Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
16.14 MB
2021-12-28 11:21:30
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
275
571
Rövid leírás | Teljes leírás (201.74 KB)

Kanizsa 2021. 007-008. szám május

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

XXXIII. ÉVFOLYAM
7. SZÁM
2021. MÁJUS 7.5. oldal8-9. oldalKANIZSA IS ÚJJÁÉLEDT
12-13. oldal14. oldal
ÉRDEKES EMBEREK:
HAÁSZ GYÖRGY OLAJMÉRNÖK
KUVAITBAN IS OLTOTTA
AZ OLAJKUTAKAT
30 ÉVES EMLÉKEK A MÉRNÖK
TOLMÁCSOLÁSÁBANGenerációk
játszottak
a cölöpfalak közöttKezdeményezés egy új kanizsai erőd felépítéséért
a Csó-tóra!Várat
a SétakertértÖsszefogás
Újranyitottak a szolgáltatók
Igazolvánnyal szinte mindent lehet
Civilek és cégek közösen lépnek fel
A város tüdejét akarják megmenteni
Idén 125 éves a Sétakert
2 | KANIZSA ÚJSÁG EZ VOLT A HÉT
IMPRESSZUM: KANIZSA ÚJSÁG Felelős szerkesztő: Tar Mihály
MEGJELENIK KÉTHETENTE
Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető
Rovatvezetők: Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050.
Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
148 éve született Hevesi Sándor. Minden évben május
3-án és 4-én rendezi meg a HSMK és a Hevesi Sándor
Általános Iskola a Hevesi Emléknapokat. A pandémia
miatt a kulturális programok helyett idén a Bazár-udvaron
elhelyezett emléktábla koszorúzásával fejezték ki
tiszteletüket. A Bazár-udvar épülete egyébként Hevesi
Sándor-házként is ismert, mert itt töltötte gyerekkorát
az író, rendező, színházigazgató.
Újabb illegális szemétlerakókat számolnak fel Nagykanizsán. Megközelítőleg 1200 tonna illegálisan
elhelyezett hulladékot gyűjtenek össze a Netta-Pannonia munkatársai a következő
hetekben. Az önkormányzat megbízásából az egyik nagykanizsai bevásárlóközpont mögötti
zöld területen tűnt el az illegális hulladéklerakó, melynek összetétele nagyon vegyes, de
túlnyomórészt építési törmelékből állt.
Kanizsa száma:
VILÁG KÉP – KANIZSA KÉPE
Az ország számos
pontjához hasonlóan
Nagykanizsán is
tömegesen érkeztek múlt
pénteken a kórházi
oltópontra azok, akik a
Pfizer vakcináját
szerették volna beadatni
maguknak. Hivatalosan
reggel hat órától lehetett
volna időpontot
regisztrálni az oltásra, de
a rendszer nem bírta a
nagyszámú érdeklődőt,
így összeomlott. Azután
kiderült, hogy aki
korábban már regisztrált,
érkezhet a Pfizer
vakcinás oltásra.
Nagyjából délután négyig
oltották az érdeklődőket.
148 KANIZSA TÖRTÉNETE
Fotó: Kanizsa TV
Fotó: Tar Mihály Fotó: Kanizsa TV
Az eszemmel tudtam, hogy Jyrka nagyon
beteg, és azt is, hogy olyan kór támadta meg,
amelyből nincs menekvés. Tudtam, ahogy mindenki
tudta, de senki nem akarta elfogadni. Vártuk,
hogy lesz egy pillanat, amikor az az aljas kór
elengedi, és hagyja megmenekülni. Nem hagyta!
Jyrka szervezete nem tudta legyőzni a betegséget,
és feladta a küzdelmet. 43 éves korában
otthonában meghalt.
Jyrkával mindössze másfél évet dolgoztam
együtt, de korábbról is ismertem. Ennyi jutott
nekem abból a 23 évből, amit a Kanizsa TV-nél
dolgozott. Ennyi is elég volt, hogy kiderüljön,
egy nagy tudású és ritkán látható jóindulatú kollégával
hozott össze a sors. Nem részletezem, de
még életének utolsó heteiben is bármikor kereshettük,
ha a segítségére volt szükség. A Médiaházat,
de az egész várost hatalmas veszteség
érte.
CZIGÓTH SÁNDOR VEZETŐ OPERATŐR:
MI JUT ESZEMBE? JÓ EMBER!
Gyártásvezető - adásrendező – operatőrként
dolgoztam, mikor Balázs a TV-be került. Akkor
még középiskolába járt, szabadidejében technikusi
feladatokat látott el. Végigjárta a Kanizsa
Televízió (úgymond) szamárlétráját. Kezdetben
az élő adások feliratait készítette. Mielőtt kamerát
vehetett volna a kezébe, még meg kellett
tanulnia a hangtechnikusi feladatokat is. Munkáját
szinte észrevétlenül végezte, nagyon pontosan.
Mindig lehetett rá számítani.
Mellettem kezdte az operatőri munka megismerését.
Együtt mentünk az első forgatására. Az
operatőri alapokat is nagyon gyorsan megtanulta.
Elsősorban informatikusnak vallotta
magát. A Televízió informatikai és digitális rendszerének
kiépítését felügyelte és irányította. A
Kanizsa TV-t az analóg világból a digitális világba
vezette.
Az összes dolgozót segítette (főleg engem),
ha számítógépével valami probléma történt.
Eggyé vált annak a szellemiségével, miszerint
televíziósnak lenni annyit jelent, a munkámmal
a nézőt szolgálom.
VUK ANITA SZERKESZTŐ-RIPORTER:
Ülök a gép előtt. Írnom kell. Feladatot kaptam.
Feladatot, melynek most nem örülök. Nagyon
nem. A szerkesztő sokszor megmondja miről
kell írni. Ez azonban most egy fájdalommal teli
feladat. Mintegy 23 évig munkatársak voltunk,
mégsem egyszerű az emlékek közül kiragadni
néhányat. Gondolhatják: akarva-akaratlanul is
nagyon sok emlék, élmény gyűlt össze a gyorsan
lepergő évek alatt. Szinte együtt érkeztünk,
na jó, Jyrka pár hónappal korábban megvetette
lábát a városi tévénél. Ő ismerkedett a kamerával,
én a riporterkedéssel. Hosszú évekig közösen
készítettünk ifjúsági műsort, aztán mindenbe
belekóstoltunk. Kultúra, sport, közélet, politika.
Előttem van, ahogy ez a hosszú hajú, beesett
hasú vékony gyerek kezeivel erősen gesztikulálva
magyaráz. Most már tolonganak az emlékek:
a közös élő műsorok, a forgatások, a határidőcsúszás
miatti éjszakai vágások, a céges hivatalos
és nem hivatalos összejövetelek (bulik), a
kocsmázások, a beszélgetések, a szakmai csatározások,
az új kollégák fogadása és betanítása, a
szülinapi köszöntései. Szemem előtt van az
Ember, a Kanizsa Médiaház és a város Jyrkája.
Ugye megengeded, hogy továbbra is a te
kódoddal menjek be a munkahelyünkre…
VINCZE ADÉL SZERKESZTŐ-RIPORTER:
20 évvel ezelőtt teljesen kezdőként sétáltam
be a Kanizsa TV-be. Az elbeszélgetésen a Főnök
(Maros Sanyi) egyebek mellett azt mondta: ha
bármilyen technikai kérdésed van, fordulj Jyrkához!
Ő az a hosszú hajú, vékony gyerek, látod?
Balázs azonnal a szárnyai alá vett, mindent
megmutatott, naponta órákig magyarázott a
vágásról, felvételekről, a folyamatról, hogyan
lesz egy interjúból kész anyag. Nagyon kedves,
szelíd ember volt... Hamar közeli barátok is lettünk.
Neki elmondhattam mindent, megbízhattam
benne. Az évek során volt szerencsém látni,
ahogy ugyanilyen kedvességgel és odaadással
vezette körbe az „újakat”, szerkesztőket és operatőröket.
Mert az évek során azok bizony jöttek...
és mentek. Balázs maradt. Ebben a szakmában
időnként előfordul, hogy betelik a pohár.
Olyankor az ember esküdözik, hogy becsukja
maga mögött az ajtót, és viszlát! Balázsnál is előfordult.
De tudtam, hogy ő nem... ő örökre tv-s
marad. Fájdalmas napok ezek … üres a TV nélküle.
Mindig ott volt, ha például „Mi van ezzel a
géppel Balázs?” vagy „Már megint kiakadt az
adás!” Elvesztését egyelőre sem felfogni, sem
elfogadni nem akarom...
MAROS SÁNDOR, A KANIZSA TV
KORÁBBI VEZETŐJE:
Jyrka már középiskolás korában Bemy (Bem
József, operatőr) ajánlásával rövid ideig mint
adáslebonyolító külsősként dolgozott. Nagyon
megbízható, szorgalmas emberként ismertem
meg, ezért 1998-ban a főállású stáb tagja lett. Itt
sem okozott csalódást. Nagyon lelkiismeretesen
végezte munkáját, amivel kiérdemelte, hogy
gyártásvezetővé nevezzem ki. Új pozíciójában
nagyon agilisan szervezte az operatőr-szerkesztő
párosok munkáját. Minden forgatási helyre
tudott működő technikát biztosítani, ami abban
az időben nem volt mindig egyszerű feladat.
Amit vele megbeszéltem, az úgy vagy még ötletesebben
elintéződött. Együttműködésünk
során szinte apa-fiú kapcsolat alakult ki közöttünk.
Óriási szíve volt, mindenkinek önzetlenül
segített, bármilyen jellegű is volt a feladat.
Hiszem, sőt biztos vagyok abban, ma nincs városunkban
olyan ember, aki rosszat tudna mondani
rá. Nagyon nehéz elbúcsúzni Jyrkától - nem is
teszem, mert bennem örökké élni fog.
(Misi, innen csak a könnyeim vannak, sorry...)
A Kanizsa Médiaház valamennyi munkatársa
gyászolja Jakab Balázst! Nem
búcsúzunk, csak elköszönünk kollégánktól,
aki mind emberileg, mind szakmailag olyan
mértékű űrt hagyott maga után, amit még
csak érzünk, de fel nem fogtunk. Jakab
Balázst a Médiaház saját halottjának tekinti.
Temetése május 12-én 13 órakor lesz Nagykanizsán.
Isten Veled, Jyrka!
TAR Mihály
Fotó: Varga Szilárd
Május elsején délután csipogott
a telefon. Sms-t kaptam,
benne egyetlen szó: meghalt.
Nem sokkal később az élettársa
is hívott, sírva mesélte
az utolsó percek történéseit.
Jakab Balázs
Meghalt
GYÁSZOL A MÉDIAHÁZ
GYÁSZ 2021. 05. 07. | 3
4 | KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET
Április 23-án, szokásos reggeli rádióinterjújában
jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök,
hogy megvan a 3,5 millió beoltott, így másnaptól
kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Így is
történt, április 24-én nem volt olyan magára
valamit is adó fideszes politikus, aki ne jelentkezett
volna a közösségi oldalán egy teraszozós
fotóval. Így tett egyébként Cseresnyés Péter is,
a térség országgyűlési képviselője, aki Balogh
Lászlóval, Nagykanizsa polgármesterével és
Bizzer András alpolgármesterrel ült be egy
kávéra. Orbán Viktor „Szabad a sör” címet adta a
nyitás kapcsán feltöltött fotójához. Ez a kép –
talán kijelenthetjük, hogy némileg váratlanul –
a kanizsai politikai élet szereplőit is megmozgatta.
Több interneten megjelenő írás azt feszegette,
hogy képszerkesztővel tették a fotóra az
ország első emberét. Berta Krisztián, az ÉVE
önkormányzati képviselője megosztott egy
bejegyzést, amely ezt a témát boncolgatta. Erre
a következő válasz jött a nemrégiben újjászülető,
Fidesz Dél-Zala névre keresztelt oldalon.
„Tisztelettel kérnénk a baloldali frakció tagjait -
kiemelten a legifjabb és leglelkesebb képviselőjét
-, hogy a céltalan, és nem csak a Facebook-
poszt szerzőjét, hanem Nagykanizsa városát
is lejárató kijelentéseiket mellőzzék. Úgy
gondoljuk, hogy ezek a kicsinyes megnyilvánulások
- melyekre sajnos az elmúlt időszakban
több példa is volt - soha nem látott mélységekbe
züllesztik a nagykanizsai politikai közéletet.
Erre pedig már az országos sajtó is felfigyelt.”
Másnap az ÉVE-frakció hivatalos közösségi
oldalán jött a viszontválasz, „Pedig a fodrászok
már április 7-én kinyithattak!” címmel. „Propaganda
fotóról bizonygatják a propagandisták,
hogy a kép nem manipulált. Nem mintha bárkit
is komolyan érdekelne, mégis hosszasan
magyarázkodnak. De megvizsgáltuk a fotót mi
is újra, tévedtünk, Orbán Viktor valóban a helyszínen
volt, és bár a 444.hu fotóján már leitták a
habot a propaganda miniszterrel a sörről, és
Orbán Viktor képén egy frissen csapolt teli és
egy már üresnek tűnő pohár van, nem jöttünk
izgalomba, hogy a fotó kedvéért hoztak egy
másikat. Ahogy attól sem, hogy Orbán Viktor
haját photoshoppal vágták rövidre, jóllehet a
fodrászok már 2.500.000 beoltott után, 2021.
április 7-én kinyithattak...” Az üggyel kapcsolatban
két kormányközeli blog – valószínűleg ezeket
az írásokat titulálta a Fidesz Dél-Zala az
országos sajtó termékeinek – írását is kirakták
az ÉVE oldalára. Az egész hajcihő a többséget
adó frakció szerint azt bizonyítja, ahogy az írásukban
olvasható: „A fideszes propaganda nem
tud belenyugodni, hogy a képet meghamisították,
és bizonyítási kényszerüktől fűtve ennek
igyekeznek hangot is adni.” Meglepő, de ebbe a
vitába, egy kósza lájkot leszámítva, Balogh
László nem állt bele.
Nem úgy a Kanizsa Arénához tervezett járdák
kérdésébe. Már kezdünk egyre kevésbé
meglepődni azon, hogy ezen egyszemélyi
döntéséről, miszerint három új járdaszakaszt
is létre kell hozni a csarnoknál, a város
polgármestere nem tartotta fontosnak
tájékoztatni a Kanizsa Újság olvasóit és a
Kanizsa TV nézőit. A megyei napilap írása
szerint ez a beruházás a projektterületen kívül
esik, ezért önkormányzati forrásból kell megépíteni
a járdakapcsolatokat a Munkás utca és
a Kanizsa Centrum irányába. A Balogh László
közösségi oldalán olvasható poszt szerint ezt
a döntést már jóval korábban meg kellett volna
hozni, de – ahogy fogalmaz – „a tavaly
októberi közgyűlésen az Éljen VárosuNK!
Egyesület frakciója lesöpörte az asztalról.” A
polgármester hozzátette: „Horváth Jácint
ÉVE-képviselő az akkori közgyűlésen szinte
magából kikelve utasított el minden erre irányuló
javaslatot, mondván, hogy ő és frakciótársai
ki vannak zárva az aréna megvalósításának
folyamatából, miközben egy 28 oldalas
összefoglaló anyag állt a rendelkezésükre a
döntések meghozatalára.” Érdekesség, hogy
sem Horváth Jácint, sem az ÉVE nem intézett
viszontválaszt ebben az ügyben. Megtették
azonban Balogh László oldalának követői.
Május negyedikén, 0 óra 56 perckor még –
egyebek mellett – ilyen hozzászólások olvashatók:
„Ha jól tudom november óta Ön egyszemélyben
viszi a város dolgait! Akkor miért
is áprilisban jut eszébe, hogy járda is kellene a
sportcsarnokhoz? Ön beszél vádaskodásról,
akkor ez az iromány micsoda?” Vagy: „Ha majd
legközelebb Németh Szilárd úrral együtt
pacaloznak, kérdezze már meg, hogy a leselejtezett
T72-es harckocsikat kölcsön tudná-e
adni. Mert akkor le-fel lehetne járni a Szentgyörgyvári
hegyről is az ott lakó kb. 1200
embernek…
MIKÓ-BARÁTH György
Úgy tűnik érkezzen a
koronavírus elleni vakcina
Kínából, Oroszországból
vagy legyen az a
nemrégiben terheléses
támadást kiváltó Pfizer/
BioNTech cég oltóanyaga,
egyik sem lehet
olyan hatásos, hogy a
kormány ne ragaszkodjon
tovább a rendeleti
kormányzáshoz. Mint
ismert Semjén Zsolt
miniszterelnök-helyettes
nyújtotta be azt a javaslatot
még április 22-én,
amelynek értelmében
szeptember végéig
maradhat a veszélyhelyzet.
Ez esetünkben azt
(is) jelenti, hogy a városi
politikai élet színtere
továbbra is a közösségi
háló lesz, nem a Vasemberház
díszterme. odaférsz?
Fotó: Horváth Zoltán
MENNYIRE VAGY VÉDETT...?
Közgyűléshez
KÖZÉLET 2021. 05. 07. | 5
A városüzemeltető
cég 25 éves jubileumát
ünnepli. Ennek apropóján
a munkatársak elhatározták,
kijelölnek egy
úgynevezett akcióterületet,
ahol ez alkalomból kicsit
többet tudnának dolgozni, mint
máshol. Rátaláltak egy dátumra:
fennállásának 125. évfordulóját
ünnepli a Sétakert. Így a két évfordulót
összekötötték, és a gondolatot
már tettek is követték. A
növényzet megújítását 50 darab
facsemete elültetése szolgálja,
Szabadics Zoltán vállalkozó felajánlásának
köszönhetően. A VIA
Kanizsa Nonprofit Zrt. pedig létrehozta
azt a munkacsoportot,
amely szándékaik szerint a felújítás
alapja lehet. - Civil szervezeteket
kerestünk fel, így a Városvédő
Egyesületet és a Civil Kerekasztal
Egyesületet. Mindkét szervezet
képviselője részt vett a munkacsoport
alakuló ülésén, így Lengyák
Istvánnal és Cserti Tiborral tudtunk
egyeztetni a Sétakert előttünk
álló felújítási programjáról. A
munkacsoportnak tagja még a
Dél-Zalai Vízmű részéről Cziráki
László és a Netta Pannónia Kft.
oldaláról Áfra Barnabás. Ők ketten
– az önkormányzati cégek
részéről – szintén támogatásukról
biztosítottak
bennünket annak érdekében,
hogy a felújítási
munkák zavartalanul
elkészülhessenek –
mondta el Szabó István, a
VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója. A
társaság csak üzemeltetéssel foglalkozik,
beruházásokkal nem,
ezért a meglévő létesítmények felújítását
tűzték ki célul. A zenepavilon
rendbetétele, a szökőkút
rekonstrukciója és üzembe helyezése
és egy „nosztalgia futókör”
kialakítása szerepel a tervek közt.
Van egy olyan nagy, közös cél,
amit nem csupán a városüzemeltető
cég és a városvédők tekintik
magukénak, hanem a civilek is –
ezzel a gondolattal kezdte
mondandóját a Sétakert
megújítása kapcsán Lengyák
István. - Mi 10 évvel
ezelőtt elindítottuk a „Szeretem
Kanizsát, szeretem a
Sétakertet” programot.
Ennek keretében 72 fát ültettünk
óvodásokkal és iskolásokkal,
valamint programokat is szerveztünk.
Egy ilyen kertnek, egy ilyen
gyönyörű, nagy zöldterületnek a
lényege az, hogy a város lakói töltsék
meg élettel. Itt valamikor futóversenyek,
városi gyermeknapok
voltak. Ha ezeket a programokat
vissza tudjuk hozni, akkor a Sétakert
újra bekerül a városi emberek
gondolatvilágába. Újra tudni fogják,
hogy van egy olyan park, ahová
ki lehet menni hétvégén vagy
egy szabad délutánon, ahol le
lehet ülni a pázsitra, ahol rohangálhatnak
a gyerekek. Ha megújulnak
az utcabútorok és a játszóeszközök,
családok, fiatalok és idősebbek
is használhatják majd a
viszonylag csendes helyet, élvezhetik
a természetet. Mert az is a
célunk – ahogyan annak idején
megálmodták Tripammer Gyuláék
– hogy varázsoljuk ezt a kertet igazi
botanikus kertté. Ne csak a tüdőnek
legyen jó, a léleknek
is, amikor az ember
rácsodálkozik a gyönyörű
természetre –
mondta el Lengyák
István, a Civil Kerekasztal
Egyesület
soros elnöke.
Az idősebb generációnak
számos gyermekkori, fiatalkori
emléke van a Sétakertről – így a
városvédők vezetőjének, Cserti
Tibornak is. - A Nagykanizsai Városvédő
Egyesület üdvözölte ezt a kezdeményezést.
A Sétakert amúgy is
a szervezetünk szíve csücske. Elődeink,
egyesületünk jogelődjének
vezetői és képviselői álmodták meg
ezt a kertet, ahol egykor pezsgő
élet zajlott. Időszerű újra visszaállítani
ezt az állapotot. Engem személy
szerint érzelmileg is sok minden
köt a Sétakerthez.
Ezen keresztül jártam
nap mint nap iskolába.
Nagyapám
Fülöp Lajos kőfaragó
mesterrel építette
ezeket a támfalakat,
kőfalakat, a
szökőkút környezetét.
Erre büszke vagyok magam is.
Egyesületünk még Lovrencsics
Lajos vezetésével segítette a bejárati
kapu felújítását – így szívesen
vállaltuk most is, elvégezzük ezt a
munkát. De várjuk tagjainkat, a
város gazdasági társaságait, csatlakozzanak
ehhez a kezdeményezéshez
– hangsúlyozta Cserti Tibor, a
Nagykanizsai Városvédő Egyesület
elnöke.
Az emlékek a rövid kis találkozónk
alkalmával egyre csak felszínre
kerültek, szinte megállíthatatlanul
– hiszen ahogy Cserti Tibor
fogalmazott: ifjúkorában az ember
folyton szerelmes...
VINCZE Adél
A VIA Kanizsa Nonprofit Zrt. létrehozott egy
munkacsoportot a Sétakert felújítása
érdekében. Civil szervezetek és gazdasági
társaságok vezetői alkotják jelenleg a
társaságot, de a csoport nyitott – várják a tenni
akaró vállalkozások, cégek csatlakozását.
LÉTREJÖTT A MEGÚJULÓ SÉTAÖsszefogás
Fotó: Czigóth Sándor
KERTÉRT MUNKACSOPORT
6 | KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET
A Kanizsa Médiaház legutóbb tavaly, év elején
foglalkozott az egykor igencsak népszerű udvar
történetével. Akkor úgy értesültünk: az önkormányzat
félretette a terület rendezéséhez szükséges
összeget, és a probléma hamarosan megoldódik.
Ennek bizony már másfél éve.
A közösségi oldalon keringő fotó apropóján
megkerestük a város önkormányzatát, hogy jelen
pillanatban mit lehet tudni a bontásra váró épületegyüttes
sorsáról. Balogh László polgármester
nem kívánt lapunknak nyilatkozni, annyit
azonban megjegyzett, hogy bár nem felejtődött
el a 19-es udvar helyzete, előrelépés sem történt
az ügyben, mert a pandémia közbeszólt.
Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület
frakcióvezetője megerősítette, hogy a 2020. évi
költségvetésbe valóban betervezték a 19-es
udvar területének helyrehozását, de végül a 25
millió forintos összeget Balogh László polgármester
máshová csoportosította. Elmondása
alapján további részleteket azóta sem tudnak a
tervekről.
- Az is szóba került, hogy itt épülne a konferenciaközpont,
de erről végképp nem tudunk semmit,
hogy most mégis hogyan áll ez az egész,
van-e rá pénz, vannak-e tervek. Tehát erről is csak
mendemondákat tudunk. Azt tudjuk pontosan,
hogy Marton István polgármester úr szerint ez a
helyzet többé-kevésbé Cseresnyés Péter - akkori
alpolgármester – lobbijának az eredménye,
mert nem küldték el időben azt a hiánypótlást,
amivel többszáz millió forintot nyert volna a
város egy pályázat során ennek a nyomdaépületnek,
és területnek a rendbetételére. Neki köszönhetően,
és persze a városvezetésnek is
köszönhetően van ma már ilyen állapotban ez az
épület – mondta Fodor Csaba.
Az Erzsébet térrel szemben található épületegyüttes
nem csak látványra elkeserítő, hanem
sajnos balesetveszélyes is. Napról napra egyre
rosszabb állapotba kerül az ingatlan, a hulló vakolat
akár a járókelőkre is eshet.
- Mi, az biztos, hogy a polgármester úrnak átadtunk
egy nagy fejlesztési csomagot, még idén
április kilencedikén, amelyben erre az ingatlanrészre
is előirányoztunk 30 millió forintot. Itt valamit
tenni kell, nem azért, mert így néz ki, ahogy
kinéz – ami persze szégyen, hogy egy megyei
jogú város fő terének egyik felén ilyen állapotok
uralkodnak-, hanem azért is, mert hova tovább,
baleset- és életveszélyes ez a megmaradt és most
már omladozó félben lévő utcafronti homlokzat
– tette hozzá a frakcióvezető.
Egy megkérdezett kanizsai lakostól megtudtuk,
hogy ő az annak idején itt működő Finommechanikai
Vállalatnál dolgozott. Szomorúan látja,
hogy mivé lett egykori munkahelye és nem
érti, hogy miért nem tesznek semmit.
- Tizenöt éve már biztosan ilyen állapotok uralkodnak
itt, jó lenne, ha egy kicsit rendbe tennék.
Ha már az Erzsébet tér ilyen szép, akkor a környezetére
is figyelhetnének – osztotta meg lapunkkal
Orbán László.
A 19-es udvar tömbjei mellett a régi nyomda
épületéről is már számos lakossági panasz érkezett
a képviselőkhöz. Bodó László, az Éljen VárosuNk!
