* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 112.85 MB | |
| 2020-03-30 15:12:16 | |
 | |||||||
Nyilvános  7994 | 9483 | Cím: Nagykanizsa | Alcím: városi monográfia Kötetadat: 3. kötet, 1850-1945 Közrem.: Bősze Sándor (közrem.) ; Kaposi Zoltán (szerk.) Szerz. közl: [írták Bősze Sándor et al.] ; [szerk. Kaposi Zoltán] Megjelent: 2014 Eto: 908.439Nagykanizsa Tárgyszó: Nagykanizsa ; helyismereti gyűjtemény Szakjel: 908 Cutter: N 32 ISBN: 978-963-87161-8-7 Nyelv: magyar Oldal: 807 p. Megj.: Bibliogr. a tanulmányok végén ; Német és angol nyelvű összefoglalókkal A következő szöveg a könyvből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: NAGYKANIZSA Városi monográfia III. (1850-1945) ISBN szám: 978-963-87161-8-7 Nagykanizsa Monográfia III. kötet Kiadja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Felelős kiadó: Cseresnyés Péter 2014 NAGYKANIZSA Városi monográfia III. (1850-1945) Nagykanizsa 2014 A kötet szerzői: Bősze Sándor, Czupi Gyula, Dr. Gőcze Rezső, Horváth György, Dr. Kaposi Zoltán, Kardos Ferenc, Dr. Kéringer Mária, Dr. Kostyál László, Kunics Zsuzsanna, Dr. Molnár Ágnes, Németh József, Dr. Paksy Zoltán, Rábavölgyi Attila Lektorok: Dr. Bősze Sándor, Dr. Halász Imre CSc., Dr. Kaposi Zoltán DSc., Dr. Romváry Ferenc, T. Mérey Klára DSc., Megyeri Anna, Dr. Vonyó József PhD. Szerkesztő: Dr. Kaposi Zoltán DSc. Szerkesztőhelyettes: Kunics Zsuzsanna A 2007-2014 közötti kutatási program vezetője: Dr. Kaposi Zoltán DSc. Kutatási programvezető-helyettes: Kunics Zsuzsanna Nyomdai előkészítés: Hohl Zoltán, Törökné Mihályfi Izabella A borítón Nagykanizsa város címere látható. (TGYM K. 9321.) Tartalomjegyzék Rábavölgyi Attila NAGYKANIZSA NÉPESSÉGTÖRTÉNETI VÁLTOZÁSAI (1850-1945)...................................11 Paksy Zoltán NAGYKANIZSA POLITIKAI ÉLETE (1850-1945)......................................................................37 Kaposi Zoltán NAGYKANIZSA GAZDASÁGI FEJLŐDÉSE (1850-1945)........................................................99 Kaposi Zoltán VÁROSIRÁNYÍTÁS ÉS VÁROSGAZDÁLKODÁS (1850-1945)...............................................251 Kunics Zsuzsa NAGYKANIZSA TELEPÜLÉSSZERKEZETÉNEK ÉS VÁROSKÉPÉNEK VÁLTOZÁSAI (1850-1945).....................................................................291 Molnár Ágnes KISKANIZSA GAZDÁLKODÁSA, TÁRSADALMA ÉS KULTÚRÁJA 1850-1945 KÖZÖTT......................................................................................................................415 Kaposi Zoltán AZ OKTATÁS VÁLTOZÁSAI NAGYKANIZSÁN (1850-1945)...............................................471 Németh József IRODALOM, SAJTÓ ÉS KÖNYVKULTÚRA NAGYKANIZSÁN (1850-1945)....................509 Kostyál László NAGYKANIZSA KÉPZŐMŰVÉSZETE A KAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN (1849-1945)......................................................................................................549 Kéringer Mária NAGYKANIZSA EGYHÁZTÖRTÉNETE 1850-1945 KÖZÖTT.............................................575 Bősze Sándor EGYESÜLETEK NAGYKANIZSÁN (1850-1945)......................................................................619 Horváth György NAGYKANIZSA SPORTÉLETÉNEK FEJLŐDÉSE (1850-1945).............................................639 Gőcze Rezső PALIN ÉS KORPAVÁR TÖRTÉNETE A POLGÁROSODÁS KORSZAKÁBAN..................665 Czupi Gyula - Kardos Ferenc MIKLÓSFA TÖRTÉNETE 1850-1945 KÖZÖTT........................................................................705 Kardos Ferenc BAGOLA, SÁNC, KIS- ÉS NAGYFAKOS TÖRTÉNETE (1848-1945)....................................735 Kardos Ferenc BAJCSA TÖRTÉNETE 1849 ÉS 1945 KÖZÖTT.........................................................................753 FELHASZNÁLT IRODALOM, FORRÁSOK..............................................................................767 KÉPJEGYZÉK...............................................................................................................................784 NÉVMUTATÓ..............................................................................................................................790 Contents Attila Rábavölgyi THE POPULATION HISTORICAL CHANGES OF NAGYKANIZSA (1850-1945)...............11 Zoltán Paksy THE POLITICAL LIFE OF NAGYKANIZSA (1850-1945).........................................................37 Zoltán Kaposi THE ECONOMIC DEVELOPMENT OF NAGYKANIZSA (1850-1945).................................99 Zoltán Kaposi URBAN GOVERNANCE AND MANAGEMENT (1850-1945)..............................................251 Zsuzsa Kunics THE TERRITORIAL STRUCTURE AND THE BUILT HERITAGE OF NAGYKANIZSA CITY (1850-1945)......................................................................................291 Ágnes Molnár THE ECONOMY, SOCIETY AND CULTURE OF KISKANIZSA BETWEEN 1850 AND 1945.........................................................................................................415 Zoltán Kaposi THE ALTERATIONS OF EDUCATION IN NAGYKANIZSA (1850-1945)...........................471 József Németh LITERATURE, PRESS AND BOOK CULTURE IN NAGYKANIZSA 1850-1945 ............... 509 László Kostyál THE FINE ARTS OF NAGYKANIZSA IN THE ERA OF CAPITALISM (1849-1945).........549 Mária Kéringer CHURCH HISTORY OF NAGYKANIZSA 1850-1945............................................................575 Sándor Bősze THE ASSOCIATIONS OF THE CITY (1850-1945)....................................................................619 György Horváth THE DEVELOPMENT OF SPORT LIFE IN NAGYKANIZSA (1850-1945)..........................639 Rezső Gőcze THE HISTORY OF PALIN AND KORPAVÁR IN THE ERA OF EMBOURGEOISEMENT.......................................................................................................665 Gyula Czupi - Ferenc Kardos THE HISTORY OF MIKLÓSFA BETWEEN 1850 AND 1945 ................................................. 705 Ferenc Kardos THE HISTORY OF BAGOLA, SÁNC, KIS- AND NAGYFAKOS (1848-1945)......................735 Ferenc Kardos THE HISTORY OF BAJCSA BETWEEN 1849 AND 1945 ........................................................ 753 ANNOTATED BIBLIOGRAPHY.................................................................................................767 LIST OF PHOTOGRAPHES........................................................................................................784 INDEX OF NAMES......................................................................................................................790 Inhalt Attila Rábavölgyi DIE BEVÖLKERUNGSHISTORISCHEN VERÄNDERUNGEN VON GROSS-CANISA (1850-1945)...............................................................................................11 Zoltán Paksy DAS POLITISCHE LEBEN VON GROSS-CANISA ZWISCHEN (1850-1945)........................37 Zoltán Kaposi DIE WIRTSCHAFTSENTWICKLUNG VON GROSS-CANISA (1850-1945).........................99 Zoltán Kaposi DIE STADTVERWALTUNG UND DIE WIRTSCHAFTSFÜHRUNG DER STADT (1850-1945)...............................................................................................................251 Zsuzsa Kunics DIE TERRITORIALE STRUKTUR, DAS GEBAUTE ERBE VON GROSS-CANISA (1850-1945).............................................................................................291 Agnes Molnár DIE WIRTSCHAFT, GESELLSCHAFT UND KULTUR VON KISKANIZSA VON 1850 BIS 1945....................................................................................415 Zoltán Kaposi DIE VERÄNDERUNGEN DES UNTERRICHTES IN GROSS-CANISA (1850-1945)..........471 József Németh LITERATUR, PRESSE UND BUCHKULTUR IN GROSS-CANISA VON 1850 BIS 1945... 509 László Kostyál DIE BILDENDE KUNST VON GROSS-CANISA IN DER ZEIT DER KAPITALISMUS (1849-1945).............................................................................................549 Mária Kéringer DIE KIRCHENGESCHICHTE VON GROSS-CANISA VON 1850 BIS 1945 ........................ 575 Sándor Bősze DIE VEREINE DER STADT (1850-1945)....................................................................................619 György Horváth DIE ENTWICKLUNG DES SPORTLEBENS VON GROSS-CANISA (1850-1945)...............639 Rezső Gőcze DIE GESCHICHTE VON PALIN UND KORPAVÁR IN DER ZEIT DER VERBÜRGERLICHUNG....................................................................................................665 Gyula Czupi - Ferenc Kardos DIE GESCHICHTE VON MIKLÓSFA VON 1850 BIS 1945 .................................................... 705 Ferenc Kardos DIE GESCHICHTE VON BAGOLA, SÁNC, KIS- UND NAGYFAKOS ZWISCHEN 1848 UND 1945 ...................................................................................................... 735 Ferenc Kardos DIE GESCHICHTE VON BAJCSA VON 1849 BIS 1945 ........................................................... 753 ZITIERTE LITERATUR, QUELLEN...........................................................................................767 VERZEICHNIS DER ABBILDUNGEN....................................................................................784 NAMENREGISTER......................................................................................................................790 ELŐSZÓ Az élet csak úgy érthető, ha visszatekintünk, de csak úgy élhető, ha előrenézünk." Sorén Kierkegaard Egy értékekben és hagyományaiban gazdag város, Nagykanizsa múltjának mélységes kútjába tekinthet bele, kedves olvasó, ezen első tudományos igénnyel megírt monográfia újabb, harmadik kötetét a kezében tartva. Húsz éves hosszú munka eredménye e kiváló szakemberek, kutatók és szerkesztők által megalkotott monumentális sorozat, melynek fő célja, hogy bepillantást nyerhessen minden érdeklődő Nagykanizsa több évszázados történelmének teljességébe. A kultúra, a gazdaság, a város társadalma és ipara, mezőgazdasága és politikai változásai tárulnak fel a szerzők tanulmányainak sorai által, melynek révén mindenki: szakember és tájékozódni kívánó ember is visszatekinthet egy település és egy közösség megszületésének és fejlődésének történelmi lépcsőfokaira. E harmadik kötet egy olyan korszakba kalauzolja el olvasóját, amely megalapozta a modern Nagykanizsa létrejöttét. 1850 és 1945 közötti időszak a kapitalizmus kialakulását és korát jelenti, amikor is körvonalazódik, majd kivirágzik egy olyan polgári társadalom, önkormányzatiság, intézményrendszer és kultúra, amely a későbbi diktatúra évtizedeinek bomlasztó és romboló munkája ellenére mind a mai napig a város legfőbb pilléreit jelentik. Érdemes tehát elolvasni a város ekkor épített örökségeinek történetét, oktatása, művészete, sportja, vallási élete és könyvkultúrája egy évszázados formálódását, társadalmi életének, szerkezetének és demográfiájának változásait, hiszen egy máig Nagykanizsa történetében egyedülállóan gazdag világot ismerhet meg. Mindhárom, így e harmadik mű is azzal az igénnyel született, amely méltó e munka kitalálójának és korábbi szerkesztőjének, Rózsa Miklósnak az álmához, aki azt a célt tűzte ki a rendszerváltást követően, hogy egy történettudomány által is elismert, a tudományos igényeket is kielégítő tanulmánykötet-sorozat szülessen Nagykanizsáról. íme, megszületett! Köszönet ezért minden alkotó és kutató szerzőnek, gondos szerkesztőnek, muzeológusnak, könyvtárosnak, levéltárosnak, lektornak és nyomdásznak, és mindazoknak, akik nélkül ma szegényebb lenne egy város közössége és az érdeklődő közönség is egy ilyen értékes munkával. Véget ért tehát egy izgalmas kutatás, egy izgalmas korszak, mely Nagykanizsa történelme mélységes kútjának sötétjét fürkészte két évtizeden keresztül, ezáltal is érthetőbbé téve az életet. De, holnaptól egy új időszak kezdődik. Hiszen e múlt kútja egy feneketlen, a jövő horizontjával állandóan növekvő, és ez által élhető világot jelent. Aminek, kedves olvasó, már Ön is a részese! Ám, most még itt a lehetősége, hogy e kötettel a múlt egy darabkája váljon jelenné. Kérem, éljen vele! Nagykanizsa, 2014. augusztus 19. Cseresnyés Péter Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere Tisztelt Olvasó! Az ön kezében tartott alkotás a Nagykanizsa városi monográfia sorozat harmadik kötete, amely a város történetének, működésének 1850-1945 közötti korszakát mutatja be. A várostörténet első kötete 1994-ben, a második 2006-ban látott napvilágot. A kötet mintegy hét évnyi kutatási program eredménye. A folyamat 2006-2007 fordulóján indult. Az első két év a források egy részének összegyűjtésével, dokumentálásával telt el. Sokat segített ebben, hogy a forrásfeltárásba sikerült a Zala Megyei Levéltár munkatársait bevonni, de jó hátteret adott az is, hogy a Halis István Városi Könyvtár időközben a helyi lapokat digitalizálta és nyilvánossá tette. Javította a pozíciót, hogy a 13 szerző már korábban is intenzíven foglalkozott a város történetének különböző aspektusaival, így jól ismerhették egy-egy szakterület addigi eredményeit. Igyekeztünk minél több helyi szakembert bevonni a monográfia elkészítésébe. A szerzők névsorára pillantva is látszik, hogy a helyi muzeológusok, pedagógusok munkája nélkül nehezen készülhetett volna el a könyv. Nélkülözhetetlen volt a város támogatása: Nagykanizsa város önkormányzata végig, még a nehéz, válságos években is folyamatosan támogatta a kutatást, amiben nagy szerepe volt az önkormányzati vezetők, munkatársak elkötelezettségének. Úgy gondolom, Nagykanizsa polgársága büszke lehet a monográfiára, hiszen a városnál jóval nagyobb hazai települések közül több még mindig nem rendelkezik hasonló jellegű alkotással. Egy városmonográfia soha nem lehet „teljes". Aki valaha írt és olvasott hasonló jellegű munkákat, tudhatja, hogy a kötetben szereplő különböző témák mind olyanok, amelyekről önmagukban is külön könyveket lehetne írni. Egy szintetizáló monográfiának pontosan az a célja (s így volt ez a korábbi kötetek kapcsán is), hogy a város történetének egy meghatározott korszakára vonatkozóan összegyűjtse és rendszerezze az addigi ismereteket, s a lehetőségekhez képest új információkkal, kutatási eredményekkel egészítse azt ki. Azzal is tisztában vagyunk, hogy számos egyéb szakmai jellegű fejezettel lehetett volna még bővíteni a kötetet, viszont a véges erőforrások, a kutatói kapacitások stb. nyilván határt szabtak a szárnyaló szerkesztői fantáziának. A kötet tartalma és nyelvezete alapján sokoldalúan használható. Alkalmas arra, hogy a helyi oktatás hátteréül szolgáljon, hogy az egyes fejezetek tanulmányozása révén erősödjön a fiatalság lokálpatriotizmusa. Alkalmas arra is, hogy a szűk történészi szakma számára áttekintést adjon Délnyugat-Magyarország e vidékéről, összehasonlítási lehetőséget kínálva más városok működésének megismeréséhez. De arra is megfelelő, hogy a város múltja iránt érdeklődő polgár eligazodjon a település néha szövevényes történetében. Hasonlóan a korábbi kötetekhez, figyelemmel voltunk azon települések történetére is, amelyek hajdan önállóak voltak, de aztán az idők során Nagykanizsa részévé váltak (Palin, Korpavár, Kis-és Nagyfakos, Bagolasánc, Bajcsa, Miklósfa). A kötet róluk is szól, nemcsak a szűkebben vett Nagy- és Kiskanizsáról. Kellemes és hasznos időtöltést kívánok a könyv olvasásához, tanulmányozásához! Prof. Dr. Kaposi Zoltán DSc., a kutatási program vezetője, a monográfia szerkesztője Rábavölgyi Attila NAGYKANIZSA NÉPESSÉGTÖRTÉNETI VÁLTOZÁSAI (1850-1945) Bevezetés Nagykanizsa népesség- és társadalomtörténeti folyamatai a 19. század közepétől a második világháború kezdetéig nem feltétlenül esnek egybe a gazdaság- és politikatörténet epocháival. Rövidebb átmeneti időszakok jellemezik a közel száz évet felölelő vizsgált korszakot, amelyek a gazdasági és jogi környezet változásaiból eredeztethetőek (1848-1873, 1914-1918, 1929-1945). A kapitalista/polgári viszonyok megerősödése, a háborús krízis, a területi átrendeződés és a világgazdasági válság, majd pedig a második világháború folyamatai elkerülhetetlen változásokat eredményeztek a népesség számának alakulásában, s ezáltal Nagykanizsa társadalmi szerkezetében. Ezek tükrében teszünk kísérletet arra, hogy a források és a szakirodalom segítségével a legfontosabb hatótényezőket megvilágítsuk, s elhelyezzük Nagykanizsát az átalakuló gazdasági-társadalmi rendszerben. Célunk, hogy bemutassuk az uradalmi központ népességmegtartó- és növelő képességét, polgárosodását, az első világháborút követő kényszerpályáját, funkcióváltásainak következményeit.1 Nagykanizsa középkori gazdasági rendszerének átalakítását a gróf, majd herceg Bat-thyány-család indította el azzal, hogy az akkori mezővárosba a 18. század közepétől engedélyezte olyan népességelemek megjelenését és beköltözését (német és zsidó családokat, köztük iparosokat, kereskedőket stb.), akiknek tevékenysége révén a helyi polgárosodás megindulhatott. A település stratégiai pozíciója erősítette, hogy az egykori végvári központ a 19. század első felére a legkiemelkedőbb piacközponttá válhatott. A vasútépítkezéseket a város és földesura is egyaránt támogatta, amelyből egy frekventált délnyugat-magyarországi regionális központ épült ki a 20. század elejére. Az egykori állatvásárairól elhíresült városba nagy mennyiségben szállítottak ipari nyersanyagokat, elsősorban élelmiszert és könnyűipari terméket, amelyek a nagyüzemek megteremtésének biztosítottak lehetőséget.2 Az élénkülő és sokszínűvé váló gazdasági élet javította a létfeltételeket, amely kedvezett a népesség növekedésének, valamint a folyamatos bevándorlás esélyeit is növelte. Ezzel párhuzamosan újabb feladatok jelentkeztek a közigazgatás, a pénzügyek, az egészségügyi ellátás, az oktatás, illetve az egyéb szolgáltatások (posta, vendéglátás, közlekedés) területén is. így a foglalkoztatási megoszlás egyre erősebben tükrözte a változó gazdasági körülményeket.3 Először egy rövid kitekintés foglalja össze az európai és a magyarországi folyamatokat (pl. népszaporulat tényezői, a születések számának csökkenése, a városok növekedése), majd a továbbiakban kitérünk a demográfiai átmenet jellemzőire, a házas termékenység és a nuptialitás időrendbeli változásaira, s legvégül Nagykanizsa forrásokban fellelhető adtainak elemzésére. Igyekszünk az összehasonlítás módszerével bemutatni azt is, hogy Nagykanizsa milyen helyet foglal el a térség települései között demográfiai szempontból. Ezért gyakran említjük majd Keszthely, Zalaegerszeg és Kaposvár mutatóit. A téma rövid bemutatásához a rendelkezésre álló szakirodalom mellett az 1850-es évektől teljes és részletes országos szintű adatbázisokat kívánjuk felhasználni. Azonban igazán jó és részletes népesedési adatbázis csak 1880 után áll rendelkezésünkre. Ezekből adódik lehetőség a nyers születési és halálozási ráta, a természetes szaporodás, illetve fogyás, a népesség éves növekedési ütemének, a népesség nyelvi, vallási és foglalkozás szerinti megoszlásának bemuta-tatására, elemzésére, valamint a fent már említett településekkel való összehasonlítására. 1 írásunkban támaszkodtunk egy 2008-ban megjelent tanulmányunkra. Lásd: Rábavölgyi, 2008. 2 Lásd: Kaposi, 2012/c. tanulmányát. 3 Ez a századforduló statisztikai adataiból már egyértelműen tükröződik. Lásd: Népszámlálás, 1900,1910. 14 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) Vizsgálódásunkkal azt kívánjuk elérni, hogy az európai és országos adatok, folyamatok, jelenségek a helyi viszonylatokkal (akár regionális szinten) összevethetőek legyenek. Európai és magyarországi kitekintés A vizsgált korszakban Európa lakossága gyorsabban növekedett, mint bármely más világrészé, kivéve az olyan területeket (például Észak-Amerika), ahová folyamatosan érkeztek bevándorlók. A növekedés következetes és egyöntetű volt, kivételt képez a század közepétől a francia görbe ellapulása, valamint Magyarország lakosságának 1840 körüli hirtelen növekedése.4 A gyors népszaporulat üteme a születési és a halálozási arányszámok változásának eredője volt, de hatott rá a migráció is. Általában véve „Anglia népességének növekedése a mortalitás csökkenéséből következett,"5 s lénygében Európa többi részén is ez volt a helyzet. A születési arányszám szinte mindenhol csökkent a 19. század utolsó negyedéig. A halálozási arány jóval korábban kezdett csökkenni, s ez a tendencia a legtöbb országban az 1830-as évektől következetesen folytatódott. Mindez nagyjából az éhínségek elmaradásának, a fertőző betegségek visszaszorulásának és az anyagi körülmények javulásának tulajdonítható. Ennek eredménye volt a népesség szerkezetének lassú átalakulása, a fiatalok számának viszonylagos csökkenése az idősebbekéhez képest. A Habsburg Birodalom népei között is voltak jelentős népesedési különbségek. Magyarországon a születési arányszám magasabb volt, mint a Habsburg Birodalom más országaiban, ám a Magyarországon élő nemzetiségek szaporodása megelőzte a magyart. Európa népessége a 19. század folyamán összességében másfélszeresére gyarapodott, s ezen belül a városi lakosság meghúszszorozódott. Az iparosodás előtti városok többé-kevésbé szabályos hálózatot alkottak. Ez egyáltalán nem volt véletlen: a város funkciója a környező terület szükségleteihez igazodott, azt pedig, hogy egy adott város mekkora területet tud kiszolgálni, az utazás sebessége határozta meg.6 A városok nagyságának becslésekor két hibalehetőséggel kell számolni. Az egyik, hogy bizonytalan, voltaképpen mi is tekinthető városnak, a másik pedig az, hogy a nagyvárosok közigazgatási határait újra meg újra kiterjesztették, s így egyre nagyobb területeket öleltek föl. A század folyamán a legtöbb város fejlődött. Ám a nagyvárosok növekedésének üteme arányaiban megelőzte a közepes és kisvárosokét. A nagyvárosok a lakosság egyre nagyobb hányadát szívták föl. A Habsburg Birodalomban és a Balkánon meglehetősen fejletlen volt a városi élet, s a városok elsősorban még mindig a piaci központok voltak. Csak Bécs fejlődött kiugró gyorsasággal: a 19. század elején még alig negyedmilliós lakosság 1910-re 2 millióra növekedett. Ezt a népszaporulat annak tulajdonítható, hogy Bécs óriási vonzerővel rendelkező birodalmi főváros volt (érdekes ugyanakkor, hogy a közszolgálati alkalmazottak a katonasággal együtt sem tettek ki sohasem többet a lakosság 10%-ánál). A Habsburg Birodalom másik nagy városa az egységesített Budapest volt, amelynek három városrésze, a széles Duna két partján egymással szemközt fekvő Óbuda, Buda és Pest 1873-ig közigazgatásilag különálló városokat alkotott. A folyó meredek jobb partján lévő Buda mindenekelőtt kormányzati székhely maradt, a sík bal parton fekvő Pest viszont Magyarország kereskedelmi és ipari központjává fejlődött.7 A gazdasági növekedéssel szo- 4 Pounds, 1997. 385.p. 5 Clark, 1967. 50.p. 6 Pounds, 1997. 385-386., 390., 392.p. 7 Uo. 407., 415., 417. p. 15 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) ros kölcsönhatásban fontos változások mentek végbe az ország lakosságának demográfiai magatartásában. Egyrészt meggyorsult a természetes szaporodás üteme, másrészt megnövekedett a földrajzi és társadalmi mobilitás, s ennek következtében jelentősen átalakult a népesség települési és foglalkozási struktúrája. A 19. század második felében fokozatosan meggyorsult a népesség növekedési üteme. Az átlagos hazai évi növekedési ütem 1787-1869 között 5,5 ezrelék volt, 1850-1857 között 6,2 ezrelék, 1857-1869 között 9,4 ezrelék.8 A demográfiai olló hirtelen szétnyílt: 1883-1914 között a természetes szaporodás évi átlaga más 11,3 ezrelék volt, s a 32 évből csak 6 esetben maradt 10 ezrelék alatt, de a 13 ezreléket is csak 3 évben haladta meg. Ez a körülmény arra mutat, hogy a demográfiai átalakulás Magyarországon az európai országok többségétől eltérő, sajátos - de korántsem egyedi - formák között ment végbe. Az átalakulás országos méretekben viszonylag későn indult, s ellentétben Nyugat-Európával, rövid időszakokra zsúfolódott össze. A demográfiai olló az 1880-as évek elején szétnyílt, de nyílása ezután nem szélesedett tovább, hanem mindvégig közepes mértékű maradt. Az átalakulás legfontosabb szakasza - amely a tulajdonképpeni népesedési „robbanást eredményezi - midőn a halálozási arány folyamatos csökkenése mellett a születési arány még egy ideig változatlanul magas szinten marad, nálunk igen rövid időre, alig néhány évre szűkült össze. Már az 1880-as évek második felében kezdetét vette a születési arányszám trendszerű csökkenése, s ettől kezdve a születési és a halálozási görbe nagyjából párhuzamosan haladt lefelé. Az átmenet ennek következtében nem járt olyan hirtelen demográfiai „robbanással", mint Angliában, Németországban, a skandináv országokban, vagy a századfordulón a Balkánon és Oroszországban.9 A magyarországi demográfiai modell10 a 19. század utolsó harmadában sajátos átmeneti típust képviselt. A kelet- és délkelet-európai típusú demográfiai modellhez kapcsolta a magas születési és halálozási arányszám, a nagy csecsemő- és gyermekhalandóság, az általános és korai házasság, s ennek következtében az általános termékenység és a nyers reprodukciós együttható magas értéke. Nyugat- és Közép-Európához állt viszont közel a születéskorlátozás viszonylag korai és általános elterjedtsége, a házas termékenységi mutató és a nettó reprodukciós együttható alacsony, s elég gyors ütemben süllyedő értéke. A fenti változások az egyes települések népességi módosulásaiban is megfoghatók. A 10 ezer főnél népesebb települések száma 1850-1890 között 53-ról 105-re nőtt, lakosságuk pedig 1,1 millióról 2,7 millióra, vagyis 2 és félszeresére. Ha az általános nemzetközi gyakorlat szerint az 5000 lakosnál népesebb településeket tekintjük városoknak, akkor azt mondhatjuk, hogy az ilyen települések száma Magyarországon 1850-1890 között 177-ről 307-re növekedett, lakosságuk pedig 2 millióról 4 millióra. Az ország lakosságának 1850-ben 17,2%-a, 1890-ben pedig 26,7%-a élt 5000-nél népesebb városokban és községekben.11 1850-1890 között azok a városok fejlődtek a leggyorsabb ütemben, amelyek a kiépülő vasúthálózat csomópontjait alkották, vagy pedig az ún. vásárvonalon, azaz különböző gazdasági jellegű vidékek - többnyire az alföldek és a környező hegyvidékek - találkozási vonalán, a Nagy- és Kisalföld szegélyén, a hegyvidékekről az Alföldre vezető folyóvölgyek és a nagyobb medencék kijáratánál feküdtek. A négy évtized alatt több mint megkétszereződött - Budapesten kívül - 5 dunántúli (Pécs, Szombathely, Kaposvár, Zalaegerszeg, Nagykanizsa), 5 felvidéki (Kassa, Nyitra, Losonc, Máramarossziget, Beregszász), 2 dél-magyarországi (Újvidék, Temesvár) és egy erdélyi város (Sepsiszentgyörgy) lakossága.12 8 Katus, 1979/a 1119.p. 9 Uo. 1122-1123.p. 10 Katus, 1980. 285-286.p. 11 Katus, 1979/a 1128., 1138-1139.p. 12 Uo. 1142.p. 16 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) A kiegyezést követő négy évtizedben Magyarország lakossága 13,6 millióról 18,3 - Horvátországgal együtt 15,5 millióról 20,9 - millióra nőtt. A tényleges szaporodás tehát 5,4 millió, az átlagos évi növekedés rátája 0,74% volt. A tényleges szaporodás üteme európai viszonylatban eléggé alacsony, megelőzte Ausztria is (0,82%), még inkább Németország, Anglia, Oroszország; e vonatkozásban Olaszország, Franciaország és Spanyolország maradt el Magyarország mögött. A dualizmus korában következett be a polgárosodás kezdeti szakaszára jellemző demográfiai fordulat: a születések és a halálozások addig enyhén lefelé lejtő, párhuzamos trendvonala meredeken zuhanni kezdett, éspedig a halálozásoké jóval gyorsabban, mint a születéseké. A korszak folyamán a születések aránya 42,5 ezrelékről 34,3-ra, a halálozásoké 34,5-ről 22,7 ezrelékre esett vissza. A világháborúig tartó három évtizedben (1880-1910) a természetes szaporodás évi átlaga 11 ezrelék volt. A korszak folyamán mindegy 1,2 milliónyi vándorlási veszteség csökkentette az ország népszaporulatát. A belső vándorlás fő iránya a város, a népességtömörülési arányeltolódás meghatározó tartalmi jegye az urbanizáció volt. 1910-ben a városi jellegű településen élők számát 4,3 millióra tehetjük, ez pedig már az összlakosság 23,5%-át adja.13 Ehhez kapcsolódóan említünk meg egy másik gondolatot az urbanizációról és a népességfejlődésről a 19. század második felében.14 A falusi populáció növekedési ütemét a városi lakosságé jóval meghaladta. 1871-ben rendezték a városok jogi státuszait. Az addigi szabad királyi városok csak kb. egynegyede nyert törvényhatósági státuszt, kb. 60%-át rendezett tanácsú városnak minősítették, míg hét elvesztette városi jogállását. A nagyobb mezővárosok közül Baját és Hódmezővásárhelyt jelölték törvényhatósági várossá, több mint félszázat (köztük Nagykanizsát) pedig rendezett tanácsúnak nyilvánítottak. A jogi kategóriáknak ellentmond városunk példája, hiszen a 19. század elejétől fejlődő (kereskedelem, tőkés árutermelés, városi népesség, urbanizáció, Délnyugat-Dunántúl legnagyobb gazdasági központja) település nem nyert önálló törvényhatósági jogot. A vidéki városok sok esetben megőrizték falusias jellegüket, s állami támogatás és befolyás híján a városok kiépítését önerőből kellett sokszor megoldani. Ezekben a városokban a források szűkössége hátrányosan érintette a helyi közegészségügyet, csatornahálózatot, útépítést. A korai vasútépítés és a hozzá kapcsolódó forgalmi növekedés azonban több helyen, így Nagykanizsán is lehetőséget teremtett az urbanizációs lemaradás enyhítésére. Nagykanizsa népessége a 19. század második felében A népességszám változása és a természetes szaporodás A népességszám megállapításához a természetes szaporodás és a vándorlási különbözet értékét kell figyelembe venni. Előbbihez részletes adatok állnak rendelkezésre (születési, halálozási nyers számok és ráták), míg utóbbi esetében csak országos, illetve megyei adatsorok adnak információt a ki-és bevándorlás mértékéről. Először Nagykanizsa és Magyarország értékeit vetjük össze a népességösszeírás-ok alapján, majd a környező népesebb településekével hasonlítjuk össze (a regionalitás irányába elmozdulva). A népesség összetételét (nyelvi, felekezeti, foglalkozási) is fel kívánjuk vázolni, összehasonlítva a 19. század közepét a 19-20. század fordulójával. 