Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
11.33 MB
2010-03-09 11:54:08
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1004
6240
Rövid leírás | Teljes leírás (1.48 MB)

Zalai Közlöny 1938. 001-024. szám január

Zalai Közlöny
Politikai napilap
78. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

r
78 > Évfolyam 1. 82,ára.
N«gyk«nliM, 1938 Januír 1. szombat
JMJaazMJ*^ v
Ara 12 Hl.
ZALAI KÖZLÖNY
fc«rtnrtlW«
POLITIKAI MAPILJIP
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
KJMuMd »r«: íf» hén 1 peni« 40 Din Suiktntóaé(i té kUdóöinUlI tejdoa. 71 ■
A magyar Szentév első napjí\\
Az Egyhi\'iz l>ensőséges ünnepségek közölt .megnyitotta a szentévet és a magyar katollkusság teljes lélekkel készül a nemzetközi eucharisztikus iköngresspusrA. .Vájjon van-e jelentősége a szentévnek és a kongresszusnak akkor, amikora bölcselők és az Írók a kereszténység csődjéről, bukásóról Írnak1 ós az emberiség zömén a fékezhetetlen szenvedély uralkodik ?!
S|>engler az egész európai k jltu-ra s így a kereszténység bukását elkerülhetetlennek mondja Undset Slgrtd lehetségesnek véli,, az európai kereszténység pusztulását, nveg-tiaedelését. FLamm Cosmas egyik regényében a kereszténységet a nagy Babilónban halálraszánt, kis gyülekezetnek szemlélteti. Az orosz Berdjajev uj középkorról ir, amely nek zűrzavarából, a bolsevizmus bukásából keli megszületnie az -jj eml>ei1ségnek. Az emberi ihlcttség e felködlő látomásai mintha teslet öltenének a mexikói, a Spanyol vér-viharban, a németországi vadságokban, a lilvilniiti csendes mérkőzésben s az orosz borzalmakban. Az emberiség e lázverte áinokfuUisá-ban nincs politikai hata\'om, gazdasági érdek, amely megálljt paran- j osoina a felszabadult szenvedélyeknek.
Tévedett S|>englcr, Undset Sigrid, Flajnm Cosmas, Berdjajev A kereszténység diadalmas himnusza soha fenségesebben, erőteljesebben nem zengett, mint éppen napjainkban. Soha világot átfogóbban nem jelentkezett, mint ma, a káosz napjaiban. Soha egységeseblen fel nem lé|>ett, mint ma a két táborra sza-kadásbajj.
A nemzetközi eucharisztikus kongresszusoknak ebben van a jelentőségük. A világ kavargásában egyedül a pápa az, aki felemeli tiltó sza váí a békétlenség ellen, «z istentelenség ellen, a fajőrület ellen. S szavára 100 millió sziv dobban meg 100 millió ember hallgatja ulmitatását s követi intéseit és küldi kiküldötteit azokra a helyekre, ahol a világ minden né|>e, faj, szin, nyelv különíts ég nélkül, egy lélekkel imádja azt, aki magáról azt mondotta : »Én vagyok az ut, az igazság és az élet *
Az »Élő vizek forrásánál* táborozó hivő seneg egyre felkészültebben néz szembe az eljövendő harccal. Ez a tudat egyre nagyobb tömegeket hat át és hömpölyögtél a nemzetközi eucharisztikus kongresz-szusok helyei felé.
A világ né|>ei felismerték a nemzetközi eucharisztikus kongresszusi világot átfogó jelentőségét, mert annak az országnak, ahol meg tartják, a beláthalatlan le ki értékeken kivül nem kicsinylendő politikai propagandát, sőt az idegenfor. galom révéit nem csekély g-\'izdasági előnyt is jelentenek
Mit jelent ta a szent év a magyarság szempontjából? Van-e je-
lentősége a magyarság, az egész magyar nép szempontjából ? Világ jelentősége van ! Több é vszázados szellemi elzárás és bebörtönzés után levegőhöz jut a magyarság. A mióta Magyarország áll, ilyen világra szóló esemény középpontja nem volt. A »Lánchid városa* az öt világrész katolikusságának zárán dokhelye lett, Magyarország 100 mijlió katolikus érdeklődésének középpontjába került.
Mit jelent ez a magyarság szempontjából ? ! Jelenti a (magyar katollkusság lelki felfrissülésén kivül
a mugyar nemzetnek a világ szine elé állítását és a világ legeldugottabb részén lévő katolikus egyházközség (megtudja, ij\\^gtan\'ilja Magyarország nevét, megtudja, hogy a kék Duna mentén lakó magyarság az Egyháznak immár több mint 900 éves tagja.
Jelenti — ,i>olitikamentesen — az ezeresztendős magyar múltnak a világ elé tárását. Jelenti az ezeresztendős magyar rög lelketlen, lelkiismeretlen feldaralxililsának bemu-tásál. Jelenti a Trianonban szőtt és három emlxeröltö óta hintett gyűlöletnek lefosztását. Jelenti a magyar nép karakterének kitartását. Jelenti magyai^gnak az egész világ
"tr
előtt való bemutatkozását.
Jelenti a megszállott terü\'ctck idezarándokló néi>einek egymásra találását és jelenti a 6 milliónyi ka-tolikus magyarság egymásra ta\'álá-sát, a város, a falu, a tanya gátlás-inentes nyílt kézfogását, a társadalmi osztályok békés és egymást meglátó és megérteni akaró fel-sorkozását. Jelenti a 6 milliónyi katolikus magyarság összefogását.
Azt jelenti, hogy a ihagyar katolikusság a világ katolikusainak színe elé állítja a magyar sorsot, > a magyar kálváriát, az igazságtalan l>ékét és általuk a világ minden tája felé Szórja .Igazságot Magyarországnak* szivekl>e vésett igéket.
Kiirtotta az egész családját és agyonlőtte magát Czigány Dezső budapesti festőművész
Ma éjszaka borzaalmas családir-lást követett el Budai>esoen Czigány Dezső 54 éves festőművész. Műtermi lakásán, mialatt csialádja aludt, elővette revolverét és azzal először leányát, Ingusz Istvánné^
majd annak 2 éves kis leányát, végülsaját fe\'eségét, született Szilassy Borbálát lőtte agyon. Amikor ezekkel végzett, magára emelte fegyverét és önmagával is végzett. A re-volverlövésekre összeszaladt a há»
népe, akik elé borzalmas kép tárult. A festőművész feleségén kivül valamennyi áldozat azonnal meghalt. Czigánynét haldokolva szállították a kórházba. Rendőri bizottság szállt ki a helyszínre.
A Népszövetség 100-ik ülésén tárgyalja Magyarország felszabadítását a pénzügyi és gazdasági ellenőrzés alól
Genf, december 31 A Népszövetség tanácsa január 17-én jubileumi ülést tart. Ekkor lesz ugyanis a 100-ik üléssszakmeg nyitásíi, amely azért is fontos, mert nagyhorderejű, Magyarországot is érdeklő kérdés kerül letárgyalásra.
A Népszövetség pénzügyi albizottságának Párisban tartott ülésén
ugyanis a jelentések tárgyalásánál az előadók hangoz\'atták, hogy Magyarország pénzügyi és gazdasági helyzele az utóbbi években annnyira megszilárdult és annyit javult, hogy a népszövetségi ellenőrzés feleslegessé vált. Ennek megfelelően olyan javas\'alot terjesztett az albizottság a tanács elé, hogy
szüntesse meg Magyarország pénzügyi és gazdasági ellenőrzését. Az indokolás azt mondja, hogy Fabi-nyiTihamér okosésjózan pénzügyi politikája és az eddigi évek állandó javulása egymaga biztosíték arra, hogy Magyarország a jövől>$n is az eddigi ulon, a javulás utján halad.
Miről beszél Darányi miniszterelnök mai rádió-nyilatkozatában ?
Budapest, december 31 Az egész országban nagy érdeklődés előzi meg Darányi Kálmán miniszterelnök péntek délutáni rádiószózatát, amelyet délután fél B órakör mond el a mikrofon előtt. Egyes hűek szerint a belügyminiszter a titkos választójogra vonatkozóim, valamint a mezőgazdasági munkások öregségi biztosításába vonatkozóim már nyilatkozott, y$y azt nem fogja érinteni mai rá^Hó-
szózatábun. Más hirek szerint a mlniszleielnök a titkos választójoggal Vészletesebbenv foglalkozik majd és rámutat azokra (a í űszekie, ame-
lyeket — mint tegnapi nyilatkozatá- | [ kormánypárt küldöttségét a kor-
ban mondta — félreértették és félre magyarázták.
Beavatott helyen a tegnapi cáfo-lattal ellentétben ugy tudják, hogy Ivády Béla, a NEP elnöke, betegségére való tekintettel mégis lemondott. Darányi miniszterelnök azon.
ban nem fogadta el a lemondást, így a kormánypárt elnöke még mindig Ivády Béla, aki ha egészségi állapota megengedi, maga vezeti
mányhoz újév napján.
A hivatalos lemondásra január közepén kerül sor. Ezzel kapcsolatban már több név is szerej>el: utód jául Kelemen Kornélt és Ujfahssy Gábort emlegetik.
Ansztrla és Franciaország nem fogadja be a Romániából menekülő zsidókat
Bécs, december 31 A keiesztény osztrák sajtó máris erélyesen tiltakozik a keleteurópai zsidóságnak Ausztriába való beözönlése, ellen. A sajtó tiltakozására mint ujabban jelentik — a l>elügyniini8zler nyilatkozott és kijelentette, hogy már dolgoznak azon a törvényjavaslaton, amely az ide-
genek beszivárgását lehetetlenné te. szi és inegszigoril minden bevándorlást. ^
Berlini jelentés szerint ottani kormánykörökben igen jó hatást kellett Gogának zsidóellenes intézkedése és a sajtó elismeréssel ir az uj Goga-kormány l>emutatkozásá. rót.
Párisi hírek is megerősítik azt, hogy Romániából a zsidóság már megkezdte menekülését Csehország és Ausztria felé. Ezzel kapcsolatban a francia halóságok is megtettek minden intézkedést, hogy a romániai zsidók bevándorlását a legeré-lyesiebben megakadályozzák.
3
ZALAI KÖZLÖNY
1938. |annár 1.
Ma mi sem hirdetjük a kitűnő Continental Írógépet,
hanem minden vevőnknek és jóbarátunknak békés, boldog uj esztendőt kívánunk
SCHLESS TESTVÉREK
Deák-tér 10.
Horthy M.-u. 8.
Gyomor-, bél- és anyagcsere-betegségeknél, a tápcsatorna tartalmát reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József*4 keserűvíz csakhamar felhígítja és levezeti 8 az emésztöszeivek további működését hathatósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát.
Egy órás késéssel érkezeit az olasz votia\'t
Csütörtök délután ismét ola>z vendégokot fogadott Nagykanizsa határ, város közönsége. A 200 olasz vcnd\'get lioaó vonat egy órás késéssel futott bo a kanizsai állomásra, s bár emiatt sokan hazamentek, a kint maradt és a hideggel dacol.) közönség lelkesen fo-gadla az olaszokat. A vonal boérke. zéso és itt tartózkodása alatt a fellobogózott pályaiidvar|>erroiij\'n debreceni Kiss Jóska és cigányzenekara szórakoztatta pompásnál pompásabb magyar nótákkal és indulókkal az olaszokat, akik mindon számot lelKesen mogtapsoltak. Nagykanizsa város n vében Szekulja Jakab tanító üdvözölte az olasz vendégeket olasz nyelven. A meleg és közvetlenbangu beszéd igen nagy hatást váltott kJ, a nagy hideg ellenére is kiscreglö olaszok lelkesen ünnepelték a szónokot, a magyarokat és az olasz—magyar barátságot. A vonat lelkes Kvviva és éljenzés közben, zeneszó mellett gördült ki a pályaudvarról.
Borzalmas családirtás egy válóper miatt
Páris, "flecember 31
Rouenltfn egy gyárim ankás, amikor megtudta, hogy felesége beadta ellene a válópert, örjöngeni kezdett és valóságos tömeggyilkolást végzett. A munkás a htr hallatára revolvert vett magához, hazarontott és szó nélkül lelőtte feleségét, só-j ,-gorát és az éppen a lakásban tar-nP tózkodó 33 éves unakonővérét. Ezután k£zenfogta 9 éves kisfiát és a mit sem sejtő távoli rokonánál he lyezte el, majd önként jelentkezett a rendörségen. A háromszoros gyilkost letartóztatták.
Bomba a postacsomagban
Teulon, december 31 Spanyol Marokkóban az \'arab vezelők és a .. ..... nemzeti kormány veze-
26101 e,1en híVom n*5"
fiki\'J^ rényleiet akartak elkövetni. A murokkól arab kalifa, a spanyol nemzetiek főbiztosa és egy másik magasnmgu tisztviselő elmére egy-egy csomagot kézbesített a posta. Miután sejtették a merénylet tervét, a legnagyobb óvatossággal az egyik park közepén bontották ki az első küldeményt Pokolgép volt ben ne, amely a felbontáskor felrobbant, hála azonban az elővigyázatosságnak, senki sem sérült meg. A másik két csomagot is meRsem. misitették, a nyomozás megindult annak megállapilására, hogy kik küldték a pokolgépeket.
Sxerezie be tüzelőjét Neufeldnél
Király-utca 32. 3490
TOzIfa, bel- is külföldi sxenek jutányos áron. Telefon: 112.
Nagykanizsa polgármesterének programja az n^esztendöre
Az uj eszlendő nem csak az elmúlt év munkásságának lezárását, ecv lesztendő mérlegét jelenti, hanem fuj állomást, rjj célkitűzéseket, ujabb mjn ka programot. AH ez különösen tegy város po!gármes!eré-rére nézve, akinek munkaalka\'mak előteremtésén, a közönség helyzetének javításán kell fáradoznia, e közben Sn város fejlesztését, uj intézmények létesitóét keli állandóan munkálnia, igen nagy felelősség és óriási fcond nehezedik egy város l>«lg;irmes!erérc, különö-^en ha az olyan lelkiismereles törődéssel és fáradhatatlansággal WljÉbe tisztét, mint Nagykanizsa polg»tnestere.
Kérdést intéztünl^jÉkrátky István polgármesterhez, "álii az elmúlt eszlendő liucs-jztatása alka\'mával valóban nyugodt lelkiismerettel mondhatja, hogy amit emlverileg lehetett kivivni és megvalósítani a mai rendkívüli időkl>en, azt mind megvalósította: — megkérdeztük tőle, hogy az uj esztendőre milyen programot tűzött maga elé.
— Mindenekelőtt és esősorban, mondta a polgármester, a rendőrségi palota
felépítésén fáradozom, hogy tavasz-szal meg lehessen kezdeni enr.ek a tervnek megvalósítását. Utána a gazdaközönség részére annyira szükséges
gazdasági iskola
kövelkezik, hogy minél képzettebb kisgazdaköznségünk Jegyen, akjk a földet kellőleg tudják kihasználni és igy saját anyagi jólétüket is elő. mozdítani. Minden erőmmel törekedni fogok
a tüzérlaktanya
további l>ővitésére, illetve a fejlesztési terv további kivitelezésére. Következik | .
a Petőfi ut burkolása
is, miután a Magyar utcát teljeset! befejeztük. Sor kerül a v
klskanizsal ut kiszélesítésére
is, amiről szó volt már a pénzügyi bizottságban egy alkalommal. De ezzel .korántsem kivánom az uj esz-lendei munkaprogramot Iwíejeznl. Hiszen annyi még a teendő. Itt van a |
a kiskanizsai uj elemi iskola
kérdése, amelynek megvalósításán dolgozom, Itt van
a polgári, kereskedelmi és inasiskola
kérdése és a jtöbbl megoldásra váró ügyy, a
kórházfejlesztés
befejezése, stb., amit jnina meg kell oldnnj^. el kell intézni. Ezeket is ál. landóan napirenden kivánom tartani és célunk eléréséhez minden lehetőt megtenni.
Nagykanizsa polgárme^erének u) esztendei programja, munkakészsége, városszjeretete A Jeghiztosabb útjelző a polgárság számára és legerősebb biztosítéka a határváros további fejlődésének és gazdasági megerősödésének.
(B. R. I
Több: iSr Kevesebb:
A nagykanizsai anyakönyv évvégi statisztikája
a háxa»s«A<jj oiieoitrmS halál öngyilkosáén
Ma adta ki dr. Pálffy Gyula nagykanizsai állami anyakönyvvezető h. részle\'es jelentését az 1937. esztendő népesedési statisztikájáról. Az utóbbi három ieszbendőlwn nem mutat visszaesést a statiszűka. A népszaporodás tehát elég gyenge. Ezzel szemlen örvendetes hogy a különféle szociális gondoskódás, a Stefánia-intézet anya és csecsemő-gondozása és felvilágosító munkája folylána csecJ-emőhalálozásokarány száma évről évre csökken. Érdekes megfigyelés a halálozások terén, hogy mig lazelött a tbc. vezetett}, addig most ez a harmadik helyre ke rüll. Első helyen szerepel a halálokoknál a (szívbetegségek, utána következik az aggkori elgyenjfü\'ís,
VÁROSI ÉS NÉP MOZGÓ
December 31. pénteken nagy •zilvaszieri műsor I Az 6 osítondö búcsúztatása, az uj elütendő köszöntése Csak egyetlen előadás! Két nagy mulatságos film!
■ Mulat a császárváros
Magda Sohnelder, Hfirbiger Pál stb. vígjátékai
h Párisban szerettem beléd
Claudette Colbert páratlan humoru nagyvilági vígjátéka Három és fél órás előadás. Kezdete este 9 órakor.
Heljárak a VÁÍOSI moslban: Helyárak a NÉP moslban:
Páholy . . . . P 1.40 |. hely . . . P 1.00
ZaSlye . . . . P I.SO „ . , „ ,„
Támlá.azék . . P -.80 11 hel» ■ ■ ■ P
ZArtezék . . . P —.60 III. hely . . . P -.40
A mozi pénztára minden jegy mellé egy sorszámot ad, ami szerencsés esetben egyikét jelenti az értékes ajándékoknak, amll a mozi éjiélkor kisorsol.
lüdőlwtegségek, utána a rák, amely gyakoriságával a negyedik helyre került. Az öngyilkosságok száma is csökkent az lelöző évekhez viszonyítva.
1037-l>en szil le lett 652 gyemnek (az előző ívben 580). Ebl)ől 316 flu és 216 leány, halva született 25, házassági>nkivül 711 <az előző esz. lendőLen 68). Nagykanizsán hely-lieli szülőktől született 167, vidéki szülőktől 115. Ikerszillés volt 9-
A szülelések vallás szerint Így osztanak meg: 507 rőm. kuth., 0 ref., 6 ág. ev., 16 Izraelita (előző évben 23).
Elhalálozott 525 emlier (a mult esztendőién 189), ebl)öl 282 férft 213 nő. Az elhallok közül 117 kanizsai volt, 108 vidéki. Vallás szerint 117 rőm. kath., 7 I\'ef., 12 ág. ev., 67 izraeliül, 1 görögkalh.
Tüdővészben elhalt 66, rákbetecg séglxm 13, szivbetegségekljen 70, aggkori végelgyengülésen 63, öngyilkos volt 11 (az előző évlíen 15), balesel következtében elhunyt lk i
Házasságot kötött 227 pár (az előző éviién 231). Vallás szerint nj az uj párok a kövel-^ kezőképp osztanak meg : llszta rőm. kath. volt 1% pár, ref. 0, tág. ev. 2, izr. 10, vegyes pár 10. Özvegy vagy elvált kötött házasságot 37 eseti*®, 7 esetben pedig mindkét fél volt már előző házassági kölelékl)en. Reverzálist adolt másva|lásu a katolikus fél javára 12 esetl>en, katolikus fél a más vallású javára 2 esellien.
— Buturktállltáiunkftt tekintse meg minden kényszarvótel nélkül. Kopstela bútorán.ház
— Ragonhardt & Rayntnd-f*l« tea étkészletek nagy vAlawtékban Scküunél
I03& január 1.

Enyhül a déli láthatár
A jugoszláviai magyar lapok örömmel jelentik, liogy a Dun:i|ián-siíg báni hivatala végiig Jóváhagyta a zonibori és a zenlai [fagyai Közművelődési Egyesüld alapszaM-lyait. A lKilügyininiszler november 25-én \'kiadoll rendeletével 11 ma. gynrországi magyar orvosi, gazda, siígi, szövetkezeli, vadászni stb. szaklapnak a terjesztését engedte meg Jugoszláviában. Kikinda városának képviselőtestülete egyik legutóbbi ülésén elhatározta, hogy 70 ottani szegény családnak, köztük 36 magyar nemzetiségűnek, ingyen húz helyet ad. i > i
Bókul
A Nemaeli Figyelő Írja :
— Spanyolország belső háborúja ma már izolálva van, a japán— kinai háború ivedig szintén nem jelent közvetlen veszélyt a világ békéjére nézve s igy az idén sukkal inkább eUnundhatjuk, mint tavaly ilyenkor, hogy minden látszat ellenére — a világhelyzet mérlege ezúttal inkább a béke felé hajlik. | i | i
Rémhlrtk cáfolata
Az Uj Világ közgaztWsági hetilap Írja: I .
— A vészesen kongó dekunjunk-tura hineszlel&ek legbeszédesebb cáfolatai azlok iá híradások, amelyek Magyarország minden (r&zéből kelnek szárnyra és nagyarányú gyárépítésekről, vállalatok létesítéséről, üzem
| bővítésekről szóiamik Hogy ezek » zavartkellő célzattal útnak indított felelőtlen dekonjunkl-jra-rémhirck nem érték tel céljukat: a gazdasági közvélemény megriaszti\'isál, fiz jórészt annak a higgiadlságnak és tárgyilagosságnak köszönhető, amely ma már uralkodik a közvéleményben.
70 milliárd
Klaus Selzner, a német munka, front vezetőjének nyilatkozatából t
— Németországban 1933-ban az országos liovétei körülbelül 16 milliárd birodalmi márka volt, a folyó évben azonban már elérjük a 70 milliárdot. Természjetes, hogy az országos bevételnek ez a jelentős emelkedése fiz cgísz népet érinti és nem csak a vállalkozókat. Az életstandard az utóbbi években főkép-
ZALAl KÖZLÖNY
pen a munkásoknál és alkalmazol-laknát emelkedett erősen. Aranyrekord - 17-^
A déíafrlkal araíylTányák 1037.
l>en havonta áÜHg 076.792 uncia aranyat termeltek. Az összes évi állag 11,750.001) uncia, aminek ér. léke kb. másfélmilliárd |>engő. Ilyen rokordtermelést Délafrikában öt évvel ezelőtt produkáltak
fí frank egészségei
Bonnot \'pénzügyminisztei* a szenátusban a költségvetés általános vllája során kijelentette, hogy július óta 28 milliárd frank államadósságot fizettek vissza, feléne csökkentették ta leszámítolási kamatlábat és
10 milliárdra növelték a Francia Bank aranykészletét. A frank helyzete gyakorlatilag egészséges.
■ Apadnak a román olaj-kutak
Románia idei iietrólcumtermelés\' 10 százalékkal kc\\esebb a tavalyinál. A visszaesés részijén a petróleumaink kiüp idásának következtéién állott elő, ugy hogy most állami segilség^el_siptnek uj kutakat fúrni. (Minden rosszmik van jó oldala is. Llspc jól jám§, ha a román olajtermelés tovább csökkenne !) ,
m a kivitel
Novemberben a magyarországi kl vitel értéke 53.5 millió |>engöre rúgott, laz év első tizenegy hónapja alatt |ledig összesen 638.3 millió P értékű anyagot és árut adhtnk cl a külföldnek. Az év első tiz hónapja
alalt tehát « havi átlag 18.5 millió l>engőne trugott, vagyis a novemberi kivilel \'az eddigi átlagot mintegy tiz százalékkai Meghaladta.
Egy szörnyű kinai fénykép-sorozat margójára
Nem tudom, kinek van igaza, Kinúnak.e, vagy Japánnak. Nem tudom, melyik lesz a győztes fél 6s azt sem tudom már megmondani, hogy miért érdekelt Kina eddig a maga sárga kis embereivel, csak azt tudom, hogy ezután, amig elek, halálos borzongás fogja betölteni a lelkemet, még a nevük hallatára is ós ha valami elkép-hetetlen borzalomra akarok gondolni, csak a sárga faj fog eszenr-bo jutni.,
A napokban egy világot járt tengerésszel találkoztam, aki ama. tőr k:nai fényké|>ekct mutatott az ottani kivégzésekről. Az első, legenyhébb kéj>en egy lorejezett kinai láttam a lióhérával és hatalmas kíváncsi publikummal. A kép elő-torébm a lefűrészelt és olőgurult fej állt- A második kép azt a pillanatot órókitotte meg, ismét ha. talmas kíváncsi tömeggel, mikor a hasrafokúdt áldozatnak két hóhér, ahogy nálunk a fát szokás, fűrészelte lo a fejét A harmadak egy szűk ketrechez hasonló kalodába zárt elítéltet mutatott, ami-bo állva volt bezárva szegény pára. Csak a feje volt kidugva egy nyíláson. EZt a rést a fejjel együtt mind.\'nilap néhány centi-vol feljebb tolják és a szerencsétlen nyaka nyuhk, míg soksxor hetek múlva végre kiszenved. Istnét ogy másik kéjH-n két hóhértól
körülvett halálraítélt. A hóhérok az áldozat karjával csináltak valamit de az is lehet, hogy csak fogták. A szerencsétlennek a két térde ki volt valahogy hasitva s a két melle mélyen kivágva. A gyomra is végig fel volt hasitva, kilógó belekkel, belsőrészekkel, fis a szerencsétlen még
Volt még egy csomó hasonló kép, de a többit nem tudtam mognézni, mert lassan szédülni kezdtem és elhomályosult kórűlöt tóin a világ. Az agyamra meg jótékony köd nohezedett. Az eiső világos gondolatom az volt, hogy Istenem, én ma egész nap szerencsétlennek éreztem magam, mert nem mehettem mozibal
Istenem, bocsáss meg nekem is, nekik isi
Nem tudora kinek van igaza, Kínának vagy Japánnak és flzt sem tudom, melyik fél fog győzni, csak azt tudom, ha e^y reggel arra ébrednék, hogy az újságok öklömnyi betűkkel lurdetnék, hogy valami földrengés, gáztámadás, áradás, vagy mit tudom én, mi miatt az egósz sárga faj kipusztulna, hát én ogy csepp megrendülést sem éreznék, sőt talán, .talán inkább fellélegzenék, mért tudja Isten, nekem Kina még ide is tid közel van.
Forray Zelma
EMLÉKEZTETŐ"
December 31.
NTE Szilveszter «st<íly« a Kis Royál éttermében 0 órakor. Az Iparoskör Szilvcszter-astja seék-házának emelati termed!*®. Fülőliázi kézművesek jótékooycélu családias szilvesztere í Markó féle vendéglőben.
Január 2.
A Leányklub műsoros teaestja fél 8-kor a MissaJósliázban.
Január 6,
(láspárliegyi kápolna javára teé 5 órakor az Iparoskör nagytermében. Január 8.
Frontharcol tánctca 8-kor, Iparoakör nagytermében, katonazene. Pedagógusok össacjővetala a Kis Uoyalban vacsora után. Január 9.
Az Oltáregyesülct múroros teaeslje a fehórteremben fél 7 órakor. Január 15.
Evangélikus Nőegylet műsoros estje aa Iparoskór nagytermében O.kor, Bankosok bálja a Kaszinóból. Január 22.
CiUgÜilmetti hangverseny* a Kasai -nóban 9 órakor.
Iíaross-toa az Iparoskőrben 9 ór«kor NTE piknik a Kis Royal étlennébeo fél 9 órakor. Február 2.
A Leányklub műsoros teaestje a Missziósházban
* E rovatban egysierl köziéi (2 sóiig) dija 30 fillér.
Szépség, ragyogás, csodavilág I a Városi Mozgá újévi ajándéka A filmek filmje Jeanette Mc. Donald
A legnagyobb attrakció!
»----------- •
Orgonavirágzás
és Nelson Eddy hatalmás filmje!
Előadások: szombat-vasárnap 2, félő, 7, fél 10, hétköznap félő, 7, fél 10-kor. ftoaite Mftfrak.

ZALAI KÖZLÖNV
1938. JanuAr I
i Wollák élten
összes helyiségeiben. Seren
Lilly dizőz éneket. CigAnyzane.
Téno reggel 6 óráig. KilflnS borok 1
Jó ételek I 4C07


A képviselőházat bizonytalan idíJro o\'naj olták.
A rendőrségnek sikerült cl ogrin az óbudai gyilkost, aki özvegy Klein Dezsőnél meggyilkolta, Matusz József sza bómester személyében, aki Lelsmorte, bogy kalapáccsal agyonverte az asz-sízonyt, mert gorombáskodott v.\'le.
A miskolci |>olgármosteri állásra tiz jelölt van.
Az uj esztendőben 9500 juhot lehet Csehországba exportálni.
A KANSz további ületimnyjavitást sflrget n kormánynál.
A Margitsziget ásatásoknál mcgtalil-ták bo!dog Margit siromlékét.
Borovszky Jenő százados, yivóbaj. nok meghalt.
Az ogri polgármester visszavonta nyugdíjaztatási kérelmét.
Ma lép életbe Budapesten a ít lillé. res kisszakusz és 20 fi\'lírcs szakaszjegy a villamoson.
Háiom villamos és egy tricikli ösz-szorttközött a (icllért-rakparton. Ivny-n\\obb selwsülések történtek.

A szovjel kivégeztette Stern Dávidot, a külügyi népbiztosság közéj.earójmi osztályának főnökét.
A japán csapatok 10 kilométo nyire állnak Cianfutól.
I\'ius pápa kihallgatáson foeadta Haivza (iyörgy« kvirináli magyar követet.
Brüsszelben letartóztatták Harmat Gyulát, az ismert pénzembert.
Jugoszlávia, Olaszországban vásárol vasúti anyagot. Ola z gummigyár léte-sül Jugoszláviában.
Bokszadjam builaj o ti szovjetköve-tet, akit nemrégen Slalin visszarendelt, a Ljubljánka-börtönben őrzik.
A perui fö d -engésnek 125 halálos áldozata van.
Három kubai ropülőgép propaganda körúton összeütközött. Hét halott.
Letartóztatták a prágai repülőtér két rádiókezelőjét, mert hibás jelentésük okozta, hogy szenteste at óriáshegy. ségben lezuhant a francia utflsgép és 3 omber meghalt.
iDé
Havazás!
Prognózis i tiszaknyugati szél, több helyen havazás, havaseaó, a hegyekben a hideg tovább tart. Dunántulon egyes helyeken hófúvás, a síkságon enyhülés.
A MeteoroIoglal Intézet nagykanizsai megfigyelő&llomása Jelenti i
Hőméreéklot tognap eate 9-kor —4-0, ma reggel - 5 4, délben: —14. Csapadék: 00 %.
Guglielmetti január 22-én hangversenyez Nagykanizsán
A nagykanizsai hangversenyszezon legkiemelkedőbb eseménye a Nagyka-n zsai Kaszinó 1í)3« január 22-én megtartandó Guglielmctii-hangversenye.
Anna Mária (iuglielinctti korunk legnagyobb énekesnői közé tartozik. Bejárta egész Európát és hallgatóit mindenütt az elragadtatás és csodi\'.LU evtázisába ejtette.
Az egész külföldi sajtó a legnagyobb lelkesedéssel ir róla és az összes zene-
kritikusok megállapítják, hogy han,(ja simogató, bársonyos, mint n fuvoláé, éneke hibátlanul prcciz, tökéletes. Ajkáról a hangok drágagyöngyként peregnek. Művészete teljes ösazhtm\'baji van megjelenésével: bájos és előkelő. Koloraturája ritka isteni adomány.
(íuglielmetti ária- és dalestjét nagy érdeklő.léssel várja a város és megye ogész zeneértő közönsége. (.)
. — K*dve>mAny«« árakon vásárolhat
piost S«hflt»-váwiw»t.
olyan hangulatos, nagyszabású
A Centrálban
Szilveszter-estély lesz tánccal,
amilyen még nem volt.
A kibővített Bondy-zenekar gyönyörködtető muzsikája, Pécsi Klári művészi előadása, továbbá móka, hangulat és meglepetés szórakoztatja reggelig a mt. vendégeket.
Éjfél után kitQnö farsangi fánk, bab- és káposztaleves.
Két esztendei fegyházzal fizetett egy asszony meggyanusitásáért
Bosszú a füstbement pásztoróra miatt
Az eml«ri gonoszság nem minden napi esetével foglalkozott nemrégen a kerka&zjenlmiklósi csendőrség. Egy na|x>n beállított az örsne Dömötör Imre fiatal, nős, gazdag roe-mesdédi házaló, aki textil portékával járja giz országot 6s bejelentene a csendöröknek, hogy az egyik házban Kaszás istvánné vá*. sárolt nála árut, de mialatt ö egyikére kinvant az udvarra, az asz-szony a jMjrtékából 12 darabot ellő |K).tt, ő látta is, hogy eldugta. Az örsröl azonnal kiment egy járőr Kaszásné házához, aki egy egyszerű asszony, de Az egész községien be-csülelességéröl ismerik. A feljelentés alapján házkutatást tartotok ni\'da, Kaszásné felháborodva tiltakozott a gyanúsítás el\'en, még inkább, amikor Dömötör még olyant is állított, ami súlyosan sértő volt a tisztességes asszonyra nézve. A csendőrök mindent átkutattak, de nem találtak semmit. Gyanús volt nekik az egész dolog és most val. lat ni kezdték a férfit, hogy hol, mit adott el és igy mennyi pénznek keli nála lennie. Csakhamar megáHapi-
tolták, hogy nem csak nem hiányzik semmi az áruból, hanem még több pénze van, mint amennyiről el tudott számolni. Dömöt<ör kutya:*zorl-tóba kerülvén, ö ölni-halotni kezdett, végre (azzal akarla az egész dolgot elütni, hogy azt hitte, hogy hiányzik az árujából
Most azután a megvádolt i.sszotny leli saewzáció erejével ható vallomást a csend<Vök előtl. Ugyanis Dömötör az c-iszámo\'.ás folyamán azt hazudta a csendőröknek, hogy 6 darab szalvétát azért adott az asszonynak, hogy a tőle kajwtl pásztor-óráér^ rekoni|>enzálja. De Kaszásné a szemelje mondta ,hogy Dö. mölör csakugyan pásztorórát kivánl tőle és ezért felkínált neki különféle holmit, ő aziuv l>an felháborodva ajtói mutatott neki. Erre Dömötjör kijelentette, hogy most fel fogja jelenteni a csendőrségen lopásért. Dömötör aljassága le volt leplezve és a csendőrök megtették fel jelen, tésükel Dömö\'Jör ellen, aki időköze
1938. évi tavasíi
far fi-, nöi és gyermekcipő-újdonságok
már raktárra érkeztek. Ritter András
Ha eredeti, megbízható
BADACSONYI BORT
akar
fogyasztani, forduljon bizalommal
IBOS SZŐLŐGAZDASÁG PINCÉSZETHEZ
BADACSONY.
TEBIEL, ÁBD8IT, SZÁLLÍTJA
már fi 1-től feltoló a legjobb Badacsonyi borokat.
l>en járta a falvakat és csak hónaink múlva lehetett felelősségre vonni. - i
Dömötör védőjével, dr. Begidsán Emillel jelent meg a Makáry-tanács előtt, ahol szabadlábon védekezett. A bizonyilási eljárás után a biróság bűnösnek mondolia kj Dömötör Imrét hamis vád bűntettéin és azért őt, figyelemmel arra, hogy eddig még nem volt büntetve, kél esztendei fegyházzal és öt évi fogfosztással sújtotta. Az ité\'et nem jogerős.
mim
Szivesség-e
a pest! gyárosok részéről a vidék Irányában az Ipari decentralizáció ?
(Hudupesti közgazdasági tudósítónk jelentése) A magyar közgazdasági élet-nok évek óta vajíidó problémája az ipari dei-entralizáció kérdése. Illciékes tényezők rájöttek arra, hogy a v!dík gyáriparinak elsorvasztása és a fővárosi gyáripar mesterséges \'felduzzasztása .sommiké|>en sem kívánatos, hasznos Jelenség a köz szempontjából s már az Ipartanács is élénken foglalkozik azzal a kérdéssel, miként lehetne aZ ipari decentralizáció kérdését megoldani.
Figyelemreméltó cikket irt erről o préblémáról a közohnulthan dr. Schit-!e.- Ottó, a Magyar Tcxtilgyárosok Szövetségének igazgatója egyik fővárósi napilapban. A cikk rendkívül egyoldalii beállításban foglalkozik jiz ipari decentralizáció lehetőségeivel és olyan kívánságokat vet fel, amelj ékből mintha az derülne ki, liogy tel-jesitljetetlen követelések megszabásával akarná a pesti gyáripar az ipari decentralizáció gondolatát elgáncsolni.
Lékay-I.ingauer Albin, a Vasvár-megye főszerkesztője, a vidéki publicisztika országoshirü [oprezentánsa r közelmúltban lapjának hasábjain feltűnő és mélyreható kommentárokkal kisérto Schiller dr. cikkét. I.ékay-l.ip-gauor éles hangsúlyozással mulat rá Schiller Ottó elmefuttatásának aria a tendenciózus beállítására, mely szerint az ipar decentralizálása csupán a vidék érdeke lenne, nem pedig cgyuttal a gyáriparé is. Lékay-l.ingauor Alb\'n hangsúlyozza, hogy az i|*iri deeentra. Üzáció sok ogyéb ok mellett kívánatos lolvet u gyáripar számára egyrészt azért, hogy hozzájussanak vidéken a mezőgazdaság crőfeleslegeilwz, az olcsóbban élő, tehát olcsóbban dolgozó munkaerőhöz, másrészt azért, mert a IUida|»esten nagy tömegekben összetorlódott munkásság soraiban a szél ő-baloldali szervezkedés sok gazdasági és politikai kellemetlenséget okoz a gyáriparnak, és általábun a kapitalizmusnak. Lékay-l.ingauer tiltakozik tehát az olyan megvüigitás ellen, mint ha az ipari decentralizáció nem lenne más, mint szívesség a vidék irányá-
193*. |«n«áf 1.
FTTTi
oModatoAKi!
ban és jóelőrc fclliivja a figyelmét a vidéki közönségnek arra, hogy az ipari decentralizáció ingyen lelkekben, adókedvezményekben és más egyéb hozzájárulásokban mily magas árai - jeleni majd a vidéknek azéyt, hogy a pesti gyárij>ari nagytőke egy kis decentralizációs .szívességet, tegyen.
Kíváncsian várjuk, liogy a pesti gyáripar reprezentánsainak mi lesz a válasza Lékay-Lingawor Albin aktuális kérdéseire ? \'_
A gazdag főváros és a szegény vidék
A leifujabb statisztikai évkönyv néhány érdekes adatából megdöbben-tőén rajzolódik ki az egymillió lakosú lőváios és a nyolcmilliós vidék közti gazdasági különbség. A gyárak 30 százaléka Pestre esik s a gyári|>ari termelésértékből 43.4 százalék a Budapestre cső rész. Az országos kereskedői forgalom 40.5 százaléka 708 millió l>engő értékben a fővárosé. A i>ank-tiszt viselők 57 százaléka a íováiosban éL A bankok saját tőkéjéneK összjge Budapesten 858 millió pengő, vidéken csak 1(32 millió. A bankok idegen tőkéjének az összege Pesten 3.3 milliárd l>engő, vidéken alig 1)00 millió. A vál-tóáHomúuyból 1.R milliárd jut PeBtre s mind^\' s-ze 900 millió pfn;>ő vidékre. A "pesti húsfogyasztás évi fejadagja 70 kilogramm, a vidéken 51 kiló. A borfogyasztás fejkvótája Pesten 46 liter, vidéken csak 21 liter. K számok után pedig mintegy betetőzésül álljon kél adat: u jövedelemadó Pesten 21.2 millió, vidéken 23.8 millió pengő, libben tehát a vidék vezet.
ZALAI ROSLONY
Egy Nagykanizsán is gyakran megjelenő közgazdasági szerkesztőt egy hónapi fogházra Ítéltek
f^écs, december 31 Most hirdette ki a törvényszék Ganay-tam\'icsa á Kúria jtéletét Sik (Schwartz-Battyán) JBéLa, a Dunán-tuli Tőzsde ísaerkesztőjének sajtó-l>erében.
Mint ismeretes, Sik Béla lapjában sorozatos támadásokat intézett, a Pécsi Napló c. napilap felelős szerkesztője, jdr. .Wemer István ellen, aki emiatt sajtópert indított. l£nnek során a törvényszék Sik Bélát
14 napi fogházra
ítélte. |
Fellebbezés folytán került az ügy a pécsi tábla e\'é, araely elsóbi-róság Ítéletét frelyíjenhagyta. Semmiségi panasz folytán, végső fokon a Kúria foglalkozott fez üggyel, a mely laz ie!sőbiróság Ítéletét megsemmisítette £s Sik Béla büntetését
1 hónapi fogházra emelt* fel.
A Kurta ítéletének indokolásában megállapította, hogy az
ismételten büntetett
vádlott ezuttai anyagi halmazatban álló cselekményeket .követett el és az alsóbiróságok által kiszabott büntetés a halmazatra való tekintettel tulenyhe. Az Ítélet jogerős.
Schwartz Béla előbb BattyánBéla néven gyakran fordul meg Nagykanizsán is, ahol különl>öző üzleteket Ixmyolitott már le közgazdasági hetilapja, a Dunántuli Tőzsde számára. Ujabban Sik-ra magyarosította a nevét. Nagykanizsán főként a városházán és a pénzintézetek, nagyvállalatok ajtajain szokott bekopoghatni.
ÓVJA SZEMÉT I ,
«* v*»*roIJoniblzMotnmai 441,11114 tktlmuLméHm.
ceptet siaknerUen Bikinitek.
\'Eredítl Zelts pvnMál-IcrotMt.
Liimtrö^ hőmirők. fcor- *n mottmtrök.
ZSOLDOS GYUJLA
irtaim, tamta fe lA»mr*m«fcer,
F».Bt 8. (a KoronaulllodiWol al«mben). óta «» ékner nagy vflaiiMkban. • ElUmoft precU óra- 4i áknorjavltóműholy. ,
Tiz hónapra Ítélték „Bethlen Pista barátját",
aki holdbeli birtokából megajándékozta a bírót, majd mikor az elítélte, a bírótól visszavont adományt az ügyésznek adta
Zalaegerszeg, december 31 Ititka érdekességü ügyet tárgyalt a törvényszék e^yes birája. V:\\mos-Weiszmann József 40 éves nyíregyházi lakos állt a bíróság előtt hriromrend-IkjÜ csalással vádoltan. A vádlott Halász Kálmán badacsonyi lakost, annak feleségét és fiát csapta be, akiknek mint hatvani nagytrafikos mutatkozott be és a felvett óvadék ellenében meg-
igérte, hogy Halászék fiát alkalmazni fo?ja. Mint hadirokkant, a fiatalembertől mülábkeaelésre is csalt ki pénzt, — kiderült azonban, liogy se mölóba, se nagytrafikja nincs.
A bíróság elótt Vámos-Weiszinann hangoztatta, hogy Pápa és Nyíregyháza vidékén 17.000 hold birtoka van
s amikor a bíró «st kétségbe vonto, 10 holdat a bírónak : «aiiományoJfcAt. ■ A bíró axonban oeiu puhult meg, liánéin eléje tárta, hogy ínár <ayoUM»r volt .büntetve. Vámos 4*gadta **t:
bátyja záratta te ártttlvnol,
mert ki akarta forgatni 17.000 ) birtokából.
A tárgyaláson fellengöseu beszél «; kijelenti, liogy néki .jtotlitai Pisla jó barátja, de barátai Áz Eszterioázy grófok és az Appenyi család ts. » A bíróság természetesen non) hisz .ueki, mire kijelenti-
— Zita királyné őfelsége ni«gfcgérte, liogy a magyar noinícl, .mint rokkantat, a szivébe fog zárni ehelyett jutalmul a Markóba csuMtfotl.
A bíróság végül is a furcsán kedB vádlottat ti) hónapi börtönre ós 3 évi jogvesztésre Ítélte. Erns a vádlóit kijelentette;
— 1-ellebberek óu
a bíró urat feljelentem beotü-letsértésért, meri url mivoltomat kétségbe vonta. A biró urnák adományozott 10 hold C földet pedig visszavonom és az ügyészi/ ^ urnák adományozom!
Az ügyész azonban nem volt tekintettel a <nagylelkű adománya és 6 is megfellebbezte az ítéletet. I)e súlyosbításért.

DOROGI
szen
különféle szemnagyságokban háztartási, etage és központi fűtések* he*, gaadaeágok és ipari Ozemek részére,
Várpalotai nemesitett lignit
a drága tűzifa tökéletes pótlására,
Darabos és dió gázkoksz, kovácsszén
waggontótelben és kicsinyben is. Szállítja
Salgó tarjáni Kőszénbánya BJ-. vezérképviselete
VARSÁNYI PÁL cég,
Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 32. — Telefon: 226.
ZALAJ KÖZLÖNY
1938. januAf 1.
„Mindenkit trhet baleseti\'
Ezzel a jeligével indulnak ma este gyűjtő utjukra a nagykanizsai mentők, l*>gy évi kiadásaik fedezésére a város jószivü és megértő közönségétől az anyagiakat összegyűjtsék. Nem kcU bemutatnunk a kanizsai közönségnek, mit végeznek esztendőn át a uű derék mer\'Cink és tűzoltóink. Ahol a Szerencsétlenség fekclo árnya lecsapott, baleset érte embertársainkat, alwl valami baj és vész ért l>ennünkct, pijla-natok alatt ott vannak, hogy segitse-nek, liogy visszaadják a bajl>ajutottat a családnak, a kenyérnek, a termelő munkának. Hogy minél levesebb js^ lwngozzék ki a kicsi szobák ablakaiból, liogy futva-robogva vigyék a segítséget, hogy visszarántsák a lialál küszöbéről a szerencsétleneket, liogy megtartsák őket az életnek. Száz és száz élet köszöni megmentését mentőinknek! Ám az intézményt fenn keU tartani, a szükséges segédeszközöket, orvosi műszereket, kötszereket és orvosságokat megvásárolni. Mindehhez nem elég a lúvatalos város szerény támogatása.\' Azért Szilveszter estélyé-lől mentőink néhány napon keresztül felkeresik a város közönségét, hogy adományaikat erre a nemes célra ösz-szogyüjtsék. Fogadja őket mindenki megértéssel, szeretettel és adjunk a
—v kevésből, amink van. tehetségünkhöz \\kéi>esL Senki nem tudja, hogy melyik aarcben szorul a mentők segitfi Kézér©. Ki tudja, nem előleget adunk-e /saját megsegítésünkhöz, lűszen — /mindnyájunkat érliet l>alcset!
I — Bátorokban a Kopsteln-cég vezet I
Modern mintatermel^en a legjot\'iat u legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize-téei feltételek mellett % «=» Exer nyeroményo
van az egyházközségi kulturház sorsjegy .-akciójának.
ZaliafliPtitg
MABI-kölcsönt kapott sekkb:
Budapest, december 81 A MABl év végével néhány köl-csönügyben döntést hozott. Zalaegerszeg városónak pénzügyi palota építésére 470.000 pengő kölcsönt szavazott meg. Debrecen városi kutak építésére, főgyűjtőcsatorna bővítésére és szennyviaszürőtelepi be-ruházásra 480.000 ])engő kölcsönt
kai>ott. Nagykanizsa az igazságügyi l>aloia\' építése céljára az eddigi kölcsönön felül 47.000 i>engő kölcsönhöz jutott. A balatonlel lei építkezéssel kapcsolatban régebben megszavazott 90.000 pengő póthitelt tudomásul vette a belügyminisztérium.
Halálra forrázta magát a két éves kisfiú Kiskanizsán
Magára rántotta a forróvizes, krumplis lábast — Felboncolták a kis holttestét
Kiskanizsán a Berekköz utca 5. szám íalait Lakik Illés Mihály földművesemig- kis családjával. Illés-né krumplit főzött a konyhában a tűzhelyen egy jókora lábasban. Két éves kisfia, ezalatt sámedün ült és jálszaclüz^tt. Mialatt az asszony máshol volt elfoglalva és egy pillanatra nQm nézett gyermekére, a kis Mihály arra felé mászolt, aholfl krumplis llábasban a víz forrt, meg--fogta a lábas ínyelét. Ebiben a pillanatban kicsúszott ,alóla a sámedli, a lábas felborult és a kiömlött forróvíz súlyosan összeégette a fiúcskát-Szülői \'nyomban háziszerekkel igyekeztek enyhíteni fájdalmát, majd orvost hívtak, azonl>an a Jrisfiu olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy nagy kinok köze|>elte ma meg hall. Jelentették üaz .esetett a rendörségnek, amely je\'enlését megtette a
kir. ügyészségnek. Dr. Lengyel Károly kir. ügyészségi elnök indítványára \'a vizsgálóbíró elrendelte \'a kis holttest fellwncolását. Délután a a vizsgálóbíró jelenlétében dr. Ország Lajos kir. törvényszéki orvos és dr. Székács Sándor fogházoiVos felbonoolia a kis holtestet, majd a bonjegyzőkönyvei beterjesztették a kir. törvényszék vizsgálóbirájához.
A -kis Üldozal szülői ellen gondatlanság miatt megindul a szokásos cliárás.
Gyógyszertári éjjelt szolgálat dec. hó végéig e .Megváltó* gyógyszertár é» a ktskanizsal gyógyszertár.
GArfflrdö nyitva reggel 6 órától e«tf
6 óráig (hétfő, szerda, péntek délutár tftdden egén nap nőknek).
— Schfltx-váuon minden kelengye disze.
VALAHA...
Néha elbotorkál addig a szó, ahol mát következnénk ml magunk. Meg-meglibben a függöny, aztán csak viaszahullik... Hallgatunk.
Elmondatlan már semmi nincsen és nin:s a visszhangnak több szava. Olykor egy hahót, ha el is kiáltunk, nem vet szikrát a csend, mint valaha.
Valaha... Olyan furcsa már ei ís! Mint elhagyott, ^azvert sírokon egyedyi pislogó "gyertyacsonk amelyet nem kedves és nem rokon, csak éppen elmenőben valaki tűzött oda, mondván: .Legyen neked is ünneped, szegény halolt I"
Valaha... olyan ez a szó. mint idegen siron szétfolyó gyertyacsonk.
Barbarlfs Lajos
— (Zenés mise a plébániatemplomban)
UJév napján a íerencrendi plébániatemplomban a 12 órás nmén ismét komoly egyházi zenemüvek szerepelnek. A mise egyházi zenéje a következő: Halmos Lószli Szt László miséje, Offortóriumra Bárdos Lajos: Szép kelet, szép nap..,, előadja ac Kgy-hrtzi Vegyeskar Gazdag lsiv-án kántor "vezetésével.
— Az Iparcskör vidám szilveszter-eslélye az emeleti termekben. (:)
közkedvelt vászoneladási akciónk
megkezdődő// /
Zalagyöngye
Takácsvászon Tolltartó la
Hableány Hajnalka
Schütz. Rádió
általánosan ismert márkás vásznainkat most
Icedyegményes árakon
árusítjuk.
1938. januir 1
ZALAI KÖZLÖNY
*
Önkéntes mm hirdetmfny.
Ebédlő, háló, szalongarni-tura, sezlonok, konyhabútorok, képek, lámpák, szőnyegek, antik óra, dísztárgyak, külön egyes bútorok, konyhaedények stb. január 3-án és 4-én délután 2 órától Csengery-ut 2. szám alatt önkéntes árverésen eladatnak. 4o«
— (Szurmay tábornok levele) V
Dr. Krátky Istyán polgármester meleghangú levelet intézett a város, nevében vitéz uzKoki báró Szurmay Sándor tábornokhoz, a 20-ik honvédgya-lo^czrcd tulajdonosálioz szfilclésépck k70-ik évfordulója alkalmából, Az uzsoki hős, aki egyébk.\'nt Nagykanz-a díszpolgára ii, most válaszolt. Válaszából idézzük az alíbbiakát: .Utolér-hetetlenül kedves rorai\'J a bölcs veze. té>ed alatt álló városhoz fűzőit\'! emlékeim egész so"ozatál- clevcnilctlék fel bennem... Amidőn őfelsége a háború végén a honvédség hősiességét azzal akarta jutalmazni, l-o^y ezredtulajdonosokat nevezett ki ós öma^a a budapesti 1. ezred tulajdonosi tisztségét vállalta, engem megkérdezett. hogy melyik ezredet akarom. Az volt a íele-letcm, hogy. a 20-ik honvédez e let, mert az legközelebb áll a szivemhez. Kél évig voltam ezredparancsnok és ismerem felbecsüli-.etet len nagy értékét, őfelsége kinevezett én boidog voltam. Nagykanizsa város közönsége megválasztott díszpolgárává, amit ín a legnagyobb polgári kitüntetésnek tekintek és Így joggal Is vagyok büszke rá. A nagykanizsai honvéd-szoborbizottság elnökévé kérettem fel. Vállaltam azzal a kikötéssel, ho^y a pályázati hirdetménybe a következő követelmény vétessék föl: Ne síremlék legyen a szobor, hanem olyan alkotás, amelyre hadviselt honvéd vagy népfölkelő ránéz, az a bírálat tórj jn utat magának: «Ilyen volt!- Ha pedig a fiatalság tekint rá, lelkesen kiáltsa: • Mi is igy fogunk cselekedni l» így keletkezett az ország legszebb és leghatásosabb magyar hon véd.hadiemlék. Mindezek utolsó leheletemig megmásít-hatatlanná és szivombAl kitörülhelet-lenné teszik Nagykanizsa iránti-rfSre tetemet, ragaszkodásomat, tisz ejelemet és nagyrabecsülésemet.-
— (Eljegyzések)
Grotlo Rózsi és Prágor József legye sek. (Minden külön értesítés helyett.)
(0
Szlamek Irénke és Deutsch Lászlj villanyszerelő jegyesek. (Minden külön értesités helyett.) (:)
— Rómában ■ náazataaok kedvelt nállodtja: a Hotel ImperUl-Tonrlnjr. Via Vlttorio Vone\'o 24. Elsőrendű szálloda. Autóbusz minden vonatnál!.
— NTE Szllvcszter-estélye a Kis Roydl éttermeiben. (:)
— (Hatodlkán: — liceálh)
Az Irodalmi és Művészeti Jvör lice-álís előadásainak karácsonyi süfüncte után az előadások január 6-án újra kezdődnek. Vízkereszt napján délután (5 órakor dr. Doniján Gyula, a Kör háznagya tart nagyon érdekes előadást .Az ősembertől a tangóvaleerig. (Iminél
— (A központi választmány Ölése)
Nagykanizsa város központi választmánya dr. Krátky István polgármester elnöklete alatt ülést tarlóit, amelyen megállapították 1938. évre az országgyűlési képviselőválasztók névsorát.
Uj az tár érkexett Szilveszter éjszakáján minden házba. Az Orion rádió a világ minden népével is összeköt bennünket, lakjék az a magas északon vagy a messzi délen.
— Maoyaaasaayok Ideálja a Sekflti-yátxon.
Központi eladás, javító műhely és service: Budapest, VI. Aréna-ut 61. Tel. 29-88-20.
— (Volt Szent Imrések figyelmébe) I
Pesti Szent. Imre Kollégium 2% éves fennállásának jubileuma alkalmával a budapesti igazgatóság rendezésében egy később meghatározandó időben Kaposváron vánd irgyülós le z miért is czulon felkérem a zalai egyetemei és főiskolát végzott volt kollégistákat, hogy jelentkezés és a gyűlés ideje, kiértesítésének lehetősége céljából cini üköt v elem január 10-éig közölni szíveskedjenek. Holényi Gyula Kaposvár, i-ő u. 70.
— Az Iparoskör vidám szilveszterestébe az emeleti termekben. (:)
— (Légvédelem a letenyel járásban)
A letenyel .járás főszolgabírója, dr. Czigány János egyike az elsőknek, aki az országban járását megszervezi a 16í.ollalomra. A járás összes községeit kiképzik hathatós lé£oltalomrb. A kiképzést Vecscra Antal tűzrendészet! felügyelő végzi, l\'tána sor -kerül a többi járásokra-
— (Ha a falusi rendőrfőnök betör)
A Zalai Közlöny megirta annak idején az igali községháza kifosztásával kapcsolatban, hogy a betörést a kcnég vo\'-t Írnoka és rend-őrblzlosa követte el. Zöldes István, az ex-rendőrparancsnok, a kl 250 pengőt vitt ci a feltört községi szekrényekből, most került a vádlottak padjára. Tagadásával szemben a Unuk ollene bizonyítottak és így a töiv\'ny. szék bűnösnek mondta ki és nyolc havi börtönbüntetésre Ítélte. Az iti\'lei nem jogerős.
— NTE Szilveszter-estélye a Kis Roydl éttermeiben (:)
Az arcbőrt elcsúfító számos tisztátalanság, mint gyulladásos pirosságok, pörsenések és pattanások, amelyek elégtelen emésztés következtében támadnak, a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata á\'tál — reggelenként egy pohár-rtl — rendszerint rövidcsen eltürr nek. Kérdezze meg orvosá\'.
— (Szabadlábra helyezték)
11.500 pengő óvad.\'k elleniben dr. Faluhelyi Béla zalaegerszegi orvost", a kit tiltott műtét gyanúja miatt tartóztatlak le. Az eljárás tovább folyik ellene.
- WollAknAl állandóan Sereaa Lilly dl*«x énekel. C)
— (Megfagyott az öreg koldus)
Schfoitmior Károly G6 éves tapolcai koldus vándorutján Gyulakeszi községbe tartott! A nagy hidegben a járókelők az országul szél.\'n akadlak rá, toljesen legyengült állapotban. Besz.Uli-tolták a tapolcai kórházba, ahol r(V vidosen meghalt. Halálát orvosi megállapítás szerint végelgyengülés és fagy okozta.
— Jó házikout kapható — Kouuth-tér 2. <:)
FIAT a közeledő uj évben mind a három népszerű típusával folytatja térhódításait.
Naptári Január 1. szombat. Rom. kat UJóv. Protestáns UJ$v. Izr Tebeth hó 28. — Január 2. vasárnap. Rom. kat. Jézus sz. n Protestáns Ábel. Izraelita Tebeth hó 29. — Január 3. hétfő. Rom. kat. Genovéva. Protestáns Benjámin. Izr. Sebat hó 1.
— Siás filMr egy fényképezőgép,
ha megnyeri az egyházközség kultúrház-sorsjegyén.
Nép Mozgó. Szombaton, csak egy napt
WALLACE BEERY monumentális filmje. Izgalom. Borzalom.
Rabszolgahajó
Vasárnap, csak egy nap! Döbbenetes fordulatok!
D. O. X.-nél nincs kegyelem
Előadások mindkét napon 3, 5, 7 és 9 órakor. C—k 20, 40, 60 filléres helyárakkal 1
Darányi és Hóman az újév első napjaiban utazik Ausztriába
Darányi miniszterelnök és Hóman kultuszminiszter január első napjaiban Ausztriába utaznak, alio\' rövid ideig fognak tartózkodni.
Január 12-én Budapesten összeülnek a római egyezményt aláiró hatalmak külügyminiszterei értekezletre.
A* ülö
életmód zavarjaazomésztést Székrekedés a vért beszenv-nyezi. Következményű foj- os , derékfájás, aranyér önnek
ISSSI ^SSEA
FELHÍVÁS
Az 1862-ben alakult Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja 1938. Január l-én nyitja meg
m tvi mmn Miiimít
Egy heti-betétre hetankint 1 P fizetendő, de Jegyezhető egy könyvre több heti-betét is.
A heti-belét 3 évre szól, de kivAnatra bármely év végén elszámolható.
KölcHöuökct adunk tagjainknak be-. kebelezésre, kezességre, vagy értékpapírra..
Takarékbetéteket a legjobban gfcl-mölctöí tétünk
Jegyezhetők 40 pengni űxletréaiek la, amelyek ellenértéke azonnal, vagy negyedévi 10 pengős részletekben fizetendő/
Bővebb felvilágosítással szívesen szolgál és beiratkozásokat mindenkor elfogad:
t Higykuimi Segélyegylet Szövetkezet
mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja igaiijratiaiga Caengery-ut 7. dr. Rapoch-hAz
Ágytoll, pehely
kelengyék, penziók, szállodák részére intézeti párnákhoz higiénikusán kezelve olcsó Árban
Fehér fosztott libatollat
kilónként P 3-00-ért,
egy jobb minóségíl J Mért silllil 5 kilói postacsomagban bement., utánvéttel
RBSItER triiu inMI-bM, UjWUpUu.

I
ZALAI KÖZLÖNY
1938. január 1
Boldog uj évat kíván kedves vendégelnek éa jóbarátalnak
Kollarlts Géza
urt- éa hölgyfodrABa
A kedves vendégeinek
és ismerőseinek boldog uj évet kiván
Qutmann Anna
Magyar Klrtly vandéatda
Boldog uj évet kiván t. vendégeinek
Szever József
Iparos vendéglői
Boldog uj évet kiván a mélyen tisztelt vevőközönségnek
Golenszky Divatüzlet
Kedves vendégeimnek, ismerőseimnak és jóbará-taimnak boldog, békés ujesztendőt kivánok
Wollák Jenő
vendéglős Horthy Miklós-ut 37/a.
Boldog uj évet kiván mélyen tisztelt vevőinek és üzletfeleinek
Kelemen Rezsó
füsier-
és gyarmalárunagykereskedő
Boldog, békés ujesztendőt kiván kedves vevőinek és jóbarátainak
Márkus Károly
Lenk-stltőde Zrínyi Mlklős-utca 4Z
Kedves vendégeimnek
és Ismerőseimnek boldog uj évet kívánok
Háry János
vendéglői
Boldog uj évet kiván mélyen tisztelt vevőinek és ismerőseinek
Adler Mlksáná
Boldog uj évet kiván a mélyen tisztelt üzletfeleinek
Wajilti Dióda
Ofenbeck könyvkereskedés
Boldog uj évet kiván mélyen tisztelt vevőinek
Kapoll Ferenc
hentel és mészáros
Boldog uj évet kivánok a nagyérdemű hölgyközönségnek
MM Révész Magda
női kalapszalon
Boldog uj évei kíván
FISCHEL KÖNYVKERESKEDÉS
papíráru á« Iróuxerek rakfAra
NAGYKANIZSÁN, Horthy Miklós-ut 1. sz. és kéri a Jövőben le a szíves Jóindulatu támogatást.
Telefon : 170. szám
J
OLETET
boldogságot és Jíegéazaiget kiván t. üzletfeleinek éa jóbarátalnak az uj esztondSben
ERDŐS JÓZSEF
hlrdatA írod* 1wl.|do.M Budapa.t, Toréx-körut 3B T.l.f.n i 112-SSB
Boldog uj évet kiván tisztelt vevőinek és jóbarátalnak
Marton János
hentesmester
Boldog uj évet kiván kedves vevőinek
Szloboda József
Írógép-műszerész Fa ul 8. Tel.fon UJ.
Kellemes és boldog ujesztendőt kiván kedves vevőinek
Szerencsés u| esztendő* és ]ő egészséget kivin mélyei tisztelt megrendelőinek és jőba\'átalnak
Horváth Mihály
clpéizmeiter
Boldog, áldásos uj évet kiván mélyen tisztelt vevőinek és jóbarátainak
vltéjc Tóth Béla
Sugir-ut 4a kereskedő
Boldog u] í \'Bt kíván
llltényl Sándor és Fia
Mélyen tisztelt megrendelőimnek hálásan köszönöm az elmúlt év folyamán volt szíves Jóindulata támogatásukat és egy szerencsés
BOLDOG UJ ESZTENDŐT KÍVÁNVA
tisztelettel kérem, hogy nagyrabecsült pártfogásukat az uj esztendőben is fenntartani szíveskedjenek.
Klráió tisztelettel Pdpp Oszkár clpitzmttttr
Békés, boldog uj esztendőt kiván kedves vevőinek és jóbarátainak
Juazt László éa Gyula
utóda
JOÓ IMRE látazaréaz
Horthy Mlklós-ut I.
Boldog uj esztendőt kiván szeretetfy vevőközönségének és jóbarátainak t
Ladlslau Jenő
lUlzerkcreskedő
Áldásdus, békés és boldog uj évet kiván vevőinek
Németh Erzsébet
llisit rüzlet Horthy Miklós-ut 1.
Boldog uj éíet kivánnak i mélyen tisztelt vevőiknek és jóbarátalknak
Májon Testvérek
mAkőlzőrUsök
Boldog uj évet kiván igen tisztelt vevőinek és jóbarátainak
Bedenek István
fűszer- és fakereskedő
Mélyen tisztelt vevőimnek és jóbarálaimnak békés, boldog uj esztendőt kívánok
Beleznai János
fűszer-, csemege- és katonai felszeretés
kereskedő S.fAr-at 53. Tel.fon 131.
Boldog uj évet kiván kedves vevőinek és ismerőseinek
iíj. Petermann József
kereskedelmi- és mökertész
Békés, boldog uj évet kíván m. t. vevőinek
„HARGITA" sütöde
tulajdonosa Lenk Kajetin
Boldog uj évet kiván
Vastagb fényképész
Hinkanlui
drót Zichy lánoi uradalmából
mézes ezerjó
13-14%-os t,
balatoni édes uj bor
50 litertől felteié előnyős áron kapható
Pétéi m bBikeiHkedfBÉl.
Ai Ön uáltodf|a H.d.p..!.. ,
Corvin Szállodai
Budapest aalvében, a Nemzeti SztnhiX melletti VIII., Csokonay utca 14. — Tökéletei modern komfort. — Folyóvíz éi központi fllté* minden szobában. - Budapest valamennyi villamos vauit* éi autóbusza a hotel közvetlen közelében. Bfyáfyaa sxebák már S pongőtfll, kítájya. sxobák i p*B|«t«, Uljm IMUli Ü\'50 pcujjö. 2717
1938 január 1.
ZALAI KÖZLÖNY
LOTTA
hogy látványosságszámba menő lakberendezési revü képét mutatják a
KOPSTEIN
lakberendező cég dus választékú mintatermei.
Szolid árak! Kedvező fizetési feltételekI
Nagykanizsa, Horthy Miklás-ut 4.
Figyelem 1 Uj rejtvényversenyt hirdetünk
Kgyik legkedveltebb és legnagyobb érdeklődésnek örvendő rovatunk a rejtvény rovat, lizuttal azonban a rejtvény mogfejtés helyett a
rejtvény-készítésre hirdetünk pályázatot.
Olvasóink ^-tgy számban fordultak hozzánk ugyanis azzal a kéréssel, rendezünk ilyen vefsenyt. Miután a legkülönbözőbb rejtvényekből nehéz megállapítani, kik küldtek bc jobbat — egységesítettük a legkedveltebb rejt-vény, a keresztrejtvény kockakeietét. A mellékelten megadott és közölt «ZK keresztrejtvénybe kell tehát az ötletes és ügye; keresztrejtvényt beleszerkeszteni. így mindenki egyforma eséllyel indul a versenyben.
ELső orban a keresztrejtvényre hirdetünk pályázatot, de
bármilyen Otleteslés szellemes rejtvényt elfogadunk
a pályázat során. Előro figyelmeztetjük azonban olvasóinkat, hogy a pályázatot nem a mennyiség dönti cl, léhát nem azok kapják a nagy jutalmakat, akik a keresztrejtvényen kívül a leg-több szó és betürejtvényt küldik bc, liánom azok, akik
a legötletesebb és legkitűnőbben sikerült
rejtvényt szerkesztik. A használható és díjazott rejtvényeket természetesen le is közöljük és ez ujabb rejtvény-versenyre ad alkalmat.
Hoiyan kell a rejtvényehet beküldeni7
A pályázaton a Zalai Közlöny minden olvasója résztvehet. A rejtvényt a következőkép kell beküldeni: A papír felső részén a Zalai Közlönyből kivágott kész keresztrejtvényt ke\'l felragasztani, alája j>edig a függőleges és YiZbzintos meghatározásokat, u szá-
mok szerint sorjában. Külön lapon koll beküldeni a saját magunk állal készített keresztrejtvényt megfej ive is, mégpedig a keresztrejtvény kockáiban is kitöltve ás külön leírva is. Vigyázzunk azonban, hogy csak a papír egyik felére írjunk.
Vonatkozik ez az egyéb rejtvényekre is, amelyeket hasonlóképen közlésre elkészítve és külön megfejtve is be koll küld.ni. A betürejtvérnek mellett közvetlenül fel le kot .tüntetni a megfejtést.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy csakis olyan rojtvényekkel pályázzanak,
amelyek nyomdatechnikaiig előállíthatók. minden rajzos és figurális megoldás használhatatlan, miután közölni ugy
som tudjuk.
A rejtvény készítési verseny határideje február 1.
A díjazásokat a rejtvények gondos átvizsgálása után — and az érdeklő-désliez képest hosszabb, vagy rövidebb ideig tarthat - közöljük.
Sok szerencsét, fel teluit a munkára I
Itt jegyezzük meg, liogy a karácsonyi rojtvényeink ma, Szilveszter este járnak le, az eredményt a jövő vasárnapi számunkban közöljük.
Olcsó és jó ixállods Pesten
, METROPOLE,
a Rákóoxi~uton.
150 kényelmes szoba i pengőtől, teljes peruióval 9 penaítől. Az Étteremben uegcdl Farkas Jóaka tnuzsbál, a télikertben délután és este a Virány-jaxx játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hivja meg őket vacsorára a
METROPOLE-bal!
Zamatos 6- és uj fehér bol* 22 fillérért kapható 50 litertől felfelé Péter Hugó borkereskedőnél.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
19949/1937.
Tárgy: A város határának részletes leimérése.
Hirdetmény.
A m. kir. Pénzügyminiszter ur 110800/1937. P. M. sz. rendeletével Nagykanizsa m. város területének részletes felmérését elrendelte. Felhívom ennélfogva a város birtokosait, hogy birtokaik határát — amennyiben az esetleg eddig meg nem történt volna — a mezőgazdaságról és mezőrendő.; égről szóló 1894. évi XII. l.-c. 32—35 §-aira, de különösen a 34. § harmadik bekezdésében bz egy évi békés é» háborítatlan birtoknak épségben tailására nézve foglalt határozmányra tekintettel késedelem nélkül állandó módon Jelöljék meg.
Nagykanizsa, 1937. november 8.
Polgármester.
a — léoek, * — botok,
— kötések,
— vasalások,
— ksntnlzáa,
— kesztyllk stb.
GrOnhat mérnöknél, Deák-tér 2.
Slttlillltlit
■todfokl • Mjrl k«nak«Mba tpuoaokxál a
rJ
10
ZALAI KÖZLÖNY.
1938 l«i)uár 1.
APRÓHIRDETÉSEK
Apt&hlrdaUi dl|a vaiáinap 4. Onnapnap 10 iidlg ■0 llllér, minden további uó 6 MIMr, hélkOinap 10 llOlfl <0 11114r, mlndan tovibbl HÓ 4 llllér.
IU4llk él áltálunk olcaó áruilláia Kaulminn Manó, Erzaábet-tér 1. 3644
Mezőgazdasági gépek eladásira Jutslé-aladót keieiek. Ajánlatokat .Ügynök* jeligére a kiadóba. 3961
•aatlar cirkulációi hdfokoiA árban, kivitelben, telleillményben: szenzációs I Dljtslm lóiéi bemutató Sórlei vaskereskedésben. 3376
EbAálG-butar eladó. Szemere u. 9 . 2. ajló. Megtekinthető január 3-tól. 3989
A város belterületén keresztény keres-kedónek Jólmenó fflaaarOalat mái el-loglallság miatt átadó. Bővebbel a kiadóhivatalban. 4001
Mlndanaa eaalédlaény azonnalra
lelvétetlk. Kautmann, Zrínyi M.-u. 24 . 400J
Fiatal bízott aartéa eladó.
Hó- és aAralpBI iiakazerllen Czvetkó Milyis vulkanizál. Pó-ut 4. S
VaadéQllatk részére legolcsóbb üveg- és porrellánárukban Slern üveg-kereikeóés, Fő-ut 2. 3723
Elsőrendű saját termésű karaoaanyl asztali lehér és siller (vOrös) be literenkint kapható Bóhm József bortermelőnél, Cwafary-at 19. alatt, P —-60. I lelve P — 50 árban.
FArtlruhak. lapkák, felöltők legolcsóbbak Ltdlttnel Nagykanizsán és Lete nyin (Bóblcl). 3189
VarPágápat — bármilyen állapotban — veszek. Rrtesttésre házhoz jóvók. Donát, Erzsébet-tér 13. 3876
Cca 90-100 kg. angol sonka aaldBk eladók. Bagolal-sor 81. 3!84
Bagnái maatar, kl bármilyen hintó, autó-karosszéria, asztalos, fényező, mázoló és kocslkárpttos munkákat is szsksierQen végei, 12 eves bizonyítvánnyal április 1-beiepétre naeyobb gazdaaágba állást keres. Orosner Károly bognár, Vente-punta, u. p. Szepetnek. 3983
BAp4aa-kovAoaot Inassal keres áprilisra a lelsósáncl gazdaság. 3924
margit fürdő
C«engery-ut 19.
■árváitf kádfOrdfik Tyakuamvágái
BT- Nylt»« minden nap. 1
Hölgyeimi Legújabb, legszebb kéxl-wt unkám tatákat fillérekért elöralzol
Böhmnó, Zárda-utca 8.
Hó-, sárcipó Javítást hivatásos vulkanizáltnál kéizlttcisen. Horthy M.-ut 2., Vasember-udvar. 3994
lapánl állást keres azonnali vagy későbbi belépésre 20 évi gazdaság gyakor
lattal, jó adóban.
bizonyítványokkal. Cim a kl-4000
Báthorv-4012
Eladó jókaröan levő lébaaák. — Oo-lenaiky Divatüzlet. 4014
■éraat newalönöt keresek azonnal vagy január 15-re. Clm a hladóban. 4016
Száraz raktárhelyiaéa azonnali átvételre kerestetik. Bővebbet Kelemen Rezsó cégnél. 4032
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Károly.
Pk. 9800/1934 8«. Vhsz. 2810/J934.
Árverési hirdetmény.
Dr. Báron Pál fleyvéd által képviselt Bag ladl Béla javára 375 P töke és több követelés járulékai ereiéig a nagykanizsai klr. járás-birósig 1934 évi 9860 siámu végzésével jelrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1934. évi szeptember hój21-én lefoglalt 2330 pengőre becsüli"- ingóságokra a nagykanizsai klr. Jblróaág fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XU. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből ki nem tünö más foglaltatók Javára Is az árverés megtartását elrendelem,, de csak arra az esetre, hí kielégítési Joguk ma Is fennáll és ha elle-nUk halasztó hatályú Igénykereset folyamatban nincs, végrh. szenv. lakásán, Nngykanizsán, Sugár-ut 8 házsz. I. em. alatt a fizetett összeg levonásával leendő megtartására határidőül 1938. évi Január hó 4. napjának délután 5 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok stb. s egyéb Ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek kés? pénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is, de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást ssenvedő beleegyezésével, el fogom adni. — Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytlxedrészét bánatpénzül leteszik.
Nagykanizsa, 1937. évi dec. hó 2.
Haán Gyula
klr. bír. végrehajtó. 4013 mint bírósági kiküldött.
Legpraktikusabb újévi ajándék
a
Városi Szeszfőzdétől
valódi régi Kajszin barack Körte Meggy Szilvapálinka
Kapható minden szaküzletben és a fózde telepén Nagykanizsa, Báthory-utca 4. Eladás nagyban éa kicainyben. Gyártmányai még: xo, Borpárlat magasfoku
Törköly- és SeprOpálinka
Nagykanizsa legyei Táros Gyümölcsértékesllő és Központi Szeszfőzde Vállalata.
E LINÓLEUM
I
LEGOLCSÓBBAN HIRSCH ÉS SZEGŐ oégnél
rAbaleum •90
T90 P
MÉTERENKÉNT
Vízvezetéket
szereltessen, Javíttasson
1 Czvetkó Gyulával
30.249/1937.
Tárgy : A Nagykanizsai Vadásztársaság bejelentése a kártékony és ragadozd állatok mérgezése tárgyáDan.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a Nagykanizsai Vadásztársaság a m. kir. államrendőrség 156/9.—1937 és a nagykanizsai járás f szolgabirájának 3760/1937. sz. mérgezési engedélyei alapján a mérgezést az egész nagykanizsai, korpavári és nagyrécsei határban megkezdi és azt 1936. december hó 31-ig folytatja.
A mérgezett terílle eken járn1, az elhullott állatokat elvinni tilos és életveszélyes.
Nagykanizsa, 1937. december 23. ,js8 Polgármester.
mert az anyagcserét szsbályozza, a fejlődést elösegllT, ca«nt!e]leszlö, étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesSntu-lást gátolja. — 1, 2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
orszAg József
mag. műtrágya, növényvédelmi szerek, gép, zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telelőn 130.
Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ
mint szövetkezet
nagykanizsai márkásvajgyártó üzeme
kószit és értékesít
márkás vajat, kUlönféle sajtokat, saitkülönlegességeket, hortobágyi juhturót.
BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁNOK
IGEN TISZTELT VEVŐIMNEK
HAMBURG
4004 BŐRÖMDÖS
Ufóm. a UpluUJiionüa mgo^MftH m UuWab«I Nyomda ti UálatUl Lap^ajá .VáJWUU könyvnyomdáiéban K^kunitste, WMfc Ui(«tv. Zalai Károly.
78. Évfolyam 2. szám.
Nagykanizsa, 1938, január 4 kedd
Ara 12 Ml.
ZALAI KÖZLÖNY
tolu-IMl
M^rtndí
«s UadóWnáalt FM & mUm.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElKlictöl ára: eg» bóra a pmg6 40 Surke»il6a«ci te kiutóhivauli Idduai 1
Titkos választójog
A minisztei elnök beváltotta Ígéretét, a2 elmúlt esztendő -utolsó napjaiban a képviselőház e!é terjesztette a titkos választójogról szóló-törvényjavaslatot s az alkotmányjogi reformálkotásokra ezzel ráillesztette a zárókövet. A benyújtott törvényjavaslatról, — amelynek be terjesztésével a belügyminiszter szavai szerint a kotoró ny a »|Joliti-kai becsület jjaranosáníak* tett e\'e-get — csak akkor lehet véleményt alkotni és kritikát mondani, ha pontosan ismerjük azokat a nemzet jövőjére messzeható célkitűzéseket, amelyek a kormányt a javaslat elkészítésénél vezérelték. A minisztei einök és a belügyminisztern|ek erről elhangzott nyilatkozatai félreérthetetlenül világítják meg a törvényjavaslat célkitűzéseit.
A kormány ezzel a javaslattal, a melyért a legteljesebb mértékben vállalja a felelősségnek nem kis súlyát, olyan választójogot akart megalkotni, amely a népakarat kifejezésre juttatásával ós a ma uralkodó felfogásnak megfelelően, tehát titkos szavazás utján, olyképpen biztosíthatja az ország valódi többségének akaratnyilvánulősát, hogy ez megfeleljen a nemzet közérde. keinek, amelyeket a magyar nemzet történelmi hagyományain alapuló alkotmányos felfogás szerint a parlamentáris rendszer egészséges további fejlesztéséin lát érvé-nyesitendőnek. Ezzel a klasszikus meghatározással jeUemezte a törvényjavaslat célját a> belügyminiszter. i rw
Uralkodó alapelve a javaslatnak az, hogy minden jog gyakorlásának ugyanannyi kötelezettség vállalása is kell, hogy megfeleljen. A jog megadásánál ezért feltételeket állit, nevezetesen az értelmi és erkölcsi tulajdonságoknak, valamint egzisztenciális és szociális hely/elek nek bizonyos minimális "követelményeit. A nemzeti alapon való fokoí zatos fejlődésié való törekvés okolja meg azt, hogy a titkos választójog megadásánál szigorúbb mértéket alkalmaz a javaslat, mint a nyiltszavazásos rendszernél.
Megterheli tehát a törvényjavaslat a jogok és kötelezettségek m\'ér-legének mindkét serpenyőjétegyen-lően és arányosan, nem feledve és nem feledtetve, hogy a szavazati jogosultság az egyénnek nem sze-mélyéből^folyó, vagy abból szükségképpen Következő joga, hanem a nemzetnek oly sajátja, amelyet ő 32 Üy joggal felruházott polgárai utján önön javára kiván gyakoroltatni. f
Mindezekhez a kommentárokhoz hozzá ke]l fűzni Darányi Kálmán miniszterelnöknek a NemzeU Egység Pártja értekezletén elhangzott azt a kijelentését, hogy a kormány a javaslat tárgyalása során mindenkor arra az álláspontra fog helyezkedni, amelyet a nemzet egyetemes érdekel szempontjából helyesnek
Ilyen célkitűzések és ilyen alapelvek rögzítése után alkotta meg a kormány a választójog titkosságának kiterjesztéséről szóló törvéhy. javaslatot, amelynek legkiemelkedőbb és elsőrendű törekvése az, hogy általa a nemzet valódi, hamisítatlan akarata érvényesüljön. Ennek megfelelően a javaslat hangsúlya nem az általánosságon, hanem a titkosságon van és minthogy Lajstromos választói jogosultságot ad .a vármegyék, illetve törvényhatóságoknak is, újból szabályozza nem csak a képviselőválasztói, hanem a törvényhatósági választói jog kereteit is. |
A javaslat szerint ugyanis a választás kétféle választójog alapján történik, részben az országgyűlési képviselőválasztói jog, részben a
törvényhatósági választói jog alapján. Ilyinódon 260-ban állapítja meg a képviselők számát ugy.hogy a statisztikai adatok szerint egy-egy országgyűlési képvise\'őre átlag 16.800 választó esik. A választás egyéni és lajstromos kerületeken fog folyni. Egyéni kerti lelek l>en a többség viszonylagos, azonban a leadott szavazatoknak legalább 10 százaléka szükséges, lajstromos kerületben az arányos képviseleti rendszer mellett foglalt állást a javaslat. Pótválasztás egyéni kerü. leiben csak akkor lesz, ha egyik jelölt sem kapja meg a szavazatok 10 százalékát, vagy a szavasatok száma egyenlő lesz. Egyéni kerületek-in is válaszlanak egy pótképviselőt, "mig a lajstromos kerületben továbbra is egyenlő marad a pót-képviselők szánta a képviselők számával. [ A javaslat szabályozza ugy . az
talál.
M i i
A román Vasgárda teljesen a király ellen fordult
Károly király végleg le akar számolni a Vasgárdával — Bizonytalan, ki kerQI ki győztesen a küzdelemből: a király vagy ellenfele — A román kormány terve az állampolgárság felülvizsgálására ismét a kisebbségeket sújtja — A Goga-rezslm készölő Jogfosztását a Népszövetség elé viszik
Páris izgalommal figyeli a romániai eseményeket
London, január 8 A Manches\'er Guardian részletesen foglalkozik a romániai helyzettel és a román kormánynak azokkal a terveivel, amelyekkel az állampolgárságot akarja felülvizsgálni.
A tervek a kisebbséget sújtanák, mert önkényesen megfosztanák román államjjoígárságuktól és ezzei kihúzhatnák lábuk alól a ta\'ajt.
A lap azt irja, ha a román kormány valóban végre akarja hajtani a terveket, akkor valószínűleg | * . még a Népszövetség januári ülésszakán felszólalnak a kisebbség érdekéljen a kisebbségi szerződések 12. szakaszára hivatkozva.
Bukarest, január 3 A Vasgárda teljesen a király ellen fordult. A döntő Összecsapás rövidesen megtörténik. A királynak számolnia keli azzal, hogy vagy összeroppantja a Vasgárdát, vagy önmaga felelt tör pálcát.
Mint beavatottak jelentik, a király egy bizalmas baráll körben kijelentette, hogy le akar Számolni a Vasgárdával. t
A Vasgárda szintén el van szánva
mindenne és nem tudni, ki lesz a győztes, a király, avagy ellenfele.
Páris, január 3 Páris is élénk figyelemmel kíséri \\a romániai eseményeket. \\A sajtó biztosra veszi, hogy, a Góga által bejelentett és be nem jelentett külpolitikai változások bekövetkeznek.
A baloldali sajtó máris követe\'i, hogy szüntessék meg Franciaország részéről a Romániának szóló pénzhadügyi támogatást.
Lupescunót eltanácsolták Romániából
Bukaresti jelentés szerint Goga miniszterelnök vasárnap felkereste Lupescuné asszonyt, a király barát-néját és udvariasan tudomására hozta, hogy további romániai tartózkodása nem kívánatos és nagy hasznát venné Románia, ha eltávozna. Lui>escjné hosszabb tanácskozás után hajlandó volt engedni a felszólításnak -és mint jelentik, ma már el is utazott Parisba.
aktiv, mint a passzív választól jogot férfiakra és nőkre, képviselőválasztásnál és törvényhatósági választásnál külön-külön A már elmondottak természetes következ. ményeképpen ugy az aktiv, mint a passzív választójog terén bizonyos szigorításokat tartalmaz, nagyban és egészében azonban a ma érvényben lévő választói jog alapján áll. A szigorítás a kétévi helybenlakás hat évre való kiterjesztéséljen, a korhatárnak 26 évre emeléséljen, a hat elemi iskola elvégzésének meg-kivánásában jelentkezik. Mindazonáltal kiterjeszti a kereteket a javaslat a családfenntartókra, a tűzharcosokra, hat évig helybenlakó gazdasági cselédekre és mezőgazdasági munkásokra. Szigorítja a nők választói jogát akkor, amikor azokra, akik nem végeztek hat elemi iskolát, csak akkor nyertetik el a választói jogot, ha irni, olvasni tudnak és legalább négy gyermekük van, viszont enyhítés, hogy a férj a válaszlói jogosultságát kiterjeszti a feleségre. A szigorítás leginkább a választói jogosultságból való kizárási okok megállapításában mutatkozik. Bűntett miatt elitéltek általában 15 évre záratnak ki és a kegyelem csak a politikai jogok tekintetéljen való kifejezett klber-jedés esetén hatályos. Természetesen még szigorúbbak a megszigorítások a törvényhatósági választójognál, ahol bizonyos kategóriáktól a 28, illetve 30 év letöltését követeli meg a javas\'iat.
A passzív* választójognál 30 év a korhatár. És felállítja a javaslat az élethivtássszerti állandó foglalkozás kritériumát, amikor kimondja, hogy a választandónak tiz éven át kell gyakorolnia élet hivatásszerű ál\'an-dó foglalkozást?
Különös fontosságúak a javas\'at-nak a választások tisztaságának és zavartalanságának biztosítására irányuló intézkedései. Szabályozza a kortesek számát és megállapítja, hogy minden egyes kerületien hány idegenbői jött kortes szerepelhet a választások előtt, ezeknek működését ellenőrzés alá helyezi ós elrendeli, hogy minden pártgy ülésről gyorsírói feljegyzések készitendák Ujitás, hogy a képviselőnek és pot-képviselönek, illetve jelöltnek saját személyére vonatkozó tájékoztató nyilatkozatot keli kiállítania, S ezt ki kell nyomatni és minden szavazó körben kifüggeszteni.
Az ajánlás uj szabályait olykép-|jen állapítja meg a-javaslat, hogy egyéni választókerületijén 500, lajstromosban pedig \'egalább 1500 ajánlás szükséges Ha azonban az országgyűlésen képviselt pártok jelöltjeiről van szó, akkor egyéni ke-rületben 150, lajstromos kerületben pedig egy-egy képviselő után 150— 150 aláírás elegendő.
Lényegéljen ezek az uj választójogi törvényjavaslat a\'apvető intézkedései. A javaslat tárgyalását az erre a célra kitűzött külön parlamenti bizottság e hónap közepén kezdi meg. , ,
„.-;> , .. • v ■ _a_ZALAI KÖZLONV__1938, janntr 4.
Havi ftiz pengőért elsőrangú ui Írógépet vásárolhat vagy béreibet
ujrendszerO propaganda-akolAnk keretén belQI.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, ií^SV.\'^"ífMi készpénzben téritlük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Schless Testvérek könyv-, papír-, irószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
A Szent István-év megnyitása Nagykanizsán
MegrBgzOtt székrekedésnél és annak mindenféle kAros következményeinél a gyomorbélcsator • nát reggelenként felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz alaposan kitisztítja, az emésztést és az anyagcserét előmozdítja, a vérkeringést megélénkíti s kellemes közérzetet és fokozott életkedvet teremt. Kérdezze meg orvosát.
Borzalmas Szilveszter-éjszakai családirtás öt halottal
Katovitz, január 3 Borzalmas cwiládtrtást követett el egy Lukasak nevű emjber, aki Szilvesz-tor éjszaka a szilveszteri puneőíBtrkék savat öntött, fteggelre őt, feleségét, 14 éves leányát, 12 éves fiát és 00 éves anyósát holtan tul Viták meg. A meg-döbbentő családirtásnak igy öt halottja van.
216 áldozarta van az amerikai vidám Szilveszternek
( | Newyork, január 3
Az amerikai vidám szilveszternek az eddigi jelentések szerint 216 halálos áldozata van, valamint rengej teg sebesültje. A halálos áldozatok közlekedési balesetek következményei voltak.
70 méteres mélységbe zuhant az autóbusz a kirándulókkal
Milano, január 3 A corvoroi uton a sikos úttest kö- • vetkezté\'ben egy 28 főnyi kirándulócsoporttal telt autóbusz az egyik kanyarnál a 70 méteres mélységbe zu-> hant. A szerencsétlenségnél különös véletlen folytán csak három kiránduló vesztette (életét, 3 súlyosan, 11 könnyebben megsebesült.
lecj/jabb/f
A titkos választójog „menetrendje"
A december végén benyújtott titkos választójogi javaslatot a Nemzeti Egység Pártjának bizottságai a jövő héten kezdik tárgyalni. Ezután kerül a javaslaslat a képviselőház különböző bizottságai elé. Ez minimálisan két hetet vesz igényije, a képviselőház tehát csak ezután fog összeülni. A programban azonban még változás állhat l>e.
Sztálin uj címet kap
Londoni jelentés szerint Sztálin rövidesen «a szovjet né|>ck feje. cimet veszi fel. Szó van arról is, hogy Sztálin a cSzovjeloroszország első polgára, cimet kapja. Az uj cfynről a legfelsőbb tanács fog dönteni és azután népszavazás elé boosájtják a kérést.
Az Eucharisztikus Szentév ünnepélyes megnyitása Szentháromság vasárnapján megtörtént az egész ország templomaidban. Most hasonlókép történt a Szent lstván-év ünnepélyes megnyitása Szilveszter-estéjén, a/, ó-esz. tendö búcsúztatása, a hálaadó istentisztelet keretéiben.
A magyar püspöki kar liatározata érteiméiben a szilveszteri istentisztelet alatt a lelkipásztorok mind nütt felolvasták a püspöki karnak ez alkalom ból kibocsáitoll közös pászlorlcv-lét, a hálaadás köretében peJig elmondot. ták a jubileumi esztendő szilveszterére előirt gyönyörű imát.
Hálaadás után megszólallak .iz ösz-szes harangok, hogy liird.-ssék a ja-bilouini szentév kezdetét.
Nagykanizsán i> nagy egyházi fény-nyol és ünnepséggel nyitották meg u Szent István-évet, a liivek ezreinek jelenlétében. A templomok és^ kápol-nák mindenütt zsúfolva voltak\'. Nagykanizsa kalolikussága át volt hatva a kettős jubileumi Szent-év jelentőségétől és siotett jelen lenni a Szent lstván-év megnyitásán.
A ferenciek plébánia-templomában sokan kiszorultak. Evek óta num volt annyi hivő a templomban, mint Szi-veszter estén, a Szent lstván-év meg-nyitásán. A karácsony jegyében pompásan feldíszített plébánia-templomban az egyházszónoklatot P. Andreska Felicián forenceslelkósz mondta, aki felolvasta a magyar püspöki kar köz >8 pásztorié veiét a híveknek, majd utána méltatta a Szent István-év jelentőségét magyar nemzeti és katolikus szempontból. P. Felicián egyluizszónoklata a lelkek mélyén szántolt. A reá követ-
Vasárnap szépen látogatott taggyűlést tartottak a frontharcosok nagykanizsai főcsoportjának tagjai Deák-téri helyiségük-Íjén. A nagyszámban meg jelenlek között ott láttuk dr. Czo-boly Gyula törvényszéki elnökhelyettest, dr. Hoffnxann Jánost, Krátky György ny. őrnagyot, stb-Vécsey Barna elnöki megnyitójában örömének adott kifejezést afelett, hogy az uj esztendő végre meg fogja hozni a tűzharcosok régi vágyát és kívánságát: a tűzharcos, törvényt, amely a frontharcos bajtársaknak sok segítséget jelent.
Dr. Fülöp György vezjetőtiszt, előadó, ismertette ezután a tűzharcos-törvényt. A kormányférfiak maguk beismerik, mondta dr. Fülöp, hogy
kezelt hálaadó istentiszteletei P. Czir-fusz Vikto"in píébános-házfőnök végezte fényes pafoi segédlettel, ö mond ta ol az erre az alkalomra előirt gyönyörű imát, maijd szentségi áldást osztott.
A folsőtemplomban ugyancsak zsu-lolt közönség előtt a hálaadó islen-tlszloletel Varga IuiJo* hitoktaió.lelkész végezte, mig a püspöki kar pászlorlc-vetét Lukács József hitoktató olvasta fol, aki egyházszónoklatában búcsúztatta az elmúlt esztendőt és ínéliaiLi n Szentévet.
A piarista templomban Kola János piarista tanár közölte a hivekkel " magyar püspöki kar szizaiál, m«jd buzdító prédikációjában rclhivla a híveket a Szenlév kellő lelki kihasználására. A szilveszteri istentisztelet szentségi áldással ért véget.
A Szociális Misszió Rozgonyi utcai káj.olnajában P. Gulyás Gellért feren-coslelkész, plébániai irodaigazgaló végezte az ünnepi istentiszteletet és Te Dcumol.
A kórházkápolnában,., Szólás Zoltán kórházi lelkész méltatta a Sz<.nt litván-év jelentőségét ós végezte az ün-t! nopi hálaadó istentiszteletet.
Kzzel megkezdődött a hivatalos Szent István-év. Nagykanizsa szervezett katolikusságának mind-vn egyesülete, szervezete, a kat. egyliázközség, stb. méltó módon és külön-külön is ki fogja venni részét az első magyar szent-király emlékének méltó megünnepléséből az esztendő folyamán. A Crcdo.sZervezet mítr most 7s niyjysza-básu Szent István akadémia rendezéséi fáradozik, amit a városháza dísztermében fog megtartani.
ez az első lépés, amely elismerése akar lenni a frontharcosok tevékenységének, jogalap a továbbiakhoz. A felelős tényezők a jelenbegi körülmények között nem tudtak töb bet tenni, nem tudtak mást nyújtani. Ez az első lépés a továbbiakhoz. Bizonyos rendelkezésekkel azonl>an ezen is lehei pótolni. Minden egyes kaiogória számára az illetékes tényezők meg fogják találni a módot a segítségre. Az idő termeli ki azokat a körülményeket, amelyek az intenzivebb segitést lehetővé teszik. Azonl>an el keü ismerni, hogy az illetékes tényezőkben meg volt minden készség és jóindulat a front harcosok iránt. ,
Ezt a javaslatot és ezt a törvényt ugy kell venni, hogy a kormányférfiak igenis akarnak és fognak
adni a tűzharcosoknak. Méltánytalan is lenne, ha nem tennék azokkal szemben, akik vérükkel védték a magyar hazát. Hiszen ha igen sokai kapnának, akkor sem köaelite-né meg azt, amit a tűzharcosok künn a fronton szenvedtek, azt csak az tudja megérteni, akj maga is künn volt. a lövészárkokban és szenvedett. De nemzetnevelés szempontjából is fonlos, hogy azok kapjanak valamit, akik a háborúban voltak. »Ez nem pont, amelynél meg fogunk állani,« mondla az országgyűlés mindkét Háza.
Dr. Fülöp beszéde után Vécsey Barna utalt jarra, hogy a frontszolgálat magyar kötelességteljesítés volt. A fnontharcosok szervezetét még jobban ki ke]l építeni, hogy minél eredményesebb legyen a tűzharcos szervezkedés. ,
Dr. Fülöp György figyelmezteti a bajtársakat, hogy a formaruhájukat csak akkor viseljék, amikor a hely és alkalom ezt mjegkivánja. A ruhának a megbecsülése, az intézménynek/ a tisztelete követeli ezt minden bajtárstól. |
Szombat este a frontharcosok nagyszabású teaestet íendeznek.
Laborczi főtitkár jelentése, majd többek hozzászólása után a taggyűlés a leglelkesebb hangulatban véget ért. , i | . 1 • ,
EMLÉKEZTETŐ*
Január 6.
LiceáUs előadás G-kor a vároaháfáa (dr. Dómján Gyula). Január 8.
Frontharcos táncte* 8-kor, Iparos-kör nagytermében, k«tona»sne. Pedagógusok őssaejövetels « Kis Royalban vacsora után. Január 9.
Liceália előadás 6-kor • városházán (dr. Vértesi Frigyes). Január 15.
Evangélikus Nőegylet műsoros esíjs ai Iparoskör nagytermében 9.kor, Január 22.
Gugüilmetti hangverseny® a Kaszinóban 9 órakor. Janaár 30.
Lioeális előadás 8-kor a városháaán (Lukinich protesszor).
* E rovatban egyueri köziéi i2 sorig) dija 30 fillér.
— TokJaU* w«f a Kopsteln Bútor-áruház állandó butorkiállitásAt. ízlésed éa olcsó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat. — Kockáxtaiaon meg
egy pengőt!/Biztosan nyer valamit az egyházközség egypeugős kulturház-sorsjegyén I
„A tűzharcos-törvény csak az első lépés - a továbbiakhoz".
A frontharcosok nagykanizsai főcsoportjának taggyűlése
Az újévben ís viseljen „Ideál cipőt99!!!
Hecht Lajos „Ideál" cipőüzletéből, Fő-ut 12. sz,
i
103a január 4.
ZALAI KÖZLÖNY
Hétfőirés kedden (prolongálva) a Városi Mozgóban fél 5, 7, fél 10-kor.
A filmek filmje ffc • y \'y Jeanette Mc. Donald
A legnagyobb 1 |PffAflSIlf IP3H73C és Nelson Eddy attrakciói Ifi |lll| |Q IIII QU£iö3 hatalmas filmje 1

Székesfehérváron Szilveszterkor Csapody Ferenc közjegyző leányát, Erzsébetet megfojtotta 21 éves ud varlója, Arany Gyula állásnélküli keneskedftsegéd, majd mána mulatós szilvesztert rendezett az áldozat öccsével. Arany pénzt kért a leánytól és mivel\'íz nem adott trekl, megölle, majd a feltört szekrényéből pénzt lopott, amit elmulatott.
Darányi Kálmán miniszterelnök Hómon miniszterrel együtt Baden-be utazott.
A kereszténypárt Magy"rorszá(; megóvását az euró|>ai kilengésektől — kívánta elnökének újévi üdvözlése alkalmából.
Szilveszter éjszakán Nylrbogdán. b.in Balogh György 46 éves gazda nekitámadt az örökség miatt bátyjának és egyetlen feiseécsajiássai az édesapa rawa\'alánál megölte 50 éves fivérét.
Németh Llajos és \'SiiXM Lajosné l*es\'.erzsél>eti lakosok szörnyű kln-/ásc.kkiil és fanlasztiktis vizliurá-«ai nwg&ltok egy l>éna neildóríö-törzsönnestert, Pór Lajost.
Halmos István, egy szélhámos ál-matróz becsapta Budapesten a bei-ügyminiszélilumot, ü Nemzeti Bankói és kifosztott 10 szerelmes nőt.
Zichy Gyula gnykalocsai érsek drámai szózmot tntéiett a Politika cimü lap hasábjain a magyarttághoz a féktelen izgatások ellen.
Dunaföldváronn Habányl-féleven-déglőben Zerda kereskedő a női, zenekar primásnójével el akarta\' hagyni a vendéglőt. Via fai Kálmán, lakatosmester felelősségre vonta emialt. Zerda erre lelőtte Vafalt.
UJév napján a Kékes szálló halljában össztesett és meghalt Pauncz Márk, az euró|>al hifii gfgapíofcsz-

Temesvár , közelében Kercxzles állomásnál nagy vasiili szetleiwsétlon-ség történt. A személyvonatba belefutott a niotonosvonat. A katasztrófának 8 halálos, 10 súlyos ós 26 könnyebb sebedül! áldozat" van
Károly román király újévi l«szé-dében kijelentette, hogy >a román n9ameti>ek az élethez valói jqgaik\'m jelenli másoknak elnyomását.
Crfiga bejeleniette az orsuággyttlés feloszlatását, amit pebruárrn tervez\' Teruel ostrománál egy felrobbant gránát megvakított és megölt négy híres angol és amerikai r!|»rtert.
Steier Lajos, a bécsi titkos levéltár magyar kutatója meghalt Bécs-!>en. !
Vasárnap Bécs m\'éllelt a Schnee. liergen egy hólavinai8 turltást eltemetet. Eddig 6 holttestet pikeriilt kiásni a hógöcgeleg ajól.
Optimista hangulatban vidáman köszöntötte Nagykanizsa az újévet
Az 1937-es esztendőt, amely néhány kellemetlen meglepetést is hozott, Nagykanizsa vidáman akarta elfelejteni. Az uj évet vidám arccal, reménységgel telve, jókedvvel akar. ta köszönteni. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt szilveszter rég nem látott vidám hangulatot és jókedvet hozott mindenfelé...
A sok családi, kisebb-nagyobb összejöveteleken kivül - mint kémeink jelentik, e családi murik is : szenzációsan sikerüllek és hajnal elölt egyik sem végződött - több egyesületi rendezés is volt.
Legné|>esebb és talán a legjobb ; hangú la írj az .
NTE szilvesztere
volt a Kis Royalban. A fiatalság kitett magáért, dé a másodvirágzó ifjúságra sem lehet panasz. Ropták a táncot szakadatlan, hajnalig. Része volt a pompás hangulat teremtésében a kitűnő zenekarnak és a valóban nagyszerű dizöznek is, valamint természetesen az NTE figyelmes rendezőgárdájának.
Természetesen sok volt szilveszter este a ]>endlizés is. A közönség hajnal felé sok helyült kicserélődött, de inkább gyarajKxiott, mint fogyott. \' 1
Az Iparoskörben A nagykanizsai iparostársadalom rendezett jólsikerült szllvester-: estet. Családias, kjtünö hangulata :est volt ez is, akár az iparosteák és \'az Ipartestület minden rendezése. 1A |>ompás tánclehetöség rpoliett (a kitűnő Sörlei jazz játszott) az éjféli mókában sem Volt hiány, igy itt is derű, mosolygás és vidámság kö* szöntötte az ujcsztendőt.
Eleganciában ismét vezetett a
Kaszinó.
!A hangulat itt is a szokott volt
pompás zene, kellemes és kedves éjféli móka, vidámsőg és tánc, tánc hajnalig. A Kaszinó közönsége azonban lassan a Centrálba vonult ál, amely bár egész este kitűnő hangulat és zsúfoltság volt! — hajnali találkozóhely lett Kitűnő hangulatban jöttek ide az emberek, de ha nem igy lett volna, a kitűnő zenekar és a nagyszerű dizőz megteremtették volna, mint ahogy az olt szil vesz telezőknek meg is teremtették.
A Korona
is végig népes volt, a hangulat pedig ugyancsak emelkedett. Derekasan kilett magáért ^a-pompás jazz-zenekar is és a nagyszerű dizőz is, de a közönség sem sokat kérette magát. |
A Markó-vendéglőben
a fütöházi kézművesek rendezték meg szokásos szilveszteri jótékony-célu estólyüket. A hangulat itt is pompás volt, mókálwin, táncban seni volt hiány, bár a fütőházjak mulatsága egészen családi kereiü volt és talán éppen ezért sikerült oly kitűnően. Dicséretükre kell irni.hogy ők e vidámság mellett jótékonykodtak is!
De egyebütt, a többi vendéglők-Mi is mindenütt vidám nóta és zeneszó szivárgott ki ós a hajnal felé hazaiérő sok dülöngélő is jelezte, hogy rózsás újév hajnal virradt Nagykanizsára.
AHalános megállapítás, hogy az idei újévei sokkal vidámabban köszöntötte Nagykanizsa, mint az 1037-csel. Szeretnénk hinni, hogy ez az optimista hangulat egész évben megmarad és nem lesz ok csalódásra. .
Nem felejtheti el felhúzni óráját 1
1 zsié
1 évig jár
ZSINÓR N KEZELÉS | SZERELES N FELHÚZÁS J! HÁLÓZAT C BOSSZÚSÁG s
PONTOS
v MEGBiZHAlO A SZERKEZET A TETSZETŐS N MODERN FORMA
Ara kp. 39.— P.
6 bavi részletre 6x7 pengő.
S^abó Antal sport- és rádió-üzletében
Estélyek Kiskanlzsán
A Polgári Olvasókör
Szilveszter napján tartott szép, családias eslet a saját szókházában. A nagyszerű rendezés Anek György elnök ósPlunder László vigalmi vezető éiítóTne.
A Missziósleányok
szintén a saját helyiségükén rendezlek műsoros teaestet Szilveszterkor és vidám hangulatban búcsúztak az óévtől. Baj Anna szép szavalatát keh kiemelnünk, mig a ka-barémüsorban Pókecz Amália, Horváth Mária és Godina Erzsébet alakításai a »Tik-tak« cimü jelenetben arattak nagy sikert. Az ügyes rendezés P. Lucia nővért dicséri.
A diákbál
Kiskajiizsán ritkaságszámba menő mulatság volt az ruj év eLső napján a Polgári Olvasókörlen. A diáklf-juság kitett magáért. Olyan közönséget hódított a városból, ami ritkaságszámba megy. Kiskanizsáról az intelligencia majdnem teljes számiján jelen volt a nagyszerű hangulatban lezajlott esten. A kitűnő rendezés dr. Szabó István érdeme, aki mindig szives és áldozatkész volt az ifjúság és különösen a diáklfjusággal szemlen.
A Levente Egyesület
vasárnap megismételte a Huszár-kisasszony cimü operett előadását és hozzá ismét telt házzal. Klsknni-zsa ugylátszik szereti a könnyű és nyers humorral fűszerezett darabokat. Ngy bizonyíték erre az egyik szenCplö helyett leugrott., >közön-sógkedvenc,« Nagy Sojti Antal (a pucér \'szerepélen), aki szerzett is derűs -perceket : állandóan kacagott a közönség bemondásain. Előadás után szépségkirálynőt válasz, tottuk a leventék Herijavec Git#ke személyélen, majd a jó Spingár jazz működésié léjett és reggelig táncolt a fiatalság.
—k—n-1—

IDCÍ
Haraaás!
Prognózis ; Északi szél, változó felhőzet, több helyen köd, havazás, a hőmérséklet nem változik.
A Ueteorologlal intézet nagykanizsai moKÜgyelőállomiiia Jelenti i
Hőmérséklet tegaap este ft-kor -6-2. ma reggol: -8-0. délben:—7 4. Csapadék: 0-0 "m
Vese-, hólyag , prostata és végbélbajoknál reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz kiadós, Ing flrülést és kielégítő emésztést eredményei, aminek következménye azután jóleső megkönnyebbülés szokott lenni. Kérdene meg orvosát.
*
ZALAI KÖZLÖNY
1938. lanuir 4
A nemzetlek harapófogója Ternelnél bekerítéssel fenyegeti a vörös csapatokat
A „népfront" katonái vad futásban menekülnek — A legvéresebb harcok folynak Teruel környékén
iikéntü Mii ÉMny.
Ebédlő, háló, szalongarni-tura, sezlonok, konyhabútorok, képek, lámpák, szőnyegek, antik óra, dísztárgyak, külön egyes bútorok, konyhaedények, rádió, jégszekrény stb. január 4-én d. u. 2 órától Csengery-ut 2. szám alatt önkéntes árverésen eladatnak. Ma
Zala Aranykönyve
adatgyűjtése teljesen befejezőkön. Csak most tűnik ki u gondolatnak nagyszerűsége: emléket állítani azoknak a/, értékeknek, akik közöttünk élnek vagy éltek és munkásságukkal rászolgáltak arra, hogy mint a |>olgári sz.irgalom, munka s kötelességteljesítés kiválóságai közelebb hozassanak a magyar szivekhez és ezek lángjain\'! felmelegedjen a magyar ho\'nap zalai magyarja.
Zala Aranykönyve minden nagykanizsai család otthonának dísze lesz. Örökbecsű, maradandó szép emléke a becsületes polgári erényeknek, n polgári munka rronljának. Felejthetetlen örökzöld azok számára, akik szivükkel szolgálták posztjuken Nagykanizsát, Zalát, bárhol is állták becsülettel a vártát.
Zala Aranykönyve rövid\'sen sajtó alá kend és rövid hetek alatt minden megrendeld már kézhez fogja kapni. Zala Aranykönyvének Ízléses szép címlapját Fekete László iparművész rai.-tolta aki ezzel is ujabban dokumentálta nagyvonalúságát. Kivitele pedig méltó lesz tartalmához.
Miután csak j-torosau annyi péld-\'nY kerül kinyomtatásra, ahányan elöli-tettek reá vagy megrendelték, jól teszi mindenki, aki igényt tart Zala Aranykönyvére, hogy megrendelését még ezen a héten eszközölje Benedek Re. zső szerkesztőnél.
X- Ingyen blwtt dl urna ja
lehiet mindenkinek, ajti vesz egy pengőért egyházközségi kultur ház-sorsjegyet.
Leányszerelem 1938-ban
Irta: Vajda Marietta
1. Hétfő
Pityu mosolyogva ébredi. Még szemében az álmok ködös, elérhetetlen boldogsága bujkUt, de száján már u legújabb .•■láger hangjai sivítottak. No igen — Pityu fütyörészett, miközben pizsamájából kibujt. Fütyörészett fürdés közben, pedig a viz nem volt el\'g meleg és a diónyira fogyott szappan elcsúszott valahová a k d alá. Pityu fütyörészve húzta .selyemharisnyáját, l>edig egyszerre két sre.n futott le rajta és mosolygott akkor is, mikor felfedezte, hogy legszebb kombinéját lyukasra vasalták. Máma verhetetlen volt a Jókedve.
Mosolyogva fésülte bronzszínű sörényét és mosolyogva ruzsozott, pr.de-rozott. Minden található pirosat ma-gára rakott. Rózsaszín hangulathoz rózsaszín bőr és vérpiros száj ül k.
Pnekelve n\'aegette magát a tükör, ben. Sajnos, csak derékig gyönyörködhetett vékony formáiban, mert u kiesi tükör lejjebb már nem mutatott semmit. Pedig Pityu véleménye szerint u lábai nem épen incgvetendök, különösen az uj, harminc pengős anti\'op cipőjében. Elhatározta, hogy legközelebbi felesleges pénzén egy nagy tükröt vesz, olyant, ami egész alakját visszaveri.
Elnevette magát. Nevetséges dolog is az egész. Pityunak sohasem volt felesleges pénze. Mire annyi pénze
Lojndon, Január 3 Teruel környékén a legvéresebb harcokkal köszöntötték az újévet. A köztársaságiak rendje teljesen felborult és vad futásben koresnek menedéket. A nomzetiek két oldalról támadnak és harapófogójuk bokeritéssel fenyegeti a köztársaságiakat. A \'szilveszteri és az újévi harcokban Terueln 1 a köztársaságiak veszteségeit 30.000.re teszik. A nemzetiek hadianyagzsákmánya oly gazdag, amilyenre már rég nem volt példa.
Csan Kai-Sek tábornokot felmentették \' a végrehajtóbizott-ság éléről
Hankau, január 3 A kínai kormányt teljesen ujjászer-
lesz, hogy egy nagy tükröt vehet ma. gának, addigra már nem len érdemes tükörbo nézni. Hiába, lassú a mai világban az előmenetel, a fiatalság meg rövid, különjsen a (\'olgozó nőéi P.szre sem veszi és már benne L tapos a harmincban és egy-kettőre nyakára ül a negyven év minden kellemetlen félhervadásával, bizonytalanságával. Talán a negyvenes szám a legborzasztóbb a nők életében. Még azért, ha jó napja v>n nőnek számit, do néha már meghallja a luiszives láncok kezitcsókolqmJ\\t.
Pityu kicsit összeborzongott, mikor rágondolt, hogy hiába ugrál ő is csak eljut a negyvenhez egyszer. Hiába tornázik, koplal, sportol, — egyszer ő is azok közé fog tartozni, i* jík egyik kozmetikából a másikba rolNmak re-ko d gyorsasággal ogy kis mesterséges fiatalságért és jaj, tal -n neki is mond Ják majd az ifjú hajadonok a kozit-csókolomot.
Vállatvont és ezzel le is rázta magáról a kellemet\'en gondolatokat. A dolgozó nő fiatalsága rövid. Nincs ídejj semmire. Nincs ideje észrevenni, ho.;y tavasz van, hogy a teste, lelke égő fáklya. Viszont, hogy igazságosak legyünk, azt sincs ideje észrevenni, mikor, hogyan rakódnak !e az apró szarkalábak szeme, szája köré. Az elkényeztetett, dologtalan nők tragédiája csak az öregség. Akik csak nők!
Pityu elhatározta, hogy ő nem fogja kínos pontossággal számolni évről évre fogyó udvarlóinak számát, mint azqk a dologtalanok^ Az ö szavát ötven éves
vezték és egyszerűsítették, lwgv igy a hadihelyzetre való tekintettel köny-nyebben tudják Kina ügyeit intéznji. Csan-Kai-Sek tábornagyot a végre-hajtóbizottság éléről felmentették és helyére Kungot, az eddigi pénzügyminisztert nevezték ki. Egyben a végrehaj tóbizoltság mellé egy 73 tagu tanácsot is szorveztek.
Hitler májusban utazik Rómába
Páris, Január 3 Mint francia beavatott helyen tudni vélik, Hitler kancellár május 9-én utazik Rómába az uj olasz császárság második évfordulójának ünnepségeire és akkor adja vissza Mussolini boTni látogatását. ,
korában is ép oly érdeklődéssel fog-\' ják hallgatni a férfiak, mint most — természetesen csak a bankban — a fiatalabb tisztviselők, akiknek Pityu már a főnöke lesz.
Nem, a doígozó nőnek nein teher az öregség. Nem elhanyagolt, kelletlenül félredobott öregasszony, akikre, liogy valamivel foglalkoztassák, a család összes fiatalabb tagjai rábízzák fékezhetetlen csemetéiket. A dolgoz* nő öregsége csupa gyönyör, tekimély, nyugdíj, kis házacska, va\'ami kis miniszteri elismerés vagy kitüntetés, nő-egyleti elnökség és ami ezJíl Jár: egy bárónő és grófnő barátnő. Igen, ez gyönyörű éet lesz. Akkor Pityu minden bá\'on és estélyen résztvesz. Akkor Pityu már mint diszvédnöknő vagy bálanya fog szerepelni. Akkor érdemes lo z bálozni, dc most bizony nem! Pityu minden bálon csak pukkadt eddig. A iiuk most már oly szemtelenek, még az a madárfejü Kovács Laci is a levelezésből. Milyen könyörgést csapott Pityunak, hogy jöjjön el, aztán az estélyen feléje sem nézett. Ugy ült ott a direktor golyvto Tnya mellett, mintha Pityut nem is Ismerné. Jó vicei Pityu fütyül a madár fejűre és fütyül a férfiakra.
Kln.o olyodott és belekacsintott a tükörbe. Nem, - nem minden férfi egyfoma. Valljuk be, Lala az teljesen más, mint a többiek. Ha nem vo\'na sértés, azt is lehetne mondani hogy Lala annyira rendes és okos, mintha nem is tartozna a férfiak közé. Mire Pityu idáig jutott gondolatai-
egyike a legjobb balatoni vitorlázóknak volt, ismerte a BaVtont és annak (minden szeszélyét, hogyan merészkedett ki a 2 centiméter vastagságú jégre. Neki, mint balatoni embernek, tudnia kel\'ett, hogy azon a helyen, ahol ö \'korcsolyázott, már évek óta nehezen fagy be a Balaton.
Keszthelyi Ferenc" tragédiája nz egész városban nagy részvétet keltett. Mindenki szerette a rokonszenves, törekvő fiatalembert, aki a közeljövőben tette volná le első szigorlatát. I
A halálos tragédiát jelentették a nagykanizsai kir. ügyészségnek, a mely megadta a temetési engedélyt.
— Butorklállitá*unkat tekintse meg
minden kényszervétel nélkül. Kopstein butoráruház.
Hétfőn és kedden a Vdrosi Mozgóban a leggyönyörűbb film, az „Orgonavlrdgzds" van műsoron.
&
HasyRanlzscil Takarékpénztűr
január l-tfil
kezdődően ismét bevezeti a
„hetibetét"
üzletágat.
Bővebb felvilágosítás az intézet pénztáránál kapható.
val, már ko|x>gtak is az ajtón. Zsuzsi, v a panzió mindenese hozta a reggelit, " vizes, langyos löttyöt egy osunya ázott kirlivel. Pityu lehunyt szemmel nyelte el ós már rohant is.
Az utcát csúnya, szürke köd bo\'i-lolta é-s tompán csengett a villamosok csengője. Csurrant, csöpögött minden. Csatakos lé lötyögött a sietős lépések alatt. Furcsa, ázott illatok kanyarogtak a boltajtók előtt.
Pityu mosolyogva .sietett. Mosolygott, mikor az egyik esernyőből nyakába zuhogott a viz és mosolygott, mikor egy agyonázott kutya pont a féltett antilop cipőjét taposta végig.
A nyugati pályaudvar előtt hemzsegett az esernyő* tömeg. Pityu aggódva kémlelt közéjük. Megvan! Lala, uz egyetlen, ott állt az óra alatt, mini minden reggel. Szájában az elmaradhatatlan ciga olt» füstölt és hóna alatt a kopott kis bőrtáska, fcdes! Lala ugy nézett ki a siető tömegben, mint egy esőkabátos A|x>llö, aki momentán le-zállt szerelmeséhe\', a berlini tér forgalmába.
Pityu átmelegedett szívvel kapaszkodott a férfi karjába és odadörzsölte arcát Lala vizes kabátjához. Gyönyörű ez az élet és Lala a legszebb, legokosabb férfi, aki csak létezik. Szép szögletes homlokáról csak ugy sugárzik az "Intelligencia és apró gyűrűs szőke haját miud> u nő megirigyelhetné.
■á Odaadó mosollyal nézett a fór fi szép oontos arcába; Várta, hogy Lala Is nevessen, dc a féri! mogorván mént
Egy keszthelyi Jogász megrázó tragédiája a Balatonon
Korcsolyázás közben leszakadt alatta a jég — Félóra múlva megtalálták jéggé fagyott holttestét — Az esetet jelentették a nagykanizsai kir. ügyészségnek
Megrázó tragédia történt a Balaton jegén, Keszthelyen
Keszthelyi Ferenc 24 é\\es joghall-\' galó, Keszthelyi József ny. fő-mozdony vezető, volt községi elöljáró fia, korcsolyázni ment ki a Balatonra. Sajnos, a Balaton nem volt még annyim befagyva, hogy korcsolyázni lehetett volna rajta. Az a néhány fiatalember, (aki a Balaton vékony jegére kimerészkedett a l>art közelében maradt. Keszthelyi Ferenc joghallgató aaconban beljebb korcsolyázott, egészen a móló végére, ahol az ott sétáló Mórócz Józseffel beszélgetett snég.
Mórócz kijött a partra, amikor egyszerre velőtrázó segély kiáltáso-
kat hallott. Vlsszanézet és akkor még látta, hogyan tűnik el a beszakadt jég alatt Keszthelyi Ferenc.
Mórócz segítségért .futott a közeli Yacht Clubhoz, ahonnan azonnal csáklyákkai ós kötelekkel rqhantak a szerencsétlenség ssHihelyéne.azon l>an akkorra a viz -elnyelte már a fiatal joghallgatót j
Holttestét csónakokon keresték, inig végül a rióló végén sikerült csáklyával kihúzni, de akkor már teljesen jéggé volt fagyva, órája l>onlosan 3 órakor állt meg. Ez mulatta meg a tragédia pontos idejét. [
Akik ismerik Keszthelyi Ferencet, nem tudják megérteni, hogy ő, alci
1933, január 4.
ZALAI KÖ2LÖNY
Orgonavirágzás
Szinte sajnáljuk, lio^y az elmúlt év kitűnő filmnrüsorai kicsit elkoptatták a legszebb jelzőket. Mert a l\'ilin megérdemelné, liogy különleges kritikát kapjon, mint ahogy különleges a film Is. Nem túlozunk, ha a legnagyobb elragadtatás hangján «zt mondjuk: á\'omszorüen gyönyörű ez a iilm!
A Metrúék remekeltek. Amerikai mérető pazar kíá\'litúsban annyi szépet lio dtak össze, hogy féltucat más film Dcn sem látni együtt ennyiv Kül nősen a muzsikával nem takarékoskodtak. BőkeZüen szórja elénk c. a fii n a legszebb melíd iákat, a legszebb o|>erarészleteket. S mindezt Jcanctte .MaODonald és Nelson F.ddy tolmácsolja nekünk pompás kórusok és zenekarok kíséretében.
.teanetté maga a megtestesült szépség és a kedvesség. Hangja ppdlg (JallI Curciéval vetekszik. Csengő, finom, kristály tiszta. Partner.- Nelson Kd ly Ame:\'i{ca GijUc — baritonban. Énekük meseszerűen szép, a kiállit is álomszerűén gyönyörű. Hiábavaló igyekezet azonban n film szépségeit leirni. Ezt a filméi valóban látni költ és hallani, inet\'t l\'.ozzá hasonlót sem ludunk hamarjában mondani. C.sajkovszky V. s»»iíifóniáj\'iból készült, o o a merész, de gyönyörű. Szerencsés kézzel nyúltak ehhez a muzsikához. Élveztük, akár csak e két világhírű énekes többi számait. A rendezés is kifogástalan és őszintén irigyeltük azokat, afrik befelé mentek a moziba, n.e.t ők ismét végigélvezhették ezt a csodás ffl. mel. A fihn rendkívüli sikerét uz állandó zsúfolt ház is mutatja. Keiden is bemutatja, aki még kap jegyet: sürgősen nézze meg. Hálás lesz nekünk ezért a tanácsért!
^C a- •.)
mellette. Hosszú fekete szempillái közül sehogy sem akarta Pityura villantani tekintetét Mély hangján dörmögött a fülébe valami szemrehányás félét a késés miatt.
Pityu máskor tz) nélkül otthagyta volna I.fllál az esernyők között a Iter lini téren, de most valami földöntúli boldogsággal hallgatta a férfi morgá-sát. Elhatározta, hogy mégis csak Italához fog feleségül menni. Nem baj, ha nom is lesz belőle solia méltóságos ur ős kinlódni fognak egy kicsit, fő a szerelem, az asszonyi hivatás, satöbbi.
Mikor Pityu a satöbbire gondolt, olyan melegség borította be testét, hogy megigazította Lala gallérját és hibátlanul megkötött nyakkendőjét, l\'onró hangon fogadkozott a férfinek, hogy ezentúl minden máskép lesz. Megígértette vele, liogy. még ma elküldi az összes liarisnyáit, hogy Pityu megstoppolhassa. Megígértette vele, hogy vigyázni fog az egészségére, nem dolgozza agyon magát, mert Pityu kisírná a szemét miatta.
Ot perc alatt husz esküt szedett ki Lalából, liogy nem fog dohányozni, nom fog inni, nem fog nőkre nézni, evés előtt megmossa a kezít, hogy csináltat egy szürke ruhá^ hogy kifizeti a könyvrészletet, liogy vigyázni fog az utcán az autók!* Jk a baeíHúsokra stb. ,
Lala boldogan igért meg mindent és Pityu ogy sokatjelentő nézés és kézszorítás után belibbent a bankba, hogy ott tovább osztogassa mosolyát.
w. - £*>txt - •
— (Nagykanizsa választóinak száma 1038 ra)
A központi választmány, mint megírtuk, megállapította az \'országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékét 1(138.\' ra. Eszerint Nagykanizsán a , le\'.plyt 1037. eszi ndő 7331 választójával szem ben a folyó évben összesen 7416 országgyűlési képviselő választója van, ami 112 főnyi többletet jeleni a mull esztendővel szemben.
— (Halálozás)
Súlyos gyász érto Kád ír Lajos nagykanizsid református lelkészi. I-d ősanyja, őaívegy Kádir Ji\'nosnj életének íiü-ik évében elhunyt. Temetése holnap kcd.len délután 3 órakor fog megtörténni a róni. kath. sírkert ravatalazó-jából. A Kádár-oSídűd gyászában az egész váro> közönsége mély együttérzéssel osztozik.
— (Az uj flgybeosztós a városházán)
A városházán tisztiértckezlct volt di\\ Krátky István polgármester elnöklete alatt, amelyen megbeszélték az adminisztráció gyorsabbá téle\'e érde-kében történő intézkedéseket. E szerint dr. Krátky polgármester a szociális ügyosztály vezetőjét, d \\ Poltyondy József váró i aljegyzői a gazdasági liiva. tall óz dr. Prack tanácsnok mellé osztotta be, inig dr. I\'ottyonJy helyérő dr. Pálffy Gyula közgyám kerül, aki ed lig anyakönywczctölicljettcs volt. Dr. Pálffy helyére dr. Bojt József kerül, aki eddig a váiosi ren lői\'i bűn-tetőbirói teendőket végezte. Rendőri büntelőbiró dr. Németh László fogai inazó, aki edJig a gazdasági hivatal-ban vo\'.t dr. Prack tanácsnok mellé beosztva. Ezenkívül még más intézkedések is történtek, amelyek a városházi ügymenet gyorsabb Tempóját biztosítják. Nagykanizsa közönsége örömmel vette a polgármester intézkedését.
— (A népművelési francia tanfolyam)
liallgatóival közlóm, hogy a tanfolyamot szerdán, január 5-én a rendes időben kezdjük. Miltényi Györgyi tan folyam vezető.
— (A Kiskanizsal Polgári OlvasókOr)
január G-án este 6 órai kezdettel tartja ezévi tisztújító közgyűlését. A meghívást ezen az utón is közli a Vezetőség. (:)
— (Mussolini ajándéka egy keszthelyi diáknak)
Bezerédj Zoltán, a prémontrci gimnázium VI. o. tanulója, terjedelmes tanulmányt itt az olasz-abesszín háborúról, A munkát felaj iulotla a Duco nak, aki szívesen fogadta, érdekesnek találta és viszonzásul a L\' Itali Impe. riale c. hatalmas könyvvel jutalmazta meg a Jeles tanulót.
Ma hétfőn és holnap kedden a Városi Mozgóban a filmek filmje, az nOrgonavirágzás" van műsoron.
— Meayaiuonyok Ideálja a Sckütx-vásxou.
— (A csütörtöki llceálls)
előadást dr. Dómján Gyula, a Kör liáznagya tartja, "ki a tánc tőrlénc.\'él mutatja be a hallgatóságnak. A kiiérő , műsoron Forray Zolma olvassa fel egyik kis novelláját. A nagy érdeklődésre számot tartó liccálls csütörtökön 0 órakor lesz a városházán.
— WolUknál Állandóan S«reu Lilly diiSx énekel. (:)
— (A Leányklub teaestje)
Vidámsággal és j jkeivvel kezdte az uj. ével a Missziótársulat Szent Ilona Leányklubja s vasárnap esti műsoros teaestjével azt szerzett vendégeinek is. A kedves leányiklubi leik immár fogalommá váltak Nagykanizsán és jo-lentik a szolid szórakozást, az igazi vidám, örömteli jókedvet, a kedves kis müíorl, a itompus" kiszolgál íst, u figye\'mes rendezést. Ezúttal a műsoron még a karácsony hangulata elcvanc-dett meg. Szokol Terus pompás szavalata nyitotta meg a műsort, aki a Szomorú karácsony című szép verset adta elő nSgy rutinnal, meleg taps kíséretében. A következő karáoonyi jelenet a Hit, Bcmény és a Szeretet üzenetét hozta Mándoki Anna, Rácz Irénke és Willányi Anna tolmácsolásában. Sok tapsot kaptak ilt is a szereplők és szép volt a görögtüzes ki-állítás ií. A műsor utolsó számában a Sörlei-trió mutatkozott he, önálló hangvorsenydarabbal. Offenbach: lloff mami meséiből lialotluk a Burkarolál és a lelkes, meleg taps mutatja, hogy a Sörlei.zenekar etéren is megállta a helyéi. Egy e pompásan előadott szám, mint az utána kővetkező táncmuzsika meggyőzhetett mindenkit arról, l:ogy ez az egyre fejlődő és javuló kis zepekar a legjobb utón lialad. A kanizsaiaknak valóban nem kelt már Pestre menni zenekarért. A pompás hangulat kialakulásának is része volt ö Sörlei-triónuk, csakúgy, mint u Leányklub kedves rendezőgárdájínak.
Schiitx-váaxon minden kelengye
dísze.
— (Megvesztegetett tanuk)
Király István 52 éves törőkkoppányi kisgazda már régebb óla külön-vállan élt feleségétől, aki különféle perekel indított ellene. Király, hogy a felesége elleni pereit megnyerje a perben szereplő, tanukat megvesztegette. Nevezetesen Janc>ek Györgynek és feleségének, valamint Bod Félémének és Lakatos Józsefnek 100-100 pengőt, Balassa Istvánnénak pedig 50 pengőt igért, ha feleségéről olyan tanúvallomást lesznek, hogy az érdemtelen a nőlartásru, mert mással folytat szerelmi viszonyt. Királynak ez a nom -éppen gavalléros eljárása azonban kitudódott és ötrendbeli hamis tanuzásra való rábírás cinion perbefogták. A törvényszék a most magtár-•ott főtárgyaláson 2 havi fogházra itélto Király Istvánt. Az itélct jogerős.
Jeanette McDonald és Nelson Eddy hatalmas filmje, ,Orgonavirdgzds" még csak hétfőn és kedden látható.
— Rogenhardt & Raymand-féle len
étkészlotek nagy választókban Schütinél.
— Hóclpflk, bokacipők, poutóclpők
legolcsóbban az .Ideál" cipőüzletben, Fó-ut 12 sz.
— Kedvexményov árakon vásárolhat most SohBU-váaxnat.
Naptári Január 4. kedd. Rom. kat. Titusz pk. Protestáns Leona. Izraélita Sebat hó 2.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat Január hó 15-íg a .Mária\' gyógyszertár és a kiskanizsal gyógyszertár.
Gflxfiirdö nyitva reggel 0 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden ogéax nap nőknek).
- (Bélyeggyfljtók Ulálkortj*) Hétíón délután 0-tól 8 óráig az OMKB tanáoa-termében.
A nagykanizsai klr. Járásbíróságtól mint telekkOnyvl hatóságtól.
1477J/t k. 1937. J
Felhívás.
A telekkönyvi hatóiig Ortzony litvánné Koller Izabella gazdaadóinak lrérelmére a MOOO/1933 M. E Ml. 18. §. 2. bekea-■!tic alapján ai ujudvarl 332 utjkvben 1862/1. 1. 1. hrszám alatt foglall Ingatlanából vázrajzl megoaztáa lo\'ytán kelet-keielt következő rétzlettlnek ét pedig
1862/1. I. I. 2. hrazjm alatt foglalt 2400 nígyazógöl lerülelü részletnek 840 P Vé-leláiéit Oeiencstr János ía nele Zsoltár Zsuzsanna Btgolapuszta-ujudvarl lakotok részére,
1862/1. 1. 1. 3 a. hrazám alatt foglalt 1200 nígyuögOl területű rétzlelnek 420 t> vételárért Kiss lóziel ía neje Szabó Erzsébel, valamint ll|. Kin József ét neje Némelh Anna ujudvarl lakotok léstére,
1862/1. !. 1. 3 b. hiszám alatt foglalt 1200 négyszögöl területit réuletnek 423 P vételárért Kit Jöaael é> ne)e SiaM Brité. l)etF valamint Kla Sándor ujudvarl lakotok rétiére,
1(62/1. 1. 1. 4. httiim alatt foglalt 1000 négyaiOgöl lertlletű tétllelnek 350 P vételárért III. Karangotö Uyörgy njudvart lakoa réazéle,
1862/1. 1. 1. 6. hraiám alatt foglalt 1000 négytzOgOl területű réailelnek 350 P vételárért Harangozó Jinoa ujudvarl lakoa réazéle,
1862/1. 1. 1. 6. bnzém alalt foglalt 1000 négyazögöl területű réaaletnek 350 P vételárért Harangotd Jözacf ujudvarl lakoa rétzére,
1862/1. 1. 1. 7. hrizím altll foglalt 1000 négytzdgfil terUletü rétzlelnek 350 P vételárért Harangozó Péler újudvart lakot rétzére,
1862/1. 1. 1. 8. hruim alalt foglalt 1200 négyaiOgOl lerlllctll részletnek 420 P vételárért Uobronyl Jiztel nfia Szekerek Ztóllával ujudvail lakoa rétzére
1862/1. 1.1. 9. braiim alalt foglall 2932 négyaiOgOl terUletü rétzlelnek 1026 20 P vételárért Horváth Lajot ét neje Kondor Mária leltórajkl lakot téazéte ál vérét jog-lratályával eladását elrendelt.
Éa felhívja az lngatlantulajdonotl ét a jelzálogos hitelezőket, hogy a lelhlvát kézbesTlététól izámllott 16 nap alalt tu-revételeUet terjcsizék elfi.
Egyben a lelekktlnyvl halóság kOzhlné leszi, bogy a vételi ajánlat 10°/?-át kllevó bánatpénz blról letétbe helyezéte mellett Itgkéaóbb tz 1938. január 19. napjának d. e. 10 órájára altüzott tárgyalás elóltl nap déli 12 óráig bárki tebet a megajánlott vételárat legalább 6<V0\'ka] megnaladó vételt ajánlatot.
A telekkönyvi hatóság elrendeli, hog, s télekkönyvl Iroda az árveréj hatályával eladás elrendelését az ujudvarl 332. sztjlrv-ben jegyezze fel.
A lelhlvát a hivatalos órák alatl a telekkönyvi hatóságnál, (Törvényház, Isi. I. ajtó) valamint Újudvar kozaég elöljárótá-gánál megtekinthető.
A telekkönyvi halóaág a lelhlvát egy példányát klluggeiztés végett Újudvar, üelte, Uelseszlget és Palin községek elo|. járóságának megküldi, a felhívás kivonatát peglg a Zalai KOzlöny c. helyi Ispban egy izei! közzététel végen dr. Btrlhs látván ügyvéd kérelmező képviselőjének kiadja.
Nagykanizsa, 1932. évi dec. bó 24-én. Dr. Bentzik »k. klr. járáablró. A kUdatány bileléttll Kiss ak.
4MI UodaUut
— Vigan aaolatkat,
ha megnyeri a táslurgr*rao>ofont az eg^Iiázköuégi kultiirbáa-ftlap ojgypeu-göa tor-sjegyévíl, w . ^
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-iatoa a.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konforttal (hideg-meleg lolyóviz, központi fűtés, telelőn, lift stb.)
berendezeti ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehetó igénybe, melyet a Zalai KOzlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére.
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhlrdetép dija vatirnip él ünnepnap 10 izólg •0 fillér, minden tovébbl 6 llllér, h*lköm»p 10 uólg tO (lllér, minden lovábbl sió 4 fillér.
Qv«q, porcellán és köedc.iyáruk lfg-olcsóbb beszerzéil turráia Fő-ut 2., Stern flvegkereskedés. 3721
ttfcrrégépat — bármilyen állapotban — veszek. Értesítésre háihoz Jövök. Donát, Erzsébet-tér 13. 3876
Platal 16.
ladó. Bajia-utca 4015
haly eladó. Vadlya.
-301 négyszt i, Hunyadl-u.
16.
Mindennap! leveleiéiből összegyűjtött bélyeget, rési vagy u] tömegeket, magyart és külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keretek. — Barbarlts La|os, a Zalai Köilöny f. izer-kesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. sz. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra köiött.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Feletófcsjdadó: Zalai Károly.
30.249/1937.
Tárgy: A Nagykanizsai Vadásztársaság bejelentése a kártékony és ragadozó állatok mérgezése tárgyában.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a Naj?y-kanizsai Vadásztársaság a m. kir. államrendőrség 156/9.—1937. ég a nagykanizsai járás t^szolgablrájának 3760/1937. sz. mérgezési engedélyei alapján a mérgezést az egész nagykanizsai, korpavári és nagyrécsei határban megkezdi és azt 1938. december hó 31-ig folytalja.
A mérgezett terüle\'eken járni, az elhullott állatokat elvinni tilos és életveszélyes.
Nagykanizsa, 1937. december 23. J968 Polgármester.
mert az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfcjleszlő, étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesantu-lást gátolja. — 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
orszAg József
mag. műtrágya, növényvédelmi szerek, gép,zsák, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telefon 130.
Cfc&én&jjot
Galtamozíbm szórakozTialik
A lelenyel Hr. Járisblróság, mint telekkönyvi hatói*;.
Tkv. 6808/1937. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Letenyel Járási Hitelszövetkezet végrehsjlslónak, végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtási ügyében a tkvl hatóéig végrehajtiil érvéréit 1150 P tőkekövetelés él llrulékai behajUia végett ■ Molnári köliégtien lekvő a a molnárit 9. >it|kvben A. II. 1—4. aorsz. alatt (elveti 140/d. hrszánr szántó a Oradticha dűlőben, 201/d. hrai. rét a Berek dűlőben, 367/a. hlli. lét a Berek dlitóben éa 382/a. hrai. szintó a Pro-szednye polle dűlőben Ingatlannak B. 9. alatt Markulla Oyőrgy (nős Horvith Márlval) nevén illó lllelóaégre 1330 P, as u o. 41. ,il|kvben lelvelt 59 hm. hátnak 30. az. a. udvar kerttel B, 19, 23 la. alatt Maikolla OyOrgy (nís Horváth Márlval) végre-hajtást fienvedő nevén illó llletóiégre 699 P, « «. o. 501. ail|kvben lelvett 460 hrsz. szintónsk a Prlcerln dűlőben B. 5., 6. alatt Horváth látván éa ne|e Kardoa Anni végrehajtást aienvedók nevén illó Illetőségére SOI P klkláltisl árban elrendelte.
Az Ingatlan
legkisebb vételár, melyen alul eladni nem lehet tlakozotl
Phőnlx és II Angol Ma Bécsi Egy. gysr Bank
Blzt. I Rt.
követelése végett kérelmére maglsrlandó árverés esetén
Hr. Klkliltiil A végre- Dr. Kuhái ár P hajtó Ottó
Vacuum Otl Conrpany Rt.
140/d 261/d 367/a 382/a 59 460
775
601 200
kikiiltiil ir
kikiáltási ir 3/i
A telekkönyvi hatóiig az Molnári kOziégházánil megtartására 1938. évi Január, hó 20. napjának délután 3 óráját tűzi kl és az árverési lelté.
teleket a következőkben állapítja meg:
1. Az árverés ieiő Ingatlanokat a kikiáltási árnál alacsonyabb árban eladni nem lehet. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 százaléka,
amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Letenye, 1937. évi nov. hó 9. napján.
Dr. Korposa 8. k.
klr. jblró.
A kladminy hitrlélU: Balassa s. Ir.
ut.kkOojw.i.rá.
Mindenki jól jár,
k
pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet
1938. lanuár 4
az apróhirdetés. Hajnaltól estélig eze? és ezer ember olvassa! Fillérekbe , kerül csak és Ön lielyell elvégez mindent : járja a várost, a falul, bemegy minden házba s meg szerzi önnek a kivánt munkál vagy állást!
fliIlkMluitlMI lolita Vállalat MENETRENDJE
érvényes 1937. október 3-tól. t».áhel-Mr Vartutállomá.
4\'*< S25 7 66 g2t
M 10 13 30
13-00 I6-3Í
17 25
18 211 20OÜ 2140 2315 23Í0

3 B ü S
Letenyel menetrend
Lit^MIM. 0 40 kinl...li.k.M.76S Daiylulnárát Ul. 14 00 L.tMyintrt. 1010
« Higwtd»«égl Réu«éi|Uru«á| 0
Gutenbers Nyomda és Dflzolol Lapkiadó Ddllalata
■ agykanfzsa
Könyvnyomda, kOnyvkOUszet. voeel—d Jattéért, faJHJ könyvek é» dobozok gyért a n Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége én kiadóhivatala
KészitOnki
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Mtolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, töveket, meghívókat, eljegyzési és eakelésl cftesrtéte-ket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, korleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi «aplókal, jegyzft-konyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfflzeteket ét tömböket, minta-zacskókat, zaákcédulákat, BaptártOmbOket, falinaattra kat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. ^
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
Utam. • lap tulajdonos KézguMtf Bt, üuKaljer, Nyomd, és MHaUl LapH«4ó .Vállatata Utojv^yemdéJába,, Nagykanizsán. filelfi. Daittv. Zalai Káról,
78a Évfolyam 3. szím.
Nagykanizsa, 1938. Január 5 szerda
Ára 12 ML
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI
A P I L A P
"SS
H kiaóóbiraUli FM & aám.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elöítzetai árt: egy hóra t pengó 40 fillér. Sierkesrt6«éfi U kUdóUlratali telefon ^78. az.
Az újévi szózat
Darányi Kálmán újévi rádióbeszéde, amelyben összefoglalta az elmúlt év eseményeit, nem |>olitikai-és nem pártprogram, több, sokkal több annál: hatalmas, átfogó nemzeti program. Útmutatást adott az újév teendőire s l)elszécie átfogta a magyar bel- és külpolitika teljes egészét. A szentisváni gondolatból Indult ki a miniszternők rádiószózatában s ennek a gondolatnak adott nagy, modern értelmezést.
Darányi Kálmán beszédének kiemelkedően érdekes és tanulságos az a része, amelyben hangsúlyozta, hogy la magyar probléma lényege reánk nézve az, hogy történelmi hivatásunknak megfelelően a Duna-medencében a magyarság faji és nemzieti egyéniségének megóvásával, a ke nesz lény kultjra és az emberi civilizáció nagy értékeit mteg. őrizzük és továbbfejlesszük Szent István elgondolása alapján. Az államélet ilyenértelmü irányitása ter mészetszerüen aktiv külpolitikát ki ván, vagyis baráti viszonyainkat szorgosan kell }ovábbá|>olnunk ij>arkodnunk kell továbbfejleszteni kapcsoiatainkiat piás nemzetekkel. Minden •magyar ember lelke mélyén kapóit visszhangot a miniszter elnök ama kijelentése, hogy a kör zépeurópai kérdés kielégitö megoldása felé az első lépés a teljes egyenjogúság és elszakilott magyar testvéneink nemzetközi szerződésekben bizlositott jogainak elismerése. Középeurópa rendezésénél V mondotta Darányi Kálmán — mélkii- i lünk semmiféle hatalmi osoportosu-lás nem hozhatja meg a /végső meíg-békélést. Nem hozhatja meg, mert mi vagyunk a dinal központ.
Nyugodt és céltidatos külpolitikánk egyik legfontosabb teendője meggyőzni ia külföld hivatalos kfr> nett békés szándékaink őszinteségéről. Ebbeli munkánk arra kell irányuljon, hogy ia magyar igazsájjnak megnyerjük a hatalminkat. Szólt ezután a külföldi gazdasági kap-csolatok létesítésének és továbbfejlesztésének fontosságáról és amikor hangoztatta, hogy a magyar politikusnak pillanatra sem szabad szsin elől tévesztenie a nemzet távolabbicéljait, utalt a ma problémáinak fontosságára is.
A ina problémái helyes megoldásához szükség..van, a miniszterelnök ■megállapítása (szerint, erős pártra alapított kormányzásra, de ez önmagában még nem minden. Kell, hogy amikor a nemzeti közösség nagy kérdéseivel állunk szemben, fel tudj jnk emelkedni a pártok1 fe let ti szempontokig. Morális szem-j>ontoknak kell érvényesülni közéletünk minden vonalán és szükség van a nagy egységre abban a felismerésben is, hogy Magyarországon kizárólag csak az alkotmányos célok érvényesülését szabad megengedni. Ezt biztosítja az államfő nagy tekintélye, a törvényhozási, az igazságszolgáltatás és a kö*]jgaz-gaiás egymástól váló függetlensége,
Van Zeeland uj nagy világ-béke-terve s
1. A nemzetközi kereskedelem rendezése
2. A fegyverkezési verseny megszüntetése
London, január i A Daily Express jelentése szerint Van Zeeland l>elga miniszterelök az elmúlt hetek l>en végzett tárgyalásairól nyilatkozott éti kijelentette, hogy ezek talapján l>éketervet készít. A készítés alatt álló béketerv két fontos javaslaton épül,fel.
1. Hívják össze az euró]>ai nemzeteket értekezletre, /amelyen a vám tételek, leszállításával és egyéb rend szabályokkal a nemzetközi kereskedelmet tegyék szabaddá.
2. Washingtonban Vagy Londonban világértekezlet üljön össze, a melyen a fegyverkezési verseny beszüntetése és la leszerelési problémák szene pelnének. Mini a lap értesül, \\
az angol kormány a Jövő hónapban tárgyalja a javaslatot
és akkor hozza nyilvánosságra állás pontját a belga javaslatra vonatkozóan. • | .....
Franciaországot az elszigetelődés veszélye fenyegeti
Páris, január \\ Flandin volt hiínlszterelnök az egyik lapban nagy cikket irt, amely l>en azt \'követeli, hogy Franciaország térjen át egy uj külpolitikára, mégpedig egy olyanra, amely a tényleges helyzettel jobban összhangban áll. Franciaország ol.yon szerződések mellett akar kitartani, amelyek. mellett végül is egyedül maradna, j>edig józan politikával most kell megteremteni a csatlakozási. Ha hajlandó Franciaország
összebékülés re bizonyos \' államokkal, az csak javára szolgál, de a legutóbbi hónapok barátkozásai azl mutatják, hogy Franciaország a szétszakadó szövetségek között egyedül marad Európában. Pedig — mondja a cikk — az elszige;elö-dés veszélyének ma sokkal inkább nem szabad kitenni Franciaországot, mint bánikor máskor.
Flandin cikké egész Franciaországban nagy feltűnést keltelt.
Fegyvereiket elszórva, teljes rendetlenségben menekülnek a spanyol kormánycsapatok Ternel alatt
: Salamanca, január -1 A nemzeli csapatok északról délkelet felé nyomulnak előre és félköralakban egyre üldözik a Teruel alól hátravonuló köztársaságiakat A kiküldött tudósítók je\'entése szerint a köztársaságiaknál \'katonai egységről beszélni már nem is lehet, mert a rendszertelenül visszavonuló csapatok tagjai csak saját életüket mentik és fegyverek elszó-
rásával futnak. Néha a tisztek meg. próbálják (megállásra kényszerileni a visszavonulókat, hogy némi ellenállást tanúsítsanak\' üz üidöző nemzetiekkel Szemben, de ez sem vezet eredményre.
A Turia folyó mindkét oldalán Iegyezőszerüen fejlődlek fel a nemzeliek és igy nyomulnak előre, frnind nagyobb lerületet foglalva el.
Szörnyű vérbosszú:
kiirtottak egy egéu c.aUdot
Athén, január i A környéken kegyetlen yérbosszti történt. Két pásztor összeveszett és ennek hevében egyikei leszúrta társa. Amikor a gyilkosságról értesült a halott pásztor bátyja, a gyilkos tanyájára rohant Jés leszúrta annak anyját, húgát és két másik ott tartózkodó rokonát.
Wlndsor herceg Lloyd George-zsal tárgyalt
London, január \\ Lloyd George — mint beavatottak tudni vélik — felkereste Wlndsor hercegét és á volt királlyal hosszasan tanácskozott. Ez volt az első eset, hogy a windsori herceg lemondása \'utón (angol politikussal tárgyalt. Lloyd George ezalkálómmal ismerte meg Mrs. Windsort is.
Eltévedt a bomba, kisiklott a vonat, 100 halott
! Sanghai, január i A Kanton—szuo»mgi vasitvona\' Ion borzalmas .szerencsétlenség történt. A vonat kisiklott és csaknem valamennyi kocsija iösszetört. A szerencsétlenségnél több hünt 100 halott és többszáz sel>esült van.
A szerencsétlenséget Uz okozta, bogy egy eltévedt bomba közvetlen a vasúti töltés mellett robbant és meglazította a sínpárokat.
Ég egy brüsszeli gyár
Brüsszel, január 4 Borzalmas tűzvész pusztít a városban. Az egyik irodai berendezéseket gyártó ALoem irodahelyiségében kele\'.kezett la tüz, de hamarosan átterjedt »z emeleti helyiségekre is, (ahol nagymennyiségű filmszalag volt ífelhalmozva Az egész épület lángokban áll.
J a parlamentárizmus s mindezek összessége, a nemzeti öntudat. Érintette Darányi Kálmán a diktatúra kénlését is, utalva etekintetljen az államfő szolnoki megnyilatkozási nak félreérthetet\'en nyilalkozat;.* u És ismét hangoztatta, hogy Magyarországon a vilátnézeli harc eldőlt a nemzeti keresztény irányzat javára. Eldőlt, hangoztatta a miniszterelnök, mint kilencszáz esztendővel ezelőlt, mikor egy évezredre vetette meg állami és nemzeli életünk szilárd alapjait a szent király A keresztény n^gyar tömegek
inondatról-mondatra, szórói-szóra a maguk meggyőződésének határozott és nyílt kifejezését kapták a miniszterelnök rádióNzózatál>an s e* a rádióbeszéd most az újév küszöbén irányt és utat mutatva, megszabta a kormányelnök szabatos fogalmazásában a joblwldalí poliiika fogalmái is. Darányi Kálmán kormánya jobboldali poljlikát folytat és szemben á]l minden szélsőséggel, amely a fennálló törvényes állami és társadalmi rend ellen izgal és cselekszik. Jobboldali ez a poliiika, mert a Darányi-kormány tőrhetetlenül
ragaszkodik a nemzeti alaphoz, a keresztény erkölcsökhöz és csc\'e« kedeteil>en la nemzeti célok, a magyarság egyetemes érdekei vezérlik. Darány Kálmán jobboldali politikája megakarja és meg fogja védeni a tömegeket a szociális igazságtalanságokkal szemben, arra fog törekedni, hogy a ]>olgári terhek és kötelességek egyensúlyban legyenek a jogokkal.
Meddő marad minden olyan óhaj, amely arra számit, hogy Darányi Kálmánnal a politika egy hajszállal is baifclé kanyarod hűtik
ZALAI KÖZLÖNY
1938, jannár 5.
Aki túlsókat evett vagy Ivott éa rosszul érzi magát, annak egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz Igen gyorsan és alaposan kitisztítja a gyomrát és a beleit és felfrissíti egész szervezetét I Kérdezze meg orvosát.
* ""* (]

A kormányzó Röder Vilmos honvédelmi minisztert felsőházi taggá ne-verte ki.
A december 75 éve nem voll olyan csapadékos, mint az Idén, állapította meg a meteorológiai intézet.
A zalai Nemespécsely határában kutásás közben 14 méter mélységben szénréteget talállak.
Steiner Jenő soproni gyárigazgató anyagi okok miatt megmérgezte ma. gát. Meghalt.
• Nagy hiba volt, — mondta Her-czeg I\'erenc újévi beszédében - hogy a Revíziós Liga kezét-lábát megkötötték..
Kollner Lajos szegedi szakaszvezető vendégségben a revolverét mutogatta, a fegyver elsült és megölte a házi-gazda, Pávó József gazdálkodó 11 éves kislányát.
Virágh Réla debreceni postasegéd-tisztet a nyíregyházi n*> toros, Piroska László 11 éves kecskeméti diákot a pesti gyors halálra gázolta.
A keresztet a szigetvári városháza összes helyiségeiben kifüggesztik.
Tar Gergely 22 éves jogász Buda-l>estcn szerelmi bánat miatt agyonlőtte magát.
23 év után háromtagú családdal tért vissza Vácra orosz fogságból Har-mos József.
Slahl I\'erenc váci vezető végrehajtót 7000 pengő elslkkasztása miatt letartóztatták.
v/0

Maryse Ilifez, a hires francia piló-tanő rekord kísérlet közben Indokinából jövet eltűnt.
Nowcostleban a Collebik-házaspár négy apró gyermekére rázárta az ajtót éa eltávoztak. Közben szikra pattant ki u kályhából, a négy gyermek szénné égett.
A trieszti Adria gőzösön nyilt tengeren kazánrobbanás történt. 1 matróz megsebesült.
A száj- és körömfájás Angliában tovább terjed.
ID<3
Enyhül a hideg
Prognózis: Élénk szál, sok helyen köd vagy havazás. A hideg a nyugati magyákben kissé osökken, keleten tovább tart.
A Meteorologiai Intézet nagykanizsai megtigytílöálloniAiia Jelenti i
Hőmérséklet tegnap esto 9-kor: —90, ma reggel: —9-0, délben: Geapadék: (H> -U
Zalaegerszeg újesztendei meglepetése:
A villamos-tröszt perrel fenyegeti a megyeszékhelyt
A szomszédváros Zalaegerszeg kellemetlen meglepetést kapott újévre villamostLzetnétői, a Tröszttől. Nyolc év óta folyik az elégedetlenkedés a Tröszttel szemben Zalaieger szegen, ahol a villany tekintetében Is sokkal rosszabb az állapot, mint Nagykanizsán.
Elképzelhető tehát, milyen kellemetlenül érintette a várost az a le. vél, amelyben a Tröszt 160.000 i>en-göt követel az amúgy is rossz anyagi helyzetben lévő várostól.
A távvezetékre való áttérés alkal mával " Tröszt ugyanis másfélmillió kölcsönt adott Zalaege i-szegnek, amit a város 7.5 százalékos kamat melleit lassan törlesztett Az ösz-szegből még 160.000 |>engő maradi fenn, amit a város nem tudott megfizetni eddig. A Tröszt most felszó-
lította Egerszieget, hogy 40.000 j>en gőt 15 napon belül, a további 120.000 pengőt pedig egy éven belül fizesse meg. j
Egerszeg jog-, pénz- és villany-ügyi bizottságai most tárgyalják az ügyet, amelyet a legközelebbi közgyűlés elé visznek. Az egerswegi lapok a legmesszebbmenő rendezést sürgelik. Az illetékesek véleménye még megoszlik, egyesek a kormány segítségét kívánják, mások ft kamut csökkentését, de országos botránytól sem riadnak vissza az egersze-giek.
Kétségtelen, hogy mindenképpen érdekes, miképp rendezi Égerszöge villany-ügyet : i\'izeLe, felsőbb hata. lom nyul-e a nendezésbe, bíróság elé kerül-e a dolog, vagy |>edig botrány lesz... ? 1
A becsehelyi kitért katolikusok egymás után térnek vissza régi vallásukba
Ismeneles, hogy az elmúlt évi becsehelyi pap—kántor háborúság következtében 26 becseheiyi hivő elhagyta a katolikus egyházat. Most, hogy a tanítót az állam átvette és áthelyezte, közmegelége-
désre végei értek a botrányos veszekedések és a hivek is visszatértek. Időközien már több visszatérés volt, a most megtartott missió alkalmával pedig egyszerre 12 hivő jelentette be visszatérését.
Hogyan dolgozik a fiatalokért a nemzeti Önellátást alap?
Évi 2 millió pengő az alap, fél év alatt 6 9 milliót kért 1153 pályázó — 138 kérvényező 400.000 pengőt kapott exlsztencla-ahpltásra — Nagyon sok a vidékre kívánkozó orvos
1 Budajrest, január 4 Keneszles-Flscher Ferenc, a nemzeti önellátást alap elnöke részletes nyilatkozatot adott az újév alkalmából a sajtónak. Nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy egy fél év telt el a kiadott rendelkezések életbe-léjitetésétől és ez idö alatt 1163 kérvény érkezett be, hogy a kormánynak erre a eélru rendelkezésre iwcsálott évi 2 millió ]>engöből kölcsönt kapjon. Az 1163 pályázó 6,900.000 pengó kölcsönt kér. A társadalom további adományaira volna szükség, hogy fz összes kérvényezők kívánságait teljesíteni lehessen. Egyelőre 970 jogérvényes kérvény van, tje ha a társadalom nagyobb áldozatokra vállalkozna, akitor a nem jogérvényes ^érvényeket is el lehetne intézni,
A bizottság három harapja dolgozik a beérkezett kéri/ nyék felülvizsgálatán és eddig S.8 kérvényt vizsgáit meg. 138-nak engedélyezték a kölcsönt (ennek összege 100 ezer pengő), mig 210 kérvényl elutasítottak. i
— Figyelmet érdemet, — níondja a nyilatkozat — hogy a kérvényezők nem a fővárosban, hanem a
vidéken akarnak elhelyezkedni,igy nagy számban vannak a vidékre kívánkozó orvosok, akiknek azonban a nyújtott 2000 pengő segély nem elegendő, inert valóságos őserdőt kell A fiatul orvosokfriak a magyar vidékeken irtani és az első években megélhetésüket ja biztosítani kell. Egyes vidékeken a gazdagabb em-!>erek kél évre biztosítottak havi 100 |>engö segélyt e fiatul orvosoknak, kívánatos volna, ha még több földbirtokos és tehetősebb ember csatlakozna e mozgalomhoz.
- A kérvényezők közül egyéb-ként 873 1a főiskolát végzet, 697 IKidig |az érettségizett, aki a kormány segítségével önállósítani akarja Inagát. |
Keresztes-Fischer Ferenc elisnie. réssel szói még arról, hogy a kérvények elbírálásánál sikerült klkü. szöbölni minden protekciót
— Saját érdekében és érőmére szolgáié meghívásnak teez eleget, ha a Köpetein Bnlorárakái <ui nBbntnr-kUI-
llUsát megtekinti, vételkényraer nélkül. ■enyaiK.nyojc Ideálja a SehfiU-
Bhtstóbb légkör
Chamberlain angol miniszterelnök újévi üzenetéből:
- Külpolitikai téren az elmultév a súlyos nehézségek és komoly aggodalmak esztendeje volt, de nem túlzott az a kijelentés, hogy biztatóbb légkörben tnárul Bz esztendő, mint amilyet már hosszabb idő óta
tajtasztalÍrattunk. Az ejrópal helyzet most az általános megbékülés felé halad. \\ . I
Fizetésemelés
Keszthely város,képviselőtestülete a villany-müvek tisztviselőinek fl-zelését 10 százalékkal felemelte.
Hetemen Ferenc
újévi cikket Irt a Magyar Közgazdaság ünnepi számába. Ebből idézzük :
•A vidéki hitelélet 11137. évi mérlegét könnyű felállítani. Az elmúlt esztendő ugyanis végig egyenletes és nyugodt atmöszlérában telt el és lehetővé tette, hogy a vidéki hitel-szervezet oly sok év izgalma és megi>róbáltatása után végre megnyugodjék s bár alig eszreveheíö tempóban, de mégis regenerálód, jék. Az üzleti tevékenység majdnem normálisnak volt nevezhető. A megdermedt hitelélet lass;in mJgá-troz tért és a kihelyezsési üzlet bi zonyos szük keretek között, egyenletesnek mutatkozott. A lietétgyüi" tés is biztató kilátások kőzött folyt le,. I
Olcsóbb a vasút A bécsi lajwk értesülése szerint Ausztriában küszöbön áll a vasúti tarifák nagymértékű általános leszállítása. Az erre vontkozó tervezet már elkészült az osztrák államvasutak Igazgatóságán. Átlagban el fogja érni a larl/amérsékléfí a 20 százalékot.
Jó volt a november
A Magyarország |pénzügyi hely- \' zetére vonatkozó 1937. évi novemberi jiénzügyminiszteri közlemények szerint novemberben az állami közigazgatás kiadása 61.7 millió, bé-vélele 91.1 millió j>engő volt, vagy is az állami közigazgatás bevételei 29.7 millió j>engővel haladták meg a kiadásokat. Az összes állami üzemek novemberi kiadásai együttvéve 38.6 millió iiengöt, bevételei pedig 89.2 millió jjengőt tettek, vagyis az üzemeknél együltvéve 0.6 millió bevételi többlet jelentkezett A nagyobb üzemekre vonatkozó statisztikai táblázatok szerint a forgalom az előző évvel szemben novemberben a poslúnái emelkedést, az államvasutaknál egyes vonatkozásokban szintén emelkedést mutat.. Revízió I
A magyar revíziós gondolat amerikai térhódításának jelentős állomása lett a kaliforniai Los Angeles, ahol most dr. Vernon Hodge tanár nagysikerű előadásokat tartott Magyarország történelmi kultúrájáról. Előadása végén
IHiltényi cipd. hócipő, sumicsizma
téli djvatcipök-, sport-, korcsolya-, vadászcipök, posztécipök, gyermekcipők, házicipök, papucsok
Miltónyinói, Fö-ut 2. sz.
imjanuárő
megállapította, hogy a középeurópai problémákat a területi kérdés Igazságos rendezése és a jogos magyar kívánságok kielégítése nélkül megoldani nem lehet.
Van munka
Mlg 1936. évben 1100 munkás dolgozott a Ganz-gyárakban, a most záruló évben a munkások száma 7600-ra emelkedett. Lényeges emelkedés muttkozik a tisztviselő-állományban is. ; Csökkan a trachoma
Dr. Szász Sándor egyetemi magán tanárnak, a pécsi egyetemi szemklinika adjunktusának közlése szerint a klinikai ápolásra került letegek számla az utóbbi tiz év folyamán lényegesen csökkent. Mig 1926-ben 366, a következő évben 268 volt az ápolt betegek száma, addig ez a szám 1935-ben 172-ie, a következő évben pedig 146-ra csökkent. Aleg feltűnőbb ez a csökkenés Szegeden, ahol az intézeti ápolásra szorulók sziáma egyötödébe, illetve egyharmadára csökkent.
Naptári Január 5 szerda. Horn. kat. Telettfor p. Proteetán« Simon. Izrael. Sebat hó 3.
OyAgyM^rtárl éjjelt szolgálat Január hó 15-lg a .Mária* gyógyszertár éo a klakanízsal gyógyszertár.
Gfeffir<!6 nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (hótfő, szerda, péntek délután k«wld«n epéfn«D nöknekV
— Bu.oj blállltásaakai tekintse meg mlndea kényszervétel DélkUl.gKopiteln butoráruház.
A kritikus életkorban reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József keserűvíz réges-régóta bevált kitűnő hatású háiiszer. Kérdezze meg orvosát.
ZALAI KÖZLÖNY
EGY NAPIHIR MARGÓJÁRA
Toklol jelentéi! Agyonlőttek egy Jnpán katonát, mert sirt, amikor családjától elbucsuiott
Lassan hozzászokunk a köteti háború borzulmaihoz. A nap-nap után érkező jelentések, amelyek tízezernyi halálról számolnak be, akár ogy nemsikerült gáztámadás, egy sikerült bombazápor\' vagy árvízkatasztrófa nyomán, — nem hatottak meg annyira bennünket, mint o kis pársoros hir.
Halál a könnyek miatt...
Tudjuk, l:o8y Japán számunkra érthetellen, kúlón világ. A harakiri morálját sohasem érthetjük meg. A katona mindig a kemény, bátor férfit is jelenti. Tudjuk, hogy nem iUlk hoZzá a sirás sem itt nálunk, sem távol Keleten. Iie tudjuk azt is, lio^y a könny, amely a nagy belső felindulások és fájdalmakkor még a legkeményebb férfi sze mét is oll:omályositja, — őrök és emberi
A testi fájdalmakat jobban bir_ ja a férfi. Néha aZonb\'n gyenge a lélok és a sors csa|)ásai alatt összeroskad. Mert emboick vágjunk.
Vagy olyan bün ombernek lenni...? Japánban ugylátszik az.
Sajnáljuk oZt az embert, aki
a fegyverek csövével volt kény tételen szembenézni néliány könnycseppért, amely akkor csordult ki szeméből, amikor utoljára ölelte meg ifjú feleségét és gyermekét. Tudta, érezte, bátyjainak, apjának és társainak sorsából, hogy abból a harcból, aliová ő indul niius vissza érés.
Az célért küzdő milliónyi japán között ogy, megpróbált több lenni, mini a mikádó parancsának porszemnyi, lélektelen végrehajtó, ja. A gép világában, a japán harcok időjén egy japán katona
— ember próbált lenni. Bizonyára nem is akarta, véletlenül, ónként szökkent ki szeméből a könny. De elbukott... Súlyos árat fizetett azért, hogy ember volt: az életét kérték csőrébe...
\'fis az olliangzott Ítélet, az eldördült sortiiz ogy arasszal ismét mélyebbre szorította a lelket bk embqfben. Fs tovább duf a barc, ismét milliók mennek vakon a halálba, robogniak a fegyverek, gyújtanak a bombák, tízezrek lesz nek hajléktalanná, apátlan árv.ivá
— megy műiden a maga utján, hisz nem történt semmi: — csak egy japán katona akart eniber lenni...
flr-
Beszakadt a tó jege megmentette, maga
Meglendítő szerencsétlenség történt Rinyal>esnyön. Kincses József gazda a szomszédos Cserielekre ment egylovas szánon. Meg akarta rövidileni útját lés igy mellékuton,
a szán alatt, a lovát megfagyott a parton
egy kb. 1 hnéler mély t6 befagyott tükrén hnjtott keresztül Amikor a ló közepére ért, a jég Iteszakadt és a Jó szi\'mostól együtt a vizbe esett. A ló nem tudta áttörni a jeget,
Rheuma, Izületi és ideggyulladás
házikezelésében
tartós gyógyorodményt biztosit a pöstyéni Iszappal töltött
használata Kónyolmea, tiszta ós 30 kezelésro oleaendö. Kérdezze meg orvosát. — Kapható patikákban.
Felvilágosítás, tíraktár: PÖSTYÉN FÜRDŐ IRODA Budapest, Károly-kflrut 3/a.
mire Kincses a jeges vizhe gázolt, kífogla lovát és a legnagyobb erö-fesziléwek Arán patravonszolta. E munka azonban \'annyira kimeri\'ette, hogy összeesett és megfagyott. Lova elkóborolt.
A közalkalmazottak régi illetményeinek visszaállítása jegyében
készítik elS ■ KANSz nagykanizsai orsz. vándorgyűlését
A Közalkalmazottak- Nemzeti Szövetsége minden \'éviién megrendezi vándorgyűlését az ország valamely vidéki városában, ^hoí az országos központ vezérkara is beszámol évi munkásságáról az egész ors*4ghóí ösizesereglett közalkalmazotti kiküldöltek előtt.
Dr. Thobvay Zsigmond, a KÁNSz nagykanizsai főcsoportjának fárad-
közkedvelt vászoneladási akciónk
meoKe&dödöit !
Zalagyöngye
Takácsvászon Tolltartó la
Hableány Hajnalka
Schütz Rádió
általánosan ismert márkás vásznainkat most
teedveazményes árakon
árusítjuk.
ZALAI KÖZLÖNY
1938. január 5
Még ma kedden (prolongálva) a Városi Mozgóban fél 5, 7, fél 10-kor. fiíir
A filmek filmje
A legnagyobb attrakció I
Orgonavirágzás
Jeanette Mc. Donald és Nelson Eddy hatalmas filmje!
hatatlan elnöke, akinek legutóbbi akciója a magasabb lakbénosztályba sorozása érdekélen országos figyelmei keltett, kieszközölte, hogy a kö vetkező országos gyűlést Nagykanizsán tartsák meg. Ez az országos KfoNSz-gyülés áprilisiján lesz, dr. Tholway és az országos központ vezetősége már megkezdte az előkészületeket. A nagykanizsai orszá. gos KANSz-vándorgyülés <jrszág<js jelentőségű lesz: a régi közalkalmazotti illetmények visszaállitásá-nak kérdésében fog állást foglalni.
EMLÉKEZTETŐ*
Január í.
Liceális előadás 6-kor a rárotháaáa (dr. Doniján Gyula).
Január 8.
Frontharcos tánctea 8-kor, Iparas-kör nagytermében, katona»»ne. Pedagógusok össaejővetele a Kis Royalban vacsora ntán. Január 9.
Liceális előadás 6 kor a vnrotháeáo (dr. Vértesi Frigyes), január 15.
Evangélikus Nőegylet möaoros •»!)• az Ijvaroskör nagytermében ö.kor. Január 22.
Gugllelmeltl hangverseny® a Ka«i-nóban 9 órakor. Jegyek Vágónál. Január 29.
örégkereakcdelmislák b.\'lja a Kaszinóban. I Január 30.
Líoeális előadás G-kor a városháaáo (Lukinich professzor).
*E rovatban egyszeri közlés (2 sorig) dija 30 fillér.
Uj alapokra kell helyezni a vidék idegenforgalmát
Veress Gábornak, az Ibusz alelnök-vezérigazgatójának nyilatkozata
(Budapesti közgazdasági tudósítónk jelentése) Rövid ideje foglalta el az Ibusz alelnök-vezérigazgatód pozícióját Veress Gáljor államvasút! igazgaló, a magyar idejjenforgalom egyik legkiválóbb szakértője, aki sok tekintetéljen uj irányvonalat jelöl ki a legnagyobb magyar ulazási iroda számára. Szakköröklen élénk várakozással és bizalommal tekintenek--\'Veress Gábor készülő reformja elé s meg vannak győződve arról, hogy^z az európai kuIturáju és átfogó intelligenciájú idegenforgalmi tekintély uj állomáshelyén döntő lökést ad az egész magyar idegen forgalomnak.
Munkatársunk kérdést intézett Veress Gáljorhoz laleklntetben, hogy vidéki viszonylatban milyenek az el gondolásai ? Az Ibusz alelnök-vezérigazgatója az alábbi nagyjelentőségű és érdekes nyilatkozatot adia: , • i
— A magyarországi idegenforgalom kibontakozásában a belső vendigforgalom eddig csaknem a hamupipőke szerepére volt kárhoztatva. A nagy Idegenforgalmi szervek e\'ső soriján a külföldi propagandára és külföldi vendégeink kiszolgálására veíették rá magukat és a ieíső vendégforgalom fej\'esztése tekintetében mindössze annyi történt talán, hogy az Államvasút a nagy mértéklen népszerűvé vált filléres-vonatok já-
ratásával megadta ennek a rendkívül becses Torgalmitipus kifejlődésének a lehetőségét, mig az Országos Vendégforgalmi Szövetség a maga agitáció jávai a magyar vidéket a \\endégforgalmi kultura ele-meilje igyekezett bevezetni. E két örvendetes eredményekkel járó cselekedett mellett csupán a vidéki gócpontok idegenforgalmi szolgálatának megszervezését és többé-kevésbé sikeres első szárnypróbálgatásait tekinthetjük elkönyvelendő
eredménynek. 1
— Ezekéi az eredményekét a jövő fejlődés\' utján tovább keb vezetni. Mindenekelőtt a filléresvonatok forgalmában az ismeretes nehézségek mellett is arra kellene törekedni, hogy i i ezek a népszerű vonatok a téli Időszakban Is vendégforgalmi kulturdnk szolgálatában állhassanak,
ami különösen a budapesti holt-szezonbeli forgalomnak és a nagyobb vidéki városok egymásközti forgalmának volna jelentős előmozdítója. Az Országos Vendégforgalmi Szövetséget minden hivatalos és hivatásos tényezőnek a legmesszebb menő módon támogatnia kellene, hogy az eddig elért szép eredményeket megtarthassa és tovább fejleszthesse. Végezetül pedig a szétszórtan működő helyi Idegenforgalmi szerveknek — ugy
a hivatali, mint a társadalmi szerveknek — valamely egységes, átfogó, programszerű működését kellene megindítani és kifejleszteni.
— Ennek a Ijelső vendégforgalmi munkának együtteséljöl eddig sajnálattal nélkülözzük a vidéki sajtó tervszerű közremüköd.ését. Igazságtalanság volna észre, nem venrtí azt lelkesedést, amellyel a vidéki sajtó legjobb orgánumai helyi és országos jelentőségű idegenforgalmi események érdekéljen közreműködtek, de ezt a lelkesedést többnyire in-cidentálls szemjjontok fűtötték és eddig alig volt felfedezhető egy olyan országos kiterjedésű tervszerű sajtótevékenység, amely a vendégforgalom kialakulásában egyenesen nélkülözhetetlen és egyik legbecsesebb segítőtársa mindenféle hivatalos és társadalmi akciónak.
— Az 1938. esztendőre a nagyjelentőségű külföldi idegenforgalmi munka mellett a legfontosabb tenni való az, hogy a lelső vendégforgalom már megteremtett e\'őfelté^Ieit a legmesszebbmenő módon kiaknázzuk. Ez .pedig csak agy lehetséges, ha ennek&a célnak szolgálatáig minden erre hivatott tényező összjb-fog. A IjoIsö vendégforgalom kiépítésének igen nagy, igen jelentékeny lehetőségei tárulnak elénk és ha megvan bennünk az elhatározás, hogy ezt a célt teljes erővel szolgáljuk, akkor a küszöbönálló jJ esztendő minden várakozást kielégítő kibontakozásnuk lehet megindítója. ( |
— Rogenhardt & Raymand fálo len
étkészletek nagy választékban Schüt.níl.
Leányszerelem 1938-ban
Irta: Vajda Marietta
2. Kedd
AZ óra visítva csörgött és Pityu szivdobogással ébredt. A nap ragyogva ömlött be a széles ablakon és a szoms szédban pattogva ömlött a rádióból a reggeli torna zenéje.
Pityu dühösen rángatta le pizsamáját. Disznóság, hogy már kora le^gel ilyen zajt csinálnak. Fel fogja őket jelenteni, — azt lviszik, liogy ő nem meri megtenni? Igenis, azért, mert ő dolgozó nő, hál meg is fogja nekik mutatni, hogy elmegy a bírósághoz és feljelent mindenkit.
Mérgesen prüszkölt a fürdőkádban. Nevetséges, hogy neki mindig sietni kell, nem üldögélhet a vizben, mint a többi nők. A szappannak isx amit tegnap vásárolt, pocsék szaga van. Azt mondták, mimóza? Ne.n, cz nnnl mimóza, hanem éther és kórházszagu, épen olyan, mint Lala kabátja, mikor kijön a\'klinikáról. Pfuj!
Elkeseredetten bujt a ruháiba. Csúnya, Ízléstelen ez a pl os vacak. Gyerünk csak a sötétkék szoknyával! Érdekes, hogy nz emberek miért hordanak olyan rikító sZneket. Mindenkinek egy .\'orma féket" ruhában ke\'.lenc járni, úgyis olyan vigasztalan, fekete az élet.
Idegesen tépte a fésűvel liaját. Miért is van ilyen csúf bronzszínű sörénye? Szép, sima, fekete haj illene hozzá, akkor jobban kitűnne elefánlcsontszin bőre és lángolj szeme.
Félbevágta a rúzst és a jfizsasziqt.
Jó fehérre puderezte az arcát és a fekete stifttel kirajzolta szemöldökét. Kékes gyűrűket mázolt szeme alt. Igen, igy már elég szenvedő az arca, világosan kifejezi azt, ami benne van, hogy ő már tudja, ml a szenvedés és folyton szenved, mert nem birja az emberek gonoszságát. Tlyen sötét ruhában, szenvedő arcúval olyan, mint egy mindenről lemondott, jóságtól átitatott martlr. Határozottan m^rtir. Nem is fog többet a tükörbe nézni, mert aZ a kép, amit róla a tükör visszaver, hamis, nem olyan, mint ő valójában. 0 sápadt, finom, foketc hölgy és-az életét kizárólag A szenvedőknek fogja szentelni. Még ma jelentkezni fog a hittérítőknél és elmegy Afrikába, ahol fekete álomkóros és trac/liomás gyerekeket fog istápolni. Majd valami fertőző betegséget meg i> fog kapni nagy önfeláldozásában és meg is fog halni. Fiatalon, — mielőtt eléi\'i a harminc és a kritikus negyven évet.
Sóhajtva keresett ki egy fekete, vastag harisnyát, ő szegény dolgozó nő és nem járhat mindennap selyemharisnyában. Igaz, ho.?v a szekrényében tizenkét pár uj selyemharisnya van még és ha vosszük, ez a gyapjú hat pengőbe került 6s angliai csempészáru, de hát pukkadjon meg az egész világ, ő juszt is elcsúfítja a lábát.
Kétségbeesett tekintettel nézle a rohanó óramutatót. Borzalom ez a mindennapi sietés t A dologtalan urinők bizony elhevernek mindennap kilenc óráig is, Nom tudják, mi az reggeltől
estig robotolni! Igaz, hogy tegnap külön osztályvezetői dicséretet kaijott és előléptették. Nagyon irigykedik mindenki a bankban és most már nem okoz nehézséget az, hogy megvegye a nagy tükröt. A madárfej il Kovács Laci Is otthagyta tegnap a direktorlányt az utcán és őt kísérte haza. őrült nagy győzelem volt minden vo-nolan, do hát ez nem fontos.
Semmi sem fontos, csúnya az élet és nem volna utolsó dolog egy s2k;n-zációs öngyilkosság sem, Lala biztos megsiratná. Eh, Ialal Epén olyan tu-oatember, mint a többi, nem \'is érti, mi a csodáért mászkál vele mindenhová. Aztán, hogy morgott rá tegnap, majd kikéri magának egyszer s niin. den korra.
Kapkodva rángatta fejébe sapkáját és ugy robogott ki az ajtón, hogy majdnem felborította Zsuzsit a reggeli-vol együtt. Még ő kiabált a szerencsétlenre.
Csaknem megvakította a sugárözön, ami ráhullt. Az utcán mindenki mosolygott, nevetett. Nevetett a villamos csengője, nevelett az újságárus és vidáman nyikorgott a sok csapódó boltajtó.
Pityu összeszorított szájjal törtetett köztük. Bántotta a sok oktalan vidámság, a sok gyöngyöző kacaj. Bütaság, hogy egy kis napfénynek ennyire tudnak örülni, mikor semmit sem ér az egész élet s mindenütt ott leselkedik a nyomorúság, a halál.
A Berlini lér tömegéből mosolyogva ifllogctclt feléje Lala. Ma is cigaretta
füstölgött a szájában és hóna alatt a kis táska szorongott. Szürke ruha feszült rajta és a kezében valami csomagot tartott.
Pityu összehúzott szemmel nézett rái A világért nem intett volna vissZa a férfinek. Nevetséges, mit liandaban-dáz itt neki? Kell .mindenkinek tudn;, hogy ők jóban vannak? Hát nem is annyira jóban vannak, mint hogy ismerősök. Régi, de felületes ismerősök.
Hideg mosollyal nyújtotta kezét, de Lala belékarolt. Idegesen rándult ősz. sze. Nevetséges, hogy mit nem merészel már ez a fiul Fiu? Hiszen gyáros feje már kopaszodik, egy egész kerek folt van a koponyáján, Pityu megfigyelte. Nem is szép ez a férfi, olyan nevetséges szabályos arca van, mint a görög szobroknak. Ez ma nem divat. Aztán a hangja is! Zsiros mel-lékzöagék hallatszanak a mély basszu-\' sában. Határozottan szuszog, mert hizik.
Ingerülten rántotta ki Kezét Lala átforrósodott karolásából. Nini, hát nem elhozta a szerencsétlen a harisnyáit, hogy ő stoppolja meg! Nevetséges, hogy ez mit képzel róla! Majd bolond lesz neki a szabad idejét feláldozni!
Szótlanul ügetett mcLette. Lala meg-próbált mindent, hogy szólásra birja, do Pityu makacsul hallgatott. Nem reagált semmire, pedig Lala már a modern z.nét magyarázta, ami Pityu gyengéje volt.
Keserű szenvedéssel állapította meg,
1938, január 5,
ZALAI KÖZLÖNY
ft
(Kinevezések)
Az újévi lisztviselői kinevezések egy része ma került nyilvánosságra. Nagykanizsáról ebben a következődet találtuk: Köő János pénzügyi iitkúr, a nagykanizsai kir. adóhivatal vezetője a pénzagyi tanácsod cimet és jelleget, Szvetecz József és Erős Feren • I. o. állampénztárt tisztek a főtiszti címet és jelleget kapták. A kinevezések péí. dásan munkálkodó, lelkiismeretes, gondos, hivatalon kívül is közbocsülésben álló tisztviselőket értek. — Zalából egyéb kinevezések: Jáross Béla keszt-Itelvi állampénztári tanácsos főtanácsossá, Schródcr Sánior zalaegerszegi pénzügyi számvevőségi tan\'icsosl II. oszt. főtanác ossú, Finkér Frigye; zalaegerszegi számvizsgálót számvevőségi tanácsossá novezték ki.
— (A BIB uj levelező tagjai)
A Balatoni Intézőbizottság azokat, akik a Halálon iránti szeretetből a balatoni gond lat népszerűsítése és a Halaion propagál isa szempontjából önzetlen szolgálatokat tesznek cikkeikkel, előadásaikkal és egyéb működésűkkel, levelező tagjainak hivja meg. Most Fára József dr. vármegyei fő-lovéltárost, Cséplő Frnö igazgatót, dr. Margittay Hichárd tan írt és dr. Lukács Károlyt, a Balatoni Halászit! Rt. igazgatóját liivta meg levelező tagjának. Valamennyien értékes munkát fejtetlek ki rádióelőadásaikkal, kutatásaikkal és működésükkel a Hala-Ionért.
— (A képesítés mellett)
Ismeretes, hogy a minisztérium és kamarák felszólítására az összes kereskedelmi érdekeltségek állást foglalnak a szabadkereskedelem vagy a képesítési\' kötelezettség mellett. Nagykanizsán a Baross Szövetség a képe-sités, az OMKE-kerület a szabadkeres-kedelem mellett foglalt állást. A Soproni Kereskedők Egyesülete most levélben értesítette a Baross Szövetség nagykanizsai főcsoportját, hogy a kérdésben egyesületük a képesítés mellett foglalt állást. >
liogy Lala most imponálni akar neki és henceg a tudásával. Tudja Isten mennyit kínlódott, mig bevágta Kodály és Bartók méltatását
Aztán kis kárörömmel vette tudomásul, bog)\' Lala le fog mondani a dohányzásról és minden földi jóról az ő kedvéért. Megvetéssel nézett a férfi becsületes arcára. Hát nem rémes, hogy ilyen buta emberek is vannak a világon? Azt hiszi e: az ember, hogy ő törődik vele, akármit esni? Pityu miatt akár egy háremet is tart-hal magának és füstölhet reggeltől estig.
Nem, s\'mmicsetre sem fog hozzámenni feleségül és rögtön szakítani is fog vele itt a Nemzeti Szinház cldtt.
Lala, tudja Isten mi ütött belé, elbizakodottan megállt és a nyakkendőjére mutatott. Ahá, csak azt várja, hogy ő megigazítsa neki. Elpittyesztett szájjal fordult ol s egy gunymosolyt reszkírozott meg. A következő pi\'la-
natban jött a villámcsapás.
Lala, az istentelen, akkorát ordított a Nemzeti előtt, hogy mindenki megállt Nem volt tévedés: — kiabált és Pityu kezét ugy megmarkolta, liogy minden ujja sajgott.
Klkarikásodott szemmel meredi rá. Hát ezt is lehet? Egy ilyen finom, inlolligens nővel szabad igy viselkedni, hozzá még ok nélkül?
Pityu hirtelen dühében neki akart ugrani, do idejében eszébe jutott, liogy ő sienved ós martir. Egy martir mindent eltűr, teliát földöntúli jósággal mosolygott Lalára és szó nélkül otthagyta az utcán őrökre...
. : (Véfl* k*v.)
Elfogták a sopronkőhidai fegyenclázadás szervezőjét
Megjavult, kibocsátották, 60.000 pengőt lopott és rabolt újra
Buda]>esl, január \\ Jó fogást csinált a budapesti rendőrség. Krause Gábor művezető egy évvel ezelőtt szabadult a sopronkőhidai fegyházból, ahol többéves dologházéi töltötte. A fegyházban lázadást Is szított iegy alkalommal, de később megjavult és ideig-
lenesen szabadlábra helyeziéik. Az óta Lágymányostól Óbudáig több mint 60.000 pengőt szedett össze bűnös ulon, rablás és lopásai során. Mosl Végne kézrekerült Letartóztatták. Biinlistáját anost állítják össze. i
Két remek film között választhatnak e heti mozijegy nyerteseink
Nagy örömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentését, emely szerint a jövöben minden héten két ingyenes mozijegyet sorsolunk ki előfizetőink között. A kedvezményre külön pályázni vagy jelentkezni nem kell. Mindenki, aki előfizetőnk, természetszerűen résztvesz a sorsolásban. A sorsolást minden héten megejtjük.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott: Faragó Oyula, Klsrdc-utca 32. Wdgner Jenő, Dedk-tir.
A szerencsés nyertesek a Városi Moz^ó szerd-ii pompás műsorát vagy a Népmozgó szerda-csütörtöki műsorának bármelyik előadását nézhetik meg. A Városi Moziban Lil Dagover és Adolf Wohlbrück pompás fíjmle: „Egy asszony, aki tudja mit akar" cimü megy, mig a Népmoziban a Mussolini-serleggel kitüntetett nagy olasz film: a „Lybiai brigád", amely az afrikai hódítás hőseinek, époszát mutatja be.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvihetők.
— (Halálozás)
Gruner Károly pénzügyőri föszem-lósz, aki fokúig _ Nagykanizsán telj--sitett szolgálatot, Budapesten 52 éves korában váratlanul elhunyt. Zalaegerszegen temették el kedden délután.
—- (Zenekari próba)
Az Irodalmi és Művészeti Kör zenekara ma, kedden este összpróbát tart. A zenekar tagjainak teljes számú megjelenését kéri a karnagy. (:)
- Wol liknál állandóan Soieaa LUly diiő* énekel. (0
— (Keszthely fejlődése)
A keszthelyi üdülőhelyi bizottság most tartott ülésén elhatározták, hogy 3000 pengőt fordítanak Keszthely propagálására és uj, művészi kivitelű prosjjektust is adnak ki. l\'j o\'.vasó-tormet is létesítenek, a parkokban pedig uj padokat állítanak foi. A két nyári hónapra fürdőtitkárt is alkalmaznak. Tudomásul vették egyben azt a tervet is, hogy a keszthelyi Vajda János társaság a nyáron fol akarja újítani a Helikoni ünnepet.
— (Beszakadt a Balaton jege)
Ilolub József kormányfőtanácsos és Kovácsházy Vilmos fővárosi tanácsnok alatt, akik Balatonkenese közelében fakutyázlak, beszakadt a jég. Szerencsére többen voltak a közel ,on, igy hideg fürdőn kívül nem esett nagyobb bajuk.
— (Pusztít a vöröskakas)
Móricz Gyula iborfai lakos portáján kigyulladt a jmjla, majd tűzet fogott a lakóház teteje. A pajta a takarmányokkal együtt és a lakóház teteje leégett. A kiír 3000 pengő.
— Ne falejtM el I Cipőt Mlltényinél vegyen. Fő-ut 2.
- (Elitélték a plakátrongálót)
Megírtuk annak idején, hogy a Ma gyar Hirdető lroila zalaegerszegi fiókja feljelentést tett az utcai falragaszuk íongálói ellen. A rendőrség el i> fogta a tetteseket két fiatalkorú lány személyében. Az egyik most felelt bűnéért és a rendőrkapitányság 5 napi elzárásra átváltoztatható 10 pengő pénzbüntetésre ítélte. Társát a najiokban állítják bírái elé.
— (Titokzatos haláleset)
ügyében nyomoz a barcsi csendőr ség. Bocskor István barcsi lakost a jelek szerint meggyilkolták. Bocskort ugyanis az egyik korcsma félreeső helyén bezúzott fejjel, holtan találták. A vendéglő személyzete semmit sem tud arról, hogyan került oda a szerencsétlen e.nber. A csendőrség í> bűntényt sejt és czirányban nyomoz.
— (Halálos autógázolás)
történt Szomajom községben. Kloj-bor János 28 éves fiatalember az •úttesten haladt, amikor mögötte egy robogó autó tünt fe\'. Klojbcr a tülkö-lésre ugylátszik megijedi, nem tudta morre ugorjon és amikor az autó közvetlen közelébe ért, épp az autó elé ugrott. Az autó keresztülgázolt a szerencsétlen fiatalemberen, majd felvette a súlyosan sérült legényt, de segíteni már nem lehetett rajt, bel»ő zúzódások következtében rövidesen meghalt.
- (Ne játsz a lóval!)
Varga György 7 éves orcii kisfiú az istállóba ment játszani. Az egyik lóval pajtáskodott, de az ugy megrúgta, hogy eszméletlenül találták meg. Kórluizba szállították, állapota súlyos.
árakon vásárolhat
most Sabfltn-váauat
HHMH\'Ur
I
LEGOLCSÓBBAN i|:
HIHSOH ÉS SZEGŐ cégnil |
MÉTERENKÉNT
óvja szemét i ,
éi vásároljon bizalommal egy 161 HM iumll«H*t látsaar-MakOalafombwt.
Legmodernebb optikai gépekkel él mérőműszerekkel felszerelt üzememben bármilyen
ceptet iiakiterQen elkészítek.
Eredeti Zeiss punktál-temák.
Lázmérők. hőmérők, bor- és mustmérők.
ZSOLDOS GYULA
ófisnattr, ékszerész is látaxeréiraeiter,
Fő-ut 8. (a Korona-siállodával szemben). Óra és ékszer nagy választékban. Elismert precíz óra- és éksz«r)avltómflh«ly.
- 57-lk évfolyamába
lépett most megjelent januári sri-mával a Katolikus Szemle, amely ezúttal is a legidőszerűbb kérdésekkel foglalkozik. Báró Ilrandensteii Héla a hivatásrendi társadalom bölcseleti alapjairól, Moravek Endre a szudéla-német problémáról, Sándor István a modern magyar regények hőseiről Mihelícs Vid a kereső feleség szociálpolitikai megítéléséről ir. Sok hiás tanulmány, gazdag kritikai rovat, változatos szemlék és küiróldi tudósítások olvashatók még a kjtonő folyóiratban, amelyet a Szent István Társulat megbízásából Mihelics Vid szerkeszt Előfizetési ára egy évre 10 pengő.
— A Nyngat
újévi száma egész terjedelmében közli Török Sophie .Nem va^y igazit, c. uj regényét. Az ünnepi szám másik kimagasló értékű közleménye Babits Mihály cíkko a «pogány, és «keresztény- halálról. Meg kell említeni az uj szám tartalmából a magyar és külföldi i"odalomv sznházi és képzőművészeti élet aktualitásait, ismertető Figyelő és Őrjárat rovatokat. Kiadóhiva. Otal: V., Vilmos o>ászír ut 34.
— Lábfájóiok I Mlltényl cipőüzletben vegyenek cipőt és bokatámasztót
— Schfiti-váuon minden kelengye dísze.
Szerda
BUDAPEST L
0,45 To na. — Utána hanjflomczek.
— 10 Hii"ek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Bárányi Lili zongorázik, Friss,, Antal gordonkázlk.
— 12.30 Hírek. — 13.20 Időjelzés, Időjárásjelenté-s. - 13.30 A rádió szalonzenekara. — 14.10 HÍrek. — 15 Arfolyamhirek. — 16.15 I)iákfél6m.
— 1(5.45 Időjelzés, hírek.
17 Siklóssy László előad isa. - 17.30 Hanglemezek. — 18.10 Zsigray Juli-ánna előadása. — 18.40 Bura Sándor Cigányzenekara. - 18.50 Külügyi negyedóra. — 20.20 Az Operaház előadása. .Ilovanscsina.. (II. fe vonás ) Zenedráma út felvonusban. — A II. felvonás után kb. 20.55 Hírek. — ^ III. felv. ulán kb. 21.40 Hírek, Idi* járásjelentés. — AZ előadás után kb. 23.10 Kalmár Tibor jazz-zenekara. — 00.05 Hirok, BUDAPEST II.
18.30 Az Operaház előad isa. ♦Ilovanscsina.. (I. folv.) 20.10 Hírek- — 20.35 A Turul Szövetség veszprémi Bakony Bajtársi Egyesületének disz-táborozásának közvetítése a veszprémi Vátosí Színházból. — 21 Dr. Kere-csényi Dezső előadása. — 21.30 A,* 1. honvédgyalogezred zenekara.
BÉCS.
12 Szórakoztató zene. — 14 Sííao-oiari bariton lemezei. — 10 Divatos lemezek. — 16.55 Művész hangverseny.
17.10 Siegl zeneszerző dalai és kamaramüvei. — 19.25 Zenedráma. — 22.30 Tánczene.
— Jó Imi alélni,
mert szétkapkodjak az egypengőa egyházközségi kulturház-sorsjegyekc^
ZALAJ KÖZLÖNY
1938. Január 8
LEmJABBf?
Nagykanizsa felszabadult > az állalzárlat alól
A szőlősgazdáknak adassék meg a borban való természetbeni adózás lehetősége
Az Alsódunántali Mezőgazdasági Kamara most tartotta rendes közgyűlését.
Báró Mirbnch Antal dr. elnök a legutóbbi közgyűlés óta eltelt idő jelentősebb gazdavonatkozásu és a kamarai életl>en felmerült mozzanatokkal foglalkozott elnöki megnyitójában. Kiss Elemér igazgató bej számolt a kamara működéséről Az elnöki megnyitóhoz és igazgatói jelentéshez számos hozzászólás hangzott el, amelyek során a közgyűlés javaslatokat fogadott el a szőlősgazdák részére a borban való természetlíenl adózás lehetőségének megadása, a lx>rtermelők fogyasztási adójának teljes eltörlése, illetve ennek az adónak kiegyezés alapján való kivetése, a gazdaudó-sok fokozottabb védelme, a mezőgazdasági munkások és cselédek aggkori biztosításának oz özvegyekre való kiterjesztése iránt.
A közgyűlés foglalkozott a biztosítás államosításával és ennek kapcsán "javaslatot fogadott él a Jnagán biztosító vállalatok felügyelő hatóságánál megüresedő elnöki tisztségnek tökéletesen tájékozott és Agrárgondolkozásu szflkemljerrel leendő letöltésére vonatkozólag. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel hlatározta el a kamarai illetékkulcsnak fél százalékos emeléséi és a kamara 1038. évi költségelőirányzatának tárgyalása kapcsán b kamarai járási tisztviselői intézménynek teljes kiépítését sürgette.
APRÓHIRDETÉSEK
nj»róhlr4«t4i dlla vatámap és Onnapnap 10 izólg •d fillér, mlndan lovébbl nő 0 (Illír, hétkö.n.p 18 uólg <0 fillér, mlndan lovébbl sió 4 fillér.
R4*llk ét sítalpak olcsó árusítása Kaufmann Manó, Erzsébet-tér 1. 3644
laattar cirkulációs höfoko-ó árban, kivitelben, teljesítményben: szenzációs I Díjtalan fűtés-bemutató Sörlel vaskerei-kedésben. 3376
Hó-, sárclpő lawltáat hlvatáios vulkanizáltnál készíttessen. Horthy M.-ut 2.. Vasember-udvar. 3994
V«iMflégl*B*fc részére legolcsóbb Üveg- és porrellánárukban Stern üveg-kereskedés, Pő-ut 2. 3723
Elvaearett szilveszter éiszaka a Centrál ruhatárából egy piros női fllckalap. Ha valaki tévedésből elvitte volna, tisztelettel kérem, azlveskedjék leadni Sugár-ut 34 sz alatt. 4056
Fftsnl tudó mlndenesltány ajánlkotik január l&-ére. Címeket a kiadóba. 4052
Utcai kOI«ab«J*rala bútorozott szoba kiadó. Király- u. 43. 4058
Mindennapi leveleséiből összegyűjtött ké\'jraoat, régi vagy uj tömegeket, ma-gyui és külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. •-BarbarlU Lajos, a Zalai Köslöny f. szerkesztője Érdeklődni lehet telefon 78. sz. vagy személyesen mindennap d. u. 5-6 órt között.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pclclöa kiadó: Zalai Káraly. tfyoui, * laptuIajdoBoa KfcmMH
A szomszéd államokban föllépett száj- és körömfájás miatt a földművelésügyi miniszter uz országhatár körül 15 kilométernyire védőterületet állapított inog. A miniszter mai ren-dolkezése szerint az elrendelt állatzárt a nagykanizsai járás 29 községéro fel-
Erős hideg az egész országban
Budapest, janjár 1 Ma éjszaka iaz ország különböző részeiből több mint 20 fokos hido-get jelentettek. BudapOáten 15, Debrecenben —21, Má;észalkán -25, Bánhidán 27 fok voll a hideg. A téli S|>ortélet is fellendült. A Balaton vasárnap óta befagyott.
Hamlspénz-gyártó műhelyt lepleztek le Budapesten
Budapest, január 1 A Klauzál utoa egyik házában Nugy Sándor péksegéd lakásában
A
Nagykanizsai Takarékpénztár
január 1.-től
kezdődően ismét bevezeti a
„hetibetér
üzletágat.
Bővebb felvilágosítás az Intézet pénztáránál kapható.
Esőben, szélben, bóban
nélkülözhetetlen
Thermos
nagy választékban.
literes hőpalaek
2-20 pengő,
amljl a készlet tart
Szabó Antal
■ portQxletéban
Nagykanizsa, Fő-ut. 5. szám.
o\'dotla, eblxn l>eniie vau a Principálistól koletre eső Nagykanizsa váios és vásártere, ellenben zír alatt van még Kiskanizsa. Holnap, szerdán már felhajthatók az ál\'atok a vásárra. A Járás 7 községében a zárlat még tovább fennáll.
| pénzgyárió műhelyt fedeztek fel, ahol hamis két|>engősöket gyártottak. Ugy Nagyot, mint két segítőtársát, Kovács József és Molnár János péksegédekel letartóztatták.
Veszélyben a magyar sajtő a megszállt területen
Arad, január 4 Arndon olyan hirek terjedlek el, hogy a románok beszüntették volna a Temesvári l\'Jságot. A ma^ynrók attól tartanak, hogy zsid> újságírók vannak a lapoknál ürügyo alatt a ma. gyar lapokat bofogják szüntetni.
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
11318/1937. tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
KUhne Mezőgazdasági Gépgyár rt. végrehajtatónak Verbovecz János végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében as 1881: LX. t-c. 144., 146. és 147. §§ ai értelmében elrendeli a végrehajtási áiverést 51 P tőkekövetelés, ennek járulékai és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 9 P költség, valamint a csatlak-boltnak kimondott Koller Rezső 54 P 80 HU., Verbovecz Já-nosné 216 P, özr. Verbovecz Jánoané 31 P 90 flll. tőkekövetelés és járulókat behajtása végett a n.gykanlzsal 642. sztjkvben felvett 708/a. hrsz. ház \'/» Illetőségére 2880 P s a 4746. sztjkvben felvett 712 hrsz. ház »/• Illetőségére 3000 P kikiáltási árban.
A 4744. sztjkvl Ingatlanra nézve végrehajtató adó 8 értékbizonyítványát nem csatolta, ezért az erre vonatkozó kérelmet a telekkönyvi hatóság elutasította.
A tkvl hatóság az árverésnek a tkvi hatóság hivatalos helyiségében, földszint, 8. ajtósz. alatt megtartására 1938 évi Január hó 22. napjának délelőtt 10 óráját tüzl ki és az árverési leltételeket az 1881: LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg:
1. Az árverés alá eső Ingatlant a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908: XLI. t-c. 26. §)
Az árveielnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben. vagy az 1381: IX, t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpanírosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánaipénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállított let<£ elismervényt a kiküldöttnek átadni ésTu árverési feltételeket aláírni (1881: LX. t-.c .47., 150., 170. §§; 1908: XL. t.c. 21. §).
Az, ak| az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt as általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XI. tc. 25. §.)
Nagykanizsa, 1937. évi okt. hó 12-én. Dr. Bcntzlk sk. kir. Járásblró.
A kiadmány hiteléül: Kiss s. k.
<002 líodáUut
Gfcsén&jjot nafta mezibrn szórakozTwlik
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókét összehasonlíthatja nálam.
Caere,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
rádlá- apor<Ozla<Aban
Fő-ut 5. sz.
Ennyi ugye nem sok! Pedig csak ennyibe kerill egy apróhirdetés a Zalai Közlönyben és egész nap, jó időben, rossz időben 30.000 embernek kinálja a hirdető áruját és üzletét! — Nem tenne ön is egy próbát? -
mert az anyagcserét szabályozza, a fejlő-dénl elősegíti, cinnttcjlesztö. étvágygerjesztő. a hizlalást megkönnyíti, a Icsántu-lást gátolja. - 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
orszAg József
mag műtrágya, növényvédelmi szerek, gép,zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellott. Teleion 130.
Hl auttoJM Nyomd* fc W LVállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, üxlatv. Károly,
78* Évíolyam 4. szám.
Nagykanizsa, 1988. január 6 csütörtök
Ara 12 HU..
ZALAI KÖZLÖNY
botmáMf [HilJllidt
U kbdMratali FU & tűm.
\'OLITIKAI mriLCP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EIKUeMsI ára: egy Wr* 1 ptogó 40 S1U SurbenlMci H^lMtalIS&wi 7t ■
A ZENEISKOLA KÉRDÉSE
Irta: KELEMEN FERENC
A városi (autonómia saerveJt, de a közvélemény nagy részéi is évek, óla foglalkoztatja a zenefcskoLa.de-ficiies büdzséje. A képviselőtestület egyes (tagjai ogy a pénzügyi bizottságban, mint a városi közgyűléseken ismételten is szóvá tették- ennek a legfiatalabb kulturintézjné-ny Cinknek jelentékeny összegű költségvetési kiesését s sokszor szinte szenvedélyes hangon kövelelik a zeneiskola pénzügyi egyensúlyának helyreállítását. |
Ennek ikét módja volna.
Az egyik a évéleli oldal mérlegtechnikái feljWvitásp a növendéklétszám jelentékeny szaporításával, vagy a tandijak megfelelő emelésével, a másik a (kiadási oldal apasz lása a személyzeti illetmények csökkentése, vagy egyes nem kellőképpen fogla"kazlatott (tanszékek le-éi.i\'ése utján.
Az »eilenzéki front* a mérleg-cgyensuly l>evételi oldalának feljavításától, a növendékek tigléb-számának statisztikai grafikonja alapján jnem vár gyors változást s igy komoly pénzügypolitikai meggondolásokból folytatott zeneiskolai offenzívája számára inkább a ki adási tételek radikális leépítésében tótja akciójának kielégítő sikerét.
A másik tábor ettől a megoldás-lói a aeneisko\'a jövőjét félti, a tantestület szellemének visszaesését, az oktatás pedagógiai éltekének süllyedését elkerülhetetlennek tartja, ha ezt a kuTOiintézményünket egyes tanszékek megszüntetésével amputáljuk, vagy a tantestület tagjainak becsületes .munkával kiérdemelt javadalmazását szinte büntetés szerűen lefaragjuk.
A Város vezetősége a két csoport között valósággal kiegyenlítő sze-iej>et Játszik. .
A radikális takarékossági szempontokat hangoztató s tisztán pénz-ügypolhikal megfontolásoktól ellenzéki városi képviselők álláspontját kénytelen honorálni, hiszen a takarékossági elv városunk pénzügyi helyzete és a gazdasági élet általános konstellációja mellett a közületi gazdálkodás, a költségvetési politika kategorikus impera-tivusa, másrészt féltő gonddal őrködik váxosunk kultúrintézményei-nek ezen Benjáminja felelt s érttető aggodalommal gondol a zene-Iskola szellemének) ^pedagógiai munkájának s a város zeneéletélen már eddig is oly sok szép eredménnyel folytatott missziójának esetleges visszaesésére.
A szembenálló érvek, aggodalmak fe megfontolások, a város vezetőségének kiegyenliiö szerei é végül is kompromisszumos megoldáshoz ve-lettek. amelynek lényege az vol^ hogy sürgősen meg kell afcakitaii a zeneiskola felügyeleti hatóságét, mely azután a zeneiskola vezetőségével közösen már a legközelebbi jövőben részletes tervet; fog kidol-
gozni a kérdés végleges és megnyugtató rendezésére.
Ehelyett azonban a legutóbbi közgyűlés alispáni határozat folytán a tantestület pótillejínényeinek törlését tárgyalta s 16 szóval 6 ellen azt el is határozta.
Eltekintve attól \'az érzelmi szemponttól, hogy ez a fizetésleszállitás éppen a karácsonyi ünnej>ek előtt, a szerelet ünnepének várakozó hangulatáén s oly időben történt, a mikor Q közalkalmazottak fizetésemelésben részesültek s a városi kis liszt viselők a szokásos karácsonyi jutalmakon kivül bizonyos státjs-nendezéséz is jutottak, az n-llea. zéki frontnak* (ez a sikere a költség vetési vitában létrejött kompromisz szumnak megsértését is jelentette s igy nem csak a képvk»elötestület másik táborát, de a közvélemény nagy részét Is igen kínosan érintette. Ha ez a » megoldás* a felügyeleti hatóság szanálási progj-ramja alapján s egy végleges megnyugtató íendezés során határozta-
lott volna el, akkor azt mindenki megnyugvással fogadta volna, igy azonban az egész zeíneiskoiai kérdést csak elmérgesitette.
A tanári kar munkakedvét aláásta, a kulturális intézményeknél nélkülözhetetlen ambíciók szárnyát, letörte s a pénzügyi egyensúly kérdését még mindig nyitva hagyta.
Ép ezért a képviselőtestület vonatkozó határozatával s/emén okvetlenül, törvényes jogorvoslattal kell élni és a legközelebbi közgyűlésen feltétlenül meg kell alakítani a költségvetési vita során elhatározott felügyeleti hatóságot.
Ehhez a megoldáshoz rendkívül fontos érdekek fűződnek, mórt egyedül ez a megoldás alkalmas arra, hogy a zeneiskola kérdésében végié megnyugodjanak a kedélyek. A város zeneiskolájának jövője, a város hagyományos zeneéletének leneszansza érdekében egys7jer már le keli venni ezt a kérdést a napirendről, mely már-már szinte vesszőparipája lett a pénzügyi vitáknak s sokszor szenvedélyes tónust visz bele a közgyűlés tanácskozásaiba. (
Annál könnyebb lesz ennek a kér-
désnek ebben a formában való vég leges rendezése, miért p |>énzügyi szempontok felett van egy másik, *gy magasabb szem|>ont: ez a nagykanizsai zenekultjia szolgálata s ebben ta Szeirtpontban mindét tá-lx>r őszintén és Unegértéssel találkozik.
A zene e város i>olgárságá»ak nagy része számára valósággal sziv ügy, a zeneiskola léhát Nagykanizsán csak rokonszenves intézmény lehet, amelyet mindenkinek pártolnia kell. Meggyőződésem, hogy az u. n. ellenzéki front is nemi a zeneiskola, hanem a zeneiskola i>éna-ügyi deficitje ellen küzd s igy a végleges megértés ebben a kérdés-Inén nem maradhat el, de addig óvakodnunk kell minden olyan intézkedéstől, vagy rendszabálytól, mely ennek a gyermekkorát élő uj és nagyrahívatott intézményünknek kulturális misszióját, pedagógiai munkáját, a jövő generációjának korszerű zenei oktatását s ezen túlmenően a város zenei életének irányításért fokozatos fellendítését a legkisebb mértékben is veszélyeztethetné.
Az 1838-ban megoldásra váró feladatokról és zalai problémákról
nyilatkozik vitéz gróf Teleki Béla, Zala vármegye főispánja
Vitéz Teleki Bé\'a gróf, Zala vár. megye főispánja nyllalkozatottadott a Zalai Hírlap számára. Az volt a kérdés,
milyen megoldásra váró feladatok állnak előttünk az 1938. évben ?
Vármegyénk Halai, nagy tett-készségü főispánjában elsősorban a gazda szólalt még. Elmondhatatlan szenetettel a zalai föld, a zalai föld \'.munkása iránt, igy nyilatkozott:
— Minthogy a vármegye lakosságának 70 százaléka őstermeléssel foglalkozó, elsősorban a mezőgazdasági termelés és értékesítés kérdései érdekelhetnek.
— A termelés minőségi és meny-nyiségi fejlesztéséhez a jobb értékesítési lehetőségek következtében, hála Istennek, fokozottabb mérték. lJen állnak a g;izdák rendelkezésére az anyagi eszközök, bár, sajnos, egyes vidékeken az aszálykár ettől megfosztja őket.
Bizonyítéka a javulásnak, hogy elavult vagy hiányos gazdasági felszerelésüket a gazdák kezdik pótolni és a vármegye állatállománya is emelkedik. Nem hangsúlyozható eléggé Zala vármegyében, hogy itt
a mezőgazdaság prosperitása az állattenyésztés szlnvonalá nak mennyiségi ós minőségi emelkedésétől függ. Oi\'öinmfll állapítom meg: a köz-
tenyésztés fejlődésének ujabb lendületét jelenti, hogy több község a Szarvasmarhatenyésztő Egyesület révén állalállományát a tejellenőrzés és törzskönyvezés által ellenőrizteti. Ez az egyedüli helyes ut az állaltenyésztés színvonalának és jövedelmezőségének emelésére. Re« mélem, hogy ennek fényes bizonyítékát fogjuk látni az e\'sö zalavármegyei lenyészbika kollekciónak az országos mezőgazdasági kiálii\'áson leendő szereplésével kapcsolatban.
— A természettől megáldott rétJ és legel őgazd ál kodéira lerendezett vármegyénkén Jcejl, hogy az állattenyésztés további erőteljes fejlődést mutasson fel. Ehhez a szaktudás elsajátítása is elengedhetetlen, i Ezért ajánlom a kisgazdatársadalom figyelmébe a földmüvelésügyi minisztérium ítéli gazdasági tanfolyamait, a mezőgazdasági kamara által íendezett tanfolyamokat és az Alsódunánt-jli Zöldmező Egyesület által rendezett rét- és legelőgazdasági, továbbá zöldmező titkárképző tanfolyamokat. Eme tanfolyamokon elsajátíthatják azokat ay ismereteket, amelyek a mai viszonyok között szükségesek a jövedel-
mezőbb gazdálkodáshoz Az okos ember holtig tanul és ezt szégyelnl nem szabad !
— Fel akarom hivni a gazdák figyelmét iarra a veszedelemre, melyei a földművelési kormány azonnali alapos intézkedései és a vármegye állal megtett óvintézkedések következtében eddig és remélhető, leg ezulán is távol (tartottunk a vármegyétől, de rmelynek állandó veszélyét nem szabad lekicsinyelnünk. Ez: (a határunktól 10 kilométernyire fellépőt
száj és körömfájás. Kö!elessége minden gazdának en. nek a veszélynek az elhárítása érdekéén .mindenben a hatóságok segítségére Jenni és a saját jól felfogott érdekükben is, gazdatársaik érdekéén is a legmesszebbmenő önzetlenséget tanúsítani, ha a baj esetleg hozzánk átterjedne. Addig is a szigorú intézkedéseket é kell tartani, még ha áldozatokat követelne is ez a veszélyeztetett területeken lakó gazdáktól. Az áldozatokat viselni kelt a sokkal nagyobb éj elhárításának reményéén!
Útépítések és téli inségmunkák a zalai munkanélküliség megszüntetésére
- Az értékesítés kérdésével szo- tevékenységet igér A Balaton
rosan összefügg a közlekedési utak körüli (állami utak kijavítása és
karbantartása és kiépítése. Ezen n ujnahe^gerelési;, a Zatftegerszjeg-
téien az 11)38-as esztendő fokozott keszthelyi útvonal továbbépítése, «
»
ZALAI KÖZLÖNY
1938. |»nn«r 6
Városi képviselők mozgalma a Csengery-uti vasotl aluljáró megépítése érdekében
Kelemen Ferenc és társainak beadványa a polgármesterhez
közúti költségvetés felemelése kö-vetkeztében lehetővé vált több tör. vényhatósági ós lekötő ut taegépi-tése, a bekötő utakrü ka|>ott államsegély és ,
a lenti—nagykanizsai útvonal előrelátható kiépítése
nagy munkalehetőséget és nagy haladást jelent.
— A felsorolt munkalehetőségek és ia belügyminiszter által a téli inségmunkákra kiutalt 55.000 |>engő olyan eszközök, amelyek lehetővé teszik a vármegyéiben a munkanél-küliség (megszüntetését. Felhívom azonban a mezőgazdasági munkásságot arra, hogy a saját érdekéién ragadjon meg minden kínálkozó munkaalkalmat. Nem szeretném azt hallani, hogy munkáshiány van, a mikor tudom, hogy nagy a szegénység. Családjukról való gondoskodás az első kötelességük! Az állam és a vármegye vezetősége kötelességének tartja a munkaalkalmak biztosítását, de a (munkásságnak is kötelessége, hogy az alkalmakat igényli vegye! A tmunka nemesit, jólétet emel és a nemztetet épiti. Ehhez joga van mindenkinek, de szent kötelessége is, hogy vele éljen!
Gondoskodás 625.000
munkás öreg napjairól
— A földművelésügyi minisZlerur áltai most benyújtott törvényjavaslat, amely 625.000 mezőgazdasági munkás öregségi biztosítását Lesz hivatva megoldani, Zala vármegyéijen nagy; tömegeket érint. Ennek a törvénynek nagy szociális jelentőségét, felebaráti szereteten alapuló gondoskodását, amellyel a legszegényebb néprélegeknek fog segítséget nyújtani, ugy érzem, ez alkalommal külön ki keh emelnem. Ez a javaslat szociálpolitikai tétlen a kor. szellem^ által régóta követelt, nagy hiányt pótol. Dokumentálja a kor. mánynak, a magyar földbirtokos társadalomnak áldozatkészségét és a munka megl>ecsülését. A legszegényebb néposztály megélhetéséin való könnyítést és a becsületből* megőszült családfő tekintélyénekés a családi békéivek helyreállítását mozdítja elő! )
— A Zala szabályozás
kérdésének és a balatonvidéki mi-nöségi borok értékesítésének megoldását igen fontos problémának tartom és nemé\'em, hogy ez utóbbinak megszervezéséi meghozza az uj esiztendő.
— Adja isién, hogy a csodálatos karácsonyi ajándékul kapóit, gazdaságilag igen nagy fontosságú, megyénkre nézve óriási értékű
olaj feltárásához
és felhasználásához fűzött reményeink megvalósulásához is közelebb vigyen minkéi az uj esztendő és hogy az általános gazdasági viszonyok javulásában ne álljon be szünet! j . ;
öregemberek betegségeinél és neuraszténlások bajainál, kiváltkép, ha azok renyhe bélmüködéssel és megzavart emésztéssel állanak összefüggésben, akkor reggelenként egy pohár természetes „ Ferenc József keserűvíz sokszor igazi jótétemény 1 Kérdezze meg orvosát.
— Tekintm meg a Kopstein Bútor-áruház állandó butorktéllltását. ízléses és olcsó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat.
— Regenhardt 8c Rayound f*to len étkészletek nagy választékban Schatuél.
Nagykanizsán régi kívánság a Csengery utcai vasúti aluljáró.
A Csengery utcának ezen a részén keresztül bonyolódik le a várostól délre és délkeletre fekvő községek lakosságának forgalma, ezenkívül itt van ipari vállalataink egy része is, ezen az útvonalon át iparkodik az állomás flelé a közönség nagy része, ez az ul vezet a város szép parkjához, valamint a strandfürdőre és végül ezt az utat járja naponként többször a Véosey utcai elemi iskolának többszáz ta-nulóia. |
Ezt a hatalmás forgalmat naponként 9 érkező és 10 induló rendes vonat, valamint az elég sürün közlekedő ■> rendkívüli vonalok, k isegjtőjp ozdonyok, pályakocsik, stb. zavarják meg. Reggel 7 órától délután 8 ór% 6 érkező és 7 induló vonat yiz\'ekedik és igy átlag óránként egy-egy vonat zavarja meg a Csengery útnak ezen a részén átvonuló jelentékeny forgat J mat. y
Heli piacok, országos vásárok), nagyobb őszi terményszúllitások idején különösen tsulyos a sorom, pó okozta forgalmi korlátozás. A Vécsey utcai iskola igazgatójának közlése szerint a tanítói karnak tíz tagja, a növendékek köZül ]>edig több mint 100 gyennek kénytelen najKmta többszer {áthaladni a Csengery uti sorompónál. A diákok nagyrésze a szegényebb néposz-táiybÖI rekrutálódik, nem\' mindig van ejlátva meleg téli ruhával és így a vasúti sorompó előtti rendszeres várakozás, sokszor a gyermekek egészségét ís veszélyezteti. Az I. körzeti iskolák 800 tanulója vasár- és ünnepnaponként a Vécssy utcai Iskolában gyülekezik és innen
indul a plébániatemplomba misére és ía leeresztett sorompó miatt nem egyszer, kény leien hosszabb ideig várakozni ez a hatalmas gyermeksereg. i
A kérdéssel, legutóbb dr Boda Károly javaslata alapján, foglalkozott ismételten a város képviselőtestülete is, ennek ellenére azonban a bajok orvoslására elhatározó lépés nem történt.
Azért örömmel veszi Nagykanizsa város polgársága Kelemen Ferenc bankigazgatónak és több városi képviselőnek beadványát, amelyet a polgármesterhez tegnap be-nvuitottak és kérik, hogy Nagykanizsa város eme súlyos köz\'eke-dési anomáliája vasúti aluljáró építésével la legrövidebb időn belül kiküszöbölhessék.
A kérdés megoldása elsősorban pénzkérdés, mondja a beadvány, de hiszik, hogy ez megoldható lesz a város nehéz , anyagi helyzete mellett ís. Hiszik az aláírók, hogy ebijen számithatnak a MAV igazgatóságának támogatására is. Állítólag a MAV jogelődje már kölelezte ís magát annak idején egy aluljáró építésére. Nem kellene több, mint kb. 15.000 pengő és ez az összeg nem lehet (akadálya annak, hogy a kérdés közmegelégedésre végre ren dezlessék. |
A minden részlelne kiterjedő memorandum, amelyet Ke\'emen Igazgató nagy alajMiSsággal szerkesztett meg, arra kéri végül a |x)Tgármes. lert, hogy ezt a kérdést a Legközelebbi közgyűlés elé terjessze, hogy a vasúti aluljárót már a tavasszal megépíthessék.
A beadvány a város közönségének összességéiben a legkedvezőbb visszhangra JÜalált. I
szőtt. A lovak megijedtek és még inkább vágtatni kezdtek. Meg sem álltak hasáig. A családtagok a gazda nélkül hazatért lovakat látva azonnal Sós keresésére indultak és meg is találták az uttosten holtan. A lovak összetiporták és a kocsi is keresztül ment rajta.
IPüiaiyuK,
Apró-cseprő szilveszteri pletykák
í.
A SZILVESZTER vidám hangulat-bar. köszöntött Kanizsára.\' A házi-muriknak száma és sikefe felülmúlta a tavalyi esztendő erfrányu rendezéseit. A legtöbb Ivelyen szoüd keretek között, de nagyon jó hangulatban, hajnalig tartott a vigság. Néhány bolyén azonban nagy pezsgőzés is folyt. Az egyik nyüvátios helyen több mint 100 üvegpohár lelte halálát és másnap a cserepek két nagy kosarat töltöttek meg. Ebben volt néhány nagy tükör-ablak-maradvány is, ami sz ntén egy jókedvű társaság szilveszteri -c-atalajának látható kelléke...
2.
A DIZÖZÖK városa lett Kanizsa Szilveszterre. Nemcsak a nagy éttermekben és kávéházakban, de a kisebb korcsmákban is van már egy-egy «művésznő.- Sikerük kétségtelen ül van. Sok mókára és ugratásra is alkalmat °od a dizőzökkol kapcsolatos pletyka.
A Szüve&t$r egyik legsikerültebb ugratása egy közismert társaságbeli úrral történt. Nagy társaság ült o^j\'útt az étteremben, amelynek dizőze különösen kedvelt, mert nagyszerű hangulatot tud kelteni.
A társaság egyik közismert nős tagját azonban ugy mutatták l>e a dizőz-aek. mint az egyetlen nőtlen embert a társaságban, holott felesébe is ott volt. Az ugratás annyira sikerült, hogy a társaságbeli ur — mindenki szemeláttára — hamarosan egy cuppanós csókot is kapott!
Mindenki megnyugtatására közöljük: at ügyből nom lett családi botrány. A feleség is «bennc volt. a mókában. Elvégre Szilveszter éjszaka volt...
3.
PENDLIZRSBEN sen volt hiba Szilvoszter éjszaka. Néhány kisebb társaság még vasárnap este is folytatta a jendlizést a szó-szoros értelmében ugy, hogy abLa sem hagvták. A rekordot azonl>an mégsem ezek nyo\'ték el, hanem egy fiatalemberekből álló kis társaság, aki\'i újév napján délig 18 helyen vizitellek. Ekkor is csak azért hagyták abba, mert a sok józanitónak szánt gyomorerősítő kidöntötte őket...