Egyesület önkormányzati képviselője azzal
kereste meg újságunkat, hogy folyamatosan küldik
neki a kanizsaiak a fotókat az emlegetett helyszínről
és az ott uralkodó áldatlan állapotokról.
Van olyan lakos, aki úgy gondolja: méltatlan egy
ilyen romhalmazra zenészek képét rakni, és ha
kell, akkor ő a tégláért cserébe lebontaná az
ingatlant.
A Facebookon olvasható kommentáradat és a
heves reakciók mind-mind azt mutatják, hogy
sok kanizsainak fájó látvány az egykor élettel teli
udvar hanyatlása. Egyesek szerint évtizedek óta
az Erzsébet tér szégyenfoltjai a 19-es udvar és a
szomszédos nyomdaépület.
A 19-es udvar sorsáról tehát egyelőre nem sikerült
többet megtudni, jelen pillanatban ígéretek
sincsenek a helyzet megoldására. Ha így megy
tovább, akkor előfordulhat, hogy végül már nem
is lesz mit lebontani, mert az épület előbb válik az
idő martalékává. KÖRTVÉLYESSY Vivien
LEBONTJÁK VAGY
ÖSSZEDŐL?
a volt 19-es udvar
Darabjaira hullik
Fotó: Horváth Zoltán Újfent előtérbe került a
már nem egyszer feszegetett
19-es udvar ügye. Nemrégiben
egy Facebookon
közzétett fotó elég nagy
felháborodást váltott ki
a kanizsaiakból, ugyanis
a képen jól látható, ahogy
a romos épület utcafrontra
néző oldaláról vastag
darabokban hullik a vakolat.
A Szent József templom előtti parkolót tavaly év végén adták át, azonban az akadálymentes rámpa elkészítése nem volt a projekt része. A feljáró hiányát több helyi lakos is jelezte, ezért Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2020. október 29-i ülésén megvizsgálta a helyzetet és árajánlatot kért a feljáró megvalósítására, és az alábbi határozatot hozta:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 1895/2020.(X.29.) számú határozata alapján a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. három indikatív ajánlatot kért a Szent József téri parkoló déli oldalán gyalogos rámpa megvalósítási költségbecslés megalapozottsága érdekében, valamint megvizsgálta annak lehetőségét, hogy a bekerülési költség fedezeti forrása hozzárendelhető-e a Ferences Kolostor beruházáshoz, majd a vizsgálat eredményeként megszületendő javaslatot beterjesztette a 2021. évi költségvetést elfogadó közgyűlés elé.
A határozatnak megfelelően a rámpa Ferences Kolostor projekt keretében való megvalósításának lehetősége megvizsgálásra került.
Ez elvi lehetőségként ugyan adott, azonban érvényes közbeszerzés hiányában a Ferences projekt indulása a közeljövőben nem várható, a tervezett beruházás jelenleg még csak előkészítési fázisban van.
A lakossági megkeresések miatt azonban a rámpa mielőbbi elkészítését kérelmezték.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2020.10.02-án megrendelte a „Zöld Város – Zöld Nagykanizsa” projekt tervezőjétől a Nagykanizsa, Szent József téri parkoló déli oldalán lévő támfalnál a korábbi rámpa helyére új gyalogos rámpa tervezését a hatályos szabványoknak és jogszabályoknak megfelelően.
A helyszíni felméréseket követően megállapításra került, hogy a rámpa eredeti nyomvonalon történő megvalósítása nem lehetséges, mert az eredeti nyomvonalba eső közműtárgy - szennyvízakna - kiváltása gazdaságosan nem megvalósítható, jelenlegi szintje pedig nem felel meg az akadálymentesítés követelményeinek, így kivitelezésre nem alkalmas.
A jogszabályi követelményeknek megfelelően ezért új nyomvonal került kijelölésre és megtervezésre.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a terv szerinti rámpa építésének költségét a 2021. évi költségvetésben biztosította.
A rámpa elkészítésének örülnek a lakók, csak az új nyomvonal kialakításával nincsenek megelégedve. - Nem csak én észleltem, hanem nagyon sokan, akik erre járnak, erre közlekednek a Zárda utcában, a Nagyváthy utcában, illetve az állomás felé. Nem olyan régen rendbe tették, gyönyörűen megújították az Alsótemplom előtt a parkolót. Amikor erre a megújításra sor került, akkor tudták azt, hogy vissza kell majd állítani azt a gyaloglejárót, amely a Zárda utcának egyenes meghosszabbítása volt a Dél-Zalai Áruház, illetve a belváros felé. Úgyis tervezték meg, hogy ennek a feljárónak az elejéhez teszik oda a két mozgáskorlátozott parkolót, hogy a mozgáskorlátozottak kiszállva az autóból akár tolószékkel is fel tudjanak majd jönni az emelt részre. A tervezőirodában ezt ragyogóan meg is csinálták. Változtattak is rajta, mert korábban egy elég meredek bicikli, illetve babakocsi lejáró volt. A változás azt eredményezte, hogy egy hosszú, olyan lejtőt alakítanak ki, amin akár tolószékkel is fel lehet jönni - mutatott rá Lengyák István. A probléma ott kezdődött, tette hozzá Lengyák István, hogy az akadálymentes rámpa megvalósítása előtt volt az a csatornaépítés, amely az eredeti feljárót teljesen felbontotta.
A közleményből kiderült - a szennyvízakna kiváltása gazdaságosan nem megvalósítható - ezért egy L alakú kitérővel tudták megoldani a feljáró új útvonalát. A helyi lakosok szerint, ezzel az a baj, hogy nagyon meghosszabbítja az utat a babakocsis kismamáknak és a tolószékkel közlekedő embereknek is.
KÁLOVICS Rebeka
2021. 05. 07. | 7
KÖZÉLET
Fotó: Horváth Zoltán
Több megkeresést is kapott szerkesztőségünk az Alsótemplom előtt épülő rámpa kapcsán.
Az akadálymentesített egyenes feljáró helyett egy nagy L alakú kitérővel valósul meg a régóta várt rámpa. FeLjáróváLtozásokkaLDarabjaira
Kizárólag védettségi okmánnyal rendelkező vendégek szállhatnak meg a szállodákban, ez a feltétele a nyitásnak. Tavaly novemberben kellett a szállodáknak bezárniuk a turisták előtt. Azóta várták a nyitást, hogy végre ne csak az üzleti céllal utazók vehessék igénybe szolgáltatásaikat. Az új szabályok azonban komoly feladat elé állították a vendégeket és a hoteleket is egyaránt. Akik nem rendelkeznek az igazolással, nem kaphatnak szobát a szálláshelyeken. Egy kanizsai hotel tulajdonosa elárulta, hogy kiskapuk is akadnak, hiszen üzleti célból továbbra sem kell kérniük a védettséget igazoló okmányt a szállodákban.
– Üzleti ügyben, ha valaki érkezik a szállodába, annak nem kell semmit igazolnia, azon kívül, hogy üzleti céllal érkezett. Számlát állítunk ki a cég nevére, adószámmal és egyébbel. De nekik semmiféle beoltottsági igazolvány bemutatási kötelezettsége eddig sem volt, és ezután sem írták egyelőre elő. Ha valaki tudja igazolni, hogy üzleti jelleggel érkezik a szállodába, megteheti – árulta el Tarabó Éva, az Oázis Hotel és Panzió igazgatója.
A zalakarosi MenDan Hotelben abban reménykednek, hogy közelítünk a járvány végéhez, és nem lesz már több akadály, amivel harcolni kellene.
–Bízunk abban, hogy nem nagyon lesz olyan újabb hullám, ami akadályozná a turizmust vagy egyéb módon a gazdaságot. Nagyon fontos ez nekünk. Bármelyik pontján, ha úgymond prüszköl a gazdaság, akkor az a turizmusnak nem jó. Nekünk az a jó, ha béke van minden szempontból. Ez egy másfajta háború, amit most vívunk, nem durrogó fegyverekkel, hanem vírusokkal harcolgatunk. Meg kell nyerni ezt a meccset is – mondta Czimondor Nándor, a Hotel MenDan igazgatója.
A megkérdezett szállodák mindegyike követi a kormány által előírt szabályokat. Elkérik a védettséget igazoló plasztikkártyát. Mást nem tehetnek, hiszen milliós büntetést is kilátásba helyezett a jogszabály, de akár egy évre be is zárhatják azokat a szálláshelyeket, ahol nem tartják be a rendelkezéseket.
Hasonló a helyzet a Kanizsa Uszoda és Strandfürdőben is, hiszen hétfőtől már ők is fogadhatnak vendégeket. Ott is kizárólag a védettségi igazolván�nyal rendelkezők, valamint a versenyzők és a sportolók edzői vehetik igénybe a szolgáltatásokat. Karácsony Károly, a Kanizsa Uszoda és Strandfürdő ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a medencékben kétméteres távolságot kell tartaniuk az úszóknak, a szaunák pedig létszámkorlát biztosításával működhetnek. A strandot – időjárás függvényében – várhatóan május 22-én nyitják ki. - November 10-e óta vagyunk zárva, kivéve ugye a versenyszerűen sportolók számára. Gyakorlatilag az elmúlt hetekben már folyamatos az érdeklődés az emberektől, nagyon várják, hogy visszatérhessenek hozzánk. A védettségi igazolvány egy kicsit megnehezíti a helyzetünket gazdaságilag és kezelhetőség szempontjából, vendégeink is elég megosztóan fogadják – mondta az ügyvezető.
Lapunk megjelenésekor elvileg már kinyitott a városi filmszínház. A közeljövőben rengeteg új filmmel várják a látogatókat a kanizsai moziban, de a rendelet persze ott is érvényben van. Maresch Dániel, a Cinema Nagykanizsa vezetője elmondta, hogy tömegre és nagy tumultusra nem számítanak, azonban bíznak abban, hogy idővel megtöltik majd a termeket a filmrajongók. - Május második felében már rengeteg film van. Jövő héten egyelőre egy új bemutató, 16-án már 4-5 új premier, 20-án pedig már 10 új premiert lehet látni, tehát film az lesz. Május utolsó két hetére már alig tudunk helyet találni a filmeknek, annyi új filmbemutató várható. Számos film feltorlódott az
8 | KANIZSA ÚJSÁG
AKTUÁLIS
Végre kinyithattak a vendéglátóegységek és folyamatosak az enyhítések a többi szektorban is. A szolgáltatások zöme mégis csak védettségi igazolvánnyal vehető igénybe.
fotó: Horváth Zoltán,
nyitásElindult a lépcsőzetes
AKTUÁLIS 2021. 05. 07. | 9
Lomi 3 év körüli szuka kutyus. Nagyon félénk és
tartózkodó kishölgy, ezért kisgyermekekhez
nem ajánlott. A pörgős családtagoktól stresszes
lehet és csak jobban megrémülhet. A fajtársaival
és a cicákkal is jól kijön. Kicsi túlsúlya miatt elsősorban
olyan gazdi jelentkezését várja, aki jó sok
sétával ledolgoztatná felesleges kilóit és egy-egy
kellemes séta után nyugodtan a gazdi ölébe bújhat
egy nagy szeretgetésért.
GAZDIkereső
5 év körüli kan, tacskó keverék kutyus.
Korábban már örökbe fogadták, de új gazdája
betegsége miatt újból visszakerült a menhely
gondozásába. A kutyákkal jól kijön, de a
macskákat már nem szívleli annyira. Viszont
szereti a hosszú sétákat és a gyerekek társaságát
is kedveli. Igazi kirándulós családot vagy gazdit
vár, akivel szívesen eltöltheti majd napjait.
Amennyiben szeretné életét összekötni valamelyik kiszemelt kutyussal, keresse fel az „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesületet.
(Nagykanizsa, Ady u. 0194/3 hrsz., az Ady út végénél jobbra, a focipálya után.)
Rengeteg kutyus vár szerető családra. Rovatunkban három gazdikereső négylábút mutatunk meg, akik a
nagykanizsai menhelyen élnek, de örökbefogadásukkal boldoggá tehetik ezeknek a kedvenceknek az életét.
Igazi izgő-mozgó Beagle bácsi. Bár 9-10 év körüli
lehet, nagyon fitt, nem hiába, hiszen fajtájából adódóan
imád huncutkodni és sajnos szökni is, ami a
veszte lett. Gazdájától elszökött és másfél évig az
utcán kóborolt, majd lemondott róla a gazdája.
Olyan családot keres, aki nem engedi elszökni és a
hátralévő életében még boldoggá teszi az életét.
LOMI
elmúlt hónapokban, ott álltak
dobozban, most a forgalmazók
ezekkel jönnek ki hétről-hétre.
Bízom benne, hogy visszatérnek a
nézők. Kötelező lesz az igazolvány
a jelenleg hatályos rendelet szerint
18 év felettieknek amikor jegyet
vásárolnak a pénztárban kell bemutatni.
Ha valaki online vásárol
jegyet, akkor pedig a jegykezelőnek
kell majd megmutatni a védettséget
igazoló okmányt. 18 év alattiakra
ez nem érvényes, úgyhogy
nekik nincs ilyen problémájuk.
Hamarosan újabb szeletét kaphatjuk
vissza a korábbi életünknek.
- Ötmillió oltásnál feloldja a kormány
a lagzistopot – ezt Gulyás
Gergely jelentette be még az
elmúlt héten a Kormányinfón. Ezen
enyhítés várhatóan május harmadik
hétvégéjén lép életbe, de a
pontos feltételek még nem ismertek.
A megkérdezett esküvői szolgáltatók
arra számítanak, hogy a
családi rendezvények megtartását
nem kötik majd a védettségi
igazolvány meglétéhez.
Pörzse Gabriella
esküvőszervező elmondta:
már nagyon várják,
hogy meglegyen az a
bizonyos 5 millió beoltott,
hiszen a mennyasszonyaik
szinte rajtra készen állnak, hogy
zöld lámpát kapjanak a lakodalmak.
A feltételekre viszont még
várni kell, ami nagyban megnehezíti
a készülődést. - Ez egy nagyon
nehéz helyzet, mert akinek tényleg
nagyon közel van az esküvője
az nem tud az utolsó
pillanatig várni.
Most éppen pont ilyen
volt a hétvégénk,
hogy a május 15-ei
esküvőseink a halasztás
mellett döntöttek. Azt
gondolom, hogy akik május
vége felé vannak vagy június elején,
nekik már szabadabb lesz és
könnyebb tervezni. Mindenkinek
azt tanácsoltuk, hogy legyenek
türelmesek és várjuk meg, hogy
mit mondanak és mikor érjük el ezt
a bizonyos számot – hangsúlyozta
az esküvőszervező. Az esküvői
szektor szereplői tehát abban bíznak,
hogy az ötmillió beoltott után
már minden a régi, megszokott
módon zajlik, és a nyári időszak
után sem lesz ismét szigorítás.
– Nagyon-nagyon bizakodóak
vagyunk, én is, a kollégáim is és az
ifjú párok is. Talán már a nyáron
vagy a nyár elején elkezdődhetnek
a rendezvények. Bízunk benne,
hogy minden visszaáll a régi kerékvágásba.
Reméljük, hogy további
korlátozások nem várhatóak sem
idén, sem jövőre – jegyezte meg
Schiefer Tibor amatőr vőfély.
A szolgáltatók azt javasolják,
hogy a párok mindig gondoskodjanak
egy második megoldásról is.
Továbbá azt remélik, hogy
az enyhítések nem hozzák
magukkal a negyedik
hullámot.
Az enyhítéssel újra
megnyitotta kapuját a
nagykanizsai állatmenhely
is. A telephely közel egy
hónapig volt zárva a szigorítások
miatt, de most újra teljes nyitvatartással
várják a látogatókat.
Skanecz Tamás telepvezető
elárulta, hogy a nyitás az örökbefogadás
szempontjából nagyon
pozitívan indult. – Nagyon örülünk
neki, hogy újra nyitva lehetünk,
hiszen így az örökbe- fogadás
is látványosan
megemelkedett.
A szabályok
nem
változtak,
nem kell
igazolvány
h o z z á n k .
Alapvetően azt
kérjük, hogy a menhely területén
maszkot viseljenek. A sétáltatókat
pedig arra kérjük, hogy ha lehet,
saját pórázt hozzanak magukkal.
Az Élettér Állat- és Természetvédő
Egyesület a hét minden napján
várja a látogatókat és a leendő gazdákat.
HAJNES Rita
FÜLES
VIKTOR
10 | KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
Május 3-án megkezdődtek az
idei érettségi vizsgák. A középiskolai
tanulmányaikat végző diákok
november óta otthonaikban,
digitális oktatás keretében okosodtak.
Aztán nemrég kiderült,
hogy több hónapos bizonytalanság
után a tavalyihoz hasonlóan
idén is speciális, szigorú szabályok
mellett tartják az érettségi
szezont. A kormány döntése
értelmében idén csak írásbeli
vizsgákat tartanak, néhány kivétellel.
Szóbeli vizsgát lehet tenni
ugyanis akkor, ha az adott vizsgatárgyból
középszinten csak szóbeli
vizsgarész létezik. Vagy
amennyiben az írásbeli eredménye
elérte a 12 százalékot, a 25-öt
azonban nem haladja meg, a szóbelin
még lehet javítani, érettségit
szerezni. Lehet, hogy több
tanulónak is a vizsgáját menti
meg ez a rendelkezés, hiszen sok
diák arra számított, hogy a távoktatás
miatt talán könnyebb feladatsorokkal
készülnek az érettségizőknek.
Az elmúlt napok
tapasztalatai szerint azonban
nem mindenkinek jött be ez a
kívánsága. Egy azonban biztos,
mindenképpen hátrányból indult
az a 111.750 diák, aki 1159 helyszínen
ad számot tudásáról május
25-ig. Ezen vizsgaidőszakban 72
303 középiskolás érettségizhet,
továbbá 39 447-en tehetnek még
legalább egy tárgyból érettségit,
ők azok, akik nem most végeztek.
Összesen csaknem 400 ezer vizsgát
teljesítenek az érettségizők,
121 tárgyból 67 446-an tesznek
vizsgát emelt szinten, 183 tárgyból
322 216-an pedig középszinten.
Az országban pedig vannak
olyan végzősök, akik nemcsak a
szóbelit, de magát az egész érettségit
is bukták. Akik ugyanis
májusban nem tudnak megjelenni,
például karantén miatt az
érettségi vizsgán, azoknak legkorábban
2021. októberében lesz
lehetőségük számot adni tudásukról.
Ezen diákoknak értelemszerűen
a felsőoktatási felvételi is
csúszik.
Hétfőn tehát a kanizsai középfokú
intézményekbe is visszatértek
a diákok, hogy megírják elsőként
a magyar, majd matematika,
történelem érettségiket. A Nagykanizsai
Tankerületi Központ
fenntartásában levő két gimnáziumban
- Batthyány Lajos Gimnázium,
Dr. Mező Ferenc Gimnázium
- összesen 221 végzős tanuló
tesz közép-, illetve emelt szintű
érettségit. A rendes érettségi
vizsga mellett nagy számban
élnek a diákok azzal a lehetőséggel,
hogy előrehozott, pótló,
szintemelő, javító vagy ismétlő
vizsgákat tegyenek –
tájékoztatta lapunkat
Magyar Ferenc tankerületi
igazgató, majd
kihangsúlyozta: a Tankerületi
Központ megtette
a szükséges intézkedéseket
a vizsgázók, felügyelőtanárok,
illetve valamen�-
nyi dolgozó egészségének védelme
érdekében, így számukra
minden esetben biztosítjuk a
védőmaszkot és gumikesztyűt is.
A pedagógusok részére mindenhol
kötelező a maszk használata,
a vizsgázók számára csak a közösségi
terekben, míg a vizsga alatt
ajánlott. Az írásbelik alatt egy
helyiségben legfeljebb 10 vizsgázó
tartózkodhat, a szükséges
védőtávolság így betartható.
Míg ezen a héten az érettségizőkkel,
várhatóan jövő héten a
többi diákkal is megtelnek az
intézmények. Az érettségi mellett
május 10-től az alsóbb középiskolai
évfolyamok és az általános
iskolák felső tagozatos diákjai is
újra beülnek az iskolapadba. A
jelenléti oktatás egyébként eddig
jól vizsgázott az alsósoknál. Az
áprilisban megnyílt óvodákban
mintegy 68%-os, az alsó
tagozatos iskolásoknál
pedig 78%-os volt az
országos részvételi
arány. A kanizsai tankerülethez
tartozó
intézményekben ez a
szám magasabb volt. -
Az általános iskolákba járó
1-4. évfolyamos tanulók 89,4
%-a visszatért a jelenléti oktatásba.
Az intézményeket kizárólag
egészséges, tüneteket nem
mutató gyermekek, tanulók látogathatják,
amelyre az iskolák
vezetői többször felhívják a szülők
figyelmét. A pedagógusok és
a tanulók visszatérése az intézményekbe
egyaránt zökkenőmentes
volt – számolt be Magyar
Ferenc.
A diákok, ha a járványhelyzet is
engedi 5 hetet töltenek el társaik
és tanáraik körében a tanév lezárásáig.
VUK Anita
A NAPOKBAN AZ OKTATÁSRA FIGYEL AZ ORSZÁG
Fotó: Horváth Zoltán
Visszatérés az iskolába. Ez a cím is kerülhetett volna ezen írás elé,
hiszen rövidebb-hosszabb hónapok után májusban újra teljeskörű
jelenléti tanításra készül a magyar oktatás.
A május pedig az érettséget is elhozta a végzősöknek.
a korona
Edukáció és
2021. 05. 07. | 11
HIRDETÉS
Testimonial_celeb_sajto-202x270.indd 1
2021. 04. 19. 16:33
12 | KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES
A 730 égő olajkút oltásában Haász György
Jenő, nyugállományú aranyokleveles olajmérnök
volt a turbó tűzoltó gép parancsnoka. Ezt a
rövid, de érdekes munkáját idézte fel:
– Előzőleg Irakot és Kuvaitot már elég jól
ismertem, első külföldi munkám Észak- Irakban,
Kirkuk mellett 1974-76 között másfél évig,
majd a következő délen, a kuvaiti határ közelében
1977-78-ban egy évig tartott. Bejártam az
országot és Kuvaitot is – emlékezett az olajmérnök.
– Az iraki-iráni háború kitörése miatt 1980
szeptemberében a cégem iraki fúrási munkáját
le kellett állítani, a személyzetünket evakuáltuk
és Kuvaiton keresztül tudtunk hazajönni. 1981
tavaszán az irakiak visszahívtak bennünket,
mondván, hogy javult a háborús helyzet, már
ismét biztonságban lehet dolgozni. Ekkor
engem küldtek ki a helyzet felderítésére és a
munkák újraindítására. A háború ugyan az iráni
hadszíntéren tovább folyt, ekkor a határvárosban
Bászrában laktam néhány hétig. Esténként
voltak légiriadók, berepülések és néha
bombázások is, de a munkahely a sivatagban
oda 90 km-re, a kuvaiti határ közelében nyugalmas
és biztonságos volt. A magyar munkásaink
is visszaérkeztek otthonról, újra készítettünk
egy leltárt, mert az őrizet nélküli táborunkból
eltűnt néhány felszerelés, szerszám.
Beadtunk ezekről egy listát az iraki cégnek,
majd néhány nap múlva behívtak a közeli kisváros
Zubair bíróságára (mehkeme) és ott a
bíró (kádi) megkért, hogy tegyem a
kezemet a zöld kendővel letakart
Korán könyvre és esküdjek meg,
hogy a listánk a tényleg eltűnt
eszközöket tartalmazza. Megtettem,
(I swear I speak true), de
persze azért kártérítést nem kaptunk.
Kijött a teljes csapat, a vezetők
is és megkezdték a munka folytatását,
én meg hazajöttem, mert az ausztriai munkánknál
egy másik feladat várt rám egy kellemesebb
környéken.
Aztán a kuvaiti háború után 1991. július 3-án
érkeztem haza Kanadából, egy két hónapos
kanadai ösztöndíjas business manager egyetemi
képzésről. Cégemnél a ROTARY Kft-nél Illés
Miklós főnököm azzal fogadott, hogy jókor
érkeztem, mert mindjárt utaznom kell Kuvaitba.
Minden elő van készítve, pár nap múlva alá
kell írni a kúttűz-oltási szerződést, és én leszek
az egyik szakértő.
AMERIKAI KITÖRÉSVÉDŐ CÉGEK KEZDTÉK A
KUTAK OLTÁSÁT
Júl. 7-én repülőgéppel egy delegációval
kiutaztunk Kuvaitba. Júl. 10. és aug. 21. között a
tárgyaló delegációt a Technoimpex külkereskedelmi
vállalat vezérigazgatója Mátyás István
vezette, vele volt még három kollégája, néha
megjelent Batthyány Ádám, a magyar miniszterelnök
megbízott képviselője, továbbá négy
műszaki szakértő a tényleges munkát végző
két vállalattól, a szolnoki Kőolajkutató-tól K.
Szabó Sándor és Tihanyi Gábor, a ROTARY-tól
pedig Bányász György és én.
Az első tárgyaláson a Kuvait Oil Co. képviselője
közölte, hogy még nem döntöttek arról,
hogy a már dolgozó csapatokon kívül kötnek-e
szerződést további cégekkel. Azt javasolta,
hogy várakozzunk, legyünk készenlétben itt a
szállodában és majd szólnak, ha szükség lesz
ránk.
Így tehát egy hosszú semmittevés, várakozás
következett a Hotel Carlton Towerben, és a
háború dúlta városban. Néhányszor azért
kimehettünk az égő olajkutak közé, fel tudtuk
mérni a helyzetet. Keresztül hajtottunk egy
roncstelepen, ahol a menekülő iraki hadsereg
többszáz járművét szétbombázták egy útszűkületnél.
Csak bizonyos olajmezők néhány
területére léphettünk be, mert az aknamezők
felszedésével még nem végeztek mindenhol.