13 Hanák, 1978. 405., 407.p. 14 Kaposi, 2002. 253-257.p. 17 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) Magyarország és Nagykanizsa népességszámának változása 1851-1900 között15 Magyarország Nagykanizsa Népesség A B C Népesség A B C 1851 11554377 43,3 36,0 7,3 9543 41 40 1 1859 12067183 43,3 36,0 7,3 11722 41 31 10 1870 13561245 41,9 33,9 8,0 15125 43 36 7 1880 13728662 44,0 36,5 7,5 18398 35 27 8 1890 15133494 41,4 32,1 11,3 20619 28 31 -3 1900 16838255 39,2 27,6 11,6 23978 33 28 5 (A táblázatban az „A" a születési arányszámot, a „B" a halálozási arányszámot, a „C" pedig a természetes szaporodás értékét mutatja.) Magyarország népessége félévszázad alatt 145%-kai növekedett, míg Nagykanizsáé 251%-kal. Érdemes arra utalni, hogy a megelőző korszakban (1784/87-1848) az országos növekedés értéke 140%, míg Nagykanizsáé 180% volt.16 A 19. század második felében ennél Nagykanizsára vonatkozóan jelentékenyebb növekedés körvonalazódik. Ugyanakkor eltérő időszakban tapasztalható a legnagyobb növekedés, hiszen Nagykanizsán 1859-1870 között (nagy szerepe volt ebben a Pest-Buda és Nagykanizsa között 1861-ben átadott vasútvonalnak), míg Magyarországon 1880-1890 között volt a legintenzívebb periódus. Az táblázatból az is leolvasható, hogy az 1870-es évek eleji kolerajárvány országosan nagyobb pusztítást okozott, mint Nagykanizsán, ugyanis a növekedésben egy stagnáló periódus látható 1870-1880 között Magyarországon. A születési és halálozási arányszámok összevetésekor is láthatunk eltéréseket. A demográfiai átmenet Magyarország számsoraiban fedezhető fel. Folyamatosan és intenzívebben csökkent a halálozási ráta (36 ezrelékről 27,6 ezrelékre), mint a születési (43,3 ezrelékről 39,2 ezrelékre), ezért a demográfiai olló kinyílhatott, viszont a korábban említettek miatt csak az 1880-as esztendőktől. A természetes szaporodás mértéke ezzel párhuzamosan a korábbi 7-8 ezrelékről 11 ezrelék fölé emelkedett, s a népességszám növekedése - még ha lassabban is, mint a nyugat- és észak-európai országok hasonló periódusában - intenzívebbé vált. Nagykanizsán ugyanakkor teljesen mást tapasztaltunk. A születési ráta a korszak első felében nem csökkent, hanem növekedett (1851-1870 között 41 ezrelékről 43 ezrelékre), majd azt követően meghaladva az országos értéket 12 ezrelék ponttal, rohamosan süllyedt 1870-1890 között 43 ezrelékről 31 ezrelékre. Ami viszont meglepő, hogy a századfordulóig ismét emelkedni kezdett két ezrelékkel. A halálozási ráta is az országostól eltérően alakult Nagykanizsán. 1851-1859 között 9 ezrelékes csökkenés „nyitja ki" a demográfiai ollót, amely a korszak legnagyobb népességnövekedési értékét eredményezte (a népesség száma 123%-kal nőtt). Könnyen belátható, hogy mégsem ez a periódus eredményezte a népességszám legnagyobb emelkedését, hanem az 1859-1870 közötti, mert a „bevándorlók" száma nagyobb mértékű lehetett, mint a neoabszolutizmus időszakában - véleményünk szerint politikai és gazdasági okokból.A halálozási ráta értékei szinte „hullámoztak", s ez jelezheti még az epidémiák erőteljes hatását az ország 15 A táblázat Magyarországra vonatkozó adatait Katus, 1979/a 1119. és 1123.p. közli, a Nagykanizsára vonatkozó adatok: Népmozgalom 1828-1900. IV. kötet. 120-121., illetve 152-153.p. 16 Rábavölgyi, 2006.; 125,144.p.; illetve lásd még: Dányi, 1992. 18 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) 1. kép: Nagy- és Kiskanizsa térképe, 1857-58. A Ferenc császár által elrendelt II. katonai felmérés szelvényei. egyes régióiban, településein. További eltérő érdekesség, hogy 1890-ben a halálozási ráta meghaladja a születési rátát (31 ezrelék, ill. 28 ezrelék). Hasonló jelenségre csak Kaposvár adatsorában bukkantunk, azzal az eltéréssel, hogy Nagykanizsán ez csak egyetlenegy évben, míg a somogyi megyeszékhelyen 1890-1893 közötti években is tapasztaltunk természetes fogyást. A természetes szaporodás átlagos értéke Magyarországon 1851-1900 között 8,88 ezrelék, míg Nagykanizsán kb. a fele: 4,66 ezrelék. Itt utalunk Kováts Zoltán azon tanulmányára,17 amely analógiaként igazolhatja, hogy többek között a Kanizsa környéki települések például Sormás, Zalakaros, Kiskomárom, Zalasárszeg, Galambok, Homokkomárom, Rigyác, Gelsesziget, Szepetnek, Eszteregnye, Zalaszentjakab alacsonyabb (5,59 ezrelék), de a városunkét mégis meghaladó mértékű természetes szaporodása önmagában nem eredményezhette (a bevándorlás keretei között) a jelentősebb népességnövekedést városunkban. Ugyancsak ez a tanulmány közölte azt az adatsort, amely jól mutatja, hogy a megye járásai közül a nagykanizsai (4,48 ezrelék) jóval elmarad pl. a zalaegerszegi (10,45 ezrelék), keszthelyi (8 ezrelék) járásokétól a „népességfejlődés" évenkénti mértékeinek tekintetében. Vessük most össze a népességszámának változásait a környező nagyobb településekével 1850-1900 között! 17 Kováts, 1989. 256., 252-253.p. Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) 29 Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely és Kaposvár népessége változásai (1850-1900)18 Kétségtelen, hogy igen jelentős eltérések figyelhetők meg már a vizsgált időszak elején, hiszen Nagykanizsa mintegy 10 000 fős népessége messze felülmúlta a többi városét. A több mint félszáz esztendő alatt a legnagyobb arányú népességnövekedéssel Kaposvár (345%) büszkélkedhetett, Zalaegerszeg (252%) is erőteljesebb dinamizmust produkált, mint városunk (251%), amely csak Keszthely (220%) értékeit múlta felül. A népességszám éves növekedési ütemeit áttekintve is egyértelmű, hogy e tekintetben is Kaposvár (2,45%) emelkedett a többi település fölé a 19. század második felében, mögötte Zalaegerszeg (1,83%), Nagykanizsa (1,82%) és Keszthely (1,56%) következett.Ha a korszakot kisebb periódusokban tekintjük át, akkor Kaposvár a 19. század utolsó évtizedében (3,45%), a zalai városok pedig jóval korábban (Zalaegerszeg (2,08%) és Nagykanizsa (2,32%) 1850-1870 között), míg Keszthely egy évtizeddel később növekedett a legdinamikusabban évente. A népességszám nagysága viszont a korszakban Nagykanizsán a legmagasabb, még a századfordulón is (23 978 fő). Ez azt igazolhatja, hogy a 19. század végén városunk még mindig a régió legmeghatározóbb települése volt. Igaz viszont az is, hogy a környező települések népességszámának változása kevésbé volt ingadozó. A természetes szaporodás átlagértéke 1869-1900 között Kaposvárott (2,5 ezrelék) volt a legalacsonyabb. Az országos átlag (5,75 ezrelék), Nagykanizsán (4,5 ezrelék) ennél kevesebb. Az oszlopdiagramokról jól leolvashatóak az egyes városok sajátosságai. Kaposvárott 1880-ban (negatív rekord a 4 ezrelékes fogyás) és 1890-ban is természetes fogyást tapasztalhatunk. A házasságkötések, születések, halálozások Lehetőségünk van arra is, hogy a népesség számának változását befolyásoló tényezők (házasságkötések, születések, halálozások száma) fontosabb vonásait bemutassuk. A ki- és bevándorlásról megyei adatok állnak rendelkezésünkre.19 Ezek alapján azt látjuk, hogy Somogyban is és Zalában is az elvándorlás mértéke igen magas, 1890 és 1910 között 30-50%, míg az odavándorlás Somogy megyében 20-30%, Zalában viszont csak 10-20%. A vándorlási különbözet Zalában magasabb 20-30%, Somogyban viszont csak 10-20%. Az elvándorlás mértékei hasonló adatokat eredményeznek mind a dél-, mind a nyugat-dunántúli megyékben, az odavándorlás mértéke viszont eltér, hiszen a déli megyék értékei magasabbak, mint a nyugatiaké. A jelenség korrelál a településszerkezettel, a földterületek eltartó képességével. 18 Népszámlálás, 1850-1857.149., 152., 158.p.; Népszámlálás, 1881. 364., 367., 377.p.; Népszámlálás, 1900.1. kötet, 118-119.p; 166-167.p; 178-179.p.; 234-337.p.; 354-357.p. 19 Hanák, 1978. 408-409.p. 20 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) Nagykanizsa adatbázisából néhány jellegzetességet emelünk ki a teljesség igénye nélkül. 1848-1900 között csak kilenc esztendőben haladta a meg a halálozások száma a születésekét, amelyek a forradalom és szabadságharc, az azt követő megtorlások (1848-1849), valamint a kolera-járványok időszakaiban (1854-1855; 1872-1873) mutathatók ki. A legtöbb haláleset 1855-ben évben történt (851 fő), s ekkor érte el mélypontját a természetes fogyás értéke (407 fős veszteség). A legkevesebb temetés az 1851-ben történt (330 fő). A legtöbb gyermek 1900-ban született (806 fő), viszont érdekes lehet, hogy éppen az utolsó nagy kolera-járvány idején (1873) emelkedett hétszáz fő fölé a születések száma (712 fő), s utána csak 1896-ban emelkedett a születések száma újból 700 fő fölé (747 fő). A legkevesebb gyermek viszont 1854-ben született (392 fő). Az 1858-as, 1862-es és 1890-es esztendőkben mért természetes fogyás okaira nem derült fény, s a szakirodalomban sem találtunk analógiákat. A legtöbb házasságot 1900-ban kötötték (226 alkalom), míg a legkevesebbet 1849-ben (66 alkalom). Érdekesség ugyanakkor, hogy a házasságkötések és a születések száma menynyire nincs összhangban. A házasságkötések után nem születtek azonnal gyermekek, vagy legalábbis a következő esztendőkben ez nem mutatkozik az adatokban. így például 1863-ban 127 pár lépett frigyre, 1864-ben csak 122.1864-ben mégis kevesebb gyermek született (556 fő), mint 1865-ben (571 fő). 2. kép: A Déli Vasúti emlékoszlop -19. század eleji síremlékekkel körülvéve - az izraelita temetőben Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) 21 Nagykanizsa népesedési adatai 1848-1900 között20 Népességszám Házasságkötések Születések Halálozások Term. sz/f. 1848 9891 102 417 501 -84 1849 66 431 698 -267 1850 9543 115 395 384 11 1851 104 509 330 179 1852 133 479 354 125 1853 84 485 391 94 1854 102 392 396 -4 1855 101 444 851 -407 1856 115 473 383 90 1857 11722 76 485 368 117 1858 69 459 639 -180 1859 63 534 476 58 1860 87 492 410 82 1861 164 588 489 99 1862 124 423 450 -27 1863 127 607 489 118 1864 122 556 456 100 1865 132 571 392 179 1866 105 568 534 34 1867 144 589 458 131 1868 135 587 512 75 1869 161 599 490 109 1870 15125 152 654 548 106 1871 126 650 496 154 1872 194 620 643 -23 1873 156 712 768 -56 1874 165 670 577 93 1875 127 665 507 158 1876 141 686 461 225 1877 122 631 520 111 1878 165 643 497 146 1879 143 651 457 194 1880 18398 129 636 499 137 1881 112 554 416 138 1882 153 627 519 108 1883 143 629 514 115 1884 150 677 518 159 1885 164 618 469 149 1886 143 636 423 213 1887 136 643 438 205 1888 161 671 516 155 1889 154 653 462 191 1890 20619 139 585 649 -64 1891 128 652 561 91 1892 173 589 576 23 1893 152 666 522 144 1894 137 668 541 127 1895 180 655 563 92 1896 177 747 623 124 1897 210 750 606 144 1898 196 836 590 246 1899 198 829 643 186 1900 23978 226 806 677 129 20 Népmozgalom, 1828-1900. IV. kötet. 120-121., 136-137., 152-153.p. (Term. sz/f. = Természetes szaporodás vagy fogyás száma.) 22 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) A következő grafikon azt érzékelteti, hogy a nyers születési és halálozási számok alapján mely időszakokban adódott lehetőség a népesség nagyobb arányú növekedéséhez. Ez a két periódus az 1874-1881 és az 1881-1890 közötti. Nyers születési és halálozási számok Nagykanizsán (1848-1900)21 Zalaegerszeg hasonló jellegű adatsorából kimutatható, hogy a járványok hosszabb ideig éreztették hatásukat (1853-1856, illetve 1872-1874), mint Nagykanizsán. A születések száma 1900-ban volt a legmagasabb (520 fő), míg a legalacsonyabb értéket 1854-ben rögzítették (211 fő). A halálozások száma 1855-ben emelkedett a legmagasabbra (540 fő), míg a legalacsonyabb értéket 1857-ben regisztrálták (200 fő). Keszthely adataiból az derül ki, hogy 51 év alatt mindössze 5 esztendőben haladta meg a halálozások száma a születésekét. A legnagyobb veszteség 1855-re datálható (591 fő), s ekkor rögzítették a legmagasabb természetes fogyás értékét is (290 fő). A legtöbb gyermek az 1880-as évek második felében látta meg a napvilágot (1887-ben 461 fő). A századfordulóra a születések száma jelentősen csökkent. Keszthelyen láthatjuk egyedül azt, hogy a születések és a halálozások száma is egyaránt intenzíven csökken. Ehhez hasonlót egyik város esetében sem tapasztaltunk. Kaposvár adatai a „legfeketébbek". 1848-1900 között mindösszesen 26 esztendőben emelkedett a halálozások száma a születéseké fölé. Egyedül a somogyi megyeszékhely számsoraiban tapasztalható az, hogy a születések számértéke a 19. század közepétől a századfordulóig több mint kétszeresére változott (300 főről 731 főre). A település funkciórendszere nagymértékben átalakult, hiszen Somogy székhelyeként politikai, gazdasági, kulturális központtá fejlődött.22 A népesség nyelvi, vallási, kor, nem és foglalkozás szerinti megoszlása Kövessük nyomon a kanizsai népesség nemek szerinti, nyelvi és felekezeti, megoszlását a 19. század második felében, valamint a népesség foglalkozás szerinti tagolódását a vizsgált korszak végén, 1900-ban! Az 1848-ban készült nem nemesi összeírás alapján a városunkban több férfi élt (51%), mint nő.23 A vallás szerinti megoszlás egyértelmű katolikus dominanciát mutatott, bár csak a férfiak vallásfelekezeti számát tudhatjuk pontosan, ami mintegy 80%-ra becsülhetünk. A többi felekezet (izraelita, református, görögkeleti, evangélikus) mintegy 20%-ot tehetett ki összesen. Közülük az izraeliták száma volt a legmagasabb (1848-ban a mintegy 11000 21 Népmozgalom, 1828-1900. IV. kötet. 121-122., 152-153.p 22 A vizsgált települések népességszámában gyakran a városhoz közel fekvő puszták lakosságát is beszámították. Kaposvár esetében Fészerlak, Répás, Zarany, Ujpuszta, Kis-Iván puszták, Nagykanizsa esetében Sáncz, Keszthely esetében pedig Fenék- és Újmajor puszták lakosai kerültek így be. Az adatok: Népmozgalom, 1828-1900. II. kötet. 116-159.p.; illetve Népmozgalom, 1828-1900. IV. kötet. 46-153.p. 23 MNL ZML IV.l.H. Zala megye nem nemes népességének összeírása. Kapornaki járás. 2. doboz 1805-1846. 23 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) fős népességből 1700 fő).24 A számítások szerint körülbelül 10% felekezeti hovatartozásáról nem ismerünk bizonyítható adatokat. Negyven évvel később, 1881-ben a római katolikusok aránya 82%-ra emelkedett, ugyanakkor a többi felekezet összesen a népesség 18%-át tette ki. Sokszínűbbé vált ellenben a közösség a század közepéhez viszonyítva, hiszen éltek már görög katolikusok (3 fő), evangélikusok (174 fő), sőt unitáriusok is (1 fő) a városunkban. Az izraeliták részaránya 1881-ben 15,6% lehetett, ugyanakkor népességszámuk megduplázódott. A felekezeti megoszlás tekintetében azonosság figyelhető meg Zala megye vizsgált településein. Mindenütt az izraeliták alkották a legnagyobb arányú vallási kisebbséget (Keszthely mezőváros: 15,8%; Keszthely polgárváros: 6,2%; Zalaegerszeg: 15,5%). Ebből adódóan egyre fontosabb szerephez jutottak - nemcsak egyházi szempontból - az izraelita hitközségek. A nyelvi megoszlás - hasonlóan a felekezetihez - 1881-ben homogenitást mutatott, ugyanis a népesség 87,6%-a magyar ajkú. Ez világosan utal arra, hogy a nagy 18. századi német bevándorlás, valamint 19. század első felében végbement külföldi vállalkozói betelepedés németnyelvi dominanciája véget ért. A helyi lakosság egyre inkább elmagyarosodott. A magyaron kívül elsősorban a németet beszélték legtöbben 1246 fő (6,8%), majd a horvát-szerbet 263 fő (1,4%) következett. Ez különösen akkor érdekes, ha felidézzük, hogy Nagykanizsán a 18. század végén a bíróválasztás fontos kritériuma volt, hogy az magyarul, németül és délszlávul egyaránt tudott.25 Az egyéb hazai nyelvűek és a külföldi nyelvűek együttesen 224 főt tettek ki (1,2%). Az írni és olvasni tudók aránya az össznépességen belül 48% volt. A társadalmi egyensúly beállt, amit jól mutat, hogy 1900-ban a felekezeti hovatartozás arányai nem változtak. Megmaradt a római katolikus többség (81%). Az evangélikusok száma duplájára emelkedett, azonban így is csak a népesség 1,4%-át alkották. A reformátusok száma 185%-kal nőtt, a társadalomnak hasonló nagyságú szegmensét képezték, mint az ágostaiak. Legdinamikusabban görög-katolikusok és az unitáriusok gyarapodtak. Az izraeliták húsz esztendő alatt 778 fős növekedést regisztrálhattak, arányuk 15,2% volt. A századfordulóra az elmagyarosodás - párhuzamosan a többi zalai várossal - tovább erősödött. Zala megyében a népesség 95-98%-a vallotta magát magyarnak, Nagykanizsán 22 800 fő (95%). A városban a német nyelvűek száma a felére esett vissza (612 fő), míg a horvát-szer-beké majdnem másfélszeresére nőtt (380 fő). A társadalom 98%-a tudott beszélni magyarul. 1881-1900 között az írni-olvasni tudók száma emelkedett, s így a népesség 66%-a „tintavetés és betűolvasás" tudományát. A tankötelezettség bevezetése láthatóan megváltoztatta nemcsak a nagykanizsai, hanem a zalai megyei viszonyokat is. A nemek szerinti megoszlás értékeit nézve a 19. század közepéhez viszonyítva a nők kerültek többségbe (11919 férfi; 12059 nő). A népesség kor szerinti megoszlása azt mutatja, hogy a legtöbben a 20-39 év közöttiek voltak (32,3%), többen, mint 0-14 év közöttiek együttesen (30%). A 40-59 évesek a népesség 19%-át tették ki. Számításaink szerint a 15-19 évesek kohorsza (10%) közel ugyanolyan nagyságrendű, mint a legidősebb korosztályé (60 év felettiek), amely a népesség 8%-át tették ki. A19. század végén tehát a népesség meghatározó részének a felnőtt korúak (a nyugdíjasokat kivéve) számítottak, a fiatalok csak a népesség 40%-át adták. Szakszerűbben megfogalmazva: az eltartók és eltartottak aránya kedvező képet mutat, ami elősegítette a gazdasági növekedés lehetőségét. Az 1886-1888 között született gyermekek között Nagykanizsán öt gyermek közül négy érte meg a pubertáskort, Zalaegerszegen azonban csak ötből kettő, Keszthelyen viszont csak minden második, míg Kaposvárott a megszülettek 10%-a nem tölthette be a 12-14. életévét. A különböző adatok- 24 Kaposi, 2009/a 258.p. 25 Kaposi, 2009/a 370.p. 24 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) ban nagy szerepe lehetett a higiénés viszonyoknak, a fertőzőbetegségeknek, (himlő, tífusz, kolera), és az orvosi és betegellátói szakemberhiánynak. Végül vessünk egy pillantást a foglalkozás szerinti megoszlásra összehasonlítva a nagykanizsai és a zalaegerszegi viszonyokat.26 A két városban a keresők és eltartottak aránya szinte teljesen megegyezett. A mezőgazdaságból és az őstermelésből élő keresők városunkban a kereső népesség 20,1%-a, a megyeszékhelyen 14,7%-a, de ezen értékek is csak fele akkorák, mint az országosak. Magyarázhatja a magasabb kanizsai arányt a város jóval nagyobb földterülete, főleg a kiskanizsai agrárnépesség. Az iparban dolgozók Nagykanizsán 25,8%-ot tettek ki, ugyanakkor a megyeszékhelyen minden harmadik kereső valamilyen iparágból élt. Az adatok ugyan nem mutatják, de tudhatjuk a szakirodalomból, hogy Nagykanizsán a századforduló idején már a gyáripar kialakulását láthatjuk, míg a zalaegerszegi ipar inkább a hagyományos kisipar szervezeti keretei között működött.27 Nagykanizsa kereskedő város volt, fejlett hitelélettel, így nem véletlen e téren a magasabb foglalkozási aránya (8,7%; 7,7%), s ugyanez érvényes a közlekedésre is, ahol a keresők majdnem 7,5%-a ebből kereste a kenyerét, míg Zalaegerszegen csak 3%. A megyeszékhely több közszolgálatot látott el (megyei közigazgatási intézmények), mint a rendezett tanácsú városunk (10%; 5,1%). Az intenzív laktanyaépítéseknek megfelelően a katonák száma Nagykanizsán jóval magasabb volt, mint Zalaegerszegen. A statisztikai adatok jól érzékeltetik, hogy a gazdaság szerkezeti átalakulása megkezdődött, folyamatban van. A mezőgazdaság lassan háttérbe szorult, helyét a különböző iparágak (a szekunder szektor), illetve a kereskedelem, közlekedés (a tercier szektor) foglalta el. A 19. század elején megkezdődött változások sorozata jelentős társadalmi átrétegződést eredményezett. A 19. század második felében Nagykanizsa szerepe megerősödött a délnyugat-dunántúli régióban. Kihasználva azokat a térszerkezeti változásokat, melyek a 18-19. század fordulójától adódtak,28 előnyére fordítva a modern közlekedés lehetőségeit, a kereskedelmi és pénzügyi életben meghatározó szerepet játszva centrális helyzetbe került.29 A város népességnövekedési üteme elmaradt a szomszédos városokétól (kivétel Keszthely), mégis a régió legnépesebb városa marad. A demográfiai átmenet országos jellemzői egyik településen sem igazolhatóak az 1880-as évektől,30 ennek csak bizonyos időszakokban láthattuk jeleit (például Kanizsán 1870-1880 között). Még mindig előfordult (bár egyre ritkábban) - szinte 3. kép: Nagykanizsa látképe Kiskanizsa felől a 20. század elején 26 Lásd: Kerecsényi, 1985.107.p. 27 Lásd: Kaposi, 2012/c. 28 Kaposi, 1997. 63-72.p. 29 Halász, 1997.149-154.p. 30 Kivéve Keszthelyt. 25 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) középkori demográfiai sajátosságokat felidézve -, hogy a halálozások száma meghaladja a születésekét. A nyelvi és felekezeti megoszlás szerint a 19. század végére homogén közösségek jönnek létre, amelyekben jelen volt a „sokszínűség", viszont a magyarok és a római katolikusok döntő többségben voltak. A19-20. század fordulóján a Nagykanizsa meg tudta őrizni meghatározó gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi előkelő pozícióját. Az első világháború és következményei azonban megváltoztatták a 19. század végén kialakult helyzetet.31 A háborús veszteségek és az 1920-as évek népmozgalmi változásai32 Láthattuk az eddigiek során, hogy Nagykanizsa népessége a 19. század második felében jelentős növekedésnek indult: 1869 és 1910 között a településünk népességszáma 15125 főről 26524 főre emelkedett.33 Az 1910-20 közötti korszak demográfiai szempontból igen mozgalmas volt, s egyben érdekes változásokat eredményezett. Egyrészt 1914 után, a négy és fél évig tartó háborúban jelentős létszámú nagykanizsai népesség pusztult el. Bár teljesen biztos adatok erre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre, szakirodalmi és statisztikai források és adatok alapján úgy becsülhetjük, hogy a szűken vett város népességvesztesége (ami főleg az olasz és az orosz fronton való katonai csatározások eredménye) mintegy 1100-1300 fő lehetett.34 A veszteségben jelentős részt tett ki a magyar államhatárokon túl (Kárpátok) harcoló 48. gyalogezred, amelyet az 1916-os orosz offenzíva a Szeret folyó partján nagyrészt felmorzsolt.35 A korabeli történeti szakirodalom és a hazai, erősen militarizált és szélsőséges közhangulat mind a 48. gyalogezred, mind a hasonlóan, az orosz, később az olasz fronton harcoló 20. honvéd gyalogezred katonáit hősöknek tekintette. Hősies helytállásuk emlékére később Nagykanizsán szobrot is emeltek.36 Értelemszerű, hogy háború elsődlegesen a munkaképes férfi lakosságot rostálta meg. Az is tény ugyanakkor, hogy a városba 1915-től kezdve hatalmas tömegű menekült érkezett, illetve a Déli Vasút mentén felépített katonai kórház is nagy tömegű sebesültet látott el, ami együttesen több ezer emberrel növelte a város létszámát.37 A háború során a környező településekről sokan költöztek be a városba, ami megint csak növelte a népességet. A beköltözések következtében egyes adatok szerint 1918 vége és a 1920 eleje között 8000 fővel nőtt a városi népesség.38 Ugyanakkor 1919-20 során, a bizonytalan gazdasági helyzetben sokan távoztak is. A távozók között munkanélküliek és vállalkozók egyaránt voltak. Mindezek alapján nem meglepetés, hogy a háború utáni első népszámlálás alkalmával a korábbiakhoz képest jelentős népességnövekedést regisztrálhatunk: 1920-ban Nagykanizsa lakossága 30 037 fő volt, ami az 1910-es értéket 3500 fővel múlja felül. Hogy mennyire nem szerves demográfiai fejlődés eredménye a növekedés, jól mutatja, hogy ezt követően a második világháború kezdetéig már alig változott a város népessége. A rendkívül szerény növekedés hatására 1941-ben 31604 főt regisztráltak az összeírok.39 Trianon miatt a város 31 Beluszky, 1999.142.p. 32 Zalai Közlöny, 1921. január 12.A születési és halálozási adatok Nagykanizsára vonatkozó értékeit a Nagykanizsán születettek és elhaltak számaként kell értelmezni. Az állandó lakhelyüket ebből a bázisból megállapítani nem tudjuk. 33 Népszámlálás, 1910 és 1920. adatai alapján. 34 Zalai Közlöny, 1918. október 27.; Lásd Kaposi Zoltán városgazdálkodásról szóló tanulmányát jelen kötetben. 35 Barbarits, 1929. 229.p. 36 A szoborállításhoz lásd a kötetben Kostyál László tanulmányát. 37 Barbarits, 1929. 224.p. 38 Zalai Közlöny, 1920. február 1. 39 Népszámlálás, 1941. 2. kötet, 164.p. 26 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) 4. kép: A városi köztemető részlete a két világháború közötti időszakból származó sírkövekkel természetes és az időközben megváltozott regionális és politikai-közigazgatási határai a korábbi előnyös feltételeket nem biztosították. Lehetőség van arra, hogy megállapítsuk Nagy-és Kiskanizsa népességének éves növekedési aránya 1863 és 1930 között miben is különbözött. A népszámlálások csak 1863-ig biztosítják az összehasonlítás lehetőségét a két városrész között, ami után csak az 1930. évi népszámlálás rendelkezi a két városrészre vonatkozó bontott adatokkal.40 Nagykanizsán 1863-ban 8773 főt regisztráltak (Sáncz-puszta 92 lakosa nélkül), ugyanakkor Kiskanizsán 3402 fő élt. 1930-ra Nagykanizsa népessége 23 042 főre, Kiskanizsáé pedig 7347 főre növekedett. Az éves növekedési ütem a keleti városrészben 14,2%, míg a nyugati városrészben 11,38% volt. A majd három százalékos különbség eredményeként előbbi településrészen a népesség 2,63-szorosára, míg utóbbiban csak 2,16-szorosára emelkedett. A gazdasági szerkezet átalakulása is szerepet játszott, hogy Nagykanizsa nagyobb ütemű növekedést mutat. A feldolgozó iparágak, valamint a közlekedés, oktatás, egészségügy, pénzügyi élet alternatívái stb. élénkülése fokozatosan háttérbe szorították az élelmiszertermeléssel foglalkozók megélhetési lehetőségeit. A világháború vérveszteségeinek pótlása - mind anyagi, mind emberi értelemben - valamennyi egykori hadviselő ország számára megfogalmazott célkitűzés. A helyi lapban, a Zalai Közlönyben megjelent vezércikk is csatlakozott a témához.41 A cikkíró felhívta a figyelmet a gyermekáldás fontosságára, azonban a szóbeli támogatás (egyházak, orvosok) mellett hiányolta a feltételek biztosítását. Véleménye szerint gazdasági támogatás nélkül (lakás, bútor, kelengye) a népszaporodás „akadályozott". Két feltétel megteremtését látta meghatározónak: a halandóság népegészségügyi rendszabályokkal történő csökkentése és a születések számának növelése. Mindezek mellett hangsúlyozta a kivándorlás megakadályozását, a vidékiek városokban történő tömeges letelepedésének, valamint a bevándorlás/ visszavándorlás elősegítését. Kiemelte a megélhetés könnyebbé tételét, nyomatékosította az egyéni takarékosságra törekvő nevelést. Magasabb kezdő fizetésekkel ösztönözni kívánta 40 Népszámlálás, 1850-57.158., 152.p.; Népszámlálás, 1930.1. rész. 41 Zalai Közlöny, 1921. január 12. 27 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) a családalapítási kedvet. A gyermeknevelés olcsóbbá tétele mellett a lakáskörülmények javítását is szükségesnek tartotta. Négy nappal később az 1920-as esztendő népességstatisztikai eredményeit közölte a helyi sajtóorgánum42 „Nagykanizsa népesedése az 1920. évben" címmel. Az alcím felkelhette az olvasó érdeklődését: „Kedvezők a szaporodási viszonyok. - A születések és a házasságok száma csaknem elérte a békeévek számát. "43A nagykanizsai állami anyakönyvi hivatalban az adott évben 794 fő születését jelentették be (393 fiú és 401 leány). A fiúk közül 327 római katolikus, 3 református, 5 evangélikus, 23 izraelita és 1 görög katolikus felekezetű volt. 23 fő halva született, 11 fő pedig „külföldi honos" gyermekeként. A leányok közül 348 római katolikus, 3 református, 4 evangélikus, 26 izraelita, 5 külföldi honos, 25 pedig halva született. Ikerszülés 10 esetben történt, 14 fiú és 6 leány jött világra. 727 fő halálesetét jelentették 1920-ban. Ugyanebben az évben 648 római katolikus, 52 izraelita, 9 református, 11 evangélikus, 2 görög katolikus és 5 görög-keleti vallású temetéséről gondoskodtak. 304 pár kötött házasságot kötöttek, amely érték jóval elmarad a háború előtti évek átlagánál.44 A házasságok felekezeti megoszlását is közölte a lap. 246 pár római katolikus, 27 pár izraelita, 3 esetben a vőlegény római katolikus, a menyasszony izraelita, 4 esetben a vőlegény izraelita s a menyasszony római katolikus, 24 más vegyes házasság fordult még elő. A cikk írójának véleménye szerint a népszaporodási viszonyok jóval kedvezőbbek a háborús öt esztendő statisztikájánál, a születések száma 25%-kal javult a háború alatti számokhoz mérten, a házasságok száma csaknem 40-50%-kal emelkedett. A természetes szaporodás mértékét nem adták meg. Ennek értékét csak közvetve tudjuk meghatározni, mert a ki- és bevándorlás adatait nem ismerjük. Mindenestre úgy tűnik, hogy ekkor 67 fővel gyarapodott a város népessége. Nagykanizsán 1920-21-ben 30416 fő élt45 A születési ráta 2,6%, míg a halálozási 2,4%, így a természetes szaporodás értéke 0,2%. A cikkben megfogalmazottak a nagykanizsai viszonyok közepette nem érvényesültek. A helyi sajtó élénk figyelemmel kísérte a demográfiai változásokat. A Zalai Közlöny 1922. február 5-én megjelent számában az „Anyakönyvi hírek" rovatban részletes információkat találtunk a demográfiai állapotokra vonatkozóan.46 A lapban egy hét anyakönyvi bejegyzéseit tették közzé (1922. január 29. - 1922. február 5.). A születések száma (8 fiú, 7 leány), a házasságot kötöttek neve és a férj foglalkozása (pl. Gozdán Antal államrendőr Büki Juliannával, Juhász István tárházi munkás Magyar Teréziával stb.), az elhalálozottak neve, kora, férfiaknál a foglalkozása, a halál oka (pl. Kránicz József 75 éves földműves szervi szívbaj, özv. Horváth Józsefné Lanovics Borbála 83 éves tüdőlob, Gerócs Mária 16 éves tüdőgümőkór stb.) olvasható. A halálokok között (20 fő) a tüdőbetegségek a leggyakoribbak (10 fő), a legkülönbözőbb korosztályokat támadták meg (pl. 1 hónapos, 5 hónapos, 10 éves, 39 éves, 69 éves stb.). Bár egy hét adataiból nem lehet hosszú távra következtetni, a szerény növekedés elvitathatatlan. A következő, a népmozgalomra fényt derítő példát az 1924. évből említjük.47 A kimutatás szerint 1 év alatt 592 gyermek született, 66-tal kevesebb, mint 1923-ban. Érdekesség, hogy a nemek aránya ugyanakkora volt, 296-296 fiú és leány. Az újszülöttek közül 543 katolikus (270 fiú és 273 leány), 6 evangélikus (3 fiú és 3 leány), 8 református (7 fiú és 1 le- 42 Zalai Közlöny, 1921. január 16. 