Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
26.47 MB
2010-02-19 09:05:29
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2010
6639
Rövid leírás | Teljes leírás (1.64 MB)

Zalai Közlöny 1923. 222-246. szám október
247. szám hiányzik!

Zalai Közlöny
Politikai napilap
62. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

ára hétfcdtwap 350 korona, vasár- és ünnepnap 300 korona.
222. szám.
Németország válságos órái.
Stresemann bejelentene a biro dalmi gyűlésen a Ruhr vidéki akció felszámolását és ez a nagyarányú német politikai vereség — nem keltett Németországban nagyobb izgalmat. Fásult közönnyel vette tudomásul Berlinnel együtt a Kuhr vidék is, hogy a német kormánynak im-már nincsen sem erkölcsi, sem anyagi ereje ahhoz, hogy a Ruhr-ellenállást feniartsa, finanszírozz* és ezzel megtörött az évszázados és szinte közmondásossá vált germán erő.
Azon a napon, amelyen Strese-mann kormányra került, megjósoltuk, hogy Stresemann kormánya kölölt marsrutával indul el utján és ez a kötött marsruta nem egyéb a Ruhr-akció felszámolásánál... Stresemann legelső nyilatkozatában iga rolta is ezt a felfogást, elkezdődött a né.ret Jobbo\'dal harc* a rflegalku-vás, a visszavonulás politikája ellen — a Ruhr-kérdés további fenlariá-sáért és Siresemann megbuktatására. Ámde a német nagytökével szövetkezett nómet szociáldemokrácia mereven ellenállt mind\'.n jobboküli kormánybuktató akciónak egészen a legutóbbi napoltig : a leszorelés hivatalos bejelentéséig. Ahogy azon ban Stresemann megtette a birodalmi gyűlés előtt a Ruhr-akció demor«!i z(Másának kijelentését, Németország jelenlegi kormánya alatt megingott és megindult a talaj. S:resemann kancellár most már njilt ellensége lett a jobboldal nómet nacionalistáinak a igy szembekerült Ludendorffal, de ellensége lelt a német szociáldemokratáknak is, mert a Runr lesze relés Kapcsán nem kap!a meg Fron ciaorsxágtól azokat a garanciákat, miket a szociáldemokraták követeltek.
Kél feltétele volt ugyanis a német fegyverletételnek és pedig először teljes amnesztia a passzív rezisztencia ideje alatt fogságba hurcoltak számára, másodsorban pedig a Ruhr-vidíkiől elüldözöttek visszatérésének biitositösa. Margerie francia nagy kovci, aki Berlinben tárgyalt a leszerelésről Stresemannal: megígérte ezeknek a feliéleieknek a teljesithél francia részről. Ámde mire Margerie Parisba ért, nyilvánosságra keiür, Poincare még ezeket a legelemibb kívánságokat sem hajlandó honorálni s igy a Ruhr ellenállás \'gnzi áldozatainak sorsa teljesen bi zonytulanná Ion. Síre emann végzetes laklikai hibát követett cl akkor, amikor publikálta a pissziv ellenei-Ws leszerelését anélkül, hogy garanciák leitek volna n kezében a két német Mtítel teljesítésére nézve s cz a taktikai botlás eredményezte
azután azt a bizonytalanságot, mely jelenleg Németország politikai atmoszféráját megüli s amely bizonytalanságban csak az az egy a bizonyos, hogy u jy a jobboldal, mint a baloldal, elhatározta magát az ádáz küzdelemre a Stresemann-kormány ellen. A jobb- és baloldal ez elhatározása nagyon is egyszerű és érthető. A job )0ldal kezdettől fogva ellenezte a passziv rezisztencia feladásit, nemzeti szempontból sS\'resemann kény szeiü meghajlásM a francia erősz-.k-poliiika előtt hazaárulásnak belye gezte. A balo\'d-íl pedig joggal hivatkozik Stresemann Ügyetlenségére, mert Stresemann a franciák kezeiben hagyta a Ruhr akció franciák állal bebörtönzött áldozatait, akik között nemcsak gyártulajdonosok és rendőr-tísüek, hanem mankásvezérek és munkások is vannak Jogosult tehát a baloldal akciója is, hiszen Sircse mann a megadással egyidejűleg nem biztosította a munka sffibadságát * Ruhr-vidéken s igy ha ellentmondásnak tetszik is, a német jobboldali nacionáiisták most épp.-n olyan ellenségei Strescmannak, mintaszi só baloldali kommunisták. S » két oldalról jövő lámadás pergőtüzében, mely különben u német polgárhá-ború bekövetkezését vetiii előre, S resemann kormánya sokáig nem tarthatja magát s helyét e\'.őbb utóbb, de át Vell adnia vagy szélsőjobb — vagy szélsőbaloldali politikusiak.
És ha idáig jut el u német helyzet, magára Németországra nizve, akár a jobb, akár a balo.daii árnyalat előretörése vcgielszerü lesz Mert LudendorJJék kotmányrakerUlése esetén a német szocialisták és kommunisták, ezeknek a haralamrtijuuss esetén pedig Luderdoríf esetleges kormánya kitátja a kommunisták létezését Németországban, a kommunisták viszont Ludendorff és hivői kiirtására esküsznek: s ennek végeredményében nem lesz más ereJ-méaye, mint a polgárháború, melyből csak a szeparaiiszlikus, külön-válási akció nyer egyedül tápor.
Németország válságos óráit éi Clemenceau hires mondásá", hogy minden nemzedék végezze el a maga feladatút: Franciaország vógrj is hajtotta. — A gazdasági lezü\'iöttség fertőjében mostmár csak a szélsőségek hirca következhet, a jobbo\'dali reakció és a balo\'dali kommunista szabadosság küzdelme, mely aztán valóra váltja a francia küügyi politika titkolt, de mostmár nyilvánvaló célját: a német egység megdöntését. Es akkor, ha majd a darxbjaira hü lönvált. s igy elerőtlenedett Németország megszűnik Franciaország számára ellen/él lenni, Poincare eloond hatja: a rrű bo van f.jézve : Németország halott l
A Katolikus Nagygyűlés második napja.
A felsőtemplom felszentelése. - A második nyilvános gjfülés. - A vasárnapi körmenet
— Sajit tudósítónktól. —
A vaiárnapi nep folyamán lezi-j lolt a Z.tlomegyei Kttolikus Nagygyűlés második n»pj», melynek fő programpontja a felsőtempíom felszentelése volt. A pimpés őszi nap aüléses idő méltó keretet adott az impozáns űunepsfg-ník, mely min d:n bizonyára felejthetetlen emlék lese N gykanizsa bu-gó katolikus kö ön.ege számári*.
A rerdezés Ó>i4si munkáját Gaz dag Farenc püspöki hizloa végezte rgy ftiükcbb bi;otls*g élén, fényen biion>sígit adva kitűnő szervező képességeinek. A Katolikus N »#y gyűlés eszméjét tutajdonképen Finta József szíz&dos vetette fel, aki még mindi? súlyos betegen fekszik « bitrakkórházbdn és igy sajna, nem lehetett jelen a zalai katolikussá^ e nsgyszab/isu demonstrációján. Gazda? püspöki biztos hüségrs és f jradh .tail »n segilőtáraai voltak P. Pálinkás Rjgér szeniferer.crendi h4>fŐnök, h hitközség egyhá\'i elnök*, dr. Tamás J Snoi heicegi ügyésr, ■ hitközség világi elnöke, d\'. Koujmon Lojos városi jegyiő, Eperjesy Gábor a K-tolikus Legényegylet világi elnöke é3 Csonták katolikus népszövetségi titker. A püspöki biztost, és x rendezöbizott aágot a legteljesebb elism-rés és hála iiletl atérr, hogy lehetővé tették ezt a hatalmas <s fényei katolikus nngmoMulást. Nagy hálával tartozik a krftolikusság dr. Rótt Nándor főpásztornak, nki atyai jóakaralt:! és m-leg szeretetei
Nagykanizsa, október 1. sietett salai híveinek hívására. — Dr. Kállay Tibor pénzügyminiszternek, aki az első \'aktív kormány-férfiú volt, aki hozzánk lejött, hogy nyílt hltvbl-ást tegyen ősei hite melleit, azután r.z országos katolikus vezéreknek, Huszár Károly volt miniszterelnöknek, dr. Hegedűs György, Bartos János és Reischl Richárd nemzetgyűlési képviselőknek, Csóthy Géza murakerr.szturi apátplebácosnak,dr. Tarányi Ferenc főispánnak és Bödy Z.ltáu alispánnak, akik mindenkor büszkén éa emelt fővel, ny\'JjUn vallották meg hitüket, dr. Miklós Ödön fővárosi "t. bizottsági tagnak és Perkovits Jinos, a Keresztény Iparos S övet-i ég elnökénok, valamint Pehm Józsefnek, a kiváló zalaegerszegi csp?resp!ebir:osn«k, akik megtsni-totlák a katolikusiágot bizni, remélni és iimét lángralobbantották a katolikus önlud/.tot.
Mint megittuk, dr. ^űss József miniszterelnök hely ette*, népjóléti miniszter Bothlen gróf hazaérkezése miatt nem tudott lejönni. Ugyancsak akadályozva volt dr. Batthyány-Strattmann Lásiló herceg fővédnök, aki vasárnap érkezett csak B;csből haza.
Akadályozva \\oltak továbbá dr. Prohászka Ottokár, Székesfehérvár tudós püspöke és Károlyi jSzsef gróf főispán, ugvsz\'ntén dr. Kállay Tibor, Huszár Kiroly, Paul Iván még s«ombst éjfélkor vliixa-uta.tsk Bud -pestre.
A templomszentelés.
Vaiárnap reggel njo\'c órakor hatalmas néptömeg gyülekezett a ferencesek temploma előtt, kö.tük az összes egyesületek, iskoUk, társulatok, kongieg/cick, tcs ületek. Innét indult el a haUlinus menet zászlók alatt a felszentelendő felső-templomhoz, ahol Időközben szintén nagy sokaság gjü\'t ö^szr, várva a menet ésapppsÁg m-*gérke:é8ét. A felsőtemplom el£tti téren a katonaság vont négyszögű kordont. Baloldalt a tiszti küldotUég helyez ked:ttel Vitéz Bobest Mílyás ezie de*, ezredparancsnokkal az élén. A járdán, az uton, a templomtér és környéke cs.k u^y hullámzott az ember&okaságtól. A felsőtem plomba mindaddig tilos volt a bemenet, mig a püspök a felszentelés! aktus első r(s é\\ el n*m végezte.
csak azután engedték be azokat, akiknek belépőjük volt.
Végre feltűnt a menet eleje. B:-láthatatlan hosszúságban kígyózik a Deák-tér felé, majd a rendezők utasításai szerint helyezkedik el a templom körül. A menetbői kiválik a papság, tme\'y fehér kaiingbo öllözve körülveszi a nehéz lilaselyem taláruiba öl^ö:ott dr. Roll megyés-püspököt. A főpásztor előtt Csóthy murakercszturi apát, dr. Simon püspöki oldalkaconok, Wébtr Pál szentszéki ülnök, püspöki iroda-igazgató, több kenonok, eiperes, slb. halcd. Bevonulnak a templomba az „Ecc: Sacerdos" hangjil mellet\', mrjd néhány perc múlva nmét ki-jönnok, bezárják a templom »jt»ját és a bezárt temp\'oimj\'vó előtt meg-keidlk a templomszentelés szertar-
I term
ntesitve ,2»j«í Köz/öny"
NemWi Múzeum 2
Öudopesr
a, 1923 október 2. Kedd
ZALAI KÖZLÖNY
i»2l október 2.
tísit, mintegy jelelve, hogy elösior meg kell hogy ryitsik ■ leiirt templomot i híveknek. Nyílik a templomajtó és a papság bevonul. A fSpisxto\' felsientell ■ fsiskit, ax oltárokét. Él amikor késsen van — jelt adnak ■ blvek bebocsátására.
A sieotályben elhelyezkedett ssí-keken helyet foglalnék Bödy Zoltán >ll>pán, dr. Sabján polgái malter, vitéz Bobttl Mátyás ezredparancsnok, dr. Szabó L\'jos klr. ügyééi-sági elnök, dr. Malschtnbachtr Ed-vin klr. tfirvénysiékl tanácselnök, dr. Roll Andor az állemrendöriág veietöje, dr. örlcy György kormány fötsnáciov, dr. Gyömőrey István járási fösrolgablró, dr. Miklós Ödön a keresztényszocialisták vesére és még többen, mlg a hatóságok, közhivatalok és testületek többi vezetői és képviselői a hajóban hslyei-kedtek el. Azután következett a meghívott közönség ól a hívek
Ax Hónapi latantlaitelat.
Mikor mindenki elhelyezkedet megkezdődött az ünoepl Istentisztelet. Ugy a nagymlsét, mint a szentbeszédet dr. Roll Nándor me gyéipQspök mondotta. Beszédében rámutatott a nagy nap jelentőiégére, hengoztatva, hogy a kato\'i clzmus nemcsak a templom katolicizmusa, de utal kíván a nyilvános életbe.
És mlg benn a templomban folyt a katolikus Anyaszentegyház fön-sóges Istentisztelete — addig künn a templomelőtti téren, a hívek ezreinek katonai sos tüze adta tudtul a tábori ssentmlie kezdetét, melyet Prohászka püspök helyett dr. Simon veszprémi apátkanorok celebrált. A szentmise után Z.laegrr szeg eiperesplebánoss Pehm József lépett a szószékre, aki gyönyörű beszédben fejtette kl a katolikus templom szentelésóiek jelentőségét.
serege.
A második nyilvános nagygyűlés.
Mikor a templomban lefolytatott Istentisztelet véffet ért, pont 11 órakor megkezdődött a második nyilvános gyűlés.
Dr. Tamás János a kalolikui egyházközség világi elnöke megnyitójában megállapít]*, hogy Nagykanizsa 25 ezer főnyi katolikussága nem érvényesül ugy is akkora eréllyel, ugy a gazdasági, társadalmi, >Őt a politikai életben, mint ahogy számarányánál és su\'yá-nál fogva megérdemelné. Nem volt kellő axervexete, nem volt vezérkara a katolikusságnak, hogy azt a nagy tömegben rejlő erőt érvényesíteni tudta volna. Nagykanizsán • kegyesrendlek és piaristák képviselték hosszú Időn *t a katolikus papságot, akik ember fölötti munkát végestek a hitélet és nevelés terén. Azért nem Is maradt Idejük srra, hogy megszervezzék a katolikus tömeget. A híveknek éppen ezért régóta az volt a vágyuk, hogy a katolikus vezérkar végre mégis kialakuljon. így jutottak el a Katolikus hitközség megszervezéséhez él elhatározták, hogy egy második plebá-nlát állítanak fel. Dr. Batthyány Strattmann herceg tette lehetővé, hogy a nsgykanlzssi katolikusoknak vezérkara legyen világi papság sze mélyében.
— Azért rendeztük ezt az ünnepet, — mondja — hogy megszem Ültessük, hogy Itt egy nagy, hatalmas tömeg áll, mely nemcsak a templomban, de az életben Is érvé nyesülni akar. Nem üldözünk, nem bániunk senkit, akármilyen vallás felekezethez tartozik, de az a mun kálkodás, amely a katolikus restauráció szempontjából Itt folyri fog — biztosítsa a nagy katolikus tö megeknek azt a helyet, mely számánál és súlyánál fogva öt megillet. Nem elnyomás, nem üldözés, nem bsre, de katolikus védelem ez.
A zajos tetszéstől kísért elnöki megnyitó után
K. Péczely László földbirtokos lépett az emelvényre. Országok omlottak össze — úgymond — a magyar nemzet Is ősz-szeomlott, az ország koldusbotra jutott. Minden összeomlásnak oka kell, hogy legyen. Ami országunk összeomlásánsk Is meg volt. Porba hullott az ország, nincs, aki felkarolja, mindjobban ránehezedik a föld s»ra, mlg elpusztul. Ebből az állapotból csak lélekszárnyslásssl menekülhet, azonban exeket a szárnyakat la lenyirbálták. És miközben itt fetrengünk a porban, ellensé gelnk bűnös kezei még hitünkhöz
Is nyúltak. Megfertőzték a magysr lelket ugy, hogy ez a magyar lélek elveaitelte bizalmát, ítélőképességét és megtette azt az utat, mely a mai végpusztuláshoz vezetett. A destrukciónak szüksége volt arra, hogy kitépje az emberek lelkéből hittt.
— Hiiieir>, — fejezi beb\'azédét Péc-ely László — hogy eyyszer el kell jönnie annak az időnek, amikor az emberek testvérölelésben Jognak egyesülni. Ezután
- Csóthy Géza Murakeresztur apátplébános* kezdte meg beszédét. Komoly Idők és nagy bajok szólitansk cselekvésre. Ezek hoztak össze, hogy ezeket elhárítsuk. Nyissa kl mindenki a szemét és lássa azt a rettenetes nyomorúságot, ami körülöttünk van Nekünk, katolikusoknak tudni kell és érezni, hogy ez a templom a mienk, hogy a katolicizmus örök élet, hogy az apo>toli király ko:o-nájánek keresztje a mienk. Ami hazánkat a katolikus Anyaszentegyház tartotta fenn és konzerválta. Ex történelmi igazság. M g a ma
Syar nemzet a kereait utján h*lsdt, oldeg volt, mikor elhagyta ozt az utat, nyomorutág szakadt rá. 1919 ben eltűnt a kereszt és ezzel együtt a magyarok boldogsága. A politikai életben a tülekedés, a pártos-kedis, mérhetetlen önzés lelt úrrá, m\'kor életünk forog kockán. Künn az ellenség — benn az ellenség. A forradalmak alatt a kalolikussig vereséget szenvedett. Lecsusztun\'i és letértünk és nincs helyünk, mert nincs öntudatunk. M-jd felteszi a kérdést: a forradalmak alatt a vértanuk unokái hol maradtak ? Hol voltak a hitvallók? Elszóródtak, eltűntek és kívülről várták a segítséget. Azért jöttünk ma össze, hogy felrázzuk a lelkiismeretet. Mennyi baj, mennyi nyomorúság mindenfeléi Miért? Mert nem biitunk annyi szervezettséggel, hogy a forradalommal scembesiáltlunk volna.
Nem öblőshongu férfiakra, hanem a katolicizmus szerint élő emberekre van szükség■ A krlsttusi igazságoktól kikövezett damaszkuszi uton kell halsdounk.
Msjd a papoknak a hívekkel való együttműködéséről beszélt. A papság a hívekkel együtt kell, hogy dolgozzon. A híveket el akarják idegeníteni a papságtól, mert tud ják, ha elveszik a pásztort, megver lék a nyájat. Az a pap, aki olt van a bölcsőnél, a házasságkötés\' nél, a betegágynál a ott van a sírnál Is, — az nem jó b.rál? Aki
hívének egéiz életét kíséri, — az nem jó bsrát ? Aki boldogságban és boldogtalanságban kitart híve mellett, — az nem jó bsrát ?S ha jó barát, akkor becsüljük meg. Bizalommal és szeretettel fogadja a katolikus hivő az ő papjait. A katollkum nem fér bt a templomba, kitör az ajtón, kikívánkozik az életbe — a lelkek után Aki Krisz-tuit követi, az szolgálja is. Krisztust nem lehet csupán a (abernáku himba szorítani. Kikívánkozik s hordozni kell mindenütt. Az eleven Jézust, hogy mindenütt mutassa az <lő katolicizmust. Mert a mai ke resztény kurzus zürichi hullámzás. MegfőzdHott ruha alatt ma megfor ditott lélek lakik.
Beszéde végeztével percekig tartó, szűnni nem akaró lelkesedéssel üo-ncpelték a jeles szónokot.
Barthos János a picsái járás nemzetgyűlési kép viselője a kővetkező szónok. A magyar katollkusság — kezdi beszédét — ha nem törődik a asját jö-vőjével, h» nincs hite, ha nincs öntudata, elpusztul az országban. Millió és millió ember dolgozik, de ez a millió ember, amikor gépiesen vígzl az ő teendőit és esik egyik nspról a másik napra él, nem más, n lnt puszta gépember, gondolkodás nélkül. Ezt a gépembert ugy kell nevelni, hogy gondolkozzék, hogy lásson és érezzen. Fel kell vllágo-sitani, hogy ö benne is van isteni szikra és ez a silkra a legbecsesebb része, melynek lángját fel kell lob-bsntanl. Nem elég, hogy a munkásságnak azt mondjuk, légy tűre lemmel, egyszer csak eljön neked is a jobb jövő. H« látja a gazdagokat sutóikon elrobogni, vagy türelmes létek, aki hallgat és reménykedik, vagy pedig azok, akik gyűlölettel vannak eltelve, a másuk táborába csalják. Ne legyen a katolikus csak igavonó borom. Foglalkozzunk a katolikus néppel, annak lelkével és a lelkén keresztül a testtel, a jó létével.
Az éljenzésscl fogadott beszéd után
Dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő kezdte meg hazafiasságtól Izzó, nagyhatású beszédét t
— A ssentlrás az emberiség azá mára két utat jelölt meg. Ax egyl ken nincs szenvedés, nincs bánat, a második telve van szakadékokkal, mélységes örvényekkel. E-t az Utat járja a magysr nemzet. Egy ezeresztendős olyan nemzet — a mely Krisztus katonája volt — kitaszítva, rongyokban. Mindsn szá zsd vet fel nagy gondolatokat.
nrgy eszméket — éa ez a század a legboldogtalanabb, de ar, amely
A keresztényszocialisták syUlóse.
ezeket megoldja — az a legboldogabb. Mi, kiknek a mocsár már szájához ér, hogy elpusztítson, most segítség u*án kiabáltunk éa várjuk axt a jótékony golf-áramlatot, mely e2t a mocsarat kistáriraná. Van-e on golf-áramlat ? Van. Ez a Katolikus Egyház. Amíg ax ország Szent István nyomdokain haladt — büszkén halaat előre, de amikor Krisztus útjáról letért, oda jutott, hogy a népsk legnyomorultabbja-ként vinszorcg. A nagy magyar katasztrófának hármas oka van. A szellemi-, gazdásági- és politikai liberalizmusnak elfogadása, gyakorlása és hirdetése. Ez az irányzat a békét hirdette — de mindenütt Izgatott a hadsereg, a tekintély ellen. A szellemi liberalizmus meg bontotta a rendet, a békét, a tőr-vénrliszteletet, a hazaszeretetet. — Akkor, amikor idegen országok föld jén álltunk — kilopták a katonáink kezéből a fegyvert és ma ott vagyunk, hogy a nemzetek szánalmának tárgya lettünk. A gazdaaágl liberalizmus: az erősnek joga van a gyengébbel elnyomni, elpusztítani.
Mijd ecsetelte a politikai liberalizmus fattyuhsjtásalt. Nagyon tévednek — úgymond — akik azt hiszik, hogy ebben az országban minden eladó. Vegyék tudomásul, hogy a katolikus öntudat nem az I Zárjuk kl a lemondást, zárjuk kl a békét. Addig nem lehet itt béke mig csonka ez az országi Mi addig tartjuk kezünkben a keresztet vas marokkal — mlg a msgyar feltá-madáa napja el nem következik.
Lelkes éljen:éi és tetszésnyilvánítás követte dr. Hegedűs szavalt, majd a sokezer ember rákezdett a magyar nemzeti imára, melynek eléneklése után a hatalmas tömeg izéjjeloszlott.
A bankatt.
E\'után következett a bankett a Polgári Egyletben, amelyen a me-gyéspüspőkőn kivül résztvéttek a vármegye és a város előkelőségei. Előkelő, Intim miliőben folyt le az ünnepi társasebéd, melyen az eltŐ felköszöntőt dr. Tamás Jánoa hitközségi elnök mondotta a fŐpász-torr#. Dr. Tamás János InditTá-nyára sürgÖnyileg üdvözölték a Kormány>ót és hódolatukat fejezték ki a Nsgygyülés nevében. A meghitt társiaig sokáig volt együtt a legjobb h indulatban.
Délutín a főpásztor meglátogatta dr. Sabján polgármestert, vitéz tíobest Mátyás ezredparancsnok o\', dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselőt és többeket. Itt em\'-itiÜk meg. hogy dr. Simon György Kanonok a nagygyÜléa költségeinek fedezésére loo.ooo koronát ado mányozott.
Fél 4 órakor kezdődött a várói háza dísztermében a keresztény Iparosok és keresztényszocialisták gyűlése. Bazsó József ipartestületi elnök megnyitója után
Perkovits János fővárosi bizottsági tag, a Keresztény Ipsroiok Országos Siővetsé gének elnöke fejtegette azt a mlsz-átlót, mely a mai iparostársadalomra vár. Az Iparosok kikapcsolása nél kül lehetetlen a gazdasági helyietet megjavítani. Nagy baj, hogy nem értik meg még mindig a magyar Iparosság bajalt. Ax iparosság egyetlen védelme ax erkölcsi tőrvényeknek minden téren való betartása. Az iparosság kikapcsolásával nem lehet a drágaságot letörni. Meg kell erőaiten! a keresztény kisipart. Az olcsóbb termelést kellene
az egész vonslon előmozdítani, pedig az o\'.ctó termelést minden módon Igyekeznek megsksdáiyoznl. Fclio o\'ja azokat az okokat, melyek miatt a magyar iparosság nem tud boldogulni éa nem képes olcsóbban termelni 4a dolgozni. Azután beizél a mai mtfnkabérrendsxerről, a ta-noncoktatás nehézségeiről.
Dr. Miklós Ödön a keresztényszocialisták ismert nevű régi vexérférfla, fővárosi tőrv. bizottsági tag besxélt ezután. Mi a azerepe — kérdezte — az Iparos-sJgnsk a gazdasági, politikai és tárasdalmi életben? A gaxdisájl életben a kisiparos nagyon kis té nyezővé vált. Nemcsak, aki veszi az áruS árzl a drágaságot, de érzi ezt az Iparosság i«, most a lehetet-Ion anyagárak miatt maholnap nrrt
1923. október 2.
tud már termalnl. Mindég keveasbb és kevesebb pénze marad ax Ipa roaságnak az anyagáru beaxerxé-■ér« éa fenyegeti az egzisztenciáját, d mégis az uxsorablróság aló a kUIpiroaokat viszik azért, mert néhány koronával löbbat kíit becjü-letes munkájáért. A drágaság nem a kisiparosnál kezdődik, hanem az anyegelŐálHtÓnál. Az igazságügy-mlnissternek; bárom millió koronát kellett kilátákba hslyezni, bogjr no csak a kisembereket, de a nagy ár-
ZALAI KÖZLÖNY
drágHókat ia állítsák » bi ríság elá.-
Táratdalml szempontból ma nin-cien meg az iparosságnak ax a tekintélye, mint azelőtt. A várospolitikában ugyanez a helyzet. A régi városok ax Ipsrosságoak köszönhették gazdasági erősségüket. Vhssa kell hozni azt a szellemet, mely tekintélyt, kenyeret és beciűlésl adott az iparosságnak. Dr. Miklóa nagyhatású beszedő után a gyűlés véget ért.
Ax eucharisztikus körmenet
Délután öt órakor kezdődött meg ünnept£gek legimpozánsabb ré-sze, ax eucharisztikui körmenet. A sok ezerfőnyi menet a ferencesek templomából Indu\'t kl a képviselve vo\'t benne Nagykanizsa minden testülete. At ifjutág torai nyitották meg a végtelen sort, utánuk ax egyesületek, hivatalok és testületek tagjai, a katonai dlsxaxáxad a zenekarral, majd a papiág ax Oltári* zzentséggel, melyet Rott Nindor megyéapüipők maga vitt, végül a csoportokba bo nem osztott hivők beláthatatlan serege.
A menet a templomból kiindulva a Nádor u»cán, Csengery utcán haladt végig • felsőtemplomhoz s onnan á Főúton és Kszlncxyu\'cán tért vissza a ferencesek templomához. Az útvonalon mindenűlt sütü embertömeg állt sorfalat, ax ablakok virággal d\'s>itve s kivilágit/a várták a menetet. A főpásztor a körmenet befej sxtével megá\'dotta a hivők ájtatos seregét.
A kstontsíg ezután zeneizó mellett tisztelgett a tUxtlkarnak a város háza előtt.
A klskanizsti nagygyűlés.
Hogy exulán is dokumentálják a katolik us nagygyűlésbe való bekap csolódáaukat, már Itt, Kan|zaán az ünnepségek minden mozzanatában réntvttek Klskanizaa katolikus polgárai Is. Ezenkívül axonban va-aárqap délután 3 órakor a templom előtti téren Klskanizián külön nép gyűlést h tartoltak, melyen meg-jelent dr. Sabján polgármeater is. A rendkívül népes gyüláa első aaónoka Reischl Richárd Keszthely nemzetgyűlési képviselője volt, aki beszédében a Katolikus Népszövetségben való tömörülésre buzdította a f-lu népét Hasonló értelemben bvaséit 8artos Jánoa nemzetgyűlési képviselő Is, kifejtvén a szervezkedés sorsdöntő fontosságát a falu népe katolicizmusa, Illetve hazánk jövőjo szempontjából. Dr. Hegedűs György nemzetgyOléil képviselő, Klikanízsa szülötte a nép leikéhez szóló beszédében foglalkozott az igazaágos földreform kérdésével, mely hivatva van a magántulajdon
értélének kiterjesztésével védőbástyájául szolgálni a vörös mocsár veaxedi lmének. Majd a magyar falu olőrevivő utjának megjelölte a katolikusok szervezkedfsét, mert caak^a kereaztény lobogó szerez-heti vissza Nagymsgyarorsxágot.
A kiakanizsai gazdák nevében Plunder tanácsos mondott köszönetet a gyűlés szónokainak. Az ő egyszerű, józan magyar beszéde is összetartásra hívta fel gaxdatársalt, a magyar falu, KlskanUsa jó katolikus népét.
A gyűlés ezxel véget ért. Ax ünneplőbe öltözött néptömeg Ussin oszladozni kezdett aaáifelé váró kis kapuk felé é« KUkanitaára le. szállt a vasárnap délutáni csend.
A megyéapöapök elutaváaa.
Dr. Rott Nándor megyéapűspök vasárnap éjjel Zákányba hajtatott, ahol gróf Zichy Ödön vendége volt. Hélfőn reggel visszatért Kanizsára, hogy ismét székhelyére utazzék.
Zavargások Németországban.
Válsáfbaa • Strueiuim kormány, — EMrk«t.»ú milllá márkit u Angol (ont.
Bulin, okt. 1, A német bírod.-
lom aortdöntj órái, ugylélailk, elérkeitek. Ma reggel kilőtt az első komoly zavargót, .mely ■ jobboldal radikálisok réaiérCI a kormánynak crówkkal való mejbuk-tatáaét céloiu.
Ma tessel 9 óra tájban Küstrin-körülbelül 3oo fXnyl rohamcsapat modern gépfegyverekkel, puskákkal éa késigránátokkal M-lierelve benjonull a váios btlaí riaiíbe ál megszállotta a parancs-•tokiig épületét, valamint az orze-nalt. A Kü.trloben állomásoió utáiziáailóalj két aiáiadál .ionnal > (tlkrlók ellen küldték ái a kolo ""ágnak sikerült is a /elkelő csapat <*"rét letartóztatni.
Ma délben • hadügymlnlixter "Odeletet adott kl, amellyel valamennyi ujiágn.k megtiltja, hogy l.vargéaokról . hlvat.lo. kSale. "fjeken kívül máa híreket 1, közöljenek. Ennek következtében a »"«nl lapok .1 eaeményekról ca.k ajliükawvu hivatalos kommünikéken "ámolbatnak be. amely t.r-"""eteieo arra veiet, hogy a
nagykóxóniég körében ellenSrliho-IctTen hírek la terjednek el. Így arról la beatéinak. hogy Küttrinben ■ birodalmi védóraéff ciapatal nem Igen meghllbatóak. Gxt a hlreaz-t.léat csak fenntartéiaal lehet fogadéi.
A berlini ISisda a bcl.ő politikai események következtében terqléaxe-teaen Igen viharos képet mutatott, A dollár a kora reggeli órákban már 220 millió mátkába került, később pedig 290 millióra emelkedett. A birodalmi banknak intervencióiéval cisk ar-nylt sikerült elérnie, hogy 242 millióra nyomta le a dollár kurzusát. As angol fontot 12oo millió mirkával jegyeiték.
Berlin, október 1. A német nemzeti párt aajtója már megkongatja a lélekharangot Streaemann nsgy koalíciója fölött. Megnehezül a kormány helyzetét ax a körülmény, bogy az általánoa táiuadáaban, amely ellene megindult, olyan vezető egyénilégek la réutveaxnck, bs nem nyiltan, hát a kullasxák mögött, akik tulajdonképpen Stro sentaon koalíciójába tartoznak.
Megszűnik a népjóléti és a közélelmezési minisztérium
Budapest, okt. 1. Ellenzéki politikai körökben az a hlr terjedt el, hogy a kormány a létaiámcsökken-téual és a közigazgatás egyazirü liléiével kapcsolatban két minisztériumot is megszüntet éa pedig a népjóléti tt közélelmezési mlnlaxte-liumokat. Erek egyea ügyosxtályalt a megfelelő rokon minisztériumok kebelébe fogja áttenni. A népjóléti miolsiterlumnsk á rokkanta k ellátására vonstkozó ügyosztályait a miniszterelnökségre tennék át. A többieket a belügy minisztérium venné át. A közélelmezési minisztérium ügyosztályainak legnagyobb részét a földmivelésügyi, a kisebbik részét a kereskedelemügyi minisztérium venné át. Amint kolpor-tálták, a népjóléti minisztérium lakásügyi osztályát egyik minisztérium sem akarja átvenni. Értesülésünk szerint végeredményben minden valószinüiég izerint a belügyminisztérium alá fog tartozni
A mlalsxtaralnök egy heti sxabadaágra utazott.
Bethlen István gróf miniszterelnök genfi útjáról hazatérve egy nsp\'g Budapesten tartózkodott. Fogadta ezalatt a sajtó képviaelőlt, hosszú tárgyalást folytatott a pénzügyminiszterrel, msjd egy heti pihenésre Rsdványba utazott, hol Károlyi László gróf vendége lesz. Hivatalát m/g nem vette át, Így az egyaégespárt kedd esti konferenciája ia elmarad éa továbbra is szünet leaz a belpolitikai élat terén.
A kisántánt demarsa a karcagi beszéd miatt
Budapest, okt I. A Msgyar Távirati Irodá jelenti: Romfala, as SHS királyság és Csehszlovákia budapesti követel szept. 23 án megjelentek a m. klr. kormánynál a kifejezést annak adva, hogy megvannak győződve a kor-mányiő és a m. kir. kormánynak a szomszéd államokkal szemben táplált békés szándékáról, azonban barátságos módon felhívják a m. klr, kormány figyelmét, hogy a kormányió karcagi beszédével kap csolatban forgalomba hozott hirchs\\ a szomszédos államokban kedvezőt lenül kommentálják.
A m. klr. kormány utalva Vass József helyettes miniszterelnöknek a nemzetgyűlésen azept. 6 án a kor> mány nevébsn lett kijelentésére, megadta a kért felvilágosítást éa megállapította, hogy az a beállítás, mintha a kormányzó ur beszéde bármely fenyegetést tartalmazott volna, lomml alappal nem blr.
A követek etf a kijelentést tudomásul vették.
— (Államkölcsön a lakás-építés céljaira.) Budapestről ja-lenti tudósítónk: Petrlsevich Horváth Elemér népjóléti és munkás-ügyi államtitkár hétfőn délután elŐAdáat tartott a Méri ök és Epl-téal Egyeaületben a lakásépítő kció hltclügyeiről Az államtitkár bejelentette, hogy a kormány tetvbe-vett akciójában a UkásépUtctők az építési költaég hatvan százalékáig kaphatnak állami kölcsönt. Termé* szetaaen ebben a kedvezményben csak azok részesülhetnek, akik nem spekulációs célból akarnak építkezni, hanem valóban a lakás-inség onyhltésére törekszenek s akiknek megvan a telkük és az épitkoxés lehetősége.
HÍREK.
Cserkészek és színészek*
A Katolikus Naggyülés alkalmával lépten nyomon őszinte örömmel láttuk a nagykanizsai gimnázium cserkészcsapatát, amint katonás fegyelmezettséggel, komolyan és büszkén, piros potsgás arccal, duzzadó egészséggel tellek tanúbizonyságot arról, hogy a jövő magyar nemzedék meg fogja állni heluét az éleiben. Minden szeretetünkkel támogatjuk cserkészeinket s szeretjük láinl, ha az ifjúság ax iskola zárt levegője, a tanulás sok robotja után siet a szabadba, a természetbe.
Azonban mig nappal büszkén szemléltük a gimnázium ifjúságát a Cterkészdresszben, estére kissé Jájó szixntel láttuk öktt a műkedvelő szinpad rozoga deszkáin. Tudjuk, hogy a rendezők jószándékkal buzgólkodtak az előadás előkészítésében s tiszteletreméltó szándékaik voltak az irredenta szinmü eljátszásával, azonban a jószándék és jóhiszeműség is sokszor tévedhet Nem szívesen láttuk a szinpad deszkáin az ifjúságot s nem tartjuk szerencsés gondolatnak, ha a diákokkal szerepekel magoltatnak s felébresztik bennük a szinpad csalóka világa iránt való érdeklődést. Ebbe az érdeklődésbe nagyon könnyen beleszédül a fiatalság s nincs még egy pálya, melyen akkorát lehet csalódni, mint a színészin.
Nem akarunk beszélni arról, hogy az előadás nagyon gyönge troli s a közönség nem is igen volt elragadtatva. A rendezőség bizonyára nem is kíváncsi kritikánkra, mert elfelej tette szerkesztőségünket. Sajnáljuk az ifjúságot a hiábavaló munkáért s a vezetőinek figyelmébe ajánljuk, hoqy ne terheljék meg öktt ilyesmivel. Gondoljanak rá, hogy a mai magyar fiuk arcára jobban illik az egészséges napsütés, mint a piros színházi festék és rizspor.
— (Felelős szerkesztő-változás.) Lapunk felelős szerkesztői tisztjét mai nappal Sztrokay Kálmán, a Magyarság volt belső munkatársa, az ismert nevíl fővárosi iró és újságíró vette át, mlg Benedek Rezsó eddigi felelős szerkesztőnk mint társszerkesztő maradt meg lapunk kötelékében, BarbariU Lajos segédszerkesztővel együtt. Ez a személyi változás nem jelent semmilyen irányváltozást is lapunknál, ellenben biztosíték lesz arra, hogy olvasóink minden igényét ki fogjuk tudni elégíteni s minden tekintetben elsőrendű lapot adhatunk kezébe.
— (Naptáir.y OkU\'bor 2. őrző a.
— (Időjárás.) Változékony, enyhe Idő várható, helyenként esővel (zivatarral), később hősülyedáa.
— (A bíróság köréből.) A m. kir. Igazságűgymlnlazter Szalay László zalaegerszegi törvényszéki bírót 3 év tartamára a sájaeger-sxogl kir. tÖrvényazékhoz a fiatalkorúak birájául jelölte kl.
— -(Halálosáé.) Gumilár Jót se/ ny- fogháxőr f. hó 1 én 69 éves korábsn elhunyt Nagykanizsán. — Temetése kedd délután 4 órakor leax a róm. kath. temető halottas* házából.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. oltób«r 1.
— (Z»U«f«raxe* Madfclvüll kSxfyttUs*.) Z*laegcra*e* r. I. viroa kedden délutin A órakor tartja rcndklvpU kdxjju\'íaét. Fon tosabb pontjai: 1. ax Internáló-tábornak állandó jellegű há/iéplté ■éhez aiükaégea torülot bérbevé tele; 2. a vároiok ét a kÓxilgek által aiedhetó bor- it husíofyssi-táti adók, sör- éa ssrs.fogyasxtrfsl adópótukok kivetése, braxcdéaa éa kexeléte tárgyában hoxandó axabáljrrendelet; 3. ax Arany-bái ány sxilló eladása ügyében ho-rott legfelső blról ítélet bemutatása ; 4. kéményseprési dijak uj bóli axabályoráaa atb.
— (Távoli fBldranjfáat áax-leltek a budapeatl müaxerek.) Budapestről jelentik : Ax egyetemi főldrengéatanlntéxct jelent\', hogy szeptember 3o-án távoü földrengés volt érexhető, mely 2 óra 21 perc kor kezdődőit éa mátfél óráig tartott. A lrgnsgyobb kilengés 5t m\'Uiméter volt.
— (Slöratt mulatság.) A p«<ui Utb. ifjuiigt agyssüUI Jól liksrútt tiUr«H a uUt Ugot i»nJoi«tl vasimap.
— (Zalaaxentmártón mágia áplt lakolát. MegiituV, bogy Zala-sxentmárton kőxaég tőbb iiben megtagadta az iikolaépitétt, pedig a felsőbb hatóság axzal Is megfenyegette, hstósigilag építteti fel a község terhére. Utolsó kíiérlelképen Kende Péter, a pscsal járás uj fő szolgabirája ősazehivta a kőxséget és most m/r siktrűlt elérnie, hogy egyh»ngu-ag elhatározták az isko\'a felépítését.
— (Drágái a gyufa.) A pénz-Ggymioiszter ujat b rendeletben sxabilyoxta a gyufa után fiietendő kincstári részesedés ősszegét. Október 1 tői kezdve egy 56 sxálaa ciomag után 79 korona éa 9o fillér fizetendő, öngyújtó után 25 gr. aulylg 998 K, exenfelül 1996 ko rona a kincstári részesedés. Ettől kezdve egy doboz gyufa 220 ko rónába keiül.
— (A kórkáxak ápolási díj átalányai.) A pénxGgyminisxter ujabb rendelete a nagyksnixaai, zalaegerszegi és keszthelyi közkórházak napi ápolási díjátalányait 4000 koronában, a sümegi és tapolcai nyilvános jellegű kórházaknál 3000 koronában állapította meg.
— (Haláloavágtt axarkáláa.) Vasárnap eate Monostorapátiban véres verekedéa tőrtént. Csányi György 21 éves legény agyonszúrta $xörös Józsefet, aki aionnsl meghalt. A gyllkott a csendőrség letartóztatta.
— (Elütött teherkocai.) Buctu axentlászló állomásán sxombat reggel az egyik befutó tehervonat ledobett egy • vágányokon veaz teglő kaviccsal telt w<ggont a sínekről. A w^ggon aiétlörve esett le a sínekről, emberéletben azonban nem esett kár.
, —(Háttulajdonosok szabad rendelkexéal Joga ) A miniszter-tanács Kisktstihtly és Atiófö zala megyei kÖzaégekre nézve további Intézkedésig felfüggesztette a háztulajdonosok azabadrende Illési jogát.
\\ — (A • haszonbér megállapításra vonatkozó kérelmek bcadáaa.) \'aU v«imcM-e lóii-ác-i hlvsMs közit: A htv»U-, los lap f«l>ó é»l srsp •«\' •( hrS 14-lkl »7. síimábaq mofljalont őa^O—1023. M. K síimu icoJvlct turint ai löiit hltralsvé
K«* J».«gi év«kf* votulkoxó huioi-Ní citR-
UUpttOi Uxe\'n-.sV t«a)ujtl»i.-4 (fmsonjrl-b«o ez tdJJg M3i tótttnt »«g) iUstvs módosításira (»m«onyiben « kértem a b>dWig-hos beadatott von>0o\'ó — a folyó évi au«u„tu» haviban iuJott <M4(/ld 3 M. B »*»£nu tco4«:*tb«o msg&Uapitalt — 30 b.tiiiJi, to-ábbl 3 nappal, vagjit Uiitó-»«K 1023. <vi oMfcor 1.6 17. nap.álg nsog-"Omabbi tolta
A budapesti tőzsde záró árfolyamai
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamai a következők:
Államadósaágl kötványek
Aranyjáradék 4% kor. jár. 4\'/. koronajár. 6•/, hadik.
J\'/,«/. H.dit.
4\'/, nem n. kor. jlr. -
Bankok
Aog.-M. b. Haial Agrár Megy. Hil. Jelzálog
Leizámit. Ol.-M. bank Oaztr. Hit. Salgó
Rima
Kőiuti
Vároil
Déllvaiut
Államvasút
Nova
Aegot
B. Agrár
Iparbank
Földhitelb. Hrrmea Horv.-axl. j. b. Ingatlan M.-Cieh ipaib. Forgalmi Ker. Hitel Magyar Német KSip. Jcliál. Vároal bank Merkúr
Nemi. b. éa lak. Kcreak. B. Uoyd bank
Allfalt Alt. KSsi.
Kerámia
Nigrbát.
Újlaki
Urlkányl
Bick m.
Bauxid
142000 215000 95000 760000 70000 111000 51000 157000 655000 150000 28C00 500C0 152000 440000 140000
68000
365000 72CCO 76000 400000 41000 50000 30000 30000 16000 32000 26000 57000
35000
T.k.rékpénxtárnk
Belvároai tp. Lipót vároal Fővároal Kóbánv. Tak. Által. Tak. M. orai. k&ip, Haial ellő
48000 20000 330000 35000 200000 200000 3650000
Born-M. 260000
Concozdia 93000
Békéicaabal 65000
Budapesti 245000
Törökaimlklói 54000
Gizella .66000
Hungária 145000
Királymalom 67000
Viktória 430000
Tr. Danubia 88000
Union gőim. —
Bányák áa tágla-
gyárak
Beocalnl 1300000
Hon. síén 230000
Sientlör. 220000
Cement 235000
Eaxakl síén _
Siánvári 425000
Kohó 850000
litván tégla 70000
Kőb. göit. 300000
Drasche 600000
Magnezit - 3000000
105000 2750000 183000 220000
1400000 82C00 430000
Nyomdák
Athenaeum 376000
Franklin —
Globua 55000
Kunoaay 31000
Pallia 62000
Révai 145000
Rlgl.r 70000
Stephaneum 35000
VaamBTak áa gép
gyárak
Kóburg 50000
Csáky 62000
Gaid. Gg>. 175000
Fegyver 1740000
Franki 100000
Ganx-Dan. 39-00000
Gaox Vili. 2800000
Gép éa valut 165000
Győrffy 133C00
Hofherr 215000
Kaaxab 120000
Kühne 72000
Láng 27CC00
Lipták 35000
Mág 85000
Magyar acél 275000
Belga fém 260000
Motor 115000
Ólomárugyár 30000
Vegyipar 52000
Vagongyár 105000
Roeasemann 83000
Schllck 115000
Schuller 100000
Teudloff 117000
Wörner 25000
Chaudolr 160000
Rex-L\'.oyd 17000
Fábián vaa 26000
leterrex. —
Blatoaltók i
Elaő M. Bili. 5250000
Fonclére 660000 Magy.-Franc. —
Jég 200000
Pannónia b. 1175000
Malmok
KUlSnréle
vállalatok
Légneax
Bárdi
Barötl
Béni
Brassói
Cilnner
Chlnoln
Danlca
Diana
Ejlii
Egy. Inó Textil
Gyapjumoaó Papír
Résxvényaór
SiSvSKStS Spódium
Temeti ai.
Dorogi
Délcukor
Star
Felien
Fiumei rtxa
Flóra
Ffivároal lör
Goldberg.
Gichwindt
Halkereak.
Mütrágy.
Horvát cuk.
Hungária
Juta
Kábel
Karton Keglevlch Keleti Murányi Királyautó KirályiSr Klein Klotild Polgári a5r Krauax ateax Liget aian. M. Cukor Lámpa Auer
K. éa lenlpar
Öatermelö
Pamut
Gumi
Sialámi
Vaautl forg.
Maroil pat.
Meióg. Ip.
Óceán
Olajipar
Pann. lőr
PKobui
RotbmüUer
Dlull aertéa
Vander
Lukica
Alt. Gál
Püapókl
Roy.l elálló
ScKwartier
Sieg. kender
Silkra
Stummer
Telefon
Tem. aór
Tokaji
T6r»k
Turul cipó
Unió silnh.
Várm. mexóg.
Vaim. vili.
Vili. peiegő
Zagyvapálf.
Melóh. cukor
Kiullng
Mérleg
188000 250C0 56000 16000
17750 130000
89000 29500 3850000 255000 310000 132000 29(000 27ii000 195000 25000 250000
1650000 43500 92000 23500 65000
410:0
70000 44000 24000 37000 24000 170000 55000 600000 170000 1600000 196000 128000 75000 57000
26000 16000 66000 59000 5700D 362000 52000 37000
775000 23500 21500 115000 480020 13750 65000 142000 12500 53000 51COOO 25000 148000 58000 262000 8.000 375000 120000 37000 500000 55000
ínocoo
195000 35000 105000 315000 38000 230000 950000
255000
Falpart Tállalatok
Merkutfa Cierió Dunaharaaitl Egyei, fa Foreata Fournlex Gutmann Haial fa Honi fa Kóróabányal Külőnl. épít. Lignum (hlft) Magyar ált. fa Amerikai fa ErdS M. Lloyd
Malomaoky Nemietl fa Llchtlg Uj Ofa Orai. fa > Ré.bányai Szlavónia Union Vlk. bútor Zabolai Zental Mftr.
18000 26000 32000 40000
51000 750000 210000 35000 20000 24500 118000
55000 12500 300000 18250 250000 16000 610000
230000 100000 2400000 20000 160000 210000 440000
KSxlakedáal vállalatok
Adria Atlantlka Levante Bur
Miákold vili. Truaxt
570000 87000 8000<i0 27000 49000 153000
— (Koaxornmajrváltáé.) Zap-Utál Simon Gumilár Jóiacf elhunyta alkalmával konorumegváltáa elmén 1000 koronát adományoiott a mo-iltlábaa aiegóny likoláagyermekek felaégélyexéaére.
— (Ax dJ poatal dljaiabáa.) 1923. október 1 án megint meg* drágult a poita. A váltoiáaok nagy. jában a kóvetkei6k. L-.vél helrb.-n 150 K, leveleiólap 90 K. Távollá,! forgalomban lev\'l 350 K, lap 150 K. Auntrla, Cs.hiilovákia, Lan* gyei, Nfmet , Olaa>oraiág él Ro. mániába Uvél 600 K. lap 350 K. Egyéb külföldre levél 800 K, lap 500 K. Ajánlási dij a rendel bér-mentesítési dijon kívül helyben 150 K, távolsági forgalomban 300 K, külfö\'dre 800 K. Belföldi ajánló t levél klrtérltéai faaiege 30.000 K, kSIfeldl forgalomban 80 000 K. É*téknyilváoltás nélkül felidott cio-magok kártérítési öauege kllogrem-monként <000 K. — Távirat bel-földön szavanként 120 K, aOrgós 360 K.
— (A kereseti adó ujabb megállapítása ) A hivatalos lap
egvik legutóbbi aiáma nyomán tájékozásul közöljük a kereaoti adó ujabb megállapítását. A rendelet értelmében október hó l től kezdte a bérek utln fizetendő adóösszegek a kővetkezőképpen alaku\'nak :
t.cti:
4o ooo K-tól 5 >.ooo K lg 5o.ooo . 60.000 . 60.000 N 7o.ooo M 7o.e»CO a 80.000 8 o.ooo . 9o.ooo 9o.ooo . I00.000
loo K 24 0 . 4oo „ 6-zo . 9oo . 12» . kereseti
Hzvt fizclések esetén adó ösaiegei a kövelkezőkeppen alakulnak: — Havi: 18>.oooK-tól 2oo.oooK lg 4ooK 2oo.ooo . 22o.ooo „ 7oo , 22o.ooo . 24o.ooo , looo p 24?.ooo . 26o.ooo . 13ao . 26o.ooo . 285000 . I800 . 28o.ooo „ 3oo.ooo M 2ooo , (x) A Thomán hangversenyre az első helyek elfogytak, Jegyek mlr cuk a 8—9. sortól kiphatók, eset leg néhány pótszék. (Leitner drogéria.)
(x) A Centrálban hétfőn este muzaikált előnör bandájával a külföldi útjáról mefárkeielt ht/áiy Jóiaef. Ax elismerten eltőrangu c\'giny xenekar újra fel fogja eleveníteni a Centrál-lflfrvéhái néphez át jóhoz azokott köiómágánek esti óráit. A Gar.i Teatvérek nem ki-mélték ai áldozatot, mikor arról vao azó, hogy kőiöoilgük Igényeit kltulják elégíteni, eiézt szerződtették Nyiry Jiiaefet, aki hirne-véhez méltóan állta mindenütt a helyét éi munlkájival a legteljesebben odaülik a C-nlrái elegám. uri miliőjébe.
(X) Kötött gy.rmek garnitúrák, kötött női kabátok, női áa ayerm.k harlanyák, nyakkendő tsBlönlagaaaégsk, Hamarll bórkextyUk óriási Tálasxtákban GR0NBERGER-nél, Főnt 11, Tőle fon 221.
(x) 3 axobáa lakáa évi bélit is megtakaríthatja, ha rossz hariinyí". a legjobb békebeli anyagból K1LIPP kótójéjében — Szombathely, Sít-Kálmán-U\'ca 0. st alatt lejeiteti
(X) Villamos égők. vlllamo\' laeblámpák éa égők legjobb gyá\'1\' mány Fiachel Fülöp Fiai cégnél-
(x) Hamlafogakat, aranyat. eilíaiiti.hrilUHniokn, érmeket, «lp,ca evőeszközöket éi dísztárgyak"! \' tegmaitasabb napi árban veizek. — Felad Jóxaef ákTOrésx, 2. szám (Pő-tx ét Sugárul san*)
lütÜ. oktdbtr 2.
Zalai KOZLOKy
SPORTÉLET.
NTE-Zrínyi 3:0 (1:0).
A kstolikua ünnep ellenére l> izép izimu közömé? nézte végi? vaaárnap délután ■ helyi csapatok mérkőzését. A játék megérdemelte „ érdeklődéit, mert két örvendetes tapasztsUttal szolgált: egyrészt, hogy as NTE kitűnő tartalékanyaggal rendelkezik, akik egy két mérkőzés után a legjobb játékosok mellé emelkedhelnek, másrészt pedig, hogy ■ Zrínyi lelkeaedésael küzdő csspata néhány erősebb együttese ellen való játék után a legjobb csapatoknak la veszélyes ellenfele lesz.
A védelem mindkét csap»lb*n jól állta meg a helyét. Az NTE é elég könnyen tette ártalmatlanná az erőtlen Zrínyi támadásokat, a Zrínyi védelmének azonban minden tudását össze kellett szedni?, hogy megakadályozza a balszárnyon tar-talákoian felálló NTE csatárok eredményesebb játékát. Minthogy • gólok közül kettő részben a Zrlnyi-kapus Indiszpozlclójának is tulajdonitható, azt mondhatni, hogy feladatukat aikeresen oldották\'meg. Különösen a Zlnyi védelmiről mondhatjuk, hogy csupán az erő sebb ellenfelekkel való játékból szerelhető gyakorlat hiányzik ahhoz, hagy játékuk kifogástalan (egyen. Csatáraiknak azonban még nagyoa sokat kell tanulnlok. Különösen a határozottság éa erély hiányik játékukból.
A mérkőzéa nagyrészt mezőny-játékkal telt el, mindkét fél egy-
formán vette ki réizét a támadásokból, de ésiszerGséget csak az NTE támadásaiban láttunk. A játék utolsó negyedórájában a Zrínyi hátvédek tu\'erélyea játéka megtudta akadályozni, hogy a vereség gólaránya ne l«gv«n még kedvezőtlenebb. Az NTE ciatárai ugyanit kerülték a közelharcot s Inkább befejezetlenül hagyták akcióikat.
Spitzer bíró jól vezette a mér kőzést.
Egyéb eredmények:
Szombathely: TSC-S/SE 2:2 (1:0).
Székesfehérvár: DV-ETO 2:2 (2:1).
Sopron;SFAC-GyAC 4:2 (3:2)
Marvallts sikere a MAC versenyén.
A MAC vaairnapi nemidtől! venenyín Maivalits, a Itlviló NTE atléta li Indult. SierepUiit nép >lker koronázta, .mennyiben dint: o»i-veté.ben gyöiött, gerely vetésben ptdlf n>iyop jó eredménnyel második lett. A pontos eredmény a k5vrIitr26: Diszkoszvetés e/överseny. 8 Induló. 1 Marvalics NTE, elSn, nílkül, 41 5o m. 2. Somjai MAC, 2.5 m. .lSny, 4o 33 m. 3. Pápai MAC, 6 m. előny, 4o.l2 m. Cse/tney 39.1o m r.l helyezetten. M.rvallt. három dobás, közül az elsónél Icleslk a körből, aztán 4o.76 ás 41 5o m-es szép dobásokkal gvő\'. Gercluvttcs. 4 Induló. 1. Csejthey BEAC 55.9o m. 2. Maivalits NTE 5o.o2 m. 3. Szepes MAC 47.5o m.
A pestlek kritikája szerint Marvallts dobás előtt nem eléijá nyújtja ki karját.
Az I. oszt bajnokság állása 1923. október hó 1-án
Ai tjM N«r« O < o O < Q O is O < u. V) > O <8 < N l/l > •< 5. w tn Cl] <3 « O a U s-< z o K 1 ■o O 5 c :C ■o w c K u > át o ■o < •o u O o. í E a K E c Cu 2 1 "o I
GyAC \' u;tj Z:i fcü - - 3 2 23 0
DAC Óin • 0:1 í:b 1:1 1:1 5:0 6 2 2 2 15 8 6 V.
ETO l:v K í:2 1:1 í: 1 5 3 1 1 11 11 7 IV.
SPAC 4:2 ö 1:4 1:7 0:1 1:2 5 2 - 3 8 16 4 VII.
SzDV 4:2 Cl z J:l 5:4 £:4 6 3 1 2 18 15 7 111.
StAK 1:1 7:1 2:0 L 0:2 4 2 1 1 10 3 i, VI.
SiMÁV 1:1 2:4 4:4 ö 0:3 4 - 1 3 7 13 íiVOl.
SzSE 4:1 3:1 N 2:2 í:* 5 3 2 - 12 6 8 u.
TSC 0:5 l:k i:3 V J:1 5 - 1 4 i 13 1 IX.
NTE 13:1 0:2 t: 0 2:2 1:0 • 5 4 1 - 24 4 y 1 1-
KÖZGAZDASÁG.
Az őaxl szántás. A betakarítás nagy munkája Idején legnagyobb gondja a gazdának, hogyen idja át földjeit a hosszú téli p\'henés-nek. Nem annyira a föld iránti szeretet, mint Inkább a j5vő gazdasági év eredményei késztetik erre a gazdát. Mert a ctökkenő hota-dék-képesség törvénye alatt illó föld jövő évi termésének minőié-giltg és mennyiségileg való blzto sitása érdekében éppen az őszi szántások kivitelének van legnagyobb pontossága.
Az őszi mélyszántást minden bevetetlenül maradt tábli meg-kívánná, de elsösorbsn azoknak adjuk mrg, amelyeket tavasszal korán nksiunk bsvelni a cssk azután fokozatosan a 1ö\'»bl tábláknsk, ameddig ciak kl ren fagy az eke a fó\'dbő1. Soha befektetés a földeken nem kamttozlk jobban, mini éppen az őszi mélyszántás. A mélység alstt természetesen nem a mélyítő szántás 4o—60 centiméteres barázdái értetődnek: mind-össie annyi, hogy talajunkat a szokott müveléiközbeni szántások melységénél valamivel mélyebbre állitott ekével aiántjuk végig. Hogy mennyire, az mindig a talajtól függ : amennyire az engedi.
A cél: felfordítani az altalaj egész éven át levagőlől elzárt hantj\'it, hogy jótékony porlasztó hatását azokra la klfejtse.a levegő, a téli fagy, a téli ciapidék. Ez által Írsz vetés Idejére a taUj aWban a legmegfelelőbb konstrukcióbán, amely tavasszal alkalmas lesz a vetőmagnak befogad sára.
A valamivel mélyebb: Ő felhozott pihent tel.j-éteg a jövő évben műveleti taUjjá lesz éa viszont, amit a föld táperejének okszerű kih•szaglása tesz kivánatosiá. A kllmi-tikus és természeti viszonyoknak télen át kitelt föld elvea>itl különösen ge.bonjnemü<k után nyert lőinődött szerkezetét, megporha nyúl s Igy Uvazzl vetésre könr.yebb talajon már egyszeri nehéz boro náláa elég ahhor, hogy megfelelő kulturálhpotba hoxiuk. A gyommagvak télen át klfegynak és tavaszra legnagyobbrészt elveszítik csirázóképeiségükct.
A gazda különben U tudjshogy tavaszi szántás sohase hasion. Az csak szükséges ros«z a földnek, mert könnyebben kiszárad. Az Őszi szántott föld ellenben egész
A TŐZSDE
nyitást éa xiró árfolyamat, valamint a valuta és gabona hivatalos tájékoztató árai meg tekinthetők lapunk kiadóhivatalának Fő Dt 13. axám alatti kirakatában.
Ertealtem a n. é. közönséget, hogy az Ő9zl idényre pazar udlasztéfcban raktárra érkeztek nagymenylségü
angol férfiszövetek ragián kelmék élikabát szövetek kosztüm-kelmék női kabátok szövetruhák krepdesin ruhák blúzok \'pongyolák kelengyék vásznak siffonok zsebkendők
Senki ne iitiön fel a || hangzatos II !! reklámoknak II
mindenkinek érdeke, hogy megnézze és meggyfizfidlék druhdzam ,
olcsó, szolid Arairól I
FÜRST JÓZSEF
„Kék csillag" áruháza
Telalon 388.
LEGOLCSÓBB MINDIG
KISFALUDI ÉS KRRUSZZalavármegye ,egnagyobb divatáruháza
Duplaszéles női soltis szövet „ . sima .
„ „ sotlis és csikós Francia mosó velour Duplaszéles Gabardin nőiszövet Gyapjú női posztó minden szinben 130 cm. széles Gabardin nőiszövet 140 , „ angol Costílmre és ruhákra Boy-szövet női kabátra 140 cm. széles
Férfiszövetek ruhákra
„ „ gyönyörű mintákban I*
Angol zsánerű gyapjúszövet 1* 1"
MT Bámulatos olcsóság!
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán.
métere k 17800 Ezenkívül óriási raktár és a napi \\IZ árnál olcsóbban kaphatók:
" 17800 férfi télikabát és átmeneti doubl kabátszövetekben; nőikabát \' " " 19800 és köppenyvelourokban, férfi bundaáthuzatok, frakk, zsakett
C5 Huppíjvciwuiunuuii, ---------------- \' ■
és szmokingszövelekben, csizmanadrág keltnek es férfi divat-szövet különlegességek. — Színtartó pargetok, mosók, agyhuzatok, vásznak, kabátbélések és Cugehörök.
27800 27800 38900
S Gyári raktár:
ram szövőpamutból ós szövőcérnából. Plaid wállkendők darabia 25.000 korona,
ZALAI KÖZLÖNY
télen gyűjtötte majába a ncdvev léget, ami hogy minél intenilveb-ben loiténjét, aa;on hnnlosnn h»gy-julc, boronéúi\'tfnul. Így nem hordj* la tó!« s havzt • szél, kiiebb « párolgási felölet, mint apróra munkált földnél, viszont jobbtn éri • felforgatott hantokat a levegő, a »zél is áljárja, a fagy megdolgozzv, porhanyóvá tes»J. Úgyannyira, hogy tavaszkor egy szántásra frlvtsii n megkívánt ctpllUritását, a kis haj-azálctövek elkezdik felfelé izáüi-tani a ciráió mrghoz a télen (t konzervált nedvességet, jöhetnek sitén a szár itó t&vrszi szelek: elegendő mennyiségben van rákiéi o-va a yir, nem kell félni, hogy egykönnyen megcserepcaedik a talaj és nem engedi felszínre lörni a gyenge csiiákot, smi tisztán t&Vbari srántásu vetéseknél bl/ony gyakran meg azokott történni. Könnyű belátni, hogy a munkamegoszlásra, a fogatok okszerű kihasználására, u következő /vi termésre, n vetések idejében való elvégzésére, szóval gazdagodásunk egés; menetére, vetésforgónkra, mindebből prdig a gazdaság jövedelmezőségére akkora befolyással v»n az Őszi szántások keresztül vitele, hogy ci»k a saját zsebje ellen követ el bűnt nz a gazda, aki nemtörődömséggel, tea sék lássék szántat csak ilyentájban, amikor pedig éppen most van a kezében letéve a sorja egész jőwő esztendei gazdálkodásinak. (bl)
— Felemelték a vámgabona árát. A hivatalos lap legújabb száma hoiza a pénzügyminiszter r.-ndeletét, amely a malmok által október hónapban Őrlési adó fejé-fa-n beszolgáltatandó úgynevezett vlmgabcRl árát következőkép állapítja mcj: rozs 60.000, árpa 6),000 tengeri 7o,ooo, zab 6o,ooo, köles 7o,ooo, tatárka 65,ooo, oc»u 25oo, korona métermázsánként.
A TŐZSDE HÍREI.
(Saját ludóiit\'jnk toloíonjalontéso.)
A mai értéktőzsdén már nyitáskor barátságtalcn volt a hangulat. M»jdnetn az összes piacon a kínálat volt tu\'su\'yban, minek következtében az irányzat ellanyhult. A néhány nehéz pípirból kiinduló lány haság átterjedt a többi értékre is és az utolsó ntp favorit értékei Is veszteséget azer v dtek. Átlagos árveszteség 15—20%. egyea értékek ben, melyekben a kcntremln dol gO\'ott, 30—35% ig is kiterjedt. Az árveszteségek egy résie később megtérűit u^yan, az irányzat ennek ellenére lanyha, mert oz arbitrázc is nagy tételeket kinált a kulisaz éitikekböJ, melyet b púc nem tudott felvenni. A bankpapírok kőiül is veszteséget szenvedtek a tőkeemelést es. közlő vállalttok értékel.
Zárlatkor az irányzat lanyha, forgalom csekély, a hangulat vontatott és mindenben áru van. A kosztpínz 27,Yo prompt. 7V,70 a legközelebbi kasszanapra.
Délutáni magánforgalom. Irányzat tartózkodó, üzlcttelen, az árfolyamok t<x ci\'-Ssak. Salgó 655, R:m«
150, Oizlrik hitel 153, Mígysr hitel 735, Kőszén 2750—55, C*eh B,ik 46. AtUntica 83—4. Mező-hegyesi 350, Cukor 3700, E\'ső Budapesti Gőzm. 255. Nova 143. Ti őst 152, Z«boiai 160, L\'chtlg 17, Kroobrrger 15.
Utólözsde iiányzata továbbra is lanyha. Államvasút 448, Ouszbank 51, Leszámi oló loo 50, Nova 143, Rima 153, Oí\'tr. hUrl 158. M .yy. hitel 74o, H.zai 2o5. S*l*ó 745, L\'o»d 36 V.llon.os 2865, Schlick 97, C*Aky 62, Kőazén 28oo, Hazai tkp. 355o—625,G orgis I600—65o, Fournlr 5o—51. Slavónia I06, C">n-cordia 296, Első bpesti fcőzm 235, Phöbu- 63, Atlantic» 84, Keresk. bsnk 1235.
Elővételi jogok. Pesli hazai 175o-5oo, Kö ponii jelzálogbank 16 17, Bjck malom 35, Gizella 5o—55, Dionna 4, Schlick loo—115.
Nem jegyzettek. Fa bank 6-8, Bródi 7o- 85. Dimecserí 22, Újság-üzem 2o—22, Termelők b»nkji8- 9, Móri síén 65 - 7o, Hrrendi 13-14. Nógr/di 13-14, O.udJ 55o-6.
Valuták és devizák 1
Nsp«!cou bOJOO, Font (l.oodcm) 887Ű0 WlOO, Do\'.tir (N«w-York) J955í- • 2\'-OSO Francia írunk (I\'atIs) 1215-1281, Márka (U«rUi> 0 013\'j - 22S, OJast üra (Milano) 000-955, 0«trák kor. (Öéc») 27*40 -20*0), Lei (fiuku-test) 0500 • 103<;0, Szokol 683 - 627 Svájci fruo* (Wxfch) 34&0-3670, Ülnáj (ZÁgráb) 22C-234, f.«ngy«l márka (Vmsó) 6O0-7C&. AmatorJam 804\'). — Kopp«nliÁg* 3<40—36GQ. Kaiaztiáoi* 31CO-33Í0, Stockholm 6130-4160.
Zürichi zárlati
B»xU0 2\'/,, AmaKidsoi Ho!Unti» 2108% { MíW\'Yotk íkOCO, LouJon 264650. P.\'.rli 1 34l7-:0; Milano 2647, Prága 1676\'CK), Bads-poil 0 03. Zágráb 637 50, V«isó 17, (J78s/, Ss-Síla 640 0-\', 0»alrák bély. 0.80.00
Termény jelentési
Uuaa (TUmvIJékl) uj y70CC-9líCKJO, agycb 06OOO-O7OQO rost 6SOO.>-6iíOCO takarmányába 03000-0000 *ür 7v0 X)-74000 00 >i>0-69 00 Uogori 67600—7CCXX), topc* 175000, korrt 420C0 -44000, kőliJ 7 5000 80ÜO0
Csak gabononeműekben volt említésre méltó űzlat, egyebckbnn a pinc cí^ndes volt. Irányzat az utolsó naphoz viszonyítva gyengült, a g*\' bon^netnöekben az árak 5oo, egyebekben looo koronával estek. A melléktermékek piacán a legteljesebb űzlettelenség volt.
Kágóma/-/mi/úsdr.Felhajtottak 421 darab belföldi nagy vlgómarhAt. Árak: ökör I. r. 41oo—5ooo, kiv. 5ooo—52>o, kö\'.epes 27oo—39oo,
1923. október
gvenge 2ooo—25oo, bika jobb 35oo 4ooo, kiv. 47oo 5ooo, gyen jfébb 25x>—34oo, t\'hén jobb 32oo 41oo, kiv. 45oo-8oo, gyengébb 2ooo—3ooo, csontoí.nl való I800 — 2ooo, növendék marha 24oo 34oo. Kis felhajtás míllett az árak legtöbb esetben változallanok.
Morhahusvásár. I. r. egés>bcn 62<io— 8I00, h átülj a 72oo— 84oo, eleje 62oo-76oo, II. r. fgészhen 52oo—800, hátuljí 56oo-63oo, tírje 42o5— 830, növendék m»rha I. r. 5ooo—7ooo, borjú Ö\'Ött bőrb. 8000—9ooo. juh I r. 512o—6000, i| r. 35oo—45oo, B\'rk.-, 23o—l7o. Készlet: nagymorha 12o, nladis 9o. növendék 19, eladás lo, borjú 2o, eUdás 14. Marhabőr 83oo—4oo, frfjgyu lo5o-5ooo. A vásár közepes volt.
Sertésvhár. Felhpjtáa l98o, elkelt lloo, könnyű serlés 74oo 7oo, köjép 77oo—8000, I. r. 8000—3oo, zsir 1c8jo, szalonna 8000 — 92oo, lehúzott hui 92oo. A vásár gyenge volt.
Ferencvárosi serlésvásár. Fel hajlottak I80 darabot Arak: könnyű 73oo—7oo, kÖ/epes 76oo—8000, nehér: 77oo— 8I00. A vásár élénk vo\'t.
Főszerkejitó: zcérl Póscli Gcza. Fe\'c\'.ós szcrkc\'.zt>5: Sxtrokoy KAImiin. Tirsszcrkfsztó: Bcneitck Rezsó. Kl«d}: Nagykni\'lzsal Nyomda is Lnpklado Vállalat.
Apróhirdetések
Minden 100 koroiin, rit*<a^nbb b«lflv«l 20W kotono. AlU.t kcrcirt-McW fO cnKcJm^ny. VmAr- í« 0iuici>iiapo\\oii J00 «*»tal(ík feHr. kliobt* . hlrdclé* !0
KlitdA <ty K»ioi«ur» í
Uniin hík>(1i, a c«<plíic ?«»•»», ICmlce fctcuiii It Ub<«. VirttScjttr
Kcro*kc<lclntl I lic-H xgitli loi«IM{<n» modotu fmulnnber línj ri<r*iicdt4Ci it<n nu\'nl j Unok ilktlmulu rjcrfxi. fuOxl Fbldp Fiai,
Hunyadi János
természetes kosoriiviz t-z ogyediill m«gy»r termik, m«lyct a világ ruiodoo résziben ismerook és használnak.
A szüreti idény alkalmából uj és kifogástalan minőségű hBSZIlált
BOROSHORDÓK
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek
mellett használatra, kölcsön kaphatók
Zerkowitz Albert
barfligykem-kedélében
Nagykanizsán.
Üzletátvétel.
Éríevitem a n. 6. köxönfig«l, fcojy Sugár- ut 2. asám alatt Iev6 OfenbaCk él Polliik cíg <hlt vaxeuit
férfi-szabó műhelyt
• dibI n»pon Ofooback K\'árolynítól bsrót-jágos utón ».tvc,tom. K;roin továbbsn jt n»gybccsü ronJoIőimel, ug^silntfu n r,Ky koj.Ömcg sxlvos pijifogisit roauiStaii;
TiszteleUoi
Pollák Gyula férf.-szabó.
KEVE
Mezőgazdasági Hitelintézet ás Iparfejlesztési R.-T.
Budapest, V., Nádor-utca 20.
Elfogad mcgblráioka!
torményérlftkQsitási\'Q minden mennylalghen. Moző gazdasági hitalt nyújt kedvező lelt6telch-kel. — Mezőgazdasági többt«rmelé» és lpar« fttjlasxtés.
E
K^7tDPIT tolóit értíkositeikí, ujij
IVJLLlvLl I erdőkében nírzo meg * kirakatunkban Jív6 napi úr*k<t. Miaiieo. félő ékszorekot óriási árba^i voszücl
GELLÉRT TESTVÉREK
Bupapest, VI., Eötvös.u. 6. «zim.
BUZAT. ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
vAsiVxokink legmagasabb naji ár&o.
KORPÁT
b-nnilyen monnyiségben napi ár aJatt száll! unk.
Zaiavármegyei Szövetkezel! áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
S8í<finxeimi ralnrs. Ttí«kc«»lni: US.
Legjobb iskolai
RAJZESZKÖZÖK
tflmOr finom rézbSI vertenyen kívüli árakon.
ISKOLAI TÁSKÁK TANKÖNYVEK
mindenféle iiholaizerek
kaphatót?
Fischel Fülöp (Fiai
kSnyvharsskcdésóben
NAGYKANIZSA
Viroihti palota.
ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!
Nyomaton > N«jfylc»nizs«i Nyom.1t 6a Lapkiadó VálUlai könyvnyomJ4|íbán, N^yknnizsio
Eg^ggg^^ 3oq kofona
POLITIKAI NAPILAP
ti kla44t»tv*Ul JTö-ol IJS, Iutornrl>»n-T«lffon 73, *a*m. .
_^^^^^^^^^^^^^^ . >J
Belső béke.
Néhány napra szélcsönd áll be a magyar politikai életben gráf, Bethlen István miniszterelnök Genfből v»ló hazaérkezte után egy hutl piheni™ utazott RaJványba. Elutazáu eíSti komoly figyelmeztetést Inléiett az ország politikusaihoz. A kölcsönügy-gyei kapcsolatban fordulópont előli áll a megsanyargatott Csonkamagyar-ország, meri míg ennek a hónapnak elején Magyarországra étkezik a N4p. szövetség pánzügyi bizottságának egy kisebb delegációja, hogy köz-vétlenül tárgyaljon a szakmlnisilériu. mokkái a ugyanekkor a Népszövet, síg Jóvátételi bizottsága Gsnfoen is tárgyalás alá veszi a magyar kölcsön üg) ói. Bizonyos tehát, hogy e tárgyalásokkal kapcsolatban ugy a nagyhatalmak, mint a kisánlánt kfll-politikusainak teljes ffcyolme Mi.yar-
UlbZSg ICiO lututu ■ TAlu[IJ..J AJ \\
hogy a miniszterelnök genfi utjának csak akkor lesz meg az ország gazdasági élete által annyira várt ered\' ménye, ha a most kezdődő nagyfontosságú tárgyalások egész idejére kijogátlalan belsb politikai konszoli-dáltsógol tudunk megteremteni
Mástél évvel ezelőtt, amidón a Népszövetség Ausztria gazdasági újjáépítésére tette meg a szükséges lépteket és folytatta le a tanácskozásokat, Ausztria belpolitikai élete a legnagyobb megértéssel és a közös cél, a közös étdek felismerése mel lelt egységesen állott Seypet kancellár mellé és az osztrák kölcsön lebonyolítása teljes mértékben sikerült Is ,.. Annak dacára, hogy Ausztria akkoii belpolitikai életiben a kereti tény szocialista jobboldaltól kezdve, a szélsőbal kommunistákig minden párt a legnagyobb vehemenciával küzdött a hatalomért; annak dacára, hogy 1918 óta Ausztth is a szélsőséges politika szinterévé vált, abban a pil lanatban, amidőn az egész nemzet, az egész és minden párlárnyalatot magába foglaló összesség érdekéről volt szó, sikerült megteremteni az osztrák belpolitika békéjét, mert minden arra hivatott és gondolkodó politikai faktor belátta, hogy akkor, amikor Ausztria életiről van szó, egyenesen hazaárulás lenne, belpolitikai zavarokat, incidenseket provokálni s ezzel szinte . visszau asitani a külföld segilylnyujló kezét.
Szomorú példákra emlékszünk a legutóbbi évekről, de ennek dacára Is megvan minden reményünk arra, hogy nálunk is sikerülni fog létre-hozni a politikai pátlok fegyvetszü-nelél legalább arra az időro, amelyen át a magyar kölcsön Ugyo perfek-tuálódik Reményünk van arra és talán nem is fogunk csalatkozni, ha
HmUpMIt •■•rh*«»t64ég.
azt hits:ük, hogy a most következő politikai kampány a nemzet érdekeire való tekintettel a közeledés is « meg i\'tis szellemiben fog lefolyni. Minden po\'itikusnak, minden pártnak lelkiismeretbali kötelessége, hogy ügyeljen a bolső békére, legalább addig a rövid pár hétre, arnig meg nem kaptuk országunk újjáépítéséhez annyira szükséges kölcsönt. — N^m elvfeladásról, jiom is a kormányzat hallgatólagos támogatásáról, hanem a magyar nemzet éidekeiről lesz majd szó és a nemzet érdekében minden mis szempontot — ha talán ez egyesek lyzámára nagyon is nehéz lesz — de okvetlenül el kell hallgattatnunk. A mult elég szomorú bizonyitéVot szolgál arra nézve, hogy amikor életbevágóan fontos külpolitikai kérdésekről volt szó, milyen káros is kiszámíthatatlan követkéz-minyü volt a handabandázó éretlen időpontokban elkövetett airocnas-ja sorozata. KI tudja, nem lenno-e országunk már régen az uj|iépülés é3 fejődés u\'ján, ha nem történtek volna meg azok a konrpromitáló események, melyek a külföld előtt a .fele\'őllcnek" aklMlisá! bizonyították? Nem akarjuk felhánytorgatni a multak bűneit, csak emlékeztetünk a szomorú következményekre és megkérjük a magyar politikai élet vezetőit a trenga dei megkötésire Mindnyájan tudjuk és érezzük, hogy Magyarországnak a külföldi köl-ciőnre okvetlenül is sürgősen szűk sige van, nem lehel tehát semllyen jelssó is politikai hadjárat öive alatt ebben a tekintetben jogosan ellen zékteskedni.
A Bethlen kormány, de az egísz ország Jízan közvéleménye Is elvárja most a politikai békét. Az ellenzéknek — és szól ez balfelé épp ugy, mint jobb/elé — támogatnia kell a kormányt a kő\'csönügy sikere érdekében, mégha egyébkérít minden elvi kérdésben ellenség is. Mert a magyar kölcsön peifektuálísa nem politikai, hanem egyetemes, nemzeti probléma és o tekintetben egyesülni kell minden komoly tényezőnek a mielőbbi elintézés céljából, mert ezt nem gróf Bethlen vagy pártja, hanem az egész ország kivánj. Igy.
Az ország megelégetto már a máról holnapra termelt politikai apostolok nagyhangú demagógiáját, kik nem győzték folyton csak hangoztatni, hogy csak általuk lehet boldog az ország. A közvélemény ma már tisztán lát s tudja, hogy ezekben a nehéz időkben csak olyan régi, ki próbált államférfiú kezébe lehetjük le hazánk sorsát, aki tud komolyan dolgozni s akit semmisem lántotilhat el kitűzőit céljától.
VII. kW. Ah.w.ulc. a!
u JŰKCr 7S—0I.
":flr""1*11 H„ 41)00 korén..
H-H.—.., ....t.K. Auk.,.1,.1. ...
Zalaegerszeg átveszi az internáló tábort.
Rendkívüli közgyűlés a zalaegerszegi városházán. — Miért vesztette el a város az Arany
tSaJát todéaltőflktél.) ?
Zalaegerszeg rendezett tan/ciu város képviselőtestülete kedden délután 4 órai kezdeti.) lartolta rend kívüli közgyűlését. A gyüléat Ctobor polgármeater njitotla meg, egyúttal napirend előtt bejelenti, hogy ciütöitőkőn tartják meg Zalaeger-
azegen az uj polgári fiulakola ünne-pélyea megnyitáaál. — Ugyancsak napirend előtti felazólalásra kap engedélyt 7andler Béla, aki Indít-ványozza, hogy a polgáriiakola fel
ffiír Wfófytt -KriR/itww
szavazzanak. A kőzgyüléa az indítványt egyhangúlag elfogadja.
Az Internáló tábor Ugye.
A tárgyaorozat eltő pontja: a belügyminiszter ajánlata •« Inter-nálótábornak a város állal há«-épitéa céljaira történendő bérbe vétele tárgyában. Tamaska látván dr. előadó lameiteti a belügyi kormány és a város közt lefolyt tár-gyalázok!ól felveti jegyzökönyvet, amely körvonalazása a íeerdő ezer-ződésnek.
Ellőnek Kasler Ödön dr. szólt e tárgyhoz, aki indítványozza, hogy egyeaitaék a várói éa a fogoly tábor elektromos-müveit, amihez a Zala partján elhelyezendő vlii-tur-blna azolgáltatbatná a hajtóerőt. A polgármeater kifejti válaszábsn, hogy • Zala esiie ennek az indit ványnak a megvalóaitáaához nem elegendő. Egyben Indítványozza, hogy a városi villsnytelepet bo-ciissák a kormány rendelkezésére és a kincstár egyesítse ezt a két villanytelepet az eire kljelőlendő helyen, a.után adja át a vároa kezeléaébe. A vároa ezzel azemben tartoznék ellátni a felállítandó dologház vllágitiaát la.
LehatOvé leit e vízvezeték felépítése.
A moalani Internálótábor vlz-vezetékbálózatára nézve Is határo zolt a kőigyüléa ugy, hogy a kitermelendő csőhálózatot nem "adj■ el, hanem abból épltlle meg n do logház caő rendazerét. A felesleg bői Zalaegerazegnck legalább a főhálózatát ia ki tudják építeni is ezzel megvetik a vízvezeték alapját.
Zalaegerszeg, októbtr 2. Maximális adótételek.
A város állal azedhetó bor- és huafogya.ztáal adók, aör- (, ntu. fogyaazláal adópótlékok kezelése beszedése és kivetéae tárgyában ugy határozott a kSi.yüléa, hogy a pénzügymlnlazter által megálfa-pllolt maximális adótételt fogadják el. Aiványviz után 5, szódavíz után 2j»/,-ot állapítottak meg, mely utóbbi élénk vitára adott alkalmit.
%x %aKyb<fr<fny*siano tf»b*sa űgyébrn hozott legfelső bírói Ítélet bemutatása következett ezután, mely legzajosabb éa leghosszabb Ideig tartó pontja volt A közgyűlésnek. Egyik kérdéssel kapcsolatban a városi ügyész bejelenti, hogy ebben •z űjrvben ai ö\'sits perköltség 563.789 korona, tehát alaptalan volt azok híresztelése, akik attól féltek, hogy több leaz a perköltség az 1920. évi vételárnál: 2 millió koronánál is.
A polgármester nyilatkozata.
Majáin polgármester áll fel szólásra az Aranybárány-ügyben. Hangsúlyozza, hogy minden azaváért vállalja a felelősséget és csak pozitívumokat fog mondani. Megemlíti, hogy a belügyminiszter a kabinetirodától leiratot kapott, melv arra hívta fel a belügyminiszter figyelmét, hogy az Aranybárány eladá-aának ügyét mielőbb intézze el. A belügyminiszter válaszában kijelentette, hogy nem (ehet eleget a leiratnak, mert a városnak van igaza. Az Aranybárány ügy aktált Fosó államtitkár két hélig Őrizte a fiókjában és az illetékes ügyosztály igy nem li tudott erről, jgip történt meg, hogy a város ezt a pert elvesztette.
Bejelenti a városi ügyész, hogy az Aranybárány mostani tulajdonosa követeli az annakidején hivatali helyiségekké átalakított istállóknak é* egy elbontott jégveremnek eredeti hivatásának megfelelő teljes viiszaépitését és az l92o. óta esedékes összes béreket valorizált értékben.
Ezután több kisebb jelentőségű Ügy elintézése került sorra.
ZALAI KÖZLÖNY
WtS. október 3.
Uj árucsere egyezmény Ausztriával.
A magyar kormány biztosítani akarja a mezőgazdasági cikkek kMtelót.
Budapcftt, o\\t. 3.
Auntrlával, mint limeretes, ex év clrjén áructerc esyexményt kötöttünk. Ax «2ye:mény megkÖtéiét hotsiaa tárgyaláiok elűzték rney, »jonb>n az árucsere forgalom nem valósult meg ugy, amint at Aimtru éa Megy>ror»frtjr gaidziágl érdekeinek megfelelt volna, kűlőnöi képen M«gyaror»iág sxcmpontjából nem volt kcdve:ö ax cgyexmény, mival ax osttrák behoiatalt erősen favorizálta ét a kiviteli lehetőségek ezxel szemben nem voltok megfelelők Magyarország számára. Ec után azt ax elhatározást érlelte meg ax illetékei tényezőkben, hogy az árucsere egyei meny t /elbontják, ami májusban meg is történt. így tehát május óta Auixtrlávsl nincsen semmiféle törvényes egyexmény, amely a két állam áruciereforgal* mának !ebon)olitá»ál blzloiitaná.
Körülbelül egy hónsp?>l ezelőtt ujabb tárgyalások indultak meg ax áruciereforgalom felvétele érdeké beo. Ax osxtrák kereakcdelmi kormány, mint érteiülünk, m*r teljesen elkészült a tárgyalá»okra bo-csájtandó anysggal. A magyar kereakcdelmi minisztériumban szorgosan folyik a munka, hogy az ujabb szerződés letárgyaltához szükséges anyagot öaszeailitsAk. A két állam kormánya kötött a közvetlen tanácskozások október közepén indulnak meg.
\'Igytknlt bUtlmÍ! "mlg^Wionf" «» olltrálok Ipari termékeiknek M.gyator.zigba v.ló elhelyezéaít kívánják. Remélhetőleg ai ujabb Árucsere egjeintény biito.lt.nl fog ja mindkét állam gaxdaaigl érdekeinek megfelelő érvényesülését.
ÉiU.ülé.ünk sxciint Auast,iával egyidejűleg a többi külállsmokk.l, legeUö.orban ai utódállamokkal Is tövidesen megkezdődnek o kereskedelmi tárgyalások.
A miniszterelnök vasárnap számol be Szolnokon a genfi ut eredményéről
Az egységes párt szplnokl alakuld gyűlése po-itlkai esemény lesz - Bethlen miniszterelnök hétfőn fogWel hivatalát. — Kállay pénzügyminiszter távozása esetén Walkó Lajos lesz az uj pénzügyminiszter.
_ Sajt. IMtoMl. -
kölciönt velünk együtt é. Bt érde-kelt tényezőkkel rgyűtt « Magyar kedvezőbb összetételű
Bíthlen litván gróf ha.aérkezelt egy h6n.pl kimerítő külföldi tár gfalá.airól ax oraiágba . a sljtó képviselői utján mir nagyjában tá-jékoxtatta a magyar közvéleményt u\'ja ctedtrényeiiő\'. Nyil.tkosalából lehetetlen li nem éreinl bliaVodó hjpjfját s a becsületesen telj.-altett munka .zerexto öntudatot. Meg kell állapítanunk, l.ogy a kölciön ügyben elért ilker Bethlen litván gróf egyé.ti érdemei mellett Ma-gyarorstágnak első komoly, nagy sikere a külföld eláll a trianoni bikc költs óla, inert m-g tudta váltói tatnl előnyünkre at európai hatalmak általános előítéletét é« .ok tekintetben kedvezőtlen felfogíaAt.
Euel a tud.ttsl jött hax. a kor-mányelnök a erkölcsi gyöielméfrt kétségkívül ő.ilnto méltánylást várhat a köxvélemény téliétől. Elte klntve a .xélsősígck e\'ÍJgult és agreltilv ttim.dii.ilól, a tseuilet többsége hiláv.l udvösl\', amilyen hálával fogndní s:okta minden or-■rág ax olyan íllamféifi\', okit a h.ra h.tárain tu\', megtlsstulva a belpolitika nyűgétől éi klsaaba-dulás a párt.xenvedélyek poklíbSI, történelmi hivatással, oi.xágmcntő, nehéx köt.leaiéggel klverekcdte hazája jogát ax élethez.
A genfi tárgyalások után a közvélemény tlsitábsn v.n axxsl, hogy iöscaclőnfctc mlljen sor.dö.-.tő kl-viszony TelyreJmtTs.\', mint\'a"T5! csőnügy módozatainak rendezése. A klasntantt.l kötött elvi meg Illa podás bizonyltja, hogy siomsié-d.lnk nem avatkomak be\'ügyeink-be, ami komoly megnyugvás mind nyájunk számára, mlg a kölcsön ügyben való portos megállapodó sok blitosltják, hogy ax orsz.\'g hti-tartisa számára annyira nélkülözhetetlen külfő\'di kólc.önt m-g\'sap-juk n kitütött idSpontra. A kis antant o grnfi megegyezés élteimében hozxájárult ahhox, hogy a
orszogra nezve-------
Népszövetség bonyolítsa le . hogy a kölcsönből jóvátételre milsern kell jen /ordítanunk. A jóvátételi bliott-.ág Ilyen Irányb.n októberben határőr, inig a Népsiövetiég napi rendjíre dicemberben kerül kérelmünk. Bethlen litván gróf fáradozás. tehát gaid.ságl és pénxügyl t.lp.aálliiu ik prob\'é-nájit a mMMe blxonyt.lansíg homilyából a meg-való.ltit. közeli stídiumába juttatta.
Nlac. szó » kormiay Ataior-vozóaéről.
Budapest\'öt j-lentik : Bethlen litván gróf vlsizaérkeitével iimét fel-m-.rü tek oly.n lirgyalásnk, hoiy n korminyb.n a kőtcljö/őben jelentő. váitoxások lesznek. Ertesü létünk sxrrint azJnbin minden Ilyen komb:náció egyelőre alap nél-kúl való, mert a mlní.iterelnöknek rövid egy napi budipe.tl t.rtózko-ditt alatt egyáltalán n-m I. vo\'t alkalmi, hogy exekkel a kérdés-k kel foglalkozzék.
Minisztertanácsot egyáltalán nem tartottak . Ilyenformán a kormány-rekon.trukc\'óról a mlnlizterclnök rgyáltalában nem ii táigyilhatott.
Hogy mégis enn*k ellenére biro-nyoi személyi é. szervezeti változásokról, mint befejezett tényekről b(.léinek, ez első .orb.n arr* va-
pénTífymríliiler egy njííafkJz\'í»¥ ban visszavonulásinak hirét meg-erösitclle. E-re vonatkozólag llleté ke. helyen kijelentették, hogy bár Kíltay távoráii szándék, nem uj kclotO, a minlsxterelnök nem fog-|.lkozott a pén>ügymblszter u\'ód j.inak klsirmelé.ével s nem is Jogadja el a pénzügyminiszter lemon dJsJI. mert súlyt h.-lyez srra, hogy Káll.y, akinek n kezében futnak ö.i-sxe — a pénzügyi politika Irányításával legszorosabb őisiefüggéibe.i — a külföldi kölcsönnel kipcsoV
to. tárgyalások .xálal, a kölcsön-ügy cldőítélg, vogy legalább is a népsv5vetaégi dcleg.lcló munkájá-n k bifejertéig a péniüg.-l politika élén maradjon. Addig, smiddig a minisxterelnök — tudatában Kállay nélkülöihet.-.tlen voltának a külföldi tárgyalásoknál — est a felfogását tmg nem villogtatja, a pénxűgy-mlnlizteri tárca uj bitöltésére vonatkozó kombinációk semminemű alappal nem bírhatnak.
A mlntsztsrolaSk Szolnokon
sxámol bo a genfi útról.
Jelenlétink, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök tegnap óta R-dványhan t.rtózkodlk, hol gróf Károlyi Lászlónak vendége. Mint bud.pes\'l tudósítónk j-lentI, a miniszterelnök október 7 én, vrsírn.p rés:t vesz Siolnokon az egységes párt alakuló gyűlésén és ext az elkel nat fogj. felhasinálol arra, hogy beszámoljon s ,genfl \'tárgyalásokról s a kölciön ügyéről és\' az aktuális külpolitikai kérdésekről a nyilvánosság előtt Is. Egyúttal je-leinl fogja n nemzetgyűlés munkarendjét is.
A n.gygyülés után a mlnlaitrr-elnök, kit az egysége, párt ezámoa tagjain kívül l\'ou JSzaef és Ra kovszky l/án mlnlizterek Is lekísérnek, vissz.tér Budapestre é. hétfőn, vagy legkéiőbb kedden elfoglalj, hivatalát.
Wnlkó Lajos Io.i ai aj pimUgymlaUxtar.
Budapestről jelenti tudósítónk: M-gblihstó forrásból nyert érte.ü-léaünk szciint Kállay Tibor pénz-ügymlnlizter távotása b<fejezett ténynek tekinthető s utódja Walkó L-.jos kereskedelmi mlnlsster lest.
— (A német kormány mag-•illntette a poatahltelt a magyar pénzlntózetek azámára.)
Budapestről jelentik: A magyar pénzintézetek eddig elfogadtak 20.000 koronia átutalásokat Német-oraaígba, amelyet olt márkában fiiettek kl. A német kormány most megszüntette a magyar pénzintézeteknek nyújtott postuhitelt azért, mert > német márka katasztrofális elértéktelenedése llluzóriuasá tesz minden Ilyen hitelezést.
A tiszttartóné.
Iiu : Pálinkás Béla. (!)
— Ha addig még esetleg nem tudta, bizonyos vagyok benne, hogy a jegyző tetvezte kiránduláson észrevehette, hogy onnan valakinek muszáj volt hiányoznia. Mertjrngem az a banda kiátkozol!, kiközösített a maga fínom körébő1. lis meg vagyok róla győződve, liogy ott ennek a históriának minden kulisszatitkát feltálalták maginak, Miklós. Kérem, ne is tagadj. I Mert .hogy a főjét rizsa és amint a szemeit nézem, semmi meggyőződést sem látok bennük. M.ga nem ak.r ezekről a hallott dolgokról beszélni, hit majd elmondom m.gin.k én, Miklós, hogy mi lőttén!, hogy történt, •igy legalább meg fogja ismerni az érem mindkét oldalit, aztiu magira bízom, Miklós, hogy (elmentsen, avagy pedig maga is segítsen a hóhéraimnak engem felhúzni .z — akasztófa™. Nem terhelem volc.\'-
— Kérem, a legkevésbé sem. Nagyon szivesen meghallgatom.
— Hit azelőtt, itt, az uradalom. b«n nem vo\'t soha segédg.zditiszt. Cszdalistl Is csak egy volt s csak
az ujabb ldCk óla hozott az uraság ide egy második gazdatisztet Is. Azokat a teendőket, amelyek mc»t magár, bizatt.k, a segédjegyző szokta vógozni. Hiszen nincs az egésznek csak néhány hete, hogy a srgéd Jegyző a f.lubil elment s ennek a helyére kellett magának idejönnie. Az uraság nem volt hajlandó többé abbs beleegyezni, hogy a gazda-sági ügyrk Intézésében olyan valaki Is részt vegyen, aki nem tartozik szorosan az uradalomhoz s ntlvel a segéJjegyzó elment, sz.kmaboll em-beiről gondcs\'<od ,tl. Ennek a sogíd-Jegyzőnek az eltávozása azonban nem erre vczeth:tő vissza. Egészen másra. Arta, amiről maga Is tud Miklós. Jól van, jól. Csak rázza á fejét. En mégli elmondom maginak az egészet, tijra. Es n segédjegyző Itt szokott dolgozni, az-uram hódiéban. Nem mindig, csak .kkor, amikor a Jegyzői irodiban mir nem volt dolga. Amit itt kellett elvégeznie nem sok volt. ő azonban szorgalmasan bejUrogalou az uram Irodá-Jiba s mivel olé* tisztességes és Jóravaló fiatal embernek találtam ebben a nagy eltérkózottslgomban, amelyro engem n ciókahizl ttr.k ítéltek, azivesen veltrm a UisasiiM
anélkül azonban, hogy valami komolyabb hátsó gondolatokkal foglalkoztam volna Irányiban. Mert ha erro gondoltam volna ós szabadulni ük.rtam volna innen, hlgyje el, akárhányszor Itt hagj haltam volna ezt a börtönt azzal a fl.tal emberrel. Megmemőm lehetett és lett Is voln., tle . .. méfisem az volt, amilyenre én, megvárom egész Őszintén, gondoltam. Mert ki vehette vont tőlem rossz néven, hs ilyen gondolatok Is megfordullak és megfordulnak a főiemben > Mag., Miklós, mióta In van, ugy nagyjából megismeihette, hogy mi Ht. az én életem. Az a ll.lal ember mégis néha elfeledtette velem a keserűségeimet és ezért görbe szemmel kezdett rám nézni a — Jígyzóné. Dehát édes jó Istenem! lehettem én arról, hogy ez a tlu egyáltalán nom akart a Jegyzőnének a hálójába kerülni í Tehettem én atról, hogy cz a fiu minden szab.d Idejét az uram irodljlban töltötte? Lrhel, hogy tán némi számításai voltak engem illetőleg, de én soha, egy peicre s:m adtam neki okot a.ra, hogy e netinl .zárnitissiílak a valóra válásit remé.hetővé teltem volna neki. NSha ugyan\' próbált ho r.km l öztlebb férkőzni, de min-
den Jelentősebb eredmény nélkül. Viszont a Jegyzőné, a n.tal embertől tudom, sokszor megdorgálta azért, hogy mindig a tiszttartódé szoknyáján 1)1. Kezdetben ez csak simán ment. Utóbb a Jegyzőné fenyegetésekkel lépett fel, de a segédjegyzó még ekkor sam volt hajlandó a jogyíőnével bizalmas barátságba lépni. Egyik napon aztán egészen megváltozott arccal jött a segéd-Jegyző. Soha olyan állapotban nem láttam.
— Ml történt magával, Pali? — kérdeztem tőle meglepődve.
i IT A cml,cr egészen oda volt. Lellltettom s a szegény !lu beszilnl kezdeti;
— BsJ vanl
— Miféle b.J, Pai| t
— Nigy baj... Búcsúzni Jöttem . Kipofozt.k a Jegyzőék . . .
— a41
— Igen ..,
— Síjtettem, hogy honnan fujhat « szél de mégis megkérdeztem :
— Es ugyan miért í
A fiatal ember nagyot sóhajtott: ... "tért.. . Nem miért, hanem kiért ... \'
— Csak nem ... (V<,, kt>»)
1923. oktőbcr 3
ZALAI KÖZLÖNY
3
A német kormány szabadkezet akar a belpolitikai Ügyekben.
A Stresemann kormány válsága. — Franciaország súlyos-bltanl akarja faltételelt.
fl mezőgazdasági hitel kérdése az OMGE előtt.
Ötmllllárdnyi hitelt kapnak a Saxdák.
At Országos Msgyar Gizdsságl Egyesület ma délután egyesületi tanácsülést tartott, hogy megvitassa azokat a rendkívül fontoa kérdéseket, amelyek közelebbről érintik a magyar gazdatársadalmat. A délutáni tanácsülés a holnapi választ mányi ülés előkészítésével foglalkozott. — Mindkét tanácskozást Somssich László gróf, az OMGE elnöka vezeti. Értesülésünk szerint a holnapi ülésen beszámolnak az elmúlt negyedév alatt történtekről. KülÖn ét dekesíége az ülésnek, hogy azon a vidéki delegátusok Igen nsgy számmal jelennek meg. Meg* vitatás alá kerül mindenekelőtt a mezőgazdasági hitel kérdése, amely még nincs elintézve, minthogy a kormány c;-k a buzazáloglevelekre vonatkozó tő. vcnyjavaslatot alkotta meg, azonban az sem lett törvénnyé. Húszmilliárd mezőgazdasági hitelre van ssükaégQk a gazdáknak.
A mczőgn:d sági hitel kérdésa már a múlt év novembtr eleje óta foglalkoztatja a gazdatársadalmat. Az OMGE brn az egyik ülés a másikat érte, a pénzügyminiszter Öt esetben i» meghallgatta a gazdatársadalom kiküldötteit és Ígéretet Is tett, hogy a hitel kérdését mihamarabb elln\'éii. Ekkor Schandl Káro\'y főldmivelésügyl államtitkár tervezetet dolgozott kl a gazdtlár-ssdalom megblzottalnak közbenjöttével, amely tervezet szerint a gardáknak mintegy húszmilliárd ko\'Ooárn volna szükségük.
Hadik János gróf a pénzügy ml-nisztériumb »n Kállay Tibor elnÖk-lésévcl tartott ülésen kifejezést adott annak a kívánságának, hogy ne a bankok utján folyósítsa a pénzügyministter a hitelr. Később az O szágoa Magyar Gtzdcságl Egyesület emlékiratban fordult a pénv ügyminisilerhar, amelyben kifejezést adott snní*, hogy a gazdák a hitelt a J-gylnlézet és a gazdák között álló oly közbeeső szervtől kapják, amelyben ugy az {rányitás, mint az ellenőrzés jogát a gs:dák-nak biztosították.
Uj agrárhltelszei vezeteket alapítanak.
A leghelyesebb mrgo\'dísnak a gardik azt tartották, hogy széles gazdnságl al pon nyugvó komoly, uj agrárhltelsxeivczeteket alapítsanak, teljesen külön tipusssl a mező gazdasági hitel szolgálatára. Ezek m társRságok ugy alakulnának meg, hogy a Jegyintézetnek tudják majd njfujtsni mindazokat a biztosítékokat, amelyeket a Jegyintézet kiván más kommerciális szervezetektől.
Az emlékirat sorsi ju\'luslól mind a mai napig isaneretlen volt és a gazdák ujabb ülés összehívását tervezték, amikor tudomásukra jutott az, hogy a pénzügyminiszter \' oek az a terve, hogy a gnzdák kívánságainak megfelelően uj agrár-hitelszervezeteket állit fel, mégpedig a mezőgazdasági kamarák székhelyén.
Ez az 5t hitelszervezet Debtec\'.n ben, Kecskeméten, Miskolcon, Győrben és Kaposváron ai&ku\'na meg egyenként egymilliárd koroúa alap-tokivei. Az egymilliárd korona Alaptőkét C2ak felében jegyezné o pínzügyminlsitír. Illetve a Jegy intézel, mig a másik felét közadakozásból kellene a gazdáknak °*»ehojni.
Berlin, okt. 2. Német politikai körökben nagy a feszültség és óriási Izgalommal várják a kancellár kedd délutáni nyilatkozatát.
A minisztertanács tegnspi ülésén a külpolitikai kérdésekre nézve teljes megegyezés tőrtént, ■ belpolitikai nyilatkozat szövegét azonban nem tudták m-gállspitani, erre vonatkozólag a nrp folyamán a kancellár még tárgyal a különböző pártok vezéreivel. A belpolitikai Kérdések ügyében nézeteltérés van arra néxvr, v/jjon célszerűbb volna-e külön törvény utján a kancellárnak olyan pozíciót biztosítani, mint ami lyen Kahr-nak van.
A szocialisták erősen izgatnak e terv megvalósítása ellen és nyugtalansággal fogadj 4k a kscc:llár tö rekvését, amely hatalmának növelését célozza. A kabinet javaslatával szemben a szociáldemokraták a rendkívüli Intézkedések felfüggesztését követelik. A helyzetet oz fogj* eldönteni, vejjou e!ég hatalma lesre Loss&xv b>jcr főparancsnoknak, hogy a „Völklscher Bfobrchter" nyomdáját lefoglalja és lehetetlenné tegye a betiltott lap mejjelenését.
A szocialisták nagyon el vannak keseredve azért is, mert Kshr Ba-jororsrágbon megtiltotta a sztrájkot. A német kormány előreláthatólag felhatalmazási lörvéryt fog benyújtani, amely sz«bcdketet t.d neki bizonyos belpolitikai kérdésekben.
Azt a tervet, hogy a b jor kormányhoz átiratot intéznek, amely a jogi helyzetet réjzletesen fejtegeti, politikai okokból elejtették.
A franciák a német ellenállás valóságos megszUntetésát követelik.
Páris, október 2. A Petit Pari-s\'en kijelenti, hogy Mallzan német államtitkár nyilatkozata, amelyet a berlini francia nagykövetnek a pasz-szív ellenállás beszüntetése tárgyában tel?\', nem elégíti ki a francia kormányt.
Az az állítás, hogy a német kormány a passzív rezisztenciára vonatkozó összes intézkedéseket visz-s:avonts, nem helytálló, mert egyes rendelkezések még érvényesek. A franciák nemcsak azt követelik, hogy a ppsszlv ellenállásra vonatkozó összes rendeleteket visszavonják, hanem azt is kívánják, hogy az ellenáliJs megszüntetését meg is valósítsák.
Csak ha ez mrgtörlént, akkor kerülhet sor tárgyalatra.
Párisbsn az a hír terjedt el, hogy Poincaré, aki legnagyobb ütőkártyáját mindig utoljára szokta kijátszani, olyan súlyos feltételeket szab Németországnak, hogy azokat a Vcrsslllesben vállalt kötelezettségekkel nem is lehel összehasonlítani. E<ért Pirlsbsn még egyáltalában kérdésesnek tartják, vájjon eljutnak-e Németorsjtfggal a tanácskozásokig ?
Ludendorff harcias beszéde.
Berlin, október 2. Müncheni jelentés szerint Ludendor// rendkívül éleshangu nacionalista szellemű beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy Némstország a tengeralatti háború megszüntetésével lépett arra az útra, amelyen ma jár. Németor-•zágn k újból ki kell tűznie a há ború zászlaját s mlndiddig nem lehet talpraallonla, mig a kommu-
nizmus és marxizmus kl nincs pusztítva.
Francia belga megegyezés.
Páris, okt. 2. (Hsvss.) A Journal mainxl tudósítója jelenti, Franciaország és Belgium elhstározták, hogy a poros: ellenállás megszüntetése után a rajnai viszonyokról a következő Intézkedéseket teszik meg. Mindenek előtt meggyőződnek arról, hogy visszavontak-e minden titkos rendeletet. A német tisztviselőknek a német kormány rendeletét nem szabad teljesiteniöt. A kommunista mozgalmit elfojtják, A főbizottság három szeparatista párt között egyik érdekében sem jír el. Ha mind a három párt valóban a lakosság világosan kifejezett akaratára támaszkodik és egyesü\', akkor a népek önrendelkezési jogára alapítva elismerésben részeiül. A rajnai bizottság őssie fogja hívni a rajnai kereskedelem legkiválóbb képviselőit, hogy a gazdasági kérdések megoldását és az uj valuták megteremtésének kérdését megbeszélje, latézkedés történik arra nézve, hogy a kormány a R \'ina-vidéki közhatóságokkal nagymennyiségű élelmiszer raktárakat állíttasson fel. A tisztviselők viasza-helyezése megtörténik, de csík a R-jna vidéken született tisztviselőket h\'lyezik vissza. Porosz tisztviselők nem költözködhetnek újra a Rajna-tartományba. Az ürea állások bctöltéféről a német birodalmi kormány főbi-otts£ga és talán a Rajna bizottság jóváhasyása alapján gondoskodhatik. Vasutasokat az. üresedő állasokba ismét felveszik, de a vezető állásokba franciák és belgák mennek.
Kommunista agitáció Münchenben.
München, október 2. A legutolsó napokban a kommunisták München utcáin éles ngitációkat fejtettek kl, mely főleg a Kahr-diktatúra és a szociáldemokratákkal való munkaközösség ellen-Irányu\'t. A rendőrség a plakátokat újból eltávolította.
Letenyei csendélet.
Nagykanizsa, október 2.
(Softt tudósítónktól.)
Jancsi István 45 éves letenyei földmives magánlaksértés és súlyos tesli sértéssel vádolva állott a nagykanizsai törvényszék előtt. Vádlott srra a kérdésre, büntetve volt-e, elmondja, hogy igen, 18 éves korában két hétre valami galamblopás mi,itt. Az iratokból azonban kitűnik, hogy \'g/szer 3, másszor 1 havi fogházbüntetésén kívül kétszer pénzbüntetése Is volt. Jancsi István mindezekre nagy nyugodtan minden kérdezősködésre csak any-nylt felel:
— Nem vélekszem.
Mojtanl bűne mult év novembere óta várja az Igazságszolgáltatás kezét. A letenyei hegyen közös sző\'őjo volt bátyjával. Egy nl« kslom-nal, amikor ő is kinn volt, bátyja, Jzncsl Aodrns egy sógorgyerekével jött oda. O ezen fel-boszankodva, nem szólt hozzájuk egy azót sem, cisk mikor a vendég elment, szállt pörbe bátyjával, hogy rágyuj\'ja a pincít, nekiereszti a borát és a véréből iezik, ha el nem megy onnét. Majd kijelentette
ezek után, hogy kinn fog aludni a pincében. András erre becsukta a pinceajtót, magához vette a kulcsot és hazament Letenyére.
Másnap Jancsi András letenyei lakásán, ahol egy házban laktak Öccsével, megjelent a még mindig dühöngő Jancsi I«tván és számonkérte bátyjától, hogy merte kizárni őt a közös pincéből. Stavalnak nagyobb nyomatékot adandó, az aaz-talon lévő tele boros üveget ugy vágta oda, hogy czt darabra törve még két ablakszemet is kiütött. J«ncsl András és sógora, Gyergyák György kl akarták tuszkolni szobájukból, de a dulakodás közben István bátyja kezébe harapott, ugy, hogy rögtön elöntötte a vér. Nagy nehezen mégis kituszkolták s Gyergyák Györgyné bezár ts belül az ajtót. Jsncsl István erre karót ragadod, b-tőrte az ajtót, nekiesett Gyergyák Györgynek, agyba-fŐbe ütötte s letépto a ruháját. A megtámadottak védekeztek, de végül is kénytelenek voltak az ablakon át menekülni.
A tanuk azóról szóra majdnem össiehangzó vallomása után a tör-vényazék meghozta ítéletét, melv-nek alapján Jincsl Istvánt a btk. 330. szakaszába ütköző magánlaksértés büntette és a 301. szakaszba ütköiő su\'yos tea\'l sértés büntetto miatt 2 havi fogházra, 5000 korona pénzbüntetésre és a felmerült költségek megtérítésére Ítélte.
fl Faragd-Solymosi szélhámos-társaság bünlajstroma
Budapest, október t.
(Saját tudósítónktól.)
Seombaton délben Budapesten m London-kávéházban elfogták Faragó Andrást: a hírhedt nemzetközi szélhámost, akit már régóta nyomozott Európaszerte minden állam rendőrsége. Mikor hétfőn végre sikerült őt vallomásra bírni, kiderült, hogy a gazdag bünlajstrom-nak csak kis részét ismerte eddig a rendőrség. Többek közölt Milanóban 7oo Urát csslt ki a Msgyar-Olasz Bsnk egy titkárától. Beismerte, hogy ő követte el bűntársaival a szenzációs párisi ékszerrablást. A nyár folyamán mint rendkívül elegáns fiatalember tünt fel Semmerlngeo, ahol álkulcscsal behatolt halmos Imre ott nyaraló budapesti földbirtokos hotelszobájába és onnét másfélmilliárd értékű ékszert emelt el. — Az eset akkor nagy izgalmat keltett a csak most á kedd délelőtti vallatások aorán derült kl, hogy ez Faragó egyik legnagyobbstilü betörése volt.
A bandának tagja volt Solymosi Jenő, Európa egyik legveszedelmesebb zsebtolvaja, akit vezérével együtt helyeztek Őrizetbe. Kedden délelőtt jelentkezett a főkapitányságon Somogyi Pál orvostanhallgató, akit Solymosi Münchenben — ügyvédnek adva ki msgát — teljesen kifosztott. Solymosi kihallgatása folyamán ezt is beismerte.
Érdekes alakja a bandának Horváth Menyhért, aki egy vagon benzinen a katonaságnál kezdte meg szélhámosságainak hosszú sorozatát. Csekkcsalás, sikkasztás, szökés, kommunista propaganda, halomszám terheli bünlajstromát. Elfogatásakor 250.000 francia frankot, 6000 dollárt és különböző bankokhoz kiállított üres csekklapokat találtak nála.
Mlg a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik.
ZALA! KÖZLÖNY
1923. ollób.r 3.
HÍREK.
— (Naptár.) Október 3. Kcndld
— (Időjárás.) A Meteorológiai Intézel jelentéle szerint változékony szeles Idő vérható, sok helyűit esővel Is hőiülyedésscl.
— (Vasa miniszter lejön Ka nlzsára ) Mint megbízható forrásból értesülünk, dr. Vass Józarf miniazterelnökhelyettcs, népjóléti és munkaügyi miniszter még e hó folyamán Kanizsára jön a nyilvános előadást fog tartani.
— (A főiapán Budapesten.) Dr. Tarányi Ferenc Zalamegye főispánja hétfőn Bud*pestre utazott hivatalos ügyben.
— (Kinevezés ) Az Oazágoa Központi Árvizsgáló Bizottság ki nevezte dr. Kaujman L»jos nagy-kanizsai h. városi közigazgatási tanácsnokot a zalavármegyei H. (nagykanizsai) törvényhatósági ár-vizsgálóbizottság helyettea elnökévé.
— (Hann főjegyző ia pályázik az ár vasxákl elnöki állás ra ) A Málits József d vármegyei árvaszéki eli ök lemondása folytán megüresedett árvaszékielnöki állásra értesülésünk szerint Hann Jínos főjegyző, főispáni titk/r és Ebmann Ödön ülnök, az eddigi elnőkhelyet-
. tes is beadták pályázatukat.
— (A Sabján—Pollák Ugy a vizsgálóbíró előtt) ASabján-Pollák ügyben tegnap tovább folytak a kihallgatások a tőrvényszék vizsgálóbirája előtt. Miután az ügy meglehetősen előrehaladt stádiumban van, valószínű, hogy a főtárgyaiáit még az ősz folyamán m\'g tarthatják.
— (Mennyi hatósági ellátott van Kanizsán?) Tudvalevőleg a a hadiözvegyek, hadirokkantak és hadiárvákon kívül más,nem része-sü\'het hatósági ellátásban. N»gy-kanlisán 749 Ilyen hatósági ellá tott van.
— (Se pénz. se pópa ) Nagy váradról jelentik : A Máiia Rzdna melletti Vianya községnek .volt egy maradványa a régi magyar múltból : egy kis Anjou korbeli tem plom. hit most kisajátította az oláh fennhatóság a görög keleti egyház céljaira. Es hobír a görögkeleti egyháznak a szomszéd Szo-borazkban székelő vezetősége kijelentette, hogy se pénze, se papja nlnci az uj templom és hitközség léteallésér* és fentartására, a ro mán belügyminiszter a kisajátító végzést mégis helybenhagyta és az ős régi templomot nem sdU vissza a katolikus egyháznak.
— (Tanítóválasztás ) A pető
henyei iskolaszék egyhsngulag tanítónővé válssztotta Pécsy Béládé Roimann Rózsit.
— (Korcsmai verekedéa.)
Hétfőn eate 9 óra tájban a Ma-achanzker • korcsmában Iddogáltt k ketten jóbarátok: Sájrány Emil ács és Varga István báeíogoamester a legnagyobb egyetértőiben. Sáfránynak lassanként fejébe szállott a bor, parázs \\ itatkozás keletkezett, ami azzal végződött, hogy Sáfrány felkapott. egy üveget és ugy vigts fejbe vele barátját, hogy a szeme felett egy ütőere\\ átvágott, mire \' Varga i rcát azonnal elöntötte a Wr. A rendőrség kihallgatta Sáfrányt, r ki maga csudáikozik az eseten legjobban és semmire nem emlékszik.
(x) Oivoal hlr. Dr. Berger Miksa fül , orr-, torok- és g\'georvoi rendelését Sugár-ut 24. szám alatt (Ktszárnyávol íremben) újból m-g /■kezdte.
— (Eljegyzés ) Gerencsér Jinoa biztosítási titkár, tart. honv fő hadnagy Nagykanizsa éa Varga I!us Kiskomárom jegyesek. (Minden külön éitesltés helyett.)
— (A csehek megbuktak a felvidéki választásokon.) A< elszakított Felvidéken most lefolyt válssztások nagyon szomorú ered ménnyel jártak a cseh kormányra. A választások eredménye az lett, hogy Kassán 46 mandátum közül 13, Eperjesen pedig 35 mandátum közül 5 iutotl csak a kormánypárt nak. A Felvidék ez:n két legjelentősebb váiosa tehát úgyszólván teljesen magyarok kezébe került, de ugyanez « jelenség Kis Seebenbcn és Birtfán is, ahol a tót néppárt erősödött meg. A községi választások szomorú eredményéből különösen egyik lap, amely a cseh kormány félhivatalos szócsöve, nagyon rezignáltán állapltja meg, hogy a csehek eljarása a Felvidék népével szemben nem volt helyes.
— Azt hittük, — írja a l.p hogy Csehsilovákiában megalakítják a kü\'önbö.Ő egyleteket és a tótok boldogok lesznek, ha bejuthatnak ezekbn az egyesületekbe. Ebben tévedtünk, m:rt a lótok legnagyobb résre rem törődött az egyesületekkel, azok a kevesek pedig, akik réaztvtt\'.ek ni egyesületek éleiében, nem tudtok produktív munkát végezni.
— Régebben ezek az egyesületek mind m»gy>r jellegű egyesületek voltak és bír most ulrakliala színezetet adnak működésüknek, a lényeg a*, hogy ott magyar siellem él és dolgozik.
— (Megfojtott csecsemő.)
Píciáról jelenti tudósítónk : Tarsoly Róza 19 éves leánynak r.\'góla volt vis\'onya egy igiici legénnyel. Mikor az anyaság jelei mutatkoztak rajta s már közvetlen síü\'éi előtt állott, Ster.tmiháiyra ment rokonaihoz. E\'-ek azonban nem fogadták be, hanem azonnal koctin Igricre vitték, letették a legény lakása előtt és hazahajtattajf. A leány Itt Is hiába könyörgött ba-bcclátásért. Még az éj folvamán, esőb:n, az uíc i aarában életet ii adott egy erőteljea fiúgyermek-nek. Reggelre a csecsemőt holtén találták meg egy közeli istállóban. Minthogy határoson gyanú merü\'t fel, hogy ugy fojtották meg a gyermeket, a csendőrség megindította a nyomozást. Ac anya tagod — ha elkövette ia, eszméletlen állapotban követte el teltét, mikor a szülés után gyermokét rongyokba takarva bevánsjorgott az istállóba, ahol eszméletét vesztva esett össze.
— (A;,iya- éa csecsemő vé
delem.) A belügyminiszter kör-rendeletben hívja fel .minden tör-vényhalóság első lisziviselőjé\', utasítsa az illető törvényhatóság tciü létén müködö állairi- anyakönyv vezetőket, hogy minden* s:ülést 24 órán belül közöljenek az anyu és csccsemő-védő állomásokkal. E rendelkezésnek cóljn, hogy ezek az állomások minél intenzivebben megfelelhessenek hivatásuknak, ami viszont csak akkor történhetik meg, ha ezek minden egyes szülésről azonnal tudomást szerezhetnek és védőnőiket kíküldhettk a helyszínére az anya meglálogutása és a csecsemő gondozása végetl. Az említett védőállomások cz anyakön}v-vezíiőkiek « bejelentéshez kartor-l«pok«t bocsátanak rendelkezésre, melyeken »z anyakönyvvezetőnek csak az anya nevó\', lakását és a szülés időpontját kell kitölteni.
— (Huszonnégy millió márka egy kiló kenyér Német országban.) Bsrlinből jelentik: A Jegynélküli kenyér Bsrllnben október 3 tói kezdvo 24 millió márkába kerül.
— \'(A Népszövetségi Ligák Uniójának hágai Ölése.) Budapestről jelenlik: A Népazővetségl L\'gák Unlój* október 8 án éa 9 én tartja Higában idei évi tanácsü\'é-sít s októbrr lo én n kisebbségi bizottság ülésezik. Etek az ülésezések o jövő év jullut havában lartandó nagygyűlést készítik elő.
A M»gyar Külügyi Tfoaság nép szövetségi osztálya én a kisebbségi blzotlság ma délután dr. Lukács György elnöklete aUtt ülést tartolt, amelyen Pailert AUjos a társaság alelnöke előterjcsztetto a konferercia anyagát éa vázolta a migyar delegációnak ott elfoglalandó állás-poniját. Több hozzászólás után az értekezlet abban állapodott meg, hogy Hágában a magyar érdekeket az előterjesztések alapján Paikert Alajos, Giesswein Sándor, Pókai Pivny B la képviselik. A delegáció október 5 én indul Hágába és 14 én érkeznek vltsxa Budapestre.
— (Előadáa Parisban a magyar kérdéardl )P.risból jtlemik: Hétfőn, október 8-án este fél 9 órakor Jean de Bonnejon Pária egyik legnépszerűbb klubjában elő adást tart a m*gyar kérdésről. Előadásának tárgya: Meg kell-e menteni Európának M«gyarorszá got ?
— (Oláhországban érvényes a szovjetházasság ) Nagyváradról jelentik: Dávid Mihály Szovjet-Oroszországból megérkezvén, ott kötött házasságának fel bontását kérte azzal az ladokolás aal, hogy az asszonyt úgyis otthagyta, meg egyébként is a házas ság, melyet a szovjet szentesített, nem lehat érvényes. Az oláh biró ság ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy igenis érvényesnek ismeri el a szovjet-házasságot is és Dávid Mihály felesége számára havi 4oo lei tartásdíjat ítélt meg. íme, egy itélrt az oláh „állami morál" nevében I
— (Változás a Dóltvaaut menetrendjében.) A gyorsvonatok baU\'onmenÜ fellételes megállásai október eUojétól kexdvo a menet eadtót elltróea a kOvetkoxókíp-ea módosulnak: B.dapesuól 8 óra 3\'J perckor iuduló iOl. ssámu gyorsvonat Balatoafóld-víroa. ÜíJaloruremosoo, Fonyódon és Koaiin-víróiban további loUzkedísig feltétlenül megáll. U. lalonszomesen az össsos gyorsvonatok lo-.ibbn Is magillantk. A BuJspeiUe J9 ó:a 40 poick\'r írkexó 203. sximu gyorsvonat owotul felié\'elesen Fooyódon Is magill.
— (GazdagyQlés Kaposvárott.) Vasárnap délelőtt fél tíz órakor ke. dődölt meg a Falu és Földmivesszövelség gyűlése Kipos-vérolt. Az elnöki megnyitó után Szabó I tván fő\'dmiveléaügyl mi niszter szólslt fel és a Falu- és Fö\'d Jiivesszövatség egyesítésének stükségess\'gét har.goztatta. A jelenvoltak egy hsngu lelkesedéssel mondták kl oz egyesülést. Azután Mayer János beszélt, akit a közgyűlés elnökké választott. Schandl Károly államtitkár, Baross Jínos nemzetgyűlési képviselő felszólalási zárta be a kö.gyü\'ést. A körön«ég e:utón átvonult u Turul szálló nagyter-méb-, ahol n somogymegyei kis• gazdik egyesülete tartotta évi közgyűléséi. A megnyitó beszédet a fö\'dmlvelésügyi miniszter mondta. A közgyűlés határozati javaslatban kérte n földblrtoknoveüa gyors le tárgyalását.
— (Ne higyjUnk a kivándorlásra csábítóknak.) A Magyar Kivándorlókat és Visszavándor-lókat Védő Irods a lövetkező figyelmeztetést teszi közzé: Nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, mlnlha földmunkásokat ingyen szá\'litsnak ki Kanadába és egy hajón a kanadai kormány engedélyével Ingyen volnának kis/állíthatók. Ezt a hlreaztelést le\'ketlen egyének terjesztik azért, hogy megkárosítsák a jelenlkeJŐkct. Óvakodni kell tehát ezektő1, da leghelyesebb, hs az Ily egyének nevél a rend5rségen, illetve a ciendőr-ségen azonnal bej-lenleni.
— (Nemealtett vetőmagot osztott kl a közélelmezési
hivatal ) A gazdoiiigl felügyelőség körbelépése folytán a (őldmi-velésügyl kormány Nagykanizsa khgazdái részére két va^on vetőmagot küldött, amit a városi közélelmezési hivatal szét is oszlott. A kioazlás alatt aajnos Ismét ozt kellett tapasztalnunk, hogy a kisgazdák nem vatték oly mértékben igénybe a föSdmivelésögyi kormány támogatásút, mint ahogy az akció mígéid?n»elte volna.
Budapest svájci pénzcsoporttal tárgyal külföldi adósságainak rendezése céljából.
Budapest, október 2. Néhány hónspp>l ezelőtt avájci vendégel voltak a fővárosnak, nklk pénzügyi vonatkozású kérdésekben akarlak tárgyalásokat kezdeni. A pénzügyi ügyosztály vazetŐje, Csupor J>>sef tanácsnok, akkoriban szabtdiágon volt a a tárgyalásoknak különben aem akartak hivatalos színezetet adni, ezért Berezel Jmő tanácsnokot, ■ városgazdasági ügyosztály vezetőjét bízták meg a tárgyalásokkal, akit különben is személyei ismeretség fü:Ött a svájclakhoz.
Két nappal ezelőtt újra a fővárosba érkeztek a svájciak, még pedig Hans Galusser és Burián József dr. A svájciakat a lővároa a Gel\'ért-szállóban látja vendégül és a tárgyalásokat ezúttal is Berezel J*nŐ tanácsnok vezeti azzal a megálla-podissal, hogy amennyiben ezeknek során koikrét magállapodásokra jutnának, a fővári hivatalosan is tudonásul veszi a tárgya-láfo\'t esetleges eredményéi. A fővárosnál most is a legnagyobb titokzatossággal kezelik az egész ügyet. Bssvatolt helyen a következő Információkat adtak a titokzatos tárgyalásokról:
— Kevésiel a külföldi kőlctönők ügyében Baselben kötött megállapodás u\'áa egy avájci érdekeltaég azt az ajánlatot tette a fővárosnak, hogy meglévő nagyobb objektumainak, Igy nevezetesen fürdőinek jobb klhesználáoára éa esetleg uj«bb objektumok létesítésére a főváros/ részvételével társaság alakulna. Az előálló haszonból a baseli m\'g-egyezéssol összhangban törlesztő-nék a főváros külföldi adósságait. Ebben az ügyben azóta többszőr voltak már tárgyalások és a svijcl csoport megbízottal többizben vo.-tak a fővárosban. Jóllehet a tár; gyalások során eddig m/g aem«ni konkrétum nem merült fel, o "* városnál illetékes helyen komolynak tortják az ügyet és .bíznak abbao,
hogy a Tégóta-azóbanfergó tervr
mégis m gval\'ósitható.
1933 október 3,
Zalai ko&űüí
törvényszék.
Aki iszik, fizessen?
Nagyítani***, oklofccr \'t.
(Snj&t tu lóticónkt-M.)
Két Ictenyel főldmlves, Ifj. Rácz Mihály ét Vargha Károly kűlo-nős kalandja került ma n nsgy ksnlrssi lörvénysték elé. Dr. Mut-ic\'nenbjcHer Edvin büntetőtanács* foglalkozott a két letenyei legény bűnügyével, kiket az vgyészség r*b 1 js kísérletének bűntettével vádolt, mert mult év márciusában kicsal Iák a me:őre Kusmann Mátyás földmlvest, olt aztán rátámadtok, letepervén, kiforgatták zsebeit, hogy elvegyék pénzét, h»bír eredménytelenül, mett a zsebek üresek voltok.
Az elnök kérdésére Rácz M<hály beismeri tettét, de azzal védekezett, ho^y az egész vállalkozásnak a ko\'csmabeli italszámla ősszegének rö< m u\'.on való behojiása volt ■ célja. Együtt mulattak Kusman* nal a korcsmában, aki azonban nem fizette ki a fogyasztott ital árát ■ ezért tőrtélht, hogy megkísérelték a korcsmából való távozás útin erőszakkal megtéríteni a mulatozás kö!tségein:k Kusmonnra eiő részét.
Mutschenbacher elnök szemére vetette a vádlottnak, hogy a csend-Őrségen a a járásbíróságon rgészen misként vallott, m>id a másik legényt hallgatta kl. Vargha Károly a tegadás álláspontjára helyezkedett, ó nem csinált semmit, csak Rácz ütötte fejbe Kusmnnnt. A szembesítés során is mindkét vádlott a misikra Igyekezett áthárítani a felelősséget.
Kusmann Mátyás, a sértett ezzel szemben súlyos terhelő vallomást tett. Eskü alatt mondta el, hogy a korcsmából jövet az uton Rácz n földre vágta őtet, teljesen levetkőztette, kizsebelte, majd mikor nem talált iemmit — meg is verte. Vargha rászólt Rácsra, hogy ne bántsa őt. Az esetet rögtön azután jelentette a csendőrőrsnek, aki R.\'c<ot akkor tl Is fogta.
Dr. Ptlrícs védőügyvéd a bizonyítás kiegészítését kéri, amit Metz ügyész ellenez s a törvényszék is mellőz. A vád- és védbeszéd után « kir. törvényszék rablás kísérletéin mondotta ki bűnösnek Ráczol és exért őt 3 havi foghájra és egy évi hivatalvesztésre, Varghát mint
bűnsegédet pedig 1 hi.vi fogházra és egyévi hivatalvesztésre Ítélte. — Fcl<bbezés folytán ez ügy a kir. táblához kerül.
(§) Magánlaksértés a szerelem nevében, öivegy^ Pap Györgyné bánokszentgyörgyi asz-sionyt a műit héten éjjel 11 óra tfjban esti dörömbölés és s?itko-zld*s ébresztette fel álmából. Ittas, durva" hangok követelték, hogy nyissa ki a?, ajtót. Pár perc múlva a\' két nekivadult éjjeli látogstó Fülöp Ferenc és Varga György már fel is feszitelte a vállával az ajtót s behatolt a megrémült nsz-síony szobájába. Varga György rátámadt, hogy miért híreszteli azt, mintha ő el akarná venni feleségül, mig a mísik, míg részegebben és még szerelmcaebben, féltékeny dühvel támadt Papnéra. Papné végül la látta, hogy veszélyessé válhat a helyzet, lámpát gyújtott, hirtelen msgára kapkodta ruhóit s kisgyermekével kimenekült és azonnal jelentést tett a csendőrségen.
A kir. törvényszék Fülöp Ferenc és Varga G)örgy vádlottakat magánlaksértés büntette mi*tt hétfőn vonta felelősségre s enyhltS köffll-mínynek tudván be itta. Ali.po lulcst, su\'yosbitónok büntetett előéletüket, mindkettőt a blk. 331. 51. 2 § a alapján 6—6 heti joghátra la a felmerült kár <3 kóltrigclc megtérítésére ítélte. — Az ítélet jogerős.
(x) Kötött gyermek garnitúrák, kötött nőt kabátok, női éa gyermek harisnyák, nyakkendő különlegességek, Hamerlt bőrkeztytlk óriási választékban GRÜNBERGER uél, Fő nt 11. Telefon 221.
(x) 3 szobás lakás évi bérét is megtakaríthatja, ha rossz harisnyáit, legjobb békebeli anysgból FILIPP tötídéjében — Szombathely, Széli KAlmán-Ulca 6. az. ainlt Icjclteti.
(x) Villamos égők, villamos :ieblémpák és égők legjobb gyártmány Fischel Fülöp Fiai cégnél. /
(x) Hamisfogakat, aranyat,
ezQetcl,briltlánsokal, érmekel, alpacca evőeszközöket és dísztárgyakat a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József ékszerész, Sugárul 2. szám. (Fő-ut és Sitiéi \'.i! sírok.)
KÖZGAZDASÁG.
Szünetel a m&rhaklvitel. A
Devizsikö/pont a marhaklvitclből származó rxportdevlza-beszolgálta-tás kényszerével az élőmarhakivi telt teljesen lehetetlenné tette. Ki logramonként 35oo ositrák koronát kell az exportőröknek leidni: ehhez még hozríjön a lo százalékos kiviteli illeték is. A primo magyar ökör ára kilogramonként 45oc—48oo korona. A bécsi vásárra állítva, ehhez 3o százalék költség jön s az árkalkulációba bsle ktli vmni azt a lo százalékos sulyveszteséget is, ami a szállítás folytán áll elő. Bécsben 15—16 ezer osztrák korona érhető el, ami hivatalos árfolyamon átszámítva körülbelül 65joo magyar korona. Ugy, hogy a költsig és sulyvesz-teség szamitásável az exportőröknek még veszteséggel is kell sr.á-molnlok. Ennek a devizabeszolgál* tatásl kényszernek következtében a merhakivitel te>j:sen megszűnt. A magyar állat és husbitományo-tok országos egyesülőiének kül-költsége Bo\'<or Ernő elnök és Bal-kányi Kálmán, az OMKE Igargztó jának vezetésével ma délben megjelent Nagyatádi Szabó István föld-miveléüügyi m:niszteinél, aki kijelentette, hogy támogatja az exportőröknek arra Irányuló kérelmét, hogy b marhsklvitel az export-deviza beszolgáltatásának kényszere alól fölmentessék. A miniszter utalt arra k»posvári beszédjében Is, hogy a mai viszonyok köiött a gazda kénytelen a takarmányszükség miatt megválni a jószágának egy részétől, hogy megmaradó jószágolt kitelel telhesse. A takarmányazükség miatt kivitelre kerülő jószág cxporijit tehát elő kell segíteni és a miniszter Ígéretet telt arra, hogy a küldöttség kérelmét a minisztertanács előtt is támogatni fogja.
Megszabták az októberi vált ságbuza ázát. A pénzügyminiszter legujsbb rendelete ar október hlnap folyamán beszolgáltatandó váltságbuz* árát métermázsánként 9o.ooo koronában állapította meg.
Zfirlchl zárlati
tkrllo 2, AusUrduu Ho!Uodl« 220-50, ft«W\'Vork ÖSO-76, London 2540 00, Pátii 3856, Milano 2527 50, PráRt 1077-60, Boda-post, 0 03, Zágráb 635 00, Vassá 13, Wlw 0-73 7,. Ssófla 660 00, 0«*Uák bély. 0.80.00
14 TŐZSDE
nyitási és záró árfolyamai, vaUralnt a valuta éa gabona hivatalos tájékoztató árai megtekinthetők lapunk kiadóhivatalának Fö ut 13. siám alatti kirakatában.
Értesítem a n. é. közönségei, hagy az őszi Idényre pazar uálasztékban raktárra érkeztek nagymenyíségü
angol férfiszövetek
ragián kelmék télikabát szövetek kosztüm-kelmék női kabátok szövetruhák krepdesin ruhák blúzok pongyolák kelengyék vásznak siffonok zsebkendők
Senki ne üljön fel a 81 hangzasos II ;! reklámoknak !!
(T)inőenfclnek érdeke, hogy megnézze é9 meggyflzőö|éfc áruházam
olcsó, szolid árairól I
FÜRST JÓZSEF
„Kék csillag" áruháza
Teleion 388.
LEGOLCSÓBB MINDIG
ihccm lini éc |/nnilc7 Za,avármesye legnagyobb divatáruháza
KlJíHLUUl LJ KKhUJL az „Arany Kakas\'-hoz, Nagykanizsán.
Duplaszéles női sottis szövet métere K 17800
. sima „ » . ■ 17800
„ „ sottis és csikós „ „ 19800
Francia mosó velour „ . 17800
Duplaszélcs Gabardin nőiszövcl . „ 19800
Gyapjú női posztó minden szinben . » 27800
130 cm. szeles Gabardin nöiszövet . . 27800
J\'O , „ angol CostQmre és ruhákra „ „ 38900
Boy-szövet női kabátra 140 cm. széles „ . 60000
Férfiszövetek ruhákra » „ 38000
„ „ gyönyöril mintákban I" „
Angol zsánerű gyapjúszövet I* 1" „
53300
74800 szövőpamutból mr Bámulatos olcsósági Plaid vállkendők darabia 25.000
Ezenkívül óriási raktár és a napi árnál olcsóbban kaphatók:
férfi télikabát és átmeneti doubl kabátszövetekben; nőikabát és köppenyvelourokbatt, fői fi bundaáthuzatok, frakk, zsakett és szmokingszövetekben, csizmanadrág kelmék és férfi divatszövet különlegességek. — Színtartó pargetok, mosók, ágyhuzatok,- vásznait, kabátbélések és Cugehörök.
Gyári raktár:
ós szövőcórnából. korona. ~aa
ZALAI KÖZLÖNY
A tőzsde hírei.
(Saját tadósitfak te\'.efoajaleo\'.éie.)
DélelŐ\'ti magánforgalom Irány-xata lanyha, üxlettelfn. Előfordullak : S«lgó 65o, AUamvnaut 44o, Rím a 153, Kőszén 28 >o, 0«trák hitel 153, M.gyar hitel 835. Georgia 1625, Mezőhegyes! 350, Cukor-{pír 375o.
Dili migir forgalomban az üzlet cgéaz délelőtt jelentéktelen maradt. Árfolyamokban áll alános volt a le morzaolódás. Kos>tpénz legköze lebbi ktsszanapra 6l/a—77i7»-
Magyar hitel 74o, Államvasút 44o, L\'oyd bank 35, Hsral bank 2o5, elővételi joga 8\\ Földhitel 36o, Leszámítoló llo, Kőszén 28oo, Borsod Mlskolci27o, Concordia llo, Kühna 72, Fegyver 175o, Villamos 28oo, OfaólQ. Karion 2oo, Viktória bútor 21\'/», Alhrnaeum 375, Trőst 15o.
Esti magáoforgalom. A* Irányzat továbbra ia üzlcttrlen. Magyar
hitel 72o, Osztrák hit<| 153. L\'oyd bank 37. D.\'llvaaut 151, Mft. 24o, Rima 152, Fegyver 165o—17oo. Ganz villamos 2750, CuVor 378o, Kőuén 28oo.
Valuták és devizák >
N.poleoo 60000, Kont (LonJooJ<8S800 -93Í00, Dollár (New-Voik) 19ÍS0-20650 Francia fiánk (Paits) 1106-1201, Mátka (BetHn 0 Cl 0 02, Olasz Ura (Milano) 80j -910, Osstrák kor. (B*<s) 27 <0-29"<J0, Ul (Baka-w»t)«i00-10jc0, Sxokol 583-627 Svájel fnuú (ZUrlcb) 3460 3670, Oioit (Zágráb) 220-234, Lengyel mátka (Vaxsó) 550-715. Ani»twJ»m 30*0. — Koppenhága 3440—36Ö0. KjUstUnU 3ll0-S3£0, Stockholm 6130-4160.
Budapest eate Zürichben 3, Berlinben 17ooo, Prágáb\\n 1812, Bécsben 376. Effektív magyar korona Bécsben 26o.
Nemesfémek. Ezüst 1 koron Sa 2—22oo, forintos 57oo—őooo, 5 koronán I0800—112oo, lo koronán arany 66—68000.
Termény jelentéti
Basa (Ttssavldtkl) uj U60CC-95500, •tytb Ö4000-Ö5000 ro«» Ö9\'>tX>-6ő&CO takarmányárpa 63\'JOO-WJQtót 7M>X>-74000 «*l 67JOO-6Ö;OU tengeri 67SCO— 69000, tep<e IV5000, korpa 42000—43000, köles 710C0 80000
A mai terménytőzsdén a gabona-nemüekben élénk forgalom \'fej ő-dőtt ki. A malmok 60—7o vagont vásároltak. A tőisdeidő elején meg felelő mennyiségű áru jelentkezett, a kínálat javult, nagy tételeket kínáltak fel eladásra. Buza állomáson 4ooo, Budapesten 3ooo K-val esett. Rozsban nem volt lényeges üzlet. A zabban élénkség volt észlelhető, árfolyama looo K-vkl csökkent. A csővea tengerit keresték. A korpa piaca pedig ciende* volt.
M. 7. /. magánjelentése a termény piacról: Buza budapesti parltáaban 96o—97o, tiszavidéki 91o-92o, egyébvidéki 9oo—lo, roza tv. 660 —7o, ev. 61o—2o, söráipa Budapesten 680—9o, ev. 51o—60, zab 62o—3o, Bpesten 680, tengeri prompt 64o—60.
Marhahusvásár. Marhahús I. r. egészben 63oo—79oo, hátulja 77oo
1923. oklóbet 3.
—8600, eleje 64oo-87oo, II. r. egészben 53oo—6I00, hátulja 59oo - 65oo, elejt 44co-5ooo. Növendék maiha : 1. r. 55o*—600, borjú (őlőtt bőrbe) 9ooc—98oo, juh I. r. 5-6ooo, II. r. 52oo—48oo. Készlet: Nagymarha 168, eltdés 128, rö ven hí maiha 3, elsdéa 3. borjú 4o, aladis 26. Juh 367, eladva 237. Mai hahŐr 83oo—800, hoijubőr 11—12ooo, juhbőr 35oo, faggyú 15oo—65oo. A váaár közepes volt.
Sertésvástr. Felhajtás 68 >, elkelt 4oo. Könnyű Bérlés 79oo—8I00, közép 7ooo—7oo, 1 r. 74oo—5oo, zsír lf8or>, szalonna 9ooo, lehusott hua 9—95oo, szalooás félsertés 9~95oo. A vásár közepes volt.
Ferencvárosi sertésvásár. Nyílt vá-vári maradvány 468, érkezett 2c8, eladtak 2oo darabot. Arak: 1. rendű xsirsertés fiatal, könnyű 71oo—600, nehéi 7—8000. Z4rt-vásári maradvány 21, eladtok 5 darabot. Árak a fentiek.
Fósc«ik«sstó: xcéri Pósch Qóza. Felatós sxexkesztí: Sztrokay Kálmán. T»ruseik«»st<S: Rcucdck Rozső. Kiad>>: Nagykar.lzaat Nyomda és LapktadO Vállalat.
Apróhirdetések
Minden a>ó 100 korona, vaatagabb betQvel 200 korona. Alláat kcrcaőknek 50 a»4»*lík cnrcilmliiv. Vaaár- <i Onnepnapokon 100 aiá<al4k felár. I^ckliebb blrdctía 10 nó.
KlaiUY t£, caeptítíp namiicra 6 IO<r."• moioi Irfr.iín li tilf^cái, • nf|i|«ic jio-a», aioenal rUÜ. KwtWj kktllrt it lcb«. Vu»cb«c>\'(D. * 1 y/>
Könyvelő (nő)
Nagykanizsai Közraktárak RéizvényiáriaaSg.
MENYASSZONYOK <M ulj. w\'..oíii: SZALAY PAPLAN.KIRAlY-hoi Itgye.:
Spccii\'ii i kpUmiilet B;udapeil, VII., K.rt4»z-ulc. 33.
SzAntó Vilmos
Ingatlanforgalmi IroüAJa Naaykanlxsa, Eötvös-tér 29. ss.
Elad öl 150 holdat birtok Somogy-mcgylben gaidaiági épületekkel, fol-ssetcléisel, terméstől. .12 holdas siótó és szántóföld üstét-hassal, nagy UUőiéggel és teljes felszereléssel Zslamegyébea P5 holdas birtok Somogyiccgyébeo, épületekkel.
2 hold föld Nagykanizsa közelében. 2 holdas sc&óbirtok Hagóhogyen Villa Balstonlollén 6 szobával, kerttel. Hasak Xsgykanistáa minden nagyságban.
Villanyfelszerelési cikkek.
Zitnoiok, huniók, villanykörték, mjo-dea f.tiuttW9b<D, ciiUiiok. muvhti folyam Slüilínlolii! f-T|[Xr,,i;_XI
i.sokiósi\'.n KiiiiiKti bt szilagyinál
Budapest, VIII., N.pulnhti.u, 27.
K.l.U p.t/.ndT.r kOi.Ub... jjh
■ \' „ m|„,l.nn.u.O 70»U>iuk .!..«> .ui.ib.llk b.
.. jotDii.nn."."
KAUFMANN MANÓ fl „ÍZERECSENHEZ"
Bőröndök, Jumperpamutok nagy választékban. vm- Férfikalap reklám ár 17.000 kor.
Linoleumok, viaszkos vásznak <> kárpitos bSrök nrgy választékban.
HÁZAK ELADÜSfl.
Klskacizaio két elfoglalható ol s> his elad-1. Naaykanlasfcn «rl maginháMk. fcertis htx»k KlfoglBlhatö i *t szobás uil maganhás, \\lsveiet!kkcl, ssép kertel. Üzletházak Kisebb háxak. Ssölöblrtokok elad k a kftroyékea. 100 holdas bittok eladó.
AGZÉLI8HÍCISZIGHISZT LÁSZLÓ
lefetteafeeieM kKa, •aHHum 0. f. S.-lS NAGYKANIZSA, FÖ-UT 3.
TKUtroK i »aa.
MUNKASOK
felvétetnek
Hiamiiizsii íízRiníRAK h. t.
Tisztelettel értesítem a n. é. köiön-K6)jct, hogy Leitnor Ödön úrtól a
pöcegödör
tisztitási üzemet Átvettem, szíves megrendelést ezentúl kérem
Weiaz Józaef, Petőfi ut 30.
telefon 180, leadni.
Singül
l\'itominyi r.ktí,.:
Unger Ullmann Elek ál Tóth Nagykanlssa, tnUbat-tir 1.
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
rásáioluuk logmagasobb oaj. iioo
KORPÁT
bitmilyen m»ony»égb«n napi &r alatt ssiUl\'unk.
Zalavármegvei Szövetkezeit Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
SArgÓDx^" ■ "utóra. TaUfMiiatm : 11).
Magybanl árakat stimitunk, h«
kicslnyban vásárol Is. KEHÍNV Él FISCHMANN BUDAPtIT,
ltikíc»l-ut S0. KalaU pályaudrar k«aal4Wi K<«mn áa dl**l«nak, *«tr*V, Wnailuot. itiicv* Saotkk. (taft •« n»i •• Wtu< nb.. itft. Vtaiou- «• airronSiuk X raklAra. j:v
Legjobb iskolai
RAJZESZKÖZÖK
tömör finom rézből veraenyen klvUll árakon.
ISKOLAI TÁSKÁK TANKÖNYVEK
mlndenléla likolaszerak
kaphatók
Fítchel Fülöp Fiai
könyvkorcakadésóben
nagykanizsa
Véroahti palai a.
A szüreti idény alkalmából uj és kifogástalan minőségű hBSinált
BOROSHORDÓK
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek
mellett használatra, kölcsön kaphatók
Zerkowitz Albert
bornagylterts-kedéséban
Nagykanizsán-
ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!
Nyomatott a Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat konyvnyomdíjéban, Nagyk.niziáT"
A példa.
Nagykanlzaa, október 3 Tegnapi számunkban h\'rt adtunk arról, ho;y Zihegcrszeg városa m v/s^rolja az inlernAló tábor vizveza lékének fe\'szerelését cs ezzel meg épiti a város vizvczelékól. Nagyjelentőségű e:hai6rozás cz Z »iaf»«er-seg részérő], hiszen az o\'tasii viz vezeték .é rchozása a n:AÍ viszonyok közöli óriási összegekbe fog kerclni. E"nck dacára azonban valószínűleg a mór cl nem halasztható erkölcsi és főleg \'egésisegügyi szempontok™ való tekintene! döntött a vízvezeték gyors létrehozása melleit Z Jai-ger szeg vírusa. KözíudomUu ydolog ugjanis, hogy az égisz Zafemegyé-bon /p?n a megye székhelyén, Zila-fgeraz-.\'gcn van « iKgegéi.r.ségtoVnebb ivóvíz s ennek a szomorú helyzet, nek már nem 0\'c-y ízben dÖbbOi\'.lő következményei voltak. Elég c3«k rinputatnu :k a két 6v előtt Zilaeger-szegen nugyerányban lefolyt vérhas járványra, arra számos áldozatra, melynek korai halálát a megfertőzöd kutak vizo okozta, s igy közvetve a vízvezeték hiánya volt sok trrgikus élcltragédisuak *v. előidézője. Bizonyara íj dühöngő vé»hasjírványok és a nclkülözhetcllen\'iég problémái lebegtek R7. arra i lüicsresek élőit akkor, amidőn végre komolyan elh3-lározták a vízvezeték megcp\'tébét, mety ciha í.rozass*! egyben azt is
bcbizonyi.olták, hegy Zalaegerszeg városa ii megérti a h.iladó tor hlő szivét és akceptálja a vArosi élet és városfejlesztés legelemibb követelményeit.
Ö-ikó\'ítel :i.ül vciődi< fel Zalaegerszeg font leirt clha\'.ározása kapcsán a nagykanizsai vízvezeték problémája is. N igykanizsa város tan\'cía már évekkel ezelőtt e\'nslározta a vízvezetéki létrehozol. Évekkel ezelőtt készen vo\'.uk az errs vonatkozó tervek és keszen volt a vizvezeiék építésének költségvetése is. A hlboru. a forrad.ilmak 61 az Cíek uán bekövetkezett gt*zd*sási válság termé sze:s7.e:ü\'C;{ nem teremuti&k m*s azt n pSn7Üjfyi helyzetei, "Irndy lehetővé tott.c vuina a kanizsai vi<r.ü-vek teljes kiépülését. L*>ssu, részié toző n uokAU cl védésére knüit csu pán a sor s talán — ak«rvn nem akurv i — a vízvezeték ü^yo lo is került a napirendiéi . . . EtidőszcriM a vizvezeíéx épicéso a teljes slag náció állapotában van, hololt — véleményünk szeiint — ozt a nun\'táf, mini megelőzve kelleti volna elvégezni, «7. anyagi áldozatokra v.i\'ó tekintet t.élkűl már csak azért is, hogy tuJjuV.c 1914 ó:a valamit produkálni. M g Uc.lolt volna már ípi leni a vízvezetékei mindeníjton tzéit, mert vizvezeiék t ólkül egyetlenegy város sem képzelhető el, mert vízvezeték a\'kolása a legelső városi kö (élesség. M?g tudjuk érteni ós el is
ismerjük azoknak az okoknak törne-geii, melyek gátolják a munka kifej lődósét 6i befejezését, de most már elég idő toll el ahhoz, hogy Zala-vármegye legnagyobb, legélénkebb városa, Nagykanizsa megalkossa a vízmüveket. Tudjuk, ma is vannak akadályok, technikai és főkép pénzügyi nehézségek. De ezeket a ne*
— S*;íl tudósítónktól. — A !>e?poUliiti»l helyzetben a mi niszterclnök távol\'éte következtéién 5\'m-ni jelentős estm^ny nem tör lént a mai n»p foly.-m4n és most mér nem is várható semmi, ómig Bethlen István gróf haza nem érkezik Rxdvínyból.
A miniszterelnök egyébként megrövidítette píh-níjét és már e h\'t végén, pénteken vagy legkéiíbb szombaton vlaszatér a fŐvároob*. Amennyiben m4r pénteken mr.g érkezik, ugy a rendes heti minl*z tertanócsot az ő elnöklése alatt fogják megtartani.
Az egységes párt szolnoki alakuló gyűléséi, melyen a m\'níjzter-elnök genfi útjáról szárdékoíik
hézségeket vállvetett munkával el keü hárítanunk az útból, nemcsak azért, mert Zalaegerszeg hamarosan megelőzne e leklnleibcn bennünket, hanem mert most már Nagykanizsa város közönsége is rászomjazott\' a régóla mfgigért, de még meg nem kapott tiszt* éi egészséges ivóvízre.
Budapest, október 3. beszámolni s részletes képet akar adni a külföldi kölcsön ügy?rő\', a kü\'politikui helyzetről és a kormány programjáról, október 7 éröl ok\'.ó-ber 14 ére, most vasárnaphoz egy hétre hfeltszlotUk a igy ar. országszerte nagy érdek^ődéss-l várt be-srémoió is akkorára murád.
Frllhwlrth Mityáat jelölik m aomorjal karQloibeu.
A Németh Vir.c* elhalálozásával megüresedett ,so:norj«i v-ilaartóke-rühtben, ez uj választás időpontjának kitűzése iránt még nem történt intézkedés. A kerület v*l»aitó polgárságának jelöltje frühwirth Mátyás volt képviselő.
Bethlen miniszterelnök még e héten
visszatér Budapestre.
Az e heti szokásos minisztertanácsot már megtartják. — Október 14-ére halasztódott a szolnoki beszámoló.
fegyas atom tera héib&vmm 250 kiwwa, vasár* és Qnnepna^ 300 korona.
aOízpénz.-ei bermenlesitve .Zalai Közlöny"
Ncmzeli Muzeum
^ budnpeaí
JfML
"\'.»a, 1923, október 4. Ciütörtök
224 szác
politikai napilap
IS4\'U»4*10f«C 4« kla«6hl*MM *C-o» IB. Bn<Uv«*>> M»rkMiW«íti *H. k«r. AVÁcfK-ntc* Vi n. Bian««U»l Krmi Br7 hórA 5000 korona.
I,ilitr«rbitii -Tnlefon TS. iiits. T*lnfona«4io Júutf 73—Öl. UuOi»v»«*l«u hupliAtO Ank*r-kO* 3. »*. iloliányAruJ4b»n
& tiszttartóné.
IrU : Pálinkás Béla. (»)
— Dj igen ... A szép ts/.-szonyérl ... A liizllartónéérl . . . Nagyságos Asszonyoméri . . .
— Mondom, sejtettem, hogy miről lehel Sió, de a dolog mégis némileg meglepeti. Nem igy, hanem másképp gondoltam. Ne.n azt váriam, hopy velem, hanem hogy a Jegyzőnével fog kirukkolni. Biz:at. iám tehát, hogy beszé\'jen csak lovább.
— K\'pofozlak. A Jegyzőné Saját kezűleg Behitt a szobájába ós ka pscilálni próbált. ígért ós fenyege lett. Semmire sem reagáltam. Akkor e!6ho-la Nogysígos Arszonyomat. Szenuehényásokai tett. V^doÜ. Gya-DUBÍloit. Engem is, Nagyságos Asz Szonyomit Is Ezt már nem hagytam sr.ó nélkül. A sarkamra álltam. Keqnény kezdtem lenni és . . . rám zárta az ?jtoi . . . Megfogta a ka-»omat . . . Civakodni, huzakodó kezd ünk. Egészen lázba jött őnajy sága és mikor látta, hogy minden hiába Vidó, arcul vágóit. Kinjiíotta az ajtói és .formálisan ki\'öfeött . . . Most itt vagyok — mondta a:tán a segédjegyzó — ís arra kórom
Nigyságos Asszonyomul, srivesked jók a k ff romát valamsiiik cseléd de\' elhozhtr-i ide, mr:rt én már nom mehetek oda vissza. Azután a ko-csiVlJfiönyörögnek. Tudom, hogy mos?; ilyenkor, nincí elfogyva a cséz-t, szeretnék nyomban elutazni...
Elrendeztem teh^t a üzsgésy fUtal ember kéréseit, elho/.atUdi a kcíTjr ját, rendelkezésére adtain a csézftl és a szegény fiu iit hagytn ezl a hircs és dicsőséges Csókahzál. l^y tehát a s:gédjegiz5t elintézték, azaz, hogy eliniózló a jpgyíőnó. Ez uzo j bati csak bevezet-ís volt az ellenem most már intenzivsbbrn megkezdeti hajszának Ho^y micsoda utón indultak el, nem tudom, de mógís világos volt elöltem, h04y h ji«y-ző:ió bosszúja dolgozik elltnem, aki a segédjegyző után most már teljes erővel engem akart lohclctlennó tenni. Ea a méregkeverés sikeiüH is, amennyibín^ elérte azt, hogy a cs.\':kah\\zai .intelligencia" kimondta rám, mint nem tisztességes assto :yra, a bojkottálást. Á^ósa v-gyok az urammal is oiy áldott viszonyb:«n, akit jobban tudtak mások befolyásolni, mini én azzal, hogy öz ellen-kezőj\'ről meggyőzzem. Az;ta iit tespedek ós . . . nagyon sokszor
elfogott f>s elfog ma is a váoy : f-za\'r.1du\'ns evből a keserves ból. Minél előbb. D; , . , Hova?.. . Merre? . . . Kihez? . . . É>, l&sta Miklós, azérl én mégsem fogom fel ezt olyan tragikusan, ho.?y kétségbe kellene esnem. Nem moodom, sokszor foj ós nehéz, de . . . ha egész nap a könnyeimet húzatnám, vájjon scgiícne-e r.ij\'.am ? L^ssa, amöta maga ist van, mondjuk ugy, velem, mellettem, azóta minden teihtmet könnyebbnek érzem. visszaemlékszik rz első napra, amikor itt, a vorandi előtt leugrott a kccsiró*, már akkor megmondtam m\'gá:*ak, hogy nagyon szmipa\'üiui fl»tol embernek találó n. Talán nem is vol1 egíszen helyén való, mikor egy teljesen idegen flaUI ervber elölt, asszony létemre, ilyen kijelentést tettem, azonban már rájöhetett arra, hogy nem a minden férfiak Után mohon sóvárgó asszonynak az érzé kisége mondatta velent ezt. Talán tu\'ságosan is bizalmas voltam akkor már, az első napon mag^ho*, mint amennyire szabad leli volna, de meg vagyok róla győződve, hogy ha okkor ián el is ilólt, ez.Ha már megkaptam felmentésemet n agától .. Ezek után magára bízom Miklós,
az Ítéletet. Nem kérdezőm, mi a véleménye rólam, meri tudom, hogy maga ezt ugyirMrnegfogja nekem —■■ nem mondani, hanem — mutatni..
Eszter asszony szobája tompa félhomályban volt. Mély csend ülte meg a szobát, mint egy kriptát, amelyből a halottat is elvitték.
Valóban, cz a szoba egy élőhalottnak volt a kriptája, de ez a halott ma feltárnaJt. Észter asszony ma már nem halott. Amint olt áll a félhomályos szoba közepén ós mélytüzü szemeivel ac előtte álló férfi szemén kérésziül annak a lelke mélyére néz, érzi, mélyen érzi, az Élet mégis kegyelmes volt hozzá és most egy uj világ fog következni.
Mikor a tiszttartó hazajön, levelet talált az Íróasztalán : < .Kedves Mihályi Ne haragudj érte, hogy bucsutlanul mentem el. E\'ég volt abból a gyötrelmes életből, amelyben melletted ós Csóka-házán _yolc részcin s "miután a sors mégis csak kegyeimoseTjb hozzám, mint az emberek, elfogadjam és él-
ZALAI KÖZLÖNY
Í&23. oVióber 4.
Feloszlott a genfi magyar delegáció\'.
Gcuf, okt. 3.
A népszövetség ülésére kiküldött magyar delegáció fe\'oszlott. A miniszterek ulán visszamaradt Khuen Héderváry Sándor gróf éa Korányi Frigyes báró utazlak el először, majd Tánctos Gábor altábornagy és végül tegnsp Török követségi tan/csos és Lukács Béli* követségi tanácsos helyettes delegáltak. Az utóbbiak magukkal hozták három ládában az ülés iratait, amelyek egyikét a mrgyar delegáció munkája tölti meg.
Párisban nincsenek megelégedve az oláh külpolitikával.
Pária, okt<Sb«r 3.
A francid politikai körök hívesen támadják Bratianu külpolitikáját. E\'ső aorban azt vetik sremére, hogy kudarcot vallott n lengjél cseh ellentét elsimítására irányuló kísérletével. M:g jegyzik, hogy o miniszterelnök sem sinsjv, sem csehorsrági taitóikodása xikalmá-val nem tudta rávenni Bcnest és Nincsicsel arra, hogy az orosx kérdésben elfogadják u Icngyel-romin tételt. Lengyelországnak és Romá n\'ának kö>ös az érdeke az orosz fenyegetéssel azemben és épp ugy érdeke az is, hogy Csehország éa Jugoszlávia támogatásával rendelkezzék egyéb fontos kérdésekben. A prágai éa a belgrádi kormány visszautasította azt, hogy a lor.gyel-román politikához csatlakozzék, <imi annyit jelent, hogy L-.ngyelország belépése a kisantanlbs jelenleg nem aktuAlia.
A TŐZSDE
nyitási ós máró árfolyamul, valamint * valuta és gabona hivatalos taJóUoitotó árai megtekinthetők lapunk kiadó-hivatalinak Fő ut 13. sxiim alatti klrakatábun.
Még nincs döntés a német válságban.
A birodalmi gyUlést Ismét elhalasztották. — Kompromlsz-szum készül a kormány és a szöclaldemokralák közi. A nemzeti párt távol áll minden puccskísérlettől.
A német nemzeti párt nom tervez puccsot.
í
tem az alkalommal, amc\'yckct nekem nyújtott Elmentem és többé aoha vissza nem térek. Meggyőződésem, hogy ez neked úgysem fog nsgy ós sok fájdalmakat okozni és én leszek a boldogebb, hs egyszer arról fogok hallhatni, hogy nem fáj és nem sír a lelked értem. Fe. hatalmazlak, hogy n válóport azonnal beadhassad ellenem s hogy a biró ság kettőnk közűt engem mondjon ki bűnösnek. Én ama bizonyos eset óta nngyon, de nagyon sokat Alltam ki melletted Nem mondom, hogy rossz voltál hozzám, de a meggy*-nusitásodban — mo3i is tanúm Isten — igazságtalan voltál. Ezzel kergettél és kergettettél bele abba, hogy elhagyjalak benneteket, igy legalább ami eddig hazugság volt, most igazsággá tettem. Nem 6n, to akartad. Azért harag mégsincs lelkemben. Sőt, kívánom, hogy most már reád is békésebb és nyugalmasabb napok kdszöntsenek, mint amilyeneket, sajnos, velem értél.
Szivből kívánja reád az Isten áldásit a te volt feleséged Eszter,
É> a tiszttartónéval együtt nyom-tatínul eltűnt CsókahAzAról Toronyi Miklós is . . . (Vág.,)
Berlin, okt. 3. A német válságról a kővetkezőket jelentik: A legerősebb lámadóst a nagy koalíció ellen, amelyre a jelenlegi kormány támaszkodik, a német néppárt indította meg, am;ly a felhatalmazási törvényhez való hozzájárulását a következő három feltételtől tette függővé:
1. A felhatalmazási törvénynek, amely a birodalmi kormánynak messzemenő teljhatalmat ad, pénz-ügyi, gazdfs\'gl éa szociális termé szetü rer.ds-abályokra is ki kell terjeszkedni?.
2. A termelést ismét abba az állapotba kell hozni, amelyben a háború előtt állott és ennek a célnak elérésére a inunkatőrvény megfelelően alakítandó át. Vtlójá ban ez u program a törvényileg bi.losltott 8 órai munkcidŐ megszüntetését célozza.
3. A birodalom és Bajorország kö\'ötti konfliktus megakadályozása.
A német népp*it egyidejűleg hev:a lám--.dásoW t Intézett Raumer dr. birodalmi g:«7dsségi miniszter és dr. Luther bírod »lmi közélelmezési m!nU>trr, valamint dr. Hiljer ding birodnlmi píműgyminiszter ell-n, híg 7 lemondásra szorítsa őket. Mint ismeretei", d<\\ R-uner e követeiéiből azonnal levouta p konzekvenciákat.
A azoclalisták fenn akarják tartani a koalíciót,
Berlin, október 3. A blroda\'mi gyűlés s>Oclá!demokrata parlamenti pártja ma déle\'őtt tanácsko ást tartott, hogy állást foglaljon ax uj helyzettel r. emben. A pírt részéről ax a törekvés érvényesül, hogy fenn leh-ssen tartani a nagy kon-liciót a evégből a szoc\'alisták h,j lar.dók megadni a kormánynak a kivánt felhaU\'m >rást. A tárgyalások eddig nem vezettek kompro misszumro és mejflepstések még nincsenek kizárva. H» sikerül megegyezést létesíteni, akkor a birodalmi gyűlés a tegn«p elh»las>tott ülést ma délután taitja meg és a.on a kancellár cl fogja mondani n«gy fesrültaéggel várt piogrambcszédét.
A kormány tanácskozásai.
Berlin, október 3. HivoUlos jelentés. A birodalmi kormány krdd este ujabb üléare gyűlt őss é, hogy pirlok h»ftrozot« kösetkoztében előállott helyzettel szemben állást foglaljo*. A tanácskozások leginkább gazdasági kérdésekkel foglalkoztak, melyek terén a kormány a felhatalmazási törvény* alapján reformokat akar kérésziül vinni. A s:ocbldemokraU kormánytagok a létrejött megállapodásokról jelentést fognak tenni pártjuknak, amelyek ezután a maguk állás pontját közlik a birodalmi kan cellái ral.
Ma sem tartották meg a
német birodalmi gyUlést.
Mint Berlinből jelentik, a német birodalmi gyüllst, melyet mór tegnap is <lh»l*aztolt&k egyszer, ma sem tartották mrg és Igy a kor mány sorsa még mindig a legteljesebb mértékben bizonytalan. A kabinet állandóan tanácskozik a pirtok\'sal a a helyzet egyelőre míg ugyazólván semmilyen tekintetben sem tlsztáxódolt.
Boroszló, okt. 3. A német nem rell néppárt n Schlcslcho Zeitung c\'mü rali lapjába a különválás! hírek cífolataképen nyilatkozatot tesx közzé, Amelyben kijelentik, hogy a nl.met nemzeti néppárttól as úgynevezett jobboldali puccs tervek távol állanak.
A bajor néppárt bizalmat azavazott Kahrnak.
Berlin, okt. 3 A bsjor néppárti lapok jelentése szerint a tegnapi
értekezlet bizalmat szavazott Kahr főál|«mbizto\'<n>k.
A Ruhr vidéken nem dolgoznak a francia vasutasok.
Berlin, ok\'. 3. E sonből jelentik: A vasutosok szakszervezete elható rozt\', hogy nem kezdi meg rddlg a munkát, amig * franciák nem ino.idar.ik le airól a tervükről, hogy esküt követe\'j nek tőiűk. A v.«sute9ok ahhoz is ragaszkodnak, hogy ax összes kiutasítottak vissza-térhessenek. Ezt a határozatot n vp»u\'í igazgatóság megküldte a fr«nc;ákaak. A .határozat lötléae ót* s:mminemű tárgyalás alrci a franei\'íkkol a munka megkezdéséről. N-m hiszik, hogy n franciák követeléseikről lemondanának. A helyzetet megnehsziti ex Is, hogy a német kormán/ nem tud kellő módon gondolkodni k munkísok ellát.;sáról és élelmezéséről.
A vasutasok állásfoglalásával szemben a bár.yás.ok szövetsége elhatározta, hogy ax egész Ruhr-vidéken teljes erŐval megint megkezdi a munkát.
Százmillió korona értéket raboltak el Lukács György volt miniszter lakásából.
A rendőrség még nem Jött nyomára a betörőknek.
Budapest, oiübér 3.
A rendőrség níháoy nip ót* a legnagyobb dlszVrécIÓ melleit egy nagyarányú b*.törése* lopási ügy be.T nyomoz. Még hétfen rejfg.-l történt, hogy megj-lent a főkapitányságon a Tisía-kormány volt vullás- és köioktotásügyi miniszterének, Lukács György nemzetgyűlési képviselőnek bátyj?, aki bejelentette, hogy a vo\'.t miniszter Hermina ut 7. siám alatti lakárában vosirnnpra virradó éjszaka betörök jártak, akik onnan közel 100 millió korona értékű zsákmányt vittek el.
A feljelentésre még hétfőn délután megtartották a Htrmina^iti villában a rendőri helyszint s.-emlét. A rendőri bizottaág megállapította, hogy n betöréaea lopás vasárnap íjjel 11 és 12 óra között történhetett. Ebben az időben a villában csak R volt miniszter felesége tartózkodott. Lukács Cyörgyné háló szobájában pihent. A betörők oly c>end:sen dolgoztak, hogy Lukács-né semmit nem hallott. Srmmiféle nesz nem rias)totlu L-l almiból. LuVáci György ezidőazerint nincs Budapesten, vidéki birtokán tartózkodik. A betöréa idején a villa másik lakója sem volt otthon.
A rendőri bizottság tsgiai a hely-I színi azemle alkalmával a volt mi-
nis:t--r Ukásában mindent felforgatva találtak, k szekrények, a fiókok fel vollak törve és azoknak taitulma a szfnyegen hevert. — Luk.cs Győrgyné srgilségévfl a bizottság összeállította a/ ellopott ériékek jegyz/két. Ebből kitűnik, hogy a belörők a volt miniszter lakásából sok millió értékű ezüst neműt és ékszert loptak el. Ig. n sok ruha- és fehfrnemüt vittek e«. Elvittek továbbá készpénzben 16.000 stokolt és 300 dollárt. A rendőrség
előtt kétse\'glelennek lálarott, hogy a betöréses lopást lőbbsn és n vis.onyokkal teljesen ismerős egyé ne\'< követték cl A detektívek hétfő délután óta ezen a nyomon haladva hsjszoijdk a vo\'t kultuszminiszter betörőit, akiket ozonbon egyrlőre még nem sikerült elfogni.
Póthitel révén szerzik be a kórház Röntgen-készülékét
Takács Zoltán főorvos nyilatkozata.
Nagykanizsa, október 3.
(Saját tu lósltóokt >1.)
A modern sebészet technikája elengedhetetlenül szükségessé teszi, hogy a diagnózis megAllapi\'ásánrk célj.\'ira röntgenkészüléket is használjon. Ma már nlr.es is még vl-dikl kórhá/. sem, ame\'ynek félne-relé«éből hiányoznék ez a m-gbe-csylhítetlen értékű jy^gyászati se* gédeszhöe. Még oly kis városok, mint Tapo\'cza, vegy Kesithely is, régen bevezették, mlg Nagykanizsa v \'rosiban, amely kulturális vívmányaival mindig szeretett kérkedni, m legegyszerűbb csonttöiés mlstt is máshová ke\'l Jelköldenl .a a betegeket, h* az orvos tisztában akar lenni bujával. Még a jövő évi kórházi költségvetés aem gordos-kodott a készülék beszerzéséről él igy cx a mulasztás ismét hosszú időre lehetetlenné teszi olyan műtétek elvégzését, amelyeknél a röntgen készülékre mulhatailanul síük-aég v^n.
A város kötönsége, amely m.ir annyi intéiményt létesített áldozatkészségével, m-.gfcle\'ö előterjesztés éa tanácsi javaalat hljjin a közkór-há^. felszerelétének erről a hiányá ról megfeledkezett. Mivel i^város adminisztrációja a kulturális befektetések elől sohasrm szokott elzár-kornl, felvetjük azt a lehetőséget, hogy póthitel utján aterezzék bs mégis a hiányzó röntgen-készü\'é*e», tekintettel arrr, hogy az árak folytonos és rohanó emelkedése egyre nehezebbé teszi az Ilyen beszerzéseket.
Kérdést intéztünk ebben nz ügyben dr. Takács Zoltán Igazgatófőorvoshoz, a nagykanizsai kőzkór-l.áz vezetőjéhez, aki a következőket mondotta:
— Mikor három hónappal ezelőtt átvettem a kórház vezetését, azonnal megállapítottam a készülék hiányát. Azért több ízben sürgettem a város polgármesterénél ennek az égetően szükségei eszköznek a beszerzésé), amely nélkü\' mn egyetlen közkórházat sem lehet elképzelni. A hivatalos tényezők i legmesszebbmenő jóakaratot tanú sitották ebben a kérdésben, azon ban hzjótörést szenvedett azza! hogy a népjóléti miniszter a kÖi kórház fejlesztéseinek céljaira kiiá tásba helyezett állami támogatása nem tudta megadni, azonban mlr dent el fogunk követni, hogy város a mngr. erejéből is pótolhass e hiányt.
1923. oHdb.r 4________ZALAI KÖZLÖNY
A KANSz választmányi ülése
A KANSz m* este tartotta országol v^lanztminyi ülését. A kor tlsetvlselők elhelyezésének kérdésén kívül megtárgyalták mindazon ügyeket i\\ amelyek a közt\'sttviselőtár-sadnlmat é deklik. M-gnyugvássnl vették tudomásul a kormányntk azt az Intézkedését, amellyel rendezte az október havi köztisztviselői Illetményeket, valamint azt, hogy ezután nem n korona zürichi j\'gy-xése szerint, hinem a mindenkori . drágulás arányában fogja a flzelé «ntel»ieket szabályozni. S:óba kerültek a tisztviselők régebbi panaszaik is, igy különösen az, hogy a fizetések szeptember havi emelése nem volt arányban ax áremelkedésekké\', hogy későn kapták kézhez a mult havi illetményeket a hogy n brigért pótlást a kormány mindmiig nem ^olyósitolt*.
Általában köztisztviselői körökben sokkal nyugodtabb hangulat ur#lkcd\'k, mint ezelőtt egy két hónapja. Egyik oka ennek or, hogy megindult már m természetben való ellátás, tüzelőanyag kl Osztás h.
A Pénzintézeti KŐrpont kölcsö-nének folyósítása és törlesztésinek módozatai nem elégitik ki a köztisztviselőket. Éppen ezért javaslat tört/nt ujabb kölcsönre és fizetési előlegre nézve is.
Két év múlva nem lesz probléma a lakás-ügy. A népjóléti miniszter nyilatkozata
** Budapest, október 3.
Vass József népjóléti miniszter a mai nzpon a következő nyilatkoxa-tot adta a tárcíja körébo v/gó aktuális kérdésekről:
— A népjóléti problémák közül legosgyobb fontosságú a lakáskérdés. Az állcml kölcsönt és az sdó-mentességet igen jelentős vívmánynak kell tekintenünk exen a téren, mrrt a beérkezett aktákból látom, hogy ezrével jelentkeznek építkezni szándékozók. Heti ötmilliárdot tudok biitositani ax építkezési akcióban résztvevők számára. Ez pedig annyi uj lokásl jelent, hogy merem álli\'ani, mir mához egy évre kivesszük a lakáskérdés méregfogát és ha cssk valami előro nem várt körülmény nem jön kőibe, kél év múlva pedig a lakásügy már egyáltalán nem lesz probléma Tehát a kérdés fizikai megoldásit két éven belül bi.o nyosra veszem.
— A rokkantügyben végrehajtottak a revíziót: ma már ax ország; szert* végzett pontos felülvizsgálás alkpján készült kimerítő katalógusok állnak rendelkezésre, amelyek-
/ bon minden egyes Igényjogoiult I 9 benne van, mert az álrokkantakat * és hasonló elemeket kiselejteztük. A gyökeres rendezés tul\'jdoakép pen az illetékek felemelésével történt meg éa m>, amikor egy 100
százalékos tisztirokkant évi 950 000 koronát kap a múlt évi 1600 koro nával szemben, a helyzet kielégítő nek mondható.
— A gyermekvédelem terén meg vannak a keretek, »z uj törvény javnslnt most készül. Az alapgondolat fordito\'tja az eddiginek. — Eddig, ha a s:ülő nem tudta tartani a gyerekét, odaadták azt más
« nnk, intézetnek, menhelynek, atb.-" \' nek. Ea — ha a szülő erkö\'ctiieg alkalmas a nevelés munkájára — visszaadom a gyermeket az anyának éa anyagilag is alkalmassá
teszem őt a nevelésre. TehAt a szülőt támogatom. Hiszen bármilyen kitűnő máskülönben kz a gyermek nevelő vagy egyéb intézet, az igazi anyát-apát nem tudja pótolni.
— A munkásbizlosilási törvény javaslat kész, beterjesztettem, csak
Végigjártuk szerdán reggel a nagykanizsai hetivásárt s nem aksrjuk elszalasztani az alkalmat arra, ho^y újra bo ne számo\'junk t.-pasztalatalnkról s ismételten fel ne hívjuk a hatóság figyelmet azokra a kérdésekre, melyeknek gyors el intézése bizonyára egy\'k legelső érd«ke lenne a város közöns-\'gínck.
Több ízben foglalkoztunk a plo-con uralkodó állapotokkal a rimu tattunk «rra n lehetetlen helyzetre, hogy mindössze három polgári ellenőr végzi az Erzsébet téri élelmi szer-, hus- és bsromflpinc, a Diák-téri zsibvásár, ■ Széchenyi téii széna piac, az Eő\'.vös téli fapsic, |« mwhnvasártér és sertésplsc eilenő i, Illetve városrer.dészctU-tcendőit. — Régóta figyeltük a városi közegek nehéc munkáját és megállapítottuk, hogy minden igyekezet, minden emb-.-rfelctti munka mellett — nem tudják a>t elérni, ami n.istt tulajdonképpen megszervezte a város az ő piaci közegeit, a városi ellenőröket.
Nyolc rendőr helyett három ellenőr.
Amikor az áll&mrendőrség piaci ositilya Intézte ■ piac ellenőrzését, egymagában az Erzsébet-térl piacon hat, olykor nyolc fegyveres rendőrt vezényeltek ki a pite ellenőrzésére, rendbentartására és a biztonsági szolgálat teljesítésére a ezek is alig tudtak mindenben megfelelni fél adatuknak. — Ezt a munkát, amit nyolc ember vígzett egy rendőrtiszt vezetése és Irányítása mellett, a város most hárem polgári ruhás, jeltelen és f\'gyverleltn -éaibeire bízza, akiknek azonkívül még a többi piecokon és vásártereken is ellenőrzést kell gyakorolniok, nem is említve, hogy ugy*r.cs*k ezeknek a közegeknek jut még feladatul a közegésxségl feladat és mindan-uak az ellenőrzése, amit a közigazgatásban városrendésxetnck neveznek.
Egyenruhát a piaci ellenőrök számára.
Sokszor tanácioltuk mér ax lile-tékea hatóságnak, hogy adjanak karszalagot a városi piaci ellenőrző közegeknek, mert igy ugy a vásárló köiöoség, m!nt az árusítók, azonnal felismerhetnék a hivatalos embereket. Felszólalásaink után egy Ízben néhány napig láttunk is kar-azalagot as ellenőrökön, de ma már egyik sem visélí, mintha c»ak megbélyegzésnek tartanák. A ónban nem is elég a karszalag, rendes egyenruhára volna szükség számukra, mint ahogy a főváros és a nagyobb vidéki városokban, mert csak igy érhetik el, hogy mindenki felismerje a város közegeit és adott esetben igéaybe vehesse szolgálatalkat.
A hivatalos eljáráa útvesztője.
A piaci ellenőrzésnek azonban szinte nem is látjuk ar. értelmét, megnézzük, hogy milyen hivataloa tehetetlenséggel Intéződik el egy-egy árdrágításnak egyébként oly egyszerű ügye.
le kell tárgyalói. A közegészségügy kérdésében tárgyalás van folyamat ban a belügyminisztériumban, én ugyanis a teljes államosítás alapján állok, tekintettel arra, hogy a terhek legnagyobb részét ugyls az állam viseli.
Ha a városi ellenőr valamely vfst-szásságot észrevesz, először rendőrt kénytelen hivni. Ezt a közönség is megteheti, erre nincsen szükség egy külön városi közegre. A rendőr előállítja a kihágót a városi rendőr-biróhor, dc a városi reodőrbiró tulajdonkeppen tehetetlen Ilyen esetekben, mert nem tehtt mást, minthogy az előállítottat, kit a városi ellenőr és a rendőrőrszem is kísér, továbbadja a rendőrségnek. A kapitányságon kerül azután elbírálás alá, hngr az e\'Őillltott kihágást követelt e el, vagy árdrágítást ? Ki hágÁsért o reodőrbiró bünteti meg, árdrágítás eselén n rendőrség az ügyé»:ségre kisérteti. Ott, ahol a rendőrség nincs tisztában azzal, v.-gy kétség merült fel, vájjon tényleg árdrá^itá* esete forog e fenn, a rendőrség az ügyiratot először le küldi Zalaeget szegre a Törvényhatónági Árvizsgáló Bizuttsághoz elbi rálás végett s c*ak r.r.mk véleményezése alapján inditjs meg az cl járást.
A városi közegeknek mindeneseire sikerült azt elérni, hogy az árusítók pontosan kirakják az á>jel*ő táblát, csak azt szeretnők megérni — hogy az árusítók a tájékoztató táblán kifüggesztett áron is adják az árucikkeket, mert azért elég gyakran előfordul az az eset, hogy az ái uj a kétszeresét kéri annak, amit a tábla mutat. Ax Irak felhajtásának meg-akednly oxnaa,
Ugyancsak rendkívül fontos lenne az elővásárlások megakadályozása. Maholnap mindent már cuk a koják kezén keresitül lehet megvenni. Nem i« említve, hogy Pest röl, Szombathelyről, sőt máshonnan is jönnek le Kanizsára bevásárolni és az általánoa drágaságot felhajtani. Ha több lenne ux ellenőrző közeg — ennek is lehetne elejét venni.
H4 a várói admioiszirác\'ója ncn.:, segit sürgősen e/eken az állapotokon, a képviselőtestületnek lenne kötelessége, hogy a legközelebbi közgyűlésen szóvá tegye ezeket a kérdéseket és kivigye, hogy kielégítő megoldást nyerjenek.
A szerdal piaci árak.
Egyébként a szerdal piacra, a következő tájékoztató ár»k voltak ki/üggeszlve: 1 liter tej 450, 1 liter tejfel 1800. 1 kgr. turó 1500, 1 kgr. v>j 10.000, 1 tojís 420, bab 400, mák literje 2200, dió 1 kgr. 1200, káposzta 200, burgonya 240, paradicsom 20—40, vőröshogyma 100—200, 1 csomó foghagyma 100 —200, sárgarépa 100—200, ugorka darabja 20—60, psprika 40-50, 1 csomó zöldaég 20, kalarábé 20— 50, kelkáposzta 200. 1 tányér spenót 20—60, saláta 20 - 50, zöld-bab 1 kgr. 700 K, alma 200-700, körte 200—800, s.-őlő 600-1200, gesztenye 400 —700, szilva . 700— 800, bí>r«ck 600—1000. csövea kukorica 28, a/éna 14—16 ezer K ^métermázsánkint, egy kocii tüzelőfa
60-85-100 ezer K.
S
HÍREK.
Magamsirató.
Hsrbarlts Lajos.
En a tcnctök lidérce vagyok. Könnyet lopok a sirutókt 7, mohos fejfáktól izomoru mesét, ai álmod-iktál álmot koldulok.
— Én a temetők lid\'.rce vagyok.
l\'-n a pokol oldott ja vagyok. Kriptám aj\'ajánál görnyed a csend és sohasem kel fel a nap. Kain v\'nvel szentté avatott; i:
— én a pokol áIdottja vagyok. *
Én a m-\'gom halottja vagyok. t l alzsambajagyotl mumiu- arcomtlőU 1 labuj/hegyen múlnak az évek, mint IoSíu, finom, s-ürke por : -1 fa rmpok, j
— Ei a rm^ofn halottja vagyok, i
— (Naptár.) Október 4. A. Fer. .
— (Időjárás.) A Meteorológiai Intézet jelentése szerint enyhe idő várható esővel, később megélénkülő szelekkel, hősülyedés.
— (Hivatalos Istentisztelet : október 6 án.) Octóber 6-án, az aradi tizenhárom vértanú emlékezetének ünnepén a ferencesek templomában ünnepi gyászistentisztelet lesz, amelyen az összes hatóságok, köthivatalok és intézmények testületileg vesznek részt. A gyászistentiszteletet d. e. 9 órakor P. Pálinkás Rogér szentferencrendi házfőnök plébános fogja fényea papi segédlettel celebrálni.
— (GyászQnncpóly a gimnáziumban.) A asgykarisrai r\'m. kath fíglmn. iQuságs oUóber 6-áa dcletótt II óxakox pyistünnepél) t rcnJat a vároihisa diac-termóton.
— (Tanügyi kinevezések.) A v*UÁs-
cs kúxoiuUsugyi tsinbiUr Hortobigyi Ágoston saU«ger«zegi síg{dtaofciÚ£yo:ét Unfot-ngyolővé, dr M> llák Józsof zalasgerszegi, I\'ídcxíI Fcrtoe v«sxf-r«mi tanfelügyelői toll-cokoks*. tegíd an^e\'.ugve.ólcké navexle kL
— (Athelyeaéa.) Balogh Miklós, a zalaegersxegl felsőkereskedelmi iskola tanára saját kérelmére Bajára helyeztetett át.
— (Halálozás.) Bődy Józsefná, Bődy Zoltán alispán édesanyja kedden éjjel Zslaegerszegen meghalt.
— (Mumaryk elnök Páriába utazik ) Prágából jelentik : Massa-ryk elnök pénteken leánya látogatására Montreuxba utazik, ahol 15 ig marad. Innen a köztársasági elnök látogatására Párisba utazik.
— (Beiratkozás a pécsi egyetemen.) A Pécsre áthelyezett m. kir. Erzsébet tudományegyetem jog-és államtudományi, valamint a bőt-csésxet-, nyelv- és történettudományi karára, az orvostudományi karnak pedi? a két első évfolyamára •z 1923/24. tanév I. felére azóló beiratkozások f. évi október hó 1—12 lg a azok részére, akik nem voltak még ezen egyetemnek hallgatói, f. évi október hó 10—15 fg tartatnak. Az utólagos beiratkozás rektori engedéllyel f. évi október hó 30 ig bexárólag esxköxölhetŐ. A félévi tandíjat a m. kir. vallás-éa közoktatásügyi miniszter"60.000 koronában állapította meg. ^Tan-dijmenteaaégi kérvények az illetékes karhoz cimezve, a kar dékáni hivatalába nyújtandók bs f. évi «* október hó 1—12-lg.
Nincs rend a kanizsai piacon
Nem vall be a városi ellenőrié*. — flmlg az árdrágító az ügyészségre kerül - A kofák és az Idegen vásárlök varlk fel az árakat.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 4.
— (Károlyi Mihály Páriában)
°árisból jelentik: Károlyi Mihály izerdán eatc Pariiba érkezik, j — (Alikor az agglegény is lcíóny-Xodik.) Kedden estefelé dr Ricx Kálmán, városi orvos rcndőr/it telcíonMt az ó»»xobÍM. Egy embert kötözött tc akicck hátin ci cl-Jalta négy f«j*tec apás «)tett meglehetősen mily sebet K-ballj-ílij . /lk lm v«l elmondta, \' ok/ Sárvár. Jánosunk hívják, U\'í éves kanizsai földműves Délutin 3 óia tájban i yalog-szerrel i| yekczclt n Lá;o-hctyrc. lliköxbcn itulert\' őt jxcjnirédjt, a m\'lten Kollons György. aki szekéren h.jtott ei mellette. Már rcgvla htragosrik. vo\'t-k ís n;ra sok kellelt, hogy rcegint ösj ckapaszko !J n*k. Kol arivi kissé ittas állapotban volt és odakiáltott gyalog bandukoló szoaiszídjs teli:
— No .hl/os dödi*. nekem vannak »ra lovain:, de neked soluse iatxn-k!
— Beszé.hetsz, te vén agglegény! — kiáltotta vissra Sáxviri gúnyolódva.
Több sem kcllott a féiful hiáságúb-n ily--tódon rnegsé.titt agglegénynek. Leugrott a oc.iiót, lekapta re oldalról « fwjszét és nígy Hatalmas Jtcit mért Sirvirira. Aztán oint akt Jól végezte tfolg t. elhajtatott.
Szerdin dé.\'elftt hal\'grtta ki a rendősség Kollari sot és nzt az a-sionyt, alít szekéren vjlt az összetűzés alkalmával. A vall. másokból megállapították, h--gy KolNrics itta* ál** pótban követte e) tettet A rendőrség írlretbo vette.
— (Novemberre megnyílik a fémipari szakiskola ) A fémipari szakiskola átalakítási munkálatai oly gjors tempóban holtdnak előre, hogy az iskolát már november elején átadhatják redíltetésénck.
— (Közalkalmazottak üdülő telepe) Balatoukeneién a nrpok-bsn nyílott meg a köztisztviselő\'* üdülőtelepe, amelyuek megslrpitéaa körül Fáy AUdár dr. népjóléti ál lamtltkár és Kenyeres György dr. mlnlazteri fogalmazó szereztek maguknak érdemeket.
— (A soproni evangellkus hittudományi kar megkezdi működését ) A m. klr. Erisébet tudományegyetembe való szerves bekepetolódássál felállított és ideig lenesen Sopronban elhelyezett tel jesjogu ágostai hltvalláau evange likus hittudományi kar a folyó 1923/24. tsnév első felében megkezdi működését. Az egyetem c fakultésára az 1923/24. tanév eUő felére aióló felvételét kivétel nélkül minden beiratkozni szándékozó kö teles kérvényezni. A felvétel Iránti kérvények 1923. évi szeptember hó 24 tői október hó 10 lg nyújthatók be az evangélikus hittudományi kar dékáni hivataléba (Sopron, evangélikus lyceumi épület).
— (Leányinternátus a pécsi •g yetem nőhullgatól az Ámáru) A Péciett letelepült m. kir. Erzsébet tudományegyetem nőhal\'gstói réazére ■ már hirdetett Mária leánynevelő intézeti internátuson kívül •megnyílt állami egyetemi leányin ternátusban folyó évi október hó 15 én 70 Internátus! hely kerül betöltés alá. Az internáluiban a lakás, fűtés, világítás és takarítás dija havonkint 2000 korona. Az internátusba való felvétel iránti kérvények a m. kir. vallás- éa közokta-tásügyl miniszter úrhoz Intézve folyó évi október hó 10-ig bezáró lag a m. kir. Erzsébet tudományegyetem rektora elmére Pécsre küldendők be.
(x) Eljagyxé*. Garzó János eljegyezte Stele Bözsikét. (Minden külön értesítés helyett.)
(x) Ax Irodalmi éa Művészeti KÖr zenekora csütörtök esle 8 Srakor ismét megkezdi működését.
tagok pontos megjelenését kéri « zenekar vezetősége.
— (Boncs Bícsben.) Renos cseh külügyminiszter Genfből Prágába való visszatérése közben rövid ideig Bóctbon tartózkodott. Dr. Grünborger külügyminiszter meglátogatta őt » cseh kövotségon. Dr. Bános a kancellári hivatalba moot, hol Seypel szövetségi kancellárral hosszabb megbeszélést folytatott. A roegbeszétésen kü\'önösen a népszövetség épen most befejeződő gínfi \\lli-sóról, valamint az ált<linos eoróp i kérdésekről tárgyaltak
Dr. Peses délelőtt nyolc órakor folyt la útját Prága felé.
— (Elkészült a világ lógna gyobb tengeralattjáró hajója.) Londonból jelentik : Nemrég teljrs titokban egy újfajta hadihajót építettek az egyik kikötőben. Az uj hadihajót X-l-nek hívják és nrról nevezetes, hogy egyszerre négy irányban tud harcolni. Eltekintve attól, hogy tengeralattjáró hajó, van rajta egy tizenhiíromhüvelykes ágyú, amellyel hadihajók ellen küzd het. Teljesen fel van szerelve repülőgépek megtámadásáro, vagy n levegőből jövő támadások vissza-verésére, hkUlman fényszórókkal. Hatalmas szárazföldi ágyúival bom háahstja a szácazföldet, végül pedig aknákkal éa lo:pedókkal ovtro-molhotja az ellenséges tengeralattjárókat.
Az uj gyilkoló szerszámot éppen a w\'Jthingtoni lefegyverkezési konferencia előtt tk nappal kezdték építeni. Hónapokon keresztül, rvig n siörnyetfget készítették, szigpru őrizet alatt tartották a hajógyárat, a környéken tilos volt a sé!», minden gyanús közeledőt elkcr gettek.
A Daily Herald riporterének azonban sikerült vclahogyan megszereznie n hejó fényképét. Bir a kép és c\'-kk mrgjelrnfie után másnap n házkutatás alkalmával felforgnt-tik az rgész szerkesztőséget é» megsemmisítettek mindent, emi erre a hsjóra vonatkozik, a megjelent részleteket és képet nem lehetett meg nem jelentté tenni. Etek cze rint az odttok szerint az uj angol terg-ralattjáró 1400 tonnAval nagyobb, mint az U 142, a németek legnagyobb terg :raUttjárój«, mely a világháború egyik legborzalmasabb hadigépe volt.
Az uj tengeralattjáró állítólag több mint egymillió Jont sterlingbe került, amim gya?- koron/.ban körülbelül 90 milliárdot Jelent.
— (Vértanú-Ünnepély az Irodalmi körben.) At Irodalmi és Művészeti Kőr as andi tizenhárom ünnepélyét péntek esto fél 7 órakor unscpll meg a Rozgonyi-utcai elő-zdó csámokbin. Ezzel ac linnepíllyel a kör egyszersniiad k«puit nyitja meg a most kö-vetkező évadra. A kör agiUs vozotőségc a tudományok népszarüsitését az iJén Is szabad lyceálU előadások íendozósdvol fogja stolg-«lűi és a migyar művészet, i-odalom és tudomájjy ápolását, ozon nomzeti klocsok fejlesztését, ezen szomorú időkben még loí-kciebboa íogjn felk«rolai roiot eledJlg. A pénteki ünnepélyen P/»if« tanár, • kör agi. lis olnöke mognyitót mond, Kovács tanír, a kör nagytekintélyű tiszteletbeli elnöke uuoopi bosiédet.
— (A közadók kezelése.) A hivr-tslo* lap mai száma közli a p^nzügyu i: iiz-te: Jótrcndelelét • k^Md ík kezeléséről szóló idei VII. törvénycikk véfcrehajiáia tárgyában. A pémügymlnUztor a le nem foglaltató anyagkészletek ért.\'khatárát 2o0.0> , a le nom foglalhat 3 kamatjövedelmekét aG-CO") K ban áila;itja meg. a városi adó.gyi te-nícsnok által cntcdflyohotő lizetési h.hsr-tisokat 200.000 K-ban, a telekkönyvi jelzálogjogok minimális é.tékhatirát cgymU.ió-bio. A közigazgatási bizottság által saj.t hatáskörébea törölhető loliajthatitlaa köztartozások értékhatára 200.000 K.
— (Fő a rutin.) A .Korona* egy\'U n.ztalánál ü dögélnek négyen, ki bor, ki sör, ki szóda mellett- L\'olondos kfldvö bohém férfi-társa* á{, akiknél péoz — az i/azán a legkovesobb. Záró.-ft felé közoledik nz Idő. Kellő közülök fiiét és etmepy. Előbb termé-szetoten nem felojtenck el — nagyon kevese-dike van mégl — kellő mennyiségű borravalót felejteni az asztalon a tx>r»unak, kettő darab sxázkc-ronis bankjog/ at.kjíban. A másik két vendég marad m\'g. Egy „slucni4 •őrnek még üresen a holyo. A cigány min den öt perebon körü\'hordozza * .hajmeresztőt * Elegán* szög1 o tőit dcr:kk»l áll meg a mi két emboiünX asztalánál Az egyik bosi-szus csodálkozással néz az órára. A banda elkeseredetten huzia: .Rég vo\'t, rég volt, igaz so volt talán. — * S a mi* emberünk iste: i nyugalommal trre\'i fel az asztalról a borliunak otthagyott egyik száxkcroníst és előkelő mozdulattal * lilcira dobja. A U!ca nagy ivbon lendül tovább.
— (Hetvenegy éa fél milliárdra emelkedett ax állam jegy forgalom.) A MTI. jelenti: Az államjegyforgalom szept. 30 án a srept. 23 Ikl álomáonyal szemben 71 és fél milliárdra emelkedett.
— (Telefon Budapest ós Nómot-orazág közölt.) A német postaigazgatás-sal történt megállapodás alapján október 3-án Budupest—Hamburg é» IJud»pest--Stott\'n között uj távbsszélő-vlsio >yl«tok nyiltak meg és az eddigi ti.beszélő-viszonylatok dj szabása is megváltozott. A beszélgetési dijak a következők: Berlinnel egyszerű beszélgetés M.OCO K, sürgőt b.szélgotés 4 5.000 K; .MaJ« a Frankfurttal a beszélgetés lií.000 K, iljotvo 14.000 K; liambu ggal ÍO-COO K, illetve 60.C00 K; L pcsével 14.0 0 K, iUetvo 4 !0&0 K; StoUiunol 16.CC0 K, illetve 48 0UO K.
(x) AThomán hangversenyre (s:omb«t este) jegyek (csak a 9. sortól, eaetleg még néhány pót j:ék) kaphatók a Leitner drogériában.
(x) FUszerkereskedők figyelmébe. A kiskereskedelmi árusítás részére 1923. é-i október hó 2 tói kezdődő hatállyal érvényen legújabb irányárjegyzék átvehető Rosenfeld
Adolf Fial cégnél, Fő ut 4.
(x) Kötött gyermek garnt-tnrák, kötött női kabátok, női én gyermek harisnyák, nyakkendő különlegességek, Hamorll bőrkeztyUk óriási választékban GRÜNBERGER nél, Fő ut 11. Telefon 221.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Egy Unb.tárt egy <vi
börtön. lOl rcidbcll lopAi bün-tettével vádolt.n kcfü\'.t . törvény-.rílc -!é Kuitán L.jsf, . HúrvAlh ís Vess ctjr volt o!ta!m.70t"j». mert áUu\'ccul behatolt BcrghoJ/cr G>ul« nyomdán boilrt I.k4iiha ís Aliitól.2 ellop!, s Fogi.ró! Berg-hoffer labilj<l, .lonklvül 4000 koron* késipénrt. Hcg» elterelje mo-í^ról a gy.nut, Kultdn álniv nhll levelet Irt n kárv.llottnok, hogy fi lopta el a k.hátot íi a pín:t. Vádlott t.g.dt. u kabít\'opiat, ctupán a 4000 K jo,lel.n ellul.j donitá.át Ismerte el. Bergho//er Gyula, a kíiosult elfiadta, hogy mióta Ku.lán a házbon lakott, a l.kóknak áll.r.dóan veszett el v.ls-mljök. Ar 6 kár. 310.000 K t teáz kl.. A törvényszék dr. Hegedűs György ügyvád, nemzetgyűlési kíp viselő védelme ulíin bűnösnek mondotta ki Kustén Lijoit és egy évi börtönre és három évi hivat.Ivesz-té.re Itcltc. Az ügyész súlyosbításért, vádlott és védő az ítélet enyhítésééit felebbeztek.
Különfélék. _
* (A hordók kéoezése.) Na gyon sokat vitatkoztak már azon, üdvös dolog-e u borra a kénezés, nem lenne-e jobb valami más módon elpusztítani azokat a kártékony, a bor mindenféle betegségét okozó, a hordót sokszor használhatatlanná tevő mikroszkopikus kicsiségü szervezeteket, a levegőből, phcefelszerelétl tárgyakról a hordóba és boi ba kei ülő baktériumokat.
A kénezés alkalmával a bor ál-tal elnyelt kéndioxid bármilyen klctl mennyiségben is határozottan káros az ember szervezetére, egészségére. Szőllőtgazdálnk különben is nagyon sokszor esnek túlzásba a kénezéssel. Nehéz is pontosan eltalálni a hektoliterenként feltétlenül elegendő 20 gramm mennyiséget.
A bor vegyi összetételére sem kivánatos n kén alkalmazása. Minél több kéndioxidot nyel el a bor, annál több borkŐiavat tud oldatban torUni. Ennek következtében x borkő vagy nem válik kl a hordó oldalfalain, vagy, ha már odirög-ződött, újra feloldódik és belejut a borba. Teim\'sretej, hogy a bor ezáltal egyre savenykásobb lesz a n tulh>jtott, felette gyakran alkalmazóit kénezés folytán esetleg tel-jsien savanyúvá válik.
Nem akarom etiel uzt mondani, ho#y a kéne?és felesleg;* és nem sr.^bad azt oikalmarni. Nem szabad azonban nem elől téveszteni, hogy a kénezés ctak szükséges rossz. Erid-ig u^yonls dacára míndrn lefolytatott s jelenleg is folyó kitér-letezésnek, nem sikerült még olyan 4 anyagot felfedezni, rm?)y a bor-és hordóbetegségek kórokozó mikroorganizmusait el tudná pu-zti-tar.i anélkül, hogy a bo ban vagy hordóban lényeges elváltozást, káit ne okozna.
Kénernl tehát kel Csak túlzásba vinni nem szabad. Ellenkezőleg, a kénezétek számít lehetőleg redukálni kell. N<j a kén legyen a s70llősgazda legfőbb fegyvere, ha-nem cz abárolut tisitoság a bor-és pincekezelétben, hogy nc Irg^en teryésztblaja a baktériumoknak. A praeventlv védekexés mindig kevesebb kárt okoz a gazdának és »oh»8em veszélyezteti annyira az üzemág rentabilitásét, mint a már maglévő bojok orvoslása.
Pincés gardáink legtöbb bőrbe-tfgségének okozóját határozottan * a tbsteaág kellő hiányában kell keresnünk. Ex az oka nnnsk is, ho\';y olyan nígy mértékű ná\'uik a kénnek a bcr-gazdaságbnn való alkalmazása. (bl.)
(x) 3 azob/ts lakáa óvi bérét is megtakaríthatja, ha rossz harisnyáit, a legjobb békebeli onyagból F1LIPP kötődéjében — Szombathely, Széli Kálmán-uica 6. s^. alatt íejellcii.
(x) Hamisfogakat, araiból,
ezüstöt, brillíénsokat, érmeket, olpacca ovőeszközöket és dísztárgyakat a legmagaüabL napi árban veszek. — Frled Jóxuef ékszerésr, Sugár-ul 2. szAm (Fő-ut és Sugár ut sarok.)
Valuták és devizák >
Napoleon 80D00, Font (London) 888C0 •• Ö3Í00, Dollár (New-York) 10Í.5U-200&0 KraocLa ftaok (P«üi) UOi-1271, Márka (Berlin 0 01 - 0-02, Olasz Hm (MUirno) 80^-910, Osztrák kor. (Bóc») 27 40-2^0, l.«t (Buka-rast) 9J00 -lOivA), Szokol 683-627 Svájci frana (Zürich) 3t50-31570, Dinit (Zágráb) 220-240, l.eugyel márka (Varaó) 500-W*. Ainatordaiu VW. — Koppenhága 3440-3ÖCX KjUiUinia 3100-3320, Slockholm 6130-411)0.
£.\\L.\\i KOZt-ü.s i
lÖ3_okt4ber4_
SPORTÉLET.
A* nte-dac bajnoki mérkőzése.
Ai NTE hátralevő ellenfelei kÖ-,Űl vasárnap n legerősebb, a győri Dunántúli Atlétikai Club hungáiia látogat el Nfgykín\'zsárp, hogy a bajnoki pontokért összemérjo [ere j\'t o Nfgykanl.sel Tornaegylet csapatával.
A DAC a kerület egyik legszi vósj»bb csapata volt Uv/ly is, az idén p;dlg hatálO\'Olt erősödést jelentett számára a Hungáriával vfló fuzló. Tán rgy csapat já\'é-kosai sem tudnék ugy kü:deni, mint a DAC él, amit az a körülmény fa biionylt, hogy a S AK-kai eldöntetlenül játs»ottak, a TSC t pedig 5 : 0 arányban verték. Tavaly is, nmikor pedig cz NTE o ,NVACcl való fuzionálás után félelmetes cs>p»ttal rendelkezett, mindkét alkalommsl eldöntetlenné tudták tenni a játékot. Könnyen csslódhat tehát számitásában a?, •ki az NTE mai formájára való teklr. tettel biztosra veaal a keni i:sai győze\'met. A kenizsai győte-\'lem cisk reális lenne, «Ct az NTE jcsatárok edd\'gi eredményei alap jin még 3—4 gólos eredmény sem volna meglepetés, de a győzelmet bizonyosra tenni nem lehet. A DAC a meglepetések csapata cs épptn a legjobbaknak szokott kelle mellen meglepetést 52 erei ni. Az NTE az érdeklődésre azámoturtó mérkőzést tehát csak akkor nyerheti, ha elbizakodottság célkü kezdi a játékot a olyan lelkesedéssel és kitartással küzd, mint például StAK ellen. A mérkőzés ercdméV.yo különben erős befolyással lesz a bíj-nokl tabella állására ir, mert a szombathelyi vasárncpl SzAK S>SE drrby biztosra vehető S AK győ-Uelme, legfeljebb e!d5ntellen kimenetele kettőié növelné NTE eddigi egy pont előnyét a többi csrpacokkal szemben ; veresége pedig felemésztené előnrét a a SzAK ot állítaná előtérbe. Nem kis mértékben függ tehát a bajnokság sorsa a vasárnapi kanitsai és szombathelyi mérkőzések eredme\'nyétől.
MIG A KERESKEDŐ PIHEN, ===== HELYETTE A REK-LAM DOLGOZIK!!
KÖZGAZDASÁG.
A kormány támogat ja a gyümúlcsfásitást.
A trianoni békeszerződés 36 faiskolát szakított el tőlünk Budapest, okióbor 3. Ismerete*, hogy nz Országos Többtermelési Liga » tör vény esi telt befásltási mozgalommal kapcsolatban nagy gyümölcsfásltási propagandát ke?d«*tt, emely akcióhoz o kormány Is bejelentette a legmesszebb menő támogatást. Az akciónak az n c*lj», hogy gyümölcstermelés rendszeresitődj\'k jn réteken, legelőkön, szőlőkben és kertekben, amire Magyarország fóldöí«zetéle!i és éghajUti s»cm-pontból kiválóan »lknlm;s lerület. Mivel pcd\'g oly in kicúre szabták megélhetési lehetőségeinket Trianonban azzal, hogy 0 legértékesebb részeinket metszették le, minden talpaUtlnyl helyet ki kell használnunk termeiéi-re.
A gyümÖlcsfásitáinak kettős cilja van tehát. Fedi minden tekintetben a kormány befásitási törekvését, de avonkivül néhány esztendő olatt felvirágoztathatja a jó hlrü megyar gyümölcstermelést Is és alkalmst szolgál egy ují-bb Ip-ii lehetőségre: a gyümölcskonzerválás, gyömölcspárlal és iz gyártás rend szertsitésére, r»mely tekintetben eddig a horvát és tiroli gyárak úgyszólván vcisíny né\'kül uralták a kÖzépeurópnl pucoVat.
érdekesnek tartottuk ezéffraeg kérdezni * föld mi veié .ü/yi minis*-tfiium illetékes osztályát, i>honnan a gyümölcsfásltási mozgalom tá mogatásáról a következőket mon dották munkatársunknak :
— A békeévekben Magyarországon igen nagyarányú gyümö\'cs fásitás folyt, amit a kormány természetesen a legkedvezőbb következményekkel támogatott, hiszen megvolt rá a berendezkedése is. Különböző h lyein az országnak 52 nagy állami gyümö\'ofa-iskolát tertott f<nn, amelynek csemetetermelése bőven eliátluti a felms-rült szükségletet. Mi bizony az a helyzet, hog/ h trianoni szerződéssel 0 tekintetben is súlyos vesz teséget szenvedtünk. Az elcsatolt területen maradt 36 nogy kitérj;-désü, teljesen beépített és felszerelt faiskolánk és a meghigyott 16 bárrailyen fokozott müvelés dacSra se lehet képes a mi fenn-
álló szükségletet kielégíteni.
— A veszteség ugy ért, hogy faiskoláinkat n legalkalmasabb ti-Inju és <fgh jlntu részeken rr.ndez tük b«, ijy E\'dé\'yben, a Felvidé k<!n, a Bánátom, omel, területek e\'vjíztésével leszakadtak a legter mőképesebb, legértékesebb fsne velőir.k la. Ennek számokban kifejezett követ kr zménve ar, hogy an:ig 1914. évbrn 500 ezer gyú mölcsja csemetét rdh.Mltmk fásítás céljára állami s\'gé\'yként, a mult évben a legnagyobb erőfrr?ités»el oe sikerült II ezer cstmete példánynál többet nyújtanunk.
—A kormíny most uJ\'bS faisko-liík létesítésével próbálj 1 kiegyenlíteni a hibou után mutatkozó nagy szükségletet, da nz uj faiskolák exévbrn még nem jöhetnek komoly Síámltá\'b\'. A meglévő f»c»<mete termelvényeket trhit kénytelen a kormány a leginkább rászorulók, v»gyis a rokkintjk, hsdirrvAfe, öt vr.gyek és rz állrmi tisztviselők közt szé\'otzUni és ?-bben it mértékben támogatni cz Országos Többterme lési l.rgj gyumö\'cif.^sitísl akcióját termónretben.
— A", em\'.it tt\'k kérelmszécét k legrövidebb uton intézi, el a fő\'d mivelésü^yl minisztérium egya/erü kérvínyezéae alapján, r^melyben ax illető igázo\'js hadirokkvn\'sígát, illetve h\'diö-v^gy és áiv» nzt a lényt, a kőzslka\'mízott ped\'g állami Nlkalm-Azotts\'&át éa a kérelmet ilyei okmányo\'c alupján hamar elintézzük. Mrg akarja ugyanis cks-dályoeni a minisztérium az üzérkc-d-sek-t, azért kell rlővlj^yáz ittál kezelnünk a do\'got. Ms nálunk sajnos mindenben ü^éikednek. A gyü-mőlcifásitái p-dig olyan al c\'ó, amrlynek nemic\'i érdekű következményei vin-iak é» amelynek előnyeivel egyolőre a rás:orulókat kell segélyeznünk.
— A cukorrépa ára. Buda-pezt.ől j \'lentik : At OMGt kebelében létesült CukorrépatermTlők Országol Stö\'/etsége szerdán « köztelek tanrCítérmében Somsich L4azló gróf elnn\'slés ével i. tekez letet tartott, amelyen a szövetség varmegyei szer.-ei csaknem kivétel nélkül képviseltették magukat". — Tekintettel exra, h\'>gy a cuko gyárosok egyesülete n kormánnyal még nem fejezte be a függő kérdésekre vonatkozó tárgyalá\'okat, a Cukor-gyárosok Ozszágos Szövetségo a bizonytalanságban lévő cukorrépa termelők és cukorgyárosok meg-
__s_
könnyítése cíljóból altért a fix ár-megállapítása tervtől, egyhangú hntáioiattul lö:ös alapra helyez-k-dv a cukorrépa métermáts-in-kénti árát 0 kilógtam ad mentes cukor árában fciöUe meg.JA Cukor-répatermelők Országos Seövetke-zetc ezen oz alapon fogja folytatói tárgytilásait a Cukorgyárosok Országos Egyesületével.
Erl«>3item a rt. é. közönségei, hoqy az őszi iöényrs pazar uálaszlékban raktárra drkeztek nagymenyíségü
angol férfiszövetek
ragián kelmék télikabát szövetek kosztüm-kelmék női kabátok szövetruhák krepdesin ruhák blúzok pongyolák kelengyék vásznak siffonok
zsebkendők ^
Senki ne üljön fel a II hangzatos II !; reUfámoknak !\'
ÍDinőenkineh érflefce. hogy megnézze éa meggyözfiő|?h áruházam
olcsó, szolid árairól)
FÖRST JÓZSEF
„Kék csillag" áruháza.
Tolelon 388.
LEGOLCSÓBB H8NDIG
KISFALUDIES KRflUSZ
Zalavármegye legnagyobb divatáruháza az „ürany Kakas^-hoz, Nagykanizsán.
Uuplaszcles női soltis szövet métere K 17800
. sima „ , . 17800
„ „ soltis cs csikós , - 19800
Francia mosó velour , . 17800
Duplaszélcs Gubardin nőiszövet . , 19800
Gyapjú női posztó minden színben „ „ 27800
130 cm. széles Gabardin nőiszövet . . 27800
140 . , angol Costilmre és ruhákra » . 38900
Boy-szövet női kabátra ~M0 cm. széles ., . 60000
Férfiszövetek ruhákra . - 38000
„ „ gyönyörű mintákban I* » „ 53300
Angol zsánerű gyapjúszövet I* 1- - 74800
gzenkivül óriási raktár és a napi árnál olcsóbban kaphatók:
férfi télikabát és átmeneti doubl knbátszövetekben; nőikabál és kóppcnyvclourokban, féifl bundaáthuzatok. frakk, zsakett és szmokingszövctekben, csizmanndrág kelmék és férd divatszövet különlegességek. — Színtartó pargetok, mosók, ágyhuzatok, vásznak, kabátbélések cs Cugehörök.
Gyári raktár:
szövöpamutból ós szövőcérnából.
B«~ Bámulatos olcsóság! Piáid vállkendök darabja 25.000 korona.
i
ZALAI KÖZLÖNY
1923_ollóher 4.
A TŐZSDE HÍREI.
tS»;it lu&sltünk leltloajíl.iíle.e . Dile\'ötti magánforgalom Irányzata üzltUel.n, InUkli ciak vu vo\'t n p:«co«. Salgó 610. Magyar hitel 710, Otíliák hitel 150, R ma 145-
150, Kínén 2725, G\'orgU 1550-1600, Leszámítoló 105, Kereske delnll bank 1175, Ii/Ó 49o.
Déli magánforgalom. Az ir/nyzst lanyha özletielep. Koaitpénz 7 5 saiíalék. Ot/llák bile\' 150, m.jryar bild 700, Aitftol—M-gyar 136— 138, Magyar-Nim.t 30 -35. Pevl H.zii Eli-5 33-0, Loyd bm k 38, Kóstén 2700, Ngybittonyl 235, Salgó 610, Uílkányi 14 :o, Bsoclni 1200, PjIIm 60, Atheneum 36o-37o, Gotu. 50—52, Risl<. 70, Nova 145. Államvasút 440, Dell vasút 145. NmIcI 3300, 0f. 620, Fegyver 1700, G iu villámot 2700, őstermelő 300, L*ni( 270, Cu\\ot 3600, Sloiz film 55, Me.íh gve-i 370, l.ió 530, Luiámitold 105, Földhitel 35), Kerekidelmi bjnk 1250, Rimi 150.
A delu.áni magánforgalom IrÁuy zatn tovebbia is syeoiie. Si\'gó 630, Államvasút 420, Rinii 153, Culor 3730, Alh neum 340, Ou trik hitel 152, M.gyar hit.l 095-700. G-rvi vi!\'anos 2670, Ká. in 268o, Buciin! 1570, M:z6hegyc»i 320, AlUnlika 80. A kosrtpénz 7-5 wái.lék.
E\\ti magánforgalom: S.lgó 625, M.gvar hitel 710, O.ttrak hitel
151, R\'ma 152, Leaztmltoló 10.r>, H«n;a 75. Haral 200 (iru\\ Oiaay B.i.k 49 Lloy.l b.nk 36 P.-.IÍ H.z.i 3500, Küeikédelmi b-<i k 1160, Budapesti gózmaloin 230, Kóssén 2700, Kohó 830, Atheneum 350. Hofhert 215, Iviívver 1750, Kiilxrci.i 160, Cukor 3700, M ií-cukor 321, Stummer 1350 Gul: ra.nn 700, Uchtig 19, Nova 135, L-vante 800, Adria \'540.
XOclcli: cfirlfcti ö.iim i A\'^tt.i i.i-i Mu:uuj:. x»-uo,
M.w-Vofk S\'.gíí, Unjon 2548 Su. EVil. 9327 30, Milano 2115. n.\'aa I87SÜO, Buiie.-[ dl 0 03. ZinrHi OS* 50, Vi^ii l\'J, Wl, 0 78 75. Si.\'.jl. 14J0\\ OasUll bi:t 0 8Ú0Ű
Budipeit, Berlinben 23700, BÍC1 béri 376, Pnlgíban 1912, tsle Züiichben 3
Nemesfémek: E mt 1 koion.a 2100, loiinlo. 5700, 5 koronás 10500, Arr>ny 10 korar...4 6600.
Tctmíny It.\'ícníSs fiuj inoavww,
S350aOIWO\'111 \'ÍJ,"V 11 .1X0 HVí.i. .,!\'..
63^0:.60»iji7\'.0Xi.74ú\'JUí*L 071>.1J 88\' 00 tengeti 87 v 0- 0R0W. t«pe. I750CO, 4IW0 - HOJ), köles 75\'AO 8VOUO
Ai irányzat tov/.bbra ii Isnybs A buza 01 folyim.i >z uto\'ió n.[1 boz fiinyiWii 1000 lioroniival oók k.nt. A mJmok nem luöt.k vá párolni. A, áücmi.i bum árfolyitm] 2000 K-val cselt vissza. Ro.ib "i ciekély volt a for^n\'oni, a malmok abból nem vá\'Ároltak. A takar-minycikkek piaca üzloUclen, némi érdeklődés a teníerl irént mutatkozott. A ztb budapesti Aifolycmz váitoiritli.ii. K-jrpAb-Vl tok Aiut kínáltak.