4.
ELJEGYZGS tucatjával volt szilveszterkor Nagykanizsán. A legérdekesebb mégis az a .nom hivatalos, eset, a mely a háziak ügyességünk köszönheti lüvatalos voltát.
Mit sem sejtve ment ugyanis szilveszterezni egy kanizsai aranyifjú. A esaládnil a legkitűnőbb hangulat volt egész Szilveszter éjjel. A részletek hiányoznak, de tény az, hogy az ifjú másnap mint lüvatalps vőlegény ébredi. Állítólag ő maga csodálkozott legjobban a dolgon másnap, amikor kialudta magát...
Javára kell irni, hogy szavát állta: azóta is karonfogva járnak.
Igaz viszont, hogy a családot egya-lő\'o elkerülik a fiatalemberek.
Szerintük túlságosan jól főznek abban a házban.
Tudpiillik van még egy «eladójány.»
FURCsJf, do megtörtént az alábbi
Halálra gázolt a szekere egy berba-péntekl gazdát
Megdöbbentő halálos szerencsétlen- I ját faágakkal és ő maga is a tetejére
ség történt Ke kapéntek falu közeié- J ült. A sikos uton azonban az egyik
ben. A falu egyik gazdája családja lejtőnél a lovak nem tudták eléggé
tiltakozása ellenére is a közeli erdőbe \' csökkenteni a sebességet, ugy hogy
ment fáért. Magasan felrakta a kocsi- | a fa Sóssal együtt a lovak közé csu-
Nem felejtheti el felhúzni óráját I
1 zseblámpaBlemmel
1 évig jár
ZSINÓR N KEZELÉS | SZERELÉS M FELHÚZÁS " HÁLÓZAT c ÍOSSZUSÁG S
PONTOS V MEG8IZHATO . SZERKEZET A TETSZETŐS N MODERN FORMA
Ára kp. 39.— P.
6x7 pengő.
F U R M A
Szabó Antal sport- és rádió-üzletében
1938. január 6.
eset Is. Mint halljuk néhány vános-végi buzgó hivő ásókkal és kapákkal felszerel kedve Szilveszter éjielén neki-indult a förhénci hegynek. Valami mese tartja magát e hegyről, hogy minden hetedik év szilveszter én kin-eset dob fel a föld egy bizonyos •elátkozott» helyen.
A közel tiztagu társaság, mint mondják, hajnalig gubbasztott a hegyen, alaposan összefagytak, de oz .elátkozott\' hely csak nem akarta produkálni magát.
A végén kiderült, hogy alaposan felültették őket, de ők azzal vigaszta-lódtak, hogy a közeü pincében belük ről melengették magukat.
Harmadnap kerültek csak haza, de az egyik bősz kincskereső még akkor is azt motyogta:
-- A vót a hiba, hogy rosszu szá-mótuk ki a hét esztendőt...!
Lehet, hogy jövőre újból megpróbálják...
ZALA/ KÖZLÖNY
Összeszaladt a toponári uton két földbirtokos autója
Dr. Csorba Sándorné súlyosan, a többlek könnyebben megsebesültek
Havazás!
Prognózis: Északnyugati szél, változó felhőzet, több helyen köd, helyenkint nyugaton ós északon inkább havazés. Helyenkint a hideg átmenetileg kissé mérséklődik.
A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megílgyelőállomAaa jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: —12-9,ma reggel:—130 délben: 9 2. Csapadók: 0-0
— Batorkiálllttaunkat tekintse mag minden kényszervétel nélkül. Kopsteln bútoráruház.
Súlyos autószorenosétlenség történt a nagy kCd miatt tegnap Toponár kö zelében. Dr. Csorba Sándor földbirtokos és Reck földbirtokos autói
szaladtak össze. Csorba dr. mellett folesége és a soífőr, Reck Sándor mellett |>edig csak a soífőr ült. A két autó oleje teljesen összetörött, a bennülök közíll df. Csorba Sán lomé súlyosabban, a többiek kisebb sérülésekkel úszták meg a szerencsétlenséget,
Kalapáccsal verték agyon a barcsi korcsma titokzatos halottját
Tegnap röviden beszámoltunk arról, hogy Bocskor István G4 éves barcsi gazdát az egyik ko"csmáfoan bezúzott fejjel találták, amire kórháziba akarták volna vinni, megholt. Bocskorról csak annyit tudtak, hogy fivére vitte le a korcsmába, de hogy ott mi történt vele, senki nem tudott felvilágosítást adni.
A most megejtett bondotós megállapította, hogy a szorenosétlen gazdát kétségkívül meggyilkolták, még pedig valószínűleg kalapáccsal verték agyon. Az ó\'es tárgygyal tőrtént ütés halálos volt, de az áldozat viaskodott támadójával, mert testét is számos zúzott sob borította.
A titokzatos gyilkosság ügyében környék egész csendőrsége nyomoz.
Fogadásból átjött fakutyán Balatonberény-bői a zalai partra, visszamenet beleveszett egy rianásba
A Balaton télen is minden esztendőben megköveteli a maga áldozatait. Egy hét alatt most már a második halálos szerencsétlenségről kell beszámolnunk.
Varga László budapesti cipész segéd ezúttal az \'áldozat, aki szülei meglátogatására jött haza Balatonberénybe.
A szerencsétlen fiatalember fogadást tett társaival, l.ogy fakutyán át megy a túlsó partra és bizonyságul ogy nád^ szálat fog hozni. N\'ekl is indult másnap és szerenosésen át is ért a zalai palira, a visszaindulás után azonban pár száz méterre a parttól egy rianásba futott és elmerült a jég alatt.
Gyermekek
önként kérik • hashajtót, ha eoyiz^r Darmoít kaptak A Darmol |*« kitűnő és fájdalom nélkül hst Ezért szereti a
Oyérmak. ^
A parton éppen senki nem volt, aki segítségére siethetett volna. Mini r nyomok mutatják, igyekezett kimászni, do a jég min iig letört alatta s végül erejét vesztve a vízbe veszett.
Barátai keresésére Indultak és másnap meg is találták. Halálában is görcsösen szorongatta a vesztét hozó nádszálat.
Pusztítanak a bombák Keleten
| London, január 5 Honkongi jelentés szerint a légi-haderö bombázta Kanton pályaudvarát. Egyebütt is n«gy pusztításokat végeztek a lecsapódó bombák.
A folyón egy motorroshajót is bombázlak tt japánok és iazt sikerült is elsüllyeszteniük. 60 utas ós 30 főnyi legénység volt a hajön, a kik közül csak 26-ot sikerült megmenteni. \\ | ( ;
- Efy téglát
mindenki adjon a katolikus kultúrház-alaphoz. Vegyen egy pengős sors-fty«tt
— Kad»{*iuónyea árakon vásárolhat most MaBta-váauat.
közkedvelt vászoneladási akciónk
inGglcGSzdödöii !
Zalagyöngye
Takácsvászon Tolltartó la
Hableány Hajnalka
Schütz Rádió
általánosan ismert márkás vásznainkat most
kedvezményes aratKan
árusítjuk.
/
SALAI KÖZLÖNY
1938, lumiár 6
HÍD lji
MiitsHyi cipő, hócíps.sumícsíznia
téli divatcipök-, sport-, korcsolya-, vadá^clpök, posztócipök, gyermekcipők, háziclpök, papucsok
Miltényinél, Fő-ut 2. sz.
— 33 fok a mai országos hideg-rekord
Tegnapról mára nz ország egész területén esett a hőmérséklet, kivéve a Dunánt jl egyes helyeit. Buda |yesien hajnalban —20 fok volt, Nyii^egyházán —26, Turkevén és a Tiszántúl - 25. A leghidegebbet a sopronmegyei Huszton mérték : 33 fokot. Lényegesebb enyhülés az ország területén egyelőre nem várható, néhány napig még ilyen hideg marad.
17 fokos hidegben harcolnak a spanyolok
Teruel, január B A környéken 17 fokos hidegei | mérnek, ami a hurcokat lényegesen j megnehezíti. De mint a jelek mu- 1 látják, a köztársaságiak vonala e 1 vészen teljesen összeroppant, ugy, hogy a nemzetiek semmi ellenállásra nem találnak.
A budapesti hármas külügyminiszteri találkozó programja
Hétfőtől csütörtökig tartanak a tanácskozások
BUDWPECT \'L
17 81kl\'»ssy Lás«r> elő d a. - 17.30 llan •teim.zek. — .18.10 Zsigrav Mi Anna előad sa. — 18.40 Bura Sándor cígún jcen \'kara. 18.50 Külügyi negyedóra. — 20.20 A* G|>erahAz élő-adása. «Hovamosina.. (H. f© vonás ) Xencd áma Sí felvonusban. — A II. felvonás után kb. 20.53 Hírek. — A III. lelv. ulán kb. 21.40 Hi\'-ek, tdő-járásjelentés. — Az előad ís után kb. 23.10 Kalmár Tibor jaiz zenekara. — 4)0.05 Hi ek.« BUDAPEST IL
1^.30 AX Operaház c\'.őad\'sa. <Ho vansosiaa.• (I. íelv.) 20.10 Hírek. -20.35 A Turul Szövetség veszprémi Bakony Bajtársi Egyesületének disz táboroz isáxíak közvetítése. a veszprémi Vá-osl SzintiázbM. — 21 Dr. Kere-csényi Dezső előadása. — 21.30 As 1. honvéd lyaLogssred zenekara.
BfiCS.
17.10 Siegl zeneszerző dalai és kamaramüvei. — 10.25 Zenedráma. — 22.30 Tánczene.
— Kortlbutor egy pengőért
Egy garnitúra fonott kerti bútort is lehet nyerni az egyházközség kul-turház-sorsjegyé n.
1 Budapest, január 5
A római jegyzőkönyvet aláíró ál-Lamok külügyminiszterei, mint ismeretes, minden évbsn összeülnek tanácskozásra. Tavaly Bécsien vo\'t a hármas külügyminisz-ori találkozó, az idén Budapesten lesz január 10-, 11- és 12-én. Az értekezletre Olaszország részéről Ciano gróf olasz kü\'ügy miniszter, Ausztria ró. széröl pedig Schuschnigg kancellár és Schmidt Guido külügyi államtitkár érkeznek Budapestre 9-én esle.
A háromnapos tanácskozás rész-Ie\'cs programját mos készítettek cl. Eszerint a külföldi államférfiak 10-én délelölt a szokásos látogatásokat teszik, megkoszorúzik a hősi emlékmüvet, kihallgatáson jelentkeznek a konnányzónál, aki délben villásneggelin látja őket vendégül. A tulajdonképpeni tanácSk-xzások osak délután kezdődnek. Es\'e Darányi [miniszterelnök látja vendégül a külföldi államférfiuka\'
11-én Ciano gróf az olasz intéseteket látogatja meg, délben folytatják a nveglx?szélé«eke.t, 2 órakor pe dig az osztrák követség ad vilíás-ieggelit. Délután tanácskozások lesznek, es!e 0|>era
12-én vadászat VLvográdon.mnjd délután a tanácskozások esst\'eges folylatnsa és lefejezése. Este disz. ebéd az olasz követségen. Ugyanekkor lesz a buda|>esti Ausztria Bál1 is, amelyre valószínűleg sziatén el mennek az osztrák államférfiak.
A három* állam tanácskozásain szól>akerülnek a római jegyzőkönyv összes kérdésoi és az ezzel knpcsolajos időszerű problémák, de tiwgvitátásra kerül az általános helyzet is.
A magyar "kormány meghívta az osztrák és olasz sajtó vezető képviselőit Is a tanácskozásokra. Az osztrák és olasz államférfiak 13-án hagyják el a magyar fővárost.
Károly királynak rövidesen át kell alakHania a Goga-fcormányt
A román király március 20. körfll öt napra Londonba utazik
^ Bukarest, január 5 A román ^politikai pártok már kezdenek nyilvánoson szint vallani az uj kormánnyal szemben A nem-» ze;i parasztpárt a legerősebb ellenzéki magalartást határoztad. A Vas-gárda rokonszenvez a kormánnyal, de várakozó álláspontra helyekede\', t. A szabadelvű párt egyenesen a kormány ellen fordult és csak a Vajda-féle román front és a demo-
krata part támogatják a Goga-kormányt- I 1
Angol vélemény Szerint a királynak rövidesen át kell alakítania a Goga-kormányt, mert mai feláliitá-l>an működése nem csak Románia külföldi barátait idegeníti el, hanem a román nép 90 százalékát is.
London, január 5 Károly román tklrály március 20-o iáján ötnapos Tfltögtttásrti Londonba utazik. | ; |
Róma és Berlin felkészül a Népszövetség teljes halálára
ként Róma és Berlin a Népszövetség teljes halálát várja, illetve a népszövetségi rendszer teljes csődjének hljtaiaUtó elismerését is. A la|x>k mar most felvetik í^kérdéstj mi lesz a gyarmali megoldásokkal, ha a Népszöve\'.ség hivatalosan is meghalt? i >
London, január 5 A Daily Mail értesülése szerint a
most "kinevezett diplomáciai tanácsadó rövidesen nagyfontosságú utazásokat tesz. Első utja Rómába ve« zet, ahol Mussolinivet fog tanácskozni. Az "ut a miniszterelnök egyenes kívánsága, mert szerinte kölcsönös megértést csak a személyes ismeretség és tanácskozás hozhat. Angol vélemény szp jint egyéb-
f .
Városi Mozgó. Ma szerdán, csak egy nap
Lil Oagover és Adolf Wohlbrdok - fcririUins játékéval - /
Egy asszony, aki tudja mit akar
(MAHatt)
Fényes kísérő mű^orl
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 0 órakor, vasárnap éa ünnepnap 3, b, 7, 9 kor. (5 órakor Hlléres helyárak !)
MenyoMBonyok Ideálja a Schttt*-
"tovatvezetó: Dr. DówmM. Krdi* U«k.
Szilveszteri dlv&ttttemlén
Szilveszterkor már este. 9 órakor utrakeltünk, hogy lelkiismeretesen végigjárjuk az összes mulatókat előkelő kávéházakat, kalxarékat és megtekintsük, hogy £ divathölgyek mivel lepték meg magukat és társaságukat Szilveszteme, milyen uj ruhában indultak el az uj esztendő hóditó útjára. ( w
Alkalmunk volt látni néhány na. gyon tszép toilettet, de általában azt ve;tük észre, hogy a legtöbb hölgy egyszerű fekete délutáni, rövid ruhában várta be az 1938. évet.
Először is a k<>ra esti kabarékba látogattunk el, uh® kicsit farosának halottak még A na^y dekoltázsok, de azután be le jöttünk... A legszebb ru//a, amit a kabaréban láttunk,egy fehér muszlinbársony ruha volt nerz vállpántokkai és muffal, 1; hozzáviselt bosszú bordó bársony-kaliton szintén nerz hullámos,nagy gallér volt. Egy másik pedig fekete tüll ruha volt arany lamé kombiné-val, arany hímzéssel nyakkörül és a szoknyán. Minden más arany volt a hölgyön, még a fogai is...
Innen elmentőnk a n«gy mulatókba. Az Arizona ugy megtelt estiruhás emherokk.il, hogy mozogni is csak ugy\'lehelett, iha azenrtwr a könyökével is dolgozott. Itt azután Anyi szép loálöttet^ csillogást láttunk, hogy színe belebódultunk. I-eglöbb volt pereíe a .Qkete estiruha, ebből minden elképzelhető fajta, nagyon sok •liit-lerrél és gyönggyel kivarrva. Volt azután bordó flittai-huba |s kék flit-ter díszekkel, királykék csipkémbe bő, húzott szoknyával, kék satin kombínéval, kék muszlinbársíuiy belépővel, volt rózsaszín muszlinnuha középkék bársony echarpj>al és virággal, legjobban azonban egy arisztokrata felesége tetszett egy ménegzöld brokát ruhában. A grófnőnek tiziánvörös a haja, igy íeJ mekül kiemelte fehér arcát és hajszínét a méregzöld. Arany széles öv, tarany cii)ő és netikül egészi-lette ki a |>ompás itoilettet. Életűik-ben még annyi nemes prémet,drága soiltairtek\'et összehalmozva nem láttunk, mint itt. |
A többi lokáloki,an is nagy vólt
Nép Mozgó. Szerdán és csütörtökön 1
Mussolini arany serlegé vei kitüntetett film:
L-ibiai brigád
Fekete ország fehér hőseinek lélegierfojtónn Izgalmai regénye filmen. Remek ktsérőmfi tor
Előadások szerdán 5. 7, 9, caOtOrtOkfln 3, 5, 7 és 9 órakor. Csak XO, 40, BO fillér... helyárakkal I
193&. január 6
ZALAI KÖZLÖNY
a tiínnitus, pfcroifídg kelleti mene-. leln.ünk, mire a kiválasztott ruhához közelférkőzheltünk, hogy paposabban megnézzük magunknak.
Hajnai fle\'é a najyobb kávéháza kai látogíittuk ameg, a zsúfoltság itt se szünl egy jottányit sem. Itt,mint már lemlilettem iaz imént, leginkább e\'egáns fekete délutáni ruhákat láttunk, de pers?.e csté\'yl is akadt közöttük, pláne azokon, akik már-máshelyről pendliz ek végszóként a kávéházba..Itt már, mint mindenül\';, a ruha hálását kissé lenyomta a minden női és férfi fejre felkerült l>apii-sapka, de a :érl a hangul.tf annál lemfclkedettebb volt. Hajnal felé már inem sokat törődtek legtöbben a ruh>a hutásával.
Legvégére hagyiuk, ugy reggel 6-7 óra felé\'a New York kávéházat, ahol még mindig sorba ke\'lett állni egy-egy asztalért. Itt is ren-geleg volt az estélyiruha Itt az elegancia-versenyt egy csinos s\'.őke kislány nyerie halványkék tüll ruhában, amely ruha telistele volt ezüst fiitterrel varrva, ugy nézett ki, mintha csillagok kandikáltak volna ki a szoknyájából. Egyáltalán olyan hálást ke\'.tott, mint egy földreszál 11 Angyal, pláne ezt nlátámasz tandó, loknijait balszenie felett egy nagy strass csillagcsiait fogta össze
Ezekulán, \'miután láttuk, hogy tolizódó jókedvvel köszöntötték Ai emberek laz uj esztendőt és a hölgyek legtöbb/e uj ruhában látta meg l\')38. hajnalcsllbigát, mi is nyugVidíabb kedéllyel kívánunk k Olvasóinknak boldog uj esz\'.endőt és ami ehhez tartozik : a hölgyek, nek sok-sok uj toilettet, a férjeknek pedig a hozzávaló pénzt.
Divatposia
Tanácstalan ^sszoni/. A beküldött b okát anya^ nagyon szép. Erié semmi diszt no tétessen, mert magában az ánvag nar\\on dísze, pompő\'. C\'.si náltas\'on belőle ejy teljesen sima, testhez álló, szük szoknyát mellvarrá-so;, spic kivágásu derekat és e,;y arany csatia\' díszítse «z övet. Fekete cipő" vehet hozzá, ha iekete bundí-hoz viseli. Cdvözlel.
Si6ke kislány. Bo\'d > je.\'jey ruhájából |>edkxcün\'Itasson egy teljesei an o\'os ^Miát, sima, szik ujjakl-al \' ba\'oldalon a, de\'éknak fen! és j >bb-o d .Ion a szoknyán leit egy ejy najy bo-d\') flitto • zsebet csináltasson, a melyből egy vele harmonizáló, mondjuk\' kék-rózsaszin zsebkendő nézze.i ki. üdvöz\'et.
Lili. — Höisi. Jelzésük szerin\', karácsonyra virtain önökéi, de ha eltolódott feljövetelük, agy kéien meg-iroi lioty mikorra várhatom me -t "az időbeosztásomtól függ, hogy menynyit leljetek önökkel. A ruha mintáit tessék ol\'ozni. Cdvözlel.
Képtári Január 6 csütörtök Rom. kat, Vízkereszt. ProtestAn* Vízkereszt Izraél. Sebat hó 4. — Január 7. péntek Rom kat Ldolán vt. Protestáns Attila. Izr. Sebat hó 5.
Gyógyszertári éJJeU szolgálat Január hó 15-ig a .Mária" gyógyszertár ét a kiakantzsai gyógyszertár.
GBrffirM nyitva reggel fl órától est«
«• óráig (héttó, szerda, póntek dMután kedden erén nap nóknetfV
- N« r«UJ»»o Cipót Ml tónylnét vegyen. Fő-ut 2.
-o. S<itRltk;-vá»Mn talWden \'kelerigye dtWe.
Epehólyaghurutnál, epeköveknél, epehomoknál és sárgaságnál igyunk reggel onWént éhgyomorra ecy^«gy pohAr termémtes rfFertnc Józs«t- ke«emvlíet \'Ifowítix-it\\ kcvfeive. Kérdette meg őhrtfsál

GYAPJÚSZÖVET KÖZVETLEN A GYÁRBÓL
IV.PRCHÁSZKA OTTOKAR^Ö. VI. TERÉZ-KORUT 8.
CY4 R; BUDAPEST. XI.IENKE-UT. 117.
Megtalálták a testnevelési főiskola két betörőjét
i Budapes\', jafpjár 6 A testnevelési főiskolán történt le.örés szin helyén talált ujjlenyoma-lokból megállapitot Iák, hogy a letörést két rovottmul-tu követte el, név-szerint : Kiss Ferenc gyárimunkás és Juhász Islván kézinüvessegéd. Mosl sikerült (mindkettőt elfogni. Kiss tagadott, de Juhásznál megtaláltak 1200 pengőt és beismerte, hogy Kissel együtt ők követték el a belörést. Szerinte Kiss 10.900
|yengől megtartott magának. Ezt az összegei Kiss Lakásán nem találták meg, szüleinél is elrendelték a házkutatást és azokat is Őrizetl>e vették. Kiss a szembesítés után is tagad. A nyomozás tovább folyik.
- Lábfájások I Mlltényl clpőüzlotbon vegyenek cipót és bokatámasztót.
— Bútorokban a Kopsteln-eég vezotl Modern mlntatertaelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .\'.ze-
feltételek mellett.
sr ziLflHV Lfljos
KET
FOGOLY
Rendezte Sxékeiy látván. Zene Afcom Lajos
BAJOR GIZI
Agai Irén o Iá?or © Bajnay O gsortos
Holnap csütörtökön premier!
VÁROSI MOZGÓ.


Bonyhádon február 2-án lesz a választás.
Miskolc február 25-én v\'lizl jx>1-gái\'mestert.
Rövidesen lesRimista iro a fiyllk mej Bidaj>esten, amelynek v^zoiöj.-d . Kállay Tilxr nvug. |>énzügymin sz-te\' lesz.
Budaj)CsU>n a vízmüvek 22 ÜLrej egységárakat léptetlek életbe.
Az Fge vári Kőszénb\'mya RT-tól 4000 pengőt csalt ki hámi. kötkve\'ek-kel Sc\'nvartz \'Sándor és dr. Kovács Kálmánn.\' budapesti lakó ok, akiset lotartözlattak.
A robogó vonatból a nyitva\'tl.jleU ajtón át kizuhant Győ\'Ty Káro\'y, az ismét tréner és vörösen < te.-ült el sinek mentén. ^
Makay Ferenc postalgazgató lép fe\'. a tolnai kerületben legitimista kisgazda programmá\'.
Újpesten az amerikai Ford gyár
megbizöitja .tárgyalásokat rolytat egy
Fo d Cvpozitu\'ra letelepülése ügj-ében.
A családi, tó Czig\'my Dez ő festőművész fia, Czi.jány László azért nem tudott eljönni Párisból szülei le.neté-sé-e, mert hibalesel érte. Lábtörés-.el fokszik egy párisi kórházban.
Két fegyenc, Lukács Istv.\'n és Pátó Rudolf agj\'onvciték Miskt lc <n ViKz Ko csis Miklós őrmesterükül.-sárt, az itán megszöktek a fogházból.
Zubogy községi>en Viszókai Máris szülésznő l.-^ény felbujlására meg akarta mérgezni egy anya hal hónapos cso.scmőjét. Letartóztatták.
Stcin Aurél, a hircs kutató és tudós c\'utazott hatodik kutató útjára Szíriába, Irámba.
Konkoly-Tliege Gyulái, a statbztikai hivatal elnökét államtitkárrá kinevez

Az uj román külügyminiszlc.1 pyi-lalkozaláb.m .kezet ny ijt a Romániával közvetlen kapcsolatban le»ő valamennyi állanmak.
Marysc Hill , az eltűnt francia re-ko d-rejiülőnő, a Perzsa öböl partvidéken kényszerszáUist haj\'otl végre, ott éleiben megtalálták.
A • kínaiak Hangcsauból kive -ték a japánokat, öriási had anyag.>e^ilség érkezett Kína számára "külföldről.
Roosevelt Amlcrik\'a póXilikájU köze-Ifebb hozta Angliához és Franciaországhoz, — állapitc/lta me^ a franci\'" és angol sajtó.
Vasárnap lesz Athénben Pál trónörökös és Friderika Lujza braun-schweigi hercegnő esküvője.
Rómániálwm ideges rémület lett úrrá. A betevők megrohanták a román nemzeti takaréki>énztárt.
Frankfurtban lezuhant egy mPa. nói repülőgép. Három utas és három főnyi személyzet meghalt.
Michigan állam legész rendőrsége lázasan kutat Harry Bennett, a Ford-gyár igazgatójának 17 éves leánya ulán, aki titokzatos módon eltűnt. \'( , | i
Vansittart a Riviérán tanácskozik Edennel az európai helyzetről.
Kictl fatvakban, távoli M.jorftib.a
On épugy ruházkodhat, mintha a Tővái-osban élne. Hazánk egyik legrégibb posztógyára Önnek l szívesen küldi iUi olos gyártású logdivatosabb szinjíyapju szövfetiMntáit közvetlen a gyárból. Kérje még ma a min Irt kollekció bórmentes és önre kötelewttség-mentcs elküldését a Trunkhahn posztógyártól, Hudajest XI., L«ttke u.\'llT,
ZALAi KÖZLÖNY
193*. (artuár 6
— (A rendőrségről)
A vidéki főkapitány Soós L József na®\'kanizsai rendőrtiszthelyettest a II-ik fokozatba léptette elő, Meggyes József cimzetes tiszthelyettest valóságos tisxtlielyettessó, Szabó III. Imre főtörzsőrmestert ctmzetes tiszthelyettessé léptette elő, Illés (íyőrgy és Horváth V. Lajos ideiglenes rendőröket pedig véglegesítette.
— (Községegyesltés)
Felsőszeinenye, Alsószcmenye és
Caernec községek egyesítését a belügyminiszter még 1936. éyben elrendelte. A községek végleges egyesítése mégis csak most történt meg december hó 31-én. AZ uj község neve Murasze-menye, inig a többi két községet mint lakott helyet tartják nyilván. Ugyancsak december 31-én történt meg a községi tisztújítás is, Tölgyes József volt felsőstomcnyeí kózségbirót választották nagy szótöbbséggel, úgyszólván egyhangúlag az egyesült községek közős hirójává.
— (Gáspárhegyi tea)
Az elmúlt év sikere után ezidén is megrendezik a gáspárbegyi teát, a melynek tiszta jövedelmét, mint ismeretes, a gáspárliegyi kápolna céljaira fordítják. E jótékony teaest 0-án, csütörtökön délután 6 órakor lesz az Iparoskörben. A rendezőség szeretettel vár mindenkit, vig hangulatról s táncról gondoskodva lesz. (:)
— (Műsoros-est afehérleremben)
Január 6-án este 7 órakor a plébánia fehértermében műsoros missziós estély lesz, melyen Kurbély Vince pápai bencés tanár tart előadást. Belépődíj nincs, műsor-megváltás kőtelező. Ilendezl az Urleányok Mária Kongregációja. (:)
— (Tűi a Csengery-uton)
Tegnap a Csengery ut 52. számú liázban levő Magyar Lajos cipész mester pincéjében felhalmozott fűrészpor kigyulladt és csakhamar égni kezdett. A gyorsan helyszínre érkező tűzoltóság a tűzet elfojtotta, mielőtt komoly kárt okozott volna.
Ha eredeti, megbízható
BADACSONYI BORT
akar
fogyasztani, forduljon bizalommal
IBOS SZŐLŐGAZDASÁG PINCÉSZETHEZ
BADACSONY.
TEBBEL, ÁBP8IT, SZÁLLÍTJA
már 6 1.-től felfelé
a legjobb Badicioayi borokat.
— (öngyilkos)
Nédics Miklós csurgónagymartoni lakos öngyilkossági szándókból revolverrel főbelőtte magát és meghalt. Nem tudják miért ment a halálba, búcsúlevelet nem hagyott hátra.
— VolIáknál állandóan Sorew Lilly dU«x énekel. (:)
— (Az egy év: egy év maradt)
A nagykanizsai erdőben egy idő óta nagyon elszaporodtak a vadórzók. A polgármester szigorú utasítást adott a városi erdöőröknek az orvvadászok kézrekeritésére. Kovács Ferenc városi erdőőr egy alkalommal tetten ért egy három tagu orvvadász társaságot a városi erdőben. Megadásra szólította fel őket, egyik azonban közülük, egy kiskanizsai logény rálőtt a kötelességét teljesitő erdöőrre. A nyomozás megállapította, hogy a lövés Kovács szája mellett sovitett el. A három tagu társaság a rendőrségre került, alwl csakhamar kinyomozták a körülményeket. Átadták őket a bíróságnak, amely egy évi fogházra Ítélte az erdőőrre lövöldöző kiskanizsai orvvadászt. Fellebbezés folytán a péosi tábla a bizonyítás kiegészítését és uj tárgyalás megtartását rendelte eL A» uj tárgyaláson is megdőlt a vádlott abbeli védekezése, hogy nem az erdőőrre, hanem kacsára akart lőni. A törvényszék újból bűnösnek mondta ki a kiskanizsai orwadászt és megint ésak egy évi fogházra Ítélte őt.
Elsőrendű saját termésű keraoannf I asztalt lehé< és siller (vöröi) bor literenkint kapható Böhm József bortermelőnél, Cteagory ut 19. alatt, P - 60, Illetve P — 50 árban.
EMLÉKEZTETŐ*
Január 6.
(iáspárhegyi kápolna javára te* 5 órakor as Iparoskör nagytermében. Liceális <Jőadás 6-lor a rfroabfcjbi (dr. Dómján Gyula). Január S.
Frontharcos tánctea 8-ltor, Ipares-kör nagytermében, katona**ue. Pedagógusok ös&aejöveleks a lik Royalban vacsora után. Január 9.
Liceális előadás 6-kor a várottaMfa (dr. Vértesi Frigyes). Január 15.
Evangélikus Nőegylet müfjeros «tf» na Iparoskör nagytermébe* O.bor. Január lé.
Liceális előadás a városházán ö.kor (Bertin Ágoston).
A MANSs rendőr.asszonyainak műsoros teája fél 8-kor (Kath. Legényegyletben). Január 22.
Guglielmetti hangversenye a Kaaat-nóban 9 órakor. Jegyek Vágónál. Baross-tea az Iparoskőrbeo 9 órakor NTE piknik a Kis Royal éttermében fél 9 órakor. Január 29.
öregkereskedelmisták bálja a Kaszinóban. I Január 39.
Liceális előadás 6-kor a városháaáM (Lukinich professzor). Február 26.
Keresztény Jótékony Nőegylet álarcos bálja, ■áreiut 7.
Keresztény Tisztviselőnők szinelő-adása (Láz).
* E rovatban egyszeri közlés t2 sorig) dija 30 fillér.
OfcSJDfíesjjCf
cw1ta moziban szcrakczTialik
Olcsó éa |6 \'lüUoda Feitu
, IWETROtPOLE,
■ Rtkéo«l*Ml«M.
150 kényelme, szobit p
igától,
teljes penzióval » pengMS Az Étteremben .....dl Fark.. Jí«*.
mutáltál, a télikertben délután és eile a viiiay-j.u látszik a tánchoz. Halt. gassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozói, hívja meg őket vacsorára a
METROPOLE-ball
Béke Keleten 11
Hankau, január 5 A japán kormány állítólag wf módosított béketervet (nyújtott át a klnní kormánynak. A német nagykövet több izben hosszasan tárgyalt Csonkafcekkel, állítólag a béketer. vet tárgyalták meg.
Aueztria ffflggetlfln-eégéért
| Bécs, Január 5 Az osztrák népfront ifjúsági cso-portjai az egész országban nagy népgyüléseket készítenek elő, amelyen >Ausztria függetlenségétnioar-juk« jelszó alatt nagy tüntetéseket rendeznek. : ,
17 kivégzés
Moszkva, január 5 Voronezben államellenes cselekedet vádjával 8 magasrangu tisztviselőt letartóztattak és kivégeztek. Ivanovban a gabonaértékesitő 9 vezetőjét végezték ki rongálás gyanúja miatt.
— Katolikusok t
Mindenkinek kötelessége egy pengős egyházközségi kulturház-sorsjegyet venni 1 t
Leányszerelem 1938-ban
Irta: Vajda Marietta 3. Szerda
Ünnepi csend ült a szobára. Kihnc óra már elmúlt, Pityu ínég az álom és az ébrenlét között kóválygott. Az ágy körülölelte melegével és clzslbnasz tott benne minden gondolatot Máma nem kell sietni, ünnep van és Pityu máma nem dol^ozá nő, csak egyszerű urileány, aki — termésre lesen illő formák közt — azt csinálliatja, amit akar. Legelőször is azt akarta, hogy ez a szendergés minél tovább tartson és ne zavarja senki.
Hiába minden I Hiába akart semmire sem gondolni, minden tegnapi kellemetlen emlék eléje tolakodott. Borzalom I Hát nem tud soha kikapcsolódni a l»étköznai>okból, a mindennapi életből?
Pityu nagyot sóhajtott, aztán belenyugodott az ébrenlétbe és a szomorúságba. Kimeresztett szemmel bámult u plafonon mászkáló légyre. Addig bámult, mlg a légy megduplázódott és Pityu szemét valami buta nedvesség homályosította el.
Lassan Idvánszorgott az ágyból és az ablakhoz állt. Nézte az ünnepi utcát.
Egy kis sváb cseléd jejeskannával futott a szemközti kapu alá. A szenes, pince Lehúzott rollóval feketedett, de a lehúzott redőny előtt rendületlenül ült szokott helyén a szenesók macskája. Egy turistatsátos férfi ipar-
kodott gyors léptekkel a Járdaszélen.
Pityu nagyokat sóhajtva fordult el. Eszébe jutott, l»ogy mára kirándulást beszéltek meg Lalával, aztán most minden vizboeaett
Nem baj, nem \\ell rágondolni! Idegesen motozott az asztalon. Valami csomag akadt a kezébe. Persze Lala harisnyáját Tegnap a nagy mérgében elfelejtette visszaadni. Nem foija meg-stoppolni I
Ideges sietséggel rohant a fürdőszobába. Kapkodva mosakodott, ŐltözMt. Csak egy pillanatig révedezett el, mikor a szappan szaga az orráb--1 csapott. Éppen olyan szaga van, mint a Lala kabátjának. Holnap két tucatot fog ebből rendelni. Legalább mindig reá fogja emlékez!, ni, az undokra, a drágára. f J
Azért mégis kár volt szakítani vele. Megint csuk elfutotta szemét a könny. Most már hiába minden. Soha sem fogia látni többé u férli napsugaras szőke fejét, a fekete szempillák\' közül rámosolygó okos szemét. /Mert azért, valljuk csak be, Lalánál nincs okosabb és jobb, csak nem tud szegény érvényesülni. Tulajdonképpen Pityu az oka a tegnapi szakításnak. Határozottan benne volt a hiba. Miért is nem Igazította meg a nyakkendőt? Viszont Lalának nem kellett volna jorditanJL b.en, ez nagyon csúnya doLog volt, — de Lalának olyan jól állt és olyan fér-fias volt, hogy Pityu c-ak csodálattal tud rágondolni. Ila őszinte ukar lenni, ez az ordítás őrülten tetszett neki és még most is beléborzong a gerince,
ha rágondol. Igen, ilyen az igazi férfi s az ilyen férjinek egy igazi asszony való, házias, alázatos, szerény. Pont,, amilyen a Pityu, ö roppant házias és utálja a luinkot a karrierjével együtt. Pityu tulajdonképpen háziasz-szonynak született. Falura! Tyúkot ültetni, disznót hizlalni, dunotosokat be. főzni.
Kiderít lélekkel fésülködött. Végro rájött/aX igazi hivatására. Félredobott mindén féle szépítőszert, ^ázias nőhöz nem illik és elhatározta, hogy bronz sörényét liosszura növeszti. Igaz, hogy a kutya sem hordja már, dehát az ő mentalitásához ez Ülik.
Hősies elliatánozással szedte elő a tűt ös nekiállt stoppolni. Nagyon felvidult a kedve és énekelt is, — természetesen népdalokat — amit az egyik kabaréban halott.
Nem várta meg Zsuzsit a reggelivel,
hanem mint a jó 1 láziasszonyokhoz
illik, előkotorta petróleum főzőjét és reggelit készített. Piritóskenyeret és teát. Igas, liogy a i>anziól>an szigorúan el volt tiltva a főzés és hogy elégette alaposan a Jcezét, dohát fő a háziasság. >
Aztán rendberakta a szekrényét, kitakarította a szobát. Nagyon meg volt magával elégedve és elhatározta, liogy felmondja az állását, falura megy és a megtakarított pénzén tyukfarmot csinál
Rögtön fel is öltözött és kirobogott ac utcára. Érdeklődni fotf a tyuHarm Iránt. Ilyesmit nem lehet halasztani.
Lassan lépegetett végig az utcán.
Egy-két kirakat előtt meg is állt. Érdekes, liogy eddig észre sem. -vette, liogy mennyi termény- és gyümölcs- _ kereskedő van Pesten. Gyönyörű zöldség és liagyma van mindenütt kirakva. Azért mégis csak jobb u termelőtől vásáro\'ni, sokkal olcsóbb.
A világért sem akart a nyugatihoz menni, de észre sem vette, már ott állt a Berlini téren. Nevetséges, milyen buta is az ember, ilyen a megszokás! Igenis, oda fog nézni az órához, mert Lala ugy sem lesz ott Igaz, liogy tizenegyre beszélték mag a találkát még a múltkor és jellemes férfi megtartja a szavát, Ina szakítottak is.
Pityuban elhűlt a vér. Lala igazán nem állt az óra "alatti Ilyesmi Is lehetséges?
Megdöbbenten állt egy darabig, aztán remegő lábakkal Indult visszafelé. A gazember! Ezt merte csinálni egy kis nézeteltérés miatt? Hát Jól van, most már ő iein törődik többé vele. Pukkadjon megl
Elhomályosodott szemmel kóválygott megint vissza. Nem látott, nem hallott semmit, a bánata ugy alt a nyakán, mint felhő a templom tornyon.
Dühösen csengetett a villamoskalauz. De Piyu vállat vont. Nagyszerű, miköze hozzá, lia elgázolja? Csak egy i percig fáj a halál, aztán már jó lesz. Igen, meg is fog halni I^Ia miatt Ez lesz a legokosabb, amit tehet Mi köze neki a bankhoz, mi köze neki az álomkórós négerekhez és mi köze van a tyukformhoz, a gazdálkodáshoz. A Jövő OeriT ér semmit, toa f
r
1938. január 6
ZALAI KOZLÖNY
T
HALLOTTA
hogy látványosságszámba menő lakberendezési revü kópét mutatják a
KOPSTEIN
lakberendező cég dus választékú mintatermei.
Szolid árakl Kedvező fizetési feltételek I
Nagykanizsa, Horthy Míklús-ut 4.
— (Mlyegfyflltftk UlálkoxéU) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig a* OMKE tanáo*-Unnében.
— (Még lehet)
jelentkezni a májusi eucharisztikus filléres gyorsra as egyházközségi irodában. A négvnapos jegy ára a pesti ünnepségek (állóhely«s) belépőjegyével együtt csak 7 pengő 60 fillér. Jelentkezéskor csak 10 fillért kell fizetni. (:)
Lala nincs benne.
Atonban Lala nem akart kimaraSnl a jövőbőit Mint egy tank, mindenkit legázolva rohant Pityu felé. Lihegett és szuszogott a sietségtől. Kézzel.láb-bal hadonászva magyarázta a késést. Nem is Ügyelte Pityu kigömbölyödött arcát, rögtön lióna alá kapta a leány karját s vonszolta magával a vonathoz.
Pityu nagy boldogsággal figyelt az egyetlení-e, teljes tiaü percig. Ennyi idő elég volt, hogy rájöjjön arra, hogy őt nem tehet otthagyni és Lala mégsem olyan kiváló, mint gondolta ős tulajdonképpen nem olyan sürgős a házasság. Előbb meg lehetne próbálni a tyukfarmot, ha nem üt be, akkor is ráér férjhez menni, mert mégis kellemesebb igy az élete. Nem keli senkinek a kedvébe járni, nem kell harisnyát stoppolni és Lala ordítását hallgatni. Valljuk be, nagyon csúnyán viselkedett vele tegnap és fogalma sinos a modorról A házasság nagyon kellemetlen valami, ainigen kizárólag a nő vészit és a legszebb szerelőm sem éri meg, hogy miatta a dolgozó nő feláldozza függetlenségét.
Pityu lenéző mosollyal nézett Lalára, de azért megengedte, hogy megcsókolja. Ellenben a csók alatt elhatározta, hogy nem megy férjhez La-lához, — bár a csók nagyon Jól esett neki.
Így megy Pityu élete hétfőn, kedden, szerdán — és csütörtökön újból kezdődik az egész. Mert a nők erősek, a férfiak gyengék és a sgeretera erő-sebb mindkettőjüknélI
(VáT)
APRÓHIRDETÉSEK
HprO*ilrd«U. dl}, v.itcn.p él 0n n.pn.p 10 uOIs S0 fillér, mlnd.n tovibbl uó 0 fillér, hélk&inap 10 uólg <0 fillér, mlnd.n to.ébbl uó 4 fillér.
H*4llk éi altal*»k olcsó áiusllása Kaulmann Manó, Erzsébet-tér I. 3644
Blondal képkeretek legnagyobb válasz, lékban, olcsó árak melleit Sternnél kap-
2 darab fiatat aralraarMs eladó Rá ■
kóci........ sz. 4059
Háraaiasobia fllrdószobás lakást ke-resek május l-re. Címeket a kiadóba. 4060
Egy sport Cabrlotet, 6 hengeres. JÓWsr-ban levő Renault autó. 60 pengfl évi adóval, olcsón •ladó. Clm a kiadóban. 4061
KompUtt háló és konyhsbeiendezén eladó Zrínyi M. n. la (Vaskapu sarok) 4062
Bzstlar cirkulációs httlokoxA árban, kivitelben, teljesítményben: azenzáctóa I Díjtalan Ifltéa bemutató Süllel vsskrrci-kedésben. 3376
Nagyobb Jégvaraasat bérbe veszünk Centiéi. 4067
Mlndennspl levelesésból 0sazegyll|101t kél»a», régi vagy uj tóniegekei, magyart és kOIIOIdlt, feloszlatott gyüjtemé-nyeket bármikor megvétebe keresek. — Barbailla La|os, a Zalai Köslöny I szer-keszlóje. Őrdeklödnl lehet telefon 78. sí. vsgy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra kOsOtt.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó I Zalai Károly.
iarqit fürdő
Caengery-ut 19. ■érvtay kédfOrrffik Tyubaiemiágás
r Hyltva mlnJiiMp.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
181/1938.
Tárgy: A ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés.
Hirdetmény.
A vármegye alispánja f. hó 2án kelt 248/1938 ni. sz. rendeletével a 145.462/1937. F. M. rend. (megjelent a Budapesti KOzlöny f. évi I.
számában) alapján az országhatártól számitott 15 km.-es szélességű megfigyelési kerületet alakított és egyben a december hó 2-án kelt 34 952/1937. ni. sz. rendeletével alakított vészkerilletet feloldotta. Tehát az akkor elrendelt összes óvintézkedések (ebzáilat) hatályon kívül helyeztettek.
A nagykanizsai járás területén a megfigyelési kerületbe tartoznak Mu-lakeieszlur, Fityeház, Szepetnek, Balosa, Eszteregnye, Sormás és Ri-gyác községek. A megfigyelési kerületbe tartozik méjj Nagykanizsa m. városnak a Principális csatornától nyugatra esö része is, azaz az u. n. Kiskanizsa, tehát a belváros az állatvásártérrel már teljesen szabad terület.
Röviden vázolom a hivatkozott F. M. rendeletben foglaltakat:
1. §. íl.) A 15 km-es megfigyelési kerület az egész jugoszláv határmentén fennáll.
(3.) A megfigyelési kerületből hasított körmű állatot kivinni, kihajtani, kiszállítani tilos. Kivételek:
o) külföldre minden engedély nélkül szállíthatók a hasított körmű állatok Is, ha a megkivánt egyéb feltételek Igazolhatók.
b) A budapesti székesfővárosi közvágóhidra, vagy a zárt sertétvá-
sárra akkor is szállíthatók a megfigyelési kerületből, ha a helyszíni szemle után a városi állatorvos az engedélyt megadja.
c) és d) Továbbtaitásra és levágásra a megfigyelési kerületből a megfigyelési kerületen kívül lévő helyre csak külön engedélyemmel szállítható hasított körmll állal. Ezen állatokra a marhalevél csak akkor adható ki, ha a városi állalorvos az elszállítást közvetlenül megelőzően helyszíni szemlét tartott és annak eredményét az engedélyre rávezelte. A helyszíni szemle költségeit mindig a szállító fél viseli.
(5.) A városnak a megfigyelési kerülelbe tartozó részében lévő ha-slto\'t körmű állatainak egészségi állapotát a városi állatorvosok állandóan figyelemmel kísérjék és ennek érdekében tartoznak ezen városrészben hetenként vizsgálatot tartani.
4. §. Kihágás! követ el az, ki a megfigyelési kerületből hasított körmű állatot engedi.y nélkül kivisz.
Nagykanizsa, 1938. január 4-én.
Polgármester.
25289/1937.
Árverési hirdetmény.
Nagykanizsa megyei város tulajdonát képező 1 darab tenyészkant folyó évi január hó 8-án délelőtt 12 órakor a városi gazdasági hiva-lalban taitandő nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek eladok,
A tenyészkan a Honvéd-uccil pásztorháznál, 16. szám alatt, megtekinthető.
Nsgykanlzw, 1938. január 5.
Polgármester.
te
ZALAI KÖZLÖNY
1938. január 6
E--
nagykanizsai ftkirtkpínzttir
január 1.-től
kezdődően ismét bevezeti a-
„hetibetét"
üzletágat.
Bővebb (elvi az Intézel pénztáránál kapható.
Nagykanizsa megyei várni polgármesterétől.
74/LS38
borfogyasztási adó kiegyezésre.
Ahelybe\'i termelők borfogyasztásiadé, átalányegyezségre f. évi január hí 15-<n déli 12 áráig jelentkezhetnek a városi lavadalml hivatalnál. Ezen utolsó határidő lejária ulán a várai egyezségi ajánlatot nem fogad «i.
Nagykanizsa, 1938. Január 3. (0M Polgármester.
29804/1937.
Tárgy: Idényvtgl kiárusítás.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a soproni kereskedelmi ét Iparkamara az Üzleti hirdetések korlátozásáról szóló 1933. évi XVII. t.-c. 9. §-a alap|4n az Idényét vagy dlvatjálmull, raktáron maradt, ((selejtezett sltx áruk alkalmi klárusllási Idejét 1938. évi január hó 17-161 24. napjáig terjedő időben állapitotla meg.
Nagykanizsa, 1937. december 22. «m Polgármester.
272/1938.
VersBoytányalási trttés.
A városi Ingatlanok vizvezetíki és csatorna berendezései karbantartására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel folyó évi január hó 10-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal Iktatójába kell benyújtani vagy postán beküldeni.
A kiírási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekintheti és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1938. január 4. «xa Polgármester.
SzikstBlítiit *—|
Mindenki a holyl kereakedőkaáí I
I
I-
I MtnáK
L""
Iparosoknál
özv. Stern Ignácné ugy a
maga, mint gyermekei Sándor, Vali és Ilus, valamint az ösz-szes rokonság nevében mély fájdalommal tudatja, ,hogy szeretett térje, illetve édesatya, nagyatya és rokon
Stern Ignác
életének 75-lk, boldog házasságának 50-ik évében hoss7u betegség ulán csendesen elhunyt.
Drága halotlunkat folyó hó 6-án délután 3 órakor fogjuk az izr. temető halottasházából OrOk nyugalomra helyeztetni. Nagykanizsa, 1938. jan. 5. Nyugodjék békében I
Nagykanizsa m. város
Adóhivatalitól.
6/1937. ,
Hirdetmény.
Az érvényben levő vármegyei ib-tartásl szabályrendelet 5, §-a alap ján felhívjuk az Osizet nagyksnlzsai ebtulajdonosokat, hogy a birtokuk ban levő ebeket Összeírás végeit a v. adóhivatalban folyó évi január 7-től 22-i|( a hivatalos órák alul okvetlenül bejelentsék, meri a határidő tetette után a hatósági közegek kel házról-háira Járva fogjuk az eb bejelcnlésekel ellenőrizni.
Aki pedig a határidő letelte után szerez ebadó alá tartozó ebet vapy akinek ebe ezen idő le!elle után lesz elválasztva, az a bejedéit a sztrzés, illetve az elválasztástól számitolt 8 napon belül színién tartozik megtenni.
Nagykanlisa, 1938. január 4. tm Városi Adóhivatal.
Páratlan kedvezmény a Zalai KflzlBny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefpn, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala áUil ki a jelentkező olvasók részére.
Minden hdzlarlasban akad felesleges holmi, amit jó lenne eladni, ha volna kinek I — Biztos vevőt házhoz szállít egy párfilléres apróhirdetés a Zalai Közlönyben.
— (Róma, Nápoly, Velence)
mindig csábitl On ls b«)árliatja • csodás vidékeket\' laljcsen díjtalanul, ha rószlvesx * Zalai Közlöny 10.000 pengős <űőfi;alőgyöjtő versenyében.
.........■"■■■"■■"I
I
LEGOLCSÓBBAN HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
A Ziluutrtlik Bndapisten
Rtkóoil ut BH.
Pompás uj kávéhása. János-vitéz sörözője, gyönyört! télikertje a főváros látványossága. Olcaó. kényelmes szobák, t lőn> öa penzió-árok. Cigány: szegedi l-\'arkas Jóska. Jazz-tánc: Vlrány Bwlng-oroheatra.
MUlji Iliim ll Is I KTWOIFI.
mert az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlcsztő. étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesántu-lást gátolja. — 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédelmi szelek, gép,zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Teleion 130.
i KBsgazffitáii Részvénytársaság 9
Gutenberg nyomda és DM Lapkiadó Vűllalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkfitésné. vb—Imó Mént, ftzle«l könyvek éa dobotok gyám
■ „Zalai KBzIBny" politikai aapllap azarkaaztóaéa* kiadóhivatala
Készítünk i Ll—
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, uóveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesiléseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
jll Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket é» tömböket, mlnta-zactkókal, zsákcédulákat, naptártömböket, fallnapfcakat, dobozokat s*. elsőrangú ^kivitelben és a legolcsóbb árakon. ff,
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám. alatt
Mfom. « l»t>tulfj*ia«a Mrtsmlalg ftt. UtUakffl Nywaéa és Pálatlal LapHiáó .vállalata kónjinyauidáJábaji Nagykaallsto, BsWd. Oal«v. lUti Kirőlj.
á).
78, Évfolyam 5. szám. ■W "■ » 11 ■
Nagykanizsa, 1938. január 8. szombat o
Ara 12 Wl.
ZALAI KÖZLÖNY

é> IkMlnUi FW i. BMÁm.
Felelőt szerkesztő: Barbarlts Lajos
EJtflzetési ári: egy hórj t pengó S<crk«iUM(> ti kí«<lóhlT«UU tcGfi
40 BUf. fo«i 78 IL
Félmillió öreg munkás
A Darányi-kormány szociális programja hataümas (lépéssel haladt abban a törvényjavaslatban, a melyet legutóbb Darányi Kálmán miniszterelnök, földművelésügyi miniszter terjesztett a képviselőház elé. A mezőgazdasági munkások kötelező öregségi biztosításáról szól ez a törvényjavaslat, többi mint félmillió munkásemér érdekeit szolgálja és már az első évben is, körülbelül, ötvenezer mezőgazdasági munkásnak öneg napjait könnyíti meg.
Mezőgazdasági szoc!álpo1itikánk fejlesztése terén Darányi Kálmán céltudatos, megfontoltsággal megy lépésről lépésre előre. Az első óvatos lépés a gazdatiszti biztosítás volt és ezt követi most a mezőgaz. clasági munkásság biztosításának körültekintő rendszere.
Ez a törvény majd — amint Marschail Ferenc a törvényjavaslat egyik valóban kitűnő ismertetésében kiemelte — az öregségi biztosítás körébe nem csak a teljesen vagyontalan férfi gazdasági munkásokat vonja !>e hanem azíokat a törpebirtokosokat is, akik, legfeljebb, 10 korona kataszteri tiszta jövedelmet hajtó földbirtok tulajdonosai. A javaslat ker<eleinek megállapításánál különös gonddal kellett vizsgálni azt, hogy a nefortn kapcsán felmterülő, uj szociális terhek mennyiben érintik az agrártermelést. óvakodni kiellett attól, hogy a mezőgazdaság szociális terhei,esetleges tulmérettoettségükkcl a termelés pénzXigyi mértegét rrfg-rontsák, ami következjnényeiíxnn, magától értetődően, a munkavállalók kereseti lehetőségeit is csökkentené: De számolni kellett az állam teherbiróképességévcl is és e fontos szempontok f igyeiemé véts -le, összeegyeztetése határozta meg a mezőgazdasági munkásnép kötelező öregségi biztosításának kereteit. i
A törvényjavaslat tu\'ajdonképpen még nem teljes. A gazdasági viszonyok javulása teszi majd lehetővé a folytatást, vagyis azt, hogy a biztosítást kiterjesszék a női munka vállalókra, a járadékosok özvegyeire, továbbá az egy holdnál nagyobb törpebirtokkal rendelkező munkavállalókra is.
Ha összehasonlítjuk az ipari munkásság szociális gondozását a mezőgazdasági munkásság ellátásával, nagy különbséget állapithatunk 1 meg, meri hiszen az ipari munkásság a társadalombiztosítás különféle ágazatainak kiépitettségével a fejlődésnek igen magas fokán áll. Ez a törvényjavaslat ezt a különbséget hidal/a át az öregségi jánadék és a haláleset! segély rendszeresítésével.
Az öregségi járadékra való igény jogosultság alapfeltétele bizonyos várakozási idő é* e tekintetben a magyar rendezés sokkal méltányosabb a legtöbb külföldi államiban meghonosított rendnél A várako-
23 év után Krim félszigetéről, orosz feleséggel és gyerekekkel hazaérkezett Kanizsára egy 48 as baka
A 18 óves korában önként bevonult Vincze Jóska most tudta meg, hogy közben Trianon is volt
Árpád utca 22 szám. Városi ház, szegényes a frülseje, még szegényebb a belseje. Az egyik lakásban húzódik ímeg a város jóvoltából Vincze József 73 éves eml>er, aki valamikor Király sörgyárban 37 éven át mint munkafelügyelő dolgozott. Most havi 11 j>engő városi segélyből »éi« feleségével együtt. A \'nyomor megrázó kéj>e a kis la. kás, ahol egy-egy kiló fát vásárolnak tüzelőre. , •
ÉS mégis nagy öröm és éldögság költözködött é minap este a szegénység otthonába.
Kopogtatnak a hideg szoba ajtaján
öreg Vincze gubbasztva ült, nehéz sorsa telelt szomorkodva, amikor ko|>ogás hallatszott és a következő pillanatban egy egész család kért ébocsátást a kis lakásba. Be sem fértek : egy férft, orosz sapkában, .hosszú kabátban, mtellette kendőkl>e bugyolálva egy asszony, karján két és fél éves fiucskával, mellette egy 11 éves leányka. Pár pijlanalíg nézték egymást szótlanul a jövevények, és a szegényes lakás lakói, ám a következő jjercben felhördült ta magas, hosszú kabátos férfi:
— Édesapám, hát nem Ismer meg engem? Én vagyok a Jóska,!
Az öreg Vincze szivetáján valami
megmozdult és a következő pilla. nall»an karjai közé kapta a különös idegent, aki még jól bírja a magyar szót, de külsaje, a ruhája, az ember tipikus orosz. Majdbemjtatta apjának-anyjának, akiket magával hozott: az orosz asszonyt és a két gyereket. Két másik gyerek ott maradt a krimi félsziget egyik te\' metőjél>en. >
És jöttek a szomszédok felülről, jöttek alu\'ról és jjercek alatt tele lett a hírrel az Árpád utca: »meg-jött a Vincze Jóska Oroszországból...* í ,
Nagy ürmep volt ez az este at Árpád utca 22 szám alatti kis lakás ban, ahől csak a szülői szeretet fűtötte a szobát, inert fára nem volt pénz. 23 évi orosz hadifogság után hazaérkezett az egykori »lnfanterist des k. u. k. 48-er Regimentes Josef Vtncze.«
Hozattak hamar egy kiló fát a kereskedésiül, azzal fűtötték é a kicsike szobát. Teljesen ősz a 12 éves Vincze József. Az asztalon garmadnszám a harctéri fényképek, orosz felvétetek, fogoly l>ajtársak és egy orosz értékpapír. Vincze József minden vagyona. Amikor átlépte a szovjet-határt, felszedtek a kis családtól a GPU emberei mindent, ami érték volt. Egy ko|>ek nélkül értek Komároml>a, onnan Budapestre, a megfigyelői*.
A káposztalevestől a hadifogoly-temetőig
Vincze József 18 éves korában önként ájlt be katonának Nagykanizsán a 18-as gyalogezredé és ma 23 év "multán a kicsi szobában elmondja nekünk sonsát az orosz j>o. kolban. , .
...Az orosz harctéren voltunk az V.-ik hadtestén, a vasi 19-esek, a 83-asok és a kanizsai 48-asok. Pin-sov község alatt harcoltunk, amikor az orosz körülfogóit és foglyul ejtett énnünket. Sok 18-^ast, sok kanizsai fiút velem együtt. Én súlyosan megsebesültem és ,egy
zási idő 15 olyan naptári óv, amelynek mindegyikéén legalább 15 hétre lerótták a biztosítási járulékot Második feltétele a 65. életév letöltése. A járadék évi 60 pengő, ez azonban úgynevezett járadéktörzs-pótlékkai és fokozódó járadék, résszel megfe\'elően emelkedik A haláleseti segély összege 30 j>engő-nél kezdődik és 60 pengőig emelkedik. Ezeket az összegeket természet szerűen nem a városi emér szemével kell nézni, meri a főként ter-mészeténiekne utalt fahsi ember mai életkörülményei között ezzel az
moszkvai kórházba szállítottak. Mikor felépültem, a Nikolsk- Uzu-riszki fogolyláérba szállítottak, a hol több mint három esztendőn át raboskodtam. Kiadtak énnünket munkára. Élelmezésünk káposztaleves és hajdina-kásíi,- káposz\'aleves és hajdina-kása volt. Nap-nap után-Borzalmas volt. Mikor
kiütött a tifusz a fogolytáborban, ezerszámra szedte áldozatalt a magyarok közül.
Ott fekszenek a külön magyar tc-
összeggel nem csak magán, de talán még hozzátartozóin is segíthet.
A mezőgazdasági önegségi biztosítás pénzügyi fedezete elsősorban magának a munkavállalónak, igen mérsékelten, heti 20 fillérén megállapított járuléka, továbbá a föld.
adó alá eső ingatlanok tulajdonosainak, az államnak és a törvényhatóságnak hozzájárulása.
Különösen értékes része a törvényjavaslatnak .az a rendelkezés, amely ugy intézkedik, hogy. a gia!z-dasági munkavállalók (kötelező öregségi biztosítását nfe uj íntéz-
metőén. Sok köztük a nagykanizsai 48-as is. Simon István 48-as bajtársam Is ott halt meg Később az orosz katonasághoz, a 721-ik ezredhez vittek a ci|>észmüélyé. Ott nem volt rossz dolgom, katonai élei mezést kaptunk, jól bántak vélem, de fizetésem nem volt egy ko|>ek sem. • . i
- Mikor később kitöri a forradalom, egy Petróczi István nevű 20-as kanizsai honvéddel együtt Grigo-revka községé küldtek dolgozni, mikor azonban a Kolcsák-hadsereg cseh csa|>atai kezére került a falu, minket is Vladivosztokba szállítottak. Mikor azután az amerikai vö- -röskereszt misszió odajött, elvittek énnnünket Ruszkov-Osztrojé. 11)20 ban Vladivosztokban megnősültem, elvettem egy orosz leányt, akitől négy gyermekem származik, kettő meghall.
— A továbbiak során Kamcsatká-l>a kerültem, ahol hat esztendőn ke-leszlül ci|>észinüélyén dolgoztam, majd 1931-l>en a krimi félszigetre vetődtem családostól együtt, ahol egy állami cipőgyárban kaplam alkalmazást. Itt-reggel fé» 6-tól délután 5 óráig dolgoztam, napi 51 ruélért, de nem volt énne köszönet, mert ezzel szemén 1 kg. fekete rozs kenyér 92 ko|)ek, 1 kg. sertéshús 12 raél, 1 kg. zsirsza-Ionná 19 rubel, e$y közepes formájú olcsó férfiöltöny 200 rabéi, egy Ing 18 ruélé kerül.
- Hogy > milyen viszonyok vannak Szovjeioroszországban,
mondja, elég tudni, hogy az ingekért is sorba állanak az emberek, örülni kejl, ha igy is egy ingéz tud valaki jutni.
— Mikor itthon egyiknek, másikv nak elmeséltem utazásom alatt,* hogy mi van olt künn, azt mondták többen, hogy nem IgaZ,, engem valószínűleg megfizettek azért, égy ezt mondjam. Bizony nem fffettek meg engem, mert ez az igazság :
mény lássa el. Gondoskodás történt arrravonatkozólag is, hogy az uj biztosítási ág ügyvitele minden bürokratizmustól mentes és főként olcsó legyen.
Már az első évén 50 ezer mezőgazdasági munkás fogja élvezni Darányi Kálmán e nagyje\'entőségü törvényalkotásának áldásait s ez a szám évről-évre növekedve fogja biztosítani (azoknak a derék magyaroknak az életminimumot, akik nehéz munkában eltöltött élet rátán kiejtették kezükből az eke szarvát.
A
ZALAI KÖZLÖNY
leheletlen az élet munkásemi >eniek Szovj*U>r<*«ors/.ágban
„Mit teresnek a csehek Komáromban?\'4
Fogsága alatt temíételten irt haza, de szülei nem kapták meg Írását, sem ö az otthoni ludakozódást. l(J35-ben kerekedett íel beimé any-nyira a honvágy, hogy ismét próbált iml haza édesapjának. 12 év multán kapott levelet othonról, Kérte, küldjék ínég okmányait, hogy hazajöhessen, mert meghal bána-lúban. Iü37-ben kapta estik meg az okmányokat, októben 10-én. Azonnal elment a GPU-hoz ahol értésére adták, hogy öt napc® belül el kell hagynia a szovjet területet, ameny-nyiben öt nap múlva még itt van, akkor nem hagyhatja el sohatöbbé az orosz földei. Azért igyekezett mindenét eladni és Sziníero|>oiból útnak indult a négy főnyi kis csa-pat, 600 rubellel a zsebük ben, Kiev, Lembe lg, Krakkón ál cseh területre, majd Komáromba.
Komáromban, mikor meglátta a cseh katonát, kíváncsian kérdezett meg valakit:
Hál mit lakarnak a csehek Ko-páromban ? 1
— Mit lakarnuk ? Hát azt, hogy Komárom a cseheké! — volt a válasz. így tudta meg a szomorú valót, hogy Trianon jís van a világon.
Komáromból Budaj>eslre folytatták utjukat, itt a megfigyelőbe kerüllek, majd 12 napi karantén után hazajöhettek Nagykanizsára...
itt végigsimogatja tekintetével a 73 éves édesapját. Aztán komoran maga elé néz és keseiiien felsóhajt összeszorított ajkán keresztül. Talán a szibériai sóbányák Ítéltjei sóhajthatnak igy, ahogy az egykori ft-us baka sóhajtott 23 év után hazaérkeztében.
— No és most mit fog csinálni itthon ?
Egy élet tragédiája szólal meg szavaiban, ahogyan mondja:
— Szerelnék munkát ka|>ni, szeretnék ismét dolgozni, valahová bejutni, hogy családomat fenntartsam^ hogy szegény szüleimet is segíthessem. 78 iéves az ón öreg édesapám^ mondja szomorúan és könny szökik szemébe. Mindent vállalok, csak dolgozni tudjak valahol...
[ I • . ! • • 1"
Jó emberek, meleg olthonbanj, kályha melegénét boldogan ülő jóemberek* : — ,23 évi orosz pokolból hazatért egy hós -18-as vitéz. Csak munkát akar, csak dolgozni akar. Ugye, megadjátok neki a lehetősé, get erre ? Tegyétek meleggé a hazatérő hősnek az Árpád utca 22 szám alatti hideg, fűtetlen lakást 1 (B. R.)
Féloldali hüdésben fekvő betegeknek igen nagy megkönnyebbülést szerez reggelenként egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz azért, mert anélkül, hogy a betegnek a legctekélvebb mértékben is erőlködnie kellene, a beleket alaposan kitUztitJa és az egész anyagcserét előmozdítja. — Kérdezxe meg orvosát.
96 százalékban befizette adóját a mnlt esztendőben Nagykanizsa közönsége
Köztartozás miatt egyetlen árverés sem volt Kanizsán 1937-ben
A mult esztendő mórlegénél nem érdektelen visszapillantást vetni az
adózás mikéntjére sem. Hiszen 11)36-ben még az volt a helyzet, hogy 1 millió pengő volt az adóhátralék Nagykanizsán.
1987-ben Nagykanizsa közönsége az együttesen keselt és kivetett adóknak löbb, mint 96 százalékát fizette be. Főként a kiskanizsoiak jártak elöl jó i>éldával, aminek oka valószínűleg a jobb terményárak. Az ebből adódolt kedvezőbb anyagi helyzet sarkalta a derék sáskákat adózó kötelességeiknek az eddigieknél hatványozottabb mértékben való teljesítésére.
Korábbi adóhátralék van az I. kerületben 40, a II. kerületben
a IH. kerületlen 100 száza\'ék (az előtt 160 százalékos is volt a 1H:
kerülel adóhátralék^)-
1936-ban Kiskanizsán 800 végrehajtást foganatosítottak köztartozások miatt, 1937-ben ezeknek száma a negyedére apadt, Nagykanizsán pedig egyáltalán nem volt végrehajtás.
Az általános gazdasági helyzet le nem tagadható javulása mellett azonban kétségkívül a polgárság adófizető készségét is dicséret illeti.
Dr. Novai Imre tanácsnok helyes érzéke és nagy lapintata sokban hozzájárult az egészséges adómorál megteremtéséhez.
Tömegesen jelentkeznek németországi munkára a zalai mezőgazdasági munkások
A zalai mezőgazdasági munkások tömegesen jelentkeznek a zalai ha-tóságoknál németországi munkára. Eddig több, mint százan jelentkező tek már, de valamennyi visszautasító választ kapott. Egyelőire ugyanis nem lehet Németországba
menni, mert csak a németül beszélőket viszik ki, másodszor |>edig azokat, akik már tavaly is kint voltak és munkájukkal meg voltak elégedve. Ne jelentkezzék tehát senki, hanem igyekezzék idehaza a magyar földön munkát találni.
ír
MJmkl
Több kanizsai betöréssel gyanúsítják a Kis Royal betörőit
Jelentette a Zalai Közlöny, hogy a szoml>athelyi rendőrség kézreke-rilette a nagykanizsai Kis Royal egyik betörőjét.
Érdekes, hogyan kerüli rendőrkézre egy véletlen folytán azegyik tettes és valószínűleg most már nai>ok alatt egész betörő-társaság. i
Az utóbbi napokban Szombathelyen is több betörés történt, igy a Szélt Kálmán utcában ismeretlen lettes álkulccsal felnyitotta Huszár Sándorné lukásál & a Lezárt szekrényből több ruhaneműt elvitt. Ugyanakkor a Széli utcai trafikból dohánynemül zsákmányolt ismeretlen éjszakai látogató. A szombathelyi rendőrség nyomozása kapcsán gyanúba vélték Fülöp János állástalan pincért, akit a lakásán kerestek, a detektív azonban nem találta otthon. Mikor Fülöp később haza. tért, megmondták neki, hogy a rendőrségről keresték. Fülöp nyomban a kapitányságra ment és érdeklődött, hogy miért keresték. A detektívek -vallatóra fogták, hogy miért tört be a Széli utcai trafikba Fülöp tagadta, hogy neki köze volna a betöréshez, ellenben 1 leismerte, hogy ő é6 társ t névszer int Szarka István gyáN munkás és Krausz Jenő veszprémi kereskedő-segéd együtt betörtejc Nugykantzsán egy éjszaka a Kis Royalba. Elmondotta még, hogy a szombathelyi be-_ /_
lőréseket egyedül Szarka követte el, nekik semM \'közük uz egészhez.
Miután kiderült, hogy Fülöp annak idejér Nagykanizsán volt pin. cér és igy kiismerhette Pénzesét szokásait és mit, hol tartanok, Fll-löp vallomáséi közölték a nagykanizsai rendőrséggel, ajnely azonnal Nagykanizsára szállíttatta Fülöp Jánost. i
Fülöpi elkísérték a Kis Royalbn és ott lejátszatták vele az egész betörést.
Miután Szarka és Kraosz szökésben vannak, a nagykanizsai kapitányság rádiókörözést adott ki ellenük. Napok kérdése, hogy ezek is rendőrkézre kerülnek.
Fülöpöt átadták a vizsgálóbírónak, aki letartóztatta. |
A nagykanizsai rendőrség tovább folytatja a nyomozást oly irányban, néni ez a trió követte-e el ■ moil-betőráat Is, úgyszintén a Királyi fái rjtcában Bremaer Ouiztáv testnevelési tanácsnokhoz is kíséreltek meg lietörést, de az egyik fiata, hadnagy elriasztotta az ismételten betömi készülő társaságot, akik : I egy másik Klrály-utoal lakásban la akartuk szerencsét próbálni Anyó-mozás most ezekre flz esetekre ia klter/ed. I , i
Szent-Györgyi protessor és felesége átntaioll
Tegnap délután a trteseti
gyoi-svonat ellenőrző rendőrtisztje, dr. Gánlay Béla fogalmazó rendes Útlevél vizsgálatát végezte n vraw-ton. Az egyik hánispár is felmutatta útlevelét, amikor a személyi adatokból kitűnt. hogy Szent-Györgyi professzor, a Nobel-dij világhírű taagyar nyertese ií« felesége utaznak át Nagykanizsán, svájci \'ifjúkról hazatérőben. Leányuk már korábban liucsuzolt el tőlük, mert Cambridgebe uUtzott.
Csakhamar hire terjedt ia perro-non, hogy a világhírű mgyar pro. fesszor hazautaztálian ptt van a vonaton. Haisány éljeróés hangzott fel a pemmról, amely mindjobbutn erősödött, ugy, hogy Szent-Györgyi az ablakhoz léiwlt és megköszönte a kanlzsniak váratlan ovációját. Csakhamar nagyobb közönség jött össze Szent-Györgyiék kocsija előtt és mindaddig lelkesen éljeneztek, a mig la gyors nem folytatta útját Budajiest felé. ; i
Buda|ifesten a dédl pálya-avaron már a riporterek /tömege várta ős ostromolta a S2»nt-Gyftrgyl-|>árt, * kikről felvételek tömegét készítették. i
4z ősembertől
a tangóvalceríg
Ezúttal a koreográfia területre tett érdekes kultrjr-klrándulást a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör a tegnapi lioeális előadásával. Az előadó a Kör háznagya, dr. Doniján Gyula volt, aki alapos tanulmányt végzett a táncok történeti fejlődésének területén és adatait élvezetes formában, gondífi feltálalásban tárta hallgatósága elé. Az Ismeretterjesztő céljainak valóban megfelelő előadás több közönséget érdemelt volna. 1
A kisérő műsoron Forray Zelma, az egyre Izmosodó, színesedő tollú kanizsai Írónő olvasla fel egy ui novelláját. i
A hallgatóság sziwesen ismerte el tapsaival és gratulációival "ír két előadó értékes munkáját.
N.ptár i Január 8. szombat. Hom. kat Szörény. Protestáns Rxörény, Izr. Ssbat hó 6.
Gyógyszertári éjjeli asolgálat Január hó 15-lg a .Mária- gyógyaseríár áa a kiskaolzaal gyógyszertár.
tíőxffirda nyitva reggel 8 órától eate « áráig (háttö, szerda, péntek dálután kedden etéaa nap íjjJkneki
- (UlyeguIjUk UUItnMJ.) Hídfőn délután 8-tól 8 óráig u OMKE tanácstermében.
— S.Jál IrMAa éa tlrtlmére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kep.t.1. htoinUr tal uHM-ldál\' IIUUI megtekinti, vátelkányaier nélkül.
M «IWVI|IUIÍ,
legolcsóbban a legjobbat
téli dtvafccipök, poszlócipök, korcsolyaclpök, vadászcipők, gyermekcipők, házicipők, fipstnk
Miltényi cipöüilötben. Fö-ut 2. Mám.
t ZALAI KÖZLÖNY
Nyílt levél
a nagykanizsai Püspöki Biztosság Főtisztelendő Uraihoz
Az 1037. évi szilveszteri hálaadás clőtl tartott szentbeszé I ke rőtében Szent István jubi\'c.nni évét. me.nyitó püspöki pásztorié-vét felolvasása ut n a szentbeszédet tartó Lukács J.-\'zser főtisztelendő ur azt a kijelentést tette, 1\'0,,\'y: «a nagykanizsai püspöki biz tosság összes tagjainak nevében és azok megbízásából míndazokt\'l • a kathoükus hívektől, akik a mult évben tartott szenllieszfdek által, ahol az erkölcsi javításra célzó boszédekben az igazságot nem lehetett mindi\',\' szaloncukor papirosába göngyölve a hivők előtt rcl-tárnl és igy osetleg az erősebi) ki. tételek állal bárki is magát sértve érezte, alázatosan bocsánatot kér.\' Ezt az igazán krisztusi szeretetre valló bocsánatkérést Lukárs főtisztelendő ur olyan belső szeretőitől átrütőtt módon tc\'.tc meg, hogy a nagy elfogódottságtól alig tudott szóhoz jutni.
A szentbeszéden je\'en volt ka-tholikus liivok a magúik részéről megadtuk azt a választ, Amelyet a kathoükus vallás szertartásai msc-rint a templomban megadni lehetett. Igaz belső megindultságtól és örömtől telített hangon Jeleltük a szentbeszéd végén azt, hogy: »Az Isten fizesse inog!-
De én ugy érzem és a hálaadáson jelen voltaknak a templomon kívül tett nyilatkozataiból is azt olvastam ki, hogy nz ilyen szere, tettcljes papi intonál ísra a hivők, nek is illik legalább is hasonló szeretetteljes rcs|»onsoriumol adni. Bár o nyilatkozatot nem hordlam házról-házra aláírások gyűjléío v;-gett, mégis ugy érzem hogy e nélkül is jogosult vagyok legalább annak az ozer hivő léleknek a nevében beszélni, akik a hálaadáson jelen voltunk. De remélem, hogy a többi nagykanizsai kathoükus hivő is mogbocsájtja, hogy megkérdezésük nélkül a ne vükben beszéltem.
A rcs| onsorium nem akar a
Főtisztelendő Urak dicsérete lenni, me I Krisztusnak azok az alázatos lelki szolg ai, akik a templomi szószékről önmagukat megalázva kémek híveiktől bocsánatot, nem szómnak gyönge emberi dicséretre. Ok kötelességeiket teljesitik és követik az Ur Jézus példáját, aki még a kcesztfán is e\'lensé-geiért imádkozott. De ez a rcs. I onsorium a hivők olyan kötelessége, amelyet előir nekünk, nemcsak az llr imája, hanem a legelemibb udvariassági szab:\'ly is.
Kedves Főtisztelendő Urak! A tcmp\'omi szószékről a legnagyobb nyilvánosság előtt elhangzott alázatos bocsánatkérést ml, Krisztus tanítását kivető hiyck a legnagyobb leslvéri szeretettel elfogadjuk, a kért bocsánatot hasonló szeretettel meg is adjuk. De egy lépéssel tovább is megyünk és ml a magunk részérőt a Főtisztelendő Uraktól az ellenük akár szándékosan, akár akarat\'anul elkövetett valódi vagy vélt sértésekért -a legnagyobb nyilvánosság előtt szintén alázatosan, igaz szívből bocsánatot kérünk és várunkI
E boejsánatkérésünk elfogadásával tegyék lehetővé nekünk, hogy a három szent király hó<k>-latának emlékünnepén mi is odajárulhassunk az isteni Kisded jászolához és fclajinljuk Neki arany helyett szívunk i{az szeretetéi, mirrha helyeit a megbocsátás és bocsánatkérés szivct-lclkct gyógyító balzsamát és tömj.\'n keljeit a legmélyebb bál inkat azért hogy nekünk magyaroknak olyan szent királyt adott, akinek 000 éves cmlékünnei>e már az első órákban is a lelkek megbékülésé-nck ilyen szép példáját szerezte meg.
Az isteni Kisded áldását kéri kedves Mindnyájukra igaz szívvel a kathoükus hívok nevében is igaz Idvük l)r. Dómján Lajos
Kisebb lesz az adó és olcsóbbak lesznek a biztosítási dijak, ha nálunk is államosítják a biztosítást
mondja ZSITVAY TIBOR v. ifiaiaágügyminiazter
I99& január 8
, EMLÉKEZTETŐ*
Január 8.
Frontharcos lánctea 8-hor, Ipares-(nagytermében, katona**"*. \' PcíWógusok öss«ejörol«U a Kis R\'oyalban vaeaora uté«. Jaaaár 9.
Liceális előadás 6-kor a városházán (dr. Vértesi Frigyes). Január 15.
Evangélikus Nőegylet mflfcrtt «..|fd AB I|>aroskór nagytermébe* fl.kor. Január 16.
Lioaális előadás a városházán fi.kor (Bertín Ágoston). Január 22.
Gugliilmetti hangverseny* * nóban 9 ómkor. Jegyek Vágónál. Jk»uA* 23.
Lioeális előadás a városházán G.kor (Barbarits Lajos). Jannár 30. *
LíeeáÜi előadás 6-hor a vároaháafci (Lukinlch professzor). Február 2.
LleoáUs előad ís a városházán C.kor (dr. Doseő Mihály). iWuár 5. \'NTE piknik a Kis Royal éttermében \'fél 9 órakor.
* E fovitban egyszeri köiWs (2 sorig) dija 30 lillér.
BUBAPEST L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasási — 10.45 Felolvasás. _ 12.05 Ladányi Ilonka énekel. — 12.30 Hirek. — 12.50 Káüx Jenő zongorázik. — 13.20 Idö-
Izés, idŐjárásjelcntés. — 13.30 llang-mezek. —\' 14.40 Hirek. — 15 Arfo-lyamhirek. — 16.15 Versenyzőink ttl gyakorló munkája. Beszélő Plubár István és dr. Posta Péter. — 16,45 Idő-Jelzés, lűrok.
17 Mit üzen a rádió? — 17.30 Itácz Béla cigányzenekara. — 18.20 Dr. Pálfy Ilona előadása. — 18.50 fíuttcn* l>erg jUjförgy jazz-zene kara. — 10.40 • B. Nagy ííergely. • fiietkép 4 felvonásban. 21.40 Hirek,.időjárás-je\'en-tés. — 22.10 A rádió szalonzenekara.
— 23.15 Pertís Jenő cigáuyzenekara.
— 00.05 Hirek. BUDAPEST n.
^rr A Smctáfa Misszió Társulat előadása (Farkas Edit). 17.50 Mezőgazdasági félóra. — 18.25 Hácz Bili cigányzenekara. — 18.50 I)r. Ke: esz t-ury .Dezső előadása. - 10.45 Tána-lemcBBk. £20.15 Hirek. — S0 40 Hangverseny \'a Zeneművészeti Főlsko-, ... sbcs. ..■
12 S\'ől szimfón\'kus zenekar. — 13.15 Könnyű, klasszikus lemezek. — 14 Lűtaezek. 15 Mandoünzenekar.
Í7 Kiváhsá^emezek. — 18.10 Népdalokat tanulóink. — 18.25 Házlzene. H 19.10 Indulók, egyvelegek. — 20.35 Dalos-zeoés. egyveleg. — 21.45 Lanes csellóíMvész. — 22.20 Tánczene.
A tejfájás és a migrén, akkor, hvtaték s bé\'müködés és a gyomor emésitéi záraiból erednek, gyakran már egy pohár természetes ,Ferenc József" keserűvíz hastn*-lata után mtgwflnnek. Kérdexze
plCg OiVOftát.
— Raganhardt 8c Raymandfél* len étkéaztotefc nagy választékban Sahauuél. tiHiM ilt Cipőt Mlitényluél
(Buda|»esti közgazdasági tudósítónk jelentése) Feltűnő, de teljesen érthető, hogy a magyar |>oUtikai élet vezető tényezői gyors egymásután vallanak szint a biztosítás államosításának gondolata mellett. A legkitűnőbb nevű politikusok pártkül-^nbség n Mufti sürü to okban á lanak abba a táborba, amely a biztosítás államosítását kö-voteli, mert közérdckellenesnek tartják, hogy néhány biztosítási mnmmuth-vállnlat profitébes gesUbi miatt pusztulásra Ítéltessék ebben az országban maga a biztosítási eszme is, amelynek sikorei ped g feltétlenül klvánatoak lennének nemzetgazdasági szempontból.
Országos figjelemre tarthat számol Zsitvay Tibor v. igaz-.ágügym n;szler. nek, a kormánypárt egyik legtekintélyesebb vezető tagjának kecskeméti választókerületében tartott legutóbbi beszámolója, amelynek során töbl ek közt rámutatott arra, hogy a biztosítás államosítása Olaszországban ma már egyik leghatalmasabb levételi forrása az államnak. Az államosítás folytán óriási összegek jutnak az államkincstárba. Ha meggondojuk, hogy például egy-egy falu leégése kapcsán milyen hatalmas összegeket kell kifizetni az államnak a bajbajutottak részéi o se gély címén, akkor ugyanazt is tudnunk keU, hogy c segélyek végered -
_ 3
^WSEMbí
, MÍHttí váiWtvf. V PfíOHASZKA 0. U.8 V! TElíZ-mü
|GYA\'Rí BUDAPEST. XI.LENKE-üfliyi
ményl)en nz adózó |>olgárokat terhelik. Alapos érvek szólnak amellett, liogy re\'.téllenül az állami biztosítás mellett döntsünk. Ha mindenki kö. teles- lesz biztosítani tüz és egyéb elemi ká1 ok ellen, ugy a biztosítási dij csak fiUéros terheket ró majd a közönségro, viszonl a kormány uj bovételki\'nt olyan összcKCket szeiezhet a maga számára, liog.v bátran hozzányúlhat a jelenlegi adórendszer lebontásának és arányosításának kérdéséhez. Ugy vélem, mondta végül Zsitvay Tibor — l o<y a pénzügyminiszter ur a legközelebbi jövő! en foglalkozik majd ezzel a nagy fontosságú kérdéssel
Ha eredeti, megbízható
BADACSONYI BORT
akar
fogyasztani, forduljon bizalommal
IBOS SZŐLŐGAZDASÁG PINCÉSZETHEZ
BADACSONY.
TEBWEL, ÁBÜ8IT, 8ZÁLLITIA
már 5 I -tői felfelé
a legjobb Badacsonyi borokai.
Alpár Gitta a Művész Színházban „Antolnette"
a legnagyobb operett siker
A Művész Színház a Láz> és ft (Barbara őrnagy száz- előadása után karácsonyra a könnyebb műfajunk adott helyet és bemulatta Komjáti Károly Antoiuotte elmü o|>crcttjét Alpár Gittával a címszerepben. Már most megállapíthatjuk, hogy a karácsony o\'őlt szinrekerűlt sok zenés darab közt kétségtelenfd az Anloínetto a legsikerültebb. Igazi békebeli nagy operett ez, érdekes szöveggel, llar-math Imre mulatságos verseivel és Komjáti Károly remek fenéjével Mái-sok Komjáti muzsikában gyönyörködtünk, - - a Pillangó főhadnagy, a cirkusz csillaga, az fijféli tangó bejárta az egész világot, — mégis ilven meleg és fülbemászó zenét taláu még sohasem irt.
A Művész Színház legjobb együttesét állítja nz Antoinotie szolgálatába, az o!őadás főattrakcíója azonb\'n Ai. pár Gitta fellépése. Alpár utoljára Londonban énekelt a koronázási re-vüben és márciusban lép fel először Nowyorkban a Metropoütain operaházban. Amerikai fellépése előtt busz-napos vendégjátékot Vállalt a Művész Színházban, ahol most január közepéig fogja énekelni az Antoinette-cini szerepét. Itt énekelte néhány év elölt a «Dubarry -l száz táblás ház előtt és most hangjának régi csillogásával mint Anloínetto hódítja meg a közönséget.
fis milyen mulatságos Latabár Kálmán, csupa ötlet és ugy táneol mint senki. Partnere a vidéken is ismert szubrett, a fiatat Lantos loi. aki ezzel a szereppel került fel a fővárosba. Szllassy László, az uj l»onviván. Debrecenből került fel. Meleg hangja van, foss, kitűnően mozo^. Szllassy lesz a jövő szerelmes színésze. Bájos Egry Mária,, remek Kovács Torus, OrosZ Vilma és Mihályfi Béla. Szabotos Ernő rendezése szincs és ötletes, Gara /Oltán a legpazarabb díszleteket ter-vozte. Ismét siker van a Művész Szto-bázbast
Városi Mozgó. Csfitörtöktől vasárnapig!
Budapesttel egyidőben I
Százezrek regénye Zilahy Lajos Százezrek filmje
KÉT rOGOLY
Fősierepben: Bajor GUI, Jávor Pál, Ágay Irín, Rajnay Gábor, Csortos Gyula és Vértes Lajos
Előadások kezdete köznapokon 5, 7. 9 órakor, vasárnap éa Onnepnap 3, 5, 7, 9 kor._ Randa* helyárak I
___»MjA4 KQgLONV _
Gróf Clano olasz külügyminiszternek vasárnap este Onnepélyes fogadtatása lesz a nagykanizsai pályaudvaron
4
Vasárnap: dr. Vértesi Frigyes tart Hceálls előadást
Január !)-én, vasárnap déhltán 6 órakor dr. Vértesi Frigye-s szent\' széki biró, )>écsi theologial tanár (art lloertlls előadást !\'agykantzsán, a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör rendezésélten, a városháza dtsrler. ".iben Témája : nemzeti jövedelem éfl népszaporudás.
A kiséi ö műsoron Barbaritfl Lajos, a Kör főtitkára mutatja be néhány költeményét. I
Beléjiődij hjnes, önkénles ado-1 mányokat kér a belépésnél a Kör vezetősége.
A nagy hideg és a havazás miatt az utak egyre járhatatlanabbá válnak, a vonatok is mind késnek. Magyarország egyes helyein a napokban jóval hidegebb volt, mint az tfszaki Sarkon. A városligeti jégünnepélyt is elhalasztották a nagy hideg miatt.
A Haidockcr gyár riőalkalm&Zottog. nak, ha férjhez mennek. 1000 pengő hozományt nd, tekintet nélkül arra, l»ogy továbbra is a gyár szolgálatáén maradnak o vagy sem. Gyermekáldásnál jledig 100 pengő segélyt ad munkása ssüonyainak.
A Kisfaludy Társaság tagságára a szerda délutáni zárt illésen Bethlen István grófot jelelték.
Szattyán Szmottan Kurlot a Nemzett I-Yont és a Haro rítnü nyilas lapok szerkesztőjét izgatás cimén egyhónapi fogházra Ítélték.
Beinitz Győző dr. budapesti orvost, mert egy székesfehérvári tisztv\'selőnŐn halálo* végű műtétet végzett, letartóztatták.
A bánhidal villanytelepen felrobbant egy olajkapcsoló: háromnegyedórás áramtavar volt szerdin este Budapesten, 10 percig a vi\'lamosok is álltak.
A bencések vezetése alatt álló bála-tonfüredi Erzsébet Szanatórium újból megnyilt.
A nagy hidog miatt Teruclnél csak kisebb harcok folynak, a többi spanyol frontokon csend van.
Budjenin marsall, a szovjet lovasság főparancsnoka meggyilkolta feleségét- Az első feleségét is meggyilkolta.
A párisi sztrájkolok két sztrájktörő munkást elraboltak. A fémiparban általános sztrájk kimondására készülnek.
Közel egymillió dollár Amerika ha-dikőttségvetése.
A bukaresti Vox-színház égését gyújtogatás okozta: az ügy mögött biztosítási csalás húzódik meg.
A szombathelyi Anunziata rend több tagja mos érkezett meg a brazíliai Jepratelepckre. .
A ínyáron Lindberg ezredes első óceán repülésének emlékére nagy óceán feletti repülőversenyt rendeznek 100 utasos óriásgépekkel. Egy ilyen mamutgép építése 1 millió dollárba kerüi.
Schuschnigg kancellár kijelentette, hogy Ausztriát óriási szakadék választja el a nemzeti szocializmustól
■=» Akar egy pengőért egyínoba botort?
Vegyen egyházközségi kulturhár-sors Jegyet t
— ButorkUllitáannkat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopsteln bútoráruház
Nagykanizsa, január 7 Lapzártakor kapjuk az értesítést, hogy |a budapesti hármas külügy* tminiszleri találkozóra utazó gróf Clano olasz külügyminiszter Nagykanizsán át utazik Budapestre.
Ciano gróf és kisérele vasárnap este a rendes római gyorssal érkezik Nagykanizsára 6 óra 21-kor. A feldiszilett pályaudvaron ünnepélyes és hivatalos fogadtatás is lesz, amelyen résztvesz gróf Teleki Béla
Szeptemberben rendkívüli kiadásban jelentette \\x- a Zalai Közlöny azt a nagyarányú előfizelőgyiij-tö versenyt, amely a meghirdetés szerint most deceml)er 81-én járt volna le. A pályázaton résztvevők kérésének engedve azon ban a Zalai Közílöny szerkesztősége ugy határozott, hogy a versenyt hat héttel: február 15-éig meghosz-szabbitja. .
Versenyünk, mint ismeretes, csak részben verseny, mert
minden pályázó kivétel nélkül jutalomban részesül,
még az is, aki csak egy előfizetőt szerzett. I
Egy balatoni villatelek, egy szoba bútor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlőkészlet, egy sZalongami-tura, kéthetes Abbáziái nyaralás, egy kerékpár a nagyobb dijaink, de a 120 dij között még sok 100
A másik szökevény a
Miskolc, január 7 A miskolci katonai fegyházban, mini ismeretes, Káló Rudolf és Lukács István fegyencek meggyilkol, ták a fegyőrt és megszöktek. A környék csendőrsége néhány napig üldözte őket. Előbb Diósgyőr felé menekültek, majd irányt változtat-tak és egy ötvösmesterhez kopogtattak be, ahol revolvert szegezve a házigazdának, ruhát és élelmet követeltek. Kísérletük eredményte. len maradt és Flnke határálwin az
főispán is Nagykanizsa város vezetőségével. i *
Az olasz államférfiakat hozó vonat 615-kor hagyja el a nagykanizsai pályaudvart. A fogadtatásra a nagyközönségei is kiengedik a pályaudvari i>erronra, (sőt a minél na< gyobb számban való megjelenés kívánatos.
A fogadtatás részletes programját holnap közöljük.
pengőn felüli ajándék van á számos kisebb, de ugyancsak hasznos és értékes ajándékon kívül.
Ha osak agy előfizetőt szerez, akkor Is egy vég vászon, egy karóra, fényké|>ezőgép, aszláli óna, villanyiezsó, töltő toll, cli>ő, fürdőruha, selyeming, stb. között vá\'aszt-bat, de a legrosszabb esetl>en Is 5 pengő készpénzjutalomban részesül. Nincs tehát kockázat, mert társaságban, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, d« nem előfizetője a Zalai Közlönynek és akiket könnyen megszerezhet előfizetőnek. I
Ezzel nem csak nekünk tesz szívességet, hanem az uj előfizetőnek is, aki a bejelentés napjatói a Zalai Közlöny összes kedvezményeire Igényt;tarthat, — önmagának i»edig értékes ajándékot szerez.
Bővebb felvilágosítással a kiadóhivatal készséggel szolgál.
határon megadta rnagát
ötvös mester felje\'entéséne rájuk is bukkanlak. A két rablógyilkos azon l>an nem adta meg magát, hanem a csendőr járőrre lőtt. A csendőrök Is viszonozták a tüzet és vad fegyverharc keleikezett. Lukács István az egyik csendőrgolyótól találva a helyszínen (meghalt. Káló azonban elmenekült. A határ köaelél>en őt is utolérték. Megadta magát. Beszállították Miskolcra a katonai ügyészségre, kihallgatása most folyik.
_1938. január 8
LbcjuJABB.Ü
A prágai érsek az Eucharisztikus
Világkongresszus érdekében
Casj>ar prágai érsek felhívásiban melegen figyelmébe iajánlolta híveinek a folyó évi Eucharisztikus Világkongresszust és az azon való részvételre buzdította híveit és papságát. I
A kormányzó a mezőhegyes! fvadászaton
Szegedi jelentés szerint la mező-hegyesi állami ménes birtokon most nagyszabású vadászai -folyt Je, amelyen Horthy kormányzóMs részt vett Ott voltak Széli és Bornemissza miniszterek, az osztrák és a lengyel követ és számos előkelőség. A va. dászat eredménye : ,33 fácán és 1003 nyul. i j .
Darányi, Schuschnigg és Clano vasárnap érkeznek Budapestre
Darányi Kálmán magyar miniszterelnök — mint Badenből jelentik — Hóman Bálint miniszterrel együtt vasárnap este érkezik Budapestre. Ugyan osak velük jönnek Schuschnigg kan-oollár és dr. Schmidt államtitkár. Vasárnap este érkezik gróf Cianó olasz külügyminiszter is Budapestre.
Szenzációs fordulat a székesfehérvári rablógyilkosflág ügyében
Az Est jelentése szerint ifjú Arany Gyula azt vallotta, hogy cselekményét Csapody Sándorral, a meggyilkolt áldozat fivérével együtt beszélték meg. A rendőrségi kihallgatás alkalmával Csapody . Sándor körömszakadtáig tagadott, a Ifendőrség azonban bflnré-szességi gyanúsítottként őrizetbe vette. Szerepét a további nyomozás fogja tisztázni. • I
Mindjobban kiéleződik a párisi sztrájk
A sztrájkmozgalom az egész országban mégjobban kiéleződött. A sztrájkbizottság határozata nem elégítette ki sem ia munkaadókat, sem a munkavállalókat. Ma délután összeül a munkásság, hogy a további teendők felett határozzanak. > | ( |
A német leányok kőtelező munkaszolgálata
Sirach von Balduin német Ifjúsági vezető ma rendeletet adott ki a német leányok számára, mely minden 14—21 éves leányt háztartási munkám kötelez. \'
A disznóólban felakasztotta magát, mert elhagyta felesége
Tragikus esetet jelentenek So-mogyból. Herlel Mihály 22 éves gazdálkodó Szalok községben egy egészen fiatal leányt vett el feleségül két évvel ezelőtt. Egy évig zavartalan lx>ldogságban éltek, de azután a családi háborúság mind gyakoribb lelt, végül fiatalasszony
külön költözöítt. A férj többször kérte, hogy térjen vissza hozzá, de az asszony hajthatatlan maradt. A • fiatal férj most szerelmi bánatában házának udvarán a disznóólba ment és itt felakasztotta magát. Meghalt.
Nnsykonlzsni Tűknrékpénztír
január 1.-től
kezdődően ismét bevezeti a
„hetibetét"
Üzletágat.
Bővebb felvilágosítás az intézet pénztáránál kapható.
Február 15.-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Üldözés közben agyonlőtték a miskolci fegyőr gyilkosát
1338. január 6.
ZALArf KÖZLÖNY
— (Az alispán Nagykanizsán)
BŐdy Zoltán alispán holnap, szombaton délelőtt Nagykanizsára érkezik több megyei, valamint számvevőségi tlsatviselövel, ho(y a városházán megejtsék a szoVásos bivatalvizsg 1 tot. Az alispán és a bizottság két napig tartózkodnak Nagykanizsán.
— (Kinevezés)
Ceégényi Károlyt, a nagy kan izs A rendőrőrszemélyzet parancsnokát a kormányzó iőfelügyelüvé kinevezte. Ez a legmagasabb helyről Jött kinevezés nemcsak a rendőrtisztikarban, hanem Nagykanizsa város közönségében is szerzett osztatlan örömöt A kitüntetés magas rendőri képesítéssel biró, példásan munkálkodó, közönséggel mindig előzékeny, közszolgálati érdemekben dus és köz becsülésben álló rend-őitiszlat érte.
— (A Credo)
január 9-én, vasárnap d\'-lelflit tartja január liavi taggyűlését a fehérteremben, amikor dr. Begidsán Emil nyug. rendőrkapitány, ügyvéd fog előadást tartani. (:)
— (Pedagógus-összejövetel)
Január 8-áa, szombaton e>te van a szokáos havi pedagógus összejövetel a Kis Royalban.
— (Az öregkereskedelmlsfák)
budapesti csoportja január 8-án este 9 órakor tartja társas összejövetelét a Saroy különtermében.
— (Az NTE pIknlk)
a Guglfelmetti liangveraeny és a Baross-tea miatt nem január 2£-én, hanem február 5-én lesz a Kis Royal-ban. (:)
— (Meghívó)
A V0GE nagykanizsai helyioso;:o\'\'tja i ondós évi közgyűlését folyó évi jinuár 9-én dílulán 3 óraldor tartja « Kuth. Legényegylet helyiségében, melyre minden tagját és vasutas kartársat szeretettel meghív a helyio oport elnöksége. ^ (:)
— (Szombat: frontharcos-tea^
A frontharcosok nagy kanizsai főcsoportja a szokásos januári bál helyett uB idén nagyobb szabású teaestet rendez e hó 8-án, szombaton este az Iparoskor nagytermében. Kitekintettek a báltól, nehogy akad Ily legyen a front harcos, táborban való me.\'jelenésre a bálimba előteremtése ott, ahol az esetleg anyagi nehézségbo ütközik. Ennek lionorálásakónt bizton számítunk arra, hogy a nagyközönség nem feledkezik meg azokról, akik érettük vérüket ontották és mindenki köteles-ségének is tartja ezen a teán meg-jelenni és azzal I* tanújelét adja annak, hogy megbecsüli a frontharcosokat A vigalnd gárda gondoskodik arról, hogy ott mindenki jól • érezze magát, mert katonazene, szépség és csunyasági verseny stb. szórakoztatjuk a vendégeket, akiket meleg szeretettel vár a frontliaroos szövetség. Belépőjegy teával 80 fillér. (:)
— (Zalai Hős! emlékművek)
Három aalai község ind tott egyszerre akciót, liogy e világháborúban
•lesett fiainak hősi emlékművet állítsanak. lovásziban, Toronyiszent-miklóson és Dobnban ál litanak hősi emlékműveket. A lovászi még májusban, a másik kettő júniusban kerül felállításra.
— KtdvMaiányM árakon vásárolhat most Ufalu-«á**n«t
— Fáj • ui» ? Mlltényi olpőtlzletben Fő-at 2. vegyen cipőt ét bokatámaaztót
Homlokegyenest ellentétes Van Zeeland és Chamberlain álláspontja
Ma megkezdték a világbéke érdekében a tanácskozásokat
London, január 7 | Van Zeeland l*!ga miniszterelökn ma kezdte me? *náoskozásajt ChamMrlttln miniszterelnökkel A tanácskozásokon a Van Ze»Land-fé\'e terveket fogják tárgyalni. Ezek, mint isme re les, Európa megbékélésére és gazdasági talprááUltására Irányúinak.
Van Zeeland elgondolása az, — írják a lapok hogy előbb giozda. ságilag keli rendezni az ügyekel é-s a gazdasági nehézs^ke! elhárítani, a politikai kérdések ezzel részijei*, megoldhatók. Ch»ml>crlaln őzzel szemben azl vajlja, hogy a politikai lés gazdasági kérdések olyan szorosan összekapcsolódnak, hogy azokat szétválasztani nem lehet. A megvitatásra kerülő terv föel-
" gondolása kél értekezlet: előbb egy egy európai gazdasági jellegű, majd egy világértekezlct az összes nemzeteket \'érintő problémák megvitatására.
Edén Genfben fog tanácskozása-\' kat folytatni és ez valószínűleg szükségessé leszi Delbos berlini útját. Még nem biztos azonban Delbos berltai utja, lehet, hogy a két ország barátságát áthidaló egyéb lépési tesznek. Vitathatatlanul ^bizonyosodott ugyanis, hogy az európai megl>ékéléo kulcsa a francia • némel közeledésben van. A nagyhatalmak állnmférfial nem csak vall-> ják ezl, hanem ezért dolgoznak és ennek érdekében tanácskoznak is már.
Léket kapott a román trónörökös hajója
Egy angol gőzös vontatta be a segélyt kérő hajót a legközelebbi kikötőbe
Szófia, január 7 Mihály román trónörökös a p.rin-cipessa Mariora torpedón Athénbe akart utalni, hogy résztvegyen.-, Pál görög trónörökös é« Friderika Lujza braunschweigi hercegnő esküvő-jón. A hajó azonban nagy viharba
kerüli és mint most jelentik, léket kapott. Szerencsére egy közeli angol gőzös meghallotta a {*cgélyjelc. ket a hajót bevontatta a legközelebbi kikölőbe. A trónörökfip igy különvonaton folytatta útját Athénbe. [
— (Az alsólendval magyarok)
közmüvo\'ődési egyesületet szeretnének alakítani. Már többször megpróbálták, do kérésüket min lezide.g el utasították. Most innét megpróbálják és nem adják fel a reményt; hogy az egyesületet megalakítsák, amely kizárólag kulturális célokat szolgálna.
— (A gáspárhegyiek teája)
harmadik éve visszatérő, kedves eseménye a kanizsai farsangnak. Legtöbben azt sem tudtuk, hol, merre van az a Gáspárhegy. Most. már tudjuk, hogy apró kis liegyközség a r.\'esei határban, ahol vagy 00 hivő lélek él egy rogyadozó harangláb körül. Egy nemeslelkü, sze. rény asszony vette kezébe a\', ügyet, szervezett magának kanizsui le\'myok ból is egy lelkes kis gárdít és évenként rendeznek egy-egy táncos teát
Nagykanizsán, amiből már 1000 pengő ogyütt van a gáspárhegyi katholikusok ká|o\'n\'ija céljaira. Az építkezés valószínűleg már a lavasszid megkezdődik. A tegnapi tánctea felért egy nagy bállal. Tele volt délutántól éjjel 2-ig az Iparoskór emelete vidám fiatalsággal. Sok nagy bál örülhetne Kanizsán, ha akkora publikuma és ilyen hangulata lenue.
— (A Szanatórium EgyesDIet)
nagykanizsai tüdőbeteggondozó intézetében decemberben 11 ingyen rvn-dőlési nap volt. 25 uj betog jelentkezett a lió folyamán, 189 volt a beteg-létszám. Az 1937. évben 1901 kezelést tart nyilván a icndelő intézel. Decemberben karácsonyi kiosztás is v.dt a Szanatóriumban. 808 liler tejet, 85 kg. lisztet, 30 kg. cukrot, 1900 kg. fát, 3500 ktf. szenet osztott ki az egyesület vezetősége a legszegényebb ápoltjai között.
—ii Schfiu-váHon minden kelengye dísze.
Rodli
Korcsolya Sífelszerelés
nagy választékban
Szabó Antal sportüzletébenfő-ut 5.
Sítalp
Sikötés
Sibot
Sikantni
Sikesztyü\'


Egy mimátá pdjgay éi még
K Koagrafádö Mkonk Mtja
Az frloányok Mária KottgiVfláciSjB
csütörtökön, Vízkereszt femtyán: j<yL sikerült műsoros estét tartott a fehér-
teremben. A zsúfolásig megtelt terefo-bén I\'. Czirfusz viktorin mébános mondott megnyitót a mftszíós gondolatok jegyében Az Egyházi iwtf. kar Gazdag István kántor vezetésével előadott és nagy tetszést aratott énekszáma utiln Bory Ferenc szavalt ko moly felkészültséggel, átérzett lélekkel és tudással. Mtteg tapsot kapott. Ez-után kor ült sor Kurbély Vinoe ben rés tanár előad ísára, aki az örök karácsonyról, a pogány lelkeknék az Igazság utált való szivárgásáról és a misszió lontosságáról beszelt. Rámutatott arra, hogy 1000 millió |>ogánv. él még a földön, akiknek megmentése első-rendű köleless\'égé iriin len kercszt&iy lúvőnek, különösen nekünk, kafHo-Ükusoknak. Az afrikai missziókból vett történetekkel tette színessé és közvetlenné előadását, amely érdekessége mellett megmutatta az! is, miképpen segíthetjük elő imádsággal; ajándékokkal a misszi> ügyét. Korekes Irén, a zeneiskola tanárnője adott elő ezután néhány Liszt szerzeményt zongorái*. A komoly, érett tudás és a nagyszerű technikai felkészültség, az átérzett előadás meleg sikerben és tapsban tslUt visszhangra. Merényi\' Terus kedves és közvetlen szavalata után Horváth. Ilus. Szabó Ili, Brónyai Teréz és Kasrá-s Margit adtak elő egy pompás klissd-kus táncot, aminek olyan nagy sikere volt, lM>gy ismételni kellett. Megérdemelték a tápsot és a sikeVt. Befejezésül a Pápai Himnuszt énekelték el.
—- (Angol lapot szerkesztenek a csurgói diákok)
A csurgói Csokonai Vitéz! Mihály gimnázium növendékei Dévai Jéhő tanár vezetésével életrevaló ötlétet valósítottak meg. Karácsony ra Ízléses kiállítású anyotóvelvü füzetet ad(ak ki, amelyet megküldték az angol éS\' amerikai társintézoteknek is. A füzet a revizió eszméjének hatalmas propagálója lesz, mert ügyes összeállításban emlékezik meg a Revíziós Ligáról, lord RothermehVe ről, Sir Róbert Ga-wer an.o képviselőről és a többi magyarbarát angolokról. Húsvét \'után még egy- lwsonló angolnyélvu füzejít adnak kí a derék csurgói diákok.
- (Magéra rántottá a forró levest)
Könnyen végzetessé válható baleset történt a Rákóczi Ideában. DctóÖ Já. nos másfél éves fiacskája mtigáru rántotta a forró levest és olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani.
— (Mozijegyet hamisítottak
Egész comó hamis mozijegy került forgalomba Zalaegerszegen. Néhány ellopott -ttéfcesfchérvAri jegy köteget jegy üzlet kifutója érvényeseit hamis bé- \\ lyegzővel. Kreukivül még két üzleti alkalmazott vett részt a mr.ntpifládtf-ban, akiket elbocsátottak és az elj\'lrás<% megindították ellenük.
— Efásu4gM talat
gyakran szenved a rendetlen székielétet miatt Előzze meg ezt Darmol használatával akkor is, ha nincs kimondott székrekedése. A Darmol tisztítja a vért, szabályozza az emésztést, tetszés szerint adagolható és hatása tartós használat mellett sem csókken.
- Magyar rádió 4a magyar tnüvelödé.
címmel elveket tisztázó, értékes tanulmányt irt Cs. Szabó Lászlí a Tükör januári számába. RaddÓti IstVJn elragad > fényképekkel illusztrált tanulmánya a magyar film és a magyar falu kölcsönhatását vizsgálja. Tró-csányi Zoltán a lőcsei kalendáriumot ismerteti, Váczy Péter tudományos elmélyedéssel a középkort lovag alakját rajzolja meg. Az olasz rinasű&nento művészetének és társadalmának vonatkozásairól Péter András értekezik,

ZALAJ KÖZLÖNY
1036. január 8
Zsébot királyné születésének századik évfordulója alkalmából Nagy Lenke stép cikke idézi a tragikus sorsú királyné halhatatlan emlékéi. Supka Ferenc rijwi-tja India misztikus világába vezeL A Franklin-Társulat értékes és sZép folyóiratának idoi elsó száma lüven tftkröni a magyar szellemi élet legnemesebb hagyományait és mai fejlettségét. » - lMiyM«MBTok ideálja a Sol.au-
Kleln Antal a bonyhádi képviselő
Bonyhád, Január 7 Tegnap tartolták meg Bonyhádon a képviselőválasztást, amelyen Klein Antalt, a független kisgazdapárt jelöltjét választották meg. Klein 10.530 szavazatával szemben Coldsohmied 2830 szavazatot kapott.
A Levente Labdarugó Szakosztály
rendkívüli díszközgyűlést hívott ösz-sze. A közgyűlés egyetlen tárgya I)rom-ser Gusztáv volt testnevelési tanácsnok diszelnökké vajá választása és az erről szóló díszoklevél üünei>ély®s átnyújtása volt.
Sassy Emil, az uj ügyvezető elnök üdvözölte a nagyegyletck képviselőit és a megjelent sportszerető közönséget, majd a szakosztály nevében átadta a szót dr. Krátky István polgármesternek. A |>olgármC.stcr beszédében köszönettel emlékezett meg « volt testnevelési vezető munkájáról, amit több éven keresztül a leventeirjuság sportjának és különösen futballsi>ort-jának érdekében tett. Midőn bejelentette diszelnökké való valasztásál és az erről szóló oklevelet átadta, éljenzés és taps kisérto szavait.
Az uj diszeluök válaszolva liang-sulyozla. hogy soha nem szűnt meg gondolni Kanizsára. Nem tudja el.\'e-ledni a leventéket és kéri a polgármestert, ahogy lehet, segítse őket, mert hísZen a nagycgyesületek fut ball -utánpótlást mindig innen szereztek és ha ők érdemelnek segítséget, akkor ezek a szegény fiuk különösen, mert talán sokszor az utolsó fillérüket gyűjtögetik össze, hogy egy futballmczt, vagy egyéb felszerelést beszerezzenek.
Hisszük, hogy az uj diszolnök szavai nem szikláról iwllannk vissza, mert igaía van, százszorosan igaza van, hogy a szegény levente futballistákat is kell segíteni, örömmel látjuk, hogy a nagyogyesületek vezetősége és az uj testnevelési tanácsnok is szívesen látogat el a szakosztály gyűléseire és reméljük, hogy a város közönsége is pártfogolja mindenkor a Levente Labdarugó Szakosztályt.
—k—n—l—
IDŐ
Enyhül!
Prognózis: Mérsékelt, egyes helyeken élénk szól, sok helyen, főleg északi részen havazás, a hideg lassan csökken.
A Meteorologl&l Intézet nagykanizsai megtlgyelőálloniAaa Jelenti i
\' Hőmérséklet tegnap este 0-kor: —12-0,ma reggeh —70, délben: 3*8. Csapadék: 01)
ESTÉLYI TÁSKÁK
ANTILOP - MAROQUIN
ESTÉLYI ÖVEK
s
*
II
i •
ARANY — EZÜST legnagyobb választékban
, BÖRDISZMŰÁRU-SZAKÜZLETBEN HORTHY M. UT 1.
HAMBURG\'
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
181/1935,
Tárgy: A ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés.
Hirdetmény.
A vármegye alispánja f. hó 2-án kelt 248/1938. ni. sz. rendeletével a 145.462/1937. F. M. rend. (megjelent a Budapesti Közlöny f. évi 1. számában) alapján az országhatártól számitott 15 km.-es szélességű megfigyelési kerületet alakított és egyben a december hó 2-án keli 34.952/1937. ni. sz. rendeletével alakított vészkerületet feloldotta. Tehát az akkor elrendelt összes óvintézkedések (ebzárlat) hatályon kivüi helyeztettek.
A nagykanizsai járás területén a megfigyelési kerületbe tartoznak Mu-rakeresztur, Fityeház, Szepetnek, Bajcsa, Eszteregnye, Sormás és Ri-gyác községek. A megfigyelési kerületbe tartozik még Nagykanizsa m. városnak a Principális csatornától nyugatra eső része is, azaz az u. n. Kiskanizsa, tehát a belváros az állatvásártérrel már teljesen szabad terület
Röviden vázolom a hivatkozott F. M. rendeletben foglaltakat:
1. §. íl.) A 15 km-es megfigyelési kerület az egész Jugoszláv ha tármentén fennáll.
(3.) A megfigyelési kerületből hasított körmű állatot kivinni, kihallani, kiszállítani tilos. Kivételek:
o) külföldre minden engedély nélkül szállíthatók a hasított körmű állatok is, ha a megkívánt egyéb feltételek Igazolhatók.
b) A budapesti székesfővárosi közvágóhidra, vagy a zárt (ertésvá-Bárra akkor is szállíthatók a megfigyelési kerületből, ha a helyszíni szemle után a városi állatorvos az engedélyt megadja.
c) és d) Továbbtailásra és levágásra a megfigyelési kerületből a megfigyelési kerületen kivul tévő helyre csak külön engedélyemmel szállítható hasított körmű állat. Ezen állatokra a marhalevél csak akkor adható kl, ha a városi állatorvos az elszállítást közvetlenül megelőzően helyszíni szemlét tartott és annak eredményéi az engedélyre rávezette. A helyszíni siemle költségeit mindig a szállító fél viseli.
(5.) A városnak a tfigfigyelési kerületbe tartozó részében lévő hasított körmű állatainak egészségi állapotát a városi állatorvosok állandóan figyelemmel kísérjék és ennek érdekében tartoznak ezen városrészben hetenként vizsgálatot tartani.
4. §. Kihágást követ el az, ki a megfigyelési kerületből hasitott körmű állatot engedély nélkül kivisz.
Nagykanizsa, 1938. január 4-én.
Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
Aprdhlrd.U. dl}, y.tiíii.p .■ Qnn.pn.p IU .ifiig *0 fillér, minden lOYÍbtl lló 0 nil.r, h.UAin.p 10 Múla <0 fillér, mlnd.n további uó 4 fillér.
0««bi porcellán és kóedényáruk Irg-olcsóbb beszerzést forrááa Fö-ut 2., Sle n llvegkereskedés. 3723
Komplett háló és konybaberendezés eladó Zrínyi M.-u. 13. (Vaskapu laiok) 4062
Doktor kiváló eredménnyel Unit németet és trándál. Magyar-utca 30. *
Kalonaréten 190-30} négyszögöl háa-h.ly eladó. Vadlya, Hunyadi u. 16. \'
Igen légi gyártmányú Jóhangu hagadű eladó. Megteklnlhelű Uyörgydeák vendéglőben, Király-utca 11. )5
Bejáró tekarlMiaAI azonnal lelvetz PUrst. Zlrda-ulci 6 16
Babochay Gyótgy >. (üyár u.) 30. az. ház kladá. Esetleg kél léuben la. Br deklódnt lehet 20. azJm alatt 17
UraaAgl laaa hosszú btsonyftvánnysl alánlkoztk azonnalia vagy tebruir 1 re Clm • kiadóban. IS
Ügyes ktfutót.dnyt azonnal lelvcaz Holmtann kalapszalon, Fő-ut I. *
TanulAtaányak azonnal felvétetnek Qlral Feiencné alvalizalonjában Magyar
utca 2. •
Fősnltudó mtndana a lel vételik. Slampl lUszerlUteL •
HáraaaioHi IMöszobás lakás\' keresek. Clm • kiadóhivatalban. *
Jobb családból ll\'.\'aaakttaaaaoaak
felvételik. Megylmorees, Klnlzsy-u. 27. •
BaJárAaf azonnal felvétetik Telekiül 19. •
Kiad* azonnalia fa 4 azoba is mellékhelyiségekből álló összkomlortys Iskás váras belterületén. Érdeklődni Bppinger fatelepen. •
Kalöakajérata utcai bútorozott szoba azonnal kiadó. Caengery-u. 26. *
Nagy kocslbunda aladd Huazll lér 7. *
mert az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csnntfejlcszíő, étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesántu-lást gátolia. - 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag leótmozott csomagolásban kapható:
orszAg\'józsef
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek, gép,zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telefon 130.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik szeretett édesanyám elhunyta alkalmából mélységes gyászuftkban együttérzésüknek kifejezést adtak, ezúton mondok hálás köszönetet.
Kádár Lajos.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
3a 592/1937. \'
Tárgy: Gazdasági cselédek és munkások kitüntetése.
Hirdetmény.
A m. Ur. Földmlvelésdgyi Miniszter Ur önagyméltósága abból a célból, hogy a gazdasági cselédeknek és gazdaság! munkásoknak serkentő példát nyujlson és hogy a becsületes munka és hűséges szolgálat a gazdasági munkavállalók körében erkölcsi elismerést is nyer-|en, az olyan gazdasági cselédek és munkások részére, akik az egy helyben töltött hosszú szolgálat, illetve munkásságuk, magatartásuk és lóravalóságuk által társaik közül kitűntek, hüiéges szolgálaluk elismeréseként — az elmúlt évhez hasonlóan — az 1938. évben is, pénz beil jutalmai ét elismerő oklevelet kíván adományozni.
E célból
1. a jutalmazásra javas\'alba hozandó egyének nevét, lakhelyét, sze mélyl adatalt, szolgálati vlazonyu\'< körülírása melleit velem vagy a gazdasági egyesület elnökével kell az érdekelteknek legkésőbb 1938. jan. hó 10-éig közölni. A kéiőob beadott kérelmeket figyelembe venni nem áll módomban.
Nagykanizsa, 1937. dec. 29. u Polgármester.
A letenyel Ur. járásbíróság, mtnt telekkönyvi hatóság,
4762/1937. tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Pál Anna végiehajtatónik OiOnfeld Já-noané az. Hamburger Eleonóra végrehsj-tást azenvedő ellen Indított végrehajtást ügyében a telekkönyvi halóeág e végte-hallási árvetést 1675 P 30 fUL tőkeköve- . telés és járulékai behsjtása végett a Pusztansgyaród községben fekvó a a puszta magyaródt 353 sztjkvben felvett 101. tirsz. háznak, udvar és kerttel B 13. alalt végrehallást szenvedó nevén álló illetőségére 1000 P kikiáltást árban elrendelte. As átveréa nem érinti C. 23. alatt 2410/lk. 1911. az. véczéa alapján özv. Orttnfeld táaeané sz. Hsmburgcr Lóri js-vára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti logot.
A tkvl hstóság az árverésnek Puaztama-gyaiód községházánál megtartására 1938 evi Jan. hó 34 napjának d. u. Vl4 óráját füst kl és u árverési teltételeket az
1881 :LX. L-c. 150. §-a alapján megállapítja.
Az árverés alá esó ingatlant a ktklál-tásl ár kétharmadánál alacsonysbb áron eladni nem lehet. (1908: XU. t.-c. 26. §.)
Bánatpénz a kikiáltást ár 10°/o-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi O/\'o-ára kell kiegészíteni.
Letenye, 1937. évi jullus hó 26 nap|án. Dr. Httzelberger s. k. klr. |blró. A kiadmány hiteléül:
Hanzialtts s. k. 11 l.i.kkBo,vv«i.tS.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelős kiadó: ZaUl Kánt,.
m—. • nr| .imu ut.
Nyftatda ¥ I1MAI LarVM .Vállalata kiajvaotzmdáiUaan Kagykaajaai^ l»Wűa QaJMv. Zalai Háiolj.
78a Évfolyam 6. szám
Nagykanizsa, 1938. Január 9 vasárnap
Ara 12 HH.
ZALAI KÖZLÖNY

«• kUMnUi FM 4 ■
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajoi
EIŐÍUeté»j Ara: én bön a pengi *0 hU«.. SuikeuUMfl f» kkdólilT«Ull teldoai 71 n.
áz első komoly lépés
Az első komoly, határozott lépés megtörtént a- kisebbségi kérdésben. Az angol és francia kormány felkérte bukaresti követét, hogy pni-lékezlesse a "román kormányt arra, hogy 1919. december 9-én Párisban aláirtak egy kisebbségi szerződést, amely kötelezettségeket ró mind-• azokra az államokra, amelyek a szerződés létrehozásában résztvettek. Ezek között szerepel Románia is. Ez a szerződés biztosítja a kisebbségek számára a faji, vallási és nyelvi kisebbségi politikai jogokat; a vailás czulxadságát, valamint olyan Iskolák léiesitését, amelyekben la tanítás az illető kisebbségek nyelvén folyik, továbbá líjztositja a kisebbségek nyelvének használatát a törvényszéken, valamint a hatóságokkal való érintkezésben. 1919 óta immár közel 19 esztendő telik el s ez ala\'.t a hosszú, nehéz idő alatt a fegsidj osabb tapasztalatokat szereztük a kisebbségi jogvédelem tekintetében. A magyar nemzet bármennyire is el volt foglalva szükre-, szát>ott határain belül saját ügyeinek intézésével, egyik szemét mindig elszakitott testvérein tartotta s ha imitt-amott nyílott is alkalom arra, hogy a nemzet egyik szemében az öröm fénye csülanjan fel, a másik állandóan könnybe borultan volt kénytelen szemlélni azt a súlyos üldöztetést, amelynek az idegen impérium alá helyezett vér< testvéreink voltak részesei. Nemi volt fóruma ennek a nagy panaszanyagnak. A Népszövetség ejé számtalan beadványt intéztünk s ezek lelintézésénc.ja panaszok orvoslására egyetle^\'szalinaszálat sem lettek keresztbe. Már-már azt kellett gondolnunk, hogy többmilliónyi magyar testvérünk szabad prédája lelt az erőszak uralmiának s tezt egy hallgatólagos nemzetközi i beleegyezés sötét égisze alatt cselekedhetik. Elszorultak a magyar szivek, amikor végét-hosszíát nem érte a rendszeresített (magyar üldözés, az anyagi javakból való kiforgtatás, az értékek elkonfiskálása, az erkölcsi és szellemi tulajdonok kiirtása, a vallási megkülönböztetések által kifejezaésre juttatott aisóbbrcndü-ség, a nem is másod-, hanem szinte huszadrang-j állampolgárság, az iskolák, az egyházi javak elorzása s mindazok az erőszakos cselekedetek, amelyek a szabad véleménynyilvánításnak még csak szikrányi fényét sem engedték fellobbanj. Ilyen körülmények között rendkívül nagy jelentőséget kelt tulajdonitununk annak a diplomáciai fellépésnek, amelyik a román kormányt a napokban hivatalos formában figyelmeztette a kisebbségi kötelezett ségek betartására. Amikor azt oH vassuk, hogy »őfelsége, az angol ki rály kormánya ragaszkodik ahhoz, hogy «z 1919-ljen aláirt kisebbségi szerződést Románia tiszteletűm tartsa., akkor tudatában kell lennie mindenkinek annak, hogy a legnagyobb világhalaluan uralkodó-
Ujabb angol-japán incidens Sanghaiban
A távolkeleti német béketerv hamarosan nyilvánosságra kerül
London, január 8 Az angol sajtó a legnagyobb felháborodás hangján ir az ujabb sanghai incidensről, aminek során japán katonák megtámadták és inzultálták az angol fennhatóság alatt lévő nemzetközi terület rendőreit. Az angol la|>ok hangsúlyozzák, hogy a hatóságok álláspontja teljesen jogos, ha teljes elégtételt és kár térítést követelnek. A megtámadott angol tisztviselők közül az egyik a sok hercehuroa miatt lemondott állásáról, a többiek is le akarnak mondani, ha nem kapnak kellő vé. delmet. j
A Daily Express értesülése szerint a távolkeleti ügyben a német
kormánynak hónaik óta tartó tárgyalásai, ugylálszik, eredményre vezetnek; a békeközvetités teljesen megérett és állítólag a közeljövőben végleges formájában nyilvánosságra kerül a béketerv, amelyet mindkét fél elfogadna.
Javul a Róma—London front
London, január 8
Az angol kormány sem maradi tétlenül, hanem az olasz-angol ba rát6ág megszilárdításának előkéazi tésén dolgozott. Mint jelentik, ez ügyijén tegnap is folytak tanácsko zások a londoni olasz nagykövetségen és azok eredménye a legjobb kilátásokkal zárult.

Csehország Is beszüntette a román fegyverszállítást
Egy millió zsidónak kell menekülnie Romániából
Páris, január 8 A lapok bejelentik, hogy Franciaország a Goga-kormány magatartása miau megvonta, illetve visszavonta a csehországi fegyverszállításokhoz vállalt hitelkezességét. Románia a francia lépésre megdöb-l)ent és ez nem Is volt alaptalan, mert a cseh gyárak azonnal beszüntették a fegyverszállításokat Romániának.
London, január 8 A lapok értesülése szerint a Goga-
kormány egymillió zsidót utasít ki Romániából. Németország, Olaszország, Magyarország, Ausztria és szovjet már bejelentették, bogy nem hajlandók kapuikat megnyitni a romániai zsidó menekülők előtt. Franciaország is húzódozik, esetleg ideiglenes letelc|>edésről lehet szó, de ez sem megoldás, jelentik. Valószinü azonban, hogy Franciaország sem engedi l>e a kiutasított román zsidókat, hasonlóképpen Lengyelország és Csehország sem.
Budapest díszben várja a hármas külügyminiszteri találkozót
Budapest, január 8 A főváros fellobogózva várja az olasz és osztrák államférfLikat, a kik vasárnap érkeznek a budapesti hármas találkozóra. A vendégeket a
jának tekintélyére való hivatkozás hangja szólalt (meg s ezt nem lehet lekicsinyelni. Az elmúlt évtizedekben számtalanszor akadt j>élda arra, hogy az angol világbirodalom az ő egyetlen polgárán esett sérelmet is inemzeti Üggyé téve, olyan erőteljes gesztushoz folyamodott, a mely elől semmiféle hatalom nem tudott kitérni. Bár az üldöztetést szenvedő magyar kisebbségek nem tartoznak az angol világbirodalom polgárai közé, mégis annak a lelkiismeretnek védőpajzsa alatt állanak, amely lelkiismeret kell, hogy telébredjen akkor, amikor az az állam, amelyik részese volt at 1919-lien létrehozott kiaebliségi szerződésnek, most azt kénytelen tapasztalni, hogy amikor ő ilyen
fellobogózott és feldíszített pályaudvaron Darányi Kálmán miniszterelnökkel az éfen a teljes magyar kormány fogadja. Az üdvözlések után díszszemle lesz, majd Schisch-
jogvédő szerződést kötött, tulajdonképpen uj imi>erialis!a hatalmak kénye-kedvének dolxitt kl több milliónyi emljert, olyanokat, jiklket egy ezer esztendős államközösség eleven flestéről szakítottak le. Most( amikor Románia uj belpolitikai helyzet előtt áll és számtalan kombinációval kiséri a világ sajtója az uj kormány működését, mi szeretnénk rag;isikodni ahhoz a nemzetközi elvhez, hogy minden állam bel politikája az ö saját ügye. De ami-mikor arról értesülünk, hogy a román minisztertanács miniszteri bizottságot küldött ki az állampolgárságok felülvizsgálására, ugy éiezzük, a kisebbségi lakosság számára ujabb sötét jővőt festenek Eurói>a horizontjára. Az állauipol-
nigg Darányival, Schmidt pedig Kányával a Dunapalotába hajtanak. Az osztrák vendégek ugyanis előbb érkeznek meg és csak azután megy a\' miniszterelnök és kísérete a Déli pályaudvarra, hová 10-10-kor fit be a Ciano grófot hozó vonat.
A hármas külügyminiszteri találkozó a már közölt program szerint hétfőn kezdődik és három napig tart. Az olasz és osztrák sajtó élén ken foglalkozik máris a találkozóval, a nagy Ia|>ok munkatársai is megérkeznek az államférfiakkal, nem csak a római és bécsi lapoké, hanem a világlajwk bécsi tudósítói is megérkeznek Budapestre.
Politikai kérdések kerülnek megvitatásra
Bécs, január 8
A budajyesti hármas találkozóval kaj>csolatban Bécsben hivatalosan kijelentették, hogy ezúttal nem any-nyira gazdasági, nünt inkább politikai kérdések kerülnek megvitatásra, mégpedig a Dunamedence problémájának megoldására való tekintettel főképp az e kérdés köré csoportosuló ügyeket beszélik iheg.Uj egyezménykölésre nem kerül sor.
A diplomáciai kar a kormányzónál
A diplomáciai kar ma, szombaton délben jelent meg a kormányzó előtt, liogy szokásos újévi jókivánatait ki-fejezze. A teljes számban megjelent diplomaták nevében Angelo Itotta pápai nuncius köszöntötte Horthy kormányzót, aki válaszában kijelentette, hogy reméli, liogy Magyarország békés ]>oliükájával megtelel továbbra is annak a történelmi hivatásnak, amelyet a Gondviselés kijelölt számunkra. Reméli, liogy továbbra is számithat a nemzetek hathatós támogatására abban a békés revízióban, a mely egyúttal a magyarság boldogulását és jövő fejlődését jelenti-
Uj alispán Csongrádban
Szentes, január 8 Cson /rád vármegye ma tartotta meg alispánv.\'lasztását (s egylianguan Dósa István kiskundorozsmai főszolgabírót választolta meg uj ilispána \'k.
gárok okmányanyagát felülvizsgálni! ma, a békeszerződések megkötése után, Immár csak két évtizeddel!, egészen bizonyosan azt fogja jelenteni, hogy a részükre kellemetlen kisebbségi né|>esség jogainak sorozatos megcsorbításával találkoz.nk. Megnyílik tehát iiz utja uz üldöztetésnek s nem lehetetten, hogy ismét mjegindulnak a határok felé a hosszú vagonsorok, kiüldözött magyarokkal megtömve. Az angol király kormánya még jókor tette meg diplomáciai lépését Bukarestijén. A magyar nemzet bízik abban, hogy tez |a lépés eléri célját, s nem fokozódnak azok az üldöztetések, a melyek már eddig is szörnyű irtást végeztek a kisebbségi magyarság sorai között. • f |
ZALAI KÖZLÖNY
1936. |arm«r 9
Megrögzött székrekedésnél és annak mlnilentéle káros következményeinél a gyomorbélcsatornát reggelenként telkeléskor egy pohár természelel „Ferenc Jozaet" keserűvíz alaposan kltlsztpjs, az emésztést és az anyagcserét előmozdítja, a vérkeringést megHénklII s kellemes közérzetet és tokozott életkedvet teremt. Kérdezze meg orvosát
Gróf Majláth György a Szt. István Társulat uj elnöke
A Saent István Társulat mai köz. ByiM«én az elhímví Zichy elnök helyére gróf Majláth Györgyöt választották ineg. |
JagOda kl Is fosztotta a kivégzetteket
Riga, január s A szovjot ujabb nagyszabásn bűnügyi tötárgyalísra készül. Ezúttal a Illöoher tábornagy elleni merénylet tettesei kerülnék a vádlottak palijára.
A Jagoda-fólo bünflgy ls január kó-zopén kerül tárgvülisra. Jagodát a már Ismert vádakon kivíll többmilliú rubel etsikkasztásával is vádolják, azonkívül azt állítják róla, hogy a kivégzettek ékszereit és értékeit is eltulajdonította.
A meggyilkolt Csapody-lány fivére letartóztatásban marad
Székesfehérvár, január 8 Arany Gyula, a Csapody-leánv gyilkosa megmarad vallomása mellett, hogy a gyilkosságot az áldozat öccsének, Csnjiody Sándornak felbujtóiéra követte el. Bár tárgyi bizonyíték egyelőre nincs Csapody ellen, letartóztatását fenntartották és ma délután hallgatják ki (Oa-I>ody Sándor újságírónak vallja magát, lapköteléklien nincs, pesti lapoknak székesfehérvári tudósítója.) _
Tagad a gyilkost
1 Miskolc, január 8 A katonai fegyház gyilkossági vádját Káló Rudolf, az elfogott fegyenc tagadja. Szerinte az agyonlőtt Lukács vágta ketté Kocsis őr. tnesler fejét, őt csak kényszerltette, hogy együtt rejtsék el a holttestet.
Lukácsot egyébként a csendőrgolyó sziventalálta, a fegyverhasználat ügyében a vizsgálat megindult.
Két órás fegyverszünet alatt
•laxállitetták TotuIMI .< iuaqil.1 áa n«Mkik«t
Teruelnél a harcbanálló felek kölcsönös megegyezéssel két órás harci szünetet tartottak, amely idő alatt elszállították az asszonyokat és gyermekeket. A két óra után a harc ismét fellángolt és vad erővel dühöng.
A nemzetiek bombázták Baroelo-na külvárosait, 8-an meghaltak), sokan megsebesüllek.
Kigyulladt egy petróleum-vonat
Páris, január 8 A közelben egy tehervonat (jctró-leumszállitó tankvonatba szaladt, 15 ezer liter benzin kiömlött és meggyulladt. A pályaőr háza pillamtok alatt láncokban állt, maga a pályaőr is e\'c-▼enen bennégett, felesége és fia é^ési sebek árán elmcnektdlek. A mozdonyvezető és még egy vasutas szintén összeégtek, mig egy kisérő a közeli csatornáim ugrott ós igy csak kisebb égési sebekel szenvedett.
Csak bárom városban van 50 százalék alatt a pótadó
Az egyik ezek közül: — Nagykanizsa
Az ünnepek után <ujra kezdődtek a városok ós a kormány közt n*eg-inditott pénzügyi tárgyalás. Az eredményt érthető érdeklődéssel várják a vidéki városok vezetői, mert erősen sújtják a városokat bizonyos állami intézkedések. A városok ugyanis igen sok szociális, közegészségük, közoktatási és egyéb igényt elégítenek ki oly területeken is, amelyek az állatai feladat hatásköréi* tartoznak. A for-ealmiadórószjesedés csökkenést; és különl>öző Illetékek törlése, illetve jniegszjünttótése, a betegápolási kö\'t-ségek, szegény l>e!efíek gyógyszere}, útépítés, hidköltségek, a jövedelem elvonás és az állami költségek áthárítása súlyos összegekkel terheli meg a vidéki városok köllségVe-lését.
A törvényhatósági és megyei városokban az adózásnál 6,531 000 P-t adnak ki a tiz törvényhatósági joggal felruházott és 45 megyei város-
nál a költségek. Ezeket aaJ összegeket a vidéki városok csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják viselni, ezért azt kérték, hogy végre szüntessék ineg az állami terhek áthárítását jés a városok adójövedelmé-nek a csökkentését.
Némelyik város csak igen magasra emelt pótadóval tudja fedezni legszükségesebb kiadását. Hódmező vásárhely 185, Kecskemét 120, Miskolc 110 százalékos póladót vetett ki, a megyei városok közül pedig Kiskunfélegyházán 171, Jászerényijén 131, Kiskunhalason 119.5, Makón 116 százalék a pótadó.
A városok többségéljen az 50 százalékot már csaknem mindenütt meghaladja a póladó összege, csak három város van, ahol a póladó 50 százalék alatt van. Az állami terhek és jövedelemelvonások miatt a legtöbb város képtelen nagyobb Ösz-szeget ljeruházósra fordítani.
Márciusban megindul a nagykanizsai katolikus kulturház épitkezése
Mégis a Horthy Miklós utón, de a cintórium mellett lesz a kulturház*
A mozgalom, amely a nagykanizsai katolikus kultúrház felépítése ügyél>en megindult, döntő stádiumba jutott. A kulturház kérdésében egész Nagykanizsa egységes: szükség van Nagykanizsán egy megfelelő Kath. Kultarházra. Csak abban oszlanak meg a vélemények, hogy* a plébániához építsék azt, a fehér-tereni mellé, vagy jjedlg a feren-ciek lelkén, a Horthy Miklós uton. Ma ímár tez a kérdés is elintézést nyert.
Az egyházközség 1038 évi költségvetésében kzere|>el már az ecélra kélszeresne emelt egyházközségi adó. Ennek a költségvetésnek felülvizsgálása Borán az egyházmegyei főhatóság foglalkozott a kulturház kérdésével is \'és felvetette a gondolatot, hogy i»zt a Kath. Legényegylet jelenlegi házának megfelelő kibővítésével Valósítsák ineg. A püspöki aulának ké:ségkívül nemes szándékú terve magasabb szempontokat tartott szemelőtt. Ennek megtárgyalására Veszprémi* kérték P. Czirfusz Viktorin plébánost, valamint laz egyházközség világi elnökét, dr. Hegyi Lajos városi főjegy-zőőt, akik hosszasan tárgyaltak először dr. Hoss József pápai prelá-tussal, a püspöki iroda igazgatójával, majd dr. Rott Nándor megyéspüspök másfélórás audiencián fogadta a nagykanizsai egyházközség képviselőit. , t ; .
A veszprémi tárgyalások\' eredményeként az aulj tervének le tárgyalására a nagykanizsai plébánia fe-hérlermében most értekezlet volt, amelyre a megyéspüspök képvjsole-téljen megérkezett dr. Hoss József prelátus. Az egyházközség részéről P. Czirfusz Viktorin plébános, dr. Hegyi Lajos világi elnök, Babochay György másodelnök, dr. Petrios József gondnok, dr. Wéber Elek kir. járásbiró, a Cnedo elnöke, Gozdán Ernő, Wz (egyházközség irodausztje, mig a Kath. Legényegylet részéről Gazdag Perenc egyházi, dr. Mut-schenbacher Edvln világi elnök, dr. Boda Károly, Ritter András, Tőke Jenő főtitkár, vezotjűségl tagok. i
Dr. Hoss prelátus Ismertette a lervet, amely az egyházközséggel és a legényegylettel közösen szerette volna megoldani a kérdést, a nagy* kanizsai katolikus .társadalmi összefogás jegyében. A terv azonban hajótörést szenvedett. Ugyanis a Legényegylet elvben elfogadta az aula tervezetét, hogy a káth. egyesületek egy fedél alá jussanak és az ő lelkén épüljön fel az uj kulturház, azonban az az intenzív élet, ami a Legényegyletben folyik, nem\' nélkülözheti ía mostani helyiségeit és igy arról nem mondhat le. Az egyházközség sem\' óhajtja kulturházát idegen területen épiteni, nem akar. ja az egyházközséget ezzel vitáknak \\
A CentrAlban szombaton este
hangulatos nagy tánccstély
Az elismert és kiváló BOIDV zenekar keretében a kltOnö hangú Péoay Klári a legújabb slágereket énekli.
ÓVJA SZEMÉTI ,
éi vásároljon bizalommal ogy lói Illó aaamüv«K«4 látaaar-aaakUiileiamban.
Legmodernebb optika! gépekkel é» mérőműszerekkel felszerelt üzememben bármilyen
Kzerü és kemblnált KemOveaet méltányos n kéwltek és Javltok. — Sxemorvosl ra-, ceptet ixaknerQen elkészítek.
Eredeti Zelas pankUI-lenoték.
Lázmérők, hőmérők, bor- és mustmérök.
ZSOLDOS GYULA
Miittta, íbarfu h lálsxerésimester,
Fő-nt 8. (a Kprona-sxállodával sxemben). Óra és ékszer nagy választékban. Elismert precit óra- A* ékszerjavltóműhely.
kitenni. Számos felszólalás után az értekezlet kimondta, hogy a katolikus egyházközség szabad kezel knp a kulturház építését illetőleg, de annak felépítése a Horthy Miklós-uton történjék, nenr pedig a plébánia fehértermével kapcsolatban. így a legújabb Itervfek szerint a kultur* ház a Horthy Miklós uton, a cintórium beszögelésénél, szemben a Vlda vendéglővel épül. (Eredetileg a Kisfaludy \'utcával sziemben tervezték.) Szükséges azonban még a ferenciek rendtartományának engedélye ahhoz, hogy a ferencrend tel? kének ezt a részét használhassák fel az épHkezé6 céljaiba. Az erre vonatkozó felterjesztéwt a legközelebbi najjokban küldik el a tartományi főnöknek. I
Egyébként az egyházközség kétszeresére emelt egyházi adóját, a mit senki sem fellebbezett meg, valamint az egyházközség költségvetését, zárszámadásait és egyéb határozatait egy egyházmegyei hatóság jóváhagyta. A
Kérdést Intéztünk P Czirfusz Viktorin plébánoshoz a kulturház kérdéséljen. ...Kijelentette, hogy a kulturház kérdése most már végérJ vényesen a megvalósulás stádiumába jutott. Még csak a tartományfőnökség telek-jóváhagyására van szükség. Hogy ezt megkapjuk, nem kétséges, hiszen a ferencrend mindenkor hathatósan előmozdította és támogatta az ilyen megmozdulásokat a kath. kultuna jegyél>en. Első alkalommai hozzájárult már a rend a major mentén levő telek-résznek kulturház céljaira való átengedéséhez, elvi akadály tehát már nem merül fel. i (
— Minden a legjobb uton van ahhoz, hogy a nagykanizsai Katolikus Kultúrház felépítése már március havában megkezdődhessék, mondotta nagy bizakodással Nagykanizsa fáradhatatlan, lelkes plébánosa!, aki mögött ebben a kérdésijén is ott áll egész Nagykanizsa közönsége. |
(B. R.)
iDé
EoyUl!
Prognózis: Mérsékelt déli szél, sok helyen havazás, nyugaton esetleg óimosesö is. A hideg nyugatról kelet felé gyengül.
A Meteorológiai latézet nagykanizsai DlagflgyetöAllomása jelenti t
Hémérnéklat tegnap este 9-kor: —5-». ma reggel. -90 délben: 5\'4. Osapadík : 0 0 -í.
Naptári Jaauár 9. vasárnap. Kom. kai Szent család. Protestáns Marcell. Isr. Kebnt hó 7. Január 10. héttó. Horn. kat Vilmos pk. Proleitáns Melánia. Izr. ttebat hi 8.
h
1938. puiuár 9.
ZALM KÖZLÖNY

.Vegyeskarára ós nagyszerű vezetőjére büszke lehet Nagykanizsa lM
A Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kór aranyérmes vejp\'Cskarának nemrégi i>esli si-flTj m l\'ero mindenkit OTWfégjA meggyőzhetett ar.
ról, hogy ez a pompás együttes jó uton halad és szak avatott kezekben van. A kételkedőknek a minden oldalról elismerést sugái.zó kritikák elégséges választ adhattak. E pompás kritikákból alibbo ismét közlünk egyet, amelyet az «Énekszó, legutóbbi számában találtunk.
Vidéki együttesnek ilyen fővárosi szakkritikát elérni: - mindennél szebben \'beszéL Az »p.nekszó» ezeket Írja: fA megújult Dalosszövetség uj vi-virágkor fölé halad. A társaduimi munka mellett mindinkább főh<{Jyre kerül a «művészi, nevelés a kórusok vezetésében. A régi, esztétikus szempontból kietlen dalosszövetségi esték után felfrissülés, igazi ünnep volt a decemberi hangverseny. Kiváló fővárosi kórusok mellett három vidéki énekkar is bemutatkozott: egy \' meghatóan kedves falusi vegyeskar, a városlődiek (Weszter-gorn György vezetésével), a szegedi Egyetemi Énekkar nagyszerűen fegyelmezett, de kissé dalárdás együttese (Kertész Lajos) és a Nagykanizsai Vegycskar Ketting Ferena vezetésével Ez utóbbiak vitték el a pábnát. Az övék volt az egész ünnepség legmagasabb színvonalú műsora (Paíestrina, Looss, . Kodály), ami pedig egyben alapja az énekkari műveltségnek. Hatalmas énekkarára és nagyszerű vezetőjére büszke le-liet Nagykanizsa..
Eddig a fővárosi szakfolyóirat kritikája. Azt hisszük nem* kel.,hozzá kommentár. Az utolsó morraat azonban mindenképpen megszívlelendő. Nem kell feltétlen lebecsülni azt, ami «helyi.»
■UBAPEST L
17 Mit üzen a rádió? — 17.30 Rácz Béla cigányzenekara. — 18.20 I)r. Pálfy lloua előadása. — 18.50 Gutten-berg György jazz-zenekara. — 10.40 *B. Nagy Gergely.. Életkép 4 íelvonásban. - 21.40 Hirek, időjárás jelentés. — 22.10 A rádió szalonzenekara.
— 23.15 Pertis Jenő cigányzenekara.
— 00,05 Hirek. BUDAPEST TL
17 A SZodális Misszió Társulat előadása (Farkas Edit). — 17.50 Mezőgazdasági félóra. — 18/25 Rácz Béla cigányzenekara. — 18.50 Dr. Kereszt-ury Dezső előadása. — 19.45 Táno-lemezek. — 20.15 Hirek. — "2040 Hangverseny a Zeneművészeti Főiskolából. , , ■BCS.
17 Kivánságlemezek. - 18.10 Népdalokat tanulunk. — 18.25 Hátízene.
— 19.10 Indulók, egyvelegek. — 20.35 Dalos.zenfo egyvekg. —. 21.45 Lanes BwUómüvósa. — 22.20 Tánczene.
Olaszország külügyminisztere vasárnap átutazik [Nagykanizsán
Ünnepélyes fogadtatás lesz a pályaudvaron A vármegye főispánja mond üdvözlő beszédet
A szöveiséges Olaszország külügy minisztere, gróf Ciano, feleségének, Mussolini lányának társaságában vasárnap este átutazik Nagykanizsán. A miniszter a budapesti hár-más külügyminiszteri értekezletre utazik ; különkocsija a rendes trieszti gyorsvonathoz van csatolva. A vonat j»ontosan este 6 óra 21 jyerckor érkezik ós 6 óra* 45 perckor indul tovább. j
A város vezetősége a (magas vendég számára ünnepélyes fogatatást készített elő s arra meghívta a város összes hivatalit, testületeit), egyesületeit is. Résztvesz a fogadtatáson a vármegye főispánja, vitéz gróf Teleki Béla is; ő fogja üdvö* zölni francia nyelven a (magas vendéget, feleségének pedig virágcsokrot nyújt át. Közre fog működni a katonazenekar is s a vonat a Qiovi-
nezza hangjai mellett fog legördülni a pályaudvarra, amelyei ez alkalomra olasz és magyar lobogókkal dúsan feldíszítenek.
A város közönségét ezúton hivja meg a rendezőség s kéri, hogy a fogad tatáson miná nagyobb szám* ban vegyenek részt: Tájékozásul közli a rendezőség, hogy a közönség a főijejárón át léphet be a pályaudvarra s a esarnokmajk a főbejárattól a főnöki iroda felé eső részén helyezkedik el. A hivatalok, testületek, egyesületek küldöttségei a gyorsáru feladás melletti vaskapun át lépnek a pályaudvarra s a csarnoknak a főbejárattól a város felé eső részén helyezkednek el.
fA cserkész-osapatok
zászlóik alatt vonulnak ki a fogad, látásra. [ |
„A hazaszeretet és a közös sors szolidaritása adhat erőt a kereskedő-fronton a támadások visszaverésére"
A nagykanizsai OMKE-tagok eltő társasvacsorája
A nagykanizsai OMKE az utóbbi időben \'alig-alig hallal magáról társadalmi téren. A komoly és Immár a rendszeresség vágányain haladó, eredményekben elismerést érdemlő
érdekképviseleti munka tölti meg I főként tartalommal a kánjzspi OMKE-élelet. Mégis egy városban, ahol a kereskedelem történelmi su-I lyu foglalkozási osztályt alakított
árusításunk
teljes sikerrel folytatódik I
Most vásároljon vászon árut
-né/.
Olcri él |6 niUoti Feltei
, METROPOLE,
• Rákóoil-utvK.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, , teljes peniióval 9 pengőtől. Az Étteremben ■x«««di Farkat Jóak*
muzsikál, a télikertben délután és este a Virány-jau játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hivja meg Őket vacsorára a
■ ETROPOLE-ball
ki s ahol ezt a fontosságai és ará nyát mindmáig megtartotta, Joggal mei iil fel u kívánság, hogy a város társadalmának ez az egyik legnagyobb rélege érdekképviselete utján társadalmi télien Is eleven erö maradjon. Ezért helyes a vezetőségnek az mz elhatározása, hogy kilép a hosizu társadalmi passzivitásból és az OMKE falai közt u)na teremt néhány szerény alkalmat arra, hogy tagjai a íehér asztal mellett Is találkozhassanak egymással.
Az első kísérlet nagyszerűen sikerüli. Az OMKE-tagok közös vacsorájára közel százan Jöttek ÖKMe A 80 filléres gulyás-menüvel a Korona konyhája valóban kilelt magáért.
Az első felköszöntöt i
Rajkl István
elnök mondta. Szellemesen, fordu-lalosan körvonalazta az OMKE erőt adó szeneiül a kanizsai kereskedő éleiében Majd igy folytatta:
— A kereskedelmet nap-nap után érik a legméllánytnlanabb támadások. Emlékezzünk vissza: — 20 évvel ezelőtt a Doberdo vérzivataros fenslkjaln, a Kárpálok hótakana ormain a hazaszeretet fűtötte bátorsággal álltuk a jiergötüzet ós véd-tük állásainkat. Ma ugyanazzal a kitartással, ugyanazzal a szolidaritással kell azokat a támadásokat állni ós visszaverni, melyeket a keres-delem ellen Intéznek. 20 évvel ezelőtt » hazaszeretet, a k«|sös sors és a bajtáiftiasság érzése adott erőt nekünk a lövészárokban. Most, a békeidőben szintén kell, hogy a haza iránt téraett szeretetünk tfi ragaszkodásunk, melyben semmi es senki nem fud liennünket megln-galnl, a közös sors és a kollegtaU-tás adjon nekünk erőt ahhoz, hogy a béke frontján a keresjootteliem ellen Indított tfiinadásokut visszaverjük. | , tii
— Senki sem bizhalja ró magát a saját erőire. Vállvetve kelt vtt&za-vemünk a támadásoJíat, amelyek bennünket a kerrakettelcm M\'uiiMi mögött émek és ha még araiyi sebei is kapunk, Sértetlenül kell megőrizni feacket ta sáncokat a Jövő generációja számára, amely jogtisan tehet fek\'lóssé liennünket okkor, ha a sáncokat és a mögöittUkVzött nemzeti vagyont leronüiolni engedjük. Ehhez pedig az egyesek ereje még megsokszorozva sem ér semmit, de egy caa|>at ereje elég, ha az céltudatos Összefogással áll a védelembe. ! I I
Or. Hotfminn Járton,
akinek az OMKE alelnöki székébe való megválasztása nagy nyereséget jelenlett, voK a következő felató kló. Brillant Savarin mondásához fűzte felszólalását: >a szív gyakran feledékeny, B gyomor olyfeor hálás is tud lenni.. Nál-jnk,m««idt» dr. Hoffmann, a azlv sem feledékeny. Ebben a társaságban «an egymás megbecsülése és össaetar-tás, amit bizonyít, hogy szeffciy körülmények között to sökan Jöt-
2ALM KOZkONY
1938. január 9
tünk össze. Poharát a hölgyekre ürítette.
Dr. Karozsg Rezső
főtitkár a Zalai Közlönyt köszöntötte fel, meleg ünneplés közl>en méltatta annak szerepét a kereskedői érdekek támogatásában.
Barbarits Lajos
a Zalai Közlöny felelős szerkesztője annak az időnek mielőbbi eljöveteléne ürítette poharát, amikor az újság nem a kereskedelem panaszainak lesz szócsöve, hanem a kereskedelem boldogulásának hirdetője. i
A vacsora ultin a Korona kitűnő zenekara és a hangulatcsinálásnak valóban lés mindig ízléssel nagymestere, a széphangu dizőz vette át a föszere|>el. Az ő érdemük is, hogy ia nagy OMKE-család még sokáig együtt maradt családiasan meleg együttesében.
„Nem közérdekű a város ; házi sokszorosító gép"
Szóról szóra igy áll a kajo^várl Somogyi lljsügban:
t Dicséretes és példát adó liatáioza. tot hozott a helyi Ipar és adőfizető alanyok egzisztenciális érdeke nek meg védése érdekében Kaposváry György dr. polgármester, kormány főtanácsos.
A helybeli nyomdatulajdonosok megtudták, hogy az egyik i>esU cég irodai sokszorositógé|>et liozott le n városhoz s azt azzal mutatta |>e a leíró-hivatalban, lwgy vegye mcj a polgármester.
A nyomdatulajdonosok arra kérték a polgármestert, liogy ne vegye meg a gépet, mert az elsőtorban egzisztenciájukban tenné tönkre őket, másodszor me< nem engedett üsztességtelen versenyt támasztana nekik.
A polgármester Siposs Kilmán gaz-dasági tanícsostól kért szakvéleményt. A gazdasági tan icvos figyelembe véve azokat a nagy érdekeket, amelyek a helyi pyomdaipar foglalkoztatásához fűződnek, azt a szakvéleményt adta, hogy nagyon meggondolandó a város résizére a sokszorosítógép beszerzése s helyesebb, t:a a város nyomtatványszükségletét továbbra is helyben biztosítja s lielyi adófizetőit tomogatja.
A polgármester az érvek hatása alatt döntött s elutasította a pesti cég ajánlatát aZzal, hogy az irodai sokszorosítógép beszerzése a helyi nyomdaiparnak ártana 8 igy azt közérdek «cm indokolja."
Gyógyszertári éjjeli szolgálat január hó 15-ig a .Mária- gyógyszertár 6a a kiskanlzssl gyógyszertár.
gfeffirda nyitva reggel 6 órától ette 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egéss nan nöknakh
— (B4lyeggyfijt6k UUlkos4j«) Hétfőn délután O-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
— TeklntM *»*% a Kopateln Bútoráruház állandó butorklállltását ízléses 6s oIcaó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat
„A BAGUTE nagy és hatalmas.
Munkás hétköznap. Csütörtök. F.jfél..
Most robogott be az autóbusz, amely a budaj>esti gyors álmos és fáradt utasait l;oZt« bo a vasútról.
Nagyobb társaság szá I ki. Ko-moly, de azért vidám hangulatban tartanak a kávéház fe\'é..
A kávéház már majdnem üres. Néhány listai <agglegény,< a ci{á. nyok, a i>inoérok és a pitienő biliárd-asztalok unatkoznak a félhomályban. Na mej egy okos sze.nü tacskó, két lábra állva, sunyi ked. ves szemeivel pitizik a kassza tündére előtt a feketekávéból megmaradt kockacukorért.
A társaság helyetfoglal a kivé-ház egy barátságos sarkában. A pincér már hozza a forró feketét. Jól esik a meleg fekete narkotikum, mert kint zúzmarás, hideg tél vun.
Most felált a társaság látszólag legfiatalabb tagja és ellentmondást nem tűrő hanggal jelenti be:
— A BAGl\'TE vezérsége a bor n.ellett döntött!
A feketekávés csészéket bufelej. lő nedűvel telt ial|>as poharak váltják fel. Koccintanak. Isznak. Beszélgetnek. Tréfálkoznak. A jó kedv és az alkohol könnyedsége úszkál a levegőben. Fekete pápa-szomes, állandóan mosolygó arca férfi áll fel, magasra emeli poharát és harsányan kiáltja bele a kávéház álmos c-endjébo:
— A Bagute nagy, a Ragute liatahöasl
A cigány mélabús magyar nótát jViszik. Azután vidámabb hangot üt meg a hegedű. Folyik a beszélgetés.
— A Bagu\'o mindent tud.
— A Bagute mindent lát.
— A Bagute diszkrét.
Ilyen és ehhez hasonló hangfoszlányok hallhatók.
A társaság egy kicsit han~o sabb, mint azt az illemkódex előírja. I)e niegboosájtható.
Egyszerre hirte.cn kialszanak a villanylámpák. Valaki" maliciózusan megjegyzi:
— A Drávavőlgyl légvédelmi gyakorlatot tart 1
Aíután folyik tovább a kedves mulatozás.
— A Bagute vezérsége nevében megállapítom, liogy a Mess egyszerre kettőt döntött — mondja a komoly arcu orvos.
— A harmadik dobásom a királyt ütötte ki, — jegyzi meg a nagyiparos.
Mindig osak Bagute! Ragutel
Lassan pirkad a hajnal. Ki nem aludt, elutazni készülő emberekkel telik me.{ a kávéház. Reggeledik I
— A Bagute nagy és liatalmasl A Vezérség berekeszti a táborozást!
Másnap szájról-szájra járt á városban, liogy valami titkos, nagy és hatalmas társaság működik Nagykanizsán. A jil értesültek már azt is tudni vélték, hogy ez a titkos társaság, a Bagute, minden csütörtökön sötét, eldugott pincékben tartja titkos kon-veutikulumait.
Hát szi sincs róla, uraim! A Bagute nem egy titkos társaság, mely földdatti titkos táborozásokra ül össze csütörtökönként. Nemi
A Bagute egy asztaltársaság, mely a már majdnem a feledés I omályába merülő tekézősportot népszerűsíti. Tagjai? Ott látjuk a város tisztviselőkan\'nak színe-javát, ügyvédeket, orvosokat, nagy és kisiparosokai, kereskedőket. Nőseket és nőtleneket. Fiatalokat és öregeket, \'le kin te leseket és méltóság x>kat.
Jaj, majd elfelejtettem! Meg kell magyarázni, hogy ml jelent ez a titokzatos varázsszó, a «Ragutól*
Rabákra Gummíval Tekézők Egyesülete.
Miért? Mert a tekepálya, aliol az asztaltársaság csütörtök esténként hódol a tekéző sj>ortuak, a legmodernebb pálya, ahol a régi, elavult fagol/óblsok helyeit modern, tómőnjuimnival. készült golyók használatosak.
Hogy hol van a Bagute összejövetele? Fzt megtiltották, hogy eláruljam — a nős tagokra való tekintettel.
r.
Megindult az adakozás a 23 év után nagy nyomorúságra hazaérkezett kanizsai hadifogoly családjának
Tegnap délután jelentette a Zalai Közlöny, hogy Vincze József nagykanizsai hadifogoly, aki 1914-ben önként állt be a 48. gyalogezredbo és ma, 23 év után, orosz liadifogságból feleségével és két kis gyermekével váratlanul liaz lérkezett, iltl.on 73 éves, jobb napokat látott édesapját hideg szobában, nyomorogva tah lta. Most munkát, akármiféle -tisztességes ke-nyeret adó munkát kcies n 23 éves orosz ]>okolban megőszült Vinc«e József, hogy kis családjának és. édesapjának meleg szobát és mindennapi kenyeret tudjon biztositanV jSunka még nincs, do a Jó szivekhez \'-eltalált
Városi Mozgó. Csütörtöktől vasárnapig! Budapesttel egyidóben I
Százezrek regénye Zilatiy Lajos Százezrek filmje
Főszerepben: Bajor Gizi, Jávor Pál, Ágay Irén, Rajnay Gábor, Csortos Gyula és Vértes Lajos
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 0 órakor, vasárnap és Onnepnsp 3, 5, 7, Ő kor. Randaa helyárakl
a Zalai Közlöny szava. Az első neines-lelkü adomány befutott a szerkesztőségbe: — dr. Késztler István orvos, a Városi Egészségvédő Intézet vezetője 10 pengőt küldött általunk a hadifogoly családjának, a kisebbik gyermeknek pedig ijünden nap ebédet ad egészen ad;lig, ínig az édesapja felelő ellielyezkedést nem talál. F.z a jóságos oselekedet önmaga helyett beszél és követésre int. Minden segítséget szívesen közvetít a Zalai Közlöny. \'
n,ok ideálja a Schuu-
Ai ön szállodája liida
Corvin Szálloda I
Budapest szivében, a Nemzeti Színház mellett: VIII., Caokonay ulcs 14. — Tökéletci modern komfort. — Folyóvíz éi központi fűtés minden szobiban. -- Budapeit valamennyi vlllamoa vaauta éi autóbusza a hotel közvetlen közelében.
Bfyáfyaa rx.bik már l pougőtfll, kfcifyas *iobák f p^mgSUl, t*ijM p«nxló é\'50 |»eug5. J757

Hozzászólás a Nagykanizsa —Keszthely autóbuszjárat menetrendjéhez
Az október hó 3-án életbe léptetett téli menetrend a Nagykanizsa—Keszthely közötti távolságot két szakaszra osztotta. Az egyik járat Nagykanizsa —Zalaszabar, a másik pedig Kisiflda —Keszthely között közlekedik. Ez utóbbi járat beUJUtását megfelelőnek tartom, mert Kisradától délebbre eső községekből már nem igen gravitálnak Keszthelyre, a másik járat azonban, amelyik Nagykanizsát Zala&fcabarnil kóli össze — véleményem szerint — helytelenül lett beállítva. Ezt a járatot Zalaapátiig kellene megliosszabbitani, hogy ezzel a bogiinyvári-hegy tövében fekvő két nagyobb kc\'zség, Eger-araosa és Dlóskál községek bokap-cv-otassanak Nagykanizsa felé is fla autóbusz.orgalomba. E két községből az utasok Báránd-puszta megállónál vehetik igénybe az autóbuszt "A pogányvár! nagy bortermő vidéki köe-pontjában lekvő közs<^ek eddig úgyis el voltak zárva a forgalomtól, igy nagyon indokolt lenne, hogy a Nagykanizsa— Zalaszabar közli jáiatnak Za\'aapátiig leendő meghosszabbításával ezek a községek is élvezzék az autóbuszközlekedés előnyeit.
A menetrendié vonatkozó másik megjegyzésem az, hogy reggel tulko-rán érkezik Nagykanizsára Zalaszabar felől az#autóbusz. Senkinek no lehet érdeke, különösen télen, hogy i«ggel G.2Ó-kor érkezzen be autóbusszal Nagykanizsára. Nagyon megfelelő len. no, lia éppen egy órával később érn« bo az autóbusz. Az autóbuszmenet-rendnek a lenli értelemben valS megváltoztatása érdeke lenne Nagykanizsa városának is, mert a\' személyforgalom emelkedésére lehet számítani. Krátky polgármester ur ez ügyben már ezót emelt a pécsi menetrendi értekezleten. Ezt nagy megnyugvással vették tudomásul az érdekeltek a Zalai Közlöny-bő\'. Poljármoster urat azonban arra kérjük, szíveskedjék illetékes helyen sürgősen eljárni, liogy a Idvánt menetrendi változtatásokat már most megcsinálják.
Soraim közléséért fogadja Főszer-kesztő Ur előre is hál Is köszönetemet.
Kiváló tisztelettel:
Aláírás.
Nép Mozgó. Szombaton és vasárnapi
A legfantasztikusabb, legújszerűbb Ilim, amelyről még hónapok múlva Is beszél a közönség 1
kísértet
Fősxerepben Oonatanoo Bannat és Oar, Drant.
Előadások szombaton 8, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 Arakor. Osak SO, 40, 80 fillV. helyárakkal 1
1938. január 9.
ZALAI KÖZLÖNY
CJ&UwJtf
EMLÉKEZTETŐ*
Január 8.
Frontharcos tácctea 8-kor, Ipares-kör nagytermében, katouaawue. - Pedagógusok öss»ejövoleVt a 1-fcás Royalbon vacsora után. Január 9.
Liceális <1004.4* fl-hor « városházán (dr. Vértesi Frigyes). Oltáregyes ület müíoros te íja 7-kor a rohértcrcinben. Január 12.
Piarista Diákszövetség t\'noos fekee kávé-estje\' 9-kor a Koron íban. Január 15.
Evangélikus Nőegylet mü;« «s e.if* m Iparoskör nagyWrm4be« 9. kor. Január 1*.
LiceUis előad is a városliáíán fi.kor (H«"tin Ágoston).
A MANSa rendőr-asszonyainak müíoros teája Tét 8 kor (Katii. Legény-• tyletben). Január 22
Gugliehnetti hangverseny* « Kaminóban 9 órakor. .Ügyek Vágónál. Baross-tea aa Iparoskörben 0 órakor Január 23.
LioeAUs elój j is a városházán fl.kor (Barbarits Lajos). Január 29.
öregkereskedebnisták b ÍJ* a Ka-seinóban. I Január 30.
LiceáUs előadás (J.kor • v.\'<ro*htafe i Lukinich professzor). Február 2.
Lioeális elöld ts a városházán G.kor (d \\ Deseő Mihály). A Leányklub műsoros teaestje a Misszióbán. Február 5.
NTE piknik a Kis Rovat é: termál**) fél 9 órakor. Február 12.
Kereskedelmi Alkalmazottak bálj >.
Február 76. 4|
Kereset ény Jótökony Nőegylet álir-oos bálja. Háreiaa 7.
Keresztény Tisztviselőnők szneli-adása (Lár).
•E rovatban rgysierl ködéi (2 sorig) dija 30 fillér.
HflSyhonlzsoi TüHarÉHp6nztdr
január 1.-től
kezdődően ismét bevezeti a
„hetibetér
üzletágat.
Bővebb felvilágosítás ai intézet pénztáránál kapható.
lanaár 12-én tárgyalják a Horthy Miklósát! baltás merénylő bűnügyét
özvegy Bauihaimé 17 éves baltás merénylőjét átadták a fía\'ta\'koruak tanácsának. A tanács elnöke, Czo-boly Gyu\'a, miután a vádirat már elkészült, a baltás merénylő ügyéljen a főtárgyalást január 12-ére • űzte ki. Ez lesz ebben az esztendö-l>en az első bünügyi főtárgyalás. A fiatalkorúak tanácsa a törvényszéki tárgyalásra nem csak a még l>ete-
gen fekvő áldozatot, hanem többeket, akik a kérdéses éjszak kán találkoztak a merénylővel, tanuként megidézte. \\
Ugyancsak még ebben a hónapban kerül főtárgyalásra a récsei ha lálos féltékenységi dráma, amelynek gyanúsítottja idős Horváth Já. nos gazda, aki fia védelmében megölte Szabó Zsigmond gazdát.
Nem helyezték szabadlábra Lusztig Bélát, a gyenesdiási Tulipán-panzió volt társbérlőjót
A nagyszabású csalási perben folyik a bizonyítás kiegészítése
Rész\'e esen beszámolt már a Zalai Közlöny arról a nagyszabású csalási manő\\erről, amit budapesti szereplők viltek véghez a gyenesdiási Tulipán panzió körül. A .legújabb maj^ar köpenikiádál>an már volt egy fö. tárgyalás, Ítélethozatalra azonlwn nem került sor, inert a bíróság elrendelte a bizonyítás kiegészítését, illetve Engler János Brombathelyi főpincér és Kovács István keszthelyi henles kihallgatását. A három gyanusi\'.ott Lusztig Béla budaj»esil ])incér, Matyó János fővárosi magántisztviselő ésegy Schwartz revü ügynök. Lusztig Béla, akit Bjdft.. I>estről Nagykanizsára szá\'litot\'ak és itt súlyos gyomorbajt kapott,
beadványban fordult a törvényszékhez és kérte szabadlábra helyezését. Azt irta, hogy ugy sem él már sokáig, engedjék szabadon, hogy gyógy kezel lessé magát A törvényszék elrendelte egészségi állapotának megvizsgálását. A orvosszak-érlő megállapította, hogy Lusztig. bár súlyos gyomorbaja volt, de már kigyógyult és csak diótikjs élelmezésre van szüksége.
Ennek alapján a kir, törvényszék elutasította Luszrtig kéréséj. Lusztig a határozatot megfolyamodta a pécsi táblához, amely a legközelebbi napokban dönt Lusztig kérelme felelt. I
A gyenesdiási nagy csalási per második tárgyalását valószínűleg még január havál>an megtartják, a mikor js i élethozatalra kerül sor.
Romolhatatlan Józsefet agyonütötte a kidöntött fa
Furcsa halált mért a sors egy furcsanevü alsósegesdi gazdára. Romolhatatlan Józsefnek hívták a fiatal gazdát, laki apósával, Böröcz Józseffel fát vágott a Bársonypatak partján.
Böröcz észrevelte fiz egyik nagy fa törzsének fürésailése kö*k\'n, hogy a la, ha tovább fűrészelik, rájuk dül. Flgyelmez\'etU\' Romolhatatlan Józsefet, <le az nem hallgatott apósa figyelmeztetésére, hanem
csak fűrészeli tovább. Igy történt, hogy néhány pillanattal később a fa valóban kidűlt és ráesett Roinol-hatatlanra. Apósa lármái segítségével kihúzta vőjét « fatörzs alól/ de segllenl únár nem lehetett rajt, pár perc jmjlva meghalt.
■ K.ckixta.ion meg
tgy pcngőtl Biztosan nyer valamit az egyliázkózség egypengös kullurh&z-sorsjegyén l
Hosszú farsangot hozott az újesztendő, változatos szórakozásokkal telit.
A legtöbb társadalmi és jótékony egyesület megrendezi hagyományos mulatságát a fiatalság nagy Örömére. A frissen hullott hó meghozta a régi karneválok hangulatát is, sajnos mind ritkábban hallhatjuk a szánkók elé fogott lovacskák csengőinek kedves csilingelését. A javuló gazdasági viszonyokra Jellemzi, hogy már most, a farsang elején hallani uj eljegyzésekről, a hymen-hirek rovata gazdag lesz ez esztendőben. Gondot családanyák nemcsak bálozó leányaik toilettjeivel tórődnek, nem feledkeznek meg a kelengyebeszerzésről sem és szívesen felhasználja minden takarékos háziasszony azt a kedvező alkalmat, mit kelengyebeszerzésre a ichüt z-áruhdz FEHÉR JAMUÁR ÁRUSÍTÁSA vevőinek nyújt. Ez az évrül-évre megújuló alkalom valósággal hagyománnyá vált és aki olosó pénzért Jó fehérárut - ágy-, asztalneműt, kelengyét akar vásárolni, siet SCMÜTZ-ékhez, hogy szükségletét mielőbb fedezze.
Az ütö
életmód zavarja az emérztóst Székrekndés a vért besze nyezi. Következménye fai ós , derékfájás. aranyér önnek

hasznát a
Gróf Bethlen István hazaérkezett Olaszországból
A Nemzet irja:
(iróf Bethlen Islván, aki — mint ismeretes — hosszabb időt töltött Olaszországban, tegnap este a trieszti gyorsvonattal kCzvotlcnüt Rómából Budapestre érkezett. A volt magyar miniszterelnök oliszországi utazása nagy feltűnést keltett politikai körökben, miután a jelenlegi nemzetközi helyzetben sok találgatás merülhet fci Bethlen oliszországi tanácskozásaival kapcso\'atban. Külön érdekességet kölcsön ">z az utazásnak az a körülmény, hogy közvetlenül Clano gróf budapesti utja előtt történt.
Szent-György lék a Balatonon Jég-vitorláznak
Szent-Györgyi Albert, a Nobel dijas magyar tudós, mint a Zalai Közlöny jelentette, váratlanul Magyarországra érkezeti tegnap reggel a trieszti gyorssal. A|>ósa, Demény Károly nyugalmazott államtitkár dílelőtt 10 órára várta Szent-Ciyörgyi Albertet és feleségéi, akik azonban nem érkeztek meg Budapestre. Kiderült, hogy hirtelen elhatározással kiszállottak a Balatonnál Deményék fiával, alvol pár na]>ot siKjrtolással töltenek. Tegnap sz irgalmasan jégvitorláztak a fakutyáztak. A professzor az egyetemi második félév megkezdése előtt a Balatonon marad és osak az utolsó n ipon utazik Budapestre, "líojy párórai tartózkodás után visszatérjen Szegedre.
Asztali teniszverseny
Az 1938. év első sporteseménye lesz az NTE és a 77. oserkészek asztali tenuisz mérkőzése január 9-én. A Nagykanizsa bajnoksága után most találkozik a két bajnok csapat. Az NTE férfi, mlg a 77-cs cserkészek ifjúsági csapatbajnokok. A versenyen a két csapat a kövotkező versenyzőkkel ált ki:
NTE: Slesinger (Kanizsa bajnok), Szakonyi (a második), Gál és Gerő.
77-es* oserkészek: Kőrös (ifj. bajnok), Baranyai (az ifj. 3.ík), Ká\'íuvic* és Várady (jelenleg vendégszerepel a cserkészeknél.
A versenyt két páros követi: Szakonyi— Gál,* Slosinger—Gorő. illetve Kőrös—Kálovios (férll és ifj. páros bajnokok), Várady—Baranyai párok.
Nem fázik
ki Steraberger Samunál szerzi be li
Elsőrendű bükk és gyertyái hasáb, valamint dorongfa ölenként és métermázsánként, továbbá spritva is kapható. 30
SIMBMnmi, Mflq 1-tH
ZALA* KÖZLÖNY
1936. január 9
— (Áthelyexés a rendőrségen)
A belügyminiszter Rácz Gyula rend-Őrfogalmazót, u nagykanizsai kapitányság bűnügyi osztályának referensét saját kérelmére a budapesti főkapitánysághoz helyezte át, ahonnan évekkel ezelőtt került vidékre. Rácz Gyula nagykanizsai szolgálata alatt mindenkor kitűnt képességeivel, egyike volt a legképzettebb rendőrtiszteknek, aki a hivatalos életen tul, társadalmi téren is általános tiszteletet és rokonszenvet széles baráti kórt szerzett magiinak. A budapesti főkapitányságon is a bűnügyi osztálylwz került.
— (Az evüngellkus műsoros estély)
megliivói szétmentek. A rendezőség élén dr. Krátky Istvánné eluökasszony-nyal fáradozik, bogy az evangélikus est hagyományos sikere ezidén is teljes legyen. Ezt lesz hivatva biztosítani a művészi értékű liangverseny.műsor, amelyen a városi zeneiskola tanárai: Witzeoetz Jolán, Kerekes Irén, llonti Hona működnek közre és Bckznai Karolin szaval. Az anyagi cél: szegények téli segélyezése és az orgonaalap növelése. Aki tévedésbői nem kapott volna meghívót és arra igényt tart, szíveskedjék dr. Krátky István-névül azt közölni (telefon 118.). Kezdődik 9-kor az Iparoskör dísztermében. Jegyek 1 és 2 pengős árban a Teutsoli-drogériában és Máry-tratik-ban előjegyezhetők. (:)
— (Halálozás)
Koronától Pesthy Béla, a keszthelyi gatdaságl akadémia nyugalmazott igazgatója, tognap reggel, 58 éves korában váratlanul elhunyt. Vasárnap délután temetik el Keszthelyen. Búcsúztatása az akadémia aulájában lesz.
— (Szent István-sugárut)
A nagykanizsai Credo már korábban elhatározta, hogy felkéri a város képviselőtestülelét, tekintettel a Szent István évre, nevezzék el a város egyik legszebb utcáját, a Sugár utat Szent István útnak. A Credo most ebben az ügyben beadványt intézett a polgármesterhez, amelyben kérésének a legközelebbi közgyűlés elé terjesztését kéri.
— (Az OltáregyesMet)
ta^al és hozzátartozóik részérő ja-nuár 9-én, holnap osto 7 órai kezdettel műsoros toaestélyt rendez a fehér te-romben. Erre szeretettel meghívja megszokott, kedves vendégeit. (:)
— (Katholikus Bál helyett Eucbarlsztikui-csl)
A mult években nagyszerűen sikerűit Katholikus Bál uz idén elmarad. Helyette az egyházközség Eucharisztikus cstélyt rendez február 7-én esie a Városi Szintlázban. Az estély műsorának kiemelkedő i>ontja lesz vitéz gróf Teleki Béláné főispánná hangversenye és P. Butykay volt ferences rendtartományi főnök, az országos nevü egyházszónok és tudós előadása.
— (A Piarista Diákszövetség)
szerdán, január 12-én este 9 órakor tánoos feketekávé estet rendez, mindennemű belépődíj nélkül, csupán a nagy piarista diákszövetség! tábor baráti összetartásának ápolására, a Korona éttermében. Erre a szövetség tagjait, barátait, családtagjaikkal együtt Mereteitől várja az elnökség. (:)
— (Meghívó)
A VOGE oagykAuüttal halyiosoi>ortja rmdes évi köxgyúlését folyó év| január y-éo délután 3 órakbr t»rt> a Kath. Legényegylet brfytoé^l**, melyre minden tagját msutaii kartársat ■ttretettfli megbj* • toílyteoport el-■őktétfi (.0
— KUi—mtmjm áx.k.n vásárolhat most lélto-ilMut
Ma: dr. Vértesi Frigyes tart llceális előadást
Január D-én, vasárnap délután 6 ómkor dr. Vértesi Frigyes szent-széki bíró, pécsi theologiai tanár tart lioeális elmúlást Nagykanizsán, a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében, R városháza diszter. mében. Témája : nemzeti jövedelem é* népszaporodás.
A kisérő műsoron Barbarlts Lajos, a Kör főtitkára mutatja be néhány költeményét.
Belépődíj Wncs, ömkénie* ado-\' mányokat kér a belépésnél a Kör vezetősége. ; (:)
— (18 éveaek jelentkezése)
A nagykanizsai rendőrkapitányság közli, hogy minden magyar állampolgár férfinek és nőnek, aki 1920. évben született, külön Ccélra szolgáló űrlapon l>o kell magukat jelenteniük 1938. január 31-ig a rendőrkapitányság bejelentő hivatalában, ahol a szükséges űrlapok is kaphatók. A bejelentés akkor is kötelező, ha valiki eddig szüleinek bejelentőlapján már be volt jelentve. A bejelentés megtörténtéért a szülő vagy szállásadó is felelős. Az elmulasztás kihágás! eljárást von maga után.
— Bátor kiállításunkat tflklntso meg minden kényezervötst nélkül. Kopsteln butoráruhás.
Kiosztottak a karácsonyi rejtvény-verseny dijait
A Zalai Közlöny karácsonyi számában közölt 15 rejtvény ismét felkeltette az érdeklődést icjtvényrovatunk iránt és elhalmozták a szerkesztőséget megfejtésekkel. Örömmel jelentjük, hogy a megfejtések csaknem száz százalékban helyesek voltak, a maximális -10 pontszámot csaknem mindenki elérte. A icjtvények helyes meg-fejtése a következő:
■•r*sxtr«jt«ény ■
-SKI-INQ-HIT-SZENDREYJÚLIA IAFG-ÉRA-LASZ ÓBERÓN-LÁNCZY -O-EL-BÓTA-A-AVAS-LAK-KOMA ALT-KAKAS-MÓR AJAK-TAY-HÁGA -E-ELAY-LA-Y-IVÁDYB-HALMOS DILI-ALE-SIRI ECKHARDTTIBOR -SUE-KME-RES-
1. Ló-den, den-ver, verni, nl-Ius, lus ta, ta-pad, pad-ló.
2. Benea. (Egyes).
3. Délután
4. Apród. (Benned).
5. Csiga.
6. Felfedező.
7. Benn a bárány, kinn a farkai.
8. Makó.
9. Rendőr.
10. Dante.
11. Pény.
12. Claude Debussy.
13. Kossuth Lajos.
14.
1, 29, 30, 27, 21. Vízen él — hajós. 42, 16. 43, 38, 3, 22, 35, 39, 7. Búcsúzott — elköszönt.
10, 2, 6, 42. Csupasz = pöre.
28. 24, 4. 11 37. Gyógyfürdő — Hévíz.
41, 8, 17, ő, 12. Katonásig gyakorlására
szolgáló hely lőtér. 9, 15. 26. 23, 33.. Rest — lusta. 18. 19. 20. 25. Nagy üzem = gyár. 39. 13. 36. Kéidöszö — nos. 28. 8. 14. Vitéz - hós.
31, 5. 40. Lóverseny műszó — tét.
32, 29, 34. Nem lát — vak.
1-43. A „Mohács" c. költemény kezdete ■» HŐ8vértöl pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek.
A helyesen megfejtők között sorshúzással Ítéltük oda a dijakat. A szerencsés nyertesek névsora a következő:
i. II. G. Wells kétkötetes nagy re-gényét nyerte: Vitéz Majos Józseí. 2. Szénián István történelmi, regényét: Zsigmond Józsefné. 3. Nagy Karola: Itt voltam c- regényét Vegele Judith. 4. Póka Béta dr. bónyvét Franciaországról: Merényi, íléla. 5. Lyka Károly: Kis könyv á művészetről cdniü könyvét Hüll Cili. 6. Baxterc Repülő táltosát Németh Lili.
Egy-egy doboz névjegyet nyerlek: Szitár Paula, őzv. Somogyi Samunó és I-áblán Magda.
A Zalai Közlöny egyliavi előfizetését nyerték: Szentmihályi Endi®, Bálint László, Szunyogh János.
Ezenkívül vigaszd.jul egy-egy kisregényt nyertek: l\'ogarasy György, I»ö-osirszky József, Poór Józselné, Gumi-tár Ferenc és Marton János.
A szerencsés nyertesek a jutalmakat a szerkesztőségben a hivatalos órák alatt átvehetik.
Megfejtőink figyelmét felhívjuk az újévi számunkban meghirdetett rejtvény készítési versenyre, amely február elsején jár le. A beérkező és basználliató rejtvényeket díjazzuk és névvel ellátva közöljük.
A rejtvényt \'az alábbi keretbe gell szerkeszteni:
Nagykanizsaiak budapesti tartózkodásuk alatt a Belváros szivében a központi egyetemmel özemben lévő
LÁSZLÓ-PENZIÓT
IV., Sxsrk utca 17. keresik fel. Csendes, url otthon, újonnan épült bérpalotában. Polgári árak Elsőrendű ellátási Telefon: 181—751.
Útban az orvoshoz, anyja karjaiban meghalt egy beteg kis gyermek
Megrázó C9et történt ma délelőtt Nagykanizsán, özvegy Vellák Istvánné virághegyi asszony nyolc hónapos kis gyermeke megbetegedett, azért sürgősen behozta Nagykanizsára, liogy orvossal megvizsgáltassa. A Sugár uton ment az asszony karján kis gyermekével, amikor az karjai között meghalt. Az édesanyja már csak holt gyermekét tudta megmutatni az orvosnak. Az esetet jelentették a kir. ügyészségnok, amelynek indítványára a vizsgálíbiró elrendelte a kis holttest felborioolását a halál okának jiontos megállapítása végett. _
— (Levente-mulatság)
A Kiskanlzsai Levente Egyesület önképzőköre Vízkereszt napján szép és családias mulatságot rendezett a Le-veenle Otthon helyiségében. AZ önképzőkör mükedvelőgárdáj.inak Szép-udvary László főoklató mondott köszönetet a karácsonyi ünnepek alatti sikeres szeieplésükért.
Olcsó tüilfa Mis!
Aprított fa háthoz szállítva
I. bükk és gyertyán 4-00 p
II. bOkk és gyertyán 3->° P
inig a készlet tart.
László
Zrínyi Miklós-utca 30.
— K.g.ahardt & B.yauaáfái. Ion
étkéaileUk iw választékban SUkfiluél.
Vese-, hólyag-, prostata- éa végbélbajoknál reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc József keserűvíz kiadós, hig Orülést és klelégitó emésztést eredményei, aminek követkesménye azután jólesó megkönnyebbülés szokott lenni. Kérdezze meg orvosát.
_ ,jMr,|M„ ndUxMA*
Nem kelt kalőn utakat taanle, ara. hadul az eladó rábcssélésétftl, táját otthonában zavartalanul válogatót ha mozizható, tartja Müveteket akar venni. A Trunkbahn posztógyár Önnek is szállítja ruhánként anftolosau gyártott szmgyapjuszövetelt köxveden a gyártól. Kérje költség. és köteleMtt-ségmenteaen a mintákat: Budapest, XI., Lenke ut 117.
— &hats-«áM.a minden kelengye dista.
Ha eredeti, megbízható
BADACSONYI BORT
akar
fogy ara tani, forduljon bizalommal
IBOS SZÓLÓBAZDáSÁG PINCÉSZETHEZ
BADACSONY.
TOtHL. iBDMT, EliUJTIA már 0 t.-tai telteié , i lagjahb Badacmil tarokit.
1938. január 9
ZALAI KÖZLÖNY
Győződjön meg |t Csodálkozni fog J J
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
leltári árusításunk alatt.
KOPSTEIN BUTORHÁZ
-S-S *■""(]

• Magyarország és Ausztria k\'atonni egyenjogúsítása — irja Gayd^1 a félhivatalos Giornale^d" Ilalia-ban — a tényleges megvalósulás stádiumába jutott. r
Halmay Béla miÜK&lci polgármestert 45 évi szolgálattal egyhangú határozattal nyugdíjazták és örökös törvényhatósági bizottsági laggá választották.
A Duna Mohács és Bája között is befagyott. A Balaton jege 12-24 centiméteres.
Pisztolypárbajt vivott Zichy Tstván gróf és Szablya János, az emlékezetes iparművészeti múzeumi kiállitás-affér két főszereplője. Sérülés nem történt.
A hamisított Rajniss-lovelek ügyében Indult sajtóper tárgyalását megint elnapolták. )

