* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 4.4 MB | |
| 2026-11-04 14:46:15 | |
Nyilvános | |
| 57 | |
| 34 | |
| Kanizsa 2026. november 4. 19. szám Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 Az elmúlt napok elsősorban az elhunyt szeretteinkre való emlékezés jegyében teltek, hiszen november eleje immár évszázadok óta a megemlékezés és a főhajtás időszaka. Mindenszentek és halottak napja közeledtével Nagykanizsa múltjának meghatározó személyiségeiről is megemlékeztek. Az esemény során mintegy húsz egykori városvezető, köztük tanácselnökök és polgármesterek munkássága előtt rótták le kegyeletüket a résztvevők. Kanizsán a város katonamúltjából adódóan is fontos a méltó tiszteletadás mindazok számára, akik a fronton elestek, így immár hagyományosan a háború áldozatai előtt is fejet hajtottak a halottak napján. FELKÉSZÜLÉS A HIDEG HÓNAPOKRA NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGÉNEK LAPJA XXXVIII. ÉVFOLYAM 19. SZÁM 2026. november 4. ELTŰNNEK AZ AUTÓK további részletek a 11. oldalon Következő számunk 2026. november 18-án jelenik meg. A gondos őszi munka eredménye tavasszal mutatkozik meg: az egészségesen áttelelt növények új hajtásokkal és gazdag virágzással hálálhatják meg a törődést. Vida Gyula kertész szerint a sikeres teleltetés titka a megfelelő időzítés és a növények eltérő igényeinek figyelembevétele. Megkezdte a Városrendészet az elhagyott gépjárművek elszállítását Nagykanizsán. Az előzetes felmérések szerint több mint tíz autó került azonosításra. 3. oldal Egy munkahelyi baleset öt évvel ezelőtt gyökeresen megváltoztatta Gyarmati Zsolt életét. Az egykori ács kerekesszékbe került, de életkedvét és alkotókedvét nem veszítette el. ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 130. KIHÍVÁSOK ELŐTT Az elmúlt évek egyik legsikeresebb nagykanizsai sportolójának számít Szira Zsófia. Most is kontinensviadalra készül, immáron új súlycsoportban. A 2025-ös régészeti feltáráson előkerült emberi maradványokat ismét elhelyezték az Inkey-kápolnában. A szertartással a közösség emlékezetébe is visszafogadták azokat, akik egykor ehhez a helyhez tartoztak. ÚJRATEMETÉS 8-9. OLDAL 13. OLDAL 6. OLDAL EMLÉKEZÉS, TISZTELET, SZERETET IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Tördelés: Molnár Dóra Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Fülöp Réka 20/297-96-57 Terjesztési információ: 93/787-050 • Megjelenik: 8.000 példányban • ISSN 0865-3879. 2 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS Az utolsó pillanatban, de felszállt a fehér füst. Na, nem a Vatikánban, hanem az Oktatási Minisztériumban (van hosszabb neve is, de így egyszerűbb). A fehér füst egy közlemény formájában öltött testet, amelyből kiderült, hogy az ország mintegy hatvan tankerületének ki lett az igazgatója. November másodikáig szólt a határidő, addig pedig a közvetlenül és közvetve érintettek is csak találgattak. Pletykák terjedtek arról, hogy a korábbi vezetőt, aki történetesen a miniszterelnök névrokona, valamennyi iskola tantestülete támogatta (volna). Hogy ez az információ hogyan kaphatott szárnyra, nem egészen világos, hiszen elvileg ilyen összesítés nem látott napvilágot. Ez persze nem szeghette szárnyát egy ilyen nem hivatalos információ terjedésének. Fel is készült hát mindenki arra, hogy a korábbi kormányzathoz nem kis mértékben köthető tankerületi igazgató marad a helyén, amit azért valljunk be, nehéz lett volna politikailag megmagyarázni. Új vezetői lettek tehát annak a közoktatási rendszernek, amely ezek szerint továbbra is központosítja a döntéseket, és amelynek vezetői ezután is beleszólhatnak az oktatási rendszer belső ügyeibe. Talán egy olyan rendszert fognak most szolgálni, amelyben rövidesen az lesz az utolsó feladatuk, hogy lekapcsolják a villanyt. A kormánypárt egyik leginkább elfogadott ígérete ugyanis éppen arról szólt, hogy ezt a nehezen mozduló, a helyi szempontokat kevéssé szem előtt tartó rendszert felszámolja, és az iskolák működtetését visszaadja oda, ahová való: az önkormányzatoknak. Hogy ezt mikor és nem utolsósorban milyen feltételekkel lehet megvalósítani, nem tudom. Ahogy azt sem, hogy az új tankerületi vezetők mennyire és kihez kötődnek majd. Abban azonban nagyon bízom, hogy az elefántcsonttorony-szemlélet is változik. Eddig ugyanis a tankerületek legfontosabb, önként vállalt (?) feladata a nyilvánossággal kapcsolatban az volt, hogy a sajtót a lehető legmesszebb tartsák. Pár napon belül ez is kiderül. TAR Mihály AMIKOR A FÜST FELSZÁLL KI KÖLTSÉGET VET, VIHART ARAT Elkészült, elkészült, elkészült! Elkészült, és a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a 2027-es év költségvetésének tervezetét. Azt sejteni lehetett, hogy sok örömünk nem lesz a számokban, hiszen már a választások utáni napokban látszott, hogy a kassza nemcsak üres, hanem még inkább mínuszban van. Persze a korábbi kormánypárt ezt tagadja: az általuk jelentősen kozmetikázott számok az ország és a gazdaság javulását mutatták, a családok jövedelmének növekedésével megspékelve. Mondjuk, ez utóbbi még igaz is lehetett, csak annyi volt a bökkenő, hogy mindössze néhány család gazdagodott ebben az időszakban. Sokan vannak, akik még ezeknek az újkori dinasztiáknak a névsorát is fel tudnák sorolni. Most azonban nem lesz névsorolvasás. Ahogy az várható volt, a kormány által benyújtott költségvetés egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Arra is számítani lehetett, hogy az előző kormány népszerűségnövelő intézkedései megfelelő gazdasági háttér hiányában változatlan formában nem lesznek fenntarthatók. Hiába próbálkoztak a kedvezmények bevezetésével, mintha fedezetlen csekkeket állítanának ki. Ezek az intézkedések egyszerűen nem voltak fenntarthatók. Olyan terheket róttak a kiadási oldalra, amelyeket a bevételek nem fedeztek. Képzeljék el a pénztárcájukat, benne 1000 forinttal, amelyből nem tudnak megvenni egy négygombócos fagyit, ha egy gombóc 500 forintba kerül. Próbálkozhatnak hitellel, de azt egyszer meg kell, de legalábbis meg illik adni. Nagy vonalakban így lehet leírni azt a helyzetet, amelyet a mostani kormány örökölt. Nem kis vihart kavartak azok az intézkedések, amelyek már tényleg zsebre mennek. Ilyen például az új lakások építéséhez igénybe vehető kedvezmények feltételeinek módosítása, illetve azok bizonyos korhatárhoz kötése. Ugyanígy kellemetlenül érintette az anyákat a gyermekszámtól függő adómentesség szabályainak változása. Itt is életkorhoz kötött feltételeket vezetnek be – nem, nem a gyerekek életkorához, hanem az anyákéhoz. Azt sajnos mindenkinek be kellett látnia, hogy ezeknek a rendszereknek a változatlanul hagyása komoly feszültséget okozott volna a költségvetés bevételi és kiadási oldala között. Ez is nehezítette volna a gazdálkodást. A kormánynak döntenie kellett, valamelyik ujját le kellett harapnia. Megemelik viszont jelentősen a legalacsonyabb nyugdíjakat, és kétszeresére nő a családi pótlék. Az önkormányzatok gazdálkodását is segítik: csökkentik a szolidaritási hozzájárulást, és az iparűzési adó növekményét sem kell befizetniük. Ennél nagyobb segítségre lenne szükség, de a nadrágszíj szorításán azért enyhítenek: legalább egy lyukkal lazítani lehet a szorításon. Ez is valami. Sokan vannak, akik erősen kritizálják a tervezett intézkedéseket. Fél év telt el a legújabb rendszerváltás óta, így talán sokkal többet (el)várni nem is lehet. A baj csak az, hogy ez a fél év is a mi életünkből telt el úgy, hogy közben nem lett jobb. Tudja mindenki, hogy türelmesnek kell lenni, de ez a türelem nem lesz végtelen. Főleg akkor nem, ha a tisztítótűz lángja sokakat elkerül, és így olyanok maradhatnak a helyükön, akik a megelőző 16 év működését teljes mellszélességgel támogatták. Innen folytatjuk! TAR Mihály KÖZÉLET 2026.11.04. 