A/. 7*. /. nwgán/elcntcsc a ter meny piftcrél. Kis for^nlotn meílclt ne "irAiyz\'t rzilífd. Bu-n bp \'ti pa>IK>bi>n 950- 60, Danimul 1C0
— 110, Ro;s B; esten 650—660. Taka.m.-inyírpa 580-90. Z b 620
— 630. B;>.-slcn 680, Tenger\' pro r pt 640-60.
Liszlpiac Dira 1800-800. 00 is 1700 - 80il, 0.(s 1500 -8^0 6 OS 950—1050. 8 as 550 - 600, loipa 370-420, 75 s\'.izn\'ékos • 1 zslls I 890 Vclömatpiac. Luc ;(»;■ feliét 9000, >Sr3s 8000, nvus 40:0-5000, Lóbera 12C0, fehér liere 6000, B.lt.cin 800, BükkSrv t. v.is.i 750 -850. z l os 650—750, 5 öi-Ss 2000-3500, öi.i b-.r.ó 8-900, Viktória 1200-400. V. 16 1200— 300. fehér bab 1650—750, terkn 1400 -500, Mik 3200-500. Ki-poa.t.\'Kpco 1600-700. Mustár 1700 -2000
Marhahiuváscr. M th bus 1. r. egés.b-ii 6200-8200, hilu\'-ia 7300 -8400, eleje 6100 - 7700. II. r. egés.-b-.o 5100 -900. hAtulja 5700 —6800, eleje 4200 — 800. Botju lő ö\'.t iiSrbe) 8200 - 9000, jub I. r. 5400 - 6000 Készlet : Nsjymilha 48, el-.riis 38, növendékmzrbs 2, elsdtís 2, boiju 14, elsdAs 14, juh 158, el.dils 88. Botjubór 11-12000 koitin.-. A vdsír lanylis volt ű\'let ali^ fej\'ÖHŐtt.
StilisvisAr Elkelt 200. Könnyű sertés 7500-600, nehéz 7800, kii-
-ép 82".0, is\'r 10800, malonn. 8900 - 92U0.sclonísfelsc.te\'s 10700 Ferencvárosi sertésvásár. Stjbad vitiri mar.dvdny 185 brkezelt 467, eh d -a 220. Ars\'-: könnjü 7400 -600, Iiehé; 7600. A zAtt-v.-a\'Sion nem fejlődött ki üeiet.
l\'\'íitt 1 i..nií ztert PókCli Géza. itt.\' 1 steike.ttí Szttokay Kátinau. Tjr.sssrk\'xzti\'i: llcnctlck Ki 1» Ki.Jó. Nagyíiitil\'.anl Nyomtla és l.;;pt l.ul\'1 Vá\'la.Ut.
.Minden »>ö 140 koriMia. v.«»iAtfcl>«i bciflvcl íuO HulOMi AlU.t 1.ei-c(Abn«V cn^eJtiíry. V«»íf. c* flitn.pr.[".\'.oi 100 tilsaik MAr. I.c«kl»cb:> hl.ileiv 10 u«.
nal r<S<U<U /«!
I .t Hit.....
aa\'nií k«!ntt<.!, I1.-
KiVE
Mezőgazdasági Hitelintézet Iparfejltsztési R.-T.
Budapest, V., Hádor-ütca 20.
Elfogad mogbl.-.\'itoko! lerm6nyör(4kOB{tósre minden monnylségbűn. MttzAsazdaciai hltall nyujl kedvezd lellélc\'.ck-kel. — Mciögozd jsAgI többtarm.elés ét Ipar* toilaselAs.
Qlcsé té>i?Mfeá& tiszi® mamiból.
k, Polgári, él munkaruhák: B üioml munkaruhák:
lki.iWt.iak.uk IroJW h««in»l»K».
,r„l m\'.nWaoln.k, .,.<i«>l<ll l.<oln«k. t»cf"j««-„.> raiuU» kniii. ,ftví6lök,^k. ia.«Jí«kn»;. ■rtmíf*.
Uv. W",tJl »1\'l"uk0\'k\'
KOptoj. *ubbony r» «««»«•»dri* »aoo<K> koroiUiol r»Jj«ui».
winknofauk. t-in? uickaik. trJel mvnkliúVnik, fav«io^)kn»k, jiki?»r«kn»W. »«•, K^|>4>i>f. xubbony <it c«Uun>iin«lr*i{ •xyiiu irz.ooo korouklOl íoiffH. FtQll r^HtdiriVok rptuktiu U »«;hai6k. nooklrU rr.UÍt)\\» k<ltrsv.lk U. J- Ut.Ufí«h«tik <1
Ergon Ipari és Kereskedalmi Részvényiársasáön^l,
Bud9pesí. V. Kar., vörösm3rtfiy-lér 3.
• Arj*CT>»k«l kOldauk.
EI/C7CnCIT m élán «J«I
(\\jÍLKLII ájJ-.kcbcn i.írto uwg « klrak«turkUo Lv\' n»ii int\'l .V.:,.tcn f<:« ék»z«r<v«t óridtl itb* • v«»»uok.
GELLÉRT TESTVÉREK
Budapest, VI., Cölvtts-u. 0. zzám.
korona nyerheíő
egy iisjzegbin cgveilen soíJcfByal a november 14 ln fjerdöáő XI. OBIW}8t>rs|íi4kb»n.
Megrendeléseket már eizkttzlllnk.
Deák és dr.
nndrén/-ull fiák, Budapei*. flndrájsy-ul 16.
Id«\'«s: 00 millió ""letilt.!:
H,t:tmi-1,: 40 m.lliú \' . <003 keeeiii
20 millió \' , 7000 ,.
-o miina in. 1, iooo ..
Jsíieiln 700 i/ijttló.
Hirdetménye
A feiitissabari r m knih h;-kö/.aéy tcnjplon&t rcnováUaij-i.
A jel<sM;<C7Ó viMlal>oz«Sk kö»«$é<. vetéiüket 1923. október 8-lg tartoznak a pUbánia hivtta\'hoz be-küldeni.
Hívebb fclvtiágosilttst uuyttrotl nyeiheín\'ek.
Zz\'stzfrbar, 1923. iktoí cr 1.
A hUközaég rortloué^e.
Z:3bot, árpát ás tengerit
TÍ»Í4oliiok (t «^n»»9n»nbt> ost i
b?inily«n tr.«iinyÍ5cgb«o napi 6r •Ml ttUll\'ui.lc-
Zalsv^rmegvel Szövetkeze!! áruforgalmi R. T., Nagykanizsa
íiijii) itn rmu
T.l.font.tm : ISS.
Czgiobb iükoloi
s. ..
lürnör finom rázbfil
werienyen hlviiil Arakon.
r r
mlntíonféle Iskoínsxerek
kaphatók
Fiichel Pülöp íísaí
könyvkorcskadcsében
NMGYKAKIZSA
Vóroshiz palota.
A szüreti ideny alkaltnétból uj kifogíslülan minőségű hstSZttált
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek
melleit használatra, kölcsön kaphatók
Zerkowiíz Albert "ZZtT Nagykanizsán.J
Hirdessen a Zalai Ézlönyben
eűo pihen, reklám dolgozik!
Nyomaiou s Naxikatiiwai Njt.. tU n LapMtdó V.-^;.o ,. yoriíljjibon, sTCvV.tó™ **"
Egyes n§m ára Mftttmag 250 karon®, vasár- és flwweianap 300 korona.
62. évfolyam
Nagykanizsa, 1923 október 5. Péntek
225. szám.
Ca*tfc*Mte«4g *• hl»6óbl*»l*l r«-al IS,
UUrerbifT*U(oB IS. »»im.
fl márka halála — Németország élete
Nagykanlzaa, oXtóbar i. Október másodikán fekcie napja volt a ber\'.ini lőzsdén.\'k, a márka zürichi 0 000002 es Jegyzésének hs tásH aiott hihetetlen arányú áremelkedés viharzott át a valuta és deviza piacon; egyetlen délelőtt leforgása alatt a dollár hivatalos árfolyama 320 millió márkáról 440 millió már-kára emelkedett, de ezt a 440 mii Hós árfolyamot Is túlszárnyalta tz utóiőzsde értékolése, amelynek követ* kezményeWpon esie már 4?5 millió márkát adtak Berlinben eyy dollár ért. Százhetvenöt millió márkával emelkedett október másodikán egyet len nap leforgása alatt a dollár kurzusa és ez, a világ gazdasági történelében ezldeig még nem tapasz* lati értákhar.yatlás mindennél jobban dokumentálja a márka tragédiáját, vagy helyesebben: a márka tragikomikus kimulásftt.
Tizenké\'millió papirmárkát ér ma egy békemárka, tlzenkétmiPiós; orosza emelkedett tehát mindennek az ára Németországban. Ez a helyzet már nem Jelent mist, mint egy rettentő, de valóbr.n végbemenő csődöt: a márka, rrint pénz, mint értékmérő megszűnt létezni és mostmúr minden márkában kifejezett értékelés nem más, mint gazdi stgi és pó\'.z-Opyi abs? urdum. A márka meghall, ir.ert az 1:12,000.000 arányú hi-nyailás nem más, mint a teljes pénzügyi megsemmisülés.
A márt a meghall. Romlása, pusz-tu\'ása szinte meglepetésszerűen — megdöbbentően gyors volt. A feltartóztathatatlan zuhanás a Ruhr ellenállás megkezdésekor Indult meg. A márka akkor k« p:o meg a kegyelemdöfést, anildón Raymord Poincaré kijelentette, hogy Franciaország minden eszközzel végrehajtja a vcisail-Itsi szerződés jóvátételi követeléseit. A német politikai ós gazdasági élet már akkor tisztában volt azzal, hogy a merev frarcia követelések a márka halálát jelentik, tudta ezt már akkor az angol kormány is, amely nem egy kísérletei telt a m&rkn megmentésére akkor, amidőn Poincarénál Intetvenlált a Ruhr-kérdásben. A*n a franciák konzekvensen kitartottak ri deg álláspontjuk mellett és így n márkának meg kellett halnia. A hámét gazdrsági poétika tudift ezt és nem igyekezett fcliartóztaici az elkerülhetetlent .. . Sőf, határozott és sikeres inf nciós pénzügyi poü lkával maga a német koimáuy igyekezett minden eszközzel bs erővel tönkre tenni a rr árkát.
Ennek at ellentmondó és látszó
■íoru.iol árai Ubt bór* flOOO korona. Ilotlapaalvu knj\'hntó iakrr-kOi 9. ti. iloháDjttiodtbti
lag németellenes politikának kétségen kivüi mé\'y és valójában helyes indító okri voluk. A német pénzügyi politika az elmúlt évszázadok történelmén okulva tudta és meg volt gjőződve arról, hogy a háborút-vesz\'ett államoknak minden időben legclsősoiban a pénzrendszerét tette tönkre a győztes fél. A német közgazdászok történc\'mi igazságok fel ismeréséből szűrték le maguknak az\' a tényi, hogy az eng:szielhetctlen háborút köveiő engesztelhetetlen béke kötés minden erőfeszítés és áldozat ellenére a márka h»lá\'át fogja előidéz-ni és ezt a ho\'ált csak késleltetni lehet, de feltartóztatni nem. És ennek az évnek kriiikus őszére el is jött a halál, hogy fcláliitja a márko 12 miliós árhanyj tiásAnük emléV kövét és ráírja ftzt az egy, de sokat Jelentő szól, hogy: Fűit. A mátka ném pénz töKbé, hanem pénzügyőriénél^ emlék\', eme.yot talán ma, talán hói-nap, de okvetlenül követni fog az uj német pénz, ernclynek megszületés* egyben a nimel pén?Űgyi válság megszűnését és a gazdis.\'tgi regenerálódás kezdetét jc:eui Afcái-milyen alapon, akármilyen fo;maban, de föltétlenül uj pénzrendszer fog Németországban H<lakuii>i, c°y olyan s:abil pénzrendszer, ao.fly megszünteti a mai német pénzügyi kacszt és gyökereinél kezdi m-g a né-.\'.et gazdasági élei bajainak orvoslását.
A német gtzdasi\'gi élet vjzetői ludUk, hogy a márkának el kell vé rcznic és tudóik azt is, hogy men nél gyorsabban bekövetkezik ez, Néme«ors?ágrr. annCl jobb. A német bankóprés nem ou meg egy püla-natra sem, sőt inkább gigászi méretűvé fej\'ődöt! és a német bankjegy-tömegnek bZ infltció révén kisivnty-lyuzctl törnegri lehrtívé leilék azi, hogy Németország minden gyára, űzetne, vállakózása — dacára a lAl. szólagos súlyos pénzügyi helyzetnek — teljes üzemével dolgozzon é? igy a prpirmitkáb l reális produkciókat áliiison elő. Németországnak nem voltak r?ftényhőssze»ü Hegedűs Lóránt j*i, akik péniü.iyi téren akarták a kh tellet)Ségei megvaksitani a haldokló pénznem erőszakos felfelé való tornáziatásávJ. Né >--cior szAg rgy pillanatig sem gondolt def lációs politikára, mert ludis, hogy ami cl fog veszni ez Úgysem menthető. És a német Inflációs politikát csakugyan igaroltálc is a bekövetkezel idők, s ezzel egvid.jü\'eg döntő erejű cáfolatot adtak minden deflációs Aiigazsígra.
Az infláció hivei tudták és jogosan hangoztatják ezt, hogy nem a nyomdagépekből kikerülő p.pirmátka hanem a német munka, a német nyersanyagtelepek, a német tudás,
sictvizcilség é* erő a reális, mara dandó értekei Németországnak. Bebizonyosodott ar, hogy ezekei az igazi erőforrásokat nem képes tönkretenni, do még eigyö\'giteni sem a bankjegyek inflációja A papiros márka halálán nincsen tehát somml saj-.álnivaló, htsze.i cssk eazköz vol\' ; egy jól alkalmazott és gyengülésében is elevenen hntó p.ipiros, ame\'y éle-let és munkát teremteti, mert jó politika irányitoiia erre.
N.ivitís vo\'n* tehát azt hinni, hogy n márka 1: I2.COO.COO arányú hanyatlási Némotország Iczü\'líséi ir.utníná NéT.eiorRzág élcle nem a
márka frontján dűl e\', hanem a német egyséj! és némát munka további fenntartásán. Hí Németország megtudja írhni egységét, belső békéjét és g-tzdasági é\'etinek összehtngzó és állandó munkáját, nincs az az infláció, mely megdönteni iud-iá. — ^llenben hs a szeparat\'s\'a mozgalmak é* a jobb és baloldali szélső* &ó,c/ek lesznek u rá belső politikai ételén, akkor valóban a lét végy nem* lét kérdése elé kerül, mert rgy országot sohasem a pspirospénz tömege, hanem mlnd»g a szélsőség politika ói a he\'s3 egyenetlenségek tették tönkre.
Lemondott a német koalíciós kormány
A birodalmi elnök ismét Streseinannt bízta meg kormányalakítással. — Katonai diktatúrát várnak, — Az uj kormány még nem alakult meg
Dcrüu, októbar 4. I Hivatalos jelentés a kormány-
Szerdin éjszaka 11 trakor a Stresemann kormány elhatárolta lemondását. A ifiinisztertanócs után Shesem\' nn nyomban in<gjelent Lberi birodalmi elnöknél, ho/y részletesen tájéíotta>sa a helyzetről. Az elnö\'< elfogadta u^i.un a Stresemann kabi net lemond isát, de miután ugy a német néppárt, mint a centrum el nöke, v itamint u demokraták is a;t kivánt ik, hogy Stresemann marad ion a helyén, a birodalmi elnök ismét Strcsemannt bitía meg az uj kormány megalakítás ivol.
E>. u kormány csuk kevés lagbt\'l fog állani. A koncé Ur megtartja a külügyi tárcát, kividé c a\'< belügy minisztert, pénzügyminiszterhon védelmi minisztert és gaedusagi mi nisztert fognak kinevezni. A tényleges kabin\'.t vezetése tehát öttagú direktórium kezébe kerül, a többi tárcát hivatalnokokkal fogják betol teni A direktórium mindenekelőtt, (zmi\'yen gyorsan esek lehet, keresztül akarja vinni átokul u terveket és intézkedéseket, amelyeket mór a mostr.ni kri.is kitöréte előtt végre akartak hajlani.
Miut\'-n a onb..n mindacknrk at intézkedése\'nek a keresztülvitele parlamenti uton tulsok időt venne igénybe és a pártok mai változó hangulatában nem lenne idejébin biztosi\'ható, az uj kormány rende leli uton fogja végrehajt tni legsür gösrbb intézked\'seit és a poriam\' n let a legközelebbi időre kikopcsolják.
Erre azért is s*üksége van az uj kormánynak, mert a szükséges kél harmati tölbsrgre nem számithat. Arról is szó van. hogy a parla mentet feloszlatják. Stiesemann már az erre vonatkozó okmányt meg kapta a birodalmi elnöktől.
▼álsrfgról.
Berlinből jelenti a Wo\'ff Iroda. A birodalmi kormány szerdán több ülésen fogislkozott s helyzettel.
Miután a szociáldemokrata párt e\'uUsitó magatartást foglalt el abban a kérdésben, hogy a szociális törvényhozást a birodalmi kormány felhatalmazási tőrvényj *vaalatába fogla ják bele, a koalicióa pártok felfogásában áth\'ddh jtat\'an e llentét állt be. ti tény következtében a korminy elhatíroztí, hogy a birodalmi kancellár uján felajánlja lemoudáaát a birodalmi elnöknek. A birodalmi elnök a kormány lemondását elfogadta éa dr. S\'rese-manu, eddigi birodalmi kancellárt bizta meg az uj kormány megalakításával.
Uj valatit vezet be a megalakulandó kormány
Berlin, okt. 4.
A lemondott Stresemann kor* mány egyik minisztere a követke" zŐkép jellemezte a válságot:
— A kabinet a parlamenttel rendkívüli felhatalmazásokat kért gazdasági, pénzügyi és szociálpolitikai téren, irc\'t uj valuta bevezetése nélkül nem lehet semmiféle hathatós intézkedést megtenni. A régi kormány ugyanazt akarta, amit az uj kormány akarni fog és az a kővetkező :
1. Súlyos vagyonadó kivetése.
2. Az áraUkuláa energikus irányítása a monopóliumok, a trösztök és o kartellek letörésével.
3. Az őstermelés fokozáaa.
A kabinet kebelén belül megállapodás történt erre nézve, azonban a pártok ezt a megállapodást nem fogadták el. A kormány még
ZALAI KÖ2LÖNY
a bajor kérdésben ii megegyezésre jutott, de a szociáldemokraták lehetetlenné akarták tenni, hogy parlamenti uton intézzék el a munkástorvényt, miáltal a nyolcórai munkaidő teljesen megszűnt volna. A krízis tehát a szociálliták magatartása miatt tőrt ki.
Az elnök az eddigi ptrlamen tárli szokással ellentétben nem hsll-
fatta meg a pártvezéreket, mielőtt tresemann a kabinet alakításával újból megbizta, hsnem azonnal intézkedett, hogy a kancellár foly-taaaa tárgyalásait.
Stresemann ma reggel fogadta a pártvezéreket.
Pártokon felül álló kormány.
Berlin, október 4.
Az esti órákban jelentik, hogy változatlanul a direktórium terve áll a megoldás előterében. Felmo rűit a „nzcmélyltégek kormánya" névvel jelzett terv íj, amelynek az egyei tárcákat pártokon felül álló általános tekintélyt élvező férfiik vennék át. Nem tudni azonban, vájjon ez össze esik-e a direkló-ium tervével. Bizonyo>, hogy ez a megoldás a politikai pártok klküsjöbö-lését jelentené.
Meghosszabbítják a parlament szünetét a földbirtokreform gyors letárgyalása miatt
A kormány módot ad az ellenzéknek a törvényjavaslat előzetes megvitatására.
Alig jött haza a miniszterelnök külföldi útjáról, máris megindultak a találgatások a belpolitikában várható események felől. Az ellenzéki lapok beavatott hírforrásra hivatkozva, fontoskodó kombinációkat közölnek a kormány átalakításáról, személyek kicseréléséről, minisztériumok megszűntetéséről. Kltessé-kelnének az ország kormányából értékes államférfiakat a minthogy pillanatnyilag szünetel a parlamenti csatározás, kívülről döngetik a kabinet falát. Rossz szolgálatot tesz az országnak az ilyen lelkiismeretlen agitáció, nemcsak azért, mert nem is lehet semmi alapja, hiszen a miniszterelnök idegromboló külföldi munkájából hazatérva, csak egyetlen napot töltött a főváros ban, egy hónap óta pedig ideje sem volt belpolitikai kérdésekkel törődni a országmentő munkáját személyi cieroberék kisebbjelentő ségű momentumai által félbeszakítani, — hanem károaak ezek a koholt találgatások abból a szempont* ból Is, hogy meggondolatlanul elébe akarnak vágni olyan eseményeknek, ■melyek momentán éppenséfgel nem életbevágóan sürgősek.
A pénzügy-, kereskedelmi és kultusz-tárcát betöltő miniszterek
távozásának hirét leginkább azok kolportálják, akik mindenáron a hatalomra törekszenek a akik xkvarossá azeretnék tenni az ország helyzetét, hogy olyan látszatot ad* janak a közeljövőben újra megélénkülő politikai életnek, mintha szélsőséges programjuk és támadásaik tűre kényszerítené az államügyek legfőbb intézőit személycserére, esetleg irányváltoztatása. — Semmi ok sincs arra, hogy elvi kérdésekben a köréputon járó kormány változásra szánj* magát és aktuálissá tegye a túlságosan naiv fajvédő-ábrándokat, vagy akár a baloldali tervezgetéseket. MinlsiJtsrl tárcák megszűntetésének ideáját pedig kár annyira propagálni, mielőtt eljön a népszövetségi bizottság. Nem gondolják meg a felelőt len taUlgatók, hogy az ilyerml de nundilós is lehtt kifelé ? Az állami takarékosság minden téren való ke-reaztűl vitelére már megtette az elhatározó lépéseket a kormány s a nemzetgyűlés törvényt hozott a létszámciökkentéaről. Et az űgy tehát el van Intézve. Egyébként genfi sikere után szilárdabb a kormány helyzete, miot valaha. S megnyugtathatjuk a kedélyeket, hogy ezldőazerint nem a minisz-
terelnök foglalkozik a kabinet újjáalakításával, hanem ciupán a tul fűtött ellenzéki fantázia.
Az egységes pirt megkezdi
■ földreform tárgyalását.
Bethlen István gróf mlnU:tereln3k még genfi utja előtt részletesen le-tárgyaltatta a főldreformnovella első tervezetét. Most gyors menetben fogja lefolytatni az érdekeltségek kívánságai szerinti módosításra irányu\'ó tárgyaláaokat Is.
Beavatott helyről nyert értesűió sűnk szerint az egységes párt a jövő héten megkezdi a novella részletes tárgyalását. Szerdára, október 10 ére, az egységes párt vezetőlége összehívta a képviselőket é« délelőtt 10 órakor Neubauer Ferenc elŐidásában pontról pontra tárgyalni kezdik a földreformnovellát.
A kormány olyín fontosnak tartja a reform gyors keresztülvitelét, mindent elkövet a jsvaslat zavartalan letárgyalása érdekében.
Módok kíván adni a nemzetgjü lés tagjainak arra, hogy a fontos kérdés részletes és alapos mcgvl-t«tásában részt vehessenek, sőt a kormány nem zárkózik el az elől sem, hogy mindazon ellenzéki pártokkal, akik nem páitigitáció céljára kívánják fölhasználni a föld refo:mjavaslatot, hmera kizáróan az ország érdekében és a konszolidáció további kiépítésére akarják fordítani a javrs\'alban foglalt intézkedéseket, külön és előzetesen letárgyalj* a javaslatot és meghallgatja még a psrlamcnti tárgyalás clő:t azokat az észrevételeket, ami-lyek az egyes parlamenti frakciók részéről elhangzanak.
Hogy a gyors letárgyalás lehetőségét blitoiitsák, előreláthatóan *gy két héttel meg lógják hosszob bitani a parlament szünetét. Ezalatt az idő alatt módjuk lesz a bizottságoknak és a különböző pártoknak a javaslat letárgyalására és novemberben már az első ülésen a javaslat előadójs a nemzetgyűlés elé terjestthtti a bizottságok jelen tését. A j-lentés utáni lesközelebbi napon napirendre is fogják tűzni a földrtformnovellát.
Hárman.
Irta: Oláh Árpád.
1914. tavaszán volt.
Diadalmas ragyogással aranyozta bo a nap a zsendülő főidet. Mosolygott, dalolt és kacagott minden, A levegőben édes tavaszi virágilla tok tartották fejedelmi nászukat, amelynek érzéseket lekötő csodás hatásalt csak a szivek érezték.
Hárman ültek a diófa alatt, az enyhe, derűs kert virágzó félhomá* lyában. Három lány, barátnők vagy testvérek inkább. Beszélgettek a délutáni kézimunka mellett s most tatán arról, ami mindegyikőjüket a legjobban érdekelte.
— Boldog vagyok — felelte Ella, a legidősebb, a gyönyörű termetű, aranyhajú leány — boldog, hiszen tudjátok, hogy két hónap múlva már Bandi felesége leszek. Isten tudja, én nem is szerettem ezt a fiút soha valami nagyon, do az a hűség, az a fáradhatatlan udvarlás, a csendes szerénység, amellyel évek óta körülvett, megérlelték bennem a hitet, hogy Bandiból jó férj lesz. A lakásunk már teljesen berendezve vár bennünket és azt hiszem, csöndes boldogsággal, halk álmokkal telt élet küszöbén állok. Jó lesz a Bandi oldalán, hiszen nincs semmi hibája. Okos, müveit, csendes ós szerény. Jó fiu és jó férj...
A másik kettő, akik Ela beszé-
dét figyelmesen hallgatták, bólintottak.
— Igazad van Ella — felelte kis idő múlva Irma, a feketehajú, bar-nabórü leány, aki alig néhány heto lett csak menyasszonyi. Én is már arra az időro gondolok, amidőn mint i^lírád felesége végre a magam otthonában azzal lehelek együtt, akit igazán szeretek. Mert nem tagadom, Frédi szimpatikus volt nekem attól a porctól fogva, ahogy megismertem. Nem is kellett hál sok idő ahhoz, hogy ez a szimpátia komoly vonzóJássá, mondhatjuk igy is: szerelemmé fej ő Jjőn. Nekem azonban még sokáig várnom kell, hiszen Frédi még nem értő el azt a pozíciót, amely rövidesen megteremthetné az esküvőf. Menyasz-szonya vagyok és én is, mint to Ella, boldogan várok az eljövendó szép életemre.
Most a harmadikon volt a sor, Miczán, egy ennivaló, lizenhatéves csöpp babáé. Talán hármójuk közül ő volt a legszebb és egyúttal a legvígabb is. Huncut szemei mosolyogva nézték a két nagyobb leányt, azutan ő is megszólalt.
— Nektek Jó, Ella meg Irma, il már választottatok és bizonyosak vagylok afelől, hogy szerelitek azt akihoz hozzámentek. Bizonyosak vagytok afelől hogy szerelmetek nem marad viszonzatlan. De mit szóijak én, aki reménytelent va-
gyok szerelmes. Higyjé\'.ek cl, az én vigságom nagy szívfájdalmat takar, mert szerotem Licit, igen, a kis huszár kadettel, akárhogy is mosolyogtok, őrülten szeretem, mert ugye, azt tl is elismeritek, hogy csinos ?
A két nagyobbik leány mosolyogva bollntoti. Tudták, hogy Micza, dacára tizenhatévének, most halálos-komolyan beszél. És cz csakugyan elég ok volt a mosolyra.
— Igen, mégegyszer mondom, tl bo\'dogok vagytok. Én nem, és azt hiszem, soha nem leszek az. Mert ha L*ci6 nom lehelek, nem kell más senki . . .
Hárman üllek a diófa alatt és igy beszélgettek.
Négy óv mult el azután. 1918 voll, borongos őszi nap. Es ők hárman újra ott üllek a diófa alait, ugy mint a négy év olőtti boldog tavaszon, de most már a három leány helyett, három asszony.
Ella volt megint az első, aki szólt.
— Az esküvőt akkor tartottuk, meg, amikor Bandi haza jött a front-ról. Sürgős voll, mindössze néhány nspi szabadság. És megtörtént. Aztán meni újra ki a harcba, egyik frontról A másikra. Es most, hogy hazajött alig ismerek rá. Eldurvult, iszákos lelt és valósággal kicsapongó. Veszekszik. Szid, és néha meg is üt. Hát lássátok, ez leit az án bol-
1923. október 5.
Bethlen ós Benea tárgyalásai
Benes külügyminiszter lapja, a Cseszke Szlovo, a Genfben folytatott cieh magyar tárgyalásokról a következőket Írja:
Benes és Bsthlen három hét alatt négy ízben folytattak megbeszélést. Benes mindent elkövetett, hogy Magyarorazággal olyan viazonyba ju:son, mint amilyen Ausztria és Csehország köct fennáll. Ennek a vlsxonyoak r lapvető feltétel*: a mult elfelejtése, az adott viszonyokba való belenyugvás és a békés jószomszédi viszony megteremtése.
Megeredt az őszi eső
Nagykanizsa, oktábac I.
Tegnap estétől kezdve az Idő országszerte ciősre fordult. Nagy-kanLsán is reggeltől estig alig néhány perces szünetekkel nem egyszer felhőizakadássxerüleg kö szöntőtt be az őszi esőzés. A csatornákban, járdákon patakokban ömlött a víz, néha zivatarra emlékeztető villámláa és mennydörgés kíséretében. A Meteorológiai Intő zet jelentése azerlnt az esőzés állandó jellegűnek mutatkozik.
At őszi szántás, vetés szempontjából határozottan azükaége volt a földeknek nz esőro. — A szüretre nézve csak akkor lenne hátrányon, ha hosszabb ideig változatlanul tartana.
Kaposvárott jégeső volt
Kaposvár, októbsr 4. (Saját tudósit^akt\'M.)
Ma délután 4 órakor égiháború-val mintegy 10 percig tartó felhőszakadás volt, miközben 5 percig diónagyságu, sü ü jégverés pusztított. Az utcaszélességben hömpölygött vlz a város alacsonyabban fekvő részein számos üzletet elöntött A pályaudvar előtti térséget a viz teljesen elárasztotta. A forgalom az egész városban egy negyedórán keresztül megszűnt. A csatornák kitisztításának és a viz-levezetés munkálatai folyamatban vannak.
dogságomból . . . , Irma és Micza lehajtották a fejüket. Erezték Ella fájdalmát és boldogtalansága könnyeit.
— Ha a te íorsodat nézem, mondotta — Irma, a középső, akkor talán ón is boletudok nyugodni Frédi elvesztésébe Szegény fiu, ogy évi boldog élet után, amikor önként ment Erdély védelmére, eleseti. Én is sokat szenvedtem akkor. Napokig nom tudtam magamról és lássátok, én már özvegy vagyok. Könnyező, egyedülélő asszony. Pedig a szerelmet, a boldogságot én is nagyon vártam.
Újra könnyeztek.
— Én pedig — feleli mlnlegy válaszul mindkellőjüknek Micza, a legfiatalabb — ha hallom szomorú sorsotokat, szinte szégyellem
gam boldogságát. Én L»cimeny*sz-szonya leltem ós nemrég, hogy végkép hazajött a frontról, larloltuk meg az esküyőt. Mindenül! Ott volt, harcolt, kétszer meg is sebesüli-Da mégis visszajött és akkor megvallotta, hogy nagyon szerel. Éi azóta — dc nem is mondom tovább ...
Hallgattak. A diófa sárguló leve\'el halkan zizegtek az őszi szélben. És a két boldogtalan asszony, Eila és Irma, könnyes szemekkel nézték Miczái, az egyetlent, akit hármójuk közül boldogsággal ajándékozott meg az élet.
1923. október 5.
ZALAI KÖZLÖNY
Kézrekerültek a nagykanizsai vasúti raktárak fosztogatói
— A nagykanizsai államrendőrség sikeres nyomozása — Modrovics vasúti raktárnok volt a bűnszövetkezet feje — *♦ társával együtt átklsórték az Ugyószsóg fogházába
Nagykanizsa, október 4. (Saját taióiilóaktóL)
Megírtuk nemrég, hogy a kanizsai pályaudvaron évek óta garázdálkodik egy tolvajbanda. Alig vo\'t nap, hogy ne érkezett volna a rendőrséghez valami psnasz, fel jelentés. Rendszeresen dézsmálták meg a vasúton érkezett árukat, sŐt sok esetben nyomtalanul tűntek el egész csomagok, Üdék, vagon-borító ponyvák. Minden nyomozás eredménytelen volt a jól szervezett bandával szemben, mígnem az elmúlt héten a véle\'len a rer.dtaég kezébe adta az első nyomot. Ezen elindulva teljes apps»átu»*a1, láza san folyt a nyomozás egészen teg-nsplg, amikor az utolsó tettest is elfogták és kihallgatták.
Ax első nyom.
Szeptember 24 én Schiller raktárfőnök a vatutl raktárban járt, ahol átrakásra várt egypár clnk-rudakat tartalmazó zsák. Amint Schiller odaért, azonnal feltűnt neki. hogy ott tartózkodik Modrovics István délivasutl alkalmazott. A találkozás olyan váratlan volt, hogy Modrovics nem ludía zavarát elpalástolni. — Schiller, gyanakodni kezdett és vizsgálta n zsákok környékét. Gyanúja csakhamar alaposnak is bizonyult. Az egyik zaák varráaa fel volt bontva, a zsákok közt\\. pedig két cink rudat talált, melyet nyíl vánvalóan a zsákokból loptak ki, de még nem tudták elvinni. — Schiller azonnal odahívott egy rendőrőrszemet és annak jelenlétében lemérték a zaákokat, amiről az őrszem jelentést tett.
Eközben Modrovics egy óvatlan pillanatban otthagyta őket éa eltűnt a félreeső helyen. Mikor visszatért, a rendőr alsposan megmotozta, de nem talált nála semmit. Modrovicznak a mérlegelés közben való eltávozása nagyon gyanús volt a rendőrőrszemnek, átvizsgálta tehát a félreeső helyet Is, ahol e%y cink-rudat talált elrejtve. Ez volt az első tárgyi bizonyíték a rend-Őrség kezében Modrovics ellen.
Modrovics szökése.
Az ügyeletes tisztviselő intézkedésére azonnal detektívek mentek ki Modrovics líkására, hngy megejtsék ott a házkutatást. Itt aztán halomszám találták a bhonyitékot. Nagymennyiségű cérna, ceruza, szl nes kréta, ponyva, kötél stb. került elő, ugy, hogy egycsspásra világosság támadt a rendőrség által már régóta hasztalan nyomozott lopások ügyében.
Modrovics még az este folyamán negugrott. Azonnal nagyobb rend őrcsapst vonult ki, hogy segítségére legyen a detektívéknek üldöző munkájukban, do Modrovicsot cz este nem sikerült eljogni.
A rendőrség táviratilag értesítette a környék összes csendőrőrscit és ■ dunántúli vároiok rendőrségeit a szökésről, felkérvo mindegyiket, hogy ..ját hatáskörükben Is intézkedjenek a megszökő\'.t tolvaj kézre-Wltésére.
A cérna nyomravezet.
Közben Kanizsán Is tovább folyt a nyomozás. Sikerült megállapítani, hojy Schlosser András, ki a Kreft-[<le üzletben mint segéd van al-kalmnva, megpróbált a városban
eladni olyan cérnát, mint amilyent a házkutatás alkalmával Modrovics Iskásán találtak. Schlossert azonnal őrizetbe vették. Lskására kiment egy rendőrtisztviselő él három da-tektlv, akik a megejtett házkutatás során két tucat, a vasúti lopásból eredő cérnát találtak az ágyban elrejtve.
A rendőrség ezen az uton igye kezelt lovább vezetni a nyomozást, de Schlosser vallomásából c«ak annyit sikerült megtudni, hogy a cérnát Modrovicstál kapta, akivel már kis gyermekkora óta jóbarát-ságban volt. igy legfontosabb teendőnek megint csak Modrovics kézrekerltése Utazott.
Szorul a hurok.
A megszökött tolvaj lakását éjjelnappal detektívek tartották megfigyelés alatt, mert erős volt a gyanú, hogy rövidesen kénytelen lesz visszatérni a városba. Szökése alkalmával ugyanis csak 600 ko rona volt nila, sem kalapot, aem felöltőt nem vitt magával. A másik feltevés volt, hogy közelben: So mogjszenipálon lakó rokonaihoz menekült.v
Az ottani csendőrség azonnal távirati parancsot kapóit az esetleg ott tartózkodó Modrovics letartóztatására. A feltevés helyeinek Is bizonyult, azonban ifefre letartóztatták volna, Modrovics hazatért Kanizsára, ahol azlán a lakását állandóan figyelő detektívek hilljába került, akik azonnal el is fogták.
KéxrekerUl a banda Is.
Mod\'ovícs kihallgatása után egymásután kerültek hurokra bűntárs*! la. \\iy találkoztak Össze a ren^őr-a\'g fogdájában Agh J ino?, Klein Ferenc, Soós Sándor és Fischl Lajos. Ekkor már nyilvánvalóvá lett, hogy az évek óta folytatott sorozatos vasúti lopások tettesei jutót tak a rendőrség kezére.
Közben az egyik bűntárs: Col-lesz Jó»»ef, Modrovfcscial együtt ai NTE ismert játékosa, neszét vette, hogy Ő i» bevonuljon társai közé. Cöllesi tehát kerekei oldott. Molnárinál megklaérelte, hogy tudna hamarosan átjutni * hstáron, de a CtendŐrség elfogta éa a letenyel s\'o\'gsbiró a haláron való átszökés kihágása miatt el is itélte, de mit a^pv%idva arról, hogy a delikvens a kanizaai rendőrség elől menekülőben vágott neki a Murának, sza badon bocsátotta. Gölleaz azőkőtt tovább. Végül is a kanizsai kapi tányság távirata alapján a sala szentivánl csendőrség letartóztatta. Azonnal detektívek mentek érte s a délutáni gyorssal a főmunkatárs is a többi közé került.
Ax augusztusi cukorlopna.
A vallatáiok folyamán kiderült, hogy Modrovics és Göllesz követték el az augusztusi cukorlopást is. A vasúti raktárból kiemelt nagyobb mennyiségű cukrot özv. Kluger Gé-zánénak adták el üzleti eladásra. Klugernét és leányát, Kluger Arankát többször^-keresték fel a detektívek a nyomozás alkalmival, de ők Göllesz ultsitása szerint, letagadták, hogy a cukrot llymódon azerezték volna be. A rendőrség bűnpártolás cimén mindkettőjük el len megtetto a feljelentést az ügyész ségnél.
Modrovics, Göllesz és társai nsgy-mennyiségű lopott cérnit hoztak forgalomba, nem kímélték a vasúton raktározott boroshordókat, loptsk mindent, amit megfoghattak : ceruzát, szikes rajikrét át, ponyvát, dohányt, evőeszközöket, cipőt, csizmát, ruhát.
A rendőrség csütörtökön fejezte be a kihallgatásokat, amikor Göl-leszt Is azonnal átadták a vádhatóságnak, ahova Schloss:rt már az elmúlt szombaton átszállították. A többieket hétfőn kisérték át az ügyészség fogházába.
Bukófélben Bratianu kormánya
Bukarest, október 4.
A parlamenti élet újrakezdésének közeledéso újból felélesztette a politikai harcokat. Az ellenzéki pártok azon kísérleteznek, hogy a Bratianu-kormány megbuktatása végett tömörüljenek. Miniu, az erdélyi nemzeti párt vezére és Lupu, a parasztpárt vezére, tárgyalást folytatott egymással abból a cílból, hogy a két párt mcgegyezé»t kössön és az ellenzéki pártokat közös harc-vonalon serz koztassák fel. A megegyezés eddig még nem jött létre, mert a parasztpárt vezetői nem akarnak lemondani az osztályharcról, ami programjuk egyik legfontosabb pontj>, másrészt a nemzeti párt tagjai idegenkednek attól, hogy olyan párttal lépjenek szövetségbe, amely megtagadja a nemzeti eszmét. A helyzet tehát az, hogy az ellenzéki pártok eddig még néni egyeztek meg, de a közös cél elérése, vsgyís a kormány megbuktatása érdekében mégis közös taktikát fognak követni, amitől
— a kormány gyengea\'gét tekintve
— a legjobb eredményt várják. Abban az esetben, ha Bratianu kormánya csakugyan megbukik, a miniszterelnökségre legtöbb esélye Avarescu tábornoknak, a néppárt vezérének van, aki a király bizalmát is élvezi, mert több Ízben nyilvános hitvallást tett a dinasztikus hűség mellett. Maniunak ez zel szemben köztársasági hajlamo kat vetnek szemére. Ennek ellenére ninci kizárva, hogy ő kerül a hatalomra, noha a román poli tikusok jórészo nem szivesen látná az erdélyiek vezérét a minisrter-rlnöki székben, mert avval vádolják, hogy még mindig sokat megőrző t „osztrák" mentalitásából.
Megszökött Faragd András egyik társa
Budapest, októbrr 4.
Faragó Andrást ésSolymosi Jenőt, a párisi kloroformos ékszerrablóbanda két vezetőjét tegnap kisérték át az ügyészség fogházába. A főkapitányságon azonban necn fejezték be a nyomozást,.mert váratlan fordulat révén kiderült, hogy a nemzetközi szélhámos társaságnak ujabb tagja is van, egy Kund Lsjos nevű 26 éves állás és foglel kozás nélküli fiatalember, aki szoros összeköttetésben állott Faragó bandájával.
A rendő/ség megtette az intézkedéseket a szökésben lévő Kund Lsjos elfogatására.
(x) 3 szobás lakás évi bárét\' is megtakaríthatja, ha rossz harisnyáit, a legjobb bókcbcli anyagból F1LIPP k£(ődéjébcn — Szombnth-ly, Szóll 1 Kálmán-utca 0. sz. alatt fejeiteli.
HÍREK.
— (Naptár.) Október 5. Piacid.
.— (József főherceg nem utazott Münchenbe.) Budapestről j;lenllk : Egyes bécil lapok nyomán elterjedt siói hír, mlnths József főherceg, tábornagy Münchenbe ut^o\'t volnr. nem felel meg s valóságnak. József főherceg legutóbb a pilisi hegyekben vadászott és jelenleg Ismét Budapesten tartózkodik. Iga*, hogy Auguszta főhercegasszony két gyermekével, József főherceggel és Zsófia főhercegnővel Münchenbe utazott szüleinek, illetve nagyszüleinek meglátogatására és jelenleg is a bajor fővárosban tartózkodik.
— (Koaxó államtitkár Pécsett.) Pécsről jelenti tudósítónk: A pécsi lüzrendéssetl egyesületek felülvizsgálására tegnap Pécsre érkezett a belügyminisztérium részéről Koszó István államtitkár, a* ország-ss tűzoltóság részéről Mari-novics Jenő helyettes államtitkár, s belügyminisztérium tüzrcndészetl előadója. A bizottság először az államvasút tűzoltóságát, a Zsolnay-gyárat és a városi hivatásos tű*-ollósig laktanyáját szemlélte meg. M» pedig a bányatelepi tűzoltóságot vizsgálják meg.
— (Zichy Gyula megyés püspök utaiása.) Pécsről jelenti tudósítónk: Zichy Gyula gróf megyéspüspök Mosony Dén-« püspöki helynök kíséretében Budspestro utazott, hol megbeszélést fMytat Schioppa pápai nunc\'ussal. Budapestről Trieszten át Rómába utazik, ahol mintegy két hétig fog tartózkodni.
— (Rendőrtiszti értekezlet.) A nagykanizsai ü:lsm.\'cnd£rsóg csütörtökön délután ü órakor Üsiü értekezletot tartott.
— (Megjelent az uj postai dljőv-mutató.) Postai csomagok <MJ» fásánál, v*l*niiot a UvoWáfll távbeszélgetések használata szempontjából nélkülözhetetlen is toagánfelek használatára ssint uj dijövmu-Uti « helybeli postahivatal fónöki irodájában negcéadelhetó.
— (Orvoáok telefonkedvezménye ) A telefondíjak legutóbbi emelése alkalmával az orvostársa-\' dalom mozgalmat indított arra, hogy az orvosoknak kedvezményes díjszabást küzdjön kJ. Mint budapesti tudóaitónk jelenti, illetékes helyen belátva az orvosi telefon közérdekű \\$tát, máris olyan határozatot hoztak, hogy orvosok a telefon előfizetési dijának csak a felét fogják fizetni.
— (l\'cgyvercngedély nélkül senkt-sem lehet büntetlenül öngyilkos.) Másfél honapja tortént, hogy Anion Viktória az etli gyorssal Kanizsára érkezett és alig negyedóra múlva a Szarvas ssilloia c&yik emeleti sz?biJabao mellbe lóllo magit. A lövés — talán remegett az «»*zonykér — nem vo\'t halálos. Anton Viktória válsigos á lipotából testileg ügy, ahogy, lel is *yú-gyúlt. Most aztán nagy meglepetés érte. Idézést kapott a icndóiségio kihágási ügyben, mert nem tudta Igazolni, vájjon volt-e jog. ír ellenek szegező! azt a revolvert, «üm|^ií» egy elkeseredett pillanatban menekült segítségért a: élet ellen. S mivol kiderült, hogy . fegyveresgedély nélkül követte el tettét s « revolvernek az 6 kezében fel óbb jóváhagyás nélkül nem lett volna szab*d eldördülnie,, kihágásért -CC-0 korona pénzbüntetésre itólto
el a rondósség. — A jövő öDgyilkos-je.vltok-nek szolgáljon okulásképen Anion Viktória szomorú esető s ne feledjék el, a pUUnatnyi olmczavar konvencionális tckószöotcso elótt, hoyy fegyvereagedfly nilkúl nem lehet átvándorolni a mennyei vzdásslerulztekro seai.
ZALAI KÖZLÖNY
_4__
— (Ahol detektlvnck nézik n betörőt.) Kolozsvárról jeteotik: Tegiujra virradó éjjel íelfeszltettík éa kifosztottak a központi rendórség népesed isi hivatalának pénstárssekrényét. Reggel I ivalalkexdéskor fedezte c»ak lel a betoráit a népesedési hivatal fóoöke. A főnöki szobában elhelyezett pénstárirekrény tárva-nyitva volt a • péox társzekrényben •lhr!yexet< mintegy tízezer leloyi össreg nyomtalanul eltűnt. A szobi-ban a legteljesebb rendetlenig uraUcdolt, ai Iratok sxerte dobi\'va hevertek a padlón, kétségtelen jeleként, hogy az éjjeli vendég csak Lcitui kutatás után ta\'áll tá a hivatal pénzére. Ax eset te.-méueUscn n«gy riadalmat keltett a rendóriéven. PiiWsatok alatt osszefutott as egésx büniigyi le tülct, de hiába kulitWk szazan la, sehol semmi nyom, ami a betöró kittére vezető*. Megállapítások sxerlnt a betúró éjjel a» órtxemnok szeme-láttái* osont b« a lendórség udvarára s nem is távozhatott ugy, logy kikerulliitto volna ax őrszem fliyelmét. S hogy ex meg-t riénheteU, annak nagyon egysxc.ü a magyarázata Ugyan\'s a reodórlegénység, smtty a rendírségre nyíló egyetlen bejáratnál,, a 16-ktpunil állandó szolgálatot teljesít, nea ismeri a került Üknél iiolgi latot telj»»ttó detekti .eket. As l rszem deteltivoek téate a betörőt. A humor Mit nem kevés érzékkel rendelkexó betöró ixámott eszel, amikor éjjel vakmerően behatolt • fók«pitinyaigra. A bet ró a helyzettel ismerós volt már, talán épp akkorrJI, amikor nem ónként jott a rendőrségre. A népesedési hivatal kasszájában rendesen nagyobb összeg szokott len i, ami egy hónap alatt a kúlónvŐz3 igazolványokért t kösünségtól befolyik. Erről is tnformalódva volt, mert egyeneien a n pe-sedési hivitai fóooki sz:tijának tartott, álkulccsal kinyitotta ez ajtókat s nyugodt vérrel látott hozzá • péazszekrény lelnyitáiá-hos. A külső nyomok szerint baltával festi tette fel a pént társzekrény 1, de a péns jórészét, amire számított, előző nap a fókaiz-azában helyezték el s csak tizoxer lei körüli összeggel kellett beérnie.
— (K zalamegyei Ingatlan forgalom szeptemberben.) —-Krsaaovich Lászlóné Fatér Ferenc és nejétől Pálflszegen szántót éa •rdőt 2.800.000 koronáért, Petőfi János Petőfi litvántól Ebergér.yben szántót 100.000 koronáért, Salamon János Dóc litvániaitól Ebergényben szántót 500.000 koronáit, Baksa János Bvksa Istvánnétól Sőjtörön axántót 211000 koronáért, Hofczer Jenő Zalaegerszeg varosától házat 400.000 koronáért, Tóth Gergely és nejs őzv. Mshán Ferencnétől Pusztaederlcsen házat 50 000 koronáért, Jandó Jinos Mikolícs József és társaitól Söjtőrőn szántót 50.000 koronáért, Kátay István és nrjo Tóth Máriától Gutorfőldén szántót
, 50.000 koronáért, Lőrlrcz De»aő éa neje a Siombathelyl EpitŐ RT. tói Zalaegerszegen házhelyet 45.000 koronáért, Tálas József és társai Baros Anna éa társaitól Ltndva dedeaen szánlót 93 000 koronáért, Sxabó József és neje Németh Ro»á llától Ncmearádón házat 5,000 000 koronáéit, Salamon Jinos éa neje Fábián Jó-sefnétől Ságodon szántót 36.000 koronáéit, Vidóczi Ferenc és neje Szabó György és Vendeltől \' Rédicsens.ántót 680.000 koronáért, Vincze JSzsefr.é Molnár Kttalin éa Istvántól Hottón szántót 900.000 koronáért, Fitos Imre Nsgy Ferenc éa nejétől Zalatarookon szántól 110 000 koronáért, Tóth P.l Kucsó JánosnéióP Zab tárnokon azántót 90.000 koronáért, Dormán Kálmán és neje ÖiV. Lóbl Jánosoétól Zalaegerszegen házhelyet 2,400.000 koronáért.
(x) Orvosi hír. Dr. Berger Miksa j . orr"Ltorok" és gégeorvos rendelését Sugár ut 24. szám alatt (Kaszárnyával szemben) újból meg kezdte.
— (37 millió márka egy kiló kenyér Berlinben.) Be/linböl jelentik : A jegy nélküli kenyér ára holnaptól kezdve 37 millió márka.
— (Ujabb földrengés Japánban.) Tokióból jelentik : Tokióban és Ojakában ujabb erős földr^n géa volt észlelhető. A lakosség elmenekült házaikból.
— (Pályázatok.) A hivataloa lap október 4 ikl azámában az iga: ságügyminiszter pályázatot hirdet a letenyel járásbíróságnál a járásbiréi állóira 8 napi határidő vei, — a zalaegerszegi törvényszéknél és a szombathelyi járásbíróságnál egy egy bírósági titkári, illetve bírósági jegyzői állásra 2 heti ha-tál idővel.
— (Csak orvos alkalmazhat piócát.) A népjóléti miniszter ren delet« t adott ki a vérbocájtással ü.őlt visszaélések megszüntetése céljiból. A rendelet szerint vérbo-csájtáat, ideértve az érvágást, a iöpülyözést, a piócizást is csak orvoal gyakorlatra jogosított egyének végezhetnek.
— (A földmérői vizsga dija 28 000 korona.) Budapestről jelentik: Az igazságügyminiszter a földmérő vizsga diját 28.000 koronában állapította meg. A vizsgadíjon felül a jelöli viseli a földmérő jcgosilvány bélyegköltségéi i».
— (Borzalmas autószeren caétlenaég Oláhorazágban ) — Bukarestből jelentik: A Bukarest közelében levő Bitu vasútállomás mellett a gyorsvonat elütötte Craj gyáros autóját, melyen a gyároson kívül még három személy ült. Az autó pozdorjává töri, a benzintartály felrobbant s ez utasok közül ciak egyet lehetett a lángokból kimenteni. A gyáros maga is oda-égeti, mlg a soffőrnek mindkét lábát levágta a vonat.
— (Károlyi Mihály adománya as oláhoknak.) Kolozsvár-rbl jelentik: Károlyi Mihály gróf 1000 lelt adományozott Eminescu Mihály oláh költő Kolozsvárott felállítandó szobrának céljaira.
— (Sajtóhiba ax ötvenczerkoro-□áaoa.) Egyik k«nixs-i bankó-böngéss a minap felhivta szerkesztőségünk figyelmét, hogy hosszú ld\'-k vizsgálódásainak eredményeképen sajt \'.hibát sikerült fclfedemie az otveoezerkoronás bankjegyeken. A keltezésnél Ugyanis .MÁJUS HÓ l.-ÉN* helyett .MÁJUS HO 1 -EN\' szerepel. Szelelnénk most már megtudni, hogy m lyen célra gyűjtik össze as Így meg\'akarltott vessxóket.
(x) Vértana Qnnepélv az Irodalmi Körben. At l\'odalmi Kör az aradi vértanuk emlék űrnepélyít péntek este l/|7 órakor ü!i meg a Rozgonyi utcai előadó ctarnokban. A(i ünnepélyre ezúton hívja meg a hatóságokat éa vároauok haza-flea közönségéi a Kör elnÖ\'s\'ge. Belépőd-j nincs, önkéntes adón á nyokat köszönettel fog.dnak el.
(x) Nagy Izabella és Széli József művészeatélye. Október 13 án a Polgári Egylet termében müvészeatély lesz, melyen Nrgy Izabella operaér.ekesnő klasszikus és magyar d lókat fog énekelni, míg S«éll Jótsef, a budapesti Nemzeti Színház tagja szaval. A két kiváló művész fellépíso Iránt márU nagy érdeklődés nyilvánul meg. — Jigyek Unger éa Tóthnál és Schless Testvéreknél kaphatók.
(x) Október 27-én tartják meg az NTE művéazeatólyét. Az NTE november 3 ára hirdetett u.üvészestélyét, melyen Kóldor Boriska táncmüvésjnő fog fellépni, október 27 én tartják meg.
— (Ujabb marénjletklaérlet
Hnrden Miksa ellen.) Berlinből jelentik: Hsrden Miksa villája kö zelében a Giumwaldban gyanús embert fogtak el, akiről kiderült, hogy Kuhnnak hívják a a háborúban tengeralattjáró naszádon matróz volt. Megmoto:á«akor angol fontokban n»gy pénzösszeget talállak nála. A gyanús ember tegnap este becsöngetett Harden villájába s erőnek erejével bo akart jutni az Íróhoz. Hiába mondták neki, hogy Haiden nincs odahaxa. Nagynehezen kilusikolták a ugy Utazik, hogy elrejtőzött a villa kÖ zelében. Azt vallotta a rendő aégen, hogy egy könyvet akart átadni H.rdennek. Lehetséges, hogy betörést készült elkövetni, mert a rendőrségnek régi ismeiŐie, aki már többször kövelelt el betörést, de az sem lehetetlen, hogy nacionalisták bérelték fel és meréoyletet terveztek H»rden ellen.
— (A csempészek királynője) Családi neve-: Miss Gruce Lythgoe, de a Daily News tudósilója a „K\'eo pátria, a csempészek királynőja* romantikusnovet adományozta neki. Az amerikai lapok feltűnő helyen közlik az arcképét és lebilincselő azépségoek minősítik, aki nemcsak külső megjslenéaével igézi meg ftz embereket, hanem műveltsége és tanults/ga révén első helyet blzlo-silhatna magánok az előkelő társasagokban is. Öltözéke ízléses és a legutolsó divat szerint v.\'ló, a mo deru széplrod.vlomban pedig o!y»n jírlesságot áiul el, hogy akármely táM«n^gb<:li hölg/ sem különbet. Szí mos kéri j 9 közt volt egy gazdag Idrgen ailaatokrata is, de nem ment hozzá. Lelkesedik a „mester ségeért" és Inkább lakik a Bahama-szigetcsoport fővárosában, mint — Londonban. Sokszor heteken át kóborol kis gő\'ősével a tengeren, ahol üzletelt szokta lebonyolítani. Mfst Grace Lythgoe voltaképen nem ciempéaz, hamm két nagy londoni kereskedőház képviselője, — aki whisky szállítmányt vesz át s az ameiikal szárazföldi zónáig közvetíti, ahol már azután az Igazi csempészeknek adja át. Legutóbb al\'pos jelentésb.-n fejtette kl londoni meg bízóinak, hogy a Bihama sziget-Cioport nem alkalmas központ a csempéizet számára. A félelmet nem ismeri: neurctak ezért, de számos egyéb tulajdonságai révén olyan tekintélyt és tiszteletet érdemelt kl a körülölte settenkedő népség előtt, hogy az akár a halálba is kész menni érte Egyszer tudomására jutott, hogy valaki becsmé-rőlcg nyilatkozott a whisVyjéről. Fölkeresi ax illetőt, fckit éppen a borbélyánál talált beszappanozott arccal: magával vllte az irodájáb*, ahol tudtára adta, hogy ha m\'g-egyszer becsmérelni meri az italát, irgalmatlanul golyót kütd a hasába. A ciempész erre bűnbánóan omlott Miss Grace formás lábai elé .. . At emiitett lap tudósítója még az öl tözékéről is beszámol :-halvány vörös ruha, -.ö\'d harisnya és zöld c>pŐ; másik ö\'tözéke: fekete ruha skarlátvörös sávokkal, skarlátvörös harisnya éa cipő, hajában rubinból kirakott félhold. Miss Grace Lythgoe többnyire kigyóbőrből készült cipőt visel, talán éppen ezétt adta neki az újságíró a „Kleopttra" nevet.
(x) Hamlafogakat, aranyat,
e.\'.QstOt, brillifcnaokat, érmskcl, alpacca evőttzközöket és dísztárgyakat a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József éxszerész, Sugi.--ut 2. szám (Pő-ut is Sugár-ut swok.)
1923. oklóber 5.
Magyarazerb kereskedelmi tárgyalások
Szabadkáról jelentik : A belgrádi parlamentben Kojlcs kereskedelemügyi miniszter Setyorov demokrata képviselő Interpellációjára kijelentette, hogy a legrövidebb időn belül megindulnak a magyar kormánnyal a kereskedelmi egyezmény megkötésére irányuló tárgyalások. A miniszter kijelentését a képviselők többsége helyesléssil vette tudomásuk
(x) Kötött gyermek garnitúrák, kötött női kabátok, női és gyermek harisnyák, nyakkendő különlegességek, Hamerll bőrkeztyük óriási választékban GRÜNBERGER nél, Fő at 11. Telefon 221.
TÖRVÉNYSZÉK.
Aki agyonütötte az anyósát
Hagykanlzaa, október 4.
(Saját lu Jósltónkt-)!.)
Súlyos váddal terhelten állott a kanizsai büntetőbíróság előtt Porkoláb József czerszegtomaji föld-míves. Az ügyészség halált okozó súlyos testlsértés büntetővel vá-dolto, mert anyósát mellbe ütötte, a földre teperte éa ugy beiéi ugott, hogy a kapott sérülésekbe hirom napon b.lill btleh.lt.
A vádlollnt mríbülncielv., fliu* Tonyos bö/tönfir kitérte . foghíjból a lársy.Hji Irr\'mV. Ff\'tsí/. — telje, n rneylöiv^ íih . vöd loiult p.dj.ln. Egy fa!uú cnládi tr.jfídiit utolsó felvonás..
A fótÁrgy.lá.i elnölt Mutichen bacher Edvin dr. klr. törvény.lékl t.nécselnölc.-klnelt kírdé.eire víd-lo\'.t btismerl t.llít é« bQnösnek ért\\ majíl. A»ial védekeiik, hojy ■ nyós. mindent elvitt B hírtói . eképen mirli, c\'.knem teljj.en tönkretett. 8kot. Éppen tettenírte .nyóaát, amikor tojást akert haiul-ról elvinni. Ö«/e«ólalkoitak. fele-lóitéjre vont. é« lis.tott 411.pótban mellbe vígt., .kl az üti-tíl a földre e.ett. A földön míg kit-.zer belA li lugott.
Porkoláb Jlzufné .zületett Kiu Terér, a vid\'ott felesége — v.Ho-Olíláb.n rémutal »rr», hogy édes-anyjt pokolié lelte életüket. Amikor egybekeltek férjével, 60 évei éd.i.nyja minditfríérj. után jitl. kedveskedett neki é. Igyekíiett neki ni.gét f.lklnílnl. Sierelml üldözései azonban hiébsv.lónak bizonyullak, mert a fiatal férj nem re.gílt anyósénak félreérthetetlen kedveskedéseire s erre az öreg asszony egysrerre megváltozott. Folyton kettejük köizí élit és elkeserítette életüket. Ehhez járult, hogy mindent elvitt a háztól. Noha az övé volt — mfgls Ily eljirás mellett tönkre kellett volna inennlok. Mindig eltűnt valami o\'thonról. Egy írben templomból h.\'.jóyet, édesanyja épp*n egy csomó/tojást aka.t hazulról elvinul, amikor férj. felelősségre vo:.lf, m.jd mellbe vágta, ö m gfogt. ís ítkerolta férjét, hogy megakr.dSlyozz« további eröszskoskodi..lt, de nem hírt vele és Igy ekkor kiszaladt. Ml történt tovébb nem ludja.
A klr. törvényszék Porkoláb Józsefet bűnösnek mondotta kl halált okoió sul)0. t\'S.I sérté, bűntettében és ezért öt kit <« /egyházra ítélte, azonkívül elrendelte az Ítélet jogerSre emelkedéséig való további fogvatartását. Az eliti" megnyugodott. A klr. Ügy6" ís ■ védő felebbezelt.
1923. októberi
2-ALAi KÖZLÖNY
§ ítélet Vfxkaletl főixolga-bíró rágalmazás! perében. —
Zalaegerszegről jelentik: Z«Uvér-me«ye köxőnjégét már jó idejo foglalkoztatja ax az éidekea rigai* Wnzáai per, melyet Sebestyén JenŐ kt Kecskeméthy Albert ellen Indított Vizkeletl Árpád xalabakaal f5-iiolgabiró. A zaUrgerszegi klr. tŐr-vényaték büntető tanácsa Skoday Aurél elnöklete alatt most tárgyalta folytatólagosan ezt az Cgyet. A \'tárgyalás kiemelkedő pontja volt 1 f\\\'Ilik B. Zoltán tanúvallomása. — Ittekct 1918 november havában főispán és alispán kirendelte az nhólendvsl főbírói hivatalhoz szol-gálalteljesitésre. A tanú elmondja, ogy 6 héten keresztül állandóan jjeli szolgálatot teljesített éi ő vé-izte az őiszes hivatalos teendőket, tlyek aionbao az akkori időkre való tekintettel nagyon megnőve-Védtek. Vizkeletl Árpád helyettes f .oiró ebből a munkából nem vette ki a részét, hanem egyazerüea a rendes köiigazgatási teendőket vé-(ezte, éjjeli telefonazolgálatot nem r ii.i. A__Lx_
cljeiltett. A nehéz éijeli munkában Izigány és Hcrtelendy sxolgablrák U segítettek Vittek B. Zoltánnak.
Ugrády Rezső ciendőrfőhadoagy inu előadja, hogy szóról szóra ím emlékstik azokra a szavakra, iclyck a forradalmi tőrvényszék I iőtt elhangzottak á főtárgyalás apján, csak arra emlékstik, hogy envedélyes jelenet folyt le So-.-ilyén Jenő és Vizkeletl Árpád között s a szembesítés alkalmával Vizkeletl Árpád azt állította Se-»e»tyénről, hogy őt terrorizálja, , .ogy mentsék meg tőle, mert ez már Lendva vidékén proletárokat Is akasztatott. Ily éitelemb-n tet-•lek tanúvallomást fangler Béla éa (Ferenc Is. — Azt biztosan tudja Légrády, hogy Vizkeletl Árpádról | orvosi bizonyítványt olvastak fel, \'melyben megállapítást nyert, hogy Vitkeleti Árpád gyengeelméjü. — Vizkeletl Árpád viszout azt állítja, hogy Sebestyénről la Ilyen orvo»i | bizonyítványt olvaatsk fel. ti azonban nem nyert beigazolást.
A vád- és védbesiéd elhangzása után az ítélet kihirdetését szerdára halaaztották.
A törvényszék Kolbenschlag Bíla akkori aliapán és Vittek Zoltán vallomása alapján bizonvlto tnak vette »zt a tényt, hogy Vizkeletl Árpád nem teljesítette agy a kötelességét, mint kel.\'elt volna, mert akkor nem H»>tán közigazgatási ténykedésről
volt sió, hanem a rend fentarlá-sáról is.
BhonyitottnA vette a törvényszék njokat a kijelentéseket Is, a melyekkel Vúkeleli Árpád a fórra-d*lmi törvényszék elölt Sebestyén Jenőt illette. Bizonyítottnak vette ezt Fangler Béla, Fangler Ferenc és Lfgrády Rezső tanúvallomásai alapján. E*ekután a kir. törvényszék Sebestyén Jenőt és Kecskeméthy Albertet a vád és annak következményei ötöl Jelmerttette.
míg a kereskedő
PIHEN, - -
HELYETTE A REK-LAM DOLGOZIK!!
KÖZGAZDASÁG.
A TŐZSDE HÍREI.
(SaJAt UidásttOnk telafonJalsaUsa.)
Délelőtti magánforgalom Irány zata változatlan, a kasszanapra való tekintettel üzlettelen. A kosztpénz (,"!,.
M.gyar hitel 690, Osztrák hitel 152, Kereakedelmi bank 1150-1175, Salgó 620, K6*zén 2650, Rima 150, Villamos 2650, Állam v.iut 420. Mftr. 430, Lichtig 18, I.zó 520, Cukor 3750, MeiShegyesi 330, Georgia 1570.
A magánforgalom a dili órákban kezdett megélénkülni. Tekln-tettel a koszipénz eiéaér. az értékpapírüzlet javulását várják. Az árfolyamok tartottak, itt-ott javuláa mutatkozott, A koaztpénz a reggeli órákban 6 százalék, később 4 s<á-zalékra cselt vissza.
Magyar hitel 690, O.ztrák hitel 150, Hazai bank 200, Uoyd bank 36, Kereakedelmi bank 1575, Föld hitel 340, L?siámltoló 115, Haial takarék 3500, Kőszén 2650, U.l-kányl 1400, Sslgó 610, Alheneum 360, P.ll.a 60, Rigler 70, Aliam-vaaut 430—35. Déllv.aut 140, Nova 135, Viktória 20, Oía 600; N.aicl 2400, Schlick 115, Láng 180, Fegyver 1650—700, Kűhne 75, Vagon 105, Georgia 1550—75. Star 55. őstermelő 290, Gumml 200, Bor-aodi 500, Mrzőhegyeai 340 -50, Borsod—Miikolci 260, Békéscsabai 70-72, Concordia 100-105, lizó 500—510, Pratl bink 900.
A délutáni magánforgalom lanyha irányú Sslgó 600 -5, Osztrák hitel 685, Kflazén 2600—650, Rima 150 —152, Oíitrák hitel 150, Grorgla 1525, Cukor 3620—50, M-zőhe gye.l 330, Diü 142, liíó 490, Allantika 82, Naslcl 2300.
Eitl msgánforgs!omb:n mini málls üzletkötés történt, az árfolyamok tartottak. Az irányzat változatlanul lanyha.
S.lgó 603, Msgyar hitel 685, KSsién 2610, Rima 152, Osztrák hitel 149, Georgia 1525, Mesőcukor 327, Cukor 3620, Díllvasut 141, Atlantika 85, Pesll hazai 3600, Naslcl 2300-350, Sch\'ick 120. Ganz Danubius 39000, Kühne 74, GyS.I vtgon 110, Athoneum 345, Kohó 850, u.ikányl 1250-300, Földhitel bank 3200, Olas. bank 50, Kerea
kcdelmi bank 1100, L-s ámi\'oló 118, Klotild 345. Horsát cukor 900, Koszi pínz 3 5 azázalék.
Valuták és devizák i
N.pol.on COiOO, Font (Uodoo) 88700 -03100, Dolllz (Naw-York) 1063:1-20850 francia frank (Paris) 1101-1231, Márka (lleilin 0 35 -0 «5, OUis liía (Mll.no) 804-945, Osstlik kor. (Slfes) £7\'40—£0*63, L.I (Buka-r»it) 9l</3- lOiCO, Ssokol 583-627 Svájci Iranz (Zozlcb) 3S50- 3870, Dinir (Zípib! 22S-239, Unnyel mink. (Varsó) 450-615. Aautarjam 804 . — Koppaohága 3420—3040. K.UatUoU 31,80-3300, Stockholm 5130-4180.
Zflriohl zárlati
B.ílln 100, Amsl.rl.in Hollandi* 21010, K.w-Yotk 6\'.0-26, London 2647 00. Pír:s 3270 00 Milano 2430, l\'tíg. 1865 00, Huda-pcsl 0 03, Zigrib C47 50, V«j.» 10. Wl.a ^78 50. Ssóft. 550 0>, Oistrik Wly. 0.80.00 Budaprst Berlinben 28000, Bécs-ban 375, effektív korona Bécsben 225, Budapest Prágában 1812, Ncwyor kban 53"75,este Zürichben 3.
Termény Jelentés i Has. (Ttiaavldiki) uj 05000-^5500, \'RÍb 94500-01000 ron 85500-88500 t.karminyi:r. 63 000-80 X) 7COJO-74MO aab 87^00-68^00 Unjari 675\'0—8KWO, r.pe. f/5000, korp. 4\'.5 .0 41600, kúlaa 75%0 80000
A mai teroiénytőzsdín a forgalom kissé megélénkült, az árak javultak. A vevők a budapeati malmok voltak, mig a vidéki malmok csak zárlat felé vásároltak. A gabonaárak emelkedéso ellenére a lisztárak estek. Rozsot a mai mok nem váaároltak. A terménycikkek piaca csendes. A kinálat jobb, az árfolyama tartott. A piacon az egyetlen cikk a korpa volt, mely lanyhán tendált.
M. T. /. maganielcntése a ler-menypiacról. Kis forgalom mellett az irányzat arllárd. Buza Bpesti paritásban 960 -70, Dunántull 910
—920, Roza Bpesti 660—70, Dunán-tull 620-30, egyébb vidéki 610-620, Sörárpa 610—20, Zab 610-20, Bud* pesten 660, Tengeri ptotnpt 640 -60.
Lisztpiac. D>ra 1750—1850, 00-ás 1650-750, 0 ás 1500-600, 2 es 1850-450, 6 OS 9oo—1000, 8 as 550-600, korpa 380-420, 75 százalékos rozsliszt 850 —900.
Erlesitem a n. é. közönaígel, hogy az öszi idényre pazar udlaszléhban rahtdrra érkeztek nagymenyiségü
angol férfiszövetek
ragián kelmék télikabát szövetek kosztüm-kelmék női kabátok szövetruhák krepdesin ruhák blúzok pongyolák kelengyék vásznak siffonok zsebkendők
Senki ne Üljön fel a II Hangzatos II !! reklámoknak !!
mindenkinek érőeke. hogy megnézze éa meggyőződjék áruházam
olcsó, szolid árairól!
FÖRST JÓZSEF
„Kék csillag" áruháza.
Telafon 388.
LEGOLCSÓBB MINDIG
KISFALUD! ÉS KRflUSZ Zalavármegye legnagyobb divatáruháza
Duplaszéles női sottis szövet
. » sima „ . „ sotlis és csíkos
Francia moso velottr Duplaszéles Gabardin nőiszövet Gyapjú női posztó minden színben 130 cm. széles Gabardin nőiszüvet 140 . „ angol CosUlmre és ruhákra Boy-szövet női kabátra 140 cm. szeles Férfiszövetek ruhákra
,, „ gyönyörű mintákban 1\'
Angol zsánerű gyapjúszövet III*
M* Bámulatos olcsóság!
az „Arany Kakas"-hox, Nagykanizsán.
métere i< i78oo Ezenkívül óriási raktár és a napi árnál olcsóbban kaphatók:
férfi télikabát és átmeneti doubl kabátszövetekben; nőikabát és köppenyvelourokban, férfi bundaáthuzatok, frakk, zsakett
17800 19800 . 17800 „ 19800 „ 27800
27800 3.VYÍ.I nuiu,l,v&w.bv>., __________ I____D___ ,,
\'. I 38900 huzatok, vásznak, kabátbélések és Cugehőrök.
] 60000 _ . . . . . _ , , 38000 Gyári raktar:
; 748oo szövőpamutból és szövőcérnábóL Piáid vállkendők darabja 25.000 korona.
to nvppwilj f VIVUI Vnui4\'<| awf.. V------\' í !
és szmokingszövetekben, csizmanadrág kelmék és férfi divat-, szövet különlegességek. — Színtartó pargetok, mosók, ágyr huzatok, vásznak, kabátbélések és Cugehőrök.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. októher 5,
Borpiac. A aaüret orazágazerte megindult. Érdeklődd főleg . mos\', iránt mutatkozik. Óborban eg y-általán pinci üzlet. A termés meny* nyiaége eiőkkert. A hordéhiány megszűnt. — Ujl-orban még na.n töitén\'ek lötézek. A mu\'t árok a
következik: Njii vidiki 4-500,
siekazárdl 600, iger- cs hevcsvldékt
•1—600 K.
Vágómarha vásár. Felhajtás 870 darab belfö\'di nagy vágómarha. Árak: Ökör I. rendű 4200-900, közepes 2900-4000, gyengébb 2200 - 860. Bik. jobb 3600 -4600, gyengébb 2500—3400, Tehi.. johl. 3300- 4200, gyergíbb 2100-3000. Ctontomlvaló 1800—2100.
A kőnnyebbfajta marha Iránt valamivel élénkebb érdeklődés mutatkozott. A nehéz I. r. marhák kissé elhanyagoltak voltak. Arak a legtöbb esetben változatlanok, a külföldlek nem vásároltak.
Marhahusvásár. Marhahús 1. r. egészben 6200 -820, hátulja 7200 -8400, eleje 6100 -7700, II. r. egéa.boD 5000-900, hátulja 5200-6300, eleje 4200- 800. Borjú (ölölt bőibe 8400 -9200, juh I. r. 5400-6000 Készlet: Nagymarha 81, eladás 65, növer.dékmarha 1, el adás 0. bo-ju 46, elsd<s 26, birka 268. elsdás 180. MirhahPr 84oc— 8oo, borjubír 11—12000, faggyú 1500—5000. A vásár közepes volt.
Sctlesvátár. Felhajtás 980, elkelt 780. Könnyű sertés 7600, közép 7700- 800, I. r. 7900 - 800, zilr 10800, szzlonns 8900, lehúzott hus 9 -9300, azalonás félierté. 9-9100.
Fertncv:rosi setíésvásár. Felhajtottak 1000 darabot. Arak : Zlir-aeités fiatal, könnyű 7300—600, közepes 7500—800, nehéz 7900— 8200. A vásár vor.tatott volt.
Fészerfcessté: xeérl Póseh Géza. Kelalés ssarkaszté: Sztrokay Kálmán.
TJiurtikeutf: Benedek Rciaő.
KtiJi: Nagykanlzaat Njoiuda és Lapkiadó Vállalat.
Apróhirdetések
aií.alók l(Ur. Lcuklaebb hlr.lotí. 10 »xó.
Kalual ri>:;riVrie.U.|é« t mit),6 l*al ít)4\'\' tl*l4 Om a tUMUa ij/l
lí*<iUg (<".f lllrs {a kh<l. VifÍi;l<Cytn \'
\'íj \'
ÁRLESZÁLLÍTÁS!
Dacára a nagy drágaságnak, árainkat lO\'Vkal leszállítottuk.
HUNGÁRIA CZIPŐÜZLET
fŐ-UT 14. »AM.
é OLCSÓN VáSÚROLHAT
S u.Mrt-i kulidtól cor.knir. kert
I
miodenn^mU kötött áru\', gyermek kötött garnitúrát, női 03 féifi kötón kabátot, soc^nit, kextyül, sAi-.it, harisnyát s«.b. Nagy vélasatókban kapható fé:A in^, nyakkendő, féiítksl.p, linolcu-u, vlasikos vá-«oo, uUzó bőröndök, u\'aió kos>r.iV, •jirkosxoruk. msoyassxonyi ko»xo.uk juaipcr,»n:utok. Öiiiai axabókellékek legolcsóbb bevásárlási helye.
KAUFMANN MANÓ A „SZERECSENHEZ"
HSROETMENY.
A Nagykar izsai Bankecytsülei R -T. és a Düzaisl T.kaiSkpénaár R -T. nagykanizsai cégek fo\'vé hi 27 ikén tartott rendkívül kflzs.yUléseikcn kimondotok az egyesülést. Ugyanezen kölgyülístn a DS\'zilai Takarékpénztár R. T. cégszövegét „Nagyknoizial Bankegyealllet és Délzalal Takarék-pénztár Részvény ti raa.ijg" ro módosította
Az egyesü és foijtan a Nagykanizsai Bankeg>(sU et l< T. részvényei bevonatnak, s n rés.vért etek minden btvont fii darab részvény helyett epy darab 1923 Knuár I\'öl osztalékjogodat 1.000 korona névértékű Nagykanizsai Bankegyesület és Déizslai Takaríkpénrtár Réstvénytársnsági részvényt kapnak. Azok a részvényesek pedig, akik öt darab Nagykanizsai Bank egyesületi Részvénytársasági részvénynél kevesebbel bírnak, megfelelő számú Vj drb részvényt kepnak.
Felhívatnál: tehát a Nagykanizsai BankagycsOlel Részvénytársaság t. részvényesei, hogy részvényeiket a fentebbi hítározat értelmében foganato sltandó kicserélés végeit » Nagjkenizsai Binkegyestllct és Dílzala! Takarékpénztár R.-T. nsgykat.i sai cé,: pénztáránál mielőbb bemutatni szivesked-j.-nek. A mai naptól számított 90 napon belül be nem szolgáltatott részvényeknek megfelelő uj részvények a Nagykanizsai Binkegyesü\'et és Dálzalai Takaiékíénztár Részványlárs.-.sór.nSI fognak letétbe helyeztetni, s ezen letétbe-helyezéssel a be nem szo\'gtüaioli rfszvér.yek bevontaknak lesznek tekin. tendők. Jogo.ult lesz a Nagykanizsai BankegyeaUlet és Dél-zalai Takarékpénztár R. T. ezeu letétben Uvő ré.zrényftket barnáikor a jogoaaltak javéra éa az-jk költségén a nagykanizsai klr. törvényszéknél blról letétbe helyezni.
Nagykanizsa, 1923. o\'il. 1. Nagykanizsai BankegyesUlet Ai Oétzatai Takaréhp«nxt*r R.-T.
A szüreti idény alkalmából uj és kifogástalan minőségű Hasinál!
SHORDOK
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti fellélolek
mellett hasxnálatra, Kölcsön kaphatók
Zerkowitz Albert Nagykanizsán.
Tiszta bükk-hasábfa
hithox szillil^, kíícsstMkl* tusk-i nélkül, I \'■ 0 cm. m»g« »:* tJkv» forg. adóv.] 2(0 CM <
Ke veit bükk-, cser-, 10% tölgyfa
Iiáxhox ssillilva, kcr«sitr»kás, tuik>> né\'ku\'. ik \'.m r«kv« fotg »j íví12i0 c0) k
Mindkét tétel súlyban is kapható
Mint fent 22 mtklnt egy öl • fcnli ^r»k<Jf>, a váróit uiíxn dijat 2 kocsiéri 1200 K-t
a vevi liítti Kién Arak riak Itirom n»i-ls *rv«ny*f«k.
Fleischhacker Ignác
Nagykanizsa, Ktrily-utoa 31. sx
E
KC7EDPIT ">\'«!(5tt értékoslUuí, saját (V JLL.r\\LI I éldokében níxr.o mog a kiiakatunkban ltvó napi árakut. .Mindenféle ébuieUt óriási áibai veszünk.
GELLÉRT TESTVÉREK
Legjobb Iskolai
RAJZESZKÖZÖK
lömfir finom rézből versenyen klvUll Arakon.
ISKOLAI TÁSKÁK TANKÖNYVEK
mlndenféla iskolaszerek
kaphatók
Fiichel Fülöpéi
könyvkereskedÓEében
NAGYKANIZSA
Viroihii palota.
§ingc>!
varrogépejt
Rixont\'ityl nVHr*:
Unger Uilmann Elo!< tg T6th Nagykanlsss, Erzs-&bet.tftr 1.
SzAntó Vilmos
la|atlan(ar(*lml IrodUJa Nagykarilisa, eöt-.tts-tór 29. ss.
Eladó: 150 helda* fcijtok Somogy megy.\'b:n £a-datígi épu\'etekke, h: sxerelé-.tcl, tcimésiel 12 holdas sz<l>5 és sxÁntüfold üiíet húx/al, nafiy lielsíséggel és teljes fel-íi\'reWs*el Zalamrgyében
1 6 holdn birtok Sotnogy,i.egyében. «>J. le\'ekkel.
2 ho\'d fo!d N\'a(iykanixs& koxotében. 2 hwldfs sx6l«5blitok Bagóhe^yen Villa Balatonlellén 0 szobával, kerttel
llixak Kagykanlxtán minden nagyságban
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpái és tengerit
viaároluuk legmavjasatíb oajl ároa
KORPÁT
birmilyea m.nnyn.\'gbrn napi ár al.tt ssllfi\'liak.
Zalavármegvel Szövetkezei! Áruforgalmi R. T„ Nagykanizsa
SO^Oardm: Falura. laa.
» iali>ytna,l a. Ur. latarsltt Um l|itiilHit<
Í872—1923 szám.
FeShlvás.
A nagyméltóságú m. klr. belús> minis-.ter urnák 106 5111—19S3. VlL számú roi-.dclete folytán ezennel pl-lyizatot hirdetek a zaln^geiSKE m. klr. internáló tábor 1923-IPÜ ga.-Jasígi évbeli liszlszU\'<iíglel<n:t a szabad forgalomban vállalat u-j való biztositására.
Az évi stUkséglet:
a) buza kenyérlisztbcn . 43S <1
b) t-uzs-főzClisz;ben . . 136 q
Felhívom a vá\'lalkozni szándít-
f.ókat, hogy mintázott iráws.mla kozási ajánlataikat hozzám 191 cvi október hó 10 napjának <!<•" 12 Írójáig annál bizonyosad\' nyújtsák bo, mert kfi6bb benju, lőtt ajánlatokat figyelembe vefij nont fogok.
Kelt Zalaegerszeg tábor, 19Í3 sreplcmbeil 27.
Racz József a. í áll. iandért.aiííOa, liborlg\'"\'
ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!
ftre Mtfcfaaao 5*50 korona, vasAr- és Pnnepnap 300 korona.
Nagykanixaa, 1923. október 6. Szombat 226. azám.
62. évfolyam

Nemzeti Mu«um 2
budop"1
POLITIKA* napilap
Ka<tap*ati u«rkMi(SM(i TII. kar. AtUrfa.alc* ti i T«\\ofon»»4iH JOucf 73—01.
KI4na»t««l ara: K«y hóra SOOO korona. llu.tapeaUo kapható Auker-kOa 9. aa. dohány*rtr4*baa
Öregek és fiatalok
,Ax öreg embereknek fel keli ismer-ciök azt a pillanatot, amikor ct kell tavoxoiok és vissra ke\'.l vonuloiok. A bölcs adjon tanácsokat ét irjon könyveket. A cselokvds a fiataloké. Ez a kor pedig cselekvést követel Ne akadályozzák meg, hogy a fluta\'ság erejét kibontsa.\' (Gömbös Gyula)
... mindaddig, amig a hitalom csak a nyers erőre támaskodik és kizárja az uratomból a felvilágosodást és b<ilv ciessÍRo\'., a népek továbbra is romlottak és sscrtb:iéllcnek maradnak.
(J«an Jcquoi Rousseau)
Bocsássanak meg Gömbös hivel és bocsássanak meg Rousseau hívei és bámulói, hofey így szembekerült egymással a fenti két idézet. Do Gömbös Gyula fiatalos hevületben elmondott n egállapitásaira igazán csak Rousseau adhatta meg a kellő sulyu cáfolatot. Rousseau épugy po-lilik,ti bölcse\'ő volt, mint ahogy politikus ma Gömbös Gyula és nem érdektelen annak a hatalmas elmének a véleményét meghallgatni, aki írásaival és beszédeivel előkészítette a nagy francia forradalmat annak a Gömbös Gyulának a véleményével szemben, aki a sekélyes magyar .forradalmak" után emelkedett tüneményes gyorsasággal felfelé a politikai pályán. Gömbös és Rousseau e sorokban való találkozása valóban eldönti a két ellentétes nézet egyikének igazságát s o taláikozás döntését mindenki nyugodtan elis fogadhatja.
Gömbös Gyu\'a a .fiatalok* melleit, a .fiatalok" hatalomrsjutása érdekében tört lándzsát a minap. A megfontolt és bölcs politikusok félreállását kívánja, mert ma — szerinja--— a fiataloké a hatalom és cselekvés joga. A volt vezékari kapitány temperamentumos egyénisége csendül ki megállapításaiból, amidőn az erő, a tett politikáját követeli, (alán nemes szándékkal, talán a magyarság érdekében, do mégis — hibásan. Gömbös Gyula ugylátszik nem néz visszafelé soha és nom akarja levonni még a közelmúlt fájdalmas tanulságait sem. Gömbös Gyu\'a elfeledi az 1814 év nyarától lezajlott históriai jelentőségű eseményeket, melyek kivétel nélkül egytől-egyig a icmperamentum é3 nz erő politikája ellen demonstrálnak... — Gömbös Gyula elfeledi, hogy 1914 ben az osztrák-magyar monarchia az fcrő és a temperamentum szempontjából bírálta el a szarajovói eseményeket s az erő és a fiatatos önbizalom sugalmazta a teljesíthetetlenül kemény követeléseket Szerbiével szemben. Az erő, a cselekvés elhatározása telte ruganyossá Giesl Vladimír báró, akkori belgrádi osztrák-magyar követ mozdulatait is, amidőn utrakészd
várta Pasics válaszát s a monarchia erejére, temperamentumára és fiatalos cselekedníakarására vallolt a hadműveletek azonnali megindítása Szerbia ellen ... És következtek azok az idők, amelyek négy éven át az erő, a cselekvés, a temperamentum politikájának minden jellegzetességével folytak le és Magyarországra nézve Trianont eredményezték. — A bölcsek, az öregek szava elhalkult s eljött az őszirózsás karnevál, gróf Károlyi Mihály ós társai ugyancsak a meglett kor megfontoltsága és bölcsessége néikül, ifjúi erejükre támaszkodva inscenálták az 191Ő as forradalmai. Emlősünk talán neveket, hogy teljesebb legyen az erő és a .fiatalság" bizonyítási? Magán a ve zéren kívül a Hüttnerek, a Dobók, a Sztranykovszkyak, a Heltaiak, — az októberi forradalom véreskezű vezéralakjai — nem voltak-e egytől egyig „fiatalok" és tetirekészck? Nem volt-o ez 1918 as forradalomnak ugyanez a jelszava: félro az ósdi politikusokká\', az öregekkel — és hajrá, előre fiatalok!?
Gömbös Gyula nem néz vissza és elfeledi az 1918 után következett eseményeket is. E\'feledi, hogy Kun Béláék kommunista előcsapatai kizárólag „fiatalokból" kerültek ki, s a népbiztosok nyolcvan százaléka nagyon is .fiatal volt. Ezekben a gyá-szos omlékü népvezérekben nem volt meg semmi az Öregség, nemes megfontoltságából, n bölcsesség belátásából, hanem igenis bennük volt a .fiatalság" kegyetlenkedő, meggon dolAtlan elszántsága, a nyers erő, a tett belótásnélküli szabadossága. — Mi lett az eredmény: 1919 augusztusa, mindennek a megforditottja, de ismét a .fiatalság\' vezetésével. És 1919 után is még sokáig dominált a magyar politikai életben a „fiatalság" ólmosbotja és bricsesznadrágja — Gömbös Gyula tudja jól, hogy milyen „eredménnyel141
Gömbös Gyula mindezt elfeledi és nem néz vissza a múltba, hogy emlékezzék. Pedig az emlékezés néha még Gömbös Gyulának sem ártana. Igaz, hogy n vozérktiri kapitányság nem kötelezte Gömbös Gyulát tör-ténelmi igazságok felismerésére és i^az az is, hogy Gömbös Gyu\'a egész politikai múltja bizonyíték az Ő vo-zérkari képességei rhellelt — do neki ma már mint kono\'.y politikusnak igenis emlékezni kötelessége és az erő helyett a mégfontoliságot kellene mintaképül maga elé állítania. Göm bös Gyulától nem lehet azt kivánni, hogy ismerje a nagy .destruktív" Jean Jaques Rousseu írásait, sem azt, hogy az igazságait elismerje. De Gömbös Gyula igenis tudhatja, hogy a világ csak egy Napoleont
szült és aligha produkál másikat. Tudnia kellene a vezérkari politikusnak, hogy ma nem az erő és telt napoleoni idejét, h-»nem a kiábrándító realitások, a legszigorúbb kétszerkettő, tehát az és£ és gondolat korét é jük. Ma igenis, akarva nem akarva Rousseau mellett kell döntenünk, aki az és/. 09 a bölcsesség, tehát a lisztalátásu .öregek" rész/é telét kívánja a hatalomban. Elég vo!t nekünk az erő politikai alkalmazását
eddig is elszenvednünk, elég volt a .fiatal" nemzetmentők „fiatal* politikai ténykedéseinek kárál elkönyvelnünk.
Gömbös Gyulával szeriben igenis Rousseau igazságát hangoztatjuk, mert igazi bizalom, igazi remény és igazi eredmény csak az ész, a megfontoltság, csak a tapasztalai politikájából és a kiforrott öreg politikusok munkájából fakadhat a mi meggyötört, szenvedő országunkra . . .
A német pártok a koalíció fenntartásán fáradoznak
Stresemanu még nem tudta megalakítani az uj kormányt
Berlin, október 5.
A birodalmi gyűlés pártjainak elnökei ma este 7 órakor ülést tartottak, hogy megkísértsék még egy-axer a koalíció fenntartáaát, mivel a pártok felett álló kormány terve Gess/er hadügyminiszter állásfoglalása következtében minden való
srinüség szerint máris meghiuiult.
A kormány újjáalakításával kapcsolatos tárgyalások eddigi eredményeiről azt jelentik, hogy dr. Fuchs, a megszáít területek minisztériumának tárcáját megtartja, de egyidejűleg a belügyi tárcát is át-veizi. A poata- és vasu\'-ügyek élére Heinrich kerül, mint tárcanélküli államtitkár vagy vezérigazgató.
Az igazságügyminlazteri szék betöltetlen marad s a minisztériumot Joel, eddigi államtitkár vezeti. — Stresemann tegnap Solimann, eddigi belügyminiszterrel tárgyalt, akit arra kéri, hogy maradjon a belügyminisztérium élén. Minoux, a Sírni-mens-müvek főigazgatója és Wied-Jeldt, a Krupp-müvek volt igazgatója Németországnak amerikai nagykövete vonakodott a gazdasági, illetve pénzügyminiszteri tárcát átvenni.
A szocialisták a nagy koalíció mellett
Berlinből jelentik: A Vorwárts szerint a birodalmi gyűlés szociáldemokrata frakciójának elnöksége, amely a helyzet megbeszélésére délután összeült, felhatalmazást kapott, hogy a centrum és demokraták engedékenységére való tekintettel tárgyalást folytasson a birodalmi kancellárral a nagy koalíció helyreállításáról A Germania értesülése szerint a centrum támogatni fog minden olyan kísérletet, mely alkalmas czélea parlamenti alapon nyugvó akcióképes kormány mielőbbi víiszaállitására.
A demokrata párt határozatot hozott, amelyben aürgŐsen felázó-lilják a birodalmi elnököt és a kan-
cellárt, hogy mégegyszer tegyen komoly kísérletet a nagykoalíció helyreállítására Ha Ily kiaérletet nem tesznek, akkor a párt nem lesz abban a helyzetbon, hogy as úgynevezett politikától mentes kormányt bizalmával támogassa. Óriáai áremelkedések Németországban, Berlinből jelentik : A külföldi fizetőeszközök ujabb órlád emelkedése következtében minden téren hallatlan drágaság kezdődött. — A jegynélküli kenyér holnaptól kezdve 44 millió márka, 1 tojás 15 és több millió, 1 q 245 millió, 1 q gázkokaz 616 millió márka. — A posta díjszabását emelték, levelező lapot 1 mllllló, belföldi levelet 5 millió bélyeggel kell ellátni. „ A franciák félnek
Párisból jelenlik: A „Newyork Tribüné" párisi munkatársa lapjának a következőket táviratozta. A német fejleményeket francia politikai körökben nagy pesszimizmussal nézik Francia felfogás azerint azt, ami mostjNémetországban történik, nem egyéb, mint ujabb fejezete a Versailles! békeszerződés ellen indított harcnak.
Olvasóinkhoz.
Szombatra virradó éjjel egy órakor a villanytelep beszüntette az ára inSffSIgal tatást. Az egész városban kialudtak a lámpák. Kimentünk a villanygyárba, hogy megtudjuk az árambeszfintetés okát, azonban ott is teljes sötétség fogadott és senkit nem találtunk.
E technikai akadály n)iatt jelenik meg mai számunk csak négy oldalon.
zalai közlöny
HÍREK.
1923. október 6
Ünnepe jott lépett, árva magyarságunknak. Az is szomorú, az is fekete. Az is ezernyi könnyön át messzire visszanéző.
Bilincstépő mai magyaroknak ün nepelni csak az maradt. A régi gyász, a régi szenvedés, keserves régi megaláztatás.
Tizenhárom vértanú vére ömlik szét a mull fekete horizontján. Millió és millió vértanú vére keresi azóta oda az utat. Milliók könnye hinti harmatát a letarolt magyar mezőkön emlékezni indulók elébe. Jaj-szavak tengere jár nz ünnep utján. Vértanuk jönnek. Diadalmas, láng ragyult arcú tizenhárom vezeti a végtelen sereget. Tüz gyul a nyo mukban köröskörül. Ott is, ahol az oltár rombadöntve. Ott is, ohol ma gyar szó bilincsbe verve- Ott is, ahol átok veri még az emlékezést is És iön — elindult már — ma és mindtn ünnepén a múltnak, jön a martirok vérével pirkadó hajnal. Annak a lángja f\'Sti bizakodóra, régi rabigát, mai Golgothát tagadóra az é/szaka szélét.
És ez a gyászunk nyomában tá madt pirkadás fájó, piros virágokat szór szerte a magyar tarló őszi éj szakáján. — Jönnek eret/elöl kitc pett szivek, hiába kiáltott magyar
jóig-
Ej tizenhárom martir vére fölött esküszik a gyászba öltözött, fekeiére borult ég alatt járó sok-sok magyarnak maradt magyar:
Mindent elvettetekl Minden nótát összetörtetek / Minden kincsünket meggyalázva martalócok hada teli halottas torát a n.vatalunk körül. De az éjszaka szélein, fekete ég alatt ti nem látjátok, hogy örökmécsek gyúlnak köröskörül. De tizenhárom vértanúval az élén martir-Magyar ország esküszik örök esküvéssel : feltámcdnnkl Bjrbsri;s L*jos.
— (Naptár.) Október 6. Brúnó.
— (Időjárás.) A Meteorológlci Intézet jelentése szerint változékony hűvös idő várható kevesebb esővel.
— (Kállay pénzügyminiszter beszámolót tart Kanizsán) — Október egyik vasárnapján Kállay Tibor pénzügyminiszter meg fogja tartani beszámolóját Nagykanizsa közönségének. A régóta igéit és □agy érdeklődéssel várt beszámoló pontos dátumát még csak annyiban sikerült megállapítani, hogy október 14-in vagy 21 én fog megtörtenni. A párt végrehnjtótiizottsága máris megkezdte az előkészületeket a fogadtatás és rendezés méltó fényé-\' nek és komolyságának biztosítása érdekében.
— (A* igazaágUgyminiszter látogatása Prágában) Prágából jelentik: Nagy Emil igazságügyminiszter, aki jelenleg Karlsbadban üdül, ma Prágában látogatást tett a cseh Igszaágügyminiszternél.
— (Költözködik a rendőrség klhágáal osztálya) A nagykani zaai államrendőrség kihágási osztálya "pénteken átköltözködött a rendőrség Kazinczy utca 2. szám alatti ügyoszíályalhoz, ahöl a má-sodlh emeleten az e célra fenntartott két helyiséget foglalta el. Az október 9-re kitűzött tárgyalásokat tehát már nem a régi Erzsébet-téri, a Fiume kávéház felett lévő hivatali helyiségben, han«m az újban fogják megtartani.
— (A veszprémi püspök adománya a Mansx-nak) Dr. Rott Nándor veszprémi püspök a m;» gyar asszonyok házllparfejleaztő akciójának céljaira egész évi gyapjú termését a sümegi Manst nak adományozta feldolgozás végette
— (GyjíazUnnepély ax UrO □ iában) A Msgy. Nemzeti Szövet ség az Uránia mozgóazinház helyiségében szombat délután egynegyed 5 órakor hazafias ünnepélyt ren dez, melyen minden érdeklődőt szeretettei vár. Az ünnepély ki magasló pontjai: Körössy fcodr* nek, az Országos Magyar Nemzeti Szövetség propaganda osztály vezetőjének elő\'dása Magyarország külföldi vonatkozásairól. Dr. Hajdú Gyula elnöknek ünnepi beszéde, Szatmáry Istvánnak n Petőfi társaság tagjainak szavalata. Lojpzig Annus ur\'eány azavaUta, a m. kir. 6. honvéd gyslogezred zenekara nak számai. A közönség helyet csak belépő jegy ellenében fogli! hat.. Belépd dij nincs. Jegyeket az Uránia pénztára ad.
— (Bc keli Jc\'cntcnl az öngyújtó keszleteket) A tejyksalxsal pénzügyé i szakasz közli: A jénxugymlnisiter r«nde\'ete szerint a gj ujtószorszárnok árusításával foglalkozó cígek o>yénck birtokában folyó ér oltóber hó !-éa készlet-.cu volt gyujtószer-számok (öngyújtók) útin kitett\'ti potiésxc-:edés íixjtend\', még pedig: zsebgyujtóizer-szím u\'in legföljebb "5 gr. súlyban dur< bonklot 8 -8 K, zs\'bgyojtószemáro után 2! g:-ct mcghaUió súlyban darabonkint 170ii rí asztali ét falt pyujtószerszám után J rabon-kiot 2091 K. As öngyújtók aiutitisaval fog Hikoró ccgek, egyének tartozn-k ké*zleuk<t legkésőbb oktnber hó S-t* a fentiek a: érint való icsiletezessel a heh béli péusügyóri >u kannál két peldinyban irátbm b«j.-leot«ni • a pottcsxesc.iís kisxa itxa védett. A kósalcl to nem jelentése vagy valótlan bejelentét tétele büntetett von mag« után
— (Espereskerületi gyűlés, Csütörtökön etpereakerületi gyűlés volt Z«lelövőn. A gyülésan részt vett Wallner Jóis:f szombathelyi kanonok is. Az értekezleten Gosz tolya László zalaszentgyörgyi plébános tartott értékes előadást a legújabb egyházjogi rendelkezések alapján ez igehirdetésről. A papság megvitatott több fontos katolikus ügyet, különösen üzokat, melyek a faluk életét illetik. Szóba került a Kőszegen felállítandó szanatórium kérdése is. Elhatóro»ta az értekezlet n zalaegerszegi főiskolások gyűjtésének támogatasát la.
— (Pusztító vihar Észak Franciaországban) Parisból jelentik: Észak Franciaország partján heves vihar dühöng. Franciaország és Anglia kö/ött a hojóközlekedést beszüntették. Ot hajót a vihar nekisodort a partnak, egész sereg bárka elsülyedt. — Több ember életét vesztette.
— (A kenyérsütés ára.) Zala egerszegröl jelenti tudósitónk: A törvényhatóság árvizsgáló bizottsága a két.yérsütés árát Kanizsa kivételével az egész vármegye területére kilogrammonkint 90 koronában állapította meg.
— (Dijat nyert a balaton-endrádl csipke.) Zalaegerszegről jelenti tudósitónk : Kájel Endre a kaposvári falufejlesztés! kiállításon a balatonendrédi csipkével aranyérmet nyert.
— (Drága az ebtartás) Dr. Novay Imre városi aljegyző, mint rendőri büntető biró pénteken tartott kihágási tárgyalásai folyamán 42 kanizsai ebtulajdonoat büntetett meg 2—2000 koronára, mert nem respektálták kellőképpen az ebzár-lat szigorú rendelkezéseit.
— (A vasruti díjszabás reformja) A
MÁV vezető lége már hosszabb id6 óta fog lalkozik az elavult vasúti díjszabás általános | reíonnjvval. Kftasüléaiink szerint most már nem a tarifák fölemeléséről van szó, hanem arról, hogy reformálni akarják a vasúti díjszabást és ez a nagyszabású reform felöleli a Jijtzxbás első részinek, az íruosxtályo-zátn\'k reformjai, valamint a helyi arudlj szabásrak. tehát a szállítási díjtételek szerves átdolgozását. Hetek óta tanácskoznak a reformon s még néhány hónap eltelik addig, ami,, ez a nagyszabású munka elkészül. — Addig pedig a vasút tarifaemelése elmarad. Nem lehetetlen azonban, hogy a díjszabás általános reformjának keretébe mégis bo fogják Illesztő i az emolést. Különös fontosság* van a reformnak abból a szempontból is, hogy az áruosztályozást egészen uj alapra fektetik, mert a joleologi klasszifikáció nem felel meg a közgazdasági élőt forgalmának és ffty elkerülheüeo szükség, hogy helyett-uj áruJijszabást késziiseoek.
— (A Dunába fordalt egy teherkocsi) Budapestről jelentik: A Msrgithid budai hídfejénél mn délben súlyos szerencsétlenség tőr tént. A budai hídfőnél kotrógépek folyamszabályozási munkálatot vé geznek. A Dunából homokot emel nek kl, pmelyet fuvaros kocsisok ezállitanak el. Fuvarozás közben az egyik kocsia szekerével a part köz-vetlen közelében állott meg éi amikor homokkal tele rakták n szekeret, lovai valamitől megbokro sodtak és a szekeret egyenessn be vitték a Dunába. A szekér a kocsis sal együtt pillanatok alatt elmerült, mielőtt még bárki a szerencsétlen kocsis segítségére siethetett volna. Természetesen nzonnal megkísérel ték a kocil megmentését, o mentési munkálatok azonban nem jár tak eredménnyel: a kocsis lovaival együtt a Dunába veszett. Csak a holttestét sikerült kifogni a szerencsétlenség színhelyétől mintegy száz méterre. A parton dolgozó munkások kö>ött nzgy riadalmat okozott a szerencsétlenség. A kotró gépek munkásai értesítették a fő kapitányságot, a honnsn rendőri bizottság szállott ki a helyszínre, hogy megvizsgálja, kit terhel a felelősség a haláloa katasztrófáért. A kocsis személyazonosságát ez-ideig nem sikerült megállapítani, A nyomozás folyik.
— (Októberben nem leax drágább a szén) Az Árvizsgáló Bizottság mindun hónap 7 én teszi közzé a jelzett hónapra érvényes szénárakat. Az októberi szénárakat tehát holnap után közlik hivatalosan. Az októberi szénárak nem lesznek magasabbak a szeptembernél. Az uj árak alig fognak különbözni a moit érvényben lévő áraktól.
— (Hcgycii-vöigyön lakodalom.)
Ma, amikor igen-igen sok embernek még betevő f.UUa >om tel k, szinte rilkatág. számba megy «gy olyan l»kod«loa>, amUyeot Futesabonvban stxntatoa reggel kezdtek és taUn még m» is tart. Fuljc^yczzuí, hogy mi minden fogyott cl ezen a lakodalmon Levágtak egy hizott ökröt, :t borjut, l hiiolt sertést, 100 tyúkot, «Uogyott >36 torta, 00 üveg poz?»gó, GJ uvef pecsenyebor, 4\'j üveg ft\'zu és 4 hord ) saját termésű bnr. Közel SCrJ vendég vett résst a nagy lakodalomban é* túrom ciginybaoda huzti a csárdást. A nagy muii belekerü l tix millió koronába.
— (Kosztba szabad adni ax árvák pénzét la) A belügyminiszter rendeletet intézett az árvapénzeket kezelő hatóságokhor, hogy az árvák pénzét úgynevezett kosztba* adás utján Is lehet kamatoztatni, hogy a letétben levő árvapénzek no legyenek kitéve az elértéktelenedésnek és ezáltal az árvákról való gondoskodás ne váljon llluzórlussá.
1P23. október 6.
(x) Háxasság Veörrei Kovách írónkét folyó hó 8 án délután fél 5 órakor vezeti oltárhoz a nagykanizsai ferencrendiek templomában nemeakéri dr. Kiss Elemér nagykanizsai kir. közjegyzőhelyet-te». (Minden külön érteaitéa helyett.)
— (Elfogták a salavári apátság tolvaját) A pécsi államrendőrség elfogta Benke Józsefet, aki a mult hónapban a zalavári apátságnál volt háziszolga s Innen 400 ezer korona értékű aranyórát ellopott. A lopás után Pécsre ment, ahol egyik pécii fényképésznél mint fényképész-segéd dolgozott. A zals-spáti csendőrség a tolvaj elfogáséra köröző levelet bocsátott ki s ennek alapján a pécsi rendőrségnek sikerült elfogni Benke Józsefet. A lopott órát la megtalálták a az őrizetbe vett tolvajt a zalaapáti csendőrségnek adták át.
— (Harmadfél ml Illó aranyfrank jóvátételt flxetett Bal gárla) Szófiábbl jeleutik : A jóvátételi bizottság és a bolgár kor- ! mány között ez év március 1-én létrejött egyezség végrehajtásaként
a bolgár kormány október 1-én 27» millió aranyfrankot folyósított a félévi jóvátételi tartozás első részleteként. Ezt a new/orkl Federal Banknál dollárban fizették be és pedig felét a francia jegybank, a másik felét az angol bank ezámlá-jára. Mindkét tételt a párisi jóvátételi birottság rendelkezésére.
— (Háromszázhúszezer menekült van Caotikamagyarorazagon) A l«g-ut bblhUdUtotüsssess\'ru\'-alzs sxonni Csonka-"t*gy-»\'orwágon \'.il<> \'iO menekült van. A
c< oku\'tu.yi hivatal í.-li 1 invi ott, umeíy i9.<> irájus I-éit tuitcnt, UV UU OKiiakút-Ut vettek nyilvántartásba. Kxcku.-k körülbelül ■ 4 ,\'A tisxlttselő cs azok hozzátartozója. A i.yilvAntaitött msnekiiltok közül lloiniuiib 1 jött 180:Ö\\ Csehországból «• 0, Juj,c-ss a-iából pedig > .;00. Ez as ctt I»k<3 cu-;;y«r siamihox képest Komán.aban : 1.1* a-á: C«eliorizúgban /.7®\'6-át, JugosxlávláVau jeJig il.4*/#-át teszi ki as ottani nugy-r lakostk-nak. Eszerint a cicaek-iltcknok lt»*/»-a vaVi ron án területekről. A klutasiláso > axonba > egbuxgó\'tban a jugoszláv kiralyslg toiuleté:i f.lya.k
- (U$ví c tart a magyar munkatok kivándorlása) v Sz«kszervizeti Tauács ötszeill tisa axeriat aug. hibao s: inun\'ás tv.tidoroU ki külföldre. Ks pedig ki-vándorol:ik: Franciaorsiigba Íiá-J, Koma-ni ba 116, JugoszUviiba 1 U, Cseh-Sx\'ová-kiába dl, Németországba Z-t, as Unióba 14. Ausztcláta M. Fo^Talkozis sxejint : mészáros 3;f, vasmunkás lf»7, kőmüvos cipészül asztalos c>, nyomdisg pék -0, sxabó ti. ezuttműves 17, szobafestő l-t, fényező 11, bankalkalmaxott 26 stb.
- (Vaklárma) Pénteken eite 7 óra tájban tűzoltók trombitája verte fel a kanizsai utcák csendjét. A tűzoltók szekerei a Csengeri-utcán robogtak végig a Pátria pót-kávégyár felé, ahonnét a tüzet jelezték. Alig értek azonban oda, kiderült, hogy az egész tüzilárma félreértésen alapult. — A hirtelen támadt izgalom elült, a tűzoltók takarodót fújtak.
- (iHodrovlcs éa táraal rakUr munkások voltak) Mai számunkba.) megírtuk a délivasutl raktárfosxtogali>k elfogatása! és letaitóstatását. A délivasutl rak-tárnokok annak megállapítására kértek fel bennünket, hogy Modrovícsék nem voltak raktáxnokok, haeem egysxoiü raktár munkások.
(x) SzUretl mnlataág. A nagykanizsai építőmunkások f. hó 7-én a Bárány vendéglőben Jótékonycélu zártkörű szüreti mulatságot rendeznek. Kozdete esto fél 8 órakor. Tánc reggelig. A t. közönséget és a tánc-kedvelő ifjúságot ezúton is meghívja a Rendezőség.
1923. október 6.
ZALAI KOZLONr
— (Rozsdás kannák a Uj. csarnokban) A nagykanizsai tejcsarnok vezetőjét a rendőri büntető bíróság közegészségügyi kihágásért 9000 korona pénzbüntetésre ítélte. A megejtett egészségügyi szemle alkalmával ugyanis egy-két rozsdás, a tisztaság követelményeinek nem éppen megfelelő edényt találtak a csernok tejeskannál kőzött.
— (Tapolca házhelyet mi) Az épii-kozés olómozdltása céljából Tapolca nagyközség képviselőtestülolo olhaiározta, bojty a hizt-oly igényléknek négyszögölönként ozor koronás árban házhelyet ni.
— (Megkezdődött a tanítás a zalaegerszegi uj polgári Iskolában) — Zalaegerszegről jelenti tudósilónk: A zalaegerszegi polg4ri fiúiskolában a tanítás pén-tokon megkezdődött.
— (A földbirtok felosztási tervezet részletes tárgyalása)
A Főldblrtokrendsző Bizottság pénteken délelőtt tárgyalt* le részleteiben az Országos Főldblrtokren-dezŐ Biróság által Nagykanizsa számára jóváhagyott felosztási ter-veaetét. A tárgyélást Schund Péter az Altruista Bink igazgatója vezette. Megjelentek cz alkalommal a városháza tanácstermében az összes érdekeltek. Az uradalmat dr. Tamás János uradalmi ügyész képviselte. A Batthyány S\'.rattmann hírcigi birtokból kisajátított terület felosztási tervezetét Schund Igazgató két mérnökkel már elkészíttette. A tárgyalás folyamán a tervezetet bemutatták a fö\'dhöi juttatandók nnk is. Eonek alapján már október hónapban megtörténhetnék az ingatlanoknak tulajdonjogi átruházása. Ha azonban cz érdekeltek észrevételeit és módosításra Irányuló kívánságait nem lehetne itt elintézni, akkor nz összes iratok felkerülnek döntés végett az Országos Fóldbirtokrcnde:ő Bírósághoz. Délután a bizottság kiszállt a helyszínére, hogy megállapítsa, miként lehetne megoldani az utak telein-tétében felmerült nehézségeket.
— (Lovasverseny Pápán) A Vcs?prémi Agarász és Lovaregylet október 7-én Pipán fogat és kanca-dljazést, kocsi én lóversenyt rendez. A programmon kettős és négyes fogxtok versenye, akadályverseny, legénységi és tiszti vndásiverseny szerepel.
— (Postahivatalból — postamesterség) A postakincstár a tapolcai, szigetvári, Villányi és marcali-i postahivatalokat otgszüntolto, helyettük postamesterséget álli-janak fel.
— (KétezerStszáz koronánál drágább bor után fényűzési adót kell fizetni) A pénzügyminiszter rendeletet adott ki, amelyben a fényűzési adó alá eső belföldi bor értékhatárát, amely értékhatáron felül a belföldi bor után fényűzési adót kell fizetői, a következőképpen állapítja meg: A kimért belföldi borok értékhatára llterenkint 2500 korona, a palackokban eladott belföldi borok ér-tékhatáro n palack árát Is beleszámítva 3000 korona. Ez az értékhatár egy liternél kisebb űrtartalmú palackra nézve aránylagosan átszámítandó. Ha a palsekbor eladása a palack visszaadásának kikötése mellett vogy pedig cserepalack ellenében történik, ebben az esetben nem a 3000, hanem a 2500 koronás értékhatár az irányadó. A rendelet október 7 én lép életbe.
(x) A mai Thomnn hangverseny clő\'t az okt. 6 iki ünnepi beszédet dr. Dómján Lajos ügyvéd tartja. Az ülőhelyek elfogytak, néhány pótszók kivételével. Az estély fél 0 órakor kezdődik.
(x) Nyilvános népgyűlés. A he\'yi RMciá1demokr«li párt holoap, vasárnap d. e fél 11 órakor Kiuly-u. 2. sz. alatti Bárány vendéglő udvarán nyilvános népgyűlést tart. Előadók: Flk\'cr, l\'ropper, Kabók, Saly óm Kitajka nemzoti;yülési k.pvtjolók. Kossz idő esetén a gyűlés Fő-ut 24. sz. ulnttl Munkás Otthon helyiség\' en lesz megtartva.
(x) Táncestély F. hó 6-án délután 6 órai kezdettel és 7-én (vasárnap) este 8 órni kezdettel a „Casino" nagytermében tánce»télyt tartok. Síi ven pártfogást kér Gut-tentág tánc\'anár.
(x) Kötött gyermek garnitúrák, kötött női kabátok, női és gyermek harisnyák, nyakkendő különlegességek, HamerlI bŐrkeztyük óriási választékban GRÜNBERGER nél, Fő-ut 11. Telefon 221.
(x) 3 szobás lakás évi bérét is megtakaríthatja, ha rossz harisnyáit, a legjobb békebeli anyagból F1LIPP kötődéjében — Szombathely, Széli Kálmán-utca 6. sz. alatt íejelteti.
(x) Hamisfogakat, aranyat, ezüstöt, briiliánsokat, érmeket, alpacca evőeszközöket is dísztárgyakat a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József ókszorésr., Sugár-ut 2. szám. (Fő-ut és Sugár-ut sarok.)
Míg a kereskedő pihen, helyette m reklám dolgozik.
KÖZGAZDASÁG.
— A szerb gabonakivitel nehézvégei A azerb kormány a dinár árfolyamának megjavítását célozva, mérsékelte a gabonát éa lisztet terhelő kiviteli illetékeket, a buza kiviteli illetékét 30, a lisztét pedig 25 dinárra ciökkentette. A kiviteltől remélik a dinár árfolyamának emelkedését. Eddig azonban a kiviteli vámok mérséklésének nem volt meg a azerb kormány által várt nagyobb hatása, mivel a szerb buza- és lisztárak még mindig a világpiaci paritds fölött állónak. A buza ára 1340— 1350, a 0 ás liszté 2250 jugoisláv korona körül mozog száz Wo-gramcnockint. Legújabban C3ak a c»eh malmok résiéről észlelhető némi érdeklődés a bácskai buza iránt. A kivitelt igen megnehezítik a vasúti forgalmi nehézségek, mert a mozdonyok és kocsik rossz állapotban vannak. A szerb kormány a bíjon most ugy próbál segíteni, hogy külföldi vasúti kocsikat vesz bérbe a kivitel lebonyolítására. A szerb kereskedelmi körök véleménye szerint a gabona- és liszt-kivitelt csak a kiviteli vámok teljes eltörlésével lehetne fellendíteni. A helyzetet súlyosbítja a szeptember 15-én életbe lépett uj vasúti tarifa, amely körülbelül 30 százalékkal drágítja meg a szállítást.
— Az OMKE sürgeti a kereskedelmi szerződések megkötését — Budapestről jelentik: Az OMKE nagyválasztmány a teg-n*p este Vertei Emil elnöklése alatt ülést terto\'.t. At elnök m?gnyitó-jában rámutatott n kereskedők ozerverkedéséntk fontosságára. — Balkányi Kálmán ügyvezető igazgató juveslatóra a választmány meg nyugvással vette tudomísu\', hogy a miniszterelnök genfi tárgyalásai eredménnyel járlak és egyre jobb kilátások vannak arra nézve, vogy a szomszédos államokkal sikerül végre a normális kereskedelmi kapcsolatot helyreállítani. Az OMKE ebben a fordulatban régi törekvéseinek érvényesülését látja és sür geli ez alkalommal is a szomszédokkal való kereskedelmi szerződések haladéktalan megkötését, valamint a behozatali és kiviteli nehézségek megszüntetését.
Bodroghy József titkár az aktuális adókérdésekkel foglalkotolt. Rámutatott azokra a súlyos kom-
plikációkra, amelyek az adóvalorl-záclós törvény életbeléptetése óta a kereskedelmet izgalomban tartják. Az ötszörös, valamint a hatszoros szorzószámok alkalmazása minden kereskedőre elviselhetetlen terhet jelent és még súlyosbítja a helyzetet, hogy a pazar kézzel kirótt milliókat a kereskedelemnek még e hó végéig elő kell teremteni. Ez a mai kereskedelmi pangás mellett teljesen lehetetlen. Indítványozza, hogy az OMKE kérje a pénzügyminisztertől az adóvalorizációs törvény »rg5s felfüggesztését és revízióját. Az indítvány elfogadása után Horváth litván főtitkár tett jelentést az OMKE lakásépítési akciójáról. B-jelentette, hogy megalakult a lakásépítő részvénytársaság, amely egyeaiti mindazokat a kereskedőket, akik a* akcióban való részvétellel mentesíteni akarják magukat a rekvlrálási rendeletek alól. — A nagyválasztmány tudomásul vette a jelentést s kimondotta, hogy a lakásépítési akció eredményes folytatásáról a jövőben is a legnagyobb áldozatkészséggel gondoskodni fog.
A TŐZSDE HÍREI.
(Saját tudósítónk telofonjolentése.)
A mai értéktőzsdén tovább tartott a lanyha irányzat. Zárlatfelé sok áru jelentkezett a piacon, ami az árfolyamokra nyomasztólag hatott, Az általános lanyhaság alól még a Wedvező transakcló előtt álló vállalatok sem képeztek kivételt. Bécsből is sok áru jelentkezett, mely a lanyhaságot ciak növelte. Zárlatfelé egyes értékekben a spekuláció vásárlásokat eazközölt. A prolongáció simán ment. A prolon-gácló dija 6 százalékról 8 százalékra emelkedett. Zárlatfelé az hányzat lanyha, a forgalom élénk, A koiztpénz 2 5 százalék.
Délutáni magánforgalom. Az Irányzat teljesen Üzlettelea, lanyha. Sslgó 570-605, Kőszén 2430-2560, Msgyar hitel 650-680, Oaz-trák hitel 143—149, Déllvasut 123-130.
Az esti magánforgalomban a forgalom megélénkült és az összes árfolyamok valamivel javultak.
Kőizén 2600-625, Magyar hite! 690—705, Kereskedelmi b»nk 1100 —1105, Nova 130, Osztrák hitel 150, Rima 152, Guttmann 700, Délivasut 133, Hazai Takarpénztár 3100, Urikányi 1150, Első Magyar
LEGOLCSÓBB MINDIG
KISFALUD! ES KRAUSZ
Duplaszéles női sottis szövőt . sima „ „ „ sottis és csíkos ,
Francia mosó velour Duplaszéles Gabardin nőiszövet Gyapjú női posztó minden színben 130 cm. széles Gabardin nőiszövet 140 , „ angol Costümre és ruhákri Boy-szovet női kábáira M0 cm. széles Férfiszövetek ruhaKra
m i, gyönyörű mintákban I
Angol zsánerű gyapjúszövet I\'I1
metere
K 17800
. 17800
, 19800
. 17800
„ ;9800
. 27800
. 27800
„ 38900
. 60000
, 38000
„ 53300 . 74800
Zalavármegye legnagyobb divatáruhá?a az „Arany Kakas* -hoz, Nagykanizsán.
Ezenkívül óriási raktár és a napi árnál olcsóbban kaphatók:
férfi télikabát cs átmeneti doubl kabátszövetekben; nőikabát és köppenyvelourokban, férfi bundaáthuzatok, frakk, zsakett és szmokingszövetekben, csizmanadrág kelmék és férfi divat-szövet különlegességek. — Színtartó pargetok, mosók, ágyhuzatok, vásznak, kabátbélések és Cugehőrök.
raktár:
szövőcórnából.
Gyári
szövőpamutból és
Bámulatos olcsóság! Plaid vállkendök darabia 25.000 korona.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. oltdb.r 6.
Blitoaltó 6000, Zabolai 145—51, Silavoola 93. Dunaharaaitl 35, Llchllj 17, Kronberjer 19, Mflr. 380, EliS Bpeatl GSrmalom 227, Tr.nidaoobla 83, Magyar Acél 280 píni.
Utótöisdéo előfordult írtékek: Olau banlc prompt 40, prolongálva 44, Leaiímltoló 92, prolongálva 100, Salgó 585, prolongálva 610, Oixlrék hitel 148, prolongálva 154, Rima 142—149, Magyar hitel 658-688, Nova 117-118. Allam-vaaul400 — 430. Intereajln 53 —56 5, K«»ién 2500—2610, Ganz-Daou-biui 32000, uj 5000, Scbllck 95-100, Llpták 36-39, Belváro.l 37— 40. Peati Hazai 3100-3200, Georgia
1360—470, AlUntlka 69—73, Beo-ciinl 319—336, Kereakcdelml bank 1045—1115. A máaodlk azám az értákek proloogációa árfolyama.
Nemjegyzett ériékek: Pabank 6000—7000, Magyar-Amerikai 125 —13, Magyar—Amerikai uj 10— 10\'5, Óbudai 8—9, Bródl 70-80, Foreat. 30—S5. Juiztlzid 162, Herendi 12—13, Corvin azinház 2 5, D5ri 10—11, Demecjerl 18—20, Hangya 38-40, Székely éa GerS 3500—800, Kéve 3000—200, Mei8-hitel 18-19, S.jóazén 20-24, Corvin film 11, Ujiágüzem 1800— 2000, Karancai 13—14, Kopecii 6—7, Hungária kalap 15—16, Móri 6-5-7.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tózstíe délután 1 órai ziróftrtolyamal a következők:
ttankok
ÁífolMuf. t.il««> Htm If.OO
MMT> HU.
u:,l\\<1 6*>X-
u««»-t «««■
Ol -M. Ur.i «oy> Outi. Ilit !»ioc«



AUllKTiMl
Kova
B. Aíílf l;atUri
F61£aÍM*.
Jk<r »«l J t Ia<it\'.»-i JICOOO
ll.-C»<h ipMti 4OOOO Fórjain.. ajooo Kcr. Hlul tjoro U»<>uSfm«l ijooo KUf J«UUof nic-r.
Hírtr-i Hljn
N«mi I) • « tik. (jw
Ktrulc. IV loJOOOO \\,U/)i tank Jl}\'"
Btiil/Ml is. wnw . .
Llc«i»»fo«l zzooo A*h**VMum Fériroal IJOOOO J!\'»jkll° KMínyal li>. sfe-y.
Ah.i. T«k «»««.•> Íí^r M.ona k4aP ijjko ; Huil «!*} jtco j jj
tto«. >1 Orcorín fMWitubai IljJj;<«ti T<*{.i t««;tre
II.\'tliii
KlrMpaa cm
lUoják 4*
l\'(lanárak
ok Ouí. &»tp. [ Sui
F<o»« l »*"■»■
t«o«v;o KrunU 7<x<x> f wmci |U«
9"*-1 , (ÍUU-DÍO. iio»<x<- ! FIW» &*<*> , Ouu.VlU, iwxoa F«r»ic.tl »ör
frrp (. a IlUt J»)<y«. . Ot.\'^ÍKfí
I07j0«0

igo
lt«x»<ol 0(4*. III SicoOír. OOMrl fi.iki tiM
SlU.rir.
KoM
latrán U(U
KOb. C«tl. —
Dratrtw JOOOOO
V.jtxnt l)0«"» Auf.l JJ«"» Ali. Kruie i-t-w
Kntrr.it i}0..->
NacyUtOCyi Scc«»k"
Uj\'aM 11OJW
l\'tiklnyl IIJOOCO
Jliúild
«}<■» I r.víííy I H ften »«J«o , Kiwtó «***> I Kthn< J6J.-0O , Un* loooo ! Upwk -! H* M*o»r »«\' lk\'-<« (<" New
0:«nirvgylr
JOSOOO
UOOOOO 4IOOO
lllaloaltOk
Ki<>f <
Sl«phíD*am JOÚCO
EJii M. Uiat. jtoooot. Va»)nö»ek ti
lt( itiw! t>c<
P»ac<«U b. UACCO | C»Ü> no
ScteCo Tr>
WvfTKt
Chx-Mt Fiinén v»i
Ul.K.I
b»di
r.M. Chir.oin
V}<00 ! f>i:h.«indt «■> I Matiírtik ij\'xo >i
tlivrt J Mrvrtt Cll. Ijjooo Mii^fixít jir<K> Jui» jcooo Kitel
lliooo | Kamo JVOÍO i »;»<>»>()»
Mar. KKÜ.í\'íiö KirtlyiOf KKln KMIVJ
t\'O^üi Ií r
kiint iini Licti • 13
M. Cukct l.lmp*
I IJMi •
t \'«*> 9JOCOO IJOOiXV ífcxXK) >IJW BfaiW J> t»J<"
jsooco Mitoik
: M<iA(. Ip. I«JOO I (>i«án íioco \'. 0!ij«í«t
«I*COO I l\'ll lif I10«. I Mrtfii jc<oo KoibmQIkt lujooe l)»uH i
»«rco JIJC^O • IOOOO JIOtKO r íiijooo ut-ooo tt}0«<
llo-x-o I j(.}<«o
TUi\'t Tjnl ci;-5
V\'r.iO íiííCí jocco
Várm. m«i ■ ( nooo
V«im. rlll joooo
VUI. [iikO jfrooo
Zigvvijilf
Muíí C4«. Jl««
Kiit!ir< jjoco
H(tl«( jccoo
Míj-.rfi
C*mO Ojsihiiiuu
Kfr«"u\'\'
Gutnuan Hun (• i Hoci
K3ió*Un)il Xfili.nl «cil. Lige-im íhlfl.J Mioir tU. (> Ammiii ít Mi

Toúl
_____ l.-jVK*
»}0©« AH |U tijoo VliJ-ü.l
G/a;;.m.-.«4 l)COCO Kr^il >1
PipU 4tooo Sch*»iu KHiv<nyt4\' lojooo 1 Si»< It
Si6> j K6.Í Oiooo | Siltaí
Spödiam j jocoo S;jTmc
| Tcstil •« ^oooo T*!«(oo Doíojt :;«■ Tr=. t<
Dílc.io/ «roc<o J loiiji
>1 IJ.>>d
MiVXMoky
KmkiI Ii I.«hil< V, OU Oíti (t KtiUe>tl — | SíUvoou jl»i> 1 L\'otoo »íOCj Vílt. botot Z»boU>
VSfir.
Ojooo joooo i»ooo
liOOO
1JCOO .1110 —
— | AtUmiki

?jooo
Valuták 6b devizáit
Napolaoa 69000, font (Loodoo) 88700 93100, Dollix (Ne/r-York) 10550— 20640 Francia frank (Paris) 1165-1231, MAxka (Bailin 0 35-0-65, Olaas líra (Milano) 800-015, Oastrík kor. (Bécs) 27-40—29^0, Ul (Boka-rsst) 0500—10?00, Ssokol 580—624 Svájci frank (Zürich) 3450—3670, Dloix (Zágráb) 224-238, Lengyel márka (Varsó) 400-565. Amsterdam 8040. — Koppenhága 3420—3040. KdastlánU 3050-3X70, Stockholm 6130-4160.
Zflrlchl zárlati
lierlln OOOOOCOOd, HoUandU 21950, rUv-Yoik 554-Cr, London 254W09, Párti 3319 00, Milano 2510, Prága 1660-00, Bada-pest 0 03, Zágráb 645 00, Vaxsó 9, Wleo 0 78 50. Ssófia 545 00, OsaUák bóly. 0.80,00
Nemesfémek: 1 koronís 2000— 10C, forinlos 5500—850, 5 koronés 10500—10200.
Gyopjupiac. Altalános minőségű éru 9500—11000, báríny gyspiu 7500—8500.
Termény Jelentés i
tíosa fflssavidéki) uj 96500-97000, agyib 95500 OOOOO rosa 6550O-665C0 Ukanaloyáira 6300<V6000 sör 70000-74000 sab 67»O-88C00 tengeri 676<\'0—69000, repce 175000, korpa 40000 —41000, kóles 750(jOSOOOO
A mai terménytőzsdén ■ malmok újra vásárolni akartak. Vidéki állomási búzában élénk üzlet volt, a váltóval való fizetés mindinkább rlötérbe lép. A forgrlom vidéki paritásu áruban 15—20 vagon volt. A roza piaca csendes, nem vásárolták. A takarmánycikkek piacán a tengeri és zab iránt volt érdeklődés.
M. 7. /. magán jelentése a terménypiacról. Kis forgalom mellett az irányzót szilárd. Buza Bptstl paritásban 990—1000, Dunanlul 950—60, Rozs 66o—70, Dunántúl 620—30, Takarmányárpa 610—20, Tengtri 640—60.
Lisztpiac. Dara 1740-850, 00 ás 1650-750, 0 ás 1550-650, 2 es 1400-500, 6 os 900-1000, 8-as
550-600, Korpa 400-20, 75 százalékos rozsliszt 850—900.
Marhahasvásár. Marhahús I. r. egészben 6200-8300, hátulja 7200 -8600, eleje 6100 -7900, II. r. egészben 5100—900 hátulja, 1700 -6300, eleje 4200-800. Borjú (őlőtt bőrbe) 8500—9500. Készlet: Nagymarha 289, eladás 280, nő-vendékmarha 4, eladás 0, borjú 47, eladás 42, birka 238-205. — Marhabőr 8200-600, faggyú 1500 —5000. A vásár élénk volt.
Sertésvásár. Felhajtás 460, elkelt 410. Könnyűsertés 76oo, közép 78oo, I. r. 8100-200, zsir 10800, szalonna 9800, lehúzott hus 8800 —93oo, szalonás félsertés 9—95oo.
Ferencvárosi sertésvásár. Szabsd-vásári maradvány 191. Érkezett 264, eladva 130, Zslraertés fiatal könoyű 4000- 600, Nehéz aertéa 7500 - 8000. Zártvásáron nem volt üzlet.
Kószerkssztó: zeérl Pósch Géza. * Felelés szerkeszt*: Sztrokay Kálmán. Társszerkesstó: Benedek Rezső. Kisdó: Nagykanizsai Nyomda éa Lapkiadó Vállalat.
Apróhirdetések
Minden aiO 100 korona, vaita^abb belOvcl J00 korona Alláat k«rci6kiick 50 a>Aaal4k ■ nrtJminr. VaaAr- <i ünnepnapokon 100 aaáxalék IcIAr. Z.eKklicbb hlrdclíi 10 axö.
ÁRLESZÁLLÍTÁS!
Dacdra a nagy drágaságnak, árainkat 10%-kal le5zállitoltuk.
HUNGÁRIA CZIPŐÜZLEíl
rÖ.UT 14. SZÁH.
LEVELPAPIR OK
mappákban és dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb uálosztékban
Fischel Fülöp Fiai
paplráruhásálaan
NAGYKANIZSÁN
Városhál palota.
HIRDESSEN
ZALAI KÖZLÖNYBEN.
A szüreti idény alkalmából uj és kifogástalan minőségű használt
BOROSHORDÓK
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás azerinti feltételek
mellett használatra, kölcsön kaphatók
Zerkou/itz Albert Nagykanizsán.
ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!
Nyomatot* a Nagykanizsai Nyomda is Lapkiadó Vltlalal könyvnyomdáiéban, Nagykaniiiin.
■«wé8 s®§w ftra MWttogg 850 Korona, vasár- és Qnneonap 300 korona.
K««p<n«c. bérmentesítve .Zalai Közlöny"
Nemzeli Muzeum
iá, 1923 október 7. Vasárnap
227. ním.
politikai napilap
Mr)>»M«e<l| éa kiadóhivatal Vó-al 19. lmMrubii -T«l«fon 71. álla
8«<Uj-»»tl a..rVf»atíl»4e i VII. k«r. AkAof».ul<ja 31 i TstefooiAiu Jóucr 73-41.
Brr húrn 5000 koron*.
A lakáshiány
Két nappal ezelőtt Vass József nép-Jóléti miniszter, a lakásügyek legfőbb Intézője azt jelentette ki eRy buda-pesll napHop munkatársa elől\', hogy a kislakásópitő akció az egész országban megindult éa — két esz-Itndö múlva Magyarországon a lakásügyek ma még kaotikus problé mája teljes megoldást fog nyerni. Két esztendő elég lesz ahhoz — mondotta Vass József, — hogy-annyi lakést építsenek, amennyire szükség van és így minden lakAs Igény automatikusan kielégülést fog nyerni. A népjóléti miniszter akkor, amidőn kőt esztendős, terminust Jó-roll a lakásprobléma végleges meg oldására, nem mondott h;sszu időt, hiszen két esztendőt már meg lehet békességgel várni... És a kerdet jele:ből Ítélve, talán két esztendő múlva nem is lesz kimondott lakásínség Magyarországon.
Nagyon messzire kellene vissza-mennünk, ha a mai súlyos lakásviszonyok tulajdonképem okait volna célunk megállapítani. £ ég csupán rámutatnunk arra a körülményre, hogy 1918 ban, a hiboru befejezése után már határozott lakósszükség nyilvánult meg, nemcsak a fővárosban, hanem t>z egész országban is. És az 1618 óta eltelt öt esztendő, ha a v&gonlakók lömegc3 elhelyezésével produkált is némi eredményt, nem teiemtetto meg a laká&i.-ség megszüntetésének még csak a Ithe tőségét som. A gazdasági krízis, a növekvő nyomor sirémai mellcu állandósult a lakésíalanok kálvária-Járóinak örökös panasza ós minden valiszinüség szerint ez ;$^fftlyzel indította a kormányt trra a h-.lyes belátásra, hogy ezen az állapoton segítendő, a lakásépítési akciói or szagossá és eredményessé tegye.
Az eddigi jelentések szerint a lakásépítő akció Budapesten és az ország legtöbb városában máris lel-jes erővel megindult Az állam nagyarányú hitelt biztosított a városok részére igen előnyös feltételek mellett, hogy a szerényebb költségvetéssel dolgozó városok is módot találjanak a lakásínség leküzdésére. A kormány tiszta intenciói szerint tehát két éven belül mog is kellene szűnni a lakásmizériáknak, ha min denütt egyforma energiával történne meg a szükséges munkák véghez vitele. Szombathelyen, Sopronban sőt még Zalaegerszegen is a legutóbbi hirck szerint mér" a legnagyobb fel kéSiüllséggel nekifogtak az építkezéseknek — csak itt, Nagykanizsán nem látunk semmiféle komolyabb megmozdulást erre a célra ... Pedig Nagykanizsa városa nem mondhatja
el magáról, hogy minden igényjogosult lakójának megfelelő haj léka van és hogy Nagykanizsán lakásmizéria nincsen. — Sajnos, o helyzet igenis az, hogy ezidŐszerlnt a legszerényebb számítások szerint 400—500 kislakásra volna Nagyfa nizsftn okvetlenül szükség, hogy a lakáskórdóst valahogy is megoldottnak mondhassuk. Mert tudnunk kell, hogy nemesik ároknak van lakásra szükségük, akiknek I kásuk egy ál talán nincsen, hanem lakás kell azoknak is, akik ezidószerlnt meg nem felelő, nedves töme^lakásokban, düledező ház*k omladozó falai között élntk. 400—500 kslakás emelésére volni^szllV s-ip, hogy Njgyka nizsa virosa egyidőro ki tudja kapcsolni a városi gondok tön kclegóből a lakáskérdést, — de ezidcig még nincs módunkban 6lyan akciót tapasztalni, amely komoly és nagy elhatározással a lakáskérdés Jiycn Irányú végleges megoldására törekedne. Pedig most, amidőn az állam megfelelő pénzösszegekkel szívesen áll a város rendelkezésére, meg kellene minden eszközt ragadni arra, hogy mrgfele\'ő anyagiak biitokában az építkezések kellő arányban meg induljanak.
Azok a terhek, amelyeket anyagi részről ilyen módon migára vál\'alna a város, ha ma talán látszatra domináló nagyságúak is, végeredményében nom is lerhek, hanem gyümölcsöző éa jótékony állami adományok. Azok a terhek, amelyek való ban értékeket produkálnak, sohasem voltak hiábavalók és az évek elrr untával a vagyon oldalán sokszorozták meg önmagukat. É-> aí:kor, amikor végre az egész ország nekifog a la-kasinség leküzdésének: az egyetlen lehető és elfogadható módon, az építkezéssel: nem hisszük, hogy ép p:n Nigykmizsa városa volna az egyetlen, ahol talán másfó\'e szempontok figyelembevételével melíő-.nék ezt a kérdést. Egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy a lakás kérdés szociális kérdés, amely mész-szemetiő társadalmi fejlődés, vagy visszafejlődés alapjaiul szolgál. Rendezett lakásviszonyok minden városban rendezett életviszonyokat teremtenek. Amellett, hogy a keiló arányú építkezések fellendítik a legtöbb ipar égat és a munkaalkalmak megteremtésével közvetve az alsóbb néposztályok jövedelmét és fogyasztóké pességét teszik (.ehetővé ; lésrehozzák a szociális egybehangolódást és a megelégedés hirmóniAját is. A lakáskérdés megoldJsa azt jelenti, hogy mindenki tűzhelyhez, megfelelő fedél olá jut ós ez a rendes, alkotó emberi élet visszatérését és a társadalmi békét leszi sziklaszilárddá. És egy
város é elégek, jövőjének mérlegeié sénél ez a lehetőség mindennél íon-tosabb, még akkor is, ha áldoza. tokba, ha papirmilltfkba, vagy mii-lordokba kerül is. A ma felvett és gyümölcsözően értékcsit.elt papir-
milliárdokat könnyű lesz viss7aflzetni, ha megindul a város igazi gazdasági és kereskedelmi vérkeringése, ha megnyílik a fejődés utja, amelynek első Induíási állomás* a lakáa-ép tés-k gyors megkezdése.
Október hatodika Nagykanizsán.
(Sftjat tudósítónktól.)
Október hatodikán, a magyar történelem 74 éve ünnepelt gyászos évfordulóján az emlékezés, az uj bizakodás hozta össze minden rétegét a magyar társadalomnak. Részt kért magának a gyászból, a magyar hit-tevésből az egész város, hogy ezen a fájó, fekete napján történelmünknek meritsen uj erőt elviselni a fájó, fekete jelent és várni a szebb, a diadalmas Jövőr,
A hivatalos Istentisztelet
Reggel 9 órakor volt Nagyka nirpa várói hivatalos gyászUten-tiszteié a ferencrendlek templomában. A torony ablakán kitü>ött trikolor fekete gyászba egészen bevonva, mozdulatlatul nézett lo a térre. Benn a ttmplom szentélyébea fekete sztrkofág. Sok gyei ty», ■ok virág, fekete gyászlepel keretezte az ezüstös koporsót.
Ciak a templom hajója kongott ax ürességtől, mikor megkezdődött az istentisztelet. Lassin, mise kö zepe felé telt meg ugy, ahogy a templom. Vitéz Bobest Mátyás ezredes élén ott voltak a tisztikar képviselői, a rendőrségtől Rótt rendőrkapitány, Megla ontá\'yvezető és — amit a katonaság részéről nem láttunk — a szolgálatban nél külözhető rendőrlegénys/g. Ott láttuk még többek között Fischer dr. törvényszéki tanácselnököt, dr. Kováts kúriai bírót, dr. Krátky főjegyzőt, dr. Hajdú vároai ügyészt. A városi hivataloknak és testü/e telnek távolmaradása megdöbbentő disszonanciával hatott épen a híva talos ünnepi aktus alkalmával, mikor a város köiönsége elvárta volna vezetőitől, hogy teljesítsék reprezentációs kötelességüket.
A gyászistentiszteletet P. Pálinkás Rogér celebrálta fényes papi aegéd lettel. A szertartás befejezése után a szarkofág beazentelése követke zett, majd a Himnusz elénekllsével az ünnepség véget ért. Gyáaztinnepély az Urániában
A Magyar Nemzeti Szövetség délután negyed 5 órai kezdettel az Urániában rendezte gyászünnepélyét Zsúfolásig telt meg a terem Kanizsa hazafias társadalmának szine javával. A 6. gyalogezred zenekara a Magyar-hiszekegy után a Csokonol-indulóval vezette bo az ünnep műsorát. Lajpzig Annui a magyar
Nagykanizsa, októbo\'r 0. leány temperamentumával szavalta el Ábrányi Emil „Tizenhárom" c. költeményét. Dr. Hajdú Gyula lea-dületes ünnepi beszédében az emlékezés, a gyász ünnepének mai j*. lentőségét fejtette ki- — Exutáa Szathmáry litván, a Petőfi társaság t*2J*i "z Ismert nevü irredsnta költő szavalta „Tizenhármán" és „Mi nem feledhetünk" cimü költeményeit. Kőrössy Endre, a MANS* propaganda osztályának elnök* a feltámadás egyre visszatérő refrénjével bizonyította be, hogy az utód-: államok kis játltási műveletei nam lehetnek végleges döntés Magyarország sorsa felett. A katonazene-kar száma után dr. Hajdú Gyúl* Vörösmarty: „Egy uri hölgyhöa* cimü ódáját szavalta. Az ünntpély a Himnusszal ért véget.
A gimnázium ünnep© A gimnázium a váro«háza dísztermében ünnepelte a gyásznapot. Az ünnepi beszédet Vidos József VIII. osztályú tanuló mondotta, mig Frank György VIII. osztályú tanuló október 6 ának jelentőségéről beszélt.
Emlékünnep az Irodalmi Körben
17f A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör pénteken este szépen sikerült hazafias ünnepélyt rendezett a Ro»gonyl utcai tornacsarnokban. A postások kultur-egyesületének dalárdája, a Magyar Hiizekegy-et éa a Szózatot adta eő, ami után P/eifer Elek rövid megnyitót mondott, majd Kováts Antal kegyetrendi tanár, a Kör tiszteletbeli elnöke mondotta el msgss szárnyalású, költői szépségekben gazdag ünnepi beszédét, melyben emelkedett hangon ismertette a msgyar szabadságért vivott évezredes küzdelmet éa azt a sok véráldozatot, n£$Í£be szabadságunknak védelme került A programot Rátz János kánkor művészi tárogatójátéka egészítette ki.
Reqaiem Klskaalztáa A kiskanlzsai templomban reggel 8 órakor ünnepélyes gyászistentisztelet volt. A szertartást P. Bakos Ágoston végezte. A requiem után az iskola udvaron énekszámok és szavalatokból összeállított ünnepély volt, melyen Filó Ferenc tanító mondta ax ünnepi beszédet.
ZALAI KÖZLÖNY
Az ui Stresemann-kormény bemutatkozása a birodalmi gyűlésen
2 _
Svájcba utazott a köz-élelmezésügyi miniszter
Budapest, október 6.
Bud János közélelmezési mloisz ter néhány szakértő kíséretében Svájcba utazott, hogy B:rnben a svájci kormánnyal megkérdett tárgyalást folytassa és hogy a bor export, valamint a tenyészállat import kérdését letárgyalj*.
Hétfőn, vagy kedden hazaérkezik Bethlen István gróf miriszterelr.ők és ez a dátum jelenti egyben a magyar politikai élet jalentŐs kér déaeinek sorozatos elintézéaét. A miniaít erelnök kétségtelenül részt fog venni az egységes páti szerdal értekexlstén, amelyen a földbirtok-reformnovellát tárgyalj-k le éa amely elé nagy érdeklődéssel néz oek az összes polltikhi tényeiők.
Azután a nemzetgyűlés bizo\'t-■ágai Is megkezdik munkájukat, hogy a tárgyalásra váró törvény-jsvaslatokat letárgyalják.
Nagy érdeklődés várja a azolnoki nagygyűlést, melyen tudvalevőleg megjelenik Bethlen litván gróf ml niszterelnök a kormány több tag jávai és h?rmlnc negyven nemzet-zetgyülési képvlselőval együtt és ahol a miniszterelnök kétségtelenül nyilatkozni fog a politika összes jslantős kérdéseiről.
A felvidéki megyei választások eredménye
Prága, okt. 0.
A slovenszkól megyei választások eredményeitől - a következőket je-lentik: Összesen van 211 mandátum. Ebből Hodsa republikánuspárti SO, Ruth repubikánus 2, csehszlovák szociáldemokrata 10, nemzeti szociállata 6, nemzeti demokrata 1, isldópárli 7, Hllnka nemzeti párti 68, Stodola felvidéki tót párti 1, kommunista 28, egyo-aült magyar pártok 38. A msgyar pártok közötti számarányok : magyar klagazda 8, keresztény sro clallsta 17, egyesült magyarpárt 13. A kormány páitra tehát 69 mandátum jut a Ida számítható még a zsidópárt 7 mandátuma. — tízzel szemben az ellenzéki pártok 135 mandátumot nyertek.
Linka
A .Zalai Köz óoy* cr»detl regény*.
Irta: Péterly Tamáa.
1 FEJEZET A Téka őre
Unkának hlvt&k és szőke volt. Dus hajának selyem szálai féig eltakarták karcsú termetét. Sápadj arcának halovány színe kedves összhangban elvegyüli a régiségek ko pott, fakó foszlányai között. A kincseket érő ósdi bútorok selyem be-vonóit hosszú idők finom pora leple mep, a leány tejszinü arcán sajátságos harmatja látszott az ifjúságnak. Oit guggol a nevezetes történelmi pamlagon, amelyen ké\'száz év előtt nagysigos Apaííy Mihályné, a fejedelemasszony imádkozva virrasztotta át a hosszú éjszakákat és csendesen fohászt rebegtek ajkai Bánfry Déneséri, a kolozsvári fő kapitányért, meg Béldi Páléri, a szé ke.yck hatalmas emberéén, kiknek halálos Ítéleteit boros kupik mellett irta alá a fejedelem.
A marosvásárhelyi Teleki-tékában vagyunk, hol összegyűjtve pihennek a nagy Idők félteit emlékei kétszázad óta. LilogatAíUok idejo 1847.
Megmaradt a
Berlin, okt 0
Stresemann m» délelőtt befejezte a kormányai akit áara vonatkozó tár-gyalásslt. A parlament délután 3 órakor ü t öaszo és ezen sz ülés.-n az uj kormány már be Is mutatkozott.
Stregemann kancellár egész éj szaka tanácskozásokat folytatott, amelyek reggel négy órakor értek vígét. A sioc\'á\'demokraták a aze mélyi kérdésben engedtek é* beleegyeztek abba, hogy Hilf rdlng ne legyen tagja az uj kormánynak. A srccíáldemokráták engedfkeny ségét Stresemann a diktatúrával való fenyegetodzéssel kényszerItette kl, amivel lehetővé tették a nagy koa\'ició fönnmaradisá*.
Politikai körökben igen pesszimisztikusan Ítélik meg a helyzetet a megegyezés ellenére Is.
Az uj kormány.
Berlinből jelentik: Az uj birodalmi kormány ÖJízeállltáss a következő : Birodalmi kancellár Stresemann, aki egyúttal a külügymlnisz ter!um ügyeit Í« vezeti, az ujjáépl tés minisztere Schmiedt, belügyminiszter Sollmann, pénzügyminiszter Luther dr., gazdrságl miniszter Koep, munkaügyi mir.iszter Braun dr., igazság ügy miniszter Radbruch dr., honvédügyl miniszter Gesslcr dr., postaügyi miniszter Hoejle, köz Itkedésűgfi miniszter Hoever, a köz élelmezési tárcát még nem töltötték t>e. A megszállott területek minisztere Fuehs
Stresemann programbesxéde
Berlinből jelentik: Stresemann k.nccllár mt délután tartotta meg
Í»rogrambes7édét a birodalmi gyü ésen. A beszéd elején megtámedta n jobboldali nemzeti pártot, melyre hArul a válíág előidézésének felelőssége, azután a Ruhr-vidékről szólva, tiltakozott az ellen a vád ellen, hogy a kapituláció nem kéry szerűségből történt meg. Kifogyott oz (lelem a várban ; fel kellett adni. Köszönetet mondva a rajnai nép nck, kifejtette azt a programot, melyben a pártok megegyeztek « melyben meg van a nyolcórai munka
A régisógterem félszázad előtt is csak olyan volt, mint most. Igen kevés benne a változ&s. A padli szürke alapján határozatlan szin:l látszanak a kézifestésnek, az oldalfalak szUrkék, kopottak, Itt-ott omladozó félben vau a mészréteg, a vakolat, mint ötven év előtt.
A tölgyajtók hatalmas szárnyzin régi kovácsmunka nehéz vasalása köil lo figyelmünket. Szép remek volt a maga Id.jébon. A Teleki-könyvtár hatvanezer könyvo és okirata felerészben üveg alatt, felerészben faállványokon pihen leia* karva szSveifüggönyökkel. Tovább a nyeregszerszámok, cifra, sallangos kantárok pihennek poriepeit szó-gokro aggalva. Majd a rági fegyvernemek csoportja köveikezik. Tölcséres csövU puskák, szablyák, buzogányok. csákányok és vértek, ágyúcsövek, golyók rakásszámra, melyek mellett meghúzódnak az ódon fejedelmi bútordarabok is nagy szerényen. Ezeknek egyikén, a ma-gasháiu pantlago.i guggol Linka, mely századok olőtt sötétpiros sc lyemmel volt bevonva, ma fakó, kopott és a foszányok sem hiányoznak itt olt róla. A tejszinarcu szépség egyeilen leánya Hüiyü Ua-
nagy koalíció
idő meghosszabbítási. Végül kije lentette, hogy a szavak után most már a tettek kövtlkeznek a kor mány részéről.
A vitát hétfőn kezdik m\'g.
A budapesti katolikus nagygyűlés programja
Budapest, okt ö.
A három napig tortó országos katolikus nigygyölés vnsárnop kezdődik és k\'dden ér véget.
A nagygyűlés programja a követ ke7Ő: Vani Ssr.cteval reggel fél-kilerc órakora lipótvátoii Szett István Bazilikában, amelyet a bíbor-cok-hercgprlmía tart. — Mise al.\\tt azembeszédet mond Prohásika püspök. Délelőtt féltizenegy órakor a Vigadó nagytermében tartják meg a m gnyitóülést, amelyen a megnyitóbeszédot Albrecht fóherc\'g mondja. Schioppa , Lőiinc pápai nunclus, Sipőci polgármester és Prohászka püspök beszélnek még a megnyitóülésen. Délután négy órakor az évek óta megismétli és méreteiben Impozáns, külsőségeiben elragadó eucharisztikus kör menetet tartják meg.
A m isodik napon, hétfőn ünnepi ncgymíse lesz az Orökimádís templomában,amilyet a váci püspök pontifikál. — U\'.ána eucharisztikus - disrgyülés ugy/nolt.
Délu áa 4 órnkor lesz a második nyilvános gyűlés a Vigadóbon. amelynek szónokéi Károlyi József gróf, Strommer Vikto:in dr. bencéa főmooostori perjel, Geldrich Jinos, a Szent l-nre Kör elnöke, Czettler J<n5 é» Haller l«*án.
Kedden, az utolsó napon a Ferenciek templomában lesz a nagy tedeumo« szentmise, amelyen Szmre csányi Lajos egri érsek pontifiká1. Délután négy órakor lesz a Vigadó ban a záródiszgyűlés, amelynek szó nokai Krüger Aladár dr., Glatlfel-der Gyula püspök és Schandl Károly államtitkár. A yáróbeazédet Ciernoch Jinos bíboros hercegprímás taitja. Este 8 órakor a Katolikus Körben az ünnepi lakoma lesr.
Ioí Józsefnek, ki elválla\'ta a Teleki téka őrségét (Bizony csak seprege-lője, tisztogatója volt a tisztességes csizmadiamester a régiségtárnak, ht-nem szebben hangzik .a téka őre*, mint .a tóka takarítója" ) A „hütyü* nevei apjától örökölte. Nem valami nemesi c\'őnév, hanem reá ragasztott gúnynév, mert az apja sejp volt s amikor palacsintát evett, a „hüise meg" hoyett „hülyül" mondott. Igy került a „hütyü", azonban nem akad olyan legény, aki a szemébe merné ezt a nevet mondani Balog uramnak, padig a felső város végétől az alsó város végéig mindönki ezen a néven ismeri.
A leányát imfyJta. A nagy szeretet miatt annyira elkényeztette, hogy barátnőihez ma semmiben sem hasonlít, ami a külső és be\'sőségeket illet!. De volt is hozzá módja.
Édesanyját korán elvesztette s amint nőit a szip, karcsú virágszál, évről évre zárkózottabb lelt. Szerelte a virágokat, kedvelte a csillagokat, csodálta a méla holdat és olvasta a könyvekét. A Teleki-tóka hatvanezer kötetében volt alkalma váló gatni. A könyvtár gondnoka, az öreg tanár, igen kedvelte az éles-1 cszü kis leányt. Megtanult diákul
iMS. október 7.
Tapolca pusztulása
Tapo\'ca, október 6.
(Saját tudósítónktól) Zalamegyének ezldősrerlnt második, élénk-életü nagyközaégSt a teljes visszafejlődés komoly veszedelme feny-geli. Ee a békeidőben ciod\'Utcs fürgeséggel kifej\'Ődött városka lars^n elveszít mindent, ami város jelleget adott neki. Ar utóbbi években a borkereskedelem pingása s egyes ku\'turálls Intéz mények, állatni Intézmények, Ipari üzemek megszűnése annyira meg-béritotta életét, hogy a fejlődés útjáról kezd egéizen lebukni a Badacsony-borvidék o lüktető szive.
Még a háború elején megszűnt az állíml vincellériskola. Hogy a vidék ezzel mit veszített, az ükkor derül majd kl, ha egynéhány év múlva tolj-scn elfogynak a szakképzett szőlő és bonnuokások. A vincellériskolával egyidejűleg szűnt meg az állami szőlíoltványtelep éa a kerületi borászati felügyelőség. Mindkettő nagy. veszteségére a szőlősgazdáknak. —f
Megszűnt az állami kertészeti telep és az állami kertészeti felügyelőség, megszűnt ai állami füzfatelep, amelynek az lett volna a célja, hogy háziipari célokra ela-gendő mennyiségű füzvesszőt termeljen, megszűnt a szénkénegrak-tár,-a községi téglagyár és mis** gyár, megszűnt ket nsgy vállaUt: a srentgjőfgy völgyi és a zalahalápi b szr.\'tbányák.
És még más is megszűnt Ta-po\'cin. Pcldául a Katolikus Nőegylet működése, mely már cisk papíron él. A Rikóczy asztaltársaság. A Turul Sportegylet. Ennek van jóváhagyott alapszabály®, d: mindenneu ü mozgásra képtelen, mert nincsenek tagjai A Tapo\'oi Atlétikai C\'ubnak vannak ambiciózus tagjai, de nlrci alapszabálya. Azután a Vss\'utaa Club. Ennek szegénynek semmije sincsen M-gszQnt az Iparos Ifjak Önképzőköre, a Kereskedő Ifjak Önképzőköre. A haldoklás tüneteit n.utatja a Kath. Legényegylet Is, amelynek csak erélyes elnökei tudják megnyújtani az életét.
Veszedelem fonyegeti a kórházat, mert állandóan deficittel dolgozik a kevés államsegély mellett. Beszünteti üzemét a tapo\'ccai
is Linka, minek nagyon örvendett a tudományos férfiú. Hat év óta napkeltekorbfcjön a régiségek közó. Itt tö:tí a n^pot a hogy alkonyatkor feküdni térjen, az apj* Jön utána minden este.
Ma is bejön a porieple régiségek közé. OJa lépdel a könyvállványokhoz, kihúzza a bőrkötéiü nagy könyvek egyikéi, molyon a lecJÜngS bőrfoszlányokat leragasztja elébb, mert fel a lógva ide-oda himbálódzó rongyos daraboklól. Ugy gondolja, hogy azok a túlvilágról visz-szajiro kisértetek irqyai lehelnek, melyeket a rossz szellemek küldenek pusztulás képSbcn^az emberi ség közé. \'
Oii guggol a fakó pamlagon. Térdcin kinyílva tartja a bórsötésü nagy könyvet és sötét szemeivel belebámul a sárgult papíron egymás fö!é hányt fekete belük halmazába.
Sápadt arcával egy túlvilági l*«y hez hasonlít, milyeneket a \'ázas agyú festő ecsatjo pingál néhány pillanattal a megőrülés előtt.
— Linka 1 — hallatszik a terem túlsó föléből.
A leány mintha megrezenne, de \'nem\'tekini oda. Hiszen csak édes apóka szólította...
1923. október?.
ZALAI KO&LGNY
szeszgyár is. A mai viszonyok kőit nem tud dolgozni.
Most aztán mindezek tetejébe megszűnt az állami Postahivatal. O&tóber 1 tői keid ve az eddigi személyzet ciak Ideiglenesen látja el a teendőket a póstamaster jelentkezéséig. Egy ember fogja kihordani a leveleket éa táviratokat négy helyett. Indokok: ez a ta karékoaság.
Arról Is beszélnek Illetékes körök, hogy a Budapest—Tapolcái vonalat Keszthelyig kiépítik a tavasszal. Ezzel megszűnik Tapolca végállomás lenni a elveszti lakosságának egy réazét: 2—300 vasú taalelket.
Igy halad Tapolca hátrafelé. Egyetlen cukrászdája moat csuk be, hogy helyet adjon a kilencven-kilencedik rőfösüzlelnek. Fehér Vilmos sziniga/gató a ir.ult évadban messze elkerülte Tapolcát és jövőre sem jön ide, nvrt amint mondja: a pultmüvészek, boros-hordókulturlsták és eketalylga müveitetők nem respektáliák eléggé Thália gyalogpopjait. l^aza van. Tapolcának nincsen kulturigénye, nincs publikuma.
Eanek a sok megszűnésnek mi lehet más a következménye, mint az, hogy megszűnik itt lok olyan dolog is, ami még meg aem született. Utcakövezés, vízvezeték, csatornázás, gőzfürdő, középiskola, Bacsán/i szobor, hősemlék : mindmind könnyelmű sgyak lehetetlen álmai. És ha nyáron megfúl az ember a porban, mert nem Öntöz-n:k éa elsülyed az utca azemét-ben, mert £nem söpörnek, a ha napról-napra kevesebb ép fát lát az utcán és kevesebb psdot a parkban, s ha hiába kereai a Hz évvel ezelőtti hatalmas gaUmbieregeket, megnyugodva megállapíthatja, hogy ex a város utolsó perceit éli.
A pusztuláanak egy nagy réaze országos betegségből ered. Speciálisan magyarból. Emberek hiányoznak, vezetők lelkiismeretlenek, nincr, aki cselekedjen. És itt nem Is lesr, mert a község elöljáróságának havonta egyszer borotválkozó tul nyomó többsége észre aem veazl a fent felsoroltakat. Nekik az a fon tos, hogy Bcciányl János azobra helyén, a község legnagyobb terén, feltétlenül hely jusson a ciordira gyülekező sertéseknek — még az életük árán Is.
Felfedeztük a kanizsai muzeumot
Kincsek a gimnázium két kis zugábtn — A város nem törődik a muzeummai — Egy könyv és oda a szubvenció — Halls István tanácsos ny latkozata.
— Sajit tudósítónktól.
Tudom, sokan csodálkozva né* nek meguk elé és himarjában eszükbe sem jut, hol, hogyan, mi óta van Nagyksnlrsán muzeum. Pedig van. Csak éppen az a baja, hogy kevesen tudják. e.s még ke-veaebb, aki törődik vele.
Zslaorazág büszke kultúrája elfelejti n multat, ami Magyarország történelmének lapjaira annyiszor írta cd« Kanizsa nevét, annyiszor rajzolta oda régi follánsok lapjaira Nagykanizsa várát. Elfelejti a kulturális előretörés mai idején, hogy ebből a kultúrából, amit apránként h\'gyott örökül ránk a mul», a történelem, ebből részt kér az e\'jö vendŐ generációk népe ii.
Igaz, hogjr muteu-.n nélkül meg lehet élni. Es ma ez a legn^yobb gondjs mindenkinek. De ahol csak egy kis lehetőség mutatkozik a teremtő kullurmunkába vcló bekapcsolódásra : ott már kötelesség harcolni, ha kell, áldozni is érte. N gykani;sa rohamos fejlődéae fel tétlen garancia erre a lehelőségre. Sőt, most már azüksége van Kani zsának mindenkori kulturéjának tükrére: ji kanizsai városi muzt umra.
Szüksége van annál Is lekább, mert az alapjai már rmgvannak s csak kiépíteni kell azokat. Hiszen ha vslsmikor, ugy ma százszoros bűn lenne veazendőbe hagyni olyan kiccscket, amik hivatva vannak egész Kanizsa számára terjeszteni a műveltséget a város történelmének, közéletének régi és m»i népének emlékein keresztül.
Ez az elhinyigolt, de feliétlen értékes és érdekes alap a mai szerény, csak kevesektől tudott és még keveaebbtől látott városi muzeum. A kanizsai maisam eredete.
A mu\'.t század kilencvenes évei ben kezdődött, amikor Babocsay polgármester bsgolal szőlőjében valami áskáláa alkalmival ezerszámra talált még a Krisztus előtti Időkből srirmazó, kézzel formált cserépedényeket. Valószínű tehát, hogy már jóval Kilszlus elŐtli Idők ben is volt valami telep Kanizsa helyén, mert különben egy fazekas
— Linkal — jön a szó ciőseb-ben.
A hangtól megrázkódik a levegő, a levegőtől a török lófarkas zászló lecsüngő szőrszálai mozgásba jönnek és hosszú vonal alskjAban megindul róla a por. Cérnaszál vékonyan lehull Linka előtt a nyiiotl könyv lar"- a belühalmaz fckele táborán fölül \'és olyan furcsa alakot rajzol, mintha korona volna.
A leereszkedett porvonal több írott alakú .e" beiüt formál egymás mellé, féldo í.boru körbe ós Linka csodálva nézi, ugy örül neki. Nem fújná el onnan a világ kacséér^ mig meg nem mulatja az apokának s talán még azuian sem... Milyen szép mesét fog mondani arról a sokagu koronáról, melyet bájos tűn-dérkék rajzoltak láthatHilan ujakkal eléjo a porból...
A tejszinü leány óvatosan vissza-tartja lélekzetél, félre fordul, nehogy baja essék a lündérkoionának, az-lán hárfazengésű, lágy hangján szólítja az apját:
— Apóka 1 Jójj ide, valamit mutatok.
Hütyü Balog egy szürkébe ve-
gyült hajú és szakállú eirber. A lépteit megaprózza, amint siet a leánya felé. Bőrköténye elítte díszeleg, látszik, hogy a műhelyből most jön ós a munkát bár félbehagyta, do tovább akarja folytatni. Az édesszülőnek rózsapiros ajka gyönyörködve mosolyog, mert ritka eset, hogy Linka hivja az apókát. Napokig nem hallj* beszélgetni az imádóit gyermeket, pedig szereti, nagyon szereti...
Mikor az öreg közelebb jön a ha-lovány lündérhez, újra megszólal a szőke kedvenc:
— Lassan jöjj apóka!... Még csöndesebben Ni hogy megijedjenek a tündérek tőled... Vigyázz 1..
Hütyü Balog hátratett kezekkel, látujhegyen, óvatosan lépdel a kedves gyermek mellé. Szemoit saját-szerűen hunyorgatja, ami a titkos öröm Jelét mutatja nála. Szemgolyói nem égnek, de ragyognak.
Linka visszaiartólag terjeszii eléje viaszszínű, vékony ujjait. Közei hasonlítanak h megsárgult alabástrom-hoz, melynek gondosan faragon fehér kövét az idő sárgára-kezdi festeni,
Folyt. Mv.
Nagykanizsa, okt. 6. sem ülötte volna fel *átorfáját a brgolai hegy tájékán. Evekig őriz gette B>bocsay a plr.cíben az ő cserepeit. Egyszer aztán—nagyon rossz, felázott volt az ut — valami buta szolgája ezekkel a drága kincsekkel rakta kl vég\'g a kociiutat. Oda volt a kincs.
Di ekkor már Halis István városi tanácsossal, a muzeum mostani igazgatójával együtt elhatározta a kAt régiség szerető férfiú, hogy meg próbálják összegyűjteni Kanizsa régiségeit egy iétealtendő muzeum c*lj-sira. öt-hít évig csak a hivatali szobájul b* halmozták fel a Isssan ő)szegj üjlőlt anyagot. Sok évi fá-radktlan, di eredményes kutatás után 1919 ben kapta a városi mu-ztum felsőbb utasításra a mostani két kis s.-obából álló helyiséget a főgimnázium eliŐ emeletén.
Látogatfía a múzeumban
Itt kerestük fel egyik délelőtt Halis István nyug. városi tanécsost, a muzeum Igazgatóját, Nagykanizsa jeles muieologusát. Szomorú két kis helyiség ez a nagykaniisai muzeum. Az első, sötét kis szobában primitív állványon hülznls skatulyákban ezerféle apróság: török cseréppipák, patinalepte vasdarab kák, szer s rám , jegy ver alkatrészek a vár helyéről. Aztán múzeumban egyáltalán mm használaté szekrények. Bem-képek, porlepte, régi könyvek, IrásoV. Köztük egy re mekbe készült korsó a céh rendszer idejéből.
A földön szanaszét a törökök kő és vas ágyu;olyóbisai, rozidamsrt vas sisak, stélea, lapos lÖrŐk patkó, meg Kanizsa cimerel. Aztán két biliccr. Csak egy két láncszem. Ugy kovácsolták rá val-kl kezére, mert csonttal együtt találták a régi vár heluén valahol.
A máaik, u\'cal szobában is festői rer.dítlenség. Nincs helye semminek. Idomtalan azekrények rejtik a kincseket: négy évszázados disznóbőrbe művészien bekötött, csupa rézmetszet, történeti és egyéb fo-liánsok. A másikban gyönyörű mu-nizmatikai gyűjtemény: mindenféle náció régi pénzei. Aitán érem , papírpénz-gyűjtemény. A harmadikban Ipari emlékek, céhládák, ékszerek. Sok nagv értéket k/pviselő raritás. Legérdekesebb a muzeum rézmetszet gyűjteménye. Csupa egykorú kaoiziki vonatkozás. A régi Ktnizsa vira mindenfele formában, mindenféle régi rajroló kezemunkája. Ezek mind keretekben lógnsk a falon. A főhely közöttük ürea. Valami nagy kép lehetett ott, mert két hatalmas szeg maradt csak a helyén.
Kérdezősködésünkre azt a választ kaptuk, hogy olt a muzeum egyik büszkesége vo\'.t, egy olajfeatmény egyko.u renaissarce keretben a régi várról, amit felvitettek ai or szágos műemlékek közé. Jelenleg a polgárm:steri hivata\'oj szobát éke-siti. Valamikor még Vécsey polgármester id.-jében a tanácsteremben volt, do egyszer onnét szőrén szárán eltűnt.
Egy év múlva akadtak ri a tanácsterem karzatán ócska akták és poros Ilm lom legfenekén, de mór akkor két helyen lyukas is volt. Vécsey megreperáltatta, fel Is akasztotta a hivatalában, de később a muzeumnak adták.
A város és a muzeum
Megkérdeztük, van-e reménye a mureum igazgatójának arra, hogy kap megfelelő helyiséget a gyűjtemények kultur-városl Igényeket kielégítő elhelyezésére.
— Csak tz Isten ludná megmondani, hogyan lesz ás ht lesz Is, mikor. A polgármester 4 szobát engedélyezett nagynehezen az uj gimnáziumban. Do ezt majd csak akkor kapjuk meg, ha nem a mérnők parancsol a polgármesternek, hanem fordítva. Igy van ez, kérem. A muzeum — pedig városi muzeum — vagy talán éppen ezért, csak mostohagyermeke a városnak. Mai helyzetében fejlődésképtelen. A város erreszánt pénzén a város vesz és küld ide értéktelen 1—2 éves jogi könyveket és muzeális jolentőséggol egyáltalán nem bíró dolgokat. Egy könyv — oda a szubvenció. Aztán nincs világítás, nincs fűtés, a kályhát is magam cíináltattam, az irodai felszerelési tárgyakat magam veszem. Nincs valaki, aki egy hónapban egyszer legalább kisöpörne. Nincs egy Írnok vagy valami segéderő, aki segítségemre lenne az anytg feldolgozásában. Tessék elhinni, még katalógusunk sincs. Egyedül, korom-nál fogva nem birom ón már a munkát. Aztán ez a rendellenség! És ez megoldhatatlan, amíg helyiség és megfelolő szekrények nincienek. Eiért kell a muzeum értékes régiségeit ládákban, szekrények főnőkén tartani. Ezért nem lehet a nagyközönség rendszeres látogatását bevezetői, ami pedig mindjárt magával hozná az adakozás utján való gyarapodást. Mindig nem akad Grünhut Alfréd, aki 36 darab nagyértékü dolgot hagy végrendeletiig a városi muzeumnak. Pénz nélkül, helyiség nélkül, munkaerő nélkül, de — amit a legkeservesebben nélkülözünk — jóakarat nélkül csak a jó Isten tudná megmondani, mit várhatunk a jövőtől.
(tű
Egy vizcsepp okozta az éjszakai villanymizériát
Nagykanizsa, október 8.
(Saját tu lói írónktól.)
A azombatra virradó éjjel — mint megírtuk — egy órától kezdve siűnetelt a villamos világítás, ami lapunk előállításánál la zavart okozott, úgyhogy kénytelenek voltunk hat oldal helyett csak négy oldalon megjelenni. Megkérdeztük a villanytelep üzemvezetőségét, hogy ml volt az oka a hirtelen sötétséfnek s a következő felvilágosítást ksptuk:
— A baj oka az volt, hogy a gépház szelelő ablakán az éjjeli nagy eaő alatt beazlvárgott ■ víz és egy csepp ép a gép áramszedő keféjíre esett, ami rövidzárlatot okozott. Mivel tartalékgépünk jelenleg szerelés alatt áll, nem tudtuk pótolni a nagy gépet a kénytelenek voltunk a teljes áramszolgáltatást beszüntetni reggel fél ötig, mire rendbehoztuk a bajt. A tartalékgép legkésőbb két hét múlva üzemképes lesz s skkor aztán nem fordulhat elő, hogy a város sötétben maradjon.
i
ZALAI KÖZLÖNY
1923. oVKhtt 1.
HíRSK.
— (Naptái) 0;t. 7. Rómfüaér.
— (Időjárás ) A Meteorológiai Intézet jelentéi® szerint továbbra is változékony, hflvŐs idő várható, sok helyűtl, főieg keleten, esővel.
— (UJ regényünk) A Zslai Közlöny mai számában uj eredeti regény közlését kezdjük meg, mo-lyel Péterffy Tamás, ez otszághirü iró lapunk számára irt. Az érdekes és szép regényt, mely a magyar Erdély régi, kedves korszakában játszódik, olvfsdink minden bizp-nyára érdeklődéssel és zzereleltel fogják fogadni.
— (Apponyi Albert new yorki Ünnepi épe) Newyorkból jelentik : G óf Sigray Antal és felesége október .1 én Apponyi A\'bett gróf tiszteletére ebédet adott N W yorkbsn. Az ebédm vezető po\'iti-kusok, pénzemberek és ujságitók voltak jelen. Apponyi Alb-rtet megér kezéce alkalmából Sigrny Antal gróf köszöntötte fel, kifejezve a Magyjt:orszvg jövőj\'.bs éa Apponyi váilalko\'ásnba vetett bizalmat. — Apponyi válaszában örömének edott kifejezést azon, hogy innét A nerl-kában lehet. — Reméli, mondo ta, hojy a közvélemény érdeklődését megnyeri az európai éí a magyar kérdések száma: a. H-ingsulyovt*, hogy minden nemzeti ideálnak cs-íz-hmgban kell lennb az emberiség ideáljaival. Apponyi és S\'grsy nn gólul elmondott beszéde általános tetszésre talált. Apponyi Albert gróf október 8-án Buífalóba utazik.
— (Zita királyné meglátó gatta a spanyol királyi párt) Londonból jelentik, hogy Zita ki rályné nemrégiben meglátogatta a spanyol királyi párt S»r> S-bestUn ban és egy nr>pot töltött a mlia-marel kastélyban. — Visszatéive L\'queiiio ba, hamarosan megérkezett oda az apostoli herceg és öccse, Don Juime hererg, akik Olló királyt jöltek m\'glátogtitni. Alfonz király motoros naszádot küídÖtt Lequeitio ba és azon a ki rályné a gyermekekkel hos zabb tengeri kirándulásokat les-. Róbert főhercegei*, aki anyjit S n S-b«s-tlanba kísérte, ott könnyebb term mészetü torokmütélet kellett végre hajtania
— (Zalaegeraxeg polgármestere szabadságra ment) Zalaegerszegről jelenti tudó.itónk: Cto bor Mátyás Z»lecgcrszcg pogór mestere 6 heti 8\'sbndsígra ment.
— (A kultuszminiszter kő azönete) Zalaegerszegről jelenti tudósítónk : A kultuszminiszter Fogl János tf»po!c<»i polgári iskolai Igaz-galóoak a falvaiban önként tartott vándor előadásaiért a megyei nép műveléal bizottság u\'ján köszönetét fejezte ki.
— (Pályázat körorvosi állásokra) A kö? igazgatási hatóság ■ tspolcol járásbeli köveskáll /s kapoled fcÖrorvosi állásokra pályá zatot hirdetett.
— (UJ község épült Somogyban) A somogyi Kö\'cie kö s*g határ bon frlpaic-lláztak egy 711 ho\'d\'» birtokot. T.valy euguittuiá-ban 2—3 lakó ház volt csak ott és ma már ötvennél több uj ház
épül, söt 1924. su^umtusra 100 hízból iiló Medgyes falu lesz a puDtából. Legközelebb Iskolát is
létesít = n:k mcdgyeM k.
— (Az osxlrákok megint szeretnék Sopront) Két hét előtt
több gyo\'svnnatjiíra\'ot szüntettek be. Már ikko\'- hangoztatták gaz dasr\'gi körökben, hogy a gyorsvonat jáfht redukéUsn <*gyes g»z dasrgi hátterüktől m.-y fosztott ha-tármenti városok fej:ődését és gazdasági életét h\'trányoün érinti. Az r-ggodalnm valónak bizonyult. Többféléi h*ll«tszik panasz, hogy pl. Makó, Baja, Sopron éa még néhány határ város*, rmely a fő várossil azelőtt is csak l»za összeköttetésben áüo\'.t, a gyortvonat-járatot korlálo.ó intézkedéssel most éppenséggel elvágták a világtól. Illetékes helyen erre vonatkozólag a következő nagyjelentőségű nyilatkozatot tették :
— A gyorsvonntj^rat korlátozását szükségessé tetíe a szénhiány és « tak-ríkosság elve. Mis kér dés Hronban, hogy egyes jírníok kai nem lehetett volna-e kivételt tenniök.
— Scp\'on Q\'.\'cIŐ:t iparilag és kei esked\'Imii\'g egyik lrgélénkebb városunk volt. Nyugat msgy.arország elszbkitása azonban Sopront givd»-sági in ipari hátterétől fos-.tolti meg él ig/ o város azótí Cttk a legnagyobb nehéiségek árán tudjs magát a régi színvonalon iHt-nl.
— Sopron keservesen h reol l o\' dogult\'SÁért. M gysrellenes otzt.ák körökben mind gyakrabban o^t a hiri küf-ö!ik vi\'ágg1, hogy Sopron gazdasági okokb\'l az Ausztriához való csatolást követeli. A Bu gen lar.dn«k soproni születésű t -rto mány főnöke, Walheim dr. Ci^k n miní>p jelentette lí, hogy a bur-g nlarduk m\'g o>a is jogot for-mdne.k a Buigcn\'ar.d fővarosára, Soptonrc fa ugyancsak n niíoap járt Bécsbe szskídt ncproníakból átló küldöttség Seipel karcslUnál és kif jtette, h;»gy Sopront a gaz desági összeomlástól mrg k II men tenl vzálul, hogy Ausztriához cia toljak.
— Nem lehet t-g idol, hog/ Sopron nehéz órákét él át és hogy Soproanck válságot küzdelméből le k ismeretlen egyének könny ;n tőkét koví.ciolnak pirlpo\'itík*! colokra. Da épp a.ért elsőrendű kö telesiégünk, hogy Sopron hclyze\'é nek könnyítésére és gazdasági m?g-erősl ésérc lehetőleg mindent megtegyünk. Me tarozik az l«, hog/ pl. a gyorsvonatjárat korlátozásánál Sopronnal kivételt legyünk, hogy igy a B ci f lé való gravitá-lísát lelkileg é< g^zdaiágiUg ellen íu\'yo zuk. E nemesik ga/d^sngi, hanem nemzeti köteleisigünk is.
— (Sxürct a badacsonyi borvidéken) Tnpolc Ár<íl jeleuti tudósitóiyt: Hites hegyeinkben: Badvsonybzn, Szentgyörgyhegyen, « lüredl, fulúpl, csopaki hegyen megindult az AltaUco* szüret Az es5s idó-Jáfás sok helyen íjUudist okozott s termi-szelesen, • gezdák sietnek beszüretelni az ujabb eiők ©lói A termfs — amint eddig megállapítható — k mult évi termésnél minő-ségro nézve lényo<esen jobb, mennyivígf0 nézve azonban a mult évit nem múlja /elül A bo érték«si\'és nehézségei miatt sok g.^zda klsérhtosík csenicgetorok, asxub<rok ós un-zso\'yass 1<5 készítésévé. A kísérletek jó eredminyt ig.\'rnek. Kerosíot az óbo:t illetí-Icg nagyon gyenge Mustot is alig vesznek Kdzepos mustok 700—1C00 koronás árban kötnek. Gazdakörükben sokat váznak a most megi..dul/> magyar—osztrák kereskedeluú tár-gya\'ásokt il melyek a b rert kos tést — t<lán — elófo jak seg\'tenl.
— (Flxetéa buznban) Zula egerszegről jelenti tudósítónk : Az iparo»t«nonci%kolai tanerők járu\'é kát a városi képvieelŐteatűlet egy mét< rmn:s-.bu-éb - n állapi\' ott a mrg.
— (KÜeuc ven millió koronát fizettek nyolc és fél hold föld ért) A soprontntgy-.i Hídeg-.ég községben egy odavaló gazda nyilvános árverésre bocsátotta nyolc és fél hold <s birtokát, mely szana-azét vsn a hldegiégl határban. — Vevők igen nagy számmal voltak, mrg pedig nemcsak a környékről, hanem messze fekvő Mvakból Is. Ai árverés eredménye az l<?lt, hogy
a nyolc éa fél ho d fő\'d-rt 90 millió korona folyt be. A föld e m gas árén: k rnsgyorárata abSan rejlik, hogy Hidegségben bolgár kerié-szettel fogUlko>nck, ami többet jövednlmer, mint a gabonígizdál kodífl.
— (Teherautó és villamos kara rabolj Budapestről jclentiV : Mj délnen a R «kóczl Uton, a S.ő vétség utcánál, rjy teherautó neki szaladt egy 75 ön jelzésű villamos-kocs\'n«k. Ösozeü közés oly heves volt, hogy h villamos előréaze t\'ljescn Ő»*zeiör5tt és Varga J^noi 34 éves kocsívezelő súlyoson megsérült. Vargát a mentők a Zita-kór hi?ba szállították. A rendőrség mcgiuditoUa a vieigálaiot annak megállapítási coljából, hogy » szerencsétlenségért kii tcrh-1 a felelősség.
-- (Szombathely háromszázmilliót ker a klsiaiiások építésére) Szom-b.tiolyról jelentik : Szomb-thelycn építendő kislnkások ujabb kislakások céljaira a nép-jólíti miniszter uj.bb 30 milllö korinát utalt ki n városnak. Mivel nzonbsn az Időközben mtgv It zott valutám eltolódások körötteiben iz fi-szeg nagjoa kevésnek bizonyult; dr Ujvá-y Ede belyctlospolgármosjor oljárt a m nisztériumbsn, ho^y « W milliónftk tol-caielésít kieszközöljs. A minisztériumban kilátásba helye-tik, hogy ICO millió koronát 2\'j évi törlesztésre, uiig uj/bb 100 milliót pedig ktdvctő fittétolok melleit kap a város. A liL\'lyett»spot.<ármoslc( bejelentése szerint meg ez as összeg sem elegendő az ép.\'tke-eds raegvalósiüsához, miért is a város SCO miilió kiut\'Usái keri a népjóléti minisztertől.
— ( Az élelmicikkek határszéli forgalma) A közélelmezés-ügyi miniszter a határaáv területen fekvő álomésokr.*, vároiokba és községekbe Irányuló élelmicikkek szállítását azftbályoió rendelete ki-egészltésekép elrendelte, hogy az említett rendeletben közö\'.t állomási jegy/ékbe pótlólag felvegyék fi kö-vetke Ő hat .rmcntl áÜomázoVat: Zalamegyében: Lantit, Somogyban : B.ibociát, Bsrzencét, D-rányt, Kls-dobsát, Ko-éprigócot, S igetvsrt és Viívárt, Sopronban: Bilffurdöt, Mosonban ; R j - o», Moionirolnokol, Mosonsientjynost. Enn* fogva a határsáv terűidén a fenll állomásokra feladott élelm!cikkek, jelen rendeletem klhlrd.-tése napj-itól kezdve szintén siállltáal Iga. o\'vény-kénysier alá esnek. A fenlidézntt jr5ly \'ékben tfvesrn Vusvárm-gyébe sorozott Vis állomis Sipronvár-megySbe »ls Sopronvármrgyébe sorozott Mekszikó puszta Moton-vármegyébe sorozandó.
— (Hatszásezer emberből áll az orösx vörös hadsereg) D L^cío\'x francia tibortok érdekes adatokat közül a bolsevista hadsereg ertjéről. Ezek az adutok annil inkább érdeklik a közönséget, mer olyan hirck keringenek Párisban. hogy a némst kommunisták orosz testvéreik segítségével puccsra készülődnek. Do Lacroix tábornok szerint a bolsevista haderő jolenleg 6CO.COO embert számlál. Összoson 18 hidtestből áll; mind-egyik hadteslhoz 54 hadosztály tartozik. A lovasság számát az utóbbi időben nem csökkentették, ugy, hogy a hadsereg mi is igon gyorsan tud mozgósiUni, « tüzérség azonban ágyuk és nohéz ütegek hiányában sokat vesztett értékéből. — A hadirepülőpark 60; rapülőgéppel rendelkezik.
— (Karácsonyra betelik az amo-rlkal kivándorlási kvóta) A washing. toni bevándorlási iroda legutóbbi kimutAtásai szerint olyan nagy számmal érkeznok minden nemzetiségből • bevándorlók, hogy karácsonyra e őreláthatólag minden kvóta tel-Jcseti kimerül. Július elsejétől szeptember lz-éig. lehU 2 hónap és 14 nap alatt 152.4U bivánJorló érkezett a ÍJ >7.0^0 főnyi egész kvóla terhéro. Magyarországból ez alatt az idő alatt J 07 » bevándorló érkezett, Ausztriából 2517, Csehszlovákiából 6194, Romániát ól pedig 3270. Anglia és Írország vezet 46.121 > evándorlóval.
A szeptember iC-án készült hivaUlos kl-mutntás szerint Magyarországból odd\'g a dátum:g StG bovándorló érkezett az lUfl íőnyl szoptembori kvóta torhere, jöhet tehát m\'-g 303. A szomszéd országok kvótája igy al kui: Csehszlovákiából bej itt 013, kvóta 140*, jöhet még 885, Komániából bejött 1 70, havi kvóta 1184, jöhet még 214, Jugoszláviából bejött 026, havi kvóta 12W, jöhet még 659.
— (Szülői i.-lüUcxlet) A kit-kani.-soi álltsmi elemi népiskola ta-r>i\'.ót*8tü!ete vasárníp délután litánia ulái szü\'ői értekezletet tirt, amelyen Béres János igazgató fog előadást tartani a családi nevelés hibáiról. Az iga;gstóság felkéri a szüíŐkr.t, hogy minél njegyobb srém-ban le-gyenek 8/ÍVcSok az érteket. 1 tm megjelenői.
— (Belmlsszlól előadások a nagykanizsai református egy. h^zbao) Folyó hó 13. és 14 én
előkt\'ő vendégeket fogad a nagykanizsai református egyháxközség Czeglidy Sándor gvőrl lelkész, to. esperes, d«". Vass Vince thsológlal Igazgató éa Pungráci József theol.
t.inár személyében, akik mint a h«zal belmfsadó ntgynevü munkásai, két nj\'pon át lelkes hltébreszlő és hUcrősitÖ előadásokét tartanak híveik körében. Az ékesszóló előadók eszuiéltető és lelkeket felrázó elŐ^d isii iránt városszerte nagy érdeklődés mutatkozik.
(x) A Nagykanizsai Bank-egyeaület és Délxalal Takarékpénztár Részvénytársaság tőkeemelése — A Nagvksnlzail Baoke^yrsület és D.halai Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatósága elhatározta, hojy a legközelebb egybehívandó rendkívüli köx-gyűléar.ek javasolni f-gja a részvényt őkének 14 millió koronáról 112 millió koronára való feiomelá-aét. E .hői a célból mindenekelőtt
a j-Unlegi 14.000 dareb 1.000 korona névértékű részvény névértéke a Urla\'fkaiopból 2.000 koronára emeltetik, továbbá kibocsátásra ke-rű1 42 000 darab 2 000 korona névértékű uj réazvény, mslyekre a régi részvényeseknek az elővételi jog teljes égésiében 1:3 arányban Igen előnyös árfolyamon biztosíttatik.
— (Tapolcai hírek) Botsai István segédlelkész B.jíról Tapolcára helyeztetett át. — Tapo!o« nagyköiség képvlselőtcstülato a» újonnan rendszereiitelt kÖiségl pénztárnoki állásra Winkler Ferencet választolta mtg.
— (Milyen híre Van Zulegar-szegnek ?) Zalaegerszegről jeleiill tudósítónk. Schenkenberger Jósief zalaegerszegi városi tanácsos, volt rípdőrkíptány, Ciehsilovákiába akart utazni. A csehek azonban nem engedték át a.határon, mert útlevelében Zalaegerszeg volt iiv* lakóhe\'yéül. A viléz CSrhek Uify* litszik azt gondolják, hogy mind n ki, ^ki zalaegerszegi, az már v«-szedc\'mrs.
(x) Meghívó A Polgári EgyUt vasárnap délelőtt 11 ó.akor helyi* ségéb.-n rendkívüli közgyűlést tart, mtljro kéri tagjiinak megjeUnését,
1923. olaóUr 7
Zalai közlöny
s
— (.Miklós cár feljegyzései az apju haláláról) Megemlítettük, hogy egy berlini orosz folyóirat most koxdi meg II. Miki it cár memoárjainak közlését. Már meg is jelent az első fojizeit, amelyben atyának, 111. Sándor cá/onk borzaim.s halálául készü l füljegyzé• selt olvastok. Az első följegyzés 188i-ben, október 20-án készü t s igy szól:
Október 20. CsütijitÖk. Istenem, Istenem, milyen napi Az Ur magához szólította atyámat. Nem akarjak elhinni, olyan borzalmas va\'őaág. Egész reggelt az ő szobájában töltöttük. Nagyon nehezen lélegzett Hajnalban, fél 3 óra Újban meggyónt, azután kezdődött az agónia s nemsokára meghalt János atya, a kronstadli érsek csaknem egy óra hosszat ült az ágyánál és tartotta a haldokló fejét. Ciak agy szent tmser balhat mog igy. Istenom, sogils meg bennünket ezekben a súlyos .napokban t Szegény, jó any.ím! Este halo\'ti mise volt atyám hálószobájában. Ugy érzem, mintha én is moghaltnm volna.
Október 23. Szomb .t. Tegnap este elvitték a ho.ttestett a palotából, mert már : z«ga volt Háta IsteJ, anyára m*r nyugodt és hősiesen tűri a fájdalmat Egész nap táviratokra válaszoltam. Fölmerült az a ká:>!és, mikor legyen az esküvőm. Anyám és én ugy gondo juk, hogy Jaltában tartsuk meg, ahol most vagyunk ét hogy ne várjunk velő, hanom most tartsuk mag, atyám temetése cl\'tt. Nagybátyáim, a nagyhercegek aUocsik ezt a tervet és azt mondják, hogy csakis a temetés után és csakis PétMvárott tarthatom meg as eskü /őt.
Moszkva, október 91. llítfő, Ma idoge en It izgatottan ébredtem, mert fogadnom kell a rendek képviselőit és beszélnem ke 1 hozzájuk. Minden Jól ment, hála Isten. A gyászmise után kivitték a koporsót, kocsira tetiék és elindult a gyászruenst a pályaudvarra.
November 23. Szerda. Nagyon különöi volt, hogy az éjszakát szüleim hálószobájában töltöttem, abban a szobában amolyben születtem.
A legközelebbi napokban jelentéktelen epk ■ódákat jegyzet föl a cár. A fontosabb k a trónralépés előkész tésének Idején kezdődtek-
— (Gyilkosság Nemesbődön)
N;mesbődőn m« reggelre W-gner Ferenc ottani gidálkodó 17 éves Jár.oj nevQ fiat sz utcán, a szomszédék háza elŐit, szivenszurva hol tan találták meg. A csendőri nyo-moxáa csak annyit tudott megálla-pitani, hogy Wagner János előző sste kukorlcafosztáion volt, azonban ottsemmlféle v:rekedé» nem volt A tettest keresik.
— (Anyakönyvi hírek) Születések: 1923. szeptember 29 Őt október 6 ig született összesen 12, ebből 5 f;u, 7 loány. Házasságot kötöttek: Weisz Jakab magán-ó Weitz S\'.erenával, Hanke J :nŐ ks»-lonal főzenésc Schmidt Mirttval, Dinhof Imre magántisztviselő Frey Teréziával. Elhaltak : Gumilár Jó «»ef nyug. fogházőr 69 éves lüdő gyulladás, Dómján Géza 3 éves eűmös agyhártyagyulladás, Pénzea Erisébet 3 éves veselob, Horváth Józasf földműves 64 éves agyhártya lob, Fűhert István 18 évei vérmér gezái, Godlna Jullár.n« 4 hón«pos ránggő:c», BedŐ Anna 4 hón-pss véi ha«, I/án Ferenc napizámos 73 évea aggkori végelgyengülés, Né-ra«th József mpwimos 65 éves végelgyengülés, Özv. Szíjártó Ist-vánné szül. Tóth Anna 60 éves "ivbénutás, Szetnik Rudolf 4 éves Cíontgümőkór, Vellák Líszló 13 hónapos bélhuru\\ Pécsek I-tvánné "ül. Világosi Rozália 42 éves tüdő-vész bélhurut, Folkmd.r Margit 1 napos ránggörcs, özv. Roblmohn Józsefoé síül. Schönbaum Mária 78 éves szivbénulás, Kozma János napizámos 30 évea tetanu», Szabó Antal napszámos 60 évea azivbé aulái, Faict Ferenc 2 hónapos lüdőlob.
— (IparoogyUlés) Az eloöUég felkéri tagjvít, hogy vasárnap dél előtt fél 11 órakor jelenjenek mrg nz Ipartestületben, ahol Körössy Endrr, a MNSz propnganda-oszta-lyának elnöke fog e\'Őjdést tartani.
— (A Thoman hangverseny) A Polgári Egylet nagytermében szo-r.bston esta tartotta az ol tóber hatodik! nctmetl ünnepéllyel kí-p c*olatos hangversonyét Thoman István zongoraművész é§ Thomon Mária hegedümüvésznő. A jól sike rült hangverseny; telt h-iz hallgatta vígig. — Az ünn.-pély megnyitója dr. Dómján Líjos kunizsrii ügyvéd emlékbcszéde volt.
— (A zalaegerszegi villany telep előlegel) Zalaegerszegről jelenti tudósítónk. Fü\'öp J?nő dr., zalaegerszegi város! képviselőtestületi t g a legutóbbi városi köegyü lésen brjelentcltc, hogy amennyi b;n a városi vlllanylelep mégegyszer megkérésiébe és beleegyezése nélkül kö\'csönt vol kl és ai.cd be e\'őleget (m!nt I\'gu\'óbb is), oxzal a megjegyzésbe\', hogy az előleg be nem fl.etőie esítén az iramot kikrp-c o\'jí, zsarolásért feljelenti a villanytelepet.
(x) O. voal hlr. Dr. Berger Miksa fül, orr-, torok- és gégeor vos rendelését Sugár ut 24. szám alatt J< -.szárnyával szemben) újból mtg-kezdte.
(x) Kötött gyermek garnitúrák, kötött női kabátok, női és gyerinek harisnyák, nyakkendő különlegességek, HemerlI bŐrkeztyük óriási választékban GRÜNBERGER-nél, Fő-ut 11. Telefon 221.
(x) 3 szobás lakás évi bérét is megtakaríthatja, h* rossz harisnyáit, a legjobb békebeli snyagból FILlPP kötődéjében — Szombathely, Széil Kálmán-utca 6. ss. alatt fcjclieii.
(x) Hamisfogakat, aranyat, er.Üitöt, briiliánsokat, érmekel, alpacca evőeszközöket és dísztárgyakat a legmagasabb ncpl Árban veszsk. — Fried József ékszerész, Sugár-ut 2. szám (Fő-Ut és Suaár-ut ssrok.)
(x) Dr. Killay Zoltán Jogi szeminárium* Budapest, Andrássy-ut 8. és Szeged, Pallavicinl-u. 3. felolősséggel és birtos sikene\' készit elő bármely egyetem és jogakadémia öiszos jogi vizsgáira és az ügy-védi vizsgákra. Jegyiot-bérlot l Rekapi\'.ulició I Minden fölvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapest-, akir a szo-gedl Igazgatóság _
Még vannak magyar hadifoglyok Oroszországban
Budapest, október 6. Fájdalmas valóság, hogy s-ikan várjak még s-.crctteiket a végtelen nagyságú 0 oszorszigból. A hsdi-fogo\'yügyet legjobban ismerő Jungerth Mihtly dr. követségi ügyvivő igy Ismertette az orcszorszógi hadifogoly mozgalom mai helyzetét:
— Az utóbbi időben elhangzott panaszokról, amelyek szerint Oroszországban nagyobb számú hadifogoly maradt vissza, nekünk is tudomásunk van. Ma csAk olyan magyarok visszavándoriási törekvéséről tehet beszélni, akik kint maradtak Oroszországban, ott valami áilást, foglalkozást találtak. Ezek" elein® nem Í3 foglalkoztak a vissz tlérós gondolatával, most azonban mégis jobbnak gondolták, ha Magyai országba haza térnek. Valószínűleg czik verődtek össze valahol Moszkva körül és most keresik a módot, miképpen juthatnának át az oroa\'. határon. A mostani orosz kormány azonban nemcsak
a rnngyar hadifoglyok, hincm mindenki m&s előtt is lezárta a halárt, uo.Vi hogy a kijövetel igen -na^y nehézségbe ütközik.
— Az\'.rk a hirck, minthogyha még igen mgy számban, ilz húszezren volnának kinn hadifoglyok, rendkívül tu\'.zottak ós helyt ním állók A viszonyok ismerete napján ne-n gondolnám, hogy kétszáznál többen lennének azok, akik most M )sz\'<vAban összeverődtek ós vár-jak, hogy rájuk kerül a sor. Természetesen ez a s:ám állandóm változik. Valótlan az, hogy ezek a had.fog\'yok nem Jöhettek haza, mert aki vissza akart térni, az etro meg is találhatta a lehetőséget a hadi fogoly-akció keretein be ül. i4z oro sro\'< olyanokat is hazaengedtek, akik ölestttndeiy be voltak zárva és halálra voltak ítélve, haraenged-ió* az összes hivatásos tiszteket, tehát semmi oka nem lett volna annak, hogy olyan magyarok, akik nek az ő szempontjukból semmi jelentőségük nem volt, továbbra is Ottm-írudjanair. Nagyon érethető, hogy azok közül az emberek közű\', úkik ott házasságuk vjgy állásuk miatt ottmaradtak, állandóan néhányan meígondo\'ják magukat. Ha ezeket hizaeztri\'J&k, pJr hónftp mu\'va isTiét összetalálkozik száz ötven kétszáz ember, akik hazu\'ról scgóiyt fognak kérni és ez még esz-tendőklg Igy fog tarta^.l.
— A n agyar kormány ismét éilnikczóst keresett az orosz kormánnyal és tisztázni akarja, miképpen lehetne a-. Oroszországban várakozó volt hadifoglyokat vissz-.hozni.
IRODALOM. Gárdonyi Géza
lrt>: Oláh Árpád.
Abból az alkalomból, hogy a létesítendő Gárdonyi mauzóleum Javára Nagykanizsán műkedvelői előadásban legközelebb szinrekerül Gárdonyi G4za eaylk nagyslkeiü színmüve: ,A bo;", n^m lesz érdektelen, ha vAz\'ato? vis<z?piHántást vetünk G r-donyl Géza egyéniségére és irói múltjára. Nemrégen ment el közülünk, siiján talftu cjak m03», az ősz fagyos lehelteiére hervadtak el n szeretel és emlékezés virágai — Gárdoiyi Giza tehát még ma is élénk, emlékeztető szinckkei él gondolatvilágunkban, beigazolva ozt a mondást, amely az e^ri sírkertben levő emléktábláján hirdeti a nagy elmo n»gy lelkiségét ezzel a skótikusan rövid mondattal .Csak a lestem". És valóban igy van, azon a szomorú n^pon, amikor Eger városával együtt az egész ország mély fájdalommal temette Gárdonyi Gézái, Ciak a test, a kihü t, elmúlott porhüvely kerüli a földbe, de megmaradt, uj, szebb életet é:ve és ragyogva Gárdonyi Géita nemesen egyszerű lelkisége.
Nsgy ut«t tett meg és ez az ut hosszú, fájdalmas vo\'.l. Átrág a névtelen, szürke falusi tanítóból Magyarország egyik legnagyobb, legolvasottabb ós legkedveltebb írója lett, addig Girdonyi Gézának is végig kellett járnia az é\'et go\'gotautj^t. — Azok közé tartozott, akik lelkük kincseit titokban csiszolják és akkor állanak a közönség elé, amikor ugy érzik, hogy eljött a beteljesedés ideje. Girdonyi Géza már nem volt fiitol, mikor első irássi megjelentek, ámde már legelső írásaival is országos feltűnést keltett, mert mindenkor valóban művészi tökéletességűt edolt. Az egri nőkről írott regénye hős-
költimény volt és az ország méllán figyelt rá a föltűnő uj lehtiségre. És azok, akik már akkor bíztak Gárdonyi Giza gazdag és szines irói kép.sségeiben, nem is cstlódtslr, mert egymisután alkotódtak meg érző, meleg szívvel írott nagy regényei. Egyszerű, de nemts, kiforrott Irói es/közökkol, az (degizgató, túlhajtott hilások keresése 09 kiszína-zése nélkül, de nagy lelki plasziicl-tással dolgozott, márvAoybavésve a kii emberek kis, de számukra mln-doot eltöltő ólettragédiát. Girdonyi Géza a halk szaval, az életismeréa éa óletsiratás finom hangszerein Játszotta te finomművű alkotásait és épen ebben, ebben a csöndes, de megható éy mélységesen igaz tónusában tudott a legncgyobb lenni. Nem volt bonne semmi a ma olyan divatos nagyképüsködésből, a különcködésre val ó törekvésből, nem utánzott és nem keresett uj utakat sem. Zsngő, Igazi magyar nyelven adta elő éles szemmel megfigyelt és művészi kézzel felépíteti történetet, noha akkor már nálunk ii nagy hangon kinilta magát az irodalmi modernizmus. Vaskói kötetet lehelne Írni regényeiről, ha minden munkájAt kimerítőm, a réBt\'.elekre is átterjedve akarnók tárgyalni. Hosszura nyúlna tejesen behaioini GUdonyi Géza ig«z, mély magyar itómüvészetébe, bór ez a munka épen nem voln* hiábavaló. Mert minden irása, minden regénye egy nagy, tökéletes él magávalragadó elgondolás, mely kicsillog az egyszerű szavak szürke, de érdekss köpönyege alól, hogy vagy az egyes emberek lelki gyöngeségeit, vagy pedig a társ\'-dalom hibás berendezkedését ostorozza. Fényes példa az első tételre „Abel és Eszter" ctmű plasztikus regénye, amelybon kit egymásért vívódó, de gyönge akarst-orejü ember szenvedéseit vázolja; a másodikra pedig ^1918-ban megjelent él utolsó befejezett müve . Az a ha-tftlm>s harmadik". Ennek a regénynek a tendenciája nyilvánvaló, as emberi életet kormányozó jogi intézkedése egyrészét veszi bonckés alá és ,mutálja ki tarthatatlanságukat. Gárdonyi döbbentő élttígazságok tö-megelvol igyekszik igazát blzonyitani és ezt a törekvését mindenkor el Is éri.
Komoly Irodalmi munkája mellett Girdonyi Géza igazi nagy sikerrel művelte a humoros irás r.chíz területeit is. Sorozatos .Göre Gábor" kö£frvei, amelyek a magyar paraszti észjárást tükrözik vissza, az egész országban elterjedtek és általánosan ismeritek lettek. — Remek karakter-figuráit átvették és halvány másolatokban hosszú éveken keresztül adták vissza vicclapjaink és sokáig (áplálkozo t a GiJ.e-könyvekből a humoros szinpadl játék is. Sok derűt fakasztottak azok a magyaros, körmönfont okoskodások, amolyek Göre G\\bor bíró ur szavain keresztül éles reflektorként világi o.ták meg a magyar paraszt gondolkodásmódja. És a humornak ezen a területein is hatolt az egyszerű és nemes Girdonyi irásmüvósz^ípugy, mini többi alkotásaiban, épugy, mii# szín-müvíibon, meri Girdonyi Géz** igazi iró volt, igazi eszközökkel, Iró, aki vásáii lárma és lömjénezés nélkül, a maga egyéniségéből fakadt Isteni erőkkol és csodás -nyelvezettel szólt a magyar szivekhez. Az egyszerűség művészi volt. Gárdonyi a magysr irás Rodin ja, akinek müvei épen -azért örökbecsüek, mert mlndon vonaluk, minden részlotük maga a mély imponáló és-halalmaserejü, kristálytiszta művészet, amely örök él smely művészet — il.
ZALAI KÖZLÖNY
TÖRVÉNYSZÉK.
flz alsószemenyei gyilkosok a kanizsai törvényszéken
Nagykanizsa, oktdbar 6.
(Saját tudósítónktól.) Évek óta laktak Alsószemenyén egy kőző* cssláHí tultjdont képező házban Milei Ferenc éa sógora Horváth látván. Állandó civakodás folyt a két család között a vagyon miatt, mlg végül is Milel, aki kitűnő bűntársat talált magának feleségében, egy összeszólalkozás alkalmával ugy megszurkálta Horváth Istvánt, hogy még aznap meghalt.
Pénteken tárgyalta (az ügyet a kanizsai tőrvényszék, ahol a tanúvallomásokból a vádlottak agyafúrt védekezése dicára Is kiderült, hogy Hoiváth István a bosszúvá aljaso* dott kaprslságnak lett áldozata.
Egyik estefelé Horváth 12 éves kis leánya Anna és Milelné a sertéséi körül az esti etetéisel foglalatoskodtak. A hidas két részre volt választva, mert az Is közös tulajdon volt. Ekkor Is öistcsjóIsI-koztak valami fölött és Milelné reprodukálhatatlan szavakkal kergette el onnét a kislányt. A kis leány odsment az opjáho?, aki az istálíóajtóban állva szó nélkül hall gatta Milelné durvaságalt. Megszokta, azt is tudta, honnét fuj a szél — nem akart hit belekötni az asszonyba. Karján a kisebbik leányával, a másikat Is elvezette onnét, aztán leültek a tornácon a kispadra.
Ezalatt Milel és Horváth felesége a közös Istállóban fejtek. Amint ki-ki az esti dolgável végzett, egy máiután szállingóztak be a pitvarról nyíló közös előszobába: jött Milelné, a fcjéiael végezve Hor-váthné, majd fMilei éa felesége után Horváth Is. Még tartott a fejéi, mikor Milelné, az egész gyilkosság rossz szelleme, ahogy a tornácon keresztülment, pofonütőtte Horváth kislányát.
Csak ekkor horkant fel igazán az apa s a nyugodt, türelmes természetű Horváth felugrott a padról és visszaütötte az asszonyt. Milel éppen jött a fejésből s mikor a felesige sikoltozását meghallotta, letette a fejősajtárt, a zsebéből kést rántott elő éa hat hét szúrással a Jöldreteritette Horváthot.
A vérében fetrengő ember láttára nagy ijedtség támadt. Milei azonban nem vesztette el a fejét. El-ssaladt éa fellármázta a falut, a bírót, hogy jöjjenek, csináljanak rendet, mart Öt meg akarja ölni a aógora. Milelné meg ezalatt, hogy bizonyítéka Is legyen az Önvédelemnek, Horváthnak a dulakodás kőiben leesett kalapját az Ő: Miielek szobájába vitte. Msjd ő la neki szaladt fellármázni a falut.
A hátában hét aturásssl egyedül maradt ott a szoba pad óján az áldozat. Annyi ereje volt még, hogy elvánszorgott a kapuig, de ott m*r összeesett a mikor a felesége vissza jött, az támogatta be megint a szobába, ahol teljesen erejét vesztve rogyott le éa ott, a vértócsa köze-Vén «*y félórán belül meghalt. ( Mileiné vallomásában ugy Igyekezett beállítani a történteket, hogy Horváth követte volna őt a szobába /a ott durván rátámadt, msjd fojtogatni kezdte, ó meg fogott egy kis bicskát és önmagát védelmezni akarván azzal a hátába azúrt a feldühödt embernek. Horváth erre klszalidt a szobából, de kalapja, amely dulakodás közben leesett a
fejéről, ottmaradt bizonyítéknak.
Milei a törvényszék előtt n»gyo:i jámbor embernek mutatja b« magát. ó nem bünÖs aemmiben. ó már csak a nagy sikoltozást a jött be az istállóból és feleségére hárit minden elmondani valót.
A törvényszék d.\'Cira a körmön font védekezésnek, megállapította mindkettőjük bűnösségét és M lei Ferenc, t erős felindulásban elkövetett emberölés büntette miatt 3 évi fegyházra éa 10 évi hivatalvesztésre, Milel Ferencnél pedig 4 évi fegyházra és lOévi hivatalvesztésre Ítélte.
§ Minőit a kocsisnak női kabát. Lopással vádolva állott a ncgykanlxiai törvényszék előtt Kis Ltjos zalahosszufalui lakos. Foglalkozására nézve kociia volt Gelencsér Józsefnél Zslaspátiban. Gszdója egyizhen beküldte a keszthelyi nagy vásárra. A derék kccsls először Itt próbált szerencsét. Elemelt Bakó Ferenc rövidáru kereskedőnél egy vadonatúj, a divat minden követelményének megfelelő bőrgalléros női télikfbátot. Máa alkalommal a gazdaját vitte a keszthelyi álloméiról haza Apátiba. Gelencsér haj ott, Kis meg ült hátul a koc ibm, mellette vo\'tak a csomagok: rgr lezáit táska, melyben több millió készpénz volt, egynéhány doboz festék, meg külön csomagolva férfi-szövet, hozzá való bSléasel. Kis a gazdája hátamŐgött nem sokat törte a fejét, hogy mit C\'lnáljon. Festékre nlrcs szüksége. A táská ban azt hitte valami értéktelen u\'i felszerelés van. Kiválasztotta tehát a siövetet és erre alkalmas helyen, valami u\'sréü bokorba ledobta, hogy majd visszamegy érte. Annyit — gondolta — megér. Hazaérve Apátiba, gazdájától még azon éj szaka megszökött. Csak jóval később került kézre éa Igy kerü\'t pénteken a törvényszék elé. Arra a kérdésre, hogy minek volt szük sége\'nől télikabátra, kijelentette, hogy tonubhonyaágul tudja hívni a falu egész népét: nem lopta ő senki szép szemééit sít a női kabátot, hanem ő maga j4rt benn egész télen. A törvényszék a sző-vetlopás vádja alól kellő bizonyíték hiányában felmeutette, de a kabát-lopásért 3 hónspl fogházzal büntette meg.
Zalaegerszegi krónika
7.alac£cra*cj(, oki 0.
(Sej t tiiJóiitónktól) a zalaegerszegi k zvélemányt m.\'g mindig •réten fog\'alkozlt\'Ja as .Arany Biriny* sstQÓ elaJiUcak Ugr* Kós I három éri poretkadéo ttin a viros vfg\'ag drentt(4 a peil ét eztel a U.rár.y-ügyiuk « aktái leziiu\'tat-, /e csak — egy I6i«. Most kóvat ktilk • müoJik Mtroait: at e;j<ake<ló tanyaiatok «I uj tulaj io.iotsal, Slép Fa-onc-col. Szép Feronc ugyanis, mint azt már mag. Irt* • .Zalai Kósióny*, hiv-ta\'.r hely Ujakká iUUkitott Bárány UtiU\'nak «as albootUt jégveremnek ered«t> a!Up:tb» raM >i«tsa olya-aését ét a m«>» itial imaiát hiioiü éve McJett bolt-és kávéházi bérek vl»*zallxotSsét kívánja — valót! r ét va. Amat>ny<ben ex uj tula.docos Hí lU (I cttSl a txiaJek.tl, nagyon komoly feladat es nhéx he\'yxut elé karol a várót.
Zal«ege:»xeg mátik eitméoya a pclgir-meiternck a la, utóbbi viiosl kírpyut:»«o tolt kt;«lcntéi«, melyeket a polgármeiter — mint moniu -- aktákkal tu.t blsonytinl. Annyi bitónyoi, ho^y ex as ügy még nagy port fog fel.crnl A kab ntt irodának a Bá iny eUJá l ogyé>.a való bsvooitát m/g olyan forrná* an tem tartják helyeinek, amilyen — mcglehstlttn enyhe — formiban as tölteni Egyébként Zalaigertieg cseades. mint cuídig. Haha Gynla.
SPORTÉLET.
NTE-DAC
Veszélyes ellenfelet k«-ll vasárnap délután legyőznie az NTE nek, ha továbbra Is a bajnokság élén oker maradni. A győri Dunántull A\'le tlkal C\'ub a kerület legerősebb és legszívósabb csapatai közé tartozik, amely mindenkor a legjobb csapatokkal szemben szokta igazi formáját kijátszani. A bajnoki szezon kezdete előtt n DAC fuzionált az ottani Hu-giriával s ez is a csapat erősjdísét jelentette. Hi a pspirformát tekintjük, n mérkőzés favoritjának az NTE t kell tartani, győzelme ozonban csak akkor lesz biztos, ha ép oly lelkesedéssel és kitartással fog jitszanl, mint elten fele. A győriek játékát ugyanis a revánsvágy Is hevíteni fogja, mert azt a súlyos kudarcot kell repsrál-nlok, amit társegyesületei, az ETO és a GyAC szenvedtek Nsgykanl zitán. lagalmas játékra van tehát kilátás, melyben, a honi pályát és a buzdító közönséget Is tekintetbe véve, az NTE minimális győielmét várjuk.
A mérkőzés a vasúti menetrendre való tekintettel a megszokottnál korábban, háromnegyed 3órakor kezdődik a szeszgyár melle\'.tl pályán.
o A Rendőrök Footbal Szakosztálya vasárnap délután 3 órakor tartjt sTólősben. (a klskanlzsai temetőn tu\') a revans footbal mérkőzését a KUkanlzsai Levente Egyesülettel.
KÖZGAZDASÁG.
a gabona drágulását nem a Futura vásárlásai okozták.
Badapcst, októb<r 5
A gabona árhullámzása termé-sretesen minden esetben migával himbálja ax egész belföldi piac áralakulását, ami most, amikor a korona külföldi jegyzése megnyugodott és már hetek óta stabilnak tekinthető, igen káros kihatással van az egész gazdasági életre. Érthető tehát, hogy nap nsp után hangzik fel panass a gabona tőzsdei spekulációja tllen, amit több oldalról a Futura Ismeretes export-vásárlásainak tulajdonítanak.
Fontosnak tartottuk, hogy ezért a Futura igazgatóságához forduljunk felvilágosításért, shol a Vö vetkezőket mondották munkatársunknak :
— Nagyon sok nyilatkozat jelent meg már ebben a kérdésben, sőt maga a közélelmezési miniszter ia tett kijelentést arra, hogy a svájci gabonaexportot ő kötötte le egy alkalomszerű svájci tartóz kodáaakor és as export lebonyoll-tásan.k adminisztrációját bizta csupán a Futurára, mint állami kereskedelmi szervre. Ismeretes ?Jis is, hogy hatezer vagon gabonára tőrtént kiviteli kötés, amely mennyi •ég már állami tulajdonban volt, triivel a közélelmezési miniszter minimálisra redukalta az ellátatlanok azúrnál, a vásárlás viszont s régi mennyiségben történt és igy mi anélkül, hogy akciónkkal kihatással lettünk volna a magyar közélelmezés, vagy pláne a gabonaár-alakulás körülményeire, lefolytathattuk a svájci sxportot.
— Számszerűen bizonyíthatom, hogy a Fulura vásárlásai ntm okoitak lényeges drágulóit a ga
1923. október 7.
bonapiacon. Ml a kormány utasítására az egéaz orazág területén e: <»v augusztus 10 ikén kezdtük sz idei gabona vásárlását és egy hónappal később a kapott megbízást teljesítettük, mert szeptember 18 ón már lekötöttük a kivánt menny isi get, smlvcl a kormány ax azévl köz-élelmezést biztost\' oUa. — Érdekes nKgá Inpi\'anl, hogy a Futura a svájci export tekintetéből vásárlásai szeptember 10—18 ika kötött fokozott legerőteljesebbre, amikor m gabona tőzsdei jegyzése •>?&».
10 ikén 92.500 volt, 18 lkán 93.250. tehát etzel a fokozott vásárlónál is mindössze 750 koronás ártltoló-dást okozhattunk, ha ugyan ml okoztuk ezt. A Futura 18\'ikán aztán teljesen beszüntette vásárlásait, a gabonaár tőzsdei jegyzése ptdif ennek dacára Is egyre nőtt, ugy, hogy 19-tŐl (93.000 korona) 26 ikálj (102.750 korona) a Futu a hatásától függetlenül érte el az érték-stációkat.
— Az áremelkedések íg^zl oks nem nagyon burkolt. — Csak me; kell figyelni a m?lomkoncern vásárlásait, ami szoros összefüggésben van azzal a kárelmükkel, hogy engedélyeizen a kormány fokoiotl lixtexportot. A kérelem lelett kormánydöntés még nincs, do a vásárlások egész a legutóbbi időkig mindenen keresztül folytak. — A néhány nap óta észlelt vlsiraeséi csak stagnáció értékével bir, hacsak a kormány oem fogja erélyt-arbb eszközökkel megakadályozni a gabonaváaárlás körül alakult él az egész magyar gazdasági életre kiható törekvéseket.
— Meg kell említenem végűi, hogy a raktárra gyűjtött gsboaá-ból még többezer vagon áll a kormány rendelkezésére, amiből fedeződik a közellátás, de képes a kormány egy a svájci exporthoz hasonló kivitelt ia lebonyolllao! s készletből.
— (A vliá^ esárl guboiiAtölöslec*} Egy losgaiiftági téran ni(ty tskín étyw* Orvssdő 10*01 újság érdtkss cikkben koitk a világ Idái g\\bonatarm.-Utí\\«l. *e*7 nam isáriivá as oio»s autást, 81\' cotteimáiiÁval ifibb, mint amspnyi at amt* r t/g iiuk< *g\'«t«. Igtt, hogy a txáo\'tft rítt-taa még a ráta-dó területeket it Ul^ \'tfí Argcminiát, Indiát át Ausztráliát, da vaVJbu ótlÁii ít aim it vatósiini) katatiüóláoik keUtoa MxUeolt, hofy a
a!5ay teleaú! ma^viltosiék. Legjobb UljtH bon van as Idén Kanada, aoalynok lótott n ég aoha al nem ért astmual ia\'ft\'Jwlé roo.<. Ezocklvül Aosiika tero\'aa k rulbeljl « u\' \\a\'yi meauyltégot adja ugy, Lojy a aiH i*-vol nemben magára Kun pira — »•** raUva Orotzortxágoi — Ij miUiö Wbblot o»U.
K<a*orasig 8 millió máxta botárai » I? IS mltiló miit* rosaul ^
t-ibbot, mint tavaly, OUwortiág tut.W^" podig 16 millió máxiával haladja uf| a »«\'•«• évit. Az etuó,ai import tehát jóval Is** tebb la-.s, mint ze«M«t köiúlaéoy.k IW--"* mert Ncmatonxág «s Olaixoiiiái v»a Inkább táulHlva a tengerentúli galooira. k«ll jegyazal még, hogy as orotz uro»é« * ktdvaz\'eo üt^.etatt ki, miit a »x»» m.zis nagy ixállitáaokba fogo-t. Franciaország lésstzo, mely aa idén máza* kulfóWi buzira »soru». A woodí\' • ól aa kwaUezaík, hogy a jaJeni-\'t t«s» fó\'.óslag U fogja sxo.iU-.l a vüagj<«" u\' \' ám abban aa angol cikklió H kedik, mail as A.kiaJakulia jalanlog tan as usírkedéitíl é. a valoUiog\'^ Wgg- v .
- IJf.as.t8an apad a ** magyal sairtásállomány •girszegröl.jelentik : Ismerete*, W a zalaegaiszegi és köruyékbel- »«
1923. október 7.
ZALAI KÖZLÖNY
tésvéaz miatt kihajlás! és legelte-téaf tilalmat rendelt el a hatősí*, még jó pír hónappal ezelőtt. Ez alatt az idő alfett a zalaegerszegi sertésállomány Ijesztő mértékben apadt, nem ugyan az elhullást, hanem a szaporodást Illetőleg. Az rgyik zalaegerszegi gazda azerlnt a zárlat óta kétszázötven sertés pus-.tult el, mig a meddőn maradt anyadisznók, hozzávetőleges számi ttfssal, ötezer malaccal szaporilot-ták volna a sertésállományt. A gazdák véleménye azerlnt a kihaj tásl tilalom sokkal többet árt, mint használ. A polgármestrr a gazdáknak azt az Ígéretet tette, hogy rö videaen utána néz a dolognak és a lehetőség szerint kedvezően Intézkedik.
A TŐZSDE HÍREI.
(S.Ját tudósítónk t,l,fooJ«lantése.)
Magánforgalom. A mai forgalomban nem folytatódott a tegnapi lanyha Irányzat, ami arra enged következtetni, Hogy tegnap a beaat
kényaze/eladások okozták, a ban*
gulat nyugodt. Államvasút 520, Migyar hitel 700, Délivasut 130, SkIsó 610, Leszámítoló 100, H.zal Takarék 190, Lloyd bank 34, Novo 120, Rima 150, M.zóhfgyesi 320, Kis,én 2625, R\'zbíny.l 220, Llg-munlröít 100, Ofa 540, Kereske-dalmi bank 1300, Atheneum 325, P.llas 55. Mfir. 360, N.ilcl 2400, KhGne 65, Olasz bank 42. Georgia 1370, Cűkor 3300, Haiigíria mütr. 210, Magyar—Amerikai fa 43 -43, Karton 160.
Délelőtti magánforgalom Irányzata barátságosabb. Magyar hitel 700, Silgó 500—16, Rima 145-50, Oiltrék hitel 150, Kőszén 2600, Georgia 1600, .Cukor 3500, Kereskedelmi bank 1100, Nova 130, Horvát cukor 760, Délivasut 135, FSIdhlte! 340.
A délutáni magánforgalomban nem volt nagyaráoyu üzletkötél. A hangulat változatomul kedvező, árfolyamok a délelőttieknek feleinak meg. Itt ott kis javulás mutatkozott anaak a hatása alatt, hogy néhány vezető prpir Iránt, mint a kőszén, kereakedeíml bank érdek lódés mutatkozott. Előfordulták i S.lgó 606, Rima 152, Kőszén 2675. Osztrák hitel 152, Magyar hitei 700-705, Georgia 1450, Cukor 3500, Kereskedelmi b«nk 1170, Mezőhegyea 320-30, Schllk 102, Ganz villamos 2700, Ganz D.nuhha uj 5275-5400 Fegyver 1400, M-g-
nesit 3250, B.ck 104, Bpestl gőzmalom 225, Első Msny.r Biztoiltó 6000, Dun-h.raszti 35, Guttmann 700, Zobol.l 147, Sdavonia 90, Lichtlg 16—17, Kosztpénzbcn nem volt üzlet.
Valuták és devizák ■ N.polaoa 69000, Pont (l.oadoa) K6700 03100, Dollii (N.w-York) 18560-2 "650 Kranda fr.pk (Paiia) 1170-1236. Márka (Batíln) 2 5, Olaas Ina (Milano) 8»0-9(5. Jaztiik kor. (Bíta) 27 10-2MO, L.I (Boka ra»t) 05GO-IOSOO, Ssokol 576-620 Svíjrl Iraoz (ZUtlch) 3150—3670, Dini. (Zágráb) 224-238, Unny.t máik. (V«aú) 320-185 Amitaidam 80.1. — Koppenhága 3420—3640. Kilaatlinl. 3050*3170, Stockholm 5130-4160.
Zürichi zárlat i
Ibrlla 0 000030S5, Hollandia 219 75, tf.w-Y.rk 559 CO, London 2647-50. PiU 331000, Milano 2520. Prága 105,-00, Bade.-pest 0 03, Zágráb 645 00, Vu,ó 7, Wl.t 0 78 ■/, Saólla 645 00, OaauU bilj. 0.80 00 Nemes/éme\'<: Ezüst 1 koronás 2000—100, 2 koronás 4000—200, forialos 5500- 600, 5 koronás 10,500—600. 10 koronás arany 60,000. Dukát arany 64,000, 20 koronás arany 120,000. Kla forgalom mellett az irányzat lanyha.
Termény Jelentési
Btua (Ttaaavldékl] uj 97000-98000, *|y<b 96600 67000roza 66600-67000 takarmányár! a 63000-6000 tör 72500-75000 s.b 673OO-60COO lang.rl 676\'0—6S000. r.pe. 176000, korp 40000 41000, kíl.1 76000 80000
A M. T. 1. magánjelentése a dél utáni terménypiacról. Buza Bpesten 1010-20, dunántuti 950-60, rozs 670- 80, egyébvidéki 620—30, .őr-árpa 740 -50, takarmányárpa 630 -640, zab 620-30, Bpeaten 680, tengeri prompt 650—70.
Lisztpiac. Búzadara 1800 - 900, 00 ás 1750-1850, 0 ás 1600-700, 2 es 1400- 550, e os 950-1050, 8 aa 550- 600, koipa 400- 420, 75 azázalékoa rozsliszt 850—900,
Vetömagpiac. Lucerna fehér 10000, vörös 9000, nyers 4500-5500, blborh.ro 1300—600, febérhere 8000, baltacím 900, bükköny tiszta tav.azl 750 - 850, xabos tavaszi 650-750, szöszös 2—3500, borsó őszi 800-900, Viktória 1100 -300, vető 1200—300, fehér bab 1700— 800, tarka bab 1500—600, mák 3200—600, káposztarepce 1600— 700, mustár 1500-2000.
Szénapiac. Felhozatal 218 szekéren 2558 q Bősége, kínálat és/ csekély érdeklődés mellett az Irány zat lanyha. Réliaréna 1 ső rendű
ui 30,000 - 38,000, 2 sod rendű 25,00o—29,000, 3 ad rendű cao-magoláasal 10,000-24,000. Nád-
takarminv zőíd szárai 6500, Muhar 36.000, Zabos bükköny 30,000, Ttng.riazár 8000, Alomszalma U ezer 20,000, Zsuppszalma 24,000— 27,000.
Marhahuívdsár. M.rhshus I. r. érésiben 6200—8300, hátulja 7200 8600, eleje 6100-7800, II. r. epíai-ben 5500 -900, hítu\'j-5700- 6000, eleje 4200-800, juh I. r. 5200— 6000. Készlet: Negymz.h. 11, eladás 5, növendékmoth. 1, eladás 0, bitka 95, eladás 80. Faggyú 1500-5000.
Sertésvásár. Felhajtás 90, elkelt néhány dsrab. Közép 7800. A többi változatlan, üzlet nem fejlődött.
Ferencvárosi sertésvásár. Szabadvásári maradvány 75. Érkezett 23, eladatott 10. Arak : Zilrsertés fiatal könnyű 7000 - 600, nehéz 7600— 8200. Zártvásáron érkezett 11. — Üzlet nem fejlődött kl.
K&zcrkcsstó: zcérl Posch Géza. Felelős sxctkcMl-S: Sztrokay -Kálmán.
T*wzerk«<zlí: Benedek Rezső.
KuJ\'i: Nagykanizsai Nyomda üs Lapkiadó Vállalat.
Apróhirdetések
Miml«a 100 korona, vadasabb betOrel 200 korona. AlU.í kcrc.rtkntk Í0 t»4iaMk en»«.1ni<njr. Vaiitr- i» flnn«finapokoi> 100 • *a»alék teUr. I.«skl*cbb hlrdetéi 10 ixó.
Ilulwrozott «iol>At Itt etek. Cltn » kiadóban.
.v bc aiönínflk íKihrioi fe*!.]io.uuw»
Wttitcintk £m.t.é. ; Hálán, Zi!(mooJ, BuJaJ-cat, K\'l\'ráría t.r 8., |l. <m. 19. kflSdcnJfli.
Munkátok, luunkámfik «o locii Wrí-
Utlii. K4i;.mti \'ItjCas/rK\'k. DCivaa-l. • <. I
Ojrapjut rcnfink (omciSktei. Gycna éi VWi, blipflrlt. fut
TlsiUlct\'eléitcsiteiia ti. i h\'lgykozüisé-get, hogy Siomb/th^ycn 12 év i\'ita fenoáll-i
női divattermsmet
Nesykanlssa, frasébot-tér 14.
(SzcK\'emann h í; hdycxt.m át. . Div-itefaiembcn logmodornobb angol cs francia divat ut n keitek Diiti.lonf lo kosztümöket, valamim kabátokat.
A n i. liíVgyköxöntég s:iv«s tiniogi-tá>át kervo, vagyok
tolje s tUztetettal
GP.ÜMFELD SákDORNÉ
.„, Erisébot.I&r 14.
KlMdö efy ptr uj prlmi ili(i lox jS ii o6i t«-{itti (• tg> ^Xj iíji, de jö il.ipottan 1 <*0 í«k(t« cktrrooz rf£ini. Mc£ttiintr«(S Ar<tciall, Dtlk Ur l.
EiásZJÓ^es hhlalö ós iö ő
ó tengeri
bármi y ■ e m iségi en ti óter-rr.lz. áukéni 70 000 korcDáért s árpa haphsto
Onzág és Wldder
Oognól Törv4nyax6k i
állott
Körrendeleti
Hungária Cipő üzlet
Nagykanizsa.
Utasítjuk, , ogy a raktárán lévő cipők drdt folyó hó 8-tól
20°/o-kai szállitsa le.
hunoAria
kOxpont BUDAPEST.
LEGOLCSOBB MINDIG
KISFALUD! ÉS KRAUSZ Zalavármegye legnagyobb divatáruháza
Duploszcles női soltis szövet . , sima „
„ „ sottis és csikós
Francia mosó velour Duplaszcles Gabardin nőiszövet Gyapjú női posztó minden színben 130 cm, széles Gabardin nőiszövet 140 „ „ angol Costümre és ruhákra Boy-szövet női kabátra 140 cm. széles Férfisxövetek ruhákra
„ „ gyönyörű mintákbán I"
Angol zsánertl gyapjúszövet I" 1*
w Bámulatos olcsósági
métere K
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán.
Ezenkívül óriási raktár és a napi árnál olcsóbban kaphatók:
l\'érfl télikabát és átmeneti doubt kabátszövetekben; nőikabát és köppenyvelourokban, férfi bundaáthuzatok, frakk, zsakett és szmokingszövetekben, csizmanadrág kelmék és férfi divatszövet különlegességek. — Színtartó pargetok, mosók, ágyhuzatok, vásznak, kabátbélések és Cugehörök.
Gyári raktár:
szövőpamutból ós szövőcórnából. Plaid vállkendők darabja 25.000 korona. ~aa
17800 17800 19800 17800 19800 27800 27800 38900 ftOOOO 38000 53300 74800
ZALAI KOZLÜNV
1923. október 7.
Százmillió
ny« het6 ez ujonan kexdtSdó XI. m kíf. osxtilysorsjitékban. Iiaranciaiitmok kaphaUk
HILHOFFER KÁLMÁN
fíeliruMt<5n«l s«u
Cs«ngiry-ut 7. Rspoch-ház, fö dizlnt.
Bnr(J*f ár* > IOOO K, Ml 1000 K.
u.ax.J 1000 K, nyolca.l »00 K.
Húzás 1923. nov. 14. *i 16.
Házak eladása.
Kiskaoiisán kit elfoglalható ols> hix. Nagy kmiisán uii aaginhixak, kisebb hixak eladók. Sxentfyörgyvárl hegyen i\', holJ Kítok elad\'-, scái.tó. gyümölcsös, kesxiló és rét. 97 haldas príma birtok eladó Zalá ban ti vonali állemis mellott 16 ho!d stánl^, 10 hold rét Príma épültek 100 holdas blrlok jó épü\'e\'ekkel N g>k*nizs tói \'.0 k\'Iouiéter o eladó.
u(»iimi»is»i»i u(4«. i»p»«iju.« o. f. s.-tn NAGYKANIZSA, FÖ-UT 9.
TKLRrOX i »88. Jtot
Vlszontelárusitók I
C4nO>. fctilit. p«»-.ic4 ti Nuri nnílputi rt-utli i li|olo<4bboi;Uro<i. áltaudöAu iiktlno
HERZMANN ÍS HOLMOS
dm, ^uttun ni(/i([iiitv:v. UI UAI\'KST. VI..OKOK ZICHY JENŐ V. 10 1I«J6» utoa urak. — TVl.lon 104-80.
Villanyfelszerelési cikkek.
Zslnorok, huzalok, villanykörték, Illődén fetxultségbeo, csillárok, művészi |«l>«m lámpiemyók. Ssukségleteit (-jJUiillinál legolcsóbban axeresbetl be J <C 11Q y y 111C31
Budapatt, VIII., Népsslnhiz-u. 27.
KaWll pályaudvar kOielálien. 7746
Feles cserzést vállal
Bőrgyár, Lenti.
Elsőrangú készbórért szavatolunk. Csak frissében ktl\'dölt BÓzott bőröket fogadunk ei.
Bőrgyár, Lenti.
Naiybanl Arakat sxiraitunk, ha
klc&lnyban vésőről Is. KKMÉNY ÉJ FISCHHANN 3UDAPEST,
KábAeil-nl 80. KeUtl pályaudvar kOxaleban KíiioO «• divatáruk, kani»iin>k, lmot,ti.
sitauí. krfi c. on sitnuk «tb. itb. VI»ion- *« (irtonáruk nigy raktAra. 5595
BUZAT. ROZSOT.
zabot, árpát és tengerit
visiiolunk lagmagasabb napi Áron.
KORPÁT
blxmilyen mennyiségben napi ár alatt izillllunk.
Zalavármegyel Szövetkezeti Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
TtlctoMiUs: 1»>.
Mt£C*) ti«o 1 Falura.
I
OLCSÓN VÁSÁROLHAT
mindennemű kötöll ISillt, gyermek kötött garnitúrát, nül és fitfl kötött kabau.i, socknit, keüyttt, sAlitt, harisnyái stb. Nagy wltasit.kb.n kapható Ií,n Ing, oy.H.oM, HiflVal-r. Uaol"vlssstos vásson, uIim bofurJ.itc, utsié kos r-k, slfkossoruk. menyswonyt kotio uk juflsptrt smutok. össs.s siauAkatlékek legolcsóbb bavásártfist halya.
KAUFMANN MANÓ rr A „SZERECSENHEZ"
Üizcminyi raktíra:
Unger Ullmann Elek 11 Tóth Nagykanizsa, ErzaAbaMér 1.
kitin certMfctl. lírpiMl\'lui • Hl ibiH.il 11 i-.ii •\'•IWilu MtiM IMII UutltS <1 ktMlfvW UUiul W/l (IflkrSo.
BENES TÍSTVÍREX VEGYÉSZETI ÖYÍR R.-T., ŰtljR.
ABAOIE
valódi franolasiivarka hüvely
HIRDESSEN
a
Zalai Közlönyben
Hölgyeim és Uraim!
Mély Isxtele tel aj-n\'unk üaükoek : Rgmb"jr<l«1nívtilift mio- I G>4o>örfl mc-J«o,ááp-liínntml WXfMinSfí al- ls»sl^« ii«l «iOvet »*• IsWr.si |>. lunCs a»> nal • lt«;« M.310 KfOflS m<t«tr.k<r.t 0830 K «(1 \' 5*\'>«i«Wa>eb«iItit.
I .\'.t.\'.", . isit.as,
j 10 drb í«b<rlun. bör-dtl IcpvdOt irt-Wsl 34.130 iorooSírt.
no in. uiid Mi not-(Ouy.iövet kilCoí irt-ml.Vlel 41.830 K
________________ tefinb,
•rc nnk. klkímfl mid-1. tuitlwl, tíiit. 10i9k, sfcrojiok, poblf. !4rl6V arfinyört Wm-«u V«i r&> irbítotcaUl miadfa •uocaíi\'aiö
Olcsó maradákvásár, CSAK AZ UDVARBAN.
Iludapaat. Klrály-u
a 39. retan-B. earok.
Viszketegség
rOhM\'íj, aOiaOr elleti liaaanalja a r*K bevált ANTISKABI N-t.
Borókakenöcs.
Kai-hato inlodeo jy6K7»»»rtárban.
GjUij»:
K0ZH0CHEHIA R.-T. Bvdapitl. BiaU.ui>-e. 4-
I
KEVE
Mezőgazdasági Hitelintézet és Iparfejlesztési R.-T.
Budapest, V., Kádor-ütu 20.
Bllogad m.gblsásokat
l.rmányArtákttSltósr. minden mennyiségben. Haseg.sdaslflt httall nyúlt kedveid teltétol.k-ket. — MaaAsasdasAfll ttibbt.rm.lés és Ipar. tallassMs.
A szüreti idény alkalmából ui és kifogástalan minőségű használt
BOROSHORDÓK
minden nagyságban e I a d Ó k, vagy megállapodás szerinti feltételek
mellett használatra, költsön kaphatók
Zerkowitz Albert
bornuykires-kedéiében
Nagykanizsán.
Százmillió
korona nyerhető
rgy összegben egveilen sorjsggyel a november 14 6n kezdődő XI. oszlAiysorsj&tikban.
Hegrendeléseket máreszkflzIUnk.
Deák és dr. Ordódy bankház
Andrássy-uti fiók, Sudaptst, flndrájsy-u! 19.
Jati\'om: 00 millió »iiui«i urcmiru Kytrsminy: 40 ml 1116 V, 4000 korost 20 millió *000 „
10 millió jtb. •/. W00 w Ossrssea 700 millió.
SzAntó Vilmos
lngatlaororsalDtl Irodája
Nagykanizsa, Itttvfla-tér 29. az.
Eladót I&0 holdax birtok Somoxy-megy-ben gazdaiági épületekké, fel-sse/eléisel, terméssel 12 holdas szfló és sxintófuld üzlet his»aJ, nagy belsőséggel ^s teljes fel-sxcreh\'s%el Zalamrgyébon V6 holdas birtok Somogymegyében, épii-UekkeL
2 hold fóld Nrtxykanlua közelében. 2 húldis sxi!<Sbbtok Bagóhegyen Villa Bdatonlellén C szobival, kerttel. Hátak Nagyk«otxján minden nagysigt-sn.
UNGHVÁRY LÁSZLÓ
•rtuK
fltsriu. SZŐtŰ Ü BOROJUOSJiCt ftÉÍIVÍNTTjSüSASáfl
CZEGLÉD
Sskllll októbarltil-éprlllclg aladissial trtoötíitlt. íIldit. <Uí-es.riét, róiíit l<«lí<Min5lény,»il. nUtril ál llq, H6l5»,ni6t stb.