Mlooscu romiin külügyminiszter Prágában és Belgrádban folytat tárgyalásokat. Prágában n magyar kisebbség ügye ls szőnyegen tesz.
Jugoszlávia adriai partvédelmének fokozására erős tengeri fegyverkezést kezdett.
Olaszország két 35.000 tonnás, 12 kisebb cirkálót és tóbb tengeralattjárót épít.
Aláírták az olasz—Jugoszláv kores-kedelml ós pénzügyi megállapodást.
Hivatalosan ls megerősítették, hogy Hitler májusban Kómába, Nápolyba és Firenzéi* marik.
Ismeretlen repülőgép a spanyol parinkon megbombázta u Guarala franci-\' gőzöst, amely sérülten liomoki>urtra fnlolt. A haj.\', gépésxmérnöko meghalt, a legénység 19 tagja megsebo-sült.
Seboslopolbiin halálra ítélték n Vörös Kaukázus páncélos cirkáló 5 tisztjét árulás cimén. I
Prágában a sikos utón egy vlllamos-szerelvéoy kisiklott, 2 lialott, 53 se-bosült.
A floltagyakorlatok során eltűnt na USA egyik legnagyobb lóid boinÍKrvelője 7 főnyi személyzettel.
— Vígan mulathat,
ha megnyeri a táskagr«niiBofont az egyházközségi kidturház-alap eigypen-gős sorsjegyével.
30.885/1937.
Tárgy: Harcszerű lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapalal lolyö évi lanuár hó 13 án és 14-én naponta 7 órától d. u. 6 óráig, valamint lanuár 15-én délelőtt a Tölgyes erdőben levő harcszertl lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez idő alatt ott lartózkodnl tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1938. január 7. is Polgármester.
Február 15.-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős elöfizetö-gyUjtő versenyünket
Szakemberben rendkívüli kiadáslran je-lenlctte bc a Zalai Közlöny azt a nagyarányú előfizetőgyüj-tő vensenyt, amely a meghirdetés szerint most december Sl-én járt volna le A pályázaton résztvevők kérésének engedve azon ban a Zalai Közlöny szerkesztősége ugy határozott, hogy a versenyt hat héttel: február 15-éig meghnsz. szabbltja.
Versenyünk, mint ismeretes, csak részben verseny, mert
minden pályázó kivitel nélkül jutalomban részesül,
még az is, aki csak egy előfizetőt szerzett
Egy balatoni vlllatelek, egy szoba bútor, egy varrógéj), egy rádió, egy ebédlőkészlet, ogy szaiongarni-tuna, kéthetes AhbázMU nyurlalfa, egy kerékpár a nagyobb dijaink, clc a 120 díj között tuég auk 100
jvengón felüli ajándék van a szá-nios kisebb, de ugyancsak hasznos és értékes ajándékon kívül Ha osak egy előfizetőt szerez, akkor is egy vég vászon, egy karóra, fénykéjnezőgép, asztLtli óna, vlllanyrezsó, töltő toll, clj>ő, fürdőruha, selyeming, stb. között választhat, de a legrosszabb esctlzen is 5 pengő készpénzjutalomban részesül. Nincs tehát kockázat, mert társaságban, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, de nem előfizetője a Zalai Közlönynek és akikiet könnyen megszerezhet előfizetőnek. I
Ezziel nem csak nekünk tesz szívességet, hanem az uj előfizetőnek Is, aki a lejelent*, napjától a Zalai Közlöny összes kedvezményeire igényt tarthat, -» önmagának pedig értékes ajándékot szenez.
Bővebb felvilágosítással u kiadóhivatal készséggel szoltfll
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
74/1938.
Határldöhosszabbitis borfogyasztási adó kiegyezésre.
A helybeli termelők borfogyaaztásl-adó átalányegyezségre f. évi január hó 15-én déli 12 óráig jelentkezhetnek a városi javadalmT hivatalnál. Ezen utolsó határidő lejárta ulán a város egyezségi ajánlatot nem fogad el.
Nagykanizsa, 1938. január 3. »i*3 Polgármester.
mert az anyagcserét szabályozza, a fejlődést előseglll, csontíejleszlő. étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyili, a lesántu-lást Rátolja. - 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag Teótmozott csomagolásban kapható:
ORIZAO JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek, gép,zsák, stb. keieskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett Telelőn 130.
8
ZALAI KÖZLÖNY
1936. január 9
APRÓHIRDETÉSEK
Hpróhlrdatéz dija vasárnap él ünnepnap 10 szóig S0 fillér, minden további szó 8 fillér, hétköznap 10 acólg <0 fillér, minden további szó 4 fillér.
IVérfllk és •Ilslpak olcsó árusítása Ksulmann Manó, Erzsébet-tér 1. 3644
•««tt«r cirkulációs HMokoaA árban.
kivitelben, teljesítményben: szenzációs I Díjtalan fűtés-bemutató Sörlel vaskerei-kedésbeo 3376
BlMidal képkeretek legnagyobb választékban, olcsó árak mellett Sternnél kaphatók. 3723
Hó-, sárcipó javitáat hivatásos vulkanizálnál készíttessen. Horthy M.-ut 2.. Vasember-udvar. 3094
Egy sport Cabrlolet, 6 hengeres, Jókar-ban levő Renault autó, 60 pengő évi adóval, olcsón aladó. Cím a kiadóban. 4061
MARGIT FÜRDŐ
Csengery-ut 19. ■árván, kédfQrdflk TyuhuamvAaém
r Nyitva minden nap. 1
HáraiaanUa ItlrdSsiobás Ilkáit karcok május l-re. Címeket i kiadóba. 4060
Btboehay György «. (Oyár u.) 30. ti. hit kiadó. Esetleg kit rétiben Is. El-deklOdnl lehet 20. tzám alatt. 17
Igen régi gyártinánvn lóhangn hagidQ eladd. Megtekintheti (lyOrgydeák ven déglóben, Királyutca 11, IS
■lualgálé klaatuaNVi ki már
hostzabb Ideig Üzletben volt alkalmizii. ban. 18 íven leiül, (elvétetik. Jelentketét héllSn délután, Szabó ctpóáruház. 10
Jól lótni tudó aaakácBalt iebruár l-l belépésre keretek. — Cini: KOlcsey-ulca 10 24
Jókar ban levó fadataa hintó eladó. Megbízott TOeherl kovácr, EOIiOl lér. 25
Qyermeklelen háaaapárt kelesek fa lurs, kik háztartásom minden munkáját teljes elmésért éa megállapodott dl|azás ért elvállalják Jelentkezés TDIIÓ lotó-lliietben. 26
Elsőrendű saját lermésQ karaoaanfl asztali lehér és siller (vórós) kar llterenklnt kapható BOhm József bortermelőnél, Caaagary-at 19. alatt. P -\'60, Illetve P - 50 árban.
Megbízható leány MagAnyoahoa kisebb hát tartásba bejárónónek ajánlkozik. Hunyady-u. 18. 29
Meg bizhaló, ilgyes, komoly bejArónfit keresek febr. I-re. Stemere-u. 7/b. 31
Pótnl tudó mlndanaat Január 15-re felvessek. Deutsch, Király u. 36. 32
Ügyes kllaltlaénvt (nem Itkolakótr. lestí (elvesz HtUts műterem. 33
•raayat, axüatSI ét brllllánst magas áron veszek. Bárány éksteréti. 34
Mlndenntpl levelstésból Ossiegyüjtólt kélyaaat, régi vagy uj tömegekel, mt-gyart ét kűllöldlt, ieloszlalolt gyOjlemé-nyeket bármikor megvételre keretek. — Barbarlti La|ot, a Zalai Kótlóny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet teleion 78. sí. vsgy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra kősOtt.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Oulenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelóa kiadó: Zalai Király.
l
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
kirdtiUnél rétdnínmkt
ESTÉLYI TÁSKÁK
antilop - maroquin
ESTÉLYI ÖVEK
/
ARANY - EZÜST legnagyobb válaaztókban
c í
II
• i
HAMBURG
bördiszműAruszakOzletben
horthy m.-ut 1.
Rodli Korcsolya Sífelszerelés!
Sítalp
Sikötés
Sibot
Sikantni
Sikesztyü
nagy választékban
Szabó Antal sportüzletében Fő-ut5.
t
LINÓLEUM
leoolcsóbban HIR8CH ÉS SZEGŐ cégnél
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utoaa 8.)
;ával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink kedvezmer
20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Mindenki jól jár,
pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsf egyet
Nagykanizsa megyei város
polgármesterétől.\'
29777/1937.
Tárgy i A if életévhc lépők kOletcző bejelentése.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogv a m. kir. Belügyminiszter Ur 142 940/Vl.p. 1937. szám alatt kiadott rendelete alapján a 19. életévbe való belépés bejelentésére rendszeresített űrlapok a m. kir. rendőrség bejelentő hivatalánál 1937. évi augu>itus 15-lke óla díjtalanul állnak a közönség rendelkezésére.
Nagykanizsa, 1937. dec. 28. „ Polgármester.
181/1938.
Tárgy: A ragadós szá|- és körömfájás elleni védekezés.
Hirdetmény.
A vármegye alispánja f. hó 2án kell 248/1938 ni. sz. rendeletével a 145.462/1937. F. M. rend. (megjeleni a Budapesti Közlöny f. évi 1. számában) alapján az országhalártól számított 15 km. es szélességi! megfigyelési kerületet alakított és egyben a december hó 2-án kelt 34952/1937. ni sz. rendeletével alakított vészkerületet feloldotta. Tehát az akkor elrendeli összes óvintézkedések (ebzárlat) hatályon kivül helyeztettek.
A nagykanizsai járás területén a megfigyelési kerületbe tartoznak Mu-rakereszlur, Fltyeház,\' Szepetnek, Bajssa, Eszleregnye, Sormás és Rl-gyác községek.. A.. megfigyelési kerületbe tartozik még Nagykanizsa in. városnak a Principális csatornától nyugatra eső része is, azaz az u. n. Kiskanizsa, léhát a belváros az állalvásártérrel már teljesen szabad terület.
Röviden vázolom a hivatkozott F. M rendeletben foglaltakat:
1. § (1 ) A 15 km -es megfigyelési kerület az egész jugoszláv
ha-
»*»• • IWtaWáWS UifasMb üt. üt>u*ni Nyaaiáa ás Dáta»w L.pH«*i .YSUlatÉ Uamwaulálábu Nagykaoilsí*,
tármentén fennáll.
(3.) A megfigyelési kerületből ha-silóit körmű állatot kivinni, kihajtani, kiszállítani tilos. Kivételek:
a) külföldre minden engedély nélkül szállíthatók a hasitott körmű állatok is, ha a megkívánt egyéb fellélelek igazolhatók.
b) A budapesti székesfővárosi közvágóhidra, vagy a zárt tertésvá-sárra akkor is szállíthatók a megfigyelési kerületből, ha a helyszíni szemle után a városi állatorvos az engedélyt megadja.
c) és d) Továbbtartásra és levágásra a megfigyelési kerületből a megfigyelési kerületen kivül lévő helyre csak külön engedélyemmel szállítható hasitott köimü állat. Ezen állatokra a marhalevél csak akkor adható ki, ha a városi állatorvos az elszállítást közvetlenül megelőzően helyszíni szemlét tartott és annak eredményét az engedélyre rávezette. A helyszíni siemle költségeit mindig a szállító fél viseli.
(5.) A városnak a megfigyelési kerületbe tartozó részében lévő hasított körmű állatainak egészségi állapotát a városi állatorvosok állandóan figyelemmel kísérjék és ennek érdekében tartoznak ezen városrészben hetenként vizsgálatot tartani.
4. §. Kihágást követ el az, ki a megfigyelési kerületből hasított körmű állatot engedély nélkül kivisz.
Nagykanizsa, 1938. január 4-én.
Polgármester.
MeUi üjüttv.
■ -■»........-
Ztüal Károly.
78. Évfolyam 7. BXám.
Nagykanizsa, 1938. Január 11. kedd
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
hnturtMa te M^kZ ad
UadAWnbli ru 9l ui.
Felelő* szerkesztő: Barbarits Lajos
ElíHicttel iit: tBY bóri 1 peu«6 40 ülik. SutluailMtl kiidóhlvaUü uídoo. 71 M
Mit ad az uj munkás-* biztosítás ?
A mezőgazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításáról szóló törvényjavaslat, amely még ebben a naptári évben bizonyára törvényerőre emelkedik és életbelép, sok más európai agrárájlamol megelőzve, öregkori ellátásiján részt8iti a mezőgazdasági cselédeket és azokat a mezőgazdasági munkásokat, akiknek tíz aranykorona kataszteri fiszta jövedelmet meghaladó Ingatlanuk nincs. A kenet, amelyet a miniszterelnök a mezőgazdasági tár sadalombizilositás kiépítése terén első lépésnek szánt, egyelőre csupán a férfimunkásokra terjed ki, bizonyos mértékig azonban alapot teremt máris az özvegyek segélyezésére is. Ha Idők folyamán a biztosítás alá vont társadalmi rétegek kiterjedésére mód és alkalom nyílik, a bővítés természetes területe az alaprendelkezésekben adva van : egyrészt kiterjesztés a női mezőgazdasági munkásokra, elsősorban
az özvegyekre, akiknek köre azután a még keresetképtelen árvákra is kiterjedhet, másrészt a liz aranykoronás Katasztert tiszta jövedelemnél nagyobb értékű mezőgaz-daságiingatlanok tulajdonosaira.
A biztosítottnak a javaslat szerint négyféle cimen lesz igénye juttatásra. Míndienekelőtt kapja az úgynevezett járadéktörzsnek évi 60 lengőben megállapított összegét, amiben a m<jst 65 éves korba lépő az a munkás és cseléd Is részesül, aki biztosítási dijat nem fizetett. Efhhez járul a járadéktörzspótlék, amely annyiszor 1 pengő 50 fillér, amely minden olyan esztendő után jár, melynek folyamán a biztosított után legalább 25 hétre zárták le a járulékot. Jár ezenkívül a fokozódó járulékrész, ami évenként ajmak az összegnek husz százaléka, amelyet a munkavállaló után a járulékra vo\' natkozó igény jogosultság megállapításáig biztosítási járulék cirnén lerótták. Ha ezeket a szolgáltatásokat ugy számítjuk ki, mintha a biztosított 18 éves kortól 65 éves korig állandóiul munkás vagy cseléd volna, akkor a jánadéktörzs^ a pótlék és a fokozódó járadékrész ős"? szesen 218 jjengő 26 fillért tosznak ki. Az öreg munkás tehát havi 20 [jengőt kap. De mivel módjában/áll önkéntes befizetéssel a szolgáltatás összegét emelni, olyan esetbehi, ha1 mindössze heti 20 fillért f\'íaet be ilyen címen, az öregségi juttatás 300 jjengő körül lesz. Cselédeknél, akik helyett a gazda vállalja a befizetést, könnyen elképzelhető, hogy ettől függetlenül maga a cseléd is fizeti a heti 20 fillért. Ezzel az ellátmány 846 pengőre emelhető, ösz szjehasonItthatatlanui jobb lesz tehát az öreg munkás anyagi helyzete a jövőben, mint amilyen ma.
A készülő törvényre igy azt mondhatjuk, hogy példaképül szol-gáltot Európa mezőgazdsági államainak a mezőgazdasági társada-
Ciano gróf a kanizsai pályaudvaron nyilatkozott a Zalai Közlönynek
Lelkes fogadtatása volt Nagykanizsán az olasz külügyminiszternek
Nagykanizsa ismét kitett magáért. Hivatalos város és ^közönség egyaránt. Régóta nem volt olyan szépen feldíszítve a nagykanizsai pályaudvar, mint a Duce vejének érkezésekor. Az egész jjerron végig olasz és magyar zászlódiszltfn. A kemény hideg ellenére mindenki ott volt a nagykanizsai é\'enjárók közül a polgármester felhívására. A rendőriisztikar teljes \'diszlxm. Halálok, egyesületek, testületek képviseletei és nagy számú közönség.
A Duoe veje, Olaszország külügy minisztere, gróf Ciano lé]jett Nagykanizsán, a megcsonkított trianoni határon, magyar földre és ezt az alkalmat használta fel Zala vármegye és Nagykanizsa, hogv ne csak hivatalosan é« ürvne|jélyesen, hanem lelkesen és szeretettel fogadja a baráti olasz nemzet képviselőjét, aki a Dúcéval együtt annyi tanújelét adta már magyar-rokonszjenvének.
A nagy olasz államférfi fogadtatására Budapestről Nagykanizsára érkezett már vasárnap délijén
da Vinoi budapesti olasz követ,
valamint báró Zichy-Rubidó Iván követségi titkár, akiket vitéz gróf Teleki Béla főispán f<jgadott a nagykanizsai állomáson, majd autón kihajtattak Pölöskére, ahol a grófi-család vendégei voltak. /Budapestről több detektív utazott. előre a murakereszluri határállomásra, akik Ciano környezetébe nyerlek lje<jsztást magyarországi tartózkodása alatt.
A trieszti gyorsvonatnak menetrendszerűen 6.21 órakor kellett volna beérkeznie, azonban mintegy 11 jjeroet késett a nagy hidegl>en a nehéz jugoszláviai pályán. A közönség dicséretreméltó türelemmel kitartott, egyik részük a fűtött váró-termekljen várta az érkező vonat jelzését, másik része, a sokaság, a rendőrkordon mögött tartott ki példás fegyelmezettséggel.
Egyre-másra érkeztek ki: vitéz gróf \'Pelekt Béla főispán da Vinci olasz követtel és Zichy-Rubidó titkárral, majd Bődy Zoltán alispán, dr. Krátky István polgármesteri dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Lon-tay Alán főszolgabíró, dr. Hennig Alfréd törvényszéki elnök, Krasz-
lombiztositás rendszerének kiépítésénél. Idehaza pedig bizonyára szorosabb kapcsolatot fog teremteni föld és a föld munkása között Eltűnik az a különbség, ami eddig az iparban alkalmazott munkás javára szembeszökően mutatkozott és csábitóan hatott a föld egyes munkásaira, hogy falujukat otthagyva), városokba tóduljanak és ott a munkanélküliek számát növeljék.
nay Pál rendőrtanácsos, a kapitányság vezetője, Bartal Béla ál-\' lomásfőnök, Arató főmérnök), - a fűtőház vezetője, az összes közhivatalok vezetői, az O\'asz-nuigyar Barátok Körének képviseletében SzalJÓ Győzőné, a Baross Szövetséget vitéz Tóth Béla elnök vezette, a MANSz hölgyek küldöttségét Krasznay Pálné ügyvezelő elnök-nő, olt láttuk P. Czirfusz Viktorin plébánost, ott voltak a piaristák Rozs Lajos igazgató és Bartha István házfőnök vezetésével.
Várakozásleli jjercek után Bartal Béla állomásfőnök jelentette, hogy Aa trieszti gyors jelzett. Néhány pillanat és már feltűnt a sötétségben a gyorsvonat két lámpája. A határ őrzenekar felállolt és Hering karnagy vezetésével rázendített az olasz királyhlnmuszbói és a Glovl-nezzából kom|jonált indulóra, mialatt a vonat befutott a pályaudvarra. Az előkelőségek a pályatesten állottak fei és várták, mig Ciano megjelenik szttlonkocslja lépcsőjén. Da Vinci olasz követ és Zichy-Rubidó felszállanak a szalonkocsiba, hogy lekísérjék az olasz külügyminisztert. Dr. Krátky jjolgármesler intonálja: »£ljen Olaszország!« és a jjerron közönsége háromszor egymásután tüntető lelkesedéssel kiáltja utána.
De máris megjelenik Ciano a kocsi lépcsőjén, aki mikor látja a di-szjes pályaudvart; a feketéijen és cilinderben megjelent előkelőségeket, szemmeiláthatóan felélénkül, felemeli jobbját fascista üdvözlésre. Ujabb éljenzés és evviva a vá-Lasz. \\
Ciano fürgén, frissen, fiatalon lép ki a kocsiból, szemmeiláthatóan jól esik neki a fogadtatás. Rendkívül megnyerő külsejű, hódító megjelenésű ur az olasz külügyminisz. ler. Barna burberry-kabát és barna kalapot visel. Mosolyogva közeledik a magyar unakhoz a közönség üdvrivalgása közepette. Kiséretél>en van gróf Ciano Butti, Vitteti Leonardo gróf és Claudio Cortini gróf, olasz meghatalmazott miniszterek, Anfuzo Fiiip követségi titkár, Marquesa Blasko-Blanza követségi titkár, Nonio követségi tanácsos;
Giorgio de Buno követségi titkár, Marquesa Alessandro Morieno, a miniszter kabinetfőnöke, stb. Kisé-tének többi olasz és magyar tagjai flenmnaradtak a szalonkocsiban. Először
vitéz gróf Teleki Bóla főispán
üdvözli francia nyelven az olasz külügyminisztert, kifejtvén, hogy Zala várniegye, a trianoni, megcsan kilőtt vármegye közönsége nevéljen üdvözli az olasz nemzet képviselőjét a trianoni határon. A magyar nemzet mindenkor hálás azokért az ériékes baráti szolgálatokért, a mikéi az olasz nemzet és nagy fia, Mussolini Benito tett, amikor a magyar igazságért siknaszállott. Szeretettel köszönti a nagy olasz nemzet képviselőjét és kéri, hogy Isten áldása kísérje és vezesse sikerre munkáját a hármasértekezleten.
Ciano gróf
ugyancsak francia nyelven köszönte meg a magyar nép szívélyes fogadtatását, hangsúlyozván, hogy mindenkor szeretettel jön magyar földre, mert tudja, hogy itt szeretik az olasz népet.
; Viharos éljenzés hangzott el Majd Teleki főispán bemutatta a magyar urakat az olasz külügyminiszternek. \' >
Kedves jelenei következett ezután. Waligurszky Klárika, a Leánygimnázium V. <jszlályának növendéke a magyar leányok,, nevélx\'n olasz nyelven köszöntötte a Duoe vejét és nemzetiszínű szalagos virágcsokrot nyújtott át neki.
Mig Ciano és kísérete a magyar urakkal beszélgetett, a határőrzenekar magyar darabokai játszott. M(jst , í
a Zalai Közlöny munkatársa odalé|jett vitéz Teleki Béla főispánhoz és arra kérte, tolmácsolja Ciano őexoellenciájának a Zalai Közlöny kéréséi: amikor a trianoni határon a megcsonkított magyar földre lép, mit üzen a magyar népnek.
Teleki főispán a legnagyobb készséggel tesz eleget a kérésnek és azt franciául tolmácsolja. Ciano mosolyogva áb rendelkezésre és a következőket mondja franciául:
Az a szociális teher fjedig, amit ez a javaslat a száz aranykoronás kataszteri tiszta jövedelemnél értékesebb ingatlanok tulajdonosaira kiró, — ezt igazán aláhuzjdtan kell hangsúlyozni — voltaképpen nem más, mint a mezőgazdaságiam unka bérének törvény utján való ffyeme. lése. A kirótt és a földadó. 10\\na-gyobb birtoknál annak 15 száza kában megállapított szociális te}
arra való tekintet nélkül közterhe a föld tulajdonosának, hogy intenzív gazdálkodási folytat-e, tehát több munkást foglalkoztat-e, vagy külterjesen gazdái k<jdik. Sőt viszonylag annál nagyobb a teher, minél küllerjesebb a gazdálkodás. A gazdát tehát ez is intenzív gazdálkodásra kejl, hogy ösztönözze, ami ismét csak munkaalkalmak szajjori-tásával Jár. |
ZMmM közlöny
1938, jaonár 11.
— Ismeretes álláspontunk a magyar kérdésbea. És ez helyes álláspont. Es emellett kitartunk továbbra is. Ehez ragaszkodunk. Az olasz nemzet szivébe zárta a magyar nemzetet. Valahányszor magyar földre jövök, szeretettel jövök ide ...
Megköszönjük a néhány mondatot, anieilyei Ciano olasz külügyminiszter elsőnek nyilatkozott nekünk Magyarországon.
Néhány pillanat múlva már berreg a telefon és a fővárosi hétfői lapok, a Magyar Távirati Iroda szerkesztőségeiben széjjel röpitik azt, amit Ciano gróf mondott a Zalai Közlöny munkatársának a nagykanizsai pályaudvaron.
öt i>erc hét óra előtt. A vonat indul. A mozdonyon a vezetést átveszi Arató főmérnök, a fűtőház ve zetője, akit több nagykanizsai mérnök és vasúti főember kisér. Arató
egész Budapestig maga vezeti a szerelvényt. i
A határőrzjenekar rázendít a Ma-gyar Himnuszra, minden kéz tisztelgésre emelkedik. »Balsors akit régen tép...«
A mozdony megindul. Ciano ott áll némán, megilletődve a szalonkocsi ablakán ál<
A sokaság lassan széjjel oszlik. Mindenkinek olt cseng tovább Jel-kében még a nemzeti imádság akkordja : , \\ •Megbűnhődte már e nép...«
(B. R.)
A ma délelőtti program Budapesten
Budaj)est, január 10 Ciano gróf és Schuschnjgg kanoel lár, valamint kisénetük a budapesti ünnepélyes fogadtatás uátn a Duna-\' l>alotába hajtottak.
Ma, hétfőn délelőtt 10 órakor Schuschnlgg, negyed 11 órakor j>e-dig Ciano gróf koszorúzta meg a hősi emlékmüvet. Előtte a főváros
részéről volt hivatalos fogadtatás, a kivezényeli díszszázad szemléje és az előkelőségek bemutatása utána hősi emlékmű megkoszorúzása a szokásos keretben.
Ciano ezután a rákoskeresztúri temetői* hajtatott, ahol megkoszorúzta az olasz katonai hősök emlékmüvét.
KészOlnek már a csövek, amelyeken Nagykanizsára vezetik a lispel olajat
Milyen Iparvállalatok alakulnak majd a lispel források vidékén?
A Magyar Közgazdaság január | 6-iki száma jelenti:
Tervbevették a Jisj>ei olajkút olajvezetékének megépítését. Eddig ideiglenes vezetéken jutott az olaj Ortaházára, .ahonnan vasúton továbbították. A tervezett uj vezeték Szjenladorjántól I .
Borsfán keresztül vezet Nagykanizsára, 30 kllomáter hosz-szu lesz a tervek szerint ez a csővezeték, átmérője i>edig 125-150 mllUméier.
E csővezeték megépitése előreláthatólag néhány hónapot vesz
igényije. A (munkán sietve dolgoznak, inert remélhetőleg még a tél folyamán a további fúrásokkal is eredményt érnek el. Még mindig nincs pontosan megállapítva, hogy ezen a területen mennyi olajíat lehet majd kitermelni. Erre azonban tájékoztatást adhat az a körülmény, hogy «
napi 11 vágón olajat is lehelett már a dolgozó kútból nyerni. A vállalat azt tervezi, hogy számos kutat telepit majd a lispei olajelőfordulás kiaknázására.
Egy év múlva kerQI sor a földgáz-energia hasznosításéra
A ÜS|)ei leletek nem csak az olaj, hanem a földgáz miatt is erősen érdeklik a gazdasági életet. A földgáz a legolcsóbb energiaforrások közé tartozik és mivel Magyarországon éppen ezek az energiaforrások hiányoznak, érthető, ha most fokozol-tabb figyelemmel fordulnak Llsjwj Délé. . ( • f |
Teljesen beavatott forrrásból szer-
zett értesülésünk szerint a helyzet ezen a íéren egyelőre még nem alakult ki. Egy földgázfornás van üzemben s ennek teljesítőképessége sincs még megállapítva. A földgáz előfordulásnak energiaforrásként való kihasználására csak abban az esetben történhetnék konkrét lépés, ha legalább 4-5 kut lenne üzemben, amelyek bőségesen szolgáltat.
nák az energiát. Legalább egy esztendő telik belő, amig a -1 5 kut rendelkezésre áh, mindaddig tehát nem lehet szó arról, hogy konkrét lerv létesüljön. j
Az Iparügyi minisztériumban mindeneseire folynak Jneglueszélések ebben az ügyben és tájékozódnak arról, hogy amikor annak ideje elérkezik, milyen iparvállalatok céljaira lehet esetleg a földgázt felhasználni. Sok terv vetődött fel, többek között
üveggyár, koromgyár ós ami a legfontosabb, üluminiumgyár-nak • lótealtéae.
Mindezeket a terveket alaposan megvizsgálja az iparügyi miniszté-
rium és ha időközben elkészülnek az uj kutak, akkor ^dönt arról, milyen üzemek letelejwílését látja ezen a vidéken \'helyénvalónak.
Gálócsy Zsigmond mérnök — értesülésünk szerint — felvetette olyan társaság létesítésének a gondolatát, amely egyedül a földgázelőfordulások kihasználásával foglalkoznék. Ebben az ügyben is folynak megbeszélések, amelyeknek célja az, hogy a magángazdaság! életet vonják bele ebbe a mbnkába. Ez biztosítaná azt, hogy ha az iparügyi minisztérium elkészül vizsgálataival, akkor a magángazdasági élet részérői mutatkozó konkrét érdeklődés a tervezett vállalatokat létre is hozza. i .
Az olajgyártó-telep létesítése a további eredményektől függ
Nemrégiben megemlékezünk arról, hogy a Dunántalon kutatásokat végző Euroj«an Gas and Electricity Coinpany az elért sikerek hatása alatt megalakítja a feltárt kutakat kiaknázó részvénytársaságot.
Értesülésünk szerint az Eurogasco megváltoztatta eredeti tervét és egyelőre a »European Gas and Electricity Company Magyarországi Képviselete* céget jegyezteti be. Az áilammai kölött szerződós értelmé-ben még két esztendei határideje van a szükséges kiaknázó részvény társaság megalakítására. Ezt az időpontot az Eurogasoo ki akarja várni azért, hogy az időközben végzett fúrások remélhető eredményei alapján lazulán megfelelő keretet létesíthessen. Ez az álláspont helyénvaló, mert hiszen más keretű és
tőkeerejű . vállalatra vtan szükség, ha csak néhány kutat tárnak fiel és másra az esetben, ha valóban sikerül Bogyiszlón és egyéb vidékeken sok olaj- és földgáaeíőfordulást feltárniuk. i (
Az a gondolat is felvetődött, -irja a Magyar Közgazdaság —hogy külön olajlepárolótelep létesüljön eselleg Lispc közelében. Egyes városok errevonatkozóan lettek is már ajánlatot, azonban értesülésünk szerint a kormány nem foglalkozik ilyen tervekkel és egyelőre nem is szándékozik hozzájárulását adni uj olajlepároló létesítéséhez. Á kincstárnak az a felfogása ebben az ügyben, hogy megvárja a további eredményeket és csak azután dönt majd, szükségesnek látja-e az eddigitől eltérő megoldást.
Egy kanizsai szerelmes leány elment Pozvára a vőlegénye után és megmérgezte magát
Egy tapo\'cal leány lugkövet ivott, mert az édesanyja összeszidta
Nem hiába mondták a régi böl- | esek is, hogy a szerelem furcsa jószág- Igazukat az alábbi eset isigazolja. |
József Magdolna 23 éves nagykanizsai leány megismerkedett egy pozvai legénnyel, aki itt szolgált Nagykanizsán. A leány beleszeretett a legénybe, sokát jártak együtt(, a boldogságnak azonban vége szakadt, amikor a legény lesaenelt ós hazament Pozvára. |
A leány nem tudta elviselni, hogy ne találkozzék vőlegényével, ezért megszökött Kanizsáról egyenesen a legény pozvai lakására.
A nagy szerelemből azonban csalódás Lett mire Pozvára ért, mert a legény már másnak udvarolgatott és hallani sem akart róla. A sze-
relem csak »helyi jellegű* volt, Kanizsán érvényes és arról, hogy a leány hozzáköltözzön, vagy elvegye, hallani sem akart. A szüleitől megszökött leány elkeseredésében sósavat ivolt, amely teljesan átmarta nyelőcsövét és gyomrát. Súlyos államiban a kihívott men-, tök szállították az egerszegi kórházba. [ { Egy dorgálás miatt Varga Erzsébet fiatal tapolcai leányt édesanyyja megdorgálta valami csekélység miatt. A leány annyira szivére vette a dorgálást, hogy lugkőoldatot Ivott. Életveszjé-Iyes állai>otban szállították kórházba. ( , (
Férfiszövetmaradékok
öltönyre alkalmas, kb. 3 méteres méretekben,
meglepően alkalmi áron!
Csuk néhány napifi! Klrschner Húr dluatűrukereskedése
iO&Jyuár H.
& Igen t
Keszthelyi lap jelentés : »Az észrevehető gazdasági fellendülés Keszthelyen is kedvezően érezteti hátú-
tót. Az adó százszázalékosan befolyt ,sőt ínég valamivel több Is. Végne egy örvendetes adóértesités.*
Lehat ntaülnl I A Haidekker Sodronygyár 1000 pengő hozományt ad. ■ minden férjheztaenő, í legalább 10 éve suolH fym gáló női alkalmazói tjá v/nak, akkor is, ha férj-hezanenés ulán -megválik a szolgá-j lattól. A legalább 2 esztendeje dolgozó ímunkásnök minden születendő gyermekük keresztelőjére 100. pengőt kapnak. •• •!. ,•
Tilos a látszat ad 6
Évllzedes sérelme az adózó. pol-. gáraágnak, hogy az adóklvielő hatóságok hltelee üzleti forgialniiadatok hiányát Kin flz adózó életkörülményei alapján állapitiák meg az odókő\'.eles üzleti jövedelmet. Most. a közigazgatási bíróság határozaté, ban kimondta, hogy az általános kereseti adó álá vont Jövcdehwek1 nagyságát nem lehet az adózók élet* körülményeibői következtetve megállapítani. A határozhat szerint tehát a láls»a\'.j<)vedelem ezentúl nem adóalap az általános keresett adónál-, hanem csak a jövedelmi adó Kivetésénél. I
Ausztria rekord-éve
Az 1936-ban megindult gazdasági fellendülés Ausztriában tavaly fo-kűzolt mértékbeli folytatódott Az. elmúlt év az lj>arra nézve talán a. ■ legkedvezőbb volt Ausztria fennállása óta. A termelési index áprilistól kezdve mintegy 10 százalékkal volt magasabb, mint az eddig ismert legnagyobb konjunktúra esztendejében, 1929-ben. Az év fo-, lyamán köael 270 millió schillinggel emelkedett a kivitel, emellett távoli, sőt tengeretítbü^piacokat is sikerült az osztrák ipuPhak saeneznie. A külkereskedelmi mérleg" hiánya valószínűleg nem haladja meg ia 230 milliót s igy kevesebb lesz, mint Ausztria fennállása 6ta bármikor. Az államháztartás felesleggel zárja 1937-et is. A vasút forgalma mintegy 50 millióval emelkedett, az idegenforgalom pedig 15Ö . millió schilling akiiv egyenleggel* fog zárulni. A külföldi látogatók száma 8—10 százalékkal emelkedett. Javul a textil
A textil-szakma az utóbbi időben meglehetősen megérezte a tul-produkció hátrányait Most közgaz. dasági körök azt jelentik, hogy a textil-fronton »a téli üzleti forgalom1 megjavult és igy a kereskedők is nagyobb bizakodással "tekintenek az,üzleti alakulás és a fizetési köte-
ZALAI KÖZLÖNY
lezettségek teljesítésének könnyebbsége eié.« (
Jó Idény volt!
Mull évi szőlőkivitelünk •153.853 mélermázsaered-ménjne igen kedvezőnek\' mondható, annál is inkább, Inert az 1936-os exportot kerek 12.000 méter mázsával és csaknem 100.000 pengővel haladta tul. 1937-es szőlőexportunk -jgyanis 3,371.773 pengőt reprezentál az előző év 3,009.176 pengő kiviteli értékkel szemben.
Lanabury optimista
Lansbury cikkéből: »Meg vagyok győződve arról, hogy lassan, de biztosan haladunk aOelé, hogy az emberek gondolkozása és az államférfiak politikája a béke megőrzé-
séi fogja a legfontosabb célnak tartani. Optimizmusomban még addig is elmegyek, hogy meg vagyok győződve arról, hogy bármi is lesz a Van Zeeland-jelent ésl>en : annak eredményeképpen a néi>ek és ve-zelöik figyelmüket a gazdasi\'tgi együttműködés felé fogják fordítani, mert ez a kötelesség szomszédainkkal szemben ós ez az egyetlen kivezető ut, amelyen haladva elkerülhetjük a háborút.*
Aki túlsókat evett vagy ivott és rosszul érzi magát, annak egy pohár természetes „Ferenc József" keserüviz igen gyorsan és alaposan kitisztítja a gyomrát és a beleit és felfrissíti egész szervezetét! Kérdezze meg orvosát.
A Zalai Közlöny munkatársa a Harmadik Birodalomban
A világ kapujában
Séta a hamburgi kikötőben egy óceánjáró fedélzetén és a kikötő ezernyi furcsaságai között
Copyright
(A Zalai Közlöny munkatársától) A hamburgiak — a felnőttek és gyermo-kek egyformán — ötperoes eszmecsere után már büszkén dicsérik városukat és megdönthetetlen érvként mondják ki:
„Hamburg a világ kapuja 1"
EZ a dicséret, ha a mai értelemben véve nem is igaz, ,,szószcrint ininden-osetre nem teljesen indokolatlan. Ham burg kikötőjén át éiintkezik Európa csaknem az egész világgal óriisi. kikötője, luitalmas rakód ) parkjai. n«*gy forgalma mutatja ezt leginkább. A hamburgiak szívesen mutogatják kikötőjüket és mi szívesen mogtckiuteUük pzl a furcsa vib\'igot, inert hisz a haní-burgi kikötőben annyi ujat, érdekeset lát az ember együtt, amennyit csak egy ilyen világkikötő adliat.
Óriási klkötőterQlet
Egy kis fehérteslü gőzösön indulunk a két és félórás kikötői körsétára, do igy is csak alig egy tizedrészét tudjuk behajókázni ennek a hatalmas kikötőnek. Amikor mondják,
lw)gy
4041 hektár területen fekszik a kikötő,
alig akarjuk hinni, de amint órák hosszat uj és uj liajó és darusor mellett haladunk cl, megelevenedik előttünk az igazi lmmburgi kikötő. 14 és fél kilométer hossZu és 3 és fél kilométer szélességben száz és száz ki-sobb-nagyobb csatorna sZcli át ke.Csz-tül-kasul a kikötőt. A nagyobbak 11-12.2 méter mélyek, a kisebbek is 8 !> méteresek, igy Hamburg nem érzi azt, hogy 105 kilométerre vau a tengertől, mert az Elbán
a nagy óceánjárók Is be tudnak jönni egész a város szivébe.
Az ©miitett hatalmas területen ezer
és ezer kisebb-nagyobb hajó nyüzsög, az oiy-jzcrü kis csanakoktól a halászMrkíkon át a. tehergőzösöklg és a "* nagy óooánj írókig. A kikötő nagyságát igy leírni alig lehet. Azt a nyüzsgést, forgást, a hajók ki és ljorakás-.ít, a hajók építését és javítását látni kell. Hisz egyetlen hajó berakásánál hosszú órákig cl lehet bámészkodni a szó legigazibb értelmében.
Elképesztő forgalom
Néliány számadattal mégis igyekszem megvilágítani a hamburgi kikötőt. Mint a hajjkörut során mogtud-tam a hamburgi kikötőben 193fi-ban 21 millió tonna árut raktak ki illetve bc. Ha ezt az árumennyiséget vasúton akarták volna elszállítani,
1,153000 vasúti vaggon kellett volna hozzá.
Ez a vagonsor pedig ha egy sorba összeállítanák 11.800 kl\'ométcrt tenne kii Tízszer Nagykanizsától Hamburgig.
Közben hatalmas hajók mellett pöfékel el kis gőzösünk. Angol, spanyol, l>ortugál, amerikai, olasz, francia, ki-nai és japán hajók vannak itt egymás mollett a hossZu danisor mellett. Mogtudjuk azt is, liogy az egyes hajók nemzetiségét nem az árbóoon lobogó zászlóról lehet megismerni, hanem
a kéményről
A kéményok csíkozása, szinc nemzetközileg megállapított és a hajósok olörc tudják, hogy milyen hajóstársaság hajója rakódik a kikötőben.
A hajó árbócán annak az országnak zászlaja leng a kikötőben a berakódás alatt, ahová a hajó áruját szállítja.
Magunk is látogatást lettünk egy 10.000 tonnás óoeinjírón, a »Bur(?cn>-land- nevü német gőzösön, amelyen Nippon fiainak zászlaja lengett. Távol-
OYAR\'BUDAPEST.XI.LENKE\'UT 117.
keletre, japán vizekre indult a hajó és alkalmunk volt a berakódáson kívül a hajó lerendezéseit, kabinsoralt, konyháját, éttermeit, dohányzóját, könyvtárát, rádiófülkéjét és egyéb ér-dekességeit is megtekinteni.
| Látogatás egy óceánjárón *•«
Elsősorban a tisztaság és a rend kapja meg aZ embert e hajókon, másodsorban az a fényűzés és kényelem, ami-len a 3. osztályú uta-Czr<r-Ti soknak is rcstfük van. Dohányzója, sza\'onja akármelyik vilígvárosi nagysZíllodáé-val vetekszik, éttermeiben ha olyan jó ételeket szolgálnak fel, mint amilyen az külsőleg, akkor bizvást nem panaszkodhatnak az utasok. Legfeljebb a tenderre, amely bizony sokszor nem hagyja enni az utasokat — mondja a szakács, aki a csinos és tisztaságtól rapyogó fohér konylui ajtajában mosolyog.
A Burgenland utjd G Itétig tart, de négy hónap Is beletelik, mlg keleti útjáról visszatér.
Csak részben utasszállító. Arut is visz magával, mert erre a von lra csak utasszállító lm jókat nem érdemes be-állítani. Mikor elbúcsúzunk a hajó a villanyosdaruk segítségévet tucatjával nyeli el a bálákat, ládákat letekintettünk a hajó gyomrába is cg)\' pillanatra: bizony hatalmas táncioremnek Is beillik ez a szinte rencketlen hajó-mélyi raktárhelyiség. A tengerhez szokott, barnaképű, kék matrózruhás ten-^részek vidáman tréfálkoztak a partokon, nekik még szabadságuk volt A hajó csak pár nap múlva indult.
AZóta valahol India folé járhat...
Ahol a hajókat „szárazba teszik"
A kikötő egyik legérdekesebb alkotmánya a hajójavító-dokk. Ezokben a száráz-müholyekben ugy néznok ki a hajók, mint a szárazra került harosák. Egy ilyen hajó .szárazbatételt, is végignéztünk. A hajót egy hatalmas duplaralu acéltutajszerü alkotmányba kormányozzák. A hajót két oldalt megerősítik, majd a v.zzcl telt falakból kiszivattyúzzák a vizet, ami által az acél alkotmány hajóstól együtt a folszinre emelkedik. A tutajnak természetesen csak két oldala van, a benne lévő viz az emelkedéssel egyidejűen oldalt kifolyik és a liajó egy toljesen száraz tokba került. A javítás, festés után a tokokba ismét vizet engednek, ami által az ismét sülyedni kezd, majd pedig .vizet éhezve mag.i alatt — a hajó kényelmesen \'elhagyhatja a dokkot.
Láttunk hajóépítő gyárat is, épp cg}\' készülő hajó acélvázát szerelték össze (ugy nézett ki, mint egy hatalmas felfordított halcsontváz), <le itt a villanyos hoggesztők és kalapácsok
Ma h«tfőn, január lO-én közkívánatra prolongálva
Kedden ás szerdán a legvidámabb vígjáték:
KET FOGOLY.
zerdán a legvidámabb vígjáték:
CAFE METROPOL
A csudaszép Loretta Young, a daliás Tyrone Power és a nagy kalandor Adolf Menjou főszereplésével.
4
3ALAÍ KÖZLÖNY
1938. január 11
oly rajt ülötiok, liogy ép füllel nem lőhetett sokáig kibírni a közelben.
A számok beszélnek
Araikor ol kellett hagynunk a kikötőt, mégis sajnáltuk, merj ezernyi érdekességet láttunk, egy egész külön világba tekintettünk bele néhány órára.
175 kilométer a kikötő partrésze,
azt bojárni úgyis lehet len. Nem számítva a nagy hajókat, több mint 1200 kis hajó, motoros van a kikötőben állandóan. A 817 hatalmas villanydaru csaknem állandóan üzemben van. Szinto csodálkoztunk, hogy ezek a kis hajók és motorosok, a\' csatornák útvesztőiben nem tévednek el. Hamarosan megkaptuk erre is a választ: >
8900 bólya van a kikötőben, ezek mutatják az irányt és a közlekedés lentijét. I)e vau a kikötőnek külön rendőrsége, tűzoltósága is. A kikötőnek csaknem fele szabadkikötő, ennék szegélyén 13 vámőrház van.
A kikötői vasút hossza 410 kilométer,
legtöbb helyen a hajókból a daruk segítségével egyenesen a vasúti vagonokba rakják az árut. Do hatalmas raktárak is végeláthatatlan sort alkotnak. Hosszú volna az itt látott érdekességek felsorolása, ezért buosuzóul csak néhányat említek meg még:
Van itt a kikötőben 6 hatalmas hűtőház is, amelyek berendezésükön kívül azért is éidokesck, mert az egyik
115,000000 tojást, a másik 100,000 hordó heringet,
a harmadik ugyanennyi vajat, hust képes befogadni. Ugyanígy vannak fűthető raktárhelyiségek is. Ezek nagyságáról o néliány fenti számadat is világos képet ad-
A német hajók 41—45 százalékának nyújt otthont a hamburgi kikötő, do ugyanitt a föld csaknem minden hajó-tulajdonos nemzetének gőzöseit is meg találjuk és a kikötő óriási méiotci és forgalma láttán valóban igazat kell adni a hamburgiaknak: Hamburg a világ kapuja...
BUDAPEST I.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás 10.45 Felolvasás. — 12.05 Toll Jancsi cigányzenekara. — 12.30 Időjelzés, idő-járásjelentés. — 13.30 A rádió szalonzenekara. — 14.40 Hírek. — 15 Ar-folyamhirok. — 16.10 Arányi Mária előadása. — 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Budapesti Polgári Dalkör. — 17.30 Szathmáry Sándor eleőadása. — 18.20 Hanglemezek. — 18.50 Erdélyj József verseiből szaval Szilasy Gyula.
— 10.40 «A fekete tulipán.. Hangjáték 3 részbon. — 21 Hirek. — 21.20 Murai Elek cigányzenekara. — 21.50 Időjárásjelentés. — 22.15 Henc Lili zongorázik.
— 23 Mikulai Gusztáv jazz-zenekara.
— 00.05 Hireíf.
BUDAPEST IL
17.10 Felolvasás. — 18.20 Mezőgazdasági félóra. — 10.10 Francia nyelvoktatás. — 10.40 Hanglemezek.
■ecs.
16.05 KCnnyü zene. 17.25 Kalcsev zongoraművésznő. — 18.15 A bécsi farsangról. — 10.30 Dalest. — 20.15 Zenés vigjátékréazletek.
— 20.50 Ballada. — 20.55 Híres ének-hangok. — 21.10 Egyfelvonásos. — 22.20 Híres énekesek lemezei. — 23 Jazz lemezek.
A Pottyli-hidról lezuhant egy barakki kovács, nyakcsigolyatörést szenvedett és meghalt
Vasárnap éjszaka, éjfél után történt, hogy Somogyszenlmiklósról a barakktelep .\'elé. bandukolt egv fiatal kanizsai féríi, aki arra lett figyelmes, hogy n Pottyli-osalorna kórul valami mozog. Odament és meglepetve látta, hogy ogy fiatalember egy férfilcstet vonszol ki a vízből a partra. Odament segíteni, ám amikor partra húzták, megdöbbenve látták, hogy az illető halott. Afconnal átszaladtak a barakk-telepre, ahol az őrségtől betelefonállak a, kapitányságra. Az éjszak: i c leniőrző tiszt, dr. Gántay Béla fogalmazó autón a helyszínre sietett dr. Szabó István tisztiorvossal, hogy a hullaszemlét megejtsék. A hullán semmi külsérelmi nyomot nem találtak, ellenben megállapították, hogy u szeien-cséllen ember nyakesigolyalörést szenvedett.
A helyszínen azonnal megkezdték a nyomozást. A szorcncsét\'.cnül járt j ember társa, Gódor István nagyítani- |
zsaí fiatalember elmondta, hogy a Tialott ember Molnár Lajos 38 éves kovács segéd, aki a barakkteief.cn lakik. Együtt jártak több zugi orkimó-résben, köztök\' Dóráéknál, akik már többször szerepeltek a rendőrségen.
Olt folöntöttek jól a garatra, majd elindullak, hogy folytassák az ivást Somogyszentmiklóson. A halastavak nál Molnár felment a magas töltésre és egyedül bandukolt tovább. Közben odaért a hidra, amelynek egyik lo-tórt korlátrészénél leesett a magas hídról, lKslcsett a Pötty liba, esés közben nyakesigolyalörést szenvedett. Gódor azonnal segítségére sietett, igye-kezett kihúzni a Fottyüból, de mire partra vonszolta, Molnár már halott volt.
Miután a rendőrség megállapította, hogy gondatlanság nem forog fenn, a holttest elzállitása Iránt intézked\'.eK. A kir. ügyészség megadta a temetési engedélyt.
A Café Metropoi és a 100 férfi 1 kislány között választhatnak e heti nyerteseink
Nagy örömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentését, »mely szerint a jövőben minden héten két ingyenes mozijegyet sorsolunk ki előfizetőink között. A kedvezményre külön pályázni vagy jelentkezni nem kell. Mindenki, aki előfizetőnk, természetszerűen résztvesz a sorsolásban. A sorsolást minden héten megejtjük.
A sze encse ezen a héttn a következőkre mosolygo\'.t:
Petz Ferenc Oyár-utca 28.
Magyar Nemzeti Bank Fő-ut 16.
Két pompás filmet mutat be e héten a Városi Mozi. A Zalai Közlöny e heti nyertesei választhatnak vagy a kedden és szerdán bemutatásra kerülő vidám szerelmi történe et, a Cafe Metropoit nézik meg Loretta Joung, Tyrcne Power és Adolphe Menjou főszereplésével, vagy pedig a 16 éves kis Sztár Deanna Durbin filmjét, a 100 férfi, 1 kislányt, amelyben Szlokowszky és a filadelphiai szimfónikusok is személyesen fellépnek. E filmet csüiö tökön és pénteken nézhetik meg nyerteseink, az utalvány szombat—vasárnapra nem érvényes.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségéin a hivatalos órák alatt átvehetők.
— Naptári Január 11. kedd. Hom. kat Hlgln p. vL Protestáns Ágota. — Izr. Sebat hó 9.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat január kó 15-Ig a .Mária" gyógyszertár óa a klskanlzaal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eete 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden ogéaz nan nőknnkV
- (Wlyeggyfljtík találkája) Hétfőn délután 0-tól 8 óráig az OMKB tanácstermében.
A kritikus életkorban reggelen ként éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc József keserűvíz réges-régóta bevált kitűnő hatású há7Í8zer. Kérdezze meg orvosát.
—■ Kodvanmányoa árakon vásárolhat most Saliita-váauiat.
— Bátorokban a Kopsteln-cég vezeti Modern mlntatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize-tóéi feltételek mellett
Rodli Korcsolya Sífelszerelés!
nagy választékban
Szabó Antal sportUzletében F0-ut5.
Sítalp
Sikötés
Sibot
Sikantni
SikesztyU
Farsangi esték
A frontharcosok teája
Táblás háai volt n nagykanizsai frontharcos főcsoport szombati loáj.á-nak. Már esto 8 óia után szállingózni kezdtek a vendégek és 10 óra körül már Victetlen volt asztalt, székot kapni az Ipa. roskór emeleti termeiben. Csak helyefelni lehet a főcsoport vigalmi gárdáénak azt az elhatározását, hogy nem estélyiruhás bálát rendeznek a frontharcosok, hanem külsőségei ben egyszerűbb teát, amelyen éppen ugy részt lehessen a frontok minden harcosa, mind ahogyan annak idején a hősi áldozatban sem volt különbség ruha, vagyon, társadalmi rangok szerint. .
Meglátszott ezen az idei\'frontharcos-teán, hogy dr. Orley György klr. kormány főtanácsos elnöksége alatt uj élet, uj szellem, uj fegyelem és uj bajtársi összetartás vonult be a nagykanizsai frontharcosok sorai közé.
A szombat esli teán ott táuoolt a polgármesternő, a határőrség tiszti asszonyai, a társaság többi asszonyai csak ugy, mint a frontok volt közlo-gényoinek családtagjai. Ott nem\' vá. laszlolt el embert embertől semmiféle sarzsi. se vallás, se a civil-élet más-félő drótakadálya.
A hangulat nagyon jó volt. A rendezőség és a liáziasszony-gárda büszko lel>et gondos fáradozásának eiedmó-nyérc. A főcsoport pedig büszke lehet a társadalom felől a frontharcos^ gondolat felé sugárzó, Őszinte megbecsülésre, amely\' multán Jár ki a vérzivatar hőseinek.
A zenét a halárőrzcneknr szolgáltatta, .izorgaihv. > volt és állandóan ébren tartotta a hangulatot.
A* pedagógusok
januári összejövetele a Kis Boyal földszintjén ugyancsak szombaton esto volt. Bár sokan a tanárok, tanítók közül is .pendliztek, az emeleti front-haroostea és a pcd-igógusok fehér asztala között, mégis voltak elegen itt is, akik a karlársi együvétartoZás érzé seinek és családias hangulatának jegyében a hajnali órákig kitartottuk..
A dán királynét megoperálták
Koppenhága, január 10 A királynén bélcsavarodás miatt műtétet hajtottak végre. Az operáció jól sikerült, n királyné a körülményekhez kéjiest jól érzi magát.
Repülő-kémet lőttek le a lengyel-orosz határon
! Varsó, január 10
A lengyel—orosz haláron a len-\' gyei határőrök agyonlőttek1 egy régebb óta figyelt repülőt, aki minden bizonnyal kémkedett. A határőrök megállásra szöltották fel, de az tűzzel válaszolt, mire a határőrök is fegyverrel válaszoltak és megölték.
Lázadás Portugáliában ?
Llszlabon, január 10 A portugál hatóságok a legerélye-sebben cáfolják a 6panyol vörös rádió nak azt a légbőlkapott koholmányát, hogy a portugál hadsereg tisztjeinek egy része fellázadt és a zendülés következtében Liszabon fele lángokban áll. A nyilván hangulatkeltésnek szánt közlemény teljesen alaptalan, a yá-rosban rend és nyugalom van — mondja a portugál hivatalos cáfolat.
— Egy pangi egy kitűnő rádió
Kiváncsi rá: hogyan? Vegyen egyházközségi kulíarbáz-sors Jegyet.
1938. január 11
ZAfcAi KöabONY
Ins
— (Ülések a vármegyén)
Zala vármegye közigazgatási bizottsága január 10-én, hétfőn dí\'előtt tartotta ülését, mig a kisgyűlés szerdán 12-én tartja rondcs havi közgyűlését. A közigazgatási bizottság üléséről holnap számolunk be.
— (Cserkészek aeregszemléjc)
A zalai cserkészcsapatok közös szervezete január 10-án Zalaegerszegen a vármegyeháza nagytermében közgyűlést tart, amelyen a különböző zalai oserkészcsa|>atok vezetőin kivül a -H. cserkészkerület vezetői is résztveszuek. Ezalkalomtnal lösz a megyei c,erdész-vezetőség tlsztujltása is, bár a vezető-ségben változásra ninos kUUás.
— (Etessük a madarakat!)
Kérjük a jószívű emberekéi, hogy 1 no feledkezzenek meg c zord nai>ok-ban az éhező és szenvedő madarakról. A cinegék részére adjunk olajtartalmú magvakat (mpra.\'orgó, tökmag, dió), továbbá darabokra vagdalt marhafaggyút, sza\'onn-i vagy háj maradékot. A fekete rigók részéie a konyhá. ról kikerülő mindenféle hushuliadékot, akár nyersen, akár főzve, dc lohelőleg vagdalva, továbbá burgonya, és alma-héjat, tört burgonyát, főtt rizst és túrót. A szárnyasok belső részét se dobjuk el, hanem felaprózva adjuk a rf góknak. A pintyek, sármányok és bu-bospacsirták búzát, zabot, ocsút, kendermagot, kölest szeretik. Kenyér morzsát ne tegyünk a madárete[őbe, mert az a nyirkos hidegben megsavanyodik és bélhurutot okoz, amelytől a madár elpusztul. Friss kenyérmorzsát etethetünk, de csak annyit\' szórjunk ki a madaraknak, amennyit azonnal elfogyasztanak. A Sétatér, Szinházkerl ma-dáretelői üresen állnak I Ezekről se feledkezzünk meg.
— („Egy aggódó apa")
aláirással érkezett névtelen panaszos levélre az iskola igazgatóságának, válasza a levélírónak rendelkezésére áll a hivatalos órák ni itt a szerkesztőségben. (Ha névtelen panaszokyrúit pa-
jenek nevüket és cimükct — kizárólag a szerkesztőség bizalmas használatára — közölni Névloleh panaszoknak, ha azok vádakat tartalmaznak, vagy támadó élüek, csak ugy fogadunk el, ha a panaszos legalább a szerkesztőség előtt megnevezi magái. Senki sem kívánhatja, hogy névtelen vádakért a Zalai Közlöny visolje a törvényszerű felelősséget.)
— (A „cigányok esperese")
Az obnult évben Nagykanizsán is járt Bihari Hermán cigány papnövendék, aki a Misszióban a kanizsai és a környékbeli cigányoknak lelkigyakorlatot tartott és sok vad házasságot rendezett és akit a .cigányok csperesé-jaok. neveztek cL Egy ízben már azt is hirül hozták, hogy Biharit] meggyilkolták, örömmel közöljük/azonban, hogy a hir alaptalan volt, mert jelenleg a sopronmegyei cigányok között buzgólkodik. Rott I^\'ándor mo-gyéspüspők 260 , pengő segélyt adott neki, valamint ajánlóleveleket. Bihari most vizsgázott a gimnázium V. osztályából ós szorgalmasan tanul tovább, hogy mielőbb pap lehessen.
— (A tapolcai tavasbarlang)
beomlásának veszélye már elmúlt, mint jelentik Tapolcáról. A barlang veszélyes részét alátámasztották. A bar iang beomlásának liire sok bonyodalmat okozott Tapolcán. A környéken számos házvétel dőlt dugába és a kórház is megérezte a ldrt, mert a betegek egy része nem mert a jravillop nokban maradni. Most már sommi-nemü veszély nincs, a környéken építkezni is lehet.
— IUayMMM7*k iduálja a
Gyűjtött egy elemi osztály a hazatért hadifogolynak
A gyermekek jószivének megható példáját adta a Rozgonyi utc\'i elemi iskola Ill.a. osztálya. Az apró kis szivek megmozdultak, amikor olvasták a Zalai Közlönybon, hallották otthon és az iskolában, hogy 23 évi raboskodás után hazatért Nagykanizsára egy volt 18-as hadifogoly és itthon két kis gyermekével csak nyomorúságot talált. A gyermekek össze gyűjtöttek egy pengőt egy másik lengővel megtoldotta a lanitójuk, Béres János és behozták a 2 pengőt a szerkesztőségbe.
Tibolt Lajosné 5 pengőt küldött a szerkesztőségbe a hadifogoly és családja részérc.
{Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az olmult héten 8 gyermek született, 5 fiu és 3 leány: (iöttinger Imre napszámos és Major Annának rk. fia, Horváth László földműves és Godinn Rozáli\'inak rk. leánya, Major József kereskedő és Klein Máriának rk. lia, Vínczo Imre napszámos és Dármán Erzsébetnek rk. fia, Szabó Ferenc napszámos és Bagó Máriának rk. lia, Tóth Kábnáh kereskedő és Farkas Rozáliának rk. leánya liorgosi SándJr Máv fűtő és Fenti Máriának rk. lia, Mujzer Ferenc földműves és Polai Annának rk. leánya.
— Halálozás 8 történt: Kaufman Mik-sáné Bcrger Netti izr. 73 éves, Kósa, Anna rk. 67 évos, " Szabó István napszámos rk. 63 éves (Szépeinek), Szol-lár Ádám magánzó rk. 85 éves (So-mogyszentmiklós), Bogár János napszámos rk. 61 éves, Illés Mihály rk. 2 éves, Sümegi László rk. 2 éves, özv. Roth Józscfhé izr. 81 éves. — Házasságkötés 4 volt: Dr. Horváth József tanító rk. (Keszthely; és Egri Ilona rk., Kilinger László podaszolga rk. és Sümegi Franciska (elv.) rk., Yajd\'J István urad. koosis rk. (Polrivente) és Marton Anna rk., Csele József m. kir. őrmester rk. és Varga-Csete Mária rk.
— (Munkástoborzás)
Kertész Józsof rédicsi lakos munkástoborzásra kaj>ott engedélyt. A toborzó _guzda Zala vármegye területén 226
----- ,---- ----------,--------m---- i Kil-UU ,UI III^JJV |b|U.vi\\*> — —"
naszuk sorsa érdekli, stívesked-j ni,unkást toborozhat a kisbéri állami
ménesblrtok gazdasága részbe július 15-től november 15-ig terjedő mezőgazdasági munkák elvégzésére.
— Schau-váuon minden kelengye dlsce.
\' — (Sierencsétlengég a Jégvágásnál)
Németh János révfülöpi mmkis több társával jegel vágott a Balitohon. Társai közül az egyik éppen magasra emelte a fejszéjét, hogy leosapjon. ebben a pillanatban azonban Németh megcsúszott, elesett és a lersapödó fejsze nem a jeget, liánom Németh fejét érte. A szerencsétlen embert életveszélyes álla|>otbau szíllitottúk a tapolcai kórházba.
— Butorklállltásuukat tekintse meg minden kényszttrvétel nélkül. Kopsteln bútoráruház
— Rogenhardt & Raymand-fále len étkészletek nagy választókban Sehütanál.
Három napig
uámolták egy koldus kátfilléreMlt
Zalaegerszegen Dunst Ká:oly 76 éves koldust beutalták a szegényházba és bár azt állitotta, hogy nincs pénzo, a lakásán löbbkosár aprópénzt talíltak. A városliázán bárom napig számolták a két filléreseket, amelyek között csak elvétve akadt 10 és 20 filléres. Találtak azonban a 17.700 kétfi l \'res és a löbbczer 1 filléres között pár ötpen-gőst is, ugy bogi\' a koldus elrejtett vagyonkája 162 pengőt tett ki. A pénz a város tulajdon iba megy át némi fedezetül Dunst gondozására, aki az egri norma bevezetése után Is tovább koldult és igy tudta félrerakni a nagy összeget.
Szomjan halt egy tíztagú karaván
Ahnam, január 10 Santi határában egy 10 tagu iraki vándorcsoporl gyalog akart menni Mekkába, de a nagy hőségben az éhség és szomjúság miatt az útszélen elpusztultak. Egyetlen egy zarándokban volt még egy kis élet, a mikor rájuk bukkanlak, ő mondta el tragédiájukat.
«=• Egy pengőért lehet kerékpárja,
ha nem felejt ei egyházközségi." kui-tur ház-sors jegyet venni.
— Saját érdekében és őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopsteln Butoráruháx ő»*l mübutor-klál-Utisát megtekinti, vételkényszer nélkül.
Február 15.-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Szeptemlierben rendkívüli kladiisl>an Jelentette bc a Zalai Közlöny azt a nagyarányú előfize\'.őgyüj-tö versenyt, amely a meghirdetés szerint most december 31-én járt volna le. A pályázaton résztvevők kérésének engvdveazon ban a Zalai Közlöny szerkeszlősíse ugy határozott, hogy a veraonyt haj héttel: február 16-élg meghoaz. azabbitja.
Versenyünk, mint ismeretes, csak részben verseny, mert
minden pályázó kivétel nélkül Jutalomban részesül,
még az is, aki csak egy előfizetőt szerzett.
Egy balatoni villatelek, egy szoba bútor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlőkéezlel, egy Kzaiongarni-tura, kéthetes Abbáziái nyaralás, egy kerékpár a nagyobb dijaink^ de a 120 díj közölt még sok 100
|iengőn (elüli ajándék van a számos kisebb, de ugyancsak hasznos és értékes ajándékon kivül.
Ha o»k egy előfizetőt szerez,
akkor is egy vég vászon, egy karóra, fényképezőgép, asztali óra, villany rezsó, töltő toll, cipő, fürdőruha, selyeming, stb. kőzött választhat, de a legrosszabb esetben is
5 pengő késipénzjutalomban részesül.
Nincs tehát kockázat, inert társaságiéul, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, de nem előfizetője a Zalai Közlönynek és akiket könnyen megszerezhet előfizetőnek. i > !
Ezzel nem csak nekünk teu szívességet, hanem az uj előfizetőnek is, aki a bejelentés napjától a Zalai Közlöny őssaes kedvezményeire igényt tarthat, - önmagának jiedlg értékes ajándékot szerez.
Bővebb felvilágosítással a kiadóhivatal készséggel saolgál.
IDŐ
Höemeikedés
Prognózis: Mérsékelt déli és délnyugati szól, sok helyen köd, északon és északkeleten havazás, ólmos esö. Az ország többi részein esó. A hő tovább emelkedik. _
A Meteorologtal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása jelenti i
Hőmérséklet tegnap este &-kor: —0-4, ma reggel: —02 délben: 14. Csapadék: 12-9
EMLÉKEZTETŐ*
Január 12.
Piarista Diákszövetség táncos feketekávé estje 0-kor a Koronában.
Január 15.
Evangélikus NőegyJrtt müseres eetfa aa I[>anőskor nagytermében ö.ksr.
Január 16.
Llosális előad is • viroslwkáu fi.kor (Bertin Ágoston).
Jannár 22.
GugUelmetti hangversenye a Kasai-• nóban 9 órakor. Jegyek Vágónál.
Január 23.
Lioeális dőad is a városházán 6.kor (Barbarits Lajos).
Jannár 30.
Liceális előadás 6.kor a várorftinfe (Lukinioh professzor). Február 2.
Liooális előad is a városháaán 6.kor (dr. Deseő Mihály). Február 5.
NTE piknik a Kis Roval éttermébe*) fél 0 órakor. PebrnAr 13.
Operettelőadás és tánc a Katii. Legényegyletben (Nebán ts virág).
• E rovatbari tgysicrl közlés (2 sorig) dija 30 fillér.
mert az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő, étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesántu-
iást gátolja. - 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
orszAq József
mag. műtrágya, növényvédelmi ixerek, g<p, zlák, Itt), heteiked4tib.il
Nagykanizsa, Erzsibet tér 10. A bírósági palota mellett Telefon 190.
Esiikiiditiit —,
old a Myl kereskedttaél I paroojfcaál n.im kel
ZALAI KÖZLÖNY
1938. lanuÁr 11
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija vasárnap él Qnnapnap 10 tiélfl •0 fillér. mlndtrt további Uó 0 fillér, hétköiniip 10 tiólg 10 fillér, minden lovébbl ixó 4 fillér.
VaaAéglAaők részére legolcsóbb tlveg- és porrellánárukban Stern üve«-kereskedéa, Pó-ut 2. 3723
Doktor kiváló eredménnyel tsnlt németet én franciái. Magyar-utca 30. •
TaauMIoAnyek azonnal (elvétetnek Qarai Peiencné dlvalasalonjában Magyar utca 2. •
HAromaiobáa fürdőszobás lakás* keresek. Cím a kiadóhivatalban. •
Szemere-u. 2/c. slsttl háx szabadkéz ból eladó. Bővebbet Vlda kslapUtlet. *
Jobb családból (lu avabútanononak
(elvétetik. Megylmorecs, Klnlzsy-u. 27. *
Elvaaiatt sz alaóttmplomban a leventemisén egy srany karikagyűrű. Clm a kiadóban. 41
Kladé május elsejére Összkomfortos, ulcal ötizobás, udvari kétszobás lakás. — Epplnger fatelep. •
Egy ílatal hlxott aartéa eladó Józkí főherceg-ut 96. •
■•járóaft napi uéhány órára Sugár ut 15. ss. azonnal (elvétetik. *
NyakkanSU fordítás, Javítás, mflstop-polás. üveg, porcellán ragasztás Erzsébet-tér 4., második udvar I. em. *
Négy kOiépiskolát végzett lunuld-lAayaak felvétetik. tfahn fodrászüzlet. "
NémetQI beszélő kisasszonyt keresünk két nagyobb gyermek mellé délutáni órákra. Clm a kiadóban.
DIAMIu Jobb családnál teljes ellátást keres. Bővebbet Vlda fUszertliletben. 42
Mlndennspl leveleiéiből összegyűjtőit bélyeget, régi vagy uj tömegeket, ms-gysit és külföldit, (eloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre kereaek. — Barbarits Lsjos, s Zalai Köalöny f szerkesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. u. vagy személyesen mlndennsp d. u. 5—6 óra köiött.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qulenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Károly.
RiljkiilUiiMttl lilílmi Vállalat
MENETRENDJE
érvénye* 1937. október 3-161.
VmlállHiái
Vaiutállomésra Eruébel-léric
««
5\'M M
7M 9
ia 1 c
1110 0 .5
13 30 » a
13 BO m 3
IBM « •
17Í5 - i
18" a N O S
20 08 C £
2|4» « «
23>» N
J3M «
>
Latsnyai n nenatrend
Lt«i*MI W. B 48 H.gjk.nlj.áf. lik. 7 55
M. 14 00 Ulvjk.M, 1110
Ofc&jóndsjjoí
ttáfiamozibm szómkozTialik
Károly román király nyilatkozata
a diktatúráról a nemzeti iránya fejlődésről és a zsidó-ellenes intézkedésekről
is kell, hogy álljon. A belső, valóban nagyfontosságú változások azonban nem befolyásolják Románia külpolitikáját.
— A zsidókra vonatkozóan azl mondhatom, hogy a galíciai és orosz zsidók valósággal elözönlölték Romániái. Számuk meghaladja a 250.000-el, akik kétségkívül nemkívánatos elemek Romániáién. Ezekről van szó, a háború előtt letele-|)edelt zsidókat a rendelkezések nem érintik. Egyelőre még m-m tudj-jk milyen rendszabályokat léptetünk életi*, de kiutasításról nem voll szó. 1
Bukarest, január 10 A romániai pénzklözönlés veszedelmes méreteket kezd ölteni, ezért a hatóságok a legszigorúbb rendszabályokat léptették életbe és a határon a legszigorúbb ellenőrzés folyik. ) r
London, január 10
A Daily Herald bukaresti munkatársa érdekes l>eszélgctést folytatott Károly román királlyal. A nyilatkozat első része arra a kérdésre felel, hogy a Jelenlegi kormány |>a-rancsuraimat jelent e.
Károly király lgv válaszolt:
— Romániában az uralkodó az egyetlen szilárd pont a politikai pártok harcában, elsőrendű feladata tehát, hogy a kormányyrudat a kezél>en tartsa. A parancsuralom Romániában csak ezt jelentheti.
— Egyébként — mondotta a király a továbbiakban — a választó, sok sohasem tükrözik vissza a román nép felfogását. Tény, hogy ma a nemzeli irányú fejlődés felé hajlunk, természetes tehát, hogy azt az embert bíztam meg, aki e néni* zeli Irányú pártnak az elnöke. Felfogásom szerint a jelenlegi kor. mány tekintélyi alapon áll és azon
Anglia Írásban tiltakozott az ujabb sangbai Incidens miatt
Órák kérdése a döntés, hogy Japán megüzeni-e a háborút Kínának
London, január 10
Az angol kormány irásliell tiltakozását ma adták ót a japán fő-konzulnak. Az angol kormány nem csak tiltakozik a sanghai angol rendőriIsztek megtámadása ellen, hanem elégtételt Is követel-
Tokio, január 10 A japán kormány ma dönt, hogy megüzenje-e Japán a háborút Kínának, vagy csak igy folyiassák a megtorlást. A minisztertanács vasárnapi ülésén a belügyminiszter szükséges-
ivek mondta a hadüzenet megküldéséi. Japán népe kíváncsian várja a döntést.
Sanghai, január 10 A kinai \'.larctérről érkező jelenlések szeiínt a japán csapatok vad harcok arán tovább nyomulnak előre és elfoglalták Csengszu városát.
Tokio, január 10 Csingüiu elfoglalása után a japánok parancsnoksága kijelelnie tV^ hogy tiszteletben tartják a hatalmak érdekeit.
Mindenki jól jár,
pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet
Hirdessen aZalai Közlönyben
LECWABB.?
Kenyeres-Kauf maii n Ugye a táblán
A budapesti tábla ina foglalkozott Kenyeres.Kaufmann Miklós Mézes ismeretes ügyével, akit a budapesti törvényszék annak idején hal hónapi börtönre és 1000 pengő pénzbüntetéste itéll. A törvényszék megállapította az iratokból, liogy Kenyeres Miklóst Kani iminn Mózesnek hívják, izraelita v 1 lásu és romín állampolgár.
A tábla a jyer mai fellebbviteli tárgyalásánál először az első fok anyagát ismertette. A tárgyalás lap zártakor még tart.
Goga és ■ kisebbségek
Silvlu miniszter Goga kisebbségi politikájáról
Kolozsvár, január 10
Sjlviu miniszter nyilatkozott az • Ellenzék munkatársának, amelyben többek között a foga-kormány kisebbségi politikájáról beszélt. Eddig egyik kormány sein foglalkozott behatóbban ezzel a kérdéssel, mondta. Hu Goga reudet akar, akkor nein lehet egyoldalúan intézkedni. De a király is figyelemmel kiséri a kisebbségek ételét. A legközelebbi napokban érinkezésbe lépek az összes .kisebbségek\'.kel, de persze ezektől is olyan magatartást várunk, mint az állam többségétől.
Goga nagy gondot fordít az erdélyi kérdésié is, mondta Silviu. Egy miniszter sincs annyira körülvéve erdélyiektől, mint éppen Goga. A Temesvári Hírlapot a helyi hatóságok szüntették be, — fejezte be nyilatkozatát. f- |
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókai öaszehasonllthatja nálam.
Caere,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
rédl 6- im apoHtOzlatéban
Fő-ut 5. sí.
I
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
UrittUnfí wéMánbmk!
Mroo. • UftaUJfeBoi KWgudu^ Bt C«Mo| Nyom* fa SMmU L WU.Lt. ks»yv«j\'.i,idí]Mj.ii Nagykaniariu. EM aitalv. JaIÚ Kiről;.
78a Évfolyam 8. Mim.
Nagykanizsa, 1938. Január 12. izerda
Ára 12 H".
ZALAI KÖZLÖNY
liataslUi
Ht&iTMÁ
O UattWrstat: FM 5. i
POLITIKAI M*I>IL*P
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ári: egy hóra B pengő 40 futár. Szerkesztőségi és kísdól.l»>tjli teletem 78.
& Polgári Egylet kérdése
Irta: Kelemen Ferenc
A Polgári Egylet, mely az elmúlt évben ünnejwlic fennállásának cen-lennárlumát, bizonyos nehézségek-kel küzd. Ezek a nehézségek nem anyagi természetűek, mert az Egy-, lelnek volt székházának értékesítéséből még többeaer |>engő blztcsl-tott követelése van, mely működéséhez egyelőre még szilárd anyagi bázist nyújthat. A baj oka másika keresendő. Az Egylet tag\'étsz.ima egyre csökken, a tagdíjhátralékok folyton szaporodnak s a pénzügyi egyensúly felborulással fenyeget. De ez volna még a kisebb baj. A nehézségek fö oka, hogy az Egylet csak ré«zl>en teljesiti évek óta azt a misszióját, hogy a város polgári társadalmát évszázados hajlékában egyesil.se, azonfelül a l<lul>é!etmajdnem kizárólag egynéhány kártya-partiból s egy pár újságolvasó egylettag látogatásából áll. Ezen túlmenő egyleti életről alig lehet szó, kivéve a hagyományos közgyűlési bankelteket, amelyeknek azonban az utóbbi években szintén egyre ksve-sebb résztvevője akad.
Érthető, hogy a Polgári Egylet választmánya az egyesü\'eti életnek ezzel a fokozatos hanyatlásával ismételten is foglalkozott s több ízben szóba kerüllek különféle elgondolások a bajok orvoslósára. Komoly elhatározásokra azonban sohasem került sor s igy az egyleti élet sorvadása és a pénzügyi deficit felé való rohanás már-már elkerülhetetlennek látszott.
Ily körülmények közölt a választmány nemrég ismét foglalkozott a bajokkal s újból felvetődött az erkölcsi ós anyagi szanálás gondolatának szükségessége. Az Egy\'et jelenlegi vezetősége nem akart útjába állani a szanálási terveknek s az ügyek további vezetéséről lemondott. Ezzel a lappangó bajokhoz az elnökválság ujabb baja is csatlakozott s igy az egész polgári-egyleti kérdés most már akuttá vált.
A város közéletét ez>.el egy ujabb komoly probléma terheli, mert nem lehel vitás, hogy a Polgári Egylet nek zavartalan müjcödése s mindazoknak a társadalmi feladatoknak maradéktalan teljesítése, ami a Polgári Egy el évszázados hivatását ké|>ezie a múltban, — nem tisztán a 250 tag, hanem a város társadalmának nagyobb része számára Is életbevágóan fontos.
Épp ezért mindent el kelt követni, hogy ugy a pillanatnyi ■ elnök-válságot, mint a Polgári Egylet-i probléma teljes komplexumát mennél előbb és közmegelégedésre meg: oldkik.
Ily irányban folynak is biztató tárgyalások s netmélnütnk lehet, hogy a kérdés már a legközelebbi Időben megnyugtató megoldást talál s a város társadalmának az a rétege, mely a Polgári Egylet évszázados fial"! között keresi a társas érintkezés B polgári együttélés útjait, za-
Beláthatatlan nemzetközi bonyodalmakat vonhat maga után a japán hariilzenet
A japán külügyminiszter maga is ellenzi a hadüzenetet — Ha Japán hadat üzen, az angol flotta azonnal megindul a keleti vizekre
Az angol sajló a legnagyobb érdeklődés hangján Ír a távolkaleti eseményekről és nagy kíváncsian várja a inai császári ;anács döntését. Angliában a -jelekből Ítélve valószínűnek tartják, hogy » japán kormány a hadüzenet mePett foglal állást és megüzeni a hálwirut Kínának. Ennek főképp azért volna nagy jelentősége, mert Japán azonnal elrendelné az oslromzárt és a kínaiaknak menő fegyverszállítást megakadályozná. ,
Mint távolke\'eti jelentések mond-ják, i a japán kormányban sem telje* az egyetértés e hadüzenetre vonatkozóan.
ós nem tudni, hogy a császár melyik párt Jav.asH\'Uát fogadja el.
A hadüzenet — mint Londonból írják 1«1 át hatatlan nemzetközi bonyodalmakat idézhet elő. A hely-zelet ugyanis a Honkong angol tartomány súlyosbítja, amelyet Anglia nem hagyhat magára a hálwru közepette. Ezért hu a japán c&ászári tanács a háború mellett dönt,
Angliában azonnal összehívják a minisztertanácsot
és a távolkeleti vizekre vezénylik a hajóflolta egy részét, hogy Anglia érdekelt megvédhessék.
Sanghai, január 11
Mlg e nagyfontosságú tanácsko-
zások folynuk, addig a harc változatlan erővel dul. A hadmüveletek célja: Délklna, különösen |>cdig Kanton tartomány elfoglalása.
Hankaura a japán repülők ma éj* szaka
100 bombát dobtak.
A lKimbázásnak sok áldozata van.
Toklo, január 11 A tokiol klnal nagykövetség ugy-látszik számit a hadüzeneti döntés-, re, mert már teljesen összecsomagollak és tisztviselői kérték útlevelük láltamozását. Amint bizonyosabb hlr szivárog ki a hadüzenetről, azonnal elhagyják \'I\'okiol.
Az éjszaka hét ház zl levegőbe repült Madridban
Kormányellenes összeesküvést lepleztek le több városban
Bilbao, január 11 A köztársasági Spanyolországban ujabb forradalmi összeesküvésre bukkantak. Az Összeesküvők a vörös kormányt takarták megbuktatni. "Madridban, Valenciában és más városokban tömegével folynak a letartóztatások. Madridban az éjsflaka nagyarányú
robbanás is történt. Hét ház repült a levegőid, a halottak száma meghaladja * százat. Bombatámadás nem voll, igy nem tudják, mi okozta a robbanást, de nincs kizárvn^ hogy ez iá az összeesküvők munkája. Részleie-sebb jelentések hiányoznak.
A terueli harcokról azt jelentik,
hogy a város környékén még mindig életre-halálra megy a küzdelem. A vörösök jelentése szerint a nemzetiek még a város Ix-lterü\'e-tén védekeznek a vörös támadások ellen. {
Az ellentétes jelentésekből tiszta képet alkotni a való helyzetről, nem lehet.
varlalan otthont fog találni ott a jövőlien is.
Ezt az uj otthont most azonban ugy ke]l kiépítenünk, hogy azt belátható időn belül semmiféle krízis se zavarja meg. Ez azonban nem csak az uj vezetőség rátermettségétől, agilitásától, programjától és eszközeitől, hímem e\'sősorban a polgári társadalom megértő támogatásától és szé\'ea tömegek ujabb aktiv tagmüködésétől Is függ.
Minden társadalmi egyesüket működésének sikerét, hivatásának teljesítését elsősorban megfelelő számú taglétszám és a tagok sze\'leme biztosítja.
Sajnos e tekintetben a Polgári Egylet életéten különösen az utóbbi években sok a panMS*. A lagok létszáma egyre csökken s az igazi kaszinói szellem folyton sü\'lyed.
Egész tárgyilagosan meg kell azonban jegyezhünk, hogy ennek nem a mopl távozó vezetőség gcsz-tiója az oka. i
A Polgári Egy\'et lemondott elnöke s tiszttársai évek óta a legnagyobb szere\'.ettel vezették az Egy\'et ügyeit, az átengedett sízékház után uj, meleg otthont iparkodtak a tagok részére szeremi, a társasélet ebben az uj hajlékban kezdetben fel is élénküli, később azonban fokozatosan érezhetőbbé vált a/, egyleti szellemnek dekadenciája és u
távsasétet hanyatlása
Meg kell egészen öszin\'.én mondani, hogy ennek főleg nó;jy oka van :
Az egylet székházától való megválás bizonyul polgári ré;eghez tartozó tagok köi\'él>en határozottan deprimáló hangulalot váltott ki s nagy részlten voli „előidézője az egyleti szellem hanyatlásának Is. Már akkor sokan tiltakoztunk ez ellen a tranzakció ellen, melynek érzelmi és anyagi kö\\elkeZményeit aggoda. lommal vártuk. Meggyőződésünk volt, hogy a székházat szerény anyagi támogatással, eset\'eg csak kamatmentes kölcsönnel feltétlenül meg lehetett volna tartani s ezt a véleményünket és hitünket nagyon sokan osztották, akik azonban velük szü\'e\'.ett szerénységWl és opportunizmusból nem álltak ki bátran a fónulrira, hanem inkább csendes apátiával szemlélték a fejleményeket.
Az Iparos Kör megalakulása, n Kereskedők Egyesülelének uj klubélete, a Katolikus Legényegylet intenzívebb társadalmi szereplése, a Baross Szövetség megalakulása, a katolikus társadalom uj társadalmi munkája nagy részben elvon!ák az Egylel tagjait ősi otthonuktól s társas igényük kielégítésére ujabb lehetőségeket teremtettek
Az évekig tartó gazdasági világ-krizls a társadalom minden rétegöt a legnagyobb fokú takarékosságba
szorította s ez a majdnem társadalmi aszkézis számba menő takarékosság igen hátrányosan befolyásolta a polgárság társas szellemét s? klub-hajlandóságait.
Végül nem uto\'só sorban volt oka, az egylel hanyatlásának a leivnde-zés fogyatékossága, megfelelő klub grtrnitura s egy nélkülözhetetlen, kényelmesen berendezett s a korszerű igényeknek megfelelő társalgó hiánya.
Ez utóbbin lehet legkönnyebben segíteni. Az egylet meg\'eVö vagyona lehelővé leszi, hogy anyagi helyzetének megiciádülé\'ve nélkül pótolja a berendezés minden hiányát s a jmoslani helyiség eset\'eges kibővítésével egészen kellemes klubhelyiségei teremtsen.
A gazdasági krízisen immár lul vagyunk s tagadhatatlanul jobb helyzetlien van a közé|>osdály is, mini a válság éveilen, de a tu! aré kossági szejlem még erősen b..o-lyásolja főleg a fixfizelésü réteget a szorosabb értelenil)en vett háztartási kiadásokon kívül eső köte\'ezett-ségvállalásoknál.
Az uj klubok konkurrenciájával már nehezebb lesz megküzdeni b a székházzal kapcsolatos handlcnp is reparálhat Uhan.
Ezek szerint az Egylet talpraá tiltása minden uj vezetőség számára nehéz feladat lesz, de sikeiies lohet^ ha Nagykanizsa város ,j>olgári tár-
ZSLM KÖZLÖNY
1038. jannár \\1 V
sadalma, a régi egyleti keret egy emberként újból a Polgári Egylet inejlé áll. Enélkiil minden szanálási kisérlet hiába való. [ i
A Polgári Egyletet csak a tagok menthetik meg, íagok, akik a társadalom minder? rétegéből mintegy hivó sz<^ra lelkesedéssel és szeretettel sorakoznak az Egylet évszázados zászlaja alá. . .
Az uj vezetőségnek első kötelessége auegfuvatni a toborzó kürtjeit s minden rendelkezésbe álló eszközzel mozgósítani a társadalmát az Egylet megmentésére.
Csak ha ezek az uj polgári formációk tömegesen vonulnak be majd az Egylet falai közé, akkou lehet szó Tóra, hogy a klubélet felfrissítésével, a társas szellem céltudatos nevelésével s a kaszinói élet Ismert eszközeivel végleg elintézzük ennek a nagymulüu és nemes hivatásu egyesületünknek lappangó válságát. i t
Mindent el kell követnünk, hogy ez lehetőleg még a küszöbönálló évi közgyűlés előtt megtörténjék, mert csak egy gyors és határozott lépés .mentheti meg az Egyletet.
Vitéz Endre László lett Pastmogye alispánja
Pest vármegye törvényhatósága inai rendkívüli közgyűlésén vitéz Endre László gödöllői főszolgabírót választotta meg alispánjának 301 szavazat-tal, Horváth János váci főbíró 159 szavazatával szemben.
Két borzalmas repülőszerencsétlenség
Sziklafalnak repült egy utaaazállitó gép — Nyolo ezredes szénné égett egy lezuhant repülőgépben
Két borzalmas szerencsétlenségről érkezett jelentés. Az egyik a Montana állambeli Hosaman közelében történt, ahol egy rendes utas szálUtó repülgép járt szerencsétlenül. A gép a nagy havazásban egy sziklafalnak repült, lezuhant éfi kigyulladt. A pilóta, a rádióstiszt és 8 irtása elevenen bennégtek a gépben. / j
A másik szerencsétlenséget Dél. amerikából, Buenos Ainesből jelentik. Justó tábornok fia 8 ezredes társával egy hidavatási iinnejjélyen volt és amikor repülőgépen visszaindultak, a gép viharba került, lezuhant és kigyulladt. A nuigiasrangú katonai vezetőembereknek csak elszenesedett holttestét találták meg az urrjguay határon.
A lejfájás és a migrén, akkor, ha ezek a bélmüködés és a gyomor-eméiztés zavaraiból erednek, gyakran már egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz használata után megszűnnek. — Kérdezze meg orvosit.
A határon ujabb jugoszláv községekben lépett fel a száj- és koromfájás, de Zalára nem terjedt át
Zala vármsgye közigazgatási bizottságának ülése
Zala vármegye közjgazgatási^bizott-sága tegnap tartotta ezévi első ülését vitéz gróf Teleki Béla főispán elnökletével. __•s-^-n __
A vármegyei főjegyző^mnjluyjílen: té-ve szerbit a közbi\'.tonság kielégítő. Hat tüzeset volt 22.000 pengő kárral.
Az állategészségügyről Tremkó fő-\' állatorvos tett jelentést.
A száj- és körömfájás veszélye nem terjedt át Zalára, bár JugoszbWlában még terjed. Bár az döbbeni vészkerületei megszüntet-ték és a rendszabályokat enyhítették, óvatosságra szükség van, mert Jugoszláviában, közvetlen a magyar határ mellett legutóbb három ujabb község fertőződött.
A főispán javasolta a Veszély ezeO* területekre külön állatorvos kiküldését, Győmőrey Sándor i>edig ecélra nagyobb segélyösszeg kérését. Az orvos-kirendelés dolgában azonnal érintkezésbe léptek telefonon a földművelésügyi minisztériummal. J Balatonalmádi-tisztviselőtelep vasúti megálló ügyében a bizottság az alispán j-T.vaslatára az .Alsőörsi-Tisztviselő telep • elnevezés mellett foglalt állást.
A fogházakban panasz .nincs.. Eger-szegen 61 férfit és 12 nőt, Nagykanizsán 04 férfit és 11 nőt őriznek.
Nagyobb érdeklődést váltott ki a
közegészségügyi helyzetről szóló jo-lentés\\DPr-tt*>oii& főorvos bejelentette,
•ok volt a vörhenybeteg (70)
egyébként kíelégitőek az állapo\'.ok. A Stefánia és a Zöldkereszt rendben végzik munkájukat.
Csóthi Géza a traohoma ügyben szólal fel. Kérte, liogy a trachoma terjedésére való tekintettel, ahol ninos traöhomaorvos, ott a körorvosok számát szaporítsák. A husvizsgálatot utalják át áz állatorvosok hatáskörébe.
Kontra főorvos válaszában hangsúlyozta, hogy régi terv a körorvosok számának szaporítása, még 15-öt lehetne elhelyezni, de a megvalósulás még messze van. A husvizsgálat ügyét maga is rendezni kéri.
Farkas Tibor a mozőgazdasági munkálok és házicselédek egészségi ellenőrzésének lúányára mutat rá. A fő-ispáu és Farkas javasbltára feltcrjesz-tést határoz el a bizottság, hogy a mezőgazdasági munkátok eddij kötelező Irachomavizsgálatot minden idült és fertőző betegségre terjesszék ki.
Az adózásról a pénzügyigazgató optimista jelentést tesz. A tényleges adóhátralék 3,099.301 pengő, ami már osak 06 százalék I
A többi jelentéseket Is hozzászólás nélkül tudomásul vette a bizottság.
Dr. Haidu Gyula lemondott a Polgári Egylet elnökségéről, utóda: dr. Krátky István
Lovagias ügyek sorozata a lemondás körM
Szenzáció erejével hat Nagykanizsa társadalmi életében a 102-ik évi közgyűlésére készülő Polgári Egylet elnök-válsága. |
Dr. Hajdú Gyjla kir. kormányfő-tanácsos, 1b. vármegyei tiszti főügyész, már a -rendkívül izgatott hangulatu dieoember 29-iki választmányi ülésen bejelentette, hogy a felmerült körülmények kőzött nem hajlandó továbbra is megmaradni az (elnöki székl>en. Az történtugyan is (ezen a választmányi ülésen, hogy a választmány tagjai kifogásolták1 az egyleli felet pangását, a taglétszám ujabb és tartós csökkenését és (ennek ok.\'rí a Polgári F.gylet vc-zjeléséljen látták. Erős viták uttndr. Hajdú Gyjla bejelentette, hogy ha a választmány nincs megelégedve az plnökség működésével, ugy nem hajlandó tovább az elnöki széki**!1 maradni. A lejelentést klrww csend fogadta, majd Kelemen Ferenc indítványára dr. Krátky István |W>1-gármester clnöklésévei tizes bizottságot küldtek Hl azzal a [megbízatás sal, hogy vizsgálja meg a Polgári Egylet helyzetét és tegyen javasla-
tot la választmánynak a kibontakozásra vonatkozólag.
Pár nap nnilva \'összeült a tizes bizottság a városházán, a polgármester irodájában. Ezen az értekezleten összeállították a Polgári Egylet juj vezetőségének névsorát is és megbeszélték \'az egyesületi élet fellendítésére vonatkozó egyéb teendőkéi. Az elnöki székbe a Uzes bizottság dr. Krátky István polgármestert jelölte. \'
A (ízes\'bizottság ülése után dr. Hajdú Gy-lla Írásban Is bejelentette a Polgári Egylet elnökségéről való mondását, (gy tehát most már sürgősen össze kellett ülni a választmánynak a továbbiak felett való határozat végett. i
A választmány Ulé« tegnap este volt. Azon dr. Fodor Aladár tiszti főorvos elnökölt. A választmány dr. Hajdú Gyúl® lemondását egyhangu-lug tudomásul vette. A tízes bizottság ezután Ismertette javaslatait, mindenekelőtt » tisztikar uj összeállítására vonatkozót, amelyet^ a többi javaslatokkal együtt, a-február 2-án összeülő rendes évi köz-
ÚVJA SZEMÉTI ,
és vásároljon bizalommal egy lói Illó •*«mUv*c*t IAtsB«r-»xakU>l<N«mban.
Legmodernebb optikai gépekkel él mérőműszerekkel felszerelt üzememben bármilyen egyszerű és kombinált szemüveget méltányos árban kéwltek ás Javítok. — Szemorvosi receptet szakszerűen elkészítek.
Eredeti Zeles pnsktil-ienoiék.
Láimérők, hőmérők, bor- és mustmárdk.
zsoldos gyula
Éffeitsttr, (kurta fa látsieréisneiter,
Ffl-nt 8. (a Korona-szállodával szemben). Óra és ékszer nagy választékban. Elismert precli óra- és ékszerjavltómflhely.
gyűlés felé terjesztenek.
Az |uj tisztikarra vonatkozó jaVas-lat a kővetkező: elnök dr. Krátky István, alelnök^ dr. Sabján Gyula. Létesítenek ezenkívül alapszabály-módosítással még egy alelnöki tisztséget, (amelynek betöltésére egyelőre javaslatot nem terjesztettek elő. Háznagy dr. Imrefi László, titkár dr. Kovács László, gondnok dr. Ma lek László, ügyész dr. Tamás János. A választmány létszámát ugyancsak »alai>szabálymódositásstf3 •15-re bővilik. i
Kelemen Feren? indítványára még egy életrevaló javaslat kerül a közgyűlés elé. A javaslat szerint a Polgári Egylet törzsvagyonából 2000 pengőt uj butonok, egy korszerű társalgó lieszereésére fordit.
A zárszámadást és a költségvetést a választmány elfogadta.
Az évi közgyűlés február 2-án lesz, amikor á hagyományos táraas-vacsorát is megtartják.
Egyébként a Polgári Egy\'jet elnök válságának mellékhajtásaként lovagiasügyek lavinája is megindult dr. Haj*Ju Gyula és a választmány egyes tagjai közsött. A dr. Hajdú— dr. Imrefi affér már elintéződött jegyzőkönyvvel. Most van elintézés alatt másik két lovagias ügy, az egyikben dr. Krátky István polgármester, a másikban dr. Hegyi Lajos főjegyző megbízottai vették fel a tárgyalások fonalát.
EMLÉKEZTETŐ*
Január 12.
Piarista Diákszövetség tánooí fekele-kávé-estje 9-kor a Koronában. Január 15.
Evangélikus Nőegylet müíores estje az Iparoskőr nagytermében fl.kor. Január lé.
A MANSz rendőr-asszonyainak műsoros teája fél 8-kor (Katii. Legényegyletben). Január 77.
Guglielmettl hangversenye a Kaszinóban 9 órakor. Jegyek Vágónál. Fabrnár 1.
Ipartestület műsoros táncestélye az Iparoskőr termeiben 9-kor.
•E rovatban egysicrl köriéi (2 sorig) dija 30 fillér.
Férfiszövetmaradékok
öltönyre alkalmas, kb. 3 méteres méretekben,
meglepően alkalmi áron!
CsoR néhány nnpis! Klrschner Húr dlvotáruKeieshedése
193a twmtf 12.
KA LM KÖZLÖNY
A magyar nemzet kérlelhetetlen biztonsággal közeledik a kihalás felé
Csak a mezőgazdasági szegénység szaporodik Magyar országon — Tiz év alatt több mint 10 ezrelékkel csökkent a születések arányszáma, még 3 ezrelék és elértük a kihalási állapot kezdetét — A nemzeti jövedelemből a szaporodó mezőgazdasági rétegnek jut a legkevesebb
Dr. Vértesi Frigyes előadása
Ünnepet adott megint az Irodalmi és Művészeti Kör Nagykanizsa intelligens közönségének, /amikor dr. Vértesi Frigyes szentszéki birót, j>écsi jtheologiai tanárt kérte fel lioeális előadásra A szociális igaz. ságtalanságok fanatikus ostorozója Vértiesi Frigyes. Legfőbb fegyvere az igazság lendítő ereje, szédítő tárgyi tudása, meggyőző szónoki logikája, szuggesztív előadása. Sokszor szinte lélegzetállító • a bátorsága, amellyel az igazáért kl tud szakadni a mindennapi élei minden béklyójából és a legemberibb magasokig szárnyal, olyan magasokig, ahova klslelkek ínég felnézni is Ijorsódzanak. Vértesi agya, szivet, lelke ezekben a régiókban él, dolgozik, kulat és épit félelem és gátlás nélkül. Ilyen emberek leheltek valamikor la nagy igazságok vér-tanuL.. ^ .1
A gróf Ciano-fogadtntáB tömiege-ket mozgatott meg Nagykanizsán, mégis (ele volt a városháza díszterme Vértesi Frigyes előadására. A kanizsai közönség szeretete sugárzott fleléje, tanakor a terembe lépett, nem csak a szemekből, hanem abból a tapsviharból is, amellyel rögtön belépésekor fogadták.
Az előadás elölt BarbaritS Lajos, a Kör főtitkára néhány költeményét adta elő. |
Dr. Vértesi Frigyes »nemzetl jövedelem ,és nópszaporodás« oimen tartotta meg döbbenetes távlatokba mutató, hivatalos számok acélvázára épHett előadását.
— A (magyarság, rn^Kttflk 8oha nem\' volt a történelem folyamain olyan végveszélyben, mint most.
A megcsonkítás sem akkora veszedelem, mint amivel most küzd a nemzét a nemzeti Jövedelmek aránytalan elosztása é> a népszaporodás visszafej-* lödóso miatt.
— A magyar nemzeti jövedelem 1929-ben 5.7 milliárd, 1934-ben 3 5 milliárd pengő volt, fejenként tehát 670 és 398 i>engő közt ingadozik. Ezl az átlag évi 1.5-5 milliárdot kell ugy elosztani, hogy abból 9 millió magyarnak tíiéglegyen a tisztességes kenyere. ( f
— ,lgen nagyok ózonban az eltolódások a fnemzeli jövedelem elosztása terén. Ebből/íegjobbkh a mezőgazdaság veszi ki részét, mert az függ az időjárástól és a még kíméletlenebb árhullámzásoktól. (9 pengős buZa — 32 pengős buzía, stb.) Egy 52 százalékba^ agrár-országban Szörnyű a h\'atása a mezőgfazda-sági jövedelmek ilyen nagyfokú ingadozásának. Ami jövedelme van a mezőgazdaságnak, abból is egy hányadot laz iparnak ad vissza műtrágyáért, üzemanyagokért stb. Csak a maradékon tud életszükségleteire vásárolni, tőkét gyűjteni. Közben azonban jövedelmeit a .pénz vásárló erejének változásai is befolyásolják. Az agrár-kereskedelem haszonkulcsa viszont iákkor is emelkedett, a mikor a kereskedelmi forgalom
mennyisége csökkent. A kereskedő lemre eső nemzeti jövedelem nincs annyira kitéve az Ingadozásoknak mint la mezőgazdaság. Kereskede lemre és hitel-szervezetekre szük ség van, de |A
zatiban való részvétei ekkora aránytalanságát egy mezőgaz-daaágl ország nem blr]i ei.
— A mezőgazdasági népesség eloszlása is olyan, hogy csak fokozza ezt az eltolódást. 3 millió a földte-len ,és 10 holdon aluli magyar agrár-lakosság a családokat is beleértve. A nagyobb birtok könnyebb-ben elbírja a jövedelem-ingadozást, mert hiszen kenyere mindig marad. De taz a 3 millió 1 | \'
~ A i50.000 főnyi kereskedői réteg \'(l>eleértvc a kereskedelmi tisztviselőkel, alkalmazottakat^ házalókat, piaci árusokat, stb.) még mindig évi 800 |>engő körüli átlagos nemzeti jövedelem-fejkvótával rendelkezik, amikor a mezőgazdaságban iez a számi már 8 millió emberre nézve 600 lengőről 160 pengőre csökkent. |
■ nemzeti jövedelem kooká-Azoknak nem jut kenyér, akik a kihalástól óvják a nemzetet
— Az élveszületés 1890-ben még | Itt tart ma Franciaország, Ausztria . — Svájc, Cse^ország^, Norvégia, Svéd-
ország. Magyarország is kérlelhetetlen bizonyossággal, évről évre ehhez közeledik.
— A kereskedelem es i|>ar-forgal-mi születési arányszám már 13 ezrelék ftlatt van 1986-ban. A mezőgazdaságé még 26 ezrelék. A magyarságnak tehát a mezőgazdaság az a rélege, amely a jövőt biztosítja, ivadékokat (ad és megóvja a kihalástól. Es tennék a mezőgazdasági rétegnek a nemzeti jövedelemben való részesedése 5 éV alatt fejenként évi 600. pangőről 160 pengőre csökkent, ugyanakkor az ipar-forgalmi lakosság a npmzelí jövedelem csökloenésél>en átlagban semmivel sem vett részt. Míg 3 millió mező-
felül volt 10 ezreléken, t930-l>an 30 ezreléken felül, 1937-ben lesüllyedt 20 ezrelék alá. 1936-l>an még 6.1 ezrelékes, 1937-ben már csak 5.5 ezrelékes (a .tényleges népszaporuJ lat. |
— A statisztika azt bizonyltja, hogy ahogyan nőtt Magyarországon az Ipar-forgalmi népesség, ugy csökkent la születések -arányszáma. Az Ipar és kereskedelem rétegébe bekerült lakosság sokkai kisebb mértékben fjárul hozzá a népszapo-rodáshoí, mint az, amely megmaradt őstermelőnek. Már pedig egy nép elérkezett • blztoi kihaláshoz abban a pillanatban, amikor az élveszületósek arány száma 17 ezrelék alá esik.
Vászon
árusításunk
teljes sikerrel folytatódik I
Most vásároljon vászon árut
Rheuma, izületi és ideggyulladás
házlkezalésében
tarifa uyóRyeredmftnyl M*tn.lt n pöstyénl iszappal tölt«U
GAMMA IMIM
használata. Kényelmei, tiszta én 30 kezelésre elegendő. Kérdezze meg orvosát. — Kapható patikákban.
Felvilágosítás, főraktár: PÖSTYÉN FÜRDŐ IRODA Budipest, Károly-körút 3/a^
gazdaságból élő kisember.. lett, la kereskedelem ezalatt a statisztika átlagában erősjn felemelte jövedelmeit. , i
— Nem kell mindent elhinni k-falukutatóknak, de ha tsak fele igaz pírnak, íamit írnak, akkor is katasztrófa felé sodorja a magyar né|>et ta nemzeti jövedelem aránytalan [megoszlása. Hiszen ma már csecsemőhalandóság terén is csak Oroszország, Ukralna és Litvánia áll rosszabb helyen «z európai statisztikában, mint Magyaronszág.
— Az utolsó Jtiz év alatt a nentzetl jövedelem nem gyarapodott, a lakosság száma viszont 8 százalékkal emelkedett. Ez taz emelkedés "abból1 a legszegényebb (mezőgazdasági lakosságból került ki, amelynek alig van része a nemzeti jövedelemiül.
— Első leendő |
a sok közjogi lárma, intrika helyett, a nemzeti jövedelmet legalább olyan arányban növelni, mint ahogyan a lélekszám emilkidett. Ha nem (tudjuk a módját, ki kell találni, de tenni kell valamimért kipusztulunk. Lehet Itagositani, ezí-zel 50.000 holdat visszaadni a termelésnek. A sok terméketlen területet termővé kell tenni. A kisbirtokot meg kell tanítani az észszerű gazdálkodásra. A mezőgazdasági termeivények szélsőséges áringadozásának gátat kell vetni legalább a legszegényebb 3 millió magyar érdekéién. Belső fogyasztási mono|K)liumot keli l>evezetni.
— A \'mezőgazdasági na|>számos rétegben még tmindig 10 ezrelék a néj>szaporodás. Eme tt rétegre vigyázni kell, mert különben
jön a kontra-szelekoió, ezek ivadékai (töltik meg a imagyaf éleiét és (annak színvonala lesüly-lyed. Ezekkel tehát törődni kell és életszínvonalukat emelni, Mert legyünk tisztában azzal, hogjp hazafias szólamokkal nem lehet az embereket arra bírni, hogy több gyermekük legyen! Elsősorban a létfenntartás lehetőségeit kell biztosítani. Ez az elsőrendű kérdés. Királykérdés, választójog, minden más csak ez után következik.
— Igen keményen kell megbüntetni a jneg nem született életek gyilkosait. i |
Házi urakat, akik lakást, főnö-köket, akik állást iok gyermekei embernek nem akarnak adni, be kell börtönözni.
Én a tulaj donjoguktól is megfosztanám az ilyen bitangokat. Keresztényi, nem is keresztényi: — egyszerűen emberi kötelesség, hogy aki nem süllyedt mélyebbre, mint az álíat, mindient elkövessen, hogy a
2ALAI KÖZLÖNY
1938. január 12.
magyar életet ne fojtsák meg csiráiban. .
A több mint egy órás előadás után sokáig viharzó taps volt bizonyítéka, hogy annak minden szava visszhangzó lelkekbe hullott.
á tél halottal az országaion és a kályha mellett
Bár az időjárás enyhébre fordult, még mindig érkeznek jelentések az országul halottairól. Most ujabb három halálos esetről \' >»unk értesítést.
Mészáros László 60 éves gétyei gazda Alsómándra indult gyalogszerrel. Amikor a szentgyörgyvári hegyre ért, leült és a magával vitt oorosüvégből .„>rozgír,iii ^vtdetf. Fázhatott, mert pz egész üveg oort megitta, de hamarosan el is aludt és íeggelre megfagyott.
Ágoston János badacsonytomaji munkás Szűcs Sándor társánál járt látogatóban. Gyalogsaerrnel indult haza, de a "falu határál>an megfagyva találták. Megállapították, hogy rosszullét fogta el, összeesett és ugy fagyott meg.
özv. Kálmán Anialnó 71 éves keszthelyi asszony is alaj>osan ösz-szjefagyolt, de t»z ő halálét a másik véglel okozta. Hazatérve ugyanis be fűtött és la kályha mellé ült, hogy megmelegedjék. Ruhája tüzet fogolt, maga is annyira összeégett^ hogy rövidesen belehalt sérüléseibe.
Sakk-verseny
Nagykanizsa bajnoki oimó ért ós a Kelemen-kupáért
A .Maróczy. Sakk Kör rendezésében az Iparoskör helyiségében ismételten megtartják Nagykanizsa sukkbaj noka és a Kelemen kupa 1938-as védéséért az összetett versenyt. Nevezési határidő folyó hó 22-1$ bezárólag, nevezési dij 1 pengő. A verseny folyó hó 23-án, vasárnap délután 4 érakor kezdődik. Az első öt lielyezett a Kör részéről díjazásban részesül. A versenyszabályok a Dunántúl bamoksá-gáért folyó verseny szerint lesznek érvénybon. Játéknapok: vasár. és ünnepnap délután 3 órától, hétfőn, szerdán és csütörtökön este 8 órától,\' 4 óra játékidő kötelező, függő ílapok kedden és pénteken este 8 órától 4 óra játékidővel, szombat szabadnap. Több résztvevő esetén elődöntő és döntő lesz/ Nevezni lehet Wagner jenő fodrászüzletébcn (Deák tér 1.) és László Imrénél (Kiskanizsán).
A .Maróczy- Sakk Kór 1037. évi rendes tisztújító közgyűlése folyó hó 23-án, vasárnap délután 3 órakor lesz.
(0
A Kör választmányának a rendező-bizottság vasárnap számolt be a Du-nántul 15)37. évi bajnoki verseny anyagi eredményéről, mely meglepő Jól sikerült, a Kör csak néhány pengőt fizetett rá a versenyre.
— Naptárt Január 12. szerda Kom. kat Ernő ap. Protestáns Ernő. Izrael. Sebat hó 10.
Gyógyszertári éjjelt szolgálat január kó 15-ig a .Mária- gyógywertár 6a ■ kiskanizsai gyógyszertár.
Gfefflrdfi nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egéax nap nflknekV
Epehólyaghurutnál, epeköveknél, epehomoknál és sárgaságnál igyunk reggelenként éhgyomorra egy-egy pohír természetes „Ferenc József ke8erüvlzet kevés forróvlz-xel keverve. Kérdezze meg orvosát. « Schflts-vá»*ou minden kelengye
„Mindenki megszokta, hogy a vasutasság úgyis megteszi a
Panaszok és kívánságok a kanizsai vasutas-parlament előtt
A vasutastársadalom nagy családja vasárnap délután a Kath. Legényegy. letben adott egymásnak találkozót, ahol a VOGE nagykanizsai szervezete évi közgyűlését tariolta. A munkásoktól kezdve a Lisztekig minden kategória képviselve volt ennek a keresz-m vv tény és nemzeti célokért Cj küzdő ogycsületnek köz-
* \\St €yülé\'\\?u> A ;aUoi: \':öz
I Xw gyűlési formaságokon ki-#7 a vasutasságot ér-
\' \' deklő problémákat is megbeszélték és a budapesti kiküldőt, tek előtt felsorolták panaszaikat is.
Kőhalmi Ferenc elnök megnyitójá-b?n , meleg szavakkal köszöntötte a pesti kiküldötteket: Farkas műszaki tanácsost *ós Rákosi Antal központi titkárt.
A szokásos jelentések után — amelyeket hozzászólás nélkül elfogadott a közgyűlés — került sor a tisztújításra. Mig a kandidáló bizottság ósz-szeállitotta az uj tisztikarra vonatkozó javaslatát, addig a vasutastársadalom problémáit vitatták meg. Rábai József
a vasárnapi munkaszünet és a 48 órás munkahét
ügyében szólalt fel. Rámutatott arra, hogy a kanizsai fütőházi munkások nagy hátrányban vannak, mert vasárnap is behivják őket, de ezt a külön munkát sem százalékkal, sem munkabérrel nem honorálják, hanem a hétköznapokon, amikor nincs annyi munka, egy-egy órára elküldik őket sétálni és igy a vasárnapi munka is beleszámit a lieti 48 órás munkába. Törő József
a volt délivasutiak érdekében szólt. Amikor a MÁV átvette a Délivasutat, megfosztotta a déüvasutasokat sok jogtól és ma mégsem helyezi egyenlő elbírálás alá a MÁV vasutasaival nagyon sok tekintetben. Igy elvették az évi két öltöny kék ruhát, amire i>edig nagy szüksége van a vasutasságnak? és amit 15—20.000 pengővel meg lehetne oldani.
A kérdéshez többen felszólaltak és Hangsúlyozták, hogy a nyugbér ügy sincs még mindig rendezve. A volt délivasutiaknak ugyanis csak a kinevezéstől ad nyugdíjigényt a MAV és ezzel évekkel kerülnek hátrányba a fiatal mávistákkal szemben.
Hangoztatták, hogy a DéUvasut vezetősége és személyzete között mindig meleg baráti volt a viszony. Ma ez a MAV-nál nincs meg.
Aradi Antal is ezzel kezdte értékes folszólalását. A mester elégedetlen alkalmazottakkal nem ér el eiedményt, csak ráfizethet munkájára. Igy van a vasútnál is. Ha a vasúti munkásság, amely mindig beosülettel dolgozott, olyan elbánásban részesülne, amelyet megérdemelne, a MAV nem fizetne rá a vasútra.
Néha szó-szoros értelmében ingyen dolgoztatják a munkásokat,
pedig jóakaraltat meg /lehelne oldani * kérdést, mint ahogy )ieg ls kell oldani ezt is, épp ugy,./, unt a íendsze-,
resltés ügyét Is. Akkor majd nem azért omelnek kalapot a felettesek előtt, mórt igy kell, hanem mert a szivük diktálja.
Kérle a nyugdíj ügyek rendezését és hangoztatta, hogy nem érdeke sem a nemzetnek, sem a vasutasságnak a széthúzás, tömörüljenek egy táborba, mert a keresztény nemzeti gondolat, amelyért a VOGE küzd, osak így győzhet.
A nagy tapssal fogadott beszéd ulán
Farkas műszaki tanáosos,
a mérnökszakosztály elnöke toliná-cvolla a közönt üdvözletét és liang-ijul,ózta, hogy a VOGE \'ezetűi - szociális igazságtalanságokat és bajokat nemcsak összegyűjteni Igyekeznek, hanem azokat orvosolni ls akarják. 0 is szeretné, ha a 24.000 főnyi tábor, amely a VOGE keretében éL legalább a duplájára emelkedne, hiú 100.000 vasulas van Magyarországon.
Rákosi Antal központi titkár
a munkásszakcsoport üdvözletét tolmácsolta, majd rámutatott arra, hogy a vasutasság egyedülállóan, fegyelmezetten végezte kötelességét, akármilyen kormány is volt uralmon, csak a nemzet érdekét nézte —: de ezzel jogaikat elvesztették, mert mindenki megszokta, hogy a vasutasság úgyis megteszi a magáét.
Sok kérdés megoldódott már, de ujak jöttek helyükbe. A további eredményes munkához szükséges a kitartás, a keresztény nemzeti öntudat és a gyakorlati kereszténység élére a hót-köznapokban, az egymás megsegítésében is. Minden emberre szükség van, mert a vezetőség is csak akkor dolgozhat eredm inyesen, ha érzi mö-gőtlo a tömegeket. Csak a keresztény eszme győzjy-t és ez töltheti meg a rendeleteket is tartalommal.
— Sok küzdelmet hozott az év, de most ogy uj év küszöbén állunk, amely uj kötelességokot ró a vasutasságra. A kettős Jubileumi esztendőben idosereglő tömegek elsősorban a vas-utussággal találkoznak és azon keresztül kapják a magyar népről olső benyomásaikat. Fontos, hogy minden ember a helyén legyen.
A panaszokra vonatkozóan, amelyeket a központnál tolmácsol, azt mondja, amit a pápa enciklikájában: „A munkás méltó az ő bérére".
Ezt pedig csak a keresztény világnézet győzelme hozhatja meg. Ml magyarok, a kereszténység bástyavédői voltunk és abban, liogy Trianonban is élünk, nagy része van a VOGE-nak. Fegyelmezettek Itózünk a jövőben is, nem akarunk személyeskedni a nemzettel, de az igazunkért küzdünk és ezzel példát ís mutatunk. g
Majd nagyhatású boszéde*Végén ösz-szefogásra és a közös célért való munkára buzdította a tagokat.
Kőhalmi elnök bejelentette még, hogy a legutóbbi 5 százalékos fizetésemelés a VOGE akciójának credményo és ezt hivatalos helyűn ls elismerik. A közben megejtett.
Városi Mozgó. Kedden ég szerdán! Az év legvidámabb vígjátéka I
CAFE METROPOL
Elragadó szerelmi történet. Főszerepben: Loretta Joung, Tyrone Power és Adolphe Menjou. Tündéri vigjáték I Fényes kisérA mú.or I
Előadások kezdete kOznftpokon 5, 7, 0 órakor, vasárnap ts ünnepnap 3, 5, 7, 9- kor. (5 Arakor filléres)
Ha eredeti,, megbízhat A
BADACSONYI BORT
akar
fogyasztani, fordaljon bizalommal
IBOS SZŐLŐGAZDASÁG PINCÉSZETHEZ
BADACSONY.
TEB1EL, ÁBD8IT, SZÁLLÍTJA
már & 1.-től felfelé
a legjobb Badicionyl borokit.
választás eredménye
a következő:
Díszelnök Maróti OszTtár főlntézS. Elnök Kőhalmi Ferenc szertár vezető. Elacki tanácstag Laborczi Károly fő-tiszt. Alelnökök Szívós Gyula, Aradi Antal, Jakubecz Imre. Főtitkár Avar Sándor. Titkárok Németh András, Klein Márton ny. főkalauz. Pénztáros Szentirmai Mihály s. tiszt. Ellenőrök Kulcsár István ny. főkalauz, Horváth XII. j^ászló géplakatos. Jegyzők Gál István szertárnok jelölt, Mohácsi László, Országos kiküldött Arany József ny. főkalauz.
Választmány: Alpár Lajos vili. szo-relő, Ambrus György áll. elöljáró, Ats Géza mozdonyv., Beke László váltókezelő, Babos István ny. főkalauz, Baj Forcnc ny. kalauz, Bánóczi Ferenc ny. áll. előljáró, Balogh István lakatos, Budai József ács, Bánhidl Jő- . zsef órabéres kapus, Fenyvesi Ferenc munkás, Gáti István lakatos. Gregá\'í József órabéres, (Iregál Kálmán v. fékező, Horváth József kalauz, Járfás Bálint ny. váltókezelő, Kelemen I.ajos órabéres, Kovács István váltókezelő, Laskai Ferenc málházó, Mihálecz György ny. kalauz, Németh I,ajbs tűzi kovács, Otvos Gyula ny. kalauz, Pálmai Károly kalauz, Rábai Lajos esztergályos, Bosch Géza ny. áll. előljáró, Simon László órabéres, Sasvári István órabéres, Szitár Miklós órabéres, Szintai Jenő ny. altiszt, Temesvári Vendel váltókezelő, Temesi József bádogos, Tiszai József fékező, Tollár István pályaőr, Varga János kalauz, Varga Károly ny. kalauz. Póttagok: Gyöngy Sándor vont. munkás, Jutási József vont. munkás, Radványi János ny. fékező.
Asztali tenisz
NTE-77-m caerkéaiek 9. 6
Szép számú nézőközönség előtt játszották le vasárnap az idei első nagykanizsai sportversenyt: az NTE és a 77-es cserkészek asztali tenisz küzdelmét. ,
^ A versenyt, némi sze-
rencsével is, az NTE csapata nyerte. Schle-& zlnger 4, Gál és Gerő
II. 2—2, mig Szakonyi 1 győzelmet aratott. A 77-«s cserkészek közül Baranyai III. 8, Kőrös 2, Váradl 1 győzelmet aratott, mig Kálovics minden mérkőzéséi elvesztette. A két páros mérkőzést az NTE csapata nyerte.
A verseny legjobb emberei Schle-zlnger (NTE) és Baranyai (77-es cserkész) voltak.
— K*dve*mín,e« árakon vásárolhat
most Sahlta-vAunat.
— Teklnt»e meg a Kopsteln Bútor-áruház állandó butorkiállitását. ízléses én olo&ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat,
1931. [anuAr 12
ZAfcM KOabONY
Vf
Gyöxödjön meg Csodálkozni fog
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
leltári árusításunk alatt.
KOPSTEIN BUTORHÁZ
— (A házasság veszélyes csatatér)
Ezen a rímen tartja vasárnap li cí. lis előadását viUópcri szemelvényekből Bertin Ágoston ijy. kir. törvényszéki tanácselnök aa^rodalmi és Művészeti Kör rendezésében. A mft.\'or irodabni részében Bader János vaját \\e,í.eit adja elő. (:)
— (Államsegély)
A kultuszminiszter a paizsszegi rk. iskola részérő 3000, a kustánszegí rk. elemi iskola részére pedig 6Ó00 pengő államsegélyt utalt ki. Az államsegélyeket építkezésre fordítják.
— (A Barosi-tea)
A Baross rendezi január 22-én az Iparoskörben a farsang legszebb és legvidámabb teaestjét. Az esten sok érdekes ujitás leszi Tavaly 300 vendég táncolt, az idén sokkal többen mulatnak a Baross teán. A rendezőség kedd este tartja első összejövetelét. (:)
— (Két szomorú zalai statisztika)
Most jelent meg Keszthely és Sümeg nézmozgahni statisztikája. Készt-^ helyen 202 születés, 198 halál és 82 házasság történt az előző évi 27 lélek szaporodásával szemben, tehát csak 4 lélekkel sza-porodott Koszthely. A liázasságkötés is M-el kevesebb lett. Sümegen 109 születés, 92 lialál és 45 házasságkötés volt. A természetes szai>orodás itt Js csak 17 lélek.
— (Az irodalmi Kör zenekara)
a közeljövőben több Ízben is a nyilvánosság elé lép, ezért a vezetőség kéri a tagokat, hogy " ina, kedd esti próbán teljes számban jelenjenek meg 9 órakor u zeneiskolában. (0
— (Fejszével szerzett ajándék)
Gelencsér Ilona felsőmoesoládi csc-léd lányt elbocsátották állásából. Távozásakor uj uich\'kot is akart magával vinni, o\'.ért munkaadójának irodájában fejszével íel veszi tette a Wert-heimszekrényt és 110 pengőt elvitt. Néhány órán belül elfogták és gyorsított éjArássiil azonnal a biróság elé állították, ahol két havi íogházra ilélték jogerősen.
— Meuy«»i»#nyok Ideálja a Sckflt. váuon.
— Bntorklállltáaaokat tekintse meg minden kénysz«rvét«l nélktll. Kopíteln bútoráruház.
— Nem kell angol >s8v«t.
Ahhoz, hogy kaíogásatlan legyen a ruha, ma már nem kell angol szövetet vásárolni. A Trunkhahn Posztógyár gyártmányai felveszik a versenyt a világhírű angol szövetekkel hiszen szintén szingyapjuból készülnek. A Trunkhalm posztógyár közvetlen a fogyasztónak is ad el szövetboltjaiban Budapesten IV., Prohászka Ottokár u. 8. és VI., Teréz laörut 8. szöveteket yidékre kérje a mintakollekció bérmentes beküldését.
Magyarországra nyúlnak a nagy osztrák valuta-csempészés szálai
Bécs, január 11 A rendőrség nagyarányú valula-siboló társaság nyomára bukkiint. Avalutaoaempésczeket egytől egyig letartóztatták. Köztük van Mach Annin buda|>esü kereskedő is és Heffer Berta, altit a nemzetközi valutarendőrség már régóta mint hiies valutacsempészt ismer. A vizsgálat tovább folyik a titkos szil-lak felkutatására, valószínűlegBu-<laj)esten is megkezdik a nyomozást. i | i
Kun Bélát szabadlábra helyezték
Mint Londonon át Moszkvából jelenlik, a szovjet hatóságok Szfctfin kedvencét, Kun Bélát, a magyarországi forradalom hóhérját, bűnöse* lekmény hiányában szabadlábra helyezlék. , , •
Kun Béla — a felenlés szerint — már el is hagyta a fogházat és szanatóriumba vonult, mert a letartóz\' tatás és a kihallgatások körüli sok heroehurca megviselte idegzetét.
— R«g«nhardt & Raymand-féle len étkéazletsk nagy választókban S.hUtwil.
BUDAPEST I.
17 Budapesti Polgári Dalkör. — 17.30 Szathmáry Sándor előadása. — 18.20 Hanglemezek. - 18.50 Erdélypi József verseiből szaval Szüasy Gyula.
— 19.40 «A fekete tulipán.. Hangjáték 3 részbon. - 21 Hirck. — 21.20 Marsi Elek cigányzenekara. — 21.50 Időjárás-jelentés. — 22.15 Herz íJJi zongorázik.
— 23 Mikulai Gusztáv jazz-zenekora.
— 00.05 IlireK. BUDAPEST fi.
17.10 Felolvasás. — 18.20 Mezőgazdasági félóra. — 10.10 Francia nyelvoktatás. — 1Q.40 Hanglemezek.
■ BCS.
17.25 Kalcsev zongoraművésznő. — 18.15 A bécsi farsangról. - 19.30 Dalost. — 20.15 Zenés vigjátékrés&letck.
— 20.50 Balladu. — 20.55 Hires ének-hangok. — 21.10 Egyfelvonásos. — 22.20 Hiros énekesek lemezei — 23 Jaxzlemczek.
Szerda
BUDAPEST L ~ >
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — 12.30 Hirek.
— 13.20 Időjelzés, időjárásjelcntés. — 13.30 Hanglemezek. — 14.40 Hirek.
— 15 Arlolyamhirek. - 16.15 Diák-félóra. — 16.45 Időjolzés, hirck.
17 P. Csávossy Elemér előadása.
— 17.20 Kiss Lajos cigányzenekara.
— 18.10 Illyés Gyula előadása. — 18.40 Jacques Thibaud hegedül. — 19.15 Zágon István vidám negyedórája.
— 19.40 A rádió szalonzenekara. — 20.20 Hirek. - 20.40 A németalföldi rádióállomás Európa-liangvorsenye. — 22.40 Időjárásjelcntés. — 22.45 Farkas Béla cigányzenekara, Sebő Miklós éne-kel. — 00.05 Hirck.
BUDAPEST IL
18.15 Kiss I^ijos cigányzenekara. — 18.45 Olasz nyelvoktatás. — 19.30 Lajta Andor előadása. — 20 Dr. De-dinszky GLfella előadása. — 20.25 A rádió szalonzenekara. — 20.55 Hanglemezek. — 22.05 Időjárásjelentés.
BfiCS.
16.05 Divatos dallemczek. 17.30 Dalok és zongoradarabok. — 10.30 Bécsi szlmfónikusok. — 22 Tánc-
J ViltozatUn!
p.ofoó.lrt i Kissé élénkebb azél, egyes helyeken kM, helyenkint esi, bilimé, hó. a hőmérséklet nem változik lényegesen.
A Meteorologlal Intézet nagykanlaaal metíflgyelöAllomAaa Jelenti i
Hőmérséklet tegnap eete 9-kor i +l-0.m» reggeli +02, délben: +50, Oupadtk: 1-9
V
_ZALAI KÖZLÖNY________
Tegnap este nyolcig tartott és ma délben njra kezdődött a külügyminiszterek budapesti tanácskozása

lecjujabb/?
A otiuári tanácm dön-tése ■
„MegixflntHni m japánellenes kinai kormányt I"
Tokió, január II A déli 1 órakor összeült császári tanácskozás egy óráig tartott. Még hivatalos jelentést nem adtak ki, de a kiszivárgott hírekből ugy tukjlK, hogy elfogadták a kormány által előterjesztett javaslatot, amelynek célja: meg. szüntetni Kínában a japán ellenes kormonyt — feltéve, ha C.san.KaLSek nem változtatja meg magatartását és nem ad kezességet a japán kormánynak az ellenkezőjéről.
Beavatottak ugy tudják, hogy a császári tanács több katonai határozatot is jóváliagyott, amelyek azt célozzák, hogy valósággá váltsák a japán szándékot Kínában.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhlrd«Ui dija vattrnap él Dnnapnap 10 szóig 80 fillér, mlndan további jió 0 fillér, hétköznap 10 íxólg 60 llllér, minden további jió 4 fillér.
Hédiik és sítalpak olcsó áruiltáia Kaufmann Manó, Erzsébet-tér 1. 3644
Ovag, porcellán éti köedényáruk Ur-olcsóbb beszerzési fotráia Fő-ut 2., Ste>n BvegkerePkedéa. 3723
Sxattar cirkulációs hAfokozó árban, kivitelben, tellwitményben: szenzációs l Díjtalan fűtés bemutató Sörlei vaskerei-kedéaben. 3376
Hó-, sárcipő javítást hlvatáios vulkanizálnál Kéizittessen. Horthy M.-ut 2., Vasember-udvar. 3094
Vasúti Hirltipárudában rlkkanos azonnal felvétetik.
Kfllőnbajáratii utcai bútorozott pzoba fUrdösioba-használattal kiadó. — Sugár-ut 64. 47
■sttSsasbás modernebb csendes lakást keretünk konyhával és mellékhelyiségekkel, kerthassnilattal, május l-re. — Alinlatokat Wajdlts fivérek duiére a kiadóhivatalba kérünk. 48
•Mindennemű g4p«t és gépalkatrészt készít Weiter gépgyár vas- és fémöntöde.
49
Kifut*. kt már üzletben volt. azonnal felvétetik. Rálhlgnáiló, Erzsébet-tér 22. 50
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly.
Budapest, január 11 A római jegyzőkönyveket a\'.áiró álla mok képviselőinek budapesti konfo-ren.lája hétfőn délután 5 órakor kezdődött a miniszterelnökségi palotában. Az első megbeszélésen résztvett osztrák részről Schuschnigg szövetségi kancellár és Schmidt (iui.lo külügyi államtitkár, olasz résztől Ciano gróf kfil-iigy miniszter, magyar részről pedig Darányi Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán külügymini zter. A tanács, közás 8 óráig tartott és a/.t program szerint kedden délben újra kezdték.
Bécs, január 11 A Ncuigkeltsweldblatt Budapestre küldött tudósítója fölsorolja azokat a kérdéseket, amelyekkel a hármas értekezlcl előreláthatóan foglalkozik. A lap a többi között azt l-h, hogy Magyarország és Ausztria rokonszenvezik ugyan a. nemzeti Spanyolországgal, de felfogásuk szerbit r.cm szükséges, fiógy a Franco.kormány elismerését a de jure elismerés is nyomon
London, január lt A Times szerint Olaszországnak u Népszövetséggel, Bomániával és Dél-szláviával szemben elfoglalt magatartásában változás állott Le. Kzzel kapcsolatban — Írja a lap felmerült az a kérdés is, nem követik.e Magyarország és Ausztria Olaszország példáját és nem lépnek e ki szintén a Népszövetségből. A Times megbízható értesülésekre való hivatkozással a leghatározottabban megáll i itja, hogy er, e a kérdésre nemmel kell válaszolni és tem Budapest, sem Bécs részéről nem foglalkoznak a Népszövetségből
Budapest, január 11 A hármas találkozóval kapcsolatban ugy tudják, hogy megvitatták az általános európai helyzetet, az összes időszerű külpolitikai kérdésekel, a Dun<»niedeno2, a Népszövet ség "kérdéseit és Magyarország és az utódállamok viszonyát. A római jegyzőkönyvek gépezetében lefektetett kérdések mind megvitatásra kerülnek tehát és ez a tanácskozás, is azt bizonyltja, hogy ez a gépezet jól működik az erede\'.i cél: a há-
X)arányi Kálmán miniszterelnök és ícloó^e hétfőn este fél 9-kor a miniszterelnökségi palotában dinert adolt, amelyre a vendégállamférliak és kjsé-retük, a kormány tagjai számos közjogi méltóság, a honvédség vezetői magasrangu hivatalnokok s az ideérkezett külföldi főszerkesztők voltak hivatalosak, A dinert háromncgye.l 11 órakor fogadás követte, amelyen a közjogi, politikai, diplomáciai, tudományos, művészeti, közgazdasági és társadalmi elet sok kitűnősége volt jelen.
kövesse.
A tudósító a lováb! iakl an Schuschnigg kancellár kijelentéséből, liogy a középeurópai államok között 1918 óla sohasem voltak olyan kedvezőek a kapcsolatok, mint ma. arra következtet, hogy elérkezett az alkalmas időpont Magyarország kalon\'-\'i egyenjogúságának, a kisebbségi kérdéseknek és a középeurópai .gazdasági kőze\'e lés-nek rendeZéséic.
való kilépés gondolatával. Olaszországnak ez idő szerint sokkal inkább ér-doke, hogy a spanyol nemzeti kormány elismerésére bárja rá Magyarországot és Ausztriát, azonkívül redig keresztülvigye, hogy a magyar ?s nz osztrák kormány a tény\'eges elismerés után jogilag ls elismerjék az abesszíniai olasz császárságot. Iizeket az olasz óhajtásokat a budapesti konferencián, a Times véleménye szc-rint, minden bizonnyal teljesíteni fogják s ű\'. lesz majd a háimas értekezlet egyik legkézzelfoghatóbb » edményc.
rom állam szoros együttműködése és a békepolitika összhungbahpzása érdekében.
Déliben egyébként a miniszterei, nökségen folytatták a tegnap megkezdett tanácskozásokat. A megbeszélések szűnelél«n a Magyar Film Iroda hangoshiradót készített a tanácskozáson résztvevőkről, Ciano olaszul, Sch\'jschnigg néniéiül, Darányi pedig magyarul nyilatkozott a mikrofonba. E hiradót holnap Bu dapeslen már bemutatják.
198S. {anuái* 12
Kerékpár-igazolványfioz
átlátszó
Celluloid
tok,
amely megvédi az Igazolványt,
kapható:
SZABÓ ANTAL
sportüzletében.
Nagykanizsa megyei város
polgármesterétől.
1006/1938. Tárgy, Kertészet rémére különféle anyagok beszerzése.
HMM hirdetmény.
A városi kertészet rész éje folyó évi január hó 28. nspláuak déli 12 órá álg a váiosl Iktatóhlvatalba beadandó zárt Írásbeli aján\'atok alapján
1. 2000 drb. 3", 2000 dib. 4", 1000 drb. 5", 500 drfc 6", 500 drb. 81, 200 drb. 11-, 200 dib. 13" jól kiégetett virágcí$repet,
2. 600 drb 30 x32 cm.-es meleg-ágyt ablaküveget,
3. 60 drb. 1-5x2" 5 m. hosszú líctet,
4. 30 drb. 60 cm. mély ét 50 cm. széles, továbbá 3 dro. 80 cm. mély és 70 cm. szélet, vaslogöval ellátott keményfa virágládát,
5. 100 kéve zsuppszalmát és 40 gombolyag 20 dkg-os kötőzslneget (a melegágy! takarók kötéséhez).
6. 30 drb. 2/< es 5 m. hosszú deszkát (a szaporító ládjk készítéséhez) szerzek be.
Bóvebb felvilágosítást a váiosi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1938. január 7. tt Polgármester.
Esőben, szélben, hóban
a
lőtartó
nélkülözhetetlen
Thermos
nagy választékban.
1l2 literes hőpctlach
2-20 pengő,
amíg a Mulat tart
Szabó Antal
Nagykanizsa, Fó-ul. 5. szám.
I LINÓLEUM
I
LEGOLCSÓBBAN HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvést!
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kelnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttai (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
inert az anyagcserét szabályozta, a fejlődést elősegíti, csontle|leszífl, étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesántultál gátolja, - 1,2, 5 kg éa 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
ORSZAG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédőim! .serek, gép, zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér lt).
A bírósági palota mellott. fotelon 130.
mmn. • beumtem Iflrt.srtum U, QuMtati Nyanta <t Bttalal LarkpM MUH.U kteyia»midij<fcau Nsjd kuaizsáa. idol", úilai,. táróig
Bécs: „Elérkezett az alkalmas Időpont..."
Magyarország és Ausztria nem lép ki a Népszövetségből
A tanácskozás bizonyíték lesz, hogy a római jegyzőkönyvek gépezete Jól működik

a Évfolyam 9. Mám.
Nagykanizsa, 193& Január 13 csütörtök
J
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
*°í5e£S-iSS1
lm IMMdi PU i niB.
POLITIKAI NAPILAP
Felelői szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előílutés! in: CRT hón 1 penjő 40 UU SictltciilA^l é> kudóütvaUU tcidna: 71 •
«

Lázár Andor igazságügy miniszter elhagyta a szanatóriumot.
Hamis utiszámlákkal vádolták vitéz Makray Ferenc ny. szekszárdi postaigazgatót. A biróság Makrayt büncse-Remény hiányában felmentette.
Csapody Sándor székesfehérvári állítólagos újságíró letartózta tilsát a vád-tanács is fönntartotta.
Sürgős kormányintézkedést kér a Balatoni Egyesületek Szövetsége, mert hirtelen olvadás esetén katasztrófa fo-nyogeti a Balaton déli partját.
Síekfü Gyula influenzában, magas lázzal megbetegedett.
Szegeden 3 nemzetiszocialistát 8—8 napi fogliázra Ítéltek felekezet elleni izgatás miatt.
55 magyar cigányrajkóból álló zenekar utazott el Afrikába.
A MEFHOSz memorandumban kéri a kormányt erőteljesobb revíziói politika folytatására.
A Schenker-cég sikkasztó tisztviselő jét, a 29 éves Under Lászlót 1 és fél évi börtönre Ítélték.
Újvári János nyomdászt, aki felesége csábítóját agyonlőtte, 6 évi fegy házra Ítélte a pestvidéki tőrvényszék.
• Külföldi példák után n«m indulunk!. — mondta vitéz Endre László, az újonnan megválasztott pestmegyei alispán pohárkőszőnlőjében.
A Nemzeti Bank változatlan (.53 P)) osztalékot fizet. \\

Németországban 60 Letartóztatott lelkészt szabadon bocsátottak.
Ausztriában a munkánélküüok száma november köZej>élől december közepéig 203.000-ről 246.000.ro emelkedett.
Január 1-én Németország 2266 községében 20.602 gazdaság volt fertőzve száj- és körömfájással. Franciaországban 125.000 istállóban 1,222.000 állat fertőzött.
A I,olre folyó torkolatában pusztító vihar dühöngött sok villámcsapással, melyek nagy károkat okoztak. Egy* útban lévő gőzös nyomtalanul eltűnt.
Tegnap Ausztria területén 50 legitimista népgyűlést tartottak. j
A Duna nagy vidékeket elöntött Romániában. Komoly veszedelem fe-nyegeti Galacot és Brailát is,.
Három német iiilampolgárt kiutasítottak Ausztriából nemzeti szocialista propaganda miatt
A jugoszláv szabadkőművesek lapjn, a Javnost beszüntette megjelenését
Jugoszlávia berendezkedik vasúti mozdonyok gyártására, hogy etéren ne szoruljon behozatalra.
A lel értéke két hét alatt 7 százalék-kai csökként.
Elsimultak Égyiotomban az alkotmányjogi bouyódalmak, a katonaság péntoken felosküszik az uj királyra.
Jávorszarvasok jelentek me? a skandináv főváros, Oslo utcáin. Az álfátok a lendkivüii . zord tél elől keiesnek menedéket a városban..
Horthy Miklós kormányzó február elején Lengyelországba utazik
Február elején Görlng Is Lengyelországban vadászik
ségbe megy.
Varsó, január 12 A lengyel köztársaság elnökének meghívására Magyarország kormányzója a jövő hónap elején Lengyelországba utazik.
A lengyel köztársasági elnök a kormányzót hivatalosan Krakkólmn fogja fogadni, ahonnan a két államfő vadászatra a bialowiezal erdő-
Varsó, január 12 Mint megbízható forrásból közlik, Göring tábornok január végén vagy február elején az idén is szokás szerint Lengyelországit utazik és vadászaton vesz részt a bialowiezal állami erdőkben. A lengyel iapok a legnagyobb
Eredményesen járnak a béke utján a római jegyzőkönyv államai
Schuschnlgg, Ciano, Schmledt, Darányi és Kánya nyilatkozata a budapesti tanácskozásokról
öröm hangján írnak Horthy Miklós kormányzó lengyelországi útjáról, a kl februárban látogat el a baráti nép államfőjének meglátogatására. A lapok nagy cikkekben méltatják Horthy kormányzó személyi érdemeit ós az ellenforradalmi működését részletesen ismertetik.
| Bécs, január 12
Schuschnlgg kancellár és Schmledt külügyi államtitkár a Reiclispost tudósítója előtt a legmelegebb elismeréssel nyilatkozott a budapesti hármas értekezlet eredményeiről.
Római jelentés szerint az olasz lapok is hangsúlyozzák, hogy az a gyors eiinlézés, amellyel a hármas-értekezlet az egyes kérdéseket le-letárgyalta, világosan mutatja a három állam teljes egyetértését és meleg l>arátságát. Egyben ez lehe. tővé tette, hogy más időszerű kér.-déseket is megvitassanak.
Buda|>efit, január 12 fk hármaslanácskozáson résztvevő államférfiak, mint jelentettük, a-
Magyar Film Iroda hangoshiradó-jál>an nyilatkoztak. Schuschnlgg kancellár hangsúlyozta, hogy a tanácskozások alkalmat adtak arra, hogy a baráti Magyarország szép fővárosába ellátogassanak, örömmel j öltek és azt látják, hogy a kél ország között fennálló baráti kapcsolatokat ezzel c«ak mélyítették.
Ciano gróf nyilatkozata szerint öröm és megelégedés tölti el, meri a legteljesebb mértékben azonos a három állam felfogása és célkitűzése és reméli, hogy Olaszországnak Ausztriához és Magyarországhoz fűződő barátsága csak szorosabb lesz.
Schmiedt államtitkár nyilatkozatá ban kijelentette, hogy a római jegyzőkönyv a béke\' védbástyája, a
jegyzőkönyvek kiállolták a próbát. Az a szellem, amely e tanácskozásokon uralkodott, kézzelfogható eredményt is hoz. i
Darányi miniszterelnök szerint Magyarországra nézve többszörösen jelentős a tanácskozások sikere, erős bizonyságot tett, hogy az országok közt változatlan szilárdság-gai\'fennáll a baráti kapcsolat, a jövőre nézve |>edig alaposan megerősíti felfogásunkat, hogy Középeurópa rendezése Magyarország nélkül nem képzelhető cl.
Kánya külügyminiszter nyilatkozata szerint igazi baráti légkörben folytak a tárgyalásod, a három állam közösen aí béke ulján jár és ez az ul eredményekkel jár.
A Japán kormány elutasította a német béke-tervét
Nem lesz hadüzenet, a hábotu tovább folyik
A (apán kormány hivatalosan Is közölte a klnal és német kormányokkal, hogy a békeíervet elutasította. r
A császári tanács döntés2 az un» golellenes Ix-lügymlniszter vereségét jelenti, - mint írják a lapok — mert bár Japán a legnagyobb erővel folytatja a háborút Kína ellen,
nem üaml meg « háborút ! Bár rz csak formalitás, lényegesen enyhíti a háború kövelkszménycit, mertsok mindent másképp bírálnak el.
Egyébként mint a távolkeleti lap. tudósítók jelentik, a klnal csapatok ellentámadása sikerrel járt, mert visszafoglalták Tajant és megközelítették Hankaut is.
Sikerrel jártak a klnal ellentámadások
Még tz hiányzott I
Tokk>, január 12 Az éjszaka Japánhan lendklvli! heves földlökésekéi éneitek. A mind kétirányú földiekések teljes 20 |>er-cg tartottak és fötészktik Oszakától 70 mérföldnyire lelielett nyugatra. A részletek még hiányoznak
Hárclas második (elében lesznek az uj választások Romániában
Genfbe utazott a román külügyminiszter a belgrádi tárgyalások befejezése után — A román kormány a Népszövetség elé viszi a bevándorolt zsidók ügyét
\' Páris, január 12 A Havas-iroda bukaresti jelentése szerint a rctmány kormány maga viszi a Népszövetség elé a háboru-utáni Romániába bevándorolt zsidók kérdését. Ezeknek a zsidóknak a száma eléri a félmilliót. Micescu külügyminiszter Genfben hangoztatni fogja, hogy a Goga-kormány által tervbevett intézkedéseket a törvényes keretek betartásával hajt ják végre és ezeknek az intézkedé-
seknek nem lesz sem türelmetlen, sem Ipedig harácsoló jellegük. A kormány csupán a békekötés óta szerzett állampolgárságokat vizsgálja felül.
Az állam|>olgársági jegyzékekel felülvizsgáló bizottság megalakult. A bizottság a háború óta szerzett valamennyi állampolgársi végbi-zonylaíot felülvizsgálja, egyelőre azonban csuk az adalok beszerzésére szorítkozik. A következő léi>éö a
különféle kalogóriák megállapítása lesz, amit azután az állampolgárságok felülvizsgálása követ.
Kormánykörök véleménye szerini az uj képviselőválasztásokat március 15-ike és 30-ika között fogják megtartani.
Belgrád, január 12 Micescu román külügyminiszter a keddi naj>ot Belgrádban töltötte, a hol több íz len tárgyalt Sztojadino-vics miniszterelnökkel. A tiszteleté-
T
ZMM KÖZLÖNY
rümiivSiiW

j«8. frnirfr 1.1
re adott ebéden Sztojadinovlcshni. guzUitta, hugy a iialkán^mUmttal ktegMzilett kisantant a jövőben is fontos tényezője marad a román külpolitikának A déls/láv kormány külpolHikájátan ugyanilyen fontos szerep van a kjsaniantnak
Mloescu kedden esle Belgrádból elutazott Genfije, ahonnét Párlsb.i is yjátogttt. lr
lll^^ll^l^ll < | Ml, .....* M W ■ * I
OélamerikAban meg-
gyilkolták ■ pénzhamisító magyar festőművészt
Rio de Janeiro, január 12 Csonlos Ferenc magyarszárm.izé. su festőművészt, aki igen neves és hires feMő volt DélamerikáWn, meggyilkolták, 1
A laj>ok az esettel kapcsolatban felújítják, hogy Csontos mint egyszerű bádogossegéd szeretett volna tovább tanulni, de miután pénze nem volt, pénzhamisításra adta fejét. Két 60 iwngöst el is helyezett, a harmadikra azonlwn ráfizetett, el fogiák és 3 évre lecsukták. Amikor a Csillag-börtönből kiszabadult, bátyja kivitette Délamerlkába, ahol kiké]>eztette magát és hihetetlen gyors kantéit csinált. Szinte hónaink alatt lett a börtönviselt bádo. gossegédból ünnepelt és hlixs festő művész.
Tspual körül Ali a haro
Salamanoa, január 12 A nemzeti csaltok jelentése szerint Teruel környékén igen heves harcok\' vannak. A nemzeliek\' azt üzenik, hogy bátran állják a támadásokat és inkább meghalnak egy szálig, de meg nem adják magukat (a nem hátrálnak. ,
Megtorpedóztak egy holland gőzöst
AUkantü, Január 12 A Honnoe holland gőzöst a Földközi tengeren egy buvárnaszád megtorpedózta. A súlyosan sérült hajót még idejélien megmentették és a kikötőbe vontatták.
Húzás
Az oszlálysosjáték mai húzásán 20.000 {tengői nyert a 2161 sz„ 10 ezer jiengől nyertek : 1796, 29.782 és 37.100 sz. sorsjegy. 1000 [lengőt nyert 72.610, 2000 |>engöt 40.201, 67.161, 1-1000 1 lengőt : 31.601, 62.921, 66.627, 66.090, 70.960 és a 70.962 számú sorsjegyek. (Felelősség nélkül!)
Meghalt Sváb professzor
Budapest, Január 12 Sváb Gyula müegyetend tanár az éjszaka 59 éves korában meghalt.
A forgalmiadóhivatal visszahelyezését kérik a nagykanizsai érdekeltségek
A forgalmiadóhivatalok centralizálásával bonyolultabbá vált az adminisztráció. Ali ez különösen
Nagykanizsára. Sok esetben kereskedőnek, iparosnak.meni könnyű kivárni, mig iigye Zalaegerszegen keresztül kerül elintézésre. Hónai>ok multán most már mindenki megállapíthatja, hogy az érdekeltségeknek igazuk volt, a megyeszékhelyre való központosítás\'nem vált be Zala megyében, különösen nem Nagykanizsa miait, melynek nagy forgalma szükségessé tenné az ügyeknek
gyors tempóban való étmtéajését.
Eaért » "kanizsai érdekei»égek ujabb megmozdulásra\' készülnek olyan irányban, hogy állítsák visz-sza a forgalmiadóluyalalt az- előző szervezetében, hogy ne kelljen a kanizsaiaknak ahogyan annak idején nehézkes vall az QTl;V«l,~ ügyeit mindig Zaláegéí-szegen ke-i"eszlüi lebonyolítani.
A nagykanizsai érdekeltségek ebben az ügyben közös értekezletet tartanak, amelyen megbeszélik a szükséges teendőket.
Pázmány Péter kora és ma
A Credo január havi taggyűlése
Féloldali hüdéiben fekvő be tejeknek igen nagy megkönnyebbülést szerez reggelenkint egy kis pohár természetet .Ferenc József keserűvíz azért, mert anélkül, hogy a betegnek a legcsekélyebb mértékben is erőlködnie kellene, a beleket alaposan kitisztítja és az egész anyagcserét előmozdítja. — Kérdezze meg orvosát.
A Credo január havi taggyűlésén P. Czirfusz Viktorin megnyitója után dr. Begidsán Emil ügyvéd tartott érdekes és igen figyelemreméltó, gondosan kidolgozott előadást Pázmány Pélerről és koráról. Pázmány Péteré a legnagyobb érdem, mondotta, hogy Magyarország megmaradt továbbra is Kegnum Miaria-numnak éa nem veszítette el katolikus jellegét. Életrajzi isnuy-tetés után az előadó visszatért a mai korra, mikor uj eszmék lázában forrong egész Európa. Németország ból uj áramlat indul, akár Pázmány Péler korában. Az eszme még idegen a magyarságnak, de igyekeznek már nemzeti formába öltöztetni. Ha a XVI. században nem tud luk volna gyökeret verni az akkori vallási forradalom eszméi, akkor a közös vallás ereje a nemzetiségekkel teletűzdelt ország lakosságát jobban összetartotta volna. Vájjon elérhette volna Mussolini eredmé-ményeit, ha a katolikus és olasz
nyelvű Olaszország helyeit 8—10 különböző vallású és öt nyelvű államot kellett volna a konszolidáltság állapotába vissz a vezetnie ? A katolikusságnak tehát nagy nemzeti feladata van. Ezt pedig csak erős összefogással és az cgyüvélartozás kiépítésével lehet elérni.
időszerű ügyek megbeszélése ulán dr. Wéber Elek világi ehiök a Credo munkásságának aj esztendeje alkalmával a teendőket körvonalazta, majd az elmúlt esztendőről számolt be és köszönetet mondott P. Czirfusz Viktorin egyházi elnöknek, Benedek Rezső világi alelnöknek, Gozdán Ernő főtitkárnak, va-lamint Gráf János pénztárnoknak tevékeny munkásságokért. Dr. Dómján Lajos felszólása után Vlcenty Árpád mondott köszönetet a Credo elnökségénél- fáradhatatlan tevékenységééit a katolikus ügyekben, különösen azonban dr. Wéber Elek kir. járásbirónak. K |
Milyen volt a nagykanizsai Iparosság elmnlt esztendeje?
Az anyakönyvi hivatal után a többi hivatalok, intézmények is el-\' készítik évi mérlegüket az elmúlt esztendőről. Érdekes adutok ezek nem csak a statisztikus, hanem u szociológus számára is.
A nagykanizsai Iiwi-testüiet most kiadott jelentéséből megtudjuk, hogy a múlt esztendő a nagykanizsai iparosság számára csöpjietsem volt rózsásnak mondható, ligyik-ü\'iáslk szakma.valamivel kedvezőbb körülmények közé, több munkaal. kálómhoz jutott, azonban a nagy átlag keservesen [panaszkodott a rossz munkaviszonyok u kedvezőt\' len üzletmenet felett,^iülönösen a iábbelikészitö-ipar helyzete volt az előző évinél is súlyosabb a kész ci|>ők óriási konkurrenciája miatt.
Az uj it>ariörvény rendelkezési azonbiln már mutatják jótékony hatásukat. így többek között az utolsó időben már kevesebben kértek iparjogositványt, u mestervizsga szűrőként működik.
A nagykanizsai l|>artestület Jelenlegi létszáma kb. 1100 fő.
Tnmrocszerződést 1937-t>en mindössze 180 esetben kötöttek, amierös visszaesés az előző évekhez képest, lla ez igy megy tovább, « folyó évben etéren már katasztrófáid lesz a helyzet. Ax előző évi 110 uj ii>»-rossal szemben az elmúlt évben
mindössze 61 kapott önálló iparjogositványt. Megszüntette iparát 65 l|>aros. (
Ezek a számadatok azt bizonyítják, hogy u gazdasági Javulásnera ért még el az lparoszusztályboz.
Az Ipartestület folyó éviién már február ^lávában megtartja rendes évi közgyűléséi, amely egfuttai járási ipartestületté alakuló közgyűlés lesz és azon részt vesznek a nagykanizsai járás községeinek iparosai is. . l
— Naftáit Január 13. ssiltdrt Kon. kat Veronika. Protestáns Vidor. Izrael. Ssbat hó 11.
Gyógyszertárt éjjelt szolgálat Január Só 15-ig a .Márts\' gyógyszertár «> s klskanlzsat gyógyszertár. Gfaltrdl nyitm reggel 6 órától este
I 6 óráig (MIIG, (Borda, péntek délután kaddaa acéas nap nflknafcV
— íSMmSitSKO. uUtka^.) lléUón délután D-lól 8 óráig ax OUKE tauAoa-taroábsn
— Salát SliH>u M ftrOmtn aaol-gáló nwghtváaaak tesa elegei, ha i» IvMahhitaU. hal aUah«.-
UUait DMftoklntl. íMHsjmi aálttl.
JiirMltl
Dr. Kecső István irja a Magyar Közgazdaságban: . ..
— Az ieírautl esztendőn\' nyugalommal mondhatjuk: űaz<toságlTarf Jó esztendő volt, sok ilyen és julib
tetáníi. 1
Lesi pém I Ugyanabból a cikkből:
A betétállománynak
minden kamatpolltiká-tói függetlenül, tisztán a pszichológia okok hatására továbbra is iza-jwrodnia kell, emui pedig a tankok könnyebb kihelyezte! tehetőségeit, a pénzpiac bőségét hozza niajd magával. A bankéletnek élénkülnie kell ebben a vonatkozásom <s lehet, hogy az ebből származó lehetőségeket a Jiénzintézetck kellően ki tudják majd aknázni.
Knci bnjl
A Pesll Napló közgazdasági rovatában oivasiuk:
A pénzügyminiszter legutóbbi Jelentése nem csak az állami pénzügyek alakulásáról nyujl rendktvüi kedvező, minden optimista várakozást túlszárnyaló kéi«et, hanem egyúttal megnyugtató az általános gaz-dasági viszonyok megüélése szem-jHintjábói ia. Kiderül ugyanis, hogy a forgohniadóbevétel a költségvetési év első őt hónapjában 61.1 millió pengőre emelkedett a mult év hasonló időszakiban befolyt 64.7 millióval szemben. Az emelkedés meghaladja a 10 százalékot. Nagy baj tehát alig lehet a gazda, sági forgalom bérén.
Híromuoros *utű\'twm»lii
Az amerikai autógyáriak ez évi termelését 4.76 IrtiUló kocfcijna becsülik, szemben a tnult *vl <4.41, az 1936. évi 1.01, az 1934. évi 2.78, az 1933. évi 1.92 és a válságos 1132. évi, mindössze 1.37 millió sutéval.
OdUí U lil meay ,
A jugoszláv export értéke az év elmúlt 11 hónapjában 6666.15 (a mull évben 3760.70) millió dinár volt, a kivitel tehát 60 Bzázaiékkal fokozódott. Ugyanebben az időszakban a behozatal értéke a multévi 3646.66 millióval szemben 4767.24 millió dinár volt, ugy hogy a külkereskedelmi mérleglien 89&94 millió aktívum mutatkozik. A műit év hasonló időszakában 114.16 millió dinár volt a kiviteli többlet
Ttk+wfWMpoőá*
A magyarországi pénzintézeteknél tiz év alatt a saját tőkék összege BuduiKSten 203 millió pengőről 658 millióra emelkedett, mlg vidéken 81 millióról 162 millióra duplázódolt. Az Idegen tőkék öasieg,-ezalatt a fővárosban 1 milliárdról 8.8 milliárdra háromszorozódott,vidéken pedig 350 millióról 902 millióra emelkedett.
Fli»ti*»mtlia Mohétton
Mohács város képviselőtestülete kbuondotta, hogy Január 1-ével az ösrzes városi tisztviselőknek megadja az ötszázalékos fizetésemelést. A fizetési osztályba nem sorozott alkalmazottakat állami neodszsrü kategóriákba sorolták. Akiknek 11-zKttoe a 100 pangón alul unzgott,
\\
1998. tanuár 13
EALAl KÖZLÖNY
«
6—10 pangóig téridő fizetésemelést, a napszámosoknak csa\'ádibért engedélyezlek. ^
Optimista a Qual d\'Orsay \\ ^
A Qual d\'Orsay hivatalos\' lapja, a Teni|)S, az uj év alkalmaiból feltűnően optimista vezércikket közöl a világpolitikai helyzetről. Az uj esztendő — Írja a lap — lényeges enyhülés légköréin kezdődött ós ez az enyhülés "kedvező előfeltételeket biztosit a tervbevett tárgyalások számára. Nem volna ugyan okos dolog már ipost azt hinni, hogy a világiaké biztosítására irányuló törekvések feltétlenül eredményre fog nak vezetni, tagadhatatlan azonbar^ hogy a kilátások ma sokkal kedvezőbbek, mint voltak néhány hónappal ezelőtt í I !
A Baross Szövetség felterjesztése a kereskedői képesítés ügyében
A Baross Szövetség nagykanizsai kerülete most terjesztette fel a minisztériumhoz ós az országos közi>onthoz határozatát a kereskedői képesjiós ügyél>en.
— Szükoéges a képesítés bevezetése, mondja a felterjesztés, mert-ezt kívánja a magyar kereskedelem egzisztenciális érdeke. A kéj>esités bevezetés*\' és az utánpótlás nívójának emelése a magyar kereskedelem szempontjából egyenesen önvédelmi harcot jelent. A szakképzett kereskedővel szeml>en megnő a bizalma a hitelezőnek, a vásáriónak egyaránt. Az ilyen kereskedő kalkulációja reális, eljárása szolid, áruja jó, rosszal át éem vesz és megbízható. Oly kereskedelmi elvek ezek, amelyek önmagukban éppen eléggé indokolják «zt, hogy a ké|>e-sitést már régien be kellett veími vezetni. Ennek kihatása van nem csak az egész kereskedelem itthoni becsületéleAiinem Annak a külföld részéről történő értékelésére, aminek tagadhatatlanul egyenes összefüggése van országunk bonitásának a külföldi hitelezők részéről történő megítélésével s nem kétséges, hogy fejlettebb, gazdaságilag tanultabb, tevékenységében szolidabb kereskedelem hatalmas szolgálatot tesz az ország hltelkéi>ésségénck is.
A Baross Szövetség a .jets- és nagykereskedelemre, a kereskedelemnek (minden ágazáaiár.i kívánja a képesitést, de egy tekintetben felfogása eltér az egyéb álláspontoktól, "nevezetesen aljban, hogy a már egyszer megszerzett kéjiesités alapján jogosultságot nyerjenek a kereskedők más szakmákra való áttérésre. Egyéb vonatkozásban , a nagykanizsai Baross-álláspont még-
egyezik a már ismeri előző álláspontokkal. Érdekes ujltás, hogy részvénytársaság detaiikereskodést csak mint áruházi vállalkozást folytathasson, egyébként t\'iltassék el az de tail kereskedéstől • EJ a
követelés a sokfiókos vállalkozások kicsinylieni kereskedésével függ össze. Követeli a nagykanizsai Baross, hogy a szövet kezeteket szorítsák arra, hogy csjikis tagjaiknak árusíthassanak. i
A Zalamegyelek Budapesten
alliopoliníilQzi
Rákóczi-ut 08.
Pompás uj kávéháza, János-vitéz sörözője, gyönyörű télikertje a főváros látványossága. Olcsó, kényelmee szobák, előnyös penzió-árak. Cigány: szegedi Farkas Jóska. Jazz-tAnc: Vlrány swlng-orcheatra.
Próbálja m 8flT«tr Ön is i METROPOLE-t.
lének sorsa, kezdenek-e Galambok környékén is fúrásokat: — nem tudni. Mindenesetre érdekes elgondolkodni, mi lett volna, ha a vörös eszme fel nem forgatja a négyéves Vérzivatarban megmaradt erőinket és a terv valóra válik.
Nagykanizsa mindenesetre szegényebb lenne ma legszebb emlékmüvével, amelyet idegenlieszakadt fia állított küzdelmes szenvedés és áldozatos nnmka árán.
S mennyivel lenne gazdagabb1 Kanizsa...? Nem tudni... A sors utjai kiszá mithatatlanok.
Bizonyos azonban, hogy nem csak Schless István, de Nagykanizsa élete is másképp alakult volna, ha a 19-es tervek sikerülnek.
Hogy hogyan? Az őrökre? titok marad. f
(V-
Naponként 30.000 gyermek hal meg keresztség nélkül
A föld népeinek vallási eloszlása — A Ferenoes Misszió Szövetség felhívása
Manapság kb. 2000 millió ember 61 a földön. Ezek közül kb. 100 nuUió katliolikus (20 százalék), 180 millió protestáns (9 százalék), 160 millió görög keleti (8 százalék), 11 millió zsidó (0.7 százalék), 70 millió felekezet nélküli (3.5 százalék), 1170 millió pogány (58.5 százalék). Xa]>onként meghal átlag 150.000 ember. Kzok közül kb. 30.000 katliolikus, 5)0.000 pogány, 30.000 más vallású. Naponként meghal kb. 30.000 gyermek keresztség nélkül
A katliolikus egyház kezdettől fogva legfontosabb feladatának tekintotte, hogy a pogány babonaságban és bálványimádáson sínylődő és kínlódó tengernyi tömegeknek elvigye a keresz. tény kulturát és a lelkiüdvözülés biztos eszközeit Századok óta a Szent I-"® renc rendje a legnagyobb missziós-rend. JcL\'nlcg több mint 3700 rendtag működik a pogányok kőzött. Azonkívül sok ezer szerzetesnő, aki assziszi szent Ferenc rendszabálya szerint él. Számos iskolát, kórházat, .cyomdát, nevelőintézetet és egyéb kulturális intézményt tartanak fenn nagy fáradozással és költséggel. Századok folyamán csak a Szentföldön több mint 0000 fercnies áldozta fel életét nemes
Még egy olaj- és gázmedence van Zalában!
—- állítja Sch/css István, aki már 1919-ben szerződést kötött Lispével az olajkutatásra, de a forradalom meghiúsította terveit — A második olajmedence: Galambok-Nagybakónak között van
Mióta az első olajnyomok felbukkanlak a zalai földijen, azóta Lis|>e községről annyi szó eselt, hogy szinte nehéz ujat mondani e kis zalai községgel kapcsolatban. Egyik napról a másikra országos hírre tett szert, a lapok tele voltak nevével ós ki tudja milyen jövő vár még rá.
Pedig,, ha a szerencsétlen forradalom el nem söpör egy kezdődő vállalkozást, ma a lisjvei olaj nem az angol Eurogasco érdekeltségének ontja az olajat, hanem
18 év óta egy kanizsai magyar emberen keresztül Nagykanizsái
a llspel olaj. Lis|>e község levéltárában ugyanis egy megsárgult szerződést őriznek. 1919 tavaszáról kelt ez a szerződés, amelyei Sch\'ess István, a kanizsaiak jólismert honfitársa kötött Lis|)e községgel. A 19 évvel ezelőtt kelt szerződés »a község területén található ásványok felkutatására és értékesítésére* vonatkozik.
A kitört forradalom azonl>anmeg hiúsította a fúrások megkezdését. Pedig *
már a szükséges vállalatot Is összehozta Nagykanizsán Schless István.
Ez a vállalat a »Zalai Asványkutató és Értékesítő Vállalat* cimet viselte, de sajnos fejlődését a forra-dalony még csirájában megölte.
Azóta a tények igazolták Schlcss István feltevését, hogy a zalai földijén Lisjje környékén olaj van: — az Eurogasco fúrásai a legjobb bizonyítékok erre.
Schless István azonban nem csak Lispén kutatott, hanem Nagykanizsához még közelebb is: Galambok és Nagyl>akónak környékén ! E vidék alakulása telje.sen megegyezik Lispe környékének geologiai alakulásával, - mondja Schless István — aki e vidéken is olajat sejt.
Ez irányban meg is tette a szük. séges lépésekel és
beadványt Intézett Berlinből Bornemisza Géza Iparügyi miniszterhez.
E leadványban felhívja a miniszter figyelmét az 1919-ben végzett kutatásaira és a második zalai olaj és földgázmedence helyéi közelebbről is meghatározza. Véleménye szerint ez
az uj olajmtdence a Galambok-zalakarosl országút és Nagybakónak között fekszik.
Nagybakónaktói keletre, inig az emiilett országútról nyugatra.
Schless Istvántól a beadvánnyal kapcsolatban még a következőket sikerült megtudnunk:
— A geologiai előfordulások iránti érzékémet, — irja levelében — a hál>oru alatt fedeztem fel magamban. A k. u. k. hadügymjniszté-riuintól ugyanis dr. Pálffy magyar királyi főgeologussai én voltam ki-küldve a Zrínyi hegységl*n fekvő Bnezovepolja-i kőszénelőfordulások felkutatására. Megérzéseim itt sem csallak és hazaérve rögtön folytattam ezen érzéseim gyakorlati kihasználását szülőföldemen : Kanizsa környékén és Zalában. 1919-ben, a mikor már bebarangoltam Zalát, lehivattam dr. Pálffy főgeologust és bejártam vele Lisj>e és Galambok vdékél. Minthogy megerősítette feltevéseimet, , * ( megkötöttem a szerződést Lispével és megalakítottam Kanizsán a Zalai Ásványkutató és Értékesítő vállalatot. De megálla|>odlam a második zalai olaj és földgázmedencén megkezdődő fúrásokra is. A szerződést kö-zépgulácsi Pécaely Sándor kisko-máromi földbirtokossal kötöttem és a fúrásokat a miniszterhez intézett
l>endványomban meghatározott területen lévő szőllejében akartuk megkezdeni. A kommunizmus kilövése azonban ezt a szándékomat is meghiúsította. i
Schless István minden anyagi érdek kizárásával közölte az iparügyi minisztériummal feltevéseit, amelyet az 1926. évi nagyknnizsakör-nyéki földlökéseklxm is megerősítve lát.
Hogy mi lesz Schless István leve-
Ma szerdán még Lorette Jaung, #—f 1 Mnt>f\\W.Jl.l cimii filí"\'B Tyrane Power és Adolf Menjou V9T6 I^ICIrODwl van műsoron
Csütörtöktől vasárnapig a legbájosabb, a leghuncutabb, legszebb filmsztár
Deanna Durbin felülmúlhatatlan kedvességü filmje
tOO FÉRFI 1 KISLÁNY
A legbűbájosabb vígjáték! Szebb mint az „□rgonavirágzás\'4 Rendes helyárak!
Az elSjagyzett jegyek oaak az előadás napján délig tartatnak fenn I
XAímM közlöm
1938. január 13.
hivatásáért Néhány év óla a magyar ferencesek is minden elismerésre méltó missziós tevékenységet \'ejtenek ki Különösen Kináhíaö. Sajnos a folytonos háborúk óriási nehézségeket gördítenek .munkájuk elé és életük is állandó veszélyben forog. Az egyik missziós-ház lakói ogy alkalommal puszta életüket is csak csodával határos módon tudták megmenteni. Fontos s?ere|>et tölt bo Grácián atya, aki lelkészi teendői mellett mint diplomás orvos egy nagy kórháznak is vozetőjo s ezredesi ranggal megtisztelve szervezi a város egészségügyét
Siessünk a keresztény kultuia és az igaz hit eme sokat nélkülöző és hí he-totlen áldozatokat hozó hőseinek s egyúttal édes magyar testvéieinknek támogatásárai Legújabban ugyanis a nagy pénzekkel rendelkező kommunista propaganda óriási erőfeszítéseket tesz közöttük és máris mérhetetlen rombolást végeztek a kommunisták különösen Ázsiában, ami százszorta nagyobb veszélyt jelent Európára, mint hajdanában n majdnem végzetessé vált tatár-törők pusztítás.
Lépjünk bo a Peremes Misszió Szövetségbe. Napi egy Miatyánk és havi r.ógy fillér adománnyal alig számba jövő kötelezettséget vállalunk magunkra, ellenben jelentékenyen támogatjuk a missziós ügyet ós megbecsülhetetlen kegyelmeket biztosíthatunk lelkünk számára. A Ferences Misszió Szövetség tagjai egyebek közt részesübiek a több mint 40.000 íerencrendi szerzetes és szerzetesnő minden imájában és jócsclekedetében. Továbbá részesülnek évenként több mint 70 ezei* szentmisében. Nemcsak életükben, hanem haláluk után Is. Feltéve természetesen, hogy földi életükben a vállalt kötelezettségnek eleget tettek, bizonyos feltételek mellett olyan halottak is részesülhetnek a nevezett előnyökben és kegyelmekben, akik életükben nem vol tak tagjai a Szövetségnek. Beiratkozás a sekrestyében történik. Vízkereszt ünnepén délelőtt negyed 12.kor ünnepélyes szentmise volt a társulat élő tagjaiért. Úgyszintén szeiit Antal napján is. November hó folyamán a meghalt Vágókért, A többi jclZctt szentmise javarészt missziós területeken lesz elvégezve. Az említett két napon szokásos feltételok mellett teljes bucsu nyerhető.
Dr. P. Horváth Atharviz, a Fer. Misszió Szöv. ügyvivője
- M-T-
«yok ideálja a Jkhflt*-
Hideg van ...
Hideg van. Az emberok rohannak az utcán. Sokon fülvédő. Téli kabátok felhajtva. Lábakon hócipő.
A gesztenyesülő nénik Is eltűntek az utcáról. Árván, gazdátlanul, kihülvo állanak leláncolva a sütők.
A kirakatok és kávéházak üvegablakait a jégkristályok meseszerű rajzai borítják.
A fákon szemet gyönyörködtető fadíszek, amilyeneket csak a természet tud alkotni.
A Duna jege leheletfinom csipkéhez hasonlít. Alig lehet elhinni, hogy igazi folyó.
Hideg van! Bc kell menni egy forró feketére.
A dunaparti mondáin kávéház tele van. Kellemes meleg. Mégis, amikor kitekintenek a dunaparii téli tájra, érezni lehet, hogy fáznak.
Zsongó, do nem kellemetlen zaj. -Flfö\'olek. Mindenki: öreg, fiattal, férfi, női, a pincérek, a trafi-kos, a teLefonos, pikkoló a hidegről beszéí;
Hideg itt, hideg olt, hideg mindenütt.
Amig az illatos, párolgó foketo-kávét szürcsölöm kinézek a befagyott Duna s hótakarta Gellérthegyre. A vár és Citadella fehér takaróban.
Egy telefonfülkében, a Duna parton, ép egy fiatal, életvidám kislány telefonál. Látni leheletét. Oly édesen, mosolyogva beszél a kagylóba, hogy biztos a drót másik végét hallgató felmelegszik t
Ujabb vendégek jönnek. Ixvelik kesztyűjüket és dörzsölik ujjaikat. Hideg van.
Do nekem is mennem kell. percekig tart, mlg elhatározom magam.
A hó pelyhedzik. A hideg kissé enyhült. A téli nap sugarai gyengén áttörik magukat a kódon. A napsugár örömöt rajzol az emberek arcára.
I)e azért még mindig hideg vaut
Február 15.-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Szeptemberben rendkívüli kiadásban jelentette bc a Zalai Közlöny azt a nagyarányú előfizetőgyüj-tő veröenyt, amely a meghirdetés szerint most december 31-én Járt volna le. A pályázaton résztvevők kéréséinek engedve azon baji a Zalai Körföny szerkesztősége ugy lialározott, hogy a versenyt hat héttel: február 16-éig meghosz-szabbitja.
Versenyünk, mint ismeretes, csak részben verseny, mert
minden pályázó kivétel nélkül jutalomban részesül,
még az la, aki csak egy előfizetőt szerzett.
Egy balatoni vlllatelek, egy azoba
bútor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlökész\'et, ogy szaiongarni-tuna, kéthetes Abbáziái nyaralás, egy kerékpár a nagyobb dijaink, de a 120 dij között még sok 100 pengőn felüli ajándék van a számos kisebb, de ugyancsak hasznos és értékes ajándékon kívül.
Ha osak egy előfizetőt szerez,
akkor is egy vég vászon, egy karóra, fényké|*ezőgép, asztali óna, villanyrezsó, töltö toll, cipő, fürdőruha, selyeming, atb. között választhat, de a legrosszabb «setl>en is
5 pengő készpénzjutalomban részesül.
Nincs tehát kockázat, mert társaságban, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki cs*ak olvassa, de
nem előfizetője a Zalai Közlönynek és akiket könnyen megszerezhet előfizetőnek. t
Ezzel nem csak nekünk tesz szívességet, hanem az uj előfizetőnek is, aki a 1*jelentés napjától a Zalai Közlöny összes kedvezményeire igényt tarthat, — önmagának pedig értékes ajándékot szerez.
Bővebb felvilágosítással a kiadóhivatal készséggel szolgáL
Adományok & 23 6v után nyomorúságra hazaérkezett hadifogolynak
Nagykanizsa jószive megmozdult a Zalai Közlöny híradására, hogy Yincze József, aki önként állt be a világháborúban a 48. gyalogezredbe, 23 évi orosz hadifogság után orosz feleségével és két apró gyermekével hazaiért Nagykanizsára, a hol nélkülözés és nyomorúság várta. Egyre-másra érkeznek az adományok a szerkesztőségije és Vin-cze József Árpád utca 22. sz. lakására. Ujabbon özv. Rigó Anialné 3 pengőt, Szabady Jolán 1 pengőt, özv. Wemer Boldizsárné 2 pengőt és 3 kg lisztet, Horváth Ferenc Magyar u. 95. másfél kilogiiamm zsirl és füstölt szalonnát, RadicsUus 2 kilogramm kenyeret küldött Vtn-cze József részére. :
öregemberek betegségeinél és neuraszténlások bajainál, kiváltkép, ha azok renyhe bélmflködéssel és megzavart emésztéssel állanak összefüggésben, akkor reggelenként egy pohár természetes „Ferenc József keserűvíz sokszor igazi jótétemény I Kérdezte meg orvosá*.
v — BntorkUllitiaunkat tekintse meg minden kényszervétsl nélkül. Kopsteln butoráraház
— Rageuhardt & Raymand-fále len étkésslstsk nagy választókban Sahltnaál.
& lélek láthatatlan
Irta: Fotray Zelma
A falu legderekabb legénye, Jóska nálunk volt kocsis. Büszkék is voltunk rá mi, gyerekek, liogy minden fehér-cselédnek a nü Jóskánkon akad meg a tekintete. Személyes sikernek könyveltük el hódításait, ami bizony akadt bőven, mert nem volt lány a faluban, aki a mi házunk előtt ne riszálta volna jobban a derekát, mint két házzal arrébb, abban a reményben, hogy «hátha... hátba kinéz a Jóska.,
Hát még kukoricafosztáskor milyen nagy felhajtás volt nálunk! öt példányban is kevés lett volna,\' hogy minden megliivásnak c\'.eget tegyen és minden kukoricafosztásnál az ő mély basszushangja vigye a szólamot és tőr jo meg a fél falu fülledt, éjszakai csendjét. Ahova elment, örült a ház apraja-nagyja, ahova meg nem jutott el, ott örült a falu többi legénye.
Jóska hódításait mi sem bizonyította jobban, mint az a sok trofeí, illetve vórősszemü kukoricacső/amit fosztás-kor találtak a lányok s amelyek titokban mind Jóska ablakába vándoroltak. Lévén e\'. a legegyszerűbb módja a javasasszonyok által ajánlott hóditáiok ezerféle fajának.
Külsőre nézve olyan igazi Munkácsy ecsetjére való, magyar paraszt volt. Középmagas, erős, vállas legény, gesztenyebarna hajjal, ami munkaközben
göndörén hullott széles homlokára. Szája örökké nótára, nevetésre állt s ilyenkor még a fogai is vidáman kandikáltak elő fekelo bajusza alól. Hát még a szeme hogy csillogott, különö-sen ha Bozit megpillantotta.
Bozi viszont a mosóné lánya volt, aki csupa szorgalomból — legalább hii azt hittük — mindig eljött az anyjának segitenl Tahin mi vettük észre legutoljára, hogy nem a szorgalom, liánom a szerelem hozza olyan sűrűn mifelénk. Ml még azt sem találtuk furcsának, hogy Jóska mosáskor mindig a belső udvarban settenkedik és hangosabban, meg vidámabban kurjongat. Egyedül az tűnt fel, hogy önként vállalkozott vizet húzni a mosáshoz. Hát az nagy szó volt! Nem csoda, ha szeget ütött az árgusszemű Bézi néni fejébe, mert máskor csak sürü morgással volt hajlandó akár egy vödörrel is húzni a konyha számára. mondván, hogy — az ngm az ő dolga.
Szóval a gémeskút profánul el. árulta Bozi és Jóska szorgalmának igazi okát.
Ettől kezdve mi, gyerekek mást sem teltünk, mint ezt a szerelmot tárgyaltuk. Szó, ami szó, ép elég fejtörésre adhatott alkalmat ez a falusi idil. Nem mondom, Bozi részéről érthető volt a dolog, do Jóska választásán annál inkább c-sodálkoztunk, meri amilyen csinos legény volt ő, ép oly csúnya volt Bozi. Pedig. szeme, szája, orra rendes volt, mégis együttvéve
ugy hatott, mintha minden részét külön-külön összo nem illő darabból rakták volna egybe.
Hát bizony érthetetlen volt Jóska választása. Nem hiába mondta el Bézi néni naponta százszor hogy Jóska vak, vagy az a szurtos kis Rozi etette meg valamivel Hogy mennyire igazat mondott, azt csak én tudtam, de sajnos nem beszélhettem. Istenemre, de nehéz volt hallgatniI Ekkor éreztem először, hogy titkot, vagy jobban mondva pletykát őrizni rém nehéz. Milyen szenzáció lett volna, ha elmesélhetem, amit az öreg Kálecz Julcsa újságolt nekem hét pecsétes titok alatt, hogy Rozi vagy pipacsvirág harmatjával vagy űjhold éjszakáján kinyílt liliom szárított levelével etette meg Jóskát. Dc ezt csak én tudtam ós nem beszélhettem, mert nem mertem a falu titkos és köztiszteletben álló javasasszonyának tett eskümet megszegni. Ellenben, hogy valami hasz nom mégis legyen a titokból, hát mindjárt elhatároz tani, ha felnövök, én is kiválasztok magamnak egy nagyon okos, szép és elérhetetlen férfit, aztán én is megetetem pipacs harmatjával. Sajnos, nálam. ne;íi vált be. Lehet, hogy a liliom szárított lesele jobb lett volna. De hiába, nem volt szerencsém. Vagy az újhold, vagy a li-lionmyilás hiányzott. Sehogy sem tudtam a kettőt összeegyeztetni.
Nó, de most nem rólam, hanem Boziról van szó, pkinek több szerencsét hozott a harmatos pipacs és a
hbldsütötle liliom. Szerelmüket valószínű csak az ásó és kapa választolta volna el, lia a sors durvám az emberek egyéni dolgaival mit sem törődve közbe nem lép. Egy este Jött a parancsolat (valószínű violaszín pecsét alatt) és Jóskának menni kellett a hazát szolgálni.
A mi gémeskutunknál, and összc-lrozta őket, búcsúzkodtak és fogadlak egymásnak . örök hűséget Szegény -Bozi, még a szokottnál is csúnyább volt. A szivén kivül a foga is fájt s a félarca dagadtra torzult. A szemét meg vörösre bőgte.
— Még Jó — gondoltam magamban, mikor megláttam őket, — hogy Rozi a piroscsíkos zsebkendőjébe tc-moti az arcát s Jóska meg u földet nézi, mert ha most. jobban szemügyre venné szerelmét, hát aligha jönne vissza a zsindelyes kaszárnyából Rozi-évt, mégha dupla adag harmatot és szárított levelet kapott.is.
Aztán egy élettől és a nap melegétől duzzadt falusi reggelen Jóskával együtt mi is utrakcltünk s berukkoltunk, Ő a kaszárnyába, mi az iskolába. Egy évig nem találkoztunk. Ez pedig hosz-szu idő s nekem l>Őven elég volt ahhoz, hogy mindkettőjükről megfeledkezzem.
Még érdeklődni |s elfelejtetten* fe-lőlük, mikor nyaralni mentém. Tahin soh& eszembe sem jut szerelmük, ha ogy éjszaka valami különös és még ma is érthetetlen jelenetnek tan uja nem leszek.
1938. |»nuit 13
ZAbM KÖ2L0NY
Gyermekek
önként kérik a hashajtót, ha egyszer Darmolt kaptak A Darmol |Z4 kltDné é> fájdalom nélkül hat. Ezért
•zerel1 a__r it
flyermtk.

Népkönyvtár és muzeum a kultúrházban
Igen tisztelt Főszerkesztő Ur!
örömmel olvassuk nb. lapjában, hogy a nagykanizsai katolikus kultúrház ügye eljutott végre odáig, hogy márciusban megkezdődik a Horthy Miklós uton az építkezés. Ezzel régi vágya teljesedik a kanizsai kaioükusságnuk, hogy legyen egy családiháza, amely egészen ai övé, amit a magáénak vallhat, ahol összes szervezeteinek otthont nyújthat.
A kultúrházzal kapcsolatban szélesebb kör/>en felvetődött azonban a kérdés: nem lehetne-e a kulfur-házban otthont biztosítani esetleg a városi muzeumnak, nem lehoLne-e a mintegy 3000 kötetet kitevő Népkönyvtárnak is ott otthont adni. A Népkönyvtárt még a háború előtt n kultuszminiszter adományozta a város közönségének, később az inas-iskola igazgatója kezelte és ott is kapott otthont, de ott csak kevesen veszik igénybe. Ezt a Népkönyvtárt revizió alá kellene venni és felülvizsgálása és kiselejtezése után újból a nagyközönség számára rendelkezésre bocsátani, hogy legyen ismét élő Népkönyvtára a város olvasni vágyó közönségének. Ezt a Népkönyvtárat a Kultlirház vezetőségére kellene átruházni, illetve kezelésére, felkérni, amely azt később megfelelő müvekkel gyarapítaná.
De iit van a muzeum kérdése, a
mely teljesen lekerült a napirendről. Továbbfejlesztése kapcsán a Kuli jrház alkalmas lenne esetleg a muzeum befogadására is, ha építkezésénél erre is sulyl helyeznének. • ; . j
Javaélntom mCgszivlelését kérve, köszönelet mondok a közlésért és vagyok teljes tisztelettel: I Aláirts-
A szerkesztőség megjegyzése Szívesen adíunk helyet a javaslatnak, hogy ezzel a népkönyvtár és muaeum ügyére tereljük., a figyelmei. A javasolt megoldásnak azonban akadályát is látjuk. A kulturház kifejezetten katolikus kultúrház lesz, inig a népkönyvtár is, a muzeum Ls városi közvagyon* amelyhez minden felekezetű polgárnak egyaránt vannak (helyesebben : kellene, hogy legyenek) igényei.
EMLÉKEZTETŐ*
Január 12.
Piarista Diákszövetség táncos feke\'.e. kávé estj« 9-kor u Koronában. Január 15.
Evangélikus Nőegylet mü>or*s estja .az I|)aroskór nagytermében O.kor. Január 1*.
Lio*álAi «*6adÁs « Y>ír«khá*iu Ö.Uor (B«rtin Ágoston).
Előadó ülés 8.45-kor a\'. OMKE-ban (Balkányi és Vértes). Janaár 22.
Gugliilinelti hangverseny® a Kaszinóban 9 órakor. Jegyek Vágón.U. Baross-tea aa Iparoskörben 9 ór«kor Január 23.
LioaáUs <iöad is a- yái\'osháeáa C.Uor (Barbarits Lajos). Janaár 29.
öregkereskcdelmisták bálja a Ka •duóban. i \' Január 50.
Licsáli» elöadá* G.kor a v.iroilM«áii (Lukinich professzor). Fabruár 1.
Ipartestület műsoros lánce$télye az Iparoskör termeiben 9-koi".
*E rovatban egyuerl i öz\'és (2 so;l^) dljn 30 liilér.
Egy bódult és falusi széna ír.e^ virágillattól terhes éjszaka, mikor a tücsök cirlpe\'ő meséje ringatott álomba, furcsa nesz.e és szagra riadtam fel. Mintha val»mi égne! — icz. zcntcin fel első álmomból. A szobámban elterült éjszakai sötétséget gyönge fény törte meg, ami a nyi\'ott ablakon kérésziül lopakodott be.
Ijedten az ablakhoz ugróiéin, ami a lemplomudvarra nyilt, -/iár lépésre a bejárattól. Az ablikon füstperjét sodort a szellő ar. arcombji és ugyancsak furcsa látvánvlmn volt részem.
A templom legalsó lépcsőjén vidám rőzseláng pattogott és Jóska állt elölte. Mikor kinéztem, ép jJ zsebében kotorászott és -egy csomó\' levelet ve;t elő onnan, amit durva munkához szokott kezeivel előbb külön-külön gvengéden megsimogatott, aztán tűzre dobott. A lángnyelvek vidáman nyalták körül ■ a sürün rótt, ákom-bákomos levele-kel s a fekete sorok piros fénnyé változva világították be Jóskát és jól láthattam, hogy az arcáról vastag könnycseppek peregnek lefelé.
Ekkor jutott eszembe, liogy Rozi,-a csúf kis Rózi, még a tavasszal férj-hez ment. Nem várta meg Jóskát.
Bizonyára az ő leveleit égeti, — gondoltam és szánakozva figyeltem tovább. Utoljára e{y íénykép került a tűzre, aztán a kékes-vörös lángnyelvek mind kisebbek-kisebbek lettek, végül az utolsó is liatdokolva bukott a rőzs® és levélcsomó hamvára.
. Jóska me{ a kialudt és elhamvadt szerelmeslevelck mellé logyott s Rozi ulán sóluijtozva, .\'elkéliő! felszabadult zokogásba tompította fájdalmát.
Gyermekésszel is fájdalmas volt nézni ezt az erői legényt, a falu legderekabb legényét, amint elhagyatva
zokog a templom tövében.
Nem tudom, meddig álltam ott és nem tudom, mit láttam, lalin valami ezeréves, apáról fiúra szúlll. ö i misztikus szertartás szerint igy aka t> lel kéből kiégetni a levelekkel együtt ti szerelmét is? Vagy csak az ö primitív lelki- hozta ide a templom kövezetéi e szerelmének tanújelét és itt a tömjénszagú istenháza mellett a zsoiozsmás csendben várt enyhülést sajgó sebére?
Nem tudom, de akkor éiezlem, hogy lehetnek könnyeV, amiket ctak Illókban vagy befelé onthatunk és azt is megéreztem, hogy ezek a fájdalmasabbak.
Másnap reggel ahogy felkeltem, mindjárt Jóska keresésére indultam. "Előre magam elé képzeltem szomorú, megtört alakját, de a kapuban c.soJál kozva álltam meg. Pár lépésre állt tőlem, szemrehuzott kalappal és vidáman fütyörészett, meg az öic,{ béressel viccelődött hangos jókedvvel. Sokáig néztem őt és Gárdonyi jutott eszembe. Igaza van, gondoltam:
- A létük látbalatlau.
Café Metropol
Tipikus amerikai vígjáték, nagystílű szélhámosokkal, aranyos kedélyű milliomossal, makran-os és szerelmes milliomos kisasszonnyal, snájdig ál-orosz herceggel, pazar kiállítással, kitűnő szereplőkkel és jó muzsikával. Mindez tok ötlettel és szellemességgel ügyes rendezői kézzel összekeverve, ugy hogy annak, aki szereti az amerikai filmeket, |>ompás szóra kozást nyújt. Lore\'.ty Joung elragadó kedvcsségü és szép, Tyrone Power erősen veszélyezteti a női sziveket Clark tiable rovására, Adolphe Men jou ezúttal is remek. A kisérő trükk filmek i> élvezetesek.
A gazdasági felügyelőség jelentése decemberi ől
Zalaegerszeg, január 12-A vármegye mezőgazdasági állapotára vonatkozó december havi jelentését az alábbiakban terjesz lette elő a gazdasági felügyelő közigazgatási bizottság ülésén;
Az összes őszi vetések kielégítő fejlődési érlek ei ós kellően megerősödve kerüllek a vékony hótakaró alá. A hótakaró mérve egyelőre nem liefolyásolla kedvezőtlenül az őszi vetések telelését, inert egyrészt a pzél nem takarta ki a vetéseket, másrészt pedig december folyamán nem jelentkeztek szokatlanul erős fagyok. Mindenesetre igen kívánatos volna a vastagabb hótakaró. j
Az állatállomány egészségi állapota kielégítőnek mondható. Az ál-alárak körülijeiül az előbbi hónap .\'imihoz alakultak ki. Csupán a vármegye déli részén fekvő járásokban bénult meg némileg az állatforgalom a fenyegető száj- és körömfájás járvány veszélye miatt és ezeken a helyeken az állatának meglehetősen bizonytalanul alakultak.
A gabonaárak a hónap folyamán lényeges változást nem mutattak. A mezőgazdasági munkásság munkalehetősége igen megcsappant, csupán az erdei munkáknál és a szőlőkben történő forgatásoknál tudtak érdemleges munkához jutni.

