unió nyomorba taszít! Független Magyarországot!” Mások, akik szintén Kádár, Horn és a többiek köpönyege alól bújtak elő, azért tanulhatnának valamit… Kanizsa268IMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.Fotó: MTI Fotó: Gergely SzilárdFotó: Gergely Szilárda hétHÉT törté nETE
2019. 05. 03. | 3EZ VOLT A HÉTHÍRsorokKÖRNYEZETVÉDELMI VERSENYIsmét versengtek Zala megye fiataljai a Kaán Károly környezetvédelmi versenyen, amelynek már több mint negyedszázados hagyománya van. A meg-mérettetés országos, a megyei döntőnek idén is Nagykanizsa adott otthont. Az erőpróbán 5. és 6. osztá-lyos tanulók mutatták meg tudásuk legjavát, a hagyo-mányoknak megfelelően a program Kaán Károly szob-rának megkoszorúzásával kezdődött.– Nagyon fontos ez a ver-seny, az emlékezés, hiszen Nagykanizsának ilyen szü-lötte nincs sok, mint Kaán Károly. Nevéhez kapcsoló-dik több országos jelentő-ségű tevékenység, például az Alföld fásítása. Számos olyan dologban vett részt, amivel a környezetet pró-bálta védeni, tovább örökí-teni, ami nekünk, mai embereknek is a legna-gyobb feladatunk – mond-ta el Benedek Miklós szer-vező, a Kaán Károly Környe-zetvédelmi Egyesület elnö-ke.MOZGALMAS MÁJUSMozgalmas lesz a május a Zalaerdő Zrt.-nél. Május 10-én avatják Csömödér-ben a Nemzeti Mura Prog-ram támogatásával felújí-tott gőzmozdonyt, a nép-szerű Ábelt, amely a turisz-tikai szezonban már szol-gálja a kirándulni vágyókat. Egy nap múlva a társaság rendezi a Csónakázó-tónál a Délnyugat-Magyarorszá-gi Regionális Fakitermelő Versenyt, és ekkor tartják a Zalaerdő családi napját is.Május 17-én, a növények napján a bajcsai csemete-kertben, illetve a surdi dísz-faiskolában általános isko-lás felső tagozatos, illetve középiskolás csoportokat várnak egy izgalmas napra. A hónap zárásaként pedig gyermeknapi programot szervez a Zalaerdő: május 25-én elindul a Gyermek-napi Expressz a Csömödéri Állami Erdei Vasúton, sok-sok élményt kínálva.CSAK SPORTOSANA 12. A osztály nyerte a Batthyány-gimnázium város napi, 24 órás focima-ratonját, amelyben diákok és tanárok alkotta csapatok küzdöttek egy napon át. A 16. alkalommal megrende-zett tornán a 11. A és a 12. B. állhatott még fel a dobogó-ra. A 24 órás focimaraton gólkirálya Sipos Marcell lett 27 találattal. A díjakat Cseresnyés Péter minisz-terhelyettes, országgyűlési képviselő adta át. A bajno-koknak a gerillakertészeti akció győztese, a Fidelitas csapata is felajánlotta jutal-mát, egy 20 ezer forint érté-kű pizzautalványt. A hétvégén szezonnyitó tekergésre is várták a kerék-pározás szerelmeseit. A Teker Egyesület felhívásá-hoz ezúttal is sokan csatla-koztak. Mint Jankovics Ferenc alelnök elmondta: három távra – 30, 60 és csaknem 100 kilométerre – jelentkezhettek a vállalko-zó kedvűek. Az Erzsébet téren gyülekező kerékpáro-sokat Csorba Tamás plé-bános áldotta meg, majd Dénes Sándor polgármes-ter indította útnak. A túrák a Csónakázó-tónál értek véget, a Zöldtáborban az egyesület megvendégelte a tekergőket. ELFOGADHATATLAN JAVASLATElfogadhatatlan a magyar gazdálkodók szá-mára az Európai Unió bürokratái által felvázolt javaslat a mezőgazdasági támogatások 20 százalékos csökkentésére, mert ezt az összeget a vidéki Magyar-ország jövőjétől vonnák meg – fogalmazott az Agrárminisztérium mező-gazdaságért felelős állam-titkára Letenyén.Feldman Zsolt kiemelte, a 2008 és 2018 közötti idő-szakban az Európai Unió legnagyobb mértékben bővülő mezőgazdasága volt a magyar, az ágazat exportteljesítménye az elmúlt években több mint a duplájára, 9 milliárd forintra nőtt. Azt mondta, csak tavaly 4500 zalai gaz-dálkodó mintegy 11 milli-árd forint közvetlen támo-gatást kapott gazdálkodá-sához, fejlesztéseihez. A EU-s javaslat szerint jelen-tős források vannak most veszélyben, amit például a zalai emberektől vonnának meg.Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő azt mondta, az EU-tól érkező támogatás „nem ajándék, ez a mi saját pénzünk is”, hiszen hozzájárulunk az uniós költségvetéshez, amelyből az Európai Unió jelentős támogatásokat tud nyújtani.RENDŐRSÉGI HÍREKHárom ismeretlen férfi támadt meg egy nőt csü-törtökön hajnalban a Zárda utcában. Az idősebb elkö-vető fellökte, majd több-ször arcon ütötte a földön fekvő sértettet, míg a 20 év körüli társai kivették a pénzt a nő kabátjának zse-béből és elfutottak. A bán-talmazás miatt a nő könnyű sérülést szenvedett. Az idő-sebb elkövetőről grafika készült (képünkön). A férfi 40 év körüli, erős testalkatú, körülbelül 165 centiméter magas. Aki felismeri, vagy bármit tud az esetről, jelentkezzen a kanizsai kapitányságon. Egy Gelseszigeten tör-tént baleset szemtanúit keresik a rendőrök. A ren-delkezésre álló adatok alap-ján április 21-én 18 óra 30 perc körül a Fő utcán haladt Újudvar felé egy ismeretlen sofőr, feltehetően szürke BMW-vel. Az 56. számú ház előtt nekiütközött egy ott parkoló Audi bal oldali vis�-szapillantó tükrének, majd ezt követően elhajtott. A rendőrök azt kérik, aki látta a balesetet, vagy arról bár-milyen információja van, jelentkezzen a Nagykani-zsai Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 312-190-es telefonszámot.Fotó: Gergely Szilárd
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAt
2019. 05. 03. | 5A hét témája„Ha a bölcs és becsüle-tes polgárok lemondanak arról, hogy saját maguk irányítsák a polisz, az ország életét, akkor az lesz a büntetésük, hogy osto-bák és gazemberek fog-nak uralkodni rajtuk”, – majd így folytatja gondo-latmenetét Semjén Zsolt: – Világnézetileg legfel-jebb egy döglött ló tud semleges lenni. Az ember, mint egy szellemi lény, eleve nem lehet semleges világnézetileg, mert egy-felől méltatlan az ember-hez, ha annyira buta, hogy nem gondol semmit a világról, másfelől moráli-san helytelen, ha nagyon is gondol valamit, de bizo-nyos okokból azt letagad-ja.Nem a véletlenek össz-játéka, hogy mi magyarok vagyunk. Minden nemzet egyszeri és megismétel-hetetlen érték, és olyan sajátos értékgazdagság a nyelve, a kultúrája, amit csak és kizárólag az adott nemzet adhat az egyete-mes emberiségnek. Senki nem adhatta a világiroda-lomnak Dosztojevszkijt, csak az oroszság, senki nem adhatta a világ zene-irodalmának Wagnert, csak a németség, és senki nem adhatta és adhatja az egyetemes emberiségnek Arany Jánost, Ady Endrét és Bartók Bélát, csak a magyarság. És ha mi eltű-nünk a történelemből, akkor az egyetemes emberiség lesz szegé-nyebb egy sajátos arccal, egy sajátos dallammal, megkockáztatom, Isten-nek egy gondolatával, azzal, amit magyarságnak nevezünk.Isten az égi haza mellett földi hazát is adott nekünk, ezért valamikép-pen az égi hazához is hűt-len az, aki a földi hazájá-nak sorskérdései elől dezertál. Természetesen nem szabad összekeverni a kettőt, sem az utóbbit szakralizálni, ugyanakkor az Isten országához való hűségből következik, hogy a keresztény embe-rek számára nem lehet közömbös, mi történik a hazájukkal.Nem mondunk le az önvédelmi jogunkról, már csak a történelmi tapasz-talatok okán sem. Mi nagyon jól ismerjük az isz-lám természetét. Nyuga-ton is elmondtam, hogy nekünk ne magyarázza-nak az iszlámról, mert szá-munkra 1541 örök tanulsá-gul szolgált. Amikor Nagy Szulejmán nem tudta bevenni Budát, a szultán tárgyalni hívta a magyar vezéreket: Török Bálintot, György barátot, Werbő-czyt és a magyar urakat a budai vár alatt állomásozó török táborba. A hosszú, keleties ebéd végén már mindenki a feketekávét várta, miközben a janicsá-rok, mint városnézők egy-re többen szivárogtak be a várba. A magyar urak pedig már csak azt látták a szultán sátrából, hogy a Mátyás templom tetejéről lezuhan a kereszt, és felke-rül a félhold. Utána 150 éves hódoltság jött: orszá-gunkat porig rombolták, népünk felét kiirtották. Buda még egyszer nem fog elesni!Európa vezetői ma úgy hisznek a minden problé-mát megoldó Európai Egyesült Államokban, mint a kommunisták a kommunizmusban, és ehhez szerintük el kell tűn-niük a nemzeteknek, a helyi, sajátos kulturális valóságoknak, az orszá-gok keresztény jellegé-nek, és a létrejövő homo-gén közeget Brüsszelből irányítja majd egy elit. Amellett, hogy Ameriká-val semmilyen analógia nincsen, Európában háromszáz kilométer autózással négy országon, öt kultúrán és hat nyelven haladok keresztül. Ennek ellenére az uniós vezetők-nek rögeszméjévé vált ez az egyesülés, holott tud-ják jól, hogy az 500 milliós európai uniós polgárból legalább 450 millió bizto-san nem akar Európai Egyesült Államokat, csak egyszerűen magyar, len-gyel, spanyol, stb. szeret-ne lenni. Mivel a föderalis-ta erők nem tudnak több-ségbe kerülni a szuvere-nista erőkkel szemben, azt találták ki, hogy az euró-pai kultúrkörön kívülről, jellemzően muzulmán tömegek beárasztásával lehet – úgy mondják – meghaladni a nemzetálla-mokat. Önvédelmi lehető-ségeinket tekintve tehát az utolsó pillanatban vagyunk, és mivel Brüs�-szelből nem várhatunk egységes védelmet, csak az erős identitással ren-delkező nemzetállamok képesek megvédeni magukat.PAPP János összeállításaÉn aláírom, mert meg kell állítani a bevándorlást. De a lányom semleges – az édesanya vála-sza azóta sem hagy nyugodni. Hátha elolvassa az első szavazó ezt az írást, ame-lyet Platón mon-datával indítunk. pillanatban vagyunkAz utolsó Ti megváltó királyok, akikben hinni jó! Hány magyar élt a földön, az hány száz millió? És hány fog még születni, az mennyi milliárd? E népet Szondi őrzi, s az ötszáz walesi bárd. Minden élet kő egy épületben. Minden élet hang egy tenger által mormolt dalban, Sorsokból szőtt óriási szőnyeg, Isten-szőtte óriási dallam. Szőcs Géza verse Selmeczi György Milleniumi ódájához, részletE népet Szondi őrzi, s az ötszáz walesi bárd… (Kép: Zichy Mihály: Illusztráció A walesi bárdokhoz)
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtPályázati felhívásNagykanizsa Megyei Jogú Város pályázatot hirdet a 2019. évi Szociális keretből történő támogatás elnyeréséreA pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város lakossága egészségvé-delmének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 23/2013.(V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján.Olyan közösségi programok karitatív és érdekvédelmi tevékenységek, természetbeni támogatások, szociális formák közvetlen támogatása, melyek hozzájárulnak a hátrányos helyzetben lévők szociális élethelyze-tének minőségi javulásához. A támogatás nem használható fel a felsorolt célokkal összefüggő működési költségek (dologi kiadások, személyi jut-tatások) finanszírozására, valamint olyan személyek támogatására, akik-nek lakóhelye, illetve tartózkodási helye nem Nagykanizsán található.Pályázók köre: Pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozás, civil szervezet (egyesület, alapít-vány), költségvetési szerv, a bejegyzésüket követő egy év elteltével.A támogatás formája: közvetlen vissza nem térítendő támogatásA támogatásra rendelkezésre álló összeg: 1 000 000 Ft.A pályázat benyújtásának helye és határideje: Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb 2019. május 22. napjáig kell eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri HivatalaHumán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em., 8. ajtóFormai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázat kiírója hiánypótlásra hívhatja fel a pályázót.A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról: www.nagykanizsa.huPályázati felhívásNagykanizsa Megyei Jogú Város pályázatot hirdet a 2019. évi Egészségvédelmi keretből történő támogatás elnyeréséreA pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város lakossága egészségvé-delmének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 23/2013.(V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján.Olyan közösségi programok eszköz és anyag igényének támogatása, melyek csatlakoznak a Népegészségügyi Program minél hatékonyabb és eredményesebb megvalósításához a lakosság egészségének megőrzé-se, állapotának javítása érdekében. A támogatás nem használható fel a felsorolt célokkal összefüggő működési költségek (dologi kiadások, sze-mélyi juttatások) finanszírozására, valamint olyan személyek támogatá-sára, akiknek lakóhelye, illetve tartózkodási helye nem Nagykanizsán található.Pályázók köre: Pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozás, civil szervezet (egyesület, alapít-vány), költségvetési szerv, a bejegyzésüket követő egy év elteltével.A támogatás formája: közvetlen vissza nem térítendő támogatásA támogatásra rendelkezésre álló összeg: 1 000 000 Ft.A pályázat benyújtásának helye és határideje: Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb 2019. május 22. napjáig kell eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri HivatalaHumán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em., 8. ajtóFormai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázat kiírója hiánypótlásra hívhatja fel a pályázót.A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról: www.nagykanizsa.huTÁ JÉKOZTATÁ SÉS MEGHÍVÓlak oss ági fórumraTisztelt Lakosság, Érdekképviseleti, Civil és Gazdálkodó Szervezetek, Vallási Közösségek!Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 32/2019. (III.28.) számú határozatával településkép védelméről szóló 28/2017. (IX. 5.) rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) módosításáról döntött, mivel új igények merültek fel a helyi védett értékek listájának módosítására, és a rendeletben lévő egyes megfogalmazások pontosítására.Az eddig felmerült módosítási felvetések: a Hunyadi u. 3. szám alatti épület védettségének levétele, a Piarista Iskolában található védett mozaik és védett festmény áthelyezése, az Ady u. 29. Thúry Szakképző Iskolában lévő rossz állapotú fa harangláb védettségének levétele, védett növények listájá-nak kiegészítése, helyi védettség ingatlan-nyilvántartásba történő bejegy-zési kötelezettség törlése, a helyi egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdono-si kötelezettségek védett növények csonkolását szabályozó kiegészítése, a Rendelet kiegészítése településképi bejelentési illetve településképi véle-ményezési eljárási kérelem formanyomtatványával, valamint a településképi szempontból meghatározó területekre és védett épületekre vonatkozó követelmények pontosítása.A településképi rendelet módosítása teljes eljárás keretében történik, a part-nerségi egyeztetés szabályainak megfelelően.A partnerségi egyeztetés részeként a város honlapján és lakossági fórumon részletesen tájékoztatni fogjuk Önöket a tervezett módosításokról.Kérem a lakosságot, a gazdálkodó, gazdasági és civil szervezetek, valamint a vallási közösségek képviselőit, hogy a most meghirdetett lakossági fórumon szíveskedjenek részt venni, és a Rendelettel kapcsolatos felvetéseiket, észre-vételeiket a helyszínen, vagy írásban legkésőbb 2019. június 20-áig megtenni.A lakossági fórum helye és ideje: Vasemberház díszterme, 2019. május 14. (kedd) 16.00 óraTisztelettel: Dénes Sándor polgármester
2019. 05. 03. | 7AktuálisSASHALMI OPTIKtikANagykanizsa, Sugár u. 1., tel.: 0693/789-962Nagykanizsa, Platán sor 1., tel.: 0693/310-644Horvát-magyar pályázati lehető-ségekről is dön-töttek a legutób-bi közgyűlésen. A programok cél-ja elsősorban a határtérség turisztikai fej-lesztése. Amen�-nyiben a pályá-zatokat pozití-van bírálják el, újabb beruházá-sok indulhatnak a Csónakázó-tó környékén, egy másik konstruk-ció pedig a Képzőművésze-tek Háza felújí-tását érintheti.Az Európai Regionális Fej-lesztési Alap támogatására május elejéig jelentkezhet-tek az érdeklődők. A dél-zalai várost három horvát partner is megkereste, hogy közösen pályázzanak. A köz-gyűlést követően Dénes Sándor polgármester elmondta: a projektek finan-szírozása mindhárom eset-ben öt százalék önerővel jár. A Kapronca-Körös Megyei Önkormányzat a kulturális turizmust lendítené fel egy határon átívelő hálózat kiépítésével. Ehhez egye-bek mellett felújítanák a naiv művészetéről közis-mert Hlebine galériáját, valamint a kanizsaiak kö-rében csak Kiskastélyként emlegetett Képzőművé-szetek Házát.Egy másik, Muraköz Megye és Strigova önkor-mányzatával közösen benyújtott pályázat a Csó-nakázó-tó további fejlesz-tésére nyújthat lehetősé-get. Ez sok más mellett egy speciális, kerékpáros ügyességi, úgynevezett pumpapálya létesítését, valamint a Zöldtábor terü-letén található közösségi kiszolgáló épület átalakítá-sát foglalja magában.A harmadik konstrukció a határmenti települések helyi értékeinek népszerű-sítését helyezi előtérbe, ennek érdekében temati-kus fesztiválokat és útvo-nalakat dolgoznának ki a projekt közreműködői. A Csáktornyával és Varasddal közös program egyik ele-me szintén érinti a Csóna-kázó-tavat, amelynek a kör-nyezetét kültéri installáci-ókkal dobnák fel, illetve a tervek közt játszótér-bőví-tés is szerepel.A közgyűlésen nem csak a horvát-magyar együtt-működésről volt szó. Elfo-gadták például a polgár-mesteri hivatal, három szo-ciális szervezet, valamint több városi cég tavalyi beszámolóját – utóbbiak esetében az idei költségve-tési tervezetek is napiren-den voltak. A képviselők intézményvezetői pályáza-tokat is véleményeztek: Balogh László a Batthyány Lajos Gimnázium, Nánainé Kozári Erika a Rozgonyi Úti Általános Iskola, Baráth Adrien és Proszenyák Zsolt pedig a zeneiskola igazgatói beosztására jelentkezett. A testület mindegyiküket alkalmas-nak találta az állás betölté-sére, de erről végleges dön-tést az Emberi Erőforrások Minisztériuma hoz majd.NEMES Dóraa CsótónálTovábbi fejlesztéseket terveznekHorgászverseny a Csótónál. A város „zöld szí-ve” egyre több lehetőséggel csábít, és az önkormányzat további fejlesztéseket tervez(Fotó: Gergely Szilárd)
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI Sándor MűvelődéSI Központ„TOVÁBBÉLŐ ZALAI KÉZMŰVES ÉRTÉKEK” – a Zala Megyei Népművé-szeti Egyesület tagjainak kiállításaMegtekinthető: május 18-igaz Ősze András galériában.Május 2., 9. (csütörtökönként) 10 óraKEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éve-seknek. Vezeti: Vajda Margit06-30/6160-847. Részvételi díj: 1 000 Ft/család/alkalom.Május 4., 11 (szombatonként)15.30-16.15 óra SULI JÓGA16.30-17 óra SÜNI JÓGA óvodások-nakVezeti: Budáné Józsa Szilvia gyermek-jóga oktató(szilvia.jozsa77@gmail.com). Részvételi díj: 1 000 Ft/alkalomMájus 6-7. (hétfő-kedd)HEVESI SÁNDOR EMLÉKNAPOKMájus 6. (hétfő) 14 óraHEVESI SÁNDOR EMLÉKEZÉSKözreműködnek: a Hevesi Sándor Álta-lános Iskola 5/a osztály tanulói és a fel-sős énekkar.Köszöntőt mond: Dénes Sándor polgármester.Felkészítők: Dervalitsné Barczi Ágnes és Dóróné Kónya Zsuzsanna.14.15 óra A Hevesi Sándor Általános Iskola tanulóinak rajzkiállítása Felkészítők: Dóróné Kónya Zsuzsanna, Horváthné Kőfalvi Katalin,Horváthné Tóth Györgyi ésdr. Kolonicsné Hegedüs Zsuzsanna.Megtekinthető: május 14-ig.14.20 óra A Hevesi Sándor vers- és prózaíró pályázat eredményhirdetéseZsűritagok: Aradvári Renáta,Dervalitsné Barczi Ágnes,Halász Katalin, Kissné Máté Éva ésVirág Edit Adrienne.14.30 óra Koszorúzás Hevesi Sándor fejszobránál és a Fő úti emléktáblájánálMájus 7. (kedd)Látogatás Hevesi Sándor budapesti sír-jánál a Kerepesi úti temetőben17 óra „RAGYOGÁSBAN” – az Ének-mondó Együttes előadása a Kilencek megzenésített verseibőlVendég és a Kilenceket képviseli: Péntek Imre, József Attila-díjas költő. A belépés díjtalan.Az Énekmondó Együttes műsorát támogatja a Nemzeti Kulturális Alap.Május 8. (szerdánként) 16.30 óraKEREKÍTŐ OVIMÓKA 4-7 éveseknek. Zenés, táncos, bábos foglalkozás.Vezeti: Vajda Margit. Jelentkezni és érdeklődni lehet a 30/616-08-47-es telefonszámon.Május 9. (csütörtök) 19 óraHOGYAN ÉRTSÜK FÉLRE A NŐKET? – Csányi Sándor egyszemélyes vígjátékaBelépődíj: első 6 sor: 4 500 Ft, a többi sor: 4 000 Ft. A jegyek megvásárolha-tók online a kultkikoto.jegy.hu oldalon, valamint a HSMK jegypénztárában. További Információ: kultkikoto.hu.Május 10. (péntekenként) 17 óraGÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor. A részvétel díjtalan.Május 11. (szombat) 16 óraARANYMETSZÉS MŰVÉSZETI NAPOK – A TÁNC NAPJA Szervező: a Kanizsai Zeneiskoláért Ala-pítvány.MedgyASZAy HázMájus 7. (kedd) 18 óra„VIGYÁZZ A MADÁRRA…” ÉS VIGYÁZZ A FÁKRA! – kiállítás-megnyitó Megnyitja: Lengyák István,a Magyar Kultúra Lovagja. Megtekinthető: május 29-ig.A belépés díjtalan.Móricz ZSIgmondMűvelődéSI HázMájus 4., 11. (szombat) 9 óra APRÓK TÁNCA néptáncos foglalkozá-sok Minden szombaton 9 órától. 6-8 éves gyermekek jelentkezését várják.Foglalkozásvezető:Tóth István néptáncpedagógus.A foglalkozás időtartama: 45 perc. Jelentkezni a helyszínen, vagyTóth Istvánnál leheta 30/894-2603-as telefonon.Részvételi díj: 2 000 Ft/fő/hó.ProgramajánlóMáj. 2-5. 15:30, 19:00, máj. 8. 20:30 BOSSZúállóK: végJátéK 2D amerikai fantasy Máj. 2-8. 15:00, 17:30 Két lépéS távolSág amerikai romantikus film Máj. 2-8. 16:00 MANU A legSIrályABB FecSKE német animációs film Máj. 2-5. 18:00 MIutáN amerikai romantikus filmMáj. 2-8. 20:00 BOSSZúállóK: végJátéK 3D amerikai fantasy Máj. 2-5. 20:30 A gyáSZoló ASSZONY átKA amerikai horror Máj. 8. 18:00 Art filmklub: roSSZ verSEK magyar filmmájus 2- május 8. MűsoraMinden perc ajándékA Két lépés távolság című romantikus dráma szívszorító történet két kamaszról, akik ifjú koruk nagy részét kórházban töltik. A 17 éves Stella örökletes betegségben szenved. Ha közvetlen kapcsolatba kerül bárki-vel, az életével fizethet. Egy napon azonban megismerkedik Willel, aki alig várja, hogy megszabaduljon a kórházi falak látványától. Egymás iránti szimpátiájukból szerelmi kapcsolat bontakozik ki, s a kötelező lépéstávolág egyre nagyobb teherként nehezedik rájuk. A film olyan élethelyzetet mutat be, amikor két embert szétválaszt az élet, szerel-mük azonban az idő múlásával csak erősebb lesz.Ezt ajánljuk!A Cinema NagykanizsaA Továbbélő zalai kézműves értékek című tárlat tizenhét alkotókö-zösség munkáit mutatja be a Hevesi Sándor Művelődési Központban (Fotó: Bakonyi Erzsébet)
2019. 05. 03. | 9KultúraTáncművészeti pályafutásáért és értékmentő komplex szakmai tevékenységéért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” kitün-tető címet kapott Fenyves Márk a város napján tartott ünnepi köz-gyűlésen. Valóban sokoldalú tehetségét elsőként emelik ki a róla őrzött emlékeik közül azok, akikkel élete különböző szakaszai-ban együtt dolgozott. Tatai Mária az Iparművészeti Egyetemen talál-kozott a fiatalemberrel 1991-ben, amikor Márk elsőéves textil szakos hallgatóként jelentkezett a kore-ográfus kurzusára.– Akkoriban egy alternatív tan-tárgyat oktattam, azzal a céllal, hogy az iparművészeti hallgatók jobban belelássanak a mozgás világába, illetve a mozgás és a tér kapcsolatába. Márk az első pilla-nattól nagyon érdeklődött, s csak-hamar kiderült róla: különös érzé-ke van a tánchoz. Ezeken az órá-kon ismerte meg a mozdulatmű-vészet műfaját, amely aztán gyö-keres változást hozott az életében.Noha a képzőművészet mindig fontos maradt Fenyves Márknak, az orkesztika egyre jobban figyel-me középpontjába került. Lelke-sen látogatta Tatai Mária óráit, csatlakozott az oktató mozdulat-művészeti műhelyéhez, később pedig az Orkesztika Mozdulatszín-házhoz. Amellett, hogy szerepelt, jelmezeket tervezett az előadá-sokhoz, 1-2 év múlva már a kezdők oktatásában segédkezett.– Született tehetség volt. Annak ellenére, hogy későn csöppent ebbe a világba, rohamos tempó-ban fejlődött – mondja a szakem-ber. – Ráadásul Márkban megvolt az a jó értelemben vett megszál-lottság, ami ahhoz kellett, hogy ne fásuljon bele a rengeteg tanulás-ba és gyakorlásba. Érzékeny, ked-ves fiúnak ismertem meg, akit mindenki szeretett.Az orkesztika több mint egy modern művészeti ág: izgalmas, érdekes, ugyanakkor méltatlanul háttérbe szorult tudományterü-let, amelyet Fenyves Márk élete végéig kutatott. 2016-ban Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott az 1950-es években politikai okokból betiltott magyar mozdulatművé-szet feltárásáért, feldolgozásáért, elismertetéséért és fejlesztéséért. A műfaj hazai bölcsője az 1912-ben létrejött Orkesztika Iskola volt. Az intézményalapító emléke előtt adózott a húsz évvel ezelőtt bemutatott In Memoriam Dienes Valéria című darab – ebben látta először Márkot Mándy Ildikó tán-cos, koreográfus.– A közös munkánkat eleinte inkább az határozta meg, hogy a Kortárs Táncszínházi Egyesület vezetőségi tagjaiként fesztiválo-kat, keresztasztal-beszélgetése-ket és egyéb programokat szer-veztünk. Próbáltuk összehozni a különböző műfajok képviselőit, hogy együtt elismertessük a tánc-művészetet a politikában, illetve megtaláljuk az utat a közönség felé.Munkakapcsolatuk akkor lépett új szintre, amikor Mándy Ildikó fel-kérte Fenyves Márkot, hogy szere-peljen az A D című, 2006-os darab-jában, amely Albrecht Dürerről szólt.– Márk egy nagyon tájékozott, széleskörű tudással rendelkező ember volt, akivel bármiről lehe-tett beszélgetni, a konyhaművé-szettől kezdve a zenén át az épí-tészetig. Talán ezt bizonyítja, hogy az élet legkülönbözőbb területeiről szerzett barátokat – meséli. – Az A D idején valahogy az a benyomásom támadt, hogy Márk bizonyára jól megértette volna magát a szintén sokoldalú, páratlan fantáziájú Dürerrel. Ebben az előadásban ezért ő nem is táncosként működött közre, hanem egy markáns személyiség-ként, gyakorlatilag Dürer megtes-tesítőjeként jelent meg a nézők között.Az A D-t a 2008-as (Lady) Mach-bet-ek című duett követte, majd még három másik rendhagyó Shakespeare-feldolgozás. Mándy Ildikó és Fenyves Márk sokat ven-dégeskedett egymás társulatá-ban is. Legutolsó közös projektjük egyben a legszemélyesebb hang-vételű volt. A 2017-ben bemuta-tott MUCZYpuczy, amelyet sok-sok előkészítés, beszélgetés és anyaggyűjtés előzött meg, kifeje-zetten róluk szólt: a színházhoz és az élethez fűződő viszonyukról, s – természetesen – a táncművé-szet iránti szenvedélyükről.NEMES DóraFenyves Márk és Mándy Ildikó a MUCZYpuczy című darabban (Fotó: Dusa Gábor)Minden évben díjátadóval ünnepli a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége. Az idei díjazottak közt szerepel Fenyves Márk neve is. A tavaly nyáron 45 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt művész munkásságát posztumusz életműdíjjal ismerték el, pár nappal korábban pedig szeretett szülővárosában, Nagykanizsán tüntették ki.Dürerrel…Jóban lett volna Az Orkesztika Mozdulatszínház Hommage a Meredith Monk című darabja, amelyet Kanizsán is bemutattak 1994-ben (Fotó: Gál Gábor)
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSzellemA kései tél még alig csendesedett el. Lám, itt volt a krisztusi kereszthalál és a feltámadás ünnepe, s közelít az anyák napja. A kései tőzike, a hóvirág és az ibolya után virágzik az aranyeső, a nárcisz, jázmin, tulipán. Rügybe, zöldbe pattantak a fák, s a tavasz legszebb, legnemesebb, legillatosabb virága, az orgona is rácsodálkozik a már lengébben öltözött lányokra, legényekre. A vajh’ mitől morózus férfiakra, a dél-zalai, muraháti, muraföl-dei nőkre.Igen! Mifelénk csodálatosak a lányok, asszonyok! Zaklatott, a napi gon-doktól és egyéb mástól morózus életünk legbiztosabb, legbiztonságosabb kikötői férfisorsunk hajójának, életünknek. Legmelegebb színű, legillato-sabb virágai az itt élő teremtés koronáinak. Leginkább csak rajtuk múlik a családi élet milyensége, a gyermekek, unokák tiszta és őszinte emberré nevelése.A tavasz egyik legszentebb ünnepe, amikor nőnapon átadjuk (nem kevés bűntudattal) az egy szál virágot, s május első vasárnapján szerelme-tes gondolatokkal megköszönjük életünk legszebb ajándékát, a teremtés, a születés pillanatát!Ha még él édesanyánk, felnőttként is bennünk féltő könnyes íriszébe nézve, a könnyek tükrében, fel-felvillan születésünk első pillanata, a bol-dog gyermekkor, amikor még mi is „szilaj nádparipán lovagolva” fújtuk tiszta tüdőből a „fűzfa sípot”, szembesülve az egykori ölelés, az akkori ott-hon melegének a hiányával. Megcsókoljuk a miattunk is ráncos kezet, a bennünk féltő könnyes szemeket, s kissé sután a felnőttként is ránk törő gyermeki vágytól, átadjuk a köszönet és a hála, a szeretet virágait. Igen, ha még él anyánk!S ha nem, mit is tehetnénk mást: kimegyünk egy nagy halom röghöz, s elhaló hangon köszönjük meg születésünket, s valljuk meg a hiányt a más-fél méter mélyen porladó, születésünk édes szószólójának… S otthon, zavartan és meghatódva, de büszkén nézzük gyermekeink, unokáink óvo-dás és kamaszos zavarát, mikor átölelik a mamát és anyát. És a mama és anya végre őszintén boldog a mindent köszönő szavaktól, a virágoktól, bár már abban a percben tudják, ez csak egy múló pillanat, mert a huszon-egyedik századi világ már csak ilyen. Szégyelli kimutatni az igazi, az őszin-te, a romlatlan, a legszentebb érzéseit…***A mához, már oly távoli születésem. Anyám törékeny termete is már a röghöz kötött. A tuják, s fenyők között, a lankás domb mögül felkelő Nap kíváncsin tekint a megtévedt látogatóra; tekintetében az olvadó arany fekete árnyú könnycsepp.Közelítek bölcsőm ringatójához, de másfél méter mélyen nyugszik szüle-tésem édes szószólója: A napkelte, s a korai cinke megdöbben, nem érti, mégis, miért anyatej illatú a csend. A majd’ elfelejtett síron, a nefelejcs s kökény kékjében, pirul a gyermeki – késés – szégyenétől, a hajnalharmatos tulipán, s tán, még a tavalyelőttről ott maradt, árva árvácska.A napkelte édesanyaarcú árnyat rajzol homlokomra. Szívemet a hiány markolja: Megszólalásra bír, a – vajh’ miért – felejtés, s a már kései köszö-net.Megkésett jöttömet nem értik az aludni vágyó baglyok, nem értem én sem, de hiszem, nem csak remélem: Anyám tudja a miértre a választ.Mert bár másfél méter, és tizenöt év választja el a tegnapot a mától; nem a hiánytól fényezi arannyal a napkelte a tájat: mindent megbocsátó anyá-mat látom a sírok, s felettem, a fekete fecskékkel az ég felé repülni:Szárny-kezében (a most elhozott) egy szál fekete rózsa, s mint régen – engem féltve és szeretve –, túlvilági, még el nem késett üzenetként: felém, integet… ZoltánÉdesan yám!Édesanyám!Köszönöm,hogy vigyáztál rám!Riersch Csendben köszönj!Hogy még van édesanyád,Köszönd meg, Örülj, szeresd!Ha már nincs, - elment,Menj hozzá a temetőbe, siess, keresd!Ha van még édesanyád,Csókold meg érted dolgos két kezét,Fáradó szemébe mond nevét:Édesanyám! Édesanyám!Köszönöm, hogy vigyáztál rám!Köszönöm, hogy felneveltél!Keresztúri fakeresztnélCsendben köszönj, - sírvirággal:Halott anyád fáradt lelkeEmlékező, halk madárdal.Dalold csendben madarakkalEmlékező köszöntésed!Hajtsd meg fejed – szép emlékekGyermekkönnyes emlékének.
Napjaink Nagykanizsájára tükörként tekint majd az utókor, a következő generációknak pedig a ma élő kanizsaiak akarata és egyenessége jelöli ki az utat, fogalmazott Dénes Sándor polgármester a díszközgyűlésen. A 25. város napján ismét azokat az embereket ünnepelték, akik lokálpatriotizmusuk és hivatástudatuk révén váltak Nagykanizsa múltjának méltó örököseivé és saját hőseivé.Nagykanizsa első írásos említése 1245-ből szár-mazik. „Akkor kezdett épülni a város, amikor Aqui-nói Szent Tamás megalkotta a Summa Teológiát”, mondta az ünnepi közgyűlésen Dénes Sándor, „de együtt születtünk a párizsi Notre Dame-mal vagy Giotto gyönyörű freskóival, s akkor vívtuk nagy csa-táinkat Thúry György várkapitányunk révén, amikor a török fenyegette a keresztény világ egészét, amelynek mi ezáltal az egyik pillére vagyunk.”Fontos azonban, hogy a városnak ne csak múltja legyen, hanem újra és újra megalapozza a jövőjét, tette hozzá a polgármester. Ezt szolgálják az olyan fejlesztések, mint az Ady utca korzóvá alakítása, a Csónakázó-tó környezetének megújítása, az utak és közművek rekonstrukciója, továbbá a családbarát beruházások keretében megszépülő bölcsődék és óvodák.– Újabb beruházások is lesznek, és folytatódik a nagy projektek megvalósítása is – mondta Dénes Sándor. – Az elmúlt időszakban rendkívül nehéz, felelős és komoly előkészületi munka ment végbe, amelynek köszönhetően még idén tovább halad a Zöld Város program, és elkezdődhet a ferences kolostor megújítása, illetve a sport- és rendezvény-csarnok, valamint a versenyuszoda megépítése.A jövő formálását a beruházások mellett a közös-ség is szolgálja. Napjaink Nagykanizsájára tükörként tekint majd az utókor, a következő generációknak pedig a ma élő kanizsaiak akarata és egyenessége jelöli ki az utat, hangzott el. Ennek jegyében idén is elismeréseket adtak át. Cseresnyés Péter minisz-terhelyettes, országgyűlési képviselő hangsúlyozta: az egyéni életutak, eredmények közös sikerek.– A kitüntetettek nemcsak a saját céljaikért dol-goznak, hanem egy nagyobb közösség érdekében is – mutatott rá a politikus. – Néhányan hagyomá-nyokat és értékeket közvetítenek, mások pedagó-gusként bocsátanak útra generációkat, példát mutatva nekik, megint mások pedig – mert van rá lehetőségük – anyagilag is segítik egy-egy közösség vagy település fejlődését.A díszpolgári címet idén a közgyűlés Boros Antal nyugalmazott gimnáziumi tanárnak adományozta pedagógusi életművéért.– Nincs felmentés: gondolkodni, tapasztalni, okul-ni, a szellemiekben mindig gyarapodni kell. Nosza, rajta! Ami időtök van, tegyetek jót mindenkivel, mint ahogy az meg van írva Pál apostol galatákhoz írt levelének utolsó fejezetében – mutatott rá Boros Antal.Az ünnepi közgyűlésen vállalkozásokat is elismer-tek, valamint átadták a Nagykanizsa Város Boráért járó díjat és oklevelet. A hosszú szünet után újra meghirdetett mustra győztese Kápolnás Zoltán 2018-as évjáratú chardonnay-ja lett, amit – a 25. város napja és Thúry György születésének 500. évfordulója alkalmából megálmodott Thúry-des�-szerthez hasonlóan – meg is kóstolhattak a vendé-gek a rendezvényt követő állófogadáson.NEMES Dóra 2019. 05. 03. | 11ünnepA díszpolgári címet idén Boros Antalnak adta át Dénes Sándor és Cseresnyés Péter. A tanár úr azt mondta: Ami időtök van, tegyetek jót mindenkivel…! (Fotó: Gergely Szilárd)„NagykanKANiZSA Megyei Jogú Város Címere” kitüntető címet KAPott: Szabó Zsigmond nyugalmazott operatőr a nemzet megmaradása érdekében vég-zett példaértékű tevékenységé-ért, Schmidt Istvánné a város foly-tonos megújulása érdekében végzett tevékenységéért, Matyo-la Péterné anyakönyvvezető a több évtizeden át végzett lelkiis-meretes, példamutató köztisztvi-selői munkájáért, néhai Fenyves Márk táncművészeti pályafutásá-ért és értékmentő komplex szak-mai tevékenységéért, Mohai V. Lajos író, esszéista minőségi országos rangú irodalmi munkás-ságáért, nagykanizsai identitásá-nak megőrzéséért.„Az Év vállalkozáSA” kitüntető címet KAPott: Major Ferenc órásmester egyéni vállalkozó Nagykanizsa gazdasá-gát és lakosságát szolgáló kiemelkedő teljesítményéért, a Color 99 Korlátolt Felelősségű Társaság kiemelkedő gazdasági teljesítménye elismeréseként a 2019. évben kis- és középvállalko-zás kategóriában, a Fa-Feri Korlá-tolt Felelősségű Társaság kima-gasló gazdasági teljesítménye elismeréseként 2019. évben nagy-vállalkozás kategóriában.„NagyKANiZSA vároSÉrt” kitüntető címet KAPott: a Zalagyöngye Táncegyüttes Nagy-kanizsa kulturális életében több évtizeden keresztül betöltött kiemelkedő tevékenységéért, a magyar néptánckultúra ápolásá-ért, hazai és nemzetközi terjesz-téséért, Szabó Ádám plébános Nagykanizsa város polgárai szá-mára 40 éven át nyújtott áldoza-tos, önzetlen lelkipásztori szolgá-latáért, dr. Polay József jogász-közgazdász a város gazdasága fejlesztésében, a pénzügyi kultú-ra erősítésében elért eredményei-ért és az 50 éves önzetlen társa-dalmi munkája elismeréseként, dr. Pálffy Erzsébet nyugalmazott háziorvos, aktív ifjúsági orvos a gyógyítás és prevenció területén végzett több évtizedes szakmai munkája elismeréseként, Koller Jutka szociális intézményvezető negyedszázados kiváló intéz-ményvezetői munkássága elis-meréseként. „NagyKANiZSA Megyei Jogú Város DíSZPolgára” kitün-tető címet KAPott: Boros Antal nyugalmazott gimnáziumi tanár pedagógusi életművéért.a múlt méltó örököseinekElismerés
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPünn ephárom napon átÖröm és mosoly Fotó: Gergely Szilárd
2019. 05. 03. | 13ünnepA 25. Város napja feszti-vál, hagyományosan, a P-nappal – a Pannon Egye-tem és a Pannonia cégcso-port közös programsoro-zatával – indult, amelynek része volt a raklapfestő-verseny is, majd díjazták a legügyesebb és legkreatí-vabb gerillakertészeket. Kuriózumként az I. Chef Burger Kihíváson az 5 bátor jelentkezőnek az egyik kanizsai gasztrobár speciális, 1 kiló 60 dekás húsmonstrumát kellett elfogyasztania. A verseny-zőknek maximum fél óra állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy megegyék a burgert és a hozzá járó köretet. A győztesnek, Szollár Róbertnek azon-ban alig több mint 14 perc is elég volt ahhoz, hogy minden elfogyjon a tányérjáról. Este a Takács Tamás Blues Band szóra-koztatta a közönséget, majd a napot Lotfi Begi fellépése zárta. Szombaton, a délelőtti sporteseményeket követő-en helyi fellépők műsorá-val, majd koncertekkel folytatódott a program a 25. város napján, többek között a Stolen Beat zene-kar és Fenyő Miklós éne-keltette – vagy éppen tán-coltatta – meg a közönsé-get. A jubileumi progra-mon átadták a rendezvény legjobb borának, valamint a város tortájának járó elis-merést is.A HeniCuki tortája a szak-mai zsűrit is meggyőzte. A verseny egyik kritériuma az volt, hogy Nagykanizsára és Muraföldére egyaránt jellemző finomság szüles-sen.– A hajdinaliszt Szepet-nekről van, a tökmag az Őrség és Murafölde egyik fő alapanyaga, Rigó Jancsi, a híres cigányprímás pedig városunkból indult zenész-kedni – részletezte az alap-ötletet Bohn Ildikó cuk-rászmester.Sokan kíváncsiak voltak a polgári kavalkádra is, amelynek résztvevői látvá-nyos kosztümökben és kerékpárokkal vonultak végig a Fő úton. A felvonu-lók zömét a Kanizsai Oldti-mer Kerékpáros Szövetség és annak baráti egyesületei alkották. Több klub a hatá-ron túlról, így Horvátor-szágból, Szlovéniából, valamint Ausztriából jött. Az Erzsébet téren, a kaval-kád megkoronázásaként az Eraklin Táncklub Egyesület párosai swingelni tanítot-ták a vállalkozó kedvűeket.Vasárnap az Utca Tánc Fesztivál csábította az Erzsébet térre a kanizsaia-kat. Délelőtt meglepetés-szerűen bukkantak fel és mutatták be produkcióikat a csoportok a belvárosban, de a nagyszínpadon is folyamatosan váltották egymást a fellépők. A Fő út sem ürült ki, az árusok mel-lett a méhészek is kínálták a termékeiket. Az Utca Tánc Fesztivál egyik legjobban várt ese-ménye minden évben a fel-vonulás, amely a Kanizsa Centrumtól indul, és az Erzsébet téren ér véget. A karneváli hangulatból mintegy ezren vették ki a részüket, köztük a nap sztárvendége, Cseke Katinka is. A menetet húsz feldíszített kamion és jár-mű kísérte az Erzsébet térig. A fesztivált gála és lézershow zárta.
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetés1. A pályázat célja:A városképet elcsúfító, zavaró falfirkák eltüntetésének ösztönzése.2. A pályázat benyújtásának feltételei:A támogatásra pályázhat minden Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén fek-vő, nem műemléki védelem alatt álló ingatlan tulajdonosa, vagyonkezelője, tár-sasház lakóközössége nevében a közös képviselő; kivéve, ha az maga az önkor-mányzat, illetve az önkormányzat költségvetési szerve, gazdasági társasága. Fen-ti korlátozás az önkormányzati résztulajdonnal rendelkező társasházakat nem érinti.3. A pályázható támogatás mértéke:A pályázható támogatás összege társasházanként az utólag számlával igazolt fal-firka eltüntetési költségek 40 %-a, de maximum 50.000 Ft, egyéb ingatlanonként az utólag számlával igazolt falfirka eltüntetési költségek 40 %-a, de maximum 20.000 Ft.Az önkormányzati támogatás ingatlanonként évente egy alkalommal vehető igénybe.4. A pályázat lebonyolításának határidői:A pályázat benyújtásának határideje 2019. augusztus 10.Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési- és Üzemeltetési Bizottsága a 2019. augusztus 10-ig beérkezett pályázatokat 2019. szeptember 30-ig bírálja el.5. A pályázati támogatás igénybevételének feltételei:a) Az elnyert támogatás csak a támogatási szerződés aláírását követően elvégzett munkák finanszírozására használható fel. A támogatott munkákat a támogatási szerződés aláírásától számított 60 napon belül el kell végezni.b) A megítélt támogatás kifizetésének feltételei:a pályázatban megadott falfelület méreteire vonatkozó falfirka eltüntetési mun-kálatok elvégzésének igazolása eredeti számlával;a megtisztított vagy lefestett falfelületről készített fotó benyújtása. c) A pályázó, illetve a támogatott köteles az önkormányzat megbízottjaival együttműködni, részükre a szükséges felvilágosítást megadni. Ennek kere-tében köteles az önkormányzat részére biztosítani:a pályázat adatainak ellenőrzését, a helyszín megtekintését,a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségét,minden olyan okiratba történő betekintést, mely a támogatási szerződés teljesí-tését érintheti.d) Pályázó tudomásul veszi, hogy Támogató az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41.§ (6) bekezdése alapján nem köthet érvényesen visszter-hes szerződést nem átlátható szervezettel, illetve a nem átlátható szervezettel létrejött szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50.§ (1a) bekezdése szerint Támogató a valótlan tartalmú nyilatko-zat alapján kötött szerződést felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll. Pályázó tudomásul veszi, hogy a Támogató a jelen pontban meghatározott felté-tel ellenőrzése céljából a szerződésből eredő követelések elévüléséig az Áht. 55 §-ban foglaltak szerint jogosult a Pályázó átláthatóságával összefüggő, az Áht. 55 §-ban meghatározott adatokat kezelni.6. A támogatási összeg kihelyezésének módja:A támogatás folyósítása az elvégzett munkák ellenőrzését követő 45 napon belül történik.7. Az elbírálás módja:A pályázatokat a bizottság a következő esetekben elutasítja:a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban rögzített feltételeknek;a bizottság megítélése szerint - a pályázatban megadott - a tervezett helyreállítás során lefestendő vagy megtisztítandó falfelület mérete irreálisan nagyobb a fal-firka méretéhez képest;a falfirka eltüntetését célzó technológia, illetve alkalmazandó színezék városképi szempontból nem megfelelő;amennyiben az ingatlan a káresemény megtérítésre vonatkozó biztosítással ren-delkezik és a tulajdonos, vagy társasház esetén a közös képviselő nem tudja iga-zolni, hogy a biztosító anyagilag nem állt helyt.8. A pályázathoz kötelezően csatolandó mellékletek:a falfirkát tartalmazó falfelületről készült fénykép (elektronikus vagy hagyomá-nyos);a helyreállításra készített előzetes költségvetés;a helyi egyedi védettség alatt álló ingatlanok esetén a városi főépítész előzetes állásfoglalása;az ingatlanra kötött biztosítási kötvény másolata, vagy az ingatlan tulajdonosá-nak, társasház esetében a közös képviselő nyilatkozata, mely szerint az ingatlan biztosítással nem rendelkezik;amennyiben az ingatlan biztosítással rendelkezik a biztosító nyilatkozata, misze-rint az ingatlan biztosítása alapján a falfirkával okozott káresemény megtérítésé-re nincs lehetőség;a pályázat befogadásához szükséges a közpénzekből nyújtott támogatások átlát-hatóságától szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról szóló nyilatkozat kitöltése és csatolása;a - társasházak valamint magánszemélyek kivételével - Pályázó nyilatkozata arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pont-ja szerinti átlátható szervezetnek minősül (melléklet szerinti formában).9. Egyéb tudnivalók:A pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.A pályázatokat postai úton lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani Nagy-kanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 15.). Kizárólag zárt borítékban beküldött, vagy benyújtott pályázatok vesznek részt az elbírálásban.A borítékon fel kell tüntetni:„Falfirkák eltüntetésének támogatása pályázat, 2019.”Nagykanizsa, 2019. április 17. Dénes Sándor polgármesterPÁLYÁZATI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a falfirkák eltüntetésének tá-mogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) önk. rendelet szerinti önkormányzati támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2019. évben 100 000 Ft.
2019. 05. 03. | 15hirdetésLakk Roland festőművész alkotásaiból nyílt kiállí-tás a Hevesi-iskolában. A Színvarázs című tárlaton festményeket és a művész által készített tetováláso-kat láthatják az érdeklődők. Lakk Rolanddal 2007-ben már találkozhattak a kani-zsai művészetpártolók, akkor a Herendi Porcelánma-nufaktúra szakiskolájának egyik mesterfestőjeként mutatkozott be. Az önálló tárlattal visszatérő művész kedvelt témáit, a természettel és az állatvilággal kap-csolatos alkotásait hozta el Kanizsára. Festményeit olajjal és akrillal készíti, de emellett raj-zol grafittal, tollal, pasztellel, valamint szénnel is. A művész freskót és falfestést is készített már – például a Veszprémi Állatkert majomházának belső terét is ő festette. Lakk Roland 2009 óta tetoválásokat is készít. Ennek kapcsán elárulta, a porcelán-festés után ez adta magát, mivel mindkét tevékenység finom és pontos munkát igényel. – Fontosnak tartom a kép-zőművészet, a festészet és a tetoválás közös érdekeit, hiszen ha a tetoválásnál valaki csak a technikáját sajátítja el, akkor nem igazán lehet előrébb jutni, nem lehet igényes tetoválást készíteni. Csak akkor, ha valaki ismeri azokat a szabá-lyokat, amiket a festészetben is használunk. Tehát a bőr felületén ugyanúgy meg kell komponálni a min-tát, amit elképzelünk – fogalmazott a művész.Festészet és tetoválásLakk Roland rajzainak, festményeinek témája leg-gyakrabban természetközeli(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásPiaci árak Kanizs áneper 1500-1900 Ft/kgsertéscomb 1349 Ft/kgtojás 30-40 Ft/dbakácméz 2300-2500 Ft/kgcsiperke gomba 550-800 Ft/kg30/600-64-66Hívható hétvégén és ünnepnapokon7 és 22 óra közöttAz állatorvosi ügyelet telefonszáma: www.kanizsaujsag.huwww.kanizsatv.hucSAK egy KAttINtás...Állás25 éve Olaszországban élő hölgy távmunkát keres 5 éves építőipari szakgimnáziumi vég-zettséggel. Tel: 06-20/236-8714.SZolgáltatásTársközvetítés: szívvel-lélekkel segítünk megtalálni párját! 20/272-1461, komolyangon-dolom.hu. 2019. május 4.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62020:00-08:002019. május 5.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38/A.93/319-46219:00-06:002019. május 6.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28022:00-06:002019. május 7.ReményGARAY U. 14.93/314-96722:00-06:002019. május 8.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61022:00-06:002019. május 9.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15122:00-06:002019. május 10.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62022:00-07:00 Gyógysz ertári ügyeletMájusi fogadóórákPolgármester, alpolgármesterekDénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2019. május 8-án (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában.Karádi Ferenc 2019. május hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a 8. szá-mú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2019. május 15-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Tóth Nándor alpolgármester fogadónapot tart 2019. május 29-én (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Képvis előkBalogh László, a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányza-ti képviselője, a humán bizottság elnöke fogadóórát tart 2019. május 8-án, szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu.Bedő György, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2019. május 7-én, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általá-nos Iskolában.Bizzer aNDrás, a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan házszámok, Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányza-ti képviselője fogadóórát tart 2019. május 29-én, csütörtökön, 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.).Dénes Sánd or, a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képvi-selője 2019. május 16-án (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármeste-ri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).Dr. Erdős László, az 1. számú választókerület önkormányzati képviselő-je fogadóórát tart 2019. május 7-én, kedden, 17.00 órától a Palini Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Idő-sek Klubja II. épületében (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.).Gábris JáciNT önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.Karádi Ferenc 2019. május hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadó-óráját 2019. május 15-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).TóTH Nánd or, a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képvi-selője 2019. május 6-án (hétfő) fogadóórát tart 18.00 órától a Polgármesteri Hivatal Bajcsai kirendeltségén (Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u. 65.), majd 19.00 órától Kiskanizsán, a volt Nagyrác Úti Általános Iskola ebédlőjében (Nagykanizsa, Nagyrác u. 26.). Szőlősi Márta, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2019. május 6-án, hétfőn, 17.00 órától a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Rozgonyi u. 23.): 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu, szmarta25@hotmail.com.