ii..ST.ud.1S.«k .Itat*...!
BUDAPESTEN:
W, FÉRENCIEK-TERE 3. féliMEtET 14. nu/o«siJüi! ^sma-jr
K*rJ« d»kx kéj-\'i <LrJn7X4k0nh«l t
LEVELPAPIR GK
mappdkban és dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb uálpsziébban
Fijchel Fülöp Fiai
poplráruházában
NAGYKANIZSÁN
Vlroahás palota.
Legjobb és legolcsóbb bevásárlási forrás!!
SARKADI RUDOLF
kézmüáruháza, Budapest, IV., Fővám-tér 3.
Kelengyevitxnak és alfónok méterje .....K ?0M» -
Sxovetek tniterje...............17CC0.-
B.ichetok inéterjo...............
mok\'ccíj méterje......,
\'/eflrok méterje.................ÍC^C-—
re;k«nJ4k darabja............ . ®
Cyepju torgolt kendi darabja..........30.00?"
Msarssuwrl ét sUstésyl kelir^ék ériéti DB«y sélasztéklua I
Póilal szállítás utánvéttel a pénz talának a!6»af s bakUldása eflanébon. ^
(KOiaoati véLsir-usrookkal itmbts)
Nyomatott a Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó VklJalat könyvnyomdájában, Nagykanizsán.
JBf Ara ItéMiiwe 250 korona, vasár- és Onnepnap 300 korona.
Nagykanizsa, 1923 olilóbcr 9. Kedd
politikai napilap
Hxr hiirn 0000 korona.
Jobbfalé ós balfeló
Szombaton délben egy órabor alakult meg az u] Stresemann kormány és néhány órával később Stresemann már cl is mondotta a birodalmi gyűlés előtt uj programbeszédét. A beszéd méltó volt Strcsemannhoz és méltó a mai szomorú időkhöz. A német nép érdekeit védte szómba ton Stresemann és jobbfelé épugy kellőit harcolnia, mint ahogy kellett bAífelé küzdenie. Mert Sirescmnnn koalíciós \'politikájának a lu\'só soviniszta nemzeiipáriiak épolyan ellenségei, mint a szélsőbaloldali korner u nisták. És ennek ellenére Slres>fm»n nak mégis sikerült a maga számára biztosítani ft Ruchsrath nagy,többsé gét, ami a napnál fénytsebben bizonyítja, hogy Németország népe igenis a békés középút politikáját hajlandó követni és c&>íc.-.nagyon kis számmal vannak azok, ahik Jobb vagy bal-o\'di\'i puccskísérletek álmain élősködnek. A német nemzet nagy többsége elítéli a bajor szeparatista és egyben monarchista lörekvésekel, mert a józan német felfogás szerint a nemit egység minden más kéidis-nél előbbrevalo. Hogy melyik pÁrt kerül uralomra — mondotta plasztikusan S\'resemann — »z a német nép életében csak muló epizód; do hogy a német birodalom íennmursd e, ez a történelem egyik fejezete és -Híttlerök épolyan cilenségei a német birodalom egységének, mint a küstrini kommunista lázadók, ha a német biroda\'om megbontására törekednek. Jobbfoié és balfeló intézte S\'resemann súlyos és vádoló szavait és a" jobboldal éppúgy tüntetett a koalíció kancellárja ellen, mint ahogy tüntetett a kommunisták frakciója is. A kon munistftk különösen azt fájlalták, hogy Stresemann hatályon hívül helyezi a nyolcórás munkaidőről szóló iörvényt és tízórai munkaidőt kíván a német munkásságtól. Stresemann azonban megmagyarázta, hogy a liz órás munkaidőre azért van szükség, mert Németország csak igy tudja megtalálni a maga gazdasági regenerálódását, csak a nspi két órai munkatöbblettel érhető el az elpusztult gazdasági értékek pótlása. Két órával mindenkinek többel kell dolgoznia, hogy Németország megmeneküljön a biztos nyomorbasüUyedéstól, különben a francia szöges csizma átgázol a \'német egységen és átgázol főkép ■ gazdasági életen. A jobboldal-a ruhtvidéki ellenállás feiedása miait tüntetett. Stresemannak módjában ftl lott ezonnal kimutatni, hogy a Ruhr-0|lejióllás további folytatása a teljes ^\'lamcsődöt eredményezte volna, s ezt a minden német" azivnek olyannyira fájó áldozatot a birodalom
érdekében meg kolleit hozni. Jobb felé és balfelé inlézte ezaveit Stresemann kancellár, miután különös egyetértéssel jobbftlől is és balfelől is azt kiáltották feléje, hogy áruló. Az áruló azonban nyugodt tárgyila gossággal ós dönlőerejü igazsággal bizonyította be, hogy nem ő és a mögötte álló impozáns többség, hanem a jobb és baloldali szélsőségesek törnek mindenáron a német nép egysége elleti, s más utakon bár, de céiludalosan a birodalom létét veszélyezlelik. A Reichsrath nagy többsége teljes mértékben el is ismerte Stresemann igazát és zajosan tüntetett az ,áruló" mclictt, akMSzílárdan áll a kormányrudnál és nem hajlandó sem a jobboldali, sem n ba\'oldali szi teken szóitöretni a birodalom hajóját. Az bizonyos, hogy nth*z megpróbáltatásokkal telt napok köveikeznek eíuián is Németországra. Dj r>z " körülmény, hogy Strescmannak sikerült újjáalakítani a nagy koalíciót, mutatj.i, hogy a komoly német pártok a7. utofsó órában négis megér lik a haza hívó szavát és nem halandók az Cjjész nétiet nép jöveudő életsorsával hazárd játékot ütni. — Annak ducira, ho;jy Hiljerding szo ciáiita pénzügyminisiter kivált a kabinettől, S resemannak .négis sí körűit megtartania a szociálisiák támogatásai és bizalmát, viszont S.re-semannt a centrum és a irérséket jobboldal most azárt támoghlj*, mert Hllferding helyett Schach dr., n jobb oldal bizalmi embere került a német pénzügyek élére. Ebben az összeállításban talán sikerül az ujjáalaki tolt Stresemann kormánynak meg állhem a márka rémületes romlását és a liz órás munksidő behozásával (alán sikerül a gazdasági erőtartalékok megteremtése is. Hogy mit hoz a jövő, az természetesen teljesen ti zonytalan, hiszen Németország most a válságok lázes idejét éli. De mátis meg lehet állapítani azt, hogy Strcsc-mannek, ha nem is sok időre, de sikerült a válságot gordiusi csomóját megoldania és erélyes intelo ei jobb és balfeló feltétlenül megerősi telték pozícióját. A koalíciós kormányzat mindenoselro rendelkezik azokkal az eszközökkel és lehetőségekkel, amelyek reményt nyújtanak Németország válságának sima leve-zeiésére. A helyzet ezidöszerinl fel tétlenül Strcsemannt igozo\'ji, aki a kényszerű és Keserű középút politikáját járva kénytelen kél fronton harcolni a lerrorisziik-us elméletek ellen. És rbbán az cselben, ha S\'.rescmannflk módja lesz tervezett, nagyarányú vagyonadóját is megvalósítani, mindennél-\' bizonyosabb, hogy Németországot mégis a szegény, do biztos élet révébe vezeti.
A külföldi propaganda munkája az ország talpraállifása érdekében.
a diplomácia háborúja adja vissza Nagymagyarországot. — A kanizsai Magyar Nemzeti Szövetség rendkívüli közgyűlése
(Saját tudósítónktól.) Nagykanizsa, október 8.
Vasárnap délután a városháza tanácstermében gyűltek össze a MNSz kanizsai körének tagjai és a város hazafias érzelmű közönsége-. A gyűlést 5 órakor nyitotta meg dr. Hajdú Gyula elnök.
Mi a MNSz?
A trlnnoni békeszerződésnek nevezett paplrrongy elrendelte a magyar Irredenta egyesületek felnszla táiát. Erre a aorsra jutott a Terű letvédő Liga is. Do csak n neve máit el, mert a szervezete, céljai, munkálkodáia csak nevet cserélt, mikor átalaku t a Magyar Nemzeti Szövetséggé. Kanizsán is megalakult és mint központhoz csatlakoznak hozzá a keszthelyi, letenyel, paciai járások fiókjai. Célja, hogy a társadalom minden osztálya résztvo gyen a honmentő munkában, ami nek a nemzeti Géniuiz mulatja az irányt. Fegyvere a felvilágo»ltá», n meggyőzé*, a kultura. Működése csendes, de pihenéstelen agitiv és propagativ működés. — A nemzet jövőjének kulturája éa alapja. Ezért tart elő idásokat a társadalom min den rétegénik, ifjúságnak, katona aágnak, munkásoknak. Ezidén Is 27 környékbeli fiókot sikerűit meg-
szervezni.
Propaganda-háború
Mikor a gyűlés szónoka : Körössy Endre, a MNSz propaganda oaztá lyának elnöke azólásra emelkedett, a kö>önség percekig tartó tapsaal köazöntötte a magyar kálvária egyik iegburgóbb apostolát. Boazéde fo lyamán, mint hatalmaa gépezetet láttuk működni győztea, telhetetlen erejét éa láttuk, hogy azok a kis rugók, amik ezt a mechanizmust mozgatják, hányszor éa milyen erő vei billentik a mi javunkra a mér leget a MNSz áldásos külföldi propaganda munkássága révén.
Ma és még beláthatatlan időkig nem lehet katonai kérdés a magyar jövö. Hiazen nekünk ciak 35.000 katonánk éa 105 ágyunk van, mig a körülöttünk leskelődőknek fél milliós békelétszáma 6 millió katonát és 3350 ágyút jelent a harc Idejére. A fegyverek harca nem dönti el ezt a küzdelmet. Ez a háború a diplomácia háborúja. Ennek pedig egyetlen fegyvere a kül föld hangulatát, eseményeit irányítani hivatott propaganda.
Ez az állítás már igazolta magái, •mikor nem katonailag, dc igenis
a belviszályokhoz csatlakozott kül foldl propaganda eredményeképpen kerültünk ki vesztesen a háborúból.
Most területi integrltáaunkért folyó diplomáciai küzdelemben a MNSz-nek jutott a propaganda aze repe, hogy irányítsa vele a ma politikáját, ami egyértelmű a jövő történelmével. 35 megbízottja dol gozik szerteszét külföldön. Ezek készítették elő a külföldi sajtó ho zsannáját, amikor magyar uraink-kimentek tárgyalni a kölciön ügyében. hzek hajlították felénk a hangulatot mlodenütt, ahol valami kieszközölni valónk volt.
Magyar Liga Oxfordban.
Oxfordbin megalkotta a MNSz „ Magyarors lág Önrendelkezésének Védelmi Ligája" t. S mlg ennek 35.000 tagja van Angliában, itthon u MNSz tábora alig 10.000 magyar. Ez a L\'ga már öt beadványt inté zett a Népszövetséghez. A magyarság ügyeiért harcoló folyóiratokat tart fenn, röpiratokat terjeszt, szóval a legintenzívebb sajtó-propagandát fejti ki, hogy az igazaág propagandájával némitsa el a hazugság ezernyi Intrikáját. A L\'gi működésének eredménye, hogy az angol közvélemény ma már követeli a trianoni szerződés revízióját. A franciák a olaszok rokonszenve
Hasonló munkálkodás eredménye, hogy február óta a francia közvélemény sem emlegeti Magyarországot azzal a gyűlölettel, mint Németországot és nem tekinti már hazánkat a háború okozójának.
A külföldi sajtónak ez a lassú pálfordulása más országokban, más kérdésekben is megnyilvánul. Különösen az olasz magyar szimpátia felidézése fontos momentuma ennek ■ propagativ munkának, mert ha egyszer sikerül Olaszországnak-Szerbiát ártalmatlanná tenni, akkor Magyarországnak nyert ügye van.
Adakozás a MNSz-nek.
Sokféle társadalmi egyesület működik csonka hazánkban. Munká jukon csak akkor lesz áldís, \'ha mint. egy test különböző szervei egymástól különállóan is ugyanazt a célt tűzik maguk elé. Mint egy mozaik, amelyik eier kicsi kőből kirakva, együtt adja a művészi szépet, a tökéleteset — Nagyraagyarországot.
2
zalai közlöny
1*33. október 9.
Beszéde végén adakozásra szólította fel a jelenlevőket. — Szaval annyira magukkal ragadtak hall gatóságát, hogy dr. Szabody tanácselnök kalappal játtá végig a széksorokat s mintegy 100.000 koronát gyűjtött össze egy két perc leforgáaa alatt a MNSi áldásos működésének elősegítésére.
A mait óv munkája A főtitkár távollétében dr. Szűcs Imre titkári jelentése következett. A Szövetség főtevékenysége volt a vidék bekapcsolása az öntudatos, msgyar nemzeti életbe. Tagjai majd minden vasárnap kijártak a környék falvaiba, ahol barátságos összejöveteleken élesztették a hazaszeretet tüzét a nép lelkében. Leg-fáradatlanabb volt e téren dr. Szabady tanácselnök, a fiókszö veteég alelnöke.
Nagy akadálya volt az inten* aivebb munkának, hogy klciiny és túlterhelt volt a Szövetség tisztikara miért is szükségessé vált annak átszervezése és kibővítése.
Pénztárt Jelentéi Az egész évi pénztárforgelom 17.994 korona volt, melyből a zárszámadás szerinti vagyon 3023 korona készpénz. Ennek oka egyrészt az alacsony tagdíjakban kereaendŐ.
400 tag közül csak 35 fizet 100, a többi ciak 20 korona tagdíjat. — Ennek dacára a tagsági dijakat nem emelték fel. Ilyen anyagi erőkkel eredményes, nagyarányú munkát végezni lehetetlenséggel határos. Ezen Nsgykanizsa közönségének kötelessége segíteni ugy, hogy odaáll mindenki a záazló alá, a tagok sorába és ki ki tehetségéhez mérten hozza meg a maga adóját á szent cél: az integer Magyarország érdekében.
As nj tisztikar A MNSz Nagykanizsa éa vidéki körének uj tisztikarát s közgyűlés egyhsngulag a következőképpen állította öasze: Elnök dr. Hajdú Gyuls tiszti főügyész, ügyvezető elnök dr. Szüls Imre főgimnáziumi tsnár, alelnökök Eberhardt Béla fő gimnáziumi Igazgató, Bazsó József ipartestületi elnök, dr. Szabady Lőrinc tanácselnök, főtitkár Németh Ferenc tanító, titkárok Hilci János jegyző és Kerezsy Géza tanár, ügyész dr. Tamás János ügyvéd,
fŐpénztárnok Orbán János takarékpénztári Igazgató, pénztárnok No-váczky József irodcfŐtls»t, jegyzők Polau József és Prikler Gyula hivatalnokok, Igazgató Berlin Ágoston táblabíró, helyettes-igazgató Zala-váry József számtanácsos.
A* igazgatóság négy, a számvizsgáló bizottság öt és a választmány harminc tagja egészítik ki ezt a névsort, amely biztos garanciája leaz az elkövetkező évek nehéz feladatok előtt la megálló eredményes munkálkodáaának. Dr. Hajdú Gyula, a Srövetség
újra megválaaztott elnöke az uj tlaztikar nevében köszönetet mond. A Szövetség a megkezdett uton fog járni és 400 tag összetartása lehetetlen, hogy kl ne emelje Ka nizsa társadalmát mostani közönyéből és meg ne állítsa azt a rohanást, amely szinte a társadalmi nihilizmus felé visz bennünket.
Dr. Szüts Indítványt tesr, hogy a MNSz ünnepélyek é« mulatságok bevételeiből bizonyos százaié kot kapjon.
Dr. Kőrössy Endre lelkes Cnnsp-lése után a közgyűlés véget ért.
Zavar a villanyvilágításban
Nagykanizsa, októbar 8 (Saját tudósítónktól) Hétfőn este Nagykanizsa nyolc utcája maradt világítás nélkül. A mögötti városréa7ben aehol nem égtek a villanyok. Ait hitték sokan, hogy a péntek éjszakai üzemzavar ismétlődött. Ugyanis akkor egy erŐcaepp okozta a bajt, hétfőn este meg hatalmas eső zuhogott és megijedtek, hogy megint akadt egy „destruktív* etőcsepp, mely sötétséget árasztott N <gyksnlzsa utcáin éa házaiban.
Megkérdeztük a villanytelepet, hogy mi okozta, hogy a városnak ez a jelentékeny része sötétben maradt ? Azt a választ kaptuk, hegy valahol baja történt a fővezetéknek, minden bizonyára a legutóbbi nagy esőrések következtében. Már a délután\' folyamán ke resték a hiba fotrását, de sehotse találták meg. Reggel folytatják a kutatást s remélik, hogy legalább kedden estére már egész Kanizsán lesz világosság.
A miniszterelnök Budapesten
Daruváry kiilügyminiazter nyilatkozata a genfi útról
Budapest, oktébar 8.
Bethlen István gróf miniszterelnök vaaárnap eate program aze-rlnt Budapestre érkezett s hétfőn reggel átvette hivatala vezetését. A nap folyamán Vass József helyettes miniszterelnökkel, Klebels berg Kunó gróf közoktatásügyi miniszterrel, Csálcy Károly gróf honvédelmi minlizterrel tanácskozott, közben fogadta meg Hohler angol és Castagneto olasz követeket. — Délutánra azonban ugyancsak a kabinet Budapesten Időző tagjait és egy-két egységespárti képviselőt kéretett magához. Ezenfelül a miniszterelnök részéről nem tőrtént semmi néven nevezendő politikai aktus. Az egységekpárt kedden értekezletet tart, azon réaztvesx a miniszterelnök Is. Szerdán a párt megkezdi a földblrtoknovella tárgyalását. Ugyanciak a hét folyamán tanácskoznak a pártonkívüli képviselők, valamint a szociáldemokrata párt parlamenti frakciója Is, akik külföldön levő Peldl Gyula és Peyer Károly jelentését hallgatják meg.
Értesülésünk szerint a kormány azt akarja, hogy a nemzetgyüléa Összeülétét határozzák el, mert a népszövetségi bizottság Ittléte alatt a kormánynak nem lenne módja a tanácskozások ellenőrzésére. Mihelyt megtudják a bizottság megérkezésiek időpontjá\', határozni fognak a kérdésben a valószínűleg két-három héttel meghosszabbítják a parlamenti azünetet. A külügyminiszter nyilatkozata a genfi tárgyalásokról
Daruváry Gé?a külügyminiszter 1 a genfi tárgyaláiokiól való hazatérte alkalmából a kővetkezőkép nyilatkozott:
— A genfi tárgyaláaalnkról kiadott hivatalos komünlké, valamint a miniszterelnök urnák hazatérte után tett nyilatkozatai már kimerítően tájékoztatták a magyar közvéleményt a kőlcsönügy, valamint a szomszédállamokkal folytatott egyéb tárgyalások jelenlegi állásáról.
— A magam részéről szintén kifejezést óhajtok adni őszinte meg
elégedésemnek afelett, hogy azok a megállapodások, amelyekre Genfben a szomszédállamok képviselőivel jutnunk sikerült, határozott ét kifejezett haladáat jelentenek abban az Irányban, amelyet a magyar kormány kezdettől fogva követett, amidőn állandóan arra törekedett, hogy a azomszédalnkkai való viszonyt a függő éa megoldatlaa kérdések rendezése által tőle telhetőleg megjavitaa.
— A kölcsön ügyében csak azt akarom megjegyezni, hogy a genfi megbeszélések értelmében várható, hogy a nemzetek szövetségének pénzügyi tanácsa e hó jolyamán kiküldi a bizottságot, melynek feladata lesz a kölcsönnel kapcsolatos pénzügyi és szanálási tervet kldol gozni. Ezzel kapcsolatban lesznek megoldandók az összes, a kölctönt érintő kérdések is, ami természetesen különböző Irányú tárgyalásokat fog szükségessé tenni. A munkálatok annál sürgősebben lesznek fólytatandók, mert hiszen genfi megbeszéléseink szerint ez ügyben a végleges döntés már decembsrre van kilátásba véve.
A- aomorjal választás
A megüresedett somorjsi kerületből az ajánlásokat szombaton nyújtották be, melyek szerint Früh-witlh Mátyás, a keresztény egység pártjának jelöltje 830, dr. Cstmy, az egységespárt nem hivatalos jelöltje 300 a\'áirást kspott. Kádár Lehel nem kapta meg a szükségei aláírásokat, Így a jelölőiből kiesett.
A budapesti katolikus nagygyűlés
Vasárnap kerdődőtt Budapesten ■ XV. országoa katolikus nagygyűlés Albrecht főherceg elnöklése alatt. A délelőtti szentmise után a Vigadóban tartották meg az első nyilvános ülést, melyen Schioppa pápai nunclus és Prohászka Ottokár beszéltek. Délután körmenet volt.
Hétfőn az öröklmádás templomában tartotta meg a papság az
ruhsrlsztikus dlszülést, melyen Glatt-
felder püspök tartott előadást.
Linka
A ,"/«L.i Kút úny\' ereJoli regjnyo.
UU: I\'étcrly Taiuáa. (2) Arc, teste olyan ftliír, olyan hideg, csupán a szemeiben van lüz o leánynak, mintha a természet o testrészben akarta volna összegyűjteni, összpontosítani a halovány virág minden elevenségé\'. Égető tOzsugár lővel ki a ragyogó fekete szemekből. Oh, hogy villognak azok • tüzes fekete szemgolyócskák! . . .
£* mikor közelébe érkezik a boldog édesapa, lljra tiltakozólag zen\' dilinek meg ajkai:
— Megállj spókal . .. Elrontod a koronámat . . . Csöndesen hajolj Ide . .. Nehogy belo fuJJ, mert porból vagyon. Mikor beléptél, akkor rajzolták ide a Jó tündérek. Látod?... Sok ága van, nagyol jelenthet 1 Ezt nekem rajzolták ide a tündérek. Mit gondolsz? Urfy-e ez nokom szól ?...
llütyU Balog a csizmadia és tékaör, biztatóiig hagyta helyben kedvencének édes szavait. Dehogy ludott volna mást mondani, mint amit ö akart. És bámulta a porból képződött kis koronát, a nagy, bőrkötésű könyv sárgult lapján, a fekete belüserog fölött, M.jd ráhagyta
a kedves szőke gyermekre: — Korona csak (éged illet Unkám!... A leány föltekint. Káemelte sötét szemeit az előtte beszélő öregre és ac apa baloldát elfogja a gyönyör. Mohón néz végig a tejszinü harmatos arcon, a bájos alakot tét\' dig eltakaró dus, szőke hajon, a hajhullám alól kitetsző karcsú derekán, formás kezecskéin, majd a domború márványhömlokra pillant és megbűvöli a gondolat ... Ezt a korona, csak a korona ékesilheti kellőképpen I . . . Az illeit meg valójában I ... Es.oda képzeli a fehér homlok ÍOlé a drágakövekkel kira-kott, vakiló fénnyel ragyogó koronái.
A leány lágy hangja újra zendül. Mintha most gitárhurok rezegnének édes, andalító hanghullámokon:
Mondd cl a meséjét ennek a titkos koronának, apóka. Te min denl tudsz... Te ismered tr Jó tündéreket . . . Láttad az angyalokat .. .
Hütjü Balog először gondolkozik, hogy mit is mondjon? de ugy tesz, mintha tudná, csak a torkát kell hozzá köszörülni.
— Hm 1.. . hm 1 . .. Éppon ugy van, a miként van. Hogy a korona ... hm I . . . hm I . . .• éppen
nem régen a tűndérkirályné fején vata. Hanem a tisztogatásról meg feledkezett és ennek okáért megneheztelt a koronái . . . Annak következtében elküldte a rcászállott apró porszemecsktket, hogy könnyű szárnyon, szellő .egiiségével induljanak útnak és keressenek més királynét a tündéreknek. Minek utána elinduljanak a tündérek klrályoét keresni, porszem alakjában, és elér-kezének n.gysokára od., a hol megtalálták a szép L\'nkát. Ugy ha lározták, hogy Linka lesz a legszebb, a legérdemesebb a lündéil koronára. Ugy van a dolog, hogy ezzel a porszemtyronával felkérik az én Linkámat a királynéságra, fölajánlják neki a tündérek között a legérdemesebb, a logelsőbb helyei: a tündérkirályságot. Ha nom hiszed, kérdezd meg az Icl-pici porszemektől.
A szőke leány arcán túlvilági, édes gyönyör ragyogott. Gyerekes örömmel fogadta a tűndérkirályné-ságot s ez a hiszékenység olyan Jól állott neki. Hütyü B<log nyugta lannak látszott. Izgelt-mozgott, mint\' aki v lamit mondani akar, de nom mer szólani. Arra várt, hogy kérdezzen még valamit az ő egyetlen gyönyörűsége, hogy szóljon neki
bár egy rövid -tnócskál...
Unka pedig édesen mosolygott a porszemkorona meséjére. Hátra simította arcára böru\'ó szőke hajszálait és merően nézte a nyitott könyv fakó lapján elmosódó porszemkoro-nát. Azt is elhatározta, hogy ma még nem kérdezi meg, amit akar a koronától. Majd holnap. Holnapra Is jó lesz hagyni az örömből valamit És tovább füzlo szőke fejecskéjében a gondolatokat.
. . . Milyen szép dolog a tündér-koronától, hogy éppen őt választotta meg királynénak. Milyen szép a porszemeklő1, hogy éppe\'n hozzá jöttek, a szőke Unkához. Sötét szemei ragyognak a porszemek fakó vonalaira. Ajkai édes, titkos gyönyörtől mozognak, mert amiket gondol, azl el is szokta mondani, hanem hangot nem ad a kifejezésére . • •
Az öreg Hütyü csodálja, bámulja egy ideig kedvencét, aztán távozik. Nem zavarja, pedig ugy akart még valamit mondani...
A szőke Linka beieszl a könyv bőrlábláit óvatosan, vigyázva, hogy iaj. ne érje azt a könnyű drágaságot és az alatt szüntelen beszél, szakad.tlan rezegnek pici, rózsás ajkai ... — némán. (Poljt. »»«(\'
1988 cVtóbcr 9.
ZALAI KÖZLÖNY
S
A birodalmi gyűlés megadta a kivételes hatalmat a Stresemann kormánynak
Berliii, október 8.
A birodalmi gyűlés ma délelőtt 12 Örskor kezdte meg ülésezését, hogy megvitassa a kancellár szombati beszédét és a felhatalmazási törvényjavaslatot, amelyet a kormány ma terjesztett be. A tőrvény jsvsslat szövege a következő:
A kormány felhatalmszást kér arra, hogy mindennemű intézkedést, amelyet pénzügyi, gazdasági, vagy szociális téren sürgősnek és szűkségesnek tart, rendeleti uton lép lelhesse éleibe. A kormány felhatalmazást kér arra Is, hogy ezeknél a rendeleteknél eltérhet a birodalmi alkotmány alapelveiül A rendeletek azonban nem terjeszkedhetnek ki a munkaidő szabályozására és a munkanélküliek segélyezésének korlátozására. A kormánynak minden nemű rendelete azonnal az országgyűlés tudomására adandó. A felhatalmazási tőrvény 1924. március 31-ig marad érvényben, azonban azonnal elveszti hatályát, mihelyt a
kormány összetételében valami változás állana be.
A törvényjavaslatnak ezt az utolsó psss7usát a szocialisták kényszeri-tették ki, akik garanciát ak.rtsk szrre/nl árra vonatkozőan, hogy amennyiben a s;oc\'sli»ta miniszterek kilépnéntk, a kormány ne élhessen tovább azzal a httalommal, amelyet neki a felhatalmnráii törvény njujt. A birodalmi gyűlés mai ülésének első szónoka Hermann Műller, a szociáldemokrata párt vezére volt, — aki a szociál-demokratapért nevében megszavazta a felhattlmazásl törvény-javsslatot.
Degoute tábornok tanácskozá ■ ai a német nagyiparosokkal
Berlinből jelentik: Degoute tábornok és a német nag iparosok között a tárgyalások kedvezően alakulnak. A tábornok nincs felhatalmazva arra, hogy önállóan hatá rozron.
Az idei termés
fl földmivelésllgyl minisztérium termésjelentése.
A földmivelésügyl minlislérium kiadott jo!entíie sze iot, a szeptemberi Időjárás kedvesé volt ss őmI munkalatokra. A bura csiplését csaVnem mindenütt befejezték. A vithstó terméseredmény a legutóbbi becs léssel szemben 343 méterroáxsával emelkedett, • hektoliterenként! minőség suly át\'ag 78*97 kg. Ebben az évben as orsiág területén 2,\'i98.7Ö6 katasztrális hóidat veteltok be buxWsl és ezen a területen holdanként Jelenleg 7 68 mm., vagyis össxeisn 18,418.800 mm. basa termett
A ross valóssinü terméseredménye, a legutóbbi termés.\'elentéssel izemben, némi emelkedést mutat. Az adagos hektoliterenként! suly 7206 ig. A folyó évben 1,180,000 holdat ve eltek \' e rozzsal és ezen a terii-le\'eo ho\'danként átlag 7 08 mm., össxesen 8,160 600 nun. ross termett.
Az árpa terméshozama szintén emo\'kedelt. A\'lagos minőség súlya U4-B3 kg. As ósxl és tavaszt árpa együ\'.tes vetésterülete 828.60\'J hold s ezen a területen átlag 0 40 mm, ősziesen 6.306.800 rom. termelt
A s«b terméseredménye csak lényegtelenül változott, minőségi súlya 45*2 kg. A zab vetésterülete 601.906 hold, s ezen a területen holdanként átlag 0-16 mm, összesen 3,708.2C0 mm. zab termett.
A tengeri törése és betakarítása sok helyen még folyik, a homokos vidékeken a legnagyobbrészt már bs van fejexvo. A termés a mályebbfekvésü ho\'yeken Jobb, mint a magasabb fekvésű homokos talajokon. Ez évben 1,738.782 holdat vetittek be tengerivel s ezen átlag 8*8 mm., összesen mintegy >4,011.000 mázsa tengeri termett.
A burgonya szedése teljes erővel m»gln-dúlt, sőt egyes szárasabb talajú vidéken már be la fe/exődött A gumók általában egészségesek, de sok köxöUük ss apró, de még igy is mintegy 316/00 métormáxsával több termésre van kilátás, mint a legutóbbi becs-lés szeiiot. A burgonyával idén bevetett terület 448.314 hold, amelyen átlag 36.38 métermázsa, összesen 17,158.000 méUxmázss burgonyatermés várható.
A cukorrépa szedését sok helyen megkezd-tik, a terméski látások sok he\'yao csokién tok, minőségileg azonban javultak. A cukorrépával bevetett terület ex évben 94.733 holJ, amelyen átlag 93.06 métermázsa, összesen 8.816.000 métermázsa cukorrépa\'ermés várható. A takarmányrépa fejlődésére az utóbbi időjárás kedvező hatással volt, lovélzete még zöld és még tovább fejlődik.
A repcevetések a Dunántol, ahol elegendő es padékot kapUk, szép egyenletesen keltek és jól fejlődnek. A kerti vetemények betakarítása folyamatban vannak, a bab és egyéb hüvelyesek cséplése befejezést nyert. A ká-pcszta szépen fejlődik. A komló, a köles, a tatárka xepos termést igér. A cirok hozama kielégítő. A kenderlen ssintén köxepes tor-méit adott, a lóherét és lucernát a legtöbb helyen legelték. A rétek fünövéséro as eső Jó hatássa] volt, a legtöbb helyen a sarjú betakarítása utin legeltetik.
A gyümölcsszedés folyamatban van. Alma, körte, sxi\'.va köxepes termést adott, dióból a termés gyenge, közepes.
A szüretolést sok helyen megkezdték. Általánosságban közepes termés várható, jó minóaég mellett. A must ára 3\'0-960 K, uj borért 600—1000 K-t kloálnak. As óbor ára 80C—2C0-" K, ax 1922. évi boré 700— 1600 K. A borkinálat lanyha.
(x) Kötött gyermek garnitúrák, kötött női kabátok, női éa gyermek harisnyák, nyakkendő kUlönlegeaaégek, Hamerll bőrkeztyük óriási választékban GRÜNBERGER-nél, Fő ut li. Telefon 221.
HIRE Ke
Előfizetési felhivás
Október hó 15 ével u/ előjizeiésl nyitunk lapunkra. Az e héten ujon nan belépő előfizetőink külön le nyomatban kapják meg Péterjy Tamás „Linka" címiio. regényének addig megjelent /olytolásait.
A Zalai Közlöny kiadóhivatala
— (Naptár) Okt. 9. A. Dénes.
— (Időjárás) A Meteorológiai Intézet jelentése szerint átmenetileg enyhébb idő várható, aok helyütt esővel.
— (A kormányzó Tállyán)
Horthy Miklós kormányzó ma reggel Tallyára érkezett, hogy résztvegyen a nagyközség diszközgyű lésén, amelyen a község polgárát, vitéz Tállyai Miklóst beiktatták a Maillott Nándor báró által felajánlott vitézi telekbe. A feldíszített tállyai állomáson a község képvi aelőteatűletének élén Turánsxky László, Zemplénvármegye főispánja, Reméth Aladár alispán fogadták és üdvözölték a kormányzót. A kormányzó ezután kíséretével együtt kocsira szállt és msgysrruhás bandériummal az élén a községen keresztül Maillott Nándor báró kas télyába hajtatott. A diszkö»gyülés délelőtt 10 órakor kezdődött mtg a ksstély parkjában. A kormányzó a kővetkező beszéd kíséretében adta át a vitézi telket Tállyai Mik-lósnak, a beiktatandó vitéznek:
— Vitéz Bajtársam, átadom Neked ezt a megáldott, megszentelt földet, jelképét annak a birtoknak, amelyet egy magasztos esimét megértő lelkes hazafi ajánlott fel a vitézi rendnek. Átadom Neked, mint a hsza jutalmát. Jutalom ez a föld azokért ax odaadó, önfeláldozó szolgálatokért, amelyeket a hazáért a világháborúban teljesítet tél. Jutalom azért a tántoríthatatlan hűségért, amelynek az úgynevezett vörös uralom alatt tanújelét adtad. De nemcsak jutalom, hanem zálog is ez a föld a Te kezedben s minden utódod közében. Zálog ez, amely arra kötelezi minden tulajdonosát, hogy arról az útról, amelyen ehhez a földhöz jutott, a kö-
telcsségteljesltés, a hűség, az önfeláldozás útjáról soha le nem tér, hogy a hazának békében példát nyújtó polgára, vészéi)ben pedig Önfeláldozó vitéz katonája lesz. Hs minden falunak, minden városnak meg lesznek az ő vitéz Tállyai Mik lósal és ezek példája áthatja a lakosság lelkét, akkor hazánk régi dicsősége és boldogulása, minden igaz megyar vágya biztosan teljesül. Vitéz Tállyai Miklós, stgitsen a M«gyarok Istenei
Ezután 12 órakor díszebéd volt a\' kormányzó tiszteletére, amely alkalommal Maillott Nándor báró mondott felköszöntőt.
A kormányzó délután folytatta útját Tarczal felé, ahová három órakor érkezett meg. Este Sárospatak felé utazott tovább.
— (A görög királyné Belgrádban) Belgrádból jelentik: Er-zsébet görög királyné tegnsp Belgrádba érkezett, hogy részt vegyen a trónörökös október 20 án megtartandó keresztelőjén. Az áüoná ion a szerb király, Arsen herceg, a miniszterelnök, a görög követ és a követség tagjaival a román kö vet fogadták.
— (Madách Ünnep az Akadémián) Madách Imre születésének százéves fordulója alkahtfából a Magyar Tudományos Azadémia vasárnap délelőtt ünnepi ülést tartott. Berzeviczy Albert elnöki megnyitójában rámutatott arra a gondviselésszerű vonásra, amely Mad<ch nagy müvének, Az ember tragédiájának keletkezését és pálysfutását jellemzi. Éppen mai megaláztatásaink közepette lehetünk legbüszkébbek a magyar szellemnek erre az alkotására és éppen mai megpróbáltatásaink közt keli jelimondatunkká tennünk végszavait: „Küzdj és bizva bízzál 1M Négyessy László ünnepelte ezután Msdlchot és főművét. Mindkét előadót a közönség zajosan megtapsolta. Az ünnepség :n képviseltette magát a Nógrádmegyei Madách Társiság, Budapest közönségét pedig Lob-mayer tanácsnok képviselte.
— (UJ hetilap) Sümeg és Szent-%rót elmen uj helyllap indult meg vasárnappal Sümegen. A hetenként megjelenő újság főszerkesztője dr. Germán Gyula, felelős szerkesztője dr. Benedek Aladár.
- (Szociáldemokrata népgyűlés Nagykanizsán) Vasárnap délelőtt tartotta a helybeli stocláldemokrals párt öl év óta e\'ősrör engedélyezett nyilvános gyűlését a Bárány-vendéglő udvarán. A gyűlés közepes éidoklőJés melleit a legmgyobb rendben folyt le. Elnökül Kálmánt, jegyzőül Steinert választót ák mag. Bevezetőül és berekesxtőül as üssxmunkássig énekkarinak egy-egy ének-száma szolgált. A gyűlés sxócok* Kabók Lajos nemzetgyűlési képviselő volt Beszéde éles támadás volt a kormány oUen, amely • szociáldemokrata páit k hebbségben levő parlamenti frakciójának Javaslatait nem hoxts törvényes tető alá. Támadj* ax egységes pártot, me:t nem egységes, a fajvédőket, mert csak hatalmi versengés van a politikájuk mögött. Fél a kölesöotől, mert azt hiszi, nem arra fogják fordítani, amire kellene. — Sok a mlnlsxtíjium és kevés a 20 száxalé-kos létszámcsökkentés. Sok ax adó és kincstári részesedés és ezért van a drágaság. A mai munkabérek-ól nem lehel megélni. Inlex-rendszert követel Felesleges ax árvizsgáló bizott ág, a sxéokormny biztosság, a főud-varnagyi birósig. Nincs szükség ioség-akcióra. Helytelcni 1 a lakásépítési politikát és általában a kormány minden ténykedéséi. — Demokratikus választójog alapján uj választásokat követel, olyan kormányt ezáltal, amely ki tudná elégíteni Magyarország demokratikus népének politikai ós gazdasági igényeit. Valószínűleg <> maga is sxerotno miniszter lenni ebben a kormányban.
— (Árvizsgáló bizottsági tagok kinevezése) A kereskedelemügyi miniszter a zalsvármegyel II. (nsgykanlzsai) tőrvényhatósági árvizsgáló bizottságának elnökéül kinrv?zte dr. Krátky litván városi főjegyzőt, helyettes elnökévé dr. Kaufman Lsjos h. városi közigazgatási tanácsnokot. Migs a bizottság 20 tagból fog állani, felét az aliipán, felét a bizottság elnöke nevezi ki. Az alispán leirata a kővetkezőket jelölte kl az árvizsgáló bizottság tagjaiul: Bazsó József kocsigyáros, Mogcr Károlv szabó, Práger Ferenc méazáros, Hrometsek Vince pék, dr. Vass Zoltán gazdasági felügyelő, Gyenes Lsjos kereskedő, Ötvös Emil állampénztári Igazgató, Knortxer György takarék-pén>tárl igazgató, ujnépl Elek Ernő nagybirtokos és Stromszky Ernő nagybérlő. Ugy ebben, mint a következő 10 tagnak összeállításában az az Irányelv érvényesül, hogy a bizottságban egyenlő arányban le-gyenak képviselve gazdák, kereskedők éa iparosok.
(x) Esküvő helebrant Pál Buda-
pest és vidéke államrendőrségének főigazgatójs f. hó 6 án kötött házatságot öiv. Dremmel Ferencné szül. Gál Aranka úrnővel Gelsén.
— (Látómtól látómig dolgoznak a zalaegerszegi iparosok) Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: A Zalaegerszegi Ipartestület elöljárósága vasárnap ülést tartott, smelyen az ipvrosok egyhuzamban való munkaidejének kérdését vitatták meg. A kérdést a téli idők küszöbén a tüzelőanyag és világítási költségek emelkedése teszi Indokolttá. Terv szerint az Iparosok reggeltől a sötétség beálltáig dolgoznának megszakítás nélkül.
— (Vasárnapi virtus) A Vida-kovlcs-korcsmában csendesen iddo-
Íáltak faics József és Battyányi
ózstf kanizsai napszámosok. Unaloműzőnek kártyázni kezdtek. Ezen aztán ugy összevesztek, hogy tettlegességre került a sor. Kituszkolták őket az utcára, ahol Faics újra kezdte. A végén az árokból kerül-tek elő, F«ilci akkor már a fején egy sebből vérzett. A rendőrség nyilvános verekedés és éjjeli csendháborítás miatt fejenkint 25.000 korona pénzbüntetésre Ítélte Őket.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 9.
— (Bgyblrcs ékssertolvaj halála) A» aogol lapok hosszabb cilkekban emlékesnek meg Joseph Kameni-Grizsaid haláláról, akt valóban az ékszertolvajok királya volt A londoni reodőrség őssinto bámulatul adózott Griizard nem közönséges ügyes-aége Iránt i aa a meggyőződése, hogy a legutóbbi húsz-harminc év alatt elkövetett nagyobb ékszerlopáiokbaa Grlzzard okvetlenül érdekelve volt és mégis mindössza csak egy-sser, egyetlenegyszer sikerült rajtacsípni Tu év előtt tuilént, hogy egy nagyobb párisi cég mintegy 136 ezer iont értékű, gyönyörű gyvngy nyakéket küldött postán a tondool Mayer-cég címére, amely a csomagot kífog:s nélkül át is vette. A pecsétek épek, sértet\'enok volak. .Mikor a csomagot felbontották, a gyingynyakék helyeit apró széndarabok*t találtak benn, amelyek »ulya épp akkora vo\'.t, a-Int amily sulyu a doboz as eredeti feljegyzés szerint lett volna. Sir Basll Thmson, a Scotland Yard nyomozó-osztályának volt főoőke irU meg. hogyan került ezutUl lépre Grizzard. A pécsitek épek vi luk, a dobozi pedig valaki mégis csak fölnyitotta, bár a pósUi okmányok szerint erre a célra a tettesnek csak nagyon kevés idő állhatott rendelkezésére. Thomson megtudakolta a fogorvosától, melyik az a massza, amely leghamarabb szárad meg. Igy tudta mefl, hogy ez az anyag a párisi gipsz. Ezen a nyomon haladva, megállapi-totU, hogy Grizzard egy kezelő posUalkal-mazolUt megvesztegetve, néhány percre kezébe kaparintot\'a a küldeményt, amelyn-k pacsétjzről pontos lenyomatot készített, fölbontotta a csomagot, kieseié.te a nyakéket s a dobozt újra lepecsételte, Grizzard lép:o került ugyan, de a nyakéket egy gyufadobozban sikerült átnyújtania az egyik társának, aki — nehogy elcsípjék — a háztetőkön át os int lakásáig, de mert félUtto az Irháját, a gyufadobozt a szomszédház csővezetékének csövében rejtette el. Kéhlay nap mu va bádogosok dolgozlak ama híz tetején s valamelyik munkás megUlálU a gyufadobosba rejUU nyakéket, amelyet azonban hamisnak vélt és egy pohár söréit tul akart raju adni. Még ilyen olcsón sem akadt gazdája, mire a bádogos a rendőrségre vitte as ékszert. A reodőrfclügytló vizsgál-gatja a gyengyöket s végre ls megállapítja, hogy azok hamisak s velük együtt — pokolba küdte a muokást As utcán azonban egy egyszerű polizciman azt tacácsolU a munkásnak, hogy vlgjra. as ékszert a Scotland Y«rdba, ahol as ékszert legott felismerték. Griszardot éa kit társát hétévi b rtönre ítélték. Grizsaxd rendszeresei ülte a mesterségét; ha értésére jutott, hogy lopott ékszer van eladó, nyennban eUívlldto érte egyik titkár nőjét és személyesen győiődién meg as ík-szor értékéről, ugyaacsak a titkárnője által •IJutUtU a tolvajhoz »s érte járó összeget.
— (A Burgenland oj védőszentje) Az osztrák kormány szigorúan megtiltotta az elszakadt nyu-
{[atmsgyarorazágl területen Szent itván apostoli magyar királynak Védőszentként-való tiszteletét. Ugy hírlik, hogy ax elcsatolt terület vé-dős lentjeként Szent Mihály arkangyalt szorgalmazzák.
— (N«Jty gond az a vasárnapi ebéd) I.uisbeck Sándor kacizsal cipészsegéd vasárnap délelőtt a Stern-téglagyár kórnyékén vadászni indult. Meggyfa botja volt nála. azztL Történetesen ott sétált egy jókora kendermagos tyúk, azt szemelte ki zsákmánynak, vaaárnapl ebédnek. FejbevágU a botjával a mint egy Igazi ősember, hóna alá vette és elindult kazafelé. De az alaviz-mus eme furcsa megnyilvánulása közben elfeledte, hogy ma már rendőrök ls vannak. Így történt, hogy a közelben posztoló rendőr elcsípte éa e\'.őáQlitotta a rendőrségen.
(x) Vándory Kanizsán Az Uráris mozgósxinház felkérésére Vándory Gusztáv, a legszimpat\'ku-aabb magyar Mmtzinész az Uránia éa a Világ csütörtök—péotekl előadásain prológust mond.
— (Gyilkosság Somogyvá-
rott) Szomorú és véres eset tartja irgalomban Somogyvár lakosságát. Wagner Perenc jómódú gazdálkodó öregségére megunva a földdel való vearŐdéat, elhatárolt*, hogy a vagyonát két fis közt megositja. A birtok felosztása részben megtörtént, csak s bjőiő volt hátra. i t az öreg ugy rendelkezelt, hogy aki holta napjáig gondozza, azé lesz a sjő\'ö. Eddig az öreget L\'joa fia tartotta. Szüret előtt elcsalta magához az öreg Wagnert a másik fia, Fércre. Emiatt a testvérek kőit felborult mz amúgy is gyenge testvéri viszony. Mu\'t hétfőn dé\'után Wagner Fertnc felea/ge künn dolgozott a mezőn. Odament hozzá a tógort, L\'jos, aki szemrehányást tett neki, miért csalták cl tőle az apját? Amikor az asszony hazament, elpanaszolta a férjének, hogy Őt megtámadta az öccse- Nagy haragra gerjrdt erre a fé»j s el akart menni az öccse lakására, hogy leszámoljon vele, erről azonban lebeszélte a felesége. Másnap, kedden este, rmikor Ferenc hazafelé tartott, betért őcctéhez, hogy felelősségre vonja felesége megtámadásáért. A azővlta csakhamar vo-rckedéssé változott. A megtámadott házigazdának segítségére sietett a felesége, aki egy fejszével rácsapott a férjét szorongató sógorra Erre a férj vette át a véres fejszét s darabokra zúzta bátyját, aki rövi ácsén kiszenvedett. A gyilkos házaspárt a csendőrség letartóztatta a beszállította Kaposvárra.
— (Elveszett erszény) Egy azegíny, nyomorék fiu vasárnap este rlveaitette 9700 koronát tartalmazó pénztárcáját a Világ morgó bejáratánál Reméli, hogy a becsű-letea megtaláló visszajuttatja stá-mára a ki dóhivataluok utján.
— (A zalaegerszegi kereskedők lemondtak ax Bsletek vasárnap délelőtti nyitvatartásiról) A zalaegerszegi kereskedők körében nemrégen mozgalom indul*, meg aziránt, hogy sz üzleteket vasár n*p délelőtt is ryitva-tarthassák. Mint zalaegerszegi tudósítónk jelenti, a kereskedők a mozgalom megszüntetését határozták el s ehhez a határozatukhoz az Ipartestület ls csatlakojo\'.t.
(x) 3 ssobás lakás évi bárét is megtakaríthatja, ha rossz harisnyáit, a legjobb békebeit anyagból F1LIPP kölődéjében — Szombathely, Széli Kálmán-utca 6. sz. altit fejelted.
(z) Hamisfogakat, aranyat, ezUatót, brilllánsokai, érmeket, alpacca evőeszközöket és dísztárgyakat a logmagasabb napi árban veszek. — Fried József ékszerész, Sugár ul 2. szám (hó-ui és Sugár ui sarok.)
— (Művészest a Polgári Egyletben) Ujabb nagyszabású kul-turcsi fog lezajlsni 13 án este s Po\'giri Egyletben. Ez alkalommal Nagy Izabella, a m. klr. Operaház kiváló énekcsn Sj. é. a kaniia.l kőlöni\'g réaxéről mir elSnyoien ismert Szili Jórsef, • Nemzeti S In-ház t.gj. fogn.k klasszikus modern ének, Illetői.; szavalat! KÍ-mokkát azerrpelnl. A kiváló mii/ének es\'élye .16 n-jy érdeklődéaael nét ■ köiönaég. J-gyck U\'g-r ím Tóth v.akereskedéaében 6b Schleaa könyvkereikedéaében kaphatók.
— (Eoylngen tárgyalják a siófoki kártyá.ok ttgyét) Amint limeretes, juliua 28-án budipeall deteltivek behatoltak ■ siófoki k.siinó épületibe 6a r.xii t tartót tak. Lefoglalták a bankot, .melyben többmillió koron, volt éa .x öiaiea jitékoiokat ig.ioltatták. Az öiaies egyén:k ellen tiltott szerencse-jiték játazáaa mlitt kihigiii el-járáat li-ditottak. — A tárgyalást október 8 án éa 9 én ta-tjik meg • Siófok területére Illetékes jirás bíróságon. A257 terhelt legnagyobb része Budapeaten lakik éa onnan kellett leut.xnlok a tárgyalásra.
— (Földtani katatáaokZala-mefyáben) A fóldmlvelésOgjl miniszter értealtette Zslstmgye törvényhatóságát, hogy a vármegye területén az idén ia dolgozol fognak a Fö\'dtani Intézet tudósai, fS\'dUnl felvételeket, térképezéit és gyűjtést végeive. Az Intézet kiküldöttjeinek névsor. . követkeiő: dr. Szonligh Tárnia, dr Palji Móric, Kreilt Péter,\' Hoiuül\'tky Henrik, Timkó In:c, dr. Lilfa Aurél, dr. László Gábor, dr. Kádi, Ottokár, Rozlizinik Pál, Marót Imre fő geológusok, dr. SchriUr Zoltán, telegdy Róth Kiroly, dr. Vigh Gyula, dr. 7vborjjy Géz. oaitály-geológuiok, dr. ferincii litvín geológus éa Mer isi Lajos, a föld tani intézet titkára.
— (Bílyegklállltd. GyőrStt) December 2—8. körött or.zigoa bélyegklillltá. leaz Győrött. A kl-állitás, amely bélyeggyOjlök é. bélyegkereskedők hetével kapcaol.to-a.n fog lezajlani, a győii Lloyd termeiben nyílik meg. Köielebbl felviiágoaitáa . rendelőlégnél (Győr Király utca 20.) nyerhető.
Vaaárnapl aporteradmények i
Nagykanizsa: RFSZ — Levente 4:2. Az elaö gólt Horváth detektív center lőtte, to/ábbi hárm.t Mlkdc rendőr jobbsiélső lőtte. — A blról lisztet Tóth Ltazló látta el pártatlanul.
Szombath.ly: SrAK—SrSE 3:0 (0:0).
Cylr: ETO-SFAC 2:1 (1:0).
SPORTÉLET.
NTE-DAC 2:2 (2:0)
A köz&naéfl mea akarta verni a bírót kHsIvó partoskesléséért
Csak s rendőrség és a rendező-ség éberségének köszönhető, hogy súlyos botrányba nem fulladt ■ vasárnapi mérkőzés. A bíró, AVu brunn Hugó kerületi szövetségi k«. pitány ugysnla kezdettől fogva oly felháborító és kihívó pártoakodás-sal vozette a mérkőzést, hogy a végsőkig felizgatott tömeg a játék vígén rárohant s a rendőrség csak a játékosok és a rendezőség segítségével tudta megmenteni a tettleges inzultusoktól.
A bíró lehetetlen és csak rosszakaratának minősíthető Ítélkezései állandó Irgalomban tartották a 2000 főnyi közönséget ; nem volt perc, hogv Ítéletei a köxönség dühös tiltakozásának kl ne hívták volna. Az első félidőben még nem tudta megakadályozni, hogy az NTE Dezső két gyönyörű gólyával eredményt ne érjen el éa — ez volt a sxerencse, mert különben a félidőben sehogy aem lehetett volna megmenteni a meglircieléitő1. ítéletei már ekkor Is az NTE t sújtották, pedig az NTE játékosok a DAC Isték súlyos durvaságaitól többet repü\'.tek a levegőben, mint amennyit lábukon álltak. A durvaságokat sohasem torolta meg, sót, ha le is fújta azokat, ilélete még véletlenül aern szólt a kanizsaiak jwára. Természetes, hogy ez ciak vérszemet adott a győrieknek, különösen a második félidőben. Hiába volt dr. Nagy Jenő ügyeletes rendőrtisztviselő figyelmeztetése, továbbra is megtorlatlanul hagyta a durvaságokat. A második félidőben még tempót la erősített, vasmarokkal még csirájában elfojtott minden kanizsai támadás-kísérletet, állandóan állítólagos offaidokkal akasztotta meg a kanizaalakat és éber szemmel vigyázott, hogy a 16 oioa lul na jussanak. A győrieket viszont annál jobban azabtdjára eresztette s igazán csak a kanizsai fiuk tudásán múlott, hogy csak a kiegyenlítést éa nem a győzelmet tudta a győrieknek megazeresni.
A sport ellen való lelkiismeretlen merényletnek lehet csak minősíteni Neubrunn szövetségi kapitány eljárását s ezek után igazán kíváncsion várjuk, meddig engedik meg gazdálkodni, különösen, hogy. meddig tűrik meg a kerüleü kapitányi tisztségen? Ilyen bíráskodással csak ártani le-hit a sportnak, ilyen tevékenységgel esik a kÖJÖnségct lehet elrlasz-tsol a sport támogatásától I
A győriek végül Is rendőri védelem slatt a töltés mentén mea-lek kl az áliomáars, ahol vonal-Induláskor harsány éljennel búcsúztak a fedezetnek kilÜnŐen bevált rendőröktől.
A játékról nem sok mondani való van. Mindvégig /jagyoa heves iramú volt. A DAC innak a szívós csapatnak mutatkozott, aminek Ismertük, ennél löbbet azonban nem mutatott, legfeljebb durvaságot. Ax NTE nem mutatott olyan játékot, miot szokott, da ez te\'jes mértekben a bíró pártoskodásánsk volt következménye, mely fgye fokozódó Idegeatéggel lepte el a játékosokat. Mindenesetre nagy tudásukat bizonyítja és elismerést érdemelnek, hogy enoek ellenére is meg tudták őrizni veretlenségüket s eszel cg)üti a bajnoki listán elfoglalt első helyüket.
1ÍI23. oktdbor 9.
Zalai közlöny
KÖZGAZDASÁG.
— Három aj bevezetés n tőzsdén. A Mezőgazdasági Hitel intézet Részvénytársaság íp»rl vili* Utal közül a Saiókondól Kőszén-binya R. T., ax Aszfalt és Kátrány-Ipar R. T. éa Corvin Mezőgazda* a\'gi Gépgyár R. T. részvényeinek tőradei jegyzését kérelmezte. A tŐzade tanácsa mindhárom részvény bevezetését egyhangúlag enge délyezte é» igy e vállalatok papirjai legrövidebb IdŐ alatt a tőzsdére kerülnek. Mint értesülünk a pénzintézet tárcájában oly kevés mennyiségű részvény van, hogy a bevezetés napján aligha fogják tudni az igényeket teljes mértékben kielégíteni.
— Haszonbérleti megegye* záaek, A haszonbérleti kérdést szabályozó legújabb kormányrendelet értelmében október 17 én jár le a határidő, ameddig bármelyik fél a meg nem felelőnek tartott haszonbérnek megváltoztatása végett a bíróság elé kérelmet terjeszthet és pedig a szerződés egész hátralevő Idejére kell kérnie a haszonbér uj bírói szabályozását. Ennek ax uj rendeletnek ax volt a célja, hogy a haszonbérbeadó és haszonbérlő gazdák között támadt viszályokat és pereskedéseket — amiből mindkét félnek és a köznek Is csak kára volt — a lehetőség szerint mielőbb kikQsröbölje és helyreállítás s két egymásrautalt tényező között aszavartalan együttműködést, amihez a nyugodt termelésnek is nagv érdekel fűződnek. Örömmel értesülünk arról, hogy a rendelet ezt a céliát a jelek szerint el Is fogja érni. Értesüléseink szerint ugyanis a bérbeadók és bérlők az eaetek legnagyobb részében ax uj rendelet alapján békésen meg Is egyeztek a szerződés hátralevő idő rgész tartsmára. A megegyezések többnyire mindkét fél méltányos engedékenysége mellett jönnek létre. A bérbeadók belátják, hogy a jó bérlő tönkretétele nekik sem érdekük, ezért lehetetlenül magas béreket nem kívánnak; a régebben pénzben kötött hsazon-béreknél nem követelik ax akkori áraknak megfelelő terménymennyi-•ég 100 azázalékát, hanem a viszonylagosan csökkent jövedelmezőségnek megfelelően engedményt tesz-nsk. A bérlők nsgy része viszont belátja, hogy ma nem fizethet béke-
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai xftróArfolyamot a következők:
A«*c! M.f,. I Hűti Apár M«fy. II..,
Mjfow
Ol.-M. ú«Jr Out/. Mit S«1£>
xeiud Vitotk J>«ii»»»»l
47öOO
J-/JOOO Mteoo •»ooo 4)CO«
IJK« 0. Aipáf («c<4
Iptrbinli —
F4MMtf&i. jjooao >l«m«< »Sx/>
Horv. ••!. j. b. )ío»
!ac>iUn ««■»
M.Cwh 1,-4*. 40000 Fcqt»l">l joooo K«. Hitel aSooo M»jcytr-N<m«l joooo Kflip. Jíliik* 14000 Váröai t"»nV »;©<*• Mcrtrti ito-o
Nceu b. «• ul. <oc<K> Kcr<iV. II. utoooo LVvyd Uak ))COO
EWlvlro.1 i,\'. tjcoo U(xXvlro.1 tSooo FöiííuiI jooooo Kfll:lO|»l Tik. ;looo Alul. T«k. i?oeoo M. om. löip. iStxo huil «\'»4 jimw
IIUto.ltAk
RU4 M. Mai. 6/jeooo KoncWce 560000 V!.Ij. Kl»rKÍ» JÍOOOO
Malmok
ttjoce
Co«*e*<ila mnyo IW4<»f.«ii»i ío:oo
itudsp*«ii sjjeort
T4röWi«tnm. je«»>
OWelli \'1...
tlvn^lrít ie«or».
KilMyvsttoe* yoooo V|iie«ía
Tr. DsaobU mioó l\'ntoo jéim.
HAnjAk éa
t*gU«yAr»k
iw SiemlAf. Cemtot Á...H ..\'n SiUitIH
ftirla «((• K4b. (Sít. OiiKhe U>(IM>lt
Aitftk
Guí. G<r<f. | Six
Vtor« I(M«M y«!ita fi«aM ioí-x-5 | Pivnti riu
Gifli-Oin. )40000<0 ! KWfa Garu.VOl. Ifjoooo 1 Hiviroi. itc Gtp (« v»»»1 !45<v*J G-Mdlwr*
Kinti
Kitea
»)<ooo JIOMO
joóöoo
) 10:000
-------9XKO
Atl. K\'ulc HjtK»> Krtlmii
SIIJUiobiI i||<no
UjiíH i;JCW
Urlllnyl l»ocoo
Baek m 9i<xx>
lUuill —
Vonilin Globui
Kuoe*!* joooo
J»«JI»» JIWO
K»»ál IJ\'OOO
ki<>f ejooo
StepíiiMOm jrom YaaiuQvek ta (♦pgyirak
9oa-v> O1chwi-.i1
tio«* | H.liftwV Mto m:u»í,« "je. -\' 1 llorrll nk
lljn<lr,i

M
0\' nlfio 11 Vcfyi pn
Rc«%*m«nn
SA1l<k
Sdwllor
Tcviloí
W4tr«f
Ou-^Hf
Ra-t»>J
Klbiín ni
Bárdi llueil
lk.ni
Oanoia Diokt
Stfu
Ktr. U4d T*»«U
j y*>. IOV-oo 7«-X>0 J«JO<X»
Mon»
IJJJO
íjoco 49000
JIOOOO
Píflr
Tcintik ti. DÍVJ-oc
4H-00 I Térik —
{?Jfr» I T\'-nl ci^J »;oco
- j t\'oia utó I47CO" | Viíta n«it(. jooco
l\'ooo Vum. vitt. JJOOO
lo;ooo Vili, jíooo
jojwo i Za^yvaptll, — >• 000 ! MtiU. eul. )6;<xn
íjjooo • Kiitha< 4w>
1 V4f-.it »roo
ujoo^
ÍOJOOO IfjOO
4X00 jfooo
itonoo »
70000 »v>x> jceew íjioc©
JKX>X) IlOOOO
Xf(l«rkh XcVii Mar. Xlrll;4tl« -i , 1 \' r
Kt«ta
Kk.HU 1\'OlaSfi •«« Xro.i ••<•■ t\'tn . «n M Cilo» A«er
X. Ufilpi. Öiiermelö finot Om4 Si»\'lrsl
Mtr«i< pet. M»i4<. Ip. 0«ln
r»» fmui KoOunO^tf D.uU icnct V.nJtf l.nkte* Ali. (h VUztH
uin» — S<k-utt«f jjeoo
$4»<. Vtn<j4f 630000 1400000
4«OC> 6<»h>
• iooo
J4000 IJJCO
Sl»mm«c Telefoa
To««]l

CXT«*
CHiiÍjfuiil
Eot.^f.
Founikr Gv.1iT.4nn Kani fi Koei f*
K\'fvtU-,..
KCWal. «pil Ll^ívjm (hifi.: Mio\'W Hl, (. Amriil4l í» HtáS >S l.to)J
Nrmxtll f«
(.j o(»
Ont h Kílhili) kl
l\'ilta Vik. Usuv Xabolti Zenui
Mftr.
iloco JSOC")
Sjoooo
Í«7J0
)4\'X"»"
«ob<Ky> jjooo IJ}í«o
1)1000
4«}«0<\'
Adfía J»;ooo
AtUntili* ;eooo
Lcvtnlf 775000
Du» ajooo MiUokl »HI. >vooo
Trntil 14)000
beli koronákat — roasz pénzben és belemegy a terménybéres megegyezésbe. Igy szutáa létrejöhet a megegyezés, amely a hírek szerint többnyire a hfcszonbérösszeg szerződéskor! terményegyenértékének
70-80 százaléka körül szokott mo zogni. Ezért arra hívjuk fel mind szokat a bérbeadókat és bérlőket, akik eddig nem tudnak még megegyezni, hogy kölcsönős engedé* kenységgel és belátással próbáljanak békéssn megállapodni még a határidő lej írta előtt. Végeredményben mindegyik fél jól jir ez esetben — legfeljebb az ügyvédek fognak szomorkodni.
— A magyar bor uj piaca. Hlr szerint tárgyalások folynak oly Irányban, hogy a balti tartományok : Litvánia és Észtország nsgyobb mennyiségű magyar bor bevitelét engedélyezték. Észtországba a bevitel már meg Is Indult.
— Mezőgazdasági munkások utazási kedvezménye. A m- kir. kereskedelemügyi miniszter a munkásigazolvánnyal ellátott
mezőgazdaaági munkások részére engedélyezett menetdijkedvezmény érvényességét ax őszi gazdasági munkálatok zavartalan menetének biztosítása céljából folyó évi október 31 ig meghosszabbította s ennek értelmében a m. kir. államvasutak igazgatóságát ezen kedvezményes áru menetjegyeknek az emiitett időpontig leendő kiszolgáltatása Iránt utasította.
— Fizessék be a gazdák • földadót október 31 lg. A buza-értékben fizetendő földidónál sx adóalap tudvalevően 30 ezer koronában van megállapítva október 31 élg, vagyis, aki földje után egy métermázsa búzát fizet adó fejében, csak 30 ezer koronát tartozik befizetni a msi 90 ezer korona körül mozgó búzaárak mellett. Es a nagy kedvezmény azonban ciak október 31 élg van érvényben, azután uj megállapltáa alá kerül ax adóalap, mely a nepiárakhoz fog igazodni, tehit lehet a jelenlegi triplája is. Jó tehát aietni a gazdáknak a földadó befizetésével, mert az adó-
alap felemelésének veszélyén kívül még annak Is kitesrlk magukat, hogy a már fölemelt adó 8 százalékát késedelmi kamat, 10 azázalékát pedig biraág fejében kell meg-fizetniők.
A TŐZSDE
nyitást <S< záró árfolyamai, valamint a valuta ál gabona hivatalos tájékoltató árai megtekinthetők lapnak kiadó-hivatalának Fó ut 13. siám alatti kirakatában.
A TŐZSDE HIRKt.
(Saját tudósítónk talefoDjalcotésa.)
A mai értéktőzsde határozottan barátaágos hangulatban éa najjy forgalom millett Indult. A kedvező irányzat azonban nem sokáig tar* tott, mert később lanyhuláa következett be. Végeredményben az Irányzat tartolt volt. A vételi megbízások lebonyolítása után tulsok áru jelentkezett a piacon. A lanyhaság oka elsősorban az volt, hogy sokan már ma Igyekeztek megszabadulni felealegea angaxsman-j liktól, másrészt pedig Bécsből ia nagy eladásokat eszközöltek. A lanyhiság zárlatig eltartott, majdnem az öiszea értékekben csökkenő árfolyamok kerültek felszínre. At általánoa lanyhaság alól csak néhány nagy kedvező transakdót lebonyolító vállalat éa néhány vas papír volt kivétel. Zárlstkor a hangulat barátságos, a forgalom csekély, az Irányzat tartott. — A koszipénz prompt 1—1*5 százalék, a legközelebbi kasizanapra pedig 4*5-5 azázslék.
Ucólőisd*. Salgó 585 -90, Jal-zá.\'og 63, Olasz bank 48, Leszá-miroló 104 5, Nova 144, Danublusx 4750, Karton 205, Államvasút 470-475, Ganz villamos 2100, scél 292, L;pták 39 5, Schlick 125, Lán* 175, Lángjog. 55, Kőszén 2730, Mezőhegyes! 376, Atlantlks 77\'5, Kereskedelmi bsnk 1235, Szolnoki 17-5. Lloyd bank 35 25. Irányzat
tartózkodó.
Délutáni magánforgalom. Irányzat barátságos. Salgó 585—90, Kőszén 2725, Rims 148, Osztrák hitel 143, államvaaut 425, Magvar hitel 690, Georgia 1500, Angol— Magyar 120—125, Leszámítoló 102, N^zőhegyesl 365, Telephon 185,
LEGOLCSOBB MINDIG
l/irrni lim CC |/nnilC7 Za,avármegye legnagyobb divatáruháza a KIbrHLUUl ti KKHUjL az „Arany Kakas"*hoz, Nagykanizsán.
Duplaszélcs női sollis szövet „ sima . „ „ sotlis és csikós
Francia mosó velour Duplaszélcs Gabnrdin nőiszövet Gyapjú női posztó minden szinben 130 cm. széles Gabardin nőiszövet 110 . . angol Costümre. és ruhákra Boy-szövet női kabátra 140 cm. széles Férfiszövetek ruhákra
„ „ gyönyörű mintákban I*
Angol zsánerű gyapjúszövet I* I*
tmr Bámulatos olcsóság!
Ezenkívül óriási raktár és a napi árnál olcsóbban kaphatók:
férfi télikabát és átmeneti doubl kabátszövetckbenj_jiőikabát és köppenyvelourokban. férfi bundaáthuzatok, frakk, zsákolt és szmokingszövetekben, csizmanadrág kelmék és férfi ciiVut-szövet különlegességek. — Színtartó pargetok, mosók, ágyhuzatok, vásznak, kabátbélések és Cugehürök.
métere K 17800 . 17800 „ 19800 . 17800 , 19800 „ 27800 . 27800 , 38900 . 60000 „ 38000 53300
l 74800 szövőpamutból piáid vállkendők darabja 25.000
Gyári raktár:
és szövőcérnából, korona. ~aa
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 9.
Nova 135-138,Bpeatl g8z-malom 232, Karion 190.
Ax eati magánforgalom irány-
• ata Gzlettelen, lanyha. Előfordultak : Salíó 590-85, Kőszén 2700, Rma 148, Ontrák hitel 142, Magyar hilel 685. Cukor 3500, Mciő hegytai 375, Nova 140, Spodlum 350, Elaó hudapeitl gSrm. 235, Kohó 8C0, Kereak. Bmk 1265, S\'lavonla 90, L\'chtijf 17, Atlan lika 820.
Nem jegyaett értékek. Óbudai 8—9, Bródl 70- 80, Foreita 30-31, Jui.llnó 16-20, S\'ékely (a GerS 35-42. Corvin film 28-32, Han,ya 38—40, Uislgüjem 15 5-16-5. Jennellk bank 6-7, Ujpeatl 3—4, Herendi 11—12, Bpeali b.nk 8-9, F.bank 7—8, Magyar—Amo-
• lkai 12 5—13, Hungária kalap 15—16, Corvin ailnhái 2500, Dő.-I 10-11, Demecaeii 18—20, Nógrádi 12-13.
VeluUk éa devizák i Hacolaen 60000, Font (Locdooj SbTÚKJ— vjKXJ, Dollii (N«»-VoiH 19550-2:650 Priort. fr«ok (Pari.) ties-tzsl, Mlik. (fcfilin) 2 6, Ölni lii. (MU.oo) 810 - űíi, OaiUik kor. (Béci) Í7 40-H-50, Lat (Boka-»at) »CbO-ÍOSÓO, Sxokol 673 - 617 S.ijrt Eraox (ZUrLefa) 3460-3670, Ulair (Zi»íib) £23-237, L.ojy.l misk. (Vu.4) S20-485. AmiUtdun S0»\\ — Kopp.nhig. 3(20-3640. KjinUiaU 3030-3170, Stockholm SiyO-SlflO.
Zürichi zárlati BatUa 0 0000008&, Holland*. 21U76, rr.w-Yoik SbÖ\'CO, London 264700. Pirii 1210 00, MU.uc 252ü, Prís* 617U00, Huita-p.at 0 03, Zigrib C45 00, 7. Wlt. 0 78 \'/» s^íu s4& 0"Uik béty. 0 S0 00
Budapest eate Zürichben 3, Prágában 18 5, N.wyorkb.n 54, Bécsben 375, effektív magyar korona Bécaben 227. *
Termény j.lentési Uum (TUa.vklákl) uj 100000-10000, OÜCKXj 1OOOOO roai 0SOOU-7OOO ukirmluyijr. 0SCOO-7OOO .üt 72600-76000 i.b 67JOO-69COO l.oa.il et0\'"0—OSOOO, rape. (VOOOO, korp 38500-40500. kóke 750<.0 800«>
A mai terménylfoadén a gabona namüekben azllárd az Irányiat, egyebekben tartott a hangulat. — Ron gyengébb, a tengeri válto-xatlan. t
A M. 7. /. magánjelenlése a dél-Utáni terménypiacról. Kla forgalom mellett az irányiat arilárd. Buxa Bpeaten 1020—30, Duoántulon 960 —970, Ro.a Bpeaten 670 - 80, Tiazavldéken 62 - 30, Atpa (.ói) 730—50, Árpa (takarmány) 620—30, Zab Bpeaten 680, ildéken 620—30, Tengeri prompt 650—70.
Lisitpiac. Butadara 1800 -900, 00 áa 1750- 850, 0-áa 1600-700, 2 cr, 1450-550, 6 os 950-1050, 8 aa 550-600, Korpa 400- 420, 75 százalékot rozallaat 850 -900.
Marhahusvásár. Marhabul I. r. egészben 6100-8200, hátulja 7100 -8500, eleje 6-8100, II. r. egéaz-ben 5200- 6000, hátulja 6200— 7000, elrja 4400—800. Növendék-marha 1. r. 5600—6500, borjú (ó\'ött (bőrbe) 9400—10500, juh I. r. 5600 - 6200, II. r. 4500-5100 Kéailet: Nagymarha 114, eladáa 104. növendékmarha 10, eladáa 10,
borjú 16, eladáa 16, bi.k. 275. eladáa 200 M.rhabör 8400 -800, faggyú 1800 -5000. A vásár élénk voll.
Sertésvásár. Felhajráa 1380, elkeli 1150. Könnyüaertéa 7700-800, I. r. 8200-400, II. r. 8-8100, lair 11000, azalonn. 9000, lehuiolt hui 9 - 9400, azalonáa félaertéa 6200-
9700.
Ferencvárosi sertésvásár. Felhaj-(ol(ak 1177 darabol. Arak : Zsír aetLés fiatal könr.yü 7450- 8000. köi.pei 7800—8500, nehéi 7750-8300. A vásár élénk volt.
pésaarkvsité : zeérl Póacli Géza. Palalés iitrkMité Sztrokay Kálmán. Tsraaerkasaté: Boucdok Uezaó Kiad >: Nagykanlíaal Nyomda és Lapkiadó Vállalat.
Apróhirdetések
Minden etó 100 korona, v*Ma(abb batflvel 300 koroua. AlU.l kereaóknak JO txáiaUk • nr«dmíny. Vatár- <« Ounepiiapokon 100 •iiiat«k 1*1 ár. LejkUebb l.IrJ.tíi 10 uó.
Uutorouslt iio\'iM áeríiík. Cím t kiéd$i»».
MMg*nkO»l«is.Ai>y. ViSfkl tl»s>»>ro»t.xn lakft Í2 ívet rr\'.S di-kto: lulil C<sí\'M» ut\'Mriin
Utr.uUtnl vi<M<c, Isid, utnoe. Ii4ii«» Táiyonm V«rr > itiiy uri!«VD)i»aV, kii :»lki »ooi«lc<a CMién c«51 Csali, t Ittjol* Víi4\'.-i. Uftosö ttaltj jth*l ffT-lfmL<. — Síflltk »»«> irkmici b sa!^imtral «ij»mk .M<(fil(M jí tjére M><>»r llirfMfl IroJábs. H<j4>r<>t Víroahu u;<» io. RlmeliAI ni mlriOlom büu«i(. Illwtí».,« k4it«lii(v<t mehííov. »i;i
akfÍr tuicaoiotl mbvi
n«k, itaj) ftiemA mfih«l)\'
Százmillió
ny«ih»t( »* ujonao ktíJídő XI ro. kir. o»iUlysor»JáUkb*n. Siaranctoszimok ktphttók
MILHOFFER KÁLMÁN
té.tiraiitónit l(i«
C<an,sry-ut 7. Bapoch-híi, IB\'dizInt.
Huzát 1029. nov. 14. «■ 16.
Hunyadi János
vllaghirii tttm&statcs keseruviz •gy h&zUrtii>-«n s«oi hlányo.-lut.
Egészséges hizlaló és löxő
ó tengeri
bármtiy mennviségben méler-mázsánként 70.000 koronáért ís Árpa kapható
Ország és Widder
oésnél \' Tttrvényaaék molt.lt.
Körrendelet!
Hungária Cipőüzlet
Nagykanizsa.
ütasitjuk. hogy a rahtördn léuő cipőN úrdt folyó hó 8-tól
20°/.-kal szállítsa le.
HUNGÁRIA
kOlponl
BUDAPEST.
I/C7C0CIT ru\'elúll éltek.ait.aé, wj.t
IAJLEKlM érdekében néfie m.f. « kir.k.(unklj.n lévé n.pi ár.k.(. .Minden fél. ékszerek.t ArláBl .rb.o vaiailak.
GELLÉRT TESTVÉREK
Bupapast, VI.. fötvös-u. 6. asim.
E
BUZAT. ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
v&sárolunk lagmagasabb oapl ázon.
KORPÁT
birmilyan monnyii^gben napi ir aUtt ixilil\'unk-
Zalavármegvel Szövetkezeti íruforgalml R.T., Nagykanizsa
StfíCojda k\'ttlura. T.urooasloi ISS.
HERECSEPLEST
vállalok R«kord géppel, részb.1 n ós bérben. »4)6
Vodinák, Felsöraik.
Vendéglő bérlet
Egy jóforgalmu vendéglő kerthelyiséggel a város bellerülelén bérbeadó. Cim a kiadóban
KEVE
Mezőgazdasági Hitelintézet ás Iparfejlesztési R.-T.
Budapest, V., Nádor-utca 20. elfogad m.jjblsáiok.t term*ny6rt*k. altéara inlnd.n nioiiiivlaeghoii. Has«gasdaaágl hitalt nyu|t kedvezd főttétől.k-kel. — Mozőfloadosigt tttbbtarmaláa éa Ipar* lallaaatéa.
LEVELPAPIRÖX
mappádban és dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb vdlosztékbon
FiJchel Fülöp íiai
papiréruhásában
NAGYKANIZSÁN
Véioahia palota.
Hirdetések felvétetnek
A szüreti idény alkalmából uj és kifogástalan minőségű használt
BOROSHORDÓK
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek
mellett használatra, Kölcsön kaphatók
Zerkowitz Albert
bornagykeres-ksdéssben
Nagykanizsán.
/
f
ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!

Nyomatott a Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat könyvnyomdájában, Nagykanizsán.
«. évfolyam
H fcMMtawp aSO korona, was&r- és Bwnepnap 300 korona.
Nagykani*«a, 1923 október 10. Szerda
229. szám.
Nl>ktWtSl4| «S lOadóklraia) rö-ui !».\' ; Iatararbaa -Y«lafo a 7«. «»iim. ,\'j.
■ inri.il*.l ár«i Bgr bóra ftOOO karom
Kinai fal
(bl) Az idők nagy körforgásában mintha vissza-visszatérne néha egy egy prrioduss a magyar történelem-nek is. Mintha most is két táborban várnák a reménykedők, hogy szét üsse a magyar nemzet élniakaráaa a trianoni pecsétet, mint akkor, Kossuth és Széchenyi Magyarországa Idején. Az egyik a felbuzgó, ősi szittya-vért hivta megváltónak, a másik a kultur világba kapcsolódott magyarság teremtő munkáját irla Jelszónak zászlajára
Ma is igy vagyunk valahogy, do darabokra lépve, bilincsbe verve, mert halálra szánt bennünket Trianon Ma is vannak ősi szittya vérben reménykedők. Do a talpraállás-nak lehetősége ma csak egy uton kereshet^: Magyarország gazdasági háborúja ulián. Érnek pedig agy* fegyvere van : a termelés. És In egyszer a termelés intenzitása alátámasztja omladozó pénzügyi helyze tünkc, ekkor ezt követi a megél hetési ds munkésvíszonyok stabilt zálódása, ami már bizonyosfoku jólétet jelent a sokat szenvedett nép számára.
De ez a termelés nemzetgazdasági szempontból csak akkor rentábiis, csak akkor lehet sorsmentő befolyással Magyarország talpraállitásn érdekében, ha megvan a lehetővég arra is, hogy tetmelt javainkat érté kesiieni tudjuk A csonka ország relstiv értelemben vett fogyasztó-képességének feleslegei számára piacot teremteni: ez a legégetőob kér-déso rnnak a hetalmrs gazdasAgi háborúnak, amely el fogja dönteni Magyarország sorsának fordulását és a hatalmi kényszer politikája ellen diadalra viszi népek jogának és igazságának a szupremáciftját.
Hol keresse ezt a piacot Magyar ország ? Hiszen ellenségek Ádáz gjürüJe veszi körül, szuronyok vil lógnak a ráerőszakolt határokon.
És Magyarországnak mégis ott kell keresnie a kiutat. Mert ha van kibontakozás ebből a gazdasági le nyügözöttségből, akkor csak ott lehet, ahol megnyílnak a szomszéd államok és Magyarország közé természetszerűleg odateremtődött kinai fal kepui. A természet, a magyar dac éa tiltakozás építette oda azt a falat. Es most döntse le az ész, a magyar élniakarás.
Így, csak igy lehet racionális alapja annak a megfeszített küzdelemnek,\' amily munkftra szólít minden ma 8yar öklöt, minden talpalattnyl rögtől megkéri az adóját ós félretétet minden sovinizmust akkor, amikor a Unni va^y nem lenni nagy kérdésére vár feleletet az idők Ítélete.
Nemcsak a genfi tanácskozások jóakaratú tanácsaiból szűrődött le ez a megállt pités, ahol « kölcsön egyik garanciájaképpen Jelölték meg a szomszéd államokkal való békés, sőt barátságos viszonyt. H nem éppin mert reményünk van, hogy megkapjuk azt n kölcsönt, amely eUŐ, hatalmas nekiindulás lesz a gazdasági diadalrajutás,n kereS2\'ül Magyarország taipraAHitása felé — éppen őzért, nem a kölcsönt finanszírozókkal szemben vállalt kötele-zettségt-ól, htnem a sajit magunk követeő érdekének kategorikus parancsszavára kell u^y irány itani a szomszédállamokRil való viszonyát h szánknak, hogy igen:g ledőljön az a kinai fel ós megnyíljék Magyarország számra is a vilAgpiac
Mert cnélkül hiába kapjuk a köl csönt is EnélkUI kamatoztatni nem Jm^yk.. E\'fogy anékü\', hogy elér-.ük volna veio a cilt, Magyarország uj^ éleire támadását.
Csak eivaku\'t, szélsőséges politika mondhatja azt, hogy elég vagyunk mi magunk magunknak, elég nskünk ez a megmaradt duab föld, fctböl is lehet kitermelni mindazt íz anyagi és szellemi érteket, amiből fel fog épülni a té^i, egész h>*», de sohs azokkal kezet nem fogunk, akik ti-fosztottak bennünket.
Ez a politika áiu ója h/iosí folyó nagy háromnak, az igazinak, amit ha eiveszit .Magyarország, csak c/y emlék marad belőle a történelemnek.
IiSyeSin látta meg a kormány ezt az észszerüség áital ránkparan. cso\'.t utat akkor, amikor igen sok esetben ilyen intencióival nyu\'-t kül politikai viszonylataink rendezésébe.
Nem az ellenség barátsága ko\'i M igyarországnak, csak szabidu;ni akar megkötöttségéből, utat keres a világpiac felé, meg akarja konstruálni azt a fegyvert, amelyek a kezében túlnőhet a Trianon szabta határokon, csakhogy lélegzetet vegyen, csakhogy erőt gyűjtsön.
Dj ehhez kell egy archimedesi pont. És ez a pont a józan, számító, belátasos külpolitika.
Magyarország termelési lehetőségei még igy megcsonkítva is produkál-nak feleslegeket. Ha nem is maradt másunk, csak az anyafold, dü ad az is olyan többleteket, amelyekből aranybányája támadhatna a mai nincstelensignek. De nincs meg a lehetőség arra, hogy azokat kidobjuk a nagy világ piscára éí a magyar termelés versenyével hor.zászoktas-stik a külföldet ahhoz, hogy nem tudja nélkülözni a magyar kínálatot.
Ezzel sío uben itthon, a határi.k merev korlátai közé storiiví, nélkülözni kénytelen a csonka h-za népo nem csík mindazt, amit valamikor
maga termelt, legelrőrendü élctszük-ségieti Javakat, bányái, gyárai, erdei ipari termékeit, hanem mindent, amit máskor bőven adott a külföld, mert volt mit adnunk érte s amink volt, azt oda is tudtuk adni.
Éveken keresztül volt ez igy. A behozatal versenye nélkül óriásira nőtt a drágtsíg, nyersanyagok hij*n vá\'ságokba sodródott az ipar, meg Dér.ult a Kereskedelem. Az export hiánya elvette a mezőgazdaság régi lucraliv jeliegét, az ipari ttfbbteme lés lehetőségét. És közben lerongyolódott, hitelét veszt; ti lelt a pén-ziink. Vele iassu haldoklássá lett
a só sunk, a mindenntpl éle űnk. És moit keressük axt a pontot, amelyikből ha nekifeszülhetünk, kivetjük a sarkiból ezt az egész Trianon-tcremtette világot. £s ez a pont ott van a külföld eddig zárt kapui előtt. Amikor azok megnyila-nak Magyarország számár«, akkor azláq Jöhet a tóbbtermelés. Es ha egyezer bekapcsolódtunk a nagyvilág gdzd*s*gi életébe, akkor ezek a kapuk lesznek azok, amelyeken keresztül a győztesen vívott gazdasági ha>c után bevonul a kultur-államok síriba, régi helyére a diadalmas Nagymagyar >rsz\\g.
& kormány a svájci exporttal akaria stabilizálni a koronát
Négy miniszter kiséri Szolnokra a miniszterelnököt
Budapest, olt. 9. Bethlen István gróf mlniizter-elnök ma délelőtt folyamán folyta-
tólagosan fogadta a külföldi köve teket. Elsősorban Castagneto olasz követ jelent meg a miniszterelnök-nél, majd a késő déli órákban Douket francia követ látogatta meg a miniszterelnököt.
A külföldi diplomatákat megelőzőleg Kállay Tibor pénzügyminisz-ter jtlent meg a miniszterelnöknél, akivel hosszabb megbeszélést folytatott.
Az ellenték egy részének kedver.c agit.-.cióa témája az utóbbi időben a főldbii tok reform növeli a körül különböző találgatások és kombinációk azervirozáaa. Minden áron éket akartak verni éa ellentéteket akartak támasztani egyréazt a f&d-birtokreform novella megalkotója, nagyatádi Szabó István főldmive-léaűgyi miniszter és Bethlen litván gróf miniszterelnök, másrészt az Egységes Párt bizonyos csoportjil között.
Ezeknek a meaterkedéaeknek éa a földblrtokrcformnovellával űzött ellenzéki demagógiának immár bealkonyult, mert az Egyaéges Párt csütörtökön délután tárgyalás alá vesii a jöldbirlokrejorm n ovetlát. A novella anyagát maga nagyatádi Szabó István főldmlvelésügyl ml-niazter fogja előterjeszteni az Egy séges Párt elé éa igy tcrméazeteaen módjában lest a párt tagjainak megtenni éazrevételelkct a novella részleteire vonatkozólag. Ezeken az értekezleteken, amely csütörtöktől kezdve esetleg több délutánon át Is tartanak, részlvest Bethlen István grój miniszterelnök is, valamint azok a resszortminiszterek, akiknek ügykörét a novella rendelkezései érintik. Az értekezlet anyaga — illetékes helyről azerzelt informá-
ciónk aaarint főldmive\'ésüfyi
mintazter hosszú Időn át tartó munkájW1 folytán — Immár teljesen kéazen van, igy a törvényjavaslat a megfelelő biiotlságok előkészítő munkája után a legrövidebb idő alatt a nemzetgyűlés plénuma elé kerül.
A szolnoki ftQMa
Budapestről jelenti tudósítónk : Bethlen István gróf miniszterelnök, mint értesülünk, a szolnoki beszámolóig egyáltalán nem foglalkozik belpolitikai kérdésekkel, kivéve, hogy réaztvesz az egységes párt megbeszélésein a földbirtoknovella ügyeiben. Szolnokra lekísérik a miniszterelnököt Vass József, Ra• kovszky Iváo, nagyatádi Szabó litván és Nagy Emil miniszterek Is. Szombaton megérkezik Svájcból Bud János közélelmezéai miniszter is, aki lefolytatta odakünt az export-tárgyalásokat. A kormány reméli, hogy a rendszerea kivitel révén alkerülnl fog a koronát végre végérvényesen stabilizálni
Küldöttségek a pénzügyminiszternél
Nagy sürgés-forgás volt ma délben a pénzügyminisztérium várbeli palotájában. Amikor Kállay Tibor dr. pénzügyminiszter visszatért a miniszterelnökségi palotából, ahol Bethlen látván gróffal tanácskozott, már két küldöttség várakozott reá. Az egyik a dohánykiatőzadések deputációja volt, Fábián Béla dr. nemzetgyü\'.éai képviselő vezetésével több mint azáz trafikot járult a pénzügyminiszter elé. Fábián Bála dr. memorandumot nyuj\'ott át, amelyben a trafikosok előterjesztik kérelmeiket. Mindenekelőtt arra kérik a minisztert, hogy elegendő dohányáru beszerzése céljából bo-
ZALAI KÖZLÖNY
im. október 10.
csásson megfelelő Hitelt rendelkezésükre.
Dr. Kállay Tibor pénzügyminisz-ter kijelentette válaszában, hogy a hitel ügyét igyekezni fog a lehető legrövidebb időn belül elintézni, még pedig nemciak a dohány-nemüekre, hanem a bélyegekre vo-natkozóan It.
A trafikoaok után a pénzügy minlazter a makói kisiparosok éa kiskereskedők küldöttségét fogadta. A tlzenöttagu deputácló élén dr.
Linka
A ,Zalai Közöny\' eradeti regénye.
Ixu: Péterlv Tamáa. (3) Hütyü Balog visszafordul még egy pillanatra, s rajta feledi tekintetét a kedvencen. Elnézi kísérteties lasau mozdulatait. Ellesi szemelnek tündöklő ragyogását, mig le nem csukódnak a sötét szempillák. Szeretettel nézi tejszinQ arcának bársonyos harmatját. Oly figyelve kiséri ax ajkak kedves, hangtalan mozgását és tovább megy, nem meri megmondani, hogy miért jött I/.ckához...
A leány hátra dül a fakó pamlagon. Lábacskáit kinyújtja és látni lehet kis fehér c\'pőtl, mert mindig fohéret visel. Patyolat harisnyái alatt szabályos idomok tűnnek elő. Leteszi az ócska, bőrkötésű nagy könyvet éa lehunyt szemekkel maga elé Idézi a tündérkirálynő ragyogó koronáját, melyről a porszem elindult messze-messze vándorolni, gondos, szép királynét keresni, kinek fejére ráillik a tündöklő gyémántos korona és aki tisztán fogja larlanl, a portól megóvja ragyogó ékes-■égét . . .
A terem túlsó részében megállott az édesatyja. Onnan kísérte egyet-
Petrovics György nemzetgyűlési képviselő panasz tárgyává tette a miniszter előtt, hogy a makói adó hivatal a forgalmi adóval kapcso latosan legutóbb olyan határozatot hozott, hogy a kiskereskedőknek és a kisiparosoknak is rendszeresen veietniők kell raktár-, pénztár-, megrendelési- és anyagbeszerzési könyveket. Kérték a minisztert ennek az intézkedésnek visszavonására. Kállay Tibor pénzügyminiszter megn>ugtató választ adott.
len gyermekének mozdulatait. Kívülről léptek hsllalszanak, aztán felnyílik a nehéz va3alásu tölgyajtó szárnya és belép rajta Bözsi bácsi, egy fiatalember kiséreiében.
Bízsí bácsi, az öreg ludós tanár, a Teleki-téka gondnoka, igen érdekes alak. Hófehér körszakála világos keretéi alkotja piros arcának. Nagy karimájú kalap van a fején, melyből a zsirfoltok kikandikálnak a széles szalagon át. Görbe végű vastag botja hsmsrabb beérkezik mindenhova a gazdájánál, mert a kar jára akasztva előre tsnja, miként az Öreg falus: birók szokták a birói pálcái. Kabátja határozatlan szín, do sötét, hanem azt határozottan tudják róla, hogy télen nyáron szüntelen viseli, csak a gallérja változik. Tavasitól őszig bársonyból van. A hidegek beálltával, rákerül a róka-prém, melynek sárga-vöröaes szinére gyermekkoruk óla emlékeznek vissza az emberek.
Kórültüzdelt nagy csizmáinak kerek orra laposan húzódik le a föld felé, fekete bőre évtizedok óla issza be a napi táplálékot, a zsirt, mert csak azzal kezelvo tartós a bőr I Ez a Bözsi bácsi véleménye. Dc a rend-azor teljesen bevált. Sőt Hütyü Balog
nyorzák az állami beavatkozást, állandósítják a magántulajdonnak politikri érdekből való megkötését, títg teret nyitnak a protekciónak. Helytelen, hogy a biróság haláro zatai a nyilvánosság kizárásával zárt ajtók mögött keletkezzenek és semmiféle jogorvoslatnsk ezen hivatal első és utolsó fokon ho zott határoTalal ellen ne legyen helye. Az OFB a novella szerint most már ugy uralkodhatik a föld-Vigton felett, hogy hatalmának semmilyen irányban sem lesx kor lá\'ozáss.
Az o javasl.t, amily ezeket a körülményeket teljesen negligálja a am:ly ennek rendelkezéseiben még a sjomszéd utódállamoknak, a tulajdonjogot teljesen felboi itó a/a bályait ia lu\'UcUálja, nem hivatott arra, hogy a kona olldáció érde keinek szolgáljon. Ugyanakkor a legnagyobb eréllyel tiltakoznunk kell a jtvaslat minden olyan rendelkezése ellen, amely törvénytárunkból az utódállamokba átültetve, alkalmas arra, hogy fegyvert nyújtson ezeknek az államoknak fchhor, ho?y a trianoni határon lul elő testvéreinket földjükből köny nyebbrn kiforgathassák.
Nínci kétségünk aziránt, hogy ügyünk igazságába vetett hit erejével és komoly Hrgyl érveinkkel mindazokat, akik ezen kérdésben döntéaro •hivatottak, meg fogjuk győzni arról, hogy nem egyoldalú birtokos érdekből vivjukr m?g a csatát.
A memorandum
Nagy tetaiéssel fogedták Hádlk Jinos beszédéi, amely utln Buday Berna, az OMGE Igazgatója részletesen ismertette mindazokat a kifogásokat, amelyek a különböző gardisági érdekképviseletek részéről a novellával azemben felmer ültek. Az értokezlet ezután pontrólpontra letárgyalta a novella egyea rendelkezéseit és 20 pontban össze foglalva memorandum formájában fogjál: eljuttatni ezeket az észre vételeket mindazokhoz a körökhöz, amelyek a novella megalkotásában és törvényerőre emelésében közreműködnek.
Mig a keroakedó pihen, helyette a raklám dolgozik.
Is vállig erősiti célszerűségét.
(Hanem azt, hogy a ludói tanár ur minden két évben uj csizmát huz a lábaira, a Hütyü Balog jóvoltából : azt nem gondolja, nem is sejii Bözsi bécsi I) Mikor Jó a feje és rossz a la pa: megfejelik. A szárait sohase kell bántani, mert az magától átváltozik a Hütyü Balog uram kezeiben s igy a lanár urnák csupán a fejeléarő), meg a talpalás rót van tudomása.
Amint belép a tékába, a szem-üvegjét felhúzza az orra hegyé\'.ől az orra tövéig. Faragott Nspoleon-fejes fsplpijAi becsúsztatja a nagy-kabát zsebébe. Ili lüzzel Járni még gróf Telekinek sem szabad.
Hülyü Balognak megfeszül a ezük magyar nadrág az inában, ugy meghajol Bozsl bácsi előtt. A miért ő csizmadiamestcr, azért tudja a tisztességet egy tudóssal azemben.
A tanár ur mosolyog.
Bözsi bácsi azok közé tartozik, kikel az Isten örökös mosolygásra kárhoztatott, mely valóban ritka faj a ludósok között. Köszönti a haj-longó Hülyül, aztán megkérdezi:
— Kogyelmed It itt van Balog uram ?
Hütyü Balog még mólyebbon haj-
Hadiállapot a németek és franciák közt — hadseregek nélkül
Münchenből irji a következe; lu« dósitáat egy újságíró: Az uício, a falakon, a vasutakoa, a hiv»t||j\' szobákban még mindig kint vio-nak a Ruhr-háboru plakátjai, rxifoths mi aem történt volna. Az ejjit plakáton energikus muokásfej, ,, arcán a francia korbáciütéssk véres vonalai éa alatta a felírás; 7rotz allém, tvlr beugen uns nkhti A másikon hatalmas germán fljurs pjiszta kézzel töri a feléjedöfő szuronyokat : Alem adjuk a Kainál I mondja a szöveg. Mínths s Ruhrnál és Rajnánál még állans i front és nem kellett volna a Síre-semann kormánynak megadni mi-gát, feltétel nélkül, kegyelemre.
A nacionálisták azt mondják, hogy a fegyverletételnek és a pasi-ariv ellenállás feladásának oem kellett volna bekövetkasole. — A nrcionallsták nem bántják az soz-kronistlikus plakátokat, mert ezek emlékeztetik őket azokra, akik s Ruhrnál küzdöttek és szenvedtek, de azokra Is, akik mistt a kűzdi-lem elveszelt. E« ezek a nseioai- . listák és német fajvédők szerint s srocláldemokraták.
A szociáldemokraták ogy résis kezdettől fogva aggodalmasan nézte a passzív ellenállást. Belemantek, mert más utat ők sam láttak, dr féltek a velejáró nacionalista áramlattól és kezdettől fogva arra dolgozlak, hogy valami békés klegyea-lilŐdést hozzanak létra. — Ernistt mindjárt ax első napokban erős súrlódások voltak Cuno kancellár és szakszervezetek között. Mttt már tiszrán látható Cuno kancellár
ás a szakszervezetek, amtlyskari oly nagy szarepet kallett jutt»t» az ellenőrzés szervezésénél, egéwa ellentétes irányban dolgoztsk. -Cur.o ugy számított, hogy a pW aziv ellenállás magától, természete módon, mindig élesebb és élessbí lesz és lassankint aktív ellenállásk megy át. Az eseményak elejoU csakugyan ebba az irányba h»ué tak. Merénylet muényletet követelt francia katonák eltűntek az *v J lyelkiŐ\', vonalok kisiklottak, hW» levegőberepültek, a vlzlutakat e I
long. Motyog valamit éi szorgilT san dörzsöli kezeit, miből csakúgy* megértheil a tekintetes lanár\'i hogy: Jelen van ő 1».
A Bözsi bácsi nyomában belépi lUta\'ember, mint árnyék kiséri » öreg urat. Szemel élénkek. 1 pillantást vet a nagy terem hojtt" éa ott áll meg tekintete a konj^ szekrényeken. Szinte látszik bői, hogy mindent meilÓz, cur ■ könyveket közel kaphassa. Lco>J»» haló a mohó vágy arcáról, a könyvek iránt viseltetik. Si«»* a tudás vágya ragyog >fs »őv« néz a szekrényekre, milfént • :K mekek szoktak at almafáról i«» dikáló piros almákra.
HTkyü Balog ugy K«f«««« dani valamit az érkezőknek, j azt, hogy a szép szóké Lwk«J« aludt ős no zavarják a drág« gyalt, hiszen a kérője kint mégsem zavarta meg Azián mégsem szól, pw« bácsi arra lart, a könyvök fo.* az idegennel. . . wm
— Tulajdonképpen mi«>«" ^ veket akar? — kérdezi Boz1- -az ifjútól. " /,]ei
—Erdély történetéből— — 11 Ifjú ember némi zavarral. W
Az OMGE nagygyűlése a földreform-novella ügyében
Memorandumba foglalták a gazdatársadalom kívánságait
Budapeat, október V>
A fóldreformnovella tárgyalását hétfőn, október 15 én kezdi meg az egységes párt. Eredetileg ugy ter vazték, hogy már szerdán megkezdődnek a párt bizottságainak tárgyalása, azonban az előkészítő munkálatok miatt 3 nappal elhu códott a tárgyalás Ideje. A különböző gazdsságl érdekképviseletek foglalkoztak ma a főldreformno vellával és az ország minden részéből beérkezett szakvélemények és adatok egybefoglalásával pontrólpontra tárgyaltak le az uj novella mindama rendelkezéseit, amelyet ugy a löbbtermeléa, mint a helyes birtokpolitika szempontjából sérelmesnek tartanak. Hadik János gróf vezette az OMGE gazdasági szakosztályainak mai tanácskozásait, amelyen megjelent Darányi Ignác, Czetller Jenő, báró Kaas Albert, gróf Teleki József, őrgróf Pallavi-cini György, gróf Teleki Aurél, Rubinek Islván, Matta Árpád, Ebet Ernő, Mutschenbacher Emil, Meskó Pál és a különböző gazdasági egye-sületek kiküldötteit.
Hadik Jánoa gróf beszéde.
Hadik János gróf nyitotta meg a tanácskozást éa megnyitó beszédében tiltakozott az ellen az egyoldalú beállítás ellen, mintha az OMGE ebben a kérdésben a nagybirtok védelmét tartaná azem elölt. Szólott ezután arról az előkészítő tanácskozásról, amelyet Bethlen István gróf miniszterelnök elnöklésé-vei a novella előadói tervezetének módosítását célozta. Ezek a tár-
gyalások eredményeképpen történtek ugyan változások, de nzok semmiképpen a^m kielégítők. A A végleges törvényjavaslat — mondotta — még mindig olyan súlyos elvi jelentőségű Intézkedéseket tartalmaz, melyek ellen teljes erővel kell küzdeniük mindazoknak, akik olyan földreformot kívánnak, amely jogosult igények igazságos é» gyors kielégítése mellett körmegnyugvára, a gazdr s4gi élet békés továbbf\'j-Ildiiére vezet.
Szemben az al»p\\örvénnyel, számtalan olyan elvi jelentőségű rendelkezése van a nov.-liánt k, amelyek a földreform végrehajtásit nem gyorsítják, hanem ellenkezőleg, annak nkgymérvü lassítását fogják eredményezni.
A javaslat, ax alaptörvény elvi intézkedéseivel ellentétben, hátUrbc szorítja ugy a mezőgazdasági, mint egyéb értelmiségi elemeket. Megszünteti a hivatásos gazda nem háboius véte\'.ü középbirtokának az alaptörvényboa erősen körülbástyázott érinthet ellenségét.
Beleütközik a klsajátitási törvénybe lefektetett alkolmányblzto sitékbs, mert megszünteti az alsp-törvénynek azt a rendelkezését, hogy kisajátításnak csak teljes kár talanilás ellenében van helyt. — Rendszeresiti az újból és újból meginduló megváltási eljárásokat, még azoknak Ítélettel való befe jezéae után Is.
A novella javaslatának rendelkezései — sajnos — teljesen kiforgatják ax alaptörvénynek elvi jelentőségű intézkedéseit. — Halvá
ZALAI KOZLOKV
1923. október 10,_
torlasztják. A francia vaaut»sok fejülcct vesztették, bejelentették a parancmokságnok Düsseldorfban, hogy Ilyen körülmények között nem tudnak dolgozol, az életüket nem kockáztatják. A német lakos-■ ág ntm mert felülni a francia vonatokra, mert nem lehetett tudni, mikor ciinálnsk valami összeütközést, vagy robbanást a német titkos szervezetek. A nacionalisták szerint ezen az uton ke\'lett volna tovább .menni, nem kellett volna törődni* túszok életével, kímélet-lenn tt volna lenni, mert a
franci- i szemben semmi eszköz sem jojíí. — Es Cur.oezt csinálta volna végig, sddig, mi? a hatalmit átadhatta volna egy katonai diktátornak, hogy ffjezze be egészen a megkezdett felszabadító harcot.
Szavazás a Ruhr vld6ken|
A szociáldemokraták azonban megakadályo ták, hogy végigvívják a hatot,Teljes erővel felléptek az egyéni akciók és atrocitások ellen, állítólag s ociáldemokratik juttattak több ilyen merénylőt francia kétra. Az u\'oisó hónapokban minden hé ten megszavaztatták a Ruhr vidéken a bányák és üzemek munkásságot, hogy fenn akarják e tartani a pssz-sziv cUenállásl. A franciák igy a legkényelmesebben tudták mrg kém szervezeteik utján a lakosság hangulatát, lépésről lépésre figyelhették hogy szavaz először, aztán negyven, később h»tvan százaléka a munkásoknak a h*rc ellen, és minden m:gerőltetéa nélkül kiszámították, hogy meddig tarthatja még a német kormány a frontot.
Etek^, londják a jobboldalról és érlh\' \'.hogy ezek után a fran ciák máj. ick győzelme talán még jobban fáj, mint az első, amikor Frmclaorazágot az egész világ támogatta. Da hu már a Ruhrháboru nem sikerült, ait akarják, hogy az uj helyzet következményeit vonják le befelé és kifelé egyaránt. szenvedélyraebb-n követelik, hogy a kormány nyilvánítsa azonnal sem misnek a tersaillesi szerződést. A szerződésbői hasznot, miután Anglia nem avatkozott be Németország éa a szerződés feltételeinek védelmébe, úgysem lehet várni, Németország diplomáciai helyzete semmivel sem lehet rosszabb, mint amilyen ma, Franciaország akkor sem tud mir jobban ártani, mint ahogy eddig tette, visjont Németország szabadul a béke minden terhétől, a jóvátétel fizetésének kötelezettségeitől, semmissé válik az a nyilatkozat, amellyel Németország magira vette a felelősséget a világháború kitöréséért.
A bajorok aj polgári kormányt kivannak
A bajor kormány minden orejé-vei azon « *v hogy Berlint ennek a megöl \' \' megnyerje. Amíg a szociáldemokraták a kormányban ültek, ez nem volt lehetséges, de ha uj polgári kormány jön, nagyon nehezen tud ellentállani majd ennek a kivánaágnak. A Ruhr háború elvesztése után legalább erőteljes gesztust várnak a kormánytól és hs a kormány enged, Németország és Franciaország között ismét hadi állapot lesz, anélkül, hogy hadsere-gik vívnák egymással a harcot. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy a kormány „felfüggeszti" a vér* sailleai szerződés érvényét, addig, amig a franciák ismét kőtelezőnek ismerik el^__£>ikra nézve a szerződés pontjait. Ez a „felfüggesztés* i lenne tehát a Ruhr háború egyetlen külpolitikai eredménye. Trotz allém — valami.
Magyar művészek Prágában, csehek Budapesten
Kölcsönös müklállltáaok az utódállamok közt
Undapeat, október 9.
A Bethlen gróf és Benes csch külügyminiszter kö:ött Genfben megkötött egyezménynek, amely a két ország barátságos viszonyát célozza, érdekes következménye lesz »gy most előkészülő müvészsti barátkozás. A magyar kultuszkormány ugyanis meghívja a reprezentatív csehszlovák képzőművészeket januárra Budapesten rendezendő nagy kiállitáara, ami ünnepélyes keretek közt folyna le, mintegy a két ország békéjének hivatalos be-ikt<tásaképp. Ugyanakkor Prágában fog bemutatkozni a magyar képzőművészet hasonlóan ünnepé-lyos keretek közt, amely tárlaton nyolc magyar rnüvészegyesölet 250— 300 képpel, 80—100 szoborral és kisplasztikával vesz részt.
A folyó előkészületekről és a terv kivitelétől a következőket mondotta Déry Béla kormánybiztos munkatársunknak:
— A mtgyar müvéazegyesületek körös kollektív magyar tárlatot rendeznek Hága, Amaterdam, Velence, Stokholm, Reval, Dorpat, Abo éa Gottborg városokban, egyrészt, hogy az ott alig ismert magyar képzőművészetet bemutassák, másrészt, hogy művészeti és igy társadalmi vonatkozásokat ^teremtsenek Magyarország és a\'lnesszebb fekvő álUmok között. Az onnan hozott impressziók érlelték meg bennem ozt a gondolatot, hogy ugyanilyen célból létesítsenek kap ciolatot egymással az utódállamok művészei is.
— Eta terv érlelődött meg any nylra, hogy most mér egy rendes, minden évben megismétlődő reprezentatív utódállamközi kiállítás megvalósításán fáradozunk. — Ezt Csehszlovákiával kezdenénk, természetesen mindkét részről való kor mánytámogatással. Erre Vonatkozó lag minden valószínűség szerint a közeli napokban megtesszük kezdeményező ajánlatunkat, ami egyúttal meghívás Is lesz egy januárra a budapesti Nemzeti Szalonban rendezendő csehszlovák kollektív kiállításra is.
— Terveink szerint ugy a prágai, mint a budapesti kiállításokat nagyszabású ünnepségekkel nyitnák meg, amelyre meghívnánk kölcsönösen a vátptökban tartózkodó diplomáciai testületet és az illető kormányokat, minthogy ez a két állam egymás iránti barátaágának hivatalos beiktatása is volna.___
Nem sikerült a felvidék Csehországgal való egyesítése
Pária, október M.
A Humanité hosszabb cikkben foglalkozik a felvidéki választások eredményével. A lap elmondja, hogy a válositás a Felvidéken a legnagyobb terror alatt ment végbe és a kormányjelöltek érdekében a hivatalos közegek a legnagyobb visszaélésektől\'Sem riadtak vissza. Hiábavaló volt azonban minden erőfeszítés, mert a.koalíció minden terror és korrupció ellenére meg semmisítő vereséget szenvedett. A választáiok tanulsága az, hogy a cseh államnak nem sikerült Csehország és Szlovenszkó egyesítését végrehajtani és hogy a tót nép elnyomás alatt szenved.
HÍREK.
Esti fák alatt
A csillagokon átszitálva lassan jött az éjszaka. Valaki jött — valaki várta, (két csontkéz valakit ölelni tárva) valakinek a két szemében lobbot vetett rég tüzek átka. A lombon át lenézett lopva az első csókba régi szédülés. (Az első csókkal mennyi hit halott!) A lombon át a holnap suttogott: „De kár keresni — mert fáj keresni, hogy hol maradt — a tegnapot t" S a lombon átszitált az éj és jött a ma, a senyvedő hiába.
És v daki jutó t tovább kacagón — Csak két csontkéz maiadt ölelni tárva.
Barbarits Lajos.
Előfizetési felhívás
Október hó 15 ével uj előfizetést
nyitunk lapunkra. Az e héten újonnan belépő előfizetőink külön le nyomatban kapják meg Péteifu Tamás „Linka" cimü regényének addig megjeleni folytatásait.
A Zalai Közlöny
kiadóhivatala
— (Maptár) Okt. 10. B. Fer.
— (Időjárás) A Meteorológiai Intézet jelenlése szerint változékony idő várhatő helyenkint eeővcl, lényeges hőváltozás nélkül.
— (Rott püspök adománya) Dr. Rott megyéspüspök a balston-lellei plébánia építésére 1.400,000, a keszthelyi katolikus legényegylet javításira 2CO.OOO, szegény diakok tanulmányainak végzésére 1.300,000 koronát adományozott.
— (A kormányzó a sáros-pataki kollégiumban) Horthy Miklós kormányzó ma reggel Saroa patakra érkezett, ahol beiktatta vitéz Bárczy Miklós rokkant fő hadnagyot. A vitézi telekbeiktató ünnepség után a kormányzó látogatást tett a sárospataki kollégiumban, ahol megtekintette a kollégium könyvtárát, a régi bibliákat, a Rákócii könyvtár kőnyvolt. Bemutatták a kormányzónak a főiskola ■nyakör.yvét is, amelyben nagyapja Horthy I>tván 1811 ben és édesapja 1840 ben sajátkezű aláírásukkal Ismerték cl az iskola törvényeit. A főköoyvtárnok a származási táblát is bemutatta a kormányzónak, amel^ szerint Lorántfy Ziu*sanná-nak nagyanyja Horthy Erzsébet volt. A könyvtár megtekintése után Janka Károly nemzetgyűlési kép viselő, a kollégium gondnoka átnyújtotta a kormányzónak a kollégium ajándékát, egy 1835 bői való Sírospatakon nyomatott bibliát és egy a főiskola történetét tartalmazó könyvet. A kormányzó megszemlélte még a Lorántfy és Rákóczi plaketteket, a sárospataki hősi halottak emléktábláját, majd díszebéd volt a kollégiumban, ahol Thuránszky László főispán köszöntötte fel a kormányzót. Az államfő fél 3 kor utazott vissza Budapestre.
— (Uj földigényláa) A városháza kistanácstermében kedden délelőtt tartotta ülését a kanizsai földosztó bizottság. Ez alkalommal 18—20 visszalépett, vagy bármi okból elmaradt igéaylő helyébe választották ki a szép számmal jelentkező ujabb igénylök közül azokat, akik legtöbb jogosultsággal bírnak ahhoz, hogy ezen az ulon jussanak földhöz.
3
— (A XV. katollkua na*y-gyUléa utolsó napja) A nagygyűlés utolsó napja is templomi ájtatossággal kezdődött, amennyiben reggel 9 órakor ünnepélyes azenlmlse és Te Deum volt a Szarviták belvárosi templomában.—A nagymisét dr. Szmrecsányi Lajos egsi érsek pontifikálta az egri fő-egyházmegyének a nagygyűlés alkalmából Budspesten időző papjainak aegédletével. A trmplom szentélyében foglalt helyet Albrecht királyi hercegen kivül Izabella királyi herc«gassrony, Gabriella főhercegnő é» Horthy Miklós kormányzó felesége. A templom hajójának padjait a nagygyűlésen résztvevő közönség töltötte meg. Ugyancsak ma reggel 9 órakor avatta fel Glattfelder Gyula cianádi megyéspüspök nagy papi segédlettel az Orökimádás templomban Segítő Szűz Mária oltárát. A szertartáson a hivek nagy számmal vettek rászt. Ut emliijük meg, hogy a hlvata\'oi program azerint kedden délelőtt kellett volna folytatódnia a keresztényszocialista párt országos értekezletének, amely már hétfőn este megkezdődött. Mivel azonban a hétfő esti értekezlet a programba vett anyaggal végzett, feleslegessé vált és igy el is maradt ennek a kongresszusnak keddre tervezett folytatása. — Ma tartotta közgyű-lését a Magyarországi Katolikus Legényagyletek Országos Szövetsége és az Országos Katolikus NŐ-aiövctaég, továbbá a Katolikus Gyermekvédelmi Központ is.
— (A Balaton kultusza) A Balatoni Társaság veszprémi fiókja n minap tanácsülést tartott Wlas• sics Tibor dr. báró elnöklete alatt. A tanácsüléaen az országos elnökség közbenjárását kérték az illetékes fórumoknál ^ziránt, hogy a tisztviselők a Balaton bizonyos körzetében utazhassanak az arcképes igazolvánnyal anélkül, hogy aa rgyéb, megállapított számú kedvezményes utazásaik rovására essék. Indítványt tettek arra nézve Is, hogy a balatoni szerencsétlenségek elkerülésére a Balatoni Társaaág hozzáértő tagjai a nagyobb fürdőhelyeken tartsanak szakszerű előadásokat az életbiztonság megóvásáról; a Balatoni Társaság követeljen Intézkedést a balatoni járó-művek felülvizsgálására; támogassa a balatoni klubbokat ^tekintetben, hogy szlnténftközbiztocságot szolgáló épitkazésuket egy.két parttulajdonos nyakassági meg ne akadályozhassa. Igy e\'oszlatható a Balaton félelmes híre és kultusza, vedíszat, halászat, jégsport stb. meghonosításával fokozható lesz.
— (Csak azért som!) Ez lett ugy-látszik a piacon a Jelszó. Az eladók tábora nem és nem enged a negyvennyolcbó\'. Nincs hét, hogy 30 — 40 pi.ci árust meg n* büntessenek itjegyxék-hiány miatt. Kedden dél-előtt is huszonnégy eUdót büntetett meg a rendőrség obeli kih igásért fejenkint kétexor koronára. Mind kevés. Amit elvesztenek a réver, bekeresik * vámon. Talán igizuk U vsn. Annii a kis büntetésnél sokkal jövedelmei, ha nem teszik ki az árjegyzéket és igy tetszésük szerint diktálhatják az árakat. A rendőrségnek is koll valsmt munkát ndni, gondolják a derék asszonyok.
— (KótaxAzuegyr enegy billió márkát foglaltak lo a franciák) Berlinből jelentik: A fran ia rendőrség a berlin-kölni gyorsvonaton lefoglalt Z4I billió márkát, melyet a birodalmi bank kölni fiókjának küldött. A píns a mozdonyon volt elhelyezve.
(x) Orvosi klr. Dr. Schillerszom-orvos szabadságáról visszaérkezve, ismét rendel szembetegeknek Erzsébet-tér 11. sz. alatti lakig^
m .1. :,
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 10.
— (Rendbehozták a villany
világítást) Megírtuk, hogy Nagy kanlzsa városának rgy része tegnap délután aötélben maradt, mrrt valahol elromlott a fővezeték. Már tegnap este Is keresték a hibát, azonban csak a mai nap folyamán sikerült megtalálni és kijavítani. — Délután 3 órakor már be i« kapcsolták az áramot a fővezetékbe s azóta rendesen égnek a lámpák.
— (Nyolcszáz koronával fog drágulni a cukor) Budapestről jelentik : A pénzügyminisztérium éa a cukorgyárosok kö\'ött hosszabb idŐ óta folynak tárgyalások a cu kor árának ujabb emeléséről és ezzel kapcsolatban a kincstári ha-szonrészesedéa ujabb megállopitá-sáró1, ami természetesen összrfűgg a cukorárak emelésével. A gyárosokkal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatosan a termelőkkel is folynak megbeszélések, do ezek már nem mennek olyan simán, miot azok a tárgyalások, amelyik végeredményben a cukor uj«bb megdrágulását jelentik. A hét vége felé valószínűleg véget érnek a tárgyalások és bír szerint akkor publikálják az uj cukorárakat. — Állítólag kilogrammonkint 800 ko rónával drágul a cukor s ebben a 800 koronában már benne lesz a magasabb kincstári részesedés Is. Az ujabb emelés következtében a cukor ára 4800 koronáról 5600 koronára emelkedik.
— (Blróválaastáa) Pacsáról je lenti tudósítónk : Pacsa községben szombaton tartották meg a bíró válssxtást. Egyhangúlag Horváth János községi polgárt választották meg.
— (A kluat köztársaság uj enöke)
Pekingből jakalik : A kínai Xóxlársaság parlamentje Czao Kun omstUt megválasztotta a klnnl köztársaság elnökévé. A választáit hamu és veszedelmes here előzte meg. a melyben a megválasztott el ok dollárokéit szerezte a hi»eket. Sok mlKi-it osztottak ki a kortesel, eem csupin a jailarotnl 1»?JjI koxötl, hanem a politikai és társadalmi éle: ssámoltevtf alakjai kóxt is Ax uj eloök hatvanesztendős és cagyon e ysservi c%aüd gyer-a»eke. Hosszabb ideig volt a hidsereg tagja és résxt vett a kinal-japán háborúban is. As 1811-lk evt foreda\'om idején kezdett sxere-pelni a politikában, amikor hadosztályával megszállta Peking városát Azóta álUndóaa nsgy sxerepe volt a kio»i köxtámság politikájának és közigazgatásának irányitáaában. Legutóbb három n»gf tartománynak v>H íö-kormányxója és egyik testWrét szatén megtette kormányx<Jn«kvE:<5djit, t.i.Juang-Hunfl Uhoruokol Június 13-án fizikai kényszerítéssel biiták rá as ellöki méltóságról való le-ooodáita.
— (A felekezeti közáplako
Iák elleasőrzéae) A kultuszminiszter a dunántuii protestáns felekezeti középiskolákban as állami főfelügyelet gyakorlásával a kővetkező főigazgatókat bizta meg: • csurgói református főgimnáziumhoz éa a bonyhádi evangélikus főglm náziumhoz dr. Vass Bertalan szé keafahérvári, a pápai református főgimnáziumhoz, * kőszegi evangélikus\' leánygimnáziumhoz éi a soproni evangeliitis főgimnázium (hoz Dsida Ottó győri tankerületi főigazgatót.
— (Dlóskálban községi Írnok less) Picsáról jelenti tudósitónk : Dióakál községi képviselőtestülete elhatározta, hogy k5zaégl írnoki állást szerver.
— (Megazttnnek a dohány beváltó f elOgy előaégek) A pénz /ügyminlszter n m kir. dohánybeváltó felügyelőségek működését november 1 ével megszünteti.
— (A mérnöki kamara megalakulása) A mérnöki rendtartásról szóló tőrvény értelmében Budapesten megkezdődött az elffl mérnöki kamara megalakítása. A kemara megalakitdatfr* kinevezett bizottaág elnőko dr. Zielinski Szilárd műegyetemi tanár most felhívja mlndvokat, akik a kamarába ve ló felvételükre Ig\'nyt tartanak, hogy felvételi kérvényüket Igazo\'ó okirataikkal együtt kü\'djék be hozzá, a kereskedelemügyi minisztériumba. A jelentkezési kérvény mintáját a hivatalos lap közli.
— (Hirtelen halál) Horváth Fererc felaőr>jki lakóst pénteken halva találták az erdőn. E\'Őször gyilkoiaégra gondoltak, do a hatósági orvos kétaégkivüi megállapította, hogy a hirtelen halálát szív szélhűdés okozta.
— (Útlevél nélkül Letenyé-ről Kanizsára) Jambrovics Ferenc dr/vahidi vegyeskereskedő határátlépési igazolvánnyal Lete-nyére, onnan pedig lámpával fal nem szerelt kerékpáron, lejárt vízummal Kanizsára jött. A rendőr-aég kétrendbeli kihágáaért 10.000 korona pénzbüutetésiel sújtotta.
— (Járőrök a házfalak be-piazkltáaának megakadályozására) Zalaegerszegről jelenti tu dósitónk: A zalaegerszegi rendőr ség mozgó járőröket szervezett, melynek tagjai egyenruhában és civilben igyekeznek a házfalak ron-gálóit kipuhatolni éa hatóság elé ál-itanl.
— (Mű vészest a Polgári Egy let nagytermében) A folyó hó 13 ára hirdetett művészest, melynek keretében Nagy Izabella operaéne-keanő éa Széli József színművész lépnek fel, ig.o nagyaxabásunsk, nívóinak éi művészinek Ígérkezik. A fővárosi művészek ludaiuk legjavát houAk el a nsgykanlxssi mii értő közönségnek. A miitorból kl emeljük . következő aiimokat: Nagy /tabella : Carmen iHsbancra), S.lnt Szíie (Simson <• Dellla), Schubert, Brahma, Hubay, Ltnyl-dalok; Széli jouej; Hamlet mono lógja, Cjrtno orr monológja, Petőfi, Ady, Kosztolányi, Biblts veraek. Jegyek előj\'gyzé.ben míg kaphatók Ungcr és Tblh vsikereskrd.\'si-ben éa Schlest Testvérek könyv kereskedésében.
(X) KötBtt gyermek garnl-tarák, kötStt női kabátok, női áa gyermek harlanyák, nyakkendő kUlonlegoaségek, Hamarll bőrkextyllk órlá.l vála.xtékbaa GRŰNBERGER* nál, Fő-ct 11. Telefon 221.
— (Ball Mihály .gy «r múlva megy nyugalomba) A, utóbbi idób.n a kiiógtál.kró) izóli tedóiltiiok naSsisriat "Ml vígiódtik, hogy a, ittUt.t Go!d ií.r-ra.n h.jtotu vígrs, Gokl It.nnio, orig Bab Mibityn.k sls* segídj,, *a prol.Urdik Lturs biiociilikmányslt 010 torló tdót.n k.Idl, ro.g Onilló mókódésít, tnlg a,
B*lt Mihály Í.Jt! nzigioylbio elt. flip., | Tir b\'mpptl iiilótt u Isaiságiigyaioiiz. tírlom a buJ.p.in kir. Ogyáanág „tjia •lól.Urt kóldólt hu Mihilyc.k, bojr talv.1 ó viirtl ii atliml itíl.tUxr.h.jtji tint.t, vigy vijjr, át hlvibUt, vi(ty id,. í, Qy„8. SiJ iráni! kírvinytt. Dali or»o,i biionyit. víayt küldött . btviU\'o, WirtliUiri, mily. t.n btiooyi J,, bójy ív.kig ,ol,oi bólb.j kinoiu, mo,t . on\' ia mii igí.i^g.,, it. v.1.1 hlvataUt. I„r h tórKot. I.jutóbb mlr Ulti Mii,ily ,k, 11M„ ,,, , „üitifojUl od.iriQ >\'.„k., v.tbil^, . ríkomtoioi. blly. rabtógyiUotL B.\'t raí5 <8y 4,|, „„.
Ud Ittaibin, ekkor »ltl b. „,,,,.
v.notiteodói illimi nolgiUUt, imily utta tilj" flutiH Jár nyogdijkápptn.
— (Bomba a berlini tíudán)
Berlinlfljelentik: Néhány nap elő < a berlini írulőiadín bombát találtak, amelynek gjujlóninóija aion ban" még mielőtt « meglehető, oyőngo robbanó anyag felrobbant voln., leégeti. Még nem ill.pl\'ot lak meg, hogy a lőride elleni merénylet kliérletéről van-o aló.
— (Elltálták a .lófokl bak-karat játákoaokat) A bud.p-ail Mlamrendőriég a nyáron, jullui 28 án éjjel razilát tarlóit ■ tlófokl k.ailnóbin, ahol négr jllík.axl.l-nál 4,108.500 koronát foglal! le. A játékosok ellen tiltott s..rrt előjáték elmén megindították >s eljárást s .s ügyet tegnap és m. tár iryslta ax enyingi járásbíróság. — T.gnapra 158, mára pedig 99 vádlott volt b.idéxvr, de körülük alig néhányan jelenlek meg. meri legnagyobb résxo a vádlottaknak enyingi éa budsprall ügyvédekkel képvisel-trlls magát. Róna Ernő detektív filügylő előidta, hogy . kaailnóba bárki bemehetett s aki a jtlékaxo-bábao vm, art játékosnak kell tekinteni. Különösen sok volt a nő, akik ugy megijedlek, hogy löb ben ax ablakon akartak klugrsn\'. b\'mondta végül a detektív, hogy sok olyan hö\'gy Is volt ott — a kiknek nincs helyük jobb társaság-bsn. E\'éktől Igaiolvinyalkat el is vette. Volt egy artlat.nő, aki mindig ahhox ax uthox szegődött, aki leginkább nyerő voll. A biróaág
130 vádlottat jejenkint százezer, 30 vádlottat hatvanezer korona pénz büntetésre Ítélt. 83 v ldlottal fehn.n-tett, egyben pedig a lefoglalt pénrt és zsetonokat elkobozta.
— (LóexportTásár) A földművelésügyi mlplsxter közhírré teszi, hogy Székesfehérváron október hó 13 lói 15 lg, Szegeden október hó 26 lói 27 lg, Sopronoan november 4 tői 6 lg, Veszprémben november 15 lől 17 lg, Budapesten november 28 tói 30 lg lócxportváiár lesz. A vásáron kivitelre kerülő félv/r lovak után 70.000, hldegvérüek után 50.000 korona Illeték fiietendő.
— (Sxllretl mulatság) Pacáról j lenti tudósitónk: Kitűnően sikerült siüretl mulstságot rendeseit a pscssl katolikus Ifjúsági egyesület. — Pompás négyökrös szekereken magyarruhás leányok és legények dslo\'.va, majd egyéb tarka ö\'tözetü menet vonult végig as utcákon bandtaző mellett. A felvonulást reggelig tartó tánc követte.
M Oryoal hlr. Dr. Berger Miksa fül , orr*, torok, éa gégeorvos rendelését Sugár-ut 24. szám alatt Kiszárnyával szemben) újból meg kezdte,
00 S siobá. lakás évi bérit is megtakaríthatja, ha rossz harisnyáit, a legjobb békebeli anyagból FILIPP köióilíjábon — Szombathely, Széli Kálmán ucs 6 st alatt fejellgtú
00 Hamlafogakat, aranyat,
ezüstöt, brílliánsokat, érmeket, alpacca evőeszközöket és dísztárgyakat a legmagasabb napi árban veszek. — Frl«d Jóxaef ékszerész, Sugár-ut 2. sam. (Fő-tit és Sugár VII sarok.)
A TŐZSDE
nyllá.l áe aárő árfolyamai, valamint a valuta áa gabona hivatalos tájákoxtató árai megtekinthetők lapunk kiadóhivatalának Fő nt .1S. ,,ám •lcttl kirakatában.
TŐRVÉ^mZtK.
Kommunista per
Táth György néhai politikai megbízott izgatás bűntettével vr\'dolva állott a nagykanizsai törvényszék előtt. A Károlyi forradalom utáni időkben, 1919 január és frbruár jtban mint a Földmunkás Siővet-»ég kiküldőlte a környék Jssirs fslv.lt bejárta. Mindenfelé gllá. elóa brazédekkel Izgstta a f-\' a magántulajdon Intézmt a ptpl, hiv ilalnokl, egysxóval . url-ontály ellen. Beazédel nek msgva a gyűlölet volt a fennálló társadalmi, vagyoni rend ellen.
Mint bűnjelek vannak a tőrvény-azéknél akkcrl feljegyzései, naptár, naplók, zsebkönyvek, melyekben bo-szédvázlatok, kommunista nigyok-tól vett idé/etek, statisztikai adatok vannak. Benn van az is, hogy mennyi a királynak a fizetése, vagy pl. mennyi Auguszta hercegaiszony aegélye.
A hlihedt Sneff és Van\'us voltak jóbarátal, ezeknek köszönhette, hogy a 6 honvéd gyalogezred poll likai megbízottja, mejd a déli Mura front parancsnoka leit.
A kommün bukes^ utáa meg-szökö\'t Jugoszláviába, mert vallomása szerint nagyon félt, hogy agyonverik, tigész mostaniig olt volt, c*ak a közelmuHbsn ixőkőit viasza Kanizsára. Rővidtsen azonban detektívek keresték a lakisin egv éjs\'>k* s a sitkrcnybt bu/va találták meg a tagbaszakaS\'rmbcrt, aki égre főidre eaküdöiövMiogy éppen misnap skaif jele " a rendőrségen.
Védekezésében Ugidta, hogy izgatott volna, cak psrancira lette, amit tett. Ciak gsrdasági kérdésekről beszélt, politikáról csak annyit, amennyi ezekhez s.ükséges volt. A kötaégekből behívott tanuk nagy része a;m em\'ékezelt már pontosan a szavakra. Mégli többen akadlak, akik felismerték ésszemébs mondták, amit mejjígyeztek véresszájú beszédeiből.
A tőrvényszék tekintettel a bizonyítás hiányos voltára, 5 hónapi fogházzal büntette m\'g-
Egyúttal egy másik ^táddal is atemba kellett néznie 7óik Györgynek a tőrvényszék előtt. 1917 ben ugyanis, mikor még délivasuti rak-tármunkáa volt. fellőne a vssuti kocsikat és rendszeresen lopkodta az átmenő árukat. A házkutatás során sok mlrd«nt m\'g is találtak nála. A forradalmas idókbin axon-bin Polai vádbiztos a bűnjeleket eltüntette, minek kővetkeitébcn « törvényszék h*tfŐl tárgyalásán az alól a vád alól felmentette.
KÖZGAZDASÁG.
— Mexőgaxdnságl l.JIparl szakiskolát .xarvextek Sárváron A földmlveléiügyl mleisz-térlum átszervezte a sárvári tejgazdasági sxakiskolát m.zőga.ds-ságl tejipari szakiskolává, hogy megszüntesse ennek ax értékéé Intéz-ménjnek ax egyoldalúságát. Ax u| Intézetben a tejipari szakmán klvul általános természettudományi merőgazdasági oktsUst Is k.pnsk
a hsllg.tók és-megtanuliáka göi-
gépkexeléit is. L-gnagye^^T°\'1dut termésxetesen mégis a tejipar okulására fordítják. A felvételi kérvényt ax intézet Igazgatóságából kell beküldeni.
1928. október 10
ZALAI KÖZLÖNY
s
— A vlláj ctikortermeíéao A vilég cukoitermelíse még mindig csak 00 százaléka a háború elétti (crm lésnek. A német statisztikai hivatal szarint a múlt Idényben a világ cukorrépatermese 6.3 millió tonna volt. Bslgiu a és Hollandia kivételével, ahol a cukorrépatermelés líö szácalékksl emelkedett, vaUmannyl európai államban * répa-«ukor terraaléia jelentékenyen vlstxaeieU. Legnagyobb mértékben, 70 asázatékkal a kamdai teliseiéi emelkedett Érdeke*, hogy
0 répacukcrter.meUs eaükkentéséval eremben • nédaukorterm.lés a háború eléltl vlsio n/okhoa képest, kőiüjbelűl 33 szásalékkal eme\'kaiett Jelentékenyen emelkedett a nád-cukortarraeléa l!f»sí\'i*ban, ahol »z emelkedés a ICO százalékot is meghiladji, viszont Japán produkciója rendkívül i módon megc ap-pant, a békebeli termeiéinek alij( egy ÖtÖ* •lére esett vissza, érdekesen alakul s cukor fogyásttiia t Némjtoisság ugyanannyit fogyását. aeint a háború elótt: fejenkint 20 kg -nál többel. Anglia fogyasztása 10 száza-
! lékkel, Belgiumé több mint 20 százalékkal otelt vis sa Legnagyobb mértékben Hollandia é« Kin. fogyasztása emelkedett. A világon legtöbb cukrot fogyását Auiztrália, ahol minden emberre 13 kg. elfof/aiatott cukor esik. Messze marad mögötte as Európában legtöbbet fogyaastó Dánia ifejcnklnt 47 >g-ot) Magyar\', rsság lakosainak fejenkénti évi fogyaszt* at 9 egyötöd kg., mtfgütto a kullur-államok kösül eaak Spaoyo\'orezág és fél kg.), Olaizoreság (7 egyötöd kg ) éa l.eogye!-ország (f kg.) marad.
A TÖZSDK HIRtle
Délelőtti magáaíorf alom üzlet-leien, Isnyhaságra hajló. Sajgó 585 - 80, Államvasút 420, Rlm.
147, Kőszén 2650-80, Oazlrák h. 142, Magyar hitel 680, Georgia 1480, M.zőhagye.l 370-75, Cukor 3500, Ganz-Danubius 5600—500, Villámot 2050, Fegyver 1600 - 650, Kereakedelml bank 1200, Délivasut 125-130, Hazai Takarékpénztár 3800. A kosztpénz 4\'5 százalék.
Dili összefoglaló magánforgalom. A délelőtt folyamin lanyha Irányzat kereked.tt felül, később ax Irányzat barátságossá váll, a forgalom azonban szak keretek kőzótt mozgott. A koszlpéoz • legközelebbi kasszanapra 4—4 5 srázalék, prompt
1 Slázalák.
Sslgó 590, Államvasút 425, Rima
148, Osztrák hitel 142, Magyar hitel 690, Georgia 1480, Mezi hagyetl 375, Cukor 3600, Ganz-Danubius 5600-5800, Villamos 2100, Pegyver 1625, Kereskedelmi bank 1200—20, Déllva.ut 127, Hazai Takarák 3850, Merkúr 28,
Nova 147, Angol—M.gy; r 127, Hazai bank 210, Ltoyd hank 35, Leszámítoló 10r>, Kohó 800, Borsod—Miskolci 260, Magyar Ac-I 300, K.rlon 210, Llmpa 260, Ofa 560, Bónl 120.
A délutáni magánforgalom irányzata javult, — Sslgó 605-610, Államvasút 430, Rima 150, Kőszén 1725, Ositrák hlt.l 175, Msgyar hitel 610, Georgia 1500. Mező-hagyesl 380, Cukor 3600, F\'gy >er 1650, Kereakedelmi bank 1225-50, Délivssut 130, Lzó 530.
Az esti magánforgalom irányzata a délután folyamán javulást mutatott, főleg az esti órákban lényegesen megszilárdult. É\'énken keresték az arbitrázs, valsmlnt a helyiértékeket Is. A legtöbb eletekben a pénzajánlat dominált. — Kosztpénz a legközelebbi kassza-napra 4—4 5 százalék. Árfolyamok; Sslgó 605-10, Államvasút 430, Osztrák hitel 145. Magyar hllel 710, Kőaién 2750, Cukor 3600. Gtor,la 1500, Rima 150, Kereskedelmi bank 1225, Díllva.ut 032, Pesti Hazai 3800, Nova 175, Izzó 530, Metőcukor 375-80, Fegyver 1600, Merkúr 28, Sl.r 92, Első Budapesti Gőzmalom 245, Villányi 50-55, öatermelő 260, Telefon 185-90, Phőbus 60. Wőrner 28-29, Lichlig 17, Mftr. 430- 40, Allantika 83—85, Egy. Bud.pest Fővárosi 310-20.
Valutik 4a devizák ■
N.folton flöOOŰ. Font (London) 88700-W3I00, Dolli/ (N.w-Yeik) 1Ő800—2ÍC0) rr.nclt frank (Pun) 1175 — 1141. Mirke (lí.rjn) 28), Olsic lu. (Milano) 890-1)4*, u.elzik kor. (Bác.) 17 40-»W!>, L.l (Boka-tsit)tt80O-lO8CO, Siokol 880-814 Svájci íleoa (Zoiicb) 8.10-8870, üto.r (Zlgrib)
120-240. L.ogy.l miik. (V.i■-\'.) 2I0-.8S. Amaterdan) 1040. — Kopp.nhig* 8400 —39Í0. VrluliiaU 3030-3180. Stockholm 8IJ0-4I40.
Zfiiiehl zárlati
Bulla 00000006", llolk.jl. 1IÜ70, X.w-Vork 088 80. Lonjon 284300. fiiU 8880 00. Mil.no 2810. fr\'á«« 1Ö7..00, Hrzde-p.sl 0 0302\'.,. Zitrib Í88, Ver.8 7. Wlea 178\'/,. Sa«fl. 84000, O..UU bily.08000 Ncmts/cnypiac. Ezüst egy koronás 2000—2200, forintos 5500— 5850, 5 koronás 11500-12000. Arany huiz koronás 1250G0, Piaiina 70000. /
T.rmány Jelentős r Buu (Tl.iarldíkl) nj KIKOC-Í/OOO, .gyib 100000-10000 ros* 888UO-7IX.0 lak.rinicjirí a •8000-7000 zör 72&00-78000 aab 67 JCO-6VC00 Lngezt 68X0—8WOO. r.pe. IY0000, korr. 3Ö3CO - 40800, kdlsz 7XN.0 80000
A mai lerménytőz.dén különösen búzában élénk forgalom fejlődött ki és kb. 50 vagon kelt el. Kissé
javult a rozs Is. A takarmány-cikkek piaca ciendes, a zab és tengeri élénkebb. A zzbot élénken keresték, de megfelelő kínálat is volt. A lls.ol csöves tengeri Iránt volt érdeklődés.
M. T. /. magánjelentese a Itr ménypiacröl. Buz. budspeatl pari* tiaban 1020 -30. Dunánlul 960-970. Ro>s budapesti paritásban 670-80. Dunántul 620—30, Sörárpa 740 - 50. Takarmányátpz 620 —630. Zsb 610-630. Bpesten 680. Tengeri promt 630—50.
Liszlpiac Dara 1850—950, 0-áa 1650-750, 00 á. 1800- 900. 2 es 1500 - 600, 6 os 1000—100. 8 as 550 - 600, Korpa 400-20, 75 százalékos rozsliszt 850-900.
Marhahusvasdr. Msrhahus I. r. égés.ben 6200 - 8200. hálulja 7200 —8100, eleje 6200. II. r. egészben 5200 - 6000, hátulja 6200 - 7200, eleje 44C0-4800. Növendékmarha I r. 5400 - 67u0, c.ontomivaló 4— 4200 Juh 560(1- 6200, II. r. 4600 -5100. Készlet : Nagymarha 276, eladáa 221, növendíkmarha 20, eladás 17, birka 335, eladás 210. Marhabőr 8400- 800, faggyú 2000 —5000. A vásár kőzepss.
Seríiivátir. Felhsjtás 534, süldő SO, elkelt 450. Könnyű serlés 8. közép 8400 -500, I r. 8400 - 800, zsir 11—11500, szalonna 9500, lehúzott hus 9400, süldő 9500, szalonás félsoltés 96000. A vásár
élénk.
Fcitncvtiroil stricsvdsót. Szabad váaári maradvány 214, érkezett 320, eladtak 241 darabot. Arak l Zalrsertés liatal nahés 8400 - 600, könnyű 7500 - 800. Zirlvásáii maradvány —, érkezeit 30, eladtak 30 darabot. Arak mint fent.
KóstctkeaztiS: zeérl Póach Géza. Kelalía aicrkcizlí: Sxtrokay Kálmán.
Tárm«rk«.al3: Beneilak Rozsó. .
Ki.J j Nagvkattlzanl Nyomda éa Lapkiadó Vállalat.
Százmillió
nyaihetó as ujonan kezdődő XI. m. kir. osztálytorsjátékban. Ssarancsoax&mok kaphatók
MILHOFFER KÚLM/ÍN
léatáru.ilönát t(i.
Cstngiry-ut 7. Rspoch-hii, H\'dlilnl.
Huxái 1923. nov. 14. éi 18.
Apróhirdetósek
Ml ti Jen 100 korona, vaalacabb b.tflríl 200 korona. Altaac kerea^knek SO eiáiaUk enjíJniíny. V»aAr- ia flnnepttapnkon 100 aiaeaKk IcIAr. I.etktaabh hlrdeitf. 10
>.\'•««•!ft a U r-itlu.ni (o«UnoiiaiUre
».fif»l(í« : UHlv Za.pryw.a. B»J«r»«!. Xllvirla i»r S., It »m, 19. MUnMt.
(•japj»lt vcaaDnk larmelWlSt, n>cn«a 4a Vlía, \'**\'*•* CT\'\'. I|U
kV Clm a Vli4«üa*.
KU.I.s Iimi Af.lti v«a le. Ital (aklaial. l-lia
f^oai »!í-?<Ufcnft (ÜrrH^t <i.«»«i JfiiufoH. Kia-dliai, Oí»itf.m JJ.
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
vásárolunk lagmagoaabb napi áron.
KORPÁT
birmilyen mennyiségben napi br alatt saíUitunk.
Zalavármegyel Szövetkezeti Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
tl\'t^otCin- rntar». TaUíooulra ! 1SB.
Meghívó.
A Nagykanizsai Bankagye-aUt.t é. DélznlalTakarékpánx-
tár Réazványt^raaaág 1923. <vl október hó 20 lkán délelőtt 11 órakor Fő nt 8. szám alatti saját helyiségében
rendkívüli közgyűlést
tarl, melyro a t. c. részvényeseket tisztelettel" meghivjn Nagykanizsa, 1923 október Ö.
az Igazgatóság. Tárgysorozat:
1. A részvénytőke felemelése.
2. Az alapszabályok 6 ik §-ának rródositAsa.
Ato-i lisstolt részvényesek, akik a közgyűlésen szavazati jogukat érvényes teni óhajtják, tartoznak saját nevükre ssólö, vagy ilre; forgatmánnyal ellátott réssvényeiket a la nerr jért szelvényekkel együtt lag«Iibb 5 aappa a kösgyüUs megtartana előtt as Intézet pénz táránál letenni.
LEGOLCSÓBB MINDIG
l#ICCni lini CC l/nnilC7 Zalavármegye legnagyobb divatáruháza a MjiHLUUI LJ IVKHUjL az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán.
Duplaszóles nii söllis szövői métero I< 17800
. . sima „ \' . 17800
. . soltis ás csíkos » . 19800
Francia mosó velour . . 17800
Duplaszélcs Gnbardin nőiszövet . „ 19800
Gyapjú női posztó minden színben „ „ 27800
130 cm. széles Gabardin nöiszövet . . 27800
U0 , , angol Costilmre és ruhákra „ , 38900
Boy-szövet nói kabátra 140 cm. szeles , . 60000
Férfiszövatak I\'uliákra , . 38000
„ ,, gyönyört! mintákban I" » . 53300
Angol zsánerű gyapjúszövet 1*1* . . 74800
Ezenkívül óriási raktár ás a napi árnál olcsóbban kaphatók:
férll télikabát és átmeneti doubl kabátszövetekbon; nóikabát és köppenyvelourokbnn, férfi bundaáthuzatok, frakk, zsakett és szmokingszövelekben, csizmanadrág kelmék éa férll divat-szövet különlegességek. — Színtartó pargetok, mosók, ágyhuzatok, vásznak, kabátbélések és Cugehörök.
raktár:
és szövőcérná-ból.
Gyári
szövőpamutból
vm- Bámulatos olcsóság! Plaid vállkendők darabja 25.000 korona. ~M
ZALAI KÖZLÖNY
19?3. ..t-ahfr 10.
Körrendelet!
Hungária Cipőüzlet
Nagykanizsa.
Utasiljuk. hogy a raktárán léuő cipők árát folyó hó 8-tól
20°/o-kal sí állítsa le.
HUNGÁRIA
htipu.l
BUDAPtST.
A szüreti idény alkalmából u] és kifogástalan minőségű használt
BOROSHORDÓK
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek
mellett használatra, kölcsön kaphatók
Zerkowitz Albert
bernagykrís-kuJésébe.i
Nagykanizsán.
Sin***
kiKxir.yi r.ili.-i.
Ungar Ullmann Elek él Tóth
HiiikMIlli, Iraa*bal.l»r 1.
Egfaiaíges hizlaló ti lörrö
ó tengeri
birmily mennyisÓKben méter-mizainklnt 70.000 koronáin ía árpa kaphaló
Ország és Widder
otfa"
T4rvényazók mallatl.
Háxak eladása.
KUkifliuia kit elfoglalható olcsó hi«. Nagy kinneáo url nsgánházak, kisebb házak eladók. Saentgy&rgyvárl heayeo 2\' , ho!J bútok #Ud\', szántó, gyomoIciOí, kaszáló t\\ rét. •7 holdas príma birtok \'eledó Z.il ban fővonali állc mis meilett tl l.o\'J stántó, 10 hold lót l\'ritn* épületek 100 holdas bírtak Jó épu\'elekle! N gykanizs.tól 20 kilométer* eladó.
lat*Uait»r(ttal UU*. 0. t. S.-UI
NAGYKANIZSA, FÖ-UT 3.
TCIJWOX i SSO. J4C.1
Érteti em a t. v*»áiló kosóoséget, hogy vasUziotomot kib\'.vitettem
mezőgazdasági gépekkel
Raktáron Urtok : Vaj»kéket, boronát, szótépréit, szólómoizsolót, szecska-vágót ii mér\'egeket. Továbbá ontó\'.t éi iemezkálybákal, Ukarék is befaltsó tűzhelyeket Zománcozott edtnyten — állandó o*gy raktár. — Tisztelettel
SCHLESINGER GYULA
TMkirMktdt í«K
MAflVAR.UTCA 2. SZAM ALATT.
I
OLCSÓN VÁSÁROLHAT «
köiöu kabiioi, socknii, ketlyQt, sálai, hsriinvál stb. Nagy választékban kapható í.:fi íny. a>ak<«oJ*. férflkalar< liooleuu, vluiiei vi-jxoa, uui . b^róoiík, u sxó kosirek, ssíkotsoruk. menyasszonyi kosxo uk jumperí«mutok össsas szabókellékok legolcsóbb bevásárlási halya.
KAUFMANN MANÓrr A „SZERECSEHHEZ"
E héten
Szabó Sándor cipőáruházában
az éu folyomán uisszamaraőt egyes pár cipőhét a
napi árnál 40°|o-kal olcsóbban
árusítja.
Neuezetesen:
Női magas fekete és barna cipők 60000—95000-ig
Női fél cipők...... 45000—65000-ig
Női antilop tipők ...... 80000.-
Női fehér vászon cipők .... 20000 —
Kazinczy-utca 1. szám.
Ü
Crozit gyátlminju
fedéllemezek
minJen minőségben gyári árakon
SflRTORY 0SZKÓR UTÓDA cégnél
Klrily-ulc. 39. ■„,
HERECSEPLEST
vállalok Rekord géppel, részben és bérben. >4J#
Vodinák, Felsőraik.
BURGONYÁT
•géaxsigoa száras válogatott mlnöaégban vagonrakomiayban azonnali, esetlog késlbbl aiállltásra váaárolok.
Pollák M. Emil A Nagykanizsa
Talolon-aatmok 1»S. ta 1«1. - Távirati clmi Tarmtny. M~ Közvetítőket díjazok. ~mt
Tliit.l.tl.l írl.n!.t; .né httgyMiDeiJ. í.l, hofjr Sromb.lhVy.n 12 Iv íu rm»«u;
női divattermemet
Nagykanizsa, Krzsibat-tér 14.
(SseUsinann-hiz) helyeztem át.
Divaltertremben legmodernebb angol U (randa divat ut\'n kőztek miod»nfí!« kosztümöket, valamiot kabátokat.
A n i. höígykózónjég itlvei táir.oge-tisit kérve, vagyok
teljes tisztelettel
GRÜNFELD SÍND0RNÉ
■«<1 Irx.Abat-lér 14.
MENYASSZONYOK .M ulj. p.ol.i*! SZALAY PAPLAN-KIRAIY-I-.oi !■«;,.\'
Sp^iálil f.pl.QÚll.t Budip.it, VII., Karit.i-ulc. 35.
SzAntó Vilmos
laialiantoriatuil Irodája
IIadót Jv»0 holdat birtok Somogy megyében gazdasági épülelekke\', felszereléssel, teiméttel 12 hoWss ezóló ét szintófó\'.J üzletház«el, nagy belsőséggel éi teljee fel-szereléssel Zalamegyében V»6 holdas birtok Somogymegyiben, Is\'.ekkel.
2 hold föld Nagykanizsa kózelábin 2 holdi s szóiőbirtok Bagóhegyen Villa BaUtonlellén 0 szobára), kerttel Házak N\'sgykepiuán minden oigytigben
LEVELPAPIR OK
moppdhbon ís dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb uálasztíkbon
Fiichel Fülöp Fiai
paplrtruhtiikan
NAGYKANIZSÁN
VAroahfts palol".

ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!
Nyomaton a Nagykulau N1Umda is Upki.a6 Vállalat kOr.yvnyom<lÉJábar., .vitykaniaia
!3. október XI. Csütörtök
230, szára.
J&»í»s ssftm ára héf^tftsaaetp !850 korona, trasér- és ünnepnap 300 korona.
Kis:-Vin,.:e. ermeruesuve .Zalti Köítör.j" Nemzeti Muzeum
Budapest
A lakbér
Gróf Bethlen István miniszterelnök-nok Bü-\'apcstre vnló visszaérkezése fcíolcvenitette a politikai é\'cíet és felelevenítene az elintézésre váró egyik legfontosabb problémát, a lak-bérkérdést is. Rövid időn beiíil már a minisztertanács elé kerül a népjóléti miniszter által a lakbérek ujabb megállapításáról szóló rendelettervezet, amely a megváltozott viszonyoknak megfelolőon a lakbérek rerde zését célozza. El kell ismernünk, hogy a lakbérkérdés elintézése most már igazán halaszthatatlan ügy lett, halaszthatatlan míg pedig uzáírf, meri a házhériu\'ajdon megkötöttsége mellett ezídőszerinl csak a hözbériulaj-don az, amely nem hozza ir.eg n megfoleiő és jogosan mcgkivánhjtó jövedelmokct.
Ellenzéki o:dalon tormés/etszerü !eg erős mozgalom indult me % hogy még h minisztertanácsi tárgyalás előtt a parlamenti drágasági bizottságrak adjon módot a népjóléti miniszter a rendelet letárgyalná re, ho«y ezen a réven a l*k !< érdekei is kellőkép-.\'n mep.\'.\'édhjtók legyenek. Vass Józsuf népjóléti minisza-r fel tétlenül akccp\'.ámi fogja sz e lcií. ék nek azt az óhaját, mflr ca* Kunéival is inlcább, mert Vi;ss Jv.séf tudja legjobban, hogy a luki5 és háztulajdonos közötti viszonyt c a\' is a legteljesebb megértés alapján lehet egészséges irányban szabályozni — Nernr«$i:>en rnuiuuunx ra arra, ho^y milyen nagyjelentőségű probléma a lecsonkult országban s lakáskérdés, s bizonyítottuk, ho^y óppan n lakás-kérdéé társadalmi in szocia\'is kövo telménycinél fogva kell a kormánynak pártatlan állásfoglidnssul a he:yts középutat fcltalainl.". Bizonyos, hogy a kormányzatnak teljes ntértekb-ii figyelembe kell vennie nemcsak a háztulajdonosok, hanem a lakók kívánságait is. Ahogy &z igazságtalanul aUcsony hazbérek\' igazságt-.lanul sújtják a háztulajdonosokat, ugyan-Olyan igazságtalanság volnu egy aránytalanul magas lukbéren-.déssel megingatni a lakók tömegeinek a kormánnyal szemben táplált bízul-mát és kimondott aniiszocialitással ebból folyóan ujsbb terhekkel sújtani azokét, okik amúgy is eteget szén vednek a megélhetős gor;djai alatt. •"Az ellenzék akciója tehfct nem a lakbéremelés, haoem ar.nak u mér tékc e.icn irányulhat és aztT;i?o-nyéra nv.nd a két oldalon elismtriK,-hogy a lehelőség htátaraig mindkét Jél igazságát érvényesíteni kell.
A lakáskérdés természetszerűleg •z ujabb és ujabb lakbéremelésekkel nem fog elintézést nyerni. A lakáskérdés probléma marad mindaddig,
amíg — mint azt n múltkor is ki fcjietiük — a lakáskínálat és kereslet közölt az egészséges viszony helyre nem áll. A korniőny végro dicséretreméltó eréllyel fogott hozzá a lakásínség leküzdéséhez, s ez o lény adhat most már reményt és kitartást a háztulajdonosoknak ahhoz, hogy a lakások feletti teljes szabad ság immár nem messze lévő idsjét bevárják. abaan a pillanatban, amidón az orszAgban a kimondott Iskúsinség megszűntnek lesz tekinthető, a kormány feloldja a hAztulaj-don jelenlegi megkötöttségét és teljes mértékben engedi óivényésülnl a há/.tuUjdonsok régóta nélkülözött jogéi\'.
Dí mind ddig, amíg fájdalmas jeler. őségü lakásmizóriák keserítik m«ití az timup.y is nehiz életet, addig a háztulajdonosok — bár erre talán a magAnjog sérthetetlensége alaplán jonuk voln* — nem követelhetik a háztulajdon azonnal való félszaba ditását. A házitrajdon felszabadítása e\'fexitv lakásínség esetén forradalmi löu-.egmozgalm&kru és lehetetlen la kásuzsoráru vezetne: ezt prdig a betső béke biztosítására feltétlenül c! ked kerüini A gyógyulás halad s a sebről most letepni a kötelékei, époly esztelenség voina, mint mellőz/ti u hitáftus orvosszereket. A kormtyy ebben a kérdésben is a .mindent a mw;j» id- jóben" eívép áll s ennak nz teazsAgnak a tudatűbán nyugodtan kell br,várni a helyzet békés kifejlődését.
fíuzapaiit\'is alapján — oh sAy az ország h».ztu ajdonossinak szövetsége a^rffá kiszabni az uj házbércket, a mui kereseti viszonyok figyelembe vétele mellett nem lehet uj lakbér rendeletet alkotni. H ssen éléit csak rámutatnunk arra, hogy a lakók »ul nyomó többségének mindeneseire több mint kilencven százalékának jelenlegi jövídeln-.ei még csak meg sem közelitik a buzapantást. Mar peúig h lakók túlnyomó többségét bün volna olyan arányú h42bérrel megterhelni, amelyek ar/invtalanok a jövedelmeihez képest. Vass József népjóléti miniszter szociális gondolkodása garancia orra, hogy n tor vezeti emelés nem fog aránytalanul nagy lenni, de as ellenzék is tuani fi>l-jft a kötelességét akkor, h* a htiziuicjdonosok érdskeinck megvédésével szemben a lakok érdókei kerülnek előtérbe. Ebben a kérdés beit a koimánypak meg kell értenie az ellenzéke.\', az ellenzéknek padig a kormányt, mert a lakbéremelés mozi szőnyegre kerülő problémája a kicsiriyességftoen is nagy, országos jelentőségű üj/.y, amelynek békés elintézés*; nemzeti politikai érdek.
Vizsgálat a letenyei határincidens ügyében
Kilenctagú vegyesbizottság szállott ki a helyszínére Csütörtökön délre várják a döntést
— Saját tudósítónktól. — ! A letenyei ha^árincidens vizsgálatéra kiszállott ve^yesbizottaág u
t.ull hónapban, mint megírtuk, el-ilasztotta a vizsgálatot. Seerdán Indult el újra Budapestről a kilenc tjagu bizottság a vizsgálat lefolytatására. Reggeli 4 órakor érkeztek meg a nagykanizsai állomisro. A Ctntrálbn szálltak meg, xhoonét rövid tartózkodás után nyolc kocsin az egész búottság Letenyére m«ntek.
Eredetileg ugy tervezték, hogy már délután visszatérnek Kuoizaára,
Nagykanizsa, oict. 10. majd innen éjfélkor vSsszautaznal Budnpestre. Délután azonban be telefonáltak, hogy küldjék ki a bl zottsi:g tagjainak a Centrálban el helyezett csomagjait, mert egyelőn az egész bizottság Letenyén marad LatenyérŐl nyert teletonérteaülé sünk szerint tegnap szerdán csalt egres kihallgatások történtek é a délután folyamén a bizottság hely azini vizsgálatot tartott. A tárgya lások csak csütörtökön délelőtt 1 órakor veszik kezdetüket a mé aznap be is fejeződnek.
A miniszterelnök beszámol az egységespárt előtt genfi útjáról
A Ház elnapolása a népszovetaági bizottság ittléte nak tartamára
Mayer János, az egységes párt elnöke és Almüsy László, a párt ügyvez \'tő alelnöke ma délelőtt megjelentek Bethlen István gróf miniszterelnöknél és vele hosszasabban tanácskoztak oz egységes pÁrt ügyei tői. Az egységes párt munkaprogram jinuk jekntős része kezdődik holnap délelőtt 10 órakor, amikor a párt értekezlete elé kerül a /öldbir tokre/ormnovella ismertetése és iár-gyalilSrt.
A párt a novella snyagánuk le-tárgyalásával előreláthatólag 2—3 nap alatt\'végezni fog, ugy, hogy az hamarosan a nemzetgyűlés iilctékes bizottságai eló kerülhet. A javaslat parlamenti előadója Neuüauer Ferenc nemzetgyűlés; képviselő lesz, aki a javaslatot a pftrtértekezlcten is képviselni fogja.
A nemzetgyülóa elnapolása
A miniszterelnök hazatérte óta többször került szóba a nemzet gyűlés elnapolásának kérdése. Az elnapolás természetes folyamánya a külföldi kölcsön körül meginduló tárgyalásoknak.
Október második jeliben tudva/e völeg megérkezik a Népszövetség által kiküldött nemzetközi pénzügyi delegáció és igy u legkomolyrba politikai körökben ismételten leszögezték azt, hogy a dolog ter-jjiészeténél fogva technikailag is lehetetlen, hogy a nemzetgyűlés ülésezzék akkor, amikor a kormányt u delegációkkal Vv.ió túrgyaláati lefoglalják.
Másodrendű fontosságú az a körülmény, hogy nem volna kívá-
natos, ha a delegáció IttidŐzéae n kalmávol a mindenre kész szélső séges ellenzék felvonultatná isméi pártpolitikai fegyvereit s a szem* lyes élű ciatáro:lsokk*l és tendei ciózus beállításokkal próbálná e gáncsolni a kormány munkáját. -Döntés egyébként az elnapolás t kinletében a kormánykörök részi ről nem is történt még, de val< szlnü, hogySSft nemze\'gyülés ne, fogja önmagát elnapolni.
A miniszterelnök blzalmaa beazámolójn az egyaéges pártban
Budapestről jelenti tudósítóul Bethlen István gróf miniszterelnc csütörtökön vagy \'pénteken rés: fog venni az egységes párt érti kezleten és nemcsak a földrefori ügyére vonatkozó megbeszélések^ fog résztvenni, honem okvetlenl tájékoztatni fogja a pártot a gen tárgyalásokról a az összea bel- l külpolitikai kérdésekről. E< az ért kezlet azonban szigorúan bizalrm jellegű lesz s a nyilvánosság részéi a szolnoki gyűlés előtt nem nyila kőzik a miniszterelnök.
Kállay marad egyelőre
A Népfrzövetségi delegáció Budi pestre érkezénc és a külföldi k<5 csön körül meginduló tárgyalásé fontossága indokolttá teszi Bethh litván gróf miniszterelnök azt felfogását ls, hogy a kormány mi összetételében változás._ ne történjél A kormány rekonstrukciójára v< nertlcoró híreszteléseknek nlrcte semmi etapjuk.
zalai közlöny_
1W.-október 11.
Kállay Tibor pénzügyminiszter ugyan következetesen és ismételten hangoztatta távozási szándékát. de Bethlen István gróf miniszterelnök igyekszik öl meggyőzni arról, hogy a külföldi tárgyalások tartama alatt mai pozícióját tartsa meg. Kormánykörökben tebát az a felfogáa, hogy • tárgyalások tartamára még részleges kormány változással se komplikálják a helyzetet és ne befolyá-tolják az általános hangulatot.
A miniaztarolnök Szolnokon és Balassagyarmaton
Vasárnap délelőtt Szolnokon megalakul a vármegyei egységes párt, amelyen réizt fog venni Bethlen István gróf miniszterelnök, a kormány több tagja és számosan az egységeipárt tagjai közül.
Az egységes párt különben megalakítja a nógrádvármegyei egységei pártot és ecélból október hó 28 án Szcitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke beszámolója alkalmával Balassagyarmaton megtartja a nógrádvármegyei egységes párt alakuló ülését, melyen ugyancsak meg fog jelenni Bethlen István gróf miniszterelnök, a kormány több tagjának éa azámos nemzetgyűlési képviselő kiaéretében.
Vasa miniszter a aomorjai kerületben
Most, hogy a lomorjai válaaztó-kerületben a jelölések megtörténtek, teljes erővel megindult a választáil küzdelem. A fajvédők jelöltjének kiesése következtében, két jelölt maradt és pedig Frühwuth Mátyás volt nemzetgyűlési képviselő, aki a Huszár—Ernazt—Vass-párt tagja éa dr. Csemy Ferenc, aki egységea párti programmal lépett fel. Ax egységes párt központi vezetősége hivatalosan nem állított jelöltet. Mai napon lent tartózkodott a kerületben Vast József népjóléti miolizter, aki Huszár Károly, a nemxetgy ülés alelnöke, Hegyeshalmy Lijos volt kereskedelmi miniszter éa Barlos János nemzetgyűlési képviselő társaságába^ mai nap folyamán a Frühwirth-párt több gyűlésén vett részt. A népjóléti mlnlsxter ma este visszautazott a fővárosba.
Franciaország a német ellenállás telies megszüntetését követeli
Hoesch német ügyvivőt fogadta Poincaré
Poincaré nem tárgyal koxvatlenül a német nagyiparosokkal
Míg a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgoaik
Berlin, okt. 10.
A németországi események súlypontja ismét a megszállott területre helyeződött át. A passzív ellenállás tényleges beszüntetéséről a dolog természete szerint elsősorban maguk az érdekelt ruhrvidéki gyárosok tár-gyalnak most a franciákkal és ezek a tárgyalások, bár a német baloldali pártok a legnagyobb idegenkedéssel nézik őket, valószínűleg megegyezésre is fognak vezetni. A francia kormány álláspontja is az, hogy a megszállt terület helyi tényezőinek kell egymással megegyezniük 8 előreláthatólag ezt az álláspontot fogja Poincaré is kifejteni holnap a párisi német követnek.
Távirataink egyébként a következők :
A német ügyvivő Polncarénál
Párisból jelentik : Hoesch német ügyvivő tegnap Poincirétól audlen-clat kért, hogy megkérdezze álláspontját a Ruhr-vidéken való munka megindulása és a német nagyiparosoknak Degoutle tábornokkal folytatott tárgyalásai ügyében Poin coré ma délelőtt fogadta a német ügyvivőt.
Ügy tudják, hogy a német ügyvivő „vegyes munkaközösség" tervét terjeszti Poincaré elé. A külügyminisztérium körében azonban tudni vélik, hogy ez az akció ered ménytelen lesz. Ugy tudják, hogy Poincaré már kl is dolgozta válaszát, amely azon alapszik, hogy a munka ujrafelvételének szabályozása csakis a helyszínen folytatott megfigyelések és tárgyalások alapján lehetséges.
Franciaország feltétele az, hogy a passzív ellenállás minden nyoma eltűnjön éa Németorazág Franciaország januári programja értelmében terjesszen javaslatokat a jóvátételi bizottság elé. Franclaorazág ezenfelül követeli a haladéktalan birodalmi pénzügyi reformot, mely nélkül komoly javaslatokat elkép-i zelhetetlennek tart.
Londonból jelentik: Poincaré visz-szautasitotta a németeknek azt a javaslatát, hogy a Ruhr-kérdéa megoldását frsneia—belga—német bizottságra bizzák. Poincaré azt követeli, hogy a német nagyiparosok közvetlenül a francia megbízottakkal lépjenek érintkezésbe.
A Ruhr-vidékl bányák munka Ideje
A Ruhr vidéki tárnákban hirdetéseken közölték a kormány és a szakszervezetek állásfoglalását a munkaidő-törvény azonnali végrehajtása ellen éa ebben a kérdésben tárgyalásokat folytatnak. — Ennélfogva egyelőre az eddigi munkaidő marad érvényben.
A Ruhr vidéki munkásság a munkaidő meghosszabbítása ellen
Berlinből jelentik: A munkáaság a Ruhr-vidék csaknem összes bányaüzemeiben üléseket tartott, amelyekben álláat foglalt a meghosszabbított munkaidő ellen. A bányalgaz-gatóságok a munkások állásfoglalását visszautasították. A kormány részéről utóbb távirati utaaitáa érkezett a bányaigazgatóságokhoz, hogy n munkaidő meghosszabbításától egyelőre álljanak el, ezért a bányaigazgatóságok viaszavonták ilyen irányú rendelkezéaeiket. Ebben a kérdésben a legközelebbi napok-ban a birodalmi munkaügyi miniszter elnöklésével értekezletet tartanak.
Kétmilliárd márka a dollár
Berlinből jelentik: A dollár tegnap meghaladta a kétmilliárdos ár folyamot, a fontot pedig több mint 11 milliárddal jegyezték. A birodalmi bank legközelebbi kimutatá iában a bankjegyforgalom ujabb horribilis emelkedését fogják közölni. Mind a valutapiscon, mind pedig a tőzsdén katasztrofális hosszt várnak. Az élelmiszerárak tegnapról mára 100 azázalékkal emelkedtek.
A pénteki minisztertanács dönt a lakbéremelésről,
Budapeat, oitábar 10. A novemberi lakbéremelésekkel kapcaolatban hosszabb Idő óta különböző híresztelések terjedtek el. A lakbéremelélek kérdéséről illetékes helyen ma a követkeiőlcet mondották:
— A lakbéremeléaek ügyében döntés még nem történt, e tekintetben a kormány állásfogUUu lesz a mértékadó.
— Az egyre rosnabbodó gazdasági vlszonrok között a népjóléti miniszternek alapos mérlegelés tárgyává kell tenni ezt a kérdést. A háztulajdonosok megujuló kérelmeivel a méltányos házbéremeléi tekintetében az ügy nagyfontoi-ságára való teklotettel az ossz-kormány minisztertanácson fog foglalkozni.
Vass József népjóléti miniszter pénteken terjeszti ezt az ügyet a minisztertanács elé éi ott dől el, hogy a kormány milyen magatar-táat tanúsít ebben az ügyben. Meg kell egyébként állapítani, hogy a kormány már régebben elhatározta, hogy a lakbéremelés nagyhorderejű szociális kérdését a parlament drágaaágl bizottaága elé viizi.
— Bethlen István gróf miniszterelnök Genfből való viasxaérkezése után nyomban érintkezésbe lépett Vass Józaef népjóléti miniszterrel és abban állapodtak meg, hogy a parlament drágasági bizottságát október 15 re hívják össze és itt a lakbéremelés kérdését teljesen letárgyalják.
Illetékes helyen azt la kijelentették, hogy az emelésről elterjedi számadatok önkényes kombinációk, melyek ha itt ott meg is kőzelitlk a tervezett emelést, konkrét alappal még sem bírnak, mert minden ilyen tekintetben a döntés a kormány állásfoglalásától függ; ez az álláspont pedig csak a pénteki mlniaztertanácson fog tisztázódni.
Zfchy Jánoa Bethlennél
Gróf Bethlen István minlazter-elnöknél ma délelőtt megjelent gróf Zichy János, akivel a miniszterelnök hosszabb megbeszélést folytatott.
Unka
A .ZtUi Kóslöay\' cted.u r.génj..
Irt.: Péteriy Tamáa. (4) Boni bácsi ismét lehúzza szemüvegjét «t orra hegyire és vlssia-lekint, misl.lt ugy elmagyarázza sxsv.it, mintha • tanulók előtl volna.
— Különösen csak Erdélyről Írott históriákból nehezen fog mindent körülményesen megtudni, fi.t.l bará-tom. A különböző korszakokról más és más historikusok lrtsnsk kisebb nagyobb szerencsével. Vsnnsk leljetek, de vsnnsk hiányosak, amelyek-nek kiegészítésére kl kell kuistnl a segédforrásokat szon korból. Alaposan cssk hosszss tanulmányokból ismerhetjük meg szon kor teljes és összes eseményeit, alakjait.
\' Httvsnezer dsrsbból nehéz kiböngészni, hogy rájöjjön. Hanem egy taoácsom van, ha az évszámot tudná ...
A fiatal, sápsdt ember papírdarabot vont olő zsebéből, melyet átnyújtott Bözsi bácsinak. Azon vslá-nsk feljegyezve s kívánt évszámok.
1514., 1599., 1784.
Az öreg tudós feltaszította szemüvegéi nagy sebesen a szeméig, lehúzta szemöldökeit, ráncokba szedte
homlokát és olyan l.sssn, de nyo- I matékosan beszélt a három számról, mintha olvasná : A Dózsa György | lázadásának ideje I A rakoncátlan, kodó Mihály vajda hatalmaskodáaá-nsk kezdete ... I £s a Hóra, Kloska-féle lázadási
A flstalember mit sem mondott mindezekre, cssk lesütötte szemelt és a padló felé tekintett. Ott látott a térdei előtt kél női lábacskát, hófehér cipőben, paiyolat harisnyában ... És bánvult azokon, do megérintette, mielőtt visszatarthatta volna egyensúlyát, .mint előro lépeti.
A Llnka lábal voltak szók, amlnl lenyújtotta msga előli és behunyt szemekkel végig dőli a pamlagon. A szőke tündér ébren álmodon . .. Ábrándos lelkének csodát vágyait fátyolkép alakjában előidézte a lázas sgy és Links gyönyörködve elm.e-rütt azokon. Látta lündérorszégol benépesítve hsbleányokkal, ragyogó ruhájú tündérekkel, kik eléje hozták a koronát, a fényes koronát. Elmerüli a drága kövek ezerféle színjátékán és a fejére it föllelték, fólpró báltik. ..
Csupán az volt különös Linká-nsk, hogy hs lündérkirályné lesz, miért nincsen lündérklrály is melletle.
Miért egy szép királyné egyedül ? Aztán töprenkedni kezdett szon, hogy hol Is fog 6 magához illő lündérkirályt találni > . . . Ésekkorvslskimegérinteltoa lábát... Föltekintett. A sötét szemek fekete golyói rátapadni látszottak az idegen ifjú sápadt arcára. Linka n-eg volt lepődve, mini csöndjében megzavart őzike. Megbámulta az idegen ifjút és ugy tetszett, hogy a lündérko-rona ékes rsgyogisa talin Jól állana a sápsdt Ifjú homlokára.
Megnézték egymást, aztán sz ifjú tovább ment Bözsi bácsi után anil-kül, hogy szólott volna. Do minden lépésről újra meg ufrá visszatekintett Linka felé. Nem az élvh.jhiszó kéjenc sóvár nézése volt az, hanem a megbűvölt csodáló delejes tekintete...
Bözsi bácsi odslipell a könyvtár állványát takaró függönyök egyikéhez. Széthúzta, hogy megtekinthesse a fiatalember és szemüvegét megigazítva, szinte kirkedőleg tekintett reá, mintha várná a meglepetés hangját: ennyi történelmi munka egy rakáson í,.. De a sápadt sreu ifjú ember e percben rajta foledta tekintetét a leány csodás alakján. Bozai bácsi szintén meglátta ludós I kollegáját.
- Itt vagy Llnka ?. .. — tzólllá meg és mosolygott, mint rondesen.
A merengő kis lündérkirályné megrezzent. Dus szőke hsjának selyemszálat hullámokat mulatlak a rázkódástól és kedves lágy hangján felelt a lanár urnák:
— Olvastam Bözsi bácsi.
— Mit olvastál Linksí... — dezle az örökké mosolygó öreg, amint közelebb lépdelt a azép ls»»y felé.
— A Cserei Mihály sajáikezüleg megirl történetéből.
— Meddig olvastad?... >
— Otl vagyok, mikor eljegyezte maross.ékl káli Kun Mihály uram leányát, Ilonát, 1897. május lOi" s hitelésük megvala a récset gron házbsn. „, _
A sápsdt fiatalember elbűvölve állotl a Bözsi bácsi háls mögötl, » visszatekintett a bámulóra és továbo kérdezto kedvencét, hogy légy"1\' smlt még Inkább bámuljon.
— El tudod mondsni a könyv feliratát Lioka! ,
A szőke tündér édesen mondta re.
• -\' Miért ne I ,Io Nomlne Ss«o SanctaeTrimitia Solius Vertet Aetet"\' Dei\'2.da Januáry A 1698 In N.-AJta-(Koljt- kör.)
Ifit. október 11.
ZALAI KÖZLÖNY
ÖZGAZDASÁG.
- Megkönnyítették ■ mm-gaxdaaágl termények «x-rtját. A Devlzakőzpont mellett ködŐ tárcaközi bizottság, érteétünk szerint, néhány olyan zőgazdaságl termény exportját ínyltette meg, amelyeknek kivi* i Időhöz van kötve. I\'yen mező-dasági termények főképpen nyclkkek és ezeknek exportja l néhányheti időtartamra szól-t. A tárcaközi bizottságot az a iszás helyzet késztette ezekre a 5nnjÍtésekre, amely abból állt elő, ogy az exportkereskedelem, mi-itán kénytelen volt az exportvalu-át 100 százalék erejéig beszolgáí tatnl a Devizaközpontba és ezt máshol, mint a magánforgalombán nem tudta megszerezni, u magánforgalom és a hivatalos devizaárfolyamok közötti nagy különbséget nem birta el és ez veszélyeztette a kiviteli lehel őségeket. Ennek következtében a tárcaközi bizottság meg engedte, hogy néhány mezőgazdasági terménycikknél az exportvaluta egyrészét idegen valutában, másik részét pedig ugynevett inlandskro-neval, tehát magyar értékben fi zesse be feljogosítván az exportőrt arra, hogy valamely külföldi cégnek belföldi követelését magához válthassa és ezt használja fel az exportvaluta beszolgáltatásánál, igy megengedte, hogy a bab export jánál egyharmadrészt idegen valutában, kétharmadr^szt magyar értékben, boraónál 50 azázalékot Idegen valutában, 50 százalékot ugyancsak magyai* értékben, kÖleanél egyharmadrész idegen valuta, héthar-msdrész magyar érték. Az élőálla tok exportjánál is engedélyezett Ilyen könnyítéseket, sertésnél az élősúly kllögramja után 3500 osz trák koronát, 8000 korona magyar értéket, marhánál 3500 osztrák koronát, 4000 korona magyar érték beszolgáltatását engedélyezte. Liszt exportnál, nulláslioetnél kilogrammonként 1.20 cseh koronát, roze-nál 0.40 cieh koronát és takarmány liaztnél teljes magyar értéket fizethet be a Devizaközpontnál.
— A kukoricaszár megbe csillés*. A magyar mezőgazdaságban mindenkor fontoa takarmány a kukorlcaazár. Sok gazda minden évben erre alapítja a jószág kitelelését, különösen a külterje-aebben gazdálkodó alföldi megyékben általában a kukoricaszár és a
polyva n téli takarmányozás gerince. Sajnos, mégia azt kell ta-paaztalnunk, hogy a magyar gazdák ennek megfelelően nem becsülik meg a kukoricaazárat, többnyire kéaŐn és rosszul szokták betakarítani. Pedig ha az aokáig a táblán marad, ott egészen kiszárad, összetöredezik, megpenészedik, akkor nagyon sokat vészit takarmányértékéből. Hasonlóképpen nagy mértékben csökken tápértéke a helytelenül történő összerakás esetén. A gondos gazda azonnal törés után kivágja a szárat, mielőbb behordja és ugy rakja össze, hogy meg ne fülledjen, másrészt, hogy az őszi éa téli esőzések ae tegyék tönkre. Még értékeaebb takarmányt kapunk, ha a kukoricaszárat összetépve, vagy megazecskázva bever-meljük (bezsombolyázzuk) és leföldeljük, amely eljárással valóban elsőrendű téli takarmánnyá válik. Mindezt fokozottan a gazdák figyelmébe kell ajánlanunk az Idén, amidőn sokfelé nagy a takarmány hiány és nehéz lesz a kiteleltetés. Ilyenkor kétszeresen meg kell becsülni mindent, ami takarmányozási célokra felhasználható. Mert valóban elszomoritó jelenség volna, ha a jószág egyrésze takarmányhiány cimén vágóhídra kerülne o ugyanakkor télen és tavasszal is még mindenfelé a táblákon látnánk elprédálva a kukoricasíárat, a ma-
fyor állattenyésztés nagy kárára, z különben a jövő évi kukoricatermelésnél is nygboszulná magát, mert a táblán maradt azár a Irg erŐsebb terjesztője és szaporitója a kukorica állati kártevőinek (kukoricamoly, atb.)
A TŐZSDE HÍREI.
Délelőtti msgánforgslom irányiaké szilérd, pénzkínálat v.n mindenre, üzletkötés kévéi jölt létre. Előfordultak : S.lgó 615. Rima 150, Kőszén 2800, Cukor 3700, Osztrák hitel 146, M.jy.r hitel 720, Georgi. 1510, Mozícukor 380, Kere.kedelmi bank 1250, Anvol-Migyar 125, Ginz d.nubiui 5700, Villámai 2300, Fegyver 1640 korona. Koszipénz 4 izázelék.
Déli ős.zefogl.M magánforgalom. Irányzat javuló. Oizlrák hitel 140, M.gyar hitel 715—20, Fö\'dhltel 370, Leezáoiitoló 108—10. L\'oyd bank 3637, Kere.kedelmi b.nk 1225-50, Vároii 29, AnSol—Magyar 130, Alt. tp. 200, Pesti Hazai 3800—50, Fővárosi tp. 350, S.lgó
610, Koszén 2800, Schlick 125, F.gyver 1650, Magnesit 3200, Ginz Danubiu. 5500 - 50, Vill.mos 2100, Rima 150, Cukor 3600-50, Mező-hejyesi 380, Nova 148, Of» 560, Na.lcl 2425, Alheneum 330, Pillái 50, Glóbus 53, Rigler 66. Kosztpénz 3*5 százalékra esett vissza.
Délutáni magánforgalomban üzletkötés alig volt, Irányzata lanyhs.
S.lgó 605, Kőszén 2700, Magyar hitel 705, Cukor 3650, Osztrák hitel 142, Hermes 80. Mezőhegyes 375, Danubius 5700, Villamos 2200, Fegyver 1600, Nova 145 Schlick 125, Első Budap\'ili Gőzmalom 235, Dchlig 17, Rézbányái 200, Láng 145, Atheneum 330, Kohó 900, Dorogi 4, Iz.ó 530, Flór. 190, Geogi. 1525, Rión. 152, Délivssut 123.
A magánforgalom az esti órákban e\'ciendesedett, — érdeklődéi hiányában az üdet majdnem teljesen megszűnt. Az árfolyamokban semmi uj eltolódás nem állott be. A kosztpénzüzlet kissé javult, 33/. —47« körött volt az ára.
s.lgó 605-10, M.gyír hitel 705 —10. H.z.l b.nk 205, Földhitel 340, L-számltoló 105, Angol M.gyar 117, Osztrák hitel 146, Kereskedelmi B.nk 1200, F.-gyver 1650, Kisterei 150, Hofherr 230, Lipták 38, Motor 110, Villamoa 2100, Zabolai 150, Guttmann 675, Duna-haraszti fa 30, Mllr 420, Atleotlka 80, Adria 525, Kőizén 2700, Kohó 875, Urikányl 1250, Viktória 380.
A devlii-kBipont hivatalos árfolyamai:
Valuták Davizák
Ktpokoo 6goco Anuterdam 7JÍO-ÍOÍO
Acgot iont 83joo-$i<oo Bukarcat «4-l07
U*» U7-1V5 Kor tagija JIOJ^O
UulUf I KriaHiir-ia JO>»-JHO
PiaocU tr. tlOJ-U?l l^oíon SSooo.}í«oo
Márka 6-S Uírlin 6-3
Líra etj-jjo Olaiimaiá* 115-940
Oiitr. kor. «74£>.is«o Pint tioo-njf.
Rt\'-ía (rank lOIO-IOi} l\'tlua JSO-624
Lei jj-io-l Stockholm JUO-J4JO
Sc-W.1 jSo-ím S»ijc
Svijri frank S«50-JJ7o B«» 3740-Í9&0
Koront tlintf Síófia IS7.J9S
Frank diai/ — 7-«*ttb ttO-iiO
Ltagyti roüis N<wyofk 15J00-Í040O
Hg\'.Undl forint 7}\'o-üojo VaxaA }»4*5
Zürichi zárlati
ÍMíUo 0 0000001\', HolUadl. 21960, N.w-York 65800, London 26.2 00, Pirii 3430 00, Mll.no 2650, l\'r«z« I68\'J Ú0, Buda-p.at 0-0305, 2lir»b Í56, Vui4 6. Wl.. 0 78 Sióit. 546 00, Oi.trík btíf. 0.60.00 Nemesjémek: Ezüst 1 koronás 2100, forintot 5600, 5 koronái 10600, 10 koronás 62000. Dukát arany 75000.
Termény jelentést
Un.. (Tlil.vldikl) uj lCOOOO-tOOOO, .ptb 105000 15GOO ress 06000-6500 Uk.rmioyizp. 63000-7000 tör 72500-76000 s.b 03300-09000 t.ng.rl 68M0— 70000, r.pc 170000, koip. 39600 -40500, kétes 7SOCO 80000
A mii terménytőzidén ■ kenyér magvakban kedvező kínálat kerekedett felül ugy. hogy az árak állomisi árunál 2000. budipesti psrltásu árunál 1500 K val olcsóbbodtak. A kis tételeket 1000 koronával még alacsonyabb árfolyamon kötötték. Az összforgalom mintegy 80 vagon volt. Valamivel a roia Is gyengült. A takarmánycikkek piacán a zabot és tengerit élénken keresték, sőt a zab irint Béciből Is érdeklődtek.
A M. T. I. mogónjeientése a délutáni terménypiacról. Buz. Bpeatr 1020—30, Daniotull 950 - 60, Rozs Bpesli 670 —80, Dunántull aőrárpa 750 — 760,Takarmányárpa 620-630, Tengeri 630—50.
Lisilpiac. Búzadara 1850—950, 00 ás 1800-900, 0 ás 1650—750, 2 es 1500 -600, 6 oi 1000—100, 8-aa 550- 600, korpa 400 -20. 75 százalékos rozsliszt 850 -900.
Velömagpiac. Lucerna fehér 10 ezer, Lucerna vörös 9 000, Bükköny tiszta tavaszi 750—850, őszi borsó 9 - 900, Viktória 1100-300, Fehér b.b 1650, 750, Tarka bab 1500—600, Mik 3300- 600, Mustár 1500-200
Ferencvárosi sertésvásár. Szabad-vásári maradvány 12. Érkezett 420. Eladtak 182-lőt. Zslrsertés fl.tal kőhnyü 7500 -8100, nehéi 8000— 8800.
Marhavásár. Marhahús I. r. egészben 6800-8000, hátulja 7100-8600 eleje 5800 - 8000, II. r. rgésiben 5 -5800. hátulja 6000—7100, al.j. 4400 - 4800. Növendék m.rha: 1. r. 5-5300, juh 1 r. 5-6000, II. r. 4800-5000. Készlet: Najymarha 56, eledéi 45, növendék 3, eladás 2, birka 145-115, faggyú 2—2500. A vásár lanyha volt.
Sertésvásár: Felhajtás 460. Köny-nyü sertés 8400 - 8800. közép 9000, I. r. 9-9300, zalr 11500—12000, ■zalonna 9600, lehúzott hua 9600— 9800, szalonéi félsertés 10000. A vásár élénk volt.
F6is.rk.sit6 : zeérl Pósch Oáza. Feletti sz.rk.izt6: Sztrokay Kálmán.
T^szerkuiló: Benedek Rezsó.
Kiad > : Nagykanli.nl Nyomda éa Lapkiadó Vállalat.
LEGOLCSOBB MINDIG
a KISFALUDI ÉS KRAUSZ
Zalavármegye legnagyobb divatáruháza az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán.
Duplaszélcs női sollis szövet métere K 17800
„ , sima „ » 17800
„ „ sollis és csikós „ . 19800
Francia mosó velour » . 17800
Duplaszéles Gabardin nőiszövet . „ 19800
Gyapjú női posztó minden szinben „ „ 27800
130 cm. széles Gabardin nőiszövat „ . . 27800
140 . angol Costílmre és ruhákra , „ 38900
Boy-szővet női kabátra 140 cm. széles „ . 60000
Férfiszövetek ruhákra „ . 38000
„ ,, gyönyörű mintákban I" „ „ 53300
Angol zsánerű gyapjúszövet I" I* , „ 74800
Ezenkívül óriási raktár és a napi árnál olcsóbban kaphat&k:
férfi télikabát és átmeneti doubl kabátszövetekben; nőikabit és köppenyvelourokban, férfi bundaálhuzatok, frakk, zsakett és szmokingszövetekben, csizmanadrág kelmék és férfi divatszövet különlegességek. — Színtartó pargetok, mosók, ágy-huzatok, vásznak, kabátbélések és Cugehörök.
Gyári raktár:
szövőpamutból ós szövőcérnából.
gc Bámulatos olcsósági Plaid vállkendők darabja 25.000 korona. ~aa
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 11.
(A halál éa a lakáehlány) Egyik iiki kit városkában történt- Jó üreg néni Jt halálos betegon. OJivatu botosjű ijed-lapuluk meg a fal mellett a izogletok imályában. Egyetion kis szobája csendjén -.IdokUa lassú tusija xemegett it. A szom-rd asssony ült csak aa ágya mellett. Aa felkelt. Arcán ett ült a bizonyostág, nem mondott, de tudta máz, nom éti r? a reggelt. EUöszönt némi fejbólintással, tnt A kapuban kipirult arcú, Ugraovilt isjii ifjú embee várta
Doklor ur, adhatna nekem nyugodt fciiiniereltol a y írást airó\\ hogy oz as nony meghal?
Adni e»ak adhatnék, de nem gondolja, különösnek tetsiik ez a kérés\' Kedves doktor ur, a lakáshlvaulbót jo-Kzzel at Írással megkaphatnám az öreg-uooy lakásit. Tessék elhinni, olyan régóta :ok rá
A vége az lett, hogy a Iak*sliivatal az ;as<zony halála asat/ro kiutalta as ilju ernrk a lakíst, aki erre a nag< ölömre izott ét megtartotta okúvőjft. Boldogul rattyof\'.ú arccal, likáv|-azo!vánry.l a lebébeo jött meg gyönyörű efty hotl nász-tis után, vele jöttek a bútorok és aa egiit endetés. fs vele jött aa a<stony. (isszevlssza csak annyi bsj történt, hogy órag asszony nem volt hajlandó boerajz-I őket a lakásba. Mert meghazudtolta a lományt és itt rairadt és él. És él még ma két év után.
Az uj asszony pedig azóta már özvegyen usdt a még most Is érzi azt a lakás-zolványt.
— (Elítélték a vérteaboglérl yilkoaokat) Székesfehérvár ól
:ntik: Horváth Gyula dr kir. vényszéki biró büotclőtonécsa gnap hozta meg ítéletét f;ardin r József éa Leinhardt József vér-sacssi legények bűnügy :ber>. A r. ügyész szándékos emberölés-i vádolta őket, mert ez év április •án Húsvét vasárnap délutánján vérteabogiári bucsu alkalmával érteiboglár és Véiteaacaa közötti dŐ szélén megtámadták Burg ardt Márton vértessesai lako»t dorongokkal agyonütötték. Majd nála levő pénit és különböző \'•tokát ellopták. A bíróság mind-ettŐjüket szándékos emberölés intettében mondta ki bűnösnek Hardinger Józsefet 11 évi, Lein aidt Józsefet 5 évi fegyházra ítélte.
ítélet ellen a védők fclebbezéat ilentettek be.
— (Benes éa Maaaaryk útja)
[fiából jelenlik : Benes dr. cseh ulugjminlszter október 15 én Mon-\'esuxoa utazik Massaryk elnökhőr, onnan együtt Párísba utaznak.
— (A német vasati dljsza-*•) Berlinből jelentik: Október 3 tói kezdve a személyforgalom •»utl tarifájának szorzószáma 120
jó, az áruforgalomét pedig 350 \'"\'óban állapitolták meg. A szor-"iám emelésénél nem vették figye-mbo a márka legutolsó napokban ártént nagyfokú áresését.
.77 (Kereaxtaxenteléa) Miháld-" jelenti tudósítónk : Lakás János j Polgár a háborúban hősi í j fiánok\' Ivánnak emlé-I c ct kőkeresztet állíttatott £™ek a kőkeresztnek egyházi J«í«enttléae most vasárnap tőr-meg Steiner iharosi esperes °*remüködésével
7" (UJ helyettea Jegyző) Mi
Wrol jelenti tudósítónk : Siígethy ro>háldi körjegyző megron-egészségének kővelkeztébeu i^badsájoltatott s a jövő év ele-">ugdijba megy. A körjegyzői J««;dők végzésére Haán csurgói l0o"ó Matolcsy Gyula cmrgól BÍ\'OdJegyiöt küldte ki, aki meg kezdotte már működését.
— (Mennyi földöt oaztottak axét?) Budapestről jelentik: At Országos FöldbirtckrendezŐ Biró aóg 1923. junius 20 án megkezdett müködéiio következében 1923. október 5-lg 62.115 hézhily keletkezeti ; törp: és kisbirtokra feloszlott 296 818 katasztrális ho\'d 1058 négyszögöl; ezenfelül kishas onbérletek alakilásíro átvétetett 346 kö<aég-bm 73.256 katasztrális hold 439
négyszögöl. Ennek az eredménynek a részletezése a következő: Klada lott házhrlyrend^sés során 900 községben 33.419 egyén részérő 8830 kataaztrális hold 1543 négyszögöl terület. FóldhÖijultatás vé gett megváltási eljárás megindítását ké\'ték 3235 községben. A m<-g váltási e-JJ ár éa lefolyatására nz Országos FöldblrlokrendezŐ B\'róság bírót küldött kl 3105 községbe. A megváltást 6> O szagos Földbirtok-rende.ő Biróp/\'g kimondotta 820 községben 218.082 katasztrjlh h Vd 150 négysrögől területre. Ebből alakult 201 közös 1-gelŐ, 82 679 törpe éa kisbirtok 28 696 házhelye. E\'enfelűl elővásárlási jogát gyako rolta az Országol Földbirtokrendező Bíróság 125 esclbsn 12 690 katasi-Irális hold 1554 négyszögöl területre. Továbbá Inatlant cldsrabol-lak 248 esetben 57 214 kataaitrális hold 1011 négyszögöl területet.
Ebből 29.756 knlaszlrálls ho\'d 1032
négyszögöl elderabolása folytán földhöz jutott 6911 egyén. At Országos Földbirtokrendező Birósíg hoz a mai nr»plg összesen 72.105 besdvány érkezett.
— (A kaposvári urlovaa verseny eredménye) Kaposvár ról jelenti tudósítónk : Kaposvárott a Somogyinegyei Gs?dassgi Egyesület urkccsis- és lovasversenyt rendezett. A versenyen igen nagy atámu előkelő társaság volt jelen. A négyea és ketté* fogatok első diját réctei Békeffy litván puizta-rderioi földbirtokos nyerte meg négy sárgájával. Ugyanezt a négyest Keszthelyen már a második díjjal tüntették kl.
— (Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj latén) Zalaegerszegről jelem\' tudósítónk: Kedden oile at egyik vendéglőben egy többtagú társaiig Iddogált. Tizenegy óra tijbao .Van-e köttetek zsidó?* V/altissal állított be ilatalemfce;. .Sajnos, nincs!\' volt ri & válasz, do ezzel m<r két pohár is repült a belépők felé At egyik pohár kö^y-nye>b sérülést ejtett a fiatalemberek valamelyikének A\'cán. As ügyet a rendőrség vatta kezébe.
— (A postatakarékpénztár azeptembar havi forgalma) A
takaréküzletben a betétek összege
110,588.676 korona 54 fillérrel hv
ladta tul a visszafizetések összegét. A betétek állománya ezzel 1923. évi szeptember végén 2.052,691.519 kor. 25 fillért tett kl. A betevők száma e hóban 54 el apadt s ösz-sr.es számuk e hó végén 1,242.450.
A csekk- éa c\'earlngüzletb^n a betétek Összege 17.937,403.898 korona 34 fillérrel multa felül a visszafize tések összegét. A csekkbetétek állománya ezzel 1923. évi szeptember hó végén 60 960,899.425 korona 95 fillért tett ki. A csekkszámlatulajdonosok száma e hóban 281-el növekedett a a fennálló csekkszámlák száma e hó végén 47.265. A m. klr. postatakarékpénztár havi összforgalma a két üzletágban 686 332 tétel és 473.532,196.119
korona-66 fillér, összes betéteinek állománya p»dig s»eptember hó
végén 63.013.590.945 K 20 fillér.
— (A könyvök szorzószáma)
A könyvek átjelzésénél bevezelett szorzószám 1800-rn emelkedett.
— (A Tébe adománya a f5-város gyermekeinek) A Tébe * miniszterelnöknek bejelentette, hoíy folyó hó 8 án tartott ülésén 600 millió koronát sztvarolt meg a főváro* gyermekei, « középiskolai t>r.u!ók és az egyetemi hallgatók támogatására. Bethlen István gróf miniszterelnök mcleghonxu kös/önetel mondott a Tébéoek.
— (Bérmentesítési kényszer a külföldi áruforgalomban) A magyar királyi államvasutak igazgatósága ii magyar-oaztrák, továbbá az Ausztrián át irányuló közvetlen m»gyar-cieh ár ufóig, lomban október 15 tői kezdődően átmeneti jellegű bérmentesítési kényszert léptet éleibe. Eszerint n rr.; gyar osztrák áruforgalomban az os\'trák vont-iákra cirdékrs fuvardíjakat, vJ-v mint az osztrák koronoérlékbcn felmerülő fuvardijpóllékot október 15-től csak Auszh iában lehet fizetni. A m»gy«r vonalakra esedékes fu vwdij p-di^ n cim/olt\'o áiutuíhstó. Ai Ausztriába szóló küldeményeket magyar komniéftékü utánvét tel és készpénzelőleggrl továbbra is felveszik. Az Ausztriában feladott szállítmányokat rzonbnn sem utánvéttel, s»m készpéntelőleggel nem leh-*t megterh-ilni. B;rm;nlc-sitési kényszert alkalmaznak O\' Ausztrián át irányu\'ó magyar-cseh áruforgtdombnn ia, még pedig mindkét irányban a msgyar osztrák határig kiterjedően. Az osxtrák és a cseh vonalakra esŐ fuvardíjat és a többi Illetéket a cseh feladó, Illetve cim ett tartozik megfizetni. A küldeményeket utánvéttel nem lehet megterhelni.
fl középosztályok nemzetközi szervezkedése
A laernl nansxatkttxl köz6posxtély-kongresszus A középoiatély nom-sell és namsetkSsi vonatkoiásai
Budapest, október 10.
A mult héten lefolyt berni nemzetközi középosztály - kongress. us most már végérvényesen felvetette a középosztályok társadalmi éa politikai helyzetének nemzeti és nemzetközi problémáit, amik meg voltak ugyanilyen tömegesen eddig is, csak nem mutatko-.tsk orga nikusan.
A ko\'grcsazua msgyar csoport jának bellusi Baross Gibor poatz takrrékpénztári elnökígazgató volt a vezetője, aki Bernből visszaérte-kor a következőkben nyilatkozott a kongresszus lefolyásáról, a szervezkedés historlkumáról és a megindult szervezkedés nemzeti és nemzetközi vonatkorásairól:
— Évek óta foljó nsgy élőké-azltŐ munkálatok eredménye volt ez az első svájci középosztály-kongresszus. Abból a tudományos és Igy elvont értékű intézetből nőtt ki, r-mely Brű»s*elben működött Nemietköii Középosztály Intézet cimen és figyelte a középosztályok helyzetét, statisztikát gyűjtött róluk, aztán év^nkint beszámolt nem sok érdeklődés mellett mindezekkel a nyilvánosságnak. A háború után az intézmény azt tűzte kl célú\', hogy nemzeti és internacionális szer vezetbe tömörili a középosztályokat. Ugyanilyen irányú mozgalom indult meg egyldöben Svájcban Is lachumi dr. szö.etaégl kormánytanácsos és Leimgruber titkár akciójaképp. A két mozgalom aztán a Strasuburg-ban megtartott értekezleten fuzionált, áttette működési székhelyét a sokkal kedvezőbb fekvésű Bernbe, ahol most meg is alakult a Közép-
osztályok N-m/.etkÖ/.l SrÖvetségé nek központja.)
— Ax ehő berni kongresszuron tizennyolc állam képviselői jelentek meg és számtalan helyről jelentették be táviratilag csatlakozásukat. Természetes, hogy aren az első találkozásin csak a kij-lölt célok fix\'roxíséról lehetett még szó, program felállításról tehát, ami azonban jelentőnkében annyi, hogr lettünk és h?Wpcsolóduok az álu-lános nemzetközi jólétet és kon s olldéc\'ót munkáló n>m.etkö<l szervek organikus sorába.
— Programunk csúcspontja ar, hogy a SzővetS\'g s\'ilSrdan a mu-gánlulnjdon, a magángazdaság és nx önálló munka alapján áll és határozottan leküzdeni Igyekszik minden olyan tendenciát, amely ezek természetes kifejlődőt meg-nktdályozná. Erre eszközei a kÖ vetkezők: 1. Nrmzelközl egyezmények foriczlrozása az lp»r, kereske delem, tudomány, művészet és egyéb szabadfoglalkozások érdekében. 2. Lehetővé tétele annak, hsjy állandósuljon a középosztályok gyermekeinek m\'ivelődés-f\'jlesztéa szempontjából való cseréje időszakonklnt. — 3. Az egyei nenveetek stoclélíi és egészségügyi helyzetének f-ljavitt«tása érdekében v.nló ilyen cé\'u intézmények alapi lása éa erek keretein belül a középosztályok gazdasági éa pénz ügyi támogatása. 4. Fejlesztése és kiépítése a középosztályok érdekelt v\'dŐ sajtónak, felállitásq esy nem-zetköri középosztályt Informáló hír s\'o\'gálatnak és érdckludóslló szervnek. 5. Terjesztése és megerősítése a polgári és nemzelfentartó gondolatnak, a többi osztályokkal v»ló ezükségea együttműködés propa-gá\'ása, — egyszóval a nrm.-eti és nemzetközi hatmónia m^gte remtése a tarlós béke érdekében. 6. E-^y oly.in gszdasági nemzetkőai rendre való törekvés, amelyben a középosztályok a termelésben és a j*vak kics-rélésében állásuknak és működésüknek megfelelő szerephez juthatnak.
—- A szervezkedés minden állrm területén m-\'gkezdődött. Magyar országon megalakult n Magyar Kő\' zéposztály Országos Szövetsége, mint helyi érdekvédő ét a körponttal kizárólag érintkező ala\'culat. Működésünk a legkötelebbi idődben arra terjed kl, hogy öntudatra éb resszük a középosztály tömegeit és rrz alaku\'at köré c^portosiisuk.
(x) Uránln Csütörtökön és pén-
Kteken: Fehér galamb fekete város ban. A tisztviselő kálvária megkapó raj/a. Főszereplők : Várady Gusztáv, Lóth 11a, Muzslay Bslla. A\'.o\'ő\'dá-sok elölt Vándorú Gusztáv mond költői prológot. E\'őaditsok : Uránia 7»7, V,9. Világ: 9 órakor.
(x) 3 axobás laktis évi bérét is megtakaríthatja, ha rossz harisnyáit, a Icgjojb békebeli anyagból FILII\'P kötődéjében — Szombathely, Széli Kálmán-u\'ca 0 sz. alatt Icjelteti.
(x) HauiUfogakat, aranyat, ceUs\'ö\', brliliáu sokai, érmeko?,a«p«cca evőíszközöket és dísztárgyakat a legmagasabb napi árban veszek. — Fried József fwzsri:.?., Sug/r-ut 2. xtám. (1-ő-tit is Stlj<ár tit sarok.)
Crotit gyirtminyu
fedéllemezek
minden minőségben gyári árakon
SARTORY OSZKÁR UTÓDA cégnél
Klrily-ulc. 3B. !,,,
1923 októhe-r 11.
ZALM KÖZLÖNY
/I keszthelyi Gazdasági Akadémia tanév megnyitója
Keszthely, okt. 10.
(Saját tuJósltónktól)
Kedden nyitották meg a keszthelyi Gaz* da«á»l Akadémiát, Stefalcs Aladár apát-p!e-bános szolgáltatott Veni Sanctejé-val kozdó-dött az ünnepély, mrlyen as akadémia tanári kara és hallgatósága teitülotüeg vett részt és amelyen Kckhart Antal zene\'anár orgonaki érete mellett a gazdászok énekkara szebbnél-szebb egyházi énekeket adott elő.
A szentmise után as akadémia tornatermében folyt le a megnyitó ünnepély többi réssé. A nemzeti Hiszekegy ima elhangzása után Sztankoviaa János g*zd. ak\'.dérr.i«i igazgatS hosszasabban ismertette a mult tanév történetét, megemlékezvén egycb;k között a m géíhe\'.ésl nehézségekről, melyekkel a hallgatóságnak kellett megküzdenie és köszönetet mondott mindazoknak, akik pénzbeli és egyéb segélyekkel hozzájárultak a szegénysorban levó hallgatóság segélyezéséhez. Kérto a város tehetős polgárait, hogy segitsék a hallgatóságot a folyó tanévben is, amikor a magas árak miatt a megélhetés még inkább megnehozittetett.
A megnyitó ünnepség keret\'n be\'iil Táber Sándor gazd. akadémiii rendes tanár tartott szakszatii és vonzó tudományos előadást a magyaroiszági szikes ta\'ajokró), Ismertetvén azok keletkezését, tulajdonságait és azokat a módozatokat, melyekkel e talajok meg-javithstók.
Az értekezés befejezte utíu Sztankovics Jáncs igazgató a hallgatóság viselkedésére, tanulmányi rendjére vonatkozóig a lőtt tó-tnor ssavakba utasítást és jótsn\'icsokat a ezzel az I9&3—M-ik tanévet megnyitot\'.nak nyilvánította. As uonepílyes és taitalmes megnyitó a Himnusz elénekléscvel v/gzfdötL
As 1923-24-ikl tanévre $0"-nál több hallgató iratkozott be a keszthelyi m kir. gazdasági akadémiára. Hz a létszám a mult tanévihez képss! vatemivel csekélyebb, mégis azonban még mindig t-ibb, mint amennyi halJgatúrs az akadémia tantermei és gyüjte-ménytára eredetil* g berervdeztetett.
Magyarországnak sürgős segitségre van szüksége
Jean dc Bonnefon a C\'ub Fau-bourgbnn n mtgyar kérdés\'ől nsgy aikert aratott elő;d**t tar* totf. A terem ebből az alkalomból zsúfolásig mrjjte.lt. A* előkdá-«on a löbhl közt megjelentek: De Moite és Haynald szenátorok. — Tissyre képviselő, Korányi Frigyes bíró, pirlöi követ, Fraznovszky Iván volt párisi követ. Hevesy Pal követségi tanácsos és a franc-a politikai, pénzügyi és kereskadelmi élet számos kitűnősége Is.
Jean do- Bonntfon hosszú e\'ő • clásának legértékesebb része a Polncaré és Bethlen miniszter* elnökök kötött vont párhuzam volt. Erről Bonneíon a kövtkezöket mondotta :
— Mindkét államférfiut közös politikai erények ékesítik. Mindketten meg v.innak (áldva arra! a kit art:*\'sói, amely az idő segítségével minden ak»d«\\ly fö ott győze del.nrskedik. Mindkettőtől teljesen távol áll a személyi érdek. Micd ketten müvéscci nnnak, hogyan kell n közvéleményt Irányítani és vezetni. Mindketten tökéletesen meg tudjak óvni nyugalmukat és mindkel tőjük nek kö>ös vonása az a tepintit, amellyel a feleslegei lU\'lódiíokit el tudják kerülni,
Bonnefon azznl fejezte be elő adását, hogy sürgős segítséget kö vetel Magyarország szamára. Poin-c»ré miniszterelnökre hivatkozott, akir.ek módjában van, liogy Franciaország akaiatát érvényre juttassa a nftgy- és a klaont»nttal szemben.
HÍREK.
Katonatemető
Valami borzongással gondolok sokszor arra, járva temetők eresztek között, egyedül, öszi este — hogy széles Európa majdnem mindm or szagában, minden városban, minden kis faluban vannak iluen árva, messzeszakadt sírkeresztek, amelyek alatt mártírok alusszák álmukat. Katonák. Akik közül talán senkit sem ismernek a néha arra járók. Idegen hangzású nevek a sok-sok egyforma, egyszerű fakeresxten. Es azokra a keresztekre nem borul senki zokogva Szétguruló hantjait senki se igazgatja a szive véreben gyökerezett szí retettel.
Katonák. Kicsi temetőkbe ezerleié szórt millió álmodója nagy vértanú ságnak.
Nagykanizsán is vannak halott katonák. Sok, nagyon sok maradt itt minálunk a temetőben. Si erényen, szürkén, majdnem névtelenül, katonás rendben. Mint ahogy éllek, ahogy harcoltak, ahogy az életüket adtak, hogy éljünk.
Most Nagykanizsa város tervbe vette a hősök temetőjének rendezéséi. Gondozott, kavicsos utak között virággal, pázsi.tal, örökzölddel beül letett virágoskert lesz a katona temető. A kegyelel kertje lesz. Nagykanizsa város élő ezercinek adója azok emlékének, akiket itt ért utol a nagy kataklizma szele, amikor ezernyi élet lángja lobbant ki az áldozati oltáron.
Mert a mi halottaink ők, akiket sohase láttunk. Akik otthagyták életüket a mindnyájunk kálváriáján.
Mert ha eljön mégegyszer a ta vasz, az ö sírjaikról lépjük majd a legelső virágot alletujás zászlajára a Ullámadásnak.
Bsrbarlts Lajos.
Előfizetési felhivás
Október hó 15 ével u/ előfizetést
nyitunk lapunkra. Az e héten újonnan belépő elöjitelöink külön le nyomaiban kapják meg Péterfy Tamás „Linka" cimü regényének addig megjeleni folytatásait.
A Zalai Közlöny
kiadóhivatala
— (Naptár) Okt. 11. Plrcidia.
— (Idöjáráa) A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változékony tu\'nyomó»n száraz Idő várható, lényeges hőválto-ás nélkül.
— (Olvasóinkhoz) Lapunk min den egyes elárusitásra, va?y kihor dásra kerülő példányát mai naptól kezdve jóI bevált rendszerű lap elzáró géppel lezárva kapják kezükbe olvasóink, hogy az eddig oly gyak ran tapasztalt visszaéléseknek elejét vegyük. Kérjük előfizetőinket és azokat, akik példányonként vásárol ják lapunkat, hogy támogassanak bennünket és na fogadjanak el mást, csak sértetlen példányt.
— (A rendőrségről) Dr. Beu-sterien Etich rendőr tanácsos szabadságiról virszatért, a magy, kir. állsmr. ndőik*pítányság vezetését a mai nrppnl átvette.
— (ElmHrad Káilay beázó-mólója) Káilay pénzügyminiszter október 14 rc vagy 21 re tervezett nngykani/.soi beszámolóját bizonytalan Időre elhalnaztottfl. Ezidnsze-rint annyira elfoglalják tágjának sokfílá Irányuló, halaszthatatlan ügyel, hogy nem tud magának Időt szakítani a KanlzsorR való leuta-záshoz.
— (PUspoki konferencia) Dr.
Csemoch János bibornok-herceg primáa azt az alkalmat, hogy a kedden lezajlott háromnapos katolikus nagygyűlés idején Csonka-Magyarország csakn-m valamennyi egyháífejcdolme a fővároiban tartózkodott, arra használta fel, hogy szerdin délelőtt 10 órára a budavári hrrcegpriniási palotába szokásos őszi tanácskozásukra hívta ősz sze a püspöki kar txgjsit. Az elnöklő bibo\'nok hercegprímáson kl vül caaknem az összes főpísztorok megjelentek, igy többek között Prohászka Ot\'okár a/éke«f\'hérvárl, Fetser Antal győri, Glattjelder Gyula csanádi, Roll Nóndor veszprémi, Hanauer A. István váci megyés püspök, az üresedésben levő kclo-cssl érseki főegj házmrgyét dr. Horváth Győző felszentelt püapök, kép talanl helynök képvlseito és míg-jelentek a tanácskozáson a megszállás alá került egyházmegyék m\'g nem s/állott rés ének püspöki vikáriusai (a. Gróf Zichy Gyula pécsi püspök nem jelenhetett meg a konferencián, mert kötelező ad limina látogatásának megtételére közvetlenül r Katolikus Nzgygyülés estéjén Rómába utazott. A mai püspöki konferencia folyó egyház-kormányziti ügyekkel foglalkozott és megbcszélto azokat az intézkedéseket, amelyeket néhány legújabb tő. vény és rendelet tett szüksé-getsé. A püspökkari tanácskozás a déli órákbwn ért véget.
— (Szépül Nagykanizsa) A város ajánlatodat kért a Zrinyl Miklós utca csatornázásira. Késtziz méterjs szakaszon foga«k uj betoncsatornákat épiteni újra kövezik ax-utca középső szakaszát, egyszóval egészen rendbehozzák a Zrinyl utcát. A kisajátított és lebontvlt BUu h\'t eltűnésével egyenes vonalú, sz.\'p utc«ja lesz ez Nagykanizsának, s ha ez az ujnbb rendesés is tető alá kerül — ami mo\'lesleg nsgyon ráférne városunk minden utcájára — akkor egy lépéssel kö-zelobb lennénk ahhoz, amit a kultur város külsejétől nem exk az esztétika köveit), ha nem a közegészségügy, a közbiztonság, a forgalom, általában az észszerű városrendészeti politika.
— (Megint feltörtek egy vasúti kocáit) Azt hittük, Mod-rovicsék ártalmatlanná tételével végírvény/sen elintézést nyert és befejeződött a vrsuti lopások sorozata. Kedden éjszaka kiderült, hogy nem jól hittük. Míg mindig vannak vakmerő Ismeretlen tettesek, akik feltörtek egy vosutl kocsit s ha nem I* nagyon sokat, da 50 kilo* grr mm babot emeltek el az éjszaka leple alatt. A vasutőrség azonnal jelentést tett a kapitányságon, ahol megindították a nyomozást.
— (Nyugdija* tanító gyerme kek és árvák természetbeni ellátása) A vallás* éa közoktatásügyi miniszter rendeletet Intézett a tanfe\'ügyelőségekh^z, mely szerint a tanítók nyugdíjügyének rendezéséig is h«.jlandó 24 év<s korukig n természetbeni ellátás kedvezményét nyújtani azoknak az egyéb-ként ellátatlan tanitó-árváknak, illetve nyugdíjas tanitók gyermekeinek, akik után csak életük 16... évéig engedélyeztetett a családi pótlék, illetve nevelési járulék. Az ellátást msga a miniszter utalja ki. Keliően felszerelt kérvények az illetékes tar.felügyelőséghez adandók be. Ugyanitt adnak felvllágoeitást a mellékletekről.
(A zalaegerszegi dolog-hÁx) Zalaegerszegről jelenti tudó sitónk : Az iuternalótúbornak dolog-hízzá vaió átalakítása megkezdődött és teljes erővel folv; maiban v*n,
— (Kát Tagon zsírért An.« trla odaadja Zrínyi p"f gepán csontjait) Rezignál j vegyes érzéssel olvaisuk, hogr AU|, trla véfül áruba bocsátotta Z-j„ i ás Frangepán csontjait Is. Az ut<s , államok ugyanis legutóbb rávet* , ték magukat a nemzeti hősökre mivel Ilyenekkel nem rendelkezi csináltak, vagy rendeltek nW nsk. Igy lett a csehek nsclonali.t hérosza Jánosik, aki a valóságon slmplex segédjegyző volt a mind« hősiessége abban kulminált, ho^ sikkasztott a ezért lakat alá tettí Most Jugoszlávia nézett neműt nagyságok után a mivel mis nti akadt, Z\'lnyl és Frangepán tudvi levően azért haltak m?f i béc újhelyi vérpadon, me:t a haldo\'i Msgyarorazágért akarlak ksr<J{ fogni nz Idegen zsarnokság ellti ben. E két halhatatlan magyar tanú a szerbekről —minden nsj tudái,a mellott is — legfeljebb i» nyit tudott, hogy bocskorban ji. nak, ha ünnepi diszbe rátilji magukat . .. Másfelől Ausitiiir Is jellemző, hogy kapva-kapolt szerbek kérésén, persze neo Ingyen. Ez a szegény államkoro amelynek éhea száját az ejés világ Izgalmassága nem képese;; szer már teletömni, mindössze tt vagon zsírt kért a kétszázötven esztendős csontokért. Meg is kapi Mert Ausztria csak naturáliákbu dolgozik. Minálunk ezt ug? hlvjii — bocsánat a kifejezésárt I — tt\' hetetlen bendŐ.
— (Nincs vérhas) árvány Zl
Iában) Dr. Thassy G*bor, Zala vármegyn főorvosa a keszthelji é tapolcai járásokban fellépett jirvi nyos vérhasmegbetegedésskre vo natkozólag a következő nyilatko zatot tette:
— A tapo\'czal és keszthelyi ji rásokban fellépett járvány koránt sem olyan veszedelmes méreti mint amilyennek azt a puszta ni mok megtekintése mutatja. — A összes megbetegedések száma !rk százra tehotő, ebből ma már csil 60—70 a tényleges beteg. Er szám még akkor sem lenne ijeszti, ha 1000-2000 megbet.gedés fot
.dúlna elő, mert gyümölcsérés iát jén ez máautt is általános tünet Az éretlen gyümölcsök élveién ellen szinte lehetetlen a kürddea Eonek tudható be, hogy csak W dicien 30 beteg *> 9 halélo\'« fordult elő. — Három hét kelleü hozzá, hogy végetvessfiok avérhuJ járványnak. Egyébként iz ^ 15 esztendőben Magyarország o» azes vármegyéi közül éppen U-megyében fordult elő a \'eíktVj] aebb járványos megbetegedés, Zalaegerazsgtn az Idén nem voiq járvány.
— (Péilibon la Utolérte sí ságszol-áltatás) A minap egy katonaruhás férfit ál itottak e!ő a reoi
gen. As volt a bűne, hogy a* Iga*^ j rendőr őzszem iek hwnis nevet mondott •
Csikmegyei szütetésü^iadirokkaníoak
magát, L\'emondotl aíatalt azonban ig\'í^ nem tudta. A kapitányságon erós válla ala fogták, mikor kiderült, hogy ^
ré. ek hívják. Csakhamar kitűnt as is, «• • kellett letagadni az igazi nevét. A buau*p nyilvántartásból megállapítást nyert, hogy excv m\'jusa ótn körözi fajtalanság vád^ terhelten a vesepréml törvényszék. Azon" letartóztatták cs átkísérték az üfiyé»zv:s«*
- (Drágul a bírság) A kormány rendeletet cdott kl,
a társulati adóról szóló törvény*" megállapított 10-20 koronáig terjedő blrswg 1-2, valamint 5 millió koroo«» emelte fel.
ZAl.Al KÖZLÖNY
1923. .>VlAh.r U
ffipróhirdetések
Minden it<> 100 koronii, vj.iaeabb t-clürel 100 koron*. AlU.t kcr««41ii-cV .<0 »j*>»l«k cnjcadinluy. Vatdr- »• (inncpnapoVoit 100 ■ xáxaUk IcUr. I.cckl.cbb hlr.lrtí. 10 ixO.
XU<tó ham AiuU-u«c« ncncl *!!oe:.lh»l« HívttiC VJCÍMB, Ot.il^-it 27. i. Hal l»Uml. kctlS SimtMJ J^ittCrtl, Kii-Si7«
Kcroitk tff l»dlf»aiW u»«il. N\'lrr.n kádáj. Mihi a. . ja AicKtlcI 1* li 4-«\'71
n-\'«i iycraiakul<n Mia.fif t«:oioaolt untai Lutl kunjM.ai. Cím • ii.irtbar *

KUil\'i co ;o <»!<( m* NlCIt.V«n.V. omka. Cira KotUrlu, > 81
Egy 10 <i jo to uo!tc« cgy»p»nmu • lllauy eUdö. Xö.v«til(l áijJiol. Kóijonii T«j<t«i nclt l>. V. i»SJ
Kta J6 (<> k:«tU> dlm.iOl Kouslh-M
Százmillió
nyflihttŐ az ujon mi k«ídi5d5 XI. m. kir. ©szt*!ysor<j«tékb«n. Siorancoosxámo\'.i kaphatók
MILHOFFER K/S LM Ú H
í\'cliru.itúnil i.k
Csengtry-ut 7. Rapoch-hái, tt diiint.
Huzái 1923. nou. 14. é. 16.
64 ESZTENDŐ
i a«lk jl4iln:cl!«ü k«:iék< «i okot \'jtiáiaak a
KODOUÍNVI-FÉIB
GAZDASÁGI
ZSEBNAPTÁR
Ei i bíkiteli kUllitásu, tt*ól«ll vatkoi MebnapKr ftlstííi m.njiil. imitt * stidak&iOiut^r.elc ííüknje »»n. A haatnoa íar.ícJo\'t valöalqoa tirhl.-í ez a kilel, melynek 4vl kulija lividewn elhagyja i »*)I4I. Hl lehlt biitMÍUm Óhajt ejjr píláányl ebbíl i ntpU(bO), ugy
azonnal küldjön be Ispunk kiadóhivatalához 8600 koronát
ÍM SÉÍMEHTÍS lülOllSil
8600 korona.
Tölgy, dió, cseresznye, bUkk, hárs stb.
rönkfákat ás erdőket
legjobb érőn vásárol a
Budapest, IX., Csont-utca 1.
Körremielet!
Hungária Cipőüzlet
Nagykanizsa.
Utasítjuk, hogy a rahtdrdn léuő cipők árát folyó hó 8-tól
20%-kai szállifisa le.
HUNGÁRIA
> ü . po nt
BUOBPUT.
A szüreti idény alkalmából uj és kifogástalan minőségű fcaS\'írtíllí
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek mellett használatra, kölcsön kaphatók
Zerkou/iíz Albert *Z3$Er Nagykanizsán.
ver £ héten
Szabó Sándor cipőáruházában
az éu folyamön visszamaradt egyes pár cipőket a
napi árnál 40°|o-ka! olcsóbban
árusítja.
Nevezetesen:
Női magas fekete éí barna cipők 60000—95000-ig
Női fél cipők...... 45000—65000-ig
Hői antilop cipők...... 80000-
Női fehér vászon cipők .... 20000-
Kazinczy.utca 1. szám.
egéazaégua száraz válogatott minőségben vajponrakoaiáuyban axonnall, eaotlsg későbbi asá\'Htásra váaárolok.
Pollák M. Emil kereskedő, Nagykanizsa
T.t.lon-aaimok 1S5. .a 111. - Távlr.11 dm : Torm.ny.
tssr Közvetltökel díjazok. T5R1
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Százmillió
korona nyerhető
egy ősszegben egvctkn sorj-Yj\',y:l « nnvember 14 én kc/ctádó XI. sorsjátékban
Megrendeléseket máres7kö2llM.
Deák és dr. Ordcdy
Andrássy-utl fiók, Budapest, Andráiiy-uí 16.
Juta!om: 60 millió HIuUIm »ui-nr*«»k: Kyerimény: 40 millió V, 4000 kc:o»» 20 millió 1 . 2000 ,. 10 millió ilb. \'It 1000 „ ÖJS18JÍ0 700 millió.
KÉVE
Me/Soai dasjgi Hitelintézet és Iparfejlesztési R.-f.
Budapest, V., Nádor-Lka 20.
Elfogad nutgblT&ioknt t.rmány.rlékeatt.aro
mlutlcii nieiiiivt.cghen. K<aa6gaid.»*gi hlt.lt nyujl kedve/..\' föltételekkel. — Me.6s»z4li».gl többl.rm.l*. A. toar-f«|l..«lé..
Eübűl, árpái és tengerit
vásárolunk <v&magasobb áron.
b?rtr-ilycn mennyUcgban nopl ár alatt sz.ílli uuk.
Zalavármegvel Szövetkeze I Áruforgalmi H. T.. Nagykanizsa
SOraóoyómt r\'ului*. TritíoouJm:
mnppákban és dobozokban
Toilettepapirok
a legnagyobb választékban
Fischel Fülöp ?iai
papirúruháxábar.
Városház pakoló,
a kereskedő pii helyette a reklám dolgozil
Nyomatot! . N.sy!om!ö,i Nyomd. ú Upaiadó Vaiif« tonyvnyomdalSbatt, íí^ytoBteAn."
Stinnes
A német események ma Hugó Stinnes személye körül kulminálnak, Stinnes u;jyania tegnapelőtt meglátogatta Degoutte tábornokot, múra pedig nyilvánosságra került, ho^y kihallgatást kért Poincari francia miniszterelnöktől is. Stinnes ezzel a kői nagyjelentőségű politikai cselekményével a német nagyipar behódo-lás*t dokumentálta a francia erőszak-politika előtt s ez a behódolta érthető és nagy izgelm*t váltott ki nemcsak a szenvedő Ruhr vidéken, hanem az egész Németországban Mert Síinnes a ruhrvidéki ellenállás megszüntetésének bej^lontóso UtAn negyvennyolc órával mér Digoutte tábornok e ő:t tisztelgett, «z el\'tt a Degouite tábornok előtt, aki a Ruhr-vidék megszállás* fllu.t annyiszor lövetett h fegyvertelen rémet polgárokra. És Hugó Síinnes, a német nagyiparos, aki ma a német tőkét és a g&zdasági halaimat képviseli a maga személyében, azt kéne D.gouttc tábornoktól, hogy függessze jel a fenhatósiga alatt olló német tenlle teken u nyolc órás munkaidőről szóló törvényt. Termósxeics dolog, hogy Stinocsnek ez az cljJrésa a német munkáspártok hatalmas ellenkezésül váltotta ki » a német mun káspártok nyíltan .haza .rutának" bélyegezték a német nagyipar reprezentánsát — s talán r.em is minden ok nélkül.
Ámde Hugó Stinnes nem «z az ember, aki visszarettenne bizoi.ycs mozgalmaktól ós bizonyos megbélyegző jelzőktől. Stinnes tovább ment e^y lépéssel ós — kihallgatást kért Poincarétól is, attól n francia miniszte"relnőkT3l>eki térdre kényszerűé Németországot s kéric ezt a kihallgatást nem azért, hogy Németország számára engedményeket eszközöljön ki, hanem azért, hogy megkérje Poincarót, gyakoroljon nyomást a német kormányra a nyolc órAs munkaidő felfüggesztése érdekében. Hugó Siínncsnek tehát nsgyon fontos lehet a lizór&s munkaidő beho-zaihlof (ontos annyira, hogy ezórt talán nagy némci nemzeti érdekeket képes voll elftruini. — A mai berlini tőzsdén nyiiian beszéltek, h<Jgy a márka katusztrófálls uj«bb zuhanása, mely\'többek közön a dol lár Árfolyamát 2100 millióról 5500 millió márkára szökt lte fel egyetlen nep "lofoig&SH alatt, senki más nem okozta, mint Stinnes, alti a birtokában levő hatalmas márkaio megeket tudatosan dobja a#pÍRcrn, h^gy ezzei is óriási mértékben rontsa a rixárkát és ezzel is megnehezítse * Stresemann-kormány helyzetéi. — S\'.inpcsnok utjiban van a Sircse-mínn kormány, mert a jelenlegi koa
liciós kormányzatban helyet foglalnak a szociáldemokraták is, akik természetesen nem r^jonqói Hugó Stinncshck és főképpen nem rajongói a n>o\'c -rás munkaidő felfüggesztésének. Síinnes meg akatja buktatni a jelenlegi német kormányi, hogy a tervezett öttagú direktóriumot megalakíthassa, amely direktórium a nemet nagyipar érdekeinek megfelelően intézné a nómet politikát. Eá akkor, amidón Stinnes minden eszközzel és mindenáron véghez akarja vinni ezt a lervót, megfeledkezik arról, hogy Németországban a nagyiparosokon kívül s ervezett szociáldemokrácia es tisztviselőosztály is v*n s ezek a termelöosztályok r.em fognak minden ellenkező néixül belenyugodni a né-i) el nagyipar diktatórikus urolmábo. Mert Németország néoc még emlékezik arra, ho«y 1914■ nyarán is hasonló wlt a helyzet, 1914 ben is w ne.net nugyipar dikialia az iramot s hajtott* bele a világháborúba egész Európát... 1914 ben is a német
nagyipar irányítódé n német politikát és az eredmény a központi hatalmuk 1918. őszén bekövetkezett összeomlása leit s ar. öt óv mu\'tán n feliartóziatlanul e jön német összeomlás idején a német nagyipar is mét előjött a forrj-da^om idtjín el foglalt hadállásaiból és rószt kér a néinct politikai irányításában. Do nemcsak, hogy részt kér a német politika vezelísóben, hanem kizárólagosan birtokolni eki.rja a haldokló Németországot, d.icára annak, hogy a7. eddigi események épp:n az ellenkező irányú politikát követeíik.
Egyelőre le-hat teljesen bizonytalan, hngy merre vezet Németország uija ... Most Huíó S-inncs vezet s ez íz ut a térdethajiás jrgyében fo gant. — A történelem bizonyára igazai fog adni valamelyik irányzatnak, de Hugó Síinnes politikájának való •szir.ü cg nem. Mert a töbusóg, fó 1 képp pedig a dolgozó tömegek ellen való politika egy ne nzet életében sem hozott áldásoU&r.
gróf beszélt, tki azt kívánta, hogy a legközelebbi tárgyaláson aiok is réjzt vehessenek, akik ma nem jelentek meg. Az értekezlet ehez hozzájárult. Evután a földreform-novellát az értekezlet általánosságban elfogadta és elhatározta, hogy a legközelebbi értekezletet kedden délelőtt 10 órakor tartja, amikor mrgkezdi a javaslat részletes tárgyalását. Ezekután a tanácskozás egy óra előtt néhány perccel véget ért.
A ház elnapolás* Ebben a pillanatban még teljesen bizonytalan, hogy a jóvátételi bizottság tagjai mikor érkeznek Budapestre. Ez a bizonytalanság kétségessé teszi a nemzetgyűlés elnapolásának kérdését is. Amennyiben tehát az elnapolás kérdése valóban a pénzügyi- bizottság működésével volna Összefüggésben, ugy még teljesen bizonytalan, hogy a nemzetgyűlés október 15-ike után is együtt morad-e, vagy sem. Lehetséges, hogy « jóvátételi bizottság hamarosan összeül s akkor semmi akadálya nem lehet annak, hogy a pénzügyi bizottság Is még ebben a hónapban megkezdje a munkáját Budapralen, erre vonatkozólag eddig még semmiféle jelentés nem érkezett.
Ax utódállamokkal való
tárgyalások Ma délután 5 órakor Daruváry Géza külügyminiszter öröklésével értekezlet volt, melyen valamennyi szakminisztérium képviselője meg-jslenl. Az értekezlet folyamán megbeszélésre kerültek azok a kérdések, melyek a szomszédos államokkal felveendő tárgyalás anyagát teszik. Megállapították, hogy a tárgyalás anyaga nagyrészben készen van. Kedden folytatja az egységes párt a novella tárgyalását Budapestről jelenlik: Az egysége* párt oklóber 16-án, kedden délelőtt 10 órakor tartja az Esz-terházy-utcal helyiségének földszinti > termében óitekezletét, melyen a birtokreform novella tárgyalását folytatják.
A miniszterelnök nem számol be az egységes pártban
Budapestről jelenti a Zalai KÖZ\' löny tudósítója : Bethlen István gróf miniszterelnök, mint értesülünk,
megváltoztató tervét és nem tájékoztatja előzetesen az egységes párt tagjait a genfi eredményekről s a külpolitikai helyzetről, hanem ciak a srolnoki gjüilé\'sen fog részletesen beszámolni minden kérdésről.
A nemzetgyűlés október 15 én feltétlenül el fogja napolni önmagát.
Az egységes párt általánossásban elfogadta a földreformnovellát
Kedden kendik el a részletes tárgyalást — A nemzetgyűlés önmagát fogja elnapolni 15-én
Budapest, októbor 11.
A kormánypárt ma délelőtt 10 órára értekezletet hirdetett, amelynek napirendjére a földbirtok-novella tárgyalását tűzték ki. — Tizenegy órakor kezdődőit meg az értekezlet Mayer János elnök léiével, aki az értekezlet megnyitásakor rövid beszédben vázolt
»zt a nogyjelenlőségü kérdést, nme\'y most tárgyalás a\'á kerül. Az első felszólaló Nagyatádi Szabó István fö!dmivelésügyi miniszter volt, aki \'először általánosságban szólott a javaslatról. Kitért azokra
* körülményekre, amelyek szűk-ségessé telték, hogy — a .kormíny intenclójj szerint is — a parlamenti szünetet használj* fel a párt a j.ivaslnt letárgyalására. Ezáltal
* parlamenti bizottaágok tárgyalása mintegy előkészíttetik.
Majd foglalkozott a novelláról elhangzott kritikákkal. Különösen két tényezőnek az állábfogLlására lért kl részletesen. Az egyik az Omge, amely legutóbb tartott ülésén pontokba foglalta kifogásait. Tiltakoznia kell a novellának olyan beállítású ellen, amely alkalmas arr/, hogy tévesen Ítéljék meg n helyzetet. A kormány nem földet akar osztani, hanem novella utján a konszolidációt akarja megterem teni és azokn»k akar földet juttatni, akik a földjüket meg is tudják művelni. A novella a föld-
reformtörvény anyigi részét nem érinti, főkép az eljárusi szabályokat tattaimnzó szakmarokon változtat. A miniszter válaszolt ezután a hcicrgprimásnsk o katolikus nagygyűlésen mondott beszédére. A kormány álláspontja — úgymond — hetnrtjn a hercegprimáss-d kötött megállapodást s nem birálja el az egijházi vagyonokat sem szigorub ban, mint a más vagyonokat. A kormány minden közérdekű célt szolgáló vagyont lehetőleg épen kiván fentartani.
A miniszter után Kenéz B«la újból beszélt, m<jd Erdélyi Aladár azt hangoztatta, hogy az érdemesek földhöz juttatását a tulajdonjog áttörése nélkül is el lehet érni. A vallási és tanulmtayi alap föld jelt erre érdemes gazdáknak kell juttatni örökbérlet formájában. Az eddigi bérlök alig fizettek valamit a fö\'dérl és ezen változtatni kell, mert lchstetlen, hogy n«gytŐzsdé-rek bírják ezeket a földeket.
Klibersberg Kunó gróf kultusz miniszter válaszolt ezután az egyes felszólalásokra és kijsientette, hogy a vallás éa tanulmányi alap birto kai után ma már holdanként másfél mázsa búzát fizetnek haszonbérül. Kéri, hogy ezeknsk a földeknek az állagát lehetőleg •értetlenül tartsák meg. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter felszólaláia után még Hoyos Miksa
•*»rk«3«10i*s «> kla<t4hlvnt*t VO-nt IS.
ziiAr<<i«Witi ara- Ügy tiöra 6000 korona. Buünpcalon V»i>lint6 Auk«r-k4a 3. «/. <lob4uyAru<Ubao
Kcszpenx:tíi bérmentesítve .Zalai Közlönv" Nemzeti Múzeum
^ Budapest
POLITIKA! NAPILAP
850 korona, vasár- és Owaieonap 300 korona.
aniz.a, 1923 október 12. Péntek 231. tzám.
zalai köélöny
október 12.
Baiorország a német egység mellett
A bajor diktátor nyilatkozata Stresemann feloszlathatja a birodalmi gyűlést
Müncheni tudéiitónk beszélge-tétt folytatott dr. Kahrral, Bejor-ország diktátorával, aki a kővetkező érdeket nyilatkozatot adta:
— Bajorország nem fog szállítani a világnak sem puccsot, sem monarchista meglepetéseket, sem pedig különválást. Célom pusztán az, hogy harcoljak mindazért, ami hazám javát szolgálja. Első feladat a nemzet becsületének a régi piedesztálra való felemelése. Nem szabad tűrnünk, hogy továbbra is ránk hárítsanak mioden felelŐzsé-get a háború felidézéseért. Helyre kell állitanuak az állam tekiotélyét, mert ax országban csak az állam-nak szabad erősnek lennie s az országnak nem pártemberekre, hanem állampolgárokra van szüksége.
— Ami Bajorországnak hasznos, az hasznára van a nagy német népnek Is. Bsjororazág nem akar semmiféle szeparalisztlkui politikát, ellenben nyiltan megmondom, hogy a bajor nép nincs megelégedve a wtlmari alkotmánnyal s vissza akar térni a régi Bismarck-féle föderallsztikui alkotmányra. Bajorország és Németország sziámi Ikrek, nem tehet őket szétválasztani, anélkül, hogy az operációba bele no pusztulnának.
— Monarchlsták vágyunk, de ez a kérdéa most háttérbe szorul a német birodalom egyéb égető problémái mellett a épen ezért nem akarunk semmit sem kockáztatni. A történelem előtt nem akarok mint kalandor, vagy bandavezér szerepelni.
A bajor diktátor ezután élesen szembeszállt a szocializmussal, amely megbontja a nemzetek egységét.
A kancellár felhatalmaxáat kapott a birodalmi gyttléa elaapoláaára
Seriinból jelentik: Ma reggel 10 órára volt kitűzve a birodalmi gyűlés ülése, hogy harmadik olvasásban Is végezzen a felhatalmazási törvényjavaslattal. Az {Idő már jó későre járt és Lóbe elnök még nem mutatkozott a teremben. Mikor végre megjelent az elnök az emelvényen, a pártok padjain csak ke-
vesen foglaltak helyet és a miniszteri székben csupán Sollmann belügyminiszter, Braun dr. munkaügyi és Radbruch iga: ságügy miniszter volt látható.
Fröhlich kommunista, utána pedig Ledebur független szocialista a házszabályokhoz szólva, kérte az elnököt, hogy a kancsllár jelenjék meg az ülésen. Löbe elnök azt válaszolta, hogy a kancellár már benn volt a blrodslml gyűlés palotájában, tájékozódott a pártok számerejéről éa időkőrben sürgősen a birodalmi elnökhöz kellett mennie. Már uton van és hamarosan meg fog jelenni az ülésen.
Tizenkét óra tájban meg is érkezett Stiesemann kancellár és magához kérette a párlok elnökeit tanácskozásra. Csak néhány percig tartott a konferencia, aztán a kancellár megjelent az ülésteremben és elfoglalta helyét. Hamaro-aan híre terjedt, hogy a kancellár felhatalmazást kért és kapott Ebért elnöktől, /{ogy szükség esetén feloszlathassa a parlamentet.
Letenyén nem történt végleges döntés
A bizottaág visszautazott Budapeatro Nagykanizsa, október 11.
(Saját tuJóiitónkt •!.)
A letenyei határincidens vizsgálatára kiszállt vegyesbizottság csütörtökön délelőtt folytatta a kihallgatásokat. Kisebb jelentőségű tárgyalások után az egész bizottság az ebédutáni órákban visszaérkezett Kanizsára és innét a délutáni gyorsvonattal Budapestre utaztak.
Mivel a tárgyalások ezzel nem fejeződtek be és az Incidens ügyében semmiféle döntő jelentőségű határozatot nem hoztak, a kihallgatások eredményeit nem hozták nyilvánosságra.
Elfogták a fizetésképtelen tőzsdebizományost
Budapest, október 11.
A tőzrdfi körökben néhány nap óta nyiltcn beszélnek arról, hogy a főváros egyik legnagyobb tő»sde-bizományos cége, Ernst József és Társa, fizetésképtelenség dőlt áll. Az InzoK\'eocla tegnap végérvényesen bekövetkezett és a cég kétmilliárd korona passzívával fizetésképtelenné vált. — A Giró és Pénztáregylet feljelentése szerint Ernst József és Társa cég főnöke, Ernst József, körülbelül kétmilliárd korona fizetéské\'pteleniég elől tegnap délben megszökött és Románia felé vette útját Bihsrkeresztesen keresztül, ahol a belügyi nyomo-
zók már el Is fogták. A motozásnál háromszázötven millió korona értékű valutát találtak /tála és att lefoglalták. A Biharkeresztesen elfogott Ernst Józsefet detektívek hozták fel a fővárosba.
Délután egy órakor kezdte meg a vizegálat vezetője, Antal Géza dr. rendőrkapitány az őrizetbe vett Ernst József tőzsdcblzományos részletes kihallgatását.
Antal Géza dr. rendőrkapitány elsősorban is arra vonatkozólag kérdezte meg Ernst Józsefet, hogy a fizetésképtelensége- hogyan kő-vetkezett be. Ernst József röviden azt válaszolta, hogy helytelen tőzsdei spekulációi okozták bukását. Valahányszor a tőzsdén hossz volt, ő kontreminben játszott, valahányszor bessz, akkor hosszra spekulált.
Egérfosó és karmesteri pálca
Riport a zsibvásár «zürke»égében — Fakó szavak és fakó színek — A gyermekkocsi poézisa
Knxyk.nli.ft, október 11.
"/orlchbin nam legyezték i márkát
tterlla &-O00OCO2*, Hollandia 219.50, Xaw-Yoik 55S37, London 2541 00, PájU 3370 00, Milano 2640, Prága 1672 60, Uada-poat 0 0307 5, Zágráb Ö65, V*reó 5, \'-Via. 0 78*80, Saótta 543 00, Oeetzák bály. 0 80 00
t Saját tudósítónktól)
Ragyogva szikrázik az őstl nap, de mégis, minden ^agyogáion át már sir az Ősz... e pompázó, de mégis szomorú Őszi reggelen nagy sürgés-forgás van a szegénység vásárán.
A felső\'emnlom előtti téren, pon-tossbban a Deák-tér keleti részén talált msgánsk elhelyezkedést nemrégiben a nagykanizsai zsibvásár. Níhány hónappal ezelőtt míg az Erzsébet téren szerénykedjek az ütött-kopott sálrak és a fÖldrera-kott „üzletek", de a város vezetősége — igen helyesen — betiltotta »* erzsébettéri szegénytőzsdét és a Deák tér templomfelőll részét jelölte ki erre a célra. Ide jón tehát mostmár minden szerdal és píntekl hetivésáros napon Nagykanizsa városának és a környékező faluknak földhözragadt szegénysége, hogy apró szükségleteit paritáson „alul" szerezhesse be. A kora reggeltől késő délutánig tart az élénk, szi nekben és szavakban gazdag vásár, ámde fakó színekkel és még fakóbb szavakkal. Aiok az emberek, akik itt vásárolnak, a mélységek, a szegénység örvényeinek lakói — és éppen ezért nem érdektelen végignézni a szegények tőzsdéjének egy Ilyen élénk délelőttjét.
A azegónyaég vására
Egy két sátor, de a legtöbb üzlet mégis földreteritett ponyvákon, zsák-és szőnyegdarabokon lapul a puota földön. Áru nincsen sok, de annál megviseltebb minden. Foltozott, pecsétes tuhsdarabok, katona-szövetbói falusi kontároktól agyonszabott ö\'tönyök, f.-rdesarku, kikopott cipők, kanclak, ctorba tányérok, képkeretes képek és képek keretek nélkül, elfakult tükör és egy árva, ernyŐnélküll petroleumlámps, gyermekkocsi, ágyterítő és férfisapkák. A jobb időkről, talán esküvőkről regelő fekete keménykalap mellett egy pár repedezett bŐrÜ lakkcipö szerénykedik az egyik helyen, a másikon pedig néhány hibás románcu edény áalt üresen és életuntán a felhőtlen égre. Egy egérfogót is fel lehet fedezni az egyik árusnál, mellette egy harapófogó és — ami talán ritkaság — egy ébenfa karmesteri pálca. Talán valamelyik háború miatt feloszlott falusi zenekar figyelt egykor erre , a karnagy ur kezében ide-oda len* dülŐ pálcán a talán rég elkorhadt mir valahol messze Volhynlában az a kéz, amelyik idegesen kopogtatott vele a szüreti mulatságok idején ... Az összevisszaságoknak
Linka
A .Zalai Közlöny\' eredeti regénye.
Irta : Póterly Tamáa. i&)
— Ugy van, — hagyta helyben dicsérőleg Bözsi bácsi. — Egészen helyei I
— Hát ezt könnyű tudni. Ma olvastam. Hanem arról kérdezzen Bözsi bácsi, amit öt óv előtt tanultam.
Az öreg lemondólag intett kezével.
— Arról nem kérdezlek Linka, de azt elősorolhatod, hogy Cserei miféle történelmeket ismer vala ? ...
A tejszinü leány elsimította homlokáról szőko hajának omladékait és hanyagul dűlt végig a pamlagon. Egyik lábát a másikra csóválta, nem törődve azzal, hogy idegen is van a közelben, hiszen azt ő nem gondolta, hogy nem volna szabad. Rövid ruhája alól majdnem szárközepéig kilátszottak idomos lábainak finom körvonalai. A dus hajhullám körülvetlo harmatos fehér arcát és átlátszó varázsfátyol alakjában hullott a fehér ruhára. Vékony kezecskéit, mint a delejezók, végighúzta tejszinü homlokán ós beszólni kezdett rezgő hangon, régi króni kákról:
— Cserei szerint: A magyarok Scithiából kijövetelekről Mátyás koráig való történetét megirta d:ák nyelven Antonius Bonfinius olasz nemzetből származott historikus, kinek históriája méltó az olvasásra, noha mint pápista ember sok fabulákkal elegyíti Írását, de Mlraculus Sanctotum, de az okos, az igaz református ember, minthogy el nem hiszi, könnyen protestálhatja,*
Bözsi bácsi elégedett mosollyal kisérte a szőke Linka szavait s közben többször tokintett a mellette álló fiatalemberre. A leány a padlat szürke alapjára határozatlan színekkel pingáli festést bámulta, amint hanyai dtllvc folytatta vontatott hangon, hogy &zinte kínos volt nézni, fájdalmas volt hallgatni az előadást.
— Mátyástól II. Rudolfig históriákat irtanak: lstvánfi Miklós és Thurótzi... Majd Sámbucus magyar és Prasceins lengyel historikusok ... Úgyszintén Bethlen Farkas, Bethlen Elek . ..
A szőke Linka hangja hovatovább mind vontatottabb énekléshez hasonlólag zengett. Látszott, hogy miiyen nehezen idézi elő az agyában ösázehalmozott könyvisme-rtinok órifcü csoportjából azon köny-
vek szerzőinek nevét, amelyeket Cserei ismert, vagy ismerhetett. Fájdalom vcfct nézni vonagló arcát, melyen oíyKor megrándultak a finom izomszálak.
— ... olvashatta Cserei még a Kemény János fejedelem saját ke/ével irt históriáját .. . Báthorl Zsigmondtól Biihori Gáborig, néhai Mikó Ferenc ur is irt egy históriát az öreg Teleki Mihály udvarában . . . Szép história még az is, melyet Bethlen Jánosné deák nyelven irt vala...
A sápadt fiatalember izgatottan kezdett mozogni, dc Bözsi bácsi nyugalomra intó kezeivel és tovább htllgalták a tudós leányt.
— .... vsn egy história segesvári Háner György lutheránus paptol... ós Frank Bálint szebeni királybírótól is . . . de az csak a szászok dolgairól (raktál . . . Ezek Csereinél mind megvoltak ...
— Nagyon Jól van Linka I — dicsérte Bözsi bácsi a szóké leányt és odafordult a sápadt fiatalemberhez. Ha alaposan tanulmányozni akarja azokat az éveket öcsémuram, ugy ajánlom a kis tudós Unkái. Megkíméli az évekig tarló fáradal-mas kutatást. Linka egy élő történelmi lexikon.
— De tanár urI ... — kezdte zavartan az ifjú ember.
— Ne rcstelje, hogy többet lud öcsémuramnál! A tudásvágy nem nózi, hogy kitől nyer kielégítést, csak becses, értékes adatokat talál-jon. Linka értékes! . . . Linka becses és biztos! ó nem téved egy nspot sem ! . . .
— Di tanár ur l — folytatta kérő hangon a sápadt ifjú, — éo a kisasszonyt nem ismerem . ..
— Az a legkevcsibb I — vigasztalta az örök mosolygó Bözsi bácsi és megszólította a kis tudósi:
— Linka I . . .
A leány lassan levonta srcára szorított kacsóit s mint akit álmából ébresztenek fel, bágyadtan tekintett sötét szemeivel Bözsi bácsira. Fölül a fakó pamlagon. Dus szóké haját maga körül rázta 8 hullámaival eltakarta karcsú tormetót. Ajkai megzendültek ós nem volt többé vontatott a kiejtése.
— Kérdoz még valamit Bozu bácsi ?
— Nem kérdezek, hsnem dolgom van. Itt hagyom az öcsém uramat... hogy is hívják öcsémet ? — íordun a sápadt fiatal emberhez Bozst bácsi.
— Janku Ábrahám«... (Folyt kóv.)
1923. október 12. ZALAI KÖZLÖNY
ebben ■ karneváljában azért mégis rend van a az egymás mellett kii székeken, háromlábú susztersámlikon üldögélő .üzlettulajdonosok" gondosan ügyelnek arra, hogy a kellő elrendezés kellőképen kiemelje a szimpla éa kopott rongyok nem-létező szépségeit. Ej az egymással szemben főldrerakott rongyhalma zok között zsibong és kutat a vásárol nép, a zsibvásári „vevőközönség".
Elkél a gyermekkocsi
A szegénység vásárán mindig van üzlet, igar, hogy nem a legtisztább üzleti erkölcsök szerint... Egyszerű emberek vásárolnak itt, főképp ruhát és cipőfélét, olyanok, akiknek nincs pénzük arra, hogy a kanizsai boltok áruit szerezhessék meg maguknak. Kiszikkadt arcú, sáro\'Ctizmás magyar alkusíik az egyik helyen: clpŐt akar venni serdülő leányának, akinek a lába kipirosodott az őszi reggelen. Az alku nehezen Indu\', de mégis megegyeznek s a kislány boldogan húzza M lábára a megviselt és túlontúl nagy cipőt. A gazda mégis kockáztatja a azót:
— Velőm, nagy lősz ez a cipő — mire azonnal válaszol a biraa-arcu, termetes árusitóasszony:
— Aj, dehogy nagy gazd\'uram. Hiszen nő a gyerek, nem is lehet neki kicsit venni. A gazda rábólint,
.hiszen neki is ez a véleménye. —** Kézenfogja a kicsit és elcsoszo? vele. A kislány arcán mennyeiből dogság, ugy megy az. apja mellett, fejét lehajtva, mintha álmot látna. Nézi a cipőt...
Amott egy barne, pozagáa gény alkuszik egy kebátra. Imfámi-aul rosszul áll rajta, midőn felpró-báljs, de ax eladó álmélkodva kiáltja:
— Mintha rászabták volna. Hátulról Igazán gyönyörű.
— De azujj*hoss:u — veti oda a legény.
— No, azon könnyű segíteni. Fölvcrrja. De más hibája igazán ninci.
A legény kérdi az árat a az árusító mond egy összeget. A legény erre szótlanul lateszl a kopott kabátot.
— Isten áldja.
— Sok ?
— Nagyon. Nsm Is s;ólok hozzá.
— Hát néjze, engedek.
Újra kenődik az alku. A végén megértik egymást és paroláznak. Az üilet megköttetett.
A legldilükuiabb mégis az » jelenet, amidőn egy fiatal pár alkuszik a gyermekkocsira. Az asszonykán már nagyon látazlk, hogy meg van a reménység. A férj nagy, néma belső boldogsággal tárgyal. Drága, drága, persze, hogy sokba kerül. De Istenem, meg kell mégis venni. Es elkél a gyermekkocsi.
Így megy, folyik, stinesedig vil tozik és hangosodik a vásár. Sok pénz cserél gazdát éa az élet szegényei mosolygó arccal viszik a kopott viselt dolgokét a hónuk felé. Ójz v«n, mindenki igyekszik be-STerezni a legszükségesebbeket. — Csak «gy öreg, töpörödött anyóka ;ár-kel bosazusan a vásárlók közölt. Természetesen meginterjúvoljuk.
— Jaj drága uram, én egy cserép korsót keresek. De nincs. A* edényesfknél amodaát vóna, de drága. Rablók azok, ntm is emberek. Itt pedig nincs. Hát hogyne volnék dühös...
b» fújva továbbtopog, talán át kokat mormolva a fogai között.
Szakvélemény
Hogy teljes legyen a riport, megkérdezzük az egyik árust, nyilatkozzon a forgalomról éa a kereseti tehetségekről. Lemondóan legyint, amikor arra kell válaazolnie, hogy milyen az „üzlct„?
— Roísx. Kérem, írják meg, nekünk la roiazul megy. Ma ez aem üzlet már. Mi az Itt eladásra ke-rü\'ő portékát (Igy mondta) a házaknál szedjük össze. De érdemesebb ruhát, cipőt ms már nem tud vásárolni a zsibárus. Először, mert nagyon kitartják az árát, azután meg Itt a jobb portékára nincs is vevő. Akik ide járnak vásárolni, azokntk nincs sok pénzük. — De pénze aenkinek sincs sok. Éppen ctxk azt tudjuk megkeresni, amit mfgeszűnk.
— Hogy meg fog-e javulni a h\'lyzet? Hát ezt kérem, én nt tudom. Ocsó világ sose lesz itt már. ötveneier korona egy pár viselt cipő, százezer korona egy rend ócska ruha Haj, uram, rossz világot élünk. De majd csak lesz valahogy.
Ezzel már otthagy bennünket és egyik vevőjéhez fordul. Délfelé jár az idő, pazar pompával aranyoz be mindent a vénasszonyok nyárs. Zeng, zsong a vásár és mi a kopott, sápadt emberek szomorú karneváljában felnézünk az égre é« refrénként Ismételjük az egjszerü ember egyszerű, de hivő szavait: .majd cs«k lesz valahogy I"
Létszámapasztás Zalaegerszeg városánál
Zalacgcrazcg, okt tl.
..Saját tuJüiHóoktút) Zalaegerszeg város csütörtökön délután pontban négy órakor rendkívüli közgyűlést tartott, melynek egyetlen tárgya volt a városi tisztviselők és alkalmazottak létszám-apasztására vonatkozó tanácsi ha tárodat előterjesztése. Elnök\'ő Fű löp József főjegyző helyettes polgármester ismerteti a létszámapssz-tási tőrvényt és végrehajtási utasítását, melynek értelmében a közszolgálati tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszáma is 20 száza-lékkai csökkentendő. Az elbocsá-tandókat erről október 31-ig kell értesíteni, amikor megkapják sza-badságulásukat 1924. évi juliua hó 30 lg. A véglegea elbocsátás csak ekkor fog megtörténni. A végrehajtási utasítás érteimében a városi tanács javasolja, hogy az elbocsá tások keresztülvitele ügyében hattagú bizottság valasztassék. A köt gyűlés a bizottságba egyhangúlag beválasztotta Pehm József esperes plébános, Bedö Károly, Fülöp Jidő dr , Erger Béla, Fangler Bél*, Jádi Károly városi képviselőket. Elnöklő főjegyző a gyűlést 4 óra 10 perc kor berekesztette.
A francia azoclallaták a megszállás ellen
Párísból jelentik: Az általános szakszervezeti szövetség határozati javaslatot fogadott el, melyben tiltakozik a megszálló hatalmaknak a német nzgylparosokkal folytatott tárgyalásai ellen, mert azok a francia-belga katonai védelem alatt a német proletárok elnyomását kísérlik meg. Különösen a nyolcórás munkaidő és a munkások ellenőrzése ellen tiltakoznak. A határozat azt követeli, hogy a katonai meg szállást szüntessék meg és azonnal kezdjék meg Németországgal a tár gyalásokat.
HIRE Ke
Előfizetési felhívás
Október hó 15 ével u/ előjizetést nyitunk lapunkra. Az e héten újonnan belépő előfizetőink külön le nyomatban kapják meg Péteiju Tamás „Linka" cimü regényének addig megjelent folytatásait.
A Zalai KSzlony
kiadóhivatal*
— (Naptár) Okt. 12. Miken.
— (Időjárás) A Meteorológiai Intézet jelentése azerint változékony szeles idő, sok helyütt esővel, később hősülyedés várható.
— (Személyi hlr) Dr. Kenedy Imre tÖrvényazéki tanácselnök visz-szaérkezett Bslatonfűreden töltött négyhetes azabadságáról és ismét elfoglalta hivatalát.
— (Az árvaszékről) A vármegyei árvaszéki elnöki állásra dr. Kadák Pál árvaszéki elnökhelyettes is pályázik.
— (Apponyl Albert amerikai előadásai) Apponyi Albert gróf, mint már megírtuk, szeptember hó 2S án érkezett meg az Aquitania nevü hajón Amerikába, ahol rendkívüli szeretettel és lelkesedéssel fogadták. A fogadtatás a dokkházban tőrtént, ahol Apponyit üd-vö\'ölte az A\'l American Comitee is, amely előadásait rendezi. Ebben a bizottságban benne van Amerika számos előkelőaége, a többi közt dr. J.mes R. AngtU, a Yale Uni veraity elnöke, Bandholz dandárparancsnok, Sir Ariur Cursie tá bornok, a Mc Gill University elnöke, John \\V. Davis Amerika volt •■i.ghai nagykövete, Charles G. Dawes tábornok, a Central Truat Company igazgatója, Vic*or J. Dow ling ncwyo\'ki supremc courti bíró, dr. George Vincent, a Rockefeller Foundation elröke, továbbá aok amerikai egyetem és tudományos intézet igazgatójs. A bjzottság már megállapította Apponyi amerikai előadásainak programját, mely az olsŐ előadást október 4 ére tűzte ki az amerikai kereskedelmi csarnokban. Az előadások sorozata egész november 19 ig terjed a ez ideig craknem minden napra esik «íyegy előadás, némely napra kettő is Apponyi Amí&ika számos városát látogatja meg: tart előadást Ithscában, Clevelandban, Chicagóban, Evanstonban, Michlgan-bsn, Torontóban, Baltimoreban, N-.wyorkban több előadást tart. Az eddigi program 30 előadáa helyét és Idejét állapította meg.
— (Berzevlczy Albert Olaszországban) Budapestről jelentik: Berzeviczy Albert, a Migyar Tudományos Akadémia éa a Corvin Mátyás Egyesület elnöke a héten Olaazországbo utazik, hogy olasz irodai mi é. tudományos körök meghívására Rómában és Triesitben emlékbeszédel t.rlion Petőfiről. Ez méltó hefejezése len B centenná-rlum külföldön lezajlott űnnrpclnek.
— (Vlaaxakaptnnk Romániától Szat ni ár megy ében ogy tanyát) Románia — mint Siet márról jelentik — a Bartneni köz-•ég határában levő Halmos tanyát, a hozzátartozó birtokokkal együtt tegnap délben visszaadta Magyar-or.zégn.k, A hstárkijelölő bliolt-ság magyar tagjai: Friedrich sorhajókapitány, baki müsiakl r.ná-cios, fogarasi fősiolgabiró voltak, mlg Romániát Dumitrescu tábornok, Zisu alezredes éa Pap fősről-gablró képviselték.
__S_
— (Flnta százados javulófélben) Finla százados, akit a gyakorlaton történt szerenciétlen.ég után a katonai bsrak-kórháiba szállítottak, moat már tul van a kényca éa aulyoa természetű műtéten, melyet Jankó főorvoa hajtott végre. Az operáció minden jel szerint a legjobban likerült, a százados telje, felgyógyulása most már ciak Idő kérdéae. Szerdán délután elősiör hagyta el kla Időre az ágyat, hogy élvezze a psvlllon ablakán beözönlő ősidélutáni gyenge napsugarak melegét.
— (Három francia nőt büntetett meg a rendőraég) A nagykanizs.iáll.mrendőr.égkihágá-■I oattályaTrlnguier Ceciléi leánya Georgette, val.mlnt E. Sens Olive francia állampolgárnőket távozá.ulc alkalmával — a jelentkezés elmulasztásának klh\'gás. mi.tt egyenkint 25.000 korona birsággal büntette m.g-
— (Villanyvilágításnál ápUl a zalaegerszegi postapalota) Zalaegerszegről jelenti tudósitónk: A zalaegerszegi postapalotának — mint Ismeretes — november elsejéig tető alá kell kerülnie. A munkások azonban öl órái: tul már nem látnak dolgozni. A még rendelkezésre álló Idő klhasználá.s végett villanyvilágításra rendezték be az épülő palota állványalt s Igy mo.t öttől hstlg villanylámpák fénye mellett folyik a munka.
— (Evangellzáló előadáaok)
Folyó hó 13 in délután 3 órakor a szombathelyi gyorsvonattal érkeznek városunkba a református egyház előkelő vendégel: CzegUdy Sándor győri esperes-lelkész, a pápai ref. főiskola fögondnoka, dr. I^ijm Vlocze Ih\'ologia-akadéralai igazgató és Pongrácz József theol. akad. tanár, hogy megtartsák hit-ébresstő és hltmélyitő előadásai\'..t — mint a dunántull ref: egyházkerület megbízottal. A református hívek szeretettel várják tudós vendégeiket és a város protestáns közönsége általában méltó érdeklődéssel tekint az ékeaazavu szereplők hltépllő előadásai elé. Az előadások sorrendje: Folyó hó 13-án. szombaton délután 5 órakor a Kere.z-tyén Otthon helyiségében szeretetvendégséggel egybekötött vsllásos-estély lesz, melyoek műsora a kővetkező: 1. Ima. 2. A vendégek üdvözlése. 3. „Reménységeink" címmel olősdist tart dr. V..s Vincié. 4. Szaval: Srendrel Piroska. 5. Biblia magy.ráiatot tart: Cteglédy Sándor. 6. Énekszám. Műsor után tea. Belépődíj nincs. Folyó hó 14-én vasárnap reggel 9 órakor a ref. (materemben a középiskolás növendékeknek előadást teit Pongrácz József. 10 órakor ugyanott az istentiszteletet végzi CzegUdy Sándor, utána a btlmlasló munkákról előadást tsrt dr. Vass Vlncre. Dél-ufíif 2 ór.kor „A keresityén ember lelki táplálkozása" címmel az [materemben elő.dást tort Pongrácz József. Utána biblia óra. Délután 5 órakor az evangélikus templomban vallásos estély, melynek műsora a következő: 1. Énekszám. 2. ,A msi ember válsága" előadja
CzegUdy Sándor. 3. Sióval Nagy
Győző. 4. ,A niabsdulá. ulj." előadja dr. Vass Vince. 5. Vonós négye.. Lehrmann F. tanár ur vezetésével. 6. Biblia magyarázatot tart Pongrácz Józ.ef. 7. Beethoven: .Isten dicsősége" (Énekszám.) Az énekszámokat a ref. egyház vegyeskara adja elő. Belépődíj nincs.
4
zalai közlöny
1923. október 12.
— (II. Miklós cár mint vőlegény) EmliUttük, hogy egy berlini orosz folyóirot megkezdte néhai 11 Miklós cir feljegyzéseinek közlését. A -most megje\'ent folytatás • néhai cir vőlogénységénok idejéből való és 18»4-l>eo, április 7-én kezdődik. A vőle-^é ny utazásáról éz az eljtgyz/s ünnepségé--ról szól a követkaz\'képen:
1804. április 6. Még aludtam, .mikor vö fiatunk Berlinen áthaladt Bajor állomáson reggelizünk és félórával a célhoz ériezís előtt átöltöztem ünnep egyenruhámba- Öt ora tájban érkezett kulónvonstunk Kóburgba. A pályaudvaron a 95. gyalogezrod dbiszá-zada volt fölállítva. Kiléptettem ax arcéle ♦lőtt, azután a kastélyba h*jUttuok.
Április 7. Istenem! Milyen nap! Aliea még jobban mcgsxéi ult, csak nagyon sio-moruaak lát\'tik. Egyedül hagytek vele ét megkezdődött ax a beszélgetés, amelyet olyan régóta vártam s amelytói oly nagyon féltem. Éjfélig beszélgetőink és nern tudtam célt érni. Atice határozottan vonakodik a görög-keleti egyházba átlépni. Sokat sírt. de végül megnyugodva lucsuzott el tőlem Délut-\'n 4 órakor megérkezett Viktória aogol királynő, akit nagyon ünnepiesen fogadtak.
Április ü. Ma pompás nap san, felejthetetlen nap. Ma fogom eljegyezni (orron szeretőit AHcemat. Tu óra tájban meglátogatta Alice a nénit (az angol királynőt) és hosx-szasan beszélgetett vele, azután podig ml beszélgettünk. Merem! Nagy kő asett le a szivemről.
Egész nap ugy Jáikáltam, mintha álmodnék és nom tudtam, mi történt veletn Vilmos a szomszédos szobában várta b. szélütésünk eredményét. Reggeli után a templomba mentünk ünnepi istentiszteletre. Utina bal volt, do én n»m táncoltam, hanem mindig csak a menyasszonyomat néztem. A kénben sétáltunk, leöltünk tgy zugban és a jövőnkról beszélgettünk Al<g tudtam elhinni, hogy vő-legény vagyok és hogy ityen s*ép menyasz-Monyom van.
Április 12. Amikor fölébred «m, olyan boldognak érettem ma amat, mint még soha az életben. A katonazenekar szerenádja korán fölébresztett. A királynénál reggeliztünk. Napközben kiránduláson voltunk, «st« pedig sokáig üldögéltem menyasszonyom lábánál...
— (As áprilisi ár ötszörösére •melték a fu árát) A zalneger-azegi járás faárm\'gállapitó bizottsága csü\'.örtökőn délelőtt ylést tartott, melyen ■ tűzifa árát az áprilisban megállipított árak ötszörösére emelte. Egy vagon ke mény hasáb-tűzifa ára eszerint feladóállomáson vagonba rakva — 840 000 korona.
— (Baleset) Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: Leesik János, a postapalota építésénél alkalmazott 14 évea naps7ámcsgycrek csütörtökön délután az egyik állványról leesett, homlokán és száján súlyosabb természetű zuzódáaokal szenvedett. — Azonnal beszállították a kórházba.
— (Drágán fizette meg a vizet) Nóvák Józsefr.é tejet hozott be Nagyfakoaról a kanizsai piicra. Az élelmiszerek hatósági vizsgálata alkalmával kitűnt, hogy a jó aaz-szony alaposon megkeresztelte a tejet. Valószínűleg ugy számított, hogy egy-két liter vizet érdemes elhozni a kanizsai piacig literenkint 550 koronáért. Csakhogy a puska fordítva sült el. Őneki magának kellett megfizetnie, de alaposan azt a kis vizet. Dr. Novay Imre rendőri büntető bíró 30.000 korona pénzbüntetést szabóit ki a tejhami-siló asszonyra.
— (Szegeden lesz a bírák éa ügyészek gyUléae) Buda-pestríl jelentik : A Birék es Ügyészek Orazágoa Egyesülete legkőze lebbi rendes gyűlését Szegeden október 14 én tartja meg.
— (A hivatalos lap holnapi számából) Holnap két rendelet jelenik meg a hivatalos lapban. Az egyik a lakásépítéssel kapcsolatos adóügyi kedvezményekről, a másik a társulati adóról szóló törvény végrehajtásáról intézkedik.
— (Halál a borospincében) Kaposvárról jelentik : Karai András azentmártonkutasí gazda fia ebéd-után lement a háznál lévő pincébe mustért, ahol 100 hl. must volt elraktározva. Mivel coká késett a visszajövetellel, apja azt hitte, hogy fiára ráesett egy hordó, lement utána, ő sem jött vissza, mire néhány perc múlva Karainé ia a pincébe ment, de Ő is lenn maradt. A szomszédok, mikor ezt észrevették, kellő elővigyázattal a pincébe mentek, hol az egész családot fÖl-dŐn fekve, hollan találták. Megölte Őket a must erjedése következtében keletkezett gáz.
— (Orosz világ) Még élénk emlékezetében van az orosz ügyekkel foglalkozóknak a Komarof-házaspír rémes bűnügye, mely házaspár csalás szándékából 34 személyt gyilkolt meg, darabolt fel a tüntetett el. A napokban került a moszkvai törvényszék elé ehhez hasonló azenzéciós, rémes bűnügye egy rablógyilkos bandának. Ez » banda 22 rablógyilkossággal és 23 rablással van vádolva. Nrnccuk Moszkvában, de mzjdnem egész Oroszcrszágban vitték véghez Irtózatos dolgaikat; főként a vologdal-és jekaterinburgí kormányzóságok b»o. A rendőrségnek_-végül- is s! került őket lelógni, mielőtt az ősz szes nyomokat el tudták volna tüotetni. A banda székhelye Ka rasznopolsvk volt a jeniszeiszki kormányzóságban. A vezérük valami Bogomari\'f nevű ember volt, meg egy volt tiszt leánya, Cserikova és a két Rocsekov Tkacs testvér. E két utóbbi volt a banda lelke. A banda több tagja vasúti alkalmazott volt. Igy könnyen mozogtak s megtudták az ország ily fajta bűnözőit szervezni. Meggyilkolták a többek között, mert nem akart a bandába állni, Ufábon a hírhedt Cséka ve zetőjét Is, arnak menyasszonyát, anyját és a vizsgálóbírót. Rettenetes kegyetlenséggel gyilkolták meg ugyanabban a városban az Ivancv családot s még a meggyilkolt lányok holttesteit is meggyalázták. Legyilkolták ezenkívül a bandatagok kö zül azokat, akiknek árulásától féllek. Fóként az asszonyok közül többet, mert nem bíztak a titoktartásukban. Szokásuk volt az ál doratokat lefejezni holtuk után s a fejet megsemmisíteni. A rémes Ogy tárgyalása aorán valószínűleg még borzalmaaabb részletek fognak napvilágra kerülni.
— (A halott cgéazaégc) Párisból jelentik: Attlgny közsígbon óriási riszál mellet temették el Tr stan Huont, a .Békés öiegigyuhoz* címzett kávéház tulajdonosát. Jtuon huszonötezor frankot hagyott szülő-városára s végrendeletében ugy intézkedett, hogy koporsóját arccal a .Békés Öregágy u« felé temessék el, amelyet .oly nagyon keJ-veit • A végrendelet szerint Attigny község minden lakosa egy üveg bort kap a kávés hagyatékából Muon halálának minden évfordulója alkalmával, amelyet köteles a megboldogult .egészségére* meginni lluon egyébként meghagyta volt asztaltársaiaak, hogy tömet\'se napján fejenként egy üveg pezsgőt igyanak, de ha nagyon busutnak utána, akkor kettőt
— (Nagyon drága a aor Bajororaxágban) Münchenből jelentik: A sör literje a mai napon 70—110 millió márka volt.
(x) Orvoal hir, Dr. Schillerszem-orvus szabadságáról visszaérkezve, ismét rendel szembetegeknek E:zsé bei-tér 11. sz. alatti lakásán.
— (Fél kilenckor kezdődik) szombat este N*gy Izabella é» Széli Lajos müvészestéje a Polgári Egyletben. Jegyek már csak korlá tolt számban kaphatók.
— (Rendetet a fillér haláláról) Eddig aem volt pénz. Inkább csak a mult pénzek fogalmának volt valami tragikomikus maradványa. Et mégia volt egy — egyetlenegy terrenuma a filléreknek, a hol még voltak és számolták őket: a csekk forgalombso. A pénzügyminisztérium október 15 lől kezdve rendeletileg eltörölte a-filléreknek ezt a ssereplését ls. Ami 50 fillé ren alul vao, azt egyszerűen elkeli hagyni, ami felette, azt kikerekíteni egy koronára. Igaz, hogy a márkit Innen onnan már csak milliókra fogják kerekíteni, amikor mi még csak koronára egészítjük ki filléreinket, de bizony nagyon se>-vány vigasztalás cz, mikor máris azon fő a fejünk, hogy koronái ia hol veazünk és azzal is vájjon miért vesződünk. — Bucsuzunk tehát a fillérektől. De most már véglrg. Mert most már csak emlék martd neküok, akik még emlékezünk reá s talán még őruűr.k egyet ketlŐt és elővesszük néh*, vasárnap dél-u\'áo éa megmutatjuk a gyerekeknek, hogy régearégen igy nézett ki a p*oz és pénz volt ez is: egy fillér. És lehetett venni érte cukrot meg paUvísaz.ől. Moil tegyük el szépen, Kossu\'h bankók, régigarasok közé. Csak a nevét őrizzük tovább: sir feliratát a régi jó vi-lőgn^k.
— (Kártérítési per a halolt íclc-aóg hatieiikógo miatt) Londonból írják : Drámti motívumokban bővelkedő eset került mostanában a londoi i biróság elé. Egy Charles Kent revü lendoni polgár be-pere\'.to kártérítésért barálj t, Fdgír Hami t-a AUiniont. aki elcábitO\'U fe\'.«ég:t Különös érdekessége «z esetnek az, hogy az ancony már meghalt felmondotta Kent a bíróság előtt, hogy li\'.O-ig boldogan <lt a feleségével és tiz gyermekével. Egeszén aldig. a-r.ig Atkinsm meg nem jelent családi drámájának színpadán. Felesége, aki addi^ egyike volt a legjobb csalid\'nyáknak, egyszerre teljeses megváltozott Mindig gyülölto a szesz-s italt « Atkinsonnnl való megismerkedése után valósággal részegeskedni keiden Ennok tulajdonítja betegségét és halálát is Az asz-szony tör.-detraesen megvallotta neki halálos ágyán, hogy weretmi viszonya vol Attin-sonnal és ez a viszony alakította át életmódját. Kent a felcségo halála utoa nyomoztatni kezdte az esetet s amikor a szomorú adatokból kiderült, hogy felcségo csakugyan igazat mondott, mogt is sulyos«n megbetegedett a bánattól és megrendtilétlól Egészen összetört tes ileg és lelkileg s környezete kórházba vilto ápolás végett. Hosszú idő multán laisan-tassao meggyógyult s ezt fiatal ápolónője önfeláldozásának köszönhette. Gyógyulása után hálából feleségül vette ápo!onój:t Most kártérítést követel Atkin-sontól s vele akarja mcgfiictmn\' az ápo\'ás költségeit. A tárgyalás eddigi eredménye azt mutatja, hogy a kártérítést meg is kapja.
— (Gazdátlan katya) Egy
vadászkutya találtatott. Igazolt tulajdonosa átveheti. C<m a kiadóban.
(x) 3 azobáa lakáa évi bérét is megtakaríthatja, ha rossz harisnyáit, a legjobb békebeli anyagból F1LIPP kötődéjében — Szombathely, Széli Kálmán-utca 6. sz. alatt fejeltcti.
(z) H&mlsfogakat, aranyat, ezüstöt, brilliánsokct, érmeket, alpacca evőeszközöket és dísztárgyakat a legmagauabb napi árban veszek. —• Frled Józaef ákazerÓKs, Sugir-ut 2. szám. (Fő-ut és Sugár-ut sarck.)
TÖRVÉNYSZÉK.
Kanizsai pénzhamisító banda
Peschek Ignác és társai pénzha-miaitási ügyének aktái az Ítélet helybenhagyásával visszaérkeztek a pécsi tábláról.
Vagy tíz kilogramm teleírt papiros képviseli Kanhaánftk ezt a néhai szenzációját. Külön katalogui kellen- melléje, hogy el lehessen igazodni a száz meg aziz akta kő/ött.
Peschek Ignác, a cseh hegedűművész valamikor közismert éa bevett tagja volt az egész kanizsai társadalomnak. Még az osztrákmagyar bankjegyek felülbélyegzése idején egése táborát gyűjtötte maga köré a bűntársaknak éa megszervezte pénzhamisító bandáját. Összeszedlek rengeteg lebélyegzetten kékpénzt — akkori összegben clrca 100.000 koronát — és azt hsmls felülbélyegzéssel ellátva hoiták forgalomba.
Mikor aztán hűvösre került a társaság legnagyobb része, Peschek Ignácnak a fogházban egy azép napon cssk a hült helye maradt. Átszökött Jugoszláviába, ahol most állítólag a zágrábi nemzeti operában kamatoztatja zenei müvéazetél. A kormány kérte kiadatását, de eredménytelenül. Magyarorazág gonosztevőinek kitűnő aziluma lett Jugoszlávia.
Az ügy tárgyalásán a törvényszék igy caak a mellék-bűnösök felett ludott ítélkezni. Ezek közül tizen-négyet elitéit, a többit bizonyíték hiányában, vagy a vád alaptalon-sága miatt felmentette.
A főbünős tehát egyelőre kikerülte az igazságszolgáltatást, de azokat, akikről beigazolódott, hogy Pezcheknek a lebélyegzetlen pénzt szállították lebélyegzés végett, a törvényszék s mosl helybanhagyó-lag a kir. tábla, felül nem bélyegzett bankjegyek forgalomba hozatalának vétsége zuiatt elitélte.
A elitéltek közölt vannak: Rein Ernő mészáros és Feitscher Béla kereskedő 4—4 hónapi, Ro:h Hermán bíztoaitési ügynök 2 hónapi, Markó Pollák Ferenc 5 heti, Markó András pincér és Hoflmann Itaó kereakedő 3—3 heti. Kövesi Rszső fényképész, Gellén Györgyné föld-mives, Bogár György és Jancsi András 2—2 heti fogházzal, azonkívül mindegyik 3- 4000 korona; pénzbüatotésael és politikai jogaik felfüggesztésével büntetve.
§ Vasvillával ment az anyjának. Kétrendbeli magánlaksértés és súlyos testi sértés vádjaival terhelten állolt ifj. Czuppon János orosztonyi földmives csütörtökön a kir. törvényszék előtt.
A fiatalember szerelmi viszonyt folytatott özv. Szabó Istvánnéval és ezért ellürte, hogy édesanyja, nem akarván egy fedél alntt ^lennl fia romlottlelkü szeretőjével, elhagyja a hózat és Idegenekhez menjen szállást keresni. Sshogysem tetszett a fiának anyja távolléte, de viszonyát sem akarta abbahagyni. Mikor már sehogy sem tudta ráerőszakolni édesanyjára, hogy hazatérjen, este vasvillával felfegyverkezve ment érte Molnár Jinosék portájára. H-.ves jelenetek játszódták le anya és fia között, de egyik sem tágított. Másnap este ugyanígy rohant Ifj. Ciuppon János éd:sanyjáért. Az öregasszony félelmében bezárkózott, de fia oekl-
,921 oktéLtr 12.
festőit n* ajlónak és fel akarta törni. Egr vaskapoci aionbsn meg-
ik«d<ljorta ebben.
jimét rorfsnap eate özvegyasszony jurelőjével vrazett össze ifj. C»up poo Jinoi. Olyan heve* szóváltás lir:dt köztük, hogy a magától ilfeledkezett Ifjú tetileg bántalmazta (icrctőjét. özv. Szabó litvánná el-l5rl karral került ki a küzdelem* wl. BrszállitoUák a kanizsai közkórházba, ahol sokáig feküdi b-ite-jrn. Felgyógyulása utón ő ia fel jelentést tett a garázda fiatalember tlien.
A törvényszék csütörtöki tárgya-láaán ifj. Ouppon Jánost a magán-lsksértéa vádja alól elégséges bizonyíték hiányában felmentette, n ulyos testi sertésre nézve pedig a védelem indokolt kérelmére elren delte a bizonyítás ki-gésslléiét.
Zalai közlöny
KÖZGAZDASÁG.
Mezőgazdaságunk Iparosítása
.Mezőgazdaságunk iparosítása a leg-jntosabb tényező a jövedelem fokozása terén. A mezőgazdasági iparok között kétségkívül legnagyobb jelentőségű a tejipar, amit sok nyugateurópai állam példája bizonyít: ennek köszönhetik Jólétüket, boldogulAsu kat. Nagy akadálya mezőgazdaságunk iparosításának többek között az, hogy megfelelő szakemberekkel éa ilyeneket képező tanintézetekkel nem rcn delkczünk. Ezen a hiányon a tejipar terén a sícvári tejgazdasági szakiskolának mezőgazdasági tejipari szak iskolával való átszervezésével most segített a föidmlvelésügyl minisztérium. Az uj tejipari szakiskola a f. év őszén nyilik meg.
A tejipari szakiskola célja és fel-data oz, hogy a tejnek vajjá való feldolgozása körébe tartozó Altalános lés különleges szakismeretek elsRjá Ititására alkalmat nyujson. — Aki a szakiskola egyéves tanfolyomát sikeresen elvégzi: vajmesteri képesítést nyer. — A sajimesterl képesítés az iskola elvégzése uiAn« 2, illetve 3 évi állandó gyakorlat kirr uiatAsa — a szakiskola egy hónapra terjedő sajt-mesteri ismétlőtanfolyamának hallgatása — és a sajlmesteri vizsga sikeres letételével szerezhető meg.
A tejipari szakiskolába rendes ta autóul azok vehetők fel, okik valamely közép- vagy polgári iskola négy alsó osztályát sikerrel elvégezték és Utána a szakiskola által kijelölt va lamely tejipari vállalatnál, mint tejipari tanoncok, egy évi gyakorlatot szereztek. Rendes tanu\'.ókul fclveho tők továbbá földmivesiskolát jele:, eredménnyel végzett ifjak is, akikre nézve az egy évi lejip.sri gyakorlat nem kötelező. A felvett tanulók in-gyen íakist és te\'Jct «Üálá»i élveznek, ellátásukért azonban némi megtérítést kell fizetniük. A tanév egy évro terjed és két félévre oszlik.
A tanítás párhuzamosan elméleti és gyakorlati, mivel az a cél, hogy mindazt, amit a tanulók elméletbon tanulnak, a gyakorlatban végre is tudják hajtani. A gyakorlati oktatást -támogatja a szakiskola tejüzeme, malyben a^tanulóknak a tejAtvéielé-tői kezdve vajjá és különböző sajtokká való feldolgozAsAi, állandó felügyelet és lanitAs mellett naponta végezniök kell. Az elméleti tanitás | a következő tantárgyakra oszlik: Természettudományi — vegytani —
Jéa mikroblologiai alapismeretek. — Tejgazdasági gép- és eszköztan. Számtan és tejgazdasági üzemi szft mltások. Szövetkezeti és Tejgazdr-sági jogismeretek és közigazgatásiam.
Általános lejgazdaságtan s lejhygicnia Fölözés- és vajgyáriásian. S*Jigyár. tóstan. Tej- és ícjiermákvizsgálaitan. Tejgazdasági üzem-, számvitel- és ügyirályian. Tejgazdasági építészet lan. ÁltalAnuS Állattenyésztésen. — SrarVHsmarha., juh- ós serlésienyész-tés- és takarmányozásion. Gőzgép-kezelésien.
Dj más szempontból is nagy jelentősége van n tej\'piri szakiskola létesítésének. Egy uj közgazdasági pályára való előkészítésre nyilik lehelőség, melyen nemcsak a falu, hanem a város gyermekei is mog-ialalhr.ij.tk boldogulásukat.
A TŐZSDE
nyitnál óa xáró árfolyamai, valamint a valuta ós gabona hivatalon tájékoztató árai megtekinthetők lapunk kiadóhivatalának Fő ut 13. szám alatti kirakatában.
A devlia-V.öiPont.hivatalos árfolyamai:
A TŐZSDE HÍREI.
(saj.t tujv.rt\'ink i.\'.\'ooj.\'vn:;;r)
Délelőtti magánforgalom. Irányzat lanyhaságra hajló. Kosztpénzt 35 százalékkal kínálják. S.lgó 600, Magyar hitel 695. Kőszén 2645, Rima 147. Osztrák hitel 144, G-orgia 1500, Mezőhegy 370, Cukor 370, Schlick 3575, Leszámítoló 107, 1..Ó 510, Peiti Hsz.l Első 3700, of. 550.
Déli összefoglaló magánforgalomban az egész délelőtt folyamán csekély volt a forgalom. A glró elszámolása símén ment, Firetéa képtelenségről nem tudni biztosat. Az Erazzt cég a legutolsó napon lebonyolította exfculióz eladásait, Igy a legközelebbi tőzsdenapon execu\'.iós eladás nem várható. — Nag)jábsn u tegnapi árfolyamok vannak érvényben. Kosztpénz nagy tételekben áll rendelkezésére 3 százalékkal. Árfo\'yamok : Oiztrák hitel 145, Magyar hllel 705, L\'oyd bank 35, Hszal b.nk 210, Földhitel 350, Kereskedelmi bank 1230, Salgó 610, Rima 150, Kőszén 2860, Borsod-M.sko\'cl 265, Budapesti gőzmalom 240, Schlick 125, Hof hetr 230, Fegyver 1600. Mező-hegycsi 370 G-.orgis 1475, Cukor 3600, Of. 500.
Délutáni magánforgalom. Irányzat üzlettelelt, tartott. Sslgó 600, Kőszén 2750, M.gyar hitel 700, Cukor 3550, Rima 150, O.ztrák hitel 142, Pesti H.zai Első tp. 3650 - 800, Első Bpeatl gőzmalom 240, Magneait 3200-300. Urikinyl 1300, Fegyver 1550 — 1600, Ginz-D.nubius 5500 -50, Llpiik 40, . Spédlurn 360-70, Llchtlg 17-18, Mftr. 420, Államvasút 420, i-ivantc 850000.
Az esti magánforgalom irányzat. eleinte javuló tendenciát mutatott, később azonban »z esti órákban ellenyhult és szűk keretek kősóit mozgott. Árfolyamok: S.lgó
595-600, Magyar hitel 695—700, Kőszén 2700-50, Rima 150, Oszlr. hitel 144, Cukor 3500-50, Mező-hegyes! 365, Fővárosi tkp. 320, Angol-M.gyar 120, Kereak. B.l.k 1200, Ganz Danubius 5600. Villa-moa 2100, Fegyver 1600. Ulikányi 1300, N.slci 2400-50, Ofa 610-20, Lichtig 17—18, Mftr 410, Adiia 525, Déli Vasul 125. Államvasút 415-25, Nova 140, Georgia 1500 —10, Lámpa 240, Gumi 195, Karton 200. — Kosztpénz 2 és fél százalék.
Valuták űa vizák
Na.-oí Atr.mriara
looi >l;0i>-(t|0u Uukatctl
l-tra HJ.19S Kantot* J««>JC<
OjClf niw-Mjw XmitsiKi* J5CVJIIO
l\'faftí Sr. „-,.„„ l^rArti
MMia JJ Ht/lui t!
l.ira ^.J-ÍS" Olaa.nrail< •«J-9»a
Dialr Ijjoívto Cirit llf- lltO
B«\'(i Ut*. ioie-io4} I»I4. Jíoíl)
Líl Vj.roS SlrxlVilm ll<-> -JtJO
jajo)j;o
S»l;o nv>-j5;o l«ra
Kötve dinir »•;.»«! Siöfta
Ffav) diMr — Z»<t tv ll\'a-tW
«! mlrba, jw.,1, St->«-a
Holla li luiat 7j!«-V>lo Var.4
Termény Jelentési
(Ttssa.ttékl) vj 88500—9X»0. .*jtb erooo P0000 ros. 6SW>-3SOCO us.nnioyír;. 03\'jXi 80X1 sír 72500-75000 aek 08 1C0-80C00 Hsrc.-l 6SVO-70Oyj. r.?e. IVOOOO, 39000 «0M, kétes 75000 80000
A nul terménytőzsdén jobb ki nólat foKtJn az üzlet megélénkült kr-lorö.en buzábsn, mig a rois pisca cserdcsebb mzradi. Ae árpa pisca élénk volt, egyébként takar mánycikkekben csekély volt a forgalom. A zab árfolyama tartott.
M. T. /. magánjeUnlésc a ter mcnypiacról. Kla forgalom mellett az irányzat lanyha. Búza bpesti
paútH>ban930 —40, Dunántuli 930— 940, Rozs Bpeelen 650-60. Dunán-tul 600-10, Sörirpa 740—50, Takarmányárpa 630, Zzb 610-30, Bpesten 680, Tengeti prompt 630 -650.
Ustlpiac. D.ra 1750-850, 00 ás 1700- 800, 0 ís 1600 -700, 2 es 1450-550, 6 os 900-1000, 8 as 550-80, Korpa 380-400, 75 százalékos ro.-sliazt 800 - 50.
Vágómarhavásar. F.-lh.jtás 1980 rygy vágómarha. Ar.k : Ökör hiio\'.t magysr 4500—5200, kivételesen 53CO—540. köz.p-* 3400- 4300, gyengébb 2500 -3200, B:ka jobb 4300-5000. kivételesen 5200-700, gyengébb 3000-4100, Biv.ly 2400 -3800, Tehén jobb 3700 -4600, Ciontornivaló 2000—400, Növendék marha 2500 - 3800. A vásár változatlan. Árak 250 koronával emel kedtek. Az irányzat nem változott.
Marhahusváiór. Marhahús I. r. egé.zhen 6600—8000, hátulja 7600 -8600, eleje 5800—8000, II r. egészben 5000 -5800. há\'ulja 6000 -6IC0, eleje 4400- 800 Növendék-msrh. I. r. 4800 —5500, csontozni-való 4 -4200, juh I. r. 5200 - 6400. Készlet: N.gym.rh. 72, eladás 50, nóvendekmarha 10, cladáa 10, borjú 56, eladás 0. Marhabür 8300 —700, juhbőr 3500- 600, faggyú 1800-5000. birka 210, elsdás 180.
A vásár lanyha volt.
Sertéivásár. Felh.jtáa 570, elkelt mind. Könnyű sertés 8600—900, közép 9000, 1. r. 9200 -400, zsir 13,000. szalonna 10,000, lehurolt hus 1300— 800, szalonás félserté. 1020- 800. A vilir éltek volt.
Pószerkcsstó zcérl Piiecli Géza. Felelés szerkíNZtí: Sztrokay Kálmán. Támserkoszté: Kenedck Itczsó KJ , -N.x)-\'zsinlzla.l Nyomd, és l.eptíado Vallalat.
í Százmillió
nyochstA »t ujonrto kszJtWé XI. ro. kir. o>tUly*orsjutékban. Szeroncactsaámok kaphatók
IMII.HOFFER KÓLMÚN
[í jlánitUúnél s.n
fl Cselmn-ut 7. Papoch-ház. líUtilnl.
i su,,i-ai->. »«i •\'«»•\' «»«0 k\'
H „.",.4 IOTO ». soo K.
1 Huzát 1923. now. 14. *s 16.
Legolcsóbban
szerezheti be a
egjobb árukat egnagyobb
választékban
KISFALUDI És KRAUSZ
dluatnagyáruház^ban
az„ ARANY KAKAS\'-hoz NAGYKANIZSÁN.
DuplKszéles sima, schótlis é-s csíkos szövet mélere Duplaszéles schottis és c3Íkos szövet mélere Duplaszéles gabardin szövet métere Gyapjú női posztó minden szinben métere 130 cm. széles gabardin nőiszövet métere 40 cmtr. széles angol ccs\'.Ümre tnéierc Boy-szövel női kábáira 140 cm. széles métere
őiszövet olcsóság!
17800 19800 19800 27800 27800 38900 60000
TUkör posztódivat különlegesség
140 cmtr. széles minden tanbon
lólkabát és köpanyvalourok, tovalcot lok, sStéUék és lakaté siívalik Costllmre ét ruhákra különféle divat-jiövétakben, «»lourbérionyok él w«lour schillonok minden dlratszlnárnyalat-
ban. sima és mintázott ilvatsalítntk.
--
érfiszövet olcsóság
140 cmtr. szűcs sirap.
ruhákra métere 37800
140 c n. széles győny3rl) mintrtban leglobb mi-
TiSsísbin ménre 49800 140 cmtr. széles angol zsáncr gyapjú szövet mt. 62500
Ezenkívül órlisl raktár férfl lélik.bál ós átmeneti dou~l kabát szövetekben, (é:lt bunitaáthuzatok \'rakk, zsskett is szmoking szőve tokben, csizmsn.drSg kellékekben
ésOllönyszövelkülönlegess éjekben
Araink olcsóbbak,
mint bárhol I
Szlntartá páráitok, moiók. ásytiuHtok logelsöborendü wátznak, schllíonok, kabátbé ések. Szöwdpamut 6a cérna.
Bámulatos olcsóság I
Plaid kendő darabja 25000
Nagy maradék vásár
zalai közlöny
I9M • • \'AK-t ÍJ
Körrendelet!
Hungária Cipőüzlet
Nagykanizsa.
Utasítjuk. hogy a raktárán léuő cipők erőt folyó hó 8-tól
20° .-kai száHiísa §e.
HUNGÁRIA
ha.poat BUDAPEST.
nellett
A szüreti idény alkalmából u| és kifogástalan minőségű használt
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek
használatra, KöSísön kaphatók
Zerkowitz Albert *ES82r Nagykanizsán.
Apróhirdetések
Minden mó 100 korona. rastísabb bciövcl JOO korona AlM»t kereaAhucb «l> aritsalík «»CcJro<ny Vasár- ii flnticpiiapuNno JOO • tAiaUk leMr. l^fklatbb htr.1csé» 10 ««* i

i..«-ui«*o. .iitii k»i;»* mi.
lxl)U.i art PtlH C»m a Martban." __»alO
KladO htt Aiula lUa |t l(at lltlml. U«4 aaoj.rjt ftr«l>liut6 Ulrftt*\'. Sicoa Joia\'lr"! Kiakadna Omlf* _____\'«\'»
M«lt u^co imt y>t Kc-w.ünte % iiin
Ca«f(try-ot«» «iím ala\'.t boros ptata af.rml li.d»
. tr.fcíii®. C>» K.tfarlta.
. F.k««-a»a patika.
il uoVSl litci Vrfi
OLCSÓN VÁSÁROLHAT íTSaí «
kötőit kabátot, sockrii. keztvüi, sAtat, hsrfcnvAt s>b.
Nasy választókban kapható fórft Íny, nyakkendő íérrtk.lap, linóleum, viaaakoa vi-*zcn, utaio böröndA, u\'azó koi.uk, sirkosioruk. ineayamonyi kosto uk ju.i.pír; muutoa. Összes szobókcMékok laqolcaóbb bavásárlási helye.
KMJfHANN HAHÓ "" H „iZEREtSENHíZ"
64 ESZTENDŐ
oelkűtó»h«:ttleo k«:.»k.e at oio* jatiir.ak a
kodouínyi-féie
GAZDASÁGI
ZSEBN APTA&
i b4k«btn kUWUM). btkM4tl • feia\'tl
El **>)
• an. A íimr.w tanlüok vattsiacs lálhilt ti a kKct, rr.íiynk l««. «•■ kladua liiiitus <1-»3;i» • tijtt*. Ha tiMI tiatoailar.i íba;t <3r P<\'d*r.jit abbéi a r.ap!»<6fll. jjj
azonnal küldjön be lapunk kiadóhivatalához 8600 koronát
«t ratjj«!<B«( ulla nyomban megkapja f«t a pompli. dustatUlrau 0 a t 4 a 11 a I tsebnap!4M.
áU BÉR MIMTES xOlDtSSIL
8600 korona.
Csak4nap! Nagy alkalmi vétel!
Aa O a a a • a >SI kalaiw\'.ai bánt\'ilato* olcsón kiárusítjuk
KLEIN JÓZIEÍ tl TEITVÉRE
Jumparpatuut oamlmlan ailnbrn k«t>hatA
Hirdetések felvétetnek
ürozit gyártmányú
fedéllemesek
rnindon tnlaiSsíg\'jen gyári »rákon
SflRTORY OSZKÚR UTÓDA cégnél
KlrSlyulca 39. mi
SzAntó Vilmos
IncatUororgnlml IrotUJa Nagykanixaa, Eótvös-tár 29. ss.
Eladó: MO holdat birtok Somogy-megyében gazdasági cpüEetekk*\', felszerelései, t*rmí**e|. 12 holdas *z<\'il<5 «t szántóföld üzlet-háztal, nap.y V:«lspséggol í» telje* fcl-tzerelíssel Zalamtgyíbeo. P& holdat birtok Somogyaegy ében, épii-l«:*u«L
1 hold fúld Nagykanizsa közelében
2 hold*sa$zól«5biHok liagóhegyen Villa kila\'.onlellín 6 szobává), kert lel.
Házak Nagykanizsán minden nagyságban.
e«" £ héten ~®a
Szabó Sándor cipőáruhálában
az év folyamdn uisszamaraőt egyes pár cipőhét a
napi árnál 40°|fl-y olcsóbban
őrusiljo. — Heuezetesen:
Hői magas fekete és barna cipők 60000—95000-ig
Női fél cipők...... 45000—65000-ig
Női antilop cipők...... 80000.-
Női fehér vászon cipők .... 20000-
Kazinczy-utca 1. szám.
Ti»ilílrt\'«líi!ciiUa»6 i h Igykőrücsi. £<t, hogy Sromb-th* y«a 12 <v uU íeo&Ul.
női divattsrmemet
Nagykanizsa, Erzaibat-tér 14.
(Siei \'anunn h«zj h-ljezt-m ét.
Div«\'to:.Temben legmodernebb an^ol francia divat ut-n kéaz ick mindeof ;c kosztümökéi, valamint kabátokat.
A o é. h\'VgykOzönsfj s.Ive* tiar.g*. ti«át kírvt, vagyo*
teljes tisztelettel
GRÜffFELD SÍN00RNÉ
•„, IrudbaMér 14.
BUEGOI¥áT
cgiataógoa aziraz válogatott mlnöaégben Tagoarakooiáayban azonnali, caotlog kóaöbbl s.á\'.Ut&ara vásárotok.
Pollák M. Emil keroíkcdő, Nagykanizsa
Tololon-aaimok 195. é. 131. — Távkall dm : Termény.
psr Közvetítőket díjazok. ~m
i " - ^ •) zabot, árpát és tengerit
vJvWb.ifc lagmagasabto Oapi aroo.
korpAt
b/zuiilyen mennyisigben r.apl ir aUtt szilii uiik
Zalavérmepvei Szövetkezeil áruforgalmi R. T., Hagykar.lzsa
*lí|\'.-r.><lmi Vutuiü. T«la(oo«jia»; UJ.
LEVELPSPiROK
mappákban és dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb vólaszléftban
Filchel FUIös> Ffsi
paplráruházábsn
NAGYKANIZSÁN
viroili.i palota.
ig a
helyelte a reklám dolgozik!

