* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 132.68 KB | |
| 2025-06-18 12:55:57 | |
 | |||||||
Nyilvános  116 | 67 | Vízbe írt szerelem | Szeptember 2. A nevem Zhao Chou. Idén kezdem a gimnáziumot. Igazából nem tudom, hogyan is érzek jelenleg. Egyszerre vagyok izgatott és nagyon félek is. Mi van, ha kiderül, hogy az évek, amiket annyira vártam a legrosszabbak lesznek az életemben? De álljunk pozitívan a dolgokhoz, ugye? Jelenleg a bőröndömbe pakolok, hiszen holnap indulunk az első közös osztálykirándulásunkra. - Chou! Már tíz perce ébren kéne lenned! Mit csinálsz ennyi ideig? ¬– kopog be az ajtómon az anyukám. - Mi?! – riadok fel, majd ránézek az órára, és hajnali öt óra tíz percet mutat. – Ajjjj… - pattanok ki az ágyból, majd megindulok a fürdőszobába. Elvégzem a szokásos rutinomat, majd sietve visszamegyek a szobámba. Felkapom magamra az este kivasalt egyenruhámat, és teszek egy kis sminket a fejemre, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy élőhalott. A maradék dolgaimat bevágom a táskámba, és lerohanok a lépcsőn, felveszem a cipőmet, majd szólok anyának, hogy elindultam. - Rendben! Vigyázz magadra, kicsim! A nap még csak most kel fel, a fű harmatos. Eléggé elrontom a reggeli összképet, amikor is egy rózsaszín biciklivel, két táskával – egy a hátamon, egy pedig a biciklikosaramban - száguldok végig az utcákon. Csak remélni tudom, hogy Ying néni nem látott, elég ijesztő nő. Az iskolához érve megpillantom az ott lézengő diákokat, akik csoportokba verődve beszélgetnek. Lerakom a biciklimet a többi közé, elvileg a portás el fogja pakolni őket valami biztonságosabb helyre. Leülök egy padra, hogy kicsit körbe tudjam szemlélni a helyet. Éppen amikor egy kis gyíkot figyelek, két hatalmas szempár kerül elém és mered az enyémbe. - Szia! Kexin vagyok. Téged, hogy hívnak? Te is a kirándulásra jössz ugye? Most érkeztél? Kilencedik évfolyamra jársz? Eddig még nem láttalak… - teszi fel sorban a kérdéseket. Közepes hosszúságú, sötétbarna haja van, az arca gyönyörű, nagy monolid szemekkel és nagy szempillákkal. - Öhm… Chou a nevem. És igen, én is a kirándulásra jöttem, illetve igen, kilencedikes vagyok… - Melyik osztályba jársz? - Második – válaszolom. - Én is! De jó! Menjünk a többiekhez, nagyon kedves mindenki! – karol belém, majd gyorsan felveszem a táskáimat a földről, mielőtt el tudott volna rángatni onnan. - Itt vagyok. Srácok, ő itt ChouChou! Ő is az osztálytársunk! – kiáltja el magát Kexin, mire egy pillanatra minden szempár rám szegeződött. - Én Jia vagyok! – jön előre egy alacsony lány a tömegből. – Nagyon tetszik a táskád! – mosolyog. - Ó! Köszönöm.. – mosolygok vissza. - A tanár úr is biztos nemsokára visszajön… Majd jelentsd magad nála – mondja Kexin. - Rendben – bólintok. - Szerintetek milyen lesz a kirándulás? – kérdezi izgatottan Jia. - Nem tudom, nem látok a jövőbe – forgatja szemét Xin mosolyogva. – Jön a tanár. – biccent oldalra a fejével, a közeledő osztályfőnökünkre utalva. Magas termetű és modernen öltözködik. Maximum harminc éves lehet. - Gyerekek! Mindenki itt van? Még két tanulót nem húztam ki... – néz a kezében lévő listájára. - Zhao Chou – mondom, ahogyan odaérek. - Rendben… Köszönöm! – mosolyog, mire bólintok egyet. Még egy diák lejelenti magát, és elindulunk a busz felé. Egy buszon két osztály utazik, mi az elsővel vagyunk együtt. Nem akad valami sok hely, mivel az első előbb szállt fel, mint mi, így egy számomra ismeretlen, a másik osztályban lévő fiú mellett foglalok helyet. - Szia! Zhao Chou a nevem. Téged hogy hívnak? – kérdezem tőle. Éjfekete haja van, tökéletesen levágva. Nehéz levenni róla a tekintetem. Az arcvonásai lágyak, de mégis megvan benne a férfiasság. - Liu Yuan – néz a szemembe, mire egy kis időre elakad a lélegzetem. Egy furcsa és új érzés fog el. Bólintok egyet. Az út nagy része csendben telik el, leszámítva azt az egy pillanatot, amikor véletlenül nem kapcsolom be a fülhallgatómat, és megszólal az ocean floor a wave to earth nevű együttestől, így kiderül, hogy ő is nagy rajongó. - Úristen... – borzad el JiaJia, ahogy elsőként belép a lányok szobájába, őt követi Kexin, majd én és a többiek. - Stip-stop én alszom felül! – mászott fel a fölső ágyra – ha jól emlékszem a nevére – Dai Lu. Szeptember 4. Már harmadik napja vagyunk itt és eddig semmit sem vártam annyira, mint az akváriumlátogatást. A hatalmas épületben szinte azonnal eltévedek. Egyetlen ismerős alakot találok. Liu Yuan-t. Szeretnék vele beszélni, de nem tudom, hogyan is kellene kezdenem. - Yuan! – kocogtatom meg a vállát, mire megfordul, így kicsit túl közel találom magam hozzá. Érzem, ahogy a pír elönti az arcomat. – Hogy tetszik a hely? - Érdekes... Szeretek ilyen helyekre járni. Anyukám kiskoromban sokszor hozott el ide... – mintha valami szomorúféleség suhanna át az arcán – Ő már nincs.. - Oh… Sajnálom.. – a szavaim elakadnak, nem tudom, mit mondjak. Szerencsére Yuan tovább lép a témán és hosszú beszélgetésbe kezdünk. - Tudtad… Hogy a csikóhalak egy életre választanak párt? – egy halvány mosoly jelenik meg az arcán. - Tényleg? – nézek az előttünk úszkáló halakra, mire bólint egyet. - Sorry? Can you help us? – kérdezi Yuan-t két külföldi, ahogy sétálunk a folyosókon. - Öö.. No english – válaszolta mire kénytelen voltam elnevetni magam. - What can I help you with? – kérdezem még mindig mosolyogva. Miután elmondom, hogy merre találják a kiútat Yuan felé fordulok. – Nem tudsz angolul? - megrázza a fejét. Szeptember 7. Yuan elhívott az akváriumba. A mai napon szabadfoglalkozás van, így miután három nappal ezelőtt az egész napot együtt töltöttük és megismertük egymást felhozta, hogy ma jöjjünk el ide. A lányok háza előtt vár rám. Most először látom az utcai ruhájában, és így még vonzóbb. Integetek neki. - Szia! – mosolyog. – Nagyon szép vagy. - Szia – pirulok el. – Hoztam neked valamit… Nem tudom emlékszel-e erre de... – veszem elő a táskámból a csikóhalakról szóló angolnyelvű könyvet. – Ezt szeretném neked adni! – mosolygok, ahogyan odanyújtom neki. - Nem kellett volna – veszi át tőlem még mindig mosolyogva. – Ez az a könyv, amit múltkor vettél, ugye? - Igen – bólintok. – Amikor megvettem már akkor azt gondoltam, hogy neked fogom adni. Ezért vettem meg angolul – vigyorgok, mire elneveti magát. - Indulhatunk? – kérdezi. - Persze. Az út kellemes beszélgetéssel telik el. Az ajtón belépve, még ha nem is mondjuk, tudjuk, merre akarunk menni. A csikóhalaknál megállva csend telepedik közénk. Összenézünk. Tekintetem az ajkára siklik majd vissza a szemébe. Yuan megérezhette a feszültségemet, mivel lágyan elmosolyodik, és közelebb hajol, mire én is így teszek. A köztünk lévő távolság egy pillanatra megszűnik, és a világ hangtalanul megáll körülöttünk. Nem tart sokáig, de ez a pillanat a miénk, csak a miénk. készítette: Moudrik Yasmine Mária 8865 Tótszentmárton, Rákóczi Ferenc u. 59. e-mail: moudrik.yasmine12@gmail.com Tótszerdahelyi Zrínyi Katarina Horvát Általános Iskola 7. osztályos tanulója |