2019. 05. 03. | 17SzolgáltatásEsemények, évfordulókMájus 6.1840. május 6-án került forgalomba az első postabélyeg1856. május 6-án született Sigmund Freud osztrák neurológus és pszichiáter, a pszi-choanalitikus iskola megalapítója1915. május 6-án született Orson Welles rádiós, színész, színházi és filmrendező. A legnagyobb visszhangot keltő munkája talán a Világok harca című rádiójáték volt1919. május 6-án halt meg Lyman Frank Baum, legismertebb műve, az Óz, a nagy varázsló című meseMájus 7.1776. május 7-én született Berzsenyi Dániel1824. május 7-én mutatták be Beethoven IX. szimfóniáját1827. május 7-én született Vajda János1833. május 7-én született Johannes Brahms1840. május 7-én született Pjotr Iljics Csaj-kovszkij zeneszerző, a Hattyúk tava, a Csip-kerózsika, a Diótörő, a Rómeó és Júlia szer-zője 1983. május 7-én halt meg Romhányi József író, költő, az ő szövegeit hallhatjuk a Dr. Bubó, a Mézga család és a Flinstone család című rajzfilmekben isMájus 8.Május 8-a a magyar kézműves fagylalt nap-ja1880. május 8-án halt meg Gustave Flau-bert, a Bovaryné szerzője 1903. május 8-án halt meg Paul Gauguin francia festő Május 9.1912. május 9-én született Ottlik Géza, az Iskola a határon, a Buda és a Hajnali házte-tők írója Az előző heti rejtvény megfGFejtése:Nyugodtan hajtja álomra fejét, ki becsületes munkával töltötte a napot.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtA közalkalmazotti jogviszony időtartama:Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyFoglalkoztatás jellege:Teljes munkaidős, határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony, az intézménynél újonnan létesített jogviszony esetén – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 21/A. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltak kivételével – 3 hónap próbaidő kikötésével. A magasabb vezetői megbízás megnevezése: igazgatóA magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás 5 év határozott időre, 2019. július 1-től 2024. június 30-ig szól.A munkavégzés helye:Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.Ellátandó főbb feladatok:A Halis István Városi Könyvtár alapító okiratában meghatározott szakmai feladatok, az intézmény szakszerű és gazdaságos működtetése, irányítása és ellenőrzése a fenntartó önkormányzat elvárásainak megfelelően. A közalkalmazottak és a mun-kavállalók felett a munkáltató jogok gyakorlása. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szó-ló 1992. évi XXXIII. törvény és a Kjt. végrehajtására a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezésére kiadott 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadóak.Pályázati feltételek: szakirányú felsőfokú végzettség és szakképzettség, vagynem szakirányú felsőfokú végzettség és szakképzettség, valamint OKJ szerinti segédkönyvtáros szakképesítés, ésvégzettségének és szakképzettségének és egyben az intézmény alaptevékenysé-gének megfelelő jogviszonyban legalább öt éves szakmai gyakorlat,magasabb vezető beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazot-ti munkakörbe kinevezhető, a Kjt. 20. § (2) bekezdés c)-d) pontjában foglalt feltételeknek való megfelelés,magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartóz-kodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz, büntetlen előélet,cselekvőképesség.A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:a pályázó részletes szakmai életrajzát, a képesítést igazoló okirat(ok) közjegyző által hitelesített másolatát, az előírt szakmai gyakorlat meglétének hitelt érdemlő igazolását, az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó programját, 90 napnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítványt, amely igazolást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a pályázó megfelel a Kjt. 20. § (4) és (5) bekez-désében foglalt követelményeknek, a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüg-gésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, a pályázati eljárás a Közgyűlés döntéshozó ülésén a napirendnek a nyilvános ülésen történő tárgyalásához hozzájárul-e, teljes pályázati anyaga nyilvánosságra hozható, vagy bizalmasan kezelendő oly módon, hogy csak az elbírálásban résztvevők ismerhetik meg, kinevezése esetén a munkaköri (közalkalmazotti jogviszonyával és vezetői megbí-zásával kapcsolatban) összeférhetetlenség nem áll fenn, a 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja, nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt. A pályáztató a pályázati határidő leteltét követően az erkölcsi bizonyítvány kivéte-lével hiánypótlási lehetőséget nem biztosít. Az erkölcsi bizonyítványt legkésőbb az véleményező bizottság meghallgatásán kell bemutatni.A munkakör betölthetőségének időpontja:A munkakör legkorábban 2019. július 01. napján tölthető be.A pályázat benyújtásának határideje:2019. május 15.A pályázattal kapcsolatos további információ kérhető: Dénes Sándor polgármester Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel: 20/849-2301, illetve Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán és Hatósági Osztályának osztályvezetője: Bagarus Ágnes Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel: 20/849-2333. A pályázat benyújtásának módja és helye: Postai úton a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.), vagyszemélyesen benyújtva Dénes Sándor polgármesternek, Zala megye, 8800 Nagy-kanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 5. számú irodában.A pályázati anyagot egy példányban kell benyújtani, a borítékon kérjük feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a munkakör megne-vezését: „Halis István Városi Könyvtár igazgató”A pályázati eljárás lefolytatása, az elbírálás módja:A Kjt. és a Kjt. vhr. előírásainak megfelelően a pályázatokat a pályázat előkészítője által összehívott véleményező bizottság – a pályázók személyes meghallgatásával - véleményezi. A kinevezésről Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése, mint a kinevezési jogkör gyakorlója a pályázati határidő lejártát követő hatvan napon belül dönt, amelynek eredményéről valamennyi pályázó írásban értesítést kap. A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvá-nítsa. A pályázat elbírálásának határideje:A Közgyűlésnek a 2019 júniusi soros ülése. A pályázati hirdetmény közzétéve:a Nemzeti Közigazgatási Intézet (Kormányzati Személyügyi Központ) Internetes oldalán (elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál) Nagykanizsa Megyei Jogú Város honlapja ( www.nagykanizsa.hu )Kanizsa Lokálpatrióta HetilapA munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:A pályáztatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honla-pon szerezhető.Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) pályázatot hirdeta Halis István Városi Könyvtár(8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.)intézményvezető (magasabb vezető)beosztásának betöltésére
2019. 05. 03. | 19önkormányzatA közszolgálati jogviszony időtartama:Határozott idejű helyettesítés céljából (GYED,GYES idejére szóló) közszolgálati jog-viszony Foglalkoztatás jellege:Teljes munkaidőA munkavégzés helye:Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emeletA közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rende-let alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:1. melléklet 15. építésügyi igazgatási területen a.) pontA munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:A Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Építésügyi csoportjában épí-tésügyi igazgatási (hatósági) feladatok ellátása. A csoport tevékenysége a vonatkozó szabályozás keretében: Elsőfokú építésügyi hatósági feladatok ellátása a vonatkozó központi jogszabályok és önkormányzati rendeletek alapján a 66/2015. (III. 30.) Korm. rendeletben megha-tározott illetékességi területen. Jogállás, illetmény és juttatások:A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztvise-lőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagykanizsa MJV Önkormány-zata Közgyűlésének 18/2012. (IV. 04.) önkormányzati rendelete, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelke-zései az irányadók.Pályázati feltételek:Magyar állampolgárság,Cselekvőképesség,Büntetlen előélet, Főiskola/Egyetem: Egyetemi szintű építészmérnöki vagy építőmérnöki (magasépí-tő területen szerkezetépítő szakirány) szakképzettség, főiskolai szintű magasépítő üzemmérnöki, építészmérnöki, építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépí-tő szakirány) vagy városgazdasági üzemmérnöki (ezzel egyenértékű településmér-nöki) szakképzettség vagy ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettség, vagy alapképzésben szerzett építész, épületszerkezeti konstruktőr vagy magasépítési szakirányán szerzett szakképzettség, mesterfokozatú képzésben szerzett tervező építészmérnöki, szerkezettervező építészmérnöki szakképzettség, osztatlan kép-zésben építész szakképzettség vagy ezekkel egyenértékűnek elismert szakkép-zettség.Közigazgatási vagy jogi szakvizsga, vagy a Kttv. 118. § (9) bekezdése szerinti mente-sítés igazolása (ennek hiányában a pályázó nyilatkozata, hogy kinevezése esetén a kinevezéstől számított két éven belül azt megszerzi),Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,A Kttv. 84-85. §-aiban szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség fenn nem állása,6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó részére a próba-idő kikötése kötelező),Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt,„B” kategóriás gépjárművezetői engedély,Felhasználói szintű számítógépes ismeret.A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:Építésügyi vizsga,Építésigazgatási szakmai gyakorlat,Kommunikációs szintű idegen nyelvtudás,ÉTDR rendszer ismerete.Elvárt kompetenciák:Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség.Nagyfokú terhelhetőség.Kiváló kommunikációs és problémamegoldó képesség.A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú mel-léklete szerinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető nyomtatványok / Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint), Motivációs levél,Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a köztisztviselői jogviszony létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük hivatkozni, a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni),Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét igazoló okmány(ok) másolata.A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy kinevezése esetén a Kttv. 84-85. §-ai és a 343/2006.(XII.23.) Korm. rend. 8. § -a alap-ján vele szemben összeférhetetlenség nem áll fenn; illetőleg nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmaz-ható,a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez.A munkakör betöltésének időpontja: A munkakör a pályázat elbírálását követő-en azonnal betölthető.A pályázat benyújtásának határideje: 2019. május 15.A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák Krisztina jegy-ző nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon.A pályázatok benyújtásának módja:Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagyszemélyesen dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél, Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó.Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 2/121/2019., valamint a munkakör megnevezését: építésigazgatási ügyintéző.A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázati határidő leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével – hiány-pótlásra nincs lehetőség. A kinevezést megelőzően a pályázó személyes meghall-gatására sor kerül. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a személyes meghallgatáskor be kell nyújtani. A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója – a polgármester egyetértését köve-tően – dönt. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak.A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.A pályázat elbírálásának határideje: 2019. június 15.A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:A pályázati hirdetmény közzétéve: A Közszolgálati Állásportálon (Elérhető: www.közigállás.gov.hu), Nagykanizsa MJV honlapján (www.nagykanizsa.hu), továbbá a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2019. március 28. naptól. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. A munkakör ellátásához a 487/2013. (XII.17.) Korm. rend. 4. § (4) bekezdésében foglalt építésügyi vizsga köte-lezettségnek eleget kell tenni. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2019. május 15. 17.00 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó.A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honla-pon szerezhetőDr. Gyergyák KrisztinaNagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapjánpályázatot hirdet Humán és Hatósági Osztály Építésügyi csoportépítésigazgatási ügyintéző munkakör betöltésére
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora 2019. május 4-10.Május 4., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Balasport (regionális sporthírek), 01:30 Hír-adó, 01:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:15 Sztárportré: Csondor Kata, 02:45 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Balasport (regionális sporthírek), 08:00 Híradó, 08:15 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 08:45 Sztárportré: Csondor Kata, 09:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 09:45 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvér-városunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:30 K’arc (kulturális magazin), 14:00 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:20 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:50 Napi Kanizsa – újranéző, 15:10 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 15:40 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 18:40 Csur-gói KK – DVTK-Eger férfi kézilabda Magyar Kupa mérkő-zés, 20:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Kanizsa TV Filmklub: A szűz királynő 2. rész (életrajzi film), 21:55 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 22:05 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 22:55 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 23:05 Lapozó.Május 5., vasárnap00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:40 Csurgói KK – DVTK-Eger férfi kézilabda Magyar Kupa mérkőzés, 02:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, ben-ne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Anno (váloga-tás a Kanizsa TV archívumából), 07:10 Csurgói KK – DVTK-Eger férfi kézilabda Magyar Kupa mérkőzés, 08:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 09:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:45 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérváro-sunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:30 K’arc (kulturális magazin), 14:00 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:55 Napi Kanizsa – újranéző, 15:20 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 15:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Szentmise a Piarista kápolnában, 19:10 Székely gazda, 19:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:50 Sztárportré: Torres Dani, 20:20 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:20 Lapozó. Május 6., hétfő00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Szentmise a Piarista kápolnában, 01:10 Székely gazda, 01:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:50 Sztárportré: Torres Dani, 02:20 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Szentmise a Piarista kápolnában, 07:40 Székely gazda, 08:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:20 Sztárportré: Torres Dani, 08:50 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:50 Lapozó, 12:00 Székely gazda, 12:30 Sztárportré: Torres Dani, 13:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 19:35 Kuk-kantó (gyerekműsor), 20:05 Egis Körmend – Jászberény NB I A-csoportos kosárlabda-mérkőzés, 21:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 22:35 Lapozó.Május 7., kedd00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 00:35 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műso-ra), 01:05 Kukkantó (gyerekműsor), 01:35 Híradó, 01:50 Egis Körmend – Jászberény NB I A-csoportos kosárlabda-mérkőzés, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívu-mából), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi per-cek, 04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészség-ügyi percek, 07:05 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 07:35 Kukkantó (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Egis Körmend – Jászberény NB I A-csoportos kosárlabda-mérkőzés, 09:45 Anno (váloga-tás a Kanizsa TV archívumából), 10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 10:50 Lapozó, 12:00 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 12:30 Kukkantó (gyerekműsor), 13:00 Egis Körmend – Jászbe-rény NB I A-csoportos kosárlabda-mérkőzés, 14:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 20:35 Híradó, 20:50 Hargita, 21:20 Sztárportré: Varga Viktor, 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Május 8., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 02:15 Hargita, 02:45 Sztárportré: Varga Viktor, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Gáz-fröccs (a lóerők magazinja), 08:45 Hargita, 09:15 Sztár-portré: Varga Viktor, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 13:25 Hargita, 13:55 Sztárportré: Varga Vik-tor, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kani-zsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Élet-módi, 20:00 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 20:30 Híradó, 20:45 Székely konyha, 21:15 K’arc (kulturá-lis magazin), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó. Május 9., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 02:10 Székely konyha, 02:40 K’arc (kulturális magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Élet-módi, 07:55 Híradó, 08:10 A szom-széd vár (turisztikai magazin), 08:40 Székely konyha, 09:10 K’arc (kulturális magazin), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 13:25 Székely konyha, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honve-delem.hu, Üzenet, 19:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 20:05 Kalando-zoo (ismeretterjesztő soro-zat), 20:35 Híradó, 20:50 Aktuális - Hargita, 21:20 Élet-módi, 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Május 10., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 01:30 Híradó, 01:45 Kalando-zoo (ismeretter-jesztő sorozat), 02:15 Aktuális - Hargita, 02:45 Élet-módi, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapo-zó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kani-zsa Cafe (talk show), 07:30 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 Kalando-zoo (ismeret-terjesztő sorozat), 08:45 Aktuális - Hargita, 09:15 Élet-módi, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi por-tánk (a hagyományok magazinja), 12:55 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 13:25 Aktuális - Hargita, 13:55 Élet-módi, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:00 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 20:30 Híradó, 20:45 Látogató, 21:15 A mi portánk (a hagyomá-nyok magazinja), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2019. 05. 03. | 21SportMegvédve bajnoki címét, történetének tizenkettedik első-ségét szerezte meg a sakk NB I-ben a Tungsram Aquaprofit NSK együttese, miután a fővárosi kettős fordulóban begyűjtötte a maximá-lis négy pontot.Tungsram Aquaprofit NSnsK (1.)–Z. Csuti-Hydrocomp SK (9.) 8-4Eredmények (elöl a kanizsaiak): Balogh Cs. - Horváth Á. döntet-len, Lenic – Varga Z. döntetlen, Erdős – Mészáros 0:1, Márkus – Horváth T. 1:0, Bánusz – Horváth Gy. 1:0, Ivanisevics – Mádl I. 1:0, Kántor – Párkányi 1:0, Horváth D. - Dobos döntetlen, Medvegy – Csiszár 0:1, Ribli – Bubits 1:0, Aczél – Korcz 1:0, Gara T. - Balogh M. döntetlen.A bajnokság nyolcadik forduló-jának zalai rangadóján változatos csata alakult ki a budapesti helyszí-nen, hiszen hiába volt esélytele-nebb az egerszegi csapat, azért játékosai is könyveltek el győzel-meket, míg a kanizsaiaknak robog-ni kellett tovább, hiszen a második DVTK hengerelt a Pénzügyőr (11:1) ellen. Ezután következett a vasárnapi záró kör, amelynek keretében a nagykanizsaiak ellenlábasa az Eiffel Palace-ban a Dunaharaszti volt.DunaharasZTi MTK (5.)–Tungs-ram Aquaprofit nsK (1.) 4:8Eredmények (elöl a haraszti játé-kosok): Grigorianc – Balogh Cs. döntetlen, Gonda – Lenic 0:1, Kovacsevics – Erdős 0:1, Hoang – Márkus döntetlen, dr. Flumbort – Bánusz 0:1, Popovics – Ivanisevics döntetlen, Faragó – Kántor 0:1, Tompa – Horváth D. 1:0, Bálint – Medvegy döntetlen, Papp P. - Rib-li döntetlen, Kökény – Aczél 0:1, Schubert – Gara T. 0:1.A dél-zalai csapat tagjai igyekez-tek higgadtan a mérkőzésbe száll-ni, hiszen a klub továbbra is a tabel-la élén állt, csak úgymond a „gól-aránya” esett kicsit vissza a miskol-ciakhoz képest. Az első táblákon találhattunk bőven győzelmeket is a Tungsram Aquaprofit oldalán, így ahogy haladt előre a játékidő, vált mind biztosabbá, hogy a nagyka-nizsai első számú csapat az NB I-ben megvédi, egyben a tizenket-tedik elsőségét szerzi a csapatbaj-nokság legfelső osztályában.- Szombaton azért a szívbajt hozta ránk a kialakult helyzet, vasárnap aztán ugyanannyit telje-sítettünk, mint a DVTK, így meglett a tizenkettedik aranyunk – összeg-zett Papp Nándor, a kanizsai együttes csapatvezetője.POLGÁR LászlóFC Nagykanizsa (6.)–Sárvár FC (11.) 2-1 (1-0)Vezette: Gáspár A. G.: Kovács O. (23.), Lőrincz (88.), illetve Pető B. (62.)Nagykanizsa: Horváth M. - Pál D., Szabó B., Gerencsér A., Horváth D. - Hetesi, Kovács O. (Béli M., 73.), Kretz - Vajda (Horváth B., 63.), Lőrincz, Ekker (Vittman, 54.). Vezetőedző: Barna Lász-ló.A mérkőzésnek annak tudatában futhatott neki a hazai együttes, hogy egy újabb győzelemmel stabi-lizálhatná helyét a közép-mezőny elején, de az első percek nem hoztak jó játé-kot. Ezért is jött jókor Kovács Olivér szabadrúgá-sa, amellyel megszerezte a vezetést Barna László ala-kulata. Leszűrhető volt, hogy a Sárvár legalább a pontszerzés reményében érkezett, de az első félidő újabb találatot már nem hozott.A második játékrészben a vendéglátóknak voltak kimondottan olyan idő-szakai, amikor levegőben lógott a második góljuk, ehelyett Pető Benjámin egyenlített és máris kez-dődhetett minden elölről. Kicsit talán arra is vigyá-zott a dél-zalai alakulat, hogy a sárváriak nehogy ismét megugorjanak, ám a mérkőzés hajrájában aztán ismét nekidurálta magát az FCN, s ha nem is kimon-dottan tudatos lehetőség-ből, de Lőrincz Bence elé került a labda, ő pedig a 88. percben a hálóba vágta azt, így együttese újabb fontos pontokkal gazda-godott. A nagykanizsaiak vasárnap az ötödik helyen álló Komárom VSE ottho-nába látogatnak, a találko-zó 17 órakor kezdődik. P. L. Megnyugtató három pontNagy küzdelemben hódította el tizenkettedik alkalommal az NB I-es sakk csapatbajnoki címet a Tungsram Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub együttesealkalommalTizenkettedikVolt már példa arra korábban a bajnokság során, hogy az FC Nagykanizsa a találkozó hajrájában inkább szenvedő alanya volt a mérkőzés alakulásának, a tavaszi ménfőcsanaki meccsük után ismét a dél-zalaiak bírták jobban a végjátékot, és győztek is a Sárvár ellen. A télen érkezett Kovács Olivér (szemben) meg-szerezte első bajnoki gólját az FC Nagykani-zsa színeiben (Fotó: Gergely Szilárd)
A Tungsram SE férfi NB I B-s kézilabda együttese egy utolsó nagy hajrát indított a Nyugati csoport tizedik helyéért, és a Pécsi VSE legénységét biztosan felülmúlta. Tungsram SE Nagyka-nizsa (11.) – Pécsi VSE (6.) 30-24 (15-11)Tungsram: Miklós 1 – Kovacsics 3, Nagy A. 7/3, Tóth K. 2, Hári 1, Gyimesi 5, Bándi. Csere: Nagyvize-li (kapus), Vadász 2, Bazsó, Csabai 3, Kiss G., Csalló 3, Balogh P. 1, Bécsi 2, Pál Á. Edző: Gazdag Tibor.A házigazda kanizsai férfi kézilabdázók, ha nem is azonnal, de 3-2 után nagyon megindultak, és hétgólos előnyig meg sem álltak – az első félidő 12. percéig. Ez jó alapot terem-tett a továbbiakra, s azért is szükségeltetett a nagyobb előny, mert a játékrész végére a pécsiek felzárkóz-tak valamelyest. A második harminc perc kezdeti szakaszában is tovább próbálkoztak a ven-dégek, Gazdag Tibor tanít-ványai azonban sikeresen visszaverték ezeket a kísér-leteket góljaikkal, amelyek mindig jó ritmusban érkez-tek. Ezzel a nagykanizsaiak fontos két ponthoz jutot-tak, és legközelebb a sereg-hajtó Százhalombatta ott-honába látogatnak.– Az egész mérkőzésen végig magabiztosan vezet-ve, kevés hibával kézilab-dáztunk és ez meghozta az eredményét – összegzett Gazdag Tibor, a Tungsram SE edzője. – Gratulálok a játékosaimnak, mindenki hozzátette a maga részét, igazi csapatként működ-tünk.22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsp ortNem adják felHa a Tungsram SE kézilabdázói – mint itt Hári Kristóf – az elmúlt hétvégén időnként darálóba is kerültek, a lendületüket ez sem törte meg (Fotó: Gergely Szilárd)Ahogy a férfiaknál, úgy a nőknél is felfedezhettek az érdeklődők olimpikon kerekezőket a II. Kanizsa Nagydíj XCO mezőnyében (Fotó: Gergely Szilárd)Olimpikonok isA Csónakázó-tó mellett kialakított mountain bike parkot közel 300 hegyikerékpáros verseny-ző vette birtokába múlt vasárnap, akik a II. Kani-zsa Nagydíj XCO-futamain kívül a különböző korosztályos versengések mezőnyét is alkották.A nemzetközi kerékpáros szövetség (UCI) által jegyzett nemzetközi C2-es minősítésű olimpiai krossz (XCO) versenyen nem csak az ország ifjú-sági és felnőtt korosztályú legjobb bringásai vonultak fel, de számos külföldi kerekes – Fran-ciaországtól Szlovákián át Romániáig – nyereg-be pattant az értékes olimpiai kvalifikációs pon-tokért.A rajtvonalon ott volt a legmagasabban jegy-zett magyar mountain bike-versenyző, Parti András is, aki a tavalyi kanizsai megmérettetés győzteseként, címvédőként érkezett a férfi elit kategória versenyére, és három olimpiával a háta mögött, sorozatban a negyedik ötkarikás részvételéhez gyűjtötte a kvalifikációs ponto-kat. Nos, mindezt olyan jól tette, hogy a főváro-si Trek SE színeiben ezúttal is győzött Palumby Zsombor (SVS Pro Team) és Fetter Erik (Pan-non Cycling Team) előtt. A hölgyeknél egy német egyesület színeiben tekerő Benkó Bar-bara lett a győztes, megelőzve a szlovák olimpi-kon Janka Keseg Stevkovát (SNT), valamint Buzsáki Virágot (Pavé Cycling Academy).P. L. kerekeztek
2019. 05. 03. | 23SportNEMZETKÖZI SZÍNTÉREN A toszkánai Montecatini Terme városának nemzetközi leány és női kosárlabda tornáján járt a Kanizsai Vadmacskák SE U18-as és U16-os csa-patának játékosaiból összeállított együttese, valamint a Kanizsa Diák-kosárlabda Klub U14-es serdülő leány csapata, amely veretlenül végzett az első helyen, míg a KDKK U12-es kor-osztályú növendékei harmadikok let-tek.A KVSE fiataljai a cseh OSK Olo-mouc ellen 63-48-ra, az olasz Sport Pisa IES-szel szemben 95-49-re nyer-tek, a szintén talján luccai Le Mura Spring együttesét 100-27-re verték, míg a helyosztók keretében a spa-nyol CEEB Torderával vívott színvona-las és 71-66-os győzelemmel zárult találkozó után a morvaországiakat a kanizsaiak újra legyőzték – akkor 56-47-re –, mellyel egyben a korosz-tályos mezőny elsőségét is elhódítot-ták. A KDKK U14-es leányai három olaszországi csapat ellen vehették fel a küzdelmet, elsőként a PF Monteca-tinit 73-57, majd a Pistoia Basketot 56-48-ra, a DLF La Speziát pedig 73-25-re verték, a mindent eldöntő meccsükön pedig ismét a PF Monte-catinit múlták felül 66-30-ra. A KDKK U12 gyermek korcsoportos együtte-se az Olomouc és a két olasz résztve-vő, a Scuola P. Vignola, valamint a GS Rosta csapatával vívott változatos meccseket, végül harmadikként zár-tak a nagykanizsai fiatalok.CSERHÁTI- GYŐZELEMAz NSZC Zsigmondy Vilmos Szak-képző Iskolája által rendezett Széche-nyi Kupa középiskolás kispályás lab-darúgó torna ezúttal is tartogatott nagy csatákat. A győzelmet végül a Cserháti szerezte meg a második Zsigmondy, valamint a harmadik Thúry előtt. Negyedikként a Batthyá-ny, míg ötödikként a Dr. Mező zárt. A torna gólkirálya Horváth Márk (Cser-háti) lett 11 találattal, a legjobb kapusnak Pápai Bálintot (Cser-háti), míg a legjobb mezőnyjátékosnak Bölcz Mátét (Thúry) választották, a díjakat a szervező testnevelő, Váradi Gábor adta át.FOLYTATÓDIK A KANIZSA BAJNOKSÁGPénteken 17 órától folytatódik a Kanizsa Centrum cselgáncs-központjában, az NTE 1866 szervezésében, a dzsúdós Kani-zsa Bajnokság. A csapatversenyben az első fordulót követően a Nagyka-nizsai TE 1866 vezet 162 ponttal, második a Zalaegerszegi JSE (147), harmadik a Nagyatádi JC (134), míg negyedik a Lábodi JK (42) együttese.Az NTE dzsúdósai eddig sem lazít-hattak persze, hiszen a Budaörs Kupa nemzetközi (utánpótlás) versengésé-ről három éremmel tértek haza (+66 kg-ban Nagy Adrián Vajk arany, 44 kg-ban Musztács Izabella és 35 kg-ban Kovács Ákos bronz), majd a csurgói regionális cselgáncs sereg-szemlén szereztek tizenegy elsősé-get, két második és tíz harmadik helyezést, csapatban pedig az NTE a PVSK mögött másodikként zárt. A kanizsaiaknál később az egyik edző-jük is bizonyított, hiszen Mester Mar-cell Budapesten a budapesti II. Ren-dész Kupa küzdősport versenyen az úgynevezett newaza (földharc tech-nika) versenyszámban a dobogó har-madik fokára állhatott fel.MICSODA VERSENYFUTÁSA veterán megyei labdarúgó-baj-nokság lenti fordulójával, egyben a negyedik körrel folytatódott hétfőn a pontvadászat a hatvan év feletti focisták versengésében.Nagykanizsa veterán focicsapata az őszi szezon után egy ponttal veze-tett a Zalaegerszeg előtt, és ez a különbség a Lentiben lejátszott meccsek után is maradt, hiszen mind-két egység legyőzte a Lenti-Lendva gárdáját, míg egymás ellen 0-0-ra végeztek egy olyan találkozón, amely keménységében is hű volt a két város korábbi labdarúgó csatározásaihoz.A bajnokságban a kanizsaiaknak 16, az egerszegieknek 15 pontja van, a Lenti még pont nélkül áll. A követ-kező fordulót május 20-án rendezik Nagykanizsán, és a küzdelem már előre garantált...Összeállította: POLGÁR LászlóAz ifjú kanizsai kosarasok Olaszországban sem maradtak sikerélmény nélkülSportsorokA Széchenyi Kupa most is tartogatott nagy csatákatA Kanizsa Bajnokságon mindig népes mezőny gyűlik összeKutya (balról) és Topi, vagyis Ifjovics Ferenc és Szőke László kirobbanó formában várta a veterán focisták lenti összecsapásait
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKElső alkalommal nevezett be versenyre, és máris győzött a tök-magos-hajdinás rigójancsi tortájá-val a HeniCuki Cukrászüzem. A 25. Város napja alkalmából meghirde-tett város tortája pályázatra öt cuk-rászat jelentkezett. Közü-lük, a zsűri értékelése alapján, a HeniCuki tudta ízekben, lát-ványban, vala-mint elkészítési módban legjob-ban bemutatni Nagykanizsa és Murafölde jelleg-zetességeit. A felhívásra két tor-tával készültek a cuki-ban, s a kóstolóval egybekö-tött háziversenyen a kollégák sza-vazatai alapján a hajdinás édesség „jutott tovább” a városi megmé-rettetésre.A torta alapreceptjét Siposné Gerencsér Henriett és Bohn Ildi-kó cukrászmester találta és kísérle-tezte ki. – Régen Szepetneken volt hajdi-natermesztés és -feldolgozás. Innen eredt az ötletünk, hogy hajdi-nalisztet használjunk a TortáNKhoz – fogalmazott Henriett. A tökmag és a tök-magolaj Tótszerda-helyről származik, a torta formáját az üzemvezető villamosmérnö-ki pályára készü-lő fia, Károly javasolta, aki egyébként szabad-idejében szívesen besegít a cukrászüzem-ben. Az édesség Kanizsa leke-rekített háromszög, vagy csepp alakú tereit jelképezi. A krémjéhez a Rigó Jancsiról elnevezett habos-csokoládés édességet vették alapul. Az 1855-ben született Rigó Jancsi az egyik legtehetségesebb cigányprímás volt, aki Nagykanizsáról Pestre került, majd a legjobb zenészekből összeválogatott zenekarával Euró-pa számos nagyvárosában fellé-pett, és eljutott Amerikába is. A városnapi rendezvényre ellá-togatók már szombaton megkós-tolhatták a tortát, amely a visszajel-zések szerint elnyerte a közönség tetszését. Összeállításánál egy réteg piskótára 1 vékonyabb réteg krém és egy még vékonyabb réteg tökmagzselé krém, a tetejére cso-koládés tükörglazúr bevonat került. A tökmagot lepirították, ami egy zseléréteget képez a rigójancsi krémben. BAKONYI ErzsébetHIRDETÉSGasztroKanizsaA város tortájaBohn Ildikó és Siposné Geren-csér Henriett. Rigó Jancsira is emlékeztek… (Fotó: Bakonyi Erzsébet)heti horoszkópKos: 03.21-04.20. Nincs semmi baj a tisztánlátásával. Tudja, előbb-utóbb vissza kell zök-kennie a munkába, bármennyire jólesett a semmittevés az utóbbi időben. Bika: 04.21-05.21. Mondja ki egyértelműen azt, amit gondol, mert a sejtelmes megjegy-zéseit könnyen félreérthetik. Hara-gosokat pedig nem célszerű szerez-ni magának.iKrek: 05.22-06.21.Új ismerősökkel bővül rövidesen a baráti köre. Azonban nem árt, ha eleinte résen lesz, mert szeretnének belelátni a gondolataiba. Rák: 06.22-07.22. Nyugodjon meg, ne akarja tudni mindenáron, hogy mi történik ön körül a jövő héten. Ha nem tetszik a kialakult helyzet, lépjen ki belőle.Oroszlán: 07.23-08.23. Ideje lenne tenni valamit a karrierje érdekében. Bár legutóbb lubickolás közben születtek meg a sikeres öt-letei, ezúttal a szárazföldön próbál-kozzon.Szűz: 08.24-09.23. Szinte árulkodik az arckifejezése ar-ról, nem elégedett magával. Azzal tenné a legrosszabbat, ha emelné az önmagával szembeni elváráso-kat.Mérleg: 09.24-10.23.Legyen megértőbb és engedéke-nyebb. Semmi szüksége arra, hogy irigyeket és ellendrukkereket gyűjt-sön maga köré. sKorpió: 10.24-11.22. Kellemes napokra számíthat. Ha azt szeretné, hogy ez így maradjon egy ideig, akkor ne mondjon nemet sen-kinek. Nyilas: 11.23-12.21. A hétvégén nemcsak a közlekedés-ben, hanem a szórakozás terén is tartsa be a helyes irányt. Ha eltéved egy kellemes bulizás után, hajnalig hazatalál. Bak: 12.22-01.20. Ezekben a napokban semmiképpen se bosszankodjon. Kapcsolódjon ki, álmodozzon zavartalanul, s ha ez nem elég, vásároljon valami szépet.Vízöntő: 01.21-02.19. Ha monotonnak érzi a mindennap-jait, az ellen ön tehet a legtöbbet. Vágjon bele olyasmibe, amit eddig nem tett meg. Még hasznot is húz-hat belőle. Halak: 02.20-03.20. A hétvége újabb ismeretséget hoz-hat az ön számára. Nem kell nagy ál-dozatot hoznia ezért, csak korzózzon egyet a belvárosban.
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXXI. ÉVF. 18. SZÁm, 2019. MámÁjus 10.A jövő kapujában3 Fotó: Gergely Szilárd
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTA zene és a költészet felemelő találkozásának lehettek részesei az érdeklődők az Énekmondó Együttes Ragyo-gásban című előadásán. A Hevesi Sándor emléknapok zárókoncertjén az 50 éve megjelent Elérhetetlen föld című antológia megzenésített versei hangzottak el a HSMK-ban. A zenei anyag megerősítette a zene nyelvén mindazt, amit a „Kilencek költőcsoport” tagjai akkoriban gondoltak a világról, fogalmazott a Kilenceket képviselő Péntek Imre József Attila-díjas költő a kanizsai bemuta-tón. B. E.Számos kanizsai iskolában végzett tavasszal felújítást, korszerűsítést a Nagykanizsai Tankerületi Központ. Mint Magyar Ferenc igazgató elmondta, a Dr. Mező Ferenc Gim-náziumban már befejeződtek a munkálatok, ott a nyílászárókat cserélték ki, illetve meg-újult a vízelvezető-rendszer, ami 22 millió forintba került. A Péterfy-iskolában szintén új nyílászárókat szereltek fel szintén 22 millió forintból. A Batthyány-gimnázium C épüle-tének tetőszerkezete a napokban készül el, ennek a felújításnak a költsége mintegy 31 millió forint, a kiskanizsai iskolában pedig vizesblokkok újultak meg, 6,5 millió forintból. A Miklósfai Általános Iskolában (képünkön Magyar Ferenc ellenőrzi a beruházást) aka-dálymentesítették a hátsó bejáratot és felújították az egyik mosdót. Mindez azt a célt szolgálja, hogy a kanizsai fiatalok minél jobb körülmények között tanulhassanak.a hét száma:VILÁG KÉP – A HÉT KÉPEBolondos ballagásA „rendes” ballagás előtt fordított napot – leánykori nevén: bolondballagást – tartottak a Batthyány-gimiben. Együtt mókáztak a végzős diákok és tanáraik, minden búcsúzó osztály vicces produkcióval készült erre a napra, s volt például íjászat, tanár-diák focimeccs és prevenciós előadás is. Még az is előfordulha-tott, hogy a kifejező tekintetű ál-apáca találkozik a bájos nyuszilánnyal… Kanizsa50IMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.Fotó: Gergely SzilárdFotó: Gergely Szilárda hétHÉT törté nETEFotó: Bakonyi Erzsébet
2019. 05. 10. | 3érettségi körképMúlt hétvégén elballagtak Kanizsa középiskolásai, ezen a héten pedig már a matúra gyötrelmeivel küzdöttek meg. A városban 488-an érettségiztek, köztük olyanok is, akik előrehozott vizsgát tettek. A magyar érettségin a fiatalok szerint nem voltak nehezek a feladatok, többen érdekes-nek találták a szinkronizált filmről szóló érve-lést és a régészeti leletről szóló hivatalos levél írását. A műértelmezési feladatokból nagyjá-ból fele-fele arányban választották a Mándy Iván-novella elemzését, illetve József Attila Kertész leszek és Radnóti Miklós Istenhegyi kert című versének összehasonlítását. Ezúttal tehát akadt évfordulóhoz köthető szerző, hiszen 110 éve született Radnóti, a többi fel-adat viszont előre megjósolhatatlan volt. – A magyar nyelv és irodalom érettségi kellő indítás ahhoz, hogy ezután akár több tíz és száz vizsgát is tegyenek a fiatalok. A magyar nyelv és irodalom primus inter pares, első az egyenlők között, így méltó arra, hogy ezen vizsga által kapják meg azt az indíttatást a fia-talok, ami akár életre szóló – mondta Balogh László, a Batthyány Lajos Gimnázium igazga-tója.Kedden egyenlőtlenség, koordinátageo-metria, gráfok és valószínűségszámítás is sze-repelt a matematika érettségi feladatai között. A diákoknak középszinten 180, emelt szinten pedig 240 perc állt rendelkezésükre. Májer Anita, a Mező-gimnázium intézményvezetője azt mondta: az első negyvenöt perces rész könnyen teljesíthető, gyors, egyszerű válaszo-kat kívánt, a második feladatrészen pedig a diákok elgondolkodhattak. A pedagógus úgy vélte, tavalyhoz képest idén kevesebb lesz a jeles, kilencven százalék feletti érettségi ered-mény. Szerdán Szent István és Trianon is téma volt a történelem érettségin. Az írásbeli feladatsor első, rövid válaszokat igénylő részében – egye-bek mellett – az ókori Athénnal és a törökelle-nes küzdelmekkel kapcsolatos kérdéseket kaptak az érettségizők. A diákoknak összesen három órájuk volt a vizsga teljesítésére.Az utolsó perceket is kihasználták a Piarista-gimnázium diákjai, akik szerint a vizsga első fele – amelyben leginkább feleletválasztós kérdések szerepeltek – nem volt nehéz. Az esszéírásnál a középkori uradalmakról, a szov-jet propagandáról, Szent István uralkodásáról és Trianon hatásairól szóló témák közül választ-hattak a diákok.– A sztálini propagandát választottam és Szent István egyházszervező tevékenységét. Úgy gondoltam, a másik két esszépárosítás nekem nehezebb lett volna. Rögtön az esszék-kel kezdtem, ezt néztem meg először a fel-adatsorban, és vázlatot is készítettem hozzá-juk. Úgy gondolom, mindent sikerült kifejte-nem – összegzett Paulik Barnabás, a Piarista-gimnázium tanulója.Az idegen nyelvi érettségi vizsgák az angol-lal kezdődtek csütörtökön. A Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy-iskolájában hatvanhatan töltötték ki a feladatsort. Az olva-sás és hallás utáni szövegértés mellett fogal-mazás és nyelvhelyességi teszt várt a diákokra.– Az utolsó tanévben nagyon céltudatosan és koncentráltan készültünk erre a napra – mondta Czuk Rita pedagógus. – Végigcsinál-tuk az összes, valaha volt feladatsort, a téma-köröket többször is átrágtuk, az utolsó osztály-főnöki órán pedig stresszoldó technikákat vet-tünk át.Az érettségik pénteken a némettel folyta-tódtak. Az írásbeli vizsgák május 24-én zárul-nak, a szóbeliket júniusban tartják.(KANIZSA/Kanizsa TV)A fiatalokra a ballagás után kemény hét várt… (Fotó: Gergely Szilárd) Ballagás után mat úraa jövő...!ÖvékNem kell megismételni a történelem írásbe-li érettségi vizsgát, közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerda este az MTI-vel.„A megjelent híresztelésekkel ellentétben az Oktatási Hivatal nem íratja újra a törté-nelem írásbeli érettségit. Az esszékérdések esetleges kiszivárogtatása ügyében az Oktatási Hivatal a rendőrségi feljelentést megtette, a tények feltárása a nyomozó hatóságok feladata”, olvasható a közle-ményben.Az OH korábban arról tájékoztatott: május 8-án, az írásbeli vizsga megkezdése után bejelentést kaptak arról, hogy egy közössé-gi oldal zárt csoportjában a középszintű történelem érettségi feladatsorának esszétémáit a vizsga kezdete előtt közzéte-hették. A hivatal ismeretlen tettes ellen fel-jelentést tett. Csak nyugi!