A meglátogatott égő kutak környékén először
nagyon óvatosak voltunk, gyalog csak a kocsik
nyomvonalában járkáltunk, persze aztán
később felbátorodtunk és szabadon körbe jártuk
a kutakat. Meg lehet szokni a veszélyt is –
jegyezte meg Haász György. – A belvárosi szállodai
szobám ablakából jobbra a parlamentre
és a tengerre nyílt kilátás, balra viszont a tőlünk
50 méterre álló KAC toronyépület kiégett felső
emeleteire. Néha a déli szél a város fölé hozta
az égő olajmezők hatalmas fekete füstjét, ami
eltakarta a napot és esti borultság telepedett a
fővárosra is. Kezdetben 788 kút lyukfej szerkezetét
robbantották fel az iraki katonák a feladás
és a kivonulás előtt, ebből 737 begyulladt
és január óta égett. A városban néhány bolt
már kinyitott, szerencsére a közelben egy
könyvesbolt is, ide jártam néha. Az utcákon itt-
Harminc évvel ezelőtt,
1991-ben az olajipar addigi
legnagyobb katasztrófája
történt Kuvaitban. Szaddám
Huszein iraki diktátor lángba
borította a közel-keleti
országot. Az oltására kiutazó
magyar csapat tank-alvázra
szerelt vadászgéphajtóművekkel
indult Kuvaitba
a lángokat eloltani.
ÉRDEKES EMBEREK,
ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 3.
1991-ben Olajkúttüzek
ott még töltényhüvelyeket lehetett látni, de
lassan kezdett visszatérni az élet. Már eddig is
tapasztaltam, hogy az üzletkötéshez néha
nagy türelem szükséges, de itt ez a 35-40 nap
azért nem volt könnyű. A szállodai szobát néha
már börtönnek éreztem. Az amerikai profi kitörésvédő
cégek kezdték a kutak oltását, de kezdetben
lassan haladtak, ezért aztán más országok
szakértő brigádjait is bevonták a munkába.
Végre aztán felszállt a fehér füst, tárgyalásra
hívtak bennünket is, és elég gyorsan megegyeztünk,
aláírtuk a szerződést.
Augusztus 20-án este fogadáson vettünk
részt a Kuvait International Hotelben aztán
éjfél után indulás haza! Amszterdam Schiphol,
Budapest és este ötkor Nagykanizsa. Augusztus
23-tól szeptember 13-ig zajlottak le a kuvaiti
előkészületek, az eszközöket, gépeket Ferihegyről
a világ legnagyobb repülőgépe, egy
Antonov vitte ki Kuvaitba. Megtörtént a személyzet
kiválasztása. Én is bekerültem a kúttűzoltó
és kitörésvédelmi csapatba, és szeptember
14-15-én utaztunk ki a KV-ROTARY
közös csapatával.
A POKOL TŰZOLTÓIT FILM IS
MEGÖRÖKÍTETTE
Szeptember 16. és október 20. között megtörtént
az égő olajkút-tüzek eloltása, a robbantással
megrongált lyukfejek kicserélése és a
kutak biztonságba helyezése. Beosztásom szerint
a „Turbo Crew Chief”, az egyedülálló, különleges
tűzoltó gép és a csapat parancsnoka voltam.
Életem egyik veszélyes, de nagyon érdekes
munkája során a kis brigádommal öt „saját”
kúttüzet oltottunk el, egy továbbit pedig az
amerikai Bill Abel csapatnak. Én adtam a „Big
Wind” nevet az itt világhírűvé vált gépezetnek,
bemutattam az ott dolgozó többi csoportnak,
a szakembereknek és a világsajtónak. Közte
magyar filmeseknek is, Kapuvári Gábor készített
erről egy filmet, „A pokol tűzoltói” címmel.
Ilyen gép csak nekünk magyaroknak volt.
A „Big Wind” véletlenül az év tavaszán
készült el, terepjáró teherautóra szerelt szovjet
gépezetek (Algyő) továbbfejlesztésével
magyar szakemberek építették. Egy T-34 típusú
orosz tank alvázára felszerelték két sugárhajtású
harci repülőgép turbo jet motorját. Az
ezekből nagy sebességgel kiáramló sugárba
fúvókákon még nagy mennyiségű vizet is
kevertünk. A kúttűz megtámadásához a már
működő egységgel 6-8 méterre megközelítettük
az égő kutat, aztán maximumra kapcsolva
a turbo jet motorokat néhány perc alatt eloltottuk,
„elfújtuk” a tüzet.
ÚJRAGYULLADT A KÚT
De ezután még tovább tartott a kút és környékének
a hűtése, hogy az újragyulladást
megelőzzük. Ami bizony egyszer be is következett,
amikor egy csúnya, gonosz, több irányba
égő tüzet eloltottunk Bill Abelnek, a helyi tv
kérte, hogy álljunk oda a kút elé, kezet fogtunk,
a felvétel elkészült néhány perc alatt, eljöttünk
a kút közeléből, de aztán visszanézve láttuk,
hogy a víz tetején úszó olajtavon tán úgy 20
méterről egy kis lángcsóva bekúszott a kútig és
hatalmas robbanással újragyulladt a kút. Egy
perccel előbb még ott álltunk büszkén a kamerák
előtt. Akkor ismét beindítottuk a gépet és
ismét eloltottuk a tüzet.
A KIS „BIG WIND” CSAPAT TAGJAI
Vecsernyés Imre hivatásos tűzoltó ezredes
(főnökei nem akarták kiengedni, de ő csakazért
is kijött), a távirányítóval ő mozgatta a jet motorok
sugarának irányát. Hazatérése után először
lefokozták, nyugdíjba ment, majd korai halála
(1994) után posztumusz előléptették. Rózsa
Sándor tank vezető, ő végig benn ült a tankban,
szemben a tűzzel, attól néhány méterre.
Végül Acsai Pál elektromérnök, Kurilla Tibor
repülőgép szerelő.
Egy kút oltása azzal kezdődött, hogy a mi kis
csapatunk először eloltotta a „tarlótüzet”. A
robbantással megrongált lyukfejből az olaj és
gáz nem csak függőlegesen felfelé égett,
hanem egy része a homokos talajban szétterjedt
és helyenként kis lánggal a kút környékén,
néha futballpálya nagyságú területen is égett.
A csapatunk pick-upjának rakterét megraktuk
a környéken homokkal majd a kis tüzekre
lapáttal szórva oltottunk. Később aztán földmunkagépekkel
és amikor már a szivattyúk
megérkeztek vízsugarakkal történt a tarlótüzek
végleges eloltása. Minden oltandó kút
közelébe már előre készítettek fóliával bélelt
többszáz köbméteres víztároló gödröt, a
„lagúnát” csővezetéken telenyomták tengervízzel.
Már a saját nagy teljesítményű szivat�-
tyúinkkal, vízsugarakkal hűtöttük a kút közvetlen
környékét, majd a turbóval eloltottuk a
tüzet. Aztán a lánctalpas utánfutóra szerelt
hosszú darugémmel, a „Góliát”-tal az olajsugár
egy 6-8 méteres nagy átmérőjű függőleges
cső rátolásával (a „chimney”, a kémény) magasabbra
lett vezetve, és így már tudtak alatta
dolgozni a kitörésvédelmi csapat tagjai. A
megrongálódott lyukfej részeket kicserélték,
aztán kitörésgátlóval, vagy nagy átmérőjű
tolózárral lezárták a kutat. Veszélyes munka
volt, de a Kuwait Oil Company minden résztvevőnek
névre szóló oklevelet adott. Hazatérés
után még néhány állami kitűntetést is kaptunk
– nyugtázta Haász György. – Öt hét után megérkezett
a váltásunk és hazajöttünk. További
három hét alatt még ők is megfékeztek néhány
kutat, aztán november elején ünnepélyesen
lezárták az utolsót is. A záró ünnepségen a
kitörésvédelmi szakma legnagyobb egyénisége
Red Adair odament és gratulált a magyar
csapatnak, ezzel a megjegyzéssel: „Ti vittétek
el a show-t, de azért mi meg a pénzt”. A történelem
legnagyobb olajipari katasztrófáját egy
diktátor okozta, de egy széleskörű nemzetközi
összefogással hét hónap alatt sikerült megszűntetni
– hangsúlyozta az olajmérnök-parancsnok.
Én az utolsó munkám során 2012-14-ben két
és fél évet az iraki Kurdisztán akkor éppen
békés, félig autonóm tartományában dolgoztam,
egy egyiptomi fúrási cég helyi műszaki
vezetőjeként olajkút fúrást irányítottam. De
aztán ott is bizonytalan lett a helyzet, támadott
az ISIS, 2014. augusztus elején egy éjszaka,
a fúróberendezésünk melletti úton megindult
előlük a menekültek tömege Erbil felé, aztán
hamarosan minden külföldi hazament. Azóta
vagyok itthon én is tényleges nyugdíjas –
összegezte a történetet és saját szerepét Haász
György. BAKONYI Erzsébet
ÉRDEKES 2021. 05. 07. | 13
A „Big Wind” névadója és a turbó tűzoltó gép parancsnoka:
Haász György
Kuvaitban
oltása
14 | KANIZSA ÚJSÁG
AKTUÁLIS
A régi rönkvárat Bősze Aladár erdőmérnök tervezte, a Kanizsát egykoron valóban védelmező erődítmény mintájára. Mint az Bakonyi Erzsébet „Vár állott a Szarka réten” című írásából kiderül: a megvalósítás két ütemben folyt, az elsőben a kör alakú vár három palánkmezőből álló része és a fellegvár készült el, míg a másodikban az öt fedett őrtorony, amelyeket két és fél méter hosszú folyosó kötött össze a legalsó mezővel. Az erőd több mint három évtizedig állt a gyerekek szolgálatában, egészen addig, amíg a szakemberek balesetveszélyesnek ítélték, majd lebontották. Nemrégiben kereste meg szerkesztőségünket Vaska Ferenc. Mint elmondta: barátjával, Németh Zoltánnal, a Thúry Toportyánok lovaskapitányával már két éve harcol azért, hogy újra vára legyen Nagykanizsának. – Megkerestük anno Dénes Sándort, ő azt javasolta, hogy mindenképpen a Csónakázó-tónál kellene a várat felépíteni. Kijöttünk, megnéztük, és nem az eredeti helyszínt javasoltuk, hanem ezt, hiszen itt nagyobb a terület. Mi várjátékokban is gondolkodunk, és annak kiváló lenne. Megkerestük Balogh Lászlót is, aki képviselőként, iskolaigazgatóként még támogatta ezt a dolgot, a megválasztása óta azonban már nem érezzük ezt. Levelet is írtam neki, de a válaszból számomra az jött le, hogy nem kívánnak foglalkozni az elképzelésünkkel – fogalmazott Vaska Ferenc.
– A tatai várjátékokon 470 résztvevő volt, de 300 körül minden ehhez hasonló rendezvényen vannak, itt is lennének annyian, s micsoda látványt nyújtana több száz vitéz a Csónakázó-tónál – vette át a szót Németh Zoltán. – Nem csak olyan városokban lehet igazi látványosság ez, ahol megmaradt az eredeti vár. Gondoljanak csak Kaproncára. Semmi nem maradt meg a várból, de megcsinálták az erődítményük utánzatát, és ma már nemzetközi rendezvényeket tartanak, óriási sikerrel. Ezen a helyszínen, amit kinéztünk, van egy patak is, amit kiszélesítve vizesároknak lehetne használni. S a szintkülönbség is kapóra jön, hiszen a nézők tökéletesen láthatnák a várjátékokat. Ráadásul adva van a távolság is, tehát a vonulások nagyon látványosak lennének.
Az ötletgazdák a régi cölöpvárnál nagyobb erődítményt szeretnének, hogy az alkalmas legyen kézműves bemutatókra, régi szakmák megismertetésére. – Nem lenne ez horribilis összeg, hiszen maga a kanizsai vár is szinte egy földvár volt, tehát a fonott kerítés közé föld volt rakva, és ezt most is így kellene megvalósítani. Kellő összefogás mellett, szerintem pár millió forintból meg lehetne oldani. Olyan együttműködést kell szervezni, ahogy az a régi vár esetében is volt. El kell fogadni, hogy nem csak az a lényeg, hogy a sokadik kerékpárpálya is megépüljön, hiszen az a fejlesztés csak egy rétegre koncentrál. Ellenben ez a favár, a történelemkedvelők mellett, rengeteg fiatalhoz is szólna – tette hozzá Vaska Ferenc.
A két kezdeményező szerint érdemes lenne a csurgói példát követni, és a somogyi város vezetésétől szakmai segítséget kérni. Ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy kellő összefogás nélkül továbbra is csak egy terv marad a kanizsai rönkvár. – Olyan támogatókat keresünk, akik szeretik a történelmet. Félre kell tenni végre azokat az ellentéteket, amik ebben a városban vannak, s össze kell fogni ezért a célért. Megérdemelné, hiszen a gyerekeknek éjjel-nappali játszóhelyet nyújtana – vélekedett Németh Zoltán.
A Csónakázó-tóban rejlő oktatási lehetőségek számát is növelné, ha újból állna az erőd. Ezen állításunkat Benedek Miklós, a Petőfi- és Vécsey-iskola egykori pedagógusa, vezetője is megerősítette. – Többször csináltunk gyalogtúrát az iskolás osztályoknak. Nagyszerű dolog volt ez, hiszen egyszerre lehetett tanulmányozni a vízi életközösséget, és az elegyes erdőt. A gyerekeknek óriási élmény volt ott játszani, csináltunk nekik akadályversenyt, a kilátótól indulva, az erdőn át. Mai napig előfordul, amikor találkozom olyan barátaimmal, akik már régen elkerültek Kanizsáról, hogy megkérdezik „Na, megvan még a váratok?” Én is elég sok emberrel beszélgettem, hogy ezt újra meg lehetne építeni. Ezt erősíti az is, hogy ott van mellette a Hétbükkfa-forrás és a tűzrakóhely. Ez a felnőttek számára is több lehetőséget jelent, hiszen a gyerekek játszhatnak a várban, amíg a szülők főznek egy gulyást. Arról nem is beszélve, hogy a Zalaerdő minden évben ott ülteti el az év fáját, így a környéken már van egy kis liget, ami oktatási szempontból még érdekesebbé teszi az érintett területet.
MIKÓ-BARÁTH György
2012. július 30-án kollégánk, Bakonyi Erzsébet számolt be arról, hogy aznap délelőtt a közmunkások elkezdték a cölöpvár bontását a Csónakázó-tónál. A két hónappal később megjelenő írása szerint rengetegen tették fel neki a következő kérdéseket: hol van a vár? És mikor építik fel újra? Eltelt azóta csaknem kilenc év, s az építmény emléke már egyre halványabb. De egy civil kezdeményezés eltökélten küzd azért, hogy Thúry városa várát soká már ne várja.
Fotó: Czigóth Sándor
most...Vár állott,
Szabadhegyen járt az „Ásó,
kapa, gereblye” rovat. Az első kérdés
természetesen az volt hogyan,
miért, vannak-e gyökerek? - Dédszüleim,
nagyszüleim, anyukám,
anyósom is falusiak voltak. Gyerekkorom
óta mindig volt kertünk,
tele mindennel, még málnásunk is
volt – emlékezett vissza Edina.
Most már három gyerkőcöt nevel
a fiatal festőművész, mégis fontosnak
tartja azt, hogy Szabadhegyen
– ahova 3 éve költöztek családjával
– legyen egy talpalatnyi föld, egy
olyan kis terület, ahol a saját elültetett
palántáiból, magjaiból tud az
asztalra varázsolni egészséges, friss
zöldségeket. - Nagyon szeretném
ezt a gyermekeimnek átadni. Másrészt
nekem valóban fontos, hogy
egészséges gyümölcsöt, zöldséget
tegyek le az asztalra. Egy jó kis gyümölcsleves,
vagy egy főzelék, ami
saját. Tavasztól őszig én nem is
megyek be zöldségért egy boltba
sem, a kis kertemben megvan, ami
kell. De anyáék is sok mindent
eltesznek, én is lekvárokat, kompótokat
készítek, a fűszernövényeimet
szárítom. Már 12 féle fűszernövényem
van – mondta el a kiskertje
mellett Kepéné Bocskor Edina.
A gyökerek és a hagyományok
fontosak a festőművész hölgy számára
is – hiszen számos olyan
palántát nevel, amelyek nagyszüleinek,
dédszüleinek köszönhetők. - A
dédik. Ők szedik évről-évre a magokat.
Én is szeretnék már idén magokat
szedni – de az online oktatás
kicsit elvette az időmet a kerttől.
Egyébként 14 ősi magyar gyümölcsfánk
van itt a kertben, egyiket
sem permetezzük, nem is kell őket
permetezni. Így egészséges gyümölcsöt
tudok letenni az asztalra –
mondta mosolyogva Edina.
A jó példa pedig követendő példa
- ez Edina tapasztalata is. Mint
ahogy fogalmazott: nem túlzottan
sok fiatal foglalkozik a földdel, a
zöldségek termesztésével, de
baráti körében már voltak, akik
kedvet kaptak a kertészkedéshez. -
Vannak barátnőim, akik látták a
fotóimat, és megkerestek, hogy
„Ültettél Edina retket? Hogyan tudnám
én is? Vagy a paprikát?” Én
ezért is teszem ki a közösségi oldalamra,
hogy hátha kedvet kapnak...
Nem azért, mert dicsekedni szeretnék
vele. Kis idő ráfordítás, az én
kertem is kicsi. De egészséges,
saját zöldség és gyümölcs kerül az
asztalra a gyerekeknek
– mondta folyamatosan
mosolyogva a vendéglátónk.
A kérdés természetesen
adta magát: szeretné-
e bővíteni a kertet, szeretne-e
még több zöldséget, gyümölcsöt
saját maga termeszteni? - Sokkal
nagyobb kertet tervezek. Vannak
olyan növények is, amit én is szeretnék...
a déditől tavaly hoztam be
tormát! Nagyon szeretném, ha
nálam is lenne. Remélem sikerül. A
gyümölcsös bővítésével együtt...
és persze, van még tervem.
VINCZE Adél
MEZŐGAZDASÁG 2021. 05. 07. | 15
Kepéné Bocskor
Edina festményeivel
több alkalommal
találkozhatott már
a nagykanizsai
közönség – több
kiállításon mutatkozott
be a rendkívül
szerény fiatal hölgy.
A véletlennek,
illetve az internetnek
köszönhető,
hogy kiskertjét is
bemutathatjuk –
ahol nagy szeretettel
ápolgatja zsenge
növényeit – sok
esetben szüleitől,
nagyszüleitől örökölt
tanácsokkal.
Nem csak a festés szerelmese,
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE
40. RÉSZ
Fotó: Czigóth Sándor
a kerteké is
16 | KANIZSA ÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS
Előnevelt csirkék,
tojó jércék, kilós
csirkék, tojótyúkok,
kacsák,
libák,
rendelhetők a balatonboglári
baromfitelepről.
AKCIÓS ÁRAK!
Ingyen szállítás.
06/30-831-7254,
06/30-554-4918
Következő
véradások
2021.05. 07. 12:00-16:00
Vöröskereszt Sugár út 28.
2021.05. 11. 13:00-17:00
Vöröskereszt Sugár út 28.
Véradásaink időpontját
megtalálják a Kanizsa TV
Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
30/600-64-66
Hívható
hétvégén és
ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
készenlét
telefonszáma:
A Gyógyszertári
Ügyeletről
részletes
információt talál
lapunk internetes
változatában,
a kanizsaujsag.hu
oldalon!
VOKSH
AUTÓSISKOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető
KRESZ tanfolyamunkra jelentkezés
MÁJUS 19. SZERDA 16.00 óra
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra e-learning is
elvégezheti a KRESZ-t otthoni tanulással!
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning
képzésre „C” tehergépkocsi, „B+E”, „C+E”
nehézpótkocsi, „D” autóbusz-vezető kategóriákra.
GKI Vizsga: május 28.
Jelentkezési határidő: május 13.
RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY!
Részletekről érdeklődjön irodánkban.
Telefonszám: 06-30-491-7051.
31 éve képezzük a vezetőket!
(Stat.2021 1 né. VSM: „B” E: 72,73 % F: 66,04% - „C”
E:80,07% F:90% -- ÁKO: «B» Gy: 164,85%, „C” Gy:
100,31% KK- B: 237.000.Ft/fő- C: 211.000.-Ft/fő)
2021. 05. 07. | 17
REJTVÉNY
Kanizsa TV minden nap!
MŰSORUNKBÓL:
Minden nap 18 és 19 órakor Híradó, a nap legfontosabb történéseivel.
Saját készítésű és más televízióktól kapott magazin műsorok,
természetfilmek, dokumentum-
filmek minden este.
Youtube csatornánkon élő,
míg a televízió adásában
felvételről közvetítjük
a városi csapatok mérkőzéseit.
Keressen minket a Youtube-on is!
Kanizsa TV minden nap 18 órától!
Műsorunkat megismételjük éjfélkor és másnap reggel 6.30-kor!
Részletes műsorunkat megtalálják a Lapozóban, valamint a kanizsatv.hu
oldalon az interneten!
Ha tehetik, tartsanak velünk továbbra is!
AZ ELŐZŐ HETI REJTVÉNY MEGFEJTÉSE: Könnyebb nagy boldogságot ígérni, mint valóra váltani ezt az ígéretet.
Az idei díjazottak (balról-jobbra): Stimecz Fridolin,
Stimeczné Lukácsy Kitti,Fülöp Réka, Glavákné Domján Ildikó,
Glavák Zoltán, Boros Károlyné, Ludányi Tibor
(Fotó: Miholics Szabolcs)
A HATALOM
SZERETETE NEM
A SZERETET HATALMA…
– Örök életemben tartoztam valamilyen csoporthoz. Voltam kisdobos, úttörő, KISZ-tag, felvettek az MSZP-be, de amikor bekerültem a szervezetbe és láttam, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan én gondoltam, magamtól kiléptem. Ettől függetlenül a volt tagokkal a mai napig is tartom a kapcsolatot, mint barát vagy ismerős. Örülünk egymásnak, hogyha találkozunk, és most is leállunk beszélgetni. Egyébként a szakszervezetnek 1973-tól mind a mai napig tagja vagyok.
1994-ben Szabó József az MSZP vezetőségi tagja azzal a felvetéssel keresett meg, hogy indulnom kellene a helyhatósági választásokon. A megbeszéléseket követően erre a tisztségre hármunk közül engem választott a Magyar Szocialista Párt a keleti városrészben lévő Munkás utcából, ahol abban az időben éltünk feleségemmel és két kisfiammal. Komolyan vettem a felkérést és a magam által készített szórólapokkal kampányoltam, sok esetben személyesen a városrészben élők felkeresésével, aztán az esélytelen nyugalmával várakoztam. Végül a 9. körzetben megnyertem a választást – idézte fel az indulás éveit az egykori városatya.
– A munkahelyemen – és mint egyéni képviselő is –, ha kaptam valamilyen feladatot, azt szerettem becsülettel, teljes odaadással elvégezni – vetette közbe. – A mostani közgyűlések közvetítése során eszembe jutott, hogy annak idején sokkal közvetlenebb volt a párbeszéd a közgyűlések előtti egyeztetéseken. Én inkább ott fejtettem ki az észrevételeimet.
JÓ HANGULATBAN ZAJLOTTAK A BIZOTTSÁGI ÜLÉSEK
Most sok a mocskolódás, ami abban az időben nem volt divat. Az ellenzéket is meghallgatták, és azt a napirendi pontot, ami a város érdekét szolgálta, azt mindig támogattuk. A testületen belül mindenki elmondhatta a véleményét. A bizottsági ülések is jó hangulatban zajlottak le, az OKSB tagjaként sokat beszélgettünk dr. Horváth György elnökkel. Nem voltak olyan nagy viták, amik gátolták volna Kanizsa oktatási, kulturális és sportéletének a fejlődését, kivételt képezett talán a vásárcsarnok mérete. Én sosem tartózkodtam, vagy az igen, vagy a nem gombot nyomtam meg a határozati javaslatok tárgyalása során. Mindenről megvolt a véleményem, és azt vállaltam is. Nyugodtan aludtam, mert fontos volt számomra az, hogy bármikor bele tudjak nézni az emberek szemébe.
Képviseltem a választókörzetem ügyes-bajos dolgait. Többek között a Teleki utcai körforgalom szükségességét már abban az időben felvetettem.
Sőt, annak idején volt terítéken a vásárcsarnok, a város elkerülői útjainak építése, bár az utóbbi még nem készült el teljesen – tette hozzá Zoltán. – Igaz, az első ciklus után mi is még tanulók voltunk, de igyekeztünk becsületesen elvégezni azt a feladatot, amit a választóink ránk bíztak.
Ugyanígy vagyok most is, bár távol a politikától, igyekszem olyan feladatokat elvégezni, ami másoknak is jó. Maradt egy kis funkcióm a MOL Bányász Szakszervezetnél, mint a MOL Gondoskodás Alapítvány dunántúli területi képviselője segítek az olajipari nyugdíjasoknak, amennyire tőlem telik.
Édesapám halála után 8 éves koromban kerültem Nagykanizsára, de kanizsainak érzem és vallom magamat, hiába születtem távol a várostól. Szívemen viselem a város dolgait, itt dolgoztam 45 évet az olajiparban. Többek között Nagykanizsa olajipari kötődésére utalva saját ötlettel, nekibuzdulással, barátok, olajipari cégek, illetve a polgármesteri hivatal segítségével, támogatásával sikerült felállítanunk egy 8 m magas fúrótorony makettet a Kaposvári úti körforgalomban. Az avatáson Cseresnyés Péter és Dénes Sándor méltatta a zalai olajosok munkáját. Jól mutat a városba érkezők számára az erdőben lévő kilátótorony és előtte a kistestvér!
Most is úgy vagyok, ha valaki jön hozzám – és én tudok segíteni –, bárkinek szívesen megteszem, hisz nyugdíjasként az ember nincs úgy lekötve, mint aktív korában.
