Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
19.9 MB
2024-09-25 10:44:41
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
11
34
Kanizsa 2024. 019-020. szám szeptember

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

ELKEZDŐDÖTT A BŐGÉSI SZEZON, ÓVATOSAN AZ UTAKON!
NAGYKANIZSA ÉS
TÉRSÉGÉNEK LAPJA
XXXVI. ÉVFOLYAM
19. SZÁM
2024. SZEPTEMBER 11.
KONKRÉTUMOK NÉLKÜL
további részletek a 7. oldalon
Következő számunk 2024. szeptember 25-én jelenik meg.
Egy ciklust összefoglalni, még akkor is embert próbáló feladat
lenne, ha különösebb események nélkül telt volna le a 2019 októberétől
íródó 5 év. Hát még így: ügyvezetőváltások, alpolgármesteri
huzavona, pandémia, Sberbank-csőd. Ezen összeállítás
próbált azokra a vitákra koncentrálni, amelyek a legnagyobbat
szóltak a Vasemberházban. De előre exkuzálni kell magunkat,
hiszen akadt bőven olyan pont is, ami ugyan akár meg is érdemelte
volna, de a terjedelmi korlátok miatt, végül nem fért be.
ELHUNYT JÁRÁSI ILDIKÓ
Az iparművész 1953-ban született Nagykanizsán. 1975-ben diplomázott
a Pécsi Tanárképző Főiskola földrajz-rajztanári szakán. Itt ismerkedett
meg a grafika, a gobelinszövés, a kerámia és az olajfestés
titkaival. A tűzzománccal is itt találkozott először, Lantos Ferenc
festőművész tanárán keresztül. Az évtizedek alatt számos önálló
és csoportos kiállításon mutatta be munkásságát, 1990-ben adták
át a HSMK előterében látható Múzsák című muráliáját. Több helyi,
megyei és országos elismerésben is részesült. A művész egész
életében teljes szívvel és lélekkel ragaszkodott Nagykanizsához.
folytatás a 2. oldalon Járási Ildikó 71 éves volt.
Szeptember hagyományosan a szüret és a szarvasbőgés ideje
Zalában. Az esztendő időjárása ugyan utóbbi kezdési időpontját
is befolyásolta, a szarvasok most kezdenek mozogni
igazán. Ez pedig nem csupán a közutakon igényel nagyobb
óvatosságot, az erdőjárás is korlátozva van.
Az Élettér Állat- és Természetvédő
Egyesület munkáját mind állatvédelmi,
mind pénzügyi szempontból
megkérdőjelezhetőnek titulálta
Balogh László és Bata Hajnalka.
Az egyesület vezetősége úgy véli,
egy hónapok óta tartó lejárató
kampány áldozatai lettek.
4. oldal
110 tőke szőlő és világlátott petanque
golyók a dobozban. Mátyás József
messzire jutott Ernő bácsi ajándéka által,
és messzire juttatta a sormásiakat
is, nem csak földrajzi értelemben.
ÉRDEKES EMBEREK KUPAMECCS LESZ
Az NB III Dél-nyugati csoportjában
éllovas FC Nagykanizsa legutóbb
az MTK Budapest II együttesét fogadta,
de a város futballvonzáskörzetében
is pattogott a labda.
Több mint 1000 dalt tanultak meg
a 24 év alatt, és több mint 500
helyszínen szerepeltek. A 18 tagú
egyesület jövőre ünnepli megalakulásának
25. évfordulóját.
TÜTTŐ JÁNOS NÓTAKLUB
8-9. OLDAL 12. OLDAL 10. OLDAL
A KIVONULÁSOK, A
SZIVÁRVÁNY VS. PUTYIN,
NA ÉS A CSÖCSÖRÉSZÉS
– Közgyűlési visszatekintő 2019-2024”
fotó: Kanizsa Médiaház archív
IMPRESSZUM:
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879.
2 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
lési képviselő és a közmeghallgatások
során több Ferinc Jenő
show-t is láthattak a Kanizsa TV
nézői. De inkább azok felszólalásaira,
csörtéire koncentráltunk,
akik testileg is rendszeres részvevői
voltak a közgyűléseknek.
RÖGTÖN BERÚGTÁK
AZ AJTÓT, AVAGY NÁCI
PÁRHUZAMOT VONNI
SOSEM SZERENCSÉS
2019 novemberét írtunk, amikor
az ÉVE-frakció szavazataival a
közgyűlés a tizenegy önkormány-
Kezdjük rögtön a kimaradókkal:
nagyot futott több közösségi
oldalon Balogh László polgármester
„Ki a magyar” című felszólalása.
Azt aligha veheti el bárki a
leköszönő polgármestertől, hogy
memoriterekben nem áll rosszul,
így nem egy elszólás köré kívántuk
e cikket felhúzni. Szintén egy
kisebb novellát lehetett volna írni
arról, amit, mint a Vízmű igazgatója,
Cziráki László kapott, azonban
ő azóta már Fejérvíz Zrt-nél
tevékenykedik.
Rengeteg alkalommal lett említve
Cseresnyés Péter országgyű-
HA NEM IS CSENDBEN, DE NAGYOBB VITA NÉLKÜL
BÚCSÚZOTT A TESTÜLET
Utolsó közgyűlését tartotta augusztus 29-én a 2019 októbere óta regnáló testület. Döntöttek a városatyák a költségvetés módosításáról,
ezek alapján jövőre dupla ünnep és háromnapos lehet a Város Napja, de plusz támogatást kapott a Via Kanizsa is, valamint az
új ipari park. Vitát leginkább két fel sem vett napirend, valamint a Kossuth tér parkolói és a MAORT-telep napelemei hoztak.
A KIVONULÁSOK, A SZIVÁRVÁNY VS. PUTYIN,
NA ÉS A CSÖCSÖRÉSZÉS
– Közgyűlési visszatekintő 2019-2024
zati cégből nyolcnál leváltotta a
cégvezetőket. Azokban az időkben
Bizzer András és Balogh László
is adott még interjút a Kanizsa
Médiaháznak. A későbbi alpolgármester
hozta párhuzamként az
1934. június 30. és július 2. közötti
politikai gyilkosságsorozatot a
Kanizsán történtekkel, alighanem
azóta ő is megbánta – legalábbis
reméljük…– ezt a nyilatkozatot.
Pláne, hogy már akkor is elmondta
Balogh László, hogy „tízmilliókat
kell majd a végkielégítésekre
költeni”, hiszen az ÉVE nem várta
meg a szerződések lejárását.
Ergo, a távozók még a Fidesz
szerint is kárpótolva lettek, erre
egyébként a 2024-es Partizán-interjúban
Horváth Jácint is utalt.
Ő azt mondta, hogy szakmai
döntéseket hoztak, és senkinek
nem maradt adós a városvezetés.
Az ÉVE kinevezettjei közül azóta
Szirtes Balázs nincs már a Rehab
élén, Tar Mihályt a rendkívüli jogrend
napjaiban Balogh László leváltotta
a Médiaháznál, de két hónappal
később aztán visszakerült
a posztjára, míg a fent említett
Cziráki László maga kérte szerződése
felbontását a Vízműnél.
fotó: Horváth Zoltán
A városnak 500 millió forint
plusz forrása keletkezett, így Horváth
Jácint hét átcsoportosítást
indítványozott. Mint kiderült,
jövőre a Csó-tó 50. születésnapja
alkalmából, egy külön rendezvényt
tartana a város, amihez a
Város Napját is csatolnák, így a
megszokott időpont helyett, a
mostani terv alapján, május 1. és
3. között lenne egy háromnapos
rendezvény. Ehhez összesen 35
millió forintot csoportosított Horváth
Jácint módosítása.
Két napirend azért hozott némi
csörtét. A Kossuth tér parkolósítása
és a MAORT-telep leendő napelemei
kapcsán is Balogh László
polgármester leszögezte, nem ért
egyet, mivel előbbinél leveszik a
helyi védettséget, utóbbinál pedig
40-50 éves hársfákat kell kivágni.
A polgármester ezen állításait
Fodor Csaba cáfolta a nekünk
adott interjúban. – Zalaegerszegi
mintára, megvizsgáljuk annak a
lehetőségét, hogy a ma funkció
nélküli Kossuth tér háromszögét,
ami a kereszteződésig megy, ahol
régen volt a Szentháromság-szobor,
az a rész, abban tudunk-e
úgy parkolót kialakítani, hogy
minél kevesebbet vagy akár egyáltalán
ne kelljen kivágni fákat
– szögezte le a frakcióvezető, aki
azt is hozzátette: a MAORT-telep
fejlesztései kapcsán pedig egyértelmű
lakossági kérés volt, hogy
lépjenek az ügyben, és most ezt
a vizsgálatot indították el.
Amikből aztán az ülés után
online vita lett, az két olyan szemelvény,
ami végül nem is került
a közgyűlés elé. Az első az állatmenhely
kérdése. Balogh László
azt kérte, hogy a napirend legyen
zárt ülésen. Fodor Csaba ugyanakkor
úgy látta, még idő előtti ez
a döntés, nem is kell foglalkozni
vele, így nem is tárgyaltak róla.
A frakcióvezető módosítója kapcsán
végül a régi piactér ismét
megnyitott parkolójának ingyenessé
tevését sem vette napirendre
a testület, amit a Fidesz
ugyancsak sérelmezett a közösségi
oldalán. Akárcsak a városi
cégek ügyvezetőinek prémiumát.
Zárt ülésen született arról döntés,
hogy kéthavi jutalmat kapnak a
szakemberek, amire ugyanakkor
a testület külön támogatást nem
ad, hanem az érintett cégeknek a
saját büdzséjükből kell azt kigazdálkodni.
MIKÓ-BARÁTH György
AKTUÁLIS 2024.09.11. 3
HA NINCS POGÁCSA,
VAN KIVONULÁS
Nagyon finom kávéval várják
a közgyűléseken a városatyákat,
amihez többségében, különböző
ízesítésben, pogácsa is társul.
Viszont, ha csak kávé van, akkor
ott valami történni fog – ezt az
elmúlt 5 évben 3 kivonulás is igazolta.
Először 2020 februárjában
élt ezzel a megoldással a kormányoldal,
akkor a polgármester
jogköreinek megvonása kapcsán
Bizzer András nehezményezte,
hogy „minden 200 ezer forint
feletti hivatali beruházásról egy
MSZP-s és egy DK-s politikus
dönthet a jövőben”. Erre bejelentette:
a Fidesz-frakció elhagyja a
közgyűlést. 10 perccel később
visszajöttek a tagok, de ebben a
vitában nehezményezte a hivatali
autó kérdését is Bizzer, miszerint:
hogy várja el az ÉVE-frakció, hogy
a polgármester komoly ügyekben
tárgyaljon Budapesten, ha
visszavonja a polgármesteri autó
használatát. Erre jött egy válasz:
menjen vonattal. Később az ÉVE
visszavonta azt, hogy megtiltaná
Balogh Lászlónak a „céges
kocsit”. 2022 márciusában is
volt hasonló történés. Abban a
hónapban négyszer(!) találkoztak
a felek, másodikán, a Sberbank-
csődtől indult a dömping,
tizedikén jött a költségvetés,
huszonegyedikén a Város Napja,
huszonharmadikán pedig a
Fidesz-frakció performansza. Akkor
Balogh László köszöntőjében
elmondta: semmi sem indokolja,
hogy 2 nap után ismét soron
kívüli közgyűlést kelljen tartani,
ezért kivonultak.
2022 júniusában Károlyi Attilának
volt egy egyszemélyes kivonulása
is – akkor Radics Bálint
ült fel nagyon erősen az országos
politikai vonalra. Már az ülés beköszönésénél
úgy kezdett, hogy
szerinte a jobbikos politikusok
populista hozzászólásait az indokolja,
hogy nem tudják, mi lesz a
főnökükkel. (Jakab Péter lehetséges
lemondásáról azokban a
napokban jöttek az első hírek – a
szerk) Radics aztán rátett még
egy lapáttal: Szerinte senki nem
gondolhatja komolyan, hogy az
ÉVE vezetése mellett a kormány
támogatni fogja a kanizsai fejlesztési
listát, hiszen „fönt nem
olyan emberek ülnek, mint itt…”
Ezt Fodor Csaba kérte ki először,
majd Schauta Marcell felszólította
a polgármestert, hogy intse
rendre Radicsot. A miklósfai képviselő
azonban ütötte a vasat. A
következő felszólalásában kitért
arra, hogy az akkori háborús
helyzet sem indokolta az előterjesztést.
Ezt a mondatot Károlyi
Attila úgy minősítette: ez jó válasz
Murakeresztúron a Jancsi
bácsinak, de nem a közgyűlésen.
Majd kivonult a teremből.
Aztán 2023 februárjában ismét
a Fidesz húzta meg ezt az arra
már nem is váratlan formulát. A
vita itt a balliberálisozáson futott
a csúcsra, ugyanis Bizzer András
azt mondta, egy 80 milliós hibát
kell kijavítani, amit a balliberális
ÉVE-frakció követett el. Fodor
Csaba válaszolt először, ő úgy
fogalmazott: sok mindent hallott
már, de ekkora hazugságot, mint
amit a polgármester és Bizzer
András, aki magát alpolgármesternek
hívatja, mondott, ekkorát
még nem. Majd Gábris Jácint
kérte ki magának a balliberális
jelzőt. Míg Horváth Jácint azt
mondta, ő vállalja a baloldaliságát,
de ha a Fidesz minősít, akkor
putyinista-frakciónak fogja hívni
a Fidesz-frakciót. Erre Szabó Szilárd
mikrofonon kívül szólt oda:
Polgármester úr, itt a vége! Majd
elkezdett pakolni.
KELL, MINT A VASEMBERHÁZI
HANGULATNAK
EGY BIZZER
ANDRÁS FELSZÓLALÁS
Akadtak azért olyan pillanatok
is ebben az 5 évben, amikor némileg
csöndesen folyt a munka
a Vasemberházban. Ezeket a
perceket zömében egy Bizzer
András felszólalás és egy Fodor
Csaba viszontválasz szakította
meg. 2021 novemberében a belvárosi
közlekedés javítását kérte
számon az ÉVE-frakción Bizzer,
ahogy fogalmazott, az ÉVE felébredt
Csipkerózsika-álmából,
s most 20 millió forintot akar
elkölteni olyan tanulmányokra,
amelyek valószínűleg semmilyen
eredményt nem hoznak. A kellően
éles reflektálás sem maradt
el. Bocsásson meg Bizzer képviselő
úr, volt már orvosnál? – tette
fel a kérdést Fodor Csaba. Aztán
a Városfejlesztő kapcsán jött elő,
hogy a korábbi vezető hibája súlyos
milliókba került a városnak.
A Fidesz-frakció védte a mundért,
Bizzer András kiemelte, a korábbi
pályázat rosszul lett kiírva.
Fodor odavágta, „de ki fizette a
révészt?” Bizzer akkor úgy látta,
Fodor ferdít, mert a korábbi dokumentumokat
fel tudta használni
Czirákiné a sikeres pályázathoz.
Fodor Csaba aztán kétszer is
odaszólt Bizzer Andrásnak: „az Úr
lemaradt”!
2024 áprilisában pedig az alpolgármester
az 588 milliós támogatás
szerinte el nem költött
80 milliós kamatját tette szóvá,
amire Fodor Csaba reagált így:
„Drágaszívem”, mondja már
meg, hogy mi nem valósult meg
az 588 milliós listából? A kamatelköltésről
pedig fogalma sincs
az alpolgármesternek, hiszen
csak beült a székbe „csöcsörészni”.
A CZIRÁKIK SÉRELMEI
Cziráki Lászlót némileg már
érintettük, de ha az ő említései
kapcsán egy leendő novellát helyeztünk
kilátásba, akkor a felesége
megszólításai kitennének egy
vaskos regényt. A helyi Fidesznek
ugyanis rendre gondja volt/van a
városi cégekkel, de a képzeletbeli
dobogójuk első fokán a Városfejlesztő
áll. A kft-t és vezetőjét,
Czirákinét ért kritikák szinte mindig
előjöttek, de még így is meglepő
volt, amikor Balogh László
polgármester egy nem szakmai
megjegyzést is beemelt a közgyűlésbe
2023 októberében.
„7 és félmillió forinttal emelték
a támogatását a Városfejlesztőnek,
ha rosszmájú lennék, azt
is mondhatnám, s kérem, ezt a
szükséges humornak vegyék,
hogy Fodor úr és az ügyvezető a
spanyolországi kirándulás alatt
döntötte ezt el” – ez volt az a
mondat Balogh Lászlótól, amivel
egy barcelonai, fejlesztési projekt
kapcsán tett utazást állított be,
mondhatni „nem etikus” találkozónak
Czirákiné és Fodor Csaba
között. Aligha kell ezt mondani:
Czirákiné és Fodor Csaba nem
vette mindezt humornak. Mind
az ÉVE frakcióvezetője, mind Horváth
Jácint a közgyűlési felszólalásukban
a büntetőfeljelentést
helyezték kilátásba.
MIKÓ-BARÁTH György
KOS (03.21-04.20): A környezete időnként idegesnek, feszültnek látja önt, de ne zavartassa emiatt magát. Egy jó hír hallatán szerencsére az erőnléte, és az életkedve
is hamarosan visszatér.
4 KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET
POSTAI PROBLÉMÁK
Másfél évvel azután, hogy bezárt a palini kisposta, még mindig
nem lehet tudni, hogy mi lesz az épület sorsa. Az ingatlan
hasznosítására több javaslat is érkezett, azonban amíg az
épület állami kézben van, ezek megvalósítására nincs lehetőség
és az is kérdéses, hogy újraindul-e a postai szolgáltatás a
városrészben. A helyzet a további, két éve használaton kívüli
egységekben is változatlan.
2022 novemberében az energiaválságra
hivatkozva a Magyar
Posta 210 város összesen 366
egységét zárta be ideiglenesen.
A döntés Nagykanizsán a sánci, a
kiskanizsai, a palini és a vasútállomásnál
található postát érintette.
Akkor a hírek egy 2023. januári
nyitásról szóltak, amely azóta
sem valósult meg és a palini ingatlan
zárva tart. A helyiek akkor
aláírásgyűjtéssel tiltakoztak a
bezárás ellen, eredménytelenül.
Gábris Jácint többször is, hivatalos
formában kérte a Magyar
Posta Zrt. válaszát arról, hogy mi
a tervük az épülettel, ám ez idáig
nem kapott tájékoztatást, ráadásul
az épület állapota is folyamatosan
romlik.
– Volt egy olyan változat, hogyha
az önkormányzatok hozzájárulnak,
akkor közös erővel tudjuk
majd üzemeltetni, ebből kihátráltak.
A történések mögött ott azért
éreztem egy politikai vonalat és
többször megkerestük a Magyar
Postát. Legalább kétszer kerestem
őket írásban és közgyűlésen
is kértem a polgármestert, hogy
kérdezzen rá arra, hogy az épület
hasznosításáról hogyan gondolkodnak.
A múltkori közgyűlésen
is felkértem erre – nyilatkozta
Gábris Jácint.
Az épület hasznosítására számos
javaslat érkezett az önkormányzathoz.
Ezek közül relevánsnak
számított Gábris szerint, hogy
egy, a helyiek élelmiszerigényét is
ellátó, a kamarával és a szakképző
centrummal közösen működtetett
tanboltot nyissanak benne
vagy kisebb közösségi épületként
is funkcionálhatna az objektum. A
tavalyelőtt bezárt posták közül a
palini, a sánci és a vasútállomásnál
korábban üzemelő egység továbbra
is zárva tart. A szolgáltatás
egyedül a kiskanizsai körzetben
indult újra vállalkozói segítséggel,
ám a Szent Flórián téri épület
helyett a Bajcsy-Zsilinszky utcában,
a régi gyógyszertár helyén.
Az augusztus 29-i soros közgyűlésen
a posta ügye ismét előkerült,
valamint a Magyar Posta Zrt.
mobilposta létrehozását ajánlotta
a bajcsai kerületbe. Ennek a szolgáltatásnak
a díját az önkormányzatnak
kellett volna fizetni. A cég
részéről heti harminc, hatvan és
százötven percre érkezett ajánlat.
A többségi frakció képviselői ezt a
javaslatot leszavazták, mivel álláspontjuk
szerint ezzel sérült volna
az újranyitott kiskanizsai posta
működése és a szolgáltatás ilyen
formában nem szolgálta volna ki
a helyiek érdekeit.
KÁLOVICS Tibor
ANOMÁLIÁK A KANIZSAI MENHELY KÖRÜL?
Egy a sajtóban augusztus 31-én megjelent írás szerint Balogh László polgármester és Bata Hajnalka megválasztott önkormányzati
képviselő az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület munkáját mind állatvédelmi, mind pénzügyi szempontból megkérdőjelezhetőnek
titulálta.
Az egyesület vezetősége úgy
véli, egy hónapok óta tartó lejárató
kampány áldozatai lettek.
Legutóbb 2024 áprilisában
röppentek fel hasonló állítások,
amellyel a menhelyet működtető,
valamint a gyepmesteri
feladatokat ellátó egyesületet támadták.
A forrás vélhetőleg egy a
Fideszhez közel álló, magát állatvédőnek
valló csoporttól indult.
Eleinte csak a Facebookon ment
az ellenségeskedés, most már
azonban úgy néz ki, hogy politikai
síkra terelődött a dolog. Varga
Károlyné, az Élettér Állat- és
Természetvédő Egyesület elnöke
elmondta, pontosan tudják, hogy
kik generálják a problémát, ez
pedig az adott csoport sértettségéből
alakult ki, mivel korábban
a menhelyes szabályok sorozatos
megszegése után kitiltották az
egyik tagot a területről. Az elnök
hozzátette, nagyon szomorú,
hogy éppen az amúgy is kevés
pénzből, nehéz feladatot ellátó
menhelyet támadják, ezzel veszélybe
sodorva az itt élő állatok
jövőjét is. A korábban említett
cikk szerint Balogh László és Bata
Hajnalka jelenleg polgármesteri
kabinetvezető, így köztisztviselő
sajtótájékoztatót tartott a témában,
ahol az egyesületnek járó 8
millió forint kérdése is felmerült.
– Ez egyáltalán nem támogatás,
hiszen a menhely vagy az egyesület
évek óta nem kapott már
támogatást az önkormányzattól.
Ez az általunk elvállalt gyepmesteri
szolgáltatásnak a díja. Mi úgy
egyeztünk meg, szerződtünk az
önkormányzattal, hogy ezért a
pénzért mi folytatjuk a gyepmesteri
szolgáltatást itt a városban –
szögezte le Varga Károlyné.