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésRÉSZLETEK: ESZJA.NAV.GOV.HUKészült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal MegbízásábólADÓBEVALLÁSÁT. MI INTÉZZÜK ÖN HELYETT.AKÁR ITT IS KIEGÉSZÍTHETIAjánlja feladója 1+1%-át!NAV_eSZjA_2019-SAJTO-202x270.indd 32019. 03. 19. 14:34
2019. 05. 10. | 5A hét témájaKedves Ernő! Semmi sem változott. A grundon dől el minden. Hiszem, hogy újra meg újra föltá-madsz, s itt vagy közöt-tünk ma is. Hogy lelemé-nyességeddel, bátorsá-goddal, szolidaritásoddal, önfeláldozásoddal nem-csak a saját becsületedet, hanem a csapatét is meg-mented. És a csatát is Te döntöd el. S hogy tisztasá-god és hősiességed az ellenfelet (ellenséget?) is meghajolni készteti, elgondolkoztatja. Bocsáss meg! Bertók László Kedves Ernő! Igazából azért írok Neked, hogy elmondjam: akárhogyan is alakult a Grund sorsa, a Te áldozatod nem volt hiába való – nevedet most már örökre CSUPA NAGYBETŰ-VEL írjuk! Mint ahogy azo-két a fiúkét is, akik példád nyomán – ott a Pál utca környékén – félszáz évvel utánad szintén életüket adták a Grundért. Tudd meg, Ernő, hogy a Te törté-neted nemcsak az itthoni, hanem a környező orszá-gokban élő magyar olva-sóknak is egyik legemléke-zetesebb olvasmánya, és hogy híred – különböző nyelvű könyvekben és fil-mekben – az egész világon elterjedt! A Te példád ma is él és hat: azt üzeni minden embernek, hogy ami nagyon kedves nekünk, azért ki kell állnunk, még ha ez „rövid távon” nem is kifizetődő. Mert az élet enélkül csak szolgaság… Remélem, a következő száz évben is velünk maradsz, és unokáink uno-káinak is kedves olvasmá-nya leszel, és nem űz el semmiféle okoskodó tan-ügyi reform! Hisz a jövő-ben is lesznek einstandoló pimaszok és megvédendő grundok – példáddal segít-sed a jó ügyek későbbi védelmezőit is! Gereben Ferenc szociológus…valamennyiünk nevé-ben kérlek: GYERE VISSZA NEMECSEK! Itt ugyanis egyre kevesebb az olyan határozottan jellemes fér-fiú, mint amilyen Te voltál, Ernő! Ezek többsége elvesztette a lelki eleganci-át, amivel Te még rendel-keztél, inkább csak kérked-ni tudnak és nagyképűs-ködni, pózolnak, hazud-nak, mocskosan beszél-nek, kötőszavaik is piszko-sak, jellemük... Jellemük akár a pókháló. Sok közöt-tük hűtlen és goromba. Hátha tanulnának Tőled. Gyere vissza NEMECSEK ERNŐ, kedves kapitány! Várunk. Szeretettel üdvö-zöl: Mohás LíviaA pszichológusnő egy 2013-as interjújában meg-fogalmazta: Voltaképp inkább a durvaság az, amit nap, mint nap látunk, tapasztalunk. A tömegem-bereknek köszönhető ez, akik elszaporodtak körü-löttünk. Meg köszönhető a rosszul értelmezett tole-ranciának és a gyengekezű nevelésnek. Egyik jellem-zőjük a tömegembereknek az, hogy bármilyen kis vagy nagy konfliktust és frusztrációt csakis ordítás-sal, ütéssel, gorombaság-gal bírnak kezelni. Az agresszió az valami más! Egyszerűen mondva: erő-forrás. Önmagában és lényegileg se jó, se rossz, hanem adottság, mint pél-dául a vérmérséklet vagy a bőrszín. Boldog lennék, ha minél több olvasó elfogad-ná, hogy a motiváció és cél teszi pozitívvá agresszión-kat. Megvédeni gyerekein-ket, magunkat, családun-kat, hazánkat csak jóság-gal és engedékenységgel nem lehet. Elegánsan vis�-szautasítani baromságo-kat, de elvállalni tisztessé-ges eszméket, ehhez oly-kor kifejezetten agresszív beállítódásra van szükség. Mint ahogyan ahhoz is, hogy az európai értékren-det (a jóság, becsület, igaz-ságosság, az emberi mél-tóság tisztelete és így tovább) ne hagyjuk elpor-ladni.PAPP János összeállításaMegvédeni gyerekeinket, magunkat, családunkat, hazánkat csak jósággal és engedékenységgel nem lehet. Az 1907-ben született A Pál utcai fiúk 100. évfordulóján virtuális kiállítást hozott létre a Petőfi Irodalmi Múzeum. Levelet íratott Nemecsek Ernőhöz a költővel, a tudóssal, a lélek ismerőjével is. Ezekből idézünk.– Pedig – mondta Nemecsek, és felült a párnájára –, pedig én úgy harcoltam értük is, mint a többiekért, hogy nekik is megmaradjon a grund, pedig én tudom, hogy én magamnak nem harcoltam, mert én már többé úgyis soha nem látom a grundot.Elhallgatott. Törte kis fejét ezen a rettenetes gondo-laton, hogy nem látja többé a grundot. Gyerek volt. Szívesen itt hagyott volna mindent ezen a földön, csak a grundot, a grundot, az „édes grundot” ne kel-lett volna itt hagynia.– A grund – kiáltotta – az egy egész birodalom! Ti azt nem tudjátok, mert ti még sohasem harcoltatok a hazáért!A kis kapitánnyal pedig most már nem lehetett bírni. Erőre kapott, és felállott az ágyban. Hosszú hálóin-gecskéje a bokájáig ért. Fején kackiásan félre volt csapva a piros-zöld sapka. Szalutált. Most már hörögve beszélt, és a tekintete valahol a semmiben révedezett.– Jelentem alássan, tábornok úr, földhöz vágtam a vörösinges vezért, kérem az előléptetést! Úgy néz-zetek rám, hogy én most már kapitány vagyok! Én harcoltam a hazáért, és én meghaltam a hazáért! Trará! Trará! Fújjad, Kolnay!A patrióták, akik szeretik a hazájukat, megértik egymást.A Pál utcai fiúkat számos nyelvre lefordították(Fotó: @Eljenagrund)gyere vissza! CSUPA NAGYBETŰVEL NEMECSEKERNŐ, Én meghaltam a hazáért
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésBŐVÜLAZ OTTHONTEREMTÉSIPROGRAMCsaládvédelmi AkciótervKészült Magyarország Kormánya megbízásából.KORMÁNYINFORMÁCIÓCSAT_2019_202x270.indd 22019. 03. 18. 12:30
2019. 05. 10. | 7AktuálisA magyar jövőt erősítő vállalko-zásnak nevezte Kövér László azt az együttműkö-dési megállapo-dást, amelyet a Megyei Jogú Városok Szövet-sége és a Rákó-czi Szövetség kötött a napok-ban az Ország-házban. A szer-ződés célja a külhoni magyar oktatás segíté-se és a Kárpát-medencei középiskolai kapcsolatok erősítése. A határon átívelő missziót Nagy-kanizsa is támogatja.A ma már Magyarország legnagyobb társadalmi szervezetének számító, mintegy 25 ezer tagot számláló Rákóczi Szövet-ség 1989-es megalapítása óta azon dolgozik, hogy a külhonban élő magyar fia-talság maradéktalanul gyakorolhassa a szülőföld-jéhez és az anyanyelvéhez való jogát, valamint átél-hesse a nyelvileg és kultu-rálisan egységes magyar nemzethez tartozás élmé-nyét. A szövetség központi szervezetének programjai tavaly csaknem 80 ezer magyar fiatalt értek el.– Az elcsatolt területe-ken – kis túlzással – az isko-laválasztáson és az anya-nyelvi oktatáson múlik, hogy egy magyar gyer-mekből magyar felnőtt lesz-e – mondta Csáky Csongor, a Rákóczi Szö-vetség elnöke. – Ennek érdekében indítottuk el a Magyar Iskolaválasztási Programot 2004-ben a Fel-vidéken. Mára Kárpátalja és a Délvidék egészét, illet-ve Erdély és a Partium jó részét is lefedjük. Önkén-teseink igyekeznek minél több szülőt megszólítani, hogy magyar iskolába íras-sák a gyermeküket. Az elmúlt hetekben 8000 kis-lányt és kisfiút ajándékoz-tunk meg iskolatáskával, szeptembertől pedig több száz helyszínen szeret-nénk átadni a magyar összefogást jelképező beiratkozási ösztöndíjat azoknak a családoknak, amelyek ilyen formán is kiálltak a magyarságukért.A Rákóczi Szövetség cél-ja az is, hogy Kárpát-medence-szerte erősítse a középiskolai kapcsolato-kat, többek között vetélke-dők, kirándulások, fóru-mok, táborok szervezésé-vel és különféle pályázatok által. A szervezetnek körül-belül 300 középiskolában működik ifjúsági csoport-ja, s ezek közül 60 intéz-mény 4000 diákja kötődik valamely megyei jogú városhoz. Az MJVSZ ezek-nek a testvérvárosi kap-csolatoknak az okán is fon-tosnak érezte az erkölcsi és anyagi támogatást, de ezen felül is, évek óta segí-ti a határon túl élő magya-rokat.– Az elmúlt években, a kormányzati intézkedések mellett, fokozatosan keres-tük és építettük azokat az utakat és módokat, ame-lyekkel érdemi segítséget nyújthatunk – fogalmazott Szita Károly elnök, Kapos-vár polgármestere. – Évszá-zados mulasztás után az első lépéseink a tűzoltást szolgálták: élelmet, gyógy-szert, tüzelőt vittünk a baj-ban lévő külhoni magya-roknak, később az oktatás felkarolására is lett erőnk. Időközben összefogtunk a Nemzetközi Gyermekmen-tő Szolgálattal, a Katolikus Karitásszal, valamint az Ökumenikus Segélyszer-vezettel is – mutatott rá.Az MJVSZ tagjaként Dénes Sándor polgármes-ter is jelen volt az együtt-működési megállapodás megkötésénél. Mint mond-ta: Nagykanizsán szintén figyelemmel kísérik az elszakadt országrészekben élő magyarok sorsát.– Tavaly a beregszászi járáshoz tartozó Beregdé-da kisdiákjainak beiskolá-zási ösztöndíjához járul-tunk hozzá a Rákóczi Szö-vetség közreműködésével. Ugyanakkor nagyon fon-tosnak tartom azokat a programokat is, amelyek az anyaország és a diasz-pórák közti kapcsolatot teszik élővé. Így például az önkormányzat által működtetett balatonmári-ai táborban rendszeresen fogadunk testvérvárosi fiatalokat és pedagóguso-kat. Kovásznáról, Magyar-kanizsáról és Csáktornyá-ról szinte minden nyáron érkeznek hozzánk. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Magyar Iskolaválasztási Program fővédnöke azt mondta: a Rákóczi Szövet-ség és az MJVSZ összefo-gása a magyarság jövőjét erősíti.– Jövőnk ugyanis akkor lesz, ha Magyarországon, a Kárpát-medencében és bárhol a nagyvilágban a magyar édesanyák és édesapák vállalják a csa-ládalapítást, és biztosítani akarják – s tudják – meg-született gyermeküknek az anyanyelven történő, szakszerű oktatását, az óvodától kezdve a középis-kolán vagy a szakképzésen át az egyetemig.A Házelnök – Ady Endre versét idézve – hozzátette: emberként mindenki annyit ér, amennyit segíte-ni tud embertársain, magyarként pedig mindig annyit érünk, amennyit segíteni tudunk nemzet-társainkon. NEMES DóraCsáky Csongor, Szita Károly, Kövér László és Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke ha magyar?”„Mit ér az ember, Öss zefogás a külhoni anyanyelvi oktatásértNemzetben gondolkodnak. Kövér László és Dénes Sándor a szerződés aláírása után (Fotó: Jancsi László)
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI Sándor MűvelődéSI Központ„TOVÁBBÉLŐ ZALAI KÉZMŰVES ÉRTÉKEK” – a Zala Megyei Népművé-szeti Egyesület tagjainak kiállítása. Megtekinthető: május 18-ig az Ősze András galériában.A HEVESI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAKRAJZKIÁLLÍTÁSAMegtekinthető: május 14-ig.Május 10. (péntekenként) 17 óraGÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor. A részvétel DÍJTALAN!Május 11., 18. (szombatonként)15.30-16.15 óra SULI JÓGA16.30-17 óra SÜNI JÓGAóvodásoknakVezeti: Budáné Józsa Szilvia gyermek-jóga oktató (szilvia.jozsa77@gmail.com). Részvételi díj: 1 000 Ft/alkalom.Május 11. (szombat) 16 óraARANYMETSZÉS MŰVÉSZETI NAPOK – A TÁNC NAPJA Szervező: a Kanizsai Zeneiskoláért Ala-pítvány.Május 13. (hétfő) 17 óra GYÜMÖLCS- ÉS ZÖLDSÉGLEVEK KÉSZÍTÉSE ÉS TARTÓSÍTÁSA – vetítettképes előadásElőadók: Halasiné Sziva Marianna és Halasi Melinda. A belépés díjtalan.Május 15. (szerda) 14 óraA ZRÍNYI MIKLÓS-BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA BOLYAI JÁNOS TAGINTÉZMÉNYE TANULÓINAK RAJZKIÁLLÍTÁSA A kiállítást megnyitja: Lehota János esztéta. Megtekinthető: május 28-ig az Ifjúsági galériában.Május 15. (szerdánként) 16.30 óraKEREKÍTŐ OVIMÓKA 4-7 éveseknek. Zenés, táncos, bábos foglalkozás. Veze-ti: Vajda Margit. Jelentkezni és érdek-lődni lehet a 30/616-08-47-es telefon-számon.Május 15. (szerda) 19 óraÖNELFOGADÁS, ÖNSZERETET, ÖNGYÓGYÍTÁS A GYAKORLATBAN – dr. Buda László előadásaBelépődíj: 2 300 Ft. A jegyek megvásá-rolhatók a HSMK jegypénztárában, valamint online a www.nyitottakade-mia.hu weboldalon. További informá-ció: www.nyitottakademia.hu. Szerve-ző: a Nyitott Akadémia.Május 16. (csütörtökönként) 10 óraKEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éve-seknekVezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847. Részvételi díj: 1 000 Ft/család/alkalom.MedgyASZAy HázMájus 13. (hétfő) 14 óraHÁZHOZ JÖN A ZENEDE – ROCKLE-GENDÁK – rocktörténeti koncert fiata-loknakFellép: Bordás József – dob, művészeti vezető, Baricz Gergő ének, Nagy Zoltán – gitár, Megyaszay István – basszusgi-tár. Belépődíj: 600 Ft. Támogató: a Nemzeti Kulturális Alap.Május 13. (hétfő) 19 óra „ROCKLEGENDÁK” – koncert Fellép: Bordás József – dob művészeti vezető, Baricz Gergő ének, Nagy Zoltán – gitár, Megyaszay István – basszusgi-tár. Belépődíj: 1 000 Ft.Május 14. (kedd) 18 óraKalandozó KanizsaiakAZ ISZLÁM KÜLÖNLEGES ARCA – Markó Roland előadásaTörténetek a szudáni piramisoktól a libanoni borászatokig. Élménybeszá-moló, fotókkal, érdekességekkel, meg-lepetés ajándékkal. A belépés díjtalan.Móricz ZSIgmond MűvelődéSI HázMájus 4., 11., 18., 25. (szombat) 9 óra APRÓK TÁNCA néptáncos foglalkozá-sok. Minden szombaton 9 órától.6-8 éves gyermekek jelentkezését vár-ják!Foglalkozásvezető: Tóth István nép-táncpedagógus. A foglalkozás időtar-tama: 45 perc. Jelentkezni a helyszínen, vagy Tóth Istvánnál leheta 30/894-2603-as telefonon.Részvételi díj: 2 000 Ft/fő/hó.ProgramajánlóMáj. 9-15. 13:30, 15:30 poKÉMON - PIKácHU, A deteKTÍV japán-amerikai animációs film Máj. 9-15. 17:30 Két lépéS távolSág amerikai romantikus film Máj. 9-15. 18:00, 20:30 CSAló CSAJOK amerikai vígjáték Máj. 9-15. 20:00, 11-12-én 14:30-kor isBOSSZúállóK - végJátéK amerikai fantasy Máj. 11-12. 16:30 MANU, A legSIrályABB FecSKE német animációs film Máj. 11-12. 18:30 FereNC pápA - egy HIteleS EMBer svájci-amerikai dokumentumfilmmájus 9- május 15. MűsoraRászedik a férfiakat, hogy megszedjék magukatA riviéra vadorzói című 1988-as vígjáték új változatában, a Csaló csajok-ban egy kisstílű és egy elit körökben mozgó szélhámosnő útja kereszte-zi egymást. A kis- és a nagypályás csaló összefog, és közösen áll bosszút a férfiakon, akik mindkettőjüket felültették. Az ütős páros a kacagtató produkcióban rászedi a másik nem képviselőit – hogy megszedje magát. A könnyed szórakozást ígérő filmben a két szélhámosnőt Anne Hatha-way és Rebel Wilson alakítja, utóbbi producerként is jegyzi a vígjátékot. Ezt ajánljuk!A Cinema NagykanizsaA Hevesi-iskola diákjainak rajzkiállítása még keddig látható a HSMK-ban (Fotó: Bakonyi Erzsébet)
2019. 05. 10. | 9Kultúra– Kezdetben tartottam attól, milyen vissza-jelzések érkeznek – árulja el Szabó Zsolt A pil-lanat varázsa – Dél-Zala élő kincsei című kiad-vány megjelenése kapcsán. – Hiszen egy kötet maradandó dolog, nem egy Facebook-poszt, amit bármikor törölhet az ember. Az ötlet egyébként onnan jött, hogy egy kiállítás után valaki felhívott: szívesen megvenné a tárlaton látott egyik képet, de nincs akkora hely a lakás-ban, ahol egy ilyen nagyméretű fotó érvénye-sülni tudna.Praktikus megoldásnak tűnt tehát egy album megjelentetése. Zsolt végül 73 régi és új fényképet gyűjtött csokorba. Van, amelyik még 2013-ban, az első gépével készült. Erre ugyanolyan büszke, mint a mostaniakra, de hozzáteszi: a korszerű technikának hála, ma már kevesebb időt kell az utómunkára fordíta-nia. A kötetben olvasható szöveget angol és német nyelvre is lefordították, így azoknak a külföldieknek is érdemes fellapozniuk, akik kíváncsiak a térség lenyűgöző és sokszínű madárvilágára.– Az albumba beválogatott fotók mindegyi-ke szerepelt már kiállításon vagy pályázaton, de nem csak emiatt emlékezetesek nekem. Egyszer például megpillantottam egy esőben ázó gyurgyalagot, és annyira megtetszett a jelenet, hogy mindenképpen szerettem volna valami ahhoz hasonlót lencsevégre kapni. Utá-na sokáig azt vártam, mikor lesz újra rossz idő... Végül két év után sikerült az eredeti elképzelé-semet maradéktalanul megvalósítani.A természetfotós nagy kedvencei közé tartoz-nak a gyurgyalagok. Az idei első egyedek április utolsó hetében megérkeztek. Zsolt egy Nagy-kanizsához közeli telepen fotózza a madarakat, amelyek évről évre nagyobb számban térnek vissza, így a következő hóna-pok mozgalmasnak ígérkeznek – nem úgy, mint amilyen a tél volt…– Idén sem ragadozó-, sem apró-madarakat nem nagyon láttam – meséli. – Az előbbiek vélhetően azért maradtak el, mert nem is volt igazi telünk. A kerti madáretetők szintén üresen álltak, ami valószínűleg a már sokat emlegetett klímaváltozás egyik intő jele. Sokat utazom olyan helyek-re, ahol köztudottan nagy a madárjárás, de ezúttal ez elmaradt. A Pécs és Kecskemét kör-nyéki barátaim is mind arról számoltak be, hogy hoppon maradtak.Zsolt azt mondja: amióta fényképez, egé-szen más szemmel néz a világra. Ha egy hétig nem vehet gépet a kezébe, viszketni kezd az ujja. A hajnali kelések és az álcasátorban töl-tött hosszú órák türelmesebbé és kitartóbbá tették. Sok fajt már a röptéről vagy a hangjáról is felismer, de időközben rájött arra is: az embe-rek hiú ábrándokat kergetnek, amikor azt hiszik, ők állnak a piramis csúcsán. Valójában egyre nehezebben találjuk a helyünket a ter-mészetben.– Nyílt titok, hogy a fotóimmal a madarak és a környezet védelmére is szeretném felhívni a figyelmet. Ezért minden megkeresést öröm-mel fogadok, különösen az iskoláktól. Nemrég a Bolyaiba látogattam egy kiállítás okán, onnan pedig rögtön egy másik intézménybe, a miklósfaiba vittem az anyagot.A természet iránti szeretete már gyermekei-re is átragadt: nagyobbik lánya, Emma tavaly nyáron Fenékpusztán, a madárgyűrűző állo-máson táborozott. Szabó Zsolt szerint – bár a hírek nem sok optimizmusra adnak okot –, amennyiben sikerül a fiatalabb generáció őszinte érdeklődését és felelősségérzetét fel-kelteni, akkor még nincs minden veszve. Ő mindenesetre a jövőben is folytatja a madár-fotózást, igaz, mostanában szívesen fedez fel más, új területeket – szó szerint is.– 2019 nekem eddig az utazások éve, ami egy tíznapos kirándulással indult Norvégiában – mondja. – Élményekkel telve tértem haza, miután négy éjszaka is sikerült sarki fényt fotóznunk. Aki kevésbé szerencsés, éveken át járhat Norvégiába, mire sikerül egyet megörö-kítenie. Tavasszal aztán már egy egészen más vidéket, Toszkánát jártam be, úgyhogy most már egészen sok tájképem is van.Éppen ezért a fotós elképzelhetőnek tartja, hogy ha lesz új fotóalbuma, abban már nem feltétlenül madarak szerepelnek majd. A különleges helyszíneket bemutató képek gyűjteménye amúgy vélhetően tovább gyara-podik, hiszen Zsolt ezekben a napokban a nyugat-afrikai Beninben fényképez.NEMES DóraSzabó Zsolt mostanában szívesen fedez fel más, új területeket (Fotó: Gergely Szilárd)Gyökeresen megváltoztatta a fotózás Szabó Zsolt szemlé-letmódját: mindig és minden-hol – de különösen a madár-világban – keresi a megörökí-tésre váró témákat. Ha megakad a szeme valamin, de éppen nincs nála fényképező-gép, képzeletben akkor is exponál, olvasható a honlap-ján. A ténylegesen megtör-tént exponálások számát 110 ezerre becsüli, legalábbis amióta nagy gépet használ. Márciusban megjelent albu-mában csaknem nyolcvan kép kapott helyet régi és új madárfotói közül.veszve…Még nincs minden Az emlékezetes Ázó gyurgyalag (Fotó: Szabó Zsolt)Aki várta a ross z időt
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSzóról sz óraTisztelt Polgármester Úr, Kedves Vendégeink, Tisztelt Kollégák, Höl-gyeim és Uraim!Biztos vagyok abban, mindannyian emlékszünk még tanulmányainkból a pedagógus szó etimológi-ájára. A két elem magyarul: gyermek és vezetni. Mindezt csak azért idé-zem fel, hogy nagyon rövi-den összefoglaljam mai neveléstudományi konfe-renciánk mozgatórugóját, szellemiségét, mindazt, amiről kiváló előadóink, más-más megközelítés-ben, más-más területek szakmai tapasztalatait fel-használva beszélnek majd.Kétségtelen, hogy a XXI. század pedagógiája, az iskolai nevelés alapja meg-változott, a pedagógusok-nak a korábbiaktól eltérő kihívásokkal kell szembe-néznie. És itt nemcsak a Z- vagy alfa-generáció hihe-tetlenül átalakult tanulási szokásairól, az információ-szerzés eddig ismeretlen metódusáról, a pillanatról pillanatra változó impulzu-sok szükségességéről beszélek. Egészen egysze-rűen megváltozott a kor, illetve szüntelenül, folya-matosan változik. Az isko-lának pedig mindehhez alkalmazkodnia kell.Ám, kedves kollégák, vannak örök értékek, ame-lyek soha nem lesznek avíttak, és amiket nekünk tovább kell vinnünk, tovább kell adnunk, mert a hivatásunk és az elkötele-zettségünk ezt kívánja meg, ezt diktálja – a tren-dektől, az átalakuló világ-tól függetlenül. Hiszem, hogy Magyaror-szágon nem nőhet fel úgy gyermek, hogy ne ismerné meg hagyományait, nem-zete múltját, értékeit, és mindazt, ami kapaszkodót, tartást adhat – még a nagyon gyorsan változó világban is. A hivatásunk ugyanis nem változott: vezetni a gyermeket, magunkkal vinni, elindítani egy olyan úton, amelyen elérheti cél-jait, és boldog életet élhet. Ehhez szükség van a tudásra, de szükség van az emberségre: hitünkre, személyiségünkre, szere-tetünkre is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim!Konferenciánk címe: Változnak az idők – új idők a pedagógiában. Ez egyben azt is jelzi, hogy a pedagógusoknak is szüksége van a megúju-lásra, a folyamatos tanu-lásra, hiszen a világ újabb és újabb kihívások elé állít bennünket. Ám szeren-csére rendkívül gazdag elméleti és módszertani tudásbázis áll rendelkezé-sünkre, hogy ezekre kor-szerű, jó válaszokat adjunk. Az iskoláztatás, a neve-lés és az oktatás a történe-lem viharaiban csiszoló-dott, formálódott, és min-dig más-más nehézségek-kel kellett szembenéznie. De a szereplők és a célok nem változtak. Ma is van tanár és diák, és együtt-működésük, közös mun-kájuk gyümölcse a sikeres társadalom alapját terem-ti meg. Kedves Kollégák!Exupery így ír: „Egy magányos kődarab mindig csak kő marad. Ám ha kell, a sok kis kő együtt templomot emel. Templo-mot és iskolát, az emberi élet két nagy színhelyét!”Meggyőződésem, hogy az iskola mindenkor érték-teremtő és kultúrateremtő intézmény, és nem csupán szolgáltató központ. Hiszem, hogy a gyermeke-ket szeretni és biztatni kell, hogy egészségesen fejlődjenek, és az is dol-gunk, hogy biztonságot nyújtó érzelmi környeze-tet teremtsünk számukra képességeik kibontakoz-tatásához, kiteljesítésé-hez. Jézus a példázatban a mustármagról azt mond-ja, bár parányi méretekkel indul, de benne van a növekedés és a kiterjedés ereje. És bár ez a legkisebb mag, mégis a konyhakert legnagyobb növénye fej-lődik ki belőle. A mustár-mag ugyanis akár 4000-szeresére nőhet. És amikor a Jézus korabeli földműves kezébe vett egyet, már látta benne a kifejlett növényt is. A mus-tármag arra teremtetett, hogy idővel, felnőve, madarak szálljanak rá, és fészket rakjanak az ágai közé. Az iskola, kedves kollé-gák, Isten gyermekeinek otthona, ahol az aprócska mustármag, a mi szolgála-tunkkal, közreműködé-sünkkel felnőhet, kitelje-sedhet. És ehhez nekünk, peda-gógusoknak is szüntele-nül növekedni és teljesed-ni kell, megújítva tudásun-kat, persze, mindig az örök értékekre támaszkodva. Mert azok jelentik a biztos talajt, amelyből mi is fel-nőttünk, hogy madarak szálljanak ránk és fészket rakjanak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim!Albert Camus azt írta:„Senkinek sem kötelessé-ge, hogy nagy ember legyen, már az is nagyon szép, ha valaki ember tud lenni.”Azt hiszem, nekünk ebben kell segíteni azok-nak, akiket a Teremtő ránk bízott, akik mellé rendelt, hogy tanárként, pedagó-gusként segítsük őket az úton. Hogy a mustármagból termő élet legyen. A mai konferencia, reményeim szerint, ehhez ad inspirációt, tudást, megerősítést és hitet mindannyiunknak. Rangos nevelés-tudományi konferenciát rendezett a Nagykanizsai Tankerületi Központ, amelyen több mint háromszáz érdeklődő pedagógus vett részt. Magyar Ferenc igazgató nyitóbeszé- dében az értékekre támaszkodó korszerű pedagógiáról beszélt. Ezt most változtatás nélkül közöljük.Azonos értékek… A konferencia előtt két pedagógusból lett sikeres vezető, Magyar Ferenc tankerületi igazgató és Dénes Sándor polgármestertermő élet legyen…A mustármagból
2019. 05. 10. | 11nálunkHomokkomáromba látogat a Szentszék magyarországi nagykö-vete, Michael August Blume. Hazánk apostoli nunciusa május 13-án, jövő hétfőn érkezik Dél-Zala legjelentősebb zarándokhelyére, ahol 17 órától keresztút és gyónta-tás lesz. A 18 óra 30 perckor kezdő-dő engesztelő szentmisét az ame-rikai püspök mutatja be, prédikáci-ót Varga László, a kaposvári egy-házmegye főpásztora mond.– Az engesztelést megelőzően a nuncius atya továbbképzést tart az egyházmegye papságának a Nyolc Boldogság-nővéreknél a kolostorban. Michael August Blu-me látogatása egy vizitáció része, hiszen a nunciusnak – a Vatikán nagyköveteként – feladata, hogy végiglátogassa Magyarország egyházmegyéit, így a kaposvárit is. Ennek része, hogy az egyik leghíre-sebb és leginkább frekventált kegyhelyünket is megtiszteli – fogalmazott Arányi Zoltán, Gelse, Újudvar és Homokkomárom plé-bánosa. Május a Boldogságos Szűz hónapja, először X. Alfonz, Castig-lia királya kapcsolta össze ezt a hónapot a Szűzanyával, majd folyamatosan terjedt, erősödött a májushoz köthető Mária-tisztelet. Rómában Néri Szent Fülöp arra biztatta fiataljait, hogy ebben a hónapban virágkoszorúkkal éke-sítsék a Madonna képeit, szobrait, s zengjenek énekeket a köszönté-sére, sőt, jótettekkel is bizonyítsák ragaszkodásukat. A XIX. század-ban a szeplőtelen fogantatás dog-mája tovább erősítette a Mária-tiszteletet, amely az európai hitha-gyomány szerves része a mai napig. A 13-dika pedig – minden hónapban – a Szűzanya napja, annak emlékére, hogy 1917. októ-ber 13-án volt a napcsoda, a Bol-dogságos Szűz fátimai jelenései-nek megkoronázása, amit akkori-ban mintegy 70 ezer ember látott. NEMES Dóratiszteletére…A SzűzanyaVOKSH AUTÓSISKOLA - Nagykanizsa, Ady u. 39 Ny.sz.: E-000883/2014Kedvezményes személygépkocsi-vezetői KRESZ-tanfo-lyamunkra jelentkezés MÁJUS 22., SZERDA 16 ÓRA Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is elvégezheti a KRESZ-t otthoni tanulással! Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning képzésre „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehézpótkocsi kategóriákra GKI-vizsga:június 1., jelentkezéseket elfogadunk május 15-ig.RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY! * A részletekről érdeklődjön irodánkban, telefonszám 06-30/491-7051 29 éve képezzük a vezetőket! (Stat. 2018-4. né. VSM: “B” E: 65,33% F: 57,89% - “C”E:84,31 % F:85,19%) MEGHÍVÓ„A katonák arcán újra megjelenik az elszánt önbizalom: a háborúnak még nincs vége, Magyarország csak átmeneti állomás, ahonnaneljuthat az ember valahová, oda, ahol ismét harcba szállhat.” Mieczysław Chrapek, 1939 véres őszeNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelet-tel meghívom Önt a soraiban Magyarországon át evakuált tiszteket és katonákat bíró 2. lengyel hadtestnek Monte Cassinonál Európa szabadságáért kivívott győzelme 75. évfordulója alkalmából szerve-zett „A kávégyártól Monte Cassinoig, Európáért” című kiáll ításra.Időpontja: 2019. május 16. (csütörtök) 17.00 Helyszín: Halis István Városi Könyvtár A kiállítást megnyitja: Joanna Urbańska I. o. titkár, a budapesti Lengyel Intézet igazgatónő-je és Cseresnyés Péter parlamenti államtitkár, városunk és a térség országgyűlési képviselőjeA kiáll ítás2019. június 6-igingyenesen látogat-haHAtó.Dénes Sándor Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetés
2019. 05. 10. | 13önkormányzat1. A pályázat célja:A városképet elcsúfító, zavaró falfirkák eltüntetésének ösztönzése.2. A pályázat benyújtásának feltételei:A támogatásra pályázhat minden Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén fek-vő, nem műemléki védelem alatt álló ingatlan tulajdonosa, vagyonkezelője, tár-sasház lakóközössége nevében a közös képviselő; kivéve, ha az maga az önkor-mányzat, illetve az önkormányzat költségvetési szerve, gazdasági társasága. Fen-ti korlátozás az önkormányzati résztulajdonnal rendelkező társasházakat nem érinti.3. A pályázható támogatás mértéke:A pályázható támogatás összege társasházanként az utólag számlával igazolt fal-firka eltüntetési költségek 40 %-a, de maximum 50.000 Ft, egyéb ingatlanonként az utólag számlával igazolt falfirka eltüntetési költségek 40 %-a, de maximum 20.000 Ft.Az önkormányzati támogatás ingatlanonként évente egy alkalommal vehető igénybe.4. A pályázat lebonyolításának határidői:A pályázat benyújtásának határideje 2019. augusztus 10.Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési- és Üzemeltetési Bizottsága a 2019. augusztus 10-ig beérkezett pályázatokat 2019. szeptember 30-ig bírálja el.5. A pályázati támogatás igénybevételének feltételei:a) Az elnyert támogatás csak a támogatási szerződés aláírását követően elvégzett munkák finanszírozására használható fel. A támogatott munkákat a támogatási szerződés aláírásától számított 60 napon belül el kell végezni.b) A megítélt támogatás kifizetésének feltételei:a pályázatban megadott falfelület méreteire vonatkozó falfirka eltüntetési mun-kálatok elvégzésének igazolása eredeti számlával;a megtisztított vagy lefestett falfelületről készített fotó benyújtása. c) A pályázó, illetve a támogatott köteles az önkormányzat megbízottjaival együttműködni, részükre a szükséges felvilágosítást megadni. Ennek kere-tében köteles az önkormányzat részére biztosítani:a pályázat adatainak ellenőrzését, a helyszín megtekintését,a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségét,minden olyan okiratba történő betekintést, mely a támogatási szerződés teljesí-tését érintheti.d) Pályázó tudomásul veszi, hogy Támogató az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41.§ (6) bekezdése alapján nem köthet érvényesen visszter-hes szerződést nem átlátható szervezettel, illetve a nem átlátható szervezettel létrejött szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50.§ (1a) bekezdése szerint Támogató a valótlan tartalmú nyilatko-zat alapján kötött szerződést felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll. Pályázó tudomásul veszi, hogy a Támogató a jelen pontban meghatározott felté-tel ellenőrzése céljából a szerződésből eredő követelések elévüléséig az Áht. 55 §-ban foglaltak szerint jogosult a Pályázó átláthatóságával összefüggő, az Áht. 55 §-ban meghatározott adatokat kezelni.6. A támogatási összeg kihelyezésének módja:A támogatás folyósítása az elvégzett munkák ellenőrzését követő 45 napon belül történik.7. Az elbírálás módja:A pályázatokat a bizottság a következő esetekben elutasítja:a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban rögzített feltételeknek;a bizottság megítélése szerint - a pályázatban megadott - a tervezett helyreállítás során lefestendő vagy megtisztítandó falfelület mérete irreálisan nagyobb a fal-firka méretéhez képest;a falfirka eltüntetését célzó technológia, illetve alkalmazandó színezék városképi szempontból nem megfelelő;amennyiben az ingatlan a káresemény megtérítésre vonatkozó biztosítással ren-delkezik és a tulajdonos, vagy társasház esetén a közös képviselő nem tudja iga-zolni, hogy a biztosító anyagilag nem állt helyt.8. A pályázathoz kötelezően csatolandó mellékletek:a falfirkát tartalmazó falfelületről készült fénykép (elektronikus vagy hagyomá-nyos);a helyreállításra készített előzetes költségvetés;a helyi egyedi védettség alatt álló ingatlanok esetén a városi főépítész előzetes állásfoglalása;az ingatlanra kötött biztosítási kötvény másolata, vagy az ingatlan tulajdonosá-nak, társasház esetében a közös képviselő nyilatkozata, mely szerint az ingatlan biztosítással nem rendelkezik;amennyiben az ingatlan biztosítással rendelkezik a biztosító nyilatkozata, misze-rint az ingatlan biztosítása alapján a falfirkával okozott káresemény megtérítésé-re nincs lehetőség;a pályázat befogadásához szükséges a közpénzekből nyújtott támogatások átlát-hatóságától szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról szóló nyilatkozat kitöltése és csatolása;a - társasházak valamint magánszemélyek kivételével - Pályázó nyilatkozata arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pont-ja szerinti átlátható szervezetnek minősül (melléklet szerinti formában).9. Egyéb tudnivalók:A pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.A pályázatokat postai úton lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani Nagy-kanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 15.). Kizárólag zárt borítékban beküldött, vagy benyújtott pályázatok vesznek részt az elbírálásban.A borítékon fel kell tüntetni:„Falfirkák eltüntetésének támogatása pályázat, 2019.”Nagykanizsa, 2019. április 17. Dénes Sándor polgármesterPÁLYÁZATyázatI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a falfirkák eltüntetésének tá-mogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) önk. rendelet szerinti önkormányzati támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2019. évben 100 000 Ft.Ingatlan bérbeadásNagykanizsán a Kalmár utcában II. emele-ti 1 szoba amerikai konyhás lakás hosszú-távra kiadó azonnali beköltözéssel. 2 havi kaució szükséges. Tel: 06-20/297-0980áLLás25 éve Olaszországban élő hölgy távmun-kát keres 5 éves építőipari szakgimnáziu-mi végzettséggel. Tel: 06-20/236-8714TárskerESésTársközvetítés: szívvel-lélekkel segítünk megtalálni párját! 20/272-1461, komo-lyangondolom.hu Feliratkozásra hívja a Keleti városrész kertészkedő lakóit, szokott módon a Polgári Kanizsáért Alapítvány. A Hevesi ABC előtt május 18-án, szombaton 8-10 óráig jelentkezhetnek azok, akik akkor sem feledkeznek meg az öntözésről, amikor a természetes csapadék már ritkább lesz. A tágabb közösség köszöneteként kiskanizsai, azaz jó minőségű egynyári virágpalántákat juttatnak az előzetesen regisztrálóknak.Megjön a jó idő is egyszer, lehet virágosítani
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetés
2019. 05. 10. | 15önkormányzatPályázati felhívásNagykanizsa Megyei Jogú Város pályázatot hirdet a 2019. évi Szociális keretből történő támogatás elnyeréséreA pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város lakossága egészségvé-delmének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 23/2013.(V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján.Olyan közösségi programok karitatív és érdekvédelmi tevékenységek, természetbeni támogatások, szociális formák közvetlen támogatása, melyek hozzájárulnak a hátrányos helyzetben lévők szociális élethelyze-tének minőségi javulásához. A támogatás nem használható fel a felsorolt célokkal összefüggő működési költségek (dologi kiadások, személyi jut-tatások) finanszírozására, valamint olyan személyek támogatására, akik-nek lakóhelye, illetve tartózkodási helye nem Nagykanizsán található.Pályázók köre: Pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozás, civil szervezet (egyesület, alapít-vány), költségvetési szerv, a bejegyzésüket követő egy év elteltével.A támogatás formája: közvetlen vissza nem térítendő támogatásA támogatásra rendelkezésre álló összeg: 1 000 000 Ft.A pályázat benyújtásának helye és határideje: Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb 2019. május 22. napjáig kell eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri HivatalaHumán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em., 8. ajtóFormai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázat kiírója hiánypótlásra hívhatja fel a pályázót.A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról: www.nagykanizsa.huPályázati felhívásNagykanizsa Megyei Jogú Város pályázatot hirdet a 2019. évi Egészségvédelmi keretből történő támogatás elnyeréséreA pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város lakossága egészségvé-delmének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 23/2013.(V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján.Olyan közösségi programok eszköz és anyag igényének támogatása, melyek csatlakoznak a Népegészségügyi Program minél hatékonyabb és eredményesebb megvalósításához a lakosság egészségének megőrzé-se, állapotának javítása érdekében. A támogatás nem használható fel a felsorolt célokkal összefüggő működési költségek (dologi kiadások, sze-mélyi juttatások) finanszírozására, valamint olyan személyek támogatá-sára, akiknek lakóhelye, illetve tartózkodási helye nem Nagykanizsán található.Pályázók köre: Pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozás, civil szervezet (egyesület, alapít-vány), költségvetési szerv, a bejegyzésüket követő egy év elteltével.A támogatás formája: közvetlen vissza nem térítendő támogatásA támogatásra rendelkezésre álló összeg: 1 000 000 Ft.A pályázat benyújtásának helye és határideje: Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb 2019. május 22. napjáig kell eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri HivatalaHumán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em., 8. ajtóFormai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázat kiírója hiánypótlásra hívhatja fel a pályázót.A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról: www.nagykanizsa.huTÁ JÉKOZTATÁkoztatáSÉS MEGHÍVÓlakoss ági fórumraTisztelt Lakosság, Érdekképviseleti, Civil és Gazdálkodó Szervezetek, Vallási Közösségek!Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 32/2019. (III.28.) számú határozatával településkép védelméről szóló 28/2017. (IX. 5.) rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) módosításáról döntött, mivel új igények merültek fel a helyi védett értékek listájának módosítására, és a rendeletben lévő egyes megfogalmazások pontosítására.Az eddig felmerült módosítási felvetések: a Hunyadi u. 3. szám alatti épület védettségének levétele, a Piarista Iskolában található védett mozaik és védett festmény áthelyezése, az Ady u. 29. Thúry Szakképző Iskolában lévő rossz állapotú fa harangláb védettségének levétele, védett növények listájá-nak kiegészítése, helyi védettség ingatlan-nyilvántartásba történő bejegy-zési kötelezettség törlése, a helyi egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdono-si kötelezettségek védett növények csonkolását szabályozó kiegészítése, a Rendelet kiegészítése településképi bejelentési illetve településképi véle-ményezési eljárási kérelem formanyomtatványával, valamint a településképi szempontból meghatározó területekre és védett épületekre vonatkozó követelmények pontosítása.A településképi rendelet módosítása teljes eljárás keretében történik, a part-nerségi egyeztetés szabályainak megfelelően.A partnerségi egyeztetés részeként a város honlapján és lakossági fórumon részletesen tájékoztatni fogjuk Önöket a tervezett módosításokról.Kérem a lakosságot, a gazdálkodó, gazdasági és civil szervezetek, valamint a vallási közösségek képviselőit, hogy a most meghirdetett lakossági fórumon szíveskedjenek részt venni, és a Rendelettel kapcsolatos felvetéseiket észre-vételeiket a helyszínen, vagy írásban legkésőbb 2019. június 20-áig megtenni.A lakossági fórum helye és ideje: Vasemberház díszterme, 2019. május 14. (kedd) 16.00 óraTisztelettel: Dénes Sándor polgármester
2019. május 11.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40320:00-08:002019. május 12.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15119:00-06:002019. május 13.BENU Gyógy-szertár Nagy-kanizsa Kanizsa CentrumTÁBORHELY U. 4.93/510-13522:00-06:002019. május 14.BENU Gyógy-szertár Nagyka-nizsa KatonarétiTAVASZ U. 26.93/311-60722:00-06:002019. május 15.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36722:00-06:002019. május 16.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40222:00-06:002019. május 17.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52122:00-07:0016 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásPiaci árak Kanizs áncsirkemáj 680-750 Ft/kgeper 1300-1700 Ft/kgálló muskátli 500-650 Ft/dbparadicsom 690-790 Ft/kgújkrumpli 590-700 Ft/kgzöldbab 2500 Ft/kgcukorborsó 2500 Ft/kg30/600-64-66Hívható hétvégén és ünnepnapokon7 és 22 óra közöttAz állatorvosi ügyelet telefonszáma:Gyógysz ertári ügyeletMájusi fogadóórákPolgármester, alpolgármesterekDénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2019. május 8-án (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában.Karádi Ferenc 2019. május hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a 8. szá-mú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2019. május 29-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Tóth Nándor alpolgármester fogadónapot tart 2019. május 15-én (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Képvis előkBalogh László, a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati képviselője, a humán bizottság elnöke fogadóórát tart 2019. május 8-án, szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu.Dr. Erdős László, az 1. számú választókerület önkormányzati képviselő-je fogadóórát tart 2019. május 7-én, kedden, 17 órától a Palini Általános Isko-lában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Idősek Klubja II. épületében (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.).BEDő György, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2019. május 7-én, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általá-nos Iskolában.Bizzer aNDrás, a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan ház-számok, Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányza-ti képviselője fogadóórát tart 2019. május 29-én, szerdán, 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.).DéNES Sánd or, a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képvi-selője 2019. május 16-án (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármes-teri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).Gábris JáciNT önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.Karádi FerENc 2019. május hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadó-óráját 2019. május 29-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).TóTH Nánd or, a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képvise-lője 2019. május 6-án (hétfő) fogadóórát tart 18.00 órától a Polgármesteri Hivatal Bajcsai kirendeltségén (Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u. 65.), majd 19.00 órától Kiskanizsán, a volt Nagyrác Úti Általános Iskola ebédlőjében (Nagykanizsa, Nagyrác u. 26.).Szőlősi Márta, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2019. május 6-án, hétfőn 17.00 órától a Batthyány Lajos Gim-náziumban (Rozgonyi u. 23.): 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu, szmarta25@hotmail.com.Jövő heti véradások05. 14. 11:00-13:00 Kanizsai Dorottya Kórház 05. 14. 14:30-16:30 Hétszínvirág Óvoda 05. 17. 14:00-18:00 Kanizsa CentrumAdj vért, és ments meg három életet!
2019. 05. 10. | 17SzolgáltatásEsemények, évfordulókMájus 13.1717. május 13-án született Mária Terézia. Úgy tartotta: „Nagy dolgokban csakis a gyors elhatározás az egyetlen mi czélhoz visz...”1894. május 13-án mutatták be a Feszty-körképetMájus 14.1897. május 14-én avatták fel az első magyar orvosnőt: Hugonnai Vilma zürichi oklevelét ismerték el Magyarországon1931. május 14-én született Huszárik Zol-tán filmrendező. Szerinte: „Az ember leg-alább egy lábnyomot akar hagyni maga után. Nem többet...”Május 15.1567. május 15-én született Claudio Monte-verdi olasz barokk zeneszerző1856. május 15-én született Lyman Frank Baum. 1900-ban jelent meg legismertebb műve, az Óz, a nagy varázsló1891. május 15-én született Mihail Bulga-kov orosz író és orvos, A Mester és Margari-ta szerzőjeMájus 16.1905. május 16-án született Henry Fonda amerikai színész. Hollywood nagy kedven-ce 77 évesen kapta meg az Oscar-díjat1911. május 16-án született Rodolfo bűvész1960. május 16-án villant fel az első lézer-sugárMájus 17.1817. május 17-én született Irinyi János vegyész, a zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálója1892. május 17-én halt meg Klapka György, a szabadságharc tábornokaAz előző hetiTI reJTVény meGFeJTése:Soha ne változtasd meg a véleményed csak azért, hogy másoknak megfelelj!