Hogy valóban nem állt le Zoltán, azt az is mutatja, hogy hamarosan felkeresi Balogh László polgármestert, mégpedig abban az ügyben, hogy hiányolja az egykori városi képviselőtestületek tablóit a polgármesteri hivatal folyosóiról, amik egyszer csak lekerültek a falakról. Amikor megkérdezte az akkori polgármestertől, hogy miért, azt a választ kapta, hogy arculatváltás történt. Mint mondja, Zalaegerszegen pedig a napokban avatták a városi elöljáróság tablófalát.
– Én nem szégyellem, hogy képviselő voltam – jegyezte meg. Egy ciklust vállaltam, mivel Szíriába készültem dolgozni. Nem bántam meg, hogy így döntöttem, mert nem voltam megélhetési politikus, és mindig volt munkahelyem. Jó érzéssel gondolok arra a négy évre, nyugodt vagyok és a lelkiismeretem is tiszta.
Nem kell szégyellni azt, hogy valaki képviselő volt. Mi is tettünk valamit a városért. Én baloldali érzelmű voltam, az is maradtam, és az is leszek. Nem forgattam a köpönyeget. Így gondolkodtam mindig, és ezt hangoztattam is. Nyugodtan mondhatom, a munkahelyemen is elfogadták a gondolkodásmódomat és erre egy kicsit büszke is vagyok. Olajos családból származom, és sokat jelent számomra, hogy az olajosok nagy családjában tevékenykedhettem, ahol édesapám és édesanyám…
BAKONYI Erzsébet
Magyarországon 18. rész
Forrás: egykor.hu30 éves az önkormányzatiság
NEM SZÉGYELLEM, HOGY
KÉPVISELŐ VOLTAM
Ferenczy Zoltán a 2. választási ciklusban, 1994-1998-ig volt önkormányzati képviselő az MSZP támogatásával.
18 | KANIZSA ÚJSÁG
ÖNKORMÁNYZAT
Nagy Vendel címzetes apát, a Sarlós Boldogas�szony Plébánia és Egyházközség plébánosa a templom történetéről elöljáróban elmondta:
– 1600-1690-ig a Kanizsa várát a török birtokolta. A városrész betelepítésére 1690 után a vár felszabadítását követően kerül sor. Az első templom 1716 épült, Volkra Ottó püspök ugyanis megemlékezik egy fából készült kápolnáról, ami eredetileg temetőkápolna volt. Az 1761-es dátum valószínűleg annak a restaurálását jelenti. A templomot körülvevő első temetője a településrésznek 1770-ig állott fenn. Ez a templom 1797-ben leégett, majd újjáépítették, de már akkor kicsinek bizonyult. 1868-ban Kiskanizsa elvált Nagykanizsától, és csak ezután tudtak hozzáfogni az Isten-háza felépítéséhez. A mostani 1872-ben épült és 1874-ben szentelték fel. 1941-től önálló plébániaként működik Czapik Gyula veszprémi püspök rendelkezése szerint. A rendházba 1949. december 23-án költöztek be a ferences szerzetesek. 1950 július 2-án szentelték volna fel a plébániát, de azt megelőzően, június 10-én éjszaka elhurcolták a szerzeteseket. A felszentelésére a teljes körű belső felújítás után ünnepélyesen csak 2020. október 4-én került sor Varga László, a Kaposvári Egyházmegye megyéspüspöke által. Miután elhurcolták a szerzeteseket, attól kezdve hol szerzetesek, hol világiak látják el a lelkipásztori szolgálatot más-más településekből. 1960-61-ben nagy felújítás kezdődött a templomban.
Az elődöm dr. Páhy János plébános 2012-ben újíttatta fel a templom belsejét. Megtörtént az épület külső festése is, de a tetőzeté még hátra van.
A plébánia épületét püspökségi támogatással az elmúlt évben sikerült újjávarázsolni – tért rá a napjaink történéseire a plébános. – A festés és nyílászárók javítása, cseréje mellett megújult a fűtésrendszer, a villanyhálózat és a vizesblokk. Támogatásból sikerült a tetőhéjazatát is lecserélni. Az emeleti helyiségek eddig még az 50-es évek-beli állapotot mutatták. Most nyílt lehetőség a rendbehozására, mivel eddig nem volt rá sem idő, sem pénz. A püspök úr szándéka szerint itt két apartmant alakítottunk ki; itt található a könyvtár, a közös konyha, de még nincsenek a helyiségek bebútorozva. Ha netán érkezne egy pap, vagy egy olyan személy, akit a püspök úr a környék ellátása érdekében idehelyezne, két, három szobából álló apartman közös konyhával a rendelkezésükre állhat.
A rekonstrukcióval nem a manapság gyakran hallható vallási turizmusra készültünk fel – hangsúlyozta a plébános, hanem azzal a szándékkal, hogy a leendő papoknak minden igényt kielégítő szálláshelyet adjunk.
A földszinten megmaradt a plébános szuverenitása, de például legutóbb, a papi-szerzetesi hivatások vasárnapján a földszinti vendég és dolgozószobában szállt meg a két kispap. Ha be tudjuk bútorozni az emeletet, bármikor elszállásolhatunk 6-8 gyakorlatra érkező kispapot. Ugyanígy, helyet tudunk adni a karitatív, vagy ifjúsági találkozókra érkezők számára is.
– Most a lelkek „becserkészésén” dolgozunk – erősíti meg Nagy Vendel atya; 22 ministránsuk van, a 15 fős Sacra Musicorum zenekaruk minden második vasárnap énekel a 9 órai szentmisén. Mellettük 10 fős, diákokból és felnőttekből álló felolvasó és a gyertyavívő csoport teljesít szolgálatot.
BAKONYI Erzsébet
2021. 05. 07. | 19
MAGAZIN
A koronavírus-világjárvány nemcsak az iskolák, a kultúrházak, a múzeumok, a vendéglők és a különböző munkahelyek ajtaját zárta be az emberek előtt, hanem a templomokét is. Most induló sorozatunkban templomba megyünk. Nemcsak az éledező vallási turizmusra gondolva, megkérdezzük a különböző felekezetek elöljáróitól, milyen kép fogadja az Isten házába érkezőket 2021. tavaszán.
Fotó: Horváth Zoltán
dolgozunkMost a lelkek becserkészésén
MÁJUS 13-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN, VÁRHATÓAN 17:45-KOR NAGYKANIZSÁRA, AZ EÖTVÖS TÉRRE MEGÉRKEZIK
A TOUR DE HONGRIE, MAGYARORSZÁG LEGNÍVÓSABB KERÉKPÁRVERSENYE 2. SZAKASZÁNAK BEFUTÓJA.
Azon a napon a város egyes pontjai, utcái, forgalmas területei részleges és teljes lezárásra kerülnek,
melynek részleteit az alábbi térképeken láthatják.
A következő napokban az önkormányzat a versenyig folyamatosan tájékoztatja a város lakóit
a közlekedési rend változásairól, a parkolásról és a verseny részleteiről.
20 | KANIZSA ÚJSÁG
HIRDETÉS
Nagykanizsán!Felhívás forgalmi rend változására
FC NAGYKANIZSA (4.) – PÁPAI PERUTZ FC (14.) 3-2 (3-1)
NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 33. forduló. Nagykanizsa, 80 néző. Vezette: Takács R. (Urbán, Turi). G.: Török (3.), Szegleti (23.), Ekker (33.), illetve Hanzl (44.), Molnár T. (76.)
FC Nagykanizsa: Horváth M. - Horváth B., Papp Sz., Major, Tóth G. - Szegleti, Bagó Be. (Baráth), Béli M. (Lőrincz) – Ekker, Török (Péntek), Vlasics. Vezetőedző: Koller Zoltán.
Ha még kissé foghíjasan is, de ismét láthattunk nézőket a lelátón Nagykanizsán - is - NB-s labdarúgó-mérkőzésen. Akik kint voltak a „Bányászon”, azonnal kanizsai gólnak is tapsolhattak, lévén a 3. percben Török Milán lőtt középről a hálóba. A dél-zalaiakat tehát nem fogta meg a szerdai csanaki vereség, s ugyan a félidő elején a pápaiak szöglet-fesztivált rendeztek, a további találatokat is Koller Zoltán gárdája érte el. A 23. percben Szegleti Gergely egy mintaszerű ellentámadás után volt eredményes, majd tíz perccel később Ekker Milán már tizennegyedszer köszönt be az idény során. Innen minden simának is ígérkezett, csak ezt a vendégek nem így gondolták: a 44. percben Hanzl Máté szépített. A második félidőben is úgy futballoztak a felek, hogy a sárga-kékek még egyáltalán nem tettek le a további zárkózásról és a 76. percben Molnár Tamás által tovább csökkentették hátrányukat. A Kanizsa onnantól nagy területeket befutva igyekezett kontrázni, a Pápa pedig a 80. percben egy óriási helyzetet hagyott ki: a meccs tehát élvezetes volt, persze aligha a kispadról irányítóknak... A vége 3-2 lett az FC Nagykanizsának, s ezzel a sikerrel Papp Szilárdék tartják a lépést a dobogóra is esélyes együttesekkel. A hét utolsó napján 11 órától a Kanizsa a fővárosban mérkőzhet a jelenleg tizennyolcadik Tintahalak legénysége ellen.
- Ha az utóbbi időben többször is inkább a játék, most elismerem, a küzdőképesség dominált részünkről, mivel azért nem kevés, a futball mellett dolgozó játékosommal szerdán csak-csak el kellett utazni Csanakra és ott fociztunk is – értékelte a Kanizsa – Pápa meccset a dél-zalaiak vezetőedzője, Koller Zoltán. - Jól vittük végig ugyanakkor a kontráinkat és más erősségünket is tudtuk kamatoztatni. Ezúttal a küzdelem is nagyon fontos volt részükről, amellett, hogy akadtak jó periódusaink a pápaiak ellen is, ezért ismét csak gratulálni tudok labdarúgóinknak.
P.L.
2021. 05. 07. | 21
SPORT
Ha nem is úgymond hatpontos, de alsóházi rangadót vívott
a labdarúgó megyei első
osztály 26. fordulójában Letenyén a Kiskanizsai Sáskák együttese. Május 9-én, vasárnap a Sáskák SE az egy hellyel és három ponttal előtte álló Zalalövőt fogadja 16.30 órától a Kiskanizsai Sportkertben.
A határváros sporttelepén a szurkolók – maradjunk annyiban – még inkább gépkocsikból, vagy a kerítésen túlról figyelték a Letenye SE – Kiskanizsa találkozó történéseit. A vendégeknek az elején akadtak is ígéretes lehetőségeik. Ezek elpuskázása után gyakorlatilag törvényszerű volt, hogy a vendéglátók a helyzeteiket értékesítik és megérdemelten vonultak 2-0-s előnnyel a szünetre.
Nem adta azonban fel Kiss István kiskanizsai legénysége, ugyanakkor a szépítésük talán kicsit már későn jött, a három pont pedig Letenyén maradt. Az LSE győzelmével meglépni látszik a tabella „abszolút” hátsó traktusától, a Sáska pedig készülhet a tizennegyedik Zalalövő elleni vasárnapi mérkőzésére. Lövői berkekben úgy tartják: gyakorlatilag az a találkozó dönthet arról, melyik gárda zár sereghajtóként és tartanak is a meccstől...
Labdarúgó megyei I. osztály, 26. forduló:
LETENYE SE (11.) - HORVÁTH MÉH KISKANIZSAI SÁSKÁK SE (15.) 2-1 (2-0)
Letenye, 30 néző. Vezette: Farsang B.
G.: Őri Cs. (14.), Kanizsai Zs. (27.), illetve Dolmányos (83.) P.L.Vasárnap mini döntő
László Rolandra (sárga szerelésben) végig szorosan figyeltek
a letenyei védők (Fotó: facebook/Letenye SE)
izgalmaiJöhetnek a hajrá
Török Milán (balról)
nyitotta a Pápa elleni mérkőzésen a gólok sorát
(Fotó: PL)
A labdarúgó NB III 33. fordulójában az FC
Nagykanizsa a Pápai Perutz FC-t fogadta. Immár szurkolók előtt győzött is Veszprém megyei riválisa ellen Koller Zoltán legénysége. A folytatás vasárnap következhet a kanizsaiak számára, akik délelőtt 11 órától mérkőzhetnek a fővárosban a THSE-Szabadkikötő ellen.
Kiskanizsán?
22 | KANIZSA ÚJSÁG
SPORT
TIHANYI FC (8.) – NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB (7.) 4-6 (1-4)
NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, alsóházi rájátszás a 7-12. helyért, 6. forduló. Tihany. Vezette: Tiringer (Strehó, Sipos). G.: Rusvai (14., 31., 33.), Csernay (26.), illetve Fujsz (4., 20.), Bogyó (11., 28.), Takács D. (17.), Schuller (22.).
NFC: Szakmeiszter Á. - Bogyó, Schuller, Fujsz, Takács D. Csere: Szőke R. (kapus), Csavari, Józsa, Szőke Á., Kollár, Bagó Bá., Dömötörfy, Szakmeiszter J. Játékos-edző: Szőke Ádám.
Bő kerettel kelhetett útra az NFC az alsóházi körének egyik legfontosabb meccsére, emellett a gólokat tekintve nem is kezdett rosszul a Tihany futsalosai ellen. Az első félidő végére kissé jobban bebiztosították előnyüket, így a második húsz percben talán arra is mentek rá leginkább, hogy onnan már sikeresen hozzák le a meccset. Ez sikerült is, így fontos három pontot szereztek Takács Dávidék az NB II alsóházi rájátszásának megnyerése érdekében, ami a Nyugati csoportban a végelszámolásnál a hetedik helyet jelentheti majd számukra. Folytatás hétfőn este a Zsigmondy-csarnokban a Hidegkút ellen, ugyanakkor a dél-zalai klub és az oktatási intézmény úgy egyezett meg, hogy a szezon hátralevő részében az itteni találkozók zárt kapusak lesznek.
- Jól kezdtünk, hamar kétgólos előnybe kerültünk, amire a jól felkészített ellenfelünk egy kontrával tudott válaszolni – értékelt a kanizsai futsalosok játékos-edzője, Szőke Ádám. - Védekezésünk az első félidőben nagyon rendben volt, így 4-1-es vezetéssel fordulhattunk. A második játékrészben jókor rúgtunk gólt, majd nagy helyzetben hibáztunk, a Tihany viszont élt a lehetőségeivel. Szerencsére sikerült az utolsó tíz percet kivédekeznünk, még ha a koncentrációnk kissé el is fogyott a végéhez közeledve. Gratulálok mindenkinek a csapatból. P.L.
kapuMarad a zárt
A Tungsram SE mindkét
NB II-es együttese, a férfi
és a női is tett lépéseket a céljaiért: előbbi a bajnoki címért, utóbbi a benn-
maradásért. E küzdelmeikben ráadásul immár a nézők is támogathatják őket, hiszen védettségi igazolvánnyal szombaton a férfi, vasárnap pedig a női meccsre is
bejuthatnak az érdeklődők
a Tungsram-csarnokba.
RINYAMENTI KC (8.) – TUNGSRAM SE NAGYKANIZSA (1.) 24-33 (11-17)
NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 19. forduló. Nagyatád, zárt kapuk mögött. Vezette: Rozina, Ujvári.
Tungsram: Konyicsák - Kiss L. 2, Kiss G. 2, Kozics 1, Hári 4, Vadász 5, Kovacsics 2. Csere: Szabó M. (kapus), Balogh P. 3, Szabó G. 8/3, Baranyai Zs. 1, Széles 3, Kisgéczi 2. Játékos-edző: Csalló Ádám.
A találkozó egyértelmű esélyesének számított a kanizsai együttes, melynek soraiból azért voltak, akiknek a somogyi helyszínen kézilabdázni mindig egy kis nosztalgia is egyben. A vendégek az első félidő hajrájához közeledve szilárdították meg vezetésüket. A második harminc perc már inkább arról szólt, hogy a hazaiakat ne engedje közelebb Csalló Ádám együttese, s ezt tették úgy, hogy még növelni is tudták előnyüket. Ezzel a győzelmével a Tungsram maradt is a Dél-nyugati csoport élén és szombaton 18 órától a Kiskőrössel mérkőzik – immár a védettségi igazolvánnyal rendelkezők esetében nyitott kapuk mellett.
A hölgyeknél a Tungsram SE a Marcali elleni hazai meccsén immár a negyedik sikerét érte el a bajnokságban.
TUNGSRAM SE NAGYKANIZSA (10.) – MARCALI VSZSE (9.) 29-20 (17-11)
NB II Dél-nyugati csoport női kézilabda-mérkőzés, 18. forduló. Nagykanizsa, zárt kapuk mögött. Vezette: Antal, Antalné.
Tungsram: Horváth Sz. - Szmodics D. 5, Csivre V. 2, Füstös 2, Zvolenszky 9/3, Szabó E. 6, Szmodics V. 1. Csere: Tóth V. (kapus), Horváth A. 2, Andor, Ács, Kovács B., Csivre E. 2. Edző: Baranyai Zsolt.
A néhány héttel korábbi, őszről pótolt mérkőzésüket követően a kanizsai meccsükön a Marcali szerzett vezetést, ugyanakkor 2-3-ról gyorsan 5-3 lett a Tungsram SE-nek. Ezt követően felváltva vezettek a csapatok. Az első félidő második felében a nagykanizsai női kézisek két olyan etapot is hoztak, melyek alapján az első félidei hatgólos vezetésük nem is lehetett érdemtelen. A második játékrészben a kanizsaiak „finoman” próbálták bebiztosítani előnyüket, s minden góljuknak volt jelentősége: így a Marcali lényegében nem tudott közelebb kerülni. E találkozó után a Tungi Veszprémben mérkőzött, ahol 24-16-ra kikapott. Vasárnap viszont 15 órától újra hazai fellépés jöhet: a Siófok KC U22 a program szerint az ellenfél, s miként arra már utaltunk, kilátogathatnak akár a nézők is. P.L.
A bajnoki hajrában a kanizsai férfi kéziseknek is szüksége lesz minden meg-
szerzett labdára
Bogyó Károly tovább
zárkózott
a futsal
NB II góllövő-listáján
Fotó: kanizsafutsal.hu
A Nagykanizsai Futsal Club az NB II Nyugati
csoportjának alsóházi csoportjában valósággal megtáltosodott, hiszen a 6. forduló keretében lényegében a legnagyobb riválisát, a Tihanyi FC-t verte idegenben. Hétfőn a kanizsaiak itthon fogadhatják 20 órától a Hidegkúti SC-t, viszont szurkolók nem lehetnek jelen a találkozón.
mehetnekVédettségivel
SPORT 2021. 05. 07. | 23
Legutóbbi bajnokiján a
Kanizsa Vízilabda együttese
a bajnokság 19. fordulójában
roppant biztosan
győzött a Cegléd ellen.
KANIZSA VÍZILABDA (1.) –
CEGLÉDI VSE (9.) 19-6
(7-0, 2-1, 5-2, 5-3)
OB I B-s vízilabda-mérkőzés,
19. forduló. Nagykanizsa,
zárt kapuk mögött.
Vezette: Füzesi, Tordai.
Kanizsa: Leposa G. -
Major 1, Dobay G. 4, Balli,
Turnai 1, Szávai 3, Balaska
4. Csere: Vadovics 3,
Kovács Á. 1, Marnitz 1,
Vlaszák 1, Dobay P., Vékási.
Edző: Ludányi Kadosa.
Lehengerlően kezdett a
kanizsai OB I B-s vízilabda
együttes, mely kíméletlenül
kihasználta az első
negyedben helyzeteit. Tette
ezt úgy, hogy gólt sem
engedélyezett ellenfelének.
Ha ezt az iramot a
továbbiakban nem is tartotta
Ludányi Kadosa
legénysége, azért túlzottan
sok mozgásteret ellenlábasának
továbbra sem
engedélyezett. Ezt jól jelzi,
hogy a harmadik nyolc perc
feléig egy lőtt találaton
tudta tartani a ceglédieket.
Inkább az volt a kérdés,
hogy Dobay Gergelyék a
két fél közötti két számjegyű
különbséget meddig
tudják növelni. Mint kiderült,
bőven sikerült az is, így
a Kanizsa Vízilabda gyakorlatilag
meg is szerezte a
hazai férfi vízilabda második
vonal bajnoki címét....
Nagyon örülök annak,
hogy ezúttal is kanizsai
nevelésű ifjú játékosokkal
együtt lett sima a mérkőzésen
aratott sikerünk –
foglalta össze érzéseit
Ludányi Kadosa, a
nagykanizsaiak edzője. -
Alaposan bekezdtünk, azt
követően törvényszerűnek
is tekinthető, hogy kicsit
leültünk. Utána ritmust
tudtunk váltani és a meccs
végéig koncentráltak is
maradtunk.
P.L.
Az Ebihal SE utánpótláskorú úszói
az elmúlt időszakban két kaposvári
versenysorozat aktuális
fordulójában is részt vehettek.
A II. Kaposvár Kupa második körében az Ebihal
egyesületének 10 versenyzője lépett rajtkőre. 100
m pillangón Molnár Luca Bíborka
(2012) 1:54,24 perces eredménnyel
negyedik lett csakúgy, mint Kurucz
Kenéz (2011) 100 m pillangón 1:46,10-
zel. Kurucz 100 m gyorson (1:20,89),
László Márk (2006) 200 m mellen
(3:02,12), Kovács Vivien (2005) pedig
200 m mellen (3:21,24) lett ötödik korosztályában,
míg Vajda Áron (2009)
100 m háton (1:28,19) hatodikként csapott
célba.
Az úszók 1. MCM-Diamant sorozatának
második fordulóját szintén a
kaposvári Csik Ferenc versenyuszodában
tartották. Összesen huszonnégy
sportegyesület, közel 230 versenyzője
huszonkét számban s természetesen
különböző korosztályokban mérte össze tudását.
Ezúttal az Ebihal SE a somogyi megyeszékhelyen
kilenc fiatal úszójával képviseltette magát.
Úszó 1. MCM-Diamant sorozat, második forduló,
Ebihal-eredmények. 50 m pillangó: 3. Kurucz
Kenéz 42,05. 200 m vegyes: 5. Kurucz 3:39,32. 200
m mell: 6. Kovács Bence (2009) 3:19,19. 200 mell:
6. László Márk 2:58,19. 50 m pillangó: 6. Molnár
Luca Bíborka 48,97.
biztosan
Nagyon
Ludányi Kadosa, a kanizsaiak edzője
mindig örül, ha meccsein
az utánpótlás is szerepet kaphat
(Fotó: Kanizsa Vízilabda)
Három találkozóval a vége előtt a
Kanizsa Vízilabda listavezető OB I B-s
együttese hat ponttal vezet a szombathelyi
AVUS előtt a tabellán, így
aligha vehetik már el a bajnoki címet
Ludányi Kadosa együttesétől. A kanizsaiak
következő meccsére május
15-én kerül sor, akkor Egerben ugorhatnak
vízbe Vadovics Ákosék.
Balatonbogláron rajtolt el a duatlonozók
szezonja, s az idény kezdeteként
rögtön egy magyar bajnokság
került sorra, nevezetesen
a duatlon
sprinttávú országos
bajnokság.
A BUI Duatlon
Országos Bajnokság
sprinttávján
a Balaton-
part „régiójában”
a versenyzők
5 kilométer
futást, 20 km
kerékpározást,
valamint zárásként egy 2,5 km-es
futópenzumot teljesítettek. Az
indulók között az amatőr szenior
hölgyek mezőnyében ott volt a
nagykanizsai Korcsmárosné Vig
Rozália is, aki kategóriájában meg
sem állt az országos bajnoki címig.
P.L.
kezdte Jól
Kaposváron
Kétszer
Korcsmárosné
Vig Rozália
rögtön
elsőséggel
nyitotta
a duatlonozók
2021-es
idényét
Az Ebihal egyesületének
úszói is szinte
már hazajárnak
Kaposvárra
24 | KANIZSA ÚJSÁG
MOZAIK
- Az anyák napját kerti sütéssel, grillezéssel ünnepelte a Petró család. A vacsora mellé köretnek shakshukát, vagy izraeli lecsót készítettek. S mivel Gergő unoka imád sütni-főzni, közösen sütötték Ági mamival a tortácskákat.
A SHAKSHUKA (IZRAELI LECSÓ) hozzávalói:
40 dkg hámozott paradicsom, 2 db paradicsom, 4 db tojás, 2 db kaliforniai paprika, 1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 3 ek olívaolaj, 1 csokor petrezselyem, 1 mk római kömény, só, bors.
Elkészítése: A zöldségeket megmossuk, majd a hagymát apróra, a paradicsomot kockákra, a paprikát pedig karikákra vágjuk. Egy nagy serpenyőben hevítsük fel az olajat, tegyük bele a hagymát és dinszteljük meg. Utána mehet hozzá a zúzott fokhagyma és a paprika is. Pároljuk kis ideig, majd fűszerezzünk. Ezután adjuk hozzá az összes paradicsomot és fedő alatt 10-15 percig pároljuk. Ha már jó lecsós, akkor négy mélyedést alakítunk ki benne és beleütjük a tojásokat. Ismét fedő alatt főzzük tovább a „lecsót”, amíg a tojás is megdermed. Végül petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Feta sajttal és további zöldséggel is bolondíthatjuk. Kínálhatunk mellé pitát vagy kenyeret.
A PAVLOVKA TORTÁCSKÁK hozzávalói:
5 tojásfehérje, 20 dkg kristálycukor, 2 tk étkezési keményítő, 1 ek citromlé, fél vaníliarúd vagy vanília aroma
A KRÉMHEZ: 25 dkg mascarpone, 2 dl tejszín, 1 lime leve és reszelt héja, 3 ek cukor, gyümölcsvelő.
TÁLALÁSHOZ: csokoládé
TORTÁCSKÁK elkészítése:
A tojásfehérjét felverjük, ezután hozzáadjuk a cukrot és a fél vaníliarúd kikapart belsejét is, majd tovább verjük. Hozzáadjuk az étkezési keményítőt, a citromlét és tovább keverjük. Négy kört rajzolunk egy sütőpapírra és kissé beolajozzuk. A habot kikanalazzuk a rajzolt kör közepére, amibe mélyedést csinálunk. 140 fokon 70 percig sütjük úgy, hogy közben nem nyithatjuk ki a sütőt. Ha elkészült, egy fakanállal kitámasztjuk a sütőajtót és a kis tortákat egy éjszakán át hagyjuk a sütőben kihűlni.