A menhely vezetősége hangsúlyozta,
a vádak konkrét mivoltáról
ők sem tudnak, de remélik, hogy
az állatok érdekében minél előbb
tisztázódni fog a dolog. Az ügy
kapcsán kerestük Balogh Lászlót
és Bata Hajnalkát, de lapzártánkig
nem válaszoltak.
SZABÓ Fanni
BIKA (04.21-05.21): A koncentrálásában a bolygómozgások kissé megzavarhatják, éppen ezért időben térjen nyugovóra és aludja ki magát. Azután kipihenten
belevetheti magát az élet sűrűjébe.
FESZTIVÁL 2024.09.11. 5
MEGKÉRDEZTÜK
Gyerekprogramokkal és koncertekkel, valamint újdonságokkal színesíthetnék a Város Napi programokat a megkérdezett kanizsaiak
szerint. Ahogy arról már írtunk, a jelenlegi tervek szerint, jövőre háromnapos, dupla ünnepet tarthat a város a Csónakázó-tó
jubileumához is kapcsolódva. Az elképzelés kapcsán a helyiek pozitívan nyilatkoztak stábunknak.
– ÉRDEMES HOSSZABBAT TARTANI?
Az augusztusi közgyűlésen
Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-
helyettese nyújtotta be a javaslatot,
miszerint a Csó-tó jubileuma
és a Város Napja kapcsán,
a megszokottól eltérően egy háromnapos
rendezvényen ünnepelhetnének
a helyiek. A megkérdezett
járókelők közül
mindenki jó ötletnek tartaná ezt
a döntést. Kiss Zoltán stábunknak
arról is beszélt, hogy mivel
lehetne még tovább
színesíteni
a programokat.
– Egy jó koncerttel
vagy egy jó
együttessel. Én
rockos beállítottságú
vagyok inkább, tehát
egy Beatricét mondjuk idehívni –
árulta el. Azt is elmondta, szerinte
egy hosszabb programsorozatra
is nagyon sok helyi kilátogatna.
Mások szerint is érdemes lenne
háromnapos eseményt szervezni,
azonban van, aki úgy látja,
hogy ideje lenne újítani a programokon
a korábbi évekhez képest.
Kucs Ilona minden
nagyobb
városi rendezvényre
kilátogat,
hiszen mint
mondta, mindig
sok olyan
lehetőség van, ami érdekli őt. – A
kézműves vásár, aztán amikor a
gyerekek fellépnek, azt is nagyon
szeretem, a fúvósok, ilyen zenei
rendezvények. Szeretem ezeket –
fogalmazott. A programok újítását
ő is kiemelte, mondván, a
mulatós zenéket hiányolja leginkább
a hasonló eseményekről.
Gyerekprogramok, mint ugrálóvár
és rajzolás – ezeket már Pintér
Zsuzsanna mondta, aki szerint
elsősorban ezekkel lehetne tartalmasabbá
és hosszabbá
tenni a programot.
Ő ugyancsak
rendszeresen
elmegy a
rendezvényekre,
mint például
a néhány nap
múlva kezdődő
Dödöllefesztiválra. – Szerintem
lesznek sokan, meg hát mi is
szoktunk jönni a lányommal –
hangsúlyozta.
A válaszokból tehát kiderült, a
Város Napja és más rendezvények
is közkedveltek a helyiek körében,
és mint azt megerősítették,
egy hosszabb programsorozatot
is szívesen látnának Kanizsán.
Erre az eseményre viszont jövő
tavaszig még várni kell, azonban
a két évtizedes hagyományra
visszatekintő Dödöllefesztivál hamarosan
elkezdődik, hiszen szeptember
13-tól két napra ismét a
dödölle fővárosa lesz Nagykanizsa.
Délután 2 órakor kezdődnek
a programok, melyek részeként
két színpad, számos helyi formáció
és sztárfellépők műsorai,
főzőverseny és természetesen az
esemény névadó étele, a dödölle
is várja az érdeklődőket.
TÓTH Csilla
Forgalmi rend változás
A 2024. évi 18. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál miatt az alábbi útlezárások,
forgalomkorlátozások és forgalmirend-változások várhatók az Erzsébet téren és
környékén:
PARKOLÁSI TILALOM LESZ ÉRVÉNYBEN
- szeptember 12. (csütörtök) 18:00 – szeptember 15. (vasárnap) 05:00-ig az Erzsébet tér
keleti útszakaszán a Fő út és a Rozgonyi út között.
- szeptember 12. (csütörtök) 18:00 – szeptember 15. (vasárnap) 05:00-ig az Erzsébet tér
nyugati útszakaszán a Fő út és a Magyar utca között (Polgármesteri Hivatal előtt).
ÚTLEZÁRÁS LESZ ÉRVÉNYBEN
- szeptember 12. (csütörtök) 18:00 – szeptember 15. (vasárnap) 05:00-ig az Erzsébet tér
keleti útszakaszán a Fő út és a Rozgonyi utca között, az Erzsébet tér nyugati útszakaszán
a Fő út és Bólyai Iskola közötti szakaszán (Polgármesteri Hivatal előtt), valamint a Fő út
Zárda utca – Sugár utca közötti szakaszán.
Az útlezárások területére a fenti időpontok alatt csak a lakók, a vásárosok –
vendéglátósok, a fellépők és a rendezőség tagjai hajthatnak be a rendezők által biztosított
behajtási engedéllyel.
FORGALMI REND VÁLTOZÁS LESZ ÉRVÉNYBEN
2024. szeptember 12-én (csütörtök) 18.00 órától szeptember 15-én 05:00 óráig
forgalmi korlátozás lép életbe. Lezárásra kerül a Fő út Zárda utca – Sugár utca közti
szakasza. A „Dél-Zalai Áruház” megállóhely áthelyezésre kerül részben a Zrínyi
utcában kialakított ideiglenes megállóhelyre és részben a „Rozgonyi u. 1.” elnevezésű
megállóhelyre.
Az autóbuszok terelőútvonalon közlekednek, melyek a következők:
• kelet-nyugat irányba: ... – Eötvös tér – Deák tér – Sugár utca - Rozgonyi u. 1.
(Dél-Zalai Áruház) – Magyar u. körforgalom – Lékay Gy. utca – Kalmár
utca(Autóbuszállomás) – Király úti körforgalom - ...
• nyugat-kelet irányba: ... – Király úti körforgalom – Zrínyi utcai ideiglenes
megálló (Dél-zalai Áruház) – Zrínyi utca - Csengery utca - Deák tér – Eötvös tér
déli irányból: ... – Kisfaludy-Csengery sarok – Kisfaludy utca – Ady Endre utca –
Zrínyi utca – Király úti körforgalom – Autóbuszállomás.
• Napraforgó tér irányába: - Csengery-Kisfaludy sarok – Kisfaludy utca – Ady
utca – Zrínyi utca ideiglenes megálló(Dél-Zalai Áruház) – Kalmár u. körforgalom
- Zrínyi utca – Csengery utca – Medgyasszay Ház -
• „a Kalmár utca irányába: ... – 1. sz. posta – Zrínyi utca ideiglenes megálló (Délzalai
Áruház) – Kalmár utca.
2024. szeptember 15-én (vasárnap) üzemkezdettől az autóbuszok eredeti
útvonalon közlekednek!
- szeptember 12. (csütörtök) 18:00 – szeptember 15. (vasárnap) 05:00-ig a Fő úton a
Sugár utcai kereszteződéstől tilos a teherautó forgalom az Erzsébet tér irányába, a
személyautók csak célforgalom céljából mehetnek be a Múzeum tér felé, forgalom is csak
a Múzeum téri bejáróig lesz lehetséges, egyébként a forgalom a Sugár utca-Rozgonyi
utca felé lesz terelve az Erzsébet tér-Magyar utca felé haladóknak.
A lezárások és forgalomkorlátozások miatti esetleges kellemetlenségekért kérjük
megértésüket és türelmüket!
Kanizsai Kulturális Központ és Kanizsa Turizmusáért Egyesület
IKREK (05.22-06.21): Meglepően jó az alkalmazkodókészsége mostanában. Meg lehet elégedve magával, mert így még a legújabb ötleteit is könnyedén el tudja
fogadtatni a munkahelyén.
6 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
AJÁNLJON ÖN IS CIVIL DÍJAZOTTAT! Folytatva a hagyományt, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület idén is megrendezi a Köszönet napját. Az esemény immár
18. esztendeje nem csupán egy társadalmi felelősségvállalási konferenciából áll, hiszen rendre elismerik a civil szektor legaktívabb
szereplőit. Az ajánlásokat már várják a lakosságtól.
A rendezvény gyökerei egészen
2006-ig nyúlnak vissza,
a konferenciával egybekötött
díjátadó ünnepség akkor még
szigorúan Nagykanizsára korlátozódott,
ám mára térségi szintre
nőtte ki magát. A szervező egyesület
az egész járás területéről
fogad be jelölteket, összesen
hat kategóriában. Az esemény
ötletének megszületésekor öt díj
odaítélésében állapodtak meg:
az év civil személyisége, szervezete
és önkéntese mellett a szektor
támogatói, a mecénások és a
szponzorok kaptak elismerést.
2008-ban viszont „ráeszmélt”
az egyesület, hogy az egyik legfontosabb
kategória kimaradt,
így azóta elismerik az év civil
fiataljának munkásságát is. – Én
nagyon erősnek érzem a fiatalok
részvételét mind a művészet,
mind a karitatív vonalban. Nagy
szerencsém van, hogy rengeteg
fiatallal dolgozhatok együtt és
látom, mekkora energiát és erőfeszítést
raknak bele mindenbe.
Nagyon szeretném, ha olyan jelölések
érkeznének be, amelyek
nemcsak a szakmai – a művészet
vagy a sport – tevékenységüket
mutatja meg ezeknek a fiataloknak,
hanem azt a fajta emberi
példaértéket és hozzáállást,
amivel ők kitűnnek a többiek
közül. Azt is remélem, hogy sok
tanártól érkezik jelölés, hiszen ők
azok, akik a legtöbb időt töltik a
gyerekekkel, és ők látják az igazi
értékeiket – fogalmazott Szollár-
Nikolics Zsanna, a Kanizsai
Fiatalok Közösségének vezetője.
Az elmúlt 18 év alatt több száz
személy és szervezet munkásságát
ismerte el az egyesület.
Nagykanizsán 365 bejegyzett
civil közösség van, de ezek talán
fele működik – mutatott rá
Budavölgyi Kálmán, a Nagykanizsai
Civil Kerekasztal Egyesület
ügyvezetője. – Amelyek működnek,
azok viszont jól működnek,
az elismerésre szükségük van.
Nem szeretnénk azt, hogy évről
évre ugyanazok a személyek,
vagy egyesületek kapjanak díjat,
ezért is van szükség arra, hogy a
lakosság ajánlásokat juttasson el
hozzánk. Új impulzusokat várunk
tőlük és a szektortól is. Hívják fel
a figyelmet azokra, akik kiemelkedően
teljesítenek, esetleg elértek
egy kerek évfordulóhoz is
– hangsúlyozta.
Ezt a díjat a civilek adják a civileknek.
Az benne a jó, hogy nem
az állami vezetéstől kapja az, aki
kapja, a jelöléseket azok adják,
akik velük együtt élnek – fogalmazta
meg véleményét Lengyák
István, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal
Egyesület soros elnöke.
– A közmondás azt mondja, aki
ad, hallgasson. Beszéljen róla,
aki kapja. Évről évre azok kapják,
akik segítséget nyújtottak vagy
tettek valamit a városért, a város
közösségeiért. Ez az igazi öröm,
ezért van nagy becsülete a díjnak.
Bárhová megyünk, egy céghez
vagy szervezethez, ott a díj a
falon... mert büszkék rá – mondta
el Lengyák István.
A jelöléseket, javaslatokat november
19-ig lehet eljuttatni a
szervezőkhöz, akár személyesen
a Halis István Városi Könyvtárban
lévő irodába vagy írásban, postai
úton, de email formájában vagy a
közösségi oldalon privát üzenetként
is.
VINCZE Adél
N a g y k a n i z s a
M e g y e i J o g ú V á r o s
P O L G Á R M E S T E R E
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10.
számú Nyugdíjasházban lévő üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 31/2023. (IX.29.) önkormányzati
rendelete alapján.
Pályázatra kiírt lakások: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. 17.
Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. 19.
A pályázat benyújtásának határideje: 2024. szeptember 30.
Helye: Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó
A licitálás időpontja: 2024. október 08. (kedd) 09.00 óra
Helye: Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. I. em. tárgyaló
A bérlemények leírása:
Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. 17.
- elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész
- alapterülete: 25 m²
- szobaszáma: 1 szoba
- komfortfokozata: összkomfortos
- állapota: helyreállított
- bérleti díja: - bérlakást leadó pályázó esetén 20.925,-Ft + igénybevett
szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség
- adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az
igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni
Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. 19.
- elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész
- alapterülete: 41 m²
- szobaszáma: 1 + 1 félszoba
- komfortfokozata: összkomfortos
- állapota: helyreállított
- bérleti díja: - bérlakást leadó pályázó esetén 34.317,-Ft + igénybevett
szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség
- adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az
igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni
A lakások megtekinthetők: 2024. 09.17. 11.00-11.30-ig
A pályázaton való részvétel feltételei:
1./ Személyi feltételek
Pályázhat mindazon nagykanizsai állandó lakhelyű nyugdíjas, nyugdíjas házaspár, aki/k/
- Nagykanizsán állandó lakos/ok/
- öregségi nyugdíjas/ok/, vagy az öregségi nyugdíjkorhatár elérte/k/
- önmaga, vagy legalább egyikük önmaga ellátására képes
- a lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeket vállalja/k/ és annak eleget tud/nak/ tenni
- a pályázó a pályázati feltételeket, a pályázati tárgyaláson történő licitálást elfogadja
2./ Egyéb feltételek
Pályázhat mindazon 1. pontban részletezett személy/ek/, aki/k/
- a rendeletben meghatározott összegű pénzadományt ajánl fel,
- legalább komfortos önkormányzati tulajdonú lakás bérleti jogával rendelkezik, és
a) amennyiben lakásbérleti joga határozatlan időre szól, a lakást tisztán, kiürített állapotban,
térítésmentesen,
b) amennyiben lakásbérleti joga határozott időre szól, a lakást a lakások és helyiségek bérletére,
valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. LXXVIII. törvény 7. § (2)
bekezdésében meghatározott rendeltetésszerű használatra alkalma állapotban
a bérbeadó rendelkezésére bocsátja.
- városrendezési célból kiürítendő, illetve életveszély miatt lebontásra kerülő önkormányzati lakás
bérlője, és a felajánlott lakást cserelakásként elfogadja.
Pályázni a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportján (Nk,
Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó) átvehető, illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthető
PÁLYÁZATI LAP kitöltésével lehet, melyen fel kell tüntetni:
- a pályázó/k/ személyi adatait
- a folyósított nyugdíj/ak/ összegét, csatolva az utolsó havi nyugdíjszelvény és törzslap fénymásolatát
- a felajánlásra kerülő önkormányzati bérlakás pontos címét, helyiségeit, komfortfokozatát, havi bérleti
díját, csatolva a bérleti szerződés fénymásolatát
- saját tulajdonú lakás esetén annak pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, komfortfokozatát,
helyiségeit, minden tulajdonos adatát.
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport
ügyfélszolgálatán (Nk, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) kell benyújtani. A licitálásra a
pályázóknak külön értesítést nem küldünk.
A licitálás szabályai:
A licitáláson részt vehet az a pályázó, aki pályázatát határidőben, a kiírásban foglalt tartalommal nyújtotta
be. A pályázót megbízással meghatalmazottja is képviselheti.
A licitálás induló összege: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. 17. 2.500.000.-Ft
Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. 1/19. 2.800.000.-Ft
A licitálás során a licitösszeg 50.000.-Ft-onként emelkedik.
A nyertes pályázóval a lakásra vonatkozó bérleti szerződést a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és
Szolgáltató Zrt. köti meg az adomány befizetését, illetve önkormányzati bérlakás leadása esetén a
kijelölést követő 15 napon belül. A felajánlott adományt a kijelölést követő 6 hónapon belül kell az
önkormányzat számlájára megfizetni. A nyugdíjasok bérlakása másik lakásra nem cserélhető, tartási
szerződés nem köthető.
Nagykanizsa, 2024. szeptember
Balogh László
polgármester
RÁK (06.22-07.22): Hamarosan választás elé állítja a párja. El kell döntenie, hogy mi a fontosabb, az állandó munka, vagy az otthoni együttlét. Most jobban teszi,
ha őrá hallgat.
AKTUÁLIS 2024.09.11. 7
ELKEZDŐDÖTT A BŐGÉSI SZEZON,
ÓVATOSAN AZ UTAKON!
Augusztus elején még az őzek
üzekedéséről szóltak a híradások,
itt az erdősült Zalában a vad
fokozottabb jelenlétére kellett
számítani akkor is. Most viszont
a szarvasok bőgnek, mozgásukat
nagyban befolyásolta a szeptemberi
kánikula. – Az elmúlt heti
óriási hőség éjszakára korlátozta
a mozgásukat, ez a lehűlés fogja
elindítani őket. Pár napon belül
intenzívvé válik a jelenlétük,
sőt kitolódik, nem csak éjszaka,
illetve a kora reggeli vagy esti
órákban jelenhetnek meg a szarvasok,
bőgni fognak világosban
is már – mondta el Góber Zoltán,
az Erdészeti Dolgozók Vadásztársaságának
elnöke.
Az állomány abszolút jó kondícióban
van, Zalában a nyár folyamán
is volt zöld vegetáció, az
aszály miatti esetleges súlyvesztés
nem érzékelhető a szakember
elmondása szerint. Az EDVT-hez a
vendégek is folyamatosan érkeznek,
a vadászok leginkább külföldről
jönnek Délnyugat-Zalába,
de szép számmal megjelennek a
hazaiak is, a szakember elmondása
szerint.
A szarvasbőgést egyébként
évtizedek óta az ősz legmisztikusabb,
leglenyűgözőbb természeti
jelenségének tartják. Hogy mi
történik ilyenkor az erdők rejtekén?
Évről évre folyamatosan
felmerülő kérdés a laikusok körében.
A bőgés a gímszarvasok
párzási ideje, ami átlagosan –
időjárástól függően – augusztus
végétől szeptember végéig tart.
A szarvasbika jellegzetes hangja
a tehenek terelgetését szolgálja,
és jelzés a többi bikának arról,
hogy ki a hárem ura. A szarvasbőgés
a vadászember egyik legkedvesebb
ünnepnapja. A gímszarvasbika
jelzi a többi bikának
a tehenek feletti kizárólagos szaporodási
jogát. Így a bőgés alapján
a bikák információt szereznek
egymás testi erejéről, elszántságáról
és nem utolsó sorban pozíciójukról.
A bőgés tehát már egyfajta
versengés a bikák között. Az
állami erdőgazdaságok, nagyobb
vadgazdaságok vezetett túrákon
biztosítanak lehetőséget arra,
hogy a vadállomány zavarása nélkül,
biztonságosan lehessen hallgatni
ezt a különleges élményt.
Nagykanizsához legközelebb a
Csömödéri Állami Erdei Vasút indít
szarvasbőgés-hallgató járatokat
– érdeklődni a menetrendről
a Zalaerdő Zrt. internetes felületein
lehet.
Cikkünk végén kiemelten fontos
megemlíteni a biztonságot
is, hiszen a bőgési időszak egyszerre
több veszélyt is rejt magában.
Az erdőlátogatás ebben
az időszakban korlátozva van, az
intenzív vadászati tevékenység
miatt a zalai erdőkben reggel
8 és 16 óra közötti időszakban
ajánlott sétálni, sportolni vagy
éppen gombászni. És sajnos nem
telik el egy olyan esztendő sem
a megyében, amikor ne szólna
egy-egy híradás vaddal történt
ütközésről. A közúti közlekedés
nagyobb odafigyelést igényel,
főként az erdősült szakaszokon.
Helyenként táblák is figyelmeztetik
az autósokat a veszélyre.
Amennyiben mégis megtörténik
a baj, haladéktalanul értesíteni
kell a rendőrséget, e hatóság fogja
felvenni a kapcsolatot az adott
területen gazdálkodó vadásztársasággal,
a kölcsönös és zökkenőmentes
kárigény lebonyolítása
érdekében. A baleset következtében
esetlegesen kimúlt állat
tetemének eltávolítása lopásnak
minősül.
VINCZE Adél
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási
Csoportjánál ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó)
lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a
www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők.
Pályázatok benyújtásának határideje: 2024. szeptember 30.
Nagykanizsa, 2024. szeptember
Balogh László
N a g y k a n i z s a
M e g y e i J o g ú V á r o s
P O L G Á R M E S T E R E
P Á L Y Á Z A T I H I R D E T M É N Y
I. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló
31/2023. (IX.29.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres
önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
Szociális és költség alapon, önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendelkező (csere),
illetve nem rendelkező pályázók részére:
1. Nagykanizsa, Csengery u. 117/15. fsz/5.
• A lakás alapterülete: 51 m²
szobaszám: 2 szoba
komfortfokozata: komfortos
• A lakás településen belüli fekvése: peremterület
• Költség alapú bérleti díj összege: 16.065,-Ft
• A lakás állapota: helyreállított
• A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével
megegyező időtartamú
• A lakás megtekintésének időpontja: 2024. 09.16. 14.30-15.00-ig
2. Nagykanizsa, Fő u. 8. 2/2/5.
• A lakás alapterülete: 80 m²
szobaszám: 2 szoba
komfortfokozata: komfortos
• A lakás településen belüli fekvése: belváros
• Költség alapú bérleti díj összege: 55.920,-Ft
• A lakás állapota: helyreállított
• A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével
megegyező időtartamú
• A lakás megtekintésének időpontja: 2024. 09.16. 13.00-13.30-ig
3. Nagykanizsa, Fő u. 9. 2/10.
• A lakás alapterülete: 56 m²
szobaszám: 2 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
• A lakás településen belüli fekvése: belváros
• Költség alapú bérleti díj összege: 35.952,-Ft
• A lakás állapota: helyreállított
• A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével
megegyező időtartamú
• A lakás megtekintésének időpontja: 2024. 09.16. 13.40-14.10-ig
4. Nagykanizsa, Kazanlak krt. 1/D. 3/2.
• A lakás alapterülete: 34 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
• A lakás településen belüli fekvése: városi terület
• Költség alapú bérleti díj összege: 39.744,-Ft
• A lakás állapota: helyreállított
• A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével
megegyező időtartamú
• A lakás megtekintésének időpontja: 2024.09.17. 10.00-10.30-ig
5. Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 1.