Nvomaioti a Na«ykaD>»ai Nyomja 6s UpMadó Vau»\'«i l.őoyvnyumjósban, Nosyfrtnhíjím
l&hM »Sa korona, vasár- és i^eowap 300 korona.
62. évfolyam Nagykí.nlzan, 1923 október 13. 232. gzárn.
POLITIKAI NAPILAP
Btan*at6«l Arai II«/ hóra S000 koroaa. Budapaiton kapható Ankar-klia 3. is. ilohíny Aradiba*
Létszámcsökkentés
Október 31-ig hivatalosan értesili felsőbb hitóságuk azokat a közliszt viselőkei, okikét az uj lóiszámapasz lás alkalmával cl kell bocsájtani a szolgálatból. . . Október 31 ike tehát fájdalmas nöpja ismét a magyar köztisztviselőknek, amilyen fájdalmas lehet magára az államhatalomra nézve is, hogy szükséges tisztviselői közül a uitnor.i szerződés által megállapított kvótát menesztenie kell. Nagykanizsa város tanácsa pénteken dél Után küldte ki azt a hattagú bizottságot, omc\'.y ki fogja jelölni az okt\'. 31 ével eltocsAjtar dókat, míg az állami intézményekben már készen van az uj B-lis!a. Nemrégiben ismertet l\\k azokat k módozatokat, ame-lyo< szciint az állam messzemenően kíván gondoskodni az elbocsátottakról, hogy legyen elég idejük a ma-gánüzemek\'acn és váilnlkozásokban való eihelyezkedéíre. Köztisztviselői körökben teljes megnyugvással kell lehát todomásul venni az olbo-CBájtásra vonatkozó kormányintézkedéseket, hiszen mindenki t\'sztábr.n vau azzal, hogy a magyar állr.m hatalom kinysteritö körülményednek enged akkor, amikor megrostálja tisiioisciói karát. Nem ízoiu\'. bízó-nyiitsra, hogy a tizenhét megyére lecsonkult ország nem tud fizetni annyi lisztvisciői, amennyit fizetett a hajdan oly boldog és gazdag Nngy-mugyarorszég. Nem yio ul bizonyi tásra az sem, hogy az áilamhíziar-lAs rendezésének szempontjai a feltétlen takarékosságot követelik minden vonalon, s a takarókosság kezdete a tisztviselők létszámapasziása. A kormí.ny nagyon helyesen gondolkodott akkor, amidőn a szentimentalizmus érzelmeit félretette és a rideg számvetések alrpján eihatá rozia magAt erre a fájdalmas operációra. Hiszen következetes gazdasági politika nélkül lehetetlenség szanálni Magyarország pénzügyeit, márpedig a gazdasági elet sz.naiása ma a légcső állami foifdar. A köztisztviselőknek be kell látniok, hogy az uj B lista megalkossa az egész ország erdekében vált síükségessé, 8 ma mindenkinek kötelessége ó:de-keit ez összmagyarság érdekeinek alárendelni.
Nemrégiben jelentettük, hogy Zalaegerszegen a megyei hivaia.\'ok keretein belül már e készült a B) lista ós a kiküldött bizottság összesen csak két tisztviselői jelölt ki, mint íelesitgesi, illetve néíkülőzhc:őt. Ez a minimálisan csekóiy szám bizo nyitja, hogy a megyei hivatalokban nincsen tiszlviselí felesleg s igy a B; lisia nem is olyan félelmetes mumus, mint aminőnek talán látszik. Mi, akik
cismerjük a város hivatalait és lukjuk, ho?y milyen adminisztrálv etők állanak a Mv.önbörő üeyosztályok élén, reméljük, hogy a kiküldött bizottság nem talál a város tisztvise\'ői karában felesleget és igy a véros tisztviselői kara nyugodtan nézhet a hattagú bi;oltsiÍR munkája elé. Az állami intézményeknél mindenesetre nagyobb mérvű elbocsátások lesznek fogonatosithetók, mert az egyes állami hivataloknál szcmmellá\'haló n unkaerő feleslegek mutatkoznak.
Rendkívül fontos dolog czonkivül az, hojiy a kiielölő bizottságok a
legnagyobb Ielkiismireltel végezzék el a feladatként kíjV.ÖIt nehéz munkát.
Eaő\'.orban is a szolgá ul órde kei, azutin az esetleges clbocs*-landók családi és anyagi viszonyai kell, hogy telimbe jöjjenek. Nem sz*bad ez ellenszenv vagy az elfő gu\'tság szellemét belevinni a bizottságok rr.un\'íújiba, mert esetleg jóvátehetetlen hbAk lörténnek. H* a létszámcsökkentés már elkeiüheictlen azt ugy kell végrehajtani, hogy a legsimábbsn menjen végbe és a legkevésbé fájjon ...
Éhségzavargások Németországban
Az élelmiszeráruk leszállítását követelik — Wiea-badenben ki akarták fosztani a burgonyaszállitmá-nyokat — Szombaton döntenie kell a birodalmi gyűlésnek
Németországból a nial r.apon inJ les feloszlatása Közhen még a fel-
néhány zavargás hire érkezik, melyek természetszerüon áz abnormis dríga-síg következtében törtek ki. B.-rlini jelentés szerint níhár.y ezer főnyi lömig megkísérelt?, hogy megrohanja a schönbergi városházát, mer( rá akart* kényszeríteni a polgármestert űz étclmicikkck úrónck leszállításéra. A rendőrségnek sikerült minden különös incidens nélkül széloszlatni őket. A stügliizi teherpályaudvaron a rendőrség még idejekorán szét-kórgetett 800 emberi, kik a burgonyával megtakott kvcsikca akarták kifosztani. Azokét a híresztelésekéi, melyek nngy berlini élelmiszerüzletek kifosztásáról szólnak, megciío\'jllf, valamint azt is, hogy a rendőrség riadó készenlétben-von.
Wiesbadenbcn tegnap délelőtt a város ó és nyugati részében több helyen zavargást és fosztogatást kezdtek a munkanélküliek. A város háza elé vonultak és 10 milliárd márka segélyt követellek. Az utcai zavargás estig tartolt. A rendőrségnek végre sikerült a rendet és nyű galmat ismét helyreállítani.
A kormány nem tür már halogatást
ücrllo, okt IS.
A fólhetulmazíiai törvényről 87.010 döntésnek szombatra való elnapolása folytén a helyzet r« következőképpen a\'akul: A kormány nem hajlandó tűrni a további halogatást. Szombaton vsgy clfogedjAk az attoimányos többséggel & fc hiialmazási törvényt, Vigy bekövetkezik a birodalmi gyű-
haiaimHZűsi törvény elfogadása előtt az alkotmány i8. fejezető alapján szüksé^rer.dJctckct admik ki, még pedig adórende\'eteket az adóknak az elértéktelenedett pénzhez v«.ló alkc.lmazAsáróI, n megadozUtási eljárás cgyszeiüsi:ásiról, to.vabbá a biroJalm: kiadások csökkentéséről s kü\'öoöícn »z uj valuta bevezetéséről, umi már a legközelebbi időben vAtható. A szénadó csökkcnléso valószínű. Stinnes eaját felelősségére
tárgyalt A Daily News berlini tudósítója jelenti lapjának, hogy tegnap k^aő este Berlinben az angol ügyvivő illetékes helyen ezt a nyilatkozatot tette, hogy a biit kormány kész Németországgal nyomban tárgy.-lni az angol megszállás alatt lévő te rületek vasulvonalainak német s»ol gála\'ba való átadásáról. A Daily Express\\)tx\\\\x.\\ munkatársának Stre semann kancellár azt mondta, hogy a legu óbbi düsseldorfi tárgyalások Degouttc tábornok és Stinnes kö zöit nem voltak hivatalos jellegűek. Stinnes egyáltalán nem tekinthető a német birodalmi kormány m«g bízottjának, kizárólag a sajit felelősségére keresett érintkezést Párizsban és Biűiszclben.
Stinnea kiküldöttjei Londonban Londonból jelentik: A Ex
Éress jelentéso szerint Stinnis ki-üldő\'tj-i Londonba étkeztek, hogy egy őt millió foot sterl\'nges kölcsönről tárgyJjtnak. Belgium Franciaország álláspontján vau A Temps brüsszeli tudósítója jelenti, hov y a belga kormány ciak a pcss.-iv ellenállás teljes megszű-
nés?, a munkának az egész vonalon való ujrafölvétele éa a do\'ogi szállítások után bocsátkoznék Németországgal tárgyalásokba. Álláspontja teljesen megegyezik Franciaországéval.
A szociáldemokraták késxttlődései Mint a Vorwarts jelenti, a birodalmi gyűlés szociáldemokrata csoportja több órai tanácskozás után kimondta, hogy megmarad eddigi gyakorlata mellett, mely azerint a púrt tagjai a birodalmi gyülésban nem szavazhatnak a párt határo* zata ellen. A párt hangsúlyozta azt »x aksratát, hogy a felhatalmazási törvényt szombaton a birodalmi gyűlés ai alkotmányszerQ többséggel fogadja el. Mint a Vor-wfirla értesül, a pírt titkára intézkedéseket telt arra, hogy a párt tegnap távol lövő tagjai srombiton Berlinben lígyen^k.
Berlinben esett a dollár és a /ont
Berlinből jelentik : A devizapUc ma nyugtalan és izgatott volt. A tegnapi napon a dol\'ár hivatalos jegyrese túlhaladta az ötmilliárdot, de ma a birodalmi bank intervenciójára a kutzuiok lényegesen gyengébbek. Déli egy órakor az angol foitot 19 milliárddal, a dollárt 4 milliárddal jegyezték, azonban a kínálat lényegesin nagyobb vol\', mint a kerealct. A berlini lőzad\'re ma az a hir érkezeti, hogy Zürichben a német márkát \' többé nem jegyzik. At értéktőzsde ma szilárd volt.
A minisztereitlök vasárnap reggel indul Szolnokra\'
Budapest, októbor 12.
(Saját toJdiitvoktól.; Bethlen lilván gróf miniszterelnök viaárntp reggel félnyolckor Indul kiséretévol együtt Szolnokra, a szolnoki srinházben tartandó nagy-gyü\'ésre. Vele mennek Vass József, Nagy Emil, Rakovszky Iván és nagyatádi Szabó litván miniszterek és 30—40 egtsígespárli képviselő A szolnoki cjgyiégespirt vezetősége minden előkészületet megtett arrs, hogy minél impozánsabb legyen a gyűlés, melyan a miniszterolnök először számol be ganfi útjáról a nyilvánosság előtt.
A genfi tárgyalások alatt nem volt sxó belUgyoink ellcuőrzóoérői Budapestről jelentik: Eckhardt Tibor nemzetgyűlési képviselő a fojWdők tegnapi vacsoráján a külföldi kö\'ciönnel foglalkozva, többek
ZALAI KQ3LÖNY
1*23. október 13.
közt ait mondotta, hogy az ő konkrét Információi szerint — és\'ezt felelősségének teljes tudatában mondja — a politikai ellenőrzésről is konkrét tárgyalások Jolynak és hogy a miniszterelnök a kisantant részéről jövő ilyen irányú követelést nem utasította vissza felháborodva az első percben. Konkrét tudomása van arról, hogy a Budapestre jövő népsiövetségl bizottság ezekről a kérdésekről fog tárgyalni.
Etxel a kijelentéssel szemben illetékes helyen hivatalosan é Magyar Távirstl Iroda utján a kővetkezőket állapítják meg:
„Sem Genfben, sem egyéb tárgyalások alkalmával Magyarország
politikai ellenőrzéséről megbeszélések nem történtek és a kisantant részéről ilyirányu követelés el sem hangzott. Mindrnnek természetes folyománya ar, hogy a legközelebb Bu-dsprstre érkező népszövetségi bizottság ezekről a kérdésekről nem is fog tárgyalni.
Mindazokból tehát, amit Eckhsrdt Tibor nemzetgyűlési képviselő el mondott, egyetlen szó sem igar, ami mindenesetre jellemző arra, hogy milyen fokon állhat a képviselő ur Informáltsága és felelősségérzete akkor, amikor kinyilvánítja, hogy teljes felelősségérzete tudatában állítja ezeket a tényeket.
Elhalasztották a Jóvátételi bizottság pénteki ülését
A bizottság mentesíteni fogja a külföldi kölcsönt a jóvátételi kötelezettségek alól
Budapc.t, okt 13.
A párisi Jóvátételi bizottságnak • m«! napon kellett voltu rr.egtar-uni azt ar üléséi, .melynek napi rendjének egyetlen tárgyit a magyar kérdés megvitatást képszl.
A hir szerint a Jóvátételi bizottság mai ülésén vhatérozna a foletl, hogy revidiálják e a zálogjogok felfüggesztésével kapcsolatban > bizottságnak a külföldi kölcsönre vonatkozóan hozott régebbi határozatát. ( A Jóvátételi bizottságnak tehát döntenie kell még a felett, hogy magáévá teszi-e azt az álláspontot, amely álláspontot az ügy első tárgyalása alkalmával az angol—olasz Indítvány tartalma-zott éa hozzájárul-e ahhoz, hogy a kü földi kölcsön kiviteléi, lebonyo-litási módozatait és ezzel kapcsolatban a pénzügyi" ellenőrzés felléto leit a népszövetség pénzügyi bízott-sága állapilla meg.
A jóvátételi bizottságnak ez az értekezlete mér csak azért Is nagy Jo-lentöséggel bir, mert ezen az ülésen kell a bizottságnak határoznia arról is, hogy honorálja-e azt a magyar
részről kijijeztll kívánságot, amely szerint a felveendő ktl fóldi kölcsön jóvátétel !ítélést alól mentesít/essék. A déli órákban távirat érkezeti Parisból, amely szerint a Jóvátételi bizottságnak mára h\'rdelctt ülését, amelyre n magyar kérdés táraya\'ását tűzték ki, néhány nappal elhalasx tolták.
Egységesítik a cseh határforgalmat
Budapest, október 12. A prágai lapok azt írják, hogy Magyarország és CsehSzlovákla közt tárgyalások folynak a határforgalom ellenőrzésének megkönnyítése érdekében. A táigyalások alapja az 1921. október 21 ik| párisi re-zolució, amelynek célja a vám- és utlevélrevizió egyszerűsítése az egyes államok közt. A prágai Irpok szerint a vasu\'l kocsikban esz-közlendő útlevél- és vámrevlzló legnagyobb akadálya, hogy a magyar és cseh határon nincsenek alkalmas vasúti állomások és ennek folytán a vonatoknak ugy a magyar, mint a cseh határon mindig hosazabb Ideig kell veszte-g-slnlök. A forgalom megkönnyítése
érdekében Csehország hajlandó a mrg« költségen a párkányi és »gy mésik cseh vasúti éüomést klépt tenl és pedig o\'y«n mértékben, hogy az mindkét állam, tehát ujy a cseh, mint a magyar állam mint kezelő állomásokat használhassa. A prágai lapok szerint az erre vonat kozó tárgyalások a két kormánv közt rövidesen befejezéat nyernek és iákkor a* útlevél éa podgyász ellenőrzése a vasúti kocsikban fog m»g!örténnl és egyébként is meg fog kőrnyittetnl.
fl társulati adóról szóld törvény végrehajtása
Nagykanizsa, októbar it.
A Zalai Közlöny péatekl számában megírtuk, hogy a társulati adóról szóló törvény végrehajtási uta-sltáss tlz hónapi késedelem után megjelenik. A Budapesti Közlöny pénteki számábsn meg is jelent s miután a társulati adóról szóló tőrvény 1923. január hó 1-én életbelépett, ez a végrehajtási utasítás is 1923. január hó 1-én kezdődő érvénnyel lép életbe rzzal a különbséggel, hogy az adóbevallásokat ezúttal kivételesen dicember hó l-ig kell beadni. Fontos intézkedés az I", hogy a törvény első paragrafu sában felsorolt vállalatok kereseti adójára, valamint a nyilvános szám adásra kötelezett vállalatok nyereségtöbblet adójára vonatkozólag eddig érvényben volt törvények és szabályok hatálya megszűnik.
Az utasítás a törvényt világossn és rendszeresen mtgyarázza. — A gazdasági érdekképviseletek jogos kívánságait jórészt figyelembe vette. A legfontosabb kérdésekben és pedig az értékpapírok éa áruleitárak mikénti értékelőse és a kül\'ö\'diől származó jövedelmek adómentessége tekintetében <najdnem teljesen honorálta. A leltárértékelésnél az egyedi azonosságot nem kivánja meg éa megengedi a hasonló áruknak csoportokba osztását és indokolt esetekben megengedi a helyettesítést. A külföldről származó jövedelmet mentesíti, ha ez a jövedelem a külföldön adó alá esik éa ezzel lehetővé teszi, hogy a msgyar vállalatok külföldön is fejtsenek ki gazdasági tevékenységet.
Sok nehézséget fog okozni és számos esetben lehetetlenné fegja tenni megfelelő gazdscagl tevékenység kifejlését az alkalmi egyesülések legális formáltuk adóztatás! módja és ezzel kapcsolatosan üzleti titkoknak előzetes feltárása. Mereven elzárkózott az utasítás az érdekképviseletek érveléce élői a htdlnyereaégadó kérdésében, mert az utasítás szerint az 1922. évi mérleg alapján nem csupán az uj törvény szerinti társulati adó és társulati ad(fpótlék, han-m a régi törvény alapján a hodir.yerciég-adó is ki lesz vetendő. At utasításnak ezt az intézkedését sem a tőrvény alapján, sem gazdaságilag nem tmtják helyesnek és a vállalatok jól teszik, hsa hadinyereaég-adó kivetése ellen a közigazgatási bírósághoz panasszal élnek.
Erős gardasági érzékkel van szabályozva a felújítási tartalékalapnak, különösen az ipari vállalatokra elsőrendű fontosságú kérdése, mert lehetővé van téve, hogy a vállalatok elhasznált gépeik pótlására megfelelő összegeket tartalékolhassanak.^ A törvényban megállapított bejelentési határidők az utasítás megjelenésétől számíttatnak és a vallomások blrság-teihével 1923. november 30 lg nyújtandók be.
A bukaresti merénylet
Bukarest, októbar 12.
A tervezett merénylet ügyében megindított vizsgálat megállapította, hogy ntgyszebá\'u mozgalmat sikerült leleplezni. Három minisztert, továbbá a pénzügyi élet két tekin-télyea tagját éa három újságírót akortak láb alól eltenni.
Az egyes gyilkosságok végre-hsjtására a szerep.-k szét voltak osztva. A félhivatalos Vlgltorul állítása szerint a letartóztatottak a vizsgálóbíró előtt leadott valló-/ másából kitűnik az, hogy az örsze-esküvést főleg Cusa, Codrean, Du• mulanu, Paulesen és Finaces taná-* rok beszédei és hirlapl cikkei bujtották fel. Az összeeaküvéshez szükséges anyagi eszközöket olyan emberek gyűjtötték össze, akik nem tudták, hogy a pénz milyen célt szolgál. A lap hozzáfűzi, hogy-minden rendzavarást üldözni fognak és súlyosan magbüntetnek.
Unka
A .Zalai Kös\'öny" erődíti regényo
Irta: Péterly Tamás. 0
igen. Itt az öcsém uram, JankU Ábrahám, kérdezni fog tőled Linka. Ismerjétek meg egymást. Mondd meg te is a nevedet Links. Adjatok kezet egymásnak. Ugy. Aztán vcg>cn papírt a kezébe öcsém uram 6s irja föl, amint a Linka mondja, mert az mindent talál szórói-szóra, betűről-betűre az írott históriákkal. Nekem dolgom van, órát kell tartsak a kollégiumban . . .
— Könyveket nem fogok kapni? — kérdezte JanXu Ábrahám az Indulásra készülő tudós tanár úrtól.
— Könyvet ? . . . A Teleki-téká-ból M . . . No, azt öcsém uram, még csak meg se gondolja I Itt olvashat, jegyezhet magának, de kivinni a Teleki-tékából nem szabad semmit I Érti? . .. Semmit l Értékes kincsck ezek. Drágábbak az aranynál, rubint-nál, mert aranyat lehet még találni, de magyar históriai műkincseket sem csinálni, sem irnl többi nem leheti Históriát Magyarországról senki sem csinálhat ezek nélkül a poros akták nélküli Nem bizony. Hát
éppen ezért én soha senkinek könyvet ki nem adum, de nem is adok, mert itt nem bizunk senkire semmit) Még az öcsém uramra sem, mert nem szabad l... En megyek. Ha olvasni akar, itt lehel. Jegyezni szintén, de elvinni nem l Legjobban teszi, ha a lexikont használja, tudniillik : az élő Uxikont! Linkamin dent tud I É.i büszke vagyok rá. Kérdezze, mert szépen feleli
És odafordult a tejszinü leányhoz.
— Linka felelj az öcsém uramnak minden kérdésére. Szépen felelj, ha kérdem. A könyvekel is előmutathatod .. . Mi-a szoktuk 1.. . Isten megáldja öcsémuram I nekem órám van a kollégiumban ...
És tovább sietett Bozsl bácsi. Az ajtónál MütyQ Balognak ugyan a lelkére kötötte az idegen ifjút. Meghagyta, hogy vigyázzon rá. Könyvet, vagy valamit ki no vigyenek, mert számba veszi. Csak végigtekint a tékán ós jaj, háromszor jaj a Balog éleiének 1 A csizmadiamesicr beszélgetve klsérie tovább a ludvs tanárt.
Linka és Janku, a két ifjú, soká nézte egymást. Linka tudott volna beszélni a történelemből, dc a sápadt ifjú nem kérdezte. Jsnku tudo\'.t
volna ezzel a tejszinü arcú angyallal beszélni mindenről, de a történelmet nem kérdezte, tőle.
Miért ?
Tálén sajnálta a kis tudís leányt, mivel a históriai fe\'cletek alatt olyan kinosan vonaglott harmatos fehér arca . . . Vagy talán egyéb okokból hallgatott Janku Ábrahám?
A szőke. Linka vért néhíny percig, mialatt eljátszol! ujjaival dus hajának selymes szálai közölt. A vékony ujj*cskák, mint megannyi actlpálcika, ruganyosan pattogtak a szőke 8elycmfüriök hullámzó tenge rében. Do megunta nemsokára a játékot. Újra hanyagon dűlt végig a fakó pamiagon. Sötét szemei Ábrándozva révedeztek a határai-lan színekkel festett padlón és odaszólt kedves, zengő hangon az ifjúhoz:
— .Miért nem kérdez?.. .
— Mirt Bozsl bácsi elvitte az évszámokat.
— Hit évszámokról akar kérdezni ? . . .
— Nem. A történelemből.
— Kérdezzen márl — türelmetlenkedett a szőke Linka, majd kérő hangon biztatta és fehér ujjait, niir.t
az elébb, ismét huzogaita tejszinü homlokán, minlha önmagát akarná delejes álo*nba ringatni.
J-tnku nem merte kórdozni. A ludós kis leány izgatollan mozgott. Bözsi bácsi elhagyta a termet a Hütyü Bslog kíséretében. Linka nyughatatlanul viselkedett, majd biztatni kezdte Jankut:
— Mordjon már egy nevel, akiről tudni akar I . . .
A 8Apadt ifjú maga elé tekiniett. Lesütötte szemeit s a azavakat majdnem csukott ajkai között, alig hallhatóan bocsájtotta ki:
— Dózsa György . . .
Mintha villamos áram érintette volna a szép szőkc*L;nkái, o név hislla:ára azonnal fölegyeníscdett hanyag fekvéséből. Sötét szemei rá ^ragyogtak Janku Ábrahámra.
— Talán királyságra vágyik 1 — kérdezte tőle örömmel. — Akkor a korona iránt rokonérzelmünk van...
Jj\'nku Ábrahám megrázkódott a szőke szépség találó kérdésétől. Jól következtclett, pedig a sápadt arcú ifjú c^ber még abban az időben a királyi tábla szerény Írnoka volt, de később a „havasok királya• kitüntető nevet szerezto telteivel.
(Folyt köv.)
ZALAI KÖZLÖNY
Létszámcsökkentés a városnál
Nagykanizsa képviselőtestületének rendkívüli közgyűlése — Hattagú bizottság fogja kijelölni az elbocsátandókat
(Saját tudósítónktól) , Nagykauizsa, októbor 12.
A péntek délután 3 órám összehívott közgyűlést negyed 4 órakor nyitotta meg dr. Sabján Gjuls polgármester. A közgyűlés nem ig/rt viharokat tárgyinál fogva, igy n-!m is valami n*gy számban j\'hntek mrg a városi képviselők. A tárgysorozat egyetlen pontja: hattagú bizottság megválasztása a vátos tisztviselői és alkalmazottal 20 százalékos létazácr.c<őkkentésé nek keresztülvitelére.
Hemmerl fős:ámvevő ismerteti a tanács erre vonatkozó jivsslatát. A politikai és gazdasági igen ncgy-arányu eltolódások szükségessé tették, hogy uj alapokra helyezkedjék hx állami adminisztrációs rendszer. A csonka hazába menekült köz-slkslmwo\'.takkal együtt a tisztviselői létszám aránytalanul nagy a megmeredt orstág közigazgatási éa egyéb funVcióinak ellátására. Nsgy telhet ró ezenkívül a pénzügyileg nthizsrgekkel küzködő országra. Ezért vált szükségessé a mult évi kisebb méretű lélszámrpasztás ulán a közszolgálati alkalmazottak ujabb 20 azázalékának elbocsátása.
Az rzügyben hozott törvény a városok admln\'sztráclójára Is vonatkozik, tehát Kanizsa városának is el kell bocsátania a törvény intenciói szerint a közéidek figyelembe vételével, de lehetőleg 20 százalékát
tisztviselőinek.
A városi tsnács hivatalánál fogvá az elbocsátandók kijelölését nem végezhetvén, javasolja egy hattagú bizottság összeállítását, mely a kl jelölést és elbocsátást foganatosítsa. Az elbocsátandókra a nyugdíj aza-bályrendelet megfelelő rendelkezései érvényesek.
A tanács a bizottság tagjaiul a köv tkezőket hozta javaslatba: dr. Sabján Gyula, mint a bizottság elnöke, tagisi: dr. PlihilViktor, Bazsó József, weisz Tivadar, Knortzer György, dr. Fried Ödön, Anek György.
A képviselőtestület majdnem egy hangulag fogadta el a tanlc* ja v»slatát, amikor a jobboldal tiltakozását fejezte kl, hogy K\'skani rsíról esik egy tagja van a bizottságnak, holott hármtt delrgiltak. Egykét erélyes tiltakozás hang zott el:
— Nem fogadjuk ell A bizottság fele Kiskanizsáról legyen!
— Igy nem rendelkezett a törvényi
— Hiszen lesz majd még máshogyan lal
A polgármester névszerinti aza várás alá bocsátotta a javaslatot. Negyvenöt képviselő elfogadta azt, tizenőt nem. Igy tehát a polgármester a tanácsi javaslatot hatá ro\'zsttá nyilvánította.
Esyéb tárgy nem lévén, a közgyűlés fél 4 kor befejeződön.
1923. október 13_
HÍREK.
Keresztyén ünnep elébe
Nagykanizsa városának hitéletében egymást követik az események. — Még emlékezetünkben vannak a katolikus nagygyűlés impozáns nap jai s a vallásos érzület megnyilvánulásának máris uj ünnepe készül városunkban.
A református egyház notabilitá-sait hozza Kanizsára a ma délutáni gyorsvonat. Ébreszteni jönnek, test vérek se\'cgtvel nagy találkozó/a. — Várja őket Kanizsa református hivei nek tábora. Várja őket az egész pro testáns közönség szeretete.
Lelkek mélyéről feltörő köszöntés fogadja őket, amikor eljöttek hiteik-her, hogy megtanítsák őket hitet tenni, m gtanitsák a ma emberét, hogy tudja megbecsülni azt, amije megmaradt: a hitét. A keresztyén társadalom szivedobbanása nagy, el hivatott harcosait üdvö.li eren az ünnepi soka/jelentő megmozduláson. És a mindnyájunk egy istenéhez fordul áldástkérőn arra a napra, amikor nagynevű vezérei jöttek el megmutatni az utat, a bensőséges, komoly keresrtyén magyarok hit életének útját.
Köszöntés várja őket, amikor jönnek felénk. Szeretet kisérje őket Kanizsa városában. Et az ég áldása maradjon munkásságuk, a lelkekben megrögződött szavuk nyomában, hogy ne múljon el soha az a lest véti érzés, az az élő, igazi hit, az a bensőséges áhítat, amit büszkén őrzött kincse kell hogy maradjon a keresztyén egyház minden hitval lójának. __(—s)
Előfizetési felhivös
Október hó 15 ével u/ előfizetést nyitunk lapunkra. Az e héten ujon nan belépő előfizetőink külön le nyomóiban kapják meg Péte> fy Tamás „Linka" cimü regényének addig megjelent folytatásait.
A Zalai Közlöny
kiadóhivatala
— (Naptár) Qkt. 13. Kálmán.
— (Időjárás) A Meteorológiai Intézet jelentése szerint egyelőre enyhe és túlnyomóan száraz IdŐ várható.
— (Kanizsán van elég fa
télire) Az erdőbirtokosok szesz gyár melletti telepén körülbelül 300 vagon hasáb tűzifa van már raktározva. Bár sok Ilyen telepe lenne még Nagykanizsának, mind
I\'árt kisebb sóhajtással Indulnánk a íözelgő tél elébe. Mert egyrészt lennr, másrészt éppen ezért olcióbb lenne télire a tűzifa. Vagy ki tudja ? Az árpolitika mai anarchiája csak felfelé ismeri az utat. És ez a tendencia elsősorban mindig a leg* szükségesebb, a minden házban nélkülözhetetlen dolgoknál a l<g szembeszökőbb. Igy van a tüzelő anyagokkal Is, mihelyt beköszönt Síz. Minél jobb ■ o kell, annál . drigább lm. Mindig • kereslet kénytelen beadni > derekát
— (OrvoagyUlé.) A i.l.vír-megyei orvoal flóksiőv.tiég 18 ín délelült tlz órakor rendkívüli köz-fcyüléat.tart a városháza klstanács termében. *A gyűlés főtárgya a magánorvosi díjazás megállapítása.
— (Drága a polgárjog Zalaegerszegen) Zalaegerszegről je-lenll ■ Zalai Közlöny tudósítója: Zulaegerszeg város kötelékébe való felvétel diját a képviselőtestület magyar honosok számára 30—100 ezer koronában, külföldleknek 50— 500 ezer koronában állapította meg.
— (Akongruablzottaágttléae)
Budapestről jelentik: A Katolikus Központi Cougrus Bizottság pénteken délután öt órakor a Szent István Társulat nagytermében teljes ülést tart9tt Timon Ákos dr. eloök-lete alatt, kinek indítványára az elnöki széket dr. Szmrecsányi L*jos egri érsekkel, az alelnökit pedig gróf Zichy János nemzetgyűlési képviselővel töltötté!\', be. A bizottság jegyzőjévé a kultuszminiszter d\'. Sánta G*bor miniszterl segéd tltkárt nevezte kl. Dr. Szmrecsányi a következőkben vázolta a bizolt ság programját: At előtérben álló nagyfontosságú kérdések a párbír-s: olgáitatás éa a kegyúri kötele icttségek rendezése. Ajánlatára két albizottságot választottak, m\'g pedig kegyúri és párbéralblzottságo-kat. Ezek rögtön meg is alakultak. Az előbbi elnökévé dr. Roll Nándor veszprémi püspököt, előadóvá Metter Antal egyetemi tatárt, utób blnál elnökké Glattfelder csanódl püspököt, előadóvá Egri Nagy J-i-nos tb. kanonokot választották.
— (A zalaegerszegi clpéss segédek sztrájkja) Zalaegerszegről jelenti s Zalai Közlöny tudósi tója: Ismeretes,* hogy nemrégiben a zalaegerszegi clpészseg/dek, mert nem kapták meg a kért 50 százalékos béremelést, sztrájkba léptek. Az egyezkedő tárgyalások most azzal végiődtek, hogy a mesterek megadták a kért béremelést s a segédek munkába állottak. Csak néhány, kivés mu lkával rendelkező, mester nem tudta ezt a követelést teljesltenf, Igy ezek segédek nélkül dolgomak.
— (Szóda- és ásványvlzfo-gy asztásl adó Zalaegeraxegan) Zalaegerszegről jelenti tudóiltónk : A város ásványvíz után az eladási ár 5, szódavíz után 20 százalékát fogja szedni fogyasztási adó elmén.
— (Kinevezés) Augusztinovics Nándor pákai lakos jogszigorlót a pécsi klr. Ítélőtábla kerületébrn az ítélőtábla elnöke ideiglenes joghatállyal joggyakornoknak nevezte ki.
— (Letartóztatták Ernsst tőzsdebizomÁnyost) Budapestről jelentik : Antal Géza dr. rendőrfőkapitány ma délben a kétmilliárdos fizetésképtelen tőzadrbizomá-nyos ügyéből kifolyólag Ernszt József tőzadeblzományos\' előtt kihirdette az előzetes letartóztatásról azóló végzést. A* Ernszt ügy hullámai ma azzal folytatódtak, hogy a főkapitányaágon néhány ujabb feljelentést tettek Török János tanfelügyelő 600.000 korona erejéig, Székelyi László magánzó 10.000,000 korona erejéig, Breuer Síndor, Kunt L^os összesen 70.000,000
korona errjéig károsodtak az Ernszt cégnél. Délben megjelent a főkapitányságon az Ernszt-család jogi képviselője. Az ügyvéd bejelentette a vizsgálatot vezető rendőrkapitánynak, hogy a család kéaz a fizetésképtelenség ügyében a kliensekkel egyezkedési tárgyalásokat kezdeni. A klssbb tételeket teljes ősszegében hajlandók kifizetni, nagyobb tételekre vonatkozólag pedig százalékos egyezkedési ajánlatot tesznek. A budapesti klr. tőrvényszék vizsgáló bírája ii»» hozta meg az Ernszt ügyben a bűnügyi zárlatra vonstkozó végzését, a vizsgálóbíró Ernszt József és társa cég összes ingó- és ingatlan vagyonára a bűnügyi zárlatot elrendelte. E vizsgálóbírói végzés alapján ma délután egy órakor Jákó dr. rendőr-fogalmazó foganatosította a bűnügyi zárlatot. A cég Szervita téri üzlethelyiségét a rendőri bizottság lefoglalta, az üzleti könyveket, az összes levelezést és akta halmazt a főkapitányságra szállították. Az üzlethelyiséget egyébként rendőrileg lepecsételték.
3
— (Európa a háború után) Ha pil-lsnatnyilsg is, do rögsitotten állnak az uj országhatárok Európában s mlvol a legtöbb államban megtörtént a népszámlálás is( loho-tővó váU Európa uj slatlsslikájinak az olkó-Síitíio.
A stilisztika szerint Európa lakóinak a száma 4426 millió, vagyis 23 millióval ke-vosebb, mi.it a háború előtt, mert akkor 4U5-5 millió volt Oroszország Európa egyötödét toszi ki még akkor Is, ha csak európai részeit számítjuk. Ez Európa lognópesebb áll ina 93.135,0.50 lakossal. Harmiachat állam van Európában s közöttük néposség szerint Magyarország a ll-ik 7.866,000 lakossal. E\'.Attünk van Orosz-, Némot-, Angol-, Fiancu-, Olsst-, i engyal-, Spanyolország-, Romini e. Csehszlovákia- ós Jugoszlávia, mlg utánunk következik Bolglum, Hollandia, AustUla, PortugiJia, Svédírszág, Bulgária, Svájc. Finnország, Dánia, hland, Görögország, Norvégia, l.itvánia, Latvia, Törökország, Észtország, Albánia, Danzig, Luxemburg, Izland, Fiumo, Monaco, San-Majloe, L\'chtensloln ós Andorra. Nagyság tekintetében Magyarország a 18 ik holyon van 9Z.7CO négyzetkilométerrel, podig hábotu előtt a 8-ik holy volt a mionk 308/HX) négyzetkilométerrel. Elóttauk vannak nagyság szerint O.\'osz-, Francia-, Spanyol-, Esxt, Német-, Svéd-, Finn-, Lengyelország, Norvégia, O\'ass-orsság, Románia, Jugoszlávia, Anglia, Csehszlovákig Görögország, Bulgária, Uland, a többiek Magyarországnál kis<bbok s a legkisebb áll>m Andorra 1*0 négyzottilonétorrol.
— (Soronklvül Intézik el a behozatali engedélyek Iránti kéréseket) A behozatali engedély alá eaő poatacsomigok gyor-aabb kezelése érdekében a pénzügyminiszter és földmlvelésügyl miniszter biztosították a behozatali engedélyek iránti kérések soronklvül való elintézését. Az efajta kérvények feltűnő módon való meg-ielöléséro a vámközvetitő postahivatal által kézbesített szelvény szolgál, melyet a címzett a kérvényre rsgsszthat. Az igy megjelölt kérvényeket s minisztériumok soronklvül Intézik el.
— (Egyesülnek az egerszegi járás Ipartestületei) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: Mint ismeretei, a zalaegerszegi Ipartestület elöljárósága lépéseket tett a környékbeli iparosoknak a zalaegerszegi Ipartestületbe való bevonása érdekében. A járási főszolgabíró most a járásbeli iparosokat november 10 re hívta egybe, hö{y megtárgyalják a belépés módozatalt.
— (Görögország átutalta Olaszországnak az ötvenmillió lirás bírságot) Baraklls budapesti görög főkonzul hosszabb nyllatko-zatot tesz közzé, amelyben megállapítja, hogy a görög kormány már uUsltolta a svájci nemzeti bankot, hogy tegye át az olasz kormány javára s római olasz bankba azt az összeget, amelyet biztosítékul helyezett el nála. A főkonzul kormánya nevében tiltakozik a nagykövetek értekezletének az ellen a megállapítása ellen, hogy\' a görög kormánv a kellő és Idején megtett intézkedéaael nem biztosította a gyilkolok klnyomozását éa példás megbüntetéaét. A görög kormányt a tisztviselőit semmi mulasztás nem terheli s ép ezért igen kl-nossn érinti a görög kormányt és nemzetet a nagyköveti értekezlet határozata, mely 50 millió líra bírság kifizetésére utasítja. E bírságot és annnk összegét Baraklis főkonzul példátlannak mondja a diplomácia .történetében a bár a görög kormány nem akarja magát kivonni e kötelezettség alól, mégis tiltakozik ellene.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 13.
— (Borbélyok alkonya) Kra-kóban megfordult a vllég éa ebben a nagy fordu\'áiban kitalálta módját a nagykőzőnaég annak, hogy lehet megküzdeni a drágasággal, hogy lehet a axtrájkból olyan fegyvert köszörülni, ami egyszer ne a munkások, hanem a mgyközőnaég érdekelnek azegődjőn az oldalira. Ugy tőrtént a dolog, hogy Krikó ban a borbé\'yok 10000 márkára emelték a borotválko-ást é« 30.000 márkára a hsjnyirást. A közönség erre sztrájkba lepett. Nem borotválkozott senki, nem vágatott hajat aenki, divatba léptették a bajuszt, a szakált. A vége az lett, hogy valóságos ősember típusok szalsd gáltak az u\'cán, sokan autba dobva légi meggyőződésüket, kénytelenek voltak belátni, hogy még la ciak van valami alapja Darwin elméle-iének a hogy csak a borbélyok áldásos működésének köszönhető, hogy ezt a siármazást eddig leplezni lehetett. Rövidesen azonban ezen is segítőit a közönség, össze-állottak kisebb társaságok és borot válták egymást, nyirtok, szépítették, faragták rgymást, ki hogyan tudta és ki hogyan birta. Most már jó ideje tart ez igy Krakóban Hogy hatásoa volt o közönség sztrájkja, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a borbélyok máris egyezséget ajánlottak fel — csakhogr még nem kellő mértékben leszállított árakkal. Krakóban pedig m :st az egyszer a közösség az ur a m/g majd megeaik az a szégyen a bor bélyokon, hogy ők miguk is kénytelenek lesznek régi vendégeikhez eljárni — borotválkozni.
•- (Pól kilenckor) kezdódik Nagy Isabrlla cp*r»ér.ekosnvnek és Széli Józtcf a Nemzet Szmh\'.z tarjának ma esti művész oatéje a PcIkmi -Egyletben. Jegyek aajkC-X-ben Unger és TOthnál, S-h essnél esti hit ói ától a pénztárnál.
— (Milyen hasznot számithat fel a kereskedő?) Az országos árvizsgáló bizottság szerint az egyea textiláruk forgalombaho zatalánál általában felszámítható rezsi- és haszonszázalékok, amelyektől megokolt esetekben el Uhet térni, bár a gyakorlat lényegesebb eltérést nem mutat, a következők: Szövetek: pamut, kender, juta, fél-gyapjú éa kártolt gyapjú: nagyban 10, kicsinyben 20 százalék; len, féaüs gyapjú, félselyem, műselyem,
Samu\'bársony : nrgybáa 12, kicsinyen 25 százalék; selyem, selyem-bársony stb: nagyban 12, kicsinyben 30 azázalék. Raktári ruhák: kártolt gyapjú, félgfjpju felsőszö vetück, pamutbéléisel: nagyban 10, kiciinyben 20 százalék. Női öltö nyők: durvább szálú pamut, fél-gyapjú, kártolt gyapjuanyagokból készült egyszerű ruhák: nagyban 10, kicsinyben 20 azázalék; finomabb szálú pjmut (pl. grenadin), féaürgyapju, joiztó, felselyem, mü selyemből kéazült divatosabb ruhák : nagyban 12, kicsinyben 25 százalék ; a legfinomabb anyagokból (selyem, selyembársony, brokát) dl vataierü kivitelű ruhák: nagyban 20, kicsinyben 40 azázalék. E azá-zalékok a beszerzési árhoz adandók hozzá. A beszerzési ár kiszá mitása oly módon történik, hogy a külföldi eredetű Uxtiláruknál az idegen pénznemben számlázott beszerzési árat magyar koronára szá miijük át, ehhez hozzáadjuk a szál litáai, csomagolási, biztosítási, vám stb. költségek megfelelő egységenkénti részét. Az igy megkapott önköltségi árhoz ho<zá_adjuk a rezsi- éa haszonszázalékot és 3 százalékos forgalmiadét.
— (Tanítónőválasztás) A tót
szerdahelyi róni. kath. elemi népiskolához Balogh Ágnes menekült B) listáat válaaztották meg egyhangúlag.
— (Vándorló liba) I.on Jonbóllrják : tfteok feltűnést keltett a Citybco, hogy dél-bm tizenkét órakor, amikor as utcák Járókelőkkel vanntk telve, a gyabgjárón egy liba tűnt fel. A hatalmas, tiszta fehér tollazatú állat komoly nyujatouuml sétált az emberek közOtt mig valaki h«5aa alá nem kapu, mert kitségleloa jeleit látta annak, hogy eI ik*r repülni Ekkor vették ésiro, hogy a liba l<hán egy tíbHcska van, amely as állatkertbe: való tartozandó&igst jelzi és ekkor vitték vissza az állatkertbe. Itt asután kiJerulí, hogy a vinJorló liba egy különös fa<Un*k d isipéldánya, ame\'y fajta a Mogel-lán-szcros kornyéken él ét egy ik délaasarikal állatkertben kezdte mag pi\'yafut sát Innen azonbao egy úva\'lan pifanattao msguókóit ós valami ti:okzatos úaztdnl követve, fszak fele vándorolt. Még tibbsz\'r fogságbs karúit, amint azt a minden egyes esctbso IÁ-t<ia talált t«blicskákról megállapitották, minthogy .<onb*n különítsen azép példány volt, szárnyait sehol sem nyirták le t igy mindig újra megszökött. Az egyes állatkertek tulajdonukba ioh» vissza nem követelték s a londoni á latkert *e igy ke.-ült másféléves vái.dorUs után. Mi»t azutin, nehogy folytathassa kúlosós szokását, szárnyát megnyírtak és ketrecben helyezték cl.
(x) Az „Wrla Biztosító*4 részvénytársaság ugy nálunk, mint a kű-földl államokban nagy Iranzak-tiók c!Őtt áll. Tőkét emel • közel jövőben és uj intézeteket kapcsol be érdekkörébe. A társaság törekvése — m mai viszonyoknak sok tekintetben nem mrgfelelő — elavult rendszertől eltérve modern elveket és módozatokat bevezetni a biztosítás terén és ezzel alkalmazkodni a mai folytonosan változó alakulásokhoz és a gazdasági vl-azonjokhoz. Már eddig is több jelentős ily újítással szolgált a biztosítást kereső kö.\'őnségnek és főleg a kereskedelmi köröknek. C-zen modern módozatoknak köszönheti gyors és biztos fejlődést, amellyel rövid háio.n év alatt az egész országban általánosan ismert nevet szerzett magának. A társaság romániai és ezek alspitása már ez évben nagy eredményeket ért el és a többi utódállamokban is megkezdődött a szervezés munkáje. Az utódállamokban lévő intézetekkel való szoros nekszui és az intézet háta mögött álló erős biztosítási és viszontbiztosítási érdekeltség az m/vria" részére a legintenzívebb működést lestik lehetővé.
A társaságtól nyert értesülésünk szerint a közeljövőben tőzsdei be ve zetésre és jegyzékre kerülő igen ke visszámu részvényeit elsősorban üzletielei részére tartja jenn és ezekre máris nagyszámú előjegyzéssel rendelkezik.
(z) l\'ctölflzctésck. A re\'ssl if.usig által okt-Jber 3 án tartott jótékonycélu tánc mu\'atsigon felu fizetni *zlvcs«k voltak : Dr. PJtlsál Vrktor 10.000 K, Ü^keu Jani 1SQ K, Se estyín Gáza OCOO K, Grcit Károly, h\'álovicsné, Kelemea Ferenc 3000—3010 K, Cse.-tin Klek 2J00 K. B.-ÖJ J*a<5, Hajdú I\'it, l.\'chter.itein J.. dr Kajtir István, Gail An-doi, St.-r Ferenc 2000—2\'X© K, lllurnensthtln Istváf, Grunbaum 7.s\'guond, Soós J. István, Acs Mihály, Kj ály Kálmán, Mischon Károly, Kiss István 1000—1000 koronit mely Ö-.z-sre.bél &26CO koronát JJzsoí fóherccg szanatórium egyesületnek és 17CG\'J koronit a ornit-Ubas tanulók íelscgéiyexísírc adoaioyozUk.
(x) 3 szobáit lakás évi bérét is megtakaríthatja, ha tossz harisnyáit, o legjobb békobcli anyagból F1LIPP kölódéjeben — Srombathely, Széli Kálmán-U\'ca Ő sí. alatt Icjelteti.
(\\) Tegnap reggel 8 ó:a feli Kai.incz-/-, Kisfaludy- cs Cxogviy utori c\'vaucti 1 <Jtí». 1\'t\'llQ koronás. Kéretik a )«sülo\',<s megtalálj, hogy ad,» lo v>gy a plebiaHn. vagy « kiiJóhivata\'.bin. Ko ló jutalomban részesül.
(Ji) Tanco.tély. F. hó 13 ín, szombilon d u. \'/,<? órai kezdellíl és 14 ín. vatétnep e»lc 8 órai kezdsllel Guiicniág L.JosiAndaníra .Casinü"-ban Unceslílyl rendez. — A zenél Fllred Gyurka zenekara szolgillai]\'.
(x) Hnmlafog«k«t, arauy»t,
ezU.iat, brillliiisikal, érmeket, alpacca evóazközöket éí disil«rgyokal a lejimag.tibii napi érban veszek. — Frled Józaef ék»Kré«í, Sugir ul 2. azáni. (Fó-ut í« Sügér ul asrok.l
SPORTÉLET.
Vasárnap Fehérvárott Játszik az NTE
Vaaárnap a? Őszi szezonban elő szőr rándul vidékre az NTE csapata bajnoki mérkőzé»énsk lejólszásár?. S ékesfchéivir az első állomás, a DVE csapata az ellenfél. A mér-kőrés elé egész Dunántul nagy érdeklődéssel tekintenek, mert két Igen jó csatársorral rendelkező együ\'tes áll szemben egymással. Ltgtőbb gólt, azámszerint 2ő ot eddig, az NTE csatárai ruytak, utánuk a második helyet a DVE foglalja «1 18 adott góllal. A vé delemben a mérleg mintha az NTE javára blllene, mert eddig csak három mérkőzésükön kaptak gólt a kanitsaiak, a fehérvérlak viszont egy mérkőzésükön sem tudták megakadályozni, hogy két, három gól ne terhelje hálójukat. Iga>, hogy legtöbbször eggyel többet tuduk adni, mint amennyit kaptak. Tekintve, hogy az NTE csatársora i« van olyan gólképes, mint a DVE eddigi ellenfeleié, ugy hisz-azük, a mérkőzés aorsa az NTE védelmén éa a DVE csatársorán múlik. A kanizsai csatárok bizonyára megteszik kötelességüket. A honi pálya előnyét ia számításba véve, erősen kell küzdeniök a kanizsai védőjátékosoknak, ha győzelmesen akarnak hazajönni. A kanizsai csapatot, mint értesülünk, számos bive el fogja kisérni Fehérvárra.
Különfélék.
Az erjedő must
.I\'yenkor szüretidőben mindig van egy-két áldozata a pincéknek. Lemennek éa nem jönnek fel többet. Megölte Őket a forrásban lévő, gerjedő must gáza: a széndioxid, ami telitette o levegőt és halálát okozza anntk, aki beleheli.
Honnét jőo oda széndioxid ? Mellékterméke az az erjedéanek, ami lefolyik a hordóban és borrá változtatja a mustot. Mert a must éder, cukortartalmú folyadék. Éí épen ebből a cukorból l<sz erjedés folytán az alkohol, a bor lelke. A szőlőfürtökön, a levegőben, a kádak, hordók filán mlkroszkopi kus kicsiségü erjesztő gombák miiüól kiéhezve várják az alkalmat, hogy cukorhoz jussanak a mig ők csak önfentartá»i ösztönüknek engedve vetik magukat a mustban levő cukorra, — éa eközben hatványozott mértékben szaporodnak, mérhetetlen szolgálatot tesznek az embernek azzal, hogy nem csuk táplálkoznak a cukorból, hanem azt klcriesztlk alkoho\'lá és szénsavvá. Sok mellékterméke van ennek a folyamatnak, aszerint milyen fajtájú, korú, lönegű baktériumok végzik a n\'gy metamorfo/is munkáját, de legfontosabb ezek közül épen a sténsav, a azéndlox\'d, amely
belehelve halálos méreg a szervezetnek.
A szénsav gázalakú lest lévén, a mustból erjedés közben felfelé száll és ha a hordón nem talál nyílást, lassankint annyira felgyülemlik, hogy óriási fesiitŐ erőre tesz szert és szétveti a hordót. Ennek meg az uz oka, hogy az erjesztő baktériumok a chemlai bomUs alkalmával keletkező msgasabS hőfokon. a rok cukor, mint tápanyag köiőlt nagyon gyorsan szaporodnak, mind végzi a munkáját éi mellékesen termeli a széndioxid gáz;. E-ért nem szabsd a must forrásakor a hordót vagy üveget bedu gaxzolnl.
Már mo.t a azér.dixo!d a hordóból kiszabadulva, nehszebb lévén a levegőnél, leszáll a pince fenekéro és lassanként alulról fölfelé kiszorul a p;ncéb5l a levegő és helyét betölti ■ szénsav. Ha már jó magasra felgyűli miatt és valaki minden elővigyázat nélkül bemrgy ode, az mindjárt nagyot lélegzik a azén dioxidból, elkábul, elesik s az alsó rétegek tiszta széndiox:djs pillanatok alatt megöli.
Hát ezért kell a szőlősgazdának tisztában lenni az erjedés eme ve-stedelmes mellékjelenségével.
Többféle védekezési eljárás vsn szokásban a széndícxidmérgezések kikerülésére. Legelső teerdŐ mindig meggyőződést szerezni, van-e sok gáz a pincében. Evégből hosszú botra kötött égő gyertyát dug.ssk le a pincébe s ha azéndiox ddsl telitett rétegbo jut a láng, akkor
— ez a gáz nem táplálván az égést, mert a levsgő ox\'génjét kiszorította
— a gyertya elalazik. Ha ez elég magasan már bekövetkezett, akkor valamiképp el kell távolítani a széndioxidot. Evégből jó, ha az sjtóo keresztül a pince földjébe lövünk. Az explosió megzavarja a levegőt éa gálrétrgek egyensúlyát, légáram-láa keletkezik a a kártékony gázt kiviszi a pincéből.
Ritkábban ugy is szoktak légvonalot előállítani, hogy deszkából összeütött csövet bocsátanak le a pince ajtaján, vsgy ablakén kereaz-lüt s ennek a szabadban levő végéhez kézi szelelőrostát állítanak a ezt hajtva cieréllk ki a pincs gázzal telitett levegőjét.
Ventillátorok, külőnlegef, a széndioxidot elnyelő anyagok segítségével konstruált készülékek c<ak nagyobb pincegazdaságoknál találhatók.
Minden eszköz hiányában P«d\'g legokosabb a pince összes ajtajtit, ablakait, szeliőxő nyílásait kinyitva alaposan kiszellőztetni a csak ha a gyertyával eszközölt próba meggyőzött bennünket a levegő tlazta-s.igát ól, akkor mozoghatnak bátran a pincében. (bl)
Nyilttér.*)
Nyilatkozat.
Vásárhelyi Gyula az .EsIiKurii\'-ban éa ,A Riggel\'-ben személyim ellen irányuló támadási intézeti. A cikkekben foglalt valótlanságokért és rágalmazásért a birói eljárást megindítottam.
Hejty Richárd, • Duó. UoyJ MzMjWg»W>.
•! A. . re«tbu K.m.lért .
kMztJiJü, >"» » H*ieii\'»ui «=>
IclaK.tfgtt. ___
Mljf a h«rcak«dö pihen, helyette a nklim dolgozik.
923 ok«tb«/ 13
ZALA! KÖZLÖNY
ÖZGAZDASÁG.
— A Detalnyl vegyiművek tőzsdei forgi\'lombnn. A ma-
y»r vegyipar résiben a háború énysreritő írjlesitfi httrsa alatt, ésiben pedig a háború után fel ndQ!6 lp»rl élet következménye-ént erős virágzásnak Indult. Az vállalatok sorában és aion gyá-köxött, melyeket már beve-ettek a hivatalos tlusdei forga-mba, előkelő helyet biztosított magám k az 1884. év óta fennálló \\Detsinyi Frigyes és u\'ódn vegyipari \'részvénytársaság. A résivénytárss-aág nagyban állit elő gyógyszer-különlegességeket, a szénsavas fürdőket és Csphokal gyermektdpsxei t. — A galvanotechnikusok részére cickel, sárgaréz és vörösréz fürdőket készit, amíg a vas- és fémipzr részére a Magyarországon legjobbnak tartott csiszoló és fényesitő anyagokat, szinea masszákat állítja elő. Pipere osztálya a ssját detail szükségletein kívül a vidéket Is ellátja kölnivizekkel éa pipere cikkekkel. Tüzetesebben foglelkozik még galvanotechnikal, könyvkötészeti, szűcs, timár, litográfus éa cinkografus kellékekkel. Mezőgazdasági osztálya mészkénlé, Bcrdc lals-lé, vörösréz kénpor, ólomsrceaát paszta gyártmányaival arat elismerést. KitünŐ szerepet tölt be még •zenkivül a részvénytárssság a vegyipari cikkek transitó forgalmában a nyugat éa a balkén között. — Igazgatóságában helyet foglalnak többek között Paupera Ferenc v. b. t. t. (elnök), a Föld hitelbank elnöke, Zs|a Ltjos kor-mányfőtsnácsos, a Földhitelbank ügyvezető Igazgatója és Walder Bela az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár ügyvezető Igazgatója. — A vállalat 1917-ben alakult át részvénytárasággá, jelenleg 60.000 darab 1000 korona névértékű réaz-vénnyei rendelkezik. A Földhitelbank konc;rnéhez tartozó ezen vállalat tőzsdei bevezetése folyamatban van. A részvények elhelyezésévé a Kemény Pál és Társa bankcég (V., Géza utca 3.) foglal-koiik. Miután a cégnek az a szándéka, hogy ezt az Ismert és előkelő vállsistot megkímélje az exportpiac nonvalőrjeivel való szomszédságtól, a tőzsdei forgalomra szánt részvénymennyiséget nem az exóta piacon óhajtja elhelyezni, hanem oly biztos és atabill gazdasági kö rÖknél, amelyek mindenkor aranyér tékü — áruval fedezett — papírokban óhajtják vagyonukat belefektetni. A részvények bevezetési kurzusa értesülésünk szerint 15-15 e*»r korona körül lesr.
A TŐZSDE HÍREI.
A m.l tőzsde elején kedvelő h.ngulat mellett élénk forgalom fejlődőit kl é. különösen . bank-ertékekre volt pénzsjínlat. Később "ónban az arbitrázs értékekből kiir.dulva és bécsi eladásokra gyen-«"•< az Irányzat és nemcsak a nyitáskor szerzett írnyere.égelket vesztették el, h.nem a legutóbbi ■áriáihoz viszonyítva Is 5—10 >zá-■•lék árveszteség mutstkoílk. Ez •Ml a tendencia alól néhány kűlö-Jös.n favorizált érték éa néhány kedvező tranzakció előt illó Ip.ri P\'plr volt kivétel. Az extcuclós el-lldé,ok nem hatottak oly nyomasztó-I\' Piacra, mint azt tegnap a ■Pekulácló gondolt.. Zárlatkor az irányzat tartózkodó, a hangul.t nyomott, a forgalom csekély. -Koszlpinz 2 százalék. A prolongá-dó dl„ 4-5 százalék.
& budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai z&ró&rTolyamal a kővetkezők:
Angol-Mi{»- b. A s\'u
Mw HU-
IilnU-C Uaiimll. Ol.-M. tif.k Oiatr. Kit Sa144
Ci oo jíícoo
izjtoo
pt)4hl|»lU jjoöoo
llinríl :<\\<o
IItt). j b. <«coo Inzulin Jicuxi M.-Cxh IpiA. joooo Forgalmi JIXXK> Ku, lllltl l(Oou Miou-Ntaa I4WO
Kíip. »6cco
VUMI UÍÍ lícw H»rV.i ijocvt
Piliiroil ip. tlooo 11000
Ptriroal j!ooo> KMitnyal Tak. •«ooo Altil Tik. i>x<o m. «ii k(i;. i;o:<o lluii l\'l 1 IIOCCM
lllatoiltók
Mii M. Iliit. jjooooo kowllit jooqoo M.fy.-Kiaada j;oooo , Uf i;coco Ktorj
FannoaU b. iojoooo i Ciiky
Por. -M
Om«ifdU
Ikkíitiitial
T&ölaxtsla. GtitOi It ir.{ítií Klfilymilorn
VlMöria Tf. DanubU l\'otoo ti«m.
IJAo/Ak «i M|lsn*nk
l)K«4l»l ltoft. nln
Sjteilír. itjoo
Ctmtot 11 ncc
£uakl i.éo Stlsnin
KoW
lil.ln Ui\'.t K4t>. tíit. Draici* Ma(o*itl
i Oaií C»ft>. Stíl
: Fr&ret 1}!«0«n [ Kiankl 1\'1\'irr.tt t Isi
tl)»n. -.l\'iétt
t.VsII. «6Sooo<. \' l\'ívijoti *Cr
IJOO.O GcVíb«f{
ifc"1 ItiaiKik. iojco | Nt:</i{)» «;c.-j | llcoit nk.
SJOOO
I r.i
«.-•■ i.\',\'•."
1«COO Hc^,,
K....S
J*00"; xuu)« j«ooo , (0 Uruk
— • leit.
\',\'woo 1-r»l «lfft
— t\'a\'.O Illat). »;JCOO ! Virm mii]
— \\W, »m.
1KOOO /»£}•»;»\'
j\'/oj miiu nk.
;:joco
JJJOOO •IJCÍOO AllIaJI IIMM
Ali. K\'uii X«f».ttij mo.y> n«<>hton>l ij-k-.i Uj\'.vt
Ucikinyt /4IÍY—. tliti n. V«OCO
Diuii ll.(«
Nyoua.l*-
fin
V<.<
Ö\'s>mlciiflt VViCfi pir^
Ki «n» ntnn
S<íol Tr>ífclí
CKiu^lf
l(-.D((JÍ»
Alhcaicui l\'fuklla Olabj»
iXy>->
M«.....
BiiJI lt.f«:l
um>i«i
Clibutn U.nlo
K?«\\i M-.r.
Xtrl!;iu(A
Xirtlviúr
Klcla
KVolild
itt
. IJt« i >3.
I M. c-iker
(rial .Sullmt | V.til fór*.
JOCOO
ncoo JIOOO 17^00 10\'OOO MKO i yiooo
IJOOO
Sjjooeo • l\'^o
JVJOO
IJOW
IKOC-J T«it.l
ÍJOOO Crf 1 pj\'l mo»6 }J<KK> \' l\'Splf
I K«.iT«nvi6r
T«iinfl.»k *» Síivft Ki.O
I!«M tk<«<l jio-.o i Díloi.of
Xf.it
Mtptinw^*
jooo) I Mti((. Í\'JJC\' 0«l3
iojoco i Olajipar )!}«<•> I\'ll. i"f i|o>w l-hOtui ttiou.) KuihmQIScr
107000 \' i\' Ult ICCKl ijjoo Vanátf a*Ot« ; l.-.ltca A\'t (ál
tiooo lioooo j K-.yal aittl joooo I Wi»imtt . . }0)000 | st?í. keodar jj.»xo
JJOOO 1Sulái UOuOO
S««>ci 1 T t>íoa ---- Tara


Mara .rfa IÍOOO
Cuiii liw.
Dur.Ka/.till
f<>«.. la JJOO.)
l-orcila
4&JÍO
f..t-nar,fi
Haial fa
H.nl fa JIOCO
K&r£ib4n>al

l.l<num (Wfl.) loi<«o
Míí).i i\'i. It
A mariin (a
Eíil ll](U
M l.\',.yj IIJOO.J
MaV.rn.oky
Nfmiftl la I4J"<»>
l.iAlisC l4®<-0
Uj Ola jtjuOj
Ont. fa
KfiUryal
Sila»í\'.u SÍOCa>
• l}\'«0
ViV. lulof n-oo
Zibolal 1 JJOOO

Mlu.
K\'.ilsktdlil tAUxatok
Adri*

iijck» Tokaji
47;ooO
..........74«x»
JOWO Urittt* 71J0Ö3
ljCOO
»d. 4jcoo
- t™.
IJ1MO
Utótőzsde. Magysr hitel 707— 740, Osztrák hitel 132-140, Kó szén 2500—565, Nova 135—145, L-s.ámltoló 95-104, Fővárosi tp. 300—320, Cukor 3300- 500, Inte-icxtm 57-62, Schllck 113-125, F-gyver 1550-1620, Kl"""? 43-46. Rima 135-140. S.lgó 565-575, C.áky 58-62, L<ni 162-168, N.gybátonyl 235—50, Va.utlor-gslml 390 - 420, Olasz bank 40 5-475, G.nz- Danubius 5300-425, Fel te n 900.
Délutáni magánforgalom. Irányzat te\'j:sen G.tettelen de bnrátsá-go*. Kö;és alig fordult elő. Sslgó 595—600. M.gysr hitel 734—35, Mezőcukor 410, Kőszén 2800.
Esti msgáoforgslom. A délután folyamán a magánforgalomban az aibltráza értékek közül különösen a Migyar Hitelt éa az Allemvasutat kere.ték. A helyi értékek kö.ül Is néhány papír Iránt élénk érdeklő dés nyilvánult meg. Eleken kívül üiletkötés nem fordult elő. Irányzat mindvégig barát.ágos. Arfolyimok : Salgó 590, Magyar Hitel 730-34, Államvasút 415-425, Mezőcuior 395 —400, Kőszén 2775, Oiztrák-Hitel 138 -40, Georgia 1500, Cukor 3500, D.nubius 5500, Angol-magyar 127 -25, Nova 140, Dili Vasút 120-22, Urlkányl 1300, Kereskedelmi Bank 1250, Sz.lámi 36 -38.
Nem jegyzett értékek. Mezőhltel 20-21, Corvin gépgyár 10—11, Hangya 38-40, Nógrídl 11—12, Ssjó szén 20-22, Herendi 10—11.
ZBrlchi iArlati
h.zlta - tt.lt.aJI. 110.40,
H.w-Votk iHW, London 2G40\'00, PActs 3305 00. MiUoo 2560, Pr.z* I6TO I.O. Mud.-pest 0 030? \' ,. ZipAb Ö55, V.r.ó 6. Wl.s 074 60. S«4ru 545CK\', OnüU Híj. OSOOO Nemes/imck : Ezüst 1 koronái 2000—200, forintos 5000—5600, 5 koronás 10.800-11.400, 20 koio\' nás 127-130.000.
Tormíny J.Iantó.i t\'uza CTl«..vlJékt) uj 06000 - 97000, .Kyíb 05OOO 00000 ro.. flSouo-6600 lik.rrDiuy^. 8300>00j01.M 7Z&90-77600 s.b«7JOO-69COO t.ns.rl P3VO—7001X1, f.p« 170000, Serr-380ŰO - 30000, kólM 7750O 80000.
M. T. 1. maginjtltntis. a Itr-mcnypiacról. Kis forgalom mellett ax irányzat laoyhs. Buza bpestl
p.rltá.b.n 970-980, Dunántúl 900 - 910, Rozs bpestl psrilásbsn 640- 650, Dunéntut 590-600, Sörárpa közepes 740—50, Takarmányárpa 620- 630, Z.b 610-630, Bpe.trn 680, Tengeri p ompt 630 -650.
Liulpiic. Dzra 1700-1800,00 ás 1650—1750, 0 ás 1550-1650, 2 ra 1400—500, 6 o. 900—1000, 8 a. 550-580, Korpa 380-400. 75 azázalékoi rozsliszt 800 - 850.
Borpiac. A borpisc forgalma meglehetős, nagyobb tételeket azon ban ritkán vásároltak. Pjrasztmu.t 350 - 600, urasági 600 - 680 K val kelült eladásra. Az eső megzavarta a szűretet. Mennyiségileg a termés a tavalyinál jival kevesebb lesz. A mlnóség már 24 százalék cukrot ért el. Kiválóan azépek az idén a kadarka borok.
A pálinka pizeon kevés az áiu, a vevők [. tartózkodnak a vásárlástól. Törköly 12500, aeprü 11800 —128C0, S.lvorium 14-14500, kifogástalan borpárl.t 14200 - 800, abszolút fokonként \'oco Budapest forgalmi adó nélkül.
Budapetii lóvásrir. Felhajtottak 680 darabot, melyből 250 darab kelt el. Ar.k: hitssló és csikó 1700, könnyű koc.lló 4000, nehé< Igás kocslló 1100-5000, könnyű Igás kocslló 1—1300, szamár 250— 800, öszvér 800, vágóló 250-1370 kotonáig. Ax árak ezresekben ér tendők. A váaár lanyha volt.
Marhahusvásár. Marhahús I. r. egé.xben 6 - 8000, hálu\'js 7500-8600, eleje 5800 -9000, II r. egészben 5-5800, hátulja 6—7500, eleje 4400 - 800. Növendékmai ha I r. 5-5000, czomoznlvaló 3600-4000, borjú (ölött bőrbe) 10—11000, juh 5 -5600. Kéixlet: Nagymsrh. 410, elsdás 315, bivaly 3, eladja 0. Nö vcndékmsrha 25, eladás 25, borjú 50, eladás 30. Juhbő- 3500 - 600. M.rbabőr 8300 - 800, faggyú 1800 -4000. A vásár élénk volt.
Seríésvdstlr. Felhajtás 790, elkelt 640. Könnyű sertés 8600—800, közép 9000. I. r. 9200-400, xslr 13, sxslonna 11, lehúzott hus 10— 11. szalonái félsertés 10.800— 11.200. A vásár közepei volt.
Legolcsóbban
szerezheti be a
legjobb árukat legnagyobb
választékban
KISFALUD1 És KRflUSZ
dlvalnagyáruhtzAbin
ez ARANY KAKAV -hoz NAGYKANIZSÁN.
Nőiszövet olcsóság!
Dup\'.sszéles sima, schottis
és csikós szövet métere 17800 Ouplaszéles schottis és
csikós szövet métere 19800 Duplaszéles gabardin szövet métere 19800 Gy«p]u női posztó minden Bsinben métere 27800 130 cm. széles gabardin
nöiszövet métere 27800
140 cmtr. széles angcl
cosiümre métere 38900 Boy-szővet női kabátra
140 cm. széles méters 60000
Tükör posztódivat különlegeslóg
140 cmtr. izélci trinden szinten
NJIkabát ás kUpinyvilourok, Covelcot tok, sfllétkék ás likita sztvit.k (oslCnr. ás ruhákra kOIDilili divat-sitv<sakban, vilourbárionyok <i vilotír schllfonok mlndtn dlratsilnfrnyalat-ban, sima is mlntéiott dlvitiilymik.
Férfiszövet olcsóság
140 cmtr. széles strapa
lUhAkra métere 37800
140 cm. szélei gyönyörű mintákban legjobb minőségben métere 49800 140 cmtr. széles angol zsánergyapjúazövelmt. 62500
Ezenkívül órláfl raktár férfi télikabát és átmeneti douol kabát szövetekben, férfi bundaálhuzatok, frakk, zsákolt és izmoking azövo-tekben, csizminadrág kellékekben és öltöny szövet kOlönlegliségekben
áraink olcsóbbak, mint bérhol t
Színtartó parsatok, moiik, ágyhuiitok lageliöübrendU, váltnak, schllfonok, kaWIbéláuk. IzOvöpamut *> cérna.
\'Bámulatos olcsósági Plaid kendő darabja 25000 K
Nagy maradók vásári
ZALAI KÖZLÖNY •
A devUa-központ hlvaialos ártoiyavai:
Kl^CC* ItK* Aoto: >M{
u*t. ; IÍM««
Doltu * i9JOO-S$4«o
riuxu i{* n\'>•\'•>«
MMa i JJ
Ur.
üuv. »7io-X\'Ao
ÍU!<t friak IOIO IÖ!) L«1 * ~ M\'tO»
SokoJ >ío-4«l STI.O bink
KMÍM\'I.SI\' »«M»I
fraa* i.nlr —
Unj>«I mUW »»»•«*» HoIUadi fcxtoi 7j\'i».S©»o
AeiiKdin
aavMt
Kot«tSi|i Krltiiur.lt
Bulla
O:«UM*I«4
Ktoia Jr»«.
Stockhoir*
Stl.s-
04:*
s>«ru
/«i»ts
N«w>or\'.
».t>ji»»
KowHicO
"JM» nr»i>ii JSO-ÍS4
JIOO-J4JO
JtJ»-JJN «»$ >»o
I4JOO S04C-0
F6»urkts:t6; xeérl Póach Géza. Fclctfi szcrWsttá: Sxlrokav Kálmán. Társszerkesztő: Beucdok Razső. Kiadó: NanykanizaaJ Nyomda éa Lapkiadó Vállalat.
om
A TOZSD1
uyltá.l 4a síró írfoly»m».l, vol.mlnl u valuta 4. gabona hivatalos tájíkoitaló iral megtekinthetők UpnnU UUdA
hivatalinak Fő ul 13. «iám alatti kirakatában.
Apróhirdetések
na.lA hA* Alitlt .1 II lltt l.Ut.al,
ttennaí flí-flj\'.haiA lltvctUi Simcfl JiinMI, >>
Unli.i Omifat _
Xwctabrr 1 i« toieulctt" attOi Ititi V«t n^iiuiu, FrkcM «tt
t::<Mi* Ut e-i i»:iV«Vit n«u i«
ru-tó Ut Stnttl tttuíiítiíi Cis 0;ii
Vrlö<A|. WljoM j«k»ibtn Il»4 I? ICNI iO.tflo kv>roni4\'l iítí\'.mh «!ti4. Cím - Hv<(k H»nt», Surat, f. Zákány. tiv\'
II<1I<<1010U tto\'.a V!tí«. Cint • UtíICtr. li/i
Százmillió
nyelhető ax ujon a n kezd£46 XL m. k\'r. osztály sor »Játíkban. Sxarancaaazámok k«pkatk
MILHOFFER KALMÍN
K.lírutiivtiil >|i
Csingtry-ut 7. Rapoch-hiz, Hldiilnt.
.Muzái 1923. now. 14. ti 16.
Ciak4napl Hagv alkalmi vétel!
Ai 0 a a a • a nöl kaUpoVal bámulatot o\\c*óu klAiuiliJuk
KLEIN JÓZiEF ti TEITVÉRE
Jiirup*rp*<nul ma inln«l*n atlnbto kaphat A
Magas jutalékkel
helyi ügynököt
v.gjHi.Li gyii. — Cini:
Ralchanthal Taitvtrak
. SUOIPBT. vili. RdKK SIIUUO-UTU 41.
Körrendelet!
Hungária Cipöüzlet
Nagykanizsa.
Utasítjuk, hogy a raktárán léuő cipők árát folyó hó 8-tól
207o-ka! szál55fsa Is.
hung Ari a
kOipoot BUDAPEST.
A szüreti idény alkalmából uj cs kifogástalan minőscgu hasznait
BOROSHORDÓK
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek
mellett használatra, kölcsön kaphatók
Zerkowitz Albert lES£r Nagykanizsán.
var E héten
Szabó Sándor cipőáruházában
az éíi folyamán uisszamaraőt egyes pár cipőket a
napi árnál 40°|o-kal olcsóbban
árusítja. — Heuezetese\'n:
Női magas fekete és barna cipők 60000—95000-ig
Női fél cipők...... 45000—65000-ig
Női antilop cipők ...... 80000-
Női fehér vászon cipők .... 20000-
Kazinczy-utca 1. szám.
BURGONYÁT
•géaxaégoa azárax válogatott mlnSaégban vagcnrakocaányban azonnali, eastlag kéiöbbl a.\'á\'lltfcara viaárolok.
Pollák M. Imii kereakerfö, Nagykanizsa
T.Illón.Mtmok 193. t> 111. — Tivlr.ll clm : Terműny.
eer KöivetltöKot díjazok. Sei
1923. n
Hirdessen a Zalai Közlönyben
64 ESZTENDŐ
éta atlkOKshaUtísn kalUka ax :i;«1m»
kodolAnyifele
GAZDASÁG
ZSEBNAPTÁR
E» • b»k«b«lt kiill.ui.,
*á»W»S l»íl)M|.13t r r,J.tt]
amli« a r,t;d*<Cif >• . i *tn. A bittui liuutl >< •!•\', Ilrhila tl a k«t«l, r-.?:,-ri 4». tlllilt rj»ví«nr. «\'•»-,,, • ajtót- Ma tehit butoi.n r ■_>,■( •5jt p.<l04njt «t>MI a nar\'.!.! • , ^
azonnal küldjön be Ispuni kiadóhivatalához 8600 koroní
ÍM 8 í S * £ » T í i IllOÍJHl
8600 koiona.
Grozlt gyériminyu
fedéllemezek
Minden minís.\'gbcn gyírt atakoo
SART0RY OSZKÁR UTÓDA tégnil
Klrtlyulc. 39.
BUZAT. ROZSOT,
zabot, árpát és tengeiil
risiroluuk lagmagasobb os.. Ls.
KORPÁT
VJrBÜyen mennyisé&brn napi 4f alatt szilli unk.
Zalavármegvel Szövetkezeti áruforgalmi R.T., Nagykania
V.ijí<i><(m \' rotuia. TiklMiiia: l«
LEVELPflPIROl
moppákban íoúobozokt^
Toilettepapirol Papírszalvéták
n legnagyobb uálQ9ztíkbon
Fitchel Fülöp fia
paplriruh&sában
NAGYKANIZSÁN
VároshÁz ptlol\'.
a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!

Nyomatún a Na^ktníutl Nyomda is Lapgi«dd-V»i.»^i
Koayvnyomdal*b»u, Nr.p.vltrni\'i;*ri
Ara htWfawp 250 korona, vasár- és ünnepnap 300 korona.
62. évfolvom
Késrpenzttl k«rmtnt.Mlv« .Z.Ui Kőilony"
Nemzeti Muzeum
2 Budopeít
iáim
1923. október 14. Vasárnap
233, izám.
politikai napilap
Mik«ulM| M kiadóhivatal fí-»l IS.
Ulirirbtn -T«l»íou II, lián
nudkyMlI ■■•rktal«t«|i 111. kar. AkacU-u TalaToniaAm J6nef 73—01.
A német helyzet
Cuno, Németország vo\'t kancel lárjs, Stresemann elődje. Washingtonba érkeződ, hogy c\'ő*éS2ÍtS0 az amerikaiak álul Németország számára nyújtandó százmillió dolláros kölcsönt. Az eddigi je!en>ések sze lint Amerikában meg is van a halandóság arra, hogy ekkora összegig hitolt njujisoo Németországnak, hiszen némít vállalatoknak és magánszemélyeknek mintegy ölszázn i\'iió dollárnyi követelésük és mái értékük van Amerikában. Coolidge szenátor hato\'ilo értelemben nyi.aikorott leg Utóbb s Times munkatársa e\'óit, az: hingtu\'yozva kü\'önósen, hogy a NSmetoríZágnnk nyújtandó kölcsön főfoltétcie a mielőbbi megvalósulói, a sürgősség. És Coolidge szenátor valOban a német helyzet teljes isme-reléről tesz bizonyságot, h* sürgeti a németeknek nyújtandó kölcsönt, mert a cguapo őtti és tegnapi napin már véres zavargások folytak le Németország néhány vftros*ban és a zavargások döbbentő oka: ai éh\'tn ség volt. A mArka minden kfpzeeici felülmúló 2uhanís« il uzcriussá Utt minden fxfizertsi és e hét végén a munkabérek teljes összege alig kö telítette meg a tizedréstél annak, amit még a hit elején én. Ennek a holyzcmek következménye természetesen a zavargásod kitörése volt, hiszen a hét végén fclvo;t egész hsti kereset a\'ig fedezi egyetlen nop ki adásait. Biriinben a szénkész\'eiok is kifogytak és a hárommilliós főváros világitfsi problcrr.aiikussa váit. A káosz azonban mJg mi.idig nem le\'>jes.
A. birodalmi gjülésai Stresc mann óriási kUzde>mci vivőn azdri, hogy a felhatalmazási törvényt megszavaztassa és e.z;l ha nem :s soká/ do néhány hélre biztosíts* a man* pozícióját. Él amig a Stresemann kormány a saját bajaivá. van elfog lalva, Szászország kormánya nyíltan » baloldali poliiika szolg-Maiába áll és Zeigner dr. miniszterelnök p-og rsmjt szerint fel/dalául a proletárság megvédését tűzi ki ar. offenzívába lépett nag>tőke ellen. Ez nem jelent mást, mint alkotmányos proletár diktatúrát, aminih*g> B»jororszőg reakciós mozgalmai sem igyekeznek más cél felé, mint megvalósítani a bajor monarchiát. Bajorországon máris uralkodóként üdvözlik Rup rechl volt trórörökösi, Szászország ban pedig kommunista miniszterek szcnokolnok az orosz szovjettel való testvériesülésről. Leieplezett keszüő folyik tehát a német po\'gár háborúra és Jobboldalon éppúgy esküsznek a győzelemre, mint ahogy fogadkoznak a baloldalon a kommu-
nisták felüikerekedésre. Ilyen viszonyok mellett azu\'án nem csodo, hs Stresemann már most számol a birodalmi gyűlés esetleges felostlotJsd val.
Ma «z a helyzet, hogy Németországban minden pirt a maga számára akarj* biztosítani a hatalmai, hogy megmenthess* Németországot, hololt a történelem eddig is bebizonyította elégszer s a németek is tudják, hogy egy orszégot sohssem egyes pártok, ha-iem a nemzet egy sége mentette meg az összeomlástól. Sajnos, Némeiotszágban ezidőszerint semmi sincsen Jobban vc«zélyeztetvo, mint a német egvség — és a né-met egysét* szébomlAsa, cmint azt már annyiszor he is b:zo^yitottuk,, Nérm (ország gazdasági és politikai tekintélyének megsiüncsét jelenti.
Ma k<ia icios kormányzata van Nématországnjk é3 ennek dacáift Stinnes mégis a német kormány megbuktatására töreked* Koalíciós kormányzat vau m« Németországban és HitlUrék élesen kontrakeriro^nak minden Berlinhői jövő ko\'minyin-.éz-kedést. A j\'íbbo\'dill dr Kahr épugy a maga szakállár* do\'gozik, mint a baloldali s/áss riniszterelnök: dr. Ziigner. Koalic-ós kvrmmyzat van, de azért senki sem igyekszik engo dohuskedui Stresemannak, nem po dig kü\'önösen azok a kis konjuok tU\'hSzii le helyi diktátorok, akik lokális érdekoket a nemzet egyetemes érdekei elé helyeznek. Ezek a tünetek már a feloszlás jelei és a Q.iai ü\' Orsay n meg hhetnek elé gedve a német norrzet lazsU haldoklásával. Poincaré jóvoltából Öt evvel »z 1918 forradalom Után Németotszág az éhínség és a szélsőséges irányzatok örvényébe kei ü t, pénze, hitele, nyugalma megsem r.l sü t és mostmár el lehet moadtní: ez a vég ke:dele.
Ez a vég kezdete és Németország még mindig ren.él Cuno volt kancellár Washingtonban do gozik a* amerikai kölcsönért,\'Stresemann pedig cmner-feletti mutka\'val B.-ilinbon igyekezik feltartani a sülyedő haj rn úrrá lonni akaró zürzavari. Amit mi a német középplrii poiitikuiok — a szélsőségek hing«dóit nem számítva — Németország megmentéséért e kovet-r.ok, az igazi harc a végzet vastörvényei ellen. És nem tesz. talán hiabavatű megjegyezni azt, \'houy ezekben a vá\'sigos napokban sem Anglia, sem Amerika politikusai n;m segítenek a német hazafiaknak abban, hogy a rendet fc::n lehessen tovabbra is tartani a boldogtalan birodalomban. Németország felett már hatalmas lángokkal ég a leló, do sehol sincs segítség, sehol sincs külső akarat a mentés megkezdésére. A
világhatalmak ölbetett kézzel nézik Németország szörnyű vonaglását és nem mondanak ellent Poincaré szadista őrjöngésének egy szóval sem. Pedig az .emberi jogok" és i .szabadságok" országai ha mást
nem, de legalább lilitkozhatnának a franciák hadjárata, az emberi Jogok ( és a szabAdság legázolása ellen, egy nemzet meggyilkolása ellen — addig, amig ez a tiltakozás nem lesz késő. ..
A német birodalmi gyűlés elfogadta a felhatalmazási törvényt
Münchenben uzioradiktátort követelnek
Berlin, okt. 13.
A birodalmi gyűlést Löbe elnök egy óra ufán nyitja meg. A ház valamint a karratok n\'pesek. A birodalmi kancellár éa miniszterek j-len vannak. A felhatalmazási törvényről szóló javaslat megszavazása előtt a kancellár és a ministterek, amennyiben egyúttal képviselők is, képviselői helyűket foglalják el. A német nemzetlek éa kommuniaták éa a kfs ellenzéki csoport <rre el Hagyták a lermet.
A azavazáa megejtése ulán Löbe elnök kihirdeti sz eredményt, ösz-azeaen 347 azavazalot adtak le. Tehát több mint kéthtrmad réaze a birodalmi gyűlés törvényes tagszámának lesravazott. A javallat mellett 316, ellene 24 azavazat volt. Hét képvi.elŐ tartózkodott a aza-Vitástól.
Ilymódon tehát az a feltétel Is teljesült, hogy a képvlaelők két harmad részének a javaalat mellett kell azavaznia. A törvényt tehát elfogadták.
Lörisch felolvasta a kommunista képviselők frakciójának nyilaikora-tát, melyben felszólítja a munkásságot. hogy fegyverrel a kezében és általános sztrájk u\'jin védekezzék a katonai diktatúra ellen.
A felhatalmazási törvény meg-szavazásánál a bajor néppárt, a bajor piraszt-azövetség és a német-hsnr.overiek pártja a javaslat ellen szavaztak.
Stinnes szintén tartózkodott a szavazástól.
A birodalmi gyüléak ezután el napolták.
A birodalmi tanícs nyomban a birodalmi gyűlés után összeült éa bejelentette, hogy a felhatalmazási törvényt helyeali. Bajorazág nevé ben Crieger követ kijelentette, hogy B«jororazág megmarad az elutaai-tás álláspontján, de a tényállásra való tekintettel eláll attól, hogy tiltakoiásának indítványt terjesszen elő. A belügyminiszter közli, hogy a ko: mány a birodalmi gyűlés illetékes bizottságait meg fogja hallgatni, mielőtt a felhatalmazási törvény alapján fontos határoxato kat hoz.
A ga:daságl pánik végaÖ feszült-Bégében a poli-ikai válaág feazűlt-sé«e némileg enyhült. Egész éjjel folytak a tanácskozások, amelyekre hir szerint kedvcö befolyást gyakorol Stresemann ama törekvése, hogy alkotmányos uton szavaztassa meg a munkaidőről azóló törvényt.
Ha ez ma sikeiűl a kanc llárnak, •ikor a fölhatalmazás! törvény alapján kibocsátandó rendeleteket még ma kihirdeti.
Minthogy Németország pénznrme teljesen elvesztette értékél, az utolsó kibocsátású aranykölcsönt hivatalos fizetési eszközzé fogják tenni addig, amig az uj pénznem meghonosításával éa egy uj jegybank létesítésével a kormány elkészült. Stresc mann ezenkívül kőtelezővé akarja tenni egy uj aranykö\'ctön jegyzését. Berlin irgalommal v/rja a birodalmi gyűléa döntését és a politikai válság mai kritikus óráinak eredményét.
^ gaxdaaágl pánik
A legnagyobb izgalom a példátlan gazd/ságl pánikban mutatkozik. A közszükaégletek ellátása körűi oly ijeaztően tört ki as i>galom, hogy valósággal dobálóztak a milliárdokkal oz élelmiszer piacon. A dollár tegnap eate hétmilliárdba került, de a birodalmi bank-közbelépésére a márka ár>uhanáaa megállapodott és a dollárt hlvataloaan négymilliárd, a magánforgalomban ötmilliárd értéken jegyezték. A pia cokon tébolyodott azámokkal dobálóztak. Egy font zairért egymilliárdot kértek. A húsáraknak csillagászati számjegyei vsnnak.
A kolbászát u legkisebb súlyban hatszázmillió márkán alul nem kapható, a kenyér h<romazáznegyven-millló márk», a burgonyáért ötvenötmilliót kértek.
Érthető, hogy elkeseredett Izgalom tört ki, amit még kommuniata demagógok azitottak. Tömegek verődtek öisre, hogy a piaci áru-aokat megrohanják és az árak le-azállitáaáfa kényszerítsék.
- A rendőrségnek igen nagy erőfeszítésébe került megakadályozni ^azösszetűzéseket. A munkanélküliek azáma ia ijeaztően nő. A gyárak
ZALAI KÖ0LÖNY
1§23. október 14.
üzeműket beszüntetik, kereskedők üzleteiket bezárják, az építőipar nem dolgozik.
Hasonló állapotok uralkodnak Münchenben Is, ahol a nép uzsoradiktátort követel, itt a lakosság szenvedélye sokksl nagyobb, mint Berlinben. München egész karha talma talpon van, hogy a* Irdula-tos tömegeket fékentarts*. l:t három darabonként a tojás negyvenmillió.
a zsír egymi\'liárd, egy pár cipő huizmilliárd márki.
A azftparatiaták éa rendőrök harca
Szombat éjszaka Maimban a szeparatlaták megakarták rohamozni a városházát. A szolgálatot teljesítő rendőrséggel tüihsrcs került a sor, melyben egy rendőr és néhány szeparatista megsebesült.
A református egyház hitébresztő ünnepe
Nagykanizsa, októbar 13.
(Saját tudósítónktól)
S\'Ombi\'on délután a három órai gyorssal érkeztek m*? a református egyház vendégel. Fogadtatásukra három fogattal megjelentek az egyház presbiter*!, Kádár L«jos lel kész, dr. Tholvay pcstafőnök, Viz keleti Fererc huszárezrede*. Rekettye Pál földbirtokos, vitéz Szöcs Ferenc a Hangya kirendeltség raktár főnöke a míg többen. A meg érkezett egyházi előkelőségek: Czeg-lédy Sándor győri eap\'rea lelkész, dr. l^űíi Vircs a pápai theológM akadémia Igazgatója, Pongrácz Jó zsef, pápai theológlai tanár. A ko moly egyazerüiéggel megható fogadtatás usán a vendégek éa ki aéiŐik a Batthyányi utcsi lelkész-lakásra hajtattak, ahol két napig maradnak a nagykanizsai református egyház vendégei
Délután 5 órakor már meg Is kezdődtek a hltébresztő és hitető sitő előadások. E^uttcl a Keresmény Otthon helyiségeiben fehér asztalok mellé gyülekeztek a református egyház hitbuzgó, érdeklődő tagjai, hogy résztvegyenek a azeretMven-dégaéggel egybekötött vallásos ea-télyen.-
Az ünnep müaorát Kádár Lijos tiszteletes buzgó imádsága vezette be. Majd köszön<ötte a nagynevű vendégeket és az Isten áldását kérte útjukra, amelyhez a szeretet köl csöozött szárnyakat. A azeretet evangéliuma vezérelje munkásságukat most, amikor megmutatják a jónak u*ját azoknak, akik szeretet-tel várták és köszöntik vendégei ket.
Dr. I\'o« Vince tartotta meg ezután magasan szárnyaló, közönségét ralodvéglg magával ragadó, lendületes előadását.
— Sieretetet hoztunk — ugy mond — ml is. Emelkedjütk ezrei abba a világba, amely végtelen távolban ciafc mint reménység él előttünk. D- van-e ebben a m>Í világbcn, mai életben Is reménytég a leliüole mélyén? Van-e, hogy elűzze a rőtétséget u romokról, amik fölött járunk ? Mert fövényre épült a világ ** összedőlt, amikor jött a vihar. És jajok hangzanak a romok alól. A lelkűnkb\'n la romo kat hordozunk: a hit, a reménység, a azeretet ro-njalt. Egy reménysugarunk van már: hogy minden újra épül, sziklaszilárd fundamentumra, amit J;zus adott az emberiségnek, amire mind<gyikűnkn;k külön kell ráépíteni az életét. S ha ez megtörténik, akkor, csak akkor lehet reményünk, hogy leaz Magyarorsrág. A remény megvan, cssk akarnunk kell, hogy valóra váljon.
A b\'.széd után Siendrei Piroska szavalta el aok kedvességgel leg ifjabb Szász Károly: Könyvek ver-aengéae C. költeményét. Ezt blblh-m-igyarázat követte, ami Czegledy Sándor szavain át hintette azét a hivők lelkébe a azent igéket, hogy elvezease Őket minden hl», remény és szeretet kulforrásához: a Min denhatóhoz.
A református egyház vegyes karának énekszáma után az estélyt barátságos, családias jellegű tea követte.
A hitélet kimélyltésének nagynevű hatosai vasárnap egész nap folytatják evange\'.uálő előadásaikat. Szép, nagy misszió, amit teljesítenek. A beteljesülés azokra vár, akik olt voltak ezen a lélekemelő ünnepen.
Hainalig tartó minisztertanács
Bethlen István gróf minisxterelnök a kormányrónál
Budapeat, októbar IS.
Kétheti szünet után tegnap délután a kormány tagjai Bethlen István gróf miniszterelnök elnöklete alatt minisztertanácsra gyűltek ös*ze, a melyen az összes szakminiszterek résztvettek. A minisztertanács dél után 5 órakor ktidödőtl » hojnoli egynegyed négy óráig tartott. Letárgyalták a miniszterelnök távolléte alatt felhalmozódott öiszes fontoiabb folyó ügyeket s Bethlen, valamint Kállay Tibor pénzügyminiszter ismertették a külföldi kölcsönre vo natkozó tárgyalásaik anyagát. A legsürgősebb fo\'yóügyek melleit a miniszlorlanács a mezőgazdasági hitel nagyfontosságú kérdésével foglalkozott.
A pénzügyminiszter előadása alapján a kormány tagjai a gyakorlati agrárpo ilikának ezt a legaktuálisabb problémáját igen brhtlósn megvi-látták.
Bíavatott helyről nyert értesüléseink szerint a kérdést annak minden vonatkozásában részletezték s tulaj donképpen ez a pont töltötte ki a tanácskozás legnagyobb részét. Ugy tudjuk, hogy a mezőgazdasági hitelre nézve a kormányban teljes ós tökéletes megegyezés jött létre. A hosszas tanácskozás annyira igénybe vette a minisztertanács idejét, hogy az eredeti tervtől eltóróleg a népjóléti miniszter módosító lakásrendelet teivezete nem is került megvitatásra. Vass József népj >lóii miniszter — mint Illetékes helyről értesülünk — minden valószínűség szerint a tervezetet az e h* 19-én tartandó .minisztertanács eló terjeszti.
Bethlen grőf miniszterelnök a kormányzónál
Ma délelőtt tizenegy órakor megjelent a miniszterelnökségi palotában Heimich Ferenc nemzetgyűlési képviselő, aki több mint két óra hosszat Urló tanácskozást folytatott Bethlen István gróf miniszterelnökkel. Egy óra után távozott el a miniszterelnökségről a nemaokára Betfden István gróf átment a kormányzóságra és a folyó ügyekről tett jelentést a kormányzónak.
A délelőtt folyamán P erényi
Zsigmond báró kereste föl még miniszterelnököt és hosszabb megbeszélést folytatott a kormány-elnökkel.
Nagy Emil átvette hivatalát
Nagy Emil igazság ugy miniszter, aki egészsége helyreállítása céljából néhány hétig külföldön tartózkodott, tegnap délután — mint art már jslentetiük — visszaérkezett a fővárosba. Nagy Emil tegnap már* résztvett a minisztertanácson és ma teggel átvette hivatala vezetését.
A szolnoki nagygylilóa
Mint már j Mentettük, vasárnap,
október 14 én, Szolnokon Kenéz Béla nemzetgyüléal képviselő beszámolója keretében a jásznagyVun-szolnokvármegvei egységes párt megtartja alakuló kÖzgyülétét, a melyre nagy lelkesedéssel készülő dlk az egész vármegye váUsztó-polgáisága. A szervezkedő nagygyűlésen, valamint a beszámolón résztvesz gróf Bethlen István miniszterelnök is, akinek beszédét nagy érdeklődéssel várja az egész ország közvéleménye, mert ez lest az elrő alkalom, amikor a mlniu* terelnök a nyilvánosság elŐit részletesen nyilatkozni fog külföldi tir-gyalásainak eredményéről is.
A kormány tagjai közül Vass József népjóléti miniszter és A\'agy Emil Igazságügyminiszter, valamint Petri Pál á\'lsimtitkár kisérik el szol-noki útjára a minis»terelriőkő>. nv\'g ax egyaégea párt Irgj »i kőiül Mcuer János pártelnök, Almássy Lás.-ló ügyvezető alelnök, Beisen^ei Z*nó, Biró Pál, Erdélyi Aladár, Erdőhegyi L\'joa, Görgey István, Hircteg Béla, báró Kaas Albert, Kálmán István, lemesváry Imre, Platthy György, Máday Gyula, Szomjas Guaztáv, Kara/fiáth Jenő, Szily Tamáa, Nemes Bertalan, Zsitvay Tibor, Berky Gyulr, Barabás S>mu, Szabó Sándor éa Erődi Harrach Tihamér nemzetgyüléal képviselők utaznak le S:olnokra. A kormány tagjai és o képviselők Budapestről holnrp.va-aárnsp reggel 7 óra 30 perckor Indulnak a nyugati pályaudvartól és 9 óra 15 perckor érkeznek meg Szolnokra.
Linka
A Köi\'öny- erejct-. rej^ny..
IiU: l\'cterly T. máa. (7)
És ha megborzongott, megrázkódott, ez nem csoda, hiszen egy régi Almát mondott, rokonszenvesnek . szóké angy.l, mi nem volt egyéb,. fényeB koron, utáni vágynál .... király. Ságnál.
Nem felelt . sápadt ifjú, csak . szemeivel intett. Es n szőko Link. oly.n édesen beszélt tovább. Nem volt többé a görcsösen ideges, tudós leány, . kinek lejszin arcszíne h.m-vas ragyogásával,kedvcsen cjvegyül a téka fakó, poros régiségeivel. Nem vo\'t a tétovázva, határozatlan irányban tekintő históriai Itxíkon, akinek ari-izmai fájdalmasan rángatóztak, miként a hipnotizált idegei szoktak, mikor akaratával ellenkezó cseleke. Jetre kényszerilik. szőke Linka egyszerre mosolygó angyalra vái tozott. Szemei lángoltak, ragyogtak égtek az örömtől. Rózsaszín ajkai vérpirosak kttek és a hangja meg-érccsedett néhány perc alatl. Beizélni kezdett a tudós kis lány:
— Ah, olyan férlit akarlam én is, a ki nem közönséges, nem minden, napiai, hanem vágyul, eszméi van-
nak! . . . Kinek nem ad nyugtot a buta megelégedés, az egyszeiU le-mondás, hanem nagy céljai vannak és azokéit küzd! . . . Korona > . . . ez szép cél ... Királyság ... ez nagy gondolat, melyért érdemes élni és meghalni! . . .
Bözsi bácsi éi Hütyü Bilázs nem hallhatták est a beszédet, mert olt jártak egymással beszélgetve valbhol a kollegiun kapuja elótt, mely pár száz lepésnyire épült a Tolekl léká. tói Ds talán Jobb is volt, hogy nem hallották I . . .
A Janku Ábrahám ábrándos szivében ugy fogtak a szép Unka szavai, mintha élt.lő szikra volna valamennyi. J..nkunak sápadt arca Is kigyúlt, miként a tejszinü leány ajkai. Vér futott halovány arcbőte alá. Alig Lehelen volna felismerni benne a sápadt ifjú embert. A halovány bór egyszerre elpirosodott. Most valóban más izgalmaktól reszkelell mint az elébb.
Da férfi volt. Erős volt . . .
Nem árulta cl lelkénok titkos Ab-rándjál. Félve őrizte, azonban lassan mégis kimondta . . .
— . - . Ez az . . .
— Üljön le mellém — biztatta Unka.
És a férfi óvatosan ereszkedett a történelmi nevezetességű fakó pamlag egyik végére.
^— Bítrabban — csengett a szőke leány édes, biztató hangja, — hatalmasoké volt ez a pamlag is egykor, de régen pihennek. Valamikor Binfi Dénes, a kolozsvári kapitány, Béldl Pá!, a székelység főembere és Teleki Mhily is ültek rajta, mint Apiffi Mihály, Erdély fejedelmének vendégei, mert ez a fejedelemné kedvenc bútora volt és ki ludja, mennyi könnyet hullatott rá szomorú perceiben Bornemisza Anna.\' . . . Hatalmas emberek üllek rajla ezután is. Török bégek, basák, a fejedelem bizalmas emberei. Hanem a fejedelemség nem nagy dolog. Még csak korona sem Jár vele, csuppln fejedelmi süveg. Pedig szép, valóban szép koronát viselni . . .
Janku Ábrahám a fakó pamlag bevoaójál nézte. Ujjaival önkényre lenül babrálni kezdett a kopott szöveteken és elgondolkozott mélyen, nagy dolgokról, aztán, min\'ha csak álmában beszélve, ejtette volna ki a szavakat:
— ...Koronát v\'setni szép dolog !...
De magától megrettent, mint a kik titkot őriznek. Lopva rápillantott
a mellette ülő szőke leányra s ot felejtette tekintetét a szőke fejecskéjén, villogó sö.ét szemein, rózsaszínű pici ajkain.
A leány ujr« az ölébe vélte a nagy bőrkötésű könyvet és óvatosul nyitotta fő\'. Vigyázva bekukucskált a lapok közé, míg ri nem talált nn., a mit keresett . . . Arcán a titkos öröm ragyogott. Egészen fóltária a lapot és megszóiilá Janku Ábrahámot.
Mi van ittí — kérdezte gy«-mekes őrömmel.
A sápadt ifjú odatekintett • lap" és azt felelte, hogy: por . . .
— Hasonlít egy koronához? — tudakolta a szőko Linka.
— Valóban I Mintha koroná vo\'na... Nem is egy, hanem kettő! . . .
Linka őrömmel ismerte bo, h«gy kellő van, mett a porösvény könyv-becsukása által mind a két oldít^n meglátszott.
— A tündérek küldölték. — magyarázta a kis tudós. — Szép lür-détországból Jött. De nagy jelentősége van ám! Apóka elmondotta nekem . . .
A férfi érdeklődve hallgatta a ludJs leány gyermekes egyszerűséggel kiejtett bohóságát és közbeszólóit.
— Mit mondott? . . .
1923, október 14.
zalai közlöny
3
A beszámoló és szervezkt-dŐ nagygyűlés délelőtt 11 órakor leax a színház epületében, Utána két órakor táisas ebéd.
A mlnls7.terclr.5k, valamint a kormány tagjai és n képviselők délután 4 óra 30 perckor indu\'nak viasza Budapestre.
Jövő héten döntenek a lakbérek felemeléséről
A kormány r lakbéreme\'ő rendeletet október 20\'g föltétlenül közzéteszi. Valószínű, hogy a népjóléti miniszter tervezetének meg vitatására rendkívüli miniszlerta nácsra ülnek m»jd össze jövő hé ten a kormány tagjai, ami annál sürgősebbnek látszik, mert ebben a kérdésben meghallgatjuk előbb még a drágRságl blzo\'tság véleményét is.
A kormány meg van győ\'ődve a lakbéremelés szükségességéről éi ebben a meggyőződésében erősiti meg rz a s/ámltás Is, hegy s köz üzemi dijak (villany, vir, szeméifu vsrozás, kéményseprés) s békebeli árak 72 szeresére emelkedtek, holott a jelenlegi lakbér .csak" negyvenszerese a békebérnek. Ez azt jelenti, hogy a közüzemi dij«k har-mlnckétszeresét a tulajdonosnak rá kell a házbérre fizetnie. A kormány el van határozva, hogy véget vet ennek az állapotnak, afelől azonban, hogy a közüzemi dijakat a lakó fizesse-e, vagy pedig e dijaknak megfcle:őcn emelt házbér: Ő maga a háztulajdonos, majd a drágasági bizottság lesz hivatott a jövő héten dönteni.
Amikor a mai lakbéreket megállapították, vagyis májusban 0\'23-on állt Zürichben a migyor korona. A korona értéko s.:óta 0 03r», vagyis egynyolcadára csökkent le. Ennek megfelelően azt tervezik, hogy a mai lakbért nyolcszorosára emelik föl, ami a békebeli lakbér nek aranyparitásban még mindig csak egytized résre lenne. A mai lakbér nyolcszorosábs azonban míg nem számították bele a közüzemi dijakat, amelyeket vagy magának a lakónak kell majd fizetnie, vagy pedig a háztulajdonosnak, de ebben az utóbbi esetben a lakbért nem nyolcizorosárr, hanem tir, vsgy még inkább tizenkétszeresére emelnék fel.
— Azt mondta, hogy ezek a por. szemek egy fényes koronáról indullak el, mert a szép korona küldötte, hogy más gazdát keressenek. A könyvem nyitva volt, azián elém hullottak a kis p őrszemek igy, koro na alakjában. Hat nem érti, hogy mit jelent? . . .
— Hogyne érteném I . . . azaz, hát igen ... — felelt r& habozva Janku Ábrahám és igen kü\'önös érzések szállták meg a ludófl szőke leány melleit.
—Meghivtak királynénak, — folytatta Linka gyerekesen. — Da nem megyek egyedül, mert itt két koronát rajzol a porszcmvonal, tehát király Is kell, kinek méltó legyen fejére a korona. Hát ez a jövendői . . . Különben miért hullott volna elém ez a korona ? Oh, milyen szép dolog koronát viselni? ... — sóhajtott a szőke leány és feje fölött össze-cíukolta kii kacsóit, ugy dült hátra a fakó pamlag hátára. Lehunyta ragyogó sötét szemeit, hogy tovább álmodja és hogy összehordja képzeletben csodás alakjait a korona viseléséhoz. O.yan sokat ludoit ós olyan gyermek voltl
Janku Ábrahám zavartan húzódott a fakó pamlag legiávolibb szögletére
A vérhasról
Irta: Dr. Neumann licit-* ik
Nítgykanltsa, október 13.
Varosunkban előfordult n\'h&ny vérhas eset krpcsán ldŐ;?e:ünek látjuk, ho$y foglalkozzunk erzel a a betegséggé\', ámbár jílenleg tg-godalo-r.ra nincsen ok, mert r legtöbb esel entha lefolyású volt. — Városunkban megvan az alkalom, a lehetőség és mód járványok ki fejlődésére, elsősorban a csatornázás és teljesen kifejlesztett viívere iék hiánya, másodsorbon pedig népünk egy részének közönye m\'alt. Há nem most az idén, ugy más kővetkező években megboszulhatja magát a közegészségügy ez eltő rendű feltételeinek hiánya. Pusztán a véletlenen múlik, az ejyes megbetegedések enyhe jellegén, hogy egyelőre ca*k szórványos, többnyire szerencsé* lefolyású eseteink voltak. A nélkülözh-tellen közegészségügyi hatósági Intéikedcsek éa orvosi b:avaiVozrisok, a szakszerű gyógykezelések nélkül kétségtelenül még több, vagy kates/tiófáll-ai»n végződő megbetegedés fordult volna elŐ. E ér; a vízvezeték és csatornázás hiánya miatt, a haló-sági óvóinlézkedésekre és orvosi gyógykezelésekre fokozottabban van lakosságunk rászorulva és saját magunknak is jobban kell vigyáznunk egészségünkre, mint egy modern berendezkedésű városban.
Nem szándékozom itt részletezni a betegség lényegét és a védekezés módjait, csak néhány főbb szempontot akarok itt ismertetni és néhány téves nézetet eloszlatni.
A? elmúlt éveCben és jelenleg nálunk enyhén fellépő betegség könnyen tbba a hitbe ringathatja a közvéleményt, hogy a vérhts nem Is olyan komoly, veszedelmes betegség, végy hogy tAlán nem is vérhas ar, ami annak képe alott mutatkozik. A véihas halálozási statisztikája wz egyes járványok tartama alatt 3—80 százalék közt in gadozlk. N-mrég egy kisebb cs^-h városkában 240 megbetegedési eaet mellett a halálozás 26 százalékot tett ki. A közhit azt tartja, hogy csak az a vérhas, ahol a székletét-tel vér is jeli ntkezik, pedig a vér has igen sokstor egyszerű bélhurut módjúra folyik le ; azonban fel tő.ő-képessége mégis ugyanolyan.
éa olt is csak fó ig Ült a pamlag lámáján. A helyzete igen furcsa volt a tudós melieti, a ki leány és hozzá gyerek . . .
Közben HütyÜ Bilog visszaérke zett a tékába. Alig lépett be a régi-ségtár ajtójának egyik nehéz szárnyán és megpillantotta Linkéját: röglön htllaua tiltakozó szavát a tudományos kérdezés ellen.
— Elég! már elég vo!l! Éppen sok volt 1 Tetszik látni, hogy kifáradt, kimerült. Egy kérdést sem engedek többet I... A történelem nagy tudó-mány, főkép, ha alapo.-an ludják. Ebbe könnyen boleőrüihel! A hosz-szss kérdéstől mindenkor elalszik. Hat éppen azért, legyen szerencsénk holnep . . .
M g ezeket Hütyü Balog elmondta, az alatt a pamlag elé étkezett, hol Janku Ábrahámot nagy serényen karon fogta és kivozetie a Telekitékából, mi alatt szakadatlanul magyarázta, hogy a történelem milyen nagy tudomány, milyen nehéz tudomány, főképpen, ha lökélctesen, alaposan ludja valtki. Es mivel Bözsi tanár Ugy kívánja, hát legyen sze-rencsónk holnap is!..\'
(Folyt, köv.)
Éppen ezért tömeges bélhuruto\'c feli piekor mindig vérhisra Is koll gondolr.i és a leggondosabb védc-keiő és gyógykezelési Intézkedéseket kell életbe léptetni A legkön?-nyebb vérhasbategek is minden kö rülm:nye\'< közt ágyba fektet endok és ágybin tartandók a teljes fel gyógyulásig.
A betegség biztos megállapításához több bakteriológiai vizsgálat szüksígis, mert egy negatív mikros-kopiii lelet nem zárja ki adolt esetben a vérhast.
A közegészségügyi és egyéni védőintézkedések a vérhasnál azonosak a tifusz és kolera elleni intézkedésekkel. A vérh»s leggyakoribb okozója a ShigaKruse-U\\c bscillus. A betegség löleg a vastagbélben tanyázik, mlg a tápláló-csatorna egyébb részei kórbonctani szempontból lobbnyirc sértetlenek maradnak. A fertŐzéa legtöbbször fertőzött ételek és italok utján történik. Főleg fcilő ölt kutak vize, nyers főzelék neműek, gyümö\'cs és legyek közvetítik a betegséget. Vannak azonban a vérhasból gyógyult betegek és egyébb, a vérhasban meg sem betegedi tt egészséges egyének, akik évekig mint úgynevezett „brcllus gazdák" t;rjesztlk a ragályt.
A belegkczelésnél clcngedhelet len kellék az elkülönítés, külön betegszoba, külön ápo\'ó az ürülék és minden betegápolás! es-köz ál-lar.dó dezinficiálása. A gyógykezelésnél elsőrendű fontosságú a kellő diéta betartása. EllenkeiöUg a régibb felfogással, cjflienleg hlg, de
koncentrált táperejű táplálékot adunk a bftegnek, melynek mony-nyiségét és minőségét az orvos Bzsbólyozza. Igy ujabban bőiéges nádcukorral való táplálkozás vált be különösen. Tagadhatlan és tudományosan és tapaszlalalilag bebizonyult a vérhas elleni védő- és gyógylló serumoUások előnyös és sikeres alkalmazása heveny eseteknél. Ahol a beteg kellőleg nem ápolható, Illetve el nem különíthető, o\'t okvetlen kórházi ápolás veendő Igénybe. Fertőző betegségről, közérdekről lévén szó, elengedhetetlen a bejelentési és gyógykezelési kényszer. Különösen földmlvelŐ népünk, sajnos, még mindig Idegenkedik mindkettőtől, vagy legföljebb meg-e\'égszik főleg nehéz esetekben, egyetlen egy orvos! tanácsadással, amivel azután lelkiismerete meg v»n nyugtatva. Pedig addig, amíg a népességnek az az osztálya, mely főleg az élelmiszerek termelésével és forgalombahozásával foglalkozik, cMtkolja a betegséget, iiletve an nak felismerése elől elzárja az Illetékes tényezőket és a rendszeres gyógykezeltetésre is caak a Irgkl-vételesebb súlyos esetekben hajlandó, a vérhas és hasonló fertőző betegségek sikeres lekü tdéséről, illetve megelőzéséről sr.ó aem lehet, még cikkor sem, ha jól kiépített, kifogástalan vízvezeték és szennyvízcsatorna hálózattal rendelkeznénk. I t csak szakadatlan felvilágosítás és egyelőre kényszerintézkedések segíthetnek. J<rvány be-köszöntéso esetén pedig gondos rendÖ 1 kikutatása minden gyanús megbetegedési esetnek.
Szegény emberek éjszakája
Végig a kanizsai kiskorcsuaákon — A féltékeny Sanyi — A. korcsma is rossz üzlet Sárközi bácsi egy hibája
Hamar köszönt ránk az 5>zl al
kony és ugy délután négy óra felé már lassan aöléted.k. És a szür-kélő alkonyodásokot gyors lován követi az éj. Az éjszakp, amelybe sárga villanyfények j-dnak némi világosságod ilyen őszkezdell időben meglehetősen hangos. A szüret, az uj bor idejét éljük és mindenütt, ahol h csípősen-édes musthoz és a savanykás ujboi hoz hozzájuthat az ember, járja a szó és kacag a jókedv. A kanizsai kis kocsmákban szegény emberek mu látják át ax éjszakát, hogy a bor fakó ködében elfeledh-ísék a ncp palok szörnyű bizonytalanságát es nehéz szenvedéseit . . .
Utrakészen
Elhatároztuk, hogy végigjárjuk a kanizsai kiskorcsmákat, hiszen nem érdektelen az az élet, amely ott Ilyen szürettáji időben kezdődik.
— Tekinteltel azonban arra, hogy Nagykanizsán czidőszerint negyven, negyvenöt korcson?, vendéglő, illetve italmérés van, le kellelt tennünk
— már csak a magunk józanságára való v\'gyázatból Is — az összes korcsmák végigriportozásáról. Sorshúzás döntött tehát s aztán sorra vettük azokat a helyeket, molyeket a sors kijelölt.
A féltékeny Sanyi
Első állomásunk két tágas helyiségből áll, az elsőben pirost* ritős asztalok mellett a nép egyszerű gyermekei mulatnak, a belaŐ szo bábán pedig ctendesen~ szórakoi-gat a jobb közönség. Itt különösen a hetlvásáros napokon van rend kívül álénk élet, meit „beszálló"
vendéglő, tiígAB udvarai és istállói a kocsin érkező gazdák előtt teszik értékessé. Gszdakörökben nagyon jó híre van, jól lehet enni és főkép — inni, mindig tűrhető, kispolgári árakon. Zene nincs, valószínűleg azért, mert iit ez az uralkodó elv: a jó bornak nem kell cégér. De még zene aem kell, hiszen anélkül Is nagyszerűen be lehet csippenteni.
Az első szobiban egy nagyon érdekes társaság borozgat. Barnapiros arcú legények, akik egy falusi verekedést tárgyalnak Izgalmasan. A beszéd, ha nem Is egészen világos, de mégla érdekes.
— Hit oaztán? — kérdezi ax egyik.
— Mondcm, a Juli is ott vót, azéi\' kezdődött az egész htcscáré. A Juli a Fcrkóval táncolt. A Sanyi gyerÖk persze eit nem nézhotte. Belékötött. Egy két szó, a kocsma két pártra szakadt. A lámpát Balog Tóni leütötte, elő a bicsakkal, aztán már folyt Is a lékölés . . .
— Hányan?
— Hát a Ferkó az alaposan bekapta a legyet. Még most la nyomja az ágyat. Sanyinak mőg a fejit szakajtották be egy\' szódásfiaskó-val. Kisebb szúrások itt is, olt ia estek. Hit oszt ezét\' vagyunk mi rr.^ma Itten. Tőrvlnybe\' .. .
... És a többi legény csodálattal hézi a hőst, aki már egy valóságos verekedésen vett részt.
A vendéglő la rossz üzlet
A második vendéglőbeo, mely ■ Kinizsi utca négy haso tló helyisége közül a legtisztább és legkedvesebb, Igen emelkedett, nagyszerű a hun*
4
ZALAÍ KÖZLÖNY
1923. oVM^r 14
gulal. Ifjú hadfiak ülnek éa ,-su gáznak* ■ fehérabrosros alttalokon. Gyorsan fogy a bor, meg a mujt, néha néha hangos kreagás csendül fel, valamelyik vendég bizonyosan adomákat ad elő. Hölgy-vendégek la gyakr/n felkeresik ezt a barátságos kis helyitéget, hogy udvar lójuk, „tizedes ur Kovács" társaságéban elszórakozzanak éa elbeazélgessenek, amíg a József főherceg*uli laktanyában fel nem hangzik a takarodó . . .
It>, ebben a kis korcsmában soha sincsen htngos szó, vagy veszekedés és épen ezért kedveli mindenki a gazdáékat, akik mindent megteáznék veod\'gelk kifogástalan kiszolgálására.
A kedves, barátságos tulajdonos-né azlveaen beszél az üzletéről, a midőn kérdést Intézünk hozzá.
— Mér régebben vettük át a boltot és hát azért, hogy vendé günk nem volna, nem is panaszkodhatunk. Állandó vendégek járnak ide. do a mostani nsgy drá gaaég igarln minden hssrnot fel emészt. Adó, adó, szállítási kői\'-ség, helyiségbér, villany a rendes kiadásokon kívül, igazán nem la érdemes üzletet vezetni, mert ha az ember nem adja tuldrágán az ételt és italt, még jó, ha nem ke-rea semmit, de a legtöbbször Iga-zán ráfizet ... v
Bizonyításul meg is ctlnálja a arámadást, amelyből kiviláglik, hogy manapság sem a boron, sem az ételnemüeken nincsen haszon, a ha van Is, ax igazán minimális, pt Szémitása valóban helyes és vofo ban Igax.
Győrünk a Sárközybez
A nyomisztó gazdasági helyzet ellenére Is, a közismert Sárköty vendéglőben olció pénzért a leg jobb ételek és ita\'ok virnak a vendégre. „Sárközy bácsi" (van-e Ko-nizsán valaki, aki az öreget ne ismerné ?) nem volt mindig vendéglős. „Bábos" volt, ami alatt nem valami bábaaszony féle mesterséget, hanem a mézeskalácsgyárt\'s nemea művészetét kell érteni. Éi Sárközy bácii egy nvpon elhagyván a bábosságot, vendéglőt nyi tott és belgaro!ta, hogy ha a mé-zetkalácsgyártásban kiváló volt, ugy vendéglőinek meg igazán nagyszerű. Háziaa konyhát vezet, bora, mustja Is jó, zene r.incs, csöndes meghitt hsnguWt van mindig a két fehér azobában. Sárközy bícii vendégei mind jobb emberek, intelligensek, akik meg tudják be-ciQlnl főtételeket és barátságos kiszolgálást. Mégi», Sárközy bácsi nak van egy hibájt, de csak egy hibája. Ez a hiba pedig ar, hogy valami kltünŐ bort rejteget a pincéjében és ezzel szörnyen takarékosan bánik. Pedig nagyon jíl tudja, hogy aki egyszer abból a borból Ivott, többé nem tudja elfelejteni . . .
Páriában huncut a lány
A Vasút u\'c» és a Kisfaludy utca sarkán levő vendéglőt állandóan aok vendég, különöaen munkátok, vasúti altisztek éa ga-.dák látogatják. Lekötelező szívességgel fogadnak mindenkit és a négy tagból álló zenekor lelkes munkája minden este víg hangulatot teremt. Néha néha — ainf ugyan mindenütt megtörténik — előfordul a vendégek között egy kis vita, de ezt a tu\'íjdonos azonnal el szokta intézni és barátságos szavaival áronnal rendet ciinál. Szálloda is van itt, olció szobaárakkal, a konyha ugyancsak kifogástalan.
Ahogy leülünk ax egyik asztal-ho\', odakinn az első azobában stimmelni kezd a cigány és rázendít a divatos dalra:
.Pári\'ban huncut a lány Do kooitfó.*
É. hogy bizonyítást nyerjen Nagykanizsa vá osinak kulturnivija, egy borízű hang kifogástalan s öveggel énekli ax „Aranymadár" hires betétdalát. Valami kocsia lehet, a mellette ülő Ideálja egy tenyeres talpas szak/csné halkan kiséri: .Szemével g>ujt a zsivány A aslvs jó \'
A c\'gány pedig húzza. Jól Is teszi. E27 perc a Kiskoronában
Eiután még von egy kis időnk, nézzünk át a Kiskoronába, ahol ugyancsak jó bort mérnek. Méla hangulat üli meg a bolthajtásos szobát, Annuska mosolyogva horza a bort és ex a mosoly édea tokajivá teszi még a legs»vm>uSb vlnkót Is Kevéa a vendég, és halkan bo-szé!geinrk. Nem lehet semmit sem feljegyezni róluk, az élet egyszerű emberei ők, akiknek a szavat na-gvon ia elhalkilolla ai élet. És ha Annuska nem volna Itt, talán nagyon is szomorú volna minden.
HÍREK.
Riaddtvárd magyarokhoz
Harbarits Lajos Csak várunk usan, tiií\'n, áriunkat siratva, d« zárva minden ej ó héttzerhét lakatra. HiáVa hittünk száz szezám-igét vakon Jóvínkba rontva, multunk megtagadva. Testvér — ha lelked ura hinni tudni a száz szazán igéból es k egy ha m»g-(maradna,
I iszod e gyózns bá\'ran, bJszkén
épitva ujat a régi uszkéii.
Hamvadt luxunkét újra lángragypjtva
Kiá\'Uutofnk csak egyszer azt, hogy .*ajU!\'
Teslvir — cézel e néha
kídös, dldergí, téti asie
a cwrden át messze, tr.iuit ?
Testvér, lá\'od c néhs — ?
mntha égne a párás Htha\'ir,
mint a zokogás rázná az óil fiJ!dot.
\'lyenkor minden átok fofaent jár.
Testvér — sx ezeréves szent határ
ravatal ma már — temetű ma már.
Testvér — fckölbosxorul a ko-om.
Ugy érzem, miként tóiéra vettek el.
Ugy érzem, mlr.d az én bűnöm,
az is, tű most is U%tn érkezem
Hogy n»m lehet — test-ér, nom lehet,
hogy as éo bünbmért,
a tiéd\'rt, a minddak bűnéért
végére érjen nz átkos rcquíana.
Pokolnítzot, g>á«tos diridókon t viták tlpik • büsrke szép határt Két blllnob* tört közünk tujdokló, bus, szegény magyar imái kai csilliga-huHott magyar égte tárt, t a lel éretlen uj utor. se íclvo bokmaikcl a tut idők boiult egéb« ás csillagokkal sz«>ja be a dermedt éj-I szakát.
lyen álmatlan, árva, csendes éjszakákon látod-*, teitvér1
tiiz«k f yu\'r.nk a megkínzott határon és néma ilad-S zokog fal messze hiv.\'n gyisz fátyolos kurtok, gyászposziós dobok. A haldokolva vérzó *xlv is feldoboj. Te»tvé nem érzed 1 tavasz -xúlclilra mag>ar mezókvti és hlv a Kárpitok árva orma. HIv meg.yalázoU kincses Erdtlyország. Hiv Észak és Dél És hiv a Lajta.
Tastvé, I Kiáltsuk ctak egyszer azt. hogy __[,Ra;tal*
Előfizetési felhívás
Október hó 15 ével u/ előfizetést nyilunk lapunkra. Az e héten újonnan belépd előfizetőink külön le nyomatban kapják meg Péterfy Tomós „Linka" cimü regényének addig megjelent folytatásait.
A Zalni Közlöny kiadóhivatala
— (Naptár) Okt. 14. Kallisz». 15. Terézia.
— (Időjáráa) A Meteorológiai Intézet jelentése szerint eső (e*et-leg) zivatar, egyelőre lényeges hő-változás nélkü\', később hősülye-dés valószínű.
— (Országos váa»Sr Nngyka-nlxaán) Hélfőn, október 15 én tsrljík m»g Nagykari/sán a szo-káios Terézia visárt.
— (Kluavezóa) A ko-mány ó Dr. Szőke Andor mó i kir. járás birósági titkárt « topo\'cai klr. járásbírósághoz járásbiróvá kinevezte.
— (Apponyi Albert amoil kai propagandautja) Newyoik ból jílentik: Appznyi Aibrrt október -1 l én és 12 én Clevelandban időzö\'t. 0<tób:r 13 án dél-után a chicagói eyyetemi klubban, október 14 én dé\'után E-\'riston-bon, ugyanazn:p este pedi? Wil-molteben tart előadási. Október 17 én a mlcV igani egyetemen, október 18 án p\'dig n lorontoi egye-tém*n M«gyaroM*ág lári\'dilroi és gaidr-sági történetéről olves fel. Okióber 23 án Montrealban n McGill egyetem»n a Kőrel Kt\'et j rlenlegl helyretét Ismerteti. Októ-b?r 25 én N-.wyorkbnn a C«»y Collegeben tart előadás^. Október 27-én déli 1 óra\', or nagysr ebédet rendeznek az Astor-szállóbar. Ap ponyi Alber gróf amerikai Urtóz-kodásámk háüalcvő azakában még a kővetkező programpontok aze r/peln-ík : Október 31-én a John Hopkinsegystemen, november 1 én a Colu-nbia egyetemen, november
5 én Sou\'h H»d eybnn, november
6 án a Wellesley Collegeben, no vember 8 án Northamponban, november 13-án Brooklyaban, no vember 17 én és , 19 én pedig Newyorkban. a Lesgus of Po\'ilicai Education, az Economie Club és az Academy- of Political Sclenes tagjti előtt tsrt előadást.
— (Ar uj magyar bélyegek •laő aorozata megjelent) A posta vezérlgazgatóaága ma kibocsátotta az uj nirgyar bélyegek első sorozatát. E^tS kő*é tsrtoz-nak a 150, 2C0, 400 ét 500 koronás névértékű bélyegek. Az 1000 koronát bélyegeket is forgvlomba hozza nemsokára a posta.
— (Negyvenöt lakás épül Tapolcán) Tapolcáról Jelenti a .Zslal Közlöny* tudósítója: A tapolcai vasutasok ölenként 1000 koronáért házhelyeket ktptak. A felmérési munkáintok már megkezdődlek Tapolca legegészségesebb fekvéiü északnyugati részén, a Mogyorósi dombon. Nogyvenöt uj családi ház fog épülni ezek szerint Tapolcán, amivel a lakáskérdés problémája végérvényesen megoldási nyer.
— (Nem leaz Kanizsán nép műveléal tltkáraág) A zalaeger azegi népművelési bi.ottségtól nyert értesülésünk szerint a népművelési titkárság Nagykanizsán megszűnik, illetve beleolvad a Zalaegerszegén azékelő xalamegyei központi titkárságba.
— (Zalaegerszegi aport) A
MOVE ZSE éa a ZTE ma délután 3 órakor a ZSE pályán reván.v mérkőzést tart.
— (Nagy lzabolla éa Sxéll Jóx.cf művészetije) Szombaton e%ío ta touák meg e\'^keló aivóa álló nűvészo tjüket N agy Itab\'lla, a Magyar K rályl Operaház múvésf o\'je éi Széli Jóssif. a budsp«-.U Nemzeti Sziith\'.z Ufji. A Polgá I K/ylot termit nem t»:tútte meg ■ kvíöosíp, * e\'.y ugy látszik, inkibt* érdek.\'dik műkcdvet\'k jclentékte-leo, dil ttáni erólkíiJ;<cio. mint a komoly /» Ig\'tl mit.-észel reán» AMk ctt voltak, »iok szimi-a ntirdkét művész ;ornpit o-l.-t srcr-tett K\'xJjg Ztdei.es mü.orával. Nagy
• lz«bfl!a klasszikus és msgyrr dalokat opeia-á\'iákal cao\'ielt el a szllet tt tehetség ragyc^, készségévet. Gyönyüiüsn csöngő nterzoszop-rinja, fényes ektechnikája ís bájos jat ka n» denkit c\'r\'g«dott s a koromig n-.egtii\' lelkesedéssel í- gsett a í:aUI múvésznót aki uíyszólvin j ályája legaltj\'n e^r z« r-» oly hirnévr* Utt Ntert, amilyenhez h.ston!óv»! c^ak I l»hi Lujza tMcJSkedhetell. - Szil J jzscf mi t eU/djmú ést mutatkozó". U A i agy érzések és st\'nok csodás varázsav.l rrgaJia m:g • szivrkci. Tragíku «IméyeJ<t a szenvedélyek e ejo, Intolligcncta, fejlőit best idtechft ka jellexzik <|{adáwt Szílo» skAUju miisoriból kiemeljük A itoníus bitté* dít S.i*: vili-.ij-Ie.-etvt, Ji\'ovj!. N-gyoa szépen jzftvuta cl modora k.V.tóink néhány versét » véKisztul a Stós*t elmondá á.-al a i av»lts m-i .észotének át-it tt -.ist, A kó:üo<ég .- 1- den száma uiin moleg u tap. s lt« meg A iO\'gor«ki<*rclot lifog\'sia lanal I t * el í\'ásitor Mik^t z-ngoratanlr.
— (Nyugdíjba ment tanító) Nagy Ferenc nagykanizsai tanító nyugdíjba vonul*.
— (Pályázat) A tapolcavidéki körjegyzőség pályázatot hirdet egy aegédj.*gyzői á:lisra.
— (807.árják a tapolcai kórházat) M girtuk, hogy a tapo!cal kórház a kevés államsegély m-llett pén<zavrrokkt\'l kü.d és frnnnisra-disát veszély fenyegeti. Tapo\'cti tudóiiiónk most arról éitesi\', hogy
* kórházat egy két héten belül valóban bezárják,}ha körülbelül 5 millió koroninyi felmtrGlt pénzsrüktégle-lét nem kopj* meg. A kórház megszűnésével az egész taoolcaiés füredi járás nagy része kórház nélkül marad Tapolca mindent elkövet a baj elkerülésére, tzomoru azonban, hogy ax érdekelt járáibtli köasá-gek anyagi támogatásukkal nem óllanuk székhelyők mögé és közömbösen nézik a nekik is fontos, modern felszerelési, kitűnően vezetett kérháx bezárását.
— (Levegőbe röpült n varsói citadella) Varsbból jelentik: Ma reggel néhány pe<ccel 9 óra elŐlt iszonyú dördüléssel felrób-b«nt a citadella 8. számú raktára. A sxerenciétlenség óriást mértékű. A katonai halóságnak magánosok temérdek automobilt bocsátoltik rendelkezésére, hogy el lehessen szállítani a aebeaűlteket. A varsói kórházak zsúfolva vannak. Eddig 20 halottat találtak a romok alatt. 2500 aebeaültet vettsk ápolás alá, akik közt igen sok a halálos sebesült. Ax áldozatok legnagyobb
része munkás és munkásnö. Ktto-ntság nem volt a citadellában, mert a 21. gyalogezred, amelynek olt van a kaszárnyája, most a hadgyakorlatokon van. Ax o*ploiló ^jtejo olyan hatalmos volt, hogy • messze környéken la bezuzódtak a há/aki^blakal és mázsás köveket röpített a robbanás a Visztula túlsó psrtjíra. Varsóban általános ax a feltevéa, hogy a citadellát a kommunisták röpítették levegőbe. — H-r azeiint N\'ivid Neugebauer tábornok, a 28. dandár \'paranci coka, aki a szerencsétlenség idején a clttadellábón tartózkodott, életét vesztette. Annyi bizonyos, hogy Varióbtn volt és senki sem «ud soiaáról semmit.
19JA. október 14
Zalai közlönv
5
— (Zalalak hadifogságban)
A hadifogolycsereakció befejezése után tudvalevően míg sokezer magyar hrdifogoly maradt Oroszor sságban Ezeket a szerencsétlen magyar katonákat vissratartjálc az oro\'.zok, sőt voltak olyanok |», akiket az utolsó vonatról rángattak 1«. Az Oroszországban rekedt ma gya:ok lelrhitatUn nyomorban él nek és a hazairt leveleikben azt panaszo\'ják, hogy kénytelenek lesznek a szibériai és slsszkai ólom bányákba menni. A külügyminisztérium most állapította meg azoknak a szerencsétleneknek a névsorát, kik még mindig künn sínylődnek s jelenleg Mosckvában várjak az alkalmat a hazatérésre. A névsorban két zalamecyel katona sze repel: Herczeg György 27 éves Nemesa^entandr, aról és Príxll An tal 27 évea Zalaegerszegről. At állam költségén való hazaszállítás oz 1922. áv végével befejezést oyert, az Ofoszoraz*g\'»«n még visszams radt volt hrd foglvok saját maguk tartoznak hazatérési költségeik jede zéséről gondoskodni. M«vel esek a h izatérni kívánó volt hadifoglyok a legtöbb esetben nem tudják a hazautazáshoz szük.v\'gís személyi okmányokat Magyarországon be szerezni és sok esetben a azüksé g;s pénzzel sem rendelkeznek, l»g célszerűbb, ha a hozzátartozók illetékes hazai hatóságtól az illetők részére ilyen okmányokat,) hazaiérési Igazolvány vagy legalább is illetőségi bizonyítvány beszereznek és esetleges pénzküldeményeikkel együtt (\'fgjobb sm^rikei vagy angol valutában) n Mosrkváb* való továbbítás végett a magyar királyi külügyminisztériumhoz juttatják.
— (Hogyan leaz a mustból — harang) Tapo\'cáról jelenti tudó altónk: A készülő irpo\'oi nagy-hsrang kőllségeire ujabban mus\'ot gyűjtenek. I-y, módon még azok a gizdók la szívesen adnak a szőlő hrgyen megjelenő gyüjtő\'tnek, akik a pénzbeli adományozás elől eddig szigorúan elzárkóztak.
— (Burgenlandból sok a kivándorló) Azt^sztrák kivándorlási és visszavándorlási hivttai a nipokban tette közzé a folyó év junius havára vonstkozó osztrák kivándorlás statisztikai adatait. — Ezek szerint junius hsvábtn 1557 egyén vándorolt ki Ausztriából tengerenlu\'l államokba. Ezzel a folyó évi január elseje óta kivin doroltak száma 7843 ra, a háború befejez/se óta kivándoroltak száma pedig 28 607 re emelkedett. A sta-tlactikának azok nz adatai, melyek a kivándorlásnak országrészek szerint való megoszlását mutatják, igen érdekestk a magyarok szempontjából. Ezekből ugyxn\'s megtudjuk, hogy az os-trák kivándorlóknak tu\'nyomó része Burgenland ból. vagyis a Magyarországtól el szakitott résrrŐI kelt útra. Igy a folyó évi junius havában kivándo roltak közül 918 (59 százalék), az 1923. január elseje óta kivindorol-t«k közül 3180 (41 százalék), a háború befejezése óta kivándoroltak kö\'ül 11 908 (42 százalék) vo\'t burgenlandi. E ek m «zám;>k beszé desen, szólnak amellett, hogy ar á1 csatolt Óurgenland lakossága na gyon aulyoi körülmények közé ju tott, mert másképpen nem venné nek o\'yan sokan vándorbotot a kezükbe, hogy uj hszát keresienek.
— (Footbal mérkőzés) Vasárnap délután fél 3 órai kezdettel a rendőrök éa a kiskanlzsai leventék footbal-csapatai a azeszgyár melletti pályán mérkőzést tartanak.
— (Anyakönyvi hírek) Az
elmúlt héten született 5 fiu éa 7 leány. Házasságot kötöttek: Dr. Kiss Elemér kir. közjegyzőhelyettes Kovács Irénnel. Elhaltak: özv. Mihá lecz Józa\'fné szül S»mcd:cs Anna 63 éves höighurut, Horváth Teié >ía 2 hónapos bélhurul, Sís Jínő 8 hónspos bélhurut, BedŐ Miiia 4 hónapos vérhas, OJor Míria 7 éves vérhas, Knausz József 5 hónapos bélhuiut, Kucskó Miklós 1 hónapos vér mérgezés, Juubotfcs Antal 70 éves dv. nyug. főraktár nok vég;|$y€rgllés, K-dmenec< Terézia 13 napos veleszületett gyen ges ég.
— (A KntoHLns Népszövetség naptára) Most jslent meg a legnsgvobb szervezeteknek a Kato likus Népszövetség raplára, amelyet minden tag t.gületmény fejé ben kap A azöveiségnek eleven erő/el megindult őszi agitéciós mu-.kájit nsgrbsn fogja elősegíteni a kü\'ső formára csinos, pzzar kiállítású naptár, amelyben IrgelŐ kelőbb katholikus vezetők és országol nevü s\'sktekii télyek m?g«/ó-Ulntk. A Népszövetség naptára legolcsóbb éa rgruttal ii legélénkebb és a legjobban szervezett naptár.
— (A tapolcai poata) A posta mesterséggé degradá\'t t.»pr>\'c»l ál lami postahivatal ügyében Forsler Elek nemzetgyűlési képviselő trról értesítette tapolcai barátai", hogy a postát led\'gradiló határozat még nem végleges és reménye vnn atra, hogy minden a régiben mir..d. — Topolcz vezető köreitől függ most már, hogy ez a remény meg Is valósuljon.
— (Haláloa végű robbanás) Szombathelyről jílfnllk: Az oslffy-asazon) fji lŐ«zertelepen tegnap ha lálos vágü robbanás történt. A rob bánás több súlyos sebesültjét be-szállitot\'ák a kőzkóiMaba, a kő: kóihtzból nyert értesülésünk szerint Kontics litván 23 éves munkás aé rüléseibe belehalt. A nyomozás megindult.
— (Tolvaj cselédleány) Ker tési Maria barcsi illetőségű leány Nagykanizsán özv. Eppingcrnéhoz állóit szolgáiéiba. Kél éven krresw-(Ul egy millió korona ériéken felül lopkodott összo asszonyától különféle ruha- ós fehiincmückei, mig végre feltűnt Eppingernéi.ek, hogy hol ez, hol az hiányzik. Azonnal jelentést tett a rendőrségen s minthogy a gyanú beigazolódom, a bűnjelekéi és a leányt őrlzeibe vették. A megtérült kár mhdössze 200.000 korona, a cselédleány a többit le taged!«. — Síomba\'on átadták az ügyészségnek.
— (Zalaegerszegen javítják ax utakat) Z liegerazegről jelenti * Zalai Közlöny tudósítója: A Zalaegerszegen átvonuló uttesteket ka-vlcsozni és hengerelni fogják. A ksvicihordíssal. már annyira előro haladtak, hojry a javítási munkálatok rövidesen\' qiegkeidődhetnek.
— (\\ keszthelyi főbírói szék) A keszthelyi járás m-gy.bi-zottssgi tsgjal és s járás j\'grzői értekezletet tartottak, melyen Öltoy László dr. tb. főbírónak keszthelyi főbíróvá való választása mellett foglaltak állást. A tapolcai járás Po\'gár F renc tspo\'cii főbiró o>el-
litt kardoskodik.
(x) Dr. Kállay Zoltán Jogt axoml-
nlriuma lludapest, Aodilssy-ut 8. és Szöged, PalUvidnl-u. 3. felelősséggel ét t-istos sikerről készít elő bármely egyetom és jog-akadémiu ot«es jogi vizsgáira és «z úgyvédi vizsgákra. Jegyzet-béilot I Rekapituláció I Minden felvilágosítást szóval vagy lovélboo készséggel ad akár a budaposti, akír a sso-gedi igazgatóság.
(x) Orvosi hír. Dr. Schiller szem-orvos szabadságáról visszaérkezve, Umét rendel szembetegeknek Etzsé bit-tér 11. sz. alatti lakisin.
— (Zalaegerszag város lét sxámnpasxtása) Zilaegersregről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: Zalaegerszeg városának a létszámcsökkentésre vonalkoaó lőrvény alapján 10 alkalmazottját kellene elbocsát*nÍP. Ezt a 20 azázalekos apas^tpst itt nem lartjak ker-sitül vihetőnek, mert megaktsztaná a városi adminisztráció\'.
— (Debrecenbe kéne menni) Városunk egyik jólszervezett mű kedvelő gardája f. hó 20 án játsza az egyszer már nagy sikert aratott „Debrecenbe kéne menni" cimü operettet. Utána tár.c következik. A darcb iránt igen nagy az érdeklődés. Jegyek még kaphatók a Bőripari S.Övetkezőiben.
(x) Hnnalsfogakat, aranyat, ezunOi,briitiansoScai, érmeké;, alpacca evőeszközöket és dísztárgyakat a leR:naf{atfabi» napi árbati veszek. — Fried József ókszerósz, Silg\'ir ut 2 jrrám (f ő-ui éa Sugár ut Sírok.1
(x) 3 szobás lakás évi bérét is megtakarilhalja, hí rossz harisnyáit, a legjobb béke^li anyagból F1LIPP kfítóJíjében — Szombathely, Szó\'l Káirnftn-u c< 6 si aiatt (cjelteti
Vén malomból fiatal ember.
Ncwyor>ból itják : D . WiHlam Held Ch\'Cigo Irg\'smrsttebb wmi !Í2y apre alistája". A mirig -sptcí-alislft az a dok\'o*, a\'»i e<v majo n-nsk a testéből kivág egy birc nyoj mifigyet és art álü\'teli rgy már öregedő embernek a testéne, hogy mcgfiatslo^jék. A*, ilyen operáció mindig sikerül, meit ut;ns u meg operjít ember m\'ndig u^y trs*, mintha fiatal vo\'na, a ha cz sike rül neki, akkor is hatásos a ma jommiri^y és ha nem sikerül neki, akkor is hatásos voit a majom mirigy, mert a megoperált emberből vén mjtjom lett.
Aki tanult valaha orvosi tudományokat, a* mind igy \'gondolkodik, még m guk a mirigyátültető doktorok i«, de azért m*gse bizonyos, hogy igazuk v«n. A doktornak amellett, amit tanult, ki kell taitsnia mindaddig, mig az ellen kezőről meg nem győződik, s nem egészen ritka eset, hogy a praxisban nem az válik bo, amit az is kólában tanultunk. Nincs kizátva, hogy egyszer majd ki fog derülni, hogy a mirigy átültetőknek Igazuk van, de ez eddig még nem derült ki.
Dr. Hold a Ghicdgoban végzett műtéteivel aligha lehetett m-gelé gedve, mert a tav.sszal át nent Németországba, hogy megnézze, hogyan csinálják ezt a dolgot az eurőpai doktorok. Most, hogy Európából hazaérkezett a .West-philia" gőzössel, mcgrohin>ák az újságírók a megkérd azték tőle, mit gondol, meddig lehet az em b:r életét meghosiQis bMtanl ? Dr. Held erre a kérdésre igy felelt:
— Thomas Parr Angliában 154 évig élt éa Temesvárolt egy Szarten n«vü ember megérte életének 185 ik évét. En azt ^hiszem, hogy ezek túlságosan korán haltak tn*g, tekintetbe véve az élet meghosszab bitásának azt a sok lehelőségét, m tlyet az endokrlnologia rakti ron tart.
Mielőtt ml Is kérnénk ebből a, nagyszerű raktárból, megvárjuk, hogy hova fog f\'jlődnl ez az „?n dokrinologia". E*en a téren a tu-
domány még n»gyon sokkal tartozik az emberiségnek. A vérke-ringéisel m «r vagy kétszáz éve tisztába vagyunk, de hogy az emberi t<st azi\'mos mirigyének váladékai mily utakon és hogyan járnak kelnek »z emberi testben, a mi a hatézuk, arról még keveset ludu. k. Valószínű, hogy sok be-tegsfgnek megtaláljuk majd az okít és gyógyszerét, do hogy az éleik O\'t sikerül m&jd jelentékenyen meghosszabbítani, erre nlr.ci m^g aemmi bi-Utó jel.
Azt mordja dr. Hcld, hogy hálom öreg paciensének ősz haja megbámult a mirigy átültetés után. S<ép, csak az a kár, hogy azóta megint vissiaőszült a hajuk. Az az egy dolog kétségtelen, hogy n mirigyátültetés u»án a vérnyomáa ctÖkken, de amint a megoperált ember elkezd cigarettázni, vagy kivét, teát vagy alkoholt Istik, vagy umint melegebb érzelmek támadnak benne a másik nem iránt, nagyon hamar vége az alrctony vérnyomósnak. Ha a megoperált ember tudna okos lenni, a tsrtóx-kcdn\'k a nikotintól, alkoholtól, szerelemtől, szóvil m:nd:n!ől, ami kellemes, akkor a mii Igy átültetés hálása talán tartós lenne. De mit ér a mirigy átültetés, ha miadentŐl tartózkodni kell? A:ok, akik megoperáltatják magukat, mind épen azt aknják, ho^y tovább tudjlk élvezni mindazt, tmlt tőlük, a szeli »lük még korai elvénülés következtében » természet megtagadott.
Dr. H;ld különben eurifpai tanulmányútja után még kevéabá hltr. a mirigy átültetés csodatevő erejében, mint a saját operációi után.
— E-. a műtét — azt mondja Dr. Held — nem érdemelte meg azt a n gy bizalmat, melyet beléje helyeztünk. Az Id gjn mirigyet átültettük egy olyan siövetbe, m:ly a saját mirigyeit már nem táplálta eléggé, hogyan várhatnók, hogy ugyanaz a fáradt szövet az idegen mirigyet jobban táplálja, mint a sajáiját?
Dr. Held tovább folytatja kísérleteit, de ugy látszik, nem a mirigyekkel Hamburgból hozott magával két calmpanzot, m;rt ezeknek a vérére azüksége lesz a ki* sérlet\'.iné1. A csimpánz nem húsevő, nem c\'garettázik, szeszesitalt nem iszik, nem Is éjszakázik, szóval: hiányoznak belőle a civilizált, de .rendetlen" ember rossz tulaj-donaágaíTVérük tehát — Dr. Held szerint — tisztább, m\'nt az emberé. Majd meglátjuk, hogy milyen eredményeket ér el vele a doktor. 0 azt mondja, hogy közel van sx az idő, amikor a száz4sxtend5s ember még valóságos csecsemő lett.
Er azonb.n mind a jövő zenéje. A jelenben a legjobb módja as élet meghosszabbításnak ax észszerű életmód s a közegészségügyi viszonyok javilása. Ezért van nagy befolyása az emberi élet tartamára a helyi viszonyoknak. Bámulatos, hogy a földrajzi viszonyok menyire módosítják élelürjk hosszúságát. Kansasban az átlagos életkor 59 év és 8 hónap, New Yorkban csak 51 év éa 4 hónap, Pilts-burgban ped\'g csak 47 év és 2 hónap. Ebből látjuk, hogy New-York levogője mennyivel jobb, mint Piltsburgé éa Kanaasé menynyivel jobb, mint New Yorké. Kansas mindenesetre közelebb van a „százéves csecsemő\' korszakához, mint New York, a aki meg akarja hosszabbítani az életét, az okosabban cselekszik, ha Kansasba kői* \'töxlk ahelyett, hogy Dr. Holdtői majomvért kérne.
ZALAI KÖZLÖNY
Az építési hitel
A- hív. lop kősll ii lakásépítésről szóló törvény végrehajtási utasítását tartalmazó rendeletet. A rendelet szerint 1924. évi január 31-ig lehet jelentkezni azoknak, akik építkezés céljából aa állam által adott 60 százalékos valorlzálatlan hitelt Igénybe óhajtják venni. A hitel kapható uj épületek, ráéplté sek, kiegészitések, irodahelyiségek üzletházak emelésére, illetve építésre. Az építtetőnek a kész lakások egy réizét a lakásügyi hatóság rendelkezésére kell bocsájtenl. A népjóléti minisztériumban működő Á\'hmi Lakásépítés cimü szervezetnél kell jelentkezni a hitelt igény löknek. Igazolni kell a jelentkezőnek, hogy van telke éi rendelkezésére áll a tőke negyven százalék. Ugyanakkor be kell mutatni az építkezés tervét és költségvetését. Az építkezést 1925 november elsejéig kell befejezni. A hatvan szá-< zalékos hitelt a Pénzintézeti Központ folyósítja évi 18 százalék krm^t éa évi két százalék jutalék mellett. A kölcsön őt év alatt, egyenlő, éves részletekben fizetendő vlssz.», de egyszerre Is bármikor visszafizethető. Késedelmes fizetés esetén havonként 10 százalék a késedelmi kamat. A késedelmes építtetőnek vagy a visszaélőnek a kölcsön folyósított részét valorizálva kell visszafizetni. Az uj házekat harminc évi, a toldeléképítkezéseket husz évi adómentesség illeti mrg. Átalakításoknál az adómentesség tizenöt év, de ez ís csak akkor, ha 1924 január elsejéig lakható állapotba kerülnek.
Különfélék.
A gyümölcsöskert gereblyézése
Az idei jó gyümölcstermés megmutatta, hogy milyen óriási károkat okoznsk s hernyók, férgek, penészgombák a kertben. — Igazi istencsapás némely évben a gazdára a sok kártévő és nem csoda, ha \' fáj a szive látnia a nagy pusztítást, amit a férgek a gyönyörű mosolygós gyümölcsösökben véghezvittek. A dolog nyitját azonban nem Igen kereai, mert a magyar teímészet nem szeret okoskodni és nem kutat utána, honnan is támadt egyszerre ennyi kártevő, hanem belenyugszik abba, hogy van és legfeljebb káromkodik egy nagyot. Ez azonban már nem egészen megfelelő elintézési módja a dolognak, mert tudjuk, hogy s tudomány régen rájött arra, melyek azok a rovarok, milyenek azok a betegségek, amelyek a gyü mölcsösökben pusztítani szoktak, hogyan keletkeznek, mi módon jut-nak el a gyümölcsösbe stb. síb. Azt is klderitették, hogy a gyümölcsöst nem lehet csak ugy Is en novében a maga sorsára bízni, hadd teremjen ahogy tud, mert akkor megint csak a gazda adja meg az árAt a nemtörődömségnek.
A gyümölcsöskert is, éppúgy, mint más gazdasági termőföld, megkívánja a kellő\'gondozást, különben áldozatául esik a reá leselkedő sokféle ellenségnek, megbetegszik, nem terem, sót hamarosan tönkre is megy. A kellő kezelés egyik legfontosabb része az állati és növényi élősködők elleni védekezés.
Tudjuk, hogy a hernyók s más kártékony rovarok a petéiket a lo-vélre rakják. A különféle penész- és más gombák a levélen tenyésznek s azon telelnek ki. Fontos tehát, hogy azokat a leveleket, amelyek hajiékot adnak a gyümölcsösök ellenségei-
nek, msgsemmisitsük. A gyümölcsfa levelein nyáron, ősszel látható sok petty, folt, bevonat, daganat, amely nek színe hol piros, hol meg fehér, rozsdavörös, vagy szürke, egyik a levél alján, másik a felszínén van, mindmind valami penész, vagy gomba, amelyek élhetnek a virágon, megtámadhatják a termést éppúgy, mint a fiatal rügyet. Ezek mindannyian a lehuüott falevélen élóa ködnek tovább, mindaddig, míg a tavasz el nem jő és az uj életen tovább folytathaiják romboló munkájukat. — Nem szabad tehát azt hinni,, hogy a lehullott falevelek lakóit elpusztítja a hideg tél, azok vígan élnek tovább és az első tavaszi napsugárnál szaporodni kezdenek, a szél elhordja óket és igy terjednek el, hogy mís helyen is megkezd heísék a kártevést.
Ezeknek az ismereteknek a tudatában mér most el kell kt2denl a védekezést. Az őszi lombhulíáskor a talajon felhalmozódó faleveleket összo kell gereblyézni, ugyancsak nem szabad otthagyni a letöredezett ágakat sem, valan int a fa törzsiről levakart kéreghulladékoi. A fáról lo hullott s a földön rothadó, vagy össze.szaiódútt gyümölcsük éppúgy terjesztői az élősködőknek, mint a levelek, azért ezeket állandóin gyűjteni kell, de nem szabad egy ln lomba r»kvu sorsára bizni, hanem, ha még lehet, valami módon érté-kesitjüx, ha nem, akkor megsemmisítjük.
Aki tehát azt akarja, hogy férges és beteg gyümölcsei évről évre kevesebb számban kevest>i:sák termését, annak ezeket az alapvetó munkftkat kitartó türelemmel és következetességgel kell keresztülvinnie és arra mösokat is rászoktatni.
Nyilt-tér.*)
Nyilatkozat.
NtgyWn\'zrai üz\'et\'m megi y tba ahal* mAvat .Uj kék\'caiő gyir ís . zl t Na.y-kmlzsiu* <-lm alttt röpcédula)at iyt nullám, m ly szc int M rcal -i kékfesté gyá-a-mat <tagykanix.á:a t.olyoztem á(
Vinlh.gy Ruck*i«íe. József Fia marcnl-! kékf. st<S cég vélcményo szeri-1 erno WrJc-téibi I a\\t is in tuti a nagykő: önség hogy ó he\'yextfl át üzemét Nagykanizsa.*, tud..* t;m aa igen tisrt.lt közönséggel, h gy Rücklunder F.a cég ma is Mar.a iban működik és a Szabados félő trarcaii i kék ctő gy/t lati áthelyezve N\'agykan\'zsSra.
í,cs Szabadot Mátyás.
•) As e roraibaa ktoMtekéit sem a szer-kasatőség, sem a kiadóhivatal oota vállal felelésségst
KÖZGAZDASÁG.
Decemberben folyósítják a mezőgazdasági hiteleket
Budapestről jelentik: A mezőgazdasági hitelek kérdése rövidesen megoldásra kerül. Az Országos Mezőgazdasági Koméra állandóan azorgalmazza ennek a kérdésnek megoldását, amely az eddig lefolytatott tanácskozások során most már olyan stádiumba jutott, hogy a mezőgazdasági hitelek kérdését a mezőgazdasági komira által tervezett módon fogják az érdekeltségek számára biztositani.
Kállay Tibor pénzügyminiszter külföldi tartózkodása egy ideig hátráltatta az ügy mego\'dását. Minisztertanács Is foglalkozott már a mezőgazdeségi hitelek kérdésével, ahol hozzájárultak ahhoz, hogy a mezőgazdajágl hitelügyletek gyorsabb lebonyolítása érdekében körzeti hitelbirtokos szövetkezeteket
állítsanak fel Debrecenben, Kecske mélen, Kaposvárott, Győrben és Miskolcon. Mint értesülünk, kedden, Október 16 án a mezőgazdasági hitel ügyében fontos Unáckoxís lesz, amelyen n pénzügyinlnis/te-rium, az Országos Mező/a dasá^t Kamara, vidéki kamarák kiküldöttei, az O.szagos Kő/ponti Hitelszövetkezet képviselői és rgyéb érdekeltségek letárgyaljak azokat az előterjesztéseket, amelyek a körzeti hitelszövetkezetek alakításba vonatkoznak.
A tárgyalások er^dményeképen e\'őreláthítól\'g legközelebbi időben megalakul Kaposvárott az uj hitelszövetkezet éa a többi hitelszövetkezet gyors kiépítése folytán d:-emberben már telj-s Intenzivitáa-sal fognak működni a különböző körzeti birtokos hitelszövetkezetek.
Jövő héttől kezdie heten-kint három tőzsdenap lesz
Budapest, október 13.
A tőzsde igazgatótanácsa ma délben 12 órakor ülést tartott, u melyen október második felére he-tenkint három tőzsdenapot állapi tott meg.
Az igargatótenácn megállapítása szerint* hétfőn, szerdán és pénteken lesz üzlet a tőzsdén és az ck óber második felében a tŐz*den*ptár
szerint október 15, 17, 19, 22, 24, 26 és 29 iki nipokon lesz üzlet.
A TŐZSDE HÍREI.
(S.jtt lujúaitunk lol.íonj.l.oUi.)
Dé\'előlll m.gánforgolom iizlet-t.lenlanvha. M.gysr liilrl 715—720, S.lgó 580, Kőszén 2750, Ali.rovásul 410, Osztrák hitel 136, Cukor 3500.
Dili Magánforgalom. A m.i magánforgalom egész délelőtt üzlet telen volt. Kosztpénz 2 száz.lék, legközelebbi kasszán.pra 4 azázalék, M\'gyar hitel 700-10, Oizlrák hitel 130-36, Angol Magyar 116, Kereskedelmi bank 1225, L\'oyd bank 36. Peitl Ho.i E.6 4200 — 4300, Földhitel 370, Á\'.lamvísut 400—10, Mftr. 410, Rima 118, Fegyver 1550, Láng 160. G.oz villamos 1700-50, Khiine 72, Kő szén 2700, Kohó 775, Georgia 1375, Mezőhegyes! 390, I ló 510, Gumi 190, Első bpeiti göim.lom 215, OÍA 600, Viktória bulor 21.
Hiti magánforgalomban tz Irány z.t üdettelen. H.zal B.nk 200, Magyar Hitel 700—710, Leszámi toló 105, Oszlrik Hitel 135, Ke-i eskedelml Bank 1200, Pesti Hoal 4000—500, Budapesti G6z 220 Magnezit 3200, Kőizén 2700 - 803, Salgó 580, Uílkányl 1200, Globua 52, Fegyver 1600 - 650, Schl\'ck 120, Ganz-Danubius 5400—5500. Rima 130-40, Cukor 3500—550. Gumi 200, lizó 500, Spodium 350, Őstermelő 250, Llchllg 15 —16, Ófa 575, Hazai fa 200, Naaici 2400, Tröst 140, Államvasút 915, Déli Vasul 120, Mftr 400.
A davfza-központ hivatalos árlolyaTjl:
Valuták Devizák
1923. okiihtr 14.
N»p<i|©OB 65000 Arr.attrdirr. 5jS»-tolo
Anjot tooi ll}00-9>4<xi BuVtrct 5«-l0?
ltj.l\'jt JH>JÍJ9
ooluí 19 )I>O-:«4CKI Kiiiaiiinia jojo-jx;o
rrincta fr. i.Sj.iaji Uoion itOCO\'^HOO
Mltla J-J Dtrlln a
Ura loo-M Olai<crt«i(
Ot»u. koc. 1^10-3960 Hiiia II70-I2JÍ
B«l(a írtak Prit« Jüo-6!)
Ul ftj-ioS Si<xkholm
tokot JÍ<i-4»« S»*ic
S»ij«i f.-«o« J41O-JJ70 Uf««
Korosa diolr a>7-»«i kaöfia I5Mv»
fraak dinár — /i(tib «»6-««o
l-\'ní>mlrka jto-^Sj K«r)0«k 19300-10400
Uollaali íwiint jjKoüojo V.i.ft
Zürichi zártai i
farlío - Holtan Jl. Í19 Jj
rt.w-York 610 70. London 2Í.2U 30, pi,li 3335 00, Mll.no 25<0. Pr/.sa löttS CO, Buda. peal 0 0307 \' , 7-inríb 65 (, V«uaé 8, Wl„ \'\'.73 75, SiófU 645 00, OliUik bá!r 0 80 00
Neme&Umek: Ezüst 1 to.-onés 2100, Forintos 5700, 5 koioná,
10 600, 10 koronís arany 62.000,
20 koro:iá» Brany 124.000. Dukát trrny 65000.
Termény Jelentést
ffuaa (Tlaa.vldékU öj 04000—9^600, i0íb 04000 91000 íoai 63OK>-40C« tok.Tminritt» 6301K> SOOOiür 7250J-77S09 aab 0-89 OJ (.□górt 680 0-7001)0. r.r« tVOOÍO. 38000 30000, kílta 1Z5»J.-138000
A mai termény tő\'/sgén az irányzat lanyha volt. A malmok a tőzsdei elején kevés érdeklődéit mutattak. 950 koronát nem voltak hajlandók butáért fizetni. Tenger] nem volt a pi.con, csak c-övts. Árpában nem volt üzlet. Korpi vsllozatl?n.
Taltarmúnupiac. Felhoztl.l 114 szekérrel 1482 q összaulybsn. Ríli-■zóna el.6rendü 6 36000—41000, m <sndre ndü 26000—35000, har mad. rendi 150C0 -26000 Ssrjuszén. 10000—17000. Muh»r»xéna 38000 —48000 Laceru..xéna 40000-50000. Z.bosbükkSny.zén. 47000. Tok.rmányrép. 10000-12000. -Alomazalma 14000 - 21000. Ziupp-aza\'ms 20000 -26000. Kévénként 800 - 900.
Morhahusuásár. Msrhthus I. r. eges,ben 6000- 8000, h.tutja 6000 -7100, eleje 4400 - 800, II. r. egészben 5 —5800, csonlo\'nlvaló 3500, juh I. rendű egéaz 5000-6200. Készlet: N-g,maih. 75, eladás 25, növend -kinarha 18, cledis 10, bo:ju 30, el.dís 15, birka 64, eladás 30. M.ih.bSr 7500-800, borjubör 960C—10400. A váatr
lanyha.
Seilisvdsár. Felhajtás 350, elkelt néhány. A váaár lanyha, árak változatlanok.
Fószoikeaitő : zcért Póacli Géza. Falaka .aerk.iktú: Sxtrokay Kátmáa.
Társszark.astS : licnc.íCk Rezsó.
KUJj : Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat.
Apróhirdetések
Minden uó 100 korona, vastagabb bel0r«l JOO korona. AlM.t kcreiöknoh 50 xáiaUk
• mcitniírijr. Vn.Hr- f flDnepnnpoion 100
aaasaUk lctar. r.cxklaebb hlrdcté. 10 aaö.
YatógA). t«:jenn j«k»rb»n «J Sno.ooo
lOtcc,t«f» »f nJiin tUdá. Clm: Buttk Dión, siurd. p. Zülay. 1|}S
"«\'*\'« ütltt k«rt« január i «« «o <»« ■ kfití.»«i Amet iflibta jlrl.i, tí.Mi «>«. LUoo)it«4«n/\'1-Cím : Wluter Jinoi. Ni*)r<0«. *»\')
Kiadó ety HuW.ainr.MI KoMuth Wr «.
Nuvcinbar t-ra bulototolt tiobál Vtrti r>«(yi«rit>, Ffktli-iu pauki.
(iyaRjul TtuOnk l«rtr.i]6ktSl. Oytau
f-zr i» <• «\'.\' lotföi, ÍOO WOIIM tfyenirámu < lllaujr motor (latié. Köivttltít dijnoV. Kíípooll T«jc«»rn<.-k D. V.
\' ViszketegsésT
rnh.1..., cQuiSr .11.n J:..\'1.IJ . . rí, b.T.u AHTISK Afil N.i,
Borókakenőcs.
Kapható uiliulau jyAgyaíertArb^n.
Oylttjt :
^KOZMOCHtHlfl R.-T. Sud.put. Omklaultr-^^
1923 október 14
ZALAI KÖZLÖNY
FÉRFI NŐI
GYERMEK
október hó 15-től
november hó 15-ig
November 18-án
jelenik mag ezen újságban, hogy melyik napon.
Örlize meg t.hét a blokkját, art annak ellenében viasza. kapla a ha.lányéért Tlzelell teliea összeget I
Kötött gyermek garnitúrák.
Kötött níl kabátok, MS\'. férfi és gyermekharisnyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerll bŐrkeztyük óriási választékban
Fő-ut 11.
Telefon 221.
»}OQ
Cíotit gyártmányú
fedéllemezek
minden minősigben gyíri árakon
SflRTORY OSZKÁR UTÖDfl cégnél
Klrity-Utt. 39. i,„
Viszontelérusitók!
Círnll. foediV, pimilok »» (uiH vartdlpuok f4-ntr« > legclcíóbb otpliroo, Állandóan nliUroa
HERZMANN ÉS HALMOS
<4rea, pamuiiru D»fyk*r»akt46k. Bt\'DArKST. VI..ORÓF ZICHY JKKrt-U. 18 llaJrti n\'OQ »rok — Tataion 101-J10.
KEVE
Mezőgazdasági Hitelintézet és Iparfejlesztési R.-T.
Budapest, V., Kádor-utca 20. Elfogad megbixiiokat termény órlókasltóar a minden meunylaeghen. KezOgaxdasAgl hitel! nyújt kedvező teltételek-ke\'. — Mozősaxdroégl tbbbtarmaléi éa Ipar* lejlesxtéa.
ABADIE
valódi franolaaxlvarka-paplr
Miltényi Sándor és Fia
clpS4ruh4x&ban
a Fő-uten
Női egész fűzős cipő 68.000, 75.000, 90.000 korona Férfi fűzős egész cipő 88 500, 93.500, 110 000 korona
Női félcipő........... 55.000 korona
aar mig a készlet tait.
Saját gyártmányú női cipők . . 125 000 K és feljebb
férfi „ . . . 130.000 .....
Gummitalpas sportcipők, vadászcipők és csizmák bőr-és gummilalppal raktáron, vagy megrendelésre.
Százmillió
nye.hető *i ujona,n kordái XI. m k:r, oiztálysorsjátckban. Siarencseixámok kaphatók
MILHOFFEH KÁLMÁN
tf.lini-tlónil i4, e
Csanstry-ul 7. Rapoch-ház, foidizlnl.
Huzái 1923. now. 14. éi 16.
Bérlet.
A nagykanizsai <\\g. hiiv. evangélikus egyházközség (Csongery ut 37.) 10 (tls) évre bérbeadja az O. F. B. Ítélete alapján részére « sAuci Újmajor mellett kiu:all 10 kat. hold azántóföldjét és a Leényvóri dÜ őt>cn wu uj dUk\'uitól kdeire fekvő 5 kat hold rétjét.
A tériét feltételei a kóvetkezóx :
A 15 kai hold íö\'.d csak együttesen, egy birtoktestben adatik ki.
A bérösszeg knt. holdankint buziban és pedig a bérösszeg fele a gazdasági év elején, tehát előre, a másik fele pedig egv — nicjjáila-podás szerinti — későbbi időben fizetendő.
A béibevevő a 6zírződés pontjai betartásénak bizto\'.iiűsftra kölcics biz-losilékot adni, mely biziositék mér az ajánlatban íéitünictendő.
A bétbevevő kölelcs a földeket 6 évenként loljcsen vógigírégyézoi.
A földek utén Fizetendő rdík a bérbevevőt leihelik. A szerződís bélyegilleiékét és egyéb költségeit a bérbevevő viseli.
Az ajánlatok legkésőbb f. évi oki. hó 16 An (kedden) déii 12 e réig nyújtandók be Írásban az evang. iolkészi hivatalban (Cscngery ut 37.).
A nagykanizsai ág. hitv. evang. egyházközség vezetősége.
Lóhermagot, lucernamagot, kölest
és egyéb gazdasági mugvvkat, minden mennyiségben a legmagasabb nafi áron vesz
REICHENFELD GYULA
magnagykeroak.dö
NAGYKANIZSA.
árverési hirdetmény.
F. hó 15-én az országos vásáron egy drb. málhás állat nyilvános árverésen kerül eladásra. IjOl
M. kir. 6. h. gy. e. parság
Tlsstelcttel értesítem a n é hölgyközönaí-get, hogy Szomb\'tho\'-yen 12 év óta fennállt
női divattermemet
Nagykanizsa, Erzaébot-Ur 14.
(Szeidemann hiz) h<lyext-m át.
Divaltennemben legmodernebb angel és (randa divat ut n készítek mindenféle kosztümöket, valamint kabitokat.
An é. hölgyküzönseg szivei támogatását kérve, vagyok
teljes tisztelettel
GRÖNFELÍ SÍNOORNÉ
,,,, EriiAbet-lér 14.
SzAntó Vilmos
la^nUanrorcatiiil Irodája
Nagykanizsa, CtttvCa-tér 29. »*.
Eladó: J50 holdas birtok Somogy-mcgyíbsn gazdasági épületekko\', felszereléssel, terméssel. 12 holdas S2ŰIŐ és szántóföld üzletház/al, nagy bolsőséggcl és teljes íel-szirelcssol Zalamegycben P5 holdas birtok Somogymegyébon, épü-leiekkel.
2 hold föld Nagykanizsa közelében, 2 holdas szőlőbirtok Bagóhogyeii-Villa Balatoulollén ti szobával, korttel. Ilink Nagykanizsán minden nagysigban.
PYRAF1
Wt«a <i(Mubis, UwntliJut < békifcíllnil Is r.UJW9b«n kfctÜJ ti,Mi UutiU
is keattrtM batissal Wré cipikrim.
BENES TESTVÉREK VE0YÉS2ET1 0Y<R R.-T, fiYŐR.
árverési hirdetmény.
Egy darab 13 éves, világos pej szinü eredeti belga származású hidegvérű mén folyó hó 21-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor a helybeli ménteleposztály laktanyája előtt nyilvános árverésen kistenyész-* tőnek el fog adatni. Megjegyeztetik, hogy az árverésen csak kistenyésztő jelenhetik meg.
Ménteleposztályvezetőség.
Legolcsóbban
3ztrszhetl be a
legjobb árukat legnagyobb
választékban
KISFALUD1 ÉsKRnUSZ
dlvatnagyéruházában
az, ARANYKAKAS" hoz
NAGYKANIZSÁN.
Nőiszövet olcsóság!
Dup\'aszélea sima, scholtis éa csikós szövet métere Duplasziles schottls és csikós szövel mélere Duplaszéles gabardin szövet métere Gyapjú női posztó minden szinben métere ISO cm. szélei gabardin
nőiszövet métere 140 cmir. széles angol
cos\'-ümre métere Boy-szövel női kabilra 140 cm. széles mélere
17800 19800 19800 27800 27800 38900 60000
Tükör posztódivat különleges ség
140 cmlr. széles irindin szintien.
Hílkabít ís köpinyvslourok, t.v«!c«t tok, sötétkék és rakat* szívatik (ostllmre él ruhíkra különféle dlval-jzövésekban, vslourbánonyok él vtlour schlffonok mlndin dlratszInárnyíHt-ban, sima és mlntizott dlvatsilymek.
Férfiszövet olcsóság
140 cmlr. szélei strapa
lUhíkra rnélcra S7800
140 cm. széles gyönyörű mlnUkban legjobb ml-níségben mélere 49800
140 cmlr. széles angol
zséner gyapjú szövet mi. 62500 EzenkivUl órlA<l raktúr férfi télikabát és átmeneti doml kabát szövetekben, rérft bundaithuzitok. frakk, zs.kelt és szmoking ssövo lekben, csiimanadrág kellékekben és öltöny szövetkUlönlegességekben
Araink olcsóbbak
mint bárhol I
Színtartó parsatok, mosók, ágyhuutok legeltöbbranJu vásznak schllfonok, kabátbélések. Szövtípamut As cérna.
Bámulatos olcsóság! Plald kendő darabja 25000 K
Nagy maradék vásár
ZALAI KÖZLÖNY
1923. olctóbtr 14.
27. számú körrendelet.
Hungária Cipőüzlet, Nagykanizsa.
Utasítjuk, hogy a raktdrdn léuű cipők drdt folyó hó 15-től kezdődöleg,
nagy forgalom elérése cél|dbói
20°okai szállitsa le.
HUNGÁRIA
kOspoat BUDAPEIT.
BURGONYÁT
ogóatuígoa száraz válogatott minöségbon ragonraJcocuányban azonnali, saotlog későbbi ssá Utasra vásárolok.
Pollik M. Emil karaskadft, Nagykanizsa
T.l.ton-uimok 185. é. 111. — Tévlr.ll dm: Tarmtny.
Kö ivat i lök • t díjazok. ~mm
quittner arthur
Tdefoa: W6YUM1ZSA, KÖLCSEY-UTCA 17. Telefos.
394 _——_ 394
OLCSÓN VÁSÁROLHAT S^MS.\'a ffTS
kölöll knbátoi, socknil, kotlyDl, M". h.mnyíl »ib. N»> válavxtéhban k.ph.ló fi.n ing, ny.kk.iiJÍ, «I»kd.p, linol.iim, vlu.ko. vl-"„fíu""sodök, u\'.ió kosirak, .irkoMOruk. meny«s«onyi kotlo.uk jua>jxi;«1atok. ö»... n.bók.tlAk.k l.aolciöbb b.vtiirlSftl h.l,..
rr A „JZERECSENHEZ"
öiu.t ii.bók.llék.
KAUFMANN MANÓ
A szüreti idény alkalmából uj és kifogástalan minőségű használt
BOROSHORDÓK
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek
mellett használatra, kölcsön kaphatók
Zerkowitz Albert
borin9yk«r«!-kidésétwi
Nagykanizsán.
HIRDESSEN
0
Zalai Közlönyben
KOLL ARIT
■VR
8 O RI.EM12
Iai»a*Aíi ÍPÖLirix, «yk*alc
MALMQJÍ »»T|Ot8l»€ B RÍ«I
zwnoalrrrAt ATraoiaütc a \' l*öal«AIMASAB»í
Klphltá rilCHH is BjtHI tignil
KA.TKl.Mi, V. OT ..
Százmillió
korona nyerhető
egy ÖMzegben egveilon sorj.ggyel • novamber 14 in kezdődő XI. oixlálysors)4lAkb.n.
Mearendeléieket már eizközlünk.
Deák és dr. Drdódy bankház
Andrásry-ull Ilik, Budaput, Andriiiy-ut 16.
ku\'oi.: GO millió mt.ui.i i.r.H.ií... h¥lmhr. 40 millió V, 4000 koron.
20 millió 1000 .
10 millió ilb. KOO . 700 millió.
Csak 4 napi Nagy alkalmi vétel!
A» tiuti B0I kalapokat feSmoUtoa olcsOn kiárusítjuk
ICLEIN JÓZSEF ÉS TESTVÉRE
Jumparpaotut p»» rolndanaOnben kaphalf
Feles cserzést vállal
Bőrgyár, Lenti.
ElBÓr.iigukésibőrérUztvulolunk. C»k fiisaíben kU\'dült sőzolt bőrűkéi fogadunk el,
Bőrgyár, Lenti.
tmr E héten ~»a
Szabó Sándor cipőáruházában
az év folyamdn visszamaroöt egyes pdr cipőket a
napi árnál 40°|o-kal olcsóbban
drusitja. — Heuezetesen-:
Női magas fekete és barna cipők 60000—95000-ig
Női fél cipők...... 45000—65000-ig
Női antilop cipők...... 80000-
Hői fehér vászon cipők . . . 20000-
Kazinczy-utca 1. szám.
IMI
Házak eladása.
Klskaoltsán kit olf glalható olfa:\'> hiz. Nagy ktnirtán uri magánházak, kisebb házak eladók. Ssantgyörgyvárl he»yen i\'/t hold birtok eladó, szántó, gyümölcsös, kaszáló és rét. 37 haldas príma birtok eladó /alá ban fővonali állomás melleit 25 ho\'d szántó, 10 hold fát Pi(ma épületek. 100 hqldaa bírtak jó épü\'etekkel N g>k»oizs.tól 20 kilométer, o eladó.
ACZÉLI8HÍCISZIBRISZT LÁSZLÓ
lantluftríilml lr*4«, MgiMhrm* 0. t. I.-UI
NAGYKANIZSA, FÖ-UT 3.
_ TKI.KFOX i 386. 8|(,|
Hölgyeim és Uralmi
Mély tisztelő-tel aj-ínlunk Önöknek :
Rumborjí it!ocvut*B min- G> roodtro, dep-
6*at,ta,tt Í«h*rnen0f« aj- luUlcs nfll siOvel <cí-
kslmsj p.miilri.mat <a}c 12.370 Jcroo..
miureoktei 0830 K-*t\\. Se)ycnttny«baUui.ftf
Jiodtb feirfritttt. bit- WHíorrisiMk. ,«fi„V,
U6. IcpoJOt áife-k*D< m„».
33.130 kc<onit::. """í?* IMI-
»4i4k, sáronok, pohir-Mocm iiíU.MíflöJ. IWfik <« erinyirfi hlm-tOnyazOyet UiOsM ml- | >«ii kii. B5l kMrotmOtk raífkínl 41.830 X i rmndcn ttlog.dXslft 4r(n KííjOk UktoUe meg riVOrslokat, vlxs«<tja mej
Olcsó maradékvásArf^ CSAK AZ UDVARBAN.
lJudapeat. Klrály-ulea 33. Tet^Q-u. aarok.
Legjobb és legolcsóbb bevásárlási forrás!!
SARKADI RUDOLF
kézmUáruháza, Budapest, IV., Fővám-tér 3.
BUZAT. ROZSOT,
zabot, árpát ás tengerit
vásárolunk logmagoaobb napi áron.
korpAt
hirmilyan mennyiségben napi ár alatt szilU\'unk- \\
Zalavármegyel Szövetkezeti áruforgalmi R. T., Nagykanizsa
S0r(öu;cít»: Ifuti
Tal«fío.sáos : US.
LEVELPAPIROK
mappdkban és dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb uáiasztékban
Feschel Fülöp Fiai
paplráruháxában
NAGYKANIZSÁN
Városház palota.
Kelongyev>sznak ái sffónok mdt:r;o.......K 800U.—
Szövetek méterjo..............................17000 —
B^rehetok méterjo..............\' JIOOC.--
Mosóceig méterjo ... ...... , [ 8001\'.—
Ztflrek méterjo............\\ \' SOOC\'.—
Fejkendók darabja......\'........0ÜOO.—
(Köjpoall zíjír- Gyapja lorgolt ken.ió daiabja.........* 30.00C —
DA.l.1 ..íiiiu .4 . _ cssrnokksl jttrabss) Hs«r„«os,l éi klll0„4k Mi,, Blfy v<tas<1ák\'banI
Póttal szállítás utánvéttel a pénz ím lének jH6»«te« bekü.dése ellenében. -
Nyomatott a Nagykanizsai Nyomda 6a Lapkiadó Vállalat könyvnyomdájában, Nagykanizsán.
it>3da
"•^feSsMr1 SS^ *t*»vm - -ssér. és ünnepnap 380 korona*

4t,it*ui jfa.oj^c^
s VIV. r.
r.lAIWtOl *»»: »«> liOrA 1000 koron\'u.
ii kAiili3>(0 Ai.kor-kOt \'-\'. -.». <lot.it..) ArudÁbur.
A szolnoki beszéd
A gazdasági reorganizálás szükségességét fejlete ki szolnoki beszédében gróf Bethlen István s hangsúlyozta, hogy a magyar kormány minden erejével szolgálatába állott ennek • az olengedh itetlen 6züksóges-ségü feladatnak. Mégis, a magyar kormány ezifányu tevékenysége cl len a parlamentben a szélsőségek heves harcot indítottak meg. Érzelmi politizálás folyik most az országban, ahelyett, hogy minden pír! össze fogna a refllis p íiirika mcgvnlósi:á Fftra. A miniszterelnök idézte gróf Széchenyi István szr.vait a pártos-kedásra vo.i*tk«z >la£,\' bizonyítva, hogy ezidőszcrini a inogj ar poiitiku, soknak nem Jehc-t más felxd-ituk n:int az írzósele lí-sícrelése éa az ész politikájának érvényesítése. A Miliőid ezidőszcrini nagy í;g\\ clc.i mcl nézi a magyar politikai eseményeket, ezeknek az eseményüknek lehát nem szabad provokatív jelentőségünknek lenniük, mert ez könnyen mégsem-misiih.:i azt a kedvező atmoszférát, n.clyet iikoiüU külföldön f; kormány* nak megteremtenie. Gróf Bethlen István különösen a jobboUkl, kölcsön-ellenes agitációját kri-\'záíJa, v»s>z< utasítva «zokat a#vád.%kui is, m:;uha a kormány a bankosrác:.a t-zolgAla tába szr^ődö:t volna ós ijty a nagy lókét illegitim módot előnyö h>z juttatná. A jobbolda-nak nincsen gazdasági po\'ilikája, — mell nem ga?dasftgi poifcika hz, lif. tisztességes vállalkozások és pinzintéztL-k cHcn egyesek rendőri eszközökkel akarnak eljárni. A korona romWsáí az eur-pai hitel hiánya és a termelés le/o\'<o:ása okozza, a siberek, a va\'U\'.az<k nem o\'<y, h.wm köveik* zmányei a ko-ron-Aomlásánah. A jobboldal azi a hitel akarta elvetni <: közvélemény-ben, hogy a külföldi köcsögnek b«l-politikai feltételei is vo\'nának, Ez nem áll, mindössz.s a szükséges el-Ur.őrzós módozatainak megbeszéléséi 6) volt szó.
A miniszterelnök szolnoki beszéde tehát: tiltakozás volt « j >bbo\\lil éretten agitéiciója c:len. Vál.szvoll azokra a támadásokra, amelyek jobb-fvlól hangzottak e! gróf Bethlen István ellon akkor — amidőn külföl ^dön kűzdÖU a magyar ügyért. Lo-• Rikus következtetés mondatta « miniszterelnök szavait, a logikátlanság politikája tllen. Rvmiijtik, hogy. u miniszterelnök komo\'-y 6s mó\'.yjcicn lósígü szavai no n is tévesztik el haiásukat s kc.lő mederbe szorítják viss:a a jobbo dat Siet emi kilengéseit. A miniszterelnök, szétoszlatta «t a hitet, mintha »t jo>bo\'dd mögött a .kormányzó személye állana. A kormányzó teljes bizalommal vi-
seltetik a kabinet iráni, mert u kormány mai Összetételében valóban a nemzet egységét reprczensáljj. És ha soha nem, d-i most igazi egységre és igazi belső békességre van szüksége a magyar nemzetnek* Gondolják meg -mindazok, akik ma t%láu túlfűtött ügybuz^alomból, a szenvedélyektől hajtva agresszív ellenzékieskedést fejtenek ki, hogy ma minden meggondolatlanul kiejtett szónak rendkívül kAros következményei le hőinek. A külföldi kőesőn fejlődő ügyét könnyen leh-.-t a megsemmisti-léí örvény ebe vinni, dc a küífó\'di kölcsön meghiúsulása — gazdasági katasztrófára vezetne. A néJkUiőzö-seitből es szenvedésekből azonban
olég vo\'t, r.r ország r.ópc nyu.;a\'o ma vityyik és elitéi nrnuttn olyan kísér-ic\'.et, cmety a razdaségi koi-szoÜ-dákságot könnyelmű-n gátolná. A miniszterelnök szolnoki beszéde a kenyér politikájúik jegyében fogunt s őzért e:i2nkií>j^ a jobboldal levegő politikájával.
Kí a beszéd kelt, hogy az együ-\'é ím sózás érzósót fejlessze ki és m.g vuositsa a magyar egységet, azérr, hogy a belső konszvyftttság mc,{ h \'Zluss \\ crcdv.ényül a gazdasági konszolidálttá/. feltételeit. Rsmóljük, hogy a vnsárn pi bestéd na»;y ha i.ts- r.l lesz n lelkükre, megteremti & h.rmonü utjM éi ieszere i « szélső-séi.-ok komolyvnlun ollcnziv&ját.
Bethlen István gróf az ország megdöntésének módjáróí, a külpoíitiiiai hcíyzctrői x » fej védők \'demagógiájáról
Vasárnap tartotta meg alakuló gyűlését a szolnoki egységes pArl, melyen BelhUn István minisztere!::*\' k : olmondottH kél hot óta váií beszámolóját- A minis lerclnököt és kisó-rctél sok sok c«er főnyi tömeg fo-gadtn a pályaudvaron s vatoságos diadalmenetben kiérte be k szlnh\'z hoz, mely zsúfolásig megtelt nz érdeklődök tömegével,
A gvülés eliő szónoka Kenéz B-ilr. Volt, Szolnok vátos képvi.eője. Ró . vid beszédben fej\'cite ki, ho-íy miért tánv gátja gróf Bethlen István politikáját. U:ána gróf Bethlen Mvá« emelkedett szólásra.
A minlsztereluöU be»zóde
— A m«i nftgvgyüléiűnk — mondotta — olyan időpontra e?.it, amikor a kormány erőteljes akc:ó» folytat g»id s\'gl téren, sorsdöilő akciót ftlfo^ísom az\'r\'u», amely Cickis külpolitikai tényezők b\'.vo-ndsával- intezbítő cl. Két&xcroscn fontossággal bif tehát, hogy akkor, i.mikor a kormány ilyen akció: folytat, a külpolitikai ténye:öt, d« bt egé-i* o;s\\ág is éreizr, hogy ebben ax fckcióbio a magyar köz vélemény a magyar kormány háta mögött áll.
— H* Önök tlŐ\'-t visszitekintek arra az idírc, Kmely a választások óta eltelt, oxt kell mond; nom, hogy ebben az ldö»zt.kbau olyan sorsdöntő események ne=n fojdu-t»k elő, mint &z nz-rlŐtti időben. Sajnos azonban ez »<Utt hz jdŐ olatt a magyar köiga^dasígi életnek, a msgyar pénzügyi szervezet-nek éa orsroni\'ációnak a dekompo-ziclója nagy lépésekkel hslcd.elote.
Enntk volt n kövttkezmér.yf,
hogy bizony ma megint azt láijuk
tok helyütt, hogy »\'cmbckc<fittek egyn>HS;al foglalkozások, a (Ársa-diíml osztályok, a munkások a munkaadóval, a város a bltlVul, u mezőgazdaság n kercskcde\'enmtel, ti krresztéiiység « >t.idókk; l. — A megytr p-j;itiku\\okn«k n feladet* nv, hojjy háttérbe sioritva a szenvedélyeket és crzésc \'cl egyedül az. ész parancsszava után induljanak. Az orfczágu&k nyugalomra \' vrm szUk*é«a
A magyar poiiti1 u\'.ok- ak h fel-idata sz, hnjj.y\'^ nyug»lomnrk ezt az e.tmos>fér«»fát uj;y külpolitikai vonatkozásban, mint belpolitikai lírrn megizcr.ezzék. En azért men-lc.i> külföldre, PirUba, Londonba é* Rómál>->, Bzért mentem G -iiftjc, hogy megszerezzem külpolitikai té ren ennek a nemidnek azt a nyu galmal, amelyre szüksége van, lm előhaladni és talpraállni kiván.
Árért mentem külföldre, ^\'hogy megg$Ö:zffm szomvccd«inx: t is ."»r-ról, u-l békés politikát foly Utunk é» ha Ők is ugy akaijik, mi kés/ek vagyunk u. ok^t uz elierilétcktt, a melyek köztünk a muhbtn fennállottak éh egy korrekt azoms/éd! visiOijyt lel^lcl.!«rrrié tettek, lehetői kiküszöbölni.
— Az oiszás nagy érd-;k-:l fo rognak itt kockán, mezt különben ezt az önintgtt\'gadáot sem m>gam nak, sem mű>nt.k nem parunctol-nám. En tehát azt n ker-íst intézem Önökhöí, nzt n kérést intézem n mtgytr tátsadalomhoz, hogy a helyzetet felfogják, támogassák a kormányt <u ö súlyos fdudataiban.
— Az újjáépítést nirdotr.m és a nyugalom mcjtercmSéíét az újjáépítés etd :kében, mint u msgyar
politikának feladnt&li. E-*t követem nrmcsiik a kü\'politikal téren, ezt n belpolitikai téren el ke!l érn;.
A szélsőoégek elleu —
— Tisztelt polgártársaim l A magyar ko?m4ny és az egyenes párt nehéz küzdelmet folytat két szélsőséges irány között- Az egyik oldu-Ion u jobt:old-li ezéliőség n fajvédőid, h másik oldalon a baloldali sxMiő\'tg, k szocióldemokr^ták és radikálisok v/.nnak.
— A fiijvédolem uj alakulat, a m«-ly.jck iészéi az egységes páit-bó), más >és<ei az ellenzékből ke-iü!íek e\'ö. Nem akarok r.bba a hibába esni, ten\'c\'ybe « közélet számtalan tényezője máris ősik, ami\'.or \'.u bcoü l ennek w mozgalomnak u jclen\'ötegét. Nincsenek sem számosan, sem su\'yuk neoi jelentős.
— Azzal kezdték maguk ak-ciojnt, hogy azt « s^inezetet keltették, min\'li4 a kormányzó ófŐ-méltósíga titokban ezt az irányzatot pártolni4, vrgy lfgalább is velo rokonszenvezne.
En a ieghatározottabban tiltakozom ez clícn a beállítás ellen és felhotalmazva érzem mogsm annak kijeicntciíre, hogy a kormányzó ur öfö méltóságának teljes bizalmát bit ja. Egy pillanatig sem marxdna n kor-mát.y" ezen a-htlycn, hogyha ennek a bur-loinnck birtokában nem volna.
A nagybankok
— Engedjék meg, hogy ebből az allatomból magamról is \'mond-j«k egypár szót. — A*t mondják, hogy az úgynevezett banko\'<rácia slcpphordotóiváxtcgod&tt. Att mond ják, a kercszt/ny nemzeti politikát, amelyet a választásokon hirdetett, a kormány c«erbenhagyta. Huszon-k&tév«s politikai pályámon soha egyetlen bmknak sem igazgatója, sem f lügycíőbizotUágl tagja nem voHt-m. Nekem teh^t nincienek n\'xuiaim azzal a bnnkokráciával. Nekem tehát jogom van erről e kérdésről btszélni. .Minden visszaélés, minden olyan törekvést, mely a m-gyar gazdasági életet kizárólag a nagybankok uralma alá akarná hajtani, elitéltein « mu\'tban, elítélem most éc ellene fogok küzdeni mindig é* minden kótülmények között.
— Azonban tis/.te-.iséges vállalkozások, tisitcsséges pénzintézetek ellen rendőri eszközökkel eljárni, v»gy azokat tönkretenni, olyan Intézteket, nmelyekro nem a kormánynak, nem ennok a páitnak, h^ncm nz országnak van szüksége, m.-rt ez\'eV nélkül m^gállana a gazdasávi rét keringés ebben jsz. országban, azok ellen Ilyen formában el-
ZALAI KÜ&LftNY
i$J>3 október 16.
járni, fcoc»ánolot kéiek, vfgvok olyan férfi, hogy eirc k*pli»ló r.o legyei.
A koroDP. sorúidon
— Az a víd ia elhangzott, hogy elhagylak a keresztény nemzeti irányt, hüteienek lettünk ahhoz a politikai programhoz, amelyet hirdettünk. Kérdem: miért? Azért, mert nem vagyunk hajlandók együtt üvölteni a farkasokkal? Azért, mert nem vsgyunk hajlandók ordítani, hogy kereazlre kell feszíteni n zsidókat? Et sohasem volt a politikánk, sohasem is értettünk egyet ezzel a politikával, ezt sohasem hirdettük, sohasem tartottuk helyesnek és ezentúl sem fogjuk helyesnek tar: tani.
— Ők az egész gazdasági helyzetet, az én felfogásom szerint, teljesen tévesen Ítélik meg. A sí-berek hada, az árdrágitók hada, a túlzott spekuláció a börzén és mindaz, amit látunk, nem oka, hanem következménye a korona rom lásának és szimptomája a koiona romlásának. A korona romlásának más okai vannak. Ezek csak olyan szimptomik, amelyek mindig és mindenütt jelentkeznek, o\'t, ahol a valuta érteke csökkenőben van.
— A fajvédők az ókori perzsa király módjára a tengert korbácsolják, ahelyett, hogy olyan erős és nagy hajókat éplttenének, amelyek viharállók és amelyek segít ségével a túlsó p-.rthoz eljuthatnának. Egész mentalitásuk az, hogy a keresztény gazdasági életet az államntk lehet teremteni törvényhozási uton, rendeleti uton, vagy rendőri eszközökkel. Az én meggyőződésem az, hogy keresztény ipsr, keresztény kereskedelem nem akkor lesz ebben az országban, ha az állam felülről próbálja azt mesterségesen megcsinálni, hinem akkor, ha alkalmaaabb társtdalom lesz.
— Ml a korona romlásának tv hát valódi oka ? A korona romlásának oka, felfogásom szerint, az a körülmény, hogy el leltünk vágva az európai hitel vérkeringésétől és hitel igény bevételitől.
Az orvosszer tehát, amelyet alkalmaznunk kell, kettő lehet: a termelést kell fokoznunk és /hitelhez kell juttatnunk az országot.
A külföldi kBlciBn
— Azért mentem külföldre, hogy feloldjam azt a vasgyürüt, amelyet u trianoni szeriőd?s font körénk a repsrác\'ó kérdése utj<n. Örömmel jelenthetem, hogy azt hiszem, hogy jó uton vagyunk. Az a meggyőződésem, hogyha skár a bel, akár a külpolitika terén nem fordulnak elő olyan Inc\'densek, mint amilyenekre beszédem bevezető részében utaltam, abbsn ax esetben siker fogja Tnüködésünket koronázni. En a tavasz folysmán indítottam meg az akciót, akkor a repsrációa bi-zott.ág egy határozatot hozott, melynek feltételei azonban nem voltak megfelelőek azért, mert az angol és az amerikai pénzemberek ahhoz kötötték a kölcsön folyósl tását, hogy abból reparéció ne fizettessék s hogy a pénzügyi rekon atrukc\'ó terve a népszövetség á\'-tal dolgoztassék kl.
— Genfi tárgyalásaim folyamán sikerült azl a két elvi akadályt az útból elhárítani Az Összes számottevő faktorok megegyezést kőtöt-t-k oly Irányban, hogy a repará-elóa bizottság december folyamin, ha megfelelő rekonstrukciós tervet kap, uj határozatot hozzon, amely a repsrációt ebből a kölcsönből kikapcsolva, egyúttal ennek a tervét elfogadja és azután azt a kontrollt, amely a kölcsön szempontjából elódázható nem lesz, a repa rációs bízott a >g a népszövetséggel együtt gyakorolhatja.
Ké.dezik ellenzéki oldalon, mire fogja a kormány a kölcsönt fel hasrnálni ?
— Megnyug^ctom, hogy nem fog a lájblij* zsebébe vándorolni és nem feg sem politikai, sem párt-cilokra felhasznáin1, hanem tisztán pénzügyi helyzetünk szanálására és hogy az államvasutaknál és más üzemeknél a szükséges beruházásokat megtehessük.
— Azt kérdezték és kérdezik egy kicsit furcsa formában, hogy mik a kölcsön belpolitikai feltételei ? A másik fajvédő képviselő, Eckhardt Tibor azt mondotta, hogy pozitív tudomása van arról éa nemcsak tudomása van, hanem felelŐsségo egész súlyával fedi azt a hírt, hogy a magyar kormány szomszédaival belpolitikai kérdésekről tárgyal, mert a kölcsönnek belpolitikai feltételei is
vannak, fc\'t már demontíltam egy kommünikében, de kénytelen vagyok erről a helyről Is a leghatározottabban dementólni.
— A harmadik kérdés, amelyre felelni kívánok, a kontroll kérdése. Ma a m\'gyar pénzügyminiszter az egész cselekvésében a reparáclós bizottság kontrollja alatt áll a trianoni szerződés érteiméber.. Tehát ne higyje senki, hogy nem állunk pénzügyi kontroll alatt. H« kői csont akarunk külföldön kspni, legyünk tisztáben azzal, hogy enél-kül nem fogunk kölcsönhöz jutni, ózonban, hs pénzügyi kontrollról van szó, lényeges változás a m»l helyzettel szemben nincs. A magam részéről kénytelen vagyok belemenni abba, hogy pénzügyi kontrollt gyakoroljanak, nem volnék hajlandó belemenni oly kontrollba, .mely akár belpolitikai, akár külpolitikai szuverenitásunkat érintené. Ilyenről sem a reparéciós bizottság, sem a népszövetség soha nem Is tárgyalt velünk.
— Azonban bátor vagjok rámutatni egy körülményre. Lénye-
$é.Sen m* is koílcóbin élünk. Hiszen a kormány mögött nemesek az egységes pirt áll, amely a parlamentben nbsiolut majorit is-aal bir.
A kormány mögött áll a keresztény nemzeti egy«ég pírt ja Is éa n kormány politikáját helyesli a a mérsékelt liberális Heinrichpárt is.
A miniszterelnök után Vass Jó-xsef á népjóléti miniszter szöUlt fel.
Kiss Kálmín az apádsxalóki egységespárt elnöke üdvörölte a miniszterelnököt ; utána Nagy Emil igazságügyminiszter s\'ólalt fel.
A népgyűlés gróf Almássy Imre zárósravával ért véget. Két óraker a Nemzeti Szállóban bankett volt a miniszterelnök és a kíséretében megjelent politikusok tiszteletére.
Bethlen litván gróf miniszterelnök minisztertársaival és kíséretében lévő politikusokkal délután 4 órakor hejtatott ki a pályaudvarra s a félötórai személyvonattal Indult vissza Budipestre, ahova este fél nyolc órakor árkazett meg.
A nemzetgyűlés
Bethlen miniszterelnök
* Budapast, októbar 15.
A nemzetgyűlés hétfői ülésének megnyitása elCtt élénken foglalkoztatta a folyosót a miniszterelnök szolnoki beszámolója. Bethlen nyi latkozatai, melyekkel megdöntötte az ellenzék vádaskodását, különösen, hogy «\\ ód és kü\'ptfitikaí, valamint a pénzügyi kontrol által kiszolgáltatta az orszAgot az antant gyámságra töickvő jóakaratának — igen kedvező hatást keltettek a képviselőház ama tagjai sorában, nkix nem a demagógia tu:zásaiDan éa a fajvédő korteskedésben látják Magyarország boldogulását.
A miniszterelnök a Háx elnapolását kárl
Az ü\'ést egynegyed 1 órakor nyitotta meg Szcilovszky Bila elnök. K;sebb jelentőségű ügyek elintézése után Kállay Tibor pénzügyminiszter njujtja be |avas!atát némely államadósságok elhelyezésitől, az Országos Pénzügyi Tanéci megszüntetéséről és egy jelentés: a vagyonvilt-sigi törvény felhasználásáról. Várnai
elnapolta magát
a genfi tárgyalásokról
Dtniel, Pe;er Károly és Györki 1 iire mentelmi jogaik sérelmét jelentik.
E\'Után Bethlen István gróf miniszterelnök kért szót. Indíttatva érzi magát, hogy beszámo\'jon legutóbb folytatott külföldi tárgyalásairól. Elmondta a tárgyalások Ismert történetét és amikor hozzá-fürté, hogy ennél sokkal többet nem mondhat, a fajvédők táborában mozgás és lárma támadt:
— E\'. kevés I — kiáltották a miniazterelnök falé, mire B-thlen igy válsszolt:
— Felelős állásban, felelősiégem teljes tudatában folyamaiban levő ügyekről nem nyilatkozhatom, mert meg kell őriznem a köteles diszkréciót, ha azt óhnjto n, hogy nemzetkö\'i összefüggésben egyáltalában szóbaálljinak velünk.
A miniszterelnök ezután igy fo\'ytatta:
— Mír most ax várható, hogy a legközelebbi napokban a repa-rációs bizottság az általunk várt határozatot meg fogja ho\'.nl és fel
Linka
A .Zalai KöaUíny* ereJeti regénye
Irta. Péterfy Tamáa. ,8) Janku Ábrahám szóhoz sem jutott és kívül vala a nehéz vasakkal megrakott tölgyfaajtón. Hütyü B-tlog pedig elégedetten fordult vissza Llnkája felé. Apró lépésikben szedte karikalábát. A pamlag előli megállott a kedves gyermeket csodálni. Karjait keresztbe fonva, nézte-nézte Linkáját, miként álmodozik.
A leánynak feje fölött összekulcsolt fehir ujacskái reszketlek a boldogságtól. Ajkai édesen mosolyogtak a kedves álom alatt. És Hütyü Balog örömében nem bírt csöndesen máradni. Hol az egyik, hol a másik lábára állott, nem találta helyéi még sem. Ez volt a s-ülői szeretet legméltóbb nyiivánu-lása. De annak is határt szabott a csizmadiamesler. Mikor a legérdekesebb részek következtek, mikor gyöngéden megmozdullak a leány söiét szempillái, Hütyü Ilalog óva-tosán, nesz nélkül, lábujhegyen kivonult a tékából. Az ajtóból még egyszer visszapillantón, aztán távozott. Évek óta nem volt ilyen boldog, hiszen mosolyogni látta Linkáját...
11 FEJEZET.
Ctobrlnka.
Mikor Janku Ábrahám, a törvényszéki itnok, lakására érkezeti, ugy érezte, mintha ki volna cserélve Szemei előtt káprázatos képek jelenj lek meg és clédesgették, elringatták nagyra lötő lelkét. Aztán, ha közelebbről akarta megvizsgálni e csodás alakokat, ugy tetszett neki, mintha azok valamennyien a szép szőke leány dus hajfürijeiből képződnének, mintha abban a selyem feihő\'oen enyészne el ismét valamennyi. Da csak azért, hogy annál kedvesebb színben lünjön elő az a csodás észbontó tünemény, ki szőke volt és Linkának hívták.
Kábultság fogta el a fiatal ember fejét. Különös gondolatok kergették egymást agyában. Egyszer ugy érezte, mintha négy — őt évvel ifjedott volna . . . Karjait könnyebben birja, lábai vidámabban mozognak. Mig a bajusza is talán kisebb lelt másfél ujjnyival és ugy megkönnyült a teste, hogy röpülni akart . . .
A zsibbadlság rövidd ideig tartott. Addig is leült az asztalkája mellé. Rákönyökölt az ott heverő dirib-darab papírokra és föltámasztotta a szédülő
fejét, nehogy véletlenül elejtse, mig elmereng a tudós leányon, ki szőke volt és Linkának hívták. Mikor ma gíhoz téri valamennyire, az asztalán egy levelet látott. Az e\'.őtt is ott hevert »z, do nem látta meg oz ábrándozó Janku, mert Összefutott szemei előtt a levél, az olt heverő papírdarabokkal.
Kezébe vetie, körülforgaila és a címről meggyőződhetett, hogy az valóban neki szól, tehát feltörte a pecsétjét. A viaszon valami leska szent alakja szegényesen meghúzó dott s amint a föltört vissz megrepedt, darabokra hullott a koldus szent formája, csupin a feje fölé rakott vonalak sugárfényt ábrázoló része ragadt a papir egyik feléhez ós ott maradt bántatlanul a rombolás után.
E levelet Janku Ábrahámnak egy oláh pap küldölte. Oláhul volt irva és hogy mi volt abban a levélben, azt nem tudta meg részletesen soha az utókor, még akkor sem, mikor Janku Ábrahám élete vége felé sok mindent elmondott, mint csendes őrült ...
Ha már ennyit elárultam eiőre Jankucól, megjegyezhetem, hogy ő nem közönséges regényalak, akit az
író képzel. Az ő szomorú drámlja, ha nem is teljjsen napokhoz, órák-hoz kötölt p mtossággal, da megtörtént. Evégből igyekezem Őt leirnl a lehetőségig é eihiven és bár a politikától megóvom a regény eseményeit, azért a szomorú hirü „havasok királya\'" teljes nagyágában és kicsinységében kerül elő. Mert ő amilyen kicsiny voli, óppan o\'.yan nagy lett és amilyen n-.gy leír, éppen olyan kicsinyre sülyeztették. Janku Ábrahámnak nagyravágyó lelkét magas eszmék vezérelték. Eszméiben van igazsig, van következtetés. Az Ő lelkében önzetlen, nemes érzelmek laktak és egy más nemzet életéb:n világtörténelmi alak tett volna, mig a vackot oláhság közölt közönséges rabló-vezérré alacsonyították az ideális emberi. Ezen aztán később hiába bánkódtak, mert helyrehozni nem lehetett és nem lehel 1
Az a sápadt arcú ifjú elolvasta a levelet. Majd fölugrott a székről és hosszába sétált szobija ajtójáig. Szeinoi ragyogtak ós ez logiisztább kifejezést adott lelkiállapotáról. Homlokát el-clsimitotta, mert ugy tetszett, mintha a széttörött p:csétviaszból épségben maradt dicsfény az ő homlokát venné körül. (Folyt. W»)
Lya aktába\' 16.
ZALAI KÖZLÖNY
rf^ílltanl . népszövetséget íjit Ide embereit, akik velünk °0tt a kölc.ön tervit és • pénl-^organizáció tervét msgálla-MKaliáW. Majfil értetődik, hogy j.ji, It, r.iig a népszövetség kikül-;..t| Ideérkeznek, a kormány a ,\'ja részéről I. dolgozik a pénz-„I tervezeten. Ez nem olyan íyiierü dolog, ellenkezőleg, a ,,yar közgardsság éa a mzgyar rn\';úgyek szempontjából egyéne n életbevágó munkálat «z, amely, ik detalljeit a legteljesebb részié -jiéggel kell megállapítani él £.i„tt a kidolgozása a res.zoit-;,,i,zterek munkáját Is Igénybe »ri Ezért a legközelebbi üléa ipireodjének megáll.pltá.a sorén t az inditvínyt fogom tenni. ,ÍT a nem:etgl/üléi napolja el isiit novrmber 5 ig. de meg kell i, most is }>sy""\'m. hoZQ iom. hogy ez a dátum ne fixiroc íséh, mert nem tudhatom, hogy igyalásaink akkor be lesznek e dr fejezve. Remélem, hogy e ilum körül a nemzetgyüléa újra me fog ülni. Szeretném azonban-i a bizottságok sddig la dolgo\', insk. Azt óh.jiom ufyanls, hogy birotuágok tárgyalják le az Jltük fekvő törvényjavaslatokat, vezetesen többek között a föld íormnovell.\'javaslatot, készítsék V snnsk matériáját a plénum imára. Ereket kivántam a tisztelt íznak bejelenteni, kérem tudó issul venni.
A rlta
E után Peidt Gyula szólott a napi-rlhez. Nem ért egyet a mlnlsz-•elnökkel. Ciak kedvező külpoll tsi helyzet megteremtése után jndolhatunk a kölcsönre. Elő* tza a választójogot és általában kormány minden iotézkedéaét. imidólag teszi kritika tárgyává továbbra is bizalmat\'™ marad mloiizterelnökkel és a kormány ;sl szemben. Szükségesnek tartja, cgj a nemzetgyűlés együttmarad is ellenőrizze a kormány raun-Ijit.
Gömbös Gyula: A fajvédők sem rkóinak el a kölciön elöl, de Inck, hegy Bethlen olyan enged ínyeket tesz, melyek az orazág uverénitásának rovására mennek Haliét István: Ha már kölcsönt in fel a kormány, olyan belső ■zdssígi politikát kellett volna sugurálrtl, hogy produktívabban áe.ien klhasznalci azt. A Hái elnapolja magát Rakovszky és Meskó a belgrádi ölc.öo előkészítése körüli szerepük ilett vitáznak, msjd Bethlen felel \' rgyes felszólalásokra. A Hszst \'élt kell elnapolni, mert a koríny annyi, a el lesz foglalva, hogy stn lehetne jelen az ülésekeo. A •Ipoltikai helyzet az, hogy a kis-itsothoí az ut Párlzon, Londo-,fS R\'imán keresztül vezet. Majd dilványoiza a Ház elnapolását, lyct Srsvazáa alá bocsátva a "\'nietgyülés többségé tljogadotl.
Eali magáuforgalom
Az erti magánforgalom özlet-\'. hinyzst lanyh.. Arfolyzmok: !:Í<S545, Keresk. Bank 1110—15, ™« 110, Migy. Hitel 685. Ojtlr.
137, Kőzzén 2590, Georgia \'\'0, Mezccukor 400. Cukor 3350, *>H Htz.1 4340—50, Izzó 510, " 530, Vulkán 265-70, Buda-;\'li Gázmalom 205—10. Koszt-u3V\'°\'\'<-
M\'loiiegyesület lisztáral váltó-
1ínok.
A német helyzet
Berlin, okt. 15.
A fclViAtMlmaxásl törvényjavaslat megszavazása korintsem jelent nyugvópontot a némát politíkoi helyzet kialakulásában. A drágaság miatt rendezett zavargások, fosztogatások és jobb > bal szél»Ő pártok fokozott agitációs tevékenysége erra vall, hogy a parlamenten kívül sokkal erŐsebb és a biroda-lom sorsét érzékenyebben érintő események játszódnsk le, mint a birodalmi gyűlésen. Tegnap Ber linben két kommunista gyűlés volt, melyen a szónokok ellenállásra bi: t itták a munkásságot a R\'icbs w.hrrel s*emb:-n. A kommunista cs patszervezetek a az összes munkáspártok tagjai az egész biroda lombsn kÖJÖt akcióbizottságokat alakítanak. Vas\'rnap aUkult meg a berlini akcióbizottság. amely elhatározna, hogy az üzemekben a választmányi mu Aóvpirt t\'gjai \'gyetértően fog.iak eljárni. E". kő lülbelül egyel jelent a proletár egységfront megteremtésével.
Ötféle pénz lesz Németországban.
A b:rcd«lml kormány a ma dél után 4 órskor összeülő rendkívüli minisztírtanitc*on dönt végJrvénye-aen az uj német pénzértékről. Minden valószínűség szerint a hatá rozat olyan értelmű lesz, hogy Németország egyidejűleg ölj éle pénz tel fog rendelkezni. A papírmárka egyenlő érvényben marad, az arany-mirkát novemberben fojjik\' kl bocsátani, o bi»od%|jni aranykól csont fizetőeszközzé teszik, ezen kívül ki fognak még a^nl Ideiglenes jellegű és aranyértékben be váltsndó szelvényeket, a birodalmi bank pedig dollárokra szóló utal ványokat, amelyeknek fedezete azok a külfö\'di fizetŐeazkö<ök lesznek, amelyeket a nagybankok az uj tőrvény értelmében a birodalmi banknál deponálni fognak. A minisztertanács legfontossbb el httárorása azonban az les?, hogy a papirmárka nyomlaliiái már a legközelebbi napokban megszüntetik.
A református egyházi ünnep
Nagykanizsa, oktc\'bsr 15.
(Ssját toáúsitöoktól)
Vasárnap egész nap folytatódtak • azombaton megkezdett evargell-záló előadások. A vallásos érzés egytestvérként hozta Össze minden alkalommal Nagykanitsa protestáns hiveinek táborát, hogy necsak m?g-hil\'gassék messziről ébresztgetni, szunnyodó tüzeket Istápolni jött vendégeiket, hanem szivükbe vés lék b szer.t tanításokat és elvigyék az evangélium tanítását az életükbe, a mindennapjaikba Is.
R-ggel 9 órakor a református (materemben gj ültek ősszo a középiskolák protestáns növendékei, ihol Pongrácz Jóisef theológiei tonár az ifjuiágnak tartott előadást. Istentisztelet után, melyet CzegUdy Sándor győri eiperci lelkész végzett, dr. Voss Vi csthrológiai igazgató, a belmlsiiói munkákról, azok módjóró\', szükségességéről, eredményeiről és hivatásáról adott elő.
Düután kettőkor ugyancsak ez imateremben Pongrácz József a keresztyén ember lelki táplálkozáséról, a Szentírás helyes olvasásáról, fix ezen felépülő egészséges lelki életről mondta el beszédét. Utána biblia m;gyarázat következei t-öt órakor a* evangélikus lem-
p\'ombnn vallásos estélv volt. Dr. Vass Vince és CzegUdy Sár.dsr magaiszárnyalásu beszédekben hozták felszínre a hitélet mélységeinek sok szépségét, azt a kapcsolatot, ami a mai ember jövője és vallásossága kőit vxn és rimutattik arra, hegy a ma válságaiból ezen az uton ketl kereani a ezabaduláa kivezető Ösvényét. Nagy Győző siavaUts, Pongrácz Józsrf biblia-msgy*ráz«ta, a református egyház vegyeskerénak vallásos énekszám*! és vonósnégyes egészítették kl a cíljalt soha el nem tévesztő, rendkívül lartslmss műtort.
Az ünnep befejeződött. Csak « lelkek mélyén gyulladt tüzek lobo g.^sa maradi r nyomában. S xmig ez megmartd, addig az ünnep elérte a célját.
HÍREK.
— (Naptáz) Okt. 16. G*llu«
— (Időjárás) A Mtteorologísl Intézet jelentése szerint változékony, hüvos Idő várható, h<lyenként még erővel.
— (A népmUvelóaUgyl bl-zottaág uj titkára) Zslaeger-Bze^ről j\'len\'i a Zalai Közlöny tudósítója: A vaüáa- és knrokta-lásügyl miniszter Oravszky Rejsőt, a nyiregyháiaj tanuóképrő intézethez beosztott igazgstó tanítót a zala negyei Issolánkívüli népművelési bho\'tsághoz osttolta be a titkéri teendők ellátására.
— (A kanizsai aagyvdsár) A Terézia vásárt elmosta az eső. Volt vulami vásárforma Megpróbálkozott mindenki kivla»i Áruját erre a nevezetrs elkalomra. Csak vevő kÖ.Önség nem volt. AHg volt olyen forgalo.o, mint mss hetivásárokon. Mert a vidék, ami az Igazi nagy-vásári forgal-nat adja, az rgész délelőtti eső miatt távolmaradt. Dé\'felé ugyan elállt az eső, d akkor is ci:k a h:!,b;ü vásárlók ciináltak valami kis forgalmat. A: állatvásirrs alig történt felhajtás.
— (Bírák éa ügyészek kon greaatasa Szegeden) N-gyszá mu hsl\'gatósig előtt tartolta a Birik és Ugye\'szck Egyesülete czévi kongresszusát vasárnap délelőtt a •zegrdi városházi dlsitermében. Mintegy 150 fővárosi és 70 vidéki biró és ügyész érkezett le a kongresszusra. IVolJJ Károly elnöki megnyitójában a*t hangoztatta, hogy az egyesü\'et soha nem álihst az csctályharc álláspontján, mert az egyéni és az osztályönzés nem lehet alapja az emberi fejlődésnek. Érdekes, hogy ezután ő hangoztatta, hogy: általános emberi és nemzeti éidek, hogy a jrlenlegl káosz megs:ünjék és meginduljon a regenerálódásl folyamat. A biró! és ügyészi karnak nagy srerep jut ebben a folyamatban. Az aranyborjú körüli forgatag, — mondotta — amely lemondást kíván a bírói pályától, mindinkább elvonja Innen fiz Ifjúságot. A magyar bírói éa ügyészi karnak kától jellem=kre van szüksége. Székács Aladár kőz-igazgntáeí biró előadáat tartott a magyar biróiág szerepéről a* ország reorganizálásában. IVolff Károlyt újból elnökké választották.
— (Fölemelték a cukor utáni kincstári réazeaedéat) A pénz ügymtniszter ■ belfö\'dön termelt vígy vámkülfőldről behozott cukor után a kincstári részesedést októ ber 16 tói további rendelkezésig kilojraminőnként 2298 ko-onáb-n állapította meg.
— (Faárak a letenyei járásban) Lítenyéről jelenti a Zalai Közlöny «fcudósliója: A letenyei járási faármegállapitó bizottság a forgalomban eladásra kerülő tűzifa tájékoztató árát a következőkben
llapitotta meg: Tőn kitermelve, az erdőn átszállítva 120 cm. magas I. os.tMyu kemény hssábfa ürmé-terenkint 34 000 korona, II. osztályú vékony dorong veyresfa 26.000 kor., vegyes hasábfa 27.000 kcr., 11. ozztáHu vékony dorongfa 20.800 kor., III. osztályú vékony darongfa 11.000 korons. Az árakban a forgalmi sdó nincs b*nn.
— (Sertésvésx Zalaazent-gróton) Zalaszentgrótról jelenti a Zalai Közlöny tudósltóje: Zala-szen-gróton a hatóság az uralkodó serlésvészre való tekintettel a ser-tésvás^rokat betiltotta.
— (\\ kórházban lopta meg a axomazédját) Keller Ferenc kopoavárl 61 éves bányamunkás b-tegen feküdt a kanizsai városi kórházban. Felgyógyulása után az utolsó napon, amit a kórházban töltött, az volt az egyetlen gondja, hegy valami módon zaebpéozt szerezzen magánsk. Ki Is találta hamarosan a módját. A mellette lévő ágyon nyugodtan aludta álmát szomszédja. Ott volt a ruhája Is. Pénz is volt benne. Kiemelt tehát a szomsréd belső\'sebből —\' nem talált többet, ciak 8000 koronát, s mint aki legjobban végezte dolgát, elhagyta a kórházat. Azonban hamarosan a rendőrségre ke* rülvr, hosszaa vallatás után sikerült erra bírni, hogy a lopást elismerje. Teljesen lakás és keresetforrás nél-kül lévén, letartóztatása után át-ad\'.ák a kanizsai járásbíróságnak.
— Az Ipartestületi dalárda kedden esto tartja éoekpróbáját. Büchler.
— (Cserkéazllnnepaég a Vérmezőn) Vasárnap délután valamennyi budapesti cserkészcsopat kivonult- » Vérmezőre, ahol jelenlétükben Teleku Pál gróf volt miniszterelnök át<dta a főcserkéiz aktív hatalmát Khuen Hédetváry Károly grófnak, a főcserkésznek. A festői és impozáns ünnepségre megjelentek: Horthy Miklós kormányzó, lözsej Ferenc és Albrecht királyi főhercegek, Teleky Pál és Khuen-Hédetváry Károly grófok, a kormány Bud>pesten Időző t»gjai, tőbb egyházi méltóság, a rendőrség képviselői és sok más előkelőség. Roppant nsgy sokaság és kíváncsi érdeklődő lepte cl a Vér-mező környékét. A fogadalom letétele után a cierkéucispatok egyenként dlszlépísben vonultak el a kormányzó és a királyi -hercegek előtt, miközben a cserkészek zenekara a cserkész indulót játszotta. Az 5000 főnyi cierkész-sereg egyes ciopaljiú kézül, bár valamennyi a legpéldésabb rendben vonult fel, fegyelmezettségé• vei kitűnt n volt S\'ent Imréa»-k cserkészcsapat® és a Regnum Ma-ritnum csapata. A látványos ünnepség, amelyet a hirtelen rosszra fordult Időjárás megzavart, a Himnusz hangjaival ért véget.
— (Németországban eljopUk egy Özemben leró vasúti aliielt) Beri-tbél jelenlik . Né ■ ctorixágbon agyra vakmerőbb és voi«dolme\\«bb büntettekro vrtemcJnek a jjonossUvík. Néhlny mppat ezelőtt al\'opták a Vásuti sín:kel 4i.y k kosait saaxoyvoa»U»l két állcmisa koX4»t. A Rono»ir«vók hatala as autókon szillitották «l a >l««k«t. As orsssK* uton sokan lúltAk a tebeiaiitiiVat, .lo ,t«nkls<ii) gor-Jolt arra, liogy a tablók íoUieJelt vasúti rincket »x thtaoak
ZALAI KÖZLÖNY
1923. oVtóbc
— (Onállósnl a zalaegerszegi Daloskör) Zaliegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudóiltójs: A zalaegerszegi Iparoikő- vaaárnap tartott választmányi ülésén a zaU-egerazegl D.loskör átiratát t ír-gyalva ugy határozott, hogy a Daloakőr a jövőben teljesen ön-állósn fog működni, az lparos>ör kötelékéből tivolik a az csak a helyiséget fogja továbbra is rendelkezésére bocsát >• ni.
— (Zalaegerszegi sport) A Move ZSE vasárnap felázott pályán, tz eső és szél dacára ia megtarto\'ta méikőzéaát a ZTE csapatával. Eredmény 2:0 (1:0) a Move ZSE javára.
— (Brilliána-tolvaj a puax tán) Kle\'n Jenő háromfai földbirtokos felj\'lentést telt a tendőf-ségen, hogy lakásának egyik lezárt szekrényéből elloptak egy brilliáns gyűrűt, mr\'ynek becslés szerinti értéke felü\' van egy millió koio nán. Horvát György nevü Inasára terelődött a gyanú. Azonnal megindult n nyomozás, az inait a rendőrcég vrllatóra fogta. Hamarosan kiderült, hogy a delikvens a gyűrűn kivül harisnyát, több gombolyag selymet és egyéb apró ságokat is összelopkodott gazdá
Játói. Tudta, hol vannak a ezek rénykulciok, a igy Klein a szekrényt mindig sráiva találta. C«ak a nagy értéket képviselő gyűrű eltűnése vezette rá inasa lolvajlá saira. Horvátot hétfőn átadták az ügyészségnek.
s — (A Kiskaniziai Levente EgyeaBlet) vasárnap ette hazafias estélyt rendezett a polgári olvasókör termében, amelyet ez alkalommal színültig megtöltött a kultura után vVgyédó fiatalság. — Nagyrabecsülendő a levente Ifjak buigóaága, hogy a hazafiaa érzés ápolása és as liredenlizmus ébren-taitása érdokében estélyt rendez nek, csak máskor — bár most is volt egykét ügyesebb ének és szavalat, előbb alaposan készüljenek rl a ugy lépjenek a közönség elé, mert hlgyjék el, a kiakanizaaiak már jobb dolgokat is láttak a helybeli műkedvelőktől.
(xl Felülílzetósck. A nsgyk»nix>ai épitóaiunká-ok szüicti mulatsigán felülit-letnl szivetek volUk: Biró Testvetek, Kertész Bét., Márcsek Feienc IC«>V—HOtf», Tvauslcs és K\'-vcs, Ste n Mór és Fis, t.chr Otíkár, Huváth Pél , Sz ntó Lajos We!»x Ignác, Voskó Jótseí, Go<ócs Jcnó. Kovács N. WÖ-WO, ledenek Jóísef, Kp inger Itsó 40 Q—iOCO, Vet* ErnÓ, Goz-J>n J-ássef, Dani János 3X0- 30t («, Vlnhofer Vi mos, Székely Nándor, Fatér Mihi\'.y, Krá-nics József 20 0 • I0l0, Lász\'ó Géza, Fcik János, Czo.\'zek Irme, Sxalental Jt aseí, Sxiics Géié, TiUin/er Jin^s, Gozdn Karoly, Klcia Gyula, Takács J*no*, Horváth Jínos. B okó Jinos. TilJioger Itrre, Tollár Jí-xsíf, Cse tók György, Geietliclm l\'creoc, Segcsd; GyörKy, Férhesli Jóijef, l\'opcsnyák József, Bmclek Ji-ssefi\'é, Horváth N, fjl-ky N , To\'oSy Jan\'s. Kereset cs Feienc, Magyar István IWX— |W0, V\'nau.x József. Keres lics Ja-nos, N. N , N. N., Virág Gyula. Dk ni MU haly Büki í.ajca, C uttó J nos, Me*yar Gyula. Molnár Fcra.c, Dékin Jótttf, Kul-csa: Józjcf, Andii P«J, N* N. Hoff.r Gia-par, Ltlrer Sándor, Kálcvic* J-nos, Kőháti B td x-.ar 5íi0 ? <;(«, F\'isof F*ieisc 28 •, id. I\'ecslcj István. Otvüs György, Hal*>x N. ifj f\'ecsics Istán. Halász Karoly, 20;. - 2«., S»abv István |<0 »cxonil, *jsr«seci I2m> korona, neíyéit hiiáa koszónttet mond a Kendozíjíg.
(x) Harulafogakat, aranyat,
ezUsHu, bnliiánaioUai, érmekéi, alpacca evőeszközöket ós dísztárgyakat a legnugasabb napi árban veszek. — Fried József ékszeré**, Sugii ut 2 szám (hő-ui éc Sugár-ut saiok.)
(x) 3 szobás lakás évi bérét is^ncRtakarithaija, ba rossz harisnyáit, a legjobb békebeli anyagból F1LIPP kötődéjében — Szombathely, Széli Kálmán U\'ca C se alatt fcjelieii.
TÖRVÉNYSZÉK.
(§) Keny ír Irigységből sajtó per A Zalai Közlöny február 8-1 számának nyílttériben Hamburger Lipót nagykanizsai pékmester „éhes éa kenyérlrlgy" jelzővel illette fischer ugysnesak helybeli pékmestert. Az egész nyílttéri közlemény éles Iá-mrdís Fischer ellen, ak| asjtó utján elkövetett rágalmazás c\'tnén meg is indíttatta az eljárást Hamburgerrel szemben. Hétfőn tárgyalta az ügyet a nagykanizsai törvényszék, f-ischer a tárgyalás folyamán kijelentette, hogy oem kívánja pék-táraa megbüntetései «!« hajlandó neki megbocsátani Ham burger ezulán a törvényszék előtt nyilvánosan éa ünnepélyesen bocsánatot kért, vállilta a per folyamán felmerült ötsees költségeket és ezzel az ügy békés uton végleges elintézést nyert.
(§) Gyeamekgyllkoaság vád jávai a törvényszéken Tolnai Anna zakVövskutl leányzó azzal vádolva állott hétfőn s kanizsai törvényszék előtt, hogy házasságon kivül született gyermekét a szülés után megölte és elásta. Az utolső pillanatokig do\'gozolt, hogy ezzel elhárítsa magáról a kü\'önö-sebb figyelmet. Délután 4 órakor nem birta tovább, leiuent a kerlbe. O t világra hozta és mindjét meg is ölte gyermekét, akit a szülés után olt elrejtett s csak éjjel ment vissaa a keribn és a halott gyermeket elásta A falubeliek látva, hogy tul van a szülésen, sugdo lózni kezdtek, végül a csendőr-Bégre, s most u törvényszékre Is eljutott a gyermeke meggyilkoló-aával vádolt leány. Tolnai Anna tagadja a tett elkővetéaét és ait állítja, hogy gyermeke holtan születet\'. Az orvosszakértői vélemény szerint is a tüdöbejos anya gyer meke tüdőgyulladással jöhetett a világra a Igy nem élhetett tovább egy két lélekzetvételnél. Ennek alíp ■ ján és kellő bizonyíték hiányábrn vid\'otlat a tőrvinyazék felmentette.
(§) Aki nem Ijed naeg az árnyékától Trnyerea talpsa, La talmaa szál ember, Auer Józaef kiskanlzsai földműves ellen zz ügyészség hatóság elleni erősrak c\'raén vádat emelt. Hétfőn tárgyalta az ügyet a kanizsai törvényszék. Junius hónapban történt, hogy a garázda polgár klisé ittas állapotban jött ki az egyik korcsmából jó szombatesti hangulatban. UiCíhosszat kiabálva vei te fel a csendet, mígnem Antal Péter államrendőr kötelessfgszerüleg rendreutasította. De nem hiába n5S7 legény Kiskaniztán Auer József, durva tettlegességgel tá madt az egyedülálló rendőrnek. A rer.dőr nem akarta fegyverét hisz nálnl, kézerővel meg nem bírhatott a nekidühödt Góliáttal. Csak ennek köszönhető, hogy emberélet is nem esett áldozatául az incidensnek. Auer mindvégig tagadott és Ittas állapotával védekezett, de a rendőr éa a vádlott sógorának terhe\'ő vallomásai aUpján a tőrvényszék bűnösségét megállapította és hatósági közeg ellen elkövetett eiöszak vétsége miatt 4 hónapi fogházra és 18.000 korona pénzbüntetésre ítélte. Az Ítélet jogerős.
MIG A KERESKEDŐ PIHEN, ===== HELYETTE A REKLÁM DOLGOZIK! 2
SPORTÉLET.
Az NTE veresége Székesfehérváron
DVE-NTE 4:2 (1:1) — Bizonytalanul játszott a kanizsai védelem
SzókoafchervAr. okt. 15.
(Kiküldött tudósítónktól.)
Megérdemelt veresével szenved-tt vasárnap az NTE. Vereségét \\é delmének köszönheti, melynek pillnnatokig tartó indiszpozicióját ügyesen kihístnállák u fehérvári csatárok.
A löbbet támadó és a szebb-n, technikával jálszó cupit az NTE vo!t. Csatárai kombinatív játéko-aokksl állandóan frontben voltuk, kapu előtt azor.bzn hiányzott meg-szokott erélyük. A DV Inkább le-rohenásszerü, rgyéni támadásokat vezeteti, még pedig a kanizsai vé delem bizonytalanságából elég gyakran.
S;ól ellen jitsiik az NTE s már az ötödik percben korncrnél Szir-kavics fejesét a ksput gólba öklözi. Kétségbeessen küzd az NTE a kiegyenlítésért. Az erős szél ellen Is állandóén a DV kapuja előtt tanyázik, öldöklő támadásokat vezet, de játékuk eredménytelen, csak a szemet gyönyörkőJteti. A 35 ik percben végra Jámbor szabadrúgásból védhetrllen bombzszerü lövéssel ki-rgyenlit. Az NTE abbahagyja iramát, mezőnyjáték folyik.
Szél segítségével mindenki a kanizsaiak győzelmét várja. Vezetik is a támadásokat, de felnyomul a DV is és gólt ér el. Ismét egyen liléiért kell küzdeni. Sorozatos támadásaiknak azonban — ujsbb fehérvári gól az eredménye. A 3:l-ea eredmény sem csüggeszti el az NTE-*, oly iramot diktál, hogy toskadozik alottu a fehérvári védelem; egy negyedóráig 11 emberrel kü\'d Fehérvár a lő oson belül korner ko.-ncrt ér, de hallatlan balszerencséi üldözi a kenizssiv kat. Palkó feltŐ sxrok lövését a sorozatos korneroknál Szlrkovics gólvonaltól fejeli ujebb kornerra. Végre Bakonyi nagyszerű tössel kiszökik u védhetetlen gólt lő. A 3:2 eredménynél is, ped\'g csak peic-k vannak hátra, mindenki a kanizsai gvőzelmet várja. De kezdés után Szirkovic* támadásba veti csapalát a a támadásnak gól az eredménye. Ez a gól eldöntötte a mérkőzést, a kanizsai esitárok már nem küzdenek, kevés kz Idejük ; a biró a mérkőzés végét jelzi.
A fehérváriak lelkes és nívós jitékukkal megérdemelték a győ-zelíöet, bár góljaik futballnyelven szólva tipikus „link" gólok voltak. Mind a négyet védeni kellelt és
lehetett volna. A DV nek kél kivül Szlrkovics szerezte nieg győzelmet, aki korát megh>zUc». fürgeséggel éi kitartással jii,.? Meichner biró kifogástalanul ze\'.te a mérkőzést.
(o) CTSE—Zrínyi 411 (l Az Zrínyi fiatal csapHla i5 ve!t, gel tért haza Celldömölkről az ottani Törekvés Sporlegy|t játszott II. ont. bajnoki mérkő\' A Ztinyi veres/go nem volt m érdzm?lt, mert többet línud mint ellenfii;; ds hiába volt! hálvédek és a hűlfsor jó já \' mert a kopu-.uk nagyon roi* jáls\'Ott. A biró is gyengén íy cionólt, egymásután eresztel!* offsidról a celdömölkiekel, 4 végre U négy góllal terhelték a kanizsai kaput. A Zrínyi j Hordós gyönjörü lövéséből «
Egyéb eredmények
Szombathely: Sz AK—MÁV (ltO) Szomorú v>sárn»pja vo!j legjobb vidéki csapatnak ii. SzAK gólját Prém lugtn tíz egyesből, a kiegyenlítést Kei; szereztn meg védhetetlen lóvét A SzAK ujabb pontvesztes\'^e vasárnap második meglepetéir.
Cyör: DAC-SFAC 210(1 ETO —GyAC 1 >0(0
Különféléké
A takarmányrépa szedést és eltartása
Zalamrgye már békeidőben volt Magyarország Icglnlem!* répatermelő vidékeinek. TműIi évente 8000 hektárnál több t«la máayrépa vetést mulat ki s f« doségi statisztika.
Ugyanis az állattartás misd ágában, da különösen tehenfa lekben egyike a legnélküö.lHl lenebb téli Ukí.rmányféleség»i» Az eltartáa sz óvatos kis.-ed acl kezdődik. Nehé/, kö őtts^t talajok kivételével a répát Wt szedetjük ki a földből. Ájsóvih kiszedésnél a répa könnyen sérül s a sérülési felület kOl< rothasztó és penészgornbs| baktériumoknak nyújt megtzp felületet. Az ilyen répa szelti nál n»mcsak maga romlik hanem a készlet jelentős rési elpusztulását is vonhatja magt Az Igy kihúzogatott réftáksl jobb hclomba szórni és niin nekilátni a tisztításnak. EzugfW ténjék, hogy a répát kézbefj a lovélkoaiorutól egy csavai megs/cbidiijuk, majd tompa sel, vigyázva, hogy meg ne séi a rátapedt földet eltávoütjuf után a répa halmot a leszed vetekkel, ha frgytól tartanán
Zala! közlöny
A budapetii CőzicSe xáró árfolyamai.
Ajr tj M.ji. Ilit UlMtiex
O) -M. I Ueetr. I
HtXI
I1 CcotofJU Ufkoctthel lljá»-;»il I&l6ltt«r>l*. ■ I Giteüt , |{tt|iiii IJ\'OCO Xiiltjoiiieta
1JI.KX. VtVií.U
IC<*>oO Tf. [>4nuUt

A budcpekli tóxxtíti dóiután órai. xirói,folyamai a kttvatkcstta >
MM.wk Gui.Mtfif. ttyx*
:W«J M«f> * i
«»:fo I Giru.VUl 1 C»
««V> Fnm, i . JIMKonn FM.»
l \' FJyi


tíim.
»•«*> KCtiaa «>«•><> l.lpllk
H. Ajrír )-ooo
iMiUnV _
Tt\'Si. isels. jiwo
Iftrr et 7l«»
ICffT. t«L j. b.
(\'(HUA J5cv>» M.-Ceeh lpert> gíooo
r»f|«ltnl 4<H-00
Kir. Iliül ■««■«. Híjjíi Sfrui tyy.n Kíif> Jtíiák* toox. Vár,-el íuk !$\'<•» Metkír i;o.>
Nemi b. »• lik. ;£on<> XeretV. |i. nj,Wf, J-|f.»fl Inuk „„„v
ir, .1 Tik ll***
AU.L lak. Iy>t.., U «n líi? ifr>xo
U*»yAk ti
Bt^ilnl injro llvif Kén iji.c-j
Smilvi. tiooo Ca»«M l|<«.
Siltltéfi
Xcfce
Ill«i4 t«li
Ktti. fin, Diikíh
AatXeh ______
Vi X Ilin i-jomo Knlali
Si{)MICiO)i
Ujl.kl
UrUérv.l |
n..k P4..»i
JOJOOO J40000
ssow>
Ö\'cmlncyU VtfyifU V«f.v-,<y it lli\'ikfniiiD
VMlrt VKl^t T t*i>S \\Vi3rr<r ChiuJoir ! • • I . \'
riWln T1I

»tj«" i HiP|if,i \\t yo jui.
kíi^J
ijcvv*; Kenoa l?J««> | >..4!..;^
ICJooi ! XeVl Mer.
lTOOO | XifJI;«Jf Klein XlMlU l\'ol^lri ■{•
&$«>■>1 • ii>v>
:»©oo<> [ \\\'ktm. ti.tt.9t jjcoo 1 Vetm, »lll Vili. j.i.t(l : /«ij»»r» /. 140«t MilUs t.k.
Kt.il.*c
::jooo . MtiNg
iíjoo
Uc«l . . ; M Ciu*
H«J«o
íj ;«■:<• liHKO IKMO
JSJCO
ÍUiil IUf«ll
II...I u t»
Xlünl ff.il. I.I(ouiii |M(| M .£>« íit.ll Anxitkii f>
M.
MíVfltv.k,
S«mi«l l»

Aih«ntt ,1 í\'t.n\'.lin C.iAot
jninoo | OII-KJIO , )>ar.|c«
Xt.í U. Pi.i TannAvak «i
" ......tw**
; IU«»
X!/
-K6 A ! S»-fríiaf» ; T.-M.I •• IJÍ»I , IXiíjl jtooo | Oll». Oí
I Vii.it u,t T..K.0O ; llMO.1
«*><>/ Jlttfj ip 14000 •
ioj«o OUj fi 5jc<o \' K\'.t4».
JJJf.-o Cn IÍ< ! s»:»»{
i««v , fWUi jtox> | l\'nVrn
♦Scvt. I X<K>,m4M« .....
[ l| u)| UHU
A-t <•.
ii;va> , Ko><: tilM
JI.VOO I Uh. »l}00o , Si«iC. kcnJ.r jtíHXKi AdtU Síikfí Ijtor^i | Atlanti!

Mooo 1 /it..l.l 4 N» ! /AT.\\,\\
JJOOO !
X4>t.k>a«o vállaialoh
JJOCO ]
. —.....- 7<>JOO
»lo»i . I^t.r-\'f jjeow
I llll —
1 «•\'.-<. w.tk^o .a — -- 1 Tntit IJJOM
)192Ő. október 16_
>nv ÍÖldréttjfjfo! l»ct»ki,rjuk cs Inéi előbb hizaaiillitjulc. Ekkor kSvetkeillc az altartái Icg bb azakértelmat kivinó munkája, elvermeléa. Mélységét rcndare-)t a talajvíz állása szabályozza, hatőla? migaiabb fekvéiű, vé-octt helyén a gazdaiígnak, hoix-•zuzágával ax uralkodó szél {rá* nyába állítjuk a prizmát. Ltgelő nyóaebbek a tetazésazerinti hoaaiu ,ígu V/t—2 méter azéles prirmák, nicrt ezekben eaetUff bekövetkező romlá«, penéazedéa eaetén kiiebb 11 Inficlálódái veizélye.
A verembe a répát lehetőleg
Itoronként váltakoró fekvéssel rakjuk, vlfyázva, hogy sértett, beteg közibük ne kerüljön. A vermet azonnal teljesen befőldelnl ntm srabad. A friss répa ugyanis kezdetben etőicn párologtat, a párák nem talátván utat, Itaiapődtuk és a répa megromlását idézhetik elő. \' £ é:t először szalmával, kukorlca-.uórrsl, majd erre vékony, pír centiméteres földréteggel takarjuk 1 be és a telejót agészen nyitva hsgy-juk. Mikor már fagytól félünk, akkor ezt la befedjük és a főldréte get megvastagítjuk. De amikor az IdŐ engedi, nappalra a tetejét Ismét legaUbb réstben azabsddá tesszük, hogy a párolgisból keletkezett gőzök eltávozhassanak. Az erős hidegek beálltával a prizmát a fagytól megvédendő, latálótrágya takaróval la ellátjuk.
A varom körül ároknák msradni vagy abba szellőztető azalmzciuta-kokat dugni nem azabad, mert az oldalakról lefutó és egyébként ösz Megyült csapadékvíz a verőmbe szivárogva, ott állandó pirolgésá-v»l veazélyozteti a répa tarlóiságát.
Ugyanebbe a vorembe minden kűlőnöa kezelés nélkül kell elrakni az anyarépákat is, melysket tavasz-szal megnyerés végett fogunk ki ültetni. Gazdélnk ugyanis sokszor sbba a tévedésbe esnek, hogy az anyarépákat különös gonddal homokba, pincébe rakják el télire. Holott az éazszerüség azt kivánja, hogy éppen a magtér mŐ répa menjen keresztül ax eltartás, a tél minden veszedelmén a csak amelyik Uvastig hiba nélkül állta mindezt, ait ültessük ki anyatőnek.
Igy nyerhet a gazda edzett, tartós, gazdssága viszonyaihoz legjobban alkalmazkodó répa féleséget, meri hisz a répa ebbeli tulajdonságait lagnsgyobbrészt átörökíti magjából származó utódaira le.
a TŐZSDE HÍREI.
(S.1.1 tuJJillvnl t.!«roa>!«aUM i A mii I6zid« cirjín .x IrAuyj.t nem alakult ki egy.égeaen éa ax
• \'folyamok továbbra i. Ing.doxl.k,
Ai ingadoxi. ntm volt nagy mér-"U ia .x árak a legutóbbi Kxidc-naphox vluor.yllva tokát vlaaxa-"Tcrl.k éitékükbcn Ax iri.é. kb. 3-10 ai&i.lék. Zártaikor • hangulat Yáltox.tUn, üxlet vontalolt ^olt é. m.rt B/cibSI la .ok áru |tlantk«x«Jt • pl.coo, továbbá mert kényaur el.dáiokat la atxköiSltck, \'•nybj Irányra! (íj\'adStt kl. Visxont » Koaitpinx alaciony voltára való Jcklnt.lt.l .ok vételi megbixáa «r-Zárlatkor «x Irány.at lanyh., n.ogulat válloi.llan, kositpénx J-t-25 aiáxalék — legközelebbi \'•■•■an.pr, 3-3 5 axái.lék.
Ut4t6x.de. Allímvaaut 405, Nov. "0-45, Rim. 105, Le.xémltoló 98. Ojtlrák hitel 135, Schlick 110, ^•nx.Danublua 5250, Ganx Vili. 1S801 Kí.xén 2575, L\'ojd b.nk 31. Vulkán 265, Magyar .cél 255, ^Ohó 700, Mftr. 400, Pe.ll H.x.l
E\'.S 4450, loterrrx\'m 4S, G.orgla 1380. lrányiat váltoxatlan.
Délutáni magánforgalom. Irányra! Gilettelen. S.lgó 558, 0<i!rák hitel 135, K«.xén 2600, Magyar Hitel 695, Allamv.iut 400, Cukor 3300, Meló cukor 4C0. Koiitpéni 3\'5-4 axáxalék.
Nem hlvatalo. árfolyamok : Herendi 10-10250, Sajó 19-22, Mező hitel 20 -22500.
Zürichi zárlat i
gMii. - ncuu.ii. sls.Tfl,
-.W-Voik 1J7 S0, U&lee 1M6 00. PirU 3Ü50J, Mll.no 2Í57 50.1.Ír. te« >. Hoda 0 0307-5, 7.ágrib asz SO.Vm.o 4, Wl„ iV73 75. SivlU 64400, O.iuík b«y. 08000
Budipest eite Zürichben 307 5. Prágában 18 75, Btrlinb.n 200.000, Bfcib.n 385, effektív migy.r Vo ion. 242.
• dedM-kírpont Mn\'Vos iiioljramal:
Valuták OüV zik
Ntpolcoa C-SOf-n Am\'Ktiltrn :JJO:Í5<<
A <■<«\'• -oftl llu Hitel
Ura tV* »«»•>»>»
Dclir Hf.O-M\'Jé KHattUaie jijo
PrtiuU U nw ío,6 t.\'KO|IK«
Mér*, a « 4 lUt\'ia «•»
Lite «. <••««» OUtt0<MÍ( ue-Mj
JJiu. koí. ruta
IM\'gt Utak mie >JJ-tn
Let joJo-jtio
Sokol J.S-SU S.J,« HSa-JJT"
Svájci fleak Illet
Ivwi ÍUtr kaöfie lyo ioi
rnü éuo/ —_
leai,tl mh\\ e JCOij} Ntwjcrt i-.ljo :oj«0
Hul.iall tollat IH-y.Vfi V.rta JO--.*J
Tarroény Jelentési
l^i. m..wM4UI »J Si!«-97</X), .o\'t> A5COOWIOO roir ClVXl-4SOOUX.nalt.j4if.
SJVOJ-ÍOJO <5r 7150O-7TÍW ub SSXOÍ9ÍOO t.ng.ri OS. 0—70000. r.pe. 170000, lorf. ^7000-38000. kót.1 7750ű-80WX>
A m»l tóisdén .x l.ányxat gyengébb v j|i, buza állomáioi Illlárdtlll, budaptall paritáiban váltoxatlan. Arp. citndea, tengeri arlnlén, korpa lanyha.
A M. T. I. magánjeUnUtt ■ délutáni terménypiacról. Irányxat gyenge. Huta Budapesten 960-65, állomáson 935, Roxs bpe.tl paritásban 940, ál\'omáion 600-20, Takarmányárpa bp.-sli piritá.ban 630 —50, Sörárpa 650, Zsb Fehér-megyéból 635. Bpe.t kórraktár 690, Tengeri 680, állomáion Sreged kórnyákéról 665, korpa 380-375.
Vátimarhauétár. Felhajlett.k 902 d.rab n.gy vágómarhtt. Arak: blk. 4100 - 4900, kivételesen 5400 -6000, .Hány 2900—3900. Magyar hlxott ökór jobb 4000 - 4500, kivételeién 4706. kóiepe. 3100 - 3900. alárendelt 2350 -3000, l.rk. hlxott ökör jobb 4300- 5000, kivételesen 5200—5400. köxepp. 3200 -4100, nlárrndrlt 2400 - 3000. magyar fehér tehén 2400 -4000, kivtlelcsen 4200, tarka tehén 2300 -4500, ki vétele.en 4600 -5000, bl/oly 2600 —3800, kivételesen 4200, növendék-mirha 2400 —3000. csontoir.ivaló 2900 -3200.
Marhahuivásár. M.rhshua I. r. egía.ben 6000—7900, hátulja 7000 -8200, elrj, 58CO-88ŰO, II. r. egészben 5000 - 5600, hátulja 6000 —6700,eleje.1400 - 4600. Növendék-marha I. r. 4600—5400, csontozni v.ló 3500 - 4000, borjú {61611 bőrbe) 9200-9400. Kénlet: N.gjmarh. 108, cladla 70, növendékmarha 13, eladés 7, borjú 21, eladás 6 Birka 310. eladás 260. M.rh.bör 7800— ¥400, faggyú 1500 - 4900. A vásár élénk volt.
Stlléivitér. Felhajtás 2400, elkelt 1500. Könnyű sertés 8200 - 8400. közép 8600 - 9000,1 r. 9000 -9300, is\'r 12000, szalonna 11000, lehuiott hus 9800—10400, szalonás félserlés 11000.
réii«tk.tit4: aeérl Póscti Oésa. Kal.16. aa.rkeiat\'5: Sxtrokay Kálmán. Téms.rk.ixtá: Uojicd.k ÍÍCI.O. Kiad\',: Nagykanliaat Nyomda éa Lapkiadó Vállalat.
Apróhirdetések
Minden mO 100 korona, vatlacabb hatéval 390 korona Alláit ke.eeöknek. }0 at<iaKk «m«Jraynjr. Vállr. flonepnapokon 100 • taaa!4k leUr. l.cjkUebb hlrdeKa 10 nO.
Júkerbart •bSiltAt tn«if4-.tlre Vsr.uk, Xlu<c-»!•» e« SataWe. Sjoj
f.kp.l r»Mmle#«-lekolat W<e«lt |U<tll a!-it\'/n l.\'Ust <vv.,t *Ut«<t>tai jinlr «-í»«l. >!A4ii(|. ►,<o ii n»j, |litul((il ia. Wfj;<:<:5 iliikulit k»-Me. nCs t»iy n-ttUn. SjlS
t li.14 •£) ei«uacAá(iree NV«i»« llélli.il 1 ir-oUe
j_
KoajKat (t^ét.l Itmrt t(.\';«a iSáilMit. (}((• etlttÍM IIim;Ii. Cta a Iu<ó4lti\'i6i». Sjio
K\'.i-iA uj -1 tv lioit.\'i krral.a lflkOr. Ctm a kli46l>«0, » S;i>
k\'n H||el«)U ale4» XliUjitd «. »». Tiiü-Ua. »l«l
Legolcsóbban
szerezheti be a
legjobb árukat legnagyobb
uálasztébban
KiSFALUDI ÉS KRAUSZ
dlvatnagyáruhézában
w,, ARANY KAKASHOZ
HAGYKDNIZSliN.
Nőiszövet olcsóság!
Dup\'aazélea sima, scholtls
és csikós szövet métere 17800 Duplaszéles schottis és
C5Íkos szövel métere 19800 Duplaszéles gabardin szövet métero 19800 Gyapjú női posztó minden szinben mélore 27800 130 cm. széles gabardin
nóiszövet mélere 27800 U0 cmlr. szél.-s angol
cosiUmre mélere 38900 Boy-szövei női kabAira
140 cm. s:éles rr.é\'.ere 60000
Tükör posztódivat különlegesséf
140 cmtr. széles rrlndeo ixinban
HAlkabát ás kOpmyv.lourok, tsvlltsl-tok, sötétkék és fekete szDvttik (oslOnn ál ruhikra kOttiféli tflvat-uSyéítkbtn, vslourbiriotiyok ás vsloirr idillfonok minden dlrabzlnárnyelet-bsn, sima ál mintázott dlíltsslymlk.
FérfUzövet olcsóság
140 cmlr, szélet ttr.p.
ruhákra métere S7S00
140 c-n. szélet gyönyörű
mintákban legjobb ml. nósájben métere 49800
140 cmtr. széles angol
zsánergy.pjuszövolmt. 63590
Ezenkívül órláal raktár fárfl
té\'lk.blt ét átmeneti doubl kabát-szövetekben, fárfl bundaálhurxtok, frakk, ztskctl ás szmoking tzöve-tekben, cslzmantdrig k.llékekb.n ésöllönyizövelkaionleg.ttigekb.n
Araink olcsóbbak,
mint bárhol I
Színtartó snrgtlok, moiék, ágyhuulok legeltöbbrondll wáixnak, nchlilonoK, ksbílbé.éitv. ízövöpamut á> cárna.
Bámulatos oltsóságl Plald kendi darabja 25000 K
Nagy maradék vásári
•>,\\1.ai közlöny
1923. okiól.er 16.
27. számú JtörrendeSet.
Hungária Cipöüzlet, Nagykanizsa.
Utasítjuk. hogy a rafctdrdn léuő cipők drót folyó hó 15-tő! kezdödőieg,
nagy forgalom elérése célidbói
20°
.■kai száléiba le.
HUKQARIA
központ
BUDAPEST.
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
viiirolonk legmagaaBbb naj-l áron
korpát
bármilyan crannyiségcan napi ár alatt szilll\'unk.
Zalavérmegyel Szövetkezeti Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
HttMrdn Fntur*. TtJifcoiitB. >*S.
Ml g a kareakcdő pihen, helyette a reklám dolgozik.
III
FÉRFI NÖI
C,VERMEK
október hó 15-tői
november hó 15-ig
November 18-án
jelenik meg ezen u|«á& ban, hogy melyIK napon.
Örlssa m.g l.hkl a blokkjil, m.rt annak ell.ntbon vissza* ■api. a harl.nyfttrl Illetett
teli.. a.ll.B.l 1
Kötött gyermek garnitúrák,
Kölöit női kabátok, W, férfi és gyermekharisnyák, liyakkendő különlegessége\', Hamerll börkeztyük óriási választékban
Fő-ut 11. Telefon 221
Groxit gyiittmintu
fedéSSernez&lk
minim !r.iuís\'g>\\-n py xi trikón
SflRTORY OSZKÁR UTÓDA ténnél
KlrMy-ulca 39. .,;.
HIRDESSEK
n
ZALAI KÖZLÖNYBEN.
A szüreti idény alkalmából ui cs kifogástalan minőségű használt
hordo:
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek
mellett használatra, köíssön kaphatok {
Zerkowiíz Albert
borr.öyyktfj:-ktdévéto.i
Hsgvfkoni/sán.
Hunyadi János
t«.-mészetoi koiorüvi* a viSig 01 •»osi t-.klntclyoi által »j-<n\'-v».
Csak 4 nap! Nagy alkalmi vétel!
At Diimi t 01 loUpoKat Ir Alualatoa olí.vu k I Ai n.llj.i W
KLEIN JÓZIEF Él TElTWÉaE
Juuiparpaiuul ma toludan • >lul>"it kafilintó
Bi\'it\' \'IP\' 1 \' I" clpöiruhixiban
Miltenyi Sándor es Fia a Rs-uton
Női e^ész füzös cipő 48 OOO, 75.000, 90.000 korona
Férfi fii /.ős egcsz cipő 88 500, 93.500, 110 000 korona
Női félcipő.......... 55.000 korona
eaar mij. a kéeziet tait. 8M)
Súját gyártmányú női cipők . . 125 000 K és feljebb
férfi „ . . . 130.000 ,. „ Gummiialpas sportcipők, vadászcipők és csizmák bőr-és gummilalppal raktáron, vagy megrendelésre.
m
vglaiaágea asira.7. válogatott wincaéjjbon vagonrakoaiinyban azonnali, taitlog kíaöbbl aiá-lltiara vAaArolok.
PoUák M. Imii k««T.«, Nagykanizsa
T.loton.aigmok 1s3. 6. 181. Tévlrjll dm 1 Ttrmtny. W Ktízvetltöket dljnzok. -jss
s«r g héten |
Szabó Sándor cipőáruházában
oz éu folyomdn uisszamaraól egyes pdr cipőket a
napi árnál 40°|o-kai olcsóbban
drusitjci. — Neuezelesen:
Női magst fekete és barna cipők 60000—95000-ig
Női fél cipők...... 45000—65000-ig
Női antilop cipők ...... 80000.—
Női fehér vászon cipők .... 20000!-
Kaztnczy-utca 1. szám.
NV ^Atow r. Na-.s
i,óhertnat?ol, lucernamag^t, kölest
c» *gy<b <^»z..\'sságl ma&v.Jul, mscJiD mot nylscg\'jen a lagmagnabb nnyl «:oí> vosz
REICHENFELD GYULA
m.gn.gyk.r.fkodö
NAGYKANIZSA.
Bérlet.
A nagykar.izsei i*R. Iiilv. evmee. li\'tiis envhfzkőzséíj (Ciíngerv ui 3Í
10 (ll>) 4t ra bír bcnd|« i;
O. F. B Hílíl. .lapjín lit er; . sénct Újmajor melleit Itiu\'-.ll 10 kat. hold .záalófSIdJ*! ti .
LeinyvAii dtt\'őben ./. uj diWuti. kelrtre fekvő 5 tmt hold rcljll A bérlet foltételel « kövcik«4\'< A IS kai. hoM fó\'d csík r.yU-lesen, egy birto\'*teslben aduit Ki
A bérösszeg kftt. holdsnkitit búzában és pedig a bérősi-.eg fer * gazdasági év e\'eJÍP, leb.M clíre, a másik fe!o pedi^t env — meníli-rod*s szerimi — Ítéíöljbi icíób* ■ Acelendő.
A bérbevevő a"sr.-r:ödjs p^nij.;-b :tarlftsílnak bizlo\'iiílsíra kölclcsb\'*-tositékol adn!, mrly b\'ziosiií-k mw oz ojáslHtb.n feliO.iiecend\'5.
A béibtvevfl kölelrs .1 B\'Jr»« 6 ívenként teljesen jlftlrtgyAiK.
A földek ut»n fiioienJí sd^.k " bérbevevőt terhelik. A szerzfdls bélyrgillelékíl és esyéb köilségO a bérbevevő v\'seíl.
Az ajén\'.tok legkésőbb f évi "H hS 10 án (keddun) déli 12 oréij r yujl.mdók be irlsbon «z ev.rj lelkészi hivaialb.n (Csongery ut X-)-A nagykanizsai ág. bit*. agybázkbzség vezetésit.
LEUELPflPIROK
mappdkbon is úobozohbon
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb udlaszlékban
Fischel Fülöp Pisi
paplréruhásában
NAGYKANIZS&N
VfaroshJtz palota.

■ éa \\.fMíuit V. . m vnyunidajéban. Nugyk.nizsan.
62. évfo
Ké.
- Vittsfaoap 850 korona, wnsár- és ünnepnap 300 korona.
\'rim,
cl \'cm,.... :-«a, 1923 október 17. Szerda
n\'es,
235. szám.
POLITIKAI NAPILAP
ClOfHoUd Ara: fis/ li<5ra flOOO korona. DadkpMKa kaj>t»M«l Auk«r-k0> 3. •«. <lott*iiy ArurfAtiai
fl kölcsön belpolitikai garanciái
A Jóvátételi bizottság végre meg-kezdte Magyarországnak pénzügyi és ga?dcságl tn\'praálÜláséhoz nyújtandó kölcsön ügyinek tárgyalásit. A kölcsön megvalósítása és rr.i;lőbbi folyósítása mellett nemcsak a szüksé-gos kategetikus parancsszava szó), Innem Bethlen litván nagyjelentő ségü nyilatkozata mén, mint nagyon hrtssos tényező, plr\'jára állott mojJ nem ez egész frencia közvélemény is. Mindezek következményeképpen valószínűnek látszik a jóvátételi bi-zo\'.tségnak olyar értelmű döntése, mely felfüggeszti n trianoni béke sz.-izódcsbcn kikötött záriatjogokat és igy a Magyarországnak nyújtandó kócs5n útjából eloszlatja az összes elébe itírnwsztoii elvi kifogásokét. A Jóvátételi bizottságnak iyetén kedvező döntése nc-n is lehet nagy meglepetés azok számára, akik ismerik azt a barátságos, Magyarország Ulpraallitása iráni immár ko* molyon érdek\'ódő kü\'politikai atmoszférát, amelyet Bethlen István gróf miniszterelnök ojyan kitűnő kül-potfttkai érzékkel és tapintatossággal teremtett meg a válságokkal küz-kWŐ Magyarország körül Ez o kül. politikai megváltozott viszonylat lesz az, ami minden akadályt elhárít a kölcsjin utjíból. Tavasz volt, amikor gróf Bethlen litván Kállay Tiror pénzügyminiszterrel Párisban és Londonban hosszú ideig tárgyalt a magyar kölcsön egyetlen nagy akadályának, a zálogjogok felfüggesztésé ről. Akkor azonban még nem voltak meg ezok a belpolitikai feltételek, amelyeket a jóvátételi bi/ouség magyar részről kívánt: Bslh\'enéknek tehát csík Ígéretek és remények birtokában volt lehetséges haza-lérniók.
A nyár folyamán gróf Bethlen litván miniszterelnöknek sikeröli teljes konszolidáltságot és belpolitikai nyu-pírnál teremtenie s mire az ősz eljött, az egész ország bizalmától öve-w«en uuehiioit újra külföldre, hogy eszkompiáija a nagyhatalmak igére-,cír- - - Gróf Bethlen István miniszterelnök Kállay Tiborral együtt azután nemesik a jóvátételi bizottságnál, hanem a Népszövetségnél is JJj\'Att ís megállapodott abban, hogy a Népszövetség egy Budapestre kikül-oendó bizottságával együtt kidolgozott )crv »!"PÍ4n a Népszövetség engedélyezze a magyar kölcsönt. A nomzet-8> Ülés hétfői Ülésén rövid nyilatkozatot •aott csak erről Bethlen István gróf, RuniS2terelnÜk, dc cz a rövid nyi-u»kozat a magyar gazdasági életre
Vc "légis rendkivUli jelentőségű,
aminthogy nagyjelentőségű a Jóvátételi bizottság tegnapi döntő határozata is a magyar po\'ilikai életben. Hogy a jóvátételi bizottság nem fog másképpen határozni, mint a magyar kölc\'ön megadása és a zálog-Jogok felfüggesztése mellett: azt már dr. Benes cseh külügyminiszter va sárnapi nyilatkozata is sejtetni engedte, amidón kijelentette, hogy a magyar kölcsönnek ovi akadályai nincienck többé... £s ugyanakkor,, amidőn Bcnes az elvi okndá-lyok leküzdéséről, már mint befejezett tényről beszélt, egyben azt is kijelentette, ho«y még bizonyos belpolitikai garanciák nyújtását várják Magy-Írországtól, crr.cly bc\'po\'itikai biztosítékok megadására p,tc( BethlenU\'.v&n hajlandónak is mu\'a\'.kozott. Ámde ezsfe a bc-politikaí garanciák korántsem olyan súlyosak, mint ahogy azt a Jobb oldal íxpoíftlt vezérei a közvélemény megtévesztése érdekében hangoztat-Ják, heinom mindössze csak arra szorítkoznak, hogy n magyar kormány a kölcsön megszavazása esetén garantálja a teljes belső konszo lidáciát, a gyülekezési és szólás szabadságot, a szélsőséges kilengi se\'< megf\'kezését, szóval garantálja a belső békességet. E\'.ek a belső garanciák nem jelenti* a kisantant beavatkozását a bulső magyar ügyekbe, ezek a garanciák nem jelentik — amint azt a jobboldal h:r deli — a kisantant gyámkodását, hanem jolenti a mindenki által óhajtott puccsmcntos belső békességet. Ezeket a garanciákat p;dig minden lelkiismeretfurdilás nélkül biztosíthatta külföldi tárgyalásai idején gróf Bethlen István, hiszen erek a gnran ciak egyben a józan mogyar nem zet kívánságai is. Euripa — mint azt gróf Bethlen István szolnoki beszédében mondotta — békét kíván Magyarországtól. Hí pedig Európa békét kiván tőlünk, akkor tulajdonképpen . csík a mi óhajtásunkat juttatta kifejezésre. M:rt ma, ebben az országban mindenki a békét, a munkát és a csöndes megélhetést óhajtja, forradalom és pttccsmentcs belső politikát, a tehftségés a munka érvényesülésének idtjét. L\'hot, hogy a szélsőségeknek nem ez a nyugodt politikai atmoszféra az ideája: de ez nem jelenti azt, mintha a békés politika megvalósulásának talán akadályai is volnának... Gróf Betíden István gazdasági rekonstrukciós politikáját mindenki a magáévá tette, ugyancsak minden józan magyar ember a békét áhitozze; nincs tehát semmi ok sem arra, hogy a békességtől, illetve a külföld által kért belpolitikai garanciáktól féljünk. A hülföldnek szükségo van arra, hogy Magyarország a béke állama legyen, szüksége van erre minden magyar
egzisztenciának is. A külfö\'di kölcsönt tehát ezekkel a feltételekkel mindenki óhajtja és e.\'ért valóban a nemzet munkása gróf Bethlen htván
akkor, amidőn — dacára a legnagyobb nehézségeknek — megszerzi a külföldi kölcsönt.
A mérsékelt liberálisok s a párton-kívüliek az Egységes Pártban
Heiurich Ferenc felhívása — A jóvátételi bizottság elkezdte a magyar kölcsön ügyének tárgyalását A földreformnovella az egységes pártban
Az Egységes Párt ma délelőtti értekezíetén folytotólcgosan részié teib:n tárgyalta a .lemzetgyülés elé
kerü Ő földbirtokreform novellára vo natkozó törvényjavaslatot. Az értekezleten Mayer János elnökölt, rr.ig a kormány tagjai közül nagyatádi Szabó földmivelésügyl miniszter és Schandl Károly államtitkár vetlek részt a pártgyülésen.
Az értekezletet félfizonegy ónkor nyitotta meg Mayer Jinos elr.ök.
Tizenkét óra előtt érkezett meg Bethlen Isván gróf miniszterelnök.
A fó.drcformnoyeÜA tárgyalását megelőzőleg az egységes pírt összt-férhetcllínségl és igazoló bizottságot válasz\'ott, amelynek elnöke gróf Széchenyi Viktor lett, ingjei pedig: Kenéz István, Krakker Kálmán, Ru binek István ás Rencres S^r.dor. A bizottság feladata a pirítások összo fv\'rhctctlenségi eseteinek felülviis gálás*.
Mayer János az értekezlet megnyitása után bejelentette intézkedő seit aziránt, hogy a pírt képviselő tagjait a Jövőben idej>.bcn értesithes sík a folytatólngos Ülésekről, mnjJ még egyszer ismerielte a novella alapelveit ós javasolt?, hogy miután a novella mélyen belevág nz egész ország ós nemzetgazdaság életébe és érdekeibe, nc tegyenok kifogást az ellen, ha egyes párttagok, különösen azok, akik a mu t heti álla János vitán nem vehettek részt, a folytatólagos értekezleten általánosan kívánnak a novellához hozzászólni.
Az értekezlet magáévá lette Mayer Jáno3 javaslatát; majd nagyatádi Szabó István fö\'.dmivelé3Ügyi miniszter rövidon ismételte a novella gyors keresztülvitelének nemzeti jelentőségét. Rövid beszédében kérte az értekezletet, hogy tekintettel a novella és annak a párt e ölt való tárgyalásának nagy fontosságára, vitassák meg annak minden részletét; 6 a maga részéről is a legnagyobb készséggel hozzájárul a legrészletesebb vitához.
A vita
Ai első felszólaló, Kovács Nagy Sándor bírálja a törvény végrehajtását és a pénzügyi megoldást. Hangsúlyozta az azonnali kifizetés
fontosságit, Fáy Gyula, dr. Rácz J-inos é» Siily Tamás feltzóialáiai után Rubinek htván rámutatott arra, hogy a reform nen:c<ak földet akar juttatni, hanem a tcrmeléat is elő kell aegitenle. Majd a fő\'d-r-fomiinal kapcsolatos izgatásokkal foglalkozik, melyele éppen magát a reformot vcaiéiyeztetik. A tö\'^b-Urmeléa érdekében a túlságos cl-nprózást káro»n:k tartja. Kivárja/ a nyilvános tcWgy.\'Iást.
Moser Ernő es Forgács Miklós vollak a követ kelő felazóbiók. — Forgács s/avalrfi nagyatádi Szabó Utv^n földmivelésügyl miniszter kijelenti, hogy « ncvellábi»n a hadl-árvrtkról gondoskodás történt.
Mayer J^noi pártelnök a vitát há: oJinegyed 2 kor berekesztette.
A részletes tírgyal-ís d;lutin 5 órakor folytttódott. El<ő fílszó\'aló Szakács Jóisef a tanácskoTáíck és ítélethozatal n7l.\'v-ánoTj:;gét sürjell.\' Kéri, hogy a megváltási ár és a járad^kster/éa fí\'tétí-leinsk meg-all«pi\'á:ában a vegyrsbirósúg cs a Kuiia dőntaön. Perluki pyula helyteleníti az 1 — 2 holdas s:étforgá-cioláat. Az eljárásba müaz.-iki aibk-értők bevonását jnvRto\'j?. Nemes BírtaUn f:l»zólaUsa ut in Zsi-vay Tibor indítványozza, hogy az állami, községi, egyházi és közalapítványi vagyonokból c»ak há>hclytket vegyenek igénybe. A háboi us birlokok megváltásához ragaazkodik. Kaas Albert báró, Hajós Kálmán, Berki Gyula Indítványai után Barla Szabó József ellenzi az egyházi birlokok megkimélését. Kyna P. András felatólulása után hfayer János elnök a vitát b-zárji éi r.z éitekezlto folytatását s/erdin délalŐ\'.t 10 órára ^tűil kl.
^A Halrurlch párt értekezlete
Budapestről j.\'l^r.ti ludókl\'ón^: A N rnxtti Polgári Párt ma esti értekezletén FJeinrích Ferenc hosz-azabb b?s/édben méltatt4 Bethlen látván gróf szolcoki nyilatkozatait. Kifejtette, hogy ha egy olynn óva-to« államférfi, amilyen a miniszterelnök, annyit jelont k\', hogy reménye van a kölcsön megkapására, ugy ez a Mj-rlentés naj-yon sokat jelent. Részletesen méltatta
s
zalai közlöny
lWit, október 17.
■ szolnoki program minden pontját a azután felhívást intézett a mérsékelt liberális politikusokhoz, hogy a miniszterelnök invitálásának engedelmeskedve lépjenek be az Egységes Pártba. A felhívásnak minden valószínűség szerint meg lesz az eredménye a a pártonkívüli képviselők is csatlakozni fognak a kormánypárthoz.
Ajóvátétell bizottság elkezdte • magyar kölcsön ügyének tárgyalását
Párisból jelentik: A jóvátételi birottaág ma megkezdte a Megyar-orazágnak nyújtandó kölcsön kérdésének tanulmányozását. A jóvátételi bizottság tárgyalásalt holnap folytstják.
Bathlen beszédének hatása a párisi sajtóban
Párisból j\'Ientik: Az egéiz sajtó közli Bethlen kijelentéseit, melyek egy uj békás politika kérdésének szükségességét hangsúlyoz zák. A L\'Homme Hbra „Magyar orazág feltámadása" címmel Ismerteti Bethlen nyilatkozatát. A fajvédők csongrádi kudarca
Az úgynevezett fajvédők csongrádi népgyöléae — amelyről a azélaőjobboldall sajtó (a csak hűvösen emlékezett meg — vasárnsp meglehetős siralmasan és a csongrádi választópolgárság legteljesebb köiönye mellett folyt le. Ezt a tényt valószínűleg elQga- sejtették a fajvédők, mert a csoport vezetői, Gömbös Gyula éa Eckhaidt Tibor nem Is utaztak U a gyűlésre, ugy, hogy a gyűlésen csupán másod osztályú szereplők jelentek meg.
Már Lendval István, Zsirkay János és Kiss Menyhért megérkezésekor a vaautl pályaudvarnál megállapítható volt, hogy a város társadalmának, a választópolgárságnak vezetői közül senki sem vett részt a fogadtatáson. Ugyanez a jelenség mutatkozott magán a gyűlésen Is.
Ez a tény arra kényazerltette a szónokokat, hogy valamennyien szordinót használjanak s óvakodjanak a hangulatot próbára tenni a belpolitikai helyzet kritlzálásával. Amikor az egyik szónok kiejtette a kerület képviselőjének, Schandl Károly államtitkárnak a nevét,
Unka
—~ A .Z.1.1 Kötőny\' ered.U regény.
IiU: Pétorty Tárná*. S)
Hirtelen eszébe jutóit a tudós leány. Ann.k a tündérek porszem al.kjában Jelezték a koronát . . . neki most sugárfény került homloka falé. Hanem ez nem volt elég ! . . . Nagyravágyó lelke a napsugárl helyettesítő vonalakra oda képzelte a kis gombocskákat. Ha már a többi rész megvan, olyan könnyű lesz azokat oda rakni.
Síelve rendbe hozta ruháját, hogy fölkeresse a főkírálybiró ural. Szabadságol kér. Haza megy, pedig nem h.za hívták... És ő ment kész örömmel. Még azon a napon elutazott.
A szekerest, kivel elindult, szüntelen biztatta és sikerült estére beérkezni Torda városába. A bölcse-ségéról hires városban (hol a malac is okosabb az embernél, meri farral megyen a vályúnak és mégis jóllakik) nem sietett Janku az ódon bástyafalak felé, hanem az Aranyos folyó hires hidján (melyre okosan voll fölírva, hogy ott helyben ké-szUlt) alig haladlak ál, fölértek az oláh pópátioz. Olt voll a szállás.
.kkor a népgyüiéien jelenvoltak lelkes éljenzésben tőitek kl éa ex megismétlődött, valahánysior a szónokok a kerület n/pszerü Wp-vi.élőjéről megemlékeztek. A cion-grádi népgyülélt ilyenformán aligha könyvelhetik el a fajvédők .Ikerelk kőié, aminthogy Csorgrád derék magyar népe egyáltalában nem I. h.jl.mo. azoknrk az eszméknek a befogadására, amelyek az építés munkája helyett a gyűlöletet, a romboláit és az osztályok és felekezetek kőzött! ellentétet hirdetik.
A papával sokat beszélgettek. Később a tervek is mind megvalósultak, de nem a J.nku álmai szerint, hanem a vértócsák mindenfelé elterjedlek. Magyarok vére volt... és még ez sem való regényük ko relébe, hanem a történelem lapjaira. Reánk az tartozik, hogy Janku Ábrahám este liz óra felé egvedül távozott a pópa lakásáról, öl követnünk kell.
A templom utcán síelve lépdelt végig. Kijött a városból, majdnem az Aranyos folyó parijára és olt fölkapaszkodott a palarétegekból álló hegyoldalon. Eit a hegyei még a rómaiak idejéből maradi nevén „Labirintusnak" hívják 8 az utóbbi félszázad alatt igen sok értékes római lelet került onnan napvilágra. Janku csöndesebben folytatta utjál fölfelé az oldalon, hol több helyről piros lüzlángok világa sülölt ki a hegy. oldalból. A sugár a palarétegbe vájt lyukakból lörl elő, hova a ciglnyok téli szállásra húzódlak. Mert meg-Jegyzősre érdemes az a különleges dolog is hires Torda városában hogy a cigány rendes lakója. A városi testületben szabadon, három évre válaszloll vajdájuk állal részt vehetnek és nem a kapitányság elé
Somorján FrUhwlrthet választották meg
Somorjáról jelentik: A nemzetgyűlés Időközi választása, mely kedden dílelőtt 9 órakor kezdődött, délután 5 kor ért véget. A •zavazá. két jelöltre tőrtént: früh ttyrlh Métyá. keresztényizocláliita és dr. Cserny Ferenc nem hivatalos egységeipártl jelöltre. Frühwlrlh 1418, Csrroy 330 szavazatot kapott. Igy tehát Frühwlrthet 1088 szótöbbséggel képviselővS válaaztották.
Jáiu\'n.kközségi vétségek elkövo-tése alkalmával, hsnem a vajda bíráskodik fölöttük. Nemdo, furcsa história. Azért ám olyan híres Torda városa.
A domboldalon legeiül lakó cl-gánzhoz bessóllolt Janku Ábrahám. Az öreg cigány liszlelotludólag le-k.pla zsíros, nagykarimájú kalapját, mig • család többi tagja bámulva nérlék a késői vendéget.
— Él-e még Csobrinka? — kérdezte Janku.
— Hit már hogyne élne Inslál-lomí Virágzik, mint a piros rózsa, fiatalon.
— Hol lakik í ^
— Éppen a hetedik kurtába tőlem.
— Kisírj oda I — parancsolta Janin.
— Hét mér hogyne kisérném ins. tállom I ... és föltette nagykarimájú kalapjít a vén dádé, aztán bocsánatot! instálva, elől indult mog, mivel ő a Járási inkább ludja. Útközben csupán három purdévai;találkoztak a késő órák\'oan, hanem három is elég voll kiséretnek. Noszs elkezdték a cigánykerokeket hinyni az Idogen előtl és melletl^mig a vén dádé cl nem riaszlolta őkel az uljából.
Olt állottak meg a hetodik földbe vájl huruba előli. A dádé pénzl ka-
zavargásokat keltenek az éhség-zavargálok.
Mannheimbqn a tüntetőket éi fosztogatókat a rendőrségnek kard-lappal kellett szétkergetnie, — Kölnben I. több helyen feltörték a boltok <jtaj.lt. — Tríerben jrancia pénzt követelnek a termelők éi . német márkát nem fogadják el. A trlerl lakosság körébea nagy az elkeaeredéa. Soüm.no birodalmi be\'ögyminlazter Kö\'nbe érkezett, hogy azemélyeaeo győződjék meg a lakotság helyzetéről.
Berlinben kedden délelőtt körül belül 60 fiatalember benyomult a Klein .trasse egy péküzletébe éi nekiestek a kenyérkészleteknek. A Schweden strassen nagyobb csoportok be akartak törni több pék-Ötletbe, de a rendőrség gyors közbelépése megakadályozta a fon-togatáit. A Müller stra.sen mintegy 500 főnyi tüntető tömeg őllze-ütközött á rendőrséggel, mely kénytelen volt fegyverét használni. ■
Magyar javaslatok a népszövetségi liga előtt
Hága, oktébe; lá
A népszövetségi ligák uniójs ok tóber 8—10. kőzött tartotta évi fótanácsi ülését Hágában, a békepalotában, amelyben tlzennyo\'c állam egyesülete képviseltette magát.
A magyar delegáció nevében Paikert Alajos, Póka-Pivny Béla dr., Giesstvein Sándor dr. és 7bscher hö\'.gybizottaági kiküldött jelentek m*g. Paikert A\'ajos deklsrációt olvasott fel, amelyben megállapító\'ta, hogy a nemzetek ezövc\'ségt nem teljesíti különösen azokat a kötelezettségeket, melyeket a kisebb• ségek jogának tekintetében vállalt, s aminek következményeképpen,**! uj államok azuverénitáauk alá került nem sxláv és nem román sjVu lakosságot elnyomják, amivel visioot a béke megteremtését állandóm hátráltatják. A háború vége óta •lmult őt év dacára, nem tolt képea a világ moatani rendje a kölcsönős békét és kölcsönös megértést létesíteni. A msgyar delegáció nevében erre vonatkozólag javaslatokat nyújtott be.
A főtanácsi ülés kimondotta, hogy parancsoló szükségét látji
polt, melyet örömmel szorongatott a markában, sőt azt is megkérdezte, hogy ne Jöjjön-e később utánit a méltóságos úrfinak ? Mort készségesen e«jön, vagy ha tetszik, megvárja, parancsolatja szerint.
Ict ez a szokás. Előzékenyen fo-gadják az uri vendégel mert Jól fizet ós gyakran jön. M»Jdnom mindenik cigányasszony szokott jövendői mondani, hanem Csobrinkának híre van Brassótól Bánffi Huoyadig, Foga-rastól Besztercéig mindenfelé. Jött Jánku Ábrahám Jövendőt jósoltatni, mielőtt belekezd nagy eszméjének kivitelébe."
A földalatti nyílásban legelői két borzos purdét talált. O.I Játszadoziak a tüz körül. Hitrább az üregben öreg cigányasszony kuporog és arcán ezer ráncot világit meg a pattogd hasábok lobogó lángja. Jsnku elküld-to a vén dádét, a kísérőjét éa a vén cigányasszony odatekintett az idegen hangokra. Hanem oz a tekintet furcsa volt. MsggörbÜU háta nem engedi föl a fejét, szüntelen a ÍÓ\'d«» kell néznie és ezen ugy segít » vén cigányasszony, hogy oldali tekint az érkezőre. Oda fordítja ke borzas fejét, mintha nyaka kön*1 tengelysxerüleg forogna. (foJri.
A belga javaslat kerUI előtérbe a német Jóvátétel Ügyében
Németországban egyre gyakoribbak ax éhségzavargások
vidéken mielőbb megindulhasson a munka.
Ax nj német pénx Berlinből jelentik: A német járadékbankot még e héten felállítják. A bank alaptőkéje háromezerkétszáz millió aranymórka. Etenkivü a német mezőgazdasági birtokok is fedezetül szolgálnak, összesen 40 milliárd aranymárka értékben. A járadékbank a mezőgazdasági ingatlanokra való zálogjogát 4 azázalék arányban, körülbelül 1 6 mi llárd aranymárka éltékben bekebelezik az icgatlanokra. Ez a bank bocsátja kl az uj pénzt. At 1, 2, 3, 5, 10, 50, 100 és 1000 márkás címletek nyomását már megkezdték.
Az egy márkánál kisebb váltópénzt alumínium és sárgaréz keverékéből állítják elő és már ezeknek a verését is megkezdték. Az uj pénz november első vagy második felében kerül forgalomba.
A járadékbank elnökét még nem nevezték kl. Az igazgatóság tizennégy tagból áll, kőitűk hét mező gazda, három nagyiparos, a bankok két képviselője, továbbá a nagy- és kiskereskedelem egy-egy képviselője. — A* igazgatóságon kívül 36 tagu felügyelőbizottságot neveznek ki.
Boriin, okt- 18.
A Times mai számában megerősíti azt az értesülést, hogy az angol birodalmi konferencia részletes külpolitikai vita után megbeszélte a Jóvátételi problémát. A Times nyomatékosan rámulat a belga jaoaslat várható eredményére, mely a garanciákra nézve kedvező propoziclókat tartalmaz. A belga javaslat valóban kilátást nyújt a megegyezésre. Ezt a Javaslaiot, mint egy párisi távirat Jelenti Sresemann kancellár minden részletében megbeszélte a berlini belga követtel.
Az uj Jóvátételi (érvről Jispar, belga külügyminiszter azt mondotta
Times munkatársának, hogy ez az első jóvátételi terv, amely alkalmas a közvetlen tárgyalásokra és amelyet a szövetségesek magukévá tehetnek. Természetesen minden reperáciís megoldást meg kell előznlo a német pénzügyi reformnsk.
E tekintetben a Srresemann-kor-mány már döntőit az uj járadékbank és az uj pénznemek kérdésében. A mai hivatalos lap már közli az öt uj pénzrendeletet. A Ruhr területen hamarosan megindul a rendet for galom. A munkásokra és vasutasokra a birodalmi kormány felhívása megtetto hatását. A közhatóságok, tisztviselők és munkások most állapítják meg azokat a szükséges in-tézkedéseket, amelyek a munka megkezdését elősegiiik. A német birodalmi kormány Belgiummal és Franciaországgal közvetlen tárgyalásokat ii sürgői, hogy a Ruhr-
Megismétlődnek ax éhség xavargások
Berlinből jelentik : Mialatt a kormány a jóvátétel éa gazdasági kérdések ügyében igyekszik megnyugtató helyzetet teremteni, o birodalom minden részében még mindig
1923. október 17.
annak, miszerint n viliig figyelmét a jövóben kettőzött buzgalommal hívja fel árokra a feladatokra és azokra a módozatokra, amelyek a legégetőbb problémák megoldására célravezetőknek látszanak.
A főtanácsi üléa ezek után el határozta, hogy összes állandó bizottságait, amilyenek n kisebbségi, gazdasági, lefegyverzési, nemzetközi jogi én kulturális bizottságok, Ismét megalkotja, de ezenkivül\'még olyan bizottságot Is teremt, melynek kizárólagos feladata ama lehetőségek alepos tanulmányozása, melyeknek nlapján n reparációs kérdések megoldhatók lennének.
Ez a bizottság Higábsn meg ia alaku\'t. Működésének biztosítására mintegy negyedmilliárd msgyítr korona összegű alap teremtetett és önálló ügyvezetés megelokitása mondatott kl. A főtrnícs elhatározta, hogy évi rendes konferenciáját jövőben Lyonban, Franciaországban tertja meg. Lyon város* nagyobb hitelt sznvazott meg e célra és mindent el fog követni, hogy Franciaország társadalma nevében kifejezésre ju\'tassa a nemzetek szövetsége iránti bizalmát.
k
v c s é
Í\'1
A Pénzügyi Tanács megszüntetése
A pénzügyminiszter biztosra
veszi a külföldi kölcsönt
Budapest, októbsr 10.
Kálloy Tibor pénzügyminiszter, a nemzetgyűlés elé terjesztette az Orsiágos Pénzügyi Tanács megszüntetéséről szóló törvényjavasla tot, ami gazdasági körökben élénk feltűnést keltett. Beavatott helyen, hol a pénzügyminiszter intencióit ismerik, érdeklődtünk a javaslat beterjesztésének előzményei felől éa kérdésünkre a kővetkező felvilágosítással szolgáltak :
— Az Utóbbi időben ez inflációs pénzügyi politika fanatikusai el-kényszeredett gazdasági helyzetünket mindig a defláció számlájára Írták. A mesterséges pénzszűke — mondották — a jelen speciális gazdasági viszonyai között csak rombolni tud és guzsbakötl a kereskedelmet. Sokan most azt gondolják, hogy a Pénzügyi Tanács megszün-telese egyel jeleni az inflációs pénzügyi politika kezdetével. Tévednek. Pénzügyi kormányzatunk a mérsékelt Inflációra még a nyáron rászánta magát a azóta a forgalombahozott bankjegyok összege a dup Iájára emelkedett, ebből is láthatjuk, hogy a Pénzügyi Tanácsnak még aem volt pénzügyi politikánkra az a túlzott befolyásr, mint sokan gondolták.
— A Pénzügyi Tanács megszüntesse mindenesetre nagyon jelentős haladás gazdasági helyzetünk megszilárdulása felé. Az • a körülmény pedig, hogy apénzügyml-niszter az 1923/24. évi költségvetési év első hat hónapjára megállapította azt a hitelkontingenst, amely az állami szükségletek fedezésére\' egyVlőro elég lesz és a továbbiakat pedig koronaértékre szóló kamatozó közforgalomra alkalmas állami kötvények ellenében akarja megszerezni, ez csak azt bizonyltja, hogy a pénzügyminiszter a külföldi kölcsönt egész biztosra veszi. Ó, aki az ántánt pénzügyi vezetőivel a köloaönre irányuló tárgyalásokat vezette, ezzel a tényével, a kölcsönnel, mint befejezett dologgal számol, olyannal, amire máris lehet építeni s amit belekalkulálhat az államháztartás rendszerébe.
zalai közlöny
HÍREK.
Napkelet meséje
Napkelet meséje mégegyszer eljött napnyugatra. Régi. régi, négyezer éves múltból került elö, kripta je nekéröl, királyi múmia lába elől.
Mikor Tutankhámen sir jót meg találták a termékeny egriptomi rne zökön, régen eltűnt már a királyi balzsamok nehéz illata és évezerek csendje vonta be színtelen, linóm porával a nagy halott pihenőhelyét. Es találtak ott a sírbolt mélyén akkori temetési rítus szerint elmaradhatatlan egykét maroknyi bu:as?e mct. Mert Osiris palotájába nem hid-g obulus, hanem a földből sar jadt élet szimbóluma, búza volt a kalauz.
Most már a>tán a 20. század kulturája öröm-ujjongva találta meg a 4000 évről mesélő emléket, négyezer éves kültura, művészet négyezer éves emberének temetkezési helyét.
Hozták a lapok, hogy Magyar ország is kapott Tutankhámen buzú jából egy két szemel, hogy vesse el, arassa le, hogy teremjen uj, négyezer eves élettel teliUtt gabonát a dus kalászos, de ma agyonkin:olt megy a r mező.
. Aztán hozták a lapok, hogy meg is történt Tutankhámen búzájának aratása. Uj élet támadt az egyip tömi sírokba rejUU magokból.
És az emberek elfogadták a kis legendát Elfogadták csak azért, me>t túlszárnyalta a tér, az idő minden sorompóját s egy pillanatra mindezek felett testvéri ölelésben egyesült a magyar mező a többi országok földjeivel és rajtuk keresztül Egyiptom buja földjének öserejivel
Elfogadták az emberek. Hiszen kis mese csupán. Az egyiptomi búzát nem vetették el, nem is aratták le. Hisz az a buzaszémbe rejtett kis élet pár év alatt,- elveszili újélet-nemző képességét, S*<t századok alatt a levrgő oxigénje is elporlasztotta, elégette volna Tutankhámen nap-sugaras mezökre szánt ulravalbiót, Meg hiszen ősi egyip\'omi szokás szerint megpörkölve adták vele a halottal a maréknyi búzát, ami ezzel már elvesztette csírázó képes ségét.
Csak napkelet meséje j- tt el még egyszer napnyugatra. Kalet szín-pompájának elképzelése hozta. Es körüljárt a modern technika, a fel világosodotlság mai népei közt. A kis legenda összeölelte egy pilla galra azokat, akik Európa kultur államainak aratták akkor a mezőit Hitében, mosolygásában, kételkedésében testvéresült egy pillanatra a sok sok ellens-ig:
És kelet kis meséjének ez volt legszebb eredménye. Ezért jött nap nyugatra. Ezért jött négyezer év ködéből Magyarországra is. (bl)
— (Naptár) Okt. 17. Hedvig.
— (IdŐjáráa) Átmenetileg száraz éa enyhébb idő várható.
— (Kétaznzéves erdélyi református Iskola beszüntetése) A kolozsmegyei Kisesküllő református egyházközségének összes birtokait kisajátították az agrárreform rendjén, sőt egy-szuszra ki-sajáti\'olták mindjárt a tanltólokás-sal egybekötött iskolaépületet is. E\'öbb a görögkatolikus egyháznak juttatták, majd utóbb „községháza* cimén vették el az ősi \'magyar iskolát, amely közel 200 esztendő óta működött.
— (A pécsi püapök pásztor levele) Zichy Gyula gróf pfcsl püspök papjsihoz és híveihez kl bocsátotta ujabb pásztorlevelét. A püspök e levélben pspjal és egyházmegyéje küönféle felmerült ügyeiről Intézkedik. Mellékletén közli XI. Piusnak a hercegprímás hoz éa a m»gyt>r püapökökhöz intézett levelét is.
— (Visszaállították az ag rár fámokat) A hivatalos lap mai száma közli a kormány legujibb rendeletét, mellyel a kormány ismét visszaállította az összes gabona félék, a liszt, az élőállat és disznózsír, valamint a hus behozatali vám ját, az agrárvámokat. A mul ren
deletet a főldinlvelétögyl mlnlszté-tium sikerének tudják be, amely mér a vámtarifa-törvény tervezet legutóbbi tárgyalásul során is érezhető volt. Egyelőre gyakorlati jelentősége az agrárvámok mai vissza-állításának csak a sertészsír áránál lesz érezhető. A gabonavámokat a kormány a legmagasabb kulcsban : 380 000 százalékban állapította mag. Ez azt jelenti, hogy egy métermázsa disznózsír vámja 171 045 korona, ennélfogva 1 kiló amerikai zsírt 1710 korona vám terhelne.
— (Pacsa megvette aPálffy kastélyt) A pacsal járás vezetősége a lakásmizéria enyhítésére nagyon eredményes munkálkodást fejtett kl. A járás 35 községének képviselőtestületi határozata alap ján Szentmihályi Dezső prcsal fö\'d birtokos vezetésével bizottságot küldtek kl, mely megvette a járás részére a pncsal Pálffy kastélyt. Ennek egyik földszinti részében van ma Is a lakáshivatal. A vételár 17 vagon buza. Az átvétel november 1 én történik. A földszinten nyer még elhelyezést a népgondozó osztály, az orvosok, a nőtlen szolgabíró, az emeleten pedig a főszolgabírói lakás.
— (Megdrágult a cukor) Budapestről jelentik: A cukor után fizetendő kincstári részesedés felemelésének következtében már a cukorgyárak is felemelték at árakat. A kis forgalomban mától kezdve a kockecukor kilógrammja eddigi 6280 korona helyett 7120, a kristály cukor pedig 5640 helyett 6870 korona.
— (A kongrua-revlzló) A vallás- és közoktatásügyi mluiszter rendelkezése folytán a veszprémi pü«pök köriratban hívja fel az egy-( názmegyci lelkészeket, hogy egy\' hét leforgása al.tt feltétlenül jelentsék be, menny! a természetbeni járandóságuk, (gabona, fű, bor, slb.) mennyi a káplánoknak helyi alapjövedelmük ? A rendelkezésnek az a célja, hogy ott, ahol több a hrlyi javadalom, elvonassék, s.hol kevesebb, nagyobb államsegély fo-lyóslttassék. Értesülésünk szerint a lelkészi állásokat hálom kategóriába osztják be: városi, falusi lelkészek és végül káplánok. A városi lelkészeknél legkevesebb 60 q, a falusi aknái 40 q, a káplánoknál 25 q buza árát veszik alapul, mint legkisebb mennyiségű fizetést. — Ha ennek a mennyiségnek oz értéké nél kevesebb a helyi járulék, ugy államsegélyben, kongruában fog részesülni a lelkész.
.— (Miről Ismeri inog az oláh II-n\'Anc a .szamarat?) A bukaresti hivatalos küxlüny legutóbbi ízAi a minisxt.ri rendeletit közöl, E rendelet jaerint ló 6s szamirhust külfóldro sz4llitini ctupin » következő föltételek mellett sxubad: az állat c\\ak négyle-vígva szállítható és mindegyik negyeden nrg ko l hogyni a 1<J, 1 lotvo a ssamfr p\'tiijít, hogy a vámhivatal olltn&izhesss: vr.lvbm lo agy szataör-o as iltat?
— (Döbröasy prelátus hagyatéka) Kaposvárról jélentlkf: A nipokban megkezdték az elhunyt Döbrössy Alajos prelátus kanonok terjedelmes végrendeletének végrehajtását. Mint ismerete*, oz elhunyt még életében tudatta Kaposvár város vezetőségével, hogy templomot kiván építtetni szülőföldjén, hogy az a második kaposvári plébánia temploma legyen. A végrendeletből most kitűnik, hogy bz elhunyt prelátus fejedelmi módon gondoskodott arról, hogy ennek a templomnak felállítása még a mai nehéz viszonyok közölt is biztositható legyen. Döbrössy Alajosnak dúsan felszerelt házi kápolnája volt. A felszerelések közölt négy milliókat érő kehely — köztük egy tömör ezüst dus aranyozással és a Döbrössy család címerével, azonkívül teljes apáti felsze relés^, egész sereg igen értékes mise ruha van. Igen ériékes kincse a házi kápolnának egy Mater Do\'orosát ábrázoló festmény. Erre vonatkozólag az elhunyt azt mondta, hogy ez a világhíres Gudló Reni olasz festőmüvéaz munkája. A végrendelet szerint ezt állapította meg a képről Anree Károly a pécsi székesegyház festője is. Ha tehát ezek a vélemények csakugyan megfelelnek a valóságnak, ugy ex a festmény egymaga körülbelül 500, 600 milliót ér. Az örökhagyó kívánsága szerint a házi kápolnának e?t a sok millió értékű felszerelését a felépítendő kaposvári templom k^pja. A végrendelet szerint a templom céljaira jut ex ax ösx-azeg ia, amely ösazes ingóságainak az eladásából befo\'ylk. Tekintettel arra, hogy bét szoba gazdsg berendezéséről van szó, ez az ősz-szeg is igen sok millióra fog rugní.
— (Halálos szerencsétlenség a szigetvári pályaudvaron) Borzalmas szerencsétlenség történt pénteken este 6 órakor a szigetvári vasútállomáson. Rosta Antal nyugalmazott pályaőrnél látogatóban volt az unokája, Buno-vics L-.josné budapesti vasutas neje, kit nagyutyja lekísért ax eatl voniithoz. Nagyanyja pedig nem jól érezvén megát, elbúcsúzott az unokáj&tfl éa otthon maradt. Később azonban meggondolta mtgét, férje és unokája után sietett s amint a sötétben a alnek között ment, a 6221. számú tolató tehervonat elgáxolta a bal lábát levágta. A szerencsétlenül járt 75 éves öregasszonyt beszállították a köz-kórbázb?, ahol egy óra múlva a nagy vérveszteség következtében meghalt. .
— (Nem mindenki fél a B Hátától) Sokan várják és keserűen beszélnek róla. Nem tudni még, hogyan lesz, kit talál a mult közgyűlésen megalakult^ létszáopr apasztáai bizottság felebbezhetetlen határozata. Eddig csak annyi bizonyos, hogy dr. Novay Imre városi aljegyző, rendőri büntetőbiró maga kérte elbocsáttatását.
— (Szüret Pacsa környékén) A pacsal iárás minden községében már megkezdték a szüretet. A szép napos IdŐ roppant kedvező a szüretre, a munka végzését gyorsltja, a minőséget ax esőzés nem roalja. Az átlagos cukortartalom Wagner mustmérő szerint 10—15 között Változik faj és a szőlő fekvése\'szerint. Az idei termés ugy mennyiségileg, mint minőségben jóval felülmúlja a tavalyit. A gazdák általános véleménye az, hogy az idei termés minőségbon nem messze maradt az 1917. évi terméstől.
ZALA! KÖZLÖNY
— (Határitlipő állomilaok kljalöli..) Nink»l»> kö.igsz-gatásához leérkezett a bilügyml-nisst.r körrendelete, mely kijelöli a határátlépő állomásokat áa mag atabja az illető helyaégakben szervezett államrendőtl kirendeltségek hatáikörát. Ciakll a rendeletben megjelölt helyeken írhat útlevéllel átlépni a határt, mlg ináiutt ciak a határszéli uli igazolványok érvé nyaaek Csehiilovákla (elé 13, Ko mánia felé 5, Auiztrl. felé 4 (Kő azeg, Sopron, Hegyishslom, Srent gotlhárd) Jugoizlávl. I. lé 10 (Mu rakereezlur, Barcs, Gzékényea. Mo báct, Magyarbo\'y. Krlrhla, Cilká fia, Rönké, S őrrg, Dávldl ára-Kotorrzsáoy)hel áritlépő állomás van.
— (Óaaaaigctt aaasony) Sti kes/ehérvdrrol jelentik : S-ombaton reggel 5 óra tájban aulyos kimenetelű szerencsétlenség történt Zichy\' ujfalu pusitán. Krlttllán Jórsef gazdasági cieléd fiatal feleség* amikor felkelt, hogy a házkői ü\'i taandők ellátásából keidjen, egy benzines lámpát gyújtott éa aasal as udvarra akart menni. A lámpa ax aaaiony kasében felrobbant és meggyújtotta ax aaa.ony ruháját. Pár pillanat alatt a sicrercsétten aisiony már valósággtl lángokban állt. A robbanás xajára as .suony nak férje sietett segítségére. Krisz bevitték a kórháiba.
— (Kimutatás) A aseptember 30 ikl Katolikus Nag,gyűlés és templomsxentelés köllségeihes adakoztak : ujnépl Elek Ernő 50.000, Zalavármegy.t Srövetkesetl Áruforgalmi (leéri Posch C\'i.) 30 000, Schwarz Ágoston 20.000, Bogén rlsder Frlyyrs, dr. Dsrás László, dr. Orlay György, Krátky György, S.lgrla.t L«a.ló 10000—10.000, dr. Málék Láaxló, dr. Sabján Gyula, Horváth Lipót, Dobrov\'ai Milán, Vaa Sándor, Első M.gyar Alt.Iá-noa Blitoaltó Társaság fóüjyr.ök
a ága, Hudy Jóistf, Pesti Magyar Kereskedelmi Bsnk főnöks/ge, Sur-gótb Miksa, dr. Cslll.ghy György, dr. Nliponsiky Béla, Eperje.y Gábor 5000—5000, Sanveber Jóiaif, id. Knortxar György, dr. Petrlc* Jóxaaf, Czvetkovlcs Jenő, Trlp.m-mer Jenő 3000-3000, dr. Prick litván, Liurrntii Olrkár, Gűrtler Ferenc, Orbáo Jtno., Lányi Lássló, Mráx Kálmán, Kaufman Jenő, dr. Kaufman L.joa 2000-2000, Kugler Sándor né, Mágolh Vrlmi, Riedl-mayer Károly, Agh Eda, Gol.nszky János, Jseger István, Msy Gtlella, dj. Krátky Jóxaefné, Gogl L.jos, Trojnár Ferenc. Flscher Jtnos, Bentilk Ifftoané, Ifi. Kcorlier Cyőrgy, P.lkovich Mária, Ksan l\'ma, dr. Petzlci Lás.lóné, Graff Jtnos, Keroir Lajos. Fa\'kai Vrlma, Krausx Lásiló, dr. Kováca László, Sritár Árpád, L.sky Nándor, Msr tlnek Gyula, Msrtln-k nővérek 1000—1000, Németh Erisébet, Bo ty.y lstvén 500-500, Keőmlves Ferenc 300, N. N. 100 koronát. A fentieken kívül még a Polgári Egylet ás a Katolikus Legényagylet válisitmánya megjáró hsiznál.tl
dijakból 30.000-30 000 koronát adományoztak a gyűjtés gysrapltá-aára. Eperjesy Gábor, h. pémtárnok. (>) Hatol.fogakat, aranyat,
estisről, briltlánsok.i, érmeket, atpacca evőeszközöket és dísztárgyakat a legmagasabb napi árban vessek. — Frlad Jóxaaf ákateréaz, Sugár ul 2. szám (Fő-ut áa Sugir-ut saruk ) (x) S azobáa lakás évi bérét la megtakaríthatja, tra rossz harisnyáit, a legjobb békebeli anyagból K1LIPP kölődájében — Szombathely, Száll Kálmán-utca 6. It. alatt fejeltelí.
1923. október 17.
A minisztertanács letárgyalta a mezőgazdasági hitet ügyét
Elfogadta az OMQ1 *s a kamara alötarJeaztAsét
Budapest, októbsr 10.
A minisztertanács legutóbbi ülé aén hosszasan, kimerítő részletes-■éggel tárgyalta ■ mezőgazdasági hitel flgjéi, alsposm \'megvitatta azokat a besdvinyokat, amelyeket ebben az ügyben az Országot Ms-lőgazdas/gi Kamara éa at OMGE Intéztek a kormányhoz. Az érdekeltségek hivatalos helyről még nem kaptak válfS\'t, értesülésünk szerint azonban a minhtferianáct elvben hozzájárult ax OMGE és a Kamara előtérj<stléséhez é« most már a me:őga»daaági hitel gyakorlati rendezése is a közeli időben várható. Eszerint az érdekeltségek kívánságára a bankokat ki fogiák zárni a hitel közvetítésiből s a gax dák a hitelszövetkezetek utján fog-nsk Kitelt kapni a J gylntézettól. A aiövetketetek közvetítésével fogják leszámítolni a gazdák váltóit is. A hitelszövetkezetek ax öt me-zögflidsaágl kamara azékhelyén mfl ködnek m»jd, e azövetkezetek felállításához 500 -500 millió ko ona szükséges.
Egyelőre még bizonytalan, az, hogy a mezőgaidsság részére mi (yen összegű hitelt fognak ftlyósi tani. Buday Igazgató kijelentése szerint 400 milliárd hitel is elkelne a magyar mezőgazdaság számára; egyelőre azonban már beérnek 40 milliárddal la a legégetőbb hiteligények f-dexéaére.
Kötegyánt visszacsatolják Magyarországhoz
Magyarorazág és Románia kö zött hónapok óla határkllgailtásl tárgyalások folynsk, amelyeknek alapjául nemcaak a békeazerződés szolgál, de a praktikus megoldás követelménye Is. A két ország közötti határ végleges megállapításé nál olyan vitás kérdések merültek * 1 amelyek a Magyarország és
Románia kö.ötll közlekedés lavar-talao leboi.y -lithstaia irdekébtn radikális rendezést Igényeltek. A vitás és kétes esetik tisztázására mindkét orsság delegálljsiból .la kult bizottság szállott kl a hit ár szélekre, amely a vltáa természetű kér diliket különösen a vssutl for galom szempontjából vatta tüzetes vlzsgálst alá.
A bizottság revliló alá vette Igy a biharmegyei Kőtrgyán állo mái határrendezési kérdését Is. Kölegyán eddig kliárólag határ állomás volr, egyik felét a MAV, máslkat a CFR hssinálta. Ugyancsak Itt végezte a romin állam a vámh.tárviiigálatot. A bliott.á, ugy döntött, hogy Kiltgydn állo más és környéke Maguarorttásnak Ültették oda.
Az átsdás Időpontját a bizottság nem f.\'xlrotle, de elvileg már októ ber 15 tői kezdve magyar terület lesz Kötagyán állomás s a tinyle-
Íes átadás pár hét múlva fog be övetkeznl,
E hó huszonharmadikán közös vaiulügyl tárgyalások lesznek Nsgy-váradon, amelyeken a két orazág több függő vaiutl kérdését fogják Végleg leodeznl. E tanácskoiások-nak egyik nagyfontoiaágu tárgya • Nagykároly-UörvélyI vawl vonal megnyitása, mely jelentős gazdaiágl közeledést jelent Magyar-Ország és Románia közt. I
A belgrádi Dunakonferencia
Budapeat, október lé.
A duoamantl államok gazdasági kor-föderációjának gondolata már a portorosel nemzetközi konferencián Is felvetődött és azóta Kősép európs mind veszedelmesebbé váló gszdaiágl váliága követkast\'ben különösen *»z utóbbi Időben lett sürgőim aktuálisai. Az utódallamok sajtójában mloden nemzetközi gardiségl kérdéssil kapciolatban fel felbukkan a konföderáció sürgetése, amit Csehszlovákiában éa Auiztrlában ép ugy propagálnak, mint Magyarorazágon, Jugoszláviában, Bulgáriában és Romániában. Ennek a nagyon érzett aiükségnek lett eredménye az a hón-pban Belgrádban megtartandó Dunakonje rencia, aminek táigyaláaa során a konföderációs tervek ügye is szóba kerül.
A Dunskonföderációban ma már a ssorossn vett dunamentl államokon ki.ül elsősorban Németország, mijd Leogyelorsság la részt kíván venni. Hogy a terv kivitele sürgős lelt, ennek az a magyarázata. hogy a halkánlsált Közép európa külön külön nem képes megtalálni azt a kontaktust, amely siorosra kapcsolja as agyes álla mokat a világgazdasággal. Meg kell szűnni mindegyik réazről as eddig folytstott ellenséges hstirpolltfki-nak, ami sok teklntetb-n okozója ennek a ma már katasitrofállssi lett általánosságnak.
A konföderáció sürgőslégnek másik oka, hogy a középeurópei államok gszd.s\'gi orientációja kelet felé kényaierűl, egyiászt, mcit a nyugati nagy hatalmak teljesen el íátjlk a nyugitl piacokat, viszont a keleti plicok vevőképeasége a török forradalom óla bekövetkezett keleti konszolidációval megnagyobbodott.
Csehszlovákia, mint a mai Dunaállamok ligiagyobb iparországa a békeszerződés alapján pozitív ajánlatot tett egy cseh—magyar— osztrák államközöstégre, amelyhez Jugosslávla csatlakozását Is kivi. natosnsk tartaná éa amely gazda ságl közösségnek ax volna a legfontossbb cé!j«, hogy részint a Balkáni, zéarlnt a tovább kelelet feldolgozott termékekkel lássa el. E terv azezlot M.gyaroiazág ciupán átmeneszlö szerepet játszhatna, amiéit a magyar k&tnány kijelentette. hogy csakis olysn konfóde rációban vehet részt, amelyben at összes ctallakoti államok a teljet egyenlőség alapján állanak.
A Dunakonföderáció tervével kapcsolatosan R zmánlábsn as a fe\'fo/ái, hogy érdekeik nem para-Icltlzáinik még egyelőre Ilyen kő zőa.éggel, de hajtandók azt a felvetett tervet, amely egy alsó dun.l konföderációról sxól, a nagy konföderáció megalakulásának akadályozást esetén megfontolás tárgyává tenni. Easeiint Megyaroraiág, Jugoailívla, Bulgária éa Románia kőzöl érdekeik alapján közös költségén szabályoznák a Dunát, elsősorban a Vaskapunál, ami áltsl lehetővé tennék, hogy parlijáratu tengeri hajók égést Budapestig 1,1■ jöhessenek. Magyarországra . terv fontos azérl, hogy elvesztett Fiuméjs helyett tengeri kijáratot találjon amtra Budspest les, alkalm.siá sbbso a pillanatban, ahogy a Vaa
Sít »« ezzel -at
nyillk a Fekete tengerre innen
Különfélék.
Kötött gyapjuruha mosása
A kötött gyapjuruha mosás után rendesen összemegy, vagy megkeményedik, mert nsgjon kevesen tudják a módját, hogyan kell azt mosni. E célra készítünk s\'»pp»n-lúgot, ugy, hogy 3 liter esővízben, vagy más lágy vlsben 65 gramm olajszappant feloldunk és az oldathoz 3 teáakanálnyl borsxot adunk. Ha a kimosandó ruhidtrrb nagy, vagy többet akarunk egy. szerre kimosni, akkor az említett arány megtartásával többszsppsn-lúgot készítünk. A moaán előtt a arappanlugot felmelegítjük és két-részre ossljuk. (A szappan\'ugnak nem szabsd nagyon fonónak lenni.) A ruhndarabot azután kimossuk előbb a lug egyik felében és azután a másik felében. A ruhát nagyon dörzsölni, vagy kicsavarni nem szabad Ha ■ ruhából a vizet egy kissá már kinyomkodtuk, két lepedő vagy vászonkendő közé tessiük és veregetjük, hogy a vizet a vászon magába asivja és ezt az eljárást váltott lepedőkkel többször folytatjuk. Az iey elkészített ruhát azután as asztalon egy abroszon, vagy vánonkendőo a helyes formára kihúzgálva kiteregetjük. Ezt meleg siobábán kell végezni, vagy olyan helyen, ahol l\'ghuram van Minél gyorsabb a száradás, aruhs annál jobban megőrzi ereded alakját. A száradás folyama alatt ellenőrizzük a ruha formáját éa az esetleg összezsugorodó réaxeket kihúzogatjuk. Kályhánál, vagy napon szárítani a kötött gyapjuruhát nem szabad, mert menthetetlenül össze fog menni.
A TŐZSDE HÍREI.
(Sajit MMUil Ut.ronjii.or\'11,
Tözadanaptár A tőzsdetanács hirdetménye szatlnt ax ártfküzlitl leszámolási naptárt a következőkben állapították meg : Hit/6, októ ber 151 rendezés ás szállités sz október 6 ikl benyújtásból. Csü törlik, október 18: fizetés as ok. tóber 6 Ikl benyújtásból. Szómba/. október 20: iil.nláulz kiadás, as október 13 ikl b.nyujtáahól és be. nyújtás délután 6 óráig ax október 31 iki fiictéii napra. Hét/S, októbír 22: r.ndesés ás aiállltás az október 13 Ikl benyújtásból. Csütörtök, október 25: fizetés as október 13 ikl banyujt.sból. Szombat, október 27: jelentések kiadása as október 20 Ikl benyújtásból ós benyújtás dáloKn 6 óráig, hét/i, október 29: rendezi. is szállítás as októbsr 20 Ikl benyújtásból. Szerda, október 31 : fizeti, as októbsr 20 Ikl benyújtásból. As utolsó hiten csül^tök helyett szerdán less a kaaaiansp. Hivatalos tőzsd.l forgalom — mint már m.g\'rtuk — október végéig minden hétjön, tzerdán ét pinteken lesz. A beavatottak éil.sülése szerint szó van arról Is, hogy novemberben négyre vagy ölre tta/lbritják .V-Jieti hivatalos napok számát.
Dilef5ttl magánforgalom. Irányzata továbbra la lanvha. Salgó 945, Magyar hitel 685, Kőszén 2600, Rima 108, Kereskedelmi bank 1100, Oiztrik hltol 135, Mező-hegyesl 403. Államvasút 400, Geor gls 1375, Mflr. 400, Fegyver 1425, Ellő Bp.ili Gőzmalom 205/ Ofs 520, Peatf Hasal Ellő 4650, Déli 110, Atl.ntlka 73, Kosslpins 35 száz.lék áru.
Dili magánforgalom. Irányzata
1923. olclábe- 17
ZALAI KÖZLÖNY
vasar
Singer József
ás Társa házában
Nagykanizsa
Központ-szálló épületében
Nagyobb mennyiségi] maradékot sikerült beszereznünk, amelyet mig a készlet tart, rendkívül jutányos árban árusítunk!
Siffon maradékok pr. mtr. 5850 K tói feljebb.
Vászon maradékok pr. mtr.
6550 K-ló! feljebb.
Zefir maradékok pr. mtr.
7775 K-tól feljebb. Karton maradékok pr. mtr.
_ 7225 K-tól feljebb.
Kanavász maradékok pr.
mtr. 7450 K-tól feljebb. 140 szeles félgyapju női és férfi szövetek 26500 K-tól
feljebb. 135 széles tiszta gyapjú női kabát velour-kelmék 58500 K-tól feljebb.
Nagy választék:
Mindennemű berlini váII-és fejkendőkben.
Szövöpamut és szövőcérna legnagyobb gyéri raktára!
Pontos kiszolgálás!
tarlóit. Koszipénz 25—2 75 százalék. Magyar hitel 666, Oszlrák Kitel 136, Hazai bank 200, Leszámítoló 98, Kercskedslmi bank 1125, L\'oyd bank 30, F&IHhllcl 325 Olasz bank 40. Ingatlan bank 325 —350, Kőszén 2650, Szlgó 550, Borsodi 240, Brocsinl 1030-1040. Kohó 400, Borsod—Miskolci 120, tlső Bpc.H Gőzmalom 210, Viktória 350-375, Fegyver 1500, Ganz-Danubius 5400, Rima 102, Hoíherr 190-95, G.idagíp 170, Alheneum 300, Pallrs 55, Vulkán 250—270, Georgia 1325-1350, Mezöhegyeai 390 -400, Cukor 3300, l-zó 515-525, Ofa 530, Nasici 2300, Viktória 19. Szlavónia 85, Hazai fa 200, Ailomvatul 400, Délivnsut 115, Mftr. 400, Allanllka 75.
Délutáni magánforgalom. Irány-zata lanyha, üzlettelen. S.\'gó 520, Rima 105, Mpgyar hitel 675, Déli-vasul 108, Kőszén 2500, Osztrák hitel 132, Államvasút 395.
Esti magánforgalom. Ax esti magánforgalom teljesen Qzleltelen. Egész délután csak egy két kötés jött létre. Az irányzat továbbra Is lanyha. S.lgó 515—20, Magyar hitel 662-5 - 680, O.ilrák hitel 134-5, Cukor 3175 -200, Kő..én 2475—500, Kereskedelmi bank 1100, Ango\'-migyar 113—16, Ofa 520— 525, Georgia 1360-70, Rl.na 108 —110, Ginz-Dsnublus 5350, Déli-vasul 108, Irzó 500—10, Kostlpínz 3 százalék áru.
Zürichi zárlat t
Beillő
Holland la tlS.«0,
ff.w-York 657-25, LoqJoq 2580-00. Piri. 341500, Mluoo 2555-60, rrága 1065, ünda-fest 0 0307-5, Záirib 051-;0,V«i.ó 6. Wl« 0.73 60, Szólia 618 0", O.iUU bfly. 0.80 00
A deviza-központ hivatalos árfolyamai:
Valuták
Davlaik
Ntpokon 69000 Am*t*rd<rn 1H0-7990
Aiifol Iont M}00\'91900 Uaiareat 94*lo7
Uv* 1*8199 Kopenháfa IW-lOj
DoUlr i6joo.K>too KriutUni* JOCO-JHO
Iránéi* h. 1195-1161 Loodoa 80000-91400
Mária 4-6 Berlin 4-6
Uf» 8;j-9Jo Olaaionil^ £85-940
Osili. kor. *rjo-«9jo >>lrl* 1tlo-is 46
D<1(* íraak 1010-106] P/l<» J7J-61*
Ui 95-ioS Stortbolm JOSo-54tO
Sokol Svíje J4J0-JJ70
Svljel frank J4J0-JJ70 Uéta >7)0-19]0
Korona dicili SiOfla «f s «9j
Kraak álr.ír — Zásrtb tj6-«4o
Leo^yel mi/ka 300-463 N«w>«rk I9J00104CO
Hollandi forint 7550-7990 Vrnö jo:m6j
Termény Jelenté**
3oaa (TlisavtdjU) u] 05600—00000, agyíb 05000 05500 rost 03500-4000 takarmányárpa 03000-6000 lör 72500-77500 aab 03300 68000 Kapri 67000—00000, rapoa 170000, korpa 87000 - 37600, kdl.a 77300-80000
A mai terménytőzsdén ax Irány zat tartózkodó volt. Malmok tlsza-vldékl búzáért ciak 955 koronát voltak hajlandók fizetni, ezen az áron azonban nem tudtak vásárolni. Tengorl üzlet telén, ára 1000 K val esett. Korpát ma sem lehetett elhelyezni.
M. T. I. magdnjelentésé a íer ménypiacról. Kis forgalom mellottt aj Irányzat változatlan. Buza bpesti
paritásban 950-60, DunAntul 900 —910, Rozs bpesti paritásban 640-650, Dunántul 590-600, Sörárpa 720 —730, Takarmányárpa 600—610, Zab 600 -620, Bpesten 670, Tengeri prompt 620-30.
Liszlploc. Dara 1700-800, 00 ás 1650—750, 0 ás 1559—1620, 2 es 1400—1500, 6 os 900-1000, 8 as 550—580. Korpa 360-80, 75 százalékos rozsliszt 750—850.
Marhahutvásár, Marhahusvásár I. r. egészbon 6000—7900, háluljs 7300- 8200, eleje 5800—7800, II. r. egészben 5000 —5600, hálulja
6000-7000, eleje 4400—4600. Nő-vendékmarha I r. 4800— 5400, ciontoznlvaló 3000—4000, juh I r 5100-5200. Készlet: nagyoiarha 254, eladás 90, nővendékmarha 28, elidis 18, borjú 36, eladás 26 birka 235 elsdás 235. Msrhabőr 7800 - 8500, f.ggyu 1500 - 4200. A vásár közepes.
Scrlcsvdsár. Felhajtás 1400, elkelt 400. Könnyüsertés 9000 —9200, közép 8600 -800, I. r. 8200- 8249, zilr 12000, szalonna 10500—108C0, lehuzolthui9600 —10000, szalonnás félsertés 10800—11000. A vásár vontototl.
Főszerkositó : zcórl pó.ch Géza. Kcltlís szerkeszti : Sztrokay Kálmán. Társszerkesztő: Boocdok Rczaö, KifldS : Nagykanizsai Nyomda éa Lapkiadó Vállalat.
Nyilt-tór.*) Nyilatkozat
EzutUI hozom az érdekeltek tudomáséra, hogy a Nagykanizsai Uránia Mozgószinház r. t. igazgatósági tagságáról ós elnöki tisztemről a mai ncp lemondtam, mert a vállalat biztonsága, stabilitása tekintetében hozott javaslataim az igazgatóság keretén belül nem kerültek elfogadásra és mert a Jelenlegi ellenőrizetlen ügyvezetéssel nem értek egyet éa mert ezért semmi felelősséget vállalni nem tudhatok, Nagykanizsa, 1923. okt. 11 én.
Pósch Géza
•) Aa • rovatban köiSttekírt aotn a ut-koutfsig, Mm a kiadóhivatal ootn Tállal foloWuég*.
Apróhirdetések
Minden isö 100 korona, raa tatabb batAvel 300 korona. AlMat koreaóknek 50 aiAiaUk cnradraény. VacAr- 4a ünnepnapokon 100 a*4xal4k felár. Logklaebb hirdeti* 10 aaó.
Kgr 0«t«»«JtO el»á6 Kltál)\'-c
Wtdgflis teljeaeo JMurt»n lívj 17 ..
korocJírt i^jüieo tladO. Clm: Uuick Dínea. Nuril, p. Zlllny.

Ingatlan eladási ŐUK
Sienltyóíjyvári hegytn íi Firbíncec ), i (■ i hold urtlftlilrtok pincével. Kanizsai )»riab«n 8 hold aiölfl p!nc«r«l <• ftlitmU«Ml, i*«*»t kanlitaí Jlritban 8 hold földbirtok Mnal ía latUIOval. több balatoni villa ai6Wvel é* kerttel. »#nil4jc-lök 4a tlalcltUaak helyben <a rid4k*o ela46k. BAvebbet
Dukáiz Dávid Nagykanizsa, Rákóczi-u.29
KlrAljr-u. 14, u. alatatt (emelet) 6av. Vífh Ll«zl6n<nál c(y Oíyea íckíroeioarafiöleány <a egj J0-hitből vad unutdU.y felvitetik.
FOrdfln taW iJJstbb nS. nyíri Qslettel bír. fíihe. menoe 5 ive* urhoi, áilarei vtgr Ipan-aho*. VI nem Tiplit,\' hinem j6 aiorcalmaa íek*<get Ve»e». C**kia komoly Uvékckr* vilawol. S«o<í»lmi. Jeliére kUd^bao. Sjtq
5
^ötru
C> PASZTA ^
Jobb a tar. jobbnál-
Legolcsóbban
szerezheti be a
legjobb árukat legnagyobb
választékban
KISFALUDIG KRAUSZ
dlvatnagyáruhtzában
az„ARANY KAKAS\'-hoz
NAGYKANIZSÁN.
Nőiszövet olcsóság!
Duplaszóles sima, scholtis ós csikós szövet métere Duplaszéles achottis és csikós szövet métere Duplaszéles gabardin szövet métero Gyapjú női posztó minden szinben métere 130 cm. széles gabardin
nőiszövet métere 140 cmtr. széles angol
cos:ümrs métere Boy-szövet női kabátra 140 cm. széles métere
17800 19800 19800 27800 27800 38900 60000
Tükör posztódivat k OI ö n I e g e f f 6 o
140 cmlr. széles tr.lndsn színben.
HSIkabit ti köpenyvelourok, Covtlcot-tok, sítétkék és lakiti izOvatak CostOmre <i ruhákra klllMtfla dlvit-szSvisakbtn, valourbárionyok ál valour sdilllonok minden íliatjzlnírnyalat-ban, sima és mintázott dlvatialymik.
Férfiszövet olcsóság
140 cmlr. széles strapa
ruhákra métere 37800
140 cm. széles győnySril mintákban legjobb minőségben mélere 49800 140 cmtr. szálai angol zsánergyapjuszüvetmt. 62500
Ezenkívül Arlásl raktár férfi Tilikabit és átmeneti Joubl kabát-szövetekben, férfi bundaáthuzalok, frakk, zsaketl és szmoking szövetekben, cslzmsnadrág kellékekben ésüllönyszővet különlegességekben
Áraink olcsóbbak,
mint bárhol 1
Színtartó pargstok, moiák, ágyhuiatok legeliAbbrendQ váunak, tehlHonok, kabátbéiissk. SzSvSpamut 4* cérna.
Bámulatos olcsóság 1 Piáld kendő darabja 25000 K
Nágy maradék vásári
2ALAI KÖZLÖNY
1923. oktílier 17.
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát is tengerit
viiáxoloiik togmitgasobb napi áion
korpát
birallyan maooytségban napi ár alatt sztlll unk.
Zalavármegyel SzövetkezeiI áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
51f|6c/dm: íulur*. T»J»Jo«ilf» i 1*8.
27. számujcörrendelet.
Hungária Cipőüzlet, Nagykanizsa.
Utasit|uk, hogy a rafclördn léuő cipők drdt folyó hó 15-töl kezdődöleg,
nagy forgalom elérése céljából
20°/o-kaI szállítsa le.
hungAria
BUDAPIIT.
Fájdalomtól megtört sz:vvcl tudatjuk, hogy felejthetetlen jó édes anyénk
özv. Schleiffer Gusztávné
szül. Spiegel Janka
f. 15 én életének 65-ik évében Jobblétre szendoxüU.
Drága haloltunk fö!di mAradvínysit f. M 17 én d. u. fél 4 órakor fogjuk a pacsal Ur. temetőbon ürök nj unalomra helyezni.
Nagykanizsa, 1923. október havában.
Áldott legyen emlékezete.
ttr. bclildífcr ln»re. Kelilcíffer */1i>Anta ffr.i C.IIUs litvAun*, Scli\'elfíef Anua (trj. llarloí I<eAn? ornnricl. I»r. Scklelffer lujréné »»1I- Aroiulh lluek* ra«r.}«. C-lllu.1 I»lvAn Uarfoi luö Mctiltlffer OyO«fc-/lke t» C<UI*c I\'étor, VM*n Vica aoo kii.
Házak eladása.
AxcdqsI elfoglalható basxillö vondófilö
eladó nagy kerttel Kiskaultsán kit elfoglal-ható olcsó ház. Nagykaniisáa url magánházuk, kisebb hicsk eladók. Szontgyörgyvárt hojyen J\'/« birtok eladó, szi» tó, gyümölcsös, kassáló íi rét. 100 holdas birtok jó épületektől Nsgfkaolzs tói 20 kilométer. e eladó.
ACZÉLI8KÍC ISZMSZT LÁSZLÓ
l»S«tU»ltr»»lnl Ii4d«. tai\'ii.jtm 0. t. S.-16I NAGYKANIZSA, PÖ-UT 3.
TJCUSVOX i 5»«B. »40»
SzAntó Vilmos
Ingatlanforgalmi IroddJ*
Hagykarlzso, ttttvös-tér at. ss.
Eladót 150 holdas birtok Somogy-megyében gazdasági épületckko\', felszerelései, toiméssel. 12 holdas szóló és szántóföld üzletházra!, nagy Ix\'.sóséggol és teljes frl-sztroHssel Zaltuncgyébcn Ü6 holdas birtok Somogymegyében, épületekből.
2 hold föld Nagykanizsa közelében.
2 holdts siólóblrtok Bagóhogyen Villa 15; latonlollén 0 szobával, kerttel. Mázak Nagykanizsán minden nagyságban.
Miltényi Sándor és Fia TíSSSí
Női egész fűzős cipő 68.000, 75.000, 90.000 korona Férfi fűzős egész cipő 88.500, 93.500, X10.000 korona
Női félcipő........... 55.000 korona
M" mig a készlet tait. ÍM
Saját gyártmányú női cipők .
férfi „ .
. 125.000 K és feljebb . 130.000 „ „
Gummitalpas sportcipők, vadászcipők és csizmák bőr-
és gummitalppai raktáron, vagy megrendelésre.
BURGONYÁT
•géBaaégoa aziraz válogatott mlnSaágbon vagoarakou&nybaua azonnali, aaatUg kósöbbl aeillitisra váairolok.
Pollák M. Emil „J3E* Nagykanizsa
T.laton-aaimok 105. ta U1. - Távirati dm l T.rminy.
W Közvetítő tt et díjazok. ~B»
Százmillió
korona nyerhető
rgy ösazegben egv\'etlcn sorjaggycl Q november 14 frn kezdődő XI. oaztál) sorsjátékban.
Megrendeléseket már eszközlUnk.
Deák és dr. Ordódy bankház
Andiéssí-atl Ilik, Budapest, Andréiiy-ul 16.
I.Utem: 80 millió Ujoutín,: 40 millió 20 millió 10 millió tl». Bnr.lin 700 millió.
.hri.!*t !tíi|»,/Jr.l
4000 korona \'!, 1000 ., V. 1000 .
Gro.il gyártmin}u
fedéllemezek
minden minőségben gy.-ri árakon
SflRTORY OSZKÓR UTÓDA cégnél
Ktrily-utea 29. |,„
I
FÉRFI
HŐI
CYIRMEK
október hó 15-től
november hó IWe
November 18-án
lelenlk mag ezen ujság-t>»n, hogy melyik napon.
örtaxa mag tahit a blokbJM, mart annak allanebon Vt..2« yaplo a harlanyéftrt tlzatetl tatj.a ó..105011
Kötött gyermek garnitúrák,
Kötött níl kabátok, Nű\', férfi éi gyermekharlinyáit, Nyakkendő különieDességoV Hamerll bőrkeztyük óriási választékban
Ffl-ut 11. Teleion 221.
Minden nap
fel8q INGYEN
mig a készlet tartl
prima női harisnya minden színben ^16.000 korona. I
Slrloszsruk. mtnyssszoa»l kaszsniknigv fálasztékbin. Estan/Ok. bSrviizosV, MrJndOV. iumpirpirautok. | összes szabókeliékeU lagolcxóbban kaphatók
KAUFMANN MANÓfl„SZERECSENHEZ"\'
A szüreti idény alkalmából u] és kifogástalan minőségű használt
BOROSHORDÓK
minden nagyságban eladók, vagy megállapodás szerinti feltételek
mellett használatra, kölcsön kaphatók
Zerkowitz Albert bZ&T Nagykanizsán.
QUiTTNER ARTHUR
J HATOsInirja unnmitLmxrz TzzxANvszzixPa.ö ,
Telefon: NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-UTCA 17. Telefon:
EJriütJ
motoron. clJlVroV. raliualat tclnlobolt. «MVC4I> éa Jrlr^k^adUkeSc bWrontlMt,
SlIrOru^O rUl^mo, moaUUtot pt.rw
UniIcooenO «Kflk r.ktAroB
Nyomaton a Na«ykanLmi Nyomd* ta Lapkiadó VAllelat könyvnyomdájában, Nagykanizsán.
jE^mmhí aaAm áfa héttftwwsi $50 Immros, vasár- és ünnepnap 300 korona.
62.

•—- l<»23 októbür 18. C.ütörtök
236. szám.
POLITIKA! NAPILAP
KlAriMlAtl *t»i n«r búr» eooo kor«n». llutlnyt\'Klau k*|>U»t4 AnUor-XO* 9. a>. dobált? árurftb**
Fegyverkezés
(bl) A kétemeletesre épllelt régi kanizsai negyvennyolcas kaszár nyában megkezdődött az u| élet Iskolapadok foglalták el a prlccsek helyéi. A néhai kaszárnya falai kö;t a kultur hivatás harcosai találtak helyet, hogy ncve!|enek u], egészséges generációt Zalának. A kultúra katonái, csonka országunk jövőjének fegyverhordozói foglalták el a közös hadsereg volt laktanyáját, hogy a demilitarizált Magyarországnak Innét Kerüljenek kl az er6sebb katonái A ka-szárnyát leszereltethette Trianon, de Igizlbb, erősebb, győzhetetlenebb fegyvert adott a kezünkbe helyette: iskolát, ahonnét az alkotó, teremtő munka Indul, ahol kulturlölényünk megdönthetetlen alapjaira épül az eljövendő évek Magyaroiszága. ahol a feltámadás bontogatja szárnyát.
Mást mindent ugyls elvettek !6!ünk.,Cuzsbakötötlen. majdnem íegy vei te\'enüiállunk abban a gigászi háborúban, amit elhozeti Európára a béke. Azt a nekllndulást, ami a háború clőlll években nagy lendülettel kapcsolta bele hazánkat a nyugati államok kulturális és gazdasági előrehaladásába, azt megbénította Trianon. Minden fejlődésnek szárnyát szegte az a gazdasági válság, amelybe Idegen hataimak ránk kényszerltett békéje sodorta ezt a kis megmaradt Magyarországot. ^
A gazdasági haldoklás Idején mostohagyermek sorsára jutott a kuliura. A reális élet mindennapi keserves tusál közt nem volt Idő 5 lelki szükségletek, magasabb-rendű Igények, kulturemberl akarások kielégítésére. Senki sem én rá meglóbálni a fáklyát, hogy ezernyi szikrája szerterepüljön az éjszakába.
.Mert a béke elvette azt Is, amit a híboru megkímélt; Magyarország kezéből kiütötte azt a fegy-v=rl, amivel vezetőhelye! küzd-hetett volna kl magának Európa műveltebb nemzetei sorában, honnét aztán részt kérhetett volna egész Európa gazdasági életének Irányításában.
t Nagy lehetőségek perspektívái á\'lotuk előttünk. Amikben hűlünk, talán még a háború befejezése után Is valameddig. Ma mindebből semmi sem maradi, csak a remény, hogy eljön még a ml fáklyalobogtatásunk Ideje, eljön még valamikor az Igazi béke, a kuliura békéje, amely ben Magyarország Is elfoglalhatja méltó helyét a nemzetek között.
Hosszú, ötéves megfeledkezés után ma Ismét hajnallik a magyar kultura egén. Amikor úgyszólván semmink sem maradi, akkor találtuk meg a leghatalmasabb, leg-leküzdhetetlenebb fegyverre: egy nemzet népének kulluráját.
Magyarország testéből csak annyi maradt, amennyi koporsó nak elég. Az Ipari terníelés fejlesztésének minden lehetősége kiesett a kezünkből. Gyáraink, bányáink, erdeink, gazdasági fej-lídcsüik íírtpcrtjalmlnt kon kurrcncia kerültek szembe ve lünk. A -termelő munka csupán egyik napról a másikra vegetáció, de nemzetgazdasági szempontból érték-feleslegeket nem produkál. Mert nincs nyersanyag és világpiaci viszonylatban nincs értékesítési lehetőség.
Gazdasági talpraállásunk sorsa egyelőre csak a várakozás, reménykedés, megfeszített küzdelem kifelé Is. idebenn is, hogy megteremtődlek a jelen és a hatalmas mentő munka életet adjon a haldoklónak.
Népek mllli\'lnak harcába kapcsolódik be Magyarország most. amikor, kullurfölénye kivívásáért feszül munkába és már a jelen keserves vajúdásiban elkezdi építeni jövő sorsának alapjait. Mert a jövő generáció lesz a feltámadás. És hogy az lehessen, most kell elkezdeni a munkál. Mert azt a generációt nevelni kell. Hitre, munkára, sok djcos akarásra, nagy-nagy hazaszeretetre, hogy meg tudja érleni egyszer a trianoni hazugságok átkát és el tudja söpörni az emberkézrakta korlátokat, amiken átcsap a magyar életrehlvatotlság örök dokumentuma: a magyar nép kulturális előrehaladottsága.
ft jóvátételi bizottság döntött /
a magyar kölcsön ügyében
A külföldi kölcsönt felszabadította a jóvátételi kötelezettség alól — Nincs többé akadálya a kölcsönnek
lésére, hogy a Slovenski Dcnnik
Pirii, o\\tS\\cr 17
A jóvátételi bizottság ma délelőtti ülésén lényegtelen változtatásokkal clfogadla a magyar albizottságnak a Magyarországnak nyújtandó köl csönre vonatkozó javaslatit. N\'scscnek kUlünöa fePételel u Kölcsönnek
llcték\'K hcl/cr. Hh*tJna>ták a
M«gy<r Távir-atl Irodát annak köz-
október 10-iki számában megjelent és egy reggeli lapban közölt az a hlr, amely axerint Bethlen litván gróf miniszterelnök a genfi tárgya-láaai alkuiméval a magyar kölcsön ügyében bizonyos Jeltételeket fogadott el, elejétől végig légből kapott valótlanság mindazok a részletek, amelyek az eddigi hivataloa közleményeken, illetve Bethlen István gróf miolsiterelnők kijelentésein tulmeanek, vagy a/okkal ellenkeznek, mető kitalálások.
Pénteken állapitja meg a miniszter tanács a Bakbéremelés mértékét
A libsrális ellenzék a kormány mögött
Budapest, októUr 17 Az orszi^is pJitikn esoménycibe
legutóbbi napokban erősen ktp osolodott belo a városi politika megmozdulása. A Hcincich párt tegnap\'; értekezlete s Hcinrich Ferencnek ott olhangzott beszéde — a középút politikájának hangottatása és a szélsőségek elítélése — visszhango: ketten minden táborban s komoly < következményeket várnak minden * oldalon a legközelebbi idők kifejté Kében.
Különösen nagy érdekességet tu lujdonilonak Szterényi József báró felszólalásának, aki elismerte, hogy ővele szemben a Nemzeti Polgári Pártnak volt igaza, midőn ismert politikai programj4t hangoztatta s az események tanúsága folytán szívesen vállalkozik az együttműködésre Heimichékkel.
A drágaság! bizottság nem tárgyalta n lakásrendeletet
Budapesti tudósítónk jelenti: A nemzetgyűlés dr.\'gacági bizottsága ülést toi tol), ,melyen az uj lakásrendeletet kellett volna letárgyalnia. Mivel a; ónban a lakbéremelés kulcs? még nincs megáll^pitva s ezzel a kérdéssel még csak pénteken foglalkozik a minisztertanács, a bizottság ma nem is bocsátkozott a rendelet érdemleges tárgyalásába.
Értekezlet r külügyminiszternél
A szomizédáliamokkal folyó gazdasági tárgyalások aktuális kérdéseinek megbeszélésére Daruváry\' Géza külügyminiszternél ma dé<i 12 órakor bualmaa értekezlet volt. Ai értekezleten a külügyminisz-
teren kivül Kállay Tibor pénzügy minUztrr, V/alkó Lijos kereskedelemügyi miniszter, Nagy Emil igaz •ágügyminisiter és Rakovszky Iván belügyminiszter vett részt. A miniszterek több órán át tanácskoztak, s megvitatták eliőaorban a csehek kel felveendő tárgyalások anyagát, amely ezidŐszcrint az egyes minisztériumok szakosztályaiban előkészítés alatt áll. A gazdasági kér-■*tlésck irányelveinek megállrpitá»a tekintetében a resszort-miniszterek teljes megállapodásra jutottak.
A földreformnovella tárgyalása
Budapestről jelentik: Az egysé-geipárt ma délelőtt folytatta tanács kozásalt a földrefotmnovclla tárgyában. A mai értekezleten már megkezdték a .részletes vitát s eljutottak a novella nyolcadik pontjáig. A kormány részéről megjelentek nagyatádi Szabó litván, gróf Klebelsberg Kunó és Nagy Emil. A mai értekezleten, amelyen Szily Tárnái elnökölt, \' nagyobbára jelentéktelenebb módosításokat ajánlottak a hozzászóló képviselők a a tanácskozásokon inkább arra szorítkoztak, hogy az alaptörvény ogyes szakaszait összeegyeztessék a novella azakaszaival.
A mai délelőtt szónokai Kovács Nagy Sándor, Szakács József, Erdélyi Aladár, Rubinek István és Hajós Kálmán.
Nagyobb vitára ciupán a második .és hatodik paragrafus adott álkt-Iinttt, mlg a többi pontot változatlanul fogadta el az értekezlet. A második szakasz hetedik pontjának átazÖvegezését sürgették s e célból négytagú bizottságot küld-
ZALAI KÖZLÖNY
2
tck kl. Az uj 7. pont szövegéi, cmely az uj birtokok megvásárlóit körülményeit szabályozza, a párt legközelebbi ülésén fogj* elfogr-dni.
Ugyancsak szélesebb vita fejlődött ki a hatodik szakasznál ís, amely a már említett elővásárlásokra vonatkozik. Kovácp Nagy Sándor szólt ehhez a szakaszhoz a annik módosítását olyképpen ki vánjs, hogy az előrevásárolt ingatlanoknál a szerződő fél azt az értéket tartozik megfizetni, amely a tényleges fizetés napján a szerződésben kikötött vételárnak megfelel. Ezzel kiküszöbölik az áron alul való eladást, a módosítás tehát az elodó védelmét célozza. Ez a vál-
Linka
A ,Z«J*i Köx\'öny* eredeti regényo
IxU: Péteríy Tamáa (10)
— Itthon van Csobrinka ? — kérdezte az érkező és hangjáról hallatszott az a mohó vágy, az a tudásszomj, meiy ekkor eltölté keblét a jövő szép reményei felől.
— Csókolom kezlt-lábát, éppen jókor jött. Pedig a nagyságos urat még tegnapra várta a szép Csobrinka, hogy ide jöjjön, mert tudta, hogy megérkezik bizonyosan mo, hit itthon vagyon, csókolom a kezit-lábát. Aztán az éjszaka csudálatos álmai voltak a nagyságos úrról, csókolom a kezit-lábát. Sok mindent meglátott álmában is, csókolom a kézit lábát.
Janku kétkedő mosollyal hallgatta a vén cigányasszony fecsegését, de az oldalról feltekintgető ajtónálló nem hagyta kicsinylőleg gúnyolnia tudományát Csobrinkának.
— Hát én csak azt mondom a nagyságos urnák, hogy ne kacagjon előre! csókolom a kézit Iából, de várjon, a mig kijön Csobrinkától 1
A szalmával bevont lécajtót, amely egy sötét, tágas üreget\' zárt el a belépő odútól, fölnyitotta Janku Ábrahám előtt. A vendég belépett,
to> tatás a birtokforgalom helyesebbé tételét jelenti, mert az eddigi gyakcr\'aibnn az eladónak mindig attól kellett félnie, hogy a fizetési eszközök ingatag volta mellett nem kapja meg n megvallott birtokrészért annak ténylrges éilékét. A hetedik szakaszt változatlanul fogadták el, mig a nyolcsdik-nál Zsilvay Tibor és Klebelsberg Kuoó gróf kultuwminlsxter ajánlottak lényegesebb módosítást.
Az értekezletet e pont tárgyalá ■ ánál félbeszakították s a tárgyalásokat tekintettel a ma délutáura egybehívott drágasági ankétre, holnap, csütörtökön délelőtt tiz órakor folytatják.
do a vén cigányni nyomba brhuzta az ojtót a Janku sarkéban és a jö-vendöltető ottmaradt a Jcoromsötét földalatti üreg közepén.Ofa nem ijedt meg. Ugy látszik, igen jól ludta a szokást.
összefont karokkal, dacosan klhl-vólog állott a vaksötélségben.
— Ki vagyok én? — kérdezte legelébb a jósnőtől.
— Inkább kérdezted volna, hogy mi 1 — szolt egy csengő hang valamivel távolabb Jankutól.
— Hát mi vagyok?
— Most még semmi, de ha nom sikerül, a mibo indultál, akkor lehetsz valami.
— És ha sikerül ? . . . hallatszott a Janku heves kérdése.
A csengő hang nem válaszolt, mito Janku türelmetlenkedve toppin-tott a lábával.
—■ Miért hallgatsz?
— Mert ébren vagyok, mert nem álmadozom, mim te ...
— Látni akarlak I — tört ki Jar.ku hevesen.
— Nem lesz igen korán ? — tu-dakolá a csengő hang, figyelmeztetlek, hogy még semmit sem kérdeztél és nem azért fáradtál idáig, hogy engemet csak megláthass I . . .
kormány rendeleiét nem fogadja el és nem hajtja végre. Ennek a
visszautasító állásfoglalásnak következtében a helyzet a két kormíny közölt rendkívül kiéleződött. Az a veszedelem fenyeget, hogy a birodalmi kormány kénytelen lesz ugy nevezett végrehsjtó rendszabályokat alkalmazni a szász kormánnyal szemben, vagyis katonai diktatúrával kényszeríti a^szász kormányt a munkásszázadok feloszlatására és a birodalmi kormány rendeleteinek respektálására.
A berlini tüntetőket bíróság elé állítják
Berlinből jelentik : A munkanélkülieknek a berlini városháza előtt rendnzett keddi tüntetése alkalmából 84 embert vett a rendőrség Őrizetbe. Ezek tö:ül hetvenhetet rendzavarás, sz állcmi hatalommal szemben való ellenszegülés és a gyülekezési tilalom megszegése miatt a bíróság elé állítottak.
Ujabb zavargások
Berlinből jelentik: Tegnap Lipcsében és Mannhcimban voltak koaso lyabb összetűzések a munkanélküliek és a rendőrség között. Lip-ccébcn a dr.ígaaág ellen tüntető körmonstet rendeztek, amely a központi vásárciarnok felé tartott, de a rendőrség megfelelő számban vonult ki éa szétugrasztotta a töm?get. Mannhcimban vér is folyt, mert n munkanélküliek szembeszálltak a rendőrléggel, tm?ly fegyverét használta. Egy tüntető meghalt és egy rendőrtisztviselő súlyosan megsebesült. Kelet Poroszország több helységében az insége~ sek fosztogattak.
Késő este B;rlin keleti városrészében a kommunista ügynökök által n viros centrumába bccrődi-Utt tömeg néhány üzletet feltört éa rabolni akart, de a rendőrség idejében ctt termett és szétzavarta a csőcscléket. Az Alexander plahon is nagyobb zavargás volt, egy egécz század rendőrség minden oldalról bekerítette a zavargókat, a térséget és a körülfekvő utcákat megtisztította s a főkolomposokat le-tartóztatta.
— Jól van, — hagyta rá Janku, kérdezni foglek
— Da taitsd meg a rendet, egymásután mond cl mindazokat, amiket tudni óhajtasz, egyszerre ne ki vánj mindent.
— Helyes. Rendre kérdezlek. E őször azt mond meg, hogy szerel-e az h leény ?
— Igen, — felelte a csengő hfcng.
— Enyém Itsz-e?
A válaszkéselt. Janku ismételte a kérdést és biztccólag mondogatta, hogy:
—■ Mondd ki bátran l enyém lesz-e, akit szeretok ?
— Nem ... és ezt olyan lassan, olyan halkan, de érlhstőleg ejtet\'.c ki a Jövendőmondó.
— Nem igaz, — vágta rá Janku — én elveszem azt a leányt! Ki állhat utamba, hogy el no vegyem ? ...
— Te magad 1 — felelte a csengő hang határozottan.
Janku elgondolkozott, egy pillanatra. To hát ő maga fog útjába lenni magának, hogy ne birhassa a csodaszép leányt. Hanem a tudás vágya zaklatta belülről ós nemsokára tovább kérdezte jövendőjét a sötétben lát hatatlan jóstól.
— Sokáig fogok élni?
_október 18
Prágában is előkészítették a cseh-ma-gyar tárgyalásokat
Prága, oktéb-r 17 A külügyminisztériumban az illetékes miniszterek közreműködésével az elmúlt napokban megtelték a részletes előkészületeket, hogy megvalósítsák Benes dr. külCgymi-niizternek Bethlen István gróf miniszterelnökkel létrejött megegyezését, mely a kölcsönös csehizlo-vák-magy*r barátság kérdésére vonatkozik. Elsősorban függő jogi-éi politikfci kérdések tárgyalásának megkezdését készítették elő. Minthogy azonkívül olyan kérdéseket Is elintéztek, melyek csak közigazgatási Intézkedéseket követelnek, (mint pl. utlevél-látlnmozís gyorsításának kérdésit, a hotárincídenj alkalmával károsullak kártalrnllá-sát) minden megtörtént, hogy a Genfben érintett kérdés komplexumot megoldják és Igy mcg«lkotsik az alapját Csehszlovákia és Magyarország közti rendes viszonynak.
Fejszével vágta fejbe a sógorasszonyát
Nagykanizsa, október 17 (Saját tudósítónktól,) Szerdán éjszaka tizenkét óra után súlyos-in sérült asszonyt hoz-t; k be a mentők a kanizsai állomásról. Az arca és a fején alkalmazott provizórikus kötés csupa vér volt. A menlők azonnal étkő-tözték és beszállították a kórházbi. Az asszony eszméleténél volt, Igy mindjátt megtörtént a kihallgatása is, melyből egyelőre csak annyit siket ült megállapítani, hogy Balogh Károly nának hívják, 38 éves, gelsel lakos, ottani földművesnek a felesége. Férjének öccse szerdán a délutáni órákban fejszével vágta fejbe a szerencsétlen asszonyt. A csapás a homlokát a szemek közötti részen és a "koponyát érta. A kórházban azonnal megvizsgálták és kezelés alá vették. Állapotáról, « seb súlyosságáról azonban még nem lehetett véleményt mondani. A tett oka Is ezldőszerint még ismeretlen.
ösz hajad lesz 03 szakállad.
— Sikerül amibo indultam ?
— Na kérdezz olyan nagyot 1 . .. — figyelmeztette gyöngídon.
— Fogok e győzni ?
A jösló kevés szünot után csendesen sóhajtott ós halkan ejtették ki ajkai a választ.
— Igen . . .
— Elég 1 — szólt örömmel Janku Ábrahám, elég I Látni akarlak Csobrinka I mutasd magad I
A vidám kitörésre csupAn egy sóhajtással feleit a jósasszony. A sötétben aztán tovább mondogatta mind azokat, a mikéi Janku elmulasztott kérdezni. Hangja egyszerre von-tato.t, suttogó volt ós ugy tetszett, mintha földalaí\'.i kis. Üregből jönne vissza :
— Azt hiszed Janku Ábrahám, hogy elég ha győztél?. . . Nagyobb baj az neked, mintha veszteséget szenvedsz l. . . Csobrinka mindent tud, Csobrinka mindent lár, még a jövendőt is tisztán mondja cl. Az az írás, melyet boldogan szorongatsz a belső zsebedben, oz nem « 10 j&vadért íródott meg, mfts érdclrében van ós nem téged segít l . . .
(Folyt kOv.)
Poincaré fogadta a német ügyvivőt Ellentétek Szászország s a birodalmi kormány közt - Tovább tartanak az éhségzavargások egész Németországban
Boriin, okt. 17 A drágaság miatt tegnap kitört Zavargások az esti órákban is folytatódtak é3 minden jel arra vall,
hogy ma is megismétlődnek. A ható ságok széleskörű intézkedéseket tet tek a rendbontás és fosztogatás megelőzésére. A tőzsdét, amely tegnap a leghevesebb attak színhelye volt, valamint a fontosabb középületeket rendőrkordon zárja körül. Igen sok üzlet ma zárva maradt; a vásárcsarnokok és az élelmiszer-bódék szintén nem nyitottak ki.
A tegnapi v£res eseményeket szemtanuk a ríndőrség túlbuzgóságéra vciciik vissza. A városháza elölt egybegyűlt tömeg fegyelmezetten viselkedett s a znvart sz okozta, hogy a rendőrtisztvisslők lüzclő készenlétet vezényeltek, mire a legénység ideges lett és rárontott a tömegre.
A német ügyvivő Polncarénál
Berlinből jelentik : Hoesch párisi német ügyvivő ma . jelent meg Poincaré miniszterelnöknél és átnyújtotta neki Stresemann birodalmi kancellár levelét. Ebben a kancellár, ugy tudják, nem tesz konkrét javaslatot uj jóvátételi szolgáltatásokról, csak általánosságban leszögez] a német kormány jóvátételi hajlandóságát. Stresemann ismerteti a német valutareformot,
cmely szerinte hmét lehetővé teszi azt, hogy Németország teljesítse fizetési kötelezettségeit.
Diplomáciai körökben nem tartják valószínűnek, hogy ezen gz alapon sor kei ülhet a tárgyalásra Franciaországgal. — A kancellár ugyanis korábban már kijelentette, hogy a birodalom nem tudja a német Ipari világnak megfizetni a természetbeni szolgáltatásokat, ami annyit jelent, hogy az Ipar nem fog tovább szállítani Franciaországnak, ha a birodalomtól nem kapja meg a szállítmányok ellenértékét. Minthogy továbbá a birodalmi kormány megszüntette a szénvdót és a kiviteli illetéket, Franciország nem iát Németország részéről elegendő alapot a jóvátétel teljesítésére. A német kormánynak a szén-adóra éa a kiviteli illetékre vonatkozó intézkedéiét Poinccré a passziv ellentállás burkolt formájának tekinti és ebből uz okból aligha fog előzékeny magatartást tanúsítani.
Száaxorazág nem engedelmeskedik n birodalomnak
Berlinből jelentik : A német biio-dalmi kormány, mint ismeretet, elrendelte a szászországi szociálista és kommunista munkásszáz?dok feloszlatását. A szász kormány ma közölte Berlinnel, hogy a birodalmi
ZALAI KOZLOHY
23. október 18._
ITirek.
(Naptár) Okt. 18. Lukíci. . (időjárás) Száraz idő vár->, cr6* éjjeli lehűléssel.
(Megkezdődtek az elő-ások a kanizsai uj gimná-tnban) A negyvennyolca* körön gnyának gimnáziummá s piarista jhixzá való átalakítása közele-a teljes befejezéshez. Az udvar pén lévő két emeletre húzott ülrtben hétfőn már meg Is lődtek az előadások. Az Így ürült rfgi gimnáziumban azon-foko ottabb mértékben Indul-,ncg n fémipari szakiskolává áulskitás munkálatai. ■ (Már Blésezlk a létszám kkantésl bizottság) S\'.erdán tán 5 órakor ült ÖS3:.c a leg-ibl rendkívüli kö?gyulé»en megült hattfrgu bizoltság. Ex alka-níl fog hr.térozni arró\', hogy y- tisztviselőjét bocsáthatja el yksnizsa a város adminisztrálnak és pénztárának lulu/gos terhelése nélkül. Az ülés lefo-t és eredményei egyelőre bizal-természetüek és nem kerültek rínosságra.
(Novemberben forgalom-kerUInek a félmilliós és lós bankjegyek) Popp Eíck , I. t, a Jegyinlézet alelnöke, ki a Jegyintézet ügyeit vezeti, ma ikozott az uj bankjegyek for-nliBhozataláró1. E<vben már előztük, hogy az ötszázezer- és iK-iokoronás bankjegyek rövidé-brgalombakerülnek és ezeknek isa m6r meg is kezdődött. A iiinyon, melyet az uj tízezres res bankjegyek forgálox.baho i som enyhített kellőképpen, Kívánnak segíteni. Hir szerint százezresek és milliósok novem-lején már közkézre kerülnek. (A Kúria elfogadja az ipótidsi árat) A magyar Kúria a folvó évi szrptem-ó 26. napján B. 11.3570/1923 - 6. alslt egy árdrágitási ügyben X ítéletében kimondotta, hogy eskedő rendszerint, vagyis hc fcforgó gazdasági élet követeidből, úgyszintén az illető közegei cikk minőségéből, be-5si lehetőségéből eredő körül-ek indokolttá teszik, az áru büntetőjogi következmények I követelhető ár kiszámitásS-o^osilva van azt az árat ala-ecni, melyen ő akkor az áru-z eladás időpontjában ujat olhat, rt elleneseiben ax Jdetét csók részben tudja >i. E« az úgynevezett után-i ár a gazd>sági élet jelen-l\'játaógos viszonyai óital adott körülmény, melyet az 1920. V. törvénycikk 1. §. második \'nak alkelmsz.-W.nal mérle-kell. Ezzel oz Országos Köz árvizsgáló Bizottságunk ebben pvető fontosságú kérdésben é?óta követett gyakorlata a óbb birósíg részéről is meg-nyert.
(Már két délután tart Armegállapltó bizottság
) Kanizsán valószínűleg na-o\'csó lesz a fa, mert már , délután ülésezik a faár-Mtó bizottság. Kedden dél-ezdődlek a tárgyalások, foly-\'k szerdán délután 5 őrskor >»*inü, még csütörtökre is 1 balöle. A tűzifa árát ez változatlanul hagyják, ,:i:állapltáj csuk mindennemű <tdel termékre vonatkozik.
— (Gyűlés) A Zalavármegyei Iikolánkivüli Népművelési Bizottságának igazgatótanácsa október hó 22 én, hétfőn délelőtt 10 órakor a vármegyeház kistermében ülést tart. A tanácskozás tárgya a megyei iskolánkivüli oktatás mikénti sikeresebb végrehajtása.
— (Bérbsadták az evangélikus egyházközség birtokát) Az evangeliku3 egyhá>község s földreform végrehajtása kapcsán 15 holdnyi földbli tokhoz jutott, amelyet haszonbérbeadássul akart értékesíteni. A haszonbérbeadásra vonatkozó hirdetményre mintegy hu&z gazdálkodó adta be pályázatát. Az cvang>likus hitközség b pályázatok kőiül hohl Jinos (baka) kitkanirsai gazdálkodóét fogadta el, aki az előlit feltélelek teljesítése
mellett holdanként és évenként 355 kg. buza fizetésére kötelezte magát. Hohl János vrgyonoa kiskonizsai polgár, akinek saját birtoka is meghuladja a 10 holdat.
— (Nem érvényea a létszám apasztáal bizottság) Újvárt/ Gézs v/roű képviselő a hgutóbb összehívott rondkivüli képviselőtestületi gyűlés határozatának meg-nemmisilésít kéri. Beadott feleb-bezésében kif jii, hogy a létszám-apaszlási törvény végrehajtására kijelölt blzotts/gban Kiskanlzsa
• c3ak egy taggal van képviselve, holott ők alkotják a többséget. Állítása szerinj a kbkauizsai kép viselőtestületi t*go\'x 8/t része későn kapta me.g a közgyűlésre szóló meghivót a akik idejében kopták is, óvóknak is \'/* \'észe szüreten volt elfoglalva. Ezért kéri ujabb közgyűlés összehívását, melyre felvonulhassanak az összes kiskani-zsal képviselők, hogy újra jelöljék kl a létszámapasztási bizottság tagjait.
— (A létszám apaszt ási bizottság ülése Zalaegerszegen) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudóaitóji: A létszámcsökkentés végrehajtására kijelölt hattagú bizottság szerdAn délután tartotta ülését a polgármester elnöklésével. A város 74 alkalmazottja közül elbocsátandó volna a törvény értei mébrn 14, amiből a bizottság csak nyolcat tart elbocsáthatónak. Míg pedig: 2 Írnok és 2 számtiszt (az egyik mindkettőnél eddig is betöltetlen volt) 1 szolga, 1 kataszteri nyilvántartó, egy városgazdasági könyvelő éa egy végrehajtó. — A bizottság az értelemben ir fel a kormányhoz, hogy korc-:dáija a város ilyen kisebbített mérvű létszám; paaztását, mert a 20 százalékos elbocsátás veszélyeztelné • városi adminisztrációt éa az 50—60 milliót kitevő végkielégítést sem bírná kJ Zalaegerszeg város pénzügyi helyzete.
— (Hirtelen halál) Németh Andrúané 45 éves polai asszony libát, meg gyümölcsöt hozott be a nagykanizsai szerdai hetivásárra. A libáját hamarosan meg is vették éa az asszony elvitte vevője Kos-r suth-u\'cai lekására. Ott kifizették és indult vissza. Alig ért ki a kapun, hangtalanul a kövezetre rogyott a mire az utcán járókelők odaszaladtak, meghalt. A rendőrőrszem azonnal telefonált a rendőrségre és a mentőknek. A bizottság kiszállt a helyszínére, ahol a hatósági orvosi vizsgálat szivszél-hüdést állapított meg. Az asszony kilétét azonban nem sikerült megállapítani. A csoportosulás láttán odcér\'<ezett Németh András. Azonnal feleségére ismert a halottban, akit a men\'.Ők elszállítottak a hullaházba.
— Kőszeg Sopronmegyéhez akar csatlakozni) Sopronból ja lentik, trdekes és megszívlelésre érdemes szavak hangzottak el Kőszeg vároa mult heti kö?gyülésén. Tudva levő, hogy Kőszeg ismételten azzal a kéréssel fordult Vasvár megye törvényhatóságához, hogy tegyo lehetővé Kőszeg boldogulását és az erősen megcsonkított kőszeg\' járást kerekítse kl. Kőszeg kérését nemhogy nem honorálták eddigelé, de a jobb sorsra érdemes kulturváros teljesen süket fülekre talált a hivatalos vármegyénél. Ez Indította dr. Kincs Istvánt, Kőszeg plébánosát annak a x Indítványnak magtételére, hogy. Kőszeg és járása csatoltassék Sopronvármegyéhez. A kö/gvülésen áltolános helyesléssel fogadták ez Indítványt és ugyancsak általános helyeslés közben kérto fel ezulán Kincs István Jam-brits Lajos polgármestert arra, hogy tegye meg a kezdeményező lépéseket Kőszegnek és vidékének Sopronvármegyéhez való csatolása ér dekében.
— (A jegyzők árvaházának közgyűlése) A Jegyzők Országos Árvoház Egyesülete október 19 én délután 4 órakor tartja meg éyi közgyűlését a régi országházban. Az egyesület, bár minden állami támogatást nélkülöz, évről évre fejleszti és nagyobbítja szervezetét, évről évre több árvát nevel s mind hathatósabban segélyezi az Özvegyeket. Kebelében kereskedelmi részvénytársaságot is alapított, mely ma már széleskörű tevékenységé vei járul hozzá céljainak megvalósításúhoz. Az egyesület élén Doboss Gábor elnök é3 Brogli József Igoz-gató állisnak.
— (Elítélték HegedUa altábornagy rágalmnzóit) Hegedűs Pál altábornagy sajtópert indított Berényi Sándor dr. újságíró és Cavallier József, az Uj Nemzedék felelős szerkesztője ellen. Az Uj Nemzedék április 23 I sxámában ugyanis olyan cikkek jelentek meg, melyek ugy állították be Hegedűs altábornagyot, mintha Károly fcírély utolsó látogatása alkalmával a fő parancsnoki állás után kapaszkodott volna. Az ügyet szerdán tár gyalta a budwposti büntető törvényszék. Hegedűs altábornagy kihallgatása folyamán-elmondje, bogy a király hivatta őt magához, ő nem kért tőle semmit. A király teljesen önként határozta el magát, hogy megbízza Hegedüst a főparancsnoksággal. A Budakeszin előállott szerencsétlen helyzet után különben is lemondott erről az állásáról. A bíróság ezután minden tanúkihallgatást mellőzött éa meghozta Ítéletét, m«-ly szerint mindkét vádlottat egyenként egy havi jog\' házra és 100.000 korona pénzbüntetésre Ítélte.
— (A madridi földtani ln> tézet megajándékozta a soproni bányászati főiskolát) A soproni bányászati és erdészeti fŐr iskola néhány hónappal ezelőtt azzal a kéréssel fordult a szellemi munka nemzetközi megszervezésére kikütdött népszövetségi bizottsághoz, hogy támogassa Selmecbányán maradt könyvtárának rekonstruálásában. A kérést a bizottság eljuttatta a hasonló célú nemzeti bizottságokhoz. A madridi bizottság most 33cso-mag tudományos munkát juttatott a népszövetség főtitkárságához a madridi földtani intézet ajándékaképpen. A főtitkárság a nemealelkü adományt a népszövetség mellett működő magyar királyi titkárság közvetítésével küldi el a soproni főiskolának.
__3_
— (Megtalálták Amundsen palackpostaját) Londonból jelentik: A lagyos Jegcstengcrcn, ainclynok Jégpáncélja mostanában egy íüvid időre megolvad, usxik egy T o r i n g« n ndvii tiajó. PaZAnrsnokai: ogy lá\'.or bnlniivídisz és nítiiny merész kutató, akik az ox\'ordi egyetem katedráit hosssu időre elhagyták.
A mo:ész expedíciónak célja átkutatni Korlh-Castland szigeteinek oddig ismeret\'oo jígg:l boritolt vidékeit. Az expedíció Judós tagjui az oxfordi Mcrlon-kolIég;ut» férflai, akik mo\'t 19il-teo megkezdett utjukat folytatják, amelytől nagy tudományos eredményeket várnak.
Konok a váltakozásaik az a föladata, hogy azokat az orodményeVet. amelyeket 1921-ben as oxfordi Spittbcrg«-expoáició éléit, kibővitio, azonk\'viil pedig, hogy mog-állapitsa, vájjon megfilelnek-o még a való-ságexk azok a mérésaV, amelyeket a XVIII. században eszközöltök őzen a vidéken és amolyeknuk alapján még ma ii ktazCilnek az angol admiralitás térképel Az oxpodlcló fel-saorcléso a lo\'ielő logmodornobb. A hajó fodéltet\'n még moxKÓWnyképfelvevő készülék is v*n. Alt remMik, hogy sikerülni fog néhány olyan Izgalmas ,és tnoulságos filmet készíteni, amelyet az egés* világ mozikölön-ségo feszült figyelemmel nézhet. A veszélyes átkelőkön és a kutatók tevékenységén kívül érdekes vadászjclonetekről is fognak filmeket készíteni, azonkivül remélik, hogy néhány plasztika* képet késaithetnek a sarki állatok életéből is.
Az oxpodioló egyik voiotője F, ü. Binnoy nap ot vezot, amelynek «lso oldalait most küld: ttc meg egy angol lapnak. Aa első ol-d.-lak nx oxpodicló elindulását írják lo; a rapló T.omsőból van koltozvo, a Toringen lodé^zctról. Imo néhány sor a naplóból;
— Éjfél van, a hajó útra,késion ill. A fűdélxct mog van rakva minden elképzelhető felszereléssel — olajos -hordók, tartalék-csónakok hovornek sxanassét. Folhutták máz az expedíció píros zászlaját és a sorvég lobogót. .
— Kint ussunk a Jegostongor bizonytalan-ságábtn. Kew-Castloből julfus It-én mlndon izgalom és Incidens nélkül távoztunk ol. A tromsői hegyek fjordjain minden fennakadás néikül haladtunk el; épségboa jutottunk át a hichcdt nyugati fjordokon i\'<.
-r- KgyiJcig azzal töltöttük időnkot a fodclsoten, hogy szánkó-mérőt készitottünk, fából, vitorlavászonból és ayklomolotből ösa-szoáilitott eszközt, amolyot később a ssánkó hátsó részérő fogunk erősíteni, hofty meg-állapitliassuk a megte\'.t utakat. A drótlalan távíró technikusai kipróbiltik a jeUdísokaL
— Tromsőbcn nagy volt \'ax izgalom, amikor megtudták, hogy expedíciónk huszon-nény ér-ival a megérkozésünk ulár. folytatja az útját. Lása\'s volt a tovékonység o fedél-zeton. FelTItották a dróttalan készülékokot, felszereltek egy kis bonzin g\'pot k ledét-xeten a dinamó hajtására. Tromsőbon ogy kis motorcsónakot Is vásároltunk, awo\'.lyel a haj-Hói nagyobb távolságban is kutatásokat akarunk végoznl a Jogostongo.\'tcn.
— A kapitány idős, norvég vadász, aki már több. mint husx esztondejo jár ezoken a vizeken. Biaik abban, hogy a Toriogent elvozeti a Sortli-east\'Jndi ssigotokro.
— Ax expedíciónk első eredménye, hogy kihalászott a tengerből ogy pa1ackpost.it, amelyről kiderült, hogy Amundsonnok egy
> tudósítása az 1901-ik osz^ondcből. A hir-adáat pontosan 22 asstondővol ozolőtt indították útjára ax ésxaki szélesség 76 fokln és 13-ik percén és a keleU hosszúság 18-ik fokán ós 20 porcén. Megtaláltuk a palackot a Bell Souná torkolatánál.
— (Szűnik a sertésorbánc Egerszegen) Zalaegerszegről- jelenti a Zalai Közlöny tudósítója : Zalaegerszegen a sertésorbánc szü-nőfélben van. A polgármester felhívta a város sertéatartó lakosságát, hogy a járvány megszűntté nyilvánítbntása céljából a sertésólakat haladéktalanul fertőtlenítsék.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. oki,
— (Besztercebányán tilos magyar újságot olvasni) Besztercebányáról jelentik: A rendőrség ■ járási főnők utasítására megtiltotta ax újságárusoknak, hogy magyar lapokat áruljanak.
— (A földosztás utolsó mozzanatai) A nagykanizsai földigény-lőknek vasárnap adták át Sánc pusztán a kiosztott szántóföldeket. Ha a mérnöki hivatal elkészül addig, akkor most jÖvŐ vasárnap már a rétet tulajdonjogi átruházása is megtörténik. Az igénylőknek juttatott rétek a Por.grácz bérletből hasították kl a Kani>s*i-majornál 400 kat. hold terjedelemben. Ebből 150 holdat a város kap meg legelő céljaira, másik 150 holdat egyesek klahaszonbérletek címén, 5—5 hol dat a református, illetve az evan gelikus egyház és 4 holdból két vitézi telek lesz. A többi földhöz juttatottak 800—1600 négyszögöl rétet kapnak már meglévő, vagy most kapott szántóföldjeik arányában. A törpebirtokosok majdnem mind rétet kaptak. Ugyanitt ad a vároa 400— 400 négyszögölea kerti parcellákat bérbe, vagy örökáron a közalkalmazottaknak. Ha a rétek birtokbabocsátása vasárnap kivihető lesz, erről külön hirdetés fog a városházán megjelenni.
y — (Az állami kislakások
felszabadítása) Az állami kislakások felett való szabadrendel-kezési jog szabályozásáról a kormány rendeletet sdott ki, melynek értelmében a lakásszükség enyhítése céljából ax állam által épített lakások (állami kislakások, paraszt-lakások stb) felett a m. kir. kincstárt azabadrendelkezésl jog illeti meg. A rendelet felsorolja azokat az okokat, melyek miatt az állami lakótelepeken levő lakásokra és egyéb helyiségekre fennálló bérleti viszonyt felmondás nélkül meg lehet szüntetni és a bérlőtől a lakás kiürítését lehet követelni.
— (Megindul a selyembehozatal) A pénzügyminiszter a közeljövőben nagyobbmennyiségü tiszta félselyem- és müselyemáru behozatalára ad engedélyt. Bud János közélelmezési miniszter a svájci kor-mánDyal megállapodást kötött, a mely szerint a magyar kormány kötelezettséget vállal nagymennyi ségü svájci selyemáru behozatali engedélyeinek a kiadására, valamint kötelezte magát arra is, hogy a Svájcból irányuló selyembeho/atal-hoz szükséges devizákat a kereskedelem rendelkezésére bocsátja.
— (A hadirokkantak ellátása) A kormány rendeletet ndoU kl, mellyel újra megállapítja a nem hivatásos állományból származó hadirokkantak, özvegyek és árvák felemelt ellátási igényét kizáró jő vedelmi határt. A pénzbeli ellátás rendkívül csekély. Csak az igényelheti az uj rendelet értelmében, akinek a jövedelme a havi 50.000, Illetve évi 600.000 koronát nem haladja meg. A feleség és gyermekek után ez a jövedelmi határt összeg egyenként havi 25.000 koronával emelkedik.
— (Az adófizetés eredményei) A zalaegerszegi pénzügyigazgatóság központi kiküldöttei a buzaföldadó kedvezményes befizetésének felülvizsgálását befejezték. A felülvizsgálat szép eredménnyel végződött. A gazdaközőnség fizetőképessége kielégítő. Nem egy kör-jegyzőségben már eddig is befizették az egész évi sdó 70—80
százalékát.
— (Az Igazi bocaQtetcs megtaláló)
A franciaországi Lons-Lc Saunicrben meghalt a minap egy Picardné nevü öreg özvegyasszony, aki^l mindenki azt hitte, hogy nyomorogva él házacskájában. Mikor hal-doklot\', ax ágya köré gyűltek rokonai A haUokló nem tudott már beszélni, csak szánalmas szemforgatások között mutatott le a földre. Azt hit ék, hogy telin lo • kar szállni ágyá ól. Teljesíteni akarták utolsó kívánságát s letették at ágyneművel együtt a padozatra. Do ott még kétség\', emeltebben forgatta ssemtlt s megict esak lefelé mutogatott reszkető kezével. A rokonok nem érlot-ték, hogy nit akar és nem tudtak rajta so-gitenl. Miulán moghalt, a házt elárvereztették és a pénzt széUsztolták maguk között az örökösök. Az uj tulajdonai, egy asszony az árverés ulín mcgvizsgá\'ta a háznak minden részét s lement a pincébe is. Egy csemó régi láda volt ctt Nézcg\'tto, hogy mi lehet axokbm a ládákban, do üresek voltak, csak az egyikben ta\'ált egy nagyobb csomagot .Megnézte, hogy mi van benno, * riagy meglepetésére vagyont érő résxvéoyjkct és 3ÚOOU frankot liláit bogöngyölvo o régi újságokba. Senki sem látta, hogy magtalálta a kincset s megtarthatta volnn magának, ó azonban azonnal folkertsto ax örökösöket s a csomagot, ugy mint találd, átadta n«kik> mint jogos tulajdonukat. Megértették most mór a rokonok, hogy a h:hhkló azt akarta velük tudstni, hogy a flncóbon keressék a vagyonát.
— (A Zalalövő—Csőmodér 1
vasút) A közlekedésügyi minisztérium további egy évre meghosz-sxabbltotta a dunántu\'i helyiérdekű vasúttársaságnak a ZelalövŐ-tői Réd\'ciig vagy Csömödérlg vezetendő gőzüzemű vasútvonalra kiadóit előmunkálati engedélyét.
(x) Debrecenbe kéne menni. Jósikerünck ígérkező műkedvelő elő adás lesz szombaton a Polgári Egylet dísztermében. A tavaly is nagy sikert araion szert p ók már a próbákon is azt engedik Bejietni, hogy hatalmas lesz az előadás sikere E$y kél uj szereplő, uj táncok még csak élénkíteni fogják a darabot. Kü\'önben elég csak elolvasni a szinl«pon szereplő nevekei, legtöbb jólismert mü-kedvelője Kanizsának. Jegyek mér csak vasárnapra ksphaíók korlátolt számban.
(x) Hamisfogakat, í&ranyat,
ezUsiól, brilliánsokat, érmekei, alpacca evőeszközöket éa dísztárgyakat a legmagasabb napi átban veszek. — Fried József óhazerésr, Sugár 11 2. szám. (Fő-ut és Sugár-ut sarok.)
(x) 3 azobás lakás évi bérét is megtakaríthatja, ha rossz harisnyáit, a legjobb békebeli anyagból FILlPP kötődőjében — Szombaihely, Széli Kálmán-utca 6. sz. alatt fejelted.
A román fascista összeesküvés
Október 3-ára tervezték a puccaot
Bnkarcst, okt. 17
Néhány héttel ezelőtt rövid bukaresti távirat jelentette, hogy a róni tn kormány fascista jellegű ösz-szeesküvís\'nek jött a nyomára, amelyben mjtgasrangu katonai aze-mélyek is résztvettek és amely politikusok és diákok terrorisztikus propagandájával azt a célt szolgálta volna, hogy egy puccs ren dezéaével kiragadja a kormány kezéből a hatalmat.
Annakidején a román félhivatalos jslentések olyan színben igyekeztek feltüntetni az esetet, mintha annak semmi különösebb jelentősége nem volna. Most bukaresti
tudósítónk részletesen beszámol u romín fascista összeesküvés eseményeiről, amely bár nagy titokban még mindig foglalkoztatja a román hatóságokat. Eszerint a nyomozá sok eddigi eredménye feltárja, hogy s mozgalom alaposan szervezett terrorisztikus propaganda eredménye, amelynek nz volt a célja, hogy nemzeti éj erkölcsi kérdések meg-o\'disára csapatokat gyűjtsön és végül a hatalmat átv*ve diktatúrát gyakoroljon Romániában.
A propagandistákat egy diák levele leplezte le. A hadügyminiszter megindította a legszigorúbb vizsgálatot, emlfcől kilünt, hogy diákok éa taitalékos tisztek nagyszámmal dolgoztak a vidéken, városokban és falvakban. Mindenféle röpiratokat és kiáltványokat osztottak szét, érintkezésbe léptek hadviselt egyénekkel, tartalékos tisztekkel és keresztény nacionalistákkal, arra kapacitálva őket, hogy vegyenek réazt a fascista ősszees küvésekben. A vizsgáiul megállapította, hogy a mozgalom élén a „Kereszténységet Oltalmazó Nemzeti Liga* állott, de házkutatéat végeztek a Nemzeti öntudat Gárdájánál is.
A megtévesztett diákságot Su-muleanu tanir és Cuxa tanársegédje szervezték. Letartóztották Zelca Codrenaut Is, tikit azután a többi összeesküvővel együtt ■ va careai fogházba vitték. A Bej*n-szállóban megtalálták az egész antiszemita szervezet névjegyzékét és kimutatást a liga valamennyi tag járói, egy táviratot Marcu generálistól, leveleket Dimitriju őrnagytól. Mire a hadügyminisztériumba hívták Hóiban tábornokot, n II. hnd-test parancsnokát és Boboc helyőrségi parancmokot, a katonai intézkedések megiételéro.
A vizsgálat kiderítette, -hogy a cusista ügynökök mindenfelé hirdették, hogy a hadsereg ia készen áll, minden elő van készítve és két hónap alalt megtörténik az állam-ctlny. Erre tömegesen tartóztatták le az összeesküvésben résztvett tény leges katonatiszteket és a propagandistákat. Zdea Codrenau fia azt vallotta, hogy október 3 ikára xtolt teiveive a merénylet, amelynek szervezéso élén az atyja állt.
A román faaclsta-propsganda le-leplezéaéhee egyébként érdekesen kapcsolódik Ti tus Vifórnak, a ro mán fascisták egyik vezérének Párisban közzétett levele, melyet Chsrles Maurras közöl az Action Francosa b»n. A levél rámutat arra, hogy a román fasetsmus azt hirdeti, hogy az ország kincseinek kiaknázását maguk a románok vegyék kezükbe. Eltökélt szándéka, hogy mihelyt kormányra jut, nyom> bon kiűzi a jövevényeket. A román fanci|0U4s nem zsidóellenes, hanem levoAtellenes, Nincs semmi közössége az antiszemita párttal, melynek Cuza tanár áll az élén. A fas cismus előretörése a politikai pár tok halálát jelenti.. Ezek a pártok képtelenek a háború által fölvetett nagy kérdéseket megoldani. El fognak tűnni, mert az embereknek elég volt már a politikusokból és rendet, nyugalmat akarunk, amelyet ezek a pártok nem tudnak biztosítani.
A levél végül a nemzeti fascista Irányzat felsőbbségét hirdeti a nemzetközi szocializmussal szemben és azt áliiija, hogy ez év elején ezer fascista volt Romániában, ma pedig számuk meghaladja a százezer et.
közgazda
A biztosító társa állami ellenőri
Budapesl
Megírtuk már, hogy minis ter törvényszerű n őrzést rendelt <1 a magá működése, tehát az egé tásl uilek főié, amivel t a blitoiitólc üzletági másrészt korlatolta a vállalatok alakulásnak l !i. Ugyanis a háború módra elszaporodott biz tok veszélyeztették a kö dekelt, amit a bekővetke síígl leromlás csak Egymás után srámoltek veszteséggel bz aprót>br< latok, az azoknál rlhely: sltások természetesen
semmisültek.
A kormány az 1923. keretében teljes vídelm tott ugy az Ilyen alakul inváziója ellen, mint egész meglévő blztosltii Is Intenziv állami felü kényszer itetl r. és mcgl ügyelet gyakorlásával s vezés alatt lévő „biztosit vállalttok magysr királj hatóságát", amelynsk Fejér Vilmos miniszter lett.
A törvénycikk termés rendezte! I a vállaUtok á tét olykép, hogy Vőzv.\'l/t tést kivin az ellenír:J s/ére. Ez a helyzet most róbsn, aiulér t érdemesne tóinak tartottuk megk legnagyobb érdakkőrű i ménynek, a Gazdák Bit oetkezetinek vezetőségét őrzés kilátásáról és a buzaalapu biztosítások tőségéről. Munkatársunk kezők szerint ln(ormállí\'t
— A felügyelet elrendi guk a bUto«:tó társa.íio még ornsk Idején. Enni nül jótékony hat.lsa lest mint a biztosító köiönsff
illetőleg: A felügyeleti sre
revldiáíjs elsöiorbsn 1 alapszabályait, megálhp vájjon ax üzletmenet v.: szabályszerűen folyik lelik • törvény érteiméi* hogy o biztraiiásokból b tartalékodat a vállalat té>
tékálló vállalkozásokba •ml egyúttal megóvása elemi érdekeinek és ez
fontos ma, a m l *»»»" dozáa Idején.
— A felügyelő hitósií\'I n buza nl.pu biztosit" . aminek legjolib lehctís\'g\'1
dák Biztosítója gyakorol\' következők szerint IS\'1" valaki buza al.pu k5rbM« például egymillió koroof állapítjuk, hogy az « mennyi effektív súly" felel meg. Ha időkö.b«
emelkedik, perióduionk\'" tási utánpótlási dijak"\' > Illető kárbiztosllótól, esne • búzaár a bi,t<". il alá, a kifizetéskor • változatlanul ánegkspja s eredeti nagyságú összej" alapú biztosítás teh«
elértéktelenedése ves:el)í\'1,
viszont érintetlen ÓM"?\'1\' abban o szerencsés ( korona emelkedik és latban >z árak osn
. október 18.
ZALAI KÖZLÖNY
Nagy maradék
vásár
{inger József
\' divatáruházában
Nagykanizsa
Központ-szálló épületében
Nagyobb mennyiségű maradékot sikerült beszereznünk, amelyet mig a készlet tart, rend-
Bivül jutányos árban árusítunk 1
fon maradékok pr. mlr.
5850 K tói feljebb.
Vászon maradékok pr. mlr.
6550 K-tól feljebb.
Zefir maradékok pr. mlr.
7775 K-tól feljebb.
irton maradékok pr. mtr.
7225 K-tól feljebb.
navász maradékok pr.
tr. 7450 K-tól feljebb.
10 széles félgyapju női és
fi szövetek 26500 K-tól
feljebb. 15 széles tiszta gyapjú női bát velour-kelmék 58500 K-tól feljebb.
[agy választék:
pndennemü berlini váll és fejkendőkben.
cövőpamut és eövőcérns leg Nagyobb gyéri raktára!

Pontos liszolgálás!
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tömíe délután 1 órai xiróárfolyamal a kövotkexők:
Hankok
An£o!-M<jy, b-io^coo JU«i A*r ár St.íT Hit. Jtlílle*
01.-M. bünk Outr. Ilit. Sllfrt
V/»o
j«oo
100000
JJJOOO

KóTcti
Várod Pílivawt Allanwai\'it No»»
U. Actir tl-i.-tink
Földhlitlh.
HtnoM _____
llotr. nL j. b. jtooo Ingatlan jojooo
h.-C«h ipirb. i7joo rofjjlmí 40000 Ker. Hitel ttooo Magyar. Símel i.«oo Kö.p. JetiAloc Itiooo Vlititl bank itcoo Mttkur 100-0 Ntmx.b. f» tak. 40C00 K<rrik. II. tyte-fo
I.loyJ baaV joooo
MpOttrlr
I-\',",vif,.ti 1 jstioo
KAl-aryai TjV. hooO Alul. Tik. téjroo M, uni. Kap. lyxoo II mi fii\' jijocxk)
Illatosítok
Kl.i XI. Diii. jsjooóo Fonelíre jSoooo Marj-.-PraocU — }ts «»«K>0 K«lwrg
Pannónia b. Sjoooo Ciáky
Bor. -M, Coo:otdi»
U-íkéKiitu B*dapeul W1ÓV1 GiuU\' Hnt«irli Kirllymalnm Viktória Tr. Danoliis l\'nlon Kí«m.
Sjiuvlri
Kobö
t.lvátl tí<li K44>. jöat. Orsiibe Mifneiil
Aulait ______
A\'.t. K\'nín tjjoooo Kerámia íjoeoo
Nscybátoojl ------
líj\'-aVi JJo-flö
JMklnyl li)twi
Alhcnarzm
Franklin
(stotes
PalUi Kával
K%ler SwyhiDcr.m
olíd""
I1«SM<JÍ Cstnner Chl\'-Viin
Daolca

usmíWck 6a Kéj.Byikrnk
ftc«
Eiy. Inö Tetill
Gjrapj.-.motó Papír
R<ssr<r)yi$r S.óvö-Kö.4 Sp6dlum
Dcrcáft Dtlwvor

j4c00
91000
Sur
Kcltto
Plum«l ritt Fiora
Pdrinnt ific Gö&brrg Gichu in.\'t HsUcrcik. Mf.tr igya Horvát\'cuk. Hungária Jut. Kábel
KfíUvich Kakil Mor. KirilySitó KirálytOr Klítn
XlOtl\'J
Polf ári i6r

fljoo 4IOOO 1jooo JSOOO 4ijooo
íjjoooo ío\'ooo íijooo .. -—.ipar 9JOOO Oncimtlö tljooo
Llgel a ta. M. Cukot
Ílíml .01 ír^c. Muon j.tl. Mu«<. Ip. ()«áii Olaj\'pw " 1. i4r
»JJOoO JTOCO
jjooo I^OOO
jjooo
16000
Ph&toi Roth/nfilltr
0.nli s-ití. Var^Jtr
1.ukica
AH. RÍ«
POipó\'.i «tooo
Rojal aaáiw -
Síhwart.rr — Si<ic. kend« áSjnoo
Salkra ilcooo
Ttlefon 1 \\8000 Tcm. air ucooo To<»jl 41000
Törők lural tipfl l\'n£« ulr.b. Váim, tw.flj Viam. vili. Vltl. poicS Zi<>»apllí. Míaflb. cuk. Kntlle* M<rl«t
4 jooo JlOOO
íyioeo
4 JOOO J«o<o
y.trtsii Cieuö lluuhuuitl
F^\'l U Fc-rtiler (iulmana llatai fa II.fa KCrótbJnyal \'fyoa KOtfint. (plt. >9<xo I.ignum Ihift-J 8>o>o Mi,-> »r áll. ía
Hjoo
ájjoo jjoooo 170000
Amriikat fa Me>
M. I.SoyJ Malomwky
Xcnwli fa
Uj Oft Orn, la F.<ibányal
J9COO
lyjcoo
19/jooo Ujon
JJJOOO
Adria 400000
Atlamiká 6jooo
Uvaril* 71jooo
FÉRFI KŐI
GVeRHEK
október hó 15-t6!
november hó 15-ig
November 18-án ielenlk meg axen uiiág-ban, hogy melyik napon.
trln. mag lahit a blokhlil, mart annak elleniben vlaaxa kapja a harianyátrt niatall lallaa Oaazanatl
Kötött gyermek garnitúrák,
\'Kötött nöl kabátok, H6I, férfi és gyermekharisnyák. Nyakkendő különlegességek, Hamerll börkeztyük óriási választékban

Fő-ut 11. Telefon 221.
MIG A KERESKEDŐ PIHEN, .
HELYETTE A REK-LAM DOLGOZIK I!
A TŐZSDE HÍREI.
(Snjil luJó.llónk loUfonjdtDlíjo)
A m.i tőisde az utolsó kedve-sőtlcn napok hatiia alatt mir nyitáskor igen Unyh. Irányzatot mu tátott, mely zdrlali^ eltiltott. A Innyh.sigot clősrgltellík a konlre-mln eladások és az, hogy a specu-Ució nem bírva a jobb irányzat kialakulásában, silnlén eladásokat esz.öíöll. Bécsből Is érkeztek n»gy tételek eladásra, melyeknek lebo-, nyollláia zirlallg eltartott. Az ár. folynotok az utolsó zárlathoz képest kb. 15— 20 százalékkal est.k. A lanybssás általános, mely alól kivétel nem volt, mert az ósszea plscokra kiterjedt. Zárlatkor Irányzat lauyhs, irfolyamok csőkkentek, blngulat Ingsdozó. Kosztpénz 2 25 százalék.
Nem htvataloa értékek piacán az árfolyamok változatlanok.
Utótőa.de. Nova 122, Leszámítoló Rím. 100, Jog 19750, Osztrik hitel 124, M>(ysr hitel 652, Schllck 93, Vulkán 241, Míg 72. Liptik 33, M.gy.r acél 230, Államvasút 355, Kőszén 2350, Mezőcukor 372, Georgia 1155, Pesti Hszal Első 3900, Atlantika 62, Kereskedelmi bank 1900.
ElSváUll jogok 1 Rima 21500, KSrösbinyal 4400, Borsod Mlsko\'.d 75-79.
A dilatánl magánforgalom
Irányzata Gzleltelen lanyha. Sslgó 495, Rima 100, Allamvsaut 365, Osztrik hitel 122, M.gyar hitel 630, Kőszén 2350, Izzó 480, Georgia 1100, Mezőhegyes! 370, Cukor 2950, Kereskedelmi bank 980, Díllv. 97.
Eatl magánforgalom. Az irinyzat kissé megszilárdult. Az üzletkötések szám. még mindig minimális. Sslgó 510, Rima 101-2, Államvasút 365, Osztrák hitel 124, Migyar hitel 630—45, Kőszén 2350-60, 1.ZÓ 485, Georgia 1160, Mezőcukor 370—80, Culor 2950 —3000, Angol—msgyar 106, DSII vasút 92—101.
Legolcsóbban
szerezheti be a
legjobb árukat legnagyobb
uálasztékban
KISFALUD! ÉS KRAUSZ
dlvatnagyéruházában
az„ ARANY KAKAS" hoz
NAGYKANIZSÁN.
Nőiszövet olcsóság!
Duplaszéles sima, schollia
és csikós szövet métera 17800 Duplasziles schottis is
csikós szövet miiere 19800 Duplaszéles gabardin szövet mitera 19800 Gyapjú női posztó min-
den azinben métere 27800 130 cm. széles gabardin
nőiszövet métere 27800 140 cmtr. széles angol
cosiümre métere 38900
Boy-szövet női kabátra
140 cm. széles mitero 60000
Tükör posxtódivat kUlönlegenég
140 cmtr. széles minden azinben.
Nfilkabát is kDjtnyvilourok, (mint tok, iStitkék és fikita uftratak CostOmra és ruhákra különféle dlnt-uMukbin, aelourbárionyok <i valour idilllonok minden dlsatjzinárnyalat-ban, sima is mintázott dlntillymik.
Férfiszövet olcsóság
140 cmtr. széles strapa
ruhákra métere 37800
140 cm. szélea gyönyörű mintákban legjobb minőségben métere 49800 140 cmtr. széles angol
zsáner gyapjú szövet ml. 62500 Ezenkivtll óriási raktár férfi télikabát és átmeneti doubl kabát szövetekben, firfi bundaáthuzatok, frakk, zsakelt is szmoking szövetekben, cslzmanadrág kellékekben ésöllőny szövet különlegességekben
Araink olcsóbbak,
mint bftrhol I
Szlntartd wigatok, moiók, igybuzatok legelsöbbrendü vásznak, schlflonok, kabátbélések. Izővöpamut át cérna.
Bámulatos olcsóság!
Plald kendő darabja 25000 K
Nagy maradék vásár
6
ZALAI KÖZLÖNY
1923. otctóHcr 18.
Zflrtchl zárlat i
HolUadU 118.50, IWVork 557-00, Lordé. 1516-00, Pii<« 3375 00, MU.no 2545-00, Piit« 1685, Bndap.at 0-0307-5, Z\'tl.b 655-0O,Vu.4 6. »n. 0.78 W. S.ófl. 545 00, O.atiál -Alj 0 80 00
Nemesfémek t 1 koronái elült
2150, 2 koronát eiüst 4300, 5 koronái eiüil 5800, forin\'os 5800.
10 koronái arany 62000, 20 koronás arany 124000.
II devfca-kHipont hivatalos írfolyaaal:
Valuták Devlaák
NapcJeoa e«ooo />.mt\\aUm
As<3l knu Sijoo-jtjoo B.sarca:
Lm . Koi^oh^a StTft-jijo
Dollii jjoo-»;*<»© KríaxtUala iy/>jno
Fracda ír. 1195-1*61 Looóoo
klifka 4-6 B«rlta 4-6
Un 01aaiociil{ eljutó
Outr. kor. •7JO-XJJO Piria lllO-llli
BeICa frank Pil|i
Let 95-toJ &uxU»ota jo5o*j4to
Sokd JJS-ÍII Svájc J«5»-JJ?o
$vl,£l fruk J4JO-JJ70 lMca «?10-1\'/J0
Korooa álcir IJ6-140 Si\'fu IÍ6-I59
Fraak álai/ — Zíxrils Jjí-lto
Lec<j«l mlrV New,«k t{jco-:o4ct
KoUaxtíl (orú JHO-liV) Varad lo>4®5
Termény Jelenté*t
Ess. fTliMTldékl) oj 0450C—90000, agyéb 83500-05500 »sa Ő30O0-5O00 US.rmloylrp* 63WO-6000.őr7Z500-75000 i.b 67000-60000 Uo8«rl 6ÍOCO- MW)0, apu 170000, Sorp. 37000 - 37600, kán 77500-80000
A mai terménytőzsde Iránysata lanyha volt. Búza árfolyama 500 K-val eaett. Takarmánycikkek pi.cá színién lanyha. Az üzletlelenség oly nagy mérvű volt, hogy rozsban egyáltalában nem volt kötés. Búzában alig néhány vagon került eladásra. Korpa és repco teljesen változatlan.
Mar jahaiTa\'aár. 1. r. egészben 5800—7700, hátulja 6800 - 8000, eleje 5600—7600, II r. egészben 4800—5400, hátulja 5800-6800, eleja 4200—4400. Növendék marha : 1. r. 5000 - 5600, ciontoznl való 3000—3600. Készlet: Nagymarha 53, eladáa 50, növendékmarha 22, eladáa 18, borjú 156, eladáa 140. Juh I. r. 5000 - 6200, faggyú 1500-4300. Közepes.
Sertéavi.ár. Felhajtás 1050, elkelt körülbelül 300. Könnyű ser lés 7690- 8000, közép 1400—8800, I. r. 9000 -9200, zsír 1200, szalonna 10400, lehúzott hu. 9200—9700, szalonnái félsertés 10600-10800. Lsnyhs.
Ferencvárosi aertáaváaár. S;abad vásári maradvány 464 aer-lés, 124 süldő. Eladatott 247 aertéi, 116 aüldő. Arak: zairsertés fiatal könnyű 7000- 8400, nehéz 840Ö-90C0.
MTI znsigánjelentéae ■ ter-mélzyplacról. Kis forgalom rael-lettllrányzat változatlan. Buta budapesti pariiéiban 950- 60. Dunán-lull 900—920. Roz. budapesti paritásban 640—50. Roz. dunántull 580--590. Egyéb állomáson 620— 630tSörárps 720- 730. Takarmányárpa 600 - 610. Z.b 620—630. — Dunántúli paritásban 670. Tengeri prompt 620- 630.
Llazlplac. Dara 1800—1900. 00 ás 1700-1800, 0-ás 1600—1700, 2 ea 1400—1500, 6 os 800-1000, 8 as 550-600, Kapa 360—380, 757. rozsliszt 750-800.
Magplac, Lucerna fehér 10000, vörös 9000. Lóhere 5500. Bíbor-here 1200—1500. Fehérhere 8000. Bükköny 750—850. Zabos 650— 850. Ö.ziborsó 750-850. Viktória és vetS 1000—1200. Csillagfürt 600. Fehérbab 1550—1650. Tacka 1400—1500. Mák 3200-3500. Mustár 1500—2000. Káposzta-repce 1650-1750. H
SPORTÉLET.
(o) Bajnoki mórkőzé. Vasir nap, folyó hó 21 én érdekes aportesemény sxinheljre leiz ■ Jó-\'sef főherceg-uti sporttelep. Fiatal, de ■ mér is szép eredményeket elért csapatunk a Zrlr.yi T£. lót ja vendégül a Celldömölki SE t, »me!y a II. osxtálju bajnokaAjbin veretlenül vezet. A kivóló jítélcerőt képviselő csep&t, érthetően minden tudását játékba fojja vinni, hogy veretlenségét éa vezető pozícióját megórwze. A Zrínyi legerősebb csapatát fogja kiállítani, hogy az értékes két pontot megszerezze. Az izgató sportesemény iránt már is nagy érdeklődés nyilvánul meg.
Főszerkesztő: zeérl Pósch Géza. Felelős szerkesztő: Sztrokay Kálmán. Társszerkesztő: Benedek Rezső. Kiadó : Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat.
Apróhirdetések
Minden 100 ItoriMa, vaitatabb betűvel 3(10 korona AlU.t kcroaókuck 30 • aAcnl*k engedmény. Vaaár- <a Qnnepnnpokou 100 «>«ial<k lelár. l.cgklacbb hirdetne 10 aid.
Keretek e«y klai«1K*l6lc*nyt ii t ri&i.-u
I«akr=i6an ;lius Bccá Bíla. j;,,
KladO ct> ííimgcü fcrfiaat.it Teleklo. ti. eji6
záraatu asztali bor
literenkint 900 korára
Sátrán József, Magyar utca 74. szám.
U. «u 1\' széna éa burgondi répa oladó. Telefon i 333.
Me(ll<tui6. uaVkfpicu vx.k.rrakcdAxecl-il a\'lalii-.salu nytrtttl (Julii Arnold vi»n»£ykere«V<d4 «(Ml Naj,Wniá»in. f j
Hallaton mellett ki(ii<U> hel>en i«í|> nigy vUlatclak aiSlível <a £l«mn>ekk<l tli^a. ISctbUMUm SiIdiö ViL-nta OpmMaff,
i. Cii^Jtti
27. számú körrendelet.
,
Hungária Cipőiizlet, Nagykanizsa.
Utasítjuk, hogy a raktdrdn léuö cipők a rút folyó hú 15-től kexdödöleg, nagy forgalom elérése céljából
20°/o-kaI száliitsa le.
HUNGÁRIA
KOxpont
BUDAPEST.
Százmillió
nycihető az ujonan kezdődő XI. in kir. osztilysorsjátíkbao. Szerencsoszámok kaphatók
MILHOFFER KÁLMÁN
íőeláruMtónál ü4h
Csengtry-ut 7. Rapoch-ház, földszint.
Húzás 1923. nov. 14. ét 16.
Hirdetmény.
A Zalivárnegyel Szövetkezeti Áruforgalmi R.-T. Nagy
kauizaa, 1923. évi október hó 29 én délolőit 10 órakor saját helyi gégében
rendkívüli küzgyiilést
tart, melyre a részvényeseket tisztelettel meghívja az Igazgatóság.
Tárgysorozat:
1. Alaptőke felemelés.
2. Az alapszabályok módosilése.
Jegyzet. Az alapszabilyok 17. §-a é -tőimében a részvényesek a közgyűlés megtartása előtt legké őbb két nappal Nagykanizsán, intézotünk pénitóxir.íl, vagy Budapesten a ,Futura* a Magyar Szövetkezeli Köxpoutok Áruforgalmi R -T. Dorottya-u\'ca 2. pénztáránál, srelvényivvol együtt lolctbo he-lyezendők. A letétiül kapóit igaxotvnnjr jogosítja fel a t részvényeseket a küz/) ülésen való résxvttelro és jog*ík gy. korlisáru s}Ji
BURGONYÁT
sgáazaágea axiras válogatott mlndiígbon vagonrakominyban azonnali, esotlag kóaöbbl giillltiara vásárolok.
Pollák M. Emil ksrsikádö, Nagykanizsa
Tel.lon-ssamok 193. as 111. — Távirati elm : Term6ny. W Közvetítőket díjazok. ~mt
Miltényi Sándor és Fia
dpöáruházAban
a Fö-uton
Női egész fűzős cipó 68.000, 75.000, 90.000 korona Férfi fűzős egész cipő 88.500, 93.500, UO.OOO korona
Női félc\'Pő........... 55.000 korona
míg a készlet tart. TkB
Saját gyártmányú női cipők . . . 125.000 K és feljebb
férfi .... 130.000 „ „ Gummitalpas sportcipők, vadászcipők és csizmák bőr-és guinmitalppal raktáron, vagy megrendelésre.
BUZAT. ROZSOT.
zabot, árpát és tengerit
viaárolur.k logmagasabb o«pl áron.
KORPÁT
bármilyen mennyiségben napi ir alatt szálli.unk.
Zalavármegvei Szövetkezeit Áruforgalmi R. T„ Nagykanizsa
BCrs-\'n;citn : ITatnra. TalcJoouira : 113,
Groxit gyórtminyu
fedéilemezek
minden minőséghen gj\'iri árakon
SARTORY OSZKÁR UTÓDA cégnél
Klróly.utca 39.
Deák és dr. Ordo\'dy bankház
fiókja, Budapest, Andrássy-ut 16.
(Kttaponlt aranykéz-ulca 3.) Olztátyioriiegy osztályunk:
A nov. 1-i-éo keiJudű uj ssrsjii ékr. n r.Q-Jelrstk Liílku Jíiít n.-Ár mcfiK.aJIülc. Nyor-hotfi egyetlen sorsj.^^0— <yy üssic^b.a
százmillió.
Jorjjfjyírak: \'/, 4000 korona \'/, Í000 .. lli woo „
Tőzsde osztályunk:
Idegsn pénxt ve\'zünk ihiat pénzbe váltó\'. Tőzsde-mogb\'zásokftt a l>gjo!.l>^n eUntézünk. Heti kamatoxt. t ista pír.zt elfogadunk. Lombard h.telt nyujtunk stb.
LEVELPAPIR OK
nroppdl<bon ís dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb választékban -
Fischei Fülöp Fiai
paplr&ruhás&laan
NAGYKANIZSÁN
városhál palota.
Nyomatolt a Nagykanizsai Nyomda 6s Upkiadó Valtai., könyvnyomdaj/iban, Nagykanizsán.

N,
1e/y,



korona, vasár- és ünnepnap 300 korona.
1923 október 19. Péntek
237. szám.
POLITIKA! NAPILAP
l\'iMwtl 18.
Tisztulás
A miniszterelnök szolnoki beszéde, mely nemesik gazdasági, hanem politikai szempontokból is elsőrangú voll, természetesen nem maradt következmények nélkül. A nemzet komoly elemel felfigyeltek a szolnoki szózatra és a legszélesebb körben elismerték a komoly, békés munkára való törekvés szükségességét. A miniszterelnök Szolnokon felhívta a pártonkívüli k-ípvlselőket, hogy csatlakozzanak valamelyik, az Egységes Párt kebelen belül mü-ködó pátthoz. A pártonkívüli képviselők körében ez a felhívás meleg fogadtatásra talált s e me-■IwrfögadiRtásiraSir kifejezése volt Heinrich Ferenc keddi beszéde Is, amelyben örömmel üdvözölte gről Bethlen István erőteljes politikai állásfoglalását a .fajvédők" ellsn.
Ezldószerlnt tehát nagy tisziu lásl folyamat megy végbe az országos politikában. A tisztulás kezdete a fajvédők kivonulása volt az Egységes Pártból. Ahogy ezzel megszűnt az Egységes Párt belső rontásónak a lehetősége, ugy vonult el szélsőbalra a szociáldemokrácia Is, melynek képviselői a parlament nyári szünete alatt a legélesebb harcot határozták el a kormány ellen. Gról Bethlen István a szélsőségeknek erre a különválás! mozgalmára mintegy feleletül feltárta a pártonkívüli képviselők előtt az Egy-síges Párt kapuit, apellálva azok. józan politikai felfogására: a nemzet érdekében való együttműködésre hívta fel őket. Es valóban, elérkezett az Ideje annak, hogy a pártonklvüllek Is — a nemzet érdekében — feladják negatív álláspontjukat és csatlakoznak Sfől Bethlen István nemzetmentő munkájához. A politikai helyzet ezzel elérte forrásának csúcspontját és Immár nincs messze az az Idő, amikor az Egységes Párt hivatalosan Is magába foglalja a még ma kívülálló ériékes erőket, hogy egy Impozáns parlamenti többségre- támaszkodva Srőf Bethlen megvalósíthassa azt
a rekonstrukciós politikát, amelynek érdekében oly sok külföldi és belföldi küzdelmet kellett lefolytatnia. A higgadt és komoly liberálisok leliétlenül komolyan megszívlelik a szolnoki beszéd Intéseit és akceptálják a mlnlsz terelnök kívánságait. A külföldi kölcsön megvalósulásával egy Időben — amelynek jelentősége főképsn gazdasági jellegű — meg fog valósulni a belső politikai nyugalom, a domináló erejű Egységes Párt terve Is. Gróf Bethlen István mögé felsorakozik a nemzet minden egyes értékes) és komoly egyénisége, hogy mostmár ne kísérletezésekkel, hanem komoly munkával vihessük előbbre a szenvedő ország ügyelt Amint a tisztulási folyamat véget ér, a magyar politikai élet nem fog tudni felmutatni apró párt-löredékckcl, melyek messzebbi célkitűzés és a vezetés hiánya miatt teljesen akclóképlelenek. hanem egy hatalmas kormányzó-párttal szemben a jobb- és baloldali szélsőségek politikusai lógnak ellenzékként szerepelni.
A szélsőségeknek pedig amilyen veszedelmesek lehetnek zavaros Időkben, époly ártalmatlanul kell majd összeroppantok a konszolidáció elérkeztekor.
A politikai élet ezlrányu for-. rása most még teljes erővel tart, de az eredmény már nem lehet kéls-ges. És ezt tudva az ország népe megelégedéssel veszi tudomásul, hogy az uj politikai kampányban a parlament nem kis párttöredékek meddő harcainak színtere, hanem a komoly, alkotó munka temploma lesz, A szélső ségek — nagyon helyesen — az ellenzéki padsorokban fogják kl lejteni nézeteiket, de megvalósulni csak az Egységes Párt akarata tud. Ebben, a Bethlen Islván gróf politikájának égisze alatt létrejött pártban pedig benne lesz mindenki, aki nem kacérkodik sem a jobboldali,, sem a baloldali szélsőségekkel, hanem határozottan és komolyan a nemzet boldogulását akarja és azért küzdelmekre is hajlandó.
Ktan.nu.t ... 6ií/ li.r. 0000 koron.. nud.iieal.il k.Ank.r-kO. 2. u. do.Any.ruil.b.B
Október 30-án érkezik Budapestre a népszövetség delegációja
A kormány a városi politikában is akciót inditott a szélsőségek ellen
Rud apóst, októbor 18
A jóvátételi bizottság döntése politikai körökben cssk mcgcrősiteltc azt a meggyőződést, hogy Beihlcn István gróf ludalos és mérsékelt irányzatú politikája föltőllenül meghozza a várt eredményt. Az egységespárt mai értekezletén élénken foglalkoztak a külföldi kölcsön ügyének továbbfejlődésével és különösen nagy súlyt helyeztek annak megállapítására, hogy a népszövetség delegációja — illetékes helyről jövő információ szerint — október hó 30 án érkezik Budapestre.
\'Egy mai párisi távirat sserint a jóvátételi bizottság tegnap azokkal a jóvátételi kérdésre vonatkozó technikai tanulmányokkal foglalkozott, melyeket a belga .delegátus terjisz tett elő. A bizottság elhatározta, hogy ezeket az okiratokat a pénzügyi osztályba ulalja át. A pénzügyi osziály a bizotlság néhfiny más osztályával együtt az okiratokat megvizsgálja és azután jelentési lesz.
Bethlen István gróf miniszterelnök egyébként ma délelőtt hosszabb tanácskozást folytatott Kállay Tibor pénzügyminiszterrel. Délután két órakor a miniszterelnök dejeunert adott Burghardt bécsi svájci követ tiszteletére, alti ezidőszerint átmenetileg Budapesten időzik.
A kormány és a fővárosi politika.
Budapesttől jelentik : A fővárosi politika legutóbbi eseményei élénken foglalkoztatják a közvéleményt. Fordulópontról bsazélnek a városi politikában s az eddig szereplő pártok átcsoportosításával a törvényhatóság közgyűlésének egészen uj és megváltozott képét várják minden oldalon.
Az irányadó körök a közelgő fővárosi választásokra való tekintettel fokozott figyelemmel fordulnak a városi politika felé. A tárgyalásokat, melyeket több irányban folytattak s messzemenő következtetéseket fűztek a kormány érdeklődéséhez.
Heinrich Ferenc legutóbbi beszédével kapcsolatosan egyrészről ugy állították be a kérdést, mintha h kormány a liberálisok, sőt a szélső baloldaliak mellett foglalt volna állást, máirés7ről pedig a Keresztény Községi Párt vezéreivel való tanácskozásokból a szélsőjobboldal előtérbe jutását hangoztatták.
Tegnap eate a belügyminisztériumban a fővárosi választásokkal kapcsolatban értekezlet volt, amelyen Bethlen miniszterelnök is egy ideig részi vett. Ezen ax értekezleten Wolff éa Ernszt érintkezést találtak a miniszterelnökkel éa a fő városi politika kérdéseiről rövidebb raegbea^élést folytattak.
Módunkban van megállapítani, hogy valóban folynak komoly tárgya-lások a városi politika reorganizációjáról, azonban nem kéazül olyan változás, ami a kereaztény tömegek elől elzárná a főváros ügyelnek intézé-sében víló részvélelt.
A kormányköiöknek az a felfogásuk, hogy senkinek nem állhat érdekében u keresztény táratdol* mat a városházáról kia\'Oriiani, sőt ellenke:őleg az az óhajtis, hogy m munic>pálís életben mennél jobban vegyék ki a réazüket. ht csupán a szélsőséges irányzatok ellensúlyozásáról lehet szó éa nem igazak azok a hírek, amelyek definitív lépésekről máris be akarnak számolni. A tárgyalások még folyamatban vannak éa ezekre a tárgyal/sokra annál inkább azükaég van, mort a városházán a kormány a szélsősé gek politikáját éppen ugy akarta kiküszöbölni, mint ahogy kiküszöböli az országos politikából.
Cáfolat a párisi caeh követ nyilatkozataira
A Magyar Távirati Iroda jelenti: Ossucky párisi cseh követnek a jóvá\' ételi bizottság tegnapi ülésén a kist ntant nevében tstt nyilatkozatairól Illetékes helyen a következőket jegyzik meg:
A kormányzó karcagi beszédére vonatkozólag szükséges felvilágosításokat már Genfb*n, az ott folytatolt tárgyalások során, majd pedig a kisantant képviselőinek Budapesten tett lépésére a magyar kormány megadta. A kisantant képviselői akkor tudomásul vették oz adott felvilágosítást és kijelentették, hogy meg vannak győződve arról, hogy ugy a kormányzónak, valamint a magyar kormánynak szomszédaival szemben táplált békés szándékáról.
Ami pedig Chsuckynak azt az állítását illeti, minthogy Magyar országon titkos ágyú és lőszergyár tásl fedeztek volna fel, meg kell állapítani, hogy ez csupán a következő tények elferdítésével lehetsé-
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 19.
gei. A hudipciti katonai ellenőrző bizottaág egyik legutóbbi kiszállása alkalmával a csepeli Weisi Manfréd-gyárban löveghüvelyeket talált, erekről kitűnt, hogy a löveghüvelyek az ellenőrző bizottság engedélyével készültek a nevezett gyárban, minthogy az állami fegyvergyárban a gyártáshoz szükséges gépek hiányoznak. Másrészt a blzottaág az ott talált néhány lövegről mrgállapi-totta, hogy azokat ugyancsak a blzottaág hozzájárulásával vette meg a Welax 5»1«nfréd-gyár beolvasztás céljából, amire a gyár mulasztása folytán eddig még nem került sor. Ez a kérdés a magyar minisztereknek Gtnfben való tartózkodása folyamán silntén liiztásáat nyert. Oiauckynak fenti kij\'lentéaét tehát cssk ugy msgyaráshatjuk meg, hogy kormánya részéről mindezideig nem volt megfelelően tájékoztatva.
A földraformnovella
A Keresztény Kisgazda, Földmi-vea éa Polgári Párt ma délután folytatta a földreformnovella tár gyaláaát. As értekezleten mintegy 20—25 képviselő jelent meg, melyen Mayer Jánoi, majd P/atthy György elnököltek. A kormány részéről nagyatádi Szabi litván földmivelésügyi mlniizter éa Schondl Károly államtitkár vettek réizt.
Az értekezleten a főldreformno-vella 8—9—10. pontjilt tárgyalták is azokat lényegea módoiltáa nél kül elfogadták, majd este 8 órakor véget ért. A legközelebbi tárgya-láat holnap pénteken délelőtt 11 órára tűzték ki.
Aranyvalutában állapították meg az orvosi tiszteletdíjakat
A Zalavármegyei Orvosi Flók-azövetaég rendkívüli közgyűlése. — Nem fogadták el dr. Tftzaaay lemondását. — A flók-azövetaég alcsoportot állított fel Kanizsán
Vagykanlzaa, október 18 » (S«j«t tudósítónktól)
Az Orazágoa Orvosszővetaég zalavármegyei fiókja ma délelőtt tartotta rendkívüli kőzgyüléaét a vároabáza kis * tanácstermében dr. Józsa Fábián elnöklete alatt. A
rendkívüli közgyűlést azért kellett összehívni, mert ú vármegyei fiók-aiövetiég tizenöt éven át volt elnöke: dr. Thassy Gábor vármegyei tiszti főorvos bejelentette az elnökségről való lemondását. A tárgy sorozat fontosságára való tekintettel rendkívül sok orvos vett részt a közgyűlésen, ugy, hogy a kistanácsterem azüknek bizonyult.
A közgyűlés viharosan tűntetett az általánoa azeretetnek örvendő elnöke mellett éa egyhangúlag elhatározta, hogy a lemondást nem fogsdjs el éa felkéri őt az elnökség további vállaláaára. E<t a határozatot táviratilag közölte dr. Thasiyval.
A közgyűlés a megüresedett al-elröki ét választmánvi tagsági helyekre dr. Szigethy Károly, dr. 7a-kács Zoltán, Illetve dr. Balla Jinoa, dr. Schwartz Károly éa dr. König Jó»«ef orvosokat választotta meg.
Tekintettel, hogy a fiókszövet •ég tagjainak csaknem egyharmad-része Nagykanitaán lakik, ezeknek régi óhaját honorálva, felhitalma-záat adott a közgyűlés, hogy a
Nagyksnlzsán lakó alelnökök vezetése mellett alakítsák meg a megyei fiókszövetség kanizsai alcsoportját — a megyei fióksiövetaég keretén belül. E csoport jegyzőjévé dr. Ney Hugót válosztották meg.
Hosszú és beható tanácskozáa után a kŐzgyűléa a következő minimális magánorvosl dijazabáat állapította meg éa tette kőtelezővé: Rendelés az orvos lakásán nappal egy és Jél aranykorona. Látogatás a beteg lakáaán nappal két aranykorona, Vidékre való kiizállásoknál a rendelési dijon kívül óránklnt egy aranykorona, fcjjel a fenti díjazás kétszerese srámitandó.
Ezzel kapcsolatban azt is elhatározták, hogy uradalmakkal csakis természetben nyújtandó járandóság ellenében vállalnak orvosi megbl-zatáit. Látleletért három aranyko rona, orvosi bizonyítványért két aranykorona jár. Hosizabb orvosi gyógykezelést Igénylő eseteknél a fenti dijizabásból méltányos engedményt nyújtanak. A siővetség kötelezte tagjait, hogy a díjszabást rendelőikben függesszék ki.
Franciaország nem tárgyal, mig a németek végképp abba nem hagyják az ellenállást
Véres zavargások Németországban
Berlin, okt. 18 A Stresemann kabinet gazdasági küzdelmét egyre több helyről érkező zavargás! hírek nehezítik meg. Ma már Berlinben is megismétlődnek az elkeseredett atrocitások, amelyekkel a nép Ínségében élelmiszert követel. A főváros több helyén ma Is zavargások voltak.
Megállapítható, hogy ezeknek a zavargásoknak nincs politikai jellegük, hanem az elviselhetetlen drá gaság ellen szólnak és most már odáig faju\'lsk, hogy kisebb tömegek erószskksl igyekeznek megszerezni s mindennapi kenyerüket.
Különösen a péküz\'eteket rohanják meg, a kenyeret az utcára dobálják az éhes tömegnek és felosztják maguk között. Több helyen ugy
véd:keztek a zavargók fenyegető magatartása ellen, hogy az élelmi szerkereskedők maguk adták ki ön ként ár"uikat a zavargóknak
Gelsenkirchenben egy nagy bádog-árugyáral rohanlak meg a munkások, főleg aiiiöftynk, hogy nagyobb bért követeljenek. Itt a zavargók és a rendőrség között véres összeütközésre került a sor. — A rendőrség fegyverét használta és több lövéssel kergette szét a tüntetőkel, skik közül több súlyosan sebesült maradt s gyér udvarán.
Lipcsében minden gyülekezést betiltottak és a rendőrfőnök falragaszokon figyelmezteti a népet, hogy aki a rendőrök ellen támad, azt rögtön halállal büntetik.
Az élelmiszerkereskedők Itt is ön-
ként adnak élelmiszert a munkásoknak.
Poincaré elutasította a német ügyvivő Javaslatait
Berlinből jelentik : A párisi német ügyvivő a korábbi megbeszélések kapcsán trgnap újból részletelen ismertette a francia miniszterelnök előtt a berlini kormánynak a megszállott területek vlszonysinak rendezéséről és az általánoa jóvátételi kérdéseknek kezeléséről vallott nézetét. A német ügyvivő utalt arra, hogy a németeknek nem szándéka a passiv ellenállás megszüntetéséről tárgyalni, ami Németország •zámára befejezett tény, hanem arról, hogy az ellenállá* megszüntetése után hogyan lehet a munkát és termelést a legcélszerűbben és leggyorsabban helyreállítani és különösen arról, hogy a franciák és belgák számára miként lehet a szén éa kokaz szállításokat megkezdeni. A birodalmi kormány kész a munka újrakezdéséről helyi tárgyalásokba is bocaájtkozni.
A francia miniszterelnök katego tikusan elutasitolta azt a gondolatot, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat a megszállott területek munkájának újrakezdéséről. Az Ő számára közönyösek a tisztviselőknek és iparvállalatoknak adott utasítások. Őneki már egyedül sz 1923. január 11 ike előtti tényleges állapot hiánytalan helyreállítása mérvadó. Nem ismerheti el azokat a német kijelentéseket, melyek szerint nem tudják finanszírozni a do\'ogi szolgáltatásokat. A jóvátételi bizottság vitassa meg Németország esetlegei javaslatait, azokba mindaddig nem mehet bele. >m\'g a németek francia felfogás szerint la végkép lel nem hagynak az ellenállással.
Németországban millió lesz az egyaég
Berlinből jelentik : A bsnkok ms at egy már kas: ámít ál helyébe az ezermárknazámitáat vezették be. A millióméi kás számításra csak pár hét múlva térnek át. A német ipari és kereskedelmi nagygyűlés sürgősen azt kérte, hogy ezt a közbeeső Időszakot lehetőleg rövidítsék meg éa mielőbb kezdjék meg a milliómárkás számítást.
Linka
A .Zalul Kús\'fcny* ereJeti icgényo
ltU: Péter fy Tamás <11) Az a győzelem, melyet te csinálsz, mást emel föl és nem légedet . . . Oh, nsgyon sokat tud Csobrinks még rólad, de kívántál másedszor is látni, hát eléd állok, hogy láthass, íme, itt vagyok Janku Ábrahám 1...
Egy sötét ajtó, mely karikákra vala alkalmazva, tovább csúszott. Mögötte deszkával kipadolt üreg csinos szobának volt berendezve. — Cserépkályhában fahasábok égtek és a lángok sugaraitól barátságos képet öltött a külső üreg is. Janku Ábrahámnak majdnem a lábai előtt ült a padlón egy piros arcú, villogó, feketeszemű fiatal cigányasszony. Tömött fekete haja összekuszált tincsekben kandikál ki rikító rózsás kendője alól. Füleiből srsnypénzes függő lóg le. Nyakát husz sorbsn futotta körül a különféle gyöngyfü-zérc. Patyolat fehér ingének ujjain és mellén piros tulipánok vannak hímezve selyemmel és a kézcsuklója fölött képződő ezerráncú ingtaréj is selyemkivarrással van csipkézve. Fekete alapú szoknyáját élénk színű rózsák borítják, melyet menyecské-
sen feltűzött kétoldalt. Alól kilátszik hegyestarku piros csizmája. Két kezének mindenik ujján csodás alakú gyürük ékeskednek, de a melyekhez kétség fér, hogy valódi fémek volnának. Azonban nem igy van a derekát körülfutó övön, mely tele van rakva sárga aranypénzekkel. Egy vsgyont visel gömbölyű termetén.
Az övön vannak fölakasztva sárga láncra tengeri csigák különböző kagylói, mindössze Öt darab. Etekben szintén jövendő vsn elrejtve mindazok számára, akik beleláthatnak, mert sokféle módja van ám a Jövendölésnek.. .
Ez az egészséges if|u cigány menyecske: Csobrinks. Országszerte a leghíresebb jós-asszony, kinek minden Jövendölése előbb utóbb beteljesül. Hogy miben áll s szép Csobrinka tudománya, azt nem könnyű dolog kitalálni, hanem jövendölésének főalopját a nagy ismeretből meritette. Az évnek kilenc hónapjában szakadatlanul barangolnak, az ország minden részében. Még az öreganyja ismerte a családok ügyét baját a városokban és falukon mindenfelé, a leányát aztán betanította. Némely családfának t»g-jait jobban ismeri Csobrinka, mint a
családtagok, peres ügyeiket, mint a prókátorok. Ismerle személyesen fél Erdélyországot, de ránézve annál jobb, hogy őt az egész ország ismerte. Jinku Ábrahám azintén azok közé tartozott. Csobrinka jól tudta vá gyair, esaméit. csak az volt a fő a Jóslatás előtt, hogy Csobrinka kivül a lüzvllágnál, mig az érkező beszélge tett az előregorbült vén cigánynéval, az arcát megláthassa.
E végből a szalmával befont léc ajtón tul kis nyilát volt hagyva és ezen vette szemügyre Csobrinka Janku Ábrahámot if. Az emberét fölismerte 6s azonnal elzárta a nyílást egy légladarabbal, melyről megtudhatta a vén cigányné kívül, hogy bebocsAjtható a vendég, nincs szükség a hosszas faggatásra. Ha azonban a tégla nincs a nyílásban, a vén előregörbült cigánynénak addig kell beszélnie, kérdezni, tudakozódni az idegentől, mig Csobrinka kellően tájékozva nincs az illető életéről, ügyéről bajáról, hogy jól ludjon jósolni.
Ezek mind kézzelfogható dolgok, mert egy kis ügyességgel, előreszá-mitással könnyen lehet ámítani és a szokásos kártyavetés sem tartható nsgyobb dolognak, hsnem von egy
ritka szép és ügyes jövendölő módja Csobrinkának, amellyel valóságos csodákat művel. Ez az ólomöntés. Hogy miként alakul az olvasztott ólom, hidegvízbe öntve, az ő kívánsága szerint? azt még ezideig s:m birta megmagyarázni a tudományos világ, valamint orvosaink nem ismerik a kígyómarás gyógyítását, mig a vadnépek már régóta tudják gyógyítón!. — Az ólomöntés titkát csak Csobrinka birta a XIX. század közepén és vele sirba szállt a szép tudománya.
Janku Abrohámnak előbb kártyát vetett, melyből — bár Ismerte az úrfi vágyait, — sok badarságot mondott össze vissza. Szerencsét, sok pénzt, tartós egésrséget. Útjában nehéz akadályokat, de amelyeket később mind legyőz, és Isten tudja szcrit-számál a csacska jövendölésnek, melyek nem hasonlítottak az azelőtt clnjondott komoly szavakhoz és amelyeket mind a kártya mutatott, a kártya mondott.
A kagylobatekintés sem különb ennél. Mindenki más-más csodás alakot lát a kagylóban, de azért megesik, hogy a különböző látományok-rót a jövendölés szórói-szóra egy és ugyanaz. (Koiyt Wv.)
1923. oktAber 19.
halai k02l0nv
3
Megcsappant az elemisták száma
■t|yktuUit, október 18 Most állitolták össze az iskolák igazgatói ■ beiratkozott tanulók létizámáról a kimutatást. Beiratkozott a folyó tanévre: az I. körzetbe 718 gyermek
a 11. . 750 .
a 111. „ (Kiskanizas) 737 „ az Izraelita Iskolába 221 M
rtjMmo: Z*2tí gyaimtk az I. körzetben van 20o. 21 tanulóval a II. „ 20 „ 21 .
a III. . . 19. 21 „ az Izr. iskolákban 6.6 „
Tanterem hiánya miatt félnap tanul az I. körzetben 10 osztály-, a 11. körzetben 2 osztály, a III. körzetbrn 12 osztály. Az intelll gena keresztény szülök stlvesebben járatják az izraelita iskolába gyermekeiket, ahol nem küzdenek lanterem hiánnyal a épp emhtt egész nap tanulhatnak a gyermekek. Ez alkalommal nem leat talán érdektelen, hogyha a mult évekkel össze hasonlítjuk a beiratkozott tanulók létazámát:
ttthatkoxott 1922/23-ban 1913/14 Uoévekben ■i I. korzotbaa 830 823 ■ II. . 849 84S a 111. . 7«X) 63) nz ixraa\'ilaknál >91 331
össsasaa zü7u zelíP Az összehasonlltáaból kitűnik, hogy az idén 244 gyermekkel ke-vaaebb jár az elemi iskolákba, mint tavaly, mig a tiz év előttihez vi-azoayitvs 203 gyermekkel.
A Zalai Közlöny tudósitóji ez alkalommal felkereste a tankötelesek nyilvántartó hivatalát ia, amilyet Orbán József a régi katonai ügj osztály vezetője vezet. A be nem iratkozott tanu\'ók pontos létszámának nrgállapitáfa most van folyamatban. Valamint moat van folyamatban a behatások és beje lentések elmulasztása miatt a büntetőparancsnak kibocsátása. — Jól esett látnunk azt a lelkiismeretes pedantériát, amellyel ügykörét e kiváló hivatalnok ellátja, öt hónapi megfeszített munkájíbs került a tankötelesek törzskönyvének elkészítése. Munkájának és szigorának van is eredménye, mert olyan gyermekek Is jelentkonek — különösen Kiskanissán — beiratkozásra, akik évek óta nem voltak beírva, vagyha be is voltak Irat kozvaf kerülték az iskolát.
— (Az elaOlycdt Laurcnt\'c arany-
rakománya) Uraerstes mi£. hogy a világháború alatt egy nímel tengeralattjáró mag-torpadósta a Lauractic nava an^ol haj \'it, ama y aranyat zállitott Amatikiba. A L-urenlk as »r pattok kúxaléoao alsülyedt a-any:akominyiv<l, amelyet 19 Jl. évben ku atUk íol. Azóta buv.rok hordják f»l a k.ncAcket ara* míg hataná\'hiló részeket (oialoik kl. Ax angol hivatalos Jelenlét ssa-ii.it a Laurmtic haj .a t\'ibb mint «Jtm-IlU< Irnt sterling sulyclt •*, vagyis a ml pén-sünk >z«rint mialegy n\'gysxáxötvenmUliárd. Kbb\'i ínég IVÜ-tcn ütstrsoxer iont ntwlin get, 1922-ben l ?59 ÖOO és I92 í-baa máig 1,9.7 631 font >t«rlingai hoiui fch.lnra.^ Még ko ulbalul 1,\'ü-0.000 angol fontaak kc^ •tihát a tengerfenéké lennie. A l.autantic romja szalum lábnyira fekstik a tenger sxinc alatt. At innyklnc* feltiinrchoxátáo 38 faunr dolgozik i tniotagy «j teiigaiéij munkilko ik a buvárl..jókon A bővítők munkája igoa nehéx. ugy, hogy volt níp, amikor c»»k exortiiáz aranyló.tot találtak Most már abbahagyják — «bb«n ai évben — a mutikíf, nieit as időjáiás niej;fo.dul s a buváiok arm ercssksdheti-.ek a vis alá. A L urai ti: íelhósoü kmcsél as argót áll .ml b okba küldik s az angol taitoxások fadoxc-séra iorditjik.
Ismét sok milliárdos deficittel küzd a Hév.
As OrasAgoa Közlekedésügyi Bizottság Ülése
Budapeat, okt. 18
Az Országos Közlekedésügyi Bizottság ma tartotta első ülését a kereskedelmi minisztérium minUz teii tanácikoió termében. IPalio L*joa kereskedelemügyi miniszter elnökölt az értekezletei, amelyen megj-lentek : Harkányi János, Hein rich Ferenc éa Vörös László nyug. kereskedelemügyi miniszterek, Czett let Jenő, Erdőhegyi L*jos, Görget ívván, Murschall Ferenc, Flatthy G\\örgy, Sándor Pál és Buduy d.-Zíő nemzetgyűlési képviselők. A belügyminisztérium képvls-letében megjelent Jerstyánszky JenŐ, a föld-miveléaügyi minisztérium réséről Gally Kálmán, igazságügyi miniszter részéről Sélly Antal államtitkár, a honvédele mü/vi minisztérium kép viseletében Nagyszombaly Miksa főtanácsos, a kereskedelemügyi mi-nisitciiumot DezslJfij Aurél állam-litkár és Mátray Jerő miniszteri tanácsos képviselték. Résztvettek még a tauácikozáson a Közlekedési Bizottság tagj ti közül Becseu Antrl, báró Korn/cld Mót le, dr. Neumann Károly ny. miniszteri tanácsos és Szentgáli Antal mérnök.
Kelety Dánea beszámolója
Tizenegy órakor kezdődött a tanácskor ás. U^a/Aó Lajos keteskede lemügyi miniszter üdvözölte a kőt-leked-\'.al bizottság megjelent t»g
jalt, majd Kelety D-Snes, az államvasutak elnöt igazgatója ismertette a bizottság előtt ax államvasutak pénzügyi helyzetét. Utalt arra, hegy noha legutóbb tarifaemelés trl kívánták a kö ttégvaléiben fölmerülő deficitet eltüntetni éa bár a forgalom a tarifaemelés óta meg növekedett, mégis az anyagbeszerzési árak tulmagas növekedése, továbbá a személyzeti illetmények oly tetrm-aen növelték a kiadáso kot, hogy most már ismét sokmilliárdos deficit állott elő, amelyre fedezetet csak ujabb tarifaemeléssel lehet találni.
Ellenőrző bizottság klküldé aét kérik
Sándor Pál ellenőriztetni kívánja a Mav. pénzügyi gazdálkodását és ezért javasolta. Rogy egy külön bizottságot küldjenek ki, amely ugy az anyagbeszerzésüknél, m\'nt a Máv. egyéb kiadásainál a kellő ellenőrzéat gyakorolná A szakszerű gazdálkodás lehetővé fogjs tenni a Máv. pénzügyeinek rendezéséi és a kereskedelem nem lesz kitéve a meg—megujuló folytonos tarifa-emeléacknek, amelynek káros hi táaát az egéaz ország közgazdasága oly súlyosan érzi.
A tarifaemelés kérdése
A bizottság érdemleges hatáio zatot ma nem hozott, csakis s Máv. általános pénzügyi helyzetének megvitatása volt a tárgyalás anyaga. Holnap délelőtt sz érdekképviseleteket hallgatják meg az uj tarifaemelés ügyében. Szombaton összeül a közlekedésügyi bizottság és folytatni fogják a Miv. pénzügyi helyzetének szanálására vonatkozó tárgyalások*!, amelynek befejeztével aztán a tarifaemelés kérdésében fognak állást foglalni.
HÍREK.
— (Naptár) Okt. 19. Péter.
— (Időjáráa) Tu\'nyomSan azá raz, enyhe Idő várható.
— (Chicagóban Lloyd George üdvözölte Apponylt) Nf w-
Yorkból jelentik: Gróf Apponyi Albert chicagói fogadtatásnál Lloyd George is jelen volt. L\'oyd Grorge a kö-önség óriási ovációi közölt bestédben ünnepelte gróf Apponyi Albérlőt, akit Európa egyik legnagyobb államférfidnak mondott.
— (Maasaryk éa Bcnas Londonba utaznak) Párisbdl Jatenhk: Masaryk tl-ok és líeoes kulüiyminutler sxombaton Páiiaból Londonba utaztak, ahol három napig idősnek. Maiaryk tanácskozói fog Curxon lord külügymiuitsterral.
— (HegedUa György képvl aelőbeszámolója Bánokszent-györgyön) Dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képvibelő folyó hó 27 én Bsr.okszenlgyörgyön tar\'ja politikai beszámolóját, amelyen dr. Prohászka Ottokár azékesfehérvári püspök és Frühwirth Mátyáa So-mórja uj nemzetgyűlési képviaelője is részt vesz.
— (A Stefánia Szövetség közgyűlése) Az Otszágos Stefánia Szövetség nagykanizsai fiókja szovbaton délután 6 órakor tartja míg a városháza kis tanácstermében rendes évi közgyűlését.
— (A Katolikus Népszövetség Nagykanizsán) Az Orszá gos Katolikus Nips:övetség hatalmas szervezete Zalamegyét is meg akarván szervezni, Nagykanizaán vármegyei titkárságot szárdékozik felállítani. Ebben az ügyben a napokban jönnek le az országos központ kiküldöttel, hogy a megyei főtitkárság falállításj irint intézkedjenek.
a — (Huszonegy milliárd a fkSxtlsxtvIaelők ruhaakciójára)
Schnetzer Ferenc, a Köztisztviselők Szövetkezetének elnöke, pénteken délelőtt érkezik haza Svájcból, ahová Bud minis.-terrel utazott. Távolléte alatt leljeaen megérett a köztiszt viselők őszi ruhaakciójának ügye. Ax illetékes minisztériumokkal folytatolt tárgyalás még nem hozott ugyan végleges döntéut, de az alapelvekben nv\'r mrg\'örtént a megegyezés. Eizerlat a pénzügyminisztérium október végéig rendelkezésre tudja bocsátani a ruházati akcióhoz szükséges 21 milliárdot, akkor a már lekötött csehországi szövetekből november első felében meg kérdik a köztisztviselők ruhával való ellátóit. A közliszt viselők nyilván minden előkészületet megtettek az akció gyea Irbonyolitésára. A tisztviselők 80000 koronáért fogják kapni a szövetet és a hozzávalót.
— (A kereskedők a novem berl hácbéremelés ellen) Budapestről jelentik: A Fővárosi Keres kedők Egyesülete nagygyűlésen foglalkozott a novemberi házbéremelés kérdésével- Dán Leó társelnök megnyitó beszéde után dr. Krémer. József előadó rámutatott aira, hogy a már ápriliaban meg ielcnt rendelet rendtzte a novemberi béreket. Dr. Schmidt Sándor kifejtette, hogy milyen nagy drágulást vonna maga után a házbéremelés. Több felszólalás után határozati javaslatot fogadtak el, a melyben "a leghatározottabban tiltakoznak az üzlet és lakbérek emelése ellen. Követeli a javaalat, hogy a felmondási rendszer maradjon meg az eddigi alapon.
— (KltQsték az orgovAnyl bQnpar fellebbviteli főtárgyaláaát) EmUka-s«W* m4f, h»,y a lagfaMbb katonai lót-véayitckaa na;U:ivb«t fl út tvixték kl u orgoványi büoptr faüabbvlta\'i Mtárgy\'lását. .Ukottban tsouban a^\'tárgyalist n«m Uh«-tett megtartani. A bixutág tag\'al már liwsa-gyülekeztek, asonban a h«t vádlott vólíi k\'.itűl iiiindótsta cstk o,\\j Jataot mag. Emiatt a főt«rt;yjJ«\'t a biróstg atnapo!\'.a. Moat újból éitcutattek a vcJ\'ktt, hogy a lagf«U6bb ka\'ooit túrva iyaxék a faláb vitali látárgyalás n<pjáut novem «r 14-ét tűsta kL A íalabb-vitvli főtárgy Ixson GulUcaums tábornok fog elnökölni.
— (Személyi hlr) Leszcinszky Szaniszló posta távírda főfelügyelő, a nagykanizsai 2. azámu postahivatal főnöke azabtdságáról visszaérkezett és átvette hivatala vezetéséi.
— (Izgalom a Zsíróban) Budapestről jelentik: A Zsíróban a mai fizetési nap munkáját kínos incidens zavarta meg, ami miatt kétőn is kezdték meg a kifizetéseket. At történt ugyani*, hogy egy zsirótag, akinek 40 millió differenciát kellett volna kifizetni, nem tudott eleget tenni ennek a kötele-zetts/gének, mert egy pénzintézetnél kosztpénzüzlet céljaira elhelyezett 800 millió korona értékpapírjait nem tudta kézhez kapni. Próbálta kapacitálni az intézet Igazgatóságát, hogy adjsnak neki ebből az értékpapírletét! ől, amelyre 300 millió koronával tartozott, any nyit, hogy a Zsilónál fennálló differenciáit kifizethease. Az intézet nem volt hajlandó az adós kezéhez kiszolgáltatni a papírokat, hanem két tisztviselőjét küldte fel a Zsíróba, akik szállították a papírokat, de a befolyó vételárból fennmaradó többUtet narn adták át a magszorult adósnak, hanem visszavitték a bankba, ugy, hogy ez, bár járt volna neki a papírok vételárából, legalább annyi, mint amennyivel Ő tartozott, mégsem tudott fizetni. — A Zilró emiatt nem kezdte meg a munkáját, nagy Izgalom volt mindenfelé és az Angol Magyar Bsnk egyik Igjtxgatójának kellett azután interveniálni annál az intézetnél, ahonnan a megszorult zsirótag érték-papirjsit a Zsíróba szállították és az ő Intervenciójára folyósították neki azt az összeget, amelyr^axük-aége volt, hogy a Zsírónál eleget tegyen kötelezettségének. Et meg Is történt, erre aztán elcsendesedett as Izgalom éa a Zsíró félkettŐ után megkezdte a munkát, amelyet aztán aimán le is bonyolítottak.
— (Befejeződnek a felsőtemplom renoválási munkálatai) A felsőtemplom renoválási munkalatal már annyira előrehaladtak, hogy s jövő hét szerdáján teljesen brfrjetődnek éa s templomot megnyitják s hivők azámárs.
— (Kigyulladt a magyar testőraég volt bécsi palotája) Bécsből jelentik: Tegnap este félkilenckor a magyar testőrség volt palotájának tetőzete kigyulladt. A városi tűzoltóság a tüzet csak hosazu fáradozáa után tudta megfékezni. A tetőzet 12-15 köbméternyi része leégett. A kár igen tekintélyes. A«tüz valószínűleg sz egyik kémény hibája folytán t.á. msdt.
— (Állatorvosi jelentés) Zalaegerszegről jelenti tudóaitónk : Zala • megyében az elmúlt hét végén a járványos állatbetegségek álláaa a következő volt: lépfenével hat, veszettséggel négy, aertéaorbánccal tizenegy, sertésvésszel tizennyolc község volt megfertőzve.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 19.
— (Magasabbra emelik a külföldre vihető péux értékét)
A külföldre utazókaik sok kelle metlenséget okoz as a rendelkezés, hogy « kivihető készpénz maximuma százezer koron*. A pénzügyminisztériumban, értesülésünk szerint, most foglalkoznék ezzel a kérdéssel a rövidesen fel fogják emelni a kivihető készpénz éi tékhatárát. Az erre vonatkozó rendelet már közeljövőben megjelenik.
— (A Zrínyi utcai aártenjrer) A kővetkező levelet kaptuk : Igen tisztelt Szerkesztő Ur I A Z-lnyl Miklós utca rendezéséhsz nb. lap juk mult heti aráméban szó vo?t arról, hogy a Zrinyl Miklós-u\'ca nyugati része végre rcndezéa alá kerül, holott mint enől tudomást szereztünk, a város vezetősége csak a Zárda utcai szakaszig óhajtja ai utcarendezést keresztül vinni Ezen szakaszon ugy látszik, hogy az alaktalan bazaltkőből kis kőkocka-burkolat készül, a postapalota vonaliba eső telkeket levágták, a csatornához az előkésiülcteket meg tették, ellenben éppen ez a munkálat követeli az utca további sza kaszának rendbehozását. A Zrínyi Miklós utcs a város szivében van, a legnagyobb forgalom ott bonyo-littódik la éa el sem lehot képzelni, hogy pusztán a postapalota leg közelebbi szomszédságát rendezzék, mlg amúgy ia feneketlen aártenger Zrinyi utca nyugati szakaszát to-
irf vábbra ia az eddigi állapotában hagyják. Pedig annak rendezéséhez igazán kevés kell. Eddigelé a levágásra kerülő telkek üresen áll tak, a szabályozás teljea keresztülvitelében csak egy Halphen Sleiner ház áll útban, mlg az utciszaknsz többi része, kert éa udvar, ahol a szabályozást még ez évben keresztül lehetne vinni, a ha már a kövezés éa csatornázásra f. évben nir.c* fedezet, legalább az utca szintjét megállapíthatnák, mert ez utcában már ait sem tudni, hol lesz a ]érda. L-gfőbb ideje lenne, hogy a fentiek megszlvleléaével városunk rendezett u\'cáinak azáma eggyel azaporodnék. Több Zrinyi Miklós utcai háztulajdonos.
— (Kaliforniában két ember kt-foaztotta egy vonat utaaalt) Chicha-góbvl jelentik: Kalifomiábsa aSiskiyou hc^y egyik alaguijának közeliben megállítottak néhány nappal ezelőtt egy exp.eiszvonatoL Két ember fölszállt a postakocsiba, lelőtte a bi vatalcokokat ét diuau ilpaUpnaal kinyitotta a kocsi elzárt rekeszét. Ezután az utasokat fosztották ki és eltűntök a begyek köstl\'
— (A perzsa sah unokaöccse bányamunkás Németországban) Breslau-ból írják: Abdul Ahmed, a perzsa »ah unok -Öccse, néháoy 1 éttel ezolő t Breslauba érkezett s jelentkezett a oiunkakuivetl\'ő hivatalban. bányamunkát kínáltak nrki, amit a legnagyobb örömmel elfogad-tt. Abdul Ahmed a Hindenburg város kerekben lövő Guidó-bj/yíb. n dolgozik.
— (Kétazáxhuazonnégy lak-béremoléal kereaetet adott be a város) Nagykanizsa városa
tiszti főügyésze utján a-6140/1923. M. E rendelet értelmében tegnapt elölt 224 lakás és*haszonbéremé-lés megállapítást adott be a kir. járásbírósághoz.
(x) Ax Érne mliaoroa ösaxo jövetele. Vasárnap délután Érne műsoros összejövetelt tart.
{x) Pfolfer tanár faatménye, Félreértések elkerülése végett kö zöljűk, hogy a kllünö művésztanár által festett arckép dr. berzsenyi Sándort, a kiváló Btrzscnyl Dánlel unokáját ábrázolja.
Hogyan ölték meg Rasputint
A párisi Revue de Paris szenzációs viisrarmlékczéseket közöl Wla-dimir Puriskevics, az orosz duma egykori képviaelőjénok tollából. Ezekből a visszaemlékezésekből közöljük a kővetkező részletet, mely Rasputinnak, a cárné titokzatos kegyeltjének, Oroarorszóg meg rontójáoak meggyilkolását mondja el. E hihetetlenül drámai, szinte rémregénybe illő esemény előzményei a következők :
Jussupov herc:g bizalmia vacsorára hivta meg palotájába Raspu-Iint. A neki itt felszolgálandó bor éa sütemény rendkívül nagy adag ciánkálival volt megmérgezve. Éjfél után egy óra van, Puriskevics, Dimitri Pavlovics nagyherceg, egy hadnagy és Lasavert dr. türelmetlenül várják Jussupov herceget, ki Rasputlnért ment. Itt kezdődik Puriskevics clbeaiéléae.
Az udvarba befutott egy au\'ó, a kapu becsapódik, hóropo-gás hallatszik, msjd Risputln hangja. Lélekzetünket visszafojtva az ud varba vezető lépcső mentén huzó-dunk meg, én, a nagyherceg, S hadnagy és « doktor. Nem tudnám megmondani, meddig vártunk igy, feszülten, lélekzel fojtva, minden neszre figyelve. Halljuk, amint frnn szobában a palackok dugóit kihúzzák és *mlnt két férfi beszélget. Az idő múlik és még nem történik semmi. Egyszerre mrgjelo-ik jussupov és feldúlt arccal mondja:
Hallatlan dologi Képzeljétek, két üveg mérgezett bort Ivott meg, löbb rózsas/lnü süteménnyel és bár a méregnek tizenöt perem b\'clül \'hatnia kellene, semmit nem lehet rajta ésjre venni. Ott ül a kanapén morózus arccal és a méreg hatása csak nyálzásban és csuklósban jelentkezik l
A*t a tanácsot adjuk Juisupov-nak, hogy térjen vissza, mert a méregnek e\'őbb vsgy utóbb hilnia kell. Néhány perc múlva ismét visszatér:
— Uraim, — mondja azaggatott hmgon — az Idő halad, tovább nem várhatunk és a méregnek még mindig semmi hatása sincs. Pedig sietnünk kell, mert a gazember mér nrgyon türelmetlenül várja a grófnőt és gyanakodni kezd rám.
Ekkor elhatároztuk, hogy Jussu pov herceg rtwlverlövésekkel ölje meg Rasputint ... öt perc múlva tompa dördülés hallatszik, xavsros férfihangok, egy elnyuitgtt kiáltás és egy test zuhanása. Felrohanunk a lépcsőn, belökjük a szalon ajtaját és ott látjuk, amint a fehér medvebőrön olt haldoklik Rosputin-Mellette revolverrel kezében ott éli Jussupov, nrgyon nyugodtan, szemében mélységes megvetéstől né.ve a „jó atyára". Sehol egy vércsöpp. A golyó, ugy látszik, csak belsÖ vérzést okozott. Rasputin még nem halt meg. Szaggatottan lélegzett. Szemügyre vettem ezt a paraszti viseletbe, do rendkívül gondoaan öltözött embert, szép csizmáival, finom posztónadrigjával, gazdagon hímzett aelyemlogóvel és vörös selyemövével. Hosszú, fekete sza kálla fénylett a sok finom hajszesz-töl. melyet használt.
Távozófélben voltunk, midőn egyszerra emberfölötti kiáltást hal lünk, melyben megismerjük Jussu pov hangját:
— Puriskevics l E l Elszaladt 1 Löjjön rál
A herceg halotthalványan rohant
fel a lépcsőn, szemei valósággal kidagadtak. Egy pillanatig mind nyájan megdermedve álltunk, majd tisztán hallottuk, amint súlyos, de ovors léptek Iramodnak az udvaron át a még mindig ott álló autó felé.
Egy percig sem habozhattunk. Nem vesztettem el hidegvéremet, előrántottsm revolveremet és lerohantam a lépcsőn. Anvt láttam, olyan volt, mint egy szörnyű álom. Rasputin, ki az előbb még haldokolva Jeküdt előttem, a havon ke resztül rohant a kapu felé Alig hittem szemeimnek, de ekkor meg Rssputln éles hangját hallottam, amint igy kiált:
— Félix I Félix I Mindent elmondok » cárnénak 1 — M\'g néhány pillanat és eléri a kaput, Innen az utcát és az autót, sikerül élve elmenekülnie és mi elvesztőnk. Utána rohantam és lőttem. Elhibáztam. Rasputin meggyorsította lépéseit, újra lőttem . . . újra eredmény nélkül. Dühroham fogott el, hogy én, a biztos céllövő, husz lépésről célt tévesztek. Minden idegemet összpontosítva, harmadszor is lőttem. A golyó hátában találta Rssputlnt. Megállt. Ekkor gondosan célozva, újra lőttem éa fején toláltam, mire a hóban összeesett. Odaszaladtam hozzá és minden erőmből belerúgtam a halántékába. Ott feküdt a hóban, nyögve és minden erejéből meg akart fordulni. Ekkor azonbnn mér nem tudott mo\'dulnl. csak fo gslt cilkorgatta. Most már végérvé nyesen ütött számára az utolsó óra.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ öt évi fegyház ejjy emberéletért. Halált okozó súlyos testi sértés bűntettével vádoltan állott tegnap a na^ykanlissl kir. tőrvényszék dr. Kenedi bűntetőtcnácia előtt Kálmán lános és fivére Kál mán Imre, valamint aulyos testi sértés bűntettével terhelten Vajda József és fivére Vajda S-tndor felső páhoki főldmlvesek. A tárgyalás során a vádlottak tagadták bűnösségüket, azonban a tanúkihallgatások s a nyomozás eredményei során a vád beigezolást nyert. — A bíróság hoisiu tanácskozás után dr. Kenedi táblabíró, főtárgyalásl elnök kihirdeti a kir. törvényszék Ítéletét, amely Kálmán Jinost bűnösnek mondja ki erői felindulás-bsn elkövetett halált okozó súlyos testi sértés bűntettében és ezért őt 5 évi jegyházra itéli és azonnali letartóztatásét rendeli e\'. Kálmán Imrét a B-k. 326. § ának 2. pontja alapján fölmenti, mert még a bűn-segéd! részességét sem lehetett nála megállapítani, mig Vajda Sán-dor.t és jSzaefet súlyos testisértéa vétségében mondja ki bűnösnek és ezért őket egyenkint 3—5 hónapi fogházra és 4—4000 korona pén büntetésre Itéli. (*)
(x) FQaxerkereakedők figyel méhe. A kiskereskedelmi árusitás részére 1923. á/i október hó 18 tói kezdődő hatállyal érványea legújabb irányárjegyzék átveSető Rosenfeld* Adolf Fial cégnél, Fő ut 4.
(x) Hamlafogakat, aranyat, ezUstót, briliánsokat, érmeíelTalpacca evőeszközöket és dísztárgyakat a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József ékszerész, Sugár ut
2. Bzám. (Fő-ut és Sugár ut sarok.)
(x) 3 axobáa lakáa évi bérét is megtakaríthatja, ha rossz harisnyáit, a legjobb békebeli anyagból F1LIPP hötődéjében — Szombathely, Széli Kálm&n-utca 6. sz alatt fejelteti.
Különfélék.
A mesterséges ételzalrok.
Amikor a kellő természettudományos műveltséget nélkülöző ember valaminő élelmiszerrel kapcsolatosan használva hallja ,« mesterséges" jelzőt, mindig valami borza-dályfélét vagy undort érez. Hallott valamit arról, hogy kátrányból ká^ szltenek mindenféle lllatazert V.% tílf orvosságot. Nemkülönben azt is, hogy mindenféle hulladékból gyártanak ezt, azt. Végezetül is azt véli, hogy • mesterséges ételzsir is valaminő undorító hulladékból készül és eleve is irtózik attól. Pedig teljesen Indokolatlan eme idegenkedés vagy undor.
Zsír néven nálunk általában a disznózsírt értik. A nálunk érvényben levő hatósági rendeletek értelmében csak mesterséges ételzsir □éven szabad forgalomba hozni mindenféle olyan zsiradékot vagy zalrkeveréket, amely a disznó/sirhoz hasonló, de nem • sertéstől ered és arra való, hogy ezzel süsse-k vagy főzzenek. Ilyen volt a háború előtt nálunk mindenütt kapható kőkus»*slr, amelyet kókusz-vaj, Kunorol, Palmin, Laureol ne- " veken ia árusítottak. Nálunk ez la csak mesterséges ételziir néven volt árusítható. Ez sem mesterségesen előállított vagy gyártott zsiradék volt, hanem a trópusokban honos kókuszpálmának a terméséből — a kókuazdíó beléből — előállítóit természetes zsiradék. A meaterségea jel<ő tehát nem ait jelenti, hogy ez a zsiradék meater-ségesen készült. E jelző csak azt jelenti, hogy ez nem a aertéa xeirjiy hsnem többnyire növényi eredetű zsiradék, amelyet mesterséges eljárásokkal tisztítottak, finomítottak és fogyasztásra alkalmassá elkészl-tettek. A friss kókuszdió zsirjií
olaja — enyhe édese?, kellemes Izü, de kevéssé tartós és hamsro-san megavasodó. Ezért közvetlenül . fogyasztásra nem alkalmas. Ezért ^ gyárilag megtisztítják. Innen ered tehát a „mesterséges" jelző. A tisztítás célja, hogy eltávolítsák belőle, a rossz izt adó alkotórészeit é»\\ meggátolják, hogy benne ilyenek később is keletkezhessenek.
Forgalomban volt olyan mestear séges ételzsir is, amelyet megtisztítás* után meckanlkal megmunkálással lágyítottak meg éa tettek külsőleg a disznózsírhoz hasonlóvá. Ha mesterséges étclzslrokról olvasunk, vagy ilyenekről hallunk, ne legvünk ezekkel szemben elfogultak.
KtünŐen berendezett gyárak, kifogástalan módon, megfelelő eljárásokkal, jó nyersanyagokból teljesen jóizü, kifojásLlar. z.lr.déko-Icai gyártónak élkezéal célokra. Mindezek a konyhab.n, háztartá-•okban sütésre, főzésre bátran fel-használhatók.
Csak kövoisük az ezek használatihoz előirt utasitiiok.t. Használjuk eme utasításoknak mesMel8\'t? minden félelem áa undor nélkül.
Ejyik másik étel elkészítéséhez — fánk, kaié Cl, rántott húsok — ezek . u megszokott disznózsírnál jobbak és éppen oly.n táplálók, mint emez. Csak ne előítéletekkel fozjunk ezek használatához és hamarosan be fogjuk látni, hogy ez indokolatlan. j
Az étkezési célokra szánl olajokat — sslátaolojok — rem\' hart-náljuk eredeti állapotban. Etek Is azürés, tisztítás, fir.omltáa után jutnak fogyasztásra. Amit ezeknél természetesnek találunk, r.em klfo-gásolhstó a félkemény zsiradékoknál sem.
1953. október 19
ZALAI KÖZI.ÖNY
Hágj maradék
vásár
Singer József
űc TárcadivaléíU"
CJ> I Ül Ml\'házában
Nagykanizsa
Központ-szállá épUletében
Nagyobb mennyiségű maradékot sikerült beszereznünk, amelyet mig a készlet iart, rend kivül jutányos árban árusítunk!
Siffort maradékok pr. mlr.
5850 K tói feljebb.
Vászon maradékok pr. mtr.
6550 K-tól feljebb.
Zefir maradékok pr. mlr.
1 7775 K-tól feljebb.
I Karion maradékok pr. mtr.
7225 K-tól feljebb.
Kanavász maradékok pr mtr. 7450 K-tól feljebb. 140 széles féígyapju női és férfi szövetek\'26500 K-tól
feljebb. 135 széles tiszta gyapjú női kabát velour-kelmék 58500 K-tól feljebb.
Nagy választék:
Mindennemű berlini vallás fejkendőkben.
Szövőpamut és szövőcérna legnagyobb gyári raktára!
Pontos kiszolgálás!
KÖZGAZDASÁG.
— 32*7 milliárddal szaporodott a bankjegy forgalom.
Budapestről jelentik. Az Állr.ml jsgyintéxet bankjegyforgalma a jegyintézet kimutatása szerint október 15 én az október 7-iki állománnyal szemben 32 7 milliárddal szapo rodott.
— A szombathelyi tőzsde.
Szombsthelyről jelentik: A szombathelyi áru-, termény- éa érték-tőzide csarnokbizottiága tegnap délutón 4 órakor a Kereskedők Táriulatánuk helyiségében ülést tartott, melyen megtárgyalták a módozatokat, hogy mikép lehetne föleleveníteni a tőzsdei életet, mely most csaknem agonizál.
Az ülésen az elnöklő Kniser Lajoson kivül felszólaltak Kisvárdsi-Pap Imre, Grünwald Ödön, Hof-mann Ignác, msjd Feleki Ignác helyettes elnök tartott beszédet.
A bajok okát azóló abban látja, hogy a csainokbizottság tagjai aem látogatják rendszeresen a csarnokot, pedig a kellő látogatás buiditólag hatna a tőzsdei ügynökökre, akik a tőrsde msi stignilóaa mellett ügyleteiket nem ■ csarnokban, hanem a zugforgalomban bonyo litják le.
Indítványozza, hogy intézzenek megkeresést a vármegyei gazdasági egyesülethez, hogy hassanak oda a gazdaközönségnél, hogy terményeiket a csarnok igénybevéte lével bocsássák átubr. Indítványát elfogsdták.
Dr. Kemény Himér jogügyi titkár javaslatára elhatározták, hogy n helybeli pénzintézetekkel is felveszik az érintkezést, hogy a tőzsde reorganizálására Ők 1$ lépjenek sorompóba.
— Földadó fizetés azem-pontjából kllogramonkónt 900 korona a buza értéke. Az Országos Pénzügyi Tanács október 18-án tartott ülésében megelégedéssel vette tudomásul, hogy a péuzügy miniszter a tanács fulyó évi szeptember 20 án tartott ülésén egyhangúlag kifejezésre jutó kivá n.lomnak megfelelően az Orszégoa Pénzügyi Tanícs megszüntetése iránt törvényjavaslatot terjesztett a nemzetgyűlés elé. Ezzel kapcsolatban az Országos Pénzügyi Tanács elhatározta, hogy mindaddig, amíg a nemzetgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat törvényerőre nem emelkedik, a Igy a Tanács tényleg megszüntethető nsm lesz, üléseket csak azért fog tartani, hogy a Tanács törvényes hatáskörébe utalt egyes konkrét, sürgős ügyeket Intézzen el. Erután a Tanács a buza értékét a földadófizetés szempontjából
1923. évi november hó 1 tői 1923. évi december hó végéig kílogramon-ként 900 koronában állapította meg.
a TŐZSDE HÍREI.
— Értékpapír csekkrendszer a Glróban. Budapestről jelentik: A Giró- éa Pénztáregylet októbsr 27 re kitűzött benyújtástól kezdve életbelépteti nz értékpapir-ciekk-rer-dszet t, melynek lényege ar, hogy az értéküzleti leszámolásokból eredő értékpiplr szállításokat és átvételeket az emiitett naptól nem a glró helyiségében, hanem az erre kijelölt tizenkét nagy banknál kell teljesíteni.
Magánforgalom. A mai magánforgalom egész délelőtt folyamén üzlettelen volt. Kereslet nem mutatkozott, hangulat nyugodt. Sokan bíznak a javuláaban, mert a kínálat Is csekély volt. Pénz volt
bővEn 2 5 százalék kamat mellett. Magyar hitel 650, Osztrák hitel
122, Kereskedelmi bank 995, Llovd bank 28, Pesti Hazai E\'ső 3850, Fezyver 1300, Vagon 91, Kőszén 2380, Salgó 510, Borsod-Miskolci 105, Joga 75. Georgia 1100, Mezö-heiyesl 375, bélivaaut 105, Mftr. 305, Ofa 520, Nssici 2000, Olasz bank 37, L4mpa 210, Földhitel 315, Leszámítoló 38, Ganz villamos 1800, Rima 100, Holfherr 180, Draiche 430, Első bpestl gőzmalom 188, Cukor 3000, Atlantlka 64.
Délelőtti magénforgalom. Irányzata teljesen üzlettelen. Kosztpénz 275—3 százalék. Msgyar hitel 645, Osztrák hitel 122, Sslgó 500 -505, Rima 98, Kőazén 2350, Mezőhegyes! 370, Cukor 2950.
Délutáni magánforgalom. Irányzata valamivel barátságosabb. Mindenekben pénzkínálat. Sslgó 510, Rima 102, Magyar hitel 650— 660. Államvasút 370, Kőszén 2375, Cukor 3500, Osztrák hitel 122, Leszámítoló 95, Ofa 530, Georgia 1150, Mezőhegyesi 375.
Eatl magánforgalom. Az Irányzat megszilárdult, minden értékre pénzajánlat van, azonban a még mindig érezhető taitózkodás miatt nagyobb firányu üzlet nem tudott kifrjlődnl. Árfolyamok: S.lgó515— 20. M.gy.r hitel 660-70, Rima 103, Kőszén 2700, Osztrák hitel
123, Georgia 1180, Mezőhegyesi 380, Cukor 3050, Kereskedelmi Bank 1100, Leszámítoló 102, G.nz Danubius 5000-5100, Lipták 38-40, Of. 530—50, Naaicl 2050 -2100. Mftr. 360-65,! Államvasút 350—55.
FÉRF NŐI
CYERMEK
október hó 15-től
november hó 15-ig
November 18-án
jelenik meg ezen újság üan, hogy melyik napon.
Örlzae mag tahit a blokkját, mart annak ellenében vlaasa. i-epja a harlsnyéarl fizetett toljaa öaazeget I
Kötött gyermek garnitúrák,
Kötött női kabátok, 115!, férfi és gyermekharlinyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerll bőrkeztyük óriási választékban
Fő-ut 11. Telefon 221.
Legolcsóbban
szerezheti be a
egjobb árukat legnagyobb
udlasztéhban
KISFALUD! És KRAUSZ
divatnagyáruházában
az„ARANY KAKAS" hoz
NAGYKANIZSÁN.
Nőiszövet olcsóság!
Duplaszéles sima, schottis 6s csikós szövet métere Duplaszélcs schottis és csikós szövőt métere Dupiaszéles gabardin szövet métere Gyapjú női posztó min-
den szinben métere 130 cm. széles gabardin
nőiszövet métere 140 cmtr. szélís angol
costümre métere Boy-szövet női kabátra 140 cm. s/.éles métere
17800 19800 19800 27800 27800 38900 60000
Tükör posztódivat különlegesség
140 cmtr. széles minden színben,
Nílkabát és kbpenyvelourok, tovolcot tok, sStétkék és Illteti szöMtak (ostümre és ruhákra kQlDnféle dlrat-szövéiekben, velourbirsonyok és vtlour scltlllonok minden dlíatszlnárnyalat-ban, sima és mintázott dlvatselymik.
Férfiszövet olcsóság
140 cmtr. széles strapa
ruhákra métere 37800
140 cm. széles gyönyörű mintákban legjobb minőségben métere 49800 140 cmtr. széles^ angol zsánergyapjuszövetmt. 62500
Ezenkívül óriási raktár férfi télikabát és átmeneti doubl kabát szövetekben, férfi bundaáthuzatok, frakk, zsakelt és szmoking szövetekben, csizmanadrág kellékekben ésöltönyszövetkülönlegességekben
áraink olcsóbbak,
mint bérből I
Színtartó pargetok, mosók, ágyhuzatok legelsöbbrendU vásznak schlifonok, kabátbélések. Szövcípamut és cöma
Bámulatos olcsóság!
Plald kendő darabja 25000
Nagy maradék vásár
ZALAI KÖZLÖNY
1923. nW.her
n devlía-kíziiont hivatalos árfolyamai:
Valuták Devizák
Kapoieoo 69COO Amiteiiira 7JJo-:9S<-
An<0l tOM bt)00-«24e>0 BuVue.t
Léva KopeeMx*
Dollir Kiintlaala IKO-JIIO
Kiaeeia lr. 1191\'ltít Loodoo MOOO-0Í4CO
Mitka ÍJ Berlin «-6
Ll.a OUitc-mlf tíe-Sü
Outi. kor. I7JO-Í9S« Piri. Ilfo-Uit
Belga fraoV IKIO-íctj I\'rlga JTJ-Ííl
Ul Scoelbolm JO«O-J«IO
Solol j;8-ft« Svije J4}C}}?0
Svíjci frank IMe. 373>«9JO
Kucu dinli Siofla
Frok dinlr — ZJcrlb sií-140
Lenotl miíia jco-^í} ,N«Wy0«k IjjCO-JOJtO
Hi>:i»odt ioríai jj»t>;;8o VartO JC»4Í>
Zfirlchl zárlati
U.lUrtu ÍIH.35, It.w-Yolfc 617-Z5, Ui-i!oc £!>:5SO, PírU 33iOOO, MIUno 2530-00, Ptíj. 16C0, Hm*. [>c.t 0 0307-5, Zipiíb 601-50,V»iiá 5 60, V.\'lit 0.7S-7S, S.óít. 044, Ontják bély 0.80 ÚO
TerménjjeleDtéa. A mtú Ur-ménytőzidén az irányzat mind. véjilff lanyha volt. A buza éra 1500 K v«l olcsóbbodott. Rozs Éra azlntéo 1500 K-val. Egyed*! > korpa javította meg árfolyamát
500 K-val.
Iluu (Tli»avl<Htl) uj Í3 -00—03600, rsyíb 0£OOO-93\'.OO Ion 61500-3000 InkniEiujijp. 01000-4000»tir 72500-77600 «.b 64 :<iO-68C00 leoj-otl 86GÍO-Ű3000. i.pc. IVOOOO, kori# 37500- 38600, kót.l 77500.80000.
A M. T, I. majz«njclentéae n termény piacról. Kis forgalom mellett ax Irányzat lanyha. Buza
Budapesten. 940—50, dunántuil 880—90, Rois Bpcaien 630 - 40. dunántuli 580—90, Sö-árp. 62o— 630, T.k.rminyírpa 600—610, Z.b 620—30, Budaprsten 680, Tenjeil prompl 620—30.
Ltaitplac. Dará 1750-1850, 00 áa 1650—750, O á. 1550-1650, 2 e. 1400-500. 6 o. 900-1000, 8 a. 540—80, 75 .zéz.líko. roia Iliit 700- 800, korpa 350- 80.
Vtfzómarharn.ár. Felhajtás 1200 belföldi nagy vágómarha. — Gyenge kereslet melleit a váaár változatlanul lanyha volt. Ökör
hholt 4300-900, közepea 3000— 4000, silány 2300 - 800. Bika jobb 4000— 800, syergébb 2800—3800. Bivaly 2400- 3600. T.hín j.bb 3500-4400, gyengébb 2100 - 3000. Csontoznlvaló 1900 -2200. Növen-dékroatha 2400—3800.
Harhahaavásár. Marhahús I. r.
egáazben 5300—7700, hituja 6800 -8000, eleje 4600-5600, II r. egéa.ben 4300 —5400, hilu\'j. 5800 -6800, eleje 4200-4600. Növen dikmaih. I. r. 4800—5200, cio.i-toznivaló 3000 -3600. Juh 5000— 6400. Kíazlet: Nogym.rhű 42, el adás 32, növendékmirh* 10, el adás 6. Marhabőr 7500- 8000, horjubír 11000—12000, f.ggyu 1600-4000. Juhbír 3600. A vi.ér lanyha.
Sertéavüaár. Felh.jtís 1700, rllc.lt 700. Könnyű aertís 9000, közíp 8500—8600, I. r. 7000-8000, zair 11800, szalonna 20200, lehurott hu. 9000—9600, smionnáa fái.erld. 10400 —11C00.
Kószftlke.ltft: zcérl Pó.ch ü£za. Felelés szcikeiztő; Sztrokay Kálmán. Tirsszcrlco»t6; Benedek Rezső. Kiadó : Nagykanizsai Nyomda is Lapkiadó Vállalat.
Jó forgalmú aarokvendOglA
ovbs vállalkozás mintt
ELADÓ
Zalaegerszegen, Konuth L.«u. 1G ix. alatt. Azonnal átvehat6.
Eltékozol lőhet ogy-inott t5,}
Apróhirdetések
Minden 100 koronn. v«*tágabb betűvel 200 Korona. AlU.t kereteknek JO »»árnl*lk cngeilrnlny. Vniár- í» Diinrpnni\'OVoii 100 aiataU\'k lelAr. Legklaebb hirdeti. 10
8JJI
asztaH feor
litcrenkint 900 korom
Sáfrán József, Magyar ulca 74. szám.
U. fit I« ssOna éa buigondl répa cl»dó. Telefon : 333.
KlmlA liAx. KltOciiuw* lll. iiinvi hU jutioyo. lit»íi «I»Í6. l!4vt«< K»kO» Gy0fí>r.íl. M»s>k-«\'«»
«S .__fí«f
yilrí-JtiUtí-T gylíl 6ntv4n>f.k«l falllv/knyfa aie-reJve 11 IQrt««la(f>il geoooco torooltit <U0ö. Strpcna S*(*ii, Mareali. *«*
Ingatlan eladás! KSÍ.
Sic«U)íríy»»«i t*tc>en Vittitaten J. 3 <• i hrríd »iAlf.í.lr«"W pln<í*el. Kaeiitti j-fatui * hnVJ axílA |iln.<*el <a feUieceltml. Vir.lítal janiin K hvl.l ífll.\'blMoV hl«.a\' <. i.«U16v»l, IflLb balatoni villa laaiSvel <• Vemet. rcml^K\' lök (a aaettmank liclyleo <a vidékto e!»i!ek. B4vcb>et
DuV.ász Miksa Hagykanlzja, Rákóut-u.29
MIG A KERESKEÍSO
PIHEN, -
HELYETTE A REKLÁM DOLGDZ3K2 2
SzAntó Vilmos
lncatlaiifor£>liiil IroiIAJn Nagykanlisa, Eötv»a«tér 29. sa.
Eladó: 1!>0 holdus birtok Somoxy-megy^ben gazda* ági épületekké\', fel* szereléssel, termivel-tZ holdas szóló és szántóföld üzlet-házfal, nigy V-clsőséj!ge) és teljes fet-sziroUssel Zalamegyébon f b holdas birtok Somogyaicgycben, épü-le\'ekkeL
2 hold fóld N«gykao>zsa közelében. 2 hold»s sxőlőbiitok Bagóhegyen Villa Uxlatonlollén 6 szobával, kerttel.
IKznk Nogykoaiz^Án minden nagyságban.
LEVELPRPIROK
mappákban és őobozokban
Toilettepapirok Papirszalvéták
a legnagyobb választékban
Filchel 7ttlöp Fiáé
paplriruhözában
NAGYKANIZSÁN
Városház palota.
27o ssátfjw Jcoí-rerídelet.
Hungária Cipőüzlet, Nagykanizsa.
Utasítjuk, hogy a raktárán léuő cipők árát folyó hó 15-t#i fcezdődöieg,
nagy forgalom elérése céljából
207o-&a! ssálSSSsa le.
HUMQARIR
kOxpont
BUDAPEST.
Minden nap TKfcB^S ^ rnig a készlet tart|
príma női harisnya minden szinten 16.000 korona.
Jirkoworuk. m»nyasjzooyi koitorck n»w választékban. EsCernyfik. börváiznak. böríndök, luupcrpimwtok. | Összes szabókelléUek legolcsóbban^kaphatók
KAUFMANN MANÓ
divatáru □zletéban
fl„SZERECJENHEZ"
STANlOliS
iAr. |>lroa. araoy, 1 «a inlndtn ■ beu »* ösa»o« »i»V.iuiklti>v Kred«U iryAil *r«k I 8}jS
KUN IZIDOR, BUDAPEST
VL, Nair Já:fli-kt<« «. uia. leUftahltJ: 17-40.
Tlsztolcttel értesítem a n. 6. hölgyközöosé-got, hogy Szomb»tho!yen 12 év óta fennálló
női divattermemet
Nagykanizsa, Erxaébet-tér 14.
(Szeidemaon\'hiz) h«lycztíin át.
DivAttormembon legmodernebb angol és francia divat ut^o késeitek mindenfele kosztümöket, valanünt kabálokal.
A n é. hölgyközonség szívta timoga-táiát kérvo, vagyok
teljes tisztelettel
GRÜNFELD SÚMOORNÉ
■ „, Erzsébet.tór 14.
Százmillió
nycihctó <>z ujonan kezdódó XI. m, k\'r. osztÁlysorsjátckban. Sicrencsoszámok kaphatók
MILHOFFER K/ÍLHÍÍN
líelúruMÍór.\'! 8411
Csengery-ut 7. Rapoch-héz, földszint
Húzás 1923. nov. 14. «i 16.
Croait gyártmányú
fedéllemezek
mtndon minósígben gyári árakon
SflRTORY OSZKÓH UTŐDfl cégnél
Király-utca 39. s47>
egészséges száraz válogatott minőségben vagonrakooiányban azonnali, esotleg későbbi lAáilltáara vásárolok.
Poüák M. Emil keroskedfi, Nagykanizsa
Tcltíton-számok 195. és 131. — Távirati cim: Termény.
MT Közvetítőket díjazok. "M
QUITTNER ARTHÜR
■j aatftaltnnM> ssBZPttiZBCT TmazhhkiiO ^
Tetetat: NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-UTCfl 17. Telefon:
Miltényi Sándor és Fia
dpöáruházAban
a Fő-uton
Női egész fűzős cipő 68.000, 75.000, 90.000 korona
Férfi fűzős egész cipő 88,500, 93,500, 110.000 korona
Női félcipő........... 55.000 korona
BV mig a készlet tart. ~SB3
Saját gyártmányú női cipők . . 125 000 K és feljebb
férfi „ . . . 130 000 „ „ Gummitalpas sportcipők, vaddszcipök és csizmák bőr-
ésgummiialppai raktáron, vagy megrendelésre.
BUZAT, ROZSOT.
zabot, árpái és tengerit
vásárolunk togmagasabb nfcl áron.
KORPÁT
bármilyen monnyiségbon napi ár alatt száUl\'uok.
Zalavármegyei Szövetkezeti áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
Mrc«o><c;r:i: Falum. T.Ufonaiira :
Nvomalolt a N^yfe.nlifsi Nyomda is Lapkiadó Valtaim kónyvnyomdíjAban, zNagyksnizBlm.
feares asg&m ám feéffr&map S5Q fcorona, vasár- és ünnepnap 300 korona.
- 62. évfolyam Nagykanizsa, 1923 október 20. Szombat 238. szám.
KVzpénz-cl crm\'ntcsiivo ,2.lni Közlöny
Nembeli Műzeum 2
Budapesi
POLITIKAI NAPILAP
A földreform
A háború utáni forradalmas idők feldobiák a titkon régen vajúdó jelszót, s a földreform azóta életerős, jogalapozta egy akarata lett a magyar föld népének. Nem forradalmas uton, nem a nagy- és középbirtok megszüntetése árún, he nem a Józan gazdasági politika rscionáiis következményeképpen indult cl a megvalósulás feló, hogy maholnap be is fejeződjék.
Ahogy a forradalom akarta, ugy nem éleiet hozott volna a magyar mezők fölé, hanem pusztulást. A nagybirtok teljes megszüntetése, o törpe birtokokra való szétforgácsolódó sohase ludta volna e.\'érni a céll: a nemzetgazdaság érdekeit össz-htngzásba hozni > magángazdaságok Követelő érdekeivel. Eí c ketfő igen sokszor találkozik szöges ellen létoen egymással és itt a középút megoldását megtalálni olyan feladd, ami egész embert, egész kormányt — tovább is mehetünk: egész magyar, igazán magyar, a romokon építeni akaró társadalmat kíván.
Hogy a forradalom mindent dobjaira bontó összponicsitfisi politikája a magyar ir.czŐgbzdnság csődjét jelentette volna, ezt n-.ég csak örömmel ko.ncedállák a többtermelés jelszavával hadakozva a földreform ellenségei. Igazuk volt. Bármilyen hasznts és produktív a szétforgácsold az egyéni grzdálkcdás crcdné-nyeire, az éíctszü\'-isiíglciek katego-tikus imperatívuszának clr.émitssára, Jólétre, vagyonosodéira, társadalomgazdasági, szűkebben esek nemzetgazdasági szempontból azonban soha-tem adoa óriékfcieslegekei. Nem legalább is clyon mértékben, hogy Magyarország egyetlen fegyverével: mezőgazdaságával olyan termelési politikát folytaihnsson, amely a kül-\'ó.\'dt piaion keresztül hivatva lenne felsegíteni az országot abbói a 2üí-•ésből, amibe a háború és a forradalmak sodoriák.
A mezőgazdaság ipari feldolgozás a!á alig ürmeit voina va amit, mert ipAri növények, ipari nyersanyagul szolgáló állati lormébek előállítása kizárólagosan a nagy- és kozépbir. tokon, nogy tőkeerővel lehetséges °\'yan mértékben, hogy abbói nc
csak az egyéni, hanem a nemzet-vágyon is gyar.ipodhassék. Ipari termelésünk a mezőgazdaság csupa lörpe-bitlok rendszere melleit nemcsak hogy exportra nem termelne, de még az ország lakosságának szükségletelt sem tudná kielégíteni. A gazdasági kuüura fejlődése, a technika és tudomány vívmányainak bevezetése, kipróbálása, alkalmazása, gnzddSÓgi életünk egész haladása tőkeerős birtokkategóriák nélkül illu zórikussá válr:a.
A biKtonrcformnak ezt a fenyegető veszedelmét kerülte meg Magyarország most, amikor csendesebb vizekre jutott politikai clgor-dulásai során é3 belátta a kormány, hogy ezt a kérdést lehetetlen elhallgatni, mig rosszul megoldani egyértelmű a lassú ipari és mezőgazdasági kimé-rülósscl.
A rcorgar.izí.ció nagy munkája hatalmas lépéssel jutott előre, mikor a nemzetgyűlés löSbséj.c amelleit foglalt altost, hogy végre törvényes tető alá jusson ennek a könnyen végzetessé válható érvágásnak mes teri megoldása: a fó\'dbirtokrefo:m novella mai form<jo. Ennek a megold isnr.k legnagyobb érdeme éppen a széiforgácsolódós rnegal adalyozá-sftben rej\'.ik. A termelés intenzitása érdekében nugnuradt a köiépl>ir:ok, mert enélkül a birtöi^kUTegória nélkül üres jelszóvá válnék a nemzetgazdasági löbbtvrmciéí, omi.ől pedig M/gyarország talpraál&sát várjuk. A nagybitiokon az intenzív gazdálkodást sokszor (\\ ke.\'IŐ tóke hiánya, többször esik nagyúri Pató Pál felfogás,\' legtöbbször nzonban maguk a nagy dimenziók akadályozzák meg. Azért kéri a magyar nemzet elsősorban ezektől, hogy megadózzanak akkor, amikor azon dolgozik a koimány, hogy a csonka haza soksok munkás, dolgozni akaró emberének udjon cxisztcnciáiis alspol, adjon földet azoknak, akiket a magyar tög szeretete neveit magyarokká, kenyeret azoknak, akiknek nem tud munkaalkalmat nyujuni megcsöxkent, pang ) iparunk sem, adjon otíhont azoknak ia ebben a hazában, akik tengerentúlra vágyakoznak csak azéri, mert a magyar h-tza nem tudja eltartani őket.
CS6/lt4l««l »r«; Hgj bóra fiOOO korona. Builmpe>t«t> kaphAtö Anker-k0« a. ex. doháayfcrudábaa
Pedig igenis el tudja tartani, csak akarni kell. És a kormány most akarla s ncrn maradt meg az akaratnál, hanem meg is v..lósitja a nagy koncepciójú terveket Hogy ellen-ségei vo\'.tak és vannak a földbirtok-reformnak, az nem állíthatja meg a munkát. Mert ez a munka mentés. Az a sok gáncs, párt-aggodalom, kormánytámadás, nem a haza érdekében történik. Csak az önérdek emeli fel sértődötten próbálkozó szavát és g>üjt táborokat pártokba magi "köré Cs >k n .sacro egoismo"
liltfikozésa, amit ügyesen burkolnak hangzatos párt-programok.
A nemzetgyűlés kötelességet teljesíteti, mikor többsége segédkezet nyújtott a kormánynak a földbirtok-reform megvalósításához. Kötelességet a magyar földdel, magyar föld népével, kötelességet a magyar jövővel szemben. És amikor mérlegen fekszik egy ország sorsa, egy megkínzott nép mindennapi kenyere, akkor a másik felől hiába dobják bele az önérdek tiltakozását — a kormány tudja mit kell cselekednie.
Előkészületek a kölcsön lebonyolítására
Tárgyalások a kormány és a liberálisok közt — Bethlen István gróf beszédet mond Balassagyarmaton
Budapest, október 10. A jóvátételi bizotlság határozata következtében most már gyors egy-
másutánban teszik meg az illetékes külföldi körök azokat a technikai intézkedéseket, amelyek a magyar kölcsön lebonyolításának előkészítéséhez szükségesek.
A Havas ügynökség mai keltezésű londoni távirata szerint, a londoni hivatalos körök megelégedésüket fc-jezik ki a jóvátételi bizottságnak Magyarország pénzügyi helyreállító sára vonatkozó határozata felett. Egy ugyancsak mai Havas-távirat a következőket jelenti Párisból:
A népszövetség delegátusai, akiket azzal bíztak meg, hogy a magyar kölcsön módozatait Budapesten tanulmányozzák, Avenol főtitkárhelyettes és Saller, a politikai ügyosztály vezetője lesznek.
Berenger volt francia miniszter és a szenátus költségvelési bizottságának előadója ma este meglátogatta a miniszterelnököt.
Nincs szó két külföldi kölcsönről
A szélső jobboldsll csoport reggeli lapja — az úgynevezett fajvédők tegnapi vacsorája kapcsán — szt s tendenciózus hírt igyekszik a közvéleményben elhelyezni, hogy a magyar kormány két külföldi kölcsönről tárgyal. Az egyik a szanálási progremmot szolgálná, a másik pedig jóvátételi célokra fordíttatnék. A jólértesültség látszatát feltüntető közlések alkalma sak arra, hogy a külföldi kölcsön ügyét a valóságnak nem megfelelő módon kedvezőtlen színben tüntessék fel, ezért meg kell állapitanunk, hogy a kölcsön felvételének előkészítési stádiumában beszélni sem lehet hasonló beállításról. Ilyen második kölcsönről az eddigi tár-
gyalások során soha szó sem esett4 ami annál természetesebb, mert hiszen tulajdonképpen még az első kölcsön ügye sincs perfektuálva. A jóvátételi bizottság határozata csak mint lehetőséget állapítja meg azt, hogy egy későbbi kölcaön eredményét egészben vagy réazben jóvátételi fizetésekre lehessen fordítani. A reparáclóa bizottság ezzel csak bizonyos jogfentartással kívánt élni.
A kormány és a fővárosi politika
Ma délelőtt 11 órakor a miniszterelnöknél megjelentek Ugrón Gábor, Szterényi József báró, Mátkus JenŐ és Melly Bíl». Megérkezésük után néhány perc mulvs megjelent Rakovszky Iván belügyminiszter i>, akivel körülbelül máifél óra hosszat tanácskoztak. Rakovszky Iván belügyminiszter a tanácskozásról a következőket mondotta:
— Ma folytattuk azokat a megbeszéléseket, amelyeket már előzőleg megkezdtünk, hogy a kormány tájékozódást szerezzen magának a városi politika kérdésében. A kormánynak ismernie kell a helyzetet, mielőtt ily fontos kérdésben elhatározásra jutna. Ezeket a megbeszéléseket valószínűleg tovább fogjuk folytatni, mert lehetőleg mindenkit, akinek a városi politikában szerepe éa súlya van éa van mondanivalója, meghallgatunk.
Minisztertanács A kormány tagjsl ma délutáh S órakor Bethlen btván gróf miniszterelnök elnöklésévej minisztertaná-nácsot tartott, amelynek egyik legfontosabb pontja Vass József népjóléti miniszter lakásrendelet-tervezetének letárgyalása volt.
Vass miniszter a rendelet-tervezetet a minisztertanács hozzájárulása után a parlament drágasági
ZALAI KÖZLÖNY
»9ff3. október 20.
bizottsága elé viszi, hogy ily mó-don a nemzetgyűlés szünetelése alatt is slleslmpt adjon a politikai tényezők megnyilatkozása számára.
Debrecen bizalma a miniszterelnök Iránt.
Debrecenből jelentik: Debrecen viros törvényhatósági bizottsága ma délelőtt közgyűlést tartott, a melynek tárgysorozatán azerepelt a liberális többségnek előre bejelentett bizalmi indítványa Bethlen litván gróf miniszterelnök Iránt abból az alkalomból, hogy a fajvédőknek hadat üient Az indítvány többek között a következő passzust tartalmazta :
.Debrecen város tőrvényhatóaági bizottsága, amely a gyűlölet uralmának olyan tartósan ellenállott, üdvözli Bethlen István gróf miniszterelnököt, a nemzet érdekeit előmozdító ut keresése, a külföldi rokonszenv megnyerése érdekében folytatott munkájáért.
A miniszterelnök Balassa gyarmaton
Budapestről jelenti tudósitónk: A fajvédők most vasárnap tartják meg Szolnokon ellengyülésűket, mellen Gömbös Gyulán kívül Ulain Ferenc és Lendvai István fognak beazélni. A belpolitikai helyzetben egyébként semmi említésre méltó esemény nincs és nem is várható, mert a kormány tagjai cl vannak foglalva a népszövetségi bizottság tárgyalásainak előkészítésével. A bizottságot október 30-ára várják, de nlnca kizárva, hogy már egy héttel előbb megérkezik.
A miniszterelnök vasárnaphoz egy hétre részt vesz Balassagyarmaton Szcitovszky Béla beszámolóján s fontos nyilatkozatokat fog tenni. Ebben az útjában is elkísérik a miniazterelnökön kivül Vass József, nagyatádi Szabó István, Rakovszky Iván, Csáky László.
A TŐZSDE
nyitási éa zár ó árfolyamul, valamint a valuta é. gabona hivatalos tájékoztató árai megtekinthetők lapunk kladó-hlvatalanak Fő nt 13. szám alatti kirakatában.
Németország beszüntet minden jóvátételi szállítást
Berlin fegyveresen töri le a szász kommunista mozgalmakat
Berlin, okt. 19
A birodalmi kancellár közvetlen környezetéből származó információ szerint Németország 22 étől, tehát hétfőtől kezdve be fogja szüntetni az összes reparáciös szállításokat és nem fizet semmiféle olyan részlet-összeget, amely a rcparációra vonatkozik. A német kormánynak ez a magatartása természetesen a Franciaországgal való tökéletes szakítást fogja maga után vonni. A német kormány tisztában van azzal, hogy Franciaország a reparációs szállítások tökéletes beszüntetését dokumentumnak tekinti arra vonatkozóan, hogy most már a német kormány sem hajlandó tovább tárgyalni. A birodalmi kancellár teljesen tisztában volt azzal, hogy miért nem tette meg ezt az elhatározó lépést már három hétcl ezelőtt, umikor a nacionalisták a Franciaországgal való szakítást követelték tőle. A kancellár ugyanis tudja, hogy ha három héttel ezelőtt szakított volna, akkor a francia miniszterelnök ma a világ Ítélete előtt sokkal kedvezőbb helyzetben volna. Igy az egész világnak be kell látnia, hogy Poincaré az, aki Németországgal nem akar tárgyalni, aki nem akarja helyreállt-uni a békés állapotokat, hanem Németország tökéletes megrontására és tönkretételére törekszik. Az- információ hangsúlyozza, hogy Franciaország szövetségesei most már meg kell, hogy fontolják: támogatják-e továbbra is Franciaországot Poincaré katasztrófális politikájában, vagy pedig a béko igazi helyreállítása e a céljuk. Az ámánt államainak azonnal állási kell foglalniok ebben a kérdésben, mert Németország a legközelebbi jövőben még azon államoknak való szállítását is be fogja szüntetni, akiknek eddig még teljesítette a reparációs szállításokat.
A német kormány csapatokat küldött Szászországba
Berlinből jelentik, hogy Gessler birodalmi hadügyminiszter kívánságára a kormány birodalmi csapatokat küldött a szászországi
kommunisták leverésére és a szászországi iparkerületeit karhatalmának megerősítésére.
A birodalmi csapatok mér tegnap Drezdába, Chemnitzbe éz Plau-énbe elindulok.
Illetékes helyen azt állitják, hogy a csapatok elindítása csak óvatosaági rendszabályt sio\'gál és nem azért tőrtént, mintha a birodalmi kormány és a azász kormány konfliktusában aggns.-tóbb jelenségek mutfctkoztik volna.
Ezzel szemben Drezdából jelentik, hogy ott trgnap este a sötétség beálltával a kommunisták fenyegető csoportokban tódultak az utcákra, hogy a birodalmi kormány ellen tűntessenek. A rendőiség kénytelen volt a fegyverét használni éa több összetűzés után szétoszlatta a sokaságot. Drezdában egész éjjel lovae őrjáratok cirkáltak, de ujabb összeütközés nem történt.
A szász ipari centrumokban nagy események fojtott feszültsége érezhető.
Berlinben bizonyosra vea/ik,hogy a birodalmi csapatok a legnagyobb eréllyel fognak fellépni és hamarosan ártalmatlanná teszik a szászországi kommunista mozgalmakat.
Bajor nacionalisták háborúra készülnek Franciaország ellen
Berlinből jelentik: A bajor nicio-nalisták nagy elkeseredéssel látják a passzív ellentállás beszüntetését. Bajorország most már maga akarja megszervezni az ellenállást. Hír szerint az a terv, hogy a bajor nemzeti párt rendelkezésére! álló nagy lör.cgek guerilla harcokkal fogja támadni Franciaországot, mindeddig, mig a passzív ellent-állást aktiv ellentállás fogja felváltani. A nacionalisták megszervezik a bajor hadsereget Francitország ellen. Fegyverünk van bőven. Akár ezer ágyút is tudunk adni, ha üt az óra.
Három héten belül, — ezt állitlja a müncheni lap szerkesztője, — a döntő csapás cselekete bekövetkezik.
A M/ÍV tarifaemelésének kérdése
Az érdekeltségek ellenzik a díjszabás emelését
Budapest, oki. 19
A kereskedelmi miniszterlumban ms folytatták a Máv. tarlfaemeléa ügyében a tanácskozást. Walkó Lajos kereskedelmi miniszter ma uz érdekképviseletek álláspontját hallgatta meg, holnap pedig Ismét összeül ez ügyben n közlekedési bizottság. A mai ankéten a miniszteren kivül Dűsscw/fy Aurél illám titkár, Mátray Elemér, a tarifaosztály főnöke, KeUíy Dénes máv. elnökigazgató és az érdekképviseletek kiküldöttel jelentek meg. — lValkó Lajos megnyitójában kijelentette, hogy szükségeinek tartja az állemvasuti tarifarendszernek gyökeres megváltoztatását és ezt január I -re kilátásba is Jielyezte. Kelety Dénes, a Máv. -pénzügyi helyzetét ismertette. Az államvasutak deficitje 172 milliárdra rug. Fenyő Miksa állást foglalt a tarifaemelés ellen,, mert ez megdrágítaná a különböző cikkeket. Ha pénzügyi szempontból mégia elkerülhetetlen volna a tarifaemelés — ő emellett foglal álláat, hogy ez csakis a személyforgalomra kor-látoztansék, az árutarifa emelésénél pedig a lineáris rendszert tartja egyedül alkalmasnak, ozonban ennek sem szabad a 20 százalékot meghaladnia.
Gyömrey Sándor azoknak s kedvezményeknek a helyreállítását kívánj*, amelyek az adriai kikötőnek «z erdélyi fatermelő vidékekkel való forgalmát segítette elő. Strasser Alfréd kstasztrófálisnsk tartja, hogy 30—100 százalékkal akarják emelni a tarifákat, ellenére annak, hogy az áruindex a legutóbbi tarifaemelés óta raindönsze 23 százalékkal emelkedett. Soltész Adolf dr. magáévá teszi Fenyő Miksa álláspontját, a llneálls emelést illetően, azonban csak 15 százalékát haj-Isndó elfogadni. Walkó Lajos kereskedelmi miniszter az értekezlet végén kijelentette, hogy a felszólalásokat megfontolás tárgyává fogja tenni.
Linka
A .Zalai Kőz\'öny* eredeti regénye
Irta: Péter fy Tamás 12) A tenyérbe húzott hókusz pókuszok sincsenek távol az előbbi ostobaságoktól. De Csobrinka ügyességét elismerés illeti ebben is, mert nem a tenyérbe néz több ideig a jósol-latónak, hanem a homlokába, meg a szemeibe, ó ugyanis azt tartja, hogy Isten mindenkinek a markába irja a szerencséját, hanem azért ő mégis a szemeiből és a homlokáról szokta leolvasni . . .
Végre, nagysokara elkövetkezett az ólomöntés. Janku Ábrahám, mint Jósoltató leült egy boszorkányos alakokkal dúsan megrakott szőnyegre. Csobrinka az olvasztani való ólmot hosszunyelü serpenyőben a tüz lángjai fölé helyezte. Mig az óiom 4 olvídt, azalatt különös szavakat hümmögve hétszer körüljárta Janku Ábrahámot, mint jósoltató személyt Majd egy tarka virágos" szórkendő-vei letakarta a jósoltétól. Azutűn egy öblös tálat helyezett a fejére, mely félig vala töltve vízzel, És azt Janku két kézzel tartotta a fején, amint a szőnyegen ült.
A csodás szavak dümmögéso újra
kezdődött. .Most visszafelé kerülte meg a jósoltatói Csobrinka, do járásáról láthatta csak Janku, amint a kendó alul megpillantotta lábait a cigány-menyecskének. Furcsa volt neki, mert a sarka felé ment éa ugy kerüíte meg hétszer. Mikor ezzel is készen voltak, Csobrinka megragadta a serpenyő hosszú vasnyelét, a tüz vidáman lobogó lángjai fölül oda vitte Jankuhoz. Elkezdte énekelni kuruzsló dalát csendesen és a cseréptál vizébe öntötte a tüzes ólomfolyadékot.
Egyszerre belczubbant. A sistergés zajától mintha fölvidámult volna Csobrinka. Dala erősebben hangzott. Forró serpenyőjén hangokat vert hozzá s mindez olyan kísérteties volt. Röviden végezto a varázséno-ket, mert látta, hogy reszketnek Janku karjai, a mint a vizzel töltött .tálat tartja a fején ....
Ügyesen lekapta az edényt. Janku elé tette, de bele sem tekinthetett jóformán, a tarka rózsás szfirkendő-vel gyorsan letakarta Csobrinka, melyet a jósoltató fejéről kapott lo. Igy letakarva vitte n tárat tovább, egy sötét almáriomra, ós a rózsás kendőt levonta róla. Visszajött ismét vele Jankuhoz, de nem terítette azt
többé a fejére, hanem megrázogatta/ meglengette két szögénél fogv* és összegyűrte ott a Janku szemei előtt. Majd a szőnyegen tul letette a földre ós meggyújtotta, hogy a Janku szemeláttára lobogott, égett.
— Hiszel 6z öntés varázserejében — kérdezte Janku Ábrahámot a jósasszony.
— Hiszek 1 — válaszolt Janku határozottan.
Csobrinka hirtelen rátaposott a vidám lángokkal égő kendőre és fölemelte, megrázta Janku előtt.
— Csakugyan nem ke elkedel! — szólt csengő hangján Csobrinka. — Látod? A kendő, mely fejed letakarta, szemeidet elfödi, épen maradt az emésztő tűzben.
A tnrkavirsgos kendő lángolt, de nem égett cl. Olyan épen és szépen maradt, amint volt. Csobrinka újra letakarta vele a cseréptálal. Oda helyezte a nyílott kemence elé, hol teljes világot árasztanak ki az égő hasábok. Majd Janku Ábrahámtól megkérdezte:
— Emlékezel-e, hogy mire gondoltál az ólomöntós pillanatában ?•...
— Emlékezem, — felelte Janku.
— Bizonyosan tudod a gondolatod tárgyát?
— .Mintha magam előtt látnám.
— Ha ig*?i vágyadra gondoltál, akkor annak az alakját meglátod az öntött ólo.n formájában Ha pedig nem az igazi óhajtásod voli, okkor egy határozatlan, alaktalan öntést lelsz a cseréptál fenekén, mert az ólom nem csal. Az ólom igazi formáját adj* az agyban rejtegetett titok tárgyának és hasonmását a jövendőnek, amig csak nem teljesül.
— Én az igazit gondoltam Csobrinka 1...
— Menj tehát és nézd meg. Nyúlj a kendő alá. Vedd ki az ólomöntés darabját és ha nem találna gondolatoddal, óhajtásoddal: akkor fordulj meg, hagyd itt szó nélkül Csobrin-kát 1.. .
Janku Ábrahám reszkető kezekkel teljesítette az elmondottakat. — Bulkozével felemelte a kendő szárnyál, jobbjával kihalászta az ólom-darabot a tál vizéből.
Meg volt lepődve.. . reszketett.. •
Csobrinka egy kedves cigánydalt énekelt magában és oda sem figyelt, hanem gondosan szitogatta a tűzre rakott hasábokat, hogy minél több sugarat szórjanak Janku feié, hogy minél fényesebbnek lássa jövendő nagyságának ólomalakját. (Folyt, kőv.)
1903. október 20.
zalai közlöny
Küzdelem a csecsemőhalandóság ellen
A Stefánia Szövetség közgyűlése
Nagykanizsa, október 19
Az Országot Stefánia Szövetjég
nagykanizsai fiókja ma délután 6 órakor tartja meg a városháza kit-tanáeiterméban rendes évi közgyűlését, melyre meghívta nemesek tagjait, hsntm Nagykanizsa az ügy iránt érdeklődő közönségét is.
A közgyűlésen be fog számolni a fiók vezetősége a mult évi működésről. Az intézet főfeladata az nnyá éi csccsemővédelem egészségügyi vonatkozásban. Magyarországon ■ caecsemőhslandósig a háborút követő évekbin ijesztő méitékben megr.övekcdett. Ennek a veszedelemnek a leküzdésére alakultak a csecsemővédő intézetek. A Stefánia Sövctség nmerikai mintára létesült és megkapta az amerikai segélyakciók legnagyobb részét, hogy áldásos munkásságát minél szélesebb körben kifejthesse.
Már a szülés előtt igyekeznek az orvosok és védőnők a gyermek fejlődésének akadályait elhárítani, küzdenek babonák, rossz szokások, elterjedt, örökletes betegségek ellen. Tanáccsal látják el az anyákat, a védőnők látogatásaikkal, n/piea füzetkék kibocsátásával igyekeznok a circssmő helyes táplálását és nevelését irányítani. Mult évben 2803 orvosi tanácsot és 3577 látó-
gatáat jegyeztek fel.
Az eredmény következő: az intézet gondozása alatt lévő 669 egy éven aluli csrcsemő körül meghalt 35, az intézeten kívül 183 közül 120.
A szövetség máilk működési tere a csecsemőt körülvevő nyomor enyhítése. Az amerikai segélyakció révén r.agyon sok ruhaneműt, élelmiszert és orvosságot osztottak kl. Igy 547 pelenkát, 322 flanellt, 262 ingecskét, 266 kis szoknyát, 181 pár harisnyal, 77 paplant mult évi 4 millió korona értékben. Azonkívül 10 métermázsa lisztet, $5 kg. cukrot, 55 lg. zsirt és egyéb élelmiszert 1 milió korona értékben. Mindezekért csekély összegeket szedtek be, hogy az aira rászorulók minél kevéaobé érezzék annsk adomány jellegét.
Nagykanizsa város vezetősége is állandóan támogitta a s övetiéget a rendelkezésére ál\'ó hatósági élelmiszerekkel.
Csak a város társadalma nem nyújtott ezideig hothatós segítséget a fiók működésének előmozdítása érdekében, sőt sehol másutt, öt intelligens csalidnál meg történt, hogy a védőnők látogatását visszautasították. Hogy oz öt csecsemő közül ma egy sincs életben, minths intő jel lenne azoknak, akik meg nem értésükkel akadályozzák a szövetség nemzetmentő munkáját.
A fiók működése szociális irányban is szép eredményeket produkált. Igy különösen foglalkozás, lakásszerzés, örökbefogadás, együtt-élésok házassággá változtatása, tör-vényesités, tartásdíj megszerzése.
A Stefánia Szövetség önzetlett munkálkodása óriási értéket rejt magában, amiknek kamatozása a jövő Magyarország életerős gene rációja. Csendben, feltűnés nélkül dolgozik az intézet, csak eredmé nyei, megmentett, életerős csecsemők, nyomorból kisegített anyák százai foglalják Imáikba. Épen ezért nthezen érthető Kanizsa intelligens tárasdalmának részvétlensége, amely ahelyett, hogy támogatná és megköszönné a Szövetség működését, el sem akarja fogadni azt.
HÍREK.
— (Naptár) Okt. 20. K»nt. J.
— (Időjáráa) Egyelőre száraz éa nappal igen enyhe Idő várható, később nyugatról borulás Wrható.
— (Tisza látván gyíSszllnne-pély Geszten) November 2 án Geszten gyászünnepélyt tartanak Tisza litván emlékére. A rendező-bizottság felkérte a városokat, hogy vegyenek részt ezen az ünnepélyen, akik a magyarság nagy halottjának emlékünnepén részt venni kívánnak, jelentkezzenek a város polgármesteri hivatalában.
— (Személyi hír) Sluller László államrendőrség! főfelügyelő, betegszabadságiról visszaérkezett és átvette az őrszemélyzetl osztály vezetését.
— (A szállodások 100 százalékkal emelik a szobaárakat) A nagykanizsai szállodások beadványban fordullak a városi tan/cshoz, amelyben utalással a folyton emelkedő drágulásra — a szállodai szobaárak 100% os felemelését kérték. Értesülésünk szerint a városi tanács jogosnak találta a szállodások kérelmét s ezért engedélyezni fogji az áremelést.
— (Köztisztviselő nem vállalhat más javadalmazással járó állást) A kormány az állami és államvasutl tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak állásukkal össze nem félő foglalkozásuk tárgyában a következőket rendelte:
Az állami közhivatalnokok, valamint a m. kir. államvasút tényleges szolgálatban álló tisztviselői és egyéb alkalmszotlai nem vehetnek részt részvénytársaságoknak, szövetkezeteknek és általában nyerészkedésekre irányuló vállalatok alapításában vagy igazgatásában. Ily vállalatoknál nem viselhetnek elnöki vagy igazgatói tisztet, Igazgató választmányi, felügyelő bizottsági tagságot, általában bármely olyan állást, amely bármi javadalmazással jár.
Aki ezt a tilalmat megszegi, az ellen fegyelmi eljárásnak van helye. Ezt a rendelkezést nem alkalmazzák abban az esetben, mikor az állami /agy államvasút! tisztviselők és egyéb alkalmazottak hivatalból történt kinevezés vagy ujyanily kijelöléssel történt megválasztás alapján foglal helyet az emiitett vállalatokban. Továbbá, ha oly tisztviselői szövetkezet vagy vállalatról van szó, melynek tagjai tisztán közszolgálati alkalmazottak.
A minisztertanács hozzájárulásé val illetékes miniszter megenged heti, hogy a tisztviselők e rendelet alá cső állást vá\'lalhssson az Országos Kő-ponti Hitelszövetkezet nél, valamint a Hangyánál, a Gazdaszövetség központi kötelékébe tartozó ama vidéki szövetkezeteknél, melyek a helyi viszonyok miatt ezek részvétele nélkül nem működhetnének.
Az oly alkalmazott, aki ilyen állást tölt be, köteles erről három nap alatt lemondani és lemondását közvetlen hivatalfőnökének beje-leuteni.
— (Egy leves húszmillió) Egy hamburgi vendég\'ő étlapjiról írjuk lo a következő árakat: folvágott vajj-l éa kenyérrel 170 millió, egy leves 20 millió, két tüköitojú* az lounával 200 millió, ugorka-saláta 12 milii>, lertésfib U00 millió, magyargulyás burgonyával 220 millió. <gy pohárka konyak 16 millió, egy liter vörös bor 438 \'millió, egy koxsó sör 50 millió, egy kávé 40 millió, egy limonádé 30 millió.
— (Matiné Keszthelyen) A
Keszthelyi Leányklub tegnap délután jól sikerült matinét rendezett, melyen Barbarils Lsjos, jónevü fiatal költőnk olvasta fel néhány szép nov:Iláját és versét nagy sikerrel.
— (Háti kezelésbe kerül az Eszterházy aradalom) Sopronból jelentik: A legnagyobb egy kézben lévő magyarországi vagyon az Eszterházy hercegi hitbizomány, amelynek m» pusztán földbirtok telekértéke 2000 milliárd koronára tehető. A hitbizományi uradalom nagykor, cjpcióju jövendő terveit még igazság ügy minisztersége előtt Nagy Emil, a hercegi jószágok akkori legfőbb vezetője dolgozta ki. A terv maga abban áll, hogy az 1926-tól egymásután lejáró bérbirtokokat fokozatosan házi keze~ lésbe veszik át, amihez az első lépés az erzterházai gyárszerü kovácsét bognármühelyek felállítása volt. Ezekben a műhelyekben készül a házi kezeléshez szükséges teljes holt instrukció, ugy, hogy mire a bérbirtokok visszavételére kerül a sor, a hercegi uradalom már a jórészt házilag előállított, kész holt-felszereléssel léphet a bérlők helyére. Az Eszterházy uradalom csak fokonklnt kerül vissza házi kezelésbe, de Igy sem régi terjedelmében, mert egyrészt a földbirtokra-form szel le róla jókora földdara-bokát, másrészt néhai Eszterházy Miklós herceg kieszközölte volt, hogv a frlsőbb hatósá? Sopronban és Felső Tolnában 20.000 kat. holdat allodiumul lecsatoljon a hitbi-zominyból; Miklós herceg két kisebbik fia, Antal és Liszló hercegek 6000- 6000 holdat kaptak e réven, a többi a két leánygyermeknek jutott.
— (Leszállították a kották árát) Budaposltől jelentik: Ma délelőtt a hangjegy- és kö»yváru>lló Loltokb»n asial a szokatlan és légen elfelejtett eseménnyel lepték meg a vásárlókat, hogy a külföldi hangjegyek és könyvek árainál ■ logutókbl ú\'akhoz viszonyítva 10—12 ssizalckos árengedményt számítottak. Hosszú idők óta folyton csak emelkedtek az ár.tk s nem volt példa rá, hogy az emelkedést árcsökkenés váltotta volna fel. A sokozorszetot áremelkedéshez vi<zonyitva a 12 stáztlékos árcsökkentés igen csekély, do a kezdet és példa igen é tékas. A ts ét tizenkét százalékos árcsökkenés, mely ma lépett életbe, a márka esésének, még inkább azonban a szilárd magyar kormának tula donitható. Kit at első árleszállítást remélhetőleg követői fogj\'k ujabb ár\'oszáUitások nemesik könyv-és hnngjegyieroNlcí^clcm en, hanem más szakmában is.
— (Ismeretlen öngyilkos • Balatonban. Fonyódról jelentik : Erdeke* öngyilkostági eset foglalkoztatja a lengyeltóti! csendőrtéget. A fonyódi kiköpő mellett a napokban kifogtak a Balatonból egy hullát, amelynek a mellére pár soros levél volt erősítve, a következő tartalommal : „A rajtam levő ruhán kivül más vagyonom nincs. Öngyilkos. 1923. október 14 én." A Balaton e késői látogatója 55 év körüli, borotvált arcú, bajusztalan férfi, öltözéke után a jobb kispolgári körökből való. Zsebeiben egy átlyukasztott III. osztályú jegyen kívül mást nem találtak. Ennek a tanu-sága szerint Kaposvárról utazott Fonyódra, valóazinüleg még szombaton vagy vasárnap. Fonyódi lakosok még vasárnap látták, amint a Balaton partján őgyelgett céltalanul. Kilétének megállapítására széleskörű nyomozás lódult.
— (A szagtudós) Dao Mac Kenlso dr., angol tudós könyvet adott ki, amely arról szú], hogy milyan szaga van a városoknak. Sieru.to minden városnak más és mis sxaga van, amelyről azonnal meg lehet ismerni. Es a szag idóaként váltoxhatUr. Igy például Loo-donnnk ezslőtt husz évvel valami savanykás szaga volt. amoly összevegyült a lovaknak és as állati szerszámoknak a szagával. Ma Londonban inkább beniia- és kátránysssgot érez az ember, ami egyáltalán nem kellemetlen érzés. Edínburgban az ember sxalmassa-got érez, ami olyan erős, hogy pé\'diul gyermekek, ak>k hosszabb idő után jönnek Edin-burgba, könnyozésro éreznek ingert. GU»-gowban gőz- és koromszag van. Pariira ez volna a legjellemzőbb kif\'jesés: a fele füstszagú, egynegyedében pörköltkávé és egynegyedében kanálisszsgu. Rómának valami ogéssen különleges szaga van, amely a gyettya, a könnyű füst, a széthullott csontoknak száras porszagát juttatja eszünkbe. As ogész Keletnek valami különös erős szaga van, amely Port-Saidnál kezdődik és San-Franciskóig tart.
Némely gyárnak igen kellemetlen szaga van, amelyet azonban az ott dolgozó munkások hamar megszoktuk. Igy például a csontlisztgyárakból, ahol főként asszonyok dolgoznak, a munkások magukkal viszik a szagot, anélkül, hogy m«guk érosnék ezt, mort már megszokták és érzéketlen az onuk eziránt a szag iránt. A fagyapotgyár átható szaga iránt azonban nem ilyen érzéketlenek a munkások, ellenkezőleg, minél tovább vannak ott, annál jobban érzik a kellemetlen ssagot s éppen ezért, főként a nők, ezekben a gyárakban nem is taxtják sokáig.
A könyvnek egyik külön ssakassa a rovarok sz\'glóérzékézől szól. Itt az iró többek között azt mondj«, hogy a dongrt-légynek sokkal jolb szaglóérzéke van, mint as embernek. Es onnan is láthatu, hogy például egy városban, amelynek igen kellemetlen szaga volt, egyetlenegy don^ólegyet sem lőhetett találni. Ilyen legyokko! kísérletet végeztek egyébként egy szobában is Néhány dongót elerosz\'ettek olyan szobában, amelyba átható szagot bocsátottak. A legyek mind arrt a falra szálltak, ahol nem voltak felszerelve átok a csövek, amelyeken kereixtül ez as erős szag jött Egyetlen légy sem szállott volua arrafelé, amerre a csövek voltak.
A halaknak is olyan szaglóérséküt van, amelyet táp:á!ékuk felfedozéséro használnak. Megemlíti az iió axt ia, hogy valimllyen átható sz*g müvésxlelkokre is nagy bofolyátsal lehet. Példának emliti fel Schillert, aki rothadt almát tartott az Íróasztaliban mert ennek a szaga képzelődése* birta ót
— (Az expressznátha) New-yorkból jelentik: Nagy fejtörést okoz az amerikai orvosoknak egy újfajta betegség, amelynek ezt az ijesztő nevet adták : ördögnátha. — Hirtelen, mint a villám csap le fkx emberekre, ezek közül is csak a fiatalokra, akik még a husz éven innen vannak, btvágytalansággal és hidegrázással kezdődik, utána fejfájás, szédülés és fuldoklái lép fel, de az egész betegség legfeljebb négy napig fart és — ami a legvigasztalóbb — sohasem halálos. A járvány főfészke Washington. Az orvosok gyógyszer alkalmazása nélkül kezelik a betegeket s arra szorítkoznak, hogy szigorú diétát írnak elő és eltiltják a nehezen emészthető eledelt és az alkoholt.
— (Jugoszláv propaganda Kanizsán?) Tegnap délelőtt a Ki-nizsy u\'cában szolgálatot teljesítő rendőrőrszem észrevette, hogy egy utcai ablakban Péter és Sándor szerb királyok azines, művészi kivitelű képel vannak kitéve. A rendőrőrszem bement sz illető lakásba, lefoglalta a két képet és jelentést tett az esetről a kapitányságnak. A rendőrség megindította a nyomozástannak megállapítására, hogy vájjon nem jugoszláv propaganda jele volt-e a két kép.
zala! közlöny
4
— (A Zsíró lebélyegxlax értékpapírokat ?) Az utótŐzadén ma az az ellenőrizhetetlen hir terjedt el, hogy a bécsi Zsiró példájára a Zsiró a közeljövőben meg-kezdl a nála bemutatóira kerülő értékpapírok lebélyegzését. A Zsírónak ez oz intézkedése egyrészt az utolsó időkben felfedezett gyakori értékpepí: hamisításokkal, misrészt az értékpapír importtal függ össze. B\'cib^n ugyanis a Zsiró csak oly papirosokat fogad el szállításra, amelyeket lebélyegzett » eit 1 példát szándékoiik hir szerint n Zsíró-Dálunk is követni.
— (Árdrágító hentes) Rein Ernő Kinizsi ulcai hentesmester a mu!t napokban, mikor a zair hatósági tájékoztató ír. 12.000 K volt a kanizsai piscon, 14000 K-val jelezte az árjeliő tábláján. Mikor a város ellenőrző közege emiatt fe lelősaégre vonta, Riin Ernő azzal védekezett, hogy a mai viszonyok mellett nem tudja olcsóbban adni a zsírt. Másnap azonban Rein kijavította az árjeiző tábláját 12.000 K-ra, de a zsírt 14.000 K ért adogatta. Persze ismét tettenérték. A város közege jelentést tett sz esetről a városi rendőri büntetőbiró-□ak, aki az esetet áttette az államrendőrség bűnügyi osztályához, ahol ma délelőtt kihallgatták a feljetentett Rein Ernőt. Kihallgatása után az ügyiratokat átteszik a kir. ügyészséghez. A törvényszék uzsora-bírósága még e hónapban tárgyalni fogja az ügyet.
— (Az első női xsoké) Angiiinak megvan tnár az els.S n\'i zsokéja, név:zerint Misa Botty T.-nner. A hölgy 27 éves, egy gyarmati hidsertgbelt kapitány leánya s a legutóbbi nígy esitcndőton angol kórházban dolgozott, mint ápolónő. London! je\'enlés szerint különben Miss Bet\'y Tanuer hunu-diknak érkezett be. A versenyben <• t lő startolt A négy íérfizsoké Istillőj* szinsiben szállt nyoreghe, Miss Tanner szürke am\\zon-kojxtümben állott a starthox. A jpontudó-sitók szerint nem vol. valami clegtns jelenség A pröroierro óriási tömeg gyűlt össze a lóversenytéren, mindenki Miss Tanner győzelméért drukkolt és lovát, Pennantot, nagy favoritként óriási pénzokkol rakták meg. Miss Tanner az Indítás után harmadmagával az élén haladt, de lova ham-rs>s*n hátraszorult.
— (Sokmillló értékű selymet loptak a vagonokból) A kelenföldi pályaudvaron szolgálatot teljesítő deteVtivkirendeltség ma délután előállította a főkapitányságon Szántosy János 39. éves vasúti alkalmazottat és Kaki Gyuláné 35 éves háztartásbelit, akik egy zsákot és egy nagy csomagot cipeltek a pályaudvarra. Kiderült, hogy a zsákba és a csomagba nagyértékü selyem és vászonáru volt bele-gyömöszölve, »miket Srántosy és Kakiní a vagonokból loptak. A bűnjelként lefoglalt selyemáru értéke magközeliti az ötvenmillió koronát. A pályaudvari tolvajokat a főkapitányságon . előzetes letartóztatásba helyezték.
(x) Tánceatély. Folyó hó 21-én vasárnap este 8 órai kezdettel Gul lentag Lajos tánctanár a Kaszinó nagytermében táncestélyt rendez. A zenét Füredi Gyurka zenekara szolgáltatja.
(x) Hamlafogakat, aranyat, ezüotöt, brilliánsokiii, 6rmcket,alpacca evőeszközöket és dísztárgyukat a legmagasabb napi árban veszek. — Fried József ékszerész, Sugár-ut 2. szám. (Fó-ut és Sugár ut sarok.)
(x) Ne törje a fejét minden féle hsrisnyaügyeken, hanem for-dúljon FiLIPP harisnyakötődéjéhez, Szombathely,Széli Kálmán-utca 6. sz.
— (Angol tökét kapnak ax oláhok) Bukarestből jelentik : Érdekes vendége volt néhány napig Bukareitnek. Wickels, egyik legna gyobb engol nagyiparos, a Wickels és társa fegyveryyár főnöke tartózkodott itt. Wickels társa, a hírhedt Zacharov bankár, ez a konstantinápolyi görögből lett anjol főrend, akinek keze az utóbbi negyedszázad mindenféle háborújában és forradalmi vállalkozásában benne volt. Wickela és Z^charov vállalták az oláh kincstárjegyek konszolidálására kért kölcsön finan-azlrozáaát, de a papírokat még máig sem tudták elhelyoni a londoni és párisi pén»pi«con. Wickela megszerezte az O\'ztrak-Magysr Államvaxutlársaság bánsági vállalataiból nsdonalizált Reslca rész-vénytárssság részvényeinek tekintélyes részét, de,az uj részvények kibocsátásakor az oláh bfcoltaág réazvényeit nem cserélte be, mert egy külön erre a célra hozott törvény szerint a részvények nem lehetnek külföldi állompolgár kezében. Wickels erre megakadályozta az oláh állsmkölciön sikerét. Ezt a kölcsönt tudvalévőleg Brotionu Vintilla pénzügyminiszter személyesen akarta megkötni Londonban. Wickels pár napja ideérkezett és hosszas tárgyalások után siket ült az uj Resica részvényeket megsze reznle, ugy, hogy a legnagyobb oláhországi vasmüveknek és fegyvergyár részvénytömege negyven százalékig az ő kezéba került. — Ennek fejében vállalta, hogy hét millió font összegű kölcsönt nyújt Oláhországnak vasúti anyagban. Amellett nagyobb érdekeltséget hot az erdélyi bányák kitermelésére. Mária mogindult egy ötvenmillió leis alaptőkéjű vállalatnak megszervezése a hunyadmegyei vasművek kitermelésére. Állitólng azt Is vállalta Wickels, hogy a liberálispárt bankjának, a Bancs Romaneascának kölföldi fiókok nyitásában segítségére lesz. A titokban folytatott tárgyalások befejezése után ma utazott el az angol pénzember a Simplon-vonat ta), Budapesten kereaztül.
SPORTÉLET.
(o) A vaaárnapl bajnoki mérkőzés. Vasárnap icggel érkezik mag a II. osztályú bajnokság veretlenül vezető ciapata a Celldömölki Sport Egylet. A döntő jellegű mérkőzés, mely hivatva lesz eldönteni, hogy kl lesz az elaŐ az Őazl fordulóban, páratlanul érdekesnek Ígérkezik. A Celldömölki Sport Egylet, mely már nemzetközi mérkőzéseken is sikerrel azerepelt, kiváló játékerőt képvisel. Ltgutóbb a Szombathelyi Torna Egylet csa-patát győzte le. Csatársora, mely már évek óta együtt játszik, aok dolgot fog adni a „Zrínyi" kipróbált védelmének. Tekintve azt, hogy a „Zrínyi" uj összeállítású csatársorral kísérletezik, a mérkőzés teljesen nyílt.
Jó lorgalmu sarokvondóglő ^
más vállalkozás miatt
ELADÓI
Zalaegerszegen, Kouuth L.«o. H 16 ix. alatt. Azonnal átvehető. H
Krtokczni lehet ugyanott. !34J I
Mig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgoxik.
KÖZGAZDASÁG.
A TÉBE megakarja javítani a tőzsdei irányzatot
Budapest, októbír 19
Az utolió hat.kben a tőzsde hanyatló irányzata már oly méreteket öltött, hogy a nagybankok (a kutatni kezdtek ennek okai utón. A nagybsnkok sürgős beavatkozásra határozták cl magukat é» ennek folyománya volt a TÉBE vezetőségének a tőzsdei helyzet tárgyában tartott értekezleten. Az értekezleten réaztvelt bankvezérek Löiött az sz egyértelmű felfogás alakult kl, hogy a mai ubnormls tőzsdei helyzet a Devizakőzpont exportpolitikájára vezethető vissza. Az. összes szimptómak igazolták ezt a felfogást.
A külföldi magyar korona be szolgáltatása mellett engedélyezett kivitel a mai alacsony devizaárfolyamok mellett Igen hamar arról győzte meg az ekŐrendü élelmiszereket és egyéb terményeket vásárló külföldi vevőinket, hogy fel használva a magyar devízakö.\'pont árfolyamai és a valóságos devizaárak közli különbséget, lényeges megtakarítást érnek cl, ha a tar cájukban lévő magyar részvénye ket akár külföldön, akár Magyarországon eladják és a külföldi ma-gyar koronát, vagy a belföldi do-pótjukban levő éa a Devizakőzpont által külföldinek deklarált magyar koronával fizetnek.
Az eredmény pedig az, hogy horribilis értékű elsőrendű élelmiszert exportálunk — magyar koronáért és ezzel kapcsolatban egész gazdasági életünk nyögi a tőzsde lanyhasá-gát, a Devizakőzpont pedig nem jut valutatartalékhoz.
A TEBE mai értekezletén egy hanguan azt határozta, hogy sür-gŐs memorandumban tárja fel a helyzetet a pénzügyminiszter élőit éa kérni fogja: y
1. az exportnál a külföldi korona beszolgáltetási lehetőségének beszüntetését;
2. a Devizakőzpont órfolyampo litikájámtk oly megváltoztatását, hogy « magyar exportőrök amellett megtalálhassák számításaikat.
E memorandumot pénteken dél előtt juttatta el a TEBE vezetősége a pénzügyminiszterhez, délután pedig a TEBE szakértői a pénzügyminisztérium szakreferenseivel c kérdést. A pénzügyminisztériumban belátják a helyzet visszás él veszélyes voltát és iegte.lj-sebb megértéssel fogadták a TÉBE akcióját. Szombaton Kállay pénzügyminiszter a TEBE vezetőségével fog a teendő intézkedésekről tárgyalni a szakértők péntoki tárgyalásai alapján. ATEBEben azámltanak arra. hogy a pénzügyminiszter részéről még e héten, legkésőbb vasárnap döntő nyilatkozatot kapnak a kér dés megoldását illetőleg.
— Neugebau.r Béla Bőrgyár r. t. folyó hó 16 án rendkívüli közgyűlésen az alaptőkét 150 millió koronáról 300 millió koronára emelte. Minden régi részvényre egy uj részvényt bociálanak ki 1000 koronás árban és 100 korona költ* a ég. Ily módon á részvénytársaság alaptőkéje 300 millió, tort.léklőkéje 600 millió koronára emelkedik. A közgyűlésen dr. Héjj Imre nemzetgyűlési képviselő lelkes ováció közben a részvényesek nevében bizalmukról éa törhetetlen raga.zkodá-sukről biztosította Hefty Richárd elnököt. Az elővételi jog október
1923. október 20.
16 tói 24 lg gyakorolható a Duna L\'oyd r. t. bankoaztályínál Budapest Vigadó tér 3. A papírok jo-lenlegi átfolytma 4 - 4500 korona.
A TŐZSDE HÍREI.
(Saját tudósítónk telefonjelentése.).
A mai éitéktőxsd/n nyitáskor kedvező irányzat alakult kl A bécsi tőzsdéről kedvező hírek ez-tek, rnnek hutása alatt nz uiet barátságosibbá vált és a fo^nlpm megélénkült. A jobb Irányza* kialakulásához hozzájárult a koa fénz alactor.y volta folytán az, V >i a mostanáig kosztüzletbe elhelve/.-.tt tőkék az értékpapír piacra \\A á rognak át. A javulás ez atbitrizs értékekből Indult kl, mi.rt apk-bnn bíc»í vevők is jelentkeztek és innen terjedt át a többi értéke is. A prolongéc\'ós nr.p folytán^ a piacra került darnbokat ac
könnyen felvette, mert az alac^ny árfolyamokon megfelelő szárny •«-vő jelentkezett. Az árnjef" lg 5—10 százaléknak felel meg c a legtöbb érték javulását zárlatig c. eltartotta. Zárlatkor az árfolyamok a közép árfolyamok felett állapíttattak meg és csak néhány bankérték szenvedett veszteséget túlkínálat folytán. Zlrfatkor az irányzat tartott, a hangulat barátságos. A kosztpénz prompt 1*25 százalék. A prolongáció simán ment, dija 3—5 százalék.
Utótőxsde. Államvasút 385— 400, Olaaz bank 42-45 5, Leszámítoló 98-106, Hazai bank 180— 190, M*gv«r hitel 660-715, Osztrák hitel 124-129, Rima 107— 113, Sslgó 535-559. Mág 78-84, Roessemann 65—69, Nova 133— 141-5, Schuller 63-68, Ganz Danubius 5200—5425, I«ó 515-525, Interrexim 160—170, Mercur 13 25-25, Tröst 121—129, Guttmann 595—630. Üzlet nem volt nrgy, irányzat barátságosabb. A másodilc szám prolongációs árfolyam.
Déiatánl magánforgalom. Kis forgalom melleit az irányzat tartott.
Cukor 3400. Sslgó 555-560. Magyar hitel 730. Rima 107. Kereskedelmi bank 1200-250. Kőszén 2580- 600. Outrák hitel 127. Állam-vasút 365. Georyls f x jog 675—7C0. Merőhegyesi 375. Vasforg. 210.
£atl magánforgalom. A délután folyamán kissé javult a tendencia. Az esti órákban ismét ellanyhult. Üzletkötés az egész idő alatt a minimálisra szorítkozott. Árfolyamok: Salgó 5$0, Migyar hitel 700, Kőszén 2575, Osztrák hitel 130, Rima 120,, Mezőcukor 375, Jelzálog 18, Leazámltoló 98, Ofa 555, Fővárosi Takarék 168,
koszipénz 2 százalék.
Elővételi Jogok. Borsod Miskolci 75. Fonciere 180. Rima 20. fl deviza-központ hivatalos árfolyamai:
Valuták Devizák
Nnpoleoa í-joco Amucrdaia íjjo-rM1)
AoroI ion; 53JOO-JJ0OO IluVarcit 9J-JOS
L«»» IS7-X9\' KofCDlllja jrov-jJio
>91oű-ao«oo KHaattíaU «9jo-ja«o
francia fr. i(9)-n6i London Ü3COO-9HOO
Miji* OOCOJ-J Üíclin ooool\'j
LUa OU«iori<*£ ÍSO-9J}
Outi. kor. S73J-X9SS t\'irU iüo-114ö
Belga frank ioio-ioCj Prlga J7S-«XX
Ut 96-109 SiockfaoJm J 080-5^10
SoVol J76-4XX Svijc HJ0-JJ70
Srljri (ranlr Jt}o-j$7o tWí» Í7JJ-X95J
r^atona áloir 9jí>.2« " SiOfla
Frank dintr — í ZíKííb
Lengyel rali\'aa 300-465 Newyock j9joo\'jo«i-o
IlolUndi forint jj<o-7-jío VaivS J0:-<6j
Zürichi zárlati
Hollandja 218.50, Mcw-Yoik 6&S f O, London 262-4-6Ű. i\'fcli 333S 00. Milano 2612 50, Prága lCCi\'50, Bad>-peat 0 0306% Zágráb 672-50,Vaxsó 6 00. WUo U.78 Ö0, Síüfla 635, OxstxAk bély. 0.80.00 -
1923. oWlábc: 20
ZALAI KÖZLÖNY
Nagy
vasar
Sir ser József
át Tárcadi"atáru
Q Idl3d házában
Nagykanizsa
Központ-szálló épületében
Nagyobb mennyiségű maradékot sikerült be szereznünk, ^melyet mig a készlet tart, rendkívül jutányos árban árusítunk!
Siffon maradékok pr. mtr.
5850 K tói feljebb. Vászon maradókok pr. mlr,
6550 K-tól feljebb.
Zefir maradókok pr. mtr.
7775 K-tól feljebb.
Karton maradékok pr. mtr.
7225 K-tól feljebb.
Kanavász maradékok pr,
mtr. 7450 K-tól feljebb. 140 széles féljryapju női és férfi szövetek 26500 K-tól
feljebb. 135 széles tiszta gyapjú női kabát velour-kelmék 5850(1 K-tól feljebb.
Nagy válasziék:
Mindennemű berlini váll-és fejkendőkben.
Szövőpamut és szövőcérna legnagyobb gyári raktára!
Pontos kiszolgálás!
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai z&róirfolyamal ■ következők
Gud. Oíf€>-

Bankok
Angol-Mi&r. b ir»ui Apir
M»«y. Hü- Gjcooo jejjilc* J?-<»o
Ol.-M. tünk 1 ijooj O.itr. Hit
Stlgó

All»mv»%ui jí<««i Not» 131000
Anj;!o —
IS. Asrir < ««•;>
K»rl:»rlc
iláhilílb, J10000 Hcrmo Cioao
Hcrv. fit. J.l>. )9oco IsjaiUn jooooo M.-Ciríi IpMti. 16000 Forjilmi 40000 K«r. Hitel a«Oö© M»(o«f-Nínx« i\'ooo X6«p. Jelriloj 1S000 Vlro«i bjnV
Nemz.li. <»«»U. — KcioV. 11. ii(Wii) Lloyd b»nk sSc«>
JUJvlnMi ip. J$oco ),lpAtvlr-,»i 1500a bV.yltoú ><c«oo KCt>lny»l T»k. — Alt.l T>V. i6cro<>
M. no«. liip. IJOOOO llaiai t\'.ii jmjoo)
Ulit4>»l16k
KUi M. Ilin, jo^oo© Ponti ÍM 100000 M«ty.-Ktuirf» — |>k i;ckk:o
M ni 111 ok
flori -M. 101000
ConcorijU 7ÍOOO
Btlíici.lal jioro
liud»5*»tl 150000
T4rö\'.«itr.tm. <jooo
GtielU 4*000
Itangiria icjooo
Kltll)vn»Iom joooo
VUlOrU 147000 Tr. DinobU Union kö»w,
IIAnyAk ti lAjcIuKyíirak
IWocaini iojoooo 155000

kttM >kc S.ii.várt
Kohó
Utván «í«li
465000
>700000
____________85000
Ált. K\'IIÍD Í1JICOO
KrrimU 115000 NntyhíiOO) 1 tooooo
Uj\'iAJ ijocoo
Uilkinyl itocooo
Bick m. . >jo<y>
Ny.iui<l.\\k
Franklin
Globot
Kcnotty
l\'tllii
K<v»i
Ki*l«
St«ph»nr»n
1*00000
»»<oo 4TOOO
150000 310X1
VtuuiOTOk *» R«pe>*rak
•n»n. 505(000 Vili. 14*0000 G<p «» vauit 1 i 1000
\', -100
Kfihnc
Ur.C
Mptik
Mi*
MiO*í
Iliit* fim
OlcnAregjlf
Vegjipar
Vaicongyír
ScMkk Schul!<f Teodl«ff
Rcx-Úoyd Flbiln »a«
145OO0
t40000 105009 jcooo
Saooo
00
»JJo.vi 15500 IJlCOO jjjoo
KOISi.rMe TálUtnlok
l.f(ueii 6350
Bítill ajo
Darűli 300
fWnl íJO
llTMlii
Chinolo Dinka Diar.a t<** K«y. I116 Tcaül
(»y»pjumo«ó l\'apir
105000 40500
Fitm«i rin KI* a
FívifMi líf
Goídtwnc
II.limai. MAtrlcya llorvit cuk. Ifcnciria Jet. KSU-I Karion Xmicridi Kelni Mar. Kin!,a ti. Kitltjiic Klein Klotild I\'Olgírl ifit Krau
jóooo
9) 000 >«}«>0

TflröV IucjI dc-4
l\'nie niob. ifooo Virm roeiöic. 13000
Vmdi. vili. 4^000
Zanyrapl-f. Me««i. cuk.
Mítles
l.l£«l
50O«-«H. 1SÍ1000
K. ltolpar 105000 OttermelA 150000
Saallml Va»il ÍOf(.
M«a«í. Ip."
Olaj\'.pír Pa*. i4r l\'h\'iVui
KoihmGner
1J5009 5Á500 itoow
74000
4ÍÍOO
l):u!l
44000 iíooo 45000 II000
l.uklet Ali. *i<
PS.pöVi
Koyal aaáUö 115000
..... . Sch«an«» 50000
Kíaavénytir 106000 : Si»<. kendet 540000
Si6ri-K6i« SpMium T«me«l h I>ore<l DOcutor
litOOO 440000
Sakkra
Sta*fBee
"Telefco
Toíájl

uooo Jiooo
4)0x1
jiooo
UctWrf, I4JJO
Cmil
I>jn»!t»ruiti ÍSJOO
Ko«, la

FoornUr «ooo
J90000
llti>l fa
lloní (a
Ka«4»tiÁny»l
Xfili.nl. <i\'U. |S;00
l-lsr-ítn <hift.)
M.gy.r Alt. íj
Anv<riV»i l«
Faí\'I u$oo
M. LlOjrd
MiIrmtnVy
Nemzeti í»

V) OÍ» J«J(M>1
R<ib»r.>jl tVjoöö
SiliT^nia

Vik. tralor l}i<x>
/»bo!»t

Mfu. jojooo
Adria 4JC000
Atlantlka 65000
Le»ante 715000
llur ijooo
MUkctel vili. 40000
Trjni 11S000
A mai terménytŐzadén ijren kis forgalom mellett ai árak 1000 K-val estek, ujjy a kínálat, mint n kereslet kevés é->Jekl6déít tanúsított. A malmok nem vísíroltak.
Outit (Tiwvltlékl) uj 92000—93000, t^yíb OIOCO-92COÓ rosi GlOOO-ZOOO Uk»nnAnyárr» 62WJ-4000 ocír 72500-77500 «nb C6^1X»-67000 lengori 6ő0\')0~6»0()0. f«pc« ÍVOOOO, korp* 37000-3»000, kóló* 77500-SOOOO.
M. T. I. magánjelöntése a terménypiacról. Kis forgalom mellett az irányzat lanyha. Buza budapesti paritásban 925—35. Du nántul 875—885. Roxs Budapesten 610-620. Dunántul 570—580. Sor-árpa 700. Takarmányárpa 590—600. Z»b 580-600. Budapesten 650. Tengeri 580-600.
Llaztplac. Dara 1700—1800. 00-ás 1600—1700. 0-ás 1500—1600. 2 es 1350—1450. 6-os 850—950. 8 as 530-560. Korpa 330-360, 75% os rozsliszt 650-750.
Marhahnsváaár. Mtrhahus I. r. egésiben 6800—7700, Hátuljs 6800—8000. eleje 5600—7600, II. r. egészben 4800—5400, hátulja 5800 —6800, eleje 4000-4400. Nővcn dék mirha : I. r. 4800-5400, cson-tomi való 3—3600, borjú (őlott bőrb.) 9400—10.000, juh 1. 5000— 6400. Készlet: N.gymarha 300, el-adás 284, növendék marha 10, el adás 10, borjú 45, juh 240-180, eladás 40, marhabőr 7300—7700, faggyú 1400—4800. A vásár élénk volt.
Sertésvásár. Felhajtás 1400. elkelt 520—30, könnyű sertés 8400 —8700, közép 9000, I. r. 9400, z.ir
11 600—800, szalonna 10.800, lehu zott hus 9200—9800, szalonnás félsertés 10.500.
Ferencvárosi aertéaváaár.
Szabadvásári maradvány 279, érkezett 74, eladtak 32 darabot. Arak: Zsirsertés fiatal könnyű 7400 - 8400, nehéz \'7700—9200 kórona. Zártvásári maradvány 71 és 38 süldő, érkezett 8, eUdtak 29 darabot. Arak a fentiek.
Főszerkesztő: rcérl Pósch Géza. Felelős szerkoszlő: Sztrokay Kálmán. Társszerkesztő: Benedek Rezső. Kiadó: Narykan\\zsal Nyomda ós LapUladő Vállalat.
FÉRFI NŐI
GYERMEK
október hó 15-t6i november hó 15-ig
November 18-án
Jelenik mag őzen u]ság-ban, hogy melyik napon.
Örln* mag t>h*l ■ blokk)*!, mart annak aflanAban visszakapja a harisnyáért fisetali teljes fisssaget 1
Kötött gyermek garnitúrák,
Kötött nöi kabátok, Nöl, férfi és gyermekharisnyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerli börkeztyük óriási választékban
Fő-ut 11. Telefon 221.
MIG A KERESKEDŐ PIHEN, == HELYETTE A REK-LÁM DOLGOZIK!!
Legolcsóbban
szerezheti be a
legjobb árukat legnagyobb
választékban
KISFALUDI ÉsKRAUSZ
dlvatnagyAruhixában
RZ„ ARANY KAKASuHOZ
NflGYKflNIZSŐH.
Nőiszövet olcsósági
Duplaszéles sima, schottis 6s csikós szövet métere Ouplaszéles schottis és csikós szóvet métere Duplaazéles gabardin szövet métere Gyapjú női posztó minden szinben métere 130 cm. széles gabardin
nőiszövet métere 140 cmtr. széles angol
costUmre métere Boy-szövet női kabátra 140 cm. széles métere
17800 19800 19800 27800 27800 38900 60000
Tükör posztódivat küfönlege J lég
140 cmtr. széles minden színben.
NCIkabát és köpanyvelourok, tovalcol tok, sötétkék és fekete szövetek (ostümre és ruhákra különféle divat\' szövésekben, velourbársonyok és velour schltfonok minden dlvatszlnárnyalat ban, sima és mintázott dlvatselymek.
Férfiszövet olcsóság
140 cmtr. szóles strapa
ruhákra méltre 37800
140 jim. szélea gyönyörű miwAkbsn legjobb ml-nőségben míiere 49800
140 cmlr. azólea angol
zsánergyapjúazövelmt. 62500 Ezenkivtll óriáal raktAr fórt) télikabát és Almeneli doubl kabát-szívetekben, férfi bundaáthuzatok, frakk, zsákolt és szmoking szövetekben, csizmanadrág kellékekben és öltönyszövel különlegességekben
Araink olcsóbbak
mint bérhol 1
Színtartó pargetok, moiókfSíyliuulok legelsöbbrendU vászna, sehlifonok, kabátbéések. Szövőpamut és cérna.
Bámulatos olcsóság! Plaid kendő darabja 25000 K
Nagy maradók vásár!
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 20.
Apróhirdetések
MinJen aió 100 korona, vaatagAbb b«i(W«1 200 koron*. Alláal kcrcaShnefc 50 aaSanHk cnjoJiníny. VaaAr- 4a flnnepaapokon 100 aaáiaKh telár. T.rckl»cbb blrJel<» 10 aiO.
£2 asztali bor
literenkint 900 kororn
Sátrán József, Magyar utca 74. szára.
U. ett I* széna ós burgondi répa elfdí. Teleion : 333.
r»fytri ftnivimctWI fjlUvinyfa II c-ttln it IMuIipiiiI íooowo kuoeUit tliiM. Sl\'iioi t*r*u, Marcali.__Smi
Jtgrr httUeya la Jurrf*» pimjlok vlUn-
llkbtn <« ralodco tiintxo Jrkwic*. Teltíoo );»- Kut
imann Ktrvly a »P«Wl« Q<.ly«i»i«. _
KrilAaaag éiloek .jiolkoiik *j («i fiatalember
VI a vadueytxKat. viiórm. r.iiitri(((i f»c*ni«n>\'•«•
ihi howiabb Ictig ntfy uriátkxnbtn cyako<olu. Ctra Atabrct Ultin. Hud»;«»i, Amtrlkal-oi ii._tjj7
l\'otiliroa liálOnolm eladó. Cím a k|adtt*n. íjjJ
Xtía Gyula asarksnlml bírósági tésraha)(6t6L
194/923. végrh. szita.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó as 1881. évi LX. t.-c. 102. 5-» értelmében ezennel küx-hirré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1923 évi Pk 127?. nxáimu végxé%e következtéién Dr Darás* László ügyvéd állal képvUelt Horváth Víncéni javára 4l0tS< korona s jár. erejéig 1923 évi uusuvitm há ¥4-én foganatosított kielégítési vfgrehajtis utján lefoglalt és l«<X0vK) koioná.-a becsült loher, szalma l»b»sp jt«, seitésdl és tüsi-fáb l áll ) ingóságok nyílva oj Jrveréstn eladatnak.
Mely ái veresnek a nagykanizsai kir. járás-blróiág 1923-iJt évi l\'lc. 4277. sz. végzés* fo\'.ytán 410 84 korona tőkekövetelés erejcig G-ilambrk Vöxxé/bcn leendó es.kósléséro 1923. évi novomber hó 6-lk napjának délelőtt Jl órája határidőül ki-tüzetIV é* ahhox a venni szándékozók oly megjogy^ssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ax 1881. évi I.X. t.-c. 107. és 108. &-al értelmében késxpénxfixetés mollelt, a legtöbbet Ígérőnek bccsáron alul is cl fognak adatni.
Amennyiben ax elárverexendő ingóságokat má\'Ok is le- és felülfoglaltntták cs axokra kielcgitr.sí jogot nyerlek volnn, exen árverés 1-dSI. évi IX 1.-C. 120 6-a és u vh n. 00. $-s értelmében exek ja-.ára is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1023. évi október 18.
Ha&n Oyula. s. k., kir. bir. végiehajtó.
Hsán Gyula nsgyksnlusl bírósági véeretsajtótál.
»V7/VZ3. végrh. s>am.
Árverési hirdetmény.
MiiliroU bírósági végrehajtó az 1881. évi LX t-o 102. §-a értelmében exenncl kós hirré tísxl, hogy a nagykanizsai kir járát-bitóságnak 192J. ávi Pk. 45Ö4. sxámu vég-sése kóvctkíxuben 0r. tiyulai ücla ügyved állni ktpvisot Kőncxól Karsl Józsefno n»gy-bakóvaVI 1 kos Javara 310C0,13000 éx ISOuO korona s jár. crcjflg 1923. évi szeptember hó 4 en foganatosított kielégítési végrehajtás Ulján k-foglalt is 220000V koronára becsült X l. és egy kocs ból álló ingóságok nyilvános irvertsen e\'aíatnrvk.
Mely áx.erésnek • nagykanizsai klr. járásbíróság 1923. évi Pk. 4M>4. ssámu vígxése folytán 63QOO korona tőkekövetelés ennek \\M2f évi Ja ó &% kamatai, «,\'»*/• váltódij és addig (ssxesen 80CC4 korcn-b u bíróilag niár megál apitott költ-égők ere;éig ZaUujlak községben Si. sx alatt lefndó esxköslésíro Xlw23 évi nővenber h» 3-ik oapjunak dél \' utáni I órájs batáridőül kitüxetik és whhox a venni xxáudékoxók oly mogjegyscssel hivatnak \'meg, hogy ax érintett Ingóságok az 1881. évi LXvt^l07. és UH. §a értelmében kéwpcnxfixetés me lati, u legtöbbet Igé őncx becsÁxon alul is cl fognak, adatni.
Amennyiben ax cjdrycrexcndő ingóságokat mások ii le- és telülfoglulUttak és azotia lie.ejtési jogot nyertek volna, exen árvorés ax 1881. LX t-C. 120. J-a ís a vh. n VP. § • értelmét en ezek jAvára is cüei delteiik.
Kelt Nagykanixsán, 1923. évi október 18 Hsán Gyula s k. kii. bir. végrcluijtó.
27. számú körrendelet.
- ♦
Hungária Cípöüzlet, Nagykanixsa.
Ütasitjuh, hogy a rahtdrdn léuő cipők drdt folyó hó 15-től kexdődőles, nagy forgalom elérése céljdból
20%-kaI szállítsa le.
HUNGÁRIA
BUOaPBSY.
Amputáltak!!
Keletl-lóle legmodernebb sxcrkoxctü műlábak n legtökcletcscbick! KWgáns,
könnyii xajialan Jáiís I Továbbá elsőrendű kivitel-ten eiodeii pyáii árak mellett s< állit: mOkeanket, tertegya-nesltő gépeket, sérw kötöket, haskötőkel, gummf-görcaér harisnyákat, betegápolási Cikkeket és minduaf:lo gummiárukat
KELETI J. Budapeit
Petőfi Siador-a. (Xoronshtrccr
utca) 17. Telcroa 13-70 Alwjiltva 1878

Újságkihordó felvétetik.
Jelentkezni lehet a
Zalai Közlöny kiadóhivataléban.
Tőzsdei Hitelintézet
Rt AlastSke teljesen befUiUtt 1. 50000000 korona.
Ideiglenes i:cxi. : VI. Hajú. u.7. II. B.
Teleim 198—04.
Elfogad ás kízépárlolyam körül telja-ílt mindennemű értéktSzidel megbízást
KOSZTPÉNZEKET nyújt értékpapírokra
is átvess koszt tikéit! gyOmőlcsOztttés végett.
Si<ra4ly<a f<lvilií;l>.lUii>k ai loli»«i vaj*H«a*«»ljin*l
GELLÉRT HENRIK urnái NAGYKANIZSÁN
iDajta-utea b. s».) f. hó 20-án és 21 éa dclo\'.őtt 11—t óra köxött. »}j»
BUZflT, ROZSOT,
zabot, árpát ás tengerit
vásárolunk legmagasabb napi áron.
KORPÁT
bármilyen mennyiségben napi ir alatt száUitunk.
Zalavármegvei Szövetkezeti áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
bar^coycim! Vulnra. 1>IU,MUtXjn ■ 133.
BURGONYÁT
ogcszsó^os sxáraz válogatott minőségben vagozirakominyban azonnali, esotlog kósőbbl asállttáara vásárolok.
Pollák M. Emil k.rn.?kU, Nagykanizsa
Telofon-számok 1S5. éa ISI. — Távirati elm: Termény.
BBT Köz vetítők et díjazok.
Miltényi Sándor és Fia
Női egész füzös cipő 68.000, 75.000, 90.000 korona Férfi füzös egész cipő 88.500, 93.500, 110.000 korona
Női félcipő......55.000 korona
«6" mig a készlet tait. "W1
Saját gyártmányú női cipők . . 125 000 K és feljebb
férfi ..... 130.000 „ „
Gummitalpas sportcipők, vadászcipők és csizmák bőr-és gummitalppal raktáron, vagy megrendelésre.
ooaoo ooaaoaaoaaoDD
3557/ik. 1923.
Nirde$mény.
S»cni László községre nézvo 62 1892 XXIX. t.-c. értelmében a tér.y. leges birtokosok tuhjdo •jogáimk a telekjcgyr.Ckönyvckbs vaiö liej.^y. zósc 6s*a tclckjegyzőkönyvi. bejegy. zósek hclycsbitéce irAnii clj^\'cs be-ív jezutvé:), cz azz«l a \'fcíhivftssa\', tólrtik Közzé:
1. hogy minda-ok. kik nz 1^86: XXIX. l.-c. 15 és 17. §§ ai »i-p ján — idcérlvc e §o\'hkk nz 1S89: XXXVIII. I c 5. és 6 § Mih8„ ÍSI az 1801 : XVI. t.-c. 15 § c) pont-jftban íogl*l« kieí^s7.i\'ésfti is — va\'a mint az 1889. XXXVIII t. c. 7 § « é> or. 1891. XVI. t.-c. 15 §. b) pontja aiopjAn cvzkörö i bejegyzések vagy az 1886. XXIX. l.-c. 22. § a alapján löriéui tör ísek érvtiiy-tckn3éi;éi hhuiaihttjAk, evé£lől löriési kercseiílkcl hal hOn*p /.lati, vagyis M 1924. évi áprlKa hó 30-ik napjáig bezárólag a telekkönyvi hat\'.ssAghoz nyújtsák bo, »:crl econ meg nan hosszabbiiható ztros hulArid i eltelte Utün inOholt löriési kereset annak a harmadik személynek, »ki időközben nyilvánkönyvi jogot szerzett, hilrinyéra nems\'.ol-gAihr.t.
2. hogy mindazok, akik az 1886. XXIX t.-c. 16 és 18. § rinok cseleiben — ideértv« az Utóbbi § t-afc nz 1889. XXXVIII t. c. 5. Oá 6. §-aiban foglalt kiegíszi-éscit is — a tényleges birtokos lulnjd ,-njogának bejegyzése ellenében ellor.imun-dflssal élni kivAnnak, Írásbeli ellem- . mondásukat hat hónr.p alalt, vagyii 1924. évi úprllla hó 30 ik r. p jfti^ bezárólag a telekkönyvi hátsághoz nyújtsák be, m^rt ezen .^eg nem hosszabbítható zC;ros hat^tidö elielto után ellentmondásuk loboé íigyclcmbo vétetni nsm fog.
3. hogy mindazok, akik az 1. ós 2. pontban körülirt eseteken kívül *z o\'járás és az ennek folyamán lóriéul bejegyzések ftital clöbb ny«l nyilvánkönyvi jogaikal börmc\'.y irrtny-íban sértve vélik — ideértve azokui s, nhik a lu\'rtjdonjos arányának 1889 :XXXVII1 l.-c. 18. § ft r.!ap-
ján ;örtent bejegyzését sérelmesnek találják — e tekintetben fclszó\'.aiá eukflt tartalmazó kérvényeiket « leiekkönyvi hatósághoz ha; hór.ap alatt, vagyis 1924. évi áprllla ho 30 Ik napjáig bezárolrg n>uj»-hMit\'ftk be, mert ezen r»:eg r.cm hosszabbiihnto záros -határidő el multa után az említett bejegyzése ket cáak a törvény rendes utján es csak az időközben nyilvánkönyvi jogokat szsrzctt humadik stemélyek jog.iinnk sérelme nélkül támadhatják m^g.
Egyúttal figyelmeztetnek azok « felek, akik a kiküldöttnek eredeti okiratokat adihk át, hogy amennyiben azokhoz egyszersmind egyszerű mAsolatokat is csatoitak, vagy i-y«-neket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi halósAgnfil átvehetik.
A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
Nagykanizsa, 1923. évi oklóber hó 10 én.
Dr. Kovác* Gyula
kir. járásbiiósAgi elnök.
fedéllemezek
minden minőségben gy*ii árakon
SflRTORY 0SZKÚR UTÖDfl cégnél
Xir*ly-uKs 39.
Nyorauoti a N.gyk.niís.i Nyonuti és Ui-ki.dó Vali.nl konyvuyomUíijnban, .N«EyB.nizstD.
lem,,
*Mk&zaat9 950 korona, wasár- és ünnepnap 300 korona.
"■niesi!
.Ztl.i
>>özlö
1923 október 21. Vasárnap
239. szám.
"\'•»»«« iMrkMUMii VII. k-r. Ahirh.ou TflurAcnáui J6utf 7J-AI.
Apponyi és Lloyd George
Európa sgylk legnagyobb álljm-férlla, a magyarfr.emícil gondolat leglelkesebb aposlola. Apponyi Albert Ameilkában van.
A magyar nemzeti eszme nagy magvetője elment a \'tengeren túlra, hogy világszerte Isméit szónoki tehetségével bebizonyítsa ezeréves országunk feldarabolásának történelmi, néprajzi, földrajzi, gazdasági, minden Isteni és emberi jog alapján való lehetetlenségét. Mert ha Európa összeomlik, veszélyben forog az egész civilizált világ. Európa sorsa pedig Közép-Európától függ. amelyik nem maradhat fenn, ha kcle\'.t részel, tgy kelet és nyugat kultúrájának egyetlen összekötő kapcsa, a kulturális haladás fundamentuma és védőbástyája: az ezeréves Magyarország elpusztul. Mert ez a béke csak temetése Magyarországnak. S ha nem áll mellénk a nagyvilág h?.ngulata. nem tör pálcái a trianoni zsarnokság halálos ítélete feleit a leghatalmasabb nemzetek közvéleménye, akkor lassan el Is földelnek bennünket. De akkor vigyázzon nagyon Európa kultur nemzeteinek, nyugati nagyhatalmainak győztes Itélószéke.
Ezt hirdeti a magyar diplomácia büszkesége, Apponyi Albert gróf amerikai utján. Ezt hirdeti-két hónapon keresztül, amely Idő alatt huszonhét egyetemen tart előadást a magyarokról. ma-Sí" \'helyzetről, magyar panaszokról.
Magyarország most büszkén kíséri messze utjának diadalmas lépéseit.? Amerikában királyokat megillető lénnyel és pompával, " egész diplomáciai világban csak keveseket megillető, keveseket ért elismeréssel fogadják mindenütt, mint a .világ egyik leghatalmasabb politikai leh\'ct ségít.
D:csősiges útjáról glória sugár-a\'< a magyarság sorsára Is és az e3ész életével, régmúlt dlplo-m*clal ténykedéselvei. Istenadta tehetségével, polgári erényeivel
*l*n..t».l .r.i Ktt höro OOOO karon*. ■lud.i>Ml.a k.pb.14 A.ker-kA. 1. iiohái,y..«..k.«
dokumentilt és klétdemelt diadalából részt kap egész Magyarország. Eivetl miránk Is lényét a messze Idegen államokban elültetett, Igazságérzetből született részvét, megértés, llllakozás: martlrország tövlskoszorus glóriája.
.Korunk egyik legnagyobb államférfla- — igy nyilatkozott Apponylról Lloyd George, a párisi vérbíróság egyik tagja, egyik és fő megalkotója minden magyar keserűségnek. Most éppen Apponylval egyidőben Lloyd George Is Amerikát járja s Chicago a volt angol miniszterelnök tiszteletére rendezett ban-kettjára meghívót kapott a legnagyobb magyar diplomata: gróf Apponyi Albert Is. Mikor Apponyi a terembe lépett, Lloyd George felkelt, elébe ment, üdvözölte őt. maga mellé ültette és pohárköszöntőjében korunk egyik legnagyobb íllamférflá\'iak nevezte. Ez az elismerés méltán mondható az ósz, élete alkonyán Is .magyr.r ügyért harcoló diplomata babéral legszebbikének.
Magyarország számára talán keserű üzenetnek szánta Lloyd George ezt a kijelentését, szemrehányásnak, hogy kiaknázatlanul, parlagon hagyjuk legnagyobb politikai talentumunkat, de azt elfelejti, hogy Magyarország legvégzetesebb napjai Idején a trianoni asztalnál nem ösmerte el a magyar Apponylt egyenrangú és méltó politikai faktornak ahhoz, hogy kikérje véleményét a sorsdöntó szétdarabo-lások és államalkotások határozataihoz. Akkor mindenki jó volt, akit odahozott a konc reménye, de távoltartotf-\'k azokat, akik. bele tudtak volna világítani a népek sorsára végzetes következményekkel járó munka jövőjébe és megmutatták volna, hogy Európa és a világbéke megölője az a szerződés, amelyikre pedig azt írták, hogy békeszerződés.
Most már elismeri LloydGeorge Apponylt legnagyobbnak, meg-becsülendónek. De vájjon miért maradi cl ez a hódolatteljes el-
ismerés akkor, amikor a legyőzött, fegyvertelenül maradt Magyarország felett ítélkezett a hatalomra jutottak jogllpróTrianonja? Akkor nem kellett Lloyd Geor-genak a legnagyobb diplomata. Mert féltette tőle alkotása, tervel sikeréi, /élt, hogy a legnagyobb politikai zseni, -av legyőzőitek nagy politikusa belevilágít a jog talanságok szövevényébe és halomradől a kártyavár, amire Trianon felépítette a világ sorsát
Most aztán, mikor már Llojd Ceorge kibukott nemzetek sorsa felett Intézkedni jogosult szere péből, most a trianoni fenevad megszelídülve közeledik az akkor félretcll politikai zsenihez és elfelejti, hogy ugyanezt a hódolatteljes elismerést akkor adta meg clósíör Apponylnak, amikor keresztülnézel! ra|t, amikor nem ült le vele együtt a zöld-asztalhoz csak azért, mert akkor is ugyanez volt a véleménye.
A német kormány beszünteti a Ruhr-vidék pénzbeli támogatását
Kiélesedik az ellentét Szászország éa a birodalom közt — Uj javaslatokat várnak Németországtól a jóvátétel ügyében
Boriin, október 20
A bajor kormány tudomására adta a birodalmi kormánynak, hogy követeli Gessler honvédelmi miniszter visszalépését, akivel a jö vőben minden hivatalos érintkezést visszautasít. A konfliktus előzménye a kővetkező:
A birodalmi kormány tudvalevően elrendelte a katonai kivételes állapotot és ezután a müncheni szocialisták lapja erős támsdást intézett a hadvezetőség főnöke, Seecht tábornok ellen. A birodalmi honvédelmi miniszter erre azt ki vánta Kahr bajor főállamblztostól, hogy a lapot tiltsa be. A főállam-biitos a kívánság teljealtését megtagadta. A honvédelmi miniszter ezután maga rendelte el a lap beszüntetését, de a lap továbbra is megjelent. Seecht tábornok erre utasította Lossow tábornokot, hogy ha kell, erőszakos uton is azercz zen érvényt a honvédelmi miniszter rendeletének.
Lossow tábornok a hadvezetőség főnökéhez intézett nyilt táviratban a parancs végrehajtását visszautasította és megtagadta az engedelmességet.
A hadvezetőség főnöke ekkor azt követelte Lossow tábornoktól, aki a bajor védőkerület parancsnoka, hogy azonnal hagyja el a helyét. Lossow tábornok ezt Is megtagadta.
A birodalmi kormány erre Lossow tábornokot lázadónak tekintette, aki nem maradhat meg tovább a helyén és a nagyobb konfliktus elkerülése céljából oda akart hatni, hogy a tábornok önként, adja be lemondását. Lossow ezzel is szembehelyezkedett, azzal a megoldással,
hogy ezzel szembehelyezkedni a bajor kormány Intenciójával. A birodalmi honvédelmi miniszter ma oly módon intézte el ax ügyet, hogy as engedetlen tábornokot hivatalosan elbocsájtottnak jelentette ki.
A berlini lapok egyértelműen hangoztatják, hogy a kormánynak tekintélyét érvényesíteni kell Bajor-országban éa Száazorazágban la.
A bajor német konfliktus belát-hatlan következményű helyzetet teremtett Bsjororaxág éa a birodalmi kormány között. A bajor kormány Lossow tábornok álláspontját magáévá tette éa hivatalos uton kijelentett? Berlinben, hogy amennyiben Lossow tábornokot elmozdítják, a bajor kormánu minden kapcsolatot megszakít Berlinnel.
Ez a fenyegetéa azt a veszedelmet rejti magában, hogy a bajor kormány magához ragadja a bajorországi helyőrségek felett a hatalmat, amivel pedig csak a birodalmi hadügyminiszter rendelkezhet. Ha ez megtörténik, a berlini kormánynak nem marad más hátra, minthogy a bajor kormény tagjai ellen meg-inditaa az eljárást hazaárulás miatt.
Stresemann a konfliktusról
Berlinből jelentik: Stresemsnn kancellár tegnap a késő éjszakai órákban magához kéretto a napilapok azerkeaztőit, akik előtt nyilatkozatot tett a bajor német "konfliktusról. A kancellár kijelentette, hogy a konfliktus komolyra fordult, a birodalmi kormány azonban meg- • kísérli az ellentétek elsimítását. — Lossow tábornokot a szombati nap folyamán feltétlenül visszarendelik, amennyiben pedig a bajor kor-
ZALAI KÖZLÖNY
Hatszoros lesz a novemberi lakbér
A minisztertanács döntött a lakásrendelet ügyében
A minisztertanács csupán az üz-
Budapest, október 20
A tegnapi minisztertanács, amely hajnali 3 óráig tartott, döntést hozott a lakásrendeletről, amely a november elsején esedékes lakbér-kérdést szabályozza. A kormány tagjai minden részletében vitatták meg est a kérdést és a tanácskozáson különös tekintettel voltak arra, hogy • legutóbbi lakbérszabályozásnál a közüzemi dijaknál a régi alapbér ötszörös összeg* szerepelt kiindulási alap gyanánt. A minisztertanács figyelembe vette azt is, hogy a korona azóta egyheted réazére esett vissza. Az uj lakbérek megáilspltásénál mindenesetre tekintetbe kellett venni a lakók teher biró képességét is és a kormány tagjai megállapodtak abban, hogy a kötüztmi dijakat továbbra Is fenntartják abban az ősszegben, amelyet a minisztertanács 1923.. november elsejétől kezdődő hatály lyal az akkorra esedékea bérősszegnek körülbelül hatszorosában, vagyis az 1917. évi alapbér ősszeg 360 tzo rosában állapította meg.
Eszerint a rendelkezés szerint a bérösszeg nem egyszerre fizetendő, hanem három részletben, még pedig november, december és január hónapok eleién. A rendelet azerlnt a bérösszegek automatikusan fognak emelkedni, még pedig negyedévenként 20 százalékkal.
A népjóléti mlnlazter rendelete kiterjed az üzletek bérösszegére la éa erre nézve a minisztertanács az 1917. évi alapbér kilencszázszorosában állapodott meg. A rendeletben gondoskodás történt arról Is, hogy a korona esetleges Ingadozása no tegye szükségessé ujabb Intézkedések megtételét, hanem a rendeletben foglalt bérösszegek automatikusan kövessék a korona ingadozását.
A szabadforgalom kérdésében a rendelet olyan változást hoz, hogy a hatazobés és ennél nagyobb lakások szabadforgalomba való bocsátása csak 1924. májusában történhet novemberi hatállyal. De a nagylakásokat megtarthatják azok, akik a bér összegének legalább há romszorosát felajánlják.
lethalylségekra vonatkozólag nem hozta meg döatését. Erre nézva a kereskedelmi-, népjóléti- és pénzügyminiszterek ma délután tanácskozásra ültak, össze. Döntés egyelőre nem történt s a megbeazélé-seket hétfőn folytatni fogják.
Boaniola Iesx a népszövetségi bizottság elnöke
Párisból jelentik: A népszövetségnek a magyar kölcsön módozatainak tanulmányozására kikül-dendő bizottságának tagjai Avenol főtitkárhelyettea éa Saller, a politikai ügyosztály vezetője lesznek. Itteni diplomáciai körökben a bizottság elnökéül Bouniolst, a francia pénzügyminisztérium egyik tená csosát jelölik. Bouniols a közép-európsi államok pénzügyelnek szakértője. Éveken át tanulmányozta ezeknek az államoknak financiális kérdéseit a ecélból tavaly Msgyar-orazágon is járt, ahol különösen az adőzási teherbírás szempontjából tanulmányozta a pénzügyi vl-azonyokat. Amikor a népszövets\'g Lengyelország és Ausztria pénzügyi szanálását végezte, ugyancsak Bouniols volt az, aki előzetes tanul mányozásával és a tanulmányok révén tett előadásaival, jelentéseivel és terveivel a szanálást előkészl tette. Most ez a szerep vár rája Magyarországon, ahová október végén Avenol főtitkárral és Salter-rel együtt fog megérkezni. Bud János mlnlazter a svájci tárgyalásokról
Bud János közélelmezési miniszter ma részletesen nyilatkozott svájci útjáról.
— Azokkal a híresztelésekkel szemben — mondta a miniszter — melyek itthon elterjedtek, mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy a magyarországi buzaszállltásokkal a avájcl kormány minden tekintetben a legnagyobb mértékben meg van elégedve és Igy a mostani tárgyalásaim folyamáo a kormány részéről a legmesszebbmenő előzé kenységgel találkoztam.
— Elsősorban ls az állatszállítások kérdését tárgyaltuk le, tudva-
_2__
mánr ennek ellenére ia megmarad eredeti álláspontján, ki fogja kényszeríteni Bajorországgal szemben a birodalmi tanács döntését. Berlini politikai körökben azt hiazlk, hogy a bajor kormány nem annyira aze-paratlsta okokból helyezkedik elutasító álláspontra, mint inkább azért, mert konfliktust akar előidézni a birodalmi kormány kebelében a polgári éa a szocialista miniszterek közt. — Münchenben ugyanis azt hiszik, hogy a szocialista miniszterek a bajor konfliktus eselén kilépnek a birodalmi kormányból. Strescmsnn azonban beavatott helyen szerzett értesülésünk szerint el van határozva arra, hogy a szocialista minisztereket megtartja kabinetjében éa mindent elkövet, hogy a birodalmi tanács tekintélyét érvényesítse.
Kedden basxQntetlk a Ruhr-vidék munkásainak segélyét
Berlinből jelentik: A birodalmi kormány ma délelőtt minisztertanácsra ült össze, amelynek célja végleges állásfoglalás a ruhrvldékl munkásság helyzetével szemben. A kormány el van határozva arra, hogy a munkásoknak még néhány napig fizeti aa állami támogatást, de legkésőbb 23 án megszünteti a segélypénzek fizetését. Eszerint október 23 án hatszázezer munkás és azok családja, tehát mintegy har-madfélmlllló ember marad munka éa kereset nélkül a Ruhr-vidéken. A birodalmi kancellár ennélfo£va holnapra magához hivta a rajnai nagyipar vezetöférfiait, akikkel a ruhrvldékl munkások helyzetének rendezését kívánja megtárgyalni, mert a birodalmi kormány nam szubvencionálhatja többé a Ruhr vidéki ipart.
Németorsxág moratoriumot fog kérni
A Vossische Zeitung párisi jelentése azerlnt ottani jólérteaült körökben Németorazágnak a jóvátételi bizottságnál teendő lépését a jövő hét elejére várják. Azt hiszik, hogy Németország ujabb jegyzékének legfőbb tartalma moratórium kérése lesz. A jóvátételi bizottság aligha\'fog tárgyalisba bocsátkozni mindaddig, mlg Németország a dologi azállltást meg nem kezdi.
Az öngyilkosjelölt
lru: Szekula Jenő Az elmúlt nyarat a római fürdőben töltöttem, abban a kedves kis kertvárosban, amely a hábotu előtti években nőtt ki a földből, az ókori Aquinkum kedves\' és költői szomszédságéban. A szobám áblakából elragadó kilátás nyílott az újpesti pékszigetre, ahonnan vasárnapokon a vcrkliszóval a jegenyék zúgását is elsodorta hozzám a szél, láttam a vasúti hidat is, sőt bepillantást nyerhettem a dunai strandfürdőbe is, azrtely alig néhány lépésnyire húzódott el a kerttől, végig a homokos parton. Nagy hőség volt, a berek, / az őspagony, a Vekettyés lankás szegélye meglelt vállalkozó szellemű néppel, — akik a Duna szabad hullámai között kereslek megváltást, vagy enyhülétel. Pc<lig ezen a vidéken veszélyes\'* olt a fürdés.- A Duna itt tele van forgókkal, örvényekkel, — s könnyén veszedelembe sodródhatott a merész uszó, aki neki mert menni a szabadabb vizeknek. — Naponta töriént valami szerencsétlenség. Hozzám is sürün hoztak áldozatokéi, akiket fuldokolva húztak * kl a habokból. Kezdő orvosnöven-
dék voltam, s a póruljártakat én részesítettem első segélyben, — amely többnyire néhány Jóindu\'aiu hátbavágásból, s egy puhár konyaknak erőszakos icnyeletéséböl állott. Do sokszor a mesterséges lélegzés legdurvább eszközeivel tudtam csak a tüdőt működésbe hözni — Sok páciensom volt. V»-lóban kitűnő gyakorlatra tettem szert a vizbefullók megmentésében.
Kár, hogy mint gyakorló orvos, ennek nem sok hasznát veszem. — Mert ritkán adódik ilyen eset elő.
Egy csütörtöki napon ujabb vizi pácienst hozlak hozzám. Az abla-. komból {ól láttam, amint a társaság keresztül vág a réten, s hangos ki áltozás közben törtetnek a villám felé. Az áldozat húsos, kövér férfiú volt, úszónadrágot és csikós trikót viseli, vörös haja csuromvizesen is égni és lángolni látszott a napfényben. Mint a partra vontatott bálna, vergődött megmentőinek izmos karjai közölt. Fejjet lefelé lóbálták a boldogtalant, s csak ugy okádta magából a vizet. Valóban mélyen találhatott belenézni a vízmeder fenekére. Amellett nem volt valami könnyű legény, — talán nyomoit egy mázsát, — s az Önkéntes men-
tök ugyancsak megizzadlak, mig be ccpekedtek vele a szobámba s a szerencsétlent leJobha\'ták a bőr-divánra. hogy csak ugy nyekkent.
— Ezt tessék megkezelni doktor ur 1
Nehéz munka volt. Migam is beleizzadtam. Mint az őrült forgattam fölemelt két karját körbe, mig hatalmas mellkasát működésbe tudtam hozni. De oly hatalmasat is sóhaj-tolt, mint a fujtató. Vörösszegélyü és kékfényü szemét, amelynek kissé bamba és ostoba nézéso volt, (lehet, -hogy csak a kiállóit ijedelem tette) riadtan rám meresztette.
— ön megmentene az életemet! — nyöszörögte.
(Szavában mintha löbb volna a szemrehányás, mint az elismerés).
Gyorsan lenyelte a két pohárka konyakot, amivel megkínáltam. Most már valamicskét megnyugodott. — A kezét nyújtotta. j
— Macák Jónás sóhivatali mázsaliszt vagyok, — mutatkozik be.
Elérkezettnek láttam az időt, hogy némi szelíd szemrehányással illessem.
— Lássa Macák ur, mire vezethet a könnyelmű fürdőzés. Milyen könnyen belefúlhatott volna.
_1»23. október 21
levőiig a tenyészállatokat a jövő év végéig vegyünk kötelesek be-vásárolni. A vásárlás időpontját a szállítással kapcsolatos fuvardíjkedvezményeket a legelőnyösebben sikerült migállapittatnom. Ugyancsak nagyon kedvezőon intéződött el a tisztviselők ruhaellátásával kapcsolatos szövetbes t érzés kérdése is.
— A köztisztviselők azövelkezc-tének velem kiutazott elnöke, Schnetzer, a legelőnyösebb fehéte lek mellett perfektuálta a megállapodást. Kilátásunk van arra is, hogy Sv\'jcník további két háromezer vagon gabonát szállítsunk 28 frankos árban. A fizetés december és jsnuár havában történnék, a szállítás kezdete az első szerződés teljesítése után négy héttel, havonta ezer vagonnal. Az egymillió frankot kitevő kompenzációból ötszázezer frank jutna igy az Orell füszli cégnek államjegyekre és ötszázezer frank ipari cikkekre. Teimíszetes, hogy nagyobb előlegről is tárgyaltunk ezúttal, mtly a gabonaexportra lenne nyújtandó éa amely hosszú időre biztosítaná a D:viza-központ könnyű és zavartalan működését.
Hősök temetője és a társadalom
X.gykAiill.a, oVli bet 10 {S.J.t tujó.itúnktűl)
Magyarországnak alig v.n temetője, .melyikben ne aludná álmát néhol egy két, máshol .ok lok hősi h.lott, . világháború katonái, nemcsak msgyar k.tonák, de nigyon sok helyen az ellenséges állomok hsdlfoglyal Is.
A forradalom utáni időkben sokáig nem töriént intézkedés a hősök temetőinek rendbentartásán. Legtöbb helyen, különösen nsgyöbb városokban, igy Kanizsán is, esek egymásmellé sorakoztak a sírok, .miket l.ss.n kivert . gyom, nem voltsk rendes utak, csak sirok tömkelege, amit sok heiyen még erra Is felhasználtak, hogy orl.temrttek nem katona halottakat, öngyilkosokat ia.
Az emberbarát egyesületek később gondozásukba vették a hősi temetőket, Igy Kanizsán ls a keresztény nőegylet tartotta rendbea,
Csodálkozva rlrrt tekint, \'s— Do én ... én nom is akofiám fürödni.
— Hanem.
— Öngyilkos akartam lenni. Szándékosan kívántam beleesni a vir.be.
Föléli. Az .szlalomon egy B"\' dálián cigarettái mái. Rágyújt.
— Kár, hogy nem sikorült.
Csodálkozva pillantottam a lábszárain feszülő úszónadrágra.
— Miért van fürdökosziumben, l>" öngyilkos akart lenni?
— Mert éltem a gyanupörrel, hogy elevenen ki találnak halászni.
lább a ruhámat kívántam megmenteni. Igy van I Mégis jó »z elővigyázat! Az orgonsbpkor tövében vetkőztem le. A ruNSmtiak most is o" kell lennie.
Indulni készül, hogy ismét fölözzék a parton. Dj visszanyomtam a pamlagra.
— önnek pihenésre van szüksége. Macák ur. Meg a viz látása UJ.W végzetes lépésre ösztökélhetné M«1J Inkább valokit elküldünk a runíkirt.
— Hál jól
ölen is rohantak el egyszerre, hogy elhozzák a halnivágyó öltözékét. Tüvá tctlék az egész J)""""* ket. Az orgonabokrot meg is t«ls\'\'
1923. október 21.
zalai közlöny
J
Rott püspök lesz
A püspök római útjától
iSuj&t tudósítónktól.)
Várady L. Árpád halálával a megüresedett kalocsai érseki szók betöltése körül több kombináció merült fel. Legtöbbet emlegették különösen római útjával kapcsolatban gróf Zichy Gyula pécsi, majd Glattjelder temesvári püspököket és Batthyány érseket.
Ugyanekkor a veszprémi aulánál felülről már érdeklődni kezdtek, nem lenne e hajlandó dr. Rott a megüresedett érseki széket elfoglalni.
A Zalai Közlöny már akkor beavatott egyházi forrásból azt a hirt kapta, hogy a római Szentszék él a kormány hivatalos jelöltje a kalocsai érseki székre dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök, akinek utódja tekintetében még nem történt megállapodás.
a kalocsai érsek
várják a végleges döntést
Nagykanizsa, október 20. Munkatársunk most kérdést intézett egy olyan egyházi férfiúhoz, flki állásánál Jogva teljesen ismeri ezt az Ügyet s aki a következő választ adta:
— A Szentszék komoly jelöltje dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök. Hogy érsekké való kinevezése megtörténik-e, azt mostani római utja fogja eldönteni. Hogy dr. Rott mint kinevezett kalocsai érsek fogjA elhagyni a Vatikánt, azt annyival is inkább biztosra veszem, mert a Jő pásztor most már nem idegenkedik a Jontos megbízatás elvállalásától. A veszprémi püspöki szék betöltésére nézve nem történt még megállapodás. Számbavehelő jelöltekként Miszáros János érseki helynököt és dr. Leopold Antal prelátust emleget;k.
amennyire srerény anypgl viszonyai megengedték. Gondozták a sírokat, megünnepelték halottaknapjának estéjét, de « társ: dalom elfelcdke\' zett arról, hogy akik olt alusizák őrök álmukat, azok mindannyiunk halottal, hogy azokho; u cirokhoz mindannyiunk kegyelole el kell Hogy zarándokoljon éa áldozatos lélekkel letegye adógarasát n hősök pihenőhelyének kultusza érdekében.
Később a trianoni szerződés kötelességévé tette az összes legyőzött államoknak, hogy a katona- és hadifogoly-temetőket rendben tartsák. A minisztérium ki (a utalt e célra valamelyes segítséget, de természetesen ahol annyi a katona temető és olyan a pénzügyi\'lielyzet, mint C«onka Magyarországon, ott ebből a szubvencióból nem sokra jutott. A kanltsaí katona sirokról akkor feltettek fel egy katasztert, amelynek alapján minden oda teme tett katonát bárki könnyen megtalálhatott, rendezték az addig öaazn-vlssza, gazzal benőtt, sáros, rögös utakat, rendbehozták a airokat. A nőegylet minden jótékonysági akcióban áldozatraké8z munkássága erejéhez mérten mindent megtett éa az egéaz kcnizsal társadalom kötelezettségét magára vállalta. Meg is felelt ennek amennyire csak tudott.
Most aztán a miniszterelnökségnek a polgármesteri hivatalhoz érkezett rendelete kötelességévé teszi az egész városnak, a társadalom minden alakulatának és rétegének, hogy kivegye részét a hazafias kötelesség teljesítéséből. Nem a trianoni parancs, hanem nemzeti öntudatunk paranciszava Írja elő, hogy megbecsüljük azoknak emlékezetét, akik mindnyájunkért véreztek el a nagy háború idején.
A kanizaal bizottság; meg alakulása
Előírja ez a rendelet, hogy minden váiotban alakuljanak helyi bizottságok, melyek a társadalom egészét belekapcsolják abba a kegyeletes munkábp, amelyet eddig csekély anyagi erőkkel cgyegy jótékonysági egyesülőt végzett.
A napokban Kanizsán m«g is alakult egy ilyen szükebbkörü bi zottság. Tagjai Tontsch Róbert alezredes vezetésével Maier Grettl, a katolikus nőegylet képviseletében,
ták. De h ruháknak már csok hűlt heiye volt. Azokat bizony clemelte valomi pernahajder, mig & derék mázsaliszt a vizes sírban küzködött a halál árnyaival.
Macák János lóbktelenü1 roskadt bele a székbe.
— Most szépen vagyunk l — dadogta. — Most aztán mehetek megint meghalni.
Borjuszemü arcából leírhatatlan bánat 6s szemrehányás sugárzott felém. Zavarba hozott ez a tekintet. Engem tekintett élelo megmentőjének. — S enyém a felelősség is az első csalódásért, amely újjáéledésének pillanatában érte.
—\'Azért nom kell kétségbeesni, Macák ur. Van még néhány\' rend ruhám. Az egyiket önnek ajándékozom . . . Sohase szabadkozzék . . . Majd visszaküldi, ha jobban megy sora. ..
Az embereket elküldöm. Magamra maradok az öngyilkosjelölttel. Szent és megiileiődöu érzelmek lesznek úrrá a lelkemen. A szivére kívánok beszélni az élet fáradt katonájának. Meg ii történetére is kíváncsi vagyok.
Do előbb próbálgatja a ruhákat. Csak nehezen megy. A nadrágba csak belegyömöszöli magát. De a
aki eddig ia leglelkesebb s majdnem egyetlen harcosa volt ez ügynek, Waligurszku Antalné, az evangélikus, Kádár Lajosné a református nőegyletek elnöknői és Barbarits Lijos, a Zalai Közlöny segédszerkesztője.
A bizottság megalakulása után nyomban összeült, mely alkalommal a miniszterelnökség rendeletének Intenciói szerint elhatározták a bizottság kibővítését olyan érte lemben, hogy abban képviselve le gyen Kanizaa valamennyi számottevő társadalmi egyesülete.
lontsch alezredes ismertette egész terjedelmében a miniszteri rendeletet, mely szabályozza a katonatemetők beosztását, a temetkezési szabályokat, megtiltja hogy mást, mint a háború halottjait odatemessenek. Ezután is a hősi temetőkbe temethetők a háború rokkantjai vagy a háborúban szerzett betegség következtében meghalt katona-viseltek.
A renddel utasítja továbbá az igy megalakult bizottságokat, hogy lehetőség szerint valamelyes alapot létesítsenek a hősök temetőjének
kabát sehogysem megy föl. Sebaj. Rekkenő hőség van. Panyókára y«lve fogja viselni. Ugy is eljárhat,
Közben besötétedik. Meggyújtom a petróleum lámpát. Föltálalják a vacsorát is. Néhány palack vörösbort is állítottak az asztalra a vendég tiszteletére.
— Beszéljen Macák ur . .. ml indította erre a végzetes lépésre?
— Bolond és könnyelmű fickó vagyok. Pedig negyven éves vagyok már. Megjöhetett volna az eszem l Képzelje l Égy éjszaka alatt elvertem egész apAÍ örökségemel I
— Nagyobb összegei?
— Hogyne. Százötvenezer dollárt 1
Hihetetlenül csóválom ^ fejemet.
— ön tréfál I Hiszen ez lehetetlen. Vagy léved az összegben. Százötven ezer dollár I Rengeteg pénz az. Eny-nyinek nem lehet ily rövid idő alatt a nyakára hágni.
— Én pedig mégis elköltöttem, erősködik a mázsaliszt.
A bor megoldja a nyelvét. Elmond egy furcsa és kalandos történetet. De amilyen fantasztikus- eset, ép oly valószínű. Az spja évtizedekkel ezelőtt vándorolt ki Kanadába. Sokáig egy bálnavadász hajón teljesített szolgálatot. Majd különböző vállalkozá-
ápolásával járó kiadások mindenkori fedezésére a ezt az alapot adandó alkalmakkor tovább ftjleaz-szék. Tekintettel azonban a labilis pénzügyi helyzetre, a bizottság elhatározta, hogy ennek a kérdésnek a mtgoldását egyelőre függőben hagyja.
A rendelet felhívja a közigazgatási hatóságok vezetőit is arra, hogy működjenek körre hosonló értelemben a ahol önként alakuló bizoltiág nem lenne, ott a hatóság a maga tisztviselőiből alakitsa meg azt.
Halottak napja
Majd megbeszélte a bizottság a katona temet& halottaknapjának megünneplését. AfaterGreti bejelenti, hogy sikerült e célra 28 kg. gyertyát még kilogrammonként 4000 koronás árban lefoglalni, mert a hősök sírjainak kivilágítására csak 1 és fél kilogrammot kaptak. A szükséges 112.000 koronát kitavő összeget a társadalom adakozása révén fogják a hőlgyblzottsági tagok összegyűjteni. Indítványozza még, hogy a drága napszámra való tekln-
sokba fogolt, ós nagy vagyonra tett szert. Tizenöt óv előtt érkezett vissza Triesztbe egy vitorlás hajón, amely már a saját tulajdona volt. S akkor elkezdett tudakozódni eltűnt családja után, akikről már évek óla nem kapott hirt, mert időközben más városba költöztek.
> A mázsatiszt elérzékenyedik. Kék szeme megtelik könnyel.
— Szegóny papai Tiz napig volt csak Triesztben ... s akkor hirtelen meghalt. Megütötte a guta. Mi nem is tudtunk róla.
Pohár bort nyelt le. Hogy megoldódjók a nyelve.
— S mi lelt a vitorláshajóval ? — kíváncsiskodom.
— Eladta. Halála előtt négy nappal eladia egy amerikainak. Kapott érte százötvenezer dollárt.
— Beváltotta. Akkori értékben hétszázötvenezer koronát kapott. Ezt egy bécsi bankban-4\\e)yezto el. Azzal az ulasitással, hogy^mire negyven éves leszek és megjön az eszem, fizessék ki a kezemhoz, a kamatok kamatjával.
— Érdekes 1
— A mull hónapban kaptam az értesítést, hogy utazzak Bécsbo apai örökségem fölvételére. Lóhalálban
tettel a airok ■ munkálataira az ügyészségtől kellene rabokat kérni s azokat a rabnapszómnál jobban fizetni. — A bizottság elhatározta, hogy ez ügyben összeköttetésbe lép az ügyészség elnökével.
Több kisebb jelentőségű kérdés megbeszélése után a birottsági ülés befejeződött.
Petroleumot találtak a Mátrában
Budapest, október 20 A mult hét csütörtökjén váratlan szenzációja volt a pénzügyminisztérium bányászati osztályának: Kállay Tibor pénzügyminiszter előtt megjelent Acs Tivadar, a dorogházi azénbányaterület bérlője és előadta, hogy mintegy három hónapja magánvállalkozása érdekében fontos geológiai kutatásokat végez a Métra éa a Cserhát hegységben és a Mátrában Racaka éa Párád környékén a Miklós és Bájpatak környékén 65 petroleummedencék vannak. A miniszter dr. Papanek miniszteri tanáciost küldte ki ax ügy előadójául, aki felszólította a vállalkozót, hogy az általa előadottakat igazolja. Acs -erre felkérte a budapesti egyetem Földtani Intézetét, hogy a szükséges vizsgálatot végezze el. A Földtani Intézet részéről dr. Hoynos Rezső tanársegéd kiszállt a Mátrába és Recska környékén hatqjmas metángáz és pet-roleumforrások nyomára jött. A Recska melletti Cservicén mélyfúrásból már nyersnajtát is produkáltak. A geológus szakvéleménye szerint azok a főkellékek, amelyek princípiumai a petróleum- és földgázmedencéknek, sőt a terület, bár vulkánikus vetők határolják körűi, a földtermékek gazdasága tekintetében midenben emlékeztetnek a világ .nagy petroleumlelő helyeire. A uagjr kiaciestelep kitermelési jogát az\'állam természetesen magának akarja fentartánl.
MIG A KERESKEDŐ PIHEN. === HELYETTE A REKLÁM DOLGOZIK!!
rohantam az oszlrák fővárosba. Megjelenek a bankban. S ott kifizettek a kezemhez hétszázötvenezer osztrák koronát. Osztrákban 1 Mit azól l
— Az mennyi?
Zavarosamáhunyorgat a szemével.
— Az? Tir dollárI Tiz egész dollár I A százötvenezer dollár ennyire zsugorodott össze. Mert az osztrák korona kissé elértéktelenedett. S képzelje! Egy éjszaka alatt elvertem! A Kaertnerstrassén megismerkedtem egy nagyon csinos nővel. Együtt mentünk vacsorázni. Nagyon Jól mulattunk. Nem is sajnálom. Reggel mikor fölébredtem ezer osztrák korona maradi a zsebemben. Éppen elég volt kapupénzre. Vége volt az apai örökségemnek.
Szomorúan bólogat a fejével.
— Nincs igazam, hogy a Dunába akarom ölni magam ?
Nem tudom, hogy mit válaszoljak. Mivel is tudnám megvigasztalni?
Fölállt. Etindul bizonytalan léptekkel a kert kísértetiesen hajladozó szederfái alatt, ajándék ruhában s a tőlem kölcsönkért ötszáz koronával a zsobében a vicinális állomás felé. Vissza Pestre uj óiét és uj reménységek felél
ZALAI KÖZLÖNY
4
HÍREK.
— (Naptár) Okt. 21. Orsolya. Október 22. Kordul..
— (Időjárás) Enyhe, esőre hsjló Idő várható.
— (Apponyi Amerikában) Washingtonból jelentik: Apponyi Albert gróf Washingtonban tartott előadásán arról értekezett, hogy Amerika mily előnyöket nyújthatna a Magyarországnak engedélyezett kölcsönnél.
— (Albrecht főherceg
Ifjaságl vöröskereszt egylet elnŐke) A Magyar Ifjak Vöröskereszt Egyesületének végrehajtó bizottsága a napokban tiszteletbeli elnökévé választotta Albrecht főherceget, akit mn küldöttség utján kért fel. A főherceg elfogadta az elnökséget és kijelentette, hogy a legnagyobb őrömmel éa készséggel vesz részt a nagyfontosságú munkában, melyet a jövŐ nrmzedék érdekében idehaza és a külföldön kifejtenek.
— (Borzevlczy Albert ünneplése Triesztben) Triesztből jelentik: Btrzeviczy Albert tegnap Triesztbe érkezett. A pályaudvaron Hortis szenátor, a magyar főkön-zul és számos előkelőség fogadta. Este a Minerva Társaság Berzeviczy tiszteletére díszvacsorát rendezett, amelyen megjelentek Hortis szenátor, Pitacco polgármester, a magyar főkonzul, a katonai és polgári hatóságok vezetői, továbbá a város társadalmi, Ipori és kereskedelmi előkelőlégei. A vtetora során Hortis, Pitacco és Fresco, az olaszmagyar kereskedelmi kamara elnöke Olaszország és Magyarország baráti kapcsolatát ünnepelték. Berzeviczy Albert válaszában meleg szavakban mondott köszönetet és a két nemzet tartós barátságára üritette poharát. A azónokokat lelkesen megtapsolták.
— (Tholway Zsigmond kinevezése) A Fíursau György főfelügyelő nyugalomba vonu\'ásával megüresedett nagykanizsai posts-főnöki állásra — mint értesülünk — a kereskedelemügyi miniszter kinevezte dr. Tholway Zsigmond felügyelőt, a bonyhádi postahivatal főnökét, aki pár hónap óta ideiglenesen vezette a kanizaal postahivatalt a aki máris elnyerte a város közönségének osztatlan szeretetét és bizalmát. Az 1. számú posta- éa távirdahlvatal főnökhelyettese továbbra is Maschler István felügyelő marad.
— (Előléptetés) A m. kir. földmivelésügyl miniszter Fürst Sándor kanizsai állatorvost a VIII. rang-osztályba főorvossá léptette elő.
— (Személyi hlr) Dr. Szabó Zsigmond a kanizaai közkórház bclosztályának főorvosa, tegnap szabadságáról visszatérve átvette osztályának vezetését.
— (Nem kerül B Határa az állomásfőnök) Rosszakaratú hl Tesztelések járták be Kanizsa városát arról, hogy Strém Ignác déli-
\\vasúti állomásfőnököt az igazgatóság B-listára helyezte. Értesülésünk szerint ez a hlr minden alapot nélkülöz.**
— (Útban a bagóhegy I nj harang) P. Ehrlich A. Alajos kis-kanizaai lelkészh. Szlezák László budapesti haranggyárostól azt az értesítést kapta, hogy a bagóhegyi Szt. Illés harang elkészült s már vasútra Is adták. Felszentelése 1923. október 28-án lesz.
— (Regény folytatáaank) Péterfy Tamás Linka cimü regé nyének mai folytatása lapunk 5 ik oldalán van.
— (XI. Pina pápa sasfiókot kapott ajándékba) Rómából jelentik: A pápa a napokban váratlan és különös ajándékot kapott. Pietravola város plébánosa egy hatalmss élő sasfiókot hozott a Vatikánba, melyet maga fogott el a Mutri hegy ormán. Az ajándékozó ajándéka mellé szonettet Irt, melyben a Szent Atya érdemeit méltatja az alpinizmus terén. A oápa igen megörült a ritka ajándéknak és a Vatikán kertjében helyezte el a sasfiókot, a magasságok madarát gyakran felkeresve és visszagondolva azokra az időkre, mikor még ő is ott bolyongott az Appenninek msgas hegyormaio.
— (Massaryk éa Benes utazása) Prágából jelentik : Massaryk elnök Benes cseh külügyminiszter kíséretében Brüsselbe érkezett. Az elnököt a pályaudvaron Albert király és Lipót herceg fogadták. A királyi palo\'ába vezető uton az elnököt az útvonalon elhelyezkedő közönség lelkes ovációban részesítette.
— (Leszállították a cukor uj árát) Budapestről jelentik: A jóvó hetekben piacra kerü:ó uj cukor árára vonatkozólag a pénzügyminisztérium és a cukorgyárak mftr megegyeztek egymással. A gyáro-ok külföldi pari\'.os alapján kötelesek az árakat megállapítani, ha drágítani akarnak, ehhez nem kell kikérniük a kormány jóváhagyását. A külföldi paritás mértéke a cseh cukor ára. S mert e szerint ma 200 koronával mértékeit a magyar cukor, az uj cukor árát kétszáz koronával olcsóbban fogják megállapítani
— (Drágul a cigarettapapír) Budapestről jelentik: A pénzügyminiszter újra szabályozta a szivarka-hüvely éa szivarkspspir után fizetendő árrészesedést. A forgalmi adón felül a azlvarkahűvely után dobozonként legfeljebb 100 hüvely tartalommal 99 K, minden meg kezdett további 100 hüvely után ugyancsak 99 K, szivarkapapir után legfeljebb 60 papír tartalommal 491/, K, ezt meghaladó tartalommal biró csomagnál minden megkezdett további 60 lap után szintén 491/, koronát.
— (A tisztviselők lisztje)
Budapestről jelentik: A hatósági őrlési adó tárgyában a hivatalos lap legközelebbi számában rendelet jelenik meg, amely az erre vonatkozó érvényben lévő rendelet rendelkezéseit lényegesen megváltoztatja. Eszerint a tisztviselők ezentúl a 6 os számú lisztnek megfelelő lisztet fognak kapni.
— (A drágulás rekordja) Borlinből jelentik : As áremelkedések fantasst kus arányokat öltöttek. Itt igaián helyén v-n mondani, hogy az ár«k úgyszólván ó:áiól-ór*ra o-nelkednek. Megtanéat, hogy egy vendéglőben valaki ebéd elótt konyakot rondelt. As ebéd befejoxte után ismét megivo\'.t egy pohárka konyakot A száui\'a kifizetésénél az illető csodálkozva vette észro, hogy az egyik pohárka konyakért 30 millió márkát számított a főpincér, mlg a másikért CD milliót.
— ííera tévedés ez? — figyelmoztolto a vendég a fő; incért.
— Egyáltalában nem, — hangzott a válasz, t- akkor, amikor ax első pohárkát Inni mél-
P jisUtot\', egy pohárka konyak ára harmincmillió volt. Amikor azonboo az ebéd végeztévé a másodikat el méltóit atott fogyasztani, akkor egy pohárka konyak ára már hatvanmillió tnárLa volt.
— (Gyilkosság hlpdóils hatása
alatt) Newyorkból Jelenik: Arttiur Covell csillagász évek óta magival tehetetlenül, ssélütütter. sógornőjénél élt Marsiadban (Oregon áll m). At asszony önfeláldozóan ápolta sógorát, mignem egy n\'p saját fia, a 10 éves Alton Bonvell, meggy i\'kolta anyját. A fiút letartóztatták, miro ez olmoudta hogy ő nem akarta anyját, kit nagyon szeretőit, meggyilkolni, do nagybátyjának, a szélütött Arthur Covelloek, ollenílhatailan befolyása alatt kénytelen volt vérei tettét vé?«h \'jtani. A cs»Hd Ismerősei megerősítik, hogy n nagybeteg annak ellenére, hogy sógornőjo önfeláldozóan ápolti, féltékeny volt ennek egészségére és napról ni pr- jobban gyűlölte. Mivel rzonban m»ga reot mozdulhatott, unokaöccsét hipnotizálta, hogy gylkojaniig anyját. A szeroicsét\'en fin állandóan ezt hangoztatja: megöltem anyámat, do csak a kezemmel és nem öntudatoddal. Az ördögi-gonoszságu csillagászt lelát tózt-ittak.
— (Anyakönyvi hírek) A kanizsai anyakönyvi hivatal jelentése a mult hétről: Született: ösazesen 20, ebből 9 fiu, 11 leány. Házasságot kötöttek ; Erdődy Ádám ser-téspásvtor Tóth Annával, Hóbor József borbélysegéd Pápai Rozáliával, dr. Sartorí Zsigmond kir. járás-bíró Kovács Erzsébettel, Munkácsi L»jos szobafístő ssgéd Sz*bó Katalinnal, Penct Jínos kocsis Kan\'a Máriával. Elhaltak: Hőcken Boldi-zsárné szül. Ivcsik Katalin 68 éves györgeség, Major Mária 17 napos bélhurut, özv. Schleiffer Gusztávné szül. Spiegl Janka 65 éves szlvbé-nuláa, Németh Andritné szül. Ti-már Éva 44 éves szívszélhűdés, Szabó Ilona 4 hónapos bélhuru*, Andrósece Sándor 36 éves főldmi-ves szivbénulás, Magyar Anna 3 hónapos bélhurut, Pollák Eva 3 napos emésztéahiány, Bander Anna 14 éves tüdőgümőkór, Máté Ilona 13 éves csonlgümőkór, Wéber Matild kézimunka előnyomda tulajdonos 56 éves méhrák.
— (Telefon Budapest és Prága között) A kereskedelmi minisztériumtól vett értesülés szerint s csehszlovák postaigazgató-aággal egyetérlőleg a Budapest— Prága közti távbeszélő forgalmat, amely eddig csak állami beszélgetésekre szolgált, október 20 ával a magánbeszélgetésekre is kiterjesztik. Egyszeri, húromperces beszélgetés dija 8000 korona, sürgősé 24.000 korona, beszélgetésre való meghívás (fizetett szolgálati értesítés) 4000 korons. A magyar és csehszlovák postsigazgatás közt ezenfelül a két ország fontosabb városait összekötő uj távbeszélő viszonylatok forgalmának megnyl-tásn Iránt i« folynak tárgyalások.
— (Muukáalfjaságl nap) A nagykanizsai Keresztény Ifjuonunká-sok jövő vasárnap d. e. fél 12 órakor Ifjumunkásl nagygyűlést tartanak a Keresztény Otthonban dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képvltelő és K. Péczely László földbirtokos fő védnökaége alatt. A gyűlésen az ifjúmunkások legégetőbb kérdései
— különösen a mai helyzet — kerülnek tárgyalás alá. Az országos központból erre az alkalomra lejönnek Frühwirth Mátyás nemzetgyűlési képviselő, Urr Györyv fő titkár, Vavrinecz Dezső és Nóvák Gyula vezetőiégi tagok. A nngy-gyülés elnöke P. Mátés Hilár fe-rencesIelkésT, a kanizsai keresztény Ifjúmunkások vezére. Este a Keresztény Otthonban díszelőadást tartanak.
1923. október 21.
. — (A Stefánia Szövetség IrözgyUIése) Szombat délután 6 órákor tartotta meg rendes évi közgyűlését a Stefánia Siövctség dr. Winkler Ernő főrabbi elnöklete alatt. A közgyűlés megnyitáaa után dr. Szabó István Igozgstó főorvos terjesztette elő az egyesület mult évi működéséről stóló jelentését amit már úgyszólván ismertettünk. A jelentés tudomásul vétele után a közgyűlés jegyzőkönyvi kösröne-tet szavazott dr. Nisponszky Béla és dr. Szabó István orvoso\'tnsk önfeláldozó működésükért. Fischv János pénztári jelentését tudomásul véve, a tagdijakat felemelték 1000 koronára. Ax alapszabályok módosítás után pénztári ellenőrnek msg-válssztották Benczik J*nost. Végül kimondották a fiókszövetség újbóli megalakulását.
— (A cinkotal gyilkos az idegen légióban) Győrből jelentik : Az itteni rendőrségnek nagy szenzációja van: letarlóvtatott ejy fiatalembert, aki már hónapok óta mint nyelvmester élt a városban i kiderült róln, hogy az utóbbi idő* ben elkövetett gyeri betöréseknek Ő a tettese. Állítólag Bálintfy Jsn6 a neve. A rendőrségen bcismeiÓ vallomást tett. Ennek során a többi közt a következőket mondotta:
— Haszonnégy éves vagyok m>ndö»*/.e, de már bejártam Angliát, Németországot, Franciaországot és Olaozorszagot is. Kalandozásaim közben teljrsen megtanultan ezeknek az országoknak a nyelvét és ez adta az eszmét, Hogy kervyercmet nyelvek tanításával szerezzem meg. Franciaországban azonban annyira rosszul ment a dolgom, hogy közel álltam az éhen-hliláshoz. Hogy segítsek msgamon, beálltam az IdegL-n légióba. Itt jó helyem volt. S:nki sem érdeklődött a multam iránt, a társaság olyan elemekből állt. hogy rágondolni is szötnyücég. Sikkasztók, betörik, gyilkosok, előkelő családok elzüllött fiai voltak köröttünk. Természetű tehát, Jiogy csík « legdrákóibb rendszabályokkal lehetett a fegyelmet fenntartani. Az idegen légióban, Afrika földjén találkoztam egy hírhedt magyarral,. Kiss Bélával, a cinkotal nyo\'ctzoros asszonygyil-kossal.
Bálintfy elbeszélésének ez a része a legnagyobb érdeklődést keltette. A detektívek a kérdések egész seregét intézték hozzá, hogy nem*« tévedhetett? Bálintfy azonban i legnagyobb határozottsággal fenntartotta vallomását. Kiss Béla a hírhedt cinkotai gyilkos telteliől is beszélt neki. Bálintfy vallomási a közelmúlt egyik legnagyobb bűntényéről rántja fel a leplet. Emlékezetes, hogy Kiss Béla 8 leányt meggyilkolt és holttetteiket bádoghordókban rejtette el. A rendőrség hónapokig nyomozta a gyilkost, de ciak annyit tudott megállapítod, hogy Kiss B\'la a szerbiai frontra ment, ahol fogságba esett és a kragujevácl kórházak egyikében tífuszban vagy más fertőző betegcégben állítólag m ghalt. Bálintfy vallomása cít a feltevést macitól)..
nyitási áa záró árfolyamai, valamint a valuta éa gabona hlvataloa tájékoztató árai megtekinthetők lapunk kiadóhivatalának F5 ut 13. aii« alatti kirakatában.
1923. október 21.
— (UJ angol tudományos expedíció) Londonból jelenlik : Slfekleton hajójának, az Endu ancemk, volt paroncsnoka, F. A. Wonloy, decemberben tudományos expediclc ra indul Angliából. Az expedíció ki siny, mindössxo tonnás gfojHchton, o l\'aUfindertn, indnl útjára brit-Guyanába Mexikóba, majd a hawal, a tahiti, fidzsl és a déltengeri s*ig>lekro. A körúton érintik az ausztráliai (Jueensland partjait én a Karrier-\' sátonyokat U, hogy az erre a célra késsült speciális berendezésekkel a Csendes-Oceán viselnek életéról fényképsorozatokat készítsenek. Worsleynak az a szándék-, hogy tanulmányozza a brit Üj-Culnoátan lévó Fly folyó állat- és növényvilágát, úgyszintén a maláj-sxorotok, Ceylon és Keleí-Afcika part-Vllékének természeti érdekességeit is.
(x) Orvosi hir. Dr. Kohón Imre fogorvos azabodfágáról hazaérkezett és rendelését (Zrínyi Miklós utca 40 »r.) ismét megkezdte.
(*) J«í7®k » „Debrecenbe kéne menni*4 előadására. A mai előadásra jegyek a Polgári Egyletben délelőtt 10 órától kaphatók.
(x) Jack London nj regényét kőxll a Pesti Napló. A Pesti Napló, amelynek magas szinvonalu, érdekes regényrovata eddig is nagy feltűnést kelteti, most különleges irodalmi szenzációval kedveskedik olvasóinak. Jack Londonnak, a híres amerikai Írónak: A tengeri farka^\' A vadon szava és még annyi nálunk is példátlanul népszerű regény szerzőjének, uj, még mogyar nyelven meg nem jelent müvét köz i értékes fordításban. .A „Farkas fia" — ez az uj regény címe — Alaskában. játszik, ép ugy mint A vadon szava, A havasok lánya és Jack Londonnak még szitmos regénye, melyekhez ha-sonlóan izgalmasan érdekes, mé\'.y filozófiával loli s gyönyörű leírásaival is méltóan illeszkedik be Jick London népszerű irodalmi munkáságába A Pjsií N p\'ó olvasói bizonyára méltányolni fogják azt aa áldozat-készséget, amely szamunkra biztosította ezt az irodalmi csemegét.
(x) Egy humoros mondás szerint, ha egy gépbo elől be teszik a szamarat, hátul kijön a kész szalámi.
Mi azonban komolyan állítjuk, hogy abból a nyers cikóriából, amely az Uhu kávé gyártelepére, a vaggonok-.ban befttt, kávét csinálnak anélkül, hogy Bhhoz egy kéz is hozzányúlna, mert mosást, aprítást, szárítást pörkölést, csomagolást mind mind önműködő gépek végzik s egyik gép adja tovább a másiknak. ^Icg lehol tehát afelől mindenki nyugtatva, hogy az Uhu kávé tiszta — baktérium mentes — léhát egészéges. Ezt csak egy nagy és a legmodernebb gépekkel berendezett gyár tudja a fogyasztó közönségnek nyújtani.
(x) TŐssdel hiteiintézet R T. Alaptőke teljesen befizetett 50,000.000 korona. Ideiglenes iroda : VI. Hajós-u. 7. II. 8. Telefon 128 -04. Elfogad és középárfolyam körül teljesít mindennemű értéktőzsdei megbízást Koszipénzeket nyújt értékpapírokra és át vesz tőkéket gyümölcsöztetés végett. Személyes felvilágosítások az l intézet vezérigazgatójánál Gellért Henrik Urnái Nagykanizsán (B-íjza-utca 6. sz.) f. hó 20 án és 21-én délelőtt 11—1 óra közölt.
(x) Haxntsfogakat, aranyat, ezüstöt, briliánsokat, érmeket, aipacca evőeszközöket és dísztárgyakat a legmagasabb napi árban veszek. — Fried József ékszerész, Sugár-ul 2. szám. (Fő-ui és Sugár-ut sarok.)
(x) Ne törje a fejét- mindenféle harisnyaügyeken, hanem forduljon F1LIPP harisnyakötődéjéhez, Szombathely,Széli Kálmán-utca 6: sí.
zalaí közlöny
Unka
A_,Zil.l Köilöny- eredeti regénye
Irt.: Pótoríy TamAa (13)
A sápadt arcú fiatalember mohó vággyal nézte a kih.lászott fényes ólmot. Különös alakját bámulta, csődítő. Látszott rajta az édes mámorító öröm érzete, hallatszolt melléneit h.ngos dobogása a boldogságtól... Megvolt I...
Az ólomöntés nem szokott csalni soha I — azt mondta Csobrinka és ime neki megjövendölte az ábrándjai netovábbját, reszkető két kezével foghatla .... Megvolt! .... A korona ....
És valóban koronát fogott, félreismerhetetlenül korona volt. Látszol! » kör, mely a fejére jön, az ágak és azon > kis gombocskák. Minden, minden meg volt rajta, csakhogy kicsiny alakban. Éi Janku Ábrahám hstártalan őrömének nyilvánulását hangok áital is kifejezte:
— Csobrinka ! Csobrinka! Tc a világ legnagyobb csodája I . . .
— Talán hazudott az ólom? — kérdezte a cigánymcnyecske, — az nem leheli Az ólom nem hazudik soha ? Azt a túlvilági nagyszellemsk kezei formálják a földi ember jöven. dőjénck képéről. ..
—- Nézz ide Csobrinka! — szólt hozzá Janku szivéből áradó lelkesedéssel.
A cigánymcnyecske legkisebb meglepetés nélkül állott Janku mellé. Megnézte jól az ólomdarabot és rátekintett a sápadt ifjú homlokára.
— Lehetetlennek tartod ezt? — kérdezte komolyan Csobrinka és tc*
\'lvább csengett édes hangja, — miért? A le fejedet nem ékesítheti egykor korona ?. . . A kik koronát viselnek, azok is csak emberek I S talán százszorta gyarlóbbak náladnál l . . . Te erre gondoltál és jövendőd az, hogy meg fogod nyerni.. . Viseld boldo> gan, de ne feledd el akkor meglá-togatni, ki neked a hatalmat meg jósolám. Most nincs több mondani valóm. Járj békével Janku Ábrahám I
Az ifjú moghatoltan állott a szép Csobrinka előtt. Zsebeiből pénzdara bokát csúsztatott a lengerikagylók csavaros üregeibe. Drága ólomdarabja t elrejtette, nehogy baj érje, és ugy őrizte, mint a kincseket szokták Kábult fővel botorkált kifelé a hires Csobrinka föld alá vájt huru-bájából. Mennyi terv, mennyi vágy űzte Janku Ábrahámot és mennyi szép és nemes eszme volt az egyszerű törvényszéki írnok szivében, azt az utána következő években bemutatta. Hogvjnire volt képes az eszméért, a történelem véres
betűkkel véste föl lapjaira.
III. FEJEZET. Akarom I . . . .
A boldog ifjú ember másnap korád elhagyta hires Torda városát. — Nyugatra indult, az Érchegység oláhldkta vidékére. Sziklás oldalok mellett, tölgyóriások dus koronái alatt" vezette útja fölfelé a mócok földjére. Az utazás alait több falusi olfthyal találkozott, kiket mócoknak hívnak. Tizen húszan jönnek lefelé a sziklás uton. A lovak törpe, vaskos lesiü, erős állatok, melyeket mokány lónak neveznek ós melyek hegyi uiazásra igen alkalmasak. A nyeregben elől-hátul zsákok vannak keresztül rakva, melyok közölt nagy fekete báránybőr sapkával ül a móc. A zsákok tartalma sajt és juhluró-ból áll. Fölfelé sót és gabonát hoznak a havasi lakók ezekben a zsákokban és nem ülnek a lovon, hanem vezetik. (Folyt Wv.)
Edison a spiritizmusról
Newyork, október 10
Harding elnök temetéaén jelen volt Thomas Alva Edison és né-hény megjegyzést tett a túlvilági életben abban a szükkorü társaságban, amelyben éppen volt. — A New York Times tudósítója most négy kérdést terjesztett Irásbsn Edison elé, amikre Edison energikus nemmel válaszolt. A kérdések nagyon érdekesek voltak. Itt közöljük :
Az elektromosság, vagy a kémia terén végzett kísérletei során találkozott-e ön olyasvalamivel, ami szplritlsztikus természetű jelenségekre utal? Megvizsgálta-e ön már valaha azoknak a médiumoknak az állításait, akik azt mondják, hogy érintkezésbe jutottak a halottakkal? érdeklődéssel viseltetik-e Ön azok Iránt a szpiririsztikus megnyilatkozások Iránt, amiket Conan Doyle propagált, precízebben aziránt a rejtélyes anyag Iránt, amit ekloplazmának neveznek? Foglalkozott-e ön behatóan azokkal a kísérletekkel, amiket a British, vágy Amrrlcsn Assoclatlon for Paychi-cal Research végzett ?
A tagadó feleletet, amit Edison valamennyi kérdésre adott, intervju követte, amelyben Edison röviden a következőkben foglalta Össze ax életről alkotott elméletét:
Egységesek összesége kelti életre az embert, szervezi, ellenőrzi és energiával teliti a szellemi és fizikai tevékenységet. Ezek az egységesek intelligenciával birnak. Egyenkint oszthatatlanok és elpusztíthatatlanok és olyan kicsinyek, hogy eddig mikroszkóppal jelenlétüket megállapítani nem alkerült, olyan kicsinyek, hogy valószínűleg olyan könnyen hatolhatnak át az üvegen, mint a fény. Amikor az emberi test megszűnik élni, ezek az egységek kivonulnak belőle, de élők és értei mesek maradnak. Hogy egy rajban maradnak-e, vagy szétválnak és különféle irányokba mennek, hogy uj emberek születésével újra fel veszik-e régi feladatukat vagy más feladatokat, vagy semmit, ezek oly spekulációk, amelyek kívül eanes a hipotézisen.
Edison a rövid összefoglalás után azt felelte, hogy az újságíró jobban tenné, ha most egy biológus hoz fordulna további információért, mert ő nem hiszi, hogy az embernek lelke van, hacsak ezeket az egységeket nem hivjuk léleknek, még kevésbbé hiszi azt, hogy az emberi életnek akár szpirltuélis, akár fizikai formában folytatása van a halál után, igy hét elméletével a biológia terére tévedt.
Az említett egységek miriád-számra lakoznak az emberi testben. Kommunitásokbsn dolgoznak, minden kommuoitás a maga kiszabott feladatét végzi. Minden sejt egy ilyen kommuoitás. Ha az ember megégeti az ujját, a bőr elpusztul, idővel uj bőr képződik, az ujjlenyomat azonban változatlanul a régi marad. Ml történt ? A kom munltáaok — rajzolók, mérnökök és építők újra építették a bőrt az eredeti tervek alapján anélkül, hogy attól egy hajszálnyit is eltértek volna. Nem véletlen volt, hogy a -bőr ugy nőtt, mint azelőtt, nem is a természet müve, valaki, vagy valakik tervezték az uj növést és felügyeltek arra, hogy az ugyanolyan legyen, mint azelőtt. Mi nem tudjuk, hogy milyen volt a minta, ez mutatja, hogy agyunknak semmi szerep aem jut az újjáépítésben.
Ezek az egységek alkotják az életet. Ezek alakítják újjá az elhasznált szöveteket és ezek őrködnek a szervek működése felett. Ha egy azerv elpusztult vsgy az egységek számárs lakbatstlanná válik, akkor kiköltöznek belőle. Ha a test betegség vagy baleaet folytán teljesen lakhatatlanná válik, az összea egységek kivonulnak belőle. Lehet, hogy ásványokban folytatják az életüket, mert bizonyos kristályformák nagyon határozott és azöve-vényes mintát mutatnak, valahol azonban megvannak. Számuk mindig korlátolt, ha nem lenne az, a szaporodásnak nem lenne határa. A számítások ugyanis azt mutatják, hogy ha elvetnék az összea kukorici-szemeket, amik teremnek, az átlagos termés néhány év alatt hatvan láb magas kukoricaréteggel fedné be az egész földet. Ez azonban nem következnék be, mert a főidben vagy a levegőben nincs anoyi élet-egyaég.
A nagy kommunitás, amit embernek nevezünk, több c«oport egységgel rendelkezik. Ezek közül sz egyik" csoport predomináló hatással blr. Ez az embercioport. Ez azért fontos, mert születési folyamat alatt az ember több állati variáción megy keresztül, hol béka, hol halhoz hasonló, stb.
Az élet principiums az élő egységek munkája az anyagban, A mi testünk az én hitem szerint holt anyagot alkot. Születésünktől a halálunkig ciak ezek az egységek élnek. A szellemet nem tudom elképzelni. Nem lehet elképzelni valamit, aminek nincs súlya, materiális formája, tömege, niocs semmije. Nem hiszem, hogy vannak szellemek és láthatók bizonyos körülmények között. Nem hiszem, hogy asztalokat táncoltatnak. Hogy egészen őszinte legyek, a közlekedési metódusok durvasága at, amely kétségessé tes>i előttem a halottakkal való érintkezés lehetőségét. Ugyan miért vesztegetnék a túlvilágon élők arra az idejüket, hogy asztalt taszigálhassanak?
SPORTÉLET.
(o) A vasárnapi bajnoki mérkőzés. Ma délután rendazi meg a „Zrínyi* Torna Egylet legnehezebb bajnoki mérkőzését. Hogy ki lesz a győztes a a győzelemmel együtt az első az őszKtfordulőbao, azt nehéz eldönteni. A Celldömölki Sport Egylet kitűnő csatársorával szembe áll a Zrinyl „nehéz" védelme, amely eddig még a legerősebb ellenfelekkel szemben is kitűnően látta el a dolgát. Csatársora is uj összeállításban fog szerepelni s minden remény megvan arra, hogy nemcsak a mezőnyben fognak tetszetős játékot mutatni, de tudásukat gólokkal is kifejezésre juttatják. Az erőviszonyok egyformák, a „Zrlnyi"-nek legfeljebb a honi pálya ad előnyt. A mérkőzés délután fél 3 órakor kezdődik a József főherceg uti „Zrínyi" sporttelepen.
Értesítés 1
AJ*ntok Ipiri i
kaiáníif icc kivál
parkethulladékfAL
MqmdiUiútl «:fctfia n.rg.r Updl
uf [Arin; JtDoa-att. n.)
<17. Bruck Mór, Siótok.
Mig a kereakedő plhan, helyette a reklám dolgoalk.
zalai közlöny
1923. október 21.
Különfélék.
Oszí munka a konyhakertben
Legtöbb kertgazda, ha terményeit felszedte éa betakarította, ugy véli, hogy taviscig a kertben ninci semmi dolga. Pedig hát nemciak tavaszkor és uyáron, de bizony őazkor la van a kertben elég dolog olyan, amely szinte alapvető biztosítéka a következő év termésének.
Amint minden külterjes mezőgazda tapaaztelhatja azt, hogy nem várható jó termés, ha a tavaazlak alá nem szántja meg őszkor mélyen a talajt, azonképpen a konyhakerti növények is megkívánják az őszi talajmunkát, melynek nyomán a termés nemcsak jobb, de több l«. Az őszkor, vagy esetleg enyhe télen, jó mélyen felszántott, vagy hantosán ásott kertiföld minden tekintetben annyira megjavul, hogy aokszor egy rosaz trágyázással felér. Es ebben van la Igazság. Az őszkor, vagy esetleg télen feláaott talajt, az őszi-téli csapadék éa a fagy jobban átjárhatja, igy aztán az altalaj tartaléknedvességet kap, Illetve a hantos feltalajban lévő szilárd ásványi sókat elmálcsitja, a levegő és világosság könnyebb behatása folytán az u. n. talaj-baktériumok is elszaporodhatnak s a talaj porhanyóssá lesz úgyannyira, hogy a tavaszkori talajmunka félannyi erőt kiván.
Minden konyhakertnek a forgó, a váltórendszer alapján egyenlő táblákra kell osztva lenni, mely táblákat olykor-olykor meg is kell forgatni, rigolirozni azzal, hogy a konyhakertben elég, ha 50 cm. mélyre forgatjuk, mert hiszen a konyhakerti növények gyökerei ennél mélyebbre nem hatolnak.
Ezt a talajforgatáat la őszkor lehet megkezdeni, amikor mieden gyomnövény gyökere, ds főképpen az annyira elszaporodott tarack gyökere alaposan irtható. Irtható ugyancsak ilyenkor, a cserebogár^ pajor, a lótetü a máa hasonló, a talajban élő állati ellenség is.
őszkor módunkban van a talaj felszínén lévő növényi élŐsdieket Is pusztítani azzal, hogy az ásás vagy talajforgatás előtt minden levét- éa növényi azárhulladékot, kórót összegyűjtjük éa elégetjük. A különféle penészgombák telető spórái rendszerint a hulladékon telelnek ki, melyet ha el nem takarítunk, vagy a talajba aláásunk, megfertőzzük vele a talajt is.
Tehát nemcsak a bab vagy a paradicsom stb. szárait, de a talaj ban maradt káposztafélék torzsált, gyökereit is el kell távolítani, mert ezek mindannyian telelő melegágyai a kártevő penészgombáknak.
öszi munkája a konyhakertnek trágyázása la, de csak teljesen érett trágya az, amely ebben a tekintetben flgyelmst érdemel; azonban csak azt a táblát kell megtrágyázni, melyre a vetésforgó sz*?rint tor kerül.
Vannak konyhakerti növények,
/amelyeket őszkor kell, vagy lehet kiültetni. Igy például a téli aaláta-palántát őszkor kell kiültetni, hogy korán tavaszkor termény váljon belőle. A. fokhagyma Is jobb termést ad, ha már Őazkor ültetjük el. Ugyancsak\'korán tavaazkor zpld hagyma is caak »ygy Irhetséges, ha á dughagymfc őazkor kerül a talajba. Lehet őazkor petrezaelyem, paazternák-magot vetni, mert ennek magja amugyla lassan cairázlk a a korán tavaazkor fejlődő növénykék elbírják az utófagyot.
Végül őszi munka sorába tartozik a konyhakertben az. is, ha a spárga-ágyást a fagy előtt érett trágyával, a földieper palántákat prdig apró falombbal vagy törek-kel, pelyvával betakarjuk, épp ugy a téli saláta palántákat is. Éi ha télen is akarunk sóskát, labodát a konyhára vinni, ugy ezeket az ágyásokat deszkával takarjuk be, mely fölé a fxgyok beálltával szalmás, de nem meleg trágyát teszünk Ilyenformán a sóska és laboda üdén, fagymentes marad, télen bármikor hozzáférhető.
KÖZGAZDASÁG.
A pénzügyminiszter uj rendeletben szabályozza a devizaügyeket
Budapeat, okt. 20
Ismerteltük már a Takarékpénztárak éi Bankok Egyesületének memorandumát, amelyben rámu tattak a tőrsdei lanyhaság okaira és kifejtették, hogy milyen itézke-dések szükségesek a D ;vlzoközpont megreformálására. Ebben az ügyben tegnap a Devizaközpont különböző szakreferenseinek bevonásával értekezlet volt. Ma délutánra Kállay Tibor pénzügyminiszter magához kérette a nagybankok vez-tŐ képviselőit és a TÉBE szakreferenseit.
Délután két órakor jelent meg a pénzügyminisztériumban Fleissig Sándor, az Angol-Msgynr Bank vezérigazgatója, Kovács Gíza, az Ipari Bank ügyvezető igazgatója, Hollós Ödön, a Kereskedelmi Bank ügyvezető-igazgatója éa Pálffy György, a TEBE előadója.
Az értekezleten a jelenlévő bank-vezérek és a TEBE előadója feltárták a mai pénzügyi helyzet ö»z-azea bajtit és mindazokat a kívánságokat a miniszter elé terjesztették, melyek megvalósítása gazda sági szempontból oly nagyfontosaággal blr. A pénzügyminiszter a felszólalásokra válaszolva, kijelentette, hogy az eléje terjeaztett rendelet-tervezet felelt még nem döntött véglegesen, de a döntés rövi (lesen megtörténik.
ó maga is jól tudja, hogy milyen káros éa veazedelmea az értékpapír és a magyar korona be és kiesem• pészése.
Végül a pénzügyminiszter megígérte, hogy a közeli napokban kiadja a kiviteli- és devizaügyeket szabályozó rendeletét, addig is azonban az értékpapír ellenében való Importot, tovább a bel- és külföldi értékekkel való manipulációt a legazigorubban meg fogja torolni.
— Nem axabad reateraége-aen fehéríteni m llaxtet. Buda pestről jelentik: Külföldön és az elszakított részeken ujabban több malom Novedelox néven oly eljárást hasinál, melynek segítségével liszt elveszti szép aárgás árnyalatú azinét, krétaszerü lesz a egyes alsóbb (sötétebb azinü) llaztek ezzel az eljárással világosabb szint kap nak. Az eljárás nem javítja meg u lisst minőségét, nem teszi azt szaporábbá, vegyi összetételét sem változtatja meg kedvezően, hasznot ez az eljárás a fogyaaztóra tehát semmibe aem- jelent, csupán a malomnak válik előnyére, mert a bu zából több, látszatra fehérebb lisztet nuer, mint amennyi abban van. Ujabban nálunk la szóbakerült ennek az eljárásnak a bevezetése. A
közélelmezési minisztérium ezért óva int mindenkit ettől, mert ez nemciak a közönségnek volna ártalmára, drágábban kényszerülvén megfizetni a fehérített lisztet, hí nem ártalmára volna a niúgfar malomiparnak is, mert a sárgás árnyalatú liszt kellő tisztaság mellett maga is érlékea tulajdonság s ellen dolgozni csnk azoknak all érdekükben, akik silány. sikér-szegény búzaminőséget dolgoznak fel; de mindettől eltekintve, szigorúan liláim** dolo?, mely beleütközik az 1895. XLVI. törvínyea
rendeletbe. Mindazok, kik ilyen eljárást bevezetnek, ily eljáráa aze-rint kezelt lisztet gyártanak, vngy forgalomba honnak, mint élelmiszer-hamisítók vonatnak felelősségre.
A TŐZSDE HÍREI.
(S.JÍI todósitúnk leloronj.lontís..)
A délelőtti magánforgalom űilettelen, fi vélemények azonb.-n kedvezők, Igy |az Irányzat javuló. Elfordultak: Ktrriktdelml b--.nk 1200—225, Magyar hitel 705, Selgó 547 5—550, Oi.trik hí el 130, Rima 107, KCs\'én 2575, Cukor 3400, Of. 550, Dílivaaut 104. A
ko.ztpénz 2 azizalék.
Déli oaaxefoglaló magán forgalom. A nul magánforgalomba az egész délelőtt folyamán alig fejlődött kl üzlet. Ez annak tulajdonítható, hogy a vásárlási kedv az irányzat megjjvulisa elle nére nrm tudott megélénkülni, mert a nagy kőzönaíg bizalma meg van Ingatva. Az áiu kiaálat Cleké\'.y, főleg a spekuláció váaárolt. A konlremln szintén vásárlótokba kezdett. Bécsból az .rőa árukinál.t megszűnt. A bécsi piacon a magyar papírok megjavultak. A koszt-pénz igen caekély volt. Salgó 550, Államvasút 400, Osilrik hitel 145, Magyar hitel 710, L\'oyd bank 30, Kereskedelmi bank 1200, Leazi miloló 98, Ganz-Danubius 5300,. Villamos 1950, Hofherr 200, Hegyver 1050, Boisod-MIskolci 110, Elsó bpesti gőzmalom 200, Cukor 3400, Mezőhegyesi 380, Georgia 1280, Spódium 165, Ofa 520, Ne-• lei 2300, Kgyeaült la 26, Rima 10Í) Atheneum 270, Lámpa 215, Kőszén 2500, Draschr 500, Nagy bátonyI 220, Mítr. 405.
II davlia-küiponl hivatalos árfolyamai:
Napohoa 69OCO Aroaladam
As(Ol k>Ot fiSjOO-í«VOO Uukanat
Ura IS4-I »J Kof-eftMfa
Dollir i9)oo-t04«0 Kriattilnta
Kraoeia tr. 1191-1161 Londoo
Márka l-t U-erlIa
Lüa Oluaomlf
Oaatr. kof. l\'iria
Ha\'.ja frank 1010-106} Vfií.
ut 9J-IOS Stockholm
Sofco) Srijc
Sȇjd rrank Oita
Kotocia diait nj^o S««U
Frank dinir — Zájrib
L<OOr(l utika 2JO-4IJ Newyork
Hollaoii forint 7JJO-79ÍO VaraJ
Ossviaák
ÍJJO-ZÍSO 5j-lo7 H»lHo ■».]■» UM^tlM o 00.1-1 ero-sn tiso-it.o
j7í-6i.
JO!o-j.io SIJÓ-SSTO »Í)5-«9JS 15-vijí VV" "I ipsoo-ioioo
somiéi
Zürichi zárlati
Hollandi. 218.75, K.w-Yozk 657-50, Loc-doo 251S f.O, Faru 333500, Mll.no 2522-50 Príj. 1CG1U0, Bud.peai 0 0306 Uaii 08100,V«,.<S 6 50. Wl„ 0.78 5o, S.<m £15 OsatzáJk b.tj- 0.80 00
A termény tőxadán az áifo lycmok teljesen változatlanok. A takarmánycikkek piaca csendes. Zab Irányzata lanyha.
00.. (Tl.a.vídókl) i) 02000—93000 ..yíb
fllOOO-92\'OO I0s» 6!W/ij-20U0Uk«nn.oy*jr, 02000-4030 iür 72500-77500 s.b 80500-67. 00 lengeti SSbi«—dilOUOi, ..pc. 170000, korr. 37000-38000, kol.i 77500-80WX)
M. T. I. mngáojelentáae a termán jplacról. Kia forgalom mellett az Irányzat lanyha, Buza
bpesll paritásban 930—935, Dunán-tul 875-885, Rozs Bpe.ten 610— 620, Dunán\'ul 570—580, Sórárpa 700—720, Takarmányárpa 590— 600 Zib 580—600, Budapesten 650, Tengeri prompt 580 - 600.
Llextplnc. D<ra 1700—1800, 00 ás 1600—1700, 0 ás 1550—1600 2 rs 1350-1450, 6 os 850-950, 8 os 530—560. Korpa 330 -360, 75 os rozsliszt 650 —750.
Vetőpiac. Lucerna fehér 7500, vörő. 8500, nyers 5200—5620, Lóhere nyers 5200, Biborhero 1200 —1400, Fehérh»re 800. Bükköny
lisrt. tov.azl 750--780, Zabos-
bükköny 650—750, Szöszös 2800— 8000, őirlbor.ó 750-850. Viktória 1JKW—1200, Csillagfürt 600, Fehérbab 1500-1600, Tarkabi b 1350-1450, Mák 3000-3300, Kípo.zt.-rtpce 1600—1700. Muslár 1500— 2000.
Szénaváaár. Felhozatal 169 szekéren 2107 q összsúlyban. Kereslet élénk volt, uz árzk részben emelkedtek. Réti széna elsőrendű 36-41, II rendű 26—35, III rendű 15—25. Nídtnkormány íöld, száraz 11.500—17.000. Muharszémt 40—50. Lucerna azéna 42—55. Alomsralma 14—20. Zsuppazalma 20-26, Kévénként 850-900.
B&srhahnsváaár. I. r. egészben 58OT-7700, hátulja 6800— 8000, eleje 5600 —7600, II. r. egészben 4800 -5400. hatulj. 5800-6800, eleja 4000-4400. NŐvendékmorha: I. r. 5000, csontozni való 2800— 3600. Juh I. r. 5000-58C0 Kész-let: Nagymarha 16, eladás 10, növeadekmarha 4, eladás 4, borjú 56, eladia 28, faggyú 1500- 4500. A vásár lanyha volt.
Sertáavásár. Felhajtás 750. Elkelt alig néhány darab. A vásár nem fejlődött kl. Árak változatlanok.
Főszerkesztő: zeérl Pósclt Qéza. KaloJía szerkasztő: Sztrokay Kálmán.
Társszerkesztő: Benedek Rezső.
Kiadó : Nagykanizsai Nyoruda éa LapktadO Vállalat.
Apróhirdetések
:.V*tArm flnn«Pn»pokon 100 «»a»H6k Itlár. Ltcfcl,ct,fr hlrdoi<» 10 »»6.
Oyapjut xiilak utnulíktSI. G,-«•«« I. Viái,
asztali bor
litorankint 900 korooa
Sáfrán Jézstf, Magyar utca 74. sttn. U- <lt I* ssána éa burgondi répa •\'"tó* Telefon : 335.
Iluloruxolt >aotlt V*f«« itccnalrt lutáUmtxr. Ctmak [Mdiitöa a kU£4hiriiitbi. 6}«J
I rudlataiiA kíaJfl J6 WiirUul, c<[iLl<atG<Jö «l4oy-Uo iiniuU Wr*MlU. ht*ix:i ajlalaiok kU<J4hl*»«»Il« Vf«»o«k. íj,,
K Miiluan tdjcmi Umerd\'xa, j* jAvedtUmm*) Hf>t3«lkti4 oBilán rutaltmbtr m<(i>mcrV<4/>« leUilkn i« tailldwi U*rmai6 srilctDU,a] Kik.iaSa (ilrnpátia e«lín Uiuit( ninta H.trra. UftUkei a k«»(Jc.kl»»\'»l >OaÜI0« jtli^a aU« torlbbll,
ZoiiKor*, ftlhouau. t-tvai I>I«0b4 tufO
oiromraiUlMn ifirgöicn aladO. M«cl<kiotbctA ma dll» ílill lo-n-ij, díluUn »-j-i« KilfaloJr Sioáoí-ut«« II. uim alatt. Htjltat a< adTtibui.
E(y K\'.jcon \\ij, cU^tna lurajointtki hlnlA «\'• ad». Clm a Hadban.
DI*Ao bat fvttllal. aatrkc aa«rn>5 tladO Kaalncay <« 41». ». (e Íj bat.
ÍJÍJ
aalnuvn a> oat>«a a»Un>4khoi. EretlaU fiIkil arakl ÍJJÍ
KUN IZIDOR, BUDAPEST
«»« Jisoi-uUi ». wln. T«U!»N1Iií i 17—40.
1923 oVtéber 21.
ZALAI KÖZLÖNY
Nagy maradék
vasar
Singer József és Társa
diuatá:u házában
Nagykanizsa
Központ-szálló épületében
Nagyobb mennyiségű maradékot sikerült beszereznünk, amelyet mig a készlet tart, rendkívül jutányos árban árusítunk I
Sifft-n maradékok pr. mtr.
5850 K tói feljebb. Vászon maradékok pr. mlr.
6550 K-lól feljebb. Zefir maradékok pr. mtr.
7775 K-tól feljebb. Karton maradékok pr. mtr.
7225 K-tól feljebb.
Kanavász maradékok pr.
mtr. 7450 K-tól feljebb. 140 széles félgyapju nőies férfi szövetek 26500 K-tól
feljebb. 135 széles tiszta gyapjú női kabát .velour-kelmék 58500 K-tól feljebb.
Nagy választék:
Mindennemű berlini váll-és fejkendőkben.
Szövőpamut és szövőcérna leg nagyobb gyári raktára!
Pontos kiszolgálás!
27. számú körrendelet
Hungária Cipőüzlet, Nagykanizsa.
Utasítjuk, hogy a raktdrdn léuő cipők drót folyó hó 15-től kezdődőleg, nagy forgalom elérése céljából
20°/o-kaI szállítsa le.
HUNOARII
kOpom BUDAPEST.
Minden nap FELIG INGYEN mig a készlet tart
prima női harisnya minden szinben 16.000 korona.
Slrktuonilc, m.ny.ssio.vi koizorule nigy .il.nléUis, EsStrnrBk, bínijniak. bfr&fldBk. jtrnp.rpsmutok. Összes ssabókcll6h.k locfolcsóbban^kaplt.lók
KflUFMflNN MANÓ
fl„SZEREC$ENHEZ"
I
v«wdi «Btoi UCKO tatamiit íjo iiiuttios n».;)l.\\jn <s lic«Ie>tcil
Wplutö K-/Jl» is iirri <tf9Aél.
J6 forgalmú sarokuendéglö
más vállolkoráü miatt
ELADÓ
Za>aegerjsegen, Kouuth L.-u. 16 íz. alatt. Asonnal átvohetS.
Kríeiczni l\'íVct ugyanott 8j|j I
Van szerencséin értesíteni r n. c. köztirf-séget, hogy Oióssy Bála ur Kossu/h-tér ü. szám alatti
fűszer- és csemegeüzletét
megvettem és azt ujonran berendezve, minden áruval íe\'szerelvo
saját cégem alatt
mint
fiók-üzletet
tovább fogom vezetn\'. Kiúküzlotomet Wuzletom-mcl arooos szellemben vezetem és eJdigi jó hírnevem garancia arra, h>gy íj;j a legjobb minőségit Arukat a mindenkori legolcsóbb napi áron fogom árusítani.
Teljes tisztelettel Gyenes Lajos
Mixer-. tiem«f«-. f*«)"t> Wiitrktreiiedö.
26 — 30 íves keresztény
rövidáru kereskedősegéd
a ,,Hangya"
nagykanizsai kirendeltségénél
azonnali alkalmazást nyorhet 8j&>
ABADIE
valódi franola sxlvarka-httvoly
/Viszketegség~N
rQb....E, .SíD.r .ll.n *
. Hí b.t.it ANTISKAB I N.i, .
Borókakenőcs.
Kaptiatt mln.Ion gyój,-jr«i«rtArb»n.
(jyirtjx ■
K0ZM0(H(MIA R.-T. l^kUukr^ 4. i
_V

Helyi ügynököt,
ki Kim-. o«ctegekeíe»k«46kr,íl f, v«ed*cl4iökatl
jól be van vezetve
Ntzyktniu* »« kfir- ||Qaac jlMí|
nyttín lOrgíwn KClCSUllKl
Ajlalnoku r«fetenciliV«l »J,lkir 6* ruai< j*1lg<r«
TENZER OVULA hlrdetWbe, Budap.lt, IV., Ss.rvlta-tér S. i>.
nrlr., IJS.
BURGONYÁT
egósxsógon atárax válogatott minőségben vagonrakományban azonnali, esetleg későbbi szállításra vásárolok.
Pollák M. Emil kereskedő, Nagykanizsa
Telefonszámok 195. és 131. — Távirati elm: Termény.
W Közvetítőket díjazok.

I
Ftnn NŐI
GYERMEK
október hó 15-től
november hó 15-ig
November 18-én
Jelenik meg ezen uiiág-ban, hogy melyik napon.
Örlssa mag tahit a blokkjit, meri .nn.k ellenében vlsaxa. Kapj. a harlányiért llsat.lt t.lja. öass.gat 1
KOtQft gyermek garnitúrák,
Kötött női kabátok. Nő1, férfi és gyermekharisnyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerli bŐrkeztyük óriási választékban
OlDURIlllEl
Fő-ut 11. Telefon 221
Értesítés.
D Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezel
(Bkipltlatotl 1663.)
1924. január 1-én nyitja meg
62-ik évtársulatát.
Az uj éviársulatba bolópő tagok
üzlelrészilletóket nem fizetnek. Y Takarékbetétek elfogad-> tatnak; tőzsdei megbízások eisköiöltetnek. Uj könyvecskék kaphatók a szövetkőzet helyiségében:
Fő-ut és Sugár-ut sarkán levő Babóchay-féle ház i. emeletén.
A bflfiielítek ckc« hiten át dílelóU 9-11 úr. kóliMt Iflljeiithct^ik.
az Igazgatóság.
PYRAPi
bíiin t«rni.ií». Urp«Mlndui ■ bíkibillntl li iriiMflbffl WutiU kl«ili Uwtl\',6 <> »«n:«rT<!5 hiUiul blr4 clpíkrín.
8EHES TESTVÉRIK VEGYÉSZETI 0YÍR R.-T. 0YŐH
8
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 21
Százmillió
oyothető ax ujonan kezdődő XI. m. frr. osxtálysorsjátékbao. Sxercncieuámok kaphatók
MILHOFFER KÁLMÁN
léolániMtónU a,,e
Csengary-ut 7. Rapoch-ház, löldjzlnt.
Huzáf 1923. nov. 14. *• 16.
Házak eladása.
Szrntgyorgyvári hegyen eladó S holdéi birtok, melyből I hold szőlő, többi primu szántó, kasxáló és gyümölcsös épülődéi. Asennal elfoglalható beszálló vendéglő eladó nagy kerttel KlskaiUsáo két elftglal-ható oksó h»z. Nagykanixsán urlmaginházak, kisebb hiiak eladók. Szentgyörgyvirl htpyen 2\'/, hold birtok elad", szái-tó, gyümölcsös, kaszáló és rét. 100 holdas blr-tek jó épültekkel Négyk.nixs tói íU kilométere eladó.
I*94tleaf«r«elal Ií^Jj, Mí«ÖWjtm 0. ». B.-IW
NAGYKANIZSA, FÖ UT 3.
TBLKFOX i 88ő. 840!
Hölgyeim és Uraim!
Mély tisztelettel ajánlunk Önöknek :
Rumb-iffi tlcouli* tslc-íaooamfl í«fcérn«mCr< »l-ktlsu |>*mutT4aanat métaranktat SSSO K-én.
jiodfb fahérttati, b4r-arfl. lepedőt drb-ktr.l SS.130 koreaién.
Mocm. ■«:■• rarnoi-
lönruörtl kliOni ml-műként 41.S30 K
Uitélci nűl aiOvel l«fj« 13.370 korona.
S*J>aasléfiyOtm!m. f»r-Mltöe/rlajfu*, »«6rtk, ir^inok, LfUuiS maradékok, kan»»laivk, lírtl-kflaGk. abroaaok, pohér-tirlil éa ryí-ayira hlwt-»«!t kéli nM (chéroonOak miodan «^0(adhaiO értrt. KérjVk laMoua m*c rakllnlakal, vliejilja mrc
779i
Olcsó maradékvásAr, CSAK AZ UDVARBAN.
Bndapeat. Klril;-iki IX. F.töfl-u. tarok.
Grünfeld Sándorné
Erzsébet-tér 14. Ilim
legújabb angol és francia divatkreációk szerint
szab és varr!
Női- és gyermekruha
izabíilt él átalakítást
15 villát. t,„
BUZBT, ROZSOT,
zabot, árpát ás tengerit
vásárolunk legmagaiabb napi áron.
korpAt
bármilyen mennyiségben napi úr alatt szállítunk.
Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
Mrtioyckn; Futára. TaWfooajim : 133.
■ ■in / e y i r w>« cipöáruházában
Miltenyi Sándor es Fia a Fő.uton
68.000, 75.000, 90.000 korona 88 500, 93.500, 110 00Ü korona ...... 55.000 korona
Női egész fűzős cipő Férfi fűzős egész cipő
Női félcipő..........
IM míg a készlet tait.
Saját gyártmányú női cipők . . . 125 000 K és feljebb
férfi „ ... 130 000 „ „ Gummitalpas sportcipők, vadászcipők és csizmák bőr-és gummitalppal raktáron, vagy megrendelésre.
Hirdetmény.
A Nagykanizsai BankegyesOlet és Délzalai Takarékpénztár Részvénylér. saság folyó hó 20-ikén larlotl rendkívüli közgyűlésén elhatározta, hogy alap tökéjét 42000 darab uj részvény kibocsátása és az összes részvények névértékének 8000 koronéra leendő felemelése éllel 14,000.000 — körönéről 112,000.000 koronara emeli föl.
A kibocséjtésra kerüő 42000 darab uj részvényre a régi részvényeseknek .lSvét.H Jog biztosillatik o\'yképen, hogy minden 1 darab régi részvény u\'án 3 darab uj faibocs&Jlésu részvény vehető ét egyenkint 3500 koronés árfolyamon ; kamat és költség fejében részvényenkint további K 200.— fizetendő, ellenben azjnj réaxvények már ax Idei Bxletév eredményében részesednek.
Az uj részvényekért befolyó ellenértéknek a névértéket meghalndó része — a részvénykibocsátással kapcsolatosan felmerülő költségek levonása Utén — az intézet tartalékalapja Javéra fordittallk.
A tartalékalapból ax öaai.a 56000 darab ré.zvény névértéke 1000 koronéréi 2000 koronára emeltetik.
Az elővételi jog ax egéax Baxaxeg leflietéae mellett a régi részvények, vagy ezekről szóló ideiglenes elismervény beszolgáltatása ellen 1923. november 5-ig az intézet Kazlncxy-ntcal pénztárénál érvényesítendő. *
A befizetésről, valamint a beszolgáltatott régi részvényekről ideiglenes elismervény adatik, meiyoek ellenében az uj részvények az igazgatóság által később megállapítandó időponttól kezdve az intézet pénztárénál lesznek átvehetők.
A régi részvényesek állal elővételi Jogon esetleg át nem veti részvényeket az igazgatóság szabad kézből értékesíti.
Ezen müvolet befejezése ulén
részvénytőkénk..... 112,000.000 korona
tartalékalapunk..... 63,000.000 , les;.
Nagykanizsa, 1923. október 21.
Nagykanizsai Bai.feegyeslliel és Délzalai Takarékpénztár Részvénytársaság
KOLLARIT
• i B O R t C M
HIRDESSEN
a
Zalai Közlönyben
3CÉ ^^ ^
Qü jlTNERARTH U R
Telefon: MflöYKflMlZSfl, KÖLC5EY-UTCA 17. Telefon!
AHA , I.n .», —.k. -mér^.
■ W é. leMkéa^Mfca «eW ■.. .11 , i._ W toPl&^Y
cnO éfék rtWni
Legjobb és legolcsóbb bevásárlási forrás!!
SARKADI RUDOLF
Deák és dr. Ordódy bankház fiókja, Budapest, Andrássy-ut 16.
(Központi Aranykéz-utca 3.)
Olztálysortjegy oiztályunk:
A nov. 14-én kezdődő uj sorsjátékra a ien-dolésrk szétkii dését már mcgKoxdtük. Nyer* hetŐ egyetlen sorsjeggyel — ogy összegben
százmillió.
Sorsjfgyárík:
V , 4000 koroM
3000 M »/« 1000 M
Tőzsde osztályunk:
Ideg-n pénzt ve«z(ink rhi-at. píozbevóltó\' Tőzsde megbízásokat * l«gjo>>bín e intézünk, Heti kamaloxt tí.tta pénzt elfogadunk I.\'inbaid htelt nyújtunk stb.
Viszontelárusitók!
CérnO. fonalak, pámitok «i (uiti vurtiparok ré-uéni lecoleedbbaapUroe, állandóan >a>téroo
HERZMANM ÉS HALMOS
eétaa, paantira oafykertikedM. BUDAPXST. TI..OKÓFZICIIX JBNÖ-r. 10 HaJAe-nte* aar.k — Telefen 10*.no.
Feles cserzést vállal
Bőrgyár, Lenti.
ElsőrsnftUkészbőrérl szavatolunk. Csuk r.ifsébcn kü\'dött sózott bőröket fogadunk el.
Bőrgyár, Lenti.
SzAntó Vilmos
to|ri»tlaDrorK»lint lroiléj*
Negykenliaa, itttwőa-lér 29. a«.
Kiadó: 160 holdas birtok Somogy-megyében gaxdaiágl épiilotokkol, fel-sxareléxsel, terméssel. 12 holdas sxőlő és szántóföld üzletház tal, nagy belsőséggel és toljes fel-iziroléssel Zalamcgyében l\'6 holdas birtok Somogymegyében, épületekkel.
2 ho\'d fold Nagykanizsa közolében. 2 holdas s^őlőblitok l5agóhegyon. Villa Balatonlellén 0 szobával, kerttel. Hnxak Nagykanizsán minden nagyságban.
LEVELPAPIRDK
mappákban és dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb választékban
Fíichel Fülöp Fiai
p.pirérutiisíb.n
NAGYKANIZSÁN
Véroahix.palota.
Ktl.otr.TÍnruk (, jlfónok mct.rj. ... K SOOO —
SrfY.Lk mil.rj,.............* 17W(,_
B.rchrtok mstofjo .... ,1(i00
Mo.óc.1, »éuij.......::::::;; ; „^L
í . ................
r.jk.rdík d.r.bji..........................eMJ_
Cy.pju I oigoll Sc.ujJ á.rabj..........ao.ooo —
kézmüáruháza, Budapest IV. Fővám-tér 3. .................. ^
P6»tal izéllltéi utén«éttel a pénz l.lén.k elSzeten bekUtaéso .llenében.
Nyomatolt a Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadő Vállalat könyvnyomdájában, Nagykanizsát,.
Kt>*Pin,!cl ti
■rmeni
■ S5& korona, yasár- és gnwepnap 300 korona.
\'Mi
ia
2

1923 ol tóhí.,- 23. Kedd
,240. szóm.
politikai napilap
-xoioíoú 7k. aukui.
Klon«il«»I a%r bőm SOOO korou*.
Hiiil»n »toii k«|ib«t<V Aok«r-kAt «. u. itohány4radAb*n
Magyar Mok
Az akció-reakció megdönthetetlen elve hozla világra és az klsérle el karrlérje tetőpontjáig, sőt azon tul Is a fajvédő-politika nagynevű harcosait, az uj-forradalmárokal. Mert az Inlran-zlgens tájvédelem apostolai a (orradalom eszközelvei dolgoznak megváltó nagy munkájukon. Jelszavakkal, csodabalzsamokkal, szélsőséges felforgató erőfeszítéssel, amik mögé ha bepillantunk, ott látjuk seltenKídnt az önérdoket, hogy a maga számára biztosítsa a diadal eredményeinek busás százalékát.
Akárhogy burkolják, rejtegetik gyakorta válloző köpönyegük mögé. akárhogy kiabálják tele hangzatos, de soksmr minden emberi jólzlésbe beleütköző programokkal a regresszió utján lassan már megindult országol, a végén minden csakazértis erőlködésük mögött olt lappang a sértett hiúság, a megfeszített erőlködés a felszínen maradás után.
Alapjában véve a legkönnyebb \'politika, amit folytatnak : amin dent-támadni politikája. Hogy valamikor harcosai voliak annak, akit és amit ma elkeseredetten és minden eszközzel szeretnének levenni Magyarország politikai életének, napirendjéről, cz csak szépséghibája a sokatakarás híveinek, meg talán jelentéktelen, ma már szóra sem érdemes logikátlanság.
A fajvédelemnek különben nemcsak fegyverei emlékeztetnek a forradalom semmitsem kímélő eszközeire, hanem egész programjuk onnét pattant kl törvényszerű következetességgel, mint a forradalom láncolatán clkövetkezeli kommunizmusmeg-akadályozhatallan reakciója. Bár-amennyire érthető voll Is azonban akkor ez a reakció, mely a baloldali kilengés salto mortale-ját ellensúlyozta, ma, a konszolidáció Jegyében, folyó politikai küzdelmek során,már veszedelmessé válhatnék az ország jövendő sorsára. Különösen ma,
amikor Magyarország lenni vagy nem lenni kérdését dönti el a józan, erős kézzel Irányított belpolitikai és kifelé tanúsítóit magatartás. Ma végzetes következményekkel Járhat minden kllen-•■•gés, még ha Jobbrelé történik Is az. Még egy salto-mortalet nem birna kl Magyarország.
És szt azoknak kellene tudni elsősorban, akik Jobbfelé gravitáltak már akkor, amikor az országot elöntötte a vörös áradat. Tudnlok kellene)-hogy csak belső életünk nyugodt mederbe terelése eredményezheti azt. hogy meg tudjuk vetni lábunkat a lejtőn, s ha már egyszer biztos talajon állunk, meg tudjuk tenni az első lépéseket felfelé is, vissza a régi helyünkre.
Ennek a belső békének megteremtésére pedig a fa|védelem demagógiája nem lehet hivatott. Mert az eget földet beharsogő demzgőgla már nevetségessé telte magát azzal a nagy Igyekezettel, amivel el akarta hitetni, hogy nagy veszedelmek csirái vajúdnak a programjában, ha nem ugy támad fel Magyarország. ahogyan ők szeretnék dirigálni.
Magyarország feltámadását pedig nem lehet kidobni prédának \'•£--fiátalml versengés piacára, llt csak az alkotó munkának van létjogosultsága. És ennek az újrateremtő munkának árulója az, aki a gyűlölet izzó csóváját dobálja szerte az országban, aki fel akarja borítani a hangulatokkal könnyen tévulra vezethető tömegek egyensúlyát.
Ennek az ellenzékieskedésnek Igen labilis alapot nyújt az, hogy maguknak sajátítják kl a nacionalizmust. A magyarság nemzeti öntudatát, a ma egyetlen nemzeti akaratot nem lehet monopolizálni. A célhoz csak vállvetett kíudelem vezethet el. S bizony szomorú, hogy mikor a kormánynak sikerült kivívni a külföld becsülését, akkor vannak, újra rendzavarók, akik Izgatnak a kormány ellen, társadalmi osztályokat, felekezeteket szítanak gyűlöletre, hogy azért
Is megmutassák, kl a legény a gáton.
Inkább kölcsön sem kell, Inkább lakásokat sem kell- építeni, semmi sem kell, mert semmi sem jó. És mindez csak azért nem Jó, mert a kormány csinálja, amelyiknek az Igazi magyar béke megteremtése a
feladata és Igenis helyes uton keresett célja. Nem jól van, mert akkor békesség, rend. megértés fűzne össze minden magyar embert egyetlen hatalmas táborba.
És akkor hol lenne szükség pártvezérekre, hangosszavu. felkapott nevü szerepvlvókre?
Szeparatista puccsok a rajnai tartományokban
A mozgalmat nem lehet helyütt kikiáltották
A tegnepl aacheni pucci, amo* lyet a rajnai azcparatlsták rendes-tele ■ amelynek eredményeképpen kikiáltották • rajnai köztársaságot, n-m meredt lokállá jellegű. A tag-napi nap folyamán, valamint ma délelőtt a rajnai tartományok más városaiban is puccsokat kíséreltek meg a szeparatisták, akiknek több helyen .ikerü[t eredményeket el-érniök. Kobleniben a főpolgármester visszautasította ugyan a szeparatisták követeléseit, kijelentvén, hogy ő caak a német kormányt ismeri el éa csak annak engedelmeskedik, azonban Krejeldben, valamint Rheydtban a azeparatistáknak nikcrült kezükbe keriteniök a rendőrség épületét, valamint más fontos épületeket, Crossgerauban, Frankfurt közvetlen közelében, ma reggel szintén kikiáltották a rajnai köztársaságot.
Nímet Információk szerint a belgák elljre tudták, hogy a szeparatisták puccsot fognak megkísérelni. A puccskísérletet nem akadályozták meg, ellenkezőleg jóakaratú semlegességgel támogatták a mozgalmat, ugy, hogy a rajnai köztár-aaság kikiáltása körül a belgáknak nagy részük van.
A rajnai köitp\'rsaság
A rejnal mo/galom a mai dél előtt foiysmán határozottan katasz-trójülis Jordulatot vett. A kancellári hivatalból bizalmas uton szerzett értesülések nrerint a német kormánynak a R.jna vidéken tartózkodó képviselője, Haenisch miniszter ma délelőtt visszaérkezett B?r-Ilaba és jelentést tett Stresemann kancellárnak. Haenisch kijelentése azerlnt a szeparatista mozgatom feltartóztathatatlanul terjed.
A rajnai városok polgármesterei tegnap konferenciát t.\\rtott*k — amelyen kijelentették, hogy — amennyiben a kormány nem hjj landó őket pénzbeli segitaéggol támogatni — nem állhatnak ellen
feltartóztatni — Számtalan a rajnai köztársaságot
a szeparatista mozgalom terjedésének. A szeparatisták felfegyverzett cszpstal számban és erőben egyre gyarapodva, megindultak KobUtu—Döaeddorf—Köln Irányában. A szeparatista csapatok igyuk-kal és gépfegyverekkel vannak felszerelve. A városok éa falvak lakossága, amerre csak a szeparatista csapatok fölvonulnsk, mindenütt csatlakozik. A városok és falvak hosszú sorozatában kikiáltották már-a rajnai köztársaságot.
A német szociáldemokrata párt elnöksége a szeparatista mozgalom terjedéséről és sikereiről érkezett hirek haUsa alatt a délutáni órákban értekezletre ült öiaze, amelyen hir szerint kl fogj.ik mondani a rajnai mozgalommal szemben az általános sztrájkot.
A franciák örülnek a mozgalomnak
Eeriinból jtl<rrtlk : A franciák kedverő szemmel nézik a szeparatista mozgalmak terjedését s a belgáknak axt a tanácsot adták, hogy csak rbbsn az esetben lépjenek közbe, ha feltétlenni szükség ionná a beavatkorásra. E\'zel szemben n megazálló angol zónaparancsnokság egyik vezető tisztje kijelentette, hogyha az angol területre ia átterjedne a rendzavarás, ugy ennek rendkívül súlyos következményei lennének.
Stinnes Ismét tárgyal
Parisból jelentik : J -spir külügyminiszter a Ruhr-terület belga műszaki bizottságának vezetőivel tanácskozást tartott a munka fölvételéről. Tegncp este létrejött a végleges szerződés Wolff Ottő Phö-nlx konzernjé.iek bányálvala ujabban fontos tárgyalázok lesznek a Stin nea-csoport vállalataivcl, amelyeknek képviseletében _Stinnes Hugót éa Klöckner bányaigazgatót hétfőn 1 éggel fogja fogadni a szövetlég közi bizottság helyettes vezetője.
A
zalai közlöny
Mérsékelni fogják a lakbéremelést
Kudarcot vallanak a fajvédők gyűlései — A minisztereinők balassagyarmati beszédétől várják a belpolitikai helyzet tisztulását
nak. Ismételten hangsúlyozta, hogy hazafiatlanság a kölcsönügyet politikai izgatásra, a tömegek lázltá-sára használni. Az általános, tltkoa
A politika vasárnapi eseményei azokban a beszámoló gyűlésekben stlrUsödtek össze, amelyeket egyes nemzetgyűlési képviselők a tegnapi napon tartottak. Ezek közül is kiemelkedő Teleki Pál gróf szegedi beszámolója.
Az úgynevezett fajvédő csoport is beszámolót tartott tegnap, Eckhardt Tibor kerületében, melyre felvonult az egész fajvédő vezérkar, ám ennek a beszámolónak a politikai életre semmiféle hatása nem lehet, mert a falusi magyar nép — immár bebizonyosodott — egyáltalában nem hajlandó az úgynevezett fajvédő csoport hangzatos jelszavait magáévá tenni ós igy a fajvédők gu ülései sorozatos kudarcot jelentenek a fajvédő politikusokra nézve.
És miután propagandagyüléseikkel ilyen formán mindenült fiaskót vallanak, mintáikért akarják feltüntotni Ernst Sándornak legutóbbi beszédét, amelyet Wolff Károly beszámolóján tartott s elakarják könyvelni ezt, mint nyereséget saját javukra, holott Ernst Sándor csupán a városi politikába jelentett ki valamilyen közösséget, de hangsúlyozta, hogy az országos politikában ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, amelyet eddig is követeit és semmiesetre sem csatlakozik a fajvédő csoporihox. Teleki Pál gróf beszámolója
Szegedről jelentik: Szeged I. választókerületében gróf Teleki Pál, a kerület képviselője vasárnap mondotta el beszámolóját választól előtt.
Legelőször a külföldi kőlc.önről beazélt. Sokan a kölcsönt politikai izgatás tárgyává tették, már pedig aki a külföldi kölcsönnel izgat, nagyon rossz szolgálatot tesz a nemzetnek. Ha súlyosak la lesznek a kölcsön föltételei, amig valóban folyósítják, as idők enyhüléat hozhatnak ezekben a aylyoa feltételekben. A külföld azt nézi, hogy ki kéri és kl adja a garanciákat. Ha azok kérnék a külföldi kölcsönt, akik Bethlent a súlyos föltételek miatt kárhoztatták, egész bizonyoi, még súlyosabb föltételeket kapná-
választással foglalkozott ezután és kijelentette, hogy az általános, titkos választást nem tartja célszerűnek.
Beszéde végén a földreform-novellával foglalkozott. A fÖidbir-tokreformnovellát aggodalommal tekinti, mert a novella — véleménye szerint — csökkenti á törvény hatáskörét és tágabb teret nyújt a politikai érdekek érvényesülésének.
Ax ellenzék össze akarja Jhlvnl a nemxetgyüióat
Az ellenzék körében felmerült az a gondolat, hogy a lakásrendelet Intézkedésére vonatkozólag összehívják a nemzetgyűlést.
Hir szerint különösen a szociáldemokraták akarják mindenáron az összehívást, mig az ellenzék egy része a drágasági bizottság ülésétől teszi függővé a nemzetgyűlés összehívására vonatkozó elhatáio-zását.
A demokraták — értetülésünk szerint — semmi körülmények között nem akarnak ehhez az eszköz-hoz nyúlni és igy, amennyiben a szociáldemokraták mégis ragaszkodnának szándékukhoz, valótzinü-leg teljesen egyedül kell akcióba lépniök, de ebben az esetben nem áll rendelkezésükre az összehívásra vonatkozólag a kellő számú aláírás, ha csak meg nem nyerik az úgynevezett fajvédő cioport támogatását. Miután a nemzetgyűlési ülések legutóbbi eseményei arra következtetnek, hogy a fajvédők még a szocialistákkal is hajlandók együtt menni, ha arról van szó, hogy a kormánynak kellemetlenséget okoz zanak, lehetséges, hogy a jelen esetben is megtalálják az erre vonatkozó érintkezési pontokat. Vaaa miniszter nyilatkozata a lakásügyről Vass József népjóléti miniszter a lakásrendelet ügyében a következőket mondotta :
— A lakásrendelet ügyében még mindig folynak a tárgyalások, ami a lakások utáni bérek emelését Illeti, ezzel a kérdéssel már nagyjában végeztünk. De leginkább a szabad forgalom kérdése a/, amely bonyolultságánál fogva a legbehatóbb tárgyalásokat kivánjo. Szombaton este tanácskoztam ugy a kereskedelem- és pénzügyminiszterrel a szabadforgalom kérdésében, azonban döntést hozni nem tudtunk.
— Ezt a miniszterközi tanácskozást ma este folytatjuk Valkó Lajos és Kállay Tibor miniszterekkel, nagyon valószínű, hogy a mai tárgyalások a szabadforgalom tekintetében már eredménnyel fognak v.égződn>.
— Látom, hogy a közönség köreiben nagy várakozása*! tekintenek a lakbér rendelet elé, de az izgalom legnagyobb része mégis a szabadforgalom kérdésére Irányul. Főleg az üzjethelyiségek sorsáról van szó és én mindenkép azon leszek, hogy ebben a kérdésben legelsősorban a magyar gazdasági érdekeket védjem meg a legmesz-szebbmenő mértékben.
— A lakásrendeleten várható módosításokról nem mondhatok bizonyosat, nem tudom még, hogy hány százalékos lesz az engedmény abból a szorzószámból, amelyet a minisztertanács már a múltkor elfogadott; sőt egyáltalában azt sem tudom, hogy Tesznek-e lényeges módosítások.
—\'Mindenesetre remélem, hogy a drágasági bizottságnak sikerül msjd a kérdést annak érdeméhez méltó higgadtsággal letárgyalni és lebonyolítani azt, hogy au\'yos indok és kényazeri körülmények nélkül a kormány nem nyúlhat ehhez a kérdéshez.
y — Ami a rendelet mngjelenésé-nek időpontját illeti, arra határozott választ adni nem tudok, mert hiszen sok függ még attól, hogy a szerdán délután 5 órakor összeülő drágasági bizottság milyen módon fogadja a rendeletet.
A főváros a lakásrendeletről
Budapestről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: A főváros törvényhatósági bizottságát szerdára rendkívüli közgyűlésre hívták össze a készülő lakásrendelet ügyében
Unka
A .Zalai Közlöny* crodoti regényo
Irt* : Péterfy Tamás (14) * Janku beszédbe kezdett majdnem mindenik.csoporttal. Megkérdezte tőlük, hogy hová valók? Hogy veszik a sónak fontját? Hogy jár a sajt? Mennyi gabnát raknak egy lóra?...
A csobánok (juhászok) készséggel feleltek minden kérdésére, aztán tovább mondegélnek lefelé, de holnapután már újra itt fognak kapaszkodni föl a sziklás uton. Visszatérés alkalmával egyrésze a legényeknek \'előre iramodik, hogy a hegyi utak rongáltabb helyeit esetleg kijavítsák a karaván odaérkezéséig. Megesik ilyenkor, hogy három-négy mokány lónak jut egy vezető, aki serényen szedegeti bocskoros lábait a kanyargó uton és nybmában vannak a megterhelt állatok. Csak az elsőt veheti, a többi utána van kötve. Olyan érdekes, festői kép ez. Az apró lovak olykor dacosan szegik meg rövid, de vastag nyakukat és megállanak. Pihenőt kell tartani, mert a lovak kívánják.
Egy ilyen kis karavánnal haladt fölfelé Janku Ábrahám Topánfalváig, onnan pedig az órchegyek tetejéig.
Hosszas volna leírni ezt a tündérszép utat, regényes kilátásokkal, melyek minden fordulónál elbűvölik az utast. Janku csak második napon este érkezett meg kitűzött helyére.
Az oláh pöpához szállott, hiszen attól kapta a levelet, a titkos irást. Örömmel fogadta, ölelte, csókolta az/ emberét. Sokat beszéltek, hol suttogva, hol hangosan, de hát ez politika, mely nem jöhet ide. Annyit azonban mégis fölemlítek, hogy Janku Ábrahámnak ez időtől kezdve egy boldog érzés derengett az arcán s ezt a változási egy felsőbb helyről tolmácsolt üzenet okozto, mely kilátásba helyezte Janku álmainak teljesülését . ..
Mik voltak a Janku álmai? Tájékozásul szükséges megvilágítani némileg az ő eszméit, az ideált, mert Janku eszményi ember volt és az* önzóslől igen l4vol állott. Tehát rövid szavakban jó lesz megismerni eszméjének sarkvonalait:
Erdélyország lakóinak majdnem kétharmada oláh. A többi részt székelyek, szászok és magyarok teszik és lotiék akkor is. Janku azt akarta, hogy Erdély oláh föld legyen. És ha ehhez hozzáveszi a Havas-Alföldet, Moldvát és Bcszarábiát:
egy olyan hatalmas országot fog alkotni, mely a többi nagyhalaim tk előtt is méltán számításba jöhet, Ez lelt volna Dkkó Románia. Hogy ez megtörténjen és közel hót millió nép egyesülhessen: az első lépést Erdélyben tette meg 1 (Ez tőié nagy hiba volt) Az alkalom nem soká vara-toit, a kedvező óra közolgelt és Janku most hallotta az óra serkentését, melyből megiudá, hogy csak pjrcek választják el a kedvező óraütéstő!.
Visszagondolt a Teleki-tékában látott tudós kis leányra, ki szőke volt é3 Linkának hívták. Eszébe jutott a porból képződöd korona. És az a fehér arcú tündér, aki őt választotta korona viselő társának, mert nem óhajtja egyedül, magányosan a csillogó ékességet viselni... Ez Jel voll l
Hát Csobrinka? Aki grófoknak, báróknak és több nagy uraknak szokott jósolni igaz dolgokat, amelyek rendszerint beteljesednek. Nem tisztán kiöntötte-c az ólommal jövendőjének Jelképét, a koronát ? . . . Minden csalhat, de az ólomöntés nem szemfényvesztés. Az eldobott kőnek irányt adva még parancsolhatunk, de az olvasztott ólomfolya-I dóknak, melyet a^ vizbo loccsantunk,
_ím október 23.
való állásfoglalásro, különösen a nagymérvű béremelés ellen való tiltakozáa céljából.
Az üzlethelyiaégek szabadforgalomba való helyezésének kérdésében mára kitűzött tanácskozás a népjóléti, pénzügyi éa kereskedelemügyi miniszterek közt, egyelőre elmaradt, mért Vass József népjóléti mlnlazter meg akarja várni a parlament drágasági bizottságának pénteki határozatait.
Általában az a vélemény politikai körökben, hogy a kormány engedni fog a széles rétegekben megnyilvánuló kívánságnak és 20 százalékkal csökkenti a tervezett béremelést. <
A balaaaagyarmatl beszéd.
Budapestről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: A belpolitikai helyzet vi\'glrges tisztázását Bethlen István gróf miniszterelnök vasárnapi balassagyarmati beszédétől várják, mely iránt máris oly nagy az érdeklődés, hogy az egységespárt két turnusban küldi le a gyűlésre leutazó képviselőket. Az első cioport már szombaton este elindul, a második, a miniszterelnökkel és kíséretével pedig vasárnrp reggel.
Az osztrák választások eredménye
Bécs, október 22 Vasárnap néhány szövetségi tartományban tartománygyülési választások voltak, melyeknek eredményei a következők: Bécs: 78 szociáldemokrata, 41 keresztény szociálista, 1 zsidó nemzeti párti. Steier: 34 keresztényazociáiista, 24 szociáldemokrata, 8 foederallsta, 4 nagynémet párti. Karinthia: 10 gazdaszövetségi, 9 keresztényszocialista, 5 nagynémet, 15 szociáldemokrata, 2 szlovén, 1 nemteli szociálista párti. Nyugatmagyarország: 13 keresztényszociálista, 12 szociáldemokrata, 7 gazdaszővet-ségi. Voralberg: 21 kereszténys:o-clálista, 5 szociáldemokrata, 2 nagynémet^ gazdaszövetség!.
megtestesülésére alakot nem diktálhatunk l Csupán az öniés alatt tit-kostn megjelenő szellemek ujjai segíthetnek az idomitáson, amelyek ugy látják a jövőt, miként a Jelent a halandó emberek fölött ...
A Janku Ábrahám álmai testet kezdenek Ölteni rendre, tehát Intézkedni kellett. Boldogsága .első napjaiban magához hivatta egyik unokaöccsét, Dimitrui. Második nap meg is jeleni a legény.
A szálas ifjú széles vállait tomos birkaszőrből készült, nya^bavető ködmön takarta. Még azelőtt való évben a pópánál szolgált Dlmitru, de megkülönböziek egymástól. Pedig nagyon jámbor legény volt a juhász. Hanem érdekes történele voll a megvállásnak, melyet nem mulasztott el Janku előtt is fölfedezni a pópa.
Tavaly, mikor még Dimitru Őrizte a nyájat, egy este karcsú, nyúlánk farkaskölyköt hozott haza az ölében 4 juhászlegóny. A pópa nyomban kiadta a parancsot, hogy pusziim* cl a kis. bestiát. Dimitru sajnált* a szép álíatot, aztán nem is látszón az oiyan vadnak, hiszen szépen megnyalogatta a legény kezét, valahányszor euni adott noki. (Folyt köv.)

\\<m. október 23.
ZALAI KÖZLÖNY
Cseh delegáció érkezett Budapestre
Budspost, október 22 A békeszerződés rendslkozéael-böl folyóan a magyar államnak az utódállamok kormányaival aok gcz-dssógl . pénzügyi-, kereskedelmi- éa forgalmi kérdést kell rendeznie. — Ezeknek megvitatására eddig csupán a cseh kormánnyal sikerült tárgyalásokat kezdeményezni. E tanácskozások tavaly Ősszel indultak meg, Dvoracsek cseh meghatalmazott miniszter vezetésével. Mtgyar részről akkor a tárgycláspkat Wo dianer Rudolf maghatalmazott miniszter vezette. Két hónapon keresztül értekeztek Budapesten és Prágában a különféle bizottságok és albizotUlgok és számos kérdésben megállapodás ia jött létre, de november végén hirtelen megszakadtak a tanácskozások és azóta nem is sikeiült a cseh kormánnyal megtalálni a tárgyalás folytatása és befejezése céljából az érintkezést.
Bethlen István gróf miniszterelnök legutóbbi genfi tanácskozásai s többi közt azzal az eredménnyei jártak, hogy Benes dr. cseh küi ügymlniszterrel megállapodott a függő kérdések elintézésére ujabb tárgyalásokban.
Ma este érkezett meg Budspestre az a cieh bizottság, amely ezeknek a fontos gazdaságpolitikai, pénzügyi és jogi természetű kérdéseknek tárgyalására hivatott. A cseh delegációt lVellner Pál vezeti. Az első tanácskozás holnap délelőtt 11 órakor lesz a külügyminisztériumban. Ez voltaképpen csak formális összejövetel les?, de lehetséges, hogy már ez alkalommal megkezdik a jogi természetű kérdések tárgyalását. A holnapi találkozáson Dvoracsek cseh meghatalmazott miniszter ia megjelenik, hogy bemutassa a magyar delegációnak a cseh kikqldőttcket.
A magTkr delegáció vezetője ezúttal ia Wodianer Rudolf rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. A tárgyalásokon mind a két részről számos szakreferens vesz részt.
Visszaélések az egerszegi forgalmiadó ügyosztályban
Zataogcr.zog, okt. 22 tS«Jit ludó.ilúoktól) Hetek ét. suttogták Z.laeger-szegen, hogy a vároil forgslmladó-ügyosztálynál visszaélések történtek. Fölkerestük ezügyben Undvay Já-noi városi számvevőt, akit a polgármester a vizsgálat vezetésével megbízott és kéidezflsködésünkre a következőket mondotta:
— Még a nyár folyamin egy zalaegerszegi iparos felhívta figyel* memet arr. a költekezésre, amit a városi forgalmi.dó*ügyosztály tiszt-viselői folytatnak. Ez indított arra, hogy kérjem a polgármester fel-hetalmszésát, hogy oz ügykezelést ellenőrizhessem és felülvlzsgilhaa-sam. A vizsgálat lefolytatására teljes jogkórt és a legmesizebbmer.ő támogatást k.ptam, A vizsgálat folyamán megáll.pifottsm, hogy a gyonu.itá. teljes egészében roeg-f.lel » tínyállasDak. A tisztviselők ellen felmerült adatok olyan súlyos természetűek voltsk, hogy hivatalomtól kifolyólag kötelességem teljes tudatibún kértem Gombás Lsjos üzemosztály vezető alraámvevő és Kosli József adótUltek azonnali felfüggesztését. A felfüggesztés f. hó 20-án meg is történt.
Kik a népszövetségi bizottság tagjai?
Budapoet, oktvber 22
A népszövetség és a jóvátételi bizottság delegátusai e hónap vége előtt megérkeznek Budaptitlre. Az ideérkezendő bizottság eddig megnevezett tagjairól módunkban van néhány Intimitást közölni az Europe Nouvelle elmü francia lap nyomán. Bouniols ur, aki a delegáció vezc tője lesz, már járt Magyarországon Is, mint a középeurópai államok pénzügyeinek szekértője, kiküldetésben tavaly megfordult körünkben Is.
A bizottság másik tagiáról, Ave-nol úrról a kővetkező rdatok szolgáinak :
Mr. Avenol halyettea főtitkára a népszövetségnek Jeon Monnet nak 1923. januárjában tőrtént korai visszavonulása óta. A frandia kormány régi főtanácsosa vólt Londonban és a háború alatt a szövetségközi szervezetekkel dolgozott együtt, 1920 bon Londonban Kra-srinnal ő tárgyalt és ettől az időponttól kezdva állandóan állást foglalt a szovjelképviselők elméleti túlzásai és az orosz birodalom elismertetése ellen. Külsejét a UEurope Nouvelle igy jellemzi: Avenol szaru-héjas szeműveget visel éa e szemüveg nogy, gömbölyű lencséi mögött meleg — éa alattomos szemek sétálnak. Egyébként erős és h:j!ékony ember. A népszövetségi titkárság folyosóin surranó léptekkel jár.
A bizottság ittidőzése alatt idevárják a népszövetség főtitkárát, Drummont urat is. Drummont csak egy-két napra tervezi budapesti tartózkodását s ittidőzése nom lesz közvetlenül kapcsolatos a budopesti tárgyalásokkal. Személyisége rr.\'gis érdeklődésre tarthat számot, amit a L\'t-uropo Nouvelle a következőkben elégít kl:
Sir Jamis Erich Drummont az egyetlen ember, akit a veraaillesi békeszerződés névszerlnt megemlít, őt jelölvén ki a népszövetség fő titkéri teendőinek ellátására. A legenda azt tartja, hogy\'már a béke-szerződés megvitatása elején fölvetették u kérdést, hogy milyen honoráriumokat fognak csatolni ennek az uj álláanok a elméhez, főként pedig azon vitatkoztak, hogy kit nevezzenek ki erro az állásra. Egy döntő pillanatban Clemenceau Balfour felé hajolt és állítólag igy szólt:
— Kl az a fiatalember, aki mindig ön mögött ül ?
— A titkárom, — válaszolta Balfour.
— ő fogja ellátni ezt a dolgot, folytatta Clémenceau.
— Rendben van — erőntelte meg Balfour.
Bármiként történt is, az angol külügyi hivatalnak ez a tisztviselője, aki 1900 óta folytatólagosan munkatársa volt lord Creynek, As-quithnek,* majd újból lord Greynck, amikor külügyminiszter Uti, végül pedig lord Baljoumak, okit cikisért 1917 ben az Amerikai Egyesült államokba : diszkrét, ügyes, egyáltalán nem elméleti diplomata. Szereti a sportot, a go\'ifot és a — bűnügyi regényeket; hogy pedig teljesen világosan álljon előttünk skót fi-ziognómiája, azt is meg kell róla mondanunk, hogy szenvedélyei halász. aki nagy buzgalommal „pécá-zik" Letnon világos vizeiben.
Mlsster Saller-ről, aki a népszó-vetaég pénzügyi osztályának elő adója és szintén tagja lesz az i.do-
érkező delegációnak, nem közöl a párizsi folyóirat közelebbi adatokat.
A delegáció tárgyalásslnak he-lviségr.ül egyébként, hír szerint az 0«trák-M«gyar Bank palotéjöbon, a Devlzaközpont mellett működő állandó bizottság helyiségei vannak kiszemelve.
HÍREK.
— (Naptár) Okt. 23. Ignác p.
— (Időjárás) Enyhe idő várható, sokhelyütt esővel.
— (Petőfi-Ünnep Triesztben)
Triesztből táviratozzák: A Societa Mineva vosárnop este Petőfi ünnepet rendezett, amelyen Berzeviczy Albert mondotta az ünnepi beszédet. Petőfi születésének századik évfordulóját ünnepilvén — mondotta Berzeviczy — a magyarok hálr.s megindulással értesültek arról, hogy ezt az ünnepet a velünk barátságos olasz nemzet is meg akarja ülni s ezért örömmel követte a meghívást, hogy az elaszok előli beszéljen Petőfiről, „aki — úgymond — a mienk, de mcgérléstok, csoJAlatotok állal a Tiétek is". Ili, az Adria pariján kétszeresen érzi a kötelékeket, amelyek nemzetét az olasz nemzethez csatolják. E szép tenger volt egykor szintere nemzeteink versengéseinek, sőt küzdelmeinek is, de ugyancsak c tenger látta átkelni azokat a magyar ifjakat, akik Olaszország s-zabadságának ós egységének küzdelmeiben résztvenni indultak és e tengeren vártuk egykor mi Garibaldi jövetelét, akit is mint nemzetünk majdani szabaditóját ünnepellünk. Közös, nemes ideálokért küzdöttünk a múltban is ós ezeknek a közös ideáloknok valóságos meg-testcsitése volt Peiófi Sándor, a költő, a hős, a vértanú. Bírzeviczy beszéde nagy hatást keltett.
— (Massnryk és Bonts Brtlsx-szélben) Brüsszelből jelentik : Jas-par külügyminiszter és Benes külügyminiszter hosszabb tanácskozást folytattak. A királyi palotában díszebéd volt, amelyen a király pohárköízöntőjében a cseh kőt-tárnoság elnökét ünnepelte és rámutatott Csehország rendszeres fölépítésére és előhaladásóra. A király kijelentette azután, hogy Belgium az energia ccökkenése nélkül fogja szorgalmazni a békeszerződésok végrehajtását. Mass\'aryk elnök rámutatott Belgiumnak Csehországgal szemben fönnálló barátságára és hnngxulyoztti, ho«r Belgium a háború alatt mintaképe volt a cseheknek.
— (Miniszteri elismerés) A vallás- és közoktatásügyi miniszter Majtényi Károly főgimnáziumi tanárnak, n nagykanizsai iakolánki-vüli Népművelési Bizottság titkárának legteljesebb elismerését nyilvánította munkásságáért.
— (Ezer korona egynópmll-veléal előadás honoráriuma) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: A zalaroegyel ia-kolónkivüli bizottság hétfőn dél-előtt 10 óraikor Zalaegerszegen igazgatótanácsi ülést tartott Szirmay Miksa tanfelügyelő elnöklésével. — Hortobágyi Akos tanfelügyelő, titkári teendőkkel megbűott ügyvezető elnök hslyettea jelentést tett az utóbbi közgyüléa óta előfordult ügyekről. Az e\'őadók tiszteletdíját falusi előadások után 1000, tudo mwnyos előadás után 2500 körönében állapították meg. Nagykanizsáról jelenvolt Majthényi Károly titkár.
•1
— (A korona külföldi Jagy-zésel) Mai naptól kezdve közgazdasági rovatunkban naponta közöl, jük a zürichi jegyzésen kivöl a korona bécsi, berlini és prágai jegyzését ix.
— (I)obreconbc kéno monnl) Régen volt műkedvelő gárdának akkora slkero Nagykanizsán, mint a .Debrecenbe kéne menni\' kipróbált gárdájának. Szombaton is, vasárnap Is, zsúfolásig teli meg a Polgári Egylet nagyteme a hálás közönséggel, mely rengő-teg tspssal, ujrázással ós több mint 50 csokorul és virigkosárral igyekezett honorálni a szereplők legtöbbjének elsőrendű alakítását Kremsior Istvánni a Grcto, Platsok Bözsi a Lette szuepóten arait* k óriási sikert lierczfeld Gizi ac anya szorepet kreálta kifojtástaUnul. Kitűnő Jutka volt F ü r s t Ii\'ísji, akinek Somogyi Ferenccol való táccjelcnetét ötször ujrSztík meg. BÁgyonl Hindi, SAfrÁo Ferenc, Kromsior István, K r a u s s Vilmos mindannyian pompásan állták meg helyüket.
— (Lesz elég okmánybélyeg) A pénzügyminiszter a fokozódó bélyegszükséglet kiegészítésére uj könyvnyomdai uton előállított 10,
20, 50, 100 koronás okirati-illeték bélyegjegyeket bocsát forgalombs. A régi réznyomásu ugyanilyen ér-iékü okmánybélyegek bevonásig érvényben maradnak.
— (Uj rendelet késztll az árdrágításról) Budapestről jelentik: Az árdrágításról szóló rendelet ügyében Nagy Emil Igazságügyi miniszter október 24-re, szerdára hivta össze azt az ankétot, amelyen le fogják tárgyalni az erre vonat* kozó eddigi tanácskozások éa tárgyaiésok anyagát. Az ankéton Nagy Emil igazságügymlniszter fog elnökölni és ennek a tanácskozásnak az onyaga adja meg majd az nlspot arra, hogy az Igazságügy-miniszter a kiadandó rendelet Intézkedései tekintetében véglegesen állást foglaljon. Az ankétra meghívást kaptok az összes gazdasági érdekképviseletek, meg fognak azon jelenni a resszortminiszteriumok kiküldöttei, valamint az Igazságügyminisztérium érdekeik osztályainak referensei Szászy Béla államtitkár vezetése alatt.
— Kazáncaőrepedés a vll-lanygyárban) Vasárnop este 7,7 óra tájban hirtelen sötétség borult a városra, mert a villanyáram szolgáltatóé megszűnt s közel negyven percig tsrtott, mlg a lámpák újra kigyullodtak. A villanygyár vezetőségének közlése szerint kazáncaőrepedés miatt kellett beszüntetni az áramszolgáltatást.
— (Hatmilliós villanyszámla) A Transdanubia most terjesztette be számláját a városnak a julius— szeptemberi közvilágítás költségeiről. A számla szerint a városnak ebben a negyedévben 5,969.955 koronába került az utcák világítása.
— (Rendőri hírek) A kanizsai államrendőrség kihágás!bírája Tisch-ler Károly mnlommunkást éjjeli caendhóHoritásért éa rendőr«értés-ért 70.000, Cseke Jó/sefné V«ngel Amália piaci kofát 15.000, Maurer Ferencet, mert mint idegen allam-po\'g.ir fiát be nem jelentette 10.000, Fellel Zsigmond karlováci lakost jelentkezés elmulasztásért 30.000, Faics Józsefet és Baltyányi Lajost nyilvános verekedésért 25—25.000, 20 piaci árust árjelzŐtábla ki nem fűggesztése mixtt 2—5000, több háztulajdonost, mert a járda öntözését elmulasztották, 5—15.000 koronára büntette.
(x) Orvosi hír. Dr. Kahán Imro fogorvos szabadságáról hazs érkezett és rendelését (Zrínyi Miklós-utca 40. sz.) ismét megkezdte.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október Tx
— (Madách) A Paiőft-Társaság őszi nyilvános előadásait a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében mo délelőtt 11 órakor ünnepi nagygyűléssel kezdte meg, amelyet Madách Imre születésének 100 éves évfordulója alkalmából tartott. — A nagygyűlést Pékár Gyula nyitotta meg ünnepi beszédével, amely után a (Arsaság titkárai terjesztették elő jelentéseiket. Jakab Ödön mutatta be azután ez alkalomra készült költeményét.
(x) A Nagykanizsai Kaszinó 1923—24. évi müvéazestély sorozatára állandó helyek előjegyezhetők Szerb Ernő könyvkereskedésében (Fő ut 8 ), ahol az előjegyzési feltételek betekinthetők
— (Állásközvetítés ez elbocsátandó tisztviselőknek) Zala-é* Vasvármegyék elbocsátandó köz-alkalmazottalnak állásba helyezéie céljából a szombathelyi állami munkaközvetítő hivatal akciót indított. Elsősorban gyárosokhoz és földbirtokosokhoz fordult felhívásával, hogy üresedés esetén elbocsátandó tisztviselőket alkalmazzanak.
— (Vaautl szerencsétlenség Kőbányán) Budapestről jelentik: M» reggel súlyos vasúti szerencsét lenség tőrtént o kőbányai alsó pályaudvaron. Az ócsai 3739. számú személyvonat, mely a pályaudvarról 6 óra 40 perckor indult el a nyugati pályaudvar felé, nekifutott
a 2. számú váginyon álló 737. számú monorl üres szerelvénynek. Az összeütközés hatalmas zörejjel történt, utána a vonat utasai rémült sikoltásokkal és jajveszékeléssel ugráltak ki a vonatból, ajtón, ablakon keresztül. Az ócsai vonatnak a postakocsi után következő első és második személykocsija súlyos sérüléseket szenvedett s a bennülök közül tizenheten megsebesültek, köztük ketten súlyosan. A szerencsétlenség oka minden valószínűség azerlnt az erős köd volt. Reggelt félhét órakor még alig lehetett a ködben száz lépésre látói, a mozdonyvezető, Horváth Géza a ködben csak későn vette észre nz előtte álló üres szerelvényt. Félórán belül a szerencsétlenség után már megjelent a helyszínén a MÁV üzletvezetőségének egy bizottság*, csakhamar utánuk megérkezett a főkapitányságról Horváth Antal dr. rendőrfőtanáccos, Gozmóny Ferenc dr. readőrfogalmazó, Meagyes litván toros vizsgálóbíró, akik helyszíni szemlét tartottak s nyomban megkezdték a vasúti személyzet kihallgatását. A rendőrség a bűnvádi eljárást megindította a mulasztást elkövető vasúti személyzet ellen, névszerint Rótsa András vonatvezető főkalauz, Horváth Géza mozdonyvezető, faragó J&T&ref fékező, Csákány Mihály, Hanki Mihály, Garai Vilmos és Aradán Sándor kalauzok ellen.
— (Egy eaztendő alatt hetvenötezerháromszáz ember halt meg Amerikában szerencsétlenség miatt) Amerikában a statisztikai kimutatások szerint az elmúlt esztendőben 75.300 ember vesztelte életét különféle steren-csétlenségek folytán. Ez a szám 2000 el több, mint amennyit az 1921 Ikl évről szóló statisztika kimutatott. — Automobil 1922-ben 14.000 embert ölt meg. Amerikában naponta 206 ember h&lt meg szerencsétlenség következtében. Naponta átlag 38 embert ölt meg nz automobil; eséa következtében naponta átlsg 35 ember halt meg; 19 megfulladt és 16 szenvedett
tüzhaláít.
— (Munkában a Földbirtok-rendező Bíróság) A Földbirtok-rendező Biróság az elmúlt héten kiszállt Zslabérre, mely alkalommal megtárgyalta a pakodi földigényléseket. Ugyanekkor helyszíni szemlét tartott a Guttmann-féle birtokon is, amelynek tsrületéböl több kis- és középbirtokot igényeltek.
— (Lloyd George a tegujabb szlu-Inűián) Exotikuj kitüntetés érte Lloyd Georget. A sziu-indiánok törzse beiktattn a volt angol miniszterelnököt, Európa békéjének egyik Trianonban leszállt angyalát törzsének tagjai, a többi becsületes, derék sziu-indián kuié. Ugyanakkor Lloyd George uj nemzetségének megfelelj novet is kapott és vett fel. Ez az Amerikából érkezett rövid híradás rnindoiieselre élénk világot vet a sziu-indiánok annyiszor kétségbevont kultu-rájii hajlandóságáról. Mert /vájjon akadt-o Európa müvolt államai között egy is, amelyik ilyen stílszerűen tudta vagy akarta volna csuk kifejezni őszinte csodálatát Lloyd Geor-goval szemben. A derék sziu-indiáu törzsfőnök bolátla, hogy Ltoyd George lubár nem is vo\'.t otl, amikor a tonuhavkot kellett kezel.)!, do a skalpolishoz mostoiien ért. Hixonyitja ezt Magyarország nial szomorúsága, aminek sorsát ott pecsételte meg az uj icdián a trhnoni wigwaaokbxn.
— (Péter névre keresztelték a szerb trónörököst) Belgrádból jelenti tudósítónk: Vasárnap volt az újszülött trónörökös keresztelője, amelyre eljött az egész román királyi család és képviseltette magát minden barátságos ország uralko-dójs. György angol király lett a keresztpapa és helyetle a yorki herceg tartotta keresztvíz alá a trónörököst, akit nsgyatyja után Péter névre kereszteltek.
— (A rövid haj mint váló ok) érdekes vilópürről írnak Londonból. A pür-bon szereplő férfi azért akart elválni feleségétől, nieit az rövidro vágitla a haját. Ez a tény természetesen nem volt ax egyetlen ok, do úgyszólván ez inditotla meg a lavinát. A birósfg előtt kljelenlctlo a férj. hogy egy asszony egészen más hosszú h«jja1, mint röviddel. A fius haj megváltoztatja a jollo-met és neki nincs meg többé *x u bizalma ogy Ilyen röviJre vágott hajú asszonyhoz, ami feltétlenül szükséges a házasélotiior. Képzeljenek cl egy férfit — mondotta, — aki oste boldog in alwik ol afcbxn a tudatban, hogy birtokosa ogy nőnok, akinok szép hossxu haja van, s másnap nz ebédnél egy taljesen Idegen hölgyet rövidhaju publ fejjel talál az asxUláoól. Nem érthető, hogy nz ilyen férfiben minden női eszménykép Összeomlik • És micsoda szomorú perspektívát nyit meg egy ilyen pubi-fej, — fo\'.ylatta elmélkedéseit a felháborodott fcij. — Ex a rövid haj azt mutatja, hogy a nő át akarja venni az uralmat. A rövid hajhoz Iliik a cigarettaszivás, n cigaretlasziváshoz a kávéházakban való üldögélés, ezzel pedig a sikos lfjtőn való meglódulás. Az az olló, amely mogeövidili a nő haját, o^yutlal elvágja a családi boldogságot is. A pubi-fejü nő nem áll már a tűzhelyhez és nem gondozza már a gyermekeit. Egyszóval ilyen nő már nem a régi nő. — És éppen emiatt akor elválni. A nő védőügyvédje azonban igon találóan ezxel a kéidéssol válaszolt a férjnek : Hogyan állunk egy olyan férfivel szemben, aki hijtelen levágatja a szakállát? A szakáll levágás is válési ok ? Végül is uzt is lehet állitan\'. hogy n szakált épugy hozzátartozik n féiflu lényegéhez, mint a hosszú haj az asszonyhoz. A feleség ta\'án éppen a hosszú szakáll miatt szereli a férjét Époly súlyos a lelyzet, hogy faa egy simiképü férfi n házassága alntt szakállt növeszt. Mindezek valósi okok volánunk? Hogyha ez a felfogás a haj- és szakállvis.-létről érvényre jut, rövidesen igen sok dolguk lesz a bíróságoknak. Axt jelentik Londonból, hogy a biróság nem n védőügyvédnek adott igazat, hanem u férjnek és bűnösnek nyilvánítva ti asszonyt, felbontotta a liézassigot,
TÖRVÉNYSZÉK.
(§) Monstre hazaárulás! per a pécsi törvényszéken. Pécsről
jelentik: Érdekes tárgyalás lesz október hó 29 én a pécsi kir. törvényszéken. A bíróság ekkor vonja felelősségre a törvénytelen városi rezsim 69 úgynevezett bizottsági t\'gjí*. "kik ellen a kir. ügyészség felségsértés és hűtlenség elkövetésére irányuló szövetség büntette, továbbá az alkotmányos államforma, a nemzetgyűlés, a kormányzó és a nemzeti hadsereg törvényes joga ellen irányuló izgatás (lázítás) büntette elmén emelt vádat. A vádlottak s felségsértésre irányuló szövetkezést n megarállás Idején, 1921. március 2-án dílután 6 órakor tartott, úgynevezett városi közgyűlésen követték el, amrnnyiben hozzájárultak a törvénytelen rezsim polgármestere által benyújtott fel-hiváíhoí. A 69 vádlott közül negyvenkettőn a nemzeti hadsereg bevonulása előtt jugoszláv területre szöktek. Etek ellen a kir. ügyészség nyomozó levelet adott ki. A vádlottak közül 27-en Pécsett maradtak és még ma Is ott tartózkodnak. A tárgyalis október 29 én délelőtt 9 órakor kezdődik és előreláthatólag több napig fog tartani.
(x) Hamiafogakat, aranyat,
ezüstöt, brilliánsokat, érmekei, alpacca evőeszközöket és dísztárgyakat a legmagasabb napi árban veszek. — Fried József ékszerész, Sugár-ut 2. Bzárn. (Fő-ut és Sugár-ut sarok.)
(x) Ne törje a fejét minden-féle harisnyaügyeken, hanem forduljon F1LIPP harisnyakötődéjéhez, Szombathely,Száll Kálmán-utca 6. sz.
SPORTÉLET.
CSE—Zrinyi 1:0 (0:0)
Balszerencséjének, dn még inkább rutinhiányának köszönheti a Zrinyi, hogy elvesztette harmadik mérkőzését is, melyet a második osztályú bajnokságért játszott. Látszott a csapaton, hogy kevésszer játszott és hogy erősebb ellenfelekkel alig mérkőzött, amiért aztán nem bir a gyengébbekkel sem. A celldömöl-kiek a győzelmet semmi esetre sem érdemelték meg és c«upán agilitásuknak köszönhetik. Technikai készültségük jóval alatta állott a kanizsalaké alatt, do a kanizsai csopatban Igazi játékot csak a-t NTE vo!t halijai, a Hordós-lóth —Popovics trió produkált. A köz-
vetlen védelem nem állott teljese.-, feladata magaslatán, voltak bizor y talan percei; a cintárok, bár egyénileg nogyon jó játékosok, min* csatárlánc, jelenleg még alig jelei tenek veszélyt az ellenfél kapujára. Az első félidőben szél segítségével a Zrínyi úgyszólván állsndó fölény-ben van, csatárai azonban a leg. könnyebb helyzeteket is félrelővlk. Pár perccsl az első félidő vége előtt Bohár a fején megsérül a ettől kezdvo n Zrinyi 10 embernl játsza végig a mérkőzést. Hordói htlfba megy s a Lomplett h>lfso. most már szél ellen ia kapujáho-tudja azoritani a celldömölkieket, A csatárok azonban legszebb labdáikat sem tudják felhasználni, a halfoknak kell ÍŐni is, tsrmésíetf.; azonban, hogy messziről jövő lövéseiket a szembefujó erős szél felszorítja s kapu fölött süvítenek (I, A celldömölkiek egyik lerohanásút a hátvédek elhibázzák s a löv.-s n kapus kezeiről a gólba pattan. Gól után nem láttuk, hogy a Zrínyi erősebb tempóval, vagy lelkesedéssel küzdött volna a kiegyenlítésért. Kau/man bíró kifogást*, laoul vezette a meccset, msly elég szép játékával a nagyobb érdeklődést ia megérdemelte volna.
(o) NTE - SzMÁV 1:1 (0 » 0). Az NTE csapata ciak félsiknt aratott Szombathelyen. A mérkőzést tulkorán ktzdték s a szabályszerű utolsó vonattal, a délutáni gyorssal utazó hirom játékos mar elkésett. A „kisérő drukkerokból" beállított tartalékok a két szé\'.sö half és a balszél helyén természetesen nem tudtak kielégítően játszani, sőt, károsan befolyásolták még a többlek játékát Is. A veze\'Ő gólt az NTE szerozte meg Dezső védhetetlen lövéséből, az utolsó percekben azonban Schwarz bíró rálőtt labda miatt tizenegyet itélt, melyet Koszogovics góllá értékesített.
Egyéb eredőn. íyek
Zalaegerszeg: A MOVE ZSE és a RFSz vasárnap délután mérte össze erejét o zalaegerszegi sportpályán. Eredmény: 9:1 (6:1) a MOVE ZSE javára.
Győr: ETO-SzSE 1:0 (1:0). Az ETO ujabb győzelmével mc-tartotta első helyezését. A szombathelyiek csupán a bírónak tulajdonítják vereségüket, aki szerintük pártoskodva bíráskodott.
Tatabánya: TSE-GyAC *S : 0 (2:0). Első győzelmét aratta o szimpatikus tatabányai csapat, melynek kitiltott játékosai most már játszhatnak. A TSC t aligha fogják mostani felállításában hátralevő ollonfelei legyőzni.
flz I. oszt bajnokság állása 1923. október hó 21-én
Az egylet neve
GvAC
ETO
SzDV
S*AK
SzMÁV
SzSE
TSC
NTE
v:to;r
ön
11 jö
:3 3:0
© » c Ot £ N
V > o T3 < a. £ C c a. X
5 2 29 0 X.
2 19 10 9 III.
1 15 11 13 I.
5 9 20 4 VII.
2 22Í17 9 IV.
1 14 8 V.
3 9 15 3Í IX.
2 12 10 8 VI.
4 10 13 3 VIII.
1 29111 11 11.
1923. október 23
ZALAI KÖZLÖNY
5
Nagy maradék
vasar
Singer József
divatáru-házában
és Társa
Nagykanizsa
Központ-szálló épUletében
Nagyobb mennyiségű maradékot sikerült beszereznünk, amelyet mig a készlet tart, rendkívül jutányos árban árusítunk 1
Siffon maradékok pr. mtr.
5850 K-tól feljebb.
Vászon maradékok pr. mtr.
655* K-tól feljebb.
Zefir maradékok pr. mtr.
7775 K-tól feljebb.
Karion maradékok pr. mtr.
7225 K-tól feljebb.
Kanavász maradékok pr.
mtr. 7450 K-tól feljebb. 140 széles félgyapju női és férfi szövetek 26500 K-tól
feljebb. 135 széles tiszta gyapjú női kabát velour-kelmék 58500 K-tól feljebb.
Nagy választék:
Mindennemű berlini váll-és fejkendőkben.
Szövőpamut és szövőcérna legnagyobb gyári raktára!
Pontos kiszolgálás!
KÖZGAZDASÁG.
Csonkamagyarország nemzeti vagyona ás jövedelme
Fellner Frigye, dr. egyetemi tanár, az Ismert fináncpolitikus nagyon érdekes tanulmányt irt n Metrón cimen Ferrarában megjelenő nemzetközi statisztikai szemle leg ujabb szómába. A terjedelmes érte kezéa aranykoronákban kifejezve mutatja be, hogy a Magyar Szent Korona Országainak nemzetközi vagyonából és nemzeti jövedelméből mennyi esett Csonkamagyarországra és mennyi az utódállamokra. Hiteles statisztikai adatok alapján és érdekea számitási módszerrel kimutatja, hogy Csonk, magyarország földértéke 7235 millió korooa, az Integer ország összes földértékének 36.51% a; az utód államok közül OUszorsrágra 22.13, Szerbiára 22.13, Csehországra 26.14 Német-Ausztriára 1.99, Flumér. 0.15\'/o fö\'dérték esett. A bányaérték Csonkamagy.rországon 915 millió aranykoronára rug; Oláhországnak 911 millió, Csehországnak 370 millió, Szerbiának 24 millió aranykoronaérlékü bányarész jutott osztályrészül.
A történelmi Magyarorazág épü Ieleinek összértéke 8575 milliárd aranykorona; ebbSl Csonk.magyar-országnak mindössze 4533 millió maradt meg, illhálizalank összértéke 817 milliót képviselt; ebből csak 265 millió aranykoronaértékü U1 hálózatunk maradt meg. Összes hidaink értéke 80 millió aranykoronát tesz kl, ebből megmer.dt 54 millió koron. értéko (67.89%). Magyarország 5673 kilométeres hajóz haló viziutai 341 millió koronát képviseltek, ebből megmaradt 1725 km. 91 millió korona értékben.
Az államvasutak éa magánvasu-tak 20 ezer kllométerea hálózató 4 milliárd aranykorona tőkét képvl-aelt, ebből megmaradt 7954 kilométer 1565 millió korona értékben. A posta, távíró éa távbeszélő 425 milliós értékéből mindössze 147 mililós értéket hagyott meg számunkra a trianoni béke.
A merőgazdasági tételek kőiül ,-4597 millió értékű marhaállományunk 1432 millióra csökkeni; a mezőgazdasági fundus inatructus 2172 millióról 776 millióra, az Ipari termékelt értéke 656 millióról 348 billióra, az állami Ingóságok értéke 585 millióról 210 millióra, a magánosok Ingóságainak értéke 2019 millióról 745 millióra csökkent.
Magyarország nettó nemzeti összvagyona 41520 millió aranykoronát képviselt, Cionkomagyarországé már csak 25676 millióra rug. Mezőgazdasági termelésünk jövedelme 5085 millióról 2022 millióra, szőlő termelésünk jövedelme 171 millióról 84 millióra, gyümölcs- és konyhakerti térmelésünk jövedelme 92 millióról 35 millióra, fatermeléiünk jövedelme 114 millióról 16 millióra, vadászati és halászati jövedelmünk 8 millióról 2 millióra, illetve 2\'/, millióról 1698 ezer koronir., bá-nvászati jövedelmünk 137 millióról 68 millióra zsugorodott össze.
Az ipari termékek jövedelmo 1694 millióról 821 millióra, a kereskede-lem jövedelme 722 millióról 300 millióra csökkent. Mi ehelyütt természetesen csak kerék számokban közöltük fellner érdekes végeredményeit, amelyek a mintaszerű tanulmányban az utódállamok részesedését részletezve közlik. Érdekes fejtegetéseinek végső eredményéből
megtudjuk, hogy Magyarország 20 milliós lakosságára fejenként 2000.15 korona vagyon és 325.03 koronu jövedelem esett; Csonkamagyar országon ez a két szám 2061.44, illetve 349.81 aranykoronára emelkedett.
— Be akarják zárni a berlini tőxadét, Berlinből jelentik: A tőzsde vezetősége ma közvetlenül a tözsdehelyiségek mognyitAsa után tanácskozásra ült össze. A B. Z. am Miitag Értesülése szerint arról van szó ezon a gyűlésen, hogy nem volna-e tanácsosa belpolitikai zavarok miatt a tőzsdét egy időre be zárni.
A TŐZSDE HÍREI.
(Saját tuJóiltónlc tclalonjelcntéio.)
A mai tőzsdén nyitáskor ked vezőbb hangulat kerekedett felül, ami a kedvező rendezés éa a bécsi vásárlásokban leli magyarázatát. Az irányzat jobb volt, azonban nem tudott te\'jísen megszilárdulni, mert a magasabb árfolyamokon aok áru jelentkezett a plscon, amit csak nehezen tudott felvenni. — Mindazonáltal élénk üzlet fejlődött ki és az egyes értékek kisebb-nagyobb nyereségre tettek szert. Az átlagos árnyereség 1—10, némelyeknél 20 százalék. Zárlat felé az irányzat kissé ellanyhult, azon ban ennek ellenére tartott maradt. A kosztpénz 2 25-3 25 százalék volt. Zirlotkor 2 75 százalék.
At utótőzsde Irányzata javul\'. Kosztpénz 2 87 százalék. Államvasút 390, Nova 126-5, Uoyd b.nk 17-5, Olasz 45, Osztrák hitel 128, Rima 107, Magyar hitel 725, Sslgó 560, Ganz Danubius 8Í75, Ganz villamos 1975, Fegyver 1500. Ma gyar acél 260, Schlic\'c 115, Kőszén 2625, Egye., fővárosi 190, Mező h-gyesl 385, Kereskedelmi bank 1215, Nsslci 2250, Atlantlka 69, Pe.tl Hazai Első 4200. .
Délutáni magánforgalom. Irányzata szilárdabb, üzlet kevés.
Sslgó 570, Ríms 110, Cukor 3500, Mezőh-gyesi 385, Magyar bltel 735—740, Osztrák hitel 133, Kőszén 2550.
Eatlmagánforgalom. Az Irányzat az esti órákban kezd ellany-hulnl. Az üzletkötés egész délután szűk keretek kőzt mozgott. Kötés kevés jött létre. Árfolyamok: Magyar hitel 730, Osztrák hitel 132, Salgó 560, Rima 110, Kőszén 2600, Fegyver 1550, Száazvár! 385, Ali.-vasút 375, Georgia 710, Mezőcukor 385, Cukor 3550, Délivasut 108, Spodlum 190, Llpták, 35, Budapesti 215—20.
Nem hlvataloa árfolyamok. Magyar amerikai uj 8—9, Magyar
amerikai régi 9-10, Fabank 5400 —5800, Juszt Izzó 8—9, Főrészt* 30500 -32000, Hangya Ipar 36—38, Mezőgazdasági hitel 17—18, S.jó-kondói 13500—14500, Herendi porcelán 9—9500, Újpesti beton 3200— 3600.
Elővétel! jogok i Rima 17 5— 22, L\'oyd bank 10-12, Még. 8-12, Rothmüller 7—9 5, Borsod-Miskolci 75, Georgia 690—675, Fővárosi a&r 140—120, Drasche 175.
Zürichi zárlati
Hetluidu 118.76, N.w-Vork 600 25, London 2520 GO. Piri. 3292 00, Mlt.no 2112 50, Prle. 1662-60, Badapoal 0 0306, Zip»b 685-00,Varsó 0 00. Win (1.78 76, S.ÓJI. 585, Outiák báty. 0.80 00
A magyar ^korona külföldi jegyzései.
Zürichi .... 306 Prága .... 18825
Berlin.....22
Bécs (deviza , . 380 B\'cs (effektív K) 245
A TŐZSDE
nyitási áa záró árfolyamai, valamint a valuta éa gabona hivatalos tájékoztató árat megtekinthetők lapunk kiadóhivatalának FSut IS. azám alatti kirakatában.
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
viiitolunk legmagasabb napi iion.
KORPÁT
bíimilyen mennyiségben napi ár alatt szililtunk.
Zalavármegyel Szövetkezeti Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
SOfföoyctrB: ITatorft. Te!«/ooeiim: 1»8.
FÉRFI NŐI
GYERMEK
október hó 15-től november hó 15-ig
November 18-ön
jelenik meg ezen újságban, hogy melyik napon.
Őrizz, meg tahit a blokkját, mert annak ellenében vissz, kapja a karlaaytért fizetett telje, öaaaeset t
Kötött gyermek gami&rák,
Kötött nöl kabátok, N6I, férfi és gyermekharisnyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerll bSrkeztyflk óriási választékban
Fő-ut 11. Telefon 221.
ZALAI KÖZLÖNY
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tézsde délután 1 órai záróárfolyamal a következők:
?ij<mc
Api* Mur MH leb«l<«
LniJanit. 44000 OI.-Í4.
Otj«r. Ilii ijoo.>\'
C0)«00 KXfl
IKCO
l?jcoo
SalrA Xim.
No»a An(h> R Afrir Iparinak
reuMMib.
H«rm*. 78000
II«t. ül. j, b. i\'mc ln<.llan ]&>ooo M.-Ci«h unt 10000 rtfllnl i\'diaj Km. llüal dooo
Maoar-Ntmti K«ij>. JaliáJof toooo VAloii baik lltx^ MffW ttOOP
H.b. H lak. 16000
llílvlíMl tp. «0O.*> l.lp-Mrl/:-.! |||.<«
PávAnal i)<neo
4a».l Tak. 43000
• Tak. locfoo 1- Wif. Itljooo llaaal alii 41)3000
Alul Tik.
ltutoaltók
fcua u.búi jjooooo KomUn tijooo Wiü.-Hrawla
Panooela b. loooooo
Malmok
ÍMI -kl. lf«M
CmconJu kjf>oo
tHUufi-i jooo
nudtcui 111000
T6td<ij<aim. ii0"X>
Ourlla jhxxi
>Witx*iia\' it\'ooo
K nil) ni 1 kun 70000
VikWita j <600
Tr. DanbW —
Unlc« flim. —
Hlknylkk é»
motiinl ll)}ixx>
fVirt tífn ij}«<i
Sientlíí itvoCO
Cwirnt mwio íuivi iilo
Niiitvlii
Koha
lltTta ll*l»
Kftb (Sil,
MafMali Aaiti\'l
Oajd. Cíf® . li-oooo | Jl« r*ty»4r t41)000 I Kallia Franki 101000 Fiomal fin
Cuu Du, 3.35000 , r.Ora C.am.VUl. leooooo | ríílroil i-Sr Gép ii vaaal utooo i GoMbrrc (ly.-.rlTy 115000 (iichwindt lluRan >9 000 lUlkcrnk.
Kiuik iuoooo • Mínlio •
Í-Crf-O I IICÍTÍI toV. 137000 I llurfliik Kioe J úti 39000 1 Kibcl >53000 ! Kínon iíhooo i :.»i;:«»«li
i»jo«v>i K\'iíii Mur 3r-oo» I K>ril>«\'iio
| Kuli) iflr nao.v> I KUU
jíoooo
Ali. I Kirlmia NagybilOdyt Újlaki
Uriktn>i 1
A«htni<am «k*x>
l\'rinklin ujooc
Glolm 4joo
Koooh) l4o»
Patlai «• 30
Ríni 1 ;oco
Rifltr jSooi SíifíiUKiim j(o>
VaamlWak «■
KCh.M larc
UpÜk ««<
M.>«T»« KII n«!*» (lm
Mcrtor
Ö!"\'Uf il jyil Vasipar V »{.«■<< ií
$<hlick
T«sdk« wa»r\\rt
Chaudoir Kfi ly>>d Fíb.Xn »a»
vAllal
Lít.ir.1
Biidi
BaiAtl
Mol
Bfin\'l
Cbinoln D.olc.

I Xllill !•••« 76000
I Ufil • ad. 1JOOO tí^x. I M CuUjr J^OOCO
\'O®00 lámpa »J?ooo
ajjcooo
K. fa itrlpír iioooo
ÖiKinxId »i)ooo
1\'amDl i«tooo
Oaml 133000
Siillml 3)noo
mooo
Illan
Toll)
CyirjumotO njnoo
Papír 3)000
K«»T<nyid< i4oooo
Si«»íKöií 6100O
SpOdium »&:ooo
T«o»»»l ii. 103**00
Donifl j«hx>
CXtoror «)3«uo
Mtafff. Ip.
Olajipar P.a. i«r

KoihniSlIff Dmtt mid V.ndtr [jikica
Ali. Kii ifrooo
HBirill *)>«»>
Royal i<tn« 170000
S<b«jm<r 0000
Sifif k«nd«í tloooo
Saikra I j7««i
SlulAIMf I (OOCOO
Tt\'ríoo tjíooo
Tttn. iflf 117000
To ajk —
Tdrik lurul
UolO tiir.lt V»im. rrcií\'j Vaim. irill
ZacyrapJM. Mti6b. <uk.
Mttltc
Mfikmfa
C»«r«A
Ounaharaulk
EÜ«« U
Fournlrr
.1 (a
193000 Hcul ía
KftróiMnyal iljoo Kúlínl. épit. íjoco l.lgmim ibiíl ) :oíc-X>
Vlacr*\' AH. (a -
AnvrnVai fa 46000 CrdA ll«o
«. I.kiyd 1450"" Ualoouokjr líooo
l.l<.1l\\K Uj Ofa Órai. fa R4ilitnyal SilatOlúa
Vik. buior Zabolai
MUr.
Adria Aüanllka
I4J«.
3730M
11731W 4COÖO
4)JC-Dn
40000
W deviza-központ hivatalos árfolyaaal
Valuták Devizák
N.pt-Voo SfOOO AmiKtdam 73 ío-íooo
Arvcol lOal 1x300-91900 Uukartat 97-110
Lcra «»»•!»» Kopeditfa }400-)Atl>
DolUx ($)3<>.t0430 Xil.nliaii 19»-Jilo
l fam.ii fr. 1193 lt«l Loodoa «8000-(t400
^Urta J Ralio 0 0001-3
tira . S80-940 OlaaiC(tal< ») J9J0
Oaair. kor. •7M-193J Tiria 11)0-1 iil
Btlca (rank 1010-1063 37J-6"
Ui Siodhoio 3oio-34«o
Sotol 3," Í-Ml Svljc J4>»->J7\'>
Sr»;ti (t.nV S4J&-3J70 Utca »7JJ-»\'y>J
Koroaa dleU 1JS-1J1 SiOfu 1SS-19)
Fraik dlnlr — zapsb «)»«)«
L<ÍH!)«I lulrt a 230-413 N<wyc4k 1933010430
ilollaoll <orio4 7360-SOOO Van« jo:-4»>
Nemesfémek 1 1 K-nán exfut 2000—2100, Forintot 5500—5800. 5 K-náa 10500—11200, 10 K-ní» arany 61000-6300.
A mai terménytőzsde Irány xata axiUrdabb. Buza 1000 K-val drágult. Búzában az ösazforgalom kb. 12 vagon tétel volt. Roziban nom volt üxlct. Takaimánycikkek piaca csandea. Arp* iránt volt némi érdeklődés. Zsb árfolyama 500 K-val drágult. Korpában nem volt Qxlet.
fiaaa (TtaaavIdíkJ) uj 03000-,95000, arjífc 02000 91500 ioia GOOOO-ZOOO UkaxmiayArra Bi000-50y0 lör 7Z500-75000 aab 00300.68^00 langaxt flőGfO-eiíCXX). ra^ca 170000, korpi 37000 - 37500. kdlax 77500-80000
M. T. X. magáojelentéae a terménypiacról. Kia forgalom mellett az irányzat sziláid. Buza bpeaii paritásban 950—960, Dunán-tul 890-^00, Rora Bpeaten 620— 630, Állomáson 580-590, Takarmányárpa 600 —620, Sórárpa 710
-720, Z.b 600-620. Bpesten 670, Tengeri prompt 600—610.
Llaxtplac. Dsra 1750—1850, 00 á. 1650-1750, 0 áa 1550—1650, 2 es 1400-1500, 6 oa 900—1000, 8 ss 540—560, korpa 340—360, 75 azáxalékos rozatiazt 700—750.
Végómnrhavéaár. Felhajtás 530 belföldi nagv vágómarha. Bilca jobb 4300 -5000. Silány 3000-4000. Mogysr ökör jobb 4400—4700. Tarka hlxott Ökör 4600—5100. Alárendelt 2400-3200. — Növendékmarha 2700—4200. Csontozni való 2000-2300.
Budapeatl állatvéaér. Marhahús I. r, egéstbrn 5800—7700. há tulja 6800-7200, eleje 5600-7600, II. r. egészben 4800—5400, hátulja 5800-6800, eleje 4000-4400. Nö vendélcmsrha: I. r. 5100—5600, csontozni való 3800 - 4200. Készlet: Nagymarha 114,eladás 84 Marhabőr 7300 -7500, borjubőr 11.000, faggyú 1500—4800. A vásár köze-pea volt.
Sertéaváaár. Felhajtás 1750, elkelt körQlb. 900, könnvQ sertés 8000-8600, közép 8000-9200,1. r. 9100—9400, zsir 11.600—11.800, szalonna 10 200, lehúzott hus 9000 —9600, szalonnás félsertés 10 600— 11.100. A vásár kő-epes volt.
Ferencvárosi aertéaváaár. Felhajtás 1600. Ár«k : Könnyű 7500 —8000, nehéí 8300—9200,/lrány-zat élénk.
Főszerkesztő: zcérl Pósch Géza. Felelős sxcrkcsxtő: Sztrokay Kálmán. Tarsiicrkesxtő: Benedek Rezső. Kiadó: Nagykanizsa! Nyomda és Lapkiadó Vállalat.
1923. október
Kohler NIan a maga és az egész rokonság nevében dalommal Jelenti, hogy hőu szeretett fivéro
KÖHLER GYULA
vaskereskedő
áldnsos munkás életének 71-ik évében 1923. október 21-én reggel 5 írtkor rövid szenvedés után elhunyt.
A bo\'dogult hü\'t teteirei 1923. évi október hó 23 6n d&uián 4 órakor az Eötvös féri gyászhAzban a róm. katli. egyház sr.cr. tartásai S\'.erint bcszonlcltetnek 8 a helybeli róm. k«th. lem^lóbeu levő családi sírboltban örök nyugatomra helyeztetnek.
Az engesztelő szent miscáldozat a helybeli plébánia lerp. lomban 1923. évi október hó 24 én délolóa 9 órakor fog u Mindenhatónak bemutattatni.
Nagykaoizsa, 1923. évi október hó 21-én.
Áldás és békesség lengjen felejlhelet\'en drága porai feletti
BURGOMáT
egészséges szára* válogatott mlnőaégben vagonrakoiaányban azonnali, csotleg későbbi azállltáara vásárolok.
Pfsllák M. Emil k.rn.T.<a, Nagykanizsa
Telafon-tsámok 195. éa 131. — Távirell elm: Termény. mr Közvetítőket díjazok. ím
Apróhirdetések
Minden a»6 100 korona, TaalaKabb brlOrcI 200 korona. AllAat korcaőhuek 50 aaAaal«k cnrcilraíuy. Vaaár- 4a flnnepnapokon 100 aaaaalék telár. I.egklaebb UlrdoKa 10 axA.
F.ladd tfy ax«uacaij>r«a W«laa lUliall Tapolta
*J<9
asztali bor
litoreakint 900 korona
Sálrán Jórsef, Magyar utca 74. szám. U. ctt I" sséna és burgondl répa ol"dó. Telefon t 335.
__«J70
1\'Ap l UlilmlfM-likoUl rtiiw riidlu «]. Ucifl tllUt ehajl Tüloitauii jaentr SUhenci.
Un la n»(y jlrt.iizcal bir. M««í»kJ6 alkalm-ilu karai, nda r$gy cvtlta. Z«Ialtric«l (iidutv. Siamrll
^____hr,
ntrtoVo*. 3 haUit talhiie ípükttUíJ Mrlo »«wx n>H«ija» lAi.iV.lmnoil Ciin a kiadebu, 1377
llulorcaoll aiobit kerca aiooaalra totdClilló na>al«wb«t. Clnxk I<adbal6k a kUaW>t»«ulb7 üjjj
STANJOL
aaJubao aa Oaaaoa aiakmákliox. KredaU gyiil Arak I (333
KUN IZIDOR, BUDAPEST
VL. IUbí iiaaurtta 6. iiím. TtkltakMi 17—40,
Jó forgalmú aarokvendéglé
mis villalkoxás miatt
ELADÓ
Zalaagarjiog.n, Konulh U-u. 10 l>. alatt. Azonnal étvahatS.
. titetexnl l.liet ugyinott. i3t,
SzázmiSSió
nyelhető ax ujonan kcxdődó XI. m. kr. osxtálysorsjitékban. Sierencaesiémok kaphatók
MILHOFFER ÜIMÜ
f^.UnisltiSnnl .. 1
Csengary-ut 7. Rapoch-hii, IS\'dulnt.
HuzAi 1923. nov. 14. ti 16.
Hunyadi János
termésxates keserüvitoek, a legjelesebb orvosok véloinényo üxerint, kiváló előnyei a gyors, biztos és anyhn hatás.
LEVELPflPIROK
mappákban és dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb választékban
Fischel Füiöp fiai
papíráru házában
NAGYKANIZSÁN
Városház palota.
ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!
Nyomatot. . NWka,,®«i Nyomda to Lapkiadó VHI.l., lIí»yroyom...|to«l,I
fcAffeifamaa 250 korona, vasár- és ünnepnap 300 korona.
— Pénz c, Lsmi-ntü&uvc .2.W Közlöny- ,, 1,23 október 24. Szerda
Nemzeti Múzeum
® Budapest
241. fiám.
politikai napilap
Lakásínség és lakbér
A világháború nyomasztó, mindig kísértő emléknek hagyta maga után az .\'addig sohasem Ismert nyomorúságot: a lakáshiányt. Nem ez az egyetlen, de talán cz a legkeservesebb, ami megmaradt, hogy lájjon és eszünkbe juttassa mindennap, hogy legyőzlek bennünket, l.ogy a romokból sem tudunk építeni, mert a romokra is ráfeküdt a nyomorúság, vámpírok serege veszi körül a határokat és szlvja-szlvja azt a kis vérünket, ami megmaradt még
Ennek köszönhetjük, hogy megismerkedtünk a lakáskérdés rémével Is és most már évek óta megteszltett küzdelem folyik ellene, anélkül, hogy sikerüli volna közelebb vlnrl a megoldáshoz. Igaz, hogy az évek során át agyonbeszélt téma lelt, de hiába, hallgatással sem lehetne elintézni. Meri frnlkor tettekre készül a ma egyetlen fórum, amely.k segíteni tud és kötelességszerűig segíteni hivatott Is, amikor a kormány belenyúl rendező kezével a lakáskérdés összevissza kuszált chao-szába, akkor az egész ország érdekeltjei megértéssel kellene, hegy meliéálljanak és ne az egoizmus gáncsaival nehezítsék a kormány egyébként Is súlyos helyzetét.
Két ellentétes érdekszféra harcit foglalja magiban a lakásprobléma: a hajlék nélkül maradt lakásigénylók és a házaikat, vagyonukat megtartani és értékesíteni akaró házigazdák érdekeli. Ezl az érdek ellentétet a mai súlyos pénzügyi és gazdasági hofyzet élezte kl olyan kö velelővé, hogy az államhatalomnak kellett belenyúlnia abba a kérdésbe, amit máskor, régi jó idókben olyan egyszerűen Intézett cl a ii agánjog a tulajdon alapján
Ha tárgyilagosan vizsgáljuk az érdekellentéteknek ezt a hatalmas küzdelmét, meg kell álla pltanunk, hogy a maga szempontjából mindkét léinek igaza van, amikor önmagát helyezi a
lakáskérdés előterébe. De viszont az egyéni érdekeknek ma határt szab a gazdasági lehetőség és ezt elismerni lakónak Is. háztulajdonosnak Is hazájával szemben leltétlcn kötelesség.
A lakásprobléma két irányban vár megoldásra: meg kell szüntetni a lakáshiányt és rendezni kell a lakbéreket. Az elsőt a vesztett háború hozta ránk. — Csonka-Magyarország egyharmadára csökkent területén kénytelen helyet adni megszállott részeitől elűzött hajléktalanná váll lakosainak Is. A béke, amit e\'énkszabott a nagy hatalmi érdekek bosszuszomjas versenye, gazdaságiig tönkretette országunkat. Építkezésekre gondolni is lehetetlenség volt. A végén aztán már nem talált tűzhelyet, aki családot akart alapítani és nem juthatott tető alá, akit valamilyen végzete kizavart otthonából.
Most aztán kezébe vette az építkezéseket a kornány s minthogy a lakáshiány megoldásának ez az egyetlen kulcsa, bizalommal nézhetünk a jövő elébe.
Bár néha mellékesnek látszik, ma, amikor minden eszközzel, pusztán csak lakásokért folyik a harc, mégis égetően sürgős a másik kérdésnek: a lakbéreknek a rendezése. Az óriási gazdisági eltolódás áremelkedéseit a lakások bére nem tudta utolérni A háztulajdonosok terhi:! nyilvánvalóan követték az árak Iramát, de nem követte azt a munka díjazása, a fizetések, a lakók gazdasági viszonyai. Ütközőnek aztán odaállt a kormány és megszabta a lakbéreket és vállalta az ódiumot, mert megértéssel, helyesléssel sohase találkozott: az egyik természetszerűleg soknak, a másik kevésnek tartotta a közben en gedett emelésekel.
Igy maradt a lakbér-kérdés máig Is megoldatlan, probléma. És bár t.llyen nehezünkre essék a mostani emelés, merj a jövedelmek ennek arányában nem emelődtek, be kell látnunk, hogy a háztulajdonos még mindig nem
ryer a házán, sőt ha karbantartásra Is gondol, adóterheket lerója, még ráfizetése lehet a saját tulajdonára. Csak ceruzát kell fogni és kiszámíthatjuk, hogy ha lekli.ljük a pénz vásárlóerejének romlását, akkor még a mostani emeléssel sem tart a kormány a lakbéreknek annál az értékénél, amelyet megállapított 1923. november e\'sejére a legutóbbi emeléskor A lakbérrendezést már régen a dráguláshoz arányított autó matlkus emelkedés bevezetésével kellett volna megoldani. Akkor a lakásért fizetőket sem érte volna anyagilag olyan nehéz
zökkenőként az Időszakos emelés, vls.ont a házigazdák terheivel Igy lépést tarthatott volna házaiknak a jövedelme Is.
Éppen az a mostani lakbéremelésnek a legfőbb eredménye, hogy a merőben ellentétes érdekeknek ezt a merev elszigeteltségéi megszünteti. Nehéz feladat Igy Is. Maris méltátlankodások özöne kiséri az érdek egyeztetés nagy munkáját. De bízvást hihetjük, hogy a most folyó utólagos tárgyalásoknak sikerülni fog a lakbéremelési rendeletet ugy konkretizálni, hog> legkevesebbet szenvedjen miatta a lakó Is, a háztulajdonos Is.
Megkezdődtek a cseh-magyar tárgyalások
Az érdemleges tárgyalásokat holnap kezdik meg az albizottságok
tiudap&st, október 2."J
Mi délben kezdődött mrg Cseh 8/lovúkía és Magyarország kiküldöttel közölt hz a tonácskozrs, amely a tritnonl békeszerződéssel kepcioln!oj jogi, politikai és egyéb kérdésekben való megállapodást hivatott letárgyalni. A tanácskozó aon réíutveU Wellner P«»l cseh kü: ügyi fotanéc.os vezetésével mintegy 15 cseh delegátus, magyar részről pedig Wodianer R?zső báró meghatalmazott minis/ter, követ, mint a magyar cioport vezetője, a különböző mlnisztétiumok kép viseletében Kentler Kálmán pénzügyminiszteri helyettes államtitkár, Perczel J^nő helyettes államtitkár, Pogány B: la ku\'tu>zminis. téri tanácsom, dr. Horváth Korníl o«tály t-nícsos, Danilovics Pál és Morlin Ervin osztálytanácsosok, Czukor Elemér helyettes államtitkár, d\\ Dóri, a levéltár igavgalój* és Szcgjü Gyula egyet\'mi t<nár.
A mai tani\'C\'kozáson érdeml-ges tárgyalás nrm volt, ciupán az egyes bizottságokat a\'akitották meg, amelyek 6 különböző jogi, levéltár i, poli-ikai, u\'Uvél, alapítványi ügyekben fognak tárgyalni.
A cseh delegációval ma megkezdett tárgvalárok nagyon barát ságos hangulatban folytak le.
Mindkét réazről áthatottn a bizottság tagjait A tárgyalások felvételének szükségessége és a lehető legjobb akarat nyilvánult meg már eddig is. A cseh delegáció buda p-ali tárgyalásai feltétlenül jelentős lépést jelentenek a gazdasági kibontakozás felé és mindenképpen re mélnl kell és remélni lehet, hogy a
kérdések megvitatására^ éa elintézésére külön albizottságok munkája a kívánt teljes sikert fogja eredményezni.
A Urgyalátok legsürgősebb pontjai kö \'ölt a/erepel a határforgalom szabályozása, ami egyúttal u semleges zónában rddig előfordult sok sajnálatos incidci s megelőzését és kiküszöbölését ii jelenti. Az erre vonatkozó egyezményt mi\'r a tavaszi tárgyalés jknól e fo/sdták, de annak életbeléptetése mindmostanáig késett, tr.osf azonban remélhető, hogy hdmaromn életbelép.
A delegációk é»dcmleges munkája ho\'nip kendőd.k meg.
Az első ülés
Wodianer Rezső báró elnökölt a mm\' tanccikozéson, üdvözölte megnyitó beszédében a kiküldött delegátusokat, majd cseh részről elnök-társa, Wellner Pál válas»o!t az üd-vöz\'ésre.
A mai formális ülés al?g egy félóráig tartott, utána a esi h delegátusok megtekintették a vár ne-vexet-siégei?, majd szállásukra mentek.
A tanácskozásról Wodianer Rezső báró a következőket mondotta tudósítónknak :
— Ma délelőtt cink megalakult a bizottság, az érdemleges tárgyalás csak a következő napokon kezdődik. Ami a tárgyalások anyagát illeti, itt főképp jogi kérdésekről van szó és amig ezekben a kérdá-s< kben teljes megállapodás nem történik, addig tájékoztatást sem-edhatunk a tárgyalások folyásáról. A tárgyalások előreláthatólag nem
2
ZALAI KÖZLÖNY
i$23, október 24.
fognak sokáig elhúzódni, az anyagot mér kellő módon elkészítettük és a mostani tárgyalás nagyobb részt már csak az előzetes megál lopodások fix\'ror.Hsára szorítkozik. A tanácskozást sokan összetévesztik a gazdasági tanácskozásokkal, holott, ismétlem azt, tisztán jogi kérdésekről van szó és gazdasági kérdések nem kerülnek szóba a tanácskozáson.
A klarintánt bukaroati kon-
feronciája Bukarestből jolenti a Rador: Diplomáciai körökből nyert értesülés szerint lehetséges, hogy az utód-Államok Belgrádba tervezett konfe i unciáját Bukarestben fogják megtartani. A tanácskozás főtárgya újból Magyarország is a kisantant közötti viszony lesz. A kisantant államainak kormányai a konferencia alkalmából közös nyilatkozatot fognak lenni ebben a kérdésben és hangsúlyozni fogják, hogy támogotni fogják Magyarország gazdasági helyreállítását, ha ez megtartja a kötött szerződésekel. Ezenkívül a kölcsönös kereskedelmi szerződések és kártérítések ügyéi is mog fogják vitatni.
Katonai ellenforradalom Görögországban
Athén, október 23 Huszonkét helyőrség közül négy felzendült. A mozgalmat Metaxas tábornok támogatja. Chiskisban a rendea helyőrség éa a zendülök között Ösazeütkőzéa támadt.
Mint angol forrásból jelentik, Plastiras tábornok a pelloponézoszi hadsereghez kiáltványt intézett, a melyben egyes tisztek reakciós üzelmeit elítéli. A kiáltvány elrendeli a hadiállapot visazaállitáaát és ennek végrehajtását a katonai parancsnokokra bízza. A rendőrség az ellenzéki lapokat, amelyek az ellenforradalmi proklamáclót nyilvánosságra hozták, lefoglalta.
Szalonikiből érkezett jelentés szerint a Ziraa ezredes vezetése alatt álló zendülőket azétszórták, az ezredes elmenekült. A hadügyminisztérium közlése szerint Szkumatariban az athén-tlenklsl vasútvonal egyik állomásán összegyűlt zendülők Is
Linka
A .Zalai Közlöny* eredeti regiayc
IxU: Péterfy Tamás il&) Hány ember van, a ki nem köszöni meg, ha vele jót tesznek I Ez a kis vad megköszönto és hízelgett Dimilrunak, aki nem dobta cl.
A pópa aztán kereken kijelentette, hogy ha újesztendő napján is meglesz a farkaskölyök: ugy vegye mintha fői volna mondva a szolgálata. Elbocsátja azonnal. Dimitru meghallgatta. Meg is érlelte a mondottakat. Azt Is tudla, hogy a pópa erős akarniu, makacs ember, aki nem enged abból, amit egyszer a fejébe veszen, hanem azért a szép farkaskölyök nála maradt.
Újesztendő napján az ölébe vitte a bére kifizetéséhez. Gyönyörű kis állat fejlődött belőle a Dimitru gon-dozása mellett. És szép volt. Füleit figyelmesen hegyezte mindon kis neszre. Szemei é^nkebbek, jobbak voltak a Morgó kutyáénál. Sugár lestót kedvesen tudta tartani. Fogai szép fehérek, erősek és veszedelmesen élesre nőnek. Körülugrálta Morgót, a nagy juhászkutyát és hízelgett neki nagy ügyesen és a kutya szerette a kis fürge állatot. Dimitru
szétszóródik. A tisztek Thébe Irányába menekültek, kormánycsapa-tok ü\'dörlk őket. A köjlemény megerősíti azt a hirodást, hogy Katherinában lévő felkelő csapatok, melyeknek tiastjei megedtík magukat, szintén feloszlottak.
Az athéni és pireu:l községi tanácsok megbotránkozásukat fe-
Berlin, okt 23.
A német birodalomban a helyzet egyre katssztrófálisabb lesz. A déli órákban véres utcai harc folyt Hamburgban a munkásság és a rendőrség között.
A véres u\'cai összeütközést nagyarányú tüntetések előzték meg. Éhes munkástömegek gyűltek össze H.mburg utcáin, ahol kommunMa agiiátoroV, köztük sok nőagltótor, nz élelmiszerüzletek kifosztáséra lázítottak. Az elmúlt éjszaka folyamin a tömegek magatartása egyre fenyegetőbbé lett. Amikor köítu-domásra került, hogy a kenyér árát a mai nappal 1600 miilió márk/ról 4200 millió márkára emelik fel, a lázadás kitörése elhárít\' hatatlan lelt. Éjjel három óra táj-bsn ezrekre menő munkástömrgek, köztük rengeteg munkásasszony, megtámadták a rendőrség őrszobáit és lefegyverezték a rendőröket. — Reggel hét óra tájban a kikötő legnagyobb része, a munkásnegyed és a dokkok tökéletesen a lázadó kommunista munkásság birtokába kerültek. A rendőrség kaszárnyáiból teherautókon szállították a tartalék-csapatokat a lefegyverzett rendőrök védelmére éa az utcák megtisztítására. A segítségül érkezett rendőrök azonban mindenütt súlyos ellentállásra találtak, ugy, hogy kénytelenek voltak fegyvereiket használni. A délelőtti órákban véres utcai harc fejlődött ki a rend-Őrök és a munkásság körött. A lázadó munkásság szembeszállt a rendőrséggel, mindkét részről fegy verhasználalra került a sor. A horc egyszerre folyt több utcában, ugy, hogy caakhsmir valóságos hadi-á\'lapot keletkezett a kikötővárosban. A halotlgk és sebesültek száma
nom tudott eleget gyönyörködni a kedvencén.
Mikor n bért kifizette n pópa, újra megkérdezte a juhászlegénytől:
— M6g6em löklcd el uzt a besiát Dimitru ?
— Nom tehete n, domnule.")
— Miért nem tehetnéd ?
— Mert szeretem, dounu\'.e. Szeretem ezt a kölykei. Alig háromhó napos és hogy megnőtt, milyen szép lett?! Ejy év múlva megőrzi a nyá-jamat.
— Nem lesz abból szelid állat soha! Megnő és egyszer elpusztítja a kezedre bizott nyájat Dimitru. Farkasnak farkas becsülele van. Kergesd el magadtol a bestiát, nem fogad föl azzst téged senki juhásznak ! En sem tartalak meg.
Hiába beszélt a pópa. Dimitcu nem tudóit megválni a kedves karcsú állatjától. Az ölébe vette. 0 yan okos szemekkel tekintett föl Dimitrura. Megnyalogatta a gazdája aicát és nyöszörgött, mintha hűséget fogadna.
Ezért hagyta voll el Dimitru a pópa kenyerét, de nem ludott megválni a kis bestiától. Mikor eljön Janim Ábrahám nal találkozni, mert hivatta, akkor is mclletto volt a
") L>omnulo — ut«m.
jezték kl a libadáa felett éa felszólították a Ukosságo», hogy legyen bizalommal a kormány iránt. A szociáldsmokrtta párt is helyteleníti n mozgalmit és bizalmát fejezte ki a kormánnyal szamben. A tartalékos lisztek és a háborúban megsebesültek felajánlották, hogy a lázadók ell«n vonulnak.
nagy. A rendőrségnek még a déli órákbin s/m sikerült fölszabadítania minden állomáshelyet, amelyeknek nagy részét még mindig a komn.u-nisla munkásság tart megszállva.
Berlinben nincs kc-njár
Berlinben trgnnp óta nincs kenyér. Az ősszea píkboltok előtt hosszú sorokban állnak az emberek, azonban a pékek vonakodnak kenyeret adni, mert a kenyér árát szinte óránkint emelik. Ma 5 milliárd volt a kenyér kilója, d.i holnap előreláthatóan legalább 8—10 milliárdba kerül. B:rlin északi ne gyedében, Moabilban su-yoa rend-zuvargások fordultak elő. A felháborodott tömegek több boltot kifosztottak. Kanitz, az újonnan kinevezett élelmezési miniszter ma kijelentette, hogy rmxímálni akarja a kenyér árát, mert csak igy lehet elejét venni az egyre inkább állandósuló éhségzavargSaoknak. Ugyan csak zavargásod hire érkezik S/i-léi iából is.
A szeparatista moxgalom \'terjedése
A rajnai azeparatisták mozgalma az ujabb jelentések szerint egyre nagyobb területre terjed ki. Tegnap Acchsnben a helyzet még megle hetösen zavaros volt. A rendőrségi épület kivételével az összea középü letek megszállás alatt állnak. Az újságok még nem jelentek m>g. Az összes üzletek xárvo vajinak. Az államcsínynek Aachenben mindössze egy ember esett áldozatul. Egy éjszekat portáa, oki megparancsolta ©2y szolgának, hogy o szeparatis ták plakátját távolítsa el, egy arra járó szeparatista a portóst lelőtte.
Trierből jelentik, hogy a szepara-
gyönyörü állat, melyen Pazsurának nevezett. Bijöti vele a pópi lakásába, a szobába, amiért megszóíitoitn a pópa Dimitrut.
— Kergesd ki azt a bestiát Dimitru.
— Dehogy kergetem — védelmezte a juhászlcgény.
— Még megcsúfol valakit.
— Jámborabb által cz sok embernél l — és mcgsimogfltiH a Pazsura lompos bundáját, mire nz állat lo-hísalt a gazdája lábaihoz.
Igy találkozott a juhászlcgény unokabátyjávdl, Janku Ábrahámmal. J-tnkunak az első látásra megtetszett n derék juhász. Dimitiu ifjú volt, még alig volt husz éves. Vállai széles, erős csontokkal szélesítenék a fc-ső testéi. Fejének valóságos dísze voll a tömön, göndör haj, mely hosszú volt és vállait verte karikában leomló fürtjeiből. Sötét szemeit fekete szem-pislák takarták. Alig pelyhescdő bajusza azép barna sávot vont ajkai fölé. Rózsás, piros arca tanúskodott a havasi élet egészséges voltáról s minden mozdulatán meglátszottak a szabad természet kedves gyermekének hatalmasan kifejten izmai.
Dimiltu fiatal volt és nagy testi , erejéhez képest még bátor is. J*nku Ábrahámnak ilyen legényre voll
listák több politikai veiért és városi képviselőt latartóztattak éi ál-litól >g Duliburg irányába elhurcoltak. A s:cpar>tisták, nagyobbára fiatalemberek, bejárják a v.\'rost és revolverrel a kszükbsn, automobilokat foglalnak le. Tegnap este megszállták a birodalmi kincstári hivatalt és a tisztviselőket kiűzték onnan.
Az éjszaka folyamin Bonnban is sikerűit a szrparatisfáknik a középületeket hatalmukba keríteni. Ee idő szerint közöttük éa a városi vezetőség között tárgyalások folynak. Wiesbadcnben szintén fegyveres erővel szállták míg n szeparatisták n városházát anélkül, hogy a németek ellenállást fejtettek volna kl. Ezután felszólították a rendőrséget, hogy álljon a rajnai köztársaság szolgálatába. A rendőrség azonban ezt erélyesen visszauta-sitotiP.
Dósseldorfi jelentés szerint Wa/z-neben szeparatisták és kommunisták harcba keveredtek, az összeütközésben két sz\'puratistát pgyon-(ŐUek és több kommunista megsebesült.
Koblenzböl j.-.lentik: a szeparatisták Bernkacll, Saarburg, Mayen, Düren, Btden, Prüm, Linz éa München GUdbich középüleleit Incidens nélkül megszállták. A bonni városi képviselőtestület határozatŐt fogadott el, amelyben a lakosság nevében ünnepélyesen megujltjs á német hazához való hűség fogadalmát és megfogadja, hogy mindent megtesz trrt, hogy az alkotmányos állapotokat fentartsa.
Bsjoiorsxágot gazdasági blokáddal fenyegetik
Berlinből jelentik: A német bajor konfliktus ügyében fordulat állolt be. Kahr bajor állami főbiztos ugyanis arról értesítette a birodalmi kormányt, hogy Bajorország sem a birodalmi gyűlés, sem a birodalmi tanáca döntésével nem fogja befolyásoltatni magit. Ez az elhafá. rozást, amelyet a bijor miniszterelnök is magáévá tett, a birodalmi kormáoy tegnap minisztertanácson tárgyalta meg, amalyen kimondották, hogyha Bajorország megmarad álláspontja mellett, a birodalmi kormány a szövetséges államok hozzájárulásával Bajorországot gazdasági blokád alá helyezi, a vasúti fo-gal-
SLÜS<86.ie cz alkalommal. A pópa kiment « szobából, hogy tartózkodás nélkül beszé\'hcsscnek egymással: Janku és Dimilru.
— Tudod-e miért hivattalak, — kérdezte Janku a legénylŐ1, amint a pópa Uvozott.
— Igen, h* megmondja bátyám.
— Te erős legény vagy Diminu-
— MAr amilyennek fejlődhettem Iucn j .voltából 1 — szóll Dimilru egy pArszor kinyújtva, meg visszahúzva izmos karjsit.
— B ícsüleics is vagy I — foly-latá Janku.
— Mindenki elölt, csak egy ember e!őit nem.
— Ki az? — tudakoüa Janku.
— A pópa . . .
— Ugyan miért volnál le más az ő szemáben ? . . .
— Mert a lüz a vizet nem állhal-ja 1 — jegyezte meg a juhászlcgény és szemeinek sokat mondó kifejezésével kísérte szavait.
— Minek is tartod azt a farkast; — faggatta Janku, — azórl van minden harag.
— Mert szeretem ezt az állatot.
— Hátin csúffá teszen egyszer?
(folyt. k3v.
Kommunista forradalom Hamburgban
ForrongAs egész Németországban. - Széteső-ben a német birodalom
1923. október 24.
zalai közlöny
mat elzárja éa az álkotmányszegő állammal minden diplomáciai kap* caolatot megszakít.
Véres tüntetés Aachenben a azeparatisták ellen
Aachenből jelentik: A lakosságnak a azeparatisták ellen Irányuló ellentüntetése tegnap este kezdődött. Ma reggel beláthatatlan tömeg
hullámzott a város középpontja felé. A Birodalmi Bank és egy másik bank épületéről leszedték a szepn ratisták zászlaját. A azeparatisták erre automobilokon robogtak végig az utcákon és rálőttek a tömegre, melyből 15—20 ember megsebesült. fcrre előnyomult a védő-rendőrség, melynek megtiltották, hogy lőfegyverét használj*.
Az egységes párt letárgyalta a földbirtokreform-novellát
A nemzetgyűlést összehívják a lakásrendelet ügyében
Budapest, okt. 23 Az egységes párt ma délután 5
órakor folytatta a földbirtokreform-novella tárgyalását. A gyűlésen résztveit nagyatádi Szabó István, Schandl Károly és 20—25 képviselő. Az értekezleten Mayer János elnökölt. A novella 17—20. szakaszait változatlanul fogadták el. A 21. szakasznál abban állapodtak meg, hogy ha a tulajdonos ujabb tsrületcl ad bérbe, akkor az OFB kívánságára a bérbeadott terület 16 %-át köteles kis-haszonbérlctck alakítására fordítani. Ez; a rendelet nem alkalmazható olyan birtoknál, amelynek területéből már eddig is 15 % ot kishaszon-bérletek utján hasznosítottak. A 22. szakaszt változatlanul fogadták cl. A 23. szakasznál kimondták, hogy az előadó készitsen tervezetet, mely szerint a kiskorúak és gondnokság alá helyezettek a háború alatt eladott földjeiket uj tulajdonosaiktól visszaszerezhessék. Az értekezlet r 24—27. szakaszait változatás nélkül elfogadta.
A tárgyalások befejezése után az értekezlet elhatározta, hogy azokban a kérdésekben, melyekre vonatkozólag a határozat hozat alt felfüggesztette, a nemzetgyűlési bizottságok összehívását megelőző napon a pártértekezlet dönt. Ezek a kérdések a következők: Kiknek juttatható középbirtok? Mely középbirtokok válthatók meg ? Mely esetekbon történhetik teljes mértékben a háborús birlokok megváltása ? Az OFB előtti tárgyalások nyilvánossága. A közalapítványi birtokok eladásának és a vételár megállapításának módozatai.
Az értekezlet nagyatádi Szabó István zárószavaival esti 8 óra Után fejeződött be.
A nemzetgyűlés összehívása
Budapestről jelenti tudósitónk: A politikai körök figyelmét még mindig a lakásrendelet ügye tartja lekötve. Ugy az egységespárt, mint az ellenzék tagjai túlságosan nagymérvűnek tartják a tervezett béremelést a éppen ezért valószínű, hogy a drigssági bizottság holnapi ülésén mérsékelni Is fogja a kormány a béremelést. Az ellenzékiek közül különösen a szociáldemokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy jövő év májusa előtt egyáltalán ne legyen lakbéremelés és Igy valószínű, hogy az ellenzéki pártok mégis összehívják a nemzetgyűlést,
Ímely azonban ebben az eaetben ia csak egy ülést fog tartani s aztán újból elnapolja magát.
A főváros a lakásrendelet ellen
A főváros lakásügyi bizottsága ma délelőtt Sfpőcz JenŐ polgármester elnökléaével ülést tartott, amelyen a már Ismert lakásrendelettervezettel foglalkozott. A főváros álláspontja szerint az aranyporitáo után való rohamos előretörés súlyos veszedelmeket rejt magában. \'fTulrohamos az a tempó, amely
évnegyedenként 20 százalékos drágulást jelent és hibáztatja a főváros a tervezetben azt i>, hogy a közüzemi pótlékot beleszámítja a rendea lakbérbe. Ennek az a következménye, hogy a\'lakók állal fizetett és a bérbe U beleszámított közüzemi dijak után adót kell fizetni. Mint minden lakbérrendeletnek, ugy ennek a rendeletnek ia a legsúlyosabb szakasza a jelmondás.
Az állam fokról fokra akarja a laká&forgalmat szabaddá tenni, ugy, hogy három év múlva életbe lépne u teljes szabad forgalom. A főváros véleménye szerint ez hely telen, mert az építkezések sddig az ideig nem lesznek olyan nagy számban, hogy ez a teljes szabaddá tétel ne veszélyeztesse a lakosság érdekeit.
Az ügyosztálynak eztvaz előterjesztését a bizottság magáévá teszi éa ebben az értelemben elŐterjeaz-tést tesz a holnap tartandó rendkívüli közgyűlésnek. Az elŐterjesz-téat. a holnapi közgyűlés határozata Után, a főváros a népjóléti miniszternek fogja felterjeszteni.
Sok a gombamérgezés Nagykanizsán
Nagykanizsa, október 23 (Snját tudósítónktól)
Az elmúlt napokban a Belus gyógyszertárban feltűnt, hogy gyora egymásutánban sokan jönnek gyomorgörcs ellen orvosságért. Kérdezősködésükre kitűnt, hogy mindannyian gombamérgezés áldozatai. Két nap alatt csak ez az egy patika 28 megbetegedést számolt össze. Komolyabb terméazctü baj szeren cséré aeholaem törlént. Németh gyógyszerész azonnal jelentést tett a rendőrségen éa Novay Imre dr. rendőri büntetőblróval megvizsgálták a piacra tömegesen hozott gombás kosarakat. Nsgyon sok emberi élvezetre alkalmatlan és veszélyes gombát tojáltak és koboztak el, amit a s&duíiak kineveztek sampionnak, gévának, mert most ezeknek a szezonja van — a közönség mig jóhiszemüleg megvette. Találtak a gombák közt olyanokat Is, melyek szlrichninnel xtoltak fertőzve. .Ugyanis a szlrichninnel mérgezett duvadak elhullása után azok szerves elporlott maradványaiból, vagy az ottmaradt szlrichninnel fertőzött talajból kinőtt gombák, ha egyébként ehetők is volnának, ilymedon fertőzve szintén veszedelmesek az ember szervezetére.
Dr. Novay és Németh gyógyszerész a megejtett szemlo alkalmával megadták a piaci rendőr személyzetnek az utasításokat, hogy a veszedelmes gombaféleségek forgalomba hozatalit ezáltal is némiképpen. megakadályozzák. A megbetegedések többé-kevésbbé súlyos természetűek. Egy kiskanizsai nyolctagú családnak apraja-nagyja mind gombamérgezéat kapott. Halálozás nem történt.
HÍREK.
MadonnaI
Templomod kulcsát kérni jövök. En nem tudom, hova visznek az ulak.-Madonna: — miért mutatnak Téged a réíii, fekete, tükrös mély kutak ? Madonna, mondd, hol fogsz
(várni rám ? Bódilö nagy virágok bársonyából legyen százszinü nászpalotám? Lesz benn örökmécs: két sirószemem. Madonna/ mi lesz, ha későn érkezem ? En régóta, félve hallgatózom. — Valahol nagy vihar remeg felénk. Bódultan hajladozva bújnak össze arany fuvolámról rég elmúlt zenék. Ma este kisiklott rohanva a mull, hol sok bomlott álmom szürkére fakult. Csak Te állsz olt szüzfehéren, árván. Madonna ! hátha utolsó áldozás ez ? Madonna / templomod márványkü-[szöbén
ma este kioltom én a fáklyám Es amikor jön a fekete csend és jön az éjjel néma zene szárnyán, templomod küszöbén ragyogó-fehéren Madonna, állj meg! Mig odaérek, Madonna, várj rám I Barbarlts Lajos.
— (Naptár) Okt. 24. Ráfael f.
— (Időjárás) Továbbra is enyhe, esőre hajló idő várható.
— (Személyi hír) P. Pálinkás Rógér, a ferences társház főnöke a rendi kormánytanácsosi ülésre a mei napon Budapestre utazott.
— (Temetéaek) Kedden délután helyezték örök nyugalomra a tysTiizsai kereskedelmi világ egyik legtekintélyesebb tagját, Köhler Gyula vasnogykereskedőt. At általános tisztelet, aminek életében örvendett, elkísérte utolsó útjára is. Hétfőn délután a város osztatlan részvéte mellett temették el dr. Rácz Kálmán városi tiszti főorvos nejét, aki hosszas szenvedés után 47 éves korában elköltözött közülünk.
— (Előadás a Gárdonyi mauzóleum javára) A kanizsai műkedvelők legjelesebbjeiből összeállított gárdával rendeli november 3 án és 4 én farkas Vilma Gárdonyi: „A bor" cimü színmüvének elősdá-aát a Polgári Egyletben. A tiszta jövedelmet a Gárdonyi-mauzóleum felállításán! fordítják.
— (Hárommilliós betörés) Kedden éjszaka Eichner Sándor rövidárukereskedőnek a Deák-tér és Csengery ut sarkán lóvő raktárhelyiségébe ismeretlen tettesek betörtek és onnét 37 pár cipőt, félmétermázsa cukrot, több üveg pálinkát éa egyebeket vittek el. —-A kár hozzávetőleg 3 millió koronára rug. A tettesek feltörték a raktár vasboritásos ajtaját és zsákmányukkal azonnal tovább álltak. A nyomozást nagyon megnehezíti, hogy a tettesek semmi áruló jelet nem hagytak maguk után.
— (Elfogadták a 800 koronás villamos tarifát) Budapestről jelentik: A főváros közlekedésügyi bizottsága ma délelőtt tárgyalta a villamosvasút tarifaemelési kérelmét. Több felszólalás után az előterjesztést általánosságban elfogadták.
— (Husvlzsgáló tanfolyam)
November 15 én kezdődik megint a husvlzsgáló tanfolyam Kertész Lipót állatorvos vezetése alatt. A résztvenni óhajtók nála jelentkezhetnek.
— (TUzvéaz a zalavári apátság uradalmában) Hatalmas tűzvész pusztított tegnapelőtt a zalavári apátság Esztergály község határában fekvő bárándpusztai uradalmában. Amikor a kocsisok este\' eltávoztak az istállóból s elfújták, az üvegnélkül, szabadon égő lám-^i pákát, azoknak kanóca a frissen hordott alomazalmába esett, meggyújtotta ezt. A keletkezett tüz oly gyorsasággal terjedt, hog7 meddő volt minden oltási és mentési kísérlet. A 68 méter hosszúságú istállóba zárt marhákhoz nem lehetett hozzáférni, ugy, hogy kilenc igás ló benn pusztult az égő istállóban A kilenc lovon kívül odaveszett azoknak szerszáma is és mintegy hatvan métermázsa széna és egyéb termény körülbelül negyvenmillió korona értékben. A hatósági vizsgálat kétségkívül megállapította, hogy a kocsisok gondatlansága okozta a tüzet.
— (Kifosztották Somsslcb Gyuln gróf aomogymegyei kastélyát) Kaposvárról jelentik: Somssich Gyula grófnak a somogy-megyei Mernye községben levő kastélyát kifosztották. A gróf néhány napig távol volt és Inasa, farkas Iván ezalatt összeszedte, ami értékes holmihoz hozzájuthatott. Elvitt sok ruhát, egy bundát, aranygyűrűket, arany és ezüst cigarettatárcákat éa százhuszonöt darab ezüst ötkoronást. A gróf kára kétszázötven millió korona. A rendőrség megállapította, hogy Farkas Iván Budapeaten tartózkodik. Kereaték régi lakáaán, az Orczy ut 45. azámu házában, de ott nem találták meg. Most az egész városban kutatják a nyomát.
— (Titokzatos puakalövéa) Racsáról jelentik: Pusztai István nemesrádi 24 éves fiatalember tegnap éjjel 11 órakor a hegyről jött hazafelé, mikor a völgy fejé tartolt, a tetőn lövöldözni kezdtek s egy golyó eltalálta őt a jobb combján. Dr. Tvarosch László járási körorvos nyújtotta az első segítséget s kétségtelenül megállapította a lőtt seb irányáról, hogy felülről jött és pedig katonafegyverbŐl. A csendőrség szigorú nyomozást indított a tettes és a katona fegyverek után.
— (Uj Járás orvos) Dr. Hojer Ferenc csurgói körorvos, a pacsai járás uj tiszti orvosa november hó 1 én foglalja el állását.
— (A magyarszerdahelyi 7 éves tüzimádó) Bélák Lajos mogyarszerdahelyl földműves hét esztendős fia gyújtogatás! mániában szenved. A nyár folyamán egy izben két kereszt buza, másszor két szekér azéna eaett áldozatául furcsa szenvedélyének. Legutóbb is, mikor egyedül maradt otthon, megtalálta a mindig rejtegetett gyufát b mikor szülei a mezőről hazafelé ballagtak, rémülten látták, hogy lángok csapnak fel a portájuk környékén. A pajta mellett gyújtotta meg a gyerek a szalmakazalt. A napokban már a ház sarkén a zsuppot gyújtogatta, de még Idejekorán észrevették. Szülei most kérték a hatóságot, hogy a piromániás gyereket helyezzék el javítóintézetbe.
— (Jövő héten osztják kl a menhelyen a gyerekruhákat)
A menhely! gyermekek ruházata tegnap érkezett le a népjóléti minisztériumból a városhoz. A ruhák a jövő héten kerülnek kiosztásra.
— (Megszűnik az ebzárlat) A városi hatóság vasárnaptól kez-dődőleg feloldja a város területére elrccdelt ebzárlatot.
zalai közlöny
_4_
— (A* ókorból való temctót táruk fel Miskolc mellett) Miskolcról jalaatik: .Miskolc közelében, Mexűnyék mellett most érdekes ókori temetót tirtik fel. Kiss Lajos miskolci tanár uatott t nulóival Mezőnyéi; mellett és rábukkantok a Kmxtui utáni els5 századoktól\' aló ternetó.-o A temeti igen n»gy ter.dctcn törjed el, az archeológusok becslc-o s\'erinl könilbolül •zerútsxáz sir van b:nne. Kiss tanár edd\'g körülbelül tizenöt sitt tá.t fel. mindenikben csootvázat éi érdekes feleteket talált — A sírokban tal.ilt ku.doíc núf.\'aju tárgyak fölöttébb hasonlítanak a ! unántulon talált •\'kori emlékekhez. Az archeológusok meg-áll-pitották, fcogy a intető körálholül ezer-nyolcszáz esztendős, tehát ubból az idSból való, amikor l\'anoóniában és Erdélyben u rómaiak uralkodtak. — A miskolci muzeum a taviuszal ujabb ásatást reudex, hogy az egész temetőt feltárják. Magyarország tud> mányos köreiben nagy érdeklődéssel várjik a temető feltárását, m»rt ilyen módon megismerhetjük azokat a barbár népeket, amelyek a tornaiak kortársai volUk, a Tiszától észikra.
— (Gyilkosság Babocsán)
S2okol Józscf bnbocsai földműves teatvéröcciével, Szokol Györgygyei megállapodott abban, hogy éd?s-atyjukat gondnokság alá helyezik, József azonban öccse háta mögött kiegyezett édesapjával, hogy ő fogja tartani, nála lakbatik és akkor ezért a birtok hoszonélvczete az övé lesz. Amikor S<okol György megtudta, hogy bátyja és édesapja kl akorják játszani, kérdőre vonta bátyját. Az ebből crcd£ ösz-azeszólalkozás hevében késfrántott elő és lakásuk előtt tusba szúrta bátyját, hogy az nyombnn összeesett. A súlyosan sérült Siokol Józsefet behozták a kanizsai kórházba, ahol dtcdia a győri orvosi segélynek, súlyos sérüléseibe belehalt. A h&tóság emberei tegnap délután kiszálltak a hullaházba, hol a kir. törvényszéki vizsgálóbíró, dr. Mutschenbacher Edvin tanácselnök és dr. Schwarti Károly kir. tőrvényszéki orvos a boncolást és vizsgálatot megejtették. A szerencsétlen áldozatot holnap temetik o hullaházból.
— (Elloptak a vcraalllesl kastélyból két híres gobelint) Párhból táviratozzák: A versaillesi kastély Mercur-termében tognap éjjel betörők jártak. Ma x«Cgel vették ésrre ax őrök, ho$y két híres gobelin eltűnt. A gobelinek 10.\'8-ból valók s az egyik XIV. Lajos dünkkclieni bevoiiu-lását, a másik Donji várának osUomit ábrázolj*. A xendflrség megállapította, hogy a tolvajok a villámhárító mentén kapaszkodtak fel a Sálon do Moccurc-ba.
— (Ax ócaal vonat okozta a kőbányai öasáeUtkSxéat) Budapestről jelentik: A kőbányai alsó pályaudvaron tegnap történt összeütközés ügyében a főkapitányságon Horváth Antid dr. főtanácsos folytatja a nyomozást. A rend-Őri bizottság, amely tegnap a aze-renciétlenség helyén szemlét tartott, «r következőket állapította meg: At ócsai személyvonatnak a forgalmi osztály indulási parancsot nefi adott. A hiba tehát itt történt. Mvonatkísérő személyzet kihallgatása alapján kidéi ült, hegy a karjelzés, amely az indulást jelzi, meg töitént s a vonatkísérő észrevette. A vonatvezető kürtszóval errejilt adott az indulásra a lokomoliv ve- \' zetőjének. Hogy (nelyik vonatkísérő adott előbb jelzést, eddi? nem sikerült megállapítani. A felelősség a rendőrség és a vocut szerint ezt a vonotkliérőt tetheli, aki közelebb volt az állomás épületéhez, mert annfk a forgalmi tisztviselőtől kellett volna utasítást k««pnlo a jelzés megadásán).
— (Lineáiia tarifaemelés lesz a MAV-nál) Walkó L\'ios keres-kedelml miniszter a MÁV tarifaemelése tárgyában lefolytatott ankéten nem nyilatkozott arról, vájjon egészében magáévá teszi-e a MAV előterjesztését, vagy változtatni óhajt-e rajta. A gazdasági érdekelt-Bégek kőiében elterjedt hlrak szerint a miniszter nem sérkózik el mereven a MAV előterjesztésének netleges módosítása elől, mert ax érdekeltségnek különösen az ellen volt kifogása, hogy a MÁV a legkülönbözőbb áruosztályoknál külön böző emclc«ík«t tervez. Igy n belföldi szén tarifáját 50 sz-i/ölékkal, a külföldi szénét 40 sxizxlékkal, az építkezési anyagokét 70 százalékkal, kavic), homokét 100 százalékkal kívánja felemelni stb. Az érdekeltségnek az a véleménye, hogy ugyanazt n pén: ügyi eredményt, Hmit a MÁV r.z általa propagált tarifaemeléstől vár, el lehet érni az áruosztályoknak egy lineális 20 százalékos emelésével és g személy
díjszabást nem 30, hanem 80 szá zalékkal javasolna lelemc/ni. A MÁV szerint az általános tarifaemelés
170 milliárd jövedelmet jelentene, ezzel szemben a lincáüs em<lée és a személydljiz.tbásncik drágítása 130 milliárd több jövedelmet hozna a MÁV-nak; ugy hogy n MÁV és az érdekeltség előterjesztése között 40 srázalékos hiány mutatkozik, amit azonban könnyen ki lehet küszöbölni a MAV nál lévő bősé ges tartalékolásokból, amelyek az árufuvarozás mennyiségének növekedéséből állanak elő. Da n^m is olyan fontos, — ezt is az érdekeltség hangoztatja — hogy a mai viszonyok között a MÁV defici\'je teljesen kiküs;öbö!tessék, mert hl-sien például Ausztriában, ahol már a pénzügyi szsnálás jelentős eredményeket ért el, a vasút még mindig deficittel dolgozik. A MÁV tarifaemelés: dolgában még nincsen végleges döntés, az érdekeltség körében elterjedt hirek szerint nem lehetetlen, hogy Walkó miniszter a lineális emelés mellett foglal állást.
— (Cslkágóban eltoltak egy hétemeletes házat) Csikágóból jelenlik: A város egyik utcáján, amelyet most szabályoznak, utb\'-n volt egy hétemeletes pxlotn. Az épületit rövid Idő alatt el kellett távolítani, nehogy föltartóztasia a szabálycxis munkpjít. Mivel ebben a házbetn najjy kereskedelmi válla-latok és bankok irodája van, amelyeknek legrövidebb szünetelése is sok milliós kárt okozott volna, olyan módon kellett a házat ellopni, hogy közben zavai tolanul dolgoz-hassanak a hivatalokban. Egy vállalkozó i^egtalálta a cílszerü megoldást. O.nnkint 120 cenfimítereo tempóval eltolta a házat 30 méternyire, olyképon, hogy nemcsak a hivatalokban dolgozhattak időközben, hanem az épületben levő telefon, vizvezelék és egyéb vezeték működése sem szüneteit egy másod* percig sem. A vállalkozó, akit valósággal megostromoltak kollégái, hogy árulji el nekik a sikeres műveletnek a titkát, szigorúan elzárkózik, mert nem nkatj.i, hogy köz-
Íirédává legyen a módszere, ame-yet évtizedeken át eszelt ki és tökéletesített.
(x) Pesti Napló, Az Eat, Ma-gyarorazág t. olvasóit értesítjük, hogy mai naptól kezdve lapjaink bizományi kezelését /ischcr Ignxtz és Pál vette át. Minden lapjainkra vonatkozó rekl.imúcló Deutsch Simon tőísdélien Nádor u. 1., telefon 3-42 yd*ndó le.
I _ (Akik pénzért adják el a vé-I rüket) N.wyorkbil jelo.Uik: AmMta Min-J nosota állam Rocbovt\'r váro>ánilc fclinikíjin sikkesen végeznek vórátfimlesxtéssel kap-ctohtos műtéteket, uj kereseti ig fejlődött ki ebben a városban. Napról-naj-ra jelentkeznek a künikán vagyontalan emberok, ak^k ha landúk jó p.\'nxcrí átengedni a szükséges mennyiségű véti Ex IdS szeret oxer ilyon ernbe t nrtoiak sz.\'inon a klinikán, de rera mii djnkioliftlmas, aki jolen^kexik. Csak fóítét* leriül oRésxíCges ember vérét hasznilliatják át-i m!<vx:é»hez, nnt a b:tcge-.iber vérével ujatb betegséget vihetnének ét a páciens szervazetébo. A vétüket áldozó emberek csodálatosképpen sommif^o tekintetben sem sinylik meg a vérvesztéit. Vannak közöttük olyanok is* *W:k már harmircsxor sdtnk^vért és mégis kitűnt s.in\'.en vannak, ,<.úf^4Ctleg hiznak is. Hogy m:nnyl pénzt kapnak vérük átonye-dcséért, egészen attól függ, milyen anyagi helyzetben van a beteg, akinek ,aváta az ereiket megnyitják- Az Összeg azonban sc uml ecetre sem lehet csekély, mert eddig kSziróan csakis nagyon jómódú emberek vetették rra-puk.it alá vírátömlesztíses op.-r\'-ciúajk.
— (Tutankhumea alrjnt uj bői megnyitották) Kairóból je-
"lentik: Tutknkhamen sirját, amelyet lord C>rnarvon helála után vaskapuval, oszlopokkal és gránitkő vekkel rlzártak .-» bítolakodók e!ői, most újból megnyitják Carter, aki-nek felügyelete alatt az ásatásokat megkérdik, megérkezett Luxorba. A sirt mindenekelőtt a barrikádok alól kell khzabaditani, ami legalább egy hetet vesz igénybe. H j oz elŐkvmrát szabaddá tették, megkísérlik a király srarlofágjának vegyicsxközökkel való kezeié-ét. Az aranylemezekkel és kékffj \'-nsz-szal disxitett s.\'arkofágot megfelelő állvánnyal kell majd az összeomlás ellen biito^iUnl. Mindezekről a munkclatokról, amelyeket nagy tudományos felkészültséggel végeznek, fénykép- én kincmntografikui felvételek készülnek.
— (Sommás perek értékhatára — bárom millió) A polgári peres eljárásbon irányadó ér-tékh-itárok&t legutóbb a kormány 1922. évi december 24 éu kiadott 10417—1922 M. E. sz. rendeletével álUpitotta meg. A pénz értékében axeta beállott cxökketés szükségessé tetto az értékhatároknak ujabb nagymérvű emelését. Az erről S\'.óló kormányrendeletet, amely a járásbíróság hatáskörére irányadó értékhatárt hárommillió koronára s a többi értékhatárt is aránylagotnn felemeli, a hivatalos lap legközelebbi s;áma fogja közölni azzal a másik rendelettel együtt, amely a munkaügyi bíráskodásban nz irányadó értékhatárokat emeli fel.
— (Földalatti barlangra buk-knntakMagyar óvárott) Magyaróvárról irják: Most, hogy a magyaróvári öreg templom környékét rendezik és u földet felássák, nem is féJméter nyire a föld azine alatt, I több széttört embercsontot találtak. Ásás lötb-n téglaboltozaira akadtak s amikor « város intézkedésére
a bol\'.o\'.atok egy részét kibontot ták, ugyanolyan ősrégi jalpilléreket találtak terméskövekből, mint amilyenekből n ternplo.-n legrégibb alapfalai épüllek. Egy szük boltozatban rengeteg embercsontra akadtak, amelyek között vegyesen voltak nagy lábszárcsontok és hatul-mrs férfi koponyák, nemkülönben női- ós gyermckc-.ORtok és koponyák. Egy oldalt eső helyen meg-szencKcdctt csontokra akadtak. Intézkedés történt a csontok tudományos megvizsgálására, hegy származási idrjük tntgállspithrtó legyen.
_1923. október 24.
— (Rejtelmoa kettős me-rénylet egy belgrádi szállóban) Belgrádból jelentik : A véros közönségét és a a»jr<5t rejtelmei merénylet foglalkoztatja nipok óta.
A Palace-szálló halljában két lövésnek a dörrenését hallotta hétfőn hajnalban egy bécsi ktreskedő, •mikor első emeleti szobájába ment. A hang irányába fordu\'t és már el is indult, do ebben a pillanat-bm roskadozó j-trásu embrr lépett eléje, akinok a feje nagy sebhői vérzett. A keteskedő megkérdezte, mi történt, e sebesült aior.bún cs&k annyit tudott mondani:
— Mentse meg a barátomat I
BAgyodt mo;dulcittal mutatott a
baloldali folyosóra és neki támaszkodott a falnak, hogy el ne eitsék. Közben a szálló személyzete is összefutott éi a kereskedővel együtt megkeresték a másik sebesültet. A földön feküdt szobájában éc elhaló hangon mondta :
— Telefonozzanak a francia attr.sénak és hívják el Garnier doktort I Orvosok jöttek és bekötözték a srb:ket, azután mind a két sebesültet a 48. számú szobában helyezték el, ahol egy hét óta együtt laktak. Az egyik sebesült Iselli Jean zürichi fakeresked5, a másik pedig Carlier Raymond francia kapitány. Amikor kihallgatták őket, mindaketten azt mondták, hogy ismeretlen ember töri rájuk, aki revolverrel megsebesítette őket, azután kiugrott ai ablakon. Ki lehetett és miért támsdt rájuk, nem is sejtik. A rendőri nyomozás míg-állupitottn, hogy vslami nagy titoknak kell Uppingnla az eset mö-XÖU, mert merényletről szó sem lehet. Még kevésbbé lehet szó arról, hogy a merénylő az ablakon kiugrott volna, mort föltétlenül halálra sebzi mtgát, de ha épségben murád is kelepcébe jut. Idegen srgitség nélkül ugyanis nem kerülhetett volna ki a 48. számú scobn ablaka alatt levő hozzáférhetetlen vliágitóudvarból. Egészen bizonyos, hogy a két ember egymás ellen támadt, még pedig * fakereskedő felesége miatt. — A rendőrség munkáját nagyon meg-nehezíti, hogy mindskét ember konokul ragaszkodik első vallomásához.,
— (Telefonon buktatták meg a spanyol kormányt) A londoni
l\'J-k: Piimo de Rivera tábornok, a for-raddom utján hatvlomra Jutott spanyol kormány feje, egészen eredeti módon kóxolie az elűzó kormánnyal, hogy kivette kezéből a hatalmat Amikor a miniszterelnöknek jclontelték, hojcy U.rcoloniban katonri forradalom ütött ki, a h\'dugymiirszlo: föth vta\' telefonon l\'rimo de Rivera tábornokot.
— Tábornok ur — kérdezte a hadügy-mini ztor — igaz az s liir, hogy az ön csapatul föl\'ázadUk ?
— Igen, — volt a lábocnok rövid válasza
— Ivs m\'.\'ycn intézko.lést telt ön a zendülés elfojtisira ? — kérdezte a hadügy-nloiutM,
— Magam álltam n lázadó cn-p a t é 1 é r o.
— Hogyan tehetta oit ? — kérdcito a minisxtor ~ Hiszen okkor cn kénytelen vagyok önt eluiozdiöoil
— dehogy Is 1 — szólt a t-\'b.\'rnok, -én moxditom cl öol!
l\'rimo do Rivera tábornok ezután **■> nélkül letette a kagylót. N\'éhiny perc ui\'dva mindent megtudott a konniny é« r-\'.vH »Jí múlva megtörtént a koiminyvíltoxÁs hivatalosan is. i \' - *
Mig n kereakedő pihen, helyette o reklám dolgozik.
1923. október 24
ZAI.AI KÖZ1.ÖNY
í
Nagy maradék
vásár
Singer József
és Társa házában
Nagykanizsa
Központ-szélld épületében
Nagyobb mennyiségű maradékot sikerült beszereznünk, amelyet mig a készlet tart, rendkívül jutányos árban árusitunk!
Siffon maradékok pr. mtr,
5850 K-tól feljebb.
Vászon maradékok pr. mlr.
6550 K-tól feljebb.
Zefir maradékok pr. mlr.
7775 K-tól feljebb.
Karton maradékok pr. mtr.
7225 K-tól feljebb.
Kanavász maradékok pr.
mtr. 7450 K-tól feljebb.
140 széles félgyapju női és
férfi szövetek 26500 K-tól
feljebb. 135 széles tiszta gyapjú női kabát velour-kelmék 58500 K-tól feljebb.
Nagy válaszfék:
Mindennemű berlini váll-és fejkendőkben.
Szövöpamut és szövőcérns legnagyobb gyári raktára!
Pontos kiszolgálás!
Egységes marad a Délivasut
A római konferencia eredménye
Budapost, október Í3 Az európai államoknak n béke szerződésekkel tőrtént területválto »ása cg/ magánintézményt se kuszált össze annyira, mint ■ Déli-vcsut-társoságot. Vonaléi ma Olasz-országra, Jugoszláviára, Ausztriára és Magyarországra osztódnék el, felettük tehát ugyanennyi éidek re»delko>ik, amit még súlyosabbra komplikál *7, hogy igen számottevő francia tőke van elhelyezve a társaság vagyonában, amely tőke a ráeső arányban való befolyást követeli és amely ilyenformán szembs-helyezkedik az egyts államok érdjeivel Is.
Sok konferencia próbálta ős;ze egyeztetni ezeket az egymással lépten nyomon szembetalálkozó érdektkot » vasút fttimaradási lehetőségének szempontjából, sőt maga ti békeokmány is tartalmaz rendel-k\'j.ésrket a va>utjavára. Megegyezés mégis csak n legutóbbi koi.fe-rencián jöhetett létre éa mert annak határozatai a lalifixálás előtt publikálva nem lehetnek hivatalosan, természetes, hogy ezerféle hl-reaztelések keletkeztek ax európai sijtóban ennek a fontos vasútnak feloszlásáról, fenmaradásáról, bt-olvadásáról, végül egy angol terv szerint való kiegészítéséről.
Az eltŐ hivatalos helyzetmcgvilá-gilást Gordon Róbert délivaautl magyni országi üzletigazgató adta munkatársunknak s ezt a köveike-zőkben foglaljuk össze:
— A római konferenciának legnevezetesebb eredménye az, hogy sikerült egyrészt különválssztani a vasúttársaság bankügyi vonatkozásait a .vasúti ügyvezetéstől, másrészt megtartani egységesnek a már-már széteső vasutkomplexumol. Et-z*l kielégültek a franciák, akik a fúkötvénytulajdonosok és megmaradt a Délivasut Dana—Száva— Adria vasút néven. A másik nagy eredmény ar, hogy a francia érdekcsoport vállalta azoknak az ál lami kölcsönöknek terheit, amikkel a békeszerződés értelmében köte-lezettségszerüen járulnak hozzá a területeiken lövő vasutvonalak fen-turtásához. Ezt a kölctönt mlcden állam betáblázhatja Ilyenformán a vasút kötvéoyelre, a kőtvénytulaj donosok pedig ez év januárjáig visszamenőleg fizetik kl a hozzájárulási terhek eddigi ősszegének visszafizetésre esedékes részletelt.
A vasutkomplexuna további helyzetét Illetőleg b következő megál lapodások töiténtek: A Duna— Száva—Adria vasút magánjellege fenmirad, a kÖiponti direkció szék helye is marcd tovább Bécs. Az egyes államok azonban felügyeletet gyakorolhatnak a területelken lévő vonalak felett és átok irányítását ö»z-egyeztethetik állami érdekeikkel.
Erre * legelső példának Jugo nzlávia lépett elő,.bár mindjárt erőszakos módon, amikor az Ismert görög olasz konfliktussal kapcio latban már szeptemberben felügye-Uto alá kénysieritette az ottani vasu\'igaigatást és gyakorolja Is nzóta. Ujyanígy van állami felügyelet alatt az olasz vonalhálózat és most az osztrákok készülnek állítólag január elsejével felügyelet alá venni az oszlrák délivasutat. A magyar kormány egyelőre elhárította magától a vasutak Intenzív
felügyeletét, tehát Magyarországon független a délivasut az államtól.
— A vasúttársaság egyelőre ezen az alapon működik majd addig, nvg a konszolidáció elkövetkezése kor vissza nem szerelheti valóságos magánjoliegét. Hiszen a három országtól kapott koncessziója kifejezetten biítosltja is ezt, ami rendes körülmények között csak 46 esztendő múlva szűnne meg. A koncesszió lejártávil és ciak akkor volna joga az államoknak a ma gyakorolt intenzív felügyeletre és beavatkozásra.
(x) Hamlafogakat, aranyat,
ezüstül, brilliáosofcat, érmeket, aípacca evőeszközöket és dísztárgyakat a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József ékszerész, Sugár ul 2 szám (Fő-Ul ós Sugár ut sarok.)
(x) Ne tőrje a fejét minden fóic harisnyaügyeken, hanem forduljon FILIPP hírisnyakölődAjéhez, Szombathely,Szül Kálmán-utca 6. sz.
A TŐZSDE
nyltáal éa záró árfolyamul, valamint a valota éa gabona hlvataloa tájékoztató árai megtaklnthetők lapunk kiadó, hivatalának F6 ut 13. aiám alatti kirakatában.
fírm
női
gyermek
október hó 15-től
november tió 15-ig
November 18-An
lelenlk meg ezen ujlág ban, hogy malylk napon.
öriasa mag tahát a blckkjil, mart annak altanAban vlaaza. kapja a harisnyáin tlaatalt taljaa öaazeg.t t
Kötött gyermek garnitúrák,
Kötött nffl kabátok, KŐI, férfi és gyermekharisnyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerll bffrkeztyük óriási választékban
Fő-ut 11. Telefon 221.
KÖZ<3A_ZDASÁG.
— Tárgyalások az nj devlza-
rondeletről. A dívizarendelet tárgyában tovább folynak a tárgyalások Kállay Zoltán miniszteri tanácsos vezétésével, aki ma délelőtt hosszasabban tárgyalt Tabakovics Dusánnal, a Devizaközpont vezetőjével, megbeszélték a készülő rendelet részleteit. Értesülésü nk szerint a megbeszélések éa tárgyalások ■ rendelet kérdésében még folynak és az érdekelteket is újból meg fogják hallgatni, mielőtt a rendeletet kiadnák.
— A berlini devizatőzsdén nem jegyzik a valutákat és devizákat. Berlinből jalentik, hogy a német birodalmi kormány megszüntette a külföldi devizák és valuták tőzsdei jegyzését. A német biro dalmi kormánynak ez az elhatározása kétségtelenül összefügg Németország katasztrofális pénzügyi helyzetével. Nip-nap után milliárdokkal emelkedtek a devizatőzsdén a külföldi fizetési eszközök. Minden elképzelhető árat fizettek dollárért és angol fontért és ezeknek az árfolyamához Igszodtik az élelmiszerek árai i«, ugy, hogy Németországban ms már a legegyszerűbb közszükaégleti cikkek, a nélkülözhetetlen élelmiszerek ára márkákban szinte kifejezhetetlen. A német birodalmi kermánynsk a devizák és valuták jegyzésének beszüntetésére irányuló intézkedése a kon tinentális tőzsdéken ia éreztette hatását, elsősorban Bécsben, ahol az irányzat a déli órákban rendkívül ellanyhult.
A TŐZSDE HÍRE.
(S.J*t taJélltfak l.l.ronj.t.ntb.,)
Magánforgalom. A mii ma-gánforgalom üzlettelen maradt mind vígig. Az üzlet lanyha volt külö-nősen az arbltráza piacon, de ki* ffíbb átterjedt a mai értékekre. Jelentői Ihlet nem tudott kifejlődni. Az Irányzat a tegnapi naphoz viszonyítva csekély. M.gyar hitel 710-720, o.ztrik hitel 130, Salgó 560—550, Rima 110—115, Dili-vasút 105—110, Államvasút 380— 390, Hazai bank 210, Lloyd bank ex 18, Peatl Hazai Első 4250, Ma-gyar-német 27, Kőizén 2580, Schlick 120, Gsnz-Difcublus 5550, Mező hegyeal 380, Georgia tx 710, Buda-peatl gőrmalom 205, Dráiche 400, Mftr. 410.
Délaldttl magánforgalom.
A mai magánforgalomban kevéa üilet volt. Hangulat kedvezőtlen, az arbltráza papírok piaca lanyha. Salgó 560, Magyar hitel 720, Osztrák hitel 132, Kőazén 2600, Délivasut 105—106, Cukor 3450.
Délntánl magánforgalom. Irányzata lanyha. Magyar hitel 710, Osztrák hitel 124. Salgó 550, Rima 108, Kőazén 2550, Cukor 3300—
Eatl magánforgalom. Irányzat az egéaz délután folyamán üzlet-telen, lanyhaaágra hajló volt. Elő* fordultak : M.gyar hitel 710—705, Osztrák hitel 124, Salgó 550, Rima 105 -06, Kőszén 2550, Cukor 330, MezőhegyesI 375, lizó 540, Geor-gla 700, Kereskedelmi bank 1180,-Déli vasút 103, Truat 138, Fegyvor 1500, Llpták 35. — A koaztpéna kaasza napra 2—2*5 azáxalék.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. oltKht, 24
3325, Allamvatul 375, McJŐhrzyeii 375, Izzó 545, Kereskedelmi biok 1200.
Valuták Oavlxók
Náfo!«« Amturdim 5JJO-WO
Accol íe«t 11 j karra t 97-t 10
Ut> Ul ISJ KofrtíHii jí<o
doni/ i Ito-tojro Kriiitiltii ij\'o-jio*
fmdci* h. »t:s«»«« loodoo í-IOÍOÍKOO
Mát\'.* s Uerlta oooooj
Lira j\'o-í«o Oliiumi( l?i 5JO
0»>t/. kw. ríH* Ii6>sis4
K<lji tiuA lOIOICt} f«i
Ut K íl-lll Stockholm jwho
fiokoJ yiUt Svije J4JC-JJ70
Svljd fraok JIJO-JJ70 •7»-»\'/JJ
k«<cc* i>xU Ijl-ljl SíéfU IVS-IM
K/iik i*it — Zífiib «)»-«.\'«
Lcr.fjt- rr.like Ito-M) N«vj«rk ipáoo-iojc^
houudl ioriot Vu*A »S>J«J
A magyar korona külffildl Jagjsóul.
306 18825 22 380 245
Zürichi ... .305
Prág......18\'/,
Berlin.....31
Béc. (deviza . . 385 Bícs (effektív K) . 245
Zürichi zlirlat I IIoUao.1i. Í1B V0, *.wYork a«l00, I or. do. !5:tS0. Fázl. 3221C0, HU.ro 2.85-..0, Prfc> 161710. Had.je.l 0 0305, ZJp.b «37"5ÍÍ,VMIÍ 5 00. Wu. 0.78 75. SiAtU 535,
0.«trík bély. 0.80 00
A mai terminytSzid* kit forgalom mellett nagyobbára változatlan. Butát cisk a hengermalmok vátároltek. Tengeriben cialc a csövet Iránt volt nagyobb árdelc-Ifdía.
boM fn.a.»W>kI) uj 9300C—85000, twík 02000 9(500 tolt eOCOCHOOOft.mtuyínt O30OO.5OJO .01 72500.75000 >.b 66 X-O-CO\'. 00
1.ng.ri eaoi 0-Ö3CÍ0. r.pc. 170000, korp. 37000 - 37500, kdl.i 77SOC-«OtOO
M. T. I. magánj.lentáse a tarménjrplncról. Kis forgalom mellett az irányzat változatlan. — Buta Bprsten 945—950, Dunán\'ul 890- 900, Ron 630—640, Egyéb állomáson 590- 600, SSrárpa 710 —720, Takarmányárpa 612-620, Z.b állomáion 610— 620, Bpeiten 670, Tengeri prompt 620- 630.
Llaztplac. Dara 1750-1850, CO á. 1650-1700, 0 át 1550, 2 es 1400-1500, 6 o. 900-1000. 8 is 540—560, korpa 350-370, 75 tzá százalékot roztlisrt 700 — 750.
Harhahuaviisár. Maih.hui 1. r. egétzben 6200 - 8200, hátulja 7200
-8600, eleje 6800-8000, II. r.
egészben 5200- 5800. hátulja 6200 -700, ejeje 4000-4800. Növendék maiha.l. r. 5000- 5200, ciontoml-valiS 3800 - 4200. Bivaly 5400. Juh
1. r. 5400-6000. Két.let: Nagy marha 254, elidát 200, oöverdék m.rhl 7, el.dia 7. Biv.ly 2, eladás
2. Mar habár 7300-7600, borjubör 11000, faggyú 1500-4500. JuhbSr 3600 - 3800. A váaár kőzrpes volt.
SerUartair. Felhajtás 980, maradvány 450. Ár.lc: Közép 8800 —9000, 1. r. 9100- 9300, 11. r. 8000 -8500, zsír 11600. szalonna 10200, lehúzott hu. 900-9500, szalonnás félsertés 10500-11200. A vátár lanyha volt.
Ferancvíroal sartisrásár. Szsbadvá.árl maradvány 730. Eladva 133. Arak: Könnyű 7200— 8300. Nehéz 8000- 9400.
Kólzcikr.itó : zeért Pó.cll Géza. Kololát .tcíkyitá: Sztrokay Kálmán. Tirssrcrkwztá: Benedek Rcxnő. KUdó: Nagykanlz.al Nyomda éa Lapkiadó Vállalat.
At
UNDERWOOD
i>ógép vállalat hiljri klpvli.l.tét Itv.t-tem. » f&Jkárem az irógépvásárlókat tiogy bizalommal forduljanak hozriiu. g,t,
Polgír Manó Nagykanizsa, Kazinczy u. 11
Győződjön meg
pogány vári boraim kitűnő aamatáról Egy lilct 860 koronától kc2<ive.
Egy butólia 630 korona.
Bodega reggel 8-től este 9-lg nyitva.
BRUNCSICS JÓZSEF
lOírer-. u.m.0.- ti tgjriarBhlr.il kcroktűlsi SugAr-ul 58. Tolalon 2-10.
Aoróhirdetések
Minden »»6 100 korona. vaalaicabt> bclOvel 200 korona. Alláat kcroiflki.ek 50 ia<Ual<k cn*cdrn<ny. Vai4r- (b ünnepnapokon 100 • látalík Iclár. I.tjklicbb hirdeti* 10 <>6.
asztali bor
Kitűnt ramatu
litor«okin( 900 korcna
Sáfrán József, Magyar utca 74. szám.
U. ctt I* aséna éa burgondi répa eladó. Tclofon t 335.
H.lys.ilVo mitll »Crtt*n il*4ö uo<n o!<«a irtaa i \\it4tix. I r>«ea pü*» ái»ía. i utk-
ttdy, iMÍKiiit\'l. •irttl. t Iq »—J tiUKtál. f/> ) rr(iiitctu ba,mK«i«B Zrioji MUlto-ui:* «;.. fj\'l
Tlianh\'t *«#• <il tulMW VlM fiául. i,i(«\'. lltwn Urj. ti *<«if<x*iik. lomo-\'r triwnbo lmc ttu^c\'t kcrr.i Tirolt «•. huenlc Urtkktt * ti-
•döU a<r »C>4oo< K\'V^t.
< .111*1. Cáfltínflkóc Icvtla fiu a Uriat i-.i:,t
Tisztelettel értesiijUk nb. Üzlet-feleinket, hogy irodánkat Deák-tér 4. ax. alá helyeztük ál.
„Pátria" \\
általlnai BLtojltó R.T. VtzfrOffrn»ks*«t.
Jó forgalmú aarokvendégló
mis vallalkoiás miatt
ELADÓ
ZalaaBarasasan, Kouuth L.-u. 16 is. alatL Azonnal átw.h.tA.
Éilekctal l.liet ugiy.nolt lJ,|
Van szerei.csém értesíteni l. Üzletfeleimet, hogy irodámat Deák tér 4. az. tlá helyeztem át.
>,.: Ssántó Vilmos.
Olcsón és Jól Vásárolhat!
KAUFMANN MANÓfl„SZERECSENHEZ"I
fiikouoruk, nionyasszpnyl koszorúk, fátyolok, férfi, n i k tött kabátok k:stl>llk, h<r nyák, o-.úcrnyők, böröodök, kalapok nasy vilaiitckban ii ol són k?ph«t k. Össxos axabóketlékek logolcaóbban kaphatók
\\\'Mt Ssakonyl Pátor hoo-vfdtis\'tbelyetus ucy • saját, mint aycrniekcl Hjriska, István él
László mély lj/Ia\'omnul tuJat* ják. hozy fo-r-n szerctoU í<leségo, UUlv« édc»aoy uk
Vitéz
Szakonyi Péterné
szül. HUller Katatin
f. hó 22-cn eMo 10 fiikor hosszú szenvedés ói a h lotti oont^go"! ájtatos Mvétela után éktcn«k 31-ik, boldog hliassivának 10-ik évé^n elhuojt
Drága ka\'.oltunk loldl tmradvá-nyat í. hó 24-í\'n d-lután 3 óra kor fogjuk a Józsaf Whorceg ut 1C». szám alaUl gyászhtxból or«ík ny»i alomra helyeztetni.
Az engesztelő szenti ita a mec-boldogult leik üdvéért f. hi 27-én foR a Szont Ferenc rtndiok tem-pornál un a MinJonhatónak b«-muUttatni.
Nagykanizsa, lt»2?. ckt. 23.
Legyen áldott emlékezetet
Vatétfi it*oJ Lt\'OKO (uuitlH tjo iUijX .<>» ajmjt\'in \'i McttayUn kijiitl K#uk S«H (<*»«■
Házak eladása.
Sz\'ntgyörgyvári hegyen e!adó 3 holdaa birtok, mclyból 1 hold »xól6, lobbi príma szántó, kasiáló és gyümúlcsos épüleltcl. Axcnnal <líoglaihato beszálló vendéglő elad. cagy kelttel Klska-i\'sán kit elfoglalható ol só híz. Nay^\'kanirsán uiimagánházak, kisebb hiiak eladok SzentgyörgyvárI hegyen 2\'/i bold birtok elad , szá> to, gyú-niulcsós, kaszáló és rét. 100 holdaa birtok jó épü\'«tekk«l N«g> kanlzs tói 20 k lo-méter o eladó.
ACZÉL16NÁGISZIGRISZT LÁSZLÓ
iHitliaforsilal Utít, I»4«d4l;uii 0. f. l.-tN
NAGYKANIZSA, FÖ-UT 3.
tkuíosi asa. a«4
BURGONYÁT
•géssságo. ssáraz válogatott mtní.igbon vagonrakouí.nyb.n azonnali, .a.tl.g ké.übbt asillttiara váaárotok.
Pollák H. Emil kerea^edO, Nagykanizsa
T.lelon-ssámok 19S. á. ÍM. _ Távirati elm > Tarmény.
W Közvetltöket díjazok. "90
QUITTNER ARTHUR
j BAiOalnxna aaroEDtLixzzrr mjáxmm»-. a
Telefon: NAGYKANIZSA. KÖtCSEY-UTCfl 17. Teletöm
jjlA >■\'■.111 <ü/[
D ° —^----•■ . —.— -.....(é v
• *««k rmkUkxoa
ÚJSÁGKIHORDÓK
rcgg«K ór Akra f«\'-vétotnok tapu\\k kisd<\'hival>lában
FŐ-UT13. SZiÍM ALATT
Százmillió
nyeihctű at ujonan k zd->d5 XI. ro. k r. o%ztály>orsjátckban. Szcrcncaoaiómok kapliutCk
MILHOFFER KÚLMílN
lfeUru%itónU »4t
Csengery-ut 7. Rapoch-ház, tű\'dizint.
Húzás 1923. nov. 14. és 16.
Eladó birtokok: holdas birtok epüie ekkel Somogj-v-egyében, 4o holda* birtok íomogymcgj\'éttn \' cpület nélkül, 3l> hold ívld Somogyban, lu hold Tóid Zalamigyében, 10 hold fóld Soraogymégyében, U hold szóllóbittok épalalakkci Z»U megyében
Eladó hésakt 3, 4, 6. 6 szobá% cm-ládl házuk kerttel és kert célkül rísz-ben bekiltózhitik, a váfos ku\'in^xó u\'cíiban. Bővebb fclvl goshátl nyy.t:
SzAntó Vilmos
lugKlIaurorcatinl Irodája
Daák-tér 4. sx. Telefon 3-22.
BUZAT. ROZSOT,
zabot, árpái ás tengerit
vá.«árolt\'nk Icnmagaiabb napi árou
KORPÁT
birailyen mannyiségben napi br alatt sxiDi unk
Zalavármegvel Szövetkeze!! Áruforgalmi R. I., Nagykanizsa
SBrc&tydoi: Kulnr*. Tkl*lr«t«lm . ISS-
LEVELPAP1R0K
mappőltban ís őobozohban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb választókban
Fiichel Fülöp Hcíi
papíráru hálában
NAGYKANIZSÁN
Véroahéz palota.
Nyomatott a Na*yk.nizsai Nyomda U Upkladó Vállalat kftnyvnyomdalában, NaByksnlzsáa

ite^^^aa&^fe g?mesmas9 30Q korona.
Mo,..,!,,,.!______.... __ _ . .. ~~ ~ ~~ V
" b\'irn*»te«,„ : Nngyk5.ni7.ss, 1923 október 25. Csütörtök-
242. szám.
-J1..J Muri -.J. .t.i-úvl.hl>-74>.r»l> 7Í.

"ilHfr\'ll VII, X.,. Afci.or-.-utc.
T>.:«roit.x.in Jf.iuef J-J—Qt.
ÍMffKTznsxzazíx^mz.
1 *r»- Í\'l-J bőr. ODOtl WJÍIH. HiI.1t J.r.i.u k.yli.UV Aukrr-ktix 3. II. <toli.iijAruill.bM
Ml, akik mindenkor minden eseményről a lehető leggyorsabban Igyekeztünk Informálni olvasóinkat, most ezen a helyen szá.rtolunk be Nagykanizsa egyelőre lappat-.gőj szenzációjáról, arról, hogy a közel jövőben u) lap készül megindulni városunkban, még pedig kifejezetten katolikus napilap.
Nem titok, hogy ez a terv egyenesen ml ejlenünk irányul, mert minket protestáns lapnak tartanak, csupán árért, mert főszerkesztőnk és a Isp. tulajdonosa\' prolestáns Ml magunk — őszintén mondjuk --nem tulajdonítottunk eddig nagy fontosságot ennek és soha eszünkbe sem jútolt olyas valamit éreztetni, amlbíl az derült volna kl, hogy különösebb rn. konszénvvel vagy ellenszenvvel foglalkozzunk egyik vagy másik vallással. Nekünk egyetlen célunk van:, jó újságot adni olvasóink kezébe s tudatában vagyunk annak, hogy ezt a céit \'/■.csak akkor érhetjük cl, ha minden felekezeti kérdést a legteljesebb pártatlansággal kezelünk.
Ezt a pártatlanságot talán túlzásba ls visszük, amit minden olvasónknak el kell Ismernie A katolikus nagygyűlés alkalmival oldalszámra bocsátoltuk a lapot az ügy rendelkezésére s lalán Inkább s protestánsok neheztelhetnének azért, hogy sokkal szűkebbre szabott teret engedtünk az ő nemrégiben tartott hltébreszlő ünnepségeiknek. A katolikus nagygyűlésről, szóló tudósításokat a legvallásosabb katolikus érzésű munkatársunk Irta minden ellénőrzés, minden utasítás és cenzúra néikül. S ez a munkatársunk maga csodálkozott másnap, hogy hogyan ke rült be tudósításába az eucharisztikus körmenet leírása, me-Jyet ő bizony elfelejtett megírni a nagy munkában. A protestáns szerkesztő vette észre a hiányt cjjel fél kellőkor s nem engedte gépbe tenni a lapot,
mlg a tudó-oltás hiányzó része is gyorsan el nem készül. Nem akarunk dicsekedül ezzel, a jó szerkesztőnek, a jó újságírónak s a jó tapnak kötelessége, hogy minden eseményt higgadtan, páttatlanul itéijen meg.
Egészen furcsán érezzük mos! ^magunkat — mikor egyszeri esí.ünkbe juttatják, hogy protestánsok vagyunk. Ml eddig nem gondoltunk rá s minden egyébre Inkább el leilünk volna készülve, vmint arra, hogy ez legyen a legfőbb vád, vagy mondjuk az ürügy, amivel megtámadnak. És nem tudjuk- megérteni azt a lelkiismeretlenséget, mely egy újság haragosait, ellenfeleit arra bírja, hogy az egyéni érdekek kedvéért képesek legyenek felforgatni a város felekezeti békéjét, különösen abban a megnyugodott időben, mikor már messze tul vagyunk a forradalmi hangulatokon s amikor .még messze vagyunk allól, hogy ráérjünk egymás közt vitatkozni felekezeti kérdések miatt.
Csonka l^jsyarország mai szomorú állapotában nem Is volna szabad, hogy bárkinek eszébe jusson felekezeti kérdésekkel bolygatni meg a belső békét. Országos bún lenne, ha a város békéjét most egyszerre minden ok nélkül felekezeti villongások kai akarnák felkavarni. Nekünk nem célunk, nekünk eszünkbe sem jutott volna felekezeti kérdésekkel Izgatni a társadalmat és nem érijük, hogy miért akarnak éppen mivelünk szemben katolikus jelszóval fellépni az uj lappal? A katolikusok nem kívánhatnak jobb katolikus lapot, mini,--\' amilyenek ml vagyunk, hiszen ebből a szempontból nem lehet mást a ml szemünkre vetni, minthogy Igazán párlat-fanok vagyunk s óvakodunk minden felekezeti uszítástól.
Sok mindenre vigyáztunk ed-■dlg a felekezeti béke kedvéért, sok mindent nem lállunk megr sok mindent nem használtunk
kl, amll kihasználhattunk volna zsurnallsztikallag s -ha néha Írunk Is o\'yan dologról, amik egyeseknek tán kellemetlen, ebben mindig, sí.lgoruan a közérdeket tartjuk s.-em előli. A Sijtó a közérdek szolgája, a város szeme s aki bűnös, annál nem nézheti, hogy pápista-e, vagy egyöltáros. S ezl a pártatlan igazságszeretetet nagyon nehéz lesz megőrizni, ha a lervcztll felekezeti lap magának akarja kisajátítani a katolicizmust, annak jelszavai mögé .rejtve a kenyérit Igységet, adurva konkurrenclát.
Eddig nem vollunk ellenfelek senki számára, legkevésbbé a katolikusok számára. Nagyon félünk, hogy ellenfelekké fognak kényszeríteni bennünket, pedig ml sem áll távolabb lő lünk, minthogy felekezeti szempontok Irány Itssnak. Már pedig, ha felekezeti alapon tátfiadnak minket, aligha kerülhetjük kl, hogy ml is ne felekezeti alapon védekoz;.ü;ik, még ha nem ls agarunk másban versenyezni ellenfelünkkel, minthogy jobb újságot adu:ik olvasóink kezébe. Az elmúlt Időkben a város politikája lerén két olyan esemény ls történt, amelyet a nagyközön\' ség egyes rétegei elitéltek és helytelenítettek. A Zalai Közlöny ezt az erős ütőkártyáját nem Játszotta ki, tisztán csak abból a szempontból, mert azok az ügyek a római katolikus egyházzal voltak vaiamelyes összefüggésben s nehogy a katolikusok azt higyjék, hogy egyházellenes támadásról van szó. Ha Irt volna azokrói, akkor ls tisztán városgazdasági, várospolitikai szempontból lette volna, de nehogy valaki felekezeti támadást lásson benne, inkább elhallgatta és eltitkolta a jó anyagot
Gazdasági szempontból minden aggodalom nélkül nézünk a konkurrencla elé Mi magunk tudjuk legjobban, hogy manapság nem lehet rentábilis uj lapol csinálni. Minden uj lap, még, ha nem Is felekezeti, első pillanattól kezdve halálra van ítélve, ha csak nem áll olyan
nagy és olyan önzetlen tőke a háti mögött, mely nem törődik hosszú esztendők sok milliós deficitjével. Abba az uj lapba befektetett tőke eleve elveszett és pár hónap alatt semmivé lesz, ami után a lap már csak \' tengődni tüdhal. Nincs tehát okunk rá, hogy féltsük tőle hát * oldalon, bő tartalommal, friss hírszolgálattal megjelenő lapunkat, mert tudjuk, hogy zsurnalisztika! szempontból nem érhet utói bennünket s az olvasóközönségnek mégis csak az lesz a fontos, hogy melyik a jeíbb újság.
Nagyon jól ludjuk, hogy egyetlen lap sem érheti el minden egyes ember osztatlan megelégedését. Ha megírunk valamit, lesznek akiknek nem tetszik s akkor ls lennének, ha néni írnánk meg A becsületes^ független1 sajtónak nem Is lehet más törekvése, minthogy a lehető legteljesebb pártatlanságával igyekezzék a tagy többség megelégedését biztosítani magának. Ezt követeli meg az-üzleM. érdek s ml nem ;ls kívánunk egyébét Olvasóinktól, ml/tho?f segítsenek függetlenségünk1 megőrzésében. A napjtóp kiterjedt, üztól vállalkozás |k csak addig tud megfelelni .hivatásának, amíg önmagában is fenn tud állani. Nem kér senkitől semmi ajándékot, ellenszolgáltatás nélkül való támogatást, nem is kap Ingyen semmit senkitől, léhát ő sem adhat Ingyen semmit Nagyon jól tudjuk, hogy Kanizsán sokat szeretnének ingyen az újságtól, tiszteletpéldányt, reklámot, mindent s ha nem kapják meg, akkor haragszanak rá, de hát mindenki beláthatja maga Is, hogy az ilyen hang Igazságtalan.
Ml megmaradunk annak, ami vagyunk s kitartunk célunk melleit, hogy jó újságot adjunk olvasóink kezébe, mindentől, minden politikai és felekezeti szempontból függetlenül. Ez a cikkünk az elsó voll, mely felekezeti kérdéseket érintett és reméljük utolsó is marad, mert a jobb belátásnak győznie kell.
ZALAI KÖZLÖNY
Az oláhok aTiszáig mindent maguknak akarnak
Még 50.000 négyzetkilométer területet szeretnének Csonkamagyarországból
a Tiszáig húzódnék. A románok a Jugoszláv Bánságot la követelik, valamint Magyarországból még 50 ezer négyzetkilométert, kívánj 4k maguknak Szolnokot, Békéscsabát, Hódmezővásárhelyt, Nyíregyházát és még számos más magyar várost.
— Ha ez a fantazmagória megvalósulna, akkor Romániának még két millióval több nem oláh alatt valóia lenne, mint am-nnyíj* most van. Ilyen jogcímen akkor a csehek bátran magukoak kövatelhelnék Bécset, ml pedig Budapestet. Da elvégre az igényeknek Is vannak hatéra!.
Románia túlzott aspirációi arról tanúskodnak, hogy az oláhok, ha azövctiégben vannak is velünk, alkalmas pillanatban arra törekednének, hogy még tőlünk la további területeket zsaroljanak ki. Ilyen aspirációk nem vallanak őuiote szövetségi barátságra.
Erek előrebocsátásával a lap hivatalos adatokkal Igyekszik bebl zonyitanl, hrgy mennyire joglnla nok és ígazaágtr.lnnok az o\'áhok további területi aspirációi a Bánátra v ^natkozólag.
Belgrád, október 24 Aradikálisokhoz közelálló 1 ribuna szokatlan hangú klrohsnáat intéz az oláhok ellen, a most 1. folyt bánáti határmegállapltássil kapcsolatban. A l*p „Keleti szövetségeseink étvágya" címmel közli a nagv románoknak egy térképrajzát, amely az oláhok túlzott területi aspirációiról tanúskodik. Et alkalommal felsorol számos etikai és etnográfiai adatot, mintegy Igazolásul annak, hogy a román aovlnlazták elvakultságukban éa telhetetlenség ük ben mennyire megfeledkeztek a népek önrendelkezésének jogáról. Hivatkozik a cikk arra, hogy Románia a békeszerződés értelmében megkapta Bukovinát, ahol n román lakosság száma legfeljebb csák 35 százalékát teszi az összlakosságnak, a többi mind Idegen anyanyelvű; a.után megkapta Erdélyt, a Maros vidékét, a Bánát keleti - részét és egész Bssszaráblát. A legtöbb vidéken románok vannak kisebbségben. A Tribuna azután a kővotkezőket írja: — Mindazonáltal a románoknak , még ez is kevés, ők Románia magát jövendölik meg, amely egészen
Köztisztviselők nem lehetnek tagjai titkos egyesületeknek
Budapest, október 24 A kormlny rendeletet bocsátott kl, amo!y-ben fegyelmi vjfelg tethe alatt kötelezi a köatlsztviselékel, hegy tartózkodjanak min-dennamü tiltott egyesületi működéstől 6* amennyibon olyan agyesüietbca, vagy »ier-vexetben lennének Wgok, amolyeknek nincsenek jóváhagyott aUpjznbilynik, azokból ktWpai kötelesek.
A rendelet szószerlat a következű: A magi/ar kir. minisztériumnak 7.502/1923. M. E. számú rendelete a hatóságok, közhivatalok és köz intézetek tagjainak és közegeinek mindennemű tiltott egyesületi mű ködéstöl való feltétlen tartózkodása tárgyában,
A hatóságok, »közhivatalok és
közintézetek kö:éid:kü működése szükségképpen megköveteli, ho^y tagjaik és közegeik, illetve áltolá ban a közszolgája\'I tisztviselők és egyéb alkalmazottak álljanak el minden olyan társadtlini szervezkedéstől, amely elfogulatlanságukat és pártatlanságukat bármely irányban befolyásolhatná, illetve ennek lát-azatát kelthetné, vagy Őket kötelességeik rovására az állam tőivé-5yes rendjének követelményeivel elleniéibe állíthatná.
Megengedhetetlen tehát, hogy a halóságok, közhivatalok és köün-tézetek tagjai és közegei, illetve általában közsrolgáfatl tisztviselők a e&yéb alkalmazottak olyan egyesületekbe, vagy szervezetekbe tagokként belépjenek, amelyek körében őket tagsági minőségük az első bekezdésben körülirt helyzetbe hozhatja, ami különöaen fenforog olt, ahol az Illető szervezet, vegy
egyesület tfcgjaltól olyan különös esküt, fogedalmat, vagy ünnepélyes Ígéretet kíván, amely n hivatali, vugy szolgálati esküvel eselleg
össreűttö:ést Idézhet elŐ.
Fokozottabb mértékben forog fenn az a srempont, amennyiben közszolgálati tisztviselők és egyéb alkalmazottak esetleg netán léteső olyan rgyesületbtn, v?gy egyéb szervezetben Irnnének tagok, amelynek nincs Is mlnlszterileg jóváhagyott alapszabálya.
Miodezekhsz képest a m. kir. minisztérium elrendeli, hogy ások
m3, október 25.
a hatósági tagok és közegek, ||. lelve általában közszolgálati tisztviselők és egyéb alkalmazottak, akik net4n a fentebb körülirt helyzetben vannak, kötelevek az állá. sukkal össza nem férő ama helyzetet fegyelmi vétség terhe alatt haladéktalanul megszüntetni.
Ennek a rendeletnek a végrehajtásáról tárcájuk körébsn az érdekelt miniszterek gondoskodnak.
Budapest, 1923. évi október hó 19. napján.
Gróf Bethlen István s. k. m. kir. roiniszleroloök.
Bajorország a teljes függetlenségre törekszik
A szeparatista mozgalmat sikerül elnyomni
Berlin, okt 24.
A birodalmi tanács, amelyben az összes német tartományok kor-miínyni képviselve vannak, ma délután 5 órakor ül ösaze. Knilling bajor miniszterelnököt a birodalmi kormány ujból mrghlvte, hogy vgyen részt a gyűlésen, de a tneghivást misodszor is visszautasította. Igen kevés remény van arra, hogy a birodalmi tanács mai ülése kedvező eredményre vezetne.
Preger, a bajor kormíny berlini képviselője, o-yan utasítást kapott Münchenből, hogy a birodalmi tanécs mai ülésén javasolj \\ a német alkotmánynak o\'ysn módosítási, pmely «zrrint Bajorország majdnem teljes függetlenséget nyerne adópénz is katonai ügyekben. Poli tikéi kőtökben az a felfogás, hogy a r.émet tartományok képviselőinek többsége nem fog hozzájárulni a bftjorok által követelt alkotmány-változtatáshoz. Parlamenti körökben általános a vélemény, hogy a legtöbb német tartomány szembe helyezkedik Bajorországgal.
(A birodalmi gyűlés lefolyásáról lapunk zártáig nem érkezett jelenté®.)
Leverik a szeparatista-mozgalmat
Berlinből jelentik 4 A szeparatista-mozgalmat a ozakílT^rvezetek segítségével sikerült letörni. Jtllemző, hogy a jobboldali axjtó egy szóval sem emiili u szakszervezetek szerepét. — A siep.-.ratUta-mozgalom
mindenütt még nincs teljesen elnyomva, mert egyes helyeken, különösen a Rjjna balpartján, ujabb községeket hódítanak meg. Át a veszély is fenyeget, hogy a mozgalom átterjed a Ruhr vidékre. — Amsterdimi jelentés szerint a né met znvargásokra való tekinl<ttel, a holland helyőrségeket mindenült megerősítették.
A hamburgi rendőrség leveri n kommunistákat
Hamburgból jtlenllk: A ma délelőtt folytatott harcokról a következőket jclrntik : A rendőrségnek sikerült a délelőtti órádban a Hamburg nevű cirkáló legénységével Btnr.b\'C\'tben a helyzet urává lenni. A drossflstrassei őrséget a lázadók körülfogták és ostrom alá vették. Délelőtt 11 óra tájbon a rendőrség erősítést kapott s a tüntetőket megfutamította, akik kénytelenek voltak f.hdnl az őrség ostrom-zérát. A felkelők több halottat higytak hátra. A rendőrséget repülőgépek támogatták. Amikor a kommunisták ellenállását Bambeckben megtörték, a rendőrség a lázadók főhcdizzálIásB, Schiffbeck ellen fordult, ahol kb. 2000 kommunista sáncolta cl magát. A haicok még folynak.
A birodalmi Igazságügyminiszter a városi lanács indítványára hozzájárult ahhoz, hogy a legutóbbi napokban történt zavargások résztvevőinek elitélésére rendkívüli törvényszéket állítsanak fel.
Jf
Linka
A ,Zalai Kös!#oy* eredeti regenyo
lila. Péterfy Tamás ilö) — Emberben úgyis csRlódum, állatban még nem. Miért ne próbál-nfefn meg az állatot is. Nem veszedelmesebb az embernél 1 A* után tudni fogom azt is! Da Pazsura hü állat l
A farkas nevének említésére föl-ugrott és a Dimilru lábai előtt védelemre készen állást foglalt s ugy megvetette lá&ail, mintha támadási akarna visszaverni a gazdájáról, kit az ő kötelessége- védelmezni.
— Megvaftom, — szólt Janku, — hogy nekem is leiszik ez *z állat. Nem bánt senkit?
— Miért bántana. Megkípja mindennap az ennivalóját. Darátságban él Morgóval, a nagy kuvasszal.
•Együtt terelik a nyájat, de legtöbb-ször megkíméli a nehéz járású nagy Morgói. Kétszer annyit fárad, mini a kuvasz. Aztán okos, mindent megért. A sapkámat, ha e\'dugom, megkeresi, a botomat, ha elhagyom, utána meRy és elhozza. Éberebben alszik a kutyánál és ketten a Morgóval földhöz ludnak verni hat ju hászkuiyát a .egorősebbek közül.
Fogaiban halal.T.ns ciő van, amitől meghátrálnak o kutyjpajtások, különb en fölszabja a bundájukat darabokra. Ugy-e Pazsura?
A nyúlánk farkas vinnyogva kö rülszalndía Dimltiut, jeléül, hogy 6 minden oldalról védelmezi gazdáját, s azután értelmesen tekintett föl, miniha parancsol várho, mintha kér dezno valamit.
— Mulasd a fogaidat P«zsural — BZÓlt a farkashoz Dimit.-u. És az állat szófogadólag föleme\'.le fejét, hogy a Juhisz szétnyissa álkepcsait. Veszedelmes fogak kandikállak a szájából kifelé. Metszőfogai tűhegye-sen végződlek a\'.ul felül. Azoknak szorítása áthat a legeiőjebb bundán Is, ha komoly harcra kerül a do\'.og.
Janku Ábrahám megdicsérte újra a szép áltaiot és tetszett a juhász kedvenc bestiája.
— Gyönyörű fogai vannak! — Jegyezte meg.
— És szófogadó.
— Szerelni kezdem ezt a .vadai.
— Dihogy vad bátyám. Amelyik állat szereli az embert, az nem lehet vadállat.
— Hál Pazsura lud szerelni?
-D^TTlirtT megsimognttft kedvencét,
azután megszólította hízelegve:
— Hogy sz<re:sz Pr.zsura ?..,
A farV.as szemeit bsütöllc, aztán édc3 nyöszörgés! hallatva, kél hátsó lábára emelkedett és megr.ya\'ogatla a Dimitru állát.
— Szép állat — jegyezte meg Janku, — de akit nem ismer, arra nézve veszedelmes Ithot?
— Igen, — felelt a juhászlcgény,
— ha éjszaka jön rosz szándékkal, rablás végett valaki, hát bizony megjárja vele, dc neppr.t nem bint sen-kit, tőt olyan maros sincsín, mint a juhászkutyák, mert a nyáj bántó-dása hozza méregbe csupán. Hi parancsolom, ekkor tiíztesséfetudó.
Janku nagyon érdcklődvo hallgatta a Pazsura dicséretéi s belátta, hogy bizony kár lett volna elpusztítani a p< pa kívánságára. Dimiiiu az engedelmes, szófogadó oldaláról is be akarta mutatni a szdid vad állatot.
— Pazsura! — szólította meg komoly, parancsoló hangon az állatot,
— adj parulál a bácsinak! De ha-\' mat! De ügyesen)
A farkas méltóságteljesen lépege-Janku felé. M-tjd megállón füleit hegyezve, az ott ütő Jsnku ciőti.
— Patulát a bácsinak 1. — szólt
rá keményen Dimilru és . zelid vrd cgji< első lábét föltette a Janku Ábrahám térdére.
— Ugy 1 — hagyla helyben a juhász, — most gyere vissza Pazsura 1 Te vagy a legjobb állat a világon.
A farkas hízelegve téri vissza a gazdájához és mint aki jól végezte dojgát, büszke pofával tekintett föl Dimilrura.
—\' Ezt a farkast igazán bér lelt volna elpusztítani! — dicsérte Janku.
— A pópa bűne szaporodott volna eKy állr.töléssel Do nem engedtem l Ugye Pazsura?
A farkas megcsóválta lompos farkét, miniha ezt mondaná, hogy tudomásul veszi a jó tettet. És a beszéd fonalát másfelé terelte Janku Ábrahám.
— Hol lakol Dimitr^i ?. .
— Künn a havasban. \'
— Milyen lakásod vaij ?
— Nem palota, annyit mondhatok, hsnem nekem elég jó. A Morgó is megelégszik vele, n Pazsurának sincs éppen panasza, meg a nyájnak is jó szállása van.
— . Egyedül vagy ? — tudakolta Janku.
— Egyedül . . .
(Kolyt. köv.
1923. október 25.
ZALAI KOZLOHY
A drágasági bizottság elkezdte a lakásrendelet tárgyalását
Két év alatt az aranyparitás felére emelkedik a lakbér — Vasi miniszter a lakásrendeletről
Budapest, október
A nemzetgyűlés drágasáyl bizottsága ma délután Heinrich Ferenc elnöklésével ülést tartott. A kormány részéről jelenvoltak : Vass József népjóléti miniszter, Borsos Endre lakásügyi kormánybiztos, Mayer Jinos, Schandl Károly államtitkár, Rakovszky Iván, Szí lágyi Lijos, Ugrón Gábor, Rassoy Káfoly, Peyer Károly, Wo/// Károly, valamint a bizottság számos tegj.i-
Heinrich Ferenc bejelentette, hogy m bizottság a kormány felhívására gyűlt össze. Farkas litván hivatkozott a bizottság mult héten hozott határozatára. A határozat flgyílembevétele iinparlamentárls önkényesség.
A miniszter beszéde
I^oss József miniszter kijelenti, hogy a lakáskérdés megoldása nem polilik.-.l kérdés, az elől nem térhet ki a kormány. A bizottsági határozat nem befolyásolhatja a kormányt. A bizottság legutóbb még nem volt abban a helyzetben, hogy a határozat horderejét áttekintse. — | Kéri a bizottságot, hogy foglalkozzék a fontos kérdéssel, hallgassa meg előterjesztését.
Rakovszky htván kifogásolja, hogy a rendelettervezetet csak az ülés e\'.Őtt osztották ki éa hogy a bizottság tagjai azt nem tanulmányozhatták át. A bizottság múltkori határozatának az volt a célja, hogy a közönséget alkalmatlan időben megóvja az uj mrgterheléstől. A fővárosnak Is ez az álláspontj*. A bizottság által hozott határozat hoz alkalmazkodik. A határozatról jelentést kell tenni a Háznak és annak kell a kérdést tárgyalni, Jn-diványozza a tárgyalás felfüggesztését.
Peyér Károly nézete szerint a •kérdést a teheibirási képesség szerint kell elbírálni. Á\'Ulában a ren delet tanulmányozására módot kell adni.
A háziarakat nem lehet kote lezni a ráfizetésre
Vass József miniszter kijelenti, hogy a h^/olt határozat Ház elé vitelének ijlrcs akadálya, azt azonban nem lehel bevárni. A rendelettervezetet cink most do\'gozták kl, annak tartalma azonban közismert. A rendelet táigyalásánsk kezdetén a korona 0 23—0 21 cmtlmes vo\'t. A rendelet megjtlenéseig a korona mindjobban leesett. Ugyanakkor a házak utáni közüzemi költségek alig jöttek számba, azokat a háztulajdonosok terhére, a lakók javára litok. Akkor az 1917. évi alep-bérnek négyszeresét, Illetve négy és félszeresét szedték. A közüzemi költségek 1923 év eugusitusában már az alapbér 40—48 szorosára emelkedtek. Október 24 én p\'dig a helyzet az, hogy 1923. november 1 én a háztulajdonosok ötvenszeres hi?bért kapnak. Visior.t tisztán vi-dj cimén fizetik nz alapházbér 65 s/.-resét. Ezenkr.ül terheli a ház-* tu.\'aj^onosokst a kéményseprés, lépcső világítás, szeméíliO\'d«. .4 háziurat nem kötelezhetik rJfize l\'Ztt A kérdést talán meg lehetne \'•.\'•^sfti ugy, hogy a közüzemi dija-WW » la tó fi: esse. Et azocban jogügyi szempontból he\'y-Mtvv b- mÁa szempont is ciecc «v\'V A f<i/áros en.brrcivel, a lakék
és házigazdák érdekeltségeivel és más érdektiélküll szakembtrekkei folytatott tárgyalások után m-g állapították, hogy a közüzemi költ-aéjr»k átlagban kiteszik ai alapbér 120 szorosát. E t tehát bele kell
kalkulálni oz emelésbe. A háaiurak nsk továbbá lehetőleg meg kell higyni annyi házbért, amennyi nekik az eddigi rendelet Szerint jutott, mert tatarozásra Is kötelezik őket. Miután a 0 21 centlmes korona mellett tiszta 40 szeres bért állapítottak meg, a 0 03 aa koronánál m\'g kellene szorozni az eddigi bért a hétszeresével. Ehhez hozzászámítva a közüzemi köllsé geket //—12 szeresre kellene emelni a bért. A kormány minden körülményt mérlegelve határozott az alapbér 360 szorosa mellett. A kormány a 40 szertárt 6 szorosra emelte és hozzá adott 120 szoros közüzemi költséget.
Az aranyparitás felé
A boltbérekről épugy határozott a kormány, amikor a 150 szerest szorozta hattal és abba vetette bele a közüzemi költséget ls. Béremelésről ennél a számitásnál nem lehet beszélni, mert orról ott van szó a rendeletben, amidőn a bérnek negyedévenként 20% kai való emelése iránt intézkedik. De ez az ut az, amelyen már régen cl kelleti volna indulni, mert sem nemzeti, sem társadalmi szempontból nem kívánatos, hegy a háztulnjdon más kezekbo menjen át. A 20 szoros emelés célja az, hogy ezt a kérdési végleg elintézzék. Átmenetet kell teremteni a felszabadításhoz. • A felszabadítás percében beálló \'különbséget át kell hidalni. Felakar juk tehát emelni a bért, a lakásoknál 1926 ig az aranyparitás 50^U ra, boltoknál pedig 1925 re. Kitoltuk
továbbá a nehéz vitzonyokra való tekintettel a lakásfelszab«diiá»t egy évvel. A rendelet lehetővé teszi a részletfizetést is. A lisztviselők pedig novemberben csak a korábbi rendelet szerinti bért fizetik. De cember 1. után a különbséget tartoznak megfizetni.
Eiután Rassuy Károly elismeri, hogy az expozé alaposióga meggyőző erővel hatott rá és a statisztikai adatokat nem \'.udja ellenőrizni.
Ugrón Gábor felfogása azeriot a lakáskérdés! töi vényhozásl uton kell rendezni. Számit arra, hogy a kormány módot nyújt a rendelet alspos letárgyalásásí. A béreme lés ldőpon\'j-t veszedelm:saek tartja akkor, mikor a küifóldl kölctön előtt állunk.
Szabó Ilire, Szabó József és Csontos Imre felszólalásai után Heinrich Ferenc elnök tekintettel arra, hogy a tárgyalási IdŐ lejárt, ■ gyűlést berekeszti azzal, hogy azt holnap-délután folytatják.
Tanácskozások a miniszterelnöknél
Budipestről jelentik : Ma délelőtt megjelent Belhlen litván m\'nisiter-elnÖxr.él nagyatádi Szabó h\'ván földművelésügyi miniszter és Nagy EmM igazságügy«ainlszt«r, akik több mint egy órá\'g tsrtó tansc-.kozóst folytattak a minWztereh öikc.. *» V\'élkó Lsjos kereskedelemügyi mt-oiütc: is tárgyalt ma délelőtt a miniszterelnökkel, skinek a keres kedslxi tárca körébe tartozó ugye--tói tett jelentést.
HÍREK.
— (Naptár) Okt. 25. A. Ma.g.
— (Időjárás) Enyhe Idő várható esŐve\', később nyugatra forduló szelekkel hősülyedés.
— (Ujváry Géza rendkívüli közgyűlés összehívását kéri)
Ujváry Géza és 56 képviselőtársa rendkívüli közgyűlés összehívását kérték a vezetőségtől. A rendkívüli közgyűlésen a következő táfgyso-rozatot akarják letárgyalni: 1. A létszámapasztás. 2. A törvényhatósági jegírt benyújtott kérvény vist-szavonasa. 3. A városi mezőgazdaság tárgyában hozott határozat ki-tgeszitése (hogy az azonnal végre-hajtassék). A városi etdőkben kitermelt ratömegeknek éi téke&itése.
— (Kinevezték a nagykanizsai klllön Árvizsgáló Bizottság tagjait) A Zalavármegyei Törvényhatósági Árvizsgáló Bizottság nagykanizsai külön bizo\'tságá-nak elnöke dr. Krátky litván, az alispánon kívül kinevezett liz tagon kivül n következőket nevezte kl a bizottság tagjaivá: Weiser János és Muzikár Ferenc nagyiparosok, Giosz Frrerc és Anek György termelők, Schzuartz Gusztáv, Kisfaludy Aladár és Matán Ödön kereskedők, Sárkány Mór, Petiik DezaŐ és Mar valils József a fogyasztók részéről
— (Október végéig lehet befizetni a kedvezményes föld adót) A városi adóhivatal figyelj mezteti u közönséget, hogy a föld adót október 31 ig saját érdedében fizesse bc, mert november 1-től december 31 ig a kilogrammonkénti 300 K helyett ezen összeg három szorosát, vagyis 900 koronát fogja fizetni. Ugyancsak f. hó végéig fize tendő be a jövedelem és vagyonadó III. esedékes része, mert november 1 tői lO\'/o os adópótlekot szednek.
— (Befejezték az adókivetés felülvizsgálatát) Az általános kereseti adókivetés felülvivsgálását most fejezte be K\'-ni ss városánál dr. Tyll Károly m. kir. pénzügy-igazgatósági titkár és azt helyben hagyto.
— (Elégett hat vagon azén a budapesti éazakl teherpályaudvaron) Budapestről jelenti tudósítónk: Ma délután könnyén katasztrófálíssá válható tűzvész tá-msdt az északi teherpályaudvaron. Eddig ismeretlen okokból kigyulladt hat vjgonnyi szén s csak a tűzoltók sikeres munkájának lehetett köszönni, hogy egy órai megfeszített munkájuk után a nsgy szélvészben is sikerült a tüzet lokalizálni.
— (A szerdal hetivásár) Hirtelenében országos vásárra sem emlékszünk N>gykanlzsán, amelyik olyan élénk forgalmat produká\'t volna, mint a tegnapi hetivásár. A környékbeli falvak összes szekerei Kanizsa utcáin torlódtak össze. A mar havasát téren a nagy felhtjtáa dacára Is a kereslet lanyhnsága folytán ciak kevés eladás történt. Nyolc hónapos borjúért 620 000, a legkis:bb marháért 1.5CO.OOO— 1,800.000 koronát kértek. Hnonló áitkat ért el a tömeges felhozst»l dacára a sertés- és baromfipiac is. öt hónapos malac 140—I5Q<OCO, kétéves közepes anysdlsznó 4 — 500.000 koronáért kelt el. Az élelmiszerpiac is szokatlanul erős volt.
— (Hatvan asázalékkal drágul elsején a vasút) Budapest• ről jelentik: Mint .Illetékes helyről éi tasüiünk, a MÁV igazgatósága elhatározta, hogy november hó 1-től kezdve ugy a személy, mint az áiudljszabást Is felemeli, as emelés mérvét e hó 27 én a hlva-í talos Vasúti Közlöny rendkívüli száma fogja közölni. Értesülésünk szeiint a személydíjszabásnál az emelés 60 százalék lesz, az áru-díjszabásra vonatkozólag pedig a lő meg ár ucik kéknél, Igy például a szénnél ia ugy döntöttek, hogy a tervezettnél 10 százalékkal kevesebb lesz az emelés. Ugyancsak kisebb lesz, még pedig 5 százalékkal a gabonaáruk díjszabása is, mint eredetileg tervezték. A MAV-val egyidejűleg november hó 1 én az összes hazai vasutak is hasonló arányban emelik a személy és áru-díjszabást.
— (Három ház égett le Balatonendréden) Balatonendréd-ről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója : Hátfőn délután Bolatonendréd apraja nagyja kinn tartózkodott a mezőn az őszi betakarítási munkálatoknál. Három óra tájban nagy füstöt láttak gomolyogni a falu felett. Mire hazafutottak, már három ház égett. Elsőnek Bácsi Lt-josné háza gyulladt ki, de mire hazaért, már földig égett a ház és bsnne B lesiné két kis gyermeke is halálát lelte. A másik két ház Is teljesen leégett. A csendőrség megindította a nyomozást, hogy kit terhel a felelősség a tüz keletkezéséért-
— (Massaryk Angliában) Londonból jelentik: A londoni lapok szerint Massaryk cseh köztársasági elnököt igen meleg fogadtatásban részesítették Oxfordban, ahol a Sheldon azlnházban az egyetem díszdoktorává avatták. Este a a kormány adott tiszteletére vacio-rát Londonban. Az újságírókkal foly-tftott beszélgetése során Massaryk nagy örömmel brszélt arról, hogy milyen melegen fogadiák Angliában. Különösen meghatotta az a szivélyesség, amelyet a királyi csalid tagjai tanutiiotUk vele szemben, amikor hétfőn a Buckingham-palotába volt hlvataloa lunchre.
— (Erdei klhágáaok értékhatára; A város az erdei kihágások és lopások esetére Irányadó értékhatárt állított fel, mely szerint a 36 000 koronán alul okozott erdei károk a városi rendőri bűn-telŐbiró hatáskörébe, ezen az ősz-azegen felüli klhágáaok és lopások az illetékes büntetőbírósághoz tartoznak.
— (A londoni poata földalatti vasatat építtet) Londonból jelentik : A postaigazgatóság elhatározta, hogy saját költségén földalstti vasutat építtet, amely a a Cityben levő fŐpostát összeköti Nagy Lindon valamennyi pályaudvarával. Ezen a vasúton kizáróan postai küldeményeket szállítanak.
— (Uj pályaudvart építenek Pozaonyban) Pozsonyból jelentik, hogy a pozsonyi pályaudvar a legutóbbi években erősen fokozódott forgalom lebonyolítására már nem felel meg. Jilenleg nagy központi pályaudvar építésének tervén dolgoznak. A pályaudvar építését, hír szerint, a jövő év el \'én meg-kezdllc.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 25.
— (Nagy lUz pusztított Csép
regen) Szombathelyről jelentik: Tegnap délután 6 óra tájban eddig mé$ ismeretlen okokból tűz ütőit ki Csepregen; n tüzet csak hosszú, fíredságos és nehéz munka után sikerült lokalizálni. A tüz az egyik lakóházban ütött ki és a ház rövi deaen lángokb\'n állott. Innen az erős szél átcsrpla a tüzet a szomszédos há<ra, valamint a pajtákra és azokat is lángba borította. Közben a gyorasn helyszínre érkezett környékbeli tüzollék megkezdték az oitáai munkálatokat éa két órai emberfeletti munka után sikerült a tüzet lokalizálni. Két lakóház és tiz pojtaépület teljesen elpusztult. Me nyál Józaefné, az egyik ház lakója aulyos égési sebeket szenvedett, úgyszintén egy gyerek is. A csendőrség erélyesen nyomoz ónnak megállapítása végett, hogy ml okozta a tüzet.
— (Drágább lett az útlevél Oláh-országban) Nagyváradról jelentik: A rendőrség ullo élositílyin tegnap hirdették ki azt a legújabb rendeletet, amely szerint bz utlevélkérelemhez a jövőbkh az edii^ mrg kívánt okmányokon kivül egy péiizugyigaz-galóság állal kiállított igazolást is kell felmutatni, amely szerint az útlevél kérelmező nem taitozik állami rdóvaL A rendelkezés nagy elkeseredést keltett, tncit mindenki tisztában vtn azzal, hogy a kéro\'rack elintézésit ez csak mé^ jobban késleltetni fojys. A tömeg, amely a kihirdetésnél jelen volt, hangosan is kifejezi* azt a megg)öződését, hogy az ut\'avélügyekre eddig bekapcsolt üivntalok jövedelmét irigyelte meg a pénz-ügy igazgatóság, amelynek kuzegel a kívánt Igazolvány kiállilÁja révén szintén részt kívánnak kapni a sokféle igazolás, okmány stb. .gyorsabb* kiállításáért n .elletett ki-
^jirásl Összegbőt.
— (Gőzgépkezelok vizsgája) A soproni iparfelügyelőség közli: A gőzgépkezelők és gőzk&zánfülők legközelebbi képesítői vizígál folyó évi november hó 9 én fognak meg tartatni. A kellően felszerelt kérvények a ker. Iparfelűgyelőséghez clmzendők.
— (Cigarettapapír készletek bejelentése) A pénzügyőri szakasz felhívja mindazokat az egyéneket, cégeket, kiknek birtokában 1923. október 22-én bármely meny-nylségü szivarkahüvely, avagy azi-varkapapir volt, hogy ezen a napon meglevő készletét a helybeli m. kir. pénzügyőri szakasznál legkésőbb 28-ig két példányban Írásban jelentsék be. A bejelentés elmulasztása vagy a 22-ikl állapottól eltérő bejelentés eulyos büntetést voa msga után.
— (Iparvasut engedélyezés Mecaéron) Folyó hó 18 án tartották a hatóságok kiküldöttel az Iparvasut bejárást Mec^éren a Fejér-megyei Szénkuta\'.ó Kőszéobánya r. t. részére. F.n\'irészvénylárssaágnak ugyanis a Bakony-Vérleiben óriási kiterjedc\'sü azéntelepcl vannak, amelyeken ugy n bányászás, mint a fúrások msglepő eredménnyel jártak. A szén tiszta pslamontes 5200 kvloriáju éa átlag \'/j méteres vastag településben fordul elő, az egyik legutóbbi fúrás azonban 3 20 méter vastag szenet talált. A szomszédos kisgyóni bánya építi a völgyben az Iparvasutat, amelybe a fejér-megyei r. t. bektpc.olódik. A hivatalos bejárriso-i a kere.skiddmi kormányt F irály miniszteri tznfcics, mig a fejérmsgyel azénkutetó r. t.-ot Kossalka J*nos műegyetemi tanár, dr. Schleichcr Inre ügyvéd és dr. Cnoth Béla képviselte.
(x) Eljegyzés. Fischer József cipőfelsőrés?kéazitő eljegyezte KauJ marx Er.síkét Nagykanizsáról.
(x)Posti Napló, Az Est, Ma gyarorazág t. olvasóit értesítjük, hogy mai naptól kezdve lapjaink bizományi kezeléaét Fischer Ign/c és Pál, vei te át. Mind-n lípjainkra vonatkozó reklamáció Dculsch Si mon tőzsdében (Nádo* u;ca 1. sr. Tel fon 3-42) adandó le.
(x) Az NTE estélye S okásos ős\'i tánc**stélyét renden szombaton n Nagykanizsai Torna Egylet. 1867. óta az egyesület jegyzőkönyvei tanúskodnak róla, egy pír kivétellel, minden évben rendezett estélyt az NTE, hogy bevételeit fokozva lehetővé tehesse a sport kultiválását. Az egylet felszázsdot meghaladó fennállást, de m/ginkább spotlbeli eredményei azt mutatják, hojy az NTE nehéz feladatát teljesítette. Atlelikábtn, birkózásban és az utóbbi időben futballban el/rt ered ményel csak elismerést éa figyel met azereitek városunknak. Kevés vidéki egyesület mondhatja el mn-gáról, hogy régibb és nrs>ágszerte ismertebb lenne az NTE nél. Ter méazetes, hogy az elismerés kivi vása nemcsak az atléták, vagy a vezetőség érdeme, hanem a pártoló közönségé ir, akinek fillérei 57 év óla minden évben az Őszi estélyeken folytak be az egylet pénztárába és adtak életerős lökést az egylet fejlődésének. Msgóról az estélyről nem sok uiondani való van. Anyagi sikerét biztosítja az a körülmény, hogy az öistes jigyeket mér elővételben eladták ; erkölcsi alkerét pedig garantálja Káldor Boriska n.ü.észnő szereplése. Káldor Boriska Unemüvészete nem ism-retlen a kanizsai közönség előtt. A Vigadóban adott önálló es élyeit s af ezévi olasz, jugoszláv és román turnéján elért sikereit az öaazes fővárosi lapok méltetták. Ha a másnapi NTE—SFAC mérkőzésen a játékosok oly művészetet fognak mutatni a labdakezclésben, mint amilyen művész a táncban Káldor, akkor a karnisai győzelem sohsem volt oly bironyot, mint amilyen vasárnap leaz.
Őszirózsák egy különös liron
öas a temetőben — Oras a hulla-hfts — Mógar bácsi nyugdija — A tömető beszél
Ahogy ez el-.ő őszi szél végig-sóhajt a sárguló mezőkön és a városba érve megborzongatja az embereket, — önkénytelenül is az elmúlás nagy misztikumára gondolunk. A természet lassú haldoklásának láttán elénkllbben a Hslíl emlékezése s már magának november elsejének kö:eledéic is felveti a kérdést: milyen most a temető és hogy haldokol a Halál birodalmában a lei mész? t? Ilyenkor őszszel önkénytelen rágondolások visznek ki bennünket a temetőbe s ennek oka bizonyára nem más, mint az ősz b.^nato?, deprimáló lelki hatás?. ..
A kanl\'sal temetőben nagy, néma csönd ölel körül mindent... Azoknak, akik az emberik elől futnnk és néhíny pillanatnyi ön-magáraeszuiélést kívánnak, jót tesz a temető >csöndessége. Különösen mostani őszi pompájában megragadó látvány a temető htngulnt-képe, most, amidőn a természet is mintegy dokumento\'j* az egyetlen és örök, mindent megsemmisítő világtörvényt: az elmúlást.
A temető kapujában
Minden ut Ide vezet és mindenkinek egyszer meg kell állania a temető kapujában, hogy bebocsát^ tatást kérjín a békesség mélyciöndü bírod simába. Hosszú egyenes ut sugárzik bele a temetőkertba a kapun belül, az ut két oldalén >égl, monumentális kőrmlékek, amelyek magukoi viselik az 1850—60-as évek kezdetleges vénő és tervezőmunkájának nyomrir. Az ld-5 kér-lelh:tl<nsége a márvány- és kő emlékeket is megőrli, miután l«s sin lemovta róluk a belük fekete vagy arany vonalait. Hatvan-hetven-esztendős síremlékeken már alig lehet kibetűzni a felira!o\\ sőt az ut közepetáján egy olyan szürke kőkereszt áll, amelyen nyoma alnci m hajdani feliratnak. S\'.ürke, sima Upj* minth* uj névre, uj halottra várna. Rég elporUdt az a halott már, akinek nevét ez a kőemlék viselte; de talán régen halottak azok is, akik ezt a keresztet diága halottjuk emiékére felállították.
Üres a hullaház
A temető kÖxepet^ján maiszlv épület emelkedik s a homlokzaton levő kereszt elárulj* a kápolnát. A kápolna mögött emílkedik a t<m;tői iroda, a szertár és a hullaház... Móger bácsi, a temető gon-do.ója és őre éppon akkor lép ki az egyik ajtón s bepillantást enged egy kis előizobaszerü helyiségbe, ahol a filntk támasrtva néhány ásó és kapa pihen... bzok azok az eszközök, amelyek ledőnthc-let-len falat állítanak az élőt és a holtak közé, azok az eszközök, amelyektől kelt a mondás: ásó, kapa választhat el minket."
A hullaház — Móger bác»i fel-vilógositása szerint — jelenleg üres. De itt mindig van forgalom, a halál gépezete örökké őröl és az emberek mindig temetnek...
Móger bácsi nyugdija
Borostás állu, kiszikkadt arcú migyar a Móger bácsi. Csöndes, visszavonult élelü ember és nevét Kanizsán mégis mindenki ismeri. Kérdésünkre röviden elmond mindent magától éa a temetőről.
— Negyvenöt éve vagyok én itt már a ezt a stallumot édesapámtól örököltem, aki ugyancsak te-metőőr és sirásó volt. Hát bizony, ez csöndes és azomoru foglalkozás. Mect akik idejönnek, nagyon szo mórunk és néhs nagyon sírnak.. .
— Sok temetést látott hát, Móger bécsi ?
— De mennyit. E\'jöttek ido öregek és fiatalok. Boldognak és bol dogtálanncik van itt helye és itt egymás mellett mindenki csöndben megfér.
— No, ezért a sírásói munkáért milyen jövedelmek álLnak a házhoz — kérdezzük.
— Hát a kereset az kevés. Itt-ott néha segít egy kis borravaló.. .
— És a dj ugdlj ?
— Az én nyugdijam? Majd olt uram, ha engem is letesznek egy airba, olt m;«jd én is megkepom a nyugdijamat.
Hervadt levelek egy sírbolton
Móger bácsi azután végigkalauzol bennünket a temetőn. Meglepő, hogy mennyi sok szép sírbolt, márvány és kőemlék vtn ujab bsn felállítva. — Vccsey po\'gár-mester eirfco\'ljánál állunk meg. Szép, egyszerű és meghaló művészi munka. Hervadt levelek hullottak a szürketónusu slrboltkőre, mintha
a természet Is meghajtaná lobogóját Kmizsa régi, nagy koncepciójú po\'gármestere előtt... Itt azután keresztút szeli át a főutat és kelet felé már uj halottak sorakoznak a nemrégen hantolt s\'rdombok alatt. Jobbra katoiáa rendben c:upa egyszerű, gondozott sir. Mindjárt tudjuk: ez a katonatemető.
A temető szózata
Halál ellen orvosság ninc<en, de a kalonotemető mé$is a halál ellen beszél... Csupt hős, Ifjú, öreg m>g?nr fekszik itt, akiket legázolt a háború vaipnrlpéjs. Félbeszakadt életek keserű könnyeit és nagy frj dalmiit jelentik a hősök temetőjének egyforms, fdkete fakeresztjei, s ezek a fikeresztek némán szónokolnak az emberisig egyik legnagyobb bűne, a háboiu ellen. Hangoaszcvu háborús uszítók el-nízh-.tnék itt néh"» b hősök trmetŐ jének katonás rendjét és elmélkedhetnének igazságaik mellett, vagy ellen. A békéa élet halottjai még talán tudnak kiengesztelni, de a hősök temetőjében fájdalmat tanul meg az ember és hitet a háború gondolata ellen.
őszirózsák egy kUlönöa alron
A temető déli szélén, messze az úttól, az árok mellett egy magányos sírdomb emelkedik. Lllaszin őszirózsát ültetett rá tgy gyöngéd kér. Fekete, egyszerű fejfa mélyen le-s\'urva a földbe és rajta egy lassan elmosódó név:
Vanderlics Géza
A kegyetlenszivü rablógyilkos, akit néhány hónappal ezelőtt akasztott fel a kanizsai törvényszéki fogház udvarán Bali mester, végre elérte a megnyugvást és a pihenést. Utolsó rongy ember volt és mégis — amikor egyedül maradt, a néma sirhoz eljött valAkl. Talán könnyezeit ia akkor, amidőn a virágokat ezen a különös síron elültette. Az emberi szív szeretete képes volt elfeledni a nagy bűnt és a kiengesztelődés jeleként ráhintett* a sirra a megbo ciéjtás virágait. É« mott őszirózsák nyilnak Vanderlics Géza sírján . ..
EpUógi gyermekkacaj
Dé\'felé megélénkül a temető. Feketeruhás, sáppadtsreu öreg nénikék a leggyakoribb látogatók. Néhány kis gyermek kézenfogva botorkál áz utakon. Arcukon nem látszik sem megilletődés, sem szomorúság. ők még nem tudják átérezni a temető njgy, szimbolikus fájdalmat. Az egyik kis fiu egy kereszt feliratát betűzgeti, egy hét nyolc éves kisleány p„edig hirtelen felkccig. — Másik kii tírsnőjére ugyanis egy pók ereszkedett alá, s ezen nevet. Az üde gyermekkacagás vibrálva scáll a sírokon ót én a Halál birodalmában is dokumentálja az Élet bizakodását cs erejét. Gyermekkacaj száll a sírok felett s ebből ne:n lőhet más bizonyságot levonni, mint az élet jogát és reményét a halál falett.
a tőzsde
nyitást és záró árfolyamul, valamint a valuta és gabona hivatalos tájékoztató árai megtekinthetők lapunk kiadó-hivatalinak Fő ut 13. szám alatti kirakatában.
-23 október 25.
zalai közlöny
Hagy naradék
vásár
inger József
STapca djvaíá,u
I Ul^d házában
Sagykanizia
(özpont-szálló épületében
Nagyobb mennyiségű aradékot sikerült be-szereznürik, amelyet ig a készlet tart, rend-(ivül jutányos árban , árusítunk!
íffon maradékok pr. mtr.
5850 K-tól feljebb.
ászon maradékok pr. mlr.
6550 K-tól feljebb.
fir maradékok pr. mtr.
7775 K-tól feljebb.
arlon maradékok pr. mtr.
7225 K-tól feljebb.
anavász maradékok pr.
mtr. 7450 K-tól feljebb.
10 széles félgyapju női és
rfi szövetek 26500 K-tól
feljebb. S5 széles tiszta gyapjú női íbát veiour-kelmék 58500 K-tól feljebb.
lagy választék:
indennemü berlini váll-és fejkendőkben.
zövőpamut és zővőcérna ieg nagyobb gyári raktára!
Pontos kiszolgálás!
SPORTÉLET.
(o) NTE-SFAC. Utolsó bajnoki mérkőzését jilsr. vssírnap az NTE • szeszgyár melletti pályán. A soproni egyesület ugyanis lemon-dott pályaválasztási jogáról s minthogy az NTE nem egyezett bele o mérkőzés tavaszra való elhalaaitá-síbe, a kerület döntése alapján Kznlisa lett a pályaválasztó. A mérkőzés kimenetele erős befolyás* ssl lesz a bajnoki lista isii kialakulására. Győzelem esetén ugyanié az NTE csak akkor n,m lesz első helyelett, hl a SíAK összes hStra-lévő méikőzésslt megnyeri, ami nem valószínű, tekintve, hogy ellen-felel közt van Tatabánya ia s ernek kitiltott játékosai éppen a S.AK mérkőzés napján játszhatnak teljes számban, no meg a mérkőzés színhelye Is — Tstabánya. Vereség esetén az NTE kénytelen lesz beérni a harmadik hellyel, mert az ETO II megelőiné.
(x) Hamisfogakat, aranyat,
ez.üaiöl, brWián:;í>kaf, éríl!cket,a!pacca evőeszközöket ki dísztárgyakat a legmagasabb napi árban veszek. — Frled Jóxaof fk-zeriüz, Sugir Ut 2. szám. (Fő-ut és Sugár ul sarok.)
(x) Ne törje a faját minden féle hsrianvaügvcken, hanem forduljon F1LIPP hürisnyakölődéjéhex, Szombathely,Síéll Kálmán-ulca 6 sz
Mlg a kereahedő plhan, helyette a reklám dolgozik.
F É R F NŐI
GYERMEK
október hó 15-ttl november hó 15-ia
November 18-én Jelenik meg azen ulaág-ban, hogy molylk napon.
érlsse mag tahi! a btokkJSt, mart annak ellentb.n vitai.-kapja a harisnyáért Mx.toll (aljas Basxeget 1
Kötött gyermek garnitúrák,
Kötött női kabátok, H5I, férfi éi gyermekharlmyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerll börkeztyUk óriási választékban
Fő-ut 11. Telefon 221
KÖZGAZDASÁG.
Elkészültek az uidevlzarendeletek
Budapest, okt. 24 A pénzügyminisztériumban teg-ntp véjlejeien elkésiültek már sz uj devlzarendeletekkel. Ma délelőtt 0 D vlzaközpont két körlevelet bo c.ájtott kl. amelyek .x uj Intézkedéseket tSTtklmazzák. Torvbo vették az intézkedések megalkotásánál, hogy kétféle devizaárfolyamot lép telnek életbe: egy hivataloit éa egy magasabbat, amely *z utazási forgalomban érvényes árfolyamnak •felelt volna meg.
A pénzügyminiszt<r azonban ezt a konstrukciót nem tette magáévá és ragaszkodott al.h>», hogy a De vizaközpont hivatalos árfolyamai mellett semmiféle más árfolyamok ne szerepeljenek.
Az uj rendelkezések szerint a D«vizakÖ7pont tudomásul veszi mindazokat az üzleteket, amelyeket külföldön kötnek imgyar koronákban olyan üzletfelek, akiknek egyike Magyzrorazágon Ipari termékoket adott el, a másik pedig mesŐgaz-daságl terményekot exportált tőlünk." Ezeknél a kompenzációs üzleteknél a belföldi korona árfolyama lehet métvaaó,
A jövőben tehát, a mezőgazdasági cikkek exportjából származó valutákat a kü földi vevők o!y magyar koronákban is kiegyenlithetik, amelyeket egy másik kű\'földi gyi-ro«, vagy értékpapír tulajdonos Magyarországon eladott és korábban ideszállitott árujának, vagy értékpapírjának ára fejében innen követel. A/ok a kü földiek, alik a deviza rendelkezések részleteit nem ismerik, meghatalmazást adhatnak budapesti ügyfeleiknek — itteni adóssiknak, Illetve export hitelezőiknek — a kompenzációs ügyletek megkötésére. A magyar export-éa impoit-kereskedok tehát e rendelkezések szerint egymás közölt maguk is lebonyolíthatják export és import valuta adás vételi ügyleteiket, A tőrsdét előreláthatóan kedvezően fogja befolyásolni ez az intéz* kedés, amely szerint a jövőben csak oly értékpapír eladásából származó
árut lehet kivinni, amelyek legkésőbb október hó 15-ig a Devizaközpont v. [amelyik tagjánál jóvá voltak Írva. Minthogy prd\'g október 11 én volt a legu\'olsó kaaszanap, amelyre tuvalevŐen azeptember 29 éig kellett eladást eazközölni, az azóta eltelt két hétben bécsi számlára történt értékpapír csempészések korona-rontó hatása meghiusult éa az ilyen értékpapírok tulajdonoial legföljebb papírjukat vásárolhatják vissza.
Fon" ot Intézkedés ax Is, hogy ezentúl a külföldről behozott magyar bankjegyek nem számolhatók el exportvalulakénl.
Mindezek az Idtézkedések a bankok körében nagy megnyugvást keltettek és helyesléssel fogadták valamennyi rendelkezését.
« TŐZSDE HIREL
A mai értéktőzsdén nyitáskor az Irányzat tartottan alaku\'t, később azonban sok áru jelentkezett a piacon, minek következtében ax ötazea értékekben, kevéa kivétellel áieiések voltak. Bécai számlára is eladásokat eszközöltek, mely szintén hozzájárult a lanyha irányzat ki-alokuláaához, s5t azt a Bécsből érkezett gyenge h\'rek Is elősegítenék. Zárlatfelé az alacsonyabb árfolyamokon a spekuláció vásárlásokat kezdett, ez jobb helyzetet teremtett, az árveszteségek meglét ültek, egyes értékek nyereségre is tettek szert. Néhány vezető érték kedvező megítélés alá esett, ilyenek a Gtnz-Dinublus és néhány vaspapir. Kositpénz valamivel javult : 075-1 százalék, a legközelebbi kasszanapra pedig 262—3 százalék. Zárlatkor a hangulat barátságosabb, az Irányzat tartózkodó, a forgalom ciekély.
Utótőzsde. Irányzat üzlettelen. Leszámítoló 90, Nova 134 5, Oax-trák hitel 123, M.gyar hitel 673, Lloyd bank 155, Salgó 525, Rima 102, Ganz Danubius 5570, Hazai bank 200, Fegyver 1420, SikKcV 105, Schuller 69, Cseh ban™ 21, Egyesült Bpest fővárosi 169, Pesti Házal 3835, kositpénz 2 85 százalék.
A budapesti töxsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órái xóróérfolyamai a következők:
Amot-Magy. b.i jíooo llu)l Agrir
M«cy. Hit.
Éc\'lítoit
Ol.-M. biak 0»itr. Ilii. Salgé Rima Kéiotl VArod
Allamvaaui Nova
B^Agrfr
FöldblUlb. 310000 Htfftxa ;&ooo
Hcti. aiL j. b. s jooo tn^ailaa JJ\'oco M.-Ctch ipirtr. aooco Forgalmi áiooo K«r. Hitel i;ooo Magyar-Nlmct 1 ooo Kéap. JeliUog 19000 vlj\'-^l baok jjooj Merkúr a jooo
K«ni.b. l»t»k. 41000 Kereak. 11. uy,ix>o Lloyd bank 15500
855c
313000
UJCO 4««> 97000 3SJOOO
4*lOCO
BclvIlOti tp. 37000 Ltpélcifjel —
PA* Írott líooo
Kdbinyai Tak. i>ooo Állal Tak. i^éfoo M. doi, létp. 170000 Hliai «!»3 3ÍJJCOO
Illaloalték Élté M.Biit. foooooo Kocsiírc 115000 Mtgy.-FraDcU -
Halmok
Bon -M. 105000 Coexo^la yrooo BíklttaaUi 51000 Hudapciti tocovo T6t4Uzcnttn. tSvoo OÍKSI* 3SOOO
Ksociria 110000 Kiriljmialoai Ojck VikMrta j»oo< Tr. Danobii iiioí Unioa fiim.
ItinyAU éa tícI.jtyArnk
IJO<K-0 130000
MJOOO
330000 3J3000
B«oe»:«l Uon. ai«a SitntHr. C«TMal Étitki t»«\'n Siluvlri Kohó
luvlo K(U Ki-ti. *4il. I)f»iche Mi^nuil AIBIAII 90000
Ali. X\'t«*o f430000 Kíflmla 150000 Ntgyblionyi 1115000 U|lakl 1(0000
Uiiklny I I3\'3űoo
Bitli m. 91000 Btuxld 340000
Nyomdák
AthtnMum Í73000
\'I450000
34000
46JOO 180000 3 <o°o 35000
rrinuu)
! GV-bm
Pallat R<»ai kit\'.tr St\'píuawc
VdamArek 4a gépgyárak
j»xJ. Oiftf. I45000
Ftcyrtr —
Hranil «6ooo
Gana-Dan. 5333000 Gwu.ViU. -
Gtp é« vaaol ijoooo Gyflrffy io-«oo
Heflxrr
Kflhnt Uac MptUt M»«
Ma(>ar ac«l BclCa fim
Vrolp"
Va*o«nyír
Rooatcmjno
SchKck
Schtillcr
T«aJlo<I
Wtroti
R<*-I.OyJ h\'iUin raa
Jocoo
JI500
5S000
130000
IIKOO 4JOOO
9*ooo
íjooo IOOOOO •4000 IJOOOO
• IOOO
33000
U gai«u
Bárdi
Baléti
Béni
BrattOi
Calantf
Cttlooln
Oaoka
r>lana
u-
Totil
i«d
630000 a^ooo
540000
o7>pj\'-uao«é ikkxjo
Pipli 36000 R(aif<D>lél 12*000
Si&v"\' Kötö O3000
SpOdiairt 18 jooo
Dorogi <7000
Utloakor 4l}000
Siti 43000
Kelten 55-o00
Fiumei rítt
FlOea ISOOOO
Févliotl tőr JOOOO
Go!4t>rrg 9SOOO
Gichwindl 1>SOOO
HalkcrcaW. 31000 110000
MCulfya
Hofrlt 00 k. Í73000
Huagi/la
jBU 1 >X)00
KlU] l£0000>
Karlop 180000
K«gler|<h 14000
Kí.Vrl Mm. 40000
Kiril, a.lé 11300
Kirllj ȇr 47000
Kitin tíooo
KlotiU
Polglri tér 345000
Krantl taeta 74000
Ugel 1 an.
M. Cokor 3173000


K. la lenlpai
Otltrnvilé
Paroiit 1500x1
Gami 111000
Sulim! 36300
Vatal íocg. 190000
Mtr.mi pei.
Me.ftg lp. 634000
Oorlc 55150
Olajipar
l\'aa. léi
PfcéJma
Rothmlllef
D.ufi tenlt
Vaftéer 10600
IjeMca
Ak. gái
paipoki
Royal ttillé
Sebwanate
Síig. kcnil« 610000
Stikra ItéOOO
Slummet 130000
TtUfoo
mooo
Tokaji \' —
I6fik
luful cipfl l\'ntó tilah.
Virn. m€ifg. 14300 Vaam. vili. 30000 V5W. p«.Hö -
rajillf.
Ne.éh. cik. KUaHng
Mlr! cg
45000
350OO
365c00
370OO
Mtrtarfa 14750
Ct«i"» 1S000
Donahiraaul 1B000
Egyet. U 30000
Ha^fa
Honi (a KOréabinyai
KfilOnl. epit. jjjoo Llfivim (bifl.J 110000
Uagyv tZi- ía
"7000
Amerikai (a BnJa M. Lloyd MalccnaoVy
Ncmiíii fa l.icktig Uj Oía Orvi. (a
31000 17000
Sala irónia
Vilr, botor Zabolai Zeoul M(ir.
ZALAI KÖZLÖNY
Dáliztzínl magánforgalom.
Irinyzala üzlrttelen, lanyha.igra
h.j\'ó. S.ljá 525, Rima 101, Ge orai. 625, KS.zén 2425, Déllva.ul 98, Cukor 3100. Mérőhegyé?! 365, M.ty.r hitel 670.
Eitl magánforgalom. irányzat t.rlózltodó, lanyhulásra hajló. — Üzletkötís csak elvétve lordu\'t elő, a hznpu\'st kedvezőtlen. Ái folyamok : M»ty«r hitel 670, Oiz-ir.ik hitel 120 Angol Msjyar 110, Alianivssut 350, G*nz Danubius 5500, Holh.rr 190, Georgia 630, MíiöcuVor 360, Kinin 2400, Lloid 15. Bpesti gííms\'om 195. Mfir. 370, Izzó 540, Cukor 3170, Wórner 24. Llpták 31-5, Gutzirai 215.
Elővételi JotfoU i Mig 11—13, R,.ttmúller 7—13, Lloyd bsnk 8— 9 5, Draschfl 100- 35, G orgia 600- 620, Kíhínysl Polgári sSr 120-115, Tőrök 14-15.
Hivatalosan nem jegyzett értékek i F.b.nk 5400 -5600, H.ngya 38-40, Herendi 9-9 25, Mezőhegyes! 19—20, Ssjó 13—14, Corvin gépgyár 10—11, Pharmacia 6 5-7 5, Bfihm hordó 3-4. H dwlH-kömont hlntilos érfolyairal
Valuták Dovisák
Napotcra AnilMiiut JíJO-7 jo
Atz<«l loai M vx> v« Uulaxat 97-Uo
Un • Í4 l«J Kx.[<r>Mxa >j$o-j6oo
Dollii l9«e«•^-}<•o KnaitUnla S9\'o-)too
Fiaocii (r. n?j\'ii«i LootSoa O00-5 Hoc
MMa i Brrlia OfoflOJ
Líra \'VJ-M Ola.ictsslj idu-sjj
OaaU. kor. •7SS-19JJ Pirii 1160-1:16
Btlta frank IOIO-JOÍJ Pric> }?J-«IS
Lei ■>vm StoeVholm yv-yO-Hio
Sckot J\'8-Mi Srájc »4j«-sj;o
S»l;ti (utJi - MJO-JJ ro ÜK. í?JV»í5J
Korona diait 1JÖ JJ|> SiOIU iktiye
frank álnJr — Zigrib f U\'-IH
Lcncyal mirta N«w><-rk i5too-:cjco
IlullaaJt lutiot Vano
A magyar korona klllfSIdl jegyxéael.
Zürichi .... 305 30S
Prága.....18\'\', 18\'/.
Berlin..... 350 31
Béc. (d-viza . . 382 385 B\'cs (effektív K) . 242 245 Zürichi sárlat i
ItolUpdu Í1IÍ.00, K.w-Voik 561-Í5, Lordon 2613-00. 1\'i.ts 3246 C0, Mll.oo 2460*00 rrfz. 106000, Huj.pest 0 0305, U*tik C77-Kl,Vsuí 6 00. Wl.» 0.7i 76, Sióik 536. 0 «tz*k béty. 0 80 00
Terméuytős.de.
dm (Tl.s.vtdekl) aj 93000—S60á0, .zrfb 02000 91500 refrz 0000:>.ZW)0 t.k.raúfuiií • 63090-5000 »ftr 7.2500-75*00 z«b «ÍM0-&."00 teniszt 830\'.0— 68000, npé* 170000, korp, 87000 - 37500, kdln 77500-8^00
Ml. T. I. magánjelentése a terménypiacról. Az irányzat lanyha. Buza bpesti pzrltisbsn 940—950. vidéken 880-890, Ror. Bpetten 610-620, Egyéb vidéken 570-80, Sőrirpa 710—720, Takar mieyáipi 600—610, Zab Bpe.ten 670, állomáson 600-620, Tengeti prompt 600- 610.
Llastplac. Dsra 1700—1800, 00 ás 1600-1700, 0 ás 1500-1600, 2-es 1350-1450, 6 os 850 -950, 8-ss 530—56a Korpa 330—360, 75 százalékos rozsliszt £50—750.
Magplhc. Lucerna fehér 9000, v5iős 8000, nyers 6000. Lihete 5500, Biborhere 1800—2000, Bilta-elm 700, Bükköny tiszta tavaszi 700-800, zabos 700, szöszös 1800 —3000. öszlborsó 750-850, vik lórla 1200-400, velő 1200-1400 Csillagfürt 6300, Fehéibab 1600— 1650, taik. 1000-1200, Mák 3200 —3500, Napraforgó fehér 1000, szürke 900, káposzta repce 1600— . 1700.
Marhahuavásár. Marhahús I. r,
egészben 6000—8000, hátulja 7200 -8200, el.je 5800 -7600, II r egészben 5000—5600, hátu\'j« 6000
-6800, eleje 4200- 4800. Növendék msihs I. r. 5100-5300, ciontoznl-való 3600- 4000, lorjutö\'ött tőifee) 9200 - 9500. Készlet: Nzgymatha 52, elsdás 46, növendéktnz rha 17, rlidás 10, borjú 15, elsdás 15. Bit ka 135, elídás 75. A v/sér közepes volt.
SertóaTnsár. Felhajtás 750, el kelt 150. Könnyít seités 8400— 8800, közép 9000-9300, I. r. 9400 — 9500, ziir 11800, szalonna 10600, lehúzott lm. 9400—9600, szalonnás félserlés 10800-11200. A vásár
kőiepes volt.
Ferencvárosi xertésvzfsár.
Szabedvésárl maradvány 40, érkezett 47, el.-dlsk 80 dírzbot. — Arak: Zslrsertés fiatal könnyű 7400-8400, nehéz 8000 - 9400. — Záztvisáron nem volt üzlet.
Főszerkesztő : zeért Pósch -Ciiza. Fet.lís szerkeszti: Sztrokay Kálmán. Támzcrkozsté: Benedek Rezsó. Kinti.): Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat.
Győződjön meg
pogányvár! boraim finom Italáról. Egy liter 860 koronától kordví.
Egy butélia 630 korona.
Bodcga reggel 8-tól este 9-lg nyitva.
BRUNCSICS JÓZSEF
fúuv-. ueoi«j»- és csyiaruhínll dkktk kereskedést Sugúr-ut 93. Találón 2-10.
Apróhirdetések
íiLníe" \'P0 k®r,>»*». »»»ln«bb bc(Orc) 100 korona. Állán kere«6kn«k 30 aiáiaWk cnKcila><iiy. V«»ir- <í» tliinepuripokoii 100 aUaalük telir. I.»KHiebb blrdelé* 10
HelyatUko miau >a>i6ian tluló ouvm oki4 íibáii i eW.114 Ittdcnc. i plroa flttta divio. i a«k-rtcy, «WJI4i..t»l, IHkilt, i ImiUKul, tt,
asztali bor
literenkint 000 korona
Séfrán József, Magyír utca 74. szám. U. ott I* sióna éa burgondi répa Talofon : 333.
.. J^V m«k\'»*UI tUáO. cím a
ll»d«Wra!all}in jjRo
C.lllag. A ptMU faaV Cin* ai414 k»«W« vc.a It »l"o»« m ialK «OTU4zllU»a. Iifoo >Sa«(iU j«lit«o a i «1 Tllsiiomat. .Ooilla.,
lliíflL-a mikir.l
Biró látván ugy r i«Ut, mint Rycmukci Cixella éa Sándor,
vit amint as öm«s rokoutág no. vétón niity f.itUloniaial tudatja, \'•ogy h6n sicvítotl fcl\'ségo, illetve édeMnyit 6 rokon
Biró Istvánná
axUl Kaciun Borbála
folyó hó 23-\'n este «1 7 ^rafor élnének 50 ik, boldog liAx*ssíg&I nak 23-ik évéb.n rövid kiaos •»««-vedés utin at Urbcn elhunyt.
A boídctnJt hOtt IcttnXt J, U.Í <l«IuUn 4 Otalix (■ iijuk a röm hath tt-tn«t4 KaJotUahti iit>Ol «r4k nyu^só h<^«ra
A« «!£«a»ttlA aittitmlxlliiuiit a bol-áocvlt telMM*«tt íi%ft M n-to Iffictl ? örakw t.< a Sur.t FrTrncrtad iemj.k.in4-ban a MtndcfihatAnak Iwmutaiutni. Nacrkamiaa. igtj. olK6b<r «».
Legyen áldott emléke 1
1923. oktdher
Fájdalmas szivvei jelentjük, hogy szoroleil édesanyáik, illetve anyósunk, nagyanyánk
özv. Dr. Joung Ignácné
83 éves korában október 23 án délután 2 órakor elhunyt.
Tomelése f. hó 25 én délután \'/i* órakor lesz a Cscn»eiy u ca 1. számú Ryászhftzból.
Deutsch Lajosnó szül. Joung Olsella, Joung Hugó, Vért os An-talné >sül. Joung Irén, Dr. Biró Bened«kné szQl. Joung |:ms
gycrmokol.
Joung Hugóné síül. Sducn Panny menye. Dcultch Lajos, Vértos Antal, Or. Biró BanedoU vojej Pollák Egonné szül. Oeuttch Jóssá, Pollák Egon, Biró István Vérles Bözsi, Klári és Béla unokAi.
Nyugodjék békében.
Köszönetnyilvánítás.
.Mindazoknak, kik fdojthotctlcn Jó feloségem illetve édesanyink olhunyta alkalmival róuvitükkcl fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek és temetésén megjelenni Mívesek voltak, ezúton ls hálás köszönetet mondánk.
Vliéz Szakonyl Péter ás fycnntktl
Százmillió
nyoihetó az ujonan kezdód<5 XI. m. k\'r. o^ztálysorsjátékban. Szsrencaeszámok kaphatok
MILHOFFER KÍLMÚN
téoliru.it.\'iiil
Cjengiry-tit 7. Rapoch-ház, lö\'diilnt.
HuiAi 1023. nov. 14. ai IS.
att
PASZTA
Jobba Legjobbnál-
5
Deák éjdr.Ordddy bankház
fiókja, Budapest, Andrássy ut 16.
(Központt Aranykéz-utca 3.)
Olitályaorijegy oiiülyunk:
A nov. U.ie k.zjjd6 uj sorzjí\'ékr. ■ r.c^ dolSs.k széütü diiét lolr mcttz.ztltük. Nyer. h.tó egyetlen zotsjísjy.l — >(ly ói„.gb.n
százmillió.
S«z)znir.k: \'/, «00 teroes \'/, Í000 . V. M00 .
Töisde osztályunk:
lí<8<n pínzt s-eizílek Iht .1 pí.ztxvíltó). TfizsJ.\'izt.gb^zázok.t a lrsJobl,.n .Nnlízünk
tt»ti k.autozt. tlsc. píozt elrohadunk Umbud h\'telt nyujlunk stb
BURGONYÁT
egéssség.s ssirsz Tátogatott nzlní.égb.n
egéas.ég.. asirax válogatott mlní.égb.zz vagonrakoaziarban azonnali, e.ett.g ki.Sbbl a.illttiara vásárolok.
Nagykanizsa
Pollák M.Emil
T.t.lon-ssÉmok 195. és 131. - Tivlratt cin, t Tsrm.ny,
Közvalitöket dliazok. ~m
ÚJSÁGKIHORDÓK
reggeli órákra fo!-vétotnok lapunk kiadóhivatalában
fŐ-UT 13. SZÍH ALATT
BUZAI, ROZSOT,
zabot, árpát as tengerit
vásárolunk lagtnagceubb napi ároo.
bármilyen mennyiségben napi ár alatt szilliiunk-
Zalavármegyel Szöi/etkazeí! Áruforgalmi R. T., Nagykanizsa
MfKÓcjcIm: rntUra. Talaíocailm: 197.
Mi fog abbói kisülni,
ha mis káTtpát-lékkal való kl-siri.tr. oaibtt-tatja marit 7
Maradjon osak ssipozz as ÜHU kivi itlazzdi visirlójs, m.rt arrjjt mir tudja is tapasztathatta. hogy nagyreszt b.Iea otkörtamaaból termelt otkórli-bel kiazttl, gyönyörű apróra van 6z01v«, sstn. mint a szip osokolidii, tsizzit is tHatinál nem la l.het Jobbat kivinni.
LEVELPAPIR OK
mappákban és dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb uálasztékban
Fitchel Fülöp Fiai
paplráruházában
NAGYKANIZSÁN
Városhás palota.
Nyomatot, a Na^anUsai Ny„md. tó Lapkiadó VtW.Lt Ko^om^b.D, Nagykanizstb.\'
fegsyes sz&m áara korona, wisár- és Qnnepnao 300 korona.
243. »zám.
í4 szinház
Hosszú évek óla mondogatjuk már,, hogy színház kellene Nagykanizsának. És hosszú evek Ola nem történi ebben az ügyben semmi érdemleges Intézkedés. Beszéltünk róla nagyon sokat és csak várluk. hogy a sok beszédnek eredménye Is legyen, hogy valami csoda talán hozzájuttatja Nagykanizsát rég^n v: rt. régenakart színházához.
Nemrégiben a kultuszkormány vetle pártfogásába a vidéki síI-nészet Magyarországon annyira elhanyagolt ügyét és ekkor szóba került Nagykanl\'sa színházim*\', kérdése is. Egy pillanatra tivoli reménységgel merlünb nézni a közeljövő elé. Azlán elaludt ez is N.gykanizsa közönségének meglr.t csak nem máradt belóle mis az óhajtozásnál.
A város gazdasági helyzete nem engedi talán, talán nem is foglalkoznak vele illelékesek azzal a minden akadályon keresz-tüllörő akarattal, amit méltán megérdemelne, sőt jogosan megkövetelhetne Kanizsa város közönségének ez a régóta kielégítésre váró kultursziikséglete.
Ha körülnézünk Dunán:ul jelentősebb városain, alig találunk még egyet, amelyiknek ne lenne színháza. A kulturális elórehalar dotlságnak azon a Ibkán. i-mire Kanizsát jultatta el az utóbbi évtizedek rohamos fejlődése, már régen kl kellett volna küszöbölnie kultúr életének ezt a hiányát.
Igaz ugyan, hogy a hatalmas lépésekkel megindult lejlődís igen nag> anyagi megterhelielíssel |árt a városra nézve, de ahol a többi újonnan létesített és átalakított Intézmény terhel megférnek. ott a város és társadalma elbírtak volna még annyi terhel, amennyit rájuk rótt volna a színház kérdésének megvalósítása. És azt a terhet némileg talán szívesebben Is viselte volna Kanizsa közönsége, mert hiszen közóhajtás tárgya, mindenki szeretné, ha lenne.
Kanizsa szórakozási lehető ségel egyáltalán nem olyan vál-
lozalosak, hogy ne lenne jogos a közvélemény állásfoglalása a szinház letesltése mellett. Leg-jobbari bizonyltja ezt a müked velő színészeinek Kanizsán szokatlan mértékben tapasztalt fellendülése és vállalkozásai, amik nagyon jók aniLlciófcjlcszlőnek, jótékonyságnak, a társadalmi élet, a fiatalság élelmegnyilvánulá-sának, de mint színészet, csak hézagpótlóként szerepelhetnek. Meri a pubiikumnak nem elég egyszer eay hónapban színpadot lálni Különösen nem elég ma, amikor az emberek Idegrendszeréi szinte felőrll a lázas mindennapi munka, ami után feltétlenül-"-jogos a míl/ell táriS-di\'omnak ez az óhajtása, hogy pihenőül, olyan szórakozást találjon, arpclylk kl tudja elégíteni kulturális nívójának megfelelő lelki igényelt Is. És ha valamikor, ugy ma van létjogosultsága a szórakozni-vágyás követelő szavának. Meri a szórakozás Is életszükséglet, mint a munka, vagy a pihenés. Igy van ez legalább egészséges társadalmi berendezkedés esetén És igy van ma, amikor a n.unkából különösképpen kijut az embereknek.
Hónapok után a napokban megint történt egy lépés, amely valamivel talán mégis csak közelebb viszi a kanizsai s/lnház tervét a megvalósuláshoz. Igaz, hsgy ezt a lépést se Kanizsa telte, hanem a kultuszminisztérium, ameiy lájékozódni kívánt a kanizsai színházépítés lehetőségeiről. Dr. Sallay, a vidéki színészet felügyelője járt ebben az ügyben a városnál. Ugy ér-lesüllünk. hogy egyelőre nyári park - színház építését vették tervbe,- amely költségeinek amortizálására télen-át mozgószír,ház céljaira szolgálna. Ehhez természetesen az állam is nyújtana mintegy 10 milliós segítséget, ami, ha nem is valami nagy összeg, de jelentősen megköny-nyltené a város terheit.
Hát hiszen tervnek igy is jő. A semminél Így Is többet érne.
De azt hisszük, hogy lia már egyszer Kanizsa is eljuloti odáig, hogy színházai épilhesscn, akkor megérdemel egész színházat Is. Egy Inlerim jellegű színház sohasem lehetne életerős, mln-
l.iat1>*t*«l .... ti./ tiör. 1000 korona.
..1-n k.11 AiiK.r-Wn. 3. ,1. .toháxykmd&bti.
den igényt kielégítő vállalkozás. Kanizsának állandó szinház kell. És Kanizsa azt meg ls tudná csinálni. Csak komolyan kellene hozzáfogni. Mód van rá, csak meg kell találni azt.
ftdrágssági bizottság részletesen tárgyalja a lakásrendeletet
A kormány nem zárkózik cl engedmények elől,
Budapest, október 25
A nemzetgyűlés diágaságl és fcáskérdés tárgyalására kikQldőlf bizottség ma délután ülést tartott. Heinrich Ferenc távollétében Platífiy György elnököli. A kormány kép viselrtében Vass József népjói-Mi
Íiln!s:ter és Borsos Endre Iskás-gyl \'kormánybiztos voltak jaJon.
Ár első felszólaló farkas István volt. Utána Hermann Miksa, Neu-bauer Ferenc, Peyer Károly, Ober hammer Autal és Rakovszky litván szóltak á tírgyho?.
Vass József hajlandó a szabadforgalomról szóló javaslatol elejteni.
Rassay Károly követeli, hogy a kincstári haszonrészesedést töröljék cl vagy sráiV\'itaák bele a likbérbe. Az automatikus emelést kéri elejteni.
Vass J5rsef nagy megnyugvással konstatálja, hogy a bwottság tagj\'i majdnem kivétel nélkül belátták a megoldás szükségességét. A kereseti lehetőiének elmaradásával számolni kell. Rámutat arra, hogy a budrprsti 26.000 házból 10.000 kisemberejc kezén von. Ezek érdekelt figyelembe kell venni. A lakások felszabadítására vonatkozólag azt a javaslatot teszi a kormánynak, hogy áltiiiibsn az összes lakások szabad felmondása 1926. évi május hó 1 én következzék be. A boltokra nézve pedig egységes h<t tlridóül hajlandó elfogadni azt ax időpontot, amikor a boltbérek elérik az aranyparitást. Méltányolja azt a kívánságot, hogy a közüzemi pótlék nem Ishet tdapja a kincstári haszonrészesedésnek vagy valami lyen adónak. Erről a pénaügymi nissterrcl tárgyalásba bocsátkozik.
Etután az elnök folteszi a kér dést, elfogadja-e a bizottság a tervezetet a részletes tárgyalás alapjául.
Rakovszky István tiltakozik » kérdéá feltevése ellen a korábbi bizottsági határozatra való hivat kozással. Rassay indítványozz**, hogy a rendelet tortalmától függetlenül hozzanak e kérdésben határozatot. Ugrón Gábor szerint felesleges határozatot hozni, a bizdftság folytassa a tárgyalást.
Bethlen István, aki Rsssty beszéde alatt érkezett a bizottságba, elfő
gedja Ugrón véleményét. Farkas István ellenzi a további tárgyalást. Rassay Károly kijelenti, hogy azt nz ügyet nem á Ház utalta a bizottság elé, tehát ez csak tájékoztató tanácskozás.
Elnök felteszi a kérdést, klvánia a a bizottság a kérdést réailetelben is tárgyalni. A bizottság ily értelemben határoz. Az üláat holnap délután folytatják.
Mikes püspök a fnjvódökről
A Rcichspost mai azámában interjút kőtől gróf Mikes Jánoa püspökkel, aki rendkívül érdekea nyilatkozatban ismerteti a magyarországi helyzetet. Mikes püspök ifrilatkozata idehaza is bizonyára nugy feltűnést fog kelteni, annál is inkább, mert olyan aktuális politikai kérdésekkel foglalkozik, ame lyek az érdeklődéa homlokterében állanak. Az érdekos nyilatkozatból a következőket közöljük :
— A konferencia gondolatát Mtgyaror*zág súlyos gazdasági és kényes belpolitikai helyzete érlelte meg. Msgyarország konzervatív körei szivesen nyújtanak segédkezet mindszoknak, kikről feltehető, hogy ig»zán rendet akarnak teremteni éa hogy usy klfrlé, nílnt befelé békességet akarnak. Éppen mivel irtózunk mindenféle kilengéaektől, erőszaktól és forradalmi légkörtől, már rég azt követelik, hogy a kormány végre vessen véget ugy a vörös, mint a fehér fészkelődés9Kn$k.
— Követeltük ezt már csak azért is, mert a türelmes és békeszerető keresztény gondolatuak súlyos ve- . szélyeztetését látjuk abban, hogy az ellenforradalmi túlzás elemei a keresztény névvel sajnálatosan visz-sxaélnek.
A legutóbbi hónapok eseményeinek hatása alatt végre a kormány is belátta, hogy az úgynevezett fajvédőket nem tűrheti meg tovább tanácsadói és bizalmasai közt. Rí-szánta magát tehát arra a nem könnyű iépétre, hogy ezeket eltávolítsa a kormány közvetlen közeléből és kiemelte őket befolyásos pozicióikból.
J
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október .26.
Angol vélemény a magyar kölcaönről
A The Nation a következőket írja: Bethlen litván gróf magyar miniszterelnöknek a kisantant képviselőivel Genfben folytatott megbeszélései sikerrel jártak. Minden akadályt azért még ma sem küzdöttek le. A jóvátételi bizottság még nem függesztette fel követeléseit Magyarországgal szemben. Ez a fontos lépés majd csak a Népszövetség tervének előterjesztése után történik meg. A magyar pénzügyi terv alkalmasint általánosságban az osztrák mintát fogja követni. Másrészt azonban Magyarország helyzete részint köny-
Línka
A ,Zaki Közlöny* erodctl rcgéoyo
Irta: PéteWy Tamás (17)
— Miért ©gyedül, hiszen vagy te olyan legény, mint más, talán még különb is volnálI Mi?
— A pópa az oka annak is . . .
— Hogyan?
— Mindennek leszólott . . .
— Boszujába tette, mert itthagytam a nyáját t Pazsura élete miatt. Azóta ritkán látom" Mariét. Csak minden hónapban egyszer . . . Pedig szeretjük egymást!
— Hát ne gondolkozz I vedd feleségül 1 — biztatta Janku Ábrahám az ifjú Juhászlegényt.
— Haj! haj I sóhajtott Dimilru és a földre tekintve, megvakarta a fekete göndör haját a nyaka körül.
— Ml bajod van Dimilru? Nem veheted el?
— Hiszen, ha csak rajtam állana ..
— Eivennéd ?
— Még a mai napon I
— Segítünk azon 1 — szólt biz-tatólag Janku. — Segítek én is, meg a pópa is, amit lehet. Hogy hivják a leányt?
Dimitru fürkészve nézett unoka-
nyebb, részint súlyosabb, mint Ausztriáé. A gazdasági helyzet Magyarorazágon nem olyan komoly, mint amilyen annak Idején Ausztriában volt. A magyar korona ezidőazerint körülbelül ugy aránylik az angol fonthoz, mint 1:80 ezerhez, mig az osztrák valuta ugy viszonylik, mint 1:330 ezerhez. Ez a körülmény magával hozza, hogy Magyarország a pénzügyi ellenőrzés kérdésében kevésbé fog kezesnek mutatkozni, mig Ausztria semmiféle ellentállást nem bírt tanúsítani. Külföldi garanciákat, aminőket az antant és más országok az osztrák kőlciön engedélyezésé nél nyújtottak, ezúttal nem vettek tervbe.
bátyjára, Janku Ábrahámra és ugy lálta, hogy az a sápadt arcú ember a legkomolyabban mondja ki a szavait, sőt meg is fogja azt tenni, amit ígér, de azért újra kérdezte:
— Csakugyan segítesz nekem bátyám? — és ezt boldogság elő érzetének hangján ejtette ki a legény.
— Tüstént hozzá látok. El sem hagyom a falui, mielőtt egybe nem keltek. Hogy hivják a leányt?
— Halloitad te már annak a hi-rét bátyám.
— Hát a nevét?
— Azt is tudod, mert híres, nagyon hires.
— Talán szép is?
— De még milyen gyönyörű.
— Kíváncsi vagyok a nevére.
— Nem találod ki bályám.
— Nem én, h* meg nem mondod.
— Hej, pedig nem nehéz kitalálni — és sóhajtott egyet a juhászlcgény. Majd odahajolt Janku Ábrahámhoz és megsúgta halkan :
— ... Mundre Marié ...
Janku egésjj testében megrezzent e szóra. A név nagyon is ismerős volt előtte, pedig nem családi néven hivták Mundre Mariét igy. A „mundre" szo csak szépei jeleni, de azért a havasok legtávolabbi részén is so-
arra vezethető vissza, hogy a német kormány megelőzőleg magánúton kíván tárgyalni a jóvátételi bizolt-ság egyes belga és angol tagjaival, hogy mfgegyezéat létesítsen Brüsz-szellet és Londonnal a igy bizto sitsa javaslatának rokonszenves fogadtatását.
A német kormány jegyzéke három alapelven épülne fel. Nevezetesen Németország azt kérné, hogy gaz daaági éa pémügyl helyzetének tüzetes megvizsgálása után a szövetségesek állapítsák meg jelenlegi teljcsilöképességét, amely a ruhr-megszállás következtében lényegesen csökkent, adjanak moratóriumol, amelynek határidejét a német kormány nem jelöli meg közelebbről, mindezzel szemben Németország megújítja a Cuno-kormány által junius 6 án előterjosztett javaslatot, amely az egész német gazdesági életre bekebelezéssel garanciákat nyújt a szövetségeaeknek, sőt hajlandó a jelzálogokat kiterjeszteni.
Hatvan áve nem volt ily meleg őszünk
Budapest, okt. 2t>
Az, időjárás napok ót. szinte teljesen tavaszlasr. fordult r» oly.n kellemes idővel búcsúzik tőlünk sz ősz, amilyenre már évtizedek ót. nem volt példa. Nyom. llhCI a zord, esős, magyar ősznek, a nyír levegője jár vissza és alig néhány héttel n hivatalos tél beköszöntése előtt szlrokkóazerü langyos déli szél ringatja az őszi lombokat.
A különös őszi időjárás ügyében a Meteorológiai Intézel a követkelő felvilágosítást adta :
— A meleg őszi Időjárást a légnyomás különös eloszlási okozza. N.jrok óta állandóan a déli negyed-Ml jön a légáramlat, mert a légnyomás északnyugaton és északon napok óta alsciony, viszont délen és délnyugaton állandóan inog.s-Ezek a légnyomási viszonyok okozzák, hogy a hőmérséklet nemetek nálunk, hanem az egész kontinensen jóval magasabb a normálisnál.
— A főváros középhő mérséklet. az utolsó huszonnégy órában 18\'5 fok voll, ami teljesen megfelel a szeptember 4-lkl időjárás, nsk és 9 Jókkal haladja meg a normális hőmérsékletet, amely októ
kai beszéllek a .Szép Móricról", sokat tudtak a veszedelmes Mundre Mnrio életiről.
Kiskorában a pipa ajtója előtt találták pólyába kötözve. Azt is be szílték, hogy a pópa gyermeko le heten, akii az édesanyja — a pópa szerelője — nem birt eltartani, az apja meg nem akart róla ludni és igy került a paplak küszöbére egy tavaszi éjszakán. A pópa nem ur-lotta magánál, hogy minden gyanúi megszüntessen, hanem odaajándékozta az öreg Tógyer bának, meg a feleségének, kik fölnevelték a gyermeket, aki a legsiebb lányaién a messzi havasok környékének.
Senki sem ludja a másik nevél, hit elnevezték szép Máriának a gyönyörű gyermekei. Es Mundre Mariénak, amilyen litokszerü voll a származása, olyan csodás letl az élele. Egyik legény a másik után bolondul! érte, de Mundro Marié nem ludla szerelni őket Erről nein lehelen a szép leány. Fekete szemcinek bűvös ragyogása már három oláh legényt kergetett a halálba. Dimilru voll a negyedik szerelmese.
Miola Dimitru elhagyta a popa házát és a szent omber nem rösiclte minden rosszal rámondani a bpj
ber 20—30 lg körülbelül 9 folt volna Az átlagost Ilyen mértékben meghalcdó októbervégi időt hatvan év óta nem észleltünk és ez sokáig emlékezetes marad a meteorológia hazai történőiében. Ami a prognózist Illeti, egyelőre tartós maradhat ez a tcvasiias ősz, de viszont számítani lehet arra is, hogy hírtelen légnyomási fordulat az idő-járá.t éppen ellenkezőjére változtatja. A szokatlan időjárás egyik különössége, hogy még éjjel sem hül le a levegő. Voltak az utolsó napokban olyan helyek, ahol a napi minimum la 17 fok volt, a maximum pedig 25—26 fok (Tur-kevén). Ez a maxlmu-n szinte a kánikulát juttatja az ember eszébe és ez különösen meglrpő a magyar klíma mellett, melynek ősze elismerten kellemetlen és gyakori hav.\'s esőjével az utolsó hetekben már a tél . lőhlrnöke.
— Ez a szokatlan időjárás Ismét Igazat ad azoknak, akik a magyar klíma rejtélyes okokból bekövetkezett változását a következtetnek n szeszélyes időjárásból, mely azutolsó években minden évszaknál kimutatható. Ennek megmagy.rázáaára azon ban a meteorológia még nem Is gondolhat és mindenesetre rnsrésí az a legújabb fellevés, hogy a napfoltok játseák a klimatlkui változásnál a főszerepet. Annyi azon-ben tény, hogy az ország Időjárása előre nem látható változásokat mutat fel és a mezőgazdasági Irul-turét súlyos próba elé állitja.
Az ősz meleg Időjárása e/ultal nagyon jó hatáes>l ven o mező-gazdasági munkákra. Erre vonatkozólag az OMGF. nil a következőket mondották:
— A napok óta tartó tavaszlaa-őszi Időjárás á mezőgazdaaág szempontjából egyenesen ideálisnak mondható. A Dleleg használ a talaj előkészítésénél, a szántás-vetési munkálatoknál és a kedvező őazvég mellett a legjobb reményekkel nézhetünk a jövő évi termés elé. Elősegíti a meleg szokatlan Időjárás a cukorrépa betakarítását is és a szüretelés! munkálatok lefolyását la nyugodttá és zavartalanná teszi. Az őszi vetések a hozzánk érkezett jelentések szerint srépen fejlődnek, bokrosodnak mindenfelé és a legelők fejlődése I. felülmu\'ja a várakozáat.
tárjára, azóta azl beszélték róla is, hogy a Mundre Maria szelleme rontotta meg és kergeti a rossz felé. Bizonyosan bele íog halni ez is, mint a másik három.
Janku Ábrahám e veszedelmes szépség, nevére megborzadt, do csakhamar minden rendbe voll nála. Még az ördög sem mindenkor olyan csúnya fekete, amilyennek mondják az emberek, miért lenno otyan rossz a szép leány! A sápadl ifjú ember bizalmasan fordult Diniilruhoz:
— Hol lakik Marié ?
— A vén Tógyer báoil. ö nevelte.
— Azt tudom, do merre lakik a vén Tógyer 1 Tudod, hogy régen nem Jártam itihon. E\'feledtem.
— Kinn a felő faluvégén.
— Szereted azl a leányi?
— Igen, nagyon szerelem bályám I
— E\'jössz á kikérésére ?
— Nctl! — és megrázta fejéi az ifjú juhász, hogy göndör fokolo fürtjei mindkét oldilról elócsapódtak a juhászlcgény arcára.
— Janku érdeklődve kérdezte meg Dimilrul is csodálkozott rajta.
— Haragban vagy .talán vele?
(Folyt. köv.
Anglia és Olaszország nem egyezik bele Németország szétdarabolásába
Berlin, október 25
Rómából érkező jelentés szerint az olaaz és az angol kormány lépéseket tett Párisban, közölve a francia kormánnyal, hogy semmi körülmények közt nem egyezhetnének bele Németország feldarabolásába.
A jóvátételi bizottság előreláthatóan holnap fog tanácskozni az uj német jegyzékről, amelyet a párisi lapok minden kommentár nélkül ismertetnek és csak a félhivatalos lapok jegyzik meg, hogy a francia kormány álláspontjáról még semmit sem lehet mondani, mert a jegyzék későn érkezett meg éa Igy s francia kormány még nem tanulmányozhatta át.
A levert kommunista-lázadás
Berlinből jelentik : A tegnapi nap éa % mai éjazaka az egész birodalomban ujabb zavargásokat hozott. A kora reggeli óráktól kezdve Hamburg éazaki munkásnegyedében, a barmbecki pályaudvar közelében a kommunisták barrlkádok-kai és felszakított kövekkel elsán-colták magukat és valóságos erődítésbe húzódtak össze. Itt véres utci harc folyt a kommunisták és a rendőrség között.
Csak az éjszaka folyamán sikerült a rendőrségnek és a matrózoknak a vároat a lázadóktól tökéletesen megtisztítani, de még igy
is néhány száz széjjelugrsaztott kommunlata a házak tetején húzódott meg éa onnan még mindig lövöldöz az utcákra, ugy, hogy a rendőröknek házról házra járva kell ezeket megtisztítani.
Campe hamburgi rendőrfőnök kijelentette, hogy nem éhségzavargásról van azó, hanem szervezett kommunista puccsról, amelynek az volt a célja, hogy a külvárosokból koncentrikus támadással betörje-nek^a városba éa kikiáltsák a szov jetkőztársaságot.
Egészben véve 2500 fegyveres kommunista vett részt a harcokban, akik mindenféle fegyverekkel el voltak látva és 4 géppuskájuk is volt. — Holnap külön rögtöniJélŐ biróság utazik Hsmburgba, hogy Ítélkezzék a lázadók felett.
A rendőrség összes vesztesége 14 halott éa 70 sebesült, a kom munlsták veszteségét több azázra teszik. „
Az nj német Jóvátételi javaslat
Rómából jelentik: A milanói Cor-riere della Sera berlini értesülésére hivstkozvs azt Írja, hogy a német főváros diplomáciai köreiben ugy ludják, hogy a birodalmi kormány még nem küldte el uj javaslatát a párisi jóvátételi bizottsághoz, minthogy még nincs véglegesen meg szövegezve, de legkésőbb csütörtökig elkészül. A kéaedelmeskedés
1923- október 26.
zalai közlöny
3
Tiz ház leégett Egyedután
Egy kisgyermek a lángokban lelte halálát
hírek.
— (Naptár) Okt. 26 Dömötör.
— (Időjárás) Egyelőre változékony, enyhe idö várható, helyenként\' esővel, később hősüllyedés vulósiinü.
_ (Egyházi hír) Mikes János
?r<5f szombathelyi megyéspüspök Gáspár Jinos zalaegerszegi hltok-utót Kőszegre, Gyuk Pált pedig Zilflcgerazegre hitoktatónak helyezte át.
— (Berzeviczy — Munaoliai-
nal) Rómábbl táviratozzák: Mus»o lini miniszterelnök fogadta Nemes Albert grófot, a Qulrinálhoz kul dőlt római követünket, aki bcmu tetta Berzeviczy A\'bortet. A miniszterelnök hosszabb ideig szívélyesen eltársalgott a két magyar államférfiuval.
— (Kmetty Károly Utt a közgazdasági egyetem közjogi tanára) \\ A közgazdasági egyetemen a közjogi tanszéket ml-nisitcrré törlént kinevezése előtt Klebílaberg Kunó gróf töltötte br. Mo»t a közgazdasági egyetem a kultuszminiszterrel egyetértően erre o Unizékre Kmetly Károlyt, a Pázmány-egyetem tanárát hivta meg. Kr.etly professzor mintegy ezer hallgatója előtt előadásait már meg Is kezdette.
— (A spanyol királyi pár római ntja) Madridból jelentik: Az itteni olasz követ hosszasan tanácskozott a királlyal és a direktórium vezetőjével, hlr szerint a spanyol királyi pár római látogatásának előkészületeit beszélték meg.
— (A pénteki hetipiac tájé-koatató árai) Ismeretea, hogy n nagykanizsai pirc tájékoztató árait a hatóság a piacon levő nagy fekete táblán hozza a közönaég éa az árusok tudomására. Mai naptól kezdve olvasóink minden hetivásári napon,\' azaz szerda és péntek reggeli számunkban megtalálják a hatósági tájékoztató árakat. A holnapi
• pl\'c árai a következők lesznek: •Száraz bab literje 900, kgrmja 1300, mák literje 2200, dió literje 800, fe-j:» káposzta 200 K kgként.burgonya kgr. 240, tányéronként 150, p»ra-d csom kgr. 100, vöröshagyma kgr. 200, sárgarépa csomónként 50—100, paprika drbja 5—40, zöldség csomója 20—50. kelkáposzta 200. kalarábé 1 dib. 20—60, spenót 1 tányér 80—100, lök kgrja 50, kerek répa kgr ja 100, savanyított 400, Vjj kgrj« 11.000, turó 1500, lej lile, je 600, tejfel 2000, tojás 480, sima kgr ja 400—1200, körte 700-1600, S7Ő1IŐ 800—1600, gesztenye 400 - 500, marhahús alejs kgr. 7000,
hátulja 8000, borjú eleje 8000, há-
tulj* 9000, sertéshús 8000, uir 13.000, fiisiölihus 13.000 K, 7SÍrazalonna
12 000, háj 12 600, fúatölt szalonna
13 000 K.
— (A Polgári Egylet tagdíja)
A Polgári Egylet tagsági diját a legutolsó három hónapra havi 1000 koronában állapította meg. Febru-á«ban újból tárgyalják a tagaágl dij kérdését.
— (Vitézi beiktatás Karma-cton) Vitéz Nagy Sándort és vl-
Németh Józsefet november hó 27-én iktatják be a Festetich herceg alt»l adományozott vitézi telekbe.
— (Leverték a görög fórra dalmát) Athénből jelentik: Az ellenzék kilencven tcgj4t letartóztatták. Görögországban a\\ rendet helyreállították.
Letenye, október (Saját tudósítónktól)
Szerdin délelőtt Egyeduta lakos ságának legnagyobb része a határban volt elfoglalva az őszi mezei munkákkal. Fél 11 óra tájban vették észre, hogy a községb;n tüz támadt és az egész nap dühöngő óriási azél veszedelmesen hordja a lángokat a falu felett. Mire a oie zőkről hazafulottak, három ház már teljesen porráégett. Azonnal értesítették a környékbeli községek tűzoltóságait, akik emberfeletti munkát fejlettek kl, hogy a szélben rohamosan terjedő tűzvészt megakadályozzák. Résrt vett ez oltásban a falu minden épkézláb embere, sőt még Letenye Is. A le-tenyel intelligencia a szolgabíró vezetésével ho:dta a vizet és mentette meg, amit még menteni lehetett.
A tüz ugy keletkezelt, hogy az otthonmeradt gyermekek egy szalma kazal tövében krumplit akartak sütni. Az óriási szélben a kazal lángot fogott s rövid idó múlva már^ $gtek a Környékbeli házak. Ameső-
— (A revolver áldozata)
Csapipusztán Kovács Jinos mezőőr tizennyolc éves leánya, Anna, ételt vitt a mezőn szolgálatot teljesítő édesapjának. A leánnyal ment annak Mtriska nevü 5 éves kis húga. Amikor apjukhoz értek, a kis Mariska apja tarisznyájához nyúlt és ott kotorászni kezdett. Apja rászólt, hogy ne nyúljon a tarisznyájába. Ebben a pillanatban lövés dördült el és a kis leány a földre bukott. A mezőőr tarisznyájában levő szolgálati revolver ugyania eddig még ki nem derített okból elsült én a golyó a kislány gyomrába hatolt s a hátán jött kl. A s crencsétlcn kisleányt azonnal behozták a kanizsai közkórházba. Állapota oly sulyo% hogy kétséges, vájjon eléri e a rrggelt. A nyomozás most oly irányba terjedt ki, nem-e történt gondatlanság az apa részéről.
— (Magánforgalomban ia kötelező a huavizagálat) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: Zslsegerszeg polgármesteri hivatala figyelmezteti a közönséget, hogy a husvizsgálnt akkor is kötelező, ha valaki alkalmilag adjs el a levágott serlés hutát. Az olyan sertés tehát, amelynek húsát akár egészben, akár részben eladni szándékoznak, a hatósági állatorvossal meg kell vizsgáltatni.
— (Huaz hold a rezli gazda sági iskolának) Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: A földbirtok-rendező bíróság Re?i községben husz kat. holdat hasított kl az o»t felállítandó önálló gazdosági limét\'ő iskola céljaira.
^ (A népművelési bizottságból) Zalaegerszegről jelenti tu-dósitónk: A zalavármegyei Iskolán kívüli népművelési biiottság Béres János kiskanlzsal Igazgató tanítót beválasztotta igazgató tanácsába.
_ (936 millió márka a német aranyparltáa) A német aranyparitást az október 20—23 lg terjedő időre aranymárkánkint 936 millió paplrmírkában állapították meg. Ezután már többé nem állapítják meg az aranyparitást, hanem az mindig a berlini devizazárlat dollár kifizetésének 4 20-ad résto lesz.
ről rémülten rohanó emberek azonnal szabadjára eresztették az Istállókból az állatokat, azonban ezeken kivül mást megmenteni nem lehetett.
Hét ház a hozzátartozó pajtákkal, szerükkel, Istállókkal, gó-rékkal, kazlakkal egyetemben teljesen leégett, három helyen magát a házat sikerült megmenteni.
Az oltási munkálatok alatt az egyedutai kutakból kifogyott a víz, ugy, hogy Letcnyéröl hordták ál a vizel Egyedulára. Hogy a tűzvész a nagy szél dacára Is tovább nem terjedt, annak köszönhető, hogy a tűzoltók egy része a még ki nem gyulladt házakat öntözte. Mire a lángok a cserepes házakig elértek volna, addigra azokba a tüz már nem tudott belekapni.
Az egyik porráégett ház lakói ugyanekkor Kanizsán voltak a mire hazaértek, 9 hónapos kisgyermekük a lángok közölt lelte halálát.
Az oltás a késő éjjeli órákban ért véget s még csütörtökön dél-• előtt is fellobbant egy-egy iáng a romok között.
— (Kétezer dollár értékű ókszoit elnyelt egy kutya) N. D. Mossing gra-cl"$i p.Mgir feleseinek volt egy kétkar.itos kóvcl ellátott aranygyűrűje, láncul és íüggljo. Az egész ékszerkészlot kétezer dollárt élt meg. Kzek az ékszerek egy szombati délutánon n poháiszékben hevertek A pohárszék m< He tt szundikált X. D. Mess.\'ng i ucky nevü kuty-ja. Messing ur folcségo még tréfásan meg ii jegyosto, hogy a kutya ugy fekszik olt, mintha n drága éksxerekro vigyázni. Tiiitént- azután, hogy N. l>. Mesting elment hazulról n klubba, az asszonyt pedig valaki kihMlt*. Miro vlj.*s»Jött, az ékszerek oltün-tok a pohárszékból. Nagyon különösnek Ját-jzolt a: ékszerek eltűnése, mert az asszony olyan rövM ideig volt csak kint, hogy azalatt észrevétlenül nem jöhetett, dolgozhatott és távozhatott volna egy betörő. Különben is a kutya a szobiban volt, léhát bizonyára ugatott volna, ha idegen ember jár bont. Amikor éppen kélségbecsvo tárgyalták Mcsslngék, hogy hov* tűnhettek az ékszerek, feltűnt nekik, hogy I.u ky szomraellithatólig rosszul érzi magát, vonaglik, rángatózik, mintha görcsöl Ion-étiek. Képtelennek látszó gondol-t villant át X D Mossing ur agyán: hátha a kutya volt a tolvaj Megviz»góltatlák a kutyát. A vizsgálat megállapította, hogy valóban a kutya nyelto lo az ék>zer»kct Kögtön operációt végeztettek rajta. Az operáció sikerült, l.ueky életben maradt és as értékes drágaságok is sértetlenül előkerültek
— (Előváaárló kofák) Dr. Nooay Imre városi rendőri bűn-tetőblró tegnap újból 40 kanizaal kofát sújtott 6—9000 korona pénzbüntetéssel, mert az elővásárlási tilalom Ideje alatt a piacon összevásárolták a baromfit. Ugyanez a jelenség azonban nemcsak a piacon, hanem a városba vezető utakon, kapuk alatt is mindennap tömegesen fordul elő. A rendőrség ezután minden eszközzel és teljea szigorával fog eljárni az elővásárlási tilalom megszegőivel szemben.
— (Egerszegen megazlint m sertésvész) Mint megírtuk, Zalaegerszegen éa környékén sertés-orbánc és pestis tizedelte az állományt. Az elmúlt héten az orbán-cot s most a sertésvészt la megszűntnek nyilvánították.
(x) Két gyermek mellé sürgősen keresek egy. jobb házból való leányt. Okleveles tanítónő előnyben. Clm: Kazlnczy-utca 18, a majorban.
— (Klagenfurtban riadót fajták a helyőrségnek egy mozldarab miatt) Klagor.fur ból jelentik: A városi színház mozijában orosz ellenforradalmi mozidarabot akartak előadni vasárnap este. Ez a film a bolsoviki vezérek könyörtelen fotográfiája, a klagenfurti vörösök tehát meg akarták akadályozni a bemutatását. A kommunista párt titkára mogjeleot a vörös munkósosztag egyik parancsnokával az igazgatónál és követelte, hogy mondjon le a* ol\'.onforradalmi film Vo-mutatásáról. Az igazgató vonakodott a fölszólításnak engedelmeskedni, miro a vörösök két szakasz gumr.iibotos vörösőrt regdolt ki az előadás megakadályozására és a közönség szét-zavarására Azonkívül riadót fúvatott a k»-S2árnyákban és kivonulUtta az egész hely-őrséget. Ezt a megdöbbentő intézkedSst csak olyképen hajthatta végre a vörös p»-raucsnok, hogy Klagenfurtban nincsen tisztáivá az á\'.Umi katonásig holyzeto a s:övot-ségi kormánnyal és a vörös paraacsnokiág-gal szemben. A mozi igazgatója a hallatlan pressrióra kijclentotte, hogy lemond a? eladásról és távozásra szólította fol a közönséget. A vörösöknek tehát hat-hót száz fegyveres 6s gunimibotos ember segítségév. 1 >ikerült mcgakadá:yoini a nekik kellemetlen film bemutatását.
— (Merénylettől féltik Lloyd Georgeot) Ncwyorkbál távir.tos-zák : Ltmjd George lllkír. felkírle • i Egyesült Államok tllko. rendőr-.igének clevel.ndl hlv.l.lál, hogy t.rtótt.a.an.k fel egy embert, .kl Chlc.gólál Indl.nopollíijp í. onn.n Clevelandig íll.ndó.n L\'oyd George nyomában volt. Utköibcn tőbb ll-ben próbált közelébe férkőzni aion a elmen, hogy b.ritja >r egyik londoni l.p tudósltójínak, aki .ionban kijelentette, hogy nem ismeri őt. A titkár attól tart, hogy az illeti merényletet akar elkövetni Lloyd George ellen. Elővlgyiiatból meg-kettőstették •> angol államférfi testi épségére őrködő rendőrök atámát és a clevelandi program egy részét elejtették. Lloyd George ma a Fehér Hájban Coolidge elnökkel vlllásreggellxelt.
— (Közvetlen telefonö.axe-köttetéa Prága éa ■ Duuíntnt közt) Budapestről jelentik : A cieh kormány elhatározta, ftogy sokkal Intenzivebbé teszi a Magyarországgal való távbeszélő forgalmit és ezért tizennégy uj vonalat ad át ■ forg.lomnak. Etek • vonalak csak ré.zben épülnek most, részben csak helyre kell állítani • régebben megszakított összeköttetést. Legközelebb a balatonmenti községeket és a következő városokat kapciolják be a Csehországgal való forgalomba : Debrecen, Péca, Kőizeg, Kaposvár, Kec.kemét, Miskolc, Sopron, Pápa, Győr, Síékesfehér-vár, Szeged, Szolnok éi Vác. Ezek a városok közvetetlenül beszélhetnek cieh telefonállomáiokkel. A próbabe.zélgetést november elejére tűzték ki. Ezeken • vároiokon kivül Budapesttel Is összekspciol-n.k ötven cseh várost és ipzri telepet, amelynek eddig nem volt közvetlen őiszeköttetése. K.ssa és Bud.peit kőzött Is meglódul ■ közvetetten telefonforgalom tövld Idő múlva.
— (A polgári Iskolai tanárok nugygyüléat tartanak) A polgári Iskolai tanárok a staUisz-rendezés, a felügyelet és az Iskolák reformja kérdésének megbeszélése céljából november 3-án Budapesten nagygyűlést tartanak. Zslseger-szegről Zsuppán József polgári la-kolsl Igazgató utazik fel.
(x) Ne törje a fajét minJen-fóe harisny.ügyeken, hanem tor. dúljon F1LIPP hürisnyskölődéjéhez. Szombathely,Széli Kilmán-utci 6. sz.
4
zalai közlöny
1923. október K
— (A magyarcseh gazda •ági tárgyalások) A magyar cieh tárgyalásokban a tegnapi tanácskozások folyamán a megblxot-tak az Irattári ügyekre vonatkozóan befejezték a megbeszéléseket. Konkrét errdrnényekie a megbeszélések ben még nem jutottak. A csehek a maguk szempon\'jiból megjelölték azokat a dolgokat, amelyekre a régi kö\'ös Irattárból számot tartanék. Elhatározták, hogy a Unácikorái legközelebbi folytatásán a réstletekre nézve is dönteni fognak. A tanácskozások a mai napon arüne-trlnek. A cieh bizottság lagjti a magyar fővároa nevezetességeit né sik inig. Holnrp délelőtt újból felveszik a tanácskozások fonalát és ekkor az állnn-po\'gársági ügyekről lesz szó.
— (A tUzrendoxó) A londoni rendőrség nemrég veszedelmes gyujtogatóiársaságot fogo\'t el, umelyntk ve/etőit: Engelstcin, Stol lermonn és Brust nevezetű idegen honotokat a törvényszék 6, 5 iüetve 4 évi börtönbüntetésre Ítélte. A grujtogatóbanda — helyesebben : szindikátus — feje Eng\'litein volt, aki valósággal üzlets-.erüen rendezte a nála megrendelt tüzeseteket. Rendes díjszabás szerint dolgozott: a kis, jelentéktelen tűrését dij» leg alább is azáz font sterling, a nsgy tüzeké ezer font volt. Már tizenöt éve űzi e»t a „foglalkozást" s a saját bevallása szerint legalább is kétszáz tüzesetet készített el*5. A biztosítótársaságoknak körülbelül 250.000 fontjába került e veszedelmes társaiág működése, mely őszszeget főleg gyáil éa raktári tü«ek után firettek ki. Engclsteln ugyanis egy gyógyszerétszel társulva olyan robbanókeveréket készített, amely az elégés után egyáltalában semmiféle nyomot nem hagyott hátra. A titokzatos anyagot vékony bádoggal bevont fadobozba rejtette s latsu égésű kanóc.s\'gélyével meg gyújtotta, miié bekövetkezett a rob bánás, mely a fsdobox égő szilánkjait metsző környezetben szétszórta. Természetesen Engelstein a ked vező alkalmat előbb kileste és csak az alkalmas pillanatban hajtotta végre a gyujtog amelynek sikere reményében előleget is adott a megszorult kereskedőnek, aki azután a biztosítási összegből köteles volt az előlegezett összeget kamatostól együtt visszafizetni. A három jómadár sokszor a saját azakállára dolgozott: bútorgyárat rendeztek be fi egy nap ■ gTát leégett; 17.000 font sterling ütötto a markukat, amelyet a biztosító táraauág fizetett kl nekik, ügyedül Eigelstein
50.000 fontot takarított meg, url módon élt — saját hlzábzn. A rendőraég gyanúját az vonta magára, hojíy sók azfgény ember sietett bi\'toiitcri\\vagyonkáját, amely azután nemsokára, a tűz m-rtaléka lett. Engelsteln(végre Is csapdába körűit. Az egyik sokat károsult biztosítóintézetnek sikerült őt rávenni, hogy lendezzen nála Is „tűzesetet". Engelstein lépre ment s mrgsd\'aa szükséges tanácot az ügynöknek; egy eirej\'ett diktafon azonban minden szavát följegyezte. A tizenöt éy óta féltve őrzött titok igy hát kiderült. S\'ollermannt és Engel-atefnt elfogták.
— (UJ ViiltóUrlispok) Buda pestről jelentik : A pénzügyminiszter « felemelt illetékek lerovátántk
megkönnyítésére 5000 —50.000 korona értékű váltóürlapokat és 1000 — 10.000 b koron a értékű törvényke-*ési illetékbélyeget bocsát forgalomba.
— (Az emberi teát villamossága)
A Xooxetköxi Sebészeti Társasig most folyó londoni kongrotsxusán nagyon érdekes téra\'k vannak napirenden. Nagy érdeklődést kot tett a koograstxus legutóbbi ülésén Ctic t nárnak, Amrrika leghíresebb sebészének elődása, aki egészen uj elmélettel ismertette iu«g a tudót lirs«sigot As amerikai pro-fesstor tzfrint ugyanis »z emberi t«st <aló-sigos vil\'amos battéria, amelyben az agy-való a\'kotja a pozi\'iv, a máj peJfg a nega-l\'v sarkot, as idegek a v«z«t£ko>; a sietve ze:txn feloldott sók jedig a viJa r.osáramot fejlesztik. Ha ez a hipotézis cncgá\'ljs helyét, aVkor megér.hetjük a májnak szerepét a szervezetben, továbbá a májnak hálását ez agyvcl\'re, as egészséget és a beteg emberiéi Cnls tanár te xi ja m*gy«iisra meg as izgatott lelkiállapotul k-pcsolatl an előálló, úgyszintén a sebesü\'ésekr.él, valai int a láj-dilnuk kóvetkozt«b:n fellépő emésztési x»v.-rokat. Crile tanár hosszít előadásit nagy figyelemmel kisérték, de egyo\'őro tartózkodóan viselkednek velo szcin<>en. Ugyau*zeii at ulésea ismét kidomboritottik az i sulin-nak, a cukoibaj nemrég fó|í<dez«U iy«»gy-tzerének nagy Jelentőségét és különösön De (,\'lotonno franc a sebésztanár dícsőitotto annak feltalálóját, Hxnting kanadai orvost, akit l\'asteurhot huo.ili ott. A kongresszus, amely három évenként szokta megtartani ülését, o;hatúoxtM, ltogy a legközelebbi ülést 1UZ6-l\'.n K iniban fegja megtartsál és elnökévé Grordano Unáit vál s: tolták meg.
— (Ujabb drágaaágl hullám a berlini élelmiszerpiacon) Berlinből jelentik: M» reggel a berlini központi vásárcsarnokban különösen a gyümölcs- és zöldségfélék drágultak ijesztő mértéiben. Egy font kelkáposztáért 400, sőt 600 milliót kérlek, a gyümö\'cs
fontj* 1*2—1*4 milliárdba keiült. A friss hus ára átlag 14 milliárd. A községi kenyér c\'pója 10 mllliírd, egy liter tej 2.4 milliárd, a brikett 18 milliárdba kerül, a gáikoksz
37.5 m\'HUrdba. Egy font vajért 17 milliárd volt a hivatalos árjegyzés, a zair fo ttj a 14\'/io milliárd, margarin 9.5-11.2 milliárd, egy font fehér száraz bab 3-4 milliárd. A kávé fon\'ja 22-35, kakaó 24-29, cukor 134—14 milliárd márka.
Ujabb részlelek az orosz cári család meggyilkolásáról
Az orosz ctrl család rettenetes végéről Gilliardnak, aí orosz trónörökös volt nevelőjének a párisi „L\'I lustratlon"-ban közzétett cikksorozatából értesült először teljes hitelességgel a világ, Gilli.rd adatalt kiegészítette, később Willo-% a Times volt oroszországi tudósítója s mindkettőjük kutatási!, szavahihető feljegyzései, ugy gondoltuk, teljes pontossággal felderítették a cári család borzalmns legyllkolá-sának részleteit.
At ekater lobu\'gl gyilkosságnak, mint legutóbb kiderült, még mindig vannak ismeretlen és szörnifü adatai. Ezekkel az adatokkal Dietrix tA-bornok szolgál, kinek orosz nyelven Virdivostokban két kötetes n.unkájs j<lent meg. „A cári család és a Romanov ház tagjainak legyil-koiáaa az Uraiban" címmel.
A könyv adatai szxal a borzalmas megállapítással egéazitik ki a gyilkosságnak már Ismert azőrnyü részletei1, hogy mielőtt a -cárnak és hozzátartozóinak holttesteit elégették voln*. a hullák fejét levűg ták és alkoholba téve Moszkv-ba szállították.
Ext az uj adatot a nyomozás kővetke.-ö buonyitékaivel támogatja Dietr\'x tábornok:
Ismeretes, hogy a cári családnak ■x Ipaticff-házban történt iegyilko
láss után a holttesteket teherautóba dobták s a város melletti erdőségbe szállították, ahol elégették őket. Ennél az elégetés! aktusnál egy orvos is részt vett, aki, mlg a töb blek a máglyánál voltak elfoglalva, nem meisxe a tett színhelyétől, ár nyas fa alatt tojást evett és valami oivoil könyvet olvasott. A tojáshéjakat és az orvosi könyv, valamint néhány axovjetujság szét szórt lapjait meg Is találta Dietrix tábornok. Az orvos várt, míg a tü« elég erős lesz, ekkor elvégezte rettenetes munkáját. Sietségében szétvagdalta azok.it a kis platinaláncokat l«, melyek ax áldozatok r.yakán függtek, ezeknek a késsel szé\'vágott darabjait nem messze a fától, a fűbe hajítva, meg Is találták. A i.iáglyi hímujában ugyan-ciak aok apróságot, éksze.-daribo-kat, gombokat találtak a későbbi kututók, rőt az áldozatok ctontjti-ból is néhány darabot. Fo^at azonban egyetlenegyet sem találtak, noha a fog aokkcl keményebb éa nehezebben ég el, mint a löbbl csont darab.
A borzalmas tett vitán a szemtanuk előadása szerint a gyilkosok Golostchokov vezetésével visszatértek a városba. A teherautón hó-ro n vastartályt hoztak vissza ma-gukka\', ezek a vastartályok alkohollal voltak telitve. A levágott fejek úsztak ax alkoholban.
Mianap, julius 19 én késő este, Golostchokov elhagyta Ekaterln-burgot. — Különvonaton utazott Moszkvába, moly csak egy szalon-kocsit vitt magával, ó volt az a külÖofutár, ekirőlaz Ekster iribu\'gba bevonuló fehérek később megállapították a bolsevikiek otthagyott irataiból, hogy a cári család halálának megdönthetetlen bizonyité kát vitte Moszkvába a Tschékának.
Golos\'cSokov három nehéz, durva fehér fából összeró t ládát vitt magával. A ládákra az egész u\'on katonák vigyáztak. Golostchokov azt mondta nekik, hogy tüiérségl ti.kokat viiz a ládákban a Putilov-művek részére.
Miszkvábsn öt n»plg maradt Golostchokov Sperdlovnál, aki a gyilkosságot elrendelte. A Ticheka vezetőinek körében ezalatt több megjegyzést tettek, melyek szerint a cári cialád levágott fejelt rejtik a ládák. A* rgyíV Itcheka-titkár vidáman dörzsölte a kezelt és felkiáltott:
— Most már nicci semmi brj, ha egyszer menekülnünk kell, Amerikába megyünk s ott beléptldij mellett fogjuk mutogatni valamelyik „muilc hallban" a Romanovok fejfii 1
Megjogyzi még Dietrix tábornok, hogy egy Yakimov nevezetű ember, ki az erdőben je!?n volt a hullák elégetésénél a e\'őbb a gyilkosságnál Is, azt mor.dta később nővéré nek, Agafonov Ktpilollnának, hojcy olyan leírhatatlanul borzalmas volt az egész, hogy ő rosszul lett. Az áldozatok közül senki sem v.\'dte magát, cs»k a komornn, akiben a gyilkosok ugyaaciak valami előkelő hölgyet sejtettek. Ez a komorni ide-oda szalrdgált, kiáltozott, ván kosokkal yédte magát. Harminckét seb volt a holttestén.
(x) Hamlsfo^akat, arnuynt,
oiüstöt, brilliánaokat, ármekot, alpacca evőeszközöket és dísztárgyakat a legmagasabb napi árban végzők. — Frled Jór.aef ékszerész, Sugár ut 2. szám (Fő-ut 6s Sugá\' qt ?arok.)
Szarvasmarhák teleltetése
Állattartó, de külőnöien álUi. tenyésztő gazdaságoknak legtöbb körültekintést és sokszor anyzo| nehézséget okozó kérdése az állat, állomány klteleltetése. ^ilamegy« gazdaságai ma nyugodtan teklnte-nsk e szempontból a tél elébe
mert évek óla nem volt vidékünkön\' olyan bőséges éa jóminőségü stá\'ai takarmánytermás, mint ezid\'n.
Ugyanekkor az Alfóldöa, D.-bre cen, Kecskemét környékén a kánikula leperzselte a legelőket én « azálastakarmányok terméamc-r.yi aéjfét is olyan kedvezőtlenül be-fo\'yásolta, hogy az Alföld állattartó és állMneve\'ő gazdái nagy aggodalommal néznek a kőicigá tél elébe.
Különösen érinti ez a kisebb gazdaságokat, amelyek legtöbbsvőr nincsenek abban a helyzetben, hogy gazdasági üzletmenetük veszélyeztetése nélkül a mai magas árakoa szénát vásárolhassanak. Meg In vásárolnának is, az csak mecue vidéken történhetnék, ahol kedve-zőbbek voltak a lakai mánytezmé-sek, ami inrg viszont óriási szá\'ll-tásl költségekkel terholné meg » gazdaságot.
Etek a takarmányozási nebé.-.é-gek indították az Alföld gárd\'it arra, hogy állataikat ntég a tél beállta előtt Inkább eladják, hogy kitegyék állatalkat a tekintés nyomoruságainek. Sokan meg kísérlik, hogy szembenézzenek n-in-den nehé séggel, de ennek na\' gyoa aok esetben lest ez a követ-kezinény*, hogy a tél közepén potom áron lcsmsk kénytelenek eladni állataikat, mert nem bírják azokat tovább tartani.
Az alföldi gazdák elszegényedésük megakadályozása érdekében moit mozgalmat indítottak, hojy állatalkat kiadj ik feles téli ^tartásra olyan gazdáknak, {ítélve gazdaságoknak, aho1, mint vldé künkön Is, n azénatermés bo-nrns még felül is mu\'ja n saját állatállomány téli eltartására azüksés«« mennyiséget.
Egyes dunánlu\'i gazdaságok, Zs-lamegyébsu is a picsái járás ga\'díi érdeklődéssel tekintenek ax alföldi gazdák mozgalma felé, mert igy sokkal rentáblllsabb értékesűlést nyerhetne a Dunántul takarmányfeleslege, mint késfpinzeladis esetén.
Migának Zslamegyének gazdaságaiban sok ezer állatot lehetne feles eltartásra elhelyoznl, amivel nem>ciak üzleti szempontból talnl-nák m:g leghelyesebb számításukat
tskarmánybőiéggel megáldott gazdáink, hanem kötelességet is teljesítenének a nemzetvagyonnol és kényszerhelyzetben lévő gazdatár-aalkkal szemben is.
At illetékes gazdaköröknek keller.e kezébe venni az ügyet, összeköttetésbe lépni az Alföld gaxd«ság-i-val és felhívni a zalai gazdatarsn-dalmát, saját érdekében Is vegyen* részt a mentő munkában. Blzto\'ra vesszük, hogy a vármegyei gtveda-sági egyesületeknek sikerülne kivinni u föfdmlvelésí kormár.y.iál azt, hogy az állatok ezzel kífc"1
íatos szállítását n legmesszebbmenő
kedvezmények tegyék lehetővé Msrt oz állat illomány nemcsak h magánvagyonok Igen jelentős alkatrésze, hanem réazo, hatalmas lésze at Ufyis kifostto\'t agrár Magyarország nemtelvagyonán ik is, amit megmenteni a pusztulástól ma el odáxhatatlan kötelessígc a g»íd«-társadalommal karöltve az .^l\'am-hatalomnak is. (bl)
ZALA! KOZIiöNY
iWT október 26_
Nagy maradék vásár
Singer József
és Társa házában I
Nagykanizsa
Központ-szálló épületében
Nagyobb mennyiségű maradékot sikerült beszereznünk, amelyet mig a készlet tart, rendkívül jutányos árban árusítunk 1
Siffon maradékok pr. mtr.
5850 K-tól feljebb.
Vászon maradékok pr. mtr.
6550 K-tól feljebb.
Zefir maradékok pr. mtr.
7775 K-tól feljebb.
Karton maradékok pr. mtr.
7225 K-tól feljebb.
Kanavász maradékok pr.
mtr. 7450 K-tól feljebb.
140 széles félgyapju női cs férfi szövetek 26500 K-tól feljebb.
Megjelent a vasut-drágulásról szóld rendelet
Budapest, októfcor 25 A Mtgyar kir. Államvasutak igaz gotósága által kidolgozott tervezet aljpjáo a kereskedelemügyi mlnlsz ter az Országos Közlekedésügyi Bizottság és a hazai közgazdasági érdekképviseletek meghallgatása uíán az alább követkeaő emelése ket határozta el:
A személyforgalomban a dijak 60%-kai, a podgyász-vlteldljak 20 % kai, ax áruforgalomban az expresi és gyorsáru 10—10% kai, a teher-áruforgalo nban 10—50% kai emel kedtek.
A rendelet november 1-én lép é\'etbe.
TÖRVÉNYSZÉK.
(§) A jogtalan kilakoltatja — zsarolás. Zsaroláoil vádolva állottak tegnap a nagykanizsai kir törvényazék büntetőtanácsa előtt Brenner Ferenc és fivére Brenner János ciömödérl kovácimesterek, mert a mult év októberében ar. általuk megvett házban lakó Klein
Negyedfélmillió hektoliter az idei bortermés
Az Idrl szőlőtermést három és felmillió hektoliterre becsülik n tavalyi négy és félmillió hektoliterrel szemben. Az Idei szürettel a gazdák mindenütt vártak, mi a jó minő ségre való törekvés jele s mint az eredmény mutatja, a megfelelő minőséget leg\'öbb helyen sikerült ia elérni. Kecskeméten huszonkét százalékos jóminŐségü mustot, Solt-vadkeit 19—24 százaiák, Moór 20— 24 százalékos mustot produkált. A hevesi must 22—23 százalékos. A hó végén szüretelt mustokból kiváló minőséget várnak.
Az árak alakulása a következő: Kecskemét: must és ujbor seprőstől 600—800, Kalocsa 600. Gjön-gyös 800, Szekszár d 600-650, Moór (ó) 1800 -2000, (uj) 500-600, Ba-latonvllágos 1000, Bársonyos 1000 —1200 korona literenként.
A besürltés nem lesz olyan nagymérvű, mint ross* esztendőben lett , volna. Körülbelül 100-150.000 hektoliterre teszik azt a mennyiséget, amit az Idén besűrítenek. .
Toksjhegyalján külföldi siám Iára több azáz mázsa szőlőt vásároltak, q ként 800 koronáért. Az idő változásával aszubor nem sok lesz Tokajhegyolján ez Idén sem.
— 3300 vagon basa ment kl Addig Svájcba. A avájci ga
bonanzállitások rendben tőrténnek. Nagyban megkönnyíti a azálll tások pontos és gyora lebonyolltá sát az, hogy a közélelmezési ml nisztérium 50%-os előleget folyósít azoknak, akiktől az állam gabonát vásárolt és akik a kitűzött terminusnál hamarabb bocsátják a kormány rendelkezésére az árut. Az előleg a napi ár fölött folyósított 50% os prémium és ezt már jelentékeny mennyiségben Igénybe is veszik. A Svájc részére naponként közel 50 vagon búzát indítanak útnak. Bécsig hajón megy az áru, mert ez olcsóbbá teszi a fuvart. Bécsben átrakják vasúti kocsikba és
BícsbŐlBuchsonátszállitjákSvájcba.
Ödön vasúti főraktárnokot, miután cz más lakás hiányában többszöri felmondás után sem költözködö\'.t kl lakásából, egy nap reggelén kicipelték bútorát, holmiját annak minden tiltakozása d»cára. Sőt, hogy a „kllakoltatáa*-nak némi hivatali azlnezete legyen, megkérték Szentgyörgyvölgyi Péter község-bírót és lompos István elöljárót, hogy legyenek jelen a „kilakolta-tás"-nál, amit az illetők jóhiszeműen meg Is tettek. Ezért aztán hivatalos hatalommal való visszaélés vétségeért kerültek ők Is ■ vádlottak padjára Brennerékkel együtt. A mai tárgyaláson mind a négy vádlott jóhiszeműségével véd< kezelt. A sértett Klein Ödön eskü alatt vallotta, hogy vádlottak kiakasztották az ajtót és bútorait, Ingóságait kivitték az udvarra, a bíró és előljáró jelenlétében. A vád és védelem elhangzása után a főtárgyalás! elnök dr. Mutschenbacher Edvln kihirdette a törvényszék Ítéletét, mely szerint Brenner Ferenc és János vádlottakat bűnösöknek moudja ki zsaro\'ás vétségében és
ezéit őket fejenkínt 15-15.000 K
pénzbírságra ítélte, a sértettet kö vcteléeelvel polgári bírósághoz utasítja, Szen\'gTÖrgyvölgyi Péter bírót éa Tompos István elöljárót pedig a Btk. 326 § ának 1. ponlja alapján f.lmonti. A« Ítélet jogerős.
a TŐZSDE HÍREI.
(S.Jil tudósítónk t.l.fonjct.ntés.,)
Délelőtti magánforgalom. I ányzat lanyhulásra hajló. M.gy.r hitel 670, Kőszén 5200, Cukor 310, O.xtrák hitel 120, Államvasút 330, Angol-Magyar 120, Lloyd b.ok IS.
Déli Baixefoglali magún forgalom. A mai magánforgalom egész délelőtt folyamán üzleltfllen volt. Az Ötlettelenséget részben bz.hI mrgyarázzák, hogy . glró lekötötte . tőzsdetagok tevékenységét. A hangulat kedvezőtlen volt. Az arbitrázs értékeket Bícihől kínálják. Koszipénz 3 5°/, Silgó 520-505, Magyar hitel 670-650, Osztrák hitel 115-117, Keres Ledelml bank 1130, Cseh bsnk 21, Pesti H.z.i Elaő 3870, FSId hitei 310, Gsnz\' Danubius 5400, Pegrver 1400, Rimi 100, Cukor 3125, MezőhegyesI 365, Hsisl fa 180, Atl.ntlka 61, Mftr. 370, Borsod Miskolci 110, Első bpestl gőí. 200, Aii.mv.But 350, Délivasut 95, Kő-szén 2400.
Délutáni magánforgalom.
irányzat üzlettelen, hangulat kedvetlen, üzlet necn is fordult elő. Msgyar hitel 660, Osztrák hitel 120, Kereskedelmi b.nk 1100-1200, Pesti Hszsi Első 3800—3900, Kőszén 2400, Sslgó 515, Gsnz Danubius 5400-5450, Ganz villamos 1800, Rima 102, Cukor 3100, Mezőhegyest 370, Államvasút 360, Mftr. 380.
Etti magénforgalom, irányzat lanyha, teljesen üzlettelen. Minden értékben árukinálat jelentkezett. Kötés csak elvétve fordult elő. Árfolyamok: Sslgó 500, Magyar hitel 640-35, Georgia 600, Kőszén 2325—300, Mezőcukor 360, Cukor 2950, Keresk. Bsnk 1100, Osztrák hitel 115, Ganz-Danubius 5250, Urlkányi 1250, Cement 230. Athe-neum 260, Fegyver 1350, Villamos 1700, Kistarcs.l 127, Rima 100, Acél 250, Bpeltl gőzmalom 200,
_5_
1 \'ló 510, Őjtermelő 220, Villányi 60, Szlavónia 83 - 84. Dili vssut 97. Kosztpénz 2-50—2-75 százalék.
Zürichi zárlat l
HolUndU 118.15, *.w-Yotk 62100, London 2411 60, Pirii 3202 50, MlUno 2610 00, Prlj. 1660-00. Rad.peat 0 0300, Zifzíb 66500, Vuid 6 00, Wlsa 0.78 76. Saífla 6S5, O.auU Mtr. 0.8000
A bécal tőzade.
Bécsből jelentik: A mai bécsi ér-léklőzsde megnyitáskor vontatottan indu\'t, A németországi események még mindig lanyhitólsg hatnak a piacra, Megnyitáskor a .nagytételű eladások leszorították az árfolyamokat. A tőzsdeidő további folyamán sem Jelentkezett jivulás, csupán zárlatra élénkült meg a piac. A zárlati árfolyamok a következők: Osztrák hitel 870500, Msgyar Hitel 1615000, Délivasul 202000, Államvasút 828000 Rima 228000, Salgó 1181000, Magyar Hofherr 428000, Kóburg 97900. A korlálpiac záróárfolyamai: Keresk. Bank 1540000, Angol-Magyar Bank 252000, Adria 905000, Gjtmann 1380000, Egyesűit fa 700000, Hasai fa 390000, Szlavónia 170000, Magyar Alt. K&jzén 5500000, Urikányi 3080000, Győri Vagon 208000, Horvát Cukor.-i870000, M.gyar Cukor C920000. Spódium 425000, Lichtig 30000, Győri Olaj 175000
Kötött gyermek garnitúrák,
Kötött női kabátok, N5l, férfi és gyermekharlinyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerli bírkeztyük óriási választékban
Fő-ut 11. Telefon 221.
_>»)«,
135 széles tiszta gyapjú női kabát velour-kelmék 58500 K-tól feljebb.
Nagy választék:
Mindennemű berlini vallás tejkendőkben.
Szövöpamut és uövöcérna legnagyobb gyári raktára I
Pontos kiszolgálás 1
KÖZGAZDASÁG.
IEUEI INGYEN
MIK
EGY NAPON ÍI
SL HARISNYÁT
október hő 15-t6l november hó 15-ig
November 18-én
Jelenik meg azon lóságban, hogy melyik napon.
Ortsie mag lakit a blokkját,
mart anaak .Itantb.n vlaaxa-kapja a harisnyáért tlsat.tt
t.tJ.S ÖSSIOfl.t I
ZALAI KOZL.ONY
1923. oldAh,,
< A devlia-Mzoont hlvalalos árfolyamai
Valuták
Deuliik
N*j«f ton ({MS AmiUidsm -s }o-r;o
Atiiiol /TH rSjoc-iiíoo DokMMl
Lcva iN«M }4lO )*io
Dolllr 1 74C1>* ICJC\'O KniikiAnU »9!o>jroo
t\'ilBcia ír. ll«J «»>! l.coduo i^rcoo-iHOO
M.rk. occ«n Derltn O\'OXOO-J
Llr» Olnuclfi •»? 5JJ
Ouli. kor. Wrls lljt-mí
t\'<\\> Itahk I..IO-I./J >:}6:«
Ul •>♦•111 Slockliolm J.\'IO 5« O
J &•-«» Sv*j< J«J"-JJ7<»
Sr*<« 1\'»nk »»»•\'«»
Kc>rpn« .IÍD»r s>6 »jo f.»öll» min
Ft«ik diuli /íyib iji « i
1 «nO«l m«rl « »CO l\'O N^tV. • JlV tojco
ll.ll.SD.1l k»i ói V»nO liO-lJO
A magyar korona külföldi Jogyxésel.
Zi\'u\'chl .... 300
Prága.....18\\
Berlin.....350
liéci (d viza) . . 382
B-CJ (effektív K) . 248
305 18\'/. 350 382 242
A mai terménytőzsdén c for
galom csak sxülc keretek körött mozgott, K mslmok mintegy 2400 q-t vásároltak. — A t r rmínyelt kek jrlaca cicr.dca. Árpában nem volt üilct. Az iíruí i:■ jSijjin változatlanok.
boia (TUaavIdíVJ) uj G30GC—ftiJSCO, igy, b 02600 02500 io» C0C.0 i-2f\'00 lakarmáafii; • CHOCO-SOGOaiíI 726UO-7SOO 64200-69200 l.og.ri M0X— 67000, repce 1YOOOÜ, kc.j[-: 3Ű500 —37500, kól.a 77500-80000
M. T. I. magrfDjelentéae n termény piacról. Kis forgalom melleit az irányzat váitorotlsn. Bura
bpeail pirit ásh.n 945—955. Dun.n-tul 880 -90. Ro»s Budapesten 620 -630. Ejyibbvidíken 580-590. Sörirpa 710—720. ThkarraánjArpa 610-620. Zsb 620- 630. Tengeri 600-610.
Lfsxtplac. Dara 17ÖÍ—1800. 00 á. 1600—1700, 0 i. 1500-1600, 2 es 1350-1450 50 6 ot 850 - 950, korpa 330—360,75 százalékos rora-liszt 650—750.
Takarmány vásár. Felhőztél 207-szakér rn 2465 q Öss7(ulybsp. Réti szén* I. rendű 36— 40000. II. rendQ 26 -35000. III rendÓ 15— 25000. Nidlalc.rminy »6ld, szíraz 10—14000. Mukswéifa 33 - 44000. Lucero-i szén. 45 — 52000. Zshc. bükköny\' 42000. Taki.rmái,yr<p. 13-18CÖ0. Aloniaialma 14—20000. Z\'uppazalms 22500. Eyy kéva xsupp 900—1000 korona.
Budapesti állatvásár. Marba bue L r. egéazben 6—8000, hálulis
7200-8200, eleje 5800 -7400, II. r. égiszben 5 - 5600, hálu\'ja 6-6800, \'leje 4200- 4600. Növendék marba I. r. 4600-5000, caontoznl való 3500—4000, borjú (ölött bitben) 9400-9600, jub I. 5—6000. Kész-tot : N.\'aymarba 68, ciadós 44, növendék muha 12, eladás 8, borjú
25, eladás 12, birka 160-180. Marhabőr 7—7500. A vásár lanyha volt.
Sertésvásár. Felhajtás 1400, elkelt 500, könnyű aerléa 8300— 8700, kő tép 8800—9000,1. r. 9300— 9400, zsir 12000, szalonna 10500, lehúzott hu. 9500—600, szalonnás félsertés 10600—11000. A vásár lanyha volt.
FarencvárosI sertésvásár. Felhajtás 1050 drb. Arak : Zslrser-tés fiatal könnyű 7800—900, nehéz 8800—9350. A vásár vontatott volt.
KószcrkMatí : zeérl Póach Géza. Fetalós sserknztó: Sztrokay Kálmán. Tár*mrk»szl6: Benőitek Rezsó. Kúiiil Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat.
A TŐZSDE
uyltásl és záró árfolyamai, valamint a valuta és gabona hivatalos tájékoztató árai megtekinthetők lapunk kiadóhivatalának Fő ut 13. szám alatti klrakatábuu.
Győződjön meg
pogáuyvárl boraim finom italáról. Egy liter 860 koronától kezdve.
Egy bu\'álin 630 korona.
Bodega reggel 8-tól este 9-lg nyitva.
BRUNCSICS JÓZSEF
faszer-, nemije- íj ejreiuuJiíutl cikkek kercJ-kedésc Sugtr-ut 93. Telefon 2-10.
apróhirdetések
Minden «*6 100 korona, vn»t»K«bb bclOvet 100 korona. AlUst keresőknek Í0 axáinlík eiigcUinfajr. V»»dr- és fliiiicpnapoUon 100 n4»lék IcUr. Legkisebb hlrJcKi 10 siO.
I\'U(«>. liloiea. 7 «• J d«l» brt(*\\. I6l6nbfe« n«E>»\'Cz l«,f»iU» hordok t% Ildik cUd«k. Cin * klsd^bso.
(lj«rntFkl«l*n hiiupl/ Verte ut|\'Ca hutonx\'iil uOÍ K tooyhlvsl, í itllitn JtivOl mik,; cl ítáiíci. Clm k Visdötsn. sJ97
jn.
££ asztali bor
literenkint 900 kor-j/ia Sálrán József, Magyar utca 74. szám.
U. Itt I\' sséna és burgondl répa oltdó. Telefon : 335.
M<kvttc!it rgj tiltl-s laéuctil
Conveu«<6« Ácsot ktfes a »»UI.-Tltíl JarsV elsejei UMf-íssel. a. p. P»i»». 8fc>i
Juraprr rnniu(..k ss újih. iilr.<kl-«ti
I«|.*r.l baion\'6 DUn l\'itt jj tre*. r,fl», loriaUs/ muril»iit»«<«, WHmivt«l«Vollt t/kicm, t lomMJ 10 trta lO^.ldOa £>Uoflatul LtrS uc tlny iftoya ie^lriC /Irt » lUdetarital la-
KoreiRrk 2 v*z> j uoili Uklit cui\'.cc k>o>h» tuiidátac iiulai fcinttwinr.il. «</ r>4iten rr.<,l-
n»rviM<« Jil.dO (jtn nei>(j 10:U, <>kfc»itUt. Cim i
r. t l.i.ló Uáiu i(Cc*t. «Ud4 Si.M AoiaJ ,p<lti-
Nagykanizsai Takarékpénztár
vételét Ismét megkszdtük.
Nagykanizsai Bank-egyeiület ét Délzalai Takarékpénztár
elévéto i jogot vmunk.
Bármily Distegel heti koizt alakjában legelőnyösebben tyűmiJItsíitelUnk.
Grosz és Társa
bank- és tfixsdeblxománypsok Sugár-ut 1. I. e. Telefon 321.
ÚJSÁGKIHORDÓK
reggeli órákra fel-vétetnok lapunk kiadóhiyatelában
FŐ-UT13.JZÍÍM ALATT
Olcsón és iéS vásároShaf)
KflUFMAHN MANÓ —„ fí„SZERECSEHHE2"
Siikoszotuk, menyasszonyi koszorúk fátyolok, férfi, n i kdtült kabitok, keaztyük, hitit- | ny*k, •tőernyék, börör.dök, ímlapok nagy választékban és ol sóa k*ph»t k. Összes sxabókolléUek legolcaóbbon kaphatók
nyoihotó «z ujonn i)
XI m. kr. o>2tályiorsj.Uékban.
Sieroncsessámok kn(liatók
MILHOFFER KÖLMÍÍN
(éeiAru.ilánlt S.|<
Csenjtry-ul 7. Rapoch-hái, tb\'djzlnt.
Huzái 1923. nov. 14. «< 16.
UNDERWOOO
i<ógép vállalat helyi képvi«eletet átvet tem, s felkérem az isóíiépvásárlókat hogy blrslomnml forduljanak hozzim. 9jí 1
Polgír Manó Nagykanizsa, Xazlnay u. 11
Valódi angol
LUGKŐ
garantált 130-os
nsgyban és ki-csinybín kapható
H1RSCH ÉS SZEGŐ CÉGNÉL
FRISS TEHÉN TÚRÓT
cnindon iaenny;ségbon napi érőn vesz a
VASMEGYEI TEJÉRTÉKESITŐ R.-T.
izombalhely !ío,
Tölgy, dl6, cseresznye, bUkh, hárs stb.
rönkfákat ás erdőket
legjobb áron vás£io\'> u
Budapest, IX., Csont-utca 1.
£ta dó blrloUok:
épü!c:«kkd SoiiionyniCjiv-ibíii, 4 hol>la«! biitoV íotnogyDu^lcu épü\'et nélkül, ny íto\'d fi>ld Somoí-.yban, lii ho3d (t\'HJ Za\'amegyélion, l(i h"Jd fóld Somo^jmegyéiun, 14 hold szőtlőb\'r.to\'i (pj\'K-tckkoi \'/•I. megyebeli, Ehdö héxak: 3, 4, V 0 szdu ládi házak kerttel és kort nc«kiil :.«• ben bokoltözheb\'k, a vá.os kül\'uilvz.0 u\'c-üban. l\'óvebb folv.l gosilúst nyu^t;
SZANTÓ Vilmos
lngntliiiirorx>li»l liotlAJn
Deák-tér 4. sx. Telefon 3-22.
zabol, árpát és tengerit
vásfcoluok leomagosabb onf. .ucn
bármilyen mennyiiécKti napi kr ^ alatt szí 111 unk.
Zalauérmegve! Szövetkezeti áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
84rc«0}cUn: Tutur*. t<J«?cm»il«i III.
LEVELPgPIRÜ
mappákban és őobozofcban
Toilettepapirok
a legnagyobb udlasztékbon
FíschelFtilö^Fíéai
papIrAruh&sálian
NAGYKANIZSÁN
Viroshúz palota.
.gí.i.ígoa aiiras válogatott mtní.ógb.n vagonrakomínyfan sxonasli, eaotlag kéaöbbl ..Ulttisra visirolok.
Pollák M. Emil kereskedő,
Telefon.aximok 195. 6« ISI. _ Távirati dm i Termóny.
»«" Közvctltökel clIiazok.
OU3TTNER M
) XVUZ3UIO.XKZXI-X TZU^LNIWKKia.0 »,
Teiefnn: NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-ÜTCA 17. Telefon:
»J .a >»—«*> la^wk. TalusUI
ts^io^oll. hihu; u hum.wu1uí \' \' _ u.ct. íy
WW^ ---- TtllAUM Don«
>8 r»ktSi»*
Nyomatott s NagyStsuiMsi Nyomda éa LspXI.dó Villást könyvnyomUÍJában, N\'a^W
&Sm fira korona, vasftr- éj ünnepnap 300 korona.
Ke"-péniIci
Lí""=ni„„ " ~"Uan»SB. 1923. október 27. Szombat
\' -Z\'hi Közi,
Múzeum
244 szám.
zlcinj"
Uudapes,
POLITIKAI NAPILAP
»l trt: íjfy liAr« 5000 koron n. • hwtó Ahkor-kftl\'.*.>«. dohány ÁruiUbm
fi baSsse
Hosszú hetek éta nyomolt a hangulat a tőzsdén és a tőzsde körül s ez a lemondó, reményvesztett hangulat most már át-lerjedt az egész országra. Balsse van, lassú és fokozódó lemorzsolódása a tőzsdei értékeknek és ennek, a néma háborúnak mostmár \'számos élet és egzisztencia eselt áldozatul.
Oszkezdetig — ahogy köznyelven mondják — kifogástalanul jó volt a tő.sde. Szerény számítással és reális értékbázisokkal m;ndenki megtalálta llt a maga számítását, mert kisebb Ingadozások\'.ól eltekintve általános és jótékony hausse árasztotta szét az országba a pénz tömegen. Egyszerre azonban megállott cz a folyamat és az értékek meglepetésszerüieg vissza fpjlódiek. Az emberek kilencven százaléka azt hitte, hegy a baisse felülkerekedése esek rövid ideig tarthat.
Csalódtak ... A baisse, — mint az mostmár bebizonyosodott, — végzetszerű következetességgel lett úrrá az értékek minden piacán és természetes következményeképpen megteremtene a kisebb egzisztenciák kritikus hclyzelét és a tulhajiolt. spekuláció végzetét,
A kontremln — hu időlegesen is — de győzőit. Győzött a legszilárdabb gazdasági hely-ze\', a mozdulatlan, sít javuló koronaárfolyam és a pénzbőség ellenére Is. A kontremln mesteri betörése sok könnyű egzisz-ler.ciát tett tönkre és hetek óta u9y a budapesti, mint a vidéki rendőrségeknél számtalan feljelentést teltek olyan lőzsdebl-zományosok ellen, akik a balsse következtében nem tudtak elszámolni a reájukblzo\'.t értékek-
Szerdán délután jelentette sgy budapesti díiulánl l?p, hogy aznap n,ár csendes napja Vojt a főkapitányságnak, mert egyet lenegy tőzsdtbizományos ellen sem t\'ttek feljelentést. Ez a különös s-.ünet azonban nem
jelentette egyben a tőzsde megjavulást, hanem azt, hogy a lulhsjiolt spekuláció hísel mái, Vcsaknem kivétel nélkül horogra kerültek.
Bizonyos* azonban az Is. hogy a balsse emellett a .tisztító\' munkája mellen nagy csapást mért a klsegziszlencláknak arra a tömegeire, melyek klstókélk gyümölcsöztetése céljából a legszolidabb lózsdel játékokba fogtak. A kontremln ezeken a kls-tőkékkel érdekel; egzisztenciákon kereszlüi az egész magyar gazdasági életre r.agy megpróbáltatás! hozotl, megakasztotta ugyszól ván a giedaságl élet vérkeringésé! és komoly válság elé állította azokat a rétegeket, melyek létezésük és fejlődésük gyöke, relt a jó tőzsdében lelték fel. A pesti mulatók, a szabó és cl|icszüzleiek, a cukrászdák, a szinházak 4s^parfumerl\'\'k pangásán kívül megbetegedett az egész produktív ipar is, ellany hull a kereskedelem élete és mindenen úrrá lett a bizonytalanság. Pedig közgazdasági okai nincsenek a baissenek, de vannak nagy mírtékü közgazda sági következményei, s ezek e következmények most már kez denek elviselhetetlenné válni.
A helyzet teljes felismerése vezetíe a kormányt akkor, amidőn az uj deviza, endeletlel lé nyeges könnyebbségeket te!l a deviza és vJutacilálás érdoké ben Uayar.csak a helyes belátás vezette a nagybankokai is — amelyek éppúgy érzik a baisse értékrontását, mini a gyönge kezek — hogy megbeszéljék a kontremln letörésének módozatait, A balsse tervszerű elsöprése tehát elhatározolI dolog és mostmár — ha bizonyos jelek még a kontremln erősségi! Is bizonyítják — útban van a hausse, hogy végre reális alapon szanálja a tőzsde életét és meghozza azokat az érték -nyereségeket, amelyeket a kortremin minden komoly Indok nélkül a baisse fegyverével macának elorzc-tt.
Hárcsmsaázh&jxssofösra mérsékelik
a lakbéremelés szorzószámát
A ma éiieli minisztertanács dönt a drágasági bizottság módosításairól
Budapest, októb-:r 2C.
A nemzetgyűlés; dr<fg«;s£gi bizott siga ma délután folytatta tovább tárgyalásait. A napirend előtti fel Vólalások után a részletes tárgya-Iáira tértek át.
Az első öt szakis1 változatlanul fogadták el. A 6 ik izakssznál Ras say K-íroly azt indítványozza, hovy oly értelem- er: intézkedjenek,- hogy Ivkiscsere esetén, ha valamelyik hsiztubjdonoa nem járul hozze a cseréhez, a Inkáshivatalnbk Irgyori hozzászólási joga. A főbérlő, -ki a ltkást átveszi, köteleztessék arn»t h >gy az albérlőt is vegye át, v*gy neki ugyanolyan iak£ai.
Senkit sem lehat hajléktalanná tenni
l^ass Jóiscf r:bben a formában nem járul hozzá, mórt az albérlőnek nem lehet több joga mint a föbérlőnek. Biztosítja a birot\'sígot arról, h"így nem enged senkit haj lék tahin ná tenni. Módoaitnni lehtt a rendeletet ugy, hogy áz "uj béríő legalább 15 napi felmondást tartozzék engedélyezni nz albérlőnek.
Tehit ennél több is lehet a felmondást Idő.
Ezután Szabó József és Farkas I nre szólalnak fel. Kívánják, hogy továbbra is az alaprendelet inté/. kedlscí maradjanak érvényben. Vass József ehhez hozzíjirult.
A 10. azakasznál Hermann Mikoa kérte a hétszerea szorzószám le szállítását.
l^ass Józstf hozzájárult ahho?, hogy vitás esetekben u bíróság döotíön és hogy a rendeletben kimondják, hogy cz a szerződéses megállapodást no érintse.
A htiromszázazoroa azorzószrfm
Peyer Károly indítványozza, hogy a béremeléssel foglalkozó psragrafu sokat együttesen tárgyalják. Vass Józs.\'f ezt ez indítványt nem fogadja cl. A rendelettervezetben kontemplált háromszázhatvjnszorcs emelés helyett hajlandó háromszáz szoros szorzószámot alkalmazni Eb bői azázhuszszoros. emelés tulajdon kípen levonandó, mert az a köz üzemi dijak emelését jelenti. A házbéremelés tehát tulnjdonképen csík száznyolcvanszoros lesz. Ez azt jelenti, hogy h novemberre megállapított cs jelenlegi rendelet alapján érvényben lévő bérösszeget négy és félszeresére fogják emelni. Hsj-
landó a félszázalék emelést elengedni. Etzel szemben n korona zuhznás* folytán a hétszeres emelés is indokolt volna. A bératokulást a következő adatok azem\'.éhe-tik:
A rendelet alapján a november l-l háibír volna tízszeres közüzemi pótlék éa negyvenszeres béremelés, azaz ötvenszeres emelés. A most kibociátandó rencjelet alapján a kö\'üzemi pótlékot százhuszszo-ro»ra emelnék, ezzel szemben nem esnék adó alá. A tiszta házbért száz hol vanszoros^a emeli, ehhez járul & házbér 25%-át kitevő kincstári haszonrészesedés, mely ujabb 40 szerea emelésnek felel mej?. öiz-ozesen t< hát az összlakbér 320 szo• rosát kellene fizetni noxJ&ibcr 1 én. A 20% ru emstikus emelést hajlandó fabruír hóra J0*U kai mérsékelni. Kijelenti, hogy o rendelet értelmében 1926. novembsr 1 én lép életbe a szabad forgalom, de kívánja, hegy ekkor az összes lakájokat átadják a szabid forgalom-nak. Az üzletek tekintetében két csoportot állapit meg. Nagyüzletek-né l/s szabadforg .Imát akkorra tervezi, ml\'cor az üdelbérek elérik az arnnyparilts felét. Kisüzleteknél a azabadforgalom a lakosokkal egy-időbrn, a/az 1926. november l én lépne életbe.
Szünet utón
Eiután a bizottság szünetet tartett n miniszter által javasolt ujabb szakkstok mcpfognlmnzása cíljából. Síünct után Peyer Károly azt ki-vánji, hogy 1926. nov. l-re szn-badi\'sák fel egyszerre a lakásokat. Szabó József csak 210 szeres emelést tart jogosnak. Biró Pál kéri, hogy a februiírl házbcrnegyednél még a 10% os emelést Is engedjék el.
Vass József bejelenti, hogy a miniszter tanács előtt ezt nz álláspontot fogjs képviselni. Farkas István ragaszkodik ahho7, hogy 1924. m-ijus 1 ig halasszák el a házbéremelésról szóló tanácskozást. Platthy György kéri a minisztert, hogy vegye rá a pénzügyminisztert, hogy a folyó évi novemberi bér után fizetendő rdót szintén részletekben fizethessék. Kúss József kijelenti, hogy készséggel fogja ezt a minisztertanács előtt képviselni.
A bűottság ülése 9 órakor ért véget.
t
ZALAI KÖZLÖNY
ím. október 27.
A* egységes párt uógrádvár-megyel nagygyűlése
Vaaárnap délelőtt tartja Szci-tovszky Bél*, a nemzetgyűlés elnöke kerülete székhelyén, Balcssa-gyaimaton, beszámolóját, amellyel kapciolatban megalakul ■ nógrádvármegyei egységes párt Is. Ez a beszácno\'ó gyűlés méretei és Nóg-rádvármegye lakosságának lelkes érdeklődése következtében országos jelentőségűnek ígérkezik, már csak ■zért ia, mert azon Bethlen litván gróf miniszterelnök is megjelenik Rakovszky Iván belügyminiszter, Vas^ Jó-icf népjóléti miniszter éa Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter kíséretében. A nemzetgyűlés tagjai közül a nagygyűlésén való részvételre eddig jelentkeztek : Mayer János, az egységes párt elnöke, Almássu László ügyvezető alelnök, Bitó Pál, Barthos Jánoa, Erdőhegyi Lajos, Görgey István, Hajós Kálmán, Hcdry Lőrinc, Ko vács Nagy Sándor, Krakker Kálmán, Kohut Adorján, Kuna P. András, Mikovényi Jenő, Prónay György báró, sokorópátkai Szabó litván, Szabóky Jenő, Teleki Tibor gróf és lemesváry Imre. Valószínű, nogy ez a névsor az indulásig még bővülni fog, mert a jelentkezések még tartanak.
A kormány tagjai és a képviselők egyrésze autón, vasárnap reg-gel indulnak Balassagyarmatra, Az autók a peati Lánchídfőnél gyülekeznek, éa az indulás onnan fog megtörténni. A képviselők egy kisebb csoportja a nyugati pályaudvarról szombaton délután 4 óra 20 perckor induló vonattal utazik Balassagyarmatra.
A minisztertanács
Budapestről jelentik: A drágasági bizottság ülése után a kormány tagjai Bethlen Utván gróf elnöklésévei minisztertanácsot tartanak s ezen történik megállapodás a lakásrendelet végleges szö vege iránt is. Ugyancsak a mai minisztertanács foglalkozik a KANSz memorandumával is a köztisztviselők novemberi Jizetéseit illetően.
A minisztertanács egyébként tárgyalni fogja a földreform-novellát la az egységes párt legutóbbi értekezletein elfogadott módosítási javaslatok figyelembe vételével.
A franciák és belgák támogatják a szeparatista mozgalmat
elszakadási
Berlin, október 20
A kancellár a vesztfáliai Hagcn-ban beszédet tartott Stresemann kormányralépéae óta még sohasem nyilatkozott olyan éles hangon a francia politika romboló következ-ményeirŐ1, mint ebben a beszédében. Különös éleaaéggel nyilatkozott a kancellár a franciáknak arról
a követeléséről, ho^y Németország a rajnai vasutakat tökéletesen a francia belga admioisjtrációni.k en- ,-állj\' gedje át. A legélesebb hangon jelentette ki Stresemann, hogy Németorsvág erről az inszinuáció-ról hallani sem akar.
Ugyancsak kemény hangon Ítélte el ■ kancellár azt a tényt, hogy a jrancia és a belga megszálló csapatok immár nyilt támogatásban részesítik a rajnai szeparalisiákat.
A német kormány tiltakozni ké síül diplomáciai uton valamennyi anisnt hatalomnál nz ellen a tárz.o gatás ellen, amelyben a francia és belga csapatok a szeparatista bandákat részesítik.
Kétségtelen, hogy a kancellár beszéde határozott közeledési mutat a jobboldal jelé.
Ennek következtében az u benyomás, amit a beszéd keltelt, különösen nacionalista körölihcn sokkal kedveiőbb, mint a baloldali radikális kötökben. A nacionalisták főképp azért vannak mrgeié-gedve, nr>rt Stresemann kijelentette beszédében, hogy reménye s cerint a Bijororozág és n birodalom közt fölojerült véleménykülönbség a legrövidebb idfrn belül, már a legközelebbi napokban véget ér s az egész „tévedés" — ezzel a szóval fejezta ki magát a kancellár — immár c múlté lesz.
francia tábornok, az mozgalom irányítója, erre nem mu tatkozott hajlandónak, mire a szocialisták megvonták támogatásukat a mozgalomtól. Ezzel szemben fi pfalzi parasztszövetség, mely a né met nemzeti párthoz tartozik, hozzájárul a Bajorországtól és n biro dalomtól való elszakadáihoz.
Müncheni jelentés szerint de Metz froncia tábornok ma délután ki-ki Steyerben tz nulonóm pfalzi köztársaságot.
A pfulzi összes pártok vezéreit, a szakszervezetek vezetőségét, n kereskedelmi és ipari érdekeltségeket ma délutánra gyűlésre hivta össze de Metz tábornok, iskl javasolni fogja a pfalzi köztársaság kikiáltását. A francia tábornok el van határozva urra, hogy a gyűlés többségének ellenkező véleménye esetén is keresztülvlszi a pfalzi köz-társasig kikiáltását és a Bajorországtól, valamint a német birodalomtól való elszakitását.
Pfalz elszakadása
Berlinből jelentik: Pfaizbon a helyzet tisztázatlan. Attól tartanak, hogy a franciák beavatkoznak az ek/akadás kierőszakolása céljából. A pfalzi szociáldemokraták a B>-jorországtól való elszakadás mellett foglaltak állást, de c«*k azzal a feltétellel, hogy az elszakadáskor hangsúlyozni fogják a német birodalomhoz való ragaszkodást DeMelz
Az osztrák kancellár közvetít Németország és Franciaország közt
Bécsből jelentik : Seipel szövetségi kancellár és Stresemann kancellár között találkozás készül. Arról van szó, hogy Seipel kancellár vállalkozik a közvetítő szerepére Németország és Franciaország között. Már n tavasszal tervezte ezt cs a mos tani találkozáson a két kancellár a közvetítés módját akarja egymással megbeszélni. Seipel kaccallár elvileg mór késznek nyilatkozott a közvetítésre, de a találkozást kétszer is el kellett halasztani. Legutoljára a mult hét derekára volt tervezve az összejövetel, amikor Seiprl kancellár Vorarlbcrgben tartózkodott, de akkor a német kancellár nem szabadulhatott el Berlinből, mert éppen abban az időben tette meg a párizsi német ügyvivő a diplomáciai lépést a francin kormánynál és Stressmann meg akarta várni ennek a kísérletnek az eredményét. Tekintettel arra, hogy ez a lépés sikertelennek bizonyult, ismét előtérbe került a két kancellár találkozása.
A főváros alkalmazottai versengnek a B-listáért
A végkielégítés milliói min. denkit csábítanak
Budapest, oktúbar ÍA
A létszámcíökkentésről szóló tör* vény tudvalevőleg a fővárost Is kötelezi arra, hogy alkalmazottai közül 20 százalékot az előirt fel-tételek mellett záros határidőn belül elbocsásson. A fővárosnak 12 ezer alkalmazottja közül most kettőezernégyszáznak kell felmondani. A létszámcsökkentés kitér-jrd a közigazgatási szakon kívül a tanügyi személyzetre, sőt sz üzemi alkalmazottakra és munkásokra is.
A létszámciökkentés első híre mgy izgalmat váltolt ki a fővárosi alkalmazottak körében. Nyomban megindultak a különböző irányú protektor keresések és a tanács tagj»it számos oldalról kérték fel, hogy bizoryos tistviselők megtertása érdekében mindent kövessenek el, nehogy az illetők a B listára kerüljenek. Amikor azután a létszámcsökkentés feltételei nyilvánosságra kerültek, egyszeriben elült az addig felszínen lévő általános izgalom. Kiderült ugyanis, hogy a törvény értelmében minden felmondóttnak nyo\'c hónapos fizetéses szabadságot és ■ szolgálati évek szerint változó 12—60-szoros h»vi fizetést kell végkielégítés cimén adni, ami a felemelt icÖztlaztviselŐi illetmények mellett jelentős milliókat tesr. ki.
A főváros elnöki ügyosztályában teljes apparátussal dolgoznak a leendő B-Ustások kiválogatásán. Ex a munka annál is inkább sürgős, mert a törvény értelmében október 31 lg kell eszközölni a felmondásokat. A munka lefolytatását most erősen megnehezili a protektorok tömeges kilincselése, akik pártjogoltjaikat akarják elhelyezni az clbocsájtandók listáján. Maguk a tisztviselők és alkalmazottak is sürü egymásutánban jelentkeznek uz elnöki ügyosztályban és bejelentik, hogy örömmel hajlandók az elbocsátás jeltételei alapján kilépni a városi szolgálatból.
A B-listára való igénylések száma mr« már oly nagyméretűvé vált, hogy ■ jelentkezettek száma lény«\'
Linka
A ,Zalai Közlöny* cxcicii icp.énye lrU: Péterig Tamás
Hát lehet Mündtc Mariéval haragban lenni ? Lehet rá haragudni ? öt csak szeretni lehet, liftrom legény halt meg érette, de azok nem haragudtak Én iáttnm kettőit az utolsó percéig. Cssk imádták a szép Marié gyönyörű\' szemeit és meghaltuk boldogan.
— Gyávák voltak!
. De ha hem szerette őket Marié! / Mit Whctiok ? A szerelmet erőszakkal nem iehet elvenni, koldulni pedig nem szokás. Én is, meghalok bátyám, ha Maric kosarat talál adni nekem. Holnap mftr nem ólcfc! . . .
— Kosarat ?*Nekem és a Répának kossrat merészeirte adni? Soha sem járt még két olyan vendég a vén Tógyer házában, mint ma lesz Dimitru 1
— A pópa? . . . csodálkozott Juhász.
. — Igen. A pópa ma velem jön kikérni a leányt l
Dimiiru suttogva szólott Jankuhoz:
— Hiszen azt beszélik, hogy
Mundre M*rie éppen « pópa lánya, csak nem lehet rábizonyítani . . .
— Annál inkább kötelessége eljönni és kell, hogy ott legyed r gyermek kikérésén. A siker bizonyos, hanem Dimitru, nekem mindezek előliegv liorr oly szavam volna hozzád.
— Meghallgató n bálvám ! — szolt botdog juhász 6s arcáníl leragyogott
az öröm.
— Tudsz-e te vigyázni a más ember jószágára ?
— Ha eddig tudtam, miért ne. tudnék most, mikor erős segítségem van! — aztán oda szólott a lepihent farkashoz, mintha veszély vo!na :
— Baj van Pazsura 11 . . .
A farkas bőszült fenevad módjára ugrott a gazdája felé. Fejé: magasra crrcltc, szemei villogva keresték az ellenséget, a támadót. Megcsatogtatta veszedelmes fogait és horkolva nézett előre. Szép, - fényes szőre felborzolódott a nyakán hátáig.
— Látod, bátyám ? — magyarázta a Dimitru — meg tudom ón őrizni a más nyáját is, magamét is. Hatalmas segítségem vagyon, mert csak egy intésembo kerül és kiszakítja a torkodat. Hát ínég Morgót mellette látnád ? Megvédelmeznek ezek
I mindent. Csendesülj Pazsura!,
kezdte mcgnyugtutni a farkast — ne haragudj Pazsura! . . .
Janku Ábrahám megvárta, r.mig b bősz farkas egészen !e nem csillapodott és csxk azután beszólt tovább. Pazsura heves indulatai pedig lassan hagyták el a szelidiiett vadai. Elébb az égnek álló hosszú szőre ereszkedett le az óramutató lassúságával. Ellapult a boriicssAgn mind a nyakáról, mind a hátáról. -Azután a szeme villogása vcsziJetl szikrákat szóró fényéből, míg nagy későre alábocsij\'.oda szép fejót ós a Dimitru szüntelen simogatására, csillapítására elhagyta fenyegető állását.
Janku akkor sem akart előbb szólani, várt, amig Dimitru megkezdi a beszédet, nehogy megjárja a Pa-zsurával.
— Elhiszed, nogy meg tudom védelmezni, amit rám biznak bátyám?
— Nagyon erös támogatóid vannak ...
— Most beszélhetsz bátran.
— Nekem is ilyen pásztor kell, Dimitru. De elébb megteszem a ki-vánságomat, hogy to is meg tudj felelni az én kérésemnek. Tudod, egyik kéz a másikat mossa. Amit
tehetek, megteszek és to bizonyosan kevesebb fáradsággal fogod teljesíteni az én óhajtásomat
— Amit lehet, mindent kérj bátyám, csak Mario legyen az enyém, akit szeretek.
— Várj m;g itt minket, amig visszakerülünk Dimitru. A Mundre Marié lakását tudni fogja a pópa. Te ne türelmetlenkedj, ne lüoőűj azon, hogy tied lesz c a szép Maric. Az már az 6n dolgom, hanem gondolj ki egy helyet a havason, ahol egy éppen olyan szép virágot, mint Mundre Mario, meg tudj őrizni. D; Ugy kell vigyázni rá, mint a szemed fényére, Dimitru. Nyugodt lehetsz, csak ennyit kívánok tőled viszonzásul.
— Ez nem sok bátyám.
— Vajh, mit mondok! Talán több a többnél I
— OJa élő állat nem közeledhet, mert a farkasomat állítom ajtóőrizó-nek. Tudom csúfot lát, akárki fin. Aztán a szép Marié szintén őri^pt-való portéka, bátyám. «Ttf ezt -pompásan kigondoltad a boldog\'ságra. • •
Janku Ábrahám kezet szorilolt Dimitruval.
(Folyt, köv.)
1923. október 27._
gts*n túlhaladja az előirt 20 százalékot. Az elnöki ügyosztály éppen ezért azt az előterjesztést tette a polgármesternek, hogy érvényesítek a hivatalban való visszatartás jogát, amelyet a létszámcsökkentési tőrvény megenged. Értesülésünk szerint a polgármester megvárj i a jclentkezéiek lezárásét és azután a tanács fog dönteni, hogy m-|yik tisztviselőkkel szemben érvényesítsék » visszatartás jogát. Az elbocsátaodók névsorát október 30 án fogják közhírré tenni, akik aiután megkezdik a fizetéses sza-• badságot.__
HÍREK.
— (Naptár) Okt. 27. St«b. vt.
— (Időjárás) Nyugatról nagyobbodó fe\'hőzettel enyhe éi esőre hajló idő várható.
— (Személy^ hírek) Dr. Tará-nyi F<renc főispán több heti külföldi tartózkodásra utazott. — Dr. Kenedy Imre táblabíró, klr. törvényszéki tanácselnök Bud:p?atre utazott. — Maschler litván posta- éa távirdafőfelügyclő, n kanizaal 1. s/ámu postahivatal főnökhelyetteae visszaérkezett négy heti szcbadsá-gáról. \\
— (Az evangellkus püspök egyházlátogató útja) A dunántuti cwngellkus egyházkerület püspöke, Kapi Béla vasvrnap este K\'inizsára érkeiik. Innét hétfőn reygel az egyházmegye esperese és a járási hatóság kíséretében Sze-netnekre indul egyházlátogatáara. M g aznap délután Nigykanizaán
visszautazik Srombathelyre.
— (FrBhwlrth képviselő Kanizsán) A szombat esti budapesti gyorsvonattal érke/ik le Kanhsára Frühwlrth Mátyás nemzetgyűlési képviselő, hogy a keresztény Ifjúmunkások vasárnapi nagygyűlésén részt vegyen. Frühwirth képviselő-vei éikeznek a magyarországi ke-rcMtényszociális ifjúmunkások isin rt vezetői is.
— (Átadták a késs felső-templocnot) Homonnay Vir.cs v.szprémi templomfestő és építő ma adta át a teljesen elkészült renovált fclsőtemplomot s városi mérnöki hivatalnak.
— (Meghall Kovács Mariska) Kovács Mariska öté\'vrs kislány, akit apjának revolvere keresztül lőtt, aulyos sérüléseibe belehalt a mai nap folyamán.
\' — (Karnis cselédkönyv) Kont-rccz C\'ciliának nem volt cseléd-könyve. Hegy munkába állhaaaon, elvette M^gda nevü nővérének cso-édkönyvét és azzal állott be Ka-iizaán szolgálni, ahol rövideaen Avermeke született. A kórházban Pfcie\'édkönyv alapján nővére ne-||én jelentette bo magát éa a stü-l*tatt .gyermek anyakönyvezésénél la nővére azemélyi adatait használta. ■Csak akkor váltott magának cseléd
■ könyvet, mikor a kórházból kike-■\'ölt. Az uj ctelédkönyv kiváltásáig srjit fényképe mellett ismét
■ tövére adatait használta. Nemso-■\'ára azonban ismét anyává lett és ■"mét a kórházba került, hol má-|bd»k gyermekéuél iu a már ismert ■ognssal élt. De most aztán rajta-■ísztett. Amikor a kórház be akarta
hfjtanl bz ápolási költséget, flderult, hogy a cselédleány hamis
iu moodott be- Előállították U államrendőrség bűnügyi osztásra, ahol mindont bevallott. A 4rvé»ys>éken fog felelni tetteért.
zalai
— (Ax evsng. egyház veze-toaége) ezúton tudatja a hivek-kel, hogy a vaiárnap délelőtti Isteni tisztelet a gyékényesl templomavatás miatt elmarrd. Ugyancsak elmarad az e napra hirdetett közgyűlés Is, mily vasárnaphoz egy hétre, nov. 4 én, a délelőtti reformációi ünnepi Isteni tisztelet végeztével lesz megtartva.
— (Inzultáltak egy rendőrt)
Az u\'óbbi Időben mind gyakoribb kezd lenni, hogy a kötelességüket telj-sitő rendőr őrszemeket megtámadják. Hasonló eset adtn elő magát t<gnap éjszaka Ja, melyről a rendőrség közlése szerint a kővetkezőkben érteaültünk: Mandelbaum Zsigmond negykanlzaal kereskedő tegnap éjfél előtt feleiégével és leányával hazafelé menet a Petőfi u\'cibnn ittas állapotban énekelni kezdett. A szolgálatban levő rer.dőrőrazem figyelmeztette, htgy tartóz!odjék a c«endhéborl<áslól. Mandelbaum a;o ban nem reagált a rendőr felszólítására, aőt többszöri figyelmeztetés után feleselni kevdett vele és azt hangoztatta, hoj-y a rendőr ciak azért akar belékötni, mert házigazdája felbuj totta ellene. A rendőr ezek ut&n c»itit«ni kesdte Mandelbaumot és igyekezett őt hazatuszkolni. Mandelbaum azonban a rendőrt mellbe vágta, majd olt hagyta és bement a Kardos-korcsmába, ahol ItUssá-gára való tekintettel nem szolgálták ki. Dühében kirohant az utcára és felemelt kézzel a rendőrre rontott, kést rántott elő és megöléa.el fenyegette az őrszemet. A rendőr ekkor hirtelen kardjához kapott és többször Mandelbaum bal karjára sújtott. Mandelbium a kapott két vágás d:cára ;amét megöléssel fenyegetve rontott a rendőrnek, de a sípjelre odaérkezett rendőri segítséggel ártalmatlanná tették és clŐillitották a kapitányságra, ahol n kardc«»péstól eredő két hosszú sebét bekötözték, őt pedig őrizetbe vették.
— (Földhözjuttátották blr-tokbahely ezése.) Értesítjük az
0. F. B. Ítélete folytán a nagykanizsai határban földhö\'juttatotta-kat, hogy a kimért Ingatlanok vasárnap, f. hó 28 án, az érdekelteknek a természetben átadatnak. — Sorrend : Gyülekezés reggel 8 órakor a Kazinczy u\'ca végén, az állomással szemben levő lejárónál.
1. Hadirokkantak éa hadiözvegyek.
2. II. csoportbeli nincstelenek. 3. Házhelycierések, vitézi szék, egy-házak. 4. III. csoportbeli kisbirtokosok azon része, akik 1600 négyszögölet kapnak. 5. Kishasxonbér-letek Leányváron, akik 800-1600 négyszögölet kapnak. Délután: 1. A 111. csoport többi tayj*. 2. IV. éa V. csoport. 3. 400 négyszögöles kishaazonbérlők. Ertealtjük az érdekeltséget, hogy s birtokbaadásnál jelen legyen, a juttatott ingatlant vegye birtokába, mert utólagos kérdezősködés aok Időt von el éa tömeges kérdezőskődőknek nem állhatunk rendelkezéare. Whli-gurszky Bila, Pauk Vilmos, oki. mérnökök.
— (Leégett egy ház Zalaegerszegen) Zalaegersicgröl jelenti a Zalai Közlöny tudóiltója: Tegnap éjjel 12 óra tájban Zalaegerszeged kigyulladt Vörös Ferenc fuvaros háza. Mire a tűzoltók kivonultak, a ház már teljesen leégett. A tüz áldozata lett a sze gényjorsu fuvarosnak öt disznója is, amiket cs^k nemrégen vett, hogy ezzel fordítson nehéz bely"\' tén. A tüzet rövidzárlat okozta.
kö2loky
— (Sztrájkolnak a dohányzók)
A sztrájkok tóitenotének egyik íegérdeke-sebb, piratltnul\'illó eseménye vette fel a napokban n babérain pihenó szerb illám bo\'do/ bíkosségít. Sztrájkba lépett Horvátország valamonnyl dohányos férfi* s juikor c»t kihirdették, Hiz*l okolták meg. hogy 14 horvát nacionalizmus, a horvát hazaszeretet parancsol • szavának tesznek eleget, amikor ncin hajlandók tovább szívni a szerb állami monopólium lormckcit A horvát nemzet? öntudat bűnnek tnrija «*t a szerb államot gazdagítani, amelyik n horvátokat cluyo:nj« és inkább lcmon-dinak szenvedélyük kialcgiU\'sér\'l, semmint o\'yaa liist-ít oegc-.scnek a lovegóbe, amelyikből a sxorb ál\'ara épitgo.né ogysógénck légvárait
— (Nagykanizsa város nem töltheti be a megUresedett aljegyzői állást) Zalaegerszegről jelentik: Nagykanizsa r. t. város a belügyminisztertől kérte, hogy a megüresedetl, illetőleg újonnan szervezett aljegyzői állást belölth-aae. Ez ügyben ma érkezett le a vármegye alispánjához a miniszter elutasító rendelkezése azon megjegyzéssel, hogy ha a város az 1923. évi XXXV. t-e. (létszámc.ök-
kentési törvény) rendelkezéaclnek teljes mértékben eleget tett, a megmaradó, megüresedett, vagy ezután megüreaedő állások betöltéséhez — a törvény 6. § a szerint minisztertanácsi engedély már nem lesz szükséges.
— (November elsején lép életbe az uj ipartörvény) Az 1884. évi ipartörvényi jelentékeny részében módosító ui iparlöivény-novella 1923. november 1-én lép életbe. Az ipsrl körlg«zgatá», különösen a kéimüvesipcrok rendészete tekintetében egészen uj alapokra van fektetve az uj törvényben, miért Is az átmenet nchézsé\' g elek cl fog jirnl. Ezeknek enyhítése végett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1923. október 29., 30. és 31 én az ipartestületi és más Iparközlgazgatásl tisztviselők kiképzésére egy szaktanfolyamot rendez, amelyre az ország minden részéből 205 ipartestületi vezető jelentkezett. A tanfolyamon az ország legki válóbb, ipari, közigazgatási szakemberéi adjtk elŐ az ipartörvéoy novellát. A tanfolyamra a hallgatók október 29 én, hétfőn reggel fél 9 órakor tartoznak jelentkezni a budapesti Kamara székházában, hol reggel 9 órakor lörlénik a tanfolyam ünnepélyes megnyitása, melyre a Kamara a kormányt ia meghívta.
— (Osztozkodás a koncon) Temesvárról jelenlik: Románia éa Jugoszlávia között már huzamosabb Idő óla tárgyalások folynak Ziom-bolya nagyközség végleges hova tartórásának kérdéséről. Zsombolya, a gnzdag bánáti mezővároa edd\'g Jugoszláviához tartozott, de most a két állam kölcsönös megegyezése folytán Zsombolyát és környékét a határkiigazitási tárgyalások keretébe vonták. A bizottság október 22 én meg la hozta határozatát, még pedig oly értelemben, hogy Zsombolyát átadjik Romániának, Jugoszlávia pedig kompenzéclókép Hodos és Párkány jelenlegi romániai köiségeket kapja meg. Zsombolya igen gavdsg határú község mintegy tízezer lakossal, akiknek túlnyomó többsége sváb a csak elenyésző kiaebbségo szerb. Az átadás időpontja még nincs megállapítva, do minden valószínűség szerint már november hóban meg fog történni. Ezzel az alctussal aztán végleges megállapítást nyer a ro-mán-jugoazláv politikai határ.
3
— (Bud János lesz a Jegyintézet elnöke) Budapestről
lik: Pénzügyi körökben elterjedt hírek szerint a kormány nemsokára kinevezi a Jegyintézet elnökét. Erősen kolportálják azt a hírt, hogy Popovits Sándor utóda Bud János dr. közélelmezési miniszter lesz.
— (A bagóhegyiharangazen-telés) Bagóhegyre a mlnsp érkezett meg a régóta várt uj bsrang. Virágdíszben, nsgy pompával, koszorús lányokkal kisérték fel a kla-kanizsai gazdák a sző lőhegyen levő haranglábhoz. A felszentelést vasárnap Müller Károly bakónaki p\'ebá-nos, a szentbeszédet és tábori misét P. Ehrlich Alajos kiskanlzsal lelkész végzik.
— (Mese az olcsósági hullámról) Genfből jelentik : A nemzetközi munkaügyi hlvatsl jelentése szerint jelenleg a legtöbb országban a nagykereakedelmi árak terén általános csökkenő Irányzat mutatkozik. Ezt az irányzatot nemcsak Európában, de Amerikában és még távolabb eső országokban ia éaz-lelni lehet. A hivatal atatiaztikal közleményeinek októberi száma aze-rlnt a követke;ő orazágokban sü-Ivedtek az árak: Anglia, Ausztria, Csehország, Egyiptom, Eszakame-rikal Egyesült Államok, Délofrik», Hollandia. India, Japán, Kanado, Svájc éa Svédország. Némi emelkedés mutatkozott Ausztráliában, Belgiumban éa Uj Zélandban. E\'.zel szemben tetemes drágulás következett be Németországban és Lengyelországban. A jelentés h.nngau-lyozza egyébként, hogy a nagykereskedelmi árakban mutatkozó csökkenő irányzat eddig még nem éreztette hatását a kiskereskedelmi árakban és egyedül Ausztriában lett olcsóbb az élet- Magyaróra tágról megfelejtkezett a nemzetkőzi munkaügyi hivtjal statisztikusa.
— (Kíméljük a vasutak be rendoatöseit) A magyar vazutak rendkívül nagy áldozatokat hoz-nok a azemélykocsik és különösen azok belső berendezéseinek jókar-bantarlásáro, mágia több személykocsi állapota az utazóközönség ily irányú kívánalmainak nem felel meg. E körülményeknek enyhítő oka a azemélykocsik belső beren-dezételnek napirenden lévő fosztogatása, eltulajdonítása, másik fő-oka azonban, - sajnos, hogy az utazóköiö iség jelentékeny része ismételt hírlapi kérelmeink éa a kalauzok figyelmeztetése dacára a legkíméletlenebbül rongálják és piszkítják á kocsik belsejét. Mindennapos tapasztalat, hogy az utasok a lábukat a szemkö.ti ülésre teszik. Ziiros ételnemüeket a párnázott ülésbevonatokra helyeznek, miáltal ezeken a jelenleg részben még pótanyagokból készülő bevonatokon többé már el nem távolítható zsir- és piszokfoltok keletkeznek. M\'után az utazókoiönség által megrongált berendezési tárgyak, bepiszkított üiésbevonatok megújítása már eddig is a vasutak anyagi erejét túlhaladó kiadásokkal járt. Ismételten felkérjük az utazóközönséget, hogy a személykocsi belsejét, különösen pedig az ütéa-bevonatokat annál ia iokább kímélje, mert kalauzaink utasítva vannak a kocsikat rongáló, üléae-ket bepiszkító utasoktól díjszabásainkban ia kihirdetett kártérítési összegeket okvetlenül behajtani. .
— (Találtak) egy ezüst óraláncot és egy aranygyűrűt. Tulajdo-noaa átveheti a rendőrség bűnügyi osztályán.
ZALA) közlöny
4
— (Uj tagok n népművelési bizottságban) Uj\'bb kultuszmi-nlsztcri rendelet éttelmíben az osz-szes megyei és járási gozdesági felügyelőket az iskolánkivüli ne\'p művelési bizottság tagjai sorába választolták.
— (Rokkant illetmények ki fizetése) A hrd\'iokke.nl k nyűg-dijilletményét november 5., 6. és 7 én, a hi>diözvrgyek nyugdíj it 8, 9. és 10 én-fogják kifi«tni a v,v
rosriázán. Nígy hónj.p felemelt nyugdijülelménye kerül mo>t ki fizetésre.
— (Öngyilkosság lőxsdedlf-ferencia miatt) Budapestről jelentik : M.i seggeI árinál, toi ess-mr\'oy izgatta fel tz Anj.\'oi M-->gy;\'r Bank Vilmos császár-uti barit házát. Reggel 9 ór«kor, amikor « liszlvi •eSŐk munkájukat megkcsdlék, az egyik hivatali szobából rcvolverlö vés hftli^tsYOtt. A tisztviselők abba u szobába fiettek, ahonnr.n s lövés zsjn hallatszott és olt vérbe* fekve telálták a bank egjik tisztviselőjét : szendről Gcöce Zuárdot, aki mellbelőtte magát. A telrfonon kihívott mentők a Rókus kó.\'házbt czállilották az életüntat, akinek állapota rendkívül súlyos és életveszélyes. Grőce Zutfrd nagyban ját\' s,-Ott a IŐ7*dén és 7.000.000 kor. dij/ercnciáját a tejnepi kasszana-pon nem tudta kkgyenliieni: s tö*.<d<i vesztesége kényszciitelte. tz öngyilkossági kísérletre. Az életunt álhpota jelenleg aggavzló « ez életnek aligha lesz megmenthető.
— (Meggyorsítják a poatai értékcikkek koxelcsét) A postai értékcikkek kezelése, különözen pedig a pénzeslevelek kézbesítése ellen a legutóbbi Időben pmegzok merültek föl. Külföldre küldött és külfö\'dről érkezőpénzesleveiek laasu kézbesítése mi.rlt fordultak főkép pen panusszol a po>ta- éo távírda igazgatóságához. Gyakran előfordult ugyanis az utóbbi időben, hogy ha a címzettet nem tslálta meg 0 poíta, csuk hónapok múlva érkezett vissza n pénzeslevél feladójához. Az érdekeltségek képviselői most eljártak dr. Demény Károly állomtitkárnál, x po-.Éa- és távírda vezérigazgatójánál, ski megígérte, hogy megreformálja a postai értékcikkek és a pén&slevrlck kezelését és igy rövidesen megszűnnek a kézbesítés körüii anomáliák.
— (Ménvlzsgálat Pncaátr) Pacsáról jeleni i c Zalai Közlöny tudósítója: A m^gángardsságok tuUjdonában lévő köztenyésztésre szánt mének vbsgáiatát október hó 24 én tartották meg. Az elővezetett 17 mén kőiül 14 et á\'kofmus-nak találtak. A községi tulajdont k/pszŐ apaállatok viiagálatát no vember 6 án ke/di mrg n p?cs\'-i jírási mozŐg«da«;gl búolüág a jiírési főbíró és főállfttoi vos rés<-vételével.
— (Lloyd George Washiug-toubü érkezett) Washingtonból jelentik: Lloyd George csü\'örtökön reggel Washingtonba érkezeit és meglátogatta Hughes államtitkárt, majd Coolidge elnökkel és n kor mány más tsgjaivol vlllásroggeíín vett részt.
— (Tizenkét váaiír lesz Pa-Cián) Pacsáról jelenti a Zalai Közlöny tudósítója:/A-kouégi képviselőtestület a okokban tartott közgyűlésén a mostani 6 vásár helyett 12 vásárt kért. Tekintettel P.-csr. kő-ponti fekvés-\'re, remélhető, hogy 0 község kérésr kedvező elintézést ■°g nyerni.
— (litereit testrésiékbőt összo-rakott ember) A \\VelU-f£c Í«t»5«\'kiií reg<ayck«t ju tatjacizünjcbo nz kz érdekes l\'.ír, rro\'y a r&tbi orvoskon;<rcss2U4ról ériciett. 1>.-. Th«ík eUadást tartott kofiKtesv.uson *:r-.?t, rüiaióJon *ik«:üUek »:miíült<t4 tisír Sete:. Kszcrint tnír sikc&t-:dcg«n szemet áltTtvtctt kutyákba, p. tkinyokVsi, :.«"« egy esetben egy nujon.lu is. linzerre) rnéjr r.e:s> p .\'bált* :;i.-g -v kis:\':l<t.!i J; *it liiwi, hc»;.y 1 ki\'su\'no iz is Uy-M i;i\':on v,.k tui-:«r uj :zc.v.et J.ij-hitni, anií.lyel uyy lítn?, ti-\'nili.i \\Vlv NJÜlctett %■<>!••«. Mo;y pyzi ni ílír.k Jicj«elv:o" otséfeü íiogy riuc< roesüo rn r a: 12 1 ni\'kor iJcxeu Ust-tí:st«kVől i\'il flHlnuk ir.iyJ é5i> ont/irt, «l:á:cs*k <f,y uuton obilt Ax o.vosi és- scVé-szeli Jionyroíjzu-oíí! n>.\\«.»k ír-.\'okcs*é|íO Maroőti-no. Unár etósJiM 1< 2 a ttib.\'-\'ln\'y-zis «\'óni preventív oltisról
— (A közéloJmozvai mittisx-ter megállapodott a szalámi-gyuronokka\':) bud , Jár.os kö:-élelü^e.\'.ési miniszter tegnpp dét-után \'magához-kérette a s^elimi-gyárak vezetőit, hogy a stalómi-gyártásn»k régóta elhu ódó kér désében végre m gáltfpodá^t léte siisen velük. — A közélelmezési miniszter clnöklésóvel tsrlott anké ten els5sorb:n a szclámigyáríás kontlr.gcntilísival foglalkoztak. A miaisíternek ugyanis elvbsn az volt nz álláspontja, hogy kontingentálni fegjí a szrlsinigyátl^st, még pedig azért, hogy jobban ellióőruhcsss a hu», illetve zsir fogyás: táíát. Az érdekeltek f«ls*<tólolás% uíán níon-ban a minis;ter ezt yz álláspontot megv.\'olo tatta és hoeztíjáruit u s?.*lámigyárosok kéréséhez, mely szerint a szalámigyártást a jövő ben nem kontingentálják. A miniszter azonban bhoojos feltételekhez kötő.te ez.t nz. elhatározását és fel tétele a7. volt, hogy ellenőrzés alá ví-s?I, hogy n si»iámigyá>osokra a hus és vsir fogyasztási milyen befolyást gyokorol a huí- és zsir-árak ki«lckuláoáre. A mioii>.ter tehát kötelességükké tetto a s/.*-lámigyáiMkr.ak, hogy hetenként j:lentést legyec«ck «rróI, hogy a Jíyárak hány sertést vá>árolnnk, illetve hány sertíst dolgotnak fel. Ej>ben köteleztek a gyárAksl arra is, hogy a náluk fcUzopotodoU zs\'rmennyíséget edjek át a< áll*m nr.k. Az állam a napi zsiráron veszi át a szalámigyáraktól a gyár-fásból Jenmaradt zsirmennyiséget 6s a<t n s.üját híitáskör-^ben használj > fel tovább a köjszükséglet kielégítésére. A s/aláotigyárosok köré ben a közélelmezési min;«t?rnek ez a rendelkezése megelégedést keltelt.
(x) Táncettély. Folyó hó 28 á-«, vosár/vpp este 8 órai kezdette,!. Guttentag L%jos tánctanár n C\'.sino-ban táncestélyt reudez. A zenét Fiiredi Gyuika zenekara szoljfáhatju.
(x) A Flum* kávéházban ma és mioden e.\'.te Torma Tóni teljés 2ínckRra o^uz&lkál.
(x) aranyat,
e-.üs;öl,b\'U:»Ai>í,ok»;:, feroifíccf, aipacca evŐes?.kö2Ökc: és disat^.rg/akftl a Icgma^^acb napi firba:; vevzefe, — Frlsd Jc».«of éli^zerá:^, SugA? ut 2. pzám. (Fí-tit éa Sugár ut sarok.)
(x) Két gyermek mellé sürgősen keresek egy jobb házból ví:!ó leányt. Okleveles tanítónő előnyben. Cim: Kazincey-utca 18, a msjorban.
• (x) Ne törje a fojót minden-fó-c hAfisnyaügyckeu, ijAncm fór. dúljon F1L1PP h \'risnyftkötődéjéhcjj, Szombathely, Sziü Kálmán u\'c.i 6. s.r.
Mig a kereskedő pihen, holyotte a rokiám dolgozik.
Egy millió éves emberi csontvázak
A newyorki Museuin of N<tural History évről évre az expedíciók egéíz seregét küldi ki mindenüvé a történelem előtti élet tanulmányozására. Eleknek az jxprdiciók-nck egyikétől most szenréclós jelentés érkezeit fl mongoliai eiva-tágról. Huszonöt tonna kővé vált tojást találtak, o tö. ténctclőttí idők -gyik legbor?almrs-bb avörnyetc-•íének, a dinosaurusnak tojásait. . . Eddig míg nem tudta _megállapítani « tudomány, hogy dinosau »us ho.íy bz; povodoU ért ezek a kővé vált óriási tojúsok épen ezért a szezíd l<g-:rdekeí-cbb prehisztorikus leletei. Pontos tanulmány .meg fogja á\'lipitnr.i, hogy a dincs urus \'\'hogy l öltötte ki n tojásokat, ült e rí-jU, vagy növényi hulladcko-kkl lakaita bej mint a kroV.odil. Kit teljes. dicosiU(U3 csontvázat Is tst-iAltok Mongoliában, de mindegyik kic»i. A köt év óta ta;tó kutatások nemetak «zt áll^pitolták meg, 1 ogy Mongolirt v»l«tni\'*or n ociaros terű let volt és 20—25.000 évvel exelőtt melegágya minden állati életnek, hanem tok m« szenzációs köv<-t-keztetéa levonására is rlkolmil fognak nyújtani.
Az É->znk Indiában kul»tó expe dició szintén szenzációs felf. dezé-siket tett. Tonnaszámra küldött leleteket Njw/orkba n muzeuoíhQí és ezek kö\'ött vau négy egy és/ét" millió éves lelet, tmelyik ugy leH-t, . a>t a hiányzó líriCtzemet alkotják, amit a tudomány o\'yen hoíSsU idő óti keres.
Az eddigi kutxlások ali\'pjin va\'ó színűnek baszik m\'if ma is, hogy Köíép Á\'«iá volt az Edenkr.t va!a mikor, ahonnan mlnd/n fcj\'ődis kezdetét valtc éa a/, hogy Aisiát é< Amerikát vabm-kor szárazföld kötötte össze, rmolyen szib^don kóborolhatlak egyik világrészbe! a; másikbit yz Ősvilág szörnyetegei. Hi a kutslűiok ugyanoly.víi sikerrel folynak tovább, öt év tnu\'va anny: palfiO:>to!ógixf bizonyíték lesz a tudósok kezén, hogy összekap* Cio\'hatják a mu\'.lat n jelenne! és bs \'.udj.Ak bizonyítani, hogy at em ber egy alaaonyrendű állatjaiból származik, ugyanabból, amelyből a mojom.
Csaknem teljesen a mai anatómiai formáj>bx»» 25—30.000 évre viszik vissia az. ember történetét az eddigi lilttek. Euak-lndu dombvidé kein azonban tiláitak oly<n kővé vált emberi csonlokst, amelyek több mint egy millió évesek, t-iek az embernél nlfccsonyabb típusra mulatnak, d= inag»sabbr>, miot a mtjmoké és i*en fontos láncizemet (•.Ikotn^k a fej:ődés menetében, a melyet fokról fokra állit mo^t össze a tudomány.
Dr. \\v. D. Mattew kijelentése
szerint az ás&t*.g leletek ludoa^ánya évjŐl évj-3 pontosabb és exikt^bb lesz. Ma már bizonyos, hogy Azblát és Ameiikát síársiföld kö\'.ötte össze val»mikor és a két kontinens őstörténete igy ö*szckt<pcso!ó-dik. M«;glchetö»en bizonyosak vagyunk benne, hogy »z ember egye dűli túlélője legalább hal olyan Jajnak, amely az emberhez hasonló. Hogy ezeknek a fajoknak együttes produktuma-e a moi ember, vigy egyszerűen valamelyiknek az el-ágazás?; Hit ezideig mrg nem si- . került eldönteni.
A két év óla tartó kutatások beigazolták, hogy a mongoli?! sik-ságnak négymillió évvel ez.előit ugyanolyan topogrAfiáj^ volt, mint Efzak Amerikának, mielőtt kifor-
__1923. ofctáhe. 27.
málódott volno, a Szikár H gyj\'.^ és gleceerok seperték volni veg!^ éizxk felől a világot/.. Később m.-gállapitást nyert, hogy Eseak-Aoaerika bizonyos s^iklátbr.n ugyanolyan ásalag maredványai vannak, mint Mongoliában. Et/aki Indi.ii>an ugyanityen maradványokat tüliíltaV. A tudósoknak as a feltevés-?, hojjy oz állati éiet egy pontról svóródoit szét a viUg négy táj.* falé, n\'h\'.írn igazolható bí ezek után :« l.:?».t<k után. Az állatok Éden Kerljét tcg-(•I6bb ii r/Agyon nc-héz esek ulítt
»:;efjlalálni.
Az ótiísi gyíkok és madwí: Ázsiában már hárommillió évv<[ ezelőtt éltek, amikor a háromszatvu d!nos?.u\'us elői\'Ör feltűnt A-v,erikában. Ezek egyikének, k tyroi»::o-saur útnak olyan áilkypcsn voli, hogy egy lovat efbirl benne. V<>1< közöttük negyven láb hoaszu tzöí-nyeteg, amely \' h -.rminc lábayiti emelte fel 0 levegőbe n f-jst. At cmiŐ3 állatok^ fejlődéstörténete í: szenzációs adatokkal bővült. Ais-t*g maradvi\'iuvokbó! me.gállopivt-tik, hogy « bálnáknak valamiket lábuk volt, tehát valószínűiig izr.-raz földi áltatok voltak abbxn 1 korban, amely mege!ő<te az cm b^r megjelenését.
(§) Megégett gyermek. a
\' tegnapi tárgyalások folyamán egy mu»ká*as«zony azZal r vidd 1 terhelten áilott a kanizsai lÖrvény-Jíék c büntető bitódága előtt, hogy kilcrc hónapos gyermeke az ő go»dit-Unságából vesztette rl életét. A vídíott Gödri Gyuláné, egy favágó
feleségr. aki ncp tt»p mellftt segi-
telt féijéoek munkájlban. Egy n:-pon azután elment az urávsl és kilenchónapos és "báromívev kis gveroiekeit bezárta a szűk Inlávvs. Mikor néhítiy óra múlva mucijából harőérkezeít, míglcpelve látt^, hogy a kilenchónrpos gyeinek nincs a szobában, a nagyobbik meg íz ágybsn feksjik. Nyomb»a érd .-klődőlt a szomsrédokuál éi megtudta, hogy mig távol vo\'-\' — a kisebbik gyerm\'ket öss.ecg w szállították be a kórházba. A tzf gény asszony azonnal a kófbrUba sietett, i hol időközben kis meke kiszenvedett az égési teb^k iövetkexlében. Kiderült, ho.<y mi; távol volt, a t-ikaréktüzhelyből sxlkra kipattant a kilencben kislány ruhíj:ira esett, ast mrí gyújtotta és a gyermek h.\'.l.ik« égési szbeket szenvedett. Emiit: került most a törvényszék elé. A főtárgyaláson azonban annyi c-ny-hit.Ő momentu-v merült fel a ste renc3etlen munkásosizony m.-H«t|» hogy a biíóiág — noha vétkesnek találta — gondatlanságból h.»l-\'« okozó súlyos testi sértésben, ö<sze 30.000 K pénzbírságra it-W és ezt az Ítéletet felfüggesztett/. Az ítélet jogerős.
(§) A hegyőr bántalcuazői-ISedö j4nos és ifj. Csőndér J ^ mirháikat legeltették a KiörécJekcj Réghez tartozó Gesztenyésbe?yen-* legelés iilc.lt a marháik lilo>W tévedtek, amit F?<>nk József hegyff észrevett. Frank aVszolgálati tás alapján a marhákat be hajtani, B;dő és CiÖndér azo ^ késsel és ostorral megakadáiyo\'\'"^ a hegyőrt abban, hogy köi-\'lf5*5 gét te\'jesitsc. E^ért hatósági -ofl | elleni eiőszok vétsége miatt 0 \'\'/já nlzsai büntető bi-óiág c:é ker»|tf7J amely BedŐt és C-öndírt fej^WJl ogy egy havi fogházra és 10- | korona pénzbírságra ítélte.
l<m. olléher 27
zalai közlöny
Nagy
maradék
vásár
Singer József
Tárca di,\'atárl,\'
CJ> I dl5y házában
Nagykanizsa
Központ-szálló épületében
Nagyobb mennyiségű maradékot sikerült beszereznünk, amelyet mig a készlet tart, rendkívül jutányos árban árusítunk!
Siffon r.jnrndékok pr. mtr.
5850 K-tól feljebb.
Vászon maradékok pr mlr.
6550 K-lól feljebb.
Zefir maradékok pr mlr.
7775 K-tól feljebb.
Karton maradékok pr. mlr.
7225 K-tól feljebb. Kanavász maradékok pr. mlr. 7450 K-lól feljebb. 140 széles félgyapju nöi és férfi szövetek 26500 K-tól
feljebb. 135 széles tiszta gyapjú női kabát velour-kelmék 58500 K-tól feljebb.
Nagy választék:
Mindennemű berlini váll és fejkendőkben.
Szövöpamut és szövőcérna leg nagyobb gyári rajtára!
\\
Pontos kiszolgálás!
KÖZGAZDASÁG.
Hetvenöt százalékra kell kiőrölai a búzát
A kőzfegyasztáa céljaira szánt termények feldolgozásáról a kormány rendslelet adott ki, amely az 1923 —24. évi termésre vonatkozik.
A 78 kg. sulyminöségű busót legalább 75 százalékra kell kiőrölni, legalább Is a Futura által megbatározott minőségben. A 78 kg-nál jobb suly minőségű butából a malomüzem a hektolilerkülönbözet minden mrgkezdett kilogramja után háromnegyed kllogram finom tészta lisztet, illetve ha a sulymlnőség a 78 kg-nál rosszabb, minden megkezdett kllogratri után egynegyed kg-ma! kevesebb tésztalisztet éa ugyanannyival több kenyerlisztct köteleit előállítani.
A 73 kg os sulyminöségű rozsból és kétszeresből 75 százaléknak megfelelő mennyiségű kenyérlisztet kell előállítani. Ha h rozs hektoliter súlya nagyobb egy kg mel több kenyérlisztet éa ennek megfelelőm kevesebb korpát, illetve, ha a hektoliter auly kiaebb, fél kg mai kevesebb kenyérlis?tet és kevesebb korpát kell előállítani, a hektoliterkülönbözet minden mrgkezdett kilogr/mja után. Az edd\'g érvényben volt lisrttlpuidk érvényben marodnak, amíg a Fu\'ura az ujakat el nem készíti.
A rendeletbe ütköző nagyobb szabálytalanság elkövetése esetén f közélelmezési miniszternek joga) v*n a malmot üzemen kívül helyezni és az egész gazdasági évre zár alá helyezni. A rendelet bármely pontjának megszegője kihágást követ el és 15 napig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető pénzbirsággal büntetendő.
— A tőzsdetagok gyölóat tartanak a csekk rendszer Ügyében. A Bankársjövetiég vá lasitmár.ya ma este \'ülést tart, amelyen állási foglal a Zsíró által kezdemínyezstt ciekkrendszer ügyében.. Holnap délelőtt 11 órakor a tőzsdetagok ülnek össze tiltakozó gyűlésre, amelyen szóvá fogják tenni azt, hogy a zsiróctekk be-
vezetését, ugy ahogy azt a Zsiró tervezi, nem fogadják el, mert nem tudnak tizenkét helyre szálti-tani papírokat. A tőzsdetagok tiltakozó ülésétől teljesen függetlenül megindultak a kompromisszumos tárgyilások a: esetleges módosításokról. Migát a csekkrendsrert a tőzsdetagok is célszerűnek tartják, csupán azokat a nrhézségeket akaiják kiküszöbölni, amit a tizenkét helyen való lebonyolítás idízne fel.
— UJra szabályozzák a malomhiteleket. A Jegyintézet és a malmok között hosszabb idő óta folynak tárgyalások a malomhlte-leknek újból való szabályozása ügyébrn. Efteiü\'éiünk szerint a tárgyalásokat befejezték s a Jegy-Intézet kétféle hitelt állapító t meg a malmok részére. Az eliő az úgynevezett kerethitel, amelyet minden malommal külön lefolytatott tár-gyjlások alopján folyósít a Jegy-intézet nz egyes malmok bonitása szerint. A másik hitel nz exporthitel, amire nézve az a megállapodás történt, hogy minden malom annak a mennyiségnek erejéig kap exporthitelt, amely mennyiségre ,az r xportengedéljt megszerezte. Év-tized-kín keresztül ez a hitel há-ton hónapra szólt, most azonban a közélelmezési minisztérium közbelépésére eliéitek ettől az évtizedes gyakorlattól és két hónapra azorl-
-lották le a malmok exporthitelét.
— A cukorgyároaok azabad kezet kaptak az exportra. Budapestről jelentik: A pénzügyminisí ter és a cukorgyórotok között a cukoríxport ügyében megállapodás történt és az erre vonotko-.ó hivatalos közlés már a legközelebbi napokban nyilvánosságra kerül. A megállapodás szövege Kállay pénzügyminiszternél van, aki néhány lényegtelen módosítástól eltekintve, hotzájárult a megegyezéshez. A cukorgyárosok, mint értesülünk, az exportra nézve szabadkezet kaptak, de a pénzügyminisztérium arra kö telezte őket, hogy az exportvalutát, még pedig 200.000 angol fontot, előre fizessék be u Devlzaközpontbc.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
iJOOO I Tifi}i j; jao
IlMitkok
An£i>t.Mxgy.li.s6); It.i.i Kp U
M»*>. Ilit. UliafcM I.CTiimtt. Ol.-M. Ii.ink Oull, Hit.
Kim. GVX".
VJmi if-oo
t)»IW»iut Bjooo Al|ji\'-.»t>ui JJKCO
ni.»» u»ooo
Aiyjlt» —
U. Apás - «(•>:«
*6Uhif<S>. I{<X<0 , CtrtK&t )l<mn I f.„.ii u<
HofV. Hl. |.b. JKHH>| SUtlTlli
liyitltti JIMHMjiKchÖ M.-CkI) >r»rt> ! Iitvio Mi\'
non •« , Coittordtl ((<•:■] j IXVliiuUl
ÍIVO.. !
«;.,.. Tö<Ji.i«atM SlOOjt*Gu«ll< JW««5Í> U\'JlNClfil
Kl!»t)m»ti">fn VillOria Tf. I)»t.üW« V=>;o tlím
)!KO íijww
ItAuyAk
tkoolnl
Hitel
1^--\' | KW.
>J ■
Malit
iíccóv. l i*
I Pr..
" | Awfi O | A:i
iiín :
[ Ktrtn ° i N>*>\'..«c<i}l Ö Ujtxki >■> j l\'ntlsjt , Bírt m.
lliiiiia
i
t ([-óuiimí «<*<• i
Hun eltS jic"xkk) í Ittflo.lU\'k | KIi4 M.BUi. I
Kondi re t5J<w M.fy.-I-\'tinri. )*S «\'•««*•<»
r.ncooi" b- BjtK<«>
NyounUk itr.irup íjooo"
ly.
VatmAvek *» g«|.jC)Ar»k
r.»iJ. Oípgy Ij.iXXl
V«K7»«f
Kf*nl1