A KRÉM ELKÉSZÍTÉSE:
A cukrot és a lime levét hozzáadjuk a mascarpone-hoz és alaposan elkeverjük, majd hozzáöntjük a tejszínhab harmadát is, hogy fellazuljon.
A maradék habot csak ezután forgatjuk bele, nagyon óvatosan. Elkészítjük az epervelőt: összemixeljük az epret és átszűrjük egy apró lyukú szűrőn, hogy ne maradjon bent mag. Közvetlen tálalás előtt a kis tortácskákat megkenjük a mascarpone-val, leöntjük az epervelővel és csokival díszítjük. BAKONYI Erzsébet
GasztroKanizsa
Fotó: Kanizsa
heti horoszkóp
KOS: 03.21 - 04.20.
Gondolja át, hogy milyen titkokat oszt meg az ismerőseivel. A sütés-főzéssel kapcsolatos receptek megosztására ez természetesen nem vonatkozik.
BIKA: 04.21-05.21.
Helyezzen nagyobb hangsúlyt a mértékletességre. Ez különösen fontos a táplálkozására nézve, de akár az éjszakába nyúló tévénézésre is.
IKREK: 05.22-06.21.
Ha netán új munkahelyről gondolkodik, ne szerénykedjen, feltétlenül mutassa ki a rátermettségét és a hozzáértését. A siker nem marad el.
RÁK: 06.22-07.22.
Ne habozzon. Nézzen szembe bátran az egészségét érintő félelmeivel, és menjen el orvoshoz. Ha egyedül nem megy, kérjen akár ismerőstől segítséget.
OROSZLÁN: 07.23 - 08.23.
Jobban is kimutathatná a ragaszkodását, az érzéseit a társának. Az időnkénti morgások mellett megajándékozhatná néha egy kis lelki simogatással is.
SZŰZ: 08.24-09.23.
Ha változtatni szeretne az életmódján, életén, akkor először a saját életszemléletén kell változtatnia. Meglátja, menni fog, csak akarnia kell.
MÉRLEG: 09.24 -10.23.
Itt az ideje, hogy elővegye a bakancslistáját, és feltöltse a szervezetét pozitív energiákkal. Mindjárt felhőtlenebbül és kellemesen telnek el a napjai.
SKORPIÓ: 10.24 -11.22.
Ne siesse el a döntéseit, mostanában jobban teszi, ha az érzelmeire, a belső hangjára hallgat. Hisz tudja, van önnek egy szerencsecsillaga, csak figyeljen rá.
NYILAS: 11.23-12.21.
Hamarosan szüksége lehet a határozott fellépésére. Ne hagyja magát, egy vitás helyzetben törekedjen arra, hogy öné legyen az utolsó szó.
BAK: 12.22 - 01.20.
Ha az idő múlásával elmaradnak a régi társai, ne szomorkodjon, jönnek helyettük mások. Csak figyeljen, és észre fogja venni az érkezésüket.
VÍZÖNTŐ: 01.21-02.19.
Jól tenné, ha mostanában nem vinné haza a munkahelyi gondjait. Önre is ráférne egy kis lazítás, egy kis áramszünet, aztán minden mehetne tovább.
HALAK: 02.20-03.20.
A vidámságát, az életerejét szerencsére nem tudja letörni senki sem. A sétálást, a sportolást ne hagyja abba, mert az ön számára most ez a legjobb orvosság. Shakshuka, pavlovka tortácskákkal
XXXIII. ÉVFOLYAM
8. SZÁM
2021. MÁJUS 21.10. oldal15. oldalHARC A CSIGÁK ELLEN
12-13. oldal7. oldal
ÉRDEKES EMBEREK:
KÁRPÁTI HENRIETTE KANIZSAI GYÓGYÍTÓ
„AZT HIDD EL, AMIT SZERETNÉL,
ÉS NE AZT, AMIVEL RIOGATNAK”Személyesen
megélhető programokra
invitálnak a kultúra-
közvetítőkSzínes
a nyári paletta
a nagyérdeműt! Várják
a turizmusIndul
Tapasztalatok és tanácsok
A csigasorompó és a sör is hasznos lehet
60-70 százalékos kihasználtság a szállásokon pünkösdkor
A szállodai szolgáltatások csak igazolvánnyal
Többnyire a belföldi vendégek érkezésében bízhatnak
Fotó: Pixabay
01.indd 1 2021. 05. 20. 14:42:51
2 | KANIZSA ÚJSÁG EZ VOLT A HÉT
IMPRESSZUM: KANIZSA ÚJSÁG
MEGJELENIK KÉTHETENTE
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Mikó-Baráth György ügyvezető
Rovatvezetők: Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050.
Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Ünnepelt vasárnap a nagykanizsai piarista közösség,
14-en részesültek a bérmálás szentségében. A szentlélek
egyik legcsodálatosabb ajándéka a keresztény
ember életében, hogy tanítványságra hívja a Krisztus
követőket – mondta Varga László, a Kaposvári Egyházmegye
püspöke. A bérmálás szertartása során a
szentlélek ajándékait közvetítik a bérmálkozó számára.
A katolikusoknál ez a hét szentség egyike.
Május 21-e a Magyar Honvédelem Napja. 1992-től minden évben e napon Buda várának
1849-es bevételére emlékeznek. Nagykanizsán a Nagykanizsai Honvéd Egyesület is minden
évben tart kis ünnepséget, melynek keretében koszorúznak az egykori laktanyák épületeinél.
E napon azon katonákra és polgári alkalmazottakra is emlékeznek, akik a katonavárosunkban
teljesítettek szolgálatot.
Kanizsa száma:
VILÁG KÉP – KANIZSA KÉPE
Az elmúlt időszak
időjárása
szivárványokkal
színesítette a kanizsai
égboltot. Az MTI fotósa
Varga György is
megörökítette a város
felett kialakult
optikai jelenséget.
Szivárványt egyébként
eső- vagy páracseppek
okoznak, mikor
a fény prizmaszerűen
megtörik rajtuk
és színeire bomlik.
Előfordul az ún. dupla
szivárvány is,
melyet Kanizsán a héten
is láthattunk.
14 KANIZSA TÖRTÉNETE
Fotó: Kanizsa TV
Fotó: Kanizsa archív
02-03.indd 2 2021. 05. 20. 12:42:09
EZ VOLT A HÉT
2021. 05. 21. | 3
MÚZEUMI VILÁGNAP
Az esemény alkalmából virtuális nyílt napot tartott kedden a Thúry György Múzeum. Új relikviákkal bővült az intézmény gyűjteménye, valamint az online eseményen kihirdették a Dunántúl oroszlánjához kapcsolódó vetélkedők és rajzpályázat végeredményét. Drégely László: Álomlátás című festményét ajándékozta Dmitry Dubitskiy orosz származású műgyűjtő a Thúry György Múzeumnak. Száraz Csilla, a múzeum igazgatója elmondta, a festmény a múzeum helytörténeti gyűjteményébe kerül. A képet júniusig tekinthetik meg a látogatók. Emellett Cser György egy vőfélybotot ajándékozott az intézménynek, melyen 2003 óta gyűltek az ifjú házasok szalagjai. A Thúry György Múzeum egyébként nemrégiben bejutott az év múzeuma verseny második fordulójába. Itt hat másik múzeummal verseng a címért.
KAMERA-
RENDSZER
15 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Nagyrécse önkormányzata a „Tisztítsuk meg az Országot!” projektnek köszönhetően. Az összegből összesen 95 köbméter, azaz 30 tonna építési, valamint 20 tonna vegyes és veszélyes hulladékot tudnak elszállítani a településről. Többnyire háztartási gépek maradványait, bútordarabokat, gumiabroncsokat szórnak szét a hegyi és bekötőutak mentén Nagyrécse környékén. Laskai Béla, a település polgármestere szerint zömében az átmenő forgalomban közlekedők hagyják el a mérhetetlen mennyiségű szemetet. Az újabb illegális hulladéklerakás megakadályozása érdekében kamerarendszert építenek ki a támogatásból a község hat külterületi, és egy belterületi helyszínén is.
MEGÚJULT
A HEVESI KÖNYVTÁR
Átalakult belső térrel és egy petróleumlámpa kiállítással fogadja ismét az olvasóközönséget a Hevesi utcai fiókkönyvtár. Csütörtökön egy ünnepélyes
megnyitóval egybekötve köszöntötte
a látogatókat Czupi Gyula, a könyvtár igazgatója. A vezető elmondta: a keleti városrészben nagy hiány van a kulturális intézményekből. Ezt az űrt szeretnék a megújult könyvtárral pótolni. A bezárást lehetőségként használták ki, és több kisebb, nagyobb
átalakítást végeztek el a belső téren. A kiállításon vitéz Kósa Miklós régiségvadász
petróleumlámpa
gyűjteményét
tekinthetik meg a polcok tetején az érdeklődők.
A kiállított olajlámpák között van tejüvegből, lemezből, és sárgarézből készült gyöngyszem is.
VÁLTOZÁS
Szerdán közösségi
oldalán jelentette be Balogh László
Nagykanizsa
polgármestere, hogy azonnal visszahívja
posztjáról Tart Mihályt a Kanizsa Médiaház
Nonprofit Kft. ügyvezetőjét.
A városvezető indoklásában az állt, hogy a vezető
a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 206/2021.(I.29.) számú határozatát nem hajtotta végre, ezzel a felróható magatartásával megsértette a Ptk. 3:112. § (2) és (3) bekezdésben foglalt előírásokat, továbbá a megbízási
szerződésében előírt feladatait. A Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetői feladatellátására
a polgármester
Mikó-Baráth Györgyöt nevezte ki.
HÍRsorok
Pilisi kalandok: ZSÁMBÉK – ÜVEG-
TIGRIS -„PAJKASZEG”- DOBOGÓKŐ - PILISVÖRÖSVÁR
2021. május 30., június 13., július 24.
Részvételi díj: 12.600 Ft/fő
A börzsöny és vácrátót szépségei
ERDEI KISVONATOZÁS-MÁRIA-
NOSZTRA BÚCSÚJÁRÓHELY-
VÁCRÁTÓTI ARBORÉTUM
2021. június 5., július 3., szeptember 25.
Részvételi díj: 12.600 Ft/fő
A Dunakanyar gyöngyszeme: VISEGRÁD
2021. május 29., június 26.
Részvételi díj: 12.600 Ft/fő
SZARVAS - KÖRÖSMENTI ÉLMÉNYEK
Szarvasi Arborétum, Mini Magyarország, sétahajózás...
2021. június 6., július 17., augusztus 7.
Részvételi díj: 12.600 Ft/fő
Bakony kincsei: HEREND-
VESZPRÉM-ZIRC
2021. június 12., július 31.
Részvételi díj: 10.800 Ft/fő
Dunakanyar túra:
VISEGRÁD ÉS SZENTENDRE
VISEGRÁDI PANORÁMA ÚT –
FELLEGVÁR - SALAMON-TORONY - DUNAI HAJÓKÁZÁS-
SZENTENDRE
2021. június 12., július 10.
Részvételi díj: 12.600 Ft/fő
AZ ALPOKALJA ÉS AZ ŐRSÉG
2021. június 13., július 4.
Részvételi díj: 8.300 Ft/fő
BLED- KAMNIK
RÓZSAVIRÁGZÁS A VOLCJI POTOK ARBORÉTUMBAN
2021. június 19.
Részvételi díj: 10.800 Ft/fő
Várak és vizek napja:
SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS TATA
2021. június 20.
Részvételi díj: 10.800 Ft/fő
AGGTELEKI TÚRA
BARADLA-BARLANG- SZINPETRI
GUTTENBERG MÚZEUM-
KASTÉLYSZIGET EDELÉNY
2021. június 19., augusztus 28.
Részvételi díj: 12.600 Ft/fő
Nyírségi kalandnap
NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓ-
MÚZEUMFALU- ÁLLATPARK
2021. június 27., július 18., augusztus 21.
Részvételi díj: 12.600 Ft/fő
MONTENEGRÓ
2021.július 3-8. (5 éj)
Elhelyezés: *** szálloda
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 117.000 Ft/fő
Részvételi díj tartalmazza, az utazást idegenvezetéssel, valamint a szállás költségét félpanziós ellátással.
A részvételi díj nem tartalmazza a BBP és a belépők költségét.
www.lovaszbusz.hu
02-03.indd 3 2021. 05. 20. 14:34:40
4 | KANIZSA ÚJSÁG
KÖZÉLET
Mint ismert: május elején a kormányzat a válsághelyzetben Nagykanizsát újabb 588 millió forinttal kompenzálta, így összességében 1 milliárd 877 millió forint plusz forrás jut a városi költségvetésbe. Az általános működési támogatásból Zalaegerszeg ezúttal 630 millió forintot, az ellenzéki polgármesterrel bíró Érd 777-et kapott, míg a szintén kormányellenzéki vezetésű Szombathely egy forintot sem. A bejelentés után kértünk interjút Balogh Lászlótól, Nagykanizsa polgármesterétől és Cseresnyés Pétertől is. A városvezető telefonon azt közölte, az interneten hozza nyilvánosságra közleményét, azt használjuk a beszámolónkhoz, ám az eredeti bejegyzéstől eltekintve nem szentelt újabb írást a kompenzációnak. Cseresnyés a megkeresésünkre írt válaszlevelében szintén utalt arra, hogy a témával kapcsolatban használjuk más médiumok munkáit. A soraival elég sarkos véleményt alkot a politikus a Kanizsa Újság szerkesztőségéről. „Köszönettel vettem megkeresését, azonban az önök által az elmúlt időszakban végzett tevékenységet látva nem kívánok élni a felkínált lehetőséggel. Ennek oka egyszerű. Információim szerint az önökhöz köthető médiumok nagyon elfogult és egyoldalú tájékoztatást végeznek, nem idegenkedve a valóságtól való elrugaszkodástól sem. Ez inkább kampánytevékenységnek tűnik számomra, mint újságírásnak, így az önök helyi politikai játékában nem kívánok részt venni. Miután fontosnak tartom a tájékoztatást képviselői tevékenységemről, javaslom más médiumok által velem készített anyagok használatát, amennyiben érdeklődnek munkám, tevékenységem iránt.” – fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Mi változatlanul érdeklődünk Cseresnyés Péter munkája iránt, így történhetett meg az is, hogy meghallgattuk az egyik rádió helyi hírblokkjában leadott interjúját. Ebben bejelentette: Kiskanizsán valósul meg a HACSuNK-féle közösségi tér. Ez az akciócsoport korábban 400 millió forintos uniós forrást nyert közösségi célok lebonyolítására, támogatására, valamint kulcsprojektként egy ifjúsági centrum létrehozására. A tagok a fiataloknak szánt komplexumot a volt Piért-raktár helyére tervezték, amit az ÉVE-frakció nem hagyott jóvá. Cseresnyés Péter az új helyszín kapcsán adott interjújában – ez a rádióban valamivel több mint két perc volt – kétszer is előveszi a „szivárványkoalíció” megnevezést, és azzal vádolja a közgyűlési többséget adó frakciót, hogy tagjainak – ahogy fogalmaz – „…nem számít 400 millió forint. 400 millió olyan forint, amit itt a városban lehetne felhasználni. S nem számít nekik az, hogy a fiatalok a Mozikertben, ’56-os emlékkertben vagy pedig egy kulturált helyet biztosító közösségi térben töltik el a péntek délutánt.”
Fodor Csaba szerint ők szerettek volna tisztán látni, az uniós forrás elköltése kapcsán. Kiemelte: nem tartják helyesnek, hogy ezeket a pénzeket jórészben a tagok kapják meg. Vagy éppen olyan valakik kapnak belőle, akik már sok-sok tízmillió forintot elvittek ebből a városból. Jelesen Cseresnyés Péter magatartásának köszönhetően, ebből a 400 millióból majdnem 42 millió elvándorolt ismételten egy csömöri kerékpáros alapítványhoz – hangsúlyozta Fodor Csaba. A hivatalos adatok szerint a csömöri székhelyű Magyar Kerékpársport és Utánpótlás Alapítvány 41.846.500 forintot kapott a Kerékpársporttal az egészségért – szemléletformálás Nagykanizsán elnevezésű projektjére a HACSuNK-féle forrásból. A kiskanizsai plébánia fejlesztésére, bővítésére 132 millió jut. Az ÉVE-frakció abban egyetért Cseresnyés Péterrel, hogy a kiskanizsai helyszín jó választás az ifjúsági centrum létrehozására. Fodor Csaba szerint már a közgyűlésen is fel lehetett volna vázolni ezt a lehetőséget, a Piért-raktár és két, esetleg három másik lehetséges helyszín mellett. – Kényszerhelyzetbe hozták az önkormányzatot, ahelyett, hogy választhattunk volna a hely elhelyezkedése, az ingatlan jellege, s az alapján, hogy ehhez mennyi pénzt kell utólag hozzátenni. Ezért lett volna fontos, hogy legalább egyeztetésre üljenek le velünk, de erre nem került sor, inkább izomból akarták elfogadtatni a Piért-raktárt. Nem csoda, hisz ezt szokták meg az elmúlt években.
MIKÓ-BARÁTH György
A címben idézett mondat is szerepelt Cseresnyés Péter válaszüzenetében, miután interjút kértünk tőle a Nagykanizsát is érintő újabb
állami kompenzáció kapcsán. Ismerve az elmúlt hónapok történéseit, kijelenthetjük, papírforma-eredmény
született, mégis fontos kiemelni: a térség ország-
gyűlési képviselője még egy mondhatni pozitív hír kapcsán sem tartja fontosnak tájékoztatni a Kanizsa Újság olvasóit és a Kanizsa TV nézőit.
nem kívánok részt venni…”
Fotó: Horváth Zoltán „…az önök helyi politikai játékában 04-05.indd 4 2021. 05. 20. 6:45:20
KÖZÉLET 2021. 05. 21. | 5
Gyorsan elterjedt
az álhír a
közösségi oldalon.
Mint megtudtuk
a Magyar
Rendőrség Facebook
oldaláról, B. Zoltán tényként állította,
hogy egy Nyíregyháza melletti
kis faluban mindenki meghalt
a védőoltás beadását követően.
Ezután az önkormányzatot többen
is megkeresték az ügyben. A település
polgármesterének pedig
közleményben kellett cáfolnia a
hamis állítást. A nyomozás során a
KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya
kiderítette, hogy ki az álprofil
mögött rejtőzködő elkövető. Kiss
Róbert rendőr alezredes elmondta,
hogy a hamis információk terjesztése
bizalmatlanságot, vagy
félelmet kelt az emberekben a
koronavírussal szembeni vakcinák
iránt, melyek akadályozhatják a
járvány elleni védekezést. A rendőr
alezredes a következőket mondta
az esettel kapcsolatban a tájékoztatón.
–Az eljárásra vont személyt
rövid időn belül azonosítottuk.
Május 11-én kutatást tartottunk a
lakásán. Elektronikus eszközeit
további vizsgálatok céljából lefoglaltuk,
majd bűncselekmény gyanúja
miatt előállítottuk és őrizetbe
vettük. Az eljárás alá
vont személy elismerte a
bejegyzés közzétételét, az eljárás
további szakaszában szabadlábon
védekezik. A Készenléti Rendőrség
nyomozói továbbra is napi
szinten monitorozzák az internetet,
a minden alapot nélkülöző és a
köznyugalmat sértő álhírek feltérképezése
és az elkövetők felelősségre
vonása érdekében.
15 éve büntetőjoggal foglalkozik
Dr. Kővári Gergő Benjámin, akit
arról kérdeztünk, hogy ez a bűncselekmény
mi is pontosan, és
mivel sújthatják a nagykanizsai
férfit.
–Ezeknek jelenleg nincs még
kiforrott jogi gyakorlata
Magyarországon. Ez a vírushelyzet
még nagyon új
mindenki számára és kérdésekkel
teli. Sok mindent
nem tudunk még ezzel
kapcsolatban. Az egyéb
bűncselekményeknek már
több évtizedes vagy akár évezredes
múltjuk van. Egy rémhírterjesztés
szükségállapoton kívül
nem sok jelentőséggel bír. De most
jelen állapotban sokkal komolyabban
kell, hogy vegye maga a jogalkotó
és jogalkalmazó. A rémhírterjesztés
a köznyugalom elleni bűncselekmény
családjába tartozik. A
Btk. szerint, aki közveszély színhelyén
nagy nyilvánosság előtt olyan
valótlan tényt vagy való tényt oly
módon elferdítve állít vagy híresztel,
amely a közveszély színhelyén
alkalmas az emberek nagyobb csoportjában
zavar vagy nyugtalanság
keltésére, bűntett miatt három
évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő – mondta az ügyvéd.
A koronavírus elleni védekezésről
szóló 2020. évi XII. törvény - többek
között - a Büntető Törvénykönyv
módosítását is tartalmazza. Így a
Btk. 337. § (2) bekezdésének új törvényi
tényállása a következő:
Aki különleges jogrend idején
nagy nyilvánosság előtt
olyan valótlan tényt
vagy való tényt oly
módon elferdítve
állít vagy híresztel,
amely alkalmas arra,
hogy a védekezés
eredményességét akadályozza
vagy meghiúsítsa,
bűntett miatt 1 évtől 5
évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő.
–A bűncselekmény elkövetője
bárki lehet, aki a közveszély színhelyén
jelen van, és csak szándékosan
követhető el. De nem kell arra gondolni,
hogy ezt az illetőt azonnal le
fogják csukni. Ha ő büntetlen előéletű
és nincs büntetett múltja,
akkor megússza, hiszen vannak a
Btk-ban olyan lehetőségek, amit
enyhítő szakasznak hívunk. Itt mindennek
súlya van. Például, hogy
mennyire ért célt, amit feltétlenül
figyelembe kell venni. Az interneten
egy posztot sokan olvashatnak,
így a nagy nyilvánosság megvalósult.
A közveszély színhelye jelenleg
az egész ország területére
kihat, ezért úgy gondolom, hogy
ezek a tényállások mindenképpen
megvalósultak. Amit csinált az
megtörtént, vitathatatlan. De,
hogy mit kaphat ezért, az sok mindentől
függ. El kell gondolkozni
mindkét oldalon. Sokkal összetettebb,
sőt mi több érdekes ügy. Nem
fehér vagy fekete – jegyezte meg
Dr. Kővári Gergő Benjámin.
A nagykanizsai férfi rémhírterjesztés
miatt felelhet majd a jövőben,
a kibernyomozók pedig
továbbra is napi szinten monitorozzák
a világhálót, hogy a hasonló,
minden alapot nélkülöző és a
köznyugalmat sértő álhíreket feltérképezzék,
és az elkövetőket
felelősségre vonják.
HAJNES Rita
Egy nagykanizsai
férfi ellen a rendőrség
büntetőeljárást
rendelt el, rémhírterjesztés
megalapozott
gyanúja
miatt – közölte
Kiss Róbert rendőr
alezredes.
RENDKÍVÜLI – NAGYKANIZSÁT ÉRINTŐ - BEJELENTÉSSEL INDULT
a covid helyzetről
RÉMHÍREK
Fotó: Horváth Zoltán
Fotó: Horváth Zoltán
AZ ELMÚLT HÉTEN CSÜTÖRTÖKÖN
AZ OPERATÍV TÖRZS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA
04-05.indd 5 2021. 05. 19. 20:50:28
6 | KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET
Április 30-án jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök,
hogy elértük a négymillió beoltottat az
országban. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők
ezt követően többféle szolgáltatás igénybevételére
jogosulttá váltak: mehetnek moziba,
színházba, szállodákba, használhatják az éttermek
belső tereit, valamint akár sporteseményekre
is ellátogathatnak.
Jelenleg a legegyszerűbb módja annak, hogy
megkaphassuk a védettségi igazolást, ha beoltatjuk
magunkat. Azoknak, akik bármelyik
védőoltást felveszik, már az első vakcinát követően
is jár a védettségi igazolvány, és ebben az esetben
nem is lesz lejárati dátuma a kártyának.
- A második verzió, amennyiben a háziorvosunk
által igazolni tudjuk, hogy átestünk a fertőzésen,
úgy automatikusan és ingyen jár az oltási
igazolás, hat hónapos érvényességgel. Ez a hat
hónap onnantól számlálódik, hogy már túl
vagyunk a karantén időszakon és felgyógyultunk
a betegségből. A harmadik csoport, akik tudják
magukról, hogy átestek a fertőzésen, viszont
nem jelentették sehol, így nem kerültek be a
hivatalos elektronikus rendszerbe. Ők laboratóriumi
körülmények között végzett ellenanyagszint-
méréssel, díjazás ellenében juthatnak
védettséget igazoló kártyához. Ötven egység az
az ellenanyag szint, az immunglobulin szint értéke,
amit meghatároztak. Ha efölött van az értékünk
a laboreredményen, valamint az Államkincstár
egy bizonyos számlájára – amit az okmányirodában
meg lehet kérdezni – befizetünk
háromezer forintot, akkor igényelhetjük a védettségi
igazolványt. A vérvétel sem ingyenes, hatósági
áras, tehát tizenegyezer forint. Akinél egyébként
utólagosan elvégzett ellenanyag-vizsgálat
bizonyítja be, hogy covidos volt, neki négy hónapig
lesz érvényes a védettségi kártyája – mondta
el lapunknak Lukács Mária, a Zala Megyei
Gyógyszerészi Kamara elnöke.
Azok, akik nincsenek beoltva, és semelyik
másik módon sem kapták meg a védettséget igazoló
műanyag kártyát, ők jelenleg nagyon sok
tevékenységből kiszorulnak. Hámori Zsolt háziorvos
szerint ez elsősorban a fiatalabb korosztályt
inspirálja arra, hogy beoltassák magukat.