— (Orvosi vándorgyűlés)
volt Balatonkenesén, amelyen a tuberkulózis elleni küzdelem kérdéseivel foglalkoztak. A váudorgyüléten bejelentették, hogy a kofrnány minden vármegyében létesit tüdőbeteggondo-zót és o\'.eket az intézményeket teszi meg a tüdővész elleni küzdelem megyei központjaivá.
— (A vármegyei árvaszék)
mull évi munkájáról most készítették cl a jelentést. Gyámság alatt állt Zalában lH37-ben 38.356, gond-nokság alatt 751 egyén. Az árvák szá. ma a/. 1936. éviliez képest 54.el, a kondnqkoltaké 332-vel csökkent. Számadásra kötelezettek száma 489, "ki* közül négy 1935-ből, 34 pedig 1936-ból van hátralékban. A gyámpénztár pénzkészlete 584.789 pengő, 1813 pengővel több, mint tavaly.
— (Előadó ülés az OMKE-ben)
Vasárnap este) háromnegyed 9 órakor a kanizsai OMKE-kerület előadóülést tart, melyen a központ kiküldöttei, Vértes Emil alelnök és dr. Balkányi Kálmán igazgató tartanak előadást a magyar kereskedelem aktuális kérdéseiről (:)
ZW*"
DIANNA DURBIN,
a „700 férfi 7 kisláng" főszereplője,
T
ZALAI KÖZLÖNY
1933. Január 13
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 21 gyermek született, 9 fin és 12 leány: Gyergyák István napszámos é,s Horváth Teréziának rk. leánya, Tóth János hizt, intézeti pénzbeszedő és Dá-vidovics Katalinnak rk. fia, Ké/eü József postatiszt és Baksa Mártának rk. fia, Aradi Károly Máv mozdonyvezető és Markó Máriának rk. fia, Sziláéi Zsigmond v. utkaparó és Németh Erzsébetnek rk. leánya, Jáger Sándor asztalos és Szmodics* Juliannának rk. leánya, Kovács I.njos főtüz-moster és Nagy Máriának rk. fia, Nagy Ferenc kékfestő segéd és Farkas Máriánuk rk. lia, Szűcs István vasöntő >egéd és Tóth Juliannának rk. fia, Berta Vendel napszámos és Szal>ó Máriának rk. leánya, Kutasl László Máv fütőházl munkás és Szokol Erzsébetnek rk. leánya, Halász Árpád pénzügyőri fővigyáz\'ó és Bálint Ételnek rk. fia, Balogh Mihály napszámos és Pór Bozáliának rk. leánya. Házas, ságon kívül szíülotett 2 I|u és fi leánv.
— Halálozás 8 történt: Horváth Já-nosné Kulik Julianna rk. 70 éves, özv. Kádár Jánosnó Labóth Zsuzsanna ág. b. ev. 90 éves, Stern Ignác szabó izr. 71 éves, Englender Dávldné Sobn Fáni Izr. 78 éves, Németh Feienc napszámos rk. 75 évos, özv. Kulcs Józseíné Koller Bozália rk. 87 éves, özv. Vatzek Ferencné Hesbek Eleonóra rk. 83 éves, özv. Pingitzer Jánosnó l)omján Mária rk. 79 éves. — Házasságkötés 5 volt: Farkas Ferenc vlz-vozetékszcrelő segéd rk. és Németh Anna rk. Soinogyszcntiniklós), Szo-kody Gyúla lelkipásztor ref. (Tisza-inoka) és I\'ogaras Ilona rer., Gödinek József napszámos rk. és FÚnger Bozália rk., Garzol Mátyás (özv.) szabó-íogéd rk. és Boda Terézia (özv.) rk., Kruppa! József István asztalos segéd rk. és Gorencsér Matild rk.
— (Csökkent Kaposvár lakossága)
a természetes szaporodást illetőleg, mint a Kaposvári Katholikus p.rtositő ui száma közli. A 22fi születéssel illetve keresztelővel szemben ugyanis 282 haláleset volt, igy a természetes csökkenés 56 fő. Házasságot 111 pár kötötL
— (Gyanús haláleset)
Kovács Sándorné balatonl.o^lfiri asz-szony a napokban gyanús körülmények között hunyt el. Miután az a gyanú merült fel, hogy az asszony halálát bűnös manipuláció okozta, u csendőrség megiiulitoltu u nyomozást
— (Agyonverték)
Takács József tótszentgyórgyl gazdát az országút melleit holtan találták. A halott gazdán üté>ektől származó sebek voltak és a csendőri nyomozás, valamint az orvosi vizsgáiul megálla-pitotta, hogy a gazdát ismeretlen tettesek agyonverték. Az- esetet az ügyészségnek jelentették, a legszigorúbb vizs-,:. gálatot rendelték el a % ügyben. Az a gyanú, hogy a környékbeli cigányok verték agyon és rabolták ki.
— Kadvaaményaa árakon vásárolhat most Sdhlta-váainat.
— (Kútba esett)
Hunyadi János 19 éves berzencei lakos ebédet főző anyjának segíteni akart és a kútra maga ment vízért. A gyengeebnéjü Hu sokáig elmaradt és igy anyja keresni kezdte, de már csak holtan találták meg a kútban. A szerencsétlenség valószínűleg ugy történt, liogy amikor a liu a vödröt ki akarta emelni az klacsony kutkávánál megcsúszott és átesett. Az ügyészség engedélyezte a temetést.
— Schfits-váaxon minden kelongye dísze.
— Bútorokban a Kopatoln-cóg vezet I Modern nüntatermelbon a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize-téel teltételek mellett
—■ Ingyún hlaott dlaxnaja
lehet mindenkinek, ajti vesz egy pengőért egyházközségi kulturháx-sorsjegyet. .
Legújabb/!\'
Ma este írják alá a budapesti tanácskozások Jegyzökönyveit
Budaposl, Január 12 A római jegyzőkönyvekéi aláíró ha-lalmak képviselői ma este írják alá a buda|>esti tanácskozásokról szóló jegyzőkönyveket, amit több nyelven szövegeznek n.cg.
Először Schuschnigg kancellár és Schmidt külügyi államtitkár, majd utána Giano olasz külügyminiszter, vé-
gül pedig Darányi Kálmán miniszter-olnök és Kánya Kábnán kúlűgyml-nlszler írják alá.
A hatalmak képviselői ma délelőtt Visegrádra utaztak, ahol vadászaton vetek részt. Darányi Kálmán miniszter-olnók azonban nem ment ki Visegrádra.
A szovjet tavasszal beavatkozik a japán-kinai háborúba
Kínaiak elsflllyeztettek két japán ágyúnaszádot
Hankau, január 12 Sanlung déli részén heves harcok folynak. Bővebb részletek még hiányoznak. A japánok az éjsnaka fot lyamán visszafoglalták Clnant.
Riga, január 12 Sztálin e héten hosszú és bizalmas tanácskozásokat folytatott Blücher tál>ornokkal, a távolkeleti hadsereg fővezérével, a japán
I kinai hálwruba való ^avatkozásról. Általános az a vélemény, hogy a szovjet a tavasszal beavatkozik a jaj>án kínai háborúba és pedig Japán ellen. j
London, január 12 Vuhu, a klnaj szsenl város közelében a kínaiak megtámadtak négy japán ágyúnaszádot és kettőt közülök elsüllyesztettek.
BUDAPEST 1.
17 P. Gsávossy Elemér előadása. —■ 17.20 Kiss Lajos cigányzenekara.
— 18.10 Illyés Gyula előadása. — 18.40 Jacques Thlbaud hegedül. — 19.15 Zágon István vidám negyedórája.
— 19.10 A rádió szalonzenekara. — 20.20 IIirek. — 20.40 A németalföldi rádióállomás Európa-liangyersenye. 22.10 Időjárásjelentés. — 22.45 Farkas Béla cigányzenekara, Sebő Miklós énekel. - 00.05 Hirek.
BUDAPEST II.
18.15 Kiss Lajos cigányzenekara. — 18.45 olasz nyelvoktatás. — 19.30 Lajta Andor előadása. _ 20 Dr. De-dinszky Gizella előadása. — 20.25 A rádió szalonzenekara. — 20.55 Hang-lomczek. — 22.05 Időjárásjelentés. BfeC&,
17.30 Dalok és zongoradarabok. — 19.30 Bécsi szimfonikusok. — 22 Tánczene.
Csütörtök
BUDAPEST L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Láng-László Edit zongorázik. - 12.30 Hirek. — 12.45 Gere Lola énekel. - 13.20 Idő-jelzés, időjárásjelentés. — 13.30 I.aka. tos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara. — 14.40 Hírek. — Árfolyam-lilrek. — Ifi. 15 Bátori Irén meséje.
— 16.45 Időjelzés, hl-ck.
17 A tojgazdasági tanfolyam II. része. - 17.30 A r/.dló szalonzenekara.
— 18.30 Felolvasás. — 19 Pertls Pali cigányzenekara. — 20.05 Külügyi negyedóra. — 20.20 Szabados Piroska és Nagy Adorján ballada-estje. — 21 Hirek. — 21.25, Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22 Időjárásjelentés.
— 23 Tánclomezek. — 00.05 Hirek.
BUDAPEST TL
17 Dr. Harrer Ferenc előadása. — 19 Angol nyelvoktatás. — 19.30 Kccső István dr. előadása. — 20.05 Hanglemezek. I BECS.
12 Könnyű zene. — 13.45 Mozart: D-moll zongora és zenekari verseny.
— 16 Bécsi lemezek.
Sítalp
ISikötés Sibot
Rodli | Korcsoly
Sífelszerelés!
>
nagy választékban
Szabó Antal sportUzletében F0-ut5.
Sikantni SikesztyU
Prognózis: Élénk délnyugati, déli szél, változó felhőzet, sok helyen köd, osapagék. Főleg nyugaton és északon esd, a hegyeken havasesö, a hó nem változik. _
A Meíeorologlal Intézet nagykanlzaal magtlgyelflállomAaa jelenti i
Hőmérséklet tegnap este »-kor: —0 0, ma reggeli —2-0, délben: —2 4.
Csapadék: 0-0 "t.
APRÓHIRDETÉSEK
ftpróhlrdaté* él|a vatémap 4> Onnapnap 10 sióig $0 fillér, minden lovibbl uó 0 fillér. hétkOinap 10 uólg «0 fillér, mlndan tovébbl uó 4 fillér.
Blandal képkeretek legnagyobb választékban, olcsó árak mellett Slernnél kaphatók. 3723
KQIBafaajératH utcai bútorozott szoba fQrdösioba-hasini lattal kiadó. — Sugárút 64. 47
Mindennapi leveleiésból Összegyűjtőit bélyaoat, régi vagy uj tömegeket, magyart éa külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarits Lajos, s Zalai Köilöny f. szerkesztője. Érdeklődal lehet telefon 78. sz. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra között.
Claoénaan bútorozott szoba fUrdő-használattal, autógarázssal kiadó. Roz-gonyl-utca 21.
BomoBiosHroóa modern, kétke-mencés pékaég eladó. Welsz Lajos So-mogycsurgó. 54
Tlaadaa mérleg e*er kilogrammig, sulyokkal együtt eladó. Clm a kiadóban. 55
Sötétkék fiuruha 12 évesig, férfi télikabát eladó Petőfl-u. 92. •
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsáa. Felelős kiadó: Zalai Károly.
mert az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő, étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesántu-lást gátolja. - 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
orszAg József
mag műtrágya, növényvédelmi szerek, gép,zsák, stb. keteskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett. Telefon 130.
EllMiM -—j
>nkí • Mjrt korakodókmtl | wm. b.| 1
Htom. • l«RhlUJil.a«l muriig HL CUM«| Hywt** i> QAnW L«»>I**S .TUUl«t» *í»j\\«juu0í141«m KIMtX Kárul;,
l
(
73 Évfolyam 10. szim.
Nagykanizsa, 1938. január 14 péntek
Ara 12 fUl.
ZALAI KÖZLÖNY
itmirmtMm és Mia>li J ad
POLITIKAI NAPILAP
Felelte szerkesztő: Barbarlts Lajos
FIMIiettsl ára: egj bóri a pengő 40 Síléc SurkciMmttl (a IdadóhlnUli tddoai 78 .1
„Vidéki pali"
A közelmúltban egy vidéki rendőr liszt megtévedt, a kinos ügy kattant és a közvélemény részvéttel fordult a történtek felé. Megindult a jóindulatú kommentálások özöne és ezekben az szerei>elt legsűrűbben mentőkörülmény gyanánt, hogy vidékén történt az eset. Sőf egyik igen komoly fővárosi napilapunk odáig ment, hogy azt irta vezércikkében, hogy: ,
»persze, az egyhangú vidéki élet ia valami magyarázatnak látszik. M^nlJha óhatatlan volna, hogy a hangulatos magyar a lumperájba meneküljön.* ,
Eddig van. I
Hát ezt talán már mégsem hagyjuk szó nélkül. UgyláUzik, a sok fii léres vonal egy krajcár ára vidéki ismeretet sem hozott a fővárosnak, ha ilyen muitszázadbeli általánosságot irnaku\'jlunt Hát még mindig ott tá^flaftk- ahoK^Jilmnendezökl, akiktffinket vétlen ÜThsm ábrázoltatnának másként^ minthojíy^izünk;, Iszunk, nvulatoz^mk) bezuztuT nagybőgőt és az aSjfcS&tetején tújj* colunk ? Mulatni, ban és szebben tud"mkw^t pesti aszfalt népe, dé^ezt^beálH-tást azután kikérjük magáinknak, ki bizony! Rég elmultak1 azok az idők, amikor a vidékei népszínmű mértékkel lehetett mérni és Rlp van Vinklék azok a pestiek, a kik nem tudták meglátni a leíolyt évtizedek heroikus erőfeszítéseit, a melyek során az egykor elmaradott kisvárosi típusok helyébe modem, képzett Bolgárság léjíetti,. a mely íulnyomóny?zt a maga erejéből teremtett egész sereg olyan intézményt és akkora kultúrát, hogy a főváros számára soha ki nem apadó utánpótlással szolgáltatott már emberanyagot illetőleg. Hát honnan kerüllek ki a jx>lltika, a tudomány, művészet prominensei ? Talán mind Budapest kőrengetegei-ben születtek ? Ellenkezőleg ! A legtöbbje a vidékről indult és vitte magával a földdel, a természettel való szorosabb kontaktus üde hamvát és friss őaerejét, hogy ki ne szikkadjon, tisztára kávéházi kultúrává ne füstölődjék a fővárosi ember Lelkülete. Mi vagyunk az ország igazi ereje, nyolcmilliónyian az egyhez és mégis fonákul ismétlődik ve lünk Menénius Agrjppa meséje a gyomorról és az ember tagjairól. De nem elég, hogy nem ismernek bennünket, a vidéknek a lebecsülése mlár-már önök téma. Azt hiszik, hogy a vidéki ember ügyefogyot-tabb, mint a j>esti, valahogy olyan beállítottság alakult ki, mintha mi volnánk a főváros gyarmata.
Ki ne ismerné az ősi nevet, hogy »vidéki pali* ? Pedig nem csak név ez, hanem felfogás is. Pontosabban iiz foglaltatik tenne, hogy ki lehet hasiználni, be is lehet csapni a jámbor vidékit,, mert együgyübty mint a j>esti, naivabb és szerfelett könnyelműbb. ( [
Mindennek a nja már elkéi>esztő
A Horthy Miklós-uti baltás éjjeli útonálló a fiatalkorúak törvényszéki tanácsa előtt
Rabruhában vezették elő a merénylő kertészlegényt — A közönség nem lehetett jelen a tárgyaláson — A lebaltázott asszony a merénylő láttán rosszul lett a törvényszék folyosóján — Fekete kabátot, bőrkesztyűt és prémes gallért akart magának „szerezni" a fiatalkorú útonálló — Az áldozat drámai vallomása a „Zalai Közlöny" munkatársa előtt — Míí mondanak a véres éjszaka tanul?
A bíróság négy esztendei fogsággal sújtotta a 17 éves gangsztert
A Horthy Miklós utl baltás merénylő bűnügyének tárgyalásával nyitotta meg a folyó évet a kanizsai büntető törvényszék. Dr. Czoboly Gyula törvényszéki elnökhelyettes, a fiatalkorúak tanácsának elnöke január 12-ére tűzte ki az izgalnias bűnügy tárgyalását. Sokan tudtak róla és ezérl élénk érdeklődés nyilvánult meg a tárgyalás Iránt. A tár gyalásl azonban nem a második emeleli büntető főtárgyalási teremben, hanem «tz első emelet |>oIgári árgyalásl termében tartották meg. É^yő^másra jöttek az érdeklődők, akik szftKmgva várták a tárgyalóterembe vaToNjQbocsátást. Azonban nagy csalódás én&^ftzJdegizgalmak ra lesőket. Ugyanis a p^ra^jidtartás kizárja a nyilvánosságot arfcU^l-korúak tanácsának tárgyalásallíót ezek a tárgyalások mindenkor zártak. A sajtó ezeknek Ítéleteit csak különös engedéllyel közölheti. A •hallgatóság* ezt nem tudta, mert egyre-másra szajwrodtak az első emeleti folyosón. Várták a tárgyalás megkezdését. Ezalatt megérkeztek a l>eldézett tanuk, a védő, sőt a leütött áldozat, özvegy Baumann Berencné is, aki csak egy hete hagyta el \'a kórházat. Arcán még ott van a betegségnek és a riadalomnak nyoma. Mindenki részvéttel nyit neki utat. "Leül az egyik padra, a folyosón. Mellelte egy nőkisérője és fia. Csakhamar élénk mozgás tá-
madt a folyosón, darócruháha öltözve, bizonytalan lépésekkel jön felfelé a folyosón revolveres fogházőrtől kísérve ,
a 17 éves merénylő.
Az emberek összesúgnak.
— Itt van, ez a merénylő! — mondják egymásnak, megfelelő erős jelzők kíséretében. <,
— Szegény asszony... Ilyet... borzasztó... vér... tiz esztendő... — halljuk a hangfoszlányokat.
Meghallhatta a sájmdt képű, vézna, cingár merénylő is, mert szemlesülve halad keresztül a közönség szem-vesszőfutásán, az altiszt szobájáig, ahol őrével együtt eltűnik. Olt várja be a tárgyalás kezdetét. Az izgalom a folyosón nőitön nő.
tárgyalási terem ajtaja előtt te-reinOrj-oii^vária a bíróság bevonulását. TőleTm*t»--uieg^aközönség, hogy a tárgyalás — zárTTTTtlódutt, arcok. Egy részük azonnal elhagyja a törvényszék folyosóját, mig másik része rendületlenül várja a további fejleményeket. Ahogy ez már Ilyen alkalomkor szokás. Akik sosem látták egymást, most beszédbe elegyednek egymással és tárgyalják a véres merényielet. Sajnálják a szegény asszonyt és hóhérkézne kívánják a merénylői Csakhamar egy egész családdá alakul a közönség Megérkezik a merénylő védője, a fiatal jogász-nemzedék kitűnő
igazságtalanságnak a cáfolatára felesleges sok szót vesztegetni. De azt nyugodt lélekkel leszögezhet jük, hogy a vidék teljes joggal j)esti magasságban hordhatja a fejét. Nincs annyi életrutinja, de jel-leml>ell értéke, romlatlnnságaí, tisztessége annál több. A vidéken nincs annyi lokál, de sötét züllöttség sem, amennyi amazok fülledt\',egész alvilági társadalmát kitermelő világában tenyészik. Nem a vidék alkotta a vagányok, jasszoty linkek és tarhások lebujerkölcseit, nem mi szolgáltatjuk a vagyoni, szexuális és egyéb bűncselekmények léglóit, elismerjük, itt bizony el vagyunk maradva. El abban is, hogy nem nálunk halmozódnak a nramnvutvagyo nok, de viszont árnyékunkl>an nálunk halkabban kiáll égre a nyomor. Egyensulyozottabban élünk, igy volt a nagy konjunktúrában és utána a dekonjunkturálxin is, kevesebb a vjharos karrieV, de kevesebb
a gyászos összeomlás is, lendületében is mértéket tartó, de eltökélt akarattal keresztül vitt folytonos fejlődés, ez volt a vidék élete, ez volt a címere, amely joggal kijárt neki. A elmerpajzson sok minden áll: gazdasági, kulturált, szociális erőfeszilések eredményei, csak egy hiányzik, a gőg, a mások lenézése, amely jogosult -úgysem lehet soha. A ml számunkra például a falu néi>e sohasem volt »vldéki pali*
Ez volna az énem egyik oldala.
De szemügyre vesszük a másikat is. Azon viszont az áll, hogy a jvldék óriási léptekkel történt fejlődése, ellenére a fővárostói még mindig igen messze van. Buda|H\'St nam csak a tömeg fizikai gravitációja miatt, hanem az odaközpontositott állami intézmények folytán is ugy szija egyre magába a vidéket, mint szivacs a vizjet. Ez nem csak a fent-vázolt körülmények miatt egészségtelen, hanem azért isi, mert a. fővá-
kvalilásu reprezentánsa, dr. Kovács Ervin, aki egy pillanatra benéz az ajtón, ahoi védence a fogházőr mellett gubbaszt. Múlik az idő. Csakhamar , ,
megérkezik a bíróság:
dr. Czoboly Gyula törvényszéki el-nökhelyeltesy dr. Almássy Gyula és dr. Révffy Andor bírák, dr. Lengyel Károly, a kár. ügyészség elnöke, dr. Csik László, a tanács jegyzőjel, majd dr. Ország Lajos törvényszéki orvos, akik dr. Kovács Ervin ügyvéddel együtt bevonulnak a tárgyalási terembe. A következő l>ercben a teremőr int a fogházőrnek, aki bevezeti a vádlottat.
Apalikusan, fogolyegyenruhájában tűnik el a terein ajlaja mögött. A közönség még mosl sem akarja elhinni, hogy senki nem vehet részt a tárgyaláson. Hogy nem lehet szemlélője egy izgalmas bűnügyi ~ hallgatója drámai
tanuvallomá ulmi\'lh, nn^i^ó szem-Ijesitésnek az áldozat éshaft rénylője közölt. Sági Gyula teremőr erélyesen megismétli:
— a közönség nem lehet jelen a tárgyaláson, ez, kérem, a fiatalkorúak tanácsának tárgyalása. Csak amikor a meg idézelt tanuk mögött bezárul az ajtó és a teremőr az ajtó elé áh, hogy senkit be ne engedjen, látják
ros megakadályozza az egyes nagy vidéki empóriumok kifejlődéséi. Néhai gróf Klel>elsberg látta meg legvilágosabban a kérdés óriási horderejét, rengeteget tett is, utána azonban ellanyhult a tempó. Pedig a decentralizáció az egyetlen orvosság, amely a vidék mostoha helyzetét megszüntetheti. Az államigazgatás feladata, hogy nekünk is juttasson fontos intézményeket, amelyeknek természetes vonzása tá sa-dalmi és gazdasági vérkeringésünket megélénkíti, a magunk feladata I>edig az, hogy lankadatlan energiával dolgozzunk tovább, építsünk,, fejlesszük városunkat, nyujtsunk ké nyelemben, szépségben, a kultura vívmányaiban minél töblvet, a vi-véd puritán és tisztes jellegét mindig kényesen megőrizve, akkor az egyenrangú vidék mellett megszűnik a^főváros lehengerelő túlsúlya és emlékké fósdik az a fog-alom is, hofw »vidéki pali*. . i
IMM KÖZLÖNY
1938. Ifltinár 14.
az élő tilalomfát. De senki el nem mozdul. Hátha viliami kihallatszik, hátha valamilyen egyéb izgalom kínálkozik. És elvégre a folyosó oly kitűnően fűtött. . (j
És lienn a lereml on megkezdődik a tárgyalás.
Rövid idö ímulva nyilik a terem "jtaja és megjelenik özv. Baumann Ferencné, majd » többi beidézett tanuk. Egyenként lesznek beszólítva tanúvallomásra.
Miután a perrendtartás tiltja, hogy B sajtó munkása Is jelen lehessen, leülünk az egyik padra és - várjuk a türténendöket.
És mialatt u várokozók tovább folytatják eszmecseréjüket és taksálják, vájjon >mennyit kaphat* a fiatal merénylő, addig mi végighallgatjuk és kérdezzük a szereplőket a folyosón, a dráma fonlos adatainuk birtokosait, akiknek vallomásától függ « fiatal merénylő sorsa Be mutatjuk ótoet egyenként és ugy, ahogy nekünk szerepüket ebben az ügyben elmondották.
A szegény áldozat
özvegy Baumann Ferencné, aki, hogy ma élelt>en van, valóságos csoda és a Gondviselésnek nagy kegye. Halvány, szenvedő arca mindenkiben részvétet kelt. Feje még !*-■ van kötve, amit fejkendő takar. Hirtelen szédülés fogta el, ugy, hogy dr. Ország Lajos klr. törvényszéki orvos az egyik xnel lék Irodába vezette és ott megvizsgálta. f
— Az izgalom te kiáltott Lwtegség jelensége, mondja dr. Ország, ami el fog múlni. Csak legyen egészen nyugodt, i 1
— Kénem, ha csak látom ezt az embert, már Izgalom fog el és ujbói átélem azt az éjszakát a vasutmen-tén, — mondja a szegény asszony. Megnyugtatjuk mi is, majd elmondja a merénylet lefolyását.
— Szegény asszony vagyok, varrásból élek, ebből neveltem fel három gyermekemet... Gyanutlair.il jöttem haza. , |
— Mikor n zsidótemető tijéka felé értem, hirtelen valaki hátulról fejbe ütött. Istenem! - kiáltotta^ de a következő pillanatban már elöl kaptam a második ütést, a harmadikat . I
— Annyit láttam még, hogy előttem valaki megint rám ukar sújtani és én i ; |
hirtelen megfogtam a balta-
nyelet, a merénylő kezét, dulakodtam és kiabáltam. Elértjem aimylt, hogy negyedszer már nem sújtott rám a rabló. Per. oeklg birkóztam a rablóval. Aztán hirtelen lámpafény közeledett, lé-l>ések zaja hallatszott. Ezt vehette észre a merénylő, aki a közelcdö lépések elöitlmenekült, anélkül, hogy kirabolhatott volna.
— Az volt o szerencsém, hogy elkaptam és elvettem a fejszét, amely náiam maradt és azután árulója lett tettének... | | j . \' I
Az életmentő
Ez Fuchs János pályamester.
— A kérdéses éjszakán vonalellen-őrzterői tartottam hazafelé, amikor hirtelen velőtrázó sogélykiáltásukat hallok a csendes éjszakában, — mondja. — A hangok irányába futottam, kezemben ö szolgálati lámpással. Amikor az első fa alá értem, ; |
ott találtam vérében ezt a szegény asszonyt. Nyomban felsegítettem ói bevittem a 117-es őrházba, ahol feüUettemés telefonon felhívtam a rendőrséget
te a mentőket. Ismerem a nteKftriylö nevelőanyját, aki azomlwthelyun lakik.
— Az én megmentönr, — mondja nagy hálával özvegy Baumann Ferencné a fiatul Fuchs Jánosna mu. latvo. \' | ]
Akt a merénylővel az éjszaka találkozott
és igy értékes adatokat szolgáltatott a nyomozásnak, az Horváth temetkezési egyleti pénztáros volt. Megkérdezzük őt is.
— A vasútra mentem. Mikor a zsidótemető felé értem, láttam a sötétségben egy fiatalembert velem szembe jönni, a sapkája mélyen le volt húzva a homlokára. Ktesé gyanús volt, de nem gondoltam semmire. De mikor hallottam, ml történt, azonnai felsiettem a kapitányságra, ahol személylelrást Igyekeztem adni az általam gyanúba vett fiatalemberről.
A baltát merénylő gazdája
Karakkay mükertésznél érdeklöd-lünk ézután. Elmondja, hogy a szombathelyi kertészeti felügyelőség ajánlásira velte Tel a 17 éves legényt. Nem volt megclétfadve munkájával, fel Is mondott neki, de karácsony előtt lévén, nem akarta, hogy az ünne|iek előtt állás és kenyér nélkül maradjdnt azért tűrte.
— Lelenegyermek volt, megsajnáltam. Megtudtam, hogy két éves korál>an egy tiszthelyetUs-pár vette magához, eaek nevelték fel. Egy alkalommal fültanuja voltam egy l«eszélgetteének, amikor társának elmondotta, hogy \' •
fekete kabátot, bőrkesztyűt
és prémes gallért aaeretne.
Erne azt mondottam neki, elégedjen sneg azzal, hu megvan neki a mindennapi kenyere, fedele ruházata.
Egyzer már eltűnt egy fejsze--
- Egy alkatommal eltűnt a kertészettel egy fejszénk, de akkor nem gondoltam semmi gyanúsra, — mondja Karakkay.
- Hát nem éhezett ez n fiatalember? Külseje ugy néz ki, mintha kl lenne éhezve, — kérdezzük.
- Dehogy éhezett az, kénem. Meg eveit mindent, amit neki adtunk. Mikor feleségem kacstát sütött, még a májából Is adott neki
A Zalai Közlöny nyomra vezet
- Amikor a Zalai Közlönyben alvásiam a borzalmas esetet, nekem olyan furcsának tűnt fel és gyanakodni kezdtem, hiszen a lábnyomok a temető virágházáhaz vezettek. Azért felküldtein B két legényem kabátját a kapitányságig hogy vizsgálják me& nem-e találnak rajt.uk vérnyomot. De nem találtak. Mikor azután a Zalai Közlönyben olvastam a kapitányság felhívását, én nyomban utána néztem a kertészetben, megvan-e a mi négy fejszénk. Megállapítottam^ hogy , i , i |
egy baltánk hiányzik
és pedig ugyanaz, amellyel a felmondott legény dolgozott. Felsiettem a detektívekhez és elmondottam mindezeket. Majd megnéztem a fejszéi* amelyen még ott volt a nyoma. Nyomban felismertem-
Ei volt az a fejsze,
amely hiányzott. Füzesi Pál éa Be-ke Ferenc detektívek az^amai velem Jöltek és én megmutattam nekikj, melyik legényen dolgozott ezzel a fejszével. I l I \' ;
- Hol a fejszéd ? — kérdezte Füzesi detektív a legénytől.
Az elpirult és zavarba jött.
- Hol voltál tegnapelőtt éjfélkor? — kérdezte tovább.
- fis Jöttek a többi kérdések. A harapófogóba került legény nem tudott kitérni. Rövidesen bevallott mindent. Ugy, ahogy tőrrtémt. A
többit már úgyis tetszik tudni... •
A közönség a folyifión körénk cso|xjr1usul. Hallgatja, init mondanak kérdéseinkre a dráma tanu-saereplői. \' |
Lassan múlik az idö. Nézzük, hogyan nyílik az ajtó, hogyan szólítják be a tárgyalás tanult.
A folyusó villanyórája déli 1 órát jelez. Nyílik az ajtó és a fogházör klvezell a vádlottat, aki még az eddiginél is sápadtabb. A tárgyalás véget ért. j, . ,
Az ítélet Megkérjük dr. Czoboly Gyula tanácselnököt az Ítélet közlésére. Dr. Czoboly készséggel áll rendelkezésünkre. \' I i , |
A fiatalkorúak tanácsa a Btk. 314. §-ába ütköző és B S48. j. 2. bekezdése szerint minősülő vétségben mondotta Ifi bűnösnek a vádlottat te őt ezért négy esztendei fogházra llélte. [ ,
FlgyeieíSbc vette a bíróság, hogy a vádlott ftatalkoru terhelt, zilált családi körülményeit, beismerését, megbánását, nemkülönben azonban makacs kitartását, amellyel cselekményéi elkövette, hogy nem volt erre ráutalva, rjházuta, lakása volt, hogy tettét a város belterületén követte el, hogy vakmerőséggel, orv-szerüséggel vitte vétjhez
Ügyész, vádlott, védő megnyugodott az Ítéletben. ,
A bíróság az Ítéletet Írásban megküldi a vádlott törvényes képviselőjének. I t |
Az Ítélet jogerőne cmelkedéAután a fiatalkorú merénylőt átkisértk a nyíregyházi fiatalkorúak fogházába; hol büntetését kl fogja tölteni.
A tömeg szétoszlik. Nem tudj« még a tárgyalés eredményét
- Mennyi ? Mit kapott ? — kérdezik a kilövőktől. i ,
- Majd elolvasna holnap a »Zoljrt Közlönye-ben, - mondják a párde-1 zöknek. í \\ ■ , ■
(B R. J
Erőteljes, vérmes, Mrér embere* igyanak reggelenként felkeléskor egy pohár természetes .Ferenc Jázsel" keserűvlzet, mert ez rendel gyomor- és bélmaködést biztosit, lényegesen előmozdítja n emésztést és az anyagcserét s a vérkeringést sí egéat szervezetben megélénkíti. Kérdene meg orvosát.
- Kaptár. Január 14. péntek. Horn. kit Hllár pk. Protestáns Bádpg. ImoL Sabat hó 12.
QjóOWNrtártéjJsU ásol gátat jaguár kó 15-lg a .Mária" grócyanrtár áa
• tclsksnlsul gyágyaawtár.
Máftrds nyitva raggal « órától ssts 6 óráig (hétfő, aeida, pántok dMutáa fcadden eféas aap uSknekl.
- ZatorkMlUtiaankat tekintse meg minden kényazárvttal nátktl. Kopiteta bútorán, tál
- k.i..t.,dt a, R,í-Wd[ü1 lep
étkésatitek nagy választékban Sakltati.
Vászon
árusításunk
teljes sikerrel folytatódik I
Most vásároljon vászon árut
-nél.
im Hínár 14.
ZALAI KÖZLÖNY
A Zalai Közlöny munkatársa a Harmadik Birodalomban
Éjszakai kirándulás Hamburg kinai-, matróz- és mulató-negyedeiben
Vidám kalandok, érdekes látnivalók és furcsa tapasztalatok «gy hamburgi vidám éjszaka keretében i
fásilott parkokkal, aszfaltozott járdákkal. A lerombolt matróz és gangszter negyedből telepítették át a halóságok a lakosságot Jobbára matrózok lakták eddig is e vidéket, akik közül uzon-ban sokan felcserélték a tendert a bün útjával. Az áttelepítéssel egyidejűen beszervezték a matrózokat és ma már nem kel1 egy-egy liajó beérkezése osetén ezerszámra a partra tódulniuk és munkára várni, mert felváltott turnusokban mindenki munkához jut. E modern bérházakban havi 36 márkáért kétszobakonyhás és fürdőszobás lakást kapnak köz-
Copyright
(A Zalai Közlöny munkatársától) Magunkfaita embernek ritkán adódik alkalma, hogy eredeti kinai ncgycdlwn sétálhasson, — Kína még akkor is elérhetetlen álom lenne, ha vágyuánk utána — igy hát kétszeresen kupfunk az alkalmon, hogy Hamburgban békés és biztonságos körülmények között legyünk egy éjszakai sétát. Mintaféle uagy kikötővárosnak,
Hamburgnak ts megvan a külön klnal negyede.
és matróz negyede. Hamburg tulaj-donképoni hirhedt része azonban a gangstter-negyed. li hármat Ígérték együtt egy éjszakai kirándulás keieté-ben, megtoldva néhány mulató felkeresésével.
Mindez ugyan erősen igénybe vette egyre apadó bukszánkat, de a nem mlndenna|X)s élvezet önuyira csábított bennünket, hogy mégis csak elindultunk egy hamburgi éjszakai barango. lásra.
A lerombolt gangszternegyed romjain...
Itt a bevezetőnél el kell mondanom mindjárt, hogy a Ilit\'er.uralom nagy iendet és tisztaságot varázsolt a kinai és gangszter negyedekbe, de ezzel egyidejűen a romantikát is megölte. Igaz,
hogy
ez a romantika átlag naponta egy-két emberéletbe került,
mert a sötét és szük folyosókkal keresztül-kasul szelt és lebujokkal tarkított büntanyákon mint patkányok éltok az emberek ezerszám és minden betévedő embert leütöttek vagy meg. bicskáztak. A szük sikátorok között százszámra voltak a rendőrök és hosz. szu évek küzdelme sem vezetett eredményre: — nem lehetett megtisztítani Hamburgot a bűnözőktől. Egyetlen mód maradt: az egész városrészt lerombolni. )
A németek ezt a módszert^válasz-tolták. Ma már csak három utcarész maradt meg mutatóba. Kzcket megtartják az idegenforgalom kedvéért
Közel éjfél volt már, amikor ml a lebontott épületek romjain
eljutottunk a hamburgi alvilágba.
Keresztül bújócskáztunk a helyenként egyetlen vállszélességü folyosókon s bár többen voltunk és egymás kezét fogtuk e korom sötétségben, mégis meg-meg dobbant a szivünk. Altalános volt a vélemény, hogy nem szeretnénk itt egyedül barangolni még nappul sem.
Pedig ma már a biztonság erősen I megjavult. Eddig 100*rendőr sem tudott elfogni egy bűnöst/most az őr-szobákon már csak négy rondőr teljesít szolgálatot; azok közül is három kártyázik, egy pedig a fárkon posztol.
Éjféli séta a kinai negyedben
A kinai negyed sem adott sok láüii-ralót. A derék sárgák egészen eleuró-IMÜosodtak, rendes és normális életet élpek. Az utcákon vidáman üdvözöljük egymást, — legtöbbje szemüveget visel — de egy fü«tös
kínai lebuj
mell«tt elmenve mégsem mertünk bemenni. A jó orron kivül nagy adag bátorság is kell ehhez és mi arra az álláspontra halyezttdtüut: ami biztos, az biztos...
ÚJ, modern városrész épült a régi bQntanyák helyén
De azért igy ls akadt UUnivalónk. Mert a régi büntanya közvetlen közelében ma már modern bérpaloták emelkednek az ég felé, széles utakkal,
ponti fűtéssel, világítással /« rádlóvql i
A rádióra azért van szükség minden családban, mor^i matrózok minden este rádión ke.c^ül kapják meg pa-perckor u VI. Landungsbrückenél be-mondja a rádió: «Holnap reggel 7.30 porckor a VI. Landungsbrüvkenél befutó hajónál a B. csoport 085—976. számú emberei jelentkezzenek! — s a mogadott csoport ott van, inig a töb binck nem kell feleslegesen a kikötőbe fáradni. Kicsit falanx-szerü ugyan ez a géposilés, de kétségtelenül szociálisabb, mint régen. A matrózokat jól fizotik és ma már emberségesebb élétől élnek.
Igaz viszont, hogy a jobb fizetés azt is jelenti, liogy ismét jobban isznak Németországban sehol nem lát-\' tunk részog embert, de itt a hamburgi kikötőnogyedben jónéhánf dülöngélő és dalolgató matróztársasággal találkoztunk.
Hamburg híres mulató-negyedében: a Szt. PauUban
Igaz az is, hogy o városrészben — den fajtájú mulatóba ellátogattunk^,
a hiiei Szt. PauUban — ügyetlen éjszaka négy mulatót járpuM
minden ház egy-egy mulató. vé«lg és mlután mindenütt fogyasztani is kellett, egyetlen nap nem apasztott
A sötét lebujóktól kezdve a logelöke- annyit pénzügyi budgotunkön egész né-lőbb és legfényesebb mulatókig és re. motországi utunk alatt, mint ez nz vüszinházakig minden megtalálható. éjszaka.
Az alkalmat megragadva magunk min- Legelőször egy
DEANNA DURBIN,
,100 férfi 1 kislány" főszereplője.
Városi Mozgó. |Megjött I
az idény legnagyobb szenzációja I
Mosoly, kacagás! Csütörtöktói vasárnapig Vidámság, Kedély I
100 férfi 1 kislány
A fegbübájosabb filmsztár legbfrbájosobb filmje.
DEAHIM DURBIN nagy vígjátéka.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap és ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor. Rendes helyárak.
Előjegyzett jegyek caah délig tartatnak fenn.
C.YAR BUDAPEST XI.IENKE UT 117
nechl stelerlsch Blerlokal-"
ba mentünk, a Zülertalba. A pesti Al| esi Faluhoz hasonló mulató ez s löbbezer ember sörözött már vig jódli-szó mellett az emeletes és óriási méretű helyiségben. Az eredeti cserép-kancsókban habzó söröket tiroli ruhába öltözött lányok szolgálták fel, ezer ötletes emléktárggyal, i>erercel és egyéb pénzkicsikaró Holmikkal együtt, míg a stájer talu képét ábrázoló ha* lalmas színpadon a jódlizó énokesek, a táncoló schuliplattler-osok egymást váltogatták a trottyos rezesbandával. A hangulatra jellemző, hogy negyedórán l»lül
a közönség kivétel nélkül az asztalok tetején táncolt.
Ez különben kötelező volt és sértés, ha vabiki nem csinálta. Ismerősök és ismeretlenek összekaroltak és\'előbb a székre, majd az asztal tetejére állva ringatták magukat a jó öreg valcer , ütemeire. Az ötletes énekszó vegeket Jaz ember i>cr(0k abitt megtanulja és ja közönség együtt fújja a szereplőkkel.
Néhány márka megkönnyebbülésével, kicsit bódult fejjel, do pompás hangulatban álltunk egy házzal odébb, ahol első dolgunk volt sürgősen fe-[koléket kérni.
Kalandom a Windior herceg székével
Itt esett meg velem az a könnyel -nüség, amely majdnem lehetcUonné lőtte további németországi utamat, a-únak egyetlen előnye lelt volna, íogy nem folytatliatnám tovább a •iporlsorozatot. Do az olvasók szeren-sétlenségére és az ón szerencsémro | kikerültem a csávából, li második zámu mulatóba szokott ugyanis: ellá-:ogatni hamburgi tartózkodásakor A\'lndsor horcege is. Külön helye és zéká van már, amely ezüst plakettül Van megjelölve. Nagy bátran és ineré-zen fin egyenesen czl a széket válasz-lottam ki, hogy az utazástól meggyötört fáradt tejemet ráhelyezzem Hogy mit gondoltain ne n is fontos, mert hiúságom egyszerre elszállt, amikor mogtudtam, liogy itt az a szokás, hogy.
aki a Wlndsor herceg székén ül, az fizeti az egész asztal fogyasztását I
Miután ekkor már vugy húszan ültek | asztalunknál, gondosan boisztott mu-iradék vagyonomra gondolva és az jegy márkás feketére — ugy ugrottam lel Windsor heneg tiszteletteljes székéről, mintha sohasem ültem volna benne .. Megmosolyogtak, de gondillám az növel, aki utoljára nevel és magam is letelepcdtcm az asztalhoz egy másik székre.
Perelicinre azonban — hiúba vártam egy balekot — a windsori szék egész este üresen maradt...
Egyébként sok érdekesség nem volt o mulatóban, inkább furcsaság.
A mulató közepe ugyanis lovarda volt,
ahol botanitott lovakon zeneszó mellett a közönség lovagolhatott. Nem mondom mulattató volt, amint kövérkés hölgvikék felhúzott szoknyákkal zötyögtek a szeüd gebék hátán, de a kikandikáló combok és rózsaszín se-lyomnadrágok neui mindig voltak gusz tusosak.
Harmadiknak
a régi híres Alkazárba
mentünk, amely ma már tus .Allot-ria va/ieté nevet viseli. Fényűzően berendezett tánclokál ez, két zeuekarrul, forgó táucparkottel, óriási színpaddal,
ZALAI KÖZLÖNY
nagyszerű műsorral és rémisztő drága árakkal. Valóságos revüket és szemkápráztató varieté számokat lát itt ax ember egy-egy tánc szám közben. Itt már minden előkelő, a frakkos pincér is olyan mozdulattal tolja alánk a bársony széket és állítja mellénk az ezüst pezsgőhütőt, hogy már kissé feszélyezzük magunkat. Bár lehet, hogy ezt a feszélyezettségét inkább az okozta, hogy
a borlapon 6 márka volt a legolcsóbb rendelnlvaló.
Elárulom azt is, hogy a 6 márkás savanyu rajnait szívesen elcseréltem volna egy félliter 50 tiUércs szerény pogányváriért...
No do igy jár az, aki világot akar látni: igya meg annak savanyu levét is. Kárpótlásul utolsónak
egy tipikus matrózbárba
vitt cl vezetőnk. Tulajdonképpen egy muzeum volt ez, alvol régi fegyverek és ozerfajta halásztrófeák között húzódtak meg a kis asztalok. A vidám matrózok nem sokat hederítettek a látnivalóra, hanem az egyetlen zongoristával Bgyütt énekelték a .Huinmol-Hűmmel.-t s közben hol itták a méregerős pálinkát, hol ölelgették a menyecskéket. Vidám egy hely volt oz és érdekes, mert még a lámpa Is furcsaalaku tengeri halakból készült lamplónokban égett.
misztikus homályt terjesztve a kitömött tetthalak és egyéb halászérdekes-ségek között meghúzódó asztalok fölé.
A kis bár tulajdonosa egy jó|H)fa, öreg tengerészkapitány, aki .\'elkendőzve fogadott bennünket már az ajtóban. Örök kedélyén kívül még arról nevezetes, hogy minden évben csak egyszer csip be: — Szilveszterkor. Igaz viszont, hogy ehhez naponta annyit iszik, hogy egy teljes évig kihúzza...
Mondják, hogy állítólag látták már józanul is, do ezt én sem merem lia-tározottan állítani...

EMLÉKEZTETŐ*
Január 15.
Evangélikus Nőegylet miVores estja aa I|*troskór nagytermében tf.kor. Jmii t»
I.Wk JtSadis • ft.kor
(Iteitiu átfostoo).
KlOadú ülés N Ívkor az OMKli-ban (Datkányt és Vértes). Janii 11.
r.ugUflmcltl hangverseny* a Kasd-nóbaú 1) órakor. Jegyek Vágónál. Január 13.
I.icaítlis <Mudís a városházái fl.Uor (Barbarits Lajos).
Január U.
Ltoaálli előadás ll.kor • ráraatráafe (Lukioloh profaasjor). F.bruár 1.
Ipartestület műsoros tánoestélye as Iparoskör termeiben 9-kor. Fabruár 1.
I.ioaálls rWid I. a városliizáa G.kor (dr. Ileaeó Mihály).
I\'abruár S.
NTfe pikoik a Kis Ko\\al éttermét**, fát 9 órakor.
* C rovatban cgysicrt közlés (2 Borig) dl Ja 30 llllér.
H« belel el vinnak dugulva éa gyomra rossz, ugy folyamod|é* aionnal a termés ictea Ferenc József keaerdvizhez, mert ez már csekély,
i la
al\'l! egy pohároyl mennyiségben gyorsan, biztosan és mindig kellemesen kitisztítja az emésztés uljalt s jó étvágyat (a liisa közérzetet teremt. Kiiuezze meg orvosát.
Kína nagyfontosságú területi engedményeket tesz a Szovjetnek, ba fegyveresen megsegíti Japánnal szemben
Japán hajlandó elismerni az uj klnal kormányt, ellenben Csankaísek kormányát törvénytelennek tekinti
London, január 18 Az angol sajtó élénken foglalkozik a távolkeleti eseményekkel. A külügyi hivatal hivatalos jelentése szerint Japán nem mondott le a békéről, de a császári tanács döntése élteimében folytatja a harcot. A iapán feltételek szerint Japán hajlandó elismerni az uj kinai kormányt Kina törvényvss kormányának, Csankaisek kormányát azon-ban törvénytelennek tekintik ós nagykövetüket visszahívják.
Az angol közvélemény kíváncsion várja a fejleményeket.
\' London, január 13 Távolkeleti jelentések szerint a kínai nagykövet a szovjet kormány
megbízottjával tárgyalt. A részlelek már kiszivárogtak és ezek szerint Kina igen nagyfontosságú terü-leü engedményeket is tesz szovjetnek, ha az megsegíti fegy veres beavatkozással Japánnal szemben.
Állítólag ha a k|nai kommunisták győznek, Kina két tartományt kap, szovjet pedig megkapja Külső- és Belsó-mongóliát. Ha sikerülne teljes vereséget mérni a japánokra, akkor még további tartományokat is kapna szovjet. Mindezek fejében szovjet köteles nyugatról kelet felé azonnal vasutat építeni és a felsorolt nagymennyiségű fegyveres segítségen kjvül egy hónap alatt 500 repülőgépet szállítani.
A németországi munkástoborzás foglalkoztatta a kisgyölést
Zalaegerszeg, január 12 A vármegye klsgyülé?e most tartotta ülését vitéz gróf Teleki Béla főispán elnökletével. Tárgysor e\'őtt a főispán melegen •lparcntálta Sümeghy Józsefet, aki a vármegye mezőgazdasági életében oly értékes munkásságot folytatott. A kegyeletes szavakat a tagok felállva hallgatták végig.
Napirend előtt Szabó Károly (Kávás) szóvátette a németországi munkástoborzásokat. A nyilas pártnál nagy tömegekben vonulnak f«l a munkások. Az a gyanúja, hogy a párt fűti őkot és a felvonulást demonstrációra hasz-nálja fel, holott munkástoborzásra semmi joga. Veszélyes a dolog, mert a reménykedő munkások ideliazu nem tudnak majd elhelyezkedni. Erélyes hatósági intézkedést kér.
A főispán kijelentette, hogy tud a dologról és kivizsgálja, mert semmiféle hatósági engedélyt nem kapott senki s főként nem egy politikai párt, hogy Németországba munkásokat toborozzon. Erélyes vizsgálatra az alispánt is fölkéri. Téves beállítás, hogy Németországba munkások mehetnek ki. Csak azok mohetnek, mintegy ötezren az egész országitól, akik már voltak s németül tudnak. Ha itt munkásfclesleg van, a magyar embernek elsősorban magyar földön kell dolgoznia De nagy nnmkásfolcslcgröl nem is lehet szó, mert sok gazdaság nem kap embert Ez vagy a lenn mondott káros propagandából. vagy abl>ól ered, hogy a munkások nincsenek a bérre rászorulva.
Akik Igazán rá vannak szorulva, a té-s folyamán munkéhoz juthatnak. A vármegye 55.000 pengőt kapott insógmunkákra.
r
A tárgysorozaton Zalaegerszeg város határozatai közül elfogadták: l» légoltalmi felszerelés Le szerzésére vonatkozó határozatot, a Szent József sze-retetház részére tégla adományozását, a kórháziak karácsonyi segélyét és több ki-obb határozatot. Az cbadójő-vedclcm átengedése iránti polgármesteri kérelmet elutasítják, de fölterjesztés megy a miniszterhez, hogy a város nak az 1934., 11)33. és J938. évi eb-adóhátralékot, az alispán elengedhesse. A tisztviselő illetmények ujabb megállapítását részben és lényegéinél jóváhagyták, ugyancsak jóváhagy ták Nagykanizsa liatározatait.
Karácsonyfa és Mlkefa, Alsóbogod és Vitcnyédszentpál, Bőrönd és Hagyá-ros, Nemespécsely és Nagypécsoly községek egyesítésére javaslat megy u miniszterhez.
Alsó- és- FélsősZcmenye, valamint Oerncc egyesített községek neve: Mu-raszemenye. (
Szentadorján és Llspe neve : Lispeszentadorján lesz.
A rendes tárgy sor 158 pontjából túlnyomórészt jóváhagyta a kisgyüléi a határozatokat, kőzlük Tapolca több fontos határozatát, Sümegét, Zalaszent-grótét.
Az egészségügyi szolgálat megszervezését vtöbb község kimondta, do vannak líözségek, amelyek nem akarják. Ezeket uj határozathozaClra utasították.
A póttárgysoron jóváhagyták a zala-ogerszegi kórházi élelmezési tiszti állás szorvezését.
Riportregényben közli a Zalai Közlöny Vincze József 23 évi hadifogságának szenvedéseit
" IVWVV
Az ogész városiján nagy/érdeklődés kíséri a 23 évi orosz fogságból hazatért Viíjcze József életét. Az Árpád utca 22. szám alatti kis szoba állandóan tele van vendégekkel, mindenki Vincze hányatott életére kíváncsi.
Ez adta az ötletet a Zalai Közlöny szerkesztődének, hogy Vincze József 23 éve hányatolt életét, annak minden érdekes mozzanatát riportlegényben közli. Munkatársunk több napon ke-resztül eliuesélielte az orosz fogság
történetét és a minden Izében érdekes riportok most készülnek. Olvasóink
előtt megelevenedik a világháború ki-tóréie, a lengyelországi harcok. Vincze József sebesülése, fogságbaesése, a szi-
bériai magyar fogolytábor éle\'.e, végig 23 éven, egy hányatott. magyar ember sorsa, ogész addig, míg a magyar rög szeretete vissza nem hozta Vincze Józsefet Nagykanizsára, szülei házához.
A riporbegények közlését a ut 4ok-
1938. január 14
ban kezdi mog a Zalai Közlöny és bizonyára nagy, érdeklődésre talál olvasóink körébeh ^
Itt emiitjük meg, hogy Vincze József részére még egyie érkeznek adományok a jószívű emberek részéről. Ma (lózony Sándor ny. táblabíró küldött be öt pengőt Vincze és családja részérő. Eljuttattuk hozzá s hisszük, hogy a további adományok lehetővé teszik, hogy az az ember, aki 23 évig szenvedett a hazáért ne nyomort kap. jon az ItthonmaradotfcaktóL
Francia kormányválság fenyeget
Pár is, január 13 Politikai körökben ismét nagy szenzációról suttognak. A hirek szerinl a kormány keljeiében nagy nézeteltérések vannak, ami minden bizonnyal előbb utóbb kirobbantja a válságot. A [kormányválság hire máris izgalmat keltett Párisban.
Autó és villamos súlyos karambolja
Budapest, január 13 A Károly körúton a Steiner keksz gyár egyik háromkerekű autója a sikos utón felborult. lAbbajn a pilla-* natban haladt hrra a lfl-«s villamos, am*Iy teljes sel>essággel neki szaladt az autónak és pozdorjává törte. Steinfeid Miklós soffőr életveszélyesen megsebesült, a többi sebesüllek állapota is súlyos.
Egy jugoszláv gőzös segítséget kért a tengeren
Belgrád, január 13 Egy jugoszláv gőzös Bresl magasságáig veszélybe került. A gő. zös S. O. S. jeleket adott le és kö-zöl\'.e, hogy kormánylapátja eltörött, félő, hogy a hulláinak felborítják. Brestből azonnal segélyhajók mentek megmentéséne.
Letartóztatták a Roselly-flvérek gyilkosát
Páris, január 18 A Roseily fivérek gyilkosát letartóztatták. A gyilkos bevallott?, hogy az orosz Novarin gyilkosságot is a •Csuklyás szervezet* tagjai követték el. Novarint, mint ismeretes, tőrbevetéssel gyilkolták meg. A legszigorúbb nyomozást rendelték cl
Csütörtök
■UBAPEST L
17 A tejgazdasági tanfolyam II. része. — 17.30 A rádió szalonzenekara.
— 18.30 Felolvasás. — i» Pertis Pali cigányzenekara. — 20.05 Külügyi negyedóra. — 20.20 Szabados Piroska ős Nagy Adorján ballada -estje. — 21 Hirek. — 21.25 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22 Időjárásjelentés.
— 23 Tánclemezek. _ 00.05 Hirek. BUDAPEST 11.
17 Dr. Harrer Ferenc előadása. — 151 Angol nyelvoktatás. — 19.30 Kecső István dr. előadása. — 20.05 Hanglemezek. !
•ECS.
17.25 Zongora. — 18.10 Zongora.
— 20 Népszínmű. — 22.30 Szórakoz. tató zene. — 23 Könnyű zene.
1938. január 14
ZAkAd K02U0NY
\'ítiténrv
Ma olyan jó nekem ...
Ma olyan Jó nekem... Nom vagyok egyedül, Kihagyott a sok omber között Es sok beszéd között A nagy némaságban nem tikkad el [nyelvem.
Ma olyan Jó nekem... Nem félek és nom merednek felém. Mint sötét börtönfalvak, A kétség IJasztő rémei. Magambizóan szeretnők Jó lenni, Oondtalan, felvldámult oztvtl, Mint az ablákon láncoló E ső tavasz sugár...
Ma olyan jó nekem... Az álmomban éJJol Nálam volt,
Rám hajolt simogató kézzel És megcsókolt,
Megcsókolt rég\' halott anyám...
W. Munkácsy Noém!
— (A polgármester Zalaegerszegen)
I)r. Krátky István polgármester ma délelőtt Zalaegerszegre utazott, ahol a tisztiértekezlcten részt vett.
— (A vasárnapi llceálls)
mindenki érdeklődésére számot tarthat, azokéra Is, akik már húzzák a házasság -gáját, azokéra is, akik még kívülről szemlélik ezt a «veszélyes csatateret. — mint az előadás jónevü e\'őadója, Berlin Ágoston ny. törvényszéki tanácselnök állítja előadásában. Ismét szemelvényeket ad válópöri tapasztalataiból és azt ismert jóízű humorával fűszerezi. A kisérőmúsoron Báder János mutatkozik be költeményeivel. (:)
— (Uj ellenőrző állatorvos)
A közigazgatási bizottság hétfői ülésén, mint mogirtuk, dr. Tremkó fő-állatorvos bejiilcnleHe, hogy a szái. és körömfájás által veszélyeztetett területre a minisztériumtól tclé.\'onon kér ollenőrző orvost. A minisztérium gyors intézkedése dr. Papp Gyula esztergomi állatorvost küldte le, aki egyelőre Bé-dics szókhoUycl megkezdte a környék állatainak df^nőrzését, de sorozatos előadásokat is tart a gazdáknak az állatbetegségekről11 és azok elleni védekezésről.
— (Az Ipartestület előljáróaági Dlése)
A nagykaulzaai Ipartestület ma este 8 órakor tartja Január havi elöljárósági ülését-
— KadvMuaényM árakoa vásárolhat most MltaMrSooMt. (
— TskintM M3jj a Köpetein Bútor-áruház állandó butorkiállltáaát ízléses és olosó bútorokat kedvező fizetési feJ-tótfilekkel vásárolhat.
-r (Halálozás)
Súlyos veszteség érte a zalai közéletet. Siiincghy JózhCf ny. elemi iskolai igazgató, földbirtokos, Zali vármegye törvényhatósági bizottságának t igj i, 74 torában a zalaegerszegi kór-
házbafr meghalt. Mint pedagógus a zalai klmiagy árokért, majd később a kisgazdákért dolgozott, országos hírű\' gyümölcstermelő szaké nbe.- volt, mindenki szerette és becsülte.
— (A piarista öregdiákok)
nz idén rendszeresítették havi család •as összejöveteleiket s azok máris társadalmi eseméunyé nőtlek. ilyen volt a tegnap e ti t\'incos fekete-kávé-összejövetel a KoV rónában. Berlin Agost;>n elnök és Vegeié Károly főtitkár nem csak ügy-biizgóságukkat, hanem társadalmi von-z erejüknél fogva is hivatott vc-.etők és» ennek köszönhető az élet lüktetése a Piarista Diákszövetség nagykanizsai frontján. Az első táncos összejövetel ]>ompásan, minden várakozásnál szebben sikerült. A fehér asztalik körül az Alma Mater gyermekeinek minden évjárata képviselve volt, az fisz fejektől a ragyogó sZemü Hatója^ népes csapatáig. Ott volt a polgármester és a gimnázium igazgatója is a piarista tanári kar több tagjával. A hangulat kitűnő volt, a táncban nagyon kapósok voltak a számbeli kisebbségben lévő leányok. Olyan volt ez az e.te, mint amikor e?y szétszóródott nagy család olykor találkozót ünnepel.
— (Az öregkereskedelmlsták bálja)
minden évben a szezon e?vik leg-hangulatosabb és legvidámabb estje szokott lenni. Kzévben jan\'iár 29-én este 9 órai kezdettel rendezik meg az örogkcreskedelmisták báljukat a Kaszinóban. (:)
— (Hathónapi börtön)
Varró József batlyki cipész segéd Kiss Ferenc szomszédjának padlására betört ós onnan többniázsa búzát, szalonnát, sonkát, ruhanomüeket, rengeteg tojást stb. e\'.tulajdonitott. A csendőrök hamarosan lefülelték és miután eT- már nem az első esete volt, a törvényszék jogerősen hathónapi börtönre Ítélte.
— MM>y*M»ouyok ideálja a Schfltx-rlma,
Három gyermek borzalmas tűzhalála a lezárt szobában
Kladno, január 18 Három gyermek egy bezárt szobában gyufával játszadozott szülei távollétében. A gyufától ruhájuk tüzet fogott, majd a lakás bútorzata és végül az egész ház leéj,*tt. A három gyermek bennégett a bezárt lakásban.
— Exer »yeroményo
van az egyházközségi sorsjegy akciójának.
Fogházra Ítéltek Buda|vesten ismét két nyilas izgatót. Maehay Károlyi egy hónapi, ifj. Schömer Ot-löt 11 napi fogházra Ítélték.
Kohen Líijos gazdasági intéző feleségét megleste az utcán és revolverével rálőtt. \'
A székesfőváros lakl>érhátralék miatt lehuzatta a Széchenyi-kávéház és é! terem redőnyeit. i
ElnajK)lták dr. Sárga Ferenc saj-tói>erének fŐtárgyalását Ferenczy Tibor volt főkapitány ellen.
A Balaton-kultusz alátámasztására rendszeres egészségügyi kutatómunka veszi kezdetét.
Darvas Róbert bridzsvilágbajnok fegyelmi vizsgálatot kért klubjában maga ellen az ismeretes römt-affér miatt.
Meggyasszay Vince ref. püspök 70 éves.
Tiz év alatt több mint a kétszeresére emelkedett a közkölcsönök és záloglevelek tétele a bankok ér-tékj>apir tárcájában.
Peit vármegye bizottságaiban ugy tudják, hogy Preszly főispán a belügyminiszter hazaérkezése után pénteken benyújtja lemondását, dc változás nem le^z.
vJO

Német katonai küldöttség utazik Lengyelországba. i
Amerikában Barbara Hulton esete újból kirobbantotta a felháborodást az idegenbe férjhezmenő milliomos kisasszonyok ellen.
A Csendes-óceán fe\'ett eltűnt egy amerikai óriás-repülőgép, amely légipostát szállított. Keresik.
A lengyel sajtó őrömmel üdvözli Horthy Miklós kormányzó lengyelországi utjának hirét.
Blomberg német hadügyminiszter tegnap házasságot kötött Gruhm kisasszonnyal Hitler és Göring voltak a tanuk.
Kolozsvárott február elsejéig el kell távolítani minden magyar cégtáblát.
Mlnescu bukaresti miniszter megér-érkezelt Genfbe.
Megjelent a titkos választójogi javas\'it ip*tokolá«a
Budaiéit, Január 13 A titkos választójog indokolása ma hagyta ol a sajtót. A 155 nagy nyomtatott oldalas könyv igen terjedelmes táblázatokat is tartalmaz. A könyvben foglalt statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy az ország lakosságának 28—30 százaléka blr vál isztójog-gal. liz elég magas szám, mert Franciaországban a lakosságnak csak 18.5 százaléka, Svájcban pedig 28.7 száza-léka bir választójoggal. A könyv meg-iudokolja azt is, miért kellett a 245 képvbe\'ő helyett 200-at választant az uj beosztás szemit.
12 hajó 1200 emberrel befagyott as Északi Jegestengeren
Nlnos remény megmentésükre
Moszkva, január 13 A sarkvidék eddigi legnagyobb katasztrófája fenyeget. Az és ráki Jeges tengeren 1 szovjet jégtörő és 8 kereskedelmi hajó a nagy hideg--ben befagyott. A gőzösökön többi mint 1200 eml>er van, akiket repülő géjien megmenteni nem lehet, mert a80. szélességi foknál márteljessör tétség van. Súlyosbítja a helyzete^ hogy a gőgösök rádiója Is elromlott A szakértők szierint el kell készülni a Legrosszabbra, mert alig van remén, hogyy az 1200 embert meg lehetne menteni.
IDÖ
Eső!
Progaóxl* ■ A tél gyengül. VAltozó felhőzet, több helyen köd, nyugaton lóképp ujabb esö. A hőmérséklet kissé csőkken, éjjel gyenge talajmenti fagy.
A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megflgyelőállomáua jelenti»
Hőmérséklet tegnap este 9-ko»: -f30, ma reggel: -|-2-4. délben: +3a Csapadék: 0 0
— (Még lehet)
jelentkezni a májusi eucliarisztikus filléres gyorsra aa egylidzközségl irodában. A négyna[>os jegy ira a pesti ünnepségek (állóhelyei) belépőjegyével egy ült csak 7 i>engő (10 fillér. Jelentkezéskor c*ak 10 ftli:«-t kell u^etnl. (:)
Fé rf i szövet m a radékok
öltönyre alkalmas, kb. 3 méteres méretekben,
meglepően alkalmi áron!
Csak néhány napid! Ktrschner Húr diuotúruKereshedése
_____m
ZALAI KÖZLÖNY
1988. január 14
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija vasárnap ét Onntpnap 10 sióig •0 fillér, minden további »ió 8 fillér, hétkOinap 10 ixólg (0 fillér. mlndan további nó 4 llllár.
Rórfllk éa sítalpak olcsó árusítása Kaufmann Manó, Erzsébet-tér 1. 3644
VaatféglAefk részére legolcsóbb B*eg- 6a porcellánárukban Stern (lveg-kercikedéfl, Fő-ut 2. 3723
Saetter cirkulációs HAfokoaé árban, kivitelben, teljesítményben: szenzációs I Díjtalan ffltéa-bemutató Sörlel vaskereskedésben. 3376
KMBnbeJáratu utcai bútorozott szoba fürdőszoba-használattal kiadó. — Sugár-ut 64. 47
— SohfiU-váMton minden kslengye dlscs.
Mindennap! leveleiésböl összegyűjtött kélyaaat, régi vagy uj tömegeket, magyart és kUlföldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvéteüe keresek. — Barbarits Lajos, a Zalai Köilöny f. szerkesztője. írdeklödnl lehet telefon 78. sz. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra kösött.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsái. Felelős kiadó: Z.Ui Károly.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
32/1938
Tárgy: 1 drb iratszekrény beszerzése.
Árlejtési hirdetmény.
A polgármesteri iktatóhivatalba folyó évi január hő 27. napjának d. e. 10 órájáig beadható ián iráa-beli ajánlat utján egy darab Irat szekrényt szerzek be.
Bővebb felvilágositált éa ajánlati űrlapot a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1938. január II.
Polgármester.
449/1938.
Tárgy : A szentgvőrgyvárl ut mellett levő szántó és ret bérbeadása.
Árverési hirdetmény.
A szentgyörgyvári uti hld melleit fekvő 1139 négyszögöl területű városi rétet f. évi |anuár 18-án d e. 9 Arakor a v. gazdasági hivatalban nyilvános átveret utján bérbeadóm.
Bóvebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1938. január 10. sí Polgármester
Katolikusok 1
Hordjuk mindnyájan az 1938. évi eucharisztikus világkongresszus
ént
Darabja 30 fillér.
Kapható:
SZABD MIIAL spottieo
Telefon 91. Nagykanizsa, Fó-ut 5.
Clano gróf ma délben Nagykanizsán keresztül visszautazott Olaszországba
Egyenes kívánságára nem volt hivatalos búcsúztatás a pályaudvaron
Ciano gróf olasz külügyminiszter kisénetével ma reggel fél 8 órakor Buda|xeslröl visszautazott Olaszországba. Az olasz államférfiú és ki. sénetének Nagykanizsán való ke-nesztülutazásáról értesítették a kapitányságot, valamint az állomásfö-nökséget. Miutí\'m Ciano gróf azor« óhajának adott kifejezést, hogy visszautaztábnn ne búcsúztassák hivatalosan, az illetékes tényezők inJ
tézkedéséne elmaradt az ünnepélyes búcsúztatás a nagykianzsai pályaudvaron is. A rendőrség tisztikara teljes diszl>en jelent meg nz állomáson Krasznay Pál rtendőrianá-csos vezetésével, hogy a Szokásos biztonsági intézkedéseket megtegye.
A |>erron közönsége lelkesen éljenezd a kocsijába visszavonult Cianot. i [ , ,
A bndapesll értekezlet szenzációs eredményei
A Magyar Távirati Iroda közzé tette á budapesti értekezlet eredményének jegyzőkönyvét, amit mind a három állam képvi.\'clöi aláirtak.
Esze-lnt a három kormány képviselői újból megelégedéssel állapították meg a római jegyzőkönyvek tényleges eredményét és azok kedvező fejlődését.
Ebben a tokintett en Magyarország és Ausztria képviselői rokonszenvüket fejezték ki a velük barátságban álló két nagyhatalom, Ol\'iszország és Németország között fennálló benső együtt müködós iránt, amely a Róma—Berlin tengely ben nyert szentesítést és a moly a béke jelentős biztositéka.
Ausztria képviselői ismertették kül-polilikájukat, amelyet a római jegyzőkönyvek ás az osztrák—német egyezmény olvcinek ősszluuigjárn alipltot-tak.
Magyarország és Olaszország képviselői a politika irányában teljes megelégedésüket fejezték ki.
Magyarország és Ausztria képvbo\'.ői megerősítették halároz tt elutasító állásfoglalásukat a kommunizmussal szemben és rokonszenvvel üdvözölték az o lasz-német—japán kominten elleni paktumot. Megerősítették elhatározásukat, liogy saját országukban teljes erővel fognak a vörös ^roi>aganda ellen küzdeni.
Magyarország és Ausztria közölték Olaszországgal elhatározásukat, hogv I-\'ranco tábornok kormányát mint Spa-
nyolország és összes birtokai törvényes kormányát formálisan elfogják is-morni.
Magyarország és Ausztria kijelentik, hogv a Népszövetségnek nem lehet és nem ■ szabad ideologikus alakulat jellegét felvenni. Ilyen esetre Magyarország és Ausztria fenntartják maguknak, hogv a Népszövetséghez való viszonyukat ujabb vizsgálat tárgyává vegyék.
Ausztria és Olaszország újból mog-orősilelték, hogy kormányaik Magyarországnak a katonai fegyverkezés terén fennálló teljes egyenjogúságát elismerik és azért szükségesnek látják ezen olv mielőbbi megvalósulását.
Ausztria és Olaszország képviselői kijelentet ték, hogy kormányaik nagy érdeklődéssel kisérik a Magyarország és Románia közötti viszonv fejlődését. A magyar—romőn tárgyalások kielégítő oredménye nagyban hozzájárulna a dunai Európa békéjének megszllár-ditásálioz.
A három kormány képvi\'-ölői effvet értenek abban, hogy a három állam közti árucserét, a legutAób lefektetett ala|>on, minden eszkö/zel kimélyítik.
Kifejezték közös akaratukat, hogy együtt működnek mindazon államokkal, amelyeknek politikai tevékenysége a béko és újjáépítés valódi céljainak olérésére és a nemzetek közti jobb egyetértés megteremtésére irányul. «•
A világsajtó a budapesti értekezletről
i Bécs, január 13 Schuschnigg kancelláréi Schmidl államtitkár délben megérkeztek Bécsi é, ahol a pályaudvaron a kormány tagjai, a hatóságok tejel és tt !>écsi magyar követség tagjai ünnepélyesen fogadták őket.
Róina, január 13 Az olasz sajtó Jiitörő örömmel-üdvözli a kiadott ímagyar hivatalos nyilatkozatot és abban a tanácskozások teljes, sikerét igazolva látja. Ez a myilalkozíat a legerősebb, legvilágosabb és legmesszebbmenőbb^, amit bárki is várhatott, — jegyzik meg a lapok.
Bécs, január 13 A bécsi la|>ok a legnagyobb elismeréssel írnak a hármas tanácskozás eredményeiről. A diplomáciai aktus — Írják — a legnagyobb sikerrel zárull, mindhárom országot megerősítette abban, hogy uz eddigi uton járva a továbbiakban is a politikai és gazdasági együttműködés vezet eredményre.
Az olasz és osztrák államférfiak — irja a világsajtó -*- tizzal a megnyugtató érzéssel térhettek vissza Budai>estről hazájakhu, hogy a hávom ország barátsága csuk porosabb lett.
LINÓLEUM
LEGOLCSÓBBAN HIR8CH ÉS SZEGŐ oégnél
rAbaleum
190 p
MÉTERENKÉNT
Hirdessen aZalai Közlönyben
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókat összehasonlíthatja nálaui.
Caere,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
rádió- ós spoHOzletében
Fö-ut 0. sz.
944/1938.
Tárgy: 18 éves magyar állampolgárok bejelentési kötelezettsége.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a m. kir. rendőrség nagykanizsai kapitánysága a m. kir. belügyminiszter ur 122 700 —1935. számú rendelete alapián figyelmezteti mindazokat a magyar állampolgárokat, — férfiakat és nőket egyaránt, — akik 1920. január és 1920. dreember 31-ike kőzöl! születtek, hogy a 19. életévbe lépésüket folyó évi január 31 lg az trre célra szolgáló be|elentö lapok kitöltése ut|án bejelenteni tartoznak tekintet né kül arra, hogy megelőzően már más bejelentőlapon vagy szüleik bejelentőlapján be voltak jtlenlve.
A bejelentő lapok a rendőrkapitányság bejelentő hivatalában vehetők át és kitöltésük után ugyanoda adandók be.
A hejelenlő lapon az összes adatokat pontosan és a valóságnak megfelelően kell feltüntetni.
A bejelentett adatok valódiságáért s a bejelentés megtörténléért a bejelentésre kötelezettel együtt a szállásadó (családfő) is felelős).
Aki a bejelentéit elmulasztja, kihágást követ el.
Nagykanizsa, 1938. január 11. « Polgármester.
mert az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő, étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a leaántu-lást gátolja. — 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári tag leólmozott csomagolásban kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag mStrágyü, növény védelmi szerek, gáp,zsák, atb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telefon 190.
mmn. a üSütSS? mgaaHhl H. CaüWkWl Ny—» » DOwlal Lapl*»U YUWata ktejvwmttlifcu Nagykaniuáa. uaMfc MUv. ZaUl Káralj.
78 . Évfolyam 11. szám.
NagykanliM, 1938. Január 15. szombat
Ara 12 Ml.
ZALAI KÖZLÖNY

é* UMlóWvBtalt FÖ«é & i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy bóra 8 pengó 40 fillér. Szerkesztőségi ét Idadőhiratall telelő*: 78. sx.
Az olasz és osztrák
államférfiak már elhagyták Magyar ország területét. Közös tanácskozásuk végső eredménye <az a nyilatkozat volt, amelyet tegnap tettek közzé. A jH)hárköszöntők udvariassági szólamaitól eltekintve, cz a nyilatkozat mutatja meg, hogy mi volt a hárbm napig tartó megbeszélésnek az eredménye. A nyilatkozat kilenc pontból áll és semmi olyan újdonságot nem tartalmaz, amelyet a három állam külj>olilikájának gyökeres változásaként lehetne értelmezni. A kevésl>é tájékozott közvélemény részére talán csak az az egy megleiwtés van ebben f nyilatkozatban, hogy a magyar kormány és Ausztria is elhatározták Franco tábornok kormányának a jogszerű elismerését. i
A többi pontok az annakidején megkötött római hármas egyezmény érvénybetíléte\'ét hangsúlyozzák,, kiemelve, hogy a három ország külpolitikájának további alapja változatlanul a római j>aktjm A násodik pont ezt kereken meg is mondja, amikor arra utal, hogy a három állam a római jegyzökönyvek szellemében fogja politikai és gazdasági tevékenységét a jövőben kimélyíteni. Ehhez a ponthoz fűződik a nyilatkozatnak az a része), amely az 1936. julhis 11-én kötött osztrák -német egyezményre utalt. Ez a különegyezinény természetesen nein áll a római paktum szellemével ellentétben, ezért Magyarország és Olaszország képviselői az osztrák politika vonalvezetése iránt teljes bizalmukat és megelégedésüket fejeztélfln. Magyarország és Ausztria Ttéiwisqlöi kijelentetlék, hogy rokonszenvvel üdvözlik az olasz—német—japán szövetkezést a bolsevista világforradalmi szándékok ellen s azt rokonszenvvel fogadják. Ez azonban nem annyit jelent, hogy formálisan is csatlakoznának a bolsevkslael lenes fronthoz. A Népszövetségre vonatkozó paragrafus nem tartalmaz sok újdonságot. Még azok is, akik valaha a a Népszövetség legnagyobb hívei közé tartoztak, ma már elismerik, hogy a Né|»szöve;ség holt intézmény, amely a legjobb esetben is csak ideologikus alakulatnak tekinthető. Ha a Népszövetség a jövőben Is csak olyan eredményeket tud felmutatni, — ha ugyan eddigi eredményei egyáltalán eredményeknek nevezhetők mint a múltban, akkor Magyarország,és Ausztria fenn tartják magukmik a jogot, hogy a Népszövetséghez való viszonyukat ujabb vizsgálat tárgyává tegyék. A diplomácia nyelvén megfogalmazott ■ez a mondat annyit jelent, hogy sor kerülhet a két államnak a Néjiszö-velségbői" való kilépésére.
Több konkrétumot szeretne látni a magyar közvélemény a jegyzőkönyvijén arra vonatkozólag, hogy ml lesz Magyarország fegyverkezési jogának elismerésével. Nem hisz-szük, hogy magát a magyar kormányt is kielégitené a hatodik pont-
Drámai körülmények közt ma hajnalban megbukott a francia kormány
Rendkívül komoly a helyzet Franciaországban — Szó van a párisi tőzsde bezárásáról is
Páris, január 14 Éjszaka és hajnalban rendkívül Izgatott hangulat j ülést tartott a francia parlament, amely végül is a kormány bukásával végződött. Chaulemps miniszterelnök a rendkívül izgatott felszólalások utón a legkritikusabb időben is arra kérte a képviselőket, hogy álljanak a nehéz jyercekben a kormány mellé.
A képviselők egy része pénzügyi kényszerintézkedéseket követelt, de a kormány továbbra is a pénzügyi függetlenség hive volt, igy kenyér törésne került a sor.
Súlyosbította a helyzetet, hogy hajnal felé, mikor már az izgalom a
tető|>ontra hágott, Ronette kommunista képviselő rendkívül erélyes támadást intézett a munkaadók ellen és hangoztatta, hogy nem hajlandó a népfront eddigi célkitűzései bői engedni. A kormány cselekvési szabadságot akart adni a népfrontnak, amire a szocialista képviselők lemondlak. Ez a kormány teljes ösz szeroppanását vonta maga után és az összkormány lemondásával végződölt. / t
A miniszterelnök hajnalban azon. nal jelentette a lemondást az elnöknek, akivel egy fél órán ál tanácskozott. Az elnök a tanácskozás után közölte, hogy pénteken kezdi meg
a kibontakozás érdekében a tárgyalásokat.
Bonnel pénzügy miniszter még ma dönt a párisi tőzsde bezárására vonatkozóan.
Páris, január 14
Politikai körökben rendkívül izgatottan tárgyalják az eseményeket. Lehetségesnek tartják, hogy Sarraut a kommunisták nélkül alakit kormányt, de az is lehetséges, hogy valaki más kap megbízatást és a kommunisták levonásával még inkább baloldali kormányt kap Franciaország.
A helyzelet politikai körökben rendkívül komolynak mondják,
Vagy sikerül Németországot visszatérésre bírni, vagy megkapja a Népszövetség a kegyelemdöfést
Berlin világbéke-tervét megsemmisítették az ujabban felmerült diplomáciai feszültségek
• London, január 11 A Daily Harold azt a szenzációs hírt közli, hogy Beck lengyel külügyminiszter annak érdekében dolgozik, hogy megtudja, hajlandó-e Németország visszatérni a Népszövetségbe, ha az alkotmányt módosítják. A népszövetségi alapokmányt a lengyel tervek szerint ugy akarják módosítani, hogy a kötelezettségek csökkennének és inkább csak békéltető szerv lenne a Né|>szövct-ség. Remélik, hogy ilyen feltételek mellett Németország visszatér a Népszövetségbe. Ha elutasítanák a lengyel ajánlatot, akkor Lengyelország l>ejelenli, hogy levonja a konzekvenciát és a maga részére sem tartja többé kötelezőnek ameg-torlásos rendszert és példáját több
állam Is követni fogja. i
Ekkor kerülne a Népszövetség a legválságosabb pillanatokba — irja a lap — és ez adhalná meg neki az utolsó döfést.
Most került egyébkény nyilvánosságra az Is, hogy Halifax lord mit tárgyalt Berlinl>en. Berlin szándéka az volt, hogy az angol és francia kormányt tanácskozásra kéri feli, állapodjanak meg és utána külön-külön gondolják meg, milyen engedményeket volnának hajlandók tenni az európai béke érdekében. Ezután uj közös értekezleten beszél nék meg azt a Berlinhez intézendő meghívás!, amely alapja volna egy négyes ériekezlelnek. A negyedik állam Olaszország volna. Ezügyben tárgyalt Eden és DeUms is. A ja-
páni kormány és Anglia között, valamint az angol -olasz viszony elmérgesedése azonl>an teljesen megsemmisítette ezt az európai béke-tervet.
Sztojadlnovics Budapesten át Berlinbe utazott
Sztojadlnovics jugoszláv miniszterelnök ma reggel Berlinbe utaztában átutazott .Budapesten. A pályaudvaron fogadtatására megjelentek a követség tanjai, de Sztojadlnovics «z egésí pesti tartózkodás alatt hálókocsijában volt és senkit nem fogadott.
Berlini jelent/; szerint a német haláron a jugoszláv miniszterelnök különvonatát ünnepélyesen fogadják. Szombaton 6r Berlinbe a miniszterei, nők, ahol Hitler kancellárra! is találkozni fog.
nak &iz a megállapítása, hogy Olaszország és Ausztria képviselői elismerik Magyarországnak a teljes fegyverkezésre való jogát s ennek megvalósítását minél előbb szükségesnek látjék. A tény az, hogy Magyarország fegyverkezési egyenjogúsága még ma sincs elismerve s hogy ezen a téten az ország még jnindig birtokon kivül van. holott ininden más állama Európának ugy fegyverkezhet, ahogy éppen szükségét látja és ahogy anyagi körülményei megengedik.
A hetedik pont meglehetősen kényes kérdést érint: Magyarország és Románia viszjonyát. A Goga-kormány hivatalbalépése óta tulaj-
donképpen a magyar közvélemény nincs tisztában azzal, hogy mit várhat az uj kormánytól a magyar kisebbségek jogainak tisztelete terén. Goga-kormány határozott roknszen-vel mutat Olaszország és Néntetor-szág irányában s ebből logikusaji arra ke]lene következtetni, hogy a velünk baráti viszonyban lévő két állam befolyása a magyar kisebbségek helyzetének megkönnyítésére fog vezelni. A j>olitikát azonban sajnos nem a logika, hanem a szenvedélyek és érdekek kormányozzák. Mielőtt a magyar közvélemény ebiyen a kérdésben végleg állást foglalhatna, meg kell várnia a magyar —román tárgyalások befejezéisét, a
melyrőt a jegyzőkönyv Ifi csak any-nyit mond, hogy a tárgyalások kielégítő eredménye jelentősen hozzájárulna a dunai Európa békéjének megszilárdításához. A szöveg feltételes módot használ s véleményünk szerinl az óvatosság ebben a kérdésien nagyon is indokolt és szükséges.
A buda|>esli tanácskozások nyilván hozzájárullak bizonyos kérdések tisztázásához és megerősítették a három állam együttműködését. Reméljük, hogy a baráti szándékok olyan tettekben is meg fognak nyilvánulni, amelyekből Magyarországnak tényleges haszna tesz. I .
V \' \'
ZAfcM KÖZLÖNY
l « » VViVAajTI \'
19:9 arányban a képesítés mellett döntött a kamara kereskedelmi szakosztálya
*
Az OMKE nagyválasztmányi ülésén bejelentették, hogy az OMKE-kerülelek 66 :6 szavazat-*irányl>an a kereskedelmi ké|>esités ellen fog-laltak állást.
A pénzügyminisztériumijain megkezdődlek n költségvetési előtárgyalások.
Egy uj törvényjavaslat került a Ház elé, amely szerint a bírósági joggyakornoki állásokat aljegyzői állásokká szervezik át. A telek-könyvvezetők és fogházfelügyelök ké|>esitését felemeli a javaslat.
Pest vármegye adól>evételei az utolsó év alatt 6.B millió pengővel emelkedtek. !
Komárom vármegye kéri a kormányt a munkaközvetítés államosítására. [ i
Forróvizes fürdőkádba esett és életveszélyesen összeégett Balázs Bébi debreceni vasúti mérnök 10hó nai>os leánya. I
Reisz Zsigmond ny. bankfőtisztviselő Budaj>esten ötödször kísérelt meg öngyilkosságot ismeretion okok ból. Életveszélyes.
Az alföldi szikesekre Paraguay-1*11 fafajtákat telepítenek.
Magyarország 1037 évi kiviüefli többlete 125 millió j>engő.
Dr. öhler Miklós budapesti, 60 éves állatorvost másodfokon is 1 hónapi fogházra Ítélték, mert bár nős volt, eljegyezte magát és menyasszonyától pénzeket is fogadott el.
Góth Sándor megvált a Nemzeti Színháztól és a "Belvárosihoz és a Művész Színházhoz szerződött h. igazgatónak és főrendezőnek.
Nagy frank-pánik van Londonban, a francia tőke angol betétekbe menekül. I
Goga miniszterelnök az erdélyi magyar párt főtitkárának mondta: »Kérem a magyarságot, legyen tü-ne^lempelp nem lesznek sérelmes intézkedések.*
A sj>anyol harctéren Portbou bombázása az egyetlen érdekesebb esemény. A nemzetiek a tengerről és a levegőből ostromolják a kikö-töt. < I
A japán kormány 8500 hadirepülőgép építtet 16 millió font sterling értékben. i
Az ostiai pályaudvaron már épül az uj állomásépület, ahol a Rómába utazó Hitlert fogadják.
A brüsszeli bíróság Barmat Henriket 4 évi, Lówensteint 4 évi, Gipeli-neket 5 évi fogházra és 14—14.000 frank pénzbüntetésre Ítélte. Letartóztatni csak utóbbit tudták, a másik kettő idegenben tartózkodik.
Az Avantc a titkos kommunista újság liszaboni szerkesztőségét, mikor a rendőrség rajta akart ütni, felgyújtották.
18 ember megveszett Brameti román községben. Valamennyien veszett kutya által megharapott szárnyasok hu. sából ettek.
Akinek gyakran fáj a gyomra és bélműködése renyhe, mája duzzadt, emésztése gyengült, nyelve fehéressárga, étvágya megcsappant, - annak reggelenként egy pohár természetes .Ferenc József keserűvíz csakhamar szabályozza a székletétét, előmozdítja az emésztését, élénkíti a vérkeringését és meg-javitia a közérietet. Kérdezze meg orvosát.
Tegnap tartotta ülését a soproni kereskedelmi és iparkamara kereskedelmi szakosztálya. Az ülés feladata volt : — állást foglalni a kereskedelem kéj>esitéshez kötésének nagy vitájában.
A gyűlésre a szakosztály nagykanizsai tagjai is elutaztak. Ott volt Unger UHmann Elek keresk. tanácsos, Miklós Gyula bankigazgató, Raj ki István OMKE-elnök, vitéz Tóth Béla Baross-elnök és Sáfrán Ferenc kamarai tagok.
Napirend előtt Miklós Gyula köszöntötte az elnöklő Rauner Mihály szakosztályi elnököt felsőházi taggá történt megválaszása alkalmából.
A szakosztály ülése délelőtt 10 órátóTdélután negyed 8-ig tartott. A vila helyenként heves volt. Felszólaltak az összes nagykanizsai tagok is, hosszabban veit részt a vitaiján vitéz Tóth Béla és Rajki István. \'
Végül Is a\'kamara kereskedelmi szakosztálya 19:9 szavazat-arányban az általános kereskedő Imi ké-I>esités mellett foglalt állást. A javaslat most majd a kamara teljes közgyűlése elé kerül, amely január 26-én lesz s atmikxxr a kamara i|>a-ros-tagjai is szavaznak a keneskede-kem kéi>esitéshez kötése felett.
1036. jannár 15
lovat vezető: Dr. Dévals*, Erdfe Bfak*
Budapesti divatpletykák
A budapesti nagy szalónok már lázasan készülnek a párisi tavaszi bemutatókra és a párisi szalónok már körülbelül ott tartanak, hogv azon gondolkodnak, hogy vájjon milyen legyen a jövő őszi divat. De mi egyelőre maradjunk meg a jelen Wl: és nézzünk egy kicsit körül a divat elegánsabb berkeiben.
Egy asszonyt mindig és minden körülmények között érdekli, Iwgy. ki milyen ruhát csináltatott, milyen tii. resség miben jelent meg, egyszóval egy lds pletyka solia nem árt — alapon én is mesélek most.
MEZEY MARIA
egyike a legfelkapottabb budapesti színésznőnknek, gyönyörű nerzzel di-szitett nagy esti, fekete rómain ruhát csináltatott, azután egy nutriával vé-gigbélelt drapp-bama meleg téü kabátot, hozzá egy térdig érő magas kigyó csizmát, ugyanilyen kesztyűt és retikült. l£gy nagy barna nyúlszőr kalap egészítette ki ezt a gyönyörű ensemblét. Alatta egy barna trikóruhát hord, sárga galelit zippzárakkal. Remekül néz ki.
Az egyik előkelő fővárosi szalónunk-ban, ahol
AZ ARISZTOKRACIA f
sziifó-java találkozik, nagyon érdekes modellek készültek az itt tartózkodó legelegánsabb angol lady számára: 1. fekete romáin estélyi ruha, vállpántokkal, kétszinü, kék és vörös virágokkal, erre egy rövid fekete bo-lero jött, ami elöl kétszinü, kék és vörös hosszú musslin szalagban kötődött, ami által az egész a földet seperte. Egy másik remek szabású ruhája, egy bordó musslinbársony egészen szük szoknya kéK flitter ka-báttaL Nagyszerű összeállítás.
PEST SZENZACIÓJA
egy fekete selyenicslpke estélyi ruha, mély dekoltázzsal, princess szabással. A rulia kombinéja zöld, lila, vörös és kék satin összeállítású, ez tör át a csipkén. Bolero jön rá, amelynek szélét ugyanilyen színekből, ízlésesen összeállított flitter bordűr szegélyezi. Az elmúlt héten három megrendelése jött a modellt • termelő, szolontulaj-donosnőnek.
AZ ALPAR PREMIER
ós az utána kóvctkozŐ előadások zsúfoltak voltak az elegánsabbnál elegánsabb szép asszonyokkal. Egy csomó színésznőt és arisztokrata hölgyet volt alkalmunk megfigyelni, akik közül Sennyey Vera feltűnt a Néma leventében viselt kék bársony korabeli ruhában, nyakában bársony szulagon nagy arany kereszt lógott. Egy szőko grófnőnkön pedig fehér mussliaruha volt ezüst flitter kivarrással. Nagyon szép volt, mintha elszórt csillagok lettek volna ruháján.
MURATI LILI
nagyon szép fekete szövetkabátot csináltatott az elmúlt héten nagy ezüstróka muffal. Hozzá ezüstróka kucsmát is rendelt.
Hogy ne csak mindig nagy éa ki* esti ruhákról regéljek, hanem valami sportszerűségről is szóljak, kénytelen vagyok megemlíteni, bogy
A SVÁBHEGY SIKORZÓN
mindenki ámult azon a barnahajú hölgyön, aki világos drapp berberi sikosztümben jelent meg barna bőr gombokkal, háttal ós sapkával. Egy másik remek szép sikosztüm volt egy feliér ensemblé vörös pulloverrel, zoknival és vörös, feliér rózsás keszkenővel volt a hölgy },feje bekötve, - de
Nagykanizsa 10 szentévi szándéka
A plébánia statisztikai adatai az elmúlt esztendőről
A nagykanizsai rk. plébániahivatal most adta ki jelentését az elmúlt esztendőről. M) jelentésből kitűnik, hogy az elmúlt évben a plébánia területén 36!) katolikus hivő halt meg, ebből 360 esik Nagykanizsára, vagyis majdnem minden napra esik egy katolikus elhalálozás, Palinnak 8, Felsősáncnak 1 baloltja volt. Megkereszteltek 161 újszülöttet, rjgy hogy a természetes szaporodás az elmúlt esztendőben 82 fő. |
195 katolikus pár kötött házasságot, ebből Palinra esett 8, Felsősáncra 2. | •
Altértek a katolikus vallásra 14-en, ebből protestáns volt 10, izraelita vallású 4, kilé|>ett a katolikus anyaszentegyház kebeléből 4.
A hitélet az elmúlt évben erősen fellendült. Kitűnik ez a szentáldozások számából. Mig 1936-ban 171.000 szentáldozásról lehetett beszámolni addig az elmúlt esztendőben a szentáldozások száma 188.196-ra emelkedett. Ezek megoszlanak a következőképpen: felsőtemplomban 16.000, kórházi kápolnában 23.124, Notre Dame apácák kápolnájában 14.714,, piarista templomban 6600, ferenciek plébániatemplomában 76 ezer, Kiskanizsán 21.000 és a szoc-misszió káj>olnájában 3500.
Emelkedés mutatkozik a hitélet minden egyéb vonatkozásában^a mi a nagykanizsai kath. papság fáradhatatlanságát bizonyítja.
Megkérdeztük P. Czirfusz Vikto-rin plébánost ebből az alkalomból^ hogyan ünnepli Nagykanizsa kato-likussága az Eucharisztikus és Szent István esztendőt.
— Nagykanizsa város is ki akarja venni részét a kettős nagy esztendőből, voll a válasz és ezért a plébánia kitűzte már a maga program ját és megcsinálta az erre vonatkozó előkészületeit, amelyek méltók lesznek a város nagy katolikus táborához így :
1. Lerakjuk az alap/kővé* a Katolikus Kultúrháznak éti feléljük aZt. A kellő intézkedéseket máris folyamatba tettük. Minden széi>en halad a maga utján. j
2. Kitűzzük a keresztet a városházán, hogy ott hirdesse, hogy a kereszt jegyében a j>olgárság békéljen és nyugodtan élhet, hogy a város békéjét még jobban erősítse a polgárság között. \' ,
3. Március 27-én Eucharisztikus nagygyűlést tartunk Nagykanizsán az Oltáregylet rendezésében, orszá-
gos egyházi -szónokok részvételével.
4. Húsvét előtti Feketevasárnapon nyolc napos misszió kezdődik Nagykanizsán, mint méltó előkészület a húsvéti ünne|>ekre.
5. Február 11-én a magyar [agrár-és munkásifjuság számára három ée fél napos nagyszabású gyűlés-ciklust rendezünk, melyre a vidékről is bejönnek nagyszámban. A mostani esztendőt különösen a magyar munkásifjóság közötti i>asztoráció-ra akarjuk szentelni.
6. A nagykanizsai franciskánusok számos missziót tartanak az ország különböző városaiban és községeiben, igy többek között Szombathelyen, Győrött, Gelsén, Beleznán,stb.
7. Külön filléres Euchaiflszlikus különvonat indul Nagykanizsáról Budapestre, a május 27., 28., 29. és 30-án megtartandó világkongresz-szusra, amelyre nagyszámban jelent kezlek már eddig is a kanizsai hívek, sőt a más vallásúak Js. Január 16-ig még lehet jelentkezni. Mintegy 160 hely van még a különvonatra. | |
8. Az Eucharisztikus Szentév és a Szent István esztendő legyen a gyakori szentáldoz^sok, a buzgó hitélel különösen intenzív esztendeje Nagykanizsán is. |
9. Február 7-én Euchaiflsztflo*; estélyt rendezünk a főispánné őméltósága, vitéz gróf Teleki Béláné, született Mayláth Már^a grófnő és P. Butykay közreműködésével.
10. A Sugár útnak Szent István-sugárulnak való elnevezésére megkértük a város képvi?>elötestü!etét.
— Ezek volnának főbb vonások-l>an azok a tervek, amelyeket a nagykanizsai katolikusság lebben az esztendőben meg akar és meg fog valósítani. :
Valóban szebben és inéltóbíaían nem is lehet megülni a nagy esztendőt, mint ahogyan erre Nagykanizsa katolikussága készül.
(B. R.)
— Naptári Január 15. szombat Rom. kat Remete Pál. Protestáns Lóránt Irr. Vtbat hó 13.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat Január hó 15-lg a „Mária" gyógyssertár éa a kiskanlzsal gyógyszertár.
GSMÍOrdű nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egésx nap nőknekV
— BatorklálUtásiuakat tekintse meg minden kényazsrrótsl nélktl Kopstsln butoránkáa
1938. január 15
olőre, mint a parasztasszonyoknak. Ez a legújabb sidivat
Divatposta
Szőssi. Bordó Jerjey ruhájára télessen egy arany zippzárat, kápgalelitl>ől £s a zse)>ekre is gomb helyeit inkább zippzárat tétessen Még egy pár centit vegyen az anyagból és abból csináltasson egy kis tornyos sapkát. Odv.
Takarékos asszony. Ha megunta sötétkék ruháján azt a gallért, vegyen két deka fehér angorát és kössön magának egy-két ujjnyi széles nyakat, amit széj>en beállítva, visszahajtás nyaknak varrjon fel. Nagyon csinos lesz, azért viselheti piros övvel és zsebkendővel üdvözlet.
Gondos anya. Vöröshaju kislánynak nagyon csínos volna egy halvány zöld musslin vagy taft ruha sirass disz-szel, kis ezüst cipővel. I)e jói állna neki halványkék ruha is. Ha nem akar sokai költeni rá, nyugodtan vehet valami olcsó selymet, vagy klókét Ls. Üdvözlet.
100 férfi 1 kislány
Megelőzte a jó lüre ezt a filmet. Mégis, nem mertük hinni. hogy ilyen elragadóan bájos, vidám és mégis tartalmas, művészileg ls kifogástalan, épkézláb történetit zenés, szinte hangverseny fihnet kapunk a 100 férfi 1 kis lányban. Igazi fűin, a jó filmek minden kellékével. Szinte azt merjük mondani: — pedig ez nagy szó — tökéletest
Deanna Iíurbin, ez av aranyos kis csitri gyöngyszeme a filmnek. Természetes játékát, csengő hangját, bájos kedvességét látni kell. Ez a fiatal kislány bearanyozza a filmet, él, lüktet a vászon, amikor ő jelenik meg rajta. I>e ugyanilyen élő valóság a vásznon a másik sztár, akit talán először kellett volna említeni: Szto-kovszky. Minden idegszálával benne él a muzsikában ez az ember amikor filharrnónlkusainak élén dirigál. Do nem csak vezényel, liánom játszik is. Játszik olyan természetes közvetlenséggel, hogy színész nem csinálná különben. Amikor a II. magyar rap-szódiánál, először csak a kisujja hegyével kezd vezényelni, aztán mindinkább elragadja Liszt muzsikája; — oz több mint színészi munka. Csak egy vérbeli muzsikus képes erre.
I)e Menjoutól kezdve a legkisebb epizódisták is a helyükön vannak. A filmben egyetlen felesleges méter nincs, iskolapéldája a jó „rendezésnek | Koszterlicz — a (iaál Franci filmek rendezőjét — ha amerikai nevet is vett fel, valójálmn európai szellemet vitt a filmbe. Annyi |>azar ötlet, vidám jelenet váltakozik e filmben a nagy zenekari hangversenyrészek kél, hogy sajnáljuk, amikor végetér a fiin. És sokan már ott elhatározzák, hojgy ezt a filmet megnézik mégegysaCr. Nem kétséges, hogy a film az QiWna-virágzds sikerét is felülmúlja és1 pro-
ZALAJ KÖZLÖNY
longálnl kell, mert hisz Csajkovszky V. szimfóniájában, a Mozart Ilallelu-jáhan, a Traviatálxm és a |j. magyar rapszódiában a komoly zenészek Ls megtalálják élvezetüket, a film többi jelenetében, történetében és rendezésé-
ben, |>cdig minden mozilátogató igaz ötömét leli.
Ezt a filmet nem egyhamar felejti el Kanizsa közönsége, mert élmény volt!
cg- •■)
Az éjjeli razzia a vasúti váróteremben fogta el a betörőt, aki Budapestről utazott Kanizsára, hogy az itteni üzleteket fosztogassa
Nagykanizsán az utóbbi Időben töbö betörés és betörési kisérlet történt. így ismételten megkísérelek, hogy a sötét Királyi Pál utcában lakó Bnemser Gu-szláv testnevelési tanácsnok há zába betörjenek, csak a házl>eliek éljerségének köszönhető, hogy ter. vük nem1 sikerüli. Ugyancsak l>e akariak törni a Királyi Pál utca egy m>\\sik házába is. Betörtek a jnozil>a is. A rendőrség mindent elkövet, hogy a tettesek kézlekerüljenek.
A legtöbb dunántuli városiul jelentenek hasonló lx;töréseket és kísérletek tömegét. A jelenségek azt mulatják, • hogy azonos módszer szerint dolgozó betörőtársaságról lehet szó, amely szervezetten teszi bizonytalanná az egyes városok közbiztonságát. Rendőrség és csendőrség hajtóvadászatot indított a vakmerő alvilági társaság ellen, azon-ban ezek olyan agyafúrtan végezték munkájukat, hogy kevés e«»etl>ensikerült csak egy-egy tettest kézre-kerilení.
Mióta Nagykanizsán ezek a l>etö-rési kisérlelek történtek, a kapitány ság szigorú razziákat nendszeresi-silett. Éjszakai és hajnali rendőrőrjáratok járták l>e a város különböző részeit, a rendőrség által nyil-vánlartott zugl>orkimérésekét és a többi melegágyait a bűnnek. A razziák leváltak, inert mindig jutott horogra egy-egy nem kivilnatos eLwfi. Az ulolsó éjszakai razzia |>e-Oig olyan eredményi hozott, amely* valószlnüsileni engedi, hogy sikerül az elfogott gangszter révén felgöngyölíteni a vakmerő betörök hálózatának egy jelentékeny részét.
Egy ilyen razziázó őrjárat ugyanis bevetődött a pályaudvarra, környékéi* és Ixmienl a várótermekbe is. A III. osztályú váróteremen a vonatra váró utasok közt gyakran bújnak meg a bün el jegyzet tjei. A nendörök igazoltattak mindenkit, a ki a váróleremlien volt. Mikor az egyik alvási telető férfihez értek, az egy pillanatra mintha elsápadt volna és izgatott lett az őrjárat láttán. A szemfüles rendőrnek ez elégvoltj, hogy koníolyan munkába vegye a pasast. Igazolni nem tudta magát. Iratai nem voltak nála. Mindössze annyit mondott, hogy Torkos Fe-
rencnek hívják, hentessegéd, nős, Buda|>estről jött és átutazóban varr Nagykanizsán. Bevilték a pályaudvari őrszobára, .ahol megmotozták. Nenv kis nvegleintésre találtak nála egy egész kis arzenáll lx-törő és furó szerszámokl>ól. A rendörök összenéztek és a legközelebbi pillanatban bilincs került az állítólagos Torfeos Ferenc kezére és lehozták a kapitányság központi ügyeletére, ahol dr. Gántay Béla fogalmazó teljesített szolgálatot. Torkos órákon át itt is egyre csak azt hangoztatta!, hogy átutazóban van Kanizsán, a vonatját várta1, amellyel Celldömölk ie akart utazni, hozzátartozóihoz. Hiába voltak a keresztkérdések. Azonban dr. Gántay nem elégedett meg a kapott lakónikus válaszokkal. Felhivta a budapesti főkapitányságot telefonon, \'ahol érdek lődött Torkos felöl, nemkülönl>en végignézle a bünügyi kartotékot. Csakhamar megállapította, hogy Torkos Penenc rég*!, hirhedl lx>-törő, aki jó pár »mázsát« töltött már a "börtönben. Tény, hogy Cell-
dömölkön laknak hozzátartozói, de az ottani rendőrség egy ott elkövetett cselekmény miatt ugyancs.ik keresi. Megállapította dr. Gántay; hogy Torkosnak egy 23 éves társa is van, aki bűnsegédje és akinek pontos személyleírás^ birtokában van már a kapitányságnak
Mikor mindezek kiderültek, a hírhedt eml»er harapófogóba került. Órákon ál tartó vallatás után any-nyll isnvert lx:, hogy valóban azonos a büntetett előéletű Torkossal és most Ls azért jött Buda|>eströl,szer számaival felvértezve, hogy itt nagyobb üzleteket kifosszon. Először — saját vallomása szerint — a Schülz áruház Erzséliet téri üzletét akarta kifosztani. Már terepszemlét is tartott, megnézte a városban a tekinteti*; jövő többi üzletéket is és azokról feljegyzéseket készített.
Torkos Ferenc bünlajstromátmost állítja össze a buda)>esti főkapitány ság és a celldömölki rendőrség, a mii megküldenek a kanizsai kapitányságnak, amely egyl>en rádiókörözési adott ki Torkos társáról*, valamint felhívta az összes bünügyi hatóságokat, hogy közöljék Torkos Ferenc viselt munkáit, nemkülönben az utóbbi időben elkövetett letöréseket.
Torkos Ijeisnierő vallomását jegyzőkönyvbe foglalták és valószínűleg m,^ döntenek afelett, kinek adják kí, a budapesti főkapitányságnak-e, vagy valamely vidéki rendőrségnek, amely öt elkíséri a kanizsaiaktól.
A rendőrség éberségének köszön-hetö, hogy egy »nehéz fiu« megint lebukott Nagykanizsán.
Iparos-gondok seregszemléje az éjfélután 1 óráig tartó elöljáróság! ülésen
Élénk részvétel mellett tartolta első I nonc el van foglalva, akkor másnap idei előljárósági ülését a\'nagykanizsai végezheti a mise-hallgatást.
Ipartestület. Napirend előtt dr. I\'. Hor váth Athanáz ferences-Ilit tan ár ismertette
a tanono otthon ós Internátus
ügyét. A mimkásifjuság lelkes pártfogója előadta nagy terveit a munkaadók előtt és ehhez közreműködésüket és erkölcsi támogatásukat kérte a magyar iparosiíjuság megfelelő színvonalú erkölcsi, vallásos és hazafias növelése érdekében.
Samu I.ajos elnök az előadást meg-köszönve biztosította az előadót arról, hogy az Ipartestület a legteljesebb köszönettel és támogatással honorálja lelkes és fáradhatatlan munkáját.
Papp Oszkár alelnök "hasonló érte. lemben szólalt fel
Városi Sándor a tanonc-otthont a levente-otthontól teljesen külön kívánja (ami természetes isi).
A kötelező vasárnapi istentiszteletek kérdésében megállai>odlak, hogy ha egy ünnep hétköznapra esik és a ta.
Samu elnök lejelentette, hogy u ruházati, cipői pari, szücsipari téren tiz ujabb miniszteri rendelkezés értelmében a \\ i kereskedők nem végezhetnek sem munkát, sem javítást. Ez a bizonyos 77. 8, amelyet gyöke-resen megváltoztattak az iparosság őrömére. j (.
Bejelentette az elnök, hogy a polgári fiu Iskola házimunka teljesítménye ellen felterjesztést tettek az iparügyi miniszterhez. 100 darab képkeretet, Testő és egyéb munkát végeztettek az altisztek által, amiért az iparos kontárellenőr megtette jelentését. (Viszont az iskola igazgatósága is feljelentést tett a rendőrségen a kontár-ellenőr °lleu izgatás dinén.) Az l|>artestülcl elnöksége megfelelő intézkedést kért a minisztertől
Bejelentette még az elnök, hogy
A Városi-ban: Mindkét moziban nagy esemény 1 a Nép-ben:
az „0rgonavirágzá8"-nál is szebb és bájosabb
100 férfi 1 kislány
Főszerepben: Deanna Durbin.
Herczeg Ferenc monumentális magyar történelmi filmje
POGÁNYOK
A magyar színészgárda első garnitúrája.
Csütörtöktől—vasárnaniö! A mozik pénz,áral 82 Je^eke( °"k dé,i" larUik fenn- Péntektől—vasárnapig I
- iaoqiiiu|Mg EKjj^sok. hétköznap 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. -;--12-
ZALAI KÖZLÖNY
1988, január 15.
Zala vármegye alispánja utasított* hí összes hatóságokat. hogy » n«gykani. Mai Ipartestület áltat kért
vásár- rendít tartassák be.
Samu elnök ezután azóll arról, hogy uw*t már meg kell alakítani
• járási Ipartestületet.
A nagykanizsai Ipartestület — mint %en megszűnik és lesz belőle Nagykanizsa város és a nagykanizsai lárás ipartestülete. Majd elmondja, hogy u lefolyt esztendő a küzdés vége-láthatatlan láncolata volt az iparosság számára Csak a gyáriparnál volt érezhető a gazdasági javulás, de a kisiparosság helyzete, főleg Nagykanizsán példátlanul súlyos volt.
bazsó József vezetöjfgyző felolvasta az ebiökség
köitel egy órás jelentését
az elmúlt esztendőről. A* elöljáróság elhatározta, hogy ki fogja nyomulni a jelentést és megküldi a társtestüle-teknek én minden egyes tagnak.
Viola Lajos jegyző az I|>artestületi Dalárda saomoru állapotát ismertette.
A 28 év óta fennálló dalárda a megszűnés előtt áll
a tagok részvétlensége miatt. A dalárda tagjai közül egy-egy próbára ha 10—15 tag jelenik meg, ilyen körülmények között nem lehet beszélni komoly munkáról. Javasolja: mondja ki az olőljáróság, liogy a dalárdát egye-lőre szünetelteli Ssámos hozzászólás történt a kérdés hoc. Samu elnök végül utalt úrra, )>ogy mesterségesen nem lehet összetartani egv dalárdát. Majd lu» a dalosok Ismét szívvel-lélekkel teljesi tik kötelességüket, ismét össze fogják hávnl, de addig szüneteltetik. Ketting Ferenc karnagynak működéséért legteljesebb elismerésüket fejezték ki.
Éjfél után 1 órára járt, amikor az elöljárósági ülés véget ért.
Szombat
HUDAP8ST L.
6.4Q Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Mit nézzünk meg? — 12.05 Far-nadi Edit zongorázik. — 12.30 Hirek.
— 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. -13.30 Hanglemezek. — U40 Hirek.
— 15 Arfolyamhirak. — Ifi. 15 l\'elol-vasás. — 16.45 Időjelzés, hírek.
17 Monolfi Mária előadása. — 17.30 Rács Zsiga cigányzenekara — 18.35 I)r. Oberdlng Jösmjí előadása. — 19 «Vig özvegy.. Operett 3 felvonásban.
— 21.30 Hirek. időjárásielentés. -21.55 Szabó Kálmán jazz-hármusu. —-22.40 Az o|>eraházi zenekar. — 00.05 lllrck.
MUDAMUT lt
18 Mezőgazdasági félóra. — 18.40 Szeré mi Gusztáv brácsázik. — 19.15 A* 1. honvéd gyalogezred zenekara.
— 20.35 Hirek. - 21.05 A rádió sza. Ion zene kai a.
MCS.
11.20 Paragrízenf lemezeken. — 12 Szórakoztató lemezek. — 14 Lemezek,
— 1625 Kivánságlemczek.
18.08 Házi»ene. — 19.50 Operett.
— 21.40 Zongora. - 22.30 Silving-né-gyes. Bécsi zene.
Szenvedd beteg aaazonyok már
egy kit pohár terméswtes .Fercoc József* keserflvlzzel is könnyfl, lágy oélkitliülést érhetnek el, ami igen . sok esetben rendkivOl jótékony ha\'ás-sal van a beteg siervekre. Kérdezze meg orvosát.

intadott kelengye
Magányos borozgatás után szénné égett egy gazda a szőlőhegyi pincéjében
Tragikusvégü
tüz-
eset történt Lickóva-t damos határában.
Kis Mihály gazda M szokása szerint a szőlőhegyi hajlékába ment ki aludni. A hegyi hajlékban szabad t üzset gyújtott, hogy annál melegebb legyen. Igaz, hogy közben sürün emelgette a |M>harakat is, hogy belülről is melegítse magút.
Borozgatás közben azonban elaludt és nem gondolt a tűzre, a melytől meggyulladt a hegyi hajlék s mire Kiss felébredt, már az egész pince lángokban állt. Tüzetfogott Kisf» ruhája is ós mire azaludutni igyekezett, rádült nz égő viskó. A mentésére igyekezők már csak elszenesedett holttestét találták meg a romok alatt.
KULCSUNK,
MQJUÍl
SZÍNHÁZI PLETYKÁK
| A SZÍNHÁZ TÁJÁRÓL van is-mét néhány jó tűrünk. Mindé, nekelött azt közöljük, hogy Kf>-rössy Zoli opeeiettjét a rádió is fogja közvetíteni Pécsről, igy a kanizsai kö-közönségnek is alkalma lesz a kedvenc pécsieket az éteren át hallani és élvezni. Egyben a társulat uj erőiről is <izelitőt> kúpunk.
A Kőrössy-o|)orett zenéjét Csongor Béla, egy fiatal, tehetséges komponista irta, tele jobbnál-jobb muzsikával és a szakértők szerint lehiri talentuin-mal..
A Január közeepéu bemutatundó operett cime: •Gellérthegyi randevú, és a főszereinket Kőrössy Zoli és felesége, a bájos Oitay Baba játszák. A rádió valószínűleg az ősbemutatót közvetíti.

2 FODOR OSZKÁR állapotáról is • sokun érdeklőknek, örömmel Jeelenthetjük, hogy az elmúlt héten Budtt|>esten megvizsgáltatta magát Ertl profeessZorral, uz európai hirü arcsei)ésszel. Megállapítása sze-rint a teljes gyógyulás ínost már rohamos tem|x\'»l^ui bekövetkezik ós az o|>erativ beavatkozás, — amitől eddig tartottak — nem szükséges
Megerősíti a javulásról szóló hírt uz a tény is, liogy Fodor Oszkár még januárban a szinjwdon is bemutatkozik. Elete egyik legjobb szercpélH-\'n a Szűz ós a gödölyébeeu lép ismét a közönség elé.
| 1 •
O ERDEKLI a kanizsai közőnsé-get az is bizonyára, hogy mire készül a színház. A héten volt a Lá^ bemutatója. Hurczos Irén ebben lé|>ett ezidéu a |>éesi közönség
elé, igen nagy sikere volt. Érdekessége a dolognak, hogy ezt a kitűnő Laka-tos-daralH)t még a pécsiek érkezése előtt bemulatja Nagykanizsán a Keresztény Tisztviselőnők Egyesületének műkedvelő-gárdája.
Egyebekben Pécsett a III. Richárd, a Liliom és a Vig özvegy bemututóira készülneck, amely utóbbiban Sándor Anna fogjla a cimszerepet énekelni
4 PRÓZAI ŐSBEMUTATÓJA is • lesz a Fodor társulatnak a közeljövőben. Fábián Gyula soproni tanár nyújtotta be a színházhoz történelmi darabját, amelyet u .Kétszívű Bezerédj- elmen ad elő a társulat. A beavatottak szerint a kitűnő darab a magyar drámaírás egyik büszkesége és igy az ősbemutató igen nagy érdeklődés előzi meg.
5I1YMEN hirünk is van a szin-
• húz tájékáról. Földes Klárit, a tárydat Kanizsán még ismeretlen, de Pécsett nagy sikernek örvendő tagját, — aki arról is hires, hogy ő a társulat legszőkébbje — eljegyezte a Fodor-társulat néhány év előtti drámai hőse: Károlyi Pista. Az esküvő rövidesen meglesz.
6 ORSZÁGOS érdeklődésre tarthat
• számot az a merész vállalkozás is, amelyet a sztntársuLit három tehetséges és fiatal tagja kezdett. Nevezetesen Bethlen B. László karnagy, Fenyő Lajos és dr. Gyalog ódón keskeny filmet akarnak gyártani. Állítólag már van egy tőkeérdc-kéltség tul komoly ajánlata. A művészi
ZSINÓR M KEZELÉS | SZERELES N FELHÚZÁS " HÁLÓZAT C IOSSZUSAG S
PONTOS V MEG3IZHATÖ SZERKEZET A TETSZETŐS N MODERN FORMA
Nem felejtheti el felhúzni óráját!
1 ZSlkláipillMHl
1 évig jár
ÍI8ltfll(S68 éli Bí fillér
Ára kp. 39.— P.
6 lati mm 6x7 pengő.
Szabó Antal sport- és rádió-Uzletében
Szenzációs esték
a Wollák-vendéglA
helyiségeiben, — ahol szombattól kezdve
Horváth Elly
kitűnő énekes dizőz szórakoztatja kedves vendégeimet
vezető Fenyő Lajos lenne, a Kordapályázat nyertese, aki mielőtt Ifodorék hoz szerződött, előzőleg hat hónapig tanulta I/mdonbnn a filmrendezést Korda Sándor mellett a Denham stúdióban...

7 A REGI jóismerősökről is van • néhány hirünk. Újév napján néhány kanizsai színházbarát Buékot ka|K>tt Debrecenből. Szal>ó Ernő, a kanizsai közönség kedvence gondolt ránk, aki — mint névjegyéről látjuk — igazgatóhelyettes és főrendező lett a debreceni Csokonai színháznál.
kanizsai Bakó Baba is avanzsált A kecskeméti színtársulatnál első szub-rett. A la|>ok karikatúrát közölnek róla, nagy sikere van s igep Jó kritikákat kap.
Ugyancsak Kecskeméten van a régi ismerősök kö*ül: Timár Ha, Bgnde Lad és Sebneczy Mihály is.
Hasznos tndnivalók
MEGPERZSELT FEHERNEM0
foltos helyét hintsük meg egy kis sóval, vizcsitsük be; és hagyjuk rajtu megszáradni sóval együtt. A folt ha. marosan el fog tűnni. A BOBECET
mindig friss marad, ha egy kis darab faszenet teszünk bele.
EM LÉKEZTETŐ*
Január 1).
Evangélikus Nőegylet mttierw sstje &s Iparoskór nagytermében Ö.kor. Január lt.
Lisaálás («őadás a v**al«fcáa l.kor
<Be<ti» Agostoo).
Előadó ülés 8.45-kor az OMKE-ban (Bulkányi és Vértes), január 22.
Gugliclmetti hangversenye a KsMti-nóban 9 órakor. Jegyek Vágónál. JannAr 23.
Lioaális cáőadis a városházán 6.W>r (BarbariU Lajos). Január 29.
Oragkercskedslmisták bálja a Ka-sahiöban. Január M.
Llceális előadás 6-kor a várssháeán (Lukinich profasssor).
Február 1.
Ipartestület műsoros táncestélye az Iparoskör termeiben 9-kor. Február 2.
LieaáUs előadás a városházén 6.kor
(dr. Deseé Mihály).
* E rovatban egysierl közlés 12 sorig) dija 30 fUltr.
— tatoMJKWaH a Kopateln-eég vezet Modern mlntatermelben a legJobSat a legolcsóbban mutatja be, kedvező téal tnltételak maliéit - *«? t*fU»
mindenki adjon « katolikus kultur-
1 tát alaphoz, Vegyeu «gy pangóé aors.
lw»i
1938. január 15
ZAhAI KOJkOMY
Rheuma, izületi és Ideggyulladás házikezelésében
tartós gyógyoredméDyt biztosit a pöstyénl Iszappal töltött
011 ISIIM!
használata. Kényelmes, tiszta és 30 kezelésre elegendő. Kérdezze meg orvosát. — Kapható patikákban.
Felvilágosítás, főraktár: PÖSTYÉN FÜRDÓ IRODA Budapest, Károly-körút 3/A.
— (A Balaton] Egyesületek
Szövetsége)
most tartott közgyűlésén elhalároz-ták, hogy lépéseket tesznek a balatoni vendéglátó ipar megsegítése érdekében. A kormányt kamatcsökkentési szubvenció adására kérik. A villamosításra is kiírták a pályázatot, az februárban jár le és ahol lehet, még ezévben megkezdik az etcktririkálást. A külön-bőző halatonkörnyéki helyeket fáslt-ják, főkép sok fenyőt ültetnek. A vasúti összeköttetést Is igyekeznek min denkép|>en megjavítani.
— (A főispánná hangversenye)
az egész várost meggyőzte arról, hogy a megye első asszonya kivételes tolietségü énekművésznő. Most Zalaegerszegnek és környékének is alkalma lesz gyönyörködni a fő-ispánné énekművészeié, ben. Vitéz gróf Teleki Béláné a Szent Józseí szerotetház céljaira, február 10-én ugyanis liangvcr-senyt tart Zalaegerszegen a vármegyeháza nagytermében, j
— (Szent Györgyi Albert)
a Nobel-dijas magyar professzor és felesége, mint megírtuk, programou kivül kiszállt a Bakion mellett egy kis téli s|>ortra. Mint Szent.Györgyi Albert most a lapoknak nyilatkozott: • örökre, szerelmese lett a Balatonnak,, amelyet eddig csak\' nyáron ismert. A jövőben is többször el fog jönni a téli Balatonra, ahol mindig kitűnően érezte magát.
— (Az adóleszállitást)
január vógéig lehet kérni. Ha az adó felmondása, illetve a csökkeutés iránti kérés jogos (jövedelemcsökkenés, elemi csapás, baleset stb.), a kérvényt az iUetékes kir. adóhivatalhoz kell beküldeni. A kérvény bélyegmen-tcs, de szabályszerű adóbevallást kell mellékelni.
— (Szent István-kilátó)
és kettőskereszt épül a fonyódi várhegy tetejére Ripka Ferenc ny. főpolgármester agilitásából. Az ai>ostoli kettőskereszt, amelyet a Balaton minden pontjájfeT jól lehet majd kítni, a kilátóval <^yütt még az idei kettős szentévben elkészül.
— (Nem tftrtént gyilkosság)
Tótszentgyörgyőn, mint megírtuk, holtan találták, bevert kojwnyával Lukács József 51 éves jómódú gazdát. Igaz, hogy a cigányok megverték, de a halál, mint a boncolásnál megállapi-tást nyert, ettől függetlenül szivbénulás következtében állt be. Igy a cigányo. kai nem gyilkosság vádjával fogják perbe.
— kegenhardt & Raymaad-fái* len étkészletek nagy választékban Sehltm*.
— S,á» fillér egy fényképesflfép,
ha megnyeri az egyházközség kul-tur ház-sorsjegyén.
— Kedveaaiényos árakoa vásárolhat mo*t Seblta-váauat.
Ha eredeti, megbízható
BADACSONYI BORT
akar
fogyasztani, forduljon bizalommal
IBOS SZŐLŐGAZDASÁG PINCÉSZETHEZ
BADACSONY.
TEB1EL, ÁBD8IT, MáUUTIA
már 5 I -tői felfelé
■ legjobb Bsdacioayl borokit.
Az Evangélikus Nőegylet műsoros táncestélye
l»lnap, szombaton c«le 9 órakor kez-dődik az Iparoskör emeleti termel-ben. műsoron a zeneiskola művésztanárainak három számból álló hangversenye és szavatat szerepel.
Az érdeklődés, amellyel az Evangé-likus Nőegylet estélyét minden évben kiséri a város egész társadalma, ezúttal Is élénk a társasélet minden frontján.
I)r. Krátky Istvánné elnökasszony
és
munkatársainak rendezői körülle-kintése a siker minden kellékét biztosította.
Belépőjegyek —1.50—1 pengő.
A rendezőség kéri, hogy a MffélU\'z szánt adományokat szombaton délután 7 órától szíveskedjenek felküldeni az Iparoskörbo. (:)
— (Nem fizetett elő, elvitte a\' kabátját)
Egy fővárosi erőszakos ügynök minap l>cállitott dr. Papp Andor ku|K>s-vári ügyvédhoz é-s egy pesti folyóiratra akart előfizetést gyűjteni. Miután az ügyvéd megtagadta az előfizetést, az ügynök az ügyvéd bőrkabátját vitte cl. A tolvaj ügynököt körözik.
— MeoyMMonyok ideálja a Schüt*-
vásaaa.
— Kevesebb ruhit kell
csináltatni, ha a szövet szingyapju-ból .készüli, mert az évekig tart é« mindig szép. Csak a szövet csináiója .fudja garantálni, bogy a szövetben csak természetes színgyapju v"n. A magyar uricsaládok részére évek óta száltilja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, . ruhánként Is elsőkézböl a Trunklialm Posztógyár, Budapest, XI., Lenke ut 117. Még ma kérje a szövetminták köllség-és kötelezctlségmentes elküldését. Nem fog csalódni, hanem: évekre szóló megtakarítást ér e(. A kollekcióban rengeteg elismerést is olvasliat.
Agyonlőtte magát egy ismeretlen vidéki ur Pesten
Budapest, január 14 A Klauzál téren ma délelőtt egy jólöltözött vidéki ur agyonlőtte magát. Búcsúlevelet tajáltak zsebében, a melyben uzi irja, hogy egy kellemetlen ügybe keveredett, azért megy a halálba. Semmi bővebb részlet nincs a levélben. Tárcájában egy debreceni gazdasági főfelügyelő névjegyét találták, még nom tudják, ő-e az öngyilkos. A nyomozás folyik.
Egy öttagú családot felfaltak a farkasok
Varsó, január 14 Keletgallclában a nagy hideg miatt a farkuscsordák ellepték a vidéket. Már a faluikba is bemerészkednek és tegnap az egyik faluban egy öttagú családot faltak fel az éhes csordák. A lakosság a hatóságoktól kért segítséget. _
700 halottja van a párisi földalatti robbanásnak
Párls, január 14 A párisi földalatti villamos-nlagut-ban hatalmas robbanás történt. A robbanás halottidnak száma 700-ra emelkedett. _
Felrobbantottak
tj kommunista f<fstket Rie de juwltefaa
Rio do Janeiro, Január 14 A rendőrség rájött, hogy a* egyik könyvkereskedésben van a kommunis. ta vörösök központja. A leleplezés során nagymennyiségű propagandáira-tot is találtuk, a vezetőket letartóztatták A bevándorlást megszigorítják.
mmm
Panasz a Kanizsa-vidéki szőlősgazdákra
A Zalamegyei Újság irja:
Zalában nagy érdeklődéssel figyelik a szőlő- és l>orkérdéseknek a hivatalos részről várható rendezését.
Dacára a hivatalos figyelmeztetéseknek, - ami már majdnem kéréssé változott — mégis meg nem magyarázható okokból a gazdák; pancsolják a borokat. Ha Zalában panaszkodnak1, hogy nem lehel a borokat értékesíteni, ugy ennek nagy részben éppen maguk a dák az okai. Megdöbbentő, hogy a szüret alkalmával — nem törődve a bortörvény szigorú szakaszaival — a direkt termőket összekeverik sokkal értékesebb nem direkttermő szőlők mustjával, illetve borával. Természetesen ezzel az eljárással elérték azt, hogy Zalának, különösen a kanizsai részét a komolyabb borkereskedők mellőzik, meri mint tisztán direkttermő szőlövidéket kezelik. Tisztelet a kivételnek\', most is akad községenkinl egy-egy tisztánlátó szőlősgazda, aki szabályszerűen és a követelményeknek megfelelően szüneteli és kezeli szőlőjét, illetve borát, de az ilyen eset csak csepp a tengerben. |
Hogy mit jelent a veszteség csak köziei>es 15 hl kat. holdankintt átlag termést számítva, az könnyen kiszámítható. A letenyei és nagykanizsai járás, valamint Nagylumizsa in. város területén 6296 kat. hold szőlőterületnek 04.440 hl, kereken 100.000 hl a bortermése. Ha ez a mennyiség inem lenne direkltermfy ilbetve azzal kevert bor, akkor átlag 18-20 fillérért számithatnánk liüenenkint, ami a jelen esetben 200 ezer pengő. Helyben értékesítve ez a bormennyiség jelenleg MaUigpPd-fokonkinl 0.9 fillérrel számítva 90 ezer i>engő, tehát 120.000 pengő a kár. Sokkal nagyobb azonban — számban ki nem fejezhetően — a» az erkölcsi kár, ami az egész szőlős gazda közönség re hárul a borok összes zü ne lel ésc következtében.
dasági érdekképviseleti választásra jogosultak névjegyzékét méltassák megfelelő figyelemre, nehogy abból ők maguk kimaradjanak, vagy megbízható cselédeik, munkásaik.
A mezőgazdasági bizottságokba^ ^ kamarákba csakis odavaló, megbízhatói, józan Pelvibigosultsággal rendelkezők megválasztása kívánatos s ezért már most oda kell"törekedni, hogy ezick iaz egyének a választók és választhatók névjegyzékéből kl ne maradjanak.
— Saját érdekében é« őrömére BSOl-gáló meghívásnak tesz eleget, ba a Kopateia Batorárahás Sexl mfibutw-kiál-litását megtekinti, vételkényszer nélkül.
IDŐ
Esőt
Prognózis: Élénkebb nyugati és északnyugati izél, változó felhOzet, főleg az ország északi (elén eső. A hő alig változik. _
A Meteorologiai Intézet nagykanizsai megtlgyelóállomasa Jeluull i
Hőmérséklet teffnap este 9-kor:
+46.ma moteli +2-2 délben: +6 0.
Csapadék: 00 1.
MEGHÍVÓ.
Gyümölcstermelők figyelmébe
Az IskolánklvUll népművelés keretében Kettlng Ferenc áll |R>lgárl Iskolai Uinár január 16-An, vasárnap délután fél 5-től íél 6-lg " goiyl utcai iskola emelet! termében gyümölesvédelml előadást tart A gyümölesvédelml tanfolyam 12 előadásból áll, vasárna[>onként ugyanebben az időben. A tanfolyamon való részvétel teljesen díjtalan.
Mezőgazdasági érdekképviseleti választásokról
szóló 138.000—1937. F. M. sz. rendelet szerint a választásra jogoeul-takat a községi, illetve körjegyzőségeknek f. é. január hó Í5-ig ÖBSze kell irniok b a választásra jogosultak névjegyzékét minden községlie" 16 napra közszemlére kell kifüggeszteni. Felszólamlást január 31-lg lehet iráslwn vagy szóban előterjeszteni.
A vármegyei Gazdasági Egyesület ezúton kéri fel n vármegye gazda-társadalmát arra, hogy o mezőgaz-
A Nagykanizsai Polgári Egylet f. évi Január hó 2Í. napján délután 6 érakar tartja saját helyiségében (P6-ul B. sz.)
102-11 rendes közgyűlését,
melyre a tagokat tisztelettel meghívom.
Amennyiben a közgyűlés ezen a napon határozatképes nem tenne, az ujabb közgyűlést I. évi február hó 2-án délelótt tl órára hívom össze, amely közgyűlés a megjelenő tagok számara tekintet nélkül határozatképes lesz.
Dr. Fodor Aladár
alelnök.
Tárgysorozat:
I Elnöki megnyitó.
5 Titkári jelenti*.
3 Beruházásokra fordítandó 2000 P hitelnek az 1938. év! költségelőirányzatba való (elvétele
4. Ax 19)7. évi zárszámadás és az 1938. évi költségelőirányzat dóter|esztíse.
5. Alapszabály niódoeitál
6. Tisztikar, válaaztmáflyi tagok és számvizsgáló bizottsági tagok választása.
1. Netánl Indítványok")
önálló Indítványok a közgyűlés elítt \' 4 nappal az elnöknek Írásban bcjele*. tsndők.
V

ZALAI KÖZLÖNY
lECJUJABR*
30 millió menekült m •angVívl-navtkingi OI*SzAfllltOII
A japánok példátlanul heves lógl-támadáaa 170 repülőgéppel
I iíj;.1 London, január l-l Hongkongi jelenlés szerint a ja-pánok csütörtökön példátlanul álló erőteljes légiMnttlfet intéztek a klniaiak ellen, amelybon 170repülőgép vett részt. A heves támadásnak sikerült is elvágni a vasúti vonalat Hongkong és Kanton között.
! Quito, január 11 Sanghai és Nanktng közötti uton töbt* mint 30 millió hajlékkal^ menekült szorong, akik borzasztó állapotban vannak, i
Ciano távirata Kánya kOlOoyminiezterhez
Sohmledt államtitkár nyilatkozata a budapesti találkozásról
Budni>est, január 11 Ciano olasz külügyminiszter ma a következő táviratot intézte Kánya Kálmán külügyminiszterhez:
— Valóban örömömre szolgált!, hogy ujbói találkozhattam Nagyméltóságoddal és folytathattam azt a munkát, melyet kormányaink már évek óta teljes egyetértésiben végeznek. Hálás lennék Nagyméltóságodnak, ha méltóztatna a Kormányzó ur őfőméltósága és neje előtt hálás tiszteletemet tolmácsolni.
Bécs,1 január 14 Schmiedt államtitkár nyilatkozott budapesti útjáról a Stefani iroda munkatársa előtt:
— A legnagyobb örömVnel állapítom1 meg, mondta, hogy a budapesti találkozás a résztvevő államok ószinle barátságának megnyilvánulása volt. i
A miniszterelnök a választójog kérdásében még tárgyal a pártvezérekkel
A mai mlnlaztertanáos
Budapest, január 14 A kormány ma délelőtt minisztertanácsra jött össze, amelyen Darányi Kálmán elnökölt. KZ volt uz első nii-nisztertanács ebl>en az évben, amelyen a folyó ügyeken kívüli dolgokat is tárgyaltak. Szóba kerültek a hármas érte-kezlet tanácskozásainak határozatai.
Valószínűnek tartják, liogy Darányi miniszterelnök a választójog kapcsán még tárgyalni fog a pártvezérekkel.
UHUI
Épültek!
. _ Műsor goudjalkat köny-fMm~ nyltlk meg, ha megszor-«0Upb I zlk Vajda Marietta „Roz-1 marlngos kertem\' e. 100 oldalas könyvét, — tele minden Qnnepre, minden alkalomra gyermek-játékokkal, kisebb és hosz-Hzabb színdarabokkal, jelenetekkel, versekkel, tornajátékokkal, kottázott énekekkel Ara 4 P. Kapható minden kanlzsa i könyvkereskedésben. —
Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy felejthetetlen Jó édesanya, anyós, nagyanya
I Ail
•zQI. Szeldsr Anna életének 83-lk évében f. hó 13-án d. u. 6 órakor a haldoklók szentségeinek felvétele ulán az Úrban elhunyt.
A megboldogult hűlt tetemét folyó hó 15-én d. u. »/<3 órakor kísérjük a temetői gyászháztól a róm. kath. egyház szertartásaJ szerint örök nyugvóhelyére.
Az engesztelő szentmise-áldozat folyó hó 15 én d. e 8 órakor lesz a a magyarszcrdahelyi plébánia-templomban az Egek Urának bemulatva.
Nagykanizsa, 1938. évi Jan. hó 14.
Áldott legyen emlék* I Nyugodjék békében I
Schelier Glxella férj Gyotay Istvánná, Schelier Anni, Schelier Lajoa, Schellev Zoltán, Scheller Béla, gyermekei. — Scholler Zoltánná 87.. Heihamincr Sella, Scballer Bé láná sz. Rechnltxer Margit menyei. Gyutay látván vóje, unokái Jenő, Klári, Pltyn.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija vaiérnap ét Onnepnap 10 sióig S0 fillér, minden további uó 6 fillér, hélkömap 10 uólg (0 fillér, minden tovébbl uó 4 fillér.
MA kérem teljes dmét.
FAxnl tudó mlssdanaat keresek február l-re. Rozgonyl-u. 19.
Ocsóbb lett a marhahua az öreg Reinnél az Erzsébet-téri husfülktben : 1 kg marhahús 1 P és 1 20 P. Zslrszalonna 1.40 pengő. 74
Ovag. porcellán és köedéayáruk Icr-olcsóbb beszerzési forrása Fő-ut 2., Stern Hvegkereskedés. 3729
KOIAnbaJératu utcai t utorozott szoba fürdőszoba-használattal kiadó. — Sugár-ut 64. 47
Tlaadaa mérleg eier kilogrammig, sulyokkal együtt eladó. Clm a kiadóban. 55
SomogyoBiirgón modern, kétke-mencés pékség eladó. Welsz Lajos So-mogycsurgó.
54
Olcsó tdxlfa árusítási Aprított fa házhoz szállítva I. bükk éa gyertyán 4.00 P.
P. míg a készlet
23
1L bükk és gyertyán 3 61 tart. László Zrínyi M utca 30. ~
ÉpItSmeater elhelyezkedne, társulás Is lehetséges. Gazdag Lajos Péci, Bástyautca 2 58
Oxlethalylaég a város belterületén kiadó. Bővebbet Eötvös-tér 9. 76
Gasni-bélyagaAk, réz- éi zománctáblák, vésnöki munkák legolcsóbban ké szülnek VéVánsy Testvéreknél. •
Használt 8 as lokomobll gfixgápct megvételre keresünk. Ajánlatokat Közponii Szeszfőzde Hahót kérünk. 14
Utcai kOIAabeJérata bútorozott szoba azonnal kiadó Király-utca 43. 61
Faraangi bálokon hódit a Végé KAIal. •
KOIAnbaJératsa utcai bútorozott szoba fttrdőszobahassnálattai kiadó. Szent Imre-herceg-u\'ca 9. *
Keveset hassnált nagy nfli Slnger var* régép eladó Klrály-utca 31. •
Kétszobás-Iskás mellékhelységekkel kladé Erzsébet-tér 16. füsxeiüzlet.
Luoarna, hegyiszéna eladó. — Belus gyógyszertár._•
Mindennapi leveleiésból összegyűjtött bélyeget, régi vagy u] tömegeket, magyart éa külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarits Lajos, a Zalai Köslöny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. sz. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra köiött.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outsnberg Nvomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsáa.
Felelős kiadó: Zalai Káraly.
A n«L
mini
eykanlzsal kir. Járásbíróság, it telekkönyvi hatóságtói.
14558/1937. tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Bagnár József végrehajtatóknak, Fuchs András és neje végrehajtást sxenvedók ellen 194 P tőke és Jár. erejéig Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság Kracher Ferencné Pós Mária sxepetnkl lakot utóajánlata következtében ax 1908: XLI t-c. 27. §-a értelmében ujabb árverést rendel el 194 P tőkekövetelés, ennek 1935 évi június hó 1. napjától Járó 5% kamatai és 89 B 50 fIII. megállapított per- és végrehajtási költség, valamint a csatlako zoítnnk kimondott tőkekövetelése és jár. behajlása végett a nagykanizsai kir. iblró ság területén levő, Esiteregnve községben fekvő s as eszteregnyel 177. sztjkvben 1232. hrsz. slatt foglalt pince és szőlő az öreghegyen Ingatlama 1100 P kikiáltási árban
Ai árverés nem érinti a 3828. és 6378/tk. 1911. sz. végzéssel özv. Hlmler lánosné Pfelffer Máris Javára bekebelezett haszon élvezeti szolgalmi jogot.
A Ikvl hatóság az árverésnek Esxtereg-nye községházánál megtartására 1938. évi febuár hó S. napjának délelőtt 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket a következőkben állapítja meg :
I. Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási árnál alscsonyabb árban eladni nem lehet.
2 Az utóajánlst akkor is kötelező, hs az alánlattevő as árverésnél meg nem Jelent.
3 Ha az árverésen az utóa|ánlatnál nagyobb Ígéretet nem tesznek, sz ingatlant ax ajánlattevő állal megvettnek kell te klnteni.
4. Ax ujabb árverés költségeit a vevő az Ígért vételáron felül köteles fizetni. (1908: XLI. t-c. 27. §)
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben. vagy az 1881 : LX. t-c. 42. §-ában meg-hstározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t-.c 147., 150., 170. §§; 1908: XL. t.c. 21. §).
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt as általa Ígért ár ugyanannyi szá za lé káig kiegészíteni. (1908 : XL. tc. 25. §.)
Nagykanizsa, 1937. évi dec. hó 17-én. Dr. Bentzlk sk. kir, Járásbiró.
A kiadmány hiteiéül: Kiss s. k.
4002 IroditUit.
944/193a
Tárgy: 18 éves magyar állampolgárok bejelentési kötelezettsége.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a m. kir. rendőrség nagykanizsai kapitánysága n in. kir. belügyminiszter ur 122 700 — (935. számú rendelete alapján fi-tjyelmczleli mindazokat a magyar állampolgárokat, — féifiakal és nőket egyaránt, — akik 1920. január ét 1920. december 31-lke közöli születtek, hogy a 19. életévbe lépé sdket folyó évi |anuár 31 lg az trrt célra szolgáló be|elentö lapok kitöltése ut|án be|elenleni tartóinak tekln-tet néiktll arra, hogy megelőzően már más bejelentőlapon vagy szüleik bejelentőlapján be voltak jelentve.
A bejelents lapok a rendörkapi lányság bejelentő hivatalában vehetők át és kitöltésűk után ugyanoda adandók be.
A bejelentő lapon az összea ada tokát pontosan és a valótágnak megfelelően kell feltüntetni.
A bejelentett adatok valódiságáért s a belelenlés megtörténtéért a bejelentésre kötelezettel együtt a szállásadó (családfő) is felelős).
Aki a bejelentéit elmulasztja, kihágást követ el.
Nagykanizsa, 1938. január II.
u Polgármester.
1M8. január 15
mert az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, d^ntfejlesztő. étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesánlu-lást gátolja. — 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédelmi merek, gép,zsik, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telelőn 130.
A letenyel Hr. Jirisblróslg, mint telekkönyvi hatóság.
5456/1937. tk. Ilim.
Árverési hirdetmény-kivonat
Klta János éa ne|e Takács Mária végre-ha|taténik Pozvál Jánoi, klik. Pozval Já-noi, klak. Poivai JJsaal, II,k. Pozval F<-rcnc, klak, Pozvál Béla végrehajtiat szenvedők ellen Indítod végreha|láal ügyében a telekkönyvi NrtósSg a végreha|táal n|abb árverési 556 Ftökekövetelés éa járulékai behaltáia végeit a Borsfa körtéében fekvő a a borsfái 740 aillkvben 293/7/2. hrsz. szántéra a csondorbílkt dűlőben 640 P. a borafai 740. azl|kvben 2W7.3. hrai. síén tóra a csondorbükl dűlőben 50 P, a bora-lal 856 aztjkvben 294/237. hrsz. szántóra > Rétvőlgyben 75 P, a boralal <55. aatjkv-ben 294/238. hrsz szántóra a Rétvó\'gy ben 50 P, a borilal 855 szt|kvben 294/ 239. hrsz. szántóra a Rétvólgyben 75 P, a borsfa! f55. szljkvben 294/240. hrsz. szántóra a Rélvölgvben 75 P, a borstal 855 ruljkvben 294/241. hrsz. szántóra a Rét-völgyben 50 P. a borsfal 863. sztlkvben 185/174/a. hrsz. laántóra a Cserna dűlőben 100 P, a borsfái 8S3. szt|kvben !65/l74/b/2 hrsz. szántóra a Cserna dülóben 15 P, a borstal 863 szl|kvben 165/175/a. hraz. aaánlóra a Caerna dülóben 90 P, a borsfái 863. sztjkvben 166/176/.. hrsz. szántórs • Cserna dűlőben 95 P, a borstal 863. azt|kv ben 294/242 hrsz. szintlíra a Rétvölgyben 75 P, a borstal 863. azl|kvben 294/243 hrsz. szintóra a Rétvölgyben 75 P, a bors-Isi 863 sztjkben 2941244. hrsz. ssintórs a Rétvölgyben 50 P kikiáltási irban elren delta.
A fedezed elvre tekintettel a csatlsko-zott dr. Csempcsz Dénes kir. közjegyző kérelmére megtartandó árverés esetén az árverésre bocsátott ingatlanok a kikiáltási ár 75% án alul, Szabó Józsel és neje Pra|. ner Mária caaűakorott végrehajtató kérelmére megtartandó árverés esetén az árverésre bocsátott ingatlanok > kikiáltási ár 800/0 án alul, s végreha|tatók kérelmére megtartandó árverés esetén sz árverésre bocsátolt Ingstlanok a kikiáltási ár 180>/o. án alul, dr. Lakó Imre csatlakozott végre hajtató kérelmére megtartandó árverés esetén sz árverésre bocsátott Ingstlanok a kikiáltást ir 2250/a án alul, Bogár Józsel és neje Hegedűs Erzsébet csstlskozott végrehajtató kérelmére megtartandó árve-téa esetén az árverésre bocsátott ingatta* nok a kikiáltási ir 230\'/o in alul el nem adhatók.
A tkvl hatóság az irveréanek Borsfa községházánál megtartására 1938..ávl február hó 5. napjának délután 8 óriját lOzi kl és az árverési feltételeket sz
1881 :LX. t-c. 150. §-a atapjia megállapítja.
Bánatpénz a kikiáltást ár 10°/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi o/o-ira kell klegéazllenl.
Letenye, 1937. évi szept. hó 15. nspján. Dr. Korposs a k. kir. iblró.
A kiadmány hiteléül:
Balassa a. k.
_ t.t.kkSnjvv.Mtö.
• IWtaJaJiMw Káagaaáas%l 01. OuMbM Mimrát éa BétaaJal LapkpM V«blaH kánjv«y»m!lájá*U NWkaaluia. 1-jWfle £tzl»|y. Zalai Károly.
78. Évtolyan 12. Slám.
Nagykanizsa, 1088. JanuAr 16. vasárnap
Ara 12 fUl.
ZALAI KÖZLÖNY
Ftlelfe sierkeutA: Bcrbarita Lajoa
EMttalM In
: mj kéra 1 pof* 40 Ufe U tUtMilyém W. «u
A választójog
HtkosiágáiMlr bíveaetése telj«t»
kotiWöraáVlal ® törvényho«b llJ ictékes faktorai élőtt fekszik. A re-form\' legfőbb indoka az, hogy a* idő teljesen mpgérlelte <u»iak megvalósítását. Talán nem lesz érdek-leien, ha olv»»óköz««iégUnliet tíjé-koítatjuk e választójog történe-iéiwl, vagy* siókról a letűnt év-UzedekiVA fttttelwk e problétetJ nuk >ér>|elésl Idejét, adták meg. ;
A váta9*ó1t>g tulajdimképpűIY problémája a magyar közééinek! attól a naptói kezdve, amióta aa ország « rendi képviseletről áttért a népi képviseleti rendszerre Vagy is, a válasiíójóg napirenden vatt 1848 óta b időközben öt törvíny szabályozta. Esek közül kiettö, az 1913 « 14. és az 3918 évi 17. törvénycikk, azonban sohnasiri korült a gyaknrUittmn aUdabnnzásrn. Ab Hl kotwáiiyos élet helyreállítása őri; vagyis o világháború befejezési után a választójogot egy rende\'ct éí egy törvény azaliályozta. A törvén^ amelyet 1926. évben, mint 27. törvénycikket Iktattunk íönrénytárjnk. ba, még ma ta érvényben vim, bit módosítása csakhamar foglalkozna ta az illetékes tényezőket Ennek a módoBjtáaavak eröa lökést adott az llUl-lwn összehívott orezággyllNa megnyitásán elhangzott kormány-zól beszéd, amely Brötéljes allúziót tett az ujabb reform\\ szükségért! Erűnek következményi\' V\'lt Gömb}?. Gyula akkori mintszlenelnöklfek nagyjelentőségű klle\'mtee, amli 1932-hen tett, hangostotván, hogy ugy ö, Jrtint kormánya, a titkoaiág elvei alapján áll. Ettől kezdve a titkos választójog hővezetése a magyar txiBtikíU ék-t cnumpontjába került. Bár Gömbös Gyula és kormánya akkori snxlális viszonyok között azoknak a reformoknak mi* előőbbt megalkotását tartotta szük-ségesnekl melyékkel a nép szociális gazdasági helyzetét kívánta emc-lnj, mégis köstudomásj volt, hogy a titkos választójog megalkotása hamar. «an a törrénybuzás elé kerül. Gömbös Gyula trsglk\'js triódon bekövetkezett gyors elhalálozása elölt levelet intézett a Ház elnökéhez, felszólítván öt, hogy tegyírv Javaslatit a titkos választójog -kérdésében EtW kezdve a reform\' megalkotása monetsaerü <>onto*ságffal haladt közéletünk utján. A Darányi-kormány néhány nagyjelentőségű «az-daságl te szociális Intézkedés meg. tétele után ]n medlas res, az alkotmányjogi reformokhoz nyull. Megalkotta a kormányzói Jogkör kiterjesztését, majd ezt követőlcg a felsőházi reformot s nvat Itt áll elölünk a magyar közélet nagy problémája, a titkos választójog.
A választójog tekintetében a mull bon inkább az általánosság felé törekedtünk. A nyílt szavazás meglett az ország törvényhozóinak 38 százaléka Járulhatott! az urnák elé, ami tökéletesen eleget lett " j"ko(mányos kívánalmaknak. A modem idők azonban megérlelték
Ulncze József 23 MojolHutneR regénye
I. A pesti aszfalttól a kanizsai 40-as laktanyáig ós az orosz dum-dum golyóig
A bútorokkal és emberekkel túlzsúfolt kis Árpád utcai szobában sjBomben ülők Vlnrzc Józseffel, ezzel a derék magyarral, akit 23 év után visszahozott messze Szl-bériából a magyar föld, a magyar rög szeretete.
A sarokban bceeettarcu, sovány orosz felesége csitítgatja a kis Jancsikát, aki a többlvónapoa ut után. nem tudja mire vélni ezt a\'nagy vcndéKjárást ebben a félhomályos üzük kis szobában. Szjíj harmonikáját fújja egyre s c*.í>.k a jó Isten tudja, hogy mire gon-
dol...
Az orosz tél szenvedés fehérre fagyasztotta Vlnczo József homloka körül a hajszálakat. Istenem, 23 év keserves szenvedésének névjegye ez. Huszonhárom év... Csaknem belefér az én egész étetem! Mi Is tőrtéut ezzel az emberrel, akinek ily különös életet juttatott a Sors...T Mennyi szenvedés, mennyi megpróbáltatás...!
Krről h 23 évről beszélgetünk Vinczse Józseffel...
Mi is történt vele e 23 év alatt?
Hallgassuk c«ak... Érdemes lesz..
Egy utcaseprő leteszi a seprőt
A pesti körút Juliusvégi tikkasztó melegébe a rikkancsok Izgatotthan-gu ordítozása csajiott le:
- Kitört a háború !
A sarkon egy fiatajképü, sovány utoaseprő is letette erre a seprűt. A lapok kiadóhivatala előtt már nagy volt a tolongás, mire odaért. A friss példányokut falta a közönség. A fiatal utcaseprő is csakhamar megtudott mindent: Agyonlőtték a trónörököst, megüzentük a háborút!
Aznap éjjel nem sokat aludt. S neggel a seprű és a lapát ott maradt árván. Az a kéz, amelyik négy
hétig forgatta, már másnap reggel a Mária Terézia Laktanya ügyeletes lisztjének iroda-ajtaján kopogtatott. |
— Vincze József vagyok ! — jelentkezett. — Háborúba szeretnék menni!
S aznap este már röpítette Nagykanizsa felé a vonat... Egyenesen a Sugár nti laktanyába vitték, ahonnét négy hétig csak a katonaiét! gyakorlatokra mehetett, ujabb két hót után pedig egyenesen vitték a galíciai, frontra.
S itt kezdődött Vincze József kálváriája...
Estére megtelt a lOvéseárok halottakkal...
A fellobogózott, felvirágozott vonat kétnapi dübörgés utón, este ért Krakkóba. Csupa fiatal, vidám, nótázó magyar legény Ült a vagonokban. Szkite jólesett nekik, amikor kinyújthatták tagjaikat és büszkén masírozhattak a városvégi erő-dHnVények felé
Hát még milyen örömplr gyulladt az arcukra, ámBcor elhangzott a »Bajonet auf!« és vonaJha fejlődhettek. S nem telt be> li ór^már a tűzvonalban voltak.
A 48-as ezred törzse Szulasuv falunál volt, jobbra balra 83-asok, 19-esek és ft3-nsok. Az orosz egyre tá-niíadt, de « magyarok nap-nap után viaszaverték őket. A ffotai magyar bakák két napig voltak a vonalban;
akkor leváltották őket és egynapi pihenő után újból kezdődött a harc. Igy ment ez öt hétig szakadatlan... i (
Végre november 22-én mind ritkábbak teltek az orosz lövések Vincze két társával jelentkezett, hogy előremegy megnézni, visszavonultak-e az oroszok i i , Szivdobogva kuszták át a halottakkal borított 300 méteres lapályt az orosz állásokig. Szivük már a torkukban vert, amikor eléjüktárult az orosz állás üresen tátongó vonala. |
Egy aajika-intés és a 18-asok már is nyomultak előre. S az orosz lö. véazárokestére megtellett halottakkal. Ide temették el az öt heti harc
orosz és magyar halottainak százait... Együtt uluaszák örök álmukat... |
Friss lángos szaga mellett otthonról álmodnak a magyar bakák
Aztán üldözőbe vették az oroszt...
Az előrenyomulás alatt történi, hogy a >cugsfür\\er« Így szólt az egyik fiatal bakához:
— Vlncae flami ennék valamit! — Mert, hogy a menázsi már na|x>k óta nem érte utol az előrenyomuló 48-asokat. Igy történt, hogy Vincze egyik társával élelem után ment. A köaelben hamarosan szemük elé bukkant egy vízimalom. Az ijedt molnár annyi lisztet adott, amennyit csak akartak és a két fiatal baku feigyürőzködve, csakhamar nekiállt nokedlit csinálni. j
Nem bakának való mesterség cz, nehezen meni a dok>g, múlt az idó, b mire ők belakmároztak s megtömték kenyérzsákjaikat liszttel, Ije-esteledett. Nosza hamar iszkoltak a csaj»at után, de bizony annak nyoma sem volt. Vaksötét éjszaka borult a két eltévedt vánd<ura Sehol egy puskalövés a közellien, még a front iriinyát sem tudták. Reggel lengyel asszotnyok baktattak velük szembe. Hiába volt a nemzetközi mutogatás, a törtről semmi hir.
Végre kétnapi gyaiogolás után ut<Jérték a törzset. Drukkolva mentek jelentkezni, de amikor meglátták a megtömött |iszte«zsákokaf, megenyhült a zugsfürer arca. Vlz ugyan nem volt, igy hát a friss ha. vat olvasztották meg és estére pl. rosrasült lángos szaga terjengett az otthonról álmodozó magyar bakók fölé... i
Szenteste at orosz golyó-^ záporban
Hideg decemberi szél vágla sze-mükbe n havat, amikor elérték a Visztulát. Az orosz már tul ásta magát. De jött a parancs: tovább! A felégetett hidak helyéne az éjsza-
közéletünkben a titkosság beveze-ftesét s (amikor errő|l a problémáról mí^t stliár intézkednünk kell, a meg-alkoUlDdó reformoknál külföldi ta-iiassft^stok alapján is nem az általános választójog l>evezetésc, hanem a titkosság felé kell fordulnunk. Ssrtmtakn példa áll a magyar nem-2>et előtt, amelyik óvatosságra int, különösen e nehéz időklwn, mert ha valamikor volt vesztenivalója a nemzetnek, most valóban mindent elveszíthet egy szétforgácsolt nem-afctl táreadakftiibun. Ae uj xí\'asztó-jognak lehét gí^idoskodnta kell arról, hogy ezek ^veszélyeztető mo-
mentumok láktopcsolódj^uiak közétetünkből. Veszélyes volna az általánosság a választójog tekintetében elsősorban azért, mert olyan ré tegek is választójoghoz jutnának, a melyek nem alkalmasak még arra, hogy a nemzet és az államközösség egyelemes érdekeinek helyes nnegilélői legyenek. Az általánosság növelné a demagógia tehetőségét s tompítaná a választók lelkiismeretét és felelősségérzetét. Főkéntazon-baft kedveane a nemzet pártokra-szakadásának s a sok pártharcban könnyen ehressheine a vezető magyar gondolat. Meg kell tthát talál-
nunk a középitat, amely kielégíti a modern idők kívánalmait s nem jogfosztás, hanem jognyujtás által hlztositja az alkotmányos étet Ul-frissülését. A kormány által közzétett választójogi Indokolás találkozik a nemzet sorsáért aggődó polgári társadalom teljes helyeslésével s igy biz<myo6ra lehet vennj^ hogy Darányi Kálmán választójogi javaslata simán, a megelőző alkotmányjogi reformok emelkedett szellemében fog törvénytárunkban az őt inegUtetö helyhez jutni.

ZAUA1 KÖZLÖNY
1988. |»naif 16.
A Városi-ban: Mindkét moziban nagy esemény 1 A Nép-ben:
az „Orgonavirágzás\'-nál is szebb és bájosabb
100 férfi 1 kislány
Főszerepben: Deanna Durbin.
Hereiig Ferenc mounmentilis mayir történelmi filmje
POGÁNYOK
A magyar színészgárda első garnitúrája.
CsAtörtŐktSl-VasárDapiK ! A raozik Pénztárai az előjegyzett Jegyeket ommk dóiig tartják fenn. péntektől—Vasárnapig ! --LL. Előadások: hétköznap 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. --—.
ka leple alatt a hidászok építettek keskeny kis kötélhídat. Egyenkint lo|>akodtak át a nagy, sötét vizén. Mikor együtt volt a cáai>at, megindult a támadás ... (
Az oroszt Pincsov falunál érték el. A falu egyik szélén az oroszok, a másikon a magyarok támadtak. Egész éjjel ropogtak a fegyverek a szemközti házsorokból. Hajnallom ujabb támadást indítottak a magyarok...
A falu toronyórája éppen hármat mutatott, amikor az első házsorok mellett fekvő Vinczo Jóska sajgó fájdalmat érzett a l>al combjában. OdakajK)tt, de a fájdalom még élesebb lett, tenyere ]>edig csupa vér.
Aztán mozdulni sem tudott, csak azt tudta, hogy egy orosz d\\im-dum golyó a csajkájánál robbant és csontig hatolva felszakította combját térdig. Aléltan nyúlt el a fai mellett. Az arcába vágódó havaseső néha magához térítette és ekkor vette észre, hogy a lövések egyre ritkábbak lesznek. » I
A házak között itt is, ott is s*a-nitécért kiáltottak, de e fájdalmas hívásokra válasz sem érkezett.
Vincze nem Akart gondolkodj, mégis ezer gondolat villant át agyán. Szerette volna tudni, ml van a csajvattal^ de alig tudta összerakni agyákin az elmúlt éjszaka eseményeit. A tegnapi napiparancs december 23-án kelt, arra világosan emlékezett. Ma tehát december 21-« van... Vájjon mi van a többiek kel... miért hallgatnak a fegyverek ? Előrenyomultak már...? «
A kimerültségtől és a fájdalomtól végne elaludt. Az első szó, ami füléhez jutott, azonban felébresztette. Szakállas, kucsmás oroszok álltuk előtte Az orosz szanitéoek.
— Nicsevó! — mondta az egyik, mikor lekötözték és kocsira rakták. Ekkor találkozott először ezzel a szóval, s bizonyára azt mondták vele, most már jó helyen van, most már nincs baj.
Pedig sajgó lál>ánál is jobban fájt|, amikor megtudta, hogy az oroszok visszaverték a magyar támadást. A sebesültek közül már csak heten-nyolcan éllek. Ezeket mellérakták a kocsira, aztán megindultuk a behavazott orosz országúton az ismeret-lei) jövő felé-
Egész nap és egész éjjel döoö-gött velük a kocsi...
Szent este volt... karácsony este, a szerelet ünnepe. Vincze a gyermekkori csillogó karácsonyfás szent estékí-e gondolt s a szeméből kigördülő \'könnycsepp összekeveredett arcán á havas, ©sös lével...
Valahol, meleg békés otthonban, most gyújtottak gyertyákat a karácsonyfára. őket i>edig vitték a végtelen fehérség!*4 olvadó országutakon a szibériai rabság felé...

Cino Cucchetti irása
a kanizsai olasz-fogadtatásról és Nagykanizsáról*)
Aki Trieszt—Budapest vasúti vonalán utazik, az első magyar üdvözlést Nagykanizsán kapja. A logszivélyeseh-bet, a legszeretet remél tóbbat. Ezt jól tudják turista vonatok utasai, akik a fáradhatatlan olasz utazási ügynökségek által rendezett társas utazásokban részt vesznek Alig, hogy a vonat a nagykanizsai á\'lomás tetőzete alá befut, már is felhangznnnk a Marcia Reale és a Giovinezza hangjai, amelye-ket a levente zenekar oly szépen és igazi magyar hévvel fuj. A tartózkodási idő itt legalább is egy félóra, minden pontosan kiszámítva. Nem is szabad és nem is lehetséges holmi méltatlanságot elkövetni e derék nagy-kanizsai néppel szemben, akik zászlókkal és virágokkal ide siettek, de különösen a bájos hölgyekkel scembeu nem, akik boldogan és örömmel a gomblyukatokba világot vagy háromszínű szalagot tűznek.
Legyetek türelemmel. Egy rövidke beszéd következik. Egy kis rövid ul-kalmi beszéd olasz—magyar nyelven, amelyet a buzgó és rokonszenves nagy kanizsai polgármester tart, vagy a testi-lelki olasz-barát, dr. Szabó Zsigmond főorvos. Ilyenkor mindenki leszáll a vonatról, az olasz és magyar zászlókkal feldíszített perronon meleg bemutatkozások, üdvözlések várnak, majd elhangzanak a beszédek, melyek végeztével ürítjük poharainkat e "két testvér-ország boldogságára és nagyságára Csupa öröm, csupa boldogság!
Do kl lehet boldogabb nálam, aki már
háromszor fordultam meg Nagykanizsán
és itt ismertein meg egy 90 éven felüli
•) Részlet C.ino Cucchetti: rngheria la grandé Mutilata (Magyarország, a nagy megcsonkított) e. munkájából. A fentiekben közölt, Nagykanizsára vonatkozó részt <?r. Szabó Zsigmond főorvos, cgészsé{ .\'syi tanácsos fordította magyarra, ffj
dicső garibaldistát, Kunffy Adolfot és egy más alkalommal véletlen folytán itt találkoztam Türr Stefániával is és minden egyes alkalommal körülvett egy sereg kedves, hü és felejthetetlen jó barát
(A továbbiakon részletesen ismerteti C.ino Cucchetti Nagykanizsa történetét. Ebből csak a kővetkező érdekes részt közöljük.)

A Kanizsai-család kihalása után a vár a Korona birtokába száll és most is sziklavárjvak bizonyul a tőrök betörései ellen "Nagykanizsa várának nagy híre tehfltett, hisz Mocenigo történeti munkádban .biztos védő bástyának, neveri. Ami azonban nOin zárja kl, ltogy az idő viszontagságai hatással lehettek a híres falak ellenállására. VIII. Clemens pá|>a egyenesen érdeklődik a kanizsai vár iránt, amikor unokaöccse, Aldobrandini Gianfranco, aki Erdélyben Bátbori udvaránál fejezte be tanulmánvait és aki rokonszenvvel éa csodálattal viseltetett a magyarok iránt, visszatért Rómába és előadta kiváló nagybátyjának azt a nagy veszélyt, amelynek kl van téve a törökök részéről Magyarország s ezáltal az olasz állam, valamint a pápa biztonsága is. Mindjárt a nagykanizsai vár megerősítésére gondolt. Tüstént elküldi a katonai szakembereket, Fer-rahosco Péter vezetésével, aki a várat ötszögben olasz módra felépíti és hatalmas, tuaguü bástyákkal veszi körül l-errabós<o 1571-től 1570-ig dolgozott .rajta s igy lett a kanizsai vár Magyarország legfontosabb és leghatalmasabb váfa. Ezt tudták a tfrőkök is, akik sokszor ostromolták és \'sok vért ontottak érte 8 mégsem tudták bevenni Ez a vár addig állt ellen, amíg az osztrákok kezébe nem került, de akkor is csak egy osztrák, bizonyos Para-deiser György árulása folytán esett el.
A törők háborúk alatt Nagykanizsa többé-kovésbbé a többi magyar város
katonai alternatíváit követte. Falai alatt látott sokféle és sok nyelvű c-Mi|>atot áthaladni és megütközni A VIII. Clemens pápa által kezdeménye, zett harmadik tőrök háború alatt, u nagykanizsai vár bevételénél a pápa köt unokaöccse is részt vett: Gianfran-cosco mint fővezér és Vinoe, aki örömest otthagyta a inantovai politikai gondokat, hogy Magyarország felszabadítására siessen. Az ostrom alatt Gian-francesco megbetegedett, Varazsdra szállították, ahol rövid idő múlva meg is halt 1061 szeptember 17-én. Helyettese I>clfint Fiaminio lett. A történelmi város csak 90 év múlva hithatott vissza a magyarok birtokába.
1940-beri lesz 250 éves évfordulója innak, hogy Nagykanizsa felszabadult
a törők járom alól. Erre az időre n kiváló polgármester előterjesztésén! és a városatyák hozzájárulásává* » \'égi vár bolyén fel fog épülni az iT-\'n. «del Conte Salm« hatalmas bástyafal, a mely alatt nem egyszer és hősiesen küzdöttek Gianfrancesco Aldobrandial ola*z csapatai. Ezalkalommal és azon a helyen emlékmüvet emelnek, tökéletes mását annak, amelyet Róma felállított Campidogliou az ő nemes vezérének.
Nagykanizsa kereskedelme,
amely 1887-ben vette kezdetét, oly rohamosan lendült fel, hogy bátran és joggal mondhatjuk, ez volt Magyarország legnagyobb piaca, kiváltképpen sertés és marha állományban. Vásárai oly híressé váltak, liogy messze távolról felkeresték őket. Igy pld. a Balkán, Ausztria, Németország, Hollandia és Belgium.
A világháború után Nagykanizsa is TissZaesett.
Trianon
letörte. Nincs már többé «ly fontossága, mint ezelőtt volt. Hinterlandja elszegényedett, semmivé lett. Régi ve. vől előtt a Trianon felzárta a szabad utakAt, a nagy vámok és tarifák gátolják az árucseréi Ez a szegény nép sokat remél a mostani olast—jugoszláv szerződésektől és Jó, hogy ezt megtudja ugy Róma, mint Budapest.
Nagykanizsa mindig a legnagyobb tisztelettel és őszinte rokonszenvvel tekintett Olaszország felé.
Itt él sok fiumei magyar,
aki honvággyá) és nem féltékenységgel gondol az olasz tengerre. Az d dr. Szabó, akit előbb emiitettem, igazi lelkes barátunk, aki már ifjú korától teleszívta magát a latin és olasz kul-
LCSÓ ■ ÉLI W ÁSÁR ^^INGEKNÉL
hétfőn, 17-én kezdődik.
193& tánuár ifi
ZALAI KÖÍLÖNY
túrival <*y vaMBI arnny-szlv, aki üaúoto barátsággal és vendégszeretetéül bármely olaszt, aki o városban megfordul, szívesen fogad. Köszönettel tartozom az 8 derék (iyórgy fiának, a nemes lelkű éa nagytuilásu dr. Krátky István polgármesternek, dr. Plihál Viktor szpnátoraak, a lielybcli Magyar Itevizlös I.iga elnökének, továbbá Me. gyl Lajos, titufben (T) Sándor, Ker-(ész Zoltán, GeUetlch Henato, Potzner tlvula ŐS Sekulja Jakab uraknak, hogy alkalmat adtak a város megtekintésére. Sohasem felejtem el a ferenerendlek esendea kolostorit, melynek évszázados gesztenyctát árnyékában egy szent areu |surjeí fogadott, aki Rómában tanú* ös ugy emlékezett r#, mint második hazájára.
Kanizsán, mint mmdeo magyar városban, egy
télárboora felhúzott zászló
leng, amely Turul madárral és magyar rimérrel ellátott emlékoszlopon áll éa isak akkor lesz; felhúzva teljesen1, amikor Magyarország visszuszcrzi földjét és Jogait.
(Következik befejező közleményünk Gino Cucchetti kanizsai találkozásáról a legöregebb garibaldistávfll.)
Gugllelmattl Január 22-Ikl hangversenye a Kaszinóban
Gugllelmettlnek, a világhírű énekesnőnek január 22-iki hangversenye iránt óriási az érdeklődés A művésznő Olaszországtól egyenesen igykanizsára jön és Itt tartja Magyarországon eLső hangversenyét. Nagykanizsán kivttl Buda|ieslen, Debrecenben és Szegedon tart még hangversenyt. A h\'wgverscnyek iránt mindenütt nagy az érdeklődés és még élénk emlékezetben van a művésznőnek a műit évbeyi a trjda-jteflti Városi Színházban elért átütő sikere. ,
A 22-ikl hangversenyre néhány kivétellel az összes jegyek elővételben elkeltek. A még meglévő néhány jegy és az állóhelyek Vágó illat szertárban kaphatók. A rendezőség kéri nz előjegyzett jegyeket mielőbb átvenni. (:)
Mttves börvlazketéanél éa caa lánkfülésnél a gyomor éa a bél-
traktua reggel felkelélkor egy pohár tetmészeles .Ferenc Józsel" kese-nvlzzel feltétlenül kitisztítandó I — Kéidezze meg orvosét.
Sok-e a kereskedő Magyarországon, vagy csak a közönség pénze kevés?
A kamara kereskedelmi osztályának vitája a képestlés felett
A kereskedelmi és iparkamara Keres kedelmi osztályának a kereskedelem képesítéshez kötésével foglalkozó ülésén (amelyről a Zalai Közlöny röviden már beszámolt), dr. Iliás (iyula titkár ismertette a képesítés tárgyában a kamarához intézett miniszteri leiratot.
A leirat sarkalatos kérdése az, liogy kivánja-e a fcariiara a kereskedelem képesítéshez kötését. A kérdés körül rendkívül szélesmedrü és érdekes vita fejlődött ki.
Elsőnek Pollák Pál (Körmend) szólalt fel, aki a kereskedelem szabadsága mellett foglalt állást. Sajnálattal álla-pitja meg, hogy ebbe a kórdésbo
felekezeti, politikai 6s világnézeti kérdéseket visznek bele,
holott ezeket távol kell tartani és tisztán a kereskedelem szemszögéből kell nézni. A kereskedelem képesítésére feltétlenül szükség van, mondaná a fe-lük\'tes szemlélő, de ha mélyebben belenézünk a kérdésbe, u,kkor látjuk, ljogy a kereskedelem bajait nem leln-t a képesítéshez kötéssel orvosolni. Itt vau erre példának az iparosság hely-
zete. Az ipar gyakorlása képesítéshez van kötve és mégis az iparosság helyzete é|>en olyan rossz, mint a kereskedőké.
Tiltakozik az ellen a beállítás ellen is, hogy a kéj>esitésrc azért volna szükség, mert a magyar kereskedelem nívója visszaesett volna. A
magyar kereskedelem nívóját
megbeosűlik külföldön.beosül-jók hát meg idehaza is.
De időszerűtlen is kimondani a képesítéshez való kötést épen most, amikor az állástalan diplomás és tanült fiatalságot a gazdasági, kereskedelmi pályára akarják terelni (Közbekiáltások: Tanulják meg!) lizzcl csak\\
megnehezítik az Ifjúság kenyérhez való jutását.
Kiváltképen lehetetlennek tartja a szakmabeli képesítést, mert ezzel ujabb gátat emelnének a sok-sok tönkrement Cxisztencia lalpraállása elé különösen ma, amikor mindgyakrabban fordul elő, hogy a keicskcdö kénytelen szakmát változtatni.
Szabad vadászterület lett ma a magyar kereskedelem
Vitéz Tóth Béla (Nagykanizsa) a kereskedelemnek képesítéshez való kötésének Idve, mert csak igy tudjuk a kereskedelmet magyarrá tenni. A kereskedő társadalom bevándoroltakkal annyira felszaporodott, hogy — sajnos — nom dicsekedhetünk magyar kereskedelemmel, mort ki lett kapcsolva a magyarság kezéből Igenis vannak lúbák a kereskedelemben, nincs azon a nívón, melyen kellene lenni. Ha visszatekintünk a régi időkre, azt látjuk, hogy a mai magyar kereskedelem szabad vadászterület lett azok számára, akik bújócskát akarnak szerezni maguknak. Azt hiszem, hogy nem érdeke senkinek sem, hogy a most be-jöttéknek menhelyet adjunk és kereseti lehetőségünkből nekik átengedjünk.
Magyari Gergely is a képesítés mellett szólal fel, hangsúlyozva, hogy a külföldi tőke munkáját meg kell akadályozni. Helytelennek tartja, hogy a szövetkezetok fiatal gazdulegényeket tesznek üzletvezetőnek, akik aztán néhány hónap múlva önállósítják magukat, viszont a képzett kereskedő ifjúság nem tud elhelyezkedni.
Weisz Simon (Szombathely)) is u szabadkereskedelcm mellett van Mitz-ger Salamonnal együtt, aki hangsúlyozta, hogy a lúbák, amelyek ma vannak, nem a kereskedelem hibái, mert a helyzet az, hogy amit a magyar kereskedelem évtizedek alatt teremtett, azt a magyar állam gazdasági vezetői tőnkre tették. Már Bethlen István megállapította egy debreceni beszédében, hogy a kereskedelmi pályán olyan szaporodás van, ami ellen tenni kell valamit. És mit tettek ? Megcsinálták az cgy-kéz rendszert, amely teljeson tönkreteszi a kereskedelmet. A kereskedelem csak akkor boldogul, ha meghagyják szabad mozgási lohetőségét.
Prickler János bankigazgató azt a közbevető indítványt teszi, hogy egyes szakmákra javasolják a képesítéshez kötöttséget, a többi szakmákban iKidig tartsák meg a sZabud vállalkozási lelietőséget.
A többi országokban 8-14, nálunk 5.4 százalék a kereskedő
Rajkl István (Nagykanizsa) ugyan-
1938
Opioü
KAPUATŐK MINDEN
ORION-
RÁPIC)k?R£5K£PdNéL
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja Szabó Antal rádió- és sportflzlete
töak a kereskedelem teljes szabadsága mellett van. Az idegenek beszivárgását nem a ké|>esitéshcz kötéssel^ hanem törvénnvei kell megakadályozni. A kereskedelmi pálya nincs túlzsúfolva, mert Magyarországon csak 5.4 százalék a kereskedelemmel foglalkozó réteg, míg a nyugati országokban, Francia. (j\'aországban, Angliában, Belgiumban, Hollandiában 8—12, Németországban pedig 14 százalék. Az ogyetlen hiba éa baj a rossz gazdasági helyzet, n közönség vásárló erejének leromlása.
Komlós Miksa (Zalaegerszeg) 6rjD.
tén a szabad koreskodelem mellett emel szót, luinem a vásárló közönség érdekében is. Hiszen ha képesítésbe* kötik a kereskedelmet, akkor
i kis községskból eltűnnek Qzlotsk,
•z
mert az igényesebb képedtett kereskedő nem fog tudni ott reuzálnl, egyszerű ember nem nyithat üzletet. Ml lesz ennek a következménye? Vagy nem tud a legszükségesebb clkkekhea hozzájutni a közönség, vagy zugkerea-ke delem alakul kl. Ne irigyel-jük azokat a kisexisztenciákat,
nyugdíjas csendőrőrmcstercket, akik
nem tudnak kis nyugdijukból nugy családjukkal megélni és szatócsüzletet
Olcsó leltári árusítás
Z*W ^OZLONV
193*. )»p«ÉM6
Szezonvégi cipőárusítás január 17-ikétSI szenzációs olcsó árakért HecM 18,08 r^J*™^-
nyilának. A külföldi tőkét, amely be-jön ide, ne tekintsük ellenségnek, bár minél több embernek adna idebent kenyeret. \'
I-\'ábján Péter felszólalása után szavazásra került a kérdés. 19 szavazattal 10 ellenében a kereskedelem képesítés-hez való kötését javasolja a sz«kosz-tály.
Ki lehet inas, segéd, üzletvezető stb?
Ezután részleteiben foglalkoznak a leirattal és kimondták, hogy a képesítéshez való kötés általános legyen, vagyis egyik szakmáról a másikra áttérhessen a kéi*\'sitett keiCskedő, kivétel csak az Őstermelés! cikkeket \'árusító piaci árus. Legyen képesítéshez kötőit a nagykereskedelem is
A tanoncidőt 1—3 évben kívánják megállapítani az előképzettséghez mér-ten, tanoncnak csak legalább 6 ejemití végzettek legyenek felvehetők. A segédlevelet nem tartják szükségesnek, de a tanoncbizonyitványt igen, megkívánják a kereskedelmi tanonciskola sikeres elvégzését, ha elbukik a lanonc-iskolábau, akkor segéd i ideje 2 évvel meghosszabbítható. A vizsgát tett tanoncnak legalább 2 évig kell segédnek lennio, hogy önállósíthassa inagát. Azonú>ti a szakmákbon, amelyekben nem szokás tanoncot tartani, gyakorlati idő logyen és ez a gyakorlati idő teljesen ugy kezeltessék a kéjn-sités elbírálásánál, mint a tanoncidő. Mestervizsgára nincs szükség, de olyan esetben, amikor valaki nem tudja kel-lőleg igazolni képesítését, vizsga alá kell az illetőt boesájlani
A közkereseti betéti társaságok egy tagjának szakembernek kell lenni, a szövetkezetekben és fióküzletekben csak szakember Illtessen üzletvezető,
egyesületek ne foglalkozliassaimk kereskedelemmel, a gyáraknak ne engedjék meg, hogy fogyasztóknak eladja-nak, üzlélátruhásnál ugyanaz az eljárás legyen, mint az iparban, minden kereskedőnek kőtelező lég tagjának kell lenni valamilyen kereskedői egyesület-uek, az ipartestületekhez nem kibánnak csatlakozni, a szállítmányozó és biztosítási szakmát is képesítéshez kell kötni és végül kereskedést csak az űzhessen, akinek megvan a képesítése.
Stóckert Gyula indítványára még el-h&tánözta az ülés, liogy nűudázokra a helyekre, ahol 1000 kereskedelmi Mabi-tag van, a Mabi-osztály felíllitá-sít kérik, mert a Mabi jobb és olcsóbb kezelést nyújt, mint az OTI.
Ezzel az ülés délután véget ért
& Rayiuud f4le len étkéul»t«k nagf válatttékb&u MIMI.
— BatorklálliUsaBkml tekintse meg minden kéttyssttTétel uálJtOl- Kopsteln batorirmbátt.
A vasatparti temető hidról a flipekre ugrott egy 18 éves kanizsai leány
Ai öngyilkosságot Ugatott vita előzte meg egy ftatel-emberrel a temetőben
Pénteken délután n temető látogatói a hősi temető előtt lévő egyik padon egy fiatat párt láttak üldögélni. A szőke leány izgatottan magyarázgatott a fiaialembernekj, majd később felkeltek és együtt elindultak, hogy elhagyják a temetőt.
A temető kapujához érve azonban elbúcsúztak. A leány megszorította a fiu kezét, majd futni kezdett egyenesen a temetői hld korlátja felé. Mire a járókelők észretértek!, már el is tünt szemük elől: — egyetlen lendülettel átvetette magát a j^d vaskorlátján és a mélységbe ugróit. ( I
A szerencsétlen fiatal leány fejjel esett a sínekre és teljesen összetörte magát, arcát, fejét teljeaan elborította a vér.
A ffcutal leány ugrását a "városi bérház ablakaiból is látták, ahonnét azonnal a mentőkhöz rohantak Köz ben a fiatalember is lecsúszott a sí-
kos partoldalon a síneken eszméleten ül fekvő leányhoz és a pillanatok alatt a helysztnep termett mentőkkel csak a legnagyobb nehézséggel tudták a csúszós oldalon a hordágyon fekvő leányt felhuz»i.
A környékbeliek a szerencsétlenség hiréne csakhamar összeszaladtak és felismerték az öngyilkos leányt Entz borbély 19 éves Ilona leányának személyében.
A leány hajadonfőtt volt, harisnya nélkül s ruhája felett csak egy kiskabátot viselt, valószínűnek tartják, hogy előre készüli az öngyilkosságra és a fiatalemberrel való találkozása összefüggésben áll tettével.
A mentők a kórházit szállították; ahol azonnal kezelés alá vették. Állapota életveszélyes. Kihallgatni még nem lehetett, mert eszméletét még nem nyerte vissza.
A Centrálisán szombaton este
hangulatot nagy táncestéi*
a közkedvelt BOHOT zenekarival és Péoaf KIArj, ! _a kellemee hsngu dlifte eMudáaévrt._
Éjféltőt és bál irtát) ízlelés bab- és káposztaleves.
Éi&yt aki Szabó Gyulát megverte, 30 pengőre Ítélték, Dene Józsefet felmentették
Várroasaerte nagy feltűnést keL tett |az m korannni verekeck*. a melynek szenvedő alanya Szabó Gyula, a nyllaspárt volt nagykanizsai vezére von, cselekvő swrep-lő|e pedig £i®y nyűg. detektív.
Szabó Oyula |egy kiskorcsmában kártyázott a késs éjszakai teákban. Kgys»r csak betoppant ugyanoda Étsy, barátja, Dene József társaságában, Étsy se szó, ss beszed, ala-jiosun tejbeverte Szabó Gyulát, mert
neki tuMdonilott^ bigr n várns-házi apr<ycaepi\\t vpsza«Iés«k> Burán őt j3 elítélték. Szálló Gyula szándékos emberölés kísérteié cimén feljelentést tett Etsy elten é» vádját kiterjeszteni.- Den40ft is. Ax Ugyée könnyű testi sértfe ciméo vuuta per be az ügy szereplM. i
Hegna|> volt ebben a* iigyU-n a tárgyalás a lugyjuaniznnl törvényszéken. Élsy beismerte, hogy megtámadta Szabó Gyulát. Azzal vé-
dekezett, hogy Utó* volt ék elfugta az Indulat, amikor neg}átta Síabót, akinek eljlélletését ItofüabKtte.
A WKwág Elsyt 90 iwngő pénzbüntetésre Ítélte, Deuét pedig , bűncselekmény hiányában feUauniutU.\' Az Ítélet jogért*. I
Szombat
SUBAPEST L
t7 Monold Máriu elóailsa. — 17.30 Iláa dgásywnslfltf*.. - H5t35
Dr. Glxxdúig Ufx/ oUvMm- .— 19 .Víg flzvettx,, Opweil 3 febrojjávbun.
— 21.30 llin-k, időjárásielcntéa. 21.55 Stabó Kálmán Jazz-hármnsn. — 2Z49 Az operaházi zenekar. — 00.05 Hírek. , BUDAPEST tL
1A MertMHU--** Min. - 11.40 Szeréml (inazláv brácalzík. - 19.15 Aa 1. honvéd gyalogezred zenekara.
— 2035 Hlrak. - 21.06 A\'rtiló isa. tnnz* iickara,
HC8.
1B.0S lláztaena. — 19.50 Gpereil.
— 21,40 Zongora. _ 22.30 SUving-né-gyea. bécsi w-oe.
V.iárnap
BUDAPEST 1,
9.30 Ilinek. - 1U IWt»™i4t4» i»M»l-lísaiclet. — 11 Egjdiáii.futkM ««ut-boszéd. A usuitk«uéda iniaQ után P. Vid József nioodja. — 12.30 IWW^\'. idő járás jelentés. - 12.30 Az opflr«házi zenekar, — H llangiemezek. _ 15.45 itodriis Béta it^oyZínetara. — 16,30 Dr. Féldessy Oyula etóadáM. — 17 K. Commeoaoii .Uítíjl zongnráiik. — 17.20 Sz. Vnvo Jnl^n. ciwvogáM.. — . 17.45 Dénas l.yirgM ti DatUes S*sd..r műsoros estjo. _ 1Ü.10 S|K>ztartdnié-nyek. — 20 A rádió szalonzenekara.
— 21.25 Hírek, sporteredmények. — 22.05 Kurina .sim dgányzanelaaia. — 2H5 Baszkártjanokar. _ OO.Of Ilink. SUDApHST II.
11.30 B»lap<wtl Koarert Saalonae-nekar. — 15 Hanglemezek. — 17.20 K. (\'.oinmensoli Májia zongoiáaik. — 18.50 Dr. Dulttmy «4ri« elSaaiisa.
— 19.20 Háth Végh István elijadása.
— 20 TáncJemezek;
BfiGSi
Uitli SzúnMnttois hangrarseny Tr5s-ler z.<a«oramüvftLn«TCt. - 12.55 Kl-vánaágjemezek. — 17.55 Szellemekről és im\'sealakokr<J seóló lemezjek, — 19.35 A régi l>enliietímeá(rter zenekar.
— 21.35 Mi\'nésziemeeek. _ 22.45 Táoo »ene. t
Férfiszövetmaradékok
öltönyre alkalmas, kb. 3 méteres méretekben,
meglepően alkalmi áron !
Csak néhány napís \\ Kirsdner Hír MruMedése
IP3B, (inuái 16.
ZAMW KMfeONY
Az ütő
élolmód zavarja az emésztáaL Székrekedés a vért betzeny-nyezl. Következménye lej- éa . derékfáiia. aranyéi önnek
használ a
EMLÉKEZTETŐ*
Juaái 15.
Evangélikus Nőegylet műsoros estje ni I]>aroskőr nagytermébea tf.kor. Január lé. V
LiaftáM* előadás a városházán O.kor (Bertin Ágoston).
Előadó ülés 8.45-kor az OMKE-ban (Balkányi és Vértes). A MANS* rendőr-asszonyalnak műsoros teája fél 8-kor (Kath. Legényegyletben,. Január 22.
Gugliilmelti hangversenye a Kaszinóban 9 órakor. Jegyek Vágónál. Baross-tea\'az I|>aroskórben 0 órakor Január 23.
I.ioeális előadás a városházán O.kor (Barbarits Lajos). Január 29.
Oregkereskedelmisták bálja a Kaszinóban.
Jannár 30.
Lloeális előadás G-kor a városházán (Lukinich professzor).
FómérnökíTpS0\'^":
lemmel, feleségül venne hozzáillő hölgyet Válaszokat .Főmérnök" jeligére E.dft. Hirdetőbe, Budapest,
Teréz-körut 35 79
F.bmár i.
Ipartestölet műsoros táncestélye az Iparoskör termeiben O.kor.
február 1.
I.ioeális előadás a városházán O.kor (dr. DWeő Mihály). Február 5.
NTE piknik a Kis Roy»l éttermében fél 9 órakor. F.bn.ár ÍJ. \\
Kereskedelmi Alkalmaztak bálja a Kaszinóban. Február 13.
Operettelőadás és tánc a Kath. Legényegyletben (Nebánts-virágj. Február 19.
Izr. Jótékony Nőegylet műsoros estje a Kaszinóban. Február H
Keresztény Jótékony Nőegylet álarcos bálja. Káréiul I.
Húshagyó kedden frontharcos tea a Kis lloyalban. ■árel.a 7.
Keresztény Tiazt-íiselőnőll szioetó-adása (Lác).
\' E lovaiban egyszeri köziéi (2 sorig) álla 30 Hllér.
A sötét Horthy Miidós-ut bokrai közt rejtegette betörö-szerszámait a kalandos multu betörö,
aki „osztrák" hajcsár volt, mielőtt ki akarta foiztanl két társával a nagykanizsai üzleteket
A kanizsai üzletek klfosziáüárti készülő Torkos Flerencet, a kl — mint arról tegnap részeletesen beszájpoHunk — a kanizsai pályaudvar várótermében került rendőrttézre, a celldömölki csendőrség is keteete. Ezért Torkos Ferencé* tegnap csendörök jöttek és tntigukk.il vitték Celldömölkre.
Megállapította a nagykanizsai
rendőrség, hogy Torkos, mlg a Celldömölki csendőrség kél év elölt elkövetett bűncselekmény mlatl körözte, átnunt Ausztrlália, ertt ha. mts némel név alatt beállt hajcsárnak. Több izlien hajtott át marhákat magyar területre is, de senki nem ismert rá a német nevü és németül beszélő hajcsárban a körözött Torkos Ferencre.
Torkos lievallotta azt is, hogy volt egy harmadik társa, akivel még a
sopronkőhidai fegyházban tearke dett meg. Ezzel összebeszéltek, hogy közösen fognak .dolgozni, főleg a vidéken, ahol — szerintük — nem annyira éljenek az emberek. Torkos magával hozta Kanizsára a Celldömölkön, régebbi lakásán elásott 1*-lörő saerrszámait is, itt ti Horthy Miklós Hton, a vavjt közelében a bokrok közé nejlette
— Itt ugyanis — mondta - olyan sötét az ut, hogy nagyon alkalmasnak találtam...
Később Iremení a váróterembe és ott lecsajHitt rá a nemezls, mielőtt még [taraijával találkozhatott volna és a kiszemelt kanizsai üzleteket kifoszthatták volna. ,
A nagykanizsai kapitányság Torkos vallomása alapján nem csak a tegnapi cikkünkben említett 23 éves tánsa, hanem a kőhldal fegyházból kiszalradult fogolytársa elforgatására is rádiókörözést adott kl.
Bőrerős nadrág, kis hibával 240 fillér Prima Habselyem nadrág 270 „ Prima Habselyem combiné 390 „ Prima Habselyem hálóing 680 „ Habselyem táncnadrág 96 „ Kétrészes milanész combiné 280 „
Egyedárusiió
RITTER Divatáruház!!
A Kis Boyal óta még bárom betörést követett el a Pécsett elfogott 2. sz. tettes
A Kis Royal betörői közül az egyi ket, Fülöp István volt pincért ,Szom bathelyen fogták el. Szarka István (a Krausz Jenő keneskedősegéd voltak a társai, mindketten szökéslien. Most a pécsi rendőrség Szarka Istvánt elfogta. A legközelebbi vonat-tal Nagykanizsára száWtották | Krausz Jenő elfogatása is rövid idő
kérdése. I
Szarka kihallgatása kapcsán beismerte, hogy ö követte el a nagykanizsai letörést a Kis Royalhan Elmondta, hogy Nagyknizsáról való szókéné alatt három ujabb betörést követettt el. l
Szarkát letartóztatták és átkísérték a klr. ügyészségre.
Földalatti pincékbon fegyverraktárakat rendeztek be a portugál kommunlatik
Felgöngyölik az egész Portugáliára kiterjedő bolsevista szervezkedést
Liszabon, január 15 Az államrendőrség nagyarányú kommunista összeesküvés nyomára bukkant. A kommjnlsta párt vezetőit letartóztatták. Az egyik épületben egy teljcaen berendea-tt titkos nyomdára Imkkantak, ahol a kommunista párt röpiratait készítették A nyomdában nagymennyiségű lázító Iratot Is találtak. , Ugyanezzel egyidöben felfedezték la kommunista párt titkos fegyverlés lőszerraktárát. A földalatti pintekben felhalmozott nagymennyiségű fegyvereket és löszereket elkobozta a rendőrség.
A lefoglalt iratokból megálldplt-ható, hogy külföldi |>énzek)>öl szervezték meg az összeesküvést és ösz-szeköttetésben állt a párt a spanyol országi és franciaországi kommunista szervezetekkel is.
Liszabon, január 1E A kommunista összeesküvés leleplezésével kapowlalban jelentik ínég, hogy az Avanta cimü láp szerkesztőségének több tagját feltartóztatták.
A nyomozás tovább folyik, hogy a vidékre nyúló szálakon haladva a vidéki szervezeteket És felgöngyölítsék.
teltári olcsó cipökiárusitásunk 17-27-ifl l
Összes raktáron levő cipőinket olcsó leltári áron árueltjuk (\'"„V:,"" ). Kiemeljük a kővetkezőket;
Egyes pár cipők Divatciptík Szandálok Estélyi cipők Férfi és fiu vikendcipok P4.SO, 5.50,6.50 P 7.80-tél P 3.50-töl P 5.50—6.50-től P 4.80, 6.8O, 9.80
ES Űfí 9.80 iz^\'/\'t 6.80 "" """" \'mi6> é\' 4.80 % 14.50-tól ........■ > Z20-tól
551 h4p 12.80-tóf ^SS"4!: 2.80 BüS?tJffi" H-80 "" k"~\'fl3.50-től SSSjía.tíS^ p9-flO-tÓI
hiltényi Sándor is fia • cipcüzlete • fö-ut 2.
ZAiáf4 KÖZLÖNY
Mé. január 16


fi \' *
A bi\'lügymittisxter a romániai ese. ményekW kapcsolatban intétkrdftMfci\'t tctt^ hogy n határ-hatóságok akadályozzák meg mindazoknak a magyar területre lépését, akik tftabáhuerQ uti okmányokkal nem rendelkeznek.
Tértik Ktotnér, Szllassy Nadine és a Siekrénycssy-tcstvérek leltek a műkorcsolyázás bajnokai Budapesten. A gyorskorcsolyázó bajnokságban Ladányi és Hldvéghy veret
(.adó István budaiMJsti tőrvény széki elnök az izgatási, uzsora és valuta-bűncselekmények feltűnő szaporodásáról síámolt be.
Horthy Miklós kormányzót lengyelországi útjára elkíséri Kánya Kálmán külügyminiszter és a kormányzó fia, Horthy István.
Az újpesti ovodák pénztárának ro-vancsolásánál 10.000 |>engÖs sikkasztást fedeztek fd.
Budapesten ltapp Boldizsár 15 éves gimnázista tanutó revolverrel játszolt, a fegyver elsült és a diák holtan esett ő*sae.
Budapesten felépül a hadirokkantak háza, a főváros ingyon telket ad

Megérkezett Berlinbe Sztojadinovies .art, miniszterelnök
Mióta líokszadián budapesti szovjet-követ hirtelen elutazott, egy sor irás sem érkezett Wie. Moszkva nem ad semmi felvilágosítási a visszarendelt követ felől
Miklns elnök a diplomáciai les-[uik\'í előtt kijelentette, bogy: -.Ausztria csak minden szélsőségtől mentesen valósíthatja meg küldetését.\'
A világvárosokban mindenültegy re-máslla lezárják az orosz In-leurlst mxliíkut az érdeklődés hiánya ntiatt.
Lef4ngtiídliiui ejtilnt a lengyel távirati iroda keskenyfllm főnöke, dr. Remin.
Isztambulban egy k-irrizsló utasítására egy férfi a l«t*g feleségét a forró vtziiel tele üstbe dobjából az trtóaatos kínok között meglőtt Mikor a nép megtudta, agyonverte a kui-jzslót, aki azzal védekezett, hogy »az asszonynak már nincsenek fá|dalmat.<
Gyümölcstermelők figyelmébe
As lakoláubMIlt aéiumlvelá* kereté boa Ketttug Mreas áll. palaá* iskolai tanár Január tt> áa, vasárnap 4éNltán fél 5-USt fél (Mg a tiosguuyi-utc&i takola emeleti termében gyümölcavédelml előadást tart A (yUatőicavédeizal taafo-lyatn 12 előadásból áll, vasárnaponként ugyanebben az tdűbea A tanfolyamon valé részvétel telJeMn díjtalan.
Agyvértódulás. szlvszorongás, nehéz légzés, félaáeeei«»e«, álmatlanság a rendkívül enyhén hsló természetes „Ferenc Józael" keserű di használata által — wggaknként étigyomorra egy pohárral — igen safcazor gjoassn ■CMitlntelhetM. Kérdene tmg orvosét.
Flgyehm I 8«n»éoi6l Figyelem I
Bittér Dlvatárnház szenzációs árajánlata a Jannárl vásft;? árairól!!
Női selyemharisnya, hibátlan 128 fill. NŐI divat gyapju-pulóver 390 „ Matlasé divatpongyola 780 „
Tisztaselyem nyakkendők 290 „ Hócipők, egyes párok 480 „
■ói- éa gyermekcipők hihetetlen olcsó árért I
Hói kötött gyapju-ruhák félárban I As luna szezonvégi áruk hihetetlen oloaó árért I
Sorsdöntő órák Távolkeleten
Japán mégis megüzeni a háborút — A Japán előnyomulás már a honkongl fontos utvonalat fenyegeti
Tokio, január 16 A japán főváros ma izgatott napra virradt A város egész lakossága az utcákon tolong és lesi u híreket. A császári főhadiszállás és a kormány között ugyanis állandóan folynak a tanácskozások és a végső szót a távolkeleti harcokban ma mondják ki. Japán politikai körökben, az
utóbbi napok eseniényeibői következtetve az a felfogás alakult lei), hogy Japán megüzeni a háborút Kínának.
Megerősili a feltevést az is, hogj< a kínai nagykövetség mára tűzte ki elutazásának időpontját és valószínűleg még <az est beállta előtt el i« hagyja a fővárosi.
A sárga háború legvéresebb nftpjal Tlencsln körül
Sanghai, január 15 Ugyanaz idő alatt, mig a japán fővárosiján a osászári tanács és ia kormány dönt, itt a tiencsini és pukovi vonalon a legnagyobb erővel dühöng a harc. Az utóbbi hetek egyik legnagyobb ütközetét vivja a
két szembenálló fél. Kantauból ál-lpvidóan erős utánpótlást kap a japán sereg, amelynek segítségével sikeresen halad előre.
A japán előrenyomulás igeai aggasztóvá tette a kinai csapatok helyzetét, mert még néhány mérföld
ós japánok veszélyeztetik a hon-kongl fegyverszállító ut sorsát, a nnely pedig Kin ára nézve rendkívül fontos. \\
Január 16. vasárnap,Kom. kat Marcol, Protestáns Gusztáv. Izrael. JNbnt hó 14. — Január 17. tfétfő. Rora kat. Antal ap. Protestáns Antal. Izrael. Sebat hó 15.
Gyógyszertári éjjeli molgálat Jomuár végéig «>.Fekete »ae" győgywMrfár éf a ktalr&nfesal gyógyszertár.\' x
GSxíirdi nyitva reggel « órától t*U * óráHr (hétfő, narda, péofe* MtotAr **dden etfécs nap aőknakl.
meghívó.
A Nagykanizsai Polgári Egylet f. évi januér hé 29. napján délután 6 érakor latija saját helyiségében (Fö-ul 5. sz.)
102-lk rendes közgyűlését,
melyre a tagokat tisztelettel meghívom.
Amennyiben a közgyűlés ezen a napon határozatképes nea lenne, az ujabb közgyűlést I. évi február hA 2-án délelőtt 11 őrára hívom össze, amely közgyűlés a megjelenő tagok számára tekintet nélkuThatá-rozatképen lesz.
Dr. Fodor Aladár
alelnök. »
Tárgysorozat:
t. Elnöki megnyitó.
i. Titkári jelentés.
3. Beruházásokra fordítandó 2000 P hitelnek az 1938. évi költségelőirányzatba való felvétele.
4. Az 1937. évi zárszámadás él az 1938. évi költségelőirányzat előterlesztése.
5. Alapszabály-médofttáe.
6. Tisztikar, válasstmányltafok és azám-vlzsgá\'ó bizottsági tagok választása.
7. Netánl Indítványok\')
•) Ónálló Indítványok > közgyűlés elátt 4 nappal az elnöknek Irástuui bejelen-tendök.
lxl
az év folyamán félgyülemlett egyes (maradék) pár cipők árusítását
kirakataink hirdetik.
Olcsóságunkat
Megkérjük, hogy fáradjon be hozzánk, höjgy meggyőződhessen olcsó árainkról.
Leltári árusításunk a soproni kereskedelmi ás Ipar-kamera 3190—1033. számú engedálye alapján
f. hó 17-24-ig tart.
Horthy Mlkléa-ut I.

1938. |»nuir 16
ZALAá KÖZLÖNY
Ha eredeti, megbízható
BADACSONYI BORT
akar
fogyasztani, forduljon bizalommal
IB9S SZŐLŐGAZDASÁG PINCÉSZETHEZ
BADACSONY.
TEK1EL. ÁBÜ8IT, SZAUITIA
már 5 1 -ISI telteid
■ legjobb Bidieioijl korokat.
Lewumnfr
Darányi Kálmán miniszterelnöknél ma fontos tanácskozások voltak- Dél előtt Albrecht királyi herceg j sienl meg nála, majd a vele folytatott Irosz-szas taná skozás után délbon Károlyi Gyula gróf, akivel a választójogról tárgyalt.
lizulán Ivády Bélát, a NEP elnökét fogadta a miniszterelnök 8 vele is hosszasan tanácskozott. Ez a látogatás, a legélénkebb cáfolata annak, hogy Wády leruon\'dott volna a NEP elnökségéről.

Az l\'nlvorsul a legélesebb támadást inditotta a magyar rá lió ollen. Azt Írja, hogy a hat magyar állomás ro-láncllenes propagandát folytat és kéri a kormányt, hogy Írjon ál ezílgyben a magyar kormányhoz és vonj r meg a romániai magyaroktól a rádió engedélyeket.
11
Prágában |K>llUkfli körökben olyan hir terjedt el, hogy Rrigu tolmond-M « lengyel cseh kí*\'l>lfcégi szerződési, amelynek érWméMn a iw-, naszos ügyekkői a hágai nemzetközi bíróság elé kellene laenni. •
Budapesten letartóztatták Nádol. Nemes Mihály artistaUgynököt, a kirdt kiderült, hogy 2-4000 lengőért iuuuia illetőségi és áü4mpoli gárságt okiratokat árusított!, Illetve kteiliett. Letartóztatásakor iraitás-k.íjtti Uele volt nyomtatványokkal. tíevallollUt, hogy hatnia okinatok gyártásiból élt.

A pénzügyi bizottság elképate«« az illeték-kodex tervezetét. Az y) tervezet az örökségi illeték bélyegben való lerovását luautiiaiti és
egyéb fontos nwdelku&ekgt tar-•
Mészáros László 18 éves buda-I*sU giuwizlurai növeadtk a l«ti rendőrség wegáUftMtMl -eHünt hazulról és a nyjgntmiagyarr országi Zurányl>a bujdosott, majd Bécsire szökött. A bécsi rendőrség Véleménye szerint a diák még mindig a városban vagy a kömyéfcea bujkál. |
7 fiW- sitellr, kilte*-. .HtoWr .é) vetni aradékos nagyon oscaón Sin-Mttt.
— TcktntM a Köpetein Bútor Muhíx tuiajtó h»Xn»mi|W4>«l teléét-H öleié butofokat kedvező tlzelésl W leniekkel vásárolhat
,, — S«km*vá*Ma minden kelengye dkn.
— Kwttkwtor >ir p«KfMft
K«r garnitúra fonott WU bútort is lehet nyerni ax egyházközség kut-
tarháa-aors)egyén.
Minden ellenkező hírrel szemben:
tart még Teruelben a nemzetlek hősi ellenállása
Salamanoa, január 16 A nemzed területen lévő haditudósítók jelentése szerint minden ellenkező hírrel szemben Terűéiben a nemzell csapatok zöme még mindig a legnagyobb ellenállást tanu-
silja. A nemzeti csapatuk terueli főhadiszállása a Szenl Klára kolostorban és a nemzeti bank épHle-lében van. A hős nemzetiek vezére Llosanle tüzérkapitány^
A sikkasztókra és rablógyilkosokra visszaállítják a halálbüntetést Romániában
A legfelsőbb bíróság érvényesnek mondta ki a parlamentet feloszlató királyi rendelkezést
Bukarest, január 16 A legfelsőbb jogi biróság most közölte a parlament feloszlatására vonatkozó jogi véleményét. Eszerint miután a legutóbbi választás során, megválasztott képviselők .névsorát a hivatalos lap már teljes egészélten közölte, azok igazolt képviselők nek tekinthetők, a parlament tehát törvényes s mint dlyan, a törvények értelmében királyi rendelettel fel. oszlatható.
A jogügyi bizottság most szövegezi ezt a parlamentet feloszlató királyi lendele\'.et.
Bukarest, január 15 Hivatalos körökben Ugy tudjákj, hogy a keresztény nemzeti párt a halálbüntetés visszaállítására javaslatot terjeszt a kormány elé és mindent megmozgat^ hogy a javaslat törvényerőre emelkedjék\' A párt elsősorban a közpénzek elsikkasz-tóli\'a, másodsorban pedig a rablógyilkosokra kivánja n halálbüntetést ^szabatni. A párt szerint ez a kétfajta bűnöző semmiféle kíméletet nem érdemel.
Romániában izgatottan várják a pári mozgalmának eredményét.