• A lakás alapterülete: 66 m²
szobaszám: 2 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
• A lakás településen belüli fekvése: városi terület
• Költség alapú bérleti díj összege: 39.864,-Ft
• A lakás állapota: helyreállított
• A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével
megegyező időtartamú
• A lakás megtekintésének időpontja: 2024.09.17. 14.00-14.30-ig
További híreinket
megtalálják a
www.kanizsamediahaz.hu oldalon.
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 83.
110 TŐKE SZŐLŐ ÉS VILÁGLÁTOTT PETANQUE
GOLYÓK A DOBOZBAN...
OROSZLÁN (07.23-08.23): Diplomatikusabban is eljárhatna a pénztárcáját érintő tárgyalások alkalmával. Ha gondolkodás nélkül, fejjel megy a falnak, azzal csak ön
veszíthet.
8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES
lati Egyetemen – közigazgatási
rendszerszervezői szakon. A tanulmányaimat
mindig segítette
a polgármesteri hivatal, ahol a
tanulás mellett voltam műszaki
ügyintéző, közlekedési előadó,
városüzemeltetési csoportvezető,
műszaki osztályvezető, nemzetközi
kapcsolatokért felelős
referens, népesség-nyilvántartási
csoportvezető, informatikus,
okmányiroda-vezető. Nyugdíjba
titkárságvezető helyettesként
mentem.
A CSALÁD, A TANULÁS, A
SZAKMA MELLETT
JUTOTT IDŐM ÉS
ENERGIÁM A SPORTRA IS
Sportpályafutásomat a teke
MINDIG MOZGALMAS
ÉLETEM VOLT
A szakmai pályafutásom – leszerelésem
után –,1967 végén
a Letenyei Járási Tanácson kezdődött,
majd 1969 júniusától a
Nagykanizsai Városi Tanácson
folytatódott egészen 2017. december
végéig, a nyugdíjazásomig.
Ez alatt a 40 év alatt rengeteget
tanultam. Budapesten a
Közlekedési és Távközlési Műszaki
Főiskolán útépítő és fenntartó
üzemmérnöki képesítést szereztem.
1985 után – már Győrben –
elvégeztem a forgalomtechnikai
szaküzemmérnöki képzést is.
Ez a diploma is a munkavégzésemhez
volt szükséges. 1991-
ben újabb diplomáért tanultam,
az akkor még Államigazgatási
Főiskolán – ma már Közszolgásporttal
kezdtem. Sokat tettem
azért, hogy az Olajbányász tekecsarnoka
automatát kapott.
1972-ben beválasztottak az Olajbányász
Sportegyesület elnökségébe,
ahol az elnökségi tagokkal
együtt dolgoztunk a teke, a labdarúgás,
atlétika és a tenisz fejlesztéséért.
A hétvégéim itt sem
voltak szabadok. Az NB III-ban
Zala és Vas megye minden tekepályáján
(Zalaegerszeg, Répcelak,
Herend, stb.) megfordultunk.
Az elnökségben ért az a megtiszteltetés,
hogy a labdarúgó és
tenisz csapatot elkísérhettem az
akkor még NDK-beli Halléba.
A petanque sporttal Sormáson
ismerkedtem meg. A francia
eredetű golyósjátékot az 1956-
ban Svájcba emigrált Szőke Ernő
hozta haza Sormásra. Ernő bácsi
a faluból érdeklődőket tanította,
oktatta, segítette a játék megismerésére.
Olyannyira, hogy kialakult
a csapat és megkezdtük
a versenyzést, elsőként Pécsett,
majd a Dunántúli régióban, többek
között Sárváron, Tatabányán,
Veszprémben és természetesen
Budapesten. Részt vettünk
az egyesületek által szervezett
kupákon és mi is viszonoztuk a
meghívásokat. A Sormás Kupán
volt, hogy 30-nál több egyesület
vett részt. Előfordult, hogy az
országos bajnokságot Nagykanizsán,
a Mozikertben rendeztük
meg. A sok játék következtében
folyamatosan fejlődtünk. Sormás
büszke lehet arra, hogy a
női csapata országos bajnok
lett, sőt a Kanári-szigeteken, Las
Palmasban rendezett női világbajnokságon
a sormási női csapat
képviselte Magyarországot.
Hosszú az életutam, tele emlékekkel – vallja a 77 éves Mátyás József. Szabolcsban születtem, a
gyerekkoromat Borsodban töltöttem. A középiskolai tanulmányaimat Békéscsabán végeztem, a
Vásárhelyi Pál Út-, Híd- és Vízműépítő Technikumban útépítő és fenntartó technikusi szakon. A
technikum után Sárospatakon dolgoztam bevonulásomig. A katonaság Nagykanizsára szólított.
Egy kimenő alkalmával ismertem meg Sormáson a feleségemet, akivel azóta is boldog házasságban
élünk. Két gyermekünk született és öt felnőtt, egyetemet végzett unokánk van.
SZŰZ (08.24-09.23): Ne vegye a szívére, ha olyasvalamit mondanak önnek a barátai, ami éppen nem nyeri el a tetszését. Biztosan nem akarják semmivel sem
megbántani.
ÉRDEKES 2024.09.11. 9
A „golyósokat” a helyi önkormányzat
annak ellenére, hogy a
petanque-on keresztül országos
hírnévre, sőt a szomszédos országok
miatt nemzetközi hírnévre
tettek szert, csak csekély mértékben
támogatta.
A petanque-ban országos
szövetség működött, ahol
megválasztottak a Magyar Pétanque
Szövetség elnökének.
Az akkoriban 16 egyesületből
álló szövetség adminisztratív
teendői mellett én, mint elnök
kísértem szakvezetőként az ifjúsági,
női, férfi válogatottakat
a bajnokságokra. Sportvezetőként
16 országban jártam, de
a költségeket saját zsebből és
csekély szponzori támogatásból
álltuk. Mit láttam ezekben az
országokban? A sportcsarnokot
– belülről. Arra nem volt időnk,
hogy várost nézzünk. Tanultuk a
nagyoktól a játékot, a stílust, a
versenyrendezést, szervezést. A
Kanári-szigeteken volt egy órányi
szabadidőnk és megnéztük a
női válogatottal, hogy hullámzik
az óceán. Másik példa, hogy Monacóban
várakozáson felül szerepelt
a férfi válogatott és jutalomként
a csapatot saját zsebből
meghívtam a Monte Carlói kaszinóba,
ahol eljátszhatták a belépő
50 francia frankos költségét.
Nem beszélve arról, hogy barátságok
is köttettek ezeken a
helyeken. Minden településen
volt egy elnöki fogadás közös vacsorával,
ahova nekem vinnem
kellett öltönyt, nyakkendőt, fehér
inget, sőt az elnöknek illett
keresni speciális magyar ajándékot
is, legyen az herendi vagy
hollóházi porcelán, amire ha
ránéz valaki, akkor tudja, hogy
ezt a magyaroktól kapta. Szőke
Ernő bácsinak sokat köszönhetünk,
hogy meghonosította a
még ma is nem kellően ismert
golyós sportot. Sajnos már nincs
közöttünk.
– A sport aztán a háttérbe szorult...
– Hiányozni hiányzott, de
kénytelen voltam a sportvezetést
abbahagyni, ugyanis a
helyhatósági választáson a falu
megválasztott önkormányzati
képviselőnek, és az alakuló ülésen
engem javasolt a polgármester
alpolgármesternek, így
a jogszabályi előírás szerint nem
lehettem alapítványnak, egyesületnek
a vezetője. Kénytelen-kelletlen,
ezért mondtam le a sportvezetői
tisztségemről. Mivel a
feladataim annyira megnőttek a
faluban, arra már nem lett volna
időm, hogy közben a hétvégéken
elutazzak a petanque versenyekre.
Így elmaradt a sport is,
de felvállaltam 4 évre a közösség
és a polgármester segítését,
amihez a szakmai tapasztalatom
már a hivatalon belül is megvolt.
Az ember, ahogy elgondolkodik
és visszatérnek az emlékei,
nem mondom, hogy nem
lehetett volna valamit csinálni
nyugdíjasként is a sportban, de
leállt itt az élet. Szégyen bevallani,
ha bemegyek a városba,
végigautózok az utcán, visszafelé
pedig kiszállok az udvarban.
Nem ismerem az ittlakókat. Csak
a szomszédokkal találkozok a
kertben, fűnyírás, szőlő és gyümölcsfagondozás
közben. Hallom,
hogy ők is tesznek-vesznek
valamit, és akkor beszélgetünk
egymással. Ötven gyümölcsfám
van a 110 tőke szőlő mellett, tele
terméssel. Minden szomszéd
minden termésből kap egy-egy
vödör gyümölcsöt, és én is kapok
tőlük. Így együttműködünk. Tartjuk
a kapcsolatot, de a 800 fős
faluban nem ismerek 50 embert.
Kicserélődtek, jöttek az új betelepülők.
Hogy honnan jöttek, és
kik ők, nem tudom, meg mások
lettek az emberek is. Ha az előkertben
tartózkodok, elmehet
mellettem 10 gyerek, telefonnal
a kezében, és egy-kettő van
közülük, aki rám köszön, hogy
Jó napot Józsi bácsi! Most már
bácsi vagyok, idős, de nem öreg
– teszi hozzá mosolyogva.
Mátyás Józsefnek, a petanque
sportért kifejtett munkáját a
Magyar Petanque Szövetség
oklevéllel ismerte el. – Más elismerést
igazából nem kaptam
– jegyezte meg. Nekem nagy segítség
volt, hogy a munkahelyemen
eltűrték, hogy néha-néha
egy-két napig nem voltam ott,
mert elszólított a sport vagy a
tanulás.
Végül is Mátyás József messzire jutott Ernő bácsi ajándéka
által, és messzire juttatta a sormásiakat
is, nem csak földrajzi
értelemben…
BAKONYI Erzsébet
MÉRLEG (09.24-10.23): Úgy tűnik, mostanában türelmesebbnek kell lennie a családi béke megőrzése érdekében. De sebaj, hamarosan minden tisztázódik, és megint
nyugalom száll a ház népére.
10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK
VÁNDORFECSKÉK ÚTRA KELNEK, MESSZE-MESSZE SZÁLLNAK...
Szeptember 28-án (szombaton) 17 órai kezdettel várja a közönségét a HSMK színháztermébe a Tüttő János Nótaklub. A Vándorfecskék
útra kelnek című gálaestjükkel – melynek vendégművésze Erdős Melinda operaénekes és a Liszt Ferenc-díjas Szalai Antal és világhírű
zenekara lesz – hoznak ünnepet a hallgatóság szívébe. A 18 tagú egyesület jövőre ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját.
A hagyományos, éves gálakoncertjük
előtt felidéztük Major
Lajossal, az egyesület elnökével
az indulás momentumait. Nem
hagyva figyelmen kívül az ő első
lépteit sem a zene világába, ami
életútjára jellemzően a legkedvesebb,
Megfordítom kocsim rúdját
című nótában úgy hangzik el,
hogy „Neki vágok a világnak, száz
határát összejárom sorra. Valahol
csak nekem is jut, egy szál rózsa
vihar verte gyűrött kalapomra...”
A zene szeretete a férfiszabó
szakmájával függ össze. Már
kisgyermekkorában is a szabóműhelyben
incselkedett,
ahol mindig szólt a gramofon, a
rádió. Később ott lett inas, és az
inaséveit is az ott átélt hangulat
határozta meg. A mesterek
fütyültek, daloltak egész nap, és
belém ivódtak a dalok. ’58-ban,
május 1-jén a húgom kapott egy
kis harmonikát, amit én rögtön
kezelésbe vettem, és augusztus
20-án már egyedül elmuzsikáltam
60 embernek egy teaestet.
Mindjárt zenekart alapítottunk
a szülőfalumban, Zalaszentmihályon,
és átmuzsikáltam egy
szilvesztert. Attól kezdve legalább
299 lakodalmat és legalább
kétszer ennyi bált muzsikáltam.
Ragadt rám a nóta, a dal. 1962-
től a zalaegerszegi ruhagyárban
dolgoztam, és a házasságom
révén ’66-ban kerültem Kanizsára.
A zene meghatározta az
életemet. ’68-ban beiratkoztam
a zeneiskolába, miután felvételt
nyertem segédszínésznek a kaposvári
Csiky Gergely Színházba,
de végül mégsem fogadtam el,
mert ugyanakkor kaptam meg a
szalagvezetői kinevezésemet a
szövetkezetben és a megélhetés
szempontjából azt biztosabbnak
láttam. Itt a kórusénekléssel is
foglalkoztam, közben jártuk az
országot, ’76-ban Poszaveczné
Arany Ida kórusába kerültem,
énekeltem Russainé jazzvokáljában
és 30 évig a Szent Imre Kórusban.
Volt sok akadály, sok küzdelem
és sok siker az életemben.
A nótaklub kis kórusával, hatan
évekig följártunk Budapestre,
ahol rengeteg művésszel megismerkedtünk.
Mondhatom, Pesten
majdnem minden kulturális
intézményben, szórakozóhelyen
megfordultunk. Volt, amikor csak
mi adtunk egy estet.
– Hogyan született meg a nótaklub
gondolata?
– A ’80-as években több nótaklub
alakult az országban s akkor
jött a gondolat, hogy itt Kanizsán
is létre kellene hozni egyet. ’92
december 27-én, az Egyesült Izzó
raktáros csoportjának évzáróján 2
fiatalember fölfigyelt a nótáimra,
én meg fölfigyeltem arra, hogy
milyen nótákat kérnek tőlem. A
két fiatalember, Németh Tibor
és Varga Zoltán volt. Elmondtam
nekik, hogy miben sántikálok, és
ők nagyon lelkesen megígérték,
hogy megcsináljuk. És ahogy lenni
szokott, évekig nem találkoztunk.
Aztán Palinban, Páli László
klubtagunk üzemének avatóján
ismét találkoztunk. Végül 2000.
március 6-án a Berzsenyi utcai
iparosházban 12 fővel hivatalos
formába önthettük a csapatot Kanizsa
Nótaklub néven, s közben
elkezdték kérdezgetni a tagok, én
is hozhatok egy embert? – Hozhatsz,
mondtam. Nem volt feltétel,
hogy kottát ismerő legyen,
előképzéssel rendelkezzen az
éneklésben, hanem az volt a fontos,
rendes ember legyen, szeresse
a nótákat, tartsa a színvonalat
és akarja a jót. A Tüttő család engedélyével
2003-tól használjuk
Tüttő János nótaszerző nevét.
Óriási sikert aratva egy kisrécsei
tekepálya avatón szerepeltünk
először, utána pedig a HSMK
Nyáresti szerenád című műsorában
léptünk fel, ahol a Városi Tv
készített velünk egy riportot, és
attól kezdve nincs megállásunk.
Hívtak bennünket mindenhova.
Rengeteget gyakoroltunk,
gyűjtöttük a hangzó anyagot, a
szövegeket, a kottákat, hogy tudjunk
fejlődni és azonos legyen
mindenkinek a kiejtése. Nem
volt könnyű, hiszen különböző
hangfajokban éneklünk. Több
mint száz blokkal rendelkezünk,
vannak csárdás blokkjaink, ezen
kívül énekeltünk operettet, sőt
operát is nagyon sok helyen.
Meglehetősen sokrétű a repertoárunk,
de ehhez nagyon sok
gyakorlás kellett. Hétfőnként,
most már csak 17-től 19 óráig
gyakorlunk, mert megöregedtünk
és nem bírjuk tovább. Több
mint 1000 dalt tanultunk meg a
24 év alatt és több mint 500 helyszínen
szerepeltünk. Volt olyan
év, például 2008-ban, hogy 59
alkalommal léptünk fel.
A számtalan oklevél, díj, elismerés
mellett azzal is büszkélkedhetnek,
hogy 2008-ban
elnyerték a Nagykanizsa a Nóta
Városa címet. 2011-ben pedig
Veszprémben, a Magyar Nótaklubok
Nemzetközi Minősítő
Fesztiválján a legjobb magyar
nótaklubnak járó arany minősítést
szerezték meg. Nem utolsó
sorban, Major Lajos 2019-ben
Dankó Pista életműdíjat vehetett
át Kecskeméten.
Elértük a közönség szeretetét,
amit természetesen nem könnyű
megtartani. Fantasztikus közönségünk
van, ezt elmondják a
vendégművészek és a zenekar is:
„Lajos, összetehetitek a két kezeteket,
mert olyan közönségetek
van, hogy még egy ilyen nincs az
országban.” – Szoktam mondani,
hogy senki sem lehet próféta a
saját hazájában, de nekünk azt
hiszem, ez sikerült – jegyzi meg
elégedetten a klubvezető, hozzáfűzve
azt is, hogy őhelyette is
kellene már valaki, mert nehéz a
harmonikája...
BAKONYI Erzsébet
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 122.
SKORPIÓ (10.24-11.22): Aki keres, az talál. Ne ragaszkodjon görcsösen azért, ami már elmúlt. Meglátja, új kapuk, új célok nyílhatnak meg ön előtt is, csak jobban
kell figyelnie.
2024.09.11. 11
50 ÉVE A VEVŐK SZOLGÁLATÁBAN
1974 – ez az a dátum, amikor az Áfész berkein belül Varga
József megkezdte mezőgazdasági tevékenységét az Erzsébet
téri üzletben, mint boltvezető helyettes. A sokak számára
csak „Varga gazdaként” ismert növényvédelmi szakember
nagyon jó szívvel emlékszik vissza a kezdetekre, az elmúlt öt
évtizedre. Saját bevallása szerint a vevők éltetik a mai napig.
MEZŐGAZDASÁG
Vasas szakemberként dolgoztam
akkoriban, végül is az iparcikkektől
csalogattak el. Takács
István volt akkor a főnök, aki egy
háztartási boltból jött az újonnan
megnyíló mezőgazdasági
szaküzletbe, és hát elkezdtük a
munkát – emlékezett vissza az
50 évvel ezelőtti kezdetekre a
gazda. – Volt segédmunkásunk,
voltak dolgozók, de nagyon nehezen
kezdtem, hiszen nem sok
mindent tudtam a növényvédő
szerekről. Viszont örültem annak,
tartottunk olyan dolgokat is, mint
a vasboltban, terménydarálót,
préseket és társaikat. De nagyon
hamar megismerkedtem a növényvédő
szerekkel is, ugyanis
beiskoláztak engem akkor, tanfolyamokra
jártam, vizsgáznom
is kellett, és végül megkaptam
a zöld könyvet – mesélte Varga
József.
A kezdetek, az iskolás évek időszaka
nagyon tanulságos lehet a
mai fiatalok számára is, hiszen rovatunk
állandó szakértője annak
idején szakmát váltott, az akkori
kereskedelmi iskolából iratkozott
át az ipariba, mivel mint fogalmazott:
csábította a lehetőség, hogy
havonta pénzt is kap, összesen
110 forintot. (ez nem elírás, ez az
összeg akkoriban szép pénznek
számított – a szerk.) – Tanulóként
kaptam ennyi pénzt. De csábított
az 50 filléres ebédjegy is, amit a
Béke Étteremben lehetett lefogyasztani.
Csak jelezném, 1966-
ról beszélünk. Nekem kevés volt
az a heti 2 forint, amit a szülőktől
kaptam, így jól jött a lehetőség.
A ‚60-as években a pedagógusok
bére volt 600–650 forint,
így az a 100 forint óriási pénz
volt nekünk. Sőt, lehetett mellé
még keresni, hazavittük a vevőnek
a tűzhelyet, a gázszerelőnek
a felszerelést kis kocsival, ott is
leesett egy 5-ös vagy egy 10-es –
mondta még ma is mosollyal az
arcán Varga József.
De ugorjunk át a növényekre,
ahogy annak idején a gazda is váltott.
Ismeretlen ugyan nem volt
neki a terület, hiszen a Csányi utcában
nőtt fel, ahol nem csupán
kert volt, állatokat is tartottak,
– belenevelték a tudás alapjait.
– Már gyerekként ástunk, paradicsomot
neveltünk, édesapám
kis rézgáliccal megspriccelte a
növényeket, akkor már volt, hogy
rám bízta. Akkoriban más szerek
nem nagyon voltak, de ami volt,
az hatott is. És jó volt egy zsíros
kenyérrel kifutni a kertbe, leszakítani
egy paradicsomot vagy egy
paprikát vagy kihúzni egy retket.
Isteni volt! – idézte gyerekkorát
Varga József.
Most pedig nézzük, mi történt
1974-ben, amikor is a jelenlegi
üzlet helyén megnyitotta az
Áfész a mezőgazdasági boltot.
A történet innentől kezdve kicsit
kacifántos. – Én a nyitáskor ott
voltam, de hamarosan kaptam
egy enyhe mérgezést. Akkoriban
nagyon sok növényvédő szert
zsákokból mértünk ki, otthon
rosszul lettem, mentő vitt a kórházba.
Vizsgálgattak az orvosok,
de nem jöttek rá, mitől lettem
rosszul. Majd megkérdezték hol
dolgozom, mivel foglalkozom.
Lementek a boltba, mintát vettek,
és rájöttek, mi okozta az erős
allergiát. Akkor eltanácsoltak a
boltból, de hamarosan az igazgató
visszahívott, – tünetmentes
voltam, ráadásul annyit fejlődött
a világ, hogy másfél év múltával
már minden csomagolva volt.
Akkor visszahelyeztek főnöknek.
Azóta boltvezetőként dolgoztam.
Szép idők voltak. Nem árulni volt
nehéz, hanem beszerezni a növényvédőszert.
Én nem voltam
megelégedve azzal, amit az egerszegi
Agroker küldött, egyszerűen
nem tudtuk kielégíteni a vevőket.
Akkor kértem az Áfésztől egy
teherautót, hajnalban elindultunk
Kecskemétre, reggel ott voltunk,
felpakoltunk, hazajöttünk.
Ezt 13 éven keresztül minden
héten megcsináltam. Akkoriban
nem volt nehéz eladni az árut,
beszerezni az nem volt egyszerű
– fogalmazott a szakember.
És következzen a bizonyos csavar,
amikor Varga gazda elhagyta
az Áfészt, és a bolttal szemben –
az egykori 19-es udvarnál – saját
üzletet alapított, vállalkozóként.
– A rendszer akkor már engedte,
hogy egyéni vállalkozó legyek.
Nagy szerencsém volt, mert az
ottani fagyis akkor hagyott fel
a tevékenységével, kiadó volt a
boltja. Kijelentkeztem a munkahelyemről,
és szemben megnyitottam.
Igaz, meredek helyzet
volt, de a vevők jöttek utánam.
Másfél – két év alatt tönkrement
az az üzlet, az Áfész nem örült, de
nem tudtak mit csinálni. A megmaradt
árukészletet át is vettem,
megkértek rá.