43 MNL ZML Magyar Szociológiai Intézet községi adatgyűjteménye. Nagykanizsa. A természetes szaporodás Nagykanizsán 1901-1910.1908 és 1910 között az élveszületések száma 845, 838 és 839 fő volt. 44 Uo. 1901-1910 között átlagosan évi 818 házasságot regisztráltak. 45 Barbarits, 1929. 315.p. A szerző nem utal forrásra, így a statisztikai mutatót fogjuk figyelembe venni. 46 Zalai Közlöny, 1922. február 5. 47 Zalai Közlöny, 1925. január 1. Zieger Ferenc állami anyakönyvvezető helyettes nyújtott segítséget a cikk megírásához. 28 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) ány), 35 izraelita (14 fiú és 21 leány). Érdekesség, hogy 1 mohamedán újszülött is szerepel a kimutatásban. (Itt jegyezzük meg, hogy az 1930-as népszámlálási adatok között szerepelt 13 fő egyéb vallású, így - ha a gyermekbetegségek nem vitték el - a mohamedán vallást is beleérthetjük az „egyéb" vallások közé.). Halva született 6 fiú és 11 leány Ikerszülés 8 esetben történt (11 fiú és 5 leány). Házasságon kívüli születést 52 alkalommal jegyeztek fel (21 fiú és 31 leány). Ez az adat utal a társas kapcsolatok összetettségére, bonyolultságára. A házasságkötések száma 245 (16-tal kevesebb, mint 1923-ban) volt. 1920-hoz viszonyítva pedig 59-cel. A házasulandók - igazodva az évszakok időjárási viszonyaihoz és munkatevékenységeihez - az év első három, illetve utolsó négy hónapját választják időpontul. A válások száma (34) az 1923. évihez (11) viszonyítva háromszorosára növekedett. Ez utóbbihoz kapcsolódik az 1925. évi cikk, amely a válások módjairól, okairól „Válópörök a mult évben" címmel jelent meg.48 Az adott esztendőben a nagykanizsai törvényszék területén 85 házasságbontó kérelmet adtak be, amelyek közül 52-őt jogerős bírói ítélettel bontottak fel. Ebben az időben Nagykanizsára - az ország más területeihez viszonyítva - a válások alacsony száma volt jellemző. 27 esetben az asszony, 24 esetben pedig a férj adta be a válókeresetet, míg egy esetben a királyi ügyészség kérte a bontást. Ez utóbbinál a kettős házasság (bigámia) esete forgott fenn. A fennmaradó 33 esetben még nem történt bírói határozat. Az asszonyok által beadott válókeresetekből a bíróság 14 alkalommal a H.T. 77.§-a alapján („hűtlen elhagyás"), míg a H.T. 80.§-a alapján („a házastársi kötelezettségek szándékos magaviselet által súlyosan megsértve") 10 alkalommal mondta ki a válást. A férjek által beadottak keresetek aránya a fent említett törvényi hivatkozásokkal 16, illetve 11 alkalom. Érdekes ugyanakkor, hogy a foglalkozás szerint a váló házastársak a földműves, kisgazda, munkás és iparos rétegből kerültek ki, márpedig a földművesek alapvetően római katolikusok voltak. A hivatalnokok és a középosztály sorain belül ritkábban fordultak elő a válások, holott előzetes várakozásunk pont az lett volna, hogy a társadalom mobilabb rétegei esetén nagyobbak a válási arányok. Fontos népmozgalmi sajátosságra utal a Zalai Közlöny 1927. január 4-én megjelent száma.49 A cikk az anyakönyvi adatok mellett a halandósággal foglalkozott. „Minden ötödik csecsemő meghal a nagykanizsai újszülöttek közül". (Ez esetben fel kell hívnunk tanulmányunk korábbi fejezetében tett megállapításra a figyelmet, miszerint a 19. század második felében is hasonlót láthattunk, vagyis érdemi előrelépés ez ügyben nem történt.) Az alcím: „A népegészségügy fontos feladatok elé állítja a város vezetőségét Egy év alatt 14 százalékos emelkedést mutat a csecsemőhalandóság". A szerény népességnövekedést mutatja az 1926. évben a 140 fős többlet (665 gyermek született és 525 volt a halálozások száma).50 A vallás szerinti megoszlás a következő: 621 római katolikus (329 fiú és 292 leány), 9 evangélikus (3 fiú és 6 leány), 9 református (5 fiú és 4 leány), 23 izraelita (10 fiú és 23 leány), 2 mohamedán (1 fiú és 1 leány) és 1 görög katolikus fiúgyermek. Az összetételből, s a korábbi adatokból is világosan látszik a zsidóság arányának csökkenése: az 1919-20 körüli zsidóüldözések, 1920-as évek erős antiszemitizmusa, a numerus clausus, s egyáltalán a zsidókkal szemben mesterségesen gerjesztett politikai közhangulat hatásaképpen az izraeliták száma csökkenésnek indult a városban, ami a születési adatokban világosan látszik.51 Nagykanizsán 1926-ban egy év alatt a férfiak száma 116-tal, s a nőké 93-mal gyarapodott (354 fiú született és 238 férfi hunyt el; 311 leány született és 218 nő hunyt el). A halva születések számát 30 főben (17 fiú és 13 leány) adták meg. Ikerszülés 12 esetben fordult 48 Zalai Közlöny, 1926. január 3. Az adatok hitelességét biztosítja, hogy azok Székács Pál királyi törvényszéki elnöktől származnak, ez alapján íródott a cikk. 49 Zalai Közlöny, 1927. január 4. 50 A cikkben 130 fő szerepelt. 51 Lásd ehhez: Paksy, 2013. tanulmányát. 29 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) elő, amelyek közül egy hármas szülés volt (17 fiú és 8 leány). A házasságon kívül született gyermekek száma - a korábbi mérésnél - lényegesen nagyobb értéket mutatott: 47 fiú és 32 leány, ami a születések számának 12,5%-a. A magas szám mögött a születésszabályozás problematikája körvonalazódik. A csecsemők között nagyon magas halandósági rátát mértek. Egy éves korig 116 gyermek halt meg (17,29%). A házasságkötések száma 236 volt - csökkenő tendencia az 1920-as évek közepén. 1926-ban 28 alkalommal mondta ki a bíróság a válást. Lassú népesség növekedés tapasztalható tehát városunkban. Az 1920-as évek népmozgalmi változásainak bemutatását zárjuk az 1928. évi adatok ismertetésével. Forrásunk a Zalai Közlöny 1929. január 3-án megjelent számában „ Születések, halálozások, esküvők"52 címmel megjelent cikk. 1927-hez viszonyítva 49 fővel gyarapodott Nagykanizsa népessége. 1928-ban 631 gyermek született (346 fiú és 285 leány). Felekezeti szempontból a korábbi trendek folytatását láthatjuk: római katolikus 552, evangélikus és református 5-5, görög-keleti 2, izraelita 26 gyermek, valamint 1 mohamedán leány. Ikerszületést 7 esetben jelentettek (8 fiú és 7 leány). Valószínűsíthető, hogy egy hármas szülés is történt. Törvénytelenül 31 fiú és 36 leány született, amely 10% feletti arány jelent. 1928-ban 582 fő halálozott el, közülük 310 férfi és 272 nő. Látható, hogy az egy éves többlet alig 50 fő, vagyis ebben az időben már igencsak lelassult a helyi népesség növekedése. A csecsemőhalandóság bár csökkent az előző méréshez viszonyítva, még mindig nagyon magasnak bizonyult: 1 éves korig 96 gyermek (52 fiú és 44 leány) halt meg. A bizonytalan gazdasági évek53 alatt lelohadt a házasodási kedv: a házasságkötések száma mindössze 231 volt, amelyből római katolikus 181, evangélikus és református 2-2, izraelita 21 eset, míg különböző vallásúak házassága 25 alkalommal köttetett. A harmincas évek demográfiai változásai Az elmondottak alapján nem véletlen, hogy 1930-ban Nagykanizsa népessége 30869 fő volt, vagyis az 1920. évi 30037 főről 10 év alatt mindössze 832 fővel emelkedett, vagyis lényegében stagnált. A tendencia azonban tartós maradt. Az 1920-as évek végén kialakult bizonytalan gazdasági helyzet, az 1933-ig tartó világgazdasági válság hatásai, majd a lassú regenerálódás nem tette vonzóvá a várost a hazai társadalom számára. Mivel a város gazdasága még a fegyverkezési konjunktúrából is kimaradt, így nem véletlen, hogy rendkívül szerény növekedés ment végbe. 1941-ben 31604 főt regisztráltak Nagykanizsán az összeírok, vagyis újabb tíz év alatt mindössze 735 fős emelkedést láthatunk.54 Ez az alacsony értékű gyarapodás sem Zala megye, sem az ország adatsoraival nem esik egybe. Zala megye népessége ugyanis 1920 és 1941 között 347123 főről55 264754 főre56 „apadt", ugyanakkor a csonka Magyarország lakosságszáma 7990202 főről 9316074 főre emelkedett.57 Tekintsük át a továbbiakban az 1930. népszámlálásból levonható információkat! Nagykanizsát három kerületre osztották, ezekben összesen 30389 fő élt, míg a külterületeken 480 fő. Az I. kerülethez tartozó nagyrécsei vasútállomás és őrház 86 főnek, a Sánci major 124 főnek, míg Szabadhegy 166 főnek adott lakóhelyet. További 11 fő élt egyéb részeken.58 52 Zalai Közlöny, 1929. január 3. 53 Kaposi, 2008/a 21-22.p. 54 Népszámlálás, 1941. 2. kötet, 164.p. 55 Népszámlálás, 1930.1. rész, 16. tábla. 56 Népszámlálás, 1941. 2. kötet 18.p. 57 Uo. 58 Népszámlálás, 1930.1. rész 146. tábla (1.) 30 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) A II. kerület külterületén 41 főt, ugyanakkor a III. kerület gördövényi külterületén 52 főt írtak össze. A városunk területén 112 fő „külföldi honos" élt még.59 A nagykanizsai népesség korcsoport szerinti megoszlása60 Az adatbázis nem tette lehetővé a korpiramis összeállítását, azonban így is jól körvona-lazhatóak a 20. század első harmadának gazdasági és politikai eseményei. Az első világháború évei alatt született a legkevesebb gyermek.61 Az 1920-as évek vége felé - láthattuk korábban - látványosan visszaesett a termékenységi mutató. A gyermekkorúak száma 7707 fő, ami alig kevesebb, mint a népesség 25%-a. Az 1900-1910-es évek azonban serkentették igazán a családalapítást, gyermekvállalást. így a népesség döntő többségét alkotják a 20-40 év közöttiek (32,9%). Az 50 év felettiek száma (651 fő; 20,9%) azt mutatja (összhangban az alcsony gyerekszámmal), hogy a társadalom elöregedése megindult; lényegében minden tizedik nagykanizsai lakos betöltötte a 60. életévét. A családi állapotra vonatkozó adatok62 is azt támasztják alá, hogy a népesség növekedésére kevesebb esély kínálkozott. A nőtlenek, hajadonok száma meghaladta a 15 000 főt (15 655 fő), az özvegyek és a törvényesen elváltak együttesen 2744 főt tettek ki, vagyis a népesség 60%-a házasságon kívüli kapcsolatban élt. A házasságban élők aránya alig magasabb, mint 40% (40,4%).63 Az anyanyelv szerinti vizsgálat64 homogén közösséget mutat. 30401 fő (98,4%) magyar ajkú, míg 468 fő vallotta magát német (278), tót (17), oláh (19), horvát (91), szerb (5), bunyevác/ sokác (1) anyanyelvűnek. 57 főt az egyéb kategóriába soroltak. Mindez azt mutatja, hogy a 18. század óta Kanizsán megtelepedő nemzetiségi csoportok (németek, horvátok, görögök, makedónok, szerbek, zsidók stb.) a 20. század első harmadára nyelvhasználat tekintetében teljesen asszimilálódtak. 59 Uo. 60 Népszámlálás, 1930.1. rész 146. tábla (2.) 61 Zalai Közlöny, 1925. január 1. Utalás a születések számának alacsony értékére. 1924-ben természetes fogyás tapasztalható: 592 fő született és 631 fő halálozott el. A születések száma csökkent az előző évhez viszonyítva. A magas csecsemőhalandóság (137 fő) is okozta a fogyást. 62 Az itt feltüntetett értékek 30 769 főt adnak. 100 fő nem került besorolásra. 63 Népszámlálás, 1930.1. rész, 146. tábla (2.) 64 Uo. Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) 31 A vallási megoszlás megosztottabb a nyelvinél.65 A római katolikusok alkották a népesség 87,3%-át (26959 fő). Mint a korábbiakban, most is az izraelita vallásúak (2838 fő) képezték a második legnagyobb csoportot, amit kiegészített még a görög katolikusok (42 fő), a reformátusok (478 fő), az evangélikusok (525 fő), az görög-keleti/ortodoxok (14 fő), közössége. 13 főt az egyéb vallási irányzatot követők közé soroltak. Természetesen figyelembe kellene venni, hogy ebben az időben a vallási megoszlás adatai a születések utáni vallási hovatartozást mutatják, ugyanakkor ebben az időben, a hazai városokban folyamatosan erősödött a vallást nem gyakorlók száma és aránya, akik viszont semmilyen statisztikákban nem jelentek meg. Vagyis az, hogy valaki katolikusként van elkönyvelve, valójában sokszor nem jelentett valódi vallási hovatartozást. Kövessük nyomon a több mint tíz esztendővel később, 1941-ben végzett népszámlálás számsorait, s nézzük meg az 1930-as adatokhoz képesti változásokat! Mint azt már korábban jeleztük, a népességszám markánsan nem változott. 1941-ben Nagykanizsán 31604 főt regisztráltak. A növekedés mértéke alig több mint 2%.66 A társadalom halovány nőtöbb-séget mutatott,67 15621 férfi mellett 15983 fő nő élt. A népesség korcsoport szerinti megoszlását az 1930. évhez viszonyítva tovább árnyalhatjuk.68 A férfiak többsége a 24. életévig jellemző, majd a nők kerülnek többségbe, azaz az első világháború hatása mutatható ki. A nagykanizsai népesség nem- és korcsoportok szerinti megoszlása 1941-ben69 65 Uo. 66 Népszámlálás, 1941. 2. kötet, 164.p. 67 Uo. 164-165.p. 68 Mind a férfiak, mind a nők adatai rendelkezésünkre állnak, azonban az egyes korcsoportok meghatározásában eltér a két népszámlálás. Az 1941. éviben 16 kohorszot alakítottak ki, melyek közül csak egyetlen egy szerepel az 1930. éviben is - kizárva az egybevetés lehetőségét. 69 Népszámlálás, 1941. 2. kötet, 164-165.p. 32 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) A diagramból világosan látszik, hogy a korábban megindult születési számcsökkenés tendenciája folytatódott az 1930-as években is, ugyanakkor az 1930-as évek második felében már némi javulás állt be: a 0-5 év közöttiek száma 3371 főről 3687 főre nőtt. Csökkent azonban a 20-40 év közöttiek aránya, amely 32,4%-ot jelent. Folytatódott az elöregedés tendenciája: a 60 év felettiek aránya 11,9%-ra nőtt. Érdekes ugyanakkor, hogy az 1930-ban még „legnépesebb" kohorsz (20-29 év) 1941-re már csak 4772 főt számlált. Mivel komolyabb epidémia nem tizedelte a településünk népességét, ezért valószínűsítjük, hogy a munkaképes kohorsz tagjai másutt kerestek megélhetést válaszul a gazdasági válságra. A „15 éves és idősebb népesség megoszlása családi állapot szerint, nemenként"70 adatai alapján néhány megállapítást tehetünk. A 11584 fő férfi lakosból 4721 fő (40,8%) nőtlen, 6353 fő (54,8%) élt házasságban, 437 fő (3,8%) özvegy, míg 74 fő (0,6%) élt elváltán. A 12070 fő nő közül 3435 fő (28,5%) hajadonként élt, 6308 fő (52,3%) házasságban élt, 2179 fő (18%) özvegy és 148 fő (1,2%) elvált. Az első olvasatra a házasságban élők számának különbsége okoz meglepetést. A férfiak (özvegyek, elváltak) a nőtöbblet következtében könnyebben találtak partnert, mint a hasonló családi állapotú nők. 1941-ben már erősen érzékelhető volt a felekezeti arányok71 módosulása, hiszen eddigre a hazai zsidó állampolgárok ellen hozott korlátozó intézkedések (vállalkozások űzése, kényszer-munkaszolgálat stb.) világosan tükröződnek az 1941. évi adatokban. Az izraeiták étszáma az 1930. évi 2838 főről 2093 főre csökkent.72 Ez egyben a keresztény felekezetek arányának növekedésével is együtt járt. Az átkeresztelkedésre jellemzően példákat nem találtunk. A zsidóság kis része elmenekült Magyarországról, ennek kanizsai mértékét azonban nem ismerjük. A népesség anyanyelv szerinti megoszlása több ponton is eltérést mutat az 1930. évi számláláséval. Csak a magyar (30401 fő 30747 fő) és „egyéb" (57 fő 663 fő) ajkúak száma növekedett. A német (278 fő -»116 fő), a szlovák/tót (17 fő->8 fő), a román/oláh (19 fő -»\' 10 fő), a horvát (91 fő —► 39 fő), a szerb (5 fő —<• 1 fő) anyanyelvűek száma azonban csökkent.73 A szélsőjobboldali mozgalmak hatása nem maradt következmények nélkül. Elegendő, ha csak a helyi sajtó (Zalai Közlöny) 1941-1945 közötti vezércikkeit említjük. Nagykanizsa népességi változásai a második világháború idején Magyarország 1941 nyarán megtámadta a Szovjetuniót, s ezzel a náci Németország oldalán belépett a világháborúba, aminek a hazai népességre tragikus hatásai voltak. Lássuk, hogy a Nagykanizsa város szempontjából hogyan jelent meg a sok-sok áldozatot követelő eseménysorozat. Több folyamat is sújtotta a város lakosságát. Egyrészt a revíziós törekvések során a Nagykanizsa bázissal rendelkező 17. gyalogezred katonái Kárpátalja megszállásban és az észak-erdélyi hadműveletekben vettek részt. A háború alatt a nagykanizsai katonák a Don mellett teljesítettek szolgálatot, s a 2. magyar hadsereg felmorzsolása során sokan vesztették életüket. A maradékokból kialakított új alakulat a Kárpátok védelme során került újra a szovjetekkel szembe.74 A katonai veszteség mellett a holocaust is nagy csapás volt a város polgárságának. Láthattuk korábban: 1941-ben még mindig 2000 fős izraelita népessége volt a városnak. Az 1944. évi holocaust szinte az első között számolta föl 70 Népszámlálás, 1941. 2. kötet, 308.p. 71 Uo. 308-309.p 72 Népszámlálás, 1930., 1941. adatai alapján.; Lásd még: Zsidó népesség száma, 1993. 73 Az 1930-as népszámlálási adatokban szerepelt a bunyevác, sokác anyanyelv (1 fő), de az 1941-esben nem (ott a vend/szlovén nyelven beszélőket írták össze: 6 fő). 74 Erre lásd Paksy Zoltán részletes politikatörténeti írását jelen kötetben. 33 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) a kanizsai zsidóságot: a gyors gettóba terelés után április végén megindultak a deportáló vonatok, amelyek Auschwitzba szállították a nagykanizsai zsidókat.75 Számuk pontosan nem ismert, hiszen a kanizsai gettóban a környék településeinek zsidóságát is koncentrálták, ám a háború után alig 100 fős zsidósággal számolhatunk csak. A veszteségekhez hozzá kell még számolnunk a szovjetek által összeszedett és kiszállított embereket, az elmenekült népességet stb., s mindebből kiderül, hogy Nagykanizsa esetében 1941-45 között mintegy 7000-8000 fős népességveszteséggel számolhatunk.76 Egy keveset tudunk a háború alatt erőteljesen cenzúrázott helyi sajtóból a kanizsai népmozgalmi változásokra vonatkozóan is („Havonta öt lélekkel gyarapodott az elmúlt évben Nagykanizsa lakossága").77 A születések száma a nagyszámú bevonult férfi miatt visszaesett: 1942-ben 654, míg 1943-ban már csak 616 fő született Nagykanizsán (közülük 307 fiú és 283 leány volt), de a 619 gyerekből csak 419 volt a helybeli gyermek, a többi más településekről a nagykanizsai kórházba érkezett anyától származott. A 616 főből 262 gyermek látta meg a napvilágot a kórházi fehér falak mögött, fele-fele arányban kanizsaiak és vidékiek. Természetesen a környékből érkező anyák a kórház biztonságát választották, míg a kanizsaiak többségében az otthon-szülés hagyományait - olykor komoly kockázatát - követték.78 A statisztikai adatok között 22 halva születést jelentettek. A törvényen kívül születettek száma 57 fő (27 fiú és 30 leány) volt. Hét ikerszületést regisztráltak. A születések felekezeti megoszlása: 558 fő római katolikus, 10 fő református, 9 fő evangélikus, 9 fő izraelita és 4 fő görög katolikus, ami világosan mutatja, hogy a zsidóság esetében a gazdasági és társadalmi megkülönböztetésből következően szinte teljesen megszűnt a gyerekvállalás. A házasságkötések száma csökkent 1942-höz viszonyítva 239 alkalomról 232-re: 211 római katolikus házasság köttetett, egy evangélikus, három zsidó és 17 vegyes. A halálozások száma tízzel növekedett 1942-höz képest, 1943-ban 556 (273 férfi és 238 nő) volt. Ugyanúgy, mint a szüléseknél, a vidékiek többsége a kórházban került ellátásra.79 A felekezeti megoszlás szerint az elhunytak közül 498 fő római katolikus, 4 fő református, 6 fő evangélikus, 44 fő izraelita, valamint 4 fő görög katolikus. A legtöbben végelgyengülésben haltak meg (70), a rák is magas számban szedte áldozatait (47), a tüdőbaj 39 fő életét követelte. A statisztikában már szerepelt az öngyilkosságok száma (15 fő) mellett a balestben elhunytak száma is (19 fő). Resume Die bevölkerungshistorischen Veränderungen von Gross-Canisa (1850-1945) In der Mitte des 19. Jahrhunderts war Gross-Canisa mit mehr als 10000 Einwohnern die bevölkerungsreichste Stadt von Südwest-Transdanubien. In der Folge des Freiheitskampfes von 1848-49 ist der Bevölkerungszuwachs vorübergehend zum Stillstand gekommen, aber von den 1860 Jahren, in der Zeit der Wirtschaftskonjunktur, stieg sie wieder an. Bis zum ersten 75 Uo. 76 Csak becsülni tudjuk a végeredményt, közismerten a bűnöket nem szokták dokumentálni. 77 Zalai Közlöny, 1944. január 3. A cikk címében megfogalmazott elv ellentétben áll a cikkben megadott értékekkel. Helyesen a 419 fő helybéli születés és 449 fő helybéli elhalálozás összesen 30 fő fogyást jelent éves szinten, havonta kb. 3 főt. 78 A népmozgalmi adatok között először különült el egyértelműen, hogy a gyermek nagykanizsai-e, vagy vidéki. 79 A város a közegészségügy területén például az 1938. évben a költségvetési kiadások 3,3%-át tervezte. 34 Rábavölgyi Attila: Nagykanizsa népességtörténeti változásai (1850-1945) Weltkrieg war der Zuwachs der Stadtbevölkerung fast ununterbrochen, die Population der Stadt erreichte 1910 bereits 26000 Personen. Im Hintergrund des Wachstums standen die steigende innere Fortpflanzungsrate, die Immigration von der Umgebung, die Verbesserung der Ernährungsmöglichkeiten und die sprunghafte Entwicklung des Sanitätswesens. Aus dem demographischen Standpunkt ausgesehen sank die Sterberate kontinuierlich. Parallel zum Bevölkerungswachstum veränderte sich auch die Betätigungsstruktur der Stadtbewohner, da neben den Händler- und Agrarschichten die Zahl der Fabrikarbeiter und Intellektuellen immer mehr anstieg. Die halbjahrhundertelange Entwicklung wurde von dem ersten Weltkrieg, Trianon und von den unsicheren 1920 Jahren unterbrochen. Die Bevölkerung der Stadt wuchs kaum zwischen 1920 und 1941, zugleich wanderten viele ab. Infolge des Handelsrückganges und der Krise verlor die Stadt ihre ehemalige Bevölkerungsanziehungskraft. Zwischen 1941 und 1945 wurde auch die Bevölkerung von Gross-Canisa durch die Abirrung der Landespolitik belastet. Viele jüdische Bewohner der Stadt wurden von den Wirtschaftsaktivität beschränkenden Judengesätzen, von dem Arbeitsdienst und von dem Holocaust vernichtet, daneben verloren mehrere Tausende Einwohner von Gross-Canisa das Leben an der Front (neben dem Don, in den Karpaten usw.). The Population Historical Changes of Nagykanizsa (1850-1945) Nagykanizsa with its 10,000 inhabitants was the highest populated city of Southwest Transdanubia in the middle of the 19th century. The foregoing fast increase in the population stopped due to the war of independence in 1848-49, but started to accelerate again owing to the economic prosperity following the 1860s. The population growth of the city was almost unbroken until World War I and the population of the city already reached 26,000 in 1910. The driving forces behind the growth were internal reproduction, in-migration from the neighbourhood, improving nutritional conditions and salutatory development of public health. The demographic mortality steadily decreased. Parallel to the population growth also the employment structure of the citizenship changed, since besides the trader and agrarian layers more and more manufacturing workers and intellectuals could be envisaged. World War I, Trianon and the uncertain 1920s broke the half a century development. The population of the city hardly increased between 1920 and 1941, and many emigrated. Owing to the fallback of trade and the crisis, the city lost its former population attracting character. Between 1941 and 1945 the population of Nagykanizsa too was severely hit by the warping of the national policy Many Jewish citizens of the city died owing to the Jewish Acts that restricted economic operations, due to the labour draft and the holocaust, and several thousands of Nagykanizsa\'s citizens lost their lives on the front lines (at the Don, in the Carpathians etc.). Paksy Zoltán NAGYKANIZSA POLITIKAI ÉLETE (1850-1945) Nagykanizsa a dualizmus korában A forradalom és szabadságharc vereségét a Habsburg önkényuralom évei követték Magyarországon. A megtorlás és a diktatúra több mint 10 éve után, 1861-ben nyílt először alkalom arra, hogy az 1848. évi törvények alapján választásokat tartsanak és összeüljön az országgyűlés. Erre a lépésre a nemzetközi helyzet kényszerítette rá az uralkodót, a formálódó olasz nemzeti állam miatt vívott háborúban a Habsburg hadsereg vereséget szenvedett. Birodalma megerősítése érdekében ezért engedélyezte az országgyűlés összehívását, ahol a Deák Ferenc vezette Felirati Párt volt nagy többségben. A birodalomról és benne Magyarország jogállásáról azonban nem született egyezség, ezért az uralkodó a gyűlést feloszlatta. A patthelyzetet Deák Ferenc 1865-ben megjelent híres Húsvéti cikke borította föl, amelyben az uralkodóval való megegyezés lehetőségét lebegtette meg. Ferenc József válaszként ismét engedélyezte az országgyűlés összehívását, majd a végső lökést a következő évben, a német egység megakadályozása érdekében vívott háborúban elszenvedett újabb vereséget adta meg. Az uralkodó előtt világossá vált, hogy birodalmát csak akkor tudja egyben tartani, ha a magyarokkal egyezségre jut. A meginduló tárgyalások magyar delegációját Deák Ferenc vezette, s eredményeként formálódott ki a dualista Osztrák-Magyar Monarchia államrendszere, amelyben a magyar fél az 1848-as áprilisi törvények alapján építhette ki saját kormányzati rendszerét. A magyar politikai életet ettől kezdve a kiegyezéshez és annak tartalmához való viszony határozta meg, az ellenzék fő erőit az egyezmény ellenzői alkották. Az 1880-as évektől figyelhető meg új ellenzéki erők színre lépése, melyeknek a megjelenését már a kapitalista átalakulás társadalmi feszültségei eredményezték. Ez a politikai folyamat Nagykanizsa esetében is követhető. A város az abszolutizmus után megtartott országgyűlési választásokon 1861. 1865. és 1869-ben is Sümeghy Ferenc kormánypárti, tehát Deák-párti képviselőjelöltet választotta meg, a kapornaki járás mandátumával. Nagykanizsa is ide tartozott, mert a város ekkor még nem alkotott önálló választókerületet. Sümeghy Söjtörön született 1819-ben, Nagykanizsán járt gimnáziumba, majd a vármegye tisztviselője lett. 1841-1844 között a kapornaki járás alszolgabírója, utána egészen 1861-ig a főszolgabírója volt. 1869. május 13-án váratlanul, szívszélhűdés következtében halt meg, ezért időközi választást kellett tartani a mandátum betöltése érdekében. Az 1869. június 16-án tartott voksoláson a város Csengery Antalt küldte a képviselőházba, Deák-pár-ti mandátummal. Csengery Nagyváradon született, 1822. június 20-án, író, újságíró, publicistaként országosan ismert és nagyon befolyásos közéleti embernek számított. Az 1860-as évek végén létezett olyan vélemény, mely szerint az írói karrier Csengery szalonjából indul ki: aki vinni akarja valamire, annak be kell oda jutnia. Csengerynek azonban nemcsak a kultúra területén volt nagy befolyása, hanem a Deák-pártban is. Egyszerre volt országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd 1871-től alelnöke, a Magyar Földhitelintézet egyik igazgatója, s a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja, hogy a számos egyéb megbízatása mellett csak a legjelentősebbeket 5. kép: Csengery Antal, 1869 és 1880 között Nagykanizsa országgyűlési képviselője 40 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 40 említsük.1 Az országgyűlésbe - akárcsak korábban Kossuth - főispáni titkárként jutott el, 1843-ban (Zichy Jenő, bihari főispán küldöttségében). Az ellenzéki csoportok közül a centralisták tagja lett. 1844-ben a Pesti Hírlap parlamenti tudósítójaként dolgozott, 1845-től pedig - 23 évesen! - a lap szerkesztője lett. Felfogása különbözött Kossuthtól, a békés reform híve volt, ezért szemben állt a radikálisokkal. Az 1850-es években Deák baráti társaságához tartozott, Kemény Zsigmonddal, Arany Jánossal Hunfalvy Jánossal és Gyulai Pállal együtt. Mint Deák közeli barátja és munkatársa döntő szerepe volt a kiegyezés előkészítésében és lebonyolításában. Csengery, bár Nagykanizsa képviselője volt, a városba általában csak a választási kampány időszakában utazott le, hogy beszédét megtartsa. 1872-ben egy 30 fős küldöttség ment érte Budapestre, hogy felkérjék a jelöltség elfogadására. Vezetőjük Tóth Lajos ügyvéd volt, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kanizsai polgárság öntudatát nagyban emelték azok az eredmények, amelyeknek megvalósulásában Csengerynek is szerepe volt: „a kereskedésünket emelő út, a polgári öntudatunkat fokozó városháza, a forgalmi életünkbe új forrásokat szivárogtató pénzintézetek, az igazságszolgáltatás iránti igényeinket beteljesítő törvényszék".2 A város lakói „jó létüket a mezei gazdaság, ipar és kereskedés felvirágzásától reméli[k]" ezért ragaszkodnak a királyi házhoz és a kiegyezéshez, s nemcsak azért, mert ezzel indult meg „alkotmányos életünk újjászületése", hanem azért is, mert ez szabadította fel a gazdasági életet „béklyói alól". Ezért kívánják olyan férfiúra bízni a mandátumot, akinek személye garancia „a béke fenntartása, a közviszonyok rendezése és szabadelvű kifejtése" iránt, és „hogy föllábadjunk sebeinkből, biztosítsuk jólétünket, gyarapítsuk hatalmunkat, megóvhassuk határunkat, s létünket". Látható a beszédből, hogy a kormánypárt mögött álló kanizsai polgárságot a békés, nyugodt fejlődés vágya és a rendezett viszonyok iránti ragaszkodás motiválta. 