- A fiatalok menni akarnak közösségbe, szórakozóhelyekre,
ezért fontos, hogy oltassanak. Természetesen
az első oltás még nem nyújt teljes
védettséget, így mindenképpen fel kell venni a
másodikat is. Az első oltás után körülbelül 40-50
százalékos védettség alakul ki, így már ezt követően
is csökken a megfertőződés lehetősége.
Április vége óta jelentősen megnőtt a 30 év alattiak
igénye az oltásra, valószínűleg a védettségi
igazolvány a motivációjuk. Nem is különböztetik
meg az oltásokat, nem válogatnak, csak jelentkeznek.
Legnagyobb létszámban a 80 év felettiek
lettek nálunk beoltva, 90 százalék feletti oltottáguk
van a rendelőben. Szputnyik kivételével mindennel
oltottunk, mellékhatás alig-alig volt
tapasztalható, esetleg láz vagy bőrpír. Minden
oltás sokkal jobb, minthogy kialakuljon egy
covid. Akik pedig esetleg az oltást követően megbetegedtek,
nekik enyhébb lefolyású volt a
betegségük – fogalmazott Hámori Zsolt háziorvos.
M
ás országba történő utazás esetén azonban
előfordulhat, hogy hiába az igazolvány, mert
nem fogadják el. A kormány tárgyalásai alapján -
a lapzártánkig rendelkezésünkre álló információk
alapján - a következő országokba utazhatunk az
oltottságot igazoló magyar kártyánkkal: Bahrein,
Cseh Köztársaság, Észak-Macedón Köztársaság,
Horvátország, Montenegró, Szerb Köztársaság,
Szlovénia és Törökország. Amennyiben más
országba szeretnénk eljutni, úgy negatív orrnyálkahártya
teszt, vagy negatív gyorsteszt szükséges
hozzá. Minden ország a konzulátusi oldalán
ad tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy mit
kérnek pontosan. Bizonyos országok a biztonságuk
érdekében még nem fogadnak turistákat.
Arról pedig, hogy Európán belül mikor és milyen
egységes igazolvány lesz, még folynak a viták.
KÖRTVÉLYESSY Vivien
AZ A BIZONYOS KEDVEZMÉNYEKRE
JOGOSÍTÓ KÁRTYA
igazolvány...
Védettségi
Fotó: Horváth Zoltán
Egyre több 30 év alatti kanizsai
lakos adatja be a koronavírus
elleni oltást, amióta
hivatalossá vált, hogy különböző
engedményeket kapnak
azok, akik rendelkeznek
védettségi igazolvánnyal. A
kormány jelenlegi bejelentései
alapján augusztus közepéig
biztosan kérni fogják a
plasztikkártyát, így ennek
hiányában lemondhatunk a
nagyobb nyári rendezvényekről.
Háromféleképpen juthatunk
hozzá a narancssárga-
zöld igazoláshoz.
06-07.indd 6 2021. 05. 19. 15:29:35
Az elkövetkező hetek, hónapok a járvány előtti időket idézik majd. Legalábbis ezt tervezik a kanizsai programszervezők. A széleskörű közművelődési tevékenységet folytató Kanizsai Kulturális Központ a látogatók véleményét is kikéri az újranyitásról, mégpedig egy online kérdőív formájában. Az intézmény közösségi oldalán elérhető az a névtelenül kitölthető kérdőív, melyben a véleményekre, a kulturális igényekre kíváncsiak a művelődésszervezők. A KKK igazgatója Kovácsné Mikola Mária elmondta: eddig mintegy 300 kultúraszerető töltötte ki a kérdéssort, az adatokból pedig azt látszik, már a nagyérdemű is várja, hogy végre újra közönség lehessen. A KKK intézményei egyébként a héten már különböző eseményekre várták a látogatókat. A Hevesi Sándor Művelődési Központ Ősze András galériájában nyitották meg például a 65 fényév című fotókiállítást. A Kanizsa Fotóklub jubileumi tárlatán az alapító fotósok, az egykori és jelenlegi tagok munkái is helyet kaptak. A Kanizsai Kulturális Központ intézményeinek szervezésében a következő hónapokban vis�szatérnek a színházi, komoly és kön�nyűzenei koncertek, a gyermekprogramok. A kulturális létesítmények azonban nem csak a rendezvényeknek, hanem az újranyitással a kisközösségeknek, szakmai alkotóműhelyeknek is ismét helyet adnak. A kulturális programokat kínáló intézmények eseményei azonban a jelenlegi szabályozás miatt csak a névre szóló védettségi igazolvánnyal és maszk használatával látogathatóak.
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban a többi intézményhez hasonlóan a kényszerű bezárkózás alatt is folyt a munka. Kámánné Szép Terézia az intézmény igazgatója kihangsúlyozta: többek között korábbi pályázatok zárásával, pályázatírással foglalkoztak, így a Déryné program keretében két színházi előadásra is invitálhatja a közönséget. Nagyrendezvén�nyel is készülnek, hiszen 45 éves lesz a Vasutas Nyugdíjas Klub, valamint az ünneppel összevonva megszervezik a Dunántúli Vasutas Kulturális Találkozót. - A járványhelyzetet figyelembe véve összevontuk és egy naposra szűkítettük a programot, de úgy érezzük kötelességünk megemlékezni a klubról, melynek van múltja, jelene és jövője – mondta az igazgatónő. A jelenlegi szabályozás lehetővé teszi, hogy idén is megrendezzék az Országos Vasutas Napot, mely öt helyszínéből az egyik ismét Nagykanizsa lenne. Erre is készülnek a művélődési házban éppúgy, mint az őszi-téli időszakra. – A munka tehát folyamatos, bár mindig is az volt – mondta Kámánné Szép Terézia, majd kiemelte: az elmúlt időszakban a kultúraközvetítés helyett inkább a szociális téren segítettük az embereket, így az időseket bevásárlással, a Digitális Jólét program jóvoltából a nagycsaládosokat informatikai eszközökkel támogattuk. De most a hagyományápoláshoz is visszatérünk, elképzelések tehát vannak, reméljük a megvalósítást sem árnyékolja be később a vírushelyzet.
VUK Anita
2021. 05. 21. | 7
KÖZÉLET
Fotó: Horváth Zoltán
Lassan, de biztosan visszaaraszol
a kultúra a mindennapokba. Már,
ami a kulturális intézmények
kínálatát érinti.
A járványügyi
helyzet jelenlegi állása miatt ugyanis mintegy három hete ismét tárt kapukkal várják
a személyes jelenléttel művelődni kívánó védett
személyeket.
terepenÚjfent TERVEZETT PROGRAMOK
KANIZSAI KULTURÁLIS KÖZPONT
2021. május 30. Gyermeknap – Medgyaszay Ház
2021. június 5. A Fentős Ferenc Kamarazenekar koncertje – Erzsébet tér
2021. június 7. Lubics Szilvia könyvbemutatóval egybekötött előadása – HSMK
2021. június 8. Dumaszínház Nagykanizsa – Világvégre – Kiss Ádám estje – HSMK
2021. június 24. Lili bárónő – operett két felvonásban – HSMK
2021. július 4. Hagyományok Napja és Kiskanizsai Búcsú – Móricz Zs. Művelődési Ház
TERVEZETT PROGRAMOK – VOKE - KODÁLY ZOLTÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ
2021. május 30-ig A XIII. Országos Farsangi Fánkfesztivál gyermekrajz pályázatának kiállítása
2021. május 27. Szenvedély és hűség, Zrínyi Ilona – színmű egy hangra
2021. június 25. Vasutas Nyugdíjas Klub 45. évfordulója
2021. június 29. Szájon lőtt tigris – színházi előadás
06-07.indd 7 2021. 05. 20. 15:34:46
8 | KANIZSA ÚJSÁG
HIRDETÉS
VOKSH
AUTÓSISKOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető
KRESZ tanfolyamunkra jelentkezés
JÚNIUS 2. SZERDA 16.00 óra
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra e-learning is
elvégezheti a KRESZ-t otthoni tanulással!
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning
képzésre „C” tehergépkocsi, „B+E”, „C+E”
nehézpótkocsi, „D” autóbusz-vezető kategóriákra.
GKI Vizsga: június 17.
Jelentkezési határidő: május 31.
RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY!
Részletekről érdeklődjön irodánkban.
Telefonszám: 06-30-491-7051.
31 éve képezzük a vezetőket!
(Stat.2021 1 né. VSM: „B” E: 72,73 % F: 66,04% - „C” E:80,07% F:90% -- ÁKO: «B» Gy: 164,85%, „C” Gy: 100,31% KK- B: 237.000.Ft/fő- C: 211.000.-Ft/fő)
08-09.indd 8 2021. 05. 18. 21:46:20
2021. 05. 21. | 9
ÖNKORMÁNYZAT
– A politikai pörgésem 1988-ban az MSZMP Reformköri mozgalom alapításával kezdődött. Az aktív maggal heti rendszerességgel találkoztunk és vitattunk meg helyi és országos ügyeket. Közben megválasztottak a nagykanizsai és Zala megyei szervezet ügyvivőjének. Egy év múlva, 1989-ben a városi Szocialista Párt alakulásakor az ajánlóm azt javasolta: „Annyit beszéltél a modern Szociáldemokrata Pártról, most mutasd meg, hogyan csinálnád!” – idézte fel a kezdeteket az egykori városatya. – A döntést és felelősségét soha nem hárítottam el magamtól, de több ember véleményét is meg akartam ismerni. Ehhez civil és politikai pályafutásom alatt is ragaszkodtam. Megbuktatásomig közel 15 évig voltam az MSZP városi szervezetének elnöke. Ezen idő alatt négyszer választottak szocialista polgármestert és számos képviselőt. Működésük idején fejlődött a város. Az első városi önkormányzatba 1990-ben listáról kerültem be.
LEHETŐSÉGEKET AKARTUNK TEREMTENI A VÁROS SZÁMÁRA
Az Antall-kormány komolyan gondolta az önkormányzatok feladatát, felelősségét és anyagi függetlenségét. Nagykanizsán akkor SZDSZ-FIDESZ többség volt, ketten voltunk szocialisták. Úttörők voltunk, lehetőségeket akartunk teremteni hosszú távra a város számára. Dr. Kereskai István polgármester úr nyugalma, bölcsessége sokat segített a közös munkában. Minimális volt a politikai csata. Az ülések után tudtunk beszélgetni, közösen vacsorázni vagy meginni egy kupa sört. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a hivatal munkatársaival, folyamatosan segítőkészek voltak. Mindenki nem fér bele a riport kereteibe, hadd mondjam így, Nemesvári Mártától Cserti Tiborig. Önkormányzati földvásárlásainkat kívülről is sokan bírálták. Az élet azonban minket igazolt, ma a Hevesi körforgalomtól ipari üzemek, kereskedelmi egységek működnek.
Hiszek abban, hogy az önkormányzati testületnek sok más dolga mellett a jövő lehetőségeinek biztosítása a feladata – hangsúlyozta Göndör István, majd így folytatta: A testület meglepetésére közgazdászként az ügyrendi bizottság munkájába jelentkeztem. E bizottságon ugyanis át kellett mennie minden napirendre kerülő előterjesztésnek. A mottóm akkor és később a parlamentben is az volt, hogy amennyi előterjesztést csak lehet, el kell olvasni, meg kell ismerni. Az önkormányzatban ez 90 %, a parlamentben 80 % körül volt. Ennek eredményeként jól felkészülten tudtam részt venni az üléseken. (A parlamentben egy alkalommal a gazdasági bizottság ülésén – FIDESZ kormány idején – egy blöffölő államtitkárt azzal intett le a kormánypárti elnök úr: „Ne folytassa, tudjuk, Göndör képviselő úr részletesen elolvassa az előterjesztéseket, önnek pedig nincs érdemi érve!”).
AZ ÖNKORMÁNYZATI MUNKÁI KÖZÜL KETTŐT EMELT KI AZ EGYKORI POLITIKUS:
– Javasoltam a kisebbségi bizottság létrehozását, melyet a testület elfogadott. (Akkor még nem volt kisebbségi törvény.) Így kezdődött Teleki László politikai pályafutása. A másik: a közúti balesetek számának csökkentésére körforgalom kialakítása. A városi főépítész támogatta, elsőként megépült a Magyar utca és az elkerülő úti körforgalom, ahol korábban évente sokan haltak meg.
A vásárcsarnok ügye a Kalmár utca megnyitásával heves vitát váltott ki. Palotás Tibor kezdeményezőként határozottan küzdött az ötletért. Sajnálom, hogy a Kalmár utca ennyi idő alatt nem érte el a 7-es elkerülőt.
MI IDŐSEBBEK FELELŐSEK VAGYUNK AZÉRT, HOGY NEM NEVELTÜNK KI TÖBB,
A KÖZ SZOLGÁLATÁRA ALKALMAS
POLITIKUST
– Munkában, ma sem szeretem a lustákat, akik nem olvasnak el előterjesztést, de teljes nyugalommal részt vesznek a vitában. Néhányan rettegtek a döntéstől, fölösleges vitával lopták az időt és próbáltak megszabadulni a döntéstől, a felelősségtől. Egy alkalommal megelégeltem, és szóvá tettem. Egy hasonlóan vélekedő képviselőtársam erre azt válaszolta: „Pista, tőled vezetőként a civil életben naponta várnak felelős döntést, itt pedig ülnek olyanok, akikre annyit nem bíznak, hogy milyen kenyeret vegyenek vasárnap.” A munkámat akkoriban az MSZP több mint 400 fős tagsága segítette. Hetente tartottunk nyilvános beszélgetést, ahol sok javaslatot, ötletet és kritikát kaptunk. A városi televízió egyenes adásban közvetített a testületi ülésekről. Az önkormányzati ciklusomat nem töltöttem ki, mert 1994 tavaszán megválasztottak országgyűlési képviselőnek. Az OGY mandátumom átvételekor azonnal lemondtam az önkormányzati mandátumomról. Vallom, nem egészséges egyszerre több székben ülni. Papp Ferenc vette át sikeresen a helyemet a testületben. Büszke vagyok arra, hogy Balogh Tibor KDNP-s képviselő a ciklus záró ülésén azt mondta: „Azt gondolom, nekünk a balossága ellenére a Pistát kellett volna polgármesternek választani, akkor még gyorsabban haladhattunk volna”.
Volt politikusként nem tudom szó nélkül hagyni az utánunk jövőket. Sajnálom, hogy egyre több, az egyéni érdekeit előtérbe helyező ember kerül a testületbe. Önkritikusan hadd mondjam, mi idősebbek felelősek vagyunk azért, hogy nem neveltünk ki több, a köz szolgálatára alkalmas politikust. A városban és környékén élők érdekei elé került a gátlástalan politikai hovatartozás, az ellenségkeresés és csatározás. Egyre kevesebb a felelősség a közös jövőnkért. Sajnálom, hogy az Orbán-kormány 2010 után különböző trükkökkel, mint hitelkonszolidáció vagy legújabban a pandémia ürügyén elvont feladatokat, és anyagilag is meggyengítette az önkormányzatokat. BAKONYI Erzsébet
Göndör István az MSZP
színeiben 1990-ben listáról került be az első városi
önkormányzatba. A választási ciklust azonban nem töltötte ki, mert 1994 tavaszán
megválasztották
országgyűlési képviselőnek.
Magyarországon 19. rész30 éves az önkormányzatiság
Forrás: egykor.hu
EGYRE KEVESEBB
A FELELŐSSÉG
A KÖZÖS JÖVŐNKÉRT
08-09.indd 9 2021. 05. 18. 5:45:40
10 | KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
A rossz időjárás
és a kormányzati
szabályozások
miatt egy hónapos
csúszással, a
pünkösdi hétvégére
tudják csak kinyitni
a kistolmácsi tónál lévő egyik
vendéglátóegységet. A fagyizó
és apartmanház ügyintézője,
Erdélyi Zoltán elmondta: igaz
szállást már korábban foglalhattak
az érdeklődők, de a tavalyi
pünkösdi időszakhoz képest,
idén kevesebb vendégre számítanak.
Az érdeklődők visszajelzése
alapján azt tapasztalja, hogy
jönnének pihenni az emberek,
de sokaknak még nem jött meg
a védettségi igazolványuk, ezért
kénytelenek lemondani vagy
áttenni egy másik időpontra a
foglalásukat. - Ugyan nem a megszokott
teltházzal, de újra tud
üzemelni az apartmanházunk. A
foglalási kedv az megélénkült és
egyre többen kezdenek el foglalni
a nyári időszakra. A pünkösdi
hétvégén pedig megközelítőleg
60-70 százalékos teltházzal
megyünk – tudtuk meg Erdélyi
Zoltántól, aki hozzátette: a térségbe
érkező vendégek elsősorban
a családias programokat kedvelik
és keresik, de ugyanakkor
megjelentek nálunk a kéktúrázók
is, akik előszeretettel járják
a tájat. Emellett a Budafai
Arborétumban látható
azáleák virágzása is elősegíti
azt, hogy májusban egyre
több vendégünk van.
A gyékényesi horgásztanyán is
megindult az élet. Horváth Erika
az étterem és vendégház üzemeltetője
elmondta: a nyitás első
hétvégéje óta folyamatosan
javult a
forgalmuk, de
a kiszámíthatatlan
időjárás,
és a rendezvények
hiánya
nagymértékben
befolyásolja az
érkezők számát. - A
pünkösdi hétvégén lesz két 10
fős családi rendezvényünk. Hozzánk
jellemzően a nyári szezonra
foglalnak. Ilyenkor még inkább
spontán érkeznek a vendégek.
Nagyon időjárásfüggő. Egyelőre
csak a nagyszezonra, július,
augusztusra foglalnak. Két évvel
ezelőtt, viszont már voltak foglalásaink
a mostani időszakra, mert
akkor lehetett nagyobb rendezvényeket
is tartani – hangsúlyozta
Horváth Erika.
A környék egyik jelentős turisztikai
célpontja Zalakaros. Üsztöke
Botond, a Zalakarosi Turisztikai
Egyesület elnöke szerint a nyitás
a legutolsó pillanatban érkezett
a fürdővárosi vendéglátóhelyeknek.
- A zalakarosi szállodákról
azt kell elmondanom, hogy az
egyik szemem sír, a másik szemem
nevet. Ha azt vesszük alapul,
hogy végre megnyithattunk
és végre tudunk vendéget fogadni,
ettől nagyon boldogok
vagyunk. Ha egy kicsit visszanézünk
a múltra és azt látjuk, hogy
mennyi nehézséget és mennyi
problémát okozott egy-egy
szállodának az elmúlt időszakban
a zárás és hogy nem
fogadhattunk vendégeket,
akkor azt kell mondanom,
hogy elszomorító volt a helyzet.
Azt gondolom, hogy minden
szálloda az utolsó másodpercét
használta fel, hogy
kinyithasson és végre
m ű k ö d h e s s e n .
Nagyon örülünk a kormány
jelenlegi döntésének,
amiben legalább
az igazolvánnyal
rendelkezőket már
fogadhatjuk - fogalmazott
Üsztöke Botond. Mint azt a Zalakarosi
Turisztikai Egyesület elnökétől
megtudtuk: sokan már
beoltatták magukat, de még
nem kapták meg az ezt igazoló
kártyát, így csak az utolsó pillanatban
dől el, hogy pontosan
mennyi vendég érkezhet a hotelekbe.
- A szálláshelyeken lévő
forgalom az utolsó pillanatokban
dől el, mert majdnem minden
szállodában van még 20-30 olyan
vendég, aki várja a védettségi
igazolványát és ha megkapja
akkor jöhet. A korábbi években a
pünkösdi időszak az mindig mozgalmas
volt a helyi szállodák
részére, mindig közelített a foglaltság
a 70-80 százalékhoz.
Abban bízunk, hogy most is egy
olyan 60-70 százalékos kihasználtsággal
fogunk tudni menni.
Azért sem lehet fix számot mondani,
mert hogyha belevesszük
azokat a vendégeket is, akik várják
az oltási igazolvány megjövetelét,
akkor elég magas számon
fogunk tudni üzemelni – tette
hozzá Üsztöke Botond. A
szakember kiemelte,
hogy 2020-hoz képest
jobb a foglaltsági
arány, de a csúcsévnek
számító 2019-et még
nem érték el. Jelen pillanatban
a két év közötti
vendégszámmal kalkulálhatnak.
A szállásadók és a vendéglátóhelyek
bíznak egy erős nyári szezonban,
valamint abban, hogy
ősszel nem kell újabb szigorításokat
megélni.
KÁLOVICS Rebeka
A TELT HÁZ IDÉN IS ELMARAD,
Fotó: Kanizsa TV
Lassan, de élénkül a foglalási kedv a környékbeli
szállodákban és apartmanházakban. A
megkérdezett szállásadók szerint nem a megszokott
forgalommal üzemelnek, de az előttünk
álló pünkösdi hosszú hétvégére és már nyárra
is egyre több igény érkezik az üdülni vágyóktól.
a belföldi
de jó úton halad
turizmus
10-11.indd 10 2021. 05. 20. 15:21:54
2021. 05. 21. | 11
KÖZÉLET
Templomjáró sorozatunkban Hella Ferenc, a templom történetét felidézve elmondta:
– Már 1544-ben a kanizsai várban is találunk papot Szeremlényi Mihály személyében, és később 1599-ben egy evangélikus lelkészt.
Városunkban született az 1580-as évek elején, protestáns családban a Dunántúli Református Egyházkerület második püspöke, Kanizsai Pálfi János. A korabeli feljegyzésekből kiderül, hogy Nagykanizsán a törökök ideje alatt a reformátusok egyházközséget nem alkottak, hanem nagy valószínűséggel valamelyik szomszédos gyülekezethez tartoztak. 1887-től a református gyülekezet is elkezdhette önálló életét. Egy zavaros világban az előttünk jártak fel tudták ismerni azt a megrendíthetetlen alapot, amire lehetett építeni életet, családot, gyülekezeti közösséget, nemzetet és hazát – mondja az esperes, majd így folytatja:
– Isten vezetését kérve kerestük és keressük a lehetőségét annak, hogy minél több embert el tudjunk érni. Útjára indultak a gyülekezeti réteg alkalmak, ahol nagy örömmel találkoznak a résztvevők; az istentiszteleti közösség, a csütörtök délelőtt és délután megszervezett bibliaórák, a Csillagfény kórus próbái és fellépései, vagy a rendszeres ifjúsági alkalom. Az esztendő kiemelkedő programjai közé tartozik a családos, több generációs tábor, mely közel száz embernek fontos feltöltődési lehetőség. Gyülekezetünkben mindig fontos volt a diakónia, így az esztendő során is, de különösen az adventi időszakban több jótékonysági akciót indítunk útjára. Tizenkét iskolában közel száz csoportban végezzük százhatvan gyermek hittanoktatását, valamint jelen vagyunk a településen működő javítóintézetben.
Szolgálatunk során nagy figyelmet fordítunk a szórványban élők lelkigondozására is. Havonta tartunk istentiszteletet Letenyén és Murarátkán. Nagykanizsáról járunk Galambokra, ahová 18-19 település tartozik, Kanizsához pedig közel 50. A városban 1700 körüli a reformátusok száma.
– Amikor 12 esztendővel ezelőtt Nagykanizsára kerültem, elkezdődött egyfajta szemléletváltás a gyülekezetben. Jobban kinyitottuk a templomot a város felé. Egyre több hittel kapcsolatos rendezvényünk, programunk lett. Koncertekre, előadásokra vártuk a város lakosságát.
Az elmúlt esztendőben 2020. szeptember 1-től indult útjára a Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvoda, mely jelenleg egy csoportban (30 fő) működik. Az óvoda épülete, mely 3 csoport, 75 gyermek befogadására lesz alkalmas, várhatóan a nyár közepére készül el – utal a fejlődésre, a jövőre Hella Ferenc.
A templom 1934-ben épült Vécsey Barnabás tervei alapján. A férőhelyek száma 200 fő körül van, mely a gyülekezeti teremmel együtt 300-ra bővíthető.
Az elmúlt 11 évben nagyon sok felújítást végeztünk az épületen kívül-belül. Egy égető feladatot jelent a templom fűtésének a rekonstrukciója, ami az elkövetkező időszakban egy pályázati forrásnak köszönhetően meg fog valósulni. Ez azt jelenti, hogy a templom padjai alatt a melegvizet egy napelemrendszer látja majd el árammal. Ezen kívül 4 klímaberendezés kerül elhelyezésre, ami a légtérben lévő levegőt átmelegíti. A következő lépésben – mivel az online rendszerre rákényszerültünk a koronavírus miatt –, a meglévő hangtechnikát fejleszteni kell néhány technikai segédeszközzel, mely által jobb minőségű lesz az istentiszteletek közvetítése.
Egy élő, fejlődő, növekvő gyülekezet vagyunk – fogalmazott az esperes-lelkész. – Jó megélni, hogy hétről-hétre keresik a közösségünket, és szívesen csatlakoznának hozzánk.
BAKONYI Erzsébet
A Nagykanizsai Református
Egyházközség helyileg Zala megyében van. Ez a térség felöleli Zala megye 25 %-át, és ez a 25 % egyházilag Somogy megyéhez tartozik. 2021. január 1-től 6 évig
Hella Ferenc
lelkész a Somogyi Református Egyházmegye esperese.
gyülekezetté válniHívogató gyülekezetből felkereső 10-11.indd 11 2021. 05. 19. 17:39:29
12 | KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES
Kárpáti Henriette
2016-ban költözött el Nagykanizsáról.
Ahogy ő mondta:
„Zöld folyosót” kapott belső motívációja irányába,
amit korábban már megálmodott.
Olyan élethelyzetek, események történtek
vele sorozatban, ami azt mutatta (pedig
nagyon szerette Nagykanizsát), útja egyenesen
a Pilis felé, Pilisvörösvárra vezet, ahol egy
alternatív iskolában kezdett el tanítani. Holisztikus
szemléletű élettámogató segítő, aki gyógyítja
és tanítja a segítségét kérő embereket.