A gazdának a mai napig megvan
a törzsvásárlói köre, de újak
is folyamatosan érkeznek. Tanácsadás
is folyamatosan van, egyegy
probléma esetén beviszik a
növény levelét, pillanatok alatt
megállapítható a probléma. De,
ahogy Varga József fogalmazott:
nagy öröm, amikor a vásárlók a
szép egészséges termést viszik
be az üzletbe, akár ajándék gyanánt.
Megmutatják, hogy sikerült
a termelés a tanácsok után. „Ez
nagyon jó érzés. Én gyakorlatilag
ennek élek, a vevők éltetnek...”
VINCZE Adél
NYILAS (11.23-12.21): Próbáljon meg olyasmivel foglalkozni, amiből anyagi haszna is származhat. Az ellendrukkerekre ne figyeljen, keresse inkább mindennek a
jó oldalát.
12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT
FOCIAJÁNLÓ
GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ — FC NAGYKANIZSA
2024. 09. 22. 16:00
FC NAGYKANIZSA — BONYHÁD VLC
2024. 09. 29. 16:00
VALÓSÁGOS VILÁGVÁLOGATOTT A KANIZSAI BAJNOKCSAPAT
Kedden rajtolt a fővárosban és
szeptember 23-án, hétfőn zárul
hivatalosan a 45. (nyílt) sakkolimpia
– egyben a 30. női világesemény
– a BOK Sportcsarnokban,
s az 1926 után ismét Budapesten
megrendezésre kerülő grandiózus
rendezvénynek – lényegében
hazai egyeduralkodása apropóján
– a nagykanizsai sakkéletnek is komoly
érintettsége van.
Nádasi Tamás, a Tuxera-Aquaprofit
Nagykanizsai Sakk Klub elnöke
számos érdekességre hívta
fel a figyelmet, s ha csupán a válogatottak
kereteit járjuk is körbe,
kiderülhet, hogy a 16-szoros magyar
bajnoki aranyérmes együttes,
egyesület a múlt szezonjában is
lényegében egyfajta világválogatottat
tudott kiállítani a Szuperligában.
Evidens, hogy a magyar sakkcsapatbajnokság
Szuperligájában
egyeduralkodó Tuxera Aquaprofit
Nagykanizsai Sakk Klub is számtalan
érintettséggel bír tehát a
nyílt, emellett női sakkolimpián. A
dél-zalai klub első számú csapata,
viszont nem csupán az abban sakkozók,
vagyis az előző szezonbeli
kerete alapján valóságos világválogatottat
is ki tudna állítani, ha az
olimpia nyílt – 190-nél is több országát
felvonultató – mezőnyét, valamint
a nők – 180 feletti nemzeti
együttesét tömörítő – versengését
vesszük alapul.
Rögtön kezdhetjük – alighanem
a teljesség igénye nélkül – Gledura
Benjáminnal például, aki a nyílt,
férfi magyar A-válogatottban kapott
helyet, Andrij Volokityin pedig
Ukrajnát képviselve ülhet le az asztalokhoz.
Szerbia színeiben Robert
Markus, illetve hogy még ismerősebb
legyen, Márkus Róbert tehát
déli szomszédunk csapatában
bizonyíthat, de nem feledkezhetünk
meg a spanyol zászló alatt
Medvegy Zoltán (balról) a
magyar sakk-válogatott
B-csapatának kapitányai a
budapesti sakkolimpián
fotó: Polgár László
SZOMBATON KUPAMECCS A LEGJOBB 32-ÉRT
Nagykanizsán az NB III Dél-nyugati
csoportjában éllovas FC
Nagykanizsa legutóbb az MTK Budapest
II együttesét fogadta, de
Kiskanizsán és a város futballvonzáskörzetében
is pattogott a labda
a mögöttünk hagyott hétvégén.
Szombaton 15 órától a Bányász-pályán
igazi csemege következhet, hiszen
a labdarúgó Mol Magyar Kupa
keretében az NB II-es FC Ajka látogat
Gabala Krisztián együtteséhez.
Maradjunk azonban egyelőre az
NB III-nál, FC Nagykanizsa – MTK
II: A kanizsaiak a bajnokság előző
körében egy vérbeli rangadót
nyertek Iváncsán 3-2-re, mellyel
a tabellán a vezetést is sikerült
átvenniük. A Fejér vármegyei végeredményt
olyannyira magukkal
is hozták, hogy – szintén változatos
eredményalakulás mellett – a
fővárosi kék-fehérek alakulatát is
legyőzték – 3-2-re. A piros-kékek soraiból
többen is ihletett formában
futballoznak az utóbbi hetekben,
Szabó Balázstól János Norbertig
tart azon labdarúgók sora, akik képesek
olyan kulcsmomentumokra,
melyek akár gólokban realizálódnak,
akár egy egész meccs menetét
is megfordíthatják. A hétvége
a főleg NB-s együttesek számára
a kupa jegyében zajlik, miként azt
írtuk, szombaton Kanizsára az Ajka
érkezik.
Egy házzal arrébb ez történt a
vármegyei első osztályban, Kiskanizsa
– Zalakomár (felső képünkön):
valamivel talán érettebb futballt
mutatott be a vendégek legénysége
a bajnokság 5. fordulójának
találkozóján – az első félidőben is,
ugyanakkor a Sáska egy mintaszerű
akció végén mértani pontosságú
gólt szerzett Völgyi Dávid révén.
Mészáros Martin némileg hasonló
találattal egyenlített, a második
45 percben pedig a Zalakomár a
vendéglátók megingásait biztosan
kihasználva nyert 4-1-re az alsóházi
rangadón.
Szepetnek – Gyenesdiás (alsó képünkön):
a hazaiak oldalán a várakozás
értelemszerűen három pont
megszerzéséről szólt, ugyanakkor
a Gyenesdiás a pályán minimum
hozta azt az első játékrészben, hogy
teljesítménye alapján úgymond
egálos félidőt hozott. A második 45
percben már inkább a vendégek
érezhették, hogy ellenfele mind
veszélyesebben célozza a kaput,
ugyanakkor a vendéglátók el is
puskázták helyzeteiket, maradt így
a 0-0.
mérkőző Alekszej Shirovról sem.
Arkadij Naiditsch a bolgár válogatottal
érkezett ezúttal Budapestre,
az izraelieknél ott találhatjuk Maxim
Rodshteint, a dánoknál Sören
Bech Hansent csapatkapitányként,
az osztrákoknál pedig Horváth
Dominiket és Valentin Dragnert.
Ezzel azonban még koránt sincs
vége, mivel a Magyarország B
jelű legénységének Medvegy Zoltán
a „csk”-ja, míg Antal Gergely
a játékosa, a C-ben pedig Kántor
Gergely nevét fedezhetjük fel. A
nők válogatottjainak mezőnyében
a magyar B-ben Demeter Dorina
sakkozhat, a csapatvezető, kapitány
Galyas Miklós, a szlovákoknál
ugyanilyen „tisztségben” van Igor
Stohl, míg Sao Tomé és Príncipe
színeiben az előbb közölt „irányítói”
beosztásban Ribli Zoltánt fedezhetjük
fel.
Miközben tehát Magyarországra
az utóbbi napokban a labdarúgó
Nemzetek Ligája keretében Zalaegerszegtől
Debrecenig – pontosabban
a sármellékitől a debreceni
nemzetközi repülőtérig – érkeztek
a kimondottan jó nevű európai válogatottak
különjáratai, addig egy
másik világesemény, a 45. Sakkolimpia
kezdő momentumai is örök
emléket hagyhat(t)nak a sport valamennyi
ága iránt rajongóknak
– számos nagykanizsai kötődéssel.
POLGÁR László
NB III Dél-nyugati csoport, 7. forduló:
FC Nagykanizsa (1.) – MTK Budapest
II (12.) 3-2 (1-1)
Nagyanizsa, 400 néző. G.: László
D. (20.), Kovács T. (67.), Szabó B.
(79.), illetve Vas M. (5.), Farkas M.
(76.)
Vármegyei labdarúgó I. osztály,
5. forduló:
Kiskanizsai Sáskák SE (14.) – Zalakomár
ESE-Zalakaros (10.) 1-4
(1-1)
G.: Völgyi D. (25.), illetve Mészáros
M. (36.), Tinó (48.), Horváth J.
(66.), Madarász (71.)
Szepetnek SE (8.) – Kinizsi SK
Gyenesdiás (9.) 0-0
Hévíz SK (1.) – Semjénháza SE
(13.) 2-0 (1-0)
G.: Bontó (17., 75.)
POLGÁR László
fotó: Polgár László
BAK (12.22-01.20): A búslakodással nem jut semmire, bármilyen csalódás éri. Borítson fátylat az elmúlt hónapok eseményeire, és folytassa új lapokkal az őszi hónapokat.
SPORT 2024.09.11. 13
A CÉL LÉNYEGÉBEN VÁLTOZATLAN Augusztus elején kezdte meg
felkészülését új szezonjára, vagyis
a 2024-2025-ös évadra a Nagykanizsa
férfi NB II-es kézilabda-együttese,
lényegében ehhez közeli
időpontban pedig a hölgyek is nekirugaszkodtak
az újabb évadjuknak.
A férfi harmadosztály egyik élcsapatánál,
tehát a Kanizsánál továbbra
sem tettek le terveikről, nevezetesen
a felsőbb ligába kerülésről,
ehhez pedig a nyitó lépést rögtön
hazai pályán tehetik meg egy szomszédvári
rangadó keretében, hiszen
szeptember 14-én, szombaton a
Tungsram-sportcsarnokban Csalló
Ádám edző gárdája a Nagyatádi
RKC SE-t látja vendégül. A hölgyek
az NB II E-csoportjának nyitányán –
szintén szombaton – a dunaújvárosi
utánpótlás vendégei lesznek.
Ezúttal valamivel jobban a férfiak
mezőnyére fokuszálva, Musits
Róbertnek (képünkön középen) korábba
is hangsúlyozta, cél a bajnoki
aranyérem, természetesen az összevont,
majdani felsőházi szinten osztályukban,
ami magában foglalja:
már az alapszakaszban is remekelni
kell. A mezőny csoportjukban lényegében
már ismert, szeptember
közepéig a felkészülés is lezajlott,
találkozóik közül pedig az Atád ellenit
viszont rögtön a Tungsram-sportcsarnokban
rendezik – ha nem jön
közbe programtorlódás, az Aréna is
természetesen a „repertoárjukban”
szerepel.
A keret 15 fősre tervezett az előttünk
álló idény során a lehetséges
16 helyett, ezzel, valamint a csurgói
szakmai együttműködési vonal
erősítésének vázolásával már át is
vehette a szót Csalló Ádám (képünkön
jobbról), a Nagykanizsa edzője.
A szakvezető kifejtette, felkészülési
számos érkezőjük és távozójuk lett.
Utóbbiak közé Oláh Bertalan, majd
fogalmazzunk így, egy ideig Kovács
András kapusok tartoztak, valamint
Vadász Márton nincs már az
együttessel, az érkezőkkel (Szöbölfotó:
Polgár László
lődi Bence, Stavri Gregory George,
Bazsó Péter, Füstös Gábor, Kollár
Márton, Varga Martin) ugyanakkor
igyekeztek a megfelelő ellensúlyozást
kivitelezni a csapat erősségét
illetően. A rajt előtt aztán annyiban
változott a helyzet, hogy Szöböllödi
mégsem tart a kanizsaiakkal,
ugyanakkor Kovács visszatért.
Kovacsics Ferenc (képünkön
balról) ehhez anno joggal tehette
hozzá, hogy az edzések és a játék
is minden bizonnyal komplexebb
munkát eredményez majd az idény
során, egyben a csapat magját
képező, sok éve itt kézilabdázó
állományt is még nagyobb erőbedobásra,
hozzájuk zárkózásra ösztökélte.
A keret egyedisége, hogy
balkezes játékosokból nem lesz
hiány, s az elmondottak tükrében a
sportág nagykanizsai kedvelői pedig
bízhatnak abban, hogy az eredmények
sem maradnak el. Mindezt
szombaton a Nagyatád ellen már a
kanizsai legénység bizonyítaná is
közönségének.
POLGÁR László
AZ ÚJONC UTÁN MÁRIS
ÉLCSAPATOKKAL MÉRKŐZNEK
A Kanizsa Sörgyár SE női asztalitenisz
Extraligában szereplő –
előző pontvadászatban felsőházas
– együttesének is elrajtolt a 2024-
2025-ös bajnoki évada, a kanizsaiak
pedig az újonc ATSK Szegedet
fogadták.
A kanizsai asztaliteniszező hölgyek
a Katarina Gvozdenovics (képünkön
egyik adogatása alkalmával),
Orbán Flóra, Végh Zsuzsanna
trióval léphettek asztalokhoz az
alföldiek ellen. A fordulatos Extraliga-
mérkőzésen a Kanizsa SSE
1-0-t követően még 2-1-re is vezetett
dél-alföldi riválisával szemben,
de a Szeged fordított 3-2-re.
Jakabfi Imre tanítványai aztán
egyenlítettek, az utolsó meccset
viszont ismét a szegedi ATSK nyerte,
ezzel egyben a mérkőzést is
4:3-ra. A folytatás úgy alakulhat a
Kanizsa Sörgyár SE számára, hogy
a szeptember 21-22-ei játéknapokon
a két abszolút topcsapat, az
Erdért, valamint a Budaörs lehet az
ellenfél Végh Zsuzsannáék számára.
Ami biztos, hogy a két említett
élcsapat közül az egyik biztosan
érkezik majd a dél-zalai városba, a
másokkal idegenben mérkőzhetnek
a szeptemberi időszakban.
POLGÁR László
fotó: Polgár László
VASÁRNAP ÚJRA RANGOS
MOTOCROSS VERSENY KANIZSÁN
A 2015-ös „össznépi” országos
bajnoki állomás, forduló után a
honi motocross sportág mezőnye
újra a nagykanizsai pályára látogat,
hogy az elit liga képviselőin kívül
a másodosztály kereteiben még a
bajnoki pontokért motorozhasson.
Hóbor Zoltán, a Kanizsa Motocross
SE elnöke örömmel újságolhatta,
hogy a gyors döntésük
eredményeképp ismét bajnoki
futamoknak adhat otthont szeptember
15-én, vasárnap már a
kora délelőtti óráktól a helyi motocrosskatlan.
Az úgynevezett profik
meghívásos verseny keretein belül
körözhetnek, a másodosztály
kategóriáiban viszont még fontos
bajnoki pontokért húzzák a gázkart
a résztevők. Apró betűs részként a
szervezők ugyanakkor hozzátették,
a program mindenképpen megrendezésre
kerül, kivéve, ha valamilyen
extrém időjárási körülmény
keresztül nem húzza a számításokat,
szóval, előreláthatólag újabb
motoros élménnyel gazdagodhat a
Petőfi utcai krosszpálya.
POLGÁR László
Bajnoki és kupa-futam emlékképe 2015-ből
fotó: Polgár László
VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Dinamikus napokra számíthat. Ne engedje meg, hogy mások beleszóljanak a munkájába, és eltérítsék arról az útról, amelyet a legjobbnak, a
legkifizetőbbnek gondolt.
14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS
A 2024. augusztus 28-i
számunkban megjelent rejtvény megfejtése:
A TUDÁS NAGYSZERŰ DOLOG, DE A
CSELEKVÉS JÓVAL HATÉKONYABB.
KÖVETKEZŐ
VÉRADÁSOK
2024.09.17.
13:00-17:00
Vöröskereszt Nagykanizsa Sugár
út 28.
Véradásaink időpontját megtalálják a
Kanizsa TV Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
2024. szeptember 20-án (péntek) 11:00 óra
nyilvános versenytárgyaláson mezőgazdasági művelés céljára
haszonbérbe adja a szabadhegyi városrészben levő alábbi ingatlanát:
Hrsz. Alapterület Megnevezés Induló nettó
kikiáltási ár
13537 11,0137 ha szántó 10 Ft + ÁFA / m² / év
Részletes feltételek és kiírás megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap
Befektetőknek menüpont Eladó/Bérbeadó ingatlanok almenüpontja alatt.
Kiadó üzlethelyiségek
a belvárosban!
www.nkvg.hu
Részletekért keresse fel
honlapunkat.
Csengery u. 5.
Csengery u. 4.
Vasemberház
Elérhetőségünk: 30/153-7607
Amennyiben a pályázat benyújtásával kapcsolatban kérdés merülne fel azt a 20/849-2453-as valamint a
20/849-2442-es telefonszámokon tehetik meg.
Pályázatok benyújtásának határideje: 2024. szeptember 30.
Nagykanizsa, 2024. szeptember
Balogh László
polgármester
N a g y k a n i z s a
M e g y e i J o g ú V á r o s
P O L G Á R M E S T E R E
P Á L Y Á Z A T I H I R D E T M É N Y
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35. életévüket be nem töltött fiatal házasok, illetve
legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők részére Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 31/2023. (IX.29.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az
alábbi üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. 1/7.
a.) A lakás alapterülete: 40 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület
c.) Szálláshasználati díj összege: 35.160,-Ft
d.) A lakás állapota: helyreállított
e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/B. fsz. 1.
a.) A lakás alapterülete: 36 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület
c.) Szálláshasználati díj összege: 30.132,-Ft
d.) A lakás állapota: helyreállított
e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap
3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. 1/7.
a.) A lakás alapterülete: 40 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület
c.) Szálláshasználati díj összege: 35.160,-Ft
d.) A lakás állapota: helyreállított
e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap
4. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. 1/7.
a.) A lakás alapterülete: 40 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület
c.) Szálláshasználati díj összege: 35.160,-Ft
d.) A lakás állapota: helyreállított
e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap
A lakások megtekintésének időpontja: 2024.09.18. 15.00-15.45-ig
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportjánál
ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati
nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők.
Magával vinné telefonján a
Kanizsa Újságot?
Telefonjával beolvasva, ezzel a
kóddal is elérheti az oldalt.
A Kanizsa Újság korábbi számait elolvashatja
a Halis-könyvtár weboldalán is.
Keresse fel a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalt.
HALAK (02.20-03.20): Ne kételkedjen magában, hiszen ön is meg tudja oldani mindazt, amit a barátai, vagy éppen a szomszédja. Csupán akarat kell hozzá, és
egyedül is menni fog minden.
REJTVÉNY 2024.09.11. 15
16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO
SÜTŐS SZILVA, KÜLÖNLEGES FÜGE ÉS SAVANYÚSÁG
Jöhet az ősz, a tél, szinte roskadoznak
a polcok a sokféle lekvártól,
befőttől, savanyúságtól
Bocskor Edináék szabadhegyi
otthonának éléskamrájában.
ELKÉSZÍTÉSE:
A szilvákat megmossuk, kimagozzuk,
a tepsi alján az ecetet
eloszlatjuk. A szilvákat héjukkal
lefelé sorba rakjuk, majd a cukrot
hozzáadjuk. 150 fokra előmelegített
sütőbe tesszük, és 2 óra sütés
után a fahéjjal megszórjuk, majd
további 2-3 órán át sütjük, míg be
nem sűrűsödik. Végül sterilizált
üvegekbe merjük, celofánnal és
tetővel lefedjük. Az üvegeket 5
percre fejre állítjuk, majd takarókkal
dunsztba tesszük, és 1-2
napig hűlni hagyjuk.
A KÜLÖNLEGES FÜGELEKVÁR
HOZZÁVALÓI:
2 kg füge, 1 kg cukor, 2 db bio
citrom, 1 tk fahéj és gyömbér, 3
gr vaníliapor.
ELKÉSZÍTÉSE:
Az érett fügéket megmossuk,
a végüket levágjuk. Feldaraboljuk,
majd egy nagyobb lábosba
tesszük. Hozzáadjuk a cukrot, a
fahéjat, a gyömbért és a vaníliaport.
Belereszeljük a citromok
héját, majd a kifacsart levüket is
hozzáadjuk. Egy órán keresztül
állni hagyjuk, közben többször
megkeverjük. Utána felforraljuk
és alacsony lángon, fedő nélkül
egy órán át főzzük. Akkor jó a lekvárunk,
ha sűrű és ragadós. Ha
nem szeretnénk, hogy darabos
legyen, botmixerrel pépesítsük.
Sterilizált üvegekbe merjük, celofánnal
és tetővel lezárjuk. Az
üvegeket 5 percig fejre állítjuk,
utána takarókkal kibélelt dunsztba
tesszük, majd 1-2 napig hűlni
hagyjuk.
A SAVANYÚSÁG
HOZZÁVALÓI:
4 l víz, fél l 20%-os ecet, 50 dkg
cukor, 20 dkg só, 1 ek szalicil, 1
tk borkénpor, kapor, egész bors,
mustármag, koriandermag, szegfűszeg,
babérlevél.
ELKÉSZÍTÉSE:
A sterilizált üvegek aljára kaprot
teszünk, az eltenni kívánt
zöldségeket megmossuk, majd
az üvegekbe szorosan egymás
mellé rendezzük. A vizet felforraljuk
az ecettel, a cukorral és a
sóval, majd kihűtjük. Az üvegek
tetejére rászórjuk a fűszereket,
és az 1 késhegynyi borkénport
és szalicilt. A már kihűlt ecetes
lét a zöldségekre merjük, majd
celofánnal és csavaros fedővel
lefedjük az üvegeket.
BAKONYI Erzsébet
A SZILVALEKVÁR
HOZZÁVALÓI:
2 kg szilva, 20 dkg kristálycukor,
1 tk fahéj, 1 evőkanál 20%-os
ecet.
VOKSH
OKTATÁSI
KFT
Nagykanizsa, Ady Endre utca 30.
tel. 06-30-491-7051
/ny.sz. E-000883/2014/
Lejár a GKI kártyád vagy most szerzel először?
Jó helyen jársz! E-learning tanfolyamunkra
folyamatosan lehet jelentkezni!
Vizsgák:
– keddi napokon Zalaegerszeg
– pénteken Nagykanizsán
– vagy bárhol az ország területén vizsgázhatsz!
Várjuk jelentkezésedet B kategóriás online
tanfolyamunkra is !
Tanfolyam és a vizsgadíjból 25.000Ft-ot vissza
igényelhetsz a sikeres KRESZ vizsga után.
Jelentkezés személyesen irodánkban!
Telefon: 93/516 634 +36 30 491 7051
nagykanizsa@voksh.hu
VOKSH a jó választás!
34 éve az úton társak vagyunk !
PROGRAMAJÁNLÓ HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Szeptember 19. (csütörtök) 19 óra
DÉMONOK ÉS HORMONOK – POTTYONDY
EDINA STAND UP ESTJE
Jegyár: 7.900 és 8.900 Ft. Jegyek kaphatók
a www.jegy.hu-n.