1872. május 4-én Csengery a barátai, Gyulai Pál és Szendrey Ignác kíséretében utazott Nagykanizsára. Amikor vonata megérkezett, nagy tömeg várta a pályaudvaron: a város színe-java, a helyi előkelőségek 50 kocsival jöttek ki elé. A tömeg élén Belus József polgármester és gelsei Gutmann Henrik nagykereskedő és gyáros álltak. Tiszteletére fellobogózták az épületeket, s nagy éljenzés fogadta. Batthyány herceg vendégeként lettek elszállásolva, Hegedűs József uradalmi ügyvéd házában. Estére hívei fáklyásmenetet is terveztek, de ez Csengery kérésére elmaradt. Színházba mentek, majd a helyi kereskedelmi bank alelnökével vacsorázott. Feltétlenül meg kellett tekintenie szállása ablakából a helyi tűzoltóegylet bemutatóját is.3 Választási beszédében hangsúlyozta, hogy nézetei egybeesnek választóival, ő is úgy gondolja, hogy a kiegyezés által létrehozott államszerkezet biztosítja leginkább a békés és kiegyensúlyozott fejlődés lehetőségét.4 A nemzet visszaszerezte önkormányzatiságát, s teljes mértékben biztosítva van „szellemi és anyagi erőinek továbbfejlesztése". Beszéde után a választóközönség 600 terítékes lakomán ünnepelhette jelöltjét, 160 fő a Szarvas vendéglőben zenekar mellett, Deák Ferenc nagyméretű portréja alatt, míg a többiek a Zöldfában fogyaszthatták el a díszestebédet (lévén Csengery beszéde mintegy másfél óra, így a délutánba nyúlt az ebéd). Mind a képviselő, mind hívei (pohárköszöntőt mondott mások mellett Belus polgármester, Hegedűs József és Gutmann Henrik) beszédében ugyanazok az elemek tértek vissza: méltatták a kiegyezést, mint a békés és önálló államiság megteremtését, és felsorolták azokat a korabeli liberális alkotásokat, melyeket a törvényhozás azóta megszavazott. A polgári tulajdon, jogegyenlőség és jogbiztonság megteremtését, az önkormányzatiság és a közigazgatás szakszerű működését, a nemzet kultúrájának emelése 1 Samu Nagy, 2004. 2 Zala-Somogyi Közlöny, 1872. május 9. 3 Samu Nagy, uo. 4 Zala-Somogyi Közlöny, 1872. május 9. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 41 terén elért eredményeket, a gazdasági fejlődést. Mindezekről talán Hegedűs nyilatkozott a legszemléletesebben: „E törvények hatása alatt érleli be magát csendesen a demokráczia a szívekbe, szokásokba és erkölcsökbe." Csengery a Deák-párt híve volt, amelynek Zala megyei elnöke Glavina Lajos alispán, Nagykanizsa városi elnöke Hegedűs József, a Batthyány-Strattmann uradalom intézője, ügyvédje volt. A párt városi alelnöke Gutmann Henrik, a nagykanizsai választókerület vidéki részének elnöki tisztét pedig Inkey László földbirtokos töltötte be. Az országgyűlési választásokat a dualista korszakban is még az 1848. évi törvények határozták meg, melyet egyetlen törvény egészített ki, az 1874. évi 33. tc. Ez meghatározta a választás menetét és a választójogosultak körét. Érdekes módon utóbbi esetben az 1848-as törvényhez képest szigorításokat léptetett életbe, s ezzel csökkent a választók aránya. A törvény vagyoni korlátok közé szorította a választók körét, így bizonyos jövedelemmel, háztulajdonnal vagy földbirtokkal kellett rendelkezni ahhoz, hogy választópolgárrá váljon valaki. Ez tehát kizárta a jogból a földnélküli és kisbirtokos parasztság igen széles rétegét, valamint az egyre gyarapodó munkásosztályt. így az ország népességének kb. 6-7%-a lett választó, ami a korszak elején megfelelt, a századforduló után viszont már messze elmaradt a nyugat-európai gyakorlattól. Nagykanizsa esetében tehát, ha vesszük a dualizmus kori húszezres, majd egyre gyarapodó népességét, azt mondhatjuk, hogy 1500-2000 fő körül mozgott a választópolgárok száma. 1875-ben komoly politikai fordulat zajlott le az országban: a Deák-párt egyesült Tisza Kálmán balközép pártjával. Ez azonban Nagykanizsán nem járt következményekkel, úgy tűnt az események egyeznek a helyi polgárok akaratával. Az ekkor lefolyt képviselőválasztás is az előzőhöz kísértetiesen hasonlóan folyt le. Ismét Csengery Antalt választották meg, ezúttal is ellenjelölt nélkül, s az események forgatókönyve is ugyanúgy alakult, mint az előző választáson: érkezés vonaton, fogadás, ünneplés, jó órás képviselői beszéd, díszebéd. A fogadáson az üdvözlő beszédekben - Belus József polgármester, Mártinkovics Károly ügyvéd, Walbach Mór a Tűzoltóegylet elnöke, Glavina Lajos alispán, Tandor Ferenc főjegyző - a szokásos fellengzős tisztelgés hangzott el, melyen kívül hangsúlyozták, hogy a pártegyesülés találkozik a kanizsai polgárok akaratával.5 A puszta üdvözlés mellett azonban megemlíthető, hogy kérdő hangok is megjelentek, a pártgyűlésen például a választókerülethez tartozó Zalaszentbalázs lelkésze megkérdezte Csengerytől, hogy a vallást hogyan kívánja védelmezni, „mert ha a vallásos élet nem kormányozza az államot, szétoszlik, s vad kétségbeesésnek esik áldozatul!". Csengery válaszában kijelentette, hogy ő a teljes vallásszabadság pártján áll, majd ismét részletes beszámolót mondott képviselői munkájáról és a parlament által alkotott törvényekről. Ez a választási forgatókönyv még egyszer megismétlődött, mégpedig 1878-ban, amikor ismét Csengery Antalt választották meg képviselőnek, ismét csak ellenjelölt nélkül. Ezúttal annyi különbség volt, hogy Csengery - betegsége miatt - meg sem jelent a választókerületben. Ettől függetlenül a régi-új képviselő mögött még mindig ott állt a város társadalmának túlnyomó többsége, amit jól mutat az a 100 tagú testület, amelyet „követválasztó bizottságnak" állítottak fel. Soraiban képviseltette magát a város elitje, közte Belus József, Glavina Lajos, Plihál Ferenc, Mártinkovics Károly, de legnagyobb számban - a testület mintegy felét kitéve - a helyi zsidó zsidóság képviselői.6 Ez utal az egyes politikai erők bázisának összetételére Nagykanizsán ebben az időszakban (1867-1870-es évek végéig): a kormánypárt szavazói legnagyobb részt az állami és önkormányzati tisztségeket elfoglaló volt nemesi rétegekből, 5 Zala-Somogyi Közlöny, 1875. július 8. 6 A teljes névsort lásd: Zalai Közlöny, 1878. július 25. 42 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 42 valamint a helyi zsidóságból kerültek ki, míg a függetlenségi ellenzék bázisának gerincét a kiskanizsai gazdálkodók, valamint vidéki földbirtokosok alkották. Csengery Antal haláláig Nagykanizsa város képviselője maradt, 1880. július 13-án halt meg Nagyváradon, betegségben. Ami nem következett el 1875-ben, nem váratott sokáig magára: Csengery halála után Nagykanizsán politikai fordulat következett be, ami a városlakók szemléletének változásáról árulkodott. Az események a következőképpen zajlottak: a város egy 21 tagú intéző bizottságot választott meg, hogy a képviselő személyét kiválassza. A testület elnöke Hertelendy Béla városi jegyző lett kezdetben, de ő erről a pozícióról lemondott, ezért Glavina Lajos lett az elnök. Az ülésen heves vita bontakozott ki a jelölt személyéről. A kormánypártiak egy neves személyiséget, Jókai Mórt, az írót szerették volna képviselőnek ajánlani, a többség azonban Remete Géza vezetésével váratlan ellentámadásba ment át és kijelentették, hogy ők ellenzékiek és nem akarják Jókait, hanem inkább ellenzéki képviselőt. Remete azt hangsúlyozta, hogy elégedetlenek a kormánypárttal, mert az országban egyre több a probléma. Az 1873. évi válság óta pang a kereskedelem, a gazdaság, majd szenvedélyesen beszélt a „nyomorról, amelyben hazánk népe szenved", a kormány tehetetlenségéről, a közigazgatásban uralkodó nepotizmusról stb. A kettészakadt társaság egy részét nem sikerült meggyőznie, ezek továbbra is Jókait, nagyobb részük azonban ellenzéki jelöltet kívánt. Utóbbiak választása végül Unger Alajos nagykanizsai születésű, budapesti ügyvédre esett. Néhány nap múlva váratlanul egy harmadik jelölt is bejelentkezett, de nem a városban, hanem a választókerülethez tartozó környező falvak képviseletében. Újlaky József pacsai plébánost egy augusztus 3-ai gyűlésen nyilvánították jelöltté, mint mérsékelt ellenzéki jelöltet. Támogató bizottsága helyi földbirtokosokból állt, Skublics Sándor zalaszentmihályi, Inkey László nagyrécsei és Kollár János pacsai birtokosok, Szabó Pál ügyvéd, Pacsa, Bartos János Nagykanizsa, városi tanácsos - ő azonban néhány nappal később visszalépett -, Unger János Felsőrajk, Koller István Alsórajk stb. személyében. A választási kampány tehát érdekesen indult, hiszen ezúttal már több jelölt küzdött egymással. Jókai Mór, mint a Szabadelvű Párt képviselőjelöltje 1880. augusztus 8-án érkezett Nagykanizsára. Fogadására 40 felzászlózott hintó és nagy tömeg vonult ki. Kíséretében volt Hegedűs Sándor író. A vendégeket fáklyás menet kísérte az Eötvös térről az Arany Szarvas elé, ahol az üdvözlő beszédet Simon Gábor ügyvéd mondta el. Jókai rövid, alig kétperces válaszbeszédét politikai programnak nem tekinthetjük, inkább rövid frá-zispufogtatásnak, amelyben kifejtette, hogy ő már milyen sokszor hallotta a nép hangját, 1848-ban, 1849-ben, a kiegyezéskor stb.7 Meghallotta most is, ezért vállalta a jelöltséget, majd mindenkit arra kért, hogy szeresse a munkáját, embertársait és hazáját. Hegedűs Sándor is beszédet mondott, ez mind terjedelmében, mind tartalmában azonos volt Jókaiéval. A magvasnak éppen nem nevezhető beszédek után a szokásos étkezés következett, a 120 terítékes fogadást Knortzer Frigyes vendéglőjében fogyasztották el a kormánypárt hívei. (Érdekes megfigyelni a számot, most nem 500 vagy 600 terítékes étkezés zajlott, mint Csengery megválasztásaikor, hanem jóval szerényebb. Ez arra utalt, hogy Jókai mögött már nincs meg az a társadalmi egység, mint elődje mögött.) A vacsorán, Jókait támogatva a következő notabilitások vettek részt: Hertelendy Béla városi jegyző, Glavina Lajos alispán, Simon Gábor ügyvéd, Hoffmann Mór, Kováts János, Ebenspanger Lipót, Wolheim Ernő stb. Hogy a választás mennyire nem volt lefutott Jókai javára, azt mutatta a város ellenzéki közönségének, valamint Unger Alajos ellenzéki jelöltnek a szervezkedése. Támogatására széles egységfront jött létre, Nagykanizsára érkezett Eötvös Károly, Irányi Dániel 7 Zalai Közlöny, 1880. augusztus 12. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 43 és Verhovay Gyula is, a későbbi antiszemita képviselő.8 Az eset rendkívüli pikantériája, hogy néhány év múlva a tiszaszlári perben Eötvös a megvádolt zsidók védőjeként tevékenykedik majd, Verhovay pedig az egyik legagilisabb antiszemita újságíró, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő lesz! Most mindenestre még együtt kampányoltak Unger mellett, akárcsak Irányi Dániel, aki a függetlenségi 48-as ellenzék egyik vezéralakjának számított. A párt helyi vezetői Tuboly Viktor és Remete Géza voltak. Az érkező vendégsereget szintén fáklyás menet fogadta, ők az Oroszlán fogadóban szálltak meg. Közben némileg egyszerűsödött a választók dolga, mivel csak két jelölt maradt: a harmadik jelölt, Újlaky József augusztus 11-én a választástól visszalépett, nyilván úgy ítélte meg, hogy esélytelen a győzelemre. így a választók két személy közül választhattak. A rendkívüli izgalmak között lezajlott képviselőválasztást végül Unger nyerte meg, rá 1009, ellenfelére pedig 876 voks esett, Nagykanizsa polgárságának többsége tehát nem a neves írót választotta képviselőjéül. Az ellenzéki fordulat annak ellenére következett be, hogy a városban jól szervezetten működött a Szabadelvű Kör, amely a város befolyásos polgárainak egy csoportját, a városi tanács mintegy 75 tagját tömörítette. A társaság 1882-ben alakult meg, és 1883-ban költözött a Dél-Zalai Takarékpénztár Zrínyi Miklós utcai épületében lévő párthelyiségbe. A társaság elnöke Eperjesy Sándor ügyvéd, a takarékpénztár elnöke volt, a vezetőségében pedig Plihál Ferenc és Svastics Károly vett részt.9 Nagykanizsán az ellenzéki jelölt megválasztása ellenére a kormánypárt továbbra is többséggel bírt (ellentétben a választókerület vidéki részével). A városi politikában is két tábor állt egymással szemben, a Szabadelvű Körrel szemben az ellenzék, amely az országos közjogi vita alapján formálódott meg és a városi ügyeket is ez alapon ítélték meg vagy foglaltak állást. A választások eredményeként leszögezhetjük, hogy változás állt be a nagykanizsai választópolgárok egy részének szemléletében, ami ráadásul tartósnak bizonyult, hiszen ezt az időközi választást nem sokkal később, 1881-ben követte az általános parlamenti választás, ahol ismét Unger Antalt választották meg. A korábbi kiegyezéspárti, dualista rend-szerhű attitűd ellenzéki orientációba váltott át, amit feltétlenül párhuzamba kell állítani az országban zajló folyamatokkal. A modernizáció és a látványos fejlődés mögött az 1870-es évek végén jelentkeztek a problémák, melyeket az 1873. évi válság indított el. Ahogy azt korábban Remete Géza is sorolta, a közéletre súlyos teherként nehezedett a korrupció, pangott a gazdaság, mivel a kereskedelmet a válság igen súlyosan érintette. Az embereket azonban a hétköznapokban a tőkehiány és az ezt megoldani szándékozó, de csapdát jelentő uzso-rakölcsönök sodorták végveszélybe. A politikai fordulatra a helyi sajtó több vezércikkben maga kísérelt meg választ adni. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi az oka annak, hogy Magyarország soha nem látott fejlődésen megy keresztül, társadalma mégis egyre frusztráltabb, elkeseredettebb lesz. Az egyik írás szemléletesen írt erről a problémáról, a cikk szerzője „illusztrálni akarta ama szomorú viszonyokat, amelyek itt lent a nép körében már odáig fejlődtek, hogy anyagi és morális örvénybe" került.10 „A hitel megingott, terményeink nem értékesíthetők, a pénzhiány miatt legszükségesebb házi kiadásainkat sem födözhetjük, a demoralizáczió óriási arányokban terjed." S „ama szörny, mely vampyrként üldöz bennünket ismét köztünk terjészté szét ijesztő szárnyait, ismét áldozatot követel. E vampyr, e moloch - az uzsora. Ez ölte, s ez öli meg a népet, ez tesz tönkre egy nagy nemzetet, alapjában támadva meg a népben a kisbirtokosságban az életerőt." 8 Itt kell megjegyeznünk, hogy a Barbarits Lajos által írt Nagykanizsa c. kötet tévesen számol be arról, miszerint Verhovay és Irányi is felléptek volna képviselőjelöltként, ők Unger támogatására érkeztek a városba. 143.p. 9 Barbarits, 1929. 86. és 145.p. 10 Zalai Közlöny, 1880. szeptember 2. 44 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 44 A lap nyilván nem számolt volna be egész első oldalát betöltő vezércikként erről a problémáról, ha nem érintette volna érzékenyen a helyi népességet, s annak is különösen a gazdálkodó és kisiparos rétegét. A gazdasági visszaélések közül azonban csak az egyik probléma volt az uzsora, egy másik írás már szélesebb távlatba helyezve magyarázta a korabeli magyar modernizáció alapvető problémáit: „Korunk szelleme: a modern liberalismus rohamosan döntötte halomra az évszázados hagyományokat és intézményeket, s nem adott helyettük újakat. A sajtónak burján módra szaporodó termékei kiemelték a népet a szűkebb látkörből, melyben századokig mozgott. Elvették tőle a hitet, melynek vigasztaló ereje eddig biztos támasza volt a csapások között, s megtömték fejét olyan tudománnyal, milyet gyenge elméje nem bír meg. Az volt a jelszó, hogy a népet szabaddá kell tenni, s felszabadították nemcsak a jobbágyság járma alól, hanem az erkölcsi tekintélyek uralma alól is. Elvették tőle a mankót, mielőtt járni tudott volna, s a felszabadított népnek semmi eszközt nem adtak kezébe, melynek segélyével a változott viszonyok között boldogulni tudott volna. Megismerte a modern műveltség által nyújtott élvezeteket, s ezek után rohanva elprédálta ősi birtokát, s ha maradt volna még valami, azt meg felemésztette az uzsora. Azután az lett az átka, hogy látnia kellett a dúsan terített asztalt, melyhez nem ülhetett többé. Pedig nem kell hozzá kiváltság vagy előjog, csak pénz. Ezen pedig már túladott vagy még meg sem szerezte."11 Ezek a kérdések befolyásolhatták tehát Nagykanizsa választópolgárait is, illetve annak egy jelentős részét, hogy ellenzéki álláspontra helyezkedett és Unger Alajost küldte az országházba. A szemléletes sorok jól mutatják, hogy a lendületesen fejlődő Nagykanizsát sem hagyták érintetlenül a válság tünetei, s amelyeknek az egyik következménye lett az 1880-as években, Magyarországon is meginduló politikai antiszemitizmus. Ennek csúcspontját az 1883-as tiszaeszlári per jelentette, amelynek felmentő ítélete után az országban zsidóellenes zavargások kezdődtek. Ekkor Zala megye is az egyik gócpontja lett ezeknek a megmozdulásoknak. Zalaegerszegen már 1883. augusztus 15-én és a következő napokban történtek atrocitások, 23-án és 24-én pedig szinte utcai harcok dúltak a fosztogatók és a karhatalmi erők között. Utóbbiakat meg is kellett erősíteni a nagykanizsai gyalogezred egy századával, de ez is kevésnek bizonyult, ezért újabb két századot vezényeltek át.12 Nagykanizsán ekkor igen nagy számú zsidóság élt, a járás területén összesen 3418 fő, melynek a 84%-a, 2875 fő összpontosult a városban. Ebből következően feltételezhető volt, hogy Nagykanizsán is súlyos zavargások törhetnek ki. Ez azonban nem következett be, csak kisebb incidens történt. A mozgolódás augusztus 26-án, vasárnap este kezdődött. Ekkor a város vezetősége és a rendőrkapitányság már éberen figyelte a fejleményeket, s az időpont ellenére hivatalában volt a polgármester, a rendőrkapitány, s a városi tanácsosok. A városban mintegy 300 fős tömeg gyűlt egybe, Istóczy Győzőt éltették és „Üsd a zsidót!" jelszóval megtámadták a zsidók lakta házakat, az ablakaikat kövekkel zúzva be. Szétzavarásukra a rendőrség állománya nem lett volna elég, de azonnal kivezényeltek egy dragonyos századot is, amely szétoszlatta a zavargókat. Húsz embert tartóztattak le, s kiderült az is, hogy a rendbontók nagyobb része Kiskanizsáról érkezett.13 A komolyabb megmozdulást tehát sikerült megakadályozni, s a városban nem is következett be az elkövetkező napokban sem súlyosabb incidens. Ennek azonban az volt a magyarázata, hogy itt állomásozott a katonaság, amely bármikor bevethető volt és fel lehetett használni a rend fenntartására. A megyében Zalaegerszeg mellett több helyen is voltak komoly zavargások és összecsapások, ki is kellett hirdetni a statáriumot, néhány hét múlva azonban helyreállt a rend. A konszolidáció azonban nem jelentette azt, hogy a zsidókérdés és az antiszemita retorika eltűnt volna az országból. 11 Zalai Közlöny, 1884. május 29. A korszellem. 12 Foki, 1986. 217-241.p. 13 Zalai Közlöny, 1883. augusztus 30. és Zala, 1883. augusztus 29. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 45 Ez már a következő választáson láthatóvá vált Nagykanizsán is. 1884-ben ismét két pártra szakadt a kanizsai közönség. Az egyik Falk Miksát jelölte, a másik párt pedig a már említett Inkey László földbirtokost kívánta képviselőnek választani. A két párt eltérő társadalmi rétegeket tömörített, mivel Inkeyt főként a választókerület falusi része, valamint a kiskanizsai gazdálkodók és földbirtokosok támogatták, ezzel szemben Falk inkább volt a városi polgárság jelöltje. Inkey László 1829 márciusában született Nagyrécsén. Alsóbb iskoláit Nagykanizsán, jogi tanulmányait pedig Pozsonyban végezte. A forradalom kitörésekor belépett a honvédséghez és mint a 47. honvédzászlóalj hadnagya küzdötte végig a szabadságharcot. Utána birtokára vonult vissza, ahol gazdálkodott, de közben aktívan részt vett Zala megye ügyeiben, a Deák-párt híve volt, sőt annak helyi vezetőségéhez tartozott, ahogy ezt láttuk Csengery idejében. Ekkorra azonban álláspontja megváltozott - vélhetően a fent vázolt folyamatok eredményeképpen -, mivel ezúttal mérsékelt ellenzéki programmal lépett föl. Falk Miksa ezzel szemben a kiegyezés és a fennálló politikai rendszer egyik közismert reprezentánsa volt. 1828-ban született Pesten, szegény zsidó kereskedő családban. író, újságíró lett, 1861-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1866-ban és 1867-ben Erzsébet királyné tanára, főként magyar nyelvre és történelemre tanította. Deák Ferenc közeli barátja, a kiegyezés támogatója volt, sőt a létrehozásában is aktívan részt vett. Falk tehát a korabeli magyar közélet egyik legismertebb alakja volt, de már láttuk Jókai esetében, hogy ez Nagykanizsán egyáltalán nem jelentett garanciát a megválasztásra. A választási kampányban ismét megjelent az antiszemitizmus, Inkey és tábora nyíltan támadta Falk Miksát zsidó származása miatt. Az antiszemitizmus egyébként a liberális Zalai Közlöny szerint is Magyarországon már „minden osztálynak kisebb nagyobb mértékben közös tulajdona" lett.14 A választás eredménye ismét igazolta, hogy széles társadalmi réteget jelent a hatalommal és a kormánypárttal elégedetlenek tábora, Falk Miksa ugyanis vereséget szenvedett, s a mandátumot Inkey László nyerte el. 1887-ben Inkey kihívója Hertelendy Béla jegyző lett, aki nagy harcban győzve le ellenfelét, nyerte meg a választást. Az eredményt azonban a vesztes fél megtámadta és petíciót adott be ellene, amelyben a választások során törvénytelen eszközök, megvesztegetés és korrupció alkalmazásával vádolták a Hertelendy-pártot. Az országgyűlés október 19-ei ülése helyt adott a beadványnak - tehát azt megalapozottnak találta -és vizsgálat megindítását javasolta. Ez meglehetősen hosszúra nyúlt, de végül 1888. március 12-én a parlament illetékes bizottsága végleg igazolta Hertelendyt. A petíció elutasítását a kormánypárt nagy lakomával ünnepelte, 1888. március 11-én - mivel a bizottsági eredmény a parlamenti bejelentés előtt nyilvánossá vált - a Korona étteremben 200 terítékes vacsorával, melyen a főispán is részt vett, a helyi notabilitások mellett. Hertelendy Béla Csákányban született (Somogy megyében) 1843. május 4-én. Tanulmányait Keszthelyen, Nagykanizsán és Székesfehérváron végezte. A jogot Budapesten fejezte be, majd Nagykani- 14 Zalai Közlöny, 1884. július 17. Társadalmi bajaink. (Vezércikk). A lap következő, július 20-ai száma egész első oldalas vezércikkben foglalkozik a kérdéssel. 6. kép: Hertelendy Béla, 1880. 1887 és 1892 között Nagykanizsa országgyűlési képviselője. 46 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 46 zsán telepedett le és ügyvédi irodát nyitott. Élénken részt vesz a közéletben, tiszteletbeli szolgabíró címet is kapott. A választáson a szabadelvű párt színeiben jutott mandátumhoz, Inkey Lászlót. A várost tehát újra a kormánypárt képviselte a parlamentben, s ezzel elvileg lehetőség nyílt arra, hogy hatékonyabban lobbizzon a város érdekében a kormányzatnál. A kormánypárti politikai elit jó része a Nagykanizsai Polgári Egyletben tömörült, amelynek vezetősége az 1880-as években a következőképpen festett: elnök: dr. Bentzik Ferenc, alelnök Gutmann Vilmos, titkár dr. Tripammer Rezső, ügyész: Simon Gábor, pénztárnok: Knortzer György, háznagy Faics Lajos. Választmányi tagok: Cseresznyés Sándor, Somssich Lőrinc, Miltényi Sándor, gr. Hugonnay Kálmán, Bogyay Ödön, Bilisics József, Kovács Béla, Győrffy János, Pfaff József, Janky Károly, Lengyel Lajos, Berdin Márton, Hertelendy Béla, Vajda Bálint, Verner Ferenc, Grünhut Henrik, Neusidler Pál, Knausz Bódi.15 A következő választás 1892-ben következett el, ekkor a kormánypárt ismét ismert politikus indításával kísérletezett. Wlassics Gyulát jelölte, mivel Hertelendy már nem indult újra. Választóihoz intézett beszédében közölte, hogy soha nem volt életcélja a politikai karrier, nincsenek egyéni ambíciói, a jelöltséget is csak a kormányzópárt helyi „elnyomatottsága" miatt vállalta, újra azonban nem indul. Mindezek után a Szabadelvű Párt helyi notabilitá-sokból álló - Varga Lajos pártelnök, Babochay György, Plihál Ferenc, Hirschel Ede, Rapoch Gyula, Dancs Kálmán - képviselőjelölt-választó bizottságának új jelölt után kellett néznie, így esett a választás Wlassicsra, akit a választók gyűlése január 10-én, a Szarvas fogadóban tartott ülése egyhangúan el is fogadott. Több szempontot mérlegelniük kellett, hiszen a választókerületben igen jelentős erőt képviselt az ellenzék, ezért konszenzusos, általuk is elfogadott jelöltet akartak ajánlani. Wlassicsot több kötelék is fűzte a városhoz. Bár nem ott, hanem Zalaegerszegen született 1852. március 17-én, néhány évvel később már Nagykanizsán éltek, ahol apja, Wlassics Antal a város befolyásos polgára lett: 1872-ben törvényszéki elnökké nevezték ki. A kormánypárt híve volt, támogatta Csengery Antal megválasztásait, közeli ismeretségbe is került a képviselővel. Ebből következett, hogy fia, Gyula megismerkedhetett Csengery leányával, Etelkával, s össze is házasodtak 1881-ben.16 Wlassics jelölése évében már országosan ismert jogtudós, egyetemi professzor volt. Úgy tűnt, hogy valóban egyhangú választás lesz, vagyis ellenjelölt nélkül, az ellenzék egyetértésével fogják megválasztani. Az utolsó napokban azonban váratlan fordulat történt. Az egyik választási rendezvényen egy túlbuzgó kormánypárti kortes dehonesztáló megjegyzést tett a kiskanizsaiakra, akik ezen vérig sértődve elhatározták, hogy ellenjelöltet állítanak. Meg is találták Hévizy János helyi piarista papot, egyszerű gimnáziumi tanárt, aki vállalta a jelölést. Hévizy Kecskeméten született 1854. szeptember 14-én, iskolái elvégzése után belépett a piarista rendbe, majd tanári pályára lépett. Tanított Vácott, Nyitrán, Veszprémben és végül Nagykanizsán. 48-as párti programmal lépett fel Wlassics Gyulával szemben. Az eredmény hatalmas meglepetést keltett, mivel 1473-1207 ellenében Hévizy nyerte a választást. Báró Wlassics Gyula egy későbbi interjúban így emlékezett e nevezetes választásról:17 „Úgy emlékszem az 1892-es választásra, mintha tegnap lett volna. Végigjártam a kerületet. Mindenütt diadalívvel és zenével fogadtak. Később derült ki, hogy Simon Gábor kanizsai fiskális ugyanazzal a rezes bandával járta végig előttem a kerületet és fogadott minden községben. Mialatt a programbeszédet mondottam, kocsira pakolta a rezes bandát, úgyhogy mire a szomszéd községbe értem, már ott várt a zene. Törtem is a fejem azon, hogy a kanizsai járás minden falujának, hogy 15 Zalai Közlöny, 1888. február 4. 16 Kunics, 2002. 36-59.p. Hivatkozás: 50-51. szám. 17 Zalai Közlöny, 1928. január 21. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 47 lehet saját zenekara? ... Beszélhetnék még a kiskanizsaiakról, akik mindig balpártiak [értsd ellenzékiek, függetlenségiek - P. ZJ voltak, s akkor is ellenem szavaztak. Az őszinte ellenzéki érzésük jeléül a zöld tollal a kalapon be nem érték, hanem még a zalai bicskát is bedugták tartaléknak a csizmaszárba. ... A város közönsége mellettem volt, csak a környékbeli urak voltak ellenem" - magyarázta vereségének okát. A szavazatok megoszlása mutatja a választókerületben húzódó társadalmi törésvonalakat: Hévizy Nagykanizsa városban csupán 83 voksot kapott, ezzel szemben Wlassics 688-at, míg Kiskanizsán Hévizy 227 szavazatot kapott, Wlassics pedig egyet sem! Vidéken Wlassics 519, Hévizy pedig 1163 voksot kapott, tehát Wlassics jól látta a választók megoszlását.18 A Hévizyre szavazó 83 nagykanizsai társadalmi összetétele a következőképpen alakult: iparos: 37, földműves: 17, szerzetes: 10, vasutas: 10, ügyvéd: 5, tanító: 2, magánzó: 2. A 227 kiskanizsai ellenzéki szavazó mind földműves volt. Láthatjuk, hogy az 1870-es években kialakult választóvonalak nemhogy fennmaradtak, de még szigorúbbá váltak: a kormánypárt bázisát jobb módú városi polgárok, értelmiségiek, kereskedők, iparosok alkották, köztük a komoly arányt képviselő zsidósággal, ide szavaztak továbbá az állami és vármegyei-városi állásban lévő alkalmazottak, míg a vidéki- és agrártársadalom szinte egyöntetűen ellenzéki orientációt képviselt. A dualista kor talán legismertebb nagykanizsai polgármestere Babochay György volt. Nagykanizsán született 1835 márciusában, régi nemesi család leszármazottjaként. Apja, Babochay János is már többször töltötte be a városbírói tisztet. Tanulmányait helyben, a piarista gimnáziumban végezte, majd jogi tanulmányokat folytatott. 1876-ban városi főjegyzőnek nevezték ki, s két évvel később, 1878-ban a városi tanács egy csoportja jelölte a polgármesteri pozícióra, a korábban azt egy cikluson keresztül betöltő Belus Józseffel szemben. Posztját egészen 1896-ig látta el, s nevéhez a város modernizációjának korszaka köthető, így többek között a villanyvilágítás kiépítése, a városi közkórház felépítése vagy az utcák burkolattal való ellátása. Ez persze nem meglepő, hiszen ez az időszak az ország életében is a nagy gazdasági fellendülés kora, s a kereskedelembe és ipari fejlődésbe bekapcsolódó Nagykanizsa számára is megnyílt a modernizáció lehetősége. A polgármesternek az 1890-es években mégis ellenzéke akadt, amikor 1895-ben megalakult a Városi Reform Párt. Már az 1896. évi városi költségvetési vitában keményen támadták a polgármestert, majd a képviselőtestületi választáson a város minden választókörzetében indítottak jelölteket, melynek eredményeként a 100 új képviselőtestületi tagból 46 volt a támogatójuk. A nem sokkal később sorra kerülő polgármester választáson is önálló jelölttel álltak elő, Vé-csey Zsigmond személyében. A voksoláson végül Babochay 72, a 31 éves Vécsey viszont 123 szavazatot kapott, így ő lett a polgármester.19 Vécsey is hosszú ideig töltötte be a polgármesteri funkciót, egészen 1913-ban bekövetkezett haláláig. Az ő idejében már konzervatívabb városfejlesztési program zajlott, a város növekedése és gyarapodása azonban nem állt meg. A század utolsó országgyűlési választásán, 1896-ban az a ritka helyzet állt elő, hogy három jelölt indult Nagykanizsán: dr. Szűcs Miklós törvényszéki bíró a kormánypárt jelöltjeként, Zichy Aladár a Katolikus Néppárt jelöltjeként és visszatért régi kerületébe Un-ger Alajos is. Utóbbi 1884-ben nem indult Nagykanizsán, hanem Keszthelyen, azóta őrizte mandátumát. Most azonban ismét szülővárosába tért vissza, úgy tűnt azonban, hogy az ellenzékiség iránya megváltozott, a régi függetlenségi, 48-as alapról konzervatív irányba tolódott. Ezt Unger is érzékelhette, mert bár a programbeszédét elmondta, visszatért Budapestre, s onnan közölte, hogy visszalép a választástól. így maradt két jelölt, Szűcs és Zichy. 