Tanulmányaiban elsősorban cselekedet, gondolat,
érzelemvilág összefüggéseinek megértése,
önmagunk test-lélek-szellem szinten való
működésének felfedezése volt mindig az
irányt adó. A legnagyobb hangsúlyt a tapasztalati
megértésre, főként a testbeszéd, mozgás,
érzés, gondolati kommunikációra helyezi,
és intuitíven, a különböző tanult módszerekkel,
mint például: testtudatos szabadtánccal
(Lemanguria), gyógyító játékkal (Szomatodráma)
egyéni vagy csoportos beszélgetésekkel
segíti az elakadt életterületek, megváltozott
testi egészség kapcsán hozzá fordulókat.
Mindezt az önismeret, tudatosság, az örömtelibb
élet megélésének jegyében.
MEGSZÓLALT A LELKEM HANGJA
– A nagy lépés egy belső indíttatásra történt
meg. Bár üzletkötőként előzetesen nagyon jól
kerestem, mégis a pénz, az anyagi javak hajszolása,
a több, a nagyobb megteremtésének
reménye nem tett teljessé. Üresnek, kiégettnek
éreztem az életem. Pontosan azt láttam a
multicégnél, ahol dolgoztam, ami most a világban
zajlik, csak más szereposztásban és más
szereplőkkel. Alig maradt szabadidőm a családomra,
minden érzésem, gondolatom, testi
egészségem a teljesítmény szolgálatára áldoztam
a szabadnak látszó életért, az átlagnál
jobb előnyökért, kedvező anyagi juttatásokért,
tárgyakért (autó, telefon, jutalom, egyéb…), és
egy idő után belefásultam az egészbe. Azt vettem
észre magamon, hogy ebben az életformában
– többek szerint irigyelhetően boldognak
kéne lennem - és én mégis boldogtalannak
éreztem magam. Se egzisztenciálisan, se párkapcsolatilag,
se családilag nem voltam jól.
Nem éltem szabad, emberi életet.
2012-ben egy spontán meditáció közben
testen kívüli megtapasztalás élményében volt
részem, mely indítógomb volt a szellemi, spirituális
út felé. Egyszerű szavakkal el sem lehet
mondani azt az áhitattal teli, minden sejtemet
átbizsergető, könnyeden szabad, szeretettel
teli érzést, ami végtelennek tűnő hosszú percekre
átjárta sejtjeim. Semmihez sem hasonlítható
állapot volt ez, amiről akkoriban nem tudtam
beszélni senkivel. A családom furcsállotta,
a baráti társaságom megmosolygott, vagy
nem nagyon fogadta el, hogy ilyen dolgokkal
foglalkozom.
Egy tanfolyamon ráébredtem, hogy valóban
semmi sem úgy van, ahogyan én azt eddig
gondoltam és amiben éltem. Nagy felismerés
volt számomra, hogy a fizikai testemen kívül
van más is, ami nem látható. Erről egyébként
sokat olvastam előtte, meditáltam, elmélyedtem
a spirituális irodalomban, de valahogy ott
a tanfolyamon esett le igazán a tantusz. Éreztem,
tudtam, ha nem lépek önmagam mélyebb
megtapasztalása felé, akkor valószínűleg megbetegszem.
Már pontosan tudom, hogy az
életben nincsenek véletlen események, történések.
Minden mindennel összefügg, és mindennek
oka, következménye van. Éppen ezért
minden drámai élethelyzeteknek figyelemfelhívó,
rendkívüli értéke van! Akkor még nem, de
ma már tökéletesen tudom, hogy minden boldogtalanságomnak
oka volt, hogy nem a valódi
életutamat jártam. A testen kívüli megtapasztalás
pedig egyértelműen ráterelt az
önmegvalósítás útjára.
Fontos, hogy jobbá váljunk, hogy békesség
legyen bennünk, ne idegesen, feszülten, bántón
éljük az életünket, hanem szeretettel, és
azért, hogy elhiggyük: nem csak az a világ létezik,
amit az 5 érzékszervünkkel képesek
vagyunk felfogni.
KEDVES OLVASÓNK! Ha úgy
gondolja, hogy ismerősei
között van olyan, akiről szívesen
olvasna ezen sorozat keretében,
akkor jelezze felénk a
kapcsolat@kanizsamediahaz.hu
e-mail címen.
ÉRDEKES EMBEREK,
ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 4.
Örülök az életnek!
12-13.indd 12 2021. 05. 20. 15:27:19
Az elmúlt években több tanfolyam, sok-sok
tapasztalat és kitartó keresés, gyakorlás után
rájöttem arra, hogy amikor az ember egy elégedetten
békés állapotba tudja hozni és megtartani
magát, – nevezhetjük ezt úgy is, hogy
jelenléti vagy tágabb tudatállapot –, akkor sokkal
több információhoz jut önmaga, az emberek,
a világ működéséről. Ezután elkezdtem
keresni; ki az, hogy ember, hogy működik? Mi
az, hogy lélek, hogy szellemi, spirituális, vagy
akár a földön kívüli lények? Mi az, hogy dimenziók,
mi egyáltalán a tudatosság? Mit jelent az,
amit meditáció közben érzékelek? Mi az, hogy
csakrák, energia? Ki vagyok én egyáltalán, és
mit keresek itt ezen a bolygón? A kérdéseim
nyomán szép lassan sok mindent megtapasztaltam,
megtudtam, megértettem. Dr. Őrlős
Gábor mesteremmel 2018-ban találkoztam, ő
az, aki ma is sokat segít. Általa értettem meg,
hogy tulajdonképpen az emlékezetünket kell
arra megnyitni, amit sejtszinten már tudunk.
Amikor az ember fél és tele van haraggal, sértettséggel,
fájdalommal, akkor nem tudja ezt
az emlékezést mindaddig megengedni magának,
amig a teste, lelke blokkolva van, amig ki
nem tisztítja magából.
S hogy mit jelent kitisztítani magunkat?
Azt jelenti, hogy meg kell szabadítani
magunkat a negatív gondolatoktól, a fájdalomtól,
és megérteni azt, hogy valójában kik
vagyunk. Erre léteznek különböző technikák,
gyakorlati feladatok, mint például a fókuszálás,
koncentrációs, vagy a meditációs praxis különböző
formái. Az önmegvalósítás útján az
emberben megnövekszik és stabilizálódik a
belső nyugalom, a béke érzése, a belső bizonyossága.
A szeretet, öröm ok nélküli érzése
tükröződik kifelé a környezetre, és hatása pozitívan
meglátható másokon is. Kiegyensúlyozott,
bölcs állapot ez, jó ebben a létezés.
A gyógyító és tanítói véna már régen elindult
bennem. Van nekünk egy lélekrészünk, egy
lélekmagunk, egy isteni szikránk, amit a Teremtő
adott nekünk önmagából, és megadta
ebben mindazt, amivel ő rendelkezik, csak
nem vagyunk ennek többnyire tudatában, és
ezért nem is használjuk ezeket, vagy el sem
hisszük, inkább kinevetjük azt, aki használja e
meglévő képességeit.
MAGAMRA TALÁLTAM PILISVÖRÖSVÁRON
– Egy alternatív iskolában tanítok, ahol az
önismeret és a gyerekek személyiségi fejlődése
van a fókuszban. A tanítás másfajta szemléletmóddal,
az együttműködés jegyében történik.
Nincs alá-fölé rendelt szerep, a gyerekek tegezik
a tanárokat. Egyenrangúként, egymás értékét
figyelembe véve kezeljük egymás. A tanítás
mellett gyógyítok, a nehéz élethelyzetbe került
emberekkel beszélgetek – nem energiát adok
át, bár azt is tudok –, azokat a módszereket használom,
amit tanultam, egyszerűen megérzem
mi zajlik az emberben, és mit kell mondanom.
Van, akivel több alkalommal találkozom, de van
olyan is, akivel csak egyszer kellett beszélgetnem,
és az útjára, az életörömére rátalált.
A testtudatos tánc foglakozást Nagykanizsán
is tartottam a felnőtteknek és a gyerekeknek.
A feladatokra épülő szabad mozgás által
az emberek jobban megismerik önmagukat, a
bennük rejtve lévő érzelmi, gondolati világukat,
blokkjaikat, melyek amúgy komoly gátak
lehetnek az életükben. A legjobb gyógymód, a
megélése annak ami van, annak ami fáj, és a
megélése annak ami jólesik. Ez egyfajta érzelmi
átalakulás (alkímia). Nagyon jó stressz, belső
feszültségoldó, miközben rádöbbenünk arra,
hogy milyen érzések vannak bennünk, és honnan
jönnek ezek. Régebben a magyar ember
mindenhol táncolt, szabadon, korlátok nélkül.
Búját, baját kitáncolta, kiénekelte, aztán egy jót
mulatott, és rendben is volt a lelke, nem volt
depressziós, nem félt a világ dolgaitól – hangsúlyozta
Heni. – Tudta Istent, és nem félte! A
lényeg, hogy a bugyrainkat ne hordozzuk
magunkban, mert az egy idő után biztosan
kioldja magát a testből, és lehet, hogyha későn
indulunk önmagunk megismerése felé, már
betegek vagyunk.
AZT HIDD EL, AMIT SZERETNÉL, ÉS NE AZT,
AMIVEL RIOGATNAK
A legtöbb embernek a gondolatai ott vannak
a jövő félelmében, a múlt bánatában, haragjában,
vagy a jelenben, ahogy ítélkezik, bírál,
másokat kritizál. Ha ezt a három dolgot nem
tisztítják ki az emberek magukból, akkor sajnos
nem tudnak közelebb kerülni igazi lényükhöz,
és megbetegednek, nem tudnak pozitívan
gondolkodni, mert a negatív gondolatok egyszerűen
bekúsznak az életükbe. A tisztítás lelki
szinten nem más, mint az, hogy őszinte vagyok
magamhoz, és bátor, mert szembe merek nézni
magammal. Heni elmesélte, hogy minden reggel,
mielőtt fölkel, és elindul a fejében a gondolat-
gépezet, az elméje elkezdi a napi működését,
kiadja neki a programot:
„Örülök az életnek! Az életet, az örömöt
választom! A mai nappal a felszabadult örömöt
választom! Szeretettel fordulok minden
emberhez! Úgy döntöttem, hogy a mai naptól
kezdve a szeretet alapú életet választom! A
boldogságot választom! Szeretek élni! Egészséges
vagyok!”
Ezek a szavak hangosan kimondva, (és érzéssel
átitatva!!!) nagyon sokat segítettek nekem.
A boldog élet felé nincs más út, mint a folyamatos
derűs életérzés – vallja. Megtalálta magát, a
belső békéjét, persze vannak nehéz pillanatok
az ő életében is, de azokat már teljesen másképp
éli meg, és ez a lényeg! Évek óta már nem
ideges, el is felejtette milyen elégedetlenül,
vagy feszültségben lenni.
BAKONYI Erzsébet
A Kárpáti Henriette-vel készült interjú teljes
terjedelmében a kanizsaujsag.hu online
oldalon olvasható.
ÉRDEKES 2021. 05. 21. | 13
Kanizsai
gyógyító és
tanító
a Pilisben
az életnek!
12-13.indd 13 2021. 05. 20. 15:25:33
14 | KANIZSA ÚJSÁG
AKTUÁLIS
A kutyák helytelen neveléséhez köthető ügyek közül a legnagyobb felháborodást Kanizsán a tavaly januári eset okozta. Akkor a Péterfai utcai kutyafuttatóból szaladt ki két nagytestű eb, és okozott durva, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket egy arra sétáló, 83 éves férfinak. Pár hónapja a Zalaegerszegi Törvényszék első fokon a gazdát 2 év szabadságvesztésre ítélte, 4 év próbaidőre felfüggesztve. Ez az eset és a pár hete Keszthelyen történtek annyiban megegyeznek, hogy nem az az ember felügyelt a kutyákra, akire az állatok falkavezérként tekintettek. A Balaton-parti településen alkalmi gazdáját többször megharapta az ideiglenesen rábízott eb, a kiérkező mentők pedig nem tudták ellátni a sérült nőt, ezért értesítették a rendőröket. A kutyát a rendőrök sem tudták megfékezni, így végül lelőtték. Több – az említettekhez mérten – kevésbé súlyos eset történt Palinban. Szinte napra pontosan egy éve számolt be arról a Kanizsa TV Híradója, hogy szabadon engedve csavarognak nagytestű, sok esetben agresszív ebek a városrészben. Akkor egy idős asszony házi kedvencének rontott a hajnali órákban neki két elszabadult kutya. A 90 éves néni kedvence túlélte a találkozást, de maradandó sérülései lettek.
Arról pedig kicsivel több mint egy hete adtunk hírt, hogy egy otthonról elszökött kutya támadt rá a palini játszótérnél egy másik, éppen arra sétáltatott ebre. A kutyák összemartak, végül a gazda – a segítségére siető két környékbeli lakossal együtt – szét tudta szedni az állatokat. A hirtelen előugró kutya a családbarát fajtákból való, így még inkább meglepte a támadás a gazdát és kedvencüket, Kenny-t. – Előfordul néha, hogy kint vannak kutyák, de ebből általában nincs probléma, de most egyszer csak nekitámadt a kutyánknak. Valószínűleg kezdetben csak játszási szándék volt mögötte, de nem az lett. Édesapám megpróbálta Kenny-t elhúzni, ettől a kutyánk ösztönösen megijedt, s picit visszakapott. De egyből rá is jött, hogy ezt a gazdával tette, ezt nem kellene – elevenítette fel az esetet Kurta Lilla. Azt is elmesélte, hogy azóta tisztázták az esetet, az elszabadult állat tulajdonosa elnézést kért. Ugyanakkor szerinte fontos lenne a jelenleginél nagyobb hangsúlyt fektetni a kutyák megfelelő tartási körülményeire. Számos panasz érkezik hasonló témában Gábris Jácinthoz. A településrész önkormányzati képviselője szerint a kutyatartáshoz köthető problémák nem csak Palint érintik, nemrégiben például a Lámpagyár utcában volt szemtanúja annak, hogy egy kisgyereket megkergetett egy elszabadult nagytestű eb. – Amit lehet, azt a magunk részéről meg kell tenni. Éppen ezért egyeztettem a polgármester úrral, hogy egy szakmai tájékoztató anyagot állítsanak össze, szakemberek bevonásával. S lehetőség szerint ezt az összes városi lakó kapja meg. Hiszen a felelős ebtartásnak szabályai, s kritériumai vannak. Fontosnak éreztem polgármester úrral újra átvenni azt is, hogy a játszótér körül alakítsák ki a régóta kért kerítést, illetve a játszótérre is telepítsenek közvilágítást. A gyakoribb járőrözés pedig folyamatosan visszatérő igény, nem csak a szabadon kószáló ebek miatt – hangsúlyozta Gábris Jácint, az ÉVE képviselője.
Azt Varga Brigitta, a Kanizsai Kutyás Szabadidő és Sportegyesület kiképzésvezetője is megerősítette, hogy egyre gyakrabban hallani a palinihoz hasonló esetekről. A szakember hangsúlyozta: a gazdáknak jogszabályi kötelezettsége biztosítani azt, hogy a kutyák ne tudjanak otthonról elszökni. – A törvény szerint az is tilos, hogy közterületen bárki szabadon engedje a kutyáját. Ráadásul sokszor olyan emberek engedik el a kutyájukat, akik nem tudnak parancsolni az állatnak, nem visszahívható az eb, s hozzáteszem: erdőben szintén pórázon kell vezetni a kutyát! Ha megtörténik a baj, és összekapnak a kutyák, a legfontosabb az, hogy a gazda nyugodt maradjon. Nem szabad közéjük nyúlni, ha nem nagy méretű kutyáról van szó, esetleg a támadó hátsó két lábát megpróbálhatja kihúzni, de ebben az esetben könnyen előfordulhat, hogy visszafordul a kutya. Ha elkezdi maga előtt pörgetni a flexi pórázt, ez elég sokszor megfelelő védelmet nyújt, mert kizökkenti a támadót. Elkerülő magatartást kell tanúsítani, hiszen a támadó és a túlságosan óvatoskodó mozdulatok is ingerelhetik a kutyát. A keszthelyi esettel kapcsolatban pedig fontosnak tartom megemlíteni: az, hogy a gazdájára támad a kutya, abszolút megengedhetetlen. Ilyen esetekben nevelési problémák vannak a háttérben, a következetesség nagyon fontos. S ha rá kell bízni valakire a kutyát, mindig szakembert válasszunk. A mentett kutyáknál is nagyon fontos, hogy nem sajnálgatni, szánni kell, hiszen a legártalmasabb dolog a túlzott szeretgetés.
MIKÓ-BARÁTH György
Van, amiről nem lehet eleget beszélni. Ilyen a felelős állattartás kérdése is. Néhány éve – a közösségi média előnyeit kihasználva – fajtamentő, állatvédő csoportok próbálnak rávilágítani a hazánkban uralkodó áldatlan állapotokra. Az elmúlt hetekben több környékbeli eset is azt erősíti: egy ebtartó számára a felelősség is bizony kutyakötelesség.
Fotó: Horváth Zoltán
következetességSzeretgetés helyett
14-15.indd 14 2021. 05. 20. 12:17:17
Nem múlik el úgy nap a gazdaboltokban,
mezőgazdasági szaküzletekben,
hogy egy-egy vásárló
ne a csigák miatt kérjen szaktanácsot.
A növényvédelemmel
foglalkozó szakembereknek sajnos
rengeteg tapasztalatuk van
már, órákon keresztül tudnák
sorolni a hozzájuk érkező vevői
panaszokat.
TAPASZTALATOK
Megszűntek az éjszakai fagyok,
folyamatosan esik az eső, beindultak
a csigák – szögezte le elsőként
Varga József, rovatunk tanácsadója.
A meztelen csigák, de a
házasok is jelen vannak, szinte
tömegesen. A legtöbb panasz
hozzánk a palánták kapcsán érkezett.
Friss, zsenge hajtású kis
növénykékről van szó, aztán az
őszi saláták... a csigák nem csupán
kóstolgatják ezeket, teljesen
elpusztítják. De nem kímélik a
dísznövényeket sem – erősítette
meg a hozzá érkező panaszokat a
növényvédelmi szakember. A gazda
egy jellemző, sok esetben előforduló
kérdésre megadta a
választ. - Nem tudja a kedves
vevő, hogy a fóliában mi rágja
meg a paprika palánta alsó
levelét. Többféle csiga van
ugyanis, nem csak a nagy, vöröses,
spanyolnak nevezett. A földben
is élnek apró, kisebb csigák.
Éjszaka bújnak ki a földből, és keresik
a táplálékot. A fóliákban nincsen
gyom... Így a kultúrnövényt
találja meg, és azt eszi. Sokan nem
tudják beazonosítani, mi okozta a
kárt, és kérnek permetszert, rovarölőt.
Ezzel a csigát nem tudják
megállítani, vagy elpusztítani –
hangsúlyozta Varga gazda.
ELSŐ TANÁCS: FIGYELJÜK MEG,
MI OKOZZA A KÁRT
Ha például egy 15 centis palánta
alsó levelén észlelünk rágás nyomokat,
az biztosan csiga. És nem
utolsó sorban nyomot hagy. Aki
nem jól lát, vegye fel a szemüvegét,
a csiga ugyanis fényes, frissen
még nyálkás nyomot hagy maga
után. Azonnal beazonosítható. De
vegyük sorra a különböző csigákat.
A házasok nem okoznak
nagyobb kárt. A régóta ismert,
szürkés színű (népiesen kágyiló) a
növényeken nem található meg.
Nedves helyeken, téglarakások
alatt, egyéb vizesebb területen
előfordul, de nincs vele probléma.
A pár éve megjelent spanyol csiga,
aminek már több fajtája ismert, az
a borzasztó. Mindent letarol, és
hihetetlen módon szaporodik –
mondta el Varga József.
A VÉDEKEZÉSI LEHETŐSÉGEK
Lehet kapni csigaölő szert.
Metaldehid-nek hívják, esőálló.
Erről tudni kell, granulátum. Sokan
rosszul használják, marokszám
hintik el a területen. Nem kell. A
lényeg, hogy estefelé kell elszórni,
szigorúan a kultúrnövényektől
nagyjából 10 centire. Pár szemet.
Ez ugyanis vízhajtó, a csiga előszeretettel
megeszi, reggelre pedig
elpusztul. De szigorúan a növények
mellé, a sorok közé kell
helyezni. Arra pedig nagyon kell
vigyázni, hogy a kutyák például ne
ehessék fel, - a benne lévő anyagok
miatt ugyanis ők is megkívánják.
Számukra is rendkívül veszélyes
lehet, a vízhajtó hatás miatt –
intett a szakember.
BEVÁLT PRAKTIKÁK
A különböző internetes fórumokon,
kertészeti csoportokban terjed
híre azoknak a csigaölő módszereknek,
amelyekre egyes emberek
esküsznek. Az egyik ilyen a sörcsapda.
A lényeg az, hogy egy edényt be
kell ásni a talajszintig
a védendő
terület határához
közel. Ezek a kártevők pedig –
a tapasztalatok szerint – örömmel
ugranak fejest a nedű vonzására, ott
pedig megfulladnak.
A fóliasátorhoz is van egy megoldás
Varga gazda saját tapasztalata
nyomán: deszkákat helyezett
el a sorok közé. A csiga ugyanis
éjjel igyekszik a felszínre, a hajnali
fények hatására pedig menekül.
De a deszkák alatt elbúvó csigákat
azonnal lehet irtani.
A sózás. Szintén többek szerint
bevált módszer. Ám vigyázni kell
vele, a túlzott sózás a földnek nem
tesz jót.
Végül a csigasorompó – úgy
hívják azt a virág keveréket, amit
el kell szórni a veteményes határánál.
Ugyanis olyan növények magjai
vannak a zacskóban, amelyeket
nem tolerál a csiga. Szúrós,
vagy éppen szőrös szálú növényekről
van szó. A természetbarátok
szerint az egyik leghatásosabb
védekezési módszer.
VINCZE Adél
MEZŐGAZDASÁG 2021. 05. 21. | 15
Évek óta megkeseríti
a kertészkedők
életét
a csiga-invázió.
Ma már speciális
szereket is lehet
kapni a gazdaboltokban,
de számos házi
praktika terjed szájról-
szájra. Összegyűjtöttük
az eddigi
tapasztalatokat.
Fotó: Kanizsa TV
kedvez nekik
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE
41. RÉSZ
Még az időjárás is
14-15.indd 15 2021. 05. 20. 14:15:09
16 | KANIZSA ÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS
Következő
véradások
2021.05.25. 13:00-17:00
Vöröskereszt (8800
Nagykanizsa Sugár út 28.)
A megjelenítést ezúton is
köszönjük! Véradásaink
időpontját
megtalálják a Kanizsa TV
Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
30/600-64-66
Hívható
hétvégén és
ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
készenlét
telefonszáma:
A Gyógyszertári
Ügyeletről
részletes
információt talál
lapunk internetes
változatában,
a kanizsaujsag.hu
oldalon!
SPIRIT AUTO KFT.
zalaegerszegi telephelyére, folyamatosan bővülő
csapatába keres új munkatársat az alábbi pozícióba:
AUTÓSZERELŐ
Fényképes önéletrajzokat várjuk a
klab.tamas@bvtflotta.hu e-mail címre.
Főbb feladatok:
-Munkalap alapján a javítási feladat
gyors szakszerű elvégzése
Elvárások:
-B kategóriás jogosítvány
-Szakirányú műszaki végzettség
-Megbízható, pontos, precíz munkavégzés
-Önálló munkavégzési képesség
Előny:
-Terhelhetőség
-Szakmai tapasztalat
Amit kínálunk:
- Teljes munkaidős hosszú távú
munkalehetőség
- Korrekt bérezés, stabil háttér
- Fejlődési lehetőség
16-17.indd 16 2021. 05. 18. 5:36:52
2021. 05. 21. | 17
REJTVÉNY
Kanizsa TV minden nap!
MŰSORUNKBÓL:
Minden nap 18 és 19 órakor Híradó, a nap legfontosabb történéseivel.
Saját készítésű és más televízióktól kapott magazin műsorok,
természetfilmek, dokumentum-
filmek minden este.
Youtube csatornánkon élő,
míg a televízió adásában
felvételről közvetítjük
a városi csapatok mérkőzéseit.
Keressen minket a Youtube-on is!
Kanizsa TV minden nap 18 órától!
Műsorunkat megismételjük éjfélkor és másnap reggel 6.30-kor!
Részletes műsorunkat megtalálják a Lapozóban, valamint a kanizsatv.hu
oldalon az interneten!
Ha tehetik, tartsanak velünk továbbra is!
AZ ELŐZŐ HETI REJTVÉNY MEGFEJTÉSE: A közepes tehetségű ember rendszerint elítéli mindazt, amit nem ér fel ésszel.
16-17.indd 17 2021. 05. 18. 5:17:50
Az afrikai sertéspestis (ASP) egy vírus okozta fertőző betegség, amelyre Európában a vaddisznó és a házisertés fogékony. Ez a vírus az embert nem betegíti meg, tehát közegészségügyi jelentősége nincs. Az emberi magatartásnak a terjesztés szempontjából viszont lehet – és van is szerepe. Idáig a száraz tények. - Ez a betegség a fertőzött állatról nyállal, testváladékkal terjedhet tovább, igy fertőzi meg az egyed a társait. Mi emberek lábbelivel, ruházattal, használati eszközökkel – legyen az egy vödör, lapát vagy villa – továbbíthatjuk a szennyezett anyagot, így terjesztve a betegséget – mondta el Ernszt Tamás. A Zalaerdő Zrt. szakembere elmondta azt is: a vírus a sertés szervezetébe jutást követően 3-10 napos lappangási idő után okoz tüneteket. Ezek pedig nagyon hasonlítanak a klasszikus sertéspestishez, mely betegség a fiatal süldőket, malacokat tizedeli. Az afrikai pedig kortól függetlenül veszélyes a vadon élő, illetve a házi sertésre.