Szeptember 26. (csütörtök) 19 óra
CSÍK CSABA: ÖREGLÁNYOK – zenés komédia–
örökzöld slágerekkel
Szereplők: Oszvald Marika, Sztárek Andrea,
Bede-Fazekas Annamária, Kováts Kriszta
Rendezte: Tallós Rita
Jegyár: 6.900 Ft. Jegyek kaphatók a www.
jegy.hu-n, valamint a HSMK jegypénztárában.
Szervező: New Season Produkciós Iroda
MEDGYASZAY HÁZ
Szeptember 16. (hétfő) 18 óra KALANDOZÓ
KANIZSAIAK TISZTA VADNYUGAT! –
Lehota M. János előadása
El Rocío és Andalúzia ősi vidéke – Kalandozás
Andalúzia egy külön- leges zarándok-településén,
El Rocíoban, ahol a flamingókkal
keretezett homokos utcákon még lovakkal
járnak a helyiek és ahonnan kihajózott Kolumbusz.
A részvétel INGYENES!
Szeptember 19. (csütörtök) 11 óra
A nagykanizsai PETŐFI KLUB programja
Lázár Panna és Gaál Dávid: TINTÁSÜVEG–
színmű (Imre Sándor Sze- retetszínház és
SzínMűHely)
Az előadásra a belépés INGYENES, de
regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a komanovics.
alexandra.hsmk@ gmail.com
email címen, vagy a +36-20/353-2008-
as telefonszámon lehet.
Szeptember 23. (hétfő) 19 óra
VÁLÓTÁRSAS – könnyed párkapcsolat
gazdagító előadás sok humor- ral és rögtönzéssel
Jegyár: 6.500 Ft. Jegyek kaphatók a
www.jegy.improvizual.hu oldalon.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Szeptember 17. (kedd) 17.30 óra
HADTÖRTÉNELMI EST
Vetítettképes történelmi előadás-sorozat
Előadó: prof. dr. Pálffy Géza történész, a
„Lendület” Szent Korona Kuta- tócsoport
vezetője
Előadás címe: Trianon törökkori gyökerei
Az est házigazdája: Kocsis Edit
A részvétel INGYENES!
Szeptember 26. (csütörtök) 17.30 óra
LÉLEGZŐ IRODALOM SOROZAT
Mozaikok
Vendég: Barna Zsolt költő
Az est házigazdája: Pelesz Alexandra író,
költő
A részvétel INGYENES!
A ROZSDÁS SZÍNEK MELLETT A SÁRGA, A NARANCS A SLÁGER
NAGYKANIZSA ÉS
TÉRSÉGÉNEK LAPJA
XXXVI. ÉVFOLYAM
20. SZÁM
2024. SZEPTEMBER 25.
NEHÉZ KEZDET, JÓ
TAPASZTALAT
további részletek a 11. oldalon
Következő számunk 2024. október 9-én jelenik meg.
A 2024-es TOP-lista kapcsán már megírtuk, hogy mintegy 7
milliárd forintot hívhat le Kanizsa. Az Európai Unió ugyanis a
2021-2027 közötti időszakban is biztosít támogatást azoknak
a városoknak, amelyeket a megyei önkormányzat kijelölt. S
ebbe a blokkba Nagykanizsa is beletartozik. A már 2023-ban
leadott lajstrom hatodik helyén szerepel, 600 millió forinttal, a
környékbeliek kedvelt kirándulóhelye.
folytatás a 2. oldalon
A balkonok, a teraszok, az udvarok őszi ruhába öltöznek.
Bizony itt is vannak trendek, nézzük a tennivalókat lépésről
lépésre, és nézzük az új divatot!
Nem okozott nehézséget sem a
diákok és a szülők, sem a pedagógusok
részéről az iskolai telefonhasználat
betiltása. A megkérdezettek
szerint nem jelent nagy
változást az új szabály a diákok
életében.
5. oldal
Egy vadszőlővel benőtt ház hívja fel
magára évek óta az arra járók figyelmét
a Magyar utcában. Itt rendezte be műhelyét
Tüchert Lajos, Nagykanizsa talán
utolsó kovácsmestere.
ÉRDEKES EMBEREK 84. ÉRMEKET SZEREZTEK
A Kozma István Magyar Birkózó
Akadémián megrendezett felnőtt
OB-n két fogásnemben is szoríthattunk
a Kanizsai Birkózó SE sportolóinak.
A 60 éves Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban
nagy hangsúlyt fektetnek
az egészséges életmódra
nevelésre, így ismét megrendezik
a Kanizsa Teljesítménytúrákat.
TÚRÁZZUNK!
8-9. OLDAL 12. OLDAL 10. OLDAL
600 MILLIÓ FORINTBÓL
FEJLŐDHET A CSÓ-TÓ
fotó: Mikó-Baráth György
ZALA VÁRMEGYÉT
ELKERÜLTE
A KATASZTRÓFA
Már több mint egy hete – a nagy esőzés óta – folyamatosan
az árvízhelyzet szerepel a híradások élén. A Dunán hatalmas
árhullám hömpölyögött. A víztömeg a határainkon túlról érkezett
az országba, védekezésre kényszerítve a hatóságot és
a lakosságot egyaránt. Zala vármegye szerencsés helyzetben
van, bár a felkészülés megtörtént, a Mura és a kisebb patakok,
vízelvezetők is nyugodtak maradtak.
részletek az 4. oldalon
fotó: Szalai Szilveszter
fotó: Mikó-Baráth György
IMPRESSZUM:
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879.
2 KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET
kintésekben, a város történetével
foglalkozó kiadványokban már
biztos, hogy benne lesz a neve.
Balogh László nevéhez kevés,
főleg a város életét radikálisan
előremozdító fejlesztés, beruházás
köthető. Persze ne felejtsük el
az Arénát, ami elkészült, bár ehhez
a városnak nem sok köze volt.
Na, meg azt se felejtsük el, hogy
az eredeti árhoz képest mennyivel drágábban és az eredeti
határidőhöz képest mennyivel
később sikerült átadni. Örüljünk,
ezzel gazdagodott a város, ráadásul
mára már az üzemeltetése is
kezd egyre racionálisabb és gazdaságosabb
lenni.
Viszonylag rövid önkormányzati
működést követően érkezett
a Covid okozta kiskirályság a
magyar településekre. Polgármestere
válogatta, hol és miképp
hoztak döntéseket. Balogh László
totális hatalmat próbált magának
vindikálni. Egyszemélyi döntések
születtek (ki tudja milyen
utasítások alapján…), melyek a
Emlékeznek? 2019-ben mindössze
három olyan település volt,
ahol ugyanolyan helyzetet alakítottak
a választók az önkormányzatban,
mint Nagykanizsán. Ezek
közül kettő időközben feladta
és kilépések, átigazolások miatt
billent a mérleg nyelve. Nagykanizsán
azonban ez nem történt
meg, itt kihúzta a teljes ciklust a
csapat. Az már egy más kérdés,
hogy az elmúlt öt évre ki és miért
lehet büszke.
Aki biztos, hogy nagyon büszke,
az szemmel láthatóan a polgármester.
Az iskolaigazgatóból
polgármesterré avanzsált Balogh
László ugyan ritka, mondhatni
sosem látott vendég volt a Médiaház
felületein. Ennek ellenére
a közösségi oldalakon felbukkanó
tartalmakból az látszik, hogy
egyértelműen pozitívan értékeli
az öt évet, amit szárnyaszegetten,
de a városvezetői bársonyszékben
tölthetett. Rosszmájú
megjegyzések szerint célját elérte,
az évkönyvekben, a visszate-
600 MILLIÓ FORINTBÓL FEJLŐDHET A CSÓ-TÓ
ELTELT 5 ÉV
városvezető szerint mind-mind a
várost szolgálták. Beleértve ezen
sorok utolsó pillanatban történő
kirúgását is, melyet ezúton is köszönök.
Balogh László és csapata volt az
első, amelyik bojkottálta a helyi
tulajdonban álló, általam vezetett
és a minden érintett megszólaltatására
törekvő médiafelületeken
történő megjelenést. Nem adott
interjút, heherészve, nevetséges
indokokra hivatkozással történi
visszautasítások voltak ezek. Lelkük
rajta, én még így azt kértem
a kollégáimtól, hogy a véleményüket
mindig mondjuk el.
Elmondtuk így a Tungsram
bezárása előtt hetekkel, hogy
ez csak pletyka, elmondtuk azt
is, hogy mekkora siker lesz a városban
a körforgásos gazdaság
bevezetése, vagy éppen a cseh
vagongyár. A hatalmasra fújt
kommunikációs lufik sorra pukkantak
ki, s hulltak vissza a városvezetőre
és csapatára.
Mindeközben, de leginkább a
covidsújtás után tudott az ellenzéki
többség nekiállni dolgozni.
Ésszel és nem egyéni, politikai
érdekek mentén hozott döntéseknek
köszönhetően elindult
valami a városban. Bár, sokszor
érezhető ellenszélben, adott
esetben a szándékosan visszatartott
információk ellenére is megmozdult
valami. Valami olyan,
amire akár büszkék is lehetnek.
A neheze azonban most következik.
Miután a város szavazói
úgy döntöttek, hogy továbbra
is bizalmat szavaznak az ellenzékieknek,
sőt, a kormánypárti
polgármesterből sem kérnek
többet, most jön az igazi feladat.
Az új szelek érkeznek, az új felállásban
talán az útra keresztbe tett
gerendákból is kevesebb lesz, de
ez persze a jövő titka, mert a kormányoldal
sokszor bármire, vagy
annak az ellenkezőjére is képes,
ha a hatalmának megerősítése a
cél. …de ez már egy másik történet.
TAR Mihály
A Csónakázó-tó az elmúlt években
kiemelt beruházási helyszínnek
számított Kanizsán. Volt
ugyan itt is jó pár olyan tervezet,
mint például az erdei drótkötélpályája,
ami papíron maradt, de
lehetett beszámolni valós fejlesztésekről
is. 2019-ben készült
el bruttó 80 millió forintból a 15
játékelemből álló játszótér, amit
aztán később korrigálni kellett a
beázások miatt. Elkészült a futóés
kerékpárút, a pumpapálya és
a Zöldtábor főépületét is korszerűsítették.
Még az augusztusi közgyűlésen
Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-
helyettese nyújtott be
egy javaslatot, miszerint a Csó-tó
50 éves jubileuma és a Város
Napja kapcsán egy háromnapos
rendezvényen ünnepeljen 2025-
ben Nagykanizsa. Lapunk azóta
végzett némi felmérést a helyiek
körében, és az ötletet alapvetően
pozitívan fogadták a megkérdezettek.
Ahhoz azonban, hogy a későbbiekben
akár rendszeresen és
az Erzsébet téren megszokott kivitelezéssel
lehessen koncerteket
tartani a tónál, elengedhetetlen
a TOP-listára felkerülő fejlesztés.
– Azt gondoljuk, hogy folyamatosan
érdemes haladni a Csó-tó kapcsán.
Látjuk azokat a hiátusokat,
amik esetében az elmúlt években
sok visszajelzés jött. Most, amikor
tervezzük már a május elsejét és
a jubileum ünneplését, akkor
újra előjön, hogy nincs megfelelő
áramellátás, tehát egy színpadot
még fel sem tudunk állítani, csak
aggregátorokkal tudnánk üzemeltetni
a technikát. De fontos a
szennyvízellátás kérdése is, hiszen
a Zöldtábor és az önkormányzati
vendégház sem rendelkezik bekötéssel.
S mindezek mellé, joggal
fogalmazódik meg a horgászok
igénye a normális mosdólehetőségek
kapcsán, hiszen most csak
a parkolónál van ez biztosítva –
említette Horváth Jácint, megválasztott
polgármester.
Az áram és a szennyvíz problémájának
megoldása nem egy
olcsó mulatság, de mindezek
mellé még néhány kisebb fejlesztést
elvégezne a városvezetés
a 600 milliós keretből. – Ezek az
alapinfrastruktúrák nagyon sokba
kerülnek. Főleg, ha messze
kell vinni a közműveket. De így is
fontos lenne, hogy a rendezvényi
felszereltséget bővítsük, akár egy
fix színpaddal. Mindezt persze
úgy, hogy nem uraljuk el a teret,
hiszen éppen az, a jelenlegi szépsége
egy komoly húzóerő. Tervben
van még dokkolóállomások
kiépítése a lakóautósoknak. Ők
egy új célcsoport, Európában óriási
a számuk, mindenképpen érdemes
lenne nyitni feléjük – tette
hozzá Horváth Jácint.
MIKÓ-BARÁTH György
– Véget ér egy fejezet
AKTUÁLIS 2024.09.25. 3
MÉRLEGEN AZ 1%
Néhány napja hivatalosak lettek a személyi jövedelemadó felajánlott 1 százalékaiból keletkezett bevételek. Kanizsán az Élettér
Állat- és Természetvédő Egyesület végzett az élen a 14.431.805 forinttal, amit 1898 felajánló dobott össze.
Már évek óta lehet élni azzal
a joggal, hogy az összevont adóalap
után befizetett személyi
jövedelemadó 1 százalékát odaadjuk
egy regisztrált civil szervezetnek,
a további 1 százalékát
pedig egy technikai számos vallási
közösségnek vagy a kiemelt
költségvetési előirányzatnak,
utóbbihoz tartozott korábban
például a Gyermekszegénység
Elleni Program.
Az eredmény kapcsán beszéltünk
Varga Károlynéval, az Élettér
Állat- és Természetvédő Egyesület
elnökével. Mint megtudtuk,
tavaly némileg nagyobb összeget
kapott a menhely, de a különbség
nem számottevő. – Félve
számolunk ezzel az összeggel, én
mindig kicsit pesszimista vagyok.
Reméljük sokkal kisebb nem lesz
a jövőben sem, hiszen ebből az
összegből a menhely fenntartása
a legfontosabb feladat. Nem
csak etetni kell a kutyákat, hanem
ellátni. Így ki kell fizetnünk
a dolgozóinkat és az állatorvosi
költségek is nagyon magasak.
Minden drágult, a chippelés és
az oltások is. Általában a kutyák
chip és oltás nélkül kerülnek be
hozzánk. Tőlünk csak ivartalanítva
mehetnek ki a szukák, így
erre is sokat költünk. Mondhatom,
hogy nekünk a legnagyobb
forrásunk az 1% – szögezte le az
egyesületi elnök.
Mi is beszámoltunk arról, hogy
„Anomáliák a nagykanizsai állatmenhely
körül?” címmel jelent
meg a sajtóban egy cikk, amelyben
Balogh László polgármester
és Bata Hajnalka megválasztott
képviselő az Élettér Állat- és
Természetvédő Egyesület munkáját
mind állatvédelmi, mind
pénzügyi szempontból megkérdőjelezhetőnek
titulálta. Varga
Károlyné elmondta, eltelt azóta
3 hét, de nem történt semmi
ebben az ügyben. S úgy látszik
a kanizsaiak bizalma sem ingott
meg a menhely vezetésében, hiszen
1898 fő döntött úgy, hogy
támogatja az intézményt. Ráadásul
úgy tudjuk, hogy az eledel
felajánlások is folyamatosan érkeznek,
ezzel is segítve a csoport
munkáját.
A teljes listát figyelve, találkozhatunk
több olyan kisebb
csoporttal, kezdeményezéssel is,
amiket viszonylag sokan támogattak.
Ilyen a Magyar Prader-Willi
Szindróma Egyesület, amely
2019-ben alakult azért, hogy segítse
ebben a genetikai eredetű,
több szervet érintő betegségben
élőket. Őket 165 fő támogatta,
ez összesen 1.405.650 forintot
jelentett. Nem sokkal maradt el
ettől a Julcsi Jövője Alapítvány.
Itt a cél Béres Julianna, halmozottan
sérült kisgyermek életének
segítése. Idén 164-en döntöttek
mellettük, ami 1.378.926 forintot
eredményezett.
S ha már Kanizsa és 1 százalék:
a Kanizsai Oldtimer Kerékpár
Szövetséget 131 fő támogatta,
összesen 848.116 forinttal. A
csoport nemrégiben adta át a
Dunántúl első kerékpármúzeumát.
Viszont még februárban
számoltunk be arról az esetről,
hogy felmerült a gyanú, miszerint
a KOKSZ-nevén valaki különböző
adószámokat felhasználva
küldött be felajánlásokat. Az ügy
bekerült az országos sajtóba, de
azóta nincs hír arról, hogy milyen
eredménnyel zárult a feljelentés.
MIKÓ-BARÁTH György
KERÉKPÁR MÚZEUM – KANIZSA LEGÚJABB ÉKKÖVE
A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség 2013-ban, a második
kanizsai sörfesztiválon mutatkozott be egy 5 fős csapattal.
A közönség szíves fogadtatása arra ösztönözte a társaságot,
hogy 2014 tavaszán megalakították az egyesületet, nemrég
pedig már múzeumot nyitottak.
Az elmúlt évek a csapatépítésről,
kerékpárok beszerzéséről,
felújításáról, Velocipéd beszerzésről,
illetve a fesztiválokon,
kerékpáros rendezvényeken,
falunapokon történő megjelenésekről
szóltak. A hazai programokon
országszerte megtalálhatóak,
legyen szó a szombathelyi
Savaria Karneválról, a ceglédi
Kossuth toborzóról vagy a különböző
autómentes napokról. A
hazai szereplések mellett fontosnak
tartották a külföldi, horvát,
szlovén és osztrák oldtimeres
kerékpáros egyesületekkel való
kapcsolatépítést, ennek köszönhetően
egymás rendezvényein
évről évre részt vettek. A sok
felújított és beszerzett kerékpár
arra ösztönözte a csoportot, hogy
2016-ban elkezdtek keresni egy
bemutatóteret, ahol létrehozhatják
a Dunántúl első Kerékpár
Múzeumát, a Kanizsai Oldtimer
Kerékpár Múzeumot. 2020 tavaszán
sikerült megvásárolniuk
a Sugár út 3. szám alatt egy 270
négyzetméter alapterületű helységet,
ahol már 2020 szeptember
első hétvégéjén megkezdték
a társadalmi munkát. 2021 tavaszán
sikeresen pályáztak, így
52,5 millió forintot sikerült nyerniük
a múzeum építéséhez. A
munka hétvégenként folyamatos
volt, általában 5-15 fő részvételével,
4 éven keresztül. A múzeum
építésének teljes költsége végül
110 millió forintba került. – A
különbözetet társadalmi összefogással
sikerült kiegészíteni, mintegy
70 céges vállalkozás és csaknem
110 magánszemély segített,
hogy ezt az unikális, Nagykanizsa
és a régió turisztikáját kiegészítő
Oldtimer Kerékpáros Múzeumot
sikerüljön létrehozni. Ezzel betudjuk
mutatni kronológiai sorrendben
a kerékpár-történelem
kialakulását, és akár egy rendhagyó
történelem óra keretében
ismerkedhetnek az érdeklődök,
iskolai osztályok a különféle kerékpár
típusokkal – árulta el Dene
Tibor, a KOKSZ elnöke.
A múzeum ünnepélyes megnyitóját
szeptember 13-án, a Borés
Dödölle Fesztivál programsorozatának
részeként rendezték.
Különösen nagy esemény volt ez
a KOKSZ számára, hiszen éppen
idén ünneplik 10 éves jubileumukat.
Ahogy az a megnyitón
elhangzott, a kerékpározás mindig
is inkább az alföldi országrészen
volt népszerű, ezért is olyan
különleges, hogy itt, Zalában
tekinthetünk meg egy ilyen járműveket
bemutató kiállítóteret.
Jelenleg a múzeum nyitvatartása
bejelentkezéssel működik, de a
későbbiekben állandó nyitvatartással
szeretnének rendelkezésre
állni.
SZABÓ Fanni
KOS (03.21-04.20): Sok feladat vár önre mostanában. Ráadásul számtalan rég látott ismerősével is összefuthat az utcán. Bizonyára az is jól esne nekik, ha
megdicsérné például az öltözéküket, vagy az új frizurájukat.
4 KANIZSA ÚJSÁG TERMÉSZET
ZALA VÁRMEGYÉT ELKERÜLTE A KATASZTRÓFA
A több napig tartó folyamatos
esőzés után – és alatt is – készültségben
álltak a Mura menti települések
és mindazok a kisközségek,
melyek egy-egy nagyobb
mennyiségű csapadék esetén
már többször bajba kerültek.
Ilyen esetben a településvezetők
folyamatos összeköttetésben
állnak a vízügyi hatósággal és
a katasztrófavédelemmel, a védekezéshez
szükséges eszközök
– tárgyi és humán erőforrást tekintve
egyaránt – készenlétben
állnak. Most elkerülte Zalát az ár
– de mint ahogy Bangó Szilárd,
a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi
Igazgatóság helyettes szóvivője
is fogalmazott: a lakosság
is sokat tehet az árvízvédelemért.
– Az árkok gyakran fel tudnak
iszapolódni, nyáron a kaszálások
eredményeként fűkaszálék tömítheti
el őket. Az árkokat ki kell
tisztítani, az átereszeket szintén
ki kell tisztítani, a felgyülemlett
fűkaszálékot ezekből el kell távolítani.
Tehát biztosítanunk kell
a víz akadálymentes elfolyását,
lefolyását – intett a helyettes szóvivő.
A napokig tartó folyamatos
esőzés a mezőgazdaságban dolgozókat
is próbára tette, ám Zala
e tekintetben is szerencsésnek
mondhatja magát. Sabján Krisztián,
a Nemzeti Agrárgazdasági
Kamara Zala Vármegyei Igazgatóságának
elnöke vázolta a helyzetet.
– Árvízhelyzet nem állt elő
a vármegyében. Az egy csapadékos
hétnek köszönhetően viszont
megfelelően művelhető és jó
vízellátottságú talajok jöttek létre,
a betakarításokat másfél-két
héttel hátráltatta az időjárás.
Viszont megfelelő szerkezetű,
vízháztartású talajba kerülhetnek
be az őszi vetésű kultúrák magjai.
Most valamilyen szinten eltérünk
a „tankönyvi” időpontoktól, mert
két-három hét különbség van, de
elkezdődhetnek ezek a munkálatok
is – sorolta a mezőgazdasági
szakember.
Az aszály és a hőség komoly
problémákat okozott a termésátlagokban,
ez erősen meg is látszik.
A kukoricánál 35-40 százalékos,
a szója, napraforgó esetében
20-25 százalékos hozamcsökkenéssel
számolnak a gazdák. Pontos
adatokat viszont még nem
lehet tudni, az érdemi betakarítás
ugyanis most kezdődik el. Az erősen
felázott talajon a már beérett
kukorica- és napraforgó- állomány
egy része megdőlhet, ami szintén
termésveszteséget okozhat.
VINCZE Adél
TÖMEGES PUSZTULÁS Alaposan megtizedelődött a hektikus időjárás miatt a magyarországi fecskék száma, „a tavasz hírnökei” 2009 óta nem látott
mértékben pusztultak az esőzések alatt.