18 Zalai Közlöny, 1892. január 30. 19 Barbarits, 1929. 86.p. 48 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 48 A Néppárt 1896 áprilisában bontotta ki zászlaját a városban, a nagygyűlésen jelent volt és beszédet mondott a párt alapítója és vezetője gr. Zichy Nándor, valamint több prominens személye. A párt helyi elnöke Oroszváry Gyula ügyvéd lett. A kormánypárti sajtó beszámolója szerint is a gyűlésen hatalmas tömeg, 8-9 ezer ember vett részt, főként „vidéki arcok".20 A résztvevők nagy száma mutatta a párt támogatottságát. A felszólalók közül Zichy Nándor a párt elveit ismertette, a kereszténységen, az evangéliumon alapuló politikát, beszédét az uralkodó éltetésével fejezte be. Dr. Major Ferenc székesfehérvári főorvos a kisbirtokosok és a kisiparosok nehéz helyzetével foglalkozott, „nyomorúságos sorsukért" a kormányt tette felelőssé. Felszólalt még Markos Gyula, a Herkó Páter című országosan ismert politikai élclap főszerkesztője is. A párt alapításakor sikerült megnyernie az egyik legismertebb helyi hangadót, Tuboly Viktor ügyvédet támogatójául, aki azonban ekkor bejelentette, hogy kilép a pártból, mivel az következetesen képviseli a 67-es alapot. Ő, bár a Néppárt elveivel és programjával mindenben egyetért, függetlenségiként ezt nem tudja elfogadni, ezért döntött a szakítás mellett, s ő kezdeményezte Unger visszahívását is. A függetlenségi és 48-as irányzat azonban már kisebbségbe került, az ellenzékiség iránya konzervatív oldalra tolódott. A választás mindezek után rendkívüli izgalmak között zajlott. Nézzük meg, hogyan számol be a voksolás napjáról a sajtó, kiváltképp, mert ebből szépen kirajzolódik egy dualista kori választás lefolyása, és a kivehető belőle a pártok társadalmi bázisa is: „Kora hajnalban talpon volt már az egész város. A katonaság elfoglalta a helyét, meghúzta a kordont. A Szücs-párt a „Szarvast" és a „Koronát" foglalta el, a Zichy-párt a Széchenyi térre és a felső templom előtt elterülő térre szorult. Közbül a katonaság tisztán tartotta a teret, hogy a Polgári Egylethez, ahol a szavazatszedő küldöttség működött, könnyen hozzá lehessen férni. Ez alatt pedig megkezdődött a környék felvonulása. Legnagyobb rajokban és szép rendben vonultak fel a néppártiak. Kivált impozáns volt a 7. kép: A Nagykanizsai Függetlenségi és 48-as párt VI—VII. kerületének végrehajtó-bizottsága 1910-ben. Első sorban balról a nyolcadik: Dr. Hajdú Gyula ügyvéd, a párt országgyűlési képviselőjelöltje. 20 Zalai Közlöny, 1896. április 25. A gyűlés a katonai gyakorlótéren zajlott. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 49 kiskanizsaiak felvonulása. Nálunk már nem történt semmi, de azt mondják, hogy a vidéken rálövöldöztek a néppártiak a kocsikon jövő kormánypártiakra. Ezek közül különben igen sokan különvonatokon érkeztek. így Bucsúszentlászlóról, kiket a tűzoltó zenekar és cigánybanda fogadott az állomásnál. ...A szavazás rendje fölött sorshúzás döntött, és a Szücs-pártnak kedvezett. E párt nagykanizsai hívei kezdték meg a szavazást. ... A kormánypártiak a Szarvasból vonultak föl a kis közön át, a néppárt pedig az Ipartestület udvarán keresztül. A fölvonulást semmi rendetlenség nem zavarta meg, s maga a szavazás is rendben történt. ... Nagyobb lett a rendetlenség az este beálltával, bár a választópolgárok mindkét táborban nyugodtan és szép rendben viselkedtek. Annál jobban lármázott azonban a néppárti táborban a csőcselék. Ezt minden mozgásba hozta és annyira megszállotta a harci tűz, hogy csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehetett megfékezni. ... Ekkor a rendőrség és csendőrség támadólag lépett fel a kőzáport rájuk zúdító csőcselék ellen, mely vad futásnak eredt a fő utcán felfelé a Petőfi és Teleki utcáknak. Ekkor már nem kímélt többé egy ablakot sem, útjában mind beverte. Ettől kezdve azután nyugodtabb lett a tér, melyen csak a néppárti szavazók maradtak, kik győzelmük kihirdetését várták."21 Ez be is következett, ugyanis az izgalmak dacára a választást Zichy Aladár nagy fölénnyel nyerte meg, 1082-2014 ellenében. Zichy Aladár gróf Zichy Nándor másodszülött fia volt, 1864. szeptember 4-én született Nagylángon, Fejér megyében. Középiskoláit arisztokrata szokás szerint otthonában, majd Budapesten folytatta. Jogot tanult Strasbourgban, Innsbruckban, végül a hallei gazdasági akadémián fejezte be tanulmányait. Többször tett tanulmányutat Európában. 1893-ban tért vissza Magyarországra, ahol megnősült, feleségül vette Hunyady Henriette grófnőt. A közvetlenül a választások előtt megalakult Katolikus Néppárt az elsők között volt, amelyik nem közjogi alapon szerveződött meg, tehát nem a dualista monarchiához fűződő viszony, hanem világnézet alapján. Ennek ellenére a párt álláspontja világos volt ebben a kérdésben, monarchistaként támogatta a fennálló államrendet. Ellenzéki programja nem további reformok követelésében nyilvánult meg, hanem éppen ellenkezőleg, a túlzott reformokkal és változásokkal szemben konzervatív programot hirdetett. A társadalom hagyományos, keresztény jellegének megóvását követelte, tiltakozott a polgári házasság bevezetése ellen és támogatást igényelt az állam részéről a földből élő rétegek, valamint a kisiparosok számára. A túlzott modernizáció ellen antikapitalista nézeteket hirdetett, a régi értékek és életforma védelmében. A párt vezetői részéről kevésbé, követői táborából, különösen az alsópapság körében azonban erőteljes antiszemita hangok is kísérték politikáját.22 Zichy Aladárt 1901-ben, 1905-ben és 1906-ban is nagykanizsai képviselőnek választották. A sűrűn egymást követő választások a századelő politikai válságából adódtak, amikor az uralkodó annak ellenére nem volt hajlandó kinevezni az ellenzéki koalíció kormányfőjelöltjét, hogy az 1905-ben megnyerte a választást. Ekkor három párt, a Néppárt, a Függetlenségi Párt és az Apponyi Albert vezette Nemzeti Párt, melyek addig ellenzékben voltak, koalícióra léptek és meg is nyerték a választást. Az uralkodó azonban nem volt hajlandó kinevezni kormányukat, hanem pártonkívüli, átmeneti kormány alakult meg, Fejér- 21 Zalai Közlöny, 1896. október 31. 22 Szabó, 2003.123-125., 179-183., 243-244.p. és Gyurgyák, 2001. 293.p. 8. kép: Gróf Zichy Aladár, 1896 és 1911 között Nagykanizsa országgyűlési képviselője 50 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 50 váry Géza báró vezetésével. Ezt azokban az ellenzék nem fogadta el, az országban passzív ellenállás kezdődött a kormányzattal szemben, intézkedéseit nem hajtották végre, az adót nem fizették be stb. A rendkívüli állapot időszakában Zala megye az ellenálló vármegyék zászlóvivőjének számított. Megtagadta a kormány utasításait és megszakított vele minden együttműködést. Nagykanizsán Koller István és Dervarics Ákos városi képviselők irányították a passzív ellenállást. Ekkor Porteleky László, minisztériumi titkár személyében kormánybiztost neveztek ki a vármegyébe, akit azonban Zalaegerszegen sem fogadtak hivatalosan, Nagykanizsára pedig, bár tervben volt, de nem is utazott el. Az ellenállás jeleként tulipánt tűztek ki a polgárok, megalakult a Nagykanizsai Tulipánkert, amelynek elnöke Hertelendy Béla lett, társelnökei pedig a Keresztény és az Izraelita Nőegyletek elnöknői: dr. Szekeres Józsefné és Vidor Samuné.23 A törvénytelenül kinevezett kormányzattal szemben tehát egységfront jött létre a városban. A rendkívüli állapot 1906 áprilisában ért véget, ekkor a király kinevezte az ellenzéki, illetve győztes koalíció kormányát, megalakult a Wekerle-kormány, melyen belül Zichy Aladár a király személye körüli miniszter lett. Ez a pozíció burkolt külügyminiszteri posztnak felelt meg. Zichyt egyébként a város 1907. május 18-ai közgyűlésén a város díszpolgárává választotta. Az ellenzéki koalíció kormányzását azonban folyamatos belső súrlódások kísérték, s Nagykanizsán is folyamatossá váltak a pártszerveződések. 1907-ben újjászerveződött a 48-as Függetlenségi Párt, melynek élén Hajdú Gyula és Sza-lay Lajos ügyvédek, Tripammer Gyula takarékpénztári igazgató és Szekeres József kórházigazgató főorvos álltak. Fontos tendenciaként figyelhető meg ekkor, hogy megerősödött a munkásmozgalom is. Ez Nagykanizsán is jól látható volt. 1907. október 10-én nagy munkásgyűlés volt a Gőzfürdőkertben, ahol több mint 1500 ember hallgatta a Budapestről érkezett Handler Gyulát és a helyi szociáldemokrata vezetőt, Sneff Józsefet. Utóbbi már forradalomról vizionált, ezért Deák Péter rendőrkapitány, aki hivatalos minőségben volt jelen, rendre is utasította. Ettől kezdve egyre gyakoribbak lettek Nagykanizsán az ilyen gyűlések, melyeket mindig egy budapesti küldött tartott, s legjellemzőbb témája a választójog kiszélesítésének követelése volt. 1910-ben újra képviselőválasztásra került sor, s ekkor Zichy Aladárral szemben a Függetlenségi és 48-as Justh Párt állított jelöltet, Bosnyák Géza személyében, akinek Misefán volt közel ezer holdas földbirtoka. Az újjászervezett kormánypárt, a Munkapárt nem is állított jelöltet, így az addig koalícióban kormányzó két párt jelöltje küzdött meg egymással. A választás rendkívüli izgalmakat hozott, s végül nagyon szoros eredmény született: Zichy 1949 szavazatával szemben, Bosnyák 2077-t kapott, így ő lett a képviselő. Bosnyák Géza 1863-ban született a Somogy megyei Túron. Gimnáziumi tanulmányait Nagykanizsán végezte, majd a magyaróvári akadémián szerzett gazdászoklevelet. Ezután megvásárolt egy birtokot Misefán, ahol családi birtokot és jól működő gazdaságot hozott létre. Tagja volt a megyei törvényhatósági bizottságnak, a Zala Megyei Gazdasági Egyesületnek pedig az alelnöke volt. 1905-ben a nemzeti ellenállás idején az ellenzéki alkotmányvédő bizottság alelnöki tisztét töltötte be. Ez azonban még nem az utolsó választás volt a korszakban, mivel Bosnyák Gézát a kormány 1917-ben Zala vármegye főispánjává nevezte ki, így mandátumáról le kellett mondania. Ezúttal két jelölt indult, Vizlendvay Sándor földbirtokos és Karlovits József kiskanizsai gazda. A küzdelem ezúttal nem okozott különösebb izgalmakat, hiszen az emberek figyel- 23 Barbarits, 1929.150.p. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 51 mét a háború kötötte le, amely már negyedik éve zajlott és egyre több szenvedést hozott. A mandátumot Vizlendvay szerezte meg. Nagykanizsán, bár jelentős számú munkásság élt és dolgozott, első szervezkedéseire és megmozdulására csak a századfordulón került sor. Az első sztrájk 1899-ben zajlott le a városban, amikor 50 szabósegéd beszüntette a munkát béremelést követelve. A komolyabb sztrájkok azonban csak néhány évvel később váltak gyakorivá, amikor a különböző szakágak munkásai ezt a fegyvert választották érdekeik, elsősorban bérigényeik érvényesítésére. Az első szakszervezetek 1905-ben alakultak meg, a cipészek, famunkások, ácsok és borbélyok hozták létre. Ugyanennek az évnek a végén jött létre legnagyobb taglétszámmal, mintegy 300 fővel a Földművesek Országos Szakszervezetének nagykanizsai egylete.24 Ez volt az az időszak, amikor a megélhetés érdekérvényesítése elkezdett átmenni politikai síkra és a munkások már nemcsak bérük emelését és munkakörülményeik javítását, hanem politikai beleszólást is kezdtek követelni maguknak. Szervezettebbé váltak, terjedtek körükben a nyugati szociáldemokrácia és munkásmozgalom eszméi, melyet a kint dolgozók hoztak haza és az 1890-ben megalakult Szociáldemokrata Párt budapesti küldöttei - Bokányi Dezső, Buchinger Manó, Kunfi Zsigmond25 - terjesztettek körükben, akik 1907 után egyre gyakrabban látogattak a városba. 1906 májusában volt a városban az első általános sztrájk. Ekkor először a Franz malom és villanytelep 140 munkása szüntette be a munkát, béremelést követelve. A tárgyalások azonban nem vezettek eredményre, ezért a gyárvezetőség a munkások többségét elbocsátotta, a rendőrség pedig a sztrájkközpontot feloszlatta. Válaszként a város munkássága szolidaritási sztrájkba kezdett és általános munkabeszüntetésbe kezdett. Ekkor a tárgyalások újraindultak, de már a városi főjegyző közvetítésével.26 A nagyobb üzemeket és gyárakat karhatalom vette körül, s a városban is megerősítették a rendfenntartó erőket. A megmozdulásban a legszervezettebb nyomdászok jártak az élen, ők szervezték, koordinálták a munkások tevékenységét, agitáltak, vezették a tüntető meneteket. A világháború kitörése sokáig nem érintette meg a várost, annak elhúzódása azonban, majd az elesettek és rokkantak egyre nagyobb száma elhallgattatta az első hónapok háborús lelkesítőit vagy naiv támogatóit. 1918-ra pedig sorra kerültek a felszínre az ilyenkor megszokott problémák, feszültségek. Az egyik ilyen az áruhiány és a drágaság volt, s a város lakossága körében uralkodóvá vált az uzsorások és árdrágítók elleni hangulatkeltés. Szemléletes esetnek hozható föl, amikor az egyik városi képviselő behozott az ülésre egy kenyeret, amit a vendéglőben szolgáltak fel neki. „Hogy a felmutatott tárgy fekete volt, mint a sötét éjszaka, az tény, mert a felmutatott darab akár szurok, akár csizmatalp, szóval minden elgondolható fekete dolognak el lehetett képzelni a felmutatott dolgot, csak kenyérnek éppen nem." - számolt be az esetről a helyi sajtó.27 S ha egy városi képviselő is ilyen ellátásban részesült, elképzelhető, hogy milyen szenvedésnek voltak kitéve a szegényebb lakosok. Egyre több támadás érte Sabján Gyula polgármestert is, mondván, hogy nem tesz meg mindent ezeknek a problémáknak a megoldása érdekében. 1918. augusztus 25-én hatvan képviselő aláírásával rendkívüli közgyűlést is össze akartak hívni, ahol interpellációk so- 24 Barbarits, 1929. 306-307.p. 25 Kunfi Zsigmond egyébként nagykanizsai származású volt, 1879-ben született a kiskanizsai városrészben, tanító apja a Kunstátter nevet magyarosította. Középiskolai tanulmányait a helyi piarista gimnáziumban végezte, majd a kolozsvári egyetemen szerzett magyar-német szakos diplomát. 1907-től Budapesten dolgozott, majd a Népszava szerkesztője lett. Ismert újságíróvá vált, cikkei a különböző baloldali és polgári lapokban, folyóiratokban jelentek meg. 1918/19-ben a Károlyi-, majd a Berinkey-kormányban különböző miniszteri posztokat töltött be, majd a Tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztosa lett. A proletárdiktatúra elleni tiltakozásul azonban lemondott posztjáról, majd Ausztriába emigrált, ott is halt meg 1929-ben. 26 Barbarits, 1929. 306-307.p„ Zalai Közlöny, 1906. május 19., 26. 27 Zalai Közlöny, 1918. november 3. 52 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 52 rával akarták tettekre kényszeríteni a polgármesteri hivatalt. A kérdések között szerepelt az áruhiány és az azzal kapcsolatos visszaélések, az esetleges korrupció problémája: „Mi módon juthattak egyes bennfentes barátok és barátnők" nagyobb cukoradagokhoz, „mi történt a kisgazdák részére kérelmezett dohánnyal és szesszel?", mi lett a vetőmaggal stb.28 A városvezetésnek azonban sikerült a közgyűlés összehívását megakadályoznia. A háború utolsó napjai sem hoztak különösebb politikai változást, az események 1918 októbere után gyorsultak föl. Nagykanizsa 1918-1919-ben 1918 októberében, az őszirózsás forradalom kitörésekor Nagykanizsa népessége is nagy várakozással tekintett a jövőbe, de a nemzeti függetlenség kivívása és a háború befejezése felett érzett örömöt gyorsan felváltotta az aggodalom és a félelem. A város közel esett a délszlávok lakta területekhez, ahonnan megérkeztek az első vészjósló hírek a jugoszláv hadsereg közeledéséről és a horvát katonaszökevények garázdálkodásáról. Utóbbiakat zöld kádereknek nevezték, mivel erdőkben, mezőkön bujkáltak, s számuk több ezerre rúgott. A várost elözönlötték a menekültek, a megye délszláv területeiről, a csáktornyai, perlaki járásokból érkezett magyarok. Gyorsan jelentkezett az élelmiszerhiány is, a városban szokványos jelenség lett a pályaudvar környékén batyuzó tömeg, az emberek vidékre mentek vagy onnan bejöttek, hogy szerezzenek vagy eladjanak élelmiszert, értéktárgyaikat és használati cikkeiket cserélve el érte. A pénz inflálódni kezdett, egyre kevésbé fogadták el, ezért megindult a cserekereskedelem. A délszláv hadsereg 1918 utolsó heteiben újabb területeket foglalt el, s vészesen közeledett Nagykanizsához, mivel a megalakulóban lévő délszláv királyság kormánya hivatalosan is a megszállás kiterjesztése mellett foglalt állást. Ennek eredményeként december 24-én a Drávát reguláris csapatok - ahogy parancsnokuk nevezte a „jugoszláv nemzeti hadsereg" alakulatai - lépték át és ellenállás nélkül vonultak be Csáktornyára, majd 25-én Alsólendvára, sőt egyes egységek tovább nyomulva átkeltek a Murán, és 28-án elfoglalták Muraszombatot is.29 Hasonló szituáció alakult ki tehát itt is, mint az ország más határterületein. December 29-én Kolbenschlag alispán utasítására Csáktornyára utazott tárgyalni Nagykanizsa város főjegyzője, Krátky István és Darvas József őrnagy. A kiküldöttek azt akarták megtudni a megszálló jugoszláv csapatok parancsnokaitól, Kvaternik ezredestől és Perko alezredestől, hogy mi a megszállás jogalapja és milyen területre terjed ki.30 A sajtó beszámolója szerint a jugoszláv főtisztek azzal indokolták az előrenyomulást, hogy a rendet akarják fenntartani és a magyar csapatok támadásait kívánják megtorolni. Az előrenyomulásra válaszként a magyar fél 1919. január első napjaiban ellentámadást indított és Alsólendváról és Muraszombatból kiszorították az ott állomásozó kisszámú katonaságot. Ekkor került át a határrendőrség is Csáktornyáról Nagykanizsára, állománya erősítette a város közbiztonságát, de az elhelyezésük gondot is jelentett. A Népköztársaság kikiáltása után a városban gyorsan láthatóvá vált, hogy három politika irányzat néz farkasszemet egymással. Egyik oldalon a Szociáldemokrata Párt helyi szervezete állt, mögötte a város ipari munkásságával, vezetőjük Sneff József és Hamburger Jenő volt. Velük szemben foglalt állást a városban 1918. december 26-án megalakult Kisgazdapárt, amelynek Hegedűs György ügyvéd, újságíró és Karlovits József gazda volt az elnöke. A zászlóbontó nagygyűlést december 26-án tartották a túlnyomó többségében föld- 28 Zalai Közlöny, 1918. augusztus 24. 29 Göncz, 2000. 33-34.p. 30 Zalai Közlöny, 1918. december 30. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 53 művesek lakta Kiskanizsán, majd nem sokkal ezután, január 6-én több ezer kisgazda részvételével Zalaegerszegen. A párt meghirdette programját és megválasztotta vezetőségét. Elnöke Karlovits József nagykanizsai gazda, a városi tanács tagja, helyettese pedig Marton János kiskomáromi gazda lett. A párt programjában határozottan síkra szállt a földreform mellett, ugyanakkor élesen szembe fordult a szociáldemokratákkal. „Mint egy rettenetes dörej, úgy hangzott el állj szavuk a város felé, ahol most a kommunizmus próbál terített asztalhoz ülni."31 - számolt be a rendezvényről kissé talán túlzóan a sajtó.32 A két politikai irányzat között a kenyértörést a földkérdés és a hatalmi ellentétek okozták. A kisgazdák élesen tiltakoztak bármilyen kollektivizálás ellen, nézetük szerint a „nemzetköziek" - vagyis a szociáldemokraták - ezzel egy új jobbágyságot készítenek elő, amellyel szemben „a földműves nép még vére árán is felveszi a küzdelmet." Mint Karlovits pártelnök hangsúlyozta: a „nemzetköziek" a grófi uralom után proletár uralomra törnek a kisgazdák vállain keresztül, „amely azonban százszor irgalmatlanabb lenne az előbbinél."33 Ez a küzdelem nagyon gyorsan megjelent a munkáspárt fellegvárán, Nagykanizsán belül is, ahol a földművesek lakta Kiskanizsa a Kisgazdapárt mögött sorakozott föl. A kialakult ellentétek mellett megjelent a régi Nagykanizsa - Zalaegerszeg rivalizálás is, ami a megyén belüli szakadás veszélyét vetítették elő, ami hamarosan be is következett. A két város közötti ellentét eredményeként ugyanis Zala megye de jure is kettészakadt. 1919. január végén a kormány Nagykanizsát kiemelte a vármegye fennhatósága alól - ígérvén a törvényhatósági jog megadását -, melynek törvényre emeléséig a város élére kormánybiztost neveztek ki, Sneff József, a szociáldemokrata párt helyi vezetője személyében. A megye másik részének irányítására dr. Briglevics Károly árvaszéki ülnök kapott megbízást. A két vezető kinevezése is a politikai erőviszonyok alapján történt, ez azonban egyik felet sem elégítette ki. A szociáldemokraták tiltakoztak a polgári gondolkodású Briglevics kinevezése ellen, aki egyébként igyekezett jó kapcsolatot kiépíteni a szociáldemokratákkal is. A másik oldalon viszont a nagykanizsai Kisgazdapárt fejezte ki határozott rosszallását Sneff személyét illetően. Az ellentétek egyre élesedtek, egy február 24-i, az Erzsébet téren zajló szociáldemokrata pártgyűlés alkalmával csaknem tettlegességre került sor a jelen lévő munkások és földművesek között. A kedélyeket csak Sneff személyes közbeavatkozása és diplomatikus fellépése csillapította le. Az ellentétek a városban odáig fajultak, hogy a Kisgazdapárt helyi vezetői bejelentették, kezdeményezik Kiskanizsa kiszakadását és önállóságának kikiáltását.34 A tervezet azonban a gyors politikai változások következtében megvalósíthatatlan maradt. A Károlyi-kormány a Nagykanizsa élére Sneff Józsefet nevezte ki kormánybiztosnak, aki a Munkásbiztosító helyi fiókjának az igazgatóhelyettese volt. A kezdeményezést a jóval szervezettebb szociáldemokraták ragadták magukhoz, a kisgazda és polgári erők azonban igyekeztek ezt számbeli fölényükkel kiegyensúlyozni, s november 11-én elérték, hogy a helyi Nemzeti Tanács addig főleg szociáldemokratákból álló testülete kiegészült képviselőikkel, így ott többségbe is kerültek. Alelnökké Karlovits Józsefet választották. Ellensúlyként a szociáldemokraták megalakították a munkástanácsot, melynek elnöke Sneff lett. A munkástanács komoly erővé vált a városban, mivel tagjai - szervezetten és erőszakkal fellépve - több esetben megfélemlítették ellenfeleiket, céljaik elérése érdekében. így a kereskedőket, hogy áruikat olcsón kiárusítsák vagy a munkaadókat, hogy emeljék a munkabéreket. 31 Zalai Közlöny, 1919. január 13. 32 Megjegyzendő, hogy dr. Hegedűs György ügyvédet, aki 1918. december 2-tól volt a Zalai Közlöny főszerkesztője, a Kisgazdapárt vezetőségi tagjává is megválasztották. 33 Zalai Közlöny, 1919. január 13. 34 Zala, 1919. február 14. 54 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 54 A Kisgazdapárt március 2-án és 4-én újra nagyszabású pártgyűléseket tartott Nagy- és Kiskanizsán, ahova Nagyatádi Szabó Istvánt is meghívták. A pártelnök azonban nem tudott megjelenni, őt a párt titkára, Drozdy Győző képviselte. Drozdy ismertette a párt országos programját és terveit, azonban a gyűlésen ismét szóváltásba keveredtek a jelen lévő szociáldemokrata munkásokkal. A helyi tagság teljes támogatásáról biztosította Nagyatádi Szabó Istvánt, sürgette a „birtokfelosztás keresztülvitelét" és felszólították a pártvezért, hogy miniszteri székét addig ne hagyja el, amíg a földreformot meg nem valósították.35 Végezetül a harmadik politikai oldalt a Károlyi-párt képezte, amely 1918. december 7-én alakult meg, s elnöke Hajdú Gyula ügyvéd volt.36 A másik kettővel szemben ez nagyobb tömegbázissal nem rendelkezett, viszont a város jobb módú polgárai kezdetben ezt támogatták, s rendelkezésükre állt a helyi újság, a Zalai Hírlap is. A Tanácsköztársaság kikiáltásáig tartó rövid, néhány hónapos időszakot e politikai erők küzdelme határozta meg Nagykanizsán. A helyzet akkor változott meg némileg, amikor egy zalaegerszegi gyűlésen pártja nevében Batthyány Pál bejelentette, hogy a Függetlenségi Párt megyei szervezete teljes mellszélességgel felsorakozik a Kisgazdapárt mögé. Ezzel utóbbi a megye legerősebb politikai erejévé vált, melynek eredményeként a helyi politikai viszonyokat a továbbiakban a szociáldemokrata - kisgazda szembenállás határozta meg. 1919 januárjában megalakult egyébként egy negyedik párt is, a Szociális Ipargazdaság Párt, amely a város kis- és középiparosait tömörítette és főként gazdasági célokat tűzött ki maga elé. A párt vezetője Hoffmann Henrik helybeli iparos lett.37 A baloldal bázisának számító Nagykanizsán a kommunista szervezet csak március 11-én jött létre. Létrehozásában budapesti küldöttek vettek részt, a tagságot pedig a város üzemeinek munkássága és leszerelt katonák alkották, ám az alakuló ülésen ezzel együtt is összesen csupán 50 fő vett részt.38 A kanizsai néptanács az első ülését 1919. február 13-án tartotta. Nem rendeződött, sőt tovább éleződött a két város, Nagykanizsa és Zalaegerszeg ellentéte. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a hatalmat a nagykanizsai központú dél-zalai megyerészben három tagú direktórium tartotta kézben, melynek tagjaivá Sneff József korábbi kormánybiztost, valamint a helyi szociáldemokrata pártszervezet két vezetőségi tagját, Brónyai Lajost és Bárány Józsefet választották. Zalaegerszegen Briglevics Károly lemondott, a direktórium tagjai Dandy Ferenc nyomdász, régi szociáldemokrata vezető, valamint Vígh István és Varga Gábor munkások lettek. Mindkét direktórium magát nyilvánította Zala megye irányító szervének. A zűrzavaros állapotot jól tükrözik a március végén történt események. Március 25-én a nagykanizsai direktórium közölte, hogy Vágó Béla belügyi népbiztos-helyettestől felhatalmazást kapott a megye irányítására. Másnap azonban újabb rendelet jött Vágótól, amelyben az előzőt visszavonta.39 Ennek hatására a két direktórium végül a megye kettéosztásában állapodott meg, amit a kormányzótanács április 11-én szentesített. A Nagykanizsa központú Dél-Zalához 7, a Zalaegerszeg által irányított Észak-Za-lához pedig 5 járás került. 35 Zala, 1919. március 4. 36 Zalai Hírlap, 1918. december 7. 37 Programját lásd Zalai Hírlap, 1919. január 22. 38 Pál, 1971. 236.p. 39 Zala-Népakarat, 1919. március 27. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 55 A Tanácsköztársaság Nagykanizsán a munkásmozgalom sokkal fejlettebb és szervezettebb volt, mint a megye többi részén. Ez abból következett, hogy a városban egy sor olyan üzem működött, melyekben száznál is több munkás dolgozott.40 Vezetőik közül 1918-ra képességeiket tekintve két személy emelkedett ki: Hamburger Jenő és Sneff József. Hamburger Jenő régi zalai zsidó iparos és kereskedő család leszármazottja volt. 1883-ban született Zalaudvarnokon, iskoláit azonban Zalaszentgróton végezte, ahová a család átköltözött, itt a Hamburger családnak széles rokonsága élt (Jenőnek is 5 testvére volt). Budapesten orvosi egyetemet végzett, és akárcsak bátyja, Sándor, ő is kapcsolatba került a munkásmozgalommal és belépett a Szociáldemokrata Pártba. Évekig élt Németországban, majd 1910-ben hazatérve, Zalaszentgróton lett körzeti orvos. 1914-ben, a háború kitörése után került Nagykanizsára, a hadikórház katonaorvosa lett. Ekkor kezdett intenzíven szervezkedni a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének keretei között, s főként a katonák, valamint a munkások körében terjesztette a háborúellenes propagandát és a baloldali tanokat. Egyik első, komoly visszhangot vert akciója 1917 nyarán zajlott, amikor a városban röplapokat terjesztettek, tiltakozva a szegények kisemmizése és éhezése ellen: „Az öklünket kell megmutatnunk." Hangzott a fenyegetés a röplapról, amit tettek is követtek. A szociáldemokrata munkások Sneff és Hamburger vezetésével gyűlést tartottak, majd tüntetni indultak a városháza elé.41 Hamburger tevékenységének köszönhetően a kanizsai munkásság szervezetté vált, s itt alakult meg a vidéken elsőként, 1918 januárjában a munkástanács. Hamburger a vasutasokat is bevonta a szervezkedésbe, ami már kiváltotta a kormány haragját: február 2-án letartóztatták és hadbíróság elé állították a vasút megbénításának vádjával. Tárgyalása Pozsonyban 1918 júniusában kezdődött, s könnyen halálos ítélet is lehetett belőle, ám mivel a per elhúzódott szeptemberig, az időközben bekövetkezett politikai változások miatt a katonai törvényszék csak börtönbüntetést szabott ki rá. Március 23-án Sneffet is letartóztatták, de ő már szeptemberben kiszabadult. Az őszirózsás forradalom kitörésekor Hamburgert kiszabadították pozsonyi börtönéből, s ő azonnal Nagykanizsára indult. A pályaudvaron nagy tömeg várta, a vállukon vitték az emberek a városba. A vezetésével alakult meg Kanizsán a Nemzeti Tanács, amelynek elnöke Sneff József lett, Hamburger pedig kormánybiztosi hatáskört kapott. Megszervezték a nemzetőrséget is, sőt megalakult a Tanácsköztársaság egyik speciális, különleges alakulata is, egy ún. terroralakulat, a Fabik különítmény. Vezetője, Fabik Károly Nagykanizsán született, 1890-ben, szegény kisiparos családban. A háború idején a haditengerészethez került, részt vett a cattarói matrózlázadásban is. 1918 februárjában letartóztatták és kényszermunkára osztották be, ahonnan a Monarchia összeomlása után szabadult. 1918 novemberében érkezett haza Nagykanizsára és Hamburger megbízásából a frontról érkezett fiatal, de harcedzett katonákból szervezett egy 100-150 fős fegyveres alakulatot, amelynek a legfontosabb célja az ellenforradalmárok elleni harc lett. Ezért nevezték terroralakulatnak, mert a deklarált célja a forradalom ellenségeinek megfélemlítése és megsemmisítése volt. (Ugyanezt a feladatot végezte az ország más területein Szamuely Tibor és a Lenin fiúk.) A Tanácsköztársaság kikiáltása és a hatalomátvétel Nagykanizsán minden ellenállás és atrocitás nélkül zajlott le. A várost addig irányító kormánybiztosi hivatal megszűnt, a helyét egy háromtagú direktórium foglalta el. A direktórium elnöke Sneff József lett, tagjai 40 Lásd a monográfiában Kaposi Zoltán gazdaságtörténeti tanulmányát. 