3 Mintegy tíz napirendi pontot tárgyalt soros ülésén Nagykanizsa képviselő-testülete. A Vasemberházban tartott közgyűlésen a városatyák elfogadták a következő tanévre vonatkozó iskolai körzethatárokat, valamint megszavazták a Magyar Vöröskekerült. A képviselők egyebek mellett a nyestek okozta gondokról, a játszóterek közvilágításáról, a Csengery út és a Széchenyi tér állapotáról, valamint a hajléktalanokkal kapcsolatos problémákról beszéltek. A csütörtöki közgyűlés teljes felvétele megtekinthető a Kanizsa Médiaház YouTube-csatornáján. VUK Anita reszt 2027. évi támogatását. A kötelező önkormányzati feladatok ellátására Nagykanizsa 2019-ben kötött szerződést a Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezetével. A megállapodás értelmében a város szolgáltatási díjat fizet a hajléktalanellátás és a családok átmeneti otthonának fenntartásáért, valamint a tisztasági fürdő és a mosoda működtetéséért. A szolgáltatások 2027. évi finanszírozására 17 millió forintot különítenek el, az összegről októberi ülésén döntött a közgyűlés. A képviselő-testület a következő tanévre vonatkozó iskolai körzethatárokat is megtárgyalta. Az előterjesztés szerint várhatóan 325, tanköteles korú gyermek kezdi meg tanulmányait szeptemberben, akik eddig a központi óvodába jártak. Az interpellációk és kérdések napirendi pont részeként számos, a város lakóit érintő probléma is szóba OKTÓBERI DÖNTÉSEK VÉGE AZ UTCAI TÁROLÁSNAK, TISZTUL A VÁROS Az évek óta közterületen álló, elhagyott járművek elszállításáról döntött nemrég Nagykanizsa önkormányzata. A beavatkozást számos lakossági jelzés és megkeresés előzte meg. Az intézkedés eredményeként már több autót eltávolítottak a város utcáiból. Rendszám nélküli, leengedett kerekű autó állt évek óta a Kodály utcában. Mivel a jármű tulajdonosa és annak örököse is elhunyt, a láthatóan üzemképtelen gépkocsi hosszú időn át csupán a parkolóhelyet foglalta. Ezzel az autóval kezdte meg a Városrendészet az elhagyott gépjárművek elszállítását Nagykanizsán. A város több pontjáról már évek óta számos lakossági jelzés érkezett a hasonló autók eltávolításával kapcsolatban. A megvalósításhoz azonban előbb meg kellett teremteni a szükséges jogszabályi és technikai feltételeket. – Az előzetes felmérések szerint több mint tíz autó került azonosításra. Ugye ez úgy működik, hogy előzetesen ki kell értesíteni a tulajdonost. Ha nem tudjuk fellelni a tulajdonost, akkor az autóra helyezünk egy matricát, ezen is már szeptember óta rajta volt egy sárga feltűnő matrica, ami jelezte a tulajdonos felé azt, hogy ha nem gondoskodik a gépkocsiról, akkor el fogjuk szállítani. Nem jelentkezett és nem gondoskodott róla, így az elszállítást megkezdhettük. Fontos hangsúlyozni azt, hogy nyilván ezután is van lehetősége a tulajdonosnak kiváltani a gépjárművet – hangsúlyozta Horváth Jácint polgármester. Az elszállított autók helyén a Városrendészet értesítést helyez el, a gépjárművek forgalmi jelzései pedig a szervezet honlapján is megtekinthetők. Az eltávolított autókat Palinban, a Netta telephelyén kialakított, elkerített és bekamerázott területen tárolják. A tulajdonosok az elszállítás költségeinek és a kapcsolódó hatósági díjaknak a megfizetése után vehetik át járműveiket. Horváth Jácint elmondta, több tulajdonos már az értesítést követően maga gondoskodott járműve elszállításáról. A polgármester ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzatnak nincs lehetősége a magánterületeken, például az áruházak parkolóiban hagyott gépjárművek elszállítására. VUK Anita KOS (03.21-04.20): Nemcsak az influenzát, hanem a jó energiákat is be lehet vonzani. Jó, ha tudja, hogy ezért nem kell felmásznia egy magas szikla tetejére, vagy elutazni a tengerre, városunkban is talál ilyen energiadús helyeket. 4 KANIZSA ÚJSÁG EZ TÖRTÉNT ŐSZI VIRÁGOSÍTÁS Zajlanak az őszi kertészeti munkálatok Nagykanizsán. A nyári virágokat árvácskákra és hagymás növényekre cserélik a közterületeken, miközben a lehulló falevelek összegyűjtése is egyre több feladatot ad. Az Erzsébet téren, az Eötvös téren, a Városháza előtt, a Király körforgalomnál és a város több pontján is elvégezték már az őszi virágosítást. Idén tizennégyezer árvácskát és tizenegyezer hagymás növényt ültetnek el, emellett háromezer, korábban kiszedett növény is visszakerül a földbe. A virágok egy kiskanizsai termelő kertészetéből származnak. Az őszi munkálatok célja, hogy a közterületek a hidegebb ÚJ IGAZGATÓ Bagarus Ágnest nevezték ki a Nagykanizsai Tankerületi Központ élére, miután lezárultak az országos tankerületi vezetői pályázatok elbírálásai. Az ország 60 tankerületi központja közül 55 élére neveznek ki új vezetőt, öt helyen pedig új pályázatot írnak ki. Az új vezetők feladata a tervek szerint a szakmaiságra, az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra épülő működés kialakítása lesz. A tankerületek a jövőben elsősorban az iskolák és a pedagógusok munkáját támogató, koordináló szerepet töltenek be. A Klebelsberg Központ augusztus 24-én tette közzé a pályázatot a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatói posztjára, a jelentkezéseket szeptember 20- ig várták. A pozícióhoz felsőfokú szakirányú végzettséget, legalább öt év pedagógus-munkakörben szerzett szakmai gyakorlatot és minimum öt év vezetői tapasztalatot írtak elő. Meg nem erősített információk szerint a kanizsai posztra összesen hat jelentkezés érkezett. INGYENES FILMSZÍNHÁZ Moziélménnyel is gazdagodott az őszi szünetben számos kisgyermek és családja a Loco-Motiv Közösségi Alapítványnak köszönhetően. A 2021-ben alakult nagykanizsai civil szervezet, közösségi kezdeményezések mellé áll, valamint saját programokkal is segíteni kívánják a különböző társadalmi csoportokat. Nemrég így gyermekek és családtagjaik töltötték meg a nagykanizsai mozi egyik termét, ahol a Minyonok és szörnyek című animációs vígjáték vetítésén vehettek részt. A különleges alkalmat a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány szervezte, amely mintegy 150 ember számára biztosított ingyenes mozizási lehetőséget. A Családok Átmeneti Otthonának lakói mellett nagycsaládosok, valamint oktatási intézmények ajánlásával érkező, nehezebb helyzetben élő fiatalok is helyet foglalhattak a nézőtéren. A szervezők a teljes moziélményről gondoskodtak, így a filmvetítés mellé üdítőt és popcornt is ajándékba kaptak a résztvevők. A mintegy 300 ezer forint értékű adománynap költségeit az alapítvány különböző támogatásokból befolyt összegekből fedezte. hónapokban is rendezettek maradjanak, tavasszal pedig ismét virágos arcukat mutassák. Ezen időszakban a lehulló falevelek összegyűjtése is folyamatos munkát jelent a szakembereknek, novemberben pedig a tervezett fakivágások is megkezdődnek a városban. BIKA (04.21-05.21): Az év utolsó heteiben még számtalan meglepetésben lehet része. Vidám, örömteli napokra számíthat. Ha nem esik az eső, tervezzen be akár nagy erdei sétákat a barátaival. EZ TÖRTÉNT 2026.11.04. 5 VÁLTOZÁS A KÓRHÁZI ÉTKEZÉSBEN Jelentősen növelhetik a kórházi étkeztetésre fordított összeget a 2027-es költségvetésben. A tervek szerint mintegy 10 milliárd forinttal több forrás juthat a betegek élelmezésére. A cél a változatosabb, táplálóbb és az egészségi állapothoz jobban igazodó étrend biztosítása. Faricsné Hári Vera dietetikus és élelmezésvezető szerint azonban a valódi minőségjavuláshoz nemcsak pénzre, hanem összehangolt fejlesztésekre is szükség van. A kórházi étkeztetés minősége számos tényezőtől függ. Az étlap összeállítása, az alapanyagok kiválasztása, a különböző terápiás étrendek biztosítása, az ételkészítés és a tálalás egyaránt meghatározza, mi kerül a betegek tányérjára. A megfelelő létszámú és szakképzett munkaerő biztosítása szintén alapvető feltétel. A konyhai dolgozók jelentős fizikai terhelés mellett végzik munkájukat, ezért a megfelelő munkakörülmények és a megbecsülés is elengedhetetlen. AZ ÉV VÉGÉIG MEGSZÉPÜL Megújul Nagykanizsa egyik meghatározó víziközmű-létesítménye, a Petőfi utcai víztorony külső homlokzata. Az 1973-ban épült, 52 méter magas víztorony 2500 köbméter víz tárolására alkalmas és Nagykanizsa, valamint a térség több településének vízellátásában is fontos szerepet tölt be. A külső homlokzat jelentősebb felújításon nem esett át, az évtizedek alatt azonban a festékréteg és az alapozás több helyen levált, ami a vasbeton felületén korróziót okozott. A rekonstrukció során korszerű, betonjavításra alkalmas anyagokkal állítják helyre a külső felületet, ezzel hosszú távon is védve a szerkezetet. A kivitelezés a torony teljes magasságában, négy szekcióban zajlik, a munkát az építményhez rögzített függőhídról végzik. A tervek szerint a teljes homlokzatfelújítás 2026 decemberére fejeződik be. IKREK (05.22-06.21): Konfliktusok nem nehezítik meg mostanában a hétköznapjait. Kapja össze magát, végezze el a feladatait, és irány a kikapcsolódás, a szórakozás a családtagjaival. 6 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS ÚJRATEMETÉS Az Inkey-kápolna falai évszázadok történeteit őrzik. Hit, családi emlékezet, élet és elmúlás kapcsolódik a helyhez, amely egykor az Inkey család temetkezési helyéül is szolgált. A 2025-ös régészeti feltárás során előkerült emberi maradványokat nemrég újratemették a kápolnában. A kápolnát Inkey Boldizsár építtette a 18. században, a Szent Kereszt tiszteletére. Az épület a család temetkezési helyéül is szolgált, falai között több Inkey talált végső nyughelyet. Közülük Inkey Kázmér neve különösen jelentős, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédtisztjeként vállalt szerepet a magyar történelemben. A családi birtok eladása után azonban a kápolna fokozatosan gazdátlanná vált. A második világháborút követő években kifosztották, berendezését elpusztították, a családi kriptát pedig megrongálták. A pusztulás az épület mellett az itt nyugvók emlékét és nyugalmát is érintette. – Az újratemetéssel nem változtathatjuk meg a múltat, és nem adhatja vissza mindazt, amit az idő, a pusztulás és az emberi beavatkozás elvett. De megtehetjük azt, ami ma a mi felelősségünk: méltó nyugalmat biztosíthatunk az elhunytaknak, és tisztelettel fordulhatunk azok felé, akiknek földi maradványai hosszú időn át méltatlan körülmények között pihentek. Ezzel a szertartással nemcsak a múlt egy darabját helyezzük vissza a földbe, hanem jelképesen a közösség emlékezetébe is visszafogadjuk azokat, akik egykor ehhez a helyhez tartoztak – fogalmazott Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója. A kápolna és környezetének múltját a 2025-ben végzett régészeti kutatás igyekezett feltárni. A munkálatok során korábbi épületmaradványok és Árpád-kori leletek is előkerültek, valamint emberi csontmaradványokat találtak. Az újratemetés ezeknek az elhunytaknak adta meg a méltó ROSENBERG-ROMBERG KULTURÁLIS P ROJEKT „Szlavóniától a Broadwayig: Rosenberg Ádám és Sigmund Romberg, apa és fia zenei világa” - ünnepélyes zongorakoncert Ivan Pernicki előadásában és Prof. Dr. William A. Everett kommentárjaival. „Magyarok Hollywoodban - Sigmund Rombergre emlékezve” - Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács Egyesület elnökének előadása. IDŐPONT: 2026. NOVEMBER 9. (HÉTFŐ) 17:00 ÓRA HELYSZÍN: NAGYKANIZSA, MEDGYASZAY HÁZ Nagykanizsa MJV Önkormányzata és Belistye Város közös rendezvénye. A részvétel ingyenes! végtisztességet. A gesztus egyúttal arra is emlékeztet, hogy a múlt emlékeinek őrzése nem csupán a falak, tárgyak és régészeti leletek megóvását jelenti, hanem az előttünk élők iránti tiszteletet is. – Ma sok évtizedes adósságot törlesztünk. Olyan adósságot, amelyet nem mi halmoztunk fel, de a mi felelősségünk és szent kötelességünk törleszteni. Amikor most itt állunk a palini Szent Kereszt- kápolna megszentelt földjén, a múlt fájdalmas, sötét árnyai és a jelen kiengesztelődést kereső fénye találkozik egymással. Hosszú évtizedeken át csend és méltatlanság borult e szent helyre. Az istentelenség és a tudatlanság éveiben, az emberi tudatlanság nem kímélte e sírokat – mondta Károlyi Attila. A megemlékezésen Fliszár Károly nyugalmazott főesperes-plébános mondott szentbeszédet, a Nagykanizsai Fúvószenekar közreműködése pedig tovább emelte az alkalom ünnepélyességét. Az Inkey-kápolnában tartott újratemetés az emberi méltóság és az emlékezet fontosságára hívta fel a figyelmet. A múlt megőrzése közös- hangzott el az eseményen. BUDAVÖLGYI Veronika RÁK (06.22-07.22): Új ismerőseinek köszönhetően új látásmóddal szemlélheti a környezetében zajló eseményeket. Ha ön is úgy akarja, jelentős külső és belső változást hoznak az életébe. AKTUÁLIS 2026.11.04. 7 ELŐZZÜK MEG A KÖLTSÉGES FAGYKÁROKAT Néhány egyszerű óvintézkedéssel kikerülhetőek a téli fagykárok. A hamarosan beköszöntő mínuszok előtt itt az utolsó lehetőség, hogy felkészítsék a nyaralót vagy a hétvégi házat a télre. A vízvezetékek és a vízmérők védelméről sem szabad megfeledkezni, hiszen a fagy komoly károkat okozhat a vízhálózatban, a javítás pedig jelentős kiadással járhat. A télen nem használt ingatlanoknál különösen fontos a belső vízhálózat szakszerű víztelenítése. Emellett ellenőrizni kell a vízmérőakna állapotát, gondoskodni kell a megfelelő szigetelésről, valamint a kerti csapok és az öntözőrendszerek víztelenítéséről is. A fagyveszély azonban a télen is lakott házakat sem kerüli el, a pincékben, fűtetlen helyiségekben vagy külső falakon futó vezetékek szintén védelemre szorulnak. A víz ugyanis fagyáskor kitágul, ez pedig megrepesztheti a csöveket, károsíthatja a szerelvényeket és a vízmérőt. A meghibásodás sokszor csak tavasszal derül ki, amikor újra használni kezdik az ingatlant. Az elfagyott vízmérő cseréje, illetve az elfolyt víz költsége is jelentős anyagi terhet jelenthet a tulajdonosnak. A Magyar Víziközmű Szövetség ezért arra figyelmez tet: érdemes már most elvégezni a szükséges óvintézkedéseket. Sulyok Csaba vízvezeték szerelő kiemelte, a kerti csapoknál az a lényeg, hogy a víztelenítőt teljesen el kell zárni, egészen koppanásig. Ha félig nyitva hagyjuk, akkor a víz folyamatosan folyni fog. A vízóra aknában, ha nagyon hideg van, a vízórát rétegesen be kell takarni, például hungarocellel vagy ronggyal, hogy megvédjük a fagytól. A nyaralókban, különösen a Balaton környéki ingatlanoknál, a téliesítés során a villanybojlert vízkőteleníteni kell, majd az összes vizet le kell engedni belőle. A zuhanycsövet le kell venni, és a földre kell helyezni, hogy ne maradjon benne víz. A WC-be fagyállót vagy egy kevés sót szoktunk tenni, hogy megelőzzük a fagyást. Ha azonban hirtelen érkezik a hideg, akkor a WC-pumpával ki kell pumpálni a vizet a WC-csészéből, majd a lefolyónyílást egy ronggyal be kell tömni, hogy ne jöjjön vissza a kellemetlen szag. A mosdó- és mosogatószifonokba szintén sót kell tenni, vagy a szifon alsó részét le kell venni, hogy ne maradjon benne víz. Ha a víz a szifonban marad és megfagy, az károsíthatja vagy akár szét is repesztheti azt. BUDAVÖLGYI Veronika MEGÚJULT MŰSORRAL, ÚJ FELLÉPŐKKEL TÉRNEK VISSZA AZ ILLÚZIÓ MESTEREI NAGYKANIZSÁRA! Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői. Las Vegas, New York, Peking, Dubai, Párizs és Monte Carlo színpadai után most készek arra, hogy az Önök városának közönségét is elvarázsolják! Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a varázslatot. Itt nincsenek kameratrükkök: a hihetetlen illúziók a nézők előtt, sőt, azok bevonásával történnek. A műsorban szerepel a nagyszínpadi illúziók mestere Nagy Molnár Dávid világbajnoki ezüstérmes illuzionista. A szemfényvesztés humoros oldalát mutatja meg Boldog Péter nyolcszoros hazai és kétszeres nemzetközi bűvész bajnok. Valamint fellép Kelle Botond, az Abrakadabra című bűvészettörténeti tv sorozat írója és rendezője, David Copperfiled Project Magic programjának hazai szakmai vezetője. Ne maradjon le erről a felejthetetlen élményről, vegye meg a jegyét még ma! Dupla előadás: 2026. november 27. péntek - 16:00 és 20:00 órakor a Hevesi Sándor Művelődési Központban. (8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.) Jegyek: https://azilluziomesterei.hu/nagykanizsa-2026/ Az előadást 8 éves kortól ajánljuk. A dátum- és műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 130. OROSZLÁN (07.23-08.23): Mint azt már többször tapasztalta, a félreértések is okozhatnak galibát. Ha kétségei vannak, legjobb ha minél előbb megbeszéli a párjával. Hogyha vitaminhiánya van, lehetőleg a háziorvosa tanácsait kérje ki. 8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES Már az első telefonbeszélgetésünkkor érezhető volt, mennyire örül Zsolt annak, hogy megmutathatja az alkotásait. Amikor megérkeztünk jelenlegi lakhelyére, a szeretetotthonba, egy kis társalgó helyiségben találkoztunk Zsolttal, aki vidám mosollyal fogadott bennünket. Szerényen, mégis lelkesen mesélt a munkáiról, a mindennapjairól és azokról a tervekről, amelyek ma is előre viszik. A hajómakettek mellett hamar szóba került a múltja is, hiszen a jelenlegi életét csak úgy érthetjük meg igazán, ha tudjuk, honnan indult. EGY BALESET, AMELY MINDENT MEGVÁLTOZTATOTT Gyarmati Zsolt ács szakmát tanult, és a balesete előtt is ebben a szakmában dolgozott. Szerette a munkáját, jó csapatban tevékenykedett, és aktív életet élt. A sport mindennapjainak része volt: futott, úszott, rendszeresen mozgott. Aztán 2022-ben egy munkahelyi baleset következtében gyökeresen megváltozott az élete. – Nekem ács szakmám volt, és elég jó kis csapatunk volt. Szépen, jól dolgoztunk. Sajnos egy baleset miatt kerültem ebbe a helyzetbe. Egy létráról estem le, a gerincvelőm elszakadt, a csigolyáim pedig eltörtek – idézte fel. A történtekre ma már nyugodtabban tekint vissza, de az első időszak korántsem volt egyszerű. A baleset után kórházba került, ahol a sérülései miatt műtétekre és hosszú rehabilitációra volt szüksége. Azt, hogy nem tud majd újra lábra állni, eleinte nehezen tudta elfogadni. – Igazából nem hittem el. Elég rossz volt az információ a kórházban, az orvosok is cserélődtek. Azt gondoltam, hogy csak valakinek rossz napja van, vagy éppen olyan a hangulata. Nem hittem el, hogy én nem tudok lábra állni – mesélte. A kórházi időszakban voltak pillanatok, amikor a fájdalom és a bizonytalanság ellenére is megpróbált felkelni. Az ápolók figyelmeztették, hogy ezzel veszélyezteti a felépülését. Akkor még nem tudta igazán elfogadni, hogy az élete más irányt vett. A fordulatot a rehabilitáció hozta el. Budakeszin olyan szakemberek közé került, akik nemcsak a fizikai felépülésében segítették, hanem abban is, hogy megtalálja a kapaszkodókat az új élethelyzetében. – Nagyon jó szakemberek közé kerültem. Ott mindjárt azzal kezdték, hogy megkérdezték, kinek mi a hobbija, miben érzi jól magát. Amikor mondtam, hogy a sport, akkor az orvos azt mondta, hogy rendben, akkor megyünk az edzőterembe. Ez volt a lényeg, hogy ne ragadjon bele az ember abba, hogy most mi történt vele – emlékezett vissza. A rehabilitáció során gyógytornászok, ápolók és pszichiáterek is segítették. A közösségnek fontos szerepe volt abban, hogy ne veszítse el a motivációját. Olyan emberekkel került egy szobába, akik hasonló helyzetben voltak, így a nehézségeket is könnyebb volt megosztaniuk egymással. Zsolt szerint a sport iránti szeretete már a kezdetektől sokat segített. A szakemberek is arra ösztönözték, hogy mozogjon, és amennyire lehet, tegyen meg mindent önmagáért. A TÜRELEM, AMELYET AZ ÉLET TANÍTOTT MEG A balesetet követően nemcsak a mozgás, hanem a mindennapi élet korábban természetesnek tűnő tevékenységei is új kihívást Egy munkahelyi baleset öt évvel ezelőtt gyökeresen megváltoztatta Gyarmati Zsolt életét. Az egykori ács kerekesszékbe került, de életkedvét és alkotókedvét nem veszítette el. Ma hajómaketteket készít, sportol, és új célokat tűzött ki maga elé: szeretne dolgozni, önálló életet élni, és újra úszni. Története az újrakezdésről és a kitartásról szól. HAJÓKAT ÉPÍT, JÖVŐT TERVEZ – GYARMATI ZSOLT TÖRTÉNETE SZŰZ (08.24-09.23): Ez az év a bolygóállások szerint még számtalan változást, meglepetést hozhat önnek. Az anyagi gyarapodás mellett érzelmi életére is rámosolyog a szerencse, ha eléggé nyitott rá. ÉRDEKES 2026.11.04. 9 jelentettek. A rehabilitáció során meg kellett tanulnia, hogyan boldoguljon kerekesszékben, és miként oldja meg önállóan a korábban magától értetődő feladatokat. A műtétek és a kezelések is hosszú időt vettek igénybe. Egy komplikált seb miatt másfél évet kellett várnia a Budapesten elvégzett beavatkozásra. A műtét után többhetes speciális terápiára volt szüksége. – Az ember ilyenkor átértékel mindent. Volt, hogy öt hétig szinte fel sem keltem a műtét után. Fekve kellett mindent megoldani. Akkor azért megtanulja az ember, hogy nem kell minden apróságon idegeskedni – mondta. A hosszú várakozás és a kezelések türelemre tanították. Úgy érzi, nyugodtabb lett, és a korábban feszültséget okozó dolgok ma már nem tűnnek olyan fontosnak. – Megváltozott az értékrendem. Régen sokszor az volt, hogy menni kellett ide, menni kellett oda, dolgozni kellett, és mindig volt valami, amin idegeskedtünk. Most már ezek egyáltalán nem érdekelnek. Megtanultam, hogy amit el tudok érni, azt csinálom, és annak örülök – fogalmazott. A baleset után családja is sokat segített neki. Édesapjával albérletben éltek, testvére szintén mellette állt. A megváltozott élethelyzet azonban idővel új megoldásokat kívánt, így került a nagykanizsai Kanizsai Pálfi János Református Szeretetotthonba. Az intézményben ma is fontos számára a közösség. Úgy érzi, jó helyre került, a dolgozók és a vezetőség is támogatják a mindennapokban. – Én végig nagyon elégedett voltam az ápolókkal és a vezetőséggel is. Szerencsés helyzetben vagyok, mert alapvetően mobilis vagyok, tudok jönni-menni. Biztosítják az önállóságot, és ha szükségem van valamire, segítenek – mondta. GYERMEKKORI HOBBI, ÚJ ÉLETCÉL A rehabilitáció és a kezelések után Zsolt egyre aktívabbá vált. A makettezéshez már korábban is kötődött: gyerekkorában hajómodellező szakkörre járt, később épületmaketteket is készített. A munka és a sport mellett azonban háttérbe szorult ez a hobbija. A baleset után, amikor mindennapjai egy része az otthon falai között telt, újra elővette régi érdeklődését. – Amikor hazakerültem a rehabilitációról, egy albérletben laktunk a másodikon. Nem tudtam lemenni, a tévét egy idő után meguntam, olvasni sem lehet egész nap. Akkor gondoltam, hogy valamivel el kellene ütni az időt. Így kezdődtek ezek a hajók – mesélte. Eleinte egyszerűbb alkotások készültek, de ahogy egyre jobban belejött, a makettek is részletgazdagabbá váltak. Ma már a hajómodellek jelentik számára a fő alkotói területet, de korábban épületeket is készített. Egyik munkája például a máriapócsi templom makettje volt. Az alkotások különlegessége, hogy szinte teljes egészében újrahasznosított anyagokból készülnek. Zsolt kiürült gyógyszeres dobozokat, kartont és kötszereket használ fel. A hajó vázát dobozokból alakítja ki, a vitorlák kötszerből készülnek, a burkolatot pedig papírból formálja meg. A zsinórt, a cérnát, a festéket és a lakkot kell megvásárolnia. – Ami olyan, azt megveszem, a többit pedig itt a dolgozók odaadják. Tudják, mire van szükségem, és segítenek összegyűjteni a dobozokat. Ez egy kicsit csapatmunka is – mondta mosolyogva. Egy-egy hajó elkészítése akár másfél-két hónapot is igénybe vehet. A részletek kidolgozása türelmet, precizitást és kézügyességet kíván. Zsolt számára azonban nemcsak a végeredmény fontos, hanem maga az alkotás folyamata is. A makettek a szeretetotthon lakóinak, dolgozóinak, valamint ismerősöknek készülnek ajándékba. Jelenleg is több megrendelése van, amelyekkel várhatóan tavaszig elfoglalja magát. A SPORT MA IS A MINDENNAPOK RÉSZE A mozgás Zsolt életében a baleset előtt és után is meghatározó szerepet töltött be. Korábban rendszeresen futott, úszott, és a sport segített abban, hogy formában tartsa magát. A kerekesszékben sem mondott le erről. Ha az időjárás engedi, hetente három-négy alkalommal útnak indul. A Csónakázó-tó környéke az egyik kedvenc helye, ahol hosszabb távokat is megtesz. – Ha tehetem, mindig megyek. Volt, hogy minden nap kint voltam. A tíz kilométer a futásban is megvolt, most kerekesszékben is próbálom tartani ezt a távot – mondta. A sport számára nem csupán a fizikai aktivitást jelenti. A szabadban töltött idő feltölti, segít kikapcsolódni, és lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit magában legyen. A közelmúltban Zalakaroson egy hosszabb távkerekezésen is részt vett, ahol közel 35 kilométert teljesített. Kerekesszékével már több ezer kilométert megtett, és továbbra is fontosnak tartja, hogy aktív maradjon. – Nekünk azt mondták a rehabilitáción, hogy sportoljunk, mozogjunk, mert addig van életünk, amíg saját magunk is tudunk tenni magunkért. Ha már mindig kell valaki mellénk, akkor sokkal nehezebb visszajönni – fogalmazott. A sportolásban azonban nemcsak az elhatározás számít. A közlekedés is sokszor kihívást jelent egy kerekesszékben élő ember számára. Zsolt szerint Nagykanizsán az elmúlt időszakban egyre több útvonalat ismert meg, de a járdák, a szegélyek és a parkoló autók gyakran akadályozzák a közlekedést. Volt, hogy egy rövidnek tűnő útvonalat kellett újraterveznie, mert a járda nem volt megfelelően használható. Az akadálymentes közlekedés ezért számára nem elméleti kérdés, hanem a mindennapok része. MUNKÁT SZERETNE, ÉS ÚJRA ÖNÁLLÓ ÉLETET ÉLNE Gyarmati Zsolt számára a következő nagy cél az, hogy munkát találjon, és idővel kiköltözhessen a szeretetotthonból. Szeretne saját életét élni. A munkakeresés jelenleg is folyamatban van, de nem egyszerű megfelelő lehetőséget találni. Olyan feladatkörben tudná elképzelni magát, amelyet kerekesszékben is el tud látni. Az összeszerelő vagy operátori munka például érdekelné. De nagy cél még, hogy újra ússzon a medencében. BUDAVÖLGYI Veronika MÉRLEG (09.24-10.23): Ha néha elbizonytalanodik, jó ha tudja, mindig számíthat valakinek a segítségére. Ilyenkor csak vegye a kezébe a telefonját és tárcsázza fel a legelső ismerősét a névjegyzékben. 10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK A BÁNYÁSZAT NAGY ALAKJÁRA EMLÉKEZTEK Buda Ernő 1962 és 2005 között élt és alkotott a MAORT-telepi házban, amelynek falán két éve helyeztek el emléktáblát a tiszteletére. A Rajnai Miklós, a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem elnöke által szervezett megemlékezésen Buda Ernő fia, Buda Attila is felidézte édesapja alakját és munkásságát. - Mielőtt Édesapám ide költözött volna az egykori Oswald, a mai Erdész utcába, változatos lakóhelyei voltak. Születése után családi lakása Brennbergbánya volt, majd Sopron az iskolaévek városa lett. Az első munkahely ide, Zalába vezette, Pusztaszentlászlóra. 1944 ősze után akadt egy kerülő Passauba, pontosabban Fürsteneckbe, ahonnan 1948-ban térhetett vissza Zalába, a nagylengyeli–lovászi olajmezőre. Hat évvel később 1954-ben áthelyezték Szolnokra, s az alföldi város központjában, ahol a Kossuth Lajos utca 7. szám első emeleti, erkélyes lakásában három munkás és boldog évet töltött. Ezt követően, 1957 és 1959 között különböző állami intézmények lakója volt, majd 1959 tavaszától Lovásziban folytathatta életét. A hatvanas évek elején költözött ide, Kanizsára, az akkor Oswald József nevét viselő utca végén épült, 27-es számú legszélső emeletes házba, az egykori MAORT-lakótelep szélére, az első emeletre – emlékezett vissza édesapja életútjára Buda Attila, majd kiemelte: A magától értetődő szakmai tudáson túl felkészült a történelmi és művészeti ismeretekből is, fáradhatatlan volt a vezetésben, a tudás és a gyakorlat átadásában. Közvetlen és vidám volt, felszabadult, barátok között érezte magát még a sokkal fiatalabbak között is. Buda Attila felidézte több közös emlékét édesapjával: 1998 május elején először voltunk együtt Bécsben, aztán nem sokkal később, a hónap végén pedig Csíksomlyóra utaztunk, a szokásos búcsúra. A bécsi kirándulást ő vezette, a saját autóján mentünk, a Stephanskirche, az Albertina, Schönbrunn volt az elsődleges célpont, Dürer metszeteit, a botanikus kertet nagy örömmel néztük végig. Csíksomlyó egészen más hatás volt, autóbuszos kirándulás, magyarországi érdeklődőkkel, a templom körüli hatalmas tömeg, a színes viseletek, az árusok a templomhoz vezető úton, a test és a lélek örömeinek összekapcsolódása, az egyszerre vásári, de amellett vallásos hangulat rá is nagy hatást tett. Ez az utóbbi egy különleges utazás volt, hiszen Édesapámban mindig erős Erdély- nosztalgia volt, ami részben családi eredetű volt, de ráépült a múlt század harmincas-negyvenes éveinek ideológiája is, s bár fiatalon és felnőttkorában sokfelé járt, a német nyelvterületen túl Jugoszláviában, Bulgáriában, az Egyesült Államokban és más országokban is, az egykori Erdély kimaradt életéből. Ezt szerette volna pótolni a társas utazással, amelynek a bevezetője volt a bécsi út, s amely így, evvel a kettősséggel nagyon jól mutatta páros kötődését: nemzeti elkötelezettségét és nemzetközi otthonlétét – hangzott el fia beszédében. A megemlékezésen Tóth János, a Magyar Olajipari Múzeum korábbi igazgatója is megosztotta személyes emlékeit. Az esemény részeként koszorúkat helyeztek el Buda Ernő bányamérnök, szakíró, fordító és kutatástörténész életét elevenítették fel nemrég tisztelegve munkássága és a bányászati hagyományok megőrzéséért végzett tevékenysége előtt. Az ünnepi eseményt egykori lakóházánál az Erdész utca 27. szám alatti emléktáblánál tartották. az emléktáblánál, majd jelképes szalaggal kötötték át a Buda Ernő emlékére 2005-ben elültetett fát. ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 170. SKORPIÓ (10.24-11.22): A hétvégén nem kell otthon maradnia. Kikapcsolódásként betervezhet magának kellemes esti sétákat, és engedje a lelkét egy kicsit elszabadulni, felolvadni. A pénzügyekkel most ne foglalkozzon. 2026.11.04. 11 MUSKÁTLITÓL A PÁLMÁIG – FELKÉSZÜLÉS A HIDEG HÓNAPOKRA Az ősz beköszöntével a kerttulajdonosok egyik legfontosabb feladata a növények felkészítése a hidegre. A váratlan fagyok különösen a mediterrán dísznövényeket veszélyeztetik, de az évelők védelméről sem szabad megfeledkezni. Vida Gyula kertész szerint a sikeres teleltetés titka a megfelelő időzítés és a növények eltérő igényeinek figyelembevétele. MEZŐGAZDASÁG Ősszel az évelők többsége fokozatosan lelassítja életfolyamatait, és nyugalmi állapotba kerül. A téli védelem kialakításával ezért érdemes megvárni a tartós lehűlést, a kifejezetten fagyérzékeny fajokat azonban még az első mínuszok előtt biztonságba kell helyezni. Ilyen a muskátli is, amelynek visszavágásáról megoszlanak a vélemények. Teleltetéskor a mérsékelt talajnedvesség a lényeg: a föld ne száradjon ki teljesen, de ne is legyen állandóan vizes. A rózsák, különösen az érzékenyebb, nemesített fajták tövét földkupacolással és lombtakarással óvhatjuk. Az őszi metszést azonban nem szabad túlzásba vinni, az erőteljesebb visszavágás általában tavaszra maradhat. A leandert a komolyabb fagyok előtt célszerű világos, hűvös teleltetőhelyre vinni. Előtte vizsgáljuk át, nem fertőzték-e meg atkák, pajzstetvek vagy gombás betegségek; növényvédő szert csak indokolt esetben, az előírások szerint használjunk. Térségünkben egyre népszerűbbek a pálmák is. A kiültetett, hidegtűrő fajok gyökérzónáját lombbal vagy szalmával szigetelhetjük, a koronát pedig szellőző téli védőburkolattal óvhatjuk. Ez nem minden pálmafajnál elegendő: a fagyérzékeny változatoknak fagymentes hely kell. A citromfa számára a világos télikert vagy üvegezett veranda ideális, az olajfa is hűvös, világos környezetben telelhet. Sok mediterrán növénynek az 5–10 Celsius-fok közötti hőmérséklet kedvez, de az igények fajonként eltérnek. A banánfélék közül egyes hidegtűrő változatokat visszavágva és vastagon takarva lehet a kertben teleltetni, míg másokat be kell vinni. A cserepes gránátalmának is biztonságosabb lehet a védett hely. A teleltetés előtt távolítsuk el a beteg, sérült részeket, és ellenőrizzük a kártevőket, amelyek zárt térben télen is elszaporodhatnak. A kertben a gyommentesítés szintén fontos, ám az egészséges évelők elszáradt szárait nem szükséges mind levágni. Menedéket adhatnak a hasznos rovaroknak, magjaik pedig táplálékot jelentenek a madaraknak. Száraz őszön az évelőket és örökzöldeket még a talaj átfagyása előtt öntözzük meg alaposan. A teleltetett dézsás növényeknek viszont kevesebb víz kell, mert a pangó nedvesség gyökérrothadást okozhat. A frissen ültetett évelőknek jól jöhet a mulcs vagy a lombtakarás, a szabadban maradó cserepeket pedig érdemes szigetelni. Télen a legtöbb pihenő növény tápoldatozását és átültetését halasszuk tavaszra. A gondos őszi munka eredménye tavasszal mutatkozik meg: az egészségesen áttelelt növények új hajtásokkal és gazdag virágzással hálálhatják meg a törődést. RÁDI Hajnalka NYILAS (11.23-12.21): Ne csodálkozzon el azon, ha a hétvégén erőteljesen fellobban önben a szenvedély tüze. Éljen vele, és tegye túl magát végre az egyhangú, unalmas napjain. Keressen magának olyan hobbit, aminek nem lehet más célja, mint a szórakozás. 12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT SIKERES KEZDET Győzelemmel debütált az FC Nagykanizsa kispadján Csertői Aurél. A piros-kékek a Merkantil Bank Liga 12. fordulójában 1-0-ra verték a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát és továbbra is bennmaradást érő pozícióban állnak az NB II-ben. Összesen nyolc, sorozatban pedig három elveszített mérkőzést követően váltak el Jeney Gyula és az FC Nagykanizsa útjai. A tréner a Kazincbarcika elleni 2-1-es vereséget követően közös megegyezéssel távozott a klubtól. Másnap már Csertői Aurél vezetett edzést a gárdának, a rutinos szakember személyében az elmúlt két évtized egy meghatározó edzője igazolt Nagykanizsára. Az első meccsen rögtön egy közvetlen riválissal nézett szembe az újonc, hiszen az ex-kanizsai Vékony Viktorral és három korábbi válogatott játékossal a soraiban a Szeged érkezett az Olajbányász-stadionba. A meccs álomszerűen indult kanizsai szempontból, hiszen Borsos Filip fejesgóljával már négy perc után vezettek a hazaiak. A vendégek igyekeztek támadni az első félidőben, ám Mészáros Dávid védéseivel és a pontatlan próbálkozásokkal maradt az eredmény a szünetig. A fordulást követően Kucmant azonnal kiállították, ám a Kanizsa 10 emberrel sem roppant meg. A Szeged igyekezett nyomni, ez azonban helyzetekben nem mutatkozott meg, a hazaiak védelme azonban rendkívül stabil volt. A meccs sok szabálytalanságot hozott, a 78. percben kis híján tömegverekedés alakult ki, amelynek eredményeként a szegedi Rjaskó is piros lapot kapott. Tíz a tíz ellen már nem sok esemény történt, így a Kanizsa győzött, megelőzte a Karcagot és a szerdáig egy meccsel kevesebbet játszó szegedieket. A 12. helyre előrelépő csapatra most két komoly erőpróba vár: szombaton idegenben a Kecskemét, a válogatott szünet után november 21-én pedig hazai pályán a Mezőkövesd lesz az ellenfél. KÁLOVICS Tibor SZEZONREKORD Idénybeli legnagyobb különbségű győzelmét aratta az NB II-es bajnokság hetedik játéknapján a Nagykanizsai Futsal Club. Kovács György együttese 15-3-ra verte az újonc Tolnai Futsal Clubot és őrzi rájátszást érő helyét. Egyértelműek voltak az esélyek a találkozó előtt, ezen pedig az sem változtatott, hogy a mérkőzés mintegy 20 perces késéssel vette kezdetét. A kanizsaiak alaposan bekezdtek, Bagó Benedek már az első percben eredményes volt, majd Szindekovics Roland és Nagyházi Dávid is betalált és ekkor még négy perc sem telt el a meccsből. A vendégek egy szerencsés góllal szépítettek és egy körülbelül 10 perces periódusban abszolút meccsben voltak az NFC-vel, közelebb zárkózni azonban nem tudtak. A félidő vége aztán megint a hazaiakról szólt, Kovács György, DUPLÁZÁS Lezajlott a városi bajnokság második fordulója a Free Hill Darts Club klubhelyiségében. Két forduló után úgy tűnik, már körvonalazódik, hogy ki az idei bajnokság főfavoritja. Szeptember végén kezdődött az idei városi bajnokság, amely négy alapszakasz-fordulóból és a nagydöntőből áll. Akkor Bangó Zoltán bizonyult a legjobbnak. A helyi egyesület játékosa a második körre is átmentette a jó formáját és magabiztos teljesítménnyel diadalmaskodott. A pontszámítás értelmében a győztes óriási lépést tett, hogy ott legyen a legjobb 12 játékost felvonultató decemberi fináléban és a kiemelt legjobb nyolc között is. Bangó a döntőben a nap egyik meglepetésemberének számító Tóth Mátyást verte meg. Az elődöntőben a két finalistán kívül még Böröcz Martin és Szöböllődi Zalán szerepelt. A mérkőzéssorozaton ezúttal 38 játékos mérkőzött a jó helyezésekért és a bajnoki pontokért. A városi bajnokságban november 21-én rendezik a harmadik fordulót, majd december 5-én zárul az alapszakasz. A döntőt idén is a két ünnep között, december 27-én bonyolítják le. KÁLOVICS Tibor ÉRMEKKEL ZÁRTÁK AZ OKTÓBERT Négy aranyéremmel, dobogós helyezésekkel és egyéni rekordokkal térhettek haza Délzalai Úszó SE sportolói a kaposvári Adorján József Emlékversenyről. A kanizsai egyesület tagjai közül öten is dobogóra állhattak a megmérettetésen. Az idény elindulásával szinte minden héten valamilyen versenyen állnak rajtkőre a kanizsai úszótehetségek. A hétvégi kaposvári eseményen kilenc egyesület úszói mérték össze tudásukat. A DÚSE-t összesen öten képviselték a 45. alkalommal megrendezett emlékversenyen. Balázs Léna 200 méteres vegyesúszásban másodikként, 100 méter pillangón harmadikként csapott a célba, 100 méter gyorson negyedik, 50 mellen pedig abszolútban is második lett. Sipos Benedek két aranyéremmel térhetett haza, 100 mellen és 100 pillangón nem talált legyőzőre a fiatal versenyző. Balogh Botond összesen négy érmet szerzett, közte két aranyat 100 háton és a hosszabbik vegyesúszó távon. A két rövidebb gyorsúszószámot ő ezüstérmesként zárta. Balázs Nicole 100 pillangón másodikként végzett, a legrövidebb gyors és hát számot pedig egyaránt az abszolút negyedik helyén zárta. Palkó Patrik kétszer állhatott fel a dobogóra, 200 gyorson a második, 100 gyorson pedig a harmadik legjobb időt úszta. A DÚSE versenyzői összesen 22 versenyszámot teljesítettek, ebből 16 alkalommal megjavították az egyéni csúcsukat. KÁLOVICS Tibor Fotó: A Nagykanizsai Futsal Club hivatalos oldala Szindekovics Marcell és Mulasics Dániel is feliratkozott a gólszerzők közé. Az érdemi kérdések végül 20 percet követően el is dőltek. A kanizsaiak 6-1 után sem álltak le és alaposan kiszolgálták a közönséget. Az utolsó tíz percben összesen nyolc gólt láthatott a publikum, ezek közül hármat Mészáros Dávid, kettőt pedig Kozma-Bognár Máté szerzett, de a rutinos Bozsoki Imre is bevette a kaput egy szóló végén. A meccs végeredménye így a szezon legnagyobb különbségű győzelme lett kanizsai részről. A gárda két elveszített meccs után nyert ismét és feljött a tabella negyedik helyére. A következő körben a kanizsaiak az újonc Vinkboys Főnixhez látogatnak, majd következik az ELTE-BEAC elleni kupaforduló. KÁLOVICS Tibor Fotó: A Délzalai Úszó SE Facebook-oldala BAK (12.22-01.20): Előremutató, jelentős lehetőségekkel találhatja szembe magát még ebben a hónapban. Valaki megjutalmazza, de az illető személyét egyelőre még homály fedi. Az elkövetkező időszak felejthetetlenné válik az ön számára. SPORT 2026.11.04. 13 EB-ÉREM UTÁN, ÚJ KIHÍVÁSOK ELŐTT SZIRA ZSÓFIA Az elmúlt évek egyik legsikeresebb nagykanizsai sportolójának számít Szira Zsófia. A Kanizsa Boksz Klub tehetséges ökölvívója idén már sorozatban harmadszor nyerte meg a magyar bajnokságot, majd ősszel bronzérmes lett az Európa-bajnokságon, élete addigi legnagyobb sikerét elérve. Most egy újabb kontinensviadalra készül, immáron új súlycsoportban. Hogyan ismerkedtél meg az ökölvívással? A mostohaapámnak volt egy kis terme, oda lejártunk, amikor megismertük. Ott megtanultam az alapokat. Onnan mentem át a Kanizsa Boksz Klubba, a tesómat követve. Ő elég hamar abbahagyta, én pedig ott ragadtam. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre? 12-13 éves voltam ekkor. Ahogy elkezdtem a klubba járni, rá pár edzéssel később megvertek. Ez tetszett, mert vissza akartam adni és meg akartam tanulni. Az első versenyemet utána megnyertem, három hónappal később pedig már korosztályos magyar bajnok lettem. Úgyhogy eléggé gyorsan mentek ott a dolgok. Az első meccsemen, ahol a sportolói kiskönyvet szereztem meg, ott megvertem egy lányt. Vele bokszoltam volna az országoson is, de ő abbahagyta a bokszot. Ez egy visszajelzés volt nekem. Eléggé antiszociális voltam akkor, de emlékszem, hogy normális volt mindenki velem, tetszett, hogy nem méregettek vagy hasonló dolgok. Tóth László volt a nevelőedzőm, jó pár évig eltartott, amíg elengedtem magam, de aztán egy normális, jó edző-versenyzői viszony lett belőle. A hazai sikerek után hamar válogatott lettél. Ezt hogy élted meg? Az első nemzetközi versenyem az az első ifi Eb-m volt Szófiában. Ott ötödik lettem, kikaptam egy ír lány ellen, aki megnyerte az Európa-bajnokságot akkor. Nem maga a verseny maradt meg bennem, hanem az, hogy mennyit fejlődtem az idő alatt. A válogatott edzések megmaradtak bennem. A következő ifi Eb-t már megnyerted, motivált, hogy másodszorra sikerüljön? Jobb formában voltam, de előtte volt egy motorbalesetem, ami miatt két-három hónapot kihagytam. Úgy mentem fel a ringbe, hogy pár hónappal korábban műtöttek. Szerintem ott az aranyat azért is nyertem meg, mert bennem volt a versenyszellem, hogy csak azért is meg akarom nyerni, hogy bizonyítsak magamnak is. 2024-ben már a felnőttek között indultál, mennyire volt ez nagy váltás? Óriási volt. Az első felnőtt magyar bajnokságomat még meg sem nyertem, egy szoros mec�- csen kaptam ki a döntőben. Ott még volt két év is, amikor nem voltam válogatott. 2025 szeptemberében hívtak először, addigra már magyar bajnok voltam. Idén már harmadszor lettél magyar bajnok zsinórban. Melyikre emlékszel legszívesebben? Őszintén nem figyeltem az eredményeket, mert nem mindig érdekelt. A szépen mutató bunyót szeretem a ringben, amikor úgy bokszolok, ahogy tudok és ezért is csinálom. Talán az idei volt a legkönnyebb, a legnehezebb pedig az, amelyiket nem nyertem meg. Tavaly hazai k ö z ö n s é g előtt U23-as Európa-bajnok lettél. Milyenek az emlékek erről a versenyről? Nagyon jó volt, erős szurkolás is volt, ami nagyon jól esett. Ott még ismerkedtem a felnőtt válogatottal, de jó volt, mert pörögtem a versenyen. A döntőben nagyon nem sikerült úgy bunyózni, ahogy szerettem volna, de az elődöntőben igen, az nagyon tetszett. Idén már a felnőtt világkupán is szerepeltél. Mennyire volt ez nagy kihívás? A világkupa nagyon tanulságos volt. Azon a versenyen ismertem meg egy tényleg erős mezőnyt. Idén Szófiában harmadik lettél a felnőtt Eb-n. Mi volt a célod? Pont most akarok kategóriát váltani, így kicsi voltam a +80- as súlycsoportba, de ezt tudtuk is. Örültem, hogy nyertem egy meccset és egy érmet. Lehetett volna jobb is, de nem szomorkodok. Hogy haladsz a súlycsoportváltással? Az U23-as Európa-bajnokságon valószínűleg a 80 kilóban leszek, úgyhogy már jól haladunk. Az elmúlt egy évben eléggé sokat változott a stílusom, a válogatott edző is egy más stílust kért, ezt próbálom minél jobban megtanulni. November közepén rendezik az Eb-t Porecben. Mi a célod? Egyelőre nem tudom, hogy mire számítsak az új kategóriában. Egy érmet mindenképpen szeretnék. KÁLOVICS Tibor Szira Zsófia mellett többen is képviselték a Kanizsa Boksz Klubot az elmúlt hetekben rangos nemzetközi versenyeken. Tejfel Fruzsina magyar bajnokként vett részt az U15-ös Európa-bajnokságon. A kanizsai tehetség a negyeddöntőben nagy csatát vívott szerb ellenfelével szemben, végül az ötödik helyen zárta élete első kontinensbajnokságát. Pápai László elsőévesként az U19-es világbajnokságon indult Montenegróban. Az előző év legjobb utánpótláskorú kanizsai sportolójának megválasztott tehetség pontozással kapott ki egy indiai versenyzőtől a legjobb 32 között. Fotók: Kanizsa Boksz Klub és Magyar Ökölvívók Szövetsége VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Szemmel láthatóan sokkal több jókedvre, játékosságra lenne szüksége. Nézzen romantikus filmeket, és járjon minél többet vidám társaságba, hisz tudja, a jókedv ragadós. 14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS A 2026. október 21-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése: A LEGJOBB DOLOG A KÉSÉSBEN, HOGY ONNANTÓL NINCS MIÉRT SIETNED. KÖVETKEZŐ VÉRADÁSOK 2026.11.10. kedd 13:30 - 16:30 Vöröskereszt Nagykanizsa (8800 Nagykanizsa Sugár út 28.) Véradásaink időpontját megtalálják a Kanizsa TV Lapozójában is! A véradás mindenki számára nyitott. Kultik Kanizsa (Kanizsa Plaza épületében) 2026. november 14. (szombat) 10 óra A vetítésen a részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, melyet kérjük 2026. november 13. (péntek) 12 óráig előzetesen szíveskedjenek jelezni a belasics.kata@nagykanizsa.hu e-mail-címen. Ha valaki lemarad a regisztrációról, szabad helyek függvényében részt vehet a vetítésen. Várunk mindenkit szeretettel! A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják. XII. Országos Rajzfilmünnep Nagykanizsán Nagykanizsa MJV Önkormányzata szervezésében XII. Országos Rajzfilmünnep Nagykanizsán szervezésében Cím Szobaszám m2 Komfort fokozat Megtekintési időpontok Bartók B. u. 6. 1/1. 1+fél 43 komfortos 2026.11.19. 9:00 - 9:30 Kodály Zoltán u. 1-3. B 2/3 2 59 összkomfortos 2026.11.16. 10:45 - 11:15 Kossuth tér 3. fsz.6. 1 31 komfortos 2026.11.16. 9:00 - 9:30 Liszt Ferenc u. 6/A 1/3 2 61 összkomfortos 2026.11.18. 9:00- 9:30 Liszt Ferenc u. 6/D 3/1 2 61 összkomfortos 2026.11.18. 9:00 - 9:30 Liszt Ferenc u. 8/A 2/1 2 61 összkomfortos 2026.11.18. 9:30 - 10:00 Nagyrác u. 2/A fsz. 5. 1+fél 46 összkomfortos 2026.11.17. 9:00 - 9:30 Platán sor 7/A 2/4/1 1+ fél 42 komfortos 2026.11.20. 9:45 - 10:15 Rózsa u. 15. 3/1 2 55 összkomfortos 2026.11.19. 9:45 - 10:15 Városkapu krt. 11/D 4/4 2+fél 62 összkomfortos 2026.11.20. 9:00 - 9:30 Zemplén Gy. u. 1/B 3/23 2 55 összkomfortos 2026.11.19. 10:30 - 11:00 Kodály Z. u. 10/A fsz. 3. 1 24 összkomfortos 2026.11.17. 10:00 - 10:30 Dózsa Gy. u. 142/A 2/10. 1 40 összkomfortos 2026.11.19. 15:00 - 15:30 Dózsa Gy. u. 142/B 1/7. 1 40 összkomfortos Dózsa Gy. u. 142/C 1/6. 1 40 összkomfortos Dózsa Gy. u. 142/C 2/9 1+fél 40 összkomfortos Pályázzon önkormányzati lakás bérleti jogának elnyerésére. Pályázati határidő: 2026. november 26. Részletekért keresse fel az alábbi honlapokat! www.nkvg.hu www.nagykanizsa.hu v > > > > > v v v v v v v > v > > > > > > > v v v v v v > > > > > > > > > > > > > v v v v v v v v v v v v v v v v v v v v v v v > > > > > v v v v v > > > > > > > > > > v v v v > v v S Z SZ M 1 2 JACQUES PRÉVERT AFORIZMÁJA AZ ÍLIÁSZ ÍRÓJA . . . IRAMBAN (FILMSOROZAT) SZÖVETSÉG v DOROTTYA VÁLTOZATA LÓLÁB RÉSZE IRAK HATÁRAI! GYOM FUNDAMENTUMOT KÉSZÍT . . . FUTÁSA (VÖRÖSMARTY) SZÖKKENÉS DEHOGY! ZORRO JELE ÁRUHÁZLÁNC NITROGÉN, ARGON NÉPI LABDAJÁTÉK SPORTLÉTESÍTMÉNY TEKNŐBEN VAN! SZÍNHATÁS (MŰVÉSZETBEN) SEGÍT SPORTOLÓ AMERÍCIUM POLINÉZ NÉP KICSIT NASSOL! ARATÓ SZERSZÁM FÉLSZ! BELÜLRE OSZTRÁK AUTÓJEL DÁNIEL BECÉZVE NYOMÁS MÉRTÉKEGYSÉGE V. FEJFEDŐ KLASSZIS ZALAI KÖZSÉG FÉRFI ÉNEKHANG KETTŐS ŰRHAJÓ MAGA UTÁN HÚZ SOMOGYI VÁROS ... REED (ÉNEKES) OROSZ GK-MÁRKA TÖBBES SZÁM JELE SZEMÉ- LYEMMEL (RÉGIESEN) KIÜTÉS > v TANÁCS NÉMETÜL REPÜLŐ CSÉSZEALJ HEVESI KÖZSÉG OLASZ OLAJCÉG ARAB FEJFEDŐ IDŐSEBB RÖVIDÍTVE KATONAZENE RABBÁ TESZ VÉGTELEN IDŐ! SZAPPANMÁRKA ILYEN LEVES IS VAN FÉL LÁDA! FECSEG GRAMM HÚSEVŐ VADÁLLAT IDŐPONT -RE PÁRJA ÖZÖNLÉS OLASZ AUTÓJEL GLASGOW LAKÓJA SZINTÉN NE KIGONDOL KATONAI BÜFÉ ÁLLÓVÍZ GÖRÖG TENGERISTEN CSELEKEDET INDÍTÉK PÁRATLAN ADÁS! INNI ADÁS HOLLAND AUTÓJEL RUHADARAB KÁRTYALETÉT SALT ... CITY NEM IS FÖLÉ FÁNKFALAT! FÉRFINÉV DOBSZERKÓ RÉSZE BASZK SZERVEZET NAGYHATALOM AFRIKAI HEGYSÉG VÍZINÖVÉNY KUNYHÓT BEFED CÉLBA JUT TÉVÉ- CSATORNA KÖZÉPKOR! ARCHÍVUM NEWTON JELE NOVÉG AUTÓJEL HALAK (02.20-03.20): Lassítsa le egy kicsit a cikázó gondolatait, és akkor talán helyre billen a lelkivilága. Némi külső segítséggel hamar túlteheti magát az évszakváltás nehézségein, és jöhet a karácsonyi készülődés. REJTVÉNY 2026.11.04. 15 Nagykanizsa, Eötvös tér 5. | +36 30 085 0505 Szinetár Dóra választása A SZEMNEK MINDENT SZEMÜVEGKERETRE VAGY -LENCSÉRE + Ajándék látásvizsgálat akár Részletek az üzletekben. 16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO ROZÉ KACSAMELL KRÉMES BURGONYAPÜRÉVEL ÉS MÁLNÁS MANGÓLEKVÁRRAL A III. Miklósfai Lekvármustrán idén is sikeresen szerepelt Gajáryné Kenyeres Viktória. Az idei három nevezése közül a málnás mangólekvár kapta az aranyminősítést. Ennél a receptnél a mangó természetes édességét és selymes állagát a málna élénk savasságával párosította. vágjunk bele. Mindkét oldalukat megsózzuk, a húsos oldalukat frissen őrölt borssal ízesítjük. A kacsamelleket bőrös oldalukkal lefelé hideg serpenyőbe helyezzük. Közepesen alacsony lángon kb. 10 percig sütjük, hogy a zsír fokozatosan kisüljön, a bőr pedig aranybarna és ropogós legyen. A felesleges zsírt időnként leöntjük. Megfordítjuk a kacsamelleket, hozzáadjuk a kissé összenyomott fokhagymát és a kakukkfüvet, majd további 2–3 percig sütjük. Szükség esetén 160 °C-ra előmelegített sütőben fejezzük be a sütést. A húst vágódeszkára helyezzük, és 5–8 percig pihentetjük, majd ferdén, körülbelül 1 cm vastag szeletekre vágjuk. A rozé állaghoz körülbelül 60 °C-os, pihentetés utáni maghőmérsékletet célozzunk meg. A krémes burgonyapüré elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, vágjuk. A málna egy részét ös�- szetörjük, a többit egészben hagyjuk. A mangópürét és a tört málnát a cukor nagyobb részével és a lime levével főzni kezdjük. Később hozzáadjuk a gyümölcsdarabokat, majd a maradék cukorral elkevert pektint. A főzés végén belekeverjük a lime reszelt héját, a vaníliát és a málnapálinkát. A kész lekvárt tiszta üvegekbe töltjük, gyorsan lehűtjük, és hűtőszekrényben tároljuk. Rozé kacsamell krémes burgonyapürével (két személyre) A rozé kacsamell hozzávalói: 2 db bőrös kacsamell (egyenként 180-220 g), 4 g só, ¼ tk. őrölt fekete bors, 2 ág friss kakukkfű, 1 g fokhagyma. A burgonyapüréhez: 400 g burgonya, 40 g vaj, 50 ml tejföl, só. A rozé kacsamell elkészítése: A kacsamelleket szárazra töröljük, a bőrüket éles késsel rombusz alakban beirdaljuk, ügyelve arra, hogy a húsba ne egyforma darabokra vágjuk, és enyhén sós vízben 15-20 perc alatt puhára főzzük. Rövid ideig hagyjuk kigőzölögni, majd burgonyanyomóval alaposan áttörjük, és a még forró burgonyához hozzákeverjük a vajat. Fokozatosan hozzáöntjük a tejfölt, és simára keverjük, ízlés szerint sózzuk. A burgonyapürét nem turmixoljuk, mert ragacsossá válhat. A kacsamell telt, gazdag ízét a mangó édessége és a málna finom savassága ellensúlyozza. A málnapálinka és a lime-héj különleges aromákat ad a lekvárnak, amely a hús mellé kínálva egyszerre frissítő és elegáns kiegészítő. BAKONYI Erzsébet Málnás mangólekvár málnapálinkával Hozzávalók: 540 g érett, megtisztított mangó, 280 g málna, 245 g kristálycukor, 15 ml frissen facsart lime-lé, fél kezeletlen lime reszelt héja, 1/8 tk. őrölt bourbonvanília, 8,2 g pektin, 20 ml málnapálinka. Elkészítése: A mangó nagyobb részét pürésítjük, a maradékot apró kockákra |