A hazánkban élő fecskék nagyobb
része szeptember első
hetében kelt útra, az időjárás
hirtelen változása azonban
drasztikusan hatott azokra az
egyedekre, amelyek később költöztek.
Darázsi Zsolt, a Magyar
Madártani Egyesület nyugalmazott
titkára kiemelte, évtizedek
óta nem volt olyan nagymértékű
az árvaszúnyog rajzása a Kis-Balaton
környékén, mint az idén.
Ez a faj a fecskék egyik fő táplálékának
számított, és becslések
szerint milliós számban érkeztek
madarak a környékre. A szakember
úgy fogalmazott, a „terített
asztal” azonban egy csapda volt.
A hónap második hetére megérkezett
az eső, az említett rovar
pedig nem tud repülni csapadékos
időjárásban. A madarak
ezzel táplálék nélkül maradtak,
ez pedig láncreakcióhoz vezetett,
amely több egyed pusztulásával
zárult. – Elkezdődött náluk a
legyengülés, az izomvesztés, a
fáradtság. Ezért próbáltak olyan
melegebb helyeket keresni, ahol
túlvészelik az éjszakát. Ez egy-két
napig még el is megy, de mikor
már a harmadik-negyedik napon
történik ez az esemény, akkor
igen nagy pusztulás következik
be. Az elgyengült fecskéket az
utakon ütötték el az autósok,
nem elég körültekintően vezetve.
Bizonyos helyeken elpusztultak
madarak ezrei, illetve lehet, hogy
százezrei, mivel nem tudjuk hogy
a hatalmas nádasokban mennyi
tetem lehet – emelte ki Darázsi
Zsolt, a Magyar Madártani Egyesület
Zalai Csoport nyugalmazott
titkára.
A nagykanizsai Benedek
Tamás, aki évek óta dolgozik
együttműködésben a Hortobágyi
Madárkórházzal részt vett a madármentésben.
Az általa vezetett
óvóhelyre is több tucat bajba
jutott fecskét hoztak, amelyek
közül néhány a kihűléstől és a
kimerültségtől elpusztult. Az idő
javulásának köszönhetően azonban
a több tucat madárból már
csak két fecske maradt a telephelyen,
a többit sikerült annyira
felerősíteni, hogy el tudjanak repülni.
Az önkéntes madármentőt
is megdöbbentették az előző hét
tapasztalatai. – Fonyódon, a vízi
rendőrség épületébe a fecskék
beszorultak, mert az emberek
szerencsére nyitva hagyták a wc-t
és a nyitott ablakon bementek a
fecskék. Mint a kirajzott méhek,
úgy össze voltak bújva, hogy
melengessék egymást. Azt tapasztaltuk,
hogy körülbelül 500
volt a mellékhelyiségben. Az alsó
fecskéket a felsők összenyomták,
tehát körülbelül 250-300 elpusztult.
Az életben maradtakat átvittük
a Balatonfelvidéki Múzeum
fotó: Szalai Szilveszter
bemutatóházába, onnan továbbvitték
őket Sóstóra, ahol tovább
kezelték vagy elengedték őket
– árulta el Benedek Tamás önkéntes
madármentő.
A szakemberek hangsúlyozták,
hogy a bajba került madarakat
főként lisztkukaccal, illetve fecskendővel
beadott pépesített főtt
tojással érdemes etetni. Benedek
Tamás hozzátette, egy meggyógyult
fecske esetében nem számít,
hogy hol engedik el, az állat
képes lesz megtalálni azt a rajt,
amelyikhez tartozik.
KÁLOVICS Tibor
BIKA (04.21-05.21): Sikeres, kiegyensúlyozott embernek tarthatja magát. Ennek ellenére a munkatempójából azért visszavehetne valamennyit. Próbálja meg
úgy beosztani a szabadidejét, hogy jusson ideje a hobbijára és a párjára is.
OKTATÁS 2024.09.25. 5
MEGKÉRDEZTÜK
A diákok után a tanárok iskolai telefonhasználatát is korlátozták. A rendelet a tanév elején jelent meg a Magyar Közlönyben, miszerint
a pedagógusok csak az oktatással összefüggő okokból vehetik kézbe a mobiljukat. A stábunk által megkérdezett helyiek
zöme támogatja a döntést, mondván, a felnőttek mutassanak példát a gyerekeknek.
– A TANÁR MUTASSON PÉLDÁT?
A rendelet szerint a tanárok csak
rendkívüli esetekben használhatnak
telefont tanítási időben,
ilyen például, ha bűncselekmény
történik vagy amikor az intézmény
külső programot szervez. A diákok
mobilozása kapcsán többnyire
pozitív véleményt fogalmaztak
meg a helyiek, akik a legújabb
szabályozással is egyetértenek.
Volt, aki szerint a tanároknak az
iskolában és a magánéletben is
példát kell mutatniuk, míg mások
a gyerekkorukhoz hasonlították
az új szabályt, ahogy tette Kummer
Nándor is, akinek a felesége
pedagógusként dolgozik. – A mi
időnkben sem
ha s znált unk
telefont, az órákat
meg lehet
tartani anélkül
is – fogalmazott.
Azt is elárulta,
ettől függetlefog
hozni a szabály, hiszen a tanárok
eddig sem telefonozni jártak
az iskolába. A tanárok nem azért
vannak ott, hogy telefonáljanak.
Vészesetben esetleg. De tanítanak,
az a feladata, azt tanulta –
mondta el.
Farkasné Fehér Gyöngyi részellenben
a pedagógusok kapcsán
másképp vélekedik. – Órán ne
használja ő sem természetesen,
de szünetben legyen nála, bármikor
baleset érheti a gyerekeket az
udvaron – emelte ki. Hozzátette,
fontos, hogy baj esetén a tanár
tudjon segítséget hívni.
Az okoseszköz-használatot korlátozó
rendelet életbe lépését követően
a Telex szerint egyes intézményekben
digitális szigeteket
alakítottak ki a tanulók számára,
míg másutt azt sem engedik a diákoknak,
hogy magukkal vigyék a
telefonjukat az iskolába.TÓTH Csilla
nül szerinte túl hirtelen hozták
meg ezt a döntést.
Mihes Zoltánné a pedagógusok
elleni csendes
bosszúnak
tartja az intézkedést,
azonban
kiemelte, nagy
változást nem
ben ért egyet
a tanárok
telefonozásának
korlátozásával.
Azt ő
is megerősítette,
hogy a
diákok szempontjából szükségtelen
a használata tanítási időben,
A KEZDET NEHÉZ, DE A TAPASZTALATOK EDDIG JÓK
Nem okozott nehézséget sem a diákok és a szülők, sem a pedagógusok részéről az iskolai telefonhasználat betiltása, amit két
kanizsai oktatási intézmény igazgatója is megerősített. A megkérdezettek szerint nem jelent nagy változást az új szabály a diákok
életében, hiszen mint mondták, az órákon korábban is csak engedéllyel vehették kézbe a készülékeket.
A nyár során született meg a
rendelet arról, hogy számos tanulást
akadályozó eszközt, köztünk
a mobilokat is betiltják az iskolákban,
majd később arról is döntöttek,
hogy a pedagógusok telefonhasználatát
is korlátozzák, így
ők is csak oktatási céllal, valamint
rendkívüli esetben mentesülnek
a szabály alól. A tanév elején
életbe lépő korlátozás kapcsán
a Hevesi Sándor Általános Iskola
igazgatójával beszélgettünk az
eddigi tapasztalatokról. – Nálunk
eddig sem használhatták a
telefonokat, csak ha órán olyan
feladatot kaptak – kezdte Szabó
Erzsébet. Mint azt megtudtuk,
a szülők is belátták, a telefon elvonja
a gyerekek figyelmét, így
ők is egyetértettek. – A városban
három általános iskola már évek
óta begyűjti, sőt négy, és pozitív
tapasztalatokat kaptam az ottani
igazgatóktól – árulta el az igazgató.
A Hevesi-iskolában jelenleg
egy kóddal nyitható irodában,
zárt szekrényben tárolják tanítási
időben a készülékeket, amit a diákok
az utolsó órájuk után vehetnek
ismét kézbe. Ennek kapcsán
Szabó Erzsébet azt is elmondta,
a diákok többsége jól fogadta az
intézkedést. A tanárok úgy látják,
nyugodtabban telnek a napok a
tanév elejétől, de a tanulmányi
eredményekben és a személyes
kapcsolatokban is pozitív irányú
változást várnak.
Utóbbi kapcsán Györek László,
a Batthyány Lajos Gimnázium
igazgatója is pozitívan vélekedik,
hiszen mint mondta, ha most
belép egy osztályterembe, az
újra beszélgetéstől hangos. Azt
is elmondta, a telefonokat nem
tudják teljesen kivonni az oktatásból.
Úgy fogalmazott: a világot
átszővi az informatika, a mobiltelefon
pedig egy nagyon hasznos
eszköz. A döntést logikusnak tartja,
azonban kiemelte, ezentúl is
lesznek olyan óráik a diákoknak,
amikor egy-egy feladathoz szükséges
lesz a telefonok használata,
de egyéb esetben nem tarthatják
azokat maguknál. – Tanulmányok
kimutatták, hogy mindegy, hogy
ki van-e kapcsolva a telefon, ha
ott van a közelben, az már okoz
egyfajta figyelemelterelést,
így az eredményesség is sérül
– emelte ki az igazgató. Györek
László szerint, ha probléma van,
továbbra is az iskola kötelessége
az, hogy szükség esetén a szülőt
értesítse. Vannak azonban olyan
esetek, amikor a diák mentesül a
szabály alól. – Ha valaki cukorbeteg
és beállítja a telefonját, hogy
jelezzen számára stb., tehát sokéle
módon lehet engedélyezni a
mobiltelefont abban az esetben,
ha ezt valamilyen külső ok indokolja
– tette hozzá. Szerinte a korlátozás
csupán megszokás kérdése,
és mint azt hangsúlyozta:
hozzá kell szoktunk ehhez, de azt
gondolom, hogy egy rövid, átmeneti
idő után ez minden további
nélkül működni fog és év végére
már semmilyen problémát nem
fog ez okozni.
A tapasztalatok tehát pozitívak
az első hetek alapján, azonban a
Hevesi-iskola és a BLG igazgatója
is kiemelte, a diákok eddig sem
használhatták a telefont a tanórákon,
változást csupán az órák közti
szünetek miatt jelent, azonban
mobilozás nélkül javulást várnak
az egymással való kommunikációban
és a kapcsolatokban.
TÓTH Csilla
IKREK (05.22-06.21): A társa dicsérő szavainak köszönhetően ezekben a napokban a szokásosnál is közlékenyebb hangulatba kerül. Legyen rugalmas, de lehetőleg
ne beszéljen ki olyan dolgokat, ami miatt kellemetlenséget okozhat másoknak.
6 KANIZSA ÚJSÁG KAMARA
Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.
Telefon: 93/516-670, 93/516-671
Mobil: 0630/754-3616
E-mail: nakkik@nakkik.hu,
Honlap: www.nakkik.hu
ÚJRA DR. POLAY JÓZSEFET VÁLASZTOTTÁK
A NAGYKANIZSAI KAMARA ELNÖKÉVÉ
A NAGYKANIZSAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYE
2024. augusztus 27-én tartotta Tisztújító Küldöttgyűlését a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara. A gazdasági önkormányzat küldöttei
ismét dr. Polay Józsefet választották négy évre Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara elnökének.
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara 2024. augusztus 5-én
tartotta a küldöttválasztó üléseket három tagozati ülés keretében,
az Ipari, Kereskedelmi és Kézműipari Tagozatoknál. A választási névjegyzékben
szereplő vállalkozások írásban jelölhettek, illetve a tagozati
üléseken szóban is javasolhattak küldöttjelölteket. A három tagozati ülésen
összesen 30 jelölés történt. A kamara az Alapszabálya szerint 23
fő küldöttet választ. A küldötti mandátum négy éves időtartamra szól.
A kamara legfőbb döntéshozó szerve a küldöttgyűlés, melynek kizárólagos
hatáskörébe tartozik a kamara elnökének, alelnökeinek,
elnökségi tagjainak, az ellenőrző és etikai bizottság tagjainak és a
Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamarát a Magyar Kereskedelmi
és Iparkamarában képviselő országos küldötteknek a megválasztása.
A VÁLASZTÁS EREDMÉNYE:
Elnök: Dr. Polay József (Wipo Future Kft.)
Általános alelnökök: Borsos Krisztina (Hidrofilt Kft.), Kovács Tamás
(Szabadics Zrt.)
Tagozati elnökök (alelnökök): Ipari tagozat: Kalocsai Norbert (Nilfisk
Kft.), Kereskedelmi tagozat: Kálovics Ferenc (egyéni vállalkozó),
Kézműipari tagozat: Draskovics Szilárd (egyéni vállalkozó).
Elnökségi tagok: Csamangó Antal (Avius Kft.), Kendli Richárd (Délzalai
Víz- és Csatornamű Zrt.) Kóbor Máté (HEAT energy Kft.), Markovics
Zoltán (DMS Inox Works Kft.), Pécsi József (Resideo Kft.), Szili
Zsolt (Pro-Consult 2000 Kft.), Zadraveczné Vándor Melinda (Kanizsa
Trend Kft.)
Elnökségi póttag: Moór András (Moór Kft.), Ring Balázs (Nagykanizsa
-Netta-Pannonia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft.)
Ellenőrző Bizottság tagjai: Kalmár István (Kanizsa – Mark Bt.), Kováts
Miklós (KM Light Kft), Horváth Éva (Adóvilág Felsőfokon Kft.)
Etikai Bizottság tagjai: Siposné Gerencsér Henriett (Heni Cuki
Kft.), Beke Benjámin (GYGV Kanizsa Kft.), Ágoston Andrea (Ágoston
Autókarosszéria Kft.)
MKIK Küldött: dr. Polay József (Wipo Future Kft.), Vékási Zsolt
(LOG Oiltools Kft.), Boros László ( Z-Pannon Kft.)
A küldöttek a több jelölt közül az MKIK elnökének egyhangúlag dr.
Parragh László jelenlegi elnököt javasolták.
Az MKIK általános alelnökének Miklóssy Ferencet, a Hajdú-Bihar
Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, alelnöknek Horváth
Vilmost, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnökét szavazták
meg egyhangúlag.
A kamara Választási Bizottsága nevében megállapítom, a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara 2024. évi választását a törvényi és a
kamara Alapszabálya szerinti előírásoknak megfelelően készítette elő
és bonyolította le.
Nagy Jánosné
NAKKIK Választási Bizottság elnöke
GAZDASÁGI ÉS INNOVÁCIÓS NAP A KAMARÁNÁL
mi áttörést szeretnénk elérni. Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi
és Iparkamara elnöke előadásában a Kamara jövőjéről beszélt.
Dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke
a szakképzés helyzetéről tartott előadást, kiemelve Nagykanizsa
és a térség teljesítményét.
A 2024. augusztus 27-én megtartott
rendezvényen dr. Polay
József, a Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara újraválasztott
elnöke, a kamara múltjáról és
jelenéről szólt. Elmondta, hogy a
kamara mindent megtesz annak
érdekében, hogy a város és ezzel
együtt a helyi vállalkozások fejlődhessenek.
A jövőben a határ
menti kapcsolatainkban is érde-
A rendezvényen köszöntőt mondott Balogh László, Nagykanizsa polgármestere,
Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési
képviselője, Dr. Koósz Attila, a Horvát Köztársaság tiszteletbeli
RÁK (06.22-07.22): Erre a hétre a karrierje alakulásában jeleznek pozitív változást a bolygók. A jó hírrel egyelőre ne dicsekedjen el senkinek sem, mert ahogyan
mondani szokták, a végén csattan az ostor.
KAMARA 2024.09.25. 7
konzulja, Őexc. Dr. Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság rendkívüli
és meghatalmazott budapesti nagykövete, Prof. Dr. Abonyi János, a
Pannon Egyetem rektora és Horváth Jácint, Nagykanizsa megválasztott
polgármestere.
A rendezvényen részt vett Őexc. Dávid Andor Ferenc, Magyarország
Ljubljanai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Őexc. Dr.
Demcsák Csaba, Magyarország Zágrábi rendkívüli és meghatalmazott
nagykövete is.
A rendezvény zárásaként átadásra kerültek a kamarai kitüntetések.
„Év Vállalkozása” Díjat kapott: a Villtek Zrt., a Röntgen Kanizsa
Kft. a Lenkovics Trans Kft., a Start Oktatási Kft. és az „Otthon-
Gyöngye” Kft.
Az „Év Vállalkozója” Díjat Galambos János egyéni vállalkozó kapta.
„Nagykanizsai Kamarai Gazdaságfejlesztésért” díjban részesült:
Boros László, a Z-Pannon Építőipari Kft. ügyvezetője, Marosfalvi
László, az MBH Bank fiókigazgatója és Kováts Miklós Csaba, a KM
Light Kft. ügyvezetője.
A NAKKIK Elnöksége Díszoklevelet adott Szőllősi Dánielnek, a
Nagykanizsai Thúry György Technikum tanulójának, a Szakma Sztár
Fesztiválton szakács szakmában elért első helyezése elismeréseként.
„Szakoktatói Nívódíjban” részesült Varga Tünde Ilona, a Nagykanizsai
Thúry György Technikum szakoktatója, kiemelkedő eredményességű
oktató-nevelő munkájának elismeréseként. (Szőllősi Dániel,
versenyre való eredményes felkészítéséért)
Az elnökség jubileumi díszoklevelet adományoz a több évtizede
folyamatosan dolgozó vállalkozóknak, vállalkozásoknak. „Arany Díszoklevelet”
vehetett át: Viola Zoltán, a Vion-Mix Bt. ügyvezetője,
a több mint 30 éve sikeresen folytatott vállalkozói tevékenységéért.
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára városi kitüntetést
kapott nagyvállalati kategóriában a NILFISK Production Kft.,
kis és középvállalkozás kategóriában pedig a HidroSPA Uszodatecnikai
Kft. és MURASÓDER Folyamtisztító Kft. A cégek képviselői az
elismeréseket a díszközgyűlésen vehették át.
Átvették mesterlevelüket a június 6-án sikeres mestervizsgát tett autószerelők:
Anik Alex, Vigh András és Selek Barnabás.
SZAKKÉPZÉSI HÍREK
Kamaránk rendszeresen kitünteti azokat a képzőhelyeket, gyakorlati
oktatókat, akik kiemelkedő szerepet vállalnak a tanulók gyakorlati oktatásának
folyamatában. Idén a Kiváló gyakorlati képzőhely címet
a Zeus Exhausts Kft. érdemelte ki példaértékű gyakorlati oktatási
tevékenysége alapján.
Nagy örömünkre szolgál továbbá, hogy az idei évben a Thúry György
Technikum diákja, Szőllősi Dániel végzett a dobogó legfelső fokán
a Szakma Sztár Fesztivál szakács versenyén, mely elismeréseként a
kiválóan teljesítő diák jutalomban részesült. Az őt felkészítő Varga
Tünde Ilona – a Thúry György Technikum szakoktatója – pedig Gyakorlati
oktatói nívó díjat vehetett át több évtizedes példamutató
munkájának elismeréseként.
Továbbá felhívjuk a figyelmet egy jogszabály változásra, amely 2024.
szeptember 1-től lépett hatályba, miszerint tanulói hiányzás esetén
az orvosi igazolást az EESZT és a KRÉTA útján a köznevelési és a
szakképző intézmény közvetlenül és elektronikus úton kapja meg az
orvostól.
Ez a változás nem érinti a szakképzési munkaszerződéses jogviszonyban
álló tanulókat, ugyanis részükre minden esetben keresőképtelenségről
szóló igazolást kell kiállítani (táppénzes igazolás),
amit továbbra is a KRÉTA-n kívül papíron vagy elektronikusan (különösen
e-mail-ben) kell a tanulóktól begyűjtenie a duális képzőhelynek.
NFA-KA-KIM-6/2023/TK/13 számú
közreműködői szerződés alapján
Hiteligényléssel kapcsolatos további információk a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamaránál kérhetők a 93/516-670 és a 30/754-
3616 telefonszámon vagy az admin@nakkik.hu email címen.
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 84.
ÚJ GAZDÁRA VÁR TÜCHERT LAJOS
KOVÁCSMŰHELYE
OROSZLÁN (07.23-08.23): Ha a nem várt események olykor el is veszik az életkedvét, gondoljon arra, hogy ősszel is színes körülöttünk a világ. A környezete szépítéséhez
azonban ön is hozzátehet valamit, például vásárolhat egy új bútort, vagy egy függönyt.
8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES
egy múzeum vagy kézművesház
legyen.
A fővárosból hazalátogató unoka,
dr. Szinetár László háziorvos,
érsebész is ugyanezt az elgondolást
erősíti meg beszélgetésünkben:
A Tüchert család Németországból
származik. Drága nagyapám
1907-ben született Letenyén.
Az édesapja cipészmester volt.
A szakma alapjait Letenyén, az
Andrássy uradalom kovácsműhelyében
sajátította el, ahol keresztapja,
a letenyei uradalmi kovács
azt tanította neki, a vasművesség
az istenek mestersége, mert nem
mindenki tud vassal és tűzzel
bánni. Mint ahogyan az életpályája
is bizonyítja, megfogadta
keresztapja tanítását. Letenye
után néhány évig Bazsó Sándornál
dolgozott segédként. Ezután
indult el az akkor még szokásos
tapasztalat- és munkaszerző vándorútra.
Kecskeméten Garaczi Já-
Tüchert Lajos (1907-2001)
Bazsó Sándor (1880-1933) okleveles
lóvasaló és kocsikovácstól
vásárolta meg az Eötvös téri
műhelyt, valamint a cég üzemeltetési
jogát és az akkori kornak
megfelelő legkorszerűbb gépekkel
szerelte fel. Az évek során
Nagykanizsa kiemelkedő, s végül
az utolsó neves kovácsmestere
lett. Az Eötvös tér egykori rendezésekor
azonban kisajátították
a területet, az épület lebontásra
került, a helyén toronyház áll. Így
kerültek le a Magyar utcába, és
60 évesen ott kezdte újra a működését.
A 2001-ben bekövetkezett
halálát követően a család felajánlotta
az ipartörténeti ritkaságnak
számító műhely berendezését a
Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak,
de nem jártak sikerrel.
Az egykor szebb napokat látott
épület új gazdára, rendeltetésre
vár. Az örökösök még nem mondtak
le arról az álmukról, hogy ott
nos kovácsmesternél gyakorolta
mesterségét és kapott mesterlevelet.
1930-ban, egy kecskeméti
országos versenyen oklevelet
és aranyérmet kapott egy általa
készített díszes hintóforgózsámolyért.