41 Gábor, 1980.161.p. 56 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 56 9. kép: Az 1919. március 22-i népgyűlés résztvevői a Deák téren pedig Brónyai Lajos és Bárány József. Brónyai Lajos Budapesten született, nyomdász lett, 1899-ben lépett be a Szociáldemokrata Pártba. Néhány évvel később került Nagykanizsára, ahol a szervezett munkásság egyik vezetője lett. A direktóriumban a gazdasági élet, városgazdálkodás, iparügy, valamint a tanügy felelőse lett. A direktórium átvette a város irányítását, a megbízhatatlan tisztviselőket felfüggesztették: dr. Prack István tanácsnokot, Novai Imre másod aljegyzőt és Füredi János levéltárost, valamint Orbán József és Jutási István beosztott tisztviselőket. Előbbi három tisztviselőnek a nyugdíjjogosultságát is megvonták. A többi tisztviselő alávetette magát az elvárásoknak, és felesküdött a Tanácsköztársaságra, sőt sokan a pártba is beléptek. A város ügyeit a továbbiakban három ügyosztály vitte, az első Sneff József vezetésével a politikai, katonai, közellátási feladatokat intézte, valamint az üzemek szocializálását végezte. A 2. ügyosztályt Brónyai Lajos vezette, ez a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi ügyekkel foglalkozott, és kezelte a város háztartását. A harmadik élén Bárány József állt, ide az egészségügy, a lakásügyek és a hadisegélyezettek ügyei tartoztak. Ez a hivatali rendszer az elkövetkező hónapokban többször is változott, a vezető tisztségeket azonban mindvégig ugyanazok a személyek töltötték be: Sneff, Brónyai és Bárány mellett Tálosi Lajos, dr. Havas Hugó ügyvéd, Vugrinecz Károly kőműves, Kardos Dezső nyomdász, Rauch Ferenc, míg Polai János a Forradalmi Törvényszék vádbiztosa volt. Polai szegény kiskanizsai családból származott, sokáig Jankapusztán dolgozott cselédként. 1906-tól dolgozott Nagykanizsán a Fűtőházban, mint kovácssegéd. Elkötelezett kommunista volt, ő állíttatta vésztörvényszék elé és ítélte halálra, majd végeztette ki Nagykanizsán azt a három nagybakónaki gazdát, akik 1919 nyarán fegyvert fogtak a rendszer ellen, elűzték a helyi direktóriumi tagjait és tűzharcban megöltek egy vörös katonát. Megtorlásként Polai 22 bakónaki személyt letar- Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 57 tóztatott, s közülük három főt, két csapi és egy nagybakónaki gazdát halálra ítélt, akiket még aznap Nagykanizsán ki is végeztek.42 Tálosi Lajos Balatonöszödön született, vas-és fémöntő munkásként dolgozott Nagykanizsán a Weiser Gépgyárban. A munkásmozgalommal Németországban ismerkedett meg, amikor Dortmundban dolgozott vasmunkásként. 1911-ben tért vissza Nagykanizsára, s a Déli Vasútnál helyezkedett el vasutasként. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a megyei lakásügyi hivatal vezetője lett. A hatalom átvétele után Nagykanizsán is létrejött a Magyarországi Szocialista Párt helyi szervezete, ahova március végétől egyre nagyobb számban léptek be a tagok. Nyomásra vagy önkéntesen párttag lett a város összes tisztviselője, alkalmazottja, valamint tömegesen léptek be városi lakosok, polgárok. Sokan nyilván egzisztenciaféltésből vagy egyszerű félelemből, sokan pedig számításból43 Az új hatalom azonnal államosította a helyi gyárakat, üzemeket, pénzintézeteket, valamint a 10 segédnél többet foglalkoztató kereskedéseket, de érdekes körülmények között. Azok élén ugyanis meghagyták a régi tulajdonosokat, igazgatókat, vezetőket, vagyis azok csak névleg kerültek állami tulajdonba, ugyanúgy működtek tovább. Illetve nem teljesen ugyanúgy, mivel a régi vezetők mellé bizalmi tagok ültek, akik figyelték, ellenőrizték a termelést. Ezeknek az intézkedéseknek az állt a hátterében, hogy a szocialista hatalomnak nem állt a rendelkezésére olyan káderállomány, amelynek a segítségével ténylegesen birtokba vehették volna az üzemeket, biztosítva azok zavartalan termelését. Utóbbira viszont nagy szükség volt, hiszen az ország a tartalékainak utolsó morzsáit élte fel, s az üzemek és gyárak leállása a Tanácshatalom azonnali összeomlását vonta volna maga után. A Weiser Gépgyárba például Lőrincz József asztalost, a kefegyárba Fischer Mór asztalost, a nyomdákhoz pedig Offenbeck Károly betűszedőt nevezték ki termelési biztosnak.44 1919. április 5-én került sor a város három nagy szállodájának a szocializálására, a Centrál, a Korona és a Szarvas köztulajdonba vételére. Az addigi tulajdonosok üzletvezetők lettek, az alkalmazottak pedig 3-4 tagú munkástanácsot alkothattak, mely beleszólhatott a vállalkozás tevékenységébe.45 Ugyancsak intézőbizottság és munkástanács alakult meg a nagykanizsai vasútnál is, amelynek a feladata volt a vasútvonalak zavartalan forgalmának a biztosítása, hiszen ez létfontosságú volt a zűrzavaros időkben. A különböző üzemek működésének zavartalanságáról, egyben a termelés feltételeinek biztosításáról az ún. termelési biztosok gondoskodtak. Nagykanizsán április 4-én választották meg a termelési biztosokat, külön a kereskedelem, a gyáripar és a nyomdák irányítására. Irodájuk a Merkúr Gépgyárban működött.46 Felállt a lakáshivatal is, amely a hajléktalan vagy nyomortanyán és marhavagonokban élő családokat akarta lakáshoz juttatni. Ennek érdekében kötelezték a tulajdonosokat, hogy a 2 szobánál nagyobb lakásokat jelentsék be, s ezekbe megkezdődött a hajléktalanok betelepítése. Az oktatás ügyében a nagykanizsai direktórium egyik első intézkedése volt - összhangban az országos helyzettel - a hitoktatás megszüntetése és az egyházi, felekezeti iskolák államosítása. A hittanórák helyett a direktórium utasítása szerint a tanulóknak „Magyarország jelenlegi átalakulásának jelentőségével" kellett megismerkedniük, vagyis vélhetően politikai agitációs és propaganda órán kellett részt venniük.47 Mivel ehhez szintén hiányzott 42 MNL ZML A nagykanizsai törvényszék iratai, B. 742/1919. Polai János és társai pere. Polait az ellenforradalmi erők hatalomra jutása után elfogták, a bíróság kötél általi halálra ítélte, melyet 1919. november 1-én hajtottak végre. Az esetről részletesen lásd: Káli, 2000.116-118.p. 43 Pál, 1971. 252.p. 44 Uo. 256-257. 45 Tóth, 1971.108.p. 46 Uo. 47 Lázár, 1971.157.p. 58 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 58 a káderállomány, részben a régi oktatók tanítottak, akik ezt a feladatot - különösen a falvakban - egyáltalán nem hajtották végre. Egyházi személyek, szerzetesek csak abban az esetben taníthattak tovább, ha kiléptek rendjükből, lemondtak papi hivatásukról. Nagykanizsán nagy visszhangot vert, amikor több kegyesrendi szerzetes is aláírta a kilépési nyilatkozatot, sőt volt köztük olyan, aki meggyőződésből állt a Tanácsköztársaság mellé.48 Az ellenforradalom kora A Tanácsköztársaság 1919. augusztus l-jén megbukott, Kun Béla és a népbiztosok lemondtak és külföldre menekültek. Budapesten a bujkáló ellenforradalmi, főként tiszti csoportok már egy ideje készülődtek a hatalomátvételre. Utóbbiak közé tartozott Friedrich István is, aki végül a Tanácsköztársaság bukásakor, 1919. augusztus 6-án egy gyors puccsal átvette a hatalmat, és magát miniszterelnökké nyilvánította. Horthy és a Nemzeti Hadsereg ekkor még Szegeden tartózkodott, s bizonytalan volt, hogy milyen erőkre támaszkodhat az új kormány. Első intézkedéseivel felszámolta a Tanácsköztársaság rendszerét és hatálytalanította az intézkedéseit. Friedrich kinyilvánította, hogy a régi monarchia rendszerét kívánja visszaállítani - maga is Habsburg-párti, ahogy akkor nevezték a jogfolytonosság híve, vagyis legitimista volt - s ennek érdekében kezdett tárgyalásokat. Emellett hangsúlyozta, hogy a keresztény-nemzeti Magyarországot kívánja megteremteni, amelynek ideológiája tisztázatlan volt, de alkotóelemei napról napra egyre világosabban kirajzolódtak, s egyre inkább teret nyert a jobboldali radikalizmus és az antiszemitizmus is. Nagykanizsán augusztus 7-én a rendőrség és az újjáalakult karhatalmi csapatok körülvették a városházát és letartóztatták a Tanácsköztársaság helyi vezetőit, köztük Sneff Józsefet (a menekülő Polai János vádbiztost Sopronban fogták el a detektívek és hozták vissza a városba). Ezután a régi rendszer gyors restaurációja következett, összeült a városi tanács, melynek vezetését Prack István városi tanácsos vette át. Azért Prack István, mert Sabján Gyula polgármester ellen a kommün alatt tanúsított viselkedése miatt eljárás indult, s ennek lezárultáig felfüggesztették hivatalából. A városban ekkor meghatározó jelenség volt a számonkérés, az eltelt időszak vizsgálata és a bukott rendszer híveinek üldözése. A letartóztatott Sneff Józseffel és a helyi direktórium tagjaival kezdték. Ügyükben bírósági eljárás kezdődött, sok embert azonban hivatalos procedúra nélkül is internáltak. A hivatalos nyomozás és felelősségre vonás mellett a különböző társadalmi szervezetek is vizsgálatot indítottak, hogy tagjaik közül ki és hogyan viszonyult a Tanácsköztársasághoz és minden együttműködést elítéltek, nevezett tagjaikat pedig ún. „társadalmi bojkott" alá vették. így tett a Polgári Egylet, az Ügyvédi Kamara vagy az úri Kaszinó is.49 A Polgári Egylet mintegy tíz főt távolított el soraiból, köztük Sabján polgármestert, dr. Gartner Antalt, Pálffy Zsigmondot. Az ügyvédek azt is kinyilvánították, hogy a letartóztatott bűnösök védelmét csak abban az esetben látják el, ha a kamara hivatalosan kirendeli őket, de honoráriumot ez esetben sem fogadnak el. Ezek az eljárások sok konfliktust hoztak magukkal, mert például a sajtóban is megbélyegzett Budimatz Mihály Perlakról menekült ügyvéd tiltakozott az ellen, hogy őt a proletárdiktatúrával együttműködők között említik és társadalmi bojkott alá helyezik, csak azért mert munkát vállalt ebben az időszakban, mivel vagyona nem lévén, csak fizetésből tudta hattagú családját eltartani. A legnagyobb port természetesen Sabján polgármester ügye verte föl. 48 Uo. 158.p. 49 Zalai Közlöny, 1919. augusztus 18. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 59 Az új rendszer megszilárdulásának előfeltétele a parlament megalakulása volt, ezért kiírták a választásokat, először 1919 végére, majd 1920 januárjára. Nagykanizsa ekkor önálló választókerületté vált, tehát Nagy- és Kiskanizsa együtt alkotta. A választójogot is a Fried-rich-kormány hirdette ki, s jóval szélesebb rétegek jutottak e lehetőséghez, mint korábban, először kaptak választójogot a nők és először szavazhattak titkosan a választópolgárok. Nagykanizsán a választójoggal rendelkezők száma 1920-an 11954 fő volt. A politikai szervezkedés részeként megalakultak a pártok, elsőként és legszervezettebben az ellenforradalom pártja, amely Nagykanizsán a Keresztény Nemzeti Szociális Kisgazda és Földmíves Párt nevet vette fel megalakulásakor, 1919 szeptemberében. A sajtó beszámolója szerint a konzervatív jobboldal helyi képviselői „elhatározták, hogy lemondanak az egymás elleni harcról, s egy nagy keresztény pártban tömörülnek".50 A pártszervezet elnökévé dr. Szekeres József orvost, a kórház igazgató-főorvosát választották meg, társelnököknek pedig dr. Tamás János ügyvédet, a Batthyány-Strattmann uradalom jogászát, Knortzer Györgyöt, az Önkéntes Tűzoltó Testület parancsnokát, dr. Hajdú Gyula ügyvédet, Karlovits József kisgazdát, városi tanácsost, a Nagyatádi-féle Országos Kisgazdapárt korábbi elnökét, Plander György városi tanácsost és dr. Hegedűs György ügyvédet, a Zalai Közlöny főszerkesztőjét. A párt megnevezte képviselőjelöltjét is, Ujváry Géza személyében. Ujváry 1864-ben született a Vas megyei Hegyfalun. Iskoláit Nagykanizsán végezte, ahol a közéletben is részt vett, harminc éve tagja a törvényhatósági bizottságnak. Nagykanizsa város képviselőtestületi is tagja és 25 év óta elnöke a nagykanizsai függetlenségi pártnak. A Tanácsköztársaság idején 15 évi fegyházra ítélték, mert több ellenforradalmi mozgalomba is bekapcsolódott, és mert kiszabadította fogságából a szintén ellenforradalmár volta miatt letartóztatott Hegedűs Györgyöt. Ujváry 20 holdas kisgazda volt, ezen a birtokon gazdálkodott. Az őt támogató politikai tömörülés tulajdonképpen az országban jelen lévő két markáns irányzat, a kisgazdák és a keresztényszocialisták egyesülésének tekinthető. Ez egység azonban nem sokáig maradt fenn, mert a választásokra további jelöltek is bejelentkeztek, s a pártok és jelöltek hovatartozása meglehetősen kaotikus képet mutatott. Az országban a keresztényszocialistákat a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja képviselte, amelyet ismert politikusok vezettek, egy jobboldali konzervatív gyűjtőpártnak tekinthető. Mellettük hasonló súllyal bírt a Nagyatádi Szabó István vezette Kisgazdapárt, amely a földművesek és birtokosok érdekeit képviselte. A helyi szervezete Nagykanizsán és térségében is megalakult, ahogy azt korábban láttuk, még 1918-ban, elnöke Karlovits József volt, most azonban a párt vezetője Hegedűs György ügyvéd, lapszerkesztő lett, aki korábban a párt ügyvezető titkára volt. A Kisgazdapárt azonban nem kívánt beolvadni a keresztény-nemzeti táborba, hanem önálló politikai erőként akart tevékenykedni, ezért jelölteket is állított, és a korábbi elnök, Karlovits József bejelentette, hogy Ujváryval szemben elindul Nagykanizsán. Őt Nagyatádi Szabó István személyesen támogatta.51 Ezzel a jobboldali tábor megbomlott és a KNEP és a Kisgazdapárt országos vetélkedése Nagykanizsán is megkezdődött. Itt a szembenállást az is fokozta, hogy Karlovits mérsékelt, demokrata színezetű programot hirdetett, míg Ujváryt - bár maga nem volt szélsőséges gondolkodású - a jóval radikálisabb, Hegedűs György vezette, szélsőjobboldalhoz közel álló keresztényszocialista tábor jelölte. Hegedűs György nagykanizsai ügyvéd ebben az időben vált a politikai közélet egyik fajsúlyos figurájává. Pártjuk programja sokban hasonlított a Gömbös Gyula körül csoportosuló fajvédők programjára, bár Hegedűs még náluk is radikálisabban és nyíltabban fogalmazott. Ő volt a vármegye legnagyobb példányszámú lapjának, a Zalai 50 Zalai Közlöny, 1919. szeptember 10. 51 Amikor 1920 elején Nagyatádi a választások alatt Kanizsára látogatott, meglátogatta otthonában Karlovitsot és közleményben tudatta, hogy a kisgazda jelölt teljes bizalmát élvezi. Zala, 1920. február 7. 60 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 60 Közlönynek a főszerkesztője 1920-1922 között, nézetei a lap hasábjain jól tükröződnek, egyben mutatják az ellenforradalom ideológiájának egyik radikális irányzatát. Ennek vezérgondolata a „keresztény Magyarország" megerősítése volt. A „keresztény" fogalom jelentése ez esetben - mint már a történészek sok esetben rámutattak - nem vallási, hanem politikai tartalommal bírt. Jelentése a „nem zsidó" volt, ami alatt azokat a társadalmi jelenségeket kellett érteni, amit a korabeli jobboldali gondolkodás a vérzivataros történelmi események után a zsidósághoz kötött. így elsősorban a kommunizmust, illetve azzal egybemosva minden baloldaliságot, tehát a szociáldemokráciát is elutasítva, valamint a liberalizmust. A vallásából kilépett neológ zsidó „szabadelvű, észelvű, anyagelvű, gyakorlati ateista, aki nem sokat törődik az egy Istennel."52 Aknamunkájukat azonban nem zsidóként végzik és pusztítják a befogadó keresztény nemzetet, hanem, mint „szabadkőművesek, demokrata vezérek, újságírók, drámaírók, a szabadelvűség tanárai, bőrzespekulánsok."53 Erre - szerintük - csak egy válasz lehet: visszaszorítani a zsidó befolyást a közélet minden területén. Sikert a keresztény magyarság akkor érhet el, ha nem egymással viszálykodik, hanem egységbe tömörül. „Bele kiáltom ebbe a zsidó városba, hogy mi Friedrich szavával keresztény Magyarországot akarunk. Olyan Magyarországot, ahol a zsidóság csak számarányában juthat szóhoz." - mondta az egyik választási nagygyűlésen a gyakran politizáló nagykanizsai ferences szerzetes, páter Hedly Jeromos.54 A plébános utolsó gondolata egyébként a - kampányban máshol is felmerülő - numerus clausus megfogalmazását jelentette. Tamás János ügyvéd, kampányának egyik fő szervezője kortesbeszédében így fogalmazott a Magyarországot romlásba taszító bűnökről: „Ezek a bűnök 67 utántól roncsoltak bennünket, amelynek csúcspontjában a semmiért sem felelős, szent és sérthetetlen császári udvar volt. A felelősség elsősorban az államfőt s a sok herceget terheli, akiknek a magyar parlament is meglapuló, talpnyaló eszköze volt."55 A tábor orgánuma, a Zalai Közlöny a rendszerváltás utáni első hetekben még visszafogottan fogalmazott, októbertől azonban már egymást érték a lapban az antiszemita cikkek, gyakorlatilag a politikai élet lényegét a kereszténység és a magyarországi zsidóság élet-halál harcában láttatta.56 Ami a konkrét gyakorlati tennivalókat illeti, azok a vázolt ideológiai alapra épültek, így hangoztatták egy keresztény bank felállításának szükségességét, a kereskedelem és uzsora szabályozását, a keresztény sajtó megerősítését stb. Ujváry Géza személye mögött tehát egy táborba tömörültek a mérsékelt, konzervatív jobboldali és a radikális, antiszemita gondolkodású személyek. Ujváry nem volt szélsőséges felfogású, személyének előtérbe állítása inkább a kiskanizsai városrészben élő, jelentős választói súlyt képviselő gazdatársadalomnak szólt. A választási harc azonban nem szorítkozott e két jelöltre, mert váratlanul bejelentkezett egy harmadik is, a város főjegyzője, Krátky István is vállalta a megmérettetést. Krátky pártonkívüli jelöltként indult, azonban ő is „szigorúan keresztény nemzeti alapon".57 Ellentétben azonban Ujváryval, ő a mérsékelt konzervatív irányt képviselte, amely nélkülözte az antiszemita felhangokat: „Ellensége minden felekezeti türelmetlenségnek és azoknak, akik a keresztény eszmét lejáratva a proletárdiktatúra után újabb egyéni diktatúrára törekszenek." - írta róla a sajtó.58 Beszédeiben hangsúlyozta, hogy nála a kereszténység kizárólag vallási vagy világnézeti fogalom, de semmi esetre sem politikai. Programjában a gyakorlati kérdésekre koncentrált, az élelmezési gondok megoldását (ennek ő volt a városban a felelőse, mint élelmezési 52 Zalai Közlöny, 1920. január 14. A vasárnapi népgyűlés hullámveréseiből c. cikk részletesen taglalja a kérdést. 54 Zalai Közlöny, 1920. január 13. 55 Zalai Közlöny, 1920. január 13. 56 Zalai Közlöny, 1919. szeptember 20. (Rágalmazó), október 2. (Szegedi békeműhely), október 5. (Friedrich István), december 12. (Hazaárulás). 57 Zala, 1920. január 4. 58 Uo. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 61 biztos) és a földreformot szorgalmazta. Mivel a választókerület Nagykanizsa városából állt, a kisgazda jelöltnek, Karlovits Józsefnek kevesebb esélye lehetett, a küzdelem Krátky és Ujváry között kellett, hogy eldőljön. Mindketten ismertek voltak - Ujváry az elmúlt időszakban játszott szerepe, Krátky magas városi méltósága miatt - mindkettőjüknek volt sajtója (Ujváryt a Zalai Közlöny, Krátkyt a Zala c. lap támogatta). A Közlöny Krátkyt a jobboldali egység megbontójának nevezte, aki mögött a zsidóság áll, ők pénzelik, és titokban támogatják. Ezt a vádat egyébként önbeteljesítő jóslatként is felfoghatjuk, hiszen a jelöltek közül programjaik alapján a zsidóságnak sok választása nem lehetett, Ujváryt, és a mögötte álló keresztényszocialista tábor antiszemitizmusa, Karlovitsot pedig kisgazda programja miatt utasíthatta el. A két jelölt - Ujváry és Krátky - egymást tartották fő ellenfelüknek, lapjaikban a kisgazda jelölttel egyáltalán nem is foglalkoztak.59 Az Ujváryt támogató keresztény tábor közvetlenül a választások előtt nagygyűlést tartott a városban. Ez a következőképpen zajlott le: a nyitóbeszédet dr. Szekeres József főorvos, a párt helyi elnöke tartotta, aki a keresztény-nemzeti irányzat fontosságáról és a jobboldali tábor egységének megteremtéséről beszélt. Utána páter Hedly Jeromos szólt, aki az irányzat ideológiai aspektusaival foglalkozott: „Lejárt annak az ideje, hogy a liberalizmus még egyszer éreztesse átkos befolyását Magyarországon." Azonban bármikor visszatérhet, mint a medve, amelyik elbújt az odújában, ezért „gondoskodni kell arról, hogy fennmaradhasson a keresztény szellem, amely csírájában fogja elfojtani a nemzetellenes aknamunkát".60 Végül a felszólalók sorát Hajdú Gyula ügyvéd zárta. A gyűlés érdekessége, hogy maga a jelölt, Ujváry nem szólalt fel, ami azt a már említett gyanút táplálja a szemlélőben, hogy a személye csak szimbólumnak lett kiválasztva a szavazók többségét alkotó kisgazdák és földművesek számára. Ezt bizonyítja, hogy a következő választáson, 1922-ben, amikor a bethleni konszolidáció már kiépítette az új rendszert, a személye fel sem merült a jelöltek között. A választási előrejelzések helyesnek bizonyultak, szoros eredmény a két „polgári" jelölt között alakult ki, a kisgazda induló nem tudott beleszólni a vetélkedésbe. A belvárosi kerületekben gyakorlatilag minimális szavazatot kapott, ellenben Kiskanizsán, ahol földművesek éltek, érthetően ő bizonyult a legnépszerűbbnek. Meghatározó azonban a városi polgárság voksa volt. Nagykanizsa választási eredménye 1920-ban A választás ezzel nem dőlt el, mivel egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több, mint 50%-át, ezért pótválasztást kellett tartani. Ezen Ujváry és Krátky indulhatott, a kérdés az volt, hogy a kisgazda szavazók melyiküket tüntetik ki inkább szimpátiájukkal, mert ez eldönthette a választást. A Krátky mellett kiálló Zala c. lap mindenesetre arról tudósított, hogy Nagyatádi Szabó István, amikor a Drozdy-ügy miatt Nagykanizsán járt, arra szólította fel a kisgazdákat, hogy Krátky Istvánt pártolják, mert Ujváry ,a kisgazdapárt legveszedelmesebb ellensége."61 Ugyanakkor, mivel Ujváry maga is kisgazda volt, jó eséllyel pályázhatott Karlovits híveinek szimpátiájára. 59 Jellemző a Zalai Közlöny kampánystílusára, hogy 1920. január 23. számában közölte Krátky elvtárs címmel annak egyik kocsmában mondott kortesbeszédét, amiben Krátky elképesztő dolgokat „vall be" magáról. Ez a beszéd valójában nem hangzott el. 60 Zalai Közlöny, 1920. február 4. 61 Zala, 1920. február 7. 1. forduló Fő Százalék Ujváry 4962 46,2 Krátky 4045 37,6 Karlovits 1743 16,2 Összes 10750 100,0 62 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 62 Nagykanizsa választási eredménye 1920-ban, második forduló A megismételt szavazáson végül kis többséggel ugyan Krátky mellett tették le a voksukat - kb. 10:7 arányban (ha nem számolunk egyéb változó tényezővel), azonban ez kevésnek bizonyult az első fordulós eredmény megváltoztatásához. A mandátumot ezzel Ujváry nyerte. A szélsőjobboldal nagykanizsai megerősödésének több jele is volt a városban. Talán a legegyértelműbbnek a szervezkedő radikális szervezet, az Ébredő Magyarok Egyesületének tevékenysége tekinthető. Esetében olyan radikális tömegszervezetről van szó, amely többszázezres tagságával behálózta a társadalom egészét és az ország egész területét. Nem hivatásrendi vagy rétegszervezetről van szó, hanem minden társadalmi réteget megszólító, harcba hívó mozgalomról. Ébredő elnevezése arra utalt, hogy a szunnyadó társadalmat akarta felrázni, ráébreszteni a keresztény-nemzeti fundamentalizmus igazságára és rávenni annak gyakorlati megvalósítására. Ennek érdekében komoly munkát végzett, hiszen az 1920-as évek elején mind a közéletben, mind az utcai politizálásban hangadó szerepet vitt, rendezvényein pedig ismert jobboldali radikális és antiszemita előadók vettek részt, akik rendszeresen tartott előadásokon terjesztették nézeteiket. Az egyesület 1918 decemberében alakult meg, és nagyon gyorsan többezres tagságú szervezetté vált, már 1919 elején létrejöttek vidéki szervezetei is, s az országban az elsők között a nagykanizsai helyi csoport. Népszerűségét vélhetően új, harcias retorikát megjelenítő kommunikációjának köszönhette, hiszen megalakulása után azonnal radikális hangvételű plakátokkal árasztotta el Budapest utcáit. Ezeken ekkor szembesült először a magyar társadalom a szélsőséges antiszemitizmus megnyilvánulásaival, összekötve a nemzeti fajvédelem eszméivel.62 A Tanácsköztársaság kikiáltása után az ébredők természetesen a különböző ellenforradalmi megmozdulások és összeesküvések széles bázisát alkották, de szervezeti tevékenységét szüneteltetnie kellett. A kommün bukása után a megváltozott belpolitikai helyzetben az ÉME szerepe azonnal felértékelődött. Az egyesület ismét hasonló hangvételű plakátokkal kezdte meg a toborzást és a mozgalmi munkát, ezúttal még eredményesebben. Nagykanizsán az egyesület vezetője Hegedűs György volt, aki az országos szervezet alelnöke is volt egyben. Ez ügyben gyakran járta az országot és tartott populista előadásokat különböző rendezvényeken és nagygyűléseken. Maga is fellépett jelöltként, de nem Nagykanizsán, hanem a letenyei kerületben a Kisgazdapárt jelöltjeként. Lapja, a Zalai Közlöny azonban nem a kisgazda Karlovits támogatta, aki elvileg a párttársa volt Hegedűsnek, hanem a KNEP jelölt Ujváryt. A nagykanizsai ÉME szervezetnek 1920 végére már mintegy 1200 tagja volt. A szervezet felépítése és vezetőségének névsora a következőképpen festett.63 Elnök K. Péczely 62 Zinner, 1989. 21-22. p. 63 Zalai Közlöny, 1920. december 19. Választmányi tagok: Balogh Kálmán, a Hangya igazgatója, Barabás Kálmán postafelügyelő, Bauer Ferenc postaaltiszt, Benczik József pályamester, Dénes Jenő állampénztári főtiszt, Dióssy Béla kereskedő, Gálos Béla postafőfelügyelő, Gyenes Lajos kereskedő, Harsay György postafőnök, Horváth József postafőtiszt, dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő, páter Hedly Jeromos, Kádár Lajos ref. lelkész, páter Lantos Angelus, Kovács Antal piarista tanár, Kocsis József délivasúti tiszt, Kolovics Ferenc mozdonyvezető, dr. Kaufmann Lajos városi jegyző, Láng Ferenc postafőtiszt, Lányi László takarékpénztári tisztviselő, Matán Ödön kereskedő, Móger Károly szabó, Mezriczky József, Nagy István postafőtiszt, Nagy Tivadar postaellenőr, Orbán József, Pataki Sándor postaaltiszt, Stampf Zsigmond kereskedő, Székács Pál törvényszéki bíró, Szalay Dénes tanító, Szabó Kálmán postafőtiszt, dr. Tamás János Pótválasztás Fő Százalék Ujváry 5709 53,2 Krátky 5024 46,8 Összes 10733 100,0 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 63 László földbirtokos, alelnökök Németh Mihály polgári iskolai tanár és Petrik Dezső, a Déli Vasút főmérnöke, főtitkár Ferenczy Gyula postafelügyelő, titkárok Rédiger Ödön gyógyszerész és dr. Novai Imre városi jegyző, pénztáros: Bódogh Ferenc állampénztári tiszt, ellenőrök Zalaváry József állampénztári tanácsos és Horváth István városi adóhivatali számvevő, jegyző dr. Szabó István orvos volt. A háznagy Urbányi István gyógyszerész, az ügyész dr. Hajdú Gyula ügyvéd, az orvos dr. Szekeres József volt. Az egyesület székhelye az ún. Keresztény Otthonban volt, a Rozgonyi utcában, a tagsági díj havonta 2 korona volt. A névsorból és a választmányi tagi listából látható, az ÉME tagsága főként a keresztény középosztályból és a kispolgárságból toborozta a tagjait. Ez megfelelt az országos, főként a budapesti helyzetképnek. A szélsőjobboldali mozgalom ekkor elsősorban a városokban tudott tömegbázist kialakítani, melyben főként keresztény értelmiségiek, különösen az állami alkalmazottak és tisztviselők voltak a hangadók, valamint a megszállt területekről menekült, bizonytalan egzisztenciájú személyek. A mozgalom, de egyben a város életében is az egyik legfontosabb eseménynek Prohász-ka Ottokár püspök, országgyűlési képviselő év végi, nagykanizsai látogatása számított. A radikális jobboldali, antiszemita mozgalmak a vezéralakjuknak tekintették a püspököt, s ennek megfelelően vettek részt a rendezvényein. Prohászka 1920. december 12-én, vasárnap érkezett a városba, s a városházán fogadta a keresztény egyesületek tisztelgését: dr. Szekeres József a római katolikus hitközség, Horváth Olivér lelkész az evangélikusok, Kádár Lajos lelkész a reformátusok, dr. Tamás János a Keresztényszocialista Egyesület, Péczely Lajos pedig az EME nevében üdvözölte a püspököt. Ezután a jelenlévő népes tömeg előtt Prohászka mondott beszédet, amelyben a nemzeti érzésre apellálva akarta kitartásra bírni a keresztény - nemzeti magyarságot: „Ne higgyétek, hogy a régi Magyarország lemorzsolódott. Magyarországot bástyának teremtette az Isten. Meglátjátok, hogy tavasszal megint bástya lesz, hogy a nyugat-európai túltengésben, defetizmusban, pacifizmusban, pozitivizmusban és mindenféle gyenge nyávogásokban ernyedt kultúra azt fogja mondani, hol van a magyar kard, amely megvédjen, így van és így lesz! Mi nem uszítunk harcra, háborúra, csak azt akarjuk - képesek leszünk életünket is oda adni az eszméért. Ha a nagykanizsai közönség így gondolkodik és így érez és le tudja a magyarok betegségét győzni - akkor legyőzte azt a nagy nyomorúságot, amely mint koldustarisznya lóg a nyakán és önmagát megbecsülve, a szabad öncélúság alapján fog haladni egy szebb Magyarország felé. Ez lesz a reménység!"64 A bethleni konszolidáció előrehaladtával párhuzamosan csökkent a radikális, szélsőjobboldali mozgalmak ereje és társadalmi befolyása. Azonban még évekkel később is láthatóak ilyen rendezvények és mozgalmak, amit Ujváry Géza levele is bizonyít 1923 novemberéből.65 Ekkor Bethlen István miniszterelnöknek számolt be a városban tapasztalható eseményekről: „Folyó hó 10-én Nagykanizsán a Rozgonyi utcai iskola tornatermében népgyűlés volt, amelyen Wolf Károly, Ernszt és Csilléry szónokoltak.66 A gyűlés hangulatából és a szónokok beszédeiből azt a benyomást nyertem, hogy itt egy az 1918. októberi eseményekhez hasonló bomlasztó folyamat észlelhető és egy ilyen folyamatot élesztettek a szónokok is, amikor különösen Ernszt Sándor az olasz fascizmust magasztalta és ebből igyekezett jogosultnak feltüntetni a parlament és az államfő nélküli kormányzást, vagyis a jobboldali diktatúrát. ügyvéd, Tassaly Tamás iroda főellenőr, Tóth Lajos szabó, Turek Géza cipész, Töllősy Péter, Ujváry Géza nemzetgyűlési képviselő, Vegele Károly gimn. tanár, Boross Károly postaaltiszt, Binger Géza, dr. Benc-zik Ferenc törvényszéki jegyző, Gyergyák Pál cipész, Rátz István, Thury Ernő postafőtiszt, Vellák János postafőfelügyelő, Vlasits József tanító, Zieger Ferenc. 