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtA közalkalmazotti jogviszony időtartama:Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyFoglalkoztatás jellege:Teljes munkaidős, határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony, az intézménynél újonnan létesített jogviszony esetén – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 21/A. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltak kivételével – 3 hónap próbaidő kikötésével. A magasabb vezetői megbízás megnevezése: igazgatóA magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás 5 év határozott időre, 2019. július 1-től 2024. június 30-ig szól.A munkavégzés helye:Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.Ellátandó főbb feladatok:A Halis István Városi Könyvtár alapító okiratában meghatározott szakmai feladatok, az intézmény szakszerű és gazdaságos működtetése, irányítása és ellenőrzése a fenntartó önkormányzat elvárásainak megfelelően. A közalkalmazottak és a mun-kavállalók felett a munkáltató jogok gyakorlása. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szó-ló 1992. évi XXXIII. törvény és a Kjt. végrehajtására a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezésére kiadott 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadóak.Pályázati feltételek: szakirányú felsőfokú végzettség és szakképzettség, vagynem szakirányú felsőfokú végzettség és szakképzettség, valamint OKJ szerinti segédkönyvtáros szakképesítés, ésvégzettségének és szakképzettségének és egyben az intézmény alaptevékenysé-gének megfelelő jogviszonyban legalább öt éves szakmai gyakorlat,magasabb vezető beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazot-ti munkakörbe kinevezhető, a Kjt. 20. § (2) bekezdés c)-d) pontjában foglalt feltételeknek való megfelelés,magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartóz-kodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz, büntetlen előélet,cselekvőképesség.A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:a pályázó részletes szakmai életrajzát, a képesítést igazoló okirat(ok) közjegyző által hitelesített másolatát, az előírt szakmai gyakorlat meglétének hitelt érdemlő igazolását, az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó programját, 90 napnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítványt, amely igazolást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a pályázó megfelel a Kjt. 20. § (4) és (5) bekez-désében foglalt követelményeknek, a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüg-gésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, a pályázati eljárás a Közgyűlés döntéshozó ülésén a napirendnek a nyilvános ülésen történő tárgyalásához hozzájárul-e, teljes pályázati anyaga nyilvánosságra hozható, vagy bizalmasan kezelendő oly módon, hogy csak az elbírálásban résztvevők ismerhetik meg, kinevezése esetén a munkaköri (közalkalmazotti jogviszonyával és vezetői megbí-zásával kapcsolatban) összeférhetetlenség nem áll fenn, a 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja, nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt. A pályáztató a pályázati határidő leteltét követően az erkölcsi bizonyítvány kivéte-lével hiánypótlási lehetőséget nem biztosít. Az erkölcsi bizonyítványt legkésőbb az véleményező bizottság meghallgatásán kell bemutatni.A munkakör betölthetőségének időpontja:A munkakör legkorábban 2019. július 01. napján tölthető be.A pályázat benyújtásának határideje:2019. május 15.A pályázattal kapcsolatos további információ kérhető: Dénes Sándor polgármester Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel: 20/849-2301, illetve Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán és Hatósági Osztályának osztályvezetője: Bagarus Ágnes Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel: 20/849-2333. A pályázat benyújtásának módja és helye: Postai úton a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.), vagyszemélyesen benyújtva Dénes Sándor polgármesternek, Zala megye, 8800 Nagy-kanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 5. számú irodában.A pályázati anyagot egy példányban kell benyújtani, a borítékon kérjük feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a munkakör megne-vezését: „Halis István Városi Könyvtár igazgató”A pályázati eljárás lefolytatása, az elbírálás módja:A Kjt. és a Kjt. vhr. előírásainak megfelelően a pályázatokat a pályázat előkészítője által összehívott véleményező bizottság – a pályázók személyes meghallgatásával - véleményezi. A kinevezésről Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése, mint a kinevezési jogkör gyakorlója a pályázati határidő lejártát követő hatvan napon belül dönt, amelynek eredményéről valamennyi pályázó írásban értesítést kap. A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvá-nítsa. A pályázat elbírálásának határideje:A Közgyűlésnek a 2019 júniusi soros ülése. A pályázati hirdetmény közzétéve:a Nemzeti Közigazgatási Intézet (Kormányzati Személyügyi Központ) Internetes oldalán (elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál) Nagykanizsa Megyei Jogú Város honlapja ( www.nagykanizsa.hu )Kanizsa Lokálpatrióta HetilapA munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:A pályáztatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honla-pon szerezhető.Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) pályázatot hirdeta Halis István Városi Könyvtár(8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.)intézményvezető (magasabb vezető)beosztásának betöltésére
2019. 05. 10. | 19önkormányzatA közszolgálati jogviszony időtartama:Határozott idejű helyettesítés céljából (GYED,GYES idejére szóló) közszolgálati jog-viszony Foglalkoztatás jellege:Teljes munkaidőA munkavégzés helye:Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emeletA közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rende-let alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:1. melléklet 15. építésügyi igazgatási területen a.) pontA munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:A Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Építésügyi csoportjában épí-tésügyi igazgatási (hatósági) feladatok ellátása. A csoport tevékenysége a vonatkozó szabályozás keretében: Elsőfokú építésügyi hatósági feladatok ellátása a vonatkozó központi jogszabályok és önkormányzati rendeletek alapján a 66/2015. (III. 30.) Korm. rendeletben megha-tározott illetékességi területen. Jogállás, illetmény és juttatások:A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztvise-lőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagykanizsa MJV Önkormány-zata Közgyűlésének 18/2012. (IV. 04.) önkormányzati rendelete, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelke-zései az irányadók.Pályázati feltételek:Magyar állampolgárság,Cselekvőképesség,Büntetlen előélet, Főiskola/Egyetem: Egyetemi szintű építészmérnöki vagy építőmérnöki (magasépí-tő területen szerkezetépítő szakirány) szakképzettség, főiskolai szintű magasépítő üzemmérnöki, építészmérnöki, építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépí-tő szakirány) vagy városgazdasági üzemmérnöki (ezzel egyenértékű településmér-nöki) szakképzettség vagy ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettség, vagy alapképzésben szerzett építész, épületszerkezeti konstruktőr vagy magasépítési szakirányán szerzett szakképzettség, mesterfokozatú képzésben szerzett tervező építészmérnöki, szerkezettervező építészmérnöki szakképzettség, osztatlan kép-zésben építész szakképzettség vagy ezekkel egyenértékűnek elismert szakkép-zettség.Közigazgatási vagy jogi szakvizsga, vagy a Kttv. 118. § (9) bekezdése szerinti mente-sítés igazolása (ennek hiányában a pályázó nyilatkozata, hogy kinevezése esetén a kinevezéstől számított két éven belül azt megszerzi),Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,A Kttv. 84-85. §-aiban szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség fenn nem állása,6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó részére a próba-idő kikötése kötelező),Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt,„B” kategóriás gépjárművezetői engedély,Felhasználói szintű számítógépes ismeret.A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:Építésügyi vizsga,Építésigazgatási szakmai gyakorlat,Kommunikációs szintű idegen nyelvtudás,ÉTDR rendszer ismerete.Elvárt kompetenciák:Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség.Nagyfokú terhelhetőség.Kiváló kommunikációs és problémamegoldó képesség.A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú mel-léklete szerinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető nyomtatványok / Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint), Motivációs levél,Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a köztisztviselői jogviszony létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük hivatkozni, a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni),Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét igazoló okmány(ok) másolata.A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy kinevezése esetén a Kttv. 84-85. §-ai és a 343/2006.(XII.23.) Korm. rend. 8. § -a alap-ján vele szemben összeférhetetlenség nem áll fenn; illetőleg nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmaz-ható,a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez.A munkakör betöltésének időpontja: A munkakör a pályázat elbírálását követő-en azonnal betölthető.A pályázat benyújtásának határideje: 2019. május 15.A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák Krisztina jegy-ző nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon.A pályázatok benyújtásának módja:Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagyszemélyesen dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél, Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó.Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 2/121/2019., valamint a munkakör megnevezését: építésigazgatási ügyintéző.A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázati határidő leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével – hiány-pótlásra nincs lehetőség. A kinevezést megelőzően a pályázó személyes meghall-gatására sor kerül. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a személyes meghallgatáskor be kell nyújtani. A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója – a polgármester egyetértését köve-tően – dönt. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak.A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.A pályázat elbírálásának határideje: 2019. június 15.A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:A pályázati hirdetmény közzétéve: A Közszolgálati Állásportálon (Elérhető: www.közigállás.gov.hu), Nagykanizsa MJV honlapján (www.nagykanizsa.hu), továbbá a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2019. március 28. naptól. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. A munkakör ellátásához a 487/2013. (XII.17.) Korm. rend. 4. § (4) bekezdésében foglalt építésügyi vizsga köte-lezettségnek eleget kell tenni. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2019. május 15. 17.00 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó.A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honla-pon szerezhetőDr. Gyergyák KrisztinaNagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapjánpályázatot hirdet Humán és Hatósági Osztály Építésügyi csoportépítésigazgatási ügyintéző munkakör betöltésére
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora május 11-17.Május 11., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 01:30 Híradó, 01:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:15 Látogató, 02:45 A mi portánk (a hagyomá-nyok magazinja), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 08:00 Híradó, 08:15 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 08:45 Látogató, 09:15 A mi portánk (a hagyomá-nyok magazinja), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 15:10 Napi Kani-zsa – újranéző, 15:35 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 16:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívu-mából), 18:40 Székely konyha, 19:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:20 Camoletti: Leszállás Párizsban – Zenés vígjáték az Új Színpad Egyesület előadá-sában, 21:00 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:50 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:00 Lapozó.Május 12., vasárnap00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:40 Székely konyha, 01:10 Info blokk, benne Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 01:20 Camoletti: Leszállás Párizs-ban – Zenés vígjáték az Új Színpad Egyesület előadásában, 03:00 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:50 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:10 Székely konyha, 07:40 Info blokk, benne Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 07:50 Camoletti: Leszállás Párizs-ban – Zenés vígjáték az Új Színpad Egyesület előadásában, 09:30 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 10:20 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:30 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradó-ink, 13:45 Élet-módi, 14:15 Kommentár nélkül – heti váloga-tás, 14:45 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 15:15 Napi Kanizsa – újranéző, 15:45 Szertár (a Kanizsa TV sport-műsora), 16:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 18:10 Szentmise a Felsővárosi templomban, 19:10 Aktuális - Hargita, 19:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:50 Sztárportré: Ihos József, 20:20 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, 21:20 Lapozó. Május 13., hétfő00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Szentmise a Felsővárosi templomban, 01:10 Aktuális – Hargita, 01:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:50 Sztárportré: Ihos József, 02:20 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Szentmise a Felsővárosi templomban, 07:40 Aktuális – Hargita, 08:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:20 Sztárportré: Ihos József, 08:50 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:50 Lapozó, 12:00 Aktuális - Hargita, 12:30 Sztárportré: Ihos József, 13:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egész-ségügyi percek, 19:35 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvá-rosunkból, Magyarkanizsáról), 20:05 Csurgói KK – Tatabá-nya NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, 21:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 22:35 Lapozó.Május 14., kedd00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 00:35 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 01:05 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:35 Híradó, 01:50 Csurgói KK – Tatabánya NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumá-ból), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 07:05 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 07:35 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:05 Híradó, 08:20 Csurgói KK – Tatabánya NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, 09:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 10:50 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmű-sora), 12:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 13:00 Csurgói KK – Tatabánya NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, 14:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Szentmise a homokkomáromi templom-ban, 21:05 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:10 Lapozó.Május 15., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Hír-adó, 01:45 Szentmise a homokkomáromi templomban, 02:45 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális maga-zin), 08:00 Híradó, 08:15 Szentmise a homokkomáromi templomban, 09:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvá-rosunkból, Magyarkanizsáról), 09:45 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Szentmise a homokkomáromi templomban, 13:55 Kanizsaiak (hírek vaj-dasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 14:25 Lapo-zó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Gézengúzok (gyerekmű-sor), 20:00 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 20:30 Híradó, 20:45 Creative chef Nagy Eszterrel, 21:15 K’arc (kul-turális magazin), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó. Május 16., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 02:10 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:40 K’arc (kulturális magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Gézengúzok (gyerek-műsor), 07:55 Híradó, 08:10 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 08:40 Creative chef Nagy Eszterrel, 09:10 K’arc (kulturális magazin), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerek-műsor), 12:55 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 13:25 Creative chef Nagy Eszterrel, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és kör-nyezetvédelmi magazin), 20:05 Forgószínpad (a helyi tele-víziók közös színházi magazinja), 20:35 Híradó, 20:50 Sztár-portré: Torres Dani, 21:20 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Május 17., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvé-delmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Forgószínpad (a helyi televíziók közös színházi magazinja), 02:15 Sztárportré: Tor-res Dani, 02:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Forgószínpad (a helyi televí-ziók közös színházi magazinja), 08:45 Sztárportré: Torres Dani, 09:15 Gézengúzok (gyerekműsor), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55 Forgószínpad (a helyi televíziók közös szín-házi magazinja), 13:25 Sztárportré: Torres Dani, 13:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 20:00 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 20:30 Híradó, 20:45 Látogató, 21:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2019. 05. 10. | 21SportA bajnokság mostani szakaszában az FC Nagykanizsa sorra ját-szotta a középmezőny szempontjából ki-ki meccsnek számító találkozóit. Múlt vasár-nap például a tabellán egy hellyel előtte álló, ötödik Komárommal lépett pályára. A talál-kozót a hazaiak meg-fordítva nyertek 2-1-re. Vasárnap ehhez képest szinte kötelező házi feladat követke-zik a tizennegyedik helyezett Mol Vidi II-vel szemben 17 órától az Olajbányász-stadi-onban.Komárom VSE (5.) – FC Nagyka-nizsa (6.) 2-1 (0-1)NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 26. forduló. Komárom, 100 néző. Vezette: Móri T. (Rigó, Péntek Zs.). G.: Hajba (65.), Kene-sei (87.), illetve Lőrincz B. (38.)Nagykanizsa: Horváth M. - Pál D., Szabó B., Gerencsér A., Hor-váth D. - Kretz, Kovács O. - Hete-si (Kovács Gy., 64.), Lőrincz, Vajda R. (Horváth B., 73.) - Vittman (Major, 85.). Vezetőedző: Barna László.Micsoda hétvégéje volt Bozsik Péternek, a ZTE-t 2002-ben NB I-es bajnoki címig vezető korábbi szö-vetségi kapitánynak, hiszen szom-baton este szakértőként a Fradi–Újpesten működött közre, vasár-nap késő délután pedig vezető-edzőként a Komárom VSE-vel az FC Nagykanizsa legénységét fogadta. Az elszántan érkező kanizsaiak egyáltalán nem voltak megillető-döttek az első félidőben, mi több, Lőrincz Bence révén a játékrész hajrája felé közeledve a vezetést is megszerezték. A második negy-venöt percben értelemszerűen a komáromiak próbáltak változtatni a játék képén és az álláson, így a 65. percben egyenlíteniük is sikerült, a csereként beállt Hajba Tamás által. S hogy ez ne maradjon annyiban – bár nem kimondottan így alakult a meccs menete – arról Kenesei Krisztián gondoskodott, aki a 87. percben eldöntötte a meccset a hazaiak javára. Folytatás vasárnap 17 órától a 27. forduló meccsével, a Kanizsa–Mol Vidi II találkozóval.– Nem tehetek szemrehányást a srácoknak, hiszen a vezetésünk után is mentek tovább becsülettel, de nem tudtuk rárúgni a második gólt – mondta rögtön a mérkőzés után Barna László, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. – Mentünk előre, de közben a rutinos Kenesei Krisztián felismerve egy lehetőséget, belőtte a komáromiak második gólját.POLGÁR LászlóA Nagykanizsai FC ismét hozta – győztes – formáját, és biztosan nyert az UTE ellen, hétfőn pedig az egyik legveszélyesebb riválist, az ELTE-BEAC-ot fogadja 20 órától.UTE (12.) - Nagykanizsai FutsUTSal Club (7.) 5-13 (3-3)Nagykanizsa: Szakme-iszter Á. - Horváth E., László D., Novák L., Szak-meiszter J. Csere: Szőke R. (kapus), Nagy T., Kollár P., Schuller, Szalai D., Koronczai. Edző: Bagó Gábor.G.: Gerhardt (7.,14.), Fehértói (19.,40.), Tóvizi (28.), illetve Szakmeiszter J. (11.,35.), Novák L. (12.,29.), Kollár P. (14.,24.,39.), Nagy T. (21.), Szalai D. (27.,38.), Szakmeiszter Á. (33.), Lász-ló D. (33.), Horváth E. (37.)A csere nélkül kiálló újpestiek Kistarcsán az első félidőben az izgalma-kat még fokozták is a kani-zsaiak soraiban, a meccs második játékrészében aztán a dél-zalaiak hozták a győztes formájuk – ebbe az is belefért, hogy az egyik kapusuk, Szakmeisz-ter Ádám a mezőnyben is pályára lépett, mi több, még gólt is szerzett, s így az NFC őrzi első helyét az alsóházi rájátszásban.– Nagyon nehezen len-dültünk játékba, görcsö-sen és idegesen játszot-tunk, ennek különböző okai voltak – fogalmazott Bagó Gábor, az NFC edző-je. – Nagyon nem figyel-tünk oda védekezésünkre, ennek sajnos meg is lett az eredménye. A második fél-időben gyorsan a magunk javára fordítottuk a mérkő-zést, és magabiztos, nagy-arányú sikert arattunk. P. L. Hétfőn vizsgafeladat a ZsigmondybanLőrincz Bence (sötét szerelésben) ahogy az elmúlt héten, úgy vasárnap Komáromban is betalált, ezúttal gólja azonban nem segített az FC Nagykanizsa csapatán(Fotó: Gergely Szilárd)nélkül...SzemrehányásA kanizsai futsalosok a REAC elleni hazai döntetlenjük után a Tihanyi FC-től 4-2-re kikaptak, így hatványozott jelentősége lett kistarcsai fellépésüknek, melynek alkalmával – mint az NB II-es alsóház listavezetői – a sereghajtó Újpesti TE csapatával mérkőzhettek. Szalai Dániel az UTE ellen Kistarcsán kétszer volt eredményes, hétfőn szintén szükség lenne góljaira… (Fotó: Gergely Szilárd)
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsportLubics Szilvia újra embert próbáló körül-mények közt teljesített (Fotó: Racing the Planet)Garantált volt a jó hangulat a megyei darts csapatbajnokságkanizsai fordulójábanCélba ért a dél-afrikai Namib-sivatag-ban megrendezett versenyen Lubics Szilvia. A nagykanizsai ultramarato-nista a nők között a harmadik, össze-tettben pedig a 11. helyen végzett.A sportoló két hete vasárnap rajtolt, az egyes szaka-szokról Facebook-oldalán tájékoztatta folyamatosan a követőit. Lubics Szilvia a megtett 254 kilométer során futott mély homokban, köves terepen és óceánparton egyaránt, bejegyzéseiben megemlíti az éjszakai fagy-pont körüli hőmérsékletet és a napközbeni perzselő hőséget is.A Namib Race annak a 4Deserts elnevezésű verseny-sorozatnak a része, amelynek egy másik állomását Lubics Szilvia tavaly ősszel már teljesítette. A kanizsai futó akkor a chilei Atacama-sivatagnak vágott neki.N. D. A közelmúltban a Graz-„külsőn” székelő SV Pachern egyesületének vendégei voltak az FC Nagykanizsa ifjú labdarúgói.Az ausztriai focitornán tíz ifjú csapat mérette meg magát két csoport-ban, köztük kilenc osztrák mellett az FC Nagykanizsa U11-es legénysé-ge. A kanizsaiak csoporteredményei a következőképpen alakultak: SV SMB Pachern - FCN 0-1, SV Liebenau - FCN 1-1, Frohnleiten-Schrems Rot - FCN 0-5, ASK Voitsberg - FCN 0-3, az elődöntőben SV Thal - FCN 0-2, a döntőben SV SMB Pachern - FCN 0-1.A 75x55 méteres nagy pályán (8+1-ben) mérkőző csapatok mező-nyében a kanizsai-ak végig jó telje-sítményt nyújtot-tak, a házigazdá-kat, az SV SMB Pachern együtte-sét kétszer is legyőzték – a tor-na nyitányán és a fináléban is, így joggal lehetett elégedett az ifjak trénere, Visno-vics István. P. L. Csapatbajnoki fordulót rendeztekElső alkalommal idén indult útjára a Zala megyei darts csapatbaj-nokság. A hat fordulóból álló sorozat második állomása volt a Free Hill Darts Clubban megrendezett versengés. A hat csapatból álló mezőnybe két nagykanizsai, két zalaegerszegi és egy-egy zalaszentgróti, valamint keszthelyi-sármelléki együttes nevezett. A bajnokság keretében a mérkőzések két győztes legig tar-tanak, és az egyik csapat kilencedik győzelménél vagy 8-8-as döntet-lennél érnek véget. A nagykanizsai fordulóban Zalaegerszeg II. egysége lett az első, a Keszthely-Sármellék és a Zalaszentgrót állhatott még a dobogóra, a Zalaegerszeg I negyedik, a Nagykanizsa Free Hill II ötödik, míg a Nagykanizsa Free Hill I hatodik lett. P. L. Győztes túraVisnovics István tanítványaiAusztriábanaz első helyenzártakkipipálvaNamib-sivatag –
2019. 05. 10. | 23SportGÓLESŐ FANATIKUSOKNAKA megyei labdarúgó első osztály küzdelmeinek 26. fordulóját rendez-ték az elmúlt hétvégén, és a prog-ramban hamisítatlan alsóházi rang-adó is szerepelt: a tizenötödik Kiska-nizsa az egy hellyel előtte tanyázó Becsehelyt látta vendégül.Az időjárás finoman szólva sem fogadta kegyeibe a kiskanizsai foci-pálya felé igyekvő nézőket, no meg a csapatokat, mivel tulajdonképpen csak havazás nem volt… S góleső is hullott. A vendégek szereztek veze-tést, majd a Sáska fordított 3-1-re, de a becsehelyiek még a félidő zárása előtt szépíteni tudtak. A második játékrészben a Becsehely színeiben Molnár Márk mesterhármasig jutva egyenlített, de a Kiskanizsa újra veze-tést szerezett, amit a látogatók egali-záltak, 4-4. A döntetlen nem jött jól a kiskanizsaiaknak, hiszen maradtak a 15. helyen, míg a Becsehely azonos pontszámmal (16-16) a 14. pozíciót foglalja el.ÉRMES ÚSZÓKA Délzalai Vízmű SE ifjú úszói a közelmúltban két versenyen is nagy létszámmal vettek részt, és a csurgói regionális megméretés mellett a szombathelyi nemzetközi sereg-szemléről is érmekkel térhettek haza.Az V. Somogy és Zala Megyei Régi-ós Úszó Körverseny Csurgón rende-zett második körében többször is fel-állhatott a dobogóra Dencs Orsolya, Kovács Ákos, László Márk, Nyeste Dorka, Szilágyi Barnabás és Vajda Áron, de Korcsmáros Luca, Kurucz Kenéz, Mátyás Noel, Molnár Luca, Söveges Barnabás, Vajda Csongor, Varga Dorina és Vörös Nadin is. A vasi megyeszékhelyen, a Colonia Claudia Sabariensum nemzetközi sorozat második fordulójáról Korcs-máros Luca (2008) egy arannyal és két bronzzal, Bukovics Rebeka (2006) két ezüsttel, valamint egy harmadik helyezéssel, míg Vörös Nadin (2008) egy ezüstéremmel térhetett haza.FRANCIAOR SZÁGÉRT HAJTANAKÚjszászon rendezték a lábtollasok vb-válogatójának harmadik forduló-ját, a Tavaszköszöntő Kupát, 82 ver-senyző, köztük a kanizsai Zemplén SE tagjainak részvételével. A ZSE-nek jól sikerült a felkészülés, hiszen játékosai hat alkalommal áll-hattak a dobogóra, emellett férfi páros kategóriában hosszú idő után ismét nagykanizsai házi döntőre került sor. A Huszár Emil-Lukács Márton duónak győzelmével meg-nyílt a lehetősége a válogatottságra, amennyiben a júniusi páros országos bajnokságon a döntőbe kerül. Ellen-feleik akkor már nem tudják beérni őket. A világbajnokságot augusztus 18-25. között a Párizs melletti Eau-bonne-ban rendezik.Tavaszköszöntő Kupa, kanizsai eredmények. Férfi páros (23 egység): 1. Huszár Emil, Lukács Márton (ZSE), 2. Baranyai Benett, Horváth Gergő (ZSE). Férfi csapat (13): 2. Farkas Balázs, Horváth Gergő, Lukács Benedek, 3. Baranyai Benett, Huszár Emil, Lukács Márton, Takács Endre. Férfi egyéni (17 induló): 3. Farkas Balázs és Horváth Gergő.NEMZETKÖZI PORONDONHorváth Ádám, a Kanizsa Moto-cross SE ifjú igazolt motorosa ebben az esztendőben is kilépett a nemzet-közi színtérre, és korosztályában a 11 esztendős versenyző dobogós helye-zésekkel büszkélkedhet. Előbb a hor-vát-szlovén közös bajnokságban szerzett kategóriájában, nagy küzde-lem után, összesített második helye-zést, majd a zóna Európa-bajnoki selejtező 2. fordulójában, egyben a Balkán-bajnokság egyik állomásán, bulgáriai versenyhelyszínen állhatott fel a dobogó második fokára. Idén, mindezekkel együtt, a fiatal moto-krosszosnak öt versenyen három első és két ezüstérmes helye van.Összeállította: POLGÁR LászlóA lábtollasok között egyre élesebb a csatározás a vb-helyekértHorváth Ádám (a dobogón balról) Bulgáriában is jól motorozott, és dobogóra is állhatottNagy Roland (sárga szerelésben) tavasszal már a hatodik találatát jegyezte az elmúlt hétvégén a Sáska színeiben (Fotó: archív/Gergely Szilárd)Sportsorok
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKHúsvétra a kelleténél több sonkát vásárolt Hab-da Ivett masszőr, így a maradékokból kétféle ételt is összeállított a hétvégén. – Persze, ezeket bármi-kor el lehet készíteni, nagyon finomak, és pillanatok alatt megvannak. Nekem négy gye-rek mel-lett ez fő szem-pont. S az is könnyí-tést jelen-tett, hogy minden alap-anyag megvolt hozzá otthon. Rakott burgonya újragondolva Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 25 dkg főtt sonka, 6 db főtt tojás, 5 dl tejföl, 2 db tojás, 1 cso-mag újhagyma, 2 dkg vaj, 1 evőkanál olívaolaj, só, bors. Elkészítése: A burgonyát héjastól megmosom és megfőzöm. A kockára vágott sonkát olíva-olajon átpi-rítom, fűszere-zem, majd fél-rete-szem. Az újhagy-mát egy centis dara-bokra felvágom, a tejfölt 2 tojással kike-verem és sózom, borso-zom. A megfőtt burgonyát leszűröm, picit hűlni hagyom, megtisztítom, és egy centis karikákra sze-lem. A kivajazott tűzálló tál-ba rétegezve belehelyezem a burgonyát, a hagymakari-kákat, miközben sózom és meglocsolom tejföllel. Aztán a sonka következik és egy sor főtt tojás. Ezt ismé-teljük, de a tetejére egy sor burgonya kerüljön. A végén ráöntöm a maradék tejfölt, mint egy takarót, és 200 fokra előmelegített sütő-ben 30-40 percig sütöm, amíg aranybarna lesz. Fejes salátával tálalom. Sonkás spagetti Hozzávalók: 50 dkg spagetti tészta, 5 dl főzőtejszín, 20-30 dkg füstölt sonka, 20 dkg sajt, petrezselyemzöld, só, bors, olaj. Elkészítése:A tésztát forrásban levő sós vízbe teszem főni. A sonkát egy centis kockákra felaprítom, olajban átpirí-tom, majd ráöntöm a tej-színt és felforralom. Sózom, borsozom, majd leveszem a tűzről és rászórom a fel-aprított petrezselyemzöld-jét. Végül a megfőtt tésztát leszűröm és összekeverem a sonkás mártással. Én most rétegezve tálaltam azért, hogy jól beszívja a tészta mindenhol a mártást, és ne az edény alján tocsogjon. Tányérra tálalva, megszó-rom reszelt sajttal.BAKONYI ErzsébetHIRDETÉSGasztroKanizsaHabda Ivett a húsvétról maradt sonkát felhasználva kreált gyorsan elkészíthető ételeket (Fotó: Kanizsa) Sonkamaradékos ételek
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXXI. ÉVF. 19. SZÁm, 2019. MámÁjus 17.Jelek vagyunk vagy beolvadunk?9Fotó: Jancsi László
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTIngyenes nyelvtanfolyamokat indít a Nagykanizsai Szak-képzési Centrum. A 120 órás képzés során angolul, németül, olaszul és oroszul tanulhatnak a jelentkezők, jelentette be Bene Csaba, az NSZC kancellárja és Anda Zoltán főigazgató. A programra azok a 16 és 65 év közöt-tiek jelentkezhetnek, akik legfeljebb középfokú végzett-séggel rendelkeznek. Megfelelő számú résztvevő ese-tén a képzéseket a következő három évben folyamato-san indítják.Idén 488 diák tesz érettségit a Nagykanizsai Tankerületi Központ intézményeiben. Köz-tük olyanok is vannak, akik alsóbb évesként, de már a jövőre gondolva, előre hozott matúrát teljesítenek. Az írásbelik még tartanak, s mint Magyar Ferenc tankerületi igaz-gató elmondta, eddig mindenki megjelent a vizsgákon, szabálytalanság pedig nem történt.– Ezzel párhuzamosan javában tart a következő tanév előkészítése, a napokban egyez-tetünk az intézményvezetőkkel a tantárgyfelosztást illetően – fogalmazott Magyar Ferenc –, illetve tervezzük, ütemezzük a nyári karbantartással kapcsolatos teendőket is. a hét száma:VILÁG KÉP – A HÉT KÉPEEnnyi… Amerikai elnök ritkán szokott fogadni magyar kormányfőt. Orbán Viktornak ez is sikerült: a Fehér Házban találkozott Donald Trumppal, s nem úgy tűnt, mintha rosszban lennének… Nos, talán ennyit Magyarország nemzetközi megítéléséről és az euroatlanti kapcsolatokról… Kanizsa120IMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.(Fotó: MTI) Fotó: Gergely Szilárda hétHÉT törté nETEFotó: Kanizsa TV
MADARAK ÉS FÁKVigyázz a madárra és vigyázz a fákra címmel rendhagyó kiállítást rende-zett a Völgy Alapítvány Lehetőségek Klubházának művészeti alkotóközössé-ge és a Göcsej Természet-védelmi Alapítvány a Med-gyaszay Házban a madarak és fák napja alkalmából. Mint mondták, a természet ihlette tárlattal szeretné-nek hozzájárulni ahhoz, hogy az ember a környeze-tének leigázása helyett a Föld védelmének szolgála-tába álljon. A tárlaton a vál-tozatos technikával készült ipar- és képzőművészeti alkotások mellett madáro-dúk és természetvédelmi installációk is láthatók. A kiállítás május 29-ig láto-gatható.SÖRÖS MÚLTMásodik alkalommal szer-vezték meg a Kanizsai Sörös Találkozót. A rendez-vényen az egykori sörgyár dolgozói vettek részt, akik a program részeként meg-látogatták volt munkahe-lyüket, majd egy közös vacsorán elevenítették fel a régi emlékeket. Innen természetesen a sör sem hiányozhatott. A város ferences kolostorának fel-újítási tervei közt szerepel egy kézműves látvány-sör-manufaktúra létesítése is, így a beruházást követően, a jövőbeli találkozókon, akár kanizsai sör is kerülhet majd a poharakba.HÁZHOZ JÖTT A ZENEDEHázhoz jött a zenede. A sorozatban most a rock fej-lődését mutatták be. A Medgyaszay Házban tar-tott koncerten felcsendül-tek például Jimi Hendrix-, Beatles- és Hobo Blues Band-szerzemények is. A Házhoz megy a zenede koncertsorozat kilenc éve dübörög, az előző program a könnyűzenéről szólt, mondta el Bordás József dobművész, a Házhoz megy a zenede művészeti vezetője.VOKSOLÁS ELŐTTA napokban megérkeznek Nagykanizsára a május 26-ai európai parlamenti választás szavazólapjai, jegyzőkönyvei és más kel-lékei, amiket innen visznek majd tovább a választóke-rület szavazóköreibe. A sza-vazólapokat zárt tehergép-kocsikban, fegyveres őrök kíséretében szállítják ki. Országosan 8 millió 14 ezer választópolgár szavazhat majd a választáson, a sza-vazólapok súlya összesen 81 tonna. A 10 277 szava-zatszámláló bizottság 154 ezer golyóstollat kap majd, a tagok ugyanis csak a biz-tonsági nyomdától kapott hivatalos golyóstollat hasz-nálhatják a munkájuk során. A fülkékben is elhe-lyeznek egyet-egyet a vok-soláshoz, de a választók a sajátjukkal is ikszelhetnek. A JÓ PÁSZTORHúsvét negyedik vasárnap-ja a jó pásztor vasárnapja, és Szent VI. Pál pápa dön-tése nyomán a hivatások világnapja is. Szűcs Imre, a Felsőtemplom plébánosa a múlt vasárnap délelőtti szentmisén azt mondta: Európa és a magyar nem-zet sokat köszönhet a pap-ságnak, amely a kegyelem közvetítőjeként nemcsak a keresztény életre térített, hanem a latin műveltséget és kultúrát is magával hoz-ta. István király annyira tisztelte a papokat, hogy a nép szeretetébe ajánlotta őket, ma azonban mintha a papság hitelét vesztette volna. – A papi hivatások forrása a család. A szülők szerete-te, hites elköteleződése és az imádságos légkör vala-hogy megrendült a mi tár-sadalmunkban is. Az édes-anyák, az édesapák jó pél-dája, hűsége valóban sok papi és szerzetesi hivatás-hoz vezette el és vezethet-né el ma is gyermekeiket. Nem a nagy szavak, hanem a csendes helytállás tanú-ságtételével – mondta Szűcs Imre. 2019. 05. 17. | 3ez voltVOLT a hétSASHALMI OPTIKANagykanizsa, Sugár u. 1., tel.: 0693/789-962Nagykanizsa, Platán sor 1., tel.: 0693/310-644HÍRsorokFotó: Bakonyi Erzsébet
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésCSAT_rajzos-SAJTO-202x270.indd 12019. 05. 09. 17:35
A Kanizsa lapzártáját követően nyitotta meg a városi könyvtárban A kávégyártól Monte Cassi-noig, Európáért című kamarakiállítást Joanna Urbańska és Cseresnyés Péter. Minthogy a tárlat június 6-ig megtekinthető, akár úgy is ajánlhatjuk az alábbiakat: Eszmélődés a kiállítás után.Miért győztek a lengye-lek? Hiszen korábban három roham vérzett el, fulladt kudarcba Monte Cassinonál. A negyedik roham, a lengyeleké azért lehetett eredményes, mert meg voltak róla győződve, hogy Európa szabadságá-ért küzdve a független Lengyelországhoz vezető úton járnak. Mert nem felejtették el, hogy lengye-lek. A mi számunkra a „Haza” szó olyan fogalmi és érzel-mi jelentéssel bír, amely, úgy tűnik, ismeretlen más nemzetek előtt, akik soha-sem éltek meg ilyen veszte-ségeket, ilyen veszedelme-ket és ilyen jogtalanságo-kat. (II. János Pál pápa) Ahogy egy tábornokuk, a Magyarországon át evaku-ált egykori ezredes, Maczek mondta: A lengyel katona minden nemzet szabadsá-gáért harcol, de egyedül Lengyelországért hal meg. És ez a tény adta nekik a győzelmet. Csak a lengye-lekre érvényes ez? Aligha.Teleki Pál sem gondolta másképp: Ha mi nem tart-juk meg a magunk mivol-tát, a magunk lelkiségét, a nemzetnek a maga mivol-táról vallott felfogását, amely itt ezen a helyén a világnak, ebben az időbeli és térbeli tájban az egye-düli lehető, földrajzilag és népileg adott, abban az esetben megszűnik a nem-zet, Európának egyik nem-zete, alkotóeleme. Akkor emberek leszünk csak, porszemek, széjjelhullunk, és soha többé felismerhe-tők nem leszünk.Lengyel vér nélkül nem lenne Európai Unió! – szö-gezte le Andzrej Duda köztársasági elnök. Monte Cassino ősi apátságának el kellett pusztulnia, hogy Európa új életre támadjon fel romjaiból. És valóban. A második világháború rom-jain egy egységes Európát kezdtek építeni, és az első építők ragaszkodtak az európai kultúra keresztény gyökereihez. (Ma ezért, meglehet, kizárnák őket a Néppártból.)A Monte Cassino bevéte-léért vívott harc az európai jövőért folyt. A győzelem nemcsak megnyitotta az utat Rómába, hanem reményt adott a keresz-tény értékek és az európai szellem megmentésére. A huszadik században két ideológiát hoztak létre, amelyek ellentmondtak a kontinens keresztény szel-lemének: a keleti kommu-nizmust és a nyugati nem-zeti szocializmust. Ma mi hozzátehetjük a felsorolás-hoz a posztkommuniz-must és a neoliberaliz-must. Ezért nekünk is meg kell vívnunk a magunk Monte Cassinoját.Utóirat: Mennyivel kön�-nyebb a dolgunk! Bár médiatúlerő áll velünk szemben, pergőtűz nem ritkítja sorainkat. A szava-zófülkében pedig meg-védhetjük függetlensé-günket. PAPP János 2019. 05. 17. | 5a hét témájaCsak a lengyelekre érvényes ez? Aligha. Nekünk is meg kell vívnunk a magunk Monte Cassinoját. Mennyivel könnyebb a dolgunk! Bár médiatúlerő áll velünk szemben, pergőtűz nem ritkítja sorainkat. A szavazófülkében pedig megvédhetjük függetlenségünket.Kifejezőbb, mint az identitás vagy önazonosság. A kiállításhoz olvasva Kovács István és Szalai Attila írá-saiban találkoztam vele. Mint ebben a Wacław Fel-czakról szóló részben: „…szemében a becsület volt a legnagyobb emberi érték. Véleménye szerint ez az egyik legnagyobb nemzeti kincs, amelyet őrizni kell. A hatvanas években Magyarországra tett utazása idején mellbe vágták azok a változások, amelyeket régebbi és újabb ismerősein látott: vagy elveszítet-ték a sajátlelkűségüket, vagy az szörnyen deformá-lódott.” A kereső más találatot is kidob: élt már vele jó száz éve Katona Lajos is (akit három hete A keresztút 7. stációja, a hazaárulásról cím alatt e rovat idézett). „…nemcsak ’nyelvében él a nemzet’, mint a szállóigévé lett igazság, de csak féligazság hirdeti, hanem mindabban, amit részben a nyelv által, de részben egyéb úton is a nemzet lelke érté-keset teremtett. Mindabban, amivel a maga sajátlé-tűségének tudatát, annak fenntartására irányult erős akaratát és törekvését jellemzően kifejezi. Tehát szokásaiban és erkölcseiben, történelmi viszontagságainak arra az önfenntartásra, a sajátlel-kűség megőrzésére célzó minden mozzanatában, azt biztosító minden intézményében is; eszerint politikai eszményeiben és törekvéseiben is mindad-dig, amíg azok e célra irányulnak, azt soha el nem vétik. E cél pedig társadalomelméleti kifejező-désében a nemzeti függetlenség mellett elérhető legnagyobb egyéni szabadság és jólét, a nemzeti színezetű erkölcsi és értelmi műveltség alapján.”A mi Monte CassinonkA szavazófülkében megvédhetjük függetlenségünket (Fotó: MTI)SajátlelkűségTanultam egy új szót.
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetés
2019. 05. 17. | 7AktuálisMegnyílt a Kanizsai Képző- és Iparművé-szek Egyesületének legújabb kiállítása. A Magyar Plakát Ház-ban látható tárlat anyaga a kanizsai iro-dalmár, Pék Pál emlé-kére meghirdetett pályázatra készült. Az alkotók ezúttal a pannon tájból és szellemből merítet-tek inspirációt.A testvérmúzsák találkozásából született a Kanizsai Képző- és Ipar-művészek Egyesületének leg-újabb kiállítása. A szervezet leg-utóbbi pályázatának apropóját az adta, hogy idén lenne 80 éves Pék Pál költő, tanár, a Pannon Tükör alapítója. – A pannon szellem és a pannon táj szá-munkra is inspiráló. Azt gondolom, egy dunán-túli ember érti, miről van szó. Ennek a tájnak van valami más íze, zamata, amin a szellem is valahogy átsugárzik – mondta Stamler Lajos, a Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének elnöke. A változatos stílusokat és tech-nikákat felvonultató kiállításon mintegy 30 művész szerepel. Az alkotóknak Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő köszönte meg értékte-remtő és értékmegőrző munkáju-kat. – E tájék minden története a mi történetünk. Személyes közelség, amely mégis közös világunk, ami összeköt, cselekvésre inspirál és hűséget követel. Ezt a sajátságot, egyszerre benső és külső közös létmódot szellemnek nevezzük. A pannon táj szellemének, amely évezredek óta meghatároz min-ket – fogalmazott a politikus. A pályázatra beérkezett műve-ket háromtagú zsűri bírálta, amelynek nevében Lehota M. János esztéta azt mondta: a pan-non tájnak nemcsak múltja van, hanem a jövőre nézve is inspiráló erő. A múlt pénteki megnyitón díjat kapott Budaházi Tibor, Bekő Veronika, Kotnyek István és Melega István. A kiállítást június közepéig, a múzeumok éjszakájáig lehet meg-nézni a Magyar Plakát Házban.Emlékezés Pék PálraMorvaországi kastSTélyokLEDNICE - VALTICEI KULTÚRTÁJ DÉL-CSEHorSzágBAN 2019. július 6.Részvételi díj: 8.900 Ft/főSzlovén CSoBBanás - Portorož2019. július 7., július 20., augusztus 24., szeptember 7.Részvételi díj: 8.900 Ft/főBLED - BoHINJ - VINTgar szurdok2019. augusztus 10., szeptember 14., október 6.Részvételi díj: 8.600 Ft/főÚJDONSÁG A Nyárra!A TITokzatos BrIJUNI szigETEK...2019. július 14., augusztus 11., szeptember 7.Részvételi díj: 11.500 Ft/főKECSKEMÉT ÉS SZEGEDaz ALFÖLD NagyMÚLTÚ VároSAI2019. június 22-23. (1 éj)Részvételi díj: 29.900 Ft/főVEroNA, A garDA TÓ, MILÁNÓ ÉS PADOVA2019. június 20-23. (3 éj)Részvételi díj: 60.300 Ft/főPárizs, a fényEK városa ésa Loire VÖLgye2019. július 13-19. (6 éj)Ellátás: reggeliRészvételi díj: 129.600 Ft/főSVÁJCA HEgyEK ÖLELÉSÉBEN Négy orSzág HATáráN2019. augusztus 15-18. (3 éj)Ellátás: reggeliRészvételi díj: 69.900 Ft/főBoszNIa TErmészETI széPSégEI2019. szeptember 19-22. (3 éj) Részvételi díj: 52.200 Ft/főSZEPTEMBERI NyaraLÁSA KVAR NER-régIÓBANrIJEKa – Rabac – LaBIN -CrES szigETE - Lovran - oPaTIJa2019. szeptember 20-23. (3 éj)Részvételi díj: 59.900 Ft/főKörUTazás SzéKELyFÖLDÖN2019. szeptember 17-23. (6 éj)Részvételi díj: 90.000 Ft/főA TOSZKÁN TÁJ SZERELMESEINEK2019. szeptember 24-29. (5 éj)Részvételi díj: 92.700 Ft/főA részvételi díj tartalmazza az utazást ide-genvezetéssel, valamint a szállás költségét félpanziós ellátással.A részvételi díj nem tartalmazza a BBP és a belépők költségét.www.lovaszbusz.huszellemeA pannon táj Fotó: Gergely Szilárd
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI SándorMűvelődéSI Központ„TOVÁBBÉLŐ ZALAI KÉZMŰVES ÉRTÉKEK” – a Zala Megyei Népművé-szeti Egyesület tagjainak kiállítása Megtekinthető: május 18-ig,az Ősze András galériában.Május 18. (szombat)15.30-16.15 óra SULI JÓGA16.30-17 óra SÜNI JÓGAóvodásoknakVezeti: Budáné Józsa Szilvia gyermek-jóga oktató (szilvia.jozsa77@gmail.com). Részvételi díj: 1000 Ft/alkalom.Május 22. (szerda) 16.30 óraKEREKÍTŐ OVIMÓKA 4-7 éveseknekZenés, táncos, bábos foglalkozás.Vezeti: Vajda Margit.Jelentkezni és érdeklődni lehet a 30/616-08-47-es telefonszámon.Május 23. (csütörtök) 10 óraKEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éveseknekVezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847. Részvételi díj: 1000 Ft/család/alkalom.Május 23. (csütörtök) 16 óra NÉPI KISMESTERSÉGEK A PIARISTA ÓVODÁBAN – kiállítás a földszintielőcsarnokbanMegnyitja: Kőnig Gáborné óvónő.Közreműködnek a piarista óvodások zenés-verses műsorral. Megtekinthető: június 15-ig.Május 25. (szombat) 13.30 óra A GYÖNGYVIRÁG NYUGDÍJASNÉPTÁNCCSOPORT TÁNCOS-DALOS MŰVÉSZETI TALÁLKOZÓJAA belépés díjtalan.Május 25. (szombat) 17 óraA SZIKRÁK TÁNCEGYÜTTES 5 ÉVES JUBILEUMI MŰSORAVendégek: Zalagyöngye Táncegyüttes, Gyöngyszemek, a Kiskanizsai Általános Iskola táncosai.Kísér: a Bojtár Népzenei Együttes.Belépődíj: 1500 Ft.Móricz ZSIgmondMűvelődéSI HázMájus 25. (szombat) 9 óra APRÓK TÁNCA néptáncos foglalkozá-sok Minden szombaton 9 órától.6-8 éves gyermekek jelentkezésétvárják! Foglalkozásvezető: Tóth István néptáncpedagógus.A foglalkozás időtartama: 45 perc.Jelentkezni a helyszínen, vagy Tóth Ist-vánnál lehet a 30/894-2603-as telefo-non. Részvételi díj: 2000 Ft/fő/hó.ProgramajánlóMáj. 16-22. 15:30 UNDIpoFIK amerikai animációs filmMáj. 16-22. 16:30 poKÉMON - PIKACHU, A deteKTÍV japán-amerikai animációs filmMáj. 16-22. 17:15 BOSSZúállóK: végJátéK amerikai fantasyMáj. 16-22. 18:00, máj. 18-19-én 16:00-kor is CSAló CSAJOK amerikai vígjátékMáj. 16-22. 18:30 Két lépéS távolSág amerikai romantikus filmMáj. 16-22. 20:00 JOHN WICK: 3. FelvoNÁS - PARABelluM amerikai akcióthrillerMáj. 16-22. 20:30 BRIGHTBurN - A láNgoló FIÚ amerikai horrormájus 16- május 22. MűsoraA harmadik felvonásJohn Wick, a rémkirály, a rettegett bérgyilkos még sosem volt ennyire szorult helyzetben. A világ összes gyilkosa őt akarja, méghozzá holtan. A befolyásos nemzetközi bérgyilkos szervezet, a Felső Kör ki akarja iktatni, mivel megszegte a legfőbb szabályt: a bűnözőknek menedéket nyújtó Continentál szálloda területén gyilkolt. És ha mindez nem lenne elég, a sebesült Wickre 14 millió dolláros vérdíjat is kitűztek. A John Wick-soro-zat legújabb, legvadabb részében az alkotók még kreatívabb, még látvá-nyosabb harcművészeti jelenetekkel rukkoltak elő. A John Wick: 3. felvo-nás – Parabellum című thrillerben Keanu Reeves ezúttal is nagyon kemény és stílusos akciókkal lepi meg a filmrajongókat.Ezt ajánljuk!A Cinema Nagykanizsa
2019. 05. 17. | 9KultúraMájus a Szűzanya hónapja, így ez az időszak különösen alkalmas azokra az elmélkedésekre, amelyek középpontjában ő áll. Varga László megyés püspök prédikációjában azt mondta: Mária nem pusztán a papok égi édesanyja, hanem mindenkié, aki Krisztushoz tartozik.– Miután a keresztre feszített Jézus egymás gondjaira bízza Máriát és Jánost – mint anyát és gyermekét –, a tanítvány befogadja az asszonyt. Megosztja vele a házát, és az életét is. Vajon elmondhatjuk ezt mi is? Elfogadjuk anyai jelenlétét az életünkben? Gondoljuk át: mikor hozzá imádkozunk, csak a segítségét kérjük vagy követjük is a példáját…?A főpásztor a szentmisén arról is beszélt: nagy szükség van papokra és szerzetesekre, de még fontosabb, hogy legyenek misszioná-riusok. Olyan köztünk élő, hiteles kereszté-nyek, akik felismerik az idők jeleit, mert a gonosz folyamatosan munkálkodik. Mint mondta: „képes mindent utánozni. Tud jeleket adni, prófétálni, gyógyítani – egyedül egysé-get nem tud teremteni. Arra csak a Jóisten képes.”– Mindenkinek van missziója, aki meg lett keresztelve, nem csak a papoknak – mutatott rá. – A kérdés az, hogy vállaljuk-e ezt? Jelek vagyunk vagy inkább beolvadunk a tömegbe? Látszik az életünkön, hogy a katolikus egyház-hoz tartozunk, vagy a hitünk gyakorlása kime-rül annyiban, hogy hetente egyszer elme-gyünk a templomba? Ahhoz, hogy az emberek megismerjék az igazságot Jézusról, olyan keresztények kellenek, akiknek az élete vonzó: sugárzik az örömhírtől, a szeretettől és a törő-déstől.Varga László az engesztelőnapi misén hálá-val beszélt a Jó Pásztor Imaközösségről is. A csoport két évvel ezelőtt alakult, és a tagok minden testi-lelki szenvedésüket, imájukat az új papi hivatásokért ajánlják fel. Az imaközös-ség munkájáról Michael August Blume, a Szentszék magyarországi nagykövete is elismeréssel szólt.– Ezek az emberek a saját hitüket adják át az egyháznak, és ezzel a hittel Krisztust is átadják egymásnak – fogalma-zott. – Bátorítom a közösség tagjait, hogy folytassák a mun-kájukat, és vonjanak be még másokat, minél több embert. Imádkozzunk, és kérjük az ara-tás urát, hogy jobb, méltóbb és buzgóbb papjaink legyenek, akik szolgálják az egyházat, és különösen ezt az egyházme-gyét.Az amerikai születésű, magyarországi fel-menőkkel is rendelkező apostoli nuncius a szentmisét megelőzően továbbképzést tar-tott a kaposvári egyházmegye papjainak.– A nuncius atya a kinevezése előtt verbita szerzetesként misszionárius munkát végzett, így elsősorban a misszióról beszélt nekünk – mondta el kérdésünkre Arányi Zoltán homok-komáromi plébános. – Közép- és Nyugat-Euró-pa, sajnos, mindinkább missziós területté válik, hiszen egyre kevesebben vannak azok, akik valóban gyakorolják a hitüket. Most arra kaptunk bátorítást, hogy lépjünk ki az egyház intézményesített kereteiből: próbáljunk meg minél többet beszélgetni a hívekkel, szeressük őket, és így adjuk át Krisztus feltámadásának az örömhírét.NEMES Dóra „…olyan keresztények kellenek, akiknek az élete vonzó: sugárzik az örömhírtől,a szeretettől ésa törődéstől.” Varga László és Michael August Blume az engesztelő szentmisén(Fotó: Jancsi László)Ott él az egyház, ahol közösség van, ahol a keresztényekről el lehet mondani: szeretnek, törőd-nek és figyelnek egymásra – fogalmazott Varga László megyés püspök Homokkomá-romban. A kaposvári egyház-megye főpásztora nem csak a megosztottság elleni küzdelemre bátorította a híveket: a Szűzanyáról és a katolikus egyház missziójáról is beszélt. Az engesztelőnapi szent-misén a Szentszék magyaror-szági nagykövete, Michael August Blume is részt vett.beolvadunk?Jelek vagyunk vagyA zarándokok színültig megtöltötték a templomot. A télies idő ellenére voltak, akik távolról és gyalog jöttek a Szűzanyához
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPnálunk Átlépte a háromezret a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA) által folyósí-tott hitelek száma, az alapít-vány több mint 9 milliárd forint mikrohitellel segítette eddig a zalai vállalkozásokat. A ZMVA közleménye szerint az alapítvány 2018-ban 52 vál-lalkozásnak 268 millió forint értékben folyósított mikrohi-telt, 2019 márciusáig pedig 15 ügyletben közel 75 millió forin-tot biztosított. Az alapítvány által kezelt mikrohitelalap nagysága meghaladja a másfél milliárd forintot.Ügyfélkörét kiterjesztve a ZMVA 2015 óta VOSZ Pontként is működik, s a Széchenyi Kár-tya Program termékeinek befogadásával, ügyintézésével is kiszolgálja a kis-, közép-, vala-mint nagyvállalkozásokat nagykanizsai és zalaegerszegi irodájában. Az ügyfélkör folya-matosan bővül, 2018-ban több mint 400 millió forint igénylés érkezett, 2019. március végéig pedig megközelítőleg 200 mil-lió forint.Hiteles…STIHLusos…Újra felbőgtek a láncfűrészek a Csónakázó-tó part-ján: négy év után ismét Nagykanizsa adott otthont a regionális fakitermelő versenynek. A látványos fel-adatok teljesítéséhez a résztvevőknek nemcsak a fizikai erejükre, hanem szakmai tudásukra is szüksé-gük volt, a bajnokcsapat végül a Ritrovi Kft. Mecsek-erdő Zrt. lett. A múlt szombati rendezvény szom-szédságában a Zalaerdő Zrt. hagyományos családi napját tartotta. A csapatverseny egyik célja az ágazat népszerűsí-tése. – Mínusz 20 foktól plusz 40 fokig az erődben kell dolgozni, esőben, hóban. Nem egy könnyű feladat, hivatástudat kell hozzá, hogy az ember végezze – fogalmazott Nemes Zoltán, a Zalaerdő Zrt. Erdőgaz-dálkodási Osztályának osztályvezetője. Fotó: Gergely Szilárd
Balettozni és néptáncolni tanuló növendékek adtak műsort a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művé-szeti Iskola évtizedes hagyományra visszatekintő ren-dezvénye kettős célt szolgál: egyrészt a gyerekek szé-lesebb közönség előtt is bemutatják, mit tanultak az elmúlt hónapokban, másrészt az intézmény ezzel a programjával ünnepli a tánc napját. A legapróbbak előadásával kezdődött a nagykani-zsai művészeti iskola bemutatója. Sokan már óvodás-korban elkezdenek balettet tanulni, de a néptánc is népszerű a gyerekek körében. Vannak, akik otthonról hozták magukkal a táncos hagyományőrzés szerete-tét. – A nagybátyáim, nagynénéim, anyukám is táncol, a nővérem és a bátyám is. Kiskorom óta ebben nőttem fel, így számomra kérdés sem volt, hogy a néptáncot fogom választani. Anyukám mesélte, hogy amikor óvodás voltam, otthon előszeretettel produkáltam magam – árulta el Tóth Brigitta.A fiatalokat a látványos koreográfiák és kosztümök mellett a közösséghez tartozás is motiválja. Az intéz-mény vezetősége szerint mind a balett-, mind a nép-tánctanulásnak számos jótékony hatása van, például tartást ad a növendékeknek. – A hagyományos férfi és női szerep nagyon erősen megjelenik itt. Szerintem ezt is tanulni kell a mai gye-rekeknek, mert egyszerűen nincsenek minták – mond-ta el Baráth Zoltán, az FFZAMI igazgatója.A Hevesi Sándor Művelődési Központban tartott rendezvényen több mint 140-en adtak számot a tanév során tanultakról, és ünnepelték meg ilyenformán a tánc napját. N. D.Fotó: Gergely Szilárd 2019. 05. 17. | 11nálunkad...Mintát
Új fejezet kezdő-dött a Csónaká-zó-tó történe-tében. A nyáron záruló Cycle in a Network 2.0 projekt egyik utolsó mozzana-taként átadták Nagykanizsa legújabb játszó-terét a napok-ban, de hamaro-san újabb ava-tás helyszíne lesz a tópart. A fejlesztések jóvoltából a Csó-tó a térség generációkat megszólító, testi és lelki felüdü-lést egyaránt kínáló szabad-időközpontja lehet.1400 négyzetméternyi területével a város legna-gyobb játszóterének szá-mító parkot szinte azonnal felfedezték és birtokba vették a családok. A jó idő beköszöntével nem akadt olyan hétvége, amikor ne vidám gyerekzsivajtól lett volna hangos a Csónaká-zó-tó partja. Az utolsó simí-tások után, a madarak és fák napján hivatalosan is felavatták a Horvát-Magyar Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében elkészült komp-lexumot.– A bruttó 80 millió forintból felépült játszótér két jól elkülöníthető rész-ből áll – mondta el Cseke Bence, a Cycle in a Network 2.0 projektmenedzsere. – A büféhez közelebb inkább az óvodások találnak maguknak játékot, a nagyobb terület pedig 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPfejleszSZtésMondd, akarsz-e játszani, bringázni, futni…?!Új életre kelt a Csónakázó-tó, s a projekt az EU támogatásával a Magyarország-Horvátország Hatá-ron Átnyúló Együttműködési Prog-ram keretében valósul meg. A cikk tartalma Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának, mint a projektvezető kedvezményezettjé-nek véleményét tükrözi, amely nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság álláspontjának.A történelmi egyhá-zak képviselőinek áldásával… - itt már baj nem lehet…A fejleszté-sek jóvoltá-ból a Csó-tó a térség generációkat megszólító szabadidő-központja lehet. Dénes Sándor és Cseresnyés Péter az avatásonCseke Bence: Hamaro-san a végleges helyük-re kerülnek a kültéri fitnesz eszközök, így a felnőttek is átmozgat-hatják végtagjaikat
elsősorban az 5 és 12 év közötti gyerekekre vár. A 15 játékelem közt található hagyományos és fészek-hinta, rugós játék, kötélpi-ramis, de a legnépszerűbb talán a közeli kilátóra emlé-keztető, csúszdával körbe-épített torony – tette hoz-zá.A parkban padokat is elhelyeztek, gondolva a szülők és a nagyszülők kényelmére. De nem csak ejtőzni lehet majd itt: hamarosan a végleges helyükre kerülnek a kültéri fitnesz eszközök, így a fel-nőttek is átmozgathatják végtagjaikat, amíg a gyere-kek játszanak. A bruttó 1,7 millió euró összköltségű Cycle 2.0 többi beruházása csakugyan az aktív pihe-nést szolgálja. Noha a fej-lesztések középpontjában a kerékpáros turizmus áll, az újdonságokat bárki élvezheti, aki szeret a ter-mészetben időzni. A Csó-nakázó-tavat megkerülő, 4,28 kilométer hosszú kör-sétány például a biciklizés mellett sétálásra, nordic walkingra és futásra is alkalmas lesz – s noha az építése még tart, többen kipróbálták már ezt is.– Az útfelület tükrét mind a keleti, mind a nyu-gati oldalon kiásták a szak-emberek, és jelenleg a kör-sétány alapozását végzik. A projekt zárására elkészül-nek, illetve terveink szerint akkor már vízibiciklizni és csónakázni is lehet majd a tavon – az ehhez szüksé-ges eszközöket az önkor-mányzat beszerezte.Cseke Bence elmondta, a horvát-magyar együtt-működés részeként a Csó-nakázó-tónál kialakítanak még egy kerékpáros bázist tűzrakó hellyel, információs táblákkal és szervizfallal, emellett Murakeresztúron és Mik-lósfán is lesz egy-egy pihenőhely. Kiemelte: a 2017 szeptemberében indult Cycle 2.0 az infra-strukturális fejlesztéseken túl helyi és határon átnyú-ló kerékpáros események szervezésére, közös pro-móciós tevékenységre és tematikus turisztikai klasz-ter kiépítésére is lehetősé-get biztosított a Mura tér-ségében.A játszótér avatásán Dénes Sándor polgármes-ter egy másik jó hírrel is szolgált azoknak, akik sze-retnék két keréken felfe-dezni Nagykanizsát és a Csónakázó-tavat: hamaro-san elkészül a Kaposvári utat és a víztározót össze-kötő, egykilométeres kerékpárút, erre a város mintegy 83 millió forint vissza nem térítendő támo-gatást kapott a Terület- és Településfejlesztési Opera-tív Programból. Így az Erzsébet térről is könnyen, gyorsan, s ami a legfonto-sabb: biztonságosan meg-közelíthető lesz a Csó-tó.A környék fejlesztéséből az itt tevékenykedő egye-sületek, vállalatok is kive-szik a részüket. A kajak-kenu klub folyamatosan korszerűsíti vízi bázisát, a Zalaerdő Zrt. pedig kicsivel több mint egy éve adta át a 48 méter magasból varázs-latos panorámával kecseg-tető kilátót. Radics Bálint, a TEKER kerékpáros egye-sület tagja is figyelemmel kíséri a Csónakázó-tavat érintő beruházásokat, s úgy véli: a megvalósult és tervezett fejlesztésekkel a Csó-tó rövidesen bármely nyugat-európai szabad-időcentrummal felveheti a versenyt. Ugyanakkor fon-tosnak tartja, hogy a helyi szolgáltatók és vendéglá-tók is felismerjék a terület adottságait, már csak azért is, mert a tónál rendszere-sen hirdetnek nagyobb tömegeket is megmozgató rendezvényeket.– Idén a Spartan Race-szel kezdődött a szezon, a versenyre 22 országból csaknem 10 ezren nevez-tek – mutatott rá. – Az ősz végéig szinte minden hónapban lesz egy-két olyan program, amely vél-hetően az ország távolabbi pontjairól vagy akár a hatá-ron túlról is ide csalogathat vendégeket. Egyrészt jó lenne kihasználni ezeket az alkalmakat arra, hogy fel-hívjuk a látogatók figyel-mét a város és a térség turisztikai attrakcióira, másfelől pedig biztosítani kell az érdeklődők elszállá-solását, mert vannak olyan időszakok, amikor ez nem megoldott, különösen a nagyrendezvények idején.Hasonló észrevételeket fogalmazott meg Cseres-nyés Péter miniszterhelyet-tes, országgyűlési képviselő is, aki szerint egy többcsilla-gos minősítésű szálloda megoldást jelentene az idő-szakos szálláshiányra. Ráa-dásul arra is ösztönözheti a turistákat, hogy ne csak átutazzanak, hanem hos�-szabban időzzenek a város-ban, s innen szervezzék programjaikat, legyen szó a Magyarországon egyedülál-ló kanizsai mountainbike-pálya kipróbálásáról, zalaka-rosi fürdőzésről, családi raf-ting-túráról a Mura folyón, vagy éppen erdei vonato-zásról Csömödéren.– A Csónakázó-tó a város gyöngyszeme, régi vágya volt mindenkinek, hogy a fejlesztések révén mind jobban ki tudjuk használni – vélekedett a politikus. – Sok évnyi tervezés és elő-készítés után, a pályázati forrásoknak köszönhetően lépésről lépésre fejlődik ez a környék. Még jó pár ötlet van a tarsolyunkban, töb-bek között a Zöldtábor rendbetétele. Ha sikerül mindent megvalósítani, akkor elmondhatjuk, hogy Nagykanizsa már nemcsak a lélekszámából adódóan lehet a Mura-térség köz-pontja, hanem mint turisz-tikai tényező is megkerül-hetetlen lesz.NEMES Dóra 2019. 05. 17. | 13fejlesztésÚj a fejlesztések a jövőben is folytatódnakFotó: Gergely SzilárdRadics Bálint és Cseresnyés Péter egyetért abban: a turisztikai fejlesztésekhez minőségi szálláshelyek is kellenekA gyerekek szórakozását 15 játékelem biztosítja
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésVÁROSI GYERMEKNAP ÉS „KÉK LÁMPÁS NAP”16.0016.0517.0017.4518.45KÖSZÖNTŐT MOND: DÉNES SÁNDOR POLGÁRMESTERNAPSUGÁR EGYÜTTESNAGY JONATHAN: BŰVÉSZBEMUTATÓMIHÁLYI RÉKA: MASNI ÉS POCÓPORTÉKA SZÍNPAD: CECIL ÚR KALANDJAIJÁTSZÓHÁZ, UGRÁLÓVÁR, TRAMBULIN, NÉPI JÁTSZÓTÉR, NÉPI KOSARAS KÖRHINTA, VITÉZKEDÉS, KORONGOZÁS, ARCFESTÉS, LUFI, POPCORN, KÜRTŐSKALÁCSAUTÓBUSZ, KERÉKPÁROS ÜGYESSÉGI PÁLYA, RENDŐR GÉPJÁRMŰ, TŰZOLTÓAUTÓ, MENTŐÁLLOMÁS, VÖRÖSKERESZTMEDGYASZAY HÁZ ÉS UDVARA2019. JÚNIUS 1. SZOMBAT 15.30PROGRAMOK:KÍSÉRŐ PROGRAMOK:„KÉK LÁMPÁS NAP”
2019. 05. 17. | 15hirdetés71. A pályázat célja:A városképet elcsúfító, zavaró falfirkák eltüntetésének ösztönzése.2. A pályázat benyújtásának feltételei:A támogatásra pályázhat minden Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén fek-vő, nem műemléki védelem alatt álló ingatlan tulajdonosa, vagyonkezelője, tár-sasház lakóközössége nevében a közös képviselő; kivéve, ha az maga az önkor-mányzat, illetve az önkormányzat költségvetési szerve, gazdasági társasága. Fen-ti korlátozás az önkormányzati résztulajdonnal rendelkező társasházakat nem érinti.3. A pályázható támogatás mértéke:A pályázható támogatás összege társasházanként az utólag számlával igazolt fal-firka eltüntetési költségek 40 %-a, de maximum 50.000 Ft, egyéb ingatlanonként az utólag számlával igazolt falfirka eltüntetési költségek 40 %-a, de maximum 20.000 Ft.Az önkormányzati támogatás ingatlanonként évente egy alkalommal vehető igénybe.4. A pályázat lebonyolításának határidői:A pályázat benyújtásának határideje 2019. augusztus 10.Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési- és Üzemeltetési Bizottsága a 2019. augusztus 10-ig beérkezett pályázatokat 2019. szeptember 30-ig bírálja el.5. A pályázati támogatás igénybevételének feltételei:a) Az elnyert támogatás csak a támogatási szerződés aláírását követően elvégzett munkák finanszírozására használható fel. A támogatott munkákat a támogatási szerződés aláírásától számított 60 napon belül el kell végezni.b) A megítélt támogatás kifizetésének feltételei:a pályázatban megadott falfelület méreteire vonatkozó falfirka eltüntetési mun-kálatok elvégzésének igazolása eredeti számlával;a megtisztított vagy lefestett falfelületről készített fotó benyújtása. c) A pályázó, illetve a támogatott köteles az önkormányzat megbízottjaival együttműködni, részükre a szükséges felvilágosítást megadni. Ennek kere-tében köteles az önkormányzat részére biztosítani:a pályázat adatainak ellenőrzését, a helyszín megtekintését,a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségét,minden olyan okiratba történő betekintést, mely a támogatási szerződés teljesí-tését érintheti.d) Pályázó tudomásul veszi, hogy Támogató az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41.§ (6) bekezdése alapján nem köthet érvényesen visszter-hes szerződést nem átlátható szervezettel, illetve a nem átlátható szervezettel létrejött szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50.§ (1a) bekezdése szerint Támogató a valótlan tartalmú nyilatko-zat alapján kötött szerződést felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll. Pályázó tudomásul veszi, hogy a Támogató a jelen pontban meghatározott felté-tel ellenőrzése céljából a szerződésből eredő követelések elévüléséig az Áht. 55 §-ban foglaltak szerint jogosult a Pályázó átláthatóságával összefüggő, az Áht. 55 §-ban meghatározott adatokat kezelni.6. A támogatási összeg kihelyezésének módja:A támogatás folyósítása az elvégzett munkák ellenőrzését követő 45 napon belül történik.7. Az elbírálás módja:A pályázatokat a bizottság a következő esetekben elutasítja:a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban rögzített feltételeknek;a bizottság megítélése szerint - a pályázatban megadott - a tervezett helyreállítás során lefestendő vagy megtisztítandó falfelület mérete irreálisan nagyobb a fal-firka méretéhez képest;a falfirka eltüntetését célzó technológia, illetve alkalmazandó színezék városképi szempontból nem megfelelő;amennyiben az ingatlan a káresemény megtérítésre vonatkozó biztosítással ren-delkezik és a tulajdonos, vagy társasház esetén a közös képviselő nem tudja iga-zolni, hogy a biztosító anyagilag nem állt helyt.8. A pályázathoz kötelezően csatolandó mellékletek:a falfirkát tartalmazó falfelületről készült fénykép (elektronikus vagy hagyomá-nyos);a helyreállításra készített előzetes költségvetés;a helyi egyedi védettség alatt álló ingatlanok esetén a városi főépítész előzetes állásfoglalása;az ingatlanra kötött biztosítási kötvény másolata, vagy az ingatlan tulajdonosá-nak, társasház esetében a közös képviselő nyilatkozata, mely szerint az ingatlan biztosítással nem rendelkezik;amennyiben az ingatlan biztosítással rendelkezik a biztosító nyilatkozata, misze-rint az ingatlan biztosítása alapján a falfirkával okozott káresemény megtérítésé-re nincs lehetőség;a pályázat befogadásához szükséges a közpénzekből nyújtott támogatások átlát-hatóságától szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról szóló nyilatkozat kitöltése és csatolása;a - társasházak valamint magánszemélyek kivételével - Pályázó nyilatkozata arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pont-ja szerinti átlátható szervezetnek minősül (melléklet szerinti formában).9. Egyéb tudnivalók:A pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.A pályázatokat postai úton lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani Nagy-kanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 15.). Kizárólag zárt borítékban beküldött, vagy benyújtott pályázatok vesznek részt az elbírálásban.A borítékon fel kell tüntetni:„Falfirkák eltüntetésének támogatása pályázat, 2019.”Nagykanizsa, 2019. április 17. Dénes Sándor polgármesterPÁLYÁZATI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII . 21.) önk. rendelet szerinti önkormányzati támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2019. évben 100 000 Ft.Feliratkozásra hívja a Keleti városrész kertészkedő lakóit, szokott módon a Polgári Kanizsáért Alapítvány. A Hevesi ABC előtt május 18-án, szombaton 8-10 óráig jelentkezhetnek azok, akik akkor sem feledkeznek meg az öntözésről, amikor a természetes csapadék már ritkább lesz. A tágabb közösség köszöneteként kiskanizsai, azaz jó minőségű egynyári virágpalántákat juttatnak az előzetesen regisztrálóknak.Megjön a jó idő is egyszer, lehet virágosítani
2019. május 18.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38/A.93/319-46220:00-08:002019. május 19.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28019:00-06:002019. május 20.ReményGARAY U. 14.93/314-96722:00-06:002019. május 21.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61022:00-06:002019. május 22.BENU Gyógy-szertár Nagy-kanizsa Arany-szarvasROZGONYI U. 1.93/311-53122:00-06:002019. május 23.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52122:00-06:002019. május 24.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40322:00-07:0016 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásPiaci árak Kanizs ánkarfiol 590 Ft/kgeper 1500-1600 Ft/kgfejes saláta 160-200 Ft/dbegynyári virágpalánta 180-200 Ft/tőcsont nélküli sertéskaraj 1550-1599 Ft/kggörögdinnye 480 Ft/kg30/600-64-66Hívható hétvégén és ünnepnapokon7 és 22 óra közöttAz állatorvosi ügyelet telefonszáma:Gyógysz ertári ügyeletJövő heti véradások05. 21. 11:00-13:00 Bazárudvar, Nagykanizsa, Zrínyi u35. 05. 21. 14:30-16:30 Tótszentmárton, Faluház 05. 23. 09:30-11:30 Bazárudvar, Zrínyi u. 35. 05. 23. 13:00-15:00 NilfiskAdj vért, és ments meg három életet!Intézze önkormányzati ügyeit elektronikusan!Kényelmes és gyors megoldást nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál.Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindí-tás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyin-tézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhe-tők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé vál-nak. Évente számos hivatalos ügyben keressük fel a helyi önkormányzatot, a hiva-tali látogatások száma pedig tovább nő életünk nagy pillanatainál. Anyaköny-vi kivonat kiállítása, gépjármű- és építményadó bejelentés, szociális támogatá-si kérelem benyújtása, szálláshely nyilvántartásba vétel, iparűzési adó bevallás és még sorolhatnánk azon tevékenységeket, melyek általánosan a személyes ügyintézések közé tartoznak és automatikusan a hosszú sorban állás jut róla eszünkbe. Ez a kép azonban 2019-től teljesen megváltozik, mert az Önkor-mányzati Hivatali Portálon keresztül már egyre több ügyet elektronikusan is intézhetünk, amikor időnk engedi, akár a vasárnapi ebéd után is.Az e-ügyintézés országosan egységes ügymenetet biztosít és ahogy a sze-mélyes ügyfélfogadásnál megszokhattuk, úgy a digitális térben is végig vezet minket a jól ismert folyamatokon. Első lépésben saját magunk beazonosítása történik, majd a lakossági és vállalkozási ügyintézés kiválasztása, ezt követően pedig a szükséges adatok megadása. Mindezt a legnagyobb biztonság mel-lett, gyorsabban, átláthatóbban és papírmentesen, vagyis környezetkímélőbb módon tehetjük, mint korábban. Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül bejelentkezett felhasználók számos helyi lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális vagy adóügyet indíthat-nak, az online űrlappal nem rendelkező ügyek esetén pedig az e-Papír szolgál-tatást lehet igénybe venni.Az e-ügyintézést választókat a belépést követően azonosítja a rendszer és az űrlapok általános adatai automatikusan kitöltésre kerülnek, rövidítve így a ráfordított időt. A felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk elektro-nikusan indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megis-merhetik a folyamatok aktuális állapotát és megnyithatják a lementett űrlapo-kat. A gyorsabb ügyintézést támogatja, hogy a lakosság mellett a vállalkozások is kényel-mesen teljesíthetik adóbevallással kap-csolatos ügyeiket és távolról is lekér-hetik helyi adóegyenlegüket és aktuális folyamataik státuszát.Az Önkormányzati Hivatali Portál a https:// e-onkormany-zat.gov.hu weboldalon érhe-tő el, melyet településünk weboldalán is megtalálnak.IngatlAN bérbeadásNagykanizsán a Kalmár utcában II. emeleti 1 szoba amerikai konyhás lakás hosszútávra kiadó azonnali beköltözéssel. 2 havi kaució szükséges. Tel: 06-20/297-0980.VegyesKülönleges, nyugat- és dél-európai országokból származó bontatlan, címkével ellátott mini-ital gyűjtemény, 320 db eladó. Tel: 06-30/332-8422.TárSKeresésTársközvetítés: szívvel-lélekkel segítünk megtalálni párját! 20/272-1461, komolyangon-dolom.hu. 68 éves, 167/78, jó egzisztenciával rendelkező hölgy várja társközvetítőnkön keresztül intelligens, káros szenvedélytől mentes úr jelentkezését. Tel.: 20/272-1461, komolyan-gondolom.hu.