Visszatérve Kanizsára – ő
akkor már ismerte nagyanyámat
– Csizmadia Máriát, és hamarosan
összeházasodtak. 1932-ben,
amikor megtudta, hogy Bazsó
árulja a vállalkozását, meg is vette
azt.
Édesanyámtól tudom, hogy
a maga korában nagyon modern
volt a nagyapám műhelyének
a felszerelése, megfelelt a
nagyüzemi kovácsműhelyekkel
szemben támasztott elvárásoknak
is. Például egy olyan speciális
berendezést hozott az egyik ipari
vásárból, amivel a kerékvasalatot
hidegen is fel lehetett préselni a
kerékre, így nem károsodott meg
a festése, lakkozása. A 2. világégés
során előbb a német, majd a
szovjet hadsereg nyilvánította az
Eötvös téri műhelyt hadiüzemmé,
ezért az katonai védelmet kapott.
Az interneten, a holmi.nagykar.
hu weboldalon is található
írás nagyapámról. Például az,
hogy általában hat alkalmazottal
dolgozott. Megrendelői több fogatot
tartó módosabb magánszemélyek,
nagybirtokosok, cégek,
fuvarosok, fiákeresek voltak, és
kisebb kovácsműhelyek részére
is végzett munkákat.
„Egy kedves történet fűződik
az Eötvös téri épület bontásakor
készült fotóhoz. A kép előterében
látható kétkerekű kocsi történetéhez.
Az 1950-es évek végén
egy, a városba látogató cirkusz a
ház előtti téren verte fel sátrát.
Valamelyik előadásukon megsérült
egyik lovuk lába. A már-már
vágóhídra került állatot megsajnálta
és megvásárolta Tüchert
Egy vadszőlővel benőtt ház hívja fel magára évek óta az arra járók figyelmét a Magyar utcában.
1967-ben az Eötvös térről költözött ide és itt rendezte be műhelyét Tüchert Lajos Nagykanizsa
talán utolsó, aranyéremmel is kitüntetett kovácsmestere. Olyan eszközei is voltak, amelyek ritkaságnak
számítottak az országban.
SZŰZ (08.24-09.23): Fejezze be a lustálkodást, és lépjen a tettek mezejére. Bizonyára érzi, hogy nagyobb türelmet és odaadást igényel öntől a családja.
Nyugodtan megoszthatja velük a legféltettebb gondolatait, és azt is, hogy miért rosszkedvű időnként.
ÉRDEKES 2024.09.25. 9
Lajos. Lányától, dr. Tüchert Ágnestől
kapott leírás szerint (tőle
származnak a képek és adatok
is) a ló „okos volt, kedves, szelíd,
hálás, türelmes, jó szándékú,
együttműködő és gyönyörű”. A
Röpke nevet kapta. A jellemzés
érzékelteti, hogy Röpke gyorsan
a család kedvence lett. Az ideiglenes
istálló kialakítása után a
családfő a felvételen látható könnyű, kétkerekű, vajsárga homokfutót
tervezte meg és készítette
el a lova számára. Ezt követte egy
terményszállításra szánt kis „kordé”,
a tél beköszönte előtt pedig
egy csinos szán is. (Akkoriban
még nem távolították el teljesen
a havat a téli utakról.) Röpke, a
Kanizsán szerencsét hozó balesetet
szenvedő cirkuszi paripa
szinte matuzsálemi kort élt meg:
25 éves korában halt meg, és
még az unoka is számtalanszor
lovagolt rajta, mind az udvarban,
mind pedig a Szentgyörgyvári
hegyen.”
VISSZATÉRVE A MAGYAR
UTCÁBA
A Magyar utcai műhely akkor
is agyagpadlós, igazi kovácsműhely
volt, 2 nagy, 140 kg-os
üllővel, tűztérrel, de a későbbiek
során trombitának nézték, azt
hitték rézből van és megfújták
azt is többek között és mindent,
ami mozdítható volt – jegyezte
meg keserűen Szinetár László.
Nagyszüleimnek 3 gyermeke
volt, közülük édesanyám él. Ő
orvos lett, jelenleg 88 esztendős.
Lajos bátyám Bécsben élő
festőművész volt, a ház tele volt
a festményeivel. Ő festette újra
a Magyar utcai ház napóráját
is. Antal bátyám mérnökember
lett, a nagykanizsai gépgyárban
dolgozott. A nagyszüleimmel élt,
sokat segített nekik idős korukra,
különösen nagymamámnak, miután
szélütés érte.
Drága nagyapám 95 évesen
békésen távozott, még el tudtam
köszönni tőle. Azóta félig-meddig
árva a ház, bár szüleim sokáig
kora tavasztól késő őszig itt töltötték
a nyarat.
Sajnos számtalan betörés történt,
volt amikor tettenérés is
előfordult, de semmiféle kártérítést
nem kaptunk természetesen,
mert nem volt az elkövetőtől behajtható.
A tévét, a mosógépet, a
hűtőszekrényt, mindent elloptak
a házból. De ez a múlt, ezzel túlságosan
sokat kezdeni már nem
lehet. Édesanyámnak az volt az
elképzelése, hogy egy múzeumot
vagy kézművesházat kellene kialakítani
benne.
Gyerekként sok időt töltöttem
itt és az Eötvös téren is. A Teleki
utcában tanultam meg biciklizni.
Egyszer bele is estem a mély vizesárokba
– utalt a gyerekkori élményekre
az unoka. – Sokat jártam
nagyapámmal a Szentgyörgyvári
hegyi birtokukra is.
60 évesen, hegyre járó ember
lettem én is, mert az időjárástól
függően szeretek kimenni és ott
is aludni. Egyébként azt is csontig
kirabolták. Az akkori kád például
kiváló 4-5 személyes fürdődézsa
lehetett volna. Azt is kivitték a
pinceajtón. Elvitték a kemenceajtót,
az ágyakat, de nem is ez a
lényeg.
Nekem nagyon nagy élményt
jelentett, amikor az elmúlt években
lejöttem egy-egy hétre az
Édenkertbe és ott sátoroztam.
Amikor reggel kimásztam a sátorból,
elővettem a fűkaszát, a bozótnyírót,
a láncfűrészt és egy kicsit
dolgozott az ember a jó levegőn,
s ha elfáradt, leült a diófa tövébe,
mert a székek is eltűntek. Volt szalonna,
kolbász, hagyma, paprika,
paradicsom, söröcske, és minden
pillanatot élvezett az ember. A
4800 négyzetméteres birtokról
nagyon szép kilátás nyílik a városra.
Mivel kevés időt tudtunk Kanizsán
tölteni, a két szomszédom
nyírja le a telken a füvet.
Beszéltem a Göcseji Múzeum
egyik emberével a műhely sorsával
kapcsolatban, de még nem
kerestek meg. Akár egy mesterségek
udvara is lehetne az egyik
része, mert az egész ház úgy lett
kialakítva, hogy az első részén
volt a lakrész, virágos kerttel, a
szokásos diófával, ami alatt nagyon
jól lehetett hűsölni és beszélgetni
egy-egy pohár borocska
társaságában. A kert középső
részén voltak a műhelyek, mert
a nagybátyámnak is volt ott egy
műhelye, utána épült egy nagy
kemence, amiben a sínhúzáshoz
(kocsikerék vasalása) szükséges
abroncsokat izzították fel és tüzesen
húzták rá a bognárok által
készített nyers kocsikerekekre.
Azután következett az istálló, a
daráló, a pajta, a tyúkház, a kert,
majd a szántóföld, ami lenyúlik
egészen a Principális-csatornáig.
A ház déli oromzatán egy régi
napórát takarnak a vadszőlőlevelek.
Németh József bognár 1936-
ban építtette fel földszintes házát
a Magyar utca 68. szám alatt. Ennek
déli oromfalára egy napórát
is készíttetett. Számlapján a vakolatra
festett 2 méter átmérőjű
körben a 12 állatövi csillagkép
figurális ábrázolása látható. Ezt
a napórát a nagybátyám festette
újra, de már bizonyára alig látszanak
rajta a számok.
Úgy gondolom, az épületből
mind a mai napig lehetne csinálni
valamit, de azt nem tudom, Kanizsa
városnak van-e ilyen jellegű
érdeklődése. Persze most elég elhanyagolt,
gazos az udvar, de így
is hagyom, mert minél gazosabb,
annál nehezebben jutnak be oda
illetéktelen személyek. Tudom,
a szomszéd Marika nem örül ennek,
de amikor vasrácsot szereltünk
az ajtókra, ablakokra, akkor
a tetőn keresztül másztak be.
A múzeumra visszatérve, a szüleim
több kovácsszerszámot és
egy kis hintót is adományoztak a
városi Thúry György Múzeumnak.
Ahogy a régi felvételen is látható,
édesanyám és Lali bátyám ülnek
benne gyerekkorukban, de még
én is játszottam vele kisgyerekként.
Megraktuk szénával és úgy
húzogattuk az Eötvös téren.
Nagyapám lovaskordéval járt
ki a Szentgyörgyvári hegyre,
sokat vitt magával engem is. A
temető mellett megsüvegeltük
a testvére sírját, azt ígértem, „én
is hegyrejáró-ember leszek” és
lám 50 év elmúltával igaz is lett,
bárcsak többször mehetnék. Aztán
később én is megtanultam
kaszálni, forgattuk, gyűjtöttük
a szénát. Szüretkor ettem a sült
gesztenyét és ittam a mustot, a
felnőttek meg dolgoztak. Később
már puttonyoztam a leszedett
szőlőt, öntöttem bele a darálóba,
a nagyapám meg darálta. Közben
megkóstoltuk a hegy levét is. Nagyon
jó volt. Most jut eszembe,
a régi faputtonyok is eltűntek a
pincéből.
Szeretek Kanizsán lenni, szép,
élhető, de nyugodt város. Fiammal
rendszeres vendégei
vagyunk a döllefesztiválnak,
amikor itt vagyunk nem hagyjuk
ki a dödöllét soha. Kötelező az
ősök sírja előtti tisztelgés is, de
nagyon megnyugtató lenne, ha
sikerülne Nagykanizsa utolsó
neves kovácsmestének méltó
emléket állítani és műhelyének
maradékából egy tisztes emlékhelyet,
ipartörténeti, helytörténeti
múzeumot kialakítani.
BAKONYI Erzsébet
MÉRLEG (09.24-10.23): Az igaz, hogy a megjelenésével tekintélyt sugároz akkor is, ha egy cukrászdába lép be, vagy éppen buszjegyet akar vásárolni. A párja szerint
bizony nem ártana, ha erősítene egy kicsit a felelősségtudatán is.
10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK
SZOMBATON RAJTOL A
„KANIZSA” TELJESÍTMÉNYTÚRA
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium e tanévben ünnepli működésének
60. évét. Az intézményben mindig nagy hangsúlyt fektettek
az egészséges életmódra nevelésre, a sportra. A jubileumi
év egyik fontos eseménye lesz a szeptember 28-án megrendezésre
kerülő Kanizsa Teljesítménytúra – tudtuk meg Kötőné
Fazekas Judit igazgatótól.
A gimnáziumban nagy múltra
tekint vissza a bakancsos turizmus
– mondta Dávidovics Mária,
a Mezős Természetjárók Klubjának
egykori vezetője, a Kanizsa
Teljesítménytúra főszervezője.
– Gondoljunk csak vissza az intézmény
egykori tanáraira dr.
Cseke Ferencre, aki a bakancsos
turizmus zalai elterjesztésében
jelentős szerepet vállalt, e témában
könyveket is írt, dr. Horváth
Györgyre, Tarnóczky Attilára,
Homonnay Szabolcsra, akik fontosnak
tartották a természeti és
épített környezetünk megismertetését
diákjaikkal, ami egyben az
egészséges életre is nevel. A Kanizsa
túrát Hodák Sándor szervezte
elsőként, az ő nevéhez kötődik
az egykori Alma túra is – hangsúlyozta
a túraszervező. - Érdeklődő
tanulóink számára szakemberek
segítségével térkép- és tájolóhasználatot,
turisztikai ismereteket
szerveztem. Rendszeres túrákat
bonyolítottunk le lakóhelyünk
természeti és épített környezetének
megismerésére és igyekeztünk
e programokat irodalmi, történelmi,
valamint gasztronómiai
érdekességekkel is fűszerezni.
Havi rendszerességgel kerestük
fel az aktuálisan választott területet,
melyen minden alkalommal
szakképzett túravezető kalauzolt
bennünket. „Beszédes” elnevezésű
túráinkra szerencsére nagy
volt az érdeklődés. Saját tanulóinkon,
dolgozóinkon kívül egykori
diákjaink is visszatértek kirándulásainkra
magukkal hozva barátaikat,
ismerőseiket is. Így kerültek
megrendezésre a Kanizsa túrák, a
Cseke emléktúra, az Örömhegyi
kalandtúra, a Benyovszky túra,
a Hóvirág túra, a Kakasmandikó
túra, a Dráva túra, a Kőrösi emléktúra,
a Romlottvár túra – idézte fel
a szervező.
Ebben az évben már a 34. Kanizsa
10, 20, 30, teljesítménytúrákat
rendezzük meg. Ezek a túrák
ismét az Észak-Dunántúli Kupa
részei, és a (BeActive) az Európai
Sporthét programjaként kerül
megtartásra. A célba sikeresen
beérkezők sorsoláson nyerhetnek
a szponzoraink reklám ajándékaiból
– invitálta az érdeklődőket
Dávidovics Mária. A Mezős Természetjárók
Klubja egyébként
2000-től működik a Dr. Mező
Ferenc Gimnáziumban. A Kanizsa
Kul-Túra és a Mezős Természetjárók
Klubja hosszútávú együttműködési
megállapodást kötött rendezvényekre,
túraszervezésekre
– összegezte Dávidovics Mária.
BAKONYI Erzsébet
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése (8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7.)
a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a
közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 94. § (3) bekezdése
alapján
pályázatot hirdet a
Halis István Városi Könyvtár
(8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.)
igazgatói munkakörének
betöltésére
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidős, határozatlan idejű
munkaviszony, az intézménynél újonnan létesített munkaviszony
esetén – a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 45.§
(5) bekezdésében (továbbiakban: Mt.) foglaltak szerint – 3 hónap
próbaidő kikötésével.
A vezetői megbízás 5 év határozott időre, 2025. február 1-től -
2030. január 31-ig szól.
Pályázati feltételek:
- szakirányú felsőfokú végzettség és szakképzettség,
- KER szerinti B2 szintet elérő idegennyelv ismeret,
- nem áll a muzeális intézményben, nyilvános könyvtárban,
közlevéltárban és közművelődési intézményben végezhető
tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,
- végzettségének, szakképzettségének vagy az intézmény
alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban legalább ötéves
szakmai gyakorlatot szerzett
- államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó, legalább 120
órás képzés (a továbbiakban: képzés) igazolt elvégzése. Ennek
hiányában a vezető állású munkavállalói munkakör betöltését
követő két éven belül köteles a képzést elvégezni, és az azt igazoló
okiratot be kell mutatni a munkáltatói jogkör gyakorlójának. Aki a
képzést határidőben nem végzi el, és a képzés elvégzését igazoló
okiratot nem mutatja be, a munkakörben nem foglalkoztatható
tovább. Mentesül a képzés elvégzésének kötelezettsége alól, aki
jogász vagy közgazdász szakképzettséggel rendelkezik, vagy a
képzést az intézményvezetői munkakör betöltését megelőzően
elvégezte, és azt okirattal igazolja,
- vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatásának vállalása,
- magyar állampolgárság,
- büntetlen előélet,
- cselekvőképesség.
A munkakör letölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban
2025. február 01. napján tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2024. november 04.
A pályázattal kapcsolatban további információt nyújt: Nagykanizsa
Megyei Jogú Város polgármestere Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel:
20/849-2301, illetve Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatala Humán és Hatósági Osztályának osztályvezetője: Bagarus
Ágnes Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel: 20/849-2333.
A pályázat benyújtásának módja és helye:
Postai úton a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármestere címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7.), vagy
Személyesen benyújtva Horváth Jácint polgármesternek, Zala
vármegye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 5. számú
irodában.
A pályázati anyagot egy példányban kell benyújtani, a borítékon kérjük
feltüntetni a munkakör megnevezését: „Halis István Városi Könyvtár”
igazgatói munkakörére”
A részletes pályázati hirdetmény megtalálható:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város honlapja ( www.nagykanizsa.hu )
- Halis István Városi Könyvtár honlapja (https://hivk.hu/)
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 123.
SKORPIÓ (10.24-11.22): Most bőven lesz ideje arra, hogy átnézze a pénzügyeit. A divatos őszi holmik vásárlását semmiképp se kapkodja el, hiszen a jóból is megárt
a sok. Tartson mértékletességet ezen a téren is.
2024.09.25. 11
A ROZSDÁS SZÍNEK MELLETT A
SÁRGA, A NARANCS A SLÁGER
A nyári ruháink bekerülnek a szekrénybe és szinte ezzel párhuzamosan
a nyári virágokat is leváltják az őszi szépségek. A
balkonok, a teraszok, az udvarok őszi ruhába öltöznek. Bizony
itt is vannak trendek, nézzük a tennivalókat lépésről lépésre
és nézzük az új divatot!
MEZŐGAZDASÁG
Rovatunk támogatója és szakértője,
a kiskanizsai Garden
Center vezetője, Farkasné Felső
Nikolett most is készségesen
állt rendelkezésünkre, hiszen
szeretnénk segítséget kapni és
nyújtani az úgynevezett váltás
időszakában. Amikor, ha egyszerűen
fogalmazunk, a muskátli
bejön, az árvácska kimegy. De
természetesen ennél icipicit bonyolultabb
a dolog. Ugyanis, ha
teleltetni akarjuk a nyári hónapokban
pompázó évelőket, akkor
van egy-két fontos tudnivaló. – A
teleltetést nem kell elsietni, hiszen
még nincs olyan hideg, de
nem árt odafigyelni a növényekre.
A muskátli például +5 Celsius
fokig tartható kint, de ha már váltani
szeretnénk nyárból az őszbe,
akkor lehet dolgozni a közkedvelt
virággal. Ami nagyon fontos teleltetéskor,
hűvös helyen legyen
a növény, 10 Celsius fok körüli,
de világos helyiségben, ugyanis
igényli a fényt. Öntözni majd
szigorúan maximum kéthetente
kell, és ami a lényeg, az elszáradt
virágoktól megtisztítjuk a
muskátlit, sőt, vissza is kell vágni.
Nem szabad félni, bátran kell
használni a metszőollót. Az álló
muskátli megnyúlt, vastag szárait
nyugodtan 10-15 centire vágjuk
vissza, a futókat még rövidebbre,
nagyjából 8-10 centire nyessük
meg. Csodálatosan ki fog hajtani
– sorolta a tennivalókat Farkasné
Felső Nikolett.
A vásárlói igények azt mutatják,
egyre többen igyekeznek
már lecserélni a növényeket, de
szeretnék, ha továbbra is színes
lenne az otthonuk környéke. Sokan
keresik a számtalan színben
tündöklő csarabot – vagy más
néven kalunát. Kisebb-nagyobb
fajtája van, váltakozó, egyszerre
két-háromféle színben is pompázik.
A kék-sárga mellett a rózsaszín-
lila-fehér is megtalálható
az árudákban, az ősz egyik legkedveltebb
dísznövénye. – Szinte
kivétel nélkül mindenki imádja a
csarabot. Vannak, akik összeültetésben
használják színfoltként,
de vannak, akik ezzel ültetik tele
a balkonládájukat. Mérsékelten
tápanyagos földet igényel, de az
nagyon fontos, hogy jó vízáteresztő
talajba ültessük. Ne hagyjuk
a földjét kiszáradni, de ne is
álljon pangó vízben. Télálló kis
törpecserje, ami maximum 20-
40 centire nő meg. Ebben az őszi
szezonban ez a legkedveltebb
növény, a hagyományos árvácska
és krizantém mellett – mondta el
Nikolett.
Az imént említett virágokkal
kapcsolatban bátran ki lehet jelenteni:
sosem mennek ki a divatból,
hiszen hagyományosak,
évről-évre újabb színűek és méretűek
jelennek meg, nem lehet
nem szeretni őket. – Még mindig
megvan ez az árvácskaszeretet
az emberekben, bár amit most
látok, egyre többen választják a
nagyvirágú helyett a miniárvácskát.
A vevők nagyon sokszor nem
a hagyományost keresik, egyre
bátrabbak a választás tekintetében
– de a megkönnyíti a helyzetüket
az, hogy minden évben
újabb és újabb színek, változatok
jelennek meg a piacon. Most
nagyon keresik az őszies színeket,
a rozsdás, sárgás, narancsos
árnyalatokat. Krizantémban a
fehéret, a sárgát. És egyre több
helyen látni – nagy divatja van – a
teraszokon, a bejáratok mellett az
őszi, üdvözlő összeültetéseknek –
zárta beszélgetésünket a Garden
Center ügyvezetője.
VINCZE Adél
fotó: Szalai Szilveszter
NYILAS (11.23-12.21): Fordítson több időt az olvasásra. Az sem árt, ha átnézi a könyvespolcát. Biztosan rálel olyan könyvekre is, amikre eddig nem tudott kellő időt
szánni, de akár a félretett újságokat is átböngészhetné.
12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT
SZOMBATON ÚJABB EX-NB I-ES, VASÁRNAP NB III-AS ÚJONC ÉRKEZIK
A női labdarúgó NB II-ben szereplő
FC Nagykanizsa lényegében
a legjobbkor kerülte el a pszichés
fásultság állapotába kerülést,
hiszen – bármekkora is volt a játékos-
mozgás – a tavalyi szezonban
a csoportjukban negyedik helyezett
Pápai ELC otthonában sikerült
győznie 3-0-ra.
A szombati, 16 órakor kezdődő
találkozója előtt az FC Nagykanizsa
hetedik a táblázaton és
ehhez kellett az, hogy a Pápa
női focistáinak otthonában egy
kimondottan jó első félidőt produkáljon
a dél-zalai csapat. Akkor
már kétgólos előnyre tettek szert a
piros-kékek, de innen adjuk is át a
szót a női labdarúgók edzőjének,
Domján Péternek…
– Lényegében, igen, egyik közvetlen
riválisunkkal találkoztunk,
s úgy érzem, teljes mértékben
sikerült meglepni a Veszprém
vármegyeieket – fogalmazott a kanizsaiak
trénere. – Főleg az első félidőben
uraltuk teljes mértékben a
találkozót, összességében a három
gólink közül az első kettő például
remek letámadás után esett, míg
a harmadikat egy kontra után szereztük,
s azt már a második negyvenöt
percben. Mondjuk, akkor
már kiegyenlítettebb lett a mérkőzés
képe, viszont csapatjátékunk
az egész találkozón megfelelő volt.
A kanizsai gólokon Szollár Bernadett,
valamint Németh Panna
osztoztak – előbbi kétszer is eredményes
volt – vélhetően rájuk is
Az NB II-es kanizsai női futballisták
ismét győztes meccs
után fotózkodhattak
AZ ELSŐ HAZAI A férfi futsal NB II Nyugati csoportjában
az elmúlt idényben
bronzérmes Nagykanizsai Futsal
Club az új idényben rögtön bele is
húzott a közepébe, hiszen az előző
szezonban az NB I-be belekóstolt
PTE-PEAC vendégei voltak (13-4,
és nem ide…), hétfőn este pedig a
2023-2024-es pontvadászat Keleti
csoportjában negyedik Airnergy FC
volt a kanizsaiak vendége.
Az NB II-es futsal pontvadászat
2. fordulójának esti mérkőzésén a
csendesen csordogáló jelző a végére
már kimondottan izgalmasra változott,
hiszen tény, a vendégcsapat
sem keltette szedett-vedett legénység
benyomását. – Természetesen
találkoztunk már mostani ellenfelünkkel
bajnoki keretek között, igaz,
akkor még a Zsigmondy-csarnok
falai között – mondta el a kanizsaiak
ügyvezetője, Horváth Tamás. – Az a
helyzet, hogy jóval korábbról datálva
űzik a futsal sportágát, mint akár
mi, szóval, jó kis egység érkezett
hozzánk, melyet értékmérő legyőzni.
– Ezt a mintegy 150 néző is tapasztalhatta
a Kanizsa Arénában,
hiszen a hazaiak ugyan 4-2-nél
már megnyugtatónak érezhették
önmaguk szempontjából a meccs
menetét, ugyanakkor a találkozó zárásaként
az eredményjelzőn látható
5-4-es végeredményért (ide) meg
kellett küzdeniük a jól kombináló
fővárosiakkal szemben. A nagykanizsai
gólokból Bogyó Károly kettőt,
fontos feladat hárul majd a Fehérvár
FC-vel szemben, mely jelenleg
a táblázaton a hatodik jelyen áll.
– Másfél héttel a Budaörs után
újra egy volt NB I-es csapatot, jelesül
a székesfehérváriakat fogadjuk
– folytatta Domján Péter. – Az
az igazság, hogy ilyen helyzetben
sok esetben nem tudhatjuk, ellenlábasunk
milyen játékerőt képvisel.
Bizonyára többen is távoztak
tőlük, akik, ha lehet, maradtak
az első ligában, helyükre pedig
fiatalok épülhettek be a csapatba.
Nem lesz egyszerű feladat, de bizakodhatunk.
Akár remek felvezetése lehet
a szombati találkozó a vasárnapi
férfi NB III-as – szintén a Bányász-
sporttelepen sorra kerülő
– futballmeccsnek is, melynek
keretében a Dél-nyugati csoport –
pontazonosság mellett – második
helyén álló kanizsai legénysége az
újonc Bonyhád VLC-t látja vendégül
– 16 órától. A nagykanizsaiak
az előző körben a Gárdony vendégeként
végeztek 2-2-re, a botlást
az FCN győzelemmel feledtetné.
POLGÁR László
Béli Milán, Dömötörfy Bálint és Németh
Marcell egyet-egyet vállalt be
a mérkőzésen. S hogy milyen lehet a
további ellenlábasok szempontjából
az előttünk álló szezon?
– A Haladás II, tehát a szombathelyiek
utánpótlása ezúttal már
nem szerepel nálunk, beolvadt a
HVSE-be, az Újpest FC-vel az UTE
fuzionált, utóbbiaktól így jó néhány
játékos az NB I-ben kötött ki, míg a
TFSE a csoportunkból ugye a legfelső
osztályba jutott fel – foglalta
össze a mezőny változásait az eddigi
élcsapatok szempontjából Gyurcsányi
Zsolt, a Nagykanizsai Futsal Club
játékos-edzője. – Nem tudhatjuk,
hogy a hozzánk került, feljutott Tolna-
Mözs például igazából milyen játékerőt
képvisel, az Airnergyt ezúttal
már láthattuk, illetve kíváncsiak vagyunk,
hogy például a Dunaújváros
milyen erősségű is lesz. Meglátjuk,
a lényeg viszont a felsőházi tagságunk
megőrzése első lépésben.
POLGÁR László
Bogyó Károly első góljára, mely
a negyedik kanizsai volt, nagy
szükség lett a fővárosiak ellen
AZ EDZŐIK IS BELEÁLLTAK,
TANÍTVÁNYAIK PEDIG KÉT ÉRMET
SZEREZTEK
Három szakág – a kötött- és
szabadfogás, valamint a hölgyek
mezőnyének – 191 sportolóját
köszöntötte Gergely István, a Budapesti
Honvéd Sportegyesület
elnöke a napokban az idei felnőtt
birkózó országos bajnokságon.
A Kozma István Magyar Birkózó
Akadémián megrendezett
viadalon két fogásnemben - szabadfogás
és a női bajnokság
keretein belül – is szoríthattak
nagykanizsaiak a Kanizsai Birkózó
SE sportolóinak. A négy főből
álló dél-zalai csapat (képünkön)
fényesebb érmét ezúttal szabadfogásban
a 61 kg-os Németh
Márton szerezte, aki magabiztos
birkózással egészen a döntőig
jutott, ott azonban alulmaradt az
újpesti Rácz Balázzsal szemben
– az ezüstérem azonban így is
szépen csillog gazdag éremgyűjteményében.
A KBSE másik érmét női birkózójuk,
az 53 kg-ban induló Egyed
Zsanett szerezte, ő a dobogó legalsó
fokára állhatott. Az egyesület
másik két sportolója (egyben a
klub segédedzői), Egyed Dániel
(79 kg) és Farkas András (86 kg)
egy-egy mérkőzésüket ugyan sikerrel
abszolválták, azt követően
azonban kikaptak, s nem jutottak
el éremcsatáig.
– Fontos volt számunkra, hogy
bizonyítsuk a szakmai stáb részéről,
nem csak úgymond dirigálunk
és követelünk a fiataloktól,
de mi magunk is jó példával
járunk előttük – fogalmazott mosolyogva
Szatmári Zsolt, a Kanizsa
BSE vezetőedzője. – A Honvédnál
ezt is megtapasztalhatták birkózóink,
érmeinknek természetesen
közösen örülünk, s mindehhez
hadd tegyem hozzá, hogy a szintén
kanizsai nevelésű, de a budapesti
Vasas színeiben versenyző
Egyed Balázs ezüstérmet nyert a
65 kg-osok mezőnyében…
POLGÁR László
fotó: Polgár László
BAK (12.22-01.20): Sokszor nem tudja eldönteni, hogy mitévő legyen. Többet dolgozzon, vagy többet pihenjen az eddigieknél. Ha jól figyel, most éppen azt tapasztalhatja,
hogy a csillagok is ez utóbbira ösztönzik. Fogadjon szót nekik.
SPORT 2024.09.25. 13
HANGULATOS SZOMSZÉDVÁRI RANGADÓ, ELSŐ MIKLÓSFAI GYŐZELEM Legutóbb a labdarúgás terén talán
valamivel csendesebb volt focitérségünk
hétvégéje az azt megelőzőnél,
viszont a vármegyei II. osztályban
a Miklósfa SE például megszerezte
első győzelmét a bajnokságban, Szepetneken
pedig mindig kiemelt egy
Semjénháza elleni bajnoki.
A vármegyei labdarúgó első osztályban
hat vereséggel álló Kiskanizsára
nem várt hálás feladat, hiszen
szombaton a Teskánd vendégei
voltak, ugyanakkor a Sáska javára
legyen írva, hogy kimondottan „szűken”
kaptak ki idegenben úgy, hogy
a harmadik kapott góljuk közvetlenül
a lefújás előtt esett. A Teskánd
tehát nyert 3-2-re, a Sáskák SE pedig
maradt sereghajtó, vagyis tizennegyedik
a tabellán (a két kiskanizsai
találatot a csapat tavalyi szezonbeli
házi gólkirálya, Petánovics Milán
szerezte).
A Zalakomár ESE-Zalakaros hazai
pályán lépett bele egy méretes zakóba,
a Csesztregi KSE 6-0-ra győzött
ellenük.
A tabella felsőháza felé igyekvő
Szepetnek SE az egyelőre a hátsó
régióban tanyázó Semjénháza SE
legénységét látta vendégül, a magasabb
nézőszám nem véletlenül volt
„indokolt”.
Szepetnek SE - Semjénháza SE 2-0
(0-0)
Vármegyei labdarúgó I. osztály, 7.
forduló. Szepetnek, 170 néző. Vezette:
Farsang B. G.: Nagy T. (76.), Kocsis
J. (88.)
Igazi taktikai csatározást hozott a
szomszédvári rangadó, mely ebből
eredően nem a játék szépségét, sokkal
inkább küzdelmességét mutatta
a szép számú nézőközönségnek. Hazai
oldalon a játékos-edző, Nagy Tamás
gesztusain érződött leginkább,
hogy a presztízsnek azért van szerepe,
a Semjénháza részéről pedig az
FOCIAJÁNLÓ
FC NAGYKANIZSA — BONYHÁD VLC
2024. 09. 29. 16:00
FC DUNAFÖLDVÁR — FC NAGYKANIZSA
2024. 10. 06. 13:00
tűnt ki, hogy a zömében fiatalok fotó: Polgár László
alkotta csapat, egyben a keret tagjai
igyekeznek elsajátítani azt – olvasva
is a játékot –, amit Keszei Ferenc kér
tőlük egy-egy találkozó apropóján.
Az első félidőben talán még a
vendégek előtt adódott az addigi
legnagyobb lehetőség, a második
játékrész viszont egyre nyomasztóbb
szepetneki fölényt eredményezett.
S ki más, mint az időközben pályára
lépő Nagy Tamás egy egyéni
akcióját követően meg is szerezte
a vezetést a Szepetneknek, melyre
kritikus időszakon belül nem kaptak
választ, mi több, még a vendéglátók
találtak be ismét – le is zárva ezzel
lényegében a kimondottan jó hangulatú
találkozót (képeinken).
A vármegyei II. osztályban a
Miklósfa SE hazai környezetben a
szezon hetedik körében öt vesztes
meccs után szerezte meg idénybeli
első győzelmét, az „áldozat” pedig
a középmezőnybeli Cserszegtomaji
SK lett. Az eredmény 3-1 a vendéglátó
gárda számára, a miklósfai
gólokat, mindhármat Halajkó Attila
szerezte.
POLGÁR László
DÁRDAI PÁL IS KÖSZÖNTÖTTE A KANIZSAI ÖREGFIÚKAT
Az Idősebb Dárdai Pál Utánpótlás
Edzőközpont műfüves csarnokában
rendezték meg a veterán
labdarúgók országos bajnoki
döntőjét, melyre a Nagykanizsa.,
az NTE 1866 Szabadidős szakosztályának
focicsapata az egyik
régió győzteseként érkezhetett. A
kanizsaiak Pécsett aztán emelték
respektjüket, mivel az úgymond
nagy döntőt is megnyerték.
A hagyományosan 60 éven felüli
labdarúgók nagyszabású 2024-
es döntő – tornáját a baranyaiak a
PMFC korábbi jeles személyiségivel
az élen szervezték meg mintaszerűen.
A színvonalas mezőnyt ezúttal
két csoportban, összesen nyolc
együttes, a székesfehérvári Videoton,
a Szeged, az Örkény, a
Kecskemét, a Nagykanizsa, a Békéscsaba,
a Pécsi MFC, valamint
a Kaposvár alkotta. A PMFC kovácstelepi
edzőközpontjának műfüves
csarnokában egyszerre két
pályán, párhuzamosan zajlottak a
veteránok mérkőzései: a csoportküzdelmektől
a helyosztókig bezárólag
– ráadásul a hatvan feletti
csapatok egytől-egyig erős tempót
diktáltak.
Végül az országos finálé harmadik
helyén a Kecskemétet 2-0-ra
legyőző Kaposvár végzett, míg
második lett a Videoton, amely
2-1-re alulmaradt a döntőben az
Nagykanizsával szemben. Az élen
végző kanizsaiak két különdíjat is
hazavihettek: Németh Tibort a legjobb
kapusnak, míg Kepe Tibort a
legjobb mezőnyjátékosnak választották
meg a zsűrik. A gólkirályt a
Videoton adta Kádár Lajos személyében,
aki négy találattal lett a
legeredményesebb játékos.
A torna lebonyolításban az egykori
helyi legendák közül Toma Árpádtól
Dárdai Pálig bezárólag, a korábbi
szövetségi kapitány ráadásul
a kanizsaiak díjátvétele alkalmával
is gratulált a dél-zalaiak csapatkapitányának,
Ifjovics Ferencnek.
60 feletti labdarúgók országos
döntője, Pécs. Eredmények. A-csoport:
Örkény – Szeged 2-0, Kaposvár
– Kecskemét 1-1, Kaposvár
– Örkény 1-1, Kecskemét – Szeged
1-0, Szeged – Kaposvár 1-3, Örkény
– Kecskemét 0-1. B-csoport:
Békéscsaba – PMFC 0-0, Videoton
– Nagykanizsa 0-3, Videoton – Békéscsaba
3-0, Nagykanizsa – PMFC
1-0, PMFC – Videoton 2-5, Békéscsaba
– Nagykanizsa 0-1.
A 7. helyért: Szeged – Békéscsaba
2-1.
Az 5. helyért: Örkény – PMFC 1-0.
Elődöntők: Kecskemét – Videoton
0-2, Nagykanizsa – Kaposvár 2-0.
Ifjovics Ferenc (jobbról) kanizsai
csapatkapitány a német Hertha
BSC legendájával, Dárdai Pállal
A szepetneki mérkőzés szünetében
ha 10-esek találkoznak…
A „Szepi – Semjén” keretében
többet veszélyeztettek a hazaiak
Bronzmeccs: Kaposvár – Kecskemét
2-0.
Döntő: Nagykanizsa – Videoton
2-1.
A legjobb kapus: Németh Tibor
(Nagykanizsa)
A legjobb játékos: Kepe Tibor
(Nagykanizsa)
Gólkirály: Kádár Lajos (Videoton) 4
góllal.
Végeredmény: 1. Nagykanizsa
(csapatképünkön álló sor balról Helyes
László csapatvezető, Somogyi
Ottó, Sziget Ferenc, Jámbor Jenő,
Kepe Tibor, Dárdai Pál, Bene Csaba,
Zsohár József, Horváth László,
Simon József, alsó sor pedig Vince
Gusztáv, Bazsó László, Németh Tibor,
Ifjovics Ferenc, Kalmár István,
Nagy László), 2. Videoton, 3. Kaposvár,
4. Kecskemét, 5. Örkény, 6.
PMFC, 7. Szeged, 8. Békéscsaba.
POLGÁR László
A Nagykanizsa országos bajnok
öregfiúk labdarúgó együttese
VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Ha a munkarendjét össze is kuszálja valami, ne csüggedjen el. Vegyen egy mély lélegzetet, és tegyen úgy, mintha nem történt volna semmi.
Ennek ellenére a családtagjaira továbbra is szenteljen kellő időt.
14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS
További híreinket
megtalálják a
www.kanizsamediahaz.hu oldalon.
KÖVETKEZŐ
VÉRADÁSOK
2024.10.01. kedd
10:30-13:30
Dynamic Technologies Hungary
Kft. Nagykanizsa
2024.10.01. kedd
15:00-18:00
Galambok Tanoda
Véradásaink időpontját megtalálják a
Kanizsa TV Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
FESTMÉNYVÁSÁR!
Nagykanizsa, Halis
István Városi Könyvtár
Kálvin tér 5.
2024.10.01./kedd/ 12-18 h
A legkeresettebb 40
kortárs művész, több
mint 200 alkotásából választhat,
akár részletre is.
Egyösszegű fizetésnél
jelentős kedvezményt
nyújtunk.
CSENGERY U. 5.
NKVG.HU
HÍVJON MINKET!
Elérhetőségünk: 30/153-7607
171 m2 + 104 m2 üzlethelyiség
21 m2 raktár
HALAK (02.20-03.20): Lehetőleg ne töltse egyedül, magányosan a hétvégéjét. Mivel eddig nem fordított elegendő figyelmet az egészségére, most lesz ideje
pótolni ezt is. Tarthatnának például közös testedzést a barátaival.
REJTVÉNY 2024.09.25. 15
A 2024. szeptember 11-i
számunkban megjelent rejtvény megfejtése:
AMIT ELSZALASZT A PILLANAT, AZ
ÖRÖKLÉT SEM HOZZA VISSZA.
20 m2
KIADÓ GARÁZS
Kinizsi és
Muraközi u.
között
RÉSZLETEKÉRT KERESSE FEL HONLAPUNKAT: NKVG.HU,
VAGY ÉRDEKLŐDJÖN AZ ALÁBBI TELEFONSZÁMON: 30/153-7607
Versenytárgyalás
időpontja
2024.10.08.
9:00
16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO
DÖDÖLLEVARIÁCIÓK
Első alkalommal szerepelt és
máris sikert aratott a 18. Kanizsai
Bor- és Dödölle Fesztiválon
a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya
Kórház főzőcsapata. A dr. Faricsné
Hári Vera élelmezési osztályvezető,
vezető dietetikus által
irányított csapat a 3. helyezés
mellett a Legszebb portáért járó
HAGYOMÁNYOS ZALAI
DÖDÖLLE SZALONNÁVAL,
TEJFÖLLEL ÉS
LILAHAGYMÁVAL
HOZZÁVALÓK 5 FŐRE:
40 dkg burgonya, 30 dkg liszt,
20 dkg füstölt szalonna, 15 dkg
lilahagyma, 150 ml tejföl.
ELKÉSZÍTÉSE:
A burgonyát felkockázzuk, majd
sós vízben puhára főzzük. Amikor
megpuhult, leszűrjük, majd visszatesszük a tűzhelyre. Lassan melegítve,
folyamatos keverés közben
hozzáadagoljuk a lisztet. Addig
keverjük, amíg egységes masszát
nem kapunk. Ezután hagyjuk kihűlni,
majd galuskákat szaggatunk
belőle. Az elkészült dödölléket kevés
zsíron ropogósra pirítjuk, majd
tejföllel meglocsoljuk.
Tálaláshoz a szalonnát 6-8 mmes
kockára vágjuk, lassú tűzön ropogósra
sütjük, leszűrjük, majd a
kisült zsírt félretesszük. A lilahagymát
vékony karikákra vágjuk, majd
a készre sütött dödölle tetejére helyezzük.
SPENÓTOS DÖDÖLLE
FÜSTÖLT SAJTTAL
ELKÉSZÍTÉSE:
A dödöllét a fentiekben leírt
módon készítjük, a masszába
azonban apróra vágott bébispenótot
és fokhagymát keverünk.
Füstölt sajttal megszórva tálaljuk.
ZALAI DÖDÖLLE SZARVAS
PÖRKÖLTTEL
HOZZÁVALÓK:
1,2 kg szarvashús, 10 dkg füstölt
szalonna, 20 dkg vöröshagyma, 1
db zöldpaprika, 2 db paradicsom,
0,2 dkg sertés zsír, 0,1 dkg sűrített
paradicsom, 3 dl vörösbor,
+ fokhagyma, babérlevél, borókabogyó,
fahéj, fűszerpaprika
(édes), só, bors.
ELKÉSZÍTÉSE:
Zsíron üvegesre pirítjuk az apróra
vágott vöröshagymát, majd
hozzá tesszük a kockára vágott
paradicsomot, paprikát. Amikor
a lecsó alap puhára párolódott,
ráöntjük a sűrített paradicsomot,
a fűszerpaprikát és a kockázott
vadhúst. Amikor a hús kiadja a
levét hozzákeverjük a további
fűszereket, a félbe vágott fokhagymafejet
és felöntjük 3 dl
vörösborral. Fedő alatt 2-3 órán
keresztül főzzük, tálalás előtt
sózzuk borsozzuk, és dödöllével
tálaljuk.
BAKONYI Erzsébet
különdíjjal is büszkélkedhet. Szeretik
a kihívásokat, így már évek
óta részt vesznek az Országos Közétkeztetési
Szakácsversenyen,
ahol nagy hangsúlyt fektetnek a
tradíciókra.
PROGRAMAJÁNLÓ HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Szeptember 26. (csütörtök) 19 óra
CSÍK CSABA: ÖREGLÁNYOK – zenés komédia–
örökzöld slágerekkel
Szereplők: Oszvald Marika, Sztárek Andrea,
Bede-Fazekas Annamária, Kováts Kriszta
Rendezte: Tallós Rita
Jegyár: 6.900 Ft. Jegyek kaphatók a www.
jegy.hu-n, valamint a HSMK jegypénztárában.
Szervező: New Season Produkciós Iroda
Szeptember 27-28. (péntek-szombat)
A SZÍV VILÁGNAPJA
Pénteken 16 órától – HSMK: 20 éves a Szívbetegekért
Egyesület
– jubileumi műsor
Szombaton 10 órától – Csónakázó-tó: Programok
a prevenció, a sport, és az egészségmőrzés
jegyében
A részvétel INGYENES!
A Szívbetegekért Egyesület és a Kanizsai
Kulturális Központ közös rendezvénye.
Szeptember 28. (szombat) 17 óra
„VÁNDORFECSKÉK ÚTRA KELNEK” – a Tüttő
János Nótaklub gálaestje Kísér: Szalai Antal,
Liszt Ferenc-díjas prímás és világhírű
zenekara Vendégművész: Erdős Melinda
operaénekes
MEDGYASZAY HÁZ
Szeptember 28. (szombat) 16 óra
MAZSOLA ÉS TÁDÉ – zenés bábelőadás az
Ametist Bábszínház előadásában
Bálint Ágnes meséjén több nemzedék
nőtt fel, akik ma már szülők, sőt nagyszülők,
de jól emlékeznek a televízióból
megismert tökházikó lakóira.
Jegyár: 3.000 Ft.
Jegyek kaphatók a Medgyaszay Házban
és a www.tixa. hu oldalon.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Szeptember 26. (csütörtök) 17.30 óra
LÉLEGZŐ IRODALOM SOROZAT
Mozaikok
Vendég: Barna Zsolt költő
Az est házigazdája: Pelesz Alexandra író,
költő
A részvétel INGYENES!
Az alábbi készpénz-helyettesítő
eszközöket fogadjuk el a Kanizsai
Kulturális Központ intézményeiben, a
saját szervezésű rendezvényekre:
SZÉP kártya, bankkártya
Kérjük, további információért
látogasson el weboldalunkra!
www.kanizsaikultura.hu