64 Zalai Közlöny, 1920. december 15. 65 MNL K 468. Bethlen István miniszterelnök iratai, B/l-1923-861. 66 Wolf Károly, Ernszt Sándor és Csilléry András radikális jobboldali, keresztényszocialista politikusok, mindhárom tagjai lettek az 1923. december 18-án megalakult Keresztény Nemzeti Gazdasági Pártnak. A népgyűlés vélhetően e párt népszerűsítését szolgálta. 64 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 64 Mint a hazáját féltő jó magyart aggodalommal töltött el mindez engem, annál is inkább, mert a gyűlésen ott láttam Bobest ezredparancsnokkal az élen az egész katonai tiszti kart, Stuller főfelügyelővel a rendőrtiszti kart és a rendőrlegénység nagy részét, dr. Sabján Gyula polgármester, aki egyébként is 1918. október óta minden politikai rendszerváltozáson aktív szerepet vitt és most is tüntetőleg hahotázott, tapsolt és éljenzett a szónokok mellett. Ugyancsak ő volt az, aki 1918 novemberében anélkül, hogy a város legitim képviselőtestületét megkérdezte volna, a város csatlakozását jelentette a Hockféle nemzeti tanácsnak és a város vezetését a szocialisták és kommunisták kezére juttatta. Kegyelmes Uram! Valósággal kétségbeejtőnek láttam azt a könnyelműséget, ami a népgyűlés hangulatát áthatotta, s amivel képesek lettek volna a gyűlés résztvevői az ország legitim kormányzatát, alkotmányát nyomban felrúgni és ezt a szegény csonka országot egy jobboldali diktatúrával a pusztulásba sodorni. Legnagyobb aggodalommal töltött el azonban az, hogy ily válságos időkben megtörténhetik, hogy egy ily szélsőséges népgyűlésen részt vegyenek az államhatalom helyi letéteményesei: a polgármester, rendőrség és a katonai tisztikar és ilyen szélsőséges ideákért lelkesedjenek azok, akiknek éppen az ellenkezője volna a kötelességük. Ha ez így megy tovább, ennek jó vége nem lehet." Az esetnek azonban nem lettek következményei, a szélsőjobboldali szervezkedések a városban az 1920-as években háttérbe szorultak. Az 1920-as választások után a magyar belpolitikai életben jelentős átrendeződés kezdődött, amelynek egyik elemét a szélsőjobboldal korlátozása, a másik oldalon viszont a demokratikus követeléseket támasztó Nagyatádi-féle Kisgazdapárt fokozatos háttérbe szorítása jelentette. A párt tulajdonképpen megnyerte a választásokat, azonban nem egyedül alakított kormányt, hanem a KNEP-pel közösen. Bethlen István, amint 1921 tavaszán kormányra került, azonnal hozzálátott a politikai rendszer átalakításához. Legfontosabbnak a különböző jobboldali politikai irányzatok egyesítésével létrehozott, erős parlamenti többséggel rendelkező kormánypárt megteremtését és ezzel összefüggésben a hatályos választójog átalakítását tekintette. Az azonban láthatóvá vált, hogy az adott pártstruktúra mellett ez lehetetlen. Ezért a tevékenysége a továbbiakban arra irányult, hogy a választójogot úgy alakítsa át, hogy a választások eredményeként létrejöjjön az egységes konzervatív kormánypárt szilárd parlamenti többsége. Ebben a szituációban a Kisgazdapártnak alárendelt szerepet szánt, hiszen sem az általa radikálisnak tartott földreformmal, sem a demokrácia bővítésére irányuló követeléseivel (pl. a választójog ügyében) nem értett egyet. Ezt bizonyította az 1921 szeptemberében kirobbant korrupciós ügy is, amely feltárta, hogy a Nagyatádi Szabó vezette földművelési minisztériumban szabálytalanságok történtek, majd letartóztatták Eskütt Lajost, Nagyatádi titkárát. Még a Teleki-kormány idején derült ki, hogy a minisztérium tisztviselői pénzért árusítottak exportengedélyeket. Az ügy azonban csak 1921 szeptemberében került az érdeklődés homlokterébe, amikor - vélhetően Bethlen utasítására - a nyomozást kiterjesztették Nagyatádi környezetére. Ennek eredményeként tartóztatták le a titkárát, és több kisgazda képviselőt is meggyanúsítottak. Az ügyet Bethlen Nagyatádi Szabónak és híveinek háttérbe szorítására, valamint pártjuknak a konzervatív-legitimista színezetű egységes kormányzópártba való beolvasztására akarta felhasználni.67 A nyomozást kiterjesztették vidékre is, Zala megyében eljárás indult a pártelnök, Karlovits József, a titkár dr. Szabó Lajos és a vezetőséghez tartozó Marton János gazda ellen. A helyi pártszervezet azonban nem szándékozott belenyugodni ebbe a helyzetbe. 1921. október 2-án a „Zalavármegyei Kisgazdapárt" kizárólag a parasztküldöttek részvételével értekezletet tartott Nagykanizsán, amelyen 18, a nagykanizsai és a zalaegerszegi járáshoz tartozó falu, valamint Nagykanizsa alapszervezetének küldöttei vettek részt.68 A megbe- 67 Romsics, 1999/a 206.p. 68 MNL ZML Főisp. biz. 58/1921. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 65 szélés napirendjének, „Nagyatádi Szabó István politikája" címet viselő tárgypontja volt a legfontosabb. Az előterjesztésben a következő kitételek szerepeltek: „hajsza folyik a kisgazdapárt és a demokrácia ellen. A közszabadságok még mindig nincsenek helyreállítva, sőt a Nagyatádi elleni támadások azt mutatják, hogy még jobban korlátozni akarják a szabad politikai véleménynyilvánítást." A párttitkár kérte a tagokat, hogy fogalmazzanak meg egy nyílt levelet a pártelnökhöz. A küldöttek hozzászólalásaiban valóságos panaszáradat indult meg, amelyben olyan problémák és felvetések szerepeltek, mint „a földreform végre nem hajtása", „a közigazgatás önkénye", „a házhelyek ki nem osztása és a kisbérletek elhanyagolása", „a kisgazdapárt csak frakciók csoportosulása, bizonyos érdekek szerint. Egyik a nagybirtok szolgálatában áll, a másik tudatlan és gyenge." stb. Felszólították Nagyatádit, hogy „hagyja ott a kormány és a nagybirtok pártját, legyen a nép régi vezére." Ezek után a képviselők egyhangúan elfogadták az előterjesztést, a nyílt levelet, amelyet azután a zalai lapok teljes terjedelemben le is hoztak, eredményt azonban nem értek el vele.69 Az értekezlet végül rehabilitálta a hatóság által vádolt három helyi pártvezetőt. Bethlen végül az egységes kormányzópárt létrehozását 1922. január 5-én hirdette meg (a párt hivatalosan február 22-én alakult meg), amikor megjelent a Kisgazdapárt értekezletén és nagy beszédben fejtette ki nézeteit. Kemény szavakkal ostorozta a királypuccsban szerepet vállalt legitimista politikusokat, kijelentve, hogy harcot hirdet ezzel a propagandával szemben: „Ez elől a harc elől nem térünk ki, és nem térek ki én sem. Ebben a harcban a Kisgazdapárt férfiasan és keményen kitartott, mint egy szikla. Erre a sziklára lehet építeni. Akár százan követnek, akár húszan, akár tízen, én a Kisgazdapárttal való egyesülést akarom végrehajtani. Ez a párt az a szikla, amelyre a jövő Magyarországát felépíteni lehet, én ezzel a párttal személyesen és barátaimmal együtt egyesülni kívánok!"70 Beszédével kettős célt ért el. Egyfelől a szélsőséges legitimisták megbélyegzésével arra kényszerítette a KNEP-et, hogy vigye kenyértörésre a dolgot, azaz szabaduljon meg az együttműködésre nem hajlandó legitimistáktól, másfelől lekenyerezte a Kisgazdapártot, amely úgy érezte, hogy győzelmet aratott, hiszen a miniszterelnök azonosult egyik legfontosabb követelésükkel, a Habsburg-ellenes, szabad királyválasztó programjával. Mindennek Nagykanizsa szempontjából fokozott jelentősége van, hiszen kérdésessé vált, hogy a város szavazóinak többségét alkotó kisgazdák kit támogatnak a továbbiakban. Jelentős tábora volt ugyanis a Bethlennel való együttműködést megtagadó, polgári irányzatnak is, melyet a parlamentben Rassay Károly, Zalában pedig Drozdy Győző képviselt. Rassay Károly parlamenti képviselő vezetésével 1921. február 12-én alakult meg a Függetlenségi Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt, amely ellenzéki politikát folytatott és demokratikus reformokat követelt. Rassay Károly a két világháború között a legjelentősebb polgári, ellenzéki politikussá vált. A pártja egyik legismertebb képviselője Drozdy Győző tanító, újságíró volt, aki 1920-ban nagy harcban szerezte meg a nagykanizsaival érintkező, pacsai választókerület mandátumát. 1922. február 5-én a Zalavármegyei Kisgazdapárt gyűlést tartott a nagykanizsai központban. Az ülésen részt vett Drozdy Győző is, aki megtartotta képviselői beszámolóját. A tagság azonban ekkor még nem tudott dönteni arról, hogy a helyi szervezet megmarad-e az Egységes Párt keretei között, vagy átlép Drozdyt követve a Rassay-féle ellenzéki kisgazda pártba. E tárgyban a következő értekezletet néhány nappal később, február 19-én tartották meg. A nagykanizsai gyűlésen 29 alapszervezet küldöttei vettek részt, ahol végül különösebb vita nélkül úgy határoztak, hogy a megyei szervezet csatlakozik a Függetlenségi Kisgazdapárthoz, azaz a Rassay-párthoz, tehát ellenzékbe vonul. Érdekes módon azonban a döntés ellen éppen a pártelnök, Karlovits József és az egyik vezetőségi tag, Marton János 69 Zalai Közlöny és Zala, 1921. október 4. 70 Budapesti Hírlap, 1922. január 6. 66 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 66 tiltakozott, - csak ők ketten fejtettek ki ellenvéleményt - de kisebbségben maradtak. A rendezvényről készült rendőrségi jelentés szerint71 a gyűlés után a két vezetőségi tag „magával vitte a párt összes iratait és pecsétjét" vélhetőleg azért, hogy a határozat ne legyen végrehajtható. A források hiánya miatt pontosan nem tudhatjuk mi állhatott a két személy magatartásának hátterében. Rendelkezésre áll azonban egy érdekes dokumentum, amely néhány héttel az események után született.72 Ebben Bethlen István arról írt Klebelsberg belügyminiszternek, hogy Drozdy Győzőt a közelgő választáson minden áron ki kell buktatni. A cél elérésére a legmegfelelőbb eszköznek azt tartotta, hogy Drozdy két legfontosabb emberét, Karlovits József pártelnököt és Marton János kisgazdát „a megfelelő eszközök felajánlásával" megnyerik, és meggyőzik őket arról, hogy ne támogassák képviselőjüket. Bethlent egyik híve informálta arról, hogy ez a módszer célravezető lehet. A szálak összekapcsolhatók. A kormányzat számára létkérdés volt, hogy az Egységes Párt mögött megmaradjon a kisgazda társadalmi bázis. Bizonyosan felvették a kapcsolatot a zalai pártvezetéssel is, hogy megnyerjék őket az új párt támogatására, ahogy erre utalás is található a főispán egyik levelében. Azért ajánlották Bethlennek ezt a két személyt, mert valószínűleg velük már korábban tárgyalásokat folytattak, esetleg az Eskütt-ügy kapcsán zsarolhatóvá váltak. Utóbbiaknak a fenti pártgyűlésen mutatott magatartása arra utal, hogy a „megfelelő eszközöket" sikerült megtalálni. Az idő sürgetett, ugyanis közeledett a következő parlamenti választás időpontja, június eleje, ahol a különböző irányzatok ütközése mindenképpen bekövetkezett. így tehát az ellenzéki kisgazda mozgalmakat a kormányzatnak sikerült a háttérbe szorítani, és a Nagykanizsán befolyásos Karlovits Józsefet is semlegesíteni. Mindennek ugyanis Nagykanizsa szempontjából komoly jelentősége volt, ugyanis közeledett a következő parlamenti választás ideje 1922-ben. Ekkor érkezett a hír, hogy a városban Rassay Károly, a polgári ellenzék vezére fog indulni! Igaz, hogy ő nemcsak Nagykanizsán indult, hanem - ahogy ez az ismertebb politikusok esetében bevett gyakorlat volt a korszakban - az ország más pontján is, szerepelt a demokratikus ellenzék dél-pesti listáján, a biztos befutást jelentő 2. helyen. Azért indult el a zalai városban, mert innen egy küldöttség ment fel érte Budapestre, amelyben a kiskanizsai földművesek képviselői voltak legnagyobb számban. Látható tehát, hogy a helyi népesség körében továbbra is maradtak hívei a demokratikus kisgazda mozgalomnak. Nagykanizsa esetében ráadásul Rassay bízhatott a liberális polgárság, azon belül a zsidóság egy részének szavazataiban is, valamint, ameny-nyiben nem indítanak önálló jelöltet, a városi szociáldemokrata munkásság támogatásában. Rassay ellen a kormányzat országosan ismert politikust indított, Kállay Tibor pénzügyminisztert. Kállay 1881-ben született Budapesten. 1906-ban kezdett dolgozni a pénzügyminisztériumban. A Tanácsköztársaság bukása után visszatért régi munkahelyére, majd tagja lett a párizsi békedelegációnak is, mint szakértő. Bethlen István kormányában, 1921. december 4-én nevezték ki pénzügyminiszternek. Személyében tehát a kormánypárt Nagykanizsán nemcsak egy aktív minisztert, hanem Bethlen István szűkebb, bizalmas köréhez tartozó politikust indított. Jelöltségéről már februárban egyeztettek, a még hivatalban lévő képviselő, Ujváry Géza jelezte a zalai főispánnak, hogy ki lesz az utóda, egyben a közölte a megválasztás stratégiáját: „Közlöm továbbá, hogy a Kállay Tibor fivére nálam járt, és vele abban állapodtam meg, hogy egy széleskörű, a társadalom minden rétegét felölelő bizottságot fogunk a választás előkészítésére összehívni, és ezt a bizottságot Te hívod össze, és ezen az értekezleten Te fogsz elnökölni. A névsort mi összefogjuk állítani és Neked készen átadjuk. Kérlek tehát: légy kegyes velem 71 MNL ZML Főisp. eln. 2/1922. 72 Bethlen titkos iratai, 1972. 88.p. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 67 tudatni, hogy mikor szerencséltetsz bennünket a megérkezéseddel, és ha megjössz, légy kegyes engem a Centrálba behívatni."73 A hatóságok mindent meg is tettek Kállay megválasztása érdekében. Rassay Károlyt Kanizsán való tartózkodásakor végig detektívek figyelték, beszédeit gyorsírással rögzítették.74 Még Budapesten is lehallgatták otthoni telefonját,75 a beszélgetések zalai vonatkozású részeit a főispán megkapta, így rendelkezésünkre áll egy ilyen anyag, amely meglehetősen tanulságos, ezért idézzük szó szerint: (A hívó egy budapesti Gyula nevű személy, a hívott Rassay Károly): Hívó: Milyenek a kilátások Nagykanizsán? Hívott: Biztos siker. Hívó: Nem akar most már Kállay visszalépni? Hívott: Azt nem teszi, hanem választóként 5000 K-t osztogat. Számottevő a közalkalmazottak száma is. Gyalázatosan dolgoznak ezek a pimaszok. Hívó: Egypár emberünknek be kellene közéjük állni, s kézzelfogható bizonyítékokat szerezni. Hívott: Ez iránt már intézkedtem. Hanem ha látnád, mennyi virágot kaptam, egyszerű parasztoktól és gazdag zsidóktól egyaránt. Hívó: A Világ76 nem valami rendkívüli módon emlékszik meg cikkeiben a nagykanizsai eseményekről. Hívott: Ezt igazán nem tudom megérteni, hogy mi lelte, de tényleg feltűnően ostoba és esetlen dolgokat ír össze-vissza, s nem tartalmazza azt a tényleges hangulatot, ami ott volt, de majd leszidom őket. Pedig, ha láttad volna, mikor este eljöttem onnan, a kocsimból nem láttam ki a rengeteg virág miatt. Egyszerre egy öreg paraszt ugrik hozzám és kezemet csókolta, én felemelkedtem a kocsin és egypár buzdító szót mondtam nekik. Ilyenformán: Én keveset beszélhetek, mert a lakatot a számra teszik. Ilyent és hasonlókat mondtam nekik. A lelkesedés leírhatatlan volt."77 A rövid beszélgetés sok érdekes információt ad, néhány részlete viszont magyarázatra szorul. Először is úgy tűnt, hogy Rassay a győzelem esélyével indult neki a választásoknak, s nagykanizsai látogatásai is ezt a lehetőséget erősítették. Nyilvánvaló, hogy nem légből kapott történetet adott elő, és valóban tekintélyes, benne bízó tábor állt mögé a városban, melynek gerincét - érdekes módon - a kisgazda-társadalom és a helyi zsidóság alkotta. Rassay ugyanakkor azt állította, hogy Kállay pénzt is osztogat, ami egyáltalán nem meglepő, a korszak választásairól ismert, hogy a kormánypárt a győzelem érdekében komoly ösz-szegeket költött el. Ez nem feltétlenül megvesztegetést jelentett, hanem a különböző apróbb munkák, korteskedés díjazását. A közalkalmazottak magas számát pedig azért említette, mert ők, mint az állami beosztottak mindig a kormánypártot támogatták, így a számarányuk döntő módon eshetett latba egy választás kimenetelénél. Rassay két nagygyűlést tartott, 1922. április 30-án délelőtt 11 órakor mondott kortesbeszédet Nagykanizsán, a Kazinczy út 27. szám alatt lévő Kissörház vendéglőben, míg a másikat délután Kiskanizsán. A belvárosi rendezvényen jelen volt Rassay mellett Sümegi Vilmos volt országgyűlési képviselő, Balog Károly párttitkár Budapestről, valamint a helyi pártszervezet vezetősége: dr. Dómján Lajos ügyvéd, Magyar Gábor gépészkovács, Anek György földműves. A belvárosban pártja helyi elnöke, Dómján Lajos fogadta és nyitotta meg a népgyűlést, amelyen 1500 ember vett részt és hallgatta meg a jelölt kampánybeszédét, aki elsősorban az aktuális politikai helyzettel foglalkozott, de beszédeinek súlypontja, nyilván a jelentősen eltérő célközönség miatt, különböző volt. Rassay itt elmondta, hogy miért lépett ki a kormánypártból és folytat ellenzéki politizálást. Kritikájának kö- 73 MNL ZML IV. 401. c. Zala vármegye főispánjának elnöki iratai, 20/1922. 74 MNL ZML Főisp. eln. 72/1922. 75 L. Nagy, 1980. 54.p. Rassay egyébként hivatalosan is rendőri megfigyelés alatt állt politikai okokból. 76 A Világ liberális, demokrata irányultságú országos napilap. 77 MNL ZML Főisp. biz. 89/1922. 68 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 68 zéppontjában a választójogi rendelet állt, szerinte ezzel a lépéssel a kormány megbontotta az alkotmányos rendet és önkényuralmat vezetett be az országban. Nézete szerint a parlament ezért nem lesz a magyar nemzet legitim kifejezője, „klikkuralom" van az országban és nem szabadság. Ez akadályozni fogja a szabad kibontakozás lehetőségét az élet minden területén, a gazdaságban is. Az Egységes Pártra utalva azt mesterséges és erőszakkal létrehozott képződménynek nevezte, összerakható színes papírdarabkákhoz hasonlította, amelyet az első nagyobb vihar el fog söpörni. A pénzügyek rendbe hozatalának egyetlen módját külföldi kölcsön felvételében látta. A kisgazdák előtti beszédében ugyanakkor kitért a földreformra is, amellyel kapcsolatban a legsúlyosabb bajnak a végrehajtás nehézségeit nevezte. A latifundiumok urai és a különböző kaszinók akadályozzák a végrehajtást, amit demokráciában nem tehetnének meg. Beszédében utalt a Kisgazdapárt és a kormánypárt egybeolvadására, szerinte „a falu vezéreit berántotta az örvény", a párt „belesüllyedt a régi munkapártba és olyan alakulat jött létre, amely nem tudja Önöket képviselni." A királykérdést egyik beszédében sem érintette.78 Rassay társadalmi bázisa a liberális polgárság, a városi munkásság és a kisgazdák soraiban kereshető. Ezek behatárolásához a rendőri megfigyelés segítséget nyújt számunkra. Először is a detektívek beszámoltak arról, hogy Rassay érkezésekor, a pályaudvaron várta őt saját pártvezetőin kívül a szociáldemokrata pártszervezet helyi titkára is, akivel külön is tárgyalásokat folytatott. A munkások a pártgyűlések közönségének egy részét alkották a beszámolók szerint. Rassay nemcsak saját pártja, hanem a demokratikus ellenzék által az 1921 februárjában létrehozott Polgárok és Munkások Szövetsége képviselője is volt, melyben részt vett a Szociáldemokrata Párt is.79 Ezzel szemben 1921 decemberében, az ismert Bethlen-Peyer paktumban a szociáldemokraták kötelezettségei között egyebek mellett az is szerepelt, hogy szakítanak a liberális blokkal. A megállapodásnak ezt a részét a párt nem tartotta be,80 amit a nagykanizsai eset is példáz. A munkások szavazását azonban rendkívül megnehezítette az a körülmény, hogy a város néhány szavazókörében a voksolást már 2 órakor lezárták, a dolgozók műszakja pedig akkor ért véget. A másik társadalmi csoport, a zsidóság orientációját elemezve, több forrásból is kapunk információkat. Ezek minden esetben megegyeznek abban, hogy e társadalmi csoport állásfoglalása nem volt egyöntetű. A Kállayt támogató Zalai Közlöny több esetben is megszólította a zsidóságot, felszólítva őket, hogy a saját érdekükben támogassák Kállayt, mert ha ezt nem teszik, csak mélyítik a keresztény társadalomtól elválasztó szakadékot. Az egyébként nem fenyegető hangú cikkekben81 felkérték őket arra, hogy a város békéjének és a nyugalom megőrzése érdekében ne támogassák Rassayt. Kitűnt egyébként az is, hogy Rassayt csak a zsidóság egy - valószínűleg számarányában nagyobb - része támogatta, akik többnyire a középpolgárság és az alkalmazottak soraiból kerültek ki. A rendőri megfogalmazások szerint kereskedelmi alkalmazottak, magánhivatalnokok, a „fiatal zsidó generáció", „a zsidóság számot nem tevő, alacsonyabb műveltségű tagjai" alkották kíséretének és közönségének másik részét.82 A zsidóság elitjéből, tehát a város gazdag gyárosai, kereskedői, ügyvédei közül többeket ott láthatunk Kállay Tibor támogatói között, így például Rotschild Jakab ügyvédet, a hitközség elnökét is. Egy másik esetben, Rassay nagykanizsai tartózkodása idején, a Kaszinó elnöke, Hirschler Sándor nem volt hajlandó személyesen fogadni őt, ami komoly vitát váltott ki az egyesületben. Hasonló vita osztotta meg a Kereskedelmi Testület 78 MNL ZML Főisp. biz. 72/1922. A beszédeket közli Paksy 2006. 294-305. p. 79 L. Nagy, 1980. 38-39.p. 80 Uo.49.p. 81 Zalai Közlöny, 1922. május 17. és június 1. A Kállay-párt közleményei. 82 MNL ZML Főisp. eln. 72/1922. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 69 izraelita többségű vezetését is.83 A következő, 1931-es választáson, amikor Kállay ismét jelöltette magát, pártjának egyik vezetője és fő szervezője Rotschild Béla ügyvéd volt, míg a vezetőségnek tagja volt ujnépi Elek Ernő földbirtokos.84 Kállay Tibor korteskedése sokban hasonlított Rassayéhoz. Ő is indult másik kerületben (Nyíregyházán) és kampányútján hasonló programmal dolgozott, ugyanis szintén két beszédet mondott, egyet a belvárosban, egyet pedig Kiskanizsán.85 Hangsúlyozta, hogy a kormány legfontosabb feladata a rend, a nyugalom és a közbiztonság helyreállítása. Részletesen kifejtette, hogy az ország jelenlegi nehéz helyzetében a pénzügy rendbe tételének kérdése kulcsfontosságú. Ezért adócsökkentést nem, viszont azok arányosítását és egységesítését ígérte. A királykérdés kapcsán Magyarország államformájának megváltoz-tathatatlansága mellett tört lándzsát, ám a trón betöltésének idejéről és mikéntjéről nem nyilatkozott. Ez a kérdés akkor lesz időszerű, ha megváltozik erről az európai felfogás. A világ gondolkodásának megváltoztatásáért kell harcolnia ezentúl minden magyarnak a saját területén, a Mohács utáni időkre jellemző „gerilla harcmodorral", tehát nem nyílt mezőn, nagy erőkkel, hanem apró lépésekkel. Társadalmi bázisának behatárolásához is segítséget nyújtanak a beszédei, ugyanis néhány társadalmi csoportot konkrétan is megszólított. „Tudjuk, hogy a közalkalmazottaknak és a munkásrétegeknek nehéz a helyzetük. Igyekezni fogunk ezen a helyzeten az adott lehetőségekhez képest segíteni." Kiemelte a kereskedő társadalmat, amely ,,egyike a kultúra legfőbb előmozdítóinak". Végül megígérte a háziuraknak, hogy a kormány kibővíti rendelkezési jogaikat házaik felett. Kiskanizsai beszédében szólt a kisiparosokhoz és biztosította őket, hogy a kormány figyelembe veszi igényeiket. A kisgazdák előtt némi magyarázkodásra kényszerült a földbirtokreform kapcsán, a végrehajtás lassúságát azzal indokolta, hogy: „Alaposan és közmegelégedésre óhajtjuk a kérdést rendezni, azért nem lehet gyorsabb az eljárás." A felsorolt társadalmi csoportok valóban potenciális szavazóinak tekinthetők. A tisztviselők mindig a kormány legbiztosabb bázisát alkották, a munkások voksait munkaadóik pressziója biztosíthatta, a kereskedők megszólítását pedig társadalmi súlyuk indokolta. A keresztény középosztályhoz tartozó háziurak is jó eséllyel számítottak a kormánypárt szavazóinak. Felfokozott hangulat és várakozás, sőt országos figyelem is fordult Nagykanizsa felé tehát a május 28-án megrendezésre kerülő választások előtt. Az eredmény végül a korszak erőviszonyainak megfelelően alakult, s a kormánypárti jelölt győzelmével végződött. A nagykanizsai választókerület eredménye 1922-ben A választás végül relatíve kis különbséggel Kállay győzelmét hozta, akit egyébként Nyíregyházán is megválasztottak, de a kanizsai mandátumot tartotta meg. Az utóbbi kapcsán az ellenzéki sajtó egy ideig még cikkezett, főként az esetleges visszaélésekről, de a választási vihar viszonylag gyorsan elcsitult a városban.86 83 Zalai Közlöny, 1922. május 20. és 21. A zsidóság egységes liberális vagy baloldali állásfoglalásának téves tézisére Sipos Péter hívta fel a figyelmet. Sipos, 2002. 627-643.p. 84 MNL ZML Főisp. biz. 151/1930. Elek Ernőről részletesen lásd Németh - Paksy, 2004. 24-25.p. 85 Zalai Közlöny, 1922. április 25. 86 Világ, 1922. június 2. Hogyan nyert Kállay Nagykanizsán? Jelölt Párt Eredmény Fő Százalék Kállay Tibor Egységes Párt 3147 53,5 Rassay Károly Független Kisgazda 2730 46,5 Nem szavazott - 1060 15,3 70 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 70 Kállay Tibor képviselővé választásával jó időre megállapodott a város mandátuma, ugyanis 1935-ig ő maradt a nagykanizsai választókerület képviselője. Pénzügyminiszteri tisztét 1924. február 20-ig töltötte be. Ekkor a korona jelentős inflációja, illetve az ennek megoldása körült belpolitikai vita késztette lemondásra. Az 1923-as esztendő fontos eseményt hozott a város életébe: Horthy Miklós látogatását. A kormányzó 1923. április 29-én érkezett a városba. Programja a következőképpen alakult: fél 9-kor érkezett meg a Túrán különvonattal. Az állomáson díszszázad és a honvédség, a csendőrség és a rendőrség helyi vezérkara fogadta. Utána a városházára hajtattak, ahol fogadta a megyei főispán, az alispán, Sabján Gyula polgármester, valamint Krátky István főjegyző, aki a város nevében az üdvözlő beszédet tartotta. „Ma a bennünket bántani akaró ellenségeknek egész gyűrűje veszi körül megcsonkított hazánkat. Városunkból ismét végvár lett, amelytől alig 15 km-nyire húzódik a trianoni szomorú határ. Ez a határ, mint élő mementó állandóan figyelmeztet bennünket a ránk váró kötelességekre. Állandóan ébren tartja bennünk a Zrínyiek szellemét és a Mura árja szinte zúgja fülünkbe az igazságot, a szent parancsot: Magyarok, fogjatok össze, vállvetett munkával lássatok szegény hazátok újjáépítéséhez, mert ezt az országot csak az összetartás, a munka és a hazaszeretet mentheti meg, és csak az hozhatja meg számára a feltámadást. Főméltóságod eljött közénk ebbe a végvárba, és mi sietünk biztosítani Főméltóságodat, hogy városunk lakossága teljes mértékben átérzi és tudja a súlyos idők nehéz magyar kötelességét, és teljesíteni akarja végvári hivatását." - mondta többek között a főjegyző. Ezután Horthy zászlószentelési ünnepélyre ment a laktanyába, a helyi ezred új zászlójának avatási ünnepségére. A misével egybekötött rendezvény után visszatértek a városházára, ahol a nagykanizsai egyesületek és szervezetek vezetői tisztelegtek az államfő előtt: először a keresztény felekezetek, majd a zsidó hitközség vezetői, a különböző szakmák képviselői, a nőegyletek vezetői, végül az EME és a MOVE küldöttsége járult elé. Ezután következett a díszebéd, ismét a laktanyában. Délután leleplezték Zrínyi Miklós emléktábláját, majd sportrendezvény következett, helyi atléták, tornászok és leventék mutatkoztak be. Végül a kora este folyamán a kormányzó a Polgári Egylet dísztermében rendezett ünnepélyen vett részt, 8 óra után pedig visszaindult Budapestre. A város politikai életében a Rassay - Kállay párharcban megmutatkozott megosztottság az 1920-as évek folyamán is fennmaradt. Láthatóvá vált ez már a következő választáson, 1926-ban, ahol a párharc megismétlődött, azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem Rassay, hanem a párt helyi vezetője, Dómján Lajos ügyvéd jelöltette magát. Ezúttal azonban szó sem volt komoly összecsapásról, Kállay megválasztását a hatóságok gyakorlottan szervezték meg és bonyolították le, melyet a kormánypárti lap természetesen az elsöprő lakossági támogatásnak tudott be. A konszolidáció előrehaladtával és az életkörülmények javulásával persze a kormánypárt támogatottsága is növekedhetett, de az nehezen képzelhető el, hogy Dómján még az ajánlást sem tudta összegyűjteni. A törvény értelmében ugyanis a jelöltnek az induláshoz, a választópolgárok tíz százalékának aláírással jelzett ajánlását kellett benyújtani. Ez 670 főt jelentett, s a Domján-párt Borza Sándor és társai vezette küldöttsége be is adott 806 ajánlást, azonban a választási bizottság ennek felét érvénytelenítette, így a szükségesnél kevesebb ajánlás lévén, Dómján Lajos nem indulhatott, Kállay Tibor tehát választás nélkül lett ismét a város képviselője. Ez az eljárás egyébként gyakori volt a korszakban, különösen az ismert személyek és politikusok megválasztása zajlott „egyhangúan" - ahogy ezt akkor hivatalosan nevezték. Kállay Tibor 1926. november 26-án tartotta meg nagygyűlését, ahol nagy beszédben foglalta össze nézeteit. Az ország helyzetével kapcsolatban a konszolidáció eredményeit méltatta: „Ha ma tekintünk végig az országon, úgy bizonyára meg kell állapítanunk, hogy úgy gazdasági, mint kül- és belpolitikai vonatkozásokban igen nagy lépésekkel mentünk előre. Az állampénz- Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 71 ügyeknek a népszövetségi terv alapján végrehajtott rendezése állandó értékű pénzt és a gazdasági fejlődésnek stabil alapokat biztosított. Újra tagjává váltunk az európai népek közösségének, amely közösség nemcsak plátói érzés, hanem pozitív támogatás formájában is megnyilvánult. Bent az országban nemcsak az élet- és vagyonbiztonság, és a törvények tisztelete van újra helyreállítva, hanem az az érzés is mindjobban megerősödik az emberekben, hogy egy erőteljes és céltudatos kormányzati vezetés mellett ezt a már helyreállított és biztosított társadalmi és közéleti rendet többé semmiféle agitációs siker megtámadni és veszélyeztetni nem fogja."87 Nagykanizsával kapcsolatban csupán köszönetét fejezte ki, hogy a város lakossága ismét megtisztelte a bizalmával. A mandátumot december 10-én vette át, amikor Sabján polgármester vezetésével 12 tagú küldöttség ment érte, akik a város társadalmának minden rétegét képviselték: Bazsó József ipartestületi elnök, dr. Balázs Zsigmond ügyvéd, dr. Bakoss Géza nyugalmazott járásbíró, dr. Blankenberg Imre kereskedő, Bolff György, dr. Brod Tivadar az Izraelita Hitközség elnöke, Dolmányos Antal, dr. Varga P. Teodorich hittudományi főiskolai igazgató stb. Kállay Tibor tehát tartósan Nagykanizsa város képviselőjévé válhatott, azonban az országos politika egy idő után közbeszólt. 