Február 15.-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Szeptemlierben rendkívüli kiadásban jelentette be a Zalai Közlöny azt a nagyarányú előflzetőgyüj-tö ventenyt, amely a meghirdetés szerint most decemlier 31-én járt volna le A pályázaton résztvevők kérésének engedve azon l>an a Zalai Közlöny szerkesztősége ugy határozott, hogy a versenyt hat. héttel: február lB-élg tueghoez. 8zabbitja.
Versenyünk, mint ismeretes, csak részben verseny, mert minden pályázó kivétel nélkül jutalomban réfzesQI, iittte az is, ak.i csak egy elöttzelőt szerzett.
E^y Iratoni villatelek, egy szoba bútor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlőkész\'et, egy szalongarnl-tura, kéthetes Abbáziái nyaralás, egy kerékpár a nagyobb dijaink, de a 120 dij közölt még st* 100 pteng<kp, f^lü\'1 ftjáAdék \\m a szá-
mos kisebb, de ugyancsak haaznos 6s értékes ajándékon kívül.
Ha osak egy elötizetöt szerez,
akkor is egy vég vászon, egy karóra, fénykéj>ezőgép, asztali óna, vilianyrezsé, töltö toll, cipő, fürdőruha, selyeming, tlb. között választhal, de a legtosKzabb esetben is
5 pengd készpénzjutalomban részesül.
Nincs tehát kockázat, mert társaságiam, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, \' de nem előfizetője a Zalai Közlönynek és akiket könnyen megszerezhet előfizetőnek. í i :
Ezzel nem csak nekünk tesz gzi-i vességet, hanem az uj előfizetőnek is, aki a lje jelentéé napjától a ZaUH Közlöny összes kedvezményeire igényt tarthat, — önmagának pedig értékes ajándékot szerez.
Bővebb felvilágosítással a kiadóhivatal készséggel szolgál.
ffÉnriton hedfeeinéüy s Zalai Közlöny olvasóinak
A s^liodAiával, a csendes és központi fekvésű
tolván király Szólloda
igftfSítlóságávaJ sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 u&uUutoa kedvezménnyel kaphatják > szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta izobáil. A uáaalékoi kedvezmény Igazolvány alapján vehetfi Igénybe, melyala Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Hirdessen aZalaí Közlönyben
Szenzációs esték
a Wollák-vepidéglft
helyiségeiben, —- ahpl szombattól ke?4v«
Horváth Elly
kitűnő énekes dizőz szóra-, koztatja kedves vendégeimet
(A liceáUs előadást)
holnap, vasárnap délu^ 6 órakor Bortiu Ágoston ny. törvényszék^ ta-nácsebiök tartja «A háza^stá veszélyes csatatér (szemelvények válpjieiek-ből)- dmnu\'1 A kisérő músorpn Öad|er János adja elő saját versei,?. Belépő-dij nincs, csak önkéntes adományokat kór a rendezőség.
- (Ügyvédi értekezlet)
Pénteken délután a törvényházban a nagykanizsai ügyvédi társadalom értekezletre jött össze dr. Malek László helyi bizottsági elnök elnöklete alatt,, melyen ott volt az ügyvédi kamara elnöke is, dr. l-\'ábián Zsigmond kir. kormány főtanácsos. Az értekezleten az uj ügyvédi rendtartással kapcsolUos teendőket beszélték meg.
- (ErdQmtfrnAkl oklevél)
Bartbos Tibor u budapesti József nádor gazdaságtudományi és műszaki egyetem soproni erdőméruöki k»rón letett Utolsó szigorlatával crdőmérgökl oklevelét megszerzőié.
- (Eljegyzés)
Lakatos Mária és r.aiztoayi József jegyesek. (Műiden külön értesítés he-lyett.) (:)
— Rámában • aáraUsok kwtv.ll
"«"*Wu<jrlő v\'enotp1
szálloda. Autóbusz mlndon vpaatnáll.
FTTil^i
— (Minden kDIOn értesítés helyett)
A Baross Szövetség örömmel tu-datja tagjaival és jóbarátaival, hogy farsangi tánc-teáját 22-én, szombaton este 9 órai kezdettel rendezi az Iparoskör nagytermében. Zenét a határőr zenekar szolgáltatja hajnalig. Kfllőn meghívót nem küldünk, elleáben sze-retettel vár minden jóbarátot a Baross Szövetség. (:)
(Kitüntetett kauifsai k«rtéw)
Karakay Istvánnak, a nagyk«»izs.ii izraelita ten»etö kertészének a Buda-pesten rendezett virágkiállitáson a bíráló bizottság a kiállított virágaiéit
az aranyérmes díszoklevelet Ítélte oda,
— (Egyszer mindenki jói nfcpr mulatni)
ebben a farsangl>an is és ezek, Akik csak egyszer élvezhetik a farsang örömeit, az óregkereskedeUuisták báljár* mennek, mert minden évben óz a .legvidámabb ét lagbangiüstowhb estély. Kzidéu Január 29-én lesz a Kaszinóban .(:)
- I»T«M>r*k Ideálja a fcUta-
— PapUaok,
önyőt szőayagek,
2ALAI KÖ2L0NV
1938. )«nuár 16
Olció «i jó uálloda Futta
, METRQPOLE,
m MákóoxI~ut*n.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pengőtől. Az Étteremben sxegedi Farkai Jóska muzsikál, a télikertben délután és este a Virány-jau látszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hivja meg őket vacsorára a
METROPOLE-bal!
— (Elmarad)
Holnap a Mlaaxlósházban a szokásos vasárnapi szentmise.
— (Szabadságról)
Dr. Könlg fogorvos hazaérkezett a rendelését megkezdte.
— (Köszönetnyilvánítás)
A Frontharcos Szövetség nagykanizsai főcsoportja ezúton mond hálás köszönetet a folyó hó 8-án megtartott teaest háziasszonyainak, házikisasszonyainak, akik adományaikkal és fáradozásukkal, továbbá mindazoknak, akik egyéb adományukkal, felülfize. tésükkel, végül akik megjelenésükkel az est fényét és sikerét előmozdították. * (:)
— (Rokkantak és hadiözvegyek raha-klosztása)
A honvédelmi miniszter^ mint minden évben. ugy ezidén is nagyobb ruhasegélyt osztott ki a hadiözvegyek és badírpkkantak kőzött. Nagykanizsa hadirokkantjai és hadiözvegyei kőzöl a 20 legjobban rászoruló kapott ruha-segélyt. Nemcsak felsőruhát, de cipőt és fehérneműt is kaptak. A ruhasegélyeket a 10 hadirokkantnak és a 10 hadiözvegynek dr. Krátky István polgármester most adta át ünnepélyes keretek között a városházán.
ÓVJA SZEMÉTI ,
•■•nifi«(l«t látaaer-axakUal
______....... SiemorvosI receptet szakszerűen elkészítek. Eredeti Zeiss punktál-lenoaók.
Lázmérők, hőmérők, bor- és muitmérők.
ZSOLDOS QYULS
érititjta, íktztrto ii látiseréiineiter,
Fö nt 8. (a Korona-szállodával szemben), óra és ékszar nagy választékban. Ellámért precíz ór«- és ékszerjarltómahely.
— (Csökken az Ónálló Iparosok száma)
Bornemisza Géza iparügyi miniszter egy év előtt kiadott rendelete a képesítéshez kötött iparokban az önállósuláshoz a mestervizsgát és a mesteri oklevél megszerzését kívánta meg. Azelőtt a segédi vizsga és a gyakorlati Idő Igazolása elegendő volt. E renflelet következtében az elmúlt egy év alatt az önállósult iparosok száma mintegy 22—30 százalékkal csókkent. Az egyes kereskedelmi és iparkamarák területén a mestervizsgák bukási százaléka a következő: Budapest 12.8, Győr 23.4, Debrecen 15.2, Miskolc 41.1, Pécs 14.4, Sopron (idetartozik Zala vármegye is) 22.7, Szeged 22.2.
— Saját érdekékan ős őrömére szolgáló meghívásnak teáz eleget, ha a Köpetein Bntorárnbáx tel mtbnter-klál-Utéaát megtekinti, vétel kény n«r nélkül.
Ai ön szállodája BudupasUn ■
Corvin Szállodai
Budapest szivében, a Nemzeti jSzlnház melletti VIII., Csokonayutca 14. — Tökéletei modern komfort. — Folyóvíz él központi fűtés minden szobában. - Budapest valamennyi villamos vasuta és autóbusza a hotel közvetlen közeiébea. Bryágyas ai.bák már 3 pangótól, kétágyas aaobák é pangótll, taljaa panzió é\'50 pengő 27S7
— (Sikerült fogást)
csinált megint a kanizsai rendőrség. Knebel Samu 31 éves brcnnborgl szü-letésü, nagykanizsai festősegédet több bünügyi hatóság körözte különböző bűncselekmények gyanúja miatt. Tegnap egy rendőr felismerte, igazoltatta, majd előállította. Knebel most először kitölti esedékes kihágási büntetését, azután átadják a kir. ügyészségnek.
t- (Ingyen képes tájékoztatót)
küld a legjövedelmezőbb állátne-velésről a Chinoln gyár, Uji>est. La. punkra hivatkozással saját érdekében még ma kérje ezt a tájékoztatót 1 i (0
— Ne falejtsa el I Olcsó leltári olpő-kiárusítás Mlltóujt cipőUzletben Fő-ut 2.
— Januártól ■sárclnsl* a rádiózás főszezonja. Az uj tipueu 1938 as Orion világrádió 5 világrész hangját varázsolja a lakás (alal közé...
— Meayasnenyi kelengyék nagy vá-lasztékban Singeméi.
Xm Most vegyen cipőt! Szezonvégi ki ^árusítás rendkívül olcsó Arakon az .Ideál" cipőUzletben. Fő-ut 12.
— Hit egéss világ egy flvedarabban. A rádiöcső az egész készülék lelke. — A A Phllipi-csövek viládszerte elismert minőségűek. Minden rádióhoz alkalmasak.
— KedvMKHényM árakon vásárolhat most Saiilte-váseaat.
— Legprlmébb minőségű valódi angol férfiszövetek alkalmi vétele Singeméi.
— (Bélyeggyűjtők találkoxója) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig m OMKB tanáos-Urmében.
— Báli dlvatajdonságok naponta érkeznek Slngerhez.
— Nem vagyunk elég gasdagok abbos,
hogy silány és olcsó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszöri csinál-tatási költségét takarítunk meg, ha tiszta szingyapjuszöveteket veszünk közvetlenül a Trunkhahn posztógyártól. Ez a hírneves jx)sztógyáriink évek óta szállítja a magyar uricsaládoknak angolosan győrtott, garantáltan színtiszta gyapjúból készített uriruha-, angol női kosztüm, sportruha és Iskolás ruhaszövetekben. Még ma kérje a szövetminta kollekció költség- ós kő telezettségmentes elküldését a gyártól: Budapest, XI., Lenke ut 117. Jól Jír vele.
— Jó less sietni,
mert szétkapkodjak az egypengős egyházközségi kultúrház-sorsjegyeket.
id<3
Esői
Prognózis: Északi szil, változó falhózet, több helyen, fókép nyugaton ssó, l hőmérséklet nem változik. _
A Meteorologlal Intézet nagykanlssal megHgyelöállomása jelenti t
Hőmérséklet tegnap este 0-kor: +30.ma reggeli +04, délben: +5\'4 Csapadék: 00 %.
hogy üzletét és árucikkeit eladásra kínálja. De

eljut és a hirdetései utján naponta ajinlja az ön üzletét 30.000 embernek/
— (Róma, Nápoly, Velence)
mindig csábit! 0D la bsjdrhatja • csodái) vidékeket lsljo.cn díjtalanul, ha rétzlwss a Zalai Közlöny 10.000 pengOs dstiialágjriijts versenyébe®.
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókat összehasonlíthatja nálam.
CS6P«,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
rádió- és sportOzlatéban
Ffl-ut S. sz.
OfcsjónÁsjjof
wtóamczibm szórakozTialik
IWHMM
Rheuma, izületi és ideggyulladás
házikezelésóben
tartós gyógyeredményt biztosit s pöBtyén! Iszappal töltött
használata Kényelmes, tiszta és 30 kezelésro elegendő. Kérdezze meg orvosát. — Kapható patikákban.
Felvilágosítás, törsklár: PÖSTYÉN FÜRDŐ IRODA Budapest, Károly-k6rut 3/a.
Gatenbers nyomda te Döznlöi Laptűadá mm
■■gyks
WIsji n uyon4a, köajf lUMint)
palHSal HpSi
litfl«MTiré f tí lAisWf ■ t- „.J...
"•■yVS BBWB* ^fjfmhm
rfcaaaáiaéea éa MadéMvatala
Késaciiflnki
mindenféle kereskedelmi. Ipart, pénzlntfaatl, ügyvédi, gazdasási, mfcárf ás iskolai nyomtatványotok, irieWfcket, artvtkel,
meghívókat, eljegyzési fi eskstM értestíése-ket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragasza kat, kórtereteket, röplapokat is mindenféle
Gyártunk i
fetad Moywtet, agyvédi El pl ókat, (egyz*-Mnyreket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rsjzfOzeteket ét tOoibOket, mtota-iscakókat, zsákcédulákat, nsptártOmbOket, (sBnaptárakat, dobozokat stb eWlr.ngu\'kivitelbe! i és a legolcsóbb árakon. j
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-nt 5. szám alatt
1936. január 16.
ZALAI KOZLÖNY
Győződjön meg it Csodálkozni fog J J
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
leltafiri árusításunk alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ
Nagykanizsa megyei város polgármesteréiül.
1695-1938. Tárgy: Tarifa be-fuvarozása.
Árlejté$i hirdetmény.
A városi alsóerdőböl 117 ürm, lUzlIának a befuvarozását I. évi január 19-én d. e. 10 órakor a v. gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen vállalatba adom.
Bővebb felvilágosítást a v. gai-dasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1938. január 15-én.
Polgármester.
1694—1938.
Tárgy: Harmadik kerületi községi legelőkre trágya-fuvarozál.
Árlejtési hirdetmény.
A vásártére/i tárolt kb. 500 kocsi trágyának a III. kerületi kflzlege-lókre való idfuvarozágát 1938. tvl lanuár hó 18-án d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó árle|lésen vállalatba adom.
Bóvebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1938. január 15-én.
Polgármester.
1693—1938. Tárgy: Mü- és tűzifa eladás.
Faeladási hirdetmény.
Folyó évi január hó 17-én, hét-fón a városi alsóerdó 1936-1937. éri vágásteraielén tárolt tűzifát (tölgyhasáb és dorong, továbbá hárshasáb), 104 drb különféle mé-
rető, összesen 10.757 lm3 tölgyrönköt (mUfát), valamint a vágás melletti szálerdörészben 0.5 halom forgácsot nyilvános árverésen délelölt 9 órai kezdettel eladok.
Nagykanizsa, 1938. január 12 én.
Polgármester.
944/1938.
Tárgy: 18 éves magyar állampolgárok bejelentéii kötelezettsége.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a m. klr. rendőrség nagykanizsai kapitánysága a m klr. belügyminiszter ur 122 700 —1935. számú rendelete alapján figyelmezteti mindazokat a magyar állampolgárokat, — férfiakat és nőket egyaránt, — akik 1920. |anuár és 1920. drcember 31-lke között szuleltek, hogy a 19. életévbe lépésüket folyó évi |anuár 31 lg az erre célra szolgáló be|elentö lapok kllöl-lése ut|án bejelenteni tartóin k tekintet né.kül arra, hogy megelőzően már más bejelentőlapon vagy szüleik bejelentőlapján be voltak jelentve.
A bejelentő lapok a rendőrkapitányság bejelentő hivatalában vehetők át és kitöltésük után ugyanoda adandók be.
A bejelentő lapon az összes adatokat pontosan és a valóságnak megfelelően kell feltüntetni.
A bejelenlett adatok valódiságáért s a belelenlés megtörténtéért a bejelentésre kötelezettel együtt a szállásadó (családfő) Is felelős).
Aki a bejelentést elmulasztja, kihágást követ el.
Nagykanizsa, 1938. |anuár II. u \' Polgármester.
26363-1937.
Hirdetmény.
A városi mérlegek és sulyok 1942. évi december hó 31-lg való javítási, karbanlartásl és hitelesítési munkálatait 1938. évi január hó 17. nsjf-jának déli 12 órájáig a városi IklA-tó hivatalba beadható zári írásbeli ajánlatok utján vállalatba adom.
Ajánlati felhívási és bővebb fel-világosllást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1938. január 15-én.
Polgármester.
449/1938.
Tárgy: A szentgyörgyvárl ut mellett tevő szántó ti rét bérbeadáaa.
Árverési hirdetmény.
A szenlgyörgyvárl uti hld melleit fekvő 1139 négyszögöl lerületü városi rétet f. évi január 18-án d e. 9 órakor a v. gazdasági hivatalban nyilvános árverés utján bérbeadóm.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1938. |anuár 10. a Polgármester.
Nem fázik
ki Steraberger Barnánál szerzi be
íOzelöanyao szDkségleléf.
El?örendü bükk és gyertyái hasáb, valamint dorongfa ölenként és métermázsánként, továbbá aprítva is kapható. — Telefon 398.
siansaiiEi siiUM-ttM.
K. 6407—937.
Árverési hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy köztartozások fejében lefoglalt szobabulo-rok, hordók, rádió, tengeri morzso-lók, szölözuzók, siecskavágók, rosták stb. gazdasági gépek éa 2 drb. lóizerszám I. év január hó 19-én délelölt 9 óra, Illetve f. év február hó 1-ín délelölt 9 órakor az Erzsébet-tér 10. sz. a. hatósági raktárban el fognak árvereztelni.
Nagykanizsa, 1938. |anuár 15-én. aa Kengyel Gyula t. k.
V. végrehajtó.
mert sz anyagcserél szabályozza, a fejlődési elősegíti, caontfejleaztő, étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a leaánlu láat gátolja. — 1,2,5kg éa 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
■af. mfttrágya, növényvédelmi azer.k, fáp, zaák, stb. kereakedésáben
Nagykanizsa, Erzsébet tár 10.
A blróeáfl palota melleit. Teleion
i
Katolikus Kötelesség
APRÓHIRDETÉSEK
„prlbird.!*. dt|* VMám.p a. On,..pt«e W MtMg ao ntur, mlnd.n lovíbbl uú B llllér, h.Hrfln., la BuM, |0 Iliiéi, mlndan további 1*1 VM*r.
•aUta«l - kéraat* IkrolcáéBban Kailmannál kapható. Teltfon 222 Modern áramvonalas autók I 4024
VaHiáglialh rénéie legolcsóbb övog- és poirellánáiukban Stein QveR-kereskedéa, Pó ut 2. 3723
Haaznált In Mmnobll gtugip.t megvélclie kiras«nk; Ajánlatokat KOaponlI
izlözda Hahdt kéillnk
e»ll».n.
la lihetségei
Olcsó IDalfa árusítás I Aprított la házhoz liállltva I. bükk í. gyertyán 4.00 P. II. bükk és gyrilyán 3 60 P. nílg a készlet tart, Láailé Zilnyt M utca 30. 23
elhelyezkedne, láiiulás Ihetségei. Oazdaií Lajos Pét., Báslya-ulca 2 58
MARÓIT IÖHI1Ö
Cwngery-ut 19.
■Mrvásty kádtardMk TjiakakeaaaéaAa
MT Nyitva alalaa aap. 1
IJ01gyfli.il Legújabb, legszebb k4al-BMalWlaUkat fillérekéit elöiajzol Bötamn*, Ziida-utea 8. 78
Hó , aiiclpó ja.lUet hivatásos vul-k.nlzálónál készíttessen. Honh) M-ut 2., Vaaembei-udvar. 3994
modem, kttke-mencéi pikeéa eladd. Wetsi La|oa So-mofjcaerfó. 94
OlCTdbb lett a marhahús az öieg Relnwél u liizsébet-tért huslttlktben : 1 ke. maihabus 1 P éa 1 20 P. Zsltsialonna 1.40 pengó. 74
Vinnék 4—5 holdi. tanai •a«et kp -élt, kiest há.zal. Clm i Perk János B Kispest, Nimettölgni-ut 64. 46
kocsit veszek, könnyít. Kl«-kanlssa Hunyadi téi 9., Szabó litván. 75
DMMra kosztol kelesek. Alánlalot kiadóba kéi«k. 81
PJsörendtt saját termést! asztali lebíi éa siller (vörOal bar Uleienldnt kipkati Böhm József bortermelőnél, Cnugírj .1 11. atalt.
Antall és pahalj állandóan kapható.
Rilaehcr Mátyás. Horthy M.-ul 35. 82
Cgy hízott mali geiy-ut 56
raartéa eladó. Csen-
■ álMara 2 éa 3 szobás utcai lakás éa üzlethelyiségek kiadók. Eraaébettér 7.
Mlndéoaapl leveleséiből öaszegy tiltott
?jVit\'*lrío!Sdll,*íelosiU™?gy»ílemé-
nyiket báimlkof megvéteke keresek. — BarbisMa La|oe, a Zalai Kö.löny f. szerkesztők. Érdeklődni lehet telelőn 78. u. vagy innélyuen mindennap d. u. 5—6
Klidli a laptulajdonol Közgazdasági Rt. Outánbai* Nvorods és DéliiUl Lapkiadó Vállalata Nagykanizsái. Pelclós kiadó: ZiUI lár.ly Intsrurban telelőd-. Naerkulzia 78. nám.
Emm iái —i
•U s katyt ktMlséltall I puoqpaél H bal I
réssztvenni ax
1
pengős nagykantszaai 1 KuliurGáscsorsttHéUban
M. KIR. ÁLLAMVASUTAK MENETRENDJE
Érwényaa ■ M>7. é«i október 3-tól IB38. méju. 14-ig.
Rnnkanlua állomálra érkeifl él ai onnan Induló Tonatokról.
Nagykanizsa—Badapest tUll p a.
VOMI """ A vonat neme Kinlr.i-\' fii Ind. KMllh.1, r. árt. Botlár 8p*rtr. árkulk Vo.it ulm. A vonat neme SpMlrál Indul Baallr\' W. KMIIIMII rll ladul KMIIIÍ raárk.
1219 Szem. v 006 1-30 1-53 6-20 1220 Szem. 22-50 3-04 S-28 4 49
1207 Oyv. 5-44 650 6-57 9-45 I240n Molor — 520 5-5C 7-26
1713 Szem. v 9-50 11-05 11-30 lb-43 1202 Oyv. 7-30 10 10 1015 11-23
1211 Szem. v. 1415 15-40 1612 20-46 1212 Szem. v. 6-23 11-09 11-15 13 00
I24P| Motor 17-50 1048 — — 1214 Szem. v. 14-10 18-28 1855 80 16
1101 Oyv. 1845 119-48 1956 22-40 1208 ,Oyv. 2015 22-55 23-00 0-04
évben ,n).pl.\'2közleKdlkm0\'°rVOn\'1 N«B""anlz«-B.l.tons,enltvö,gy közöli egész
Ryörgy1- NTytnS4al\'!,0.nAn,n.\',ÖeT\'\'"\'dán <S «"»<>"—\'-
A. UOI/tW. sí ftJÍS1\'" "»«•"»-
Budapest déll -lzlscje slegZöí \' * 3\' °k<*«"< déll-Barcs-Péc.,
Nagykanizsa—Szómltalhtly—fíftfalva

■rafl
Sz. v. Sa. v. Sz. v.
Sin,,ló Sz. v.
10 08 13-51
19-19
ItMbll. II f|.r*7"
ktlyrll Ind. || Indul
- I
7 24 1133 18-20
2110
7-1212 1609 17-27 21-44
r. Mi,
—K
9 32 1338 17 34 18-40 23-28
KAsvstlan kocsik i
Az 1415. sz. vonattal i egy 2„ 3. o. kocsi Sopron-Pécs, egy 2„ 3. o. kocsi Wlen-Otl«k közöli közlekedik.
Az 1416. sz. vonattal: egy 2 , 3. o. kocsi Pécs-Sopron, egy 2., 3. o, kocsi Oslek—Wien között közlekedik.
Az 1411—1412. sz vonstokksl egy 2, 3. o. kocsi Zalaegerszeg Budspest déli p. u között közlekedik.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
B.K,,, Pán., Pác.rSI B.rc.rál Hl,jk.nl-
,.á\'&l Ind.l irk. trh. u. M nár.árk.
"14«1 Sz. V. 52" S-HÍ 8 54 Uh Sz. V. — n3
2414 Sz. v. 13 50 16 11 17-45 2413 Sz. v. 11 54 13 45 1546
2418 Sz. v. 20 21 2207 23 40 2451 v-.gy. 16-50 19 24 2153
KSsvattan kocsik i A 2413. és 2414. sz. vonatokkal egy 2, 3. oszt. kocsi Péci-Sopion, egy 2., 3. oszt. kocsi Ősiek Wien között közlekedik, -fr 2420/2(31. sz. vonatokkal Budapesl déli-Pícs között egy 2, 3 oszt. kocsi.
Ikanlzsa—Gyékényes—Kar>osvdr—BadafKsI Ktltll pu
m
II Bpesl II i,a. IKsnlzsiri 1 kp. ind l-á. érk.
sí. w psrjpw"
A 2442/2447. sz! ,\'onst közvetlen vonatríazt visz NagyklnlzUról Qyékényes-Kaposváttí.. át Budapest-Keleti pályaudvaira.
Nagykanizsa—Mutaktrcszlur—Kolorlba
sn
Indul
Hová?
"föagvkanl-ssára éik.
120811 Oyors I 0-27 l\'Wite 12021 Qytm | 11-40 Ventlm.Róma 12*3 J Vegyes || 7-15 | M.-Keieului A 1208/1207. és 1201/1202. sz. gyorsvonstoknál i közvetlen Nnytanlzsi-Budipeat viszonylat alsttfik.
.nnHüna
i
LEGOLCSÓBBAN MIiaOH ÉS SZEGŐ cégnél
Esőben,
SZfilfcCD, bóban
nélkülözhetetlen
Thermos
nagy válaiitékban.
1I2 literes höpalack
220 pengő;
amig a készlet tart
Sxaribó Antal
anoriaiUlébaa
Na^yhciilisa, Fő ut. 5. szám.
■ ■ a Zilál a 11L . lilUlal
MHininmmi iimm iiiitni MENETRENDJE
érvényes 1937. október 3-tól.
enaAkat-tér—VaaMtAllamAa
J.
Vnutállomásrl
441 «»
7 81 |H
11 10 IS»
13-80
15-3»
17 25
18 28 BŐ" Í14I 23 18 2380
Eixsébel-téiie
(•tanyai manatrand
L.t«)MIM, 4 48 >Wl.aili^r.M,rH |<M)kuM<«M. t40í 1.1.rt.. Irt. ltll
ukilík I Egyesületek I RenűezO lÉgik 1
Mflaor ROBdJalkat kftny-nyltlk raeR, ha raeRatsr-
Blk Vajda Marietta „Rozmaringot kertem\' o. 1Ö0 oldala* könyvét, — tele minden Onnopre, minden alkatomra Kyermek-Játé-kokkal, klaebb éa hoaz azabb színdarabokkal, Jelenetekkel, vénekkel, tornajátékokkal, kottA-fcott énekekkel Ara 4 P. Kapható minden kanizsai könyv kerekedéiben. —
ftt. Í555SÍ Nyoaaáa ja Bi^lat Ls**-*
kÉn^ra
VÉZMináái*t*a Na«ykuniui«. QaMv. ZaUI lftAr»ty.
78a Évfolyam 13. Mám.
Nagykanizsa, 1988. január 18 kedd
Ara 12 W.
ZALAI KÖZLÖNY
"•23S2
M WAlnUi IW II
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajoa
ElMtzeUat ára: egy bóra • peogó 40 Mk Sttfkeaztóaéft ia kUdóhlrauU tetető*: 71 ■
Iskola, mint kontár?
(bl) Tökéletesen igaza van az il>ariestUletnek, araikor kishegyig menő harcot folytat a kontárkodás ellen s ehbon a barcábiut aligha volt hűségesebb fegyveftársajmint a zalai Közlöny. Most azonban olyan vágányra tévedt a kontárüldözés, hogy «1z iramot egy pillanatra a fegyvertárának kell megállítania és bölcs, egyben igazságos méreéklelet kérnC, ha nem akarjuk a "közös harcot népszerűt, lenné tenni. I
A nagykanizsai jxilgári Iskolát kontárkodással vádólta meg az Ipartestület megbízott ellenőre. A vád az ipartestületi elöljáróság ülésével nyilvánossá vált, tehát állásfoglalást igényel.
Ml » >büne> a polgári Iskolának ? l
A szemléltető oktatás jegyében bele van az iskola a történel<\'ml>őlD ország- és vllág.ismeretből, művészet világából vett képekkel, a jellem- és modor-nevelésre vonat kozó fellrásos intelmekkel. Ezek a ké|iek lassan-lassan tönkrementek. Az uj igazgató, akinek slkerülUjjjá varázsolnia a fluisko\'a vlgirsztalan exteriőrjét, sorra kijavíttatja és be-kereleztetl ezeket a képeket. Megveszi az it>arostól a megfelelően gyalult lóoeket és az iskola két al-tisztje, meg a gyakorlati kézügyes-ségl oktatás he ne télien a növendékek is, a készen vásárolt léoehet szétfürészelik és keretekké szögezik össze. A gyerekek gipsz-munkát is tanulnak $ ennek keretében virág, tartókat készítenek «z osztályok és folyosók számára. Á télikabátokat Is (debuisset pridem 1) kitelepítették a tantermekből a folyosókra ós evégből készen vásárolt egyes fogas akasztók számozott sorát erősítették — házilag — hosszú falécekre. Ha az iskolában egy tenyérnyi fal ledől, egy luftófestós mregko^k, a folyosó meszelése bepiszkul, azt Is az altisztek igazgatják kl, hogy az Iskola mindig csinos ós barátságos legyen. Hol Itt a kontárkodás ? A kontárkodás alap kelléke, hogy üzletszerű és Iparszerü legyen. Vogy is megrendelésre, pénzért kell történnie. Hol van a polgári Iskola em lilett házi munkáil>an az üzletszerűség és az iparszierüség ? A polgá-rista gyerekek, akik az i|>arostói vásárolt lécekből képkeretet eszkábálnak össze, nem végeznek kontármunkát. hanem a kultuszminiszter által előirt tanmenet keretélan, nak szelleméinek utasitáaiina*! megfelelően kézügyosségi glyakor-lali oktatásban részesülzwk A legkülönfélébb Ilyen irányú kéiimjjl-kát ma már - hála isteniiek — minden iskrüában minden gyereknek kötelességszerűen végeznie kell. Kgész komoly és ház körül haszna, vehető tárgyak Százalt látjuk évek óla az éwégi Iskolai kiállításokig képkereteket Is, lamtt mind gyermek kéz fabrikált. Most is csinálnak hab-
Darányi: „Nincs szájkosár, mindenki szabadon elmondhatja véleményét a választójogi javaslatról"
i Budaj.est, janiár 17
A Nemzeti Egység választójogi bizottsága ma kezdte meg a titkus választójogi javas\'at megvitatását. A bizottsági ülésen megjelent Darányi Kálmán miniszterelnök is, akit az újságírók megkérdezlek, hogy meddig tart a javaslat bizottsági tárgyalása. A miniszterrelnök igy válaszolt: — Nem tudhatom előre, hogy
meddig fog tartani, mert ez a bl-zoltság munkájától függ. A tanácskozás menele ismeretlen, mindeneseire nincs szájkosár és mindenki szabadon elmondhatja véleményét.
Arijivonatkozónn, lesz-e módosi-tűs n javaslaton, a miniszterelnök Így válaszolt: \' ,
— Ez megint a bizottság munkájától függ. A tárgyaláson dűl el, lesz-e szükség módosításra.
Megbukik León Blam kormányalakítási terve, Chautemps következik
Párisi, január 17 A kormányválság negyedik napjának icggelén még mindig bizonytalan a helyzet. Mint ismerete^ Bonnet nem vállalta a kormányalakit ást„ igy az elnök Blumot bízta meg. Blum kísérlete, hogy a népfront kormányőt kiszélesíti és a nemzeli egység bevonásával alakit kormányt, nem kecsegtet sok sikerrel. i < Általában az a helyzet, hogy a párlok bizalmatlanok Blummalszem ben. A mérsékellek a kiszélesített népfront-kormányt nem nézik jó szemmel\'\'"és egyelőd várakozó ál-IáS|>ontra helyezkedtek A radikálisok ellenzik a kommunisták bevoná-sát. A kommunisták támogatnák a népfrontot, de csak abban az eset-
verői öl a hbnzés-tervezésig, vasaló-tartótól a paplrcsákóig mindent. A mit csinálnak, maguké, vagy az Iskoláé. Pénzt nem kajwiak órte. Pénzt csak az iparos vagy kereskedő kap, ahol az anyagot beszerzik. Hot itt a kontárkodás?
Vagy talán az iskola altisztjei, kontárkodnak a meszeléssel, keret-gyártással, hasonlókkal ? Hiszen azok azért vannak, hogy az iskola házatáját rendben tartsák. Amit csinálnak, azt nem lx>csátják áruba és ké|>esitést igénylő munkát nem is végeznek, mert hiszen ők is csak készen vásárolt keretléoeket szabdalnak és szögeznek össze, anüt én is, más Is, akárki megtehet, ha akar, a saját háza szükségletére. Avagy a háziasszony vagy cseléd-leány, aki hetenként lemeszeli a ház pfejé^ saintén kontárkodik? Nos — ugyanezt végzik az altisztek a polgári iskolában. Ha komoly épülelrenoválást, szakértelmet kívánó kőműves vagy egyéb munkát végeznének s azt pénzért és ipar-szierüen csinálnák, pillanatig sem kelnénk az altisztnek vagy az iskola védelmére. De hogy valaki a házatáját önsiorgHlntáltől, naját munkájával lendben jtártja, csinosltja, ez
ben, ha helyet kapnának a kormányban. A szocialisták állásfoglalása Is hasonló- (
A szenátus általában ked\\etlcn(ll fogadia Blum kísérletét és sziveseb-l«n lálná Chautemps kormstyiyala-kitását.
Politikai körökben bizonyosra veszik, hogy Blum lemond tervéről. Bizonytalan azonban, hogy más irányú terve sikerül-e, igy szinte kétségtelenül bizonyos, hogy ha terve megbukik, nem csak a nemzeti egység kormányának tervéről, hanem az egész kormányalakításról lemond. I ,
Blum lemondása esetén minden valószínűség S2»rint Chautemps kap megbízatást. , 1
nem tartozhatik a kontárkodás fogalma alá.
Ugy látszik, ugyanezt a véleményt vallja a kultuszminisztérium illetékes osztálya is, mert értesülésünk szjerint az iskola igazgatója a •vádemeléskor azonnal irásban kérte a kifogásolt házimunkák betiltását, ennek idestova másfél hónapja, de a minisztériumiul semmiféle tilalom nem érkezett. Ellenkezőleg, ott fenn Is az a vélemény, hogy a |an-rendi és iskolai ügyviteli szabályoknak mindenben megfelelő az igazgatóság eljárása, 6őt akkor követne el mulasztást az igazgatói, ha nem igyekezne az iskola vagyontárgyait házi uton is kalrlun és rendben tartani és az elpusztulástól megóvni.
Az Ipartestület és Annak elöljárósága bizonyára ugyanerre a véleményre jut, ha egyszer körülnéz a megvádolt Iskolában. Sőt: valószinüleg a konlárellenőr sem adta volna l>e jelentését, ha helyszíni szemléje alkalmával az Iskola vezetőségével Is keresett volna kapcsolatot. Az igazgatónak tudomása sem volt az egész dologról, nála ellenőr nem járt, felvilágosítást\' nem kéri. Hogyan lehet az ellenőr
Csankaisek felesége drámai hangú táviratban kért segítséget Londontól
Újból eredményesen nyomulnak előre a japánok
London, január 17 Csankaisek tál>ornak feleségi; rendkívül drámai hangú távimtot Intézett Londonba az angol kormányhoz. A tővlratban a kínai tábornok felesége elmondja, hogy a klnapk hiányos felszerelésien, éhezve és kétségbeesve folytatják végső ellenállásukat a japán támadással szemlxm. Segítséget kér a lerongyolódott csajotok részére, >mert ha elbukunk, — irja — megrendül alap jalban a világgazdaság.*
Makaó, január 17 A haditudósítók jelentése szerint a japánok újból támadnak. Kantontól 30 mérföldnyíre heves bombazáport zúdítottak Fucsau városára. Egyebütt is nyomulnak előre.
Ma kezdték meg az angol-lr tanácskozásokat
London, január 17 Ma kezdődtek meg az angol és ír megl>eszélé.sek. A rendkívül nagyfontosságú tanácskozásokat súlyosbítja az a tény, hogy Da Valeia, az ir szabadállain vezére, elnöke akar Lenni az egyesilett Írország-nak. Elvi kérdések megvitatásával kezdődik a maj tanácskozás, jelentik — bár Angliának az a véleménye, hogy az egyesítés ügyében Északirország csatlakozásáról egye-\' düt UIsler lakólnak keli" dönteniük.
igy tísztálwin azzal, amit ellenőriz? Egyállalában, hogyan lehet valakit minden megkérdfczós \'nélkül vádf alá helyezni?
Hálátlan mesterség az ellenőré, sok tapintat fcell hozza, sok önfegyelem és sok körültekintés. Ha legjobban végzi a munkáját, akkor szidják a legtöbben. De ezek közé a Zalai Közlöny sohasem tartozott. Ellenkezőleg: érkötési támogatást j|elenlet)t minden állásfoglalásunk! a kontárság elleni küzdtelcmlwn. De csak a kontárság elten! Nem1 adhat azonban védelmet a Zalai Közlöny az egyéni jogokba (akár fizikai, akár jogi személyről van szó) olyatén l>eavatkozásnak. amely már nem iparvédelmet jelent, hanem a legsajátabb cse\'ekvési sra-Iwdság korlátozását.
Biztosra vesszük, hogy az ipartestület megtalálja a módot a |>ol-gári iskolai kérdés alapos kivizsgálására, (az iskola szívesen mulat meg mindent minden érdeklődőnek) és akkor maga is rá fog Jönni arraj hogy ami ebb?n az iskolában történik, azért minden magyarul érző ember elismerése jár, nem i>ed|g elhirtelenkcdett kipellcngérezés.
ZAfcAt KÖZkONY
1838. frinfc 18.
Belgium elismeri az olasz hódítási
London, január 17 A belga kormány, mint beftvwtot-lak jelentik, n Né|>szflvefeég tg. közekbbl ülésén bejelenti, hogy elismeri az olasz hódítást ás felszó-litja a nagyhatalmakat, illetve a többi államokat, hogy k8vessék jiél-dáját is szintén ismerjék el Olaszország afrikai hódiiásá.t.
Akinek gyakran láj a gyomra is bélmüködése renyhe, mája duzzadt, emésztése gyengült, nyelve tehéressárga, étvágya megcsappant, annak reggelenként egy pohár természetes .Ferenc József" neserüvlz csakhamar szabályozza a székletétét, előmozdítja az emésztését, élénkíti a vérkeringését és meg-Javilia a közérzetet. Kérdezze meg orvosál.
Levu/ABR?
Chautemps elfogadta a kormányalakítási megbízatást
Páris. január 17 Lcon Blum a reggeli órákban tanácskozott Thores kommunista képviselővel; majd Dudo8 és Auriolla képviselőkkel. Később a sa}tó képviselői előtt kijelentette, hogy elmegy az Elysoc-palotába és bejelenti, hogy nem tudja vállalni a kormányalakítási meg. bizatást és lemond erről.
Páris, január 17 Chautemps elfogadta a köztársasági elnök meghívását és vállalkozott a kor mábyalakitásra.
A Szent István-esztendei ünnepség megnyitása Székesfehérvárott
Székesfehérvár, január 17 Székesfehérvárott ma a legünnepélyesebb keretben nyitották meg a Szent István-esztendőt A székesegyházban Shvoy megyéspüspök ünnepi istentiszteletet tartott, amelyen részt vett Hóman Bálint kultuszminiszter is. Shvoy püspök a Szent István-év jelentőségét ismertette ezulán ünnepi beszédében vallási és nemzeti szempontból. A többi felekezetek templomaiban is volt ünnepi istentisztelet ebből az alkalomból.
Módosítások a választójogi Javaslaton
Budapest, január 17 Politikai körökben tudni vélik, hogy a Nemzeti ligység tanácsülésén még olyan módosításokat fognak eszközölni a választójogi javaslaton, amely nemcsak a kormánypárti, hanem az ellenzéki oldalon is megelégedést fog kiváltani. r
Wlncze József 23 hodlíojoly-MneR regénye
II. Egy szomorú karácsonytól a végtelen szibériai hóslvataglg
Egyne sűrűbben hullottjk hó... A kocsin ülő hét sebesült fázósan húzta magára a vékony katonaköpenyt. A -musizfta kocsis is egyre nógatta a lovakat. Kutyamód hideg volt. Vincze József, aki ott ült a kocsi végében, már tagjait is uljg érezte. Szinte az agya is eltompult a végtelen fehérség és egyforma hóesés láttán.
S « kocsi csak meniy ment isménél len tájak felé...
Szenet te volna tudni, hol van. De a városka végéi>en — ahová egy végtelennek tünő kocsikázás után 1 leértek - A jégcsn|>októl borított jelzőtáblát nem tudta elolvasni A furcsaalak\'u betűket különben sem ismerte. Az egyik kísérő muszka mondta meg, hogy Alexandrov az, ahová értek. |
Egyszerű kis mezóvároska volt ez. Az utcák csendesek, szinte ünnepélyesek. Az egyik ablakban dí-
szekkel borított zöld fenyőágat pillantott meg: Karácsonyfa... Ekkor jutott eszébe, hogy karácsony van. És azftán — milyen prózai! — éhséget érzett. Kínzó, fájó éhséget.
A barakk előtt, ahová szállították ókel, megállt a koc&i. Mig társait leemelték, Vhicae egy lengyel zsidó-nsszoraiyal kezdett alkuba. Hadonászva mutogatta; hogy enne valamit. Pénze azonban nem volt. Lemondóan kotorászott zsebeiben, a mikor ollóján akadt meg a keze. ócska kis holmi volt, még hazulról hozta, de most jó szolgálatot tett. Egy kenyeret ka|>ott érte cserélje a kis elhízott zsidóasszonytól.
S amikor a bekötöziés után végre a prlccsen kinyújthatta tagjait és nagyokat törhetett a friss kenyériül, csaknem ugy érezte, hogy boldog. Pedig hol volt ő a boldogságtól... ! ? De élt... és akkor ez is nagy szó volt.
Egyre kevesebb orosz és egyre több magyar a moszkvai kórházban
Hajnalban nakták őket vonatra. Na|K>kig feküdtek a vagonban, a mely egy személyvonathoz csatolva egyne zötyögött velük észak felé. A külvilágról nem sokat tudtak(, magukkal voltak elfoglalva. Meg ismerkedtek.
— Nékem a karomat lőtték el, — mondta az egyik harcsabajszú tényleges. Olt kaptam a Visztula partján, hogy elte vóna meg a fene...
Elmondták sorba bajukat, de vidámságra még nem volt kedvük. Valami ugy a Lelkükre, szivükre feküdt, hogy néha csak sirni szeretlek volna. Meg hideg is volt kegyetlenül. Szinte örültek, amikor a nagy moszkvai pályaudvarra befutott velük a vonat, j>edlg tudták, hogy ezzel még messzebb kerültek hazájuktól, szüleiktől...
A /moszkvai katonai kórházban kaptak helyet. Vincze itt elszakadt társaitól, a X. számú kórterembe csupa orosz katona közé fektették. Először idegenkedve figyelték egy. mást, de aztán megl>arátkoztak. Emberek voltak, sebesültek, akik sohasem látták, sohasem bántottákegy-mást, felesleges lett volna hát a gyűlölködés.
Négy hét után, mine meggyógyult ellőtt combja, már beszélgettek ls.
De az oroszok egyre fogylak1, a magyarok pedig egyre szaporodtak. Mire meggyógyult, már nyolcszázán voltak ott honfitársai. S egy csúnya, havas, szeles napon valamennyit felpakolták a vonatra. A kórházi ágyat ismét felváltotta a vagon .hideg keménysége.... ^ j
Az összeverődött magyarokhoz a bizonytalanság, a testi fájdalom, az éhség és szomjúság szegődött atitársul. Egyszer hallották, hogy Omszkba értek, de a vonat csak nvent velük tovább. Már azt hitték* sohasem lesz vége az utazásnak, mi kor végre »Peterj)aulus«-baji (Pct-ro|>avlovszk) küvagonjiiozták őket. De ez is csak igeíglenes állomásnak bizonyult. Egy cíi»őgyár szellős padlásán helyezték el fl rabság kenyerét evő mágyaroláit. De micsoda kenyér volt ez, jobb róla nem beszólni... I .
Hamarosan megtudták, hogy indulnak tovább, csak a következő csoportot várják. Legalább 1\'iOO embernek keli lenni, hogy a csoportot elindítsák. És .ekkor hallották meg először ezt a szót: Szibéria... De akkor még nem tudtákL hogy ezrek és eznek halálát jelenő ez a szó... rí.
Negyvenegy napos utazás Szibéria felé
Negyven ember szorongott a vagonokon. Néha megálltak egy-egy j órára, de egyébként robogott velük a gőzös a nagy fehérségjben éjjel-nappal. Fáradtaki megtörtek voltak, meg élelmezniük is kellett I magukat. 50-60 koj>ekot kaptak naixjnta, néha egy-egy rubelt is.
Akkor ismerkedtek meg a pénzzel. A kis megállóknál a parasztasszonyok hosszú sorban álltak\', hogy kosaraik tartalmát eladják a szegény meggyötört magyar bakáknak...
Egyszer már nagyon megéhezlek, mert elfogyott a Kcnyéir s a következő állomáson sem kaptak.
Az állomáshoz közel látszott a falu
Vincze Jóska egy cigányképü legénnyel átvergődött a térdigérő havon és bekopogtatott az első házba.
Az alku, bár mutogatás volt a\' tolmács, gyorsan ment, mégis mire visszaértek, imár csak az el pöfékelt vonat utolsó lámpását látták a tá. volhan. Itt álltak ketten, magyarok, nagy Oroszország közepén árváig elhagyottan. Hová^, merre menjenek.... ? Egy pillanatig tán megfordult agyukban a szökés gondolaty, de gly árvának, tehetetlennek érezték magukat, hogy mikor ráj\'ukta-láltak, önként\'szálltak fel a következő vonatra. ■ i 1
Ez íegy gyorsvonal volt; néhányi óra alatt beérték és el is hagyták a magyai\' bakák ezreit vivő katona, vonatot. A következő állómáran már ők várták a fogolyszállltó vagonsort... De nem volt öröm ebben a találkozásban. A szomorú sors: Szibéria, már előrevetette árnyékát... j |
A vonat i>edig éjjel-nappal furtja magát az ismeretlen fehérségben előre, mindig csak előre. Negyvenegy napig szakadatlan... A háború borzalmaiban nem szenvedtek any-nyit, mint ebben a testet, lelket gyötrő másfélhónapos egyhangú uta zásban. A szomjúság és az éhség együtt-kínozta őket a férgekkel és a testi, lelki bajokkal. ^ Az állomásokon megrohanták a vizeseket. De a forró vizet nem hinták ugy, mint a muszkák, akik 6-6 pohárral leöntöttek ebből, ők inkább a friss viz után vágytak. S Százaknak ez lett a végztete: a vérhas már JtÉ kezdte szedni áldozat tait... |
A negyvenkettedik napon végre megállt a vonat és a muszka kisé rők felnógatták őket. Kábultan engedték Imiagukat keresztülvinni Ni-kolsuzruriszken, de amikor a városon kívül meglátták a fbgolytál>or szürke épületeit, valami ugy belesajdult a szivükbe, hogy a kemény magyar bakák szeme, amely vidáman nézett szembe a kárpáti harcok minden borzalmával^ mbst e békés, kltártkapuju épületek láttán könnybe borult... Ugy lépték \'át * kapukat, olyan szótlanul, megtörve, mintha vesztőhelyre mennének..
...És a hosszú rabság megkezdődött..

— FU..1- Síron-, karton-, selyem éa sxoretmaradákok nagyon osceén Singeméi.
. — minden kalanr/*
üUse.
- *k" n mtMrt .gy arai. S.l^l?
Vegyen egyházközségi kulturhá*-•orijegyett
LCSÓ
ÁSÁR ^^INGEItNÉL
Nagy tömeg- maradék jutányos árban!

mBŰSsMOL
A kanizsai vonatkísérők otthont akarnak épltanl
Vasutasok küldöttsége a polgármesternél
A nagykanizsai vasutAssfig mindenkor tanújelét adta élniakardsának, jogos érdekeit minderikor védi és a város egészének is kötelessége értök sik. rasíáUni Alkalma leSz a városnak erre most, amikor a nagykanizsai vonatkísérők elhatározták, hogy -- miként az ország több városában is — otthont épitenok maguknak, amely egy részt társaséletük céljait szolgálná, másrészt érdekképviseletük és intézményeik elhelyezését, libben nz ügyben vasutas-küldöttség kereste lel Krátky István dr. polgármestert, aki a vasutas ságnuk mindenkor megértő támogatója és jóakarója éa arra kérték, tegye lehetővé megfelelő telek adományozó-sával a vonatkísérők otthonának felépítését. Az országos központ is megfelelő anyaginkkal áll segítségükre, lia telket kapnak a várostól, amely közel van a vasúthoz. A polgármester » küldöttség előtt kijelentette, hogy a maga részéről mindent elkövet, hogy a vonatkísérők kérése megvalósuljon. A kérést tanulmányozni fogja és a közgyűlés elé viszi. "
Kedd
BUBAPEST L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek. U- 10 Hirek. — 10.20 Felolvas*^. u-10.45 Felolvasás. — 12.05 Kasics jiona énekel. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, ídőjárásjelcntés. — 13.30 Országos I>ostászenekar. — 14.10 Hirek. — 15 Arfojyamhirek. — 16.10 Arányi Má. ria előadása. — 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Tánclemezxík. — 17.35 Szép Ernő elbeszélése. — 18 Hadics Jóska cigányzenekara. — 19 «Az ember tragédiája.. Madách Imre drámai költeménye 14 hangkénben. - 22 Hírek. — 22.25 Megyeri Gyula jazz-zenckara. — 23.10 Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara, Cselényi József énekel. — 00.05 Hirek.
BUDAPEST it
18 Mezőgazdasági fé^fa. — 18.30 Francia nyelvoktatás. — 19.05 Tánc-lemezek. - 20.30 Hirek. - 20.55 A rádió szalonzenekara. -— 22 Időjárás-jelentés.
■ecs.
12 DéU Zene. — 14 Kompff zongoraművész lemezei. ~ is Könnyű zene.
19.40 Bádiózenekar. — 20.40 Balladák. _ 20.45 Hangké|>ok. - 21.45 I\'cL olvasás. — 22.20 Tánczene.

- Paplanok,
ágy- éa aezlontakarók ml aégben Singeméi.
- Na falajtaa al I Olcsó leltári elpő-klárualtáa Mlltényl eipOUaletben Fő-ut 2.
- Haayaaaaanya k Ideálja a HchflH-
— (BélyegfyfJtAk találkasája) Hétfőn óráig
délután 6-tól 8 termében.
( az OMKE tanáoa-
ZALAJ KOBLONV
Gjno Cuccfietti irása
arról, hogy Nagykanizsán találkozott a legöregebb garibaldistával*)
Nagy tömeg előtt beszéltem, — ügyvéd, tanár, tiszt, pap, íöldmüves, ipa-ros és munkásnak, akik Nagykanizsa városházának nagytermében jöttek ösz-sze. Beszédem befejezésekor a tömeg kitört Olaszország, a Duoe és a fasciz-mus éltetésében s ekkor a sok éltetés-tői és kéz szorítás tói ugy tudtam csak menekülni, hogy elhúzódtam a |>olgár-mcster ur egyik szobájába. Dr. Szabó Zsigmond barátom itt elém lép egy mosolygó és még mozgékony, 90 éven felüli urral:
— Bemutatom a nagybácsimul, nemes somogyturi Kunffy Adolfot, a magyar légió garibaldistáját. \\
— Megengedi, hogy megöleljem? — mondtam és mindjárt karjaim közt találtam.
Szép volt, nekem éppen elég volt ez a jutalom.
Kilencvenöt év... kedves bavátoml Utolsó vagyok a magyar léglóból, a mely Garibaldi melleit küzdött.
Elővesz egy már ko|>ott és fakult fénykéjKst, amely szép daliás fiút ábrázol, akiuek nagy bajusza szinte félelmet kelt.
— 00—65 évig szolgáltam .a vezért: Marsala, Palermo, Milazzo, Messina, Nai>oli, Volturnol Azután a Palermo-tól Nápolyig való menetelés és az 1872 augusztus 29-ikl Aspromonte szomorú napjai! Két évig\'mint gróf To-leky Sándor segédje éí? 3 évig mint tiszt Telkesy ezredes ezredénél szolgáltam...
El tudom képzelni, mit akart itt mondani.
— Aspromonte után Garibaldi vissza
lért Caprerába és BezzCceáig nem fogtunk kardot kezünkbe... IX\' mi, az ő hü magyarjai, parancsára mindig ké. szen álltunk, még a pihenés éveiben is. Csak egy szavába Jcerült volna, liogy bennünket felébresszen. Amikor 1862 junius végén Garil>aldi magyar segítő csaiwtai megtudták, hogy Garibaldi Palermoban még egyszer összevonta önkéntes csapatait, hogy meg. kezdje a menetelést Bóma felé. nagy hangon kijelentették vezetőjüknek, hogy ők sem maradnak veszte-; és kérték vezérüket engedje meg, liogy elutazhassanak Garibaldival «z olasz szabadság ügyoiórt. A vezérkarnak azonban volt bátorsága kérésük vissza-utasítására. Ekkor az egész ezred fellázadt. Háromszáznak sikerült megszökni és Garibajdit elérni, a többit vasra verték. Az utóbbiak ott » börtön mélyén is u nagylelkű, szőke vezérükre gondoltak. írtak is noki, eszközölje számukra a szabadságot, hogy utolérhessék a becsület mezején. Imc uram, Garibaldi válasza, amely könnyekre fakasztja még a sziklákat Is!
Kivesz egy könyvet a zsebéből: • Olaszországban a magyar légiókkal..
— Rn magam irtani meg, teljes ga-ribaldista lélekkel 20 évvel ezelőtt Mussolininck is megküldtem, aki szíves volt azt nekem megköszönni. Nézze, itt van Garibaldi levele, amelyet a bebörtönzött magyar légionáriusoknak küldött Nájwlyba.
Kinyitja a könyvet és oda nyújtja nekem. Fölteszi a szemüvegét, hozzám hajol és együtt olvassuk:
Palermo, 1862. jullus 14.
Kedves Barátaim I Fájlalom az általatok meg nem érdemelt állapototokat. Ezen igazságtalanságokért ne legyen semmi vád szegény országommal szemben. Olaszország és a nemes Magyarország most már egybeforrtak a szabadságharc mezején és ha valamely gonosz nem Ismerné el, átlépné ezen lestvérlesség jogcímét, az olasz nemzet nem fogja elfelejteni soha, mivel tartozik az ő hős magyar testvéreinek. Én remélem, hogy hamarább, mint tl gondoljátok, megosztom veletek fáradozásaimat a népek szent ügyelért.
Tietek mindhalálig: 0. Garibaldi.
Az én magyar testvéreimnek
Kunffy a két ujjával szeméhez nyomja szemüvegét. Nem akarja, hogy meglássuk a könnyeit. Egész fiatalosan kiegyenesedik és folytatja:
—• Tudja, jól ismertem Türr és Klapka ezredeseket, meg a nagy regényírót, Dumast, Ismertem továbbá IX. Pius pápa fivérét, gróf Mastai I\'orrettlt, a legendás francescanusl, fra Pantaleót és Tükóry ezredest, aki Pa-lermonál az olasz szabadságért hősi luilált halt. Tükörytől van egy kardom, amcUyel ez a kedves barátom megajándékozott OaüUafimi Után: meg is őrzöm életem utolsó leheletéig.
Este volt. A városháza nagyterme kiürült. Csendben, szótlanul megyünk le a lépcsőkön, látszik, hogy az elválás gondolata nehéz súllyal nehezedik lelkünkre. Ugyanazon estén neki Kaposvárra, nekem .pedig Olaszországba kel-lett utaltat. EÍbucsuzásunkkor mondja:
Nápolyban.
— Üdvözlöm Palennot, üdvözlöm a kedves Olaszországot és külön a nagy Mussolinit, a mi második vezérünket.
Bómai módra köszönt és azután eltűnt.
Somogyturi Kunffy Adolf, a Garibaldi magyar légiónak utolsó tagja meghalt 1934. március első napjának éjszakáján 96 éves korában.
Sírját egy babérkoszorú disziti olasz nemzeti szalaggal.
•) Dr. Szabó Zsigmond, az Olasz-barátok Körének elnöke, akinek Gino Cucchetti a Megcsonkított Magyarországról szóló müvét lefordítás végett megküldte, ezt betegsége miatt nem tehetvén, a kitűnő fordítást, amely a Zalai Közlönyben megjeleni, Szekul-ja Jakab ny. igazgató-tanító végezte el.

\'»*ITt»il- II.UMKf-UT1frW|
■tí^lii: VI.UBÍl-Kír.1
GYÁB BUDAPEST.XUENKE UT I17
ki evangellkng bál
IlossZu "a farsang, kevés a\' bál "Megfordult a világ Nagykanizsán, ahol 4, más esztendőkben minden farsangi\' szombat-vasárnapért 4—5 egyesület verekedett. Az idén pedig sorra mondják le a báli rendezéseket éa helyei lük teákat állítanak az egyesületi és társadalmi élet szolgálatába. Idestova egy hónap elmúlt mór a farsangból 8 még csak most számolhatunk be az első bálról. Ezt az Evangélikus Nőegvlet rendezte. Bő-viden evangélikus bábiak szokták nevezni, de. már régen túlnőtt azon. Az evangélikus bál évek óta az egész város társadalmi eseménye, a- legelegánsabb farsangi estélyek bevezetője Nagykanizsán. Az Időn is az volt. Sok előnye van a fesztelenebb teaestélyek-nek, do azért jól esett végre látni egy estélyiruhás, szmokingos farsangoló tár saságot, amelyben Nagykanizsa társaséletének valóban a színe-java gyűlt összo az Ij>aroskör pálma-diszcs, szőnyegekkel barátságosabbá varázsolt nagytermében. Eleinte kevesen voltak, jóformán csak az u. n. társaság pompázott az első soroklwtn. De aztán lassan megteltek a széksorok, szállingózott a csak táncra vágyó fiatalság s mire • knüsoroak vége lett, egyetlen hölgynek sem .Jchclctt panasza: — volt táncos bőven elegendő.
• \' • | r<
Ar. evangélikus bált bátran lehet példának állítani minden báli rendezőség elé. Böyid, gondosan összeállított műsor után gyors terem-átrendezés, rövid táncok rövid szünetek, ugy hogy a kőtekzettségeinek mindenki eleget tehetett, semmi látható zűrzavar » rcn dbzéqben, minden nyugodtan, simán történik, eredmény: — egy óra múlva ugy érezte magát az ember, mint valami békolícli bálon. (Elko|>ott szó oz a .békebeli,, de levegőjét annyira érezni kellett ezen az estén, hogy kár volna mást keresni helyette.)
A rendezés érdeme Ja. Krátky Ist-vánné elnökassz<myé és szorgalmas gárdájáé. Krátkyné ezúttal is maga volt a szeretetreméltóság, közvetlen, vá logatást nem ismerő kedvesség, ami nála nem alkalmi tulajdonság, hanem lényének sajátja
a
A műsoron a zeneiskola tanárainak három száma és egy szavalat volt. Nagyon helyesen: — komoly, sjép, de nem nehéz volt a zenei program. \\Vitz<Tic\'tz Jolán ilyen nagv és reprezentatív nyilvánosság előtt %Őször mutatkozott 1h,\\ Általános vélemény: az utóbbi évek során gyakran változott éncktanárok közt mindegyiket túlszárnyalja. Tisztán csengő, kcUemes, hajlékony- hang, könnyed, biztos technikájú előadás szerezte meg számára a
h béli »jj a prolongált 100 férfi 1 kislány!
Kedden és szerdán a világirodalom legnagyobb és legmaradandóbb mesterműve
ffc r™ \' _ IIII IA Minden képzeletet felülmúló
n U IVI EZ. kJ 6S JULIM rendezésben és kiállitában!
Főszereplők: Norma Shearer, Leslie Howard és John Barrymore.
Figyelem! az előadások e klasszikus filmnél fél 5, 7 és fél 10-kor kezdődnek
T
KÖZLÖNY
I93g..ltlinfr\'«
dón US erejű sikert. Kerekes Irén é» Honti Ilona művészi teljesihnényeiiu\'k értékét már nem keU ^lön >n<válla pitanl. Kétzongorás számuknak különösen nagy silovc volt. A béli kózon-aég mindhármukat hosszan, szeretettel és lelkesen ünnepelte. (Vájjon nem éreznek ilyenkor lclkilsmcretfurdalést a; zeneiskola ellen-frontján? Sokszor \'^vjenből drága pénzen hozott műsor-Nfámok nem adnak annyi művészi .szépet, mint amit ingyen kaptunk ez-úttal — és hányszor! — a zeneiskola megszabdalt fizetésű tanáruitól.)
»A műsoron az emelkedett, tiszta irodalmat képviselte Beleznai Karola szavalata, aki Fekete Lajos és llemé-nyik Sándor verseit Jtfavalta, komoly, .szép StUusu, rátermett olőadöi tudás-Sál

Műsor után a megnyitó csárdást Torma Tóni cigányzenekara húzta, majd átvette a szerepet a határőr ze-nekar Hering karnagy vezénylésével és kezdődött ■!«:: tartó hangulat, je. gyében -a zavartalanul vidám, szép farsangi1 éjszaka.
Biztosít V! van a wUrtsverecny
Eddlo «0 jelentkező, • Kaszinó teljes csapatával indul a versenyen
A Dunántúl bajnokságáért folyó verseny ugy látszik Jó sakk propagandát jelentett a nagykanizsai tfckkozók kó rtbrn Alig Irta ki a Sakk Kör a bajnoki versenyt, máris 20 jelerttkező van és pedig mind komoly és elég jó játékos. Sokan a régiek közül is visszatértek és újra kedvet kaptak u verseny eésro. A verseny vasárnap, 23-án déi-fltán 4 órakor teltétien megkezdődik. Akik még részt óhajtanak venni, szándékukat Jelentsék be Bőhm József titkárnál, mert már c*ak korlátolt számban fogadhat ol nevezést a versenybizottság. A Kaszinó összes Jó játékosai aláírták »a novezési ivet és igyekezni is fognak a döntőbe bejutni, -t amire kilátásuk is vau. A verseny . kiírás felt ételei, a Zalai Közlöny folyó >hó 124ki számában magjelentek, igy folyó hó 22. után már .nevezés nem lo»z figyelembe vehető, addig a .nevezési dijak is föltétlen berizetendők.
A «Maróczy. Sakk Kór évi rendes .tUxtuJitó közgyűlését folyó bó Zkán, vasárnap délután >3 órakor tartja az Jpaiiwküibttu. (:)
EMJJÉKCZTCTŐ*
JuliH.
(lugüilnielti hangverseny* a Kaszl-itóban 0 értkor. Jegyek Vágónál.
Uoaális előadás avironliizán o.kor (Kart ha István házHilSk). ;Ja..ár M.
Oragkereskedelrulsták bálja a Kaszinóban. > Jmti M.
I.lreíiis előadás n.ker a v.trMháEán <LuklDteh prolastzor).
r«t«á> 1.
Ipartestület műsoros láneestétye as Iparos kör termeiben II.kor. ISk.Sr l
UoaáUs elöafts a városházán fi.kor (dr. Deseé Mihály).
dija
• cgyaaarl kMKa (2 sori,)
Hnsz százalékkal emelkedett Zalában a népművelési egységek száma 1937-ben
A háziipari tanfolyamokban 100 százalékos az emelkedés
Zalaegerszeg, január 17 Zala vármegye iskolánkivüli népművelés bizottsága Zalaegerszegen tartotta közgyűlését Bőd.v Zoltán alispán elnökletével. Az elnöki megnyitó után LiUik Béla vm. né|m»üvelési titkár terjesztette elő gondosan összeállított jelentését a mult évi munkáról és az 1037—38. évi programról A jelentós szerint a megyében
népművelési ét közműveltségi előadás 5.926, műsoros alkalmi délután ós ünnepély 1278, műkedvelői előadás 488, népművelési hangverseny f>0, tanulmányi ki-rándtdás 155, mesedélután 892, rádió, előadás 470 volt, illetve lesz a folyó évben. Két analfabéta tanfolyam 160, 7 alapismcretlcric&ztő tanfolyam 420, 6 népművelési és közműveltségi tanfolyam 300, 5 művészeti és kedély-képző tanfolyam 80, 1 íérfi jellemképző tanfolyam20, 19 nönevelési és női jellemképző tanfolyam (10 főzőtanfolyam) 1109, 2 egészségügyi tanfolyam 72, 9 gazdasági tanfolyam 285, 3 ügyességi tanfolyam (gyors- és gép-iró) 170 óraszámmal szerepel a programban. A
népművelési egységek összes száma 12265 (A múltévben 10.330.)
Az emelkedés mintegy 20 százalékos.
Vázolta a titkár a további munkaprogramot is. A leventékkel külön fog-
___v,-...:., " .alatoni idegenforgalom
fejlesztése terén is nagyon sok a terv. Súlyt helyeznek a
vendéglátási akció
előmozdítására, a virágositásra. Készt-helyen 2 németnyelvű tanfolyam lesz. Lcíiet, hogy még több bchtonl községben is lesz német- tanfolyam.
Számos gyümőlcsészeti tanfolyam is volt a megyében s ezeket fokozzák. Jelentős háziipari tevékenység folyik a megye különböző részeiben. A liázi-i|>ari tanfolyamok száma száz százalékkal emelkedett.
Kétholdas kertészeti telepet létesítenek a Balaton mellett, ahol az állástalan ifjúság találhat majd elhelyezkedést.
A tilkári jelentést éljonzéssel, egyhangúkig tudomásul vették.
Az 1938. évi költségvetés adatai: 23.341 jK-ngő bevételre számítanak, ezzel szemben 28.741 pengő kiadást irányoztak elő. A különbözetet államsegély formájában kérik majd a kultuszminisztertől.
Agyonszúrta a nevelőapját, mert féltette töle a feleségét
Megdöbbentő gyilkosság híre érkezett a somogyi kis Biae községből. Hét késszurás lett j>ontot egy másféléves családi háborúság után.
/Asztmán József 60 éves jómódú gazda 3 évvel ezelőlt elvesztette feleségéi és ekkor, nehogy öregségére egyedül legyen; örökbefo-gadla egyik rokonát, rA 27 éves Bizvor LtajoSt. A fiu neve^óajpfa, nevét is megkapta és hamarosan meg is nősüli. Králfk Vilma fiatal kelevizi leányi vette el és nem sokkal később az öreg gazda a fiatalokra irattá birtokát is.
Azt hitték az emberek, békesség költözik « házba, pedig most kez-
dődött csak meg a háborúskodás igazán. Suttogni kezdték a faluban$ hogy a fialni menyecske hűtlen férjéhez és a hirek szerint a hűtlenség tárgya a nevelőapja. A fiatal férj az esetről tudomást s^árzett és kérdőre vonta nevelőapját. Három hét óta csaknem minőin étkezésnél heves veszekedés, volt), nvig most a fiu végzeit apjával. |
Éppen vacsoránál üllek megint, a mikor a fiatal férj annyira feldühödölt, hogy felkapott az asztalrólegy kést és hétszer nevelőapjába mártotta. Utána egyenesen a csendörségre ment a véres "késsel és bejelentette a gyilkosságot, letartóztatták és megkezdték a megbilincselt gyilkossal a helyszíni szemlél.
Rómeó és Júliát nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink:
Nagy örömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentését, itnely szerint a jövőben minden héten kél ingyenes m >zi|egyel sor •ólunk kl előfizetőink között, A kedvezményre külön pályázni vagy jelentkezni nem kell Mindenki, aki előfizetőnk, lermészetszerüei téazlvesz a sorsolásban. A aoreolást minden héten mege|t|(lk A sze encas ezert a hét. n a kővetkezőkre moaolygo t: A VOOE nagykanhsal szervezete, Schless Teslfiiek Deik tér 10 Shakespeare örökéiért szerelmi.története mozivásznon la élménye a közönségnek. Ezt a po, pás filmet a legkitűnőbb színészekkel kedden éa szerdán mutatja a Vérő l Mozi. A nyertesek nem fogják ellelejleni e klassz Ikua szépségű filmet.
Az Ingyenes mozt|egy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők.
Fablnyl Tihamér a társadalmi feszültség Je vezetéséről, a .szociális önhíztositásniU beaaélt Pémett.
A Pesil Izr. Illtköznég közgyűlésén kljelenlették, hogy » magyar zsidóság szolidaritást vállal az er-délyl magyarsággal, tekintet nélkül azok felekezetére.
Ozv. Ferenezy Jánoané bud«|tetili tnrfikosnöt lakásánuk aitajáiam leütötték, 120 pengőnyl kíszpénzt és-és 2000 pengő értékű bélyeget rabollak el tőle.
Néhai Arval Sándor, nagy |MSII divatáru tulajdonos volt üzletének pincéjében —egy feljelentés szerint - félmillió \'értékű valuta van elrejtve A detektívek a pincéién az elfalazott páncélszekrényt tnteg is találták, de a félmilliónyi kincs he. lyelt csak néhány személyes okmányt és 2 Napolöon aranyat találtak. Tovább nyomornak.
A szél a Babilonon elsodorta Vu-csis Ferenc IS éves balatonakali-i korcsolyázó kisfiút, akit a Balaton közepén miegfagyva találtak meg.
Korpás Im\'re 60 éves hars^nyi cipészt egy fiatal favágó korcsmai lmi-ozgatás után clpészArrai lesrjr-ta. A fintulernbernt őrizetbe vették.
Vasárnap nagy sikerrel tartották meg a jégünnepélyt a pesti városligeti műjégpályán. |
Wlndeckert Károly B5 éves sold-vadkerti földbirtokos elvesztette egyik örökösödési peréi, ami ntatt annyira elkeseredett, hogy megmérgezte magát és meghalt.
Az osztrák, jugoszláv, nénzét, olasz és magyar fodrászok vasárnap tartották izgalmas hajsütő- és fésülő-versenyüket BudajK-sten.
Herceg János dunaföldvári erdész lelölte Hopka Imre halászt, önvédelemre hivatkozik a gyilkos, a nyo tnozás folyik. r- > »
UCti

Oltó királyfi Manói dán történet-tudósnak nyilatkozatot adott, amely l>en kijelentette, hogy eszménykéi>e egy oly«m államfoi*ma, ahol a törvény előtt mindenki egyenlő.
Neuiiath brfró és a Berlinben tor-lózkodó Sztojadinovies jugoszláv miniszterelnök a megb^jélt Európáról tanácskoztak. , i Goga román miniszterelnök az olasz laj)okban kijelentette, hogy a magyar kisebbség valamennyi jogát elismerik és tiszteletbentartják Codneanuj, « Vasgárda vezére: •Teljes szal>adságot biztosítunk a magyar kisebbségnek 1« Cuza miniszter : »A Népszövetség, a rtidó-ság szövetkezése, halott, akit még nem temettek el l< » i ■ Hollandia népe egész vasárnap izgatottam várta n trónörökös születéséről szóló híreket. Az örvendetes hirt közlő ágyulövések azonban nem hangzottak el. i Bukaresti jclentts nerint Brjda-
Leltári olcsó cipökiárusitá$unk 17—24-lfl!
8.80
Egyes pár cipők P 3.00, 5.50, 6.50
MRTENYI SÁNDOR ÉS FIA • (IPÖÜZLETF. • FÖ-UT 2.
Divatcipők P 7.80-tól
Szandálok P 3.50-töl
Estélyi cipők P 5.50- 6.SO töl
1938. január 18
ZAMM KöahöNY
5
|*atről táviration üdvözölték a TtemaBvíftl Hírlap betli t«&á*. A hlr valódiságát most kutatják.
Micescu román külügyminiszter Párisba, Ankarába és Athénig utazik. { \\ |
Vatanabe japán iró egy harakiri kést küldött Edennek udvarias levél kíséretében. A követség kérésére letartóztatták az írót, d<. a katonai nárt közbelépésére szabadlábra helyezték.
Párisban a rendőrség az egyik bérházában ujabb fegyverraktárna bukkant. Sok gépfegyvert, több-lííclii kézigránátot, nagymennyiségű töltényeket és fegyvereket találtak.
lAixe«nl>jrgban Magyarornszág futballcsapata 6:0 (1 ::0) arány j győzelmet aratott\' Luxemburg csaptával saemben. j
— (Dr. Szabó Lajoa a pécsi tábla elnöke)
KoncZwald Endrének, a pécsi tábla olnökének saját kérelmére történt Sze-gedre helyezésével megürült a pécsi tábla elnöki széke. Két komoly jelölt volt a magas állásni, az egyik Szabó Lajos dr., a pécsi kir. törvényszék elnöke, aki mint a nagykanizsai kir. ügyészség elnöke itt felejthetetlen nevet szerzeíí n agának. A legfelsőbb elhatározásnál dr. Szabó Lajos elnök került ki győztesen, őrömére sokaknak, akik dr. Szabó Lajosi megtanulták szcietni és tisztebii nagykanizsai mun-■ ássága és társadalmi tevékenysége nyomán. Dr. Szabó Lajos kinevezésé-vel a pécsi tábla olyan elnököt nyert, akire országos viszonylatban is büszke lehet a magyar bírói kar.
— (Dr. Wlnkler Ernő)
nagykanizsai főrabbi január 18-án este Újpesten tart előadást «A vallási nevelés uj utjai, cimen az ottani Izr. Közművelődési Egyesület rendezésében.
— (Egy öreg 48 as halála)
Gyászhírt hozott Nagykanizsára a l>osta. Geőcze VhÁl nyug. állományú tábornok Kecskeméten meghalt Geőeze Virgilt minden egykori 18-as ismeri. Nagykanizsán hosszú éveken át szolgált, itt volt zászlóaljparancsnok. Kemény, szigorú katonatiszt volt, de igazságos, vérbeli katona, akit bajtársai nagyon szerettek. Később áthelyezték az ungvári 66-os ezredhez, amelynek i>aranesuoka lett. Ma délelőtt temették el nagy részvét mellett a kecskeméti rk. temetőben. Sehöffl ny. ezredes a volt 48-as bajtársak nevében meleghangú részvétlevelet küldött az elhunyt hozzátartozóinak.
— (Polgárist* cserkészek a madarakért)
Pár napja csak, hogy a Zalai Köz-löny felhivta a nagykanizsai állatbarátok figyelmét a téli időben sokat szenvedő, éhező madarakra és kérte a jószívű, madár-szerető embereket, hogy gondoskodjanak a didergő, élelmet hiába kereső kis szárnyasokról. A fel-hivásnak azonnal foganatja volt. A polgári iskola cserkészei már vasárnap olkezdték készíteni a madáretetőket és kis madár-házikókat, amelyeket pa. rancsnokuk, Kiss István László tanár útmutatása szerint helyeztek el a ma-dárjárta helyeken.
— Il.g.nbardt & Raymand fáU I0Q
átkéazUtek nagy *laa»tákban ÍUfali—*
— Btttor kiállításunkat Uktutse meg minden kényssarvátel nálktL Kopstaln batorárwkáa.
— Ugprlatább minö.é.ü valódi angol térflszővetek alkalmi vétele Singeméi.
— (Szabadságról)
Dr. Könlg fogorvos hazaérkezett s rendelófcét megkezdte.
— (A Baross tea hírei)
22-én, szombaton este fél 9 órakor lesz a Baross tea, vármegyei előkelőségek megjelenésével a rendező gárda programot nem állított össze, ellenben gondoskodik arról, hogy a megjelentek egj felejthetetlen est emlékével gazda. gnbbtfK lcg)CiivU, A büfíében minden lesz, amit (sak a háziasszonyok leleményessége kitalálhat. (:)
— (A szobafestők szakosztálya)
szombaton este tartotta meg Németh József ebióklete alatt ez évi első szakosztályi és egyben tisztújító közgyűlését is, melyen a szakosztály u legnagyobb bizalommal egyhangúlag továbbra is Németh Józscíct és tisztikarát bízta meg a szakosztály vezeté. sével. f
—■ (A MANSz rendőrasszonyal-nak teája)
Igazán elismerésre méltó az az össze fogás, amit a társadalom széles rétege mutatott akkor, amikor a MANSz rendőrasszonyainak felhivására össze, jött egy estére a Kath. Legényegyletben. Az épület még talán soha nem látott ennyi embert. Mozdulni Is alig lehetett és ez a siker a legfényesebb bizonyítéka Krasznay Pábié ü. v. elnökasszony agilitásának és életrevaló ötletének. A kis műsort Horváth Erzsike nyitotta meg, aki kedves mo-notógt adott elő nagy taps közben. Nagy sikere volt annak a magyar táncnak, amelyet Pali Rózsi, Járfás Manci, Horváth Irénke, Lengyel III, Nemes Erzsike, Németh Aranka, Pápai Ilus és Sipos Ilonka járlak el nagyszerű felkészültséggel. Megérdemelték a sok tapsot. A szép táncot Gábor-Lajos tanította be. Ozv. Steminger Gyuláné, a MANSz szegedi társelnöknőjének előadása váratlan betegsége miatt ebnaradt. A hangulat kitűnő volt, a pompás Sörley-jazz játékára hajnalig táncolt a fiatalság.
— Báli átvatnjdonságok naponta érkeznek Slngerhez.
— Bátorokban a Kopatela-cóg vezeti Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize-téal feltótelek mellett
Ellopták a misszióház kápolnájából az oltárkövet
Egy törött, idegen követ hagyott ott helyette az Ismeretlen tettes
Példátlan eset történt a Szociális Misszió nagykanizsai házának Roz-gonyi utcai ká|>olnájáb:in. Ismeretlen tettes ellopta az oltárkövet, ami nélkül az ollárnál nem, szabad misézni, mert nem csak ereklyét foglal magában, hanem a felső hatóság pecsétes engedélyét, hogy azon az oltáron be lehet mutatni a szentmise áldozatot. Minden templomnak kincse az oltárkő. Annál nagyobb megdöbbenést okozott a minap, amikor oltárdiszités és takarítás közijén az egyik nővér észrevette, hogy az oltárkő hiányzik, valaki ellopta és helyél>e egy törött, idegen, használhatatlan oltárkövei csempészett. Azonnal jelentették ía házfőnöknönek, valamint a misszió egyháztanácsosának, aki intézkedett^ hogy mindaddig, amig a megyéspüspöktől uj oltárkő nem érkezik, ne misézzenek a kifosztott oltáron. t
A rejtélyes eset nagy megdöbbenést váltott ki mindenütt, mert eddig példátlanul áll, hogy valaki még az oltárkövet is ellopta volna.
A szociális misszió nővérei azonnal a megyéspüspökhöz fordultakj, hogy uj oltárkövet kaphassanak.
Két fel tevés van, amellyel némi-leg magyarázható az eset. Az egyik szerint valamely környékbeli templomban a sekrestyés eltörhette az oltárkövet és ezt póíuindót, a mfcz-szió kájxdnájának oltárkövével kicserélte. A másik feltevés szerint valamely falusi asszony valami ba-bdnás cselekményéne akarja . felhasználni a követ és ezért lopta el. A missziós nővérek gyanúsítanak is egy vidéki asszopyt; aki egy alkalommal egészen szokatlan időben jött be a kápolnába imádkozni és rövidesen reá vették észre az oltárkő eltűnését. , ,
Bertin Ágoston előadása
Az irodalmi és Müvésaeli Kör vasárnapi lioeális előadását Bertin Agoslon |ny. törvényszéki tanácselnök tartotta. A városháza dtóz-lerme egészen megtelt ezalkalom-nial is az érdeklődő hallgatósággal. Bertin Ágoston az előző években házasságjogi kérdésekről tartott két előadásához |a téma helyezéséül most »A háziasság veszélyes csatatér* clnien (ez a cim egy régi nóta első sora a jxjlgári házasság körüli harcok idejéből) a válás lehetőségeiről, okairól, jogi vonatkozásairól tartott előadást. A tapasztalt biró jogászi éleslálásával és szakszerűségével;, & kiegyensúlyozott lélek derűjével ós biztonságával; a téma
által megkövetelt szókimondással, élvezetes, színesen gördülő, szerves egésszé épített előadásban vezette hallgatóságát a sok vonatkozásban kényes téma paragrafus-világában. A kisérő műsoron Bader János (Pogányszentpéter), az Irodalmi Kör tagja, több költeményét olvasta fel. Egy erőteljes, egyéni, mély szimbo-Azmusra hajló költészet bontakozott ki a versekből, amelyek komoly és lelkes sikert jelentettek iríjuknak.
A következő lioeális előadást •Irodalom és olvasóközönség* ci. men B art ha István piarista házfőnök tartja január 2S-án. f i
lxl
az év folyamán felgyülemlett egyes (maradék) pár cipők árusítását
Olcsóságunkat
Megkérjük, hogy fáradjon be hozzánk, hogy meggyőződhessen olcsó árainkról.
Leltári árusításunk a soproni kereskedelmi és Iparkamara 3190—1933. számú engedélye alapján
ff. hó 17-24-ig tart.
Horthy Mlkló.-ut 1.
ZALAJí KÖZLÖNY
1086. január 18
Japán kardot kap Mussolini
Toklo, január 17 Az ifjúsági szervezetek hódolatuk Jeléül egy diszes japán kordot küllőik Hitler kancellárnak és Mussolini miniszterelnöknek. A japán ifjúsági szervezetek ajándékait külön küldöttség fogja átnyújtani a két állomférfinak.
A betörő felgyújtotta a kirabolt házat
Szolnok, január 17 Szurm\'ny Alajos, a Magyar Nemzeti Bank a]tisztjének házába betörtek, majd a -betörők felgyújtották azt. A rendőrségnek a ;tiiz eloltása után sikerült ujjlenyomatokat találni, remélik, hogy a tettest hamarosan kézrekeritik.
— Katolikusok I
Mindenkinek kötelessége egy pengős egyházközségi venni I
APRÓHIRDETÉSEK
10 "óig »0 fillér, minden tovébbl uó 4 fillér.
Blandsl képkeretek legnagyobb választékban, olcaó árak mellett Sternnél kap hatók.___3723
FAinl tudó mlndansst keresek
február l-re. Rorgonyt-u. 19.
Májusra 2 és 3 szobás utcai lakás és üzlethelyiségek kiadók. Erisébet tér 17.
Quml-bélysgsflk, réz- és zománc táblák, véinöki munkák legolcsóbban ké szQlnek Vékássy Testvéreknél. •
Keveset haunálf nagy női Stnger »ar-réa*P eladó Király-utca 81. •
Luosrna, hegyiszéna eladó. — Belun gyógyszertár. •
Faraangl bálokon hódit a Vágó Kölni. •
Eladó Teleul-ut 85 számú ház. Bőveb bet Bácskainál, Pő-ut 19. •
Az üreg Reinnél olcsóbb lett a hu*. Marhahús 1—1 20, íertéshus 1-20—1.40, zslrizalonna 1-40, zsir 170, az Erzsébet-térl Imafülkében. 103
kullurhá^-sorsjegyet
Boltlsxolgal, irodaszolgai vagy péns-beszedől állást keres a katonaságtól |an. 26 án leszerelő fiatal családos nösember. Cloe: Szíjártó, Vörösmarty-u. 40. •

Február 15.-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Sctattdö betef! asszonyok már
egy kis pohár természetes „Ferenc József* keserüvixzel is könnyű, láfiy bélkiürülést érhetnek el. ami Igen sok esetben rendkívül jótékony haiás-sat vart a beteg st ervek re. Kérdene meg orvosát.
— (A hazatért hadifogolynak),
a 23 év után Nagykanizsára családosán megérkezett Vincze Józsefnek N. N. 10 pengőt küldött a Zalai Köz-löny utján. Az összeget rcndoltetési helyére Juttattuk.
\' (Zalaegerszeg népmozgalma)
Most készült el a megyeszékhely errevonatkozó statisztikája, amelyből kitűnik, hogy a tavalyi 199 születéssel szemben az idén 219 születés volt Egerszegen, mig a 150 halálozással szíemben 151 az idei elhunytak száma. A természetes szaporodás 08 klek. Házasságkötés eggyel volt kevesebb, mint tavaly: 101.
— (Adó-, OTl-illeték)
Ezen a cimen jelenik meg Földes Györgynek, a péc-si kereskedők testülete titkárának január hó folyamán adó, OTI, illetékügy! utmulatója, mely minden munkaadót, kereskedőt, iparost és vállalatot egyaránt érdekel. A most nagyon aktuális adóügyeken kivül \'különösen fontos a társadalombiztosítási anyag, melynek szemelőtt tartásával mentesülhet a munkaadó, az országosan folyó OTI.razziák, üzem ellenőrzések gyakran súlyos anyagi következményeitől. Az ilieték rész is a gyakorlatban sürün előforduló anya-got tartalmazza.. A népszerűen megirt útmutató ára 1.20 pengő. Megrendelhető Földes György Pécs elmen le-vélbélyeg beküldése ellenében, vagy 38.508 számú postatakarék! csekkszámlán való befizetéssel.
— (Kirabolta haragosát)
Fatér Mária Zalaszentlőrinei leány 100 tojást vitt bo Ggerszegre és két darab százas bankjogyet. Útközben találkozott az egyik haragos legénnyel, aki szó nélkül megverte. A leány elesett- és eszméletét vesztette. Mikor magához tért kereste a pénzt, de sehol nem ta\'álta. Az összetört tojásokkal együtt 210 pengő a kár, a csendőrség nyomoz a tettes után.
— (Ne játsz az ollóval 1)
Sipos Ilona 3 éves cserlalakosi kislány szülei távollétében ollóval játszott ás véletlenül kiszúrta szemét. Beszállították a kórházba, állapota súlyos, de nem életveszélyes, látását azonban egyik sZemére elveszíti.
— Menyataxenyl kelengyék nagy választékban Singeméi.
— Kedvezménye* árakon vásárolhat most SekSIn-vássaat.
— Naptárt Január 18. ;kedd, Kom. kat Piroska sz, Protestáns Piroska. Izr. Bobat hó 18.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat Január ▼égéig a .Fekete sas\' gyógyszertár és a klakanlzsal gyógyszertár.
SőxMrdS nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kodden egész nap nőknek).
#,D<3
Esői
PrefaóxUi Délnyugati szél, változó felhőzet, több helyen főleg nyugaton és északon havasesö, a hö alig változik.
A Meteorologtal Intézet nagykanizsai mogfigyolőállomása JelenUt
Hőmérséklet tegnap esto 9-kor: —80.ma reggel: —16, délben: -f5-0 OwMMMMk: 0-0 %.
—^ Szeptemberben rend-ZSbffltiS kivüli kiadásion je-íentette l» a Zalai Közlöny azt a nagy-jj""" arányú előfizetőgyüj-tő versenyt, amely a meghirdetés szerint most deceml>er 51-én járt volna le. A pályázaton résztvevők kérésétnek engedve azon lí*n a Zalai Közlöny szerkesztősége ugy határozott, hogy « versenyt h«H héttel: február 15-éig meghoaz. aaabMtja.
Versenyünk, mint ismeretes, caak részien verseny, mert
minden pályázó kivétel nélkül jutalomban részesül, mé« az is, aki csak egy előfizetőt szerzett.
Egy balatoni villatelek, egy azoba bútor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlőkészlet, egy szaloaigami-tura, kéthetes Abbáziái nyaralás, egy kerékpár a nagyobb dijaink, de a 120 dij között még sok 100 ]>engőn telüH ajándék van a szá-
mos kisebb, de ugyancsak hasznos és értékes ajándékon kivül.
Ha osak egy előfizetőt szeroz,
akkor is egy vóg vászon, egy karóra, fényké|>ezőgép, asztali óna, vlllanyrezsó, töltő toll, cipő, fürdőruha, selyem ing, atb. között választhat, de a legrosszabb esetl>en la (
5 pengő készpénzjutalomban részesül. I I
Nincs tehát kockázat, mert tárw^ ságban, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, de nem előfizetője a Zalai Közlönynek és akiket könnyen megsae nézhet előfizetőnek. i
Ezzel nem csak nekünk tesz szívességet, hanem az uj előfizetőnek is, aki a bejelentés napjától a Zalai Közlöny összes kedvezményeire igényt tarthat, — önmagának i>edig értékes ajándékot szerez.
Bővebb felvilágosítással a kiadóhivatal készséggel szolgál.
Háromsnsbás komfortos, kertes lakást keiesek. Clm a kiadóhivatalban. 107
Három-, esetleg négyszobás utcai lakás májusra kiadó. Érdeklődni lehet: Labor, Csengery-Mt 22. *
KölosAnt nyújt ingatlanokra első helyit bekebelezéuel Kálmán bank Nagykanizsa. *
Szemere-utca 1. Utcai szoba fürdőszobával február l-re kladé. *
Nyugdíjas keres május 1 ére tágas egyszobás konyhás lakást. Cim a kiadóhivatalban. •
Mindennapi leveleiésből összegyűjtött bélysgst, régi vagy uj tömegeket, magyart és külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarits Lajos, a Zalai Köilöny f. szerkesztője Érdeklődni lehet telefon 78. sz. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra között.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. (JulenberR Nvomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám.
mert az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő, étvágyger-esztó, a hizlalást megkönnyíti, a lesántu-ást gátolja. — 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
9rszAq József
mag műtrágya, növényvédelmi szerek, gáp,zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telefon 130.
Csillárok
idényvégi
kiárusítása
Szabó Antal sportüzletében
Wku. ■ UWMI m. üut«k<r| HyamM fc Maatal LqkUII VUUtaU k*ayr«j;aiuclAláb^, Ni*, kunjain. MW4. űxlMv. "SS Mrolj.
78a Évfolyam 14. SXám.
Nigykinlina, !»38. Január 19 szerda
Ara 12 tlll.
ZALAI KÖZLÖNY
«• rhiTVi i\'ili PM *. i
POLITIKAI M A P I L A I
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
VUOatikti Ara: tej Mra t ptáti 4Q KIM Wkrutó^ii te kbdéhiratalita&oa. 71 «
A vallásüldözés elles
Irta: P. Bangh« Bála S. J.
Az Eucharisztikus Világkongnesz-szu«s a legújabb idők lejgnaí^yobb vallásos megnyilatkozása. Szerény kezdetből indult meg ezelőtt több, mint BO évvel és most már az egész világ felfigyel a katolikusok e hatalmas megmozdulására. Az idők
ugy hozlák magukkal, hogy ezek a szerény Kenetek között indult eucharisztikus kongresszusok jelentőségükben egyre nőttek és kitűnő eszközzé lettek a keresztény gondolat és vallásosság szolgálatában. A harcos istentelenség fenyegető veszélye, a bolsevizmus minden emberi értéket megsemtaisitő törekvése szinte kézenfekvővé fctte a gondolatot, hogy a mbst készülő kongresszus tulahivő tömegek vallásos meggyőződésének elmélyítésén az istenhit propagandája is le-gyen.
Ez a cél tisztán lelki ugyan, de a kor jellegzetes körülményei folytán különleges időszerűséget is nyer. Ma, mikor a harcos istentelenség ádáz küzdelmet folytat\' az Istenhit és az istenlüvők ellen, mikor az ateizmus nem csak a toll fegyverével száll síkra tévedéseinek terjesztésére, hanem a terror minden eszközével is az emberekre akarják kényszeríteni az istentaga. dást, a kongresszus szükségkép szembefordul a vallásellenes áramlatokkal. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az Eucharisztikus Kongresszuson az ateizmus fegyver-hordozóival akarnánk szócsatákba elegyedni. Do az eucharisztikus ün-ne|>ségeket egyúttal tiltakozásnak szánjuk — a belső vallásos elmélyítésen kívül — a nagy vallási üldözések ellen, amelyeknek vérzivata. rában, Mexikóban, Spanyolországban és Oroszországban templomo-kat gyújtanak fel, jxapokat és apácákat gyilkolnak meg és a hivők tlz- ós százezreit mészárolják le egyedül \'azért, mert katolikusok) istenhívők. {
Ez la tiltakozás a kongresszuson nem harcias formában, hanem teljesen lelki síkon nyilvánul meg. A valU\'tsilldözők rémtettelért a világ katolikuffliága itt, a budapesti kongresszuson akar engiesztelést nyújtani Krisztusnak. A meggyalázott templomokért, a kifosztott taber-nákuhmokért, a szent edényekkel ült orgiákért, a leölt istenhlvők véréért az istenhlvők tábora akar jóvátételt nyújtani Istetnnek\', aki ellen ezek a sérté^k végső fokon irányulnak.
Ez a gondolat, amely a magyarországi Eucharisztikus Előkészítő Bizottságtól indult ki, az egész vl-tágon élénk visszhangra talált. Mindenütt nagy lelkesedéssel karolják fel és máris sok püspök felszólította hivelt, hogy a kongresszus napjaiban egyházmegyéinek templomában közös áldozás és ájtatosság begyen így e napokban nem csak a Budaj>estre összegyűlt hivők azáz-
Iszonyú kinok közt hirtelen meghalt i nagybakónaki Zoltán Boldizsár megyebizottsági tag fiatal tanitónő-leánya
A tanítónő paradicsommártást ebédelt, utána rosszul lett és nem lehetett rajta segíteni — A boncolás nem oldotta meg a tragédia rejtélyét — A budapesti vegyvizsgálat fog világosságot deríteni a megdöbbentő halálesetre
Megrendítő esemény játszódott le a zalamegyel Börzönce községben, amely nem csak az egyébként csendes község lakosságál tartja érthető Izgalomban, hanem mélységes gyászba borított egy közbecsülésnek örvendő nagybakónaki családot, Zoltán Boldizsár törvényhatósági bizottsági tag családját.
Zoltán Boldizsár szép, viruló, 20 éves Margit nevü leányát, aki nem. régen tanítónői okleve\'et nyert, megválasztották a börzönoei iskolához tanítónőnek. A fiatal Zoltán Margitot mindenki kedvelte, nagyon tudott a gyermekekkel bánni és azért szülők, gyermekek egyaránt szerették. [ { i
Tegnap történt, hogy Zoltán Mar. git tanítónő paradicsommártástebé-delt. Ebéd alatt jókedvűen beszélgetett a család tagjaival, ahol étkezett, de nem sokkai utóbb hirtelen rosszul lelt, heves gyomorgörcsökel kaj>ott. A házbellek nagyon megijedtek és orvosért küldtek. Segítség azonban nem volt, Zoltán Mar-
git állapota annyira rosszabbodott, hogy rövidesen nagy kinok közölt meghall. i
*időközben megérkezett dr. Kajtár gelseí körorvos, akinek elmondották a történteket. Dr. Kajtár megvizsgálta a halottat és azonnal jelentést tett a gyanús esetről. A csendőrség jeíenlette az esetet a nagykanizsai kir. ügyészség elnökének, dr. Lengyel Károlynak, akinek indítványára dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró elrendelte a holttest felbonoolását. ,
A törvényszéki bizottság még a kora délulánl Órákban kiszállt Bör-zöncére. Dr. vitéz Szily Dezső kir. ügyész, dr. Almássy Gyula vizsgáló biró, dr. Ország Lajos kir. törvényszéki orvos és dr. Székács Sándor fogházorvos a törvényszéki boncolási a börzönoei temető hideg, házában ejtették meg.
Mialatt a boncolás folyt, a hatóság emberei kihallgatták a tragikusan elhunyt fiatal tantfókisasszony
hozzátartozóit, ismerőseit és azt, aki a paradicsomot elkészítette. Azonban semmiféle adatot eddig nem sikerült szerezni, ami világosságot deríthetne a szomorú tragédiára.
Időközijén a boncolás befejeződölt. Az orvosok nem találtak semmi olyan nyómot, amiből bűntényre lehelne következtetni, cllenbtín szük ségét látták a halott belső szerveinek és a kritikus étel maradványainak felküldését a budapesti tör. vényszéki vegyvizsgáló intézetbe. Igy most a gyomor tartalmából fogják megállapítani, hogy miért halt meg olyan tragikus hirtelenséggel a fiatal tanítókisasszony, a Zoltáncsalád szemefénye. A vegyvizsgáló intézet néhány napon l>elül értesiti a kanizsai ügyészséget vizsgálatának eredményéről.
A tragikus sorsú fiatal tanltój kisasszony és családja iránt_ az egész megyében részvét nyilvánul meg.
(B. R.l
Ma reggel 7 órakor megbukott Chautemps kormányalakítási terve, újból Leon Blum kBvetkezik
A szocialisták nem hajlandók résztvenni Chautemps kormányában táborokra bomlott a szocialista párt
Páris, fanuár 18 A Chaulemps-kormány megalku-lása a szocialista párt állásfoglalásától ííTgg. A párt az éjszaka ülést tartott, de a helyzetet döntése még csak) zavarosabbá tette. Blum javaslatába ugyanis azt ajánlották, hogy a ,/n\\n viszonylagos többség esetén j\'j vegyen részt a kormányban. A szavazásnál azonban kiderült, hogy u párt abszolút többséget kivár* vagy pedig egyáltaláljan nem hajlandó a kormányban részt venni. Most a párt Intézőbizottságától függ, hogyan dönt a szavazás eredményéről |
Chautemps éjjel 2 óráig folytatta megbeszélései! A tanácskozások azonban nem vezettek eredményre. Tover kommunistapárti képviselő
ezrei fognak némán tiltakozni * vallásüldözés ellen, hanem az egész? katolikus világ Budapest felé néz ós résrt vesz az itt folyó engesztelési aktusban. f . j ..
egy népgyűlésen erélyesen támadta Chautemps megbízott miniszteneí-nököt, akit azzal vádolt, hogy a válságot csak azért Idézte elő, hogy megbontsa a népfront egységét.
Chaulem|>s az újságíróknak kijelentette, hogy ha megalakíthatja kormányát, továbbra is a teljes pénzügyi szabadság elvét érvényesiti.
Páris, januőr 18
Reggel 7 órakor a szocialista párt újból ülésre ült össze Graciani intézőbizottsági elnök bejelentette^ hogy « szavazás eredményét a bizottság ugy értelmezi, hogy a párt ellenzi a kormányban való részvé-
Ellentétes
telt. Végeredményben ugy határoztak, hogy a kormányalakításion. a párt nem vesz részt, de a népi e.rők további együttműködését támogatja.
A pártban magában tehát két ellentétes irányt képviselnek a tagok. Egyik párt népfront-kormányt kíván szocialista vezetéssel és a kommunisták bevonásával, a másik párt pedig demokrata kormányt kíván.
Politikai Körökben varószinünek tartják, hogy ilyen széthúzás mei*-ie(t Chautemps kormányalakítási kísérteié fs megbukott és nincs más hátra, mint visszaadni a megbízatást. Ez esetben bizonyosra veszik, hogy Ismét Blum következlkasoron.
Szovjet áll a francia kormányválság hátterében is
A Petit Párisién szerint a kommunista párt azért buktatta meg a Chaulemps-kormányt, mert utasítást kai>ott erre Moszkvából. A szovjet kormány szorgalmazta Párisban az orosz-francia segélynyújtási egyezmény kibővítését katonai egyez-
ménnyel. miután azonban Chauteni|>s és Delbos minden ilyen kísérletet visszautasítottak, a szovjet utasította a francia kommunista pártot, hogy tegye lehetetlenné a Chauteraps-kormány továbW mükö. dését. 1 , , , ,
ZALAI KÖZLÖNY
1936 frrinár 19
■UBAPEST I.
17 Táarlcmcjek - 17.35 Szép Ki nő filbMtQé*. 18 Hadira Jóska ciflány-fiouekara. — 1!) Az ember tragédiája.. Madách Imre drámai költeménye 14 hangkénbon — 22 Hírek. — 22.25 Megyeri Gyula jazz-zenekara. - 23.10 lakatos Tóni és Lakatos Misi cigány-zenekara, Cselényi Józaer énekel _ 00.05 Hírek.
BUDAPEST II.
18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Francia nyelvoktatás. 19.05 Tánclemezek. — 20.30 Ilinek. - 2055 A rádió szalonzenekara. — 22 Időjárásjelentés.
BGCS.
19.40 Hádlózcnekar. — 20.40 Balladák. — 20.45 Hangképek. — 21.45 Fel. olvasás. — 22.20 Tánczene.
Szerda
BUBAPEST 1
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. - 10.20 Felolvasás. -10.45 Felolvasás. — 12.05 Horváth Gyula cigányzenekara. — 12.30 Hírek.
— 13.20 Időjolzés, időjárásjelentés. — 13.30 Hanglemezek. 14.10 Hirek. — 15 Arfolyamhirek. — 16.15 Diákfélóro.
— 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Pukánszkyné dr. Kádár Jolin előadása. - 17.30 Guttenberg György jazz-zenekara, Székács Elemér énekel.
— 18 Dr. Hankiss János előadása.
— 18.45 A rádió szalonzenekara. — 19.30 Az Opcraliáz előadása. I. Május királynője. Pásztorjáték 1 felvonásban. II. A szent fáklya. Lcgonda 11 tánc-képben. III. l>esti karnevál Táncjáték Liszt zenéjére 1 felvonásban. A Május királynője után kb. 20.20 Hirek.
— A Szent fáklya után kb. 21.35 Hirek, idő járásjelentés. — A Pesti karnevál után kb; 22.15 Ihira Sándor cigány zenekara, — 23.20 Tánclemezt kV 00.05 Hirek.
BUDAPEST IL
18 Guttenberg György jazz-zenekara, Székács Elemér énekel. - 18.45 Olasz nyelvoktatás. — 19.25 A rádió szalonzenekara. — 20.05 Hirek. — 20.25 Dezsényi Béla elbeszélése. — 20.55 Hanglemezek. — 22.05 Tánclemezek. BBCS.
12 Könnyű zene. __ 14 Ursuleac szoprán lemetci _ 10.05 Lemezek, 17.10 Kicuzl-est. — 19.25 Opera.
— 22.20 Tánczone.
Székrekedésnél és emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, májduzzanatnál, vértódulásnál, fej fájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel felkeléskor egy pohár természeten .Ferenc József keserüvizel, mert hatáBa gyors, biztos és kellemes. Kérdezze meg orvosát.
- Saját AidekAben ós örömére szol-Káló meghívásnak tesz eleset. ha a
Kopatein Butoráruhá* mübuUr-kiil-
ItUaát megtekinti. vételkényszer uélktll.
— Paplanok, függönyök, szőnyegek, ágy- és sezlontakarók minden minőségben Singeméi.
A krizis-adók, az OTI-kálvária, a képesítés vitája, a szabott arak és kalkuláció kérdései
a kanizsai OMKE előtt Vértes Emil, dr. Balkányi Kálmán és Nádor Jenő előadásában t
A nagykanizsai OMKE örvendetesen élénkülő éleiében kk\'inelkedö esemény volt Vértes Emil központi alelnök, dr. Balkányi Kálmán Igazgató és Nádor Jenő titkár vasárnapi előadása. Az OMKE.helylség meglelt mindkét neml)eli érdeklődőkkel. Ott voltak a helvi kereskedelem hivatalos és közéleti barátai is, igy dr. Krátky István |>olgár-mesler, dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Rapoch Aladár Kaszinóielnöty dr. Halphen Jenő, dr. Balázs Zsigmond ügyvédek, Balogh Dezső felsőkereskedelmi iskolai Igazgató, JeUinek Miklós é« Kertész Lajos igazgatók, Blankenberg Vilmos volt OMKE-elnök, stb.
Rajkl István megnyitójában a most már kedvezően alakuló állami költségvetéssel kapcsolatban az u. n. ;
krizis-adók
fokozatos megszüntetése terén az erőteljesebb tempót sürgette. Az
OTI ós MABI
terhel tűrhetetlenek, adminisztrációjuk t-.il nagy és tul költséges, szolgáltatásuk ivedig nem áll aránkban a szedett dijakkai: Adják vlssáa a régi autonomiát, a feld-jzzasztott összegeket i>cdig olcsó kamatra adják vissza a kisipar és kereskedelem számára. Beszélt ezután a vámrendszer lebontásának szükségességéről, majd
a képesítés
kérdéséről. Pár éve — mondla — a kereskedők nagy tábora követelte a kéi>esllóst, ina ez a tábor erősen megcsappant. Hol van a garancia, hogy a szerzett jogokat valóban tiszteletben fogják tartani?
Vértes Emil: „A kereskedőnek nincs mit féltenie a dekonjunktúrától IM
az aszpirinbe rakjanak pótszereket!,
Véríes Emil előadását aZzil kezdte, hogy a kereskedő nem fél a dekonjunktúra-jóslatoktól, tnert hiszen a konjunktúrát sem igen érezte, A keieskedelem ls elismeri, hogy az ország minden rétegének jóléte a mezőgazdaság j>rosperilásától függ. Az agrár-feles\'egeket azonban az arra egyedül hivatott kereskedelem nek kell szétosztania, mert a közbeiktatott ad hoc szervek és szövetkezelek, az cgykéz felé sodródás a mezőgazdaság szem|>ontjából is ká. rosan lyefolyásolja a versenyt és az áralakulást. Igy a mezőgazdaság leromlik, a forgalom emiatt minden vonalon csökken. A fogyasztóképességet eró-en hálráltatják a köztisztviselők lefaragott fizesd. A helyzet az, hogy a kei^eskedelem forgalma harmadára csökkent, a közterheket meg háromszorosra tornázták fel. A javuló államháztartással kapcsolatiján sürgős az adócsökkentésre tett ígéretek beváltása. Az önhibáján kívül bajba jutott kereskedő számára biztosítani kell, hogy kvó-tálls alapon az adótartozását is kiegyenlíthesse.
Az adónál is súlyosabb teher
az OTI és a MABI
Valamikor, a visszakívánt autono-mia Idején kisebb apparátus és kevesebb teher mellett tökéletes volt a l>eleg-ellátás. Ma a tuldimmcnzio-nált apparátus mellett valóságos golgothát kell járnia a félnek, ugy hogy ha l>eiegség £ordul elő, sokan inkább a saját pénzükön keresnek gyógykezelést, csak hogy ettől a kálváriától mentesüljenek. f Ne a protekciósoknak adjanak Illést, ne
j.
hanem humánus és gyors segilséget biztosítsanak az an-a szorulóknak. Milliókat szivnak kl a közgazdaságból, azt tezau^álják, aztán bankárként jelentkeznek. Tessék ezeket az összegeket kisipari és kereskedelmi hitelekre fordítani, dc ne Vanderbllt kezessége és ötemeletes ház biztositéka mellett. Különösen súlyos teher az
aggkori biztosítás,
amelyl>ől a mai generáció egyetlen tagja sem fog rószesalni. Jóléti intézkedések ekkora \'.erheit olyan időkre kell halastíani, amikor az l|>aros és keres\'tedő meg tudja már keresni a családja fenntartásához szükségeseket.
Szólt azután a vidéket kevésbbé érintő gyári detaíl-árusitásrór, mfajd
a szabott árakról. Aki be tudja vezetni, vezesse be a szabott árakat. Ezzel nő a kereskedelem presztízse, erósbödík a közönség bizalma és csökken az áruházak versenye. A szolnoki OMKE már bevezette a szabott áriakat.
A képesítés dolgál>an Deák Ferencet idézte. Ami jogot erőszakkal elvesznek tő-
lünk, azt még vissza lehet szerezni, de amiről lemondunk, azt végleg elveszítettük. Vagy született valaki kereskedőnek, vagy nem, de szakértelmet baltával sem lehet senkibe lyelcverni. Kí képesilette volna a l>ékebeli kétkedőket a mai állagokra ? A 18-as szabadság-vívmányokhoz tartozik a kereskedelem szabadsága ls, erről lemondani nem szabad. f
A szövetkezetek ár-niveilálása a felhőkben van. Az adókból 12.5 millió j>engőt fordítanak szövelkezetek támogatósára. Ezt az egyenlőtlen versenyt nem birja el a kereskedelem. Sohasem tám.adtuk a Károlyi-féle nemes szövetkezeti elgondolásokat, de a divat- és lux-usüzleteknefc állami pénzen támasztott konkurenciája megcsúfolása az Ipari szövetkezeti eszmének. |
A vidéki városok éleiének fellendítése érdekében helyesnek és szükségesnek tartja a gyárij>ari decentralizációt és az idegenforgalom növelését.
Dr. Bartha István, a nagykanizsai OMKE ügyésze szakszerű részlete-zésl>en ismertette előadása kereté-lien az előkészítés alatt álló
jogi reformokat, a kényszeregyezségne, a részlet üzletre vonatkozó tervezett jogszabályokat, azok előnyelt és aggályos részeit, megjelölve azokat, amelyek ellen az OMKE-nak harcba keli szállnia.
Dr. Karczag Rezső titkár arról tartott előadást, hogy vidéki kereskedelmi érdekképviseletek elgondolások és határozatok özönét körlevelezik, kérve hasonló állásfoglalást. Sokszor sürgetnek ezek kormány-l*avatkozást éfi megszorításokat. Igy akárhány esetben kormányintézkedéseket maguk a kereskedők provokálnak ki s a kormány joggal hivatkozik arra, hogy — a kereskedők kívánták.
Ilyen a ké|>esitós-kérdés is. Követeli, hogy a vidéki érdekképviseletek ne küldjék szét lelkes, de meggondolatlan javaslataikat, hanem vessék alá magukat valami cenzúrának. j
Balkánvi
Dr. Balkányi Kálmán a oenzurát nem tartja helyesnek, amikor a kereskedelem mindig a szal>adságért küzd, mégis helyesli, hogy a jóhiszemű, de a gyakorlati élettel nem számoló érdekképviseleti javaslat
önmagát bünteti meg a kereskedő hozzánemértése !a
" 1 tokkal helyezzék szembe a megszervezett kereskedői közvélemény jól megfontolt véleményét. Ismertette «z OMKE munkásságának lépésről lépésre elért eredményeit, majd rátért a képesítés kérdésére. Deák
LCSÓ
T V
I ÉLI W ÁSÁIÍ
INGEKNÉL
Nagy tömeg maradék jutányos árban!
1936. január 1$
ZALAI HöeLöNY
Ferenc már 103 évvel ezelőtt állást foglalt a\'»kereskedől tudoirtány« kö telezővé tétele ellen. A hozzá nem értés sehol nem bünteti meg önmagot ugy, mint a kereskedelemien. Az ügyetlen bíró «z Igazságnak, az ügyetlen tisztviselő a közönségnek, «z ügyetlen kereskedő önmagának ostora: Nincs itt szükség törvényes szankciókra. Az OMKE a dolgokat sohasem\' a pillanatnyi és egyéni érdek szempontjától itéli meg, hanem a multat figyeli és előre néz a, jövőlx*. Ezért nefo akarja elzárni senki elől a; kereskedelmi pályát. Arra a gőgrd, hogy aki most földműves, rendőr-altiszt vagy kalauz, abból ne lehes-
sen kenesk«>dő, nhics szüksége a magyar kereskedőnek. A körítéshez kötés nivó-emelő hatását se emlegessék ! Deák lil»erális szellemében 100 év után nyugodtan állja az összehasonlítást a magyar kereskedelem nyugattal, kelet kereskedelmi színvonalát |>edig túlhaladta. Ennek el nem ismerése nemzeti preszlizsünket és kultúránkat csór. bitaná. A kereskedői hozzáértés növelésének harcosai vagyunk, do kényszer nélkül, a tanonc- és segédképzés, a kereskedelmi továbbképzés formájában. A képesítés szigorú alkalmazása csak a kontárok számát szajjoritaná, mint a vámok behozatala a csempészekét.
Nádor Jenő: „Komoly cégek nem árak rombolásával, hanem minőséggel versenyeznek
Nádor Jenő a kalkuláció éshaszotn marge terén még kereskedői körökben is uralkodó tájékozatlanságról tartott előadást. A kereskedelem ellenségeinek tudomásául hangoztatta, hogy 100 (millió ember él (el-tartottakial együtt) kereskedelemiül
a földön, ha nem kell ketvskedele-lern, mit csinál a világ azzal á 100 millió emberrel? Legfeljebb aZok is növelnék a többi foglalkozási ágak túlzsúfoltságát. A gyárak detall árusítása nem a fogyasztónak akarja olcsóbbá tenni az árut, hanem hatalmi kérdés. A verseny kikap-
csolásával lehet emelni az árakat, de a fogyasztás csökkenni fog. Komoly cégek hem az árak rombolá-sával hanem minőséggel versenyeznek. Nem wizt kell néani; hogy a szomszéd mennyiért adja az árut), hanem kalkulálni kell. Akik rombol* ják az árakat, az existenciák rombolásának, a nemzetl vagyon pusztulásának ügynökei. Első dolga legyen \'minden keivskedőnek, hogy tanuljon meg kalkulálni.
Az előadásokért Rajkl István mondott köszönetet a\' ezzel az OMKE előadó-estje beféjeződött.
A fbldgázkutatások eredménye szükségessé tette egy 26 év előtti törvény végrehajtását
i
az<$ios korunk gazdasági követelményeivel, hogy változtatás nélkül kapcsolódhat egymásba a jogi formula és a gyakorlati utasítás.
A törvény eredeti Intenciója is az ugyanis, hogy u Magyarországon feltárt
gáz- ós olajkutak termókelt elsősorban a mezőgazdasági ipar termelésének szolgálatába kell állitanl,
ezt a célt pedig, mint értesülünk, maradéktalanul követni fogja a végrehajtási utasítás is. Az utasítás megjelenése elé érthető érdeklődéssel tekint az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság. f
Ügyeljen a Tmnkhahn
szövet védjegyére!
lioiétellen tudomáiunkra jutott, hogy ItlklUmeret-i ügynökök ittány ruhaizöveleket, mint Trunkbaha szövetet adnak tl. felhívjuk a t. közönaíg nb. figyel-
(t arra. hogy a ml azlntlazta apjuból kHzQlt izövetelnk
raf
_______ oldalin minden három
miltrre t törvényesen bíjegy-zttt védjegyűnk látható arany-siluü nyománál. Az Ogynö-
"-"-------\'-őzvetltdk Utal
:övet gyanánt azállltott, vagy átadott olyan
kök vagy n •Trunknahc
gyünk nem látható: nem a n gyártmányunk és a közönség félravazatését célozzál Kérjük az Illetőt Ilyen eaalbtn a rendőrinek átadni.
Felmentik az Eurogascot a vasárnapi munkaszünet alól
végrehajtása mogtörtént volna, akkor a vasárnapi munkaszünet alól való mentességet már élvezné, mert olyan közérdekek és technikai körülmények játnzanak közre,\' hogy a vasárnapi munka megengedése más munkákhoz hasonlóan itt Is szükséges.
Az Eurogasco, amely a kincstárral kötött megállapodás alapján olaj után kutat és Lispén jelentős olaj forrást talált, a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényes intézkedésbe ütközött A földgáz és olaj fúrások nem tartoznak azok közé a munkák közé, amelyek kivétetnek a vasárnapi munkaszünet alól. Az Eurogasco azonban a munka sz^jeleltetését nem tartotta megengedhetőnek s emiatt értesülésünk szerint több Ízben meg is büntették. Ez a körülmény vezetett oda, hogy az Eurogasco kérte a vasárnapi munkaszünet kivételei közé sorolását a földgáz és olajkutatásoknak. Azzal érvel, liogy amennyiben a földgázról ós az olajról szóló 1911. évi törvény
Minól előbb el akarnak készülni az olajvezetókekkel
és az a körülmény is az egyéb okokkal együtt indokolja, — mondja, — hogy a kérését teljesítsék. Az elterjedt Ilirek szerint az i]>arügyi minisztériumban már készül is a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy Lispén a munka vasárnap so szüneteljen.
A városi tisztviselők 5 százalékos illetményemelését tárgyalja a legközelebbi közgyűlés
Az utóbbi években tudvalevőleg nagyobb arányit kutatómunkát kezdtek különböző vállalatok és hivatalos körök a csonka ország gáz- és olajkincseinek feltárására. Ez a munka, mint ugyancsak közismert, igen szép eredményeket produkált az ország különböző részeiben és ma már Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Karcagon, Inkeyantalfán ós Görgetegen kiadós gázkutak ontják az illanó energiát. A bükkszéki és zalai olajmezők szintén beváltották a hozzájuk fűzött reményeket és igy Biiiídinkább aktuálissá válik az 1011. evl VI. t-c.-nek, ui úgynevezett gHz- ós }<Jlajtőrvénynek a végrehajtása. Az emiitett t.-c. ugyanis — annak ellenére, hogy már 26 év óta
készen van a törvény — mai napig sem került sor annak gyakorlati megvalósítására. Tekintve azonban azt, hogy
az újonnan megnyitott gáz- ós olajkutak gazdasági hasznosítása megköveteli a törvényes szabályozást,
értesülésünk szerint Bornemisza Géza ipar- és kereskedelemügyi miniszter rendeletére a minisztériumok illetékes szervei hozzáfogtak a rég hevertetett törvény végrehajtási utasításának be-szövegezéséhez. A végrehajtási utasítás teljesen a 26 év előtti törvény szellőmében készült, azonban ez annyira
Kormány rendelkezés folytán, a melyet az egész közvélemény osztatlan örömmel fogadott, a közalkalmazottak az egész vonalon január elsejei hatállyal alaposan leszállított illetményükhöz 6 százalékos visszaállítást kaplak. A rendelet megjelenése után a városok is sorrá állítják vissza bizonyos mértékben alkalmazol taik illetményeit. A legközelebbi napokban sor kerül a nagykanizsai városi tisztviselőkre és alkalmazottakra is. Az üjjy a legközelebbi na1K>kban összjeülő közgyűlés elé kerül. ( i • Nem lehet vitás, hogy a minisz-leri rendelkezés után Nagykanizsa város képviselőtestülete ls hozzájárul tisztviselői ós alkalmazottai il-
letményének az általános dráguláshoz mért felemeléséhez, amit becsű, letes munkásságukkal valóban megérdemeltek és arra rászolgáltak
Vajha már elérkeztünk volna a trianoni kenesztut ama állomásához^, hogy a magyar állam és minden közület vissza tudná állitanl a régi^ békebeli fizetéseket ós ezeknek omu lésérői lehetne beszélni.
Holnap a pénzügyi bizottság ülést tart, amelyen ez a tárgypont is tárgyalásra kerül. A közgyűlést — a polgármester kijelentése szerint — íiiég ezen a héten össachiv-Ják. | m i
nyok láeálja a S«klta-
Olcsó leltári árusítás
ZMA1 KÖZLÖNY
IM6. |»nn>r 19
Szezonvégi cipőárusítás január 17-ikétől szenzációs olcsó árakért ,,,,ob, U|os
Ford optimista
Henri Ford nyilatkozatában utalt arra, hogy egyáltalában nem nyugtalankodik az 1938. év várható üz-leli eredményeit illetőleg. Inkább az a véleménye, hogy az árak tul-mapásak voliak. Véleménye szerint az üzletmenetet ebben az évben nem lyefolyásolja a poli.iklni bizonytalanság. I Tut Jó hlr
Honffy Lajos adóhivatal igazgató a mult évi adóbevételekről Utt jelentéséin megállapítja, hogy a főváros javára nz elmúlt eszlendty-l>en 78,151.601 j>engő adó folyt bé, ami 729.3Í7 pengővel múlja felii| az előző évi adójövedelmok végösszegét és 811.000 pengővel több, mint amennyit a főváros adóívvé telek cimén költségvetésileg előirányzott. i , MegszUnnok a kartellek
Prágából jelentik : A január 1-én életi* léjvett uj kartelllleték következményeként még taz évforduló elölt « kartelek egész sora bejelentette megszűnését és kérte a kartg* lajstromból való törlését. Az elmúlt két héten már több kartelt töröltek is a lajstromból, most ujabb 18 karlel megszűnését vezették l>e és a közeli na|>okra további törléseket várnak.
Rekord-termelés
Berlinből jelentik : A birodalmi statisztikai hivatal számítása szerint a német J|>ari termelés értéke az elmúlt öt esztendő folyamán megduplázódott. Az 1937. év folyamán a német ipari termelés értéke elérte a 76 milliárd márkát. Ez 10 milliárd márkával több az 1036. évi termelésnél és 37 milliárd márkával múlja íelül az 1932. évi termelést. Az 1937. évi ipari termelés értéke felülmúlja.még az 1928. és 1929. évi háború .utáni rekord termelést fs.
Halad a béke Ugye
Angelo Rótta apostoli nuncius beszédéből :
— \'Nehéz időket élünk, de meg-nyugvás, ha arra gondolunk, hogy a (mindenki által óhajtott béke eszméje laz útjában álló akadályok ellenére is habár lassan, de folyton
halad és az emberi lelken mindjobban úrrá lesz. j
Világ-Jelenség
1932-ben még 38 millió munkanélkülit számláltak, 19S6-b»n ez a szám 15 millióra, sőt a mult évben 10 millióra csökkent
Autó-statlszt/ka
November végén Magyarország gépjármüállomá-ffi nya 31.462 küiön-J&r böző tipusj jár-műből állott. Az állomány 3006 darabbal nagyobb, mint az előző év novemberében. Az egyévi emelkedés 10.9 százalók. A személykocsik száma országos viszonylatban egy év alatt 2424 darabbal (22 százalék) gyarapodótt.t Aj bérautók egyévi Ryaraj>odá$a-<4Íizágosan B.2 százalék, az autóbuszoké 1.9 százalék, a teherkocsiké 7.6 szás&lék, «z egyéb kocsi fajtáké országosan 6.8 százalék. i I
A llemxetl Bank
mérlegéről irja a Pesti Napló köz gazdasági rovatvezetője:
Ha egymásmellé állítjuk a Nemzeti Bank évvégl kimutatásainak legfontosabb tételeit «z utolsó pár esztendőről, az Igy felsorakoztatott számok nem csak arról adnak tiszta kéjwet, hogy milyen meglepő nagy mértékben gyarapodott és erősödőit a Magyar Nemzeti Bank státusa, hitnem tájékoztatnak bennünket az ország gazdasági helyzetéin bekövetkezett komoly fellendüléséről. Arról, amit általában konjunktúrának szoktunk nevezni és ami a jegybank kimutatásainak tanúsága sTe\'lnt Magyarországon csak 1936 második feléljen kezdett kilxmtakozni és ki virágzása az 1936 1937. évekre esik. Hogy ez a konjunktúra most már hervadóban volna, annak jeleit egyelőre nem tudjuk felfedezni fa Nemzeti Bank 1937. évvégi kimutatásában.
.KULCSIVUK,-
muíi
... .• Érdekes apróságok mindenfelől
i.
KÉ2F0GÖ
volt a Győmöroy.oalád-ban. Győmörey György, Zab vármegye volt főispánjának leányát, Boriskát eljegyezte Utasay Lóránd vezérkari őrnagy, aki a londoni magyar követségen mfarft a követség katonai attaséja teljesít szolgálatot. Az eljegyzés egészen szúk családi körben folyt le.
2
KULTURHAZ
sorsjegyet vásárol Nagykanizsán mindenki, aki lehetővé akarja lenni, lwgy ez a szükséges épület mielőbb megépüljön. Egy kendős nénike is elvitte filléreit, liogy sorsjegyet vegyeq. Nem titkolta, hogy a hizott disznóra pályázik, mert élénken érdeklődött, hogy a húzás után hogyan tudja inog, hogy ő nyerte nieg. Felvilágosítják, liogy másnap bent lesz a Zalai Közlönyben a teljes nyeremény lista éa az is, hogy a nyereményeket hol lehet átvcnnL A nénike erre megkérdi.
— Másnap benne lesz? f)e mi lesz addig a cocámmal?
3.
BARBARITS
Lajosnak, n zalai Közlöny felelős szerkesztőjének irja Budapestről Murgács Kálmán, a kitűnő magyar nótaköltő: .Tegnap két verseddel vitéz Garam szeghy Sándor, a Nomzeti Szinház örökös tagja olyan óriási sikert aratott, hogy gratulálnom kell Neked... A .Király vagyok...-, u • Kékszemű kicsi, szőke ember, kfftó-nősen megragadott.?
R EK L AMC ftDtIL AK AT
találtak a
székesfehérvári városatyák a közgyűlési teremben minden széken és asztalon, amikor a legutóbbi városi közfrvfl. lésre mentek. Az a szénkereskedő helyezte el reklámját, aki a közgyűlési terem fűtéséhez « kokszot sxáUiWtta. A takarékosságáról ismert polgármester, amikor a városatyák felszól iltak igy szólt a ji^eiikvő leereskodfthftz:
— Az ötlet jó, de ebből az ötletből a városnak is legyen haszna: a szenet nem fizetjük ki és a jövőben minden közgyűlésre más-más kereskedővel füt-
tetünk be — röplaproklároosás elle-nében.
A városatyák telkesen megtapsolták a javaslatot...
HERCEGKISASSZONYOK
eddig csak
a mesében szöktek el hazulról, hogy egy-egy .polgári, mulatságban részt vegyenek. A demokrácia meghoztfc ezt is. Sásváron a Legényegylet bált rendezett és azon megjelent Ferenc bajor királyi herceg három szép leánya: Eleonóra, Adelgunda és Dorothea. is. I)e nemcsak megjelentek, hanem haj-nalig együtt táncoltak a sárvári liatal. sággal. A nyelv körül egy kis hiba vott, do egyébként kitettek magukért a sárvári futaiemberek, nkik alaposan megtáncoltatták a hereegkisasitonyo-kat, akik viszont pompásan érettén magukat és kijelentésük szerint nem fogják elfelejteni ezt az estét...
O.
ZUGIRASZOK
névsorát fügars\'-tct-ték ki minap a budapesti bíróságokon és más hatóságoknál. 36 név, valamennyi jogerősen elitéire zugitászalért. A névsor ott van mtndon birósági tárgyalóteiem ajtaján. Köztük egy Nagykanizsán iá ismerősen hangzó név: «Kcrapelen Béla 61 éves gene-ologus.. A tréfásan .Semigótat néven emlegetett .Zsidó családoké c. könyvsorozatának első kötete körül volt nemrégiben nagy vJC?i,As Régebben a • Magyar nemesi csa®lok» c. hatalmas geneologiai munkája volt közkeletű. (Könyvek sorsa. — az 1937.es könyv-napon a sok kötetes munkát pár i*ti-gőért vesztegették a megmaradt ra k tár-készletekből.) Kempelen Béla rövid ideig a Zalai Közlönynek is volt fe-lelős szerkesztője.
Éjjeli fcff I
Oflnö zl-a ; Élénkebb, majd sgyne gysnflfllí émknyiigiiti VtHozA (ottiSzo) éjjel trtl»erk»nt •rBt fagy, a nappali Tiö alig vál-
A líeteorolojiíal Inttaet nasykanlunü mecac/eUSálloatáu jelenti.
MMÍrettMt <<wn«c eate D-kor: -4C, ae fegjelr+32. Miben: +0( OmemMk: K■n.
— BitorkUlllUnmkat taUntae me« minden kénjrnerTétal ntlkil. Kop.tela botorirukia.
Férfiszövetmaradékok
öltönyre alkalmas, kb. 3 méteres méretekben,
meglepően alkalmi áron!
Csak néhány napig! KIrschner Hír divatánikereskedése
103*. január 19
ZALAI KMLÖNY
Kedden és szerdán a világirodalom legnagyobb és legmaradandóbb mesterműve
Q A |U| CA ■ ■ ■ ■ I A Minden képzeletet felülmúló
n w Iwl Cl V es Ü U LIM rendelésben és kiállitában!
Főszereplők: Norma Shearer, Leslie Howard és John Barrymore. Figyelem I az előadások e klasszikus filmnél fél 5, 7 és fél 10-kor kezdődnek


Koíma Miklós volt belügymimszter a Patria Klub vacsoráján tartott ünnepi beszédében kifejtette, liogy magyar betegség, hogy a tehetségeket sokszor későn ismerjük fel.
Fobinyi Tihamér pénzügyminiszter Pécsett a kereskedők testületében sikra szállott a magyar keresztény társadalomnak a gazdasági életben való tér-foglaláca mellett.
Templom János volt rendőrfelügye. 16, aki a Zuglóban rálőtt Hecht Jankára, közvetlen letartóztatása előtt fC-bclőttc magát és meghalt.
Kikészült Szent István király székesfehérvári lovasszobrának agyagmin-tája Sidló Ferenc szobrászművész műtermében, amit most mulattak be meghívott előkelőségek előtt.
A magyar kormány különféle intézkedésekkel kívánja előmozdítani a selyemtenyésztést. »
Elfogadój>arancsot adtak ki a Ku-nossy-nyomda volt tulajdonosa, Ku-nossy Frigyes ós felesége ellen valula-vlsszaflés gyanúja miatt.
Az éjszaka a tolna megyei/Kisszékely községben Botos Imre gazdát agyonlőtte saját lakója, Farkfts István 64 éves napszámos.
A magyar kormány tiltakozott az olaszországi marltavásárokon megismételt egy kézi kísérletek ellen.

A,
Diplomáciai körökben elterjedt rck szerint Bekszadlan budapesti szovjet követet kivégezték.
Hitler római útja előtt népszavazás losz Németországlxan a birodalom hivatalos külpolitikájáról.
A savoyai alpeaekben u nagy hóviharben francia területre tévedt «gy olasz különítmény. Az olasz katonákat gyorsvonaton küldték vissza az olisz határra.
Párlsben ujabb, nagy fegyverraktárt fedeztek íel, amely kapcsolatban volt a CSAB-szcrve«ettel.
Dedd volt berlini amerikai követ éles németellenes beszéde miatt elkobozták a Timest Németországban.
A német GESTAPO ismét letartóztatta Rupert Mayert a hírneves jó-/\' zustársasági atyát, aki, bár megtlltot- \\ Iák, hogy egyházi szónoklatokat tartson, mégis beszélt
egy peugőtr Biztosan nyer valamit az egyházközség egypeugős kulturház-wr^egyénl
19 falbontást ismert elfogott
Budapest, január 18 A Teleki-létlen az egyik rendőr egy ruhaneműé kel úmgató férfire lelt figyelmes, akiről az igazoltatás sorún kiderüli, hogy Propper János, akit két társával sorozatos betöréseket kivetett el a főváros-ban és most Is a rabolt éa lopotl holniii akarta értékesíteni. Két tár-
be a Teleki-téren betörd
sít Is elfogták, az egyik, Veres István revolvert fogott az üldöző detektívek re, de a fegyver csütörtököt mondott
Eddig 111 fali Kint ásí.s betörést ismei-tek len rabolt holmi értékét 100 000 j lengőre liecsüllk. A nyomozás folyik. I
Berlin foglalta el Páris szerepét Jugoszláviában
Sztojad\'novics berlini látogatásával megszflnt a francia befolyás a délszláv politikában
Berlin, január 18 A jugoszláv—némel barálsúgSztó. jadinovics berlini tanácskozásaival lényegesen megszilárdult. Hitler és Szlojadinovics találkozója eldöntötte a kérdést: Franciaország elvesz-
tette a talajt Jugoszláviában. Páris szerepe már eddig Is gyenjje volt Belgrádban, ezután pedig véglegesen számolni kell azzal, hogy a\'zt a szereit, amit egykor ő Játszott, most már Berlin foglalta el.
elfoglalták
A nemzetiek A Japánok
Salamanca, január 18 A nemzeti csapatok elfoglalták Munaiov városát és 9 környékén fekvő állásokéi. A győzelem annál ls értékesebb, mert 1 év óta a legszívósabb ellenállást fejtették ki Itt a vörösök és az eddigi támadásokat mln^-Visszaverték, mig végre most sikerült A katonai szemi>ontbóí is fonlos pontokat a nemzetieknek kézrekerlteni.
ÍSr Városát
i Tokio, január 18
A japán előnenyomuló csapatok bevették Huszient. A részletek még hiányoznak.
London, január 18 A tok kii hadügyminisztérium elhatározta, hogy a közeljövőben 18 hüvelyes óriás ágyúkat készíttet, a melyek 1600 kilós lövedéket röpítenek az ellenségre
EMLÉKEZTETŐ*
Január 11.
GugUvimelti hangversenye • Kaszinóban 9 órakor. Jegyek Vágónál Január 13.
I.iotólis dó id is a városhálán ti.kor (Bartlia István házfőnúk). Juoii U. -.Lloeális előadás 6-kor a virnsbAzán (.Lukinich proflwizor).
Ipartestület műsoros táncestélye az Iparoskór lermaiben O.kor. Fabrmir 1.
Liosális előadta • városhátón O.kor (Ír. Deseő Mihály).
• K rovatban tfjaatrl kőilía |2 sorig) dija 30 littér.
A választójog vitája
Dudapesl, január 18 A Nemzeli egység bizottsága ma folytatta a választójogi javaslat feletti vitáját. Az ülésen magjelent Darányi Kálmán tmnteieneSnak, Széli belügyminiszter, Tahy és Ml-kecz államtitkárok és a bizottság tagjai csaknem teljes saámtian.
A vila élénk volt és a sok felszólaló igen értékes ás tiíifyitagos bírálatot mondott. ,
■X ■ Köpetein Bútor áruház állandó butorktállltáait izléaa 4s olo.ó bútorokat kedved flutéd M tétalakkel váaároltuit
— Ufprlaább minSa4tS valódi angol tértlazövetek alkalmi vétele Singeméi.
lbombb*
Egyes körökben délelőtt olyan hirek terjedlek el, fa*gy ívfidy Béla egészségi
állai>otára való tekintettel mugválik n NEP vezetésétől A kérdés még teljesen nyílt, a párt részéről még nem tör tént döntés. Ivády lemondás uak hírét
sem erősítői ték mág incg-•
A NEP-en kívül az eHenzék jsma tárgyalja a titkos vákisztójctfl javaslatot. Délben a kisgazdapárt kezdte meg a tárgyalist, <Máúián f»edlg egyesült kereszténypárt. Ugy tudják, hogy éUalána»>á#l>an elfogadják a javaslatot, de a részletekben lényeges változtatásokat kérnek. Allltól*g a pártok a tárgyalás ulán egyeztető tanácskozásra gyűlnek össze, liogy a módosításokat juegbeszéljék.
O tagországban nagy őrömet és megelégedést keltett Sztojadinovics berlini tanácskozásának eredménye -és a két ország barátságának raegaziUártlulása.
9
Piesziy Elemér j>eslvármcgyei fő-ispány nyilatkozata szejint .tagnap beadia lemondását, de a belügyminiszter ozl nem fogadta el. A belügyminiszter 6<emmí okot nem lát a lemondásra, igy valószínük* változás nem lesz a {festi főispánság. ban.
Délelőtt a Bottenblller utca sarkán egy villamos elgázolta az arra bicikliző Kálmán István gyárimunkásl, aki ko-jionyaalapi törést szenvedett és a facly. szinen azonnal meghall.
A budapesti vádtanác* ma dél-l*n döntött Csapody Sándor, a «ió-véi« gyilkosságának fclbujtásával vádolt székesfehérvári ál-ujságlró fellebbezése ügyében. A vádtanács elutasította a fettolyamodást .ós to. vábbl fogvakirtósát rendelte el
A kecskeméti cigánytanyán őauKdúlt egy ház 6s liab\'tlra sújtotta BA*i Gyu-láuó cigányasszony!, 11 éves imokájál }M>dig súlyoson megsebeaítette.
Ujjá átokul a népblzAosok tanácsa
Moszkv®, január 18 A szovjet elhatározta, hogy «népbiztosok tanácsát tfjjáulftkitju A kormányzót«nács megakkiUfcára Molotov k«|>ott megbízást
Leltári olcsó cipökiárusitásunk 17-24-ig!
Eflyos pár cipők Divatcipök IHi toljatlpll Estélyi cipők SÜSS-*-* l4.S(Mfl P 3.00, 5.50, 8.50 P 7.80-tól 13.50-töl P 5.50—6.50-töl P 9-a0-tól
miltenyi Sándor és fia • cipőüzlete • fő-ut 2,
^ \' r
/ 1
ZSLtj K02L0NV
1035. január 10
— (Welvárth Dezsőt megoperálták)
Dr. Welvárth Dezső nagykanizsai gyermekorvost iUyés professzor a budapesti vcsesebószcti klinikán meg. operálta. A műtét súlyos volt, de sze-ren esésen sikerült. Dr. Welvárth előreláthatólag 3 hét múlva ugyanolyan buzgalommal ós hivatásának teljes odaadásával folytathatja áldásos kanizsai munkásságát, mint ahogyan azt betegsége előtt tette.
— (A zalai cserkészek)
inost tartották közgyűlésüket Zalaegerszegen. A közgyűlésen meleg szavakkal emlékeztek meg Magas Mihály igazgatóról, majd jelentették, hogy Zalában 18 cserkészcsapat van 1000 taggal. 00 sátor van a zalai csapatok birtokában, ami azonl>an csak 32-1 személy részére eleigendő. Bödy Zoltán alispán bejelentette, hogy rövidesen nyugdíjba megy, ezért lemond az elnökségről Tiszteletbeli elnöknek választották meg, elnök Szalay Gyula vm. tiszti főügyész lett. A társelnökök kőzött van Kaltrovics Antal nagykanizsai őrnagy is. öregcscrkósz.előadó Gazdag Ferenc, az intézőbizottság tagjai sorában nagykanizsai: Bartha István piarista házfőnök. A tisztújítást Gazdag Ferenc püspöki tanácsos vezette le, aki meleg szavakkal mondott köszönetet Bödy alispánnak ós meleg szavakkal köszöntötte az uj elnököt.
— (Légoltalmi tanfolyam Letenyén)
Sikerűit légoltalmi tanfolyam zajlott le Letenyén, amelyen az egész járás » Jegyzői tüzoltóparancs.
ookai és egyéb vezetői résztvettek. A lantosi"\'" lyain vezetője Vecsera Antal, a nagykanizsai tűzoltóság hivatásos tisztje, aki a légoltalmi kérdés alapos szakértője és gyakorlatilag is bemutatta a szükséges teendőket. A tanfolyamon ott volt dr. Czigány János főszolgabíró és a járás vezetőférfiai is. Letenye után a többi járásokra kerül sor.
— (1500 kanizsai jelentkezett)
a májusi eucharisztikus különvonatokra. A Jelentkezés határideje lejárt, a toborzó-lajKikat már elküldték a budapesti központnak.
— (Ax Irodalmi Kör zenekara)
ma, kedden este 9 órakor a zene. iskolában próbát tart A közeli szereplésekre való tekintettel a tagok teljes számban való pontos megjelenését . kérik. . (:)
\' — (Nem bontják le a Strém-háxat)
Az Erzsébet téri Strém-házat nemrégiben megvette a Nagykanizsai Ta-karékpéuztár. Szó volt arról hogy az uj tulajdonos lebontatja a Centrál mellett meghúzódó régi házat és modern bérházat épit u iiagy telken. Ennek azonban ellent mond az a műszaki hatósági szemle, amely hétfőn volt a váfr\\>s, a tűzoltóság, a vállalkozók és a takarék képviselőinek köz-benJöttével. Megállapította a bizottság, hogy az épület lakhatásra alkalmas, azonban bizonyos javításokat kell rajta végezni. Tekintettel arra, hogy sok egzisztencia fűződik az épület további fennállásához, mindaddig nem lehet szó a ház lebontásáról amíg ezek a kereskedők és vállalkozók máshol nem találnak megfelelő elhelyezést.
— Na felejtse el1 Olcsó leltári cipő-kiárusítás Mlitényl clpőUxletben Fő-ut 2.
— Flanel- alfon-, karton-, selyem- és Bzővetmaradökok nagyon oscsón Singeméi.
— SchltfvAwea minden kelengye diaae.
A hazatért hadifogolynak gyűjtött a II. b.
Megint a gyermekek...
Akik a gyermek-leiket formálják, szülők és iskola, büszkéd lelteinek arra, hogy ugy formálták, ahogyan a nagykanizsai polgári fiúiskola Ilb. osztályának apró növendékei úrról tanúságot tettek.
Kiss István László osztályfőnökük hivta fel a gyermekek figyelmét a kis családdal 23 év után hazatért Vincze József hadifogolyra, aki nem tud itthon darab kenyeret nyújtó munkát kapni. Az osztály gyűjteni kezdett és egymás közt összeszedtek 5 j>engő 21 fillért, ezenkívül vettek 5 kg. kejjyoret, fél kg. cukrot és negyed kg. túrót és ezt mind elküldték a H.b. ajándékaként Vinczééknek.
Remekül mulatok én HUSZONKILENCEDIKÉN! II Szivem e dátumot már epedve várja. Ekkor lesz a KERESKEDELM1STAK BALJA! II
Igaz, hogy nincsen még estélyi ruhám, No do ez — ugy-e? — pénz kénlése csupán...
S ha erszényemből erre nem telne, Akad még az üzletekben kelme, Hol ldtelbe kapok néhány — centimétert...
Melyben meghódítom Pislát, Sándort, Pétert.
Csak ne csodálkozzék senki azon, Ha egy kicsit furcsa lesz a — fazon.., Elvégre ha nincs elég anyagom, Nem fedhetem be egész alakom... Ha ruhámmal bárki .nyugalmát.
zavarom, Ments^jem: pillanatnyi — kelme-
zavarom... Ki velem van rosszba, Jóba, Jöjjön el a KASZINÓBA!II Ahol hallhat jazzt és cigányzenét... S elvesztheti még maradék eszét... KILENC 0RARA legyen kérem készen, És ha nem muszáj, hát no sokat
késsen
Tárt karokkal, szívesen lesz várva, Do ha a kapu be volna zárva, Nyomja meg a falon a csengőt, No sajnálja azt az - EGY PENGŐT.
- (Keszthely Jó adófizető)
Keszthelyen az elmúlt évben az előirt adóösszeg 100 százalékban befolyt, sőt 0 százaléka a régi hátralékra is. A befizetett adóösszeg 65)3.000 pengő, 7000-el több, mint az előző évben. — Itt emiitjük meg, hogy a minisztérium Keszthely pótadóját 48 százalékban állapította meg, a kereseti adókulcs 5 százalék.
— Moat vegyen cipőt I Szezonvégi kl árusítás rendkívül olcsó árakon az .Ideál" clpőüzletben. Fő-ut 12.
— Báli dtvatnjdoiuágok naponta érkeznek Slágerhez.
Ma ét minden este
a Barkó-féle veiMgih
Farkas Zsuzsi
közkedvelt prlmásnő muzsikál. Szíves pártfogást kér • «endéglfi».
— (Tflz Reszneken)
Kovács György 55 éves reszneki gazda Gosztola-hegyi pincéje kigyulladt és teljesen leégett. A kár közel 1000 |>engő. A tüzet gondatlanság vagy gyújtogatás okozta.
— (Részeg a bakon: vonatgázolás)
Könnyen végzetes szerencsétlenség történhetett volna abból a szerencsés kimenetelű balesetből, amely Kaposvár közelében történt. Varga János kocsis részegen aludt a kocsi aljában, lovai hazafelé poroszkállak, amikor az egyik átjárónál a két sorompó.kőzött megálltak. Az áthaladó motoros elütötte a kocsit. Varga nagy ívben kirepült az úttestre, de semmi baja nem történt. A motorosnak is csuk a hűtője törött össze.
ÓVJA SZEMÉTI
aaamUvagat lAlaxar-axakllxle
ipt«l iiakticrQcn elkészítek. Eredeti Zeiss punkttl-lenoeék.
Líxmírők, hőmérők, bor- és muitmérők.
ZSOLDOS OYULA
irtiiBltr, Iktatta h lálizeréisoMter,
PB ni S. {. Kaion.-uillC4.il u.mb.n).
Úr* ti é k . I. I n.\'j, vll.iiMkb.n,
ElUm.rt ,i"li úr.- tk,ie,)..lt3múh.ly.
Gyomor és bélhurut, erős bont lási él erjedési folyamatok a gyo-morbélhutamban, bélbaktérlum-és gyof.orsavtultengés a természetes .Ferenc József" keserűvíz Itaiir.alala állal — reggelenként felkeléskor egy pohárral véve — Igen gyakran rövidesen megszűnnek. — Kérdezze meg orvosit.
— Naptár, Január 19. szerda, Kom. kat B. Margit. Protestáns Sára. Izrael. Sebat bó 17.
Gyógyszertárt éjlell szolgálat Január végóig a .Fekete sas" gyógyszortAr és a klskanlzaal gyógyszertár.
Gfatírds nyitva reggel 6 órától este 6 óráig théttö, szerda, péntek délután kedden eeéu nap nóknakt.
— K.g.nh.rdt & R.yw.d-fSl. len étkészletek nagy választékban
m
Bőrerős nadrág, kis hibával Prima \' abselyem nadrág Prima Habselyem combiné Prima Habselyem hálóing Habselyem táncnadrág
vasar
240 fillér
270 ii
390 ii
680 ii
96 ii
280 ii
Egyedárusitó
RITTER
Divatáruház11
-» Trutilíhahn poaxtógyár
a magyar yriosaládok bevásárló, helye Önnek is rendelkezésére áll. Közvetlenül « gyárból szállítja ar utolsó kéznek, a fogyussztőnak szin-gyapjuszövetel angolos gyártássi módon elkészítve. Nem fog csalódni. Évekre szóló megtakarítást ér el Még ma kérje megtekintésre a szövetmin ták költség- és kötelezcttségmcntcs be-küldését. Trunkhahn Posztógyár és Ruhagyár Rt. Budapest, XI., Lenke ut 117. szám.
— Menyatironyi kelengyék nagy választékban Singeméi.
— KedvtaamlnyM árakon Vásárolhat moet SekflIn-váiaaat.
— (Bélyeggyűjtők Ulilko*«Ja) Hétfőn délután 0-tól 8 óráig az OMKE tanáoe-termében.
imm
Itt van a böjtje a textllkartel árpolitikájának
A tulhalmozott árukészletek miatt nagy áresésekre számíthat a kereskedelem éa a vásárló közönaég
(Budapesti közgazdasági tudósítónk jelentése) A háború vége óta szinte fantasztikus fejlődésen ment keresztül a magyar textilipar. Mesebeli gyorsasággal szaporodtak a gyárak mig valamikor állandó behozatalra „zoruit Magyarország a textilcikkekben, addig a legutóbbi években már nemcsak teljesen ellátták a belföldi szükségletet, hanem jelentékeny kivitelre is sor került. Aliglia volt még egy iparág, a mely annyi adó és vámkedvezményben részesült volna, mint textil-gyáraink. Gyors ütemben szaporodott a ttexUlmágnások\' száma, akik a konjunktúra hullámai között óriási vagyonokat szereztek. Kétségtelen, hogy ugrásszerűen fejlődő textiliparunk sok munkásnak adott kenyeret, azonban a textllkartel urainak rakétaszerű vagyoni karrierjét valójában az ország fogyasztóközönsége izzadta ki.
Néhány hónapja sötét felhők sűrűsödnek textilgyáraink körül A nagy inzolvcnciák arra mutatnak, hogy a publikum vásárlóké|K\'ssége leromlott. Tekintve, hogy a textilgyárak felduzzadt készletü raktárakkal rendelkeznek, nem leliet vitás, hogy a legrövidebb időn belül kénytelenek.Jesznek sokkal olcsóbban forgalomba hozni áruikat, annál is inkább, mert legtöbb toxtilcikk divatanyag s hu a szezon-eladás nem sikerül ugy az efajta áru értéko felére, vagy még anuál is aia-csonyabb szintre zuhan.
Egyik legtekintélyesebb tcxtilgyár vezetője az alábbi nyilatkozatot adta a sajtó számára a helyzetről:
— Kénytelen vagyok megmondani, hogy a ránkzuhant dekonjunktúrának legelsősorban ml gyárosok, vagyunk a fclidézől. Mindenekelőtt túlzottan magas árakat érvényesítettünk, közel husz óvo kihasználván azt a helyzetet, hogy a Jó ós olceó külíöldi árucikkek elé kormányzataink szinte át-hághatatlanul magas vámokat építettek ki. Ugy kalkuláltunk a belföldön, hogy ha mondjuk egy méter angol szövet vámtaal éa minden. egyéb költséggel együtt Budajjesten 12 pengőbe kerül, ugy a hasonló minőségű hazai szövete t 36 pengőn alul még akkor sem adtuk, ha reális számvetéssel akár 21 pengőért is adhattuk volna. Ugyanez volt a helyzet az olcsó parasztárunál, a munkászubbony áránál, a fehérneműnél, a kötött, szövött cik-kekuél, a kalaptompoknál, csipkéknél, bársonynál, pamutárunál, műselyem-nél, patent és selyemharisnyánál, juta-szövetnél, len- éa kenderárunál s mindenfajta rövidárucikkuél Néhány gyáros már korábban észrevette a fel-
1938. január 19
ZALAI KÖZLÖNY
W"
Győződjön meg > | Csodálkozni fog { J
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
leltári árusításunk alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ
tartóztatbatatlan romlás előrevetett ár-toyékát s szeretett volna Ogy emberségesebb ár|X)litikára áttérni, de nem lehetett, mert legtöbb te* ti Iszák mát belecrőszakolták valamely kartelbe, a melyeknek vezetői kíméletlenül érvényesítették rideg és önző álláspontjukat. A sok kartelirozott s magasra feltornázott textiláru vételében a lakosság kimerült, fogyasztási krizisbeu élünk s most ennek elsősorban a szerencsétlen munkásság issZa mog a levét, inert számos gyágt-fSárls nagyszabású üzemcsökkon tésTrhajtott végre s igy ezrével kerülnek níajd a munkások az utcára kenyér nélkül.
(—) Az almablmbólikasztó bogár
kártevése hazánk egyes vidékein igen nagy méretű, mert a virágot tönkreteszi és a termés elmarad. A bogár ollcn való sikeres védekezés ujabb módját irja lo «A Magyar Gyümölcs, legújabb száma. Ismertetést közöl még az amérikai kétkezü olló ró 1, uz alma-moly életmódjáról, a legújabb gyümölcsfa alanyokról, u Milotav dióról, a legjobb őszibarack fajtákról, a havi teendőkről a gyümölcsösben, szőlőben, a virágos, és zöldségeskertben, valamint a baromfiudvarban stb. stb. A Zalai Közlönyre való hivatkozással ingyen mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest, IV., Gerlóczy u. 11.
Ha eredeti, megbízható
BADACSONYI BORT
akar
fogyasztani, forduljon bizalommal
IBOS SZŐLŐGAZDASÁG PINCÉSZETHEZ
BADACSONY.
TE11KL. Í8B81T, MiUJTIA
már r. l.-tfll lelteié alegjobb Badacaouyl korokat.
APRÓHIRDETÉSEK
Apr&hlrd.ia. dl). v.Utn.p 4. Onn.pn.p 10 uAlg tó miét, minden lovábbl tió a (lilét. hítkOitt.p 10 udlg K Iliiét, tnlnd.n lovébbl u6 é fillér.
Autótaxi — faárautó r. ■ « \'\'\' a i
Kautmannát kapható. Telelőn 222. Modern áramvonalaa autók! 4024
KallBaiobáa modern ciendea udvari lakást keretünk konyhával is mellékhetyl-zégekkel, kerthaaználattal, niá|ui l-re. —-Alánlalokat Wajdlts llvírek elmére a kiadóhivatalba kélünk. 48
Hó , tárcipó ja.ttáat hlvalátos vulkanizálnál kétzllteiaen. Hoilhy M.-ut 2.. Vaaember-udvar. 3994
Aaytott éa pattal, állandóan kapható. Rlttcher Mélyé*, Horthy M.-ut 35. 82
At öreg Reinnél olctóbb lett . hu.. Marhahua l-l 20, sertéshús 120—1.40, aalrazalonna 1 40, zair 1-70, az Erzsébet-tért hnalülktben. 103
Baittaaoloal, irodatzolgai vagy pénz-heszedói éllist kerea a katonaaiglól jan. 26 én leszerelt) listai czalidoa nöaember. Címe: Szl|áitó, VOrOamarty-u. 4tl. *
Belterületen elköltözés végett eladó Otaz komfortos oaalAdlhéa. — Megbliotl Horváth. Sugár-ut 42 117
Csengety-ut 78/c. alatt májua l-re 2 azoba fQrdOaxobika Sacskomforloa
lakát kiadó. Bóvebbet Héti, SOrgyár, telelőn 36. 109
Jókaiban levő, elegént •bádia botor
eladó. Clm a kiadóban.
Mindennapi leveleiétből összegyűltön bálvaaat, régi vagy uj tömegeket, ma-gyait íz külföldit, feloszlatott gytlltemé-nyeket bérmlkot megvételre keretek. — Bar bari ta Latot, a Zalai KOalöny I. uet-keazlóje. Érdeklődni lehet teleion 78. u. vagy azemélyesen mindennap d u. 5—6 ára kü.Wt
Kiadja a taptulaldonoa Közgazdaaigi Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapíladó Vállalata Nagykanlzaám. relelóa Idadó: I»ut Kir.tr Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. azám.
Február 15.-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Snaptemlwrben rendkívüli ldadáBl)an jelentette be * \'Zalai Közlöny azt a nagyarányú olőfizetőgyüj-W versenyt, amely a n*eghlr<letós tnerint nwst deceml>er 31-én járt volna k A pályázaton résztvevők Kórésének engedve azon Imn a Zatai Köelöny szerkesztősége ugy határozott, hogy « veraenyt hat héttel: február 16-éig uieghoaa. sziabbltja.
Versenyünk, mint ismeretes, csak i-észlxri verseny, mert
minden pályázó kivótel nólkül jutalomban részesül, még az is, aki csali egy előttaetöt szerzett.
Egy jialatoni villatelek, egy szoba bútor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlőkészlet, egy szalongarni-tura, kéthetes Abbázia! nyaralás, egy kerékpár a nagyobb dijaink, de a 120 dij között még sok 100 pengőn felüli ajándék v«n a assá-
mos kisebb, ás ugyan csal tmfcnoa és értékes ajándékon kivül.
Ha osak egy előfizetőt szerez, akkor is egy vég vászon, egy karóra, fényképezőgép, asztali óna, villanyrezsó, töltő toll, cipő, fürdő- \' ruha, selyeming, Stb. között választhat, ele a legrosszabb esetben ím
5 pengő kóizpénzjutalomban részesül.
Nincs Be hát kockáziat, mert társaságban, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, de nem előfizetője a Zalai Közlönynek és akiket könnyen megszerezi* t előfizetőnek. í i |
Ezzel nem csak nekünk tesz gzi-vességet, hanem az uj előfizetőnek is, aki a l»ejelenta> napjától a Zalai Közlöny összes kedvezményeire Igényt tarthat, — önmagának pedig értékes ajándékot szerez
Bővebb felvilágosítással a kiadóhivatal készséggel szolgál.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes it központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanloxky-utoa 8.J
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóviz, köz|»nti luiée, telefon, lift slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére.

s
ZALAJ KÖZLÖNY
1938. január 19.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik felejthetetlen, drága Jó feleségem, Illetve forrón szeretett anyánk elhalálozásakor mély gyászunkban részvétüket tetézték ki, ezúttal mondunk hálás köszO-ndfct.
Kautmann Miksa és gyermekei.
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
§ Czvetkó flynlával
mert a* anyagcserét szabályozta, a fejlődést elöaegiti, csontfejlesztő, étvágyger-
jesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesántu-iáat gátolja. — 1,2, 5 kg és 50 kg-os gyári lag leólmozott csomagolásban kapható:
orszAd józsef
mag. műtrágya, növényvédelmi szerek, ffetttt.........
, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett. Telefon 130.
III
BIZTOS
eseámtayt csak ugy ér ei,
ha hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖN Y-ben adja fd. Kiadóhivatal Föut 5. (az udvarban.) Tel. 78.
Csillárok
idényvégi
kiárusítása
Szabó Antal sportOzletében
Mindenki jól jár,
pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet
I UNOLEUM j rAbaleum T90 P | MÉTERENKÉNT |
LEOOLCSÓBBAN | HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél |
Hirdessen aZalai Közlönyben
Nagykanizsa megyei város
polgármesterétől.
1135/1938.
Tárgy: Az egytlttés kezelésbe nem vont vároii közszolgáltatások hátralékaira fizetési kedvezmény nyujlása.
Hirdetmény.
Nsgykanlzta m. város képviselőtestülete az együttes kezelétbe nem vont városi adó-, lllelék-, dl]- éj járulék- hátralékok kiegészítésének megkönnyítése cél|ából mult évi oki. hó 11-én hozott 22.497/1937. jkv. 260. tz. véghalátozalával (jóváhagyta Zslaváimegye kisgyüléae 32.875/nl. 1937. kiagy, 2792. sz. a.)., felhatal mázául adolt, hogy mindazoknak, akik a 12.730/1934. Jkv. 126. sz. a. megalkotott „Szabályzatban" (kOzzé-té\'eiett a Zalai Közlöny 1934. oki. 28-iki számáoan) körülírt kedvezményt annaklde|én valamelyik köz-azolgáltatánizerű hitralékra igénybe nem veilék és akiknek 1937. évi december hó 31-én ebben a városi közszolgáltatásban hátralékuk van, a hivatkozott »Szabályial"-ban biztosított kedvezményeket tz ott körülírt ftlIéteUk melleit kivételesen indokolt esetekben megadhassim.
A fizetési kedvezmény megadását méltánylandó Indokok fennforgása esetén mindenki kérheti, kinek 1937. évi december 31-et megelőző Időben esedékessé vált, városi vigalmi-adó, fogyasztási adó-, Illetve pótlék, italmérési engedély- éa szeszesital forgalmi illeték, a v. adóhiva tálnál előirt ingatlan átruházási v. pótlllelék, óvódal ét vároii Iskolai tan- éa behatási dl|, huevágáil díj és hunszemlé llj, közterületi használati dlj, vizdlj ét vízvezeték bekötési alj elmén hátraléka van s erre a hivatkozott „Szabályzat\'-ban Irt kedvezményt annak idején Igénybe nem vette. A kérelmet hozzám címezve a városi iktatóbivatalban legkésőbb folyó évi febtuár hő 15-ig kell benyújtani. A később beadottakat nem veszem figyelembe.
A hivatkozott .Szabályzat" a v. kiadóhivatalban a hivatalos órák alatt betekinthető.
Nagykanizsa, 1938. jan. 13. 110 Polgármester.
iskolák l [pH!
sítek I
Mflsor-gondjalkat köny-nyltlk meg, ha megszer-*lk Vajda Mariella „Rozmaringot kertem" c. 1Ü0 oldalaa könyvét, — tele minden Qnnepro, minden alkalomra gyermek-játé-kokkal, kisebb éa ho« szabb színdarabokkal, jelenetekkel, versekkel, torna játékokkal, kottá-sott énekekkel Ara 4 P. Ka; ható minden kanizsai könyvkereskedésben. —
Kanizsai érdekekért csak a kanizsai sajtó száll sikra!
Mran. a l*MbjásM>
Ut. ftimfera te M*M tat*Ut MBalaM kta;v«)*a«iá*n nsgykaalzria, galetis öjUmt. 7MA kjí™lj.
fa, Évlojyan. 15. Mám. Nagylunizia, 1838. Jaaa&r 20. csOtörtCk \' Ara 12 fii.
ZAIAI KÖZLÖNY
■"SSŰiX\'tSS^li^4"\' Fekflfl* szerkesztő: Barbarlt. L.Jom pwj^ yy ^
Kigyulladt egy zárda, bennégtek a tanárok és a növendékek
Borzalmas tömag - szerencsétlenség Ottavában
Megszűnik a nótaszó Nagykanizsán
(bl) Lassan-lassan elnémul a nóta szó áron a Nagykaniz-sán, amelynek dalosai az orezágoe Kir szárnyán annyiszor röpítették szét ennek a városnak a nevét. A magyar dalkuliura egyik legelső városa ma már Nagykanizsa ós — furcsa iróniája Halán csak a trianoni sorsnak
éppen ebben a városban pusztult et lassan majdnem minden dalárda és most már az utolsóelőtti is.
Az Ipartestületi elöljáróság kimondta a nagymultrj és sok elsőséget szerzett Ij>ar testületi Dalárda feloszlását. Most már csak egyetlenegy dalosegyesülete iriaradt Nagy kantzsának, — igaz, hogy ez aztán\' büszkesége Is a városnuk: az Irodalmi Kör Vegyeskana.
Még nem is olyan régen dalos-kerületi székhely volt Nagykanizsa. Azért volt székhely, mert ebben a városban volt a Legnagyobb és leglelkesebb a dalostábor. Nyolc-tlz dalárdája volt Kanizsának. Hangos volt a város és annak minden egyesülete, minden rendezése a mótaszó-tól, a magyar daltól. Gond volt a téli Uoeális előadások kisérő műsorát ugy beosztani, hogy minden dalárdának jusson télen át egy-két vasárnap a nyilvánosság plé kiállásra. Ma? Évek óta nótaszó nélkül kell csinálni a Uceális műsorokat, mert a két megmaradt dalárdát részint ünnepi alkalmakra kell tartogatni\', részint hol az egyik van elfoglalva valami más készülődéssel; h<xl a másik van pillanatnyi válságban, a ml megakadályozza a szereplésüket. Ma |)edig már ebből a keltőből is csak egy maradt, az Ipartestületi Dalárda ntncs többé s ha nem győz a helyesebb belátás, akkor jóidéig feltámadására sem lehet számítani.
Hol van a hil» ? I
Elsősorban az Országos Dalos Szö vetségben, amelynek csúnya belső harcai szél robbanásra vezettek s a köziKjnti tengellyel együtt széthullott a vidéki dak)&-él/et is. Amig volt Szövetség és volt kerület és volt a kerület tíéA lelkes, a kiegyenlítés szerepére mindig kész Tholway Zsiga, isddlg 58 dakwegyesület nótá: zott ssoerte 2Jala vármegyében. Él-e vájjon a fele még ezeknek? Igáé, Szövetség van már uj, de kerület még nincs, mert egyelőre a Szövetségnek is legnagyobb gondja a saJ ját phőnix-sorsa.
Másik hiba a közönség részvétlensége. ,
Az Ipartestületi Dalárda tudott első lenni sokfelé, ahol megfordult idegenben. Haza tudta hozni nem egy országos verseny diadalmas ! győzelmi jeleit. Tudott az ünneplés közepében állni Budapesten, Pécsett, cgyebült, — csak itthon nem. Voh otyan hangversenye idehaza az Ij>artestületi Dalárdának, amelyen 2.50 |>engőt (kettő pengő ötven fil-•ért) keresett, amikor 6--700 pengőbe ke fölt vadamé iy versenyre
1 OttaVa, január 19 Borzalmas iskola-lüz pusztított iOttavában. A Saent-Sziv zárda épülete kigyulladt és attól tüzet fogott a zárda Iskolája is. A paplanárok a növendékekkel együtt az iskolaépület tetejére menekültek, de a lángokat nem tudták megfékezni és a tető a növendékekkel és tanárokkal együtt nagy robajjal beszakadt.
A világgazdaság szenzációjaként jelentik, hogy megindultak a kereskedelmi tárgyalások Berlin 6s Moszkva között.
-yaló elutazása. Mert a közönségide-haza nem igyekszik szárnyat adni érdeklődésével egyik dalosegyesületnek sem. Pedig a dalos-lélek érzékenyebb mint a többi. Azzal foglalkozni, törődni kell. Az a dalos időt, fáradságot, munkát áldoz a dalszeretetért, neki magának semmi haszna belőle, de annál több a köz-, nek, világos tehát, hogy elvárja a köztől legalább az érdeklődést Hl-seen úgyis olyan ritkán hangversenyeznek a mi dalárdáink. Talán ez is az egyik baj, hogy nincs meg a kellő érintkezésük a társadalommal, amely aztán lassan közönyössé válik velük szemben. (A tyúk lett-e előbb, vagy a tojás? Késő vitatkozni ezen mii, amikor már csak egy dalárdája van Nagykanizsának.)
Hanirfadlk ok: - |»z általános el-íásulás, Ez i*dtg nem csuk azért
A közönség lehetetlenül és kétségbe esve volt kénytelen végignézni, hogyan égnek el a zárda növendékei elevenen. A nagy hideg és a méteres hó ugyanis az oltási munkálatokat nagyién hátráltatta és a romok eltakarítását is megnehezíti a hóvihar. i
Eddig 17 inegszenescdett holttestet húztak elö a romok alól. 28 szer-
Berlinben bemélik, hogy a tárgyaliisok eredményre vezetnek, mert Moszkvának mindinkább nagyobb szüksége lesz géjiekrc és Ipari ter-
van, mert Trianon árnyéka ül a határszéli .Nagykanizsa egész életén. Ez az árnyék kétségtelen suly. lyal meg van, de ezt nem hizlal-gaLni kieii tétlen nékibusulásokkal^ hanem szét tépegetni az élet-igenlés minden eszközével — ezek közt nem utolsó soriján a nótaszó ápolásával. Az elfásulás azért is vaní, mert túlnépesedett a kanizsai egyesületi világ, agyon vannak zsúfolva az emberek egyesületi kötelezettségekkel, rendezések garmadá-ával. Kevés érdemes munka he-yett folyik sokiránvu szétforgácso-lódás.
A 25 éves jubileuma esztendejében, még az évforduló megünneplése elóit széthullott Ipartestületi dalárda komoly intő jel: Nem szabad, hogy a nólaszó egészen meghaljon \'Nagykanizsán. Nem szalad, hogy elnémuljalak mind ^ dalos
zetesnövendéknek nyoma veszett, a sel>esüllek közül 22 állatta reménytelen. , / ,
A vizsgálat megállapította, hogy a borzalmas tűzvészt robl>anás okozta, de hogy a robbanás miképp és hogyan történt, azt nem tudták még megállapítani. .
melvényekre, amelyekkel a német gyáripar elláthatja megfelelő gazdasági, kereskedelmi rekom]>enzá-ciók ellenél>en.
ajkak és \'Vádermedjen a lelkekre a hunglalanság. Nem szabad, hogy kevés megmaradt értékűnk is veszendőid menjen és lassan eltűnjön a trianoni Nagykanizsa életéből a magyar nóla szava, a mugyar dal kuHrjrája.
Videant consules !
Talán van még mód az ipartestületi Dalárda összefogására. ló-akarattal, törődéssel, ütközőpontwk, érdek-gubancok kiküszöbölésével la Ián vissza lehet még gombolyitani a fonalai, össze lehet még fogni az egymást eleresztett kezeket. Ha szinte észrevétlenül \'el hagytunk veszni féltucat dalárdát, legablbb az utolsó kettő maradjon meg hir. detni itt a végeken, hogy szól még a magyar nóta, van még jobb holnapi váró magyar élet Nagykanizsán. } f \\ . , ;
Világgazdasági szenzáció: — Berlin és Moszkva közt megindultak a tárgyalások
Megalakult Chautemps kormánya, a kommunisták ós szocialisták kimaradtak
Mérsékelt Irányú az u] kormány, népfront-többségre támaszkodik — Hat újságíró van az uj kabinetben
A napokig tartó francia kormány v^íSSg végne megoldódott.
Chautemps tanácskozásai az utolsó percben eredményre vezettek és megalakíthatta kormányát.
A mérsékelt sajtóazuj Chautemps kormány megalakulását megelégedéssel vette tudómásul, de azegyes lapok részéről erős támadásban is van része az uj kormánynak. A kommunisták lapja, & Humanité támadja a kormányt és hangsulyoz-za, hogy a francia közvélemény más kormányt vár.
Az uj kormány egyébként a népfront többségére támaszkodó mérsékelt irányú alakulat. A kommunisták kimaradtak teljesen a kormányból, a szocialisták pedig azt az ellenőrző szerepet, amit eddig a kormányban gyakorollak, most a kormányon kivül látják el. Igy sikerült a megegyezés : a szocialisták nem vesznek részt a kormányban, de befolyásukat mégis érvényesitik. Az uj kormány egyébként számit mindkét házb"n a többségre. A kommunisták neheztelnek a kor-
mányból v«ló kimaradásuk miatt és tegnapi ülésükön ellenzéki magatartást határoztak el.
A jobboldali sajtó elégedetten veszi tudomásul, hogy a francia kormányban a kommunisia nyomás és befolyás megszűnt. >
Az uj kormány tagjainak foglal-, kozásál tekintve, a Chautemps-kormány igy oszlik meg: 6 újságíró, 13 ügyvéd, 3 volt állami tisztviselő, 6 tanár, 2 uvezőgazda. 1 vállalkozó, 1 nagyij>aros és 1 gépészmérnök. /
ZAMi KöZhONY
1938. Jmnáf 20.
Angol képviselő autó-Ját érte egy spanyol bomba
Japln bombázlatla a Hongkongba vezető utat
Valencia, ja iuár 19 Valenciai jelentés szerint azegylk bomba az éppen szemleuton lévő "ngu- Képviailö autójának közeiéin robbant- Az autó súlyosan megsérült, óe a bentúlőknek szerencséne nem történt semmi bajuk, mert a szilánkokat az autó fala felfogta.
A tegnapi légiharcok során egyéb ként a nemzetiek 12 vörös repülőgépi lőttek le.
, Hongkong, január 19 Az angol gyarmat kormányát érte silették, hogy a Hongkongba vezető utat is bombázni fogják, tehát ha Ivisználni akarják az ulat, előzőleg értesítsék a japán hatóságokat.
100 olasz telepes elindult Abesszlniúba
I j Róma, január 19 Ma indult el Délolaszországból az első kivándorló csoport Abessziniába. A 100 családfő a négus hübér-bblokánuk egyik teljesül megmü-veletlen részén alapit uj köziéget ós amint felépülnek a háziak, a csa. iádtagok is követik az első telepeseket. Az uj olasz telep Harnas közelében lesz. , i
Az agy, > szem, tüdő vagy szív leié Irányuló vériddulAsok elhárítására igyék reggelenkeni éhgyomorra egy pohár természetet .Ferenc Józaef" keseilivizel. Kérdezze meg orvosát.
LGeMABB*
A román sajtó és a revízió
Bukarest, Január 19 Az Universul mai számában vezércikket kőzöl, amelyben többek között azt irja, liogy határozza meg Magyarország pontosan a revízióra való kérését, mert a közeledés csak ugy le-licts^es, ha az nem történik a kisantant kárára.
Equador kiutasította a külföldi zsidókat
: Equador, január 19 A kormány elrendelte, hogy valamennyi külföldi zsidó - a földmű-velők kivételével - 30 naI>0n belül hagyják el az országot.
A kitiltás célja, hogy biztosítsa az equadori kereskedelem zavartalanságát. | ;
A kinai nagykövet elhagyta Toklót
Tokio, január 19 A kínaj nagykövet ia követség nyolc tagjával elhagyta Toklot.
Ulncze József 23 Mosoly-MneR regénye
III. „Ma éjszaka megint hatan elpatkoltak..
Hajnalodott. A jégvirágokkal dúsan leborított ablakokon lassan át-szüremkedelt a reggel fagyos fénye. Vincze József felkúszott az egyikhez, ráLehelve dörzsölni kezdte a jégvirágokat és kilesett a kis jégkarikán. A fogolytábor épületsorai még némán ásítottak a csendbe, csak az őrtornyok felől hallatszott némi zaj.
De lassan begélénküU a tábor is. Itt is, ott is megmozdultak az emeletes priccseken fekvő alakok, de csak néhány kelt fel, hogy tagjait megropogtassa. Vincze is fek-vemaradl. Cipőjének talpa már régen elhagyta, ujat nem kapott, igy hát semmi szándéka sem volt kimenni. [
A higany ugyanis a lOnesig szállt a nulla alatt Igaz, hogy odabent is
csak annyival volt melegebb, a mennyire az a párszáz ember, aki egy teremben feküdt, saját leheletével és testével bemelegítette, de mégis tűrhetőbb volt.
A csizmásokat azonban kivitték havat hányni és ilyenkor átszivárogtak a szomszéd barakkokból is. Jó hirt azonban nem hoztak.
— Ma éjszaka megint hatan el-I>atkoltak, — újságolták egykedvűen, mintha szánalom sem lenne szivükben. Pedig belesajgott lelkük, ha rágondoltak, hogy egy reggel őket is kivihetik a temetőbe, amely nap-nap után egyre nyeli a magyarokat.
Mert abban az időben a nikotei fogolytáborban naponta 6-8 sírkeresztet .ácsoltak...
20.000 rongyos magyar a barakk-városban
A tábor éleíe nem volt túlságosan változatős! az év nagy részét rendes ruha és cipő-hiányában ott élték le a túlzsúfolt; férgekkel teli, egészségleien barakkokban. Télen havat hánytak, nyáronn kivitték őket mezei munkára, ősszel kaszálni tanultak, akiknek meg nem volt ruhájuk, mentek a konyhára krumplit pucolni.
Igy telt a nyár, az ősz, a télsaz egyhangúságba csak az uj csoportok érkezése hozott élénkséget. Ilyen kor izgatottan rohanták meg a jövevényeket, hazai hirek után vágytak. Reménykedésük azonban — hogy vége a háborúnak, béke lesz és ők hazamehetnek — ilyenkor mindig megtört a friss hirek súlya alatt Mert iaz uj foglyok cssak arról tudtak mesélni, hogy a frontokon még ölik egymást a népek...
De aztán együtt reménykedtek, hogy most már nem tarthat sokáig". S amikor mégis érkeztek ujabb csoj>ortok, ők támadtak rájuk legvadabbul: • I \' I i - Mit kerestek itt? Miért jöttetek ? Hát nincs még béke ? Haza akarunk menni... 11
Haza... haza... De meSsze is volt ez a megvalósulástól! Alom volt csak, elérhetetlen álom, amely reménnyel töltötte el a foglyok ezreit. A hosszú, hideg éjszakákon azonban mindig hazajöttek álmukban...
Pedig a szállítmányok egyre érkeztek. Nem is emberek voltak mái< rongyos, éhező, piszkos, kivetett páriák. S mine haimadszorna kitavaszodott, már 20.000 ember sínylődött a fogolytábor barakk-városában- | |. : J i | !
Vincze Jóska is „tikvakságba" esik és trafikos lesz
A második telet töltötték már a | árus lett. A szegény fogoly bakát
fogolytáborban, amikor Vincze egy este azt vette ószne, hogy nem lát semmit. Sokan i>anaszkodtak már néki, de magán még nem tapasztal-ta. Nappal jól látott; de amint beköszöntött az alkony, feneketlen sötétség borult rája. Hiába gyújtottak lámpást, vak sötétet látott, senv mi egyebet. |
— No, Jóska, te is tikvakságba estél 1 — mondták neki nevetve és az ágyához vezették. Ekkor határozta el Vincze, hogy ráérő idejét kamatoztatja. :
A közelben feküdt egy Franz nevű német. Odahivatta magához;, hogy szerelne németül tanulni. És Vincze Jóska kezdte tömi a német nyelvet. Mine kigyógyult betegségéből, egyéb eredménye is lett kettejük barátságának. Ez a Franz élelmes ember volt és megtakarított pénzéi üzletbe fektette. Dohánynagy
ugy vágytak egy-egy kis dohány után, hogy szívesen odaadták koszt-l>énzük egy részét a füstölnivalóéit Ebben legalább élvezetet találtak. Mert egyik, másik azt vallotta, hogy egy cigarettáttói jobban jóllakik^ mint az utálatig megunt kásával és káposztáié vessel. Az egyoldalú^ állandó rossz koszt, az >egyhely-henlakás« szabadította iájuk a vak ságot és az egyéb bajt Jfcs, ünnep-najmak számított hát, ha cigarettát kaptak. / ;■ «
Igy történt, hogy Franz ilyen aj án lattal köszöntötte a felgyógyult Vinczét: .,
— Szjereztem dohányt. Esténkint töltögetek. Van már ezer darab. Ha eladod őket, Vincze, minden száz után adok tiziet! [
S a következő napon Vincze kis dobozt akasztott a nyakába, rwngy-gyal bekötözte a csizmája helyét
és ment barakkról barakkra.
— 1 kojjek k« darab ! — kiabálta és éviére üres dobozzal és csörgő zsebékkel íért haaia. Később már ismerték, könnyebben ment a dolog. Két hónapig Vitte a kis^ nyakba akasztott tnafikját és ekkorra már 2000 darab megtakarítót efcját cigarettája volt. \' I
— Nem hordok többet, pajtás! — mondta egy nap reggel Franz-nak — saját üzletet nyitok^ És e naptól kezdve saját cigianettáit kezdte árulni. Az eladott 2000 darab meghozta a kis forgótökífymost már maga vett dohányt, esténkint töltögetett, nappal pedig:.vitte eladni.
Szódagy&rat alapit Szibériában a kanizsai 48-as baka
Lassan tavasz lett. Elolvadt a hó és egyre melegebb napok következtek. Ekkor jött rá Vincze, hogy a bakák inni is szeretnek. A cigaretta mellé hát »szódagyárat« alapított. Közönséges szódabikarbónát vájsá. rolt, s maga készítette laz üditó italt. !
Aztán cukorkaüzletet is nyitott. Igaz, ez lemondással járnt, de megérte. Háromszor kaptak ugyanis naponta csáját egy-egy szertn cukorral. Ezt gyűjtögette össze Vincze s ez volt alapja *cuki>fkakereskedé-6éwek.« i
Egyszer azonban "ége lett a szép •nagykereskedői* életnek. Vincze egy napon nem tudott felkelni. Vérhas I — mondták társai. Reggelre a felette lévő ágyban holtan találták társát. Vincze is ugy éreztet, hogy most jön a vég. Néha még reménykedett, hogy hazajuthat, de most már végképp lemondott arról, hogy valaha is meglátja a Teleki utoal szülői házat, ahol annyi szép naj)ot töltött gyermekkorában.
— Egyél sok-sok kávézacoot! — ajánlották neki. Egy csajkára valót megevett a keaserü kávéaljból. És másnapra ugy érezte; hogy erösö-dUk, tagjaiba visszajön az étet.
Megmaradt. De társait egyre vitték a közeli temetőbe. Az a márványoszlop, amelyet összeadott filléreikből állítottak 1917-ben, talán még ma is hirdeti, hogy sokezer magyar (alussza örök álmát » s*r-dombok alatt... |
A csatorna-munkától a forradalomig
Egy őszi napon parancs jött,hc«y az iparosokat kéri a táborparancsnokság. Vincze, aki tanult cijjész volt, maga is jelentkezett. De csatornát ásattak vele napi 1 levél <k>J hányért éfl 1 papírért.
— No, ezért nem volt érdemes még ipariskolába is járnom, -
LCSÓ ■ ÉLI W ÁSÁR ^l^INGERNÉL
Nagy tömeg maradék jutányos árban!
.1030. Umuir 30
ZALM H62LÖNV
StfFítRBS ROMEO és JÚLIA
Klasszikus, művészi, lenyűgöző filmköltemény! Shakespeare halhatatlan müve.
mondta Vinc*, de Demnokáramég is has/,nát vette tudományának. A hilfiS7.kl. il. ezredhez került dolgozni, később jvedig egy lengyel-zsidóhoz, Aki naponla kikérte a táborból.\' Fegyveres dr kísérje a városban lévő munkahelyére. De ez a munkája sem bizonyult állandóniakj, mert a lengyel zsidó, aki 50 Kopeket ígért neki munkájáért riapemfia, elitta ia i>énzt és nem1 fizetett. Jgy került a 721-es orosz ezredhez Takács Pali nevü temesvári társával egyült, ahol orosz csizmákat foltozgattak naphosszat... ; i Épp az utolsó csizmát raktaleegy napon el>édidő elölt, amikor zaj hallatszott az udvarról. Vincze Jóska érdeklődve figyeli ki az ablakon. Déli őrségváltás ideje volt és ^a {tiszt, aki a városból jött, hogy átvegye a szolgálatot, egy újságot ho. zolt nagy lobogtatva:
— Forradalom Nagyoroszországban ! — olvasta a kapuban már hangosan. Az őrségváltásra igyekvő kaitonák mintha sohasiem lettek volna sorban, egyszerre körülötte voltak. Az egyik kitépte a kövérkis tiszt kezéből az újságot s fahijkór az ráripakodott, a Ixaka szemébe röhögött : »Forradalom van ! Nem parancsolsz többet!« — és belévágta szuronyát. I
Vinc2e megborzongott. De nem volt ideje gondolkodni. A katonák, mint "felbőszült csorda, vadöröin-üvöltésben törtek ki. Ott éltették üvöltve a forradalmat a meggyilkolt tiszt holtteste felett... A forradalom első szibériai haloltja pedig ott feküdt vérében mbzdulatUnul lábuk előtt... Aztán jött a többi... ...Kitört a forradalom...

— Naptári Január 20. csütört, Kom. kat. Fáb. éa Seb. Protestáns Fáb. ós Seb. Izrael. Ssbat hó 18.
Gyógyszertári ÓJJell szolgálat Január végéig a .Fekóte sas\' gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
Gfafttrdő nyitva reggel ö órától eete 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egén* nap nőknek)
- (Bélyeggyűjtők t.lálkoxóji) Hétfőn
délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanáos-termében.
A nagykanizsi OTI-munkák kiadásának epilógusa:
rágalmazásért elitéltek egy pályázó Iparost
Érdekes per zajlott le a nagykanizsai törvényszék előtt. Komoly inlelem lehet ez a per sokak számira, főként azoknak, akik részt, vesznek a közmunkák pályázataiban. |
A történet a következő :
15136 őszén aZ OTI nagykanizsai válasz!mánya árlejtést hirdetett munkákra, a pályázók közölt sze-rei>elt ifjú Vodioák János nagykanizsai műbútorasztalos is. Szep-leml)er 2í)-én a kerületi választmány meghozta döntését a beérkezett ajánlatok felett és a szóban levő munkákat dr. Béres Jánt-s OTI ügytezető javaslatára Balog Károlynak, mint legolcsóbb ajánlattevőnek adták ki.
Mikor a döntés nyilvánosságra került, ifjú Vodinák János az ipartestületben, majd később az ^szta-losi|>ari-rfzakoszlály ülésén szemére vetette Samu Lajos ipartestületi elnöknek, hogy ellene dolgozott és ennek volt következménye, hogy a ; munkát egyedül Balog Károly kapta meg, holott a kerületi választmány eredeti szándéka az volt, hogy a munkát megosztja Balog Károly és ifjú Vodinák János között i 1
Samu Lajos a gyanúsítás ellen a leghatározottabban tiltakozott, hiszen nem is voll ott azon a kerületi választmányi ülésen, mert l)etegen feküdt, tehát nem is mondhatta a neki tulajdonított kijelentést. Mikor mégis megkérdezte Vodináktóli, hogy mire ialapitja súlyos gyanúját, a, fiatal mester kijek-ntette^ hogy beszélt Harsay Lászlóval, az OTI tisztviselőjével, az közölte vele, ^nogy a kerületi választmány ülésén a munkát Balog és ő közötte mag akarták osztani, de Samu Lajos közbelépése folytán ez a terv meghiúsult. i
— Meri maga ezt nekem Írásban is adni ? — kérdezte Samu.
— Igen, merem és azonnal adom is. i
Vodinák ezzel leüli és írásban is megismételte, amit előzőleg szólwn mondott Samu Lajosnak.
A meggyanúsított ipartestületi el-rfök az írással elment a [nagykanizsi Országos Társadalombiztosító Intézethez és felmutatta azt az ügyvezetőnek. i
Mikor Harsay László erről tudó. mást szerzett, azonnal felhatalmazásokért a vezérigazgatótól a bűnvádi feljelentés megtételére ifjú Vodinák János ellen, meri szerinte valótlan az, amit ifjú Vodinák János állit, hiszen valódiság setén a hivatalos titok megsértése fegyelmi eljárást vonna maga után.
Most tárgyalta ezt az ügyet a nagykanizsai törvényszék Makáry. tanácsa. Ifjú Vodinák, akit dr. Ku-hár védett, felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétsége miatt ál. lott a törvényszék előtt.
Makáry elnök kérdésére ifjú Vodinák Ixjismerte, hogy az inkriminált kifejezést megtette, állítván azl is, hogy amikor a kerületi választmány 1936 szepteml>erében ^döntött, ő azonnal felkereste az OTl-ban Harsay László tisztviselőt, aki neki gyerekkori jópajtása és iskolatársa volt és érdeklődött az eredmény után, Harsay neki erre azt mondta, hogy nem ö, hanem Balog Károly kapta a munkát, ez pedig Samu Lajos müve.
Ifjú Vodinák állítását bizonyítani meg sem kisérelle. A törvényszék a dr. Malek által képviselt Harsay László és Samu Lajos eskü alatti tanúvallomása és dr. Béres László ügyvezető meghallgatása után bűnösnek mondta ki ifjú Vodinák János asztalosmestert felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétségében és őt ezért az enyhítő szakasz alkalmazása mellett 100 j>engő pénz-büntetésre és a felmerült j>erkölt-ségek megfizetésére Ítélte, ellenlwn a büntetés végrehajtását — tekintetlel büntetlen előéletére — három évi próbaidőre felfüggesztette.
Dr. Lengyel "Károly klr. ügyészségi elnök a felfüggesziés miatt fellebbezett, vádlott és védője megnyugodott az Ítéletben.
— Báli divatojdonaágok naponta érkeznek Slngerhez.
Rómeó és Julla
Shakes|>cart\' örökszép drámáját —« amelynek értéke a színész ajkán elhangzó szó drámai ereje és szépsége — filmre vinni nem volt hálás és könnyű feladat. Mégis el kell ismerni, hogy a Ilómco és Júliából u Mctróék élvezetes fs szép filmet készítettek. Ezenkívül mint film is jó és értékéből semmit sem von le az, hogy Sliakes-peare aligha vállalná a film apaságát. A színpadi dráma és a film közös nevezőre Való hozása Zukor Györgynek csaknem 100 százalékosan sikerűit. A Hómco és Júliában nemcsak szép párbeszédeket kapunk, hanoin látványos jeleneteket is, végig érdvkes beállítású, szép ké|>ekcl és — elsőrendű színészi teljesítményeket. Norma Shcarcr nemcsak gyönyörű Júlia, hanenl kitűnő színésznő is, aki meggyőző erejű, színpadi teljesítményt ad. Ugyanez áll Lcslie Howard délceg Rómeójára és a film többi szereplőjére is. A legkisebb epizódistában pompás jellemszi-nészeket ismerünk meg és bár sok a szöveg (Kosztolányi fordítása), igaz élVezetct szerzett a film. Bizonyítéka ez a film annak, hogy Irodalmi értékekből is lehet jó filmet készíteni. Ezzel a film természetesen még nem lesz irodalom, de akik megértik e művészi irányt és szeretik az irodalmat, élvezni is tudják a Tűmet.
Prognózis: Élénkebb azélr változó fslhőzst, főleg nyugaton ós északon eső, különösen keleten fagy, a nappali hő alig változik.
A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megflgyelőállomása Jelenei i
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: -f-24,ma reggelt —1*4, délben: +3-2.
Csapadék: 0-0
— Bútorokban a Kopsteln-cég vezet I Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize-té<d feltételok mellett.
olcsó
_______árusítása
cs UtöriöKíöl-szzomJbaíig
Szabó cipőház Horthy M.-ut 1.
r
HMhOMV
1938. |nu*f 20.
tan! olcsó cipökiórusitásunk mór csflh 4 napIS tort
■í 14.50-tóll
Egyes pár cipők Divatcipök lUjailpU P 3.90, 5.50, 6.50 P 7.80-tól 13.50-től
Estélyi cipők P 5.50—6.50-tö!
Férfi vadász dulbox- ( duiabelclpók Cterkéircipflk, dnlbox 36—39-ig 12.50,31—35-ig P
9-80-tól
MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA • (IPOÜZLETE • FÖ-UT 2.
EMLÉKEZTETŐ*
Janár n.
GuglielatttU Iwuigverseaiya u Kaszinóban 9 ómkor. Jegjek Vágónál Itarossten az I[*roskörbcn 9 órakor Jiaai> 33.
Lioaélii eMn<M» > vároaháláii n.kor i Hulla l»tv*« hiirttaOk) Juuár 29,
öi-atkereakedelinísták b.ilja a Ka-acánóbui.
Ja.uir n.
Lloeália előadás O-kor . rároaliásán (Lukinich proEBSslor). Mnii 1.
lpnrt«HtAl*t müaawi tánosttéija .. Iparoskör termeiben il.kor.
tltal. í
Utaália <Hadl. • viíroahialo G.kor
«►. IM Mihály). F^raár 5.
NTK piknik a Kis Ho)«l éttermében Ml » árakor.
február IS.
OpeTetteióadáa és tánc a Kath. Le-gényegyletben (Xebántavlriig).
Hfcroiu. 7. ,
Kwcsrtéjjy Tisztrisotönök aziod\'V adása (Lát) 8-kor a Városi Színházban. <
* P. rovatban egyszeri közlés i2 aorlg) dija 30 Iliiét.
— P.pU.ok tüggönyök, szőnyegek, ágy- é. aaoioatakarók minden minö-■igbea Singeméi.
— BotorktálUtáiunkat tekintse meg minden kény«ervétel nélkül. Köpetein butorirvkáa.
— Hmyaaauayak Ideálja a Safci*.
A bizei gyilkosnak végig kellett néznie nevelőapja holttestének boncolását
A Zalai Közlöny hinadása nyomán vált ismeretessé az a megdöbbentő gyllkossság, amely Bize községijen történt a mult napokban, Amikor Amsztman (Bizvor) Lajos leszúrta nevelőapját, Amsztman Józsefet. A gyilkos legényt tekisérték az ügyészségre, de a nevelőapja holttestének felboncolására a csendőrök megbilincselve kivitték a helyszínre és űz egész boncolást végignézették
vele. A gyilkos zokogva állott a holttest mellett ós a boncolás alatt többször annyira felindult, hogy rá akart borulni a holttestre.
A boncolás egyébként megállapította, hogy a szúrások közül kettő a szerencsétlen öregember baloldali szivkamráját érte ós azonnali halált okozott. A nyomozás a gyilkosság hátterének kibogozására tovább folyik. • M* , ; i !■ !
Élet-halál küzdelem a Dráva beszakadt jegén
Egy 19 éves leányt a jég alatt elsodort a viz, a másikat és a fivérét kimentették
Megdöbbentő halálos szerencsétlenség történt a somogyi kis Dráva-sztára községien. Két fiüubeU leány, Ignácz Rózsi én Kis Er*sél>et a be-fagyott Drávára mentek vizért. Vagy 30 méternyire mentek be a Dráva jegén, ahol léket vágva megmerítették kancsójukat a vizben.
Amikor az<mban a két kislány a viz fölé hajolt, a már olvadó jég beszakadt alattuk és a két leány a jeges vizbe eselt. A 19 éves Ignácz Rózsit azonnal a jég alá sodorta az ár, Kis Erzsi azonban meg tudott kajwszkodni a jég szélél>en és kiabálására a közelben,, dolgozó munkások segítségére siettek. Ép-]>en Ignácz Rózsi apja és fivére rohantak a jégne, de amikor ki akar-
ták húzni a leányt; a jég tovább törött és Ignácz Imre is a vizbe esett Izgalmas életmentés következett. Végre csáklyákkal sikerült kimenteni a két vizbesettet: Ignácz Imrét és a 11 év*es kis Erzsit. Ignácz Rózsit azonban végleg elsodorta az ár.
Mwy«iwyi kelengyék nagy vá-lantékban Singeméi.
— Kedv.xm4r.yo. átikoa vásárolhat moM S^hflt^vákHMt
— Vigan mulathat,
l»a megnyeri a táskagrammofont «z egyházközségi kulturháx «lap cjgypen-gős sorsjegyóveL
Eltemetlók a tragikusan meghalt Zoltán Map-gitot
Jelentette a Zalai Közlöny, hogy Zoltán Bol-dizsár nagybakónaki 1 LT törvényhatósági bizott-sági lag Margit nevii leánya tragikus hirtelenséggel, 20 éves korában meghalt. Halálátva lószinü\'eg ételmérgezés okozta. Börzönce, ahová az ősszel választották tneg, nagyon szerette fiatal tanítónőjét Fehér menyasszonyi ruháid öltöztetve fektették ravatalra, ugy találta ott a Ixmooló törvényszéki bizottság. A boncolás után -jj. ra ráadták mirtusz-4o«zorjs ruhát és a község a mlaga halottjaként akarta eltemettetni. A család azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Zoltán Jdargit holtteste az otthoni temetőben pihenjen, igy, miután a nagykanizsai ügyészség az engedélyt megadta, ma délelőtt Nagybakóna-kon temették el az egész falu és messze vidék részvéte mellett. Koszorút küldött sirját-a Drózdy Győző országgyűlési képviselő is.
10.000 pengő államsegélyt kapott Nagykanizsa
A magyar kormány dr. Krátky István i>olgánnester ismételt intervenciójára 10.000 j>engő forgalmi-adó részesedést, mint államsegélyt juttatott Nagykanizsa városának.
Zsuzsa és a teremtés koronája
Irta : £»«• GabtUlla
Zsuzsa ujjai szaporán kattogtak az irógép kojwtt billentyűin. I.opva körül néactt. Kellemetlen, fippen most nem figyelt rá senki sem. Mellette is, mö-
Sötte is, Íróasztal fölé borult fejeket Uott. Szemben vele Kovács ur kőr-mölgctett szorgalmasan és igyekezett, lw^y az előtte tornyosuló irathalom valaltogyan elfogyjon. Rajta a pillanatnál valamivel hosszabb ideig pihent Zsuzsa szeme. Kedvesen hatott, ahogy a férfi sötét, kissé hullámos haja az lógott Most, hogy dolgoztt, valami kemény vonás telte komollyá máskor gyerekes arcát. Igen, ezért a férfiért érdemes lesz végig játszani azt a komédiát, amit ma női ésszel és furfangul kigondolt
Hangosan hátratoltn a széket, egy rántással ráhúzta a vinszkosvászon védőt az Írógépre.
Kollégái kérdő tekintettel néztek előbb rá, azután az órára. A hivatalos időből még egy teljes óra volt hátm, . Zsuzsa szive a torkában dobogott. Most vagy soha gondolta. Kicsit remegett a hangja, amikor megszólalt: — Kérem, ma hamarább megyek cl, mert... ,mert nagyon fontos elintéznivalóm van
Rlveíte a Itatást, az általános elké-iwdést az arcokon és az érdeklődést Kovács ur arcán. Hogyne: — a féléves <Us senki tisztviselőnő csak ugy egy-
szerűen elmegy.
Zsuzsa érezte teljes felelősségét eljárásának, de hát szerelmes volt s lm az ember szerelmes, sokat mer kockáztatni. F.lővetb\' púderes dobozát. Végigsimította a haját is, lassan gondosan, hogy mindenki lássa ő ma készül valahova éa ott nagyon szép szeretne lenni. Közben sűrűn pislogott Kovács l,aci felé, de a nagy iratcsomótői nem látta az areát. Hirtelen felállt, megfordult, kis kézitükrét tartotta arca elé, abban íigyelte a férfit. Ahá! Ex már nagy eredmény! Kovács egyszer-kétszer felpillantott a készülődő lányra.
Az a fajta férfi Volt; akit csak az olyan nő tud érdekelni, akit körül-rajooganak s akit azután neki kell kemény és fáradságos munkával meghódítani Ezt Zsuzsa is tudta. )
Felkapta kabátját, kalapját ésf^cán nem sokat, de valamit mégis sejtető, titokzatos, szemtelen kis mosollyal köszönt Kovács felé.
Becsukta maga mögött az ajtót. Pár lépést tett. Tétóvárva megállt. Egyszerre kerítette hatalmába a félelem és az izgalom.
— Istenem, ha ezt a főnök ur meg-tudjál — sóhajtotta — menthetetlenül kidob.
Mindegy, most már nem lehet visz-szafordulní.
Sietve ment le a nagy bankhá\'- kőlépcsőin. Amint az utcára ért, megint elfogta a bizonytalanság. Ha ezt sze. génv édesanyja látná, rövidesen elintézné, az bizonyos. Zsuzsa édfitauyja
talpig úriasszony volt és rsak nagyon egyenesen, becsületesen tudott gondolkozni. G az összekuszált, csavaros szerelmi labirintusokhoz nem értett Ha ótoo is, a lánya biztosan nem tőle kért volna tanácsot, hogy mivel is adja tudtára Kovács Lacinak, hogy van a világon egy Dénes Zsuzsa nevű, nyolcvan pengő fizetéssel megterhelt, komoly tisztviselőnő, akinek mindin vágva az, hogy é.szrt^egyék. Oehát a nagyasszony régen a családi kriptában pihent, amióta a (nagy Dénes birtok idegenek kezére került. Gs azóta tatf posta Zsuzsa a főváros ufftit mindig egyformán, derűs, vidám arccal öt nem törte meg az, hogy szegény és egészen árva leit. Akkor még tulfiatal volt, hogy szomorkodjon. Néha azért el-el szorult a szive, ha eszébe- jutott a kis vidéki kastély, a végeláthatatlan aranysárga zíz<-gő búzatáblák, a nagy-méhes, az apja vadászkutyái, fürdés a kerti patakban, a gyönyörű, forró vakációk és ezer édes, apró gyermekkori emlék. Hol vannak utár esek?
Zsuzsa észre sem vette, hogy ke-resztül ment az Erzsébet hídon. Lábai ösztönösen vitték hazafelé, amíg igy belemerült az emlékezésbe A Ferenciek templomának óráia# hetet ütött, \'{suzsa bement a templomim. Térdre-esett és imádkozni próbált, valahogy ilyen fonnán:
— Istenkém, szé|>en kérlek, add, hogy kicsit hiányozzak neki! Te tudsz mindent, tudod azt is. hogy (*ak azért jöttem el az irodából, inert azt akartam, hogy egy egisxcu picikét
észrevegyen. Ne l»aragadj rám, Istenkém, hogy csaló vagyok, do mikor olyan nagyon, annyira szeretem.
Furcsa kis Ima volt. De aki mindenkinek a sorsát intézi, biztosan megértette.
Zsuzsa megkönnyebbülve fordult be a Kossuth Lajos utcába. Kis ideig még a kirakatokat nézegette, aztán hazament. A háziasszonya csodálkozó tekintetére enyhe füllentés csúszott ki száján.
— Igen, ma korábban hazaengedett a főnököm...
Azután sietve vonult a szobájába.
1 » (.....
Másnap alig hogy sötétedett, Zsuzsa idegesen fészkelődött az irógép előtt.
— Bolond vagyok - gondolta — kötnivaló bolond! Ma nom szubikt elmennem!
Do azért felállt — és elég volt cg/ pillantást vetni Kovácsra — kalapja, kaliátja után nyúlt. Szó nélkül elment. Kovács hosszan nézett a becsukott ajtóra.
A kollégák közt egyszerre megül- \' dult a találgatás. Hova járkál ez n. lány? Találkozik valakivel? Vágy-egyéb?
Kovács Laci ledobta a tollat. Valamit mormogott még az ajtóból a vállán keresztül, hogy át kell szaladnia egy percre valahova. Hogy hova, uzt már senki «Jem értette. Azután ö Is elment.
A kollégák először nevettek, mert tudt i, hogy Kovács « íéi lwkuuk uciu
ZAbAl KOZköNY
Kiskanizsaiak küldöttsége a polgármesternél
A kiskanizsai rk. egyházközség képvisel őtestületének küldöttsége járt ma délben p. Miholcsek Miklós lelkész vezetése alatt a városházán. A kiskanizsaiak a temetőnek és templomnak az egyházközség nevére való átírását kérték és igy a templom restaurálásáról a temető jövedelmeiből maguk tudnának gondoskodni. A polgármes-ter legteljesebb jóindulatáról biztosította a küldöttséget ebben a kérdésben és megfelelő Ígéretet tett
— (A Baross-tea hírei)
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Baross tea nem csak mint eredetileg tervezve volt, az Iparoskör nagytermében, hanem az Iparoskör összes helyiségeiben lesz. A tánczenét a liatárőrzcnekar hajnali 6 óráig szolgáltatja. Közreműködik debreceni Kiss Jóska cigányzenekara is. A lendező-bizottság csütörtökön este fél 9 órakor a Baross helyiségében ülést tart. Külön érdekessége lesz a táncteremnek a díszítése és diszes, hangulat-világítása. (:)
— (A kllimáni TOzoItó;EgyesOlet)
jól sikerült műkedvelő előadást tartott. Sziuro került a .Nánai biró lánya. c. háromfclvoná-sos népszinmü. Mindkét nap zsúfolt ház kacagta végig a kíliináni műkedvelők nagyszerű alakításait. Minden szereplőt dicséret illet. Külön meg kell emlékezni a község fiatal, agilis tanítónőjéről, Márczi Júliáról, aki a rendezés vállalásával nagyban liozzájárult a siker biztosításához. A vasárnapi előadást táncmulatság követte, melyen a reggeli órákig a legjobb hangulatban maradi együtt Kilimán és a környező községek mulatni szerető közönsége. Az anyagilag is jól sikerült előadás jövedelmét a tűzoltó szertár hiányzó felszerelésének beszerzésére fordítják.
— (A kőbaltát ember)
Szentiványi Jenő: A kőbaltás ember cimü ifjúsági regénye a Bükk-hegység rengetegeibe, a kőkorszak érdekes világába vezeti el az olvasót. A kiváló clbeszélőkészséggel megirt könyv csupa kaland, harc és izgalom. Megismerjük egy kőkorszakbeli horda életét és az ősvadon ezer veszedelmével vivott
küzdelmes sorsát. A regény minden sora elárulja az ízig-vérig * rátermett ifjúsági irót, aki kitűnően ismeri fiatal olvasóközőnségo lelkivilágát, irodalmi szükségletét és igényeit. Szent-iváuyi Jenőben a magyar May Károlyt üdvözölhetjük. Az utolsó esztendők egyik legérdekesebb és legötletesebb ifjúsági regénye A kőbaltás Cmber. A könyv a Könyvbarátok Kis Könyvei Ízléses kiadásában jelent meg. A művészi illusztrációkat Sebők Imre rajzolta. Megjelent a Kir. Magyar Egye-tezi Nyomda kiadásában. Ara diszcs egészvászon kötésben 3.80 pengő.
öreg kereskedelmisták bálja január 29-én a Kaszinóban
Kiket közegeim látnak c bálon. Azokat a jövőben nem .vegzálomt.., Sőt tovább megyek, a távol jövőben Ezeknek örült kedvezményt adok... Nem fizetnek többet egy esztendőben, Mini legfeljebb — tizenkét hónapot! (:) ADÓHIVATAL.
Megtalálták Ovidius sírját
A szombathelyi szemináriumban többméteres mélységben egy római sirra bukkantak, nem messze tőle l>edig egy karraral márványoszlo-jHit és égy hatalmas mozaiklapot találtak. Nincs kizárva, hogy Ovidius sirját találták meg, aki, mint ismeretes, a régi Sabaiiában halt meg, de sirjára eddig még nem bukkanjak. A szakértők és a közönség egyaránt érdeklődéssel néznek a további ásatások elé.
Gyermekek
énként kérik a hashajtót, ha egyszer Darmolt kaptak. A Darmol Ize kltüní éa "Jdalom nélkül hat Ezért
flyannak. ^jjSSS^
— (Rászakadt a föld)
Porga Sándor 28 éves kölesei kútásó a faluban dolgozott és munkája közben a kut fala beomlott és maga alá temette Porga Sándort. Társai azonnal segítségére siettek és kiásták, illetve kihúzták a kútból, de igy is kórházba kellett szállítani.
1036. január 20.
Téli hajnal
Az ablakszemek még fekeféK. Szürke párás v néma ég, mig nyílnak az álomvirágok, oly rossz most az ágyból kiszállnod...
Af tg kívánod fehér melegét, de hajrát sikolt már a gép s a könnyes szemll ablakok alatt lábad riadtan kopog...
Amint a téli hajnalban fázós mellel, még álmosan síelsz, — eszedbe jut vánkosod és életedet lovább álmodod...
Wllde Endre
— (Városi kOzgyOlés elölt)
Ma délután 6 órakor a városi kép. viselőtestület pénzügyi bizottsága ülést tart, amelyen a szombat délután megtartandó közgyűlés tárgypontjai kerülnek letárgyalásra.
— (Muraköziek figyelmébe!)
Zrínyi Károly volt csáktornyai) ké-pezdei igazgató lelkiüdvéért szombaton, 22-én 9 órakor, az alsótemplomban misét szolgáltatunk. Kérjük az elhunyt tanítványait és tisztelőit, hogy a gyászmisén megjelenni szíveskedjenek. »
— (A keszthelyi Georgikon)
A gazdasági akadémia Ifjúságának C.eorgikon Gazdasági Köre pénteken este rendezi IV. szakülését. Ezen Ne-mcsszggby István mezőgazdaság-históriai tanulmánya, a hidegvérű lótenyész téssel kapcsolatos vitakérdés, Eger-völgyi Anna és Molnár Borbála akadémiai hallgatók szórakoztató műsorszámai szerepelnek. Utána tánc.
— (A hazatért hadifogolynak),
a még mindig állástalan Vincze József volt 48-as bakának, aki feleséggel és két kis gyermekkel 23 év után ért liaza az orosz fogság poklából, «» Schütz cég alkalmazottai 12 pengőt gyűjtöttek össze. A kisemberek jószi-véről beszélő adományt rendeltetési helyére juttattuk.
.........41
ahhoz a csoportjához tárlozik, nkik megvédik n nőt, de aztán balsejtelemmel néztek össze. Ebből botrány lesz.
Kovács kettesével vette a lépcsőfokokat. Csak még utolérje Zsiizsát!
Óh! Kár volt ugy sietni! A lány vagy tiz léjiéssel előtte lépegetett le-horgasztott fejjel. Ahogy mögötte ment, megállapította, hogy őt tulaj-donképpen nem érdekli Zsuzsa. De liozzászokott a könnyű sikerliez .most nehezen értette, hogy a vidám, fitos-orru kislány, aki rélévig ült vele szemben az Íróasztalnál, most munkát, kötelességet maga mögött hagyva siet találkára. Ez megmozgatta a hiúságát. Mert liogy odamegy, az szinte világit róla.
Zsuzsa befordult egy cukrászdába. A férfi várt két j>ercig; utána ment. A lány ép|>en akkor ült egy üres asztalhoz. Már vitték is reléje a teát. Kovács olyan helyre ült, ahol Zsuzsa nem láthatta. Szórakozottan rágcsált valami száraz süteményt.
— Igen, ugy látszik korán Jött a kislány — gondolta, fis milyen nyu-godtl Egyszer £eui néz az aitó felé... Nagyon biztos lehet a dolgában...
Kovács Lacinak egyszerre majd ki bsett a falat a szájából
Zsuzsa hirtelen mozdulattal felállt, fizetett és máris az utcán volt. Mire u férfi észbekapott, Zsuzsa messze járt. Kovács fel tudta volna pofozni önmagát, amiért ilyen ügyetlen volt.
Zsuzsa másnap reggel az elintézetlen
irathalmoh át rámosolygott Kovácsra és kicsit szomorkás arccal, de szerető szemekkel újságolta, hogy nem" megy el többet hivatalos idő alatt. A férfi kérdő tekintetére szendén félrehajtotta a fejét és azt felelte:
— A vőlegényem, most már elárulhatom, elutazott. Tegnap találkoztam vele utoljára. Megszállott területen lakik, tudja — tette hozzá — és onnan sajnos nem lehet akármikor eljönni
Kovács kicsit meglepődve, kényszeredetten gratulált. Erre igazán nem gondolt. Akadozva szólalt meg később:
— Es hol Is... hol találkoztak?
A lány könnyedén, szemrebbenés nélkül vetette oda:
— Tegnap hétkor egy cuktáttdában. Utána együtt mentünk színházba, óh, csak nagyon későn kerültem ágyba.
Meggyőzően ásított is jó nagyot. A férfinek leesett az álla. Mi ez? Hiszen Zsuzsát tegnap egyedül látta. Az egész cukrászdábau nem volt férfi rajta kivüL
Egyszerre kezdett előtto valami derengeni... i *
Zsuzsa hazudottI Hazudta az egész vőlegényhistóriát
^Do hát miért?
ÍKét hét múlva már azt is tudta, öh, hogy erre előbb nem jött rá. Hiszen csak rá kellett volna néznie Zsuzsa gödrös arcocskájára, szinte rá van irva a szereiéin... Még talán a vak is látta, csak ő nem...
Valami meleg ömlött benne végig. UJ kalandra m\'n\'l\'g kész volt.
Ettől kezdve sokszor hazakísérte
Zsuzsát. Többnyire a távoli .vőlegény, ről beszéltek. A lány olyan gyöngédséggel tudott róla beszélni, hogy Kovács egyszer csak azt vette észre: — fáj, lia a leány a másik férfiről beszél előtte.
Ugy látszik Kovács maga is szabályszerűim beleszeretett Zsuzsába, annál is inkább, mert a leány — ugy Lát-szőtt — nem kíván semmiféle köze-ledést.
Do a .vőlegényről\' egyre kevesebbet beszéltek.
A tavasszal már együtt jártak ki-rándulni. Külön ritkán lehetett őket látni. A hivatalban már az altiszt is különös megítéléssel nézett utánuk, amikor együtt távoztak el délutánonként. A kollégák között pedig voltak, akik a csendes traccs negyedóráiban, amikor mindig azt szokták megbeszél, ni, aki éppen nem volt jelen, már elkönyvelték egymásnak a két embert A kollégák sok-sok mindent tudtak már...
ók ketten pedig bolondul szerették egymást — és hallgattak. A körülöttük keringő szóbeszédből hozzájuk semmi sem jutott el, pedig mint érdekelteknek, talán lett is volna hozzászólásuk. Talán még segítettek volna rajtuk valami mende-mouda, ha egyszer ugy szembetalálkoztak volna vele.
Egyszer, talán egy év is elmúlt már Zsuzsa átnézett Kovácsra.
— Laci kérem, adhatna egy uj tollat nekem I
Magában azt gondolta:
- Kísérget, ajándékkal halmoz el,
_JL
Cukorbetegségnél, elhá|aso<M»i
níl éa köszvénynél, oxalurU éa phosphaturlaképzffdésénél.hugy. savas adk leraködásáaál reggelenként éhgyomorra egy potiár természetes .Ferenc József keserűvíz. |avitja a gyomor éa a belek működését s az eméizléil és az anyag-cserét lartóaan előmozdítja. Kérdezte meg orvojit.
- (Ha ■ biztosítási DgynOk .ekéket ad el*)
Vadász Jóasel kaposvári bútositási ügynök h zalai ós somogyi falvakat. Járva nem csak a biztoeltásl kötvények 1 alá hamisított neveket éa azokat, uiüit .kész üzlet.eket számolt el, taneci egy gépgyár ügynökének is kiadta magát és ekéket .adott al. a gazdáknak. természetesen summás előlegei"* vett lel, de az ekék sohasem érkeztek meg. okirathümisitáa és aorozatos csalás miatt Jogerősen hat hónapi börtönre Ítélték.
— Legprímább mln«.4Ia valódi angol lórösrővetek alkalmi vétele Singeméi.
— Sieaaaa llllténylhez olcsó kiárusítást cipót venni.
— Baganhardt & Rayauaá-fále len átkéeslelek nagy válaarftkbanfeUMl
— TaklaUa Mg a Köpetein Bútor-áruház állandó butorklálUtáaát ízléses éa oloió bútorokat kedvező flzetéal fettételekkel vásárolhat
— Flaael-. alton-, karton-, aelyem- éa azövetrnaradékok nagyon oacaón Singemét.
— Safcttz-váasea mlndan kelengye dlaae.
A Zalamegyelsk Budapesten
aMelropolehan találkoznak
Rákáoxl-ut SS.
Pompás uj kávéháza, János-vltóz sörözője, gyönyörű télikertje a főváros látványossága. Olcsó, kénvolmoe szobák, előnyös penzió-árak. Cigány: szegedi Farkas Jóska. Jazz-táac: Virány swlng-orchestra.
PrtMIji m ujutr h is i ETIMZ-L
a vak is látja, hogy s«cret. De csak hallgat, hallgat, mint a partratett csuka. Uram Iston! Miért telted a férfit a teremtés koronájává?
Kovács lassan nyújtotta a tollhegyet Zsuzsa felé. Szerette volna a fehér kis kezet a tollal együtt átfogni.
At is fogta. Most először és igazán. Amit soha nem mert meglenni sok kettesben járt sétájuk alatt, — amitől mindig, ha egymás közelében voltak, visszatartotta valami férfin felüli, egészen kivételes és szép embori érzés (a hétköznapi emberek ugy nevezik talán.- bátortalansági)) «z moct mind fellobbant és szavak helyett abb»n « gyengéd mozdulatban keresett kifej* zést, amivel ott az asztal felett átfogta Zsuzsa feléje nyúló kezét Egyetlen pillanat volt az egész. Még a kollégák sem vehettek éezre belőle semmit. Csak két stív dobbant egyszerre két embernek a torkában.
Annak a két embernek, aki annyi-saor távozott költésijén az irodából, annyiszor jártak messze utakat kettesben, hogy az iroda már .mindent, tudott róluk, sőt egyszer már az altiszt Is szemtelenül kacsintott rá Kovács úrra, —■ ennek a két embernek ez a pillanat volt az első olyan találkozás* amikor igazán és egészen egymásnak adták magukat.
A .teremtés koronája. következő hétfőn karonfogva érkezett a* Irodába Zsuzsával ós mindkettőjük szome u trógép-bUlentyük felett sokszor pihent meg a vadonatúj karikagyűrű töreUeuj friss ragyogásán. .
c
ZAKOZLOHV
1988. |snuár 20
uikA^dSisbonl
W—tU. -UH
■•.W,»!:*.•« Unton, Junuilr 18 Aí ^mfuJ aajtó nagy memlébbe-*>g«<tt» J rövidéklü román parlament felmutatását. Bár sokat inm hittik, liogy a kir4tr ejt « megoldást vAJUsrtja. Érthetetlen (tdroly román király mflanUrtiiM, „ Írják — hogy a most ngsmálaszintt iiarl»0)e^tct néhány ifttíel WaMS gyűlési dött feloszlatta. Nyilvánvaló) hogy ;iz u) vAMsnáwnl az a célja a kormány-n*K hogy \'«. parlamenti többséget liirtoaitta saját réazéiw Qogia -mint julwittk — reméli, hogy a szokásos roinán választást rendszer mellett meg tudja szerezni it többségei. |
- naJWÍ•
= — (]

As Országos Stefánia Szövetség i«n-deleiben eltiltotta alkalmazottait a politikai és felekezeti harcokban való róuvételtöl.
.Budapest székesfőváros most kiadott statisztikája további gazdasági javulásról számol be.
A budapesti tábla Is kártérítésre kötelezte a déli kerület választási bi-Bottságának tagjait, mert önkényesen törölték Payr Hugó ajánlóit.
Budapesten mise közepetto hir. telen összeesett és meghalt JezerszkiJ NlkoléJ 73 éves orosz pópa, aki épen s balálról tartott szentbeszédet.
Kiosztották az idei Raumgarten-dija-kat: dr. Barta János, Hallos Sándor, dr Molnár Antal, Nagy Lajos. József Atilla 5000—5000 pengőt kaptak. Bo-huniszky Stefi, dr. Kampia Antal, dr. Kardos László, Komor András 1000— 1000 pengős jutalmat.
Rapp Gém tanuló, aki tegnap főbe-lőtte magát, ma meghalt.
A tatarozás! kölcsönt 1938 november 30-ig meghosszabbították.
A Kálvin János Társaság országos fslupoUUkai nagygyűlést rendezett többuáz résztvevővel.
A minisztertanács ismét foglalkozik a tütifa-kérdés \\i}abb szabályozásávaL

Amerika rendkívül komolynak lálja a nomuetkózi helyzetet.
A francia sajtó egyöntetűen meg-állapítja, hogy Németország befolyása a Balkánon megerősödött
Minescu román külügyminiszter kijelentette, hogy «Magyarországnak sem mitől sem kell tartania, amig Románia területi Integritását tiszteletben tartja..
Írország kettéosztásának kérdéséről tárgyal I)e Valera Londoubun.
Psgorsta svéd ipari rácsban letartóztattak két embert, akik a Szovjet javára ipari kémkedést folytattak.
Moszkvában bizalmas tárgyalások folvnsk «z angol-francia.orosz távol-keleti együttműködésről
Abból az alkalomból, hogy megjelent Bethlen István gróf olasz könyve: • Magyarország és Európa, uz olasz sajtó rendkívül figyelemmel méltatja Bethlen müvét
A román parlamentet feloszlatták. Március 5-én választ Románia.
K«toán Ismét felháborító •kémkedési pert« tárgyaltak. Has Jánost 7 évi, Poprocs Jenőt 3 évi, Halu-csák Istvánt 7 évi és Puskás Pétert 6 évi fegyházra ítélték .katonai-titkok elárulása* címén
Kiadja a ieptolakkmos Közgazdasági Rt Uut*sbsíg Nyomda te Détaalai Lapkiadó Vállalata Nagykanlxsáa.
Szerda
BUDAPEST "I,
17 Pukánszkyné dr. Kádár JoUn előadása. — 17.30 Gutlenberg György Jazz-zenekara, Székács Elemér énekel.
— 18 Dr. Hankiss János olőadása.
— 1&4Í) A rádió szalonzenekara. — 19.30 Az Operaház előadása. I. Május király-nője. Pásztorjáték 1 felvonásl>an. 17. A szent fáktva. Legenda 11 táno-képben. III. pesti karnevál Tán. JAték Liszt zenélére 1 felvonásban. — A Május királynője után kb. 20.20 Illrek.
— A Szent fáklya után kb. 21.35 Hírek, időjárás jelentés. — A Pesti korne-vál után kb. 22.15 Bura Sándor cigány zenekara. — 23.20 Táu elemezek: 00.05 Hirek.
BUDAPEST IL
18 Guttenberg György jazz-zenekara, Székács Elemér énekel. — 18.45 Olasz nyelvoktatás. — 19.25 A rádió szalonzenekara. — 20.05 Hírek. — 20.25 Dezsényi Béla elbeszélése. — 20.55 Hanglemezek. — 22.05 Tándemt\'zek. BfiCS.
17.10 Kienzl-est. — 19.23 Opera.
— 22.20 Tánczene.
Csütörtök BUDAPEST U
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 •Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 A rádió szalonzenekara. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjetentés. -13.30 Gsorha Gyula cigányzenekara,
— 14.10 Hirek. — 15 Arfolyamhirek.
— 16.15 Stumpf Károlyné előadása.
— 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Tejgazdasági tanfolyam. — 17.30 Isolde Ahigrimm régi kalapács-zongo-rán Játszik. — 18 A bolgár népzene.
— 19 Szerb Antal csevegése. — 19.30 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara.
— 20 Borky Lili ós Gózon Gyula elő. adóestje. — 21.45 Hirek, időjárásje-leütés. — 22.10 Kern Aurél emlék est.
— 23.15 Pertis Jenő cigányzenekara.
— 00.05 Hirek.
BUDAPEST EL
17 Hanglemezek. — 18.30 Angol nyelvoktatás. — 10.351 tort Dezső előadása. — 20.06 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 20.45 Hanglemezek.
— 21.35 Hirek.
BfiCS.
12 Könnyű lemezek. 13.10 Szimfonikus lemezek. — 13.45 BeethovOn: D-dur vonóshármas. — 16 A mult évad oporettjeiből, lemezek.
19.25 Karinthiai népest. — 20.25 Hangverseny. — 21 Egyházi zene. — 22.30 Részletek lemezeken zenésjáté-kokbóL — 23 Támlomezek.
felelős kiadó: Zalai
UÖMDAíS
Miért van annyi rongyos lábbelljfl ember Magyarországon ?
Aa Árvizsgáló Bizottsági döntés* szerint drága a osiama és a
bakancs
(Budapesti közgazdasági tudósítónk Jelentése) Közel egy esztendővel ezelőtt kérték a gazdaérdckeltségck az Árvizsgáló Bizottságot, hogy a mezőgazda-sági munkásság által leginkább használt csizma és bakancs árát vizsgálja kl, ugyanis o tömegcikkek ára oly drága, hogy a munkásság nem képes csizmát és bakancsot v&sárolni. A Bizottság, amely közismerten tullassu működésével gazdasági életünkben só-hivatali jcllegrd tett szert, csak mostanában készítette cl jelentését. Ezek szerint nem a bőrkereskedők, nem a suszterek és a csizmadiák a hibásak, hanem a bőrgyárak adják indokolatlanul magas áron a szükséges nyersanyagot vevőiknek.
Az Árvizsgáló Bizottság döntése valójában senkit sem lep meg, hiszen közismert tény, hogy a magyarországi bór kartol milyen kegyetlen árdlktatu. rát követ. A gazdatársadalom és a mészá^pqpk már évek óta joggal Lázonganak, liogy a nyersbőrt " bőrkar-tel számára dolgozó ügynökök potom áron vásárolják fel, ugyanakkor i>edig ez a kartel állandóan és indokolatia. nul emeli a készbőrók árát. Igaz, hogy bőrgyáraink kartelje nagymennyiségű nyersbőrt kénytelen külföldről is importálni s lia a külföldi piacon akár egy fillérjei is emelkedik a nyersbőr ára, bőrgyáraink erre való hivatkozás-Hal rögtön emelik az általuk gyártott készbőrók árát. Am ha külföldön esik a nyersbőr ára, — az utóbbi hetekben Is Jelentékeny áresések voltak -— a magyar bőrkartcinek &zeágába sem jut árleszállításra gondolni. Egész üzletpolitikájukat ugy állították be, hogy csak nyereségre \'\'tehessenek szert s tudott dolog, bJgy évrőLévro sokmillió pengőre rug a magyar vezető bőrgyárak tiszta haszna. Nem lehet tűrni tovább, liogy a nyersbőrt elkótyavetyélni kényszerülő magyar gazda, mészáros, továbbá a készbőr árak foly. tonos emelkedése folytán a nyomorúság meredekére taszított magyar csizma dia és iparostársadalom, végül a rongyos és kopott lábbeliben szégyenkező és kínlódó magyar munkásság kiszolgáltatottsága ezután is fennmaradjon. Az illetékes köröknek az Árvizsgáló Bizottság szomorú döntése alapján végre cselekedni kell, tnég pedig inkább ma, mint holnap.
Csillárok
jdényvégi
kiárusítása
Szabó Antal
APRÓHIRDETÉSEK
AprAMrdatta dl|» v«Urnip é« Ünnepnap 10 uóla SOlllMr. mindén tovébbl u&fi rillír. hélkö.n.p 10 Mólg éO (lllér, mindén tovább uó 4 Iliiéi.
KAIosBnt nyújt ingatlanakra első-helyU bekebelezéssel Kálmán bank Nagy-kanlzia. •
Háromszobás komfortos, kertes lakást keresek. Cim a kiadóhivatalban. 107
Belterületei* elköltözés végett eladó összkomfortos oealádlfcás. — MsgbUott
Horváth, Sugár-ut 42 117
Téglavető családot keres s „Kégyár? Téglagyár". 126
Tisztességes, megbízható nő bsjáeé-nSnok ajánlkozik. Hunyadi u. 18. 127
Vesiek malomi dűlőben (temető háta mftgött) levő •Káüléfflldekat magái
áron. Lehocsky, Csengery-ut 67. 128
Másoló ás Sskssoposltákrsds
Nagykanissa, Csengery-ut 29. I. *
Polgárit végzett flu vagy leány tasualó* •sk felvétetik Háhn fodrásaBaletben. *
Perfekt gépírása, minden Irodai munkában fártas, állást keres azonnalra. Téchy, Mérkhety. 125
Mindenea fSxAlsásy szonsál felvétetik. Kinizsi utca 16. •
Ügyes boláránSt felvesz azonnsll belépésre Orünbsam sütöde, Magytr-u U/a. •
Mindennemű kádár-Munkát legolcsóbb áron vá\'lal Nóvák kádár, Eötvös-tér 21. •
Jékarban levő fekete férfi télikabát olcsóért eladó. Szekeres József u. 21. ♦
Egysxsbás konyhás lakás kladé. -
"eleky-ut 65. •
Bejáró taksrltáiafit keresek. Löbt Jenőné, Fő-ut 8., 1. emelet. *
Mindennapi lerelesésből összegyűjtött bélyogat, régi vagy u) tömegeket, magyart és kUlföidlt, felosztatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarits La|os, a Zalai KöslOny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. sx. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra között.
PermetezzB pilcsfiii
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyllmölcsfa-karbollneummal).
Lsgujabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az Ssxl és téli váé«kwte a leghatátosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
ösxlbarsokst
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
nfilrtlgy., ■8véa?v*MMlaMr«k, nák, ,íp k.n.kedi^b«.
Nagykanliss, Erzsébet-tér 10.
A ré«l törvényszék mílktt. Teleion tao.
I
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALÁI KÖZLÖNY
UnMMt wbdnbmkl
kna. • kj^Klésam It^uMV
Bt, űuM*W| Njwaás é» QApU I. sflfdá V«aUM tó.j>»)\'OuiJljM»ii KsgykafcuJa, l«WAi űslatv. Zatsi Károly.
781 Úvfolyara 16. Uim.
Nigykaolzta, 1938. Január 21. péntek
Ara 12 A".
ZALAI KÖZLÖNY
<*---l—.tlMi*
te UadótenMt FU & ■
POLITIKAI HAPILAI
Felelöe szerkeszti: Barbarlts Lajoa
EJMultel ára: etr Mn t pengó 40 SUte. SuikoitM(l te kkdAhh.ull ItCfoai 71 n
A szenHstváni gondolat
Hóman Bálint kultuszminiszter egyik beszédében a történclemtudós és az államférfi tisztánlátásba* formálta meg Szent István egyéniségét s mutatta meg, hogy mi az igazi szentistváni eszme. Elsősorban is rámutatott arra, hogy a Szent István-év a magyai* állam és a magyar egyház, a magyar társadalom és a magyar művelődés jubileumi ünnepe. Nemzeti hőseink, nemzeti nagyjaink közül Szent István tisz-» lelete a legáltalánosabb", legállandóbb, legmélyebb ós legátfogóbb, mert nem csak érzelmekből, hanem a tiszta értelemből táplálkozott és táplálkozik. S**»nt István alakja, — mondotta a tudós kultusz miniszter — az egyetemes magyar gondolat és korszerű haladás, a Kelet és Nyugat határán nehéz próbát álló örök magyar halhatatlan szibóluniaké it él a mi Lelkünkben. Ezért az átfogó gondolatért találta meg Szent István királyt minden korszak magyarja.
A szentistváni gondolat ma minden magyarnak közkincse és minden magyar irányzat igyekszik a maga mód fa szerfnt hozzáigazodni. De ez a 900 éves forduló alkalom arra, hogy Ietlsztitssuk Szent István történelmi alakjáról az idők folyamán jóhiszeműen, de mégis hamisan rárajzolt színeket. És Hóman Bálint kultuszminiszter hangsúlyozta, hogy a magyarság ma a történeti Szent Istvánhoz folyamodik^ akit a magyar eszme erő és remény ség megszemélyesitőjeként magyar jövendőnk irányítójaként tisztel.
Felvetette Hóman Bálint a kérdést, hogy ml á szent istvánl lélek és röviden adta mif rá a tiszta, fél neérthetetlen választ, azt, hogy a szentistváni lélek a magyar öntudat, a krisztusi hit és a nyugati szejlem szétbonthatatlan szintézise. Meghatározta a szentistváni kulfu-ra fogalmát is, akként foglalva össze a kérdés lényegét, hogy a szentistváni kultura a magyar hagyományt, a katolikus vallást, az európai művelődés elemelt felbonthatatlan egységbe összefoglaló keresztény magyar művelődés. A szentistváni gondolat i>edig nem egyób, mint a magyar nemzet biztos elhelyezkedésének és zavartala. nui nyugodt életérvek biztosítása. Mi hát a szentistváni politika ? — vetette fel a kérdésit a kultuszminiszter és megadta rá nyomban a világos választ, mondván, ennek a gondolatnak gyakorlati megvalósítása, a Kárpát-medence politikai, gazdasági és kulturális egységének megteremtése, a nyugati keresztény közösségije való kapcsolódás és la nemzeti élet uj formáinak kijeíö-lése s a magyarság szellemi és politikai függetlenségének legteljesebb biztosítása.
És amikor Hóman Bálint ekként megfogalmazta a szentistváni eszme lényegét, egyben arra szólította fel a Szent István-év magyarságát,
Az angol kormány megbízottja Mussolinihoz utazik
Az északi államok csatlakoznak Belgiumhoz az olasz hódítás elismerésében
\' London, jánuár 20
Grandi olasz nagykövei a külügyi hivatalban tegnap este hosszasan tanácskozott az angol kormány meg-bizottaival. Mint beavatottak tudni vélik, Grandi közölte a külügyi hivatalban, hogy Olaszország jó néven venné és kívánja az olasz—angol jóvlszony helyreállítását és szeretné, ha ez ügyben az angol kormány lé|>éseket Is tenne.
Mint tudják, az angol kormány egyik megbízottját rövidesen el is küldi Rómába, hogy Mussolinivei személyesen tárgyaljon.
Brüsszel, január 20 A Népszövetség tanácsa előtt Belgium nagyfontosságú nyilatko-
zatra készül az etiópiai hódításra vonatkozóan. Mint jelemik, Belgium a kérdést megbeszélte Hollandiával, Finnországgal, Svédországgal, Norvégiával és még néhány állammal. Norvégig kivélelével a többi államok ls csatlakoznak Belgium nyilatkozatához.
Belgiumnak ugyanis sikerült egy olyan középutat találni, amely a logl és a tényleges elismerés között álí.
Mint londoni jeleintés mondja London helyesli a belga nyilatkozatot ós azt hiszi, hogy ezzel a nyilatkozattal lényegesen megkönnyíti a helyzet kibontakozását.
Peking ellen lndnl a japánok nagyarányú támadása
A kinai kormány Szlukingbe helyezi át székhelyét
Tokio, január 20 A japán császári főhadiszálláson bejelentették, hogy a japán csapatok ujabb nagyarányú támadásra készülnek. A támadás minden eddigit felülmúl. A támadás középpontja Peking lesz.
Hankauban a nagyarányú japán támadás hlréne máris nagy izgalom támadt. A kinai kormány máris elhatározta, hogy japán győzelem esetén Sziukingl>e helyezi át székhelyét. |
Az USA ezután csak titokban fegyverkezik
, Newyork, január 20 Roosewelt elnök közölte, hogy uj közgazdasági tanácsadó szervet állított fel. A közgazdasági tanácstagok az elnök tervelt dolgozzák ki.
A washingtoni tengerészeti hivatal közölte, hogy a jövőben nem hozza
nyilvánosságra hajóépítési terveit. Ezzel kapcsolatban ugyanis ujabb támadás érte a szenátus egyik-másik tagja részéről, akik szerint a hajóépitések bejelentése a legőrül-lebb fegyverkezési versenybe kergette Amerikát.
Szakszervezeti izgatással akarják elgáncsolni Cbantemps kormányát
Holnap mutatkozik be az uj francia kormány
1 Páris, január 20 Politikai körökben és a nagyközönség köréljen js nagy érdeklődéssel várják az uj kormány pénteki bemutatkozását. Chautemps a kormány <nevél>en nagyfontosságú nyilatkozatot tesz a kormány prog. ramjára vonatkozóan. A szélső baloldal máris nagy mozgalmat Indított a megbomlott Népfront egységének mielőbbi helyreállítása érdekéién. A kommunis--Iák egyelőre békülékeny hangulatot mutatnak. Politikai körökben biz-
hogy tegyen fogadalmat arra, hogy az ünnepségeknek most meginduló sorozata nem lesz csupán formaság, nem lesz puszta hivalkodás, hanem »elszánt tanúságtétel, meggyőződéses benső hitvallás a szentistváni eszmék és a szentistváni törekvések mellett* Anv a kultuszminiszternek ez a felhívása nem csak Székes fehérvár lakosságához szól, de szól az egész nemzethez, mert leszűrve minden tanulságot első nagy királyunk életél)ől és élete müvéből, az egész mágyar nemzetnek azon az uton kep haladnia, amelyet ő jelölt kl s anveiy kilencszáz esztendő messzi távlatál>ól is biztos és igaz utat mutat a magyarság számira.
tosra veszik, hogy a szakszervezetek a helyzetet izgatásra használják fel és ezzel akarnak nyomást gyakorolni Chautempsre.
Flandin, a középpárt vezére kijelentette, hogy\' megítélése szerint az egyetlen megoldás volt az uj Chautemps-kormány megalakulása. Mint volt miniszterelnök látta, hogy más kiút nem volt, ezért pártjával olyan mértékben fogja támogatni az ui kormányt, amilyen mértékl>en a Chautemps-kormány betartja azt a nyilatkozatot, amelyet a miniszterelnök adott.
Elfogták a pesti
telefon-gangszterft
Egy hangversenyrendező volt a pesti posta réme
Budapest, január 20 A j)osiavezérigazgatóság már régebben feljelentést telt egy ismeretlen telefon-gangszk-r ellen, aki különböző álneveken telefonokat szerelletett fel különböző lakásaibaésa mikor a számlát vitték, mindenkor odább állt. Ilyenformán 2500 |>en-gőt telefonálgatott el. A rendői-ség most végié elfogta a telefonáló gangsztert Kemény László hangversenyrendező személyél>en, akit letartóztattak. |
Autót küldött nászajándékul Hitler Faruk királynak
Kairó, január 20 Hetedhétországra szóló ünnepség keretél>en tartották meg Egyptom ifjú királyának, Faruknak esküvőjét. A várost virág és zászlóerdő lx>ritja. Az esküvői szertartás a mohamedán szertartás szerint folyt lc a király nragánkaslélyában.
Hitler kancellár a legmesszebbmenő jóklvánatait küdte Faruk királynak esküvője alkalmával és nászajándékul egy gyönyörű Mcr-zedes Benz autót küldött neki.
Az újpesti ögyvéd gyilkosa a törvényszék előtt
Budapest, január 20
A pestvidéki törvényszék ma kezdlo tárgyalni Tar Lajos 63 éves lA.,tzliikut töltő munkás bünügyét, aki tavaly nyáron Kispesten lelőtto Abonyi (Knopfler) Lajos ügyvédet, akinek másnap lett volna az esküvője Debrecenben egy dúsgazdag debreceni leánynyak
Tar elmondta, hogy ameilkás ma. gyar és anyagi összeomlását lio.noo IMjngős házának elárverezése ásta aki, amiben nagy része volt Abonyi ügyvédnek. Az ügyvéd ugyanis üres lapot iratolt alá vele és igy kioríorgatta vagyonából. Abonyi még életében elismerte, hogy ütős lapot íratott alá Tar Lnjossal, do tagadta, hogy becsapta volna.
A\'- ügyész felsorolta azokat az okokat vádbeszédében, amelyek azt bizonyítják, hogy Tar I,ajos előre készült a gyilkosságra. Tar vallomiisa szerint nem akarta megölni az ügyvé-dof A tárgyalás lapzártakor még tart. f l
tmlH közlöny
Itat, frtnár ai
Tia w^kAÍÍ - \\AA-a-ici t -J-S « —\' (]