2019. 05. 17. | 17SzolgáltatásEsemények, évfordulókMájus 20.325. május 20-án kezdődött az első niceai zsinat. A keresztény egyház első egyete-mes tanácskozásán az Atya és a Fiú egylé-nyegűségének kérdése volt az egyik fő téma1795. május 20-án halt meg Martinovics Ignác teológiai doktor, titkos ügynök, a magyar jakobinusok vezére1799. május 20-án született Honoré de Bal-zac1947. május 20-án halt meg Lénárd Fülöp. Az első magyar fizikus volt, aki munkássá-gáért 1905-ben megkapta a Nobel-díjatMájus 21.1471. május 21-én született Albrecht Dürer magyar származású bajor festő, grafikus, könyvkiadó és művészetelméleti író1844. május 21-én született Henri Rous-seau francia naiv festőMájus 22.1639. május 22-én halt meg Tommaso Cam-panella. A Napváros című híres utópiája a tökéletes világ álma1813. május 22-én született Richard Wag-ner német zeneszerző, aki szerint: „Az emberi szív mélyére világosságot deríteni, ez a zene hivatása” 1859. május 22-én született Arthur Conan Doyle, Sherlock Holmes alakjának megal-kotója1885. május 22-én halt meg Victor Hugo francia író. Egyik fontos mondata a Kilenc-venháromból: „A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.”Május 23.1707. május 23-án született Carl von Linné svéd természettudós, a rendszertan atyja, a Systema Naturae alkotója1861. május 23-án született Rippl-Rónai József festőművészAz elELőző HETI REJTVény MEgFEJTéSE:Van, aki hosszan fejezi ki magát, hátha közben eszébe jut valami.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtÖnkormányzati tulajdonú részvénytársaság karbantartó csoportjába keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba: AsztalosFeladatok: Bútorasztalosi feladatok ellátása. Karbantartás, javítás. Kültéri ésbeltéri játékok javítása. Melegburkolási munkálatok elvégzése,parketta és pvc burkolatok lerakása. Elvárások: Szakirányú végzettség B-kategóriás vezetői engedély Szakterületen önállóan és csapatban is dolgozni tudó Precíz Káros szenvedélyektől mentes Előnyt jelent: Bútorasztalos ipari tevékenységben szerzett tapasztalat Juttatások: Megegyezés szerint Szükséges tapasztalat: 1-3 év szakmai tapasztalatMunkavégzés helye: 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 2. Jelentkezés: Az önéletrajzot kérjük 2019. május 27-ig az nkvg@nagykanizsa.hu központi e-mail címünkre vagy az alábbi postacímre szíveskedjenek megküldeni! Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.Önkormányzati tulajdonú részvénytársaság karbantartó csoportjába keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba: Villanyszerelő Feladatok: Intézmények, lakások villanyszerelési munkájának előkészítése, elvégzése (vésés, csövezés, kábel húzás, elektromos kötések, szerelvények bekötése, felszerelése), lakossági elektromos berendezések bekötése (sütő, tűzhely, elszívó berendezés, bojler).Elvárások: Szakirányú végzettség Műszaki rajzok, alaprajzok, kapcsolási sémák ismerete B-kategóriás vezetői engedély Szakterületen önállóan és csapatban is dolgozni tudó Káros szenvedélyektől mentes Juttatások: Megegyezés szerint Szükséges tapasztalat: 1-3 év épületvillamossági szerelésben szerzett tapasztalatMunkavégzés helye: 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 2. Jelentkezés:Az önéletrajzot kérjük 2019. május 27-ig az nkvg@nagykanizsa.hu központi e-mail címünkre vagy az alábbi postacímre szíveskedjenek megküldeni! Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.Önkormányzati tulajdonú részvénytársaság karbantartó csoportjába keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba: Vízszerelő Feladatok: Intézmények, lakások vízvezeték rendszerének javítása, cseréje,új szerelvények beépítése. Alapvezeték rendszer kiépítése,beüzemelése. Vízvezeték rendszer és szerelvények karbantartása. Dugulás elhárítás. Elvárások: Szakirányú végzettség B-kategóriás vezetői engedély Szakterületen önállóan és csapatban is dolgozni tudó Káros szenvedélyektől mentes Juttatások: Megegyezés szerint Szükséges tapasztalat: 1-3 év szakmai tapasztalatMunkavégzés helye: 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 2. Jelentkezés: Az önéletrajzot kérjük 2019. május 27-ig az nkvg@nagykanizsa.hu központi e-mail címünkre vagy az alábbi postacímre szíveskedjenek megküldeni! Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
2019. 05. 17. | 19önkormányzatPályázati felhívásNagykanizsa Megyei Jogú Város pályázatot hirdet a 2019. évi Szociális keretből történő támogatás elnyeréséreA pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város lakossága egészségvé-delmének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 23/2013.(V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján.Olyan közösségi programok karitatív és érdekvédelmi tevékenységek, természetbeni támogatások, szociális formák közvetlen támogatása, melyek hozzájárulnak a hátrányos helyzetben lévők szociális élethelyze-tének minőségi javulásához. A támogatás nem használható fel a felsorolt célokkal összefüggő működési költségek (dologi kiadások, személyi jut-tatások) finanszírozására, valamint olyan személyek támogatására, akik-nek lakóhelye, illetve tartózkodási helye nem Nagykanizsán található.Pályázók köre: Pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozás, civil szervezet (egyesület, alapít-vány), költségvetési szerv, a bejegyzésüket követő egy év elteltével.A támogatás formája: közvetlen vissza nem térítendő támogatásA támogatásra rendelkezésre álló összeg: 1 000 000 Ft.A pályázat benyújtásának helye és határideje: Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb 2019. május 22. napjáig kell eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri HivatalaHumán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em., 8. ajtóFormai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázat kiírója hiánypótlásra hívhatja fel a pályázót.A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról: www.nagykanizsa.huPályázati felhívásNagykanizsa Megyei Jogú Város pályázatot hirdet a 2019. évi Egészségvédelmi keretből történő támogatás elnyeréséreA pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város lakossága egészségvé-delmének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 23/2013.(V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján.Olyan közösségi programok eszköz és anyag igényének támogatása, melyek csatlakoznak a Népegészségügyi Program minél hatékonyabb és eredményesebb megvalósításához a lakosság egészségének megőrzé-se, állapotának javítása érdekében. A támogatás nem használható fel a felsorolt célokkal összefüggő működési költségek (dologi kiadások, sze-mélyi juttatások) finanszírozására, valamint olyan személyek támogatá-sára, akiknek lakóhelye, illetve tartózkodási helye nem Nagykanizsán található.Pályázók köre: Pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozás, civil szervezet (egyesület, alapít-vány), költségvetési szerv, a bejegyzésüket követő egy év elteltével.A támogatás formája: közvetlen vissza nem térítendő támogatásA támogatásra rendelkezésre álló összeg: 1 000 000 Ft.A pályázat benyújtásának helye és határideje: Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb 2019. május 22. napjáig kell eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri HivatalaHumán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em., 8. ajtóFormai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázat kiírója hiánypótlásra hívhatja fel a pályázót.A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról: www.nagykanizsa.huL I C I T F E L H Í V Á SA Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.nyilvános licitet hirdeta nagykanizsai piacokon és vásárokon helyhasználatiszerződéssel le nem kötött helyeirea 2019. június 2-től 2019. december 31-ig terjedő időszakra.Heti vásár és használtcikk vásár a Kalmár u. 6. sz. alattiCsarnok üzletház földszintjének C és D szektorában,valamint a parkoló kijelölt területén.Licitálási alapdíj: parkoló: 24.000 Ft/árusítóhelyüzletház: 9.600 Ft/félasztalJelentkezési határidő: 2019. június 2. 12.00 óraAz árverés ideje: 2019. június 2. 12.00 óraA licitálási hirdetmény, a licitálható helyek listája és térképe a Csarnok Üzletház földszintjén található hirdetőtáblákon, valamint a Piacfel-ügyelet irodájában megtekinthető. Jelentkezés helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok piacfelügyeleteÁrverések helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok 1. em. Vagyongazdálkodás irodaVia Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora május 18-24.Május 18., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 02:15 Látogató, 02:45 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Üzleti negyed (gazda-sági magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 08:45 Látogató, 09:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 09:45 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvá-rosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Dombvidék (agrár- és környezet-védelmi magazin), 16:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 18:40 Néptánc gála: a Misina Néptáncegyüttes előadása, 19:15 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:25 A meghódított Kárpát-medence (ismeretterjesztő film), 20:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:15 Lapozó.Május 19., vasárnap00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:40 Néptánc gála: a Misina Néptáncegyüttes előadása, 01:15 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:25 A meghódított Kárpát-medence (ismeretterjesztő film), 02:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívu-mából), 07:10 Néptánc gála: a Misina Néptáncegyüttes elő-adása, 07:45 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 07:55 A meghódított Kárpát-medence (ismeretter-jesztő film), 08:45 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismét-lése), 09:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:45 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradó-ink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nél-kül – heti válogatás, 14:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:15 Napi Kanizsa – újranéző, 15:45 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Isten-tisztelet az evangélikus templomban, 19:10 Székely kony-ha, 19:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 19:50 Sztárportré: dr. Domján László, 20:20 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:20 Lapozó. Május 20., hétfő00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Istentisztelet az evangélikus templomban, 01:10 Székely konyha, 01:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 01:50 Sztárportré: dr. Domján László, 02:20 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Istentisztelet az evangélikus templomban, 07:40 Székely konyha, 08:10 Info blokk, benne Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 08:20 Sztárportré: dr. Domján Lász-ló, 08:50 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:50 Lapozó, 12:00 Székely konyha, 12:30 Sztárportré: dr. Domján László, 13:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 19:00 Info blokk, ben-ne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üze-net, Egészségügyi percek, 19:35 Aktuális (közéleti maga-zin), 20:05 Tungsram SE – Veszprémi KKFT Felsőörs NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, 21:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 22:35 Lapozó.Május 21., kedd00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 00:35 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 01:05 Aktuális (közéleti magazin), 01:35 Híradó, 01:50 Tungsram SE – Veszprémi KKFT Felsőörs NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 07:05 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 07:35 Aktuális (közéleti magazin), 08:05 Híradó, 08:20 Tungsram SE – Veszprémi KKFT Felsőörs NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, 09:45 Anno (válogatás a Kani-zsa TV archívumából), 10:15 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészség-ügyi percek, 10:50 Lapozó, 12:00 Gázfröccs (a lóerők maga-zinja), 12:30 Aktuális (közéleti magazin), 13:00 Tungsram SE – Veszprémi KKFT Felsőörs NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, 14:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Creative chef Nagy Eszterrel, 20:35 Híradó, 20:50 Hargita, 21:20 Aktuális (közéleti magazin), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Május 22., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Hír-adó, 01:45 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:15 Hargita, 02:45 Aktuális (közéleti magazin), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Creative chef Nagy Eszterrel, 08:45 Hargita, 09:15 Aktuális (közéleti magazin), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturá-lis magazin), 12:55 Creative chef Nagy Eszterrel, 13:25 Har-gita, 13:55 Aktuális (közéleti magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Élet-módi, 20:00 Kalando-zoo (isme-retterjesztő sorozat), 20:30 Híradó, 20:45 Sztárportré: Ihos József, 21:15 K’arc (kulturális magazin), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó. Május 23., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Kalando-zoo (isme-retterjesztő sorozat), 02:10 Sztárportré: Ihos József, 02:40 K’arc (kulturális magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Élet-módi, 07:55 Híradó, 08:10 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 08:40 Sztárportré: Ihos József, 09:10 K’arc (kulturális magazin), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 13:25 Sztárportré: Ihos József, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 19:35 A mi portánk (a hagyományok maga-zinja), 20:05 Kukkantó (gyerekműsor), 20:35 Híradó, 20:50 Székely konyha, 21:20 Élet-módi, 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Május 24., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 01:30 Híradó, 01:45 Kukkantó (gyerekműsor), 02:15 Székely konyha, 02:45 Élet-módi, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 08:00 Hír-adó, 08:15 Kukkantó (gyerekműsor), 08:45 Székely konyha, 09:15 Élet-módi, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 12:55 Kukkantó (gye-rekműsor), 13:25 Székely konyha, 13:55 Élet-módi, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:00 Forgószínpad (a helyi televíziók közös színházi magazinja), 20:30 Híradó, 20:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:15 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2019. 05. 17. | 21SportA Kanizsa VSE vízilabda OB I B-s együttese két felsőházi bajnokiját tudta le a napokban: Leányfalun és a fővá-rosban mérkőztek Ludányi Kadosa tanít-ványai, a mérleg pedig egy-egy győzelem és döntetlen. Így lénye-gében a bajnokság dön-tője következhet május 18-án, szombaton 17 órától Szegeden.Dunakanyar WP (8.) – Kanizsa VSE (1.) 9-16 (1-5, 1-4, 3-3, 4-4)OB I B-s vízilabda-mérkőzés, fel-sőházi rájátszás, 5. forduló. Leány-falu. Vezette: Petik, ifj. Kenéz Gy.Kanizsa: Pelle – Hertzka 4, Sala-mon 2, Dobay G. 1, Mocsári, Dobay P., Fodor. Csere: Vadovics 1, Francsics 1, Szilágyi 1, Knézy 5, Horváth B. 1, Balli. Edző: Ludányi Kadosa.A kanizsaiak úgy szállhattak vízbe, hogy a felsőház sereghajtója ellen a győzelem gyakorlatilag kötelező, és az eredmény így is alakult. Már az első két negyed után biztossá vált a kani-zsai győzelem, a harmadik, negyedik negyed pedig már inkább csak a gólok számáról szólt, a Kanizsa VSE győzelme nem forgott veszélyben.Kanizsa VSE (1.) – Vasas IIii (5.) 8-8 (2-2, 2-2, 2-1, 2-4)OB I B-s vízilabda-mérkőzés, fel-sőházi rájátszás, 6. forduló. Óbu-da, 30 néző. Vezette: Kollár Gy., Tóth I.Kanizsa: Pelle – Hertzka 1, Sala-mon 3, Dobay G. 2, Dobay P., Mocsári, Fodor. Csere: Leposa (kapus), Vadovics Á. 1, Francsics, Szilágyi, Knézy 1, Horváth B., Balli. Edző: Ludányi Kadosa.A kanizsaiak hazai bajnokijukat ezúttal is a fővárosban rendezték meg, ahol a Vasas II együttesét fogadták. Ahogy vendégségben, úgy ezúttal sem volt egyszerű az angyalföldiek elleni bajnoki, ha el is tudott lépni két góllal a KVSE, ellenfelük visszajött döntetlenre, sőt 7-6-ra már a piros-kékek is vezettek, hogy aztán a vége – a fel-sőház második fordulójához hasonlóan – döntetlen legyen.A szintén OB I-es tagságra hajtó Szegedi VE a táblázaton ezzel fel-jött két pontra a kanizsaiak mögé, a Szeged–Kanizsa meccset pedig május 18-án rendezik a Tisza-parti városban.– A Vasas II elleni találkozónk egyáltalán nem volt egyszerű, aki ért is valamennyire a sportághoz, tudja miről beszélek – mondta el véleményét sokat sejtetően a kani-zsaiak edzője, Ludányi Kadosa a fővárosi mérkőzést követően. – Döntetlen lett végül a végered-mény, ez pedig azt jelenti, hogy hamisítatlan rangadó következik a hétvégén Szegeden. Azt azért tegyük hozzá, hogy utána a jelen-leg második BVSC-Zugló II-vel mér-kőzünk még kétszer is.POLGÁR LászlóFC Nagykanizsa (6.)–Mol Vidi FC ii (15.) 1-0 (1-0)NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 27. forduló. Nagykanizsa, 160 néző. Vezette: Kovács T. (Gyürüsi, Baráth N.). G.: Vittman (15.)Nagykanizsa: Horváth M. - Pál D., Geren-csér A., Major, Horváth B. - Kretz (Hetesi, 65.), Kovács O., Béli M. (Csáki J., 79.), Horváth D., Vittman (Lőrincz, 46.), Kovács Gy. Vezető-edző: Barna László.A kanizsaiak úgy készülhettek a Mol Vidi II ellen, hogy egy győzelemmel már úgy fordul-hatnak a bajnokság hajrájára, hogy a közép-mezőny eleje már biztos a csapat számára. Nem írhatjuk azt, hogy eget rengető színvona-lú mérkőzésre látogattak ki a nézők, ugyanak-kor a 15. percben Pál Dávid egy mélyről előre-ívelt labdája Vittman Ádámot találta meg, aki szép fejessel vette be a kapu jobb oldalát. Ezt követően is maradt erő a hazaiak játékában, s a fehérvári próbálkozásokat lényegében biz-tosan szűrte meg az együttes. Szünet után, ahogyan az várható volt, a ven-dégek még jobban igyekeztek, de a vendéglá-tók jól szűrték a Vidi-támadásokat, így a kani-zsaiak újabb fontos, megérdemelt győzelmet arattak. Folytatás vasárnap, immár Érden, az újabb bajnoki pont, pontok reményében.– Irreális időjárási körülmények között arat-tunk győzelmet, számunkra nagyon fontos volt az ezért járó három pont – jegyezte meg a mérkőzést követően Barna László, az FC Nagy-kanizsa vezetőedzője. – Gratulálok a srácok-nak, ráadásul úgy értük el sikerünket, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót. P. L.Győzelemmel fordultak a hajrábaDobay Gergelyre és a Kanizsa Vízilabda SE-re nagyon kemény ütközetek várnak (Fotó: Gergely Szilárd)meccsek meccseJöhet a szegediMúlt vasárnap újabb hazai sikert könyvelt el az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese, így a bajnoki táblázaton tartja hatodik helyét. Most, a szezon hajrájába fordulva, vasárnap a második Érdi VSE otthonába látogat az FCN, a találkozó 17 óra 30 perckor kezdődik.Vittman Ádám (pirosban) a Mol Vidi II ellen egyszer villant, ezzel győztes gólt jegyzett (Fotó: Gergely Szilárd)
ELTE-BEAC (9.)–Nagyka-nizsai FutsalAL Club (7.) 3-3 (1-1)NB II Nyugati csoport fut-sal-mérkőzés, alsóházi rájátszás, meccs a 4. fordu-lóból. Budapest. Vezette: Ibriksz (Nyekita, Buhari). G.: Szini (3., 40.), Sélley (29.), illetve László D. (13.), Őri M. (30.), Koronczai (40.)Nagykanizsa: Pergel D. - Budai L., Koronczai, László D., Szalai D. Csere: Loson-czi, Őri M. Edző: Bagó Gábor.A fővárosiak a mérkőzé-sen háromszor vezettek, de mindannyiszor egyenlí-teni tudtak a vendégek. Mi több, Bagó Gábor legény-ségének a második gólját az az Őri Martin szerezte, aki 17 esztendősen első NB-s futsal meccsén léphe-tett pályára. Ő nagypályán egyébként a Letenye SE focistája, néhány éve pedig még a kiskanizsai tehetsé-geknek járó díjat is meg-kapta – akkor még a Sáskák SE utánpótlás játékosa-ként. Az idegenbeli döntet-len után jöhetett a kanizsai „visszavágó”.NagykANizsa FutsAL Club (7.) - ELTE-BEAC (9.) 5-3 (3-3)NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, alsóházi rájátszás, 9. forduló. Nagy-kanizsa, 50 néző. Vezette: Vass I. (Bíró O., Héra). G.: Szakmeiszter J. (2., 20.), Losonczi (5., 26.), Szakme-iszter Á. (40.) ill. Szalai D. (4. - öngól), Béni (7.), Soós A. (8.)Nagykanizsa: Szakmeisz-ter Á. - Horváth E., László D., Novák L., Szakmeiszter J. Csere: Szőke R. (kapus), Losonczi, Őri M., Kollár P., Szalai D. Edző: Bagó Gábor.A változatosság kedvéért a hét nyitó napján ismét a kanizsaiak és az egyetemis-ta klub futsalosai találkoz-tak, igaz, ezúttal Kanizsán csatározhattak a bajnoki pontokért. S ha már a pon-toknál tartunk, az NFC annak tudatában léphetett pályára, hogy az együttes-től három egységet levon-tak, információink szerint az utánpótláscsapatuk – május elejére ,,felhalmozó-dott” – harmadszori ki nem állása miatt. Így hát igazi tétje volt a bajnoki mérkő-zésnek, amelyen gyorsan gólt szerzett a hazai alaku-lat, bár a vendégek is ele-mében voltak – vagyis kez-désként potyogtak a talála-tok. Szakmeiszter János egyenlítése az első húsz perc végén a legjobbkor esett, aztán a nagy taktikai csatát hozó második felvo-násban Losonczi Máté második gólja a 4-3-as vezetést jelentette a Kani-zsának, a végén pedig a kapus Szakmeiszter Ádám büntetőből már a második gólját szerezte a bajnok-ságban, amellyel kialakult a végeredmény.– Örülök, hogy sikerült győznünk a szezon utolsó hazai mérkőzésén – mond-ta el Bagó Gábor, az NFC trénere. – Ismét lehetősé-get tudtunk adni egy fiatal játékosunknak, Őri Martin-nak, aki jó teljesítményt nyújtott. Szurkolóinknak köszönjük az egész éves támogatást, és azt, hogy a teljes szezon során mellet-tünk álltak. Az egész ország megismerhette fanatizmu-sukat, amiért nagyon büsz-kék vagyunk rájuk, és köszönjük nekik a kitartást.22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsportA Tungsram SE Nagykanizsa NB I B-s férfi kézilabda együttese az utolsó szalmaszálba kapaszkodva legyőzte a sereghajtó Százha-lombatta legénységét, és a szezon utolsó baj-nokiját szombaton 17 órától a Veszprémi KKFT Felsőörs csapatával vívja a Zsigmondy-csar-nokban, a nagyon fontos két pont remé-nyében.SzázhALomBATTAi KE–Tungsram SE NagykANizsa 27-28 (15-14)Tungsram: Miklós – Kovacsics 2, Tóth K. 9/1, Csalló, Gyimesi 3, Bándi 4, Hári 2. Csere: Balogh Á. (kapus), Vadász 1, Kiss G., Balogh P., Nagy A. 2, Bécsi 3, Pál Á. 2, Kisgéczi, Jónás. Edző: Gazdag Tibor.A két hátsó régióbeli együttes között elő-ször a kanizsaiak 8-6-os vezetésénél volt két gól különbség, amit a hazaiak csak 14-12-es előnyüknél mondhattak el magukról. Ezt sem sokáig, mert Bándi Andrásék egyenlítettek, igaz, a pihenőre a hazaiak mehettek előn�-nyel. A második harminc percben a vendéglá-tók aztán úgy tűnt, el is léphetnek, Tóth Káro-lyék azonban összekapták magukat, és meg-fordították az állást úgy, hogy a meccs utolsó négy találatát a dél-zalaiak jegyezték. A bajnokság utolsó fordulójában a tizen-egyedik Kanizsa a negyedik Veszprémi KKFT Felsőörs együttesét fogadja úgy, hogy a tize-dik Balatonfüred U21-től a kör előtt egy pontra volt lemaradva (a fürediek csütörtökön, lap-zártánk után játszották le idénybeli záró baj-nokijukat – P. L.).– Az első félidőben összeszedetten támad-tunk és védekeztünk, majd a második játék-részben volt egy negyedórás kihagyásunk védekezésben – összegzett a kanizsaiak edző-je, Gazdag Tibor. – A csapat erejét és tartását mutatja, hogy mínusz hatról fordítottuk meg a mérkőzést. Külön öröm számomra, hogy végig működött hét a hat elleni játékunk. P. L. NovákLászlóék hozták idénybeli utolsó hazaibajnokiju-kat a futsal NB II-ben (Fotó: Gergely Szilárd)Tóth Károlyék Százhalombattán sem adták fel a küzdelmet, így a kanizsai kézilabdázók két ponttal gazdagodtak (Fotó: Gergely Szilárd)Szombatra bravúr?a fanatikusaiknakKöszönet A Nagykanizsai Futsal Club néhány napon belül kétszer is megmérkőzött a futsal NB II alsó-házi rájátszásá-ban az ELTE-BEAC legénységével. A fővárosi, korábbról halasz-tott bajnokin döntetlent ért el, míg hazai környe-zetben győzött a kanizsai legény-ség. A dél-zalaiak hétfőn este Érden fejezik be első NB II-es idényük.
2019. 05. 17. | 23SportBEÉRT EK AZ ELSŐ HATBA A hatodik helyen végzett a Kani-zsai Vadmacskák SE a női amatőr kosárlabda NB I Zöld csoportjában. – Létezett néhány klub – így a Vad-macskák – között egy minitabella, és a pontvadászat végén, egy hármas kör-beverés miatt, három győzelemmel és egy vereséggel ebben a rangsorban a legjobbak lettünk, így lett meg végül a hatodik helyünk – foglalta össze a történéseket Zsámár Krisztián, a Kanizsai Vadmacskák edzője. – Örü-lünk, és abban bízunk, hogy jövőre ez a helyezés akár még jobb is lehet.RÉGIÓS BAJNOKI CÍM Felsőörsön rendezték meg a Suli Íjász Bajnokság dunántúli régiós ver-senyét, amely egyben kvalifikáció is volt az országos döntőre. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyző-ket, hiszen nagyon erős, időnként az 50 km/h-s széllel is meg kellett küzde-niük a diákoknak.Elekes Gergő, a Batthyány Lajos Gimnázium 10. E osztályos tanulója csigás kadet kategóriában indult, a verseny során 2x12x3 lövést kellett leadnia 30 m távolságról, és a kanizsai diák sikeresen szerepelt, hiszen kate-góriájában első helyezést ért el, ezzel közép-dunántúli, valamint nyugat-dunántúli régiós bajnoki címet szer-zett.CÍMVÉDÉSMegvédte országos bajnoki címét Korcsmárosné Vig Rozália a Bala-tonbogláron rendezett sprint távú duatlon versenyen. A résztvevőkre 5 km futás, 20 km kerékpározást, vala-mint újabb 2 és fél kilométer futás várt. A TRI-CO Triatlon Klub versenyző-je az 55-60 éves nők mezőnyében az első helyen végzett. AZ OR SZÁGOS FINÁLÉBAN A Zrínyi-iskola ifjú kézilabdázói a napokban nagy sikert értek el a diák-olimpián korcsoportjukban, hiszen a fiúk, Marczinka Csaba testnevelő tanár irányításával, bejutottak az országos döntőbe. Az intézmény növendékei a III. korcsoportos fiú kézi-labda megyei finálét fölényesen meg-nyerték, miután a három mérkőzésen mindössze 12 gólt kaptak, ugyanakkor több mint ötvenet lőttek. A diákolimpia országos elődöntőjé-nek első mérkőzésén aztán a kanizsai-ak a szombathelyieket verték 30-12-re, majd a mindent eldöntő meccsükön is végig vezetve a komlóiakat múlták felül 29-25-re. A zrínyis diákok ezzel a nyolc csapatos országos döntőbe jutottak, amelyet a hónap végén Békéscsabán rendeznek.TESTVÉRIESEN EZÜSTÖSENSzigetszentmiklóson rendezték olimpikonok, világ- és Európa-bajoki érmesek részvételével a felnőtt női és szabadfogású országos bajnokságot, amelyen a Kanizsai Birkózó SE két ver-senyzője, az 53 kg-os Egyed Zsanett és testvére, a 61 kg-os Egyed Balázs is indult.A szőnyegre előbb a fiú testvért szó-lítottak, aki három mérkőzést is techni-kai fölénnyel nyerve később az ara-nyért birkózhatott, de szoros csatában alulmaradt a csepeli riválisával szem-ben, így ezüstérmes lett. Zsanett is könnyedén vette az előtte álló akadá-lyokat, a döntőben viszont ő is alulma-radt a junior világbajnoki érmes érdi versenyzőtársával szemben, így a KBSE a hölgyeknél is egy második hel�-lyel gazdagodott.Összeállította: POLGÁR László Gábor Erzsébet szakmai igazgató (balról) és Zsámár Krisztián edző a baj-nokság hatodik helyéig kormányozta a Kanizsai Vadmacs-kák kosárcsapatát (Fotó: Gergely Szilárd)SportsorokElekes Gergőta széllökések sem hoztákzavarba, nyilai pontosancsapódtaka célbaA Zrínyi-iskola III. korcsoportos fiú kézilabdázói a diákolimpia országos döntőjébe jutottakKorcsmá-rosné Vig Rozália korosztá-lyában megvédte duatlonos bajnoki címét az amatőr sprinte-reknélA KBSE birkózói, Egyed Zsanett és Egyed Balázs a felnőtt országos bajnoksá-gon ezüst-érmet nyert
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKTokorcsi Mária rétessel lepte meg édesanyját anyák napja alkalmából, viszonzá-sul a Becsehelyen élő 84 éves asszony saját maga által varrt kötényt ajándé-kozott a lányának. A sütés nemcsak megnyugtatja, hanem sikert is hozott Mari-ka számára. Többek között az idei fánkfesztiválon a legjobb ízű fánk kategóri-ában okle-véllel és kupával díjazta a zsűri. Most vasárnap a zöldborsós pulykaragu leves mellé kelt rétest készí-tett.A kelt réteshozzávalói:75 dkg liszt, 3,5 dkg élesz-tő, 1,5 dl tej, 1 db tojás, evő-kanál cukor, 1 teáskanál só, 1,5 dl olaj, langyos víz. ÖnTÖzék: 850 gramm 20 %-os tejföl, 0,5 dl étolaj, ízlés szerint cukor és só, 2 tojás sárgája, 3 tojás felvert habja. A fenti anyagokból jól öntöz-hető, palacsinta-tésztánál sűrűbb anyagot kapunk. Tölte-lék: Túrós: 0,5 kg félzsí-ros túró, cukor ízlés szerint, 1 csi-pet só, 0,5 citrom reszelt héja, mazsola, 1 tojás sárgá-ja. Diós: 20 dkg darált dió, 1 vanília és ízlés szerint kris-tálycukor, mazsola vagy cit-romhéj. Mákos: 25 dkg darált mák, kristálycukor, vanília, mazsola vagy citromhéj. Darás-fahéjas: pirított, finomra párolt búzadara, cukor, só, fahéj, áfonya. Elkészítése: A tésztához – a kalácshoz hasonlóan – a hozzávalókat összegyúrjuk, és majdnem olyan lágyra dolgozzuk, mint a rétestésztát. Fél órát pihentetjük, és ha megkelt, annyi cipóra osztjuk, ahány-féle tölteléket használunk. A 4 cipót átgyúrjuk, és 20 percet pihentetjük. Amikor már nyújtható állagú, gyú-ródeszkára helyezve kb. 3 mm vastagságúra kinyújt-juk. A kinyújtott tésztalapot olajjal megöntözzük, rászórjuk a tölteléket, majd megöntözzük a tejfölös szósszal, aztán feltekerjük és magas falu tepsibe rak-juk. Keleszteni már nem kell, a tetejét kevés olajjal, vagy öntözékkel meglo-csoljuk és 180 fokos sütő-ben 35 percig sütjük. BAKONYI ErzsébetHIRDETÉSGasztroKanizsaTokorcsi Mária az édesany-jától kapott kötényben készítette a kelt réteseket (Fotó: Bakonyi Erzsébet)négyféle töltelékkelKelt rétes
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXXI. ÉVF. 20. SZÁm, 2019. MámÁjus 24.Vasárnap arról kell döntenünk, hogyan akarunk élni. Félelemben, ahogyan Nyugaton, vagy békésen, mosolyogva, ahogyan eddig Kanizsán… Nem csak az Európai Parlament összetételéről szavazunk: a tét ennél jóval nagyobb. A jövő történelme van egy napra a kezünkben… 5, 10, 12-13Fotó: Gergely SzilárdEURÓPA VÁLASZT
VÁROSI GYERMEKNAP ÉS „KÉK LÁMPÁS NAP”16.0016.0517.0017.4518.45KÖSZÖNTŐT MOND: DÉNES SÁNDOR POLGÁRMESTERNAPSUGÁR EGYÜTTESNAGY JONATHAN: BŰVÉSZBEMUTATÓMIHÁLYI RÉKA: MASNI ÉS POCÓPORTÉKA SZÍNPAD: CECIL ÚR KALANDJAIJÁTSZÓHÁZ, UGRÁLÓVÁR, TRAMBULIN, NÉPI JÁTSZÓTÉR, NÉPI KOSARAS KÖRHINTA, VITÉZKEDÉS, KORONGOZÁS, ARCFESTÉS, LUFI, POPCORN, KÜRTŐSKALÁCSAUTÓBUSZ, KERÉKPÁROS ÜGYESSÉGI PÁLYA, RENDŐR GÉPJÁRMŰ, TŰZOLTÓAUTÓ, MENTŐÁLLOMÁS, VÖRÖSKERESZTMEDGYASZAY HÁZ ÉS UDVARA2019. JÚNIUS 1. SZOMBAT 15.30PROGRAMOK:KÍSÉRŐ PROGRAMOK:„KÉK LÁMPÁS NAP”
L
ICITFELHÍVÁSA Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.nyilvános licitet hirdet a nagykanizsai piacokon és vásárokon helyhasználati szerződéssel le nem kötött helyeire a 2019. június 2-től2019. december 31-ig terjedő időszakra.Heti vásár és használtcikk vásár a Kalmár u. 6. sz. alatti Csarnok üzletház földszintjének C és D szektorában, valamint a parkoló kijelölt területén.Licitálási alapdíj: parkoló: 24.000 Ft/árusítóhelyüzletház: 9.600 Ft/félasztalJelentkezési határidő: 2019. június 2. 12.00 óraAz árverés ideje: 2019. június 2. 12.00 óraA licitálási hirdetmény, a licitálható helyek listája és térképe a Csarnok Üzletház földszintjén található hirdetőtáblákon, valamint a Piacfelügye-let irodájában megtekinthető. Jelentkezés helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok piacfelügyeleteÁrverések helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok 1. em. Vagyongazdálkodás irodaVia Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetés
2019. 05. 24. | 3ez volt a hétADHDSzakmai konferenciát tar-tott a Szivárvány-intéz-mény utazó gyógypedagó-giai hálózata a Nagykani-zsai Tankerületi Központ támogatásával. A pedagó-gusok tapasztalatai szerint egyre több gyereknél jelentkezik a figyelemza-var, a túlmozgékonyság és a kontrollvesztés. Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igaz-gatója szerint a társadalom túlzottan leegyszerűsíti ezt a kérdést, és hajlamos min-den ilyen fiatalt problémás gyerekként beállítani. Mint mondta, ezek a gyerekek megérdemlik azt, hogy szakmailag jól felkészült, elkötelezett pedagógusok foglalkozzanak velük, és minden ilyen képzés, kon-ferencia ezt a célt szolgálja. ÉGENJÁRÓKA nagykanizsai ejtőernyő-zés történetét bemutató időszaki kiállítás, egyben kötetbemutató helyszíne volt a Thúry György Múze-um. A Nagykanizsai Repü-lőklub Ejtőernyős Szakosz-tály oktatójának, Somodi Györgynek a visszaemlé-kezéseit tartalmazó kiad-vány és a kiállítás fontos részét képezi Nagykanizsa és Kiskanizsa történetének – fogalmazott köszöntő szavaiban Száraz Csilla múzeumigazgató. A köte-tet Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsáért Egye-sület elnöke mutatta be. A tárgyi emlékeket felvonul-tató kiállítás kurátora Hor-váth Franciska, a múzeum történész-muzeológusa. GYERMEKKÉZA Zrínyi Miklós–Bolyai János Általános Iskola Bolyai-tagintézménye tanulóinak alkotásaiból nyílt kiállítás a HSMK Ifjúsá-gi galériájában. A tárlaton Tulman Géza tagintéz-mény-vezető az alkotás fontosságáról beszélt, majd Lehota M. János esztéta a képzőművészet nevelő erejéről szólt meg-nyitójában. A tárlat május 28-ig tekinthető meg.CSAJ BIZNISZÚjra Csaj Biznisz Nap lesz Nagykanizsán. A harmadik alkalomra olyan nőket vár-nak, akik az önfoglalkozta-tás útján terveznek elindul-ni vagy vállalkozásuk ered-ményességét növelnék. A rendezvényt június 11-én tartják a Medgyaszay Ház-ban, ahol ismert előadók adnak tanácsokat, tippe-ket, mitől és hogyan lehet sikeres egy vállalkozás. Az érdeklődők minitréningen és kerekasztal-beszélgeté-sen is részt vehetnek. Az ingyenes rendezvény a Kanizsai Foglalkoztatási Paktum keretében valósul meg, amelynek július 1-jén induló második etapjában további bértámogatást kaphatnak a programban résztvevők.ESKÜEsküt tettek a kanizsai bíró-sági ülnökök. A nem hiva-tásos, négy évre választott bírák a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásokban működnek majd közre a Nagykanizsai Járásbírósá-gon. Ülnöknek csak 30 évnél idősebb, de 70 éves-nél fiatalabb, pedagógus, pszichológus vagy család-védelmi végzettséggel rendelkezők jelentkezhet-tek. A Nagykanizsai Járás-bíróságon 6 ülnök dolgozik majd, többen közülük elő-ször jelentkeztek erre a posztra. A frissen megvá-lasztott ülnökök szaktudá-sukkal segítik az ítélkezés-ben a bírák munkáját.HÍRsorokVO KSH AUTÓSISKOLAola - Nagykanizsa, Ady u. 39 Ny.sz.: E-000883/2014Kedvezményes* személygépkocsi-vezetőiKRESZ-tanfolyamunkra jelentkezés JÚNIUS 5., SzeRDA 16 ÓRAHa nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is elvégezheti a KRESZ-t otthoni tanulással! Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning képzésre „C” – tehergépkocsi,„C+E” nehézpótkocsi kategóriákra GKI-vizsga június 22., jelentkezéseketelfogadunk JÚNIUS 5-IG.RÉSzletFIzetéSI KEDvezMÉNY! *Részletekről érdeklődjön irodánkban, telefonszám: 06-30/491-7051.29 éve képezzük a vezetőket!(Stat.2019-1. né. VSM: “B” E: 73,91% F: 67,39% - “C”E:52,63 % F: 80 %)Fotók: Bakonyi Erzsébet
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetés
Gőzhenger. Ismerős lehet a szó a túlerő kifejezésére. Az első világháborúban a Bruszilov-offenzívát illették e szóval. Mint ha az Ázsiából akármekkora után-pótlással bíró oroszok legyőzhe-tetlenségét üzenné valaki. Ám a kifejezés már önfeladást sugall. És ma? Nem hasonlót tapasztalunk? A nagyvárosok már együtt kell éljenek a terrorizmussal – tárja szét a kezét, azaz hazudja London pakisztáni (!) gyökerű főpolgár-mestere. (Ennyit arról, mennyire nem mindegy, ki áll egy város élén.) Mikor e sorokat írom, május 21., a magyar honvédelem napja van. Budavár 1849-es visszafoglalásá-nak évfordulója. Ha ekkor nem, mikor tanulhatnánk meg inkább: az a szó, lehetetlen, nem létezik! Azóta hányszor! - Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek, nincse-nek kis emberek, csak kicsinyhitű-ek. Jobb lenne, ha a napi hírek és az újságok helyett több történel-met olvasnánk – idézte Teleki Pált a minapi Monte cassino-i kiállítás. Mert a történelemből erőt, opti-mizmust meríthetünk. - A néme-tek a történelem során rengeteg fontos csatát nyertek meg, a háborúikat azonban általában elvesztették – utalt a Terror Háza Múzeum főigazgatója az újabb kísérletre, Európa németek általi leigázására. Schmidt Mária azon-ban már a Sargentini-jelentés ide-jén figyelmeztetett, mire megy ki a játék: - A nemzetek szuverenitá-sát képviselő erőkkel való látvá-nyos leszámolás és a kozmopoli-ta, internacionalista, föderalista erők össznásztánca, aminek ered-ményeként a jövő évi választások után, a mostani szavazáshoz hasonlóan érvényesíthetik majd a nemzetek feletti, de persze német irányítású és dominanciá-jú újragombolt Európai Uniójuk-kal kapcsolatos terveiket.Klárikára szavaztál-e vagy Ági-kára? Ez az, amit egy lehetséges bevándorlók uralta jövőben sen-ki nem kérdezne meg a késelés előtt. És e téren csak egyszer lehet tévedni. Rokonszenves a minap beiktatott ukrán elnök egyik első intézkedése. Azt várja el minden állami tisztviselőtől, hogy ne az elnök fényképét tegye ki irodájában, hanem a gyerekei-ét. Döntés előtt nézzen rájuk! Belenézhet-e majd a szemükbe? A vasárnapi döntés nem pártok mentén húzódik. Egyszerű a kép-let: akarsz-e bevándorlókat vagy sem? Hagyományosan balra sza-vazók is kimondják: - Inkább Orbán, mint a turbán! Mert a biz-tonság igénye, gyermekeink, unokáink féltése mindent felülír. PAPP János 2019. 05. 24. | 5a hét témájaFelczak hitt abban, hogy a szabadság valamikor eljön, el kell jönnieEgy nyomorgó harma-dik világbeli számára Magyarország is Éden-kertnek számít. Majd ha hozzánk is beköltö-zik néhány százezernyi vagy milliónyi közü-lük… - írta a publicis-ta 2001(!)-ben. A kolla-boráns nómenklatúrá-nak az idegenek bete-lepítésében játszott dicstelen – és az ősho-nos népesség összeté-telének drasztikus megváltoztatási kísér-lete miatt de jure a nemzetközi egyezmé-nyekbe ütköző és bűn-cselekménynek (etno-cidium) minősülő – sze-repvállalásáról szólt a Demokratából ismert Gazdag István ugyan-akkor. Meghallgattuk? A magyarokkal folytatott „éjjeli beszélgetések” közben egyfajta erőtlenséget fedezett fel bennük „ezt nem lehet”... „az lehetetlen, itt meg a Szovjetunió”… És akkor Felczak professzor azt mondta: „Egy csapat magyar Hamletet látok itt”... Tartott nekik egy elő-adást „elég már ebből a hamletizálásból” címmel, amely cselekvés-re serkentette őket. Ez volt a professzor nagy küldetése. Reményt adott, hitt abban, hogy a szabadság valamikor eljön, el kell jönnie. És képes volt ezt a meggyőződését másoknak is átadni – emléke-zett a 80-as évekre Kovács István.a hamletizálásból” „Elég már ebből Pride: Ők elmennek szavazni. És Ön?Notre Dame: A biztonság igénye mindent felülírmint a turbánInkább Orbán,A Kanizsa már decemberben meg-kérdezte: Belenézhetünk-e gyer-mekeink, unokáink szemébe?
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPközérdekűCSAT_rajzos-SAJTO-202x270.indd 12019. 05. 09. 17:35
2019. 05. 24. | 7AktuálisA Monte Cassinó-i lengyel győzelem 75. évfordulója alkalmából nyílt kamarakiállítás a Halis István Városi Könyvtárban. A június 6-ig látható tárlat meg-nyitóján, amelyen Joan-na Urbańska, a buda-pesti Lengyel Intézet igazgatója is részt vett, azt mondta Cseres-nyés Péter miniszterhe-lyettes, országgyűlési képviselő: a kiállítás olyan nagyszerű hős-tettet ünnepel, amely két nép történelmi barátságából, és rész-ben az egykori kanizsai kávégyár árnyékából növekedett.– Magyarországnak fontos a hagyományok ápolása, és öröksé-günkhöz hozzátartoznak a törté-nelem során megkötött szövetsé-gek, köztük a lengyel néppel szü-letett testvéri kapcsolat – szögez-te le a politikus. – Ennek egyik fon-tos mozzanata a hajdani, Csenge-ry úti kávégyár helyén létesített tábor, amely sok ezer, a második világháború hitleri-sztálini hódí-tása következtében hazáját vesz-tett lengyel hazafinak biztosított lehetőséget arra, hogy átjusson Nyugatra.A kanizsai állomásról a nyugati frontra segített lengyel hősök – a II. lengyel hadtest Monte Cassinó-i győzelmének köszönhetően is – részesei lettek az Itáliát és az Euró-pát felszabadító küzdelemnek, tette hozzá Cseresnyés Péter, majd Andrzej Duda lengyel köz-társasági elnököt idézve így foly-tatta: „a lengyelek véráldozata nélkül ma Európai Unió sem len-ne.”– Ébren tartjuk emlékezetünket és hűségünket Lengyelország mellett, hiszen egy olyan népről van szó, amely arányaiban talán a legtöbb áldozatot hozta a máso-dik világháború során, és a mai napig a füg-getlenség és a szabadság egyik legfőbb védelmezője – mondta. – Hiszen Lengyelország sem engedi, hazánkhoz hasonló-an, hogy múltját és tragédiáit elfelejtsék, határait elmossák, és egy olyan Európa részese legyen, amely túllépett a keresztény kul-túrán, hogy egy multikulturális káoszba fulladjon bele. Túl sokat áldozott az európai szabadság és a tradíciók megőrzésének oltárán e két nép ahhoz, hogy feladja múltját és ősei cseleke-deteiből fakadó felelősségét. Túl sok a veszteség és túl sok az áldozat, hogy belesimuljon az Európát mindig is védő két nemzet egy arctalan birodalom homályába, és elveszítse karak-terét és évszázados küzdelmei-nek értékét talmi érdekek miatt.A korabeli fotókkal gazdagon illusztrált tablók nemcsak a Monte Cassinó-i csata főbb eseményeit mutatják be, hanem kitérnek az Anschlussig, Ausztria elfoglalásáig visszanyúló előzményekre, illetve üzenetet is megfogalmaznak a mai kor szá-mára. A kiállítás-megnyitó vendé-ge, Joanna Urbańska szerint a pipacsokkal borított Monte Cassi-nó-i hegyen elesett hősök ma a hazaszeretet és a nemes célért vállalt áldozatkészség példaképei. A budapesti Lengyel Intézet igaz-gatója a rendezvényre pár szál pipaccsal érkezett, mint mondta: talán ezek a virágok is a hazájukért életüket nem sajnáló, magyar katonák vérétől vörösek.A rendezvény előtt a humán bizottság elnöke, Balogh László azt mondta: a halállal farkassze-met néző lengyel hazafiak törté-nete arra mutat rá, vannak olyan történelmi helyzetek, amikor jó páraknak hősként kell viselkednie. A hétköznapok áldozathozatala azonban sokféleképp megmutat-kozhat, például úgy, hogy minden körülmények között az embersé-get tartjuk szem előtt.– Nagykanizsán hadd emeljük ki „a szív embere”, Krátky István nevét – fogalma-zott. – A néhai polgármesternek nagy szerepe volt abban, hogy a kávégyári átmene-kítő tábor 1939-től majdnem 1942 tavaszáig műkö-dött. Nem mellé-kes, hogy a tábor létezéséről a német titkosszol-gálat is tudott: a Gestapo a megfi-gyelése alatt tartot-ta, Krátkyt magát pedig többször is figyelmeztették. Nem véletlen, hogy amikor a németek bevonultak, szinte azonnal lemondat-ták a polgármestert. Az ezt követő idő-szakot még átvészel-te, ám a kommunista diktatúra végül bos�-szút állt, és a Hortobágyra hurcol-ta az egész családot.1939 véres őszének és a lengyel katonák befogadásának a 80. évfordulóján, szeptember köze-pén, Stamler Lajos művésztanár tervei alapján emlékhelyet avat-nak a Csengery út 88. téglakeríté-se előtt. Nagykanizsa így az első város lesz Magyarországon, amely méltó jelet állít azoknak, „akik nem könyörögtek, hanem harcol-tak a szabadságért.”NEMES DóraNem könyörögtek: harcoltak…a kávégyár árnyékábanBarátság Közös hősök, közös emlékezet… Joanna Urbańska és Cseresnyés Péter a kiállítás-megnyitón (Fotó: Jancsi László)A lengyel intézet bejegyzése. Köszönik Kanizsának
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI Sándor MűvelődéSI KözpontA ZRÍNYI MIKLÓS-BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA BOLYAI JÁNOS TAGINTÉZMÉNYE TANULÓINAK RAJZKIÁLLÍTÁSAMegtekinthető május 28-ig az Ifjúsági Galériában.NÉPI KISMESTERSÉGEK A PIARISTA ÓVODÁBAN – kiállítás a földszinti elő-csarnokban. Megtekinthető június 15-ig.Május 24. (péntekenként) 17 óraGÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUBVezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor. A részvétel DÍJTALAN!Május 25. (szombat) 13.30 óra A GYÖNGYVIRÁG NYUGDÍJAS NÉP-TÁNCCSOPORT TÁNCOS-DALOS MŰVÉSZETI TALÁLKOZÓJAA belépés DÍJTALAN!Május 25. (szombatonként)15.30-16.15 óra SULI JÓGA16.30-17 óra SÜNI JÓGA óvodások-nakVezeti: Budáné Józsa Szilvia gyermek-jóga oktató (szilvia.jozsa77@gmail.com). Részvételi díj: 1 000 Ft/alkalom.Május 25. (szombat) 17 óraA SZIKRÁK TÁNCEGYÜTTES 5 ÉVES JUBILEUMI MŰSORAVendégek: Zalagyöngye Táncegyüttes, Gyöngyszemek, a Kiskanizsai Általános Iskola táncosai. Kísér: a Bojtár Népzenei Együttes.Belépődíj: 1 500 Ft.Május 27. (hétfő) 19 óraSzínház – Hevesi bérletJames Goldman: OROSZLÁN TÉLEN – színmű (Orlai Produkció)Szereplők: Gálffi László, Hernádi Judit, Schruff Milán, Mészáros Máté, Ötvös András, Szakács Hajnalka, Horváth Illés.Belépődíj: 4 500 Ft.Május 29. (szerdánként) 16.30 óraKEREKÍTŐ OVIMÓKA 4-7 éveseknek. Zenés, táncos, bábos foglalkozás. Veze-ti: Vajda Margit.Jelentkezni és érdeklődni lehet a 30/616-08-47-es telefonszámon.Május 29. (szerda) 19 óraDumaszínház Nagykanizsa„ÉLETED FILMJE” – Kovács András Péter önálló estjeBelépődíj: 3 600 Ft. Jegyek elővételben a Líra Könyvesboltban (Kanizsa Pláza) és a dumaszinhaz.jegy.hu oldalon kap-hatók.Szervező: Dumaláda Kft.Május 30. (csütörtökönként) 10 óraKEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éve-seknek. Vezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847. Részvételi díj: 1 000 Ft/család/alkalom.Május 30. (csütörtök) 14 óra A ROZGONYI ÚTI ÁLTALÁNOS ISKO-LA TANULÓINAK RAJZKIÁLLÍTÁSAMegnyitja: Kovácsné Pintér Renáta rajz-pedagógus. Megtekinthető június 30-ig az Ifjúsági Galériában.Május 31. (péntek) 16 és 18 óra „CSENDÜL A NÓTA, SZÁLL A MUZSI-KA” - a Dankó Klub NagykanizsánA 60 perces előadások ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek. Jegyek május 10-től igényelhetők a HSMK információs szolgálatánál.Június 1. (szombat) 16 óraA SWANS BALETT- ÉS TÁNCISKOLA 20 ÉVES JUBILEUMI GÁLAMŰSORAA műsorban fellép a Swans Balett- és Tánciskola valamennyi táncosa és mazsorett csoportja.Vendégfellépők: a szerbiai NEW ADA DANTE, a pécsi Baranya Mazsorett, valamint a Semmelweis Egyetem Cheerleader csoportja.Belépődíj: 1 500 Ft/fő (6 éves korig a belépés díjtalan). További információ: Pulai Lászlóné Snuki, 06-70/948-1987MedgyASZAy HázMájus 28. (kedd) 19 óraRetro Kávéházi EstékSLÁGERSHOW – Csongrádi Kata szín-művész, énekes- zenés estje. Belépődíj: elővételben: 2 200 Ft, az előadás nap-ján: 2 600 Ft. Május 30. (csütörtök) 19 óraZALA SZIMFONIKUS ZENEKAR KON-CERTJE. Vezényel: Sándor János. Információ: Tóth László 30/842-8004. Belépődíj: 1 500 Ft.Móricz ZSIgmond MűvelődéSI HázMájus 25. (szombat) 9 óra APRÓK TÁNCA néptáncos foglalkozá-sok. Minden szombaton 9 órától. 6-8 éves gyermekek jelentkezését várják!Foglalkozásvezető: Tóth István nép-táncpedagógus. A foglalkozás időtar-tama: 45 perc.Jelentkezni a helyszínen, vagy Tóth Ist-vánnál lehet a 30-894-2603-as telefo-non. Részvételi díj: 2 000 Ft/fő/hó.ProgramajánlóMáj. 23-29. 17:00 UNDIpoFIK amerikai animációs filmMáj. 23-29. 17:30, 25-26-án 15:00-kor is ALAddIN amerikai film Máj. 23-29. 18:15, 20:00 CSAló CSAJOK amerikai vígjáték Máj. 23-29. 19:00 BOSSZúállóK: végJátéK amerikai fantasy Máj. 23-29. 20:30 JOHN WICK: 3. FelvoNÁS - PARABelluM amerikai akciófilmMáj. 25-26. 16:00 HAMupIpőKE ÉS AZ elvAráZSolt Herceg amerikai animációs filmmájus 23- május 29. MűsoraVarázslat és szerelemMegérkezett a hazai mozikba Aladdin, a Disney 1992-es azonos című ani-mációs meséjének élőszereplős adaptációja. A családi kalandfilm izgal-mas történet a megnyerő utcai suhancról, Aladdinról, aki első látásra beleszeret a dúsgazdag hercegnőbe, Jázminba. Közös jövőjük kulcsa egy egyszerű lámpás és az abban lakó Dzsinn lehet, ám a mindenható erejű szellemre nem csak Aladinnak lenne szüksége. A film rendezője Guy Rit-chie, aki a tőle megszokott sajátos látványvilággal varázsolja el a család minden tagját. Ezt ajánljuk!A Cinema NagykanizsaCsongrádi Kata
2019. 05. 24. | 9Kultúra– Április végén, a város napi díszközgyűlésen „Nagykanizsa városért” kitüntető címet kapott a kanizsaiak számára nyújtott áldozatos, önzetlen lelkipásztori szolgálatáért. Hogyan érintette az elismerés?– Nagyon meglepett, és kissé zavarba is jöt-tem a dologtól… Nem szeretek a középpont-ban lenni, sokkal jobban érzem magam, ha a háttérben, csendben teszem a dolgom. Ami-kor a színpadra szólítottak, az adott erőt, hogy ezzel a díjjal talán fel tudom hívni a figyelmet egy jó és fontos ügyre is.– Azt hallottam, hogy a kitüntetéssel járó pénzjutalmat jótékony célra ajánlotta fel.– Egészen pontosan a nagykanizsai kórház-nak, egy MR készülékre. Mind az intézmény-nek, mind a városnak nagy szüksége lenne rá. Sok betegnek Zalaegerszegig vagy Kaposvá-rig kell mennie egy-egy vizsgálat miatt, ám vannak olyanok, akiknek az utazás megszerve-zése nagy nehézséget jelent. Ezért életmentő lehetne, ha a kórházunkban helyben tudnák vizsgálni és gyógyítani a rászorulókat, lecsök-kentve a hosszú várakozást és az időnként kel-lemetlen, hosszú utaztatást. Tudom, hogy egy ilyen eszköz borzasztóan sokba kerül, s ha a kórházak nem tudják beszerezni a nagy értékű gépeket, jól jöhet az önzetlen segítség. Ha len-nének még mások is – magánszemélyek vagy akár vállalkozók –, akik szívesen áldoznának erre, idővel biztosan elő tudnánk teremteni együtt a hiányzó összeget. Még olyan is meg-fordult a fejemben, hogy valamelyik városi fesztiválon ki lehetne tenni egy perselyt erre a célra, így mindenki segíthetne, aki tud és akar.– A kápolna 79 éves orgonája is nagyon rossz állapotban van, a javítási költségei ennek is több millió forintra rúgnak. Miért döntött mégis a kór-ház és az MR készülék mellett?– Az orgonát később is meg lehet javítani, az egészség és a gyógyulás azonban nem várhat, hiszen az emberi élet mindennél fontosabb. Amikor pénzben kezdik el mérni valakinek az életét, az már régen rossz, mert azt jelenti, hogy csak az számít értékesnek, aki dolgozik és termel. Mi lesz így azokkal, akik idősek, betegek, esetleg sérülten születnek? Nagyon sötét jövőt fest, ha az embereket a „hasznossá-guk” alapján szelektálják, mert abba a világ-képbe belefér az abortusz és az eutanázia is, hogy rosszabbat ne mondjak…– Rohanunk a vesztünkbe, vagy visszafordít-ható a folyamat?– Még nincs minden veszve, csupán odafi-gyelésre, nagyobb megbecsülésre és több szeretetre, türelemre lenne szükség. Korunk egyik problémája, hogy a társadalom nem kezeli helyén például az időseket. Az ötven-hatvan év felettieket egyszerűen leírják. Tény és való, hogy az ember öregszik, de attól még nem értéktelenebb, sőt, az idő múlásával böl-csebbek lehetünk.– Nagykanizsán egyedülállóan hosszú ideje, negyven éve szolgál ezen a plébánián, még káp-lánként helyezték ide. Hogy tekint vissza erre a négy évtizedre?– Azt szoktam mondani, én vagyok ebben a városban a legöregebb pap, ha nem is az élet-kor, de a szolgálat éveit tekintve mindenképp. Nagyatádon születtem, Veszprémben szentel-tek pappá, és 1979 óta vagyok Nagykanizsán. Szívesen emlékezem a ’80-90-es évekre, ami-kor az egyházközségben még sokkal több kis-gyerek volt. Sokat kirándultunk, játszottunk, s minden évben műsorral készültünk az anyák napjára és a karácsonyra. Az éjféli szentmisén alig fértek el mellettem a ministránsok, mert olyan sokan voltak… Aztán a gyerekek felnőt-tek, kiröppentek, és nem érkeztek újak a helyükre. De az egyházközség csoportjai meg-maradtak, járunk zarándoklatokra is, most májusban pedig, a Szűzanya tiszteletére a litá-niát imádkozzuk.– Mit tapasztal a környezetében, mennyire maradt hely az emberek életében Istennek és a hitnek a mai rohanó világban?– Elsősorban azokról a betegekről tudok nyi-latkozni, akiket látogatok, de szerintem min-denkire igaz, aki valamilyen életválságon megy keresztül: akinek van hite, annak kapasz-kodója is van az életben. Az ilyen ember nem csügged, nem kesereg, nem szid másokat és nem átkozza az eget. Tudja, hogy Isten senkit sem büntet, csupán megenged bizonyos dol-gokat, de csak azért, hogy abból – megerő-södve – megtaláljuk a kiutat. Ez abban az egy esetben nem sikerül, ha túlságosan magunkba zárkózunk. Nyitottnak kell lenni, és elfogadni minden segítséget.NEMES DóraÁdám atya: Odafigyelésre, nagyobb megbecsülésre és több szeretetre, türelemre lenne szükség (Fotó: Gergely Szilárd)Idén negyven éve, hogy Szabó Ádám szolgálni kezdett a nagykanizsai Szent Imre Egyházközségben. A Sugár úti kápolna plébánosa szerint minden élet érték, sőt, napról napra értékesebb, hivatása egyik legnagyobb ajándékának pedig azt tartja, ha olyanokat adhat össze, akiket annak idején még ő keresztelt.értékMinden életNégy évtizednyi lelkipásztori szolgálatáért tüntették ki Szabó Ádám atyát
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZellemMinden, felelősen gondolkodó felnőtt magyar polgár életében néha dönteni kell. Választani kell a jó és a rossz közül. Komolyan. Alkalomadtán a jó és a jobb közül. Balról jobbra, jobbról balra, esetleg középre. Meggyő-ződésből. Igen, felelősen vagy felelőtlenül. Az újkori történelmünk, életünk által megélt élethelyzetek tapasztalatai alapján, azoknak hatására, kellő igazságérzettel és tanulsággal. A rendszerváltozás óta, akár országgyűlési, akár önkormányzati, időkö-zi választások, akár EP, akár népszavazás alkalmával mindannyian, önként, a saját meggyőződésünk, tapasztalataink, valóságérzetünk, igaz-ságérzetünk hatására adjuk erre és arra a voksunkat. Már aki részt vesz az aktuális kötelezettségeken. Igen, és ez a lényeg! A kötelezettség! Az állampolgári kötelezettség! A felelős részvétel a voksok igazságos elosztásában. Harminc éve büntetlenül szabad kimondani az állampolgári vélemé-nyeket. A szavazófülke mélyén szabad biztonságban, önként érzelmet nyilvánítani. Odatenni az ikszet a számunkra legigazságosabb, legfonto-sabb, legjobb személy, közösség neve mögé. És ezután a választási este magasztos pillanatai után joggal várjuk a végeredményt, joggal mondjuk a végeredmény után az ezt meg azt.Mi mindent megtettünk! Elmondtuk a véleményünket! És nem utána, flaszterszavazóként szidjuk azt az eredményt, amelynek létrejöttében, csak a szánkat járattuk... Igenis, csak annak van joga az eredményeken örömködni, a végeredmé-nyen szomorkodni, aki be is lépett a szavazófülkébe, és a magányában ki is nyilvánította tisztességesen a véleményét...Az idei EP-választásnak nagy a jelentősége. Európa jövőjéről, átvitt érte-lemben, a mi, gyermekeink, unokáink jövőjéről van szó. Nagy felelősség, nemes feladat. Bár már a nyolcadik ikszet taposom, mondhatnám, nekem mindegy, mégis elmegyek szavazni. Én elmegyek. Három gyermekem, nyolc unokám, öt dédunokám van. Május huszon-hatodika után is szeretnék a szemükbe nézni. Tiszta lelkiismerettel. Mint ahogy vallom, a választások után a mai Magyarországon minden válasz-tópolgárnak bele kellene tudni nézni a nemzettudat néha kissé csorba tük-rébe, szégyenkezés nélkül...ZoltánRiersch és felelőségeA szavazófülke magányaCsillag ragyogKacagókék dél-zalai égenmillió szerelmes szikra,szerelemre szomjazó szivárvány.Buja orgonák illata száll a májusi szélben.Himnuszom szárnyán szívembe mara kacagó hang-harang:otthonom s magyar Hazám!Édesanyám karjába vágyom,apám gyermeki hangja már bölcs öröm.Szívemben hangos a köszönöm:Szabad hazának szabad fia vagyok,fénylő csillag ragyog homlokomon.
2019. 05. 24. | 11önkormányzatÖnkormányzati tulajdonú részvénytársaság karbantartó csoportjába keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba: AsztalosFeladatok: Bútorasztalosi feladatok ellátása. Karbantartás, javítás. Kültéri ésbeltéri játékok javítása. Melegburkolási munkálatok elvégzése,parketta és pvc burkolatok lerakása. Elvárások: Szakirányú végzettség B-kategóriás vezetői engedély Szakterületen önállóan és csapatban is dolgozni tudó Precíz Káros szenvedélyektől mentes Előnyt jelent: Bútorasztalos ipari tevékenységben szerzett tapasztalat Juttatások: Megegyezés szerint Szükséges tapasztalat: 1-3 év szakmai tapasztalatMunkavégzés helye: 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 2. Jelentkezés: Az önéletrajzot kérjük 2019. május 27-ig az nkvg@nagykanizsa.hu központi e-mail címünkre vagy az alábbi postacímre szíveskedjenek megküldeni! Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.Önkormányzati tulajdonú részvénytársaság karbantartó csoportjába keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba: Villanyszerelő Feladatok: Intézmények, lakások villanyszerelési munkájának előkészítése, elvégzése (vésés, csövezés, kábel húzás, elektromos kötések, szerelvények bekötése, felszerelése), lakossági elektromos berendezések bekötése (sütő, tűzhely, elszívó berendezés, bojler).Elvárások: Szakirányú végzettség Műszaki rajzok, alaprajzok, kapcsolási sémák ismerete B-kategóriás vezetői engedély Szakterületen önállóan és csapatban is dolgozni tudó Káros szenvedélyektől mentes Juttatások: Megegyezés szerint Szükséges tapasztalat: 1-3 év épületvillamossági szerelésben szerzett tapasztalatMunkavégzés helye: 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 2. Jelentkezés:Az önéletrajzot kérjük 2019. május 27-ig az nkvg@nagykanizsa.hu központi e-mail címünkre vagy az alábbi postacímre szíveskedjenek megküldeni! Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.Önkormányzati tulajdonú részvénytársaság karbantartó csoportjába keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba: Vízszerelő Feladatok: Intézmények, lakások vízvezeték rendszerének javítása, cseréje,új szerelvények beépítése. Alapvezeték rendszer kiépítése,beüzemelése. Vízvezeték rendszer és szerelvények karbantartása. Dugulás elhárítás. Elvárások: Szakirányú végzettség B-kategóriás vezetői engedély Szakterületen önállóan és csapatban is dolgozni tudó Káros szenvedélyektől mentes Juttatások: Megegyezés szerint Szükséges tapasztalat: 1-3 év szakmai tapasztalatMunkavégzés helye: 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 2. Jelentkezés: Az önéletrajzot kérjük 2019. május 27-ig az nkvg@nagykanizsa.hu központi e-mail címünkre vagy az alábbi postacímre szíveskedjenek megküldeni! Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPin terjúPatrióta Európá-ra van szükség, olyanra, amely-ben az erős nemzetállamok kormányai való-ban a saját népük érdekeit képviselik. Ezt mondta a Kani-zsának adott exkluzív interjú-ban Iris Swobo-da, a német fej-kendős mozga-lom alapítója és vezetője. A civil szervezet a mig-ránsok által elkövetett, első-sorban nőket ért erőszak miatt tiltakozik. A mozgalmár-poli-tikus kilépett a szociáldemokra-ta SPD-ből, mert annak vezetője értékesebbnek tartja a migrán-sokat, mint a német nőket és anyákat. – A migrációs krízis, illet-ve az illegális bevándorlás miatt jelentősen romlott az asszonyok helyzete Német-országban – fogalmazott Iris Swoboda. – A nők egy-re növekvő erőszaknak, egyre több szexuális molesztálásnak vannak kitéve. Erősödik a nyomás, hogy feladjuk a szabadsá-gunkat: esténként nem ajánlott kijárnunk, nyilvá-nos helyeken tartózkod-nunk, ruházatunknak pedig visszafogottnak kell lennie.– Miért a fejkendőt válasz-totta az erőszak elleni tilta-kozás – és a mozgalom – jel-képéül? – A kendőt azokra az asszonyokra való emléke-zésként hordom, akik a romeltakarításban vettek részt. A II. világháború utá-ni idők anyáira, asszonyaira gondolok, azokra, akik ott maradtak férfiak, férjek, apák nélkül, sok gyerekkel, s nem volt élelmük, tüzelő-jük, ruhájuk. Mi, német nők a törmelékekből, a romok-ból szabadítottuk ki Németországot, nyavaly-gás és jajgatás nélkül. Ezek a nők a romeltakarítás ide-jén fejkendővel védték hajukat, én pedig azért hordom, hogy a gyökere-inkre, a német asszonyok, anyák történetére emlé-keztessek. Arra, hogy milyen életet éltek, mi az, amit végigcsináltak, és hogy milyen utat készítet-tek elő nekünk azért, hogy szabadon élhessünk.– Jól értem a párhuza-mot? Ismét háborús helyzet van? – Kettős nyomás alatt élnek a polgárok. Egyrészt a bevándorló – javarészt – muszlimok terrorra, agres�-szivitásra való hajlamától szenvednek, másrészt pedig az uralkodó politiká-tól, hiszen azoknak az embereknek, akik ki akar-ják mondani, hogy félnek és tenni akarnának vala-mit, a száját befogja a poli-tika. Nem szólalhatnak fel, nem mondhatják azt: „aggódunk a megölt, leszúrt fiainkért, aggódunk az asszonyainkért és a lányainkért”. Nem emelhe-tik fel a hangjukat, mert veszélyezteti őket, hogy „Aggódunk a megölt, leszúrt fiainkért, aggódunk EXKLUZÍVINTERJÚ IRISSWOBODÁVAL,A NÉMET FEJKEDNŐS MOZGALOM nagy menet Kanizsa felé 2015-ben. Úgy néznek ki, mint akik elesettek s valóban menekültek…?!az asszonyainkért és a lányainkért”
2019. 05. 24. | 13interjúelvesztik a munkájukat. El akarnak hallgattatni ben-nünket. Engem például nácinak bélyegeznek, mert egy olyan mozgalmat vezetek, amely a még élő asszonyokért, lányokért, illetve az elhunyt áldozato-kért szót mer emelni.– Nem tudom megkerülni a kérdést, mivel jól látható a feszület a nyakláncán… Németország, de úgy általá-ban Európa is, őrzi még a keresztény gyökereit? – Nem, és erre csak egyetlen példa, bár, sajnos, sok ilyen van. Egy Szíriából érkező katolikus nővér összehívott egy demonst-rációt, mert rá akarta irá-nyítani a figyelmet a világ-szerte megnyilvánuló keresztényüldözésre, a keresztények ellen elköve-tett gyilkosságokra. A helyi evangélikus lelkész egy Düsseldorf melletti falu-ban viszont egyszerűen megtiltotta, leállította a szervezést. Alapjában véve tehát, aki például a német emberek életének kioltásá-ról akar beszélni, nem tehe-ti meg. Pártolják a migrán-sokat, azt mondják, be kell őket fogadnunk, a lánya-inknak pedig kapcsolatba kell lépni velük, hiszen az idegenek mindnyájan ked-vesek. Alapjában véve ebbe a humanitárius köpö-nyegbe bújtatva akarják az iszlámot befészkelni Németországba.– A migráció kapcsán meglehetősen szűrt infor-mációk jutnak el Nyugat-Európából Magyarországra, az ottani sajtó és a politika cenzúrája, diktatúrája miatt. De ön ott él, látja, tud-ja, hogy mi történik. Az ille-gális bevándorlók be akar-nak illeszkedni, dolgoznak, elfogadják az európai érték-rendet, szabályokat? – Nem állítom azt, hogy minden idegennek és kül-földről érkezőnek távoznia kell Németországból, mert természetesen nem lehet általánosítani, de azt látni kell: masszív iszlamizáció folyik. Ez elkezdődik már az óvodában, hiszen a három-éves gyerekek is fejkendő-ben ülnek. Amikor Merkel kancellár azt mondja, az iszlám hozzátartozik Németországhoz, súlyosan téved. Az ő alaptörvényeik teljesen mások, nem illesz-kednek a mieinkhez, és az a legszomorúbb, hogy ezt Németországban nem mondhatjuk ki, ezeket a véleményeket lesöprik az asztalról. És az sem igaz, hogy a migráció megoldja a munkaerőpiaci problé-mákat. A német gazdaság-nak képzett szakemberek-re van szüksége, akik viszont idejönnek, nem azok: többségük írni-olvas-ni sem tud. Nem ilyen emberek kellenek, és már most látszik, hogy ezt a nyomást Németország nem bírja, a szociális háló össze fog omlani. – Vannak olyan városré-szek, kerületek, utcák, ahol nőként félni kell?- Igen, sajnos, egész Németországban ez a hely-zet. Minél nagyobb egy város, annál inkább jellem-ző ez a probléma. A legna-gyobb hiátus az, hogy a kormányzat egyáltalán nem reagál erre, felmenti a különböző bűneseteket, elfordítja a fejét. A nők már nem mernek esténként fut-ni menni, ha a férjük nem megy értük, akkor félnek kimenni az utcára. És ezt tulajdonképpen mi magunk csináljuk, mert nem mondjuk azt, hogy „állj, nem, ebbe nem egye-zünk bele”… – Vajon a német politikai elit és az Európai Unió dön-téshozóinak jó része miért támogatja mégis a migráci-ót, amikor a probléma jól érzékelhető?– A pénzről van szó. Olyan embereket hoznak be, akik tudatlanok, akik manipulálhatók, és így, velük, megalakítható az Európai Egyesült Államok. A lényeg az, hogy a külön-böző országokból érkező embereket összekeverjék, s így eltűnjön a karakteres európai jelleg, erő, hagyo-mány. Heccelik, kóstolgat-ják a német népet, hogy ez egy polgárháborúhoz vezessen, ami után új alap-törvényt lehet létrehozni, amivel meggyengítenék, padlóra tennék Németor-szágot. Ez a cél. – Akkor ennek az egész történetnek a hátterében az áll, hogy az erős, független nemzetállamokat tönkrete-gyék?– Igen. Az IMF például az utóbbi években szűkre szabta a szegény afrikai országok támogatását, aminek következménye-ként az ott élők elindulnak Európába. Ezek az úgy-mond takarékoskodási intézkedések ide vezetnek. Szándékos kiéheztetésről van szó a harmadik világ országaiban. Ismerek egy grenadai közgazdászt, aki 12 éven át dolgozott az IMF-nek. A Google-ban rá lehet keresni, és megtalál-hatóak azok a nyílt levelek, amelyeket közzétett. Ő fogalmazta meg, hogy az IMF szeme láttára több mint 7 millió öt év alatti gyermek halt éhen és szomjan a harmadik világ országaiban. És ehhez az UNICEF a beleegyezését adta. – Akkor ebből következ-tethetünk arra, amit egyelő-re mindenki tagad Európá-ban, hogy mégis csak szer-vezik a migrációt, s nem csu-pán egy spontán folyamat?– Igen, és ez évek óta tart. De a népem hal meg eközben, az asszonyaink halnak bele. Anyák, akik egész életükben dolgoz-tak. Szorgalmasak voltunk, rendesek és békések vol-tunk, soha nem ártottunk senkinek. És most ezt kell tűrnünk. Milyen jövőt hagyunk a gyerekeinkre?! Rabszolgaságot?? Én azt mondom: soha, soha! Németországnak, a német nőknek és férfiaknak is segítségre van szüksége. Olyan politika kell, amely kiáll a polgáraiért.– Azt maga Merkel kancel-lár is beismerte, hogy az úgynevezett „Willkommens-kultur” megbukott, pedig azt egy darabig ő építgette, támogatta. De ez a CDU. Ön viszont a német szociálde-mokrata pártból lépett ki. Miért? - Martin Schulz pártel-nök nem védi a saját népét, nem védi az asszonyainkat, akiket olyan támadások érnek, amiket korábban el sem tudtunk képzelni. Cso-portos erőszak és megaláz-tatás az osztályrészünk. Martin Schulz azt mondta azokra a német nőkre, akik ez ellen szót emeletek, hogy csőcselék… A mig-ránsokról, akik között van-nak fegyveresek, bűnözők, akár AIDS-esek is, viszont azt állítja, olyanok, mint az aranyrögök: értékesek. Ez már nem az én pártom.– Eddig az európai parla-menti választásokon általá-ban arról döntöttünk, hogy melyik irányvonal, melyik frakció, melyik pártcsoport legyen a legerősebb, s jórészt gazdasági kérdésekről szólt a kampány. Most mintha nagyobb lenne a tét. – Valóban sokkal nagyobb. Én olyan pártra adom le vasárnap a szava-zatomat, amely azt képvi-seli, hogy legyen egységes Európa, de a nemzetálla-mok szuverenitása meg-maradjon. Patrióta Európá-ra van szükség. PÉTER ÁrpádEXKLUZÍVINTERJÚIRI MOZGALOM VEZETŐJÉVELHa a migrációt támogató erők győznek vasárnap, ezek a települések is veszélybe kerülnek… „Alapjában véve ebbe a humanitárius köpönyegbe bújtatva akarják az iszlámot befészkelni…” Iris Swoboda a nagykanizsai civil fórumon (Fotó: Gergely Szilárd)
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetés
2019. 05. 24. | 15önkormányzatA pályázat célja:A helyi gazdaság fejlesztése, a városban lakók életminőségének javítása és a foglalkoztatás elősegítése érdekében ösztönözze a vállalkozások Nagykanizsán való letelepedését vagy fej-lesztését, befektetések megvalósítását. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 60 000 e forint.A pályázók köre:A pályázaton részt vehetnek:azok az újonnan létrehozásra kerülő vagy már működő nagykanizsai székhelyű, telephelyű, illetve fióktelepű egyéni és társas vállalkozások, amelyek az önkormányzattól Nagykanizsa város közigazgatási területén belül vásárolt ingatlanon beruházást valósítanak meg és ezáltal új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek szerint.- azok a vállalkozások, amelyek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének hatálya alá tar-toznak.A pályázaton nem vehet részt:az az egyéni vállalkozó, akinek vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy vállalkozói igazol-ványát visszaadta, és a visszavonás, vagy a visszaadás évét követő három éven belül új igazol-ványt vált ki és ennek keretében munkahelyet létesít;az az átalakult (társasági formát váltott, szétvált, egybeolvadt, stb.) gazdasági társaság, amely tulajdonosi körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társaság van, aki/amely az igényel-ni kívánt támogatást megelőzően három éven belül megszűnt, átalakult gazdasági társaság-ban is a tulajdonosi körbe tartozott, és így munkahelyet létesített;az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köz-tartozása van.az a vállalkozás, amely nem minősül a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek.Pályázati feltételek:A támogatást az a vállalkozás igényelheti, amely:a.) vállalkozás céljából önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant vásárol, b.) vállalja, hogy a vásárolt ingatlanon az adásvételtől számított 4 éven belül legalább 50 MFt értékű beruházást valósít meg, azt székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként bejegyez-teti, továbbác.) a b) pont alatti székhelyen, telephelyen vagy fióktelepen a benyújtott pályázatában meg-határozott – bővítés esetén bővített – foglalkoztatotti létszámmal kezdi meg, bővítés esetén folytatja működését és a létszámot a pályázata szerinti ütemezésnek megfelelően, de legké-sőbb a b) pont szerinti határidőre a vállalt mértékre fejleszti, továbbád.) a c) pont szerint meghatározott maximálisan vállalt létszámot a beruházás üzembe helye-zésétől számítva legalább 1 évig foglalkoztatja.Az önkormányzat ingatlanértékesítésére a hatóságok általi földterület- és épületértékesítés állami támogatási elemeiről szóló bizottsági közleményt (HL C 209, 1997.07.10, 3-5 o.) alkalmaz-ni kell.A vállalkozás az ingatlanvásárlási támogatást a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő jogerős bejegyzését követően igényelheti. Az ingatlanvásárlási támogatásra pályázatot benyújtó vállalkozás nem vehet részt az önkor-mányzat által kiírt munkahelyteremtő pályázaton.A pályázó:vállalja, hogy a telephelyén a pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő adatokat, illetve szerződéskötés esetén a vállalások teljesítését helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;vállalja, hogy – szerződéskötés esetén – a pályázat benyújtás időpontjától a futamidőre vonat-kozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből a támogatási rendszerben vál-lalt többletlétszám megvalósítása ellenőrizhető;vállalja, hogy a pályázati anyagában külön nyilatkozik a vállalkozás által a megelőző két pénz-ügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról;külön nyilatkozatban nyilatkozik arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tör-vény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül és tudomásul veszi, hogy a nyilatkozatban foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles a Támogatót tájékoztatni; tudomásul veszi, hogy Támogató az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41.§ (6) bekezdése alapján nem köthet érvényesen visszterhes szerződést nem átlátható szervezet-tel, illetve a nem átlátható szervezettel létrejött szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést; tudomásul veszi, hogy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50.§ (1a) bekezdése szerint Támogató a valótlan tartalmú nyilat-kozat alapján kötött szerződést felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll;tudomásul veszi, hogy a Támogató a fentiekben rögzített feltétel ellenőrzése céljából a szer-ződésből eredő követelések elévüléséig az Áht. 54/A §-ban foglaltak szerint jogosult a Pályázó átláthatóságával összefüggő, az Áht. 54/A §-ban meghatározott adatokat kezelni.Pénzügyi feltételek:Az ingatlanvásárlási támogatás összege a beruházás értékétől és a foglalkoztatottak létszámá-tól függően a vásárolt ingatlan nettó piaci vételárának %-ában – a de minimis támogatásra vonatkozó szabályok figyelembevételével – az alábbi táblázat szerint kerül megállapításra:Létszám-növekmény (fő)Beruházási érték (M Ft)50 – 100101- 500501-5-200-20 %20-35 %35-50 %21-505-25 %25-40 %40-55 %51-10010-30 %30-45 %45-60 %101-15-40 %40-55 %55-70 %Az önkormányzati rendelet alapján nyújtott ingatlanvásárlási támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem halad-hatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az euró-pai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regi-onális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgál-tatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazá-sáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásá-ban vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembe-vételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizni-ük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutat-ni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kéré-sére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.SzerződéskötésA pályázatokat a polgármester a pályázat beérkezését követő 45 napon belül bírálja el azzal, hogy döntése előtt köteles a Pénzügyi Bizottság véleményét kikérni.A támogatás odaítélését követően az önkormányzat a vállalkozással az elbírálást követő 30 napon belül támogatási szerződést köt, amelyben a támogatott hozzájárul, hogy a megállapí-tott támogatási összeg erejéig Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata javára a vásá-rolt ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjog kerüljön bejegyzésre.A támogatás kifizetése:A támogatási összeg kifizetése a jelzálogjog bejegyzést tanúsító jogerős ingatlan-nyilvántar-tási határozat önkormányzat általi kézhezvételét követő 30 napon belül történik. A jelzálog-jog törléséről az önkormányzat a foglalkoztatási kötelezettség lejártát követően intézkedik.A támogatási szerződés megsértésének szankciói:Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha a vállalkozás: a beruházást a meghatározott határidőig nem valósítja meg; a támogatási szerződésben vállalt átlagos statisztikai létszámot nem tartja fenn;a továbbfoglalkoztatási kötelezettség megvalósulásához kapcsolódó elszámolási kötelezett-ségének felszólítás ellenére sem tesz eleget;az önkormányzati ellenőrzést felszólítás ellenére meghiúsítja vagy ismételten akadályozza.Az a)-b) pontban meghatározott esetben a vállalkozás a támogatást a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal növelt összegben arányosan, a c)-d) esetben teljes összegben köteles visszafizetni. Az arányos visszafizetési kötelezettség konkrét számítási módját a támogatási szerződésben kell meghatározni. A pályázat benyújtása:A pályázatot 1 példányban – a pályázati adatlap kitöltésével és az abban meghatározott mel-lékletekkel együtt - kell benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Csoportjához. Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiány-pótlással kiegészítheti pályázatát. A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyamatos, a végső határidő 2019. november 30. A pályázati adatlap és a szükséges mellékletek listája az Adóügyi Csoportvezetőnél vehetők át, illetve letölthető a www. nagykanizsa.hu honlapról.Nagykanizsa, 2019. 04. 09. Dénes Sándor polgármesterPÁLYÁZATyázatI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2019. évre vonatkozóan pályázatot hirdet ingatlanvásárlás támogatására vissza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.
2019. május 25.BENU Gyógy-szertár Nagy-kanizsa Arany-szarvasROZGONYI U. 1.93/311-53120:00-08:002019. május 26.BENU Gyógy-szertár Nagy-kanizsa Kanizsa CentrumTÁBORHELY U. 4.93/510-13519:00-06:002019. május 27.BENU Gyógy-szertár Nagyka-nizsa KatonarétiTAVASZ U. 26.93/311-60722:00-06:002019. május 28.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36722:00-06:002019. május 29.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40222:00-06:002019. május 30.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28022:00-06:002019. május 31.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38/A.93/319-46222:00-07:0016 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásPiaci árak Kanizs ántojás 35-40 Ft/dbhársméz 1900 Ft/kgújkrumpli 399-490 Ft/kgcsirkemell filé 1530 Ft/kgzöldbab 2000 Ft/kgcsiperke gomba 800 Ft/kgcukorborsó 1500 Ft/kgNagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője értesíti a lakosságot, hogy a Polgármesteri Hivatalban 2019. május 27-én (hétfőn) az ügyfélfogadás szünetel.dr. Gyergyák KrisztinajegyzőHirdetmény – az ügyfélfogadási rendrőlGyógysz ertári ügyeletJövő heti véradások05. 28. 11:00-13:00 Bazárudvar, Zrínyi út 35. 05. 28. 15:00-17:00 Zalaszabar IKSZT 06. 01. 09:30-12:30 Zalakaros, Hotel Karos SPAAdj vért, és ments meg három életet!Önkormányzati ügyek.Mindenkinek. Bárhonnan.A sorban állás a múlté, intézze ügyeit mostantól online! Az online elérhe-tő Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vál-lalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.Egy új vállalkozás elindítása, vagy egy meglévő adminisztrációs feladata-inak teljesítése mellett nehéz a rohanó hétköznapok során még az önkor-mányzati hivatalt is útba ejteni. Szerencsére manapság erre már nincs fel-tétlenül szükség, hiszen van olyan digitális tér, amelyre belépve egyre több helyi hivatali ügy elintézhető. Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális ügyek sora indítható és egyszerűen nyomon követhető. A portál segítségével a papír alapú, személyes megjelenést igénylő ügy-intézés helyett az ország bármely pontjáról, bármikor, kényelmesen, online is intézhetők akár a magán és vállalkozói helyi adóügyek is. Adóigazolás kér-hető, túlfizetés esetén átvezetés és visszatérítés kezdeményezhető, gépjár-mű-, illetve termőföld adó jelenthető be, valamint helyi/önkormányzati adó- és értékbizonyítvány igénylésre is van mód. A helyi iparűzési adó bevallása a portál segítségével szintén könnyűszerrel megoldható, függet-lenül attól, hogy általános vagy ideiglenes tevékenységről van szó.Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően jelentősen megrövidül a helyi adóbevallásra fordított idő. A lakosság mellett a gazdálkodó szerveze-tek is kényelmesen teljesíthetik helyi adóbevallással kapcsolatos kötelezett-ségüket, és lekérhetik helyi adóegyenlegüket. Az online rendszerbe való belépést és személyes azonosítást követően ismét időt takarít meg a rend-szer a felhasználónak, ugyanis közhiteles nyilvántartásokban meglévő sze-mélyes adatok már automatikusan kitöltve jelennek meg az űrlapokon. Az online ügyintézési felületen közel félszáz különféle ügy indítható, többek között ipari és kereskedelmi, hagyatéki, birtokvédelmi, valamint szociális, sőt az Önkormányzati Hivatali Portálról is közvetlen linken elérhető, az úgyneve-zett e-Papír szolgáltatás (epapir.gov.hu) segítségével szinte bármilyen egyéb ügy is benyújtható elektronikus úton. A bejelentke-zett felhasználók bármikor nyomon követhe-tik az általuk indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megte-kinthetik, hol tart az adott ügy, illetve az előzetesen már kitöltött űrlapjai-kat is könnyedén elérhetik.Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormany- zat.gov.hu weboldalon és településünk weboldalán is elérhető. IngatlAN bérbeadásNagykanizsán a Kalmár utcában II. emeleti 1 szoba amerikai konyhás lakás hosszútávra kiadó azonnali beköltözéssel. 2 havi kaució szükséges. Tel: 06-20/297-0980.VegyesKülönleges, nyugat- és dél-európai országokból származó bontatlan, címkével ellátott mini-ital gyűjtemény, 320 db eladó. Tel: 06-30/332-8422.TárSKeresésTársközvetítés: szívvel-lélekkel segítünk megtalálni párját! 20/272-1461, komolyangon-dolom.hu. 68 éves, 167/78, jó egzisztenciával rendelkező hölgy várja társközvetítőnkön keresztül intelligens, káros szenvedélytől mentes úr jelentkezését. Tel.: 20/272-1461, komolyan-gondolom.hu.
2019. 05. 24. | 17SzolgáltatásEsemények, évfordulókMájus 27.1910. május 27-én halt meg Robert Koch, a „bakteriológia atyja”, ő fedezte fel a TBC és a kolera kórokozóját1937. május 27-én avatták fel a Golden Gate hidat1981. május 27-én halt meg Pilinszky JánosMájus 28.1906. május 28-án született Gádor Béla humorista, a Ludas Matyi szerkesztője, filmforgatókönyvek írója1908. május 28-án született Ian Fleming. Ő teremtette meg James Bond, a 007-es ügy-nök alakját1910. május 28-án halt meg Mikszáth Kál-mánMájus 29.1453. május 29-e a Bizánci Birodalom buká-sa1899. május 29-én született Cholnoky Lász-ló. A vegyész legnagyobb eredményeit az A-vitaminnal kapcsolatos kutatásaival érte el2003. május 29-én halt meg Károlyi Amy József Attila-díjas költő, műfordító, Weö-res Sándor felesége Május 30.1431. május 30-án halt meg Jeanne d’Arc1594. május 30-án halt meg Balassi Bálint, a magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, klasszikusa1640. május 30-án halt meg Peter Paul Rubens flamand festő „a festészet Homéro-sza”, „a barokk királya”1846. május 30-án született Peter Carl Fabergé. Az orosz cárnak készített „húsvéti tojásai” ma is világhírűekAz előLŐző heTI reJTvény meGFeJTése:A fiatalok szenvedélyei az öregkorban erkölcstelenségek.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPkaKAmaraPro Urbe elismerésDr. Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Nagykanizsa Városért kitüntetés-ben részesült a 25. Város napi ünne-pi közgyűlésen.Elnökünk több bank igazgatója-ként erőteljesen részt vett a város és gazdasága fejlesztésében, a modern városkép kialakításában, kamarai elnökként pedig a vállalkozások aktív támogatásában és fejlődésük elősegítésében. Volt képviselő-tes-tületi tag és bizottság nem képviselő tagja több mint egy évtizeden át. Elsőként a megyei jogú városok között, társadalmi munkában és összefogásban megszervezte a város első és második hosszú távú straté-giai tervének elkészítését.1968 óta, immáron 50 éve vesz részt önzetlenül a város társadalmi szervezeteinek – több mint 20 szer-vezetnek volt létrehozója, vagy elnöke, tagja – támogatásában és irányításában. A kanizsai Művésze-ti Napok kitalálója és szervezője, amelyben Kocsis Zoltántól Rost Andreáig a művészvilág kiemelke-dő alakjai adtak fellépti díj nélküli koncerteket, melyeknek bevételeit a kórházi és a zeneiskolai alapítvány kapta hosszú éveken keresztül. Tevékenyen részt vett a város első újságja, rádiója és televíziója meg-alakításában. Különösen kiemelten támogatta a város kultúráját, a kór-ház sikeres működését, a város muzeális értékeinek restaurálását, és egyik kezdeményezője és szerve-zője volt a város felsőfokú oktatása tartós megteremtésének. Szerepe volt Nagykanizsa megyei jogú várossá válásának folyamatában, az M7-es autópálya magyar-horvát kormányközi egyezménybe való bekerülésébe, amely meggyorsította annak építését, a város logisztikai központi státuszának elnyerésében, az olasz gazdasági kapcsolatok újjá-élesztésében. Kitalálta és megvalósította a városról befektetőknek szóló filmet. Több országos és széles körben érdeklődésre számottevő konferen-ciát rendezett a városban. Kamarai elnökként folyamatosan szorgal-mazza külföldi befektetők Nagyka-nizsára jövetelét, illetve ösztönzi az itt lévő vállalkozásokat tevékenysé-gük bővítésére.Riportfilm készült gazdasági és közéleti életútjáról a nemzet emlé-kezete számára. Ezen az ünnepségen adták át az „ÉV VÁLLALKOZÓJA” elismerést Major Ferenc órásmesternek, és az „ÉV VÁLLALKOZÁSA” elismerést a FA-FERI Kft-nek és a COLOR 99 Kft-nek.Társadalmi tisztségek, városfej-lesztési és történeti anyagok: 1968-2018, Művelődési Ház ifjúsági klub-vezető, 1968-1974, Városi Honisme-reti szakkör vezető 1969-1978, Önkormányzati képviselő és pénz-ügyi bizottsági tag, 1978-1982-1986, Autóklub nagykanizsai elnök, 1987-1993, Zrínyi Miklós általános iskola alapítványának elnöke, Kórház Oxi-gén alapítvány kuratóriumi tag, Új Kórház alapítvány kuratóriumának tagja, elnöke, Batthyány Lajos gim-názium és szakközépiskola alapítvá-nyának kurátora, Közgazdasági Társaság nagykanizsai szervezet elnöke 1990-, Közbiztonságért váro-si alapítvány kuratóriumi tag, Nagy-kanizsai város kultúrájáért alapít-vány kuratóriumi tag, Városi televí-zió alapítványa felügyelő bizottsá- gának elnöke, Kanizsai Felsőoktatá-sért alapítvány alapító, /OTP/ és fe-lügyelőbizottsági elnök, Ablak Zalá-ra rádiós alapítvány felügyelő bizott-sági tag, Szabadidő az egészségért alapítvány elnöke, Zeneiskoláért alapítvány alapító /OTP/ és kurató-riumi tag, Kanizsai Művészeti Napok létrehozója –Szabó Imrével- és egyik főszervezője, /Kocsis Zol-tán, Rost Andrea/Zalai Matemati-kai Tehetségekért Alapítvány elnöke 1990-, Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke 1998-, Thúry Múzeum Alapítvány elnöke 2011-, A Magistratura és a Kanizsáért Baráti kör létrehozásának kezdemé-nyezője és elnöke, A Jövő Bizottsága létrehozásának kezdeményezője és elnöke, Az önkormányzat gazdasági bizottságának külsős tagja, Nagyka-nizsai Városi Gazdaságfejlesztési Tanács létrejöttének kezdeménye-zője, alelnöke, Az első, és második városi hosszú távú stratégiát készítő csapat megszervezője, az anyag összeállításában és szerkesztésében aktív közreműködő, Szerzője az Országos Takarékpénztár 150 éves története feldolgozásának, Kanizsa enciklopédia társszerzője /bank és biztosítás és infrastruktúra részen/, 47. közgazdász vándorgyűlés elő-adás anyaga: A jövő bizottsága és a nagykanizsai Vécsey terv, Az OTP átalakítása tanulmány javaslat 1990, Tanítás az OTP bankárképzőn, a Thúry György Szakközépiskolában, továbbá mérlegképes könyvelői és okleveles közgazdász képzésen, valamint a Zalaegerszegi Főiskola kihelyezett tagozatán.Elnökségi ülésA 2019. 05. 06.-i elnökségi ülésen dr. Polay József elnök beszámolt az előző elnökségi ülés óta eltelt idő-szak legfontosabb eseményeiről, értékelte a 2018. évi költségvetés tel-jesítését, és ismertette a 2019. évi költségvetés tervezetét. Az ülésen elfogadták a következő küldöttgyű-lés időpontját és napirendi pontjait. Az elnökség tagjai megszavazták az idei év kitüntetettjeit, akik az „Év Vállalkozása”, „Év Vállalkozója”, „Kiváló Gyakorlati Képzőhely” és „Nagykanizsai Kamarai Gazdaság-fejlesztésért” Díjban részesülnek.Együttműködési megállapodásEgyüttműködési megállapodást kötött a kanizsai kamara a Mura-szombati Gazdasági Kamarával. Ennek aláírására – ami egyben egy uniós pályázathoz is kapcsolódik – május 9-én került sor a Vasemberház tükörtermében a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara, vala-mint a Muraszombati Gazdasági Kamara között. A két kamara a már eddig is jól működő kapcsolatát erő-sítette meg a megállapodás aláírásá-val. A közösen beadott projekt veze-tő partnere a kanizsai kamara lesz, de mellette muraszombati, lendvai, illetve nagykanizsai vállalkozók is bekapcsolódnak a munkába. A pályázat célja a kis- és középvállalko-zók digitális átállásának támogatása. A Pannon Egyetem kanizsai kampuszának feladata lesz, hogy felmérje a vállalkozásokat digitali-záció szempontjából, és ezt alapul véve elkészítse az adott vállalkozás digitális átállási tervét. Dr. Polay József, a kamara elnöke kiemelte, Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.Telefon: 93/516-670, 93/516-671Mobil: 0630/754-3616E-mail: nakkik@nakkik.hu,Honlap: www.nakkik.hu
2019. 05. 24. | 19kamarahogy számos területe van a gazda-ságnak – mint a gépipar vagy a kereskedelem –, ahol a kis- és közép-vállalkozók együttműködve nagyobb haladást érhetnének el. A találkozón a Muraszombati Gazdasági Kamarát Robert Grah elnök és Rahela Kodila képviselte, míg a Lendvai Kisiparos Kamarától Marjan Koren, Tatjana Kosa, Sandra Gomboc vett részt a megbe-szélésen. A tárgyaláson jelen volt még Karádi Ferenc alpolgármester, Kereskai Péter, a kamara titkára, dr. Holczinger Tibor, a Pannon Egyetem kamuszigazgató-helyettese és Bodonczi Mikós szlovén pályáza-tokért felelős stratégiai koordinátor.Pályázati felhívásA Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet. A pályázat kis-, mikro- és magánvál-lalkozásoknak kíván kedvezménye-sen biztosítani weboldalt, webáru-házat. A pályázat keretében 100 vál-lalkozás lenne támogatható. A pályázatok beadásának határideje 2019. május 31.Tovább információkat itt talál: http://www.nakkik.hu/hu/nagyka-nizsai-kereskedelmi-es-iparkama-ra/cikkek/palyazhato-kedvezme-nyes-honlap-es-webshop-fejleszte-si-lehetoseg-109146Szakképzési híreink Hamarosan kezdődik a nyári gyakorlat2019. június 14. a szorgalmi idő-szak vége, a szakgimnáziumok tanulói megkezdik a nyári össze-függő szakmai gyakorlatukat.Ezúton szeretnénk felhívni az érintett gyakorlati képzőhelyek figyelmét, amelyek a szakképző iskolákkal együttműködési megál-lapodást kötnek, hogy a szakképzé-si törvény előírása szerint a tanu-lóknak a gyakorlati idejük időtarta-mára pénzbeli juttatást szükséges fizetni.Javasoljuk, hogy a tanulók legko-rábban június 17., hétfőtől kezdjék meg a gyakorlatukat, hogy az együttműködési megállapodásokat teljes hétre kössék meg, mivel a tanulóknak minden megkezdett hét után jár a pénzbeli juttatás.Az együttműködési megállapo-dás sablonja változott, függelékének 1.3. táblázatában a pénzbeli jutta-tást 2017-től visszavonásig nem havonta, hanem hetente fizetendő összegben kell megadni. Az érintett képzőhelyek a fent megnevezett táblázatban szereplő gyakorlati képzés kezdetéből és végéből láthat-ják, hogy a tanuló(k)nak mennyi hetet kell náluk eltölteniük és a megkezdett hetek számát meg kell szorozniuk az ott szereplő összeg-gel, azaz kerekítve 7264 Ft-tal.Az összefüggő nyári gyakorlat esetében a juttatás összege nem lehet kevesebb, mint a mindenkori minimálbér 15 %-ának 1,3-szorosa, ami 2019-ben 29.055,- Ft. Amelyik gyakorlati képzőhely ennél többet szeretne adni, megteheti, hogy ezt az összeget megemeli.A pénzbeli juttatás kifizetése tör-ténhet átutalással és készpénzzel egyaránt. A NAV felé bejelentési kötelezettséggel nem jár, a tanuló szolgálati idejébe nem számít bele, adóbevallást nem kell készítenie.Pályaorientációs hírek Az elmúlt hónapok mozgalmasan teltek a nagykanizsai kamaránál a pályaorientáció területén. Márciusban a Zrínyi Miklós Általános Iskola 7. osztályos tanulói nyertek betekintést a pályaválasztás folyamatába önismereti, szakmais-mereti foglalkozások keretében. Áprilisban tanműhely-látogatá-son vett részt a muraszemenyei iskola pályaválasztás előtt álló osz-tálya, melynek során a varró, aszta-los, kőműves, festő, pincér, szakács, eladó szakmákba tekintettek be és tevékenykedtek. A látogatás során megismerték a Nagykanizsai Szak-képzési Centrum intézményeit, tanműhelyeit.„Szakmavilág” Kamionos RoadshowMájus 10-én Nagykanizsára érke-zett a „Szakmavilág” Kamionos Roadshow, mely a Magyar Kereske-delmi és Iparkamara által szervezett országos pályaorientációs program látványos eleme. A kamionban 217 nagykanizsai 6-7. osztályos diák szá-mítógépes szimulált környezetben négy szakmacsoportot (építőipar, vendéglátás, járműipar, divat) pró-bálhatott ki a virtuális világban. A várakozó gyerekek sem unatkoztak, az NSZC Thúry György Szakképző Iskolájának tanárai és diákjai érdekes kvízzel várták őket, az E.ON munka-társai pedig interaktív foglalkozással szemléltették munkájukat. A prog-ramról minden tanuló élményekkel és ajándékkal gazdagodva tért haza.A szülők sem maradtak ki a pálya-orientációból, mivel május 15-én a Zrínyi Miklós Általános Iskola ebédlőjébe invitáltuk őket dr. Ken-derfi Miklós egyetemi docens elő-adására. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályaválasztás-ban döntő szerepe van a szülőknek, ezért szükséges aktívan bevonni őket ebbe a folyamatba. Ehhez a gyakorlatban jól alkalmazható tech-nikákat mutatott a résztvevőknek.Május 17-én a Kiskanizsai Általá-nos Iskola pályaorientációs napján vettünk részt. Az iskola felső tagoza-tos tanulói 10 állomást végigjárva megismerkedtek az ács, kárpitos, vízvezeték-szerelő, villanyszerelő, cukrász, gépi forgácsoló, hulladék-kezelő, laboráns szakmákkal, vala-mint régi mesterségekkel. Mindez helyi vállalatok, vállalkozások segít-ségével valósult meg:SI-MA Ácsmester Bt., Kardos Zoltán egyéni vállalkozó, Délzalai Víz és Csatornamű ZRt., Netta-Pan-nonia Kft., E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt., Heni Cuki Kft., Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ, Markán Zoltán Szakma Sztár 3. helyezett gépi forgá-csoló. A pályaorientációs tevékenységet nyáron a Zöld Táborban és a bala-tonmáriai táborban folytatjuk önis-mereti foglalkozásokkal.Kamaránk szakképzési feladatai az NFA-KA-ITM-4/2018/TK/13 szá-mú pályázati támogatásból valósul-nak meg. A támogatást az NFA ter-hére az Innovációs és Technológiai Miniszter biztosítja.
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora május 25-31. Május 25., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 01:30 Híradó, 01:45 Aktuális (közéleti magazin), 02:15 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:45 A mi por-tánk (a hagyományok magazinja), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 08:00 Híradó, 08:15 Aktuális (közéleti magazin), 08:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:15 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Aktuális (közéleti magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Élet-módi, 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 A mi por-tánk (a hagyományok magazinja), 16:05 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 16:35 Aktuális (közéleti magazin), 17:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 18:40 Egis Körmend – Sopron KC NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 20:05 Info blokk, benne Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 20:15 Az ördög szigete, Tasmánia (ismeretterjesztő film), 21:00 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:50 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 22:00 Lapozó.Május 26., vasárnap00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:40 Egis Körmend – Sopron KC NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 02:05 Info blokk, benne Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 02:15 Az ördög szigete, Tasmánia (ismeretterjesztő film), 03:00 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:50 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:10 Egis Körmend – Sopron KC NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 08:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 Az ördög szigete, Tasmánia (ismeretterjesztő film), 09:30 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 10:20 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:30 Lapozó, 12:00 Aktuális (közéleti magazin), 12:30 Heti Hír-adóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:45 Élet-módi, 15:15 Napi Kani-zsa – újranéző, 15:45 A mi portánk (a hagyományok maga-zinja), 16:15 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 16:45 Aktuális, 17:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 18:10 Szentmise az Alsóvárosi templomban, 19:10 Székely konyha, 19:40 Info blokk, ben-ne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:50 Sztárportré: Kocsis Tibor, 20:20 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, 21:20 Lapozó. Május 27., hétfő00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Szentmise az Alsóvárosi templomban, 01:10 Szé-kely konyha, 01:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 01:50 Sztárportré: Kocsis Tibor, 02:20 Kani-zsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Szentmise az Alsóvárosi templomban, 07:40 Székely konyha, 08:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:20 Sztárportré: Kocsis Tibor, 08:50 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:50 Lapozó, 12:00 Székely konyha, 12:30 Sztárportré: Kocsis Tibor, 13:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 19:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 19:35 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 20:05 KVSE – BVSC OB I-s férfi vízilabda-mérkőzés, 21:05 Anno (váloga-tás a Kanizsa TV archívumából), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 22:10 Lapozó.Május 28., kedd00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 00:35 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 01:05 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:35 Híradó, 01:50 KVSE – BVSC OB I-s férfi vízilabda-mérkőzés, 02:50 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 03:55 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 07:05 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 07:35 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:05 Híradó, 08:20 KVSE – BVSC OB I-s férfi vízilabda-mérkőzés, 09:20 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 10:25 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportműsora), 12:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 13:00 KVSE – BVSC OB I-s férfi vízilabda-mérkőzés, 14:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:30 Lapo-zó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Kvantum (tudomá-nyos magazin), 20:35 Híradó, 20:50 Sztárportré: Domján László, 21:20 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunk-ból, Magyarkanizsáról), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Május 29., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Kvantum (tudományos magazin), 02:15 Sztárportré: Domján László, 02:45 Kanizsaiak (hírek vajda-sági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kvantum (tudományos magazin), 08:45 Sztárportré: Dom-ján László, 09:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérváro-sunkból, Magyarkanizsáról), 09:45 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Kvantum (tudományos magazin), 13:25 Sztárportré: Domján László, 13:55 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 20:30 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:00 K’arc (kulturális maga-zin), 21:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:00 Lapozó. Május 30., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 01:55 Híradó, 02:10 Gézengúzok (gyerekműsor), 02:40 K’arc (kul-turális magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 08:25 Híradó, 08:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 09:10 K’arc (kul-turális magazin), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerek-műsor), 12:55 K’arc (kulturális magazin), 13:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 20:05 Unió-Régió, 20:35 Híradó, 20:50 Aktuális - Hargita, 21:20 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honve-delem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Május 31., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Unió-Régió, 02:15 Aktuális - Hargita, 02:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapo-zó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kani-zsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Unió-Régió, 08:45 Aktuális - Hargita, 09:15 Gézengúzok (gyerekmű-sor), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapo-zó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55 Unió-Régió, 13:25 Aktuális - Hargita, 13:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Forgószín-pad (a helyi televíziók közös színházi magazinja), 20:00 Cre-ative chef Nagy Eszterrel, 20:30 Híradó, 20:45 Látogató, 21:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2019. 05. 24. | 21SportÉrdi VSE (2.) - FC Nagykanizsa (6.) 1-1 (1-0)Érd, 100 néző. Vezette: Sipos K. (Nagy M., Rózsa D.). G.: Mojzer (21.), illetve Lőrincz (92.). Kiállítva: Csáki J. (28.)Nagykanizsa: Borsi – Pál D., Major, Csáki J., Horváth B. - Kovács O. (Vitt-man, 77.), Gerencsér A. - Horváth D., Kovács Gy. (Béli M., 46.), Vajda (Hetesi, 56.) – Lőrincz. Vezetőedző: Barna László.Sajnos, a találkozónak volt egyfajta előélete, hiszen a novemberi bajno-kin sérült meg súlyosan az egyik kanizsai játékos, Vlasics Dániel és nem hiába mondta azt Barna Lász-ló kanizsai vezetőedző a mérkőzés előtt, hogy tiszta fejjel kell majd Érden játszani. Nos, ez nem nagyon sikerült az összecsapás első felé-ben, hiszen már a kezdéstől úgy-mond élénk „vita” bontakozott ki a játékvezető hölgy, Sipos Katalin és Kovács György között, majd egy tumultuózus jelenet után villantak a sárgák, köztük Csáki Józsefnek is. Ekkor már a hazaiak vezettek és a korábban említett lapoknak azért lett jelentőségük, mivel nem sokkal később Csákit második sárgás figyelmeztetéssel ki is állították, míg a második játékrészre Barna László Kovács Györgyöt már nem is vezényelte ki a pályára.Érdekes módon a második negy-venöt percben tíz emberrel a kani-zsaiak összeszedett játékot mutat-tak be, időnként kontrázhattak is, illetve talán a vendéglátók is úgy voltak vele, hogy a vezetés már megvan, kedvükre futballozhat-nak. Ebbe néhány helyzetük bele-fért, de maga a meccs mondhatni kényelmesen zajlott. Aztán jött a slusszpoén, Lőrincz Bence egy elő-reívelés után lőtt, a labda egy becsúszó védőn megpattant, a háló bal alsó sarkába jutott, mellyel kialakult az 1-1-es végeredmény. Ezzel az FC Nagykanizsa egy remek végszóval készülhet a szezon utol-só hazai bajnokijára, melyet vasárnap a Csepel FC ellen vívhat.- Úgy érzem, tíz emberrel, hetven percen keresztül a második helye-zett otthonában bizonyítottuk, hogy erőnlétileg sincs gondunk, illetve a srácok a sportemberi tartá-sukról is bizonyítékot szolgáltattak, hogy végül döntetlenre lehozták a mérkőzést – értékelt a kanizsaiak vezetőedzője, Barna László.A hétvégén a Csepel FC elleni hazai bajnoki tehát vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődik, de a szezon utolsó bajnoki találkozójának más történések is külön érdekességet szolgáltatnak. A szurkolók és a klub részéről köszöntik a Nagykanizsa 1994-ben és 1999-ben a legfelső osztályba jutott játékosait. Szá-mukra a program 17 órakor kezdő-dik a stadion tárgyalójában, majd a meccs első félidejét követően köszöntik az egykori labdarúgókat, akiket egyesével szólítanak a kez-dőkörbe. POLGÁR LászlóÉrmek a diák- olimpiárólA Nagykanizsai Judo Klub-Röntgen Kanizsa csapata hat fővel vett részt a Kecskeméten megrende-zett orszá-gos diák-olimpián. A judokák közül hár-man a diák C korosztályban, hárman pedig az ifjúságiak-nál képviselték ezúttal iskolá-ikat is. A hat fős kanizsai csel-gáncs csapat tagjai közül a diák C-s leányoknál 24 kg-ban Pirbus-Gróf Nóra (Hevesi-iskola) érmes helyen végezve második lett. Diák C leány 33 kg-ban Gyulai Eliza (Zrínyi-iskola), diák C fiú 27 kg-ban Mércz Sámuel (Péterfy-isko-la), valamint ifjúsági fiú 81 kg-ban Nagy Olivér (Bolyai-sko-la) egy-egy ötödik helyezést szerzett. P.L.Lőrincz Bencét (sötét szerelésben) az érdi meccsen is megszorongatták, de pontot mentett az FC NagykanizsánakFotó: Gergely SzilárdmeccszárásBravúros Az NB III Nyugati csoportjában az FC Nagykanizsa legénysége a már ezüstérmes Érdi VSE vendége volt és bár a hazaiak viszonylag korán vezetést szereztek, a vendégeknek a hosszabbítás perceiben sikerült egyenlíteniük.Az elmúlt napok a sport világában az épülő, maholnap már el is készülő Puskás-stadionról is szóltak, így az sem véletlen, hogy éppen most a labdarúgást szeretők népes táborából az elsők között járhatta be az a tíz szerencsés szurkoló a készülő létesítményt, akik megnyerték a szóban forgó egyedülálló lehetőséget az MLSZ Szurkolói Klub #VisitPuskás játékán. Egy zalakarosi fiatal is járt már a stadi-onban. Azt viszont nem tudták a szerencsés futballrajon-gók, amikor jelentkeztek a játékra – tájékoztatott a honi szövetség honlapja -, hogy a Puskás Aréna látogatásán túl még egy nagy meglepetés is vár rájuk: először Gera Zol-tán ült közéjük a lelátóra, majd megjelent a két portugál közelmúltbeli legenda, Nuno Gomes és Luís Figo is.Az UEFA EURO2020-nagykövetei az alkalom apro-póján átadták a nyerteseknek, köztük a zalakarosi Deutsch Botondnak is a meglepetés első kategóriás jegyeket. Az augusztusban 11. születésnapját ünnep-lő fiatalember tehát már biztos, hogy visszatérhet a stadionba a jövő évi labdarúgó Eb alatt egy találkozó-ra. Amilyen sztárokkal pedig már a minap találkozha-tott személyesen – nos, maradjunk annyiban, ahhoz a bizonyos tortához a hab már most megvolt... P.L.Karosi ifjú a sztárok gyűrűjébenPirbus-Gróf Nóra
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetés
2019. 05. 24. | 23SportTungsram SE Nagykani-zsa (11.) – Veszprém KKFT Felsőörs (4.) 19-25 (7-11)NB I B Nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 22. forduló. Nagykanizsa, 130 néző. Vezette: Horváth Z., Simó.Tungsram: Balogh Á. - Kovacsics 2, Nagy A. 1, Bécsi 5, Hári, Pál Á. 5/2, Bándi 1. Csere: Miklós (kapus), Csabai 1, Kiss G., Jónás, Csalló 2/1, Balogh P. 1, Bazsó P. 1, Kisgéczi, Vadász. Edző: Gazdag Tibor.A negyedik helyen álló vendég kézilabdázók apró lépésekkel, de folyamato-san növelték előnyüket az első félidőben. A játékrész végéhez közeledve 11-6-os vezetésük már tekintélyes-nek volt mondható. A második harminc perc során a zárkózási kísérletek hazai oldalról megvoltak ugyan, de a kanizsaiak megérezték Gyimesi Máté és Tóth Károly hiányát is, így a Veszprém megyeiek nem engedték igazán közel eredményben a vendéglá-tókat, akik végül a tizen-egyedik helyen fejezték be az NB I B Nyugati csoportjá-nak küzdelmeit.- Két meghatározó játé-kosunk is sérült volt, így vágtunk neki a mérkőzés-nek, ami elég érdektelen-nek minősült, hiszen tét nélküli volt mindkét csa-patnak. Ahogy ilyenkor lenni szokott, nem nagyon tudtuk kellő hőfokra hozni magunkat. Utólag vissza-tekintve, nem jöttünk ki jól abból, hogy nem volt csarnokunk fél évig és gyakorlatilag idegenben játszottunk zsinórban öt meccset. Így az együtte-sen a második félévre nem kis nyomás maradt a tabellán való előrelépést illetően. Dicséret a csapat-nak az egész éves munká-ért, kitartásért, innentől abban bízunk, hogy ne vállalja minden feljutó a másodosztályt, s akkor bent tudunk maradni. Ez azonban még a jövő zené-je, meglátjuk, szurkolóink-nak mindenesetre köszön-jük a biztatást – mondta Gazdag Tibor edző. P.L.Az 51. Videoton-Csik Ferenc Úszó Emlékverseny-nek immár az új 50 méteres versenyuszoda adott otthont Kaposváron. A rangos versenyen a Délzalai Vízmű SE Polgár Sándor edző vezetése mellett két versenyzővel képviseltette magát.A somogyi úszóverseny az új helyszínt úgymond vizsgáztatta is, hiszen a hétvégi országos ifjúsági bajnokság előtt rendezték, a hivatalos átadóra május 28-án kerülhet sor. Nos, az új kaposvári sport-komplexumban a DZVSE-től Varga Dominika (2001) a felnőttek mezőnyében 100 m női gyorson 57,41 másodperces idejével első helyezést ért el a rendkívül erős mezőnyben. Ezzel az eredménnyel egyben az abszolút versenyben is megszerezte az első helyet és bezsebelhette az érte járó kupát, valamint ajándékokat. A kanizsai klub másik úszója, Korcsmáros Luca (2008) a fiatalabb korosztályt képviselve 100 m leány gyorson 1:18,89 perces idő-vel, 100 m háton 1:28,81-gyel, 200 m háton 3:04,71-gyel, valamint 100 m pillangón 1:33,84-gyel közép-mezőnybeli helyezéseket gyűjtött be.POLGÁR LászlóVarga Dominika (a dobogó tetején), a DZVSE úszója elsőségével a hölgyek abszolút versenyében is a legjobbként zártElsőséggel teszteltevereséggel zárvaTét nélkül,KanizsaIMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.A szurkolók mindvégig kiálltak a csapat mellett, az utolsó, már tét nélküli találkozón is telt ház volt (Fotó: Kanizsa TV)
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKGergina Andrea Somogyhatvanban tanulta meg anyósa egyik rokoná-tól a pávafarok elkészítését. A sütés rejtelmeibe édes-anyja vezette be még egész fiatal leány korában, aztán kedvet kapott hozzá. Bolti eladó szeretett volna lenni, nem készült sem cukrász-nak, sem fodrásznak, ami végül a szak-mája lett. A rokonai ma is szívesen fordulnak hozzá, ha tortára van szük-ségük. Andi örömmel tel-jesíti a kérésü-ket, legyen szó teknősbékáról vagy díszes, emeletes tortáról. Elárulta a sikerének titkát is. Először elképzeli maga előtt a torta végleges képét, és utána már minden megy magától. Olvasóink-kal egy finom és egyszerűen elkészíthető sütemény receptjét osztotta meg, mellyel ünnepi alkalmakkor lephetjük meg a csa-ládunkat. A pávafa-roknak léte-zik másfaj-ta variáci-ója is - jegyezte meg. Ha valaki a tészta köze-pébe banánt rak, akkor úgy hívják, hogy elefánt-könny.A tészta hozzávalói: 7 db tojás, 12 dkg kristály-cukor, 4 dkg kakaópor, 1 kanál liszt, fél kiskanál szó-dabikarbóna, margarin a tepsi kikenéséhez és liszt a megszórásához. A krém hozzávalói:2 dl tej, 1 tojás, 2 evőkanál liszt, 20 dkg ráma margarin, 14 dkg cukor, 1 zacskó vaní-liás cukor. Elkészítése: A tojások sárgáját a kris-tálycukorral habosra kever-jük, hozzáadjuk a kakaó-port, a lisztet, a szódabikar-bónát, végül a tojások keményre vert habját. Mar-garinozott, lisztezett tepsi-be öntjük, megsütjük, és még melegen, lisztezett konyharuhára téve felteker-jük. A krém elkészítése:A tejet, a tojást és a lisztet felfőzzük. Ha kihűlt, beleke-verjük a margarint, a por-cukrot és a vaníliás cukrot. A krém felét rákenjük a kihűlt lapra. A krém másik felébe kakaóport hintünk és egy kevés rumot öntünk, össze-keverjük, majd rákenjük a fehér krémre és feltekerjük. Díszítéséhez különböző gyümölcsöket használha-tunk.Bakonyi ErzsébetHIRDETÉSGasztroKanizsaGergina Andrea anyósa egyik rokonától tanulta a pávafarok receptjét(Fotó: Bakonyi Erzsébet)SomogyországbólPávafarokheti horoszkópKos: 03.21 - 04.20. Egy olyan meghökkentő ötlettel lepi meg a párja, amelyre még álmában sem gondolt. Véleménye szerint eljött az ideje annak, hogy alapítsanak egy céget. Gondolkodjon el rajta.Bika: 04.21-05.21. Ha úgy érzi, hogy a hűvös napok hul-lámvölgybe taszították, akkor hívjon segítséget. Biztosan lesz valaki, aki megfogja a kezét és segít kimászni a gödörből. iKrek: 05.22-06.21.Mint azt megtapasztalhatta, a hideg idő ellenére életörömöt hozott a május. S ez így folytatódik tovább, családi bol-dogságra is számíthat.Rák: 06.22-07.22. Mindent elér mostanában, amit csak akar. Érdemes lenne elgondolkodnia akár egy lakásfelújításon is. Lepje meg kedvesét egy romantikus vacsorával! Oroszlán: 07.23 - 08.23. Hamarosan szüksége lesz a megérzé-seire. Egy ingatlanvásárlást érintő vitás kérdésben nem tud dönteni, ezért vonuljon félre egy csendes helyre, és meditáljon. Szűz: 08.24-09.23. Rohanás az egész napja, egy perc nyugta sincs munkahelyén. Fáradt és türelmetlen, olykor meggondolatlanul, sértőn szól vissza kollégáink. Szeren-csére tud bocsánatot kérni.Mérleg: 09.24 -10.23.Mindig történhet valami az ember kör-nyezetében, ami miatt idegeskednie kell. A hétvégén kerülje azok társaságát, akik sport témában akarnak vitába szállni önnel. sKorpió: 10.24 -11.22. Gondolkodás nélkül ne ugorjon fejest semmibe, bármennyire is kérik isme-rősei. Ezekben a hetekben ne a szívére, hanem a józan eszére hallgasson inkább.Nyilas: 11.23-12.21. Hiába halad jól a munkájával, ennek ellenére időzavarba kerülhet. A bosszan-kodás helyett higgadjon le, és folytassa, amit elkezdett. Ha nem így tesz, sokat veszíthet anyagilag. Bak: 12.22 - 01.20. Ha tudatosan keresi a jót és a boldogsá-got az életben, akkor távol tudja tartani magát a rossz, negatív dolgoktól. Spor-toljon, járjon többet kulturális rendez-vényekre. Vízöntő: 01.21-02.19. Bármennyire is erős vágyat érez a köl-tekezésre, most nem veheti meg, amit szeretne. A családja óhaját helyezi előtér-be, így egy időre „várólistára” kerül az ön kívánsága. Halak: 02.20-03.20. Új szemlélettel, kreatív ötleteivel haté-konyabbá teszi a munkavégzést. Egy félreértés miatt összeveszik egy közeli családtagjával. Öntsenek minél előbb tiszta vizet a pohárba.
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXXI. ÉVF. 21. SZÁm, 2019. MámÁjus 31.„A jó célokhoz mindig ad erőt az Isten”9Fotó: MTI
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTEgy szívünk van, de többen is vigyázhatunk rá… Majálist rendezett a szívbetegekért egyesület. A szervezet tagjai és barátai – a több éves hagyománynak megfelelően – a Látóhegyen gyűltek össze, programjuknak pedig az idő-járás is kedvezett. A főzőversennyel, kulturális és gyerek-műsorral tarkított egész napos rendezvényen minden adott volt ahhoz, hogy senkinek se fájjon a szíve…Tűz volt a bagolai hulladéklerakó-telepen – hat város tűzoltói küzdöttek a lángokkal múlt szombaton. Mintegy 500 négyzetméteren lángolt a szemét. A nagykanizsai, a keszthelyi, a zalaegerszegi, a lenti, a zalakarosi és a letenyei hivatásos tűzoltóknak több oldalról, négy vízsugárral sikerült megfékeznie a lángokat, majd hozzáláttak az utó-munkálatokhoz. Cseresznyés Dániel, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvi-vője azt közölte, méréseik szerint egészségre káros anyag nem került a levegőbe. A lán-gok délután csaptak fel a telepen, a füstöt több kilométeres távolságról is lehetett látni a város környékén. Személyi sérülés a tűz miatt nem történt. a hét száma:VILÁG KÉP – A HÉT KÉPEBiztonságban…Gyereknap alkalmából az ország csaknem négyszáz tűzoltó- laktanyája várta a látogatókat, köztük a kanizsai is. A Nyitott szertárkapuk elnevezésű programon az ifjak s szüleik közelebbről is megismerkedhettek például különleges felszerelésekkel és beülhetek akár a tűzoltó autókba is.Kanizsa1IMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.Fotó: Gergely SzilárdFotó: Gergely Szilárda hétHÉT törté nETEFotó: Bakonyi Erzsébet
2019. 05. 31. | 3ez volt a hétKüldöttgyűlést tartott a Nagykanizsai Kereske-delmi és Iparkamara. A tanácskozást követően a résztvevők előadást hallhattak a digitalizáció magyar gazdaságra gyakorolt hatásairól, majd átadták az idei kamarai kitüntetéseket.A kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország Európa 10 legfejlettebb állama közé kerül-jön, és erre a távközlési fejleszté-sek kiváló lehetőséget nyújtanak – fogalmazott Parragh László a Honvéd Kaszinóban. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnö-ke hozzátette, a hazai gazdaság versenyképességét is szolgálják az ilyen újítások. – A 21. században az infokom-munikációs technikák megkerül-hetetlenné válnak, a gazdaságnak és a társadalomnak minden szeg-mensét érinteni fogják. Nem lesz senki, aki ki tudja magát húzni aló-la. S ebből következően az a straté-gia, hogy „védjük meg tőle a társa-dalmat”, nem lehet sikeres, tehát erre fel kell készíteni az embereket – mondta Parragh László. Dénes Sándor polgármester szerint a nagykanizsai kamara, a helyi cégek és a város vezetőségé-nek összefogása és jó kapcsolata a záloga annak, hogy Nagykanizsa még tovább fejlődjön. – Meghatározó a gazdaság, a gazdaság működése, azok az adó-bevételek, amelyeket a cégek együtt termelnek meg és fizetnek be a város kasszájába, azért, hogy élhető legyen a város, hogy működni tudjon – szögezte le a polgármester.A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara éves beszámolójá-ban Polay József a legfontosabb projekteket emelte ki, így szót ejtett – egyebek mellett – a csák-tornyai és a lendvai kamarával való együttműködésről s az indiai nagykövettel folytatott tárgyalás-ról is. A küldöttgyűlésen átadták a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara idei elismeréseit, az év vállalkozása díjat négy cégnek ítélték oda, az év vállalkozója kitüntetést pedig ketten érdemel-ték ki. A rendezvényen az orszá-gos szakmai versenyeken döntős diákokat és felkészítőiket is elis-merték.A jövőről beszéltek… Parragh László, Polay József, Dénes Sándor és Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke a küldöttgyűlés előtt (Fotó: Gergely Szilárd)Irány a Top 10!kitüntetésekkelKamarai küldöttgyűlés,Sokan voltak kíváncsiak a beszámolókra, előadásokra
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetés
2019. 05. 31. | 5a hét témájaPedagógusnapra? Is. Hiszen Iskola – Család jó, ha egyfelé húz. Tavaly már emlegettem hasonló édesanyákat: a tejes hűtőnél engedi, hogy a kisebbik nyújtóz-kodjon a dobozos tejért. Megmu-tatja, melyik hagyma a jó, melyik a bikás. Az egészséges tettvágy és önállóság kapcsán a gyerekek ter-mészetes kíváncsiságáról és tanul-ni akarásáról is volt szó a Kanizsá-ban.Meglehet, gyorsabb lett volna, ha a fiatalasszony maga intézte volna. És? Megszólítani, kapcso-latba kerülni a másikkal, nemde erről szól az élet? Virtuálisan, kla-viatúrán – vagy valóságosan, szemtől szembe? Egyáltalán nem mindegy. Semmi sem magától értetődő, mindenért tenni kell. Nevelés egyenlő növelés. Mert ma be lehet vásárolni úgy, hogy egy szót se szól közben az illető. Akár a pénztárost is elkerül-heti, a vonalkódot önmaga leol-vastathatja. Még köszönnie sem kell… A Pierre Richard által jó 40 éve életre keltett figura – a Félénk vagyok, de hódítani akarokban – éppen önmagát legyőzendő kért két gatyót az üzletben. Ma mit mondjunk az olyan felnőttre, aki köszönni se tud? Gátlásos. Pedig lehet, hogy csak – bunkó. – Kávé lesz. Erre a mém szerint meg se mozdul a felszolgáló, hiszen a kijelentő módból az következik, nélküle is meglesz az a kávé. És a Gyakori kérdésekben valaki még meg is kérdezi: miért néztek rá emiatt furcsán? A több találó válasz közül az egyik: A kávé az nem lesz magától. Amikor azt mondod, hogy egy kávé lesz neked, akkor a folyamatból kiha-gyod az embert. Nem őt kéred meg, nem ismered el, hogy őnél-küle nem jöhetne létre, hanem azt állítod, hogy az márpedig lesz, akármit is gondol a pultos. Ezzel szemben a kávéhoz csak ember által juthatsz hozzá, ezért ővele ember módjára kell bánnod, más-különben egy gyökér vagy. De szerencsére vannak kávéautoma-ták is, azokkal hamar szót érthetsz.Szeretjük Nagy Lászlót, de egyik versében nagyon nem volt igaza. „Nekem a kérés nagy szégyen, Adjon úgy is, ha nem kérem”, írta egy Újévkor gyakran előkerülő-ben. Kapcsolódó félreértés, ha valaki úgy tartja, neki minden jár. – A szád jár, az – tartja a szólás. A „nekem jár” emberek idejét éljük. Nekem jár a vanília fagyi, nekem jár az LCD TV, nekem jár a nyaralás a tengerparton, nekem jár, hogy feltétel nélkül kiszolgál-tassák nekem a szentségeket, s végül, de nem utolsó sorban: nekem jár, hogy bármi áron gyer-mekem legyen. És már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy majd nekem jár, hogy meghatározhas-sam, milyen szeme, haja, füle, foga legyen a gyermekemnek, amit lét-rehozatok magamnak – fogalmaz-ta meg egy házaspár, amely igenis ajándéknak tekinti a gyermeket.Még egy: akad, aki az udvarias-ságot félreérti. Pedig már Szenczi Molnár Albert ismerte: Az urak kérése parancsolat. Igen, vannak följebbvalóink. Aki volt sorkatona, annak ez nem furcsa. Munkahe-lyen sincs másképp. Elvégre: aki fizet, az rendeli meg a zenét. Befe-jezésül egy dialógus: – Kell, hogy tiéd legyen az utolsó szó? – Igen! – Persze. Az, hogy: Értettem!PAPP JánosA költő féltette a jövő emberét. A családok tudnak tenni a normalitásért (Fotó: MTI)Nagy László: Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őketMúlt csütörtökön egy patika előtt két fia közül a nagyobbik-nak mondta édes- anyja: – Bemész, köszönsz. Ha meg- kérdezi a néni, mit kérsz, megmondod. Nyitott szemmel, füllel járva Kanizsán – hogyne kapna el az optimizmus? Józan városban élünk.Kérek két gatyót! Ma már kérni se kell?egyenlő növelésNevelés
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésYOUR IMAGE HEREEurópai SzociálisAlapA programok átfogó célja az akcióterületen élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja, felzárkóztatása.A projekt komplex tevékenységek által kívánja javítani a hátrányos helyzetű lakosság életkörülményeit. A projektben a társadalmi integráció megteremtése céljából közösségfejlesztést hajtunk végre az érintett lakosság bevonásával, programok megvalósításával.Programok:Jogsegély:2019. június 3.; 11.; 17.; 27. 16:00-18:00Egészségfejlesztés:2019. június 4.; 12. 16:30Sport délután:2019. június 7. 16:00-18:00Nyitott családi nap:2019. június 14. 16:30-tólNagy sport rendezvény:2019. június 14. A klubfoglalkozások kétheti rendszerességgel várják az érdeklődőket aLiget Kuckó Közösségi Térben.A programok helyszíne:Nagykanizsa, Ligetváros, Csengery u. 117/16.Bővebb felvilágosítás a programokról az alábbielérhetőségek kérhető: ligetkucko@gmail.comJúniusi programok a Liget Kuckó Közösségi TérbenEGYÜTT LIGETVÁROSÉRTTOP-6.9.1-15-NA1-2016-00001 A programváltoztatás joga fenntartva.
2019. 05. 31. | 7AktuálisNagykanizsán, ahogyan az ország egészében is, fölényes Fidesz-KDNP-siker született a múlt vasárnapi EP-voksoláson, amelyen a korábbi euró-pai választásokhoz képest jóval töb-ben vettek részt. A kormánypártok biztonságra és fejlődésre, szabad-ságra, keresztény értékekre és nem-zeti érdekekre alapuló programját több mint 1,8 millió ember támogatta, majdnem négyszer annyi, mint a második helyen végzett Gyurcsány-pártét, amelynek listavezetője a volt miniszterelnök felesége volt. A várakozásoknak meg-felelően az Európai Nép-párté lesz a legnagyobb frakció az Európai Parla-mentben a választások végleges eredményein alapuló, vasárnap éjszaka közzétett utolsó mandá-tumbecslés szerint. A kon-zervatív erőket tömörítő pártcsalád 179 képviselőt küldhet a 751 tagú testü-letbe. A második helyezett szociáldemokraták 150, a harmadik liberálisok pedig Emmanuel Macron fran-cia elnök pártjával együtt 107 mandátumot kaphat-nak. A zöldek frakciója 70 tagú lehet. Az Európai Kon-zervatívok és Reformerek nevű tömörülés a brit kor-mánypárttal kiegészülve 58 helyre számíthat, ugyanannyira, mint a Mat-teo Salvini olasz belügy-miniszter által létrehozott, radikális jobboldali Népek és Nemzetek Európai Szö-vetsége. Itthon a Fidesz-KDNP nyerte a vasárnapi európai parlamenti választást, a kormánypártok 13 mandá-tumot szereztek, míg az ellenzék összesen nyolc képviselőt küldhet majd Brüsszelbe: a Demokrati-kus Koalíció négyet, a Momentum kettőt, az MSZP-Párbeszéd és a Job-bik pedig egyet-egyet. Az LMP nem szerzett helyet. A Fidesz-KDNP 52,62 száza-lékot ért el. A DK lett a második 16,08 százalékkal, a Momentum a harmadik 9,83 százalékkal. Korábbi választási eredményeihez képest jelentősen meg-gyengült az MSZP-Párbe-széd, amely 6,62 százalé-kot, a Jobbik pedig 6,36 százalékot ért el. A Jobbik-ból kivált Mi Hazánk Moz-galom 3,3 százalékon zárt, alig néhány hónapnyi múlt után. Nagykanizsán is fölé-nyes kormánypárti siker született. A FIDESZ-KDNP a szavazatok majdnem felét megszerezve győzött, a DK zárt a második helyen, a Momentum lett a harma-dik. Itt a Jobbik néhány tized százalékkal megelőz-te az MSZP-Párbeszéd lis-táját. Térségünkben is meg-győző kormánypárti siker született, Letenyén a Fidesz-KDNP majdnem 60 százalékot szerzett, Zala-karoson pedig közel járt az 57 százalékhoz, s Zala megye egészét tekintve is markáns a Fidesz-KDNP sikere. A pártszövetség lis-tája több mint 58 százalé-kot kapott, a második a DK lett 15-tel, a harmadik a Momentum majdnem 7-tel, a negyedik pedig a Jobbik, szintén közel a 7 százalékhoz. Zalában az MSZP-Párbeszéd listája nem érte el az 5 százalékos küszöböt, így a Jobbik és az LMP mellett a szocialis-ták a választás legnagyobb vesztesei, akárcsak az ország egészében. Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, Nagy-kanizsa és a térség ország-gyűlési képviselője vasár-nap éjjel azt mondta, köszö-ni mindenkinek, aki részt vett a szavazáson, külön pedig azokak, akik felelő-sen döntöttek, és támogat-ták Orbán Viktor program-ját. Nap közben pedig, a korábbi EP-választásokhoz képest jóval magasabb részvételi adatokat úgy kommentálta: azért van ez így, mert a polgárok érzik a szavazás súlyát. Úgy fogal-mazott: nem mindegy az, hogy milyen lesz az Európai Parlament összetétele, és folytatódik-e a bevándorlás ösztönzése, vagy lesznek olyan képviselők, csopor-tok, amelyek kiállnak a nemzeti értékek és érdekek mellett.PÉTER Árpád„Tették a dolgukat, nem kérdeztek semmit, Tudták az életet, jó volt magyarnak lenni!” (Kormorán Isten ujja megérintett) (Fotó: Gergely Szilárd)magyarnak lenni…!”„Jó voltFölényes Fidesz-KDN P-siker Cseresnyés Péter: A polgárok érezték a szavazás súlyát
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI Sándor MűvelődéSI KözpontNÉPI KISMESTERSÉGEK A PIARISTA ÓVODÁBAN Kiállítás a földszinti előcsarnokban. Megtekinthető: június 15-ig.A ROZGONYI ÚTI ÁLTALÁNOS ISKO-LA TANULÓINAK RAJZKIÁLLÍTÁSAMegtekinthető: június 30-ig az Ifjúsági Galériában.Május 31. (péntek) 16 és 18 óra„CSENDÜL A NÓTA, SZÁLL A MUZSI-KA” – a Dankó Klub Nagykanizsán. A 60 perces előadások ingyenesek, de az előzetes regisztrációhoz kötött jegyek május 10-től igényelhetők a HSMK információs szolgálatánál.Június 1. (szombat) 16 óraA SWANS BALETT- ÉS TÁNCISKOLA 20 ÉVES JUBILEUMI GÁLAMŰSORAA műsorban fellép a Swans Balett- és Tánciskola valamennyi táncosa és mazsorett csoportja.Vendégfellépők: a szerbiai NEW ADA DANTE, a pécsi Baranya Mazsorett, valamint a Semmelweis EgyetemCheerleader csoportja.Belépődíj: 1 500 Ft/fő (6 éves korig a belépés díjtalan). További információ: Pulai Lászlóné Snuki, 06-70/948-1987.Június 4. (kedd) 18 óra„DIALÓGUS” – Ralf Klement szobrász-művész és a Türingiai Művészeti Egye-sület (Németország) tagjainak kiállításaMegnyitja: Wilheim Gábor, közreműkö-dik: Tiborcz Iván – zongora.A kiállítás a Ludvig Nemzetközi Művésztelep és a Kanizsai Kulturális Központ közös rendezvénye. Megte-kinthető: június 14-ig, hétköznap 8-18 óráig az Ősze András galériában.Június 5. (szerdánként) 16.30 óraKEREKÍTŐ OVIMÓKA 4-7 éveseknek. Zenés, táncos, bábos foglalkozás. Veze-ti: Vajda Margit.Jelentkezni és érdeklődni lehet a 30/616-08-47-es telefonszámon.Június 5. (szerda) 18 óraSZABÓ PÉTER ORSZÁGJÁRÓ ROAD-SHOW 2019.Belépődíj: 4 970 Ft. A jegyek megvásá-rolhatók online a www.jegy.hu webol-dalon.Június 6. (csütörtökönként) 10 óraKEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éve-seknek Vezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847. Részvételi díj: 1 000 Ft/család/alkalom. Június 7. (péntekenként) 17 óraGÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor. A részvétel díjtalan.MedgyASZAy HázJúnius 1. (szombat) 15.30 óraVÁROSI GYERMEKNAP Helyszín: a Medgyaszay Ház és udvara16.00 Napsugár Együttes17.00 Nagy Jonathan: bűvészbemutató17.45 Mihályi Réka: Masni és Pocó18.45 Portéka Színpad: Cecil úr kaland-jaiKísérőprogramok: ugrálóvár, trambu-lin, körhinta, arcfestés, korongozás, póniló, népi játszótér, játszóház.Móricz ZSIgmond MűvelődéSI HázJúnius 1., 8., 15., 22., 29. (szombat) 9 óra APRÓK TÁNCA néptáncos foglalkozá-sok Minden szombaton 9 órától. 6-8 éves gyermekek jelentkezését várják. Fog-lalkozásvezető: Tóth István néptáncpe-dagógus. A foglalkozás időtartama: 45 perc.Jelentkezni a helyszínen, vagy Tóth Ist-vánnál lehet a 30/894-2603-as telefo-non. Részvételi díj: 2 000 Ft/fő/hó.2019. június 9-10. – Nagykanizsa, Erzsébet térV. KANIZSAI PÜNKÖSDÖLŐVasárnap15.00 Pünkösdi köszöntés15.30 Folkszínpad18.00 Vizeli Családi Zenekar19.00 Zalai Táncegyüttes20.00 Zenés mulatság a Hélium Együt-tesselHétfő10.00 Ökumenikus istentisztelet14.00 Csurgó Zenekar – koncert gyere-keknek15.30 Canischa Zenekar17.00 Tárkány Művek koncert19.00 Dalriada koncertKísérőprogram: népi kézműves kirako-dóvásár, játszóház és játszótér, étel-ital kínálat.ProgramajánlóMáj. 30. - jún. 5. 15:00 ALAddIN amerikai fantasy, családi kalandfilmMáj. 30. - jún. 5. 15:30, 20:30 MAMI amerikai horrorMáj. 30. - jún. 5. 15:45 HAMupIpőKE ÉS AZ elvAráZSolt Herceg amerikai animációs filmMáj. 30. - jún. 5. 17:30 JOHN WICK: 3. FelvoNÁS - PARABelluM amerikai akcióthrillerMáj. 30. - jún. 5. 17:30 éretleNSégI amerikai vígjátékMáj. 30. - jún. 5. 17:45 godZIllA II. - A SZörNyeK KIrályA 2D amerikai fantasyMáj. 30. - jún. 5. 20:00 godZIllA II. - A SZörNyeK KIrályA 3D amerikai fantasyMáj. 30. - jún. 5. 20:00 CSAló CSAJOK amerikai vígjátékmájus 30- júni us 5. MűsoraA kitűnők belazulnakMinden osztályban akadnak olyan diákok, akik csak a tanulással és a kitű-nő osztályzatok megszerzésével foglalkoznak. Amy és Molly egész évben a jó jegyekért pedálozott, aminek meg is lett az eredménye: fényes jövő áll előttük. Utolsó bizonyítványuk kézbevétele előtt azonban rájönnek, hogy az elmúlt négy évben kizárólag a tankönyveknek szentel-ték szabadidejüket, a bulizás és lazítás minden formájáról megfeledkez-tek. Úgy döntenek, hogy egy éjszaka leforgása alatt pótolják a pótolha-tatlant. Az Éretlenségi című vígjáték főszereplői őrült kalandra vállalkoz-nak, számos szórakoztató pillanatot okozva ezzel a nézőknek. Ezt ajánljuk!A Cinema NagykanizsaA Piarista-óvoda alkotóközössége. A kiállítás június közepéig látható (Fotó: Bakonyi Erzsébet)
2019. 05. 31. | 9KultúraA somogysámsoni plébánián évről évre szerveznek zarándokla-tot a csíksomlyói búcsúra. A maros-ludasi származású Papp Szabolcs atya gyerekkora óta visszatér a nyeregbe, s mint mondja, akkori-ban nem volt olyan év, hogy ne ázott volna bőrig hittanos társaival a szabadtéri szentmisén. Az esőért kárpótolta őket az az élmény, hogy részesei lehettek a magyar össze-tartozás egyik legszebb és legkife-jezőbb gesztusának.– Csíksomlyó egy meghatározó találkozási pont a katolikus magya-rok számára – fogalmaz a plébá-nos. – Az évek során szoros barát-ságok születtek itt. Például első szolgálati helyem, a veszprémi Szent Margit-plébánia egyfajta testvérgyülekezeti kapcsolatot ápolt a helyiekkel, ennek részeként pedig rendszeresen vendégül lát-tuk egymást a búcsúk alkalmával. Sőt, amiben lehetett, kölcsönösen segítettük közösségeinket.A hívek által csak Szabi atyának szólított pap és a somogysámsoni zarándokok, ahogy eddig, most is Csíkszentimrén szállnak meg. Tavaly még végigsétálták a 16 kilométeres távot, idén azonban – tekintettel az idősebbekre – már busszal utaznak Csíkszeredáig, ahonnan gyalogszerrel folytatják útjukat.– A meredek hegyoldalon több járás vezet felfelé, ezek mindegyi-ke önmagában is elég megterhelő lehet. Ugyanakkor minden évben látni olyan idős embereket, akik hősiesen felküzdik magukat a nyeregbe. Ez is azt mutatja, ha hit-tel mennek oda, a Jóisten megad-ja nekik a szükséges erőt ahhoz, hogy felérjenek. Nincs ez másként a hétköznapokban sem: ha van-nak jó céljaink, és kérjük a Jóisten segítségét, biztosan gondja lesz ránk. A Homokkomáromot is rendszeresen felkereső plébános szerint egy zarándoklat legalább annyira szolgálja a hitbéli meg-erősödést, mint a közösségépí-tést. Somogysámson mellett több más fíliát is ellát, s rendsze-resen találkozik az elöregedő fal-vak problémájával. Mint mondja, van olyan templom, ahol a misé-ken mindössze két-három hívő jelenik meg.– Magyarország ma már valóban missziós területnek számít, és ha nem teszünk valamit, hamarosan templomokat kell bezárni, mert nem lesz kinek szentmisét bemu-tatni. A nagyobb ünnepeken, per-sze, megtelnek a padok, de jó len-ne, ha az emberek az év többi részén sem szakadnának el Isten-től.Papp Szabolcs arról is mesélt, a Belső-Somogyban élő cigányság meghatározó részét képezi a helyi katolikus közösségeknek. Sokan mélyen őrzik a vallásosságukat, és gyakran hétköznap is elmennek egy-egy misére. Vannak, akik köz-foglalkoztatás keretében segítik rendbe hozni a somogysámsoni plébániát. Amikor ideje engedi, Szabi atya velük együtt glettel és fest, munka közben pedig előfor-dul, hogy szóba kerül a hit.– Mélyen megérintett, amikor az egyik munkás egyszer arra kért: amíg dolgozunk, imádkozzunk együtt. Örömmel tettem eleget ennek a kérésnek. Olyan is előfor-dult, hogy az egyház valamely tanításáról kérdeztek, esetleg arról, amit a vasárnapi prédikáció-ban hallottak. Néhányuk még az általános iskolát sem fejezte be, ennek ellenére nagyon jókat beszélgetünk. Hogy mindennek milyen gyümölcse lesz, az már csak azon múlik, kiben mit indít el a Szentlélek.NEMES Dóra Szabi atya: Ha hittel mennek oda, a Jóisten megadja nekik a szükséges erőt (Fotó: Gergely Szilárd)Ferenc pápa történelmi jelentőségű, csíksomlyói látogatását hatalmas érdeklődés övezi, de a hargitai község a vasár-napi szentmisét követő-en sem marad zarándo-kok nélkül: a jövő hétvé-gi, pünkösdi búcsúra vár-hatóan több százezren érkeznek majd az anya-országból és szerte Európából. A Nagykani-zsától mintegy 35 kilo-méterre fekvő Somogy-sámsonból hamarosan szintén útra kel katoliku-sok egy csoportja, hogy a székelyek leghíresebb Mária-kegyhelyén ünne-pelje a Szentlélek kiára-dását.mindig ad erőt az Isten”„A jó célokhozSzékelykapu fel-iratát készítik a csíksomlyói hegynyeregben, a Hármashalom-oltár felé vezető úton, Ferenc pápa június elsejei miséjé-nek helyszínén (Fotó: MTI)Ferenc pápa május 31-én érkezik Romániába, és június elsején mutat be szentmisét Csíksomlyón. Az apostoli látogatást megelő-zően a Szentatya így fogalmazott: „Közétek jövök, hogy járjunk együtt. Együtt járunk, amikor megtanuljuk megőrizni gyökerein-ket és a családot, amikor oltalmazzuk a gyermekek jövőjét és a mellettünk élő emberét, amikor meghaladjuk félelmeinket és elő-ítéleteinket, amikor engedjük leomlani az egymástól szétválasztó korlátokat.”