1928-ban, mint ismeretes, a Bethlen-kormány egyik legmarkánsabb ellenzéki, a Fajvédő párt vezére, Gömbös Gyula feladta ellenzéki pozícióját és visszalépett a kormánypárta. Ezután rögtön, nyilván a korábban megkötött egyezség következményeként, honvédelmi minisztériumban államtitkári kinevezést is kapott. Ennek a folyamatnak azonban az Egységes Párton belül azonnal komoly kritikusai támadtak, a mérsékelt konzervatív felfogású, illetve a királypárti politikusok körében (ismerve Gömbös következetes horthysta, Habsburg-ellenes álláspontját, és nem feledve, hogy ő volt az, aki IV. Károly visszatérésekor, 1921-ben lövetett a karlista csapatokra a budaörsi összecsapásban). Az esemény bomlást idézett elő a kormánypártban és 1928 szeptemberében mind Zalaegerszeg országgyűlési képviselője, báró Kray István, mind Kállay Tibor bejelentette, hogy kilépnek az Egységes Pártból! Kállay Tibor nyílt levélben indokolta 10. kép: A Nagykanizsai III. ker. Kiskanizsai Levente Egyesület zászlószentelési ünnepségének résztvevői az iskola épülete előtt 1926. szeptember 26-án 87 Zalai Közlöny, 1926. november 30. 72 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 72 meg lépését, amelyben több okot is említett, egyfelől a gazdasági tárcát érintő kormányátalakítást, a pénzügyminisztérium mellett ugyanis a kormányfő létrehozta a gazdasági csúcsminisztériumot is: „De sem ebben a kérdésben [mármint a gazdasági tárca ügyében], sem a fajvédőpártnak az egységespártba történt beolvasztásának politikailag szintén jelentős kérdésében sem az utóbb említett párthoz, sem annak elnöki tanácsához nem intéztek kérdést, amely tényben úgy a kormányzó többségnek, mint annak révén egész parlamentáris életünknek a kormány részéről olyan negligálását látom, amely már nemcsak a párttagok önérzetét, hanem a magyar alkotmányt is érinti. [...] Az országgyűlési képviselőválasztások alkalmával, a kormánnyal az élen, azt hirdettük, hogy a pénzügyi újjáépítés befejezésével fordulóponthoz ért a magyar politika. És hogy most már ahhoz, hogy a szabadságjogoknak fokozatos helyreállítása és törvényileg való új szabályozása, a társadalom függetlenségének intézményes biztosítása és a magángazdaság talpraállítása terén és általában az lesz a feladat, hogy - a miniszterelnök úr szavalt idézve: előre vigyük az országot - egységes nemzeti demokrácia kell." Kállay szerint az ország letért erről az útról, „azt az irányt, amelyet a mostani kormányzati intézkedések jelentenek, nemcsak általános politikai, hanem gazdaságpolitikai vonatkozásban sem fogadhatom el. [...] Az új irány, megítélésem szerint, hovatovább veszélyezteti a belső fejlődésnek békés folytonosságát, mert nemcsak a mélységből netán feltörő erőktől kell félni, hanem aggályos lehet az is, hogy úgy vesszük észre, hogy úgy a parlamentben, mint a társadalomban mind kevesebb az az erő, amely bármely irányú hatalmi kísérletezést eleve sikertelenségre ítélne, még a véletlenek áltól netán előidézett nemzeti megrázkódtatások alkalmával is. A legutóbbi idők egyes jelenségei viszont aggályokat ébresztenek bennem külpolitikánkat illetően mindkét említett vonatkozásban. A kormány rekonstrukció alkalmával a honvédelmi minisztériumban eszközölt változás súlyosbította a helyzetet."88 Kállay azonban nemcsak a kormánypártból lépett ki, hanem azonnal közölte nagykanizsai választóival, hogy a megváltozott helyzetre tekintettel azonnali hatállyal lemond parlamenti mandátumáról is. A választóihoz intézett levelében azt írta, hogy lépését figyelmeztetésnek szánja a közvélemény számára, egyben felajánlotta, hogy nézeteiről döntsenek a polgárok, mivel kész az új választáson ismét megméretni magát. Közölte továbbá, hogy a továbbiakban pártonkívüliként fog politizálni, az új választáson is így indul. Kállay és a kilépő politikusok azonban nem rendítették meg az Egységes Pártot, Bethlen István szilárdan kézben tartotta a szálakat. A legfontosabb kérdés mindezek után a szempontunkból az lett, hogy vajon ki indul Kállay ellen Nagykanizsán? A lapok igyekeztek szenzációval szolgálni, és azt híresztelték, hogy Kállay ellenfele az új pénzügyminiszter, Wekerle Sándor lesz, ez a hír azonban nem bizonyult igaznak.89 Kállay 1928. szeptember 17-én érkezett Nagykanizsára, ahol pártja vezető emberei fogadták: Krátky István, Elek Ernő, Kovách Gyula táblabíró, Babochay György és Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgató. Ezután végiglátogatta a város különböző társadalmi és foglalkozási rétegeit, járt az ipartestületben, ahol Bazsó József elnök üdvözölte, majd a szociáldemokrata szakszervezet székházába ment, ahol Berke György párttitkárral folytatott tárgyalást. Kállay közölte, hogy bár eltérő világnézetet képviselnek, egyetért abban, hogy az országban maradéktalanul helyre kell állítani a „békebeli szabadságjogokat". Ugyancsak azonos állásponton vannak abban, hogy a munkásnak egyenrangú félként kell megjelennie a munkaadójával kötött szerződésekben. Ezután a vasutasokhoz ment, a Mozdonyvezetők Otthonába, ahol kötetlen beszélgetést folytatott az ott tartózkodó alkalmazottakkal. Délután a Kaszinóban folytatta körútját, ahol a sajtó beszámolója szerint „zajos éljenzésben" részesítették, különösen a Gömbös Gyula miatt mondott kritikája miatt. A szituáció érthető, hiszen a Kaszinó tagságának többségét a helyi zsidóság alkotta, akiket nyilván aggodalom töltött el Gömbös hatalomba való visszatérése. Ezután Kiskanizsára látogatott, ahol a 88 Zalai Közlöny, 1928. szeptember 13. 89 Zalai Közlöny, 1928. szeptember 14. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 73 Polgári Olvasóegylet elnöke, Anek György, valamint Pulvermann Zénó ferences rendi szerzetes fogadták. A napot a Polgári Egyletben zárta, ahol 100 terítékes bankett várta, melyen Rotschild Béla és Kelemen Ferenc mondott köszöntőt. A tartalmas nap zsúfolt programja arra utalt, hogy Kállaynak továbbra is erős támogatottsága van a városban és váratlan politikai lépése sem rendítette meg híveit. Ezt érzékelte nyilván a kormánypárt is, amikor bejelentette, hogy nem állítanak ellenjelöltet Kállayval szemben. Más jelöltre azonban számítani lehetett, ezért az új választásra készülődvén megalakult a Kállay-párt kampánycsoportja: Babochay György, Kelemen Ferenc, Knortzer György kormánytanácsos, Hilár ferences szerzetes és Malek László ügyvéd alkották a vezetőséget, főhadiszállását pedig a Világ mozi irodáiban rendezte be. És valóban, válaszként az eseményekre azonnal megalakult az Egységes Párt nagykanizsai szervezete, amely helytelenítette, hogy nem állítanak jelöltet Kállay ellen. A Polgári Egyletben zajlott szervező gyűlés 200 tagú intéző bizottságot választott a választás előkészítésére és határozati javaslatot fogalmazott meg, amelyben támogatásukról biztosították Bethlen Istvánt, helytelenítették Kállay Tibor állásfoglalását, közölvén, hogy „a Kállaypárttal a választási harcot felveszi, új pártot alakít" és a jelölt személyét kiválasztandó küldöttséget menesztenek a miniszterelnökhöz és az Egységes Párt elnökéhez.90 A szervezkedés mögé jelentős társadalmi bázis sorakozott föl és a népes intéző bizottság tagsága reprezentálta a társadalom minden rétegét: a 200 tagú intéző bizottság élén az elnöki tanács állt a következő tagokkal: Dobrovits Milán és Nóvák János volt országgyűlési képviselők, dr. Tamás János ügyvéd, Bogenrieder Frigyes gyógyszerész, Gyergyák József kisgazda, dr. Hajdú Gyula tb. vármegyei főügyész, Bazsó József ipartestületi elnök, Humbolt László kisgazda, dr. Szabó Zsigmond orvos, Petrik Dezső vasúti főfelügyelő, Weiser János gyáros, Barthos Gyula erdőmester, Samu Lajos iparos, dr. Tholway Zsigmond postafőnök, Horváth Olivér evangélikus lelkész, Franck Manó nagykereskedő, Bartal Béla állomásfőnök, Miklós János postafőnök, dr. Gartner Antal ügyvéd, Dolmányos Antal kisgazda, dr. Kőnig József orvos, Halvax Gyula, Wollák Jenő, Teutsch Gusztáv stb.91 Az országos pártvezetés azonban nem kívánt továbbra sem jelöltet állítani Kállay ellenében, azonban nem látta akadályát annak, ha a helyi szervezet ellenjelöltet indít. Ez meg is történt, s a városi szervezet végül Bazsó Józsefet, a Nagykanizsai Ipartestület elnökét nevezte meg jelöltjéül. Bazsó kocsigyártó iparos volt, több tucat segéddel dolgozó tekintélyes műhelye volt, s 1919-1929 között ő töltötte be a Nagykanizsai Ipartestület elnöki tisztét. Programja kettős célt tűzött ki, egyfelől Bethlen István támogatását tűzön-vízen keresztül, másfelől Nagykanizsa város részére kívánt mindent megtenni és kézzel fogható eredményeket elérni. „Nézzünk városunk 50 év óta dísztelenül csúfoskodó belsejére, kereskedőink üresen kongó kasszáiba, iparosaink nyomorára, iskoláink elhagyatottságára. Ennek a városnak fejlődnie kell! Nagykanizsa ma is vezet a fizetésképtelenségek és cégmegszűnések terén. Ennek tovább nem szabad így maradnia!" - fogalmazott bemutatkozó beszédében.92 Kállay Tibor ezzel szemben ismét a nagypolitika területéről fogalmazta meg programját, kijelentette, „hogy a küzdelmet folytatni fogja, mert arról van szó, hogy gazdasági téren független egzisztenciák teremtessenek-e, avagy mindenkit valamilyen szál kapcsol a kormányhoz. A másik kérdés, hogy parlamentáris, a képviselők kellő respektálásán alapuló kormányzat legyen-e, avagy diktatúra?" Hangsúlyozta, hogy Nagykanizsáért mindent megtett és meg fog tenni. „Ha Nagykanizsának az volna az álláspontja, hogy fejlődése érdekében kormánypárti jelöltre van szüksége, akkor ez a város [kikapcsolná magát az országos politizálásból, egy leitárgyi tárgy lenne csupán, 90 Zalai Közlöny, 1928. szeptember 22. 91 Uo. 1928. szeptember 23. 92 Uo. 1928. szeptember 25. 74 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 74 amelynek mindegy, hogy milyen a kormányzás, csak kormánypárti jelöltje legyen. A kormány sem a város érdekében adna ez esetben valamit, hanem a maga érdekeinek előmozdítása céljából. Ha pedig ez így volna, akkor az ilyen kormányra nem lehet szavazni."93 Látható tehát, hogy Kállay polgári programot követett, és a politikai rendszer további demokratizálódásáért szállt síkra. Bazsó József kiskanizsai kampányán arról beszélt, hogy „ő nemcsak iparos programmal és a kisegzisztenciák védelmével lép a küzdelembe, hanem minden társadalmi osztálynak jogos kívánságaiért akar becsülettel küzdeni. De elsősorban és legfőképpen azokért, akikért eddig vajmi kevés történt: a kisegzisztenciákért." Bazsó szerint „a kormány nem is tud arról, milyen elhanyagolt város Nagykanizsa. Most derült csak ki, hogy illetékes helyen nem is emeltek szót Nagykanizsa érdekében."- kritizálta Kállayt.94 Bazsó támogatására megmozdult az országos iparostársadalom, s Nagykanizsára érkezett az Iparosok Országos Szövetségének elnöke, és vezetőségének több tagja, sőt a választási kampány hajrájában mintegy fél tucat kormánypárti képviselő is a városba érkezett. Az iparosok gyűlésükön hangot adtak megdöbbenésüknek, - amire ezek szerint csak most figyeltek fel - hogy a parlamentben egyetlen képviselője sincs a kisiparosságnak! Ezért kiáltványt intéztek a nagykanizsaiakhoz, hogy a 300 ezer magyar kisiparosnak képviselőt kell választani. „Az ország iparosságának szeme Önökön van és reméli az iparosság, hogy Önök, akik ebben a városban 1300-an vannak, elnökük mellé állnak és beküldik a magyar parlamentbe az első iparos képviselőt." - fogalmazott Papp József, az IPOSZ országos elnöke.95 A különböző jelentések és beszámolók alapján jól körvonalazhatóak azok a társadalmi rétegek, amelyek a kormánypárt jelöltjét támogatták: egyrészt a városi elit, az ügyvédek, gyárosok, kereskedők és nagyobb háztulajdonosok egy része (ők megoszlottak a két jelölt között), egységesen támogatták azonban a közalkalmazottak, a postások és vasutasok (utóbbiak vezetője, Ansorge Antal ezt többször ki is jelentette), az iparosok természetesen, valamint a munkások egy része. Kérdéses volt a kiskanizsaiak állásfoglalása, ami akár el is dönthette az izgalmas párharcot. Az időközi választás érdekes kórképét adta az ország állapotának, amit talán a sajtó fogalmazott meg a legjobban. E szerint úgy tűnt Magyarországon a konszolidáció eredményeként rend és nyugalom van. Ez azonban tévedés, az ország egyensúlya csak látszat, ahol egyetlen szikra is robbanást tud előidézni. Mindenki azt hitte Nagykanizsáról is, hogy a béke és stabilitás szigete, most mégis ádáz politikai harc kezdődött: „A társadalom már-már azt hittük, stabil egyensúlya, egy csapásra megbomlott. Nem is igen volt egyebe a városnak, mint a békéje, nyugalma, amivel felvértezve állta a kemény küzdelmet a reá - határra szakadt város lévén - kétszeres súllyal nehezedő gazdasági bajokkal szemben. A biztonságnak ez az erőforrása teljesen elapadt mára és a politikai harc vihara korbácsolja darabokra a város egész társadalmát." Az ellentéteket tovább fokozta Kállay egy megjegyzése, amely országosan is vihart kavart. Választási beszédében ugyanis az Egységespártot és támogatóit úgy jellemezte, hogy „lát egy nagy nyájat, emberekkel, körülötte pulikat, amelyek ezt a nyájat igen jól összetartják, úgy, hogy a gazda nyugodtan elmehet hosszabb időre is pihenni." Az ügyben országos politikusok nyilatkoztak, sőt Zala megye főispánja, Gyömörey György - nyilván magára véve a maliciózus megjegyzést - lovagias elégtételt követelt, és párbajra hívta ki Kállay vezető emberét, támogatóját, Berki György országgyűlési képviselőt, aki egy beszédében a főispánra dehonesztáló megjegyzést is tett.96 Mindkét fél meg is nevezte segédeit, nyilatkozatháború kezdődött, és a 93 Zalai Közlöny, 1928. szeptember 23. 94 Zalai Közlöny, 1928. szeptember 28. 95 Zalai Közlöny, 1928. szeptember 30. 96 Zalai Közlöny, 1928. október 5-6. Berki szerint Gyömörey főispán „korrupt eszközökkel igyekszik befolyásolni a választást". Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 75 közvélemény izgatottan várta az affér eredményét, de az végül tárgyalásos úton megoldódott, Berki bocsánatkérésével. A választást október 11-én tartották, s az eredmény a következőképpen alakult: Kál-lay Tibor: 3477, Bazsó József: 1775 fő. Az eredmény tehát még csak szoros sem lett, Kállay nagy fölénnyel hódította el a mandátumot. Ha megnézzük, hogy mely városrészek hogyan szavaztak, akkor az előzetes várakozásoknak tökéletesen megfelelő eredmény született. A kormánypárti jelölt csak azokban a szavazókörökben tudott fölényre szert tenni, ahol az állami alkalmazottak laktak nagyobb számban, mind Kiskanizsán, mind a belvárosban fölényesen nyert Kállay. Kállay Tibor tehát nagy harcban, a kormányzattal szembehelyezkedve, de széles helyi támogatói bázist maga mögé állítva szerezte meg ismét a mandátumot. A Kállay-éra azonban ezzel a ciklussal sem ért véget. A következő választáson, ismét olyan politikai párharc játszódott le, amelynek ő volt az egyik szereplője. 1931-ben azonban nem a kormányzat, hanem - némileg meglepő módon - a liberális ellenzék képviselője indult ellene. Magyar Miklós, a budapesti Újságüzem R.t. igazgatója, a Nemzeti Demokrata Párt jelöltje volt. A pártot Vázsonyi Vilmos alapította 1919-ben, majd 1926-ban bekövetkezett halála után, a 1928-ban újjáalakították, s vezetői között Vázsonyi fia, Vázsonyi János is helyet foglalt. A párt csak Budapesten állított jelölteket, valamint Nagykanizsa mellett Győrött sikerült listát állítaniuk.97 Vázsonyi pártja határozott ellenzéki felfogást követett, s támogatói inkább a fővárosi zsidóság soraiból kerültek ki, ebből következően a párt élesen szemben állt minden antiszemita politikai erővel. Ez jól látható Vázsonyi Vilmos beszédeiben is, amelyekben élesen támadta a keresztény kurzus politikáját és az Egységes Pártot. Szervezete a század eleji szabadelvűségen és a korabeli liberális elveken is túllépve a teljes jogegyenlőségre és a csorbítatlan közszabadságokra épülő demokráciát, Vázsonyi megfogalmazásában a „nemzeti demokráciát" követelte.98 Ebből következett, hogy Nagykanizsán, az eddig létrejött sajátos ellenzéki társadalmi bázis, a kisgazdák és a zsidóság szövetsége minden bizonnyal fenntarthatatlanná vált, viszont Kállay - kormánypárti jelölt ismételt hiánya miatt - ezúttal számíthatott a közalkalmazottak támogatására. Magyar választási kampányának talán leghatásosabb része az volt, amikor jelentős adományt juttatott el a város szegényeinek. Azonban ez kevésnek bizonyult, a választás most kevés izgalmat hozott, Kállay fölénye mindvégig biztosnak látszott, s végül a választási eredmény is ezt bizonyította: Kállay Tibor: 3742, Magyar Miklós 1671 fő. A polgármester-választás Az 1920-as és 30-as évek fordulóján nem egy parlamenti választás bolygatta fel a város politikai nyugalmát, hanem egy másik esemény: a polgármester-váltás. Sabján Gyula polgármester 1930-ban lemondott és az utódlása kapcsán komoly harc bontakozott ki. Az első világháború után a városok közigazgatási helyzetével kapcsolatban nem született törvény, ezt a kérdést az 1929. évi 30. törvény rendezte. Ez szabályozta a települések jogállását, a választójogot, a választás menetét és a városi képviselőtestület összetételét. Ettől kezdve az addigi rendezett tanácsú városok a megyei város elnevezést kapták. A törvény értelmében újjá kellett alakítani a város képviselőtestületét és a polgármester-választást is le kellett bonyolítani. 97 Hubai, 2001. 49.p. 98 Magyarországi pártprogramok, 2003. 82-83.p. 76 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 76 A legesélyesebb jelölt a főjegyző, Krátky István volt, azonban a problémát az jelentette, hogy a kormánypárt mást szeretett volna. A város már amúgy is megosztott volt, Kállay Tibor miatt, s Krátky Kállay híve volt, ezzel ő is szembekerült a kormánypárti képviselőt és polgármestert óhajtó hatalommal. Az Egységes Párt helyi vezetői ezért kísérletet tettek egy új polgármester-jelölt személyének kiválasztására. Az ekkor kezdődő titkos politikai játszmáról és a háttéreseményekről részletes információnk van Kőnig József orvos, Egységes párti helyi notabilitás leveléből, amelyet a főispánhoz intézett:99 „Ismeretes, hogy Krátky már évek óta készülődik a polgármester-választási küzdelmekre, a talaj-előkészítési munkálataiban azonban, - az emberekkel való udvarias érintkezési formák, nexusok keresése, - Sabján is segítette Krátkyt, mikor hivatalos fogadások, ünnepélyek alkalmával szinte állandóan Krátkyval helyettesíttette magát. Krátky a legutolsó országgyűlési képviselőválasztás alkalmával Kállay mellé állott, s ma Kállay, aki az utóbbi időben elég gyakran van Nagykanizsán, pártjával együtt buzgón dolgozik Krátky érdekében, s így alakult ki az a helyzet, hogy a polgármester-választás már nemcsak Sabjánnak s Krátkynak a küzdelme, de küzdelme az egységes és a Kállay-pártnak is. Tekintve azt a fényes győzelmet, melyet a Kállay-párt legutóbb a megyebizottsági tagválasztás alkalmával elért, nyilvánvaló, hogy a megválasztandó városi képviselőtestületi tagok szintén kizárólag Kállay-pártiak lesznek, így fog az egységes párt a Sabján-Krátky összecsapás folyományaként hosszú időre kiható, reparálhatatlan vereséget szenvedni. A Krátky-Kállay párt győzelmét érezni a város hangulatán, aminek aztán megvan az az eredménye, hogy az egységes párt süllyedő hajójáról már menekülnek a patkányok, ezzel is öregbítve a Krátky-Kállay párt jogos győzelmi bizodalmát. A Krátky-Kállay pártnak aztán van még egy hatalmas segítsége azon városi tisztviselők személyében, kikből - ha Krátky lesz a polgármester - főjegyző, aljegyző lesz. Ezen városi tisztviselők közt Krátky győzelme első sorban Kaufmann vár. aljegyzőnek érdeke, aki főleg azért is rendelkezik hatalmas sleppel, mert maga is foglalkozott azzal a gondolattal, hogy fellép polgármester jelöltnek, s erre lassan készülődött is. ... Ily körülmények közt vetettem fel a kérdést, lehet-e itt valamit menteni, lehet-e a szituáción változtatni? Sabján személyét illetőleg - lelkem mélyéből sajnálom őt - az a meggyőződésem, hogy bukását semmi nem akadályozhatja meg, az egységes párt szituációját azonban nem látom ily reménytelennek, s elgondolásom szerint a helyzetet a következőleg lehetne megmenteni: 1. Értekezletre kellene összehívni a nagykanizsai egységespárti vezető embereket, különösen meghívandók volnának P. Sulpic, Eberhard, Gazdag, továbbá a Bazsó-pártnak volt vezető emberei,100 s ezen az értekezleten fel kellene tenni a kérdést, lehet-e remélni a Sabján megválasztását? Ha a válasz úgy fog hangzani, hogy Sabján ügye elveszett, úgy fel kell vetni a kérdést, hogy mik volnának a teendők az egységespárt pozíciójának a városi képviselőtestületben való biztosítására, - s vajon egy megfelelő jelölt az egységespárt kilátásait megjavítaná-e? Ilyképp Főispán úr megismerné a helyzetet úgy, amint ezt másképp ily behatóan megismerni nem lehet, s talán hangzanának el oly tanácsok is, melyeket fel lehetne használni. Azon meggyőződésben vagyok, hogy ezen értekezlet igazolni fogja felfogásom helyességét, melyet a fentiekben vázoltam, s akkor a további teendők volnának 2. felléptetni hivatalos támogatással polgármesterjelöltnek egy idegen, egységespárti, tetterős, katolikus urat, ki felfelé kitűnő nexusokkal rendelkezik, s aki ilyképp remélni engedi, hogy a város számára anyagi előnyöket fog kiverekedni tudni, - amit aztán dobra is kellene ütni. Ily férfi volna pl. dr. Hegyi Árpád kaposvári ügyvéd (úgy értesülök, hogy volt egységespárti képviselő vagy legalább is jelölt), ha a polgármesterségre való jelöltséget elfogadja. (Magam őt nem ismerem.) 99 MNL ZML IV. 401. b. Zala vármegye főispánjának bizalmas iratai, 156/1929. 100 P. Deák Sulpic nagykanizsai plébános, Éberhardt Béla kegyesrendi házfőnök, a reálgimnázium igazgatója, Gazdag Ferenc püspöki biztos. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 77 3. Ha lehetne, fel kellene valami módon léptetni Kaufmann aljegyzőt is, aki mint fentebb említettem, foglalkozott is ezzel a gondolattal. 4. P. Sulpicot meg kell nyerni az egységes-párt álláspontjának, s meg kell vele csináltatni a „kat. blokk"-ot, mely mozgalomtól azonban a hivatalos egységes pártnak távol kell maradni. A „kat. blokk" eszméjét P. Sulpic egy templomi beszédében pendítette meg, de amikor az eszme életrekeltése érdekében egy csomó ember felkereste, a Kállay pártiak megérezve, hogy egy ily alakulat alkalmas soraik megbontására, Ujváry Gézával az élükön P. Sulpic előtt a blokk ellen foglaltak állást, s kis híja, hogy különböző pártállású emberek a szent folyosókon össze nem verekedtek, s így a blokkból egyelőre nem lett semmi. Ez mostanában, a közelmúltban történt. Itt meg kell jegyeznem, hogy Krátky katolikus, de a felesége protestáns. 5. Ha a katolikus blokk megalakulna, ennek eo ipso támogatni kellene azon a 2. pont alatt említett jelöltet, s ugyancsak támogatásra kényszerülne az a Kállay párti Zalai Közlöny is, mely kizárólag kat. pénzen s katolikus célkitűzéssel létesült. Ezen a Zalai Közlönyön mindenhogyan srófolni kellene. 6. A virilis jogon bejutottak közül azokra, kik a Nemzeti Jegybanktól közvetlen hitelt élveznek, de a bankokra is, megfelelő nyomást kellene gyakorolni. Surgoth bankfőnök101 azonban ezt meggyőződésem szerint csakis a saját hivatali feljebbvalóinak strikt utasítására fogja megtenni." Kőnig részletesen végiggondolt, ravasz terveinek megalapozottságát mutatja, hogy a végrehajtását is megkezdték. A polgármester-választásra valóban megalakult a Katolikus Blokk, mellyel szemben a Krátkyt támogató Községi Párt állt. Végül azonban hiába volt minden politikai cselszövés, a választást Krátky nyerte meg, akit 1930. február 14-én 75:15 arányú szótöbbséggel választották meg polgármesterré. Megválasztásának természetesen nem örült a kormányzat - ezt jól lehet látni például a főispánnal történt levelezéséből, amikor tisztelgő látogatását akarta nála bejelenteni102 - azonban mivel semmit nem tehettek, napirendre tértek a tény felett. Krátky István Nagykanizsán született 1887. december 25-én. Apja, Krátky József telek-könyvezető volt. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a piarista gimnáziumban végezte, kitűnő eredménnyel, egyetemi tanulmányait pedig a Pázmány Péter egyetem jogi fakultásán. 1911-ben szerezte meg diplomáját. Letöltötte katonai szolgálatát, Przemislben a tüzérségnél szolgált, de onnan egészségügyi okokból a hadtáphoz helyezték. Majd ügyvédjelöltként dolgozott egy évig. 1914. január 24-én választották meg Nagykanizsa város főjegyzőjévé, 26 éves korában. Egy év múlva polgármester-helyettes is lett. 1916-ban vonult be katonai szolgálatra, s 1918 végén szerelt le. A koronás arany érdemkereszt a vitézségi érem szalagján tulajdonosa. A leszerelés után újból elfoglalta hivatalát. Rendes hivatala mellett a városi árvizsgáló bizottság elnöke is volt. 1923-ban letette az egységes ügyvédi és bírói vizsgát. 1935 óta tiszteletbeli vármegyei főjegyző. A Magyar Városok Országos Szövetsége 1935-ben a közművelődési szakosztály, a Magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetsége pedig 1936-ban választotta meg alelnökévé. A nagykanizsai keresztény úri társaságot tömörítő Polgári Egylet elnöke. Egy sor szervezet védnöki vagy díszelnöki posztját is betöltötte, így a Nagykanizsai Tüdőbeteggondozó Szanatóriumnak, az Olaszbarátok Körének, a HONSZ Nagykanizsai Csoportjának, a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Körnek, a Közművelődési Egyesületnek, a Stefánia szövetségnek, sok másnak pedig dísztagja volt. (KALOT, a Kiskanizsai Polgári Olvasókör stb.) A Piarista Diákszövetség és a Nagykanizsai Kaszinó választmányi tagja, a Nagykanizsai Torna Egyletnek elnöke. 8 éves polgármestersége alatt sok fontos beruházás történt a város életében: Parkosították a belvárost, az Anya és Csecsemővédő Intézet bölcsődét kapott, jelentősen fejlesztették a közkórházat, és kápolnával is ellátták. Megépült a vajgyár, a 20-as hősi emlékmű, a 48-as 101 Surgoth Miksa a Nemzeti Bank nagykanizsai fiókvezetője, városi képviselő. 102 Paksy, 2008.405-407.p. 78 Paksy Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) gyalogezred hősi emlékműve, a Nagymagyarország irredenta emlékmű, a sportuszoda, az OTI székház, a városi zeneiskola, a református templom, az új 8 osztályos elemi iskola, bővítették az állami méntelepet. Az izraelita felsőkereskedelmi iskolát városi kezelésbe vette, ezzel az elvesztette felekezeti jellegét városi iskolává vált. Felállította az egészségvédő Intézetet és megalakította a városi szimfonikus zenekart. 11. kép: Választási szórólap, Krátky István 12. kép: Választási szórólap, dr. Kállay Tibor polgármesterjelöltet dicsérő kortesnóta, 1930 országgyűlési képviselőjelöltet dicsérő kortesnóta, 1930-as évek eleje Az 1930-as évek politikai küzdelmei Az 1930-as évek magyarországi politikai életére a világválság fejtette ki a legnagyobb hatást. A recesszió a korabeli tőkés gazdaság amúgy törvényszerűnek tekinthető folyományaként kezdődött el. A világháború alatt felpörgött nyugati, elsősorban amerikai gazdaság termékeit a korlátozott kapacitású piacok nem bírták befogadni és túltermelés jött létre. Eredményeként az ipari termelés jelentős visszaesése, infláció, ár és bércsökkenés, valamint megugró munkanélküliség keletkezett. Magyarországon az első világháború, a trianoni béke és az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági rendszerének a szétesése okozta gazdasági katasztrófa következményei csak az 1920-as évek második felében kezdtek halványulni. A nagy területi veszteségeket szenvedett trianoni Magyarország jelentős agrártermelésénél, valamint nyersanyagszűkössége miatt külkereskedelemre volt utalva, melyet a politikai ellentétek sokáig akadályoztak. Ez különösen érvényes volt Nagykanizsára, hiszen a város elvesztette piacait és megszakadtak gazdasági kapcsolatrendszerei. Az évtized második felében lassan bővülő kivitelt azonban Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 79 végzetes csapásként érte a válság. A mezőgazdasági termékek exportja ugyan nem állt le teljesen, de mind a külpiacok felvevőképessége, mind a világpiaci ár jelentősen csökkent, az ipari termelésnek pedig főleg az exportvolumene esett vissza. A valutaválság következtében fellépő pénzhiány miatt gyengült a hazai vásárlóerő, a belső piac is vészesen beszűkült. A válság hatásai közül az országot agrártermelő jellege és mezőgazdasággal foglalkozó népességtömege miatt az agrárolló sújtotta legnagyobb mértékben. A mezőgazdasági termékek ára a felére csökkent, ezzel szemben az ipari eredetű termékek árában csupán kb. 20 százalékos visszaesés történt, amelyből üzemi szinten 1933-ra 43, általánosan 45%-os agrárolló keletkezett.103 Mindebből következően a válság legjobban a mezőgazdaságból élőket sújtotta, ez azonban úgy hatott a városokban élőkre, hogy a kereskedők és iparosok nem tudták eladni az áruikat, mert a korábbi lanyha kereslet is visszaesett. Ezek a negatív gazdasági és társadalmi fejlemények előrevetítették az ilyenkor szokásos politikai forgatókönyvet, vagyis az egyensúly módosulását a rendszer integritását biztosító pártok rovására, az ellenzékiek javára, avagy új ellenzéki erők születését. Aktivizálódott például a szociáldemokrata párt is, amelynek 1932-ig mintegy kétszáz új vidéki szervezete jött létre.104 Vidéken addig a párt nem fejtett ki komolyabb agitációs tevékenységet, hiszen ezt a Bethlen - Peyer paktum megtiltotta számára. 1931-ben adták ki „Mit akarunk?" címmel a párