Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
13.24 MB
2015-02-05 17:50:45
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1210
4373
Rövid leírás | Teljes leírás (294.13 KB)

Zalai Közlöny
1907, 46. évfolyam

Zalai Közlöny 1907. május - 18-21. szám


A következő szöveg az újságból készült, automata szövegfelismertető segítségével.


NAGYKANIZSA, 1907.
NEGYVENHATODIK ÉVFOLYAM, 18. SZÁM.
MÁJUS 4.
ZALAI KÖZLÖNY
fclöfU«té»l árak: Kg*« trro 10 korona, filévro fi korona, Miyedévio 2 korona 60 flll. - Egye* axám ára 20 fill. Tanároknak, tanítóknak, jagyzOknek ¿a állami tiaztvIaalOknek \' I évre 0 korona, fél évre 3 korona.
Felelős szerkesztő és kiadó:
Kálmán Pál.
SzerkeaztOaég éa kiadóhivatal: Nagykanizaa, Erzsébet-tér (ccoportház.)
Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
Városunk tisztasága.
(X. L.)Nono I Hogy nekiszaladt a pennáin t Még képes volna olyasmiről Írni. ami nálunk csak itleáliter létezik. Vagy tán még ugy se
Istenem I De hát minek is feszegetni a dolgot V Ha valaliol nem érzik valaminek a szúkseges voltát, annak a hiányzó valaminek a kierőszakolása egyszerűen — szamárság. Hát bizony nekem nem is fáj a fejem azért, liogy Nagykanizsa város fófő utcáin a nyugot-magyarországi számum linóm kvarcszemek helyett papirrongyot, szalma és szénahulladé-kot vagdal a mi korzózni szerető elegáns közönségünk szemébe. Én inkább csak le-szegezera a város „fejlődésének" bizonyara illetékes dokumentumaként azokat a jelenségeket, amelyek nem ugyan a kritikát, a világért se a kritikát hivják ki maguk ellen, hanem csupán gyöngéden figyelmeztetik a .mérvadó" köröket kegyes körültekintésre.
Igen bizony, a mérvadó köröket. Szegény mérvadó körök I Ne bolygasd őket kanizsai számum, boszorkánytáncot járó papirrongy, s más egyéb, utcai tisztasághoz nem való piszok káosz; nagyon érzékenyek ók, s vajból van a fejők, mihelyt napfényre kerülnek. Meg aztán hát igazuk is van! Mi a haragos istennyilának való az a felette nagy tisztaság? lalán a „Csoportház\'-hoz tabló kellene? No bizony! Jól nézne ki Nagykanizsa, ha valamelyes ideális tisztasága dacára is ott gubbasztana területének legszebb részén a poloskák és patkányok milliói és ezreinek eme hatalmas aziluma!
A pacsal járásbíróság.
Azután meg hiszen nem okos dolog az a gyors tempóban való fejlódés. A radikális irány nem magyar ember természetéhez való. Csak bajt hoz az mindig, társadalomban, tudományban és politikában egyaránt. És1 éppen ennek a ténynek tulajdonítható, hogy a mi intéző köreink, (mérvadó nagyfejüek, habitnék. notabilitások síbi.) inkább a lassú, de biztos konzervativizmus kitaposott óavényin haladnak, nem hadüzenettel, hanem méltánylásban még eddig alig részesített nagyfokú humanizmussal kegyelmet adván az életéért remegő — piszoknak.
Bűzös mocsárillat, a nagyjálnk nevét viselő utcákban, piszok és szenny erre-arra, melegen üdvözöllek benneteket! Ti az örökélet eszményét képviselitek Kanizsán és igy a vallásos hitben való ingadozást teszitek szilárddá azok lelkében, akik in bianoo hinni nem mernek. A misera plebs minden egyes mtlvészi köpése a forumon, minden trágyahulladék a járdákon megcáfolása csupán annak a borközi nótának, hogy a világ „eloszlik mint a buborék" . . . Van örökkévalóság igenis! Legalább a kanizsai piszok, ugye tisztelt, tekintetes és nagyságos mérvadó urai, — örökéletű?
— A zalamegyei 48-as függetlenségi párt értekezlete. A zalamegyei -H-a« függetlenségi párt f. evi május hó 12-én nagyobb arányú pártérlekezletet tart, melyre a függetlenségi érzelmi) polgárokat meghívja. Az értekezletet Zalaegerszegen az ipartestület diszlermébeu tartják meg.
Egy izben már megírtuk, hogy a paesaíak járásbíróságot kérnek. Hogy újra foglalkozunk vele, anuak az az oka, mert a terv most már nagyon is előrehaladt stádiumban van és meglehet, hogy a paesaíak hamarosan meg ia kapják a járásbíróságot. Ez nekünk nein jelent egyebet, minthogy néhány községet elvestnek a mí járásbíróságunk Ugykőróból. Vécsey Zsigmond polgármesternek erre vonatkozó nyilatkozata tavaly decemberben jelent meg lapunkban, mely szerint a terv fennáll és nekünk minden erónkkel törekednünk kell, hogy megakadályoztuk ezt. Nos hát, kíváncsiak vagyunk, mit fog tenui városunk vezetősége, hogy ezt megakadályozza. Mert az természetesen nem mindegy, hogy az a nagy vidék, mely most Nagykanizsára jön. elvouatik-e körünkből, hogy at állomásnélküli kis faluba. Paesa községbe menjen.
Nagykanizsa és Keszthely vau érdekelve a dologban Zalaegerszeget nem bánfák a kegyes megyei urak. Tőlünk olyan községeket vonnának el, melyek a sarkunkban vannak, mig Zalaegerszegnek att a községet is meghagynák, mely egészen Pacsa mellett, távol tőlük van.
Laptársunk, a .Keszthelyi Hírlap" a következőket írja a dologról:
Amióta megalakult a nemzeti kormány, szárnyrakeltek a vágyak és Tápió Bicskétől— Bagóvárig minden falu száguldó gyorsvonatról, járásbíróságról, dohánybeváltó hivatalról, vagy legalább is megállóhelyről álmadozik. - Pacsán ugyan megállóhely sincsen, de járásbíróság után már évek óta áhítozik, minden eddigi kudarc dacára makacs szívóssággal ragaszkodik naiv ábrándjához és rnosl, hogy a vármegyének mégis csak több szava van és eleven miniszter a kerületnek képviselője, biztosra veszi, hogy — bekötött szemeivel ugy som látván meg a térdig érő sarat — mégis csak bevonul hozzá az igazság istenasszonya . . .
A meddig a paesaíak képzeletének játszi álomképeiről folyt az ének, kár lett volna őket csendes ábrándozásukban zavarnunk, de most sikerült nekik a vármegyét megnyerni, kalandos tervük mellett és ehhez, mint a legközvetlenebbül érdekelt város organumának, nekünk is volna uéhány szavunk.
Fél-lelkű férfi.
Irta: 08ZE8ZLY M. VIOTOR.
Karácsony éjszaka volt és a nagyvárosi kávéház terineí kongtak az ürességtől. Csak a fekete-szmokingos pincérek es tanoncok dülöngéltek jobbra-balra álmosan, nyilván mert unatkoztak. Karácsony éjjelén, a béke és szeretet üunepén csak a hontalanok, az ismeretlenek családtalanok vaunak egyedül. A kávéházak törzsvendégei, a megszokott városi ember ilyenkor többnyire » családja körében tölti az idejét.
A pincérek ásítoztak, némelyik szundikált is. A kávéház tündére, a bordószínű trónon székelő ktszirnó szintén. Már a harmadik abszintet töltötte "ligának a szükszáju kupába, hogy le ne ragadjanak » szemei,
A zivataros téli idő olykor-olykor megrázta a \'\'»gy üvegtáblákat, amire felrezzent az egesz személyzet. Aztán lehunyták újra a szemüket. .Nem jön egy
sem !"
. Az egyik sarok-asztaltól — a kávéház egy \'«Jtett zugában — hangzott csak néha-néha emberi ""og az ünnepi levegőbe. Vendégek voltak, kiknek ^\'J része ismeretlen volt a nagy városban, a másik rt\'s,ie Pedig már régen leszámolt a mulatozó, ünneplő Vll"ggal s nem maradi meg egyéb neki, mint vagy «vtited terhe a vállain.
Nézzük meg közelebbről őket, s csakhamar ""\'gtudjuk, hogy az ünneprontó családtalanok közt van Kadózsa, az író is. Lehetnek ugy öten. z\'lvoriumoi isznak, közbe-közbe beszélgetnek is néha,
különben mindegyik a maga gondolatával vau elfoglalva. Nőtlen emberek mind. Elválhatatlan jóbarátok, kiknek — megvallom — kissé furcsa elveik vannak a házaséletről.
Nem igen járnak társaságokba, mert mind az öten inkább visszavonult életet élnek, semhogy valami galibát csináljanak a férjes asszonyok körül.
Ez az oka. hogy itt találjuk őket. Ugy tünuek fel a nagy ürességben, iniul egy-egy jegenye —1 Afrika valamely sivatagjában, ha történetesen Afrika bármelyik sivatagjában teremne egyáltalán jegenye. No de ez mindegy ! A fő az, hogy itt van Itadózsa is, az ismert iró, akinek az élete történetéről éppen írni akarok.
Hogyan is mondtam ? Élettörténet? Nem, dehogy! Az agglegéuységének a története.
Tehát
Menjünk vissza a múltba vagy harminc esztendővel és lepjük rneg egyszerűen a liatal Hadózsát a vadszőlővel futtatott bizalmas kis. kerti lugasban, Ilikével.
Aztán kezdhetjük a történetet.
Kadózsa fiatal, mondhatnók uagyon fiatal kora
ellenére is elismert ós neves iró volt a vidéken. Azt beszélték felőle az emberek, hogy soha senki a szerelmet olyan szép sziliekkel nem tudta megfesteni. Ha 6 tolla hegyére vette a természet e varázsos adomáuyát: büszke lett a mesterségére maga Ámor s elszé-gyelte magát sok szoknya-vadász, aki majmolta Araor tulajdonát.
Azt is mondták az emberek, hogy a fiatal poéta még nem szeretett senkit. Igazuk volt. Kadózsa
éveken át kereste, kutatta az emberek lelkébeu azt 1 vonást, amely az ó lelkével rokon. Hejárta a kábitó tánctermeket, sétányokat, templomokat: leányt keresett, akinek a „zöméből olvasui tudjon, akit megértsen és aki ót is megértse. Felverte a vidéket, bújta a csalogánydalt, amelytől remélte, hogy meghozza lelkéimk az igazi utat. Költők hattyúdalának eszményképét kutatta fel, azon költőkét, kik tökéletesnek mondták a leányleiket, de miudannyiazor csalódva tért vissza oda, ahonnan elindult . . .
Nőt keresett, a teremtés koronáját, aki nő a szó legszorosabb értelmében. Akire büszke lehet az, aki először meglátta és akit ha egyszer meglát a férü : hát tudjon is meghalni érte. Nőt keresett, akit a lelkéért szeressenek az emberek, akire félve, szent áhítattal nézzen a szem; nőt, aki a lelkéért szeressen férfit.
ltadózsáról ugy mondták, hogy nem tartozott a csúnya férfiak közé. lís ha még hozzávesszük, hogy irigylésre és becsülésre méltó pozíciót sxerzett a uevéuok : nem találhatjuk abszurdumnak, hogy versenyzett érte nagy vidék sok leánya, akiket ő mind-mind nem vett észre s akik mind-mind• csüggedten mondtak le a koszorús lóról . . .
Sokáig koreste. És egyszer megtalálta. Vagy csak ó hitte, hogy megtalálta . . . Csak hitte . . .
Ilike volt a leáuv neve s ha megfestünk egy angyalképel és elkereszteljük az ó nevére: ráismerhetünk arra a bájos főre, akit a poéta megtalált. Akit a poela megszeretett. Akit a poeia más leánynak hitt mint a többiek . . .
zalai közlöny
1307. MAJU8 4.
Zalavármegye közigazgatási bizottsága ugyanis elhatározta, hogy a pacsai járásbíróság felállítását kérelmezi az igazságügy miniszternél és ezen járásbíróság területéhez csatolUtni kívánja a nagykanizsai járásbíróságtól Pacsát, Pacsatüttóst, Dióskált. Alsó,. Fel só-Rajkót és Pötrétét A keszthelyi ¡¿»üibiróságtdl Igrice, Szentpéterur. Vörrü, Rokolány, Nemessten Gétye, Esztergál*. Zalaapáti. Hosszúfalu, Bókaháza, Egeraracsa, Nagyhorváti, Tílaj és Németfalu községeket.
Hát tisztelettel kérdezzük Zalavármegye közigazgatási bizottságától, hogy a keszthelyi járásbíróságnak mi marad, ha legtöbb és legnagyobb községeit elveszik? Hiszen akkor Karmacs, Szántó, Zsid. Páhok és Sármelléken kívül nem marad más, mint néhány major és a gyöngyösi becsali éa lebujcsárdák.
A városok székhelyén levó járásbíróságok az országban mindenütt a legnagyobb területűek, csak Keszthely részesült a szervezés alkalmával is azon mostoha elbánásban, hogy az országban a legkisebb területü járásbíróságok egyike. A nagykanizsai és zalaegerszegi, de még a tapolcai és marcali járásbíróságok területe is háromszor akkora, miut a keszthelyié és most a közigazgatási bizottság bölcsessége ennek a kis (őrületnek is több mint felét el akarja csatolni Hiszen ilyenformán a keszthelyi járásbíróságnak semmi létjogosultsága nem lesz többé és legjobb lesz ha Zalavármegye kulturális emporiuina. a fejlődésnek és virágzásnak induló Keszthely is beleolvad a pacsai járásbíróság területébe.
A régi reudszer furfangjának szörnyszülötté, a közigazgatási bizottság, a törvény szerint arra volna hivatott, hogy az állami közigazgatást a törvényhatósági közigazgatással összhangba hozza, e célból vegyesen van alkotva az állam közegeiből és a törvényhatóság tagjaiból, de voltaképpen az állam közegei ebben a bizottságban C6ak festett árnyékok és ugy táncolnak ók, a mint a megyei urak fütyöluek és a közigazgatási bizottság voltaképpen uem más, mint a megyei cliquenek egy előkelő exposíturája.
Ezt érintett határozatával is fényesen beigazolta, mert a megyei uraknál mindig az volt tradíció, hogy a kulturális centrumokat, a városokat minél inkább nyomják és a falut a városok rovására favorizálják, ezt panaszolja folyton Nagykanizsa is. ezt kell folyton tapasztalni Keszthelynek is, csak a vármegye dédelgetett székhelye, a maradi Zalaegerszeg, az a noli ine tangere .. . lám a zalaegerszegi járásbíróság területéből, egyetlen községet sern kíván a pacsai járásbírósághoz csatolni, pedig ott van Pacsa legközvetlenebb közelében Zala-Szentmihály, Kád, Pölös-kefó. Misefa. Kapornak stb. Ezek kétszer akkora távolságban vannak Zalaegerszegtől, mint Pacsától. de Isten óvjon, hogy a megyei urak székhelyének Zalaegerszegnek, valami sérelme essék.
A pacsai járásbíróság felállítását semmiféle szükség uem indokolja, ha a paesaíak fejébe szállt nagyzási mániát ide nem számítjuk. Keszthelynek
pAdig olyan tlagrans sérelme volna annak felállítása, hogy fejlődését helyrehozhatlanul megakasztaná.
Ha t megyei uraknak ehhez nincsen meg az énekük, akkor álljon Keszthely a talpára és védje meg jogait, ue kicsiuyolje a fenyegető mozgalmat ós tényen meg mindent, hogy a veszély be ne következzék ... Ne hallogasson, hanem idejekorán mutassa ki ai illetékes helyen, hogy egy nagy kulturális emporium érdeke mégis csak fontosabb, mint néhány megyei urnák kényelme és szeszélye.
Csány-íst.
A Csáuy-hzobor-bizottság f. hó II-én és 12-én Zalaegerszegen hangversenyt rendez. Erről a következő meghívót bocsátották ki:
Meghívó a Csány-szobor bízottság 1907. május 11-én és 12-én özv Pallíni Inkey Kálmánná Őméltósága védnöksége mellett a zalai uagy vértanú emlékszobra alapjának javára Zalaegerszegen, az Arany Bárány szálló dísztermében Haugversenyt rendez, melyre Uraságodat és kedves családját meghívja. A szobor-bizottság tisztikara: I)r. Thassy Gábor alelnök. Bosnyák Géza elnök. Borbély György titkár. Ifj. Czukkelter Lajos, Fehér Miklós jegyzők, Udvardy Viucze ellenőr. Simítaka János pénztárnok. A hangversenyt előkészítő bizottság : I)r. Thassy (iábor eluök. Borbély tiyörtry. Ifj. Czukkelter Lajos. Hautke Emil, Kosztrabszky Ferencz Séndor Zsigmond, I)r. Urbanek Károly.
Rendezők: l)r. Berczelly Kálmán, Bubics Tivadar I)r. Bríglevics Károly, Bansch Zsigmond. Balogh Audor, Czikker Ferencz. Czukelter József, Ellmann Ödön. Ehreureich Jáuos, Erdős Béla, Erdős Gyula, Hegyeshalmi Fischer Imre, Fater Eudre, Feudrik József, Fangler üyula, Fangler Lajos, Faug-ler Ferencz, Gerencsér Lajos, Grész Viktor, Gráner Imre, Horváth István, Horváth Kálmán, !>r. Huszár Pál, l)r. Horváth Ferencz, Haerter Ádám. Horac-ek Jáuos. Halász István Hrabovszky Rudolf, Hrabovszky Jenő. Dr. Jakabfly János. Kórössy Sándor. Dr Kasz ter Ödön, Kardos Jenő. Dr. Kadák Pál Dr. Knoppó Sándor. Kovács Dezső, Lengyel Fereucz. Dr. László Pál. László József. Mérő Géza, Dr. Mosánszky Ist-váu, Martonfalvv Ármin, Ifjú Máyer Islván, Nagy Károly, Nagy Sándor. Nagy Ferencz. Onody Zoltán, Ifj. Schmidt József, Stetka Péter, Somossy Gyula. Szalay Sámuel. Dr. Tenclinger József, Török Pál,
1 ÍJ - Thassy Kristóf, Ifj. Thassy Lajos. Dr. Udvardy Jenő Dr. Udvardy Imre, Vizy Géza Vogul Richárd. Dr. Weisz Endre. ! :-éii a hangverseny után társus-vacsora. 1 J-én a hangverseny utáu tánc. Helyáruk:
2 prosceiiium páholy egyenként ju kor.; ¡8 páholy (4 üléssel) egyenként 10 kor.; támlásszék: 1—4. sor t kor. 5—8. sor 3 kor., !i —12. sor 2 kor.; állóhely 1 kor. Kezdete este pont s órakor
Jegyek előre válthatók Reisinger és Eisnar divatáru-üzletében és a hangverseny napján este 7 órától kezdve a pénztárnál.
Klső este, május 11-én, szombaton. I. Prológ irta: Hsntko Emil. előadja: Adaraik Ilonka urleány 2. Magyar rhapsodi«, Liszt Ferenctől — íongorán játsza: Fritz Paula urleány. 3. Magyar népdalok énekli Skublícs Antlka urnő, zongorán Cinéri: Kosz-trabszky Ferencz 4. a) Bölcsődei Godart B.-tól, b) Csárdajelenet (Sárga cserebogár) Hubay Jenőtől Mikovich Zóra úrhölgy zongora kísérete mellett hegedüu előadja : Sándor Zsigmond. 5. Nyitány Erkel Ferencz „Huuyady László" dalművéhez előadja Sándor Zsigmond vezetése mellett a zalaegerszegi irodalmi és művészeti kör zenekara, fi. A Nővér Inczédy Lászlótól, szavalja: Paukovích-Hajnal Stefi nie urleány. 7. Nagy Aria Erkel Ferencz Hnnyadv László című dalművéből, énekli: Dr. Chilkó Sándorul urnő. 8. Kuruc dalok, énekli: Dr. Brigleyics Károlv 9. Conplék, énekli Kosztrabszky Ferenczné urnő, zougoróu kíséri Kosztrabszky Ferencz. 10. Szigetvár ostroma, zeuekép 5 tételbeu: a) Tanácskozás, b Ostromzaj, c) Végbucsu, d) Ima, e) Harctérre rohanás ; Havotha Jánostól, hangszerelte Bátor Izidor, előadja Sándor Zsigmond vezetése mellett a zalaegerszegi irodalmi és művészeti kör zenekara.
Második este, május 12-én, vasárnap. 1. Prolog írta; Borbély György, szavalja: ifj. Cukelter Lajos 2. Ábránd Verdi .11 trovatore" dalmüve lelett Mar<1 tói, Mikovich Zóra úrhölgy zougora kísérete mellett, hegedűn előadja: Sándor Zsigmond. 3. Operett áriák, énekli: Kosztrabszky Ferencné urnő, zongorán kíséri Kosztrabszky Fereuc. 4. R«kócí nyitány Kéler Bélától, előadja: Sáudor Zsigmond vezetése mellett a zalaegerszegi irodalmi és művészeti kör zenekara. 5. Bánk-Bán opera Erkel Ferenctől, énekli és zongorázz« Dr. Chilkó Sándorné urnő. (J. Az ezüst fátyol legendája Melodráma, irta: Várady Antal, szavalja: Paukovích-Hajnal Stefauie urleány, harmoniumoo kiséri: Kosztrabszky Ferenc 7. Magyar népdalok énekli: Bkublics Antika urnő. zongorán kiséri Kosztrabszky Ferenc. 8. Kuruc dalok, énekli: Dr Bríglevics Károly. 9. Vívó akadémia, tőr és kard vívással, bemutatják: Vass Dezső, Dr. Thassy (iábor és Lovas budapesti olasz vívómester. 10. Eleven kritika Az összes szereplőket a helyszínén megbírálja: Pubi. 11. a) Nászinduló Mondelsohn „Szeutiváuéii álom" dalművéből, b) Pesti keringő llanner I.-lói. Sándor Zsigmond vezetése mellett előadja: a zalaegerszegi irodalmi és művészeti kör zenekara.
— Nagyon sok szép versét olvastam . . . Maga nagy ember lesz . . — mondta a lány a megismerkedés napján.
— Igen. sokat írtam, de kevés szépet, — felelte a poéta szerényen.
— Magára büszke lehet az. akinek csak köze van az életéhez!
- Visszautasítom a sok dicséretet, melyekre éppenséggel nem szolgáltam rá. Csak éppen, hogy tucat-ember nem vagyok ...
— Es miket irnak az újságok magáról! ? Mondja, mit érez olyankor, amikor azokat olvassa? . . .
— Azt, amit mostan. Önmagamban meggyőződök az emberek elfogultságáról.
— Nem olfogultak az emberek. Legalább magával szemben nem. Nem lehet valakit ennyire félreismerni !
A férfi egy ideig hallgatott, mintha uuná a diskurzust, aztán egykedvűen jegyezte meg:
— De lehet! . .
Aztáu hosszú csend következett. A férfi a leány arcát figyelte, azt a bájos baba-arcot, mely a tisztaság tükreként beragyogott a lelkéig. Es minél tovább figyelte, annál jobban megerősödött Önmagában az a gondolat, hogy ez, ez lesz az. akit ó vár.
A bucsuzásnál kissé hosszabb ideig felejtotte kezében a leány puha, fehér kacsóit, aztáu . . . aztáu — másnapig nem történt semmi.
Este felkereste a megszokott kávéházi férti-kompániát, kiknek feltűnt a máskor álmadozó, sokszor réveteg nézésű jó fiu víg kedélye . . .
— Egv leányra találtam, aki nem olyan, mint a többi ... Aki a lelkemnek a másik fele . . . — mondta.
Jött a másnap.
A vadszólóvei futtatott bizalmas kis kerti lugas-\' ban találta Ilikét. Éppen az ó költeményei között lapozott.
— Goudoltam, hogy eljön, — kezdte a lány.
-- Gondolhatta. — folytatta a férfi és mélyen
nézett a két szép buzavirág-szinü szembe.
Leültek egymás mellé a kis kerti padra. A leány félretette a verses-könyvet s egy Katica-bogárral kezdett játszadozni. A kis bogár nyilván megunta az apró boszautásokat, szétuyitotta paráuyi szárnyait és szökni készült.
— Jaj, fogja meg a bogaramat! — könyörgött Ilike.
A poéta utána kapott, a másik pillanatban már ott vergődött a kis szökevény az ujjai között.
Ilike a bogárért nyúlt, ugy. hogy egészen közel kellett érnie kezével az iró kezéhez.
Az amikor közel érezte az alabástrom puhaságot, egyszerűen megragadta a paráuyi kacsókat és nem engedte el . . .
A bogár azalatt elrepült.
— Jaj. a bogaram ! . . . — kiáltott a lány.
— A bogár ueui kell, hadd menjen. De te kellesz, — súgta a férfi — Te, akit nem hagylak elrepülni ; te, aki a lelkem fele vagy! . . .
A leány mogijodt. de nem vonta el a kezét. A férfi pedig folytatta ott, ahol elhagyta:
— Téged kerestelek, téged kutattalak . . Te miattad töltöttem álmatlan éjeket, nyugtalan napokat . Téged szomjazott a lelkem s tudtam, hogy meg kell téged találnom, máskép megőrülök . . . Most megvagy . . . Szeretlek, imádlak ! . . . Szeretsz-e? . . .
A lány lehajtotta fejét, s ugy mondta utána
— Szeretlek . . .
— Benned megtaláltam a lelkemet, a szivemet.. Eddig nem volt leikom, nem volt szivem, mert nem tudtam senkit szeretni, senkinek hinui . . . Neked hiszek; neked ... Te, te, a lelkemnek fele . . .
Simogatta, szorította a leány apró kezét. Ilike pedig odahajtotta szöszke fejecskéjét a poéta vállaira
Igy múlt el sok perc. Az alkony estébe ment rtt és a poéta búcsúzott . .
. . . Ilike odakínálta néki kicsi ajakát . . .
Este ismét felkereste a megszokott kávéházi férfi-kompániát. Szomorú volt. miut még soha . . .
— Nem találtam meg az igazjt mégsem Csalódtam. Már többé nem is keresem . . . Úgyis hiába Azt hittem, feleltem, akiért küzdenem kell és akiért gyönyör lesz küzdenem. Azt hittem, megtaláltam, aki büszke lesz és nem veti magát a lábaim elé .
A csókját kínálta ... En a lelkét kértem, nem értet, meg ... A testét akarta oditadui ... Ez hál a liót a teremtés koronája . . . Nem keresem többé . .
Es nom is kereste többé.
1WI7. MÁJUS 4.
Z. A 1, A I KÖZLÖNY
3
Szociális mozgalmak.
Az elmúlt hét utal köszöntött be, hogy a Kischl nyomda összes személyzete hétfőn sztrájkba 1,-pelt. Oka önnek az volt hogy a uyomda bizalmi emberét elbocsájtották. A sztrá|k három napig tartott, mely idó alatt a .Zala" sem jelent meg. Csütörtö-kóu a munkáKok egy része munkába állt.
A többiek még sztrá|koluak. A sztrájktsuya a polgári Kgy let helyiségében van A városi tanács it-gnap délután a sztrájktanyát feloszlatta, mire a
rendőrség a nem idevaló illetőségüeket kiutasította. «
Május elsejét megünnepelték a munkások. — Mintegy 1000 ember vonult ki a sörgyárba, ahol krdélye» népUnnep volt.

Az épitó iparosok még mindig harcban állanak A mull szombat deputációztak a munkaadók a polgármesternél, azt panaszolva, hogy a segédek munkát vállalnak. Erre most megjelent a rendőrség alábbi kiadványa. •:323./l\'J07. szám.
Felhívás!
Tóbb oldalrol tapasztaltatott, hogy egyes háztulajdonosok építkezési munkálatok teljesítésével oly egyéneket is megbizuak, kik ily munka öuálló teljesítésére sem jogosultaággal, sem képesítéssel nem bírnak.
A kapitányi hivatal kötelességszerű ellenőrzése alkalmából észleli ily eseteknél az épilés folytatását betiltani köteles.
Figyelmeztetem ennélfogva a háztulajdonosokat, hogy az ily építkezéseknél előforduló baleset vagy szerencsétlenség folytán megínditaudo bűnvádi eljárás esetén a munkálta ót (építtetőt) is büntető jogi felelősség terheli.
Kzen felhívást oly ligyelineztetéssel ajánlom a ki\'ioitueg Ügyeimébe, hogy építési munkák kiadásánál u vállalkozó iparjogosultságáról szerezzen magának meggyőződést, nehogy az építkezési munkát hivatalból kelljen betiltani.
Nagykanizsán. I!I07. évi ápríl hó 3o-án.
Farkas Ferencz
j^RTESirÉS.
\\ au szerencséin a u é. vevóközoiiséget tisztelettel értesíteni, hogy teljesen ti| áruval dúsan fel szerelt üzletemet megnyitottam
Uaktáron tartok: női- és férfi kész fehérneműt, bőr galanteriet, szappan- és illatszert, minden kötött- és szövött árut, nyakkendő, keztyü- és disiyátékárut.
Híveimhez hiven ragaszkodva, jó árut. pontos kiszolgálást és szigorúan szabott árakat vezettem be
Kegyes pártlogást kér
8zab&d»£illásy Béla Kó-ut 3.
A h é t.
— Kinevezés és áthelyezés A közoktatási miuiszter I\'osgay Hedvig oki. kisdedovónót a csab-reodski (Zala-m.) áll. kisdedovóhoz nevezte ki. — Friedrich Bobért nagykanizsai csendórlóhadnagyol Nagybecskerekre helyezték át. — Hubay Győző hadnagyot Kolozsvárról Nagykanizsára helyezték át.
— Kitüntetett sxerzetes. A cs. és kír. kózöa hadügyminiszter Szitányi Ferenc nagykanizsai káplánt ■ •s katonai segédlelkészt a katona lelkészi teendők kórül kifejteit több évi buzgó érdemeiért dicsérő oklevéllel tantette ki a legfőbb Hadúr nevében.
— Ti* éves talákozó. Wollheim Manó Nagykanizsán (elhívja mindazon volt iskolatársait, kik az 1896/07 tanévben a nagykanizsai r kath. főgimnázium 8. osztályát látogatták és érettségi vizsgálatot teltek, hogy a I. évi iunius hóban rendezendő tíz éves találkozó megbeszélése végett, címüket vele mielőbb közöljék
— Hangverseny. A nagykanizsai kegyes tanitó 1 rendi kath. főgimnázium által ma d u. rendezendő hangverseny műsora . I. Nyitány a Teli Vilmos c. operából. Hossínitól. Klóadja a fógimn. zenekar, 2. Cigánynók kardala a Travíala c. operából. Verditől. Kuekli u fógimn. énekkar. 3. Stella Maris. Váradi Antaltól. Szavalja Horváth János VII o. t. 4. Prímaciálís Biharytól. Klóadja a fógimn. zenekar 5. Vadászkar az Kuryanthe c. operából. Webertól. Kuekli a fógímu. énekkar, ti. Zongoraötös Fiuale. Dohnányi Kriiótól. Klóadják Lengyel József VII. o. t. (zongorái, Jelinek Lajos VII. o. t. (i. hegedő), Kelecsényi Miklós VII. o. t. (2. hegedű), Jakoby Antal VIII. o. t. (tnéljhegedü) s Sauermanii Miklós V. o. t. (gordonka) 7. Népdalegyveleg. Kuekli a lógimn. énekkara 8. Mi a haza? Melodráma Ábrányi K-tól. Zenéje Horváth Á.dr tól Kérli- én vegyeskar kísérettel előadják Kovácsics Antal ^ III. o. (. és Kasza László II. o, t Zongorán kisérí Szmodiss József VIII. o. l 0. Nászkar a Lohengrin c. operából. Váguer K -lói. ftnekli a fógimn énekkar, in. Potpourri a Semeramis c. operából. Rossiuitől. Klóadja a főgíinn. zenekar. 11. Turista -induló. Nagy Józseftől. Klóail|a a fógimn. férll- és zenekar.
— Templomszentelés. Vasárnap, folyó hó 5-én Sormáson a renovált templomot szombathelyi püspök megbízásából Tóth letenyri esperes szenteli lel a szentelésen jelen lesz a kerület képvisclQ|e Dobrovics Milán és Markos tiyula péri orsz. képviselő.
Halálozás. Kollarics Mihály uyug. aljárás-biró április _\'7-éu 69 éves korában meghalt Csáktornyán. A boldogult a függetlenségi eszméknek volt rajongó hive, ami miatt hivatalában sem haladhatott előre. Mindig magyar ruhában járt és valósággal tüntetett magyarságával.
— Felfüggesztett mérnök Vécsey Zsigmond polgármester felfügesztelt»- állásátal Székely Nándor városi S. mérnököt. Székely márnök két héti szabadságot kért, de még most sem érkezett vissza. Kgy orvosi bizonyítványt kuhloii. mely szerint Budapesten hetegun li-kszik. a polgármester azonban — azou indokolással, hogy Székely r-ak szimulál — felfüggesztette.
— A Zalamegyei Ált. tanítótestület* ..Muraközi Tanítókon** 11107. évi XXXIV. rendes közgyűlését máius hó W-án d. e. lo órakor Szoboticán. az állami népiskolában fogja megtartani. A közgyűlés elöu s órakor az áll népMola IV. oszlájában földrajzból ai. illető osztálytanító gyakorlati tanítást tart. A közgyűlés tárgysorozata : I. Klnóki megnyitó beszéd 2. Kvi jelentés a választmány működéséről. .>. Az ■aj rvjztauilásrúl Klóadó - Dieties Károly állami tanítóképző-intézeti tanár. 4. Mikép lehet az idegen ujku gyermekeket rávenni, hogy sz iskolán kívül is maguk közt magyarul beszéltnek cimtt tételről értekezik Besenhofer Mihály áll ianitó. 5. A közgyűlés elé tartozó folyó ügyek i>. A jövő közgyálés helyének kijelölése. 7 Ti>ztujítás. 8. Ksetleges íuditványok. II. Tagsági dijak beszedése. A közgyűlésre, melyet 9 órakor ünepélyes Veni Sancte előz meg. a Muraközi tanítókor tayjait s a népoktatás ügyének barátait tizs-telettel meghívja, Csáktornyán, I9t»7 április hó 20-án. Brauuer Ujos a Muraköz Tanitókör elnöke. Közgyűlés utáu tásasebéd a nagyvendéglőben. Kgy teríték (6 fogás, bor nélkül) 2 korona 60 tiller. Akik e társasebéden részt akarnak venni szíveskedjenek ezt egy levelezőlapon Koosz János szoboticai áll. tanitó úrral május hó 4-ég bezárólag kózőlui.
-- A Tüdővész. A legújabb statisztika szerint a inult hóban I) mántul a kővetkező arányban haltak meg tudóvészben Baranya 80, Pécs 21, Fehér 71. Székesfehérvár 9, Győr 31, Győr 13, Komárom 46, Komárom 3, Moson 10, Somogy 146, Sopron 71, Sopron 10. Tolna 8«, Vas 151, Veszprém 84, Zala J8H, Összesen 1052. Nagyon természetes, hogy még mindig és folytou Zala vezst.
— Befizetések. A Délzalai Takarékpénztárral
egyesült Önsegélyző Szövetkezetnél a 9-ére, azaz áldozócsütörtökre eső befizetés folyó hó 10-én, azai pénteken délelőtt lartatík meg.
— A balatonvidéki vasut építése A balatonvidéki vasut építésére vouatkozólag a legmegbízhatóbb helyről a következő értesítést nyertük: A balatonvidéki vasut kiépítéséről szóló (cikket e hó N-éu hirdették ki. Tehát a vasútnak ez időtől számított két év alatt kell kiépíteni. A főrendiházban történt elfogadása utjáu a kereskedelmi ügyek minisztere nyomban aláirt a Magyar Államvasutak igazgatóságához, hogy a h és fél millió K. költséggel járó pályázatnak elveit állapítsa meg. Az igazgatóság a munkálatokat már meg is készítette, azokat a minisztérium felülvizsgálta. K hó 12-éo azután viszaküldötte az igazgatósághoz azzal, hogy az árlejtési hirdetést tegye közzé. A negyven napos pályázati idó leteltével megbírálják az «jánlatokut. Az aratás utáu, augusztus közepén kezdhetuek bele az építkezésbe. Mindeu ezrei ellentétes — az építésnek már megkezdését tudató — hír helytelen információn alapul
— A Déli vasut menetrendje Kz évi május hó l-én a Déli Vasut magyar voualaiu a nyári menetrend lép életbe, mely a következő lényegesebb módosításokat tartalmazza: Budapest—prágerholi vonal. A gyorsvonatok a következő időkben fognak közlekedui: \'208. sz. vonat indul Budapestről 8 óra 5 perckor reggel, érkezik Práge>hofra \'Jóra 7 perckor délutáu; 704. sz- vonat indul Budapestről 8 órakor este, érkezik Prágerhofra 2 óra 20 perckor éjjel; 201. sz. vonat indul P/ágerholról 3 óra 42 perckor reggel, érkezik Budapestre 10 óra 12 perckor délelőtt; a 203. sz. vonat indul I\'rágorhofról 3 óra 10 perckor délutáu, érkezik Budapestre 9 óra 42 perckor este. A 218. számú helyivonat későbbre helyeztetik, indul Budapestről 6 óra 25 porckor este, érkezik Székesfehérvárra h óra 2 perckor este, Julius és augusztus hónapokban egy második gyorsított fürdóvonat délutáu \'i óra 40 porckor fog Budapestről indulni, mely Székesfehérvárott a jelenlegi Jlo sz. vonathoz csatlakozik, míg a helyi forgalomnak eme két hónapban a budapest székesfehérvári venalrészeu való lebonyolítása céljaira a 210. sz vonat helyett egy u| helyi vonat közlekedik, mely délután > óra 5o perckor indul Budapestről h 4 óra 12 perckor délutáu ér Székesfehérvárra. Azou-kívül julius és augusztus hóuapokbau vasár- é« ünnepnapokon egy külön gyorsvonat közlekedik Siótokról Budapestre i indul Siófokról 7 óra 55 perckor este. érkezik Budapestre 10 óra 14 p«rckor estei, továbbá a vasár- és üuiiepuapokat követő napon Balatou-Szt. Györgytől Budapestig színién egy külön gyorsvonat helyeztetik forgalomba. inely Baíaion-Szent-tivörgyröl 6 óra .• perckor reggel indul s !i óra 48 perckor délelőtt érkezik Budapestre. A 28:í. és 287. sz. összekötő vonatok Budapest es Budapest — KelenföM köz- U elmaradnak. A nyári évadban az összes gyorsvonatok, ugy iniut ni előző évükben Szántód helyett Balaton Földváron állanak meg s Balaton-Világos, valamint Bélatelep megállóhelyek is forgalomra megnyittatnak.
— Ahol nincs pontos óra. Jspánbau agyetlen egy ingaóra sem jár jól s ennek magyarázata a számtalan földrengésbeu rejlik. Kzt a bajt legiobbau a tokai csillagvizsgáló intézet érzi meg amely természetesen rá vau utalva a lehető legpontosabban járó órára. A csillagászok az, időmérés pontosságát tekiutve, sokkal többre becsülik sz ingaórákat, mint a kronométereket. — Az ingaóráknál azomban az inga járását minduntalan megzavar|a a földrengés, smely olyan gyakori Japánban, hogy mindeu három uégy napra esik egy. De most u|abbau ezeu a bajon ugy segítettek a csillagászok, hogy rendeltek Szívós Antsl helybeli múórástól egy 6 áltsla szabályozott prucisions órái, amelynek pontos járását a földrengés sem zavarja meg.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jó és olcsó kslapot, vagy sapkát óhajt venni, ugy keresse fel Wellisch Márkus kalapkereskedését (Nagykanizsa Krzsébet-léri, hol 3, 4 és 5 koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkát ksphat.
MIT IGYUNK?
Tl.gO.Ju,,
Ifiqii molii IfluL rjolii IfTJIlt lOkli
Iffiinl. r.ob.ií
iLinik!
íuirisl, h 1 ffjoiior-. bel- ti légtsiluNllúl sükáulii
forrást, bi i inAijt pógiiUDÍ ihrjol
[Dtr il, bi ttú;jbiii! « ínrultlii miroL illinL bt.
foriisl, ki mijbajokló. ti urpsiílol üibidiln lUrni
Ut MtnlavMMalmtatl (..g.a iicuic.sk bi.lu. óv.... (cilö.O tlcuisk ellen, 1i.li.lii
holr •c\'aia.conkal •MII, • ternesKi
aa.anyvit arra a lagbliloaabb __
* mehal A«n.a-forr4«t. mini N,n,í.«ic. .ti.u.vja. »„inj.U. I.IMIIanOI il«la. kallciae. olc. sa.aaruH\'i .. .. - , ..... ,...,
\' lo.ui, «..„.kaal lue.. kiiajiu ..ere . Icik.UaltKM. jvomor.. llgciO- 4a hojrii.rvl bal.sa4j.keak. M 4. ol. b.b..oojo.oJoil, míK l.,.,!,„, balagi.z.ktei la, ul...
<kul.l., ssafkiB4liaiiek a.uk . kik kí.ús.ís« I.4.U beljen . b.kl..l»«in..ie. ~»k.l Aje.a .l«..l Illek. Lauelae.bb orvoal aaakl.klnl.hr.k 4llal ajinlva. ..jl-
\'"k.ui . („„„ fa.cltben\'ulr.ih.lú HUiailkiok ,,lml.. B.t.f>llii«.u<l ..„sbb I.e|ekben «ladcn k4l.e 4rl4kQ m..lar.4gasen aa4naav>al lalllatl >lin4l. .öl . "•4..1«<l I, olcsóbb; Agnaa-forr4a .1x41 . l.s.,.tísrebl, ep.be. .. ktas,.. .e«....e.k...a, s.ÍTal,b vid4kl ...o.ekbu l<.akaluk s.ar.u- Kedvelt borVIZ1 "\'«. a|,...t, . (.„.. |.|£l„k la.e.e ¡r„.n k.ph.lo, » lorri.ke.elO.4,. -l.ü.n ............... .. .1.1,«.de.l.b.a, IV C U V C 1 l UUI Vl£.
<!»{> r«aü<|lubcu.
— Ma már uem szükséges szeplő és más arcfoltok- miatt szégyenkezni. Teljeseu tiszta és üde arcbőrt nyer az. aki a liliom angol crémet használja. Kapható a Vörös Kereszt drogériában. Nagykanizsán.
— Hirdetmény. A cs. és kir. közös hadümi-niaster ur közzé tette a haditengerészet részére az az 1907 ér folyamán szükséglendő és nagyobb be szerxés tárgyát képező anyegok ós iparcikek jegyzéket, mely jegyzék a m. kir. kereskedelmi muzeum igazgatóságánál Budapesten, a hivatalos órák alatt d. e. n-2 megtekinthető. Mire ezennel felhívjuk éjdekelt köreink figyelmét. Sopron 1907. évi április hó \'.\'9-án A kerületi kereskedelmi és iparkamra nevében : Zsombor elnök. Kirchknope titkár.
— Egy munkás-család szerencséje, Itégi igazság, hogy a hol legnagyobb a szükség, legközelebb a segítség. Különös hálával emlegeti ezt az igazmondást az a szerény munkás család, mely a szerencsés sors jóvoltátol a fenyegető szükségben tisztes vagyonhoz jutott. A szorgalmas derék családfő önhibáján kivQl munkáját, kenyérkeresetét veszítve, hiába kopogtatott uj munka, uj foglalkozás utáu, mindenütt zárt ajtókra talált a munka hijjáu. A szerény otthonba már-már a fenyegető nyomor költözött, midőn a szerencse egy sugara ismét boldogságot varázsolt a kétségbeeset családi körbe. A derék munkás ugyanis a jobb napokban megtakarított fillérekből osztálysorsjegyet vásárolt és ujjongó örömmé változott kétségbeesése. midőn a napokban a tiaedicke A. budapesti bankház, melynél a szerencsés sorsjegyet vásárolta, arról értesítette, hogy a »»0.000 koronás főnyereményt nyerte meg A tiaedicke bankház, melynek a szerencse állandó kísérője, nyolcz nyolcadban adta el a sorsjegyet és a munkás-családon kívül még számos szerény sorsú kis embernek teremtett jólétet.
— Aaitiir-fiijrkipiiziknk! AltaUnt>»»o cli.inen kiniuö haIi.ii í» utl íínyk«|>iweti kiwulekek, fe ülmulhatatlau minőségű pillánál kí«i a|>|>aiAlu»ok, valamint mindenféle fínyk<|.c-wed cikkek .Moll A \' cégníl (Tuchlauben ». c». 4» kir. u.lvail uillitó) kaphatok.
Kxen ia>Ug alapíttatott ISM-ben.
Kivinatr* nagy kepe» irjegy<4ket bérmentve küld a cég.
ZALAI KÖZLÖNY
még egy másik üzletben ott nyolcra tartották a nyúlszőrüket. Tegnap egy valódi nyúlszőrért három forintot kértek fis most maga egy semmi kalupérl, egy kis rongyért öt forintot mer kérni ! De téved öregem. Kn ezt a kalapot nem fogom megvenni. Nekem egy olyan kalap kell. amire rálehet ülni é.s amit zsebre lehet dugni. Tudja, ugy a mellény-zsebbe. Kgy kalap, ami csak a fejre passzol, ai semmi; éu ülni akarok ezentúl a kalapomon. Cini és erre csak egy valódi nyúlszőr alkarnas. Vau magának ilyen: igen vagy nem ?
A kereskedő: (bizalmas hangon»: Megsunok magának egy titkot. Magyarországon niucs is egyáltalán valódi uyulszőr-kalap.
Az ur : (elszotyolodvai Akkor uem kell kalap. (Kifelé iudul) Hogy Magyarországon nincs is valódi uyulsiőr!... Es én azt hittem, hogy Magyarország a valódi uyulszórök hazája!
A kereskedő: (a boltajtóból kiszól) 1\'raságod okvetlen ülni akar ?
Az ur (visszafordul) Azt. Az üléshez feltétlenül ragaszkodom.
A kereskedő : Helyes! Akkor volna egy tanácsom.
Az ur: (kíváncsian) Nos?
A kereskedő: Csukassa be magát !
11)07. MAJIS 4.
Fi.lírd
Ijfiri Int
Chili
Ikét
■ Minta V
SELYEM
5» >llenneberg<-clyem 60 kr.-túl, feljebb, bér-
aiitu ti iáa-
Megrendeltek bármely
an SiMinfiM. Hinnibirg\' In Zürich.
SZEZON KÉPEK.
A nyúlszőr-kalap.
(K-jylk helybeli uiiembei cretvén a küteledú meleget, ugy gonu\'ilja, hogy j.. len egy kflimyü uynltiór-kalapot vatarolni. E cílból hetír egyik Üzletbe.)
Nagyságos asszony,
tadja-e. hofly a malnt -kivé váinr-tálánál «iért kell Gr.uk a »Kat.-
rilnw Mvit ha«B9ulycml?
M rl kiliinbfn annak a: < shdósS m-1: Itíci ki uuvját, C ltuyy kétm óttt-i uhui-tatot kap, inrln a .Jv/l/i-reiiirr-l • kitüntető, mimlen dómjt nrlküloi.
Csakis a
Hithrciner - féle Kneipr> -maláta kávé
bírja, külónlogo* alöálllUsi möJszoro rí-ván, a gyar-matkéva izét és tamilját.
jó! .■¡iilékexctébo vésni. li"-\'V » ^ .Kat\'iruiitor« csakis y.Ar\'. »midet
1
3
• Kntlír
niaifoktmu knphwt-
Kn«1__
Kneipp páter arcképével.
-maláta kávé« ieÜr.Vtal
vé\'ljeuygyel.
£
Az ur: Jónapot: Kalapot akarok. Könnyűt
A keroskedő Tetszik nyúlszőr-kalap ?
Az ur: Csakis. I)e valódi nyúlszőr legyen. (
A kereskedő : Nálam csak valódi dolgok vannak. _ _
^S^bad a lejszámát? (Mér.)Ujjé! DlOg6H6S lfl.lWp^ja
Az ur: Tessék V
A kereskedő: (odaad egv puha kalapot) Tessék, valódi nyúlszőr.
Az ur: (vizsgálja) De hiszeu ide az vau beleírva, hogy ma^ar gyártmány !
A kereskedő: Az ugvseni igaz. Ausztriában készült-
Ayt ur : Akkor hogy meri azt mondani, hogy valódi jWutaz^r ?
.rWeíkedó : Mert valódi uyull nyúlszőr.
Az ur : Kzzel maga azt akarná mondani, hogy ez a kalap öt forint. No hát ez disznóság ! Éu voltam egy másik üzletben, ott azt mondták, hogy valódi nyúlszőrt adnak : került volna tiz forintomba. Es voltam
ez van olyan jó, mint egy ^JCs^ ^lömben öl forintért niucs igazi
nem szükséges ahhoz, hogy ön megtalálja a szerencsét — Ha
Milhoffer Kálmánnál
(Nagykanizsa, Csengery-ut) veszi sorsjegyét, a szerencsét máris a zsebében tartja. — Milhoffer Kálmánnál vették azt a sorsjegyet, mely legutóbb 80.000 koro-= nás fónyereménynyel húzatott ki. =
! ! El ne szalassza a szerencsét ! !
SZÍNHÁZ.
Lefolyt az flső színházi hét. Azon a néhány előadáson, amit láttuuk. alkalmunk volt az uj tárMi-lattal megismerkedni. Mindenekelőtt ki kell jeleutrt-nünk. hogy ambiciózus, derék, törekvő direktorral van dolgunk, aki hivatását uernosen és művészi értelemben foKI» fel. Az igazság kedvéért megjegyezni\',; hogy az eddigi előadások kerekdedségo és gördülékenység« vetekedik a fővárosi .színházak elóadávu-val. A rendezés mindig míutaszerü és kifogáslalm, A díszletekről és ruhatárról sokat lehetne irtu. Kzek uem rontják az illúziót, amint már szoUa vagyunk, hanem nagyban hozzájáruluak ahhoz, h»gT beleéljük magunkul a helyzetbe. Sok szépet mornluk a diszletekról és ruhatárról, de ezek uem voltak túlzások.
A szereplők közül elsőben Bihari Ákos, « művész igazgató érdemel említést. Két alakítást lat-tünk tőle. A tolvajban Vaysin Richárdot és a Kis pajtásban Chantalard marqilist. Két külöuhözó szer-p. melyekben olyant nyújtott Bihari ami miuden tára-kozást felülmúl. Nem érzüuk hivatottságot arra, ót megbíráljuk. Krről a két előadásról beszel mi elragadtatással mindenki és bámulattal adóznak H,-hari művészi nagyságának.
Bihari IaíszIó kezdő tehetség, akitől még >..k szépet és jót várunk, (¡ül Baba és a Tolvaj sik-rw ben méltán osztozik. A két szerep sokoldalú szilié,zt sejtett Bihari Lászlóban.
Csákó Gyula a Tolvajban, a Milliárdos kiv asszonyban é.s a Kis pajtásban szerepelt. A ti-^v szerepben négyféleképen mutatkozott be. Kgyikb.-n sem volt a sablonos Czakó. hanem miudegyikbeii különböző művész jelentkezett. Alakító képessé»!* remek, játéka nagyszerű. Mint rendező elsóraiiüu Az ő vasiceze látszik a preciz előadásokon. A kö*\'»n-ség máris kedvteli és hisszük, hogy n»ég sok szépet írhatunk róla. Méltó társa neki
Heltai Jenő, az őrökké jókedvű komikus. Ai azonban komoly szerepekben c.-ak ugv megállta a helyét, inint az énekesben. Ötletes, vidám, jó színpadi alak. aki először vezette össze a nézőtér tenoréit. Jelezhetjük, hogy a derék Heltaiuak még - i nagy sikere lesz Nagykanizsán
Koudráth Ilona a társulat hősnője, aki nemcsak hós szerepekben kiváló, hanem mint naiva <•» társalgási színésznő is elsőrendű. Bájos kis teremt-* aki sajáiságos csengő organumával is meghóditntüí t közönséget, ha véletlenül nem v..lmt isteni tebft>..-gel iiieuá.\'dvu. A Tulvaj és Ki- pajtás előudásiii naty-részt neki köszönhetik sikereikei
Harkányi Giu-lláról még nem mondhatna, véleményt, mert még mindij; be van rekedve |»i-csérelére viilik. Iiokv ilyen állapotban is játszik. Sikkes, temperamentumos szubrettnek látszik, rein-k toilletekkel Még lesz róla szó
Brieznay Margit komoly sikert a Milliárd\' -han ért el. l\'annaiia kupiéját .s—t-szer megismételtették. Ügyes szubrett. akitói van várni való. A Leánykálian is szép sikere volt.
Rogoz Imre, a társulat siheder komikusa ügy-* flu. A Milliárdosban láttuk csak. de ezt még min tartjuk eléguek. hogy véleményt mondjunk róla.
Szitbó Pál, a tenorista és Vajda Dezső, 1 baritonista még uem kaptak olyan szerepet, melyh-u bemutathattak volna tehetségűket.
Sz/ics íren kitűnő komíka, aki olyan kedvvel és pa|zán»ágt(al játszik, amilyent Kanizsán még nem láttuuk. Sok sikert jósolunk n-kí is
Kocsiszofszky Ilona az. aki nyílt színen először kapott tapsot. Klö*zör játszott a Kis pajtásban és rögtön megnyert«- u közönség tetszését
Juhász Sándor a réjti gárda jeles tagja, szép bariton hanggal és rutinos látékkal
Miklósi Margit jó színésznő. A Kis pajtásban nagyon tetszett.
Magas Béla fegyelmezett, elsőrendű színész. A Tolvajban derekasan megállta a helyét.
Hog-y mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált
..OTTOMAN\' - cigarettapapírt vagy hüvelyt.
1907. MÁJUS 4.
Országit Bérezi ós Kállai Kornélia csak rő-! viilen mutatkoztak be. Még lesz róluk szó. Hisszük,\' hogy ¡ót Írhatunk.
Az előadásokról annyit, hogy a rendezés ós j kiállítás meglepó. Ha továbbra is ilyen előadásokat\' produkálnak, akkor síkerekben teljes szezonra leheti kilátása Biharinak.
A tegnagi előadás jellemzése ez:
I Minden jegy I elkelt. ||
Hisszük, högy ezentúl sokszor losz így. A tegnapi előadás fényes kiállítása, az előadás precízsége, j Heltai hatalmas sikere megtették a kellő hatást. A I Hajdúk hadnagya megindította a közönséget. Kitüut\' tegnap este Kállai Kornélia, akinek először volt! alkalma megmutatni, hogy szép hanggal rendelkezik. I Bi\'lezuay és llarkáuyí sikere teljes volt. Vajda ez i ^te nem volt diszponálva, de azért szépen énekelt ¿s játszott. A remek ruhákkal frappaus hatást értek el.
Heti rnűsor :
Vasárnap d. u.: GM Baba. Kste: Szép Ilonka.
Hétfő: izóna) János viléz.
Kedd : Ulazás az özvegység felé.
Szerda: Lisistrala.
Csütörtök: Salotne, Éneke éneke, Bcrnáték kikocsiznak (kabarcl-csl.)
Péntek : (zóna) Milliárdos kisasszony.
Szombat: Lisistrala.
Vasárnap déluián: Jani és Juci. — Este: Helyre asszony.
Főmunkatárs: Nagy Lajos.
ZALAI KÖZLÖNY
Méhkaptár. (Mayer-duc) $Z\\ÍÍQ$ acMIMcí
6 család számára, tetővel és talpazattal,
szabadban fölállítható, olcsón eladó: HONFI LÓRINC-nél Zrinyifalván, up. Drávavásárhely.
aridsi
y i 111 é r.
Al e rovat tl.lt közlőitekért nem vállal felelősséget a sierkmtöség.
Vesebajoknál, a húgyhólyag bántalnialnál és köszvénynél,
a czukorbetegségnél, az emésztést és lélegzést szervek hurutjainál l íBóc és £ithion tartalmú
Salvator-forrás
kitllnü «¡karról lta«nálUUk. Eíorrá* klviU tul*Jdon»á#ai:
Húgyhajtó hatáau. KcllcmcH ixfl.
VaHtneiitcu. KOnnyen emészthető. Teljesen tiszta. Állandó flHBxetételfl.
Hlaő rangú gyógyvlx
; éS
dlnetctlkua ital.
Különösön oly ogyénoknek ajánlatos, a kik Illó életmódjuk folytán aranyeret bántal-inakban, hnal ▼érbőaégbcn, máj- óa voiel*K«lomban vagy húgyaaraa lerakódásokban, vcschomok vcaokővek képződésébon szenvednek.
Ofvoü f.\'áKVtilemények, gyógyerídményekröl szóló bizonylatok »egyeJb forrásleírások ingyen, bérmentve állnak rendelkemf*
Srlnye-Llpóc/t Salvatorforrás Vállalat üudapost, V. Rudolfrakpart 8.
1SG8 óta forgalomban.
Berber-féle ^
Syóöy-Hútriíny-sznppon,
<• áltai ajánlja, Kartpa i*t«M tilsmaiMa tUfaa
»IWrrel alkilmitUhk
mindennemű l>örk ütegek
--- kttrinynappan tartalmúi« • l»-Vatr«M
nnt. 40V.-4I «• mln-tae »fréb. a ksrwkKt.lcn.l-., «IM^rdoMkttriaf ■uppinobtAI lUtrNHM kfiUaMMk. Idnit t.rt
•Ikarral slksImsrtaHk s két-lnj.r.-iopar •
Bcrner-féle krítrány-kéiiHxnppnn.
Mint iT«n««t !• ktlrtnjriuppu u srr\'itr ItatlA« slsaatfsl
«lUtotn».»,», s n*m>*ksko*k »«lamsrnjl l»|t-»tw.«<« «ti». !•"»•• atnlhalli,. hAtiinilb. mos líd M ltlritd>s*ppan mla<tMH>»l h»*an*lo<nl «nl.il (III
Ilertrer-félé glycerln-kiítnlnyNznppnn
> flfOM ______
tt\' k »41« Wriio\'4 UH tU0i>4 M..lm.(i)i.)«l
Kergcr-félo bornx-szuppnn.
I kinif.,u, nnpaOKa, aaoplO, mlUwrr »• M>4b b»| ok ellen. Ar; o.iud.D laja»k 70UII«r liaaanitl..II Vv -a unitul ««JMUI. K ráaitlUnil haUroiotlar
"--------------ppant éa borai-« iapi.an
lU látfcatá rid)«fJ»t •• •
HitCiiitiT* duiot l*i<U«l
iwnut ihmw fa —-----
^•\'•Ii7«r*nni(l • p Arial TtUfklálllUtM l»0«. "•iiu-tso Hrtb í|órr- és Mfaxaifl uappao, m*lj H«m«r-MU
f »\'Imlaj, a mlodan Mappankoi mslUksJt haaaaálaU oUattiaoo W
Ks,t>alé mladao rrtJfyUr&aa *4 haawM OsMUcu
N«Kjb»i.: u. HoU k Oomp., Wlon L, Blboratr. Bs,),sr«r.»í)rl UrakMrl (OrtkJéusI (/«».urMra, Ht.tlai.nl, uir.iljr-n., IbaUiuajrw Nlla, lárlajrl**!«», uiMiajb» ■•■(utiuAf »MIM l/é^jrusrUrslkaa,
Raktár NaHykitnizsán: FráKer bem KjrÓH.VHvurUru vhIhiuíiiI MfljsynrotBzáR több uyógytárábxn
(Felsó-Magyarországon) az egyedül ismert szénsavdu« vasforrás. Legtöbb vasat tartalmazó ívóforrás belíó használatra.
Szczcn május 15-től szeptember 30-ig.
1 Felülmúlhatatlan vérszegénysi\'-g, sápkór, nói bajok, | hátgerinc- és idegbajok, bénulás ellen, átszenvedett betegség" és erős munkásság. — Fürdóorvosok :
Dr RHORER ALADÁR, hiv. fürdőorvos
és Dr. STERN J
Etazáx Mécsből !» óra, ¿szakról Oderbergtm át 5 óra, délről Itiidiipesten át szintén f) óra. Sziácsra vonatkozó 1 .\'nlragaszok minden nagyobb vasúti állomáson vannak kifQggeszlvH. Kimerítő felvilásositást és prospektust utazás, valamint lakásárkedvttzményról (az elő- óe .utószezonban) stb. ud a
Fürdolgazgatóiág, SzlláctiH (ZélyaHHiiyi.)
Egy liter háztartási rum
90 krajcár
Egy csomag finom törmelék tea
30 krajcár
Vörös Kereszt"
Drogéria Nagykanizsa.
Távirat!
Megnyílott a Furmen Imre orthoped oipósxmúholye Nagykanizsán, a postával szoinben, Király-utca 38, s/. alatt.
KUállaluk <•» javítok mindennemű féríl, nói cs ({yernickcipókat ét csixmikat. ugyuinte fájó» vagy hibás lábakra — orthoped cipőkot cs csixmákat ajánlok, a melyet ho*»iu éven át a íóvároaban cs küiroldón •lerxett lapasztalataun mellett késeitek. Gyors javító- és fuzö üzletemet a nagyérdemű közönség b. pártfogásába ajánlva maradtAm hazafias tiszteletté\'
FURMEN IMRE
orthopéd cipész. Vidéki levelekre azonnal válaszolok.
Szabó József
epiilet - mulakatos műhelye Nagykaniián.
Évek óta a városi csoportházban van.
Elvállal mindennemfl épület- és mú-lakatos munkákat, továbbá ráo.sozatokat, görredónyök, (rollók) construktiók, diszkapuk. villámhárítók, villanycsengők, szoba-telefon felszerelést, valamint mindennemű sodronyfonat munkákat.
Javítások elfogadtatnak gyorsan és pontosan eszközöltetnek jutányos árakon.
t ^mgr IJíAMAÍfKA.É!
Kaplmtú N\' k.uii/ .mi: Ni\'ü ¿s Klein céguól.
rtók-tlil.t:
E«t»í.-t<r 10. ■(.
Ftók-tiil.t: Kagyftr-ato.» 13. u.
Fleischaker József fia
Nagykanlzaa.
Fő-llzlet: Erzsébet Királyné-tér I sz
Ajánlja: Haját főzesd oognac, szilvórium, borovicska ¿1 seprü-pálinkait; — nenikQlöinbon holliitidi rendszer szerint készített
liqueur kiiIön Iegességeit
és angol rum-behozatalát.
(
f.
inul NIA.irs <.
Ne hozasson „kerékpárokat!"
és alkatrészeket sehonnan, JJ mig nem nézte meg \'
Strasser Márton ©
n
BOT Kerékpár ós Motor-osztályától g,
Nagykanizsán. r===
Nagy javitó-míiliely. v
„Empire" a legtökéletesebb ^ irógép vezérképviselete, jj
Csak
AILKA SUCHARD
különlegesség.
Okleveles épitö.
Alulírott tisztelettel van Szerencsem értesíteni a nagyérdemű közönséget, liopy Magyar-uteai lakásinnat. saját házamba József fflherceg-ut, helyeztem ál.
Midőn magamat a nagyérdcntil közönség szíves figyelmébe és jóindulatába ajánlani bátor vagyok, kérem nagybecsű megbízásaikat s maradtam hazafias tisztelettel
Szuknay Lajos
épitö éi vállalkozó Nkaniz.án,
Ni- használjon mást. mint csak
PREKL ANTAL „MILTENYI" czipokenocsöt ei» n«írinni/«ii mt>i«i,kirpim«•• dirit>
NAGYKANIZSÁN, ((trail cicn.rth.z. 11 ai,itm,|,l in.bia 1
czipői tisztításához, mert
Miltenyi
f a leqjobbcipokenots> sevro box es laKcipohoz
BERÉNY JÓZSEF És FIA
ékszerész
Nagykanizsán
SAJÁT MŰHELY.
ICPVOVIIDlitf ké»tilmí"jem minden-JLUTUI UnUIV kor "W viluurtlw, kéeten kaphatók.
NAGY RAKTÁR K,°rokb,\'ij ^míotokkai
éa stillee kövekben
NAGY RAKTÁR férfl\' f ai\'
láncokban.
NAGY RAKTÁR finom i,ké"1-
Ükben.
Eladás részletfizetés mellett is!
Magyar gyártmány!
Jóságban felülmúlja a legjobb angol kenőcsüket is. A cipőnek szép fényi ad és a bőrt megtartja eredeti színében. Nem fogja meg a ruházatot. Mindig megmarad friss állapotban.
\\ 11. é. kuntnaéj! h. ügyeiméi fclhivuni Nagykamisnn a vái.ai cauptulhiiihari levő
ii/tiloi, kárpitot ét dls/itő műhelyemre,
■ho! bármikori rendelésre legfinomabb kivitelben Jutányos árak mellett bármilyen asztalos és kárpitos munkát gyorsan es pontosan készítek.
Kifogadok falak kárpitozását, föggönyök elkészítését, bármiféle késimunkák monttroalsát
Nagy választékú raktár divánok él garnitúrákban.
Elvállalok háló, ebédlő, szalon, előszoba, bolt-holylsóg és szállodai teljes berendezéseket ugy helyben, mint vidéken.
Levelekre azonnal válaszolok.
Áruimat csakis jó minőségű száras fából készitem.
Magamat a n. é. ktizönség jóindulatu pártfogásába ajánlva, maradiam
hazafias (iitUUllel
PREKL ANTAL
múasilaloa- ca káipiloi.
jut a n yon Aha k i szolid mukká i
Alapítási év I89B.
Dohányozni „.bad önnek, d. o.ak SZÉKELYI LAJOS
3 I
JailUa.t e. aj m.nk.k „n.u beaatttrl.ek Jaoobi-féle La Fleurette Mt.Ij<
■Jüvardtbtibaa.
Első Nagykanizsai Fehérnemű mosó- és vasaló intézete Nagykanizsa, Fő-ut 19.
Kifogad uri es női fehérnemüeket urak, háztartások, intézetek és szállodák részére.
IHékl ■■griadilénk posta-fordultá«al laté/tatnak il
A fehérnemQok jókarban maradásáért szavatolok.
Nizl moni ii tiulii.
Kívánatra árjegyzéket szívesen küldök.
1970 MAJl\'8 4.
Z 4 L A I KÖZLÖNY
WEISER J. C.
Gazdasági gépgyár ¿a vasöntöde malom-építészet NAGYKANIZSÁN.
Ajánlja elsórangu szőlőgazdaság! eszközeit
és gépeit. HM Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók
MABILLE RENDSZERŰ BORSAJTÓK.
(Herkules kettős nyomószerkezettel) W legolcsóbb árakon. "W
SZŐ LÓ- ÉS GYÜMÖLCS-ZUZÓK, SZÖLÖEKÉK,
könnyű és jó kivitelben.
BORSZIVATTYUK ÉS TÖMLŐK, PINCEGAZDASÁGI CIKKEK.
Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve. □ O □
ELSŐRANGÚ HAZAI GYÁRTMÁNY.
i r,í7i t
Alii eddig eredménytelenül játszott |\\| az osztálysorsjátékon -—
Alii még egyáltalán nem kísérelte 111 mog abban szerencséjét,-----
A Ifi tényleg főnyereményhez ül akar jutni z==z=
A ill ponlos és előzékeny kiszolgálás-Ili hun akar részesülni, az forduljon bizalomteljesen a legnagyobb szerencse-gyűjtődéhez ~
gaed/cke bankházához.
Az I. osztály húzása már május hó 23. és 29-én.
XXVI ik magyar királyi
jótékonycélu államsorsjáték
Eien »ortjiték remélhető tiszta jövedelme kdihasinu i* jótékony célokra fog fordíttatni, r.ien sorsjátéknak 11869 lyiriaéljl 385,000 kirína öwtegben kéwpéniben.
Főnyeremény 150,000 korona.
1 főnyeremény — •
10,000 — 6,000 — 2,000
10 nyeremény ,
300 1500 10000
--— 1000 kor.
--100 ,
Húzás vissza vonhatlanul 1907. junius hó 28-án Egy sorsjegy ára négy korona.
Sorsjegyek kaphatók a inagy. klr. lottójövedéki Igazgatóságnál l«udape*tcn (Vámpalola) valamennyi potla-, adó-, vám> ét ló hivatalnál ax ótsics vasúti állomátokon i a logtóbb .» dohány tőzsdében é» váltófUlctbcn.
Magy. kir. Lottójövedéki igazgatóság.
üh |sij !
Megfojt ez az átkozott köhögési
Köhögés rckedtség ¿s elnyAlkAsodás ellen gyors ¿8 biztos hatisuak
az átvágyat nem rontják és kitűnő izüek. Doboza 1 kor es 2 kor. Próbadoboz 50 fillér
KM- uétkaldiil raklir:
..NÁDOR" GYÓGYSZERTÁR
llu<J«p..t, VI.. V.cl-Vftrul 17.
Eggermellpasztila
ctxvtiamar imütmiimit
Kapható Nagykanizsán: Belus Lajos, Prager Béla, Reik Gyula és Csáktornyán: Petó Jenő gyógyszertárakban
-ír- ^

<í&
Egv
Ezen húzásokhoz ajánlunk: Fél_Negyed_Nyolczad sorsjegyet
12. 6.— 3.— 1.50 koronáért.
A pénz beküldéséhez szOkségcs postai befizetési lapot lugven és berniemre.
G11DICK E
bankház
BUDAPEST, IV., Kossuth Lajos-utcza 11.
Ilheuiiiii
it cclUnkádbiin.
Köszvény
STUBNYA FÜRDŐ
HIF" Budapest
Javallatok Izületi és Izomrheui
mtr t. f. ni. 518 intr. !. posta éa tavirda állomás holybon. -
Rutkai fővonalon
iái mngbqtcgüléaniM, igchias, kflszvdny,
(idegbántalmak) nOi bajok ós börbclogiégok eletében, Ehcema, Prurlgo, Paoriáiii.
KVE* 4T > I ITV.l.
Orvosi vezetcs alatt álló ivó- cj furdőkurák, porcellán, kád- és tukorfurdók, pakolás, izzadást kurák, villanyozás, inassage, uszoda cs hidegvíz gyógykezelés. I\'ompás fekvés, fenyőerdők közepette, elterülve a Tátrahegység egyik remek fensikjánés igy megbecsülhetetlen mint léggyógyhcly is ; nagy cs szcp park. Legolcsóbb árak, legnagyobb kényelem, egészsége,-. lakások cs tápláló clelinczcs. Saját zenekar, lawn-tennts. Állandó előkelő közönséggel.
Fürdóorvosoic: Bolieiflaoü Jauos dr.. id- Ib. íóorros, JbloboTils János dr.
Elöidóny: julcus l-ig. Utóidény: augusztus 20-ig
Ő0"!„ engedmény.
Képes prospektussal cs fclvilágos
IGAZGATÓSÁG
Magaslati gyógyhely.

Hidegvíz gyógyintézet.
ZALAI KÖZLÖNY
1907. MÁJUS 4.
gyengéden hashajtók, vértisztítók; egy gyógyszer Ártalmatlan, mint e pilulák a
Neustein-féle ERZSÉBET labdacsok. K pilulák hasonló készítményeknél minden tekintetben feljebb becsülendók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainál legjobb eredménynyel használtatván, sem jóbb s- mellette oly
Alapítási év 1889.
Ka.u£ma,n&
szék SZORULÁS
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük végett még gyermekek is szívesen veszik.
Rgg is pihilál tartalmasú dohot 30 /Mér. F.gg tekercs, mely H dobot!,
tehát 1*0 pllulAt turtaitnat, csak X korona. 2.40 korona előleges beküldése melleit egy tekercs bérmentve küldetik.
AW1 Cl LFtáluái,0,ttó1 különösen óvakodjunk. Kérjünk határolj VAu ! »ottan NKUSTEIN FÜLÖP hashajtó labdacaait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „Szent Lipót" és .Neustoio Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékíleg védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva.
NEUSTEIN FÜLÖP
.Sicnt-I.lpöthui\' elund! gyugy.i.it.ia, BÉ08. I.. Plank.nga... 0. Kaphaiö Najykaniaitn: 0ELUÖ LAJO0 4. REIK QYULA (yó^ue,*.(éknél.
férfi szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dósán felszerelt szövet-raktárát. Mindennemű, legjobb minőségű hazai és kűl-fóldi szövetek.
■V Ncolld klnzol|;MlH8l Bf GlöuyÖM nrakl "M
Megrendelések csakis mérték szerint
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendelő szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet, miután iparosnak a megrendelés - gyűjtést a törvény tiltja.
hirdetések |i felvétetmek e lap | kiadóhivatalábah. Cl
JiL-HL-J
HÁLA
kieatot oiixom. hogy minden tfldó- át torokbajbaa
•a«av»<ISvd aiiroon «• díjtalanul köaflljem, mily módon laabitdull inoat már tnnltó fliun »try »gy«»«Q, ole.6 ím haUUoi tormík által hoitaadalms* aaen-
redi*4Ul
K. Haamgartl, Oaatwlrt In Vendek bel Kar la bad.
EREDET I
VARRÓGÉPEK
minden elképzelhető célra,
nemesek iparosoknak, hanem a családban előforduló ósaiee vairómunkákra, i-Nak általunk siereihetik be.
<Jsszcs fióküzleteink ezen védjegy által ellátva ismerhetők meg.
Kérjük arra figyelni, hogy a bevásárlás csakis fióküzleteinkben történjék
SIMGER Co. VARRÓGÉP
- részvémr-társasáo
Nagykanizsa, Deák Ferenc-tér 2, szám.
R ____... _ Wi
M OLL-FELE

HIRDETMÉNY.
A nagykanizsai közkórliáz részére 11)08. évre szükséges mintegy 70-8U öl 1. esetleg II. oszt. tűzifa szállítására pályázat hirdettetik.
Felhivatnak a helybeli kereskedők, hogy erre vonatkozó ajánlataikat lepecsételt borítékban folyó hó IB-ig a kórházi igazgatósághoz adják be. e
Az erre vonatkozó feltételek a gondnoki irodában, t hivatalos órák alatt megtekinthetők. J
Nagykanizsán, 1907. évi május 3. 8
Dr. SZEKERES JÓZSEF {
kOzkórh. igazgató. 2
Nyomatott Ifj. Wajdits Jóisef
Is E-I DLITZ-POR 1
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A.
védjegyét és aláírását tünteti fel. V
A Moll A.-ftle Seldlltx-porok lartó* gyúgyhaliia a legmakacsabb gyomor- éa alteatbAntalmak, gyomorgörcs ¿1 gyumorhév, rögiölt azékrekedé», tnájb&ntalom, < »
vértolulás, aranyer 4» a IcgkUlönhöiöbl. nfllbetegíégek ellen, e jelei háíluernek *
írliiedck óta mindig nagyobb ellerjedéat woizott. - Ára agy lepec»4lelt eredeli vj
Huml.NÜHwok tflrvyiiyllyy fenj llfrtiirk
f MOLL-FELE
SOS - BORSZESZ
Cukikkir ul6dl, \'"1,"\'"Jt«"k
viiljegytt lilnteti fel, -A. Moll« fcliratu Onoialial van zirva, A Moll-file aoa-borazeaz novexoleien mint fiJdalomc»lll«plt6 bedOrz.OWai mr kOnvtny. c»uz it a meghulii egyib kavctkcxminyeiuil legitmercletcbb nipixer.
Egj 0nozott arariatl dug iri I konaa SO flllir.
MOLL Gyermek szappanja.
Legfinomabb, legújabb mótliier »zerlnl kétzllek gyermek e» hölgy »zappant a bflr
okaxerC ápolására/gyermekek a felnőttek róazíre. — Ara darabonként 40 flll,
öt darab I kor. 80 flll. Stimlen darab gyermek ixappan Moll A. vtdjcgytvcl van ellátva.
«oll ». |ji|jMirétz* Yi.\'í»"kírVriiarl szállító iltil,
Bécs, Tuchlauben 9. at.
Víjakt mef{i.nile),.ck n.|>onta [iu.laulin.4t mollell telje.lltetnek.
A raktárakban tessék határozottan „MOLL A." aláirásával
és védjegyével ellátott készítményeket kérni. ( Kaktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai.
___gXXXXXXXXXXXX XXXiOCXXXXXX"
könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1907.
NECtYVENHATODIK ÉVFOLYAM, 19. 87.AM
MÁJUS 11.
ZALAI KÖZLÖNY
Elöflz«tá»l Arak: Egá«* é»ro 10 koron«, filivre 6 koron«. wgye<ltvrc 2 koron« 60 flll. Egye» »iám ára 20 fill. l! Tanároknak, tanítóknak, jagyzOknek ás állami tl»ztv>»elOknok \' 1 ávro 0 korona, fái ávra 3 korona.
Felelős szerkesztő és kiadó:
Kálmán Pál.
8zerkssxtöság áa kiadóhivatal; Nagykanizsa, Eizsibet-tár (csoportház.) Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
Deák Péter rehabilitálása. Zalavármagya közigazgatása.
Arvay Lajos alispán jelentéséből.
Méltóságos Gróf, megyei Főispán Ur! TskinUtes törvényhalósági bizottsági Kötgyiilés !
Kőztudomásu dolog, hogy a lefolyt időszakban is szakadatlanul folyt az izgatás a gazdasági munkások kőrébou, hogy az nagyobb mértékben nyomtatványok utján történt és hogy titkon ma is tart az itgalás. Ennélfogva kőtelosségemuek tartottam az elsőfokú hatóságokai megfelelő, egyöutetQ s a viszonyokhoz mért kivételes rendszabályok alkalmazására utasítani ók őrömmel jelenthetem, hogy e rendszabályok már kezdetnél is kedvező ersdmónynyel jártak.
Az emiitett izgatások következtében attól is tartani kellett, hogy a (elbujtogatott gazdasági cselédek ¡tömegesen felmoudják szolgálatukat, hogy nem állanak többé szolgálatba, hanem azon Ürügy alatt, hogy I napszámosokként keresik kenyerüket, a kőzségekbeu települnek le, a szolgálatkeresés céljaira száut szabadságidői pedig aria használják fol, hogy bejárva a községeket és majorokat, a cselédség és más munkások körében az izgalmakat szitják. Annál inkább is tartani kellett ettől, mert nemcsak előző jelentésem megtétele előtt, hanem azulán is jártak itt idegenek még a felmondási idó bekövetkezte előtt cselédek fel fogadása végett. Önként érthető, hogy ezek ellen a megtorló intézkedések nyomban megtétottek. De tartani lehetett az emiitett eseményektől azért is, mert ujabb időben több esd iiiurült IVI arra hogy a cselédek felmondás
és törvénye« ok nélkül elhagyták szolgálatukat. Természetes, hogy a törvényszerű eljárás ezek ellen is inegiudiitatott.
A beérkezett jelentések szerint a cselédek mozgalma a felmondási és elszegódési idó alatt általábau véve nyugodt volt, nem igen haladta tul a rendes arányokat és hogy a gazdák a jelentések beérkeztéig a szükséges számú cselédeket kevés kivétellel felfogadhatták s a jelentések szerint kilátás mutatkozott arra. hogy a még hiányzó cselédek is fel fogadhatók lesznek, amire nézve a hatóságok a feutemlitett utasítás folytán kétségtelenül készséggel közre is jártak.
Hogy a gazdasági munkások körén kivül álló más munkásoknál is tovább folynak az izgatások és hogy azok munkabeszüntetésre is vezetnek, előrelátható volt. Ennélfogva nemcsak fentarlottam az e tárgyban kiadott olózó rendeleteket, hauem uj intézkedésekkel is kiegészítettem azokat abból a célból, hogy a vármegye egész területén egyöntetű, egységes legyen az eljárás, hogy összebeszélések esetén a gyülekezésre vonatkozólag fenlálló szabályok is alkalmaztassanak, a törvény reudelkezései gyorsan és szigorúan végrehajtassanak és a hntóságok már előre oly adatok birtokába jussanak, amelyek a hatásos, gyors iutózkodést elősegítik.
Mindezen izgatások kapcsolatban állanak a kü-lömbözó munkás-egyletek működésével; azért ezon egyletek (fiók-egyesülotek, az országos munkás-szövetségek helyi csoportjai) alakulásánál a legkiterjedtebb ellenőrzést gyakoroltatom, a már előbb megalakult egyletek működését folyton ellenőriztetem s az eddigi vizsgálatok adataihoz képest több ily helyi csoport működését felfüggesztettem és további megfelelő eljárás végett illetékes helyre jelentéseket tettem.
Kapcsolatba hozhatók ezen izgatások a népgyü-lésekkel is. Éppen azért az I. fokú hatóságok a feut-álló szabályok alapján s a kiadott utasítások értelmében szigorúan ellenőrzik, hogy a gyülekezési jog törvényellenes mozgalmak előidézésére vagy szítására fol ne használtassák s ez ideig sikerült is, de hiszem, jövőre is sikerülni fog a rendet és békét mindeu megiavarástól megmenteni.
A csáktornyai határrendőrség, illetőleg határszéli kireudeltség felállíttatott ugyan, de működési
Deák Péter rendőrfőkapitány ismert ügye befejeztetett. A belügyminiszter megváltoztatta közigazgatási bizottság drákói határozatát és Deák Pétert visszahelyezte hivatalába. A „Zalai Közlöny" f. évi 3-ik számában elóre bejelentettük, hogy az igazság Deák felmentésót követeli. Az eredmény álláspontunkat fényesen igazolta.
A mai városi közgyűlés foglalkozott ezzel az ügygyei. Ezen felolvasták a belügyminiszter döntését, melyet, irne, mi is le-1 közlünk, minden kommentár nélkül. Magyar kir. Belügyminiszter.
Szám : 15408/907. V. a.
Zalavármegye közigazgatási bizottsága fegyelmi választmányának Zalaegerszeg folyó évi január hó 8-án tartott ülésében 40/907. kb. sz. alatt hozott I. fokú véghatározatál, melylyel Deák Péter Nagykanizsa r. t. városi rendőrfőkapitányt, hivatali kötelesség megsértése 8 hanyag teljesítése által elkövetett és az 1886. övi XXII. t. o. 90. § a. pontjába ütköző fegyeliJ vétségben vétkesnek mondta ki 8 ezért az idézett t. o. 95. § b. pontja alapján hivatalvesztéssel büntette, Deák Péternek s Kesseldorfer Mihálynak törvényes határidőn belül benyújtott fellebbezései folytán az 1886. évi XXII. t. o. 98. vég pontja alapján felülvizsgálat alá vévén, azt a minősítés tekintetében érintetlenül hagyom, a büntetés tekintetében azonban megváltoztatva, Deák Péter nagykanizsai rendőrkapitányt Nagykanizsa r. t. város szegény alapja javára fordítandó s 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett befizetendő 400 (négyszáz) korona pénzbirsággal büntetem. Egyúttal Zala alispánjának azon határozatát, melylyel Deák Péter rkapitányt a fenti I. fokú véghatározat meghozatala után állásától felfüggesztette, — megsemmisítem és nevezottet viselt rendőr-kapitányi állásába visszahelyezem.
Indokok:
Az I. fokú 46/907. sz. kbizottságí határozat a minősítés tekintetében érintetlenül hagyandó volt, mert a lefolytatott vizsgálat adatai szerint Deák Péter nagykanizsai rendőrkapitány tényleg liBuyagul teljesítette kötelességét, midőn polgármesteri megbízás alapján általa vezetett városi pöcegödör tisztító Uiemre vonatkozó számadások közül az 1902. és 1903. éviokot egyáltalában nem, az 1904. évieket pedig caak 1905, évi február hó 20-án terjesztette be megvizsgálás végett a város képviselőtestületéhez w amidőn az ezen üzemmel kapcsolatos tisztítási dijak beszedésével megbízott rbiztost ke\'lően nem «\'llenőrizto. Igaz ugyan, hogy a rkapitány ezen üzem vezetésével s az ezzel kapcsolatos Pénzkezeléssel a polgármester által nem lett volna megbízható, de miután Deák Péter rkapitány — aggályai dacára — ezen megbízást elfogadta, kötclességo volt ezen üzem vezetését s főleg az ezzel kapcsolatos pénzkezelést — közpénzekről levén szó — megfelelően ellenőrizni s számadását évente megvizs; gálás végett a képviselőtestülethez beterjeszteni. Ezen ellenőrzés lanyha voltára vezethetők vissza azon
hiányok w, molyok a wáu,adások utólagos megvizsgálása alkalmával megáhty\'UaUak, de melyeket Deák Péter felelőssége tudltábki megtérített Kesseldorfer Mihályt a gyepmíiU»- teendők alól a városi tanács mentvén fel, é rétówri \'D«ák Pétert mulasztás vagy szabálytalanság nem terheli, valamint nem terheli mulasztás a Bayerl Ferenc bujakóros tehene hullájának szállítása körül sem. A lótartás tekintetében jogerős bírósági Ítélettel lett Kesseldorfer Mihály keresetével olutasitvu és így ezen magánjogi szerződés ténye Deák Péterrel szemben hivatali kötelesség sértést nem állapíthat meg, de mint a rkapiiányi állás tekintélyének csorbítására vezető ténykedés azonban a legszigorúbban elítélendő. A fegyelmi eljárás alapjául szolgált panaszuk közül tehát csupán a pöcegödőr-tÍ8ztitó üzem kezelésére vonatkozók nyertek részben beigazolást, de ezekjein képeznek oly fegyelmi vétséget, mely a legsúlyosabb büntetés — a hivatalvesztésnek — alkalmazását indokolná. Ezen -¿let megváltoztatandó volt azért is, mert a nagy^uizsai kir. ügyészség Deák Péter ellenében ugyanezeu panaszok ügyében 1906. évi március hó 17-én «54/1900. sz. a. kelt határozatával * nyomozás elrendelését a bp. 34. §. értelmében büntetendő cselekmény tenyálladékúnak hiánya okából mellőzte, megállapítva egyben, hogy Deák Péter a szó alatti üzem vezetése, a számadások vitele, ellenőrzése cs megvizsgálása teki uisjiiben felettef hatóságától utasítást egyáltalán nem nyert, hogy a számadások utólagos felülvizsgálata folytán nehezményezett tételek, az üzemi forgalomnak elenyésző csekély hányadát képezik s részben kezelési szabálytalanság folytán állottak elő s így kétségtelenül kizártnak tekintendő az ezen tételek jogtalan eltulajdonítására irányuló szándék, hanem mindezen kezelési szabálytalanságok csakis a hiányos felügyeletnek eredmenyfti.
Tekintettel tehát ezen fontos körülményekre kellett az 1. fokú véghatározalot. fenti értelmében megváltoztatni, s vádlott tisztviselőt az 1880. évi XXII. t. c 95. §. b. pontjának alkalmazásával 40U korona pénzbüntetésben marasztalni, súlyosbító körülménynek véve azt, hogy nevezett egy ízben dorgálás-snl, egy ízben pedig ;">0 koroua pénzbüntetéssel Icgyelmileg már büntetve volt.
A vármegyei alispánjának azon határozata, melylyel Deák Péter rkapitányt — a közigazgatási bizottság legyeimi választmánya határozatának meghozatala után hivatalától felfüggesztette, megsemmisítendő volt, mert az 1880. évi XXII. t. c. y3. szerint lelfüggesztésuek csakis a fegyelmi vizsgálat elrendelésekor vagy a vizsgálat folyama alatt vau helye, jelen ügyben pedig a vizsgálat 1900. évi szeptember hóban fejeztetett be, midőn az iratok a t. ügyésznek véleményezés végett kiadattak s így az ennek utána hozott alispáni határozat törvényellenes volt. Az állásába való visszahelyezésre vonat-I kozó rendelkezés, az előbb emiitettnek természetes I folyományát képezi. Miről a vármegye közigazgatási 1 bizotlsága fegyelmi választmányát a 404/907. sz a. j felterjesztett ügyiratok leküldése mellett megfelelő további eljárás végett értesítem.
Budapest. 1907. évi\'április hó 17-én. A miniszter helyett:
Hadik s. k
államtitkár.
Deák Péter lókapilány inár átvette hivatalát, de — megrongált egészségére való hivatkozással — 3 hónapi szabadságot kéri, mii a közgyűlés megadott.
ZALAI KÖZLÖNY
1907. MÁJU8 11.
kőre csupán Csáktornya nagyközségre ós a csáktofuya-vidóki körjegyzőségre terjed ki. Ennélfogva előterjesztést letiom az iránt, liogy a határrendőrség mű kódési köre a csáktornyai ós alsólendvai járások mentén elvonuló egész határszélre;- — amelyen át t. i az útlevél nélkül kivándorlók nagy száma hagyja el hazáját. — kiterjesztessék ; előterjesztésemre azonban azt a választ nyertem, hogy a kiterjesztés csak akkor lesz elrendelhető ha a csáktornyai határszéli kirendeltség megfelelő rendőrszemóiyzettel lesz ellátva, minélfogva nj indokolt előterjesztést intéztem ez érdemben a m. kir. Belügyminiszter úrhoz és nem kétlem, hogy a kiterjesztés a fennforgó közérdeknél fogva nemsokára megtörténik.
A folyó évi január hó 1-tól március hó végéig a vármegye területén előfordult tüzesetek száma •.\'!» volt, melyeknél az összes elhamvasztott érték a hivatalos kárfelvételi jegyzflköuyvek szerint 50.699 K 60 fillért tett ki, melyből biztosítva volt 14.784 K. érték s igy a biztosítatlanul szenvedett kár 41.915 K. 60 fillérre rug.
A m kir. csendőrség által a lefolyt időszak alatt letartóztatva lett: ember élete elleni bűntettért 2, súlyos testisértésért 6, szemérem elleni bűntettért 1, lopásért 27, csalásért 2, zsarolásért 1, bélyeg hamisításért I, gyujtogatásért 1 egyén; továbbá külöin-böző természeti) kihágásokért 248 tettes lett a közigazgatási hatóságok elé vezetve.
A vármegye törzsvagyona áll 9921 K. 35 f. postatakarékpénztári betét. 2364 K. 44 f. cselekvő hátralék, összesen 12.335 K. 7\' fillérből, amelyből levonva a 694 K. 88 f. készpénzhiáuyt. cselekvő vagyon 11.640 K. 91 fillér, szenvedő hátralék hIG K. 60 fillér, tiszta vagyon 10.824 K. 3! fillér
A vármegyei távbeszélő hálózat felállítása érdekéből a díjszabály módosítása tárgyában előző jeleu-tésem szerint a m. kir. Belügyminiszter úrhoz intézett jelentésemre azou választ nyertem, hogy a díjszabály módosítása — ami tudvalevőleg a dijak leszállítása és a berendezések könnyitéso céljából történik — még tárgyalás alatt áll. Minthogy azouban az előmuukálatok hosszabb időt vesznek igénybe, a létesítés érdekéből szükséges tárgyalásokat az emiitett körülmény dacára is legközelebb megindítom.
Az 1907. évi fósorozás f. évi március hó l -ón megkezdetett s eddig a pacsai. zalaszentgróli. sümegi, tapolcai, keszthelyi, Csáktornyái, perlaki, letenyei, alsólendvai, novai és nagykanizsai járási valamint a Nagykanizsa városi sorozó járásokban minden fenu-akadás nélkül teljes rendben folyt le. a zalaegerszegi járási és városi állítási helyeken pedig e hó végével befejeztetni fog.
Az eddig teljesített fó.vörozás eredménye a következő :
Ar állítási lajstromokban fölvett állítás kötelesek száma 10837 volt.
Az ujoncjutalékra besoroztatott 1038.
A póttartalékba besoroztatott 342.
A fósorozástól távol maradt 2019 hadköteles
A teljesen ismeretlenek száma pedig 252 telt ki.
Zalaegerszeg. 1907. évi április hó 23-án.
Arvay Lajos s. k
/.aluvlruie&yc alltpinja.
El Amerikába!
J^RTESITÉS,
\\ an szerencséin a n é. vevóközönséget tisztelettel értesitoni, hogy teljesen uj áruval dúsan felszerelt üzletemet megnyitottam.
Raktáron tartok: női- és férfi kész fehérneműt, bőr galanteriet, szappan- és illatszert, minden kötött- és szövött árut, nyakkendő, keztyü- ós dissyátékárut.
Híveimhez híven ragaszkodva, jó árut. pontos kiszolgálást és szigorúim szabott árakat vezettem be.
Kegyes pártfogást kér
Szabadszállásy Béla
Fó-ut 3.
— Hol a Csáktornyái kirendeltség? —
Arról a nagyméretű kivándorlási ¡ázról, mely most van tetőponton, inár irtunk. Megvilágítottuk a kérdést iniuden oldalról és rámutattunk, hogy legköny-nyebben Csáktornyán át juthatnak ki Magyarországból. A lapok folytonos sürgetésére végre megjött az értesítés, hogy határrendőrségi kirendeltséget kap Csáktornya.
Erről a kirendeltségről irják Csáktornyáról a a Zalai Közlönynek:
Kvek óta hallják a panaszt, hogy Csáktornyán keresztül mily nagy számban vándorolnak ki Ameri-j kába olyauok, akik katonakőtelezettségük. vagy más ok miatt maguknak útlevelet szerezni nem tudnak.
Nap-nap utáu látunk a helybeli állomáson 10—12 | ilyen kivándorlót. Nem múlik el hét, hogy a csendőrség — csupa véletlenségből! — ilyenekre ne akadna. | (véletlenségből, mondom, mert directe o célra csak i a legritkább esetben van kirendeltségi.
Végre f. évi |anuár havában megjött a hivatalos értesítés, hogy Csáktornya, — a nagymérvű kivándorlások meggátlására — határrendőrségi kireudeltséget kap. mely kirendeltség március i-ón megkezdi működését.
És ezzel az értesítéssel be is fejezték az egész ügyet. Március 5-én u. i. megtudtuk, hogy a kirendeltség — Isten tudja miért! — csak 15-ón kezdi meg működését. Kimúlt 15-ike, elmúlt március, sót április is, de a kirendeltség még mindig csak az Ígéret türelem-papírosán létezik.
Ugy látszik, az egész csak egy kis ijesztgetés akart lenni. Am a hatás nem igen látszik, mert a kivándorlás csak oly méretben folyik, mint előbb. A Csáktornyái állomást nagyon szorgalmasan szerencsél-\' tetik azok, akik engedély nélkül óhajtauak az uj világba jutni. Ezek szabadon folytatják útjukat akkor, mi("i az erre jogosultakat akarják óriási munkával visszatartani.
Nagyon kívánatos volna tehát, ha az a sokat emlegetett kireudeltség végre tényleg Csáktornyára érkezne.
Városi közgyűlés.
Nagykanizsa r. t. »•dVofc képviselőtestülete ma délután 3 órakor közgyűlést tartott a következő tárgysorozattal :
I. Polgármesteri |eleutés a mozgóposta elhelyezési ügy miben léte körül telt eljárása eredményeiről
Elnöki előterjesztés az állítólag Pacsán tervezett kir. járásbirósági ügyben állás foglalás tárgyában.
V. A főgimnázium részére a kormány által engedélyezett -.\'00,000 kor. építési segély bejelentése.
4 Frauz Lajos és liai cég nyilatkozata, a v. képviselő testületnek 100 906. jkv. sz a véghatá-rozatára, a vjllam áram után szedett dijak tárgyában.
5. Franz Lajos és fiai ajánlata, a villamvilá-gitásí szerződés némely pontjának megváltoztatása céljából egy bizottság kiküldése tárgyéban.
l>. A város területén keresztül vonuló állami közutak kőburkolattal leendő megépítéséhez a felajánlandó hozzájárulási ősszeg tárgyában tanácsi javaslat
7. A Csengery-ut útpadkái és folyókái meg-építési terve és költségvetése.
K. A legelólerületnek kibővítése céljából erdő kikebelezés iránti javaslat.
9 Deák Péter v rfőkapitány fegyelmi ügyének bejelentése.
10. Deák Péter v. rfőkapiuínv szabadság iránti kérelme. \'
II. Székely Nándor v. s. mérnők állásától történt felfüggesztése folytán az állásnak helyettesítés utján való betöltése.
12. A nagykanizsai serfőzde r. t. hátraléka tárgyában t. javaslat.
pót. módo-
13. Schwarz és Tauber cég kérelme s kávégyár építési segélye kiutalása tárgyában.
14. A közkórház élelmezési szerződés
sitása.
15. A közkórház 1908. költségelőirányzata 19. A közkórházi irgalmas testvérek, orvo^k
1906. évi drágasági pótléka és a kórházi lelkész lakáspénze tárgyában t. javaslat.
17. A közkórházi kézi pénztár számadása.
18. Az 1906. óv II-ík felében szaporodásba és törlésbe hozott községi pótadók érdemében t javaslat.
19. Az 1906. év végével feuállolt természet, ben leszolálaudó közmunka hátralék leírása tárgyában t. javaslat.
20. Az 1906. évben lermészotben leszolgált I közmunkákról szóló számadás.
21. A kisdediievelő egyesület vagyonának vég. j leges átvétele tárgyában I. javaslat.
22. Szabó Antal ingatlan vételi ügye.
•¿3. 8tern 1 Mór és Goldstern Jakab kóz^gi ! pótadó törlése iránti kérelme.
24. Plánder Anna v. közmunka leírás iránti kérelme.
25. Steiner Dávid lakbér, Zelenák Autal föld. bérleti hátraléka leírása t. javaslat.
26. Illetőségi Ügyek tanácsi javalatokkal.
27. Föld, lak, bolt- és közterületek bérszer.ó-déssel, kavics szállítást szerződés t. javaslatokkal.
Magántisztviselők üdülőtelepe.
A Magántisztviselők Országos Szövetsége a folyó évadban nagyszabású humánus iutézinénynyel szaporítja eddigi közhasznú alkotásait. Megnyitja ugyanis üdülőtelepét a magántisztviselők részére és e céljából a Kaimon mentén egy fürdőtelepeu több szobából álló, a higenikus kővetelméuyekuQk mindenben megfeldó. |ól berendezett épületet bérel.
A terv szerint minden, a Magántisztviselők Országos Szövetségének kötelékébe tartozó üdülésre és pihenésre szorult akár fővárosi, akár vidéki magántisztviselő a Szövetség üdülőtelepén legalább két héten át teljesen ingyen lakást kap, esetleg utazási kedvezményben is részesül, az ellátás dolgában a legmeszeltb menő, minimális áldozatot igénylő ármérsékléshez jut.
A Szövőtség tanácsa legalább \'megtartott ülésén | nagyobb összeget szavazott meg e célra és igy lehetővé vált hogy a rendelkezésre álló összegből már a folyó évben is 50—60 magántisztviselő legalább 2 héten át ; ingyenesen élvezhesse a pihenés és a balatoni fürdőzés áldásait A Magántisztviselők Országos Szövetsége erőteljesen törekszik, hogy üdülőhelye alapját minél nagyobb mértékben növel|e. a telepet miitd tokozottadban használhassák azok. nkík rászorulnak egészségük helyreállítására és a fürdőzésre.
A Nagykanizsai Magán tiszt viselők Egyesülete az egyesület tilkárához (Hochflus* Soma a Nagykanizsai takarékpénztár) fordulhatnak felvilágosításért az üdülőtelepen való tartózkodásra vonatkozóan illetve bejelenthetik, ha az üdülőtelepet igénybe venni óhajtják. A bejelentésben meg kell említeni a folyó évi tagsági igazolvány számát, az üdülőtelepen szándékolt tartózkodás megkezdésének és bevégzésének napját ós azt vájjon az illető utazási kedvezményt óhajl-e igénybe venni. Ez utóbbi ««étben a kérelem megfelelően megokolandó. Ragályos vagy állandó orvosi kezelési igéuylő betegek az üdülőtelepen elhelyezést nem nyerhetuek.
Vln-Jan M^bet« olraua al • fatalat!
bcl*»iérek,
.: Idcf««»*/. U.lílj-
, fTonn■■/! •pllepszla clioiií 1 \'.ufileltm irtAti*. lnzi»n fa Mrmrntva IkiilOi A pulink» „ZUtUtUCHSAOUa". 1 "\'"[¡»nb«ff 137. ;C»h.„„l,)-
Ml l IGYUNK?
hogy ogiszségünkat megóvjuk, mert csakla a teilllcMXete» MKflINUVBH
ásványvíz erre a legbiztosabb óvószor.
Minden külföldit fölülmúl hazánk tfruit»nkc-te* KiénNsvaa-vIxek
királya:
a mohai
-Forrás.
Millenniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali, bor- á» gyógyviz, n «yomur-
tgént rögtön megszünteti, piratlan ¿tvAg)K«rjeBEtő. használata valódi áldá* g>«»morbaJoMoknak.
Kedvelt borviz! Olcsóbb a szódavíznél! Mindenütt kapható
1907. M.UUK II.
ZALAI KÖZLÖNY
3
A h é t.
— Megyegyülés. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 13-án d. e. lu órakor a vármegyeház i gyüléstermóben közgyűlést tart A tárgysorozatnak 173 pontja vau, melyhói .\'> nagykanizsai érdekű.
— Előléptetés. A magyar királyi pénzügy miniszter Legény Károly zalaegerszegi pénzügyi segéd-titkárt az alsókubiui pénzflgyígazgttiósághoz titkárra. _ Farkas János és llajgató József zalaegerszegi adótiszteket jelenlegi állomáshelyükön való meghagyásuk mellett adóhivatali segédekké, I\'rekopa Vilmos csáktornyai adótisztet adóhivatali ellenőrre léptette oló.
Ű felsége Véber Károly nagykanizsai kir, törvényszéki bírónak az itélótáblabiróí citnot és jeleget adományozta.
Knorr Kálmán nagykanizsai törvényszéki birót a VII. fizetési osztályba sorozott törvényszéki bitóvá
nevezte ki Ó lelsége.
— Btrói kinevezés. Az igazságügy minísiter.. dr. Kenődi Imre kalocsai ügyészt u nagykanizsai kir. törvényszékhez bírónak kinevezi«.
— Névmagyarosítás. Deutsch Lajos nagykanizsai lakós. valamiül Gyula éa Miklós gyermekei „Dénes"-re magyarosították vezetéknevükül.
— Hangverseny. A nagykanizsai főgimnázium ifjúsága szombatou délutáu tarlóit haugverseuye igen szépen sikerüli. A közönség sokat és lelkeseit tapsolt a szereplőknek. — Felfillizetni szíveskedtek : Stern Sándor 20 kor., Grünhut Henrik, Löweusteiu Emil, l\'leheisz Gusztáv, Sauer Ignác, Scbithán János. Uoger Ullmanu Klek io— 10 kor., Heltis Lajos 7 kor., Ositerhuber László G kor, Eporjessy Gábor, Gold-lianimer Károly, Kaufer Mór, Ofenbeek és Balázsy, Kosenberg Kichárd, Sommer Ignác 5—.\'» kor., Hofrichter Emma, Láng Miksa. dr. Miklós Dezső, Szegó Izidor 3—3 kor., Grünfeld Miksa, Lendvaí!» öamti, Marton Ignáo, Simon Gábor, lfj. Wajdils I„ József, Weiszmayer Lipót 2—2 kor, Ózv. Briher lsiváuné, Fóliák Miksa, Töllősy Péter I —1 kor. és Frauk Ottó (¡0 fillért. Mindezen folülfizetésekért hálás szívvel fejezi ki köszönetét az igazgatóság.
— A szégyentábla. A belügyminiszter tudvalevőleg megsemmisítette Zalavármegye azon határozatát, hogy a vármegyeházán szégyentáblát állit, melybe belevésed azok neveit, kik a gyászos emlékezetű Sulyovstky Dezső installációján részt vettek. Kkkor a megye közgyűlés« ugy határozott, hogy a belügyminiszter ezen tiltó végzését kinyomatja és megküldi minden elöljáróságnak, körjegyzőségnek és hivatalnak — kifüggesztés céljából. A hl a belügyminiszter most leirt a megyéhez, hogy ezt sem engedi tueg, mert ez is — csakúgy, mint a szégyentábla — becsúletbüutetés jel lette vej bir és — jogi szempontból sértó cselekménynyé minősül.
— Halálozás. Huchstudt Gocsárdné szül. Varga huroliua meghalt uagykauizsán fti éves korában. Ma délután temetlek óriábi rézvél mellett.
Ne hozassunk, Miért is hozatnánk, amikor itt helyben is tnegkaghatjuk u legiobb órákat, szép láncokat, kristály szemüvegeket. Kaphatunk valódi amerikai zsebórákat 6, ti és 7 koronáért, erős szolgálali zsebórákat 3 évi jótállással 7 koronától feljebb. Hol ? Szivós Antal müórásnál Nagykanizsa. fő-Üzlet: Erzsébetlér 14. Magyar utca sarok. Fiók-Üzlet: Király utca 32. Óra ékszer és latszer javítást elfogad, amit »agy gouddal, jótállással készít.
—■ Tanitógyülés. „A nagykanizsai tanítói járás-kór" folyó hó lü-áu délelőtt !) órakor kezdódóleg tartja a nagykanizsai Kazincy-utcai állami elemi népiskola i-ik leáuyosztályábau ovi rendes közgyűlését, a köveikezó tárgysorozattal I. Klnöki megnyitó. 2 Jegyzőkönyv fülolvasása és hitelesítése. 3. Gyakorlati eló-*Ms a kézügyesség (slöjd) köréből. Előadó. Somogyi J®nka áll. tauitóuő. 4. Gazdakörök és szövetkezetek. Klóadó : Banekovich János áll. tanító. .\'». Tanitó-szövet-si\'g. Előadó : Nagy Lajos áll. tauitó. (J. Elnöki jelentés.
Indítványok, b. Tisztújítás. Gyűlés után étlap szerint \'ársas-ebéd a »Polgári Egylet" éttermében.
— Az uj lap- Nagy Samu ós Kálmáu Pál újságírók lapja: „A Színház" ma jelenik meg \'újra. A múltkori szám valóságos hírlapi esemény volt Nagykanizsán. A szerkesztők bevallották ígéretüket. Olyan lapot adtak, amely a fővárosi kritikát is kiállja. A mai szám 6em marad n múltkori mögött. Eltérés csak annyiban van, hogy mosl rózsaszínű boríték fedi a lapot, szemben a mull hotivel. mely kék színben pompázott. A inai számban — mely 10 oldal terjedelmű — találunk egy Irancia elbeszélési, melyet Kállay Kornélia, a társult nagy műveltségű énekesnője fordított „v Színház" számára; Hullai Jenő, a kitűnő komikus rendkívül érdekes apróságokkal tarkítja a lapot; a jövő héten színre kerülő „Lysislratából" n János bogárka dalt és Lysistrala keriugőjét hozza; Szegő Ottó gyönyörű költeménye, a „Költözködés", a „Nyári kritikus kis kátéja", a „Modem színi-irodalomról." a „Színházi hét", a „Kulisszatitkok, az „apróságok" stb. slb. oly élénkké teszik a lapot, hogy igazán gyönyörűsége telik az olvasónak. Egyes száma 2u Ullér. Kapható: a színházi pénztárnál, a nagy tőzsdében, ózv. Förstné tőzsdéjében, továbbá Mlhiz és Balog cégnél.
— Ma már nem szükséges szeplő és más arcfoltok miatt szégyenkezni. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az, itki a liliom angol eremet használja. Kapható a Vörös Kereszt drogériában, Nagykanizsán.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jó és olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venni, ugy keresse fel Wullisoh Márkus kalapkereskedését (Nagykanizsa Erzsébet-tér), hol 3. 4 és r> koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkát kaphat.
— FéiykéHmtl kéiifllékik miiktdiilöknik. Mindazoknak akik a fíuyku|><h<ct, c legvonzóbb é\\ mindenki állal könnyön megtanulható »jiuit Iránt crdekltidnck, ajánljuk az ,A Moll* cégnek (Iléc». Tuchlaulien y, cs. kir. u<lv uMliio) IS&4. óla fennálló fényképészeti eszközük \'zUlftnlcgoségek áruházit, amelynek kepe* Árjegyzéket kiváltaira w.ivojen kllld el bérmentve
Eljegyzóai-*w f « „llonneberg"-
Eoltenne - V moutoson.
Minin postafordultával. - Megrendelések brirmoly nyelvei ntéxendők
>11 Síidtnlibrlkt. Hinotberg In Zürich.
SZÍNHÁZ.
A kilüzölt műsort nem lehetett pontosan betartani, mert a legendás Pozsonyi Lenke neiu érkezett meg a kellő időre. Miatta szerdán nem mehetett a tervbe vett Lysistrala és a kitűzőit Arany-virág. Csütörtökön pedig ünnep volt, ami ismét azt akadályozta meg, hogy Kabarét legyen. Végre pedig, hogy Pozsonyi Lenke megérkezett, h mára hirdetőit Lysistrala is a jövő hétre szorul. Helyette a .Cigánybáróban* mutatkozik be az uj éuekesnő. Ezek után leközöljük alább a jövő hét műsorát, de felelősséget nem vállalunk érte. A függöny mögött u. í izgatott kedélyek uralkodnak. Primadonna válságot és mi egymást emlegetnek. Ez ugyau nyugodtan hagyja a közöuséget, amely végül is uem kíván egyebet, mint tisztességes előadást. Lássuk hát: milyen volt az elmúlt hét képe:
Vasárnap Vörösmarty Szép Ilonkája járkált szomorúan a deszkákon, kebléhez eg.y cserép liliomot szorítva. Ez a cserép liliom arra jó, hogy. általa Mátyás meglóghassa Ilonkát. Ha pedig megfogta, akkor természetesen szerelmes is losz belé. Ámde Szép Ilonka liliomja a szegény bolondot is bolonddá teszi, aki a feletti bujában, hogy Ilonka meghalt, — megfagy. A darabban igazán nincs más, miut Szávay pallogó verselése ós Harkányi Gizella (Mátyás) romok kosztümjei. — A bolondból Holtai csinált kabinet alakítást.
Hétfőn a János vitéz zsúfolt ház előtt nagyon gyáván viselkedett. Nem az az előadás volt, amelyet vártunk. Talán ebben a darabban éreztük leginkább a zsinór-padlás hiányát, inert Bihari hatalmas díszleteivel nem lehetett sein nyílt változást csinálni, sem pedig gyorsan a színpadot átalakítani, fis igy roppanl kelíemotlonül hatott, mikor az utolsó felvonásban a tündér-szigetbe beállították a falusi viskót. Ez a gyor« munka eredményezte azt is, hogy egy darab erdő (Holtai szerint a széltől) a sziupadra dűlt. A kék tó jelenet egészen elveszett, do még a Irancia király kastélyában lejátszódó felvonás sem volt az igazi, — leszámítva azt, hogy itt Kállay Kornélia valósággal brilirozott tiszta csengésű hangjával és liliom játékával. Ebbon a darabban Kállay magasan kiemelkedett társai közül és bebizonyította, hogy használható tagja a társulatnak. Szűcs* Irén (boszorkány) ebben a darabban érte el kanizsai diadalának (amely pedig máris jeloutékeuy) tetőpontját. Az ó boszorkánya a legtökéletesebb művészet Harkányi uagyon elegáns János vitéz, amivel nem azt mondjuk hogy jó is. Heltái mindig a kitűnő Heitai. ~~ Bagója kifogástalan. Oznkó igen sikerült francia király, de tulineut a határon, mikor a harisnyát kötötte.
Kedden Szécsi Ferenc „Utazás az özvegység felé" c. vígjátéka került. Hogy énnek a jgketetlen darabnak sikere volt, az tisztán-pusztán a szereplők érdeme. Bihari A kos és Kondráth Ilona vitték a főszerepet. Róluk, az ó művészetükről irni igazán felesleges. A társulat e két művészét látni, hallani kell, hogy az ember fogalmat alkothasson arról, hogy mi az igazi művészet. Heitai és Országit maszkja óriási derültséget keltett. Előbbi mint Tiller Mór sainmarinói konzul, utóbbi mint egy typikus, megcsontosodott lelkiismeretes könyvelő — páratlan sikert ért cl. E kél színész általában nagy alakító művészetet produkál minden alkalommal.
Szerdán a Drótostótot elevenítették fel. Czakó mint Pfefíerkorn nem ötölte meg a mértéket. Belez-nay Margit jó lenne, ha egy kicsit diserétebben játszana. Igen sokat mutat — nyilváuosan. Kifogástalannak találtuk Kállay Kornéliát aki lassan-lassan belopja magát az intelligens közönség kegyébe. — Tiszta, csengő hangjáért, átgondolt, diszkrét játékáért már néhányszor nyilt színen is aratott tapsot. Ha igy halad tovább, sok sikerre lehet kilátása a kanizsai színpadon. Heitai marad a kitűnő Heitai, aki mindenféle .szerepben elsőrendű. Szabó Pál, a tenorista és Vojda Dezső, a baritonista valósággal versenyeztek. Azt érték el, hogy végül mindkettő zajos tapsol aratott. Az összjáték nem eshet kifogás alá.
Csütörtökön a Koldusgróf operettbon nagy sikere volt Heltainak, Kállaynak, Országhnak, Ko-csi.-\'zofszkynak. Juhásznak. Szűcs Irénnek, Beleznay-nak és Szabónak,. Án címszerep Czakó kezeiben volt. Intelligens, tanult színész, aki erején felül dolgozik. Ez látszott rajta ebben a darabban. Fáradt, kedvetlen volt, pedig a mozdulataiból, a játékából kilátszik a vérbeli művész. Sok tapsot kapott kedves játékáért a kis Husserl Irmuska. Sok esetion színésznő tanulhatna tólo.
A zenekar minden alkalommal preciz, kifogástalan. Neubauer Mihály karmester egyúttal ezermester is. Dirigáló pálcája varázspálca lest, mikor a kezébe veszi. Ami sikere az operetteknek van, az főleg Neubauer karmester érdeme.
Tegnap zsúfolt ház elölt a népszerű Mliiárdos kisasfzony ment. Este\' 7 órakor már nem veit jegy, ami azt bizonyítja, hogy a társulat kezd Közkedveltségnek örveudeni. Szereposztás a régi. Heitai. l!.ikó, Harkányi, Kállay, Belezuay, Szabó, Bogoz, Juhász és Vajda jelentékeny sikert arattak.
Ma lép fel először Pozsonyi Lenke, a.: uj primadonna a Kip van Winklébeu.
AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ.TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER*.
1
ZALAI KÖZLÖNY
W07. .MÁJUS II.
Heti műsor :
Vssirnspd. u : Drótostól. Este: Helyre asszony.
Héti«: Tolvaj, (iám)
Kedd: Salome, Nap h&se.
Sierdft; Lysistrala.
Csütörtök: Salome, Csalj meg édes!
Péntek Cigánybáró, (zóna).
Stombit: Lysistrala.
Vuáruip d. u.: Leányka. Elte : Aranyvirág. Hétfó d. u: Szép Ilonka. Est«: Gyöngyélel.
S y i I f l é r.
Az o rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.
Nagykanizsa m. t. Közönségéhez I
A nagykanizsai lakatos- és bádogos mesterek nem tűrhetik tovább azon gyalázatos aknamunkát, »mit az elvakított és éretlennek látszó azon munkások folytatnak ellenük kik helyben „szervezett" műhelyt állítottak. Ezen szervezeti műhely vezetői: Újlaki Béla és Szikora János nem riaduak vissza, hogy nap-nap ulán gyalázkodó szennyiratokat adjanak ki azok ellen, akik nekik éveken át munkát és becsületes kenyeret adtak.
„Szorvezve" tőrnek ellenünk, kik keserves évek hosszú során át számtalan bizonyítékát adtuk megbízhatóságunknak és becsületességünknek. Röpirataikban kétségbe vonják tudásunkat, kontároknak neveznek bennünket, hololt a nagykanizsai iparosság jó-hirneve országszerte ismeretes.
És mikor ók nagy hangon a közönség Ítéletét merik provokálni és elnyomásról szónokoluak. akkor nekünk a báránybőrbe bojt farkas jut eszünkbe. Hiszen hosszú idők óta a munkások cári önkényéuek vagyunk kitéve. A mostani harcot is azért folytatják, mert m m hajlandók, a munka zavarlaldn menetét kölelezőleg ígérni! Ara hivják ki a nagyközönség Ítéletét! Mi emelt fővel, nyugodt lelkiismerettel álljuk. I)« mi alapon kérik ók a magyar közönség jóindulatát? Ők, akik ellenségei a hazának, a hitnek , éa minden emberi jóízlésnek.
Hát visel lelik e a nagy közönség bizalommal velük szemben, kik nyiltan hirdetik, hogy niucs ve-; sziteni valójuk és hu a szükség ugy kivánja, bármikor összeszedhetik sátorfájukat, hogy tovább álljanak. Lehet-e bizalommal viseltetni az olyan emberek iráni, akik örökké a kivándorlást emlegetik?!
*» Kutyából nem lesz szalonna, — mondja a köz-moÁVás. Nos, hát az várja senki, hogy ezek az emberek a nagyközöQséggel szemben tisztességesebbek lesznek, mint volt munkaadóik irányában. Ók kővel viszonozzák viszonozzák a kenyérdobást is, mint a példák igazolják.
Mélyen tisztelt Közönség.\'
A nagykanizsai lakatos és bádogos mesterek nem tűrhették tovább azt a gyalázatos állapotot, melyben munkásaikkal szembén voltak, (iátat kellett vetni a munkások tulköveteléseinek a nagyközönség értekeiben is. Nem tehettük ki a közönséget a folytonos áremelésnek, ami pedig feltétlenül bekövetkezik, ha a munkások minden követelését teljesítjük.
Ok gyalázatosságnak nevezik azt, mikor a mester olykép kiván szerződni munkásával, hogy a munka zavartalan menetét biztosítva és védi magát az ellen, hogy a munkás valóságos fizetési zsarolási kövessen el, mikor a munkaadó valamely nagyobb vállalatba bocsájtkozik és a munkás-kezekre szükség vau. Fél-dák igazolják u i., hogy a munkások azonnal bérmozgalmat kezdenek, mihelyt a mester nagyobb vállalatba bocsájtkozolt.
A nagykanizsai lakatos és bádogos mestereket i nem hozta zavarba a régi munkások sztrákja. mert | már pótolták őket uj, jobb munkásokkal. Azért kérjük a nagyközönséget: ajándékozzon ineg bennünket továbbra is bizalmával. Minden munkál csak ugy elvégzhnk, mint eddig. A közönség pártfogását és támogatását kérjük e nehéz, küzdelmes napokban. Ne kövesse senki néhány ember azou példáját, hogy nemes ós szeul ügyünk cserben hagyásával, az elbizakodott „szervezett-4 műhelyt támogatja.
Velünk az Igazság, bizunk erejében! Nagykanizsa, 1907. május II
Hazafias tisztelettel
A nagykanizsai lakatos is bádogot mostsrsk.
SZEZON KÉPEK.
Alisato* kérdé.
nagyságos V«rd György operett komponista úrhoz inttzve.
Nagyságos iró-művész url (Művész irónak nem akarom nevezni még tévedésből sem nagyságodat, nebogy rágalmazásért bepereljen ; hanem a két szó közé azért tettem a kötójelot, mert librettó irói ós zeneművészi jellegéi akartam feltüntetni.) Eme parentézis között tett megjegyzés után becses tudomására hozom Nagyságodnak, amit talán úgyis tudni méltóztatik, hogy Bercik Árpád miniszteri tanácsos ur őméltósága megirta a ,8zékelyföldöu" c. népszínművét auélkül, hogy a azikulusokból egy beslefiát látott volna színdarabja elkövetése olótt Nagyságoduak ugy látszik Bercik Árpád adotl példát ós bátorságot, hogy a „Leányká"-t megcsinálja. Hát biz\' ez csak csiuál-mány, semmi egyéb. De kérem, a karnagyi székből előbb el kellett volna meuní egy kicsit Ebesfalva vidékére is, — inspirációért, no meg főképpen az erdélyi népélet tanulmáuyozása végett. Mert ebben a formájában az darab nem jó, az népéleti viszonyok festése teljesen hiányzik, csupán az 17-ik század stílusának homályos jellemzésére való az néhai való jó időknek „az" artikulusa Már pedig az Teleky Mihály kancellár uram. Nagyságos Apaffy Mihály uram és Bornemisza Anna őnagyságának alakjával, színre hozott multat nyelvi szempontból névelő sűrű használatán kivQl egyébbel is kelleno jellemezni.
De főleg az erdélyi népnyelv használatával, ami a Leányká-ban teljesen hiányzik Harkányi Gizella mint Kata menyecske nem az erdélyi székely, hanem a göinörmegyei palóc nyelven beszélt Thökölivel. Hol a .vagy igen" ? Hol az „igenis instálom? az „esmég" vagy „esmót,„ a „bütü," a „hiu," a „varasgyék," a „menyen" és még sok — sok más nyelvi sajátságot jellemző közhasználatú szó, melyek mindegyike megvolt és használtatolt anno Domini 1680 tájáu is: Bizony bizony arabusul beszélne Nagyságod, holott uero tud arabusul. ^ _
Még egyet I Még a legképtelenebb belyzetoket megtűrő operettekben sem lehet olyan abszurdum alakokat szerepeltetni, mint a Nagyságod Habakukk prédikátora Milyen egész más alak a helyzetében rejlő komikum dacára is például nagytiszteletű Magyari uram, Apaffy Mihály őnagyságának udvari papja ; de persze azt — Jókai fantáziája teremtette.
Omikron.
LEGÚJABB!
Zichy Aladár diszpolgársága.
A mai városi közgyűlésen ivet köröztek, melyen számos aláírás gyűli egybe. Az aláírók rendkívüli városi köjgyülés egybehívását kérik, hogy azon Zichy Aladár grófot, városunk képviselőjét Nagykanizsa díszpolgárrá válaszszák.
Városi közgyűlés.
A mai városi közgyűlésen felolvasták Zichy Aladár gróf levelét, melyben a mozgóposta ügyében megnyugtatja a várost. Á pacsai járásbíróság ügyében csatlakozásra szólítják fel Keszthelyt és küldöttség megy Budapestre, hogy a pacsai járásbíróságot ne állítsák fel. Frauz cég ügyét függőben tartják addig, míg Franzékkal rendbe jönnek. A város jogait azonban fenntartják. Franz cég aj nlatát ueiu fogadják el, hanem a szerződést julius I-én felmondják és csak azután állanak szóba Franzékkal.
Deák Péter felmeutését tudomásul vették és ueki 3 hóuapi szabadságot engedélyezlek.
Székely Nándor s. mérnök helyettesítéséről gondoskodnak.
Diog-enes lámpája
nem szükséges ahhoz, hogy ön megtalálja a szerencsét — Ha
Milhoffer Kálmánnál
(Nagykanizsa, Csengery-ut)
veszi sorsjegyét, a szerencsét máris a zsbében tartja. — Milhoffer Kálmánnál vették azt a sorsjegyei, mely legutóbb 80.0O0 koro-\' nás fónyereménynyel húzatott ki. = ! ! El ne szalassza a szerencsét ! !
BERÉNY JÓZSEF És FIA
ékszerész ^^
Nagykanizsán. ^-$¡3
SAJÁT MŰHELY.
irr>VPVIIDIII/ "Jlil \'"•"f1""»)\'\'............
JtuIuTUnUIV kor °HJ vAlMMéklun késien kapbsták.
NAGY RAKTÁR g"lrokb™
-—- éa színes kövekben.
NAGY RAKTÁR J
----- ------ láncokban.
NAGY RAKTAft B""m M0;\'é,ké""\'-
lekben.
Főmunkatárs: Nagy Lajos.
Szlíacs acelfürdö
(Felnő- Magyarországon) az egyedül ismert széusavdusl vasforrás. Legtöbb vasat tartalmazó ivóforrás belső I használatra.
Szezon május 15-től szeptember 30-ig. Felülmúlhatatlan vérszegénység, sápkór, női bajok, hátgerinc- és idegbajok, bénulás ellen, átszenvedett ■ hfitegség és erős munkásság. — Fürdőorvosok: ér RHORER ALADÁR hiv. fürdőorvos ós Dr. STERN J.
Elazás Bécsből 9 óra, északról Odorbergen át ö óra, \\ délről Budaposten át szintén ö óra. Öziácsra vonatkozó\' falragaszok minden nagyobb vasúti állomáson vannak 1 kifüggesztve. Kimeríló felvilágosítást és prospektust! utazás, valamiül lakásárkedvezményról (az eló- és| utószezonban) stb. ad a
Fiirdoigazgatóság, Szliacson (Zólyommigye.)
A Szinye Lipóczi Lithion-forrás
kitűnő sikerrel használtatik
Salvator
»«•«-, kágghAlyag-óa kflsxvíugblntslmakellen, húgg-dara 6a vixtlttt nihéxiégikníl, a cxnkros húggárnál, továbbá a Wflicí és tmisxtéil szervek huruUlnál.
Hútfyhajtó hatású!
Kiaayta •atuUutl I C«lrta*aWi t
üatrater-forrái igati/aUiiágdH^I\' Optrjutn.
Eladás részletfizetés mellett isi
= J*Tlt4,ok ** "J munkák *jnr-»n kíailttetnek
PREKÍ7 ANTAL
Első nagykanl/.ial asztalos, kárpitos és dis/itó
NAGYKANIZSÁN,
(Tárul mparlhát. az i|jéizié||il iiiabn.)
A n. é. közönség b. figyelmét felhívom Nagykanizsán a városi csoportházban levő
ii/.tilíi, kárpitos ii dlizltö muhilyimn,
ahol bármikori rendelésre legfinomabb kivitelben Jutányos árak mellett bármilyen asztalos és kárpitos munkát gyorsan és pontosan készítek.
Elfogadok falak kárpltoaáaát, fttggftnyök elkészítését, bármiféle kéxlm unkák montlroxáaát.
Nagy választékú raktár dlvánok éa garnitúrákban. Elvállalok háló, ebédlő, asalon, alöaxoba, bolt-hslylaég ia axállodal teljaa borendexéaekat ugy helyben, mint vidéken.
Levelekre azonnal válaszolok.
Áruimat csakis Jó minőségű száraz fából készítem. Magamat a n. é. közönség Jóindulatu pártfogásába ajánlva, maradtam
hazafias tisztelettel
PREKL ANTAL
múasztalos- és kárpitot. > JUTÁNYOS ÁRAK I SZOLID MUNKA I
1970. MÁJUS II
ZALAI KÖZLÖNY
Ne használjon mást, mint csak
„ÜLTÉIT!" czipökenöcsöt
ozipói tisztításához, mert
Miltenyi
r a leqjobbcipokenots> ¿evrüboxeslakcipoíioz
%%% jj - i XSPS\'J -1
nUdl. \\\\ Ti
Magyar gyártmány!
Jóságban felülmúlja a IpRjobh angol kenőcsöket ¡8. A oipónek szép fényt ad és a bőrt megtartja eredeti színében. Nem fogja meg a ruházatot. Mindig megmarad friss állapotban.
Szabó József
épllit-milikitoi mululyi ligykinlsin.
Évek óta a városi csoportházban van.
Elvállal mindennemű épület- és má-lakatos munkákat, továbbá rácsozatokat, górredónyök, (rollók) conslruktiók. disz-kapuk. villámhárítók. villanycsengők, szobatelefon felszerelést, valamint mindennemű sodronyfonat munkákat.
Javítások elfogadtatnak gyorsan és pomosan eszközöltetnek jutányos árakon.
ti év ótu fennáll
mliatl.Klitó é. JarlU mührl)« !V|IE, kanlx.áu, K IniBny-ntca X». .«ám.
Értesítem a n. érd. közönséget, hogy szerencsétlen beteges férjem távolléte után is ruhatisztító és javító műhelyemet továbbra is folytatni fogom. Á 11. érd. közönség szíves pártfogását kérve, ugy helyben, mint vidéken a tisztítani és javítani való ruhákat a házaktól elvitetem és hazaszállítom.
Tömeges támogatásért esd
Goldschmiedt Edéné
ruhatisztító.
18G8 Ata fonrnlombtu».
Berber-féle -
MtHttrlii-sziippn,
Uk1»l«T.t Utal »HU*«, bHt« twtAM Ui.maJb*.. Umym -Ami alfcaJ>a««tellk
mindennemű bőrkütcífck
eftrtwr^^ttacs
»MM.. A n erver-MU >WÍ.iwMiii UrWI«*«a. ■ oh MT&, a iMlwkadaiemt»« «itt-vilM k*M«t>
lt«T*>■■»■ kífctalarfk. Mitlt barb.4...««.*»*
>IV«lm«»HWk • H •\'« «ffi« r •
Ilprger-féle kiitrilny-kénsznppnn.
Mt*< (THi|Uln<u(nyn«»|Miii arf >t#r t<a>lA< • l»n«A«»4 •U**«tlUMf«, • rnrncktkjMk *al»m«nnti Mb*lM*«» ma»«
•.Ih.ll.r MrtUvniA, n>««.l« «a fflr<td.láppá* mlatma»»! hxmalMnl ..oi.i! «1(1
Bergcr-féle glyccriii-kiUrányHzappan
<l|owtivterUla««aJ *» nnooi tltaiUI. W.llU. ,*""\'* MHlt"»íó "" M»e« «r»dmío | n|*l KinaAlUdk
Berger-féle borax-szappan.
kl«t«Mk, usr.ai«a, Mtplt, nitMH «a »«»ab k«r-bal *fc •!!•■. fajnak T»an«r (■»■■■alatt ty
aiMlUml •irKU, A •AaitUntl h«Ur«tolUn
■ ftit-tiapptal 4a borai-aupMul | Mflaa U m«, .Tat latba 14 »Mj^at « a j
wr,.. - Ítjuc
rr»\'l"»«i, 4*L*4M>*iia*pa3kM•uíiuMa\'w
K.pbaU mladaa ry*ffttrtaa *■ hiiH tiMta. ^ Na„y ha.. : O. Holt * Comp, Wlan L, Blbar.tr.«, ¡■•■rtramtfi itrahUri rirékJ4<Ml(/4HiMH«ra, t, Wiraly-«.., rhaUu/tr 4m Mk Irtart-aa«». UlM.kjrb»M «aMiiima« huM irtManrUialka«.
HtUár NBt-ykuniiHán: Wáver Bein i>vói<v»/erura Vh\'amini MtHYHrorcrAu Iftbh tyóü\\Iftrabnn
Micsoda. . . ? A papa magengedte, Mezen az Jacobl-féla ANTINIOOTIN OlGARETTA-HÜVtLY,
Qi
VIQYAZATI Valódi caak a skatulyában.
STEFÁNIA SZÁLLODA
■ IEl, II. Tah«ritraii(l2 liipiatl fikiéi
Automobilisták figyelmébe!
Oarage Aa chauffour-lnkfcaok h hAzbiui, 6 porc-
nylro a koaponttől. A villámon ön ODinlbuaa megállóhelye minden irány fel*. Modort) polgári kényelemmel berondosott háa Szoba ftrak : ab I-bó omeloton l ««emélynek 180 frt
• ll-lk omeloton 1 szomólynok 1.00 frt
• Ill-lk emoleten 1 eaomélynek 1-40 frt vilAffltáeeitl 6a kiazolifálBBsal. - Tolofou. 10673.
Alapijáéi év 1895.
. SZÉKELYI LAJOS
Első Nagykanizsai Fehérnemű mosó- és vasaló intézete N»g-ykaniiaa, Fö-ut 18. Elfogad uri es nói feliérnemúeket urak, háziarlások. intézetek és szállodák részére ÍMékl maarsndelsiak peiti-lirUlliol llliztiUH i|
A fehérnemflek jókarban maradásáért1
szavatolok
Házi noiái ét vasalás.
Kívánatra árjegyzéket szívesen küldök.
t
« Védjegy „Horgon;:\' >
A Lioiment Gapsici comp., i Hargeay- Pata - Expelter pótléka
agy rógjónak buonyuU Kixixzor, moly
mar tóbb miot 36 ér óta legjobb fáj-lal......
• »illapitó axernek bizonyalt köszvtnynei. caóinál «a ueBhíilaaekaél bodorMrti--
krpiMMi használva t
Klgyelmeitetfa. Silány hamwitványok miatt bováaártáskor óvatoaak legyünk r-«ak olyan úvoget íogadjunk el. a mMv a „Haraoay" « » Richter
ici!yz«aMÍ ellátott Uuboxba ran o-onion- lvu ¿ni uvugpk Ifon W) fillér, 1 kor. 40 í > korona <w újjvMJÓlván mindon cyÓL-y-»*.>rt*rban kapható. — Fórakiár Török lóiaef KyÓKJ»w>réaxnél, Badapeaten
RlrkUr gydgyaarrtára _ „Arany oroaílánhoa", Prá|,\'Abau.
EHmM>iUum b aau. Mladranapt ..«lkuld«.
Okleveles ópitő.
Alulírott tisztelettel van szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy Magvar-utcai lakásomat, saját házamba József fóherceg-ut, helyeztem át.
Midón magamat a nagyérdemű közönség szíves figyelmébe és jóindulatába ajánlani bátor vagyok, kérem nagybecsű megbízásaikat s maradtam hazafias
tiszteletié)
Szuknay Lajos
építő é* vállalkozó Nkanizaán.
Róthy
Kikilti, r«li4tié| éi kirat allaa iliei jikfe a
cukorkánál
Vásárlásnál azonban vigyázzunk és határozottan RÉTHY-félét kérjünk. mivel sok haszontalan utánzata van. I doboz 80 fillér. Csak RÉTHY-félét fogadjunk il I
! GODDAM!
Végre egy gyornan éa biztosan ható tyukszemszer.
ü Cook & Johnsons
l\'l amerikai szabadalmazott
TYUKSZEM-GYÜRÜI.
1 tlarab 20 flllér. 6 dar&b 1 kor., postán 20 flllér portó.
K.pliaió sí orMttyr mind,\'ii iíy(\'.(rj,H»prt*rábtn. ril,. mint orTOhNKr-drogériákhaD, ntb.
Egy liter háztartási rum
90 krajcár
Egy csomag finom törmelék tea
30 1
Vörös Kereszt"
Drogéria Nagykanizsa.
IPOT. MAJU8 II.
koronáért
remek beszélőgépet, mely egyedül
Strasser Márton iát- és
műszerésznél kapható Nag ykanizsán.
Empire" a legtökéletesebb irógép vezérképviselete.
Nagy kerékpár-raktár!! Fényképészeti czikkek!!
WEISER J. C.
\'s.»
Gazdasági gépgyár és vasöntöde mß\'om-épitészet NAGYKANIZSÁN.
Ajánlja elsőrangú MT szőlőgazdaság! e«*közcít és gépeit. "M
Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók
MABILLE RENDSZERŰ BORSAJTÓK.
(Herkules kettős nyomószerke.^ettel) W legolcsóbb árakon.
SZÖLÖ- ÉS GYÜMÖLCS-ZUZÓK, SZÖLÖEKÉK,
könnyű és jó kiviteSOen.
BORSZIVATTYUK ÉS TÖMLŐK, PINCEGAZDASÁGI CIKKEK.
Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve. O O 0
ELSŐRANGÚ HAZAI GYÁRTMÁNY,
SZOLLO-SAJTOK GYÜMÖLCS-SAJTÓK
-HERKULES" teüfc ortuuei mellel tbi lajuia
llyilniulikus Míjlók
lipi í\'«5 és mi »Ul:íw»« SííBJW GYÜMÖLCS ZIÍZÍIK. 8ZÖLI.IÍ HA LMOK. H0QY0Z0 GRPBK
SZÜRETELŐ KÉSZÜLÉKEK
szerei ve
lé-sajtolök, bogyó őrlők.
Aszaló készülékük gyüinólc« és főzelék számára. gyOmölos-hámozó és vágó gepek.
Szabad, önműködő, hordozható és szállítható
„SYPHONIA"-permetezők szóllók, gyümölcs, fák. komló és szegecs permetezésére.
szól lő-ekék
gyártatnak i% uilliiutnak jóltllit mellett kUlAnlegciiigktnl legújabb neikeulé« »/eiint
M A Y F A R T H P H. ÉS TÁRSA
gazdasági gépgyárai, vSsöntódéje és gózhámorai által BÉCS, ll/l. Tahorstrasse 71.
Kitüntetve 590 arany ezüst éremmel stb. Kísileto* árjpgytéki-k Ingyen e» bérmentve. OOOO OOOO □ OOQOOQOO Képrlnelfik étt TlfíonUruHltok kerestetlek.
1907. MAJU8 11.
ZALAI KÖZLÖNY
A ifi eddig eredménytelenül játszott ||| az osztálysorsjátékon \'
H m még egyáltalán nom kísérelte
meg abbim szerencséjét
tényleg fii akar julni
H 1^1 tényleg főuyorouiónyhez
A »11 pontos és előzékeny kiszolgálás-fiml ban akar részesülni, az forduljon bizalonitcljesen a legnagyobb szerencse-gyűjtődéhez -
GAEOÍCKE bankházához.
Az I. osztály húzása már inájus hó 23. és 2S-én.
Kí.\'ii liiiEáKnklioz ajánlunk:
Egv__Negyed_Nyolczad sorsjegyet
12. S — 3— 1.50 koronáért.
1 psi: taü wi: s, Qksézes msial M eteti lapot Incén ts l nemre
G A I DI C K I
BANKHÁZ
BUDAPEST, IV., Kossuth Lajos-utcza 11.
Alapítási év I8B9.
Kaufmann
férfi szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dúsan felszerelt szövet-raktárát. Mindennemű, legjobb Tninóségfl hazai és külföldi szövetek. Mxollll IíIn/.oIkhIhn! Ht V Elin)fi« nrakl ÍM Megrendelések csakis mérték szerint
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendelő szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet miután iparosnak a megrendelés-gyűjtést a törvény tiltja.
II he urna
A legmelegebb és legjobb gyógyhatású kénes («\'.források az egész kontinensen *zuk<cglet szerint mérsékelve, (38- 4f C fokú) hévvizzel 6 tükörben és 15 porcellánkádban.
Köszvény
STUBNYA FÜRDŐ
t. f. m. 518 mtr. t. í. m. 518 mtr.
===== Qyógyszartár, vaaut, posta ás távírda állomáa helyben. ■■
¡(¡./\'ST Budapest— Rutkai fővonalon "^BR
Javaslatok IzOlell ás Ixomrhaumáa magbetegOláanál, lachlaa, kflaiv^y. nauralgla
(ideghánlalmak) nfll bajok áa bOrbetagaégek eseláben, Ehcama. Prurf|o. Paoiláala.
EtíÉXK 15 VE* AT SlITV.t.
Orvosi vezetés alatt álló ivó- és íürdrtkurák, porcellán, kád- és tükórfurdók, pakolás, izxatiási kúrák, villanyozáa, maisage, uszoda és hidegvíz gyógykezelés. I\'ompaa fekvés, fenyőerdők közepette, elterülve a Tátrahegység egyik »emek íonaikján éa így megbecaulhetetlen mint léggyógyhely is; nagy és szép park. Legolcsóbb árak, legnagyobb kényelem, egész-aéges lakások és tápláló élelmezés. Saját zenekar, Uwn-tcnnis. Állandó elfikeló közönséggel.
Fürdőorvosok: Dr. Csllcy János. Uüícr tauar senétorTosa — Iflrdó-oiTos, BollomaDD János dr.. ¡n- 1b. főorvos, Jrtobovils János dr., Dr. Lencso János Jamorm.
Eiöidény: jultu* l-ig. Utóidény: augusztus 20-ig.
8W 50"|o engedmény.
Ktpe. pro.pcktu..il é. relvll.*\',<it.it. díjmentesen *ioIk»i .t
ioazqatOsáo.
Megfojt ez az átko-zott köhögési
Köhögés, rekedtbég ¿a elnyállcásodás ellen gyora es biztos hatásúak
rciai
az étviígyat nem rontják és kitünö iztiek. Dohoza 1 kor. es 2 kor. Prób&doboz 50 fillér.
F5- ti azétkUldési raktár:
..NÁDOR" GYÓGYSZERTÁR
Hu,la|,c\'i, VI.. Vjci-kúmi 17,
Hidegvíz gyógyintézet
í) IJ r ni
Eggermellpasztila
niHaiw loetr otfiinll
Kapható Nagykanizsait: Belus Lajos. Prnger Bnla, Reik Oyula és Csáktornyán: Pető Jeni) gyógyszertárakban.\'
XXVIik magyar királyi
jótékonycélu államsorsjáték
Ezen sorsjáték remélhető H»iia jövedelme kfahauiiu é* jótékony célokra fog fordlttatn r.zen sorsjátéknak 11188 njririaéljl 386.000 kiriia Asstegben késrpéniben.
Főnyeremény 150,000 korona.
10 nyeremény ,
— - lOÍH) kor-
:;o<i löt\'O lOoo\'i
továbbá:
1 főnyeremény — — 20,01 rfi kor. 1 • - — 10/100 I — — fi,000
5 nyeieiiiétiy á - - — 2,000
Húzás winszavonhatlanul 1907. junius hó 28-án. Ecjy sorsjegy ára néqy korona.
Sorsjegyek kaphatók a tnagy. kit. lottójóvedéki igargatójignál Budapesten (Vámpalota) valamennyi posta-, adó-, vim- é» só hivatalnál ai összes vaiuti állotni»okon s a legtöbb dohánytüztdében és váltúllzletben.
Magy. kir. Lottójövedéki igazgatóság.
„Ottomán" ut, „Ottomán" ott,
mindenhol keresik, mindenhol szeretik.
1907. MÁJUS 11
Nagyérdemű Közönség!
A nagykanizsai Jakatos és bádogos mesterek tisztelettel értesitik a n. é. közönséget, hogy sztrájkoló munkásaikat uj, jobb munkásokkal pótolták és így abban a helyzetben vannak, hogy
mindennemű megrendelésnek
pontosan és kifogástalanul tehetnek eleget.
Midón ennek szives tudomásul vételét kérjük, magunkat a n. é. közönség további kegyes jóindulatába és pártfogásába ajánljuk
Hazafias tisztelettel
A nagykanizsai lakatos és bádogos mesterek.
1l: : isükUsAiü» c, xaiagi Í
i * * ^ ^^osr.estf KIT?»\';
) ihMiMnSlfliBRtgBH
gyengéden hashajtók, vértiszt itók: ártalmatlan, mint e pilulák a
egy gyógyszer
Neuatetn-féle ERZSÉBET labdacsok. .
E pilulák hasonló készit-ményeknél minden tekin-t i-t bt-n feljebb beesületidók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainál leg|obb ered-mén) nyel használtatván, jóbb s mellette oly
SZÉKSZORULÁS
•fa MTW ■■
M O LL- F E LE
ISEHD Ll TZ-POR 1
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-f4le Seidlitz-porok iáitól gyógyhatáia a legmakacsabb gyomor- 4« alteatbántalmak, gyumorgóro é> gyomorhév, rógxott azékrak«d4a, májbántalom, vértoluláa, aranyér 4» a legkülönbözőbb nOlbetegsígek ellen, e jele» hiziuernek évtizedek 61a mindi« nagyobb elterjedéit Merielt. — Ara egy lepec(4t«lt eredeti doboznak 2 kor.
llnmhHuwoK torvt\'iiylltic íeiíjlUvtiivk.
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük végett mcg gyermekek is szívesen veszik.
Kvu Ifi plhUAt tartalmaid dohot 30 fillér. Ew trkrrm, mely H dobozt,
tehát 1VO /iHutát tartalmiix, caak 2 korona. 2.4/i korona előlegen beküldrue melleit eau tekerrn bérmentve kiültetik.
Áiií p | Utánzásoktól különösen óvakodjunk. Kérjünk határo-UVAO! 2011811 NKU8TKIN FÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „Szent Lipót" és „Neusteio Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékileg védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva.
NEUSTEIN FÜLÖP
(Sr.cnt-Lipólh»z* címzett gyógyszertára, BÉ08, I.. Plankengaaie 0. Kapható Nagykanizsán: BELU8 LAJOS éa REIK UYULA gyógyizeréazeknél.
M OLU-FÉ
KÉM
Ciak akkor valódi.
mindegyik üveg MOLL védjegyét tünteti fel, >A. Moll« feliratú ónozattal van zárva. A Moll-féle aóa-borazeaz nevezetesen mint fájdalomcsillapító bedörzaöláal szer köszvény. ctui ti a meghűlés egyéb kAvetketményeinél legúuicrclesebh népszer.
Egy ónozott aradat! ü«ag ára I korona
90 nilir.
MOLL Gyermek szappanja.
Legfinomabb, legújabb módszer nerint készítek gyermek et hölgy xappant a bör okszerű ápolásira gyermekek a felnőttek réazér«. — Ara darabonként 40 flll. öl darab I kor. 80 flll. Minden darab gyermek wappan Moll A. védjegyével van ellátva. KiiaiétkUldé»:
Moll A. gyógyszerész, ci. ét klr. udvari szállító által,
Bécs, Tuchlaubeu 9. sz. >
Vidéki inegiemieléick naponta postautánvét mellett teljesíttetnek. \'
A raktárakban tessék határozottan „MOLL A." aláírásával í és védjegyével ellátott készítményeket kérni. ¡>
Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai. l(L



Nyomatott Ifj. Wajdits Jóxsef könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1807.
NEGYVENHATODIK ÉVFOLYAM, 20. SZÁM.
MÁJUB 18.
ZALAI KÖZLÖNY
fclflfixetésl árak: Egén érre 10 korona, ftlévre 6 korona, B»gyc<lívre 2 korona 60 flll. - Egye* azám ára 20 flll. Tanároknak, tanítóknak, jegyzőknek 4a állami tisztviselőknek I évre 0 korona, fél évre 3 korona.
Gróf Zichy Aladár
Nagykanizsa díszpolgára.
Gróf Zichy Aladár miuisztert, városunk országgyűlési képviselőjét a ina délután tartott rendkívüli közgyűlésen Nagykanizsa város díszpolgárává választották.
Örömmel ós büszkeséggel regisztráljuk o hirt és szívből gratulálunk a képviselőtestületnek. Zichy Aladár gróf nagy érdemei országra szólók. Disze ó az egész országnak. Ideje volt, hogy valamiképon kimutassuk iránta érzett hálánkat és nagyrabecsülésünket.
Nagykanizsa város képviselőtestülete csak kötelességét teljesítette, mikor mai határozatát lelkes egyhangúsággal meghozta. Zichy Aladár sokszor megmutatta, hogy városunk érdekeit szivén viseli. Hogy nemsokára díszes gymnásium áll az Eötvös-téren, egyoneseu Zichy Aladárnak köszönhetjük.
Köszöntjük Zichy Aladárt, Nagykanizsa díszpolgárát ós kerve-kérjük: viselje gond|át továbbra is varosunknak, hogy végre kiléphessünk a tespedósból. Nyújtsa támogató jobbját, hogy vele és\'/általa rátaláltunk arra az útra, mely a boldogulás felé vezet. •
A mai városi közgyűlésen impozáusan nyilvánult meg a közönség szeretete képviselőnk iránt. Dr. Scbwarcz Adolf vázolta szépen Zichy Aladár érdemeit, amire a közgyűlés egyhangúlag nagy lelkesedés mellett elfogadta az indítványt és Zichy Aladárt Nagykanizsa díszpolgárává választotta.
Erről a következő táviratban értesítették gróf ZjcIijt Aladárt:
„Nagykanizsa város képviselőtestülete mai napon különösen e célra összehívott rendkívüli közgyűléséin Kegyelmességedet, nagy érdemei hálás elisme-rese és méltatásakép egyhangúlag általános lelkese-dessel a város díszpolgárává választotta. Midőn ezen, reánk nézve örvendetes tényről Nagyméltóságodat Minta a közgyűlés határozatából van szerencsénk a legmélyebb tisztelettel értesíteni, egyúttal kérjük, \'•ogy a város közönségének ezen hódoló tisztelet-"yilváuitását kegyesen fogadni méltóztassék."
A városi tanács.
Felelős szerkesK.t§ és kiadó:
Kálmán Pál.
Szerkesztőség ás kiadóhivatal; Nagykanizsa, Erzsébet-tár (csoportháx.) Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
Szociális bajok.
Irta: NAQY L^U08.
Ugy látszik Nagykanizsa az állandó bérharcok hazája. A sztrájkot a krimiosau, ezt amaz követi. És a nagykanizsai ipari viszonyok sajnálatosan szomorú képe az egész ország ipari helyzetét tükrözi víW.a. Az önálló gazdasági berendezkedésünk hiánya mellett még ezek a szerencsétlen ipari viszonyok is gyengítik az állami élet erejét, a csak arra jók, hogy erőink szélforgácsolódásával képtelenné tegyenek bennünket a gazdasági életünk, érdekeink ellen irányzott támadások visszaverésére.
Nem kutatom a bajok forrását, csupán az erősen szembeötlőket tüntetem fol; valószínűleg ugy a munkaadók, mint a munkások részéről követtetnek el olyan • mulasztások, amelyeknek nyomán az ilyen áldozattan helyzet teremtődik. Csupán azt konstatálom, hogy az érdekelt felek között régóta nieg-megujuló harcnak egyesegyedül az ország, a lakosság érdeke vallja érzékeny kárát.
Az 1906-ik évi építőipari sztrájk Budapesten 45 millió korona kárt okozott; a rohamosan szaporodó lakosig iaká-ss/.ükség-letét a meglevő lakások ki nem elégíthetvén, a háztulajdonosok 20—40*/«-kai emelték az úgyis aránytalanul nagy lakbéreket. Igy termett meg a ház bér uzsora \\s
A házbéruzsora révén drágábbra kellett szabnia a kereskedőnek portékáját, az ipari munkásnak munkabérét, a munkáltatónak a megrendelt iparcikk árát. Igy állott oló minden téren az általánosan fokozódó drágaság, mely különösen az élelmi cikkeknél horribilis módon
nagy arányú. Eme általános drágaság látszólagos oka tagadhatatlanul a majdnem állandó jellegűvé vált különböző sztrájkokban keresendő. Ámde igazságtalanság lenn» kizárólag a sztrájkot állítani oda a drágaság ifttnbakjául. Én éppen olyan hibásnak lartoijj e tekintetben azokat is, akik a sztrájkokba^ munkások tömegeit belekényszeritették. És ebben a belekényszeritésben három tényező is szerepet játszott, sót játszik ma is. Ezek a tényezők pedig: a munkaadók, a szociálista szakszervezetek vezetői, esetleg a központ agitátorai, s végül nem ritka esetben a hatóságok.
A munkaadók, főleg a nagyobb tőkével rendelkező ipartelepek tulajdonosainak szemében a 8/.00 iái is mozgalmak a legutolsó időkig jelentéktelen heooelódésekként tűntek fel, melyo-ket néhányvakarnok érvényesülési viszketegből rendezett. Es legyünk őszinték, iguzságosak, a munkás méltó bére osak az ismert bibliai mondatban volt meg valósággal, in prari inkognitó bolyongott az ipari élet nagy területén. Az önérzet és munkás ismeretlen fogalom voífó az ipari műhelyek légköre leg-kevésl^sem levén alkalmas a munkások önérzetnek fejlesztésére. Sőt!... Ilyen viszonyok fellett no csodálkozzunk azon. hogy az ébredő önérzet t-gyones beszéde, mely jogot és -HTztességos kenyoret követelt a tisztességes munka jutalmaként, a megcsontosodott, elavult nézetű munkaadók fülében lázadásszerüleg hangzott. Ha a nép politikai jogokat követel a jogforrásokat elzáró autokratától, az is lázadás. Hogyne volna lázadás a régi rend ellen, mikor valaki kenyeret s a konyérhez jogot, emberi jogot is követel!
A tévedt no.*)
Irta: KáLLAY KORNÉLIA.
Kovács Böske szegény házmester család árvája volt. Nem tanult egyebet, mint varrni.
Szép volt a leány, gyönyörű szép és ez volt az átka.
»Alig mult J3 éves, mikor elvosztetto taBléit.
A háziúr •— kinek uagy confectió-üzleto volt, — a műhelyben alkaltpazla a leányt csupa könyörületes-ségból, ami később a leány becsületébe került.
Alig nőtte ki gyermekcipőit, mikor a vén kéjonc vércse módjára hatalmába kerítette a fejletlen leányt s megfoszt* egyetlen kincsétől — erényétől.
Az ártatlan félénk gyermek azt hitte, hogy ennek valószínűleg így kell lenni s hogy még ő tartozik bálával főnöke iráut, amiért valamivel, több munkabért Jd neki, mint a többieknek s a miért egy szobát ós konyhát bocsájt rendelkezésére négy emeletes házában.
Igy tartott ez három évig, midőn a főnököt hirteleu megütötte a guta.
Noha az uj üzlettulajdonos az összes munkásnőket átvette, ennélfogva Böskét is, a leány óriási anyagi kárt szonvedett, amennyiben lakásáért most már »Mini kellett az örökösnek.
Nem sokat gondolkodott, hanoin elfogadta R.j g)\'"ros ajánlatát, aty nagyobb gavallér volt elódjéuél.
\') NagykMIói KWlay Kornélia, wlntArsulaiimk egyik leg-uK)\'e»etili ct legműveltebb tagja, neve* IrönB I*. Rendes ni mik n-löbl, clökelú főváriul kiéi>i(o.lalmi lapnak. Kit * r«smoW j
\' \'Zalai Közlöny* »«AmAra iita.
Az efféle viszonyok persze nem szoktak sokáig tartani, de Höske sohasem jött zavarba, ha megunták. Szép volt, hamar akadtak utódok.
Höske jól tudta, hogy meunyíre árt néki ez az élet. Érezte, hogy bele kell pusztulnia, de nem bánta. Bátran, félelem nélkül nézett a halál elé, csak addig ne legyenek gondjai, amíg ól.
E>jy szép napon azonban váratlan dolog történt. Böske szerelmes lett.
A dolog ugy történt, hogy régi lakásából kihurcolkodott s az uj lakása szomszédságában lakott egy szegény fiatal dijuok.
A lányban volt még annyi szeméremérzet, hogy a varrást — ha mindjárt cégérül is — de folytassa s így jövés-menés közben gyakran találkozott Kiss Andorral, a díjuokkal
Kiss mindig tiszteletteljesen köszöntötte a leányt s ez nagyon jól esett neki, mert bizony, mi tűrés-tagadás. Böskét nem igen köszöntötték a férfiak -tiszteletteljesen.
Ha Böske ottliou az ablakuál varrt, Andor ur kijött a folyosóra és nézte a leányt.
Nézte izzó szerelmes tekintettel és Böske e lángoló tekintetek hatása alatt — elpirult.
Egy vasárnap délután Böske kinnt állt a folyosón és Andor ur naivan, félénken melléje telepedett.
Hosszas torokreszelés és orrfuvás utáu végre megszólította & leányt.
Eleinte zavart volt miudakettó, de lassankint megeredi a nyel vők.
— Kisasszony mindig oly szorgalmas I — kezdé az ilju.
Ha az ember élni akar, dolgozni kell! — felelt nagyot nyelve a leány.
— A mai világban nehéz az élet I
— Bizony nehéz!
— Különösen egy leánynak!
— Igaza van!
— Lássa, éppen ezért nagyon tudom becsülni az ilyen lányokat, mint amilyen ön. Oly fiatal, majdnem gyermokleány és már milyen komolyan fogja fel az életet. Dolgozik szorgalmasan, csakhogy mindenuapi kenyéréi becsülettel megkeresse. Sehova se megy, senkit sem fogan. (Böske a dekorumot mindig fönn tudta tartani. Lakásáu senkit sem fogadott.) Bizony sok leány példát vehetne Önről.
Böskének végtelenül jól osett.. hogy ez az ifjú tisztességesnek tartja ót.
Egy pillanatra elvonult lelkiszome előtt a múltja, s most szorult először össze a szive, most fojtogatta a torkát először valami.
A jég megvolt törvo s a fiatalok nap-nap után beszélgettek a folyosón s nap-nap után jobban egymásba szerettek.
A szerelem, vagy porba sújt, vagy felemeli Böskét felemelte.
Szeretto végtelenül Kiss Andort s szeretett volna hozzá méltó lenni. Szeretett volna olyan lenni, aminőnek őt Andor tartja s amiért a becsületes ifjú őt meg-szorette.
Hej, ha Andor az ó múltjának csak a felét tudná, mennyire megvetné ót I
Másnap kisirt szemekkel, lázban égő fejjel kelt fel a leány és siotett az üzletbe. A lépcsőházban utolérte ót Andor.
2
zalai közlöny
1U07. M1JU8 IS.
Amennyire a szociális viszonyokat óvek óla figyelemmel kisérem, tapasztaltam azt, hogy u munkaadók munkásaikicai nagyon sokszög a legkonciliánsabban bántak s hogy »utóbbiak követelésével szemben a két fél között^ haro a végletekig ki nem élesedőit, annalt et a konoiliáns magatartás volt igen gyultrán az oka. Sajnos azonban, hogy nagyon Nok\\ esetben a bérharook a szakszervezetek vezetói vagy a központi kiküldött tulkóvetélései miatt nyúltak a végtelensegbe, ami ugy a munkaadók, mint alkalmazottaik végtelen kárára s az ipari fejlődés megakasztására vezetett. Pedig csak egy kevés jóakarat hiányzott sokszor, hogy az elkeseredett harc a hasznos munka békekorára változzék, mert mindkét félnél megvolt a nemes szándék, hogy az ellentétek elsimuljanak. Hanem ilyenkor aztán valamelyes személyes ambíció, vagy ki nem elégített beteges nagyravágyás Brennus kardjaként esett a mérlegbo . . .
A magyar ember, sót a magyar társadalom teljes egészében a legkonzervatívabb hajlandóságú. Bármi újszerű jelenség tűnjék is fel a láthatáron, erősen lekicsinyeli, annak jelentóséget nem szivesen tulajdonit. Igy volt a szocializmussal is. Nem vetto komolyan, inig a viszonyok rá nem kényazeritették. S ma, mikor már el kell ismernie e mozgalom nagyjelentóségét, — ma is fanyar képpel tekint feléje. Ki csodálkoznék hát azon. ha a hatóságok egy-egy alkalommal ellenszenves állásfoglalást tanúsítottak a szociálisták törekvései iránt s ezt a hatósági ellenszenvet egy-egy belügyminiszteri rendelet §§-aiba kapaszkodva a szooiálizmus terjeszkedésének megakadályo-vftírv éppen elnyomására használták fel. Igy állottak elő a szociálista gyülekezés betiltások, melyek legtöbbször olyan szolgálatot tettek a szocializmusnak, mint a tűzre öntött olaj .
Mélyen elszomorítja lelkemet, hogy az
anyagi erősödés helyett szegény nemzetünk állandóan a gazdasági pusztulás foló közeleg s csupán azért, mert fiai nem értik meg egymást. A politika baziliszkuszi hatása miatt nem igen van időnk szociális bajok orvoslására. Pedig ezek a bajok már i-égóta nagyon is előtérbe jutottak. Legalább helyi vonatkozásaikban megérdemlik figyelműnket s ha a bajok előidézése körül szereplő tényezők lelkiismeretes, hü fiai e hazának, lörekedjenek eipedienst keresni a tagadhatlanul anyagi romlással fenyegető helyzetből való kibontakozásra.
— Megye-gyülés. Zalavármegye törvényhatósága gróf Batthyány Pál főispán elnökletével hétfőn tartotta tavaszi rendes közgyűlését. Az alispáni jelentésnek tudomásul vétele után a meghalt Ziegler Kálmán ós Kperjessy Sándor tagok helyébe választották meg a közigazgatási bizottságba Filipits Lajos plébános orsz. képviselőt, a központi választmányba szintén Filipits Lajost és ifj. Tbassy Imre felsőrajki földbirtokost. — A zalalövő—zalaegerszegi h. é vasútra megszavaztak kilométerenként «000 koronát, avval a kikötéssel, hogy a kisfaludi fűtőházat Zalaegerszegre helyezzék. A pápa—sümegi helyi érdekű vasútra szintén megszavaztak (1000 koronát kilómé-teienkéut. — A feketetábla ügye még mindig szóban foroti- Utóbb azt határozták volt. hogy az eltiltó rendeletet teszik ki a fekete táblára, melyen aztán rajta lesz a história az öt névvel együtt. Most ezt is megtiltotta a kormány. — A Balatoni Muzeum kérte a törvényhatóságot, hogy segélyezzo a muzeumot, s a névnek Zalavármegyei muzeumra való változtatása mellett a Zalaegerszegen pár hónap előtt ilyen név alatt megindult gyűjtést szüntesse meg s a már gyűlt tárgyakat tegye ál a keszthelyibe a névvel együtt. A törvényhatóság az egész ügyet a már előbb kiküldött muzeumi bizottsághoz lette át, minthogy a Zalaegerszegen megindult gyűjtés felett még nem is rendelkezhetik. — A Csány szoborra 10 évig eveiiUitií wuo, osszesoa i>uu«» -¡tonMiiu »¿¿.¿¿w. (uvg. — Kzeken kivül igqn sok mintegy 200 ügyet intéztek el karikacsapásra.
— A megyei függetlenségi párt uépes értekezletet tartolt vasárnap Bosnyák Géza elnökletével. Minthogy másnap megyei közgyűlés is volt számo-
sait megjelentek. Élénk érduklódéssol tárgyalták a mai állapotokat az alkotmány biztosítékokra és a kiegyezésre nézve Rá ezekre állást is foglalt az értekezlet. A határozatot feliratban közli Bosnyák elnök Kossuth Ferencz orsz. pártelnökkel. a kiegyezésre nézve azt tartja a párt. hogy inkább maradjou a mai kölcsönös állapot, mintsem jogainkból még engedjünk. Az alkotmány biztosítékok megszerzést teljes mórtékben követelte a kormány, mert ez sarkalatos pont, 8 a mostani képviselókot ezzel küldötte fel a nép, s a korona megígérte.
A pécsi országos kiállítás.
— A „Zalai Közlöny" kikilldölt tudósítójától. ~
¡\'¿cs. 1907. május Ifi.
Kedves kötelességet vélek teljositeui akkor, midőn országunkat a legközvetlenebb közelséggel érdeklő esemóuyról a kiállításról egy kis szürke rajzot küldlietek az éu szűkebb hazámban lakók részére.
A tavaszi élet teljes pompájával felékesítve, a szemet ós lelket egyaráut gyönyörködtető Mecsek-hegy tövében megizmosodott Pécs szab. kir. város egyike azou szereucsés vidéki gócpoutnak, a hol Magyarország kincses házának szemmel látható fo|. lel hallható és kézzel megfogható módon ós formában való bemutatására vállalkozott.
A kiállítás a szó legszorosabb értelmében országos, nemcsak azért, mert minden vármegye sajátossá-gos termékeivel képviselve vau, hanem azért is, mert oiszágunk ipar- és gazdasági fejlődését a millenniumi kiállítás óla először oly frappáns formában tünteti fel, hogy a ki ezeu kiállítást meguézi, az ugyszólváu ismerői fogja Magyarországot. Hatalmas méretei és tartalma pedig az idegen államokat is kalap levételre kényszeríti; — műnyelven kifejezve: a legkényesebb és legvérmesebb igényeket is kielégíti.
Maga a kiállítás közvetlen a vasúti indóház mellett terül, el és a városnak kedves látogatottságnak örvendő kellemes szórakoztató, szivet lelket gyönyörködtető kiegészítő részét képezi.
A kiállítás területére művésziesen tervezeit és épitetott tornyos kapun átjuthatunk, mely jelenleg
j magjaiulOfcHg paídUivúOfiiHi uuísí \'fftcuijvt»t«t
belőle Ádám: Zsolnay Miklós a kiállítás fáradhatatlan elnöke — és tőle elválaszthatlan Évája : Dr. GOit-ther Mihály, a kiállítási titkár személyében, kik úgyszólván a semmiből teremtették ezen országos jellegű és méretű intézményt.
A leány szomorú mosolylyal nézett az ifjúra, aki ugy látszott — valami nagyot akart neki mondani
— Bözsikel — kezdé zavartan — mondok magának valamit. Szegény vagyok! Keservesen keresem a kenyeremet, de ugy érzem, meuuyei manna lenne az a kenyér, ha magával megoszthatnám. Duplán fogok dolgozni. Majd valami délutáni foglalkozást is nézek, meg fogunk élni, csak legyen a feleségem!
A leány átszellemülten hallgatta az ifjú egyszerű, de becsületes, szivból eredő szavait Kebléből feltört a visszafojtott zokogás, térdre szeretett volna boruluí az ifjú előtt, aki ueki tudtán kívül megváltója volt, szeretett volna megvallaui miudent, de nem lette, mert hiszen akkor kettéválnának útjaik.
— Az öné leszek, Andor! — felelt a leány s letörlé köunyeit.
* *
Böske szakított régi életmódjával s most igazán becsületes keresmóuyéből élt.
Mily boldog volt most! Andor iránti szerelme megtisztította, nemessé tette lelkét, idővel ó maga is el fogja felejteni, hogy mi volt azelőtt.
Csak egy dolog bántotta. A munkavezető folyton ostromolta szerelmével s miután célt nem ért. minden munkáján gáncsot talált. Ha ez tovább is igy tart, távoznia kell az üzletből.
Eleinte tréfával igyekezett lehűteni a heves szerelmest s midőn látta hogy ez nem használ, erósebb eszközökhöz folyamodott
— Hagyjon föl az ostrommal, Berényi ur I hiszeu látja, bogy Böske nagyon erényes leány! — szólt cinikus mosolylyal az egyik varróleány.
— Erényes? Ha, ha. ha, ez jó vicc! Hány forint erejéig vagy erényes, Böske!? — kérdé szemtelenül Berényi.
Höskében forrott a düh. Berényi utolsó maliciózus megjegyzése, melyet az összes lányok előtt tett, annyira dühbe hozta, hogy felkapta ollóját ós teljes erejéből a munkavezető arcába vágta.
Az olló felhasította a munkavezető fél arcát s
noha a seb jelentéktelen volt. nagyon vérzett. Böske azonban nem várta he a további fejleményeket, fogta kalapját, ernvójét és örökre otthagyta azt az üzletet, mely csak szégyent és bánatot hozott reá.
Hazafelé menve, végig vonult szeme előtt egész múltja. Ha nem lépett volna ebbe az üzlolbo, talán becsületes maradt volna Főnöke volt az első, az a nyomorult
Most már mindegy! Még jóvá fogja tenni a jövőben, hiszen Andor semmit sem tud.
Kenyér nélkül volt tehát s dacára annak, hogy uapokou át futkosott munka utáu. nein ludott kapui
Pénze fogytán volt, nélkülözött, de, kisértetbo nem jött.
Még Andortól sem kért. Nagynehezon mégis kapóit munkát. Negyven fillérrel még többet adlak neki, mint az előbbi üzletben és otthon is dolgozhatott.
Az esküvő napja közeledett. Boldogok voltak a lialalok. Tervezgettek, hogy így lesz, meg amúgy lesz. Istenem, milyen szép is a szerelem!
Nappal pénzért dolgozott a leány, éjjel pedig magának varrta a kelengyét, meg a menyasszonyi ruhát.
Mily szép lesz ó ebben az egyszerű fehér batiat ruhában — gondolá. Mennyire fog tetszeni az ő Audorjáuak? Hát még ha myrtu^zkoszoru és fátyol lesz a fején I
Myrtus koszorú! ? Hiszen ót már nem illeti meg az a szűzies disz!
És a leány zokogott. Fuldoklóan, keservesen zokogott, ugy, hogy gyenge teste csak ugy vonaglott bele.
— Máskép lesz minden I — vigasztalta magát. — Fiatal vagyok, alig husz éves, még mindent ¡óvá tehetek.
* * *
Elérkezett az esküvő napja.
Böske gyönyörű volt egyszerű ruháeskájában és vőlegénye nem győzte eléggé bámulni. Andor is jól nézett kí. Magas, férfias alakján jól feszült a frakk.
Nom volt sok vendég, nagy lakoma sem volt. Minek, kell a pénz másra
A szertartás véget ért Holdogau ült a fiatal házaspár — a vendégek szerencsekivánatai között a szerény lakomához, midőn hirtelen váratlan vendég érkezett.
Herényi lépett be, Böske régi munkavezetője. Udvariasan mutatkozott be a jelenlevőknek, sok szerencsét kiiátit az ui párnak s a végén arra kério a vőlegényt, halluatuá meg ót egy pillanatra a mellékszobában, fontos közölnivalója lenne. Böske halálsápadtan i.ézett Herényire. Feje szédült s homlokára hideg verejték üli.
— Ne menj! — kiáltá rekedten Andor utáu, ki épp a mellékszobába készült az idegeunel.
— Rögtön jövök, édesem I — feleié a férfi, kit színién bosszantott, hogy ilyen pillanatban zavarják.
A vendégek ottek és beszélgettek. Senkinek sem tűnt fel a menyasszony borzasztó sáppadtsága. terme-szelesnek találták ezt egy ilyeu napon. Néhány perc múlva idegesen felrántották a mellékszoba ajtaját.
— Böske, gyere be! — kiáltott a vőlegény, mire a fiatal asszony betámolygott.
— Ismételje ezt a nőm előtt I Mondja szemébe, de jaj magának, ha nem igazi — hörögte vérben-forgó szemekkel Audor.
A munkavezető sátáni mosolylyal nézett a fiatal asszonyra, mint azt akarta volna mondani:- „Ez az én bosszúin I"
Kéjjel, gyönyörrel vágta szemébe a raeggyötrött, megkiuzott teremtésnek a múltját. Irgalom nélkül ráutotta le a fiatal férj szemeiről azt a hályagot, melyen át oly tisztának, oly szeplótleunek látta menyasszonyát.
Mereven, lihegő kebeltől várta Audor, hogy mit fog Böske csinálni. Várta, hogy azt kiáltsa szemébe ennek az embernek: „Hazudsz nyomorult, egy szavad sem igaz! ártatlau vagyok!!" — és 6 hitt volna Böskének.
1 Íi7li MAJU8 18.
•L A 1, A I KÖZLÖNY
S
nemesik elcsigázott szellemi és testi erejét szeretheti itt vissza, hanem ismereteit tetemesen kibővítheti. Szóval, a ki Pécsre jön. at a kellemeset kötötte Assze a hasznossal.
IHÁSZI HORVÁTH ISTVÁN.
jiRTESITÉS,
Vau szerencsém a n ó. vevöközöuséget tisztelettel értebiteni. hogy teljesen uj áruval dúsan felszerelt üzletemet megnyitottam.
Raktáron tartok: női- és férfi kész fehérneműt, bőr galanteriet, szappan- és illatszert, minden kötött- ós szövött árut, nyakkendő, keztyü- ós dlasyátékárut.
Elveimhez híven ragaszkodva, jó árut, pontos kiszolgálást és szigoruau szabott árakat vezettem be.
Kegyes párti ogást kór
Szab&dszállásy Béla i\'ó-uta___
A főkapunál mindjárt a különféle pavillonok sorakoznak, melyek ízlésre való- leleményességgel vannak felépítve és már a külsejük is elárulja tartalmát.
A látogatók figyelmét a bejárattal szemben tl-helyezett Ipar-csarnok kelti fel, mely méreteivel és ügyes építési stílusával a terület fénypontját képezi. Nagyságát csak azzal kívánom jelezni, hogy érde-kesebbuél-érdekesebb ipartermékkel több mint ötszáz kiállitó van érdekelve. Hatalmasak és a látogatók figyelmét nem kisebb mértékben kötik le a földművelési- ós mezőgazdasági-, a borászati-, textil — ipari pavillonok; szinte felesleges kiemelnem, hogy egyike a logszebbeknek a Zsolnáy-gyárak pavillonja, mely külső majolika falainál is elárulja, hogy kinek a művészetét foglalja magában. Nagyon szép és rendkívül tanulságos a Közoktatási csarnok, nemkülönben » Közlekedési pavillon, melyben egyik fókíállitó az Államvasút. A Dunagőzhajózási Társaság külön pavillont emelt.
Frigyes főherceg bélyei—véghelyi- és magyaróvári uradalmainak pavillonját egy stílszerűen ópitett magyar falusi ház helyetteiiti és ez állal a kiállítás fővédnöke egyúttal mint kiállító is részt vesz.
A halászatnak és erdészetnek olyan karakterisztikus hajlékai vannak, melyek a felírásokat szinte feleslegessé teszik. A Higiéniának is külön pavillont szenteltek, mindent felölelő tartalommal. Hatalmas területet foglal el a gazdasági- és egyéb célokat szolgáló kűlönléle gépek csarnoka. A művészet Arénája pedig páratlau az országban. Nagyon csinos és jellegzetesen épült Madárház a látogatók figyelmét nem kerülheti el. Van ezen kivül még a kiállítás területén külön zeno pavillon és tömérdek magánkiállitás-nak szintén érdekes kivitelben épült kisebb-nagyobb épülete, melyek mindegyike csak fokozzák a kiállítás érdokessógét.
Mindezeket megnézni — napokat vesz igénybe, de minden magyarul érző és gondolkodónak erkölcsi kötelessége tudomást szerezni arról, hogy mi minden szerezhető be Magyarországban Úgyszólván min-don. Ugyanazért a legmelegebben ajánlhatom ezeu országos kiállításunk megtekintését, mert az idó- és költséget bőven kárpótolja az itt szerzett pótolhatlan tapasztalat, és ha még hozzá teszem, hogy egészségi szempontból — mindenféle betegség ellen hathatós irt szolgáltat a város klimatikus fekvése, ugy a nya-
.<IMl -ÜC Wkliv»l, Wa-uJlt-^».-.!.
sebben senkisem élvezheti szabadság idejét, mert
Jegyző ós tanitó.
Egy jellemző eset,
Lapunk más helyén tudósítunk arról, hogy Tapolcán befejezték a szőlő és borgazdasági tanfolyamot, melyre a többek között Martincsevics Jenő zalatárnoki tanítót és kirendelték. Tárnok község jegyzője: Heznica Péter, aki egyúttal iskolaszéki elnök is, a tanitó, a tanító kivezéuyléséról hivatalosan értesítette dr. Ruzsicska1* Kálmán kir. tanfelügyelőt, nem mulasztván el a következő levelet melléöelni:
Zalavármegyc tekintetes kir. Tanfelügyelőségéhez Zalaegtrsug.
Kzen jelentést azon kéréssel terjesztem fel, hogy bent nevezett tanító vissza vezénylése iránt legsürgősebben intézkedni méltóztassék.
Martincsevics Jenő a folyó évben már egy tanfolyamon részt vett s igy az ujabbi kive-zénylóso nagy felháborodást idézett elő a községben annyival is inkább, miután az iskolában
mely körülmény a lakosságban eddig létezett
De Hösko nem védekezett. Levegő utáu kapkodott, miut egy sebzett madár, kezeit kérólog emelte az idegen felé és hagyta, hogy az rázuditsa a gyalázatosnál gyalázatosabb dolgokat.
— Höske I ha Istent ismersz, szólj — könyörgött magánkívül a férj — Igaz iniudez?!
— Igaz I! — lehelé a nő ós ájultan esott össze
*
* «
A Szent-János kórházban most veszi fel egy | fiatal szép nő az utolsó kenetet.
— Haj bizony, veszedelmes betegség — mondja egy bejáró páciens, — pedig uagy kár ám ezért a szép leányért. A halotti szentség felvétele után megkönnyebbült a nő 8 egy kissé elszenderült.
E pillanatbau felnyílt az ajtó s egy magas, sépadt, de csinoB. fiatal férfi jött be azon, rózsa-csokorral a kezében.
óvatosan, lábujhegyon közeledett a beteg nő ágyához s párn^ára tette á rózsákat.
A beteg felnyitotta szemeit és megismerte a férfit. Kimondhatatlan boldogság sugárzott szemeiből es erőtleuül nyujlá vézna kezeit a férfi felé.
Az ápolónő diskréten kisompolygott a szobából.
A fiatalember zokogva borult az ágy elé ós őrülten csókolta a feléje nyújtott vértelen kezet.
. — Bözsikém \\ egyetlen drága kis feleségem, bocsáss meg, amiért akkor elűztelek magamtól! Feledjük a multat, kezdjünk uj életet, hiszen még fiatalok vagyunk mindketten. Elmegyünk innen máshová. Messzire! Nem fogok neked sohasem szemre-
hányásokat tenni mert szeretlek, Bözsikéin, mert nem tudok nélküled élni!
A fiatal uó végtelen boldogsággal, mindeu erejét összeszedve emelkedett .fel párnáiról s fejét mellére hajtva susogta. \'
— Igen, ígenH feledjünk iniudent, még boldogok lelte . . .
— Késő I! — eóhajtá az ajtóban megjelent ápolónő.
Aztáu letérdelt az ágy elé és imádkozott
Képeddel . ..
Ha megtörött ajkaimon Kgy-egy mosoly vesztegel : Rád gondolok a nap nyugtán És képeddel alszom el.
Ha nyugtot lelve álmamban, Néha látlak tégedet : Veled élem jiz éjét át. Es képiddefébredek.
De ha bút látok arcodon, Melyen nincs semmi vigasz, Hogy mit szenvedek ekkor én:
Ah, kimondhatatlan az.
&
8zeress. szeress, szép anngyalom. Amiként éu Jégedet ; Hisz\' ernber-esz nem sejti azt : A mit érted szenvedek.
¡1 KÁLMÁN PÁL.
Igjook (Dolii
Ijtjuok mohai
leírni; mohai
Ijnool mohai
kevés bizalmat és kiöli és a 41201902. az. utasításban előirt pénzbüntetéseket ilyen formán jogosan kiróni és beszedni nem is lehet.
Ezen ügyben a nagymólt m, kir. földtbi-velésügyi minisztoriumhoz táviratilag irtára fel, eddig azonban válasz nem érkezett. Tárnok, 1007. április 29.
Beznica Péter kjió isk.-stéki elnök.
Ehhez nem is kellene kollene kommentár. — Mindenesetre jellemző, mikor az iskolaszéki elnök ilyen levélkét küld el. Nem mond kevesebbet, minthogy a lakosságban kevés a bizalom a tanitó iránt. Mi íut hisszük, hogy a lakosság maga a jegyző ur. Ismerjük Martincsevics Jenőt és tudjuk, hogy elsőrendű tanitó és kántor, aki a csáktornyai kópezdében kitüuő eredménynyel végzett Mikor tehát a jegyző ur a sorok között olyasmit mond, hogy Martincsevics nem áll feladata magaslatán, akkor csak azt árulja el. hogy nem ért a pedagógiához.
Lehet azonban, hogy Tárnákon még a „schul-meister" korszakban élnek. Hisz\' oly messze esnek a -világtól____
Ajánljuk dúsan felszerelTdivat-, vászon- és kész fehérnemű-raktárunkat a tisztelt közönség szíves figyelmébe.
Tisztelettel
Piry ós Horváth. Tanitók gyűlése.
Csütört^to» reggel a Kazincy-utcai állami iskolában nagy számmal sereglett egybe a vármegyei tanitó egylet Nagykanizsai járáskörének tanítósága, hogy évi közgyűlését megtartsa. A gyűlésen megjelent a kir. tanfelügyelő, dr. Ruzsícska Kálmán kir. tauácsos is. Az oluöki megnyitót a gyengélkedő, de
Kertész Lajos alelnök tartotta, melyen vázolta a legutóbbi kultúrpolitikai helyzetet. Ezután a jkönyv felolvasása, majd Somogyi Janka áll. tanítónő előadása következett a kézügyességi oktatás köróból, melyet a gyűlés nagy érdeklődéssel hallgatott végig. Majd Banekovich János előadást) kölötle le a jelenlevők figyelmét, kí a gazdakörök és szövetkezetek c. tételről tartott - tartalmas felolvasási, ismertetve a gazdőkörök keletkezését és működésének célját. Nagy Lajos a tauitószövetségról tartott felolvasást, melyet a köri gyűlés sziutén uagy érdeklődéssel hallgatott meg. Az elnöki jelentés után a tisztújítás következett. Itt egy nagy hiba elkövetését konstatáljuk; ez a hiba a kandidációnál történt, mely egyszerűen önkényes volt s a gyűlést fait accompli elé állította; ami a jelenvoltak túlnyomó többségének elégedetlenségét idézte elő. Hanem a tanitók higgadtságára vall, hogy ezt az elhibázott kandidációt nem használták fegyver gyanánt az önkényesen megejtett kandidálás elkövetője ellen. A gyűlést közebód követte, mely kedélyes hangulatban folyt le.
A kültimbség.
Mikor Haynau kegyvesztett lett, nyakra-főre megkegyelmezett az elitéit magyaroknak. Azt akarta elhitetni a világgal, hogy nekünk jóbarátunk.
Nagykanizsa város hatalmas nagyura mikor lába alatt inogni érzi a talajt, felfüggeszt, elcsap, sib.
Mi ez? Csak nem a hatalmi érzés utolsó fellobbanása ?
_ MIT IGYUNK?
"°R* ega.i.ógQnket megóvjuk, — mar« c«.kla ■ taruFiiete, ..én.ava.
iavinyvi. arra a l.gbl.lo.abb óvóai.r. _____________
A mohai Agn.a-forráal, mini l.,ué..e 1« .,tn..,U4. a.vány.l., raliul.»« Hűim kelK"»« V »\'»f j.** "<«",í\'",\',\'"l,flrfl 1"™\'"k \'"\'""l* ""\'V, \'^í.í\'.íiíif! h"!"
• b«,,« („.],„ „MJ14kít| ,„„„ |.illljl0 „„„ , luUltaMlibb gyomor-, légc.O- ti bug»..«rv[ beleg.Sgeknek. M <v ola b.bLoayo.oUoll, hogy még ragályos b.l.g.íg.klíl I.. mist ■rphu., aJ„, lek ILkTílkk".»" lTu h.l" I . bakleriumm.flle. ..bal Agn.a-,l,..l éll.k. L.gJ.l.a.bb orvoal .a.h.aklnUly.k .hal ajioh,.. M... .Itaar» nyl-
Uikoi.l . róná, j.menetű Idiol.bon olvub.lO, iliít.rli\'ok .iíih.i.i ina.íílliteieinél valamivel nagyobb Üvegekben mlmlen k*laa SrlSkí} m.at.r.«(...., ..4n..„.l t.llt.tt .lanti, .111 . ■\'Wavluíl I. olcaóbb; bog, « Agn.a-forráa «Isit . I.faaafivelib .nba, I. könnyen meg...,..he..«, nagyobb »Idikl .i.o.okb.n ler.k.iuk ...r,..- Ke(JVelt borvíz\' \'I\'.k, ugyanon . Iont, l.|,lakúk l.a.rt.lO 11U.I. Ing,.n kapható. A forriaka..lOaag. - K.ph.iO minden ftU.enUl.lben (. .I.oiango vemKglobe«. IXCUVCll UUIV1Í.
forrul, bi > gjomor-. ktl- t; mWiloi
forrást, hl i itttbajl grógjiliti akarjak,
forr ¡1, ha étiigjhüiij és emesitesi marok állaiak bt.
\'orrúi, ha «ájlajoklól í! sirpsigliil uabalilií akarnak.
akarnkl

4
ZALAI KÖZLÖNY
1907. MAJÜ8 18.
Tanitószövetség.
(N L.) Három lastrum óta nagyot fordult a világ. „Odafent* kezdték elismerni, habár sokszor osupáu kóuyazerűségből, hogy a „nemzet napszámosainak- csúfolt tanítóság uapszámosnak ugyan eléggé napszámos, de bizonyos jogokat is követel, nem ugyan a saiát. mint inkább a nemzeti kultura érdekében. Követeli, hogy a pária szerepe szúntettesék meg ; a tanító ne legyen továbbra is a részeges színpadi kántorok, az ostoba humort kópviseló népszínműi mesterek, s lalusbirák bölcseségével szemben az okoskodó félszegalakok modellje, mert ezekkel az alakokkal nem lehet új honfoglalásra indulni. Pedig ezt az országhódilást komolyan koll venni I A nemzetiségek fészkelódése, a nemzetiségi bankoknak a magyar birtokok ellen indított nagyarányú manővere s a magyar nép általános elszegényedése nagyon is komoly intelemképpen vehetik ott. ahol az őszinte ós jó akarat és nemzeti | ainbició szilárddá, naggyá, ragyogóvá akarja tenni a magyar kulturát.
Tanügyi körökben, lapok és folyóiratokban megindult az agitáció, oly irányban, hogy az egyes országrészekben mindinkább tért hóditó nemzetiségi törekvésekkel szembe kell szállani s megvédeni az államalkotó magyar fajt. A vármegyei tanítóegyesületek sok tekintetben szeparatisztikus csapáson haladtak, azokra tehát obben a munkában számítani nem igen lehetőit. Nagy baj volt, ami még ma is íeuu áll, hogy a vármegyei tauilóegyesülotek szorvezése ügyében kiadott miniszteri rendelet csupán az állami és községi iskolák tanítóira mondotta ki a kötelező tagsági jelleget; ami a tanitóegyletek néptelenaógót idézte elő s egyúttal bevágta az eredményes munkálkodás útját. Uj teret kellett tehát keresni, hol az erők tömörítésével elérhetőbbé válik a cél: a nemzeti kultura fejlesztése. A második honfoglalásnak nem volt szabad sablonos szállóigévé válnia. Néhány ideális gondolkodású tanfórfiu lelkében megszületett a tanitószövetség eszméjo, mely alkalmasnak kínálkozott a kultura fejlesztésével párhuzamosan a gazdasági fejlődés munkájára is. Igy létesült a .Délvidéki Tanítóegyesület-, mely eddigelé hazánk tanítóegyesületeinek legtekintélyesebbje mind fajsúlya, mind a végzett munka értékénél íogva. Temes, Torontál és Krassó-Szörény megyék lakosságáuak nyelvi széttagoltságát s az ebben rejlő veszedelmet fölismerték azok, akik szeretettel becézgetik a konszolidált nemzeti állam eszméjét, akik magyar földön erős. hatalmas nemzeti kulturáról álmodoznak, akiknek tevékeny leikök nem tud pihenuí mindaddig, míg a Kárpátoktól Adriáig, a Fehér hegyektől a brassói Cen-kig a magyar fülnek idegen ¡diómán beszélő nép lakik. Kipusztulhatnak ebben a nagy, szent küzde-lomben. de nyomuk uein pusztul el; a kidőlt katona helyébe uj harcos lép; a lehanyatló karból edzeti erejű zászlótartó ragadia ki a lengő lobogót. Azok az emberek ott a legnagyobb ideálislák I Egy-egy exallált lélek valamennyi, kiket nemzeti hősökké avat a fajszerelet, a magyar állameszme iránti rajongás. A vallási és faji tekintetben egykor heterogén tanítóság Tforlhár vállvetve munkálkodik, hogy az eszményekért rajongó lelkek legszebb ideálját: az egységes, erós nemzeti államot megteremtse.
Ebben a nemes küzdelemben társa akadt a Dólvid. Tanítóegyesületnek az „Erdélyrészi Tanítóegyesületek Szövetségében-, mely a délkeleti felföld vármegyei tanító egyesületeinek szövetségéből alakult. Az az arcátlan, hnzaárulássál egyértelmű küzdelem, mely az oláhok ós szászok részéről a magyar állameszme, a magyar törvények, a magyar nyelv, a magyar kultura ellen folyik melynek értelmi szerzői oláh részről a bukaresti Kullurliga, agitátorai pedig a pópák és dászkelek, — szász részről pedig az Alldeutsch Verband, — régóta hangos vészkiáltással hivta csatarendbe az erdélyrészi magyarságot s főleg a magyarság vigasztalan sorsa miatt régen nagy aggodalmat tápláló vármegyei tanítóegyesületeket. De a magyar föltl is régóta vár arra a védelemre, a mit remélhetőleg az erdólyrószi tanítóegyesületek szövetsége neki nyújtani fog. Száazrégeui lapszer-
kesztő koromban tapasztaltam, hogy milyen gyalázatos hajszát indított a magyar birtokok ellen a nagyszebeni .Albina- nevű pénzintézet; az árverési hirdetések 95"/..-át az Albina ügyvédjeitől kaptam, melyek jó részben magyar birtokok árverési hirdetéseiként adatlak ki.
De vájjon az ország egyéb részeiben feleslegesnek látszik a tauitók szövetkezóso ? (Jsupán a Délvidéken s Erdélyben találunk a magyar kultura ellenségeire? Hát az északnyugati vidék, a Dunántul, vagy például a Drávamenti országré-z vagy a nyugati nómethatár nincs rászorulva a tanitók intenzivebb munkáságára? Dehogy nincs! Aki ezt tagadja, vagy pesaimisia vagy közönyös minden közügy iránt, — vagy bolond I
A már meglevő Unitószövetségek programmba vették az egyes országrészek vármegyei tanítóegyesületeinek tanitószövetséggó való szervezését. Nagyon helyesen tették! Remélhetőleg lesz is akciójuknak sikere, - ha a magyar néptónitói kar eme szövetkezés kulturális fontosságát kellőleg mérlegelni ós méltányolni tudja. Pedig tudja, csak akarnia kell I A viribus unitis elvét meg kell valósítani, különö-v seu a nemzetiségek által lakott vármegyékben. A délnyugati vármegyékre és igy Zalavármegyére is misszió vár e téren. Vas, Zala, Sopron ós Mosou megyék tauitóegyesületeiuek szövetséggé alakulása ti8gyou elősegíthetné azt a régi ideát, liogy a nyugati és délnyugati perifériákon lakó nemzetiségek nyelvi tekintetben Í8 beleolvadjanak a magyar nemzettestbe. Mondom, uem kell ehhez egyéb, mint ószinto akarás, — ós kitartó munka I
mh api ó tícjmj vaqijrfi, f Ük.tmucyfól dunaJnk, ézí imi^JuGijji\'k d miiem.
< ínaot) - luíknaíx Imxön Iidim
Aki 6 fillérért egy csomagocskát akar venni, az kérjen kizárólag
,,OTTOMÁNcigarettapapírt.
A h é t.
— Esküvő. Piri Ernő kereskedő holnap, vasárnap déli 12 órakor lartja esküvőjét a r. k. plébánia templomban Tóth Erzsike urleánynyal Nagykanizsán. (Minden külön értesítés helyeit.)
— Névváltoztatás. . Kiskorú KasztI Zsófia,\' Sándor, Gyula és Miklós Nagykanizsán „Kovács-ra változtatták a novöket.
— Áthelyezés. Pataky Kálmáu alsólendvai polgáriskolai tanárt áthelyezte a miniszter Csáktornyára 8 olt megbízta az igazgatói teendőkkel.
— Szerkesztőségi hir. Mai számunkban tároát közlünk Kállay Kornéliától, színtársulatunk nagyműveltségű ónekosnójétól. A kisasszony rondes munkatársa a legelőkelőbb fóvárosi lapoknak ós igy bizonyára örömet szerzünk olvasóinknak, mikor jelezzük, hogy Kállay Kornélia ezentúl gyakran ir a Zalai Közlöuynek.
— Befizetések. A nagykanizsai takarékpénztár állal alapított önsegélyző szövetkezetnél a pünkösd hétfőre eső befizetések az ünnep miatt folyó hó 23 áu azaz csütörtökön eszközöltetnek.
A Délzalai takarékpénztárral egyesült önsegélyző szövetkezetnél a folyó hó 20-ára eső befizetések az ünnep miatt 24-én azaz pénteken délelőtt tartatnak meg.
Közgyűlés. A Dunántuli Közművelődési Egyesület junius hó 2-án tartja Széli Kálmáu diszelnök vezetése mellett XVI. évi rendes kögyülósét Pécsett A közgyűlés ós vele kapcsolatos ünnepségek sorrendje:
I. Junius hó I ón, szombaton az egyesület elnökségének fogadtatása, a közgyűlésre jelentkezők elszállásolásra.
II. Esti \'/,<> órakor ismerkedés a kiállítás területén.
III. Esli !) órakor díszelőadás a kiállítási színházban.
IV. Junius hó 2-án 7,11 órakor a D. K. E. tizenhatodik évi közgyűlése az uj városháza dísztermében, a) A díszelnök megnyitója, b) A közgyűlési jegyző-könyv hitelesítésére két egyesületi tag kiküldése, c) A vármegye nevében gr. Benyovszky Móricz főispán; Pécs szab. kir. város nevében Erreth János főispán és Nendvich Antal polgármester ; a pécsi országos kiállítási bizottság nevében Zsolnay Miklós elnök üdvözlik a közgyűlést, d) Főtitkári beszámoló az 190-:. évi működésről és az évi jelentés bemutatása, e) Az évi zárószámadás bemutatása, a felmentvéuy megadása és az 1907, évi költségvetés megállapítása, f) Klnök, másodelnök és az igazgató-választmány megválasztási, g) Legkésőbb a közgyűlést megelőző napon beadóit indítványok tárgyalása. V. A Baranyavármegyei Közművelődési Egyesület megalakulása. VI. Rákosi Jenő előadása. VII. A pécsi országos kiállítás megtekintése. VIII. Egy órakor bankett a kiállítás területén.
— Tudósítónk Pécsett A pécsi országos kiállításon a Zalai Közlöny képviseletében ihászi Horváth István áll. anyakönyvvezető, lapunk belraunkatárea, jelem meg. Igy módunkban van, hogy a kiállításról részletesen beszámoljunk. Mai számunkban már közöljük kiküldött tudósilónk érdekes cikkét.
Uj délivasuti állomás a Balaton partján
A délivasutou mindinkább fokozódó forgalom lebonyolítása de különösen hadseregszállitási szempontok szükségessé telték, hogy a vonatok Balatonszentgyörgy és Máriatelep álomások közölt is kitérhessenek. E két állomás ugyanis tizenhat kilométer távolságra van egymástól s szabályszerűit addig, míg az előző vonat n következő állomásra be nem ért, a későbbi vonat utuak uem indítható, ami u forgalmat hátrányosan befolyásolja Ennek megszüntetése végett a délivasut vezetősége elhatározta, hogy Balatonkeroszturou az összen forgalomra berendezett vasúti állomást létesít, amire uézvo az előmunkálatok már folyamaiban is vannak. Az uj állomás, melynek felépítését még ez évben kezdik meg, nagyban hozzá fog járulni a Balaton-kultusz fellendítéséhez, de nem utolsó sorban szolgálja a máriatelepi telepesek érdekeit is. akik abba a rendkívül kedvező helyzetbe jutnak, hogy a helyszínén két délivasuti, a tőszomszédságban pedig egy vicinális vasúti állomásuk lesz.
— Kalapkirály Nagykanizsán Ha jó és olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venui. ugy keresse fel "Wellisch Márkus kalapkereskedósót (Nagykanizsa, Erzsébet-tér), hol 3, 4 ós ft koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkát kaphat.
1 y07. MÁJU8 18.
ZALAI KÖZLÖNY
6
— Sportegyletünk Pécsett. A nagykanizsai sportegylet egy csapata ma, szombaton délután Pécsre utazott, hogy a holnap tartandó tornaversenyen részt vegyen. A csoportot Straszer Márton alelnök veaeti.
— A csáktornyai köxjegyzöaég Csáktornyáról értesítenek bennünket, hogy a perlakiak ama* régi óbaiuk. hogy nekik külön közjegyzóségük legyen, nemsvkára megvalóusl, mert a csáktornyai közjegy-zóuéget ketté választják és fele Perlakra kerül.
— Alapszabály jóváhagyás. A zalaszentmihályi olvasókör alapszabályait a belügyminiszter f. évi 48068- sz. a. láttamozta.
— Gazdasági tudósító. A földmívelési miniszter Zalamegye perlaki járására nézve Schramm Béla hodosáni lakóst a gazdasági tudósítói tiszttel megbízta.
— Érettségi biztosok. A vallás és közoktatási miniszter az I »07. évi érettségi vizsgálatok vezetésével miniszteri biztosi inipóségében megbízta : a nagykanizsai fclsó kereskedelmi iskolába dr. Zorn Vilmos nyug. jogakadémiai igazgatót, zalaegerszegi felső keresk iskolához K Jónás Ödön műegyetemi nyug. r. tanárt
— Lopás a kaszárnyában. A 48-ik gyalogezred nagykanizsai hadkiegészítő irodájában Csütörtökön reggel 900 korona eltűnt. A pénz nz irodavezető kapitány fiókjában volt, melyet eddig ismeretlen tettes felnyitott. A nyomozást erélyesen vezeti egy hadbíró, ki Sopronból tegnap ide érkezett Többeket letartoztattak.
Egy bankház csodás szerencséje képezi a közbeszéd tárgyát. Nem múlik el búzás, hogy a nyeremények azonnali kifizetéséről oly elónyöseu ismert Dörge bankház, Budapest, (Kossuth Lajos-utca 4.) felei számára ugy a bel- mind a külföldön, ne röpíteni szét örömhirireket. Ismételten, sőt a legutóbbi húzások alkalmával kétszer egymásután juttatta e szerencsés bankháza felei számára a lenagyobb főnyereményt. Ama körülmény pedig, hogy e bankház a rövid G hó leforgása alatt 3 milliónál nagyobb összegű nyereményeket fizetett ki, oly egyedül álló rekordot képez, hogy eme szokatlan jelontsógek behatása ala^t; a Dörge bankháza felei napról napra rohamosan szapó-\' rodnak. Miért is játszunk ? Hogy nyorjünk. Miután pedig a magyar közmondás is azt tartja, hogy „aranyu-takon aranyszögeket lelsz", világos, hogy a felek e bankházat közmondásossá vált szerencséje folótán keresik fel. Ami pedig az osztálysorsjáték páratlan s az egész világon egyedülálló esélyeit illeti, ezek már an nyira a köztudatba mentek át, hogy szükségtelen a fölött a szót is vesztegetni, s czak ama körülményre utalunk, miszerint tekintettel a május 23-án és 2-Vén megkezdődő jubileumi sorsjáték első osztáju húzásra ez iránt máris oly lázas érdeklődés mutatkozik, miszerint mindenki helyesen teszi, ha sorsjegyvásárlásaival a szerencséjéről oly előnyösen ismert Dörge bankházat minél előbb falkeresi, mivel a rendkívül nagy kereslet folytán több mint valószínű, hogy Dörge páratlan szerencsesorsjegyei csak nagyon is rövid ideig leszuek még kaphatók.
E közmondás „ki koráu kell. aranyat lel" senkire sem alkalmazható olyannyira, mint a Dörge bankháza feleire\' azért tehát siessünk, hogy elne késsünk ! Még van idő. ne habozzék, hanem rendeljen azonnal Dörgő-bankházánál Budapest, Kosuth Lajos-utca 4. egy szerencse-sorsjegyet.
Sorsjegyek árai a rendesek: (Egész sorsjegy 12 korona, fél sorsjegy 6 korona, negyed sors|egy 3 korona, egy nyolcad sorsjegy 1 korona öo fillér.
Borgazdasági tanfolyam Tapolcán. A niult héten végződött Tapolcán a szóló és borgazdasági tanfolyam, melyet a földmivelésügyi minisztérium néptanítók részére rendezett az ottani vincelléflskolában. E tanfolyam tavaszi szaka két hétig tartott, mely idó alatt délelőtt Tus Antal vincellériskolái igazgató és Török Bertalan tanár tartottak elméleti előadásokat, délután pedig az állami szóllőtelepen Törők Bertalan tanár vezetése alatt gyakorlati ismereteket sajátítottak el a tanitók. A tanfolyamon összesen 16 tanitó vett részt, Dunántúl különböző részeiről, de mind olyan vidékekről, melyeket a philloxera tönkretett. A földm. min.
rendelkezése folytán a következő tanitók vettek részt á tanfolyamon: Binoy Dániel Vése (Somogy.) Buzogány János Kemse (Baranya), Deák István Hosszupesztreg (Vas). Eigen-bauer Ferenoz Kresonye (Vas), Gábriel Pál Bal.-Ederics (Zala), Győző Molnár Imre (Menoshely Veszprém). Horváth Mihály Máza (Tolna). Krenn Lajos Ercsi (Fejér). Kozma Imre Paosa (Zala). Küronya István C8ömödér (Zala), László Ferenoz Balaton-henye (Zala). László József Sójtör (Zala). Martincsevics Jenő Zalifárnok (Zala), Mólt-ler György Pólmonostor (Baranya). Snell József Berkezd (Baranya), Zsongor Márton Vassimonyi (Vas).
— A nagykanizsai szegények tápintézete a népkonyha javára junius 9-én tombola játékot rendez 1 Outi drb. 40 filléres jegygyei.
— A baromfi tenyésztés jövedelmezősége. A baromfi tenyésztés legjövedelmezőbb mezőgazdasági ágak közé tartozik, de csakis akkor ha kellő szakszerűséggel üzzük. A baromfi tenyésztéshez szükségeltető összes ismeretek legszakszerűbben Parthay (iéza lapjában a „Szárnyasainkéban vannak tárgyalva, igy ez a lap úgyszólván nélkülözhetetlen segéd eszköze minden tenyésztőnek. Aki nem ismeri még a Szárnyasainkat, az kérjen mutatváuy számot a kiadóhivataltól Budapest, Rottenbiller-utca 30. sz. Szívesen küldenek.
— A női ipari munka szervezése Sümegen. A sümegi Tuljpán Szövetség Védőegyesület igazgatójának. Éles Károlynak kezdeményezésére Sümegen megindult a női háziipari munka szervezése. E célból folyó hó 12-én a városháza tanácstermében értekezlet volt. amelyen a sümegi nők közül mintegy hetvenen vettek részt. Az értekezlet elhatározta, hogy egyelőre a hetényi azsu-rozó munkát és a fehér-himzést kultiválja. Hetenkint kétszer, szerdán és pénteken, ingyenes tanfolyamot tart. A tanfolyam elén Cherni Mariska felső leányiskolát tanítónő áll, aki meleg szeretettel, ügybuzgósággal ós kiváló tehetséggel karolja fel a népnek e fontos kereseti forrását. A tanfolyam augusztus 15—2ü-án kiállítást rendez. Megrendeléseket azonban, akár anyaggal, akár anélkül, a tanfolyam vezetőjének utján, már uiost is elfogad.
— Szalamegye és nem Zalamegye. Halis István vetette fel azt az indítványt, hogy Zalavármegye cserélje fel a mostani nevét a régivel: hadd hívják újra Szalavármegyének, ahogy hajdanában hívták s ahogy ma is nevezi minden városi iskolát nem járt zalai ember a maga szűkebb pátriáját. Aki szokott néhanapján régi írásokat olvasni, bizonyára tudja, hogy ezelőtt pár száz esztendővel még annyira se tudtak az emberek a helyesírás dolgában egyezségre jutni, miut a mennyire mi megegyeztünk. A z betű például nemcsak z hangot adott, hanem a többek kőzött sz-et is jelölt; utóbbi időben aztán, hogy ezt a betűt csak z hang jelölésére, foglalták le, nyelvtörténeti ismeretek híjával levő emberek régi Írásokban akkor is z-nek olvasták, amikor tulajdonképpen sz volt az értéke. Igy lelt Szálából Zala!
— A feledékeny baka. Szveitecz Viktor lendva-hegyi legény a Nagykanizsán állomásozó 4H-dik gyalogezredben fogyasztotta a császár kenyerét, mint közlegény. Ezl a kenyeret pedig Szveítec Viktor gyomra sehogysom szenvedhette, sótalannak. íztelennek találta. Meg aztán a vasfegyelem sem volt inyóro ókígyel-mónek. Vágyott a lelke, csak még egyszer eljöhetne az ó bogárhátú kis tanyájukba, ahonnan könyes szemű szülők váltanak nehéz sóhajokat a külvilágtól olzárt katona fiukkal — Kgyik napon aztán ugy találta Szvei-tec \\ iktor, hogy őneki haza kell jönnie, hacsak egy percre is, máskép magliasad a szive a kétfejű sassal cifrázott mundér alatt. Felkészült tollát és rapportra jelentkezett. Szabadságot kórt. Kapott is két napot. Otthon megörültek a gyoreknek s Szveitec a viszont-
látás boldogságban alaposan felöntött a garatra. Ugy&ny-nyíra, hogy elfelejtett visszamenni, sőt egyáltalán hajlandóságot sem mutatott erre. Az ezredparancsnokság várt, várt, de Szveitec nem ment. Jól érezte magát otthon. Erre sürgönyöztek érte a csendőrséghez. mely elcsípte s pénteken este el is hozta Kanizsár.« a feledékeny bakát.
Ne hozassunk, miért is hozatnánk, amikor itt helyben is megkaphatjuk a legjobb órákat, szép láncokat, kristály szemüvegeket. Kaphatunk valódi amerikai zsebórákat ö, (> és 7 koronáért, erős szolgálati zsebórákat 3 évi jótállással 7 koronától feljebb. Hol i Szívós Antal műórásnál Nagykanizsa. Fő-üzlet : Erzsóbet-lér 14. Magyar-utcasarok. Fiók-üzlet: Királyutca 32. Óra- ékszer- és látszer- javítást elfogad, amit uagy gonddal, jótállással készít.
— Ma már uem szükséges szeplő és más arcfoltok miatt szégyenkezni. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az. aki a liliom angol crémet használja Kapható a Vörös Kereszt drogériában, Nagykanizsán.
Keresek. 3—4 szobás, udvar és kerttel ellátolt lakást lehetőleg a város központján, vagy esetleg a központhoz közel eső utcában. Cim a kiadóban.
Féijképémtl kéullékik ■kktritilikuk. Mindazoknak akik a fényképénél, a legvoniókb 4» mindenki Mial könnyen megtanulható »port irint érdeklődnek, ajánljuk ai .A Moll* Cégnek (Uéct. TuchUuhen 9, c*. éa kir. udv aiillitö) ) 864. óla fennálló fényképéaseii eaaköxök kUlönlegetaégek áruhálát, amelynek képea IrjeRyiéktl kívánatra ailveaen küld el bérmentve • c4g.
4°|0-os Magyar koronajáradék.
A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
mint b magyar korouajáradók szelvényeinek
hivatalos beváltási helye
ezen járadék ÍmoIus l-in Midiku iziliinjiit
w. már május 20-tól
kezdódóleg Jutalék ¿a költaégmenteaen
vallja be. Bevallási hily lagykanlzián
Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Nagykanizsai fiók
CSENGERY-UT 4
Pénztári or.k: d. e. \'/,9-ia ig, d. u. 7,3-7,6 ig. Telefon száiu. 20. Telefon szám.
Szociális mozgalmak.
Amíg az építőiparosok harca szép csendesen tovább tart, addig az elmúlt héten két szakma munkásai léptek sorompóba. A Merour vasgyár munkásai és a borbélysegédek.
A Mercur gyár munkásai között az keltett nyugtalanságot, hogy a reájuk kivetett I. osztályú kereseti adó összegét az igazgatóság szombaton levonta. A gyűlésen a higgadtabb felfogás győzött és egyelőre nem mondották ki a sztrájkot.
A dajkával Bzoptatás ezor meg ezer gyermeket foszt meg az auyai táplálástól és ápolástól. A csecsemókuek Kufeke-féle gyermekliszttel és tejjel táplálása egészen fölöslegessé tezzí a dajkát, mert a gyermeklíszt az anyatej alkotó részeit helyes arányban foglalja magában a gyermek omésztó-készülékét uem terheli meg emészthetetlen anyagokkal, a tehéntejet könnyebb emésztelüvé teszi, s így a gyermek teste fejlődésére igen kedvezően hat, sokkal kevesebbe kerül, mint a dajkával való szoptatás.
6
A borbélyok moraorandumot nyújtottak be a fónökökbóz, melyben előterjesztették kérelmeiket A íónökök a kérelmet eluta»i-tották. kóztak azt is, hogy a segédnek délben 1 órai pihenője legyen. Ez nem igazság, amit a segódok is jól tudnak. Éppen ezért usfltörtökon kimondották az általános sztrájkot. /
A fóntykök tegnap teljesítették követeléseket, mii» a segédek ma szombaton reggel munkábl» álltak.
Clll.l llllil »•In Irair.
SELYEM;
ét ,ilenneberg\'-lolyera 60 kr.-tól
följebb, bér-■«■Ifi ti «áa-
ma. — Minta postafordultával. — Megrendülések bármely nyelven intéaendök:
II liMiilikrikl. Iiinibirg In Zirlch.
SZÍNHÁZ.
A társulatot kezdjük lassan-lassan megismerni. Nagyjában látói lehet: mik az előhyei és hátrányai a társulatnak és az egyéneknek. Azaz. az egyes szereplók között akadunk olyanokra, akiknek képességét még nem tehetjük birálat tárgyává, mert a három hetes szozon alatt még nem kaptak egyéniségüknek és tehetségüknek megfelelő szerepet. Iify különösen: Rogoz Imre. Kállay Kornélia, Neiuéuyi Lipót és Juhász Sándor. Azok, akik következetesen vagy egyáltalán nem jutnak szerephez, vagy olyasmit játszanak, arai nem nekik való. Ezzel szemben azt látjuk, hogy egyesek érdemtelenül ós folyton szorepelnek, rovására az előadásnak, boszantására a közönségnek és kárára a pénztárnak. Így aztán t>a-láluuk a sziupadon kedvetlen társulatot, látunk ledarált darabot, ahol a főszereplő helyett a sugó beszél és halluuk zúgolódó közönséget, mely már, kezdi felismerni a helyzetet és pártokra oszolva -tüntet. Ezen segíteni kell most, a szezon elején. — I Véget kell vetni egyesek favorizálásának, hacsak azt, nem akarja Bihari, hogy esténként kecskeméti pénztárt találjon. Nagykauizsán rnúértó közönség van, | amelylyel csínján kell bánni, mert megtudja külöm- j böztetni a befőttet a ragasztó gummitól. És ha meg- J haragítják, akkor fuccs a telt házaknak. Bihari fel-1 tétlenül megérdemli a pártfogást. Ambiciózus, áldó-: zatkész igazgató. A saját érdekében kérjük tehát: ügyeljen jobbau a szereposztásokra. Ne forgassanak ki minden színészt a szerepköréből.
H \'ferádánk elején vissza kell térnünk. A mult szombati előadásra, amikor a társulat uj énekesnője: Pozsonyi Lenke mutatkozott be Ripp vau Winkle Lisbeth szerepében. Fogadtatásával meg lehet elégedve. Tapsoltak neki sokszor ós sokat. Hanganyaga van bőven. Tud vele bánni is, amint a Helyreasszonyban és Lvsistratában kiderült. Játéka ellen sincs kifogás, csak ne ugrassák be soha egy próbára. Ez este a cimszerepes Vajdának is nagy sikere volt. Behízelgő baritonja teljes mértékben érvényesült. Rogoz. Kállay, Országh és Szabó nagyban hozzájárultak a darab sikeréhez, nem is szólva Heltayról, aki - ugylátszik — akarva sem tud rossz lenni.
Vasárnap este Kada Eleknek, a téli állomás polgármesterének „Helyreasszony14 cimü népszínművét mutatták be. A darab szép és megható. Az előadásnak az volt a főhibája, hogy Pozsonyi Lenke nem tudhatta a szerepót. Énekét sokszor megújrázták. Elsőrendű alakítást nyújtott Heltay. Jó volt Cakó, bárha nem az igazi palóc az ó palóca. — A szerenád, a darab legszebb éneke, gyönyörűen sikerült. a kar kifogástalanul működött.
Hétfőn zsúfolt ház előtt a Tolvajt ismételték meg. Ez a darab, Biharival és Kondráthtal még csinál telt házat.
Keddeu Wilde Oszkár nagyhírű Salomeja került szíure. A két fószeropet Kondráth Ilona és Bihari László játszotta meg. Mindkettő igyekezett visszaadni azt, a mit a szerző céloz. Am ezt elérni nohéz, de taláu nem is szabad. Mert valószínű, hogy akkor sokan ott hagynák a színházat. Kondráthon látszott, hogy mindenképen törekszik a diskrót játókra. Végtelenül jól esett, hogy nem domborította ki szerepének minden bujaságát. Bihari. László felfogása meglepő. A hangja nem megfelelő ugyan, de bőven kárpótol a játéka. A táncnál talán uem
Tamás," az a társa mindenhol. Este is ennek kell bejönni hozzá és még egy társának aztán pálinkát ád uekik és ennek fejében addig kell nekik énekelni, vagy mesólui, inig el uom alszik a János nagyságos ur. De az is megesik, hogy ott virrad inog a Bicegő Taraás szobája földjén egy csomó szalmán. Fejőszék a vánkosa, mellette meg hű kutyája alszik. Nem ád magára semmit, raiudíg ebben az ogy vadász-ruhában jár jóbau rosszban; pedig van ám a szekrényében uri öltözet, lakk cipő, de ezeket csak akkor veszi (el, ha minden félévben egyszer elmegy innét: akkor egy hónapig oda van. Ha megjöu, folytatja tovább az itteni éleiét: sohsem szól róla, hol járt.
— Mondhatom, a gazda beszéde még jobban felcsigázta kiváuosiságomat. Ki lehet ez az ember ? Hova tűnik időnként? Miudig ezek a kérdések forogtak elmémben.
Egy-két nap múlva a véletlen ugy hozott össze vele, hogy nem kerülhette ki a bemutatkozást. Tuduillik kirándultunk az erdőbe és egy hirtelen zápor kerekedett. Ainiut éppen azou gondolkoztunk, hogyan fogunk bőrig ázui, ha visszamegyünk a faluba - az egyik kis tisztáson gunyhót fedeztünk fel; betértünkkor üres volt, letelepedtünk az összetákolt fapadra óh egy kis rettegést leszámítva, egész kellemesen éreztük magunkat. Egyszer csak recsegést hallunk, miut mikor az ágakat félrehajlitja valaki. Uram Isten, ki jön most ? Valaki, aki szintén idemenekül a zivatar elől. Alighogy ezt kimondjuk, belép a gunyhóba at én érdeklődésein tárgya, a .Bicegő" kíséretében; az ajtóban meglepotve állott meg, hogy az üresnek vélt hajlékot már lefoglalva látta. De aztán mégis felülkerekedett beime az udvariasság; bemutatkozott: .Orosz János vagyok!" Hm I tehát uincs benne hiúság, gondolom magamban, az elóuevót nem mondja hozzá. Aztán mikor kimagyaráztuk, hogy mikónt lepett meg bennünket a hirtelen iövó zápor, hogy menekültünk ide stb., akkor lassan ó is belemelegedett a beszédbe ; elmondta, hogy ez a rendes tanyája, ha künn cserkész ós ilyen hirtelen zivatar jön. Aztán mesélt a vadászkalandjaiból egynehányat. I)e olyan rendkivül világos, intelligens előadással, hogy uem győztem bámulni, ó ugylátszik kitalálta gondolataimat, mert a szemeiből folyton valami gúnyos, csúfolódó kifejezés sugárzott felóni, mintha azt akarta volna mondani: „Ugy-e azt hitted, hogy csak a szalonokban találni ügyes társalgókra az erdóu meg vén dörmögő medvékre; csalódtál, látom az arcodon." S azok a kék szemek mintha ki is kacagtak volua, ugy éreztem. Végre elmúlt a zivatar és mi elbúcsúztunk.
A vidék egyik legszebb ós loguagyobb városában időztem rokonaimnál, rákövetkező télen. Estélyre voltunk invitálva valahová; — nagy társaság jön Össze, vidékről is sokan érkeztek.
Amint szélnézek az ismerősök közt, egyik kis szalonban találok egész csomó fiatul asszonyt és leányt, kik egy fóili szellemes elóudásáru figyelnek. Jobbau megnézem, hát majdnem kóvéváltau állok meg, fölismervén várhelyi ismerősömet, de most kifogástalan eleganciával, utolsó divat szeriül öllözve, uein ugy. miut a faluban volt; csak az arcából sugárzott ugyanaz a gúnyos kitejezés, miut akkor.
— Hogy hívják ezt az ombort? — kérdem egyik )óÍ8iiierÓ8Ömet.
kellene fetrengnie, mert ott nagyobb hatást érne el, ha székében ülve, arciátékáral tükröztetné vissza azt perverz gyönyört, amit Salome testringása neki okoz. de ettől eltekintve, valósággal romekeit. Meglátszott rajta, hogy érti a darabot. A törlések nem váltak az előadás elóuyóre. A kiállítás minden vidéki képzeletet felülmúl. Itt csak elismeréssel és köszönettel adózhatunk derék igazgatóuknak.
Ugyanazon este Heltay. Czakó, Kondráth. Cakónó. Országh és 8zücs Irén tűntek ki a Nap hőse szerepeiben
Szerdán reinok kiállításban, de rossz szereposztással került színre Lyslstrata. Mi ugy gondoltuk, hogy Pozsonyi lesz a oimszerepes. Neki is való. Ha nem tud táncolni, ne táncoljon, de legalább az óuek érvényesüllön Talán nem jön. ki félig mezítelenül, de a sikere meg lett volna. Hogy a Beleznaí Margit keriugőjét, amelynek óriási hatást kell kelteni, lepisszegték, azt egyenesen annak köszönheti, hogy nagyon levetkőzött ós még a midért is azou a kevés valamin felül viselte, amit véletlenül magára vett 8zeriniünk a szerepeket igy kellene kiosztani: Lysistrata: Pozsonyi, Cypris: Kállay, Bachis: Be-leznay. Pozsonyi ós Kállay ez estén nagy sikert arattak. Énekük gyönyörűen érvényesült. A közönség pártokra oszlott ós zajosan tapsolta őket. Ennek a két énekesnőnek sok sikere lesz még Nagykauizsán. Heltayról megemlékezni felesleges. A régi Heltay. Vajda és Szabó igen szépen énekelt. Az énekszámok közül legjobban sikerült a quartett és a szenljánosbogárka dal. A kiállítás elsőrendű. — A kiállítás elsőrendű. A fénylő bogárkák kellemeseit leplek meg a nézőt. Lysistrata még sokszor színre kerülhet igyekezzenek tehát a szerdai csorbát kiköszörülni.
Csütörtökön .Salome", és „csalj meg édes" ment. Kz átóbbibau Ozakó. Heitai, Kondráth, Oakóué Országh, Országhnó Ón Boldizsár arattak síkert.Országh-nál újra dicsérnünk kell a remek maszkot.
Tegnap uira a Milliárdos kisaszony csinált telt
házat.
Heti műsor ?
Vasárnap d. u.: Szép Ilonka. Este : Aranyulrág.
Hétfő d. u.: Milliárdos kisasszony. — Este: Gésák.
Kedd: Gyöngyélel.
A két nevű ember.
Messze innét valahol az erdős Kárpátok aljában vau egy kis falu; nevezzük röviden • Várhelynek. Szép tiszta házai, jó levegője, érdekes fekvése igazán kellemes tartózkodási helylyé teszik.
Most két éve ott időztem pár napig és ekkor megismertem egy embert; uzt, aki nekem e tárcatémát nyújtotta
Egyszer sétaközben levetődtünk egy paraszt gazda házához. Az egyik ajtón, mely a pitvarra nyilt, névjegyet pillautok meg. Furcsának találtam, hogy faluhelyen, ahol mindenki isineri egymást, névjegygyei jelezné valaki, hogy hol lakik. Odalépek, elolvasom: „Szeiitiucey Orosz Nepomuk János." Bizony ez a név nem egyszerű parasztszoba ajtajára való, hauem ós-uemesi birtok, kastélyos uráliak.
— Ki lakik itten ? — Kérdeztem önkónytelen. kíváncsiságtól sarkalva; de a gazda uom felelholett mindjárt mert ebbeu a pillanatban nyilt az ajtó és kilépeti rajta egy magas, szőke 33 — 34 év körüli férfi, vadász-ruhában. Ugy futólag ránklekiutve és kalapját a gazda köszöntésére megbillentve, gyorsan elhaladt melletlünk, egy vizsla kutya kíséretében.
Volt ennek az embernek arcában valami kuszált reudetleuség. az ősember dacos vadsájrából; csak a kék szemekből sugárzott valami csudálatos, mély intelligencia ós az ly\'kai körül volt egy, a világnak fittyet hányó, éles-gunyos vonás.
Alig hogy a kapun kivül volt. rákezdte a gazda a beszédet:
— Hja! bizony nem ilyen hely illetné meg a mi nagyságos urunkul mert az ó bölcsője uagy kastély fényes szobájában ringott. Igaz, hogy a szegény boldogult öreg nagyságos ur életében már jól meg-fogyott a vagyon; hauem uzért a gyerekeinek maradi annyi, hogy szépen megélhetnek belőle. Hanem azt mondják, hogy ez a mi nagyságos uruuk egy éjjel elvesztette kártyán mind, ami rámaradt; azóta itl él köztünk; ott eszik a zsidó korcsmában mindenféle jövő-menő nép közölt. Senkiuok a barátsága nom kell neki. Van egy gazdag rokona valahol, az küld neki pénzt minden hónapban. Nem megy sehová, csak vadászui; vau itt egy öreg sáuta mezőőr, a .Bicegő
— Még ezt sem tudja? — „Szentiucey Mukil\'
— Meaélien tóla valamit, kértein ón tovább: — de ó uzt felelte, hogy ilt csak unnyit tudnak róla, hogy félévenként itl Tölt pár hetet egy gazdag nagybátyjánál, — azután eltűnik. Egyik rósz ugy mondja: nagybirtokai vaunak, odamegy, a másik rész azt beszéli: egész szegény és valahol állásbau vau. De mikor itt megjelenik, rajongnak érte asszonyok, lányok, egyaránt és nagyvilági fellépése miifdonütt részére hóditja az embereket.
Most már eleget tudtam. És az is világos lett előttem, hogy miért társalgott, olt abban a kis eldugott faluban élő: Orosz Jáuos nevű ember, éppen olyan végtelenül szellemes, Űuom világlias modorban, mint itt u társaság központjában, a legkedveltebb gavallér: Szentiucey Muki.
NÉMETH BÖ8KE.
Kapható Nagykanizsán: Neu és Klóin cégnél.
1970. MÁJUS is.
ZALAI KÖZLÖNY
KÖZGAZDASÁG.
Felhívás a soproni kerületi kereskedelmi és iparkamara területén székeló összes gyár-, közép- és kisiparos munkaadóihoz, a kereskedelemügyi ra. kir. miniszter ur Ó nagyméltósága által az ipari munkások kiváló szorgaluiáuak, buzgalmának é< ió magaviseleté ne« jutalmazására rendszeresített mtalomdijak tárgyában. Ó nagyméltósága a kereskedelemügyi m. leír. miniszter ur a hazai kereskedelmi ós iparkamarák együttes kezdeményezése folytán, |«I02. évi december hó 31-én 0O.I67/V1II/..HO2. szám alatt kelt magas elhatározásával az ipari munkások kiváló szorgalmának, buzgalmának és jó magaviseletének jutalmazására száz, egyenkint 100. azaz egyszáz koronás állami jutalom-diiat rendszeresített, mely jutalomdij.ikból ó nagyméltósága az ipari munkások számaránya alapján felállított felosztási tervezete szerint kamarai kerületünk terüle tén hat log szétosztásra kerülni. A jutalmazott munkások mindegyike a juialoiiidijou kivul a jutalmazás tényét és a jutalmaz® indokait tartalmazó elnnteró | okmányt kap. A jutalmazások iránti javaslattétel és a jutalmak kiosztása a kereskedelmi és iparkamarák feladatát képezvén, felhívjuk a kumarakerüleiüuk területén müködó gyárosokat, közép- ós kisiparosokat, | hogy legkésőbb ez év juuius hó lö-éig közöljék a kamarával azon munkásaik névsorát, az azokra vonat-kozó és a jutalomra való érdemosségét bizonyító adatok ! kíséretébdu, kiket a szóban levő jutalmakra érdemesek-nek tartanak. A jutalomra való igény előfeltételei a következők: l. magvar állampolgárság; 2 tényleges ipari munkábau való állandó alkalmaztatás (kapus, kocsis, gvári irdaszolga ós más ily természetű szolgálatot I teljesítő a jutalomra isrényt nem torthat); ü. legalább ír, évi megszakítás nélküli mftködés hz ipari munka\' körében (tauoncévek beszámíthatók évadhoz kötött ipari munkábau alkalmazottaknál a teljesen betöltött évadok teljes évekkel egyenértékűeknek tekintetnek): 4. a rendes munkabér vagy munkakeresel évi összege a beieleotés évében 2000 koronát meg nem haladhal. UWtdezen feltétolek teljesítése hiteles okiratokkal, Wetleg munkakönyvvel vagy annak hiteles másolatával bizonyíthatók. Ugyanazon munkás aszóban levő. jutalom-b»n csak egyszer részesülnek. Az a beadvány illetve elöter|eztés. a melyet a munkaadó ipari munkása megjutalmazása tárgyában n kereskedelmi és iparkamarához íutéz, közügyre vonatkozó javaslatnak tekinthető 8 mint ilyen az illeléki Mijjegyzék I j. tétel g) pontja alatt felveti rendelkezés értelmében bélyegmenies. Ugyancsak hasonló indokból, de kizárólag erre a célra bélyeg-mentesen állíthatók ki azok az iratok is, a melyek a jutalom feltételeit képező körülmények igazolására szolgálnak, az illetékí díjjegyzék T\'>. tétel e) pontja értelmében. Azonban ezekre az iratokra fel kell jegyenzi. hojjy kizárólag erre a célra állíttattak ki s hivatkozni kell a m. kir, pénzügyminiszter ur Ó nagyméltóságának 1903. évi február hó 2M-án 17.46-V szám alatt kereskedelemügyi m kir. miniszter ur ü nagy méltóságához ez ügyben intézett átiratára. A munkásjutalmazásokra vonatkozó ezen iratok, visszaélések meggátlása végett, vissza fognak tartani. Sopron, 1907. évi április bó 20-án. Zsombor Géza s k elnök. Kírchknopf Frigyes s. k. titkár.
Fizetésképtelenség Vuk József perlaki kereskedő fizetésképtelenséget jelentett.
1808 óta fonrnlomban.
Berecer-fél© v
aMHútrúny-nnppan,
•rrw UkiaUIr«* «luí «|á«jTa, t*t*bi tlluaaláaa lUf«
-tk.rral alkalmaiUHb
mindennemű börkttteifck
•a*. »*tu*«aMa MOll p<kktlT-«*n44. «IM ktUKt, Ml^f
•M«n. A lt*r«ar-UU kltránrmappan Uriálimai * la-k<Ur*»r-*»*> «O\'/.^I to n»n4M> *riib a k*r*.ki4«Umt«> «IMorfafá k ttrtar.
H»TM~n ksUiMrik. l<init Mrl.dHitMknil
.Ik«™. .IV.1-,.,!.lik • ktlr«BT*uriMui -ifi\' t
Berber-féle kátrány-kénszappan.
*!•» JT«o«*M hálni»?».•,„»•« .. *roH4r «I»»«*\' ala«.A«al
HUjctiu,»,,. , nOTrtk.rn.rt nUiMinrl klMim» «11«. m«.-»«th.lt«,. tAHUrHI«. mo><M ét inMl.uppm mlndnimpl kkt.aillalnl nolrtl «III
Berger-féle glycerin-kátritnyszappan
fl»o.rU>^artaJomn»ai 4« linón. illalUl.
u.iuüi .. h*r*p*14 ""
llcrger-félo borax-szappan.
kl«M**k, ntpl», iull>Mrr «• a«r«h H"
oh oll«n
Ara »!■«•■ I*]a«k THIIIlr bMiall«U TV n ■ «HHml »«yitlt. A tátlHUnil haUrotollaa U»r««r-r4la »«!•» ,,.n»npinl 4« k«raS4.app4at Mffca 4* sim „■„: ,, ,U LUiatt r»dl«<i«t m] «-. Hall A tl««p. \' \'
■)***< alad» elia-
k*a.
»i1Boi.it.
M\'c.Ur I «»i-tan «4
. «•-■jr«raiuraai a p«rl»l TllA«hlA||IWa*a !•««. ^ n 1«. HT"1 <r**l- *• «áa.»*«! whii, Mti H«r««r-M. n*\'lm»B), 1 mittd.0 «upp«BbM MlWkWt hanailaU lllilll.M W
Kap*aU mlod.n ,Tóf jUrbaa U IimII IMba. Naa-yt.au: O. H«U * Comp, Wlm L, Blbaratr.S. ¡■•i;w*rntil ItrtkUfl rértkJ«M«l ^«»titrltra, * hall ...7 «r 4a »«lia, IrtmyUnfm. ItiMia/kM aafiarwti 4aaaaa ||«x/MwUnákM,
Raktár NHttykHniewao: Watter tí«\'« ^yéuyn/erlár valatnint Mngyarornzáu tfibb nyójjytárábnn
Szabó József
■pdtat - mülakatos muhilyi lagykiilsii.
Évek óta a városi csoporth&zban van.
Klvállal mindennemű «\'pülot- és niú-lakaios munkákat, továbbá ráosozatokat, górredónyök, (rollók) construkiiók, díszkapuk. villámbáritók. villanycsengők, szoba-telelon felszerelést, valamin! mindennemű sodronyfonat munkákat. 1
Javítások elfogadtatnak gyorsan és pontosan eszközöltetnek jutányos árakon.
Okleveles ópitö.
Alulírott tisztelettel van szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy Magyar-utcai lakásomat, saját házamba József főherceg-ut. helyeztem át.
Midén magamat a nagyérdemű közönség szíves ügyeimébe és jóindulatába ajánlani bátor vagyok, kérem nagybecsű megbízásaikat s maradtam hazafias tisztelettel
Szuknay Lajos
építő éa vállalkozó Nkaniz.sán.
Salvator-forrás
kitunó sikerrel használtatik vescbnjoknál, a húgyhólyag bán-tnlmainál ¿s köszvénvnél,aczukor-betegségnél.m emésztési cs lélegzési szervek hurutjainál.
Húgyhajtó hatású!
\'«■•Illll I4BBMB (Milltkttá I
Trl]ti«a Unta!
K«f\\hIó áir.tnreitltrtJcfifrirlhim raur 1
PREKL ANTAL
Eliö nagykanl/sal asztalos, kárpitos és dls/.iti
NAGYKANIZSÁN, (Várail mpirtkáz, az í|jfénié||il inakii.)
A n. 6. koxonscR b. figyelmet felhívom NtgykanUsán • városi csoporthásban levő
aa/talot, kárpitot ii dls/lta múhalyemri,
•hol báimikori rendelésre legfinomabb kivitelben JtxtAnjOS árak mellett bármilyen asztalos es kárpitos munkát gyortsn 4« pontonn ké«titek.
Kilógattok falak kárpltoxáaát, föggönyök olké-tzliétéi, bármifilc késlmnnkák montlrosáaAt
Nagy vilaittéku raktár dtvAnok éa garnltnráJcban. KívMiliok hátló, ebédlő, »álon, alSuoba, boit-holyl»óg éa asállodal teljaa bersndaaéaakat ugy halyl.en, mint vidéken.
Levelekre azonnal válaszolok.
Áruimat csakis jó minőségű szárax fából késsitem. — Magamat a n. é. kó^gcg jóindulatu pártfogásába
hasafiaa tisiteUttel
ajánlva, maradtam
Diogenes lámpája
nem szükséges ahhoz, hogy ön megtalálja a 8/WitCsét — Ila
Milhoffer Kálmánnál
(Nagykanizsa, Csengery-ut)
veszi sorsjegyéi, a szerencsét máris a zse-bében tartja. — Milhoffer Kálmánnál vették azt a sorsjegyet, mely legutóbb 8O.U0U koro-—— nás fónyereménynyel huzalon ki. = ! ! El ne szalassza a szerencsét ! !
Alapítási év 1895.
SZÉKELYI LAJOS
Elsó Nagykanizsai Fehérnemű mosó- és vasaló intézete Nagykanizsa, Fő-ut 18. Kifogad uri es nói fehérneműeket urak. háztartások, intézetek és szállodák részére Vidéki migrtndalilik posta-fordultával Inti/tatunk .1
A fehérneműek jókarban maradásáért I szavatolok
Házi molit és malis
Kívánatra árjegyzéket szívesen köldök, i
PREKL ANTAL
műasztalos- U kárpitos.
jutaityob arak i szolid mma 1
BKRENY JÓZSEF ÉS FIA
ekszerész ^-.»«uw
líacíbimsó.f*^?
"«""SAJÁT MŰHELY.
irOVPVIÍDÍÍI/ ,\'"t|111 ké^zitményen, miuden-JtuTuTunUIX korew viln«zl4|,l,an késien k.pllatók.
NAGY RAKTÁR g-"r"k,\'r"
-----es színes kövekben.
NAGY RAKTÁR <M- f" "f, ór*
láncokban.
NAGY RAKI\'AR ll,,üm "°kta."<é"18\'
Eladás részletfizetés mellett isi
Jm llá«»k fa nj uiDitkak trjor-»ii k^»ílttftnek
LÍPIK
Szlavóniában
Vasút-, posta- ás távlrdaállomás.
Elsőrangú fürdőhely.
Egyetlen jódtartalmú alkalikus hówiz (64° 0.) Európában. Páratlan gyógyhatású a tápcsatorna és a vizelet! utak összes huruto8 megbetegedései, hugysavas áttétel, köszvény, csúee ós ischias, gör-yóly, angolkór és az össtes vórbeteg-- sógek ellen. -
fó Ivókúra. Hóvvizes fürdők. &
^ Vlzijyógjflntózit. — Inhalatórium S
A fürdőhelyen 10 kiváló orvos mOkddlk. Kívánatra proipektunal ét bSvebb éite>ité»tel sxolgál
A rUrdőlKHBK«töaáK.
ZALAI KÖZLÖNY
1907. MÁJUS 1».
(t év ótii lemiáll
rakall.slK* éa Javllil Mabrlre Nacjílianlaaáa. KlnU.y-utra »O laáaa.
Értesítem a n. erd. közönségét, hogy szerenosétlen beteges férjem távolléte mán is ruhatisztító és javító műhelyemet továbbra is folytatni fogom. A n. érd. közönség szives pártfogását kérve, tigy helyben, mint vidéken a tisztítani és javítani való ruhákat a házuktól elvitetem és hazaszállítom.
Tömeges támogatásért esd
Goldschmiedt Edéné
ruhatisztító.
Egy liter háztartási rum
Egy csomag ftnom törmelék tea
Vörös Kereszt"
Drogéria Nagykanizsa
Figyelem!
NÓVÁK VINCZE
czipészmestcr. Nagykanizsa, Erzsébettér 16. (Kinizsy-utcza sarkán.)
Készítek mindennemű úri. női éa gyermek-czipóket a legjobb anyagból, a legizlésesi-ol, kivitelben, mindig a fővárosi legújabb divat szerint, valamint teljesen vízhatlan vadász-czípöket és csizmákat.
A fővárosban több éven át szerzett tapasztalataimmal, mint szabász, képes vagyok a n. é. közönség legkényesebb igényeinek is megfelelni.
A n. é. közönség szives pártfogását kéri kiváló tisztelettel
movák vimcze
cipész-mester. — Javítások gyorsan és pontosan eszközöltetnek. —
Vidéki inegreiiilelc«n«l elegendő egy hanoiit cipő, »agy a láb körrajjMiiak beküldése.
(4
liniment. capslcl comp.,
Iltilw-IM VK|Mf riii-liHlür
. Ktta «II • m« r 1
i »
/«yöfTiUftarbaa
lak 2
Távirat I
Megnyitott a Furmcn Imre orthopód cipészmúhelye Nagykanizsán, a postával szemben, Király-utoa 38, az. alatt.
Elvállalok és javítok mindennemű férfi, női és gyermekcipőket cs csizmákat, ugysxinte fájós vagy hibás lábakra — orthoped cipőket és csizmákat ajánlok, a melyet hosszú éven át a lővárosban és külföldön szerzett tapasztalataim mellett kéaiitek. Gyora javító- éa fűző üzletemet a nagyérdemu kozónseg b. pártfogásába ajánlva maradtam hazafias tiszteletű1
FURMEN IMRE
orthopéd cipész. Vidéki levelekre azonnal válaszolok.
Védjegy: „HorfouyH *
A Liniment. Capsici comp., i Honjosy-faii- Expeller pótléka
ogy régjónak bizonyult háziszur, imüy nur több inint 36 év ÓU 1m)hMi fáj.lalom-oilUpitó szemek bizonyult köwvt r.yiifi, taéinál ée aagliiiláaekaél bodor/»ol.--képpan használva.
Figyelme« tetóa. Silány hamisítványok miatt Itováairiiakor óvatosak legyünk •« II <^nk olyan üveget fogadjunk ol. a inelv a
..Horflony" vodjogygvel és a Richter H, i-. vu jwsl ellátott doWha van oM>niag\'ilva jj Ára uvogokben 80 fillér, 1 kor. 40 I. cs \'I - korona és úgyMÓlrio minden gyAgv-U ^.•ri.rban kapható. - Főraktár: Tör« | Jóiaef gyógyszerésznél. Budapestet I • Klchter gjógyssertárn I ax „iraaj »rM«liah*t", l\'rágábau
I IMaaWthiua.w 6 a«u Mladfaoapl «ItlkuMt
STEFÁNIA SZÁLLODA
VIEI, II. Taharatraaaat? löipaatl fakiéa
Automobilisták figyelmébe!
(larago óh climifrour-lakiiBok a húzbun, & poro-
nylro n központ tol. A vtlhitnoH ón omnibusz mogullotiolyo iiilniten irány folö. Modorn polg&rl kónyolommol buromlozelt has Síubü aruk . uk I-bo oinoloton 1 »zemOlynok 1-80 frt ti Il-tk emeleton 1 »zeniOljrnok l.öO frt a II l-lk omoloton 1 azomólynek 1-4C frt vilátfltasunl és kínzóig Alftenul. - Tolefon: 10573.
cukorkánál
liki|il, r.k.dt.él é, b.rit ,11» .III, j«h, ,
Réthy .............
Vásárlásnál azonban, vigyázzunk és határozottan RETHY-félét kérjünk. mivel sok haszontalan utánzata van. I dobó 8 0 fillér.
Ciak aÉTKT-félit fogadjunk il I
HLATKÓ JÁNOS
uri szabó,
Nagykanizsa, Fó-ut (Korona szálló mellett). Raktáron tartok mindennemű hazai ós angol legjobb minőségű szöveteket. — A ruhák szabását magam eszközlöm. Ennek kifogástalanságáért garantál 40 éves praxisom. Kitüntetve a »Magyarországi Szabászok
Országos Egyesülete« által. Egy levelezőlap elleneben vidékre szakértő utazómat azonnal küldhetem. Pontos és gyors szállításért kezeskedem.
Kiváló tisztelettel HLATKÓ JÁNOS uri szabó.
JUTÁITIt ÁRU! SZOLID USZIltáUS I
Alapítási év 1874.
11-21 ./lk. IÍI07.
lrv«*r<\'»l liirtict inéit}.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré te»zi, hogy id. Lyubics István végrebajtatónak Lyubics Borbála f. Szokol Ferenc végrehajtást szenvedett elleni bírói letétbe helyezendő 200 kor. tóke éa járulékai iránti végrehajtási «gyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartozó s a légrádi \'2087. sz. tjkvben t 804. Iirsz. sut dülói szántóföldnek Lyubics Borbálát illető /, része 27 kor. a légrádi 9693. sz. tjkvben f 3740. hrsz. sanjári rétnek ugyan ót illető \'/» része 12 kor., a légrádi 1755. sz. tjkvben f 420. hrsz. ház, udvar és kertnek ugyanul illetó 1 , része 105 kor., ugyanazon tkvbeu f 370 hrsz. belsőségnek ugyanót illető egy nyolcad része 23 k . a 31 hl sz. tjkvben f <¡59 hrsz. sut dűlői földnek ugyauőt illető egy nyolcad része 28 k.. a légrádi 1470 « tkvben r 1910 hrsz. kvté dűlői szántóföldnek u.-őt illető egy tizenhatod része 20 k.. » légtá\'di 354 sz tjkvben \\ 3216 brsz. doluje brod-d\'alői száutóföldnek u.-őt illetó egy tizenhatod része \'45 k., a légrádi 2777 sz. tjkvben 3484 hrsz. san-! jári rétnek ugyauőt illetó egy tizeuhatod résie 0 k. becsértékben; — továbbá ugyanazou végrehajtatom Lyubics Ferencz elleni bírói letétbe helyezendő 200 k. és jár. iránti végrehajtási ügyében a fentebb felsorolt ingatlannak Lyubics Fereuczet a fentebbi aráuy szerint illető részei a fentebb kitüutető becs-| értékben mégis ugyanazou végrehqjtatóuak Lyubics | Katalin elleni bírói letétbe helyezendő 120 k. tóke és jár. iránti végrehajtási ügyében a légrádi 2687 !w. tjkvben 804. — a 2603 sz. tjkvben 3740, — az 1755 sz. tjkvben 420 és 370, a 384 st. tjkvben ! 3216 és a 2777 sz. tjkvben 3454 hrsz. ingatlanoknak Lyubics Katalint a feutebbi aráuy szerint nieg-; illető részét a fentebb kitüntetett becsértékben
j 1907. évi julius hó 22-ik napjának délelőtt 0 órakor
Légrád község házánál Remete Géza felperesi ügy-I véd vagy helyettese közbenjöttével megtartandó nyilvános bírói árverésen eladatni fog.
Jelen árverés kérelmi költségek 27 k. 80 f-állapíttatnak meg.
Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár.
Árverezni kívánók tartoznak a becsár 10*/ I készpénzben vagy óvadékképes papírban a kiküldött 1 kezéhez letenni.
I A kir. törvényszék mint tkvi hatóság. I Nagykanizsán, 1907. évi április hó 2. napján.
1907. MÁJUS 1«.
ZALÁI KÖZLÖNY
9
liéyl hírneves Itenfflrdé HorvátorM/^hun.
a Ziiirlii vaut ■utéi (Zá|rtb-Ciiktorija.)
Vogyolemeivo Prof. Dr. Ludwig udv. tanácioa állal 1604. 08 fok Celtlut meleg forrát. a kin Uupnak felülmúlhatatlan hatáu »,„ Uom (i Itülel rheuma, liUlet belegíigek, gyulladátot c. ctonUAréti ómehuiódátok kötivény, neuralglkut bántalmak, mini Uchlai ilb. nül bajok, bör- ét titkot beteglégek. Idült vctebajok, hólyaghurut, górvélykór, angolkór, ólom ét higany mérge-téteknél ttb. »tb.
IVÓKÚRA, garat, gége, mell, máj, gyomor- ét bélbajoknál, aranyérnél, ttb.
Vill»nyoB»áo. — Maataqe. ^^
lyillliléfil aliiu kiijiliHil. laifl ilmiiték. lUipli kirák iikutitil lulii szíriai. i|éii éiia át ayitia.
Idény tartam májú« 1 -töl október l-ig. — Pompát nagy park, terjedelmet Ültetvényeit, nép kirándultok. Állandó tene\'.ar. Zene- ét láncettélyek ttb. A varmxad-topHcal áltomáton naponta táriatkocti várja a vendégeket.
KUlön fugátok is rendelkeiétre állanak, de erek odaállitáta előbb a fürdő IntétO-tégnél megrendelendő. Orvot! ludakoiódásokat a fUrdöorvot DR. MaTKüVIC IVÁN ad. g^» Prospektusokat éa brotchurákat ingyen 4« bérmentve kQld.
Orvotok Dr. Matkovic* Iván fürdöorvo», Dr. Louciarak gyakorló orvot. 8iabad fürdők júniusban.
fürdő ioazoatóság.

Ne használjon mást, mint csak
„MILTÉNYI" czipokenöciöt
czipói tisztitósáliü/,. meri
Miltenyi
f a legjobbcípokenocsA
sevro bOxeslaKtiDnlw
Magyar gyártmány!
Jóságban felülmúlja a legjobb angol kenőcsöket is. A oipónek szép fényt ad és a bórt megtartja eredeti színében. Nem fogja meg a ruházatot. Mindig megmarad friss állapotban.
444 lik. 907.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Kaszuár Péter szabari lakón vógrehajUtónak liierpacher József és neje Balog t\'suzi Rozália gelsei lakós végrehajtást szenvedett elleni 460 kor. tóke, önnek 1905. március 12-151 járó 7"/„ kamatai, 99 kor. per, 37 kor. (10 fill. felebbezési. in kor «0 flll. végrehajtás kérelmi, 25 kor. :t0 till. árverés kérelmi és a még felmerülendfl költségek iránti végrehajtási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartozó s a gelsei 937. sz. tjkvben 757/ •. a. hrsz eriló az öregeraci dülóben 233 kor, 757/9. b. hrsz. eriló az öregeraci dülóben 233 kor . 1309. hrsz szánlólöld a hegyaljai dülóben 549 kor., 755 a b. c. 21 hrsz. alalt felvett erdó az öregeraci dülóbeu 4fiii kor., a gelsei 9.\'5 sz. Ijkvbeti 755 7. hrsz. slait felvett és (ele részben Rádi Mária férj. Oyóre Jáuosné, fele részben Iberpacher József és neje Balog 0»uzi Rozália tulajduuát képezó erdó az öregeraci dülóbeu az 1881. LX. t. c. I5lí § a alapján egészben IC* kor, a gelsei 725 sz. tjkvben A. I. 474. hrsz. alalt felvett lele részben Balog Rozi Mártou Józsefné. fele részben Iberpacher Józsefné sz. Balog Csúzi Rozália tulajdonát képezó száutó a nyugoti kertaljai dűlőben az 1881. LX t. c. ifi«, g-a alapján egészben 1 52 kor., a gelsei 929. sz. tjkvben A. 757/17. hrsz alatt felvett erdó az öreg erdei dülóben Iberpacher József ós neje Balog Csúzi Rozália nevén álló része 29 kor., a gelsei Iü5. sz. tjkvben A. . 727. hrsz. alatt felvett szóló és pinco a szorosi hegyen; Iberpacher József és ueje Balog Csúzi Rozália nevén álló "/„„-ad rósze 73 kor., a gelsei 607. sz. tjkvben! A. t 97. hrsz. alatt felvett u ,0-ed részben Lukács Ferenc, V%..-ed részben Lukács Anna f. Balog Csúzi Mihálynó, »/»o-ed részben Lukács Rozi f. Kovács Józsefné, y4„-ed részben Lukács Ferenc, Lukács Sándor és Lukács József kiskorúak. * %,-ed részben Takács (lakos) Kati f. Kovács Józsefné, Takács (lakos) János, Takács (lakos) Zsófi. Takács (lakos) Águes és Fürger István kiskorúak és k\\0-ed részben Iberpacher József és neje Balog Cstizi Rozália tulajdonát képezó 77. sorszámú ház, udvar és szántófölddel az 1881. LX. t. c. I üti. tj-a alapján egészbeu \'¿30 koron, becsértékben
1907. évi junius hó 6, napjának délelőtt 10 órakor
(lelse kézségeiénél megtartandó nyilvános biréi árverésen eladatni fog, még pedig a gelsei 19.\'» sí tjkvben A t 727. hrsz. ingallan lberpaeher József és neje llalog (;«uli Hozálía nevén álló \'/„-ni r«« "íy • «07. sz. tjkvben A. t 1)7. hrsz. alatl felvett Itigullau. ugy a gelsei 1120. sz. tjkvben A. t 757/1\' b\'« alatt felvon ingatlan \'/„-ad része azon közelebbi \'«tétellel, hogy az ezen ingatlanokra Németh Juliánná MV. I.ukáis Józsefné javára 7lüü!tk. 801, !\'3:,]tk.
9"3 iktszámok alatt bejegyzőit szolgalom az árverés által nem érintetik.
Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár.
Árverezni kívánók tartoznak a becaár lu\'.-át készpénzben vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni.
A kir. törvényszék mint tkvi hatóság.
Nagykanizsán, 191)7. évi március hó 13. napján
HlSS./tk. 007.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhirró teszi, hogy Wolner Vilmos végrehaitatónak Stubies Kuz-mann éa neie l\'okeez Mári végrehajtást szenvedettek elleni Hó kor. 30 1111 tóke, ennek 1003. január I -tói járó fi•/„ kamatai r, kor. 75 011. por. 10 kor. 81 llll. korábbi. 10 kor. ujabb árverés kérelmi és a még felmerülendő költségek iránti végrehajtási ügyében a nagykauizsai kir. törvényszék területéhez tartozó s a légrádí 11889. sz. tjkvben 1 491. hrsz ház, udvar, kert 801) kor. becsértékben Wollner Vilmos utóajánlata folytán
1907. évi junius hó 25. napjának délelfitt 9 órakor
I.égrád község házánál hivatalból megtartaudó nyilvános birói árverésen eladatni fog.
Kikiáltási ár 1200 korona.
Árverezni kivánók tartoznak a becaár 10"/,.-«I készpénzben vagy óvadékképes papirban a kiküldött kezéhez letenni.
A kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság.
Nagykanizsán, 1907. évi április hó 26. napján.
(Felső-Magyarországon) az egyedül iamerl szénsavdns vasforrás. Legtöbb vasat tartalmazó ivóforrás belsó i-""* használatra. Szezon május 15-tól szeptember 30-ig Felülmúlhatatlan vérszegénység, sápkór, uói bajok, hátgorinc- és idegbajok, bénulás ellen, átszenvedett betegség éa erós munkásság. — Fürdóorvosok :
Dr RHORER ALADÁR, hív. fürdőorvos és Dr. STERN J.
Utazás Hécaból 9 óra, északról Oderborgen él 5 óra. délról Budapesten át szintén 5 óra. Bziársra vonatkozó falragaszok minden nagyobb vaauti állomáson vannak kifüggesztve Kimeríti felvilágosítást éa prospektust utazás, valamint lakásárkcdvezméuyról (az elé- és utószezonban) slb. ad a
Fürdól|izj«t6«|, Siliicioi (Z6ljommigit.>
211 n.*tk. 007.
Árverési hirdetmény
A nagykanizsai kir. törrényaiék köahirrá testi,
hogy ózv. Andróoi Oyörgyné, inint kk. Aodróci Harl t éa t. gyámja végrehajUtónak Fülöp János végrehajtás szenvedett elleni 1,1 kor. 30 flll. lóké, ennek 19011. áprilia 13-tól iáró Ó\'l, kamatai, ugy 30 kor. tóke. ennek I90H. október 3-tól 5"/. kamatai, 98 kor. 20 flll. por és végrehajtás kérelmi, >1 kor. 30 flll. árverés kérelmi éa a még felmerülendő költségek iráuti végrehajtási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartozó a a azepetneki 116. az. tjkvben J. 130. és 1603. hrsz. ház és táglaazini szántóföldnek és az ehhez tartozó 3. 4, aorsz. legelő és erdó illetőségnek Fülöp Jánost illető \'/, réaze 4.*>8 kor. becsértékben, valamint az eszleregnyeí 227. sz tjkvben t 1317. hrsz. öreghegyi azólő, pince éa szántóföldnek Fülöp Jánost illető része 898 kor. hecsértékben. még pedig mindkét ingatlan Sifter fiva őz. Fülöp Jánosné javára bekeblezett özvegyi haszonélvezeti ing épségben tartásával és pedig a azepetneki ingatlanok
1907. évi augusztus hó 1. napjinak dél-olótt 10 órakor
Szépeinek község házánál, az eszteregnyei ingatlanok
ugyanazon napon déli 12 órakor
Kszteregnyc kízség házánál Remete (léza felperesi ügyvéd v ugy helyettese kőzbenjöttével megtartandó nyilvános birói árveréaeu eladatni fog.
Kikiáltási ár a fentobb kitett becaár. Árverezni kivánók tartoznak a becaár IO°vát készpénzben vagy óvadékképes papirban a kiküldött kezéhez letenni
A kir. törvényszék, mint telekkönyvi balóság. Nagykanizsán, 1007. évi április hó 26. napján.
Végre egy gyorsan és biztosan ható tyukszomszer.
Cook & Johnsons
amerikai szabadalmazott
TYUKSZEM-GYÜRÜI.
1 darab 20 ftller, 6 darab 1 kor., postán 20 fillér portó.
Kapható az ország minden gyógyszertárában, valamint orvosszer-drogériákban, stb.
30 koronáért élvezheti
ezen remek beszélő-gépet, mely egyedül
Strasser Márton iá,t- és
műszerésznél kaphat Nagykanizsán .
,Empire" a legtökó-letesebb irógép vezérképviselete.
Nagy kerékpár-raktár!! Fényképészeti czikkekü
/AILKA SUCHARD
Csak .
alpesi tej ■ kakaó czukorból áll IViiMtlan különlegesség.
Alii eddig eredménytelenül jálszotl IVI az oszlálysorsjáiékoii--
H Hl még egyáltalán nem kísérelte
| (?. .--«p «r r-v. A1-*}*■ - f*y. ¿vn
| »-.eV?\' • \' •-■hfö\' "C.f ■ \'
meg abban szerencséjét
tényleg f< akar jutni
A KI íö,iyer«n»ó«yhoz
A Ifi pontos és előzékeny kiszolgálás-IVI ban akar részesülni, az forduljon bizalomteljesen a legnagyobb szerencse-gyűjtődéhez —
GAED/CKE bankházához.
Az I. osztály húzása már május hó 23. és 25-én.
Kien húzásokhoz ajánlunk:
EEv__Negyed_Nyolczad sorsjegyet
l2— B— 3.- I.BO koronáért.
a bédi bekniáeiÉbez ¡¡Otséios posiai belzelési lapot Ineren és bernnlre.
GAED1CKE
BANKHÁZ -
BUDAPEST, IV, Kossuth Lajos-utcza 11.

ft III\'II111«
a «¿a
:yógy- I
A legmelegebb cs legjobb gyógy hatású kénes kófortásnk az eges* k( ntinensen szükséglet szerint mei • «•kelve, (38- C- fokú) hévvizzel 0 tükörben és 16 porcellánkádbnn.
STUBNYA FÜRDŐ
i. f. rn. &iö mi/. t. r. m. öl8 mtr.
-i—n Gyógyszertár, vasút, posta 4a távírda állomás helyben. =====
Budapest — Rutkai fővonalon.
Javaslatok IzOlatl áa izomrheumás megbetegOlásnál, Ischlas, kOszvány, neuralgla (idegbántalinak) nOI bajok áa bflrbetagaégak aaatáben, Ehcema, Prurlgo, Paotláals.
KCaENifl I VÁT Mll Vt
Orvosi vezetés nlntt álló ivó- és fúrdőkurák, porcelldn, kád- és tükiirfiirdők, pnk<>las, izzadást kúrák, villanyozás, uiasssge, us/.oda és hidegvíz gyógykezelés. I\'ompás fekvés, fenyőerdők közepette, elterülve a \'latrahegység egyik remek fensikjánés igy megbecsülhetetlen mint léggyógyhely is ; nagy cs szép park. I.egolcsobb árak, legnagyobb kenyelem, egészséges lakások és tápláló élelmezés. Saját zcnek»r, iawn-lennis. Állandó előkelő közönséggel.
Fitrdóorvosok: jr. uiu jauus, tar tduar setéíorvosa — [Orló-orros, Bolleinano Jauos ir„ m- Ib. (ionos, Jaloborils János ár., Dr. Lencso János Jámoim
Elöidény: Juliua l-ig Utóidény: auguaitua 20-ig
H^" 50"|„ engedmény.
K.pei piuipcktuistl ti feWil«í|o*iUutl Jíjmcntnen nőig. ki
IGAZGATÓSÁG
Magaslati gyógyhely.
Hidegvíz gyógyintézet
II
XXVI-ilt magyar királvi
jótékonycélu államsorsjáték
K/en »ortiAiék remélhető ll*xin jövedelme köthaunu é% ióiéWoitV rAi.>kr. r- , ■>.
f"° J, .„„,.,<k,..k lllll .,.r,.é.„ Ill.ln l.r.1,
Fónyeremeny 150,000 korona.
további :
1 főnyeremény---\'20,000 kor. I io nyeremíny i__- luOO kor-
1 . — 10,000 1M> . _ 11K)
. — — \\000 . •?0<\' » . -- - 60 » l&l\'O ,
s nyeremény á - 2,000 . lüo0., ^ _ JJ »
Húzás visszavonhatlanul 1907. juniu9 hó 28-án. Eqy sorsjegy ára néqy borona.
Sorsjegyek kaphatók a rnagy. klr. lotlójfttedcki Ij-aiRatósignM Budapeaten (Vámpalota), valamennyi posta-, adó-, vám- é» hlvaialii.il ai A<wet va»utl állomásokon > a legtöbb dohányt5t«léheii í» váltúUrletben.
Magy. kir. Lottójövedéki igazgatóság.
\' Megfojt í^z az átkozott köhögés!
Köhögés, rekedtség ¿8 elnyálkásodás ellen gyors és biztos hatásúak
BEü-Br mellpcs inni!
az étvsgyat nem rontják és kiltlnő izllek. Doboza 1 kor «8 2 kor. Próbadoboz 50 fillér
Fő- 4> u«lkaltUil rftklir:
..NÁDOR GYÓGYSZERTÁR
Budapett, Vt.. Váci-korul 17.
Éljen!
Egger m ellpasztila
c ¡iv tiainar mengvógvitnit
Kapható Nagykauizsao: Belus Lajos. Prager Bela, Reik Gyula és Csáktornyán: Petii Jeuö gyógyszertárakban
MMH
Szlavóniában a Oé\'ivasut állomása.
I I Vasas höfomÍMik és isza|
__J 34*—50 C.
Kies vidék, remek park) kiterjedt erdó ültetvenyek.
Márvány-porcellán-tükör és lápfürdók. Fango gyógykezelés és hidegvizkúra
Kivá|ló gyógyhatás valamennyi nói bajná^ vérszegénységnél, csúzos és köszvényes bántalmaknál, valamint idegfájdalmaknál. ¡m~ mérsékelt árak. "wi
Prospektusokkal szívesen szolgál
» fordőioazga tósá0.
Alapítási év 1889-
Haufmfts-n
férfi szabó, Nagykanizsa, Erzaébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dúsan felszorult szövet-raktárát. Mindennemű, lepjobb iiiiuóségü hazai és külföldi szövetek, af Szolid klsy.nlKiiliiHl "M BOT Elöli) 5« nrakl "M Megrendelések csakis mérték szerint
Vidaki megrendelőimet kérem, hogy rendel6 szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben
személyesen teszem tiszteletemet miután iparosnak a megrendelés gyűjtést a törvény tiltja.
Í& <#> -yp -vp
WEISEB j. C.
Gazdasági gépgyár ée vasöntöde malom-épitészet NAGYKANIZSÁN.
Ajánlja i-lsórangu 8MT szólógazdasági eszközeit éa gépeit.
Nagy választékban é3 minden nagyságban
Itaphntók :
MABfLLE RENDSZERŰ BORSAJTÓK.
(Herkules kettős nyomószerkezettel) W legolcsóbb árakon. "W
SZÖLÖ- ÉS GYÜMÖLCS-ZUZÓK, SZÖLÖEKÉK,
könnyű és jó kivitelben.
BORSZÍVATTYUK ÉS TÖMLŐK, PINCEGAZDASÁGI CIKKEK.
Részletes árjegyzék ingyen ós bérmentve.
a o o
ELSŐRANGÚ HAZAI GYÁRTMÁNY.
Flók-B,!«:
EQtvői ter 10. ,
Flók-tixlet:
Fleischaker József fia
■ agykanizta.
Fö-üzlet: Erzsébet Királyné-tér I. sz
Ajánlja: Kajái fózcsü oo^nao, szilvórium, borovicska és seprtt-pálinkáit; — neinküluiiilicn hollandi rendszer szerint késziiett
liqueur különlegességeit
és angol rum-behozatalát. ZZZZ^Z^^^Z^^^^^^^ZZ
ZALAI KÖZLÖNY
1907. MÁJUS 18.
JJagyérdemü Közönség!
A nagykanizsai lakatos és bádogos mesterek tisztelettel értesitik a n. é. közönséget, hogy sztrájkoló munkásaikat uj, jobb munkásokkal pótolták és igy abban a helyzetben vannak hogy
mindennemű megrendelésnek
pontosan és kifogástalanul tehetnek eleget.
Midón ennek szives tudomásul vételét kérjük, magunkat a n. é. közönség további kegyes jóindulatába és pártfogásába ajánljuk
Hazafias tisztelettel
A nagykanizsai lakatos és bádogos mesterek.
gyengéden hashajtók, vértisztitók; ártalmatlan, mint e pilulák a
Neuatein-féle ERZSÉBET labdacsok.
K pilulák hasunió készítményeknél minden tekintetben feljebb becsülendók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainál legjobb ered-ménynyel használtatván, egy gyógyszer sem jóbb s mellette oly
székszorulás
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük végett még gyermekek is szivesen veszik.
Egy lü pUnlát tart alma tó doboz 30 fillér. Egy tekercs, mely N dobott,
tehát 120 pilótát tartalmat, csak 2 korúiul. 2.40 korona előleges beküldése mellett egy tekercs bérmentve küldetik.
Ali i a | Utánzásoktól különösen óvakodjunk. Kérjünk határo-UVAo! *oUau NKUSTE1N FÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „Szent Lipót" és „Neusteio Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékiig védett csomagjaink aláirásuukkal vannak ellátva.
NEUSTEIN FÜLÖP
aSzont-l.ipóthor* címzett gy^gyuteriAra, BÉOÖ, I., Plankengaase 0. Kapható Nagykapuin: BELUS LAJOS és REIK GYULA Kyugy»»cré»teknél.
Dohányozni szabad Önnek, de osak
Feehi
SE\'I DLITZ-POW
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-fél« Seldlltz-porok lat tó» gyógyhatá\'a n legmakaciahb gyomor- éa altestbintalmak, gyumorgürci é» gyuuioihév, rögzült székrekedés, májbántalom, vértolulás, aranyér ét a legkülönbözőbb nólbotegtégek ellen, e jele« házitiernek évtUcdck óla mindig nagyobb clterjcdétt «érzett. - Ara egy lepecsételt eredeti doboznak 2 kor.
HiimlwUHwok törifiiyjleg; reiijIHytnck.
f MOLL\'-FÉLE
SOS - BORSZESZ
Csak akkor valédi ha mlndemr,k u*e« MOU- A-
------\' védjegyét tUntetl fel, »A. Moll«
feliratú ónoiattal van iáivá. A Moll-féle sós-borszesz nevezeteien mint féjdalomcalllapltó bedörzsOlésI szer köuvény, ctux ét a meghülét egyéb következményeinél Icgiiuieretciebb néptzer.
Egy ónozott irodoti luj irt I korom 90 lllér.
MOLL Gyermek szappanja.
Legfinomabb, legújabb módner izerint kéuitek gyermek es hölgy uappant a bör okszerű ápoliaára gyermekek a felnőttek részére. Ara darabonként 40 A", őt darab I kor. 80 fill. Minden darab gyennck uappan Moll A. védjegyével van ellátva.
■Hl t. i;i|)tziriiz ci.\'éV itir. adtrtrl izilllti által,
ttécH. Tuchlmben 9. fi.
VMíki m«|[,cml«i,i<k n.i>onta po.tauttn.,1 mellcll lelje.llietn.k.
A raktárakban tessék határozottan „M0L1. A." aláírásával éa védjegyével ellátott készitményekot kérni. j r ^ Raktár Nagykanizsán: Roaenfeld Adolf Fiai
Jaoobt-féle La Fleurette inS!.»\'iw
Nyomatott Ifj. Wajrtila József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
HAOYKANIZSA, 1907.
NEGYVENHATODIK ÉVFOLYAM, 21. SZAM.
MAJUB 25.
ZALAI KÖZLÖNY
ElflflzaUal irak: Kgéu évre 10 koron», félévre 6 koron», »«gyedévre 2 koron» 80 flll. - Egyet azám ára 20 flll. Tanároknak, tanítóknak, jegyzőknek 4» állami tlaztvlielöknok I évre 0 korona, fél évro 8 korona.
Felelős azwkebztó ós kiadó: Kálmán Pál.
8zarkeaztöaág éa kiadóhivatal: Nagykanlzaa. Erzaábet-tér (caoportház.) Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
UJ polgártársunk.
Hogyan is mondta Schwarc Adolf dr. a szombati közgyűlésen?
— Illó, hogy az az ember, aki egy évtized óta lélekben és gondolkodásban összeforrt velünk, formálisan is polgára legyen e varosnak . . .
Igaza van dr. Scluvaronak. Ziohy Aladár gróf, kerületünk szeretett képviselője összeforrt »elünk. El sem képzelheti, hogy a nagykanizsai választó-kerületet más képviselje, mint Ziohy Aladár gróf.
A régi Róma azzal tette magát nagygyá, liogy magához édesgette az embereket. Hogy (lórögország bukásakor 6 világhatalom lett, annak oka nagyrészt az is, hogy a számító Koma Ismerte ar. emberek gyengéjét. Legnagyobb kitüntetésnek a római polgári jogot mlla. lioldog volt, aki római polgár lehetett. Felkeltette az emberek önérzetét. A római polgár halálmegvetéssel haroolt hazájáért, inert azt hitte, hogy olyan magas pole, mint h római polgárság, nincs több.
Azóta nagyot fordult a világ. Távolról bem állítjuk, hogy Ziohy Aladárnak nem dobbant nagyot a szive, mikor a tanács táviratát kézhez vette. Talán eltöltötte a bilszkeségórzet, mikor tudomást szerzeit arról, liogy az a város választotta ót egyhangúlag díszpolgárrá, ahol a felekezeti viszonyok éppen nem harmonizálnak az ó politikai hitvallásával.
De mert így van. dicsérnünk kell Nagykanizsa józan gondolkodású polgárságát, llilszkén és megelégedetten hirdetjük a világnak. hogy nálunk ismeretlen valami a feleke-
zeti villongás. Mikor szóba került a disz-polgárság. egy hang sem említette a felekezeti-séget. A polgárság meghajolt Ziohy Aladár nagy érdemei elölt és hálájának csak egy atomnyi részét kívánta leróni akkor, mikor ót formálisan is Nagykanizsa polgárává avatta.
11» régente legnagyobb dicsóség az volt, ha valaki római polgár leheteti, ma bennünket tölt el a büszkeség, hogy Zichy a mienk, a mi polgárunk.
Ki kell jelentenünk, hogy Nagykanizsa polgársága egy percre sem gondolt arra. hogy Zicbyben a minisztert válassza díszpolgárnak Állítjuk, hogy igy történi volna akkor Is, ha Ziohy Aladár nem ül a bársonyszékben, hanem még mindig harcol a jogtalanság, az erőszak, a hazaárulás ellen. Nem most szerezte ó azokat az érdemeket, amelyek a magas polcra juttatták. Kz csak igazságos folyománya annak a nemes harcnak, amelynek legelsó katonája volt.
Ua valamit kérhetünk Zichy Aladár diosóségéból, az csak annyi, hogy mi fedeztük fel. Mint ismeretlen embert, Nagykanizsa küldte ezelótl tl évvel, 32 éves korában a parlamentbe. A szemünk előtt nótt nagygyá. lett a nemzet egyik bálványa és mi boldogok vagyunk, hogy egy Zichy Aladárt adhattunk a hazának.
Zichy Aladár gróf, Zichy Nándor másodszülött fia, született Nagy-Lángon (Fejér ra.) 18IÍ4. szeptember Vén. Középiskoláit Uinla-pesten, a jogot Sírassburgban, lusbruckban és liudapesten, a gazdasági tanfolyamot a hallei akadémián hallgatta. Tartalékos huszár-hadnagy. 1893. óla cs. és kir. kamarás. Ugyanazon évben nőül vette Hunyady Hen-
rletto grófnőt, ki 1807 óta birja a csillagkereszt-rendet 18f6-ban lépett fel kerületünkben néppárti programmal és azóta folyton bennünket képvisel. A nemzeti küzdelmet Zichy indította még, mikor az emlékezetes december 13-án megesküdtette az ellenzéket. hogy utolsó csöpp vérig haroolnak. Az uj kormány alatt a felség személye körüli tárcát fogadta el.
Sokáig éltesse Isten Zichy Aladár grófot, Nagykanizsa legújabb polgárát 1 #
Mull számunkban közöltük azt a táviratot. melyet a városi tanács intézett Zichy Aladárhoz. Krro a következő sürgönyválasz érkezeit a tanácshoz:
.Őszintén megtisztelve és meghatva értesülök Nagykanizsa város képviselőtestületének határozatáról, ezen kilünletö bizalom és elismerés megnyilatkozása szorosabb kapesokat filz köztem és Nagykanizsa közölt, melyhez eddigi egész közszereplésem \\filz6dik. Adja Isten, hogy a közpályán Nagykanizsa város és közönségével szemben még hálámat le-ráhassam. Fogadják köszönetemet.
Zichy Aladár."
A díszpolgári oklevél elkészitése Iránt a tanács már tárgyalásokat folytat egy buda-, pesti rajzoló-muvészszel, aki értesítette a tanácsot, hogy legközelebb több mintát fog bemutatni
— Pártazervezéa. Az országos függetlenségi éa negyveunyolcaa párt közponli választmánya és a Zalavármegyei függetlenségi párt határozata fol;láu, a zalamegyei képviselö-tálasztó kerületekben a függetlenségi párt szervezkedik. Ezek között a logalsó a letenyei lesz Dobrovits Milán Menyei kerület országgyűlési képviselője kiáltványt bocsájtott ki,
Végzet.
Irta: KÁLLAY KORNÉLIA.
Már harmadszor kopogtattak Tarkeóy Béla aili\\jáu é* még mindig nem hallatszott semmi válasz. Az illető végre is megunta a kopogtatást és helópett. Az ajtónál azonban megállt A pazar fénynyel és kényelemmel berendezett dolgozószobában félhomály uralkodott, levegőjét pedig fiuom havanna-illat töltötte be.
A szoba egyik sarkában hatalmas mahagóni íróasztal .-lőtt ült a ház ura, Tarkeóy Méla. gazdag földbirtokos. Fejét kéjébe támasztotta. Kiölte egy női arckép, egy szóké hajfürt és egy csomag rózsaszín szalaggal átkötött levél lekQdl.
A látogató — egy magas, karcsú liatal ember — "gylátbzik otthonos volt a háziurnái. Lassan, lábujjhegyen elórejött, megállt aunak háta mögött s vállán keresztül nézte, hogy mi bilincseli leaunyira Ügyelmét
K pillanatban észrevette, hogy a fényképre könycseppek hullanak.
Titrkeóy. a délceg, a büszke Tarkeőy, a hires "ölióditó, kire a férfiak félelemmel vegyes tisztelettel, " nók pedig áhítattal tekintenek, most sir, mint egy gyermek.
A mögötte álló liatal ember meghatva tetto kezét b»\'átja vállára.
Tarkeóy. miut valami csínyen ért gyormok, \'ledten íelugrott, de mikor mogpíllantotta látogatóját, jokogva borult aunak mellére. Azonban csakhamar |eküzdútte gyengeségét és ismét a büszke, délceg iarkeóyt láttuk magunk elótl.
— Mi történt veled barátom? — kérdé ót az if|u.
— Hosszú história! Nein mondtam el senkinek, nem is akartam elmondani, de most a körülmények ugy alakultak, s életemnek olyan fordulópontjához ériem, amelyben szükségem van valakire, aki ismerje titkomat, aki maholnap segítségemre legyen és ha nem leszek, elvégezze helyettem azt. amit éu már nem tudok elvégezni. Enuélfogva téged tartalak legalkalmasabbnak arra, hogy titkomba avassalak. Ismerlek. \' Heciitlll.uk és szeretlek I
— Ó kérlek, én . . .
— Jó, jó! Szerénykedni akarsz de annak most nincs helye. Figyelj reám. Talán el fogsz itélui. gazembernek fogsz tartani, pedig hidd ol, nem tehetek róla. 0! Kleget szenvedtem éh azóta I . . .
— Meszelj kérlek ! ,
-- Figydf.FMehát i Tudod, hogy apám tábornok
volt. Anyámat zsenge gyermekkoromban vesztettem el, reá tehát nem emlékszem. Belőlem szintén katouát akart az öreg nevelni, do nem volt kedvem ahhoz a pályához s ez nagyon sok súrlódásra adott okot, ugy, hogy emiatt lassauként bizonyos válaszfal állt köztem és atyám között.
Különben is nyers természetű ember volt minden ideálisabb érzés nélkül, csak katoua ós egyéb semmi.
Ön _ ugy mondják — auyám természetét
örököltein, ideális, ennek következtében órzékeuy ós egy kissé szentimeutálizmusra hajló.
így éllüuk egymás mellett, minden bensőbb, gyöngédebb érzés nélkül. Nem is tekintettem ón ót ugy, mint atyát, hauem mint valami szigorú gyámot.
így multak az évek. Ifjúvá fejlődtem. Lassankint abba a korba jutottam, mikor az ifjak szive leg-
fogókouyabb a szerelem iránt, még pedig ama szerelem iránt, amely a legégetőbb, mely sorvasztó láuggal ég és amely feledhetetlen marad az illető életében.
így jártam magam is. H.-füreden nyaraltam. Valami másodraugu sziutársulat működött ottau. Unalmamban sokszor megtigyeltem őket s ez szórakoztatott. Kgy napon ökölnyi betűkkel olvasom a sziulapo-kon, hogy Krdélyi Margit ujonuan szerződött tag ma mutatkozik be a b -i publikumnak, az „Kgór" Márt ha sierepóbeti. No nézzük meg az ujonuan szerződött drámai szendét, — gondoltam nem minden malicia nélkül.
Kimentem! Hár ue mentem volna, mert e naptól kezdődik életem fordulópontja
Nyugodt egykedvűséggel foglaltam helyet az első sorban, miut olyan ember, r\':i valami rosszra van elkészülve A darab megkezdódött. Óriási tapsvihar és bejön a kis „Kgér."
Uyöuyörü őzike termetű, mintegy tizenhat évei gyermekleány volt. Általános „ah!" kiáltás hangzott a nézőtéren.
Haja aranyszőke, szeme pedig égszínkék. Arca arisztokratikusaiévá!. Nekem ugy tetszett, mintha ez arcot már láttam volna valamelyik Paul de Veronese-, Lionardo da Vinci- vagy Kaphael-képeu.
Most elkezdett beszólni. Soha ilyen hangot életemben nein hallottam. Mit mondjak neked ? Aoolhárfa vagy ezüstcseugő, ezek banálw hasonlatok. Kz a haug az ember szive mélyéig hatott és remegősbe hozta azt.
Néztem a leányt! Néztem! Mily érzéssel játszik. Mennyire tudja, hogy mit beszél. Mily előkelően mozog. Rögtön tisztában voltam azzal, hogy e leányban
melyben községenként felhívja kerülete népét hatalmas szervezkedésre. A párt mogalakulása ulán a képviselő számos orsz. képviselő részvételével beszámolót tart és ezek után a jelentkezett tagokat és tisztikart az országos függetlenségi pártba felvétel végett bejelenti.
A csáktornyai függetlenségi párt
nieyalakulasa.
— Saját tudósilónklói —
A Csáktornyái függetlenségi párt kedden nagy lelkesedés (rw.llett értekezletet tartott, melyen megjelent a kerület nópszertJ képviselője: Filipich Lajos is.
Az elnöki széket dr. Tamás János perlaki ügyvéd, mint az értekezlet egybebivója foglalta el, a jegyzökönyvet dr. László Béla csák tornyai ügyvéd vezette.
Dr. Tamás megnyitó beszédében rámutat arra a veszélyre, melynek a párt egységes szervezet hiányában — a kerületben ki van téve. Példának felhozza a felvidéket, ahol a nemzotis-gek ütötték fel fejüket. Féló. hogy pártszervezet hiján, nálunk és hasonló veszedelem lesz, különösen, ha a néppárt aknamunkájának uem vetnek gátat. Felolvassa a megyei 18-as függetlenségi párt megbízását a szervezés munkálataira. Koferál a perlaki választóknak tegnap megtartott- értekezletéről, amely ót és dr. Reményi Zoltánt küldötte ki a mai értekezletre Szükségesuek tartja, hogy a függetlenségi 48-as bárt a csáktornyai kerületben állandó szervezettel bírjon, miért is a következő javaslatot terjeszti elő:
Bizzon meg a mai értekezlet egy többtagú bizottságot a mely a pártszervezet megalakilását illető előmunkálatokat végezze; határozza meg az órlekez let a napol, a melyre a bizottságnak kötelessége népgyűlést egybehívni, a mely a csáktornyai kerület függetlenségi 4«-as párt állandó szervezetének megalakulását kimondja.
Az értekezlet nagy lelkesedéssel elfogadja a javaslatot és as előkészítő bízottságba a következőket választotta meg: Filipich Lajos drsz. képv.. Benedikt Béla, CzvetkovicB Antal. Fejér Jenő. dr. Lakó József, dr. László Béla, Pethó Jenó, dr. Schwarz Lajos, Ötrahia Károly, dr. Vioia Vilmos, Zriuyi Viktor, dr. Tamás János és dr. Reményi Zoltán.
A népgyűlést junius 2-án tartják tneg.
Dr. Lakó indítványára kimondja az értekezlet, hogy fügntlenségi pártkórt alakit olyképen, hogy a kerület nagyobb községeiben a csáktornyaíval szervez Összefüggésben álló köröket létesít
Még Zrínyi Károly mondott szép szavakkal
ZALAI közlöny
köszönetet dr. Tamásnak, mire elnök az értekezletet berekeszti és felhívja a végrehajtó bizottságot, hogy sürgősen kezdje meg működését.
A bizottság bírál.
Nagyzási hóbort. — A színházépítő bizottság nem sxinügyi bizottság! — Fogadatlan prókátorok. — Ki volt kíváncsi két ember véleményére. — Ilyesmi is csak Nagykanizsán történhetik.
Alább szÓBzerint közlünk egy jegyzőkönyvet. Bátran el lehetue küldeni a muzeuiuba, hogy — mint unikumot — őrizzük meg az utókor számára. Mint a jegyzőkönyvből kitűnik, néhány ember összeült, megbírálta a színtársulatot és véleményét .hivatalosan" tudatta Bihari Ákos színigazgatóval. Nem tudják, acceptálja — e Bihari az ülésező urak privát vóleinó nyót, de ha figyelembeu veszi, akkor nagyou rosszul cselekszik. Mert ennek a színházépítő bizottságának annyi köze vnn a társulathoz mint a sáuci bérlő parádés kocsisának.
A megértés céljából mindenekelőtt álljon itt a
Jegyzőkönyv.
Felvétetett Nagykanizsán, 1907. évi május hó 21-én Nagykanizsa város szinügyi bizottságának üléséről.
Jelenvoltak : Oszterhuber László elnök, Bede-uek József jzóköuyvvezetó. dr. Lőke Emil és dr. Piililz Sámuel bizottsági tagok.
Klnőlf a gyűlést megnyitja, előadja, hogy Bihari Ákos szinígazgató a játszási engedély kérelmezésekor azou kötelező kijelentést tette, hogy a színházat illető minden, ugy személyi, mint" dologi kérdésben kész a bizottság kívánságainak eleget tenni, a mai ülést tehát azért hívta egybe ós ez képezi auuak egyedüli tárgyát, hogy kíván-e a bizottság a színházat illetőleg valamely panaszának, vagy óhajának kifejezést adni.
Dr. Lőke Emil: Előre bocsájlja, hogy a színtársulat működését nagyjábau teljes kielégítőnek tartja, kiemeli különösen a rendezés és a darabok kiállitásának kiválóságát. Ha a drámai előadások nom is teljes kifogástalanok, a főszereplők, akik a darabot viszik, szerepeiket közmegelégedésre töltik be és az apróbb hiányokat feledtetik és nézete szerint a közönség várakozásának is megfelelnek. Az operettet illetőleg ¡8 el kell ismernie a vezetés gondosságát és ki kell emelnie a zenekar kiválóságát, azonban sajnálatára nem hallgathatja el, hogy az operett előadások még sem elégilik ki a közönség igényeit.
1907. MÁJUS 25.
Ennek az okát ott kell keresnie, hogy éppen az operettnél bármely szép zeno és összliangu játék mellett is a siker letéteményese a főszereplő soubrette, vele gyóz vagy bukik a darab. KI kell ismernio Harkányi Gizella kisasszony nagy színpadi routiuját, öltözködésének kiválóságát, fáradt-hatlan törekvését, de legkevésbé sem akarva a művésznő érdemeit kicsinyelni, nem zárkózhatik el annak a kifejezésétől, hogy mindezen előnyei nem képesek hangjáuak fáradságát és kimerült voltát a közönségnél pótolni s igy kívánatos volna, hogy Harkányi kisasszony teljes restaurálásáig\' ami remélhetőleg pár heti pihenés után bekövetkezik, ez a szerepkör ideiglenesen mással töltetnék be.
Ezenkívül vannak apróbb panaszai is: u. i. kívánatos lenne, hogy az előadások a kitűzött időben pontosan kezdődjenek és a felvonás-közok tulli08szura ne nyúljanak, a jegyszedők a helyek kijelölésére nagyobb gondot fordítsanak, a függönynek gyakori bántó beavatkozása kiküszöböl -tessék, az oldalajtóknak az elfadás alatt vnló ég légvonatot előidéző nyitogatása elkerültessék és hogy az előző napon a színház belsejében elszórt narancshéj és egyéb szemét eltávolittassék.
Végül megjegyzi, hogy jogosnak találja a bérlók azon panasszál, hogy bérletszüuetos előadások alkalmával ezeknek helyoit eladják én móltányosnak tartaná, ha bizonyos ideig, pld. d. e. II óráig a bérlők helyeit fenutartanák.
Indítványozza, hogy Bihari Akos sziúigaz-gatót a bajok orvoslása iránt a bizottság megkeresse.
A bizottság az indítványt elfogadja és a ¡könyvet az igazgatóval kivonatos másolatb.iu közölui elhatározza.
Knif.
tíedenek József Oszterhuber László
jthreitlö. biz. tinók.
Tehát, kérem alássan, a színházépítő-bizottság, melynek az a feladata, hogy az építendő szinliáz megépítését előmozdítsa, birál. Igaz, hogy ehhez joga van, aminthogy bírálhat mindenki, aki színházba jár. Hogy ki kíváncsi a bírálatára, az más kérdés. Meg ha komolyan vennők, akkor is semmi a határozat«, mert — az elnököt leszámítva — össze-vissza csak két tag jelent meg.
Pedig ennek a bizottságnak a következő 14 tagja van: Oszterhuber László (elnök), dr. Pliliál Viktor (alelnök), dr. Neumann Ede, báró Gultinauu Vilmos, Kbenspanger Leó, Grüuhut Henrik, ifj. Fos-selboffer József, Raduai Jenó, Elek Ernő. Zorkowitz
nein közönséges tehetség lakik s hogy ó maga som lehet közönséges lélek.
A közönség őrülten tombolt, közöttük magam is. A kis „Bgér\'-nek óriási sikere volt.
Eltávoztunk a színházból. Fejem kábult volt. Sétáltam kissé a fasorban, folyton a leányra gondolva, midőn gyors, könnyű lépteket hallottam a hátam mögött. Megfordulok s őt láttam magam előtt elhaladni fekete ruhában, gyászfályolos kalappal a fején. Éjjeli 7.11 óra volt. A leány pedig egyedül. Láttam, hogy fA, mert ijedten nézett néha maga körül. Követtem tehát messziről, hogy ha kell, esetleg segítségére legyek.
Szegényke meglehetősei] messze lakott a fürdőteleptől , valószínűleg azért, mert ott olcsóbbak voltak a lakások.
Egy földszintes házacska kapuja előtt megállott. Zsebéből kulcsot vett elő, felnyitotta a kaput és eltűnt. Ko ogy darabig bambán bámultam a becsukott kapura, maid pedig tudatára lőttem annak, hogy reggelig ogy kaput bámulni mégis csak ostobaság lenne, megfordultam tehát, hogy hazafelé induljak. Azonbau alig tettem néhány lépési, midőn észrevettem, hogy a betolt utcai ablakok egyikéből a zsalun keresztül egy kis világosság szűrődik az utcára.
Szivdobogva meutera oda 6 mint egy vásott ¡8kolásgyerek bekukucskáltam a résen.
Ól láttam ott. Egy szegényesen bútorozott szobában, az asztal előtt ült és egy darabka sajtot és kenyerot evett. Evés közben néha mereven nézett maga oló, mély sóhaj szállt fel kebléből ós uem egyszer könnyet morzsolt szeméből.
Látva e gyerekleány nyomorát és elhagyatottságát, elérzékenyültem. Majd pedig kimondhatatlan aggodalom töltötte el egész valómat.
Istenem! Hiszen ugy, ahogy ón felfedeztem e
gyönyörű leányt, ópugy felfedezi más is. Másnak is fog tetszeni, ostromolni fogják, E gyermek elvégre is meg fogja unni az örökös nyomorúságot s a végo bz lesz, hogy ói angyala elfordul tőle.
Hogy meddig morfondíroztam igy magambau, nom tudom, de egyszer csak azou vettem magam észre, hogy az ablak sötét. Szomorúan ballagtam hát hazafelé. Lefeküdtem, de álom nom jött szemeimre.
Másnap már hajnalban olt ólálkodtam a fasorban 8 szivdobogva vártam, hogy mikor jön az az édes, bűvös lény, ki máris ennyire rabjául ejtett.
Perszo jó sokáig kellelt várnom, de végre mégis észrevettem feketeruhás alakját, amiut a fák közöli itt-ott előkandikált. Leültem ogy padra 8 szivdobogva vártam közeledtél. Lehajtott fővel jött. Nesz nélkül libegett el mellettem, anélkül, hogy észrevett volua.
— Igy ment ez nap-nap után, majdnem két hétig anélkül, hogy egy lépéssel is közelebb jutottam volna Margithoz. Megelégedésemre szolgált azonban, hogy más sem férkőzött hozzá ós hogy csak olyan visszavonultan ól, miut azelőtt
Egy alkalommal valami premier ment a színházban. Margitnak ismét óriási sikere volt. A sok kihívás és taps uagyon hosszura nyújtotta az előadást és Bókkal későbben ért véget, miut rendesen.
Én szokás szerint ismét vártam Margitra, ki nemsokára ki is jött ós sietett rendes utján hazafelé. Alig ment ötven lépésnyire, midőn hirtelen egy marciálís növésű férfi termett mellatto és inzultálta Margit mint egy megriadt őzike futásnak eredt, a férfi utána.
Nekem se kellett több. Néhány ugrással ott termettem s ogy hatalmas ökölcsapással kijózanítottam a heves udvarlót, ki amily hirtelen jött, oly hirtelen távozott.
Most szemközt álltam Margittal. Arca hófehér volt az ijedtségtől, gyeuge teste remegett miut «gy sebzelt madárkáé. Nagy szemeit hálásan emelte rám, majd pedig néhány köszönő szót hebegett.
Alig bírtam magammal. Legjobban szerettem volua térdre borulni elölte, megvallani neki forró szerelmemet. De még uem mertem, még nem találtam idején valónak. Ahelyett tehát udvariasan bemutatkoztam s felajánlottam neki kíséretemet, mit ó látszólag örömmel fogadott el.
Nálamnál boldogabb ember nem létezett e földön. Csevegtom Margittal s ujjongtam örömömben, hogy most már szabad lesz őt gyakrabban kísérnem.
Ha eddigelé külsejével bilincselt le, ugy most már rendkívüli szelleme ie hozzájárult ahhoz, bogy teljesen rabjává tegyen. Igy találkoztunk egymással mindennap két-zer. Reggel, mikor a próbára meut és este, előadás utáu.
Mit mondjak neked még? A gyakori együttlét bizalmasabbá tett bennünket ó örült, hogy visszavonult-ságábau egy igazi, önzetlen jó barátia van, ki a tűzbe menne érte, én pedig boldog, kimondhatatlanul boldog voltam, ha csak láthattam és beszélhettem vele. Egyebet nem kiváutam.
Egy este — sohasem fogom ez estét elfelejteni — Margit korábban végzett s miután gyönyörű holdvilágos est volt, azt propouáltam neki, hogy sétáljunk egy kissé. Egy lélek sem volt körülöltünk. Szívem csordultig volt, nem bírtam magam visszatartaui és bevallottam neki forró szerelmemet.
Ó szemlátomást meg volt hatva Kezo remegett az enyémben. Gyönyörű szemeiben pedig harmatos könnycseppek csillogtak. Nem szólt semmit, cs»k mosolygott, ó, de ebben a mosolyban a menyország üdve rejlett.
(Folytatjuk.)
11,07. MÁJUS 25.
ZALAI tOi I. (» N Y
3
Oszkár, Viosz Kerencz, dr. Lóké Kmll. dr. Neusied-|er A utal és dr. Pillitz Soma.
De ne »együk őket komolyan. Nagyon avuljuk Biharinak, hogy csak tépje azét a hozzá juttatott halarozatot, mert akár tett ígéretei, akár nem, ennek * bizottságnak nincs joga ós jussa .hivatalosan- bírálatot mondani a társulat felett. Erre egyedül és kizárólag a nagyközönség van hivatva. Privát véld* ményt leadhat mindenki, de — ez idö szerint —• Nagykanizsán nincs olyan testület, amely hivatva volna a társulatot hivatalosan felülbírálni. Kz lehet uri passzió, lehet fogadatlan prókátorság, nagyképűs-kődés, ugraiás, uagyzás, — de semmi esetre sem komoly dolog.
A magunk részérói résen ieazünk és minden erőnkkel megakadályozzuk, hogy néhány ember ilyen veszedelmes precedenseket alkosson és lehetetlen helyzetbe sodorjon egy naiv, tapasztalatlan és jóhiszemű direktort.

jSrtesités,
Van szerencsém a n. é. vevóközönséget tisztelettel értesíteni, hogy teljeseu uj áruval dúsan felszerelt üzletemet megnyitottam.
Raktáron tartok: női- ós férfi kész fehérneműt, bőr-galanteriet, szappan- és illat azért, minden kötött- ós szövött árut, nyakkendő, keztyü- ós disqjátókárut.
Elveimhez hiven ragaszkodva, jó árut, pogtos kiszolgálást és szigorúan szabott árakat vezettem be.
Kegyes pártfogást kér
Bsabadazállágy Béla Fó-ut 3.
Szociális mozgalmak.
A hét elején azt hittük, hogy végre megjön a várva-várt béke. K helyett anuyira kiélesedett a helyzet. hogy békés megegyezésre immár gondolni sem lehet. Az építő-ipari munkások nagyon is túllépték a határt, mikor a mesterekel arra akarták kényszeríteni, hogy holmi kötelező uyilatkozattal megalázzák magukat így aztán a mesterek is a legridegebb állás-poutra helyezkedtek és kijelentették, hogy a segédekkel többé nem tárgyalnak. így áll az ügy és mi; akíkea folyton emelkedő drágaságot érezzük, kezdüuk tisztán látni és megalkotjuk véleményünket a munkás
mozgalmakra vonatkozólag.

A déli vasúti mozdonyvezetők országos f-zö-veUége szerdán délelőtt a nagykanizsai „Mozdonyvezetők otthona" helyiségében nagygyűlést tartott. A gyűlésen a kereskedelmi kormányt Rácskay vasúti és hajózási felügyelő képviselte, azonkívül részi vett azon a Déli vasul magyarországi vonalán lévő minden nagyobb állomás személyzetének képviselője is számszerint .V_\'-on. Az elnöklő Patarica nagykanizsai mozdonyvezető megnyitván az ülést, többek hozzászólása ós hosszas vita utáu határozatilag kimondták a következőt. Kijelenti a szövetség, hogy tagjai fellétlen reflektálnak ugyanarra a reformokra, amelyeket a most tárgyalás alatt lévó államvasuti fizetés rendezési javaslat tartalmaz. Elhatározták tehát, hogy •■z ügyben már a mai napou a kereskedelmi kormányhoz küldöttséget menesztenek. Kimondták továbbá, hogy az osztrák vasutasok mozgalmához nem csatlakoznak. A gyűlés végén megválasztották a küldöttség tagjait, akik már ma tisztelegnek a kereskedelemügyi miniszternél.
A h é t.
— Kitüntetés. Özv. Szalacsy Farkasné polri-ventei nagybirtokosnénál hétfőn nagy ünnepség keretében adták át Markán Vendel juhász .számadónak 38 jévl szolgálat uiáiii elismerésül n földművelésügyi miniszter által megküldött kitüntető okiratot és 100 kor jutalom összeget, valamint Sialacsyné loo korona összegű adományát. A miniszter megbízásából Merkly Antal letenyei főszolgabíró mondott beszédet az ünnepelt nevében, Dobrovils Milán országgyűlési képviselő köszönte meg a kormánynak és Szalacsynéuak a kegyes adományt. Az ünnepségen jelenvoltak: Nunko-víts Sándor letenyei járásbiro. Orosz Béla aljárásbiró, üájáay Lajos szolgabíró, NVámosy budapesti urodalmi ügyvéd, Dr. Szekeres urod. orvos ós számos budapesti vendég. Az ünnepséget lakom«, és lánc követte melyen az összcs cselédség részt vett.
— Eljegyzés. Tárnái Mihály a Muraközi takarékpénztár tisztviselője f. hó | -j-ón jegyet váltott Anlonovíos József csáktoruyai tekintélyes polgár leányával, Mariskával.
— Áthelyezett bíró. Fehér József csáktoruyai kir. j&rásbirósági albiró saját kérelmére a keszthelyi kir. járásbírósághoz helyeztetett át.
— a megyés püspök Romában. Hornig Károly báró veszprémi püspök csütörlörtökön Jánosi Gusztáv c. püspök és Rádványi Viktor szentszéki ülnök kíséretével Rómába utazott ahol több hetet szándékozik tölteni.
— Névmagyaroaitás Kiskorú Pollák Sándor nagykauizsai illetőségű nagykanizsai lakos családi nevét „Pártosra*-ra, kiskorú Berger Simon, István és Margit sávolyi illetőségű nagykanizsai lakosok családi nevökek Bíró ra magyarosították.
— Házasság. Frankó Ferenc csáktornyai belü-szedó holnap, vasárnap tartja esküvőjét Kápolna Rózsikával Nagykanizsán.
— Ha\'álozáa. Károlyi János sümegi tanító f. hó 2l-én meghalt Budapesten 57 éves korában.
- Az önálló törvényhatóság kérdésében kiküldött bizottság m«gtartoila első ülését. (Már? még ráért volna. Szedő.) Ezen alapul elfogadták főjegy-zöuk azon memorandumát, melyei 12 évvel ezelőtt készített, most a statisztikai adatokat gyűjtik össze.
— Pécsi torna ünnep. A magyarországi testedző egyesületek szövetsége az idén — a kiállításra való tekintetlel — Pécseit tartotta VIII. torna versenyét, melyen 20 egyesület jelent meg. A Nagykauizsai Sport-egylet is képviselve volt, miud kezdő egyesület azonbau a versenyben részt nem vett. Az egyesületet, melyet Strasser Márton alelnök vezetett; a pécsi tornaegylet üdvözölte az állomáson. A verseny eredménye: 1. Budapesti tornaegylet 2. Szabadkai sport-egylet, 3. Postások. 4. Budapesti torna-club
— Muraközi küldöttség. Mint értesülünk, Muraköznek mintegy busz községe a letenyei kerület képviselőjének vezetése alatl a jövő hét folyamán Darányi földművelésügyi miniszternél és Mezzóssy államtitkárnál fog tisztelegni és folyamodványt be Mrjeszteui a horvát halárzár feloldása lárgyábau. TTégrád és Kotor község küldöttsége a Mura szabályozása iránt járul a miniszter elé, inig a légrádiak Kossuth kereskedelemügyi miniszternél és Szterényi államtitkárnál és tisztelegni fognak és egyidejűleg kérelmezik a légrádi Mura hiduak az állam által való felépitését.
— Nagy illetékleirások. A Pénzügyminisztérium elrendelte, hogy Póla község volt úrbéreseire jogtalanul kivetett illetékek töröltessenek. Az összeg ■ 14o koronát tesz ki.
— Mura szabályozás. Mezóssy Béla földművelésügyi államtitkár értesítette Dobrovils Milán országos képviselőt, hogy a földművelésügyi minisztérium a kotori Mura szabályozás ügyéi befejezte ós az építő anyagok beszerzéséro és kisaiálilásokra államsegélyként ;>2 872 kor. 4 4 f. összeget szavazott meg. Az érdekeltekel a költségszükséglet ezen felüli része 48.857 k. 29 í. terheli.
— Befizetések. A Délzalai Takarékpénztárral
egyesült önsegélyző szövetkezetnél a folyó hó 80-ára eső befizetések az ünnep miatt 31-én azaz pénteken déle őtt tartatnak meg.
— A budapesti .Zalamegyei Kör" szombaton tartota meg Havas Vilmos elnöklete mellett 11-ik rendes közgyűlését — tnelylyel egyúttal első évi műké-dését bezárta. Az előterjesztett titkári évi jeleutés — mely szépen emlékezik meg Wlassics (jyula, a közigaz-gatósági bíróság elnöke, diszelnökségéról valamint a pénztári zárszámadás szép sikerről tesznek tauuságot. Ezeknek tudomásul vétele uláu a nyári szüuídóre az ügyek vitelével az eluököt (I. \\I. Király-u. 38. 1. 2ö.) és Neumann József pénztárnokot (I. VI Látár-u. 18. II. >7.) bízták meg. kik mindeuuemü felvilágosítással szívesen szolgáluak.
— Difteritiaz. Nagykaporuokon és szomszédos Misefán már vagy liz napja difteritiaz pusztít. Majd mindennap temetik e járványnak egy-egy áldozatát
— Hogy a Kathreiner-féle Kneipp-maláta kávé csak egész szemekben gondosan eredeli csomagokban csomagolva kerül eladá-ra, emeli auuak általánosan ismert nagy előnyeit, biztosítja a vevőt az áru tisztaságáról és lehetetlenué teszi idegen anyaggal való hamisítását, vagy hogy portól, más illatoktól «tb. rongáltassék. iláziaszonyainkuak büszkesége mindig a valódit és a legjobbal vásárolhatni. Ha tehát ügyelnek Kathreiner-féle Kueípp-maláta kávé eredeti csomagjain levő Kathreiuer névre és a védjegyre Kneipp-páter arcképével, ugy nemcsak az áru tisztaságát, hanem egyúttal annak teljes jóizét és a kedvelt kávé-zamatot is biztosítják maguknak, mely a valódi Kathreinert kitünteti, ma már az egész világon elismert előállítási* módja révén.
Ne hozassunk, miért is hozatnánk, amikor itt helyben is megkaphatjuk a legjobb órákat, szép láucokat, kristály szemüvegeket. Kaphatunk valódi amerikai zsebórákat &, 6 és 7 korouáért, erős szolgálati zsebórákat 3 évi jótállással 7 koronától feljebb. Hol ? Szívós Antal mAórásnál Nagykanizsa. Fő-üzlet : Erzsébet-tér 14. Magyar-ulca sarok. Fiók-üzlet: Királyutca 33. Óra- ékszer- és látszer- javítást elfogad, arait uagy gonddal, jótállással készít.
— Ma már nem szükséges szeplő és más arcfoltok iniatt szégyeukezoi. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az, aki a liliom angol crémet használja. Kapható a Vörös Kereszt drogériában, Nagykanizsán.
— Kalapkirály Nagykanizaán. Ha jó és olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt veuui, ugy keresse fel Welliscb Márkus kalapkereskedését (Nagykanizsa, Erzsébet-tér), hol 3. 4 éa .\'> koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkát kaphat.
laitiir-féafképémkaik I Alialánotan «Iliméit kitUnO •talon <t ull ttnyktpéizcti kíwUlékek, fe UlinulhalatUii mino-itgü pillanat kéli appaiátutok, valamint mindenféle fényképé-weli cikkek .Mull A * téguél (Tucblaubcn 0. c*. ét kir. uUt.ul tiállitó) kaphatók.
Kien Ui\'.etig alapíttatott l\'M-l>en.
Kívánatra nagy képe« áíjcgyiékcl béimenlve küld a cég.
Értesítés.
A nagykanizsai borbély és iodrász mesterek a következőkről értesítik a u. é. közönséget:
1.) Április I-tói október l-ig; reggel r,•/, órától este h óráig; októbertől áprilisig reggel 7 órától este 8 óráig tartják nyitva üzleteiket. Kivételt képez szombat este.
2.) 12— l-ig a borbély üzletek zárva vanuak
3.) Minden vörös betűvel jelzett ünnepen az üzletek d. u. 2 órakor záratnak.
4.) Vasárnap 12 óra utáu házon kívüli vendéghez segéd nem küldhető.
5.) Húsvét, pünkösd és karácsonykor mindkét napon az üzletek déli (2 órakor záratnak.
Tisztelettel
A nagykanizsai borbóly éa fodrász mesterek.
Jól jegyezd meg: csak
eigaretta-papirt, vagy hüvelyt hozz ás ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni.
4
SZEZON KÉPEK.
N y i
o r.
szóké kis színésznő (Nevét mért moudanám ?
Népszerűség.
teyik (Nevét
Aki ót felismeri, Ugy is elég van áru 0
Egy szóké kis művésznő Kiról e vers beszél; Talán nem is múvésznó, Demokrata vezér.
Tüutetó tapsviharral OdvÖzli ót a „uép\\ Helyesebben a „karzat" Amint színpadra lép.
Szép, szép a népszerűség Ha spontán megjelen, De nehogy mesterséges Csinált virág legyen.
Kimondom : éu előttem Gyanús ez az eset I S hogy e gyanúm kimondom Indískerét nem leszek.
A karzat nagy hűhója Szép. szép, feltétlenül! — Csak art szeretném tudni Hogy — mennyiben kerül ?
Omikron.
Sztrájk-dalok.
Megérem még azt az időt. Sirva méssz műhelyem előtt. Nézed a raktárom fáját. Ugy siratod a gazdáját I
Az asztalos mesterek.
Van nekem egy munkakönyvem, Ha rá nézek, hull a könnyem, Az van abba bele írva: A párttitkár visz a sírba
Egy kénytelenségből sztrájkoló.
Kimegyek a műhely mellett, .)a|. de szépen csirizeinek ! Hajdanában reges régen Nekem is volt reménységem. Reménységem, kaptam, árom. Boldogságban I Egy cipész aki nem állt munkába.
Kb fél. kutya fél. A inig Karkas bácsi él !
Egy sztrájktörő.
Sztrájk nem volna, zöldre volna
Rácsos kapum lestve,
Oda várnám a babámat este . . .
Egy ábrándos háztulajdonos.
Nyisd ki babám az ajtót! Nem lehet, mert . . .
Aki a lakatos sztrájk alatt elvesztette a kulcsát.
Méhkaptár, (Mayer-duc)
6 család számára, tetővel és talpazattal,
szabadban fölállítható, olcsón eladó: HONFI LÓRINC-nél Zrinyifalván, up Drávavásárhely
E hiten megjött a Víg özvegy. Haller Irma, ■z ej nzubrett érkezett meg vele. A közönség zsúfolásig megtöltötte az «remit é» sokat, lelkesen tapsolt az uj primadonnának. Dicsérni nem szándékozunk öl, hisz elismert nere van már. csupán konstatálni kell, ■ hogy sikereinek számát a kanizsaival is szaporította A Vig özvegy diadalmas bevonulását Czakö Uyula. Holtai, Sebestyén és lleleznay nagyban támogatták.
Vasárnap délután Szép Ilonkát adták a cím szerepben Kondráthtal. Nem képezheti vita tárgyát, hogy játéka jobb mint Belezuayé.
Kste Aranyvirág ment. hol flarkányi, Vajda, lleleznay, Szűcs, Hogoz. Czakö, Heltai arallak nagy sikert
Héltön délután Kállay Kornélia bizonyította be Milliárdos kisasszonyban, hogy nagyobb szerepekben ia derekasan megállja a helyét.
Este a tléaákat elevenítették fel. óriási sikerrei kupléztak Heltai és Czakö. akik lálhalölag oszlopai a társulatnak. Pozsonyi gyönyörű énekét zajosan tapsolták. Országit. Itógoz, SzOcs, Harkányi cs lleleznay osztoznak a sikerben
A Gyöngyélet francia üresség, mely nem érdemes úrra, hogy vele a színészeket fárasszák
Tegnap l.yeístrata ment a régi szereposztással Heti műaor:
Vasárnap délután: Kipp vált Winkk. Kste: Próbaházasság.
Hétfő: Dolcrvai nábob leánya.
Kedd : Vig özvegy. \'
Szerda: Pálinka.
Csütörtök d. u.: Hófehérke. Este: Vig özvegy.
KÖZGAZDASÁG.
A soproni ksrisksdelmi ét iparkanara köribél.
Hirdetmények. A m. kir. honvédelmi miniszter ur a honvédség 1908. évi lábbeli szükségletének 50° u-át, vagyis 10 000 pár bakancsok nz eddigi föltételek és a fővállalkozóval kötött szerződés értelmében , a hazai kisiparosokkal .szándékozik elkészíttetni. A szállítandó bakancsokért a beszállítást megelőző legutóbbi bórárak alapján megállapítandó egységár log 1 fizettetni. A folyó évben egy pár bakancs egységáru I fatalpszegek nélkül 12 K. 83 till. volt. Az elkészített ¡bakancsok legkésőbb l\'i08. febr. hó végóig szálitandók i be A beszállított bakancsokért esedékes kereseti össze í gek az átvételi bizonyítványok számvevőségi érvényesítése után azonnal utalváuyoztatni fognak. Az ajánlatok I legkésőbb f. évi junius hó 20 ¡káig az ipartestületek utján, a hol pedig ipartestület nincs, közvetlenül kamu-rához küldendők be. Részle\'is főlvilágositás az ipartestületeknél és kamaránknál nyerhető. Sopron, l!ii>7.| évi május hó 18-ikán. A kerületi koroskedelmi és | iparkamara.
Az érdekelt köröket ez uton is őrlésijük, hogy a cs. és kir. haditengerészet 1907. évi szükségletei-1 ról szóló kimutatást kamaránk megkapta s az érdeklődők által a hivatalos órák alatt bármikor megtekinthető. A kimutatás a haditengerészei szállításaiból a kvóta szerint Magyarországra eső részt is föltünteti s az egységárak tekintetében is tájékozást nyújt. Sopron, 1907. évi május hó 16-ikén. A kerületi , kereskedelmi és iparkamara.
=* I A gyór-soproni ebenfurti vasút körülbelül 400 ! métermázza kőolaj szállítására hirdet pályázatot. Az ■ ajánlatot folyó hó végéig küldendők a vasul soproni üzletigazgatóságához. A pályázati hirdetmény kamaránk hivatali helyiségében megtekinthető. Sopron, 1ím>7. évi május hó 23-én. A kerületi kereskedelmi és iparkamara.
i e rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.
m
A Bór- és Llthlon-Urtalmú
Salvator-forrás
kitűnő sikerrel haasnáltatik vesebajoknál, a húgyhólyag bán-talmalnál c* köazvénynél,« ezukor-betegségnél,emésztési és lélegzési szervek hurutjainál. Húgyhajtó hatásúi
«amiatti! Itiirm •■Miikiitl
T«l|«ita Unta!
ű/rri«»r.ii«r/iif<í/\'iíi\'4<i» M(|)i t StÍHi\'-l.-ió «1 .feilrnt.iríorrái VélMnlmil « RuJarul, I". HuJoUrokrari 3. -
Nc használjon mást, mint csak
,RHILTÉNYI" czipökenöcsöt
ozípói tisztításához, ntert
Magyar gyártmány!
Jóságban felülmúlja a legjobb angol kenócsó-k-ct is. A oipónek szép fényt ad és a bórt megtartja eredeti szinéhen. Nem fogja meg a ruházatot. Mindig megmarad friss állapotban.
Főmunkatárs
Nagy Lajos
Szabó József
íplllit - mülikitci muhilje ligjktitlita,
Évek óta a városi caoportházhau van.
Kiváltai mindennemű épület- és mü-lakatos munkákat, továbbá ráosozatokat. górredónyök, (rollók) construkllók, diszkapuk. villámhárítók, villanycsengők, szoba-tolelon fölszerelést, valamint mindennemű sodronyfotiut munkákat.
Javítások elfogadtatnak gyoraaD és pontosan oszkózóltetnek jutányos árakon.
MIT IGYUNK?
Iiogy egészségűnket megóvjuk, mert csakla i terméiieteit Nséninvnn ásványvíz erre a legbiztosabb óvoszer.
a mohai Á I^MIT-C" -Forrás. ss*r~
tea RsenaMvnN-vIxek__J^ ^ KltOnö aaalati, bor-*»
iti.t rögtön megaaOnlall. páratlan *lvirr»erjea«tí. ha,inllau v«l<S<tt áldáa *}omorbaOoaokn.il.
Kedvelt borviz! Olcsóbb a szódavíznél! Mindenütt kapható!
1970. .MAJL\'S -J.\',.
Távirat!
Megnyílóit a Furmen Imit orthoped <jipészm4li\'\'lye Nagykanizsán, a postával széniben. Király -uloa 38, 87,. alatt.
Elvállalok és javítok mindennemű férII. női cs gyermekcipőket és csizmákat, ugyszintc fájós vagy hibás lábakra — orthoped cipőket cs csizmákat ajánlok, a melyet hosazu éven át a (óvárosban és külföldön szerzett tapasztalataim mellett késiltek. -Gyors javító- és fűző üzletemet a nagycidemu kozónseg b. pártfogásába ajánlva maradtam hazafias tisztelettel
FURMEN IMRE
orthoped cipész.
Vidéki levelekre azonnal válaszolok.
Micsoda.. .? A papa megengadta, hiszen az Jacobl-féle ANTINIOOTIN OIQARETTA-HÜVELY.
VIQYAZATI Valódi csak a skatulyában.
Kohogaa, nkidtii| él hurut illsi nlnca |obb a
R s t h y preiTeu.m cukorkánál
Vásárlásnál azonban vigyázzunk és határozottan RÉTHY-félét kérjünk, mivel sok haszontalan utánzata van t dobo 60 fillér. Cuk RETHY-líliI fogadjunk il!
ZALAI KÖZLÖNY 1868 Atn for^nlomhnn.
Berger-féle
Syösy-kítrúny-szDPpnn,
•na* t.k.aiw,,» »juj aláiilva, *«"h-« U»l\'b» Uluutiw M*r«*
^ dkirrtl alkalmait* lik
mlndennemU bfírklltegek
l atkk*tr-*S«>«f, MUfih, irrnkr
. ..------ .----\\ l»W«adU. I* to MkUlltarf«
• A ll»rc*r>l«u kiUinr.Mppan ta/UJmana • l»-h Air*Jay-
«O V.-4I U mmdM níb. a karaakaítUmUn aiHwlaM k átrlor. • rr.nckt/J Hi,1WM ktllAnM.lk. Idillt HAH»*i*K««jcakM« alkalmariallk • kálránr«.PP., -..„!• .
Herecr-ftlo kiUriiny-kénsznppnn.
lat Ijtofbb HairAMr»»pt>»n »a araMr l.i.UUlaaitfal
lJrrgcMélo glycrrln-kiiiniiiy szappan
—U 4« Beán Illatul. kltSo« «ndmteioH kai
ba| ok allan.
Tuűllír huináUl
i4aiiU«*U tuUroaotUi
\'Ur*p«W nm
ltorgcr-félo bornx-szappan.
KIOl»..»., aar<ai4«, •*•*!«. mltwer «• ají>áb k«r. «.lúd.» I.JMI
O ..lláMAl
H»rc«r-fdu >kirt ipiiapp ,q| u tM»»<-a<apt*nt «*rta« U niu, m*, a, ,ll l.lh.M rW|H|»l Vaa
^ J\'^Ul
IMU.. U —---
.,) "•■í«r»»m«l u |>arlal Tll*«kl*IMl4U*n l»00. . K7<1> *• aífaia^l aaaspaa, m.lj Ilor«*r-M«
Hátiratai, a mladw auppuUa aMlMkafl huamiUtl uUzILiaóa M
»»a tonlii.
KaphaU rnladto n«tT^ S.MW.
Nagyba..: O. UoU A Oomp, WUo L, Blbaratr.\'V HnranruáKi iteahUri larOk j«***l MteriNrU», •t.dapMt, Klrnt/.II., rkaUtaayw 4m M.lta, Hl«alajrk«aa Mam/ai--—- "----—-\'■*——
HLATKO JÁNOS
uri szabó,
Nagykanizsa, Fó-ut (Korona fz&IIÓ mellett). Raktáron tartok mindennemű hazai ős angol legjobb minőségű szöveteket. — A ruhák szabását magam cszközlőtn. Ennek kifogástalanságáért garantál 40 óves praxisom. Kitüntetve a «Magyarországi Szabászok
Országos Egyesülete« által. Egy levelezőlap elleneben vidékre szakértő utazómat azonnal küldhetem. Pontos és gyors szállításért kezeskedem.
Kiváló tisztelettől HLATKÓ JÁNOS
iiri szabó.
jiráiTii ma; iiilii iiimiiLái i
Alapítási ev 1874
llulmenl. capslsl som.
RlcUir-mi Kw{M| Pil»-tiHli»r
iri kii
Ki «a allamai
Raktár NML\'ykaniinán: Frátíer líeia uvóií>H7ert»r valamint Mngjarorn*át» több gyógytárában.
I
i.inaaa *y<S*Yairn»rbaa lapható,— mindi*

Figyelem.!
NOVAK VINCZE
czípészmester. Nagykanizsa, Erzsébettér 16 (Kinizsy utcza sarkán I
Készítek mindennemű úri. női és gyermek-czipőket a legjobl) anyagbúi legizlésesent, kivitelben, mindig a fővárosi legújabb divat szerint, valamint teljesen vízhatlan vadász-czipőket és csizmákat.
A fiivárosban több éven át szerzett tapasztalataimmal, mint szabász, képes vagyok a n. é. közönség legkényesebb igényeinek is megfelelni.
A n. é. közönség szíves pártfogását kéri kiváló tisztelettel
NÓVÁK VINCZE
cipész-mester. — Javítások gyorsan és pontosan eszköiöltetnek.
Vidéki mcgiendelc»níl elegendő egy használt cipő, vagy Uli körrajráiiak bokUldéíC.
fcsst <\'v o( ii fennáll
Goldschmiedt Kdéné
ruliMtinxtltó éa jnvitó mnhelye N(sk> kHiitKHÚn, UlnizNy-ntra )ÍO ixám.
Krtesitem a n. érd. közönséget, hogy szerencsétlen beteges férjem távolléte után is ruhatisztító és javitó műhelyemet
továbbra is folytatni fogom. A n. érd. közönség szíves pártfogását kérve, ugy helyben, mint vidéken a tisztítani és javítani való ruhákat a házaktól elvitetem és hazaszállítom.
Tönu-ges támogatásért esd
Golrischmierit Edáné
ruhatisztító.
GODDAM!
ni Végre egy gyorsan és birto-I bán ható tyukezemszer.
Cook& Johnsons
^ _ amerikai szabadalmazott
TYUKSZEM-GYÜRÜI.
1 darab 20 fillér. 6 darab 1 kor., postán 20 fillér portó.
Kapható az ország minden gyógyszertárában, valamint orvosszer-drogériákban, stb.
Jj\'-líy: „Horgony!« %
t\\ Liniment. Capsici comp.,
i licrgony-PéiR-Expellsr pótléka
pctt rójyónai bizonyult háii»z«r, moly tttiir több miat 30 év ÓU logjobl» fájtlalom-■»lUpitó azerm-k bizonyult kdsxvényncl, c aútnál ne meghűléseknél bodóruól^-kfp; cn használva. *
Figyelini-steté«. Silány hamisítványok miatt ItovánárUíkor óvatosak legyünk m cwtk olyan üvogot fogadjunk ol, a tnoly a ..Horgony" «• » Rlohtar ozóg-
jugyzeaaol ellátott dobozba t»u csomagolva. Ára »rögökben 80 Qllér, 1 kor. 40 f. én 2 kuioiia 6a úgyaaólván minden gyógy-Hr.urtárban kapható — ?óraktár: Törik JAzaaf gyógyazeróazntí, Budapeaten.
• Richter gyógyasrrtára ht „irány oroflalánhoz", l\'rágábao, KHaaUlhiira.« t aau. Mla4eaaapl «lítkúldí.
Csecsemővel való utazásnál igen ajánlatos a Kufeko gyermeklisztje, inert nemcsak hogy Ízletes, eltartható könnyen magunkkal vihető, kitünó e*ec8emó-eledel. hanem ha talán a tej meg az éghajlat változtával a gyermek emésztése megzavarodna (gyomor- vagy bélhurutja támadna), az anya kipróbált szerrel pótolhatja. Kufeke gyermek-lisztje finoman pelyhessé teszi a tej megalvását, igy a gyermek gyomrára nézve emészthetóbbe tesz. s mindjárt hátráltatja a gyomor- és bélhurut kifejlődését, különösen ha eleinte te) nélkül adják.
Uj! Dupla áttételű szabadonfutó! Uj!
^ ^ Nagy raktár régi és uj kerékpárokban
Strasser Márton W
^fjÁ) lát- és műszerésznél Nagykanizsán.
/Jwijavitő-míiKely!! |
m^É/ !!Francia gummi különlegességek!! $
•.....". .„Empire" a legtökéletesebb g
irógép vezérképviselete. |
Szemüvegek csak alapos megvizsgálás «¡J után lesznek kiszolgálva.
szollö-sajtok gyümölcs-sajtók
.HERKULES" telíts nromosmteícllci téti Wlasra
IlydraulikiiN sajlék
maja! momas es oaif mtatepeiiíi somira GTOMOLCS ZŰZÓK, SZÖLLÖ miJOK, BOQTOZ0 QflPEK
SZÜRETELŐ KÉSZÜLÉKEK
lé-sajtolök, bogyó őrlők.
Aszaló készülékek gyümölcs és fózelék számára, gyümölcs-liámozó ós vágó gépek.
Szabad, önműködő, hordozható és szállítható
,.SYPHONIA"-perraetezók szóllók, gyümölcs, fák. komló és szegecs permetezésére.
szőllő-ekék
IjrMfttmk «1 iiállftUtntk jötillii mellett kulönlegeiitgkém legújabb xerkcutéi werlnt
MAYFARTH P H. ÉS TÁRSA
gazdasági gépgyárai, vasöntödéje és gózhámorai által BÉCS, ll/l. Taboratraaae 71.
Kitüntetve 590 arany, erüst éremmel stb. Rénlet«« *rj«gy«ékik Ingjén «» bírmentr*. O O O O OOOO □ QQQQOOOQ KfpiUelök ÓH TlHr.ontái unitok kerestetnek.
J-
Gazdasági gépgyár és vasöntöde malom-építészet NAGYKANIZSÁM.
Ajánlja elsórangn szőlőgazdaság, eszközeit
és gépeit. "M Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók
MABILLE RENDSZERŰ BORSAJTÓK.
(Herkules kettős nyomószerkezettcl) ■V legolcsóbb árakon. H
SZÖLÖ- ÉS GYÜMÖLCS-ZUZÓK, SZÖLÖEKÉK,
könnyű és jó kivitelben.
BORSZÍVATTYUK ÉS TÖMLÖK, PINCEGAZDASÁGI CIKKEK.
Részletes árjegyzék ingyen éa bérmentve. □ O □
ELSŐRANGÚ HAZAI GYÁRTMÁNY\'
ZALAI KÖZLÖNY
Vasas hőforrások ós iszapfürdők
34--50 C.
Kies vidék, remek park kiterjedt erdó ültetvények.
Márvány-porcellán-tükör és lApfiirdók. Fango gyógykezelés és hidegvizkúra
Kiváló gyogyhatás valamennyi nói bajnál, vérszegénységnél, csúzos és köszvényes bántalmaknál, valamint idegfájdalmaknál, s0t mérsékelt árak.
Prospektusokkal szívesen szolgál
a füroőigazgatóság.
XXVI-ik magyar királyi
jótékonycélu államsorsjáték
Kicn sorsjáték remélhető tltzia jövedelme közhannu tt jótékony célokra fog fordíttatni, r.ien lorsjátékn^JIIII nyirintHj>i 366,000 koron» összegben készpénzben.
Főnyeremény 150,000 korona.
továbbá:
\'I 10 nyeremény A
1000 kor.
1 főnyeremény - — -- 20,000 kor. I . - — 10,000
. - - 5.000 . j ™ ; - - ~ ™ ;
s nyeremény k — í,n< 0 , llWO\'i . , — 10 *
Húzás vissza von hattanul 1907. június hó 26-án. Egy sorsjegy ára négy korona.
So,.jegyek k.ph.lók ■ m.gy. klr. loüűjO.adékI ig.ig.tö.,gn*l Ilu.Upeiten (Vimpnlota), T.lunennyi po.l.-, .d4-, rlm- «, .6 bl.ai.lnil .. <l..ie. ...«Il lllomlmlon . . Iegiíbb dohinyiüinielien h vil,60ilelben.
Magy. kir. Lottójövedéki igazgatóság.
lit-gl liiriirveN lirnrürdő »li>i-vi>lorn/.iÍKl»\'\'i».
V.tuii lllomti
Varaisd-Toplieia a
a Zayorlal vasút mentén (Zágráb-Csáktornya.).
Vegyel«mezve Prof. Dr. Ludwlg udv. tanácsos állal 1804. 58 fok Celilut meleg fórrá«, á kén Iszapnak felülmúlhatatlan hatása van Uom íi Ízület rheuma. UUlet betegségek, gyulladásos é> csonttörés! összehúzódások, köizvény, neuralgikus bántalmak, mint l»chlas itb. nöl bajok, bőr- és titkos^ betegingek, tdUit vesebajok, hólyaghurut, górvélykór, angolkór, ólom és higany mérge-léseknél itb. stb.
IVÓKÚRA, garat, gége, mell, máj, gyomor- és bélbajoknál, aranyérnél, »tb.
Villanyosság. — Massage. t
lnijlitíul aiidn Uiiilmtl. HiijI ilinnték. Ili«|il« Hkafijil ImIpp
izirlil, i|éiz éld «1 nyíl»».
Idény tartam májas 1-töl október l-ig. — Pompás nagy park, terjedelmes üllőivé-uyek, szép kirándultok. Állandó zenekar. Zene- és táncestélyek »tb. A varazsd-topllcal állomáson naponta tár.askocil várja a vendégeket. Külön fogatok is rendelkezésre állanak, de erek odaállltá.a előbb a fürdő Intéző-
ségnél megrendelendő.
Otvosl ludakozódá.okat a ÍUrdöorvot l)R. MaTKOVIC t\\ A>>a.l. ^^ Um- Prospektuaokat és broschurákat Ingyen A» bármentve küld. Orvotok Or. Matkovics Iván fOrdőorvot, Dr. Louctarek gyakorló orvot. Szabad fürdők junlutban.
fürdő igazgat0sag.
Alapítási óv 1889.
K&ifmaan Mór
férfi szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dúsan felszerelt szövet-raktárát. Mindennemű, legjobb minóségQ hazai és kai-földi szövetek. W fij.olld khzolgnlÚNl li Iö n j íi n lirakl Megrendelések csakis mérték szerint.
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendelő szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet, miután iparosnak a megrendelés - gyűjtést a törvény tiltja.
Alanyai év I89S.
SZÉKELYI LAJOS
KUÖ Nagykanizsai K,hérni\'ii,il mosó- ég vessló intézete Nagykanizsa, Fö-nt 33. (•árok) Honyady-u. 8 (»aját ház.)
Elfogad uri es nói f,-bém,-inúeket urak, háztartások, intézetek és szállodák részére, Vidéki migrandelistk poit«-lordultáiil Inté\'titnek el
A felieruenith\'k jókurbnn maradásáért szavatolok
Házi mosás ét vasalas
Kiváuiitra árjegyzékei szivesen küldők.
K lii\'iiiii.i
A legmelegebb és legjobb gyógyhatású kénes kőfoirások nz egész kontinensen szükséglet szerint »»kelve, (38- 4? O fokú) hevvizzel 8 tükörben és 15 porcellánkádban.
\' I \' \'
IjKftszveny
STUBNYA FÜRDŐ
t. r. m. 518 mtr. i. f. m. 518 mtr.
\' 1 = Qyógyezertár, vaaul, posta ét távírda állomát helyben. m
(jUT Budapest — Rutkai fővonalon, "«a
Javatlatok Izületi át IzomrheumÁs mogbetegúlésnél, iachiat. köazvány, nauralgla
(Idegbántalmak) nfll bajok éa bórbelegtegek eletében, Eheema. Prurlgo, Paorlátle.
üi.SZ I VI V ÁT »VITV4
irc-s\'liin. kád- (*. lükorftirdók, pakolás, hiJcrfvip Ki\'\'».vkcnelcs. I\'oinp« fekvés, : teii.ek fett-tk nncs Íny meghecaülhetetUn i >hn lirak, cKnagynlih kcnyelem, egész-». Állandó előkelő közönséggel.
i ivei- é
riri,v;.j-ii
Orvosi vozetés nlatt áll.1 izzaoáüi kuiák, villanyi., fenyőerdők kozepetto, olto ulf«.i l atinlicKyNcn oj;yi mint léggyógyhely is; nagy i» jíc/ \\-n"k. séges lakások ét tápláló élelmezés. S.tjat zenek*r,;
Fdrdóorvosok: Dr. Gstif JáiDS. Taolir taoar setétoriosa — fjrilö-orros, Bollemaíii Jaiios dr.. m- tb. fíorics, Jsiolioríls János ír., Dr. Lencxú Jam jarasorms.
Elöidény: julsus l-ig Utáidény: augusitus 20-ig.
SÜT 501,, engedmény.
Képes prosptktussal és felvilágosítással dijmentaten szolgál «
IOAZQATÓ8AQ.
Magaslati gyógyhely
"M" 11111

Hidegvíz gyógyintézet
ZALAI KÖZLÖNY
Neustein-féle ERZSÉBET labdacsok.
1907. Mi JUS 85.
gyengéden hashajtók, vértisztitók; ártalmatlan, mint e pilulák a
K pilnlák hasunió készítményeknél minden tekintetben feljebb hecsüleudók, mentek minden ártalmas auyagoktól, az altesti szervek baiainál legjobb ered-ménynyei használtatván, gyógyszer sem jóbb s mellette oly
O Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A védjegyét és aláírását tünteti fel
i\'; A Moll A.-félo 8oidlllz-porok tartó» gyógyhal4»» a legmakacsabb gyomor- éi
> altostbántalmak, gyomorgörcs ét gyomorhév, rögioti axékrekedés. iiiAjMtiulom X
( y vérloluláa, aranyér és a legkUlönböz5bí» nölbetogaégek ellen, e jelei liAiUiernek ^
I lj , évtizedek óla mindig nagyobb cllerjedéit z....... ,
ll<tiiti*Hii*oU
doboznak 2 kor.
Iór \\ <• n^ ih-
- Ari
egy lepecsételi eredeti 1 )
IVii> illt tiirk,
szekszorulas
I \'egtObb betegségek forrása elleti. Cukrozott knlsejak végett még gyermekek * <b ez í v.. se ii veszik.
I Kgv 1H pllHiiU tartiilm\'nó ítol.oM .10 /Ul*r. Kgv tekerte, mell/ ti dobott,
Íl.hót 1VO pltulot l.irtnlmne, rmk X kon.utI. 2.43 koron.* etAleQee beAűhíé.e melleit etlv ttkereH bérmentve küldetik.
ftl11 t> I Utánzásoktól kulfllitisen óvakodjunk. Kérjünk határo-
ÜVAS ! NKl\'STKIN FÜLÖP hashajtó labdacsait. V.lódi
csak, lm minden dobez törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban .Szent l.ipót* és .Neustein KülOp gyógyszerész- alíirissal van ellátva. A kereskedelmi tOrvényszékileg "•nsgiaink aláírásunkkal vannak ellétva.
I N \' F Ü L ö P
címzett gyógyszertárai, tankangaase 6.
08 4a REIK GYULA gyógyweréizeknél.
MOLL-FÉLE
T3
I
V Ciak akkor «iltdl, •»""" "ul£
-----------védjegyéi lllnletl fel, »A. Moll«
K feliratú ónoiatlal van ziiva. A Moll-féle sós-bors* esr _f nevozetoien mint fájdalomcalllapltó bedörzsölési szer \\ kösivény, csuz ét a inegbUlés egyéb következményeinél legUmeretesebb népizcr.
\'W Egy ónozott ararfatl Ovag ári I toron« S
I,» 90 lllir.
<v-
v MOLL Gyermek .szappanja.
*» Legfinomabb, legújabb módszer tzeilnt kéultek gyerine* es hölgy sinppaut a bflr
1 f : okszerű ápolására gyermekek a felnőttek részére. - Ara darabonként 40 #111. )
I > • öt darab I kor. 80 flll.
i Minden darab gyermek szappan Moll A. védjegyével van ellátva.
Mill «. i;t|)iiiréiz Va\'/is"kír. udvari szállító által, 0
OHées, Tuebliuben \'i „z. ÍJ
Vidéki megrendelitek n.|,ont. |>u,r.uiin.,t melleit lelje.ltletnek. \' |
• ■ A raktárakban tessék határozottan ..M"l.l. A.\' aláirásával * és védjegyével ellátott készítményeket kérni. Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai.
Kapható Nagykanizsán: Neu és Klein cégnél.

COXX.C OCX xxxxxxxxxxx
BERÉNY JÓZSEF És FIA
ékszerész
SAJÁT MŰHELY. "TaSr"
■ rnVPVMDÍil/ ke»"l™ényein iniudeu-JtllTuTUnUn kor n,«y váluzlékhan készen - kaphatók.
NAGY RAKTÁR
-------- es színes kövekben.
NAGY RAKTÁR ffrfi- f\'"?! ó"
--- láucokban.
Unom ezüst étkészletekben.
Eladás részletfizetés mellett is!
jRTlt4H0k ea uj munkák gyorsan készíttetnek
NAGY RAKTÁR
/..r.? löVSÉRi-Jft\'foy
PREKL ANTAL
Elli iiukini/iii asztalai, kirpltsi ii dfsvitö
nagykaniz8án,
(látni „„irtktl. u .„„ni,,.! uialn j
A n. é. koibnseg b. ügyeimét felhívom Nagyk.nis.án . varo.i ciopiirih.zb.it l.vó
asztalai, kárpitos ii dlizitfi miihilyimri,
ahol báimikori rendelésre legllnomabb kivitelben Jutányoa árak mellett bármilyen aaxtaloa és kárpiton munkát gyortan is pontosan készítek.
Kifogadok falak kArpltoxáaát, fbggönyök elki-izitéiél, bármiféle kézimunkák moutlroxáaát
Nagy választékú raktár dlvánok él garnitúrákban. Klvállaluk háló, ebédlő, axalon, olöasoba, boit-holylaég éa axállodal toljoa borondexóaokot ugy hslyben, mint vidéken.
Levelekre azonnal válaszolok. w
Áruimat csakis jó minőségű száraz fából készíteni Magamat a n. é. kozónseg jólndulntu pártfogásába ajánlva, maradtam
hazafias tisztelettel
PREKL ANTAL
múaaztalos- ts kárpitos. jutányos árak i szolid munka 1
Okleveles épitő.
Alulírott tisztelettel van szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, bogy Magyar-utoai lakásomat, saját házamba József főherceg-ut, helyeztem át.
Midón magamat a nagyérdemű közönség szíves ügyeimébe és jóindulatába ajánlani bátor vagyok, kérem nagybecsű megbízásaikat s maradtam hazafias tisztelettel
Szuknay Lajos
épitő «» vállalkozó Nkantzaán.
Egy liter háztartási rum
Egy csomag finom törmelék
30 krajcár
„Vörös Kereszt" Drogéria Nagykanizsa.
tea
(Felső-Magyarországon) az egyedül ismert szénsavdus vasforrás. Legtöbb vasat tartalmazó ivóforrás belsó használatra.
Szezon május 15-től szeptember 30-ig.
KelUlmulhalatlan vérszegénység, sápkór, nói bajok, hátgerinc- és idegbajok, bénulás ellen, átszenvedett betegség és erós munkásság. — Fürdóorvosok:
Dr RHORER ALADÁR, hiv. fürdőorvos és Dr STERN J.
Ktazás Bécsből 9 óra, északról Oderbergen át 5 óra, dóiról Budapesten át szintéu 5 óra. Sziácsra vonatkozó falragaszok mindou nagyobb vasúti állomáson vannak kifüggesztvo. KimeritÓ felvilágosítást és prospektust utazás, valamint lakásárkedvezményról (az elő- \' utószezonban) stb. ad a
Fürdoiflazflatótáfl, Szllácion (Zólyomnigyi.) I £
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán
a legjobb és leqfinotrijhh
C?ipnhs/tilns/í\'r

Insert failed. Could not insert session data.