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésVERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a balatonfenyvesi 3719 hrsz-ú, Balatonfenyves, Kölcsey u. 11. szám alatti, kivett hétvégi ház, udvar megjelölésű ingatlanát.Kikiáltási ár: 15.300.000,-Ft + ÁFA, azaz bruttó 19.431.000,-FtA versenytárgyalás időpontja: 2019. június 26. szerda 11:00 óraAz első versenytárgyalás eredménytelensége esetén visszavonásig minden ezt követő szerdai munkanapon, ugyanebben az időpont-ban.A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgár-mesteri Hivatala Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fsz. 2. irodaInformáció kérhető: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri HivatalaNagykanizsa, Erzsébet tér 7. fsz. 2. irodaTelefon: 20/849-2330, 20/849-2328, 20/849-2466Kiíró képviselője útján az ingatlan megtekintését 2019. június 12. napján reggel 10 és délután 14 óra között az előzetes legalább tele-fonon regisztráló személyeknek biztosítja. A megadott időponton túl lehetőség van előre egyeztetett időpontban és módon munka-napokon reggel 10 és délután 13 óra között megtekinteni az ingat-lant.
2019. 05. 31. | 11képriportFotók: Gergely SzilárdÖtéves fennállását ünne-pelte a Szikrák. A Zala-gyöngye Táncegyüttes utánpótlása a HSMK szín-padán mutatta be tudását. A következő generáció műsorából az is kiderült, a néptánc, a népzene és a hagyományőrzés már a fiatalok életének részévé vált.A Szikrák alapító tagjai néptáncos szülők gyerme-kei voltak, de az eltelt öt év alatt sokan csatlakoztak a táncegyütteshez. Az év-fordulós műsorban zalai és sárközi táncokat mutattak be a fiatalok. Az ötödik születésnapját ünneplő táncegyüttest Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte. – Az idősebb generáció mindig foglalkozott a fia-talokkal. És azt az öröksé-get, amit ők megkaptak szüleiktől, nagyszüleiktől, dédszüleiktől, azt köteles-ségszerűen, védve a saját értékeinket, átadták. Ez történik itt is – mutatott rá a politikus.Az együttes művészeti vezetője, Tóth István „Csonti” azt hangsúlyoz-ta, a néptánc és a hagyo-mányok szeretete mellett nagyon fontos a családi háttér is, az hogy a szülők elhozzák a gyerekeket, s otthon is támogassák őket.a SzikrákÖtéves
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPnálunk Ha a Csónakázó-tóról besétálunk a városba, hasonló látvány fogad min-ket: némi túlzással nincs olyan utca, ahol ne épülne valami új, valami szép dolog a kanizsaiaknak. Még télvíz idején foglal-koztunk vele utoljára, hogy fél tucatnyi társasház és lakópark épült fel az utóbbi időben Nagykanizsán, és tavasszal folytatódnak az építkezések. Ezt adtuk hírül januárban. Folytatódtak is, ahogy azt építőipari szem-szögű sétánk eredménye-ként rögvest látni fogják.Nézzük először az új víz-torony árnyékában meg-búvó Dózsa György utcát. Megint beleszaladtak a pofonba és ez is épül…(Fotó: Papp Attila)Ha néhány havonta végig-sétálunk csodaszép városunkon – Dél-Zala és Murafölde központján –, nem lehet nem észrevenni, hogy Nagy- kanizsa épül-szépül és folya-matosan fejlő-dik. Elég csak megemlíteni a legutóbbi jó hírt a Csónakázó-tó partjáról: 1400 négyzetméter-nyi területével Kanizsa legna-gyobb és leg-újabb játszó-terét adták át a napokban. A hatalmas parkot azonnal felfedezték és birtokba vették a családok: a jó idő beköszönté-vel nem akad olyan hétvége, amikor ne vidám gyerekzsivajtól lenne hangos a Csónakázó-tó partja.és ez is épül…(Fotó: Papp Attila)és ez is épül…(Fotó: Papp Attila)
2019. 05. 31. | 13nálunkTágas teraszokkal és erké-lyekkel „teletűzdelt” tár-sasház készül el itt nemso-kára. Külön garázsok és tárolók készülnek minden lakáshoz, sőt, akár saját zöld kertrészt is kaphat a vásárló, ha ez lenne az álma.Következő megállónk a Magyar utca városközpont-ban található körforgalma: végre egy vállalkozó fantá-ziát látott benne, és egy vadonatúj társasházzal épí-ti be az Oázis Hotel mellett található üres telket. Jelen-leg az alapozás műveletei folynak, remélhetőleg jövő ilyenkor már fiatal családok népesítik majd be a Magyar utca legújabb ékkövét.Szintén egy – nevezzük nyugodtan monumentális-nak a munkát – alapozás folyik az Ady utcában, az Alsótemplom szomszédsá-gában. Már az építőmun-kálatok jelen állásából lát-ható, hogy egy hatalmas lakópark nő ki nemsokára itt a földből, ami több száz ember számára jelenti majd az „édes otthon” fogalmát.Eötvös Ház épül az Eöt-vös-téren, a Fő utca és Hunyadi utca sarkán, az évekig parlagon álló terü-leten. A liftes, napelemek-kel ellátott, „A” energiaosz-tályú, hőszivattyús hűtő-fűtő rendszerrel készülő társasház első ütemének átadása 2020 tavaszán vár-ható.A Teleki utcán épülő, 15 lakásos társasház építésé-vel ugyancsak jól haladnak a szakemberek: a lakótömb átadását idén őszre terve-zik. A negyven négyzetmé-ter alapterületű lakásoktól egészen a száz négyzet-méteresekig válogathat-nak itt a terasszal, garázzsal vagy gépkocsibeállóval épülő lakások közül azok a fiatalok, akik Murafölde fővárosában, a Teleki utcá-ban képzelik majd el a jövő-jüket.Szóval, „kedves kanizsai rossznyelvek”, akik szerint Nagykanizsa halott város, ami ráadásul romokban is hever, és a többi sületlen-ség…: helyettetek is elné-zést kérek a fotók alapján igencsak ostobának tűnő ál- és rémhírekért, kijelen-tésekért.Amúgy nemcsak Nagy-kanizsa, hanem az egész ország épül… A KSH jelen-tése szerint: az idei első negyedévben 3661 új lakás épült, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Papp AttilaMegint pofonba Nagykanizsa „rossznyelvei”A Csótó is épül, fejlődik… (Fotó: Gergely Szilárd)és ez is épül…(Fotó: Papp Attila)és ez is épül…(Fotó: Papp Attila)és ez is épül…(Fotó: Papp Attila)
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtA Via Kanizsa Nonprofit Zrt. felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:TakarítóTeljes munkaidős (8 órás) vagy részmunkaidős (4 órás) foglalkoztatás.Munkavégzés helye:Nagykanizsa, VásárcsarnokKözterület gondozó (útkarbantartó)Teljes munkaidős (8 órás) foglalkoztatás.Előnyt jelent:B kategóriás jogosítványC kategóriás jogosítványmunkagép kezelői jogosítványoképítőiparban szerzett szakmai tapasztalatJelentkezés:Az önéletrajzokat kérjük 2019. június 10-ig a via.titkarsag@nagykanizsa.hu e-mail címre vagy az alábbi posta-címre megküldeni (a betölteni kívánt munkakör megjelölésével):Via Kanizsa Városüzemeltető NZRt.8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 33.VÁROSI GYERMEKNAP ÉS „KÉK LÁMPÁS NAP”16.0016.0517.0017.4518.45KÖSZÖNTŐT MOND: DÉNES SÁNDOR POLGÁRMESTERNAPSUGÁR EGYÜTTESNAGY JONATHAN: BŰVÉSZBEMUTATÓMIHÁLYI RÉKA: MASNI ÉS POCÓPORTÉKA SZÍNPAD: CECIL ÚR KALANDJAIJÁTSZÓHÁZ, UGRÁLÓVÁR, TRAMBULIN, NÉPI JÁTSZÓTÉR, NÉPI KOSARAS KÖRHINTA, VITÉZKEDÉS, KORONGOZÁS, ARCFESTÉS, LUFI, POPCORN, KÜRTŐSKALÁCSAUTÓBUSZ, KERÉKPÁROS ÜGYESSÉGI PÁLYA, RENDŐR GÉPJÁRMŰ, TŰZOLTÓAUTÓ, MENTŐÁLLOMÁS, VÖRÖSKERESZTMEDGYASZAY HÁZ ÉS UDVARA2019. JÚNIUS 1. SZOMBAT 15.30PROGRAMOK:KÍSÉRŐ PROGRAMOK:„KÉK LÁMPÁS NAP”LICITFELHÍVÁSA Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.nyilvános licitet hirdet a nagykanizsai piacokon és vásárokon helyhasználati szerződéssel le nem kötött helyeire a 2019. június 2-től2019. december 31-ig terjedő időszakra.Heti vásár és használtcikk vásár a Kalmár u. 6. sz. alatti Csarnok üzletház földszintjének C és D szektorában, valamint a parkoló kijelölt területén.Licitálási alapdíj: parkoló: 24.000 Ft/árusítóhelyüzletház: 9.600 Ft/félasztalJelentkezési határidő: 2019. június 2. 12.00 óraAz árverés ideje: 2019. június 2. 12.00 óraA licitálási hirdetmény, a licitálható helyek listája és térképe a Csarnok Üzletház földszintjén található hirdetőtáblákon, valamint a Piacfel-ügyelet irodájában megtekinthető. Jelentkezés helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok piacfelügyeleteÁrverések helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok 1. em. Vagyongazdálkodás irodaVia Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
2019. 05. 31. | 15közérdekűKedves Batthyánys, Landleros, Irányis „ÖrökÖKdiák”!Hagyományainknak megfelelően immár X. alkalommal rendezzük meg a Bat-thyánys, Landleros, Irányis Öregdiák-találkozót, melyre szeretettel várjuk a Bat-thyány Lajos Gimnázium minden „örökdiákját”. Az újabb találkozó programja a következő:2019. május 31., péntek 17:00 – Medgyaszay Ház: - „BLGén” Kulturális Kavalkád a mai diákoktól az „örökdiákoknak”június 1., szombat 13.30 – BLG focipálya:Öregdiák – Mai diák focimeccsjúnius 1., szombat 15.00 – BLG kisaula:- Köszöntők: Balogh László igazgató, Molnár László BLIÖE-elnök- „Pro Schola”-díj átadása- Emlékezés iskolánk emblematikus Tanáraira: a Gőgös Ferenc-nagyaula és a Huszárné Mosonyi Éva-biológiaterem felavatása- a Kézműves-terem avatása- Nosztalgiabeszélgetés a tanári nyugdíjas klubunk tagjaival – afféle időn kívüli érettségi találkozó bármely örökdiákunknak- ballagási dalok közös éneklése és az „örökdiák”-bizonyítványok átvételejúnius 1., szombat 16.00 – BLG:- Osztályfőnöki órák a bejelentett érettségi találkozókon a volt osztálytermek-ben- szögverés a „Vasfánkba” Keressük egymást a „Batthyánys, Landleros, Irányis Öregdiákok Köre”Facebook-oldalon is!Minden érdeklődőt, „örökdiákot” tiszta, jó szívvel várunk!Emlékezzünk, ünnepeljünk együtt!Batthyánys, Landleros, Irányis Öregdiákok Egyesülete, BLG+Kísérőrendezvényünk! 2019. június 5., szerda 17:00: BLG-könyvtár:Polgár József (IV.B/1964) „Négy év, amikor kinyílt a világ” címűúj könyvének bemutatójatalálkozó’2019Öregdiák-Nagykanizsa Megyei Jogú VárosÖnkormányzata nevébentisztelettel meghívom Önt2019. június 2-án, vasárnap 10 órakora Hősök Napja alkalmábólrendezendő megemlékező ünnepségre.A megemlékezés helyszíne:a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi EmlékparkProgram9:45 Térzene10:00 Ünnepélyes ZászlófelvonásKözreműködnek: a Kanizsa Lovasklub Hagyományőrző Császár Huszárjai,a Szent György Lovagrend lovagjai,a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagysága,a Honvéd Hagyományőrző EgyesületZala Megyei Szervezete,a Thúry Vitézlő Oskola hagyományőrző vitézei.Köszöntőt mond: Tóth Nándor alpolgármesterÜnnepi beszéd: vitéz Erdős László nyugállományú honvéd ezredesIma az elesett hősökértKoszorúzásDénes SándorNagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere „Magyar, szeresd a magyart!” (Mindszenty József)Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatanevében tisztelettel meghívom Önta Nemzeti Összetartozás Napja alkalmábólszervezett,2019. június 4-én 17.30 órakor kezdődőmegemlékezésre.Helyszín:Nagykanizsa Eötvös tér, Nagy-Magyarország emlékműA megemlékezésen beszédet mond:Dénes Sándor Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestereKözreműködnek:Kanizsa Lovasklub Hagyományőrző Császár HuszárjaiSzent György Lovagrend lovagjaiTörténelmi Vitézi Rend Nagykanizsai HadnagyságaHonvéd Hagyományőrző Egyesület Zala Megyei SzervezeteThúry Vitézlő Oskola hagyományőrző vitézeiDénes SándorNagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásPiaci árak Kanizs áneper 1300-1500 Ft/kgcukorborsó 1200 Ft/kgsertéscomb 1350-1360 Ft/kgparadicsom 550-850 Ft/kgkígyóuborka 450-490 Ft/kggörögdinnye 450 Ft/kg30/600-64-66Hívható hétvégén és ünnepnapokon7 és 22 óra közöttAz állatorvosi ügyelet telefonszáma:Júniusi fogadóórákPolgármester, alpolgármesterekDénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2019. június 5-én (szerda) 8.30 órától 12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában.Karádi Ferenc 2019. június hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a 8. szá-mú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2019. június 12-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Tóth Nándor alpolgármester fogadónapot tart 2019. júni-us 26-án (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Képvis előkBalogh László, a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati képviselője, a humán bizottság elnöke fogadóórát tart 2019. június 5-én, szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu.Bedő György, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2019. június 11-én, kedden 17 órától a Hevesi Sándor Általá-nos Iskolában.Bizzer aNDrás, a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan ház-számok, Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányza-ti képviselője fogadóórát tart 2019. június 27-én (csütörtök) 17 órától a Heve-si Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.).Dénes Sánd or, a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képvi-selője 2019. június 20-án (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármes-teri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).Dr. Erdős László, az 1. számú választókerület önkormányzati képviselő-je fogadóórát tart 2019. június 11-én, kedden 17 órától 18 óráig a Palini Álta-lános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intéz-mény Idősek Klubja II. épületében. (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.).Gábris JáciNT önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.Gyalókai Zoltán, a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2019. június 11-én, kedden 17-18 óráig a Hevesi Sándor Álta-lános Iskolában.Jerausek iSTván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2019. június 3-án (hétfő) 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.Karádi Ferenc 2019. június hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadó-óráját 2019. június 12-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).TóTH Nánd or alpolgármester fogadónapot tart 2019. június 26-án (szer-da) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagy-kanizsa, Erzsébet tér 7.).Szőlősi Márta, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2019. június 3-án, hétfőn 17 órától a Batthyány Lajos Gimná-ziumban (Rozgonyi u. 23.) 06-30/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu, szmar-ta25@hotmail.com.Jövő heti véradások06. 04. 11:00-13:00 Bazárudvar, Zrínyi út 35. 06. 04. 15:00-17:00 Molnári IKSZT06. 07. 10:00-13:00 Honeywell Nagykanizsa 06. 07. 14:00-18:00 Kanizsa CentrumAdj vért, és ments meg három életet!IngatlAN bérbeadásNagykanizsán a Kalmár utcában II. emeleti 1 szoba amerikai konyhás lakás hosszútávra kiadó azonnali beköltözéssel. Két havi kaució szükséges. Tel: 06-20/297-0980TárSKeresésTársközvetítés: szívvel-lélekkel segítünk megtalálni párját! 20/272-1461, komolyangon-dolom.hu. Hírek Önről, Önnekwww.kanizsaujsag.huwww.kanizsatv.huNagyKANIZSA,egy kattintásra
2019. 05. 31. | 17SzolgáltatásEsemények, évfordulókJúnius 3.1657. június 3-án halt meg William Harvey. Ő írta le pontosan és részletesen a vérkerin-gés rendszerét1924. június 3-án halt meg Franz Kafka német nyelven alkotó cseh zsidó író1926. június 3-án született Allen Ginsberg, a „beatnemzedék pápája”, a „hippik apja”, a „szabad szerelem Buddhája”2002. június 3-án adták át először a Teátris-ta GyűrűtJúnius 4.1798. június 4-én halt meg Giacomo Casa-nova. Önéletrajzi írásának egyik fontos mondata: „Mindig úgy éreztem, hogy a másik nem kedvéért születtem...”1977. június 4-én halt meg Kovács Margit Kossuth-díjas keramikus, a modern magyar kerámiaművészet megteremtője1986. június 4-én újraindult a budavári sik-ló, amely először 1870-ben nyitott meg. 1987 óta a világörökség részeJúnius 5.1473. június 5-én jelent meg a Budai króni-ka, az első magyar nyomtatott könyv 1898. június 5-én született Federico Garcia Lorca spanyol költő, drámaíró, festő, zene-szerző1900. június 5-én született Gábor Dénes fizikus, aki 1971-ben Nobel-díjat kapott a holográfia felfedezéséértJúnius 6.1799. június 6-án született Alekszandr Pus-kin. Ő írta, s hihetünk neki: „... olvass, gon-dolkodj, szeress, ezek a dolgok, amik az embert boldoggá teszik”1827. június 6-án volt az első lóverseny Pest-Budán1944. június 6-a a normandiai partraszállás napjaAz előLŐző heti rejtvény meGFejtése:Jobb, ha séta közben eltévedsz, mint ha el sem indultál volna.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAt1. A pályázat célja:A városképet elcsúfító, zavaró falfirkák eltüntetésének ösztönzése.2. A pályázat benyújtásának feltételei:A támogatásra pályázhat minden Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén fek-vő, nem műemléki védelem alatt álló ingatlan tulajdonosa, vagyonkezelője, tár-sasház lakóközössége nevében a közös képviselő; kivéve, ha az maga az önkor-mányzat, illetve az önkormányzat költségvetési szerve, gazdasági társasága. Fen-ti korlátozás az önkormányzati résztulajdonnal rendelkező társasházakat nem érinti.3. A pályázható támogatás mértéke:A pályázható támogatás összege társasházanként az utólag számlával igazolt fal-firka eltüntetési költségek 40 %-a, de maximum 50.000 Ft, egyéb ingatlanonként az utólag számlával igazolt falfirka eltüntetési költségek 40 %-a, de maximum 20.000 Ft.Az önkormányzati támogatás ingatlanonként évente egy alkalommal vehető igénybe.4. A pályázat lebonyolításának határidői:A pályázat benyújtásának határideje 2019. augusztus 10.Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési- és Üzemeltetési Bizottsága a 2019. augusztus 10-ig beérkezett pályázatokat 2019. szeptember 30-ig bírálja el.5. A pályázati támogatás igénybevételének feltételei:a) Az elnyert támogatás csak a támogatási szerződés aláírását követően elvégzett munkák finanszírozására használható fel. A támogatott munkákat a támogatási szerződés aláírásától számított 60 napon belül el kell végezni.b) A megítélt támogatás kifizetésének feltételei:a pályázatban megadott falfelület méreteire vonatkozó falfirka eltüntetési mun-kálatok elvégzésének igazolása eredeti számlával;a megtisztított vagy lefestett falfelületről készített fotó benyújtása. c) A pályázó, illetve a támogatott köteles az önkormányzat megbízottjaival együttműködni, részükre a szükséges felvilágosítást megadni. Ennek kere-tében köteles az önkormányzat részére biztosítani:a pályázat adatainak ellenőrzését, a helyszín megtekintését,a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségét,minden olyan okiratba történő betekintést, mely a támogatási szerződés teljesí-tését érintheti.d) Pályázó tudomásul veszi, hogy Támogató az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41.§ (6) bekezdése alapján nem köthet érvényesen visszter-hes szerződést nem átlátható szervezettel, illetve a nem átlátható szervezettel létrejött szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50.§ (1a) bekezdése szerint Támogató a valótlan tartalmú nyilatko-zat alapján kötött szerződést felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll. Pályázó tudomásul veszi, hogy a Támogató a jelen pontban meghatározott felté-tel ellenőrzése céljából a szerződésből eredő követelések elévüléséig az Áht. 55 §-ban foglaltak szerint jogosult a Pályázó átláthatóságával összefüggő, az Áht. 55 §-ban meghatározott adatokat kezelni.6. A támogatási összeg kihelyezésének módja:A támogatás folyósítása az elvégzett munkák ellenőrzését követő 45 napon belül történik.7. Az elbírálás módja:A pályázatokat a bizottság a következő esetekben elutasítja:a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban rögzített feltételeknek;a bizottság megítélése szerint - a pályázatban megadott - a tervezett helyreállítás során lefestendő vagy megtisztítandó falfelület mérete irreálisan nagyobb a fal-firka méretéhez képest;a falfirka eltüntetését célzó technológia, illetve alkalmazandó színezék városképi szempontból nem megfelelő;amennyiben az ingatlan a káresemény megtérítésre vonatkozó biztosítással ren-delkezik és a tulajdonos, vagy társasház esetén a közös képviselő nem tudja iga-zolni, hogy a biztosító anyagilag nem állt helyt.8. A pályázathoz kötelezően csatolandó mellékletek:a falfirkát tartalmazó falfelületről készült fénykép (elektronikus vagy hagyomá-nyos);a helyreállításra készített előzetes költségvetés;a helyi egyedi védettség alatt álló ingatlanok esetén a városi főépítész előzetes állásfoglalása;az ingatlanra kötött biztosítási kötvény másolata, vagy az ingatlan tulajdonosá-nak, társasház esetében a közös képviselő nyilatkozata, mely szerint az ingatlan biztosítással nem rendelkezik;amennyiben az ingatlan biztosítással rendelkezik a biztosító nyilatkozata, misze-rint az ingatlan biztosítása alapján a falfirkával okozott káresemény megtérítésé-re nincs lehetőség;a pályázat befogadásához szükséges a közpénzekből nyújtott támogatások átlát-hatóságától szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról szóló nyilatkozat kitöltése és csatolása;a - társasházak valamint magánszemélyek kivételével - Pályázó nyilatkozata arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pont-ja szerinti átlátható szervezetnek minősül (melléklet szerinti formában).9. Egyéb tudnivalók:A pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.A pályázatokat postai úton lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani Nagy-kanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 15.). Kizárólag zárt borítékban beküldött, vagy benyújtott pályázatok vesznek részt az elbírálásban.A borítékon fel kell tüntetni:„Falfirkák eltüntetésének támogatása pályázat, 2019.”Nagykanizsa, 2019. április 17. Dénes Sándor polgármesterPÁLYÁ ZATI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) önk. rendelet szerinti önkormányzati támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2019. évben 100 000 Ft.
2019. 05. 31. | 19önkormányzat7A pályázat célja:A helyi gazdaság fejlesztése, a városban lakók életminőségének javítása és a foglalkoztatás elősegítése érdekében ösztönözze a vállalkozások Nagykanizsán való letelepedését vagy fej-lesztését, befektetések megvalósítását. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 60 000 e forint.A pályázók köre:A pályázaton részt vehetnek:azok az újonnan létrehozásra kerülő vagy már működő nagykanizsai székhelyű, telephelyű, illetve fióktelepű egyéni és társas vállalkozások, amelyek az önkormányzattól Nagykanizsa város közigazgatási területén belül vásárolt ingatlanon beruházást valósítanak meg és ezáltal új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek szerint.- azok a vállalkozások, amelyek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének hatálya alá tar-toznak.A pályázaton nem vehet részt:az az egyéni vállalkozó, akinek vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy vállalkozói igazol-ványát visszaadta, és a visszavonás, vagy a visszaadás évét követő három éven belül új igazol-ványt vált ki és ennek keretében munkahelyet létesít;az az átalakult (társasági formát váltott, szétvált, egybeolvadt, stb.) gazdasági társaság, amely tulajdonosi körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társaság van, aki/amely az igényel-ni kívánt támogatást megelőzően három éven belül megszűnt, átalakult gazdasági társaság-ban is a tulajdonosi körbe tartozott, és így munkahelyet létesített;az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köz-tartozása van.az a vállalkozás, amely nem minősül a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek.Pályázati feltételek:A támogatást az a vállalkozás igényelheti, amely:a.) vállalkozás céljából önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant vásárol, b.) vállalja, hogy a vásárolt ingatlanon az adásvételtől számított 4 éven belül legalább 50 MFt értékű beruházást valósít meg, azt székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként bejegyez-teti, továbbác.) a b) pont alatti székhelyen, telephelyen vagy fióktelepen a benyújtott pályázatában meg-határozott – bővítés esetén bővített – foglalkoztatotti létszámmal kezdi meg, bővítés esetén folytatja működését és a létszámot a pályázata szerinti ütemezésnek megfelelően, de legké-sőbb a b) pont szerinti határidőre a vállalt mértékre fejleszti, továbbád.) a c) pont szerint meghatározott maximálisan vállalt létszámot a beruházás üzembe helye-zésétől számítva legalább 1 évig foglalkoztatja.Az önkormányzat ingatlanértékesítésére a hatóságok általi földterület- és épületértékesítés állami támogatási elemeiről szóló bizottsági közleményt (HL C 209, 1997.07.10, 3-5 o.) alkalmaz-ni kell.A vállalkozás az ingatlanvásárlási támogatást a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő jogerős bejegyzését követően igényelheti. Az ingatlanvásárlási támogatásra pályázatot benyújtó vállalkozás nem vehet részt az önkor-mányzat által kiírt munkahelyteremtő pályázaton.A pályázó:vállalja, hogy a telephelyén a pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő adatokat, illetve szerződéskötés esetén a vállalások teljesítését helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;vállalja, hogy – szerződéskötés esetén – a pályázat benyújtás időpontjától a futamidőre vonat-kozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből a támogatási rendszerben vál-lalt többletlétszám megvalósítása ellenőrizhető;vállalja, hogy a pályázati anyagában külön nyilatkozik a vállalkozás által a megelőző két pénz-ügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról;külön nyilatkozatban nyilatkozik arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tör-vény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül és tudomásul veszi, hogy a nyilatkozatban foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles a Támogatót tájékoztatni; tudomásul veszi, hogy Támogató az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41.§ (6) bekezdése alapján nem köthet érvényesen visszterhes szerződést nem átlátható szervezet-tel, illetve a nem átlátható szervezettel létrejött szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést; tudomásul veszi, hogy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50.§ (1a) bekezdése szerint Támogató a valótlan tartalmú nyilat-kozat alapján kötött szerződést felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll;tudomásul veszi, hogy a Támogató a fentiekben rögzített feltétel ellenőrzése céljából a szer-ződésből eredő követelések elévüléséig az Áht. 54/A §-ban foglaltak szerint jogosult a Pályázó átláthatóságával összefüggő, az Áht. 54/A §-ban meghatározott adatokat kezelni.Pénzügyi feltételek:Az ingatlanvásárlási támogatás összege a beruházás értékétől és a foglalkoztatottak létszámá-tól függően a vásárolt ingatlan nettó piaci vételárának %-ában – a de minimis támogatásra vonatkozó szabályok figyelembevételével – az alábbi táblázat szerint kerül megállapításra:Létszám-növekmény (fő)Beruházási érték (M Ft)50 – 100101- 500501-5-200-20 %20-35 %35-50 %21-505-25 %25-40 %40-55 %51-10010-30 %30-45 %45-60 %101-15-40 %40-55 %55-70 %Az önkormányzati rendelet alapján nyújtott ingatlanvásárlási támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem halad-hatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az euró-pai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regi-onális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgál-tatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazá-sáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásá-ban vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembe-vételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizni-ük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutat-ni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kéré-sére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.SzerződéskötésA pályázatokat a polgármester a pályázat beérkezését követő 45 napon belül bírálja el azzal, hogy döntése előtt köteles a Pénzügyi Bizottság véleményét kikérni.A támogatás odaítélését követően az önkormányzat a vállalkozással az elbírálást követő 30 napon belül támogatási szerződést köt, amelyben a támogatott hozzájárul, hogy a megállapí-tott támogatási összeg erejéig Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata javára a vásá-rolt ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjog kerüljön bejegyzésre.A támogatás kifizetése:A támogatási összeg kifizetése a jelzálogjog bejegyzést tanúsító jogerős ingatlan-nyilvántar-tási határozat önkormányzat általi kézhezvételét követő 30 napon belül történik. A jelzálog-jog törléséről az önkormányzat a foglalkoztatási kötelezettség lejártát követően intézkedik.A támogatási szerződés megsértésének szankciói:Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha a vállalkozás: a beruházást a meghatározott határidőig nem valósítja meg; a támogatási szerződésben vállalt átlagos statisztikai létszámot nem tartja fenn;a továbbfoglalkoztatási kötelezettség megvalósulásához kapcsolódó elszámolási kötelezett-ségének felszólítás ellenére sem tesz eleget;az önkormányzati ellenőrzést felszólítás ellenére meghiúsítja vagy ismételten akadályozza.Az a)-b) pontban meghatározott esetben a vállalkozás a támogatást a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal növelt összegben arányosan, a c)-d) esetben teljes összegben köteles visszafizetni. Az arányos visszafizetési kötelezettség konkrét számítási módját a támogatási szerződésben kell meghatározni. A pályázat benyújtása:A pályázatot 1 példányban – a pályázati adatlap kitöltésével és az abban meghatározott mel-lékletekkel együtt - kell benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Csoportjához. Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiány-pótlással kiegészítheti pályázatát. A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyamatos, a végső határidő 2019. november 30. A pályázati adatlap és a szükséges mellékletek listája az Adóügyi Csoportvezetőnél vehetők át, illetve letölthető a www. nagykanizsa.hu honlapról.Nagykanizsa, 2019. 04. 09. Dénes Sándor polgármesterPÁLYÁZATyázatI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2019. évre vonatkozóan pályázatot hirdet ingatlanvásárlás támogatására vissza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora június 1-7.Június 1., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Forgószínpad (a helyi televíziók közös színházi magazinja), 01:30 Híradó, 01:45 Creative chef Nagy Eszter-rel, 02:15 Látogató, 02:45 Dombvidék (agrár- és környezet-védelmi magazin), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Forgószínpad (a helyi televíziók közös színházi magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 Creative chef Nagy Eszter-rel, 08:45 Látogató, 09:15 Dombvidék (agrár- és környezet-védelmi magazin), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapo-zó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kul-turális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kani-zsa TV archívumából), 18:40 Egis Körmend – Sopron KC NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 20:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Négy évszak a Hortobágyon (ismeretterjesztő film), 21:15 Kani-zsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 22:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:15 Lapozó.Június 2., vasárnap00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:40 Egis Körmend – Sopron KC NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 02:05 Info blokk, benne Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 02:15 Négy évszak a Hortobágyon (ismeretterjesztő film), 03:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 04:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:10 Egis Körmend – Sopron KC NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 08:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 Négy évszak a Hortobágyon (ismeretterjesztő film), 09:45 Kani-zsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 10:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:45 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kul-turális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:15 Napi Kanizsa – újranéző, 15:45 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Istentisztelt a reformá-tus templomban, 19:10 Székely konyha, 19:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:50 Sztárportré: Czanik Balázs, 20:20 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:20 Lapozó. Június 3., hétfő00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Istentisztelt a református templomban, 01:10 Székely konyha, 01:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:50 Sztárportré: Czanik Balázs, 02:20 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:10 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Istentisztelt a református templomban, 07:40 Székely konyha, 08:10 Info blokk, benne Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 08:20 Sztárportré: Czanik Balázs, 08:50 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:50 Lapozó, 12:00 Székely konyha, 12:30 Sztárportré: Czanik Balázs, 13:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Forgószínpad (a helyi televíziók közös színházi magazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 19:35 Kukkantó (gyerekműsor), 20:05 Kalando-zoo (isme-retterjesztő sorozat), 20:35 Híradó, 20:50 Hargita, 21:20 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 22:25 Lapozó.Június 4., kedd00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 00:35 Forgószínpad (a helyi televíziók közös színházi magazinja), 01:05 Kukkantó (gyerekműsor), 01:35 Híradó, 01:50 Kalan-do-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 02:20 Hargita, 02:50 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 03:55 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 07:05 Forgószín-pad (a helyi televíziók közös színházi magazinja), 07:35 Kukkantó (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 08:50 Hargita, 09:20 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek, 10:25 Lapozó, 12:00 Forgó-színpad (a helyi televíziók közös színházi magazinja), 12:30 Kukkantó (gyerekműsor), 13:00 Kalando-zoo (ismeretter-jesztő sorozat), 13:30 Hargita, 14:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Kvantum (tudományos maga-zin), 20:35 Híradó, 20:50 Sztárportré: Kocsis Tibor, 21:20 Látogató, 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Június 5., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Kvantum (tudományos magazin), 02:15 Sztárportré: Kocsis Tibor, 02:45 Látogató, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kvan-tum (tudományos magazin), 08:45 Sztárportré: Kocsis Tibor, 09:15 Látogató, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Kvantum (tudomá-nyos magazin), 13:25 Sztárportré: Kocsis Tibor, 13:55 Láto-gató, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kani-zsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Élet-módi, 20:00 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 20:30 Hír-adó, 20:45 Székely konyha, 21:15 K’arc (kulturális magazin), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó. Június 6., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Üzleti negyed (gaz-dasági magazin), 02:10 Székely konyha, 02:40 K’arc (kultu-rális magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Élet-módi, 07:55 Híradó, 08:10 Üzleti negyed (gaz-dasági magazin), 08:40 Székely konyha, 09:10 K’arc (kultu-rális magazin), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 13:25 Székely konyha, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 20:05 A szom-széd vár (turisztikai magazin), 20:35 Híradó, 20:50 Madarat tolláról… (ismeretterjesztő sorozat), 21:20 Élet-módi, 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapo-zó.Június 7., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 01:30 Híradó, 01:45 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 02:15 Madarat tolláról… (ismeretterjesztő soro-zat), 02:45 Élet-módi, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 A szom-széd vár (turisztikai magazin), 08:45 Madarat tolláról… (ismeretterjesztő sorozat), 09:15 Élet-módi, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kani-zsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 12:55 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 13:25 Madarat tolláról… (ismeretterjesztő sorozat), 13:55 Élet-módi, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:00 Zoo magazin – lencsevégen a természet, 20:30 Híradó, 20:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:15 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2019. 05. 31. | 21SportAz FC Nagykanizsa szezonbeli utolsó hazai bajnokiján a Csepel FC legénységét fogadta az NB III Nyu-gati csoportjában. A mérkőzés a nosztalgi-áról is szólt múlt vasárnap az Olajbá-nyász-stadionban. A csepeliek elleni talál-kozót követően a kani-zsaiak a bajnokságot szintén fővárosi együt-tes ellen zárják, vasár-nap 17.30-tól a BKV Előre vendégei lesznek a Sport utcában.FC Nagykanizsa (6.) – Csepel FC (14.) 2-0 (1-0)NB III Nyugati csoport labdarú-gó-mérkőzés, 29. forduló. Nagyka-nizsa, 450 néző. Vezette: Szalai L. (Kiss B., Perák). G.: Béli M. (36.), Vittman (90.)Nagykanizsa: Borsi – Pál D., Gerencsér A., Szabó B., Horváth B. - Horváth D., Béli M,, Kretz (Kovács Gy., 77.) – Lőrincz (Ekker, 84.), Vittman, Vajda R. (Hetesi, 69.). Vezetőedző: Barna László.Már a mérkőzés előtt ünnepi volt a hangulat a Bányász-pályán, hiszen szurkolói és klubkezdemé-nyezésre köszöntötték a Nagykani-zsa korábbi, egészen pontosan 25, illetve 20 esztendeje a labdarúgás legfelső osztályába jutott csapata-inak tagjait. A csepeliek erre azon-ban a pályán nem lehettek tekin-tettel, hiszen a kiesés elkerüléséért hajtottak, s ezt az első percekben a vendéglátók érezhették is a bőrü-kön. Idővel aztán a tabellán mutat-kozó különbség már a produkción is érződött, s a 36. percben Béli Milán mintegy 18 méterről bombá-zott a hálóba. A második félidőben mindkét csa-pat próbálkozott becsülettel, de inkább eseménytelen percekről beszélhettünk. A hajrá pillanataiban a csepeliek még próbálták a nyo-mást fokozni, de Horváth Detre egy előrelódulás alkalmával remekül tálalt a jobbösszekötő helyén meg-induló Wittman Ádám elé, aki kímé-letlenül a léc alá bombázta a labdát. – Gratulálok a csapatnak a takti-kus és fegyelmezett játékhoz – mondta a találkozót követően Bar-na László, az FC Nagykanizsa veze-tőedzője. – Azért is értékes ez a siker, hiszen ez a meccs többről szólt, mint a három pont a szezon ezen szakaszában.POLGÁR LászlóAz FC Nagykanizsa–Cse-pel FC NB III-as bajnoki apropóján e két korábbi kanizsai együttes tagjait köszöntötték – a klub mel-lett a vasárnapi összecsa-pás nézői is. Felidézhették azt is, hogy az 1993/94-es idény második vonalában, annak is Nyugati csoport-jában a Nagykanizsai Olaj-bányász SE labdarúgói első helyezettként harcol-ták ki a feljutást, míg az 1998/99-es szezonban a második ligából ezüstér-mesként kerülhetett fel a legjobbak közé a dél-zalai gárda – mindkét alkalom-mal Keszei Ferenc vezető-edző legénységeként. Huszonöt éve, 1994. május 29-én, egy Paksi Atomerőmű SE elleni 5-0-s hazai bajnoki után vált biz-tossá matematikailag is a feljutás, míg öt évvel később 1999. június 6-án, a Tiszakécske–1. FC Nagyka-nizsa/Olajbányász FC párosítás 2-1-es dél-zalai győzelmét követően mondhatták el magukról a kanizsaiak, hogy újra a honi labdarúgás legfelső osztályába jutottak. A köszöntöttek ezúttal is fogadhatták a nézőtéri tapsot, ahogy annak ide-jén, játékos pályafutásuk idején.P. L. Azok a ‘90-es évek...Nem, Béli Milán nem tévesztette el az irányt, csupán a szép gólját indul ünnepelni… (Fotó: Gergely Szilárd)és győzelemKöszöntés Huszonöt, illetve húsz éve, tehát 1994-ben, valamint 1999-ben történt az a nagykanizsai labdarúgásban, ami anno elsőként 1949-ben fordult elő: kanizsai futballcsapat a legfelső osztály mezőnyébe jutva írta az aranylapokat a sportág helyi történetében.A korábbi nagykanizsai játékosok még most is élvezték a rivaldafényt(Fotó: Gergely Szilárd)A szurkolók is méltó-képpen – stílszerűen piros és kék füstbe burkolózva – köszöntötték a korábbi, legfelső osztályba jutó kanizsai csapatok tagjait(Fotó: Polgár László)
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsportPankrátorok csaptak össze a ring-ben a múlt hétvégén Kanizsán. A küzdelem nem vérre ment, a prog-ram kicsiknek és nagyoknak egya-ránt szórakoztató volt.A nézők számára helyenként félel-metes volt egy-egy összecsapás, azonban a látványos küzdelmet sok edzés és próba előzi meg, árulta el Roósz Péter. A kanizsai pankrátor hozzátette, a sportág 2010-ben indult magyarországi hódítóútjára, de egyelőre Budapestre koncentrá-lódik. A nézők meglepetésére egy női pankrátor is ringbe lépett a szombati show keretében. küzdőshowLátványosFotó: Jancsi László
2019. 05. 31. | 23SportVÍZILABDAA Kanizsa VSE OB I B-s vízilabda együttese a harmadik helyen végzett a bajnokságban, s a csapatra vár még egy osztályozós párharc a patinás fővárosi klub, a Vasas ellen.Kanizsa VSE (3.) - BVSC-Zugló II (1.) 10-9 (4-2, 2-3, 2-0, 2-4)Kanizsa: Pelle – Hertzka 2, Sala-mon 1, Dobay G. 3, Fodor, Dobay P., Mocsári 1. Edző: Leposa (kapus), Vadovics, Francsics, Szilágyi, Kné-zy 2, Horváth B. 1, Balli. Edző: Ludá-nyi Kadosa.A kanizsai vízilabdázók talán olyan hangulatban lehettek, hogy csak azért is megmutatják, illetve mintha a világ ellen játszottak volna az OB I B-s felsőházi rájátszás utolsó fordulójá-ban. Ismert, hogy a fővárosi vasuta-sok második számú legénysége a tabella élére ugrott, ráadásul csütör-tökön este súlyos vereséget mért a nagykanizsaiakra, akiknek néhány héttel ezelőttig igencsak jó esélyük volt az OB I-es tagság – egyenes ági – kiharcolására.– Sikerült kikapaszkodnunk abból a gödörből, amit ástak nekünk, és mi belecsúsztunk sajnos – mondta el Ludányi Kadosa, a KVSE trénere a meccset követően. – Nagy hévvel, kedvvel, pontosabb játékkal sikerült a vezetőink és a saját önbecsülésünket is helyretenni egy picit. Dolgozunk azon, hogy a Vasas dolgát megnehe-zítsük. Nem mi vagyunk az esélyesek, de küzdünk a végsőkig, nem adjuk fel az osztályozón, ahogy ez egy sporto-lótól elvárható.CSELGÁNCSFolytatódott a cselgáncs országos diákolimpiai döntők sorozata. Zala-egerszegen a diák A-B korosztályo-son a Nagykanizsai Judo Klub-Rönt-gen Kanizsa, valamint a Nagykanizsai TE 1866 is indította sportolóit, akik ezúttal iskoláikat képviselték.A diák A-B korosztály (11 -12 évesek) mezőnye 80 klubból 341 főt számlált. Az NJK részéről diák B fiú 38 kg-ban Nagy Kornél (Hevesi-iskola) és 60 kg-ban Tamás Levente (Zrínyi) egyaránt bronzérmet szerzett, illetve a korcso-port női mezőnyének 49 kg-os súly-csoportjában Köveskáli Zója (Zrínyi) is harmadik lett. Diák A-ban az 54 kg-os fiúknál Vaska Botond (Zrínyi), míg a leányoknál 45 kg-ban Garai Emese (Miklósfa) végzett az első helyen. Az egyéni eredményeknek köszönhető-en az NJK egysége a két korosztály összesített eredménye alapján a har-madik helyen végzett.Az NTE 1866 a versenyen három érmet könyvelhetett el, a diák B lány 49 kg-ban Musztács Izabella (Mura-keresztúr – Zrínyi) harmadik, diák A fiú 45 kg-ban Szeghy Tamás (Piarista) szintén bronzérmes, + 66 kg-ban Nagy Adrián Vajk (Miklósfa) pedig aranyérmes lett. A két korcsoport összesített eredménylistáján az NTE huszadik helyezett lett.Az NTE 1866 judokái közül a kecske-méti diák C (2009) diákolimpián Gyó-ni András (Kőrösi) 45 kg-ban lett har-madik, míg a Kaszón megrendezett junior országos diákolimpián az NJK részéről két cselgáncsozó volt érin-tett: a 2004-es születésűek között junior fiú 60 kg-ban Köveskáli Regő (Zrínyi) harmadik, 90 kg-ban Nagy Olivér (Bolyai) pedig második lett.HAJÓMODELLEZÉSModellező Európa Liga versenyt rendeztek a Csónakázó-tó víztükrén. A résztvevők mintegy 65 hajót bocsá-tottak vízre, és a házigazda Canissa Modellező Sportegyesület is ért el jegyzett eredményeket. Kövér János a 15 köbcentimétereseknél harmadik lett, Lekszikov Zsolt ugyanitt hato-dikként zárt. A 25 ccm-esek között Boti Ferenc hajója körözött eredmé-nyesen, hiszen ő is egy hatodik helyet zsebelhetett be.– Az IMBRA szövetségének első kelet-európai fordulóját rendezték az idén nálunk – mondta el a második nap döntői után Lekszikov Zsolt. - Ebben az úgynevezett Európa Ligá-ban lesz még lengyel, szlovén és bol-gár forduló is, hogy aztán a mezőny még egyszer visszatérjen Magyaror-szágra. A kanizsai futamra nem panaszkodhatunk, jó és színvonalas versengést produkáltak a résztvevők. VÍVÁSA Cserháti-csarnok adott otthont az újonc kard országos bajnokság-nak, amelynek keretében egyéni és csapatversenyeket is rendeztek. A fegyvernem fiú korosztályának színe-java jelen volt a dél-zalai városban, természetesen a házigazda Nagyka-nizsai TE 1866 vívóival együtt. A fiú kardozóknál végül a Vasas színiben Bíró Huba, míg a lányoknál szintén az angyalföldi klub versenyzőjeként Spiesz Anna zárt az élen. Csapatban a fiúknál a Kertvárosi Vívó Sportegye-sület tagjai léphettek a dobogó leg-felső fokára, itt az NTE I a 10., míg az NTE II a 11. helyen végzett. A lányok mezőnyében a Törökbálinti GAVE lett az első, az NTE 1866 egysége (Bóna Hanna, Horváth Hanna, Kiss Dorottya, Molnár Enikő) pedig a nyolcadik lett. Az ob keretében emléktáblát avattak Szabó János vívómester tiszteletére, aki Nagykani-zsán 1959-ben, tehát kereken 60 esz-tendeje megteremtette a sportvívást.Összeállította: POLGÁR LászlóA zalaegerszegi cselgáncs diákolimpián az NJK és az NTE küldöttsége is kitett magáértHatalmasat küzdöttek a kanizsaiak az utolsó fordulóban (Fotó: Gergely Szilárd)Sportsorok
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKA Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai gyakran talál-nak alkalmat a közös sütés-re, főzésre, legyen az egy jó hangulatú csapatépítő nap, kirándulás, vagy a hosszú évek óta hagyományos mézeskalácssütés, ahol 7 kg lisztből, egy teljes napon át sütik – adománygyűj-tő céllal – az illa-tos sütemé-nyeket.A köz-pont igaz-gatója, dr. Kaszás Gizella ügyel rá, hogy a csapat a munkahelyen kívül is megélje az együvé tartozás érzését, ezért többször nyílt lehető-ségük egy-egy kellemes napot közösen eltölteni, akár a Csónakázó-tónál, Budapesten vagy Szlovéniá-ban. A lelket építő és kuliná-ris élmé-nyekben is bővelkedő napok után mindig újult erővel folytatják munkáju-kat a központ munkatársai.Zámbóné Sorok Sarolta, Kolcsár Anikó, Hege-düs Anett, Meszes Renáta és Belasics Nikoletta legutóbb „A Szívbete-gekért” Egye-sület majálisán ragadt fakanalat, és egy bográcsos egytálételt főzött. Elkészítésénél az elsődleges szempont az volt, hogy egészséges és finom legyen, ezért esett a választás az édesburgo-nyára. A más néven batáta-ként emlegetett, burgo-nyához hasonló növény nagy előnye, hogy igazi vitaminbomba, sok A-, E- és C-vitamint, Béta-karotint tartalmaz, gazdag az ásvá-nyianyag-tartalma, míg zsír- és koleszterintartalma nagyon alacsony. DoMBolDAlirefoRMBoGRácsos csa láDSegítőmóDRA(KB. 15 főre)HoZZávalók: 4 kg apróbb édesburgo-nya, 1 db padlizsán, 2 db salátacukkini, 15 szál újhagyma, 3 sárgarépa, 4 gerezd fokhagyma, 1 para-dicsom, 1 kg csirkemellfilé, olaj, só, bors, bazsalikom, oregano, petrezselyem.ElkéSZítése:A zöldségeket megtisz-títjuk, az újhagyma fehér részeit felkockázzuk, a sár-garépát karikára vágjuk és olajon megpirítjuk. Sózzuk, majd kis vízzel felöntjük. Amikor a sárgarépa puhul, és a vizet elfőtte, hozzáad-juk a kockára vágott csirke-mellet és megsütjük. Ezután hozzákeverjük a kockára vágott padlizsánt, valamint a karikára vágott cukkinit és édesburgonyát. Sózzuk, hozzáadjuk a fűsze-reket, a fokhagymát, para-dicsomot, majd mielőtt készen lenne, az újhagymák feldarabolt zöld szárait is. Folyamatosan kevergetjük, ha szükséges, időnként kis vizet öntünk alá.BAKONYI ErzsébetHIRDETÉSGasztroKanizsaA családsegítő csapata gyakran főz együtt(Fotó: Bakonyi Erzsébet)reformbográcsosDomboldaliheti horoszkópKos: 03.21-04.20. Mostanában a siker kulcsa a zse-bében van. Mindezek ellenére ne kényelmesedjen el, mert a váratlan helyzetekre is fel kell készülni. Bika: 04.21-05.21. Ne aprózza el se az idejét, se a pén-zét, gondolkodjon inkább nagyobb távlatokban. A végeredmény úgyis önmagáért beszél majd. iKrek: 05.22-06.21.Intenzív időszak vár önre. Szinte le-állítani sem lehet majd, úgy elkapja a munka heve. Néha azért álljon meg, és nézzen körül. Rák: 06.22-07.22. Nosztalgikus hangulatban van. Ha nem tud egyhelyben maradni, akkor üljön fel egy vonatra, hívjon magával egy útitársat, és vonatoz-zanak.Oroszlán: 07.23-08.23. Ha nem figyel eléggé, a feladataival kapcsolatos félreértésekbe keve-redhet a munkahelyén. Pihenje ki magát, ne induljon ingerülten dol-gozni.Szűz: 08.24-09.23. Ha támaszra van szüksége, azt legegyszerűbben a családjától kaphatja meg. Ők nem kérnek se kamatot, se viszonzást, csak azt, hogy köszönöm.Mérleg: 09.24-10.23.Az arcára van írva, hogy vár valami-re, vagy inkább valakire. A találko-zásért önnek kell megtenni az első lépést. sKorpió: 10.24-11.22. Eljött az ideje, hogy valami új dolog-ba vágja a fejszéjét. A tavaszi meg-újulás önre is jó hatással lesz. Nyilas: 11.23-12.21. Ne pazaroljon sok időt olyan isme-rőseire, akiktől nem várhat semmi jót. Lépjen új útra a magánéletében, s ne álljon meg, amíg el nem érte a célját.Bak: 12.22-01.20. Ha nem tud úrrá lenni a problémá-in, akkor ne erőlködjön tovább. Ke-ressen új ismerősöket, vagy utazzon el, és „kapcsolja ki” magát egy időre. Vízöntő: 01.21-02.19. Próbáljon meg ellenállni a kísértés-nek. Ez nemcsak az édességekre vonatkozik, hanem az anyagiakra is. Kímélje meg jobban a pénztárcáját. Halak: 02.20-03.20. Egy halk futam a zongorán, másra nem lesz szüksége a hétvégén, csak a zenehallgatásra. Gondolatait lesik a környezetében, hogy örömet sze-rezzenek önnek.

Insert failed. Could not insert session data.