A kormány visszatér a titkos választójogi tervezetben a négy elemihez a választók idősebb korosztályainál.
Baján ^ost temették el Tordai Ányos cisztercita igazgatót, aki Gárdonyi Gézát vissza akarta téríteni a buddhista tanoktól.
Budapesten szombaton és vasárnap lesz a nemzetközi tennjszkonferoncla.
A NEP elnökségi lisztének betöltéséről még mindig folynak a tárgyalások.
Kémeri-Nagy Imrét nemzelrágalma-zásért ismét kétheti fogházra Ítélték.
Szálas! Ferencet nemrégen a törvényszék három havi fogházra Ítélte hitfelekezeti izgatás, továbbá a magyar állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló izgatás miatt. A tábla a hitfelekezeti izgatás alól felmentette és büntetését két hónapi fogházra szállította le. A Kúria ezt az Ítéletet most helybenhagyta, de felfüggesztette végrehajlá-sát.
Az albertfalvai vasúti vonalon a vonat halálra gázolta Hollós István 43 éves pályamunkást.
Ujpetre községben — Pécs mellett — a cirkuszban bárom oroszlán széttépte sreliditőjét, Schneller Ede 25 éves artistát.
Ma kezdődött meg Budapesten a műkorcsolyázó Európa-bajnokság.
A Hangya lakóházakat épit sokgyermekes családok részére.
A kormány újjászervezi a tűzifa-értékesítés rendszerét.
Düeső Jánosnét, a nöi n>ilasvezért éjszaka egy férfi támadta meg és kábító vattacsomót tartott az orra elé, Dücsőnét ebiéitan találták meg. Nem messze pnnan egy éles borotvát és amóniákkal átitatott vattát találtak.
OCti

A budapesti Eucharisztikus Világkongresszus mintakél*; lesz valamenv-nyi eddigi ilynemű kongresszusnak, mondta XI. Pius pá|>a.
Németország kétszázezer külföldi mezőgazdasági munkást szerződtet.
Bajorországban és Sziléziában nagy árvizek és földomlások pusztítanak.
A román kormány hivatalos lapja fölszólítja a románságot, jelentsék be, ki szerzett csalárd uton állampolgárságot.
A szerencsétlenül Járt Szemző Dénes holttestét megtalálták a Ferenc József csatornában, megállapítást nyert, hogy ngy Szemző, mint soffőrje a szerencsétlenség áldozatai. ^
London és Dublin között kereskedelmi és légvédelmi egyezmény készül.
Éltesebb embereknél, akik gyak-ran fel vannak fuvódva ngy az
alhasi pangást, mint az emésztés renyheségét egy-egy pohár természetes „Ferenc József kesertlviz reggelenként bevéve rendszerint hamar megszünteti, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást mérsékli. — Kérdezze meg orvosát.
Órákhosszat vitatkozott a pénzügyi bizottság az Erzsébet-tér átrendezése felett
Eltűnnek a husbódék a tér közepéről, áthelyezik a 20-as szobrot és a zöld házikót — Az esztétikai és az egzisztenciális kérdések összecsapása a husbódék újraépítése körül
A városi tisztviselők 5 százalékos fizetós-visszaállütását vita nélkül elfogadták
Tlegnap esle ült össze Nagykanizsa város képviselőtestületének pénz ügyi bizottsága dr. Rotschlld Béla elnöklete alatt. A bizottság egyhangú helyesléssel hozzájárult ahhoz!, hogy Waligurszky Béla városi mérnök, a közüzemek érdemes vezetője előlép a VIII. fizetési osztályba.
Sorra kerül több kegydijas ügye. Itt dr. Rotschlld felveti a kérdést: nem lehelne-e a szegényházzá kapcsolatban egy magasabb klasszisu intézményt létesitesni. i
Hosszú és izgalmas vila következeit ezután: Vécsey Barna tanácsnok beterjeszti az Erzsébet lér rendezéséről szóló tervet, ezzel kapcsolatban a .husbódék és a zöldházikó áthelyezését. A husbódék sora a tér északi végére la&ne helyezendő, a Magyar ut<r \'é, u mobituii park helyére, amelyei erre a célra kiköveznének, 7200 j>engö költséggel. Ezután következne a 20-as szobor körüli parkosítás. Ha a piac kicsinek bizonyulna, akkor annak egyik része átkerülhetne az északi részre. \\
Krátky polgármester elmondta, hogy nagy problémája ez a városilak, mert egyrészt város-esztétikai, másrészt egzisztenciális érdekek ütköznek össze. Próbálta az érdekelte knek megmagyarázni, hogy nem érdekük a közterületen való árusítás, hanem állandó üzletekbea helyezkedjenek el, de a huslparosok ez ellen tiltakoztak. Szó volt mozgó bódék bevezetéséről is. Volt olyan terv is, hogy a bódékat a régi Szarvassal szemben épilsék fel, de ennek ellene volt az építkezési bizottság. Volt egy másik alternatíva : vigyék a bódékat egészen ,az északi részre és olt U-alakban építsék fel> deahusiparosok ebbe sem akarnak belemenni, mert frontálisan akarják a bódékat felépíteni. Ebbe pedig ó nem mehet bele, mert erre a terűiéire nagyobb \'építkezési tervel vannak. Ha j>edig azt akarjuk/,hogy legyen épitkezés, akkor telket keli adnunk, erre számítani kell.
Halphen Jenő dr. kijelenti, hogy a Nemzeti Bank sosem fog oda bérházat építeni, ha a husbódék lesznek ott. j |
Raj ki István rámutat arra, hogy a dolgot az érdeketekkel kellem) megbeszélni. ; (
Krátky polgármester azt válaszolta, hogy ő csak érdekképviseletekkel tárgyalhat, nem egyesekkel. A tavasszal meg kell kezdeni a munkát. I ,
Rotschlld Bélának oz a nézsetö, hogy a husbóíiéknuk nem kell okvetlenül az Erzsébet téren lenniük. Borzasztó szerencsétlen gondolat, hogy egy ormótlan bódé vágja el az egész tér perspektíváját.
Dobrovics Milán kijelentette, hogy alig van város, amelynek ilyen szép lére lenne, mint az Erzsébet tér Nagykanizsának, de Ilyen husbódé. kat sem találni" más városokban. Annak Idején azzal járultak hozzá a jelenlegi husbódék felépítéséhez, hogy azokat tiz év múlva el kell tá-voliiani. Ez az idö már régen letelt. Szégyenfoltjai a bódék a szép térnek. Pályázatot kell hirdetői a tér kiképzésére ós a husbódék >kolera és patkányiészkéU be kell szüntetni. Tessék a város közönségét le-szavazlatnl. A zöldházikót is el kell onnan helyezni. A Magyar utca nyilasának egy nagy épülettel való lezárása régi terv, (annak idején szó volt arról, hogy oda kerül a színház) a bódék mellett azonban senki sem fog építeni- i
Krátky polgármester utalt az esztétikai és gyakorlati szemjjontok összeütközéséie. Ez rendkívüli áldozatot követel a műszaki embertől. Nem tartja célszerűnek tervpályázat kiírását. A bemutatott terv ideiglenes megoldás.
Rotschlld Béla a Varga-féle városrendezési terv szerint a Zárda utcai régi épületek lebontását és megfelelő épületek építését javasolja. A zárdát is kl kellene emelni elszigeteltségéből. .
Králky i>olgármester ezt azonban anyagilag egyelőre megoldhatatlannak mondja. j
Dr. Wieisz Lajos utalt arra, ha a bódékat a tér hátsó részén állítják fel, akkor is ei van ékielenitve az Erzsébet tér. Ezt a kérdést végre rendezni kell. i
Krátky polgármester szerint amíg a térre középület kerül, addig nem kivihetetlen, hogy a tér északi végébe csinos bódék kerüljenek. Csupán esztétikai szempontokból ne zárkózzunk el ez elöl. Ha azután sor kerülne az építkezésre, ám le kell őkel bontani. , i
Dr. Rolschild Javaslata szerint a régi törvényház bolthajtásos épületében lehetne az üzleteket elhelyezni. I ,
— De mi nem rendelkezhetünk a herceg épületével, — veti közbe Raj ki István. f
Dr. Rolschild: Ha most uj bódékat emelünk, akkor ismét harminc évig ugy marad I t ,
Rajki István: Itt egzisztenciákról van szó, ne döntsünk megkérdezésük nélkül. i | A vita mind élesebbé fajul. Dr. Weisz Lajos: Most kl kell mondanutik, hogy lebontjuk a bódékat, az első és legfontosabb az egyetemes közérdek; nem 80 ember érdeke. i • \' Vécsey Barna müsziakl tanácsnok felveti a kérdést: i
— De miért ne lehetne ezt a tervet két évre elfogadni ?
Dr. Weisz: Ha megtudják a határozatot a lebontásról, akkor mindenkinek két héten belül lesz elhelyezése ! | .
Krátky polgármester a szociális részt hangsúlyozza ismételten. *vs
Dr. Rotschlld: Ha belemegyünk a bódék épilkezésébe, , akkor ne frontális, hanem U-alaku legyen.
Králky polgármester: Meghajlok a pénzügyi bizottság határozata elölt, de olyan szegény emberekről van szó, akiknél figyelembe kell venni a létkérdést.
Dobrovics Milán : őszinte hive vagyok az ijxarosságnak, de miért éppen csak Nagykanizsán legyenek ilyen bódék ?
Krátky : Csináljuk meg agy, hogy az uj bódékat bármikor lebonthatjuk. , , .
Végül a bizottság kimondta, hogy elfogadja a tér rendezését, azonban azzal, hogy nem találja kívánatosnak a bódéknak a (téren újból fel építését, hozzájárul a tér kiköve-zéséhez, a tér jövőbeli rendezésénél szükségesnek tartja a 20-as honvédszobornak, valamint a zciidházikó-nak áthelyezését. \' i
Este fél U óra yoji már, amikor Heinmert Károly váriisi főszámvevő benyújtotta a javaslatot a városi tisztviselők és alkalmazottak illetményeinek 6 százalékos visszaállítására. A nagykanizsai városi alkalmazottaknál az 1988-ban bevezetett B százalékos csökkentés 20 885 l>engő. A visszaállítással ennyi lesz a többletkiadás, amely részint meg takarításokból, részint az állami forgalnüadó segélyből nyer fedezetet. | \' Miklós Gyula bankigazgató szívesen járui hozzá a városi alkalmazottak illetmény-viasznáUitésához, a megelégedett tisztviselő sokkal jobban dolgozik, mint amelyik gondokkal küzd, — hangsulyozla.
Az ülést csütörtökön délután foly-batják. i
— Naptári Január 21. péntek. Kom. kat Agnea sz. vt Protestáns Ágnee. Izr. Sabat hó 19.
Oyógyaaertárl éjjelt uolgálat Január végéig a .Fekete aaa* gyógyaaertár é» a klakanlzaal gyógysaertár.
Gőxflrd0 nyitva reggel fl órától este 8 óráig (hétfő, axerda, péntek délutáw kadden egén nao ntfknakl
— Ufprlaább mlabAgi valódi angol férftszövetek alkalmi vétele Singeméi.
— Rog«»hudt & fUjmuméHk loa Mkéaaletok nagy vtlautiékban Sitlta**
LCSÓ
ÉLI
v
W ÁSÁR
INGERNÉL
Nagy tömeg maradék jutányos árban!
Mtt. lanuir
21.
ZALAI KÖZLÖNY
VÁROSI MOZGÚ.
Csütörtöktől vasárnapig Zilahy Lajos legszellemesebb magyar vígjátéka:
„Úrilány" cimen 150-szer adták ieiö bpesti színpadon.
Szörényi Éwa, Mezey RNária, Péger Antal, Caortoa Gyula, Rözsahogyi Kálmán, Berky Lili, IHály Gerö, Gózpn Gyula, Vizváry Mariska és KSpeczi Boócz Lajos. — A magyar színészet élgárdája
Előadások hétköznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. — Rendes helyárak.
Egy leány elindul
J5v6 hónapban kezdődik a vidéki agrárifju-ságl tanfolyam Nagy« banizaán
Komoly és figyelemreméltó országos mozgalom indult meg az or. szágban a magyar munkásjfjuság megmentésére, vallásos és hazafias szellemben való felnevelésére. A Katolikus Legényegyletek Országos Központja az eddigi legényegyleÜ ifjúság (segédek és fiatal kistisztviselők) melleit a tanoncifjuságoti valamint a falu agrárifj uságát is igyekszik Kol|)lng zászlaja alá vonni. Mégpedig mindegyik ka:egóriát külön-külön, de egységes szellemi irányítás mellett. Eddig ugyanis az ij>ari tancmeifjusággal, főleg azonban a magyar agrárifjusággal nem törödtek ugy, ahogy kellett volna, már j>edlg országos és nemzeti saemi>ontból fontos, hogy milyen szellem hatja át az Ipari tanonc és a magyar agárjfjuságot. Ez volt P. dr. Horváth Athanáz munkásif-juságl pasztorációjának alapgondolata Is, amikor megalkotta a kanizsai tanoncotthont és amikor meg akarja valósítani a tanonc internátust, amelynek érdekében most folynak a tárgyalások azokkal a tényezőkkel, akik a kérdés komolyságát felismerik.
A magyar munkásifj jság érdeké-ben megindult nagyszabású mozgalom széles hullámokat vet Nagykanizsán is, ahol dr. Horváth feren-oeslelkész a jövő hónapban az ag-rárifjuság tanfolyamát akarja megszervezni. A többnapos tanfolyam először a vidéki agrárif juságnak szól, utánna következnek a helybeliek. A innfolyam február M-én kezdődik, a résztvevők elszállásolási és élelmezést kapnak a legminimálisabb áron. Előadókról, az országos
központ és a helyi rendezőség gondoskodik. t
Dr. P. Horváth Athanáz Nagyka-zsán elvelett kis mustármagja csak hamar kivirágzik és gyümölcsöt terem, ha a nagyközönség is átérzi ennek nagy jelentőségét. Mindenki,
aki a magyar munkásif juság jövőjét szivén viseli, kell, hogy örömmel kapcsolódjék az akcióhoz, amit végtelen ifjúság-szeretet, magyar hazafiasság és a magyar jövőért való aggódás hozolt létre.
Döntő megmozdulás a kanizsai kórházépitkezés befejezéséért
A féll*mai\\idt kanizsai Luoa-szék, a kórház-épitkezés befejezése egyik főgondja a város vezetőségének. Az évek óta vajúdó kérdést Nagykanizsa város közönsége most már szerelné dűlőre vinni, mert a kórház belbeteg osztályának kérdését végre meg kell oldani. Ez nem lokális, hanem megyei érdek.
Ugy tudjak, hogy a város gróf
Bethlen István, Nagykanizsa ország gyűlési képviselőjének segítségét is igényije veszi eblx»n az ügyben Gróf Bethlen és dr. Krátky polgármester a közeli napokban felkeresik a belügyminisztert és dr. Johann államtitkárt, hogy a kanizsai kórház ügyében döntő elintézést kérjenek. |
Elkeseredett szerelmesek halálos párbaja szódásüveggel
A tábla elrendelte a véres verekedés újra lejátszását a helyszínen
A Zalai Közlöny híradásából még isnioretcs az a lialálosvégü verckedi\'s, amely augusztusban •törtónt Drávasztáron. A tragédiát, mint ismeretes, egy elkeseredett szerelem robbantotta ki. A falu két legénye, I)crvál Márk és Bácsmai István ugyanazt a leányt szerették és a «vitás ügyet, maguk kő-zöjj,.. akarták elintézni. Va korcsmai verekedést a Dervál. tostvérek kezdeményezték s előlük Bácsmai az asztal lótejére menekült. Innét csa|K)tt lo egy szódásüvcggel Dervál Márk fejére, aki rövidesen be-lelialt sérülésébe.
A törvényszék a gyilkos legényt hat évi fegyházra Ítélte, de fcllcltyezé-s során a tábla elrendelte a bizonyítást arra vonatkozóan, hogy Bácsmai asz-talramenckülése után túmadUik-e még a Dervál testvérek és mennyi idő telt el a felugrás pillanatától a lialálos ütésig.
A törvényszék most lojáLszattja Drávasztáron az egész korcsmai verekedést ugy, altogy történt. Beidézték az összes tanukat és természetesen e • korcsmai verekedésen, a törvényszék bírái is megjelennek.
Több a munka
Egy közgazdasági szakcikkből: »Egész Európában a munkanél-\' külkek száma lényegesen kisebb, mint tavaly. Magyarországon nincs hadikonjunktúra és a munkanélkü-küliek száma mégis örvendetesen csökken, ez az 15)37. év legfontosabb szociális eredménye. A világon kb. 6- 6 millióval kisebb a munka nélküliek száma, mint 1930-ban, a foglalkoztatott munkások száma viszont 7-8 millió fővel nagyobb. A helyzet tehát elég kedvező *
fígrár-konjunktura
A Magyar Kereskedelem és Pén-ügy irja : -
»Á mezőgazdasági konjunktúra javulása most mőr nem csak a mm kaadók, földbirtokosok, hanem a munkások frontján Is érezteti a hatásait. A munkanélküliség csökken, söt egyes vidékeken inkább munkás hiány mutatkozik, miként azt a körzeti mezőgazdasági kamarák jelentései is megállapítják. A napszámok emelkednek. Eddig 1-1.50 pengő volt az átlagos napszáiri, most 2-2.50 i>engö.« i
Számok a szénről
Most tették közzé Magyarország széntermelésének és fogyasztásának termelési adatait a novemberi hónapról. 1937 novemberében a termelés 9.3 millió métermázsa volt, közel 1 millió méter mázsával nagyobb, mint az előző évben és 2 millió méter-mázsávai nagyobb, mint" 1931 novemberében. Különösen érdekes a
leltári árusítás
ZALAJ KÖZLÖNY
1938, Janoáf 21.
fűtési szénszükséglet jelentékeny emelkedése. Novemberben 127 000 métermázsával több szenet vásároltak a háztartások fűtésre-, mint 1936 novemberében. A három év előtti adattal szemben a fogyasztás emelkedése már a 300.000 métermázsát is meghaladja. 1937 novemberében 22 százalékkal több s/enet használtak el a háztartásokban, mint 1931 novemberében. Havasabb tartozás
Baranya vármegyében már 1936. ban is csak 20, most év végén pedig már csak 16 százalék az adóhátralék. »A helyzet tdiát javuh, -jelenti a i>énzügyigaz$ató -- az adó tartozások össziege 600.000 pengővel csökkent.* Javuló forgalom
A-Pécsi Napló irja: » örömmel állapítjuk meg, hogy a régen várt prosperitás Pécsre is elérkezett, mert a ]>écsi főpálya-< i udvar ■ jegybevétele az 1937. évbsn kÖ2et egymillió pwgővel emelke->dett és ugyancsak növekedett az • érkezett és indított tehervonatok száma is. Ugyancsak növekedett a többi pályaudvar jegybevéte\'c és teheráru forgaima.« Igaz lenne i
Az «egyik gazdaságpo. lilikai újság első oldalán arról Ír, hogy a Ház folyosóin komoly tervekről beszélnek a mammutjövedelmek ma xlmálása tekintetél>en. A beavatottak szerint az egyes vágatotok tőke erejéhez képest állítanák fel a 100.000 pengős »A« és a 200.000 pengős »B« jövedelem maxlmu. mot, \'amelyen tui a jövedelmet élvezők kötelesek járandóságaikat szociális célokra fordítani. Hir saerinl ez az elgondolás annyira komoly*, hogy az érdekelt felek még büntető szankciók alkalmazását is felvették a lehetőségek közé, arna az esetre, <..ha valaki nem vallaná be minden I néven nevezendő jövedelmét.
IDŐ
Változatlan!
-Prognózis; Ma még élénk,
holnap már gyengülő északnyugati szél, változó felhőzet, keleten még eső, éjjel a lehűlés fokozódik, .a nappali hő nyugaton változatlan, keleten kis emelkedés.
A Motoorologial Intézet nagykanizsai megttgyelőéllomása Jelenti i
Hőmérséklet tegnap eato 9-kor: +24,ma reggel: +2*4, délben: +62. Csapadék: 3*6 lm
HALLÓI HALLÓI
Van szerencsém a n. é. közönség szíves tudomására adni, hogy pénteken, azaz e hó 21 -ón
halvacsorát rendezek. < »„
Hiláulé, pörkölt, paprikáé és ráopeaty •«réao«aeaéwal P I ül)
A zenét a közismert dabrsoani Klsa Jóaka zenekara szolgáltatja. Bz alkalommal tudatom, hogy tánohelylségemet újonnan berendeztem, amelyet azombaton, sisi • hó S8»An megnyitok.
i3\' Szives pártfogást kér Pániéi Untai
Kls-Royal vendéglős.
13 emeletes ujság-palotában készül Belgrád 3 napilapja közül a legnagyobb
Hogyan csinálják az újságot Jugoszláviában ?
Belgrád, január 20 (Copyright)
A «Vreme. főszerkesztőjének szobájában ülök.
A «Vreme > nonu^ak Jugosz\'áviának, hanem az egész Balkánnak legnagyobb napilapja.. Példányszáma hétköznaponként meghaladja a százezret. Lepcdő-alaku nagy ujvátf, hét hasáb van min. den oldalon és rengeteg illusztrációval jelenik meg. Cirill betűkkel szedik, minden oldal teljes anyagot nyújt Ha az egyik cikk nem fér cl az olda. Ion, akkor a végét hátul hozzák. Ez francia és angol iskola. Tegyük fel például, hogy a második oldalon nem fér el egy rii>ort, akkor a végére odaszedik, hogy .folytatása a tizennégye, dik oiIdaion.. Lenn jártam egyszer a nyomdában és ott láttam, hogy a metlőrök asztala mellett sorban állnak a szerkesztők:
minden oldalnak külön szerkesztője van
és minden oldalt külön állítanak össze.
Könnyen lehet ezt megcsinálni olyan
olyan lapnál, amelynek szerkesztőségé-!>en pontosan hatvankét belső munkatársnak van Íróasztala.
Az illusztrációs szolgálat olyan tökéletes, hogy a fénykép kézhezvételétől számított háromnegyed órán belrtl az illusztráció mogjclenhctik a lapban.
Ma reggel az ágyban megnéztem a lapot és megolvastam: nyolcvanhat rajz, fotografia jelent meg benne.
A főszerkesztőt az egész városban igy hívják: «l)ragi.> A családi neve egyezik a minisztercbiöké\\cl, minthogy Sztojadiáovics Dragimir a miniszterelnök öccse. Ezenfelül tagja a parlamentnek. Az egész \'famíliája ^íjságiró.
Újságíró volt a bátyja is : a miniszterelnök,
akit viszont .Milencos néven ismer a város — sokáig a Politika szerkesztője volt. Sztojadinovics Dragimir fiatal ember még, mindössze tizenhét esztendeje újságíró, ugyanilyen öreg — vagy fiatal — a Vromc is.
Az asztalán magyar cigaretta-. Dar-ling és a telefon folyton szói. A szerkesztői kérnek ut?,-Vitásokat és tesznek jelentéseket.
Az eláő hatoldalas napilaptól a 13 emdes újságpalotáig
A Vreme.ről beszélgetünk. Ezt mondja nekem: "
— Tizenhét esztendővel ezelőtt in-dult meg a Vremo, Jugoszlávia első hat oldalas napilapja. Előttünk szerb nyelven csak négy oldalon jelentek meg a la|>ok. Azóta oldalszámunk hat oldalról hétköznap tizenhatra és vasárnap\' huszonnégyre, példányszá. inunk pedig batvanezerről a kélszere-sére emelkedett.
Saját rádióállomásunk
van és Európa minden metroi>olisá-ban ott ídnek a tudósítóink. Vannak immkatársaink, akik állandóan járják a kontinenst. Simic Obrad most Budapesten van és onnan küldi szincs Írásait. El vau ragadtatva a magyar fővárostól.
Saját repülőgépünk
van és fotóriporterünk, C.ridjan eddig
202-szcr repült. Most ő járt a görög trónörökös esküvőjén Athénben, csinálja a lcgbarvuros\'ibty riportot a windsori her^ ccg liázasságáról és legszebb teljesítménye az volt, amikor a román király uralkodói jubileumán a tribün összedőlt, nyomban hazarepült, a Vreme esti kiadásában már megjelent nomcsak szenzációs riportja, hanem közöltük a felvételeket is és a kész lap ugyancsak acroplanon olyan időben érkezett vissza Bukarestbe, amikor ott a lapok még csak cinkogru-fiába adhatták a fotográfiákat...
A megelégedett szerkesztő büszkeségével mosolyog. Gs ugyanh»ak büszke mosollyal mo.ndja:
— Februárra .készen lesz az uj ro-tádósunfc Európában egyetlen a maga nemében. ^
Két emeletes hatalmas fcolosz-azus, hatvannégy oldalt egy-
azerre nyom
és óránként hatvanezer Wldrtnyt dob ki magából. A mi hatalmas alakunk mellett ez rekordteljesitmény. Épül uj palotánk is, amelynek tizenhárom emo létén nyernek elhelyezést a Vreme szerkesztőségi szobái.
Felfogása a modern sajtó lüvatá-sáról?
— Gyorsnak lenniI Megbízható információkkal szolgálni a közönséget. Nem takarékoskodni a hírszerzés költségeiben, A legfontosabb része a lap. nak: a riport... F
Boldog Belgrád- mindössze három számottévő lapja van: a Vreme, a Politika és a Pravda. Az első kettő reggel, a harmadik délután Jelenik meg. Zágrábban is mlndösszte három napilap lát napvilágot. Rajtuk kivül erősen elterjedi Pupic Oton kollégánk hatalmas heti riportlapja, a 7 Dnnv*. Valóságos magazin. Németnyelvű számot tévő napilapja Jugoszláviának nincs,
a magyar lapok
kőzött fölénnyel vezet a szabadkai Napló, amelyet Istenben boldogult dr. Fenyves Ferenc alapított s amely a legkiválóbb magyar írókat és újságírókat sorakoztatja zászlaja alatt. A lap nívója olyan, mint egy nagy buda-]>esti fiapüapé: hétköznaponként tizenhat, vasárnaponként pedig néha ötvennégy oldalon jelenik meg. Példányszáma messze meglialadja a vidéki példányszámokat. Főszerkesztője Szegedi Etoii, a kétcsillagos cikkek iróját, Havas Károlyt éppen ugy, mint a főszerkesztőt országa hatórán tul is messze földön ismerik. Jugoszláviában jártamban meggyőződtem arról liogy a Napló minden magyar házt-1 eljut.
Az egyre fejlődő
Jugoszláviának mindössze hét számottevő napilapja van.
Ilyen országban az újságírók hely. zete természetesen ideális. A lapok adják a modern Írókat az országnak. A könyvek is nagy példány számban Jelennek meg, mert az emberek szívesen olvasnak. Emellett Jugoszlávia fa-termelő ország és a papiros is olcsó.
60.000 példányban jelenik meg „a megnyírt sündisznó44
Belgrádban kétszáz hivatásos újságíró él. A nagy világlapoknak saját .szerkesztőségeik dolgoznak a Balkán fővárosában. Az ujságirók egyesületének gyönyörű ötemeletes palotája van a Fraugepán utcában. Modern épület: csupa üvegfallal. Itt van a lilvajaLos Avala szerkesztősége is, saját felvevő és leadó rádióállomással. Az első emeleten gyönyörűen berendezett klub-holylség. Van az egyesületnek egy kiadóvállalata, ennek.A hetedik nagyhatalom- a cime és ez a vállalat adj<* ki a világ legnagyobb példányszámú humoros lapját, amelynek dme: «A megnyírt sündisznó.\' Ez a lap hatvanezer példányban Jelenik meg, az egyesület népszerű naptára pedig százezer példánynál többen. Minden évben kiad
Férfiszövetmaradékok
öltönyre alkalmas,,.kb. 3 méteres méretekben,
meglepően alkálmi áron!
Csak néhány napig! Klrschner Mór divMereskedése
1&36. január 21.
ZALAI KÖZkONY
három-négy könyvet az egyesület és az újságírók rendezik Belgrá 1 legelőkelőbb )>álj it. Időről-időre Belgrád legnagyobb befogadóké|>ességü han 4-verseny-termében — másfélezer főnyi közönség előtt — megrendezik az •eleven újságot. és ilyenkor aktiv politikusok mondják cl a vezércikke^ publicisták a cikkeket, riporterek adnak elö riiKirtokat és ezeknek az előadáso.; nak igen nagy sikerük van. EzCKiu-k a közös akciöknaK ak J^vedslme a bel grádi hivatásos újságíróké, akik mindegyikére jelentős jövedekm jut az egyesület vállalkozásaiból, azonban a jövedelmet takarékbetét al lkjában kap jók meg és csak akkor vehetik fel a pénzt, ha arra valóban múlhatni! nnl szükségük van, Vagy |>edig hivalád változtatnak.
Most alakul meg az újságírók nyugdíjintézete és Belgrá Iban val > tartózkodásom alkalmával hallottam, hogy a kormány húszmillió dinárral segíti a nyugdijegyesület megalakítását.
A modern Jugoszlávia fejlődésiben oroszlánrésze van a sajtónak és a modern Jugoszlávia nem is fukarkodik uz elismeréssel...
Padi 16b
Még egy kocsit kérnek ;geli gyorshoz
Kedves Főszerkesztő Ur! Abban a reményben, "hogy közérdekű panaszomnak b. Lapjában lielyel ad, vagyok bátor kérésemet előterjeszteni. Az utazóközönség panaszára szerelném az illetékesek figyelmét b. lapján keresztül felhivni. A hajnali j>esli gyorssal utaznak legtöbben Nagykanizsáról Budai>estre, de azoknak, akik nem utazhatnak II. osztályon, állandó j>anaszuk van. Nevezetesen Nagykanizsán csak egy III. és kombinált I.—II. osztályú kocsit kapcsolnak a római gyors hoz az élkezőkocsin kivül. Am a III. osztály egyik fele a piaci árusok részére, a másik fele a diákok részére van fenntartva, igy az utazó közönséget ide nem engedik beszállni, hanem az olasz kocsikba küldik. Am itt még folyik a vámvizsgálat, felszállni csak az utolsó pillanatban lehet és akkor ls hosszú negyedórákig az első folyosón össze zsúfolva állni a hidegben, ndg a vámvizsgálattal végeznek és akkor — ha van hely — le is engedjk ülni az utasokat. Kérdem teljes joggal az utazóközönség nevében, miért nem lehet még egy III. osztólyu kocsit a vonathoz csatolni a polgári utasok részéne, vagy pedig miért nem engedik az utasokat a diákoknak fenn tartott részbe szállni, amikor az Balatonszentgyörgyig üresen utazik ? .
Abban a reményben, hogy |>ana-szom orvoslásra talál, előre is kö. szünetet mondok Főszerkesztő Urnák a szíves közéléséri és maradtam tisztelő híve
Büchler Mór
— (A Zenebarátok Társaságának köszönete)
Vitéz gróf Teleki Béláné öméltó-sága december 10-iki dfitestje alkalmával jegymcgváltás, illetve felülfize-tés dmén az a\'ábbi összegek fulvtak be: vitéz Bentzik Lajos, dr. pethő Ernő és neje, szül. Szegedv (iina bárónő, Ilankegyesület, Gazdasági Taka. rék|>énzlár 10-10, vitéz Tóth Béla 0, vitéz Tabajdy Kálmán Kelemen Ferenc, Kövess Jenő Szentfcrcnerend 5—5, dr. Krátky István, dr. Hegyi Lajos 4-1, Puskás Itezső 2.50, dr. Krasznav Pál, Singer József és Társa, Varga-Hotter 2—2 lengőt adomá lyoz-tak. Ezen adományok nyugtázásával a hangversenyt rendező Zenebarátok Társasága meleg köszönetet is mond mindazoknak, akik a Tá saságol cél-kitüzéseiben adományaikkal is támogatni szívesek voltak. (:)
— (Az öregkereskcdclmlsták bálja)
29-én este 9 órakör lesz a Kaszinóban. Belépődíj 1 i>engő. Meghívókat nem bocsátottak ki, u szövetség tagjait és azok barátait s\'.ivesen látja a rendezőség. (:)
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 11 gyermek született, fin és 7 leány-. Kulcsár Lajos kocsis és Bárdos Máriának rk. leánya, Vincze József napszámos és Kunics Máriának rk. leánya, Knltsár Józseí vajgyári gépész és Xákonyi Horninak rk. leánya, Ba-gocski JózseT asztalos segéd és Varga I Máriának rk. lia, Lóránt József mészáros segéd és Paur Teréziának rk. leánya, Vajda Ferenc b>lti szolga és Snefl Máriának rk. fia, Vidovics József gyári munkás és Kisházi Máriának rk. leánya, Kamarás Ferenc 111. kir. rendőrségi kezeai és Málck Máriának rk. leánya, Hejedüs Pál kocsis és Lőrincz Annának rk. fia, Gödinek Ferenc kőműves segéd és Samu Má\'iának rk. leánya. Házasságon kivül született 1 fiu. — Halálozás 9 történt: Molnár Lajos kovács rk. 30 éveá, Hajdú Feren né Kuzsnek Anna rk. 71 éves, Fülöp Katalin rk. 25 napos, Fodor Jenő bognár rk. 44 éves, ózv. Orbán Józscfné Izsán Erzsébet rk.
79 éves, Steíner Samu napszámos izr. 55 éves, Billege Erzsébet napszámos rk. 20 éves, Vincze Mária rk. 12 napos, özv. Blagusz Jakabné. Tukávs Katalin
80 éves. — Házasságkötés 3 volt: Boda Sánlor borügynők rk. és Dani Anna rk. (Sze|>etnek), Szmodics Józser városi tiitvisdő rk. és Dávidovics Mária rk., Nyítrai Zxdtán Vilmos m. kir. őrmester rk. és Horválh Anna rk.
— EiY IT*iykely Mindenki Márnára
Nem mindenki tud fürdőre utazni,
sokakat anyagiak, másoKat pedig a hivatással járó ügyek akadályoznak a* elutazásban. A rheumás megbetegedetteknek azonban Pőstyén fürdő házhoz hozza a gyógykincseil s pi\'dig használatra kész alakban, műit Gam ma iszapkompreszt. Ez egy pöstyéni iszapi>al töltött s egy kúrára elegendő íszappakkolás, melynek használata legtöbbszór egy fürdőkurával azonos eredményű és értékű.
— Henyuutnyi
kelengyék nagy választékban Singeméi.
— Moit vegyen clpfltl Szezonvégi kl árusítás rendkivüt olcsó árakon az .Ideál" clpőüzletben Fő-ut 12.
— Sehlla-vásMn minden kolongfe dl«M.
- (Dr. Szabó Lajos beiktatása)
Vasárnap installálják állásába dr. Szabó Lajost, a pécsi tábla uj elnökét az igazságügyminiszter képvise\'őj -r.ek jelenlétében. Nagykanizsáról küldöttség megy át Szabii Lajos tisztelőiből. A nagykanizsai törvényszék küldöttségét dr. Hennig Alfréd elnök vezeti, a bírói és ügyvédi kar külön kullöttség-gel indul, azonkívül képviselteti magát a keszthelyi, a nagykanizsai, a lcte-nyel járásbíróság. Az ünnepélyes be-iktatás után bankett lesz, amelyen ka-nizsai felszólalások is elhangzanak.
— (Tamás István: Szabadkai diákok)
Második kiadásban j\'lenik már meg ez az irjusáji regény, amely nemcsak páratlan nagy népszerűsége miatt je. lentős az ifjúsági könyvek között, hanem azért is, mert a háború utáni uj sz?llemi magyar ifjúsági irodalom első csucsraérkezett alkotása. A Sza-badkai diákoknál jobb, Ízesebb, színesebb, elevenebb és őszintébb ifjúsági könyv azóta som jelent meg. Kristályosan egyfczerü, sz\'ivhe/. s\'ól> lian-gon meséli el a szabadkai diákok és a »(itromgárda viszontagságos kalandjait, mint mentik meg a betiltástól és az üldözéstől az ujságukat és a mulatságos és megliató történeten tul megpillantjuk aJ egész kisebbségi sorba jutott Bácska életét... A Könyvbarátok Kis Kőuyvei népszerű sorozatában, 11.000 példányban jelent meg a Szabadkai diákok második kiadás^J egész vászon kötésben, olcsó propaganda áron. Szénásy György vidám rajzaival. Ara egészvászon díszkötésben 3.80 pengő. Kir. Magy. Egyetemi Nyomda kiadása.
Barta István piarista házfőnök liceális előadása
A vasárnapi liceál\'s előadást «a ma-gyar könyv és olvasóközönség cimeu tartja Barta István piarista házfőnök. Egy fejezet lesz ez az előadás a magyar könyv történetéből, előadás közben ]>cdig három nyolcadikas gimná. zisla Vörösmarty Mihály megfelelő költeményeit szavalja. Az előadást Babits Mihálynak a könyvről irott egyik verse vezeti be.
Kezdődik 0 órakor a városháza dísztermében. A belépőktől Önkéntes adományokat kér a rendezőség. (:)
— (Apa és flu tragédiája)
Szalay Ferenc gösfai sertéspásztor és István nevű fia a falu sertéseit őrizte, amikor az egyik megvadult hatabnas kan megtámadta a tlut, majd a Üu segítségére siető apát. A megdühödött állat mindkettőt súlyosan összemarta. A kihívott mentőknek kellett az egerszegi kórházba szállítani.
— (Hajnövesztő kuruzslónő)
Böszénfán hetekkel ezelőtt megje-lent egy 30 óv körüli nő, aki Bozsán Dezsőnének adta ki magát. .Minden betegséget gyógyit!» — hirdette a faluban. Sok embert kezeli, köztük Bodrog Lőrincet és Schtemíngci\' Mihályt is. A «kezelés > abból állt, hogy az idős emberek fejét valami rózsaszín folyadékkal kenegette, liogy ki-nöjjön a liajuk. A beígért dus hajzat azonban egyre késett, amit az .orvosnő unt meg hamarább. Egy falubeli legénnyel: Kulcsár Jánossal megszökött. A pénzüket vesztett, hiszékeny emberek feljelentésére a cs\'ndőrség keresi.
— Báli áiv«tujdMuigok naponta érkeznek Singerhoz.
— Kedveaanényea árakon vásárolhat morf Mflto-TáHMt.

MAT biiUl
OABANCIA
. . , _ JcLiáÁA
ivprohAUKAOTTOKÁB-UIÍI
wmmsmmBtna
Földcsuszamlás a Balaton-parton
A balatonakarattyOi földcsuszamlás egész Al igáig terjed. A földcsuszamlás következtében a balatonaknrattyai fürdő kabinsorai elpusztultak. A szakértők szerint még több helyen fenyeget ilyen földcsuszamlás. Szerencse, liogy most történt a .szeiencsétlenség, mert nyári időben tömeghalál lett vnlna a földtömegek megmozdulásának következménye.
Reumás fájdalmakban tzenvedfi egyének igyanak reggelenként felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József kesrrQvlict, mert ez a gyomorbélciatorn&t alaposan kitisztítja és méregtelétilli, azonkívül az emésztést és az anyagcserét hathatósan előmozdítja. — Kérdezze meg orvosá\'. — (Emberi ölt)
Badacsonytomajban a lezuhanó kődarab a kőfejtőben, mint azt annak idején megírtuk. A szerencsétlen áldozat Osztár Istváu volt, akinek haláláért a törvényszék jiorbefogta Bognár Lajos badacsonytomaji bányaigazgatót, liogy nem járt el kellő gondossággal és igy okozója lőtt a halálos szerencsétlenségnek A törvényszék elrendelte a bfconyllást és kihallgatta a szakértőket és azok véleménye alapján a bányaigazgatót felmentette a vád alól. A |M>tmagánvádló fellebbezett.
— Finnel-, alton-, kerton-, selyem- ét ■zövetmaradékok nagyon oaesén Singeméi.
— ButorkiAllitánunkat tekintse mef minden kényszsrvétsl nálkIL Kopateln butorér«JiA«.
— Meoy«(»o«iyok Ksálja a SeUti-
EMLÉKEZTETŐ*
Január 32.
Guglii\'lmettl hangversenye a Kaszinóban 9 órakor. Jsgyek Vágónál. Január 23.
Liosális elő.idis a városházán ö.hor (Bártha István házfőnök). Izr. Leányegylet vallásos délutánja fél 5-kor a kistemplomban. Január 30.
Liceális előadás 6-kor a vArosliáeáti (Lukinich profÉssxor). Február 1.
Ipartestület müasro; táneíatéljr* az Iparoskör tarmeiben 9-ko.. Február 2.
Liceális előad is a városliáaán O.kor (dr. Desefl Mihály).
* E rovatban rgysieri köitéi (2 sorig) dija 30 fillér.
— Paplanok, függönyök, nzőnyeaek, ágy- és nezlontakarók minden minőségben Singeméi.
— Saját érdekében és örömére szol-Káló meghívásnak tees eleget, ha •
Kopateln Bulorárnhái 6aml mábutee-kUl
UUaát megtekinti, vételkényszer nélktJl.
árusítása szenzációs olosé árért H
Gyermekcipők, nőicipők, férficipők ^
Hecht Lajos „Ideál" cipőflzletében, Fő-ut 12. szám.
Sötétségi sztrájkra készül Egerszeg
Zalaegerszeg, Január 20 Mint értesülünk, Zalaegerszeg, a mely sokat szenved a TröszítÓl,ma éjszakára sötétségi sztrájkra késiül. A Trftsjt elleni tüntetésképp - ha hinni tehet a híreknek — az egész város sötétségbe borul ma "éjsza. kára. _\'
U] vallomást tett a székesfehérvári gyilkos
Székesfehérvár, január 20 Arany Gyula ma váratlanul módosította eddigi vallomását. UJ vallomása szerint nem akarta meggyilkolni Csajíody Máriát, csak pénzt kért tőle és amikor nem kapot^ dulakodni kezdett vele. Ennek hevében szorította meg ugy a nyakát), hogy megfulladt. Visszavonta azt is, hogy Csa|K>dy Sándor bujtotta volna fel. Ártatlanul keverte az ügybe Csai>ody Sándort, — vallja.
A kentl hercegi pár Ausztriában
Bécs; január 20 A kentl hercegi pár MünchMiMl jövel Arlbergbe érkezett A kentl heroegi jiár több Hetet tölt Ausztriában. _1 i
Vezérifitanács kerül a NEP élére?
i Budapest; január 20 Politikai köröklien mind erósebb az a felfogást, hogy a Nemzed Egység élére vezérlölanács, vagy elnöki tanács kerül. Mindazonáltal egybehangzó az az óhaj, hogy Ilóman Bálintot be kell vonni a pártéletbc^ mert személye nom csak népszerű, de minden oldalról bizalmat élvez. Szó van pártvezérhelycttesröl Is és a felvetódött nevek közül legtöbbet hallani Tasnády Nagy András államtitkár nevét A döntés természetesen Darányi miniszterelnök kezétjen van.
Csütörtök
1UDAPEST I.
17 Tejgazdasági tanfolyam. — 17.30 Isolde Ahigrimui régi külapács-zongo. rán Játszik. — 18 A bolgár népzene.
— 19 Szerb Antal csevegése. — 10.30 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara.
— 20 Borky LiU és fiózMn Gyula elö. adóestje. - 21.45 Hírek, Időjárásje. leintés. - 22.10 Kern Aurél emlék-est.
— 23.15 Pertis Jend cigányzenekara.
— 00.05 Hírek.
BUDAPEST U.
17 Hanglemezek. — 18.30 Angol nyelvoktatás. — 19.35 Hort Dezső elő-adása. — 20.05 Az 1. honvéd gyalog, ezred zenekara. — 20.45 Hanglemezek.
— 21.35 Hirok. I
• BCS.
19.25 Karlnthial uépest. _ 20,25 Hangverseny. — 21 Egyházi zene. — 22.30 Részletek lemezeken zenésjátékokból. — 23 Tánc-lemezek.
Péntek
■U»APEST T. 6.45 Torna. — utána hanglemezek.
— 10 Hírek. - 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Pátria-lc-mezek. — 12.30 Hírek. - 13 20 időjelzés, idójérásjelenté.i. _ 13.30 Ailás-
ZALM KÖZLÖNY
1988. tonuár 21
talán Zenészek Szimfonikus Zenekara.
— 14.40 Hírek. — 15 Aríolyamhlrek.
— 16.15 Diákfélóra. — 16.45 Időjelzés, hírek.
17 Képek a magvar bányász életéből. Beszélő Ibtdinszky Sándor. — 17.50 Sportkőztoménjek. — 18 Lakatos Flórls cigányzenekara. — 18.50 Felolvasás. — 19.30 Az Operaház előadása. .Tannhfluser.. Dalmű 3 fel-vonásban. — Az I. fetv. után kb. 20.35 Kfllögyi negyedóra. — A II. felv. után kb. 22.05 Hírek. - Az előadás utiu kb. 23.15 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — 00.05 Hírek. BUDAPEST IL
18.25 Gyorslróianfolyam. — 18.55 Lakatos Flórls rigányzeneknra. 19.30 Pap Miklós előadása. _ 20 lll-rok. — 20.25 A rádió szalonzenekara. BBCS.
12 Szórakoztató zeno. — 14 Wien-lawskl: II. hegedű éa zenekari verseny. — 15.15 ThuDlo: D-moll csdló-és zongoraszonáta. — 16 Da\'lemezek.
19.25 Vidám dalos, zenés egybe, állítás. - 20 ^Szomorújáték. - 22.25 Szimfonikuson.
APRÓHIRDETÉSEK
flpróhlrdatéa dl)a vasárnap és Qnnapnap 10 tiólfl M (Illír, minden további szó 0 fillér, hétköznap 10 uólg (0 fillér, minden további uuS 4 fillér.
EakOwBra díszített szép áramvonalas csukáit autó Kaulmannál fendelbető. Telefon 222. Emébet-tér 1. 4024
Téglavető családot kerei a „KégyAH Téglagyár". 126
Agytall és paJialy állandóan kapható.
Rltscner Mátyii, Koithy M.-ut 35. 82
radal, bankszolgal, vagv pénibeize-állást kereiak kaucióval. Cini a kladó-184
Vízvezetéket
\' szereltessen, javíttasson
s Czvetkó Gyulával
Megblzhstó haJérénSt keresek déli órákra. Király, Zárdi-utca 5. 135
Mindennapi leveleaéaből ősiz«gytl|lölt bályagat, régi vagy u) tömegeket, magyart áa kOllőldlt, feloazlalolt gyűjteményeket bármikor megvételre keretek. — Barbarlta U|o>, a Zalai Köalöny f. tzer-keaztője. érdeklődni lehet teleion 78. az. vagy személyesen mindennap d. a. 3—6 óra között.
Kiadja a laplulajdonos Közgazdasági Rt. Oulenberg Nvomda és Délzslal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Király. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám.
— Ingyen hlsott dluaiji
lehet müidenklnek, ald vesz egy pengőért egyházközségi kulturház-sors Jegyet.
BIZTOS SIKERE LMS/jlH
ha HAMBURONAL
BALI RETIKÜLT, ÖVET VESZ. HORTHY MIKLÓS-UT 1. BŐRÖNDHÁZ!!

■LEGOLCSÓBBAN HIHSCH ÉS SZEGŐ oégnél | MÉTERENKÉNT
Csillárok
idényvégi
kiárusítása
Szabó Antal sporiflzletében
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, nini telekkönyvi hatóságtól.
12537/1937. Ik. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Dr. Bettin József végrehaltatónak őzv. [ál Józselné az. Kábán Juli végreha|Uit
szenvedő ellen Indított végrehajtási Ügyében a leiekkönyvi hitóság a végiehsjhtó kérelme következtében az 1881 : LX. t-e. 144, 146., 147. § al értelmében a végte-halíásl árverést 176 P tökekövetelés, ennek 1934. évi lullus hó 15 lkélöl járó 5»/o ka-mala. 45 P 50 Ilii. eddig megállapított per-és 10S P 72 fIII. löke, ennek 1934. Jul. 15. naplálól |áró 5"/o kamila, 85 P eddig meg. állapitól! éi az árverési kérvényért ezúttal megállapított 18 P költség és lárulélul behajlása végeit a zalamerenyel 816. utjkv ben 788. hrsz. a. foglalt szántó a Sirlhr-oyen Ingatlannak végrehajtást k.-envedrt nevén álló "»/iao ad részére 180 P, 797 hrsz. a. foglalt izőlő u. 0. Ingittin l^/tso-id részért 210 P, 801. hraz. alatt foglalt szőlő és kiszáló ugyanott Ingat, lan \'"/m ad részire 70 P, 804. hraz. alatt foglalt szóló Aa kaszáló a. 0. Ingatlan \'"/1« ad réazére 640 P éa 837. hrsz. a. foglalt kaazáló u. o. ingatlan "o/iao-id részére 40 pengő, l zalamerenyel 414 aztjkvben 114. hriz. alatt foglal! ház 65. sz. alatt udvar és palláakerltel Ingat lannak végrehaitást szenvedő nevén álló i/t-od részére 1200 P klklállásl árban.
Az árveréi nem érinti az Illetőségekre 1446. éa 1747/lk. 1925. iz. végzésekkel Megál János nós Egyed Annával és Megál István nós Fehér Mártával |avára bekebelezett haazonélvezetl szolgalmi logot.
Úgyszintén nem érinti a 316. szt)kvben 2S83/lk. 903. az. végzésael őzv. Megál Józselné Kőbán Juli Javára bekebelezel! szolgalmi jogot.
A Ikvi halóság az árverésnek Zilamere-nye községházánál megtartásárs 1938 évi tebnár hó 14. napjának délelőtt 10 óráját tQzl kl a sz árverési leltételeket ■ 1881: LX tc. 150. §-i i. a kővetkezőkben állapítja meg
1. Az árverés slá esö Ingatlant éa pedig a házat a kikiáltást ár lilénél, a lobbit
ké\'.harmadánál alacsonyabb áron eladni m lehel. (I80^:LX. Í.-C. 26 §) Az átveretni azár.lékozók kötelesek bá-
natpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. L-c. 42. g-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpaplrosban a kiküldöttnél le lenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói leiétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és ti ár-veréal felléleieket aláirnt. (1881 : LX. I-.C. 147., 150., 170. §§; 1908: XL. t.c. 21. §).
Az, aki az Ingatlanért a ktklálláal árnál magasabb ígéretet telt, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ktklálláal ár aaázaléka azerlnt megállapítod bánatpénzt aa általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XL tc. 25. 9 )
Nagykanizsa, 1937. évi nov. hó 2-án. Or. Bentzlk sk. kir. Járásblrő.
A kiadmány hiteléül: Kiss s. k.
114 lioditUit.
Permetezze pnölcsl
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbolineummal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az és tíll vtfokexéa a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
fisxibaraokot
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZAO JÓZSEF
mag, műtrágya, nSvényvédelmlsierek, isák, táp kere.kedi.4b.,,
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett Telefon 130.
I— Szögleteit —»
I Mindenki • kelyl kazeakadőkzsái I
I *• IpeufMOtaál nirni bal
Mnaa. » lagWaJ*— Sálaimig 1L üuW^Wg Hyanás áa BébaM I VClalata kteyv^yam4ál«U Nagyk^Ziá^ igtleióa Uzlalv. i>lal Zlbtíj.
73 i tvMyam 17. uám. .............
Nigyk«nUs«, 19Í8. január 22 szombat
m^m
Ar«12BU.
ZALAI KÖZLÖNY
"^KSÖSSl
4* WlMli PW » i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elóilxetisl Ara: egy bóra t peogó 40 SW Seertrartáettl tt BadótilTalall tefitoe. 7* a
á fizeféseuelés köríti
(b<i Alig röpp&nt szét a hír1, hogy a nagykaoizaai városházán visszaadnak öt százalékot az évek torán ál nyirbált fizetésekből, máris hangokat hall az ember: — .Könnyű azoknak, kapnak fizetésemelést !<
Pedig nem egészen igy van. Először Is a tisztviselők, államlak, városlak és magántisztviselők egyaránt, cink abból kapnak vissza valamit, amit elvettek tőlük. Emelésről csak akkor lehetne beszélni, ha többet kapnának, mint amennyihez egysaer már a jogot megszerezték, De hol vagyunk még ettől! ?
Másodszor: a fizetések mostani fokozatos visszaállítása nem jelent a tisztviselőnek élet-szlnvonalban emelkedési, mert hiszen a csökkentéskor elvett össaegeket csak azért kapják visszn, mert időközijén a\' drágaság nem öli hanem többször öt százalékkal nőtt komor árnyékká a mindennapi élet lelett. (A hl-t valalos* tehát senuniesetre Mm túlzó statisztika saerlnt a megélhetés\' 1037-lien 9 százalékkíal drágull. Tessék ehhez hozzá adni a nem hivatalos éfl az egy év előtti drágu-. lást!) A cipész abban a pillanat-\' ban felemelheti a cipő árát, amikor a gyárak megdrágították a bőrt. A l>ék drágábbra szabhatja a kenyeret, mert felmentek a liszt- és ttl-zelő-árak. A kereskedő felemelheti, portékáját, mert a piactól kezdve az üzleti nyomtatványig minden, megdrágult. De mit emelhet fel « llsztvtoelő? A tisztviselőnek a krá-gulis egész folyamatot alatt ugyanabból az összegből kelhát éinte, mint amiből élt az olcsóbb únak idején. A tisztviselő nem háríthatta át senkire a rászaladt ujabb terheket és nem kereshet kárpótlást sehol. A tisztviselő egyre összébb húzta magái; túrt és vért. A tisztviselő a drágulás gondját csak » család iával, a gyermekeivel, a saját 61el-!gé»j*IVel, a kirakatokban maradt könyvekkel, az iinraen maradt színházi ütéssel, a lassan kiürülő ruhaszekrényeivel oszthatta meg. Dolgoznia pedig kellett ugyan-jgy, mint addig, » társadalomban is le: helőleg meg? kellett maradnia ugyan nnnik, aM volt; adóznia, adakoz; ni« ugyanrigy kellett százfelé s ha egyszer-egyszer egy bálierem, egy képkiállítás, egy hangverseny üresen maradt, elsősorban neki Kellett hallgatnia a szemrehányást: »hol maradt már megint az intelligencia?.
Minden drágulás körfolyamat. Ami drágul, abból kevesebb fogy és ezt megszenvedi az ipar, kereskedelem ts. De ha egy öl fa 60 pengőről 80-ra drágult, akkor egyedül a tisztviselő az, akinek a zsebéWll az a SO pengő különliség teljes egészétjen kiesett, a többi foglalkozási ágiik ftt-ott Valamit át tudnak háritanl másoktla a veszteség-bői. | ! t , * |
Nem Wzsás. az élete sottktaek se manapság. Ne Irigyelje senki a
A tragikusan elhunyt Zoltán largit ntán másnap a takarítónőiét is mérgezési tünetekkel hozták be a nagykanizsai kórházba
Alighogy eltemették a tragikus sorsú Zoltán Margit börzönoei fiatal tanítónőt, akj AZ elköltött ebéd után hirtelen rosszul lett és mérgezés-gyanús görcsök közölt ímeghalt, már is uj szenzációja van Bör/ömcének.
A jelenségek azt a látszatot kellik, hogy a tanítónő esetéi«n ételmérgezés forog fenn, miért is a bonoolás után a halott belső szerveit és a gyanús ételutaradékot is feiküdték « budaj>esti törvény-
széki vegyvizsgáló intézetbe.
Most derült ki, hogy a tanitónő tragikus esete rjtán másnap hirtelen rosszul lett a tanitókisasszony takarítónője, Móricz Simonné 51 éves asszony, aki ugyanolyan körülmények közölt kapott görcsöket, ugy hogy öl is be kellett szállítani a nagykanizsai kórházba, ahol a belgyógyászati osztályon vették ápolás alá. A kórház is gyanúsnak találta az asszony inegbelegedésének körül
ményeit és ezért jek-ritóst tett a rendőrkapitányságnak, ahonnan egy tisztviselőt küdtek Móricz Simonné kihallgatására. ,
A nyomozó hatóságok valószínű, leg ebben az ügyl>en Is a vegyvizsgáló intézethez fordulnak, hogy megállapítsák, nem azonos mérgezési tünetekről van-e szó.
A rendőrség a nyomozás jegyzőkönyvét átküldte ma délben a kir. •ügyészségre. | |
Uj feiezet kezdődik a genfi tanácsülés után az európai politikában
Nagy érdeklődés kíséri Van Zeeland módosított gazdasági világbéke-tervét
London, január 21 Van Zeeland belga miniszterelnök a gazdasági megbékélés érdekében folytatott tárgyalásairól most terjesztette elő jelentését A régi terveit ugyanis a iondoni megbeszélé-sek ,után lényegesen módosította,
A [módostfott terv szerint ötha-talmi értekezlet összehívását tervezi, uj pénzügyi alapot akar terem leni és lehetővé akarja tenni Német országnak az afrBmi nyersanyagokhoz való hozzájutást. Eaenkivül egy mind«h szervezettől független gazdasági tanács felállítását javasolja. A belga miniszterelnök uj béko-
(ervének sorsát nagy érdeklődéssel I előbbre vinni. A hinek szerint er-
várják.
London, január 21 Az angol lapok barátságosan Írnak Mussolininek arról a szándékáról, hogy hajlandó az
angol-olasz megbékélést
ről tárgyalt Flandin és Eden is leg. ulóbb.
Chamberlain kijelentette, hogy a megbékélési Anglia js szívből kívánja és véleménye szerint a népszövetségi tanácsülés után aj fejezel kezdődik az európai politikában.
Az olasz-orosz diplomáciai viszony megszakítása előtt ?
Páris, január 21 A lapok értesülése szerint az olasz és a szovjel kormányok között újból kiélesedett a helyzet. A la|K)k ugy tudják,, hogy rövidesen sor kerül a kereskedelmi kapcsola-
tok teljes megszüntetésére.
Más hírek szerint az olasz külügyi hivatal jegyzékével kapcsolatban azt is tudják, hogy a diplomáciai ka|>csolaU)k megszakítására is sor kerül, i i l
arwuywuvimrmri^nrr^
#
Tértiéiből menekülnek a vörösök
Rengeteg a halottja és sebesültje Barcelona bombázásának
Barcelona, január 21 A nemzeti csapatok bombázták Barcelonát. A l>ombázás során négy
ház rombadőlt. Egyes jelentések szerint a halottaknak száma sokkn) több, mint a hivatalos jelentés
mondja. A vörös hivatalos jelentés szerint ugyanis a lx>mbázásnak 138 halottja és 200 sebesültje van.
látszólag jól menő üzlet vagy műhely gondját, még kevésbbé a föld keményen dolgozó mépét. A mai nemzedéknek «z a sonsa, hogy a világra szakadt válságok tömegének neki vesse a vállát ós ne hagyja, hogy sulyjk alalt minden összeroppanjon, amit évezredek civilizációja felépitgetett. De ne irigyelje senki a tisztviselő kenyerét senj, u*rt annak a kenyérnek a biztos voltáért megfizet a tisztviselő azzal, hogy ha jön valami gazdasági háborgás, «kkor ő az első, akinek zsebéből a differenciák kilelnek.
A fi?3elósek öt százalékos visszaállítása nem is fáj másnak, csak a frázisokban gondolkodóknak. Lám az OMKE központi urai, akik minap M> Kanizsán előadást tartotta^ éppen a tisztviselői fizetések le-szájIrtásában hirdették a kereskedjem rosszabb sorsúnak egyik okát. íís ha már megdrágult a nap-
szám, a cseléd, a pincérnek a borravalója, — miért éppen a tisztviselő az, akire rögtöm rosszindulatú megjegyzések hangzanak el, mihelyt csak valamit visszakíván a munkája kef a rágott ellenértékéből ?
Csak akik S2»retlk a foglalkozási osztályokat szembe állitanl egymással, vágy csak magukra szeretnék terelni a figyelmtt hordóizü szólamokkal, azoknak fájhat az öt százalék, amit most visszakapni készül a nagykanizsai városháza. Ez az ország ]>edig ha valaha, ugy ma nem engedheti meg magának, hogy még foglalkozásonként te szsmbe álljon egymással. Ha a mezlögaz\'da. sági termelésnek van megfelelő piaca és a tiszt viselőnek van pénze, akkor jól jár mindenki, aki munkás és becsüleles tagja a társada. knnnak. Piacoka! és pénzt csak ugy tehet teremteni ebben az országlwvn, ha megvan a nyugodt légkör ahhoz;
hogy kl-ki a ntiga jwfiztján eredmény reményével tudjon dolgozni.
A pótadókulcs nem mindenható [>anaoea., ha akármennyire sikerül is leszállítani és nem is az öngyilkos köiele, ha kell is valamivel felugrálni. Sok város példája igazolja ezt. Azonkívül a városházára is áll, hogy legészszerüllenebb takarékoskodás az, ami a munkaerők rovására történik. Ahogyan a gé|) ek, legalább ugy az embernek is n>eg kell adni a magáéi, hogy üzemké-lessége minél nagyobb hasznot hajtson alkalmazójának. De meg különben is : — a keresztény életelvek, a krisztusi morál nagy ba-rázdatörésének mai korszakában lehel-e elsőbbnendü fetadbat, mint az ember és a becsületes munka meg-l>ecsülé»2 ? Nem elég jó kereszténynek és jó haajffoak Leunf elveinkben, hanem követni kell a tartást: a munkás az ő béréne!«
ZAkM KÖZLÖNY
1>36. jpnáf ag. -
Salamanoa, január 21 A nemzetiek n«gy győzelmeket jelentenek. Teruel körül a nemzeti csapatok tovább nyomulnak előre. A Mptudöaltók Jelentése szerint a közeli magaslatokról világosan látni, amint a vörös kormányosapatok kiüritik a várost és menekülnek a Valencia felé vezető uton. A nemzeti csapatok a város észkkeleti részéből is már teljesen kiszorították a vörösökéi. •
A vörös kormánynál szolgált egy tábornokot, két vezérkari ezredesi és több magos rangú tisztet kivégeztek.
Főfájás, Idegesség, hypochon-drlás állapotok gyakran a legrövidebb idő alatt megszűnnek, ha bélmüködésünket reggelenként, éhgyomorra egy kis pohár természetes .Ferenc József keserüvizzel elrendezzük. Kérdezze meg orvosát
Közölték Kínával a Japán császári tanács uj békefeltételeit
Szigorú büntetést kaptak a Panay bombázásában bűnös japán katonák
Tokio, január 21
A japán császári tanács uj béke-fieltéteíeket szabott Kínának, amelyeket már ismertetett is a kinai -kormány képviselője előtt.
Az uj békefeltételek a követke-zők: i i j,
1. Kina csatlakozzon a hármas kommunistáéi lenes egyezményhez.
2. Kina és Japán a jövőben szorosabb gazdasági és pénzügyi politikát folytasson. |
8. Sanghai, Csingtau, Peking és Tiencsin polgármestereit a japán kormány nevezhesse ki.
4. Japán visszavonja csapatait Kínából Peking, Tiencsin és Szun-jue tartományok kivételével.
; Tokio, január 21
A japán kormány érüesitette az angol és amerikai kormányokat, hogy (mindazok a japán katonák, a kik bűnösek voltak a Panay és a másik angol hajó bombázásában^ szigorú büntetésben részesültek.
így készül • békél
London, január 21
A japán kormány 10.000 tonnás uj hajó építését határozta el, amire Anglia azzal felelt, hogy egy 60.000 tonnás hajó építését \'kezdte el. Amerika azonban szintén nem akar elmaradni a két nagyhatalom mögött és ezért hajólnak tonnaszámát 20 százalékkal\'fel akarja emelni.
Elkobozták a Népszavát
Az ügyészség a Népszava mai számát elkoboztatta. Az indokolás kimondja, hogy a lap vezércikke kimeríti a magyar nemzet megbecsüléséről szóló törvénybe ütköző vétséget. ; , i
Megszavazta a pénzügyi bizottság a „Szent István-sugárut"-at és a kat.kulturház 20.000pengő segélyét
Pótlllctménnyé minősítették át a városi tisztviselők különmunka-átalányát
Nagykanizsa város i>énzügyi bizottsága csütörtökön délután tartotta második ülését, Babochay György elnöklete alatt. Dr. Prack István tanácsnok beterjeszetette a nagykanizsai Szent József rk. egyházközség kérelmét "z építendő kulturház céljaira 20.000 i»engő épitétti segély megszavazása iránt. Az építkezés a ferenciek telkén, a Hrothy Miklós üt és a cintóriuju sarkán történne és legalább 60.000 l>engőre rúgna.
Dr. Krátky István jjolgármester kitejtette a kulturház szükségességét, amely régi jogos kívánsága a katolikus közönségnek. Az épület és ingatlan |az egyházközség nevére lesz átírva. A j>énzügyi bizottság egyhangúlag hozzájárult a kultúrház 20.000 ]>engő építkezési segélyéhez. j !
Dr. Novai Imfle tanácsnok a viz^ és csatornamű szabályrendelet többféle szövegmódosítását terjesztette elő, amelyek a fogyasztó közönség érdekeit Szolgálják.
A kiskánízsai rk. egyházközség kénelme következett ezután az otta-
ni súlyosan megrongált templom tetőzetének és falainak restaurálására. A faiüszaki hivatal is felülvizsgálta és azt sürgősen megjavitandó-nak találta. A bizottság ehhez is szó nélkül hozzájárult
A Credo kérelméhez, hogy a Sugár utaSzentévre való tekintettel Szent István sugárutnak (neveztessék el, szintén hozzájárultak. Egyelőre takarékossági szempontokból csak a négy utcasarokra kerülnek «jj utcajelző táblák, a házak azámtá^lái egyelőne megmaradnak.
Hemmert Károly városi főszámvevő beterjesztette a városi tisztviselők kérelmét: — mondja ki a képviselőtestület, hogy a tisztviselők
eddigi különmunkaátalányát i>ótil-letményé minősiti át, amely nem lehet nagyobb a tisztviselő jelenlegi illetményeinek 60 százalékánál. Az egész csak jogcím átminősítés, a bizottság (egyhangúan ezt is elfogadta. ]
A városi képviselőtestület holnap szombaton délután 8 órakor tartja közgyűlését, amelyen 40 tárgy pont szerepel. ! ! \' . I .\'
Olaj a nagykanizsai és pacsal Járásban
Kőszegen Is megkezdték az olaj-kutatásokat
Az Bgytk budapesti napilap érdekes cikket közöl ujabb állítólagos zalai olaj-előfordulásokról. A tudósítást az alábbiakban adjuk. •
Ujabb örvendetes jelentések érkeznek Zala megyéből. A lispel ulajviüéktöl 80-50 kilométernyire ujabb olajnyomokra bukkantak; a hová
most száll kl Pspp Simon fö-geológus megvizsgálni s leletet, hogy szután Itt Is megkezdjék a munkát.
Ez a vidék ugyanis sokkal közelebb van a vasúti góc | Hintók hoz ás a mennyiben a fúrási munkálatok eredményre vezetnek, sokká] nagyobb éa jelentősebb ljyaxi centrumoknak lehet az alapja, mint Lispe vidéke. Már 18-20 esztendővel ezelőtt több geológus megállapította a nagykanizsai és jiacsai járások területén, hogy az ottani domboe-vldék, amelynek belseje közepes minőségű lignit, voltaképpen gazdag olaj- és gázuieüenoe Árkuk, sáncok, kutak ásásánál a gazdák már a felszíni rét\'gekl«n is olaj-nyomokra ImkkiU}\' ik. A feltevés neau ^salt, mert . a leg-
újabb jelentése\'- szerint Szftbó Imre zataszabari íakcs 16 katasztrális hold birtokán közel Oroaztonyhoz \' Burkócási gőzmalom völgyétien, sánoásás közben sürü olajos víz buggyant kl • talaj bál. Ez a vidék Us|>élől 60 kilométerre fekszik, de ugy geológiai, mint geográfiai jellegzetessége azunus a llspeiveL i
A leletről Szabó Imre és édus-apja, Szabó József galamboki gazda, a Nemzeti Egység Pártjának elnöke azonnal értesítést küldött Drózdy Győzőhöz, a kerület országgyűlési képviselőjéhez, aki nyomban érintkezésbe léi«tt Bornemisza Géza ipar- és kereskedelemügyi miniszterrel és arra kérte; hogy ha. ladéklaUnut szálljanak ki erre a vidékre a geológusojt ós vizsgálják felül a iebelet. Az Ipari ás kereskedelemügyi miniszter nyombsn Intézkedett s ina reggel már értesítést la kajKitt Drózdy képviselő, hogy Papp Simon főgeológus a legrövidebb időn belül kiszáll Zalaszabarre és környékére. Ha a nagykanizsai és pacsal járások olaj- és gázmedencél-nek geológiai felülvizsgálása ered-
ménnyel jár, az uj ólajforrás nem csak ezt a vidéket vD-águattatJa tel, de az egész ország &mtaságt viszonyait is könnyen jobbra fordít-
haltja. I l •
Ezek szerint, ha a nyomod vízióban olaj- éa gázforrások jelenlétét fogják igazolni, igaza van Schless Istvánnak, aki — mint a na|x,kban megirtuk — már iOtS-hen hivatalos helyett sürgette a NagylcanlTNa-kőr-
nyéki olajkutatások megkezdését. *
Az Eurogasco társaság két mérnökét küldte kl Kőszegre, hogy ott a környéken, a város északkeleti részén méréseket inégezzmek és olajnyomok után kutassanak.
Péntek
BUDAPEST T.
17 Képek a magyar bányász életéből. BeszfJö Hudmszky Sándor. _ 17.5G S|>orlkórlranéo)ek. — 1K Lakatot Flórli cigányzenekara. - 18.50 Felolvasás. - 19.30 Ai Operaház elö-adása. .Tannh&user,. Dfllinii 3 fai vonásban — Ai 1. felT. után lü, 20.35 Külügyi negyedóra. — A II. felv. után kb. 22.05 Hirek. - Az elíadái ut.\\o kb. 23.15 A X lionvéd gyalogezred zenekara - 00.05 Hírek. BUDAPEST IL
18.25 Gyorsirótan folyam. — 18.55 Lakatos Flórla dgányzenekara. — 19.30 Pap Miklós előadása. — 20 Hírek. — 20.25 A ládló szalonzenekara.
bscs.
19.25 Vidám dalos, arata egybe, állítás. _ 20 Ssoraorujáték. - 22.25 Szimfonikusok.
Szombat BUDAPEST L
6.45 Torna, — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. - 10.20 Felolvasás 10.(5 Felolvasás. _ 1105 Tőrseők Hilda zongorázik, Albert Ferenc hege. dül - 12.30 Hírek. — 13 20 Időjelzés, időjárásjelentés. _ 13.30 Hanglemezek.
— 14.40 Hírek. - 15 Arfolyamhirek.
— 16.15 Cserkészek félórája. - 16.45 Időjelzés, hirek.
17 A rádió szalonzenekara. — 18 I)r. Ereky Károly előadása. — 18.30 Farkas Béla cigányzenekara. — 19.30 Dr. Petrovics Elek előadása. -,.20.05 Közvetítés az Erzsébetvárosi Kisfaludy SzinházbóL .Fehérvári huszárok., színjáték 3 felvonásban. - Az 1. frlr. Után kb. 22.15 Hírek. — A II felv, után kb. 22.30 Hírek. - Az előadás után kb. 23.15 ldöjárásjelentéa, majd Kalmár Tibor Jazz-zonekara játszik.
— 00.05 Hirek. BUDAPEST IL
18.30 Mezőgazdasági félóra. — 19 Dr. Gótthe Ervin előadása. -■• 19.30 Máté Áron Lajos Uarinétozik. — 20 Hirek. — 20.25 Timkó Margit magyar nótákat zongorázik. — 20.50 Hanglemezek. — 21.55 ldöjárásjelentéa. I8CS.
12 Szórakoztató z»tie - 13.15 Schu-
L.CSÓ
ÁSÁR
INGERNÉL
Nagy tömeg maradék jutányos árban!
jayteaét *2.
n^w>!0/-l©m©»e.k — 14, Vólkcr tenor lemezei. — 16.45 Kivánságleme/ck.
19.30 Hansen Cecília hegedül. — 21.35 Schubert: Pisztráng-Ötös. — 22.05 Rádiózenekar., sclwammelegyüt-tes. — 22.30 I\'altUnégyes, könnyű zene.
Ai Erzsébet-téri imslpa-rosok miit levele
Tek. Szerkesztő Ur! Szerény sorainknak kérünk elhelyezést becses lapjában.
E hó 21-én megjeleni cikkükhöz egy-k^t szerény megjegyzést vagyunk bálrak füzpí, mu^lyb^n a uénzügyl l)lzot,tság n jjjac-nendezési vitán (Hűteni raéHtetájoltt, mégpedig olyai^fonpán a sorsupk felet(, ami legkevésbbé hffln töjCt cl bennünket Ielkimeg»yu0vásíWl, raort Itt tényleg 30 ember kenyeréről, sőt nagyon, de üagyo\'A neUezcn megszerezhető kenyeréről van Szó; ámbár »z 10gyík li. bl tag ur SOpmber kenyerét akarja az esztétika szent oltárán feláldozni az egyetemes érékek citúlás^val, 30 emberét, azaz bariyUui olyan qdóalanyél, akik egyel>el » teltek folyton, £»ak a küliínl>ő(f<S adókra kareslék keserve^ (pswkiiporgatott ípléMketés a nlnecsel folyU t/Lak már évek óta «ls|h(st kil?del(net.
Belőlünk se hiányzik a szé|»ér-zék, sajnos, mostoha sorsunk nem eflgedi nekünk meg azl a kedvtelést, hngy virágos parkokban sétálgatva, döntsünk 30 ember létérdeke felől, meri 30 emlrer kenyerét könnyebb elvenni, ha megvan a mód rá, mint ugyanannyinak, vagy legyünk szerényék, e»ak egyetlen egynek is kenyeret adni és vagyunk bátrak megjegyezni, aki már életében 80 embert juttatott kenyérhez!, az üsse ki olyan hidegen a kezúnk-Ml a szűkös kenyeret. Hogy menynyiben szégyenfoltja a bódék a városnak, arra Is van egy-két szavunk : i
Ezelőtt 14 éve, aiirfkjqr a város eltávolíttatta a deszkabódéklat, amit méltán kinai falunak keresztelt a közvélemény, akkor egyes urak nagyon imjiozásnak találták és főleg hygieniktísnak a Jelenlegi fülke-nendszert, érthetetlen eletünk,hogy egy nb. tag ur elég Ízléstelenül ko-leraés patkányfészeiíiek nevez olyan üzleteket, ahol foijtos éielnjtezeneket árusítanak. Arra nézve, hogy tényleg kolerásak-e a bódék\', lessék a városi tis^tifőorvos ur véleményét előbb kikérni és csak azután tessék Ilyen Ízléstelen frázisokat pufogtatni, amit mi la legerélyesebben utaslttnk addig is vissza.
Végtelen hálával köszönjük a polgármester és főmérnök urak végtelen jóakanatát, amellyel voltak sszivesek felkarolni nagyon is jogos kérésünkéi és egy ujabb Íródénak építését lehetővé tenni, csak egy kis hiba van, amine vagyunk bátrak az érdekelt urak figyelmét felhívni Ml tudvalevőleg nein élvezünk sem állami, sem városi támogatóst, saját költségünkön kell megvalósítani Cgy Ujabb építkezést, amelyhez talán a költség még sok helyen elméletben sincs még, de tegyük I fel, hogy mégis előteremtődik, mármost ki hajlandó oíyan építkezésbe belemenni, amit akkor bontanak\'le, a mikor akarják és Igy isméi családok teje felett lég az a sokat emlegetett Damokles kard, iwdig ebből I év óta eléggé kivettük a részünket, nagyon köszönjük, de nem kéritek l»löl« t#bl«t. (.li adóflzeW J)<%árok vagyunk «s klJIelesséjjttWi

vannak, de szalradjon azl mondani, hogy egy lcl-pici jogunk is van az élethez. J | t
Téves az a beállítás is, hogy más váriban nincs bódé; lessék csak körültekinteni egy kissé és azellen-kezőről fognak meggyőződni. Végül rátérünk az üzletekben való elhelyezkedésre Is; próbálkoztunk már a mull km is, (te a házi-arak mohósága kielégíthetetlen, pl. csak a kétszeresét kérték a lennek, mint amennyit az akkori bérlő fizetett. Nagyon kérjük a tisztelt városi
tanácsot, méltóztassék egy olyan megoldást kenesni, amit mindnyájan megnyugvással fogadhatunk el.
Soraink szíves közlését kérjük
hazafias tisztelettel ( a piactéren árusító h-jslparosok Singet\' Lajos Szabó Lajos
Spiegel Viktor Németh József Marion János Frk Ferenc
Kapoli Ferenc Rein Ernő sattler Gyula Práger József
Laekenbacher Rezsó Simon István Reln Zoltán Beleri János
VÁLASZ: a Zalai KtoUtay „Iskola mint kontár" e. cikkére
I.egyen szabad megjegyeznünk, hogy , ak három csoportját
Ipartestületünk kétségtelenül min. denkor a legnagyobb elismeréssel és hálával adózott a tekinietes Szerkesztőségnek ama fegyverbarátságáért, mellyel velünk együtt harcolt a trianoni kegyetlen magyar ipari életben a kontárkodás ellen. Nem is szűntünk meg állandóan hangsúlyozottan kiemel ni a Zalai Közlönynek eme felbecsülhetetlenül értékes munkásságát ugy-annvira, hogy már szállóigévé vált: .Zalai Közlöny, az iparosság lelkes barátja. ■
Mindezek után engedtessék meg, hogy érthetetlennek, kül\'mösnek és lesújtónak tarthassuk uz iparosságra nézve a Zalai Közlöny f. évi január hó 18-iki számában megjelent az • Iskola, mint kontár c. vezércikkét
1. íMhelctlennek tártjuk, hogy megkérdezésünk uéJLkül, ismeretlen tényező egyoldalú információja alapján pálcát tör a Zalai Közlöny az Ipartestület ténykedése felett.
2. Lesújtónak kell tartanunk a vezércikket azért, hogy az Iparosság, Illetőleg az Ipartestület részérőt ekkora naivitást feltételez, hogy mi a i>olgári iskolában a tanulók kézügyességét előmozdító és magasabb |>edagógiai célokat szolgáló, úgynevezett házimunkákat nehezményezzük. Sőt, az iskolának az ipari életre irányuló oktaWsáért csak elismerésünket fejezhetjük ki. (Zárójelben cmlitem csak, utalással a Zalai Közlönynek arra a cikkére, hogy az .Ifjak miért nem mennek ipari pályára,- hát többek között ennek az oka az iparosságnak a társadalomban juttatott eme hely, melynek egyik parányi szimptomája az, hogy még ilyen abszurditást is feltételeznek az iparosság komoly érdekképviseleti szervéről, az Ipartestületről.)
Do különösnek kell tartanunk, hogy — fájdalom — ez a vezércikk éppen annak a városnak sajtóorgánumában Jelent meg, amely városnak falai között az elmúlt esztendőben az iparos-kongresszus szine előtt olyan nagy eloquentiával fejtegette Bornemisza Géza iparügyi miniszter ur őexellen-ciája a kontárkodás kérdését ós fel-hivta az ország iparosságának figyelmét arra, hogy ha közületek, intézmé-nvek kisipari tevékenységet űznek, ugy azokat közvetlenül jelentsük az iparügyi minisztériumban.
A Za\'.ai Közlöny vezércikkét nem is tudjuk másra visszavezetni, mint arra, hogy eloldalulag szerezte infor-máclóját és nem a tényeknek meg-felelőleg tájékoztatták.
kontárkodásnak kell megkülönböztetni. Az első ka\'te-góriába tartoznak azok, akik hár kellő előképzettséggel (tanonckodás, segéd! idő stb.) rendelkeznek, azonban ipar-jogosiivány nélkül ellenszolgáltatás fe-jében végeznek képesítéshez kötött kisipari tevékenységet. A másod; k osztály ba sorozandók azok, akik ugyancsak iparjogositvány . nélkül, do kellő előképzettség nélkül és ellenszolgáltatás fejében végeznek kisipari munkákat. Ez a legsúlyosabb fajtája a "kontárkodásnak. A harmadik cso|>ortba tartoznak azok, akik alkalmazotti minőségben, bár nem közvetlenül, de közvetve (altiszti fizetés) ellenszolgáltatás fejében végeznek, vagy végeztetnek kisipari munkát, valamely intézmény közület részére.
3. Ezen harmadik cso[>ortba tartozott például a múltban végzett, de már beszüntetett fodrász, cipész stb. kisipari munkák a rendőrségnél, postánál stb. Ido tartoznak a i>olgári iskolának Is az altisztekkel végeztetett usz-talosipari munkái, pl. ruhafogas, képkeretek, térképfabódék, amiket a tanulókkal ab óvó el se tudnák végeztetni.
Sajnos, a kontárkodást minden egyes esetben magasabb szempontokkal, szociális okokkal vélik védeni, amiket azonban a törvényeket tisztelő legális iparosokkal szemben sutba dobnak.
A tények helyes megállapítása végett leszögezzük, hogy a j>olgári jskola igenis képesítéshez kötött kisipari mun kákát végeztet altisztjeivel pl. ruhafogas, térképfülko, képkeretek stb., amiket más iskolák legális iparosokkal végeztetnek.
4. Ezeket a szóbaníorgó munkákat iskolásgycrmekek nem tudják clvégcznj
Rheuma, izületi és ideggyulladás
házikezeléséiben
tartfto gyógyoredrnényt biztosi a pöstyénl Iszappal töltött,
használata. Kényelmes, tiszta ép 30 kezelésre elegendő. Kérdezze meg orvosát. — Kapható patikákban. Felvilágosítás, főraktár:
PÖSTYÉPí FÜRDŐ I&QPlA Budapest, Károly-körut 3/a.
kézügyesség gyakorlása közben. Ne tolassuk az ügyet hamis vágányra! Ez nem .csinosító\' munka és nem hasonlítható össze .a cselédleánynak mcszelé8Í munkájával,\' mint ahogy a vezércikkbeu szere|>eL
Tény továbbá az is, hogy a nevezett Iskola a képkeretezéshez szükséges lécekre legális iparostól kért ajánlatot, azonban ezt magasnak találván, az iskola olyannál szerezte be a képkeretezéshez megfelelően kikészített léceket, amiért azután az illetőt a rendőri büntetőbiró 20 pengő pénzbírságra Ítélte. Tehát az Iskola a szükségletét Is kontártól szerezte be.
5. Igenis az iskola köteles vagyontárgyait Jókarban tartani, azonban tlsz-tán és kizárólag legális Iparossal.
6. Mély tisztelettel emiitjük meg azt is, hogy a klpollengérezést a nyilvánosság előtt nem ml követtük el, mi ezt az ügyet ott tárgyaltuk, ahová ez. tartozik és oda terjesztettük fel, aliová az iparügyi minisztor ur szerint fel kell terjeszteiü. Nem mi vittük az ügyet a nagy nyilvánosság elé, ha-nem a Zalai Közlöny I
7. Végül mély tiszteletünk legteljesebb kinyilvánitísa mellett tiltakoznunk kell az ellen, mintlia mi nem lennénk magyarul-érző emberek, mert az Iskola kontárkodását nem helyesli a magyar kisiparos, amelyről hivatalos helyről ünnepélyesen szokták hangsúlyozni, hogy a társadalomnak nemzeti szempontból felbecsülhetetlen értékét jelentő, produktív munkát végző rétege. (Lásd a kongresszusokat.)
Nagyon kérjük a tekintetes Szerkesztőséget, hogy Ipartestületünknek ezen változatlan álláspontja utin is maradion továbbra is az i[>arosság .lelkes barátja..
Viola Lajos Samu Lajos jegyző. elnök.
Válasz a válaszra
Nézzük csak sorban! ad 1.
Az Ipartestület kifogásolja, hogy • megkércBezésük nélkül, foglalt állást az ügyben a Zalai Közlöny.
Miért kellett volna megkérdezni bár-kit, amikor az ipartestületi elöljáróság előző napi határozatából nz Ipartestület állásfoglalását ismertük?
Azután: — az Ipartestület sem kérdezte meg állásfoglalása előtt a polgári iskolát, amely pedig .vádlott\' ebben az ügyben.
líárosi Mozgó. Csütörtöktől vasárnapig 1
Óriási sikert Zilahy Lajos „Úrilány" elmü vígjátékai
Egy leány elindul
Főszereplők: Szörényi Éva, Mezey Mária, Páger Anta", Csor-tos Gyula, Rózsahegyi Kálmán, BerRy JLIli, Mályi Gerő, Oózon Gyula, Vlzváry Mariska és Kflp czi Boócz Lajos.
ElAadáfok kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap és Ünnepnap 3, 5, 7, 8 kor. . fendas htlfárak.
ad 2.
A Zalai Közlöny nem állította, hogy az Ipartestület a gyermekek kézügye-sitő munkál miatt emelte a kontárkodás vádját. A Zalai Közlöny c*ak felsorolta, hogy milyen munkákat végez-nek el a növendékek és milyent az altisztek és ezekről kijelentette, hogy egyiket sem tartja kontármunkának, ad 3.
Ebben a kérdésben a Zalai Közlöny álláspontja változatlanul az, amit a kifogásolt cikkben megirt ad 4.
A Zalai Közlöny nem a fogasok és képkeretek készítését hasonlította össze a .cselédleányok meszelést munkájával,\' hanem a folyosók meszelését, amit ugyancsak altisztek végeznek, ad 5.
Hogy a polgári iskola a léckereteket kontártól szerezte be, azt a Zalai Köz-löny is helyteleníti, feltéve, hogy ez tudva történt. A megrendelő nem mindig tudja, hogy az iparosnak, akivel tárgyal, rendben van-e a szénája a kontár-paragrafusok körűt ad 6.
Ilye® mereven aligha lehet értelmezni a leg% iparossal köteles mun-
MLM KOetOMV
ka végeztetést. Eszerint ugyanis még egy ajtózár olajozását sem szabadna elvégeznie az iskola altisztjének, ad 7.
Az Ipartestület e\'íljáróságának ülései nyilvánosak és nyilvánosságuk az azon részt vett tagok számának hatványával növekszik akkor is, ha a Zalai Közlöny nem számol be az azon történtekről Ha az Ipartestület az ügyet nem szánta volna a nyilvánosságnak, akkor erre a minden elöljáróság! ülésen jelenlevő \' újságírót bizonyára, mint más esetekben történni szokott, figyelmeztette volna, ad 8.
Annak megállapításából, hogy a polgári iskola munkája megérdemli minden magyar ember elismerését, a legtávolabbról sem következik, hogy a Zalai Közlöny a jelen üggyel foglalkozó iparosokat ne tartaná magyarul érző embereknek. Megérdemelte a nagykanizsai polgár\' iskola ezl az elismerést a múltban is, amikor a mainál sokkal nolvezebb anyagi viszonyok Között, sokkal több akadállyal Küzdve kellett az iskolát vezetni és az ott íolyl nevelő munka mindig példaszerű volt. Ennek elismerésével sohasem fukarkodott a Zalai Közlöny. Ezt tette most is s ez senkire bán ló nem lehet
Egy leány elindul
Zilahy Lajos nagysikerű -Urilánya — amely színpadon óriási sikert aratott — filmen Egy lány elindul cinnen kerül a nagyközönség elé.
Filmen minden bizonnyal még nagyobb sikere lesz, mint a színpadon. A darab ugyanis filmen is megmaradt színdarabnak, de annak minden előnye mellett sokkal szélesebb teret kapott a vásznon. Az ismert darabot a kitűnő szereplök élvezetessé tudják tenni azoknak is, akik látták a szindaralx>t. Elsősorban Páger Antalt kell említeni, aki ™gyogó alakítást ad. Mezey Mária Dido szerepében akármelyik hollywoodi filmben megállná a helyét. Kedves Szörényi Éva is, akitől még sokat várunk. A többi szereplők is kifogástalanok. A filmnek nagy közönségsikere lesz.
A kísérő három trükkfilm (közülük kettő szines!) külön élvezetet jelent.
I0<3
Éjjeli lehűlés!
Prognózis: Gyenge szél, változó felhőzet, sok helyen köd, erós éjjeli lehűlés, • nappali hS alig változik.
A Moteorologlal Intézet nagykanizsai megflgyelóállomása jelenti i
Héméraéklet tegnap este 9-kor: +0 4. ma remei i + 20, délben: +5-2.
Csapadék : 0-2 "t flRe".® IK( ,
HALLÓI
Van szeroncsém a n.
HALLÓI
é. kézönség szíven tudomására adni, hogy
pénteken, azaz e hó 21-in
halvacsorát rendezek.
; 120
Halául*, pOrkOII, p.prlkt. és rlop.nl, luró.o.u..*..! F
A zenét a közlímert dabracenl Kl.. Jísks zenekara szolgáltatja. Ez alkalommal tudatom, hogy tánchelyiségemet újonnan berendeztem, amelyet wombatsn, .... • hó S2.én megnyitok.
is\' Szives pártfogást kér Pénzea Antal
Kis-Royal vendáglós.
Negyedórás villany.sztrájkot rendezett a zalaegerszegi közönség
Zalaiegerszeg, január 21 fi)- A zalaegerszegi villanyig fogyasztók, a villanyadós . ság miatt nehéz helyzet-^ ben levő adófizetők elkeseredésüknek érdekes kifejezést adtak. Mint már emiitettük,, sötétség-tüntetést rendezlek. ^Villanyárak ellen.
Az ügy (előzménye az, hogy, mint ismeretes, a \'l^öszt 160.000 pengőt kövelelt a városon a régi adósság sürgős törlesztésére. Ezügyben és az egyéb vilás ügyek elintézése ügyében a város vezetősége és a
képviselőtestület kiküldött bizottsága ma tárgyal Budaj>esten a Tröszt vezetőivel.
A zalaegerszegi vlllanyfogyasztók az ügy érdekében röpcédulákat osztogattak a városlwm, amely tün-letésre hivták felazegenszegieket. A tüntetés este 7 éjs 8 óra között volt, amikor egy negyedórára teljes sötétség borult a városra. Az eger-szegiek szerint olyan sötét volt; mint amilyen sötét a város és a jwjlgársőg anyagi helyze\'e a Tröszt miatt.
Nyaraló épül, külön ktktttOvel, Tihanyban a mindenkori államfő részére
A balatoni érdekeltségek körében már é\\ek óla felmerült áz a gondolat, hogy a minden-kori magyar államfő részére a Balatonnál "t:—\' egy nyaraló létesüljön, hogy olt mint a gödöllői kastélyban — pihenésre alkalmas hely legyen.
Néhai Klebelsberg Kunó gróf annakidején e célra a tihajiyi félszige-let szemelte ki és ott nagyarányú építkezéseket is kezdeményezett. Halála ulán azonban iaz errevonatkozó kezdemzényezések abba is maradlak. Most legújabb értesülésünk szerint — ha nem is ilyen formában — á terv valóra fog válni és
Tihanyban egy !nagvobl>szabásu épü le\'.et emelnek a kormányfő rendelkezésére. A nyaraló külön kis kikötővel Tihany legideálisabb részén lélesülne és ezáltal beláthatatlan ]>erspektiva nyílnék Tihany további benéj>esitésére és valószínűnek látszik, hogy az ottlévő kincstári kerteket, melyek nagyobbrészt avallás-alapilvány tulajdonában vannak), szintén áruba bocsátják. Igy ott valószínűleg egy főúri nyaralótelep létesül.
A szenzációs terv a legszélesebb körökben nagy lelkesedést keltett,a l>alatonvidékl érdekeltségek |>ediga legnagyobb várakozással tekintenek a fejlemények elé. i
„Angol szövetet" adtak rossz ruhákért, elfogták őket
Az autó rendszáma alapján ismerte fel a klskanlzsai rendőrőrszem a Somogyszentmlklóson házaló flgynököket
A somogyszenlmiklósi csendőrőrs telefonon értesítette a nagykanizsai rendőrkapitányságot, hogy a községben autós szövet-ügynökök járnak, utcáról \'utcára, felkeresik a gazdákatv ahol régi ruhák ellenéljen »valódl angoi szövetet« kínálnak cserélje a hiszékeny polgároknak. Mire aztán egyes gazdák érdeklődlek az őrsön az ügynökök iránt}, azok már lul voltak a szentmiklósi haláron. Az egyik gazda azonban
feljegyezte magának az autó rendszámát és igy azt közölni tudta a csendőrökkel. j
Az egyik nagykanizsai rendőr^ aki Kiskinizsán teljesített szolgálatot, eközben figyelte a mellette elvonuló gépkocsik számát is és egyszer csak meglátta a mellette elsurranó tereseit számú a\'jtót. Nyomban megállásra késztette és igazol, tattá a benne ülő két férfit, akik Kohn Józsefnek ós Krausz Izidor-
1938. január 22
nak igazolták magukat a rendőrőrszem előtt. A rendőr bekísérte mindkettőt a kapitányságra, ahol dr. Gántay fogalmazó kihallgatta őket. Autójukban szövetet és becserélt régi ruhákat találtak. Átadták őket a somogyszenlmiklósi őrsnek.
De mivel Kanizsán is megkísérelték machinációjukat, itt is felelősségi* vonják őket a városi rendőri bünietöblró előtt. j
Az Ipartestület műsoros táncestélye
Február 1. mindig ncvcz\'é!«*s dátumként sZerepolt a báli szezonban.
Ezen a napon rendezi a folyó évben is az Ipartestület tradicionális báliát. A fobruár 1-i estély eltérőleg a tavalyitól műsoros lesz, mely a legkényesebb igényeket is kielégíti.
A Zrínyi* Irodalmi Kör zenekara Vannay János zeneiskolai igazgató \\e-zényletével, a zeneiskola kitűnő művészei, Schnabl Paula szavalatai B»r-barits I,ajos verseivel ós aikis Vág-völgyl Pipiké, a pesti gyermekprimadonna tánrszámaival fog első ízben Nagykanizsán bemutatkozni a közönségnek. A zenét a liatárőrzenekar kitűnő együttese szolgáltatja.
Az érdeklődés máris igen nagy és előreláthatólag a legsikerültebbnek igér kezik az Ipartestület estélye.
A meghívókat már kiküldték, ha valaki tévedésből nem kapott és arra igényt tart, az Ipartestület hivatalában kézhez kapja.
Az Ipartestület, mint rendező, tagjainak megfhivót né<h küld, de szeretettel várja a tagok minél nagyobb számban vshk megjelenését.
Jegyek előételben I-enyvesi György Fő ut 10. sz. alatti órás és látszerész üzletében kaplvatók. (:)
EMLÉKEZTETŐ*
Juair 22.
GogUelmelti hangversenye a ltasal-nóban 0 érakor. Jegyek Vágónál. Január 23.
LioaáUa táóadás a városházáé S.laor (Bartla István hácféuük). Izr. Lcány«gylct vallásos délutánja fél 5-kor a kiMomplomban. Január 29.
Oragkercskedelmlsták bálja a Ka-Múlóban. Január 30.
Lloeálls előadás O.kor • Tárosháeto (Lukiníoh proftBsaor). Február 1.
Ipartestület müaaros tánesstélye az Iparoskér leriiMlben U-kor. F.bruár 2.
I.UaáUi aáöndis a váresbiaáa S.laer (ir. Deeefi Mihály).
• E rovatban egysicrt külléf (2 sorig) dija 30 lllKr.
— «a,tán Január 22. szombat Bom. kat Vince vt. Proleetina Artúr. Izr. Sebat hé 20.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat Január végéig a .Fekete saa* gyógyszertár 4a a klskanlzaal gyógyszertár.
(iéifflrdö nyitva reggel 6 érától este 6 óráig (hétté, szerda, péntek délután kedden egész nap néknekV /
Siessen! olcsó cipökiárusitásunk mdr csöh Z napig tort
Egyes pár cipők Divatcipök löl Hjadjfflí 6y,r",k0lpík v 2.20-tól MJTu,b<>" p 14.50-tól P 3.90, 5.50, 6.50 P 7.80-tól 13.50-töl 6 80-tól SÖfiftMffS* P 9-80-tól
MILTENYI SÁNDOR ÉS FIA • CIPÖÜZLETE FŐ-UT 2.
1038. [anuár 22,


A keresztel a szolnoki városházán január 25^n ünnepi közgyűlés kére-tóben függesztik ki.
Hóman Bálint a magyar újságíróbál fővédnöke.
Lovász Nándor 58 éves szolnoki vasúti segédtiszt viz helyeit mosószódát ivott, meghalt.
Az Egyesüli Keresztény Párt ifjúsága üdvözlő iratot intézett Mussolini-hez amelyben kéri a Duoe közbelépését a német katholikusok érdekében. l
A NEP elnök-választása Darányi miniszterelnök kijelentése szerint valószi-uülcg a jövő héten lesz. Tavasszal gyűlések sorozata lesz vidéken.
Lázár igazságügyminiszter külföldi üdülésre utazik súlyos betegsége után.
A német községekben folyó izgatások ügye kedden a felsőházat foglal-koztatja.
A Lingel bútorgyár tegnap reggel óta leállította üzemét, mert a kormánytól nem kapott meg egy-két kedvezményt. 360 munkás kenyér nélkül maradt.
Bartók Béla 5. vonósnégyeséről meg állapítja az angol sajtó, hogy < Beethoven óta a legnagyszerűbb kamara-zenemű.\'

A Brüsszel—antwerpeni utasrepülő egyik motorja útközben kiesett a gépből. Pánik keletkezett, dc a gép siklórepüléssel szerencsésen leszállt.
Világilógáz megölt egy 9 tagu lodzi hordár-családot.
Janics 16 éves belgrádi gimnázista a húgát meg akarta védelmezni 3 tolakodótól, leszúrták, meghalt.
1500 személyes díszebédet adott ma Faruk király esküvője alkalmából.
A holland trónörőkősnő gyermekének megszületését még mindig lázban várja egész Hollandia.
Oroszországban ujabb 16 kivégzés történt, az oslói követet kémkedés gyanújával visszahívták.
A bukaresti szocialista párt székházában tartott házkutatás utsn 80 párttagot őrizetbe vettek. Sok izgató röpiratot lefoglaltak.
Minescu román külügyminiszter Genfből egy napra Londonba utazik, liogy a kormányt tájékoztassa a zsidókérdésről"
A valenciai vizeken megint torpedótámadás ért egy angol liajót A torpedó célt tévesztett.
150 menekült baszk .gyerek visszatért Belgiumból Bilbaóba.
A francia kormány-nyilatkozat szerint a külpolitikai irány nem változik.
A szovjet erősiti a mandzsu határon a liadereiét
Személyi ellentétek miatt kiválik a kabinetből a bolgár külügyminiszter.
Az Egyesült Államokban fagyhullám pusztít.
Az abesszin katolikussá^ is résztvesz a budapesti eucharisztikus kongresszuson
Rómla, Január 21 A nemzetközi eucharisztikus bizottság elhatározta, hogy a Buda-I>esten tartandó májusi kongresszuson Olaszország nem csak mint olasz királyság, hanem .mint abesz-szin császárság is részt vesz, vagyis \'nem csak az olaszországi, de az abesszin katolikusság is képvisel letni kívánja imagát. Már gondoskodás történj hogy az abesszin katollkusság a legfényesebb pompával vegyen részt Budapesten és ott méltó fogadtatásban részesüljön.
ZALAI KÖZLÖNY
fmsu^r^
— (A vasárnapi llceálls)
különös érdekessége lesz, hogy a magyar könyv életéből lesz egy fejj. zet, Barta István piarista házrőnök előadásában és bevezetője és szavalat-Illusztrációi lesznek Babics Mihály és Vörösmarty Mihály költeményeiből. Az előadás 6 órakor lesz a városliáza dísztermében. Belépődíj nincs. (:)
— (Az első Agrárifjuságl Legényegylet Somogyban)
Gazdag Ferenc püspöki tanácsos,
a nagykanizsai Legényegylet elnöke Somogyvárra utazott, hogy ott ifjúsági lelkigyakorlatot tartson és január 23-án ünnepélyesen felavassa a so-mogymegyei első Agrárifjusági Legényegylet tagjait.
— (Szakértői megbízás)
A miniszter Arató Károly MAV főmérnöknek a nagykanizsai autóKörlct-ben viselt műszaki szakértői tisztségét az 1938-1040. esztendőkre meghosz-szabbitotta.
— (A rendőrség felhívja)
azon egyént, aki 1938. január 1-től a mai napig 1 drb kétkerekű targoncát vásárolt, a rendőrség I. em. 4. alatt haladéktalanul jelentse be.
— (Ínségesek a polgármesternél)
Pénteken délelőtt a kanizsai inség-akciósok küldöttsége kereste fel dr. Krátky István polgármestert, akit arra kértek, hogy a súlyos helyzetre való tekintettel emelje fel az 1.40 pengőről 1.20 pengőre leszállított napszámukat. Rámutattak arra, hogy sokan vannak közülük, akiknek hat-nyol; gyermekük i* van. A polgármester Ígéretet tett, hogy amennyire a rendelkezésére éUó anyagi eszközök megengedik, felemeli az inségakciósok napszámát.
A Baross tea hírei
Látványosságban utólérheteilen lesz a tíaross tea táncterme. Hangulatos bár benyomását fogja kelteni a megjelentekben. Az egész est inkább egy hangulatos bár színes és mozgalmas képét adja.
„ Jüazdag büffében olcsón és jól va-^orázhatnak azok is, akik csak hang-, verseny után jöhetnek.
Asztal rendelést a rendezőségnél szombat délután 3 óra után lőhet fel-adni.
A rendezőséget kéri a főrendező, hogy szombat délután 3 órára az Iparoskór nagytermében jelenjenek meg.
A határőr zenekar megerősítve szolgáltatja a táncrauzsikát.
Debreceni Kiss Jóska csárdása nyitja meg a tánc-estet.
A háziasszonyokat kéri a rendezőség, hogy büffé adományaikat szombaton délután 3 és 5 óra között az Iparoskör nagytermébe küldeni szíveskedjenek. __(:),
— Legprímább ttinöaigfi valódi aQgol férflaiövetek alkalmi vételo Singeméi.
— Rogenhurdt & Kaymand féle leo étkésalutek nagy wUaaatákban 8
Azt mondotta nekem Mamám és a papáin, Okét nem érdekli Sem Kina, sem Japán... Sem az egymást ölő . Tébolyult spanyolok, Egyedül csak az, ha Táncolok, dalolok... Miattuk foronghat A ragyogó Páris... Kormány élén — Chautemps Vagy Leon Blum áll is... Tegnap — este Chautemps Am Blum volt ma — "délben... Momentán nem tudom Kl van előtérben... Legjobb volna kérni Jó Lebrun elnököt Importáljon innen ; Miniszterelnököt... /
Nálunk válogathat Délceget és széi>et, Ki szőrén megüli Ott a bársonyszéket... Ennér jobb megoldást Lebrun úgysem talál Mert ilyen miniszter Évekig is eláll... |
No do vegyék hirül A Mancik és Pisták, Minket egyedül a KERESKEDELMISTAK Fényes bálja izgat, Mit várok pirulva...
Nemsokára itt lesz_
Alig egy hét múlva. Jövő szombat este Lesz a KASZINÓBAN Jöhetnek szmokingban, Avagy — kímonóban... De nem kötelező Az estélyi ruha... Lehet lenge magyar, .(Az ing pedig — puha.... A hölgyek nyugodtak Lehetnek, mert portás Nem lesz, aki nézi Milyen a dekoltázs... Feledjük egy este E bolond világot, Jöjjön, ki szereti Az öreg — diákot OREGKEBESKELMISTAK BA1JA JANUAH 29.EN A KASZINÓBAN.
C)
— (Esküvő helyett a fogházba)
Telsch Pál állásnélküli csavargó az ország különböző részein követett el kisebb-nagyobb bűncselekményeket. Országosan körözték és igy került most" csendőrkézre. Ezúttal Veszprém tartott igényt rá, az ottani lopások miatt, de kiderült, hogy Telsch éppen egy nagyarányú szélhámosságban járt, amikor lefülelték. Dombóváron ugyanis R. M. fiatalkorú leánynak udvarolt, sőt Arany János néven meg is kérte a kezét. Hamis iratokkal már beiratkoztak az anyakönywczetőnél és a napokban lett volna az esküvő. A bázasságszédelgő fiatalembert azonban a csendőrök egyenesen a fogházba vezették.
— PupUaok, függönyök, szőnyegek, ágy- és sezlontakarók minden minőségben Singeméi.
Mhtényihez olcsó kiárusítást cipőt venni. — HenyaMxonyok ideálja a Schütx
A nemesvitai szőlőhegyen agyonlőttek egy fiatalembert
Halálos tragédia történt a nemes-vjta-ujhelyi szőlőhegyen üzv. öri Ferencné borpincéjében. A házigazda a tulajdonos veje volt: Hegyi Miklós. Kívüle még öten lwrozgat-tak a pincében, amikor bezörgetett hozzájuk Nylrő Kálmán. A legény már valahol ihatott, mert mindjárt ezzel kezdte: I
- Ha nem ejogedtetek volna be,
belőttem volna az ablakon f
De ezzel már elő is vette revolverét és lövöldözni kezdett. Az •egyik golyó a 26 éves Kamarás Kálmán fejét érte, akit súlyos álla-potban vittek a kórházba. Megoperálták, de segíteni már nem lehetett rajt, meghalt. .A nyomozás folyik.
Ha eredeti, megbízható
BADACSONYI BORT
akar
fogyasztani, forduljon bizalommal
IBOS SZŐLŐGAZDASÁG PINCÉSZETHEZ
BADACSONY.
TEmSIi, ilUBIT, uLumk
már 5 I -Ml lelteié > ltgjobb Badacsonyi korokat.
A 23 év után hazatéri hadifogolynak
A kiskanizsai elemi isWa IV. fiu osztályénak Jtpró Mivel is megdobbantuk, amikor KerkujMíly tanító ur elmondta nekik Vincze Józant fiatal, kanizsai 18-as Irnka, ma ósz, megtört, családos ember hosazu kálváriáját, mig 23 évi hadifogság után visszakerült Kanizsára • itthon most nem tud elhelyezkedni egy darab kenyerei íidó foglalkozásban. A kis nebulók flllénenkjot gyűjteni kezdlek és tiKszesa\'dtek 2 iiengflt Vincze József tfialádju részére. MégUJdotta ezt a Jóságos P. Mi-holcsek Miklós ferences lelkéaz 10 pengővel. — A Kenesztéaiy Tisztviselőnők Egyesülete 5 jsengót adományozott Vincze József családjának; i i
A mai izgalmai élei küzdelmeiben kifáradt egyének, akik csaknem kivétel nélkül már Idültté váll tz(kr<ked£tben éi ennek következtében mindenféle emésztési nehéz-•égben szenvednek, Igyanak reggelenként éhgyomorra egy-egy kit pohár terméslelet .Ferenc József" keserUvlzel, meri ez az Ideális hathalló Oitzet jellemzi lulajdontágait egyesíti magában. — Kérdezze meg orvosát.
— (öngyilkos lett egy gazdag barcsi Teány)
BaJólI Anna 32 esztendős földbirtokos és több ház tulajdonosa az utóbbi hetektien búskomorságba esett. Száléi külföldi ulat ajánlottak neki és 0 már nagyban készült Olaszországba. Elutazása clőlt való nap adtáig együtt volt azzal a flalalomberiel, akivel egyébként is sokat látták. Nem tudni ml történt köztük, de reggelre a leányt holtan találták lakásán. Lumlnált vett be, amely azonnal végzett vale.
-T (Ujabb rejtélyes haláletet Zalában)
Csak minap temették el a fiatal Zoltán Margitot, akinek tragikus hir-telenségü halála oly nagy megdöbbenést kelteti, ma ujabb réjtétyea halálesetről érkezik jelentés. Az. éjszaka meghalt Pörfi József 38 évei zolaszent-lőrinci asztalos mester. Miután a Jó életerőben lévő asztalos nem betegeskedett, az esetet Jelentették az ügyészségnek és elrendelik a boncolást
— (Baleset az erdőben)
(íyenge Imre éves gazda a püspökség u|>átii erdejében tóbbetma-gával a fakitermelésnél dolgozott. A gazda épp egy nagy Tát akart kivágni, amely a szélben az ellenkező oldalra dúlt, mint számították és két embert elütött- (íyenge súlyos sérüléseket szenvedeti, kórliázba kelk\'tl száUiUnL társa könnyebb sérülésekkel szabadult a la alól.
- Meuyaajxm,! k.l.njjík nagj választékban Singeméi.
minden kénysaorTétal nálkil Kopataáa butorártkáa
ZALAI KÖZLÖNY
ím. január 22
— (A Ctfromgárda)
A rendkívül népszerű éa nagysikerű S&thadfca* diáfcofc %*fvér kötete a ,cit
romgár<f«,» amelyben a szerző a ma tnár kösismert bét rikkancsfiu történetét szövi tovább egy uj, Izgalmas ís derűs mese keretében. A város izaittáUják meg a i>olgá
fokát uz élelmes citromfiuk oly módon, hogy, bojkottot hirdetnek a csokoládé, cúfcorgyár ellou, an»cly n titkosrendőrség főnökének a tulajdona. Ilétezer gyerek teszi le a nehéz fogadalmat, hogy nem eszik csokoládét és cukrot, amíg a zsarnok nem pusztul a városból. Lehetetlenség igy dióhéjban elmesélni ennek a mulatságos regénynek a tartalmát. A Citromgárdának, akárcsak a Szabadkai diákok, nak: a részletekben, a remekül meglátott és megrajzolt figurákban, helyzetekben és lüktető dialógusokban van az ereje. Bizonyosra vesszük, liogy ugyanolyan kedves könyv lesz minden diáknak, mint amilyen ritka sikerrel foglalta el a gyermeksziveket a Szabadkai diákok. A díszes kiállítású, egészvászon kötési* burkolt könyv a Könyvbarátok Kis Könyvel sorozatában jelent meg, Horváth Jenő rajzaival. Ara egészvászon diszkötésben 3.80 pengő. Kir. Magy. Egyetemi Nyomda kiadása.
— Talán sehol a kénHnen.en
nincsen olyan tökéletes komforttal berendezett penzió, mint aminőt pár nappal ezelőtt nyitott meg Budapesten, az UjUpótváros szivében a vendéglátóipar egyik messze földön ismert reprezentánsa: Donibai Ernő. A Szent István körút sarkán, a Kaik Miksa utca 30. számú palotában van a Grand Penzió, a legtöbb szobának saját fürdőszobája van, minden szobában telefon, a konyha inindeu diétát elkészít. Doniba! Ernőt a közönség Siófokról ismeri, abol ugyancsak elsőrendű penziója van. Azoknak, akik Budapestre utazlak,ajánlhatjuk: keressék fel ezt a |>enziót és annyira meg lesznek elégedve vole, hogy mindig itt szállnak inog. Nagy előnye az uj j>enziönnk, liogy minden villamos és autóbusz vonal közvetlen közelben tart megállást.
— Tw*4wrtt««l*mányl k«rdé»ek
változatos sorával ismerteti meg olvasóit a Búvár Januári sZáma. A rendkívül tartalmas füzetben üortvay György arra a kiegyenlítő szerepre mutat rá, amelyet az eugenlku a szociálpolitikában betölt A magyar föld geológiai kialakuláséról tájékoztat hóczy Lajos tatfulmányn, melynek megállapításait eredeti térképvázlatokon szemlélteti a szerző. Neugebauer Tíbor értekezése az elektromos vbzo-te elméletét foglalja össze, (írósz Emil a szemről mint a lélek és a tést tükréről ir, PongrácZ Sándor ]>e-dig «Az ősködtől az emberig, dmü készülő könyvének első fejezetét adja közre a Búvár liasábjain.
— S«faMtB-vá«wn mindán kelengye djsee.
— (UlrsggyijMk UlilkMáJa) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig as OMKE tanáos-
— Báli aHvattiJdttuágok naponta ér-kettnok Slngerhez.
-fc. JUját taUkébon és örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a KapatB«*Már«bAa Uai -ttb-to.-kui-lttáaát megtekinti, vételkényazer nélkQ).
— K*d««*tttányea árakon vásárolhat moat tkhite-vásnuit.
Kisst fnWakbta. táv.U majw.kbu.
Cm épugy ruházkodhat, mintha a főráttoaban élne. Hazánk egyik leg-régibb posztógyára Önnek Is szívósén kalit angolos gyártású legdivatosabb szín gyapjú szövetmintáit közvetlen a gyárból. Kérje még ma a mintaköllek-ctó bórmentes és Önre kötelezettség-mentes elküldését a Trunkliahn posz-tógyártól, Budapest, XI., Lecke u. 117.
— FUmI-. s\'fon-, karton-, selyem- éa saőretmaradékok nagyon oaoaón Singeméi
tEéMABB?
Darányi és Kánya ma délután uimolnak be a hármasértekezletröl
A Nemzeti Egység választójogi bizottsága m\'a délelőtt folytatta tanácskozását. Még csak hat fejezet van hátra letárgyalásra. Valószínű, hogy ezzel még ma végezne.k.
Ma délulán Ú1 össze a Ház külügyi bizottsága, amelyen Darányi Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter tájékoztatják az országot a lmda|)estl .hármas értekezletről és annak eredményeiről.
A NEP országos elnöke valószínűleg dr. Tasnádi Nagy András-államtitkár lesz, aki ebben az esetben lemondana az államtitkárságról, miulán az országos elnökség nagy munkaköre teljes hivatási el. nököt követel.
A Corvin-lánc jelöltjei
A Corvin-láno ós koszorú tulajdonosok testülete tognap Uirlotla közgyűlését, amelyen Hómon Bálint kultnszminlszter elnökölt. A gyűlésen dr. Verebély Tibort a Corvin-láncra a koszorúra dr. Palló Imre oj)craházl énekest, Tasnádi Ilona színésznőt, Oánky Dénes festőművészt és Vastagít György szobrászművészt jelölték. A Corvin-koszorus Szent-Györgyi professzort melegen üdvözölték. i
Hajnal óta mén mindig beszél az amerikai szenátor
A washingtoni Házban a lincselés elleni javaslat ellőni obslrukció ugy-látszik sikerre vezet. F.llendcr szenátor hajnali 1 órától egy folytában beszél. Azzal fcnyegctődzlk, lwgyhn kell egész nyárig fog beszélni, de ebből a Javas, latból nem lesz törvény. A javaslnt társadalmi egyenjogúságra vezetno Í1 négerek és fehérek között, már ]>edig — mondta a szenátor — ®z tönkre tenné Amerikát.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak az ismerősöknek és jóbarátoknak, kik felejthetetlen kisleányunk illetve lestvérünk temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Zoltán Boldizsár és családja.
APRÓHIRDETÉSEK
Acíúhlrd.l*. dl|a va.árn.p A. Onn.pn.p 10 ..úlg ■0 nllJr, mlnif.n to.lbbl Iiö 0 mii,, li.lkóin.p 10 uúl, S0 fltl.r, mind.. IO..M. >id 4 flll.r.
Mozi\' él szórskoió parin.rt keresek csinos hölgy személyében .Msgyszerüen mulllunk" Jeligére a kiadóhivatalba •
Csengery-ut\' 78/c. alatt nrt|us t-re 2 azoba IDrdlaasbi. tt..akomf.rto» lakia kiadó. Bővebbel Hárl, SOtgyir, telt
Ion 30 ___109
Hároaia..bA. komfortos, kertes laktat keresek. Cin a kiadóhivatalban. 107
Jékstbsn levő fekete lértl <átlkakát olcsóért eladó. Szekere. Jórsel n. 21._<
Egy.xabáa konyhái lakás kiadó. -
Teleky-ut 65. •
Téglavető családot kerei a „légyárl Téglagyár". 126
Egy fekete nCI téllkahit é> lavaulkabát. két boa olcaón .laalé. Horthy M.-ul 3., Melczer. •
Négy- éa háromaaobáa hallos u| l.ká->ak májua t-re kiadók KőtvOs-lér 31. •
Keltő-, eaelleg háromSXoMl lakáat kefea.lt a belváros területén májna l-re. Teotsch Drogéria. •
Órát éa >a.a«a..g.l legolcsóbban szaküzletben váiárolhat. Fenyvesi OytJrgy. Pó-ot 10. •
Baiáráirf felvétetik február l-re. -KíMcsey-u. 16 _
KOlllnk.JáralH bulorozo.t aioba Arany J.-utca 2. as. alaft klaiM. *
Józael tőhercee-ut 38. si\'.nu ház szabadkézbe .laaló. Ugyaiott egyszobás-konyhás lakás kiadó. dővebbet a ház tulajdonolnál sz utcai lakásban. *
BIZTOS SIKK 1?K I.ESZl"
HA HAMBURGNAL
BALI RETIKÜLT, ÖVET VESZ. HORTHY MIKLÓS-UT 1. BŐRÖNDHÁZ! I
Csillárok
idéi yvégi
kiárusítása
Szabó Antal sportQzletében
M. kir. rendftrség nagykanizsai kapitánysága. - ,
1937. kih. 1222/1. «.
Tárgy: Háry János boi-kihágási Ugye.
A m. kir. rendőrség nagykanizsai kapitányságnak remMri bflntelSbirója Háry János vendégtCs, nagykanlzirl Erzsíbet-tár 19. sr. alatti lakott azért, meri vendégjében egy pilack twrt oly elnevezéssel hozotl forgalomba, mely elnevezéB a bor valóságos származásának nem felelt meg, — az 1936 ? V. tc. 50. §-a alapján 30 pengő pínzbüntetéíre is az el|irátl ko\'taégek meglizeiéséie Ítélte.
Nagykanizsa, 1938 évi január líd 18-án.
Dr. Lakatos Ferenc a. k.
rendörlogslmsző, rendőri bflntetó btró.
Pk. 8763/I93Ö II. Vkaa. 29U3/Í937.
Árverési hirdetmény.
Dr Kovács László ügyvéd által képviseli dr. Orky QyOray kir. Uztegyaó Javára 1000 pengfi toké és lóbb kóvetelés lárnléksl ereiéig a nauykanlnal Ur. |árás-blróstg 1937. évi > 8753. síimu végzésével elrendelt kielégítést végrebalti. folytán végKhaltáat sienvedílól 1937. évi november bó 11-éa lefoglalt 2790 pen-góre becsült Ingóságokra a nagykanizsai kir. Iblróság lenti lz végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1906. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapián a lent megnevezett a a foglalási fegyzókónyvból kl nem tltnö más foglsltatók lavára Is as árverés megtsrtását
elrendelem, de csak ara az esetre, ha kielégítési Joguk ma ia lennél! éa ha elfe-nuk halas.to hatályú Igéaykereaet folyamatban alnca, végrh. luenv. lakásán, Palin (Kámáncs- puaatán), ezután folytatva Nagykanizsán, Kiafsludy-n. 7. sz. alatt tárolt garázsban a fizetett összeg levonásával leendő megtartására határidőm 1*38. évi tebr. hó f. napjának d. o. 3 órája tüzelik kl, amikor a bíróilag lefoglalt személyautó, gépek, lovak a egyéb Ingóságokat a legtöbbel Ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron aütal is, de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedő beleegyezésével, el fogom adni — Azon Ingőaágokrs, amelysanek s kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egy tizedrészét bánatpénzül leteszik.
Nagykanizsa, 1937. évi aug. hó 17.
Haán üyula kir. blr. végrehs|tó, 4019 mint bírósági kiküldőit.
Bosszankodik! ?
lia ksdvelt növényei (brökzölduk, vlrá-
Í:ok. pálmák atb.) elsárgulnak és nem ejlődnek,
ha Jiedveno virágai nem lejtőnek kl telies sziopompát s caeaevöszek maradnak.
Tudja miért?
|(ert a növények részben vacy egészben felhasználták a cserép vagy ináa edényzetben lévő földből a tápanyagot, tehát növényei
éheznek
Legtöbb növényeit magmaMUi*!!, ha azokat
Virág-mütrágyával
Unton.
1 doboz ára ........................p 1.16
1 adag ára (slég 2 lt vízhez) P -.10 Kapható:
ORSZAC JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédelmi azer.k, gép,zsák, atb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A régi bírósági palota mellott. Tel 180.
Kiadja a
Ijdonoa Közgazdasági Rt.
laptulajdor
Gutenberg Nyomda éa Délzalal l.arSiadó Vállalata Nagykanlzsáa. relOl kiadó: Zalai Kánly.
Utasa. ■ kfkkjáaaa ats^ tt. úutsatnn Nynáa is Mk«Jsl l..rH>áó váttslsla k&oyvaynmtUliÉaii K»Ma illtalv. Zalai Károly.
78a É*foJy«ui 18. Uim.
Migykanliga, 1938. január 23 vasárnap
Ara 12 W.
ZALAI KÖZLÖNY
\'OUIIIÍI NAPILAP
Feletóa szerkesztő: Barbarlta Lajoa
BNSflzetáei ára: m bén S peogó 40 tiué f--r\' lilllfn1 \' Iá if\'ll\' ll lfll^\'-
Vihar az Eezsébet--tér körül
01) Valamikor, amkkor az, Erzsé-tel tér közepén kervsztbo épített husbódékat még a»ak tervezték, e sorok Írója ugyanezen a i helyen tollhegyig menő* harcot folytatott a tervek kivitele ellen. Akkor ledo-roagoltak bennünket. »Mlt akar az a (iaial ujaüglró ?. — mondták. (Akkor <uég megjárt a .fiatal. jelző.) A virash4zaimánodik.i(n»letén Király tanácsnok ur csak tnoaoly-gott a Zalai Közlöny iuulakozásán ós csinálta to*ább a dolgnkiat a salát elgondolás3 szerbit »Nem értesz te ahhoz,« — mondta laMrttánjsuor és sodrából .ki osoi halható tttre-Iwwwl magyarázta, hogy miért lesz ez (óitgy és miért nem leket másként. Az érwsk a Uikius MjságinM nem győzték mag, sz Erzsébet tén ketté saelése elten .t Zalai Közlöny ,ovább folytatta a harcot A harc kárba veszett, a fehérre meszelt, régi c>szl«bldasok \'helyére csakhamar felépült a mai »modem< pa-vlllon-aor. I
Azóta naár megbánta mindenki hogy a pavillant odaépltették Aauk is, akik akkor megszavazták. Az idö tehát igazolt bennünket. És lám, mennyi kemény vftától;ínenyi nyl deputációzástól, mennyi g**»d-tót és a dupla költségtől rrtent lehelne ma a város, ha akkor egy fölényes gesztussal nem intézik, el az ellenvébrnányt. . ,
A zöldházikó esetét jen már; nem Is szóltunk semmit. Pedig a ieg-bWrrakb ötlet volt «zt. odaállítani, áholma^ll és btztrtwa vettük, hogy eljön laz idö hamarosan; amjknr árnak «z elhelyezését is mégegy-szer kelt megfizetnie a városnak. Volta!
Sok ilyen dolog történt azelőtt Nagykanizsán. >k* kethallMzfcs dologból lett kéJareres vesződség és Wáraercs VöHség csak azért, mert tekintély-kérdést csináltak abból, hogy a hivatalos elgondolás kerüljön k| győztesen egy-egy terv megvalósítása körül.
Ma már a mindennapi élet száz kisebb-nagyobb problémájának |n-tíaésénéi jebban meglatalgatnak inintten véleményt és minden szcni-IKOiot. Pedig ma sokkal nagyobb a szövevénye a minden apr<y-c«eprő dologhoz Is fűződő ős figyelmen ki-vlll nem hagyható érdekeknek. A husbódé és társa) jó tanulópénz volt.
• \'-»
Most azonban már késő azon vi-t tatkoznt, hogy hogyan lett voloaj okosabb. Most a meglévő helyzetet wll megoldani és ekörül zajlik nagy vihar. Ezt kell valamiként lecsendesíteni. \'
Egy bizonyos: - a kecskének is 161 kell laknia és a káposztának.ás ,neg kell rnarudota l 1/
Igaz, nem minden temperamentumnak felel meg a középút, de itt •wctális kötelesség na ktSzé(>re eső megoldást talátal a várossíépéaieti
®«W» I „Románia elég ei»6e ahhoz, hogy ne kelljen elnyomnia a kisebbe égeket"
A Mldó-kérdésben Is nyilatkozott Románia miniszterelnöke
i HuknieM, január 22 Ooga Oktavlan miniszterelnök ujabb nyilatkozatot adott. Nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy a román néiiet a tiszteletlen és tehetetlen demokrádának romlásba indulása ébresztene fel. Nemzeti érzé-
seit pedig a kívülről beszivárgó, job bára zsidó elemek terjeszkedése lobbantotta lángra.
Nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy a zsidóság helyzelét rendezni csak ugy Vehetne, ha egy roé« szabadterületen összegyűjtik azsidósá-
got és ott zsidó nemzeti államot ala
kttahak.
A kisebbségekről szólva kijelentette a miniszterelnök, hogy Románia a gyarapodásra \'és a megerősödésre elég erős anélkül is, hogy a kisebbségeket el kellene nyomnia.
A Népszövetség elé kerülnek a német gyarmati követelések
Anglia szakított a Versailles! szerződést Illető merev magatartáftával
A oémet. gyarmati követelések kér dósé a Népszövetség egyik, nemzet-közi szakértő bizottsága elé kerül. A kéndést Anglia és FrancUonszág újból megvizsgálja és közli a tanácskozások enedmémyét a többi érdekelt hatalommal. \' A lapok nagy eredménynek mond-
ják, hogy Anglia sZakitott régi álláspontjával és most már hajlandó a versaijlesi szerződéstől függetleníteni a népszövetségi alapokmány módosítását és a megtorlásokra vonatkozó szakaszokat törölni.
Ezügyben Eden taínlsztcr a genfi útját,minden valószínűség sze-
rint megszakítja Párisban és tárgyalásokat folytat a fraueia állam-férfiaktoJ. « iV
Egyébként - mint politikai körökben tudják — Delbos londoni Utja is megint előtérbe került és lehetséges, hogy rövidesen sor kerül rá. i
ftjipén minisztereinffk szerint nincskilátás a békére
Tokio, január 22 Konoye herceg a távolkeleti bely-aelről nagy beszédet mondott a képviseJőbázban. Kijelentette, hogy a Japán kormány a távolkeleti helyzetben a békét kivánja, de ezt osak Japán, Kina és Mandzsúria szoros együttműködésével tudja el-
és az egzisztenciális érdekek között.
Ugy, ahogyan van, nem jól van. És különösen nem jó most; amikor oda épült Nagykanizsa legszebb épülete, a törvényház. Hiszen éppen ez az, ami miatt nem lehet ma már azt mondani, hogy >ha jó volt igy eddig, miért ne lenne jó még valameddig?* Az Erzsébet tér helyzeténél fogva eddig is legszebb tene volt a várnának, most meg egyenesen követeli a hatalmas i>alota a városkép .valaminő rendezését. Végérvényes rendezés &z lenne, ha a husós pavillonokiat végleg megszüntetnék. Előbb-utóbb ennek el is kell következnie. Semmi sem indokolja (a szokáson kivül), hogy a hust a piacon külön helyiségek egész sorában árulják\', lamlkör a sót, aszap-pant, a gyufát, a fogkrémet, ami mind a húsnál is gyakoribb szílk-•séglete a háztartájsnak\', a rendes : üzletekben kfell megvenni. Nagyon soki.város megszüntette már ezt az elavult piaci husárusitást és a ké-nyesebb Ízlésű háziasszony mindig : is-Jttivesebben vásárol a hentes vagy iinészápos; rendes üzletében.
Qa*W*>gy Nagykanizsán ezekre a husbődékra — helyesen vagy helytelenül, most már mindegy — exls-tenclák alapultak. Ti»e»négy exis-tencia.jeg\'észben vagy részben és a
képzelni. H^ingsulyoZta, hogy Japán támogatja «z.uj kinal kormányrendszert. tiszteletben tartaná Kína területi függetlenségét. |
Ezután Hirota japán miniszterelnök mondott inagy beszédet. Ismertette a német kormány közvetítő javaslatát és a békefeltételeket.
Ezek között legfontosabb a következő, két \'pont: Kina csatlakozzon a kommunistaellenes egyezményhez és japán megszünteti a katonai megtorlásokat.
Hirota sajnálattal jelentette ki, hogy Kina nem hajlandó őszintén tárgyalni a békéről \'és ugy látjai,
hozzájuk tartozó alkalniazottak, eltartottak egy kis serege. Szépészeti kérdéseknek, pedig Juta egy családot sem szabad feláldozni. Egyetlen egyet sem ! Főbb törvény, mintem-berek sorsa, nem dönthet ebben a kérdésben. Ha eddig tűrte a város, hogy legyen piaci husárjsitás és éppen ezért erne emberek családoknak az életét alapították, akkor kötelesség most olyan megoldást létre hozni, amely senkinek a kis .falai kenyeréből nem tör le egy darabot. Ma ínég — sajnos — nem tart ott Nagykanizsa, hogy egy-egy falat kenyér helyett másutt másikat lehelne adni annak, akitől el akarnánk azt venni. Addig tehát (de csak addig!) igenis helyet kelladni a husiparosoknak a piacon.
A nagy vitából tehát, amit a város urai efelett folytatnak, azoknak van igazuk, akik aiwsárusok pavil-kmját le akarják radiHoani az Érmébet tér kellős köaepéröl, de a térnek a Magyar utoa felőli végé-ben uj helyet akarnak biztoeitani a tizennégy érdekelt számára. A hus-Iparosoknak pedig el kéli fogadniuk «ezt a megoldást és itt már nekik nem lehelnek kikötéseik, mert hiszen a piac hátrább tolásával akárilyert, akár amolyan alakban készülnek el az uj pavilk>nok, ők aj na csak kézről lesznek a piac vásárlói szá-
mára.
Oktalanság lenne természetesen az uj pavillon-sort megint évtizedekre szóló kivitelben elkészíteni. Az idők lassan jobbna fordulnak, és akkor meg kell teljesen szüntetni a piaci husárusitást. Nem kell tehát megint örökídőkre szóló l.enendez-kedést csinálni sem az építkezésijén, sem az érdekelt husiparosok-kal kötendő megállapodásban. M,Ar most tudomásul kell vennie minden érdekeltnek, hogy ez a piaci rend nem végleges, nem jogszerző helyzet, hanem csak a mai viszonyok közt kényszerű és köteles kenyérvétkelem. I i
Ne hibáztassa azonban senki azokat sem, akik a város szépségéért olyan eréllyel szállnak sikna, hogy közben »30 ember érdekét* nem fogadják el döntőnek. Ha nincs is igazuk, de a legtiszteletreméltóbb érzés: — n város-szerelet vezette őket.
Mi volt ez a város 10-16 évvel ezelőtt? És lett-e volna belőle az az egyre szebbé bontakozó városi, ami ma, ha nem leltek volna a vá-r<is-szeretetnek ilyen fanatikusai ? Az ő szavuk "hasznos lenditő energia, csak /módjával kell adagolni hozzá az intézkedéssé emelő erő-ket. : I i
ZALAI KÖZkONY
IMI Iwinif 33.
hogy Kina teljesen alá van már aknáivá a szovjet által. Nincs tehát Japánnak mis választása, mint meg maradni eddigi álláspontja mel-
Egyebekben - imndotta a (apán miniszterelnök — Japán őszintén kívánja a jóvlszcmy (enniailásál Angliával és Amerikával Is és min-dcnt elkövet, hogy ezt bebizonyítsa.
A mai Izgalmai élet küzdelmeiben kifáradt egyének, akik csaknem kivétel nélkül már Idalllé váll székrekedésben él ennek következtében mindenféle emésztési nehéz-légben szenvednek, igyanak reggelenként éhgyomorra egy-egy kis pohár természeles .Ferenc József-keserűvizet, mrrl ez az ldeííis hashalló összes Jellemző lula|donságall egyesíti magában. — Kérdezze meg orvosit.
TiOU^it - uJwi •
hTH « — (]
Kánya Kálmán külügyminiszter tegnap este számolt be a külügyi bizottságban a budapesti hármas találkozóról.
Szent-Györgyi professzor szegedi előadásában azt hlrdelte, hogy «nz eml>eri Jóság és a béko vétfül Is győzedelmeskedni fo? a pusztítás és gyűlölőt mai tobzódása helyén..
Mohácsot árvíz fenyegeti. Az árterületek víz alatt állnak. A Duna 707 cm., 41 éve nem volt ilyen magas.
Vajtay Gyula 37 évos szálkai segéd-Jegyző sikkasztás miatt feljelentette magát, letartóztatták.
Csepelen Szürsné sz. JákÖ Eszter 27 éves ápolónő morfiumot vett be, aztán felakasztotta magát, mort az anyja öngyilkos lett a miskolci kórházban. Mindketten meghaltak.
A Nemzeti Egység Pártjának elnöke Tasnádl Nagy András lest, Zsindely Ferenc lesz helyette kultusz.államtit-kár.
Tarr Lajos kispesti benrinkut.keze-. löt, aki Abonyi Dezső kispesti ügyvédet, mert az ingatlanát elárvereztette, esküvője előtt agyonlőtte, 8 évi bőrtönre Ítélték.
Szegeden és Sátoraljaújhelyen taeg. kezdték az idegen állampolgárok ellenőrzését.
Rutich Jenő, a ka|>osvárí megyei kórház 48 éves igazgatója influenzában meglialt.
A magyar ipari kivitel" a gazdasági év első felében tovább emelkedett.
A Rajnlss.félo sajtóperben, amely a 8 órai UJság munkatársa ellen indult meg, Rajniss hozzájárult az előterjesztett bizonyítási kérelemhez. A bíróság a bizonyítás elrendelése felett a következő tárgyaláson dönt.
A Vigadóban szélső iobboldalu gyűlést tartottak a Nemzeti Front magyarszocialistát. Rainiss is az előadók közt volt. A Szálas! és Festetics nyilasok megzavarták a gyűlést, általános verekedés és bűzbombázás után a rendőrség több tüntetőt előállított.
(Folytatás a 7-lk oldalon)
Plncze József 23 Mosoly-éuM regénye
IV. Hogyan szabadult mag Vincze József a cseh hóhéroktól és az orosz forradalom harcterétfii 7
\\
Oroszország felől egyre érkeztek a friss hirek... fis a nikoLsk-uzoriszkl fogolytábor élotét is feldúlta a forradalom szele...
Egy reggelen vad lövöldözésre ébredtek a foglyok. Az őrség maga is két pártra szakadt: a kozákok és az orosz gyalogság egymást lőtte. A barakkok között egész nap süvítettek a golyók.
— Komám, huzódjunk meg az egyik sarokban, aztán no mozduljunk I — ajánlotta Vincze József egyik társának — mert a golyó nem tréfál, az nem nézi meg, hogy kit talál!
Néha egy-egy kíváncsi az ablakhoz merészkedett, de nem sokat láthatott Rettegő bizonytalanságban éltek. Kíváncsian várták, mit tartogat számukra még a sors...
Hajnal tájban elcsendesedett a gépfegyverkattogás. S mikor reggel kimerészkedtek, látták, hogy nem törő. dlk velük senki. A kibékült kozákok és gyalogosok a maguk ügyeivel voltak elfoglalva.
A foglyok elkezdtek szökdösöl. So-
kan beálltak a vörösökhöz harcolni Vinciének egy Mlhael nevű orosz katona tett ajánlatot:
— Gyere hozzánk. Itt lakom Grigo-levkában. Én is hazamegyek, akad munka majd a faluban I
S másnap négyen nekiváglak az országútnak, liogy a 43 kilométerre lévő kis szibériai faluban kivárják a forradalom vérhullámalnak elcsendo-sedését. A kanizsai Petróczy István (kanizsai 48-as. Felesége és felnőtt lánya itt él Kanizsán a Rákóczi utcában. Pelróczy — mint később majd szóbakerül — kiment Amerikába, de 1925 óta semmi hir róla)) és ogy 46-os szegedi baka: Alács János baktatott velük. Petróczy, akárcsak Vincze cipész volt, Aláis i»dlg szabó. Volt is kelcte a bárom magyar iparosnak a kis Grl-golevkában. Annyi munkájuk akadt, hogy minden nap fejedelmi módon ehettek. Mert a sok foltozásért, javításért a bért Jobbára természetben: ételben kapták.
.Az állomáson tegnap végeztek ki 70 magyart!"
Multak a hetek. lassan egy kis tőkét is tudtak kuporgatni VinczééK. S már azt hitték, hogy itt e mandzsúriai határszélen fekvő kis faluban le is tele|)cdhctnck, amikor Jött a hir, hogy a csehek elfoglalták Vladivoszto-kot és Nikolszkljt. Kolcsak seregei ]>edig egyre vonultak közelebb és a kis falu közelében lassan minden oldalról dörögtek az ágyuk.
— No komám, ugy látszik még harcolhatunk ml is| — biztatgatták ogy-mást, de aztán jött a hir, liogy a .cseh generális két oldalról szorítja a vörösöket visszafelé, f.s másnap megjelent a falu utcáin a cseh parancsnokság hivatalos felhívása:
«A volt hadifoglyok azonnal vonuL janak vissza táborhelyükre! Af<£ nom jelentkezik és a(ki hadifoglyot rejteget, egyaránt lialállal bűnhődik
— No, Vinczo elvtárs! — ipondta nékik Mihael, — szívesen láttunk benneteket, de most bo kell vonulnotok I őszintén szólva nem irigyellek benneteket, mert hallom, hogy a magyaroknak kutya soruk van!
Valóban igy volt. A cseh parancsnokság tucatjával végeztette ki az elfogott magyar liadifoglyokut. Pedig közülük csak kevés szolgált a vörös hadseregben. És ha szolgált is, nem
a szive vitte rá, hanem a kényszerűség...
Vinczo is hivatalos irást kért at kÖzsében, hogy ott dolgozott két társával, a behavazott uton megindultak vissza a város felé. Kis batyujukl>an némi ruhanemű, szerszámok, meg 200 megtakarított rubel volt. Másfél napig tartott az ut, de még felét se tették meg, amikor szembe találkoztak egy orosz vasutassal:
— Magyarok? Sajnálom magukat, elvtársak. A kész Wálba mennek. Rozdovna állomáson épp tegnap végeztek ki hetven magyart! — mondta igaz sajnálattal szivében.
Do Vinczéék csak mentek. Megszokták, liogy lia egyszer kell jficnlkezni, hát kell. Nem egyszer nfa.ék szembe a lialállal, most ís menjek- hát yissza NikoLszkba. Do azért "ugyancsak dobogott a szívük, amikor a parancsnokságra vezették őket. Itt ismerték őket, de az orosz táborparancsnokság tehetetlen volt Kolcsak emberei voltak akkor az urak mindenliol.
— Kutya magyarok! A vörösöknél szolgáltatok ugy-e? — támadt rájuk egy cseh katona.
— Nem is láttuk őket! _ felelték emezek. — Itt az írás, liogy a forradalom alatt a faluban dolgoztunk!
C«eh szuronyok árnyékában
Este volt már, amikor kihallgatásra átkísérték őket a cseh kapitányságra. Vincze le sem vette szemét a cseh szuronyokról, amelyeknek hegye állandóan hátuk mögött villogott. Minden pillanatban ugy érezte, hogy most döfik bele, orvul hátulról.
— Pista bácsi, — súgta oda a mellette haladó Petróczynak —^én figyelem a maga emberét, maga pislantson az euyimére. Ha szúrni próbálnak, azonnal táraadunk. Hárman vagyunk, nem hagyjuk magunkat.
Petróczy is, Alács is bólintott, bog\' ,
megértették. De a támadásra nem került sor. HossZu volt az ut, szükség is volt erre, mert Viric-ze agyában villámként cikkáztak a gondolatok. Ravasz tervet forgatott fejében, de már nem volt Ideje cJiínonűani, ezért hát mielőtt beléptek a parancsnokságra, csak annyit súghatott társainak: — Akármit csinálok, hagyjátok rá! Majd én beszélek.
Egy cseh főhadnagy elé vezették őket. Vincze a kérdezést sem várva, felháborodva kezdett tiltakozni:
Nem értem miért hoztak ide,
hiszen én nem is vagyok magyar. Horvát vagyok, csak ezekkel együtt szolgáltam. Ezeket meg Ismerem, derék magyarok, velem voltak egész idő alatt Grigolevkábanl Különben itt az irás!
Mindezt oroszul mondta, majd, miután jól bírta a szláv nyelveket, horvátul Is elkezdett lármázni. Zakatolt a szive hevesen, de biztos fellépése megnyerte a cseh tiszt tetszését:
—- Nicsevó bratjei — mondta az. — Nincs semmi baj!
Meg voltak mentve...
Este, mikor végre ledülhetett szalmazsákjára, kinos önvád marcangolta saSvét. Sirt szégyenében, liogy meg. tagadta magyarságát, do mikor ott látta mellette szuszogni két társát, megnyugodott. Nemcsak magát, de két társát is megmentette, akikért kezességet vállalt. S azok nyugodt egyenletes alvásába lassan az ő szuszogása is belevegyült..
A trükk mégegyizer ilkerölt
Hajnalban ismét yveszélybe került a három magyar.
Vagy 80-an gyúltok össze sorakozó-kor. A magyarokat megint megmotozták, pénzüket, holmiukat elvették. VhicZéék előtt is ott feküdt kis ruhásbatyujuk, szerszámosládájuk. Már éppen nyúltak utána a cseh katoná(k, amikor VincZo megint kiabálni kezdett. Ezúttal is sikerűit.
Jött a tiszt és letorkolta a bakákat, hogy miért bántják a .jugoszláv testvér. batyuját.
Do ezzel nem m\'ult cl minden veszély Vinczo József feje felett. Hónapokkal később, araikor már Vladi-vosztokban az orosz kaszárnyában doi goztak, jött a parancs: «A jugoszlávokat kivonni a táborból: mennek harcolni a vörösök elleni.
Vincze megiut kínos helyzetbe került. Szerencsére itt már senki nem volt, aki emlékezett volna a nikolszkl chorvátosodásra,. fordított hát egyet a köpönyegen és amikor őt is kiszólították, felháborodva tiltakozott, liogy miképpen kerülhetett ő az írásban a jugoszlávok közé, mikor ő magyar!
A trükk megint sikerült és Vincze megmenekült attól, liogy idegen eszmékért, idegen földön újból fegyvert fogjon. Egyelőre biztonságban volt. Do a szive azért egyre fájt, mert mind gyakrabban jutott eszébe: — hazamenni!
Belesajdult a lelke, ha a kanizsai felső templomra gondolt, a kanizsai házakra, utcákra, amelyeket már oly régen nem látott és amelyek után annál Jobban vágyott, minél kevesebben lettek a meggyötört magyarok.
Hazajött Simon Pali bácsi (Sörgyári munkás volt. 1919-ben kicserélték. Ma is él Teleki ut 65. alatt, inségmunkás,) <V C.ziráki Gyurka (Győrvári (Vas m.) 83-as baka volt. 1921-ig volt együtt Vinciével, azóta nem tud róla.), akikkel valamikor együtt talpalta az orosz csizmákat és ő pár társával ott maradt egyedül a nagy orosz sikság keleti végén...
S ha valamelyikük szőbahözta Ma-
LCSÓ
ÁSÁR
INGERNÉL
Nagy tömeg maradék jutányos árban!
1936. ÉfluAr 23.
ZALAI HÖILÖNY
gyarorszáfot, •óhajtva Sert észívették, ■
ellwllgnltfik,
„„.. —.....- hogy o "tóra a legkeményebb magyir baka siómét is" olóntótto a könny.
" minden éjszaka Magyar.
álmodtak...

Javulás odaát
A jugoszláv Nemzeti Bank negyed évi jelentése szerint az általános gazdasági helyzet műit év harmadik negyedéiben tovább Javult. A kivitel az 1U86. év harmadik negyedével szemben 44 százalékkal emelkedett; a vasúti forgalom 13 százalékkal, a hajózási forgalom 18 százalékkal, a bányászati termelés 26 százalékkal, a foglalkoztatott munkások száma 12 százalékkal, az állami bevételek 16 százalékkiai és a tőzsdei forgalom 26 százalékkal. A mezőgazdasági termeivények árai általában emelkedtek.
Romániában Is
A román bankok konszolidációját, mely 1936 óta tart, 1987-ben Is folytatódott. A műit év szepember vé-a kisebb bankoknál is megállapit-erősen megnövekedett, amit ugyan a kisebb bankoknál Is mgálLapit-liaiunk. . Xéíamén Férénc
közgazdságf szakcikkéből, amelyet egyik nudapestl szaklapban olvastunk, való az alábbi Idézet: »A gazdasági helyzet feljavulása, a legközelebbi jövő biztató kilátásai arra engednek következtetni, hogy a magyar hitelélet a tartós regenerálódás, sőt itt-ott a hitelélet teljes normalizálódása felé halad.
Több bevétet
Németország március végén záruló költségvetésében több mint 2.6 taiUiárd márkival több a bevétel, mint tavaly volt.
Hétl\' építkeznék I A Magyar Közgazdaság Írja: Az elmúlt esztendő utolsó két hónapjában szakkörökben az. a felfogás alakult ki, hogy az 1837-es év építési konjunktúrája alábbhagyott. Ezzel szemben középUkezések terén i^n számottevő előkészítő munka folyt le az utóbbi időkben a főváréiban. Magánépitkezések során > város legkülönbözőbb részein Ugyancsak tekintélyes számban kezdték meg a májusra tervezett épületek építési munkálatait. legjellemzőbb azonban a várható építkezési konjunktúrának megindulá-
«át« az a körülmény, hogy nagyobb szabású lelekparoellázásí előmunkálatok folynak. I
Téuék nálunk megpróbálni I
»Az árát ön szabja meg.c így hirdette Párisban egy nagy áruház a iwrtékáját. A hirdetés őszinte volt, mert a vevő tényleg olyan áron vásárolhatott, amilyen árat kitilt « cikkért. Az áruház kimutassa szerint a vevők a legtöbb cikknél 66 százalékkal magasabb áron vásároltak ás watt 6 százalékra rug az az árumennyiség, amelyeknél kevesebbet kináltak a rendes árnál. A kittinö üzletencd-raény folytán párisban további há-rom és Amerikában nyolc hasonló áruházs» alapítanak,.
A Zalai Közlönyljen az Iskolával kapcsolatos kontár-kérdéslien az I[»ar1estület egy cikklet tett közzé. Az iskola Igazgatósága az üggyel nem foglalkozik, mert fölötte áll minden gyanúsításnak és az ügy vizsgálat tárgyát képezi. Kénytelrji azonban a cikkben foglaltakból helyreigazítani néhány kitételt, inert ezek az Igazgatóságot a közönség előtt ugy tillitják be, mintha nem a legkorrektabbul járt volna el Valótlan az, hogy az iskola Igazgatósága a képkeietezéshez szükséges lécekie, azoknak megmunkálására legális iparosoktól ajánlatot kért volna. Az iskola a szükséges kész, gyalult léceket és deszkákat fake-neskedőnél szerezte 1», hol annak villanyerőre berendezett famegmunkáló műhelye van, mely a ma fennálló rendeletek értebnében ipar engedélyt nyert és törvényesen működik. A kereskedőt nem büntették meg kontárkodásért az iskolának szállított árukért.
Igazgatósig.
Mefa!
Két nyilatkozat az Ipartestület és a polgári iskola kontár-vitájában
Nem kontártól vette az Iskola a keretléceket és azok miatt senkit nem büntettek meg
; 2.
A Zalai Közlöny f. hó 22-1 azá mában az Ipartestület egy levele létetett közzé, mclyl)en valószínű té védés következtéién .ízt álUtja hogy a polgári iskola a képkeretek hez szükséges gyalult léceket és desz kákát kontártól szerezte be. Tekln tettel arrn, hogy ezen gyalult léceket és deszkákat mi szállítottuk!, szükségesnek tartjyk ezen súlyos tévedés helyreigazítását, miután mi törvényesen elnyert iparengedély alapján dolgozunk és bennünket ilyen megmunkált anyagok szállításáért az Iparengedély elnyerése után, ami az iskolának eszközölt szállítást megelőzte, soha meg nem büntettek, j
Epplnger I. és Fia
— Paplanok, fflggflnyök, szőnyegek, ágy- éo sezlon takarók minden m! Inő-•égben Singeméi.
Sle««eu Mliténylhez olcsó kiárusl-tásl cipőt venni.
— KvdvMtnényei árakon vásárolhat most SakttaMráunat
Vászon
árusításunk
teljes sikerrel folytatódik!
Most vásároljon vászon árut
-nél.
Átalakult a Riff-Kabyl asztaltársaság
Exotikus nevét: „Kemény János Asztaltársaság" névvel cserélte fel
Trianon óta évről-évre egyre romlik az élet. A szűkre nyirbált ország alig képes táplálni, munkával, élet-lehetőséggel ellátni, különösön a hinterland-ját vesztett végvárosok lakosságát. Az ipar pang. Különösen a kisipar. Ha végig tekintünk a szürke hétköznapok képén, ha lvetivásárokon végig megyünk a kirakódó piacon, elszomorodva látjuk ezen a kanizsai Teleki téren, hogy még a rozsdás görbo szegeket is kiegyenesítették és piacra viszik... Nem is beszélve egyes btilvár-lapok olcsó kiadványainak piacra dobott, kiolvasott, piszkos tömegéről...
Trianon előtt is voltak jótékonysági egyletek, akkor is voltak sorsüldözött, vagy árván maradt szegény és segítségre szoruló ^lelkek, rongyos iskolás gyerekek. De talán soha ennyi ro szük, ség nem volt ezekre az intézményekre, mint napjainkban, a nyomorúság éa szomorúságnak ebben a fekete korszakában.
Tizenkét évvel ezelőtt, egy barátságos összejövetel alkalmával vetődött fel a gondolat a Riff-Kabyl Asztaltársaság megalakítására. Abban az idő-ben dult legjobban a francia—rlff-ka. byl háború. A szabadságuktól megfosztott Riffek legszentebb jogukért, függetlenségükért harcoltak. Megnyomorított, leigázott mivoltukban nyúltak fegyverhez és állott élükre a legendás hirü Abd ol Krim... A fehér asztal melletti összejövetelekkor mindig élénken pertraktálták a háború eseményeit Kemény János piarista tanár vetetto fel elsőnek a gondolatot, hogy a társaság neve a solrn scmmlfélo idegen önkénnyel meg nem alkuvó «Riff-Kabyl legyen. Nemsokkal ezután a tisztviselők szombatos asztaltársasága fuzionált ezzel a társasággal és valójában ezután kezdte meg intenzív egyesületi életét a Társaság. A minden hónap első szombatján rendezett állandó összejöveteleken évente 3.400 pengőt gyűjtőit össze, amelyet utolsó fillérig mindig a lerongyolódott iskolás gyermekek felruházására fordított Ez a Társaság az idén tartotta 12-ik rendos évi beszámoló gyűlését Ezen a gyűlésen o társaság vezetőségének elhatározol szándéka volt az egyesület további vezetésétől visszavonulni. Nem tudta ugyanis összeegyeztetni ideális munkáját a Társaság egyes intrikus tagjainak aknamunkájával
Ezen az összejövetelen városunk közszeretetnek örvendő polgármesteri* is megjelent A vezetőség lemondását bejelentő ós megindokoló titkári be, számoló után a Társaság egyhangúlag a régi vezetőség mellett foglalt állást Mikor azonban a vezetőség és különösen a titkár elhatározása mellett kitartott, dr. Krátky Istvác. polgármester emelkedett szólásra és meleg érzésektől átfűtött szavakkal kérte a vezetőséget és különösen a mindenképen távozni akaró titkárt további maradásra.
Az egyesületi életben — úgymond — a vezetők mindig ki vannak léve a nyugtalanabb elemek intrikáinak. Ez azonban nem szabad, hogy elcsüggessze, kedvét szegje azoknak, akik arra hivatkozhatnak, mint ezt a titkár jelentésében kifejezte, hogy lelkük igaz parancsának engedelmeskednek akkor, amidőn ezt az irredenta ós jótékony társaságot együtt tartani, annak erkölcsi és anyagi nívóját emelni igyekeznek. Sőt, e* csak szilárdabbá kell tegye segiteni-akaráaukat A polgármester szívből. jött, meleg szavaínak hatása alatt á vezetőség tisztét továbbra la megtartotta, elfogadta és a felszólaló titkár kijelentette, hogy a polgármester szavainak hatása alatt tisztét tovább viszi. Ezután szólásra emelkedett a Rlff.elnök és méltatva a Társasig alapításának é« együtt turtásáuak érdekében K* V
ZAfcM IKMbONV

olcsó cipökiárusitásunk műr ot Z
Egyes pár cipők Divatcipök IU! taoMtt • ■
P 3.90, 5.50, 9,50 P 7.80-tól 13.50-töl

P 2.20-tól
M 6 80-tól U\'^TJkTL* P 9-80-tól
MILTENYÍ SÁNDOR tS FIA • CtPÖtjZLETE » FŐ-UT 2.
i__i iiij.min
mény János néhai pianista tanár érdemelt, ímlrtvónyoita, rója lo vele szemben a Társaság háláját azzal, hogy nevét.róla: Kemény Jéaos Asz-taltdrsasdg.ru változtatja.
m most enpek az iiítüpliejj boldor gi% mfel baráti szőrétől fOWM Sgvö paptap^r neyénejt dipze alaH indul uj, kiúrfdnic.S eszIfndOk telú a.rígi MH-J(«tó .Tánaság.
Bf«**>n Gyula,
EMLÉKEZTETŐ*
Frfntf, "
I)»ro»í-U# aK IpaijflsMrben 9 órakor Juuuár U.
Llá»4U» flőadti a várpsh^aüo B.k«r (Barlha István házfőnök). Izr. I.cányegjrlft vaUA*" ■ ííMár Ja tó 5-kftr, »., klfjon>n)orob«n, j»atr !?.
Gugllcimettl hangversenye «• Kaszt-oóban 9 árakor. Jagyek Vágóp.\\l.
OregfcereskfliOlwMI\' WM» • K«,
J.miár 50,
I.jcoálls előadás ejtpr^.virqsháaío (Lukinioh professzori.
F,b,M4. U.
Ipartestület, múawoi táneestélye az Iparoskör lecujeibea 9-kor.
i\'rf-wV.s-
NTE pitolK a,JH?.:Roy»l «14cfm.41w tó 9 őW»r,.
Pedagógusuk a > KM
noyaiuon. ^ Fakrair 11.
k?resk*ii$nji All(alq))U»tt»k báJJ», a Kaszinóban.
Opevtt»Uí«lá«.,és tánc « Kath-. I.*-gáayégyWhwM Nebáuts-vlíág). Fal,,,ír l».
Izr, Jójéliqpy Nöegj^t nu)Wfli». estje a Kaszinója,
Keresztény Jótékony Nőegylet álir-
009 bálja.
•MKt..
HvisJmgjíó keljen, rronUtatíjol te« a fc(s,JRoyf\\lt>»<l,
■á^.7.
Keresztény Tisz|jissl?a5l» iti««M> adása. (Láz) 8-kor a Váróul, Szljlháí-ban.
Rosta János városi kocsis pernjra-(elvétoll kérelmét elutasították
Több izben foglalkozatta a nyilvánosságot RosW , János városi al-knlmazptt ügye a közgyűlésen elhangzott vádakkal kapcsolatban. Rostál a törvényszék lopásban mondta ki bűnösnek, ment a városi istállóban a lovak részéne kiadott zabból eltulajdonított és ezért három havi fogházzal sújtották, a mit időköziben ki is töltött, a városnál viselt alkalmazásából j>edig elmozdították. Rosta nemrégen |>er-ujnafelvételi kérelemmel. fordít a
kir. törvényszékhez; utalva arra, hogy a cselekményben bűntelen. Most foglalkozott a kir. törvényszék Rosta János kéneJmével és azt visszautasította. Indokolásában kimondotta a bíróság,- hogy Roötia János, noha az alapperben elismerte bűnösségét, most azt adja elö, hogy a vád tárgyává tett bűncselekményt nem kövei te el, de védekezésének bizonyítására sem. uj tényt, sem bizonyítékot nem hozott fel.
Ét«y Ferenc ügyében elrendelték az újrafelvételi vizsgálatot

Mint Ismeretes, a nagykanizsai törvényszék Étsy Ferenc nyug. oe-lektlv, városi köztisztasági fel. ügyelőt a városi közgyűlésen elhangzottakból kifolyólag felelősségre vonta és bűnösnek mondotta ki, amiért 5 hónapi fogházzal sújtotta. Az itélet jogerős. Étsy védője, dr, Knausz László utján beadványt in. téaett a törvényszékhez, amelyben büntelenségét hangoztatja és ennek bizonyítására ujabb tényeket so-
rolt föl többi tanú kihallgatásán ennek lapján ..perújrafelvétel eh nendelóeét kéri a törvényszéktől.
A nagykanizsait kir. törvényszék Makáry Vilmos elnöklete alattmosl tartotta ebben az ügylien tárgyaié-sát éti elrendelte* az újrafelvételi vizsgálatot, amellyel dr. Ahnás&y Gyula törvényszéki vizsgálóbírót bizia meg, egyben felfüggesztette Étsy Ferenc jogerős Ítéletének végrehajtását. ,
A Centrálban szombaton este
hangulatos nagy táflcjgsfély
díjtalan tombol* sok ét- értékes nyereménnyel, a közkedvelt BONDY zenekarával és Péoaf Klári, a kellemes huigu dliőz előadásával.
Három évi börtönt < szabott ki a bíróság a halába balatonfüredi lakodalomért
Balatonfüreden egy hónappal ez-
/ elölt történt, hogy Somogyi Gyula gazdálkodó lakodalmán két vendég,: Pintér Gátor szőlősgazda és Pmuer IsU. vöb>. napszámos össae-szólalkoztak. Paucr a venukedé-s so-
rán előkapta cslzjiiaszárából kését.-és az idős szőlősgazda nyakába, mtfrtotta. Pintér a helyszínen azxjn-t nal meghalt.
A gyilkos napszámos mosl került! a (örvényszék elé és tettéért 8 évii börtönbüntetést kapott. Az Ítélet! nem jogerőn-
Szombat
BUDAPEST\' V
17 A rádió sealonzenekar*. — 18 I)r. Erek, Káíoiy előadásai. — 18.90 FarkMs Béta cigányzenekara.. — 1310 Iir. Petrorica Elek elöadéaa.. — 20,91) Közvetítés az Erz^batvánsl^isfldudy Színházból. .Fehérvári husaárok.. Síinjálék 3 felvonásbon. - Az 1. Mr. után kb. 22.15 Hirek. — A\' II. IWv. után kb. 22.50 IfttTk. — A« elSadSi után kb) 23.15 Időjáráajetentéa, majd Kalmár. Tibor jazz-wwAara Játazlk!
- 09,05 Hirek.
owoapest n.
18.50 Mezőgazdasági félóra. — 19 I)r. (lőttbe Ervin előadása. - 19.50 Máté Áron Lajos klarinétoiik. - 20 Hirek. - 20.25 Timkó Margit magyar nótákat zongorázik, - 20.50"Hangt«-me«kj — 21.65 ldőjárásjetoitéa.
Vasárnap
bwoapest 1
8.40 Hírek. — 9\' Unitárius Isten tisztelet. — to Egyházi ének és smrt beszéd. A szentbeszédet dr, Tóth Ti hamér mondja. — 11.15 Görög katho Ukiis IstmtiMKSot _ l\'i.20"ldfljrtzés, idójántsjelantée — 12.SO Az opU\'jház; zenekar. _ 110Í íájonuUtván \'Tkkfm negjedóráJ*. — 14 < Hanglemartíj -15. Dr, AeXél. Márton ctóadá*. — 15.45 Rácz Béla cigányzenekara. — 19.30 Felolvasás. _ 17 Rózsavölgyi Márk\'emlékezete. — 17.45 Máderspeoh Viktor útirajza. — 18.15 Tándetnezek.
- 18.45 Dr. Tőth László elBísréiéS*..
- 19.15 A rádió szalonzenekara. — I 20 Sporteiedmények. — 20.10 .Az
egyik sir \'— nevei a máaik.\'. Színmii 4 .részbeni\'. — 21.40 Hireto aporteeed. mfayek-, — 22 a 24: tagu olgánygjf rek-rcnekar muzsikál.. Kalmár Pál. énekel.
- 23.10 Mikulai Gusztáv jazz-zenekara. _ 00.05 Hirek..
BUDApBSI Tli\'
lr.30 Hatigleraezrtf. \' - 13.10 Pácz HéU. rigányzenetara: — 17.50 Kürti Pál. előadása;. - 18.20> G. HéHiyPíl suliWAadáae. — 20:10,A rádiá siajeo. •enaliam. - 20.45. Ilire*,, _ 21.95 Temesváry János, bráoaázik..
BW.S. I
11.45 . I>s«taki szlnvfónikiis nvAvek.1
- 1250 Kivánaág >h»iigiere«Bjv — 15.40 Nótók (l.moU vonésótőa. 16.« lleJok,- balalajka és eongnia., _ 181
Készülő divatos dalok___ 20.03 AusaU
ria dalban ós zenében. — 22.45. Tánc
öltönyre alkalmas, kb. 3 méteres méretekben,.
meglepően alkalmií áron!
Giilt éü nnpis! Klnchner Húr divoMniMafís
rm 1
1938. hnuár.23
ZALAI KOZfcONY
Mit ér a szép bécsi nevelőnő szőke haja
A Járásbíróságnak kell a. kérdést eldöntenie
Nem mindennapi kero-\\\\VHVV\\ sel foglalkoztatja az A ( Wil\' vidéki Járásbiró-
\' •Ságot. A keresetet ügyvédje utján egy bécsi nevelőnő adu be egy környékbeli ismeri földbirtokos ellen és 1000 i>engő megfizetését kéri a földbirtokostól.
Keresetében a nevelőnő előadj^ hogy hirdetés utfán került a föld-birtokcehoz, aimak két gyermekéhez. A hely nagyon megfelelt a bécsi nevelőnőnek, a kát gyermek is hamarosan megszerette a szőke nc-velőnőt. I
Nein is történt semmi baj, mig a földbirtokos két gyermeke egy éjjel felkelt, ollót kerítettek és odalopóztak a nevelőnő ágyához. Izgatottan figyelték az alvó fiatat leányt és megkezdté!P%>em mindennapi müve. létüket. A nevelőnőnek ugyanis igen szép szőke, hosszú haja volt, e* iz. gattoa két gyermek fantáziáját F.zt szerelték volna megkaparintani. A két gyermek ezután odaié|>ett az ágyhoz és két nyisszantásra levágták a hosszú hajkoronát. Ezatán, mint akik dolgukat Jól végezték, visszafeküdtek fehér ágyacskájukla.
Másnap neggel hangefi sikoltozásra ébbedt f®l a ház. A hajára olyan büszke bécsi lány; amikor a tükörbe tnézelt, szinte megdermedt és hangostul sikoltozott. Előkerült it ház umője is és mit tehetett mást a gyermekeit imádásig szerető anya, vigasztalni kezdte a nevelönőt. — Hosszú siránkozás -^ián valahogy megbékült és már aznap elvitte sétálni a két pajkos- gyereket.
De amikor a gyermekek hazajöttek, Sirva adták elő, hogyancvelönő megváltozott, durván liánik velük, a hajukat h jzigálja ésa kezűket is hátraesavartu. A gyermekek anyja azonnal lelmondott a nevelőnőnek, kiadtaegyhavi fizetését,útiköltséget is adott neki, hogy hazautazzon Bécsbe. ,
A kereset további részében a nevelőnő előadta^ hogy b haja elvesztése miatt 600 jiengőt kér, azonkívül 100 jiengől igénvei fájdalomdíjért.
— Szép szőke hajam ngyon let-szielt a vőlegényemnek is, — mondja a kereset — pulikor hazamentem és vőlegényem meglátott, azonnal felbontotta az eljegyzésemet.
A földbirtokos is válaszolt a keleseire. Előadta, hogy a nevelőnőt ö már akkor kárpótolta, amikor a kél gyermek elkövette a csínyt. A nevelőnőnek akkor uranynyaklán-cot, l»ecsétgyürnt, fizetésemelést és számos apró érléktárgyat á-Jott. Nem lehel őt arra kötelezni, hogy olyan nevelőnő! tartson, aki a gyermeken gyűlöli, kezüket hátracsavarja. Kéri a kereset elutasítását.
Eddig a két gyermek cslnytevésé-röl származó történet. Most a járás bíróság elé kerül az ügy,\' ho^y a szülőkéi vonják anyagilag lelelős-ségne a két levágott hujfonat miatt
E333T
tlÁA^áX!
Bicskával és fegyházzal végződött a türjei 21-es parti
Mult év decemberében ly történt, hogy Türjén a 1 Pi-unoner vendégiölra egy 10 tagú társaság huszonegyezeit. A játék hevében Tóth Rozső valami megjegyzi tett Dia Ferencre, aki kést rántott és azzal támadt a sértegető Tóth Rezsőre. CSakhantar felborullak az laaztaloK, törtek az üvegek, poharak. A harc hevében Dia az ajtónál álló Tóth Gézám vetetté magát és szurkálni kezdte. Társai figyelmeztették, hogy nem Tóth Ftezsővel, hanem Tóth Gézával áll samibín, dc 6 Így válaszolt: >Most már mlndegy.« A vad verekedésnek az lett a végű, hogy Tóth Rezső, aki karóért szaladt, hátulról fejbe, verte a szurkáló legényt és ezzel áríalmatbamtá tette.
A\' huszoncgyező társaság tagjai most kerültek a törvényszék elé. loUi Géza csak csodával határos módon, gyógyult fel számtalan sebéből. A szurkáló Dia Ferencet kéí évi ÍBgyházzal büntették, Tóth Rezsőt azonban feintántették. A 10
tagli társaiig- minden tagja azonban 8 |lengő pénzbüntetést is kapóit, mert tiltott szerencsejátékot játszottak.
— Flanal-. állon-, karion-, selyem- óa azGvetniaradékok nagyon oscaén Sln-gsrnél.
- (BUjegnrfljuk uliltos&Ja) Hétfőn délntán ö-töi a óráig az OMKE tanáé* tarmében
Egy emberöltő

bizonysága áll oz Aepirin-tablettak jóhirneve mögött. Az Aspirin 40 óv alatt bizonyságöt szolgáltatott az egátz világ előtt arról is, hogy tökéletesen ártalmatlan. Még állandó használat mellett/évek multán sem hat károsan a szervezetre, amellett, hogy gyógyít s fájdalmat enyhit.
ASPIRIN
TABltfVÁ K
DE 0GXEIJ0NK MINDIG A BAYER-KERfSZTREf DE OGYtlJONK MINDIG A eAVIR-MlltSZTRE
Aradi Antalt felmentették a rágalmazta vádja alól
Egy gyanúsító levélnek a képviselőtestület elé vitele — nem rágalmazás — A törvényszék neitrttüMtaM el a bizonyítást
Egy elbocsátott városi alkalnla-zoltnak válasz nélkül maradt levele indilotta el azt a szélesre terebélyeseden ügyet, amelyben Aradi Antal, a nagykanizsai városi képviselőtestület tagja, Henímcrt Károly városi főszámvevő feljelentéséie rágalmazás elmén a vádlottak padjára került. Aradi egy közgyűlés előtt interpellációt terjesztett elő a levélben szereplő állítások ügyében és kérle azok kivizsgálását. Hemmcrt főszámvevő személye ellen irányuló gyanúsítást^ létolt az Interpellációban és engedélyt kért és kapuit az interpelláló képviselő ellen az eljárás folyamatba tételére.
A bűnvádi eljárás megindul! és annak során Aradi Anlal többször is kijelentette, hogy távolról sem állt szándékában megsérteni vagy megrágalmazni a főszámvevőt, ellenben éppen az ö érdekében vélte fontosnak, hogy a vádaskodásokat kivizsgálják. r í
A vizsgálat befejezése után a ikir. ügyészség perhefogta Aradi Anitáit és vádiratot adott ki ellene felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétsége miatt. " , i
Ma délelőtt tárgyalta ezt a bün-perl a nagykanizsai törvényszék Makáry tanácsa. Aradi Antal városi képviselő védőjével, dr. Begldsán Emil ügyvéddel, jeleni meg,1 Hem-merl főszámvevő dr. Sabján Gyula városi tiszti ügyésszel.
Makáry elnök kérdésére Aradi Anlal kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert osak képvl-selőlestük\'ti tagságát gyakorolta, a mikor a város közönsége, egyben a
rciuimuinaiaiinnui irgannaa cxunnus
Az utolsó pogány
Nép Mozgó. Szombaton és vasárnapi
Feiaimulhalatlanul Izgalmas exotlkní flltnr
Fötzerep-1 lők\'eredeti
eszkimó-színészek MALA és LÓTUSZ. — Ezenkívül:
Ax ördögárok kincse
Towt Tmytmr vnSnyn.all tllmj.j l«g«lom. Sjnaalllia. Sra<ar.
Előadások szombaton 5, 7, 9/ vaisérnap 8, 5, 7 é» B óralron Omk 20, 4Q, 60 filléres halyárafckMM 1
meggyanúsított főszámvevő érdekében megtette a szóban forgó nkjli-rend elöltt lnter|>elláelót. Beismerte, hogy . aj inkriminált kifejezése-kel elmondta a kő»gyüléscn(\' de azzal éppen a főszámvevő becsülete érdekében szállt síkra.
Aradi elmondta még, hogy\'Dene József elbocsátott városi kcrtés2egy alkalommal jelentette neki, hogy leve\'et Irt a főszámvevönek, de ludja, hogy nem fpg erre választ kapni. Dene másolatot ls csmált a levélről és ezt odaadta ArddliiíB. Miután Dene hat hétig nem kapott választ, Aradi a levél tartamál néhány szóban ismertette a közgyü-
A* iiiö
1 n/aZI,\' KflVetkWIilStt^ l«J- M . doréktálál, arany» (M*
lésen és a polgármestertől vizsgálatot kért- .
Dr. Begldsán Emil védd-azt bitó. nyitotta, hogy Itt nincs bűncselekmény. Közel egy órás előterjesztésében ráimilfitott az <lgy*gées.hit-lerére és kérto, hogy mindenikre rendeljék el a bizonyítást. Ismertette a városházi ismert ügyeket a szemző-lavinától egészen ar\'erS0-mesier elleni vizsgálatig.
Vitéz dr. Szily Defflő ügyész szerint rágalmazást követett cl Ai>dl Anlal, inert .vádaknak a nyilvánosság utján való terjesztése - rágalmazás. A bizonyítás elrendelését .közérdekből az ügyész nem ellenezte. I l
Hemmert Károly főszápívevö sem ellenezte a bizonyítást, amennyiben nz a városi közgyűlésen elhangzot-lakkal\'áll összefüggéslien. Ebnond-la, hogy amikor a kérdéses le Ve let megkapta, azonnal megmutatta\' a jíolgármesternek. ő (a főszámvevő) ezekben az ügyekben vizsgálatot végzett, nem bocsátkozhatott tehát Denéve] levelezési*). i
Déli 12 órakor a bíróság tanácskozásra vonult vissza. Több mint 20 percig tanácskozott a bírósági
Gyermekcipők, nőieijjők, férfícipők olcsó árusítása
e hó 27-ig! „Ideál" cipőüzlet, Fő-ut 12. számi

lh
ZMjjt
KOZLONV

Ha eredeti, megbízható
BADACSONYI BORT
•kar
fogyasztani, forduljon bizalommal
IBOS SZŐLŐGAZDASÁG PINCÉSZETHEZ
BJkDAOOMY.
TM1L. ÁBP8IT, HZilLITiá
már n l.-töl felfelé s iegjokk Badacionrl borokat.
végül ja nem rendelte el a valódl-
nhlzonylI&At. ; |
Ítél dr. Szlly ügyész vádbeszé-déljen leszögezte, hogy Aradi szükségtelenül hangoztatta a gyanusitá-sokat, azoknak nyilvánosságra -hozatalával elkövette a rágalmazást
Dr. Begldsiln Emii védő kifejtet le, hogy védence nem lépte tul hatáskörét, mint váróéi képviselő. Egy levelet hozott csuk a képviselőtestület tudomására és az abban foglalt gyanúsítások tisztázásét kérte. Hivatkozott a Kúriai egy határozatára, amely kimondja, hogy 1» a városi , képviselőtestületi tag szóváteszi a ktlzgylUésen, Iwigy városi tisztviselőről gyanúsításra alkalmas dolgokat beszélnek és a való adatok alapján ezeknek tisztázását kéri: neui követ el bűncselekményt.
Aradi Antal az utolsó szó Jogán kijelentene, hogy becsületbeli í« kép. viselői kötelességének lartotla éppen a főszámvevő érdekében a dolgot azé-vátmni
Makáry Vilmos elnök kihirdette a törvényszék Ítéletét, amely Amdl An. talt leimenli az ellene einelt vád alél Indokolásában kifejti a bíróság, hogy amikor Amdl Antal ezeket u dolgokat a plénum elölt szóvá telte, nem követelt el rágalmazást, mert srzzsd, hogy az ügyel u idénuru elé vitte, módot akarl nyújtani u megtá* uiadott főüutviselő tisztázására, igy bűncselekményt nem követett el és így a valódiság bizonyítására sem adott helyt a törvényszék.
Aradi és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyész megfellebbezte.
Holnap kezdOdik a nagykanizsai sakkbajnokság
Nagykanizsa 1938-as sakkbajnoka és a Kelemen-kupa összetett verseny nevezése lezárult. Vasárnapi folyó hó 23-án délután 4 órakor kezdetét veszi a verseny körei 30 résztvevővel, 5 csoportban és mindegyikből az első két helyezett kerül a döntőbe, igy az izgalom a döntőbe Jutásért már a küzdelem elején is megkezdődik. A sorsolás fél 4 óraórakor lesz az !|xariestülctben. a versenyjátékra alkalmas sukkkészletük van, feltétlen hozzák magukkal a megnyitóra, tekintettel s nagyszámú versenyzőire.
A >Maróczy« Sakk-Kör 1938 évi rendes tisztújító közgyűlése vasárnap, folyó hó 23-án délután 3 lesz az l|>aroskörhen.
A versenybizottság szombaton, fo. lyó hó 22-ém délután 6 ómkor meg-beszélést tart. | (;)
As On szállodája laáBpastaa s
Corvin Szállodai
Budapest sslváben, s NcnulliSilnhál ■elleti t VW„ Csokoaay utca Iá. — Tökéletes modera kantort. — Folyóvíz áa központi tatáa minden szobában. - Budapest valamennyi villamos vaiuta ás autAbssxa a hotel kOivetka köaetébes.
ágyas asskák asár
itts:
mái S Maf«t«l. I pMffMO, WjM ) jmii mi
— (A főispán Nagykanizsán)
Vitéz gróf Teleki Béla főispán vitéz Márk Fereno számvevőségi főnökkel és Ajtai Kovács Barna főispáni titkárral a keszthelyi főszolgabírói hivatalban tartott hivatalvizsgálat után ma Nagykanizsára jött hivatalvizsgálatra. A főispán hétfőn Budapestre ,utazik, ahol csütörtökig hivatalos ügyekkel lesz elfoglalva. Csütörtökön újra Nagykanizsán leez a Kaszinó hangversenyén. |
— (Mise a Missziósházban)
A Missziósház főnöknőjo szeretettel órtesitl a kápolnába járó kedves luve-ket, hogy holnap, vasárnap a szentmise délelőtt fél 11 órakor lesz.
— (A holnapi llceális)
előadást Barta István piarista házfőnök tartja délután 0 órakor a könyv és az olvasóközönség kapcsolatáról. At érdekes előadási szavalatok illusztrálják Babits Mihály éa Vörösmarty Mihály kóltészotéből. Az előadás a városháza dísztermében lesz. A belépőktől önkéntes adományokat kér a rendezőség. (:)
— (Eljegyzés)
Hirsch Magda éa Kaiser Simon f. hó 23-án, vasárnap tartják eljegyzésüket (:)
— (Az Izraelita Nőegylet)
23-án, vasárnap délután fél 5 órakor vallásos délutánt rendez a kis templom ban. Dr. Winkler Ernőné Munkácsi Noémi tart előadást a zsidó ház dulai dmmel, Abramovics Márk énekel. (:)
Az Oregkereskedelmlsták bálja: január 29-én a Kaszinóban. (:)
— (Ösztöndíj)
A Horthy Miklós óaztóndij alapból 20Ó pengős öaztöndijat négy nagykanizsai is kapott. Az egyik KerOcsényi Mária VIII. gimnázista, a máaik Haj-mási Márton II. keieskedelmista, a kanizsai egyetemisták közül Füóo Zoltán bölcsészet tan hallgató és ifj. Maach-ler Ferenc joghallgató.
(A zeneiskola növendékhangversenye)
Szerdán délután 6 órai kezdettej tartja a zeneiskola a folyó tanév első növendék hangversenyét. Belépődíj nem lesz, azonban a rondezéa költségeihez önkéntea adományokat köszönettel vesznek.
— (A Baross-tea hírei)
Készen várja az Iparoskőr pompásan feldíszített táncterme és étteitúe toa este fél 0 órakor Nagykanizsa város fiatalságát. — Akik tavaly egy szenzációs báli éjszaka emlékével távoztak, azok voltak a legnagyobb propagálói az idei Baross teának. — Ezen a Baross teán senki nem fog csalatkozni — A bűfféliez már beérkeztek a háziasszonyok remékci — A katonazenekar pedig a legújabb tánczenét adja. — Debreceni Kiss Jóska a hirek szerint egész éjszaka szebbnél-szebb táno és szórakoztató nótákat játszik. — A Baross szombat/ este fél 9 órára az Iparoskörbe várja a város táncolni akaró fiatalságát. (:)
— (50%-os vasúti kedvezmény Iparostanoncoknak)
A MAV igazgatósága miniszteri rendelet alapján az iparostanoncok tanulmányi kirándulásához, ha legalább 10-en utaznak együtt, 50 százalékos kedvezményt ad. A tanárok és tanitók is kedverményben részesülnek. 30 növendék után egy tanár, 50 után két tanár utazhatlk ingyen. C
- KNMftak klaUbu hjljy.k.t I Cipőket nagyon oleaón vehet az ,I<Uála clpőOsletben, Fő-ut 12 az.
— Ufprimább wlaMgi valódi angol MxtUzövetek alkalmi vétele Slagwaél.
Városi Mozgó. Csütörtöktől vasárnapig I
Óriási siker! Zilahy Lajoa .Úrilány" cimfl vígjátéka!
Egy leány elindul
Főszereplők: Szörényi Éva, Mezey Mária, Páger Antal, Csőrtől Gyula, Rózsahegyi Mimin, Berky Lili, Mályl Gerő, Oózon Gyula, Vlzviry Mariska és KSptczI Boóci Lajos.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 0 órakor, vasárnap H ünnepnap 3, 5, 7, 8-kor. Rsndsa halyirek.
Miután e film már hétfőn Debrecenben kerül bemutatóra, vasárnap okvetlen utoljáira van műsoron
Nagykanizsán, tehát prolongálni nem lehet.
A Qugllelmettl hangversenyt csütörtökre halasztották
A nagykanizsai Kaszinó nagy érdeklődéssel várt hangvensenyét, a mely szombatra, január 22-re volt killlzve, kénytelen volt csütörtökre, január hó 27-lkéne halasztani, mert Gugltelmeltl Anna Mária, aki már pénteken hiegérkezett Kanizsára, utazás közben kissé meghtllt A meg váltott jegyek érvényesek a 27-1 hangversenyre, mely esle 9 órakor kezdődik. _ i (!)
(A Cenlrái vendégei a hazatért hadifogolynak)
A 23 övi hadifogság után most családostul hazaérkezett Vinczo József volt 48-as bakának Wittreich Jenő, a (\'.oritrál üzletvezetője 2t.20 perügőt gyűjtött össze a kávéház vendégei között. Mugu wittrelch is 4 évig etto Szibériában a hudltogság kráerü kenyerét és 2 pengőül kiegészítve a gyűjtés összegét, beküldte a szerkesztő ségbe. Az összeget reudeltetésl helyére Juttattuk. _
Rikkancs-verseny
A zalai Közlöny lamé* módol akar nyújtani derék rikkancagárdá-jának, hogy ügyességüknek tanújelét adják, ezért jutalmazott rikkancs-versenyt rendez.
A verseny most vasárnaj) kezdődik és két héten át turf. A győztes rikkancs, - aki a két hét alatt a legtöbb Zalai Közlönyt eladja -nem csak .Nagykanizsa legjobb rik kanca, clnwet, haneftr Jutalékán kivül külön 6 jrengő kéazpéarijutai-mal is kap. A másik két helyezett 8, Illetve 2 irengő jut\'Úorrrbun részesül. r !
A versenyhen minden rikkancs részt vesz, egyetlen feltétel: a kél hét alatt legalább 120 Zalai Közlönyt kell eludnia. f ;
A nyertes rikkancsok nevelt a &alnl Közlöny nyilvánossága előtt jutahrtazzuk meg. \' i
Olvasóinkat kérjük, hogy támogassák a rikkancsokat e jrejues ver-
ÓVJA SZEMÉT I ,
éi véséroljon blxalommal egy 161 Ilid ■xamUvsgat Iát*aar-axak0al*i«mb«n.
Legmodernebb optikai gápekkal és Hférd-músietekkel (elsiardt Oiememben bégnllyvn egyszerű és komblnélt siemQveaet méltányos áiban kéailtek és Javltok. — Sumorvoil f«-ceptet siaksieiQen elkésiltek.
Eredeti Zeiss psaMál-lMoaék.
Léimérök, hőmérők. bor- és mustmérfik.
ZSOLDOS OTULÁ
kfeaui*. ttiartu fa UtueréiiaiMtar,
rrt .1 a. (■ Ko,on. Máik>aa..i mmM
Óra á. ákuar na«j .at.uUkb.ti. ElUnt.it arad. ara. a. aku.i|..U4mah.t]r.
senyben és lehetőleg e hetekbefn a a rikkancsoknál szenezzék be a Zalai Közlöny napi példányait.
Az a rikkancs, aki e vereenyaiatt előfizetőt is hoz, klllön jutalomban Is réfSaesül. \'
Az Oregkereskedelmlsták bálja január 29-in a Kaszinóban.
(!)
Az epekövek, az IdAiQlt epc-hólyaggyulladáa és hurulos sárgásig kezeiélében reggelenként
éhgyomorra egy-egy pohár teimé-izelei .Ferenc József" kescitfvlz, kévéi forróvlzzel keverve és kortyonként bevéve, gyakran rendkivttl haliról. Kérdezze meg otvoiIL
— (Perselyfosztogatás)
Gosztonyi László zaJasncntgyörgyl plébános megdöbbenve vette észre reggel, hogy a templom nyitva van és n jrerselyek sorba fel vannak tőrro. Az éjszakai betörő a perselyeket kifosztotta, de a kegyszerekhez nom fért, mert azt a pMbánoa esténként lakására vitto. A csendőrség \'keresi • tettest
Az íregkereskidtlmlsldk bdl/a: Január 39-tn a Kaszinóban. (:)
— lUayasssssyt kstsagyák nagy vá-
laaatékban Singeméi.
— >.,na)ak lásálja s SaUta-
— BatDrkUltltásaakat tsklntse mef minden kénysssrvátsl nálklL Kopststa tratorársktka
— 11 ftllár n.m ugy Sesssf. Ennyibe kerül egy Asplrln-tabletts és sokuor már ennyi is elég, hogy fejfájásától megszsbs. duljou vagy meghűlésnél nagyobb bajnak elejét vegye. Doboz 20 tablettával csak \'tfKf\' A>P\'\'ln Cuk * .Bayer\'-kereszttsl
— Kaptán Január 23. vasárnap. Kom. kat Ralmund. Protestáns Zelma. Izr. Ssbat hó 21. — Január 24. hétfő. Rom. kat Ttmét pk. Protestáns Tádé. Izrael. Sebat hó 22.
Gyógyszertárt éjjeli szolgálat január végéig a .Fekete sas* gyógyszertár és a klakanlzsal gyógyssertár.
GWfarda nyitva reggel 9 órától este 9 óráig (hétfő, szerda, péntek délutás kedden eláss nap nőknekV
— ma-.lian mlndsn kslsogys álsss.
— Báli dlvatajásaaágek naponta ér késnek filngerhes.
— TaUatae mmt a Kopstein Bútor-áruhás állaadó bntorktálUtáaát UMssa és ölesé bútorokat kedveső fizetési fettételekkel vásárolhat
| Egy r~rUet kW kartkMrJa.
ha nem .Wejt el egyházközaégt kul-turház sorsjegyet venni. ,
1938. Január. 23
ZALAI KÖZLÖNY
*
Győződjön meg | i
Csodálkozni fog J J
Mily
olcsón vásárolhat
kiválú minőségű
BÚTOROKAT
leltári árusításunk alatt.
KOPSTEIN BUTORHÁZ
(Folytatás a 2-ik oldalról)

Van Zoeland uj tervezetére öthatal-mi értekezlet összehívását javasolja. A tervezet Németország számára hozzáférhetővé teszi az afrikai nyersanyagokat
Anglia és Franciaország — a Daily Mail szerint — felülvizsgálja álláspontját at olasz hódítás elismerésének kérdésében.
A Stürmcr betiltották.
c. újság megjelenését
Az uj Chautemps-kormány 500 szóval 1 ellenében bizalmat kapott. Chautemps programja a szociális és gazdasági megújhodás jegyébon áll
A Duna romániai szakaszán árvizek fenyegetnek.
De Brion, a francia miniszterelnök bizalmasa nagyon szívélyes fogadtatásban részesült Berlinben. Hir szerint Chautemps berlini útját készíti elő.
A lincselést eltiltó amerikai törvényjavaslatot távbeszédekkel akarják meg-obstruálnl. Egy szenátor már hetedik napja beszél.
Meghalt Henri KisUemakers, a 65 éves belga regényíró.
Ausztriában is szigorított idegenel-lenőrzést léptettek életbe.
Hivatalosan is bejelentették a moszk val orosz—kinai tárgyalások megindulását.
A londoni gabona-bizottság ujabb buza-tultermetóstől tart
Az olaszok feloszlatják a szarvas-marha-egykézt, ha megszűnnek a fiumei magyar bizományos irodák.
Olasz—román és német—román barátsági szerződés tárgyalásai indulnak «*<g a román külügyminiszternek Genf bői való liazaórkezése után, — irja a Gazetta del Popolo Rómában.
Az olasz-angol közeledési tárgyalások folytán a földközi teogeri feszültség erősen csökkent.
A holland kormány ketetázükü flottáját és haderejét m^rőaUl
Olcsó és Jó ixálloda Pesten
, METROPOLEp
a RákóoxI-uUtn.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pengőtől. Az Étteremben axetadl Farkai Jóska
a Virány J«x« látszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hívja meg őket vacsorára a
METROPOLE-ball
Tárházak lesznek a Transdanubia beszüntetett telepeiből ?
Minek kallana mág egy közraktár Nagykanizsán?
A fővárosi közgazdasági szaksajtóban egymás után több felől merült fel az a hir, hogy a Transdanubia Egyesült Gőzmalmok beszüntetett telepeiből az azok megvételére pályázó tőke-érdekeltségek tárházakat fognak létesíteni. Igy ez a s<trs vámn a kftitneatdi, nagykanizsai telepekre is. 1
Miulán a nagyklanüssai gazdasági étet\' tényezőit már régóta foglalkoztatja a iieszüntetett nagyklani-zsal malom-üzem telepének kérdése, (szó volt uiár arról is, hogy az Eurogasco a nagykanizsai Transdanubia telepét töltőállomásnak vagy finomitótelep részére kivánja hJaznusttanl, amit azonban az Eurogaaoohoz közelálló körök meg-
cáfoltak) kérdést intéztünk a Transdanubia nagykanizsai raktárának vezetőjéhez, aki kijelentette, hogy a nagykanizsai irodában mit sem tudnak a Transdancjbia ilyetén terveiről. i
Nem ls valószínű a kérdés ilyetén megoldása, mert hiszen Nagykanizsán már van két közraktári amelyek teljesen kielégítik a szükségletet. Valószínű tehát, hogy a fővárosi sájtőnnk legalább is Nagykanizsát Illető híradása nem egyéb ténybeli alapokat nélkülöző kombinációnál. 1
(—) Mennyi parmetlá szükséges
a gyümölcs téli pormelezéséhczt Erről Ír a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még a verébmentos einkeetelőről, u nyul-rágás elleni védekezésről, a téli gyümölcs érésének szabályozásáról, a pince penészéről, a gyümölcsfák metszéséről, borok savtalanitásáról, a sző. lő trágyázásáról stb. A dúsan illusz-Irátt, színes gyümóleaképet ls közlő Wt szaklapból a Növényvédelem kiadó hivatala (Buda[»est, V., Vécsey u. 4.) díjtalanul küld a Zalai Közlönyre való hivatkozással egy alkalommal mutatványszámot
l
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
s Czvetkó Gyulával
OtcsénisjjÉt oafiamczibM sztkakozfialik
Permetezze gyümölcsfáit
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyflmöleala-karbollneumnial).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az aed éa UU yUik.il. a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig vaa.
fla.lb.r.okot
SOLBAR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
Mag. "\'trágya. •S.áayWWai

aaák, (ér lw»iill.Hi.
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telefon ISO.
-
ZALAI KÖZLÖNY
1038. |«nuir 23
APRÓHIRDETÉSEK
a»r«t,l,d.l4. dlla ditnup 4l Onn.pnap 10 uól| m tllltr. minden tovtbbl uö S MUr. hétkftin.p H Ufllfl 10 fllltr. mlnd.n lovibbl IIÚ 4 (Illír.
ItkOaOra díszített szép áramvonatai cm kot t mtó Klulminnál icndelhe,.,. Tele fon 232. KrzaébíMÍI 1. 4024
W-, aárclpő laalUat hivatásos vul-kmtzálónál íéazllteaien. Horthy M.-ut 2.. Usiember-udvir. 3994
RíSch\'
rtoll U pahaly állandóin kapható, icr Mátyás, Horthy M.-ut 35. 82
<«aaaaált ruhát veazek és dallok, hl váiri házhoz megyek. Máikul, Király-utsi 31. 133
tL»kata4«aa, hagy allalajáatta a
nagy tOmeg maradékot kuakataekkaa-jneg-tsfcintenl. Bent az Ualelbtn nktalilObb van, leltári ánulláiink során^Ken.olcadn aljuk SokOt,.
nagyobb kBnjuttrl,
uéptrodslml és tudományos müveket,
ItsritDnk mauvétalra-
Átálltatokat . .Eiyaalllat" |ellgé»e • kiadóhivatal
továbbit.
Moaazu márkla aaagara eladó. Clm
aklidóban. 199
■Kéthengeres aiivó-nyomó hat eladó Imre hetceg-utci 8. Ugyanott egy bútorozott azoba la kiadó. 157
Veuek malomi dilidbe,i (temeti háta mögött) levő aaáaUWiakil mién áron. Lehocaky, Cnngery-nt 67. 128
tnlail|ta Cormlk-traktorhoz értő cnlédembrrt konvencióra vagy nőtlen ko-véolegényt, akt Cormlk-traktorral szántást vállalja, kereaek április l ére. Jelentkezés Orau, Horthy Mlklós ut 37. 158
2 dfb hitelesített tányéroa asárlag el «tt.-Moiácl, pék. 159
Et«iók Sugár-uton -korntortoa culádl- éa emeletei házik. -Msgbáaalt Horváth, Sugár ul 42. 160
Etlúrendíl llját termésű karaaaaayl aaztalt Ithér él alller (vOrOal kar Uterenkint ka»katé Uöhm József bor-tirmelónél, Ca.ai.ryat 1*. alltt,
Elegána aaMlyl rakák Fekete Mir-f»Mál. Hunvady u. 7. 161
hl,várói belterületén Osaikomlor-toi, ötszobis likáa, ugyinott bútorok el-■dók. Epplnger tatelep. 162
Töatoeaint földbirtokra gvSnySrS abMII-i háló él különbözí butoidirabo-kit, ágyneműt, vlIrtuUrgyikai, értékei Hindiiket él festményeket elad. Érdek lödnt lebet Wortrninn Sándor tejtermék-llzletében, Teleky-ut 16. 163
Vlmvazatékl csövek. aaerelvények él tlrdáuotu-benndeiéKket legolcsóbban váaárolhat Jerauieknél, Erzsébet-tér 18. 165
íü ót* IhiMI Mag,ar-
ááKló.B«ve.-Qscageryut 7.
iaéa Marcaliban, hiU{CMt\'mlitt lívebbet Segélyegylet Nagykanizsa,
\'Megbízható ka|*r4a5t keinek déli ófákrl. Király, Zárdl-utcs 5. 135
Mindennapi levelezéabót összigytljtölt Wlmlt, régi vagy uj tömegeket, magyar) 6 ktlllöldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keretek. — Bubarlts Lsjoa, a Zalai Közlöny t. aur-kasztője. Érdeklődni leket lelefon 78. u. vagy személyesen mlndennip d. n. 5—6 ón kózott.
Kiadja 1 taptulajdonoa Közgazdasági Rt. QutMkwg Nyomda él Délzüil Lapkiadó Vilíilala Nagykanizsán, ralelöa kiadó: Zalai Uralj. IMerurban telefon : Nigykinlzsi 78. szám.
MARGIT FÜRDŐ
Cteagcry-ut 19. ■émiAay kádfürdők Tynku«m«ágia
Február I5.éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Seapleintvsrben rendkívüli kisdásl>ftn je-ksntette lm a Zalai Közlöny azt a nngy-au-ányu alőfizetőgyü}-tö veraenyt, amely a meghlrdetéa TOrtnt most ctecember Sl-ón járt volna\'Ja. A pályárzaton résztvevők körétének engedvenecoi ban a Zalai Köelöny szerke.i/.Msóge ugy határozott, hogy a versenyt hs» héttel: február ,15-éig ineghuss-szabbitja.
Versenyünk, mint tameietea, esik részijén verseny, mert minden pályázó kivétel nélkül jutalomban részesül, métg az Is, aki csn* egy előfizetőt szerzett. I
Egy balatoni villatelek, egy szoba
bulor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlőKészlet, egy ssalungarnl-tura, kéthetes Abbáziái nyaralás, egy kerékpár a nagyobb dijaink, de a 120 dl) között még sok 100 pengőn felüli ajándék van a szá mos kisebb, de ugyancsfllá hasznos és értékes ajándékon klvtll.
Ha osak egy előfizetőt szerez, akkor is egy vég vászon, egy karóra, fényképezőgép, asil\'ali óra, vlUanyrezsó, töltő toll, cipő, fürdőruha, selyeming, stb között választhat, de a legrosszabb esetben is
S pangó készpénzjutslombsn részesül.
Nincs tehát kockázat, mert tíraa-ságban, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, de
BIZTOfe SIKERE LESZlH
ha HAMBURG nal
BÁLI RETIKÜLT, ÖVET VESZ. HORTHY M1KLÓS-UT 1. BÖRÖNDHÁZH
LINÓLEUM
\'LEGOLCSÓBBAN HIRSCH ÉS SZEGŐ o«nnél
RÁBALEUM
1*90
MÉTERENKÉNT
idényvégi


Szabó Antal sportüzletében
Páratlan kedvezmény a ZalaiKfalöay olyanéinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával,.acaendesésrtózponti fekvésül
István király Szálloda
(VI., Podntanioxky^itM t.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, liogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttál (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telelőn, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a Jelentkező otvasók részére.
nem előfizatóje a Zalai Közlönynek
és akiket könnyen megsaeiieabtt előfizetőnek. \'. I - .
Ezael nem csak nekünk tesz szívességet, hanem ráz uj előfizetőnek is, akiia bejelentéi napjától a Zalai Közlöny összes kedvezményeire Igényt tarthat, - önmagának pedig értékes ajándékot szeiuz.
Bővebb felvilágosítással a kiadóhivatal készséggel a
IWtUMttl MtiUI Nllllll MENETRENDJE
érvényei 1637. október 3-tót. InaátiMéMlaiaUtliaái
VaautáUomáan
B2J ?M
B!8
H-10 13 30 13\'SO H-M ITK l»«
2|« 2J1I 2JM
Emábet-térre
s p
fi i •
i Í
Latanyai manatrand
UtnyMIM »« kifyks^iiári trt. 7M ■UkaWiSU. 1400 tn-^a M. IMI
nr
BIZTOS
eredményt csak ugjnérná, .ki hirdetéseit i upoaU többcwsr példányban mpg-itíenA meaaze vidéken U elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-beo sdia fd. Kiadóhivatal Ffcé&fr udvarban.) Tel. 78.
Bosszankodik! ?
ha kedvelt, növényei (örökzöldek, vlrá-
f;ok. pálmák stb.) elsárgulunk és nem ejtödnek,
ba kedvenc virágai nem fejtenek ki tettes szinpompát a cflenevéssek maradnak.
Tudja miért?
meft-a növények réssben. mj.egészben felbssználUk a eserép , vagy mái odéayzetbea lévó földből a tápapvagot, tehát nívépyei
éheznek
Legtöbb növényeit
Viráajmíttrágyával
öatösl.
1 daboz á»a ......... % .p j.jp
1 adag ára (elég 2 It. vliliazj P -,l« Kspkstó:
ORSZÁG JÓZSEF
naag. taltflteya, üOvényvéMaai, izorak,
gép, ziák, sttuikiisakaaésábsn NvgykaaUaa, Eraaébet.lér 10.
fAréglblráaádMlotaiHltalt. Tel. 160.
BL aiiHáai Nyárnál áa BümW LacHMá .WWaK UajTnamdáJáfau Nsvkiaiuki Dsisiv. z«ui KároU.
78* Évfolyam 19. siám. ■Mül ......... 1
Nagykanizsa, 1938. Január 25 kedd *■" __,
Ara 12 tilt.
ZALAI KÖZLÖNY

POLITIKAI N A P I L A !
Felelős szerke&ztfi: Barbarlts Lajos
El«lzet*sl ára: ag? bóra I peafé AO HUfc. Saatke.iUatcl la kladátilYilall laMoat 7t as.
A régi rómaiak
kötelelésél, amely kenyér és cirkuszi játékok után kiáltott, u modern élet kissé átalakította A kenyér változatlanul megmaradt a tömegek követelésében, de a cirkuszi játékok helyett ma már jogot kíván a nép. A politika, a tenyér és a jog tengelye körül forog és a Da-rányi-korn^ny egész munkásságát e két nagy és fogus népi követelmény szolgálatába állította.
Darányi Kálmán menetrendszerű pontossággal teljesítette nagyjelentőségű Ígéreteit, amikor az elmúlt esztendő utolsóelőtti napján beler-jeszlette a választójog reformjáról szóló törvényjavaslatot s mellette a mezőgazdasági munkavállalók öregségi biztosítását megteremtő törvényjavaslatot. íme, a jog és a kenyér, két törvényjavaslat, amelynek segilségével a magyar törvényhozás jogot és kenyeret ad a magyar népnek. \'
A mezőgazdasági munkavállalók öregségi biztosításáról szóló törvényjavaslatot nust tárgyalta a Nemzeti Egység Pártjának mezőgazdasági bizottsága. A vita széleskörű, igen alapos és magasnivóju volt, résztvett benne a bizottság valamennyi tagja és felszólalt a földművelésügyi tárcát ellátó miniszterelnök is, Érthető és tenné-szeles cz a fokozott érdeklődés, hiszen a legelesettebb, a legszegényebb emberek megsegítéséről van szó. Aggastyánokról, 65. é\'etévüket betöltött magyarokról, akik megrokkant erejükkel már nem tudják biztosan tartani az eke szarvát, akik már nem bírják a nehéz mezőgazdasági munkát. I , ■ Eddig az elöregedett mezőgazda, sági immkés hozzátartozói kfegye-leaikenyerén élt, vagy koldult,esetleg némi caekély közellátásban részesült, - Bz uj törvényjavaslat, ha szerény keretek közt is, de biztosit-ja az idős ós munkaképtelen mezőgazdasági munkás részére a létminimumot. A NEP szakbizottsága uiegértéasel lelkesen fogadta cl a törvényjavaslatot, ami annál Is Inkább örvendetes, mert hiszen akor-mányzó, a többségi párt határozata ez s igy kétségtelen; hogy mi akadálya sem lesz o Javaslat slmameg-szavazásának. Rövidesen a képviselőház mezőgazdasági bizottsága elé kerüt a mezőgazdasági munkavállalók öregségi biztcaltfeáról szóló törvényjavss\'at s bizonyos, hogy » bizottság éppen ugy, mint aztán a törvényhozás plénumb ezt a ja-vaslatot azzal a iriegértéssel szavazza meg, amellyel fogadja a nem Mtl közvélemény. j
A javaslatnak nem csak mérhetetlen szociális jelentősége van, do közglaiuságl sTenriKmtből Is Igen l«]enlőségcs. Az a járadék, amit laz JKényjogosullak havonként kai>nj jognak, összegszerűkig ugyan nem túlságosan m\'agas, mégis a falisl életljen, ahol a filléreknek is komoly értéke van, nagy segítséget Ment. Nyugodt öregséget biztosit
Meghalt a börzöncei mérgezés második áldozata
Amikor Zoltán Margit börzönoei tanitókisasszony súlyos mérgezési tünetek között délben megbetegedett, aznap este hasonló mérgezési tünetek között lett rosszul a kisasszony takarítónője, Móricz Si-monné 51 éves községi*!! asszony is, akit másnap behoztak a nagy-kanzsai kórházl>a. MóHczné több napos szenvedés után meghalta kór házl>an, mert mine ide került, a méreg már annyira felszívódott^ hogy az orvosi tudomány nem tjd-ta megmenteni. Vasárnap este ki-
szenvedett.
A kórház nyomban jelentette az ese\'.et a rendőrkapitányságnak, a mely hétfőn megtette jelentését a a nagykanizsai kir. ügyészségnek. Dr. Lengyel Károly klr. ügvészségi elnök a holttest felboncolását indítványozta. Miután Móriczné tragikus ese!e is rejtély, valószínű, hogy a vizsgálóbíró elrendeli a boncolást.
A nyomozás folyamán olyan adatok is merüllek fel, mintha\'Móriczné olyan tésztát evett volna, amely-
ne esetleg a mostani patkányirtás alkalmából az egyszerű asszony cukor helyeit véletlenül arzént vagy más poralaku mérget hintett volna. Persze ez is csak fellevés. A rejtély megoldása a budapesti klr. törvényszéki vegyvizsgáló intézet kezél>en van, valószínűleg ezen a héten megérkezik a vegyvizsgálati megállapítás, amely fényt fog dc-rileni a titokzatos kettős haláleset ügyére. l \'
Erőteljes mozgalom Indul Nagykanizsának tfirvényhatósággá való átalakulása érdekében
A képviselőtestület egyhangúlag megszavazta a tisztviselők fizetés-rendezését — A következő közgyűlésen ünnepélyesen elhelyezik a keresztet a városházán — A kat. kulturház-épitkezéshez 20.000 pengő városi segélyt szavazott meg a közgyűlés — A Sugár-ufat elnevezték Szent Istvín-sugárutnak
Este fél 8-lg tartó vita az Erzsébet-tér rendezése kSrOl
térlek át. Kimondták, hogy a kór. ház egyik Írnoki állását átszervezik ellenőri állásá, du addig nem töltik be, amig kisebb ké|xstlésü tisztviselő van soron. i
papp Oszkár kevésnek tartja a kórház tisztviselői létszámát. A pitf-gármesier erre kijelentette, hogy a dolognak a kórház igazgatójától kell kiindulnia. A városi tisztviselők és alkalmazottak Illetményeinek szabályozására vonatkozó javaslatot terjesztették he. A )>énzügyt bizottságnak a Zalai Közlünyljen már Ismertetett Javaslata alapján egyhangúlag elfogadták annál ls inkább, mert a rendelet alkalmazása nem jelent kü lön terhel a városnak.
Dr. Krátky iKilgármester a városi tisztviselők nevében meleg szavakban mondott köszönetet a közgyűlésnek.
Nagykanizsa város képviselőtestületének szombat délutáni rendkívüli közgyűlésén napirend előtt Aradi Ant^-szó\'alt fel,
s kifizetések központosítását sürgette. Krátky iwlgármcsterazon-nai Válaszolt és kifejtette, hogy ha hiba van, ez nem a rendszerben, hanem az emberekben van. A bérjegyzék és kifizetések ügye megnyugvásra fog elintéződni, febriár 1-től szerződési\'eg betöltik az erdőmestert állást. A kifizetésekhez van úgyis kézipénztár. Dr. Roischild Béla s város tBrvényhatóaigl alakulásinak előnyeit fejtette kl. A törvényhatóság á városnak néni fog teher-többketet Jelenteni, mert az admt-nisz(i-ációhoz nem kell nagyobb apparátus, ellenben sok szolgáltatás a városé maradna (mintegy 190.000 pengő). A városi tisztikar is bizonyéra mégfogfa hozni áldozalát és megelégszik a pótilletmények és külön »iiUnka4ljal®ak a fizetési* való beszámításával. Aktuálissá teszi a kérdést a titkos választói jogi amellyel a nagykanizsai kterülelhez egy csomó községet fognak hozzácsatolni és akkor a választás ktmé-
I netele kétséges lesz. Ha viszont tör. vényhatóság a ván.s, akkor megmarad önálló kerüleinek. Utasllsa a közgyűlés a polgármestert, hogy a törvényhatósággá való áta\'akulás ügyében járjon el Illetékes helyen.
Krátky polgármester kijelentette, hogy a város közönsége szempontjából előnyös a törvényhatóság. A Ijelügymtntszler előtt már tárgyaltak a kérdésben és a miniszter kiadta a város irtemorandumát tanulmányozásra. A jövő hélen újból eljár ebben az ügyben. A legutolsó Ilyen megmozdulás alkalmával a vármegye is már állást foglalt Nagy kanlzsa kívánsága melleit és hiszi, hogy a miniszter is lehetővé fogja tenni annak megvalósulását.
A közgyűlés elfogadta a javaslatot. Majd
s napirendre
a kiöregedett mezőgazdságl munkásoknak s a járadék egész családok életét teszi és teheti könnyebbé. Az öregségi járadék friss vérkeringést visz a falu gazdasági éle-lébe, emellett nagy szociális kihalásaiban erősíti, fejleszti a ^ár-sadaltot rendet és nyugalmat. -A.
Kereszt, kulturház, Szent István-sugárut
A ka|oIl(kus egyházközség és a Credó közös Indítványát a keresztnek a városházán való kifüggesztése tárgyál>an a közgyűlés lelkesen megéljenezte. Az indítvány rámutat arru, hogy a keresztnek a városházán v«Ió kifüggesztése a város békéjének, a felckeze\'.ck közötti jQvl-
Darányl-korinány komoly nemzeti szolgálatot teljesített ennek a javaslatnak az elkészítés vet s a &nSgyar országgyűlés hivatása magaslatán fog állni akkor, amikor lielklatjaa magyar törvénykönyvbe a mezőgazdasági munkavállalók öre^pégl biztosításáról szóló törvényt.
szonynak, az uj |>ogányság elleni közös küzdelemnek a szimbólum^ egy emelkedett közszellem biztosítéka. (Lelkes éljenzés minden oldalon)
Vitéz Tóth Béla örömmel üdvözölte a javaslatot. Samu Lajos magas szárnyalású, ünnepien emelkedett felszólalásban köszöntötte a ja. vaslatot. A krisztusi eszmék előtti hódolatot, a kölcsönös megértést, a megbocsátást, a felebaráti szeretetet Jelenti a kereszt it városházán. Ha a homo sapiens ezt az elvet vallaná, akkor nem lenne különbség emlise-"®? ember, faj te ín) közöl t^.üa a krisztusi szeltem\' unsl-kodna, akkor nem lenne az, hogy
ZAfcM KÖZLÖNY
j93ejgmár. 25.
Iliig egyik oldalon dőzsöl a jóléti addig ái másik oldalon a legsötétebb nyombr hördül fel. Legyen ez »z ország ismét a Regnum Maria, num, Krisztus jogara, a kereszt alatt békésen élő nemzet országa. Éljenzés, taj>s fogadta Samu Lajos szavait.
Krátky polgármester : A város
vezetősége örömmel terjesztette elő az indítványt, hiszen a város veze* tősége eddig Is ebben a szellemben munkálkodott. Az Ünnepélyes kiereszt kitűzés a legközelebbi közgyü. lés alkalmával az ülés megnyitása előtt történik.
A katolikus egyházközség kérelme a kultúrház építkezésének segélyére vonatkozóan Kelemen Ferenc felszólalása után egyhangú elfogadásra talált. A plénum megszavazta a négy évi részletben esedékes 20.000 )>engő építkezési segélyt.
P. Czirfusz Viktorin plébános meg köszönte a képviselőtestület áldozatkészségét.
A kiskanizsai rk. templom tatarozására iooo jvengőt szavaztak meg.
Hozzájárult a közgyűlés a Credo javaslatához, hogy a Szent év alkal-
mából a Sugár utat »Szent István-Rugánut«-nak nevezzék el.
A zeneiskolai felügyelő bizottságot
•alakították meg ezután. Városi képviselő tagjai: vitéz Bentzik Lajos, Dobrovits Milán, Kálmán Leó, Kelemen Ferenc, dr. Kőnig József, Samu Lajos, Szabó Győző, dr. Weisz Lajos, a társadalom részéről: Barbarits Lajos, dr. \'Halász Pál, Kettíng Ferenc és Szakáll Gyula. u i :\'.
A osatornizási és vízvezetéki szabályzatot
— miként már a j>énzügyi bizottságból Jelentettük - a közönség előnyére módosították. Ezt külön cikkben ismertetjük a közöi^ég tájékoztatására. A kérdéshez Bedenek József, dr. Balázs Zsigmond szólt hozzá. Dr. Weisz Lajos azt kérted hogy dolgozzanak ki egy javaslatod amely szerint a jövőben nem a helyiségek, hanem a tényleg elfogya-sz tott vízmennyiség szerint vessék ki a dijat. | |
Este fél 8-ig tartó vita az Erzsébet-tér körül
Most kövotkeaett a közgyűlés .nagy ágy uja, • amely miatt u karzat iá megtelt sok érdeklődővel: az Erzsébet tér rendezésének ügye, amiről a pénzügyi bizottsági ülés kapcsán már beszámoltunk.
Krátky polgármester utalt a leg-utóbbi péuzügyi bizottsági ülésre, ahol «a pénzügyi bizottsági tagokat szinte vissza kellett tartani, hogy az összes szépészeti szempontokat egyszerre ke-resztülvlgyék> (csendes derültség). Sze-rinte addig, amig a liusbódék áthelye-zésének ügye rendezve nincs, a hősi szobor és a zöldházikó áthelyezésének kérdése nem időszerű. Felkérte Hüt>-ner Tibort, hogy a szépészeti és cg-zisztenciáljs szempontok figyelembevételével késíitse el a tér rendezésének tervét és Hübner ezt szépen meg Is oldotta a bódéknak a tér északi csücskére való áthelyezésével. A javaslat az: hogy a mostani bódék lebontását azonnali hatállyal rendeljék el és a tér északi részén jelöljenek ki számuk ra helyet. A bódék felélésére a lebontott anyagot rendelkezésre bocsátják. Ha sikerül a tér északi sarkán egy bérház építése, akkár a bódékat úgyis végleg el kell távolítani.
Dobrovics Milán a pénzügyi bizottságban félreértett szavait mugyarázzfl meg. Tény, bogy a szóbanforgó területen valóságos patkány invázió volt A szerb egyházközség házában a lépcsőn a patkányok fol és lejártak. A husiparosok legyenek meggyőződve, bogy nála jobb Jóakarójuk nincseo. A Hübner-terv — mondta — nagyon szép, de nem megfelelő. Távolítsák el a husbódékat, a törvényház előtt egy park-sáv legyen, ne vigyük el se a honvédsxobrot, so a zöldházikót, állítsuk lielyre a tér kövezését A piao-hoz még hozzá kell venni a tér egy részét. Az a cél, hogy minél forgalmasabb legyen a város, ha elparko-sitjuk, akkor az\' üzletek egy része el fog sorvadni. Kérdezi, igazságos-e hogy 55 nagykanizsai husiparos közül 14 havi 16 pengő bórért konkurráljon többiekkel? Adassék meg az összes busiparosoknak a jog, hogy egytipusu sátrakban árulhassanak és pedig délelőtt 11 óráig.
* Dr. Schlelffer Imre végérvényesen szenetnó a kérdést rendezni. Nem tudja megérteni, hogy esztétikai kérdések szeinbeálljanak egzisztenciális kérdésekkel Nem tudja elképzelni, l*>gy a liusbódék Lebontása után még ott maradhasson a zöklházikó.
Raj ki István hangsúlyozta, hogy u piacnak ott kell maradnia azon a helyen. A husiparosok ügyénél feltétlenül ügyelőmbe kell venni az egzisztenciális kérdést Mindenkinek kívánsága, hogy ezt a gyönyörű teiet kiműveljük, 4o az esztétikai részt ugy kel) elin-
tézni, hogy az ne sértsen gazdasági érdekeket. Beterjesztett egy rendezési tervet, amelyről a Zalai Közlöny annak idején már beszámolt
Aradi Antal a kérdést egzisztenciális szempontból világitolta meg és Rajki terve mellett foglalt állást
Papp Oszkár is hosszabban szólt liozzá a kérdéshez.
Kelemen Ferenc utalt arra, hogy évekkel előtt balkézzel csinálták meg a husbódékat. De nem szabad a hus-iparosokat sem kitenni annak, hogy a kérdés két év multán ismét probléma legyen számukra. Javasolja, hogy a husbódékat a Strém-ház belső részé-ben helyezzék el. A Nagykanizsai Takarék a Strém-telket úgyis bazársze. rüen akarja klképeznL n
Samu Lajos kijelentette, hogy a husiparosok szerzett jog alapján állanak. A polgármester javaslatát fogadta eL
Dr. Rotschiid Béla ellene van minden rész megoldásnak. Néhány ember miatt akadjon meg — mondta — a végleges terv kivetele? Helyezkedjünk el a bódé-tulajdonosok, ahogyan a többiek is elhelyezkedtek. A piactér nagyobbitása és a régi kirakodó rendszerhez való visszatérés mellett foglalt állást.
Krátky polgármester beszélt arról, hogy 17 bódébérlő közül 6-7-nek nincs máshol üzlete vagy egyéb elhelyezkedése. Szerzett jogokat iespcktálni kell.
Vitéz Tóth Béla rámutatott arra hogy mindenekelőtt figyelembe kell vonni a 14 husiparos egzisztenciáját Nem lehet a nagykanizsai piacot c«ak parkírozással kitölteni.* A polgármester javaslatát fogadta el.
Bedenek József felszólalása után dr. Boda Károly arról szólt, bogy,miért ne lehetne egy szebb kiképzéssé\' ; utcazárásul egy bódésort felépitenk jA város élete a kereskedelem és ™ ipar. A polgármesteri Javaslatot fogadta jel.
Dr. Knausx Lászlónak az a Javaslata, hogy amíg a husbódék véglegcsen eltűnnek, várjunk a parkírozással. Elégedjünk meg egyelőre a törvényház\' olőtti zöld sávval. A busiparosoknak egzisztenciális érdekeit feltétlenül respektálni kell.
Krátky polgármester: Április végéig kell a bódék bérletét meghosszabbitanunk. Addigra fol kell épiteni az uj bódékat. A város Jelöl kl az uj bódék részérő megfolelő területet az Erzsébet tér északi részén.
A képviselőtestület nagy tapssal és
éljenzéssel elfogadta a polgármester javaslatát.
Fél 8-ig tartott a vita.
Kimondta még a közgyűlés, hogy három éven belül a husi porosokat nem lehlet uj helyükről eltávolítani, <sak a beruházási összeg visszatérítése ellenében.
EZután már a tárgysorozat kisebb ügyei következtek.
Túlságosan vérmes embereknél, kiváitkép akiknél as igen nagy nedvdussig mindenféle kellemetlen tünete, mint gyors elfáradás, elbá-gyadds, a teltség érzete, gyakran jelentkezik, kilQnö hatással szokott járni, ha néhány hétig naponta reggel, éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc József" keserövlxet isznak. Kérdezze meg orvosát
Regbalt P. Molnár Arkangyal, Nagykanizsa volt plébánosa
Megrendüléssel vesszük tezUnktw a tollat, amikor leírjuk a szomorú hlrl: - P. Molnár Arkangyal íe-rencrendl szerzetes, Nagykanizsa volt plébánosa, akit innét helyeztek át Székeslehérváma, nía . ott meghalt. Elhunyta korához képest korán, bár nem egészen váratlanul következett be. Már régebb ldök óla cukorbaj kínozta és az utóbbi hetekben aggasztó híreket kaptunk állapotáról. Halálát ugyan olyan körülmények okozták, egy nyilt furunkulus, mint a nyárom áldott emlékű Magas Mihály piarista igazgatóét. Hemetésr szerdán délelőtt a 9 órai misével lesz és arra P. Cirfusz Viktorin plébános vezetésvei többen utamak át Nagykanizsáról a reggel 6 10-kor induló pesti gyorssal Székesfehérvárra.
A halálhír megdöbbenést és őszinte sajnálatot keltett egész Nagy konizsán. P. Molnár Aifcangyal évekig volt Nagykanizsa plébánosa, munkás élelü, nagy trjdásu, lelkes pásztora volt a rábízott nyájnak. Sok meleg baráti szál, a plébánj* sok nehéz gondjának, sok kemény közleti harcnak emléke, széleskörű hitéleti és társadalmi tevékenység maradandó nyomai fűződnek nevéhez Nagykanizsán és többi állomás helyein ls. Most, hogy földi harcát inegharoolta, ű kanizsai társadaicsn is a részvét fájdalmával küldi el rav.ilala mellé utolsó istenhoz-zádját.
Nagykanizsán szerdán reggel fl órakor lesz gyászmise P. Arkangyal lelki üdvéért a pélbániattmplomban
20 éves vllágbéke-terv kerül a junlosl nagy értekezlet elé
Genf angol kezdeményezésre ellameri az olasz hódítást
- En UfUt
mindenki adjon • katoiikui kultur-házmlsphoi. Vegyen egy pengős »or»-
IW«I . .... -______
i Londoo, január 21 A lapok íeltttnö helyen foglalkoznak a junhisl nagy békeértekezlettel és megállapítják, hogy a nagyhatalmaktól 20 évi béhebiztcaitékot akarnak kérni. ,
van Zeeland béketervének fon-tosabb pontjai között szerepel egyébként az is, hogy Németország és Olaszország a gazdasági előnyök kiaknázásában szintén részesülne. Fontos kereskedelmi tárgyalisok megindítását is Javasolta a béke-terv a vámkorlátok megszüntetésévei \'és devlzaktegyenlitő alap létesítésével.
i . > London, jalluár |t A Népszövetség 100. Jubílerynl ülésszakát sem Franciaországi,sem Anglia nem ünnepli meg. Mini előrelátható, az alapokmány módo-
tatását a Juliiké mi ülésszakon [üggő-hen hagyják és nem lesz döntés a szerződések reviiióját illetőleg sem. Valószínű, hogy a romániai zsidóság helyzetében beadott paoasz-irat tárgyában is az einapolásmfll-lett döntenek. |
Szó van azonban arról, hogy angol kezdeményezésre Genfben elismerik de facto az olasz hódítást.
A béke-tervvel egyldőben...
I Genf, január 24 A Népszövetség megállapította, hogy a világ mla jobban fegyverkezik, mim a világháború előtt 1918-ben a vUág 80 millió pengőt költött fegyverkezésre, 1932-ben 85 milliót, ma pedig 96 millió pengőt költenek a hatalmak háború* készü lódésekre. II\' I
Hadi készültség a francia határon francia terűletek bombázása miatt
A bombák elöl menekülő spanyol lakosság betört franci i
területre
A spanyol nemzeti csapiatok betn. bázták a vörös állásokat és aFran-ciaország felé vezető vasútvonalat, hogy a fegyver és lószerszálUtmá-nyok érkezését megkadályozzák. A bombák több villát is eltaláltak, a sebesültek száma sok i
Néhány bomba francia területre is esett, ami miatt a francia hatóságok csapatmegerösltéfleket kértek és a határon légelhárító ágyukat ál-
lítottak fel, valamint repülőgépeket helyezlek készenlétbe.
A bombázás sok sebesültje a menekülő lakossággal együtt betöri francia területre. A Mbffiültéket kórházba szállították, de A többletet visszatoloncolták spanyol terü-k,.i j.
Sevillát is bombázták az éjsiadra t 20 férfi és 8 nő meghalt; a sebesül lek azátun meghaladja a SO-at. j
. Hfflrtr 35.
ZALAI KÖZLÖNY
A laróozy Sakk-Kör közgyűlése
A Nagykanizsai Maróczy> Sakk.Kőr vasárnap tartolta tisztújító közgyűléséi Keleméit Ferenc banldgazgatö elnök-létével A közgyűlésen elhangzott tij-kári jeléntés, melyet Bőhrrt József fő, titkár olvasott föl, örvendett évi eredményekről száinol be, megyek olvasóink előtt is ismeretesek, ellentétben, a pénztári jelentéssel, melyből kitűnik, hogy ennek a szépmultu egye-súlctnek segítségre van szüksége. Hisz-szük, hogy az érdekeltek támogatni\' fogják Dunántúl ogyik legérdemesebb • sakk-körét, hiszen érdemet szereztek: rá a nem nagy sztfmu, de annál lelkesebb tagjai.
A lemondott .tisztikar után oz uj tisztikar igy alakult: Tiszteletbeli elnök dr. Krátky István, elnök Kelemen Ferenc, Ulrselnők Szekiüja Jakab, alelnökök dr. Makó Gábor és dr. pottyondy József, ögyv. elnök Pintér Sárkor, főtitkár Bölwn József, titkár gory Ferenc, pénztáros Hamburger Miklós, ellenőr Gumilár Mihály, háznagy László Imre. Választmányi tagok:-Barbarits Lajos, Kálmán Oszkár, SeldL Jenő, ReinitX Tibor, dr. Halász Pál, dr. Lichtensteln Sándor, Samu ístván„, ifj. Vékásy Károly, Wagner Jenő.
Az elnök külön köszönetet mondott László Imrének, a sakk-kör munkáia. egyik lcgagilisabb résztvevőjének.
Utána megnyito/ta az 1938. évi összetett sakkbajnoki versenyt, mely a Kelemen kupáért és t Kftnizsa bajnoki dinért megy több mint 30 versenyzővel ez évben.
—k—n—l—
Megindult a küzdelem Nagykanizsa sakkbajnokságáért
Tegnap volt at első forduló a Nagykanizsa 1038. évi bajnokságáért és a Kelemen-kupáért folyó sakkversenye ben. Tekintettel a 25-ős létszámú, hatalmas mezőnyre, a vCt*euyzők öt csoportra osztva vették fel a küzdelmet a 10-es dönlőbe való bejutásért. Az eredmények a kővetkezők:
1. csoport: Kaposl nyert Baán ellen, Vékásy—Argent eldöntetlen.
2. csoport: Böhtn nyert Slnger ellen, Samu dr. Halász elten.
3. csoport: László Zatykó ellen, Németh Morgenslern ellen, Bory Tóth ollen nyert.
4. csoport: Ring Dobrln ellen, Wag-ner K. Nagy ellen nyert.
5. csoport: Relnltz—Kaszás eldöntetlen, Szekulja Gönczöl ellen nyert
Vidos, dr. Lichtensteln és Pintér szabadnaposak voltak.
Kis
Hatszáz amazon a harctérre vágyik...
Maxhide hsrcegnö, az albán király húga ezredet alapit a legvitézebb albán családok lányaiból — Albániában a nök fegyverrel és lóháton harcolnak az egyenjogúsításukért
Riport egy regimentről, amelynek vitéze/ nemcsak a marsallbotot hordják a hátizsákjukban, hanem — a púdert és a rúzst is .. .
EMLÉKEZTETŐ*
Január 17.
GuglMnieiti hangversenye « (lóban 9 Arakor. Jegyek Vágón.U. Jaraair S0.
Llosális elöaiás G.ifor a Táraaháaáo (Lukjnioh proíassror). F.br.á, 1.
Ipartestület maearos tánosstély* az Iparoskör tarmelbeo S.kor. Nyomdászok családias összejövetele este fél 9-kor a nózsa-vendfglöben. Frirraá. J.
I.iosális aKsdás a városbásáa S.kor (ír. DaaeS Mihály). Műsoros Crcdo-lea a Fehér.tcrera-bea 7-kor. PrtnOr 5.
Pedagógusok összejövetel* novaiban, ^
Február 1».
A Zrínyi futballszakosztály teaestje « Kis Hoyalban 0 órskor. J.amáe 29. órsgkereskedehnlsták bal* * K*\' ssinóban.
i Tirana, 1938 elején : (Copyright) Büszkén hlrdelik ennek az ország : n.ik prospektusai, amelyek az idegenekei csábítják Zogu országába: , \' .Albánia átugrotta .t XX. század technikájának csodáll. Albániában nincsen vasul! Csak repülőgépen és ; autókon közlekednek. Az ökrösfogat ulán az aeroplán következett ná-Tunk. Remek >ulak és sajrte az országban repülőierek...*
Egy évvel ezelőtt még háremek, ben éllek az albán nők és sűrű íá-lyol fedte az arcukat. ,
Az albán parasztnak ez volt a véleménye az asszonyáról:
•Valamivel többet ér, mint a ku-lyám, de kevesabbet, mint a lovam...* j És aztán: tavaly, ttíárcius 26-lkén minden forradalmi lépés márciusion tőrétiük — megjelent Zogt király dekrétuma, amely a nőt egyenrangúvá tette a férfival. Ez a királyi parancs örökre szániüzle a fátylat és megszüntette a háremet. És ugyanazon a na|H>n, amelyen a fiatal király erre a forradalmi lé-]>ésne szánta el magát, öt búgja elegáns «utőn robogott végig Tirana u\'toáin, mindegyiken a legújabb párisi dlval remekei, szebbnél szebb kala|K)k és álomszerű tavaszi kosztümök. A szűk utcákban a marha, hajcsárok, ötvösök és kávét főző muzulmánok ijedten néztek egymásra. \\ v . ...Elkövelkezett a világ vége... DélalWnlában felkelésre készültek az Igazhitűek... . , (.• Gyűléseken arról prédikáltak a szónokok, hogy a reformok ellen minden albánnak utolsó leheletéig küzdenie teli. |
Pár nappal később a tiranai fehér királyi kastélyban legfiatalabb huga, Maxhide heroegnő kereste bátyját, a királyt. Azt Kérte tőle: engedje meg, hogy a nők maguk védjék meg fegyverrel jogaikat. Albániában nem lehel érvekkel küzdeni, csak karddal és puskával.
A király teljesítette a huga kérését és Igy alakult meg oz taiazo-nok ezrede. Halszáz válogatott hajadon, valamennyi Albánia legvitézebb famíliájának a sarja. Mindegyik kitűnően üli mtg a lovat.
Az uniformisuk : világos vörös buggyos nadrág, alatta térdig érő sárga lovagló csizma, sötétbarna paroli a bluzszierü kabáton, hosszrí ellenzős sapkaazéjfekele hajfürtök felett és — a torntszterben rúzs, púder, meg ajakir.... \' A parancsnokuk Maxhide királykisasszony. Ragyogó keleti szépség. Erélyte valló ajkai élénk ellentétben állanak mindig álmodozó szemelvei. A haja fekete, mint a Dél éjszakája. Kezel finomak és fehérek. Kitűnően üli meg a lovat. Paripáját maga törte be. Szakasztott ugy, mint regetnentjétiek hatszáz
raftuwnja... t-
Maxhlde királykisasszony - leg-| Hatrt»!>b huga a királynőit - Pál-
ban tanult. A Qjartler Latin csap.
székeiben gyakranle-he\'.ett őt együtt látni kollégáival. Modern eszmékért rajongott és friss tüdővel szívta magába Páris forradalmi eszméit. A Szajna partjáról
— minden előactes lieje\'-entés nélkül
— Ankarába ulazott és hosszabb időt töltött Ke mái Atatürk udvarában. Volt idő, amikor komolyan beszéllek arról, hogy a modern Törökország ura feleségül veszi az albán királylányt. A házasságból nem lelt semmi, de a magy l:«rátság kettejük között örökre megmaradt.
Az ankarai barátság első következménye voll az albán nők felszabadítása. Aztán következett az ama. zon ezred. Hatszáz lény esküdött fei arra, hogy nem mennek férjhez, hanem védelmezik a nők jogait és ha keli, a hazájukat is. Hatszáz albán amazon lakik kszárnyában, a legmodernebb gépfegyverekkel ekzer ciroznak, valamennyi kitűnően ke-\' zeli a kardot és puskát egyarán.t Vannak közöttük, akik pilótáknak képezik kl magukat. Szolgálati idejük ■. kél esztendő. Az ezred nyomban megjelenik ott, ahol veszedelem fenyegeti a márciusi pátensben felszabadított albán nők jogait.
Maxhide heroegnő ezredesi uniformisban jár. Két nővére: Ruhlje és Mycese heroegnők őrnagyok. Zöld kabátban járnak és világos vő rös buggyos nadrágban. És a vitéz ezned a harctérre vágyik. Az albán amazonok szerelnék már letenni a vitézi próbát... Rúzzsal és priderrel a hátizsákjuklian... Ahol azért mind-ott hordja a marsallbotot is...
Pail 16b
— Naptárt Január 25. kedd. Rom. kat. Pál megt. Protestáns Pál. törd Izr. Ssbat hé M.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat jannár végéig a .Fekete sss" gyógyazortár és a klsknnlzsai gyógyszertár.
Mrfírda nyitva reggel 0 érától este
6 óráig (hétíö, szerda, péntek délután Vndden egész nsn nőknek).
- (BályeggytiJtSk UlálkosóJ.) Rétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
4 Baross-bál
Teának hirdették, ugy is nendezték, . mégis szándékosán irtuk Ba-\' ross-bálnak, inert valójában akárhány báli rendezést felülmúlt erkölcsi sikerben, hangulatban és (a város társadalmának: érdeklődésében. Szmokingok és estélyi ruhák eleganciája tarkállott a* Iparoskör disaesen világított termeién, a hatalmas kercszt-transparens alatt, amely oz egész farsangi est társadalmi jelentőségét és jellegét adtat. A Barossba tömörült keresztény iparos és kereskedő tábor örömmel láthatta, hogy ja város vezető intelligenciájának családjai el-> jöltek együtt örülni, együtt vigadni velük a Baross-gondoral társadalmi front-törésén. Ott volt \'
vitóz gróf Teleki Béla
is, Zalavármegye főispánja, aki ezen a na|>on hlvalalvizsgálaton éppen Nagykanizsán tartózkodott. Olt voltak a város közéletének vezetői családjaikkkal, ott voltak az Ipari ós kereskedelmi vezetők & a Baross-tábor önege, fiatalja igen szép számban. A talpalávalót a haiárőraeneknr nagyon szorgalmasan húzta és teremtett is csakhamar nagyon vidám, jó hangulatot a termekben. A szünóra pedig á cigányos jókedv jegyében világos terjedő vigasság alapjait vetette meg. A rendezőség büszke lehet munkájának eredményére, a Baross pedig arra, hogy rövid idő alatt komoly és érdemes tényezőjévé vált a kanizsai életnek nem csak a kenyér mindennapi gondjainak arcvonalán, hanein a társa.séletl)cn is.
&YÁB BUDAPEST. XI.IENKE UT117
— (Százhúsz pengőt kap)
akkor is, ha nem részesül a nagydíjakban I Nincs tehát kockázat: gjen részt a Zalai Közlöny 10.000 pengős alöfizelésgyöjtő versenyén.
— Regenhazál & Saymand fél. lm
étkésalstsk nagy MUastftkbon Mvllsail.
A szezon legragyogóbb filmjét, a MIMI-t nézhetik meg e heti nyerteseink
Nagy Ötömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentését, amely szerint s jövőben minden héten kél ingyenes mozijegyet sorsolunk ki előfizetőink között. A kedvezményre külön pályázni vagy jelentkezni nem kell. Mindenki, aki előfizetőnk, természetszerűen résztvesz a sorsolásban. A sorsolást minden héten megejtjük.
A szerencse ezen a héten a kővetkezőkre mosolygott: Eppinaer Izsó, Zrínyi Miklós-utca 47. Ritkái László, Vörösmarty-ulca 30.
A pesti siker a tanuja annak, hogy % Mimi, a gazdag ember lánya a legpazarabb amerikai vig|átékok közül való. Remek szereplőgárda, pompás revürésrletek, csupa dal,\'zene, melódia. Bemutatja a Városi Mozi kedden és szerdán.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők.
___aop»o*?Y__
Szójával fagynak meg egy hóviharba került kínai csapattest katonái
Japán ágyuk alatt beszakadt a jég, rengeteg katona odaveszett
Sanghai, január 21 Honkong k&uelében egy kínai csajul lest — 20.000 ember — hóviharba került ós emiatt, valamint a japán tüz miatt teljesen tehetetlen. A katonák százszámra fagynak meg.
Pengku városéi a japánok elfoglalták. A kivonuló kinaiak a hidakat felégették és ezért a japánok a folyó befagyott jegén akartak átmenni Az ágyuk alatt azonban\' a jég be szakadt és rengeteg katona ódave-
szett. A japán utésszok nyaklgállva a jeges vizben, igyekeznek mosl hidat készíteni.
A nagy hidegek miatt az a hely* aet, hogy sokkal több katona fogy meg, mint amennyi a harcokban elesik. |
A honkongi szovje!követség — mint megállapították — gyújtogatás köve.keztében égett lo. Elköltözése előtt a nunkingi szovjetkövetséget ls felgyújtották.

KUCSIVUK,
MŰM.
Kanosai ismerősökről
4
A maiyar ktnyv és az olvasóközönség
UJ UiMit volt nl U-ilnui nagyi .i me\'e-gen üaoojx\'lnl uZrl--yl Irodalmi és MÍ1-. vtoll Kör liceális közönségének. Barta Istvill piarista házfőnök, a Kör válasstményáttak tagja tartotta első előadáséi a magyar könyvről és ajwak olvasó közönségénél. A vános háza közgyűlési tanúét diszes kö-zöoség töltötte meg zsúfolásig erre a* előadásra. Az érdeklődők rendes ttmifigén kivül ott voltak a város szKJkmi életének élenjárói nagy számban. Az előadás előtt bevezetőül Babits Mihály : Ritmus a könyvről e. költeményét szavalta komoly átgondolásban Kovács János VIII. gimnaz£ta. Barta István előadása irodalmi stílusával, gördü-lékenységével, saép magyarságával, az irodalomtörténeti adatok színes uuegelcvenitésével, könnyed és blz-toskezti korfestésével, minden sorából kisugárzó lémameretetével egyik kiemelkedő értéke az idei liceális előadások sorozatának. (Az előadást részTeteitien nem Ismertetjük, ntert azt egészében klzöhit fogjuk.) érdekessé és változatossá lette az előadást három közbevetett szavalat-illusztráció, három Vönös-marty-köllemény, mindhárom a tárggyal összefüggő, melyeket három nyolcadikus gimnazista, Kovács János, Babitl Lajos és a ntegte|>ően rááamwtt Kulik István adott elő.
A következő lkeálist vasárnap délután 5 (öl) órakor L-jkznicI, Imre egyetemi tanár tartja Rákóczi Julianna házasságáról. Énekel a Kör Vegyeskar,, (:)
LAthafattan bált
rendez a Nagykanizsai Zrinyl Torna Egyket. A sok vigadó, farsangoló egyesület között a ZTE is hirdethetne fényes mulalfeágot, de nem teszi. A ZTE arra az álláS|>ontra helyezkedett, hogy — bár egvlkc a város érdekében legtöbbet és legtöbb eredménnyel küzdő egyesületeknek - nem terheli meg a közönséget egy Tarsangl est költségeivel, amfelyek a bclé|>ődijon tul ls minded eaciben pár pengőt jelentőnek; hamu megeiégsatk a puBzta belér pődijjal. Ebből azonlxan nem megy el semmi rendezési költségekre, hanem leljes egészéten a ZTE célkitűzéseit szolgálja. - Nagykanizsa társadalma sokkal adósa a város szinelbgn. sok dinsőséget szerzett sportegyesületnek. Erre lesz törlesz lés, ha a láthatatlan bál meghívói alapján mindenki, aki azl megkapja, megfizeti u 2 pengős, 1 pengős vagy 60 filléres jegy árát. (:)
ttt3
Éjjeli lehűlés I
Prognózis: Északi szél, változó felhőzet, helyenként esd, erösebb éjjeli lehOléa, a hő nappal nem igen változik.
A Meteorologlat Intézet nagykanizsai megHgyelflálIomása jelenti >
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +10,n* reggel: -flö, délben: +7-1 Ctapadék: CN) lm
VfiRTESI FRIGYES
legutóbbi nagykanizsai előadása a magyarság szomorú sorsáról, országos figyelmet kellett- Az Uj Világ cimü közgazdasági szaklap kéthasábos cikkben foglalkozik a kanizsai előadással és bőségesen Idézi annak megállapításait.
DRÁVAI LAJOS-
2. ról is tud valamit a pletykarovat. Amióta itt hagyta a nagy
kanizsai zeneiskola hegedű-tanszékét, azóta a kiskőrösi zeneiskola igazgatója. Jól megy a sora, Wühelm«s Henry Hollandiából idetelepedett zoneszerző-vel és zongoraművésszel együtt ők vezetik a kalocsai és kiskunhulasi zeneiskolát is. Most a kiskunhalasi Nőegylet Gála-estjének műsorán szerepel a müvész-duó. Kalocsán ónálló hang-versenyük készül Kiskőrösön februárban lesz nagy hangversenyük. Nagyon sok hangversenyt rendeZnek. Sikerük nem csak erkölcsi, hanem anyagi is. (Az csak Kanizsán szokás, hogy a zeneiskola tanárai minden ellenszolgáltatás nélkül adják művészetüket. Csak az idén karácsonyra kaptak érte — fizet ésleszállitást I)
MEZEY MARIA
3. az Egy loány elindul-ban remekel Didó szerepében, de ugy^n.
ezt a szerepet játszotta a darab színpadi alakjában az Urilányban is. Több mint 200-szor bizonyitotla be Pesten, hogy jó telefonáló és talán ennek kö-szöuliető, hogy mostani uj darabjában is végigtelefonál egy egész felvonást. Mezey most a kabarészinpadra tett egy kiruccanást és a Tcrézköruti Színpad 11 képes In Flagranti cimü vígjátékában lép fel.
A dolog érdekessége, hogy Mezey partnere itt a kanizsaiak Jó ismerőse: Berczy Géza lesz...
FODOR OSZKÁR
4. °gy mel^g, kegyeletes koltégiali-tástól átíütött tervet akar meg.
valósi tani. Mint a városhoz intézett beadványában elmondja a békeidők és két régi szmigazgatójának özvegyei javára akar egy előadást rendezni. Orv. Füredi Béláné Zalai Margit és
I őzv. Asszonyi Lászlóné Erdélyi Irma, | a két volt direktorné sorsa ugyanis nem a legrózsásabb. Azon az estén, amikor részükre gyúlna fel a rivalda, természetesen ők is mégegyszor, utoljára a közönség elé lépnének. A szép torvet valószínűleg a közeljövőben megvalósítják.
SZALMA SÁNDOR
5. aki mint már elpletykáltuk szin padi szerzőnek csapott fel, nagy
sikert aratott darabjával. A három felvonásos színműnek, amelynek <Ezt nwm lehet efpewdnt. a ríme, most volt Fécsctt az ősbemutatója. A du-rabot Fodor Oszkár Igazgató rendezte és a szereplők között a társulat leg. jobb erőit állították sorompóba a sikerért, amely nem is maradt el.
BOGNÁR ELEK,
6. a pécsi társulat volt fiatal és telietséges tagjára is sokan emlékeznek még Nagykanizsán. A fiatal szinész Jó nevet vívott ki pesten is és most szónok iskolát nyitott. Nemcsak gyakorlati, de elméleti órákat is ad és állítólag a politikai pályára készülők közül is többen felkeresi*.
BENDE LÁSZLÓ,
7. mint ismeretes, a kecskométi színháznál van Bakó Babáv 1
együtt. Bende körül azonban most kitört a botrány. Az egyik előadáson nem jelent meg, még pedig azért nem, mert engedély nélkül eltávozott a városból és pechjére autókarambol érte. A direktor a színházi bíróság elé akarta állítani, do Bende levélben kérte a szerződés felbontását.
Közben mégis megjelent a színházi biróság előtt, amely a szabálytalanságáért egyhavi gázsi elvesztésére ítélte. Ekkor már megbánta Bende a szerződés felbontását kérő levelet, amelyet elkeseredésében irt, de a direktor egyelőre ragaszkodik a szerződés fel-bontásához.
A Bende-ügy körül a közönség éa a lapok is viharzanak. Egyik párt meg-bocsájtást követet, a másik az elmaradt előadás miatt kitart a direkció mellett.
_m i""* g
fea-sy
E<lrt*rdt Tibor, a kisgazdapárt vo. zére Oenfbe utazik, «hol az angol és fran-la államférfiakkal fog tanácskozni. Állítólag olvan nagyjelentöségtt nemzetközi akcióba kapna szerepet, amilyet magyar államférfi még naM kapott
A kormány httdbsllia a választójogi javaslatot: vtsszsállitiák a n^jy elemit, a 3 gyermeké* nők választó-Joftát, a 150 egyént kerületben a pótképviselői rendszert stb. ■
Bohle német birodalmi külügyi államtitkár megérkezett Budapestre, a hol előadásokat fog tartani.
A keresztény párt miskolci nagygyűlését — amelyen Müller Antal, Melzter Károly és Hajós László beszéltek — a nyilasok mogzavarták. Tölib tüntetőt őrizetbe veitek.
Tatatóvároson 10 városi képviselő 70\'távoUWWsn .egyhangúan. meg»«a-vazfta T*t« 4s Tóváros egyesítését, amellyel sziemben mindkét- város tiltakozik.
Komáromi UJost, a pesti Sörka-baré igazgatóját letartóztatták, mert kiderült róla, hogy Kopasz I.ajos néven S bűncselekményi követett el
fihlczy Miklós ny. tábornok, az al. bán telepítés kJgföbb szervezője Zogu király meghívására ismét Albániába utazott
Baján a névtelen levelek 7 tömege elriasztotta a közönséget a Szeut IsL ván bálról. A névtelen, Uwél megfenyegette a ré-szivevökct és*igy a bálon csak 10 pár táncolt
Turn Severlniléi borzalmai szerencsétlenség történt: egy Iskoláslányokkal telt kis kirándulóhajó elsüllyedt, 22 fiatal Iskoláslány a Dunáira fnlladt.
Sztojadinovics jugoszláv miniszterelnök Németországból hazautazott Belgrádba.
Nagykárolyban négy napon belül át kell festeni a magyar cégtáblákat.
A St. Morizi Európa-bajnokságokon korcsolyázóink gyengén szerepeltek: Terlák 5. lett a férflversenyben (bajnok az o sztrák Kasper). A női bajnok a» angol Colbiáge, a magyar Stilassy Nadlka 12. lett. A Szekrényessy testvérpár helyezetten maradt
Van Zceland békcjavaslatainak lclár-gyalására világbékekonferenciát hiv. nak őssüe londonija, amelyen a békeszerződések ievízióját is napirendre veszik. \'
Mussolini fia az Oceín felett repül
! Róma, január 24 Mussolini Bruno, a Duoe fia Mos-calelll és Blaeo kíséretében ma reggel startolt, hogy Rio de Janelróba repülve megdöntse a déli AtlaMtl Ooeán átröpülésének rekordját.
Betörök lelőtték a rendőrt
Pestszenterzsébet, január 24 Hajtó Antal rendörfőtörzsőrmes-ter észrevette, hégy lakásán három ■helörő jár. Amikor rájuk tőrt,mindhárom betörő rálőtt, egyik golyó karján, másik ]>e<ilg a mellén sebesítette meg. A betörők elmenekültek. Hajtó\' az egyik gyógyuer-tárlg elvánszorgott, ott összeesett. Életveszélyes államiban szállították kórházba.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
1938. l«nuAr 25
A kormányzó lengyelországi programja
Nagybányai vlléz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója február 6-én, szombaton érkezik Krakkóba. A magyar áljamfő első ulja PUsid-szky marsall sírjához veret. Esle nagy fogadás tesz, majd a vadászat után egy napot tölt a kormányzó Varsóban. A magyar államföl Krakkóban a köztársasági elnök fogadja.
h
Leveni^oklatók kitüntetése
Szombaton este esemény volt Kis-kanizsán két leventeoktató jubileuma, melyet a Levente Egye-^ sülét rendezett Szépud-vary. László főoktató és Fülöp Lajos oktató részére. Szépudvary a 15, Fülöp pedig a 10 éves leventeoktatói idejével szolgált rá az ünneplésre. Az egyesület velük sZemben fehér márvá-nyon ezüst-plakettel, illetve oklevéllel emlékezett meg munkásságukról.
A BarbaUts-vendéglőben mintegy 30 teritékes díszvacsora után Kovács Illés, az egyesület elnöke emlékezett meg szép beszédben a két kitüntetett működéséről. Szépudvary főoktató válaszolt a beszédre, majd Sassy Emil a testnevelés nevében fejezte ki elismerését. Több szónoklat közül dr. I-ülöp hangsúlyozta a legbarátságosabb viszonyt a frontharcosok és a levente-egyesületek között, mig Anek György Kiskanizsa nevében, Szabó János az oktatói kar nevében szólalt7fel.
Cigány és a kitűnő hangulat sem hiányzott az összejövetelen, ahol igazi imagyaros mulatság, és közben több uj szóuok (Kerkápoly, Anek, Herja-Yecz) szerepelt. ,
Futballisták mulatsága
Vasárnap este a KiskaniZsai Sáska-Levente FC futballcsapat rendeiett egy családias összejövetelt, alwl megjelent Kiskanizsa minden szá-X y mottevő egyénisége. »4 Nem hiányzott a tánc és különösen a jókedv. Különben Is a csapat, mint őszi bajr nok, Kiskanizsán a legnagyobb szimpátiának örvend ós a derék IÜskani-zsaiak, ahogy lehet, támogatják is a hitballistáikat. A nagyszerű rendezés a futballszakosztály vezetőjének, Kerkápoly Ferencnek az érdeme.
MEGHÍVÓ.
A VI- VII. ker. Keresztény Fogyasztási Szövetkezet
39-ik évi rendes tíifjiMl
1938. február 2-án délután
2 órakor a Kisrác-utcai iskola helyiségében tartja meg, melyre a t üzletrés/, tulajdonosokat Uutelet-tel meghívja
az Igazgatóság;.
Tárgysorozat:
Jel^l|»j«atósági és feldgyelőblzottságl
2. Az 1937. évi zárszámadások előterjesztése, mérleg megállapítása, a nyere-*ég feloiztása, az igazgatóság és felügyelő-bizottság felmentése feletti határozathozatal.
váUsteÓév?e.elnök é8 C8y ,g>Zg\' Ug 4. 5 tagból álló ftlügydóbizottság vá lautása egy évre. 5 A 5IÖV. hivatalos lapjának kijelölése.
6. Esetleges Indítványok.
A zárszámadások megtekinthetők a Sző-TffiE?* pénztárotánál: Vajda Ferencnél IFelaőtemető-utca 5.)
ZAkAl KÖZkONY

— (Dr. Szabó Lajoa inotalláclója)
Vasárnap délelőtt nagy ünnepélyességgel installálták Pécsett az igazságügyminisztérium képviselőjének je. lenlétében dr. Szabó Lajos táblai cl-nököt A nagykanizsai törvényszék és járásbíróság teljes birói karát dr. Hen-nig Airród törvényszéki elnök vezette, a kir. ügyészséget dr. Lengyel Károly ügyészségi elnök, az ügyvédi kar küldöttségét a kamara helyi bizottságának elnöke, dr. Malek László. Ott voltak a keszthelyi, letenyei, stb. Járásbíróságok elnökei.
— (Szerdán növendékhangverseny)
A városi zeneiskola az iskola kamaratermében szerdán délután 0 órakor kezdődő növendékhangversenyére nincs belépődij. A rendezés költségeihez azonban önkéntes adományokat köszönettel vesz az iskola.
— (Az Izr. LeAnyegylet)
vasárnapi kulturdélutánja páratlan sikert aratott. • A zsúfolásig incgtelt kistemplomban dr. Winkler Ernőné/ a főrabbi neje tartott mindvégig élvezetes és irodalmi nivön mozgó előadást a zsidó dal szerepéről a családban. Párhuzamot húzott a vallás gyakorlása és az otthoni ének között és hangsúlyozta, hogy az kiegészítője a va.lás gyakorlásának. Közben Abrujno-vks Márk főkántor adott elő dalokat illusztrációul. A kitűnő liangu énekművészt és az előadót egyaránt meleg tapssal ünnepelte a nagyszámú hallgatóközönség.
— (A Szanatórium Egyesület)
választmányát dr. Krátky Istvánné alelnök rendkívül fontos ügyben ülésre bivta összo január 25-én, kedden délután fél 6 órára a városháza tanácstermébe. Ezúton Is kéri a tagok okvetlen megjelenését. (:)
— j/íalló! Figyelem 1)
Remélem nem feledkezett meg a szombat esti bálról, amelyet az öreg-kereskedebnlsták rendeznek a Kaszinóban. Kitűnő zene lesz, belépődij egy pengő. (0
— (Oazdabál)
Február 12-én rendezi a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia hagyományos gazdászbálját. Meghivó igényléseket az akadémia vigalmi elnökségéhez kérik küldeni.
— (Balatoni tervek a Szentévre)
A Balaton és a balatoni érdekeltségek is felkészülnek a kettős szentévre.
A nagy idegenforgalomra való tekintettel a kővetkező tervekről és előkészületekről vesz szűk a liirt: Bécsben eddig csak két idegenforgalmi irodu volt, amely a magyarországi kirándulásokkal foglalkozott. Most az lBUSz is állit külön irodát Bécsben és ennek egyik külön feladata lesz a vendégfor-galomnak a Balatonhoz való irányítása. A külföldi autósok tájékoztatására 1600 darab uj irányielző táblát szerelnek fel. A kereskedelmi minisztériumhoz beküldött 180 konkrét adatot tartalmazó idegenforgalmi javaslatot rövidesen tárgyalás alá veszik. A Balaton melletti légiturisztikai állomásokat klópitik: a siófoki repülőteret bővítik, a keszthelyit rendbehozzák és megépitik a hangárt.
— S^ját ériUMb— é> örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a bftula Botor áraháx tfol «afibutw-klÁl-Utását megtekinti, vételktaywer nélkül.
mlndíp kslenfye
Dene József nyilatkozata
A Zalai Közlöny folyó hó 23-lki számának 6-ik oldalán közölt Ai adi-Uggyel kapcsolatiban a kővetkezőket olvastam : »Egy elbocsátott városi alkalmazottnak,* úgyszintén »Aradi elmondotta mégt, hogy Dene Jó-i zsief elbocsátott városi kertész, stb.« cimti közleményük a valóságnak meg nem felelőleg történt, mert Aradi képviselő ur ilyen kijelentést sohasem tett, úgyszintén valótlan, hogy engem a várostól elbocsátottak volna, ellenben való az, hogy én 1986 aug. 12-én a város polgármesteréhez intézett levelemlxjn állásomról mindem ^elbocsátás nélkül* lemondottam. j -
Tisztelettel kérném ezt nagybecsű lapjuk következő számában helyreigazítani. i
Tisztelettel Dene József.
— (Dolgozott a bicska)
Hujder Istváu és Dán Ferenc bala-tongyöröki földművesek vasárnap borozgatás közben összeszólalkoztak. Csakhamar előkerült a bicska is és Dán Ferenc ugy megkéselte Hujdert, hogy súlyos állapotban kórházba kellett száUitanL
— ^Megszidták : Öngyilkos lett)
Kovács István 21 éves nemcsbüki legény ugyancsak érzékeny lélek lehetett, mert egy kis dorgálás miatt dobta el magától az életet. Szénát mentek rakódni és mig apja rakódott, ő egyik barátjához ment borozgatni. Eközben a magára hagyott lovák belegabalyodtak a szerszámba, amiért apja megszidta a fiut. A hangos szidásru a szomszédok is összeszaladtak és a íiu annyira szégyellő mugát, liogy besz\'u-ladl a házba és revolverrel főbclőlte magát. Az egyetlen lövés végzett vele.
— (Az egerszegi villany per)
Megirtuk, hogy a zalaegerszegi villanyküldöttség pesti tárgyalásaival egyidejűen az egerszegi polgárok sótét-ség-sztrájkáal tüntettek a trpszt ellen. A pesti küldöttség jnost érkezett vissza és elmondta, hogy "az értekezletet Tóry államtitkár vezetie le nagy jóindulattal A panaszok ismertetése soián kiderült, liogy Egerszeg a 4 százalékos kamatozásnál neiu tud és nem is akar többet fizetni. (Jelenleg 8 százalékot fizet, illetőleg kellene fizetnie.) A szerződést kérik módosítani. Dr. Arvátíalvy Nagy István kijelentette, hogy a képviselőházban fog interpellálni, ha nem sikerül az ügyet békésen rendezni. Az elnöklő államtitkárnak is az a véleménye, hogy Eger-;Szeg nem tud fizetni, tollát a trószt-nok kell megtalálnia a kibontakozás útját ós rentábilitássá tennie üzemét A villanyár leszállítására és a kérdés megoldására megvan a remény.
— (Kedvezményes árpavetőmag)
A zalavármegyei Gazdasági Jigyesü-let december 30-iki közgyűlése a mult évi rossz árpatermésre tekintettel szük ségesnek tartotta az árpavetőmagról való gondoskodást. A földmüvelésügyi minisztériumnál kilátásba helyezték a nemesileit kedvezményes árpavetőmag-akciót, vagyis felár és fuvarköltség nélkül. A vármegyei Gazdasági Egyesület kötelezettség nélkül felhívja tagjait, liogy árpavetőniagigényléseiket f. 1>Ó 31-ig okvetlenül \'jelentsék bo az egyesülethez. Az akció csak akkor való sut meg, ha megfelelő mennyiségű igénylés lesz.
láoAlJs a S«kat>-
• Botor kiállításukat tekintse mof minden kénysMrvéUl nélktL KopstWa butoriraka*.
- eft p«i< tJ kitlrf rádlé
Kíváncsi rá: hogyan? Vegyen egyházközségi kulturház-»orJijegyet
Lecju/ABB*
A kormányzó hétfőn délelőtt fogadta Bohle Ernő némel birodalmi
külügyi államtitkárt.

Takácsy Kanstantin és Almáxy Kálmán, a magyar kormány Id-küldöttei Bukarestbe érkeztek gaz.
dasági tárgyalásokra.

A Havas-Iroda Jelentése szerint a szovjet liezárta a moszkvai lett egyesület helyiségét és a lett szín. házai és hir szerint több lett állam-
polgárt letartóztatott.

Hine (erjedt, hogy Eckhardt Tibor Genfbe utazik. Illetékes helyen cáfolják, hogy Eckhardt ugy és olyan minőségien uiazna, amint a lapok híresztelik. Eckhardt csak magán, személyként utazik. I
Bukarestijén határozottan cáfolják azt a hírt, hogy egy hajó elsüllyedt a Dunán és 22 gyermek a vízi* fulladt.
Főmérnök SrifSftSS
lemmel felesígflt venne hozzáütő vagyo-not hölgyei Vilaaiokal .Főmírnök\'je" igére ErdS. Hírd.l&be, Budapeat,
Teréz-körut 35
Hosszú Idő óta lekvö betegek a természetes .Ferenc Józsel" ke-serüvlzet nagyon szívesen Isszák él annak gyors, blzloi és mindig kellemet hashajtó hatását általánosan dicsérik. Kérdezze meg orvoaát.
— (Motorkerékpárt adunk önnek)
ha husz előfizetőt azerez a Zalai Közlönynek. VegyM részt 10.000 p«ai-gőa előfizetési \\srsenyilnkőn.
hogy üzletét és árucikkeit eladásra kínálja. De

eljut és a hirdetései utján naponta ajánlja az ön üzletét 30.000 embernek/
ZALAI KÖZLÖNY
19811. január 25
APRÓHIRDETÉSEK
a.idhlr<l.*S. dija nUrnip ét Onn.pn.. 10 udlfl ad ftlUr. minden tovlbbt .10 B null httkftinip 10 uala K nillr, mlnd.n lovibbl i.a 4 tllllr.
8>l.Ul.il.I. Enget Rózal Dobiovlli-házban levő cukoikaUiletét álvcllem. He noválás miatt pár napig lárva taitom. -r Pollákná Hlrachler Jutka. 174
OaBdaaégba Cormlk-tiaktoihoi értő cselédemberi konvencióra vagy nőtlen ko vácalegínyt, akt Cormlk-traklotia! szántást vállalti, keretek április I érc. Jelentkezés : Oross, Horthy Miklós ul 37. ÍM
Téglavető csalidót keres 1 „lágyári Téglagyár" ZalsszsntmlhUy. 126
VlsvsaiUkl ciőveV, uerelvények és lOrdőaiobi-berendezéieket legolcsóbban válárolhll Jennieknél, Erzsébet-tér IS. 101
Horthy Mlklói-ul IS aa. hlzbln 3 szobás ndvilt lakáa azonnal kiadó. *
, esetleg
Keretek nigyobb agya Utaaakái lakást május vigy augusz-ius elsejére. Címeket a klidóbs kérem. •
Eayaaakéa konvbás lakás május el sajére kiadó. Zrlnvl M.-ut 1U *
Óaimet ebédlőbator, |ó állapotban, ol-ctóa alariá. Hotlhy M. ut 3. Mtlczer. •
Kiabsgola első hegyháton ..SlSblr-tak betegség miatt, tlsetéil kedveimé-nyekkel eladí Zrlayl M.-u. 16.
■yakkaad* (ordítás, jívltil, műslop-poláa, ttveg, porcellán nglastás Eri«ébet-lér 4., második ndvar 1. em. *
Pampia hangú rBtlá xoagara
aialá. Clm a kiadóban..
Józael laktanyával asemben egészségei kaHlaaabéa udvart lákál májúira kiadó. Jázaal lóheiceg-ut 76/a. •
Kladé udvirl helytiég mtlhety céliára Eriaébet lét I. alatt, lővebbet Hipp Odi-kár clpésimeitemél. *
Jókubin levő haanaáH\' .a.káiyka
eleséért eladó. Migyar-u. < •
~Mindennapi-levelelésből 6ssTagyOjtótt báliaaaf, régi vagy n| tömegekef, magyart éa Wllöldit, feloszlatott gyUjiemé-nyakéi bármikor megvételre keresek. — Barbarits La|oe, a Zalai KóilOny I. szerkesztője. Érdeklődni lehet teleion 78. sz. vsgy személyesen mindennap d. a. ft—6 óra köaOtt.
Kiadja a laptula|donoa Közgazdasági Rt. Oulauberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Kárálj interurbán telefon: Nagykanizsa 78. azám.
Permetezze cyucnolcstaii
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyamölesfs-karbollneumiaal).
Lsgujabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az faü ét téli «4«kktt4« a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mész-kénlénsk rovarölö hatása alig vas.
Asxibaraofcot
SOLBAR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁO JÓZSEF
■sag, anAtrágya, afváayvááalaalaiarak, saák, fdp tankiMbn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A régi törvényszék mellett. Telefon 180.
■ .
hmm
I ft ■ V--
I Mindenki a kaiyt kenakedákaéi j I ta ipareaotasál sasriaai ka I
Február !5.-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Sesptembsrben rendkívüli kiadási**! jelentette t« * Zalai Közlöny azt n nagyarányú elöfizetőgyüj-tő versenyt; amely • meghirdetés swerint most deceml>er 51-én járt volna le A pályázaton résztvevők kérésnek engedve tivan l«n a Zalai KöcUüny tterkesztósége ugy határozott, hogy a veraenyt
hat héttel: február 15-éig meghoaa-tz&bbHja.
Versenyünk, mint ismeretes, caak részlten verseny, mert minden pályázó kivétel nélkül jutalomban részesül, még ak is, aki csali egy előfizetőt szerzett. !
Egy balnlonl villatelek, egy szoba bútor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlőkészlet, egy szalongaml-tura, kéthetes Abbáziái nyaralás, egy kerékpár a nagyobb dijaink, de a 120 dlj közölt még sok 100 pengőn felüU ajándék v«n a szá-
mos kisebb, de ugyancsak hasznos és értékes ajándékon kívül.
Ha osak egy előfizetőt szerez,
akkor b egy vég vásson, egy karóra, fényképezőgép, asztali óna, villany rezsó, töltő toll, cipő, fürdőruha, selyeming, stb. között választhal, de « legrosszabb esetben is
ő pengő készpénzjutalomban részesül.
Nincs tehát kockázat, mert társaságban, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, ele nem előfizetője a Zalai Közlönynek és akiket könnyen megszerezhet előfizetőnek. 1
Ezzel nem csak nekünk tosz szívességet, hanem az uj előfizetőnek is, aki a bejelentés napjától a Zalai Közlöny összes kedvezményeire igényt tarthat, — önmagának pedig értékes ajándékot szerez.
Bővebb felvilágosítással a kiadóhivatal készséggel szolgál.
Csillárok
idényvégi
kiárusítása
Sxabó Antal sportflzletében
Mindenki jól jár,
pengőért vesz Nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet
OfcSJCfíésjfif
oata moziban szcfjakozTialik
flauMiiüUfH látta Vállalat MENETRENDJE
érvényes 1937. október 3-tól, ürsaébat-tár—VaautálIoaaAa
Vaiutíllomília
4« 528 7 88 J28 H 10 1380 13 80 15 38
17 25
18 28 \\ 2008 2148 2318 2310
f J
3 N
fi « HD
N f
>
Letenyei menetrend
UtMyJril Ind. 8 48 tUgjkMluira írk. 788 Mágykánlfilról Ind, 14 00 Lalira 4rV. 18-10
UHUI EgyeiBIetek!
j • Műsor gondjalkat köny-ItlUKÍÖ nyltlk meg, ha megszűrjön I zlk Vajda Marietta „Roz-•eyEK I maringos kertem" c. 160 oldalas könyvét, — tele minden ünnepre, minden alkalomra gyermek-játékokkal, kisebb és hosz •zabb színdarabokkal, jelenetekkel, versekkel, tornajátékokkal, kottA zott énekekkel Ara 4 P. Ka( ható mlndon kanizsai könyvkereskedésben. —
Mrm I MH M+éá U 5555 Nyomda » OSmW LipUMtt ,y«Ukí« kAwvwamdájófcan Nagy kanttá* BMsifr Oilslv. Zalai lUrolj.
78j Évfolyam 20. szám.
Nagykanizsa, 1938, Január 26 szerda
Ara 12 Ml
ZALAI KÖZLÖNY
\'OLITIKAI DtKIllP
Felelős szerkesztő: Barbarlt. Lajoa S^S^L\'SL^JM^^
A békét akarjuk
Kány*\' Kálrrv&n külügyminiszter összefoglaló képet adott a magyar külpolitika Irányvonaláról s a bennünket foglalkoztató lényeges kérdésekről. Európa maj külpolitikai helyzelc nagy változások Jegyéin áll. Az utolsó három esztendő alatt olyan eseuiéqyek történteid, amelyek igen lényeges eltolódásokat okoztak Európa politikai térképén Olaszország Abesszínia ura leli, Németország pedig nem csak kiszabadította magát a versajllesi szerződés bilincseiből, hanem nagyarányú fegyverkezésével Euróig legnagyobb katonai hatalmai közé einelkiifdelt. Az Olaszországgal való kibékülés ténye i>edlg meg-lensmtotte a Berlin—Róma, tengelyt, amely csakrem olyan hatalmast, mint a Pá">»-Losidon tengely.
A magyar külpolitika arculatán ezek a tények nem soklat változtattak. Külpolitikánk alapja ma is a római hárneas egyezmény s Olaszország fölközl\'engeri lekötöttsége nem akadálya annak, hogy ne ugyanolyiui érdeklődéssel foglalkozzék. Középeurópa. kérdéselvei, mint. eddig tette. Kánya Kálmán külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Olass-orazág barátságára a jövőben is számiihatunk. A német-olasz közeledés nem Jelenli számunkra pjj orientáció szükségességéi. Németo*. szághoz baráti\'szálak fűztek addig Is, amíg a német olasz közie\'edés meg- nem tértant1 s igy ennek a lénynek a liekövctkezése számunkra csak előnyt és hasznot jelent. A magyar kormány a mag» . részéről mindent megtett a Berlin és Róma között fennálló ellentétek kiktiszölió léséi* s igy természetesf hogy amikor a közeledés megtörtént, ezt a mi külpolitikánk sikerének Is tekintettük.
A legutóbbi hármas értekcz\'etről kiadóit nyilatkozat egyes ponijall Is megpagyarázta, K&tya Kálmán külügyminiszter. Hangsúlyozta hogy az antlbomraunlsla egyez.-ményhas való csatlakozásra nem szólítottak f»l: benmtmioot) mint "hogy előzőleg sem történt ilyen felszólítás.
A Népszövetséghez vaió viszonyunkat tisztán magyar szempontul Vizsgáljuk. A Népszövetség működése erősen bírálható, . de hogy Magyarország megmarad-e a Népszövetségien, yagy kilép, efe\'elt kizárólag, a, magyar érdekek döntenek, Ezt. világosan tudják barár[ talnk Is, s éppen ezért nem értra-Mit hozzánk felseóHtás, hogy kilépjünk a NéimzBvetségből. A NépszS-veiséghez való viszonyunkat a jövőben elsősorban az fogja megszabni, milyen biztosítékokat nyújt számunkra a Néi>szö\\e|ség a magyar kisebbségek jogúnak megvédésére.
Fraaco táboritok Ipnninyánakel. Ismerése de Mctn már a mult év szeptemberében megtörtént, most de juie ls elismerle Magyarország Franco felségjogalt a» általa meg-
A szovjet lázas iramban erődíti Leningrádot és Kronstadtot
A\' diplomáciai megbízottakat ii eltanácsolták Leningrádból
Leningrád, jaiuár 26 Sztálin a legsürgősebb parancsot adta kl Leningrádnak erős katonai lámaazixmttá való kiépítésére A meginduló nagyarányú építkezések miatt történt, hogy a külföldi állampolgárokat mind leltávolitutták és még a diplomáciai megbízottakat is .udvariasan eltanácsolták * Ugyancsak emialt történt a külföldi konzulálrisok bezárása is.
A városban máris folynak anagy arányú gyár- és hajóépitések. A tervek között szere|>el 8 darab 86 ezer tonnás hadihajó építése ls, A munkáknak Sztálin egyenes paran. csára a legrövidebb Időn belül el kell készülnie.
Leningrád megerősítésével egyidejűen folynak Kronstadt inegerö. sitésel is.
Eden ma este Párisban tárgyal
Páris hű marad Genfhez, elmarad az angol-francia közös javaslat
| London, január 26
Az angol közvélemény kíváncsian várja Eden külügyminiszter ma esti párisi tanácskozásait. Eden Genf fejé utaztában ma este ugyanis Chautemjts miniszterelnökkel és Delhos külügyminiszterrel tanácsko. zlk, A Népszőve\'ség Jubileumi ülé-
sének előestéjén a három államférfi a közös vonalvezetést beszéli meg.
Politikai köröklien valószínűnek tartják, hogy Franciaország hü maradja népszöielségi alapokmányhoz s igy nem tudni, sor kerül-e az angol részről javasolt közös nyilatkozat megtételére.
30 mülló frank kártérítést követel Amerika a Panav-ért
Egy klnal, hadihajó elsüllyesztette a partraszálló japánok bárkáit
i Sanghai, január 25 Egy kisebb klnal hadihajó bombázta a japán csapatokat; amint azok bárkákban partra akartak szállni. A bárkák közül löbl.et sikerüli elsüllyeszteni, 300 Japán katona íletét vesztette, A japán tüzérségi állások is tönkrementek a klnal
tűzben.
1 Newyork, Január 26 Az amerikai halóságok a Panay gőzös elsüllyesztéséért 30 millió frank kártérítést követelnek Japán-tól. Ez flz össieg csak a hajó érté-kétt képviseli és nincsenek l>enne a seliesűllek kártérítési igényel.
Tovább tart a légi bomba-harc a spanyol várasok felett
. Salamianca, Január 26 A nemzeti csapatok a Toruel környékén folyó harcok során két hét
alalt 117 köztársasági vörös repülőgépei lőttek le és teltek ártalmatlanná.
hódított területen. Franco tábornok ma Spanyolország lakosságának kél harmad része lelett gyakorolja a hatalmat s Így a tényleges helyzet alapfán erkellett őf Ismerni. Külön-berj is a magyar közvélemény túlnyomó része rokonszenvvel nézi a Franco állal képviselt eszméket s Igy elismerése «z ország többségének helyeslésével találkozik.
Előadása végéu fog\'alkozolt a külügyminiszter Magyarország & Románia visionyiv.il. Hangsúlyozta, hogy Olaszország és Ausztria ml-lyeu, rokonszenvvel fugaduák, ha a két állaiu köattttt vitás kérdéselat,
az igazságosság és emberiesség követelményeinek szem, előtt tintásával lehelne. megoldani. A Romániában bekövetkezett kormányváltozás a magyar külpolitika részéről a legnagyobb flgye\'met Igényelheti. Meg kell várnunk, hogy az j| rezsim milyen álláspontot loglai el a kisebbség kérdésélen s ehhez mér. nénk jövőbeni magatartásunkat.
Befejezésül Kánya Kálmán külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy külpolitikánk folytonosságára és állandóságára Igen ragy súlyt helyesünk s hogy minden állam számíthat Magyarország barátságiin, a
Baroelonai jelentés szerint a város felelt 16 nemzeti repülőgép jelent meg és liombázták a várost. A bombázás következtében hét bérház rombadőlt. A jwlgárl lakosság közül is sokan meghaltak és megsebesültek. I ]
Reus városát két Ízben érte a nap folyamán liomhatámadás. Itt 22 halottja és 31 sebesültje van u légitámadásnak i )
Teruelben és a környékén a nemzeti csapatok lassan, de állandóan nyomulnak előre.


Herceg Eszterházy Pál 800.000 P-t ajánlott fel orvosi tudományos kutatómunka támogatására- Ma jelent meg az adományozás feltételeit tartalmazó pályázati hirdetés.
A budapesti rendőrség őrizetbe vett egy társaságot utlevélkijájások miatt. A razzián kézrekerült egyénekel a toloncházba vitték.
Nemrégen történt, hogy László Mihály füszerkereskedö és felesége Budapesten a harmadik emeletről levetették magukat. Mindkettő szörnyethalt. Most a házaspár leánya, Gárdos Gézáné ugyan ebben a házban levő lakásán felakasztotta magát. l
Apponyl Albert grófnő női küldöttséget vezetett a belügyminiszterhez a nők választói egyenjogúságáért, »
Az első válogatóversenyen kard-vivóink közül Rajcsányi bizonyult legjobbnak: ) f ►
A vaskeneskedők ellenzik a munkaidőnek az egész országra egységes szabályozását.
A magyar vadkivitel értéke meg haladja a 3 millió pengőt.
»A német birodalom elvárja bo|y külföldön élő polgárai hfiek és lo-yállsak legyenek a vendéglátó\' országhoz,* — mondotta Bohlé német külügyi államtitkár Budapesten.
Eckhardt Tibor párnapos külföldi útjával kapcso\'atban semmiféle kor-
n»ly toegéiMést mutat országunk, érdekeivel szemben. A békét akur-juk s éppen ezért kerülünk min.^n olyan akciót, amely komoly okaél-kül bántaná a más államok jogos érdekeit. Az a törekvésünk, hogyha nem is lehet minden állam országunk barátja, legalább ellensége ne legyen.
A közvélemény mindenkor megnyugvással fogadja Kánya Kálmflfl tárgyilagos, higgadt és megbizhftr tó tájékoztatását Ugy érzi, hogy* ezekben a mozgalmas időkben nem lehetne jobb kezekben az ország külpolitikájának az irányítása
lAhM KÖZLÖNY
1>ML k"* 26.
mttnyférflakkal tárgyalásokat nem lolytót.

A német birsalom nem tartja kívánatosnak a német katolikusoknak az Eucharisztikus Világkongiesszu. son való részvételét.
Teljes diplomáciai sZaküás készül a szovjet, Olaszország, Németország, Japán és Románia között.
" Berlini jelentés szerint vasárnapra (!) összehívták a nénijét birodalmi gyűlést. j
Franciaországban megtalálták a világ legöregebb embereinek faluját, amelyet Liérámontnak hívnak, lakosainak fele több mint 60 éves és temetőjének kapuja berozsdáso-dott. i
Bukarestben ManiJ választási paktumot kötött a szocialistákkal.
A felvidéki tót néppárt folytatja harcát az önkormányzatért, Hlmka Dérox igazságügyminiszler lemondását követeli.
Mussolini fla nekord-idő alatt tette meg óoeánnepülésének első szakaszát. . | , | , » , . i
12 ellenzéki görög politikust internáltak összeesküvés gyanúja miatt, t • [ j |
Bulgáriában sorozatos miniszterválságok nyugtalanítják a belpolitikai életet.
Számos női bajnál gyakran végtelen nagy megkönnyebbülést szerez reggel, éhgyomorra egy félpohárnyi természetes .Ferenc József kese-iüvíi azáltal, hogy a belek tartalmát gyorsan felhigiija ás akadálytalanul kiüriti, azonkívül pedig az emésztö-szervek működését lényegesen előmozdítja. Kérdezze meg orvosát.
— KwyaMMmyok Idaálja
EMLÉKEZTETŐ*
17.
Gugllelmettl hangversenye a Kaszinóban 0 ómkor. Jegyek Vágónál. Jaaaár 29.
Onagkereskedelmlsták bálja a Ka-arinóban. >
Jaaaár 30.
Lioaális előadás 6-kor a várotháaán (Lukünioh professzor). Február 1.
Ipartestület műsoros láuoastélya az Iparoskőr Ürmeiben ö-kor. Nyomdászok családias összejövetele este fél 9-kor a Rózsa-vendéglőben.
Február 2.
Licaális alŐadAs a városliiaá* O.kor (ár. I)«ae4 Mihály). Műsoros Credo-tea a Fehér-teremben 7-kor. Február S.
NTE piknik a Kis Royal áUcrmébeq fél 9 órakor.
Pedagógusok összejövetel* a Kis Royalbaa. ; Február 19.
A Zrínyi futballszakosztály teaestje a Kis Royalban 9 órakor.
• E rovatban egyszeri köziét 12 sorig) dija 30 fillér.
Az Ipartestület válaszai a polgári fiúiskola ellen emelt kontár-vádakkal kapcsolatos nyilatkozatokra
1. Válasz a vlszonválaszra
ad 1. Szükségesnek tartjuk leszögezni, liogy Ipartestületünk csakis oly esetekben ad utasítást az ellenőrnek a feljelentés megtételére, ha a jogtalan iparűzés ténye teljesen világosan áll elöltünk. így történt ez az érdekelt iskolánál is, betetőzve az altisztek beismerő vallomásával. Az iskola megkérdezése tehát teljesen felesleges lett volna.
ad. 2. Ismétellen hangsúlyozzuk, hogy az iskolában az altisztekkel végeztetett, képesítéshez kötött ipari munkákat, ahogy ezt más közület is tenni szokta, még akkor is kisiparosnak kellett volna juttatni, ha erre fedezet nincs, mert hiszen ezen a cimen azután minden kisipari munkát kontárral lehetne végeztetni.
ad 3. Legyen szabad a kérdést egy példával megvilágítani: ha az iskola a diákokat betűszedésre, nyomdatechnikai munkákrp lapítaná, £Z ellen nem lehet kifogása senkinek sem, ezt csak helyeselni tudnánk, de, ha az iskola altisztjei készítenék pl. az iskola éwégi értesítőjét, mint aliogy térkép-fülkét, ruhafogasokat, képkereteket gyártottak, ugy ezen munkájuk is teljesen kimerítené a jogtalan ipartizéa tényálladékát.
ad 4. Folyosók meszelését annál inkább sem lehet a cselédlányok által végzett munkákkal összehasonlítani, mert ez nem házilagos munka és az ilyen munkákat a város és más közület is — a legtöbb esetben — pályázat utján adja kl az iparosságnak.
ad 5. Cikkünkben nem azon volt a hangsúly, hogy az Iskola tudva, vagy nem tudva vásárolta a képkeretezéshez szükséges és a kereskedő által Jogosulatlan megmunkált léceket hanem azon, hogy a kisiparostól kórt ajánlatot magasnak találván, fordult beszerzés végett a kereskedőhöz.
ad 6. A k&dést ad abszurdum vinni nem lehet, ez semmiesetre sem célravezető, de különbséget kell tenni kó-
Ksitéshez kötött és enélkül gyakorol-
tó iparok között.
ad 7. Az clőljárósági ülésen Jelen volt újságírót ennél az esetnél tényleg nem figyebncztettük, de megtettük ezt évekkel ezelőtt és azután is, amidőn figyelmeztetésünk ellenére is megjelentek a nyilvánosság elé nem tartozó ügyek, amiket nem tartunk kívánatosnak felsorolni.
AX Ipartestület Elnökség*
2: Válasz az Iskola Igazgatóságának nyilatkozatára
Az iskola igazgatóságával szemben az Ipartestület mindenkor tisztelettel viseltetett és soliascin állította, vagy tüntette fel a dolgokat oly szinben, liogy aWból a közönség az igazgatóság inkorrektségére következtethetett vobia. Ez a dolgok teljes félremagyarázása.
Cikkünkben foglalt állításaink egy-tfll-egyig tényeken: hiteles jegyzőkönyveken alapulnak, miért Is az igazgatóságnak azon merész kijelentését, hogy az általa kifogásolt rész .valótlan,» kénytelenek vagyunk a leghatározottabban visszautasítani. Egyébként ezt még lesz alkalmunk bizonyítani.
Ami pedig az illető kereskedőnek a .fennálló rendeletek értelmében* való működését illeti, még lia az .villanyerőre, is rendeztetett be, e téren az igazgatósággal vitába nem szállhatunk, ez a kérdés már az ipartör-vények keretein belül esik.
/U Ipartestület Elnöksége
3. Válasz az Epplnger-cég nyilatkozatára
Eppinger I. és Fia cég szerint az általa cikkünkben kifogásolt rész .tévedés. következménye. Megnyugtatjuk a t. Céget: nem tévedtünkl
Az iskolá a kópkeretezéshez, ruha-fogasokhoz stb. szükséges gyalult léceket nem egy napon, tehát nem egy mennyiségben szerezte be, ezekusk a t. Cég részéről történt szállítása még arra az időre nyúlik vissza, amidőn a t. Cég iparengedéllyel nem rendelkezett.
Igenis mi nem tévedtünk, mert a kontárellenőr feljelentésére az I. fokú rendőri büntető blró-ság 788/4. kíh. 1937. számú itólcté\\«l a t. Céget Jo-gosulatlan iparűzés miatt elmarasztalta.
At Ipartestület Elnöksége 4. A Zalai Közlöny
nem akarja a maga részéről tovább huznl az ugy látszik meddő vitát, azért nem válaszol az elhangzottakra. A Zalai Közlöny a maga elvi álláspontját ebben a kérdésben kifejtette és — fenntartja, ha tehát\' részletesen válaszolni akarna a fentiekre, megint csak ugyanazokat kellene felsorolnia, amiket ez ügy ben véleményeként már leszögezett. A vitát úgyis eldönti majd az illetékes liatóságok állásfoglalása, amelyei természetesen közölni fogunk. Ha az ítélet helyt adna a kontárkodás vádjának, a Zalai Közlöny álláspontja akkor is változatlan marad, mert a Zalai Közlöny nem törvényt akar magyarázni ezzel a vitával, hanem egy elv mellett szállt tikra. Ez az elv minden vitán tul változatlan: — ha egy iskola olyasmit végeztet el házilag, mint amiket a Jelen pörpatvar tárgyát képezik, akkor nem kontárkodbtfc S ha van paragrafus, amely ezt kontárkodásnak minősíti, akkor a paragrafus vagy a magyarázata szorul korrekcióra. | ;
5. Az Iskola igazgatóját
megkérdeztük a vita folytatását illetőleg. Ezt a választ kaptuk: .\'■ — Igaza van a szerkesztőségnek, a vita meddő, tehát céltalan is, az iskola tehát azt tovább nem folytatja, Álláspontunk ismeretes a nyilvánosság előtt, a döntés pedig arra illetékes fórumok kezében van, nem volna te-hát értelme tovább foglalkoztatni a nyilvánosságot ezzel a nyilatkozat-háborúval. . ;
Tomplomfosztogatásból akart pénzt szorozni, hogy ojvohosso a cirkuszi artistanőt
Császár János 19 éves zalaszent-györgyi legényt elfogta a csendőrség, mert megállapította, hogy 6 fosztotta ki a templom perselyért. A templombetörés azonban csak 2 pengő 40 fillért jövedelmezett Császárnak!, amiért a törvényszék most jogerősen 1 hónapi fogházbüntetésre itélte. A flatal legény az egyik vándorcirkusz artistanőjébe volt sierelmes — vallotta — és a templomból rabolt pénzen akart szerelmesének ajándékot venni.
Apró pletykák mindenfelől
GUGLlELMETTI I hangversenyéről és betegségéről " beszél az egész város. Kevesen ludják azonban, hogy Guglielmettl már Nagykanizsán volt, amikor váratlanul cl kellett halasztani hangversenyét. A vonaton hült meg és Nagykanizsára érvo azonnal megvizsgáltatta magát \' az egyik szakorvossal. A Írül és petü volt veszedelemes, magunkfajta ember fel sem veszi, da az érzékeny és finom hangszálaknak bizony megártó 11. Guglielmettl visszautazott pestre, d<? előzőleg Cenlrálbeli lakásán fogadta Szabó Győzőnót és Wietzcnetz Jolánt, akik egy szekfücs^krot nyújtottak át az énekesnőnek. A zeneiskola (mert ennek küldöttsége volt a két kanizsai hölgy) figyelme nagyon Jólesett a művésznőnek éa kedvesen elbeszélgetett olaszul Szabó Győzőnővel, aki egyébként az első kanizsai Guglielmetti-autogram tulajdonosa is... PÉCSETT O i3 vendégszeiepel Anna Mária Guglielmettl, még pedig Fodor Oszkár meghívására. Pécsett ugyanis nem önálló hangversenyt ad, lumem a színházban egy opera keretében lép fel. Február 7-én a .Travíata. címszerepét énekli. Nem mindennapi élvezetben lesz részük a pécsieknek az bizonyos, mert GugUefcnetti mellett a tenor szerepet Liontas Konstantin, a híres énekes fogja énekelni.
EGYIRÁNYÚ v
» közlekedést tapasUal az, aki a déli órákban a Szent Istvánsugár ut felé jár. A gimnáziumból éa a líceumból kiözönlő diáksereg külön utakon Jár. Egyik oldalon a ftuk másikon a leányok mennek a gyalogjárón.
Num tudjuk kinek az ötlete, de igen dicséretes eszme volt bevezetni ezt a rendszert. ISKOLAVAL A kapcsolatos a kővetkező tőr-téuetünk Is. Minap egvik vidéki barátunk megkérdezte tőlünk:
— Mondd kérlek, nálatok hol járnak az emberek?
Csodálkozva néztünk rá. Kérdésünkre azonban egy felírást mutatott:
.Az utcán és a folyosókon Járkálni és tartózkodni tilost. — állt a táblán. Az első pillanatban mi is megdöbbentünk, de aztán csakhamar kinyomoztuk, liogy az egyik tánciskolái figyelmeztető tábla került az ablakba, üzemen kívül, véletlenül..
LEANYSZOKTETÉS e tőrtént minap Zalában. Lendva-u\' uj faluból megszökött a falu leg-módosabb gazdájának 16 éve* leánya. Mint a csendőrség kinyomozta, a leány az egyik fiatalemberhez költözött, akivel házasságot akart kötni,\'de a szülők ellenezték a dolgot.
Amikor három nap múlva ráakadtak a leányra, hazavitték, de a történtek után természetesen a szülők nem ellenezték az azonnali házasságot $em. Mégis hiba van a kréta körül, mert most már a vőlegényjelölt húzódozik a dologtól.. IIAZASSAGI o hírünk is van. E« pedig minden külön értesítés helyett közöljük, hogy a kanizsai közönség egykori két kedven te, Erdődy Zoltán, a szegedi színház ünnepelt tánooskomikusa és Ilámory Lüí, a szegedi közkedvelt cslnoa szubrett örök hűséget esküdtek egymásnak... i
Januárban olcsón vehet cipót
Miltényi cipőüzletben, Fö-ut 2. \'

, bmUr y.
ZALAI KÖZLÖNY
Wncze Jőzsel 23 Iwnfosoly-MneK regénye
V. As alsó hadifogoly-házasság szomorú históriája
Két hónapja kattogott már az orosz csizmákon Vjncae József és társainak saerszáma a vladlvosztokl orosz kaszárnya egyik eldugott mü-helysíögkrtébcn.\' |
Eurói>a a négyéves vérzlva\'ar utáni béke örömmámorában úszott, de ók, ottan Sávot, a szibériai fogságban mit sem tudak erről. Egyhangú éleinkbe csaK akkor jött változás, amikor az amerikai vörös-keresztesek parancsnoksága hadifogoly thunkáíokat kért a kaszárnyából. i
A stzázhusz klválsctott munkás közölt ott volt Vincze Jóska is A suszterokat külön keresték, igy vele ment a klskanizsal felsőrészkészltő Haszon Károly is, meg Petróczy IsWán is, akit, ndután idősebb volt a 22 éves legényeknél, csak Petróczy bácsinak hívtak. A kanadai vö. röskeiesztesekhez vitték őket bz .orosz szlgelre.« A telepből még nem volt semmi. t)c a 120 jobbára magyar munkás nekiállt és egyket lőne épült a kórtíází, a kadetliskola. Egyre másra nőttek kl a földből a ]>avlllonok. S mlne kitavaszodott megérkeznek a kadettiskolai növendékei is. I \\ A munkások fariak, faragtak, gya-
lullak, festettek egész nap. Vincze és társai is azt vették észne, hogy a cipőfoltozás helyett padlót, ablakot festenek, kerítést csinálnak, stb. De azért ment a dolog. Később, mikor már lerongyolódlak, egymás holmi, jalt foltozták. Lassan ez a munka Is elfogyott. És okkor jött az egyik baka^a hírrel:
— Komák 1 Lehet Amerikába menni 1
A vöröskereszt amerikai vezetősége valóban módot adott erre. Vincze inkább hazavágyott. Pedig sokan menlek kl társai közül, de ő Inkább megmaradt orosz földön. Itt mégis közelebb Van, gondolta, pedig, kl tudja, Amerikán át nem kerülhetett volna-e könnyebben haza. |
Könnyezte ölelték rateg egymást a kikötőben. Petróczy bácsi, Haszon Karcsi és a többiek felcihelődtek a hajóra. Lassán felbődült a ha|ókürl és a hajó megindult), hogy társalt — akiket sohase látott többé viszont — elvigye Amerikáid.
Már csak kevesen maradlak olt magyarok, fis Vincze Jóska még szegényebbnek, még árvábbnak és elhagyatottlabbnak érezte magát, mini eddig... \\
Egy kis magyar suszter r. t. rövid élete
TrkáW Pali, a temesvári szülc-tésü suszter adta az ötletet, hogy nyissanak műhelyt. Nem sokat tervezgettek\', hanem megnyitották a kis magyar susz\'.erájt hárman ma. gyarok: Takács Pali, egy győrvári suszter és Vincze Jóska.
Eleinte ment az üzlet. Jöttek a rendelők és volt becsülete a magyar iparosnak. Takáos Pali, aki a kis háromtagú clpész-részvénytárB.1-ság pénzügyeit kezelte, azonban egyre vakargatta a tejét. V - Ebbe beledöglünk, ha fey
megy! — ordította egy Heggel — 8000 rubelre mondtam ezt a clpöt Alexandrovnának, mikor megrendelte, most meg már 20.00(>-ből Is alig tudnám kifizetni az anyagot Nem csak, hogy ingyen dolgozunk, de ntég rá ls fizetünk 1
De azért megpróbálták tovább. Nem ment. A Kolcsák-rulielek egyre zuhantak, az anyag pedig napról napra drágult. f i
S két hónapi küzködés után a kis m»gyar cipészmühely végérvénye-setybecsukla ajtaját...
Vincze Jósba és az oroaz alezredes Özvegyének sorsa egymásba fonódik
Akkoriban megszokták, hogy hol az orosz, hol a cseh az ura városban. Vlncaíe mmdkettőt utálta, átment hát a harmadik urtioz : Japánba. Nem kellett messze mennie. A közeli kis városka, Paske már japán megszállás alatt volt. Idement Vincze ls. Ezúttal azonban nem gyalag, hanem vonaton. Mort a vonalok Jártak, ha nem Is rendesen, de el-elvitték azt, oki felült e zörgő, rozo^i kocsikra. A jegyet senkisem kérte. Ingyen utazott ott mindenki. Mikor az állomásra éri és érdeklő-dóit, hogy el szeretne utazni, egyik / l>aka biztatta: 1 | /
- Csak ülj fel, elvtárs, aztán "pia, ameddig jólesik. Most lehel... I , ~
Vlncue megpróbálta De Paske » Jogadta be... Két hétig sétált ko-polt zubbonyában a kisváros utcáin munka jlán lesve. A városvég! dü-leésző házakban húzta meg magát éjszakára, nappal folytatta az álláskeresési... De a Japán munkások elhalásztak előle mindent,..
És a volt 18-as magyar boka ment vissza Nlkolszkba... Talán majd ilt, a régi ismerősök közül megkönyörül rajta valaki. Éhezve, lerongyolódva érkezett a városba Kimondhatatlanul elhagyottnak érezte magát, slrnt szeretett volna, de éhsége nagyobb volt, n*it szomorúsága, Igy hát cwik Járta a váj*®t szomorú
. "Y" *
szívvel.
Pislákoló reménykedése, épp utolsót lobbant, mikor Ismerősije botlott: \' |
— Csak riem Anna ZSajvononov ? — kiáltotta meglepetten Vincze\', szembetalálkozva egy osinosf, nyu\' iánk nővel.
Nem tévedett, 6 volt: Zsajvoro-nov Anna, akivel olt Ismerkedett meg a vöröskereszt kórháziéin. Anna asszony lieleg volt és akkor az amerikai vöröskeresztesek minden, kit befogadtak. Vincze már a kórházban sokat legyeskedett a szép asszony körül, a váratlan találkozás azonban most egészen felderítette s még éhségéi is elfeledte.
Az asszony meghívta házálxa El-mondla, hogy férje, aki alezredes vok, golyótól találva ott maradt va. lamelylk ismeretlen csatatéren holtan.
Vinciének nem csak a szerető gondoskodás, de ez a hir is Jólesett.
S az özvegyi fátyol hamarosan lekerült Anna Zsajvoronov főjéről Vincze József és az orosz alezredes özvegye hamarosan megtartották sz esküvőt...
Vincze József tanár lesz a saját foltozó-egyetemén
vtnezéne kezdtek jobb na|>ok virradni. A rendes élei, a szerelő gondoskodás, a tiszta kakás elfeledtette
vele egyldőre a hazajövetelt De a tétlenséget nem bírta sokáig. Sokat gondolkodott, mihez lehetne kezdeni. Az előkelő asszony mellett clpészmühelyt nem nyithatott, más szakmához meg nem nagyon értett. De azért a zalai koponya kigondolt valamit... i
Tervét hamarosan megvalósította. Termet bérelt, szerszámokat rendelt és másnap már megjelent egy orosz és magyar felírású tábla a kap-j melleit: [
.A OYORS ELŐMENETELI-Vlnozs József olpésxlskolája Budapest
Aki efész nap ott ffirnjtd az íróasztal mellett, Igyék reggelenként felkeléskor egy kis pohár I*-mészetes .Ferenc József keserű-vizet, meri iz a bélmüködést szabályozza, a gyomoremésztést előmozdítja, a vérkeringést élénkíti és a munkaképességet fokozza. Kérdene meg orvosát.
És gyűllek a növendékek egyre-másra. Volt katonatisztek, papok,
apácák, tanárok és egyéb intellek-tuelek Jelentkeztek a ci|>észiskolá-ba. A vörös uralom vitte rá e szegényeket, hogy megtanuljanak cipőt foltozni. Kinek kenyérkeresetre lett ez jó, kinek »ak arra, hogy saját és hozzátartozói lábbelijét megjavítsa. 1
Rövidesen 82 növendéke lelt Vln-czének. Most jó hasznát vette az ijjarlskoláJának, mert rajz után tanított 10 rubelt fizettek növendékei havonta, de ő nem erőltette meg magát. Délelőtt ls, délután Is csak két-két órát adott, - talán a világ egyetlen és legfurcsább tanára volt, de mégis csak tanár. l
Igy szokott történni a regényekben Is...
Hanem azért nem volt mindenben fenékig tejfel Vincze é\'ete. A városban ugy.mis megjelentek a kappe-Hslu tisztek ís fefcségét, nem hiába volt katonalány, egyre jobhan kezdtél: érdekelni az arany vállbojtos, Sarkantyús tisztek. S mikor cipész-Iskolájából hazatért, egyre másra fogadia a szolgáló azzal a hírrel, hogy felesége elment sétálni a tiszt urakkal. I j
Különösen egy ftatalképft tiszt: Bllnylkov Pável se;tenkedett sokat Vlnczéné körül. Egysaer üzent is, hogy akar Vinczével bessékil. Egy
szálloda étteremében találkoztak. Bllnylkov egyre rendelte a pálinkálj, de Vincze nem Ivott, mást, csak sört. Az orosz tiszt trükkje igy nem sikerült, mert már régen fejébe ■szállt a szesz, amikor Vincze még színjózan volt. De szükség ls volt most az teszséne, mert az élete forgott kockán. |
Vincze gyerekkorától kezdve jó-nevelt katolikus volt és vallásosságát Oroszországban pent tudta levetkőzni. Felesége hűtlenkedése mé-lven bántotta. Dühösen támadt a lisztre: r
Vászon
árusításunk
teljes sikerrel folytatódik I
Most vásároljon vászon árut
-nél.
MM* MOBhONU
Névtelen levélben megfenyegettek egy Ietenyel ügyvédet,
hogy elteszik láb siói egy végrehajtás miatt — A levélírót megtalálták és két hónapi fogházra ítélték
Kollarlts János murarátka-hegyl gazda c|!en Ifjú PlUer Art-jr Ietenyel tlgyvéd végrehajtást vezetett KI ls volt már tűzve az árverés, a mtkor a fialal ügyvéd névte\'en levelet kapott, amelyen bélyeg som volt, igy még a dupla portóját is meg kellett fizetnie. A levélben a névtelen Író azzal fenyegette meg az ügyvédei, hogy ha elárwrezletl Kollarilsot, akkor elteszik láb alól.
Körülbelül ez volt a fenyegető levél tartalma. Pillér meglette feljelentését Hz Ismeretlen levélíró eb len. A csendőrök gyanúba vélték mindjárt Kollár!tsot, aki akkor be ls ismerte, hogy ő volt a levélíró Azzal védekezett, hogy annyira el volt keseredve a végrehajtás miatt; hogy nagy keserűségében leült és meairta a fenyegető leve\'et. Kollarilsot a k|r. ügyészség zsarolás miatt iierhefogta és most volt eb-lien az ügyben a főtárgyalás Makáry Vilmos törvényszéki tanács elnök előli. _ i
Legnagyobb lne)íU\'|)elésne Kolla-rits a bíróság előtt visszavonta a csendörök előtt tett beismerő vallomását és azzal állott elő, hogy a levelet nem ő irta, hanem egy. Ku-
rucz István nevű falubeli ember\', aki időközben meghűlt.
Kollarils ravasz védekezés.\'azonban nem használt semmit, mert a törvényszék kihallgatta a csendőri kihallgatás alatt jelenlevő bizalmi-férfiakat, ak|k hallották, amikor Kollarils mindent töredelmesen bevallott és nagy családjára és szegénységéne hivatkozott, sőt akkor Kollarils felesége ls beismerte, hogy tud róla, hogy férje egy bélycgte-len levelet küldöttt el.
Perdöntő volt Noll József gimná. ziuml tanár, hites törvényszéki írásszakértő szakvéleménye, aki a névleien levelet gondosan megvizsgálta és próbairást vett a vádlott gazdától, ezután |«dlg kijelentette, hogy a névtelen levél Kulinrits kezétől eredt.
A bíróság bűnösnek mondta kl Kollaiits Jánosi zsarolás vétségében és figyelemmel az enyhítő körülményekre, két hónapi fogházra ltél-le. Kojlarits fellebbezett, az ügyész megnyugodott. \\ I
— Bátorktillltiraakat t.klntao nreg
minden kénymrvátsl nélkül Kopsteio butorárakjv.
Városi Mozgó. Kedden és szerdán I
A „Fórum" mozi 6 hétig játszo\'.ta az Idei évad nagy slágerét
Mimi a gazdag ember lánya
Magával ragadó humor. 6 felülmúlhatatlan b/irlag Berlin-sláger Főszerepben: Dick Pourel, Ma deli ne Jarrolt, Alice Faye a Féayaa klsérA műsor.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 0 órakor, vasárnap éc ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor. 5 órakor filléres helyárak.
4_
- Maga ti&zt? A feleségem plőtt hősködött, hogy 80 magyarral Is elbán, most csak egy áll maga előtt, tessék, végezzünk ! Szégyelheti ma. gát, piszkos, gyáva, gazember...
A tiszt azonban gyáván meghuny ászkodott. Hiába faggatta Vincztí, miért hivatta, Blinylkov hallani sem akart az asszonyról. I
A csengetésre elősiető pincér mondta meg, hol lakik az orosz tiszt. Vincae kocsit hozatott, hogy hazavitesse. De amint a kocsiba szálltak, észrevette, hogy a tiszt a revolvertáskája felé nyul. Szorosan melléje ült, nehogy lőhessen. Egy óvatlan pillanatban a tiszt mégis kirántotta revolverét és lőtt...
Szerencsére a golyók nem találtak, mert Vincze Jóska elkapta a tiszt karját és a következő, alig néhány másodperces dulakodás után a fegyver már repült ki áz ut-széli árokba.
— Végzed veled még! — sziszegte a tiszt, de Vinczét ennél nhgyobb meglepetés is várta. A tiszt lakásán egy feleség és három gyermek várta. itt derült ki, hogy a tiszt,aki feleségének házasságot igért, háromgyermekes családapa. Vincze BH-nyikovnéinak elmondott mindent, az
asszonyra bizla Pávelt és azt hitte, hogy ezzel rendtehozta a dolgot.
Két hétig valóban csend volt ia házatáján, csak a gyűlölet égette a lelkeket. Aztán egyre gyakoribbak leltek a veszekedések és két hónap mülva az asszony megszökött Blinylkov Pávellel... \' u >
Vincze megutálta az életet. Nem ilyennek képzelte a házasságot, ta intely feldúlta .teljesen ós iskoláját is szétzüllesztette. Hetekig vívta harcát önmagával, de aztán elhatározta, hogy szakit minden emlékkel, ami ideköti.
tómét flel|>akoItí« kis batyuját és megindult Vladivosztok felé...
Megint kivetett, utszéU vándor lelt, aki nem tudja, hol hajtja le e»tére fejét...
A magyar könyv és az olvasóközönség
Egy fejezet a magyar könyv történetéből
Irta: B.rU Irfváa piarista házfőnök
1841 <«yik enyhén borús, nyári délutánján Prlvorszky kávéháza, mint minden alkalommal, szinte fulladás\'g tele volt ráérő,\'szórakozni, vagy vitatkozni vágyó magyar ifjakkal. Gáspár János, a Jónevü pedagógus és tankönyvíró akt jött Erdélyből Pestre, hogy külföldi utja előtt körülnézzen egy ldcslt a .testvérhonban,. Magyarországon s fölkeresse és személyesen ts megismerje a «hon Jeleseit,, a magyar tudomány és irodalom kiválóságait, most Toldi Ferenc (akkor még Sehedel)) lakása után kutatott. Tétovázva tépett be a félhomályos, füstős (terembe s mint afféle ismeretlen, zavartan nézett körül. Minden hely fog. lalt volt. Ismerni sem Ismert senkit, de remélte, hogy Itt. az aranylfjuság egyik gyülekező helyén, valamelyik egyetemi hallgató majd csak meg tudja mondani, nogy hol lakik a neves orvos és kiváló iró, aki immár hat óv óta a Tudományos Akadémia titoknoka és neve sürün szerepel a zsurná-lokbart is. A legközelebbi asztalnál valami tizen ültek és hevesen vitatkoztak a |>oslt színház bucsuelőadá-sáról, amelyen tegnap este testületileg részt vettek. Nagy hangú megállapítások röpködtek a levegőben a német színészek kiváló játékáról, de néhány szerény szó is elhangzott a magyar szinpad védőimében. Gáspár néhány |>ercig csendben hallgatta « zajos vitatkozást, aztán halkan meg-
szólította az egyik ifjút:
— Ugyan uram, engedelmével, meg. mondaná nekem, hol lakik Sehedel Ferenc ur? Szerelném őt lakásán fel-keresni.
— Sehedel Ferenc?... Sehedel? — Ismételgelte inkább magának a fiu.
— Sajnálom uram, do még a nevét sem hallottam.
r — Kicsoda? Sehedel? — figyelt fel a mellette ülő a névre. S hanyagul odavetette:
— Ah igen, ismerek egy ilyen nevű susztert a Hatvani utca végén... Hogy nem az?... ón az Akadémia titkárát keresi? — tette hozzá, amikor Gáspár tagadólag iníett
— Hát azt, uram, nem Ismerjük.
— Köszönöm uraim, kért újra engedelmet Gáspár és lausau kiballagott a füstös teremből a p1* )\\s alkonyatban derengő utcára. Lj
Ez lenne hát a magyar tudós sorsa? Kérdezte magában. Ennyire nem is-meri egy nép a maga értékeit? Eny-nyire nem tartanak számon egy kiváló tudóst irót és akadémikust? Mégis csak igaza volt nnuak a K$fmán Józsefnek amikor azt irta, hogy a magyar kÜma ellensége a tudományok-nak... Hanem Toldit mégis csak meg. keresem — s megindult magábame.
rülten a poros, szennyes pesti utcán... •
Ilyen volt az érdeklődés nálunk o mult század közepe táján a tudományok Iráut. I>e talán a költészet, a szépirodalom jobban érdekelte u közönséget?
A belváros egyik forgalmas pontján állott Eutfch Gusztáv könyvesboltja.
1841-ben helyezte cl az ajtó felett a messziről is Jól elolvaslmtó feliratot: • NcmZett könyvkereskedés.. Emlch azok közül o kevés számú könyvkiadók közül való volt, akik semmiféle áldozattól nem riadtak vissza a magyar könyv érdekében. Már a következő néhány évben 17 magyar könyvet adott kl a maga költségén, önzetlen áldozatkészségből, igaz lelkesedésből. Igen büszke volt egyik leghíresebb kiadványává: Petőfi Sándor össztes költeményére. Mindig azon volt, liogy a magyar; könyvek iránti részvétlenség Jegét megtörje. Igyekezetitis egy-egy szép könywol kedveskedni a magyar könyv iránt érdeklődő kevésszámú vásárlójának.
A könyvesbolt egyik asztalánál finom arcélű, negyven év körüli ur nézegette a könyveket. Erdélyi János volt, a jeles esztétikus, a sárospataki főiskola tanára. Most is onnan érkezett s valahányszor Pestre Jött, a vilígért el nem mulasztotta volna régi barátjának, Emlch Gusztávnak könyvesboltját felkeresni. Mindig talált nála valami neki való újdonságot.
A könyvkereskedő kisalakú, barna-kötésű könyvecskét nyújtott oda Erdélyinek, az ^első oldalon kinyitva.
— Ezt a könyvet nézze meg Nagyságod! Szinto irigylem érte a szomszéd könyvkiadót, Friebeisi Istvánt.
— Czuczor Gergely? — kiáltott fel Erdélyi, egy pillantást vetve a nyi-tott könyvre, amelynek első oldalát a neves költő arcképének metszete díszítette.
— «Czuczor népies költeménye.^ — olvasta a elmet. — "összegyűjtötte és kiadta Friebeisz István, •
l&g. jinuár 26 ÓVJA SZEMÉTI ,
ét vásároljon bizalommal íflv lói Ilid ■asmüvuit láU«er.M*kOaloUmb«n.
Legmodernebb optikai gépekkel és mérőműszerekkel felszerelt üzememben bármilyen agyszerO ás kombinált szemüveget méltányos átban készítek és Javltok. — Szemorvosi ra-ceptet szakszerűen elkészítek.
Eredeti Zelas punktál-lenoaék.
Lízmérök, hőmérők, bór- ás mustmárók.
ZSOLDOS GYULA
érfeaettf, ikarta is látneréiimester,
Kfl-ut 8. (a Korona-szállodával sze.nbsn). Óra ás ákszer nagy választásban. Ellsmait precíz óra- ás ékmrjavltórnűhaly. ,
Erős küzdelmek a Kanizsa-bajnokság elődöntőjében
Nagykanizsa sakkbajnokságáért folyó verseny tegnapi második fordulóján fokozott harci kedvvel száll tak szembe egymással a versenyzők. A döntőije való bejutás lehetősége minden játékost nagyobb erőkifejtésre sarkalt és igy az egyes játszmákban a küzdelmi jelleg do. in In ált <a technika finomságai helyett. !
Az eredmények a követ kézők :
1. cs. Kaposi nyert Vidos ellen1, Baáni-Vékásy eldöntetlen.
2. Bőhm nyert <*r- Llchtenstefn ellen, dr. Halász Stngcr ellen.
8. cs. Bory Zatykó ei!e*i$yert nehéz küzdelemben. Tóth Néméth el. len nyeri, László—Morgenstem eldöntetlen. A Hátai és kezdő játékosok meg!ej>ően siép eredményi é»-tek el. I í
4. cs Pintér Dobrin ellen, Wagner Ring ellen nyert. i
6. cs. Gönczöl—Retnltz eldöntetlen.
— Naptári Január 26 szerda. Rom. kat Pollkárp pk. Protestáns Vanda. Izr. Sebat hó 24.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat Január végéig a .Fekete sas" gyógyszertár és a klskanlzsai gyógyszertár.
Gfaflrd* nyitva reggel 6 órától Mt« 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknekl.
— Reganhardt & Kaymand fále loo
étkénletek nagy választékban ScklWl.
— Nagyon helyes, hogy végre együtt vannak ezek a népdalok; félő, hogy folyóiratainkban csak elkallódtak volna... SZépek e^ek a versek, Emicbi uram, szavamra mondom szépek.
— Nem mindenki rajong értük professzor uram, — kezdte a kereskedő. Tegnap ugyancsak megjártam Őzzel a könyvvel Beállított hozzání a fiatal, ... hiszen ismeri Nagyságod. Nagy vásárlója a német és francia köreveknek. „I)e azt hiszem Igazat mondok, ha azt állítom, hogy magyar könyv még nem volt a közében. Na mondom, megpróbálkozom Czuczor verseivel nála, hátha vesz egy kötetet. Azt mondom neki: Ugyan tekintse meg Méltóságod ezeket a gyönyörű verse, ket! Népdalok. A nép lelke árad belőlük. Egyszerűek és Üszták, mint a napsütés és kedvesek, mint Méltóságod agarai. Kegyeskednék tuláu könyv*, tárába...
— Hova gondol uram! — vágott ő közbe. — Magyar verseket kl olvas nía! Különben ls, csak kl kell nyitnom ablakaim\'at s hallom a nép lelkét. Minden cselédem ezeket a parasztdalokat harsogja. Ugyan ingyen Juthatok hozzájuk. Hát minek venném meg őket? No, nem igaz?
— Elvitt három német könyvet, do C.zuczort itt hagyta.
— Az már igaz, hogy Czuczor büszke lenne erre a Jelenetre — Jegyezte meg Erdélyi fanyar mosollyal.
Hánézve csak dicsőség, hogy dalalt mindenfelé ismerik, de kedves uram, az ilyen venni n®m akaróra bizony vsak gyalázat az, azt mondom: gyalázat l Hanem — tette hozzá — én majd elviszem ezt a verseskönyvet.
. l®0\'**- W>v»l l ^LÁ -J-\'
iM». fonuAr 20
l
ZALAI KÖZLÖNY
Győződjön weg||
Csodálkozni fog J J
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
a farsangi idény alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ
A katolikus egyházközség kullurestje
február 7-én, hétfőn este fél 9-kor lesz a nafökanizsai Városi Színházban. A katholikus-bál helyett rendezi az egyközség ezt a kultur-estel, hogy bebizouyitsa; - a város és a környék kalhollkussága nem csak a bálterem liungulalában tudja megmutatni társa, daliul egységét, hanem a művészt tel-josítmények számára ls van áldozatos érdeklődése. Az áldozat síkkal kisebb lesz, mint amll egy bál megkövetel, hiszen a belépődíjakat 80 fillértől 250 pengőig terjedő összegben szabták meg. A bevétel a kulturház^ala|>ot gyarapítja. A műsor eseményt Jelent Nagykanizsa kulturélotében.
A főlapánné,
viléz gróf Teleki Béláné sz. Majláth Mária grófnő Ismét kitüntette Nagy-kauízsát azzal, hogy közreműködést vállalt a nemes cél érdekében az egyházközség kultur.estjén, ünnepivé avat ja azonkívül a műsort
P. Buttykay Antal,
az országos nevű franciskánus szónok lieszéde. Méta László verseiből szaval Adumovich Károlyné sz. zliahy Júlia. Táncol H<«yl Baba, hegedül Ivánkovlts Ferenc, a zeneiskola tanára, verseiből ad elő Barbarits la-Jos. Játszik az Irodalmi és Művészeti Kör zenekara Vannay János zenelsko lai igazgató vezetésével és a liatárör-Zcnekar llc,ing Vilmos vezénylésével. - Meghívókat nem küld kl az egj-liázkózség. Szivesén lát a kultur-Cslen mindönkit, felekezeti különbség nélkül Jegyek az egyházközségi Irodában é» szabó Antal üzletében előjegyezhetök.
(0X
Sskli*-*áw« mlndan kalangya
— a Kopateln-oég vezeti
Modern mlnUtermaiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .laa-téal teltételek mellett
Leszúrta a menyasszonyát és önmagát, mert a szülők korainak tartották a házasságot
A Zalai Közlöny olvasói előtt még emlékezetes az a halálos szerelmi tragédia, amely a kis Zala-islvándon játszódott le az elmúlt éviién. Krajczár Dezső falubeli le-- gény udvarolt Simon f-ysjr Máriának, de azt hitte, \\ J hogy a leány szülei a házasságot ellenzik, holott csak a leány fiatal-i ságál hozták tel érvül
a házasság elha\'aszlására.
A fiu elkeseredésében egy eslo Ineglesle a leányt és amikor az kukorloafosztásból hazatért, leszúrta. Magátian is megmártotta a kést, de felgyógyult. A törvényszék Igy I>erbefogta és 6 évi fegyházbüntetéssel sújtotta. A tábla [ellcbl)ezíö folytán most foglalkozott az üggyel és teljes egészéiben helybenhagyta az Ítéletet, amely jogerős lett.
10.000 kiló balat halásztak kl orvhalászok a Kisbalaton jege alól
A Balatoni Halászati Rt. embereinek feltűnt, hogy az utóbbi időben igen sok olyan hal kjrül a piacra, amelyeket nem a társaság hoz forgalomba és amelyek törvényellenesen kicsinyek. Nyomozni kezdtek és rövid ldö alatt tiz orv-halászi fogtak el a Kisbalalonon, a kik a Jéglie lékel vágtuk és mcrltő-hálóval halászni akartak Megállapították, hogy 10.000 kg halat szedlek ki a zalavári orvhalászok aKls-balalonból igy a kár jelentékeny.
A balatoni halak ugy kerüllek a
Kisltalatonba, hogy a Halászati Rt. az ősszel nagymennyiségű növendékhalat engedett a Balatonba, * magas vízállás következtében azonban a Zalán keiesziül a Klsbalaton-ba kerültek és a hirtelen hideg mlalt visszatérni nem tudlak. Igy történt, hogy bárhol léket vágtak, a halak oda Igyekeztek, mert a sok hal a viz oxigénjét elhasználta már és Igy minden alkalommal mázsaszám szedték zsákmányukat az orvhalászok. Az orvhalászok ellen az el járás megindult.
III1MI4IIÜ

LEOOLCSÓBBAN HIR80H ÉS SZEGŐ oégnél
Vasárnap 5-kor lesz a liceális
Január 30-án a magyar tudományos világ kitűnősége, dr. Lukinich lm ne legyetemi tanár Lesz az Irodai-mi 6s Művészeti Kör liceális műsorának vendég-előadója. Az előadás cime: Rákóczi Julianna házassága. Bécsi levéltári kutattások eddig is-nvenellen anyagát elsőnek ismeri meg "Nagykanizsa közönsége ebből az előadásból. Az illusztris előadót Szakáll Gyula, a Kör elnöke fogja köszönteni A kisérő műsoron kiemelkedő lesz a Kör Vegyesk\'ará-rának 6 szólamu madrigalja. — Az előadás ezúttal kivételesen 6 órfakor lesz a városháza dísztermében
Február 2-án, szerdán
is lesz liceális előadás. Ekkor Nagykanizsa tudós tiszti főorvosa, dr. Deseő Mihály tart előadást, 6 ónai kezdettel, a föld és az emberiség történeti fejlődése címen. (:)
— (A csendflrségről)
Dr. Doboly Lajos rsendŐrsZázadost, a nagykanizsai csendőrszárnyparanos-nokság vezetőjét a kormányzó őrnagy, gyá léptette elő.
- (Halálozás)
A veszprémi egyházmegye papságának gyásza van. Kéri Elék tb. kanonok, szcntsj$éki tanácsos, attalal espe-ro$,plébáno8 67 éves korában meghalt, A tevékeny, buzgó papot Nagykanizsán is sokan ismerték. > !
- Fáj • láb« r Milttnyinél regyeq
cipőt é« bokatámontéL

ZALAI KÖZLÖNY
1988. január 26.
Búfelejtő
AWé- Ur., akár - árja Nem kutatjuk, ki a párja... Akár páncél, avagy bársony Volt is egykor — ősapánkon... Akár gvávák, avagy hősök Voltak is a dicső Ősök... Kik hordhattak gatyát, shortot... Nem vizsgálunk vércsoportot... Akár négor, akár mulatt Nálunk mindenki Jól mulat Érdekel a vidám élet Nem pedig a — fajelmélet... Mindenkit szívből, örömmel vár Aí HUSZONKILENCEDIKI BAL. Faját-baját elfelejti, Miközben a táncot lejti Boldog, színes álomba merül S pénzbe úgyszólván alig kerüLi OREGKEBESKEDELMISTAK BALJA JANUAB 29-6N A KASZINÓBA!* (:)
V Kaszinó „Guglielmetti" hangversenye január 27-én
Guglielmetti, a világhírű énekesnő és dr. Herz Oltó, a kitűnő zongoraművész f. hó 27-én a déli gyors vonattal érkeznek városunkba. A hangversenyre az összes ülőhelyek elővételben elfogytak, állóhelyek koriátolt számban Vágónál és este a pénztárnál kbphatók. (:)
— (A zeneiskola növendékhangversenye)
sacrdán délután 6 órakor lesz az iskola emeleti kamaratermében. Belépődíj nincs,, a rendezési költségeihez azonban önkéntes adómányokut köszönettel vesznek. Miként a mullban, ugy most seux küld\', az iskola külön meghívókat
— (Vasutasok szentévi triduurna
Az. Eucharisztikus és Szent Istváu esztendőbe méltó módon kapcsolódik bele a magyar vasulasság is. Az igaz-gatóság Jóváhagyásával január 27., 28. és 20-én este fél 7 órától fél 8-ig Budapesten ugy,, mint a vidék városaiban, ahol nagyobbszámu vasutasság van- (Székesfehérvár, Tapolca; Keszthely, stb.) triduumot tartanak a vasutasság számára, amelyen szentségimá-dáson kivül egyházs^óuokok a kettős Szentév jelentőségét ismertetik. A MAV központi igazgatósága megkereste P. Czirfusz Vikjorin plébánost, hogy Nagykanizsán is rendezzen a nagy vasutas-család számára ilyen háromnapos ájtatosságöt. Igy Budapesttel egyidőben Nagykanizsán is megtartják a plébánia-templomban a három.napos eucharisztikus ájtatosságöt a vasutas-ság számára.
— (Zenekari próba)
Ma este zenekari összpróba 9 órakor. Pontos megjelenést kér a karnagy. (:)
— (A Baross Szftvetaég tea-hlrel)
A nagykanizsai .Baross Szövetség elnöksége ezúton mond köszönetet a hatóságoknak és mindazoknak, akik a január 22-ikl Baross-tea sikerét bármi módon előmozdítani szívesek voltak.
(0
— (A Credo teaestje)
A mindjobban erősödő nagykanizsai Credo az együvétartozás ápolására február 2-án este 7 órai kezdettel nagyszabású tca-estélyt rendez, amely az idei farsang egyik eseménye lesz. Az estélyre a rendezőség pompás mü6ort állított össze. A kathollkus társadalom színe-java ad egymásnak találkozót a Credo-estélyen, amely hangulat, derű, pompás szórakozás jegyében zajlik le. A műsorból különösen ki kell emelni Rácz József plébános (tárogató), Kerekes Irén (zongora) és Gazdag István (ének) trióját, Erős Ferenc főtiszt két gyermekének számait, Horváth Bözsi-ke, a kitűnő műkedvelő külön .számát, stb-. A műsor ugy van Ismét összeállit-vó, hogy mindenkinek kellemes szórakozást fog nyújtani. Az estély a ku-thpükus ösazetartozandóság egy ragyogó megnyilatkozása lesz, amelyen ,
ott lesz mindenki,- aki a cselekvő ka-tholiclzmusnak katonája. A befolyó Jövedelemből fedezik a városházán kifüggesztendő bejárati kereszt beszerzési költségeit.. Mindenki készüljön a február 2-Í Credo-estélyrel, (:)
— (Vincze Józsel hadifogolynak),
aki 23 óv után nyomorúságra érkezett haza, özv. Vida Lnjosné 3 üveg paradicsomot, I csomag vargányát és egy nagykendőt küldött a szerkesztőségbe. Az adományokat eljuttattuk Vincze Józserhez, aki még mindig szülei egyszobás lakásában várja, hogy a társadalom szive megkönyörül rajta és állást juttat neki sokévi szenvedéseiért.
— (Tflz Salomváron)
Eddig még ki nem derített okból, de valószínűleg gondatlanságból, kigyúl ladt Salomváron Horváth Jenő és Takács Jenő tulajdonát képező ház, majd a lángok átcsaptak a 24 méter hosszú istállóra, a pajtára és a kazlakra. Mire a tűzoltók megérkeztek, az «£ész porta lángokban állt és mindössze csak u szomszédok vagyonát tudták menteni. A két gazda portájából usák az állatokat lehetett megmenteni, minden egyéb od£*«$zptt. A kár 14-15.000 P.
— Kényelmei ruhixkodí.
Nem kell külön Ritákat tennie, sz«. badul az eladó ttbcstélésétől, saját otthonában zavartalanul válogatj^t ha megbízható, tartós szöveteket akar venni. A Trunkhalm posztógyár önnek is szállítja ruhánként angolosan gyártott 8zingyapjuszöveteit közvetlen a gyártól. Kérje költség- és kótelezett-ségmentcsen a mintákat: Budapest, XI., Lenko ut 117.
teauiABR:f
A hMhái elnöke továbbra is Széchenyi Bertalan gróf
j Budapest, Janrlár 25 A felsőház ma délelőtt tartotta elnökválasztó ülését Az ülést 11 órakor Beöthy László alelnök nyitotta meg. Bejelentette, hogy a kormányzó Röder Vilmost a felsőház örökös tagjává nevezte ki. 118 sza. vazalial elnöknek gróf Széchenyi Ber talant választották meg. A felsőház február 10-én ül össze -jjból.
Vízvezetéket
szerettessen, javíttasson
s Czvetkó Gyulával
APRÓHIRDETÉSEK
10 Hóig S0 niUr. mind.n lovSbbl Mi * "II*\'.
E.fcu.ar. díszített nép ársmvonsiai csukott autó Ksulmannái rendelhető. Tele-Ion 222. Erzsébet-tér 1. 4024
HÓ-, sárclpó J.vtU.f hivatásos vut-kanlzá lónál IcéazTttessen. Horthy M.-ul 2., Vaicmber-udvar. 3394
Agytól! és p.h.lr állandóan kapható.
Rllseher Mátyái, Horthy M.-ut 3S. 82
HaMHált ruhát vessek él eladok, hl-válta hiihox megyek. Márkus, Ktrály-utca 31.____133
Viiv*K«Mkl caövek, azerelvények és lllrdőszobs-berendezéieket legolcsóbban váaárothat Jsrauaeknél, Erzsébet-tér IS 181
Téglavető családot ketei a „I Tiglmattr" Zalaszenlmlhlly.
126
Héxat vagy házhelyet olcaón akar vennt? Klaebb-naftvobb adómentes ózsi-komfortoa kösvetüérére megbízásom van. Horváih. Sugár-nt 42. 179
■Utuakás utcai iakáa má|us 1-n
kiadó. Rákóczi-utca 93. 1*1
Egy Jókarban leró, lel|«sen modern bór toltuék eladó. Megleklnlbelő Sugár-"\' 14. Vidonyl. 183
Kiadja i lapiutajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsái. Ptlelóa kiadó: 2.1.1 Kiről,. Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. szám.
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyümöloHfs-karbolineummal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az 0ul és till vérfekex*. a leghatátosabb.
Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a méáz-kénlének rovarölő hRtása alig vaa.
öaiibaraokot
SÜLBÁR (kénbáriummal) Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
bij nfitrágya, nBvényvédetml.s.r.k, túrák, gép kere.krdé*4ba.s
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A régi törvényszék mellett. Telefon ISO.
Csillárok
idényvégi
kiárusítása
Szabó Antal sportözletében
whb. • bfitamáMM tutumut
iDd
Hőcsökicenés!
Prognózis: Északnyugati, északi szél, változó felhőzet, he-tyenklnt kisebb esö, éj|el erósebb lehűlés. A nappali h«- nyugaton osökkon, keleten emelkedik.
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
341/1933. tk. szám.
Árverési hirdetmény éj árverési feltételek.
Bognál József végrelia|talóuak Puchs András és neje Hlmler Anna. végrehajtást ssenvedó ellett 32 P 50 Ilii. lóké éi |,r ereiéig Indított végrehaltisl tigyében a telekkönyvi hatótáv Kracher Pereucné Pós Márll aacpetnekt lakon utóajánlata kOvfl keltében aa 1908: LXI. t-e. 37 6 a értelmében u|!bb árverést rendel el 32 P 50 tilt. eddig megállapított per- és végrehajtási és sz árverési kérvényért megállani.
láru"\' \' É \'
tolt költség: 10 P és
Járulékainak behajlása végeit a nsgykaslzsil kir. lárásbiró. Ság területén levő Bizteregnye községben lekvő s az eszteregnyel 177. szljkvben
1232 hisi. alatt l.glalt pince é, szóló az Öreghegyen Ingatlanra 1 ICO P kikiáltási árban. Az árverés nem érinti s 3828. éa 6378/tk. 1911. sz. végzéssel özv. Hlmler Jánoané Plellter Márl laváia bakebeleielt baazonélveaetl szolgalmi Jogot.
A tkvi hatóság az árveréanek Esztereg. nye községházánál meglartására 1938 évi febuár bó 22. napjának délután 2 óráját ttlzl kl a az árverésnek teltételeit a következőkép állapltja meg:
I. Az árverés alá esö Ingatlant a kikiáltást árnál alacsonyabb árban eladni nem lehet.
2 Az utóajánlat éjikor Is kötelező, ha az ajánlattevő az árVitérnél meg nem Jelent
3. lia az árverésen az utóajánlatnál nagyobb Ígéretet nem tesznek, az Ingatlant az ajánlattevő állal megveitnek kell le-k\'ntenl.
4. Aa ujabb árverés költaégclt a vevő aa ígért vételáron telOl kote\'ea fizetni. (1906 :XLI. t e. 27. t.)
5. Az árverelnl azándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammai azámitott óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói leiétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési teltételeket aláírni (1881 : XLI t-.c. 147, 150., 170. §§; 190St XL. I.C. 21. §).
6. A kincstár valamint a Magyar Fold -hitelintézetek Országos Szövetsége, mint átveielő, bánatpénzt letenni nem IrOleks. Nem kötelerek bánatpénzt letenni az 1889: XXX. t. c. 10. 9-ának másotStk bekezdéie alapián adómentea záloglevelek kibocsátására logoaftott éi Budapesten azékelő részvínytár.sságok és szövetkezetek,- vsla-mint sz 1868 s XXIII. t e. alapián alakult kőzponll hllelaaövellMzet, a Javukra zálogjoggal megterhelt Ingallan elárverezésnél. Abbsn az esetben, amelyben az árvercló a törvény értelmében a bánatpénzt elveszti. a bánatpénz lelé\'ete alól felmentett árverelá a telekkönyvi hatóság lelki-vásánsk kézhezvételétöt számitolt nyolc rop alatt a bánatpénznek megfelelő összeget
bitói letétbe helyezni köteles. (1908. XLI. \' c. 21 g. 101 f. XV. t.-c. 15 8.) 7 Az, a.l az Ingallanért a kiklálláal árnál
lagaaabb ígéretet tett. ha többet ígérni senki sem akar, kótelea nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint rnegáttapllolt bánatpénzt as általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Ha ennek a kolele-zettaégének eleget neoi lesz, Ígérete II-gyelmen kivül marad és aa árvetésben, melyet haladáklalanul folytatni kell, résit nem vehet
A bánatpénz leiéiele a\'ól felmentett ár-vereló a bánatpénz kiegészítésének m(g-felelő öasaeget sem kötelea letenni. (1908: XU. te. 28.
& A vívó köteles a vételárat aa árveréa naplálól járó Ws-oa kamatával egyalt a nagykanlzial m. kir. adóbivslalnil, mint blrol lelélbtvatalnál hároar egyea\'ó részletben megitsetnf, mégpedig az ellő rész-lelet 15 nap alatt, a másodikat 30 nap alatt, a harmadlkat 45 nap alatt aa árveréa jogerőre emelkedésétől számllvs. A bá-"slpénz aa utolaó részletbe tog bearám\'-tatnt. (188( : LX. t-c. 147 5. f pont, 150. §)
Nagykanizsa, 1938. január 13. Dr. Bentzlk ak. kir. Járásblró.
I) A kiadmány hiteléül: Kiss a. k.
irodsUuL
Bt. UulMWI Nyomé, éa JMKaM t.pK\'M VWaht. Unyvwndájáfaaa N^k^iuán. Molús O^alv. 2MÜ Károíjl
78. Évfolyam 21. Mám. Nagykanizsa, 1938. Január 27. csütörtök
Ara 12 Wl.
ZALAI KÖZLÖNY
«T5S3
és IWWnUi PM & ■
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
El&hzetésJ irt: esT bén • pnri 40 SUtz. ^MWll ts kUtlóblmUU ta&oa, IS. aa.
El kell következnie...
Irta: Plntír U»*14 őrnagy, képviseld
Darányi Káimán miniszterelnök programjának tengelyébe állltottaa keresztény éa nemzeti gctfdolatot. Erről a gondolatról a múltban is sokszor hajlottunk virágos szavakat, azonban feni láttuk, hogy az álom és délibáb világából az éleibe ttltelték volna át. Darányi miniszterelnök érdeme éppen az, hogy az ő szavai és .cselekedetei egyljevágók.
A mai zűrzavaros világiján a iné-I>ek, a cégi politikai módszerekben csalódva, téves utakon kencílk \'jj Mtlogultakat. Az én felfogásom szerint nincs véletlen és az sem véletlen, hogy éppesn a mostani iw>-iitlkai hullámverésben ünnc|>eljük Szent István halálának kllencszáza-dos évfordulóját, .Knaely Idevetlti elénk a nagy király alakját, politikai elgondolásainak körvonalai!.
Szent István politikája örökségként szállott ránk. Ez az örökség kormányra, nemzetre, társadalomra egyaránt kötelességeket ró. A Szent Írásban valn egy mondat, amelyet joggal citálhatok a azentystvánt örökségből folyó egyik kötelességünk jellemzésére: .Száradjon el a kérem, ha elfeledkezem rólad, Jeruzsálem.. Ugyanez áll a magyarságra is, a határokon tul élő kisebbségeinkkel szemben! A magyar kormánynak és társadalomnak kötelessége, hogy kisebbségeink sorsát állandóan napirenden tartsa. Előbb-utóbb el kell következnie innak a korjvak, amikor a közéjieuró-pai államok megtalálják egymástaz Igazság, a jog és az egyenjogúság alapján. Sajnos, azonban azt kell iáinnk, hogy — táján Jugoszláviát nem számítva, ahol kedvezőbb atmoszféra jelel mutatkoznak - a kisebbségi jogok kezelése terén ez az atmoszfére nem hogy javult volna, hanem rosszabbra fordult. Különösei Csehszlovákiában és még fokozottabban Romániál an.
A csehszlovák köztársaság szeret a világ szine elótt a denjokrácia, a kultura, a haladás köpönyegéi* a kultjra, a haladás köpönyegében mutatkozni és hozott egy államvédelmi törvényt, umtery bizonytalan-\' na teszi a kisebbségek létét, mer/ állandóan mint Qamokles-kardja függ a kisebbségek felett. Még rosszabbá a helyzet Romániában, a hol rtoég a numerj.5 walachlcus szörnyszülött gondolata is felmerülhetett, ahol egyetlen gesztussal el lehetett kobozni a magyar szerze-les-rendek vagyonát, iskoláit. Mig a magyar szót jóformán a családi tllz helyen is üldözik, addig megbékélés szerény véleményem szerint, Más le íme a D\'jnnmedenoéten test véieinkkel szemben. Sajnálattal kell megállapítanunk ÍJ?\' k0** a Népszövetség a kisebbségi panaszok orvoslása tektn. létében csődöt mondott. A Népszö-«Wg ezekben a kérdésekbon piiá-tus Bzerejiét játaza, aki mossa a kezét, azonban Barabást bocsátja aza-
A börzöncei kettős tragédia oka: — porcukor gyanánt főitek ebédet a patkányirtásból maradt arzén-porral
Börzöncze, január 2d
(Saját tudósítónktól.) A mi kis falunk még mindig - és még sokáig - annak a szörnyű tragédiának hatása alatt áll, amelynek most már két halottja van. Fokozza a falu szomorúságát, hogy az újságok közleményei titokzatosságba burkolják az egész ügyet és igy sok helyt nem álló és fájdalmasan ferde mende-monda kelt lábra Zoltán Margit és Móriczné halála körül. Ezeknek elejét kell venni. Ezért küldöm alábbi tudósításomat.
Hogy a nyomozás és az orvosok mit végeztek ebben az ügyben, azt mi nem tudjuk. De enélkül is Ismerjük már a szomorú tragédia részleteit. i
Zoltán Margit, a 20 éves tanítónő, aki valósággal napsugara volt a falunak, amiőta ide az ősszel kinevezték, a tanítói lakás környékén patkányt akart irhanl. Szerzett tehát arzén-j>ort és abból padlásom, Itt-ott kirakott. A j>atkányok el is pusztultak. A megmaradt fehér arzén-port, jó maréknyit, a fiatal leány papírzacskóba csomagolva eltette lakásának éléskamrájába, hogy ha megint szükség lenne rá, elővehesse.
A tragédia előtt édesanyja érkeze t^láttogatóba a leányához. Mig Zoltán Margit az iskolában vesződött az apró néppel, Zoltán Boldi-zsámé megfőzte az ebédet. Paradicsomlevest és császármorzsát főzött. Zoltán Margit édesen szerette a paradicsomlevest. Porcukrot kért. A »porcukor* ott volt a kamrában.
Senki sem tudhatta, hogy a fehér, cukorsaerü |>or az éléskamra polcán, gyilkos méreg, ami a j>atkány-irtásból maradt. Zoltán Margit tudhatta volna egyedül, de ő nem is gondoft arra, hogy honnan került az asztalra a .porcukor.* Mit sem sejtve »cukrozta meg« a jxaradi-csomtevesét. Amikor rosszul lett, akkor se gondolt még senki arra* hogy az éléskamrából kihozott cukor nem cukor volt, hanem arzén-ppr. Még akkor sem, amikor a takarítónő másnap hasonlókép j>en cukrozta meg a császármorzsa-ma-nadékot. Mikor azonban Móriczné is ugyanolyan mérgezési tünetek között betegedett meg, akkor már csakhamar kiderült minden és Mó-riczné maga mondta el, hogy azt a maréknyi fehér port cukornak
nézte.
Nincs tehát semmi rejtély és semmi titok a borzalmas kettős tragédia mögött. Egy szörnyű sze-rencsétlenség ez, aminek egyedüli oka a vigyázatlanság. Vigyázatlan volt, aki az arzén-|M>rt a fiatal, ta-l>asztalatlan leánynak adta és vigyázatlan volt szegény Zoltán Margit maga, mikor azt a kamrában ugy tette le, hogy akárki cukor gyanánt jóhiszeműen használhatta.
Meg kellett mindezt Írni, mert a városi titok-keresők szava mái* eljutott Börzöncéne is és mi itt igazán tudjuk, hogy Zoltán Margit sze* rette az életet, ljoldog volt, nagyon boldog, hogy állást kapott, szerette a kis falut, a gyerekeket, halálát nem okozhatta más, csak ez a borzalmas vigyázatlanság.
Nem indul bűnvádi eljárás
A nagykanizsai rendőrkapitányságon ügyre vonatkozólag a következőket mondták:
— Az ügy jelenleg a Tdr, ügyészség kezében van és a nyomozás munkáját a csendőrörs végzi, A mi munkánk csak annyi volt az ügyben, hogy Mó-rlcnó kórháZbaszállitását jelentettük a kir, ügyészségnek, valamint azt is Jelentettük, hogy elhunyt. Tudomásunk szerint az ügyben bűnvádi eljárás megindítására nincsen szükség, legföljebb gondatlanságról lehet szó,
Hasonló értelemben nyilatkozott a kir. ügyészség is, ahol a következőket közölték a nyilvánossággal:
— A kettős halálozás ügyében rész-
I leteket ínég ml sem tudunk, mert a nyomozás egyrészt mfcg folyamatban van, másrészt a boncolások nem tudták kétséget kizáró módon megállapítani, liogy milyen méreg okozta Zoltán Margit és Móricz Simonné halálát* A holttestek belső részeit megvizsgál, ják a vegyvizsgálatl intézetben, onnan várjuk a tájékoztatást,
— Az beigazoltnak látszik, luyjy a tanítónő és a Jakari tón Ö előzőleg közösen ettek valamit és az is bizonyos, ra vehető, hogy ezidőszerfnt nincsen olyan adat, amely a bűnvádi eljárás megindítását a kettős halálozással kap. csolatban szükségessé tenné, Ugy látszik, gondatlanság történi.
Valószínűleg meteor haladt át a föld közelében, az okozta a csodálatos éjszakai égi tüneményt
Egész Európában látták a ritka északi fényt, amely ót órán át bevilágította az éjszakát
Kedden este szokatlanul néjies volt a kanizsai utca. Mindenki a »tüzet« nézte. Az égbolt alján északi, északnyugat felé feltűnt tűzpiros folt valóban azt a látszatot kellet tei hogy tüz van a környéken.
Hiába érdeklődtünk azonban, tü-
zet sehonnan sem jelentetted. A tűzoltóság egész éjszaka vária a jelentést, de hiába. A különös fény nem is tűztől volt, hisz akkora tüz, amely az égbolt negyedét Ily vö-röser festi, elképzelhetetlen.
Az emberek természetesein már
tudni vélték, hogy
az egyik lispel olajkút robbant fel
és az ég óriási lángokkal. Mások égi jelet véltek felfedezni a különös természeti türveménylien és meggyö-
badon, ellenben Krisztust kiszolgáltatja az elnyomatás erőszakának Hogy a szellemi termékeket, a kultura nagyobb dicsőségéne nem eresztik át a határon és a vámvizs-gálóknak és a nendőrökfnek a határokon az a legszorgosabb gondjuk, hogy a kofferokban magyar újságot találjanak\' és azokat elkobozzák, ezt én most ftt nem fejtegetem. De megállapítom*, hogy Darányi Kál-
mán miniszterelnök tapintatos, átgondolt és magyar önérzetből fakadt kijelentései, melyeket ebbdn a kérdésben többlzben tett, amelyek, bár alkut nem ismernek, a békés atmoszféra megteremtésére kész hajlandóságról tanúskodnak, ugy a határon belül, mint a határon tul általános megnyugvást keltettek\', nem csak a magyarok éo a kisebb* ségl sónsban velük osztozó kisebb^
ségek köréten, hanem, azt hiszem, minden kultúrember lelkében
Az Idei, szentistváni esztendőben a nemzetközi eucharisztikus kongresszusra az egész világ katolikusai idejönnek, vagy ide fordítják szemeiket és Szent István egyénisége,. Szent István keresztény és Dpmjwti elgondolása középpontjává JeSz a világ érdeklődésének.
ZAkAI KÖZLÖNY
1836.
zöüve Jelenteilók kl:
— Háború lesz I Talán már kl la tört « Japán-orosz háború I 1014-l«n U Igy volt...
A ritka tenuészell tünemény azonban nem caak Nagykanizsán; hanem az egész országban látható volt. S az érdekes és szép jelenségt, uz »északl fény« az egész országban ugyanolyan sok bánrjlóra akadt és ugyanolyan sok találgatásra adott alkalmat, mint Nagykanizsán.
Akik fél 0 és éjjel 2 óra között az utcákon jártuk, mindeneseire élvezhették a Magyarországon ritkán látható északi fény pompás szépségét. Hamrosan megtudrjk, hogy nz a különös, vörös fény, amely Nagykanizsa és környékének lakosságát valósággal lázba hozta, Euró-!>a igen sok részél>en látható volt.
Anglia felett, mint két hatalmas vörös fényiv volt ész leibelő az északi fény és a csillagászok megállapítása szerint a különös égi tüneménnyel egyidejűen i
meteor haladt it a föld közelében.
Valószínűleg ez okozta a szép éjszakai fényjelenséget
Olaszországban egy órán át volt látható a vörös északi fény. Norvégiában, különösen az ország déli
részén teljes pompájában volt látható az Gszakl rény. Itt ugyan ez nem oly ritka Jelenség, mint nálunk, de ezúttal különösen gyönyő. rű volt és olyan nappali féllyt árasz tott, hogy a szabadban villanyfény nélkül nagyszerűen lehetett látni.
Portugáliáiéin 10 év óta nem láttak ehhez hasonló jelenséget és különösen a falusi lakosság köriben mindenféle babonás hiedelemre adott okot. A falúak népe kivonult a mezőre és különös csodát, egyesek szerint
a világ végét várta.
A lakosság csak akkor nyugodrttt meg, amikor az északi fény eltűnt.
Németországion, különösen Bajor országban és Sziléziában gyönyörködhetett a lakosság az éjszakai rendkívüli vörös fényben.
Franciaország egyes vidékein Is nappali fényt árasztott a vörös fény, de a németalföldi tengerparton végig Jól lehetett látni. A belga halászok nagy vihar előjelének tartották a fényt és nem mertek hajóikra szállni. i
Lengyelországban különösenszép volt a fény. Először vakító fehéren Jelentkezelt a két fényiv, majd hirtelen eltűnt a fehérség éa vörösen izzott az ég. |
Nagykanizsán pontosan negyed 9-től lehetett látni, 10 óra után elhalványodott, majd 11 óna után rj|. bél feltűnt és éjjeli 2 órájg tündökölt.
Szakértők nyilatkoznak az Aurora Boreallg-ról
Dr. Tolmár Gyula egyetemi tanár segéd a svábhegyi csillagvizsgálóban a következőket mondta ez égi tüneményről: .
—. Tudomásom szerint |
Magyarország területén észikl fény még nem volt észlelheti. Valószínű^ hogy az északi fény jelensége a napfoltmaximum megjelenésével áll összefüggésben. A nap foltok maximális száma azután a mágneses intenzitást befolyásolja, szóval kapcsolatban van n föld magnetikus trjlajdctieágalval. A északi fény és a mágneses viharok a napfoltok feltűnésével egyldöben mutatkoznak. A napfoltmaximum felé haladás máris érezteli hatáság legújabb jelentések szerint Délamsrlkában feltűnő erős-
■ égü mágnsasa vihart és északi fényt észleltek.
A Meteorológiai Intézet adjunktusa, dr. Tóth Géza a következőket mondotta; ■
— Nálunk egészen rendkívüli, szokatlan Jeleraéggel állunk szemben. Északabbra, Németország északi részén az ésiaki fény Jóval gyakoribb. Norvégiában, Izland szigetén, Északangllábun megszokott jelenség. Még feljebb, a féléves éj-szuka birodalmában különöwn sokszor lehet megfigyelni
\' az Aurora Borsalla
jelenségét. Általában a föld színétől mintegy 80 km-es magasságban látják, de megfigyelték 800 km-es mugasságl>an is. Félóráig, óráig kehet látni az északi fény vöröses tüzét. Ott, uhol félévig tart az éjszaka, megfigyeltek már 12 óráig tartó északi fényt Is
— Arra a kérdésre, hogy
az északi fényt ml okozza, egész bizonyossággal nem lehet felelni, _ folytatta dr. \'l\'ótht -különböző teóriák közül általánosan elfogadott a norvég Störmer elmé-
lete. Szerinle valahonnan kpiülrö^ talán a napból, elektromos töltésű részecskék érkeznek a föld légköriébe, lehet, hogy ezek szabad elktro-nok. A föld mágneses tene ezekül a parányi, elektromossággal töltött lövedékeket eltéríti és csak a sark-kői- végén tudnak lejutnia légkörnek olyan rétegeibe, ahol már fényjelenségeket idézhetnek utó
- A Jelenség öaszefügg a földmágnesség háborgásaival.
A \' I .1. Cl I
Bécs felett állandó mozgásban lévő fénysávként tűnt lel 8 és 10 óm között. A tünemény jellegéről u tudományos körök a részletes Jelentések beérkezése után fognak nyilatkozni. , i
Dr. Tollner sarkkutató szerint sikszerűen terjedő sarkfény-röl van szó. Ausztriu több részében szalug-, illetőleg bokoralaku képződések is voltak megfigyelhetők. Feltűnő a fény vőnös szKe, amely va< lószlnüleg a napfoltok erős teve-kenységére vezethető viasza. Ai Innsbruck felett húzódó hegyláncot az északi fény bibona valósággal elborította. |
Prognózis: Nyngatl és északnyugati szél, változó felhőzet, helyenként tutóesó, a hó nem Igen változik.
Megegyezésre látott Eden, Mos és Chantemps
3
Londut, január 28 Edén, Delbos és Chautenüpa kedd
este teljesen meg*1gyeztok a mai néjiszövetségl tanácsülésen követendő magatartásban Ma délelőtt
Genfbe érkezésük után még egy tanácskozásra ülnek fiasze.
A Népszövetség 100. Jut^lejjni ülése délután nyílik meg. Sok eredmény ettől sem várható.
Ostromállapot Portugáliában kommunista összeesküvés miatt
Lundca, Január 26 Kedden este Portugáliába és n portugál halárhoz kttaei fekvő Spanyolország egyes városailian nagyarányú kommunista összeesküvést leplezlek le. A titkosrendőrség még idejében megtudta, hogy a kommunisták Január végére pucs-csot terveztek Portugáliában, vala. mint néhány spanyolországi várrs-ban. A messze elágazó szervezkedést teljes egészélen sikerült fel-
göngyölíteni és a kortnuniatáknt letartóztatni. t
Az ldőelőtt kirobbant i>ada)ozl összeesküvés telelte a hatóságok figyelmét a titkos szervezkedéíre. A ve/etőket letartóztatták s minden Intézkedést megtettek, liogy a kommunista agitátorok munkáját lehetetlenné tegyék. Az elrendelt ostromállapot jamtár végéig marud érvényben. ( 1 1
Róma zászlóerdöben ünnepli az olasz óceánrepfllés sikerét
gai tették meg. Moscateíli százados; aki gépe kis legcsavarhibája miatt Natalha leszállt, ma hajmdban folytatta útját.
A hós olaaz repülőket 800.000em-ber fogadta a repülőtéren. A hivatalos fogadtatásra nem ts kerűlhe-telt sor, inert a tömeg vállaira kapta az olasz pilótákat és lelkesen ünne|>elve vitte a parancsnokság épületébe Az erkélyen ls többször meg kellett jelenni a hős repülőknek. \'
Róma, Január 26 Az olasz főváros raa zászlóerdöben ébredt. A három olasz repülő diadalmas ooeániapülésének hírére diadalmámorban úszik Róma népe. A lajxrk első oldalon hosszú riportokban foglalkoznak a rendkívüli teljesllményű oceánropüléssel.
Mint Rio de Janeiróból Jelentik, Bizeo és Mussolini Brúnó gépe csuk nem egyidöben érköziett mag Rio de Janeiróba. .\'iz utolsó szakaszt, a mely 630C kilométer volt, az olasz repülők 303 kilométeres óraátlag-
Tuiua^Ait-VAA-^A;
Í4 ® Q
gnfey
A Meteorologlat Intézet nagykanizsai megttgyelőállomása jelenti»
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +20,ífta felleli +2Z Időtben: +8 8. Osájtttdék: &0
Eliássy főkapitány személyesen megjelent a lelőtt rendőrfőtórzsőrmester kórházi betegágyánál és kijelentette Hajtó Antalnak, he®,\' amíg beteg ksz, a rendőrség gondoskodik feleségéről és gyermeken ől*
Lábát törte korcsolyázás közben Purgly/ László földbirtokos, a kormányzó sógora* £
Bolile német államtitkár feleségével Esztergomba utazott és megtekintette az ottani ásatásokat,
Eckbardt Tibor két órás tanácskozást folytatott Darányi Kálmán miniszterelnökkel a választójogról.
Deszk község határában Varga János tanyájára beállított hat felfegyverzett lovas, álarcos férfi és revolverrel arra kónyszeritették a házbelfcket, hogy va-csorát főzzenek nekik, közben a betegen fekvő Vargát nz egyik revolverével fejbe sújtotta* A házbelieknek sikerült lovon a osendőrőrsre mene-kölni, ahonnan csakhamar a cststd-örök ott terítettek, körülvették a bé* eat és elfogtak a banda tagjait,
Szolnok közgyűlési termében ünnepé Ívesen kifüggesztették a kereszt**,
Lázár Andor iga*3ágügyminiszter három hétre kftíföldre utazott,
Felbecsülhetetlen értékű római mo-eaikot találtak a szombathelyi kutatások aorfe

Olaszország — hirek szerint Vau Zeelaod javaslatai ellen fogUJ állást, Roosevelt egy millió dollár segélyt akar összegyűjteni Kínának.
A lengyel miniszterelnök ia a kép. viselőbázban a faji küzdelmek ellen nyilatkozott.
Ismeretlen tengeralattjáró megtámadta a Loke Genova angol hajót A spanyol vizeken.
Az angol munkáspárt Japán bojkottját kóvetelJL
Némctbrod közelében egy katonai repülőgép lezuhant, négy megsxene-sedett bolttestet hustak kl alóla.
Egy francia katonai hidroplán le-Zuhant és eltűnt a Marseille melletti tóban* Legénysége a visbe fult.
A« mjgj 6a a gerinovelő m beteged és el nek
rz-
miuwninna mmcmn a iw
óta barált, tisztán terméiietea .Ferenc József IteMravIt — korán reggel agy pohálrak beréve — a Upcsalamét alaposan klHaalllJa, a lorébfcl bélmfikődéat etóaegitl,» gyo-moieroéaitíst m<g|avtt|a fi fokeaoM anyagcefrét eredményez. Hérdazze meg orvosét.
Iga január 27.
Rákóoxi- ut 08.
PotopAa aj kávéhAea, dános-vitéz sörözője, gyönyörű télikertje a főváros látványossága. Olcsó, kényelmes wsobák, előnyös penzió-ái-ak. Cigány: szegedi Farkas Jóska. Jazz-tán o: Virány sr/Ing-orcheatra.
Mttji b*| njmr h is i KTWW-L
■onkásifjnságnnbért
Nagykanizsa mindkét nembeli mun-kásifju&ága kéjjezi egyik legfőbb gondunkat Egyikük sem született ugyan barlangban, mint a világ isteni m;m-kása, iparosa és Megváltója, dc élete göröngyös örömtelen Küzdelme cél-, talannak látszd ivedig hamarosan súlyos, egész embert kívánó feladatok megoldására kell vállalkoznia. Vigasztaló, liogy a trianoni kálváriás ut végén , már dereng, felénk ragyog a húsvéti feltámadás fénye és reménye,
A budapesti cucrlitarisztikus világkongresszus Magyarország történetében forduló pontot jelent* Nem várunk csodát, de várjuk éa meg is nyerjük az Ég különös segítségét, a világ ösz-sze8 számottevő nemzeteinek, elsősorban n ágy szűz milliós katholiqzmusm^c szimpátiáját, nagyraboc sülését és Szeretetét. mely előbb-utóbb elsöpri és reparálja a Trianon égbekiáltó igazságtalanságát*
Azcaban a Budapesten gyülekező vüujinemzetek legjobbjai látni akarják majd a magyar Ivaza legdrágább kincsét, a jobb jövő biztos zálogát: a kemény kötésű magyar ifjúságot, Iízek ben a sorsdöntő napokban annak ott kell lennie ős ott is lesz* Ott lesz Nagykanizsának "lega|ibb kétszáz ipa-ros és munkás ifja és sZáz Iparos és munkásleányai Nem\' vallunk szégyent vélük, Lássa a külföld — Jó barát, ellenség egyformán — Szent István hitvalló keresztény népét, daliás leventéinket, magyarok Nagyasszonya leányait! Lássa és zárja örökre szivének szeretetébe.
Egy Üunak pesti utja és 3 napos ott-tartózkodása minimálisan számitva tíz pengőbe kerül* Vártnak fiuk, akik a jelzett célra már egy év óta gyűjtenek és spórobiak, Legtöbb munkás-ifju aZonban legjobb akarat és igyekezet mellett is jóformán csak filléreket tud összehozni. Pedig milyen fájó tudat, hogy legtöbbje még sohasem látta .Balatont, Budapestet! Itt segíteni és cselekedni kcfl és az egyszer kínálkozó kedvező alkalmat fclhasz-nálai. Alulírott mély tisítoletUil kéri í» város érdemdús és nemesen gondolkozó közönségét, kegyeskedjék egy-egy fiúnak költségeit vállalni s ezen hazafias cól támogatásával a boldog magyar feltámadás idejét siettetn1, A budapesti eucharisztikus világkongresszus u« i. nemcsak egy felejthetetlen élmény, vallási újjászületés és hitvallás lesz ifjainkra nézve, hunom több napos ott-tartózkodás alatt megismerik és még jobban megszeretik haZáuk szép fővárosát, megtekintik annak gyárait, múzeumait, alkotásait s egyéb fonkosabb nevezetességeit, a melyeket talán soha avagy csak elkésve lett volna módjukban megismerni, Igy gazdag tapasztalatokul, lélekben megerősödve, reménnyel és kitartással dolgaznak majd tovább és nélkülöznek szegényes itthoni munkahelyükön a boldogabb Nagymngyar-ország közeli feltámadása \'reményében.
Dr. P. llotvúih W/tanAt o, f. m.
— íwr QjTM-tmtaye .
van az egyházközségi kulturház "orsjegy^kclójának.
— kUrkUUftUMékat tekintse meg minden kényss«rvét«l ntlkttl. Ko*»teh> butorárhháe.
ZALAI KÖZLÖNY
á soproni kamara közgyűlése Is állást foglalt a kereskedői képesítés mellett
A kisiparos képesített Iparán belül kereskedői ténykedést ls folytathat
Ncmrégilien foglalt állást n soproni kereskedelmi és Iparkamara kereskedői osztálya a kereskedetóm ké|«sltéahez kötése mellett 19 :9 szavazattal. .Nem jelent semmit. -mondták ajkör sokan - .majd a kamarai közgyűlés..,.
Tegnap megvolt a kamarai, közgyűlés Is Sopronban. Székely Géza elnökölt. Nagykanizsáról majdnem mind ott voltak a kamarai tagok. Igy Kertész Béla, Miklós Gyula, Rajkl István, Samu Lijjoe, Sáfráil Ferenc, vitéz Tóth Béla, Wclser János. i
A képesítés kérdése körül nagy volt a vita. A kanizsaiak Is kivették
belőle részüket. Ellene főként Rajkl István, mellette vitéz Tólh Béla szólaltak fel hosszabban. Samu Lajos és Kertész Béla a 18. |>aragra-fus törlése körül folytattak eredményes harcot. Az eredmény: állásfoglalás olyan értelemben, hogy klsl|>arosoknak a képesített iparukon belül a kereskedői ténykedés szabad marad. j |
A kéiiesltés nagy vitáját izgalmas szavazás fejezte l>e. Eredmény: 87 szavazat a képesítés mellett, 17 szavazat ellene. | I
A kantára egésze tehát állást foglalt a kereskedelem kéiiesltéshcj: kötése mellett. |
Gyarmati György nyomdatulajdonos feljelentette meghalt fia nagykanizsai és budapesti kezelőorvosait
A budapesti főkapitányság kihallgatott egy országos hírű budapesti professzort, |elenleg a nagykanizsai kapitányság folytatja a nyomozást
Annak Ideién a Zalai Közlöny ls megemlékezett arról a szomorú gyászieaetről, ami Gyarmati György nagykanizsai nyomdatulajdont st érte, aki 20 éves, kereskedelmit végzett és a sportkörökén legjobb névnek örvendő fiát elveszilette. A fiatal Gyarmati n^gbe:egedet^ Nagykanizsán, majd Buda|»es:en kezelte egy országos hirü buda|tesli tanár, majd a Rókus kórház ha n gyógykezelték. Az orvosi tudomány azonban végesnek bizonyult a fiatal emlier betegségé\\el szemlén, aki végül ls meghalt.
Gyarmati György feljelentést adott be a rendőrségen két nagyKn-
nlzsai • orvos, a budajiestl profesz-szor, valamint a Rókus kórház orvosai éjien, azt álltlván róluk, hogy fiának korai haláláért felelősek.
A rendőrség a beadványra Intézkedett, hogy elsősorl>an a budai>esti főkaultányság hallgassa ki a budapesti kórházi orvosokat és a professzort, aki megállapította a diagnózist. Mindegyik orvos jegyzőkönyvije mondta vallomását a fiatal Gyarmati Ijelegségéröl és a főkapitányság leküldte az ügy aktáit a nagykanizsai rendőrségié, ahol a bünügyi osztály folytatja most a kanizsai kihallgatásokat.
Négyen báromfelé laknak Vlnczéék,
mert nincs lakás, nincs bútor, nincs munka számukra idehaza
Hetek óta Itt él újra Nagykanizsán a világháltoru sokat hányatóttt, sokat szenvedett katonája, Vincze József, a 23 évi hadifogság után hazatért volt 18-as baka. He\'.ek óta él a Zalai Közlöny gyűjtéséiül feleségével ís két apró gyermekei a inyomorúságban, amire hazaérkezett. Munkát keres, — nincs. Lakás kellene, - nincs miből Bútor sincs, csak agg édesapjának szegényes motyója a kis szobában, a melynek hideg falai közé a Vincze-család Szilveszter este megérkezeit
Ma Is még idegenek vendégszeretetéből van csak fedele a Vlncze-\'családnak. Négyen háromfelé a\'sza-nak minden éjszaka. Rokkonnál, Is-. merősnél, mert valamennyiüket a csöppnyi apai lakás nem tudja befogadni. Valaminek történnie kellene végre, hogy a sok próbán áteseti kis család, amelyet az orosz pokol viharai nem tudtak eltépni egymástól, ne legyen kénytelen háromfelé élni Itthon és ne legyen kénytelen könyöradományokból lengetni négy emljer éleiét.
VAroai Mozgó. Még csak ma szerdán I A .Fórum" mozi 6 hélig jitsio\'t* az Idei évad nagy slágerét
Mimi a gazdag ember lánya
Magával ragadó humor. 6 fellllmiit hatatlan Irvlng Berlin-sláger Főszerepben: Dick Powel, MadtUnt CarroU, AHce JPay* Fényes kiaérft mfiior.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap éa ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor. 5 órakor filléres helyárak.

Rovatvezető: Dr. Dévuhrf, Erdfe
Báli divalhlradó
Január, az uj esztendő, rögtön kiadással kezdődik, különöeen a serdülő lányok részére, de a fiatal asszonyoknak is: báli ruha szükséges, ez az első most mindenekelőtt.
Hát nézzünk körül a }>áli berkekben, milyennek Ígérkezik ruhák szemjiontjából az idei farsang.
Fiatal lányoknak leginkább tüUö-ket ajáhl a báU divatklrály és Pá-risból jött értesülés szerint minden tüll ruha erősen húzva deréktót, tiells-tele ezüst és más, a ruha színével harmolizáló payettekkel.müit ha ezüst lümpor lenne a szoknyán elszórva. A atraas kicsit háttérbe1^ szorul a payetle mellett, különösen a fiatalabb generációk részére.
Nem lehet elképzelni szebb ruhácskát, mint egy fehér tüllruhát, taft kombinéval és ezüst, elszórt l>ayette pettyekkel. Ezüst cipő, egy kis j>ayetteből összeállított koszorú, vagy fejdísz és esetleg a fehér ltfrloesstyüre is rávarrott pa-yettek csillogjanak. De szép a halványkék tüilruha acélkék payetteL vagy a rózsaszin arannyal és a többi és a többi. I
A tüll melleit a taft, mint minden évben, az idén is élénk }).áM részt vesz történetünkben, de mintha azért iaz idén egy kicsit lealkonyult volna neki. Inkább újra előveszik a tüllöket, Megjegyzem, a tüll nem csak magában, mint sima anyag szerejwl az idén, hanem fantasztikus mintázással. Igy példáiul fiatal asszonyok részére gyönyörű az az anyag, ami fekete tüll al apon ezüst csíkozással van, vagy kockázva fémmel átszőve.
A fényes anyagok, igy pl. elsősorban a brokátok, már fiatal asz-szonyoknak, vagy esetleg, megfelelő színeknek, éltesebbnek is való. Ezek egészen szűken készülnek\', hosszú aljjal, esetleg kis uszállyal, elől wallis húzással, magas nyákkal,mig az egész hát szabadon van. A szoknya szabása egészen srégés testhez ■ tapad. Amilyen az anyag, arany vagy ezüst, olyan acoessolnek kellenek hozzá: arany vagy ezüst cipő, ugy^lgy retlkül és a hajban vagy ezüst virág, vagy arany csatt.
A csipke Is gyönyörű Vannak most ezek az úgynevezett ch antul-lök, leheletvékony anyagok, amelyekre csipkeszerü girland van rádolgozva. Egészen pasztell színek, ben a muszlin és a ^Ipke kombinációját juttatják eszünklje. Ezekre bársony szalag vagy taft masni jöni, kinek mihez kedve van. Márkus Emma unokája, Nizsinszky Tamara kapott egy ilyen chantull ruhát halványkék színben, visszaesős nyakkal, dereka is raffolva volt, jobb oldalt magából az anyagból nagy, húzott krizantém volt, ezen keresztül Jött hátulról egy erősebb kékj, keskeny bársonyszalag, amely lelógott a földig.
Még elmesélek végül egy nagyon elegáns fehér báli ruhát: fehér tisztaselyem romalnból készült ez a gyönyörű modell, *a szoknyájában 11 méter volt behúzva, c dereka egész stilmha szerűen tapadt a felsőtesthez, a szoknya alján kéttenyér nyi széles bordűr volt zöld ée vörös sziliekből ráhímezve, a dekoltázs körlll szintén, amelynek felső rów»
ZALAI KÖZLÖNY.
A lakodalmi vacsora alatt meghalt a mise. fai menyasszony édesanyja és nagyanyja
Tragikus végll lakodalom történi Misefán. Nagy La|os 23 éves "mise-fai gazdalegény most vezette oltrtr-hoz a 16 éves Fehér Márlát A lakodalmi vacsora Jó hangulatban folyt, amikor 11 óra tájban a fiatal, asszony édesanyja hirtelen szivéhez kapott és meghalt. A -18 éves asz-szonyt, mint megállapították, agy-szélhüdés érte. , (
A jó hangulatot szomorúság váltotta fel, gyászbaöltözött a menyasszony és környezete, amikor
ujabb haláleset történt > családban. Leánya után váratlanul meghalt a fiatalasszony nagyanyja ls, özv. Csész Ferencné. Az asszony 82 éves volt és valószínt! leánya halálának hlne okozta halálát. Amikor a keltös halálesetet megtudta Nagy Lászlóné fivére, a fiatalaszzony nagybátyja, Csurgai József nagykajvornakl gazda, ö is rosszul lett és súlyos álla-jwtban még mindig fekszik.
A tragikus lakoda\'om mindenütt nagy megdöbbenést keltett.
Február 15,-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Szeptemberben rendkívüli kiadásban jelentette be a Zalai Közlöny azt a nagyarányú előfizet őgyüj-tő versenyt, amely a meghirdetés szerint most december 81-én járt volna le. A pályázaton résztvevők kéré-sének engedve azon ban a Zalai Közlöny szerkesztősége ugy határozott, hogy a versenyt hat héttel: február 16-élg meghosz-
szabbitja.
Versenyünk, mint ismeretes, csak részben verseny, mert minden pályázó kivótel nélkül jutalomban rószesül,
még <az ls, aki csak egy előfizetőt szerzett. , !
Egy balatoni vlllatelek, egy szoba bútor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlőkészlel, egy szalongarnl-tuna, kéthetes Abbáziái nyanalfo, egy kerékpár a nagyobb dijaink, de a 120 dij között még sok 100 pengőn felüli ajándék van a szá-
mos kisebb, de ugyancsak hasznos és értékes ajándékon kivül.
Ha osak egy előfizetőt szerez,
akkor is egy vég vászon, egy karóra, fénykéi>ezŐgép, asztali óna, vtllanynezsó, töltő toll, cipő, fürdőruha, selyeming, stb. között választhat, de a legrosszabb esetben ls
5 pengő készpónzjutalomban rószesül.
Nincs tehát kockázat, mert társaságban, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, de nem előfizetője a Zalai Közlönynek és akiket könnyen megszerezhet előfizetőnek. I 1 i
Ezzel nem csak nekünk tosz szívességet, hanem az uj előfizetőnek is, aki á bejelentés napjától a Zalai Közlöny összes kedvezményeire igényt tarthat, — önmagának pedig értékes ajándékod szerez.
Bővebb fel világosit ássat a kiadóhivatal készséggel szolgál.
_i_
ugy volt kivágva, ahogy a himZés végződött. Elképzelhetetlenül szép volt. Meg kell jegyeznem a történelmi hűség kedvéért, hogy a levelek zöld selyemfonálból lapos hímzéssel készültek, mig a piros virágok lienne piros apró gyöngyökből, ami által szinte kidomborodott, mintha élne. j
Aki i>edjg szereti a atilruhát, az nyugodtan csináltathat magának\', miért az idén nagy divat lesz.
DIvatposta
T*réi asszony. Ha valakinek még két akkora fia is van, mint Önnek, azért ép ugy őltözködhctik szépen és elegánsan, mintlia nem volna. Most, hogy itt o báli szezon, cs\'néltassa át az említett feketo csipke ruháját elöl, a deréknál wallls, mcllvarrásos húzással, a nyakkivágásba tétessen egy nagy strass csattot és ugyauítyent az övre is, üdvözlőt.
Bál\' ruhagondok. Ha nem akar sokat áldozni ruhájára, akkor ajánlok
Sr igen csinos báli ruha fazont. Vásá.
jon valami szép halványkék, vagy rózsaszín egyszerű selyemtüllt ós csináltassa mog uz egész ruhát fentről egészen le, a Bzoknya aljáig, két centis pitóssel, három centi távolságban egymástól* Rövid puffosujjakkal, kis bubigallérral, elől a derekat pedig apró strass gombokkal gombolja bei Igen csinos lesz beírni Satin vagy taft kombinál csináltasson hozzá* üdvözlet.
Ha nincs étvágya, ugy Igyék néhány napon át reggel éhgyomorra félpohár természetes .Ferenc Jőzaef keserüvlzet, mert ezáltal bé mflködéle 8zabályozódik és Igy egész emésztése rendbejöhel. Kérdezze meg orvosát.
— Naptári Január 27. oatltőrt. Horn. kat Ar. sz. János. Protestáns Lothár. Izr. Sebat hó 25.
OyógynertArl éjjeli asolgálat január végéig a „Feketo sas" gyógyszertár és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gfefftrd* nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, merd a, péntek délután kedden egém nap nőknekl.
— S«liflta-váMHn minden kelengye dlare.
■......B 1 " ■ b i * n * *....... , bb3
A magyar könyv éa az olvasóközönaéff
Egy fejezet a magyarkönyv történetéből
Irta: Barta Utváa piarista házfőnök 2
S mind®2 Pesten történt a múlt század közepén. Pesten. Érdemes ennek a városnak múltjára vetni néhány pillautást s egyszeriben megértjük a közönyt könyvvel, Íróval szemben.
Pest lakosai, amint azt Nagyraagyarországnak leirása c. munkában 1796-ból olvaslwtjuk, .leginkább németek, kevesebb magyarok is tótok^ görögök, dalmátok, rácok és ebicárok... résszerént kereskedés, résszerént különféle mesterségeknek folytatása, korcsmatartás, szőlőmüvelés és gazdálkodásból élnek. Határa, hí jól megművelik .és ahol nom lioínokos, többnyire jóter-mésü, legelőjo a lakosok szaporodásá-hoz kéi>est szük, fája nincs, legegészségesebb l)ora a kőbányai hegyekben terem, piaca az egész országban legnevezetesebb. •
Ilyen Pest a 18. század végén, a gazdasági szempontokat figyelembe vevő író szemében. i
Széchonyi István a Világ c, müvében (1831) már a külföldről hozzánk érkező utazó szemén keresztül, kissé mélyebben, ala|x>sabban nézi a 19 sz. eleji pestet. Mit lát hát az idegen hazánk fővárosában? .Pesten lát néhány szép épületet. I)e kár, hogy sár. ban, vagy |>orban állnak. A fogadók igen alá,valóak. Külön szállást bajosan
kap... Mogéhezvén, a Logalábbvaló vendéglőkben, étvágyat visszaijesztő barlangokban még csak jó bort, 8 kellően sült zsemlét ls alig kap. Színházba készül. I)e magyar színház nincs. Megy tehát a németbe, Keresi at olvasótársaságokat, do lüába keresi... Az utcákat az esőn, napon, szélen kivül nem mossa senki s nem szárítja.... Ilyen a főváros. S milyen ebben a >vá rosban a szellem, milyOn a magyar főváros érzésvilága? Erre is feleletet ad Széchenyi. «legnagyobb palotáinkban a magyar nyelv idegen..., a szegény, számkivetett magyar nyelv inkább csak előszobákban s istállókban cselédek közt tartózkodik. A ház ékes-sége, az asszony nem érti s ha érti is, hátat fordit neki...
• -V V
. Milyen már most a ma&\'lir könyv sorsa Ilyen körülmények közt?
Először nom volt magyar könyv. Nem volt olvasó sem. Azután meg-megjelent elvétve egy-egy magyar könyv, de a szerzőjén kivül mást «óm\' ígon érdekelt. Később a ponyvák alól könyvtárakba korült a magyar könyv, igaz elég gyéren, mert pfc a 18. század végén a hatalmas debreceni rcf, könyv tárban alig van 100 magyar könyv s még mindig kevés az olvasó* Ma az az érzésünk, hogy az olvasóközönség a ké>őn ébredlek lázas kapkodásával, felületes olvasásával igyekszik utolérni a gyönyörűen haladó irodalmat*
A 18, században a magyar könyv árusítását a könyvkötők vállalták, * A könyvkereskedők nagy része nem is tudott magyarul* Országos vásárokon felállított gátrak alatt ponyvákon hevert a magyar könyv kalendáriumok, vallásos munkák, ponyvalermékek között, do vevője alig akadt* Pedig nz olvasókedv fokozására mindent megtettek, ami tőlük-\'ttiy Pl. olvasókabi-neteket, kölcsön könyvtár fékkel rendeztek be, IlyecT volt I. Ferenc király uralkodása idején Mosóczy Gáboj[ magyar olvasó-kabinetje* Ha kevesen olvastak magyar könyvet, még kevesebben vásároltak* Egyetemi tanárok, baji gatók, papok, katonaiisztok és orvosok köréből kerültek kl a magyar könyv vásárlói, bizony csekély számmal*
Igaz, hogy kevés volt a magyar könyv. Jólleliet Nagymagyarországon és Erdélyben a lö, század elején 46 nyomda dolgozott, az irodalmi könyvkiadás mégis kozdetleges állapotban tengődött* Országos nevü Íróknak is hosszú ideig ke\'lett házalniok a könyvkiadóknál, ha kéziratukat ki akarták adni* Köztudomású, hogy Berzsenyi Dániel még tekintély író-barátai tá-mogalásával sem kffpott kiakót* Az egész országban nem akadt válldkozó, aki a maga költségére és a maga hasznára, minden tiszteletdíj fizetése nélkül kinyomatta volna a halhatatlan ódákat, végre is a szerény erszényü kath, kispapoknak kellett egymás közt gyájtenlök, hogy a várva-várt költe-Uiények megjelenhessenek*
1938. január 27.
Mimi, a gazdag ember lánya
Százszázalékosan lipikus amerikai film Bár néhány pompás revü|ele-netet is látunk, tulajdonképen nem revü-film, hanem társadalmi szatíra. Ennek azonban rendkívül szellemes és találó. Egyes jelenetei után hangosan kacag és tapsol a közönség. Bolondos ötletekért, hiába, az amerikaiak nem mennek a szomszédba. Az aranyos Díck Powel, az Inkább hideg szépeégü Madeline Carrolt és a kedvesen plkánsarcu Allce Faye melleit a 3 Ritz Brolhers-t kell megemlítenünk. Különb komikusokat aligha teremtett a föld. A film főszereplői különben is a humor é» a muzsika. Irving Berlin pompás slágereit már mindenki ismeri, ezek nek sikere jóval megelőzte a filmet A kiállítás é$ a rendezés, csakúgy mint az egész film, őszinte élvezetet szerez azoknak, k k szeretik az amerikai filmeket. —ge—
BUDAPEST I.
6.45 Torna. — Utána lianglemczek.
— 10 Hirek, — 10.20 pelo|/a>#ft t-10.45 Felolvasás. — 12.05 Lendval Jóska cigáhyzenejtara* — 12.30 Hirek.
— 13J20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Zenei részletek az angol király koronázásának szortartásából, Hanglemezek, — 14.40 Hírek. — 14.45 A rádió műsorának ismertetése; — 15 Arfolyamliirok* — 16.15 Ego néni meséje, — 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Düsing Miksa előadása, — 17.30 Hirek a monlecarlói csiUagtura ma-gyarországi szakaszának eredményeiről, — 17.40 Fljsch Irén énekké v-18 Felolvasás, — 18:25 Katona László előadása, — 19.25 A rádió\' szalonzenekara, — 20 Andersen Fclicia clőadó-
i i asa
Egyre több a panasz, hogy a magyu roknak Íróik csak volnÜnak, de a magyar könyveknek kiadójuk és vevőijük nincs, A Tudományos Akadémia jutalmazással sietett a magyar - Írók támogatására és buzdítására. Ezzel elősegítette az írói rend kialakulását ós megerősödését, de az olvasók száma még mindig kevés, mert különösen a németajkú lakosság körében országszerte az volt a meggyőződés, hogy a magyarságnak nincs értékos irodalma s alig van olvasásra érdemes könyve*
A könyvkereskedők nem is szívesen tartottak magyar könyvet* A vevőkö-zönséget nehézkesen szolgálták ki, ha akadt vásárló. Az ősszel megrendelt könyv tavaszra érkezett meg, akkor is hiánjjosaiu Az 1840-os években pesten már . 9,4 vidéken 38 könyvkereskedő igyekszik a közönség közönyéi megtörni általiban az irodalmi termékekkel széniben. Jellemző, hogy a fővárosi könyvkereskedelem még a 70-es években is német könyvpiac hűbérese volt; a közönség minden évben nagy összegekel költött német könyvekre, A magyar szépirók munkáiból pedig igen kevés fogyott. Nem csoda, hiszen az ország 500 kaszinója és olvasóköre antikváriusoktól szerezte Jje könyvszükségletét s a közönség a l"gtöbb városban hosszú ideig ezen a készleten éli.

ta»j
rslje. - avso H«*fc.«- Í11S Ooti oiH>) fi»S Vili. ftíXKivon
•aonála-MUJa, - 25 IdJjsrjWjrtontfe .. 22J0S SAuá.M iipinjawii.i
_ 2S AlláttaMii frnéssrk Sdmf.-vnik\'t* \'mrUnn - OM* Hint BlPAreST IL
I? Hanftawrrt. — 17JK) Dr R<*Sf Jóisrf rióadisa. — ÍÍUO Anfrl nyriv oktatás. — AVfft A rá4»A ts»W>nr«r*-Ura. - 2U-S Tá»<VoK»t
BECS.
1L25 rartfdlKs* — 12
Szórakoztató mm. — 1MÍ Botíhci\\«n Kr*utsrr-s*onita. — Ifi 1 >i v*! k le-nwstk.
l^SÚ S. huiaann Szüufo&ikus rtü dók. — 1S123 A* .V gvaC»flen*d zenf-Lsra. - Hangjáték _ 11 10
Szimfonikusok. - IZ25 SMIo.UI.)
Gyermekek
• hasht/lót. «a tvrmt Dámon kapui. A Djrawl íj, kfcj „ Ujdalaa rjna ka. Ezért »•<• a _ ..
EMLÉKEZTETŐ*
GugUdmetti htngrerxnrt a Kasai-n jtrac 9 óimkor. Jagyek Vágónál.
Onagtoreskedelmülik bája ■ Ka-aajsólMU. i-mLi, y
Lúcilis rióadás 3-kor a városházán (Lukjaid! professzor). Faln^r 1.
Ipartostülat múanos linoastflya aa Iparetkör tarmeiben 9-kor. Nyomdászok családias ósucjói«|tia este fél 9-kor a Itózaa-vtodéglólKa.
Fabmár 2
Ucáli. dUadis a TiwhWa C.fcar (ár. I»a<4 Mihály). Műsoros Crvdo tea a Fsbér-teKm-ben 7-kor.
A Lt-ányklub műsoros tea«IJo 7 órakor a Missziósháiban. Fskmir II.
Pedagógusok óaasajóertaU a Kia Roraltssa. F.W.4, 13.
Operettelőadáa és tánc a Katb. Legényegyletben (Nebánta-virág;.
•E rovatban egysscrl közlís (2 sorig) (Illa 90 lltlér.
Láthatatlan bált
rendez a Najykazázsal Zrinyi Torna Egylet. A sok fygadó, farsangoló egyesület között a ZTE Is hirdethetne fényes mulatságot, de nem leszi. A ZTE «fra az állásponti-a helyezkedett, hogy — bár egyike a város érdekében (legtöbbet és legtöbb eredménnyel küzdő egyesületeknek - nem terheli meg a közönséget egy farsangi est költségelv*!, "melyek a hclé|>ödl)on tul ls minden esetben pár pengőt jelentenek!, hanem megelégszik a puszta belé-liődijjai. Ebből azonhan nem megy el semmi rendezési költségekre, fanéin teljes egészében a ZTE célkitűzéseit szolgálja. _ Nagybaniba társadalma sokkal adósn a város szüleiben sok dicsőséget szerzett «|K>rlegyeslUetnek. Erre lesz törlési lés, ha a láthatatlan bál meghívói "lapján mkidenkl, aki azt megkapja, megfizeti a 2 pengős, 1 pengős vagy 60 filléres jegy árát. (:)
ZA1AI KOSUWY
ÍS3
— (Nóejjleti álarcoabál)
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nöegx3« saokásos tarsan qzW> mu lat-sáca criíé® is u; -ühtr-nshiil Jcrz, amdyel íftbruár 2ft-án, w..imbaton a Ocntrál bd einö^iben Jognak
WigtarUni. A társaságban máris • legiiiokxaio&abb készülődének Sólya**, ötletes és vidám jeimozok sorában sok k*i m érdekes nK$epetéí, (:)
— (A Credo tea-esttíye)
Nagykanizsa társadalmi régóta nem látott o^van nagysxubiisu és pondo m BK^freodea-U műsoros tea-esjélyl, mint • müt« február 2-án este a pktlijtnw fcbirtoruKíbca lezajlik, Amikor lalii-kotí.l ad egjmásnak na.
WwWwd^ A rtofiezős^j 1— * -prodokihii, ami müU\'>
btraievövei. Árért J^J tcsri\'_
ha már -Hőre k^atül a kunifJRJ nag» kaiholikos ta}áiko^^a Cwóo.caatad müsorws íeut^ i-tél^^Bho^ fc-
lejtheletkoül ked^^^ Htöltión.
— (Sicreci _
t^ba«rHpu!l a közelmúltban a Za)ai^H^n\\ habjain a* akkori nvilaK«e«Énj*kke] kajvso-lathan. Akkor az
rm LásdAt gédkéot cmlil állapítjuk i _ nem állast*lati nem édesapja, kereskedő üzk*
rc&keddmi iskolai
— (A mnrmtátMMcveniek)
tnükedrdő cm^^BTrilckler Ru-dolíné és Vértes^V&lxt tamUSnók rt-ndeiésé^ nagvvn asép mü^iros estet adott ti^>mú\\-elési cl bca. A* előadást irred magj-aros tánceal tarkitotl táncok, magyaros öltözet ét "áz írre-^ denta dalok míl\\rehaló hazafias érzéseket keltettek é« igen jő hatással voluk a megjelent nagyszámú közönségre AZ előadás tiszta Jövedelmét a hősök emlékoszlopának megépítésére fordítják.
— TeklatM mi a Köpetein Bútoráruház állandó butorklállttásáL ItléMa ét olció bútorokat kedvező tlzetfel M-téUJakkel Vásárolhat
— Baganhardt 8t R.y»..d fél. lotl
étkénletek aagy választókban Sckltaaál. -a Kertlbator *fj p*»gUrt
Egy garnitúra fonott kerti bútort is lehet nyerni az egyházközség kul-turház-sor sjegy én.
(Ai OMKE trodéja)
M adfStelmonrtési t* hrvHUiitá
mindon mfitfurtíikíái fi -p óráig és , mind<m vasárnap délelőtt 10-12 óráig /dl lantu-sokkal u ingok rendolheaéséro,
— (Awjaltftfiyvl hírek)
Naíjj-kanizsán us eSmult ht^cn 9 g^-ormek uiiik-Kít fi fln S íeány Mód lj^.is Máv altifait és Fülftp Zvn-zsannának rk. fui, liorvath IsW® W»müvr»> mpéd «. tiáspár ]Wmának ti, ha, Krtsttán G^ ftrg*- íjapszamos és nfeiftnto Máruinak rk Tia, sft*toa János Máv munkiis és Kisházi Teréziának rk. leánya, Erd#vi ]st>-án Máv munkás cs Törők Irénnek rk, fia, Bá-zassájjon kh-ül szuWeít 2 ieánj- és 2 fi«. — Halálozás 7 törtéot: Tusa Frandska rk, 78 éws, őre. Baríos Jánosné Szabó Rozália rk, 74 Marosa István asztalos sogéd rk, fiO éve*, Ooröts István földműves rk, 15\' Bolf Jozael földműd rk," 74 örv, dr. Peleki Lajocfté ScVxlz izr, 97 é^s ő«r. Metr l«t-sZUl, Ková<« Róza it 73 éves. 4és 5 volt: Kuaict kWúvea rk, és Szilajka Er-TMrimt László ;öz\\\\) «y.
rk, és Kocsis Terézia Godtea Jörsef főktmftm Mária rk^ S.mon J4szaef ós segéd rl» és l\\v Varga Fejtje rrC éa Nagv Terézia rk,
(nrfang gangsrter-
~ fAÉ^ondtstWkÖnyv fláodtm
történt még, Or-kés Ish án cigányok cl topták szili József látrányi gazda ananyöráj it, Mmtán az értékes "aranyórát nem
tudták máshol értékesíteni, elvitték Stilihez és kény szeri tett ék, hogy 12 tye meg saját óráját. Ami-Süti erre nom volt hajtandó, ik saját lakásába és megfen>x>-hoflr agyonverik. Szili kény-rlielyzetSíCn kifizet to a 12 pengőt, de feljelentést tett a f«endórs^^n a két zsaroló vigánylegény ellen, A tör-vén\\ szek ln\\nősnek is mondta ki őket és Orsós Józsefet \'kettő, rnig Orsós Istvánt og> hónapi fogházra itélhv Az ítélet jogerőd
— (Lovagias Qgy falun)
I\'crenezi József rigácsi 29 éves nap számos lóbb tArsAval iddogált a kocsmában. Köxheo ösaze-vositek és Kcrenoai cg)lk társ;Vt képen is teremtette, A \\,erekedésiK\'k az utcán is folytatása lett, amikor hazafelé menet Perenesit hátulról leszúrták* Súlyos állapotban került a kórhártw, támadóját a csendőrség korcsi, %
számos tóiH) /
ZSINÓR N KEZELÉS | SZERELÉS N
fELHUZÁS J. HÁLŰZAt »-JOSSÍUSAG S
Szabó Antal sport- és rádió-üzletében
PONTOS V MEGBKIUIÚ SZERKEZET A TETSZETŐS N MOR\'PN f O R M A
Nem felejtheti el felhúzni óráját)
1 zsebláipaelemiüBl
1 évig jár
rnmm éli B4 fillér
Ara kp. 39.— P.
6 bavl részletre 6x7 pengő.
A Tantort. « u«i>m«n.t w, nag> MMutM íwKelt i^hriolla lum Ja»«üeii*iffi. Ifit LAi^v
vcoiéj^ C.imt 1MW Jau AMktJ, íjmolyívt mindon VoMÍ.
va^ twtad.-, srsiÍK<nsta. vnc* .ilty-a\\, .imbilírK.* KtK u^at
toomponfilhat Wsépetét minden s-alis »,M*i»ak. opentiMA.
nak aiu a a kóa.i-«K«kt 1.1 mlndí-nkii, hogv vétl.iiswv eaaaala-tn. aVV.»dlú»é««ír>l jíU-
Luakaw I «T—jr-t. .^vaasi rfoato * sanr aé <«> ol.no Srat aaabott a kMryrm-s min^aoki, aki ctórc ba kwdi a pénzt S pnnofi J
íAírt kapja • k mvd, Bolti ára * p«GÍV\\ whát a> wdoklM.1* »<»«w* a naadelrsio! t* kalité tv" a 2 i*a,M Tnwl.Vhti a Nteefc.\'üwlt, aki Mrm«otY» kAldi ;.7. .nn* ozt a .noáálaloa, InM-ws értelmet, kényen kwolhrti
•rtK-sm-rft Bitdapcat, \\1\\\\
»t n. n. n.
l engytlorsrAg kfotQI • konaáaytó fogadiatáaira
Varsó, január M Lengjvkv-szág na^j láusan késiül Hxrtky Miklós k.<rnviny»ó fc-^adtatására A látogatás r«zV*es pn^gt«m>lt must ki.
Krakkóban »i taneiwüjw tásr* kálón tázottság ós két albizottság alakult • ter\\«V kidolgs*á-sára. A f^idóbitMttság elnókí K\'plicaki, Krakkó p.Jgárniestere
Uj harcot hirdet • tót néppárt
rrá.«, január M A Stkivensakl lYanla, a ktt "ép-y4rt lapja, amely két hét éta illan-d.^an ki.\\-uzurá»\\T» jeknik nt-yí. mai szamában rjeket Irja
Két hét óta a Srtovík kat <«áU imn Jstfwliottflnk inty anélkül, hogy d ne kob.«nán«k twne(WV<\\ A <«»* ■Mi mrt kttwis, an«M,Ttien * n«. gimk iparát bizonyltjuk, ők fcorUInk nélkül pisskolhatják • ml Mtltonn<nV-laU tc\\ékx\'iiysiVi\\iikcl, do mi ncu vá-laM.illiatunka Nyíltan nwg\\-«lljuk, néni is akarunk váússoliil, inert ayil) madásra tni-»í>n[llt AU Városban és r«hm <vyaránt uj liarv-ot htrdrtvMik Italunkért I
Katonai alapokra helyezik a mexikói sxaksxcrveaelektt
Mexikó, ;«nuár M A munkássxöseteég »lha|ál\\>atn, •hogy a stnk»«erve»e»ekel katonai
alakulatok mtntájárn átszerveil A tagyveivs átszervoeíare «»ért van sí ükség, - "hang* irtatják — hogy a> staksserve/etek megvédherMk m.1-\' gukut II lascistu tilnvudások elkm.
Halálra Kéltek egy lengyel kommunlatát
Varaó január a<l A Zainoitj* ux^iyíben hkvő rt-worarbuti liiilálni Ítéltek cg>\' konutili. nIMa agitátort, kit tátaát pedig súlyul fogyliátbmiiotéwl sújtották, A kom-imutista agitátorok aa agylk kngyal romtflrttsil ollau akartak siacéByktaf
j elkowlul. \'^L. jJ
ff^j
ZALAI KÖZLÖNY,
1638. január 27
Lecjuíabb*
óriási bombarobbanás tiz halálos $ld"zattal
Páris, január 26 fai délelőtt két heves robbanás tőrtént a pirotechnikai laborató. rlumban, ahol Kling igazgató egy nyomozásból kifolyólag elkobzott gránátokot vizsgáit. Részlelek hiányoznak. A legújabb hírek szerinte robbanásnak 10 halálos áldozata van. í
Delbos tárgyalásai a román külügyminiszterrel
í Genf, január 26 Ma délelőtt Delbos fogadia Ml cescu román külügyminisztert, akivel hosszabban tárgyalt. A délelőtti zárt ülésen a délutáni ülés tárgy pontját beszélték meg a Népszövetségben. Beck lengyel külügyminiszter ma érkezett ide, mig Litvtnov csak a holnapi nap folyamán. i
Begsidlan sxovjet-kOvetet még nem végezték kl
Varsó, Január 26 Egyes lapok szérint Begsidlan budapesti szovjet követec kivégezték. Az a feltevés, hogy Begsidiant valamelyik (örtönlben bebörtönözték, de eddlfl még nem végezték kl*
72 gyermek a beszakadt tetejö Iskola romjai alatt
Tokiol jelentés szerint Akltában a nagy hótömegek folytán beszakadt tegy Iskola teteje és 72 gyermeket maga alá temetett. A mentési munkák folynak. [
Egy angol hajó veszélyben a tengeren
Boslon, Január 26 Halifaxtól mintegy 50 mérföldnyire egy angol teherhajó fényjeleket adott le és segitségej kért a nyílt tengeren, Töfbb hadihajó indult segítségére.
hnitUH otíéIgsI
fagyméntea napokon
NEODENDRIN
(fyUmölwfa-karbollneummal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az 6*xl és téli védekexéa a leghatátosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mész-kénlóaek rovarölő hatása alig vaa.
Osilbaraokot
SOLBÁR (kénbáriummal) Beszerezhetők:
ORSZAO JÓZSEF
M.f, nStrágya, nSvé.y vádalnlnOTk, asáb, záp tnailUU
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Teleion 190.
E- immi —,
tad«.U • Wjrt tnéaWtf I
é. tpUOMtatl MW k.| I
APRÓHIRDETÉSEK
AprAllllMA. dl). V.Um.p 4. Onn.pn.p 10 .lóig Sd Mll.r, mlnd.n lovábbl uó 0 ÍUIér, h4tkA.n.p 10 u^lg <0 1)11.r. mlnd.n további Hó 4 llll.i.
EIWU.H egy óralánc füsgAJ« : eztlat-bői Madonna érem. Hitlapián .Lulu 1916. dec. 29 - feltiássel. — Kélem megtalálót a kiadóhivatalban leadni szíveskedjék.
Bor "ép kl. há« Rákóczi utcában. Magyar-utcához kezel, kedvezd feltételekkel eladd. Bővebbet Dobrln Hugó Horthy M.-ut 19.
(lanaaUkl csövek, szerelvények és fSrdőszoba-beiendezéiekct tegolcióbban váaárolhat Jerau,éknél, Erzsébet-tér II 195
Téglavető családot kerei a „Kógyárl Tágirgyir" Zalaazintmihály. 136
Keresek nagyobb attfaioká., esetleg kétssakAa lakást május vsgy suguaz-tus elsejére. Clmaket a kiadóba kérem. •
Rlaáá udvitl helyiség mllhely céliára Erzzébet-téi 1. alatt. ISvebbet I\'app Oszkár dpészmesternét. *
látassUa utcai lakás május l-re kiadó. Rákóczi-utca 93. 181
■Alat.l.p.w (Balatonszéplak) 184 négyazőgőlea vlllatelek eladó. Clm a kiadóhivatalban. *
Használt samottozoit IDItökílyhát
megvételre keresek. Ádám Róbert cég. •
■■lAnb.l.r.t^ bútorozott utcai szoba azontúl kiadó. Csengery-ut 26. •
2 évea gyökeres sa|lásltiáay.k
(kövidinka, olaszrizling) eladók. Vlda kalap-
üzlet._____•
Kátaiahá. lakás mellékhelyiségekkel májusra kUdó. Bővebbet Erzsébet-tér 16. toazertlslet. •
i. Kertes összkomlortoa öt-Bzobás hallos lakáa kiadó. Ktafsludy-u 20. •
Hogy divatos mhéjsi legyen, Mlkó szabónál rendeljen. •
Január 24 én 18 óra kOrttl a Csengery-ut U. az. ház előtt egy drb jobblézre való bélelt kirk..«<yOt vesztettem el. A megtalálója (elkéretik a kesztyűt Caányl Lászlí-u. 8. sz., földszint, 2. ajtó, meg-leleló jutalom ellenében átadni. 185
fe.járá.61 felvesz Qitlnbaum
Ügyes kk|ér4aa« sütöde, Magyar-u. lt/a.
Mindennapi levelezésből tmz.gytljtolt kály.g.t, régi vagy uj tömegeket, ma-Kystt ás kdllőldtt, feloszlatott gyüjtemé-nyeket bármikor megvételre keresek. — liaibarlts Lajoa, a Zalai Kőslöny I. szerkesztője. Érdeklődni lehel telefon 78 az. vagy személyesen mindennap d. u. 9—6 óra között.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qulenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalala Nagykanizsáa felelős kiadó : Z.l.l Káraly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 azánt.
Nagykanizsa m. várói
Adóhivalalitíi.
314/1938
Felhivás.
Felhívjuk az adózók figyelmi! a zalaegerszegi m. kir. pénzügyigazgatásig 32540/11. 1938. szám alatt kiadott azon felhívására, mely U|é-koitatja. az adózókat arról, hogy 1938. évben kiknek kell állalinos keresel!-, jövedelem- és vagyonadóbevallási adni, továbbá, hogy ezen bevallásokat mikor és meddig kell beadni.
Felhívunk mlnde.i biztosítóintézetei éa minden más vállalatot vagy vállalkozót arra, hogy legkétóbb február 2-lg köteles a székhelyén illetékes pénzügylgazgafóságnak kimutatni azokat az (IgynOki dijakat amelyekai a mult évbeli kifizetett. Az alkalmazoltaknak kifizetett (s alkalmazónak kereseti adójával me<-adózolt ügynöki dijakat azonban nem kell kimutatni.
Az élet- és járadékbiztosítással foglalkozó intézetek kötelesek azokat a biztosítási ügyleteket, amelyekre egyszersmlndenkotrá esedékes vagy elóietes dijlefizeléiek történlek, február 28-ig a székhelyére Illeték s pénzügylgazgatóságnak kl-mu\'alnl.
Végül mindazok, akik bárminő szolgálati Illetmény és nyugellálás kifli etfsére vannak ktvélezve, kötelesek azokról az Illetményre vagy nyugellá\'áira |ogosltollakról, akiknek sz adóével megelózO évben 3600 P-t meghaladó illetményük volt, k(llOn k(Ilon lllelményjtgyzéket 1938. február 28 lg az alkalmaiot-tak adóztatási helye szeilnt Illetékes községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál, kerületi adószámviteli osztálynál) benyújtani,
Az erre vonatkozó felhívások Nagykanizsa m. város városházi hlr-detóiábláján és a város különbOzó utcáiban az (Ízlelek kirakataiban vadnak kifüggesztve.
Nagykanizsa, 1938. jan 24-éh. „o Városi Adóhivatal.
OfcSM&jjot oaftamcziíwn szómkozTialik
Mindenki jól jár,
pengőért vesz nagykanizsai katolikus kultur ház-sorsjegyet
KSigaidué|l Mutkas^^ iMÍ| 9
Gatenbers Nyomda és Délzalal Lapkiadó Udllalata
■agykaalxaa
Könyvnyomda, kSayvkMéant miliil MM, fcrfeti Uaqnrck «g dobozok r;yáz> a HZalai KBzIBny" politikai aapila|i a*erkaa*t6aé«a éa kiadéhhraíala
Készítünk i
mindenféle kereskedelmi, Ipart, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Mtolal nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, fairagasao-kat, Körleveleket, röpiapoíat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunki
Hiteti könyveket, flgyvédl naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-sacskókat, zsákcédulákat, naptártömboket, fallnapürakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. .
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
Mam. • taeW.J*)>w. Hr, »(. OMn Nyam* <a ÍUImM La*t*« .TUalaM kfeyvwmdjjáfcau Nagykanizsád Mai* (UHlr. 2>UI KárolTT
ygJ Évfolyam 22. »zám.
NigykinUu, 1938. Január 28 péntek
Ara 12 Wl.
ZALAI KÖZLÖNY
I éa WWoUi PU V mim.
Felelte szerkesztő: Barbarits La]os
KieüiUM ára: a«Y bófs « pengi 40 fillér. Siaktatléaifl tt knutóblvaUU UMoai 71. u.
Tisztázott helyzet
A háború utáni magyar élet nagy problémái között állandóan napirenden szeie|>elt az Is, amit .német problémának* szokás nevezni. £s|>edíg ugy belpoliltkai, pitnt kill-iwlitlkal vonatkozásban. Belpolltt-koilag azért, mert Csonka-Magyar-orezágnak a hazai németség az egyetlen számottevő népi kisebbségé, kül|iolitikallag azért, mert a Németblrodalommal összeköt bennünket a inult, a világháborj vállvetett küzdelme, a Ijékeszerződésok mindkettőnkkel szemben érvényesülő igazságtalanságé, de n földrajzi helyzet is, mely Közéjieurőpában elengedhetetlenül qgymásra utal bennünket.
Ami a kérdés bel|x>lltikál vonatkozásait illeti: a magyar áliam a hazai németséggel szemlien példaadóan megértő j>oliiikát \'folytatott. Biztosította nyelvi és kulturális fejlődésüket olyan mértékig, hogy soha senki egy hajszálnyi hátrányát sem étezte német anyanyelvének. A hazai németség hűségül ls viseltetett a magyar állameszme iránt. Valóban sajnálatos tény volt, hogy egyes felelőtlen agitátorok, a másik oldalon viszont az Ilyenek jelentőségét felfokozva, egyes hisztérikus híresztelések megzavarni pró. bálták az állaliihatalon és németnyelvű polgárai között fennállott tö kéletes összhangot.
És ezek a* zavaró momentumok, külpolitikailag is veszélyt rejtlKfc-, tek magukban. Mert megzavarKat. ták volna a Magyarország és Németország közötti jóvlszonyt. Valóim nagy bölcsessíg és körültekintés kellett a kormány részéről, hogy mindez be ne következzék. A magyar kormány többszöri nyilatkozat ban lisztázta e kérdéseket, Darányi Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter tárgvali azokról - mindkét országol teljesen -Hülyítő eredménnyel - Berlinben s most véglegesen tiszta bort önt a »>o.,árba Bohle német külügyi államtitkár lieszéde
Bohle birodalmi államtitkár szívesen látott vendégként érkezeti hozzánk, az Országház delegációs termében tartott előadása méltán emlékezetes marad a magyar-némsi viszony iKílltikai történetében. Nagy vonalú és rendkívül érdekes elöadá-fának főleg három része emelkedik kl mint olyan, ami nem marndbal következmények nélkül.
Egyik az, hogy Németország szigorúan különbséget lesz külföldön élő birodalmi német állampolgárok » idegen állampolgárságú kisebbségi németek között. Az előbbiektől várja, hogy hűségesek maradja, nak a Németbirodalomhoz, de példás és loyálls vendégek legyenek "2 idegenben is. Ami iwdlg Magyar ország német népi kisebbségeit illeti, Itt az ö szavalt idézzük : »A nénvet birodalom sohasem várta, vagy óhajtotta, hogy a magyarországi németség más legyen, mini a magyar ái!a„, hil ^ lo ^ ^<,(4,
Ml történik, ha a föld összeütközik a névtelen bolygóval?
Egv világhírű csillagász szenzációs nyilatkozata — Hogyan fedeznek fel nap-nap után Ismeretlen bolygókat? — A felfedezett bolygók kilencven százaléka eltűnik a csillagászok elől és senki sem tudja, mi történik velük
■em kall aggódni i ■ földet nem fenyegeti semmiféle veszedelem
,\' Budapest, Január 27 (Copyright) Hetek óta hátborzongató riportok jelennek meg a lapokban arról, hogy októberben milyen irtózatos veszedelem fenyegette földünket. Komoly és félkomoly tudósítások számoltak te róla, hogy egy eddig ismeretlen kicsiny bolygó — más híradások szerint egy titokzatos ősz szetételű üstökös - hihetetlen közelségbe jutott jó öreg földünkkel és már-már ugy volt, hogy a mindenség két vándora összeütközik. Olvastam cikkeket arról is, hogy a világ csillagászai egyértelmitfegmeg állapodtak abban, hogy a veszedelemről nem adnak híradást, meri nem akarlak felesleges izgalmakat okozni a világ népeinek. Édes Istenem, hiszen olyan nagy nyugalomban élünk... , ^
Mi igaz e hírekből, hogyan is állunk azzal a bolygóvaj, vagy üstökössel ?
Ezzel a kérdéssel állítottam be a budapesti csillagvizsgáló intézel svábhegyi palotájába, ahol a világ egyik elismerten legnagyobb tudósa, dr. Lassovszky Károly, aki a svábhegyi csillagvizsgáló igazgatóját helyettesit!, hallgatott meg és adotl a laikusok számára is köny-nyen érthető módon valóban szenzációs felvilágosításokat.
- Mindenekelőtt meg kell óllá-pitanl, hogy nem üstökösről volt szó, hanem egy újonnan felfedezett kis bolygóról. Ennek a bolygónak nincsen még neve, ha véglegesen felfedezzük, akkor kereszteljük csak meg. Egyelöne az a helyzet, hogy ezt a bolygót, amelynek
átmérője mindössze néhány kilométer, de lehet, hogy ennél is. kisebb, október 28-ikán fedezte fel Réinmuth heidelbergi csillagász. De már az ő felfedezése előtt is konstatálták a bolygó jelenlétét a németországi Sonnebergben és az amerikai Har-ward csillagvizsgáló teleszkópján. Látni nem igen láthatták, mert olyan klcsfny, hogy még a legjobb messzelátón is csak parányi pont-
nak tűnik fel, nincsen saját fénye, hanem a fényét a naplói kapju. Az ilyen bolygókat rendesen lemezen fedezzük fel és
vannak esztendők, amikor úgyszólván minden nap fedeznek fe! egy ismeretlen bolygót a naprendszerben.
Sajnos, a felfedezett uj bolygóknak csak egy tizedét tudjak pontosan
meghatározni, a többi kilencven százalék eltűnik. Nem vész el, csak éppen eltűnik szemeink elől. Ugy van ez kérem, mintha én itt a Svábhegyen elveszítenék valahol egy I>engőt: a pengő nem vész el, csak éppen eltűnt a zsebemből és lehet, hogy valaki később megtalálja...
— Ez az uj bolygó október harmincadikán ért legközelebb a földhöz és . i
olyan közel volt hozzánk, mint eddig — legalább a csillagászat tudomása szerint — egyetlen bolygó sem.
A távolsága azért igy se volt valami csekély : pontosan egy millió és százezer kilométert tett ki, ami — csillagászati nyelven szólva — háromszoros holdtáv o\'ságnak felél meg. Ilyen közelségijén még n.em keringett bolygó a föld szomszédságában és a tavaly a belga Del-porte által felfedezett és Adonis-nak elnevezett kis bolygó körülbelül ennek a távolságnak a kétszeresére volt tőlünk.
Megkérdezem a tanár úrtól:
— És lehetséges lelt volna, hogy az újonnan felfedezett bolygó összeütközzék a földdel ? Ha ez bekövetkezik, miféle katasztrófa hárul ránk ?
így felel:
— Minden lehetséges. De egy Ilyen összeütközés bajosan képzelhető el. Voltak már nagyobb problémák is, amikről keveset tud a világ. Pár évvel ezelőtt
megjelent a naprendszerben
egy . üstökös, amely nem is
tartozott a mi naprendszerünkhöz.
Szélesen elnyújtott ellipszis-pályája volt. Bolyongása közlwn a Jupller
közelébe ért és a Jupiter vonzása ezt az üstököst kilendítette pályájából. Egyik napról a másikra ez az idegen üstökös a naprendszer tagjává vált,
elkezdett a nap körül keringeni ét a legnagyobb probléma elé állította a csillagászokat.
És aztán: ahogyan eltávolodott a Jupitertől, azonképpen szűnt meg a hatás. Egy\'napon az üstökös eltűnt és azt se tudjuk róla, hogy merre jár... |
— Ml történik akkor, ha ez a kis bolygó összeütközik a földünkkel? Nem történik világkatasztrófa. Legfeljebb hatalmas meteoritek hulla, nak a földre. Minden attól függ, hová hullanak ezek a meteoritek. Ha egy lakott helyre, nagy városra zuhannak le, akkor bizony elpusztítanak mindent. A tapaszlalaL azonban azt mutatja, hogy a meteoritek inkább lakatlan pusztaságba zuhannak alá. Miért? Mert földünkön több a pusztaság, mint a metropolis... Egy ilyen meteorhullás egyszer már okozott katasztrófát, a tu^ domány ugyanis megállapítottal, hogy
Szodoma és Qomorrha pusztulását, amelyről az ótestamentum olyan megrendítő módon emlékezik meg, meteorhullás okozta. Szodoma ós Qomorrha egykori helyén ujabbkor! kutatások meg Is találták a meteorok által okozott krátereket a földben.
Ezt éppen ugy meg ludta állapítani a tudomány, aminthogy ma már kétségtelen az is, hogy a Halley-féle üstökös volt az, amely az Ur születése esz-
tendejében megjelent.
ós a betlehemi jászolhoz vezette a napkeleti királyokat. Hiszen a Hal-ley-féle üstökös megje\'enéséről már Krisztus születése előtt 210-ben em.
része. A német birodalom nem engedi meg, hogy Magyarországgal való viszonyát politikai fantasz ták magánkirándulásai a legoseké-iyebb mértékben is megzavarják * Ezek a precíz, világos szavak határozott formában tisztáwák és le ls zárják ezt a kérdést. És ezekhez kapcsolódik még a második fontos kijelentés : »Szertazclem scynmi kö-
rülmények közt nem avatkozik más államok lel politikájába.< Korrekt álláspont, amit megnyugvással fogad az egész^ magyar társadalom.
És végül a halrmadik ki;e\'entés: »A németországi nemzeti socidiz-mus tisztára l»első világnézet, a melyet féltékenyen ői^ink és sohasem szándékozunk exportálni*
A német probléma e kimentések-
kel ugy Jjelpolitlkfti, mint külpolitikai vonatkozásban • teljes, végleges és tökéletes tisztázást nyert. Kell, hogy megértsék azok is, akik téves látásból, vagy tendenciából keresték a zavartkeltő momentumokat. Mert nekünk ugyanolyan tiszteletűn keli tartanunk mások belügyeit, amilyen tiszteletet vártrnk ós ka. punk tőlük. ; (
ZAkM K02L0NY
1936. Mnif 28.
Ütés tétetik: ,
- \'tessék elképzelni: ml történik okkor, ha valaki borsószemnagyságu söréttei lövöldöz egy felhőkarcolóra A legrosszabb esetben eltalálja Tgy ablakon kihajló ember fejét, tfgyon ez történt volna akkor, ha a \'most felfedezett ismeretlcjn íx>lygó, amelyet egyébként október óta nem láttunk többé, mert közben az égboltozat olyan helyére jutott, ahol nem látható, a föld vonzóereje foly. tán n földre zuhan. Anyagának túlnyomó része még ( zuhanás közben megsemmisül : gázzá válik és osak ki-
sebb rósze juthat el hozzánk meteoritek alakjában.
Egy ilyen kis bolygó még csak arra sem ké|>es, hogy befolyásolja a föld pályáját, amely egyébként állandóan a szomszédos bolygók befolyása alatt áll és egyáltalában bem ritkaság, hogy földünk keringése közben kileng. Ezt mi : <
a földpálya háborgásának
nevezzük és erről vajmi keveset tud a laikus közönség. Nem is kell, hogy tudjon róla. Sokan talán megijednének, ha tudomásul kellene venniök, hogy i \'
a föld pályájának síkjából gyakrabban alig észrevehetően kimozdul, de aztán újra visszatér oda, mintha ml sem történt volna.
— Egy ilyen kis bolygó semmiféle veszedelmet nem jelenthet^ mert ugyan : kéj>es lemne valaki arra, hogy puszta marokkal több száz kilométerre szórja szét a homokot ? Egy ilyen kis bolygó csak porszem a mindenségijén. Még arra sem érdemes, hogy nevet kapjon. Pályáját meg se tudjak figyelni. Csak éppen elmosódó kicsinyke j>ont a rendkívül fényérzékeny lemezen. A jelenlétét se az ég mutatja meg nekünk, hanem a lemez. Ha a inap közelébe ér, fotografálnl se lehet. Tu-oatszámra fedezünk fej ilyen bolygókat. Hogyan születtek, hogyan pusztulnak el ? Ezekre a kérdésekre bajosan tud feleletet adni a véges életű és véges tudománya ember. Mi csak kutatjuk a Mindenség titkait, de megfejteni azokat — nem tudjuk... |
- összeütközés? Lehetséges. Hiszen |
gyakran előfordul, hogy egy kisebb bolygó ráesik egy nagyobb bolygóra.
Lehet, hogy a világűrben voltak már nagy katasztrófák. De a naprendszerünkben ilyenről nem tudunk.
Legalább is azóta, hogy az ember ós a föld történelmét ismerjük. De : micsoda porszem ez az idő a Min-denséghez képest...
Végezetül a tudós elővett egy csomó lemezt és megmutatta nekem. Átlátszók és világosak ezek a lemezek, akárcsak egy ablaküveg. Néhol, Itt-ott kisebb és nagyobb pontokat lehet rajtuk látni. Ezek a csillagok. j
— Mentül fényesebb egy csillag, — mondja — annál sötétebb i>on-tot hagy a lemezen. A kicsiny csillagok nyomát csak nagyitóval lehet felfedezni. És mi ezekből a fényképekből dolgozunk... |
...A munkájúk egyáltalában nem sietős. Nyugalom honol a csendes palotában, a Svábhegyen. Modern számológéi>ek között dolgoznak a tudósok. A januári égen milliárd csillag szikrázik fényesen. Vigyáznak ránk. Szinte el sem képzelhe-hő, hogy ezek között akadjon egyetlen is, amely rakoncátlankod. va bajt okozzon idelenn...
...Ezt elvégzik helyettük már a* emberek... |
Padi Jób
Az alispán jelentése a zalai állapotokról
Február 10-óu tartja Zala vármegye rendes közgyűlését. Az alispán már elkészítette erre évnegyedes jelentését, amelyből az alábbiakat közöljük:
A vármegye gazdasági helyzete a decemberi jelentés óta nem .változott, az iparostársadalom kereseti lehetőségű azonban rosszabbra fordult, összefüg-gosben áll ez a téli időszakkal és a közszükségleti cikkek drágulásával, a mely az amúgy is minimális jövedelmet lényegesen csökkentette. Különösen az építőipari munkásság helyzete súlyos, miután az építkezések csaknem mindenütt szüneteinek,
Nyütan figyelmeztetni kell, különösen a falusi társadalmat — mondja az alispáni jelentés — hogy ősei foglalkozását ne hagyja el,, mert a tul-iparosodás csak veszélyezteti az iparos és ezáltal a mezőgazdasági lakosság helyzetét is.
A közigazgatás helyzete kedvező, mert az adóbehajlások révén n befizetések megtörténtek. A nyugdíjjárulékok kifizetésében nem volt hiba és remény van arra, hogy a jövőben is rendben folyik,
A vármegye 1938. évi háztartási költségvetését a minisztérium jóváhagyta. A pótadó a községekben és a megyei városokban 9^5, a nyugdíjalap a községekben 20^8, a megyei városok ban 2.0 százalék.
Jóváhagyták a községek költségvetését is. Államsegélyben 305 község részesül (81 nem részesül) 555.039 P értékben, 88 községben 50 százalékon aluli a pótadó, 51 községben 50—60 százalék, 74 községben 60-70 százalék, 41 községben 70-80 százalék, 60 községben 80-90 százalék, 55 kőz-Htybui l*<litf ÜQ—100 jmtealékft « pót-
adó. Egy községben, Eszteregnyéa nincs i>ótadól A jegyzők lclkl\'smerete* munkájáról is megemlékezik itt a jelentés,
A közbiztonság és az egészségügy kielégítő volt. Az év utolsó két hónapjában Zala megye természetes szaporodása csak 362 lélek volt, jóval W vesebb, mint egy évvel ezelőtt, amikor 522 volt ez a szám. <
Az állategészségügyi viszonyok javultak. Az állatvásárok emelkedtek, a sok eső iszapossá tette a talajt, igy a sáros takarmány veszélyezteti a marhákat a julwkat. Felvilágosítással a gazdákat tájékoztatták és kérték a Dísztől árának leszállítását.
A jelentős többi "része megegyezik azokkal az adatokkal, amelyeket már a liavi közgyűlések során az egyes szak-jelen lésekben közöltünk. \'
— Bntorklállltá«unWat tektu.se meg minden kényszervétel nélkül Köpetein bútor ár uh ím.
ítéletidő pusztít Északamerlkábán
Sárga szína, különös hófergeteg söpri végig ■ vidéket
| Newyort, január 27 Az Egyesült Államokban borzalmas ítéletidő pusztít. A rendkívül nagy hidegeknek és hóviharoknak már igen sok halálos áldozata Is van. Eszakkanadából 10 fagyhalált Jeletenek. Az Ítéletida több községet 80 láb magas hótorlasz-sznl temetett be. A bányavidékekről jelentik, hogy több tárnától nem
Felrobbantják a Niagara
A Niagara teljesen befagyott, a jégréteg helyenkint 30 méter magas. Ez az óriási Jégtorlasz komoly veszedelemmel fenyegti a Niagara fölét! húzódó acélhidat. A h|d egyes acélplllérelt a Jég máris meglazította, Valószínű, hogy a begynagy-
tudnak feljönni a bányászok\', mert a kijáratokat a hó eltorlaszolta. A mentési munkák a nagy hóviharban csak nehezen haladhatnak.
Egyes helyeken a hóvihar különös sárga förgetegkéxit Jelentkozjk, amely mindent magával sodor A homok keveredett ugyanis a hóval fcs « kettő együtt puszilja a vidéket.
hegy-magas jégtorlaszalt
ságu jégtorlaszokai fel "kell robbantani, nehogy a hatalmas hld, amely 1890-ben é|>ült, mint az első össze-kötő kajKics az Egyesült Államok és Kanada között, teljesen tönkre-menjen.
Anglia erélyesen rendet teremt a Földközi-tengeren
Megint bombázták Barcelonát, egy angol hajó paranca-• noka la megsebesült
Barcelona, Január 27 Barcelonát Ismét bombázták a nemzeti csaltok. A bombázásnak, itiint jelentik, 126 halottja és 208 súlyos sebesültje van.
Megsebesült a bombázásnál a kikötötten rakodó angol aranyszálll-tó hajó |>ananesnoka, Groone kapitány is. l
! London, Január 27 Anglia elhatározta, hogy végetvet
a Földközi tengércn meg-megismétlődő kalózkodásnak. Elhatározása folynnulnyaként a föidközilengerl angol hajóhad utasítást kapott hogy ha gyamts hajó tűnik fel a lát határon és nem tudja Igazolni magát, azonnal lőjön. Remélik, hogy a radikális megoldásnak meglesz az eredménye és az Ismeretlenség ho-mályába burkolódzó hajók nem merik tovább folytatni zavartokozó támadásaikat.

Kitört a posta-háboru Japán és a Szovjet között
Eddig 600 orosz repülőgépet lőttek le a japánok
I Moszkva, Január 27 Amióta a japán kinat incidens kitölt, azóta Japán és Mandzsúria nem kézbesítette az oroszországi csomag|)oetaszálUtmányokat. Aszov jethatóságok ezügyben kérdést intéztek Japánhoz, de miután meg-nyugtató felvilágosítást nem kaplak, [elmondták mindkét állammal a postaügyi megállapodásokat. Közölték egyben a japán halóságok-
kal, hogy sem az átmenő, eem a szovjet területre szóló japán és mandzsúriai postai szállításokat nem eszközlik. |
I Tokió, január 27 A japán hatóságok közlik, hogy a kinal fegyveres lieavatkozás óta 290 szovjetszármazásu klnal repülőgépet lőttek le, 815-öt pedig a földön semmisítettek meg.
Budapesti razzián elfogtak két Jugoszláviái rablógyilkost
Budapest, Január 27 Amióta Hajtó Antal rendörtörzs-őrnnestert a menekülő betörők lelőtték, a főkapitányság a főváros területén több razziát nandelt el. A razziák során több körözött ljetöra, kitiltott egyén és álnéven bujkáló
HALLÓI / HALLÓI
Van szerencsém • n. é. közönség szíves tudomására adni, hogy pént.k.n, szsz ■ hó 28-*n >
halvacsorát rendezek.
liMtalH, mmam . hé «.-*■ újonnan átalakított tánchelyiségembon Rulett-táncot r.nd.a.b, mely^k^o^jjj^..
13/ Szíves pártfogást kér Pinxea Kntal
Kls-Roy.1 vendéglős.
büntetett előéletű került kézre. Köztük van Bakos István rablógyilkos ls, akit a jugoszláviai rendőrség kérésére európaszerte köröznek.
Bakos a jugoszláviai gyilkosság után -Jllevrél nélkül szökött át Magyarországra és itt bujkált társával, Győri Lajossal, akit szintén sikerült elfogni. Győri bevallotta, hogy Bakossal Pesten is követtek el betöréseket, de Bakos tagad. A nyomozás tovább folyik, elmeit a megkeresés a jugoszláviai köröző rendőrkapitányságokra ls. |
— Naptári Január 28 péntek. Horn. kai N. Sv Péter. Protestáns Károly. Isr. Sebat hó 26. Gyógyszertári éjjeli oolgálat január égéig a .Fekete sas- gyégysswtár éa a Hskanlissl (yógyiMrtál.
\\
ZALAI KOZLÖNY
Megfellebbemk az Erzsébet-tér rendezése ügyében hozott képviselőtestületi határozatot
M4g a hUgyütért is foglalkoztatni fotífa a kanizsai huabódék vitája
Régóta ti cm1 váltott ki közgyűlési tárgy olyan erőteljes és hosszú vitát, mint az Erzsébet tér rendezése és a vele kapcsolatos hnsbódék ügye. Végül Is a közgyűlés kimondta, hogy le bontatja a husbódékat ís az Erzsébet tér északi csücskén helyet jelöl kl uj bódék építésére, amelyek azonban nem maradhatnak ott sem három évnél tovább. Az egzisztenciális érdekeket minden esztétikai szempontnál — nagyon helyesen I — előbbre helyező közgyűlési határozat a legcélravezetőbb modus vivendi volt a kérdésben. Az érdekeltek, akiknek kenyeréről volt szó, megnyugvással vették a polgármester álláspontjának győzelmét.
.Most megbízható forrásból vesszük a hirt, hogy a határozatot többen megfellebbezik a vármegyéhez. Igy fellebbez a hercegi uradalom, amely
a volt törvényszék épületét — régi tervéhez híven — modern lakásokká és üzletekké akarja átépíteni és igy ellene vau annak, hogy a husbódékat a "Magyar utca bejáratánál helyezzék el. De fellebbeznek egyes városatyák is, főleg azok, akik a pénzügyi bizottságban, valamint a közgyűlésen Is felszólalásukban is már kifejezésre juttatták álláspontjukat, hogy nem veszik jónéven ír*iusbódék ügyének ideiglenes fenntartását sem.
A fellebbezők - mint halljuk - a kisgyülésben is fel akarják vetni a kérdést: helyesnek tartja-e a megyei tisztiorvos a kérdésnek eme megoldását egészségügyi szempontból.
Az Erzsébet tér rendezésének hullámai tehát még korántsem csendesedlek el.
Két napos rettegés után hajtóvadászaton agyonlőtték a község bikáját
1988. \'lafluár 38- ->
Gnglielaeltl hangversenyét elhalasztották
Mint Ismeretes, il művésznő az Olaszországból Nagykanizsára való utazása alatt meghűlt és miután még mindig indlszpozidóval küzdj a f. hó 27-lki hangversenyt újból el kellett halasztani.
A Kaszinó vezetősége minden ellenkező híresztelést légből kapottnak nyilvánít, mert ugy a Kaszinó, mhtt Gugltelmelll a szerződéshez ragaszkodik és Igy a jifüvésznö a hangversenyt feltéte\'cnül meg togja tartani. \'!"\'»\' J
A hangverseny határnapját az idő rövidsége miatt még nem lehetett megállapítani, meri a művésznő a budapesti Várost Színházban, Sze-geden, Debrecenben és Pécsett is (ellép és Igy « határnap megállapításánál a müvésmő elfoglaltságát és a helyi rendezéseket is figyelum-Ije kell venni.
A hangverseny napja közhírré fog tétetni. í ; | (:)
Havaata, késedelmi kamat nélkül lesz fizethetA a vízdíj
Változtatások a vlzmű-szabály-rsndsleten
A legutóbb! városi közgyűlésen tárgyalták a vtz- és csatornamii szabályrendeletének módosítását Is. A módosítás legnagyobb részt mü-V*kl vonatkozású, melyeket az Iparügyi miniszter rendeletei és a Magyar Országos Szabványügyi Intézetnek az anyagokra vonatkozó meghatározásai tettek szükségessé, igy ezek felett vita sem volt. Vannak azonlwn a nagyközönséget érdeklő módosítások is, amelyeket az alábbiakban közlünk t \' i
A vízdíjak, ha a határozat jogerőre emelkedik1, havonta\'is fizethetők, ugyan-jgy, mint az adó, késedelmi kamat lyélkiil.
Négy négyzetméternél kisebb előszobák után csak fél vlzdtj, azaz S 1 rengő fizetendő. Ha az előszoba 2 négyzetméternél kisebb és ugyanabban a lakásban már egy előszoba után vízdíjat kivratetteki mentesül a vizdlj alól. Ha ellenben egy lakásban csak egy előszoha van ós ez 2 négyzetméternél kisebb is, fél vízdíjat, azaz 3 i>engöt veinek kl utánna. p ,
Mosókonyhák után, ha az Ingatlanon egy fogyasztó (háztu\'ajdonos vagy bérlő) lakik, a konyhák után járó vizdlj, azaz 6 ]«ngő lesz a vízdíj a jelenlegi évi 8.61 pengővel
szemben. _ I --s
A módosítások végrehajtása csak a korniányhaiósági jóváhagyás ulán lesz foganatosítható. I
S azélléaadóf ától lopott
pénzbftl fizette ki a lakéat éa a koaztot
Kovács Mátyás 20 éves sümegi fiatalember Gáyer Jánosnénál lakott albérletben. A lakatossegéd köztien állás nélkül maradt és Igy a lakbér ugyancsak felszaporodott. Amikor most Gáyerné kérte a péhzt, a legény szépen kifizette a \'"kast és a kosztpénzt is. Az asz-szony csak akkor tudla meg, amikor már eltávozott a legény, hogy s«|át pénzével fizették kl. A legény előzőleg ugyanis ellopta szállásadó-Iának 260 |«ngő|ét. Feljelentésélv a jsaló és tolvaj legényt két hónapi fogházra Ítélte a járásbíróság
Toldi Miklós egykori históriája elevenedett meg most Szqntbalázson, azzul a különbséggel, hogy a modern Toldi Miklósok között nem akadt olyan, aki megfékezte volna a dühöngő bikát, amely Igy kél na-l>on át rettegésben tartotta a községet. t
A község bikája ugyanis elszabadult és rohanásával együtt szállt a kiáltás is: - Mindenki meneküljön a házba I A megvadult bika i>edig szágul-
dott tovább. Este Csutorás Miklós az öreg vasúti őr erős lámpával akarta megállásra bírni a felbőszült állatot, de az majdnem eltiporta a modern Toldi Miklóst. Éjszaka azonban mégis lecsendesedett és elfogták. Mielőlt azonban bekötötték volna, újból kiszabadította magát és az erdőire menekült. Reggel a falu né|ie hajtóvadászalra indult, de a felfegyverkezett had, ű mint megjelent a bika\', a fákra menekült Egész nap folyt az üldö-

zés és végűi is ugy döntőtlek, hogy agyonlövik. Ot lövés élte uz állatot, mig megtorpanva kiszenvedett. Húsát kimérték. j |
Éltesebb embereknél, akik gyakran fel vannak luvódva ugy az alhasl pangást, mint az emésztés renyheségét egy-egy pohlr természetes „Ferenc József keserűvíz reggelenként, éhgyomorra bevéve, rendszerint hamar mérsékli, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást leszállnia. Kérdezze meg orvosát..,
A zeneiskola Idei elafi növendékhangversenye
A sokat támadott nagy kanizsai Zeneiskola érövben is megkezdte azt az eredményes és minden tekintetben hasz-J nos munkát, amelyet Immár 12 éve folytat. A szerdal növendékhangverseny sikere mutatja legjobban, hogy ez a munkanem eredménytelen. I
A zeneiskola kamaraterme zsufo. láslg megtelt, igen sokan csak a folyosókról hallhatták a kis növwi-dékek első fellépését. Igaz, jobbára a szülőkből, hozzátartozókbólkerültek kl a hallgatók, de ez nemi von le semmit az eredményből: a zeneiskola töri a tarlót és éppen e kis növendékeken keresztül szerez olyan barátokat a zenekultúrának, u kik eddig vajmi keveset törődtek azzal, történlk-e valami zenei meg. mozdulás Nagykanizsán.
A kis elsős .művészek* lámpalázas, kedves fellé)>ése épp oly őszinte meleg tapsot és elismerést kapói; mint « magasabb tanszakok növendékeinek komoly és művészi értékkel is bíró előadása. A növendékek, nek, szülőknek és tanároknak egyaránt örömünnep volt ez a hangverseny, amelynek az egyszerű iskolai sikeren túlmenő eredménye Is van.
Sajnos, éppen azok není voltak ott, akik nem hisznek a Zeneiskola nagy kulturmunkájálran. Kívánatos volna pedig, h\'a azok a városatyák, akik csak támadni tudják a Zeneiskolát, elmennének egyszer egy Ilyen növendékhangversenyre és végignéznének a szülök és gyermekek boldog arcán. Bizonyosra vesz-szük, hogy megváltozna véleményük. , i
A kanizsai 8akkveroen« III. fordulója
A szerdal fordulón csak a döntet-lenek hoztak meglepetéseket. MobI már kezd kialakulni, kik kerülnek a dőn-tőkbe. Az első csoportban .Kaposinak bérelt helye van, másodiknak való-szinü Argent jut be, de a fiatal Vékásy Is IBóba jöhet.. A második csoportnál Röhm ís dr. Halász lesz a riíszt vevő, a harmadikban Bory biztosan, hiig László Tóth miatt neliezen kerülhet bo. A negyediknél Wagner elsőnek és valószínű a csütörtök esti Pintér—K. Nagy győztes másodiknak kerül á dön tőbe. Az ötödik csoportban Szckulja és Reinltz esélyes. <
A szerdal forduló eredményei: Vékásy—Vldos 1:0, Argent-Baán 1:0 -(L csoport). Dr. HalásZ-dr. Lichtenslein 1 rO (II. csoport). Németh —ZatykjJ fél : fél. Tóth!— Morgcnsteln 1 :0,/tíory—László félfél. Meglepetés! (IIU csoport). K. Nagy-Ring 1 Wagner—Pintér 1 :0 (IV, csoport). Dr. Llchteiistein—Samu 1 .0, Kaszás— Gönczöl fél:fél. (V. csoport).
Vászon
árusításunk
teljes sikerrel folytatódik 1
Most vásároljon vászon árut
4
ZALAI KÖZLÖNY
1938. január 28
Az Eurogasco abbahagyta a soproni fúrásokat és uj zalai kutak fúrására összpontosítja munkatervét
A lispeszentadorjáni olajkutatá-sokat végző Eunogasco, mint megírtuk, Sopron megyében Bogyiszlói\' és Mihályiban is végez olajkutatásokat. Mihályiban valóban találtak is gázfeltörést, de la feltört gáz ég-hetetlen és az olajnyomok nem hoztak eredményt. _
Egyes fővárosi lapokban már olyan hinek terjedtek el, hogy Sopron megyében a llspeinél ls nagyobb eredményt értek el. Kiderült azonban, hogy Papp Simon főgeoio-gus szájába olyan nyi\'iatkoZatot ad-
tak a Iaj>ok, amelyet ő sohasem mondott el. Legjobb bizonyítéka azonban a sopronmegyei olajkutatások eredménytelenségének az, hogy az Eurogasco visszarendelte embereit Zalába.és Itt folytatják tovább a fúrásokat. Llspeszentador-jánnál ugyanis aj, nagy reményekre jogosító olajrétegre bukkanlak. Az ujabb kutak fúrásával legalább napi 30 vagonra akarják fokozni az olajtermelést és erre minden remény meg ls van. • |
Kétévi börtönre Ítélték a kissziget! gyilkost,
aki karácsonykor megölte édesapja vadházaitársát
CsOtCelök
BUBAPEST k
17 Düsing Miksa előadása. - 17.30 Hirek a montecarlói cslllagtura ma-gyarorsZági szakaszának eredményeiről. - 17.40 M»cb írén éneWaU — 18 Felolvasás* - 18.25 Katona László előadása. — 10.25 A rádió szalonzenekara. — 20 Andersen Fellcla előadóéit)©. - 20.30 Hírek — 21.15 Doh-nányi Ernő VIII. Beethoven zongom-sronáta-e«tje, — 22 Időjárásjelentés.
— 22.05 Bura Sándor cigányzenekara.
— 23 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. - 00.05 Hirek. BUDAPEST n.
17 Hanglemezek. — 17.30 Dr. Begős József előadása* — 19.30 Angol nyelvoktatás. — 20.05 A rádió Baalonzone-kara. — 21.15 Táncáemezek. B8CS.
17.30 Schumann: Szimfonikus etűdök. — 19.25 Az 5. gyalogezred zen-akaró, — 20.25 Hangjáték. — 3110 Szimfonikusok. - 22.25 Szórakoztató zene. i
Péntek
BUDAPEST L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek
— • 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. -10.45 Felolvasás. — 12.05 Eugen Stepat orosz balalajka-zcnekaitt, — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjérásjelen-tés. - 13.30 Bcszkárt-zenekar. - 14.40 Hirek. — 16.15 Diákfélóra. — 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Dr. Petrovics Elek előadása. — 17.30 Pertis Jenő cigányzenekara. — 18 Sportközlemények. — 18.50 Saád Béla csevegése. — 19.30 Az Oi>craház olőadása. «Igor herceg.- Dalmű három felvonásban. — Az I. felv. után külügyi negyedóra. — A II. felv. után hirek. — Az előadás után kb. 22.30 Időjárás jelentés Majd hanglemezek. — 23.05 Szabó Kálmán jazz-zenekara. 00.05 Hirek. BUDAPEST IL
18.20 Gyorsirótanfolyam. — 19.30 A rádió szalonzenekara. — 20.40 Hirek. — 21 Hanglemezek. BBCS.
17.20 Kamarazenekar. — 19.20 Dalos, zenés est, — 20 Dráma. — 22.20 Tánczene.
A klr. törvényszék nVost vönta felelősségre Dávid Vfe kissziget! kovácsot, aki karácísonykor konyhakéssel megölte apjának vadházastársát, Molnár Jánosné Horváth Fá-nit. Molnámé évekkel ezelőtt elhagyta Hernyékre orosz hadifogságból hazatért férjét és Kisszigetre költözött. Előbb magányos házban lakott, majd Dávid János gazdái hoz költözött, amit Dávidnak Vince fia nem nézett jó szemmel. A napirenden levő veszekedések miatt
Dávid Vinoe el is költözött az apai háztól, de később visszatért. A veszekedések verekedéssé fajultak és karácsonykor ls megtámadta az asszony Dávid Vincét, aki ekkor végzett Molnárnéval. A törvényszék Dávid Vincét erős felindulással pá. rosult szándékos emberölésben mondotta ki bűnösnek és kétévi börtönre itélle nem jogerősen.
- Menyaa.»onyok láoálja a tchlta-vánoa.
Axalavárl asszony zavaros esető a két Kelemennel
A felmentés még nem jelent hamis vádat
Tavaly májusban történt, hogy a sármelléki csendőrségen megjelent Bertók BoldlZsámé zalavárl asszony és feljelentést tett. Elmondta, hogy a szőlejében dolgozott, amikör megjelent nála idősebb Kelemen Gábor és annak hasonló nevű fia, Zalavári lakosok és a fiatal Kelemen minden szó nélkül megfogta őt és ökölled fejbevcrte, majd hajánál fogva fejét a fóldhőz verte ugy, hogy eszméletét vesztette. Mikor órák multán eszmél letre tért, a présházban találta magát, kl akart onnan jönni, dq, a présház ajtaja kívülről be volt zárva kulccsal* Ijedtében az ablaknál segítségért kia,. bált, mire az éppen arra járó Kalmár József kiengedte a présházból. Hogy hogyan került az asszony a présházba, nem tudta megmondani. A megindított eljárás során a panaszos asszony a fiatal Kelemen megbüntetését ki-vánta, később aZonban kérte a vádnak az idősebb Kelemenre való kiterjesztését, mert az is ütötte és fiával együtt zárta be őt a pincébe.
A keszthelyi Járásbíróságon a panaszos mindezt eskü alatt vallotta, ennek alapján mindkét Kelement pénz büntetésre Ítélték.
Az idősebb Kelemen nem nyugodott bele az Ítéletbe, amely Jogerőssé vált, hanem nirafelvételi kérelmet adott bo és a Járásbíróság az ítéletnek idősebb Kelemen Gáborra vonatkozó részét hatályon kívül helyezte és őt felmentette. Ezt az Ítéletet a iiagykani. zsal törvényszék mint fellebbviteli bíróság is helybenlmgyta.
Ezek után Idős tört^nen Gábor a panaszos asszony ellen tett feljelentést hamis vád és liamls tanuzás büntette miatt és a klr. ügyészség perbe is fogta Bertók BoldizsftrnéL
Bertókné a tárgyaláson kitartott amellett, hogy eskü alatti vallomása megfelel a valóságnak. A binísig több tauut hal Iga tolt kl, majd az asszonyt felmentette.
Fellebbezés folytán az ügy a pécsi tábla elé került, amely a -felmentő Ítéletet helybenhagyta.
A bonyolult ügy ezzel ponthoz jutott. _
— Vasárnap délben mindenki legyen a korzón I
Városi Mozgó. Csfltflrtflk-péntek-siotnbat
Szenzációi Budapesttel egyid&ben I SxenxáolAI
Mllöcker világhírű nagy operettje:
GASPARONE (Az ország „rtii")
Rökk Marika legnagyobb filmje
Fényes kísérő műsor.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. 5 órakor filléres helyárak.
A magyar könyv 6s az olvasóközönség
Egy fejezet a magyar könyv történétéből
Irta: Bart* htvAn piarista házfőnök 3
Az elmondottak után felmerül a kér dós: Miért nem olvastak nálunk? Mi a részvétlenség oka?
Már a korabeli lapok ls megállapítják, ami külóojben az előzményekből világos.- a magyar kőzönségjből hiányzott az érdeklődés a nemzeti értékeket magukban rejtő irodalmi alkotások iránt.
Gyulai Pál Írja Vörösmarty életraj zá(ban, hogy 1825-ben a politikában az országgyűlésről, az irodalombban a Zalán futásáról beszéltek, Ebből kóny-nyen azt hihelnők, hogy a Zalán futása országos érdeklődést váltott ki az irodalom iránt fogékonyabb lelkekből. Pedig éppen nem Így állt a dolog. Vörösmarty alig tudott 150 előfizetőt munkájára összegyűjteni. Az Írók száma egyre növekszik, dc nOm az olvasóké is egyszersmind. 1812-ben a magyar olvasóközönség számát 7-8 ezerre teszik. Ebből azonban csaknem minden tizedik olvasó maga is iró, Az irói rend kezd túltengeni. Ezekről irja később Arany János: «Iszonyú sok le-rudalni való állat kezdi rágni a bogáncs kóról a Parnasszus körül* Nem vágyok azon értelemben, hogy ezt hazafiságból tűrnünk kell. Botot nekik,
uxig el nem rontják a közönség izKsót,
vagy el nem csömöritik az összes szépirodalomtól. Hiszen inkább semmi irodalom, mint oly botrányosau in-fámtStf...
Ettől egyelőre ugyan nem keltett tartani, legalább is ami a közönséget illette. Az irókat azonban félteni le-
hetett valamitől: a politikától* •
Mit olvastak hát aZok, akik olvastak, ha szépirodalmi műveket nem? Általában mindent, ami nem tudományos, vagy tudományosan komoly jellegű, de elsősorban újságot.
Kármán József 1704-ben megindítja az első, hölgyek számára szerkesztett szépirodalmi lapot, az Urániát, azzal a szándékkal, hogy magyar női olvasóközönséget neveljen és annak ízlését (sinoSítsa, továbbá, hogy Pestet irodalmi központtá tegye s végül, hogy a magyar nemzeti szellemet és jellemet fenntartsa és irányítva erősítse* Bár az előfizetési ár igen alacsony volt, mégis mindössze 133 előfizetője akadt. Csupán 3 kötet jelent meg eb. bői a nagyra hivatott lapból s még a következő évben megszűnt a nagy részvétlenség miatt. Ez a részvétlenség onnan magyarázható, hogy a versek, mesék és elbeszélések csekély száma mellett tudományos cikkek is jelentek meg az Urániában. Már pedig a tudományos Jellegű lapok egymásután buktak meg, mert a legcsekélyebb tudományos tartalom is elriasztotta az amúgy is kevésszámú olvasót.
Ezzel szemben, amikor 1841-ben a politikai érdeklődés komoly fellendülése következtében az olvasókat Kossuth Pesti Hírlapja vonzza magához, a lapnak rövidesen megindulása után már 5000 előfizetője van. A finom élű, tüzes és friss politikai vezércikkek, ragyogó szónaklatok közlésével a lap elbűvölte a közönséget.
Ha már most az olvasóközönség érdeklődésének tárgyát rangsorba állítjuk, a sorrend ez lesz:
U politika, 2. szépirodalom, 3. tudomány.
Kármán sürgette, hogy térjünk visz-Isza a tudományhoz, amelynek nemzeti életünk és műveltségűnk annyira híjával van. Kossuth megérezvén az olvasóközönség izlésváltozását a zsurnalisztikát, mint, a szépirodalom egyik ágát s vele együtt az irodalmat az egyre népszerűbbé váló politika eszközévé telte,

Volt tehát irói rend, volt szépirodalom is, a sok szeretettel készült kéziratok lassan könyvalakot öltöttek, csak olvasóközönség kellett a forga-lásához. Ebben a tekintetben nem tehet mulasztással vádolni az irodalmat. Kereste az a maga közönségét. S minthogy a férfiak körében elsősorban a politika s másodsorban csak a tudományos tartalom keltett érdeklődést, a szépirodalom kezdettől fogva á hői-gyek felé fordult; a szépnemben látta a maga igazi közönségét.
A dolog azonban nem ment olyan könnyen. Előbb ínég kellett nyerni a hölgyeket az Irodalomnak, vagy talán helyesebb, ha azt mondom: a magyarul olvasásnak. A századelejl magyar nőnevelés idegen utakon járt. Nemcsak a főranguak, hanem a iobb családok is legszívesebben külföldön neveltették leányaikat s az idegen szellemben nevelkedett leányok ritkán olvastak magyarul. Szépirodalmi lapjaink keresték is minden időben a hői gyek kedvét. A Pesti Divatlap pl di-vatképeket mellékel, miként a mai modern társasági lapok, szép szbies művészi mellékleteket arról, hogy pl. Párisban gróf Apponyi Antal követ estéjén milyen ruhát viseltek a magyar hölgyek és urak. Ügyes metszetek, tükrök is szeiepeltek mellékletek gyanánt Az irodalomnak ilyenfajta ked-veltetése voltaképen politika volt, mert mindez a magyarság, a magyar nemzeti érzés és szeltem s a magyar, nyelv érdekében történi Az irodalom\' fenséges hivatást, nagy lélekmentő szerepet juttatott a magyar nőnek\': a nemzeti nyelv megmentője szerepét Vitkovlcs dala:
Megjöttem Aradrul Nem tudok magyarul, Hej kedves teremtésem, Taníts meg magyarul*, talán sohasem volt Időszerűbb. Lapjaink igyekeztek is a honleányi kötelességet a nők szeme elé átUtanU (Vé^b kör.)
1938. jannár 28

brnajp^
Kendőri felügyelet alá helyeztek 2 nyilas svábhegyi verekedőt, 11 tírsu-tat rendőri tnegflgyelés alatt tartják.
A munkával túlzsúfolt jegyzők kérik a miniszterelnököt a községi irodák létszámának felemelésére.
A budai liegyekben, a Pösinger-ina-\'jornál májusban véres verekedés volt turisták és nyilasok közt. A nyilas vádlottakat felmentették, a verekedést kezdeményező turislák közül egyet 7 hónapi börtönre, hatot 1—1 hónapi fogházra ítéltek.
Békésben 20 százalékkal felemelték n földmunkások bérét.
A budapesti büntetőtörvónyszék Szá-lasi Ferencet egy hónapi fogházra itél-tc hitfelekezet elleni izgatás miatt, A tábla megsemmisítette az Ítéletet és az ujabb tárgyalás során Szálasit ismét egy hónapra Ítélték.
A választójogi tárgyalások miatt a jövő hfffa; maradt a Nemzeti Egység elnökválasztása.
Temesváry Astal az átokházi tanyán doronggal agyonverte 5 éves kisfiát, majd megszökött. Lovas jár őrök keresik.
A mezőgazdasági helyzet általános javulására mutat, hogy országszerte emelkedik a főid ára,„A Duna-Tisza közén 900—1000 pengőt szívesen adnak egy hold földért Beültetett szőlő holdjáért 2000 pengőt is fizetnek,
Bohle német államtitkár csütörtök reggel visszautazott Németországba.

Németország hivatalosan bejelentette távolmaradását az eucharisztikus kongresszusról.
Mussolini fiának repülőraja négyszáz kilométeres átlagsebességgel tette
meg a 1(UK)0 kilométeres utat.______
Bajorországban feloszlatták az ósz-szcs katholíkus ifjúsági egyesületeket Gróf Bethlen István nagyjelentőségű nyilatkozatot adott Magyarország kül-és belpolitikájáról és az európai problémákról a Berliner Tagblattban,
A szovjet ujabb 200 millió rubel hitelt nyit Kínának hadianyagszálli-tásra.
Portugáliában és a nemzeti Spanyolországban készülő zendülést foiytottak el a hatóságok. A kommunisták államcsínyt tervezlek Január végére,
FíanL-o tábornok kiutasította Zita királyné testvérét, Xevér herceget, aki Spanyolország államformájáról akart vele tárgyalni.
Német rendőrküldöttség utazik Rómába Hitler utazásának előkészítésére.
EMLÉKEZTETŐ*
J.Muár 39.
Oragkereakedelnilsták b\'rlja • R«.
Múl <j itan. I
Jinii N.
Lioeáüs előadás 5-kor • városbáJán (I.ukinlch proflasszor). Febrair 1.
í)>art*stftlal möaares tánaaatály, M Ipar*,kör termeiben tf.kor Nyomdászok culádiaa ösascjöraKl. M< léi 9-kor • Itó««.T*idi^lion, Pobnsár I. . Lioaális Jíndts a várMbáM, d.ia.r (dr. l)ese« Mihály). Műsoron Credo-taa a Fehér.teram-ben 7-kor.
A Leányklub müsoro, teaeslj. 7 órakor a Mlsscióshásbao, F.bíiá. 11
Padagógusoh ö«aMjöi«tsls a U> RoyaUMi. (
* E lovaiban egyszeri közlés (2 sorifi) dija 30 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
— (POspökl megbízatás)
A megyéspüspök Tcrszlcnyák László leánygimnáziumi hittanári a Szociális Misszió Szent Ilona LeinyUubJának egyháztanácsosl tisztével megbízta,
— (A pedagógus összejövetelt,)
amelyei február 5-re hirdettek meg, február 12-te halasztották.
— Vast\\rncp délben mindenki legyen a korzón I
— (A zeneiskola tanárainak első llceállsa)
vasárnap délelölt fél 12 órakor lesz a zineiskolu emeleti kamaratermében. Ez alkalommal Kádár Mihály tunár a kamarazenéről tart illusztrációkkal ki. sért előadást. Belépődíj nem lesz. A rendezés kőltségellrez önkéntes adományokat köszönettel vesznek.
— (A kereskedclmlsta öregdiákok)
szombaton tartják hangulatos báljukat a Kaszinóban este fél 0 órai kezdettel. Belépődíj csak 1 pengő. (:)
— Vasárnap délben mindenki legyen a korzón I
— (Maga alá temette a la)
Tóth János pórszombati földművest, aki az erdőn dolgozott és egy kivágott fa maga alá tömette. A szerencsétlen embert a mentők szállították a kórházba.
— (Klskanlzsal színpad)
Soha nem volt ilyen mozgalmas szini és báli szezon Kiskanizsán, mint cz évbbn, Színdarabok és mulatságok egymást érik s ami a meglepő — mindig telt házakkal. Ha egy egyesülc. let meglátogatunk, ott az lljuság zöme s tanulnak szorgalommal, mintha ko-nyerük lenne a színpad, akár a színészeknek. — A Missziósleányok egy náp színmüvet tanulnak, K. I\'up Jánosnak; Korcsma ctmü müvét Lucia nővér és Németh Lajos rendező irányítása mellett. Ez a darab 30.án, vasárnap este kerül előadásra a Kisknnüfcai
\' Polgári JftVasókörlicu és minden Jei arra mutat, iiogy nugy közönségsikere lesz. — Az öregdiákok komoly előadással, a Mikszáth—Harsányi: Vén gazember drnü színmüvével lépnek ugyancsak a Polgári Olvasókör színpadára február 2-án JJiskanlzsa leg-Jobb műkedvelőivel. Hogy a siker itt setn maradhat el, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 2-i előadásra már elfogytak a jegyiek, — A dulgos és szorgalmas kiskunlzsui nép nom akar elmaradni még a művészi dolgok lerén sem. fis erre csak azt mondhatjuk: .Ut doslnt vires, tarnen est laudanda voluntas.,..
— Vasárnap délben mindenki legyen a korzón I
— 8«kflta*vá*Mss minden kelengye dtsaw.
GMlnU nyitva reggel 8 órától eatr S óráig (hétfő, szerda, péntek délutál kedden eeéax nap nőknek).
— Saját árisklks. éa örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ba a
C.p.t.1. Balorárohá* íml »ih.t«r-Uál
Hubát megtoklntt. vételkényszer nélkül.
— R.f..kardt & í«,-.ndfál. len étkészletek nagy választékban SdiltoUl.
Az asszony kötelessége törödnl azzal, hogy bélmliködése rendben legyen, amit pedig ugy érhet el, ha reggelenként éhgyomorra egy télpohár természetes .Ferenc Józael" keierflviz^t Isiik, amely tnyhén és kellemesen, pontosan és biztotan uabtlyoiza az anyagcsere folyamatát. Kérdezze meg orvosát.
Az Ipartestület mfisoros v táncestélye
Fohrnár 1, mindig nevezetes dábm-ként szerejiett a báli szezonban.
Ezen a napon rendezi a folyó évben is az Ipartestület tradicionális bálját. A fobruár l-l estély eltéröleg a tavalyi-túl műsoros losz, mely u legkényesebb igényeket is kielógill.
A Zrínyi Irodalmi Kör Zenekara Yunnay János zeneiskolai igazgaló vezényletével, a zeneiskola kitűnő művészei, Sthnabl Paula szavalatai, Barbarits Lajos verseivel és a kis Vág-völgyi Pipiké, a pesti gyermekprbna-donna tám számaival fog első Ízben Nagykanizsán bemutatkozni a közönségnek. A zenét a halárörzcnekar kitűnő együttese szolgáltatja.
Az érdeklődés máris igen hagy ős előreláthatólag a legsikerültebbnek Ígér kezik az Ipartestület estélye.
A meghívókat már kiküldték, lu valaki tévedésből nem kapott és arra igényt tart, az ipartestület hivatalában kézhez kapja.
Az Ipartestület, mint rendező,
tagjainak meghívót nem küld, de szeretettel várja a tagok minél na. gyobb számban való megjelenését.
Jogyek elővételben Fenyvesi György Fő ut la sz. alatti órás ós látszerész üzletében kaphatók. (:)
Vasárnap 5-kor lesz a llc*A<ij
Tartja: Luklnioh Imre egyetemi ^_ tanár
Január 30-án a magyar tudományos világ kltttnöságe, dr. Lukinlcb Imre legyeiemi tanár iesz az IrodaL mi érs Művészen Kör liceális műsorának vendég-előadója. Az előadás cime: Rákóczi Juliunna házassága Bécsi levéltári kutattások eddig is-merellcn anyagát elsőnek Isnveri meg Nagykanizsa közönsége ebből az előadásból. Az illuszárj, előadót Szakáll Gyula, a Kör elnöke fogja köszönteni. A kísérő műsoron kiemelkedő lesz a Kör Vegyeskarárának 6 szólaiiiu madrigalja. — Az előadás ezúttal kivételesen 5 ónakor lesz a városháza disztennében.
Fobruár 2-án, szerdán Is lesz Uoeális előadás. Ekkor Nagykanizsa tudós tiszti főorvosa, dr. Deseő Mihály tart előadást, 6 órai kezdettel, a föld és az emberiség történeti fejlődése cimen. (:)
mmm
•a:
, vi.teréz-krt.A. iv.prohaszkaottokAr-u .1
CiYAB BUDAPEST.XI LENKE UT 117
azt 80 fillérért vásárolta. Halász Miklós gazdasági akadémiai tanár, törvényszéki szakértő rámutatott arra, liogy ha a forgalombahozott .káposzta mag» csakugyan káposztamag lett volna, akkor sem lett volna stabad a Sző vetkezetnek 00—80 százaléknál nagyobb nyereséggel eladni, A Szövetkezet jogi képviselője erre azt felelte, liogy minden kereskedő ugy értékesít, ahogy azt u kalkulációja a legeredményesebben megengedi. Ugy látszik, hogy a Szóvetkezet képviselője megfeledkezett arról, liogy a Szövetkezet ultruista alapon alakult meg, ma ia állandóan azt hirdeti, hogy a gazda-közönség érdekeit szolgálja, már pedig a 800 százalékos haszon aligha tekinthető altruizmusnak, vagy tf<iidaérdeknek.
A tőr vény szék Ítéletében megállapította a földbirtokosok kárigényénofc teljes jogosultságát és a Szövetkezetet elmarasztalta a kártérilésben és a perköltségében «gyiránt
(_) a gyümölosészetl előadás
amelyet Ketting Ferenc polgári iskolai tanár vasárnaponként tjart most vasárnap kivételesen nem fél 6-től fél 6-ig lesz a Rozgonyi utcai iskolában, hanem ugyanott, de egy órával korábban. ( i . i <
Mi kelt ki a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének káposztamagjából ?
(Budapesti közgazdasági tudósítónk Jelentése) Feltűnően érdekes perben hozott ítéletet a debreceni tőrvényszék. Több tiszántúli földbirtokos port indított a Magyar Mezőgazdák jSzővetka-zetének debreceni kirendeltsége ellen, A felperes földbirtokosok ugyanis takarmánykáposztát akartak termelni és ezért káposzlatnagot vásároltak a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetétől.
Elképzelhető a földbirtokosok meg-rőkőnyődéso, amikor kiderült, hogy a káposztamagból furcsa korcs növény, tüzrevaló kórófélo kelt ki, A bosszúságon kivül tetemes anyagi kár is érte — természetesen — a földbirtokosokat és Jelentékeny kártérítésért perelték a Szövetkezetet.
A törvényszéki tárgyalás során, szín-to a megdöbbenés erejével hatott liogy a kórót termő kájxisztamag kilónként 6 pengős áron került a fóldS birtokosokhoz, hololt a Szövetkezet^
l&mabb/?
I Budapest, január 27
Horthy Miklós kormányzó ma délelőtt meglátogatta a kórházban Hajtő Antal rendőrtörzsőrmesteiHt aki a letörőkkel vivott harcában su lyosan megsebesült í :
— Nein is tudom mivel érdemeltem meg e látogatást én csfak a Hitelességemet tcljesitouem, — mondta a sebesült rendőr, amikor a kormányzó beléjiett á kórterembe."
— Fáj még, fiam ? — kérdezte a kormányzó. j
— Most már nem I felelte Hajtő Antal. <
— Bátor és hűséges magatartásod megérdemli, hogy látható jele is legyen, ezért elhoztam neked ezt, — mondta a kormányzó és zsebéből egy dobozt húzott ki.
Az ezüst érdem érem volt a dobozban, amit személyesen nyújtott át a kitüntetett rendőrnek, akit csak a leggondosabb orvosi ápolás mentett meg az életnek.
Májából Ugyanis két centimétert szakított ki a betörő golyója, de ma már tul van a veszélyen,
Horthy kormányzó- távozása előtt még Élliásy főkapitányhoz fordulva igy szólt: í
— Csak azt sajnálom\', hogy a.vak merő betörőket nem sikerült még elfogni. fi
A főkapitány erre kijelentettel, hogy minden remény megvan aríla^ hogy még ma kézre kerülnek a betörök. J f • ! !
j i m ■ uth
Sangluiji jelentés sztaint a kinal re-pülők bombázták Nanklngot illetve annak repülőterét. A kínai repülők Jól látták, amint 30 repülőgépet elpusztítottak. Utána az uhui japán hadszínteret is bombázták, ahol szintén több állást é« repülőt tönkrebombáz Uk,
o_
\'
ZALAI KÖZLÖNY
183^ lanuár 28
Meghívó.
A NAGYKANIZSAI TAKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAGYKANIZSÁN
1938. óvl február hó 12-ín délalStt 11 órakor tartja aajit helyiségébon
93\'. évi rendes közgyűlését,
melyre a I, c. részvényeseket tisztelettel meghívja az Igazgatóiig.
Tanácskozási tárgyak sorrendje :
3. A felügyelőbizoilság, választmány és naplblztcsok tiszteletdijának megállapítása.
4. AlelnOk, igazgatósági-, feiügyelóbizottságl- és választmányi lagok választása az alapszabályok 27., 41. és 43. §-ai érielmében.
1. Igazgatósági és felUgyelöbizottsági jelenlések.
2. Az 1937. évi mérleg és zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, a nyereség felosztása Iránti és az igazgatóság ás fel-Ugyelöblzottság felmentése feletti határozathozatal.
JaovVat ■ Ax alapszabályok 11. S-a értelmében a közgyűlésen szavazall jog csak azon részvények ulán gyakorolható, melyek a közgyűlés előtt 3 nappal a társaság pénztáránál leiéibe helyeztetnek. Ennek megteleljen a részvények legkésőbb tebruár hó 9-én s hivatalos órák alatt délelőtt 12 óráig helyezendők letétbe.
YACIYQN
Mérleg számla 1937. december 31-én
TEHER
Féaztárkéazlet.................................
Követelések:
i a Magyar Nemzeti Banknál ..................
a M. alr. Postatakarékpénztárnál .............
Péulntázeleknél fennálló kövelolések .........
Értékpapírok .................................
Váltótárca ....... ..............................
Folyószámla-adósok ...........................
MtiSSXSS^zzzzzz:::::::::
Ingatlanuk:
Tntézell székház ...........................
. Keszthelyi téglagyári Ingatlan és berendezés ...
Egyéb Ingatlanok ...........................
Egyéb vagyontételek...........................
Berendezések és felszerelések ..................
Óvadék- és szavatossági adósok ... P 222.11890
Pengő
121073 4.288
282 204 34 444 3 480
240.000 30 828 240 672
Pengő _f 133.021
130.308 13 470 72.841 4,213 Olt
818.007 00 828 t
Alaptőke ....................................
Tartalékalapok:
Tőketartalék ..............................
Rendes tartalék..............................
Nyugdíjalap ..................................
ujnépl Elei Lipót alap ..................
Belélek:
takarékbetétek ..............................
folyószámlabetétek...........................
Pénzintézetek követelései .....................
Egyéb tehertételek ...........................
Visszleszámlloll váltók ......................
Fel nem vett osztalékok .....................
Átmenő tételek ........................... ...
Óvadékhitel és szsv. kötelezettségek P 222118 90 Nyctcség ............ ........................
Pengő
180 000 378400 92.000 2.000
931 882
172.002
tJ_Peng8_
61*000
1,101184 880 010 14 840 1.110.843 2112 28.784
37 431
Nagykanizsa, 1938. január 25-én.
„ Az Igazgatódig.
Fenti mérleg-számlát a szabályszerűen vezetett könyvekkel tételről-tétetre összehasonlítottuk s azokkal tökéletesen megegyezőnek találtuk.
Nagykanizsa, 1938. lanuár 26-án.
A FaiagyaléblzoHság.
APRÓHIRDETÉSEK
Aardfelntae* 4l]« ...Zrn.p ii Bnntpnip 10 iiölg Sd ntur. mlnrfan tovSbbl nd 6 rtllír. hathSin-p 10 ,»dla SQ Itllé,. mlndan to»*bbl * IIII4,.
CakO«Br« dlszlUtt szép áramvonalas csukott autó Kaulmannál rendelhető. Telelő* 222. Eizsébet-tér 1. 4924
»l«..«.I4kl csövek, saerelvények és tflrdősioba-berendezéaeket legolcsóbban vásárolhst Jeneseknél, Erzsébet-tér 18 193
Téglavető családot keres a „(*»ás-l
T*atag»*r" Zalsszenlmlhlly. 126
Antall és pmttmli álhndóan kapható. Rltder Mátyás, Horthy M.-ut 33. 82
laltáraozoU Bang vizsgálatra
negatív faaasagalloa Isa
eladók Koller István alaóra|kl gazdaságában, »• P- Felaflrajk. 187
tmip
nyii
,jkl (
100 drb TÜS,I válogathat
a mai naptól kezdve
Saller tkwréuiil. Deák-tér 15.
A Viktória Uóxtéglagyár nagykanizsai cég I téglagyár Szeme kSrUI |áratos al-kalaaaa»Ha>« kares. - Jeknlkeaáa dt. Balázs sslasuond nagykanizsai ügyvéti Irodájában fErzsébet-tér 21 ) 193
Sugár-ot 41
sflps
41 alatt sztlvstákba uemzett kták és cedrusbotuok ÍM
Kiadja a taptuls|donos Közgazdasági Dt. Outenberg Nyomda és Dálzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai király Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. azám.
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLGÁZ kulturát hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb liázlarlásl (űzető A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó,, de 13.000 kalória höt ad A SHELLGÁZT otthonában díjmentesen bemutatom { A SHELLGÁZAT di|mentesen klpróbá hatja otthonábán süthet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a Iegtoké1elesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhely ek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut S.
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
$ Czvelkó Gyulával

[LEGOLCSÓBBAN
HtltaCH É« szeoé cégnél
PernetBZZB npisfáií
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyllniölsala-kaibollncummsl).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az lazl és táll .Mskafa a leghatátosabb. Házilag készített mésxkénlével való permetezéssel rovarok éa levéltetvek elten védekezői nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hstása alig van.
Osalkas-aakal \'
SOLBAr (kénbáriummal)
Beszerezhetők :
ORSZÁG JÓZSEF
raug, aaBtrágya, növényvádelmlaiarek, saák, ,ir k.
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellen. Telefon ISO,
a laptuWrloaoa
BL üulMbtrg Nyoruéa <a HálaaJal l.aplafíó Vállalata kdayvayamdáláfcau Nagykaaiuia. BsMAl Oslalv. Zalai Károly.
/
78* Évfolyam 23. Uám.
NagykanUaa, 1U38. Január 29 szombat
Ara 12 Hit,
ZALAI KÖZLÖNY

te UadWnbli FW & tei*.
POLITIKAI NAPILAP
Felelő* szerkesztő: Barbarits Lajos
Eléitaettei in: egy bóra fl pengő 40 Wlér. Sxei keulMtl te kidóhlr.Uli Ideit* > m o
A genfi centennártom
Érdeklődés fordul Ismét Gent felé "hol a népszö\\etségl tanács százádik ülésszakát kezdle meg. Természetes, hogy » magyar közvélemény is felfigyel a genfi eseményekre, jóllehet a Nemzetek Szövetségének mükődéS3 eddlgcgy általán nem váltotta be azokat a re ményeket, amelyeket méltán fűztünk hozzá. A Népszövetséggel s?eml»en a magyar álláspont az, — amint azt Kánya Kálmán külügyminiszter éppen a közelmúltban kifejtene — hogy a genfi intézménynek nem síalffld egy IdeológlküS alakulat jellegét Kivennie. Hogy ha a Népszövetség egész működésit va lódl feladatainak, Bz Igazságosságnak és a inéltányosságnúk stolgá. iatába kívánja állítani, akkor eddigi magatart ásít lényegesen módosítani Süli Magyarország állás|x>nt|át\', hangsüTyoütft a külügyminiszter és etekintetben az egés2 magyar nemzet véleményét szögezte le, kizárólag magyar érdekek határozzák meg. A Népszövetáég minket elsősorban a magyar klseblöégekszem-ixintjából érdekel s tevékenységének megítélése részünkről attól függ, hogy o Népszövetség ezt a kérdést a jövölwn milyen módon fogja kezelni. °
A Né|jsíövétség teielll bírálatban a magyarság nem áll egyedül. Az északi és semleges államok kor-mányférrtai szinte egybehangzóan emeltek szót a Népszövetség Jc\'en* légi szervereié és működése ellem, de a magyar külügyminiszter külügyi «X|>ozé}a során hangsúlyozottan kiemelte, hogy a Népszövetség-ból való kilépésre nem kért fel Iwrailinfoet senki sem s Magyarország tervel közt nem Is szerepet a kilépés, merta Népszövetség szükségesnek látszik abban a békés harcbáh, amelyet Jogos Igényeink kiharcolásáért folytatunk.
A Népszövetség eddigi működése sok csalódást hozott a magyar nem zetnek, mégis reménykednünk Ml abban, hogy győzedelmeskedik a jobb lelátés és a népszövetségi ta. náwmak századik ülésszaka forduló-iwntot Jelent ennek a tekintélyes nemzetközi Szervnek az. éleiében. Remélni kell, hogy az a mozgalom, amely a Népszövetség dinamikus reformját szorgalmazza, eléri Otiiát s a Népsrövetség valóban hl-Wtása magaslalán állva fogja nagy & nehéz munkáját végezni.
Sok és btotató Jel mutatkozik ab-az irányban, hogy a népszövA-«egt szellem tényleg megváltozik » a népszövetségi reform bekövej-kezlk. Magyarország békés céljaink és szándékainak, egész békés, céltudatos külpolitikájának bizonyítéka az a tény, hogy a sok keserű csalódás ellenére sem hagyta el fentet és ma is kész és hajlandó WttmükMnl az tgazi l,éV* megteremtésében. ,
A századik íléss,ak előtt a vtlág-®Wna«yr«ítt te«gsnlyoz™, hngv \'^"WatbM Wft ínnl « íjf^.
A belügyminisztériumban komoly tanuld ményoxéf alá vették Nagykanizsa törvényhatósággá alakulásának Ügyét
Gróf Bethlen látván óa Krátky polgármester tárgyalásai a minisztériumokban Nagykanizsa időszerű kérdéseiben
Nagykanizsa város jiolgár&á^ nagy lélegzettel fogadta a nrnjt heti közgyűlésen történteket, ünUkor beterjesztették a törvényhatósági jogú várossá alakulásra szóló indítványt és azt a képviselőtestület egyhangúlag, a legnagyobb Lelkesedéssel magáévá tette. A polgármester a közgyűlés felhatalmazása alapján felkereste Budapesten gróf Bethlen Istvánt, Nagykanizsa országgyűlési képviselőjét, hogy ebben a kérdésben is támogassa a nagykanizsai polgárság kérését. Gróf Bethlen István szívesen állt Nagykanizsa kiván sága mellé és nem csak ebben a kérdésl>en, hanem egyéb ügyeklxm !is közl>enjárt a j>olgármte9leroel az illetékes minisztereknél.
Mindenekelőtt felkeresték Széli (belügyminiszter, hogy
• rendőrségi palota
ügyét a kivitelhez közelebb juttassák és az Idén meglehessen kezdeni a Király utcai telken az uj köz. ^építkezést. A íninisz[erekkel folytatott tárgyalás a\'apján megvan a i remény, hogy a palota építkezését még a nyár előtt meg lehet kezdeni. Addig még különböző, felmerült akadályokat kell elhárítani. A legnagyobb és legfontosabb része az ügynek — az anyagi kérdés — \'teljesen tisztázva van már éfl ezen a téren semmi veszély nem fenye-
get. Mindössze részletkérdések tisztázásáról van szó. 1
A törvényhatósági jogú várossá való átalakulás
kérdésében Bethlen István gróf és Krátky polgármester felkeresték Széli belügyminisztert.
— A kérdés — mondotta a miniszter — valljuk be őszinténi, rendkívül nehéz, kedvező elintézését igen sok szempont nehezíti megí, bár a közönség szempontjából igen előnyős volna. A belügyminiszternek a város szemj>ontjaÍ mellett sok egyéb érdeket és szemixm-tokat is figyelembe kell vennie, a melyek a kérdést hátrányosan befolyásolják. Szempontok, amelyek a kormányzatnak éppen olyan gondoskodás tárgyát képezik, mint a város érdekel.
Gróf Bethlen és Krátky polgármester rámutattak a jelenlegi helyzetre, valamint adatokkal szolgállak a kérés alátámasztására. A belügyminiszter végül is kijelentette, hogy a kanizsaiák kívánságát komoly megfontolás és tanulmány tárgyává teszi és miután ebben az ügyiben az összes érdekelteket meg fogja hallgatni: hozza meg vé&leges döntését. (
Gróf Bethlen és a polgármester légközelebbi utja a kereskedelmi miniszterhez vezetett, ahol a kanizsaiak régi kívánságát, <
a Csongery-utl vasúti aluljáró
építését terjesztették elő. A miniszter a szóbeli és írásbeli előterjesztés után megígérte, amennyiben a város megfelelő módon hozzájárul a költségekhez, á maga részéről tár cája terhére vál\'alja a költségek nagyobbik részét. Még ennek Az esztendőnek második felél»en sor kerülhet az aluljáró építkezésére.
Számos egyéb városi ügyben jártak el ezután a különböző minisztériumokban, de ezek az Ügyek kedvező elintézése érdekében nom kívánkoznak még a nyilvánosság elé. Azonban sokak örömére megírhatjuk, hogy , ;
a téli gazdasági iskola felállításának ügye a legjobban áll. Biztosra lehet venni, hogy a folyó esztendő őszén ennek az építkezésére most már feltétlenül sor kerül. Darányi miniszterelnök és földművelésügyi miniszter teljesen magáévá tette a kérdést és ail teljes erejével támogatja.
Nagykanizsa polgársága teljesen nyugodt lehet. A város és közönségének Ugyel-kérdésel a legjobb kezekbe vannak letéve. Dr. Krátky István polgármester a város érdekéi en való fáradhatatlan tevékenységével örök emléket állított magának. I
(B. R.)
II Népti6v«lség feloldotta Magyarországot a pénxOgyi ellenőrié® alél
Ma délután minisztertanács tárgyalja az uj magyar pénzögyi helyzetet
Genf, január 28 A Népszövetség csütörtök éjszakai ülésén kimondta, hogy megszünteti a Né|«zöve\'ség pénzügyi (ellenőrzését Magyarország felelt.
Fabinyi pénzügyminiszter ezalka. lomból kijelentette, hogy ez a határozat igen nagy sikert jelent és pénzügyi politikánk teljes helyeslését mutatja. Egyben a Népszövet-
ség határozíatával elismerés el is adózott a magyar pénzügyi politikának. Felfigyel erre az egész világ és megerősödik az a felfogás, hogy e józan pénzügyi politikát folyiató
I
vétség gépezetét és egész szerkezetét összhangba kell hozni az uj "körülményekkel, uj szellemet vlve a genfi eljárás-módokba. E vonatkozásban igea érdekes és jelentős •a Tintes vezércikke, amely a Népszövetség sorsával fog\'alkozva, rámutat arra, hogy a Népszövetségből történt kilépéseknek egyik fő-oka aj. volt, hogy a Népszövetség Inkább törődött a jelenlegi állapotok fenntartásával, mint a békés Változtatásokkal és a Tokozatos .afcerződés-módflsltásokkal. Ez a \'megállapítás kül£n hangsúlyozza a magyar álláspont értékét, rámutal-a magyar áHásjxmt flyugudt .és
l>ékés határozottságira, amely a maga jogos fényeit a szerződések keretein belül kívánja érvényesíteni. A \'limes vezércikke a továbbiakban arról ir, hogy mind a körzeti egyezmények, mind i>edig a kétoldali egyezmények csak akkor szolgálják « béke fenntartásának ügyét, ha figyelembe veszik a békés változtatások szükségességét. Ez a megállapítás ujabb alátámasztását jelenti az alapokmány 19.-ik §-ának s a Times félreértést nem nem tűrő világossággal mondja ki, hogy a békés változtatások lehetősége nélkül a »jog unalma zsarnoksággá t«Jjlk i .
Magyarország a saját, szomorú, keserű tajxasztlatal alapján tudj** hogy mennyire zsarnoksággá tud fajulni a rosszjl értelmezett félremagyarázott jog s amikor en:;ek ellenére mégis akként döntött, hogy nem ;hagyja ott a genfi tár-gyaíéasztatt, határozott bizonyságot tett arról, hogy a maga nyugalma és, egész Euró,p« békéje érdekében a tiszla jog és elvitathatatlan igáz. jság alapján akar küzdeni. Reínél-ijük, hogy a Népszövetség szá/adik ülésszakával uj korszak kemdődöttl, uj korszak, amoly a jog <és igazság győzelmét íogja jelenteni-
ÍAkAI KöZköfíY
ff& tomr afe
és egészséges gazdasági elveket valló országgal a gazdasági tanácskozások ée mfcgállaixKlások nem járnak veszéllyel.
Egyébként a Magjurország pénz. ügyi helyzetének rendezésérc vonatkozó javaslatot az érdekeltek 00 százalékban elfogadták és ez legvilágosabban mutatja annak józan elgondolásait. | <
< Budapest, január 28 A minisztertanács a néi>szövelségj határozat folytán beállott helyzetet a ma délutáni minisztertanácson tárgyalja incg. > l
Megbukott Van Zeeland béketerve
London, január 28 Van Zeeland béketerve lűegbu-kottnak tekinthető. A lapok leszögezik, hogy a béketervtől semmi eredmény nem várható. A kivitel igen hosszadalmas és a siker minden reménye nélkül. i
Aranyérnél és béldugulásnál, valamint az ezekkel járó derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülés! rohamok esetén reggelenként 1 • 1 pohár természetes „Ferenc Józsel" keserűvíz csikhamar kellemes megkönnyebbülést eredményez. Kérdezze meg orvosát
Kitelepítésekkel, széles puszta-övvel zárják el Oroszországot ■ nyugattól
Varsó, január 28 A szovjethatóságok Oroszország nyugati részén a legszigorúbban végre-hajtják a telepítéseket. NOmcaak a lengyeleket, hanem az észteket is áttelepítik. A ha tár menti lakosság az ország belső területén kap uj lakhelyet és falvaikat teljesen lerombolják. Még o halárőrök házait is néhány kilométer, rel beljebb viszik.
A telepítés célja: teljesen elszigetelni Szovjetoroszországot, Az áthatolhatat. lan kínai fal itt a széles lakatlap puszta-öv lesz.
Kivégezték a szegedi anyagyilkost
Szeged, január 28 Ma reggel 8 órakor kivégezték ifj. Apjuk Józsefet, aki meggyilkolta és kirabolta az édesanyját. A gyilkos a siralomházban várta édesapját, de csak nővére látogatta ineg, aki 2 óráig volt nála. Édesapját nem lehetett értesíteni ar ról, hogy a kegyelmi kérvényt elutasították. \' j | i A halál beálltát 8 perc múlva jelentették.
Magyar grófnőt vesz feleségül az albán király
Tirana, Január 28 Megerősítik hivatalosan is azt a hirl, hogy Zogu Király magyar grófnőt vesz feleségül, A kiválasztott Apponyi Geraldine grófnő, az eljegyzést valószínűleg szombaton hozzák nyilvánosságra.
— Katolikusok I
Mindenkinek kötelessége egy pengős
•gyháxkőzségl kulturhÖHiorsjegyet
Ytt»l| \\
Vincze József 23 Mosoly-MneR regénye
VI. A házasságok nem mindig az égben köttetnek...
Meleg nyári nap volt. Vincze Jóska ott sétált a naptüzött vladlvosz-toki utcákon. Pénze már fogytán volt és a cipészmühelyekben egyre gyakrabban kapta azt a felvilágosítást : |
— Nincs munka, nem veszünk fel senkit 1 | ,
S a »tanár ur,« akinek cipészisko-lája volt Nikolszkban, örüli, amikor végne egy kis eldugott műhelyben mint segédet alkalmazták. A felszaporodó munkával Vincze is kezdte visszanyerni életkedvét.
A kivetett szegény magyarnak azonban nem tartogat sok jót a sors. Mikor már rendbejött volna anyagilag is, a i>olJtlkB borította fel terveit. Viadivosztok eddig a japánok és csehek kezén volt, de ösz felé egyre jöttek a hirek, hogy a vörösök nyomíilnak előre. Október 2-án érték el a várost és ahogy a vörösök közeledte, ugy hagyták el a várost a csehek és a japánok. A kikötőben egy japán hadihajó áll, amely akkor szedte fel a horgonyt^ amikor a vörös csapatok bemasi-roztak a városba.
A vörösök uralma teljesen felforgatta a várost. A munkások, iparosok nem dolgozhattak külön, hanem szakszervezetekbe kqltott tömörülniük; A cipészek is egy nagy állami műhelyben dolgoztak s ide került a magyar hadifogoly is.
A magyar munkáskéz kitűnt a többlek között. De hiába csinált meg -Vincze hetesnkim 7—8 pár ci-l>őt, szombatonkint pénz helyett csak a »Oereka«-könyvébe irták be keresetét. 2 rubel 20 koi>ekot kapott minden pár cipő után, azaz csak ennyit vezetlek bc könyvébe. Pénzt, egy kopekot sem kapott. A »Oereka«-könywel pedig csak a szakszervezet boltjában vásárolhatott, mert a többi üzletekben a könyvbejegyzést nem fogadták el pénz helyett. | |
Az állami munkás-szövetkezet bolt jában pedig nem lehetett minden árut kapni, igy a munkások lassan kezdtek elégedetlenkedni. A nagy állami gondoskodás kezdett teher tenni ós alig egy év után megbukott az állami műhely is és jaz ezzel kapcsolatos szövetkezet is.
Évi 1—2 rubel keresettől a 7 segédes műhelyig
Vincze egy évig dolgozott a szovjet állami műhelyében, de éppen olyan szegény, kiöntött ürge maradt, mint annakel őt te. Keresete ép-l>en csak élelemre, ruhára és lakásra volt elég, pénzt különben sem tehetett félre. Az egy esztendő alalt alig fordult meg kezén 1—2 rubel, l>edig ő önálló életre vágyott.
Hetekkel később - 1923 őszén — talált is magának Vincze egy kis bolthelyiséget a Maloeski bazár közelében. Megint be rendezi© kis műhelyét és dolgozott szorgalmasan. Hej, mennyivel más volt ez, mint az állami suszterájban 1 Itt legalább
volt foganatja munkájának, a vevőkké/ együtt a ruteíek is szaporodtak. Fél év múlva már nem birta egyedül a munkát, segédet kel lett fogadnia. 10 -12 rubelért készített egy pár cipőt és a jó magyar cipésznek csakhamar híre ment a városban. Egyre másra jöttek az uj vevők, a rendelések felszaporodtak s Vincze Jóskáitok megint bővíteni kellett üzletét. Derekasan dolgozott, de meg is volt az eredménye : két év múlva már hót segéd szorgoskodik a kis magyar ci-pésznrühelyben... ,
Epizód a pénzhamisító orosz katona feleségével
Vincze József, ahogy kezdett üzlete bővülni, egyre jobban vágyott megint a rendes családi élet után. Sokat jutott eszélw az otthon ls, de hiába irt levelet haza Magyarországra, választ sohasem kapott. Levelei elkallódtak, ő jiedig nem jöhetett haza, bár többször próbálkozott a hatóságoknál. i
így történt aztán, hogy Vincze megint asszonyt vitt a házhoz.
Ocserednoj Izabella inem volt fiatal asszony. De kedves és közvetlen modora megtalálta az utat Vincze szivéhez. Tulajdonképen nem\' is volt orosz. Lengyelországit született, ott is nevelkedett. Falujukban azonban orosz katonák tanyáztok és a szép lengyel lány egy orosz katona felesége lett. |
A háború után azonban férje rosszra adta fejét: hamis pénzeket
kezdett gyártani. Az akkori zavaros időkben csak későn vették észre a hamisítást S mire észrevették^ Ocserednoj meggazdagodva már árkon-bokran tul volt. Franciaországba menekült, ma is ott él, mint gazdag edénygyáros. j
Izabella asszony azonban ittmaradt fiával a nagy házban egyedül. Ide költözött Vincze József, ahol két és fél éven át mint családfő szerepelt. Michael, a fiu azonban már kezdettől fogva nem jó szemmel nézte a magyar hadifogoly »be-tolakodását.* Ahogy növekedett ő, ugy növekedett az anyja feletti befolyása is és két ós fél év után sikerült elérni, hogy rávegye anyját az elköltözésre. ,
Az ok Vincze volt és azt tudta maga is. Az asszony is lassan elidegenkedett tőle; a nagyúri élet
HALLÓI HALLÓI
Van azereneflém a n. é. közönség szíves tudomására adni, hogy péntsksn, azaz a hó 23-án
halvacsorát rendezek.
SitmbatoR, •«•« • hé flt-én újonnan átalakított tánchelyiségenben Rulett-táncot r.nd.i.k, ^\'^n^T***
III Szlve> pártfogást kér Pénz.. Antal \'_Kit-Roytl Tendéglfl,.
után vágyott és fia unszolására egy szép nJip<«i valóién felpakoltok. Vinczét kötötte az (Ízlel,-el kellett válniuk. |
HQIt helye maradt a harmadik feleségnek is
Ebben az időkben már a, szovjet-erkölcsök egtexen megfertőzték a népet. A női egy©njogus% a vallás gyökeres eltörlé» a házasságot is ledöntötte szentségi magasságáról. A házasság, válás nem probléma Oroszországban. A fiatalok csak bejelentik a polgármesteri hlvalallkan szándékukat, lefizetik a 3 rubelt és máris férj és feleség lesznek. Ez a befrás kőtelező csupán s másnap akár már Jelentkezhetnek ls válásra. igaz, hogy ekkor 100 rubelt kell fizetni .büntetésül,* de ez sem okoz nagyobb akadályt. Az asszonyok — mert legtöbbször ők unják meg a férjet — ezt az áldozatot ls szívesen meghozzák.
Vincze is saját bőrén U]>aszlalta ezt. Mert harmadszor is asszonyt vitt a házába. I I , i
Rozdolnai Margittal egyik honfitársánál ismerkedett meg. Egyszer sétája alkalmával ugyanis az egyik szabőmühely felett rfiflgyar név .tótte meg szemét. .SOMOGYI TIBOR SZABÓ BlípAfEST., - olvas-ta a felírási. Bekopogott. Somogyi valóban pesti szabósegéd volt, hadifogoly, mint Vincze, akit a sors kegyetlen szeszélye hagyott e mepz-szs keleti orosz városban össaeba. rátkoztak. Somogyi azonban már erősen készillt haza. Iratai rendben voltak, hamarosan haza ls került, csak Vincze felett nem akart derülni az ég... [
Amikor elbúcsúztak Somogyitól Vincze és Rozdolnai Margit barátsága nem szakadt meg, sőt hamarosan házasság lett a vége. Margit asszony orosz tanítónő volt Napközben nem sokat voltak együtt mert mindkettőjüknek munka után kellett nézni. Két hónap után azonban egy este üres ház várta Vinczét, amint műhelyéből hazatért. A szomszédok mondták meg neki, hogy ne ls várja haza feleségét; n*ert délután összecsomagolt és elutazott. írást, üzenetet nem hagyott s Vincze azóta sem látta...
Negyedszerre Vincze József ls eltalálta ...
— Hej, nem való bokréta gyűrött süveg n«ellé! - gondolta Vincze és elhatározta, hogy többé nem nősül meg. A veszély azonban onnan fenyegette, ahonnét nem lsscj-tettte. ;
A közelben volt egy Kostyal nevü görög cipész. Vincze, mint szakmabelivel, többször összejött s később, mikor egyedül maradt, az ő házában vett kl lakást. S ettől kezdve ágya mindig tiszta volt, kis\'szobájának minden szögletén meglátszott, hogy valami \'titkos asszonykéz gondoskodik mindenről. Oakhamar kiderült, hogy háziasszonyának huga goskodik naponta az albérleti lakásban, hogy szebbé, kellemesebbé tegye a magyar hadifogoly szerény kis otthonát. Nem volt nehéz kitalálni, hogy szerelmes a kislány De Vinczének — aki ekkor 30 éves volt — színién megdobbant valami a szive táján. Hiába hőtóödött,ho0
1888. Itffllár 39.
aem nősül meg többet: - szerelmes Wt. !,
Soaja jó leány volt. Becsületes, dolgos. Nyolc éves borában árvaságra jutott, azóta nővérénél, Kos-tyalnénál nevelődött. Gyakran találkozott "Vtnczével és... és egy szép najKin az albér\'etl lakásban nész-ünneiiet ültek.
Vlncze azonban — nemhiába, szivére hallgatott — ezut\'al nem csalódott. Jó asszonyt kapott Sonjá-ban, aki elkísérte a legnagyobb viszontagságok közepette is és kllsr, tott mellette híien. Nem csak mo-solygósképü gyermekekkel ajándé kozta meg Vinczét, de valól>an me-Ieg otthont varázsolt a számkivetett magyar hadifogoly köré és amikor igy fordolt: - követte férjét a távoli és ismeretlen Magyarországra is.
Vincze és Sonja a legnagyobb ,!joldogságban éltek, amikor megint
kivüliől szakadt rájuk a baj. A sora ugylátszlk nem engedte, hogy ez a magyar hadifogoly holdjog lehessen.
Vlncze jólmenö cl(>észmühelyét ugyanis szétdúlta a szovjet. Jött a kommuntzácló. Minden a miénk I — mondták és az állam rátette a kezét mindenre. De ekkor már a ru bel ls napról-napra esett, az 1000 rubelból a végén csak 5 rubel lett és ebbe a nagy pénzügyi és gazdasági felfordulásba azok ls beleink, tak, akinek nem vette el üzletét az állam...
S a tiecsületes Vincze menlenl sem tudott semmit. Egy szép ,nfl-)>on ott állt ismét szegényen, kl tudja már hányadszor..
De ekkor érezte először egy igazi feleség megértő és jóságos szerole tét... Azét az asszonyét, akt letörölte, könnyeit, elslmilotta homlokán a ráncokat és erőt adott neki egy uj élethez...

EMLÉKEZTETŐ*
J«a»áj 2».
Orsgkerultedelmlsták bélja • Na-■skróbsn. I
Jaaaár 50. UoMLUa előadás 5-iw • vároikásán (Lukinlch profaassor). Február 1.
Ipsrtsstalit mássros lánaastoíja sz Ipursikör tsmieiben 9-kor. Nyomdászok családtai öaawjAtSleia "te Ml U-kor a Itúws-víudíVWbwi. FMrl.
MesáUi «NadA9 a virntMi K.tm f«r. Daae4 Mihály). Műsoros üredo-tae a FShAr-fcroin-ben 7-kor.
* LoányUub miiKaoa taaeslja 7 érakor a UiKziásljáibaa. Fabraá, ÍJ,
Pedagógusok ösizeJővetHa a Kis Royalban. M»«ir II.
A Zriayl íutbaUanakosztáiy teaestje a kis ItovaUun tél 9 érakor.
•ejerataan ígysiarl-kölMs tJ serif) <Jt|» so miéi.
- JUpli,, J.nuár ffli szombat. Hom. katlSsal. Feeeno. Piotesténa Adél. tar. Sebat hó 27.
ayógysserlárl éjjall szolgálat január "Mg a .FeketeaM" ..gy^yazertár ér a kiakanlzsal gyógyszertár.
Mds.as royttva re»^H8 feáttli este « éráig ,Mm, »aaM.««l»az.
kedden egóai nap Mkuekk
ZALAI KÖZLÖNY
A nagykanizsai és budapesti röntgen-orvosok ellen kért vizsgálatot Gyarmati György fia halála miatt
Megírtuk, hogy Gyarmall György nagykanizsai könyvkereskedő\' 1*. adványt lntó2ett a nagykanizsai ügyészségre, amelytien vlzssá\'atoi kér érettségizett fia halála mlalt több orvos ellen.
Gyarmall György, mint érlesü-lllnft, nem a kezelőorvosok ellen tett feljelentési, hanem kizárólag n nagykanizsai közkórház és a buda-1 >estl Rókus-kói\'ház röntgen orvosai ellen, mert szerinlc az ő hiányos vizsgálatuk - voil oka annak, hogy fiát nem tudták a helyes módon
kezelni és Így korai halálát okozták. t
Ezügyben már tavaly intézett egy Ireadványt Gyarmati György a hatóságokhoz, érdemben azonban azl a hiányos adatok mlalt nem tárgyalták ós csupán a halál okáról érlesilelték. Most egy 20 oldalas lieadványban ltőven ismertette a Irctegség minden körülményét és ennek alapján kér vizsgálatot a lieadványban megnevezel! röntgen-orvosok ellen.
Összedől az egregyi ezerévés templom
„Kilátásban" van már 1500 pengő a restaurálására
Hévíz környékének egyik legértékesebb történelmi és idegenforgalmi nevezetessége, a déli Balaíonvi-dék egyik látványossága, a Szent István-korabeli egregyi templom olyan állapotban van, hogy minden l>ercben tartani kell az összedől ésé-től. Szégyenszemre az idegeneket már figyelmeztetik,\' hogy a torony alá ihenril Veszélyes. A Balatoni intéző Bizottság meg is vizsgáltatta a templomot és ennek eredményeként a Műemlékek Országos Bizottsága kilátásba helyezett 1500 pengőt a
restaurálás költségeinek fedezésére.
Ez történt papíron. Azóta a Bizottság mult évi költségvetését állítólag még mindig nem hagyták jóvá, viszont a templom düledezik tovább. I
, Ki vállalja a felelősséget, ha egy idegen éppen, akkor kíváncsiskodik^ amikor a templom összedől ? És ki vállalja a felelősséget, ha egy ilyen ritkaságszámig menő értékünk elpusztul ? Mert az idő vasfoga nem méltányolja a Műemlékek Bizottságának zárszámadásait.
Egy fiatal házas agyonszúrta a balatonparti klskorcsma pincérlányát
Gaál Ferenc balatonkenesei kőműves segéd a fűzfői Szemerák-féle vendéglőben kis Zsebkésével agyonszúrta a vendéglő pincérnőjét.
-.(Gaál Ferenc kb„ 8—9 éve dolgozott Balatonkenesén, mint kőműves segéd: Jóravaló, szorgalmas fiúnak ismerték Két év óta Fűzfőre járt dolgozni, hol nagyon jói keresett. Ez okozta vesztét, inert a könnyű pénzkeresés és a rossz társaság korcsmalátogatóvá tette.
[Másfél évvel ezelőtt megnősült Most is fiatal feleségével átmentek Balatonalmádiba vásárolni. Az asszony hazajött a délelőtti vonattal, az ura pedig ugyanakkor elindult kerékpáron haaía, Otthon azonban a fiatul asszony hiába várta egész délután és éjjel az urát Gaál nem tudott elmenni » korcsma előtt anélkül, hogy be ne
térjen. Már a déli óráktól kezdve a tragédia bekövetkeztéig iddogált a vendéglőben a pincérnő társaságában. Gaál mikor betért a vendéglőbe 50 pengő volt nála, a gyilkosság elköve-téso utáni motozásnál a csendőrök csak 9 pengőt találtak.
Mikor már a pénz fogytán volt, a pincérnő elpártolt tőle s egy másik fiatalember udvarlását fogadta elé Aztán egyik tánc után Gaál odalépett a leányhoz s kis zsebkésével összeszurkálta <velem nem lehet kibabrálni, csatakiáltással. A szúrás halálos voJt s a leány ogy szó nélkül holtan összeesett A vendéglő zsúfolva volt, ott szórakozott két csendőr is, kikhez odalépett Gaál, átnyújtotta a véres kést s kérte, hogy tartóztassák le.
A 25 éves kőműves segédet bekísérték a veszprémi ügyészségre.
Városi Mozgó. Még csak ma pénteken!
Szenzációi Bud«pe»ttel egy időbeni Szenzációi
MJIÖcker világhírű nagy operettje:
CSASPARONE (íz m M)
Rükk Marika legnagyobb filmje
Fényes kitéri müaar.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 8 órakor, vasárnap éa ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor. 5 órakor fillérét helyirak.
Szombaton, óink agy napljj I
Charles Bojer és Jou Arthnr nagy filmje
Éjszaka kezdődéit
A mái k©r jellemzése í Az Idei 黫d kimagasló eseményt.
Szombathely épül
Szoml>athelyen az elmúlt esztendőién 122 uj épületet építettek. A 122 épület között, mely majdnem teljes egészél>en mag&népltkezös, 8 egyemeletes, 2 kétemeletes és 1 négyemeletes újépület van. A többi földszintes ház. Az építkezések pénz ben összesen mintegy kétmillió pengőt tesznek ki. Ötszörös nyereség
Az angol textilipar konjunktúrájának mérete most tűnik ki a nagyvállalatok mérlegeiből. A Lancas-hine Cotton Corporation Ltd. nyeresége az 1936-37. üzletévben 0 60 mllllió font volt, az előzőévi 0.12 millió fonttal szemben. NO a fogyasztás
Idézet egy szaklapból: »A magyar gyári|>ar termeléséből 1934-l>en 1825 millió, 1935-ben 2047 millió és 1936-ban 2380 millió pengő ér-tékü árut fogyaszt el a belső piac... Mindezek az adatok tehát pontosan mutatják a belső fogyasztás fej-lődését és további lehetőségét Magyarországon.* Remélni lehet
Kánya Kálmán külügyminiszter minapi beszédéből:
— A mostani tárgyalások során újból alkalmam volt meggyőződni arról, hogy remélni lehet, hogy — hacsak valami váratlan esemény nem következik be — Európa békés fejlődését semmi sem , fogja megzavarni. 3 millió pengő
A magyarországi háziipari kivitel a mult évben meghaladta a 8 jmillió pengőt, ami az előző évvel szemben 25 százalékos emelkedést jelent. A kivitt áru nagyrésze Angliába irányult és hímzett bluiokból állt. Sok gyár épül Bukarestből jelentik : A mult év. ben Romániában 16 uj textllgyárat helyeztek üzemi* 122 • millió lel alaptőkével. Vegyigyáí\' 13 alakult 68.5 millió lei, fémipari gyár pedig 4 9.2 millió lel alaptőkével.
Jól mennek a vasutak
Bázelből jelentik: A svájci szövetségi vasutak ljevétele a mult év* l>en 336.17 millió frank volt, 44.8 millióval több, mint 1936-ban. Az üzemi felesleg a megelőző évi 78.44 millióról 128 73 miUióraemel-kedett.
Párisból jelentik: A francia vasutak bevétele a személyforgalom ból a megelőző évi 2705 millióról 3377 millió frankra fokozódott, ami 25 százalékos emelkedésnek felel meg. Az áruforgalomból származó bevételek az 1986 évi 7383 millióról, 22 százalékkal, 8941 millió frankra gyarapodtak.
Visszaadják a béke-betéteket
Prágából jelentik: A pénzügyi és postaügyi miniszterek hirdetrhénye megállapította a régi koronabetétek kifizetési kulcsát, amely szerint egy régi osztrák-magyar korona után 62 cseh fillért fog kjftzelni a cseh postatakarékpénztár. A cseh adósságblokk 131,445.303 osztrák-ma-gyar koronára i\'ug, azoknak a betét tulajdonosoknak száma, okik követeléseiket idejében bejelentették éa akiket a cseh adósságblokkba felvettek 67.934. A kifizetés a jelentkezés sorrendjében történik.

ZALAI KÖZLÖNY
lftff. január 20
A sakkverseny elődöntőjének IV-ik fordulója
Még mindig izgalmas, szinte késhegyre menő küzdelmek vannak a sakktáblákon a bajnoki elődöntőben a Maróizy Sakk-Kör versenyzői között, A csütörtöki fordulóban Böhin nyert dr. Halász ellen és máris bent van a döntőben, I)r. Ltchtenstein Samu ellen nyert és igy Halász Samu és Ltchtenstein közül még nem tudjuk ki jut a 10.es csoportba. A nap meglepetése Bory döntetlenje Németh ellen, de már igy is a döntőbe került, K. Nagy Pintér ellen nyert és Így Wagner mellett még ő került a döntőbe. Argent Vidos ellen, László Tóth ellen és Zatykó Morgenstein ellen nyert. A Kaposy—Vékásy játszma függőben maradt. Vasárnap délután lesznek az utolsó mérkőzések az elődöntőben és hétfőn már a tiz legjobb küzd a bajnoki elmért és a kupáért.
Gasparone
Millöcker régi operettjét a film lehetőségeinek megfelelően átdolgozva látjuk viszont a vásznon. A film legnagyobb értéke a jiompás muzsika, a látványos kiállítás és a tánc, A német filmgyártás egészen nagyvonalúan, amerikai méretekben és kiállításban ad néhány revüjelenctet a filmben, természetesen Hökk Marlkával az élen, A film ezen méterei és Ilökk Marika táuca valóban akármelyik amerikai, rovüfilmben megállnák helyüket. Nagyon tud táncolni és most már énekhangja is sokat fejlődött. A szereplők közül azonban elsősorban Slezák Leo emelkedik ki. A többi szereplők Ismeretlen «uj. szinészek, egylkről-másikról azonban még fogunk hallani. Jakoby rendezéso ötletes s bár kissé színpadi izü, igen látványos, Millöcker zenéjét a liíres slágerkomponista, Kreuder dolgazta át szellemesen.
— A vasárnapi déli korzö meglepetés leszi
— MMjtmnyok Meétja a Sehits-
A magyar könyv és az olvasóközönség
Egy fejezőt a magyar könyv történetéből Irta: Barta ktváa piarista házfőnök 4
Programszerű cikkek foglalkoznak a magyar női társaságok, egyesületek megalakulásával. Neves költők ébresztgetik dalukkal a közönyös honleányi sziveket. Legszebb e nemben Vörösmarty Mihály A magyartalan hölgyhöz c« költeménye. Az 1830.as évek magyartalan asszonyát mutatja be, "kl nek a szivében a hon baján nincs fájdalom. A magyar nő részvétlen, hideg szivében nincs magyar öntudat. Hol vannak akkor még a 18-as időK kokárdakészitő Szendrey Júliái, hol a világháború edzett szivü, de melegen érző ápolónői, férjüket, gyermekeiket bábomba küldő magyar asszonyai?
Fel kell rázni a magyartalan nők lelkét. Ez a 40-«s évek irodalmi programja, felébreszteni a nemzeti szelle-Vnet, amely hősöket navol, amely: vértanukat ad.
Már előbb, 1837-ben. a pesti magyar színház (Nemzeti Szinház) megnyitásakor Lendvayné Vörösmarty Elhagyott - anya c. alkalmi költeményét szavalta. Az elárvult anya: a magyar liaza, leányai elhagyták, mindhiába ajkán a panaszos hivő sző, nincs aki hallgasson rá. .Leányai égnek az Idegenért.»
ti ■ i M; » < • r
A ma embere, akiben az a meggyőződés él, liogy a nemzeti érzés, lelkesedés mindep j^r^ut, auú magyar, egy-
Megvádolta a fialt egy klskanlzsai gazda, hogy bekerülhessen a kárházba
A nagykanizsai közkórház vezetősége a minap jelentette a rendőrségnek, hogy a mentők beszállították Orosz János gazdálkodói, aki az Ország ut 71. szám alatt Halnál lakik. Mikor a belheteg osztály egyik kórtermében elhelyezték, az orvosnak kijelentette, hogy sürgősen vallomást akar tenni, liogy őt súlyos állapotban a kór házba kellett szállítani, azt két embernek köszönheti. A kórház Orosz gazda kívánságát telefonon közölt\'\' n rendőrséggel. A központi ügyeletről azonnal kiment dr. Gántay Béla fogai-mazó, aki a kórházban fokvő klskanlzsai gazdát kihallgatta. Elmondta a fogalmazónak, hogy őt a családja tartja cl. Hol az egyik, hol a másik rokonánál van szálláson ós ellátáson. Szervi szívbaja van, azért kórházi ápolásra lenne szüksége, de családja ezt megakadályozza, sőt állandóan be-zárva tartja. Mikor azután határozottan követelte otthon, hogy íiai a kórházba való szállításáról Intézkedjenek, fial megverték. Mikor u szomszédok megtudták, liogy mit csinálnak vele, jelentették a rendőrségnek és Így került végre a kórházba.
Miután a városi tiszti orvos és a kórház ls megállapította, hogy a gazdának súlyos szívbaja van és az általa elmondottak a valódiság látszatát mu-
| tatták, noha a vizsgálat a gazdán semmiféle külsérelmi nyomot néni talált, a rendőrség kötelességéhez hivCn, a legszélesebb körrt nyomozást foganatosította. Igy többek között kihallgatta dr. Szal>ó István városi tiszti orvost is. A kihallgatások során kido-rfllt, hogy a gazdának szívbaja van ugyan, de kórházi ápolásra egyáltalán semmi szüksége. Kiderült, hogy fiai rendesen bántak apjukkkl, meleg szobában tartották, mindent adtak neki, amire csak szüksége volt. Egy alkalommal megtelte Orosz, hogy amikor hozzátartozói nem voltak olthon, hirtelen tüzet kiabált és amikor a megrémült szomszédok befutottak n lakásba a földre vetette magát és kiabálta, liogy a fiai tönkre teszik, bezárva tartják. Az Idős ember akkor olyan jelenetet rögtönzött, hogy fial bevitették a kórházija. Ugylátszlk Orosz János olyan jól érezte magát a kórházban, hogy minden áron vissza akart oda térni, azért költött vádakat a fiaira, liogy mások vigyék be a kórházba.
Miután a kapitányság megállapította az öreg gazda feljelentésének alaptalanságát, megszüntette az eljárást.
A kórház szerelmese azóta is nagyszerűen érzi magát a belbetegosztá-lyon.
40.000 ember szemeláttára Összedőlt a Niagara acólhldja
Villany nélkQl maradlak a Nlagara-mentl városok, amelyeket betemetéssel fenyeget a hóvihar
Newyork\', január 28 A jég és az acél harca a jég győzelmével Végződött. A Niagara jéghegyei összedöntötték a nemzetközi acéihidat. Emberéletben nem esett kár. ;
Mint a borzalmas szerencsétlenségről jelentik, a ffagédla 10.000 ember szeme előtt játszódott le. A különvonatok még ma is öniik a kíváncsiak ezreit. A jégtorlasz játékszerként mor-
zsolta össze a 2600 tonna acél és beton hidóriást, amelynek többmázsa sulyu acélgen^ndái, mint vékony drótok feküfznek összetörve a jéghegy lábánál i
Elszakadt t» villanyvezeték is, a melynek kljavitása csaknem teljesen lehetetlen. A veszélyes munkák befejezéséig <a Niagara menti városok egy része villany nélkül maradt. Több környékbeli várost a hóvihar fenyeget pusztulással.
korú a magyarsággal, megdöbben ezek re az adatokra. Hát magyar sziv igy is ónozhetett valamikor? Sajnos nálunk az előkelő női világ kozmopolita volt neveltetésénél fogva érzésben ós viselkedésben. A magyar nőnek nem volt hazája, «epcm volt nemzete. Méltán szükség Xolt ébresztgetésre. Kellett valaki, aki o riasztó sötét közönyt felverje szavával, kellett Jönnie egy tüzes szivü, lobogó érzésű költőnek, aki szivo tüzével sziveket gyújt. S újra csak Vörösmarty Mihály vállalkozik erre a feladatra. Az url hölgyhöz c. költeményében megrázó erővel, meggyőző lírai hévvel -lüzi ki a magyar nő nemes célját: felmagasztosult élet-ideált: hazát adni a hontalanoknak* Nemes honalapítás ez a lelkekben, szivekben. E feladat vállalásira fel. szólítja a költő az url 1, ügyeket: .Határozz s kimondtad sorsé Mit No. héz elhinni a valóságot. A magyar hölgyek nem vették komolyan azt a föladatot, amelyet az irodalom tárt elébük. Szemere Miklós válaszképen e költeményre 1813-ban egy verspt tett közzé -Az uri hölgy Írójához, cím mel. A magyar nő ridegségének, meg. átalkodottságának, közönyének valóságát ember aligha jellemezte megrázób-ban, mint Szemere. .Kebled elszorul..., Írja Vörösmartynak a költeményben — a hölgy nemet, mond-e vagy hü igent? Nos az uri "hölgy néniméi fog válaszolni..

Nincs messze az Idő, Arany, Petőfi kora, amelyben a magyar nő ráeszmél
hivatására, hogy amikor magyar irodalmat pártol, voltlakópen nemzetne, velóst, nemzetmentést végez. S kinla. kult az öntudatában, érző világában
magyar olvasótábor.

S most hagyjuk a multat, nézzük inkább a jelent, óriási irodalmi Vízözön áradatában élünk, amelyben ne-liéz eligazodni. Atrta írója nem panaszkodhat, legfeljebb a lírikus, hogy nincs olvasóközönség, mert van, még annak ellenére Ls, hogy a azabaáínü-vclődés tárgyal: újság, mozi, szinW, rádió sok embert elvon az olvasástól, (Igaz, máskor meg hozzásegít.)
S bár, mintha csak a múlt mulasztásalt akarná behoZnl a ma olvasója, ma sokat, jót és rosszat összeolvasnak az emberek, mégis arra döbbent rá a magyar Írók egyeteme, hogy ma ls, uiint 100 évvel előbb veszélyben vau a magyar Irodalom, főképen a szépirodalom, a magyar könyv. 1929 májusában, az első magyar könyvhéten sZivbemarkoló segétyszavát hallatta a magyar könyv, S aki évről-évre végig járja ezeket a könyvnapi sátrakat, nem azt állapítja meg belőle felüle. tesen, hogy Íme mátVaz irodalom is koldul, kikerült az utcára, hanem mélyebb eszmélkedés után rádöbben úrra a nagy igazságra, hogy a magyar könyv sorsa szoros kapcsolatban van a nemzet etikai öntudatával. Ma ez is, amaz is ingadozóban vau, S ha egyszer megértettük, hogy nemes vallásos ós nemzeti ineggyörődíwn alapuló elikuuiunk komoly lelki táplálékra ví-
R he urna, Izületi és ideggyulladás
házi kezelésében
tarlós gyógyorodményt biztosit a pöstyénl Iszappal töltött
Gin \\m»m
használata. Kényelme*, tiszta és 30 kezelésre elegendő. Kérdezze meg orvosát — Kapható patikákban.
Felvilágosítás, főraktár: PÖSTYÉN FÖRDÖ IRODA Budapest, Károly-kOrut 3/a.
Péntek
BUDAPEST T.
17 Dr, Petrovlcs Elek előadása. — 17.30 Pertis Jenő cigányzenekara. — 18 Sportkóziemények. — 18.50 Saád Róla csevegése. — 19.30 AZ Operaház előadása. <Igor herceg.\' l)almü három felvonásban. — Az I. felv. után, külügyi negyedóra. — A II. felV.^ulán hirek. - Az előadás után kb. 22.30 Idő járás jelentés Majd hanglemezek. — 23.05 Szabó Kálmán jazz-zenekara. -« 00.05 Hírek. BUDAPEST IL
18.20 Gyorsíró tan folyam. — 19.30 A rádió szalonzenekara. — 20.40 Hírek. — 21 Hanglemezek.
BfiCS.
17.20 Kamarazenekar. — 19.20 Dalos, zenés est. — 20 Dráma. — 22.20 Tánczene.
Szombat BUDAPEST L
6.45 Torna. — Utána lmnglemezekv — 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Deák Ferenc szobrát ismerteti Mesterbázy Jenő, — 12.05 Mara Vaszl-lova énekel, Bojanka Vuszilova gor-donkázik. - 12.30 Hirek. - 13 20 Időjelzés, időjárásjelentés, — 13.30 Hanglemezek. — 14.40 Hírek. — 15 Arfo-
gyik, akkor arra is rájövünk, hogy ezt csak a jó könyvben találjuk meg, A nemzeti és vallásos érzés, amely a^ nemzet történetében a magyar irodalomtól elválaszthatatlan, örökségünk, <*ak e szent hagyományoklioz ragaszkodó irók müveinek olvasásával erősödhet bennünk.
A jó könyv jóbarát, hű tanácsadó, üdítő, lélek-vigasztaló. S ugy érezzük, mintha a jó könyv szeretete ma megint hanyatlóban lenne. Korunk beteges és ideges hajszolt emberének narkotizáló ponyva, üres nevelőórték nélküli, csupán pillanatnyilag szórakoztató olvasmányra van igénye.
S mégis, ez a mai felemás helyzet valahogy vigasztalóbb, mint volt a Vörösmarty korabeli. A magyar hölgy, a magyar női lélek, amelyben nagy elhatározások szökkentek már nem egyszer munkás alkotásba, okulva a múlt keservein, a nemzeti érzést megölő passzív magatartás gyászos emlékein, segítségére siet a magyar könyvnek. Jól esett látni az első könyv-papon s azóta is évenként újra és ujr* azt a hőlgyscregct, amely sok kedves ravaszsággal és figyelmes szívességgel, de mindig a magyar könyv iránti szeretettel terjeszti a jobb sorsra érdemes magyar könyvet.
Széchenyi Hitel c. könyvét ezekkel a szavakkal ajánlotta a magyar nőknek: .Honunk szebblelkü asszonyai! Vegyétek pártfogástok alá!
— Ezt kívánom én is a magyar könyv számára a magyar olvasóktól,
8 . cv«r) ^. . -

103S. január 23.
Ivemhlroic. — 10.15 Jáno&l György meséje. — 10.45 Időjelzés, llirek.
17 Mit ü*wi a rádió? — 17.30 Me-gyeri Gyula jazz-zenekara, — 18.30 Kállay Miklós előadása. — 19 Dóczy-cst. — 20 Közvetítés a Szegedi Városi Színházból* «Katl gyere ki.. Operett 3 felvonásban, — Az I. felv. utón kb. 21.15 Hirek. — A II. felv. ulán kb. 22.30 Időjárásjelenlés. — Az előadás után kb, 23.30 Rácz Bála cigányzene, kara. - 00.05 Hirek. BUDAPEST IL
17 Hanglemezek. — 18 Mezőgazdasági félóra, — 19 Dr. Nótel Rudolf előadása. — 19.30 Elek Artnr előadása - 20 Hirek. - 20.25 A rádió szalon-zenekara. — 21.45 Magyar vonós hár-mav BÉCS.
18.15 Házi zene. — 10.30 Szórakoztató zene. — 20.45 Tarka zenés, dalos esU — 21.50 Hanpt zongoraművésznő. — 22.20 De Curtls olasz zeneszerző dalai lemezeken. — 23 Tánc-lvmezek.
Hány száz százalékot keret az élesztőkartel?
A pékiparosok a kormánytól
ólesztőgyár felállítására kérnek engedélyt
(Budapesti közgazdaság tudósítónk Jelentése) Nemcsak a háziasszonyok. »ak hanem a péklpnroak is régi, fájó «be az élesztőkérdés. Az élesztőgyártás valósággal monopólium Magyarországon. összesen két gyár élvezi ezt a monopóliumot, tehát a két gyárból áll a hires élesztőkartel.
Ugy látszik, hogy a pékipar torkig lakott már az élesztőkartel üzleti vonalvezetésével, mert legutóbb a Felső-dunántuli Sütőiparosok Győrött értekezletet tartottak, amelyen kitörő lelkesedéssel fogadták Wanek Károly soproni kenyérgyárosnak az élesztőkartel letörésére irányuló mozgalmát, Wanek felszólalása során rámutatott arra, hogy mekkorra hallatlan nyereséget vág zsebre a két élesztőgyár, amikor egy kiló élesztő előállítási Költ ségo 14 fölér, az eladási ára pedig adó nélkül 1 pengő 40 fillér. Ezek a számok valóban minden képzeletet fe-lülmulnak. De még szörnyűbb a liely-zet, lia figyelembe vesszük, hogy lia például egy háziasszony egy deka élesztőt vás.írol a lx>ltban, ugy 4 fillért fiZet érte, tehát végeredményben a háziasszonynak 4 pengőbe kerül egy kiló élesztő.
Wanek indítványára a sütőiparosok elhatározták, hogy memorandummal fordulnak a kormányhoz, amelyben élesztőgyár felállítására kérnek engedélyt. Hemélhiető, hogy ez a minden tekintetben helytálló, méltányos %k(4ó teljes sikerrel jár, do a nagyközönség azt is reméli, hogy a felállítandó uj\' ólesztőgyár nemcaak a pékiparosokat látja majd ol olcsó élesztővel, hanem a magánháztartásokat is. «
(-) A gyümölosészstl előadás
amelyet Ketting Ferenc polgári Iskolai tanár vasámajKínként tarl, most vasárnap kivételesen nem fél 6-től fél 6-lg lesz a Rozgunyl utoai iskolában, hanem ugyanott, de egy órával korábban. [ | ; , !
2ALAI KOZkONY
- A vasárnapi déli korzó meglepetés leszi
- Regenhardt S. R.ynand fél. lOO
étkészletek nagy válaastékban Sahllaaál.
- (BélyeggytJUk találkMéJa) Hétfőn délután 6-tól 8 éráig ax OMKE tanácstermiben.
— (A zeneiskola Hceálls matinéja)
A tanév első matinéját vasártwp délelőtt rendezi a zeneiskola tanári kúra. Ez alkalommal Kádár Mihály tanár tart előadást. A kamarazene kerül tárgyalásra, zongorabármas és vonósnégyes illusztrációkkal. Kezdete fél 12 órakor. Belépődíj nem lesz önkéntes adományokat köszönettel vesznek.
— (Ai Evangélikus Nőegylet)
ezúton mond köszönetet mindazok nak, akik a Január 15-Iki estély sikerét közreműködésükkel vagy bármi módon elősegíteni szívesek voltak. Elnökség. . (0 ÖREGKERESKEDELMISTAK BALJA SZOMBATON ESTE FÉL ÍO-KOR A KASZINÓBAN,
— (Zenekari próba)
A Szimfonikus Zenekar ma főpróbát tarl a zeneiskolában. Az összes tagok szives megjelenését kérik, (:)
• (Felszakadt a Balaton Jege)
A minapi orkánsxcrü szél felszaggatta a Balaton Jegét a keszthelyi öböltől a Badacsony lábáig a parttól mintegy fél kilométer szélességben. Az óriási szél hatalmas hullámverése elementáris erővel szeli le az ujabb jégtáblákat s a rohanó hullámhegyek hátán sodorja a somogyi partok feléw Hu a szél ereje a Balaton felett nem csökken, rövidesen eléri a zajlás a Balaton közepén végighúzódó körülbelül kilométer szélességű rianást, ami megindítaná a somogyi oldal jegének zajlását. Akkor pedig már csak napok kérdése, hogy a Jég pusztító munkája megkezdje a veszélyeztetett part rombolását.
— A vasárnapi déli korzó meglepetés leszi
— (Gyermekek a hadifogolyért)
A még mindig állástalan Vincze József szomorú sorsa annyira meghatotta a Teleki utcai elemi IV, vegyesosztályát, hogy ezek az igazán szegény gyermekek apró filléreikből 1 pengőt gyűjtöttek össze a hadifogoly családjának. Tanítónőjük, aki elmesélte Vincze hányatott életét: Berlin Gizella volt, maga Is megtoldotta 2 pengővel a gyermekek gyűjtését. A 3 pengőt átadtuk Vinczének,
Láthatatlan bált
rendez a Nagykanizsai Zrinyi Torna Egylet. A sok vigadó, farsangoló egyesület között a ZTE is hirdethetne fényei mulatságot, de nem teszi. A ZTE arra az álláspontra helyezkedett, hogy - bár egyike a város érdekében legtöbbet éa legtöbb eredménnyel küzdő egyesületeknek - nem terheli meg a közönséget egy farsang est költségeivel, amelyek a belépődíjon tul la minden esetben pár pengőt Jelentenek!, hanem megelégszik a puszta belépődíjjal. Ebből azonban nem megy el semmi rendezési költségekre, hanem teljes egészében a ZTE célkitűzéseit szolgálja. - Nagykanizsa társadalma sokkal adósa a város színeiben sok dicsőséget szerzett sportegyesületnek. Erre lesz törleaz I6s» ha a láthatatlan bál meghívói alapján mindenki, aki azt megkapja, megfizeti a 2 i«ngős, 1 pengős T*gy 50 flllénea Jegy árit, (:)
OBEGKERESKEDELMISTAK BALJA
SZOMBATON ESTE FÉL ÍO-KOR
A KASZINÓBAN,
— (Akadály a síneken)
A napokban Balatonwunárdi község határában ismeretlen tettesek egy át-Járást tiltó tábla rudat beton alapzatával együtt keresztbe fektettek a síneken, mely lia a vasúti őrszemélyzet véletlenül rá nem talál és Idejében el nem távolítja, könnyen végzetessé válható szerencsétlenséget idézhetett volna elő, amikor a Nagykanizsa—budapesti vonatok valamelyike átrobogott pályán. Valószínűleg csupán éretlen gyerekcsinyről van szó, de akár ez volt, akár más irányú kisérlet, egyformán szigorú megtorlásban részesül,
— (Balesetek)
Cser László 15 éves ács inasra fa-fűrészelés közben ráesett az állványról a fa, sérüléseivel kórházba kellett szállítani, — Nagy Imre 43 éves munkás az egerszegi fűrésztelepen dolgozott, amikor elkapta a körfürész, a mely karját törte és szétmarcangolta. Kórházban ápolják,
— A vasárnapi déli korzó meglepetés lettel
NAPI ROVÁS
No bántsa Klárikát, Mancikát, Nettit, Hogy ma sem hallhatjuk Guglielmeltit, Ijogy nélkülózni kell annyi szép áriát, A inig meggyógyítják — Anna Máriát, A sors nem lesz Önökhöz mostoha, Kárpótlást ad, mint talán még—soha. Mert ha már nem hallod Guglielmettit, Helyette megkapod a — Pasquulctüt, Kinek jazz-zenéje vért pezsdit és förrei Pláno lia televagy pezsgővel és borral. Ezt a jazzt ismeri Zala, Somogy, Tolna Ha Gugliolmettinek ilyen — hiro volna Hát még megérteném azt a nagy
bánatot,
Amit az elmaradt hangverseny okozott E Jazzlsták ajkáról száll a dal, ének Ml ehhez képest a — Tosca, vagy
Bohémek*, f
Tehát: szombaton estére Öltsön valamit testére Legyen szép estélyi ruhája, Melyben érvényesül a bája,.. Lehet vágva hátul, elő, Mert az erre felügyelő Szempillája — mily megható — Remekül — szabályozható,.. A pénzen ajánlatos túladni, Nálunk muszáj remekül mulatni,.. Mert ki rád lesz, azt a zíüri Kaszinóban meg nem túri,..! ÖREGKERESKEDELMISTAK BALJA SZOMBATON ESTE A KASZINÓBAN, (0
— (Gyilkos merénylet)
cimen körözi a nagylengyeü csendőrség Csatlós István 24 éves salom-várl földművest, aki vadászfegyveré vei kétszer rálőtt Rogan Gyula kustán-bzegi lakosra. A lövések nem talá\'tuk. A tettes elmenekült,
— (Fejszével támadt bátyjára)
Tanics István pályamunkás éjjel fejszével megtámadta bátyját, aki csuk az ablakon át tudott elmenekülni öccse elől, A csendőrség előzetes letartóztatásba helyezte Tanics Istvánt,
ÖREGKERESKEDELMISTAK BALJA
SZOMBATON ESTE FÉL ÍO-KOR
A KASZINÓBAN,
— Saját érdekében és őrömére szolgáló meghívásnak teáz eleget, ha a KopaUla Batorárahis Sut n»flbut«w-klál ÜUsát megtekinti, vételkényaaer nélkül.
— Nem kell aafol .ifivet.
Ahhoz, hogy káfogásatlan legyen a ruha, ma már n«m kell angol azövetet vásárolni. A Trunkhahn Posztógyár gyártmányai felveszik a versenyt a világhírű angol szövetekkel hiszen szintén szingyapjuból készülnek. A Trunkhahn posztógyár közvetlen a fogyasztónak is ad el szövetboltjaiban Budapesten IV., Prohászloa Ottokár u. 8. és VI Teréz leörut 8. szöveteket Vidékre kérlo a mintakollekció bér-mentes beloüldéaét. ,j
Hasmütétek utáni Időszakokban egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz reggelenként be-véve kitünö hashajtó, amely a belek tartalmát biztosan felhígítja és azt csakhamar fájdalom mentesen levezeti Kérdezze meg orvosát.
— Sahlta-váMoa mlndan kalangya álam.
— BstorkUUitásunkát taklntae mag minden kényassrvétsl nélkül. Kopsteln butorár«hás.
ha « — d

Két napi bujkálás után ónként jelentkezelt az átokliázi gyilkos iipa, Temesvári Antal, ald agyonrerto öt éves kisfiát.
A mezőgazdasági biztosítási Javat-lat bizottsági tárgyalásánál kiterjesztették a biztosítást a két holdas törpebirtokos kategóriára is,
Hóman kultuszminiszter a rá\'-mány-lakoma serlegbeszédében Pázmány Péter nemzettörténeti szerepét fejtegette a magyarság, a katholikusság és európaiság szempontjából.
Megtalálták Esztergomban Szent István király palotájának alapjait,
A kormány Javit a református tol-készözvegyek és árvák helyzetén,
A kereszténypárt tegnapi értekezletén általánosságbon tárgyalás alapjául elfogadták a választójogi javaslatot,
A szegedi városházán kifüggesztik a keresztet,
A pesti városházáról kitiltották *z ügynököket.
Anglia katholikusságának vezetői is részt vesznek a budapesti eucharisztikus kongresszuson,
A budapesti kereskedelmi kamara 78 : 23 arányban a kereskedelem képesítéshez kötése ellen foglalt állást.

A népszövetségi tanács egyhangúan feloldotta Magyarországot a pénzügyi ellenőrzés alól,
A belga képviselőházban Jaspar volt miniszter szóharc után rávetette magát egy rexlsta képviselőre, amiből általános botrány támadt.
Rosamunde Pinchot, az öngyilkos newyorki színésznőről megállapították, hogy búskomorság miatt ölte meg magát.
Az osztrák nemzeti szocialista párt irodáját Bécsben a hatóság bezáratta. Egy Japán őrszem bántalmazta a nankingi amerikai kóvet8ég Utkárát,
A jég leszakította a Niagara acél-Wdját.
Anglia és Franciaország a Népszövetség mellett nyilatkozott.
Kopeczky Bohumil cseh nemzeti szocialista képviselő durván megtámadta a magyarságot.
A romániai német kisebbség vá-lasziásl szövetségről tárgyal Goga miniszterelnökkel.
A német—szerb egyezmény megállapodást tartalmaz .kézzelfogható intézkedésekre. azosetre, ha Ausztriában megtörténne a restauráció,
A német hatóságok az Idei turistaforgalmat elsősorban Jugoszlávia felé irányítják. A német munkások azó-vetsége a tavasszal 5ÍHOOO tagját küldi Dalmáciába.
Szó van az angol—portugál azövet-ség visszaállításáról.
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
a Czvetká Gyulával
V
ZALAI KÖZLÖNY
1938. Itnuár 20.

A bili csendőrség két férfit Igazolt, akiknél hamis 5 és 2 pengősöket találtak, Az egyik I.ohner Gyula, a ma. slk Wiedmau János szcntlőrind lakosok, akik lakásukon hamispénzt gyártottak. A csendőrség a kútban megtalált" a hamispénz öntvényeket.
ProQnózla: Élénk étzak-nyugatl, nyugati tzél, több helyen eső, havaseső, a hegyekben hó, éjjel a lehűlés fokozódik.
A Hetoorulogtai Intését oagykaulsaal meflflgjeléáUosaása Jeteatli
Hőmérséklet tegnap este 9-kor:
+20,ma reggel, +11, délben: +5 2 Csapadék: !•« -(.
APRÓHIRDETÉSEK
tfsirsuí? iziíiri; rwt&xat
UmUmJO lllltr, mind.. lo.íbbi >,rt 4 11114.,
Vlaaaaalikl csövek, tterelvények és HnttssoM-beieaduéKksI legolctóbban váaárolhst Jersusekaél, Brzaébet-iár 18 19)
Egy- vagy katekakáa lakát mellék-helyTtégekKel, á lami ilkálmazntt rétiére azonnaira kerestetik. Vlda fdsierUiltt. 1S9
A „Hargita" intődében, Liok Ks|iUn műhelyében, .ül a legjobb kliu zsamlye, híressé vált jó kenyere. •
lakssarssttlit) gépltitl «s» vállal Kófslrlé Btríny ml* éa ••keeara.Hél
toaaa
Hlé
kulasi, Cssngeey-ut 29. I.
líráit ölesén, pon-Iniu Há-
Nsgy;
2 évet gyökeret aa(l*alt»Aairak
(kövidinka, olaszrizling) eladók. Vlda kalap-Rt let. •
■t|iaUi. Kertes Osaakomfortos M-tzpbát bsllot likát kisdó. Klslsfudy-u 20. •
tus élsejéré, Címeket
■Bissshés
ttlina vagy I a Kiadóba I
■ugutz-kérem. •
--b-t- .mfkoí megyétélt* keretek. — BsttSsrlti Ltjot, a Zalai KOiIOny I. tzer-kasstöje. Érdeklődni lehet telelőn 78. tz. vsW kréméivé Ben mindennap d. a. í-6 óra tOiMt.
Rákóczi ntet 29. izámn hé« eladó. Bővebbet Stemere-utca 3. •
Fiatat hán.iatlal ajánlkozik, esetleg falura Is. Zrínyi MlkkSs-a. 18. •
Komplett «MMI* eladó. Szemere n. 9, •
Régi faaaéeákat hibásan li veszek. Zsoldot órumeiter, Fő-ht 8. •
Három- vsgy néayatobás utcai lakába májusra kiadó; Érdeklődni lehet: Labor, Cseagsiy ut 22. •
jagragy.v*
Teljesen MII«>kaUrataa tioánaan
bútorozol! szoba kiadó. Ctengery-ur 36. 201
KéreSüt négy ntuskásMI álló ra vallalkaaat. Qrtaleld
Adolf, Galambok.
Sertés aalr klg 1-60. Deuttch, Klrály-n. 35, huatUatölde. »
l Kllktnlzlán Ortzág ut 3. stámn ház ^U**. Bővebbet ugyanott. 203
Klad|s a Isptula|donos Közgazdasági Rt. Oulenbérg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
I Fetítős kiadót Z.W lárély.
n telefon: Nsgyksnlzss 78 szám.
„Magyarország kormányzójának lengyelországi utja nagy mértékben megszilárdítja a Duna-völgyi békét"
Varsó, január 28 Beck lengyel külügyminiszter nyilatkozatot adotl a magyar lafpok részére Horthy Miklós kormányzó lengyelországi látogatásává\' kapcsolatban. A lengyel külügyminiszter hangsúlyozza, hogy Horthy Miklós kormányzót Lengyelországban szeretik és becsülik, azt az őszinte mekeg baráti érzést pedig, ami a két néj>el összefűzi, a kormány ző*-nak személyesen is alkalma lesz
érezni. , f
Személyesen is ismeri Horthy kor mányzót, 1920-ban Pllsudszky marsall bizalmas küldetéssel küldte Horthy hoz, akkor volt alkalma személyesen Njeszélni vel§, a maga\'részéről is igen nagyra becsüli a köavetlenhangu, rokonszenves magyar államfőt. A látogatás a két baráti nemzet őszinte barátságál erősíti meg és nagylxan megszilárdítja majd a Dunavölgyl békét.

Elment a hatodik amerikai tiltakozó jegyzék Japánnak
Bombák robbantak Sanghal francia ét nemzetközi területén
Sanghal január 28 A kínai repülök ujabb támadást indítót lak a Japán állások ellen. Viszonzásul a japánok Szricsan városát bombázták és nagy károkat okoztak.
Sanghal engedményes területein ís két bomba robhani. Egyik a francia, másik a nemzetközi enged-
ményes területen, abhan a házban, ahol a cenzúra működik, A nyomozás folyik.
Amerika Ismét elküldte tiltakozó jegyzékét Japánnak, amely a legszigorúbb megtorlásokat köuelell. Ez már a hatodik amerikai tiltakozó Jegyzék. [
100 detektív és rendőr hajszolja a lelőtt rendőrfőtörzsőrmester merénylőjét
Budapest, január 28 Hajtó Antal főtörzsőrmester merénylőit több mint 100 detektív és rendőr hajszolja, keresi. A detektívek több alvilági alakot állítottak elő, fő\'eg azokat keresik, akiknél Steyer.pisztoíy van. Kispest és Pestszentlőrincet járják ós a legszélesebb körű nyomozást folytatják le. Ez eddig előállítottak legtöbbjét!, mivel aljbit Igazolták elengedték. Ma délben valaki bejelentette a
rendőrségen, hogy azt az embert, akire a gyanú irányul és akit a rendőrség keres, látta az utcán, elváltozott külsővel és szemüveggel, maga -előtt tovasietni. A rendőrség a lejelentés után azonnal intézkedett. Valószínű, hogy rövid idő kér. dése, hogy a merénylő rendőrkéz, rc kerül. Ma 500 pengő érkezett a rendőrségre, jutalmul annak, aki a merénylőt elfogja vagy elfogáséhoz hozzásegít.
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz háziba A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgezO, nem robbanó, de 13.000 kalória höt ad A SHELLOÁZT olthonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbá halja ollhonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ « legtökéletesebb lüzeló
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportfizletébeD
Nagykanizsa, FA-ut 5.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
10040/1938. 1/2 flo. szám.
Hirdetmény.
A bor nehéz értékesítési körűimé nyel kívánatossá teszik, hogy a szőlősgazdák mindazokon a helyeken, ahol a közlekedési éa szállítási viszonyok, valamint a piacok közelsége folytén a szőlő gyümölciként való értékesítésére, az előfeltételek magvannak, — a csemegeszőlő termetéit felkarolják.
Különösen érdekükben áll ez azoknak a szőlősgazdáknak, akiknek ame-rikal közvetlenül (direkt) termő (Noah slb) szőlőültetvényeik vannak, meri eien szőlők bortermésének lorgalma a közeljövőben fokozottabb korlátozás alá jut.
Az amerikai dlrekllermő szőlők csemegesiölSkké való áloltásának elősegítése érdekében mindazoknak a szőlősgazdáknak, akik amerikul direkt termő szőlőültetvényeiket az 1938. év folyamán csemegeszőlőkké kívánják álollanl, az átoltáshoz szükségei oltóveisifit,a rendelkezésre álló készlet erejéig, az 1938. év tavaszán ls csupán t szállítási és csomagolási dij felszlmltásával, Ingyen fogom rendelkezésre bocsá|lan[
Ezen Ingyen csemegeszőlő oltó-vessző kiutalása iránti kérelmekel 1938. év február hó 15 élg kell a vezetésem alalt álló minisztérium szőlészei! és borászati Bgyosztályá-iyához bejelenteni.
A kiosztandó csemegeizólövesszők rendeltetésszerű felhasználásának blz-toiitása céljából, az Igénylők a kiutalás iránti kérelemben kötelesek pontsán feltüntetni.az átollani kívánt amerikai dlrekllermő szőlőtőkék számát ét fajtáját, lovubbá annak a területnek telekkönyvi és helyrajzi számét, amelyen az átoltást foganatosítani kívánják. Eien adalok valódiságát az lllelékes községi elöljáróság állal a kérvényre rávezetendő záradék a\'akjábsn Igazolni kell. Az olló-vesszők rendelteléllzerü felhasználását a kerületi szőlészei! és borá-suli felügyelők ét az Illetéket köztégek elöf|árótágal ul|án megfelelően ellenCrlztetnl fogom. Esetleges visszaélés etilén ugy a kiszolgáltatott oltó-vesszők árának buzedése.tnlnt a vliz-sztélés megtorlása Iránt megfelelően intézkedni fogok.
A fenll kövelelményeknek meg nem felelő, vagy elkésve beérkező igényléseket nem fogom figyelembe venni.
Budapeti, 1937. évi dec. hő 31-én.
ím M. Klr.
Főldmlveléstlgyi Miniszter
Iáit
fagymentc* opokon
NEODEMDRIN
(gyUmöIeafa-karböllneummai).
Legújabb kutatáaok megállapították,
hogy rovarok, levéltetvek ellen az 6ui és UH védoke**. a leghatátosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéasel rovarok é« levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a méaz-kialéaek rovarölö hatása alig van.
flaaibaraokot
SOLBÁR (kénbáriummal) Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
aasg, műtrágya, Bívíayvéd.lmltamk, asák, gáp kereakedásébea
Nagykanizsa, Erzeébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telefon 130.
Ntaai a lap tulajdonos
k
Sl. ftdWHI Vnm*» ll BMslal Lajbfáá .YOalata k*ajv«wm<Uláfcaa Nagyka»iuá» Kalelúa ^ KíroJj,
y8» Évfolyam 24. uám.
Nagykanizsa, 1988. Január 30 vasárnap
Ara 12 fUl.
ZALAI KÖZLÖNY
•Ttssa-síf
kfadMnUi rw a
POLITIKAI NAPILAP
Felelós szerkesztő: Barbarlta Lajoa
ElMtxettoi ára: tgy bóra 1
: bór. Imi 40 tUlfc. «• HKUklraUÍ u»oai H. u
Pénzügyi ellenőrzésünk megszüntetése
A Népszövetség Tanács" folyó évi március hó 81-vel megszünteti Magyarország |>énzügyl ellenőrzését.
Azt jelenti a genfi Határozat, hogy Magyarország visszanyerte pénzügyi téren teljes cselekvési szabadságát. Azokután, hogy a Néjözövelség Illetékes szervei ismételten jó adósokénak minősítetlek bennünket, elismerték fizetési készségünknek minden tiszteletet megérdemlő voltát, nem volt megle|>etés a pénzügyi ellenőrzés megszüntetése. Különben nem volt meglei>etés azokután, hogy a közelmúltban külföldi hitelezőinkkel uj, nündkét félne előnyös meg-állajxxl ásókat léteallettünk, melyek, nek értelmében adósságszolgála. tunk teljesítését devizák átrjtalásá-val kezdettük meg. i
De ha gazdasági ós pénzügyi politikánknak eddigi feltétlen siketéi után nem volt ls meglejietés nz ellenőrzés megszüntetése, azt minden esetne emelt fővel kell megállapítanunk, hogy ezt kevés nemzet lett volna kéjjes rövid bét esztendő alatt olyan gazdasági béklyókba szoritotlan is elérni, mint amilyenek közé szorított minket országunk testét is megcsonkítva, « békeszerződés, Az ellenőrzés megszüntetéíe nem politikum, nem ajándék részünkre, amit a nagyhatalmak adnak. Hitelezők ténye ez az adóssal szemben. Hitelezőké, akik sóba nem szoktak romantikusak Iennl.\\£s ha mégis ugy döntöttek, hogy Magyarország i>énzUgyl ellenőrzése nem szükséges, ez egyedül annak a teljes bizalomnak a megnyilvánulása, amelyet mi megcsonkítotton és szegényen is ki tudtunk érdemelni. Tel jcs diadala annak a ileális, óvatos és céltudatos pénzügyi és gazdasági jHilittkának, amelyet kormányaink esztendők óta folytattak, hogy vállalt kötelezettségeinknek mindenkor eleget tudj-jnk tenni és pedig egy« tdölrei azzal, hogy égetően szükséges nagy nemzeti és szociális célokra Idehaza is fedezetet tudtunk teremteni.
Ha önnek a [jénzügyi és gazdasági politikának mérlegét állítjuk tel, legelső rendű aktiv téléiként a l>énzügyl ellenőrzés megszüntetése tűnik fel. De ott látjuk mellette a többi akliv tételt isj az öntözésre, csatornázásra, fásításra, gyümölcstermelésre, nemzell birtokpolitikára, szociális biztosításokra, közegész Ségügyl és közoktatásügyi szolgálatokra, a Nemzeti önállósítást Alapra, kisemberek adókedvezményére, kisgazdaságok adósságainak rendé-z^sére és más, hasonló nemzetépítő célokra szánt tekintélyes milliókat, nem is szólva arról, hogy költségvetésünk egyensúlya is blzlosilvo van. ( , ; , ,
Hu iledig összehasonlítjuk a mn| helyzetet a 10-11! esztendő elötll állaimttal, láthatjuk azt a tátongó mélységet, ahonnan feljutottunk izénzügyi ellenőrzésünk megszünte-
Összeütközés veszedelme fenyeget Japán és Anglia között
Lltvlnov azon dolgozik, hogy az európai hatalmak álljanak Kina mellé
Tokjo, január 29 A nagy japán lapok első oldalán ilyen elmeket látni: »Mikór üzeni meg a háborút Japán Anglia ellen ?« - »Angliát ki kell űzni Ázsiából!« stb. » i
A rendkívül erélyeshangu cikkek Japánt támadásra ösztökélik Aogliá vaj szemben és e cikkek nyomán egyre jobban terjed bz a felfogás Távolkeleten, hogy Japán és Anglia között az összeütközés elkerülhetetlen. • »
Páris, január 29 A francia lapok ezzel kapcsolatban élénken foglalkoznak a genfi eseményekkel. Litvinov ugyanjsegy. némeiy politikus előtt olyan kije. lentést tett, hogy Európának Kina mellé kell állnia és a japánok elleni harcban Kinát kellene támogatnia. Bár Litvinov nem hivatalos ta-
nácskozásokon igyekszik a politi-kusokat erre rávenni, mégis nagy nyugtalanságot kelt, mert az ügy rendkívül "kényes. Kétségtelen, hogy mindenképpen veszedelmes lenne az európai nagyhatalmakra, ha a távolkeleti ügyekbe fegyveresen beleavatkoznának.
Blücher Keletre utazott
Páris, január 29 Blücher tábornagy, a szovjet vezérkarának főnöke, Keletázsiába ^utazott, hogy ott személyesen irányítsa a szovjet nagy >tüntető mozgósítását.* [
Leon Blum Amerikában Párisi hir szerint Blum Leon volt miniszterelnök rövidesen liivalalos ügyben Amerikába utazik. A küldetés célját nem hozták nyilvánosságra. i
Letartóztatták Sztálin harminchét testőrtisztjét
20 mérföld széles lesz a puszta-sáv a nyugat! orosz határon
f Moszkva, január 20
Sztálin testőrségének 87 fiatal tisztjét Sztálin egyenes |«rancsár.i a GPU letartóztatta. Az a vád elle. nük, hogy merényletei terveztek a diktátor ellen, Illetve részük volt abban az összeesküvésben, amely Sztalki meggyilkolását tűzte kl
célul. \' I
A szovjet elszigetelését célzó telepítések meggyorsított irnmt>an folynak a k-ngyel és eszt hutármen tén. A lakatlan vidék védövc 20 mérföld széles lesz. Azt hiszik, hogy ez lényegesen megnehezíti a haláron való átjutást. i
A nemzetiek szárazon és levegőben visszaverték a köztársasági támadásokat
Salamanco, január 29 A nemzeti csajotok ma a következő hivatalos je\'entést adták kl:
Csaptaink a ocladasl szakaszon visszaverték az ellenség támadásait. Turianál Is megkísérelte nz ellenség, hogy áttörje a vonalainkat, de szerencsére itt is sikerült vlssza-
tésélg. Neliéz volt a mélyiiontlól az ut, sok önmegtagadást követeli mindnyájunktól. De véget ért. A ha ladás utján uj mérföldkőhöz érkeztünk, abban a reményijén, hogy az ut további szakasza már simább, " haladás tempója gyorsabb lehet
A kormány mai fokozatosan előre haladó, óvatos, mértéktartó pénzügyi és gazdasági politikája azon-
vennünk a támadást. 16 repülőgép megkisérlete Salsmanoa )>ombázá-sát Is, de légelhárító osztagaink, még mielőtt a város köaelélie értek volna, menekülésre késztelték a repülőgépeket, Igy a támadás meg. hiusult. i
l«m változatlan kell, hogy maradjon. Ez a ncálpolltlka hozott fel a mélypontról, ennek kell tovább ls uralkodnia, hogy a már elért eredményeket ne kockáztassuk és szilárdan álljunk akkor is, ,ha a világgazdasági helyzet változik. Mert csak cz a reálpolltlkfl ludja az országol immúnissá tenni a k<)njunktura hullámzásaival szemben.
„Hol van a zeneiskola ?"
(bl) Számontartják nagyon az em beneket igy farsang-időben. A rendezések tömkelegéin az idén egy kis (vajljuk be: jótékony) visszaesés van, de minthogy a számontartottak rendszerint ugyanazok, (a nagykanizsai közélet nem ismeri a váltógazdaságot) van vagy két tucat család, akit mindig mindenhol ott szeretnének látni a farsangi lámpák fényében. Nagyjában ugy is van, hogy ott vannak az il\'etők ós ezért is van az, hogy gyorsan észreveszik, ha valaki hiányzik. Igy hallottuk uz Idei farsangon már többször a kérdést : f
— És hol ván a zeneiskola ?
Valóban, -más években a zeneiskola tantestülete ls mindig képviselve szokott lenni a társadalmi eseményeken. Az idén bizony nem igen látjuk őket sehol, ahol a társadalom »kötelesei« fel szokiak vonulni.
A kérdésre azonban kérdés a Válasz. 1 i
— Mi elmén követeli a kanizsai társadalom, hogy a zeneiskola résztvegyen a társadalmi élet m£n-den megnyilvánulásáén ?
A zeneiskola 11 esztendeje, amióta fennáll, szünet nélkül egy várospolitikai viviszekcló szenvedő alanya. Nera volt még intézménye a városnak, amely körül annyiszor és olyan hévvel csaptak volna össze indulatok, mint a zeneiskola. A szenvedélyek torzító tükrében ugy látszik, mintha azon a párezer j>engőn, amit még mindig nem sikerült egészen lefaragni, fordulna meg a város sorsa. És ugyanazok a városi közgyűlések, amelyek minduntalan a zeneiskolai deficit körül vlharzíanak, minden egyes tárgysorozaton kiosztanak egyhangú hatány za tok kai legalább annyit különl>özö célokra, a közérdek nevében, különféle közületeknek. Ne értessünk félre ! A városnak kötelessége odaállni a közösség pénzéből a köz érdekelt szolgáló sok mindenféle cél mellé. Bár több jutna templomok tatarozására, egyesületek. segélyeire, dal-kulfcira és sport támogatására és hasonlókra. De jutni kell a zenekultúrára is. A város akarta, — és helyesen akarta — hogy legyen intézményes zenekultúra Nagykanizsán, tudhatta már akkor, hogy ezt ingyen nem adják. Tudhatta, hogy olyan iskolája még nem volt és ma sincs a városnak, amelyik pénzbe ne kerülne. Ki és hogyan gondolhatta, hogy zeneiskolát anyagi áldozat nélkül lehet fenntartani Nagykanizsán ? S ha lesz valaha iskolája a városnak, amelyre nem fog ráfizetni, az mindenesetre legelőször a zeneiskola lehet majd. De ehhez más idők, más szollem és legföként türelem kell. Sőt több is keli hozzá : — pártfogó támogatás. Mert ha lezüllesztik az iskola nevét, tekintélyét örökös közéleti viharzásokkal, akkor hogyan várhatja bárki, hogy az iskola gyarapodjék ? Az iskola fokozottabb benépesedésének maga az állandó bizonytalanság aíz
ZALAI KOZkÖNY
1t98. fttyér 30.
egyik fő akadálya, hogy az emberek sohasem tudják, mi lesz ezzel az iskolával jövőre vagy két év múlva. \\
— Az más, — mondják sokan -hogy a városnak a többi iskolákra rá kell fizetnie. Más i>ediglen azért, mert a többi iskolák kenyérre nevelnek, a zeneiskola meg csak luxus.
Ezt először is korábban kellett volna meggondolni. Másodszor pedig, aki luxusnál többet nem lát egy város zenei kultúrájának alapvető intézményében, az nem az iskola, nem a város, hanem önmaga felett mond Ítéletet. A zeneoktatás má kulturális szükséglet, azt biztosítani különösképpen a irianoni Nagykanizsának érdeke, amely gazdasági jelentős égésiek hanyatlásával éppen kultúrája révén óhajt uj és méltó helyet kiépíteni magának az újraéledő magyar városok versenyébon.
— Hol van a zeneiskola?
Hát hol legyen az a zeneiskolai, amely karácsonyra fiaetés\'eszálll-tást kapott ajándékit a város képviselőtestületétől akkor, amikor szerte a világon, Magyarországon is és a nagykanizsai városházán is, a változott gazdasági vi< szonvok kényszerénél fogva, sorra emelik vagy adják vissza a régebben csökkentett fizetéseket ? Legyünk csak tisztában azzal, hogy a zeneiskola sokat emlegetett népszerűtlenségéért felerészl)en azok Is felelősek, akiknek közéleti vesszőparipája a zeneiskola. Helyes és méltányos te Irat, hogy ennek minden erkölcsi és anyagi következményét az iskola tanári kára viselje ? Leszállítják a vasutasok fizetését, ha kevés az utas a vasúton, vagy ha sok a i>anasz a voisut ellen ? Az ügyvéd, az orvos nem kapja meg a honoráriumát, ha elveszti a pert, vagy meghal a beteg? És erkölcsileg is : — okvetlen igaza van annakj, aki az orvost vagy az ügyvédet hibáztatja a siker Jelenségért ? Pedig a zeneiskola eredmény-számláján hol vagyunk a sikertelenségtől ?
Nem lehet csodálni ilyen körülmények közt, ha a zeneiskóla hiány zik a bálokból és mulatságokból. Az lenne csoda, ha ezek után még kedvük lenne hozzá, örökös hajsza, örökös prügclknabe-sors az övék1, csoda-e, ha számkivetetteknek érzik magukat a kanizsai társadalomban ? Nos és a .társadalmi élethez pénz is kell. Ha akkor, amikor minden más fronton anyagi javilás vált szükségessé a tisztvfcvelő-emberek számára, tőlük elvettek az amúgy is szerény fizetésekből; — miből áldozzanak ők úgynevezett társadalmi kötelezettségekre?
Ha valaki ezek után is azt kérd^, hogy »hol van a zeneiskola ?* — az nézze meg a báli meghívókat. Ott van a zeneiskola mindegyiken, a műsoron, ahol a farsangi szereplés nem cs>ak annyiból áll, hogy estélyi ruhát öltünk, hanem kemény és komoly munkát követel- Ott volt a föispánné első hangversenye, ott volt a MANSz-loa, majd az evangélikus bál müSora, otl van a ké. szülő ipartestületi bál, a katolikus kultjrest műsora : — mindenütt a zeneiskola tanárai szenepelnck máskor drága pénzen hozatott pesti "művészek helyett. Ott van a tanári és növendék hangversenyek sorozata. Ott van az Irodalmi Kör zene-karaja levente zenekár, a zenei li-ceális előadások. Ez az a zeneiskola, amely »nem csinál semmit* ?
És ha nem is csinálna egyebet}, csak az iskolát, akkor tó kevéfS iga.
zuk volna a vádolóknak. Az örökös támadások pergőlüze nem csak az egyéb munkától \\eszi el az energiákat, hanem a munkaked\\et is megtöri és elveszi a mégis végzett mun kától a közönség szárnyatadó érdeklődését. ; j
A város egyetemes érdeko, kívánsága és kul tor-szomja hozta létre 11 évvel ezelőtt a zeneiskolát. Most 14 szavazat döntött a sorsa felett a 91 tagu városi képviselőtestületijén. 14 szavazat 31.000 pol. gár nevében... | •
Ha azt kérdezi valaki, hogy »hol van a zeneiskola ?« és »mit csinál a zeneiskola?* — feleletnek elég
reá :
— Ha mást sc tenne a zeneiskolai csak folyton ez ellen a kisebbség ellen védekezne, akkor is több megértést érdemelne a város lelkiismerete részéről, amelyet nem nyugtathat meg 14 még oly jóhiszemű szavazat sem atekintetlien, hogy a döntés a város közönsége nevében történt. I
Letenye kéri, hogy rajta keresztül vezessék a llspel olajat Nagykanizsára
Letenye, január 20
(Saját tudósítónktól) Köztudomású dolog, hogy a lispei olaj fúrásnál olyan szép eredmények mutatkoztak, hogy a fúrást végző vállalat egy állandó vezeték lefektetésével foglalkozik. Köztudomású az is, hogy a már lefektetett Lispe— Ortaháza vezeték csak ideiglenes természetű. Elhatározott dolog,hogy a végleges vezeték Llspe—Nagykanizsa irány lesz és hogy az olajfinomító telep — ha ilyent felállítanak Nagykanizsán lesz.
Letenye község képviselőtestülete december 21-én egyhangúlag elhatározta : kérelmezni fogja, hogy a fenti olajvezeték a Letenye—Bu-dafa-Zajk—Pola-Becíehely ut-iránylmn legyen elhelyezve. Evégett részletesen megindokolt memorandumot intézett az iparügyi miniszterhez. Ebben a memorandumban kifejti, hogy a természetes útirány is az általa indítványozott útirány. Kimutatta, hogy a vezeték lefektetésének munkadija jóval kevesebb és hogy a tervbe vett Lisj)e—Val-konya—Rlgyác—Eszteregnve- Sormás útirány sokkal drágább és több munkával járna.
Lefenye és vidékének nagyon előnyös lenne, ha Véreimének hely
adatnék és a fúrást végző vállaiért a letenyeiek állal kért irányban vezetné az olajat. Ezáltal ez a szegény vidék sok munkaalkalomhoz jutna., Reménye lehetne arra, hogy idővel az uj hajtő erő révén villányvilágl-táshoz jutna. Reménye lehetne arra is, hogy iparvállalatok létesülnének idővel ezen a szegény vidéken és ezáltal az elég sürü lakosságnak egy része keresethez jutna.
A letenyel piac minden tekintetben Nagykanizsára gravitál. A lakosság terményeit Nagykanizsán értékesiti, viszont szükségleteinek\'eg-nagyobb részét Nagykanizsán szerzi bc, Nagykanizsa város iparos és kereskedő társadalmának is érdeke tehát, hogy a Letenye-vidék gazdaságilag megerősödjék és vásárlóképes legyen. <
Ennek a cikknek az a célja, hogy a fenti akcióra felhívja Nagykanizsa város közönségének figyelmét és kérje támogatását ebben az irányban. I ■
Célszerű volna, hog* az akció sikere érdekél«n NaqykMkwa vános is szót emelne és-eljárna az iránt, hogy a Letenye állal kért útirányban fektessék íe a IiS]>ei olajvezetéket. . j
3000 pengőt kerestek, 90 fillért találtak és 13 hónapot kaptak a Kis Royal betörői
Feltűnést kellett nem régiben az a betörés, amit egyik éjszaka ismeretlen tettesek követlek el a nagykanizsai Kis Royal vendéglőben, melynek ablaka alatt csak a hóban a lábnyomok maradtak ismertetőjelnek a betörök után. Azon az estén mulatság volt a Kis Royalban, nagy kasszát sejtettek, felfeszítették a szekrényeket, fiókokat, de bizony csak aprópénzt találtak, abból is keveset. Bánatukban elvitték Kenyeres főpincér tra. fikját, a tulajdonos, Pénze.* ; Antal télikabátját, egy pinoér-kafetot és a mulatság rendezőségének ott hagyott kalapácsát és egyéb szerszámait. Nyilvánvaló volt, hogy a helyszínnel ismerős, valószínűleg a Kis Royal valamelyik volt afkalnvy zottja lehetett a tettes. A nyom helyesnek bizonyult. Hárman voliak a betörők. Az egyik a Kis Royal volt háziszolgája, Szarka lstvjfr, uki már többször volt büntetve, legutóbb másfélévi börtönt ült. Két munkatársa nem volt kanizsai. Az egyik Krousz Jenő kereskedős;>géd, aki még ma is szökésben vun, u másik Fülöp J&uus szombathelyi la-
kos. Szombathelyen találkoztak, ott főzték ki a terveket, Szarka otl \'is került később kézre egy rendőrségi razzia alkalmával. Fülöpöt Pécsett érte utol a végzete. j
A két betörő tegnap állt a nagykanizsai törvényszék Makáry tanácsa elé. Mindkettő beismert mindent. Kiderült,/hogy Szarka, az értelmi szerző, ugratta belj| a kanizsai kalandba társait, hogy legalább 3000 pengőt fognak találni a Kis Royal »vőrös kauettájában.« Találtak pediglen 90 fillért. És ezért Jöttek Szombathelyről Nagykanizsára. innen pedig a betörés után gyalog indultak tovább és csak Balatonszentgyörgyön ültek vonatra, hogy Keszthelyre utazzanak. Keszthelyen a sikertelen betörés után kedvét vesztett társaság szétoszlott.
A törvényszék a visszaeső Szarkát 8 hónapi börtönre, Fülöpöt 5 hónapi fogházra ité^ü. Az itélet jogerős.
A Szanatórium Egyesület
egyik legrégibb vidéki Wőbeteggon-dozó intézete a nagykanizsai. Immár 33 éve áll ez az Intézmény teljesen díjtalan gyógykezeléssel a kanizsai tüdő vész-védelem szolgálatában. E hosz-sru idő alatt társadalmi téren is tényezővé nőtt a Szanatórium Egyesület s csak az utóbbi évek válsága okoztn, hogy uia már tagjainak száma a 100-at sem éri el. Ezen az egyesületen segíteni kell, mert cnélkül Nagykanizsa el fogja veszíteni a tüdőbeteg-gondozó intézetét. Egy pengő a tagdíj j negyedévenként. Ezt az áldozatot kéri a társadalomtól a legszörnyűbb ba-látos itélet: — a tüdővés* leküzké-séro a Szanatórium Egyesület. Száz és száz a kanizsai tüdőbeteg a heti kétszeri ingyenes rendeléseken. Az emberi nyomorúság fájdalmas képe egy-egy Ilyen rertdelőmap. A nlncsből, az éhségből, a pusztulásból jönnek erek a vánnyadt gyermekek, koravén felnőttek, munkaképtelenek és fertőzést szerte szórók. H« nem segit rajtuk a társadalom közős ereje, evről-évro több lesz a fehér halát csiráinak hordozója és nem tudhatja senki, hogy közöttük, mellettük az aljas kór hol leselkedik at ő hozzátartozóira, önmagát és a nemzetet menti a társadalom, ha segíti a tüdővész elleni védekezést*
\\ •
Boér Gusztávné elnökasszony távollétében dr„ Krátky Istvánné aletyök kezében futnak össze a Szanatórium Egyesület munkájának szálai. A napokban összehívta a választmányt, a melynek megjelent összes tagjai lelkes határozattal mondták ki liogy a Szanatórium Egyesület ezídén láthatatlanul rendezi meg hagyományos piknikjét. Azért láthatatlanul, liogy igy a rendezési költség is magmaradjon a tüdővész elleni küzdelem céljaira, A
— Bútorokban a Kopsteln-oég vezeti Modern mintatermeiben a legjobbat a loRoloaóbban matatja be, kedvező .Ise-téai föltételek mellett.
— S«klt*-vá«Mn minden k«langy* 41He.
Táncruhák
divatos taffet anyagból most leltári árakon kaphatók
Sxhütznél
ZALAJ KOgLflNV_
Egy kisgyerekről a gyermekeknek
íaaft.
írvflltfl hölgyek tehát éppen ugy, végig-uViák a Tcanixsai utcákat, mint ui S& évekbe* Nyiljík meg előttük szívesen minden ujtó, mert ogy ka-ntrsal közhasznú intézmény megmentéséről és magyar életek százairól van szó. Jöjjenek uj tagok a Szanatórium Egyesületbe, a láthatatlan pikniknek pedig legyen résztvevője mindenki adományával* (0
Aki túlsókat evett vagy Ivott és rosszul éril magát, annak egy poh r természet ís „Ferenc József* keaerOvIz Igen gyoraan és alaposan kitlMctitja a gyomrét és a baltit éa feKrlasill egész szervezetét. Kérdezze meg orvosét.
EMLÉKEZTETŐ*
Január 29.
öragkereskedelmisták blja a Wa-•ainóban. < Jaaaár M.
LtcCáUa Blőadia 5 l»r a városin**
(Lukinloh pro fas szer).
FibroAr 1.
IparlastüUt mülarot tánaastdya az Iparaskör larmeiben O.kor. Nyomdászok caalAdki ő«Mejó«ateis w* fái ü kor a Róea»vaad Pabruár J.
Iieailis «Uadís a várashfeáa 6.1tar
(dr. Daseé Mihály).
líüsoroö Credo taa a pahér-tarem-
beo 7-kor.
A L<*nyk!ub müaoros taa«stj» 7 órakor a Mümiósh^zbaa.
KlukaniXffid Olvasókörben este 8 óra-"kor «Vén gazember* előadása* Tánc reggelig.
,\'Fütőházt Kézművesek teája a Markó
vendéglőben 7 órakor. I\'«bruár 4,
NTB piknik a Kis Royal éttermeiben fél 9 órakor. \' Fakraár í
Guglielmelti hangversenye a Kaszinóban 0 órakor (Jegyek Vágónál). Fakraáf 11.
PWagóguaok öe**Jöv«t«i» a Kis Royalban. .\'
Kereskedelmi Alkalmazottak bá»J\\ a Kascinóban. F«Waá. 13. OperetteiOadás fcttad a Katlw L» géoyagyletbeo < N^ánta .virág). Az Qltárcgyesület teája a fchér-tereinbon 7 órakor, Faktaár lf.
Itt". Jótékony Nőegylet műsoros ostjfl a Kastinóbnij. Fakra Ar Hí
Keresatény Jótétony Nőagylat álír cob bélja a Oentrál összes termeiben ■ixcbu 1.
Húshagyó kedden frootharooa tea a Kis Royalban.
■ irclaa 7.
Karesalény Tisztrwclőnök itioeiV adása (Láz) 8-kor a Vároai Színházban. i
• E rovatban egyszeri közlés (2 sorig) dija 90 Hlléf.
- üaayaaaMajak l«a«|a a kklk-
vfawa
Röggel hót órakor szoktam elindulni hazulról. Késő őszi és téli reggeleken még szürke köd borong ilyenkor a Sugár uton. A Fő tér felől legtöbbször még álmosan pislognak az égve fe\'.ejiett lámpák. A piarista kápolna előtt egy Miatyánkra megállva, mind g teli tüdővel szivom magamba a friss reggeli szagokat. Mellettem vágtáznak el a teli kajlákkal megrakott tejes kocsik. Megnyílnak az ablakok és a reggeli szürke ködbe kók féauyel csillannak meg a zománcos tejes kannák, melyeket pirosra aludt kópü cselédlányok, vagy reggeli pongyolájukba bujt meleg testű asszonyok vesznek be a keskenyre nyitott ablakréseken, amelyen keresztül a reggeli hűs kődbe jószaguan áradt szét a mo. leg hálószobák lllnta.
A \'Weiser-gyár előtti telkeken épült, nemes vakolatú paloták kő-küszöbén gyakran tűnik elém egy kis mezítlábas fiúcska, aki kis vékony kabátjlban dideregve qosz tol a cement-grádicson. Előtte a járdaszélén egy kis kézi kocsira rakott emeletes rekeszekben pásztoriéit tejes üvegek sorakoznak egymás mellé* Ha olyankor értem közelükbe, vagy lia visszanéztem a ltozgonyl utca sarkáról feléjük, megállapíthattam, hogy egy szigorú arcú alacsony asszonyka, vagy pedig egy termetesebb, kövér asszonyság a főparancsnoka ennek a kis mezítlábas gyereklovacská-nak, aki nyilván háztól házig hu. zigálja a kis kocs\'t éa vigyáz a felkér hasú tejes üvegek seregére. Gyakorta olyankor értőin a gyerek közelébe, amikor szélszántott reggeleken a Sugár uton kíméletlen szükóléssel vágtáztak Yégig az ordítozó, rakoncátlan szél_kölykök a Fő tér felé. Ennek a kis emberpalántának ilyenkor megteltek mindig könnyel a szemei és két kis sovány kezét meztelen combjára alig arasznyira boruló kis nadrágja alá igyekezett dugdosni. Am a szélkólykök vigyorogva buktak e kis ruhadarab alá, végig ludbőrőzve a kis didergő gyerek-teste U £8 igy tartott ez házrói-házra, egész a Vörösmarty utcáig... Szeles hideg időban a ko. esi előtt álídigáló lovak hátára is az emberséges kocsisok reá-dóbják a meleg pokrócokat. Ez
a szegény gyerek pedig...
Amikor később In-állott a keményebb hideg, különösen január első napjaiban a 20 fokos reggeli dermesztő zúzmara, ezzel a kis fiúval a Rozgnyi utca Erzsébet téri sarkán találkoztam egyik kemény reggelen. Kis téli kabátji-nak zsebeibe (Vájjon mennyi meleg férhet egy ilyen szegény kis gyerek téli kabátjának Zsebeibe?) dugdosott kezekkel vigyázott a kis teje» kocsira. Orrát kékre marta már a hideg, a reggeli éles széltől szántott utca keresztezésnél sirva táucolgátta körűi a kis tejes kocsit. Könnyei nem tudtak alá-peregní dermedt kis arcocskáján, hanem reáfagytak azokra. Olyan volt a sirva táncolgató kis gyerek, mint egy könnyharmatos pirosló rózsácska. Mig u szemem egy pil. lantotra elgyönyörködött benne, a következő pillanatban szánakozva állottam meg e kis hat tfiZ^ondös gyerek mellett, akit az é.et kényszere még ilyenkor is, a 20 fokos tél kemény dernictegébe is kiállit a lét kemény posztjára robotolni és e közben reátok gondoltam, jólétben, a szülei gondoskodás meleg dunyhácskái alatt szendergő, hasonlókon! kisgyciokek. Reátok, kiket szüléitek gondoskodó szerelete, mindent átvállaló, elviselő gondoskoJása megkímél ezektől a dermesztő téli viharoktól, prémes kabátokat, meleg I gyapjú szvctlereket, sálakat, hó-csizmákat ad reátok, mikor szórakozni, vagy iskolába indultok; reátok, akik sohase találkoztok és nem látjátok kora reggeli órákban ezeket a szegény, már kenyeret kereső, didergő kis gyerekein-bereket és ekkor elhatároztam, hogy megírom ezt Nektek itt, ennek az újságnak ólombetűm kere ztül, hogy amikor reggelenként édos anyátok meleg ágyacs-káitokba viszi a inoleg kávét, a forró kakaót és a pirosra sült jó-szagu zsömlét, gondoljatok azokra a sa-ígény kis tiukra is, akik eh. lie* a meleg kávéhoz a tejet és süteményt hideg, fagyos téli reg-géleken, szakadó esőben, vagy zugó hóviliarl/an ogyaránt, mindig egyforma i>ontossággal viszik házaltok küszöbe elé,..
Gyerekek ne feledkezzetek meg a i-t igényekről...
Braastayl Gyula
____É_
gondol, aki mo vásárol rádiót. Most idejében gondoskodhat megfelelő készölékríl. Kérje bemutatásra az
w
fimn
Kopható minden Orion rédióker«tk«ddnéj
Fenti készülékei díjtalanul bemutatja Qrílnhut Elemér eleklro mérnök
rádió üzlete. Deák tér 2. Szabó Antal rádió- él sporiOzlete
Vasárnap 5-kor tesz a ilceálls
Tartja: Lukinloh Imr. egyetemi tanár
Január 60-án a magyar l-jdocná-nyos világ kitűnősége, dr. Lukinlch Imre egyetemi tanár iesz az Irodai, mi éa Művészeli Kör liceáli. műsorának vendég-előadója. Az előadás elme: Rákóezl Julianna házassága. Béc6i levéltári kutattásuk eddlj H-menetien anyagát elsőnek tsmeri meg Nagykanizsa közönsége ebből az előadásból. Az illusztris előadót Szakáll Gyula, a Kör elnöke fogja köszönteni. A kisérő műsoron kiemelkedő lesz a Kör Vegyeslcará-rának 6 Bzólalnu madrlgnljá _ Az előadás ezúttal kivételesen 5 órakor lcaz a városháza dísztermében.
■Február 2-án, szerdán ls lesz lloeália előadás. Ekkor Nagykanizsa tudós tiszti főorvosa, dr. Deseő Mihály tart előadást, 6 ót»l kezdettel, a föld és m emberiség történeti fejlődé* elmein (:)
— Naptári Január 30. vasárnap. Kom. kat Marfna. Protestáns Márton. Izr. Sebat hó 28. — Január 31. héttő. Rom. kat. B. az. Ján. ProtwUaa VlrglUa. Izr. Sebat hó 29.
Uyógyaxertárl éJl»U tsmgálat Január végéig a .Fekete sas* gjóffynw.rWir é« a klakanliaal gyógyszertár.
GUtrdS nyitva reggel 6 órától Mts 9 óráig (hétfő, szerda, péntek délutál fcsddoa ecésa uap aőknekk
Jogerős a balatonhenyei gyilkos 12 évi fegyházbüntetése
Még a mult év nyarán borzalmas rablógyilkosságot fedztek fel a botatcnhenyel szőlőben, ahol szétvert Bejjel, hókon akadtak rá Iber-packer Péter ottani lakosra A nyomozás során csakhamar kózre került a tettes-: Lakos József balatonhenyei Visoellér, aki régi haragosa volt la szerencsétlen sotsu Iber-packer Péternek. A gyilkos elmondotta, hogy a szőlőben fejszével támadt rá áldozalára, addig Ulötte a
lejét, andg élet volt benne. A gyilkosság után magához vette áldozata pénztárcáját is, amelyben pár |»n-gö volt. A holttestei elás:a a trágya dombén. i
A törvényszék szándékos eml>er-ölésért és lopásért 12 évi fegyházra létlte Lakos Józsefet. Fellebbezés folytán most foglalkozott ezzel az Uggyei az Ítélőtábla, amely teljes egészében helybenhagyta az e-ső-biróság Ítéletét. Az Ítélet jogerős.
Január 30—február 2-ig. Városi Mozgó. Vasárnaptál szerdáig.
Magyar muzsika és nóta. Tóth Ede halhatatlan népszínműve. Igazi magyar hangulat.
A FALU ROSSZA
Főszereplők ■ Dnjka Margit, Greciua Zoliim, Samluj Mrtur, momogy Bogyó, Kózaahegyi Kálmán.
Kernek kisérő műsor. Előadások hétköznap 5,7,9, vasár- és iiüiiepiiapokoa 3,6,7,9-kor^ Rendes helyárak.
(
ZALAI KÖZLÖNY
193fl. január 30
Saját terraéiü keraosenyl asztalt fehér bor P 056-étt, asztali siller (vöröi) bor P 0 44-ért Uterenklnt kapható bortermelőnél Csengery.ut 19.
Szombat
BUDAPEST I.
17 Mit üacn a rádió? — 17.30 Megyeri Gyula jazz-zenekara. — 18.30 Kállay Miklós előadása. — 19 Dóczy-est. — 20 Közvetítés a Szegedi Városi .Színházból. «Katl gyere ki.. Oi>erctt \' 3 felvonásban. — A* I. felv. után kb. 21.15 Hírek. — A II. felv után kb. 22.30 IdőJárásjelenU\'s. - Az előadás ulán kb. 23.30 Rác-* Béla cigányzene-kara. - 00.05 Hirek. 8UDAPKST H.
17 Hanglemezek. — 18 Mezőgazdasági félóra. - 19 Dr. Kötél Rudolf előadása. — 19.30 Etek Artúr előadása
— 20 Hírek. - 20.25 A rádió szalonzenekara. — 21.45 Magyar vonós hármas,.
B6CS.
18.15 Házi zen*. — 19.30 Szórakos-tató zene. — 20.45 Tarka zenés, dalos est. — 21.50 Haupt zongoraművésznő. — 22.20 De Curlls olasz zeneszerző dalai lemezeken. — 23 Tánclemezek.
Vasárnap
BUDAPEST L
9.30 Hirek. — 10 Egyházi ének és szetheszéd. A szentbeszédet dr. Tóth Tihamér mondja. — 11.15 Ev. istentisztelet. — 12.20 Időjelzés, idő-járásjelentés. — 12.30 Magyar Szimfonikus Zenekar. — 13.05 Dr. Say Géza előadása. — 14 Hanglemezek. — 15 Idő\'zorü gazdasági tanácsadó. — 15.45 A rádió szalonzenekara. — 16.30 Székely Rezsőnó előadása. — 17 Horváth Rezső cigányzenekara. — 17.30 Ravasz László előadása. — 18.05 Dr. Szedő Miklós dalokat énekel. — 18.45 Ivarde-ván Károly csevegése. — lü.15 Szabó Kálmán jazz-hármasa. — 19.50 Sporteredmények. — 20 «Szuhay.> Vígjáték 3 felvonásban. — 21.30 Hirek, s|>orteicdmények. — 21.5-5 A Magyar ökölvívó Szövetség csajmtbainoki Versenyének közvetítése. Beszélő Pluhár István. — 22.10 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — 23.30 Lászlóffy Margit zongorázik. — 00.05 Hirek. BUDAPEST IL
11.20 Hanglemezek. — 15 A rádió szalonzenekara. — 17.50 Hanglemezek.
— 18.15 Dr. Peleskey Lajos előadása.
— 18.45 Hanglemezek. — 19.15 Ger-manns Gyuláné előadása. — 20 Hirck.
— 20.30 Guttenbcrg György Jazz-zene-kara, énekel Székács Elemér,
BBCS.
11.45 Szimfonikusok zongoraszólóval. — 12.55 Klvánsághangverseny. — 15 A grávi rendőrzeuekar és énekkar,
— 15.40 Magyar vonósnégyes. — 19.30 A bécsi fiu ének kar liangversenye. — 20 Dalos-zenés egyveleg. — 21.45 Mü-vészlemezek. — 22.30 Tánczene.
— Vasárnap délben minden épkézláb ember legyen a korzón1
400 pengőre Ítélték a „minden idők legkorrektebb újságíróját",
aki zsarolással és vesztegetéssel vádolta az egyik kaposvári napilap szerkesztőségét
A Nagykanizsán is ismert Trei-
bert (Talár) János, a Kaposváron megjelenő Riport Újság •főmunkatársa*, aki csak »irói álnévként* viseli a Tatár nevel s mem törvényes névmagyarosításból kifolyólag, ismét a vádlottak padjára került. Ezúttal a Kaposváron nuögje\'enő Uj Somogy cimü laptársunk szerkesztőségi tagjait rágalmazta meg, azáltal, hogy megvesztegetési pénzek elfogadásával és zsarolással vádolta meg őket. A magát »minden idők legkorrektebb újságírójának* va\'ló Trcilíert János a tanuk seregét jelentette be, azonban bizonyítani semmit sem tudott a s?erloeszlők ellen leihozott vádakl>ól. A tárgyalást ismételten el kellett nap<dni, mert
Treibert »főmunkaJlárs ur« sohasem jelent-mag a tárgyaláson. Most végre sikerült nvegtariani a főtár-gyalást és azon a rágalmazó •korrekt újságírót* 3 rendbeli rágal. mazás miatt 400 pengő pénzbüntetésre Ítélték, amely 40 napi fogházra változtatható. Kötelezte egyben a bünügyl és az ezutánl perköltségek megfizetésére is, valamint az Ítéletnek indokaival együtt a Riport Ujságl>an való közzétételére. A bl-rósig kimondta, hogy a gyauunak árnyéka sem merült fel a megrágalmazott szerkesztőkkel szemben, hogy azok pénzt fogadtak volna el, hangsúlyozza, hogy Treibert tanul sem tudtak semmit bizonyüani. Az itélel nem jogerős.
A Centrálban szombaton este
hangulatos nagy táncestély
a közkedvelt BOHDY zenekarával és Pécey Klári, a kellemes hangú dlzöz előadásával.
Éjfél- és bál után bab- és korhelyleves.
Hunyadi Mátyás leszármazottjának tartja magát
Alexander Vladimirovics Corvin-Krukowszky, a cár egykori generálisa, aki diurnista a jugoszláv államvasutak díjszabási irodájában
Belgrád, január (Copyright) Kedves szokás Belgrádban hogy a hivatalokban nyomban tőröK_kávéval kínálják meg az idegent. Itt főzik a világ legjobb tötök kávéját. Mi a t\'lka ennek? Nehezen tudható meg. A szegediek se árulják el a halászlé készítésének titkait.
Belgrádban jártamkor történt meg velem, liogy az egyik minisztériumban mosolygós arcú öreg ember szervírozta a feketét. A hivatalszolga. Valaki megjegyezne: egykoron gárdatiszt volt a cár udvarában. Nem csodálkoztam ezen a felvilágosításon, hiszen a Riviérán vásároltam én már újságot is nagyhercegektől, nem beszélve arról, hogy miridon kóborló balalaika-trupp művészei évszázadokig viszik vissza a családfájukat.
Az se tesz semmit, liogy az irások a nagy világcsavargásban elkallódtak,..
Mialatt a feketét kanalazom, mesélik nekem:
Rengeteg orosz él Relgrádban. Hiszen a Wrangel hadseieg megmaradt töredéke itt kerosett és talált menedéket, Wrangel csapataival érkezett meg
Városi Mozgó. ■floomr*ito«*e i TM Szombaton, csak egy napig I
A mai kor Jellemzése t Az Idei évad kimagasló eseménye.
Éjszaka kezdődött
Charles Boyer és Joan Artlinr nagy filmje
Fényes kiaérft műsor.
Híradók I
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap éa ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor.
az a generális is, aki állítólag okmányokkal tudja igazolni, hogy egyenes leszármazottja Mátyásnak, az Igazságosnak. Állítólag
Írásai vannak arról, hogy juasa lenne a magyar trónra.
No erre már kíváncsi vagyok. Hol ól az öreg?
Megtudom. A neve: Alexander Vladimirovics Corvin-Krukowszky, kora: bizonytalan, hatvan és hetven között lehet és az öreget a jugoszláv államvasutak palotájában találom meg, Nem Könnyű rAakadni. Valahol a harmadik emeleten, a díjszabási osztályban dolgozik. Egész csomó akta van előtte: ezekre üti a száraz stampíg-liáU A ruházata nem olyan, mint általában a királyi házból való hercegeké. Szürke és kopott. De letagadhatatlan, hogy az arcán elnyűtt ós űz élettől megvert vonalain tul is, van valami fenséges. Fáradt szemeiben cso dilatosan lobog a tüz, Bent a szobában nem akar beszélni, zavarná a többieket. Kimegyünk a folyosóra, azt valahogyan elkerülünk egy kis vendéglőbe Tüzes dalmát bor mellett
Olcsó és ]ó szálloda Pesten
a RMETROPOLE,
a Btéhéoal-Htea.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pene\'-töl. Az Étteremben axevtdl Farkat Jóska muzsl ál, a télikertben délután és este a VlrányjAM játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adion barátainak találkozót, hívja meg őket vacsorára a
METR0P01.E-b.il
könnyebben nyilik beszédre a szája. Ezeket mondja nekem:
— A szentpétervári állami lieral-dikai intézet 1858 február 10-én az apám kérésére igazolta családfámat. Sajnos az eredeti igazolás elveszett^ Aminthogy én mindent a* életemben elvesztettem,.. Apám ezredes volt a gárdaregimentben és én a nemesi aka. démián nevelkedtem. A háború kitörésekor parancsnoka voltam a finn\' lövészezrednek, aztán az összeomlásig részt vettem a Kárpátoknál vívott harcokban. Itt kaptam meg a legna. gyobb orosz kitüntetést: a Szentgyörgy érmet és Ut lettem tábornok is. Még Kcrenszky alatt is harcoltam, majd beléptem a Wrangel hadseregbe és ennek roncsaival kerültem 1c ide Bel. grádba.
Egyik fiam a Kárpátokban esott el, a másik feleségemmel együtt tünt el Oroszországban.
és a lányomról, aki egy előkelő lengyel ari-zlokrata felesége lett, szintén nem tudok semmit.
— Családi olmányalm igazolták le származásunkat, amely pontosan Corvin Mátyásig vihető vissza. Az Igazságos négy felesége közül a* .egyik Barbara troppaui hercegnő volt. Egyetlen gyermekük^aki nem követhette apjál a trónon, egy Frangcp^n lányt veti feleségül. Akkor a Frangcjíánoké volt Dalmácia legnagyobb része és majdnem egész Horvátország. A Jagellók ezt ké őbb elfoglalták és Mátyás fia családjával együtt mint troppaui lier-ceg — ezt a cimét elismerték — anyjától öröklött birtokaira vonult vissza. Sziléziában Yoltak e_ek a birtokok, do a herceget innen is elkergették, mert féltek, hogy igényt fog támasztani a trónra. Litvániába költözött és ott kapott hatalmas domlniu-mokat elkobzott birtokai helyett. Tőlo származik az én családom. Én érzem, hogy egyenes leszármazottja vagyok a tőrök verő Hunyadiaknak, de
jussomból nem oalnálok magamnak problémát, öreg Is vagyok már ehhez.
Más lenne, ha gyerekeim lennének, De mindegyik elveszett és nemsokára utánuk megyek majd én is^.
Stólt, kiitta borát, magára búzta elnyűtt kabátját és indult vissza az államvasutak irodájába stemplizni tovább az aktákat, fenn a harmadik emeleten, a sarokszobában,..
Padi Jób
— BatorklálliUUaakat tekintse meg minden kényseervét*! nélkül. Kopstein butorérulüfe
— Vasárnap délben minden épkézláb ember legyen a korzón I
N£p Mozgó. Szombaton és vasárnapi Óriási I — LenyOgSzól
A legizgalmasabb kémfilm 1
TITKOS RANDEVÚ
Főszerepben: LIONEL ATWILL, a kémlllmek cso-dás alakítója, B1NNIE DARM1S és CESAR ROMERO.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 éa 9 Arakor. Oaak 20, 40, 80 filléréé helyArakkall

1938. lanuár 30
ZALAI KÖZLÖNY
KOrzetképvIselő;
Polgár Endre,
Seivicc:
Szablits Rezső, Zalaegerszeg.
Az Ipartestület műsoros táncestélye
I cbruár 1, mindig nevezeias dátumként szerejiclt a tiátl szezonban.
Klen a napon rendezi a folyó évlx\'n is az i[>art.\'iUik\'t tradicionális bálj-il. A február 1-i estély eltérőleg a tavalyi-tói műsoros lesz, moly a legkényesebb igényeket is kielégíti, ■ A Zrínyi Irodalmi Kör zenekara Yaiinay János zenelskului igazgató ve-cénylclé\\«l, a zeneiskola kitűnő művészei, Siluiabl Paula szavalatai, Bar-barlts Lajos ériéivel ás a kis Vág-völgyi Pipiké, a pesti gyermekprbtra-dunna téncsziiinaival fog első izlxn Xagykaniz-án bemutatkozni a közön-kéjnek. A zenét a határörzenekar ki-tönő egyáttese szolgáltatja.
Az érdeklődés máris igen nagv ós clöieláthatólag a legsikerültebbnek igér kczlk az IjMu-testúlct estélyi
A meghívókat már kiküldték, ha valaki tévedésből nenr ka)>olt és arra igényi tart, az Ipartestület hivatalában kézhez kapja, A> ipartestület, mint rendező, lagjalnok mtghMt nem UHd, ilc szeretettől yárja a tagok minél nagyobb számban való mcgjclonéiít.
Jegyek elővételben Fenyvesi György 11 ut ift sz. alatti órái éa látszerész úrli-iében kaphatók. (:)
Szenvedő beteg asszonyok
gyakran már egy kis pohir termi-feles .Ferenc Józaef" keserdviz-"I Is nagyon kOnnyü, lágy bélkl-Urülést érhetnek el, ami Igen sok ételben rendkívül jét\'kony halállal van a beteg iietvekre. Kérdene meg orvosát.
KÉRJEN ON15
költségmentes árajánlatot mintákkal
bútor, kelengye
és RUHÁZATI
cikkekről. Leghosszabb izámlahllelre I
fintor (s Textil Kereskedelmi r. t.
Badap.it, Liszt Perenc-ltr 5. sz.
TlüUCuwVoí - \\JuJűJic, i
6tr

A Nemzeti Egység a jövö héten választja elnökévé Tasnády Níigy Andrást, utána történik Zsindely Ferenc közoktatásügyi államtitkári kinevezése. A NEP ügyvezető alelnöki állására Pintér Lászlót és Csik Józsefet emlegetik. {
Kispenten egy üllői uti ház nagy robajjal összeomlott. Emberéletben nem esett kár.
Budapest székesfőváros nagy l>e. ruházási programot dolgoz kj. Évek ne előre biztosították Budai>est de-ficitincntes költségvetését.
Pcstszen!erzsél>e\'.en Kovács István mészáros megtámadta a rendőrt és arcul vágta. Géczl József rendőr kardot rántott és fejen sújtottja tá-támadóját, aki összeesett.
Fabinyi miniszter kijelentette, hogy fordulói>onth<)Z érkeztünk a magyar gazdasági élet történetében az ellenőrzés alól való felszabadítással. í
A debreceni Turul Bajtársi Szövetség felszólította Huss Richárd egyetemi professzort, hogy mondjon le katedrájáról, mert nem türi, hogy igazi céljait a legszélsőbb nacionalista szervezetben viselt tisztségével tovább is leplezhesse.
Hajszálpontos
§
minden egyes Asplrln-labletta adagolása. Ugyanilyen pontos a hatékony alkatrészek összetétele és — a nyersanyagok kémiai tiaztaaága mellett — ezen alapul biztoa hatása és ártalmatlanaága la.
A S P I R í N
r . a t i r t rt «
01 OOUUONK MINOIO » lAYII-KIHISZTail ül OOYIUOMK MINDIO A IAVU MMlITltlX
Hazament a korcsmából, az ágya helyet a pajtában a csupasz földre feküdt — megfagyott
Az egyre hidegebb éjszakák ismét megkövetelik a maguk áldozatait. Tegnap Nagyszakácsiig Kovács Ferenc gazdát találták holtan a pajtájában. Kiderült, hogy Kovács előző este a korcsmában alaposan felöntött a garatra, ugy hogy
hazaérve, nem tudott a lakásába lwmenni és az ágyba feküdni, hanem pajtájában a csupasz földre feküdt. A hivatalos orvosi vizsgálat megállapította, hogy halálát fágyás okozta.
— Tévédéi axt hinni, hogy a márká zott áru drágább. Ellenkezőleg; olcsóbb mert biztosan hat. Az Aspirin-tablettán a ,Bayer"-kere8zt szavatol ezért. Enélktll pótszer, utánzat vagy hami«itvány. A 40 Cv óta bevált Asplrlrt csak a „Bayer"-keresztteí-valódi.

vKI
%
Anglia és Amerika tiltakozott a japán táviralocnzura é\'eiU\'épteléíK miatt.
Mindjobban klélciedik a viszony .Lengyelország és a szovjet között. \\ Llnzl)<ZLJ.etartóztatták Lamberg Ottmár\' ^róloi, a radikális irányú stájer Helm»ehr-cao|>ort egykori vezetőjéi.
Véget ért Párlsban a szállítóműn, kások 36 nap óta lartó sztrájkja.
Roosemelt elnök uj üzenelébcn hatalmas arányú fegyverkezésre hívja fel Amerikát. I
OMskLaüWi!
Paiwn bécsi német nagyköiel Berlinire utazóit jelentéstételre az osztrák politika ujabb eseményeiről.
Bcrllnlren tárgyalások kezdődtek a magyar-német áruforgidom \'Jj rendezéséről.
Bernd Rosenmayer, o világhírű német autóversenyző a Frankfurtiról kiinduló rjton próbálta megjavítani a gyorsasági világrekordot; sikerült elérnie a 480 kilométeres óránkénti sebességet, amikor autója nekiment egy töltésnek és Rosenmayer holtan zuhant nz -jlteslne.
OIIEUKEItESKEDELMISTAK BAI-JA SZOMBATON ESTE FÉL 10-K0II A KASZINÓBAN.
á katolikus egyházközség knllnrestje
Nem csak a nagykanizsai katolikusságnak, hanem az egész városnik és vármegyének lesz kiemelkedően szép kullurcseménye az egyházközség
február 7-lkl kulturcstje. Eseménnyé avatja maga a műsor és a cél, amiéit rendezik. A cél, ugyanis: — a katolikys kultur-ház ügyének, Nagykanizsa, legnagyobb szentévi fogadalmának elősegítése. Megmozdult ezért máris az eg.\'s\'. város és a vidék társadalma,
A Jegy-Igényléseket az egyházközségi iroda bonyolítja le (telefon 535), de csak lanuár 31-ig áll módjában helyeket előre biztosi-tan!. Kaphatók jegyek Szibó Antal fcgyverkeieskedésében is.
A műsor
irodalmi és művészi értékét bizto-sitja vitéz gróf Teleki Béláné, a főispán feleségének közreműködése, P. Buttykay Antal, a "\'jeles szónok beszéde, Adamoviih Károlyné Mécs-szavalata, Hegyi Baba tánca, ívánkovits Ferenc hegedü-száma, Barbarits Lajos költeményei, az Irodalmi Kör zenekara Vannay János vezénylésével és fl határőr zenekar Hering Vilmos vezéqy leié vél. Az estély
a színházban lesz, 80 fillértől 2.50 pengőig terjedő belépődijakkal, este fél 0 órai kezdettel. (:)
Székrekedés
a vért beszennyezi. Ennek következményei: émelygés fej- éi deréktáji* é» má« bajok. Ilyenkor Önnek- le
a;*!0 V25323*
Százpengősök a szélben
Kellemetlen eset történt szombat délben Simon István henlesmesíer-rel. Egyik rokona örökségét, 1500 ixmgőt akiért a bankba vinni, de az újságpapírba csomagolt pénzköteget nem a zselébe, hanem a nadrágon lévő egyik hasadékba tette. A hogy az utcán ment., a Centrál előtt kk\'sett a pénzköteg és a heves szélroham máris sodorni kezdte aszáz-l>c<ngősöket.
Simon István csak a bankban vette észre, hogy hiányzik a j>énze, azonnal rohant az utcára, ahol az egyik járókelőnél megtalálta az újságpapírt, benne 1100 pengővel. Négy százast elsodort a szél. Közülük hármat a járókelők a Fő utca távolabbi részélxm szedtek össze és hoztak vissza. Egy százpengös azonban hiányzik. Simon István e rendőrségen jelentette a 100 pengős eltűnését. Az őrszemes rendőr állítólag látta, ki vette fel a hiányzó 100 pengőst. A nyomozás folyik. \\ •» - -i *í i ■ ír ; n
Simon István ezúton is kéri a becsületes megtalálót, vigye vissza hozzá rokona 100 i>engőjét, illő jutalomban részesül. (:)
6 pengő osztalékot fizet a Néptakarékpénztár
»A Néptakarék Részvénytársaság Nagykanizsán igazgatósága f. hó 2&-án, pénteken \'délelőtt tartottja mérlegmegálLapltó ülését, melyen el határozta, hogy az Í938. február 12-én déli 12 órára összehívott 82. évi rendes közgyűlésének a P 33,635.65-öt kitevő nyereségéiül részvényenkinti P 6 osztalék kifizetését fogja javasolni.* (:)
(—) A gyümölosészstl előadás
amelyet Ketting Benőne i>oljfári Iskolai tanár vasárxtajKinként tart, most vasárnap kivételesen hem fél 5-től fél 6-ig lesz a Rozgonyl utcai iskolában, hanem ugyanott, de egy óráv«l kor Abban. ( j j ^
ZALAI KÖZLÖNY
lOtt, január 30
— (Oyém4utTii^iweg?ő)
Ritkán előforduló, szép családi ünnepély volt Nagykanizsán. Városunk régi, derék és közkedvelt polgára, Knortzer György nyűg, takarékpénztári vezérigazgató, kir. kormánytanácsos éj nftye tartóiig házasságuk 60 éves év-fordulóját Az ünnepeltek gyermekeik, njiqkiWÍ, dédwokája rokonaik é* tiss-telőik kíséretében szentmisén vettek részt, ohol nz egyház frigyüket újból megáldotta. Mise után látásukon fogadták a személyes jókivánatokat, nemkülönben a levél és távirati "üdvözletek, valamint virágok halmazát, A megható ünnepély a késő éjjeli órákig tartott, mialatt számos pohárköszöntő hangzott el a jubiláló házaspár üdvözléséül,
— (Vasutas lelkigyakorlat)
Vasárnap reggel 8 órakor a pályaudvari kaszinóteremben it vasutas lel-kigyakorlatok végeztével közös szent Áldozás lesz, az ott elmoncloU szent miso és prédikációval kapcsolatban.
— (Vasárnap délelőtt; zeneiskola tanárainak liceálisa)
Előadó: Kádár Mihály tanár, aki u kamarazene mibenlétéről, kifejlődéséről tart illusztrációkkal kisért előadást. A műsor köretében zongora hármas és vonósaégyea számok kerülnek előadásra. Belépődíj nem lesz, azonban a rendezés költségéhez önkéntes adományokat a rendezőség köszönettel vesz. Kezdete pontosan fél 12 órakor a Seneiskola emeleti kamaratermében,
— (Műsoros teaest a Misszióban)
A Leány klub 2-án, szerdán este tartja második műsoros teaestjét a Missxiósházban. A műsor ezúttal különösen kiemelkedő lesz, mert annak keretében fellép Vág völgyi Pipiku ls, a budapesti gyermekbalerina, aki bámulatos tánctudásával fogja lázbaejteni a közönséget, A tánccal egybe-kötött teaest este 7 órakor kezdődik, («)
OREGKERESKEDELMISTAK BALJA
SZOMBATON ESTE FÉL ÍO-KOR
A KASZINÓBAN. .
— (Lelkes vándor-poéta)
járja a magyar vidéket, öíse j,
László, fiatal, rokonszenves megjelenésű pestszentlőrinci Íróember, lelkes hazafias verselt kicsi kötetben és lapokon terjeszti. ugyanígy iAz öntudat kü\'&öbén » c. elbeszélését. Alispáni engedéllyel járja a városkát, fulvakat, 6—10 fillér, 1 pengő a kiadványainak ára. Jószándéku, becsületes, cloomát-lan Írásai megérdemlik a támogatást.
— (A nagykanizsai helyőrség altisztikarán *k zártkörű teaestélye)
A nagykanizsai helyőrség altiszti kara 1938, február 5-én, szombaton este fél 0 órai kezdettel az Iparoskör emeleti helyiségeiben rendezi tea est-jéL Akik a meghívóra igényt tartanak, forduljanak ft rendezőséghez (József laktanya altiszti könyvtár) avagy ped\'g altiszti ismerőseikhez, akik a kérelmet illetékes belvre továbbitj ik, A nyugállománya (honvéd, csendőr) altiszteket ezúton hívja még a helyőrség altisfti kara, (:)
-r- (A hasatért orosz hadifogolynak) <
S«abó Győző ny. Járásbiróságl elnök 2 pengőt adományozott Vincze József és családja számára, — MiUwfff Samu &«abó mester, aki maga is, mint 48-as katona, 3 évig Tolt orosz hadifogságban, egy öltözet ruhát küldött Vincse József Üa szamára,
— Vasárnap délben minden ép-kéiffl tmbp lesyen a korzón l
- Re*enb.rdt * feyraá f* 1»Q
ftkémletek nagy váladékban S«hftt.»él.
Február 6-án lesz a Guglielmetti-hangverseny
Guglk\'lmettl nagykanizsai hangversenyének végleges dátumát ma közölték a nagykanizsai Kaszinóval. Eszerint a hangverseny végleges idő pont ja: — február 6, vasárnap este. I i
A rendezőség kéri, hogy a lefoglalt, de át nem vett jegyeket szíveskedjenek szerdáig átvenni a Vágó-Jllatszprtárban. ( (:)
- (NTC piknik)
Február 5-én a Kis Royal éttermeiben rendezi az NTE ez\'idei farsang második tánoestélyét. A Kis Royal első étterme most lett újonnan par-keltázva és igy a táncra sokkal nagyobb helyiség áll rendelkezésre. A rendezőség minden előkészüleiet megtett az estély sikere érdekében, igy érthető a nagy érdeklődés, mely a tánckedvelő ifjúság között megnyilvánul, (:)
- (A nyomdászok)
családias összejövetele czldén is február 1-én este fél 9 órakor lesz a Rózsa-vendéglőben, amelyen a nyomdászok barátalt és hozzátartozóit is szívesen láijik.
- (Házasság)
Bolf Ferenc kőműves m°sier és Kiss Mária folyó hó 29-én d ílulán 1 órakor a m \'ntferencrendi plébá üa-temp-lomban házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) (:)
— R6»ábw» a náaiutaaok kedvelt •xálladija: a Hotel Ia>p«rlal Tanrlflg.
Via Vittorlo Veneto 24. Elsőrendű szálloda. Autóbusz minden vonatnáll.
DIGSOBBATÓ a IAÖA8 TATBABAI
(Nővé Strbska Pléso) 1320 m. mi<u*i<btn
MÓRY SZÁLLÓK és penzió Ejéu április Hftii ttíi ipart. Si-kírzuik.
MlgitUti a»g. WBto<». Modtre komfort, atw,
(Megjelent a hóvirág)
Korán megérkezett^ a tavasz első hírnöke, a kanizsai piacon már árul. Ják csokrokba kötve a hóvirágot,
- (Postások farsangi estje)
A nagykanizsai I, és II. sz. postahivatalok tisztikara február 12-én, szombaton 8 órai kezdettel családias farsangi összejövetelt tart a Kis Royal éttermében.
- (^ letenyej Stefánia)
gróf Andrássy Imréné fővédnöksége alatt február 5-én Jótékonycélu far-sangi tánoestélyt rendez a letenyei ka-szinóban. Érdekessége lesz az estnek hogy a cigányzene mellett a «Malária-iázz\' játszik és <an»crj|caiu bar>-t is ígér a meghivó a mulatság vendégei, nek műiden jóval való ellátására.
- (Engedély nélkül autót vezetett, g*xplt)
Zsuppányi János, zalaegerszegi napszámos kerékpárján haladt hazafelé, amikor egy budapesti autó hátulról elgázolta, A kerékpár teljesen összetörött, Zsuppányi súlyos á^a pótban került kórházba. A nyom ás megállapította, hogy az autótfii Kővári László budapesti ut^zó vezette, aki-nek nem volt autóvezetői igazolványa és képesítése. A gázoló utazó ellen az ügyészség vádiratot adott ki,
—• (Merénylet az erdőben) /
Kiss Fereno 36 éves napszámos a zalaszentivánl erdőben Tolt fáért. Mikor beesteledett, több lövés dördült el Kiss közelében, a sörétek azonban szerencsére nem találtak. Kiss menekülni igyekezett, d^ négy emberrel találta magát szemben, akik agyba főbe verték. Kiss csak nagysokára tért tnagához, elvánszorgott a csendörségre, ahonnét orvos boa vitték. Egyik tárna-, dóját felismerte, ellene éa társai ellen eljárás indult,
fingéi Bóisl cukorkaüzletét
átvettem és azt teljesen átrenoválva
„KORZÓ" cukorksifljclet
néven megnyitom. Raktáron tartok e szakmához tartozó mindenfajta különlegességeket
223 Szíves pártfogást kér
Pollákoé Hlrichler Jutka.
Tárogatószámok a Credo teáján
Ráoz József plébános — aki már játszott a pápa előtt Is — tároga-tózlk szerdán este 7 órakor
Február 2-án a Credo teaestjén Rá z József plébános tárogatózík Kereke* Irén Zenetunárnő és Gazdag István kántor kíséretével, Rácz Józseí plébánosnak — aki városunk szülötte ós a kanizsai Rácz vasutas családhoz fiúi és testvéri szálak fűznek — regényes múltja van. A kitűnő pap valamikor 20-as honvédliadnagy volt s mint ilyen végigküzdöttc a világháborút. Főleg aZ olasz harcokban tüntette ki magát. A háború után öltötte magára a reverendát, rajongója a muzsikának, legszebben tárogatón j Úszik, Tagja a sS >mbathelyl Máv Haladás Dalkörnek és az énekkarral együtt három évvel ezelőtt olaszországi turnén vett részt. A kórus énekelt a pápa előtt is s utána tárogatószMkat j\\t-szott Rácz József. A Szentatya nagy dicséretben részesítette. Már itt Nagykanizsán gimnázista korában az akkori főgimnáziumban is klarinétos volt.
Mostani szereplése alkalmával a kurucnóták gyöngyeit játsza, A műsor keretében szereplő Erőss fiukat nem kell már kftlön bemutatnunk. Rajongásig szereti mindenki a két kedves mandolinistát, VicZenty Árpád humorát, Horváth Erzsi ctőadóképességét városunkban már mindenki ismeri.
A teaest tiszta Mvedelméből a városházán kitűzendő egyik keresztet akarja nz egy?.»ülct beszerezni, ezért mindenkit, aki a Credo családhoz tartozik és vele együtt érez szeretettel megldv. Hangulatról u rendezőség és Torma Tóni zenekara bőségesen gondoskodik. ____ (0
OREGKERESKEDELMISTAK BAIJA SZOMBATON ESTE FÉL ÍO-KOR A KASZINÓBAN,
- A NewB«tk9si Gépkereskedelmi Rt.
nagy érdeklődés mellett mutatta be a General Motors ul Opel typusait, az 1500 köbcentis Olympiát s a két és négy ajtós 1100 köbcentis Kadett kocsikat. Az 1938. évi typusu Olympia méretei általában nagyobbak s ezért a kocsi tágasabb és kényeimeseiblbf, |A felülsrelcpclt 4 henger űrtartalma 1500 kóbeonti, a motor fordulatszáma 3400, a teljesítménye 43 tényleges lóerő s
cZért u hirtelen felgyorsulás és a nagy végsebesség tjlérését teszi lehetőié. A már bevált synchronrugóx is, aihyd-
raulikus fékek, a két és né<jy ajtós acéllemez karosszéria az Opel kocsik legsikeresebb Jellegzetességei. Az ország különböző részeiben létesített busznál több kitűnően felszerepelt Opel-service szolgálja a vidéki vásárló közönség kényelmét.
— Faj- éa derékfájás
kimondott székrekedés nélkül ls gyakran csak a szíkletétel rendetlenségének következménye. Kisérelje meg, a bajt a Darmol használatával megszüntetni. A Darmol hatása huzamos használat mellett sem csökken, tetszés szerint adagolható, enyhén hajt és solutsein drasztikus^,
- Ml « klMSabaéf régi éa aj kfet?
Ext kérdozl ön, ha uj moderu ké-i
szüélket ajánlanak. Az Í938-a$ Ork>t> rádiók technikai fölényéről bárki me^ győződhetik. Minden Oriou rádióke-j reskedőnél bemutatják.
— Vasárnap délben minden ép-t kizláb ember legyen a korzón l
LBéwmsfF
Genfi jelentés sZerlnt a Népszövetség ma délolőttl ülését a kinat-Jipán ügy tárgyalásai miatt délutánra ha-lasztották. Igy lehetséges, hogy még hét Tőn is ülést tart a Népszövetség és az alapokmány módosítására ösz-sxeülő bizottság csak kedden kezdi meg munkáját, ha eiügyben határozat történik.

A 100. népszövetségi ülés mérlegét a lapok igy je\'entik:
Kina segítséget kért: — és nem kopott.
A romániai zddóság ügyét: — nem nyilvánították sürgősnek.
Egyébként Edon és Minescu külügyminiszter tárgyalásainak eredményétől Jelentik, hogy Románia fi zsidó kérdésben hajthatatlan szigorral jár el« •
Rómától B0 kilométerre a,Seglii-Paradi lőszergyárban borzalmas robbanás történt. Az egyes épületekben egymásután több robbanás, is volt. Rómában ellenőrizhetetlen hirek rengeteg halottról és sebesült ről számólnak be. Hivatalos jelentési még nem adtak ki. Rómából 70 mentőautó és két kfctonai szfcad ment a robbanás színhelyére.\'
Azt a 8 hiiílió pengőt, amit a Nemzeti Bank, a pénzintézetek és nagyvállalatok a népegészségügy érdekében felajánlottak az anya- éS csecsemővédő intézetnek, az ut és orvosnélküli falvak Megsegítésére fordítják. ! I :
Selmecbányán a Katholikui Hás falában emléktábla órókiti meg Erdőssy István szabadsághős, piarista tanár nemes haza fiságát. A hatóságok elrendelték, liogy az emléktáblát 30 napon belül tűntes«ék el.
ÓVJ* SZEMÉT I ,
ét vétéroljon bírálómmal egy léi 1114 eaemUveset láta«er-aaakUiti#tnmhan.
Legmodernebb optikai gépekkel és mérőműszerekkel fel (tereli Oiememben bármilyen
ceptet txaksterfien elkétillek.
Eredeti Zeiss punktál-teneíék.
Léimérfk, hémérék, bor- é, muilm4rók.
ZSOLDOS GYULA
kfaautK, itinria fa láburfeunito,
Pfl ut 8. (■ Korona-iUllodáiHÜ «.mbMt). Ör. .. th.i.r n.g, v.\'>.I.1..M\'\' Elltm.rt pr.cli dra- .» ikllorJ.vUőmOh.ly.
Pk. 584ÍJ1939. Bi.
1936. Tghlót 183. í! 204.
Árverési hirdetmény.
Di. Uiu Imte bp«U ag,«M Utal Mp-icll Slemtm éi H.Uke tl bud.peitl bel. c(g Ja.ír. 351 P 12 f 191. 16ko H tbbb köveit Ki lárulék.1 «rel<« ■ bpo.ll kOip. kir. Iárátblró.l2 1932. évi 4381936. u. végzésével elrendelt klelégllé.1 vé^iehil-iá* lolytán véirehajlást BiCnvedólöl 1936. évi mAjus I. It Julim hó 8 in lelogl.il 580—1200 P re beciü t Ingóiiaokr. . n.gyktnlu.1 kir. JirásbltóUg Tenll Bt. végzésével u árveré. elrendeltetvén, annak végrehajtat ueov. lakásán. Nagy-kanluán, EOtvOi-tér 30. bám. alatt t fizetett Ouseg levonáiával kendő mefl* tartáaára határidőül 1938. évi ftb>. hő 8. napjának d. u. 6 órája tűzetik kl, amikor a blrőllag letogUlt bútorok éa képek, rádlő, Irőgép itb i egjéb Ingóaágp kat el logom adni.
Naftykaalzsa, 1937. évi deo. hí 30 án.
Elek UuI4 s. k.
114 kk. bU. végrehallA
MARÓIT FORDÖ
Caengery-ut 19. ■Untn áut,t«r,kk TyaktaaMfágáa Hyltva aal.Aa. llf^JI
1938. J«ntUr 30
ZALAI KÖZLÖNY
• ■*
Győződjön megit Csodálkozni fog {}
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
a farsangi Idény alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ
APRÓHIRDETÉSEK
n»rö*ilrd«Ma dll. >nlm>p Él Snn.pn.p 10 uAtg M niér, mlnd.a további u6 B Itllár. hMkO.n.p 10 tfttg 00 HlUr, mind*. további ni 4 fllláf.
EakttvAra díszített szép áramvonataa ntik.il autó Kautmannát icndelbelö. Tele-Ion 232. Erzsébet-tér I. 4024
Szép kétszobás aad.arl lakás Összes mellékhelyiségekkel május I-re kiadd. — Horthy M.-ut 49. az.
H4., sárcipó JaalUat hlvatáaos vul-k.nlzáklnál készíttessen. Horthy M. ut 2.. Vasember-udvar. 3994
I tuhát veszek és eladok, hl-vina bixboz megyek. Márkus, Királyuk* 31. 133
Á.,<oll ía aahal) állandóan kapható.
Rtlacner Mátyás, Hoitby M.-ut 35. 82
Vlav.aatákl csövek, aaeretvények és IBróóuoba. berendezéseket legolcióbban váaárolhat Jerauseknél, Erzsébet-tér 18. 105
Sugár-at 42. alatt szllvslákba szemzeit kajaalakaraokfák és cednisbokrok kaphatók. 194
Klakanlzaán Ország ut 3. saámu ház ata*4. Bővebbel ugyanott. 2C>3
Használt, )ó állapotban levó aaatal. »ah.l» eladó. Caeagery ut 9. 207
Saepet
211
Ai On szállodája
Corvin 5zállodaI
Budapest szivében, a Nemzeti Színház mellett: VIII.. C»okon«y utca 14. — Tökéletea modern komfort. — Folyóvíz éi kOzponti fütéa minden szobában. — Budapeit valamennyi villamos vaauta ét autóbusza a hotel közveden közelében. KfT\'Yy** <u»bák már 5 pwgCMI,
kétigyai nobik 4 p»nf«tíl, Uljaa
4\'50 p*ng6. mi
pwuJé <
Ágytoll, pehely
kelengyék, penziók, szállodák részére Intézeti párnákhoz higiénikusán kezelve olcsó árban
Fehér fosztott libatollat
kilónként P 3-00-ért,
egy jobb minőséget J.SO érl szállít 5 kilós postacsomagban MrssMatv. utánvéttel
MIEÍ fflU intill-bm, WikultlwUu.
LINÓLEUM
LEOOLCSÓBBAN NIRSCH ÉS SZEGŐ cégni!
Eladó egy Halai angol nakl-utea T. azátn.
Vlaaa.alaa sátor- és kocilpony.ák Wp választékban nagyon kedvezó flze-ttol leltételekkel kaphatók Kelemen Rezső
cágníl.
■Sl.l.i.p.n (Balsionszéplak) 184 nágyazögöles vlllatelek eladó. Clm a kiadó-ntvatatbán. .
.JlÍT"- t,«*g»"akés hallos tSsss-wnilottoa uj lakások Fő-ut 22. kUdók málua 1-te, 216
, *f4** kicsinyben és nagyban eladó. s«8»r-«t2,Dohán,lózs<le. 217
ijíl\'í* 2 Háromszobás ösaskomlortos 2JÍ\'.l^f»t"T-«t 18/.. építő ut házban
"M7. ímUblm "1\' 41 V"\'
legérkezell
a Shellgáz
A SHELLQÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kulturát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb házlarlási tílzelö A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hói ad A SHELLOÁZT ollhonában díjmentesen bemutatom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbálhatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb ttlzíló
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportfizletében
Nagykanizsa, Fő-ut O.
Hölgyeim I Legújabb, legszebb kéal-aaaakaassfatékat fillérekéit el0rajz.il Bóhmné, Zárda-utca 8. 218
: Oj«r«Y,
210
Finom tiszta raaak.ay*r> kapható, 4-5 kg-oa kenyerek afllóaét vállalom
éa háthoz elállítom. — Pörzse < Ciengery-us 85.
Egy Slép kis káa Rákóczi utcában, Ma-gyar-utcához Ural, kedvezó teltételekkel eladó. Bóvebbet Dobíln Hugó Horthy M.-nt IS._
Szép utcai kapualatti ktllónbejáratu bútorozott szobs azonnal klarfé. Királyutca 43. 221
Két e| házi bel 1 re kiad*.
Iroda.
egymásba nyíló llrea szoba tépcsó-Járattal, esetleg konyhával, május
Rozgonyl-utca 8., Ug;
U 222
Jele
Ügyes nala lenlkezéa H
Kiad|a a laptulájdonos Közgazdasági Rt. aulanbwg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Kárai*.
interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
3072/1938.
Árverési hirdetmény.
Nagykanizsa megyei város tulajdonát képező Vár-u. 3. száma házal (az Erdőbirtokosok volt épülete) folyó évi május hó t. napjától kezdődően, a városi gazdasági hivatalban, folyó évi janitfr hó 31-én déli 12 órakor tartandó nyilvános árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítási a v. gazdasági hlvalal ad.
Naj^ykanku, 1938. január 28. fit Polgármester.
ZALAJ KÖZLÖNY
1938 január 30
NIEGHIVÓ.
A NÉPTAKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAGYKANIZSÁN
1038. évi február hó 12-én déli Itt érakor székháziban tartja
32. évi rendes közgyűlését,
amelyre a t. részvényesekel meghívjuk.
kz Igazgatóság.
Tárgysorozat!
4. Határozat a felmentvény tárgyában.
5. Igazgatósági tagok választára.
6. Felügyelőblzotlság választása és díjazásának megállapítása.
7. Az alapszabályok 14. §-ának módosilása.
Nagykanizsa, 1938. január- hó.
1. Az Igazgatóság jelentése az 1937. üzletévről.
2. A felügyeltblzottság jelenlése, a mérleg megállapítása és a nyereség felosztása.
3. Az ügyvezetéssel megbízott igazgatósági tag 1937. évi szolgálali Illetményeinek megállapítása.
PlKy.tm.at.té. I Felkérjük I. részvényeseinket, ho részvényeiket a közgyűlés napja előtt az Intézet pénztárinál, vagy
;y amennyiben a közgyűlésen résztvennl kívánnak, szíveskedjenek az alapszabályok rendelkezése értelmében Budapesten, a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál letenni.
VAGYON
Mérleg-számla 1S37. december 31-én
TEHER
Készpénz és bankári követelések............
Értékpapírok...........................
Váltótárca ...........................
Ebből Jelzáloggal fedezve P 3.334,93067 Adósok :
Jelzálogfedezettel ............ ......
Eilékpaplr vagy egyéb fedezettel.........
Külön fedezet nélkül..........L. ......
Kezességek :.................
Átmeneti télelek.............
Ingatlanok:
Intézeti székház... .......
Erzsébet tér 16. számú bérház
Lt: Értékcsökkenési tartalék ......
P 5,850—
I\'cn8ö
tS3.H1 380,175 154,721
42,000 75,000
138,(43 100,234 3 930,128
719,214 13,330
87,000
Részvénytőke ........................
Tartalékalap...........................
Nyugdíjalap...........................
Betétek:
Takarékkönyvecskékre ...............
Folyószámlákra.....................
Vlsszleszámltolt váltók ..................
Pesti Magyar Kereakedelml Bank követelése ...
Kezességek .................. P 5,850 -
Átmeneti lételek........................
Nyereség ... ............ ............
Pengő
250,000 230,000 48,000
1 235,903 503,518
Pengő
1.789,421 1.900,918 704,388
33.807 33,535
4.985,851
TERHEK
Eredmény-számla 1937. december 31-én.
JÖVEDELMEK
Kifizetett kamat ............
Üzleti költség és tiszti fizetés...
Adó és lllelA ............
Nyereség:
1936. évi nyereségáthozat
1937. évi nyereség ......
Coar.d Ottó
alelnök.
Pengő f Pengő 1
175,187 73,888 28,233 84 18 28
3,885 29,049 85 80 33,835 85
310,822 73
Nyereségáthozat az 1936 évről
Kamatbevétel ............
Jutalék és különféle nyereség ... Ingatlanjövedelem .........
Pl\'llgŐ
Pcnpó
3,385 286,493 3,133 14,120
Az Igazgatóság nevében:
Dr. grtí Hunvady Jói.flF
elnök.
Dr. Kr.lal.r Jósul
alelnök.
• Ilii Baltaik Lajos
ügyvezető Igazgató.
Megvizsgálta és helyesnek találta: A fallgyaUMaaluág.
10.040/1938. 1/2. üo. szám.
Hirdetmény.
A bor nehéz értékesítési kOrfllmé-nyei kívánatossá teszik, hogy a szőlősgazdák mindazokon a helyeken, ahol a közlekedési és szállítási viszonyok, valamint a piacok közelsége folytán a szóló gyümölcsként való értékesítésére, ai előfeltételek magvannak, — a csemegeszőlő termelési felkarolják.
Különösen érdektikben áll ez azoknak a szőlősgazdáknak, akiknek amerikai kőzvellenüi (direkt) termő (Noah stb) szőlőültetvényeik vannak, mert ezen szőlők bortermésének forgalma a közeljövőben fokozottabb korlátozás alá Jut.
Ai amerikai direktlermő szőlők csemegeszőlőkké való áloltásának elősegítése érdekében mindazoknak a szőlősgazdáknak, akik amerikai direkt termő szőlőültetvényeiket az 1938. év folyamán csemegeszőlőkké kívánják átoltani, az áloltáshoz szükséges oltóvesszőt, a rendelkezésre álló készlet erejéig, az 1938. év tavaszán Is csupán a szállítási és csomagolási dlj felszámításával, ingyen fogom rendelkezésre bocsájlani.
Ezen Ingyen csemegeszőlő oltóvessző kiutalása Iránti kérelmeket 1938. év február hó lS-élg kell a
vezetésem alalt álló minisztérium szőlészeti és borászati ügyosztályá-lyához be|elentenl.
A kiosztandó csemegeszölővesszök rendeltetésszerű felhasználásának biztosítása céljából, az igénylők a kiutalás iránti kérelemben kötelesek pontosan fellünfetnl az átoltani kívánt amerikai dlrekltetmő szőlőtőkék számát és fajtáját, továbbá annak a területnek telekkönyvi és helyra|zl számát, amtlyen az átoltást foganatosítani kívánják. Ezen adatok valódiságát az Illetékes községi elöljáróság állal a kérvényre rávezetendő záradék alakjában Igazolni kell. Az oltó-
vesizők rendeltetésszerű felhasználását a kerületi szőlészeti és borászali felügyelók és az Illetékes községek elöljáróságai ul|án megfelelően ellenőriztetni fogom. Esetleges visszaélés esetén ugy a klszolgállatolt oltó-vesszők árának beszedése,mint a vlsz-szaélés megtorlása Iráni megfelelően intézkedni fogok.
A fenti kövélelményeknek meg nem telelő, vagy elkésve beérkező Igényléseket nem fogom figyelembe venni.
Budapest, 1937. évi dec. hó 31-én.
100 M. Kir.
Fflldmlvelésügyl Miniszter
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozky-utoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyoviz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a |elentkező olvasók részére.
Vízvezetéket
szereltessen, Javíttasson
s Czvetkó Gyulával
Permetezze pilcsl
fagymentaa aapokon
NEODENDRIN
(gyUaiöloefa-karbolineummal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az «»xl ét téli vfclekeiéa a leghatátosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mész-kénléaek rovarölö hatása alig van.
őaxibaraokot
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők :
ORSZÁG JÓZSEF
Mag, mStrágya, aSvónyvódalmliMr.k, Mák, |áp kere.ki\'tté.ében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A régi törvényszék mellett. Telefon 190.
Mwu. a kntuUJáem
Bt. íiuUttt**! Nyárnál ás Dátaalal La^kpió Vállalata ttayvayamtUlálm Nlgykanjasáa. KM OaUlv. Zalai Károly.

Insert failed. Could not insert session data.