Otni.ViU.
l% ríni "jw
0>;.f«rr
Holtai I7>A>uo
KAII.II> j\'Mioo
Kthne
t.in<
J..|t»l JWXO
Mt c
M>0" to;cKV>
tlelK-> «ra l !"•:<«>
iU.iot
0!./»nirjgyJi
Vc<>i}\\U
V»£-tiC>«r
X. (//•»
VhulVf lW-o IOOICO
Icudk-lf
IJ$CO
CluuJi.\'ir 1(0000
Kr..I„>d
t?joo
}\'.fXO
Kmo«.r to
VAIIAIU ük
!><..«.« Jl««»
ItluN
lUMll lt«o
ll^ol 0IOO.I
ll«t««i 5 J *«xio
Ciinnif \' uooo
Cluf.oi.1 6to;>»
1><nl(* .- !
IHlM
Uu \\f.«"\'
i:<, ÍKÖ
Teull ir>«o
l\'ífí lOjtM\'O !

Kfur<G>i6c
SUtt-KM
SÍMIJT 1
Tinwil »»- JÍOOO i
l)Ofo<l «}.«.. j
IXkukc-- Itwo-\'V
»5K
twft titnh. iíodii várni. r»ng£ ijikhi


M\'ÜfAgy*
Henrii <uk HnnctrU Jet. K»t<:
Kc<kví<fc
Ktkti Slur.
Klul>*\'<l4
Klríty«4r
Kl«b
KkxUi
l\'o\'j(in iv<
I.\'««". »"."
M. Cukor
l.impi
K. <• ko.Mi
OiurrMM
Pimit
Mei!í lp.
iKeift
Olijipír
!■:.:.:;« K<.|h.T>(ltt«r t»i-.li tertr. V.aiír \' t.AKi
Ali
jjjoí : v.u, i«ii(}
IJ5-:-» : /»,0\'>p»lf.
:>»■> l\'uíii. OJÍ. JJVxki
li»-X>0 Xlil\'tnK 3 Jt^Mt
jjiobo M«rl»< )|>hh>


iSooO
K«tp.irl

S»»<. ktr»3c« JJJOO Sulft
T<ltfoo
Tokíjl
vAllnU rtk
MftVüíi
Cwn-i
O.nkhtrtmi • Sjoo
Ko«. f» JlVKK.
l\'<fcu\\ •
«UJo
(ratnuon
II1 ut f>
Honi U
Krtf^iUnj Jt lOj\'Hl
KűlAnl.
I.i£n\'íra (hiít frÍKK^
M»X»>r fi.íi
Anvftltl fj 4t«0
«IJO.» 1 jor<v>
Míli-ntoVy IJJOO
Nrm.tti ()
l.UMÚ;
l\'j OI«
Oi.i. (i
Köhinti IJ$«»>
C-hm
Uniim yMK-iO
Vil. tiuiot
ZÍU-.HI
/«ittl
Mfti.
KO.l.-kr.U.r vAlluMtok
AJrt» 4<I}OCHI
j Altioiika S«<»l> | l\'<rir.-.c 600000
; Miikotri vitt.
A TŐZSDE HIREL
(Saját tuJóíitlnk tot«foajclonUs«.)
A mai tőtsde üzlettelenül nylté^ dott, a pite bizonytalan volt és )a nagy cégek eladásai lanyhitólag hatottak. A kedvezőtlen vélemények sok árut eredményeztek és béc*l számlára történt eladások szintén kimélyítettek b hnyhi<ságot. A csökkenő irányzat a nehéz értékekből indult ki, átterjedt a kis papírokra ls és uralkodóvá vált a piacon. A bőséges átu nem talált felvételre és kis forgalmat bonyolítottak le. A prolongációa nap miatt is sokan igyekeztek angazsmánjaik-tói megszabadulni. Ax átlagos ár-vcsztesiég 10—15%\'lg terjedt, sőt
egyes értékekben 209/0-ot ls elért. A prolongációa dlj meglehetős magas 4—5, sőt 6°/«-ot U fizettek. A kosztpénz elég a<ilárdan tartja magát 3%-on. Zárlat felé a hangulat nyomott, t»z üzletmenet vontatott, a forgalom pedig csekély volt.
F É R F NÖI
GYERKEK
október hó 15-től
november hé 15-ig
November 18-án
Jelenik meg ezen uliág ban, hogy mslylk napon.
Arin. mag tahit ■ blokkjil, m.rt .rmok .ll.nébon vli.ia-kcpl. . h.rl.nyiíSr! Hi.Ioll t.lj.a ŐBtxofl.ll
Kötött gyermek garnitúrák,
Kötött nSi kabátok, Nöl, férfi és gyermekharlínyák. Nyakkendő különlegességek, Hamerll bŐrkeztyük óriási választékban
Fő-ut 11. Telefon 221.
A TŐZSDE
nyitási éa záró árfolyamai, valamint n valuta éa gabona hivatalos tájékoztató árai megtekinthetők lapunk kiadóhivatalának Fő ut 43. szám a)attl kirakatában.
ZALAI KÖZLÖNY
Utótőzade. Az irányzat üzlet-telen. Az árfolyamok a zjír\'alho/ viszonyítva változatlanok. A prolon gácló fejében 4—5 zzázclékot fizet telt. A forgalom cs.kély. Angol-Magyar 102—1075. Bosnyák.grár 46—48, Földhitel 280—300, Megvár hitel 612—27, Forgaln.i bank 37— 40, Magvar Német 22—24, Oszlrtik-hllel 112-116 Llord ber.k 15-25, Eívetült föváro.i 145-55, LS.inci 122, Cement 1900 - 2000, S Igó 493-495, Csáki 47-55. G nz-Danubiui 5250—40, G«n.-vll!»moi 1700-1800. Holhrrr 160—183, Rima 88-94. Clnner 12-13 Roll-múller 60-62, Fábián 1475-19.
Délotúnl magtinforgttlotn
Irónyiatu lanyha. Minden értékben áru vnn a piccon. Magyar hitel 610, Salgó 485. Rima 90, Osztrák hitel 115, Kereskedelmi bank 1040, Angol-Magyar 105, Mezöhegyesl 330, Gsnz Danubius 5300, Grorglo 575, Cukor 2800
Eati magánforgalom. Irányzat űzlettclen, lanyha. A délután folyamán csak egy két kötés jött léire. Árfolyamok csak névlegesek. E\'ö-fordultolt ; Salg4 485, Rima 91-92, Osztrák hitel 112, Kereskedelmi bonk 1040, Angol-Magyar 104, Délivasu*. 88, Cukor 2800, Ganz Danubius 5150, Georgia 560, Villamos 1750, Fegyver 1250, LIptAk 30-31 Nova 122, Lloyd 15, Egyesült fővárosi 158, Spodium 165, Hazai fa 172, Első Budtpeati gíztn. 175, PhSbus 45.
Nem jegyzett értékek t Mn-gyar-smerlkal rígi 9.000—10.000, Ui 8000—9000. Fubank 5800-5900, Herendi 6000 - 7000, Mező-hitel 29.000 -20.000, Corvin gép lOOOO-ll.COO. A magyar korona LUlföldl jogyzóael
. ru l«e»?
Zürichi .... 302-5 300
Prága.....18\', 187,
Berlin..... 350 350
Béc. (d.-viza) . . 382 382
B\'cs (effektív K) . 255 248
A bécal tőzsde
Nyitáskor a hétvégi rendezés ellenére tsrlott volt az Irár.yzat. Az árfolyamok a tegnapi zwtlali nivó fölé emelkedtek. A tőzsdeidő további folyamán részint a német* országi események, részint a budapesti tőzsdéről étkező igen lanyha hirek hatása alatt az összes érték-katrgói iákban rendkívüli ellany hulás következett be. A gyengébb iráqyzat ezúttal a magyar értékek piacáról indult ki, ahol budsprst megbízásokra Igen nagy tételű áru került a piacra. A korlálplyc ujysnczak igen lanyha Irányzatú vall. Zérlatl árfolyemok: Osztrák hitel 255, Mugyar hitel 1470, Salaó 1145, Rima 205, Dé\'iva.ut 204, Allauivaaut 778. A korUlpihc értékei : M.gyar cukor 6990. Horvát cukor 1,805.000, Magyar Altalános Kőszén 5350, Hazai la 365, Uri kány\'i 2990, Guttmann 1,345.000, Kereskedelmi bank 2,460.000, Angol Mogyr.r bank 248,000.
N.po!«*> Antitctdi-n 75JO-7 7"
Angol Iont f f JOO\'93\'K-O Uularcit 97-110
Lcva ISI-191 Ki-fiaiéit J4«HI-J6?O
OollAf KriutMala JtKXe-JlSO
Francit Ir, u6,.U)i London 8»ooo-\'>noo
MirW O\'tWtll Hifiin —
Llrt OltuCOllg
Outr. tor. l\'irlt ti 30-1316
lítlfia ír»cV icto i<-6> lf«<C» J7J-«»t
L<1 $t<K«bcltn }IIO-}«4»
Solol S»*j« J440
Svájci r<»nV lilo-j fo IKca
Korona dtoli »jo-»u Stefii tiJ-I5J
Krtnk dltUr — /.lxrát> «)0-1«l
Len/ytl tnlili JfiMlo IJIewyiXk I94J0-»CJ)0
llolludi lofiat VtfO .6Z-.-0
Elővételi Jogok i L\'oyd bonk 8000- 8550, Lőrirci 24—27, Mérleg 8000—1050, Törökszentmiklósi 11— 17, Georgia 530—570. Polgári sör 100—110, Baróti 6000- 6250.
fi davIza-kSzoont hivatalos árfolyamai\'
Valuták

OovlzfcM
Zürichi zárlat ■
Hollandi. 118.S0, Hew-York 5GI 50, Loc-don -&12C0. Pirit 3261 30. Milano \'262210, Ftiga trtlS-CO. Hudancal 0030HS, */Jgr>b 650 00,Vazaó I 10, WU. >73 "5. Szilt. 527, OazlzAk bély. O.SOŰO. Berlin 00.
Terniéuy tözsdo. A mai terménytőzsde irányzola a főbb gabona nemitekben gyengült. A buza Ara 1000 koronával olcsóbbodott.
Uoaa (Tlt.avIdíU) uj 01500—02000, agyíb 91000-01500 to.. GOCOO-KCO I.iZ.tniioy Arj a 63000.5000 zír 72500-75-00 a.b 6631XJ.60000 tong.rí 66000—07000. rapca 170000, korra 30500 - 37000, kölaa 71500.80000.
M. T. 1. magánjelentéae a termény piacról. Kis forgalom mellett az irányzat tan) ha. Buza Budapesten 926—035, Dunánluli 860 870, ltozs Budapesten 600 010, egyéb vidíki 650—600, Sorárpa 700 - 710, Takarmányárpa 600 610, zsb 590—600, Budapesten 600. — Tengeri prompt 650—600
Llaztplac. Dara 1450 750, 00 ás 1550 - 050. 0 As 1450—1500, 2-es 1300—100, 6 oa 800—900. 8 as 500—550, Korpa 320—350, 75 szA-zalókos rozsliszt 650—750.
Marhahaavtiaár. I. r. egészben 0000—8000, hátulja 6200— 8200, eleje 5800—7800, II. r. egészben 5000 — 5600, hátulja 6000— 3800, eleje 4200—4600, növendék marha r. 4800 — 5200. csontozni való 3000 3800, borjú (ÍSlütt bóib ) S600-9400. Készlet: nagymarha 357, eladás 307, növendék marha 14, el-adls 10, borjú 70, eladás 70. Marhabőr 7—7500, faggyú 1500-5000. A vásAr élénk volt.
Sertéaváaár. Felhajtás 740 drb. elkelt 500 drb. Kónnyü sertés 8000-8000, közép 89C0—9100. I. r. 9200 9400, zsir 12000, szalonna 10800, lehúzott hus 9400- 600, szalonnás félsertés 10S00—11200. A vAsár élénk i^ll.
Ferencvárost aertéaváaár. Felhajtás 482 drb. Érkezett 220 drb. Eladuk 108 darabot. Arak : Könnyű 7900-S40Ó. Nehéz 8200 - 9200.
KőizerkcsztA : leért Póacli Géza. "PátcV\'s imkasitA-, Sztrokny Kálmán. Tarwzcrlíeszír,; Hcncdek tPezaó. Kiadó : Nagykantzanl Nyomda és Lapkiadó Vállalat.
1923. október 27.
Győződjön meg pogányvárt boratm finom italáról. Egy liter 860 koronától kezdve. Egy bu\'élia 630 korona.\' Bodega reggel 8-tól esle 9-lg nyitva. BRUNCSICS JÓZSEF ttizer.. [!«!»««- <1 maanUnO t.tklk Serai-ktdÍM Sugar-ut 53. Talaton 2-10. Százmillió nyorhető » ujonan k.-zd£d<> XI. m. k\'r. osztálysorsjntckban. Sxerencsesxámok kopli.it k MILHOFFER KÍLMÍN fMlruMlilnit Csansary-ut 7. Rapoth-hi:, 16 dulnt. SornJOKZeV ár. > 1000 K. t.1 21100 K. D.sj.d IOOO urol.H.I 500 K. g Huzái 1923. nov. 14. ti 16.
Apróhirdetések AlIntiotí »>A 100 korona, vastaenbb l>elQrel 200 ko.ona. AllA.i fcorcx-ÍJiiick Í0 a«itinUk crij;cilm<iiy. V»,ár- (» (lnn«priapoliori 100
..................................
>>ai.Mldk felár. liIrJfK. 10 rinlo*. Illfira. 7 <• i <3r;is ör\'(<V. KŰ6nt6t4 riR,th\\> ÜiotitU hfiJaV t\\ IWik iltdOV. Cim » lUaObtn. fjr-6 ÚJSÁGKIHORDÓK j reggeli órákra felvétetnek lapunk ! kiadóhivat.lálian FŐ-UT13. SZAM ALATT
IltufAVnial Mtlti (ckew Irgjofeb ktrbtn tltdó. HúvcUki Kirity.U. so. Sjjj
Tíit »> ím t in ii rton li» n Tki3«t GyC-fg) nt fdq kMcimthlt c\\*A6. - S6oj
esríaN bor li(er«ukint 900 fcoruta Sáírán József, Magyar ulca 74. szám. U. < ti I* sx6na ás burnondl r Apa o!*dó. Tttlcfon : 33íi.

BUZAT, ROZSOT, zabot, árpát és tengerit vásárolunk inQmKgAaabb napi áron. KORPÁT
I«l>áti| v«cr htion\'4 ilutt Vfrct ji <rtt, nSi, kcrranfny ir.iiRtitictct^. fóMmlvtiiikolit vffKtt, t urtdtlomból to é*o lOl\'boldtlu t>i korlattal tirt atc-•nj- Ic<ny0 itpln. Zlrt krtkket a klaiobivíttl tr.-»«ibit. hCoi
V» mit-j;liit Wf<t(V UrU (offllnua k«<t((bcn. Cim lluki>r«t< Jimh, MshAM. »6t& Von\'aTl. tltOfítuiB ufAdtlinl lOtUál á|u, IKtlvI, k«rhttö VM» LtjrAtil, Xa«lríi; -Jl ,«. fi tj
K;y uij:a b<r»kt»roicit kóaiíti, <Kr »»<i>ct t«»-r»a titilfK ,ir.-.nil »t«dO. J34vtW»tt l\'olllk Kmil iro-dJjü tn. T<lefon 19J. -0:0 bármilyen mennyiségben napi ér alatt szíUi\'.unk.
IntnlIRMia 1 rHvlIgy krf«« I«ljt4 cllltitt ko:«n • loMtval, feltftlf 11 uri otlidnll. Flact t(imfai(tb<D la. Silrii Nt]yi>«(tt tralof tlhdjeiíaic íjioifo tim. Cl 11 . a kkidöbtn. tci) Zalavármegvel Szövetkezeti áruforgalmi R. T., Nagykanizsa Mrgfio/claat Vuturit. ToJeíoottiot: 133.
Alkalmi teherautó Latenyéra ói wiitza Kanlnára hétfőn 20-én, miudkét útra elvállal bír mi félő sz&lliUsf. — Bővebbel LE00VICS u(mesternél, Eötvös-tér 5. U> 17

LEVELPAPIROK mappákban és dobozokban Toilettepapirok Papírszalvéták o legnagyobb udlaszléfeban Fitchel Fülöp fiai paplréruh6x&ban NAGYKANIZSÁN Vérothéx palota.
FRISS TEHÉN TÚRÓT mindoo mennyiségben napi áron vesz a VOSHEGYEI1EJÉHTÉKESITŐ R.-T. Szombathely h,,,
EGY OLDALON ÜRES, linttval Irható használt nyomtatványok kerestetnek megvételre. Ajanlatokat lapunk kiadóhivatalába kélünk
BURGONYÁT
•géssságea zzáraz válogatott mlaSaégben vagonrakományban azonnali, oaetlag későbbi szállításra vásárolok.
Pollék M. Emil Nagykanizsa
Teloton-szimok 195. ta 111. — Távirati elm i Termény.
W Közvetítőket díjazok. TW
ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!
■"Síik
Nvomaiott a Nagykanizsai Nyomda ás Upkiaao Vftiln\'n\'i kőnivnyomdájaban, Nagykanizsán.
jgycs szám feffa hétteftamap 250 korona, trasár- és Onnepnap 300 korona.
62 K> : ... . " 1923- október 28. Vasárnap 245 szóm
• \'\'«\'« KozíörH-
Henrii Muzeum
öudape3t
POLITÍKA! NAPILAP
Fűit Germartia
Az egész müveit világ figyelme ma odakoncentrálódik, ahol a nemrég hatalmasan, tűrhetetlenül felbuzgó német életerő önmagába scmmlsülten vivja haláltusáját. A blllncsbevert, guzsba-kötöjzött, a közelmúltban még rettegett nagyhatalom agóniája elodázhatatlan katasztrófaként várja a percet, amikor végére ér a tehetetlen vergődés és hatvan millió német ököl utolsó erőfeszítés után lehanyatlik.
És az egész világ népei felett uralkodni indult nemzet szomorú haldoklását körülállja a hatalomért versengők koncraéhes serege és telhetetlen, irigy kárörömmel lesi mindegyik a pillanatot, amikor a történelem lapjaira fekete betűkkel íródik fel a legnagyobb nemzet gyászjelentése: „Fűit Germania"
Szédületes, megdöbbentő Iramban közeledik ;Á befejezéshez Németország haláltá; cz. A francia rogmoló politika vérszomjas pribékjel — minden jel arra vall — el fognak jutni merész álmaik megvalósulásához. Nekik most már nincs más dolguk, csak várni, mi.; a történelmi következetesség kényszere alatt összeioppari, utoisót vonaglik a vllághcgemönláért vivőit küzdelem legveszedelmesebb ellenfele, a fegyverétvesztett, halálraítélt Németország.
Babérkoszorú várja a pribékeket a nagy temetkezéskor. Diadalmas ének csendül majd meg Páris terein. Diadalív várja hódolásra készen a ma nagyurait, akik intézik Európa népeinek sorsát nemzeteknek osztanak életet vagy halált.
Csakhogy Európa sorsblró nagyurai elfelejtettek belenézni prédáraleső feszült várakozásuk Idején azokba a perspektívákba, amiket magában rejt Gsrmánia rfacos hsiídása. Nem látják, hogy a fekete gyászdrapériákat mindennap megdöbbenti távoli, de feltartó?hatatlan közeledő viharok előszele. Hol Itt, hol ott villannak ki a fekele réqulem
hátteréből kelet orglázó vörös s/inei, amiket ha egyszer szétszór Európa felett a fekete vihar vajúdó méhe. akkor nem messze lesz már az az idő, amikor minden kuliur-nemzet kriptáján befordítják az élet cimerét és vörös, vérszin betűkkel Írják fel a?, égre örök memeritónak : ,Fűit Európa !"
Mert hiába nem akarják észrevenni, keleten megmozdult a vörös veszedelem, hogy a nagyhatalmi érdekek oltárára áldozatnak szánt Németországról letépje a bilincseket. Németország .íz Internaclonálét énekelve már elindult a bolsevizmus utján és eszeveszett Iramban, vissza-tarthaiatlanul rohan mindennap tovább azon.
Észtországból, Lett földről-már eljött a nagy veszedelem híradása : a szovjetkormány erős csapatokat vont össze a lett és és lengyel határokon, mert minden pillanatra várja\' a német forradalom kitörését és akkor a moszkvai rémuralom csapataival uralomra akarja juttatni a német kommunizmust.
Az angol számító politika már észrevette a fenyegető veszedelmet Az angol sajtó vehemens támadások sorozatával lépett fel Franciaország könyörtelen elvakult politikája ellen. A német államcsőd bejelentésének hire pánikszerű Ijedelmet keltett az angol közvéleményben, amely egyébként is helyteleníti a Irancia invázlós politikát.
Csak Franciaország nem látja még mindig a fenyegető vörös áradat közelgő rémét. Csak Franciaország rugdossa még mindig diadalmasan, elvakult kap zsisága áldozatát és nem veszi észre, hogy a tehetetlenné vált, guzsbakötött német óriás ravatalán keresztül akar bevonulni Európa összes kuUur-államal kö/é a bolsevizmus, a rombolás politikája. A vörös kelet nem hiába áll lesben Kultur-Európa szélein s ha egyszer szolgájává szabaBitja (el a letiport nagy-
hatalmat. akkor r\'ablgájába görnyed nemcsak Németország, hanem a mai rövidlátó, diadalmas nagyhatalmak büszke népe is
Akkor egész Európa egére íródik fel vérből, lángból, pusztulásból szőtt vörös betűkkel: „Fűit Európa!"
A juliusi fizetés 25 százalékával emelik a tisztviselők fizetését
A lakásrendelet kedden jelenik meg a hivatalos lapban A nemzetgyűlést összehívták
rendelkezései szerint elsősorban sz Országos Földbirtok rendező Bíróság »/, amelyet a miniszter meghallgst, kü\'ö-\'.ösrn nz vlakí jogi rész és az egyetlen elvi jclenlőtéffü módosítás tekintetében, amelyet Zsitvay Tibor nemzetgyűlési képviselő n papi birtokokra nézve benyújtott. — A földmlvelésügyi miniszter az uj szövegezést Nagif Emil Igazságügvmi-niszter, Börcsök Andor, az OFB másodelnöke, Schandl Károly államtitkár, Neubauer Ferenc nemret-gyülési képviselő és a földművelésügyi minisztérium illetékes osztályai nak és kodifikátorslnok bevonásával végzi.
Október 30 ára összehívták a uemxetgyüléat
Budapestről jelentik: Mér a lakásrendelet tárgyalásinál a szélsőbaloldali ellenzéki képviselők mozgalmat Indítottak a Ház összehívása érdekében.
Ez a mozgalom eredménnyel is járt. Amint a félhivatalos Magyar Távirati Iroda jelenti, a nemzetgyűlést harmincnál több képviselő kívánságára összehívták A nrmzet-gvülés ülése október 30 nn délelőtt 10 órakor lesz.
A mlniazterelnök balassagyarmati ntja
Budapestről jelentik: Nagyvára ko*ác«cl tekintenek a politikai körök Bethlen István gróf balassagyarmati útja elé, ahol Szcitovszky Béla házelnök beszámolóján vesz részt a kormányelnők. A legnagyobb ünnepélyességgel kívánják fogadni a határmenti városok és községek Bethlen István miniszterelnököt és a balassagyarmati beszámolóra már eddig ís tömegesen jelentették be részvételüket a megye különböző községeinek és városainak küldöttségei.
A miniszterelnök kíséretében Ra kovszky Iván, Csáky Károly, l^ass József mlnhzterek utaznak le a rénztvesz a beszámolón Mayer János, az egységes párt elnöke, Almássy László ügyvezető alelnök, Prónay György báró államtitkár és mintegy hu\'sz nemzetgyűlési képviselő. A képviselők és a sajtó képvi-
Budapcst, október 27
A kormánv tagjai tegn»p dél után Bethlen István gróf miniszterelnök vez.elésév l minisztertanácsot tartottak, amelyen véglegesen döntöttek a lakásrendelet ügyében.
A nvnlaztertanács állásfoglalása következtében « népjóléti minisztérium kodifikátorai a rendeletet uj szövegezés alá vették és^ ann*k munkálataival most már a legrövidebb idő alatt elkészülnek. A rendelet a hivatalos lap legk\'ötelebbi számában már meg is jelenik, smennyíben azonban technikr.i akadályok folytán cz nem volna lehetséges, a Budapesti Közlöny kedden hozza a rendeletet.
A tegnapi minisztertanács, — mint a hónap utolsó minisztert* • nácía, — szokás szerint foglalkozott a közszolgálati alkalmazottak illetményeinek kérdésível is. E szerint a közszolgáiéi alkílmwo\'to\'k novemberre az október havi fizetést kapják a juliusi fizetés 25 százalékával együtt. A lakásbérekUel-emelése következtében a lakáspénz emelését Is elhstározta a minisztertanács és értesülésünk szerint a pénzügyminisztérium illetékes osztályai utasítást kaptak arra nézve, hogy nz uj lakbérrendeletben fog lalt emelések arányában a tiszt viselők lakáspénzét is emeljék fel.
A KANSz vezetőségének egyik tugja a fizetésemelésről ugy nyilatkozott, hogy a lakbéremelés, a tarifaemelés és a különböző üzemdijak emelése novemberre előreláthatóan lényeges drágulást fog elő idézni, ezért kéréasel fordul « kormányhoz a fizetésemelés ujabb megállapítása Iránt és egyben kérni fogják a kormányt, hogy a külön bövő téli szükségletek beszerzésérc ezután Is adjon beszerzési segélyt.
A fő\'dbirtokreform novella oz egységes pártban felmerült módosító-javaslatok figyelembevételével stiláris munkálatok alatt áll.
E munkálatokba nagyatádi Szabó István földmívelénügyi miniszter belevonta mindazokat, Rkik a novella előkészítésében már annakidején résztvettek. Az alaptörvény
ZALAI KÖZLÖNY
2
selői szombaton délután négy órakor utaztak el a nyugati pályaudvarról, vasárnap reggel hét órakor pedig a miniszterek és képviselők egy része autón indul el a beszámolóra.
A vármegye egész közönsége
Boriin, október 27
Németország válsága a nemzetközi diplomáciai beavatkozást sürgeti. Amerika óhaja, hogy a francia-német konfliktust megvizegálják és Európa gazdasági katasztrófáját megakadályozzák. Anglia, Jspán és Olaszország hozzájárulásával találkozott és igy kétségtelen, hogy közeli nemzetközi beavatkozás fogja megvizsgálni a francia német konfliktus politikai kérdéseit.
A jóvátétel problémáját nemzetközi konferencián kívánják rendezni. Franciaország és Belgium az ameii kai iniclativa ellen többrendbeli kikötést tett. Ezért Franciaország gazdasági érdekköreiben attól tartanak, hegy Franciaország kihivja maga ellen Anglia súlyos gazdaság politikai intézkedéseit és megtorlásait.
Amig a nemzetközi beavatkozás akcióját élénk jegyzékváltás késziti elő, a forrongó Németország esc ményei a további bomlás folyamatát mutatják. A szcparatislák megalakították a rajnai köztársaság kor mányát, melyet a francia megszálló csapatok törvényesnek ismertek el.
Oroszország fenyegetőzése
Rigából jelentik: Kopp, az orosz külügyi népbiztosság megbízottja látogatást tett Rigában és itt azt u kijeleotést tette, hogy Oroszország semleges Jog maradni mindaddig, mig Európa többi államai is azok maradnak. Természetesen O\'osz ország Németország felé hajlik. Kopp, aki a balti államokban lesz körutat, ismételten hangsúlyozta, hogy Oroszország nem akar háborút, de figyelmeztette az európai
A meteor
IiU: Sztrokay Kálmán
(Utánnyomás tilos) Késő éjszaka érkezett meg a vonat a kis állomásra. Erzsi leszállt és sietett ki a kocsihoz, mely várta az egyetlen érkevőt. A kocsis szomorúan felelt a fiatal lány sggódó kérdezősködésére:
— Bizony, nagyon rosszul van az igazgató ur.
Félóra kocsiút volt a csillag vizs gáló intézetig, koromsötét, de tiszta éjszakában. Erzsinek végtelen hosz-szúnak tünt fel ez a félóra, alig győzte várni, mig a távolban meglátszik a nagy távcső hatalmas kupolájának fekete gömbje. Amellett van az igazgató lakása s olt fekszik vőlegénye súlyos betegen. Ms reggel kapta meg a sürgönyt. Éjszakai megfigyelés közben hűlt meg, tüdőgyulladást kapott s látni kívánta menyasszonyát. Csak késő ne legyen l ...
Végre elérték a kanyarodót és pár száz lépésre, a nagy park százados fái között komoran bontakozott ki nz óriási kupola. A fiatol lány megkönnycbülve sóhajtott fel, csakhogy megérkeztek .. .
nagy szeretettel vúija az érkező i-ormányelnököt és kíséretét, aki ket Balassagyarmaton történő első megjelenésük alkalmából a legün nepiMyesc\'ob formák között kivannak fogadni.
á\'Umoknt, hogy ha Németország belügyeibe beleavatkoznának, Oroszország ezt a saját ügyeibe való be avatkozásnak tekintené. A mr gfcLott kijelentette, hogy Oroszország gazdasági ujj *épité«e serértyen folyik. Hstározottan megcáfolta azokat a híreket, melyek szerint Oroszország a lengyel határon csapr.tokat vont össze.
Kopp holm.p érkezik Kovnóba, ahonnan rövid terlózkodás után Varsóba megy. Mindkét helyen biztosítani fogja a kormányokat Oroszországnak arról a* erős elhatározásáról, hogy ■ jelenlegi válságos helyzet mcgold/sit elősegítse. A kommunisták azét akarták kergetni a tőzsdét
Berlinből jelentik: A kommunisták benyomul:fik az értéktőzsde helyiségeibe éa felszólították a bennlévőket, hogy hagyják el sz épületet. A rendőrség a rendzavorócat eltávolította. A xsrórát tat! 9 órában állapították meg. Amerika búzát küld Német országnak
Níwyorki híradás »7erint a Fehér Hszban kijelentették, hogy hajlandók Németországnak, ha ott éhin-íég lörne kl, egy hajórakomány bu?át küldeni. H« Németország ezt nem tudná megfizetni,\' az esetben Coolidge elnökkel való tárgyalásuk eredményeképpen a gabonakereskedők gondoskodnak n fedezetről.
Mandelbaum Zsigmondot kórházba szállították
Mandelbaum Zsigmondot, — a rendőr támadóját — sebeinek gyógykezelése végeit ma bcuuiták a kanizsai kö;körházba, ahol szintén őrizet alatt van. — Az ügyiratokat I áttették az ügyészséghez.
Felnézett a csillagokra s ebben a pillanatban sebesen szaladt le az égen egy ragyogó csill&g, pontosan a kupola felett.
— Meghalt l — kiáltott fel rémülten Erzsi. — Az ő csilhga hullott le...
Régi babonf, máskor eszébe sc jutott volna, dc most ellenállhatatlan erővel lett úrrá lelkén. Az ő cslllfga volt, most halt meg, elkésett.
Alig állt m<g a kocsi a homo kos uton a ház előtt, leugrott és magából kikelve rohant be az ajtón. At orvos éa az ápolónő fo gzdták és ijedten pisszegtek rá, mikor felrántotta a betegszoba ajtaját.
— Csönd.
— Meghalt?
— Alszik.
A lány nem hitte el.
— Ugye meghalt?
Az orvos auttogva n>ugt:ttn meg:
— Nem, nem halt meg; De azért n-gyon súlyos az állapota. Oxigént odtunk neki, kissé megnyugodott, talán .. .
Erzsi megkönnycbülve lélekzett
Érdemes lesz házat építeni
Heínrlch Ferenc nyilatkozata az uj lakásrendeletről
w Budapest, okt. 27
A jövő héten jelenik meg az uj lakbérrendelet, amely részletes intézkedéseket tcrtalmaz a lakások bérének megállapítására nézve. — Heinrich Ferenc »* uj lakásrendeletről és az ezzel Összefüggő kérdésekről a következőket mondotta:
— A drógssági bizottság ülésein, mint a bi/ottság elnöke, természetesen c*ak a tárgyalások vezetésére szorítkozhattam én h vitában nem vehettem részt. Azonban helyesnek tertom, hogy a bizottság is magáévá tette azt az elvet, hogy n hSzbéreknek lassan való felépité.sc által iparkodnunk kel! a normális helyzetet a lak;í?ok és lakbérek terén is előkészíteni. _
— A kereaeti viazonyok, a jövedelmek, a kereseti lehetőségek minden trren annyira megnövekedtek, hogy az elhatározott mér. sékelt emelés katasztrófáién hatni egyáltalán nem fog.
— Hiszen elhong7ott és bsiga-zolódott például az, hegy egy kö-2épfizeté»ü munkásember a mos-tsnl bérviszonyok mellett 10 nap alatt megkeresi *géi* évi házbéréi. Ehhez békeidőben sokszorosén több időre volt szüksége. Ugyanígy áll az ö:szeh..sonlitá8 mindén más, szabadfoglalkozásra nézve, mig n köztisztviselők fizetésükben és lakáspénzükben az automatikusan bekövetkező emelés által srgittetnek át az uj megterheltctéseken.
— Hogy a drágaságra enyhítő-leg nem fog hatni b házbércmeléx, ar. csak természetes. Amig kötött forgilom van, bddig a drágasig megszüntetésére semmiféle eszközt sem tartok alkalmasnak. A drági-srg letöréséről komolyan beszélni nem lehet és az egész, amire a hatóság, mint olyan szorítkozhat, csak az lehet, hogy a drágasággal űzött visszaéléseket megneheiiti és megtorolja.
— Hogy mikor remélhető a la-kábkérdésnek javulása ugy ár, mint n lakásokkal való különböző visszaélések tekintetében, erre nézve csak annyit mondhotok, hogy a lakásínséget c™k uj lakások emelésível lehet kiküszöbölni. A lakásbérck is
fel, aztán elmondta rémületének okát. A hulló csillag...
Az orvosnak nem volt kedve mosolyogni a babonán. Próbálta megnyugtatni a fiatal leányt, de látszott rajta, hogy őt is megborzonghatja a némán suhogó csillag jóslata.
— Még van azért reményünk..
Erzsi szemében két könycsepp
jel-nt meg:
— Doktor ur, én nem tudom miért, nem tudok szabadulni a babonától. Az a csillag . . . hiába ... biztos az övé volt.
A beteg suttogó hangon szólt közbe hirtelen:
— Erzsi I Gyere ide.
A lány odarohant, leborult az ágyra és zokogni kezdett.
Erzsi 1 — erőlködött a beszéddel a csillagász. —- Erzsi 1 Hallottam mindent. Nem aludtam. Ne légy ostoba. Az a hulló csillag nem jelent semmit.
Az orvos is oda sietett a betc.gher, feltámasztotta párnáját s habár szerette volna megtiltani neki, hogy ne beszéljen, nem volt rá képes. S a csillagász fáradtan, kinlódva, emberfeletti megfeszítéssel folytatta:
_1S23. október 28
csak akkor fognak enyhülni, ha nagyobb lesz. a kinálat a keresletnél. A lakáauzsora, a moly lelépés! dijakat követel, az albérleti uzsorán kodás és a sok más mindenféle kifogásolható kinövései a lakásml-zériánnk, szintén csak akkor fognak megszűnni, hn elegendő építkezés által nagyobbsiámu lakás fog rendelkezésre állni.
— A most megindult lakásépítői akció n lakásmizériák leküzdés^, nézetem szerint, igen jó h«tasioi lese. Fontos koncepciót alkottuk m\'g egyrészt uz által, hogy a.-épi\'kezést kényszer utján megindították, a másik fontos lépés pedig az, hogy n lakásbérck lépcsőzeten emelkedésének biztosítása révén fokozták a kedvet az építkezésre és a tőke most már minden különösebb meggondolás éa kockázat nélkül fog bérházak emelésében elhelyezést keresni.
A posta B-listásai
Nagykanizsa, október 27 (Saját tudósítónktól.)
A m. kir. posta és távirda hivatalok létszámmegállapitó bizottsága folyó évi május hó végén a nagykanbsei két postahivatal forgalmához képest megállapitottr, milyen létszámra v>n szükség. A bizottság javaslata alapján n kereskedelmi miniszter m nagykanizsai 1. számú postahivatalnál öt tiszt viselőt és két altisztet, a 2. számú postahivatalnál egy tisztviselőt és öt altisztet helyezett B listára. Az október 31-evel való szolgálat alóli felmentésüket «z illetőknek m: kézbesítették.
Névszerint a következők kerültél: B listára :
Ax 1. számú postahivatalnál t
Harsay György főfelügyelő, Ken gyei István főtiszt, Vinczc Kálmán főellenőr, Freislinger Jánosné ellenőr, Klapper Miklósné s. ellenőr, Andor Lajos és Baj István altisztek.
A 2. számú postahivatalnál:
Hirschler István aegédtiszt és Jaberics Károly, Völker M<ty>i«, Jerse Nándor, Mikovics Antal, Gáspár János altisztek.
A többi állami és városi hivatalban minden percben várják a B-listások kézbesítését.
— N«m csillag az. Egyszerű m?-teordarab, millió számra van ilyen a világűrben, egyik másik a fÖTd közelébe kerü1, a föld magához vonzza, leesik, mint minden test. Sötét vasdirub, nem ciillag, csak akkor lesz fényes, ha nagy sebességgel áthalad a levegőn. A súrlódás felmelegíti, meglzzllja, elégeti. Semmi az egész. Augusztusban rajszámra hullanak le. azért mégsem halnak az emberek. Ostobaság. Ha a másik irányból jöttél volrts, akkor a hátad megett esik le, nem is láttad volna, eszedbe sem jutott volna, hpgy az az én csillagom.
Megható volt a beteg csillagász erőlködése s a lány újból alrni kezdett.
— Ne sírj. Légy nyugodt. Nem halok meg. Közönséges meteor volt, nem hulló csillag. Meteornok kell nevezni s akkor az embernek eszébe sem jut a babona . . . Most pedig eredj, feküdj le, elfáradtál.
Erzsi felállt és némán engedelmeskedett. Az ápolónő elvezette a vendégs obába.
Mikor egyedül maradt a doktorral, a csillagász szinte bosszúsan folytatta:
Oroszország beavatkozással fenyegetődzik
A szövetségesek Franciaország ellen
1923. olctdbcr 28
ZaLaI
Neswenöt millió a Hitelbank egy
Budapest, október 27
A hires Kopenits-cset alkalmával a Hitelbanknak egy nagyon fiatal tisztviselője többeknek elmagyarázta, hogy bankból sikkasztani nagyon könnyű dolog és hivatkozott arra is, hogy épp ugy, mint Kopcnits, a közel lévő határok miatt pompásan meg lehet szökni. Ez a fiatalember, a 21 éves Reick Lajos, tegnap délelőtt személy?sen vett fel a bank pénztárából 45 és félmillió koronát hamisított okmányok alapján s ozután . nyomtalanul eltűnt a negyvenöt és félmillió koronával Budapestről.
Reich Lajos másfél év előtt !ép:tt a Hitelbank szolgálatába, jelessn érettségizett, szorgalmas, ügyes tisztviselőnek bizonyult és ezért, va?a mint szüleire való tekintettel, a bank értékpapirosztályára helyezték, oda, ahová esek kipróbált, megbízható, jó munkaerőket szoktak alkalmazni. Ugylátszik, a fiatal banktisztviselő az utóbbi időben tu\'ságosan költekező életmódot folytatott, mert mint kiderült, kisebb-nagyobb kölcsönöket vett fel knriársaitól és a költekező életmód könnyelművé tette őt.
Tegnap déle;ött megjelent e Hitel-bfcnkban Gábor József abbá2Íai lakos, a Hitelbank régi komitenso és átadott husz darab Nasici-rószvónyt eladás végett. Ezt az ellenőrző Reich Lajos banktisztviselő észrevette és a letétbe helyezett részvények nyugtáját magához vette. Ugylátszik haoo-zás nélkül, szinte előre kidolgozott terv szerint kitöltötte a blankettát s olyan szöveget hamisított rá, mint hogyha ez az írás végigment volna mar az összes könyvelési forumokon. A legtökéletesebben ráhamisitoiui Fürdős tisztviselőnek és Hajnal cégvezetőnek a neveit. Ezáltal jelezte, hogy a részvények kifizethetők. Reich személyesen vitte el ezt az okmányt a tökéletesen hamisított aláírásokkal Neuhaus cégvezetőhöz, aki, miután látta, hogy az aláírások bizonysága szerint rendesen számfejtették a husz Naaici részvény eladását, ő is aláirta az utalványt.
A három. aiairással ellátott okmányt a nagy lelkinyugaiommal dolgozó Reich Lajos levitte a pénztárhelyiségbe s átadta az utalvAnyt
koronát sikkasztott fiatal tisztviselője
«zsl, hogy a bsnk komitense, Gábor József őt bizta meg azzal, hogy a részvényekért járó negyvenöt és félmillió koronát felvegye.
Miután a bankban gynkrarj e^ó fordul, hogy a pénzintézet ügyfelei néha a hivatalnokokat bízzák meg, a. várakozás elkerülésére pénzük fölvételével, ki is adták Reich Lajosnak a pénzt. A fiatal bankhivatalnok eltávozott a bankból. Délután vetlék észre, a könyvek zárlatakor, h >gy az Rznap kiadott negyvenöt és félmillió korona nincsen számfejtve és az ott lévő nyugta hamisított. Rajta találták R-.ich Lajosnak a nevét, akit azonban nem talállak a hivatalban. Keresték n lakásán s miután ott sem volt, délután feljelentést tettek a főkapitányságon. A Hain Péter detektivfelügyelő csoportja kezdett nyomozást a sikkasztó bank-hivatalnok után. Reich Lajos közép termetű, haj:ott orrú, barna hajú, borotvált arcú fiatalember.
Amikor kinyilik a fogház kapuja
A nagykanizsai Rabsogólyző Egyesülőt működése
Nagykanizsa, okióbor 27 (Saját tk\'JoiitónktóJ) A töi vényszéki tárgyaidról ha-zefeié mentünk, amikor kinyilt u fogház nehéz kspuja éa egy sápadt képű, szegényes külsejű fiatal ember lépett ki a komor épületből, melynek ajtaja mrllett éjjel nsppal szu-onyos fegyőr teljesít szolgálatot. A fiatal, munkás külsejű férfin aztán meglátszották a fogház levegőjének nyomai. A szakállas, zord fegyőr még egy két figyelmeztető szót intézett a fiatal embcrhsz — és n nehéz fogházkapu ismét be záródott. Megszántuk a megtévedt fiatal embert, aki már ilyen fiatal korban összeütközésbe került a törvényekkel és érezte az ig«?ség-szolgáltatá* súlyos kezét. Uiána mentünk és megkérdeztük, mit fog most ciinálni, akar-e uj életet kezdeni, vígy annyira benn van-e már a bün útvesztőjében, hogy nincs számára menekvés, hogy legkÖzs-
— Felháborító ez az ostoba babonái Szegény kis lány . Doktor ur, legyen őszicite, mondja meg, mi van velem. M:g tud még menteni ?
A doktor nem tudott hazudni:
— Bizony, hucsak valami c»oda nem segít, én már neai remélek. A tudomány uem tud többet tenni.
A csillagász rá nézett:
— Cioda ? S ezt nekem mondja, most, mikor éppúgy kikeltem a babonák ellen? Nem, doktor ur, nem cioda kell ide, mégis meg kell gyógyulnom. Érti? Meg kell gyógyulnom. Elképzelhetetlen, hogy z> halólommal akaratom ellenére is igazoljam azt a buta babonát a meteorokról. Ha meghalok, az a szegény lány örök életében emlékezni fog arra o hulló csillagra a kupola fölött. Hiába mondok neki most bármit, hinni fog a babonában. Ezt nem tűröm, érti? Meg- kell gyógyulnom minden csoda nélkül, mert akarómig
A doktor visszafektotte n beteget az agyra, aztán hozta oz oxigént.
— Igaza van, nem szabad meghalnia éi most már igazán csak
^z segíthet, hr. tud élni akarni. Én megteszek mindent, do most minden a természettől függ. A szervezetének magának kell kiszabadulnia a pusztuláa karmai közül. Az oxigén, a chinin cszk gyönge segítő eszköz a küzdelemben.
Ott msradt a beteg ágya mel-lett egész éjazaka a aggódva leste annak minden lélekzetét, hörgését. A csillígász nem meri-elaludni, az izzó lázban is egyre arra gondolt, hogy meg kell gyógyu\'nl*.
Reggelre érte el a tetőpontját a kiizt\'s. Az orvos remegve lestea beteget, félt, hogy tán az utolíó pillanatban elhagyja az energiája, mert már most is crodát\' művelt. Vájjon meddig bírja? Mostanáig nem eifgedte be a szobába aem a lányt, sem az ápolónőt, hadd legyenek csak ők ketten, tudósok együtt, mig vívják a harcot a halál, vagy inkább a babona ellen.
A csillagász mé\'yet sóhajtott s az orvos ijedten ragadta meg a pulzusát. Határozottan gyöngült a szívverés. Tehát mégsem sikerül? Felugróit s egy pillanatig tsnács-talonul nézett körül, hogy mivel lehetne visszatartani a már elszállni
KÖZLŐN Y
lol.b ismét cw-lc visszakerül oda — ahonnan moit kiengedték?
Kérdésünkre elmondotta, hogy H. Isi várinak hivjík, vidéki munkó?, <*gy meggondolatlan cselekményért három hínapot töltölt a fogházban. Most vissza megy K re. S-ülel nem akarnak tudni oem róla. Nem ludja ő sem, mit tevő Ügyen. Mikor * kir. ügyészség elnöke szabadulása előtt majához hivatta és megkérdezte tőle, mit akar szabadulása után kezdeni, bevallotta, hogy szülei lilagcdták, útiköltsége ninct, élelemre sincs, nem tudja, hogy mihez fogjon. A főügyész ekkor fiókj<ba nyúlt és egy nagyobb öiszeget ndott át neki azzal, hogy ezen urazzék haza, élelmezze ma-igyekezzék svülei boc)án>tát megnyerni és becsületes uj életet kezdeni. Igy a társadalom is elfelejti majd múltját és újra beciü letea polgára lesz a hazának.
A kii7abadult rabnak könnyek lepték cl az arcát, amikor ezeket elmondotta.
Nyomban felkerestük n királyi ügyészség elnökét dr. Szabó Lajost, éa kérdést inté.tüak hozzá H. I. felől. Dr. S:abó megerősítette a kiszabadult rab vallomását és el mondta, hegy Ő ilyenformán hzj:ja végre a k-.nizsel „ Rabsegélyző Egye SÜlet" emberbaráti cé\'jaít. Ugyanis a Rubsegélyző Egyesület — melynek egyúttal ő az elnöke Is — bizonyos összegeket bocsájt a kir. ügyészség rendelkezésérc, hogy sc-giisen azzal a szabaduló rabokon, nehogy azokat a szükség, a nyomor i»mét összeütközésbe hozza a törvényekkel, A Rnbsegélyző Egyesületnél legutóbb — leginkább a város áldozatk/sz kereskedőinek jóvo\'tából — 407.000 korona grült egybe. Ennek az összegnek legnagyobb része folyószámlán áll csetről-esetre a nagykanizsai kir. ögyéaraíg rendelkezésére.
Igy működik ciak kevesektől ludva, szerényen, csendben a kanizsai RabaegélyzŐ Egyesület. Az emberbaráti érzés sokszor talán sorsokat ment meg ezekkel a kis adományokkal, amikért nir.es viszontszolgálat semmi, csak egy-egy kiszabsduló rab szemén megcsillanó könnycsepp. Caok néha egy-egy beciületes életnek visszaadott ember.
készülő lelket? Ördögöt lelket 1 Ki beszél lélekről ? A szívnek keli dolgoznia I A szívizmodnak I
Gyorsan kinyitotta a szomszéd szoba ajtaját és megkockáztatva, hogy a szegény leány összeroskad a fajdalomtól, hangosan, tüntető kiabálással szólt be hozzá:
— Ugy látszik, a hulló csillag igazat jövendölt I
Visszaszaladt az ágyhoz, hová a következő pillanatban oda ért a lány is.
A csillflgász meghalotta az orvos szavát és kinos erőfeszítéssel emelte fel fejét.
— Él-ni fo-gok . . .
Azzal visszahanyatlott a párnára.
— Meghalt — suttogta halványan a lány.
Az orvos sokáig nem felelt. Az oxigénkészüléket a csillagász szája előtt tartotta a közben figyelte a pulzust.
— Győztünk. Nem hal meg.
Mosolyogva fordult a térden
álló lányhoz :
— Hála legyen annak a hulló Ciillagnak.
__3_
hi&EK.
Bolond legény
üarbarlts Lajos.
Futott az ősz elé, boldogságkiáltó, büszke szóval avarvirágos mesernezők felé. Látta, tüz gyúlt a messze őszön anaroirágos mesemezökön. Kicsi tüzek havaztak az égről, retzkettek át az éjen, táncoltak vizek tükrén. Kinyújtotta a két kezét remegve, hogy odáig elérjen, ahol tüzek havazzák mesemezőkel; ahol az ősz jön s végig az utján hulló csillagból szövs a szőnyeg. Ugy sietett / Utolsó dallal az ajkán, utolsó csókkal egy simogató kézre. (Aztán már fehér jégvirágot tépni úgyse járhat halott téli rétre) Az avar ezer kicsi halottja, ezer rokon álmu testvére hófehér nyir/apalotában vár/a, ahol rajzolgatja szürke színekből száz látomását az ősz. Sietett (aki elsőnek odaér egy könnyet elfelejthet, egiy átkot megelőz) ellesni, amiről álmodik az ősz, ellopni, amit az avar mesél, boldogságkiálló büszke szóval hazudni: azért se, attól se fél.
Szegény legény I — bolond legény t amig futott, hogy odáig érjen, utolérte a tél.
— (Naptár) Okt. 28. Sim. J. 29. Nárcisz.
— (Időjárás) Továbbra is enyhe idő várható legfeljebb nyugaton némi isővel.
— (Reformációi emlékünnep) A reformáció emlékünnepe alkalmából a református egyház Imatermében (Batthyány utca 16. az.) folyó hó 28 án, vasárnap délelőtt 10 órakor alkalmi Istentisztelet, október 31-én d. e. 9 órakor ifjúsági Istentisztelet, este 6 órakor pedig ünnepélyes vallásos estély lesz, amelynek műsorán ima, karének, szavalat és ünnepi előadás szerepelnek.
— (Kormányfőtanácsosi kinevezés) Budapestről jelentik: A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Jándi Bernardin cell-dömölkWbencés apátnak a közélet terén szerzett érdemel elismeréseül a kormányfőtanácaosi elmet adományozta.
— (Az olasz követ látogatása a hercegprímásnál) Budapestről jelenti a Zalai Közlöny tu-dóiltója: Castagnetto herceg, olasz követ feleségével Nemes Antal címzetes püspök kíséretében látogatást telt Csernoch János hercegprímásnál.
— (Rákosi emléktábla Sopronban) Sopronból jelentik: Rákosi Jenőaek a bencés-gimnáziumban emléktáblát állítottak, melyet vasárnap ünnepélyes kerete^ közt lepleznek le. *** .
— (Halálozások) Miháldról lentik: Ma kisérték utolsó útjára Galambok község 37 éven át buzgón működő plébánosát Juk József címzetes kanonokot,, érdemesült esperest. — A gyászszertartásokat Méhes klskomároml eaperes-plobá-nos végezte nígy papi segédlettel. — Hochfluss Soma, a Nagykanizsai Takarékpénztár titkára Budapesten elhunyt._
— (UJ cigaretta) Budapestről jelentik : A pénzügyminiszter Cavalle elnevezés alatt uj cigarettát hozott forgalomba. Az uj cigaretta ára 300 korona.
zalaí közlöny
1923. oldóber 28.
—.v(A hősi temető hulottak-napl Ünnepe) A n-gykanfzsoi kalonatemetőben halottak napján délután 3 órakor rendezi ?v»»7.ün-népségét a kotonaaá? és Nagykanizsa társadalma. Utána n keresztény egyesületek b nagybakónaki vértanuk sírjánál fosják leróni a kegyelet adóját. Mic.thogy « kato-n>tMVok gondozása és halotlaknapi kivilágítása anyagi áldozatot is kő-vrtel s minthogy elsősorban a tár-M\'d-ílomntk kötelessége tiszteletben lart*ni vértanúi emlékezetét, ada-kórósra hivják fel Nagykanizsa kő ZÖnségét. Adományokat lapunk kiadóhivatala továbbit.
— (Újra nyár van a Ratat onparton) Vártuk ux őszt, hoty eljön és tekinti dérrel
.a rétet, az erdót és szurka ködöt tesit a letarolt, mezók föle. í\'i jött hc\'yctto tavasz Ks még mindig v ssza-visszuint a Uvozó nyír. Csodálatos ősz ez. Az A\'fóUön kivirágoztak as almafák és termest hoztuk ujru s \'alán még bc is érlelik, h:i igy tart egy hétiií az idő A Balaton paitján is újraéledt ii nyír, újra fürödni járnak az emberek köröskörül és huvtonöt-huszonbat fokos meleg levegő-bon napfürdőznek a parti homokon Mini szeptember elején. A nagy magyar tenger újra felöltötte kacér, ezerszínű ruháját. Má-s.sdsxor kizöldelt, másodszor kiv rágxolt, sót másodszor termést is hozott lombok koszorú xAk Ax ósxi, kicsiny szögben érkező nap. sugarak oyári vírgoncsággal táncának a tükrén. Ökörnyál úszik ezüstfehéren a nyári íjók ég Miatt. A vénasszonyok nyarát termé-kony, igazi nyárrá fiatulitolta..vi.l;inií varázs. Valami bódító szépség ül n lUlatonon az újraéledt nyár mégis csuk őszi megvilágításában. Mint reg elvesztett ideál, aki őszülő füitök holyott észvesztő szépségében keiül váratlanul régóta nem liiotl lovagja elé.
— (Anyakönyvi hírek) Az el műit héten született 5 fiu és 3 leány, Házasságot kötöttek: Berényi Oszkár bánvatisztvis-lÖ Schlcsir.ger Máriával, Ri\'ger. Gábor cipr.v mester Horváth KaUlinnal, Gar-zó Ferenc szabósegéd Horváth Annával, Honi-pó Gyula bognárseged TislcY Annával. Elhaltak: Magyar Erzs-bet 3 hónapos bélhurut, Köhler Gyuta vaskereskedő 70 éves szervi nzivboj, Salján Jó\'Sef 4 hón»pos bélhuru\', Kobn Tibor tl éves veselöb, drr Rátz Kálmánná azül. Király Etelka 47 éves méhrúk, Ballér Jánosné szül. Tóth T\'.réz 40 évea Izületi csűr, Zrínyi Aladárné szül. Do bossy Erzsébet 27 éves cukorbetegség, vitéz S-akónyi Pékemé 3\'üí. Müller Kslalin 31 éves tiidőcsucs-hurut, ScHvarc* Lajos s/ékrsmes t\'r 71 éves vérhas, Németh Ferr-nc 11 napos veleszületett gyengeség, S okol József 36 éves szivbtuuláa, P<»pp Kolmán 22 éves napszámos öngyilkosság szivlövéx, özv. dr. Jung Ignácoé szül. Grosg Fanni 82 eves aggkori végkimerülés, Mod-rovics J-ínos ^csacgéd 52 éves s>e rvi STivboj. Biró Istváóré sjüI. Ksc;un Borbála 50 éves vérhts, Turl Jó z*tf napszámon 80 éves aggaszaty, Csóka István 80 éves szivbénulás, Kovács Mária 5 éves szivbénu-ás.
— Mi lesz november 8-án 1 ?
— (Az Ipa* tör vény ismer te-téno Zalaegerszegen) Zálaegcr-szegről j*l«i\\ti a Zalai Közlőiig tudósítója: A zalaegerszegi Ipurtestület vasárnap délelőtt ismertetni fogja helyiségében ux iparosok részere í7 uj ipartörvényt.
— (Tüz Nagykutnson> A na-rovban leégett Farkas János és Zsupán Imro nagykutasl lakosok portója. Gazdasági épületekben és felszerelésben mintegy 20—25 millió koronára rug n kár. A tüzet egy 8 esztendős gyermek okozta, tüi a szalmt kazal tövében gyújtóval játszadozott.
— (A bor) Gárdonyi Gézának 82 egri várban nemzeti adakozásból msuzolcumot fosn»k felállítani. A nagykanizsai Irodalmi és Művészeti Kör műkedvelő gárdájn november 3 án, és 4 én erro a célra Farkas Vilma rendezésében műkedvelő előadást t«rt. S\'inre kerül Gárdor.yi: „A boi" cimü három-felvorá\'Oi fx!u»i története* A darab b.sn szerepelni fognak: Dr. Makó Gál or, Fodor Lá»/.ló, Sáfrán lfonka, 7ripammer J^nŐné. Mázol Lulu, Szabó Babi, A\'apy Győ\'ő, Sebestyén Ilo^ks, Babics Jiiztrf, Bettin Gizella, Engelleiler Re. só, Földi 1. János, Garai Edit és M udn, Lajpczig Edit és Annus. Pintér Nándor, Gráf Böske ős M.ityás.
— (A keresztény ifjúmunkások nagygyűlése) A nagy-karmsai ke-iey.iény ifjúmunkások VVsárnap\' délelőM fii tizenegy órakor dr. Hegedús György nemzetgyűlési képviselő és K. Péczcly László földbirtokos fővédnöksége,
r.l«it n^gyívü\'évt tartamk a „Ke-
rcs\'tény 0.5bo ."-ban. A gyűlésen a k rc3f>t-eny ifjúmunkások legégetőbb problémái k^rűlr.ck megvitatás »■>>. A nfigygyűtés elnöke Málés Hsiár fercnccs^lkész, igavg^tó, sző-n\'ikok nz o»«zr.go* központból Urr G.örs-y (itl-flj, Vavrinccz De/ső elnöki líiifo, (•»/, Novágh Gyula t.srselnöv-, Frűhwitlh Máiy.^A országos elr.Ök és Ansotge Antal, a kxüí.\'sai kí»cí*tény$zocialiatnk ve zé»r. E*te 8 órakor műsoros elŐ-edásí rejide/ r.z ifjúság.
— Mi lesz november 8 án ? ?
— (Nyolcnapi elráráa vallás-aértór.éVt) Varga Jórsef (bebe) Klarác u\'ca 34. szám nlatti lakos koc»i}«v«l hazafelé tsrtott, amikor a Ríc u\'cai iskola e\'őlt kocsijáról leesett /;v. ásó. Vargát annyira dühbí hozta r.r, hogy megállította kocsi-j-it és miköeben felemelte a leesett ásót, n jobb kezében, levő ostorá val rácoopott sz iskola előtt álló feszület Krisztusára. Az iskolában l-vő gyermekek az obiakon keresztül sze>í»tí«nul voltak n jelenetnek » tanítójuk féljslíntette Varga Jó-r»ífct vallás elleni kihágásért az állsmrendőrségen, mely 8 napi el-zárásra Ítélte.
— (Szerbia elfogadja Mussolini javaslatát a fiumei kérdésben) A Newyork Tribüné római munkatársa azt jelenti lapjának, hogy Fium« kérdésében gyakorlatiig már biztosítva van n megoldás, amennyiben Jugoszlávia elhatározta, hogy elfogadja Muasolini legutóbbi javaslatát. A kormánynak ezt az elhotározását, amelyet ur. olasz jegyzék1* átnyújtása után összehívott miriisitcrtanács tegnop hoiott, vulÓMKiüleg mo fogják közölni Rómával. Hir szerint Sándor szerb király volt az, aki a kérdés rendezését sürgette, inert nagy súlyt vet Pír?, hogy Olaszország és JugotuBvia között mielőbb megköthessék a kereskedelmi szerződést. Mussolini a mega részéről ezintén engedményeket tett, mert azt óhejtolta, hogy a fascista ^or-rjdalom évfordulója, napjára mór biztosítsák a megegyezést.
— (Csehországból nem kell vízum Ausztria felé) Prágából jelentik: A c.ch kormány programba vette, hogy az Ausztriával meginduló gazdasági tárgyalátok «orán megszünteti n vizűm-kényszelt.
— (Körorvosok fizetősrendezése) A népjóléti miniszter rendeletet adott ki, moly ben ^Kendezi a községi és járási körorvosok fizetését. A* eddigi fizetés és fizetés jelleggel biró pótlékok meg-szüntetéiével a mbvxzter ezévi
julius hó 1 tői kezdődőleg h IX. fizetési osztály 3. fokozatában ér-vényben lévő. fizetést állapította meg.
— (Népfőiskolai és analfabéta tanfolyam Klskanlxsáu)
A klskanizaai éllami elemi iskolu tanilótestülcte Béres János igazgató vezetése alatt f. évi november 1 tői kezdődőleg ismét megnyitj* a népfőiskolát. Ez okból felhívja a 16 évnél idősebb ifjúságot, hogy o népfőiskolai tanfolyamra minél tömegesebben jelentkezzenek sz iskola igazgatóságánál. Egyben jelentkezzék minden írni olvasni nem tudó is, aki a léi folyamán díjmentesen meg\'ftkür tanulni irol olvssni.
— (A kiskanlzwal népkönyvtár megnyitása) A kiskanizsai állami iskolában elhelyezett népkönyvtárból, m/igfelelő biztoii\'.ék mellett, minden v.isárnsp 9 órától fel 1 l-ig kör.yvet lehet kikölcsönözni.
— (A vonat tetojén is megdrágult az utazás) A mindenre kiterjedő figyelemnek s ép pé\'dá-jávűl találkozunk * vasúti dijvzrbás emeléséről szóló rendeletben. A kocsi tetején Is megdrágul\', az utazás: 14.400 K helyett 23.000 K lett s a kocsiL\'pcőn is cvik felemelt Jlíetékkel lehet utazni: 4800 K helyett 7700 koronáén. Az eme
lésben esik az vig*szUlb«tju rz érdekelteket, hogy ezért « pénzért tetszésszerinti távolságra utazhatnak, s ha jól lapulnak a kociiietŐn, esetleg ncca ís kell semmitsem fizetniök.
— (Alkoholtilalom Olasz-országban) Rómából jelentik : Ma lép életbe az níkoholtartsJmu italok mértéktelen fogyasztása ellen irányu-ó törvény. Az uj törvény értelmében sört, bort, Vígy más alkoholtartalmú italt árusitó ügetek száma nem lépheti tul a la^os-
egy ezrelékét, tovóbbá, hogy részegítő ítalokot dilelőtt 10 órától este 10 óráig nem lehet árusítani. Ezt a törvényt sokhelyült kedvezőtlen kritikával fogadták, amely szerirjt, noha Olaszország a bor hazája, a .Hivatalos statisztika mégis av.t mutatja, hogy évente csak 600 ember hul meg az alkohol káros hatása következtében, tehát 16 ember jut egymillió lakosra. A kormány ellenben azzal igazolja eljárását, hogy oz alkohol hatása következtében beállott halálesetek stalisítikíjjíban nincsenek bent azok, melyeknél a halál indirekt állt be az alkohol következtében, mií.1 pl. s.7, epilepszia és a mozgási ntenia. A kormány megállapítja, hogy miután az r.lkoholivás károi következményei legtöbbnyire öröklödnek, az a törvényhozás, mely igy a jövő generációt védi, teljesen iga/olt.
— Mi lesz november 8-án!?
— (Kutyahua Bajorországban) Münchenből jelentik: A Baye-rische Staatszeilung közlése szerint a kutyehus fontjs hétmilliárd, az olvasztott kutyazsir pedig nyolcmilliárd márkába kerül. Ez a hir minden kommentár nélkül is híven tükrözi Németország trKgédiiját. ^
— (Veszett kutya Zalabéren) Egyik Zslc.bcrhefc tartozó majorban veszett kutya garázdálkodott. Megmart három szarvasmarhát. A kutyát és a mégmart állatokat kiirtották. ^
— (ANagykanlzsa-Csurgó-l vonat, járatok) Kaptuk a következő lovelet: Igcn tisztelt Szork\'sztő Ur I A kunúsai kereske-<tolmi világnak, do azt Jjisszük, az cg&j kanizsai társadalomnak követelő érdeke adja kozünkbo a tollat", mikor kifejezésre nfcarjuk juttatni a helybeli vasúti mcnctrond fogyalí. kosságából eredő panaszainkat. Tessék csaV átocsínl a ruoootrondct és azonnal meg-fog győződni Szcrkosztő Ur arról, hogy szunk mennyire r.lapos 6s föltétlen nicgoMíit kíván. N\'o is menjünk messzebb, csak Cs«.." góra próbáljunk utazni K-nixsnról, onnit már nxn>«p visszafordulni Johctotlen. Csargó. ról csuk a kora reggeli cs az éjjeli órákba van von-t Kanizsára. Ennek n lolteloUcn á\'j^ pótnak oka abban keresendő, hoj;y a tavaly mcgCcste (> órakor induló és Cyókényíscn csatlakozó vonat, amely mindjárt aiegtiozu a dombovúrl utasokat is, ezídén megszűnt. Így aztán ha valaki csak n nom mc.vszo Csűr-góra is kínytelen üzleti vaijy bárminő ügy. ben átutazni,\' majdnem két napját veszi igénybe ez n kis kirándulás, A kcreskcdelnii üzlo\'.kötéseknek, az áruszállításnak, do őgjf« Kuniisu idcgciiforgalmünnk is óri.isi káru: szárnuznnk óbból. Az útvonalba eső községek vásárió községo képtolen mástél—kél napot rászánni arra, hogy bejöjjön Kanizsán vásárlásait, üzleteit lobonyolltani. Ks ezt nagyon, vcszedelmcson megérzi Nagykanizsa kcrcskedeiaji forgalma. A vasutigazg^lóság-nak be kell látnia, hogy n vonatjáratok beosztásánál u nagyköxönscg erdekeit kell olső-sóiban figyelőmbe venni és nem szabad megakadályoznia a .viiók centrum-városával vuló közlekodést, h--:nem oilenkezőleg a nagyipari és kereskedelmi gócpontok, mi«t Nagykanizsa, forgalmi lehetőségeit minél nsgyobb voozás\'texületro kiterjeszteni. Reméljük, hogy soraink illetékeseknél megérlésrc találnak és pan&sxsinkat rnóltányolni fogj.ík. (Aláiráwk.)
— Mi lesz november 8-án??
(x) A Duna-Tisza csatorna
kcresz\'.ültiirése Magyarország egyik közgazdasAgtlag legfontosabb probté-mftja, miáltal sok sok ezor hold tölti, mely ma még száraz helyen fekszik, nem múvelheiő meg eléggé és így nem temrf meg azt, ami a csatorna kiépítése mán kétségkívül meg fog teremni. Mini gazdakörökben hal-laiszi! i;t "ajáb ják meghonositani a híres belga Glória-mag. termesztését. Ai yén cileöris magból icrmcsz-teit cikória-gyökérből készítik már ma is Ma;;yar<i.rs/.ágo« a kitűnő za-mam ós szép szinit Uhu-kávét.
-s^Adomáoy) Frank József ges?tc\';yehcgyi hegyőr 30.0 koronát odomónyozott egy vak hadirokkant részére-.
— (Vörhony-járvány) A Z»la-bér melletti Lepoty majorban jár-ványoj \\ö»-hcny megbetegedés történt.
— (A Háztulajdonosok Szövetsége) kftnlzsai fiókjánok alapszabályait s belügyminiszter pótlaa végett vlsszRküldötte.
(x) K.alap tanfolyam. A Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete november etsejóycl kalap*, és ha elóg jelentkező lesz, máD tnófolya^ot is nyit. Jelentkezni lehet Nádor u. 14.
(x) HamUfojfafeBti c/.üs öt, hrilliánsc-íRi, érmsket; alpacca
evŐ.vszközökci és <ÍÍS25iárr.Vaka( a leg;.Y»aj(4\'.shb\':> napi árban veszek. Fsled Józsof áfcszerésí, Sugár-uJ 2. (rő-i.U ás Sugár-ut sxrok.)
(x) Két gyermek mellé sürgősen keresek egy jobb házból való leányt. Okleve.len tonitónő előnyben. Cin\\^ .Ka^inO?y-ulca " rm^jorb«n.
(x) A Fiume kávéházban ma éj! minden eabs Torma 7Óni teljes zcneki\'ra muzsikái.
— Hi lesz nove mber 8-án ? 1
1923. olióbcrM
zalai közlöny
5
Linka
A .Zalai Koz\'öny" crcJcli rcgcnye
Irta : Póterfy Tamás ilít)
— Rövid ideig maradunk oda, de neked az is hosszu les?, tudom. Maradj itt h farkasoddal! — ós kilépett az ajtón.
A fiatal juhAszlegény bennmaradt, kedvencével, a Pazsurával.
Sok mindent kérdezett az okos vadálaltó\', még azt is, hogy szeretni fogja-e Mundre Mariét. PjzsurH szün-teleit hízelgett a gazdájának s kedveskedve csóválta meg a lompos farkát. Hogy oJa kUnt htngos szó-vAltás vo\'t Janku meg a póp* között, »zt nem vcuék tudomásul, sem Dimiitu. sem Pazsura.
A szürke szakállú pópának igen nehéz percei vol\'áft. Ha akart, ha nem,— kényszerítene Janku Ábrahám, hogy megkérje a leányt a házától elűzött juhászlegény számára és a pópának mennie kelleti. Az egész vidtk a pópa gyermekének hitte Mariét, léhát nem oknólkül makacskodott, kötekedett JankUMl, a különben is veszedelmes emberrel. Szóváltás lett a dologból, de hasztalan ! Jmku Ábrahám már ekkor követelő ember lett 1 . . .
Mint a csatába induló közkatona, hogy magával viszi a tábornoki rang jelvényeit, — mikéni mondani szokás, — éppen ugy volt Janku is. Bilső zsebében gondos-n elgöngyölve hordozta a CsobnnkAtól kopott ólom koronát. Azon beiül pedig a porszem-koronánck csodás jövendölése a szivében volt elrejtve. O.y hatalmasan lépett föl a p >pa eilen. hogy kész lett volna a popát államellenes üzel-me:ért föladni nyomban, ha a szent férfiú nem engedelmeskedik neki... a jövő nagy emberének.
Minden nagy eszméhez az őrültség egy bizonyos foka járni. Ez hozza meg a lelkesülést, ez adja mog a vakmerő föllépóíhez szükséges erőt. Hiszen tudva van, hogy az őrüKs állal hatalmcsan fokozodik az emberek ereje ós ugyanazt az embert, akivel csöndes állapotában egy erős kar eltud bánni, mozgásra képtelenné tenni, ha őiülési rohamot kap, hatan is alig győzik megfékezni E törvény alól a na&y szellemek sem képeznek kivételt, kiknek örökbecsű munkájuk megalkotásához szintén emberfölötti erő szüksíges, mások által utói nem érhelő kitartást igényel a művészet ós ezért van, ho#y a valódi művészt csupán egy vékony hajszAl választja el a megőrüléstől. Vagyis a művészek " ideig óráig valamennyien kisebb na gyobb mértékű őrültek, mely azonban csak addig vendégeskedik az agyban, mig nagy alkotásaikat végzik, a munka után újra csöndes minden, mert ha nem tárnék vissza a rendes állapotba, akkor őrültek maradnak egész életre, vagyis az a bizonyos hajszál elszakad ...
Janku Ábrahám most fogott nagy müvének, ideális eszméjének megalkotásához. A valóban nagy szellem akadályokat nem ismert. Egy szürkülő szakálu falusi pópa éppen a a legcsekélyebb porszem volt a teltre kész ideáiista kórjai előli és ezt a pópa is érezte, mert nem merészeit ellenállani. Engedett az erősebbnek ...
Félóra telt el mig a pap szekerén eljutottak a Mundre Marié lakására.
A vén Togyer lakása előtt leszállott a két uri ember, és bekopogtok a szalmafödeles viskó házánál, öszhaju oreg ember nyitotta meg az ajtót. Fehér fürtjeit minüuniulan simogatta reszkető kezével, mig elmondta hilálkodását a vendégeire.
(Folyt, köv.)
Olvasóinkhoz.
November hó 1-én uj előfizetést nyilunk a „ZALAI KÖZLÖNY" •re. — Tisztelettel kérjük olvasóinkat, kiknek előfizetése október 31-én lejár, az előfizetést minél előbb meg üjitani szíveskedjenek, hogy a lop szétküldésében fennakadás ne legyen.
Előfizetési ár: Egy hóra . 5000 korona.
Tiszteletiéi a „Zalai Közlöny"
kiadóhivatala.
A dróttalan telefon terjedése
A dróttalan trlefon, mely külföldön ma már elérte a tökéletesség legnagyobb fokát és egyre nagyobb mértékben terjed mindenfelé, minálunk úgyszólván még teljesen is meretlen. At elektromos hullámo kat pompásan fel lehet használni • hanghullámok továbbítására a a dróttalan telefonon a beazéd és zene sokkal tisztábban hallható, mint a közönséges telefonon, mely nél a sok vezetek indukciója állandó fogással keveri a hangot.
A dróttalan telefon lényege nagyon egyszerű. A feladó-állomáson szapora váltakozásu árammal elek tromoi hullámokat gerjesztenek a erek a hullámok az antennából kisugárzódnak minden irányban, állandó és egyenletes elektromos hullámzás alokjiban. Az elektromos hullámok tudvalevőleg\' rendkívül nagy aebességgel haladnék a térben — másodpercenként 300.000 kilométernyi utat \' testnek meg, vagyis majdnem egy milliószor any-nyit, mint a hang a levegőben. Az egyenletes elektromos hullámok már most ugy továbbítják a hangot, hogy a télefoty\'rezgései szerint formálódik át az alakjuk, mintha a hanghullám minden egyes pontját egy-egy külön elektromos hullám mérné le és továbbítaná a felvevőállomáshoz, oly szédítő gyoisuaág-gal, hogy nz egyes pontokból ismét összetevődik a folytonos, eredő hullám.
A modern rádiótechnika legújabb találmánya, a katódsugaias lámpa,
tette lehetővé a dróttalan telefon teljes tökéletesítését. Mig azelőtt arra kellett törekedni, hogy mennél nagyobb energiát sugározzon szét a leadó állomás, különben az elektromos hullámok hamar elgyöngülnek és nem foghatók többé fel, irddlg a modern törekvéa átterelődött arra a térre, hogy nem baj, akármilyen gyenge Is az érkező hullám, csak fel tudjuk erősitenl a tetszés szerinti fokra. Ezt az erő sitést szinte korlátlan mértékben elérheljük a kalódsugaraa lámpákkal s ezért ma már minden felvevőállomás ezzel a medern berendezéssel dolgozik.
Lényegében nagyon egyszerű lett a dróttalan telefon felvevő készü léke. Elsősorban antenna szükségei, mely felfogja az érkező hullámokat. Legegyszerűbb erre a célra az úgynevezett keret-antenna, melyet akár ■ szobában is felállíthatunk. Nsm egyéb, mint négy sarkos keretre felcsavart dróttekercs, melynek síkját az érkező hu\'lámok irányában
kell feléllilani. A hullámok áramot gerjesztenek a drótban s mivel ez az áram szinte végtelenül gyenge, fel kell erősíteni a katódsugaras lámpák segítségével. A felerősített áramot a telefonhallgatóbs vezetve aztán, lehallgathatjuk a beszédet vagy a zenét. Közben ott van még egy szerkezet, ■ rezgőkör, melynek az a rendeltetése, Hogy a készüléket a kívánt hullámhosszra állit-hsssuk be.
A hullámok azétválasztáaa
Minden pillanatban száz meg száz azikraállomás adja le jelelt a térbe s a hullámok keresztül kasul haladnak minden irányban. Hogyan le hetséges, hogy mégsem zavarjik egymást és hogy mégis tetszés szerint kiválaszthatjuk közülük azt a hullámot, amire kivárciiak vagyunk? A dróttalan Uviró gyermekkorában csakugyan nehéz pro blémának látszott ez a kérdés és sokan azt hitték, hogy nem is le het majd megoldani és éppen ezért nem terjedhet el majd Marconl találmánya. Ma már tul vagyunk minden nehézségen s az elektromos hullámokat is époly pontosan "érzékelik b gépek, mint a szem a fényhullámokat.
A csillagok mi\'liói egyformán bocsátanak ki fényhullámokat, melyek szintén keresztül-kasul keresztezik egymást uljukban. A hullámmozgás természete azonban olyan, ho^y minden keveredés, minden interferencia dacára is állandóan él minden egyes hullám és mindenütt kiválasztható a többi közül. Szemünk magától megcsinálja ezt a kiválasztást és körülbelül ujyin-azt kell megcsinálnunk a dróttalan táviratozás hullámaival is.
ElsŐ sóiban érzékeny felfojó felület kell. Szemünkben ■ recehártya ex, a szikratávírónál az antenna. A azern azonban több mint egy szerű fényérzékeny recehártya, mert a lencséje pontos képet is rajzol a fényforrásról. A szikratávírónál nincs szükség egyébre, mint fel fogni a hullámokat, tehát a szem berendezéséből elég a reerhártya. Ha a keretantennát a hullámok irányába állítjuk, — ha arra nézünk vele, — akkor -felfoghatjuk a hullámforrás jeleit.
Mint a fénynél, u*y az elektromos hullámoknál is különböző lehet a rezgésszám, azaz a hullámhossz. A fénynél a színekben érzékeljük a hullámhosszak különbözőségét, az elektromos hulláiknál közvetlenül, kilométerekben mérhetjük \\c a hullámhosszakat a a rezgő kör nevű műszer az, mely megszűri az antennában felfogott hullámokat éa csak a kívánt hullámhosszakat ereszti tovább. Lényegében tehát a rezgő kör ugyanaz, mint a fény száméra aszinesüveg, mely csak az egyszínű fénysugarakat bocsátja át.
A szikratávíró és a csillagok annlógiáját egészen pontosan kiépíthetjük. Tegyük fel, hogy a szemünkben nincs lencse, csak a recehártya, viszont minden caillag csak bizonyos meghatározott szlnü fényt bocsát kl. — Ezsk a fénysugarak össze vissza keveredve haladnak a térben. A szemünk érzi a fényt — ha tiszta képet nem is lát lencse nélkül — s-jmost már elég, ha pi ro», kék, zöld, vagy akármilyen üveget tarlunk eléje, hogy csak annak a csillagnak a fényét érezze, amelyik piros, kék, vagy zöld fényt bocsát ki. Az elektromos hullámoknál az antenna a recehártya, a rezgő kör a szines üvegszűrö, a szin, a hullámhossz.
Asztali felvevő-készülékek
Angolországban éa Amerikában prlváthasználatra egész egyszerű felvevő-berendezéseket gyártanak már, melyeket akárki könnyen tud kezelni. Egy négyszögméteres kis keretantenna és kis kézibőröndben szállítható erősítő, rezgő-kör és hallgató az egész beiendezés, melyet azobában asztalon fel lehet szerelni. A rezgő körön be lehet állítani a kívánt hullámhosszat s minden felvevő választhat magának külön hullámhosszat, hogy csak az ő számára adjanak le jeleket.\'A gyárak szédítő reklámmal csalogatják az embereket, ugy, Hogy valóságos divattá lett már, hogy mindenkinek legyen otthon szikratávírója.
Százezerszámra vannak már forgalomban az ilyen kis házi dróttalan telefonállomások s a ml szempontunkból csak az a bajuk, hogy nagyon drágák még magyar koronára átszámitva. A 200 dollárt minálunk nagyon kevesen fizethetik meg a passzióért, különösen mikor még nincs is olyan forgalom, hogy sokat haaználhassunk a dróttalan telefonunkon.
Amerikában moat azerveznek egy nagyszabású telefon-hírmondó\', há-romszázezer előfizetővel. Newyork-han lesz a központ, mely dróttala-nul adja le a híreket, börzejelenléseket, operaelőadásokat, hangversenyeket s a berendezkedésnek egyetlen nehézsége az, hogy minden állomást akkumulátornak kell táplálnia a időnkint meg kell tölteni ezeket.
Azonbzn nemcsak felvevő állomásokat készítenek magánosok számára, hanem kis leadó állomásokat Is, hogy közvetlenül felszólít-hassuk egymást, akiknek van s ezek tiz kilométernyi távolságban minden központi kapcsolás nélkül kényelmesen telefonálhatnak egymással. Az adóberendezés azonban sokkal bonyolultabb és természetesen sokkal drágább Is, mert magas feszültségű, szapora vállalkozásu áram szükséges hozzája.
A dróttalan telefon Jövője
A dróttalan telefon gyakorlati jelentősége azonban nem annyira az ilyen kÖcvetlen forgalom klfej-lesztésében rejlik, hanem a nagy távolságokra való telefonálásban. Az interurbán telefont bizonyára végképpen kiszorítja msjd a dróttalan telefon, mert sokkal olcsóbb és biztosabb lesz. A híres német körtigswusterhauseni állomás kísérletei a legfényesebb eredménnyel jártak ezen a téren a Németorazág-ban, már gyakori eaet az, hogy a rendes telefonhálózatból kért interurbán beszélgetést dróttalan uton közvetítik. A beszélgetők tán nem is tudják, hogy át vannak kapcsolva a dróttalan állomásra és nem köíönségea vezetéken beszélgetnek.
Hogy ez mennyire tökéletesen megy már is, azt legjobban bizonyltja, hogy mikor a königswuster-hauseni állomás próbaképpen leadta a berlini opera előadását, a csepeli felvevőallomáion végighallgatták az egészet. Semmi nehézsége sem lett volna annak sem, hogy a Telefon Hírmondóba átkapcsolják az egészet a az előfizetők otthon hallgathatták volna végig a berlini opera egész előadását.
Mig a kereakedŐ pihen, helyette a reklám dolgozik.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. oki&her 28.
Különfélék.
Vetőmagtermesztés
Hazánkban a mezőgazdasági termelésnek súlyosan érezhető hátránya, hogy gazdáink nem foglalkoznak elég intenzitással a vetúmag termeléssel.
Igaz, hogy sokkal egyszerűbb, kényelmesebb készen hozatni a magvakat, mert ezzel a kevésbbé sikerült termelési eredményeket is legkönnyr bb mások felelősségével igazolni — hanem a gazdasági morálnak ezt a kis megkerülését drágán is fizeti meg a magyar gazdatársadalom.
Nemcsak a magkoreskedelem utján forgalomba hozott magvaknak nagyon sok esetben való megbizha-tatlansága teszi indokolttá, hogy a gazda és kertész maga termessze a veteményezéshez szükséges magmennyiséget. A gazda nagyon sok esetben elsőrendű mago: kap és mégsem produkál a várakozásnak megfelelő eredményeket, sői igen sok esetben a terméshozamok az egész közönséges helyi magvak átlagán is alul maradnak. Mert a magvakból kifejlődő növényeket épugy nem lehet minden átmenet nélkül idegen klimatikus, talaj- és termelési viszo nyok közé vinni, mint ahogy az egyenliiő vidéki ember vagy állat sem birja az európai levegőt, csak hosszú szoktatás után, akkor is csak esetleg.
A Német-, Franciaországból hangzatos reklámokkal utnakinduit vetőmagvak már békevilágban is milliókat csalogatlak ki a magyar gazda társadalom zsebéből, aztán nem vállak bc Magyarországon, hanem akklima-lizálódiak ugyan, de legtöbbször lecsökkent hozamképcsséggel. — A magyar gazda ilyenkor szidta a magkereskedő cégei, de nem gondolt arra, hogy ami a német vagy francia viszonyok közölt kiiünőcn állta meg a helyéi, az nálunk nem találja meg\' az ott megszól-ott lenyészfelté\'.eleket, lehál degenerálódik é3 feivesz oiyan sajátságokat, melyekei a mi klímánk, a mi talajaink Összetétele, a mi idő járásunk, a mi müveiési módozataink kényszeriienek rá.
Sohasem a magkereskedőt kell okolnunk ilyen esetben. Még akkor sem egészen, ha igazán rossz magot küldött. Hanem igenis a magyar gazda hiszékenységéi, nemtörődömségéi, meri elfeledkezett arról, hogy a termelés produkiivilftsának legelső kelléke és feltétele a jó vetőmag. És a jó vetőmag csak olt termelhető, ahol magát az illető növényi akarjuk termelni, vagy legalább is a mag- és növénytermelés helyeinek lehetőleg megegyező növényéletiani viszonyok között kell lenniük.
Ezt pedig a magkcreskedelem egy gazdának, egy növényféleségre nézve sem biztosítja. Nem is biztosíthatja.
A magtermeszléssel tehát nemcsak milliókat takaríthat meg a magyar gazdatársadalom, hanem lényeges közeledést tudna felmutatni az annyit hangoztatott többiermelés felé, ami magángazdasági jövedelem-többletet is jelentene. Mert ha esetleg a gazda terülelveszteségben a gondosabb munkáltatás költségeiben valamiveldrágáb-ban is tudná előállítani a vetőmagvakat, ez a kiadástöbblet óriási kamatokkal térül meg a terméseredményekben és abban, hogy az ismeretlen tulajdonságokat rejlő csirából kifejlődött növényekkel nem kell esztendőkig kísérletezni, mig végül ís valahogyan akkiimatizátűdnak.
A gazdaságoknak helyi viszonyaikban történő magtermelése egyutial lág teret nyújtana a veiőmagncmesi-
lésnck is, ami legelső megvalósításra váró feladala a gazdatársadalomnak, amelyik okszerű, modern gazdálkodási rendszereit a többiermelés jelszavával aksrja egyre gyümölcsözőbbé tenni.
A löbbierrr.clést vetőmagnemesités nélkül, a vciőmagnemcsitést vetőmagtermesztés nélkül nem lehet megvalósítani. Épen ezért itt kellene elkezdeni minden kis- és nagygazdaságnak a többtermelés politikáját. Mert a föld termőereje úgyszólván kimeríthetetlen kincsesbánya, csak meg kell találni a modokat, amikkel ki tudjuk termelni czeke; a kincse kel ós amikor megtaláltuk, akkor munkába is kell állni érte. Ha többet akarunk termelni, tanuljunk meg többel dolgozni is\'f (bl)
— Az utónyár hatása a fáanövónyzetre, Bármennyire örülnek az embrrek az Idei különösen azép őszi időnek. Magyarország kliméjsnak ez az abnormis jelensége a fásnövények számára nem mondható Ideálisnak. A fák tápláló anyagainak, különösen a keményítőnek cukor alakban történő vándorlása, o tépauysg télre való elraktározása már kezdetét vette. A most újra rügyező, virágzó veszőket h\'jló növényzetnek a jövő tavaszra szánt keményítő és egyéb tápanyag készlete, r.inl feltétlenül szükséges az életnek Induló tavaszi nagy anyagforgalma Idején, az most nagy részban elhsaználódik. A cukor alakban a fatest belső raktározó sejtjei falé vándorló keményítő a rügyekhez, h»jlásokhoz használódik el. A már visszaalakult nyugvó tápsnyagok egyensúlya is megbomlik. Uj tápanyagraktáro zásra már nem igen lesz alkalom s igy a fás és éveló növények tavaszi fejlődése fogja kárát vallani a mostani szép őszi időjárásnak. (—s)
SPORTÉLET.
A szezon utolsó bajnoki mérkőzése
SFflC - NTE
A bajnoki tabella őszi fordulójának kialakulására nem kis befo-lyásspl levő bsjnokl mérkőzést iái-szik vasárnap délután az NTE csapata. At első, második és h»r-madik helyek kérdéie ezen a mérkőzésen fog eldőlni. Kanizsai győzelem esetén ugyanis ez NTE é lesz az első, vagy második hely, vereség esetén pedig a SzAK és az ETO foglalják el ezeket 5 az NTE esetleg még a negyedik helyre is leszorulhat a DVE, v#gy az SzSE mögé. Itgulmas mérkőzésre van tehát kilátás, mert nem cssk Kanizsa érdeke fűződik a mérkőzéshez, hanem Soproné is, melynek csapata bz esetleges két ponttal a középső helyekre menne föl s egyszer és mindenkorra meg szabadulna a kiesés gondjaitól. Sopron is ép ugy fogja tehát ambicionálni a játékot, mint Kanizsa. A mérkőzés esélyeit latolgatva, papírforma szerint az NTE nek kell nyernie a meccset, döntőjellegü mérkőzéseknél azonban a papírforma rendszerint kudarcot vall s a nagyobb lelkesedés dönti el a mérkőzés\'. Ezt figyelembe véve, egyenlő esélyt kell sdni mindkét csapatnak annak ellenére Is, hogy a pálya megszokoitsága a kanizsai esélyeket növeli. — A mérkőzés 3 órakor kezdődik a szeszgyár melletti pályán.

— Két héitel elhalasztottak a csekkrendszer bevezetést.
A tőzsdetagok ma a tőzsde nagytermében gyűlést tartott, amelyen bejelentették, hogy a csekkrer.d-szert két héttel elhalasztották, c*ak november 22 én léptetik életbe. A Bankár Szövetség jövő kedden ujabb értekezletet tart, nmeUen részletesen megvitatja a csekkrendszer sérelmes pontjait.
— A novemberi tőzade-napok. A lőzsdetanácí október 27 én Végh Kfiroly elnöklete alatt ülést tortoJt, milyen elhatározták, hogy november az értéktőzsdén a következő napokon lesz hivatalos forgalom: november 2, 5, 7, 9, 12, 14, 16, 19, 21, 23, 26, 28, 30.
— Egyre terjeszkedik a Termelők Bankja ipari koncernje. A tőzsdei nem hivatalos forgzlom-ban szereplő bankpapírok egyik legértékesebbje a Termelők Bankja, amely legközelebb különben a híva-talossn jegyzett részvények közé kerül. A termelők Bsnkja 1911-ben alakult, jelenlegi alsptőkéje 300 millió tartalékja pedig 150 millió, de a közeli hetekben az alaptőkét jelentékenyen felemeli. A bank igazgatóságában a következő notabilitások foglalnak helyet: gróf Arz Roderich nsgybírtokos, ifj. Hegedűs Sándor, herceg Hohenlohe Ferenc elnök, ár. Lippe Alfréd herceg, Perlaky György nemzetgyűlési képviselő, gróf Pallavicini Alfonz alelnök, Róna Sándor (vezérigazgató) ifj. dr. Rupprecht Olivér, dr. Stilágyi L«jos nemcetgyülési képviselő,"gróf Vojkjfy Rubert alb. A Termelők Bankja már eddig is számos kitűnő Iparvállalatnál szerzett nagyobb érdekeltséget de a közeljövőben ujabb ipartelepeket nyit meg. A meglevők közül a Mátyásy féle gépgyár éa vasöntöde, \'a. székesfehérvári ALBA vegyésxeti gyár és a Hadröa üzemek közül a fésű , bot-, faáru , üvegtechnika gyiritk , cipő- és konfekció üzemek a nevezetesebbek. A Termelők Ba:.kja tŐisdeosztálya vidéki megbízásokat is a legkulinsnbban effek-tuál és kosztpénz kihelyezésével is foglalkozik. A Termelők Bankja központi helyiségei Budapesten, IV., Ferenciek tere 9. szám alatt az első emeleten vannak.
— Jugoszláviával éa Romániával szemben fennálló tar tozáaok éa követeléaek beje lentéae. A külfölddel szemben fennálló tartozások és követelések rendezése végett szervezett M. Kir. Felülvizsgáló és Kiegyenlítő Hivatal (Pénzintézeti Központ, Budspest, IV., Deák Ferenc u. 1.) fethiváat tett közzé, amelyben felszólítja az érdekelteket, hogy nz utódállamokkal megindítandó pénzügyi térgyalások anyagának előkészítése érdekében sürgősen jelentsék bs o Jugoszláviával és Romániával szemben fennálló kővetkező tartozásaikat és követeléseiket: 1. O Romániával és O Szerbiával szemben fennálló, a háború kitörése előtt keletkezett és a békeszerződés életbelépte (1921. jullus 26.) előtt
lejárt követeléseket és tartozásokat. 2. Romániának, illetve Jugoszláviá nak a volt Osztrák és Magyar Monarchiától szerzett területein fennálló, a békeszerződés 254. •cikke alátsrtozó tartozásokat és követeléaeket. A békeszerződés 254. cikkének értelmezése körül fennforgó nézeteltérésekre való te-kintottel el kell különíteni: a) azo-
kat a követeiésíkot és tartozásokat, o melyek 1918. november l-e előtt kele\'-keztek és a békeszerződés életbelépte (1921. juHus 26.) előtt járnnl: le; b) o keletkezés időpontjának megjelölésével azokat a követeléseket és tartozásokat, amelyek a békeszei zedés életbelépte előtt bármikor keletkeztek és a béke-szerződés életbelépte utin jártak le, vagy fognak lejárni. 3. A keletkezés és lejárat időpontjának megjelölésével njok/t e tartozásokat és követeléseket, amelyek Romániának és Jugoszláviának más államoktól (Bulgáriából, Török országtól, Oroszországtól szerzett területein esftWg fennállanak. A bejelentésekben a tartozáiok és követeléseknek a kikötött pénznem szerint való elkülönítése klvár.xtos. Abban az esetben, ha a beérkező adatok Cioportmitásx nehézségekbe ütköznék, u Magyar Királyi Felülvizsgáló éa Kiegyenlítő Hivatci azok feldolgozását elvállalja.
— Hollandiába exportálják az ujazogedl gyUmölcsf ákaí. Az újszeged! háromsrögnek már a háború előtt Igen fejlntt gyű-mölcsfn-telepe! voltak, amelyek erőteljes export üzleteket bonyolítottak le. A háború és az utána következő nehéz gazdasági viszonyok súlyos válságba sodorták nz ujwegsdi gyümölcsfa kertészetet, amely azonban moat uj és igen kedvező konjunktúrával dicsekedhet. Az ujszegedl gyümölcsfacsemeték Iránt ujabban különösen Ho\'.lundU érdeklődik és ma már épp o külföldi érdeklődés következtében egy egv gyümöicsfacse-
mete ára 6500 —7000 korona. Leg-
utóbb, mint Stégedről jelenlik, Szabó Kálmán ujszegedl kertész kapott hatalmas külföldi megrendelést, amely 10.000 dsrab gyü-mölcifscsemtte szállítására vonatkozik. Ez n megrendelés tehát nem kevesebb, mint 70,000.000 mogyar koronát jelent. Szegedi jelentés szerint a jó koojunktu<á-nek megfelelően jo keresetük van a keitiszmunkósoknvk Is, akik napi 15.00—20.000 koronát keresnek. 1
A deviza-központ híva tilos árfolyamai
Valuták
o cv>uhk
StfoUne
Uutr. kff-lk>C* tranl J-íi Sckol
Svájci tranl K<«ccu diai/ t\'riak dinlr
ll./ll.nd. tori:
WJÍ-IMJ 10(0-104} 97-uo jjs.stl )«<•>)< 6o
Au-.itcrdwn UaWmt
Koi*n>;»s»
KriutUnU
temJon
tkrlio
OJJ.Í
J\'irU
Pftg*.
S<ixVho1m
Srijc
IMc*
S.6JU
/»R|M)
HOC }4>o
A magyar korona külföldi jegyzései
Zürichi . . . .302-5
>rágs.....—
Barün.....--
Bécs (devike) . ; — Bécs (effektív K) . —
UCO»P
302-5 18\'/. 350 -382 \\ 255
A TŐZSDE
nyltiS.I é. záró rirfolyamnl, valamint a valuta é. gabona hivatalos tájékoztató arai megtekinthetők lapunk kiadóhivatalának Fő at 13. mzám alatti kirakatában.
1923. oltáKor 28
zalai közlöny
Nagy maradék
gr r
vasár
Singer József és Társa
divatáru házábsn
Nagykanizsa
Központ-szájá épületében
Nagyobb, mennyiségű maradékot sikerült beszereznünk, amelyet mig a készlet tart, rendkívül jutányos árban árusítunk!
Siffon maradékok pr. mtr.
5850 K-tól feljebb.
Vászon maradékok pr. mlr
6550 K-tól feljebb.
Zeíir maradékok pr. mtr.
7775 K-tól feljebb.
Karton maradékok pr. mtr.
7225 K-tól feljebb.
Kanavász maradékok pr.
mtr. 7450 K-tól feljebb.
140 szé.es fél^yapju női és férfi szövetek 26500
feljebb. 135 széles tiszta gyapjú női kabát velour-kelmék 58500 K-tól feijebb.
Nagy választék:
Mindennemű berlini váll-és fejkendőkben.
Sxövőpamut és sxövőcérna legnagyobb gyári raktára!
Pontos kiszolgálás!
A TŐZSDE HÍREI.
(Ssjit tudósítónk tetefonjelcntése.)
A mai magánforgalom. A mni bankközi forgolombsn váltó-"otlsnul lanyha irányzat érvényesült. Teljes ötlettelenség mellett c«upán a kofitremio eladásai mutatnak némi tixíciós árfolyamokat. Ami üzlet volt, az csaknem kizárólag a kontremin üzletei nyomán kelet kezettés legnagyobbrészt arbitrázs értékekre sioritkozolt.
Az árfolyamok a következők :
Angol-M.jjysr 715, Fö\'dhlt-1 280. H«*ai 180, M.ffyar Hitel 595 -605, Ingatlan 320, Leszámítoló 82, Magyar Nimet 25, Oftrák H»t-1 105-110, Kereak. b«nk 1040, L\'oyd b-.nk 15 5 korona. Általános 180 koron*. Bsck-malom 90, Trans-D-»nuHii 115-20 koronn. Kőszén 2200—2225, S>!«ó 475-85 korona. Atbenaeum 260, Pall.s 46, Rigler 52 korona. F-gyvrr 1225, G«nz-Danubius 5000-200, G»»zVillo-mos 1750-800, Rima 90-92 K. Bsróthi 18, Égisz 38, Műtrágya 200, Cukor 2800, óitermeiő 215, G-orgia 570, Mezőhegyes! cukor 340, Btar film 46-48 korona. Ofa 500, SzUvonfti 78-80, N»»lci 1900. Viktória 20 K Déli 85, Mftr. 340 —50. Nova 125, Államvasút 340 —330 korons.
Esti magánforgalom. Pisc üzlettelen. Irányzat lanyha. H^zai
fr. 180. M-gvar Hitel 600-605, Osztr. Hitel 105-110, Ker. Bank 1025-50, Lloyd 15, Angol-Magy. 710-15, Ing.tlan 320, Földhitel 275, Hízni Tlcp. 3750, Ált. Tkp 180, Sslgó 480-85, Kőszén 2200, Fegyvrr 1225, Gans-Dan. 5150-5200. Villamos 1750-1775, Rima 90—94, Államvasút 320, Délivasut 85—90, Mftr. 340- 50, Athenrum 250-60, Pallas 45, Cukor 2900, Mezőcuknr 340, Georjfiu 570, Égisz 37—39. Őstermelő 210-20, Hun-gáiia 200, Orszfa 500, Nasicl 1900.
Nemes fémpiac. Egy koronás ezüst 2200, forintos 6000, ötkoro-nís 11500, tízkoronás arany 60000, dukátarany 67000.
A bécsi magánforgalom
A magánforgalomban az irányzat kissé mngjavult. A tegnapi erős bessz: hónapok óta nem látott ftla-c»ony árfolyamokat hozott, amelyek véleményes vásárlásra késztetik a spekulációt. Az emelkedő mozgalomban vezetnek a magyar papírok.
ZUrlchl zárlat x
Hollandi* 2IS.50, S«w-VotJ( 60075, Úridon 2626-CO. Párti 3332 00, MiUno 2540 50, fr1655 00, Bad»$>«at 00302 a, ZágiAí. ÖlOHJO.Vwsó 1-50, Wi.. 0.78 76. S«<MI» 530. OnUAk bdljr. 0 80 00. Boriin 0.00c0:00006 5
Terményjelentés
dota (Tlssavldíkl) uj 8DÜ0C—00000, »gyíb 89000 0000 IOS». 60600 60000 Ukannúnytrja 63000-5000 tör 7250Ü-75>00 «ab 66DOO-68CO0 tengort 68000— 07000, rapeo 170000, korr» 3&0C0— 36500, kö!»s 70000-80000
Szénavásár. Felhozatal 255 szekér széna. Kinálat elég volt. — Árak métermázsánként ezer koro
nákban. Réti széna I. r. 36—40, II. r. 26-35. Hl. r. 15-25. Nád-takarmány, zö!d száraz 15, Muhor 37—45, Lucerna 47—57, Zabosbükköny 3650. Takarmányrépa 10—14, Alomszalma 14 — 18, Zsup 17—26, egy kéve 800—900.
Kiszerkesztő: xcérl Pósch Géza. Kololős szerkesztő: Sztrokay Kálmán.
Társszerkesztő: Benedek Rozső.
Kiadó: Nagvkanlzsal Nyomda 6s Lapkiadó Vállalat. -
Győződjön meg
poRányvárl boraim ftnom italáról
kor.
muskotály 1660 kor-? Bodega reggel 3-tól este 9-lg nyitva.
BRUNC5ICS JÓZSEF
fűszer-, (jemsje- és ejysoreházMl civkek ktrei-ktdést Sugkr-ut 53. Telefon 2.10.
-V
Apróhirdetések
cn^cWi.y Va.tr- (. ünnepnapokon 100 »ii«alék ^cljif.LeKkl.cbb hlrdcK, 10
i\'Xai\'lul TctiCnk itmdOkiOI, G>cnei H
Ii.lell<nu.. ur
>tilv»l. Ml/llm a li" twl)i»fc«l fcu
££ asztali bor
literonkint 900 korina
Sátrán József, Magyar utca 74. szám.
u I* sxéna és burgondi répa
cMó.
Teleion: 335.
Kkul.num Kíi...ly,.ií) *

■ UtlHIt TWIttt Gyót&n I !*!í
Klir.jtrM i»fitdrtAk&i «itc »« Urlnliml > V4r4». m»ri>-iic.ií tty t>»in» t>Ar nAi W»i>fi Uci.üetrt li\'.lo a< Unnia ptniilrba »J;i k roij
Ejy >.«|íi.*r íclvtuilk, Slíti! Ueluylr.
/.<>n;;.,rH Ircróvidrli MtiKoluybin k-rí. nagyin ..tí\'ft itl.ia tta.i* nurumt^r J-s cl.Jó /rir.ji MiklOi-
«<ó 45
i\'Vy.-" kwrttta leiv telik. *» l!(ii<pi kuJxIk^". up. N«i,\'jkaal(>*. »if
K-l tn(ch(ci liaut Itlny mc^l\\meiWJ-i: kiimotjr viicnibcrrcl. l.<«:«kei »S«\'lc b«iiu< |<IÍ£«t » Vi»JM\'«.
Ülj
KtíiijrvrlA oapl pl» c»t<-f ; n>|>! rauo-r«lr(ichk. Clm « iUJM-in.
Irodai munkálatokban
gyakorlott
szépirásu egyén
azonnnlra fölvétetik.
6ép- és gyorsírók előnyben részesülnek. Az állás csak ideiglenes.
Cito a kitdábtn. mji
Ingatlan eladás.
Hösaladfco. Azonnal clfogUh«tó hizuk, kiscbb-iiBgyobb hiiak, uri m«KAnh«ii>i< Birtokaladéa. Stonttryörgívirl yr<n 5 és 2 hot.tas. Cserfán 3 holdas, Somogyban 05 és 40 holdas, Z»látan 3 •,\' 20, l2, !» ét \\ holdas.
Lakás i-.cn stép két szobÁs átadd. Malom, nígyfo;g«tmu c\'adó. < Üzletházak eladók. NngyvonJég ú bír-Icto átadó. Balatoni villák eladok.
ACZÉL IGNÁC.
- lr.íitHir:-r}ilml lr:4J, eagtíítjixn 0. f. B.-16I NAGYKANIZSA, FÖ-ÜT 3.
TKLKKON i S83. 5
Hirdetések felvétetnek
Százmillió
nyerhető az ujonan kezdődő XI- m. k>\'r. o*zt.»!ysorsjátíkban. Szorancsosz^mok k«phatck
MILHOFFER RÚLMIÍH
fcoláru»itón*l s«6
Csengery-ut 7. Rapocii-ház, földszint.
Huzái 1923. nov. 14. és 16.
^Viszketegség^
inhoi\'i;, iSinSr oltcn tiaunAtJ\'
. ... b.T.li A HTISK AB I W.t,
Borókakenőcs.
Kn|\'tiH(4 iiiIikIvii (jriujiMrUrtmn.
Gy*nj» |
X02M0CHEMIA R.-T. Sud.pot. o«.hü.u\'«,-.. 4. , ^ 8»6s ^
LEGJOBB CIPŐK rakléron és megrendelésre
MILTÉNYI SÁHOOR ÉS FIA
dpíéruháiábsn, a fö-utoo.
ABADIE
valódi franola aslvarka-paplr
FÉRFI ^Ől
GYERMEK
október hó 15-től
november hó 15-ig
November 18-án
Jelenik meg azen ujsáq ban, hogy melyik napon.
örlsia mag tahit o blokkjit, mórt annak atlanéb.n v;»ia. kapja a harl.nyAérl fisatalt tatja, a.iiígc! 1
Kötött gyermek garnitúrák,\'
Kötött női kabátok, Hffi, férfi ás gyermekharisnyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerll bSrkeztyllk drlásl választékban
Fő-ut 11. Telefon 221.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. olliShtr 28.
UNDERWOCD
liógcp válUial helyi képviseletét átvet tcni.-s felkérem uz irógépvásárlóket. hogy bizalommal földúljanak hozzám. HjSi
Polglr Manó Nagykanizsa, Kazinczy u. 11
Tisztelettel értesítjük nb. Üzletfeleinket, hogy irodánkat Deáktér 4. az. alá helyeztük At.
„Pátria"
sj?j általános Butositó R.-T. VizfrOgynOksijc.
NEM MINDEGY,
hogy milyen kávépótlékot használ.
ép őzért vogyo mtg ax UHXJ kivét, melyről már tudja, hogy nagy réast Belga olkórla magból tarmait olkórliböl agy kéiitll, hogy ahhoz as oaxtatótól kexdve a gyártáson végig egyetlenegy !)*« embert kia aem nyul.
EGY OLDALON ÜRES,
tlnláv.1 Irhstb
használt nyomtatványok
karaalatnsk megvételre.
Ajánlatokat
lapunk kiadóhivatalába kérünk
Eladó birtokok! holdas biitok épületekkel Somogymegyé6en, 40 holdas bíztok Somogymegyében épület nélkül, 3tf hold föld Somogyban, 10 hold föld Zalamegyében, 10 hold föld Somogyinegyében, l-t hold szállóbittok épületekkel Zala-megyében.
Eladó háiek: 3, 4, 5. 6 szobái családi házak kerttel és kert nélkül, részben beköltözhetek, a város különböző utcáiban. Bővebb felvilágosítást nyújt:
Szántó Vilmos
laK«tUnforg«liul Iroitaji.
Deák-tér 4. ss. Tslalon 3-22.
BUZAT. ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
váaáioluuk legmagasabb napi ácoo.
korpát
bármilyen mennyiségben napi ár alatt szállítunk.
Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi R. T., Nagykanizsa
I S9rí4njrim • Valóra. TaUtonaaim : 1SS,
Olción és jól vásárolhat
KAUFMANN MANÓ — A„ÍZERECSENHEZ
i\'l kötött kabátok, kesstyük, hnris-
Siikoszoruk, nienyejstonyí koszorúk fátyolok, féifi,
nyák, esőernyők, böröadök, k»l»Pok nagy választékon és ol son k.phal Összes siabókellékek legolcsóbban kaphatók
BUKGOMYÁT
CKÓ...ÍKO. ..ár.x vilog.tott ml»c.*gb.n ».((.»r»ko»i»yb.n .iono.ll, ...tl«í ké.íbtil ..illLtá.n vl.irolok.
Pollák M. Emil Nagykanizsa
T.lelon-I.imok 185. 6. 131. - Ttvirall dm : Tor^itn,.
«r Közvetítőket dllazok. "W
I
FRISS TEHÉN TÚRÓT
ntlnJen menny\'séglttn napi iron vesz a
VASMEGYEI TEJÉRTÉKÖITŐ R.-T.
Szombathely
Értesítés.
D Nagykanizsai 5«jély«iylít Siüvctkeztt
(Al.pilláiéit t«».)
1924. jtnuir 1-tn nyílja meg
63-lk
évtársulatát.
Az uj év-társulatba be\'épő lagok ürletrészilletéket nem fizetnek. Tekarékbetétek elfogadtatnak ; tözidel megbízások eszközöltetnek. Uj könyvecskék kaphatók a szövetkezet helyiségében:
FS-ut és Sugár-ut sarkán levő Babdchay-féle ház I. emeletén.
A b.fii.léi.k .jtfii hiten Át délelőtt 1M1 ón közölt loljcsílh.tfik.
Az Igazgatóság.
PYHAPI
tltia (wmuMi. Urptalkldul * b\'kabalMI h i-sbi ■laliigbaa késiüli klvlM tlwtlM él kMairrJU hiláiKl Mfá < I p i k r < m.
0EHES TESTVÉREK VEGYÉS2ETI OYÍR R.-T.. ÖYŐ».
Griinfeld Sándorné
Erzsébet-tér 14. szám
legújabb angol é» francia dlvatkreációk szerint
szab és varr!
Női- és gyermekruha
(zabált ét átalakltáit
KOLJLARIT-
- BOR LEMEZ:
GAIDASÁGI ÉPÜLI
MALMOK BefEOÉs____,
ZSINOElYTETdK ATfEOÍ \' LEGALKALMASABB*
HIRDESSEN
a
Zalai Közlönyben
quittner arthur

Teteftm: HAGYKAM1ZSA, KÖLCSEY-UTCA 17. Telefon:
3Q4 _„3QA
Van szerencsém értcsiteni |. Qd-lcifek\'imet, hogy irodámat Deáktér 4. sz. alá helyeztem át.
Szántó Vilmos.
ÚJSÁGKIHORDÓK
reggeli órákra fei-vetetnok lapunk kiadóhivatalában
FŐ-UT 13. SZÁM ALATT
Valódi angol
LUGKŐ
garantált 130-os
nagyban és kicsinyben kapható
HIRSCH ÉS SZEGŐ CÉGNÉL
Hölgyeim és Uraim I
Mély tisztelő tel ajánlunk Önöknek :
Gy(«yM modern. dup-
Kumi>ai(Lt\'.n( r(<t.& tnln-daeacn-ib f<Krn<n-.tr< alkalmi. (•aniuttra.\'iiKl
rr.dcttíiWf\'L (1830 K-ííl.
jio drb (cbfiiMII, Mr-trda l«p«dAt dili-ktot aa.lZO koronUit.
liOtm. ní\'f• fór flftl-
tOnyaiAvct kitCnA ml-
a Iirtl ti3trl e-
tfíje 11,310 Von
S«l> tmWnyCbatl.n. ln-f,í!lOn> vlainak. icfirck, arj.m-V, ktkfcatA roira-díkn\'i, kanavliaok, t6rtl-kóiík, atMMZiA, |Kfbi(-lóriik t% tyiv.yitl htm-acit kín nOl fcMroctaftth oioden elfogadható irtn.
-. mtc raktiriinVit,
arainkat. 7;
Olcsó maradókvásár, CSAK AZ UDVARBAN.
Budapaat, KlrAly-oi
a a-i. fatófl-u. aurok.
LEVÉLPAPÍROK
mappákban és dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb választékban
Fitchel Fülöp Fiai
paplriruhásában
nagykanizsán
Városház palota.
ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!

Nyomatott . N.gyk.niisu Nyom.1i 4s Upti.do Víllil.t tónyvnyomdiliábin, N«gyk.niia(in.
Egyes szám ára héik&m^ 25® korona, vasár, és ünnepnap 300 korona.
62. évfolyam. kanizaa, 1923. október 30. Kedd
246. szára.
POLITIKAI NAPILAP

JJcrtTf\' -1
n«oi»»t «.\'r»: Kr> bóra 0000 kor^rít. u kHptmtft Aoker-kil* 2. »*. 4oh/tfyAvutlAb»
~t
Pár hete még csak, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök S:olnokon tartolt beszámolója alkalmával megnyugtatta a magyar közvéleményt és kiütötte a magasnak képzelt nyeregből \\azokat, akik konko.!ybinlji voltak a magyar társadalom politikai bizakodásának.
A reorganizációs nagy munka eredményeit feszülten váró s talárt éppen emialt kissé türelmetlen ország számára vasárnap u] tanúbizonyság támadt. Bethlen István bebizonyította Balassagyarmaton, hogy hallja egész Magyarország is régi épitő harcosa mindenkori akaratát és meggyőződését: Magyarországot Igenis meg lehel menteni, Magyarországot meg lehet újra teremleni nagynak, életerősnek.
Hogy romboláson kérésziül épitsük fel a nagy koncepció|u, törhetetlen akarásokat, arra ma nincs lehetőség. Ma a jóvátétel kérdésének ránk nézve kedvező megoldása jelqntt)et csak uj magyar életet. Ahogy ezt elintézik Európa diktátorai, ugy Indul el Magyarország a rekonstrukció utján, vagy elveszni még az! Is, ami megmaradt: nemzeti létjogosultságának s\'cgényes gazdasági alapjait.
A Bethlen-kormány által ezernyi lámadás dacára Is kiküzdött kül- és Belpolitikai eredmények éppen abban kulminálnak, hogy ez a Damokles kardja nincs többé a fejünk felelt, A rcpa-ráció kérdése már nem látszik olyan katasztrófának, amilyennek hillük még nemrég. A rezignáció Ideje elmúlt. Emelt fővel állhatunk az ítélőszék elölt: Magyarországot nem fogja éml löbb megaláztatás. Akik a sorsunkat lábbal tiporták eddig, azok előtt helyreállott az annyit pazarolt magyar nemzeti tekintély, elismerik a fe\'nmaradásra hivaiottságunkat. Mert azokon a kormányférflakon keresztül, akik elmentek reprezentálnia sorsunk felett ctö-Mő tárgyalásokra, meg-látták Magyarország jövendőjének
ígéretét. Ennek köszönhető, hogy Anglia és Olaszország már a magyar érdekek védelme mellett lörl pálcát és külpolitikai viszonyaink ezzel hatalmas lépéssel jutónak közelebb a konszolidációhoz. Külpolitikai viszonylataink ma. mondhatjuk, szerencsés el tendeződésben Indulnak a békeszerződés okozta ellentétek elsimulása felé. S hogy ezzel újra részünkre hajlítottuk a nagyhatalmak bizalmai, az — Bethlen balassagyarmati beszédéből is kiiünik — hatalmas nvunkát. szilárdan álló kcrmá".yt követelt.
Annyival Is nagyobb feladat volt, m*rt először Idebenn kellett, hn csak némileg is. a lehetőségek szeri:;! rendet teremteni. Megszüntelte a kormány a társadalmi egyesülelek kifelé kompromittáló „állam az államban" jellegű működését. Jogrendet, közbiztonságot, államfő Iránti tiszteletet, szilárd parlamentet teremtett. Ezzel nemcsak a határainkon belül való élej/chao-likus zűrzavarába hozott rendet. nyugalmat, fejlődési lehetőségeket, hanem megszerezte Magyarország számára a küllőid becsülését Is.
Józan, céltudatos, kemény munka volt. Az eredménye pedig az lett. .hogy beláttt a külföld, ahova segítségéi l fordul-tunk és be kellet látnü a magyar nemzet minden politikai szempontból komolyan vehető rétegének, hogy Magyarország sorsa jó kezekb: van leiévé Reális eredmények, komoly ígéretek és nem jelszavak, r.cm tömegpszichológia! jelenségek mögé bujtatott önérdek irányi-totla ennek a kormánynak a működését. Dokumemuma ennek az a ma legnagyobb fontosságú tény is, hogy amint Bethlen azt kijelentette -- a kölcsönnek Immár semmiféle belpolitikai előfeltételei. nincsenek. Az ország belső élóle minden idegen ellenőrzés nélkül is eiiíctt!: a konszolidáció felé. És ez elég garancia ahhoz,\' hogy alapja legyen a külföid támogatásának.
Magyarországon helyreállt a jogrend
A miniszterelnök balassagyarmati beszéde a kormány reálpoliükájáról és "a külpolitika irányáról
Balassagyarmat, oke. 2á A megmaradt kis Felvidéknek emlékezetes nopjs marad az elmuit vasórnep. Bethlen Isiván gróf mi-
niszierelsiök nagynevű kormányférfiakkal Ünneplő falvakon keresztül érkezett Balassagyarmatra, hogy elmondja a Felvidék népének, mi mindent eredményezett a kormány eddigi pihenéstelen munkássága és mit kiván a magyar néptől a magyar haza további sorsának biztos mederbe terelése.
A hosszú sor autó többször megállt ez uiba eső községekben és fögadm a hatóságok és a lakosság leíkes üdvözlését. Balassagyarmatra diadalkc.pu alatt vonult be a miniszterelnök ós kísérete. A város egész közönsége, testületei, hivatalai ,és iskolái kivonultok a fog£diaiásíx>z. A főispán üdvözlőbeszédére Bethlen István meleg szavakban vátóSzoiJ. Kifejtette, hogy utjának célja benső összhangot teremteni a kormány és a vármegye közönsége közölt.- Reál-politikát jö\'.t hirdeini, hogy S2ÜoJék meg szerte sz országban jelszavak Után való indulás.
A szécsényi választókerület 500 tsgu küldöttséggel tisztelgett a miniszterelnöknél. Majd a régi megyeház udvarán megkezdődött a népgyűlés.
Szcltovszky házelnök beszámolója
A Hiszekegy eléneklése és CilleM Pál Ggyvcd megnyitója után Szci■ tovszky Béla tartotta meg beszámolóját. Párhuzamot vont a két év előtti és mostani helyzet között s hosszabban fejtegette, hogy a belpolitikában szemmel láthatóan észrevehető a konszolidáció felé való haladás, amelyet immár a szélsőségesek sem tudnók mcgxavcrni. Két fontos kérdés vár még megoldásra, illetőleg van megoldás alatt: a tisztviselőkérdés és h földreform kérdése.
Aki nem felejtette el a foiradfl mat és kommünt, a helyes köv<t-keztetést vont le belőlük, ax tudj*, hogy a szociálpolitikai békét csok a helyes földreform u\'ján lehet megoidar.i. Jó köíigazgatá® jó tisztviselőkkel és helyes földreform ut ján oidható meg a többi fontos probléma. A megoldás fő kelléke, hogy öntudntos magyarsággal, helyes gsidssági öntudatos- politika a!á helyezkedjünk Akik a rendet és nyugalmat bármilyen irányban megbontják, veszélyeztetik 02 ország érdekeit, mert csak a rend és
nyugalom vezethet ki a mi i súlyos gft?d»sági helyzetből.
Bes2élt méy ■ drágaság kérdéséről is, amely nem Magyarország, hanem az egész világ problémája. A probléma megoldásához egész Európa konszolidációjára és az egyes államok közötti gazdasági kapcsok mogteremtésérc van szükség. Hangsúlyozta, hogy a feleke zeti béke megbontása nélkül meg kell maradni a keresztény valláserkölcsi és nemzeti alapon.
A miniszterelnök beszéde
Az ezrekre menő tömeg éljenzése közben emelkedett ezután szólásra Bethlen István gróf miniszterelnök. Annak hangsúlyozásával, hogy senkit sem nkar támadni, sem senki ellen ellentámadást intézni, elsősorban a kormány. felelŐaségkér-désérŐl szólott.
— Ml, — mondotta — nem vonjuk ki magunkat a felelősség alól sem azért, amit tettünk, som azért, amit elmulasztottunk. Ma divat, hogy mindenért a kormájiyl teszik felelőssé azért Is, ami a múltban történt és azért is, ami nem tortént meg, mert nem történhetett meg. A kormány nem vállalhatja a felelősséget n multakért, sem azokéit a fait accompiikért, amelyek az-\'előtt történtek, mielőtt a hatalom gyeplőjét kezébe vette. Nem vál-UlhatjH a kormány a felelősséget azért, hogy a tő\'vényhozás lassan végzi a munkáját, hogy á nemzetgyűlésen felesleges szófecíér)é«, sokszor lélekmérgezés folyik s azért sem, ha a nemzetgyűlésben destrukció nyilvánul meg olyan Irányban, amelyben a kormány konszolidációt akar teremteni.
A kommün bukásával teljesen izoláltan msradtunk, egyetlen barátunk sem volt, még azok sorában sem, akiknek érdekük lett volns. Olaszország a királykérdés állandó bolygatása miatt, Anglia ka/dcsor-tetésünk miatt neheztelt, amelytől Középeurópa békéjét féltette, Franciaország pedig mir.dcnben * kisantant államai mellé állott. A szomszéd Ausztria szociáldemokrata kormánya bojkottot rendezett ellenünk s itt volt a nyugatmagyarországi kérdés is, amely megoldatlannak látszott. E mellett szerte a külföldön éles propaganda folyt ellenünk.
Brt\'politikei helyzetünk isi teljesen felk>sv»it volt. A forradalmak során a kormány tekintélye r.ullpontPa sülyedt. Hiányzott a parlamentből az intelligencia legjava.
2
.\'ZALAI KÖZLÖNY
1*23. oktőber
Alkotmányjogi életünk nélkülözött minden szolid bázist. A király kérdéssel foglalkozott állandóén a Ház, azzal a kérdéssel, amelyet akkor ugy sem lehetett volna meg-o?dani.
A külön/ele gombamódra szaporodó egyesületek állami funkciót akartak gyakorolni. Minden egyesületnek, »őt mindenkinek meg volt a maga külpolitikája. Az egyik külpolitika lerontotta a másikat s végeredményben a aok politika kompromittálta a hivataloi külpolitikát. Anglia s Olaszország mellettünk vannak
Ma — folytatta beszédét a miniszterelnök — bár még messze vagyunk a céltól, mégis sokkal előbbre vagyunk, mint ahogyan azt •okan hiszik. Külpolitikai téren rendeztük viszonyunkat Ausztriával, megindítottuk az akciót abban az irányban, hogy a nagyhatalmak bizalmát újból visszanyerjük. Fon-toa és életbevágó kérdésekben Olaszország és Anglia ma mellettünk áll. Megindítottuk az akciót olyan irányban is, hogy szomszé-dainkkal élhető viszonyt teremtsünk, hogy kiküszöböljük szokat az ellentéteket, amelyek kiküszöbölése nélkül nyugalmst és erősödési lehetőséget ebben az országbxn nem lehet teremteni.
Támadtak sokan azért is, hogy akciónkkal feláldoztuk elszakított véreink érdekeit. Homlokegyenest ellenkező nézeten vagyok. Az. a sok meggondolatlan kijelentés és gyakran szereplés, amely a mu\'tbsn előfordult, nem volt hasznára clszaki tott véreinknek, ellenkezőleg, csak arra volt alkalmas, hogy sorsuk még nehezebbé és rosszabbá váljon.
Helyraállt a Jogrend az országban
— Haladtunk sokat a belpolitikai téren Is. Sikerült helyreállítani a kormányzó tekintélyét s a parlamentben megbízható bázist teremteni.
— At uj \\álasztójog révén biztosítottuk az intelligencia vezető azerepét. Megszűntek az országban a puccsok, megszűnt a foljjtonos játék a tűzzel, helyreállott a jogrend, a közbiztonság a a társadalom nem gyakorol már állam! funkciókat. Kijutottunk nagyjában
Linka
A ,ZtUl Közlöny" eredeti regínyo
IxU: Péterly Tamás <20)
Mert nagy megtiszteltetés az egy szegény juhász ember kunyhójára, mikor egyszerre két úriember kerül bc as ajtóküszöbén és főleg, ha pópa az egyik.
Tógyer bának a hangja is reszketett az örömtől. Köszöntötte is szépen, ahogy szokták, mert az oláh, amilyen vakhiltel ragaszkodik vallásához és földön csúszó hódolattal viseltetik a szénijei iránt, éppen olyan mértékben tud áldást mondani. (De a káromkodáshoz mindezeknél job ban ért! ebben tul tesz a magyaron ) Meghaló volt az öreg Tógyer köszöntése, vagyis vendégfogadása.
— A szeniséges széni Isten adjon áldást a belépőre, békéi a bennlakóra! Szent Miklós, szent Mihály, szent György és a többi szentek őrizzék rneg a gonosznak kárhozalos rontá-sAtűl kedves iletctcket, adjon a Mindenható Ur Isten jó egészséget mindnyájatok számára, azt kívánom!
— Hallgassa rr.eg a fönnvaló BEcnt Isten, Tógyer bának szavait, nemkülönben mi is azt kivAnjuk! — fogadia a pópa éneklő hangon
o kötött gazdálkodás nehézségeiből is, ami megbecsülhetetlen előnyére válik az orszógoak.
A jóvátétel veszedelme
Elconulóban van az ország felöl a reparációs felhő is, amely végveszéllyel fenycgelte a gezdssági téren megmered értékeinket.
Pénzügyi téren a legkisebb talán az eredmény, itt arooban at elő haladás bizonyos bel- éa külpoliti kai feltételektől függ. Meg kellett teremteni n gazdasági akció bel és külpolitikai feltételeit, mert enél-kül nem is indíthattuk volna meg n külföldi akciót. Sokan azl kérdezik, milyen belpolitikai előfeltételei vr.nnak a kö\'csönnek ? Feleletem az, hogy olyen értelemben, mint ahogyan azt kérdésije, semmi féle belpolitikai előfeltételek nincsenek, de világos, hogy előzetes belpolitikai rendcsinálás nélkül meg sem lehetett volna indítani a tárgyalásokat.
A külföldi kölcsön
— A külföldi kölcsönre feltétlen szükség van. Sokan n mező gazdaság erőivel szerették volna ezt pótolni, most pedig azt mondják, hogy a bankok és az ipsr, meg a kereskedelem teremtse elő a síükséges összeget. Az illetők ceruza nélkül számítanak, d- hí lehetséges volna is egy belföldi kölcsön, ez a kérdcst nem oldaná rneg, mert hiszen a korona romlásának három oka van: a bizalom hiánya aajat pénzünk idnt, lo vábbá a költségvetés deffeilj-, s végül a kereskedelmi mérleg deficitje. Külföldi tőkeimport nélkül még az iparfejlesztés kérdését se™ oldhatjuk meg és ugyanez a helyiét a többlermelés kérdésében is. Sokan papírból aranyat szeretné nek csinálni, ezeknek uz inflációs tevékenység koronarontó hatúaó-nak bizonyítására elrémítő példa lehet Németország.
— A kormányt gyakran vádol ják határozatlansággal. Egy évvel ezelőtt rólarn azt mondották, hegy fajvédő vagyok, most pedig zsidó bérencnek emlegetnek.
A reálpolitika
— Éa nem voltam inkonzekvens. Ennek a politikának föladata nap nap után figyelemmel kísérni u
és Vezet nyújtott az öreg embernek.
Milyen boldog volt a vAri Juh\'.ss. Először a kezét csókolta meg a pó-p>.nak, rzu\'-án a kabátja szélit. — Janku szintén ke2ei szorilotl az öreggel, aki ugy meg volt hatva, hogy könnyezett és csak később szólóit a feleségéhez.
— Te. Anika, (el adj széket elé!
A szütke fejű le\'c Anika (Anikó
néni) siket volt és tcm hallotta meg az öreg T>g\\er szavait, Hanem azon is segített a vén Juhász. N«gyot bökött a gyapjút fonogafó feiesége oldalára 6s erre széttekintett n gu-zsályába belebújt Ide Anika. Csontos, száraz kezeit csodálkozva verte össze. Majil odiuipcgett apró, serény lépésekkel kezet csókolni a p;\':pAn«.k és azután kezdte -a székeket letörölni gyapjúból font kötényével a portó!, hogy az urak leülhessenek.
— Tessék! Tessék! — kínálta érdemes vendégeit Iclc Anika. E.őbb a pópát ültette le, azután Jankut, de hát nem tudta, hogy melyik a nagyobb ur. Nekik & p.;pa a legelső emberük mindenhol.
A két ur helyet foglalt oz asztal mellett. Hátuk mögött a josz#gu rozmaring, meg a muskátli c!?.ötóii-tcilók a viskó ablak\',t, ds hát a sö-
közélet rgves eseményeit és mindent m?g kell tenni a nemzet ér-dekében, ami megteendő és ami minden kormánynak kötelessége. Ez a reálpolitika, amelyet kifejtek éa e a célok tekintetében egy és ugy*naz mnr.-.d. Természete*, ha a cél ugyanaz is marad, az eszközök változnak, aszerint, ahogy a körülmények azt szükségessé teszik. Ami egy évvel ezelőtt jó volt, az. nem lehet jó ma, emi pedig ma szükséges, az egy évvel ezelőtt míg főifordulást idézhetett volna elő. Nem akarom at állatorvosi kart megsérteni, de vannak poli tikai baromorvosok, akik egyforma receptet találnak mindenfele betegségre. Etekhez slkaimazkodni nem kívánok, játok a magam utján és a népszerűség mellett a népszerűtlenséget is vállalom, de mindig csak az ország érdekében. Ebben az országban a rombolás ideje vé get ért, véget kell, hogy érjen. Nem sajnos, ha voltok korhadt oszló pok és falak és azok összedőlnek, vagy már össze is dőltek. Ma az épités következik a a romokból össze kell szedni azokat az építő-eszközöket, amelyek segítségével sze\'ob, nagyobb, lakályosabb épületet építhetünk a nemzet számára egy uj e»rrdév részére. Ehhez ké rem támogatásukat.
A népjóléti miniszter a felekezeti békéről
E?után Vass Józse.f népjóléti miniszter emelkedett szólásra.
— A nép élete akkor élet igazin, ha bele vin kapcsolva a többi néperk életébe. Meg kell állapítanom, hogy a kormány és elsősorban Bslhlen akkor, amikor ilyen külpolitikai azinlhézisre törekszik, tkkor a magyar fajvédő po\'i-tika utján jár. Jó belpolitikai állapotok nélkül aiorban külpolitikai xzinthézist teremteni nem lehet. Ebbőt tehát az. következik, hogy nekünk arra kell törekednünk, hogy olyan legyen a mtgyar külpolitikai élet, hogy meg legyen benne ez az. ösazetevődés. Ha én szinlhézist sürgetek, akkor azt sürgetem, amit a miniszterelnök másfél éve a zászlajára Irt: egységet és megéitést.
— Magyarország nemcsuk az ellentétek hazája, s gyűlölet hazája,hjnetn
tétoen is mcy,láttfck volna, nem hogy a másik ablak világánál nem vehették vo;n* észre a legszebb virágot, a hires Műidre M-tricI, ha itt vau. Dj nem volt be::n.
Az öreg Tógyer m-gá!!o l az r.sz-talon tul és tovább beszélt, miként a házigazda szoko-.t ilyen Ünncpies alkalommal:
— A szent Uton a megmoiwlha-tója, hogy mennyire lisztéivé vagyunk a látogatás Által. Még csak nem is sejtettük, oh, dehogy remél, lük volna. Dc hát mi szerencse hozta érdemes szemé!} őket kicsi hajlékunkba ?
Az öregh:z Janku szólott.
— Közös a szerencse, Tógyer bácsi! Annyi a mienk abból, mint a kendteké. 1U örömre válik, c?«k együtt érezzük, ha bánatra fordul, közösen viseljük ! Hiába tekinick szét a hajlókának küszöbén belül, meri nem láiom a szép virágot, a melyet kereken kimondvM, eljöttünk egy tisztességes, becsületes munkás, jcravfctó ifjú részére megkérni.
— Milyen áldás! milyen szerencse — sóhajtozik az öreg ember és elfordulna, hogy szóljon a feleségé nck. De tovább besző\' az a kedves szavú uti ember, akit tuiajdonkűpcn
o jelszavak szerencsétlen országa h. Szeretném, ha beszédem elhal-látszanék ma Gyöngyösre la, hogy ott is megértsék azt, hogy nem jelszavakra von eonek az ország, nok szüksége, hanem a magy«r nép lelkének megértésére és íug* érdekeinek kielégítésére.
— Én keresztény és nemzeti alapon állottam, ezután is ezen az alapon fogok állani. Katolikus vgyok, de egyetértek szeretetben és az építésben protestáns testvéreimmel. Amikor én keresztény vagyok és nem tűrök más poliij. kát, mint keresztény politikát, akkor a krisztusi köpenyt még sem sza bom szűkre. Mindegy, hogy Mohamedet v*gy Mózest követ-e valokl, ha magyar akar lenni és meghe-c«űli bennem a keresztény gondo-Utót, akkor jöjjön a mi lobogónk alá és egységes erővel iparkodjunk dolgozni.
A pártütés hazaárulna
A népgyűlés után nagy bankéit vo\'t, amelyen rengeteg felszólalás hngzott el. Az elsőt Sztranyavszky Síndor főispán mondta a kormányzóra.
Gróf Bethlen lalván miniszterelnök történetfilozófiai fejtegetésekbe boc»i tko.\'ott minden jó eszme közős sorsáról, melyet végül a szék-táriucok akarnak kisajátítani, akik v:d frnttizmussal nem az eszmének Igízi lényegét ragsdják meg, hanem a mellékkörülményeket. Érdekre beszédet mondott még Vass Jő.wf mlniseter, Csáky honvédelmi miniszter, Mayer János a birtok-reformról és különöien feltűnt az * hevesség, mellyel Rakovszky Iván brlügymioistter a pártütőkről él hazaárulókról nyilatkozott.
— Valamikor — mondotta s belügyminiszter — halállal büntették a pártütést. Ma vannak, akik Vsp-solnok nekik. Térjünk vissza oda, amikor hazaárulást láttak a pártütésben. Kritizálni lehet mindent, a kormáoyt is, de odoállni és a msga kevés barátjával akadályt gördíteni a kormány útjába, mely az országot akarja megmenteni, ez pártütés, ez hazaárulás.
Erek a kevesek vegyék tudomásul, hogy ml megvagyunk nélkülük is, és megmentjük az országot, mit sím változtat a dolgokon az, ha
Tógyer bá nem is ismer, szépen be-szél és a mig beszél, addig nem far-du.hat el tőle.
— Tovább is mondanám, mert e tisztes hajléknak becsületes lakói érdemeik, de nem beszélhetek Tógyer bá. Csupán azért nem, mert a kedves papunk teljesili m»jd a kérói tisztet. •
Janku Á\'-rahám igon jól értelte az egyszerű emberek nyelvét. Es ezi bebizonyította később is, mikor ar. oláh népet fegyverre szólitotts. A csöndes pásztor emberekből nehezen lesz harcos, a botot nem feivesen cserélik föl puskával, dc Janku a szivekhez tudott szólani mindenkor.
Az öreg Tógyer mindezekből a szavakból^ megértette a dolgot. — Tudta, hogy Mariét kérik meg a tisztei urak, dé kinek a részére? Ugy gondolta ez öreg, hogy majd cssk azt is megmondja a pópa, hát utána néz a leanyának.
— Itt lesz egy szempillantás alatt! — biztatta az öreg az urakat, — előkpriiem én mindjárt.
A vén lelc Anika keveset értett az egész dologbol, a beszédből még kevesebbet, min Tógyer bá nem rikkantott a fülébe :
— Hol van Marié? (Folyt k#v.)
. 1923. október 30.
vannak öten, hatan, akikfélreállnak, rágalmaznak, durván támadnak, mi hnladnifogunk • magunk irányában.
Moyer János beszédében nz a rész keltett érdeklődést, melyben azt mondta, hogy vannak, akik kisajátítják a keresztény jelszót és ugyanakkor sárba rántják és meggyalázzák azt.
A bankét után a miniszterelnök B városi éa vármegyei küldöttsége ket fogadta.
A politika fairéi
Budapest, október (Saját tudósítónktól)
A politikai élet teljesen Bethlen István gróf bftbísstgyrrmoti beszédének hatása wlatt tll. Az egységes párton kivül a párton kívüliek csoportjában lo rendkivül kedvező hatást keltett a bes>édnek a jóvátételi kötelezettségről éa u reálpo-lltllíáról szóló résre, ugy, hogy az egységes párt kibővítésére pár héttel e. előtt megkezdett akció most már valősticülcg sikerrel is fog járni.
A nemzetgyűlés holnapi ülésén Farkas István fogja megindokolni s Ház összehívását. A nspirendhez tiz ellenzéki és két kormánypirii képviselő szólalhat f«l. A polgári ellenzék részéről Szilágyi L«jos fog beszélni, mig a kormánypárti szónokok a nemzetgyűlés további el napolását fogják indítványozni, aminek megtörténte bizonyosra is vehető. Az ellenzék az általános diágas.wot és bclpolilikai helyzetet is szóvá szeretné tenni, azonban kétséges, hogy az elnök megengedi e. Általában azt hiszik, hogy mindössze rövid formális ülés lesz s a Ház elnapolj« magát.
Tetőponton a német forrongás
Berlin, október 29
Németország belső forrongása a mai eseményekkel Időpontjára jutott és a döntés küszöbéhez érkezeit. A bajor és szász kor.fl ktus olyan súlyos bonyodalommá élesedett ki, a\'melyhez hasonló csak 1918-ban nehezedett Németországra. Különösen Szászörs2ággal került teljes ellentétbe a birodalmi kormány. A szász kormány, ugyanis határozottan "megtagadta az engedelmességet Slrc-semann kormányának és kijelentette, hogy csak a szász országgyűlés haifirozaUra hajii»ndó elhagjni a helyéi. A némei szociáldemokrata pArt holnap dönt abban a kérdésben, hogy támogatja-e továbbra a birodalmi kormányt.
Olvasóinkhoz.
November hó 1-én uj előfizetést nyitunk a .ZALAI KÖZLÖNY\'-re. — Tisztelettel kérjiik olvasóinkat, kiknek elő-, fizetése október 31-én lejár, az előfizetést minél előbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen.
Előfizetési ár: Egy hóra . 5000 korona.
Tisztelettel. a „Zalai Közlöny" kiadóhivatala.
zalai közlöny
A nagykanizsai keresztény ifjúmunkások nagygyűlése
Nagykanizsa, október 29 (Saját tudósitóaltóL)" Nogysfámu kö/önsé? jelenlété ben tartották meg vasárntp a Keresztény Otthonban a kani/sai keresztény munkásifjak első nagygyűlésüket.
Tizenegy órakor nyitotta meg Mátés Hilúr ferenceslelkész a gyűlést, melyen a hatóságot Nagy rendőrfogulmaíó képviselte.
— A tárr.ad*lom a r. oka, — mondotta — hogy e munkásifjik-ban csak rt bokát és robotmunkásokat nevelt — Kiisztui szelleme nélkül. Állítsuk bele a szociális gondolatba az Utcni törvényeket. Hogyan lehessen törvényeket alkotni, ir.ikor mtgunk alól kirugjuk Ioten törvényeit. A aerssztény gondolat, Krisztus szelleme nélkül csak váiaszf>lrk»t építünk a munkaadó éa munkáa, a mester és az ifjúmunkás kőtől!. Mily alepon kíván ís munkaadó becsületességet, lelkiismeretességet, mikor nem adja meg neki a lehetőséget arr#, hogy vallási kötelezettségeinek eleget tegyen. Sajnálatos, hogy a legtöbb munkaadót nem érdekli az ifjú munkások ügye. Nem tud szebb munkát elképzelni, mint az iparosság munkáját, &m:ly belekapcsoló dik a kulturába. X
Vavrinecz Dezső >z országos köz pont elnöki tanácstagja lépett ezután az emelvényre.
— Nem az apostolok számá ól, nem a terem zsúfoltságától fügf u ki is/tusi gondolet győzelme, h*nem attól, hogy amit Itt hallanak — kivigyék és beleplántáljak az. életbe. A Síövctmg célja: Nagymjgyar-or&zágnak becsületen iparos- és kereskedő társadalmat *dnf. A azö vclség kettőt követel: hazafiságot és erkölcsösséget. As ifjumunkás-ság alkotta meg azt a társadalmat, *m?Iy kz Iparosból Iparosmüvészt, a kereskedő\'ől tekintélyes po\'gárt tudott alkotni. Nem c*ak az tfju ság ügyéről v&n itt szó, de az ip\'<ros- és kereskedőtársKdalom jő vőjérői. Gyönyörű gondolatokban gazdag beszédének további folya mán kifejti, hogy a szövetség a munka tisztességét és becsületét hirdeti. Majd beciüíet-íi ipartőrvényt követel, amely tanult, képzett, tisz-tg^-^Tpnrosokat nd az országnak, akik az élet viharában mindenkor meg tudják állani helyüket. De a munkaadó adjon meg minden lehetőséget és eszközt munkásainak — hogy érvényesü:jenek.
Bakos Ágoston ferenceslelkész: a Keresztény Ifjumunkás Egyesületének céljairól és a munkaadó és a munkás kö>ötti viszonyról beszélt általános tetszés közepette.
A nagygyűlés Ansorge Antal lel kes zárószaveivil véget ért.
Este 8 ór*kor a Keresztény Otthonban diszelőedás volt, amelyen a kanizsai keresztény társadalom kiválóságai nagy számban vettek részt. A változatos és vidám műsort a közöncég nagv tetszéssel fo gadta. A Vasutas Dalárda, több hazyfias énekszámot adott elő.
A TŐZSDE
nyílét! snró lírfoljymal, vulutulnt « valuta ét (j^ljona hivatalos tajíkoitató arai megtekinthetők lapunk kiadó.
hivatal.\'.nak FS ut 13. .ram alatti kirakatában.
HÍREK.
— (Naptár) Okt. 30. Alfonz.
— (Időjárás) A Meteorológiai Ir.tézet jelentése szerint nappal túlnyomóan enyhe idő várható.
— (József Ferenc főherceg utazása) Szombathelyről jelenti tudótitónk : József Ferenc főherceg, ki dr. gróf Batthyány Strattmann Lászlónál Körmenden volt, hétfőn S\'ombatheiyre érkezett gróf Mikes János megyéspüspök meglátogatására.
— (Apponyiaikere Montreálban) Londonból táviratozzák: A Diily Te\'.egraph jelenti Montreál\' ból: Apponyi Albert gróf tegnap nagy beszédet mondott, amelyben M zgyarorsiág helyzetével foglalkozott. Apponyi beszédét nagy~ és előkelő köiönség hallgatta végig és a bcsséd után lelkesen ünnepelték.
— (Református oltárszente-Iéa Gyékényesen) A dunánlull református püspök n#gy ünnepség keretében avatta fel vasárnap Gyékényesen a Ritecs Sándor által fiai emlékére emelt oltárt. Kanizsától Fetrik Dezső DV főmérnök vett részt az avatáson.
— (A Déllvaaut B. listásai) A nagykanizsai Déllvasut tisztikarából és személyzetéből értesülésünk szerint 88 en kerültek felmentés alá. ■Az állomásfőnőkség alá tartozó (forgrlom) alkalmazottakból 44 en, c fütőházi személyzetből 38-an, a mérnöki hivatalból pedig 6 an. A felmentetlek kö»t vannak: Rubint Károly főfelügyelő, Szendrey Károly felügyelő, Rontó Ede felügyelő, Bölcskei B:nő pénztárnok.
— (Rákosi Jenő emléktábla-Irleplc-íése) Sopronból jelenti tudósítónk: Harmónikui ünnepség keretében leplezték le vasárnap délelőtt a Szent Benedek-rend azenlgyőrgy utcai főgimnáziumának falán Rákosi Jenő emléktábláját, melyet Stronó Ferenc művészi terve alapjan gyönyörű kivitelben készi tetű k cl terméskőből és amelyen ez olvjshstó: járt Inkolába
Rákosi Jenő, 1856-1861 -ig.44 A
tábla leleplezése előtt a Benciés-deákok szövetsége vitéz dr. Simon E\'emér főispán e\'nöklésével diaz-közgyűlést taitolt, melyen Borossay Dávid főigazgató üdvözölte Rákosit, majd felolvasták József főher-ctg üdvözletét, tzutón Östör József nemzetgyűlési képviselő méltatta Rákosi érdemelt, Nádossy or-azr\'gos főkupitány pedig a Sopron-megyei Kór nevében kérte Rákosi Jer.őt, hogy fogsdja el a kör disz-tagságát. — Végül Rákosi Jenő a kőtö.iség meleg ünneplése köjbon felmsnt n tanári katedrára és onnan mondott lelket derítő visszaemlékezéseket soproni diákéletéből. Sopron városa nevében dr. Jhur• ner Mihály polgármester vette át az emléktáblát, az intézet egyik tanulója pedig elszavalta Szávay Gyulának alkalmi ódáját.
— (Zalaegerszegi nagyvá-aár) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója : Zalaegerszegen hétfőn tartottak a Simon-Judás napi nagyváaárt. A vásár forgalma lan> ha volt. Buza 70—72.000, rozs 49—51.000 koronáért kelt el. Marhaárok 10-25 %-al estek. Káposzta fejenként 80 korona.
"Z
— (Naponként lejiot duplájára emelni a szállodaivsxobabércket) A kővetkező levelet kaptuk: Kedves Szerkesztő Ur! Ama szerencsétlenek kózé tar-lozom, nkl a Ukáshiány ml Alt kénytelen va-g)-ok szillo-lábjin tengődni. Már egy hittel ezelőtt koJtcmcllen meglepetésként olvastam b. lapjában a hirt, hogy a szállodások összebeszéltek ós kérvényt Adtak be a városhoz, melyben a szobaárak ICO száza\'ékos felemelését Javasolták, tekintettől a korona »ta-biliiátására és a buza írának körülbelül ti«-ezor koronával való csókkonésére. Azóta nnptól-n\' pra lestem, hogy mikor kovoikosik be n csapás é* remcltem, hogy a város meg fog c\'.ógcdi\'i, mondjuk ütvén százalékos emeléssel. (Elvégre bizonyos, hogy a szállodások eonyivel is megelégednek, hí csak százét kérnek.) Kora jelent meg a hir b. lapjában s ezÍJt vasárnap nyugodtan kértem ft porolástól hiti számlámat, abban a tudatban, hogy nincs még semmi baj. Jaj, dehogynem volt! Már három napot duplán számolt a portás. Mi az, kérdeztem, hát mór megvan .n* eiitölés ? Megvolt, a portás megmutatta a hivatalos irást. Elolvastam és «lssörnyülk5iva ájultam el. As irásbin ugyanis az állott, hogy ,a roul naplói kezdve* stáz százalékkal felemeli a város a szobaárakat s az íráson — nem volt dátum. Tetvzik ér-tonl, Szerkesztő or? A mii naptól keidvo. Tehát mindennap elém teheti a portis a hivatalos írást, hogy kérem, megint felemelték duplájára a szoba bérét. Számítsa ki, Szerkesztő ur! Ma 6000-et fizetők a szobáért, egy hét múlva 728 ezer lehet, ha csak a városházáról utólag ki nem küldik a dátumot. Tisztelettel egy szegény szál-loda-lakó.
— (A római Petőfl-flnnep) A római Petőfi ünnepélyről a következő részleteket jelentik : A Col-legio Romano dísztermében a napokban óriási közönség hódolt Petőfi Sándor emlékének. Ott volt az örök város előkelő társadalmának minden rétege. Az ünnepélyt Giannini államtanácsol beszédo vezette be, aki meleg szavakkal méltatta Petőfit, majd Berzeviczy Albert felé fordult éa kifejezte előtte az o\'aaz nemzet háláját azokért a rendkívüli érdemekért, amelyeket mint tudóa államférfi az olaaz magyar barátság terén szerzett. Ezután felolvasták a kormány üdvözlő Iratát, valamint n többi üdvözlő leveleket éa sürgönyöket. A közönaég tüntető tapsai között lépett az emelvényre Berzeviczy Albert, az ünnfyi szónok és klaszi-szikus olaszaággal előadott beszédben emlékezett meg Petőfiről és költészetéről. A megcsonkított és lealázott Magyarországnak — úgymond — van egy kincse, melyet acmmifélo földi hatalom sem Ítélhet oda más nemzetnek és ez Petőfi Sándor zsenije. A müveit nemzetek vetélkednek egymással a magyar lángész, elismerésében és ünneplésében. Es az ünneplésnek ez az egyetemessége annál értékesebb, mert Petőfi legjellegzetesebb képviselője nemzetének. Ezután Petőfi életével éa költétzetével fog* laikozott behatóan. Róma kö^A-aége feszült figyelemmel hallgatta a magyar Akadémia elnökének fejtegetését éa azünnl nem akaró ovációban részesítette Bírzeviczyt. Ezután Narducci lovag Petőfi költeményeket szavalt igen jó- fordításban. Ugyanaznap eate a Pincio-parkban bankett volt Berzeviczy tiszteletére, amelyen Berzeviczyt éa az olasz-magyar barátaágot ünneplő számos felköszöntő hangzott cl.
— (Baleset) Bolff Jánoa kiska-nizaai lakos ittas állapotban ma leeaett kocsijáról és a kocsi ke-reaztül ment a kezén. Oly aérülé-áeket szenvedett, hogy a közkórházba kellett szállítani.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. október 30."
— (Mandelbaurn Zsigmondot szabadlábra helyezték) A n»gy kanizsai kir. ügyészség az államrendőrség által Őrizetbe vett Mandelbaurn Zsigmondot a mai napon szabadlábra helyezte. Az eljárás tovább folyik ellene.
— Mi lesz november 8-án ? 1
— (Elitéit árdrágítók) Több heti szünet u\'.án ma ismét összeült □ kanizsai törvényszék uztorabiró-stfgí, hogv ítélkezzék három vidéki asszony fölöti, akik indokol>tl*n magas áron adtnk rl n mik kilo-gramját. Világos Jáuosné szül. Hira Teréz pac^ai földműves-tsazony ■ mult hónapban o mák kllogram-ját 4000 koronáért adta, Zab Já nosné szül. Csizmadia Mária ugy«»n-ottani lakos már 6000 koronáért, mig Vajdai Lsjosné már egyenesen 70C0 koronát követelt és kapott érte. A vádlotlok a mai főtárgyaláson beismerték bűnösségüket, azzal védekeztek, hogr nem tudták a málc akkori árát. A »*nuk eskü Miatti vallomásuk után Winter Sándor hites szakértő előterjeszti szakvéleményét, mely szerint a mák szeptember havában kicsinyben 2400—2600 koronába került kilo-gramonkint. Df. Szabó L--ios fö ügyéaz vádbesrédr. után a bíróság
az 1920. évi XV. t.-c.-be ütköző
árdrágító visszaélés vétségében mondotta ki bűnösnek mind a három pocaai asszonv t és Világos Já nosnét össiesen 15.000, Zab J snos-nét összesen 20.000 és Vajdai La-joanét összesen 25 000 korona pénzbírságra, az Ítéletnek n sajtóban való közzétételére és Picsán heten-kint egyszer —négy hónapon át — dobazóval való kihlrdeléare Ítélte. Az itélet jogerős.
— (Statisztika a felvidéki választásokról) A Slovák cimü lap pontos adatokat közöl a felvidéki választások eredpiényérŐl. Ezek szerint az 1,324.940 aravazat-ból451.418 esett a kormánypártokra, mig az ellenzékiek ősszesm 843.522 szavazatot kaptak. A «Slovák ez adatokból azt a következtetést vonja le, hogy Szlovenszko egész őslakossága követeli az autonómlát.
— (Szurkálna) Kállóvics Liszló cipész az egyik kiskanizaai korcs mábán éjfélutáni jó~ boros hsngu latban dikiccsel támadt Magyar György 22 éves gyárimunkásra és azt balk«rján éa a szive felett megszúrta. Ejfélulán lévén, telefonálni nem lehetett, igy a verekedés zajára oda&iető rendőrnek be kellett sietnie Kanizsára orvosért és a mentőkért. Magyar György állapota nem veazélyea. A mentőknek nem is kellett beazállitaniuk, h<nem a lakásán kötözték be.
— Ml lesz november 8-án?!
— (TUz Gyepi Kajánban)
Gyepi Kajánban Eszti Bálint éa Ifjú Réti Fererc gazdálkodók tanyáján elége.tt egy szalmf-kazul és a félszerek. A kár 1 éi félmillió koron?.
— (Olcsóbb lett a liszt Eger-siegen) Zalaegerszegtől ielenli a Zalai Közlöny tudóaitója: Ztiaeger-•pzegen a lisztárak 100 koronávcl olpsóbbodtak. Nullás 20C0, főrfi
I 1800, rozsláng 1300, rozsliszt 1100 korona kilónként. A cukor 100— 150 koronával lett olcsóbb.
— (Talált pénz) F. hó 27 én,
szombaton, a délutáni órákban a Kosauth téren egy puhr, barna-azinű levélboritékban aránylag csekély-bb összegű pénv találtatott. Jogos tulajdonos* a Rozgonyi uti all. iskoia igazgatójánál átveheti.
(x) Eljegyzés. Fóliák Gyul-eljegyezte Günsbcrger Jolánkát. — (Minden külön értesítés helyeit.)
— (Cáfolat) Egyes lapkőzlemé-nyek jelentéae megerősíti, hogy Bud János közélelmezési miniszter svájci tárgyalásai sorári a magyar borkivitelre vonatkozólag ia kötött rgy#.»ményekel. Illetékes helyen az M. T /. felhatalmazták annok meg állapítására, hogy ez a hiradás nea» felel uirg a valóságnak.
— (Tüz NagykapomaUon) Srombato.\' délelőtt tiz órakor tüz ütött ki Frankovics József »ngy-kapornaki jómódú gn/da udvnrnn. Leégett egy lakóház, 3 ka»ál s?alirio, 2 istál ó cm a méhea. A kö.aégGen nincs önkéntes tűzoltóság, hsnem a köiS\'g >pr*ja-nagyja al\'olt mun kába, hogy dacára a nagy szélnek, a tüz tovatei jedését megakadályozza. A tüzet a szalmaka:<l környékén játszadozó gyerekek okozták. Ember és állatban kár nem esett.
— Mi lesz-november 8-án??
—(A vámgabona váltságára)
A malmok részérői november hóban beszolgáltatandó gabona térítési ára métermázsánként n következő: rozs (kétszeres) 65000, árpi 64000, köles 70000, tatárka 70000 és az ocsu 3000 korona.
— (November 2-án nyitják ki Tutankámen sírját) Egy kairói távirat jelenti, hogy már megkezdték ununk a sziklaialnak bontását, umrilvl Tutankimen sírját el/árták. Carter, az elhunyt Carnarvon lord munkatársa, aki a tovz-.bbi kutatásokat vezeti, reméli, hogy november 2 ón már újra nyitva lesz a sir és hozzáfoghatnak megvizsgálásához.
— (A milliárdok orazága) B-rllnbcn a drágaság kulcsszámát 18 milliárdban állapították meg. Egy fél kgr. bírna kenyér 3 milliárd, egy villamos szakaszjegy november 1 ig 500 millió, azutan 1 milliárd, egy újság 1 millióid márkába kerül.
— (Protica volt szerb mlnisz terelnök meghalt) Belgrádból jelentik: Prolics. Sztoján volt miniszterelnök, a radikális párt vezére, tegnap délután 4 órakor rövid betegség után meghalt.
— (Bonr.r Law beteg) Londoni távirat jelenti, hogy Bonar Law volt miniszterelnök még azow baton megbeteged-tt, erőa meghűlése van é* kénytelen ágyban maradni. Egy hét előtt tért vissza Bonar L»w Brlghtonhól Londonba s már akkor gyöngélkedett. Vasárnap azt találták az orvosok, hogy Bonar Law állapota súlyosbodott s a legnagyobb kíméletre van szüksége.
— (Felhívási) A keresked\'lem-ygyi m. kir. miniszter a hosszú és buzgó szolgálaluk folytán arra érdemes ipari munkásokat ez évben io elismerésben részesíti. Fel-kéretnek a munkaadók, hogy jutalmazásra érdemes munkásaikat az ipartestületi jegyzőnél 1923. november hó 6 ig bejelenteni szíveskedjenek. Nagykanizsai Ipar-testedet.
— (Haa»nálhatatlnn a kiutalt
föld) Azok a jogosu\'tak, akiknek a 404 négys.cgöl\'S lödet utalták ki nemr/gibí-n, felebbczéxsel ukxr nsk élni, mert a két kanális között elterülő földek teljesen hasznavehe tellenek és nehezen megközelíthetők.
— (Felrobbant töltőn.) Pozsonyból jelentik: A herceg Palffy féle mulaczkAi uradülom ku\'csáru, Sipos Istvin, egy patronból öngyuj tót nkart készíteni. Körben a patron felrobbsnt és a kulckir bal keiének két ujját tőből leazekitoito, jobbkezéről pedig az ujjainak minden izét letépte. A szerencsétlenül járt embert beszálliloiták a pozsonyi kórházba.
— Mi lesz november 8-án ??
(x) Elveazctt egy Triffi névre hallgató fark>skuty*. A nyomravezető kéretik telefonon a morgánv-pusztsl uradalmat, (\'elefon 288) VHgy Sipos Andor cég^t (telefon 379) értesíteni, ahol iHö jutalom ban részesül.
(x) Humlafogakat, aranyal, C\'.Ustrtl.brilliAnsokai, érmeket, nlpnccu evőeszközöket é3 dísztárgyakat a legmagasabb naj>t árban veszek. — Frled Józaef -Mírzerést, Sugár-Ut 2 ar.Am (Fő-Ui if 8u»ár-;jt tarokk
TÖRVÉNYSZÉK.
(§) Aki m vámhivatalt megsértette. Felhatalmazásra üldözendő becsületsértés vétsége miatt került ma a vádlottak padjára lVeiss Soma nagykanizsai vállal kozó. A kir. ügyészség azzal vádolja, hogy a vámhivatalhoz címzett és irt levélben aértő és gya-r.usitó kitételt haaznált.
Weiss Soma az elnök kérdéseire beismerte, hogy a kérdéses levelet ő irta, de azzal védekezik, hogy mivel a Schenker és Taá cég a Délivasut vimkirendeltségénck hi vatalos ügynöksége, egyszerűen csak „vámhivatol,<-nak cimezte a levelet, a m. kir. vámhivatalt tehát nem akarta sérteni, de nem is volt sértő szándéka levelével.
Pollák Egon éa Száva Nándor kihallgatása után a bíróság bűnösnek mondotta ki Weisa Somát becsűlrtaértés vétségében és ezért őt 30.000 K fő- és 10.000 korona mellékbüntetésre Ítélte.
fiz I. oszt. bajnokság állása 1923. október hó 29-én
Az _ "3 E
egylet neve •J < o O ■< a O r" id O <r Cx- ín > a N V) < V) U U) w TSC U X. c \'X -C <) 6 e c T3 ü M > 3 T3 < o £ 5- c cl \' V 1
GyAC • 0.1 y.i> 0:11 6 _ 6 Í4 fi "T
DAC • u: 2 :t> t:l 1 : 1 6:0 í:. 3 3 3 19 11 9 IV
ETO t:y t:U K Z:t 1:2 l:2 1:0 -í 8 6 i" 1 15 12 13 ti,
SFAC 4:2 l-.v 1 :i Ó 1 v:7 l>: 1 « 2 - 6 1024 4 IX.
SzDV ■■j-.\'l i-.\'í 1:1 z 1:3 4.2 8 4 1 3 ?s?n 9 IV
SzAK t:l 2:1 L 1:1 3:. 0:2 6 3 2 1 14 4 8 VI.
SzMAV u* 1:1 4:1a I:J ö 0:JJ 1:1 7 1 3 3 14 15 5 VIII.
SzSE l:« 4:/ 3:u N -:2 l:i 8 •1 2 2 131(1 10 III
TSC r.<j 1:1 ■i:\\ v 7 2 1 4 1314 5 VII.
NTE 13:0 i 1:1 ■l: 4 i: 0 1:1 |2:S i:« 9 5 3 1 3312 13 1.
SPORTELET.
N1E-SFAC 4:1 (2:1)
Nlgyaierü Icerelben folyt la . szeron utolsó bajnoki mérltSvé.e li, Ai NTE-t nem h.gyta el jószrren-cséje s » késői szezon ellenire Is pompis idö kedvezett, mely hitül-inas, másfélezer fönvi kö^onséíet colt ki » pilyárj. A mecci kéz-delén méí ^rős szél segítette a sopioniiiknt, de később e? is elült s ettől kezdve kibnnt.kozb.tott az NTE technikci felsőbb-lége. Hostiu idő után Isiiét komplett cvp.tt.l állhatott ki nz NTE s ez meg ii látszott játékán. Nagyszerűen kombináltak és szebbnél szebb támadásaikat elég eredményesen fejezték be; do volt.k olyan tiszta helyzetek !., melyeket két lépésről, üres kapu elölt ügyetlenkedtek el. L\'g-libb két góllal kellett volna
megterhelniük a soproni kaput, bár igaz, hogy nagyszerű kapus állott abban. Amíg az erős szél tartott, Sopron volt fölényben s a vezető gólt Is megszerezték, de a félidő vége felé, amikor a «zél már engedett erejéből, az NTE ragadta mugáho\' uz iniclotivát s egymásután\' lugott kit góll.l a vezetést is megszerezte. A második félidőben végig keiében tartotta a mér kő rés sorsát az NTE s szebbnél-szebb támadások után négyre növelte a gólok számát. Csiszár biró elismerést étdemlö precizitással vezette a mérkőzést.
£gyéb eredmények
Tatabánya: TSC—DVE 3:1
^Győr: SzSE-DAC 1:0 (0:6).
S\'ombnlhely: MÁV-GyAC 5:0 (2:0).
SzAK-ElO 4:0 (2:0). Barátságos mérkfirés, mert a győriek a pesti bíró meg nem étkezése mi.tt nem voltak hajl.ndók bfjnokit játszani. Az eredmény után Ítélve nem .ok reménye lehet az ETO nak, hogy a valamelyik vasainspon megiimétlendő mérkőzést megnyerje.
(o) RFSZ—Tranadanubla I.
november hó 1-én, csütörtökön délután fél 3 órai kezdettel barátságos mérkfí. ári tart az NTh szeszgyár melletti pályáján.
A II. eazt. bajnokság állása a szombathelyi alosztályban 1923 október 29 ín
síi-
CSE 3 3
Sopr.VSE 3 2
C. Törekv. 3 2
STE 4 1
Nk. Z.inyi 3 — — 3
— 1 — 1
3
7 —
Nyilttór.*)
Kaposvárra történt áthelyezésembúi kifolyólag mindaton helybeli, vola-
mint vidéki ismerőseimnek, akiktől
az idő rövidsége miatt személyesen nem búcsúzhattam el, ezuion mondok .Isten hozzádol." Nagykanizsa. 1923. oki. 30-án. csjkszentkirályi Bors kgoston m. kir.\'sclyc]ntcnyésztéíi íáfcl*1Wcl"\'1c^0"cs\'
rertíbaa WsWekSrt sra a
k...tí.í8, scaj . kl*dóblv.taJ nean vU^ íelelíaségst
— Hi lesz november 8 ánH
1923 október 30.
ZALAI KÖZLÖNY
Nagy maradék
vásár
Singer József
ne Tárca iMi\'u\'
Cd I dl Jd házában
Nagykanizsa
Központ-szálló épületében
Nagyobb mennyiségű maradékot sikerült beszereznünk, amelyet mig a készlet tart, rendkívül jutányos árban árusítunk I
Siffon maradékok pr. mtr.
5850 K-tól feljebb.
Vászon maradékok pr. mtr.
6550 K-tól feljebb.
Zefir maradékok pr. mtr.
7775 K-tól feljebb.
Karion maradékok pr. mtr.
7225 K-tól feljebb.
Kanavász maradékok pr.
mtr. 7450 K-tól feljebb. 140 széles félgyapju női és férfi szövetek 26500 K-tól
feljebb. 135 széles tiszta gyapjú női kabát velour-kelmék 58500 K-tól feljebb.
Nagy választék:
Mindennemű berlini váll és fejkendőkben.
Szövőpamut és szövőcérna leg nagyobb győri raktára!
Pontos kiszolgálás!
A TŐZSDE HIREL
(S.JAt luji\'i.ilónk lolofonjelentcio.)
A mai tőrsdén nyitáskor nz uloUó napokhoz képeit az irányzit lanyh. volt. Később * bizományosok vásárlásokba kezdtek. A bécsi .rbit-rázs is fedezeti vásárláiok.t kezdett. Az. ennfk haldia alatt kialakuló javulál először a nehéz papírokon éreztette hatását, később átterjedt • többi értékekre la. A hangulat zárlatig bsrátságos maradt éa nagyobb eltolódált nem idézett elö. Kedvező megnyitái eredménye-képen, ha a azilárdulái csak el vétve fordult li elő, mégli az árfolyamok lanyhaiága megállóit. A kositpénz megdrágult, legközelebbi kasazanapra 35—6 5, prompt 3 azdzalék. A záró árfolyamokat a bizottaág nogy részben a középárfolyamokon, vagy azok felett jegyezte, ami jellemző a javulásra. Középkurzusokon csak elvétve történt zárlati árfolyamjegyzés. Ma vezették be a Jusziizzót, zárlati árfolyama 8.5, Zárlatkor a hacgulst jsvuló, a forgalom élénkebb, az irányzat barátságosabb.
Utótőzade. Irányzat barátaá gosabb. Nova 124, Magyar hitel 624, Leszámítoló 83, Lloyd bank 13100, Salgó 501, Rima 88-89, Olasz bank 37—37 5, Osztrák hitel 117, Államvasút 330, Danu-biui 5375, Kistorcsai 108, Vőroer 23, Acél 210. Kühne 58"5. Mág 47, Ólom 24, Vulkán 214, Schllck 93. Baróri 15\'5, Gummi 195, Mezőhegyest 327, Georgia 523, Szolnoki 12, Pesti Hazai Ellő 3415, Fővárosi Takarék 138 5, Városi 12\'5, Mer cur 9\'5, Belvárosi 33 5.
Délntánt magánforgalom.
Irányzat barátságosabb, azonban üzlettelen. Magyar hitel 615 - 620, Salgó 505, Mezóhegyesl 325, Kőszén 2320, Rima 90, Allamvaaut 325, Angol Magyar 102—104, Le-számítoló 85, Cukor 2900, Kosztpénz 5\'5.
Eatt magánforgalom. Irányzat tartott, üzlettelen. Árfolyamok:
Magyar hitel 610—15, Salgó 500, Rima 90, Osztrák hitel 110, Mező-hegyesl 325, Georgia 525, Cukor 2850, Déllvasut 85, Lepzámitoló 85, Ganz-Danubius 5250, S pódium 150,
Fővárosi Takarékpénztár 135-40, Mercur 19, Kohó 650, Urikánji 1300. Egyesült Izzó 475. Juszt Izzó 8-5, Flóra 140-45, Vili.mos 1650, Fegyver 1250, Láng 135, Schlick 90-92, Koszipénz 5-75 százalék.
Nem jegyzett értékek i Ma í»er- Amerikai uj 7800 - 7900, Régi 9000-10.000, F.b.nk 5050 - 5200, Foresta 34-36, Nógrádi 10-10. Mezőz.zdaaági hitel 178, Ssjó szén 10-12, Herendi 9-9 5. A magyar korona külföldi jegyzéaci
Zürichi .... 304 "302\'5
Prága.....18.95 —
Berlin..... 290 —
Béc. (deviza) . . 382 — Bícs (effektív K) . 265 — Szilárd Tolt a bécsi tőzsde Megnyitáskor a tőrsde lanyha Irányzattal indult, a tőzsdeidő to vábbl folyamán azonban egyrészt a kontremin fedezési vásárlásai, másrészt a németországi viszonyok jobbraforduláss fo\'ytán r> piac irányzatában erős javulás állott be.
A migyar írtékek a belföldi korona világpiaci árának emelkedésével kapcsolatban szintén mrg javították árfolyamukat. Szilárdító-log hatolt a magyar értékek piacára az a körülmény is, hogy a buda pesti tőzsdéről erős oételi rnegbizá-
sok érkeztek. ,__
Zárlati árfolyamok: Osztrák hitel 275, Mlgyar hitel 1510, Salgó 1215, Rima 221, Angol Magyar 255, Déllvaaut 230, Államvasút 805. Magyar Alt. Kőszén 5500, Magyar cukor 7000, Guttmann 1300, Klotild 224 5, Győri vsgon 203.
A mai terménytőzade irányzata Igen vontatott volt. Roiaban nem volt üzlet, ára 2000 koroná val olcsóbbodott. A taksrmány-cikkek plics teljesen üzlettelen. A zab azintén olcsóbbodott. Korpa üslettelen.
eoi. (Tl.i.vlJíkl) uj 8C50C—86S0Ű, «K?eb 8SOOO 5500 ross 570G.>.S80001ik.rmiojiipa 62(XX>-4000 sör 72500-775CCI s.b 05 íiX>-67COO t.og.rt 66GVO—07000, r.pe. 1VOOOO, k.rp. SSOOO—30030, 7l3tf»-78l«0
M. T. I. magánjelenté.e a terménypiacról. Kis forgalom mellett az Irányzat lanyha. Buza bpestl paritásban 870-880. Egyéb
a budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budopesti tőxsdo délután 1 órai xáróirfolyamal a köv«tkoxökx
Accot-Magy- bJOöooo
II tiii
A*il1
Ma<y. Ilii.
Iclitloc Letilmlt.
01.-M. bjr-k
•. Hit.
iSeooo 40000 6vm>oo 4«ooo •4000
J6000
114000 54OOOO
iioco
»jooo JÍJ000
\\900j
S*I*ő Klma Kúiud Viioal DflivalUt Allunmul
Anglo H. Ajrlr
IpirLiak —
l-\'ouhltclb. 170000 Itrrme. j&oco
ll<.rv. uL j. b. —
Ingatlan «9>txo
U,Cuh tpirb. 1S000
Koeifilml 59000
Ker. Hitel >áooo Ma»^ar-Némei itoou KOip. Jcltilc* íjooo
Viioai bank ijooo Merkúr ioood
Nemi.b. t» tak. 59000 Kereti. U. lojjoo© Lloyd baok IJJCO
BeWiroat «p. j«ooo
IJpétVlTMi ijjoo
Kóritcl Ijjooo Kibloyal T»k. 15000 Aftal. T«k- Ijofoo M. oru. köip. 150000 liaaai eltft )400C«0
ltlatoaltók
Bt«4 M.Blal- jíooooo Foodtre locooo
M.cy.-Hrapdl —
J*í ~
l\'uuionlk t. 750000
Malmok
lton -M Coocordli lKiítc««b»i Uudapetu TOróaiieotm. tíooo fittéit* 4«ooO
Kuimirit tetooo KirJJymalom — VlkioHa jicooo Tr. DaooM* i jjooo Uolc« (óim. —
lUoyAk «•
Gajd. G*tcy. 155000
ft6000 I Fífnil" "tjoöo yyooo o»n»-l>io. )>>5ooo tSoso | c»n«.Vilt. 1.75000 l800<-> Gép <« HMI IOJOOO \' Cytrffy «oooo

„to Slíaarllt
KohO
lurla lé(l<
K«b. fÍJl. — Draiche
M»ín«.il íjjitooo Aurait
Att. Kínén Ijljooo
KrrtmU 115000 Narybitooyl 195000
Újlaki «05«00
UliViQjl »}4Í>000
Hiek rn. 7fOOO
BtuiM JtOKO
NyoiniliW
;<*»> I6ockh>
UüVt 50000
.-.cph«n«m 50000
VnamAvck
M tg
Ma/yw Mit
B<V» Km M<iof
Óli:<T.lrj£ylf
Ví^yipw
Vxeoatyto
R.>ei«mun
SrHIfi
175000 70000 }<ooo
5\'OXi 8050O
Kc«-Uod Hibilo val
U(iitn
Dirdi Barótl
Hóol
llcaMtt Cdaaer Ctánoia Dan\'u.
Éc"*
Ho, Textil
Gya^umoiö
P.pir
Ré«ivíny»4r SIÍTJ-KÓIÓ \' SpWium T.rirxal M. DoíCt\' :>.■!.-■■■\'
jjooo\' 9«ooo
KI6--»
FAvlroii aOr OoWUft Gaehwteái Jlalkmak. MiUtcya Horrll cuk. Ilur^U,
i4jooo íjooo
16000
i9iooo
InU Ktbíl Karton
Kc«krlch Kckti Mar, Kifli; 11(0 Kifllyvór Klein KI04IM l\'o\'.fírl tér Kraita tini Ll^et aian. M. Cukor
Siallml
Vaiot (org. Muon pel. Meaflg. Ip. Oeeln OUJtpir
Fhtooi KothmQtkr I):uti iert«j
190000
lOOOO JÍOOO lOOOO
40000 117J0 Sjooo
SMooo
55000
jjooo
(jooo icjoo
41000 jjooo
liooo
l.oklcs Ali. cn
JMapóVt
Ktj)ii iiiiio troooo
Siej. keoárr 580000
Sitkra 1 ijooo
Síimmer 1150000
Telelőn 141000
Tem. iojooo
Tokaji —
TOrök jrj\'00
Turul ripfl —
UaiO aiinh. 14000
Vártn. mciSg. nooo
Vaam. tiii. 4v>oo
VlU. joooo
/a^yvapllí. ».ooo Meiíb. dk.
KlttllD^ jíooo
Míflej «4000
Knlp.irl
vAlUUlok
Merkurfa I1JOO

Dutuluraiiit
Ko ea. ta
Koreai*

Gutmaon
Ha.ai (a 15JOOO
Hoot U
Kflrfablnyal
Kll«at. epll.
LiKnuci (hl/l. 85oco
JSa^yar ált. (a
Amerikai (a jjooo
Krd4
M. l.t..yj
Malom «okjr
Nemioi fa
l.ichii* ii7jo
Uj Oh
Ont. (a
K<iblnyal
SitarOnia
97J000
Vik. bútor
/aboiai

Mftr. jjoooo
aiíria 4jjooo
AtlantlU jjooo
t^vaate 6J0OCO
vidéken 810-820, Rox« bpestl
pirítáiban 570-580, E«yéb 520— 530. Sorárpa 690-700, Takurmáoy árP« 590-600, Zib 580-600, Budspssten 660, Tenjeri 580—600.
Liaxtpiac. Dara 1600—1700, 00 áa 1500-1600, 0-éa 4100 -500, 2-ea 1300—1400, 6 os 800-85 8 .a 500-550, Korpa 300-32 75 Síáialélcoi roxaliiít 650—700.
Vetőpiac. Lucerna fehér 9000, " nyers 6000, Lóher® 5500, Biborhere 1000-2000, Baltscin 700, Bük-kőny tiazta tavaszi 700—800, xsKoji 600-700, azőazöa 1800 -3000, össi borsó 850-850, Viktória 1200-1400, v.itő 1200-1400, Ctllla^fíirt 600-700. Fehérbab 1550—1650, Tarkabab 3200 -3500, Káposztarepce 1600-1700, Napraforgó f*hér 10C0, szürke 900, Mu»tárm«í 1800 —2000, Kőlra vo.ös 700—750, szürke 650—700.
Marhahnsváaár. Marhahús I r. Cjéaiben 6000—7800. hátulja 7200-8000, eleje 5800-7700, II. r. cv éazbeo5000—5400, hátulja 5000 -5600, eleje 4200-4400. Növendék marha: I. r. 4800—5000, ciontozol való 3000 -4000, borjú (őlött. bör ben) 8800—9600. Készlet : Nagy marha 90, eladás 85, növendék marha 15, elsdía 5, borjú 30, eladás 26. Marhabőr 7200, faggyú 1500—4500. A vásár közepes volt.
S**téavásár. Felhajtás 1700, elkelt 400. Könnyű sertés 9000 — 9200, közép 9400-9450, zsir 1200, szalonna 10800, lehúzott hus 9000— 9600, szalonnás félaertés 10800— 11200. A v/«ár lanyha volt.
FÉRFI Nő GYERMEK
október hó 15-tfil
november hó 15-ig
November 18-án
Jelenik meg ezen újságban, hogy melyik napon.
Őrizz, ns.fl lehat a blokklat, mart annak .tl.náb.n vissza, kapla a harlassylért IUat.lt
latja, ösazaeal 1
KBtBft gyermek garnttoráV,
Kötött nSI kabátok, N51, férfi ás gyermekharisnyák, Nyakkendő különlegességek, Haraerll bfirkeztyük óriási választékban
KIIIIEliEIItl
Fő-ut 11. Telefon 221.
ZALAI KÖZLÖNY
im«Whrr 30.
n devlza-kíipont hivatalos árfolyamai
Valuták
Oevl.ák
Napokon CS5oO Ama«niarn 7JJ0-«70
An^ol )ont $3}oo"?ieoo liokarcat
Lera i8i-isa KopenMzi J«co.j4»o
DoP.lr 191 V\'-ioj j<i KriuüánU ajTo-jioo
Kranda (r. 1170-11)6 Locioo
Mirka 0\'OCCOt Berlin —
Ur* ÍJO-JO OUaaoriiá( Ho-9j>
Oaair. kor. l\'ária i«jv«»»i
llc\'ta frank I010-10ÉJ i\'ráza
IM S«xkholn» JllOJááO
Sokol J S-\' I7 Srijc )«l»-)66o
Svájci frank me>-j«o IV<a ms-*9is
Kckví dlnlr S1J-ÍJ-) S.ólia |S»-J»J
Frank Jirlr — /ázrab sjí> íl 1
L<nc)«l márka i6t-n<i Nrwjtirk líijo-iojjv
lioUaadt lixii Vajai l(t-l*0
Zürichi zárlat i
MclUcdi. íl-1.50, K.w-Y0J* 561-00, Lordon 2613\'CO. Pirii 328)30, Mll.no 2625 03, rri,« 16Í3-S0, »iiii;oil 0 0301, Zi.rfh
eso wj v.,.0 3, Wl... n 78 sO. c.rtfl. 627-50, Oi.iiik bílv 0 80.00. Btrlio O.OO\'.OCOOOC"
Kósiorkesitö: icérl Pöach C\'tin. Feless sierkcsitó: Sztrok.y Kálmán. Tnrsszeikenlű: Bcncduk Rcxiő. Kiidó: N.gykantziAl Nyomd, í. Lapkiadó Vállalat.
Győződjön meg
pogányvárl boraim finom Italáról.
kor.
fSSS, 1660 kor-l
Bodaga reggel 8-tól este 9-lg nyitva.
BRUNCSICS JÓZSEF
fflíztr-. rumig*- és saywnihántl clkksk ksrti-ktdisc Sugár-u« 53. Telefon 2-10.
Apróhirdetések
enredraénjr. V«»ár- i, Ooncpnapokou JOO a»*aal<k felár. Legkisebb hirdet*. 10 .*<,
Convr-nclAa Acaot Wrra • c«1al<ri<ci rudiiir jicuir el»«j<í o. P. Paeaa. * \' síoÍ
<*T-n»«kkoo4k nagy T»l.a,.«ba. K.nfm,no Hato\'ynAl a .Hckíic jolyöhon. T<Ufe« j;».
btraktáron*« kfl«**n. »«*<.« aaá-raa iu«lf« aicnnal átade. r.6v«t*Kt 1\'oUlk Emil iro-flájlbao. T<I<fon 19$. ifa
A« &»•«« aaab«<1kkek kaiálliioU árakon kaphatók Kaufmann K*roly„4í a .Pckctc tolyOboi«, Telefon
/ongorn Ic^r\'jndebfc, biioraánybui levé. nacyOn ofcaö libin ctaVU novoreber a-ij eladO Zrínyi Mftlö«-
Juntp«r puuiuUik a> öauci nintkteo kapha-lök Kataíroinq Károly «c«l » »Kel«c zo\'yöhoi. Itíefon »r«.
RAfO»»ukmAl>nn kípielt fiatal it(M j6 btn>. Uráavokkal alkalmat lat keret. Cirnc a kiadOtota.sSil
K4t JAmnnkAa tipfin<-K,,J, kik talaoiaraoiikáfrart U ja taaak, aionrjl Ítlvíutnek. FiicMa ■atríni. IVrdak bela, cÍF*wmral«r. Hahói.
Kjy teJjoaen uj Un<l*r«ruu<l j-ia. látható iráa?
Ir^p umimI eladó I»ol«i/ Manónál, Kaiintjy-u. 11. __ ««♦»
Hanoiit rflaiDÚóint vcaick. Cin 1 kiadóban.
Hunyadi János
termiszetes keserű viz székrekedésnél, emésztési zavaroknál gyors, biztos és cnylio
A Nagykanizsai Takarékpénztár Réaxvénytáraa-
aág igazgatósága, választmánya, felügyelő-bizottsága és tisztviselői kara mély megilletődéssel jelenti, hogy az intézet érdemekben gazdag tilkára
HOCHFLUSS SOMA ur
ki 2S íven At odaadó buzgósíggal tzolflilta az intézet érdekeit, folyó hó 27-én Budapesten elhalálozott.
A megboldofiu\'tban intézetünk érdemes, ügybuzgó főtiszt-viselőjét, a tisztviselők pedig a legjobb kartársat gyószolják.
Földi maradványai folyó hó 30 én délelőtt 10 órakor a rákoskeresztúri temetőben helyeztetnek örök nyugovóra. Nagykanizsa, I9J3. oíttobor hó 23 án.
Emlékét mindenkor kegyelettel őrizzük meg!
~ Értesítés.
Van szerencsém a n. 6. közőMíget értesíteni, hogy
Erzsébet-tér 13. sz. alatt
(volt Rákóczi vendéglő)
cukorka, csokoládé
kereskedést nyitottam.
Eladás nagyban és kicsinyben!
Állandó raktár cukorka-kUiönlegességekben I
Szíves pártfogást kér
S6ii teljes tisztelettel
HERRHSTEIN BÉLA
Hirdetések felvételnek
LEVELPAPIROK
mappákban éa dobozokban
Toilettepapirok Papírszalvéták
a legnagyobb választékban
Fitchel Fülöp Fiai
papír áruházában
NAGYKANIZSÁN
Városház palota.
Olcsóbb lett a kenyér!
A kenyér eladiil árát mérsékeltük és Erzsébet-téri kioszkunkban, Eötvös-tér 32. szám alfitii üzletünkben és íJssze* elárusító hcíyeinkoa követkozó kenyérárak értényejek:
Király kenyér kilója . K 1000 Fehér-kenyér kilója . K 1200 Király-Sörfőzde R.-T
göasUlődéJo
EGY OLDALON ÜRES,
tintával Irható
használt nyomtatványok
kerestetnek megvételre.
Ajánlatokat
lapunk kiadóhivatalába kélünk
8
Ösv. Polgár Sándorné ís gyermekei Gyula, Perl, Klári, Magda éa Sanylka mély fáj. dalommal tudatják, hogy szeretett térje, illetve édesityjuk
POLGÁR SÁNDOR
folyó hó 26-án cüiuayt.
Tainetéso folyó hó 30-án délután 4 órakor losz a kiükaoizsai temető halott s házából
Az engeszto\'ó szcn\'.miso pMú-ber 31-én re. g«l 7 órakor fon a ki-kanizsai templomban n Mindon> hatónak bemulattatni. Nagyksnizss, 1023. októbor 29.
Nyugodjék békében!
HÖLGYEIM ÉS URAIM, ÖNÖK
fali cs lú.t .lu.jé^t.toiket
legolssibbin, legjobban és legszebben CSAK AZ UDVARBON
ax olc«ö iu*ratl«kvAiárbaQ lindapMt, Klraijr-ulc* 3K. ixerexlivtlk bo VMooyaallu, lan6» min- | Ctc-dati\'p kiváló ml&l-d«not«6 hMrotmCníkal- \' aík-0ai«l«a ífit ri»l(0ny-kalaiaarimL\'í.-gipaumt- a<4rctck m«-j« 33*470 v*aaamt m<i»r]«\' 3012 | konxia.
koTOTia. Stfka KjónjírO n4t kel-
1500 drb b-íf tíőa feVti- | tr\'lt Klytm cukkal. min-U(l lepeJ<Vt drb-k<Bl , den aaintxn. inaicrrr.kiat
38.810 korooUrt. 1VH10 k<noaa.
Bflrcríi KDKlnok m<- j Síintarió irfink mCterjs
itrje 7420 ioteoa. I U380 koroiu. U. m. JclltmtH k«!«i koaalCmök, vdcjr. ratflln t\' WlikabHajóreuk. clmh. barthci, H. ichUfonok í\' ktkfctld niaradtko\'< minden eltagadható árrtl.
BUZAT. ROZSOT.
zabot, árpát és tengerit
vásáxolunk legmagasabb napi áron.
KORPÁT
bármilyen mennyiségben napi ár alatt szállilunk.
Zalavármegyei Szövetkezei! áruforgalmi R. T., Nagykanizsa
SC»z4i»jciro: Votora. T«J«íoe4aim: 19S.
BURGONYÁT
ogé.x.ége. Him viloi.tott mlní.ígb.n v»gonr^«om4iiybMi «ionn»ll, e.otl.g ké.cbbl ..ÜUtiiM vásárotok.
Pollák M. Emil karaakíriS, Nagykanizsa
Talalon-uanok 195. a. 111. - Távirati dm: Termény.
»«■ KSzvetltöket díjazok.
QUITTNER ARTHIIÜ
\') MLATOmíám »Q PCnamair TnjLAXT«KKaicru> ^
Tetefen: NAGYKANlZSfl, KÖLCSEY-UTCA 17. Ttíefon:
394»& 3941
ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik!
. Nyom,,olt 1 Nagykanlzaai Nyomda te LapMadé ValUua. Mnyvnyomdajátao, N.gyk^S^\'"

Insert failed. Could not insert session data.