Mielőtt a több hónapig tartó vizsgálatok eredményeit elemeznénk, maradjunk egy gondolat erejéig az adatoknál. A vírus ugyanis észak-keleti, keleti irányból érkezett meg az országba, az első fertőzött egyedet 2018. áprilisában azonosították Heves megyében. Akkor bejárta a sajtót a hír – ezzel egyidejűleg arról lehetett hallani, hogy a fertőzés hamar, ország és megye határokat figyelmen kívül hagyva fog elterjedni. - A nyomon követés az első fertőzött, elhullott vaddisznó beazonosítása után folyamatos volt, most pedig kijelenthető, hogy Zala megye és a környező területek, megyék is mentesek az afrikai sertéspestis fertőzéstől – hangsúlyozta a cég vadászati, halászati előadója. - Alacsony kockázatú területnek volt nyilvánítva Zala, de 2019. december 20-án a vaddisznó állomány hatékonyabb gyérítése és az ASP elleni erőteljesebb fellépés érdekében minden addigi ASP mentes vadászterületet átsoroltak közepes kockázatú területté. Ennek az lett a következménye, hogy az állategészségügyi hatóság minden egyes vadgazdálkodót aktív közreműködésre kötelezett. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az állategészségügyi hatóság állapította meg vadászterületenként azt a vaddisznó létszámot, amelyet diagnosztikai célból el kellett ejteni. Ez egy magas szám. A 2019/2020-as évben a vadgazdálkodóknál elejtett vaddisznó szám másfélszerese, amit teljesíteni kellett. Ezen felül minden vadgazdálkodó számára előírták, hogy a diagnosztikai célból kilőtt vaddisznókból mennyi mintát kell venni, azt hűtve tárolni, eljuttatni a járási hivatalokba, onnan pedig az állategészségügy gondoskodik az elszállításról – sorolta Ernszt Tamás mindazokat a kötelességeket, amelyeket a vadásztársaságoknak előírtak.
Óriási munka van az elmondottak mögött, ugyanis a fertőzés terjedése magától nem állt volna meg, illetve nem torpant volna meg. - A vadgazdálkodóknak az aktív közreműködés kötelezése révén minden hónapban szervezetten, és rendszeresen kell keresni az általuk kezelt területen az elhullott vaddisznókat. Ha a keresés során – vagy egyéb időpontban találnak elhullott vaddisznót, ugyanúgy kötelező a mintavétel, és annak leadása – mondta továbbá a szakember.
A leírtak, és minden egyes intézkedés azt bizonyítja, hogy a vadásztársadalmat komoly összefogás, felelős magatartás és felelős vadgazdálkodás jellemzi. A fertőzés terjedésének megállítása ugyanis közös érdeke volt a szakmában résztvevő minden szereplőnek. Vadászattal, vadhússal, különböző egyéb vaddal foglalkozó gazdasági szereplőnek egyaránt. Zala és a környék is mentes az ASP-től. Ez tény. Ezt támasztják alá a vizsgálati adatok.
VINCZE Adél
18 | KANIZSA ÚJSÁG
KÖZÉLET
Az afrikai
sertéspestis komoly veszél�lyel fenyegette az országot. Különösen a vaddisznó állományát illetően gazdag megyék és vadásztársaságok érezték hirtelen veszélyben magukat.
Az eredmények viszont ma már önmagukért beszélnek.
Fotó: Kanizsa TV
a fertőzéstőlZala mentes
Forrás: https://portal.nebih.gov.hu/Andik Szilárd
18-19.indd 18 2021. 05. 19. 20:11:52
A tavalyi kihagyás után idén immár a hatodik
alkalommal tart Pünkösdölőt a Kanizsai
Kulturális Központ. A pünkösdi hagyományok
felelevenítésére útjára indított rendezvényt
ezúttal zárt térben tartják.
A húsvét utáni hetedik vasárnap
pünkösd. A mozgóünnep
néha júniusra esik, de többnyire
májusban ünnepeljük ezért is hívják
májust a pünkösd havának. Az
egykor nagy, két napos ünnep idén
május 23-24-re esik. A pünkösd a
Szentlélek kiáradásának ünnepe,
mely az egyik legnagyobb keresztény
ünnep és így szorosan kapcsolódik
a néphagyományokhoz.
Ősi pogány, illetve keresztény elemekből
keveredve alakult ki: olyan
ünnep, amiben a természet, a nőiség,
a szépség, a férfias ügyesség
ünneplése is ötvöződik. - Fokozatosan
alakult ki az ünnep – mondta
el a Kanizsa TV Híradójának Nagy
Vendel címzetes apát, plébános.
A zsidóságnál kezdetben az aratás
ünnepe volt, az öröm és hála napja,
a keresztény pünkösd pedig már a
Messiási közösség összegyűjtéséről
szól. Az ünnephez kötődő
pünkösdi királynéjárást is felelevenítik
Kanizsán a hétfői programon,
melyet pályázati támogatásból
a Hevesi Sándor Művelődési Központban
rendeznek. A köszöntést
ezúttal nem szabad téren, hanem
a színházteremben tartja a Szikrák
Táncegyüttes. Az ifjú táncosok
műsorukban olyan előadással is
készültek, melyet kanizsai közönség
még nem láthatott – mondta el
Tóth István szervező. A népi dallamokért
a rendezvényen Vajda Margit
és a Harangláb zenekar a felelős,
a még fokozottabb jó hangulatról
pedig Sarkadi Bence marionett
bábszínháza gondoskodik. A
program zárásaként az Esszencia
együttes ötvözi a komoly, jazz és
a népzenét.
VUK Anita
MAGAZIN 2021. 05. 21. | 19
NÉPI HAGYOMÁNYOK ÉS
heti horoszkóp
KOS: 03.21 - 04.20.
Szemmel láthatóan tombol önben
az energia. Jókedve könnyen átragad
másokra is. Kedvére, bárkit
meghódíthat a környezetében,
akit csak akar.
BIKA: 04.21-05.21.
Hogyha depressziós hangulatban
ébred fel, üljön le egy kényelmes
székbe, és tegyen úgy, mintha gyerek
lenne. Töltse el a napját játékos
elfoglaltsággal.
IKREK: 05.22-06.21.
Teljesen igaza van, ha úgy érzi,
hogy önre is ráférne már egy kis
kényeztetés. Csináltasson magának
új frizurát, vásároljon új ruhát.
Egyszóval, újuljon meg.
RÁK: 06.22-07.22.
Ha megunta a koronavírus miatti
bezártságot, itt az ideje, hogy keressen
magának új célokat. Ha nehézségekbe
ütközik, akkor se adja
fel. Aki keres, az talál.
OROSZLÁN: 07.23 - 08.23.
Ha úgy érzi, sok a bizonytalanság
az életében, akkor se adja fel a terveit.
Utazzon el mondjuk a szomszéd
városba és sétáljon egyet.
Talán új inspirációra lel.
SZŰZ: 08.24-09.23.
Az ember időnként leállíthatatlan
költekezési vágyat érez magában.
Ön is így lesz ezzel az érzéssel hamarosan.
Lehetőleg fizetés után
induljon a boltokba.
MÉRLEG: 09.24 -10.23.
Ha boldogulni akar a kapcsolatai
terén, akkor ne állítson eléjük szabályokat.
Engedje, hogy kibontakozzanak
a saját vérmérsékletűk
szerint.
SKORPIÓ: 10.24 -11.22.
Ha tetszik, ha nem, nem mutatkozik
felhőtlennek a hétvégéje. Most
lesz oka arra, hogy felvidítsa magát
egy kis édességgel. Vihet kóstolót a
szomszédba is.
NYILAS: 11.23-12.21.
A hétvégén sokkal rámenősebb
lesz, mint ahogyan eddig megszokták
öntől. Érdemes lenne a
holdállást tanulmányoznia, mert
lehet, hogy az égitest lesz a ludas
benne.
BAK: 12.22 - 01.20.
Ideje lenne a hullámzó kedélyállapotát
megnyugtatni valamivel.
Mozduljon ki otthonról. Egy bohém
baráti társaság bizonyára
helyre billentené a hangulatát.
VÍZÖNTŐ: 01.21-02.19.
Ezen a hétvégén biztosan nem fog
unatkozni, ha a baráti köre olyan
pezsdítő programot állít össze,
amiben minden lesz, csak tűzugrás
nem.
HALAK: 02.20-03.20.
A régi öregek szerint a május a szerelemről
szól. Ha jónak látja, elmélkedjen
el egy kicsit erről a megállapításról
a szívéhez legközelebb álló
személlyel.
ünnepe keresztényi közösség
Fotó: Kanizsa TV archív
18-19.indd 19 2021. 05. 20. 15:18:33
20 | KANIZSA ÚJSÁG
HIRDETÉS
20-21.indd 20 2021. 05. 20. 10:30:39
SC SOPRON (7.) –
FC NAGYKANIZSA (4.) 0-0
NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 36. forduló. Sopron, 150 néző. Vezette: Molnár R. (Szabó D., Székely).
FC Nagykanizsa: Horváth M. - Pál D., Papp Sz., Major, Tóth G. - Szegleti, Bagó Be., Béli M. (Szabó P.) - Ekker, Török (Péntek), Lőrincz (Vass Gy.). Vezetőedző: Koller Zoltán.
Nagy hévvel vetették magukat a csapatok játékba, s ennek az első félidő derekán mintegy 7-8 percre a pályára zúduló felhőszakadás vetett végett. Az eső ideje alatt a játékvezető az öltözőbe rendelte az egymásnak feszülő feleket. A Kanizsa addig is vezetett ígéretes támadásokat, de a Sopron is úgy volt vele, az őszi háromgólos vereségért szívesen visszavágna a dél-zalaiaknak. A második félidőben az iram elfogadható volt, gól viszont csak nem akart születni. Hogy egyik oldalon sem elégedtek volna meg az egy ponttal, arra a cserék szolgálhattak bizonyítékul, ráadásul a meccs hajrájában előbb Horváth Márton fogott nagyot, majd Ekker Milán balös�szekötő helyéről megküldött veszélyes lövését ütötte ki úgy a Sopron hálóőre, hogy a labda Vass György fejéről akár még a hazaiak hálójába is kerülhetett volna. Nem így történt, ezzel maradt a végén a 0-0. A Kanizsa utolsó, négymec�cses etapjának a vasárnapi, Kerület elleni találkozó lesz a harmadik állomása, melyhez rögzítsük, a Lipóttal és a Sopronnal szembeni rangadók alkalmával Papp Szilárdék még gólt sem kaptak. Minden bizonnyal ezt a sorozatot sem szakítanák meg a dél-zalaiak…
- Nagyon értékes döntetlent könyvelhettünk el egy olyan meccsen, melyen jó erőkből álló ellenféllel találkoztunk – értékelte a soproni meccset Koller Zoltán, az FCN vezetőedzője. - Mondhatnám, hogy olyan tipikusan egygólos találkozó volt, csak éppen az egyetlen gól hiányzott a helyenként küzdelmes, amúgy jó összecsapáson. Csapatomnak ugyanakkor gratulálok ahhoz, hogy ezzel lényegében a bajnokság negyedik helyét már megszerezte, de megyünk tovább, hiszen még van két találkozónk hátra, s a dobogó sincs elérhetetlen távolságban... P.L.
2021. 05. 21. | 21
SPORT
A Kalocsa elleni idegenbeli győzelmével a Tungsram SE férfi NB II-es
kézilabda együttese az élről vághat neki a sorsdöntő utolsó fordulónak.
A klub női szekciója is folytatja
küzdelmeit céljaiért és még van is esélye a bent maradásra.
KALOCSAI KC (6.) – TUNGSRAM SE NAGYKANIZSA (1.) 23-33 (9-16)
NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 21. forduló. Kalocsa, 50 néző. Vezette: Héjja, Kónya.
Tungsram: Szabó M. - Vadász 13, Szabó G. 6/2, Kozics, Kiss G. 1, Balogh P. 4, Kisgéczi 1. Csere: Konyicsák (kapus), Hári 4, Kiss L., Csalló, Széles 4. Játékos-edző: Csalló Ádám.
A jó középcsapatnak számító Kalocsa otthonában igyekezett biztosra menni a Tungsram SE férfi kézilabda-csapata, hiszen már az elején produkált egy 4-0-s etapot, mellyel meg is alapozta a félidő további menetét. A hazaiak góljaira mindig volt válasz, időnként nem is egy, s ezzel a második harminc percnek máris biztos előnnyel vághattak neki Vadász Mártonék. Az említett játékos különösen elemében volt, hiszen végül 13 gólig jutott, amúgy a teljes kanizsai legénység összeszedetten játszott. Győzelmével a Tungi megtartotta egypontos előnyét a tabellán a Holler előtt és szombaton 18 órától úgy várja a dobogó harmadik fokán álló Dunaújvárost, hogy ha azt a mec�cset sikerrel veszi, a Dél-nyugati csoport küzdelmeit ebben a szezonban is megnyerte. A szintén NB II-es hölgyek sem szerettek volna lemaradni legutóbbi találkozójukon a férfiaktól, ráadásul Baranyai Zsolt együttese megyei rangadót vívott az Egerszegi KK otthonában. Mi több, 24-21-re nyertek is idegenben, s ötödik idénybeli sikerükkel a tizedik helyen állnak. Rájuk szombaton egy pécsi kirándulás vár, hogy május 30-án, egy BVSC elleni mérkőzéssel búcsúzzanak a szezontól.
P.L.Szombaton itthon a
Lesznek még izgalmak a Tungsram-
csarnokban kézilabda meccsek apropóján
(Fotó: PL)
érkezikVasárnap a bajnok
Ekker Milánt (16) alighanem csapat-
társai a Kerület ellen is boldogan
köszöntenék gólja(i) alkalmával
(Fotó: Polgár László)
Gól nélküli döntetlent ért el az SC Sopron otthonában az FC Nagykanizsa labdarúgó együttese az NB III Nyugati csoportjának 36. fordulójában. Vasárnap 18 órakor a kanizsai együttes az Olajbányász-stadionban a mezőny bajnokával, a III. Kerületi TVE-vel mérkőzik, ráadásul a hosszú szezon utolsó hazai FCN-fellépése következik.
bajnoki címért
20-21.indd 21 2021. 05. 19. 19:23:38
22 | KANIZSA ÚJSÁG
SPORT
A KBK hét ökölvívóval vett részt a Kőbánya Kupán, s a megméretés jó erőfelmérő lehetett a mostanság kezdődő nemzetközi Bornemissza Gergely Emlékversenyre. A kanizsaiak a közel 150 versenyzőt felvonultató fővárosi mezőnyben léphettek szorítóba.
Kovács Bence junior nehézsúlyban sok esélyt paksi ellenlábasának nem adott, az első menetben döntő fölénnyel győzedelmeskedett. Horváth Mirabella junior 63 kg-ban élete első éles mérkőzésén budapesti ellenfelével szemben hagyhatta el győztesen a szorítót. Torma Balázs junior 63 kg-ban egy kőszegi, Bakonyi Tibor pedig junior 70 kg-ban egy székesfehérvári vetélytársát múlta felül magabiztos bunyóval és egyhangú pontozással. Kovács Petra junior 70 kg-ban, Baj Lili junior 57 kg-ban, míg Orsós Renátó junior 46 kg-ban szenvedett pontozásos vereséget.
- Összességében magához képest mindenki jól teljesített sportolóink közül – értékelt a KBK vezetőedzője, Tóth László. - Remekül bokszoltak azok is, akiknek nem sikerült győzniük. A Bornemisszán Egerben mindig sok ország versenyzője indul, s ott is hétfős csapattal veszünk részt.
P.L.
a szorítóbanIsmét
Hét hónap után találkoztak újra Nagykanizsán az amatőr teniszezők, hogy folytathassák már majd’ tíz esztendeje tartó sorozatukat.
A nyitó szabadtéri versenyüknek
a Kanizsa TC jól előkészített
pályái adtak otthont.
A huszonkét induló az újrakezdés után is színvonalas mérkőzéseket játszott, érződött mindenkin, nagyon várták már, hogy újra tétmeccseket vívhassanak. A nyílt versenyen végül a rutinos Walter Péter-Theisz József páros nagy csatában győzött a jól játszó Tóth Benett-Kerkai Alex ellen. A 120+ szenior kategóriában az esélyes dr. Füle Attila-Vukics József duó nyert meggyőző fölénnyel.
Nyílt verseny, végeredmény: 1.Walter Péter-Theisz József (Energia Szabadidősport Klub-Pécs), 2. Tóth Benett-Kerkai Alex (Energia-ZTE), 3. Nagy Csaba-Papp Tamás (Röpte TC-Kanizsa TC). 120+: 1. dr. Füle Attila-Vukics József (Kanizsa TC-Energia), 2. Péntek István-Csalló János (Kanizsa TC), 3. Hoffstadter Lajos-Orvos Tamás (Kanizsa TC).
Az előzetes tervek szerint a következő fordulóra június 12-én kerülhet sor. P.L.
Kőbánya Kupa után, Bornemis�sza Emlékverseny előtt büszkén feszítettek a KBK ökölvívói
Hosszú hónapok után az ökölvívóknál is
elindultak újra a versenyek – az utánpótlás terén is, így a Kanizsa Box Klub bokszolói a napokban már indulhattak a fővárosi II. Kőbánya Kupán.
kezdhettékÚjra
Budapesten rendezték meg a szabadfogású serdülő - 14-15 éves - birkózók válogatóversenyét, melyen a Kanizsai Birkózó Sportegyesület is szép sikert könyvelhetett el.
A kanizsai színeket képviselő Pőcze Bence a szabadfogású 68 kg-osok mezőnyében léphetett szőnyegre. Nem volt egyszerű dolga, hiszen a versenykiírás alapján súlycsoportonként a győztesek jogosultak részt venni a május végén sorra kerülő szófiai Európa-bajnokságon.
Mint az később kiderült, a nagykanizsai birkózó Pőcze remek formában érkezett a csepeli helyszínre, hiszen végül öt mérkőzését is technikai fölénnyel nyerve állhatott a dobogó legtetejére. Ezzel a KBSE sportolója számára megnyílt az út a bolgár fővárosban rendezendő kontinensviadal felé. P.L.Kijutott
az Eb-re
Pőcze Bence a birkózók válogatóján nyert és edzője, Szatmári Zsolt (balról) is joggal lehet büszke tanítványa teljesítményére
Mivel fedett pályán sem meccselhettek, hét hónap után ütögettek újra
a kanizsai teniszezők
22-23.indd 22 2021. 05. 19. 18:57:07
SPORT 2021. 05. 21. | 23
ESZTERHÁZY SC (5.) –
KANIZSA VÍZILABDA (1.)
10-14 (2-0, 4-5, 3-4, 1-5)
OB I B-s vízilabda-mérkőzés,
21. forduló. Eger, zárt
kapuk mögött. Vezette:
Petik, Füzesi.
Kanizsa: Pelle – Major 1,
Fodor 2, Dobay G. 2, Kalanovics
3, Simon 2, Balaska.
Csere: Leposa G.
(kapus), Vadovics, Solymosi,
Marnitz 4, Szávai,
Dobay P. Edző: Ludányi
Kadosa.
Kanizsai szempontból
sporttörténeti jelentőséggel
bírt a zártkapus egri
vízilabda-mérkőzés, hiszen
úgymond az „egycsoportos”
OB I B, vagy éppen a
rájátszásban összevont
második vonal első helyén
még nem végeztek nagykanizsai
vízilabdázók. Egészen
a hétvégi meccsükig,
mely győzelem azt is jelentette
Ludányi Kadosa gárdája
számára: bajnokcsapat
„született” kanizsai színekben.
Nem kezdődött jól Heves
megyében a találkozó a
Kanizsa Vízilabda egysége
számára, mivel az Eszterházy
Károly ESC igyekezett
kihasználni a vendégek
megingásait és egészen
6-5-ig magánál is tartotta a
vezetést. Onnantól már
lépéselőnybe kerülhettek
Kalanovics Balázsék, s ha
nem is egyszerű módon, de
végül nyerték az összecsapást.
A KV csapatára az
előttünk álló hétvégén egy
elmaradt bajnoki pótlása
vár Székesfehérváron, majd
május 29-én, Dobay Gergelyék
a Neptun ellen egy
hazai meccsel búcsúznak a
huszonkét mérkőzést felölelő
OB I B-s szezontól.
- Eléggé fáradtan érkeztünk
a meccsre, hiszen a
találkozót megelőző szünetünkben
Pécsen vezényeltünk
le egy mini felkészülést
– fogalmazott a kanizsaiak
edzője, Ludányi
Kadosa. - Ebből talán kiderülhetett,
hogy a fő célunk
majd az OB I B-t követően
jöhet, ez pedig az OB I-es
osztályozó. Hogy is mondjam,
testben és lélekben
már inkább ott vagyunk és
várjuk is a Debrecen elleni
megmérettetést. A kondi-
edzések, valamint a kétkapus
felkészülési meccsek
vettek ki belőlünk energiát,
fárasztó is volt a munka,
ennek is tudható be, hogy
Egerben kicsit nehezebben
lendültünk bele. Örülünk
persze annak is, hogy a
klub történetében először
OB I B-s bajnoki címet szereztünk,
ugyanakkor még
vár ránk feladat. P.L.
Győr adott otthont több korosztályban is a
kajak-kenu maraton magyar bajnokságnak, mely
az ifjúságiaknál és a felnőtteknél egyben Európa-
bajnoki válogatóverseny is volt.
A nagykanizsai Plastex Kanizsa
Kajak-Kenu Klub számos növendéke
indulhatott a győri országos
bajnokságon és az ifjúságiaknál
Kálovics Adél mezőnyében bajnoki
címet szerzett.
- Tizennyolc kilométert kajakoztunk
úgy, hogy ebben a penzumban
nem csupán evezés, de többször
partra szállva futás is szerepelt
– mondta el Kálovics Adél. -
Utóbbi azt jelenti, hogy partra
eveztünk és a könnyített hajókat,
melyek azért így is kitesznek nyolc
kilót, cipelve tettünk meg körülbelül
200 métert, majd visszaszálltunk
kajakjainkba és eveztünk
tovább.
Adél tehát ilyen volumenű erőpróbán
lett korosztályában az
első, s mindez Sári Nándor tanítványa
számára kiküldetést ért a
moszkvai Európa-bajnokságra. A
kontinensviadalt előreláthatólag
júliusban rendezhetik meg.
A Bednyák Boglárka által is
edzett kanizsai csapat többi tagja
is ért el jó eredményeket, hiszen
Cséplő Natasa K1 leány serdülőben
15 km-en ötödik, Pogácsás
Luca pedig a még előkelőbb harmadik
helyen zárt. Szommer
Hugó K1 a fiú kölyök korcsoport
10 km-én lett negyedik, csakúgy,
mint Kiskó Márk, míg az ugyanilyen
meghatározású kategóriában
Csetneki Barnabás harmadik
lett. Stix Dorina K1 leány kö-
lyök 10 km-en lett bronzérmes, a
Cséplő Natasa-Pogácsás Luca
egység pedig K2 leány serdülő 15
km-en ért be negyedikként a célba.
P.L.
csapat Bajnok
A kanizsai
vízilabdázóknál
Ludányi
Kadosa (fehér
pólóban)
edző instrukciói
már
kissé távolabbra
is
mutatnak…
(Fotó: Kanizsa Vízilabda)
Igazából a Kanizsa Vízilabda OB I B-s vízilabda
együttese megcselekedte azt, amit önmagától joggal
várhatott el, vagyis két meccsel szezonja vége
előtt bajnoki címet szerzett a második vonalban.
a kontinensviadal
Irány
Kálovics Adél (elöl) győri programja így alakult:
kajakozás, futás a hajóval, kajakozás, s eredménye
egy moszkvai kiküldetés lett...
22-23.indd 23 2021. 05. 19. 18:57:21
24 | KANIZSA ÚJSÁG
MOZAIK
Kepéné Bocskor Edina már kisgyermekként is szívesen segített testvérével a konyhában. Gyakran lepték meg a szüleiket azzal, hogy vacsorát készítettek. Edina már a nagyszüleitől is ezt látta, ebben nőtt fel. Teljesen természetes számára, hogy minden nap főz a családnak. A gyerekek, Lili, Kiara és Rómeó szintén követik édesanyjuk példáját, sokszor meglepik a szüleiket valami különlegességgel. A hétvégén a hagymaleves és az oldalas mellé desszertnek, palacsinta készült házi lekvárral.
ROZMARINGOS-FOKHAGYMÁS OLDALAS TEPSIS BURGONYÁVAL hozzávalók: 1,5 kg burgonya, 1 kg oldalas, 1 fej vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, fél citrom, 4 rozmaring ág, olívaolaj, só, bors.
Elkészítése:
Egy tálba olajat öntünk, ízlés szerint belekeverjük a sót, borsot, az áttört fokhagymát és a fél citrom levét. A feldarabolt húst egyesével bedörzsöljük, majd legalább másfél órát hűtőszekrényben állni hagyjuk. Közben a burgonyát meghámozzuk és gerezdekre vágjuk, majd egy kiolajozott tepsiben elterítjük. A húst a tetejére rakjuk, majd a cikkekre vágott vöröshagymát is rátesszük a rozmaringágak mellé. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon sütjük. Amikor pirulni kezd, megfordítjuk, majd ezután a húsokat pirospaprikával meghintjük és készre sütjük.
RETEKLEVÉL SALÁTA, METÉLŐHAGYMA VIRÁGGAL hozzávalók: 2 fej tavaszi saláta, 10 db retek a zsenge levelével, 20 db zsenge spenótlevél, 8-10 db koktélparadicsom, 10 dkg feta sajt, 5-6 szál újhagyma, metélőhagyma virág, extra szűz olívaolaj, balzsamecet, pirított fekete szezámmag és só.
Elkészítése:
A hozzávalókat felaprítjuk, majd olívaolajjal és balzsamecettel, ízlés szerint meglocsoljuk. Csipetnyi sót adunk hozzá és pirított szezámmaggal meghintjük.
BAKONYi Erzsébet
GasztroKanizsa
Fotó: KanizsaRozmaringos-fokhagymás oldalas,
tepsis
burgonyával
24.indd 24 2021. 05. 19. 15:40:38

Insert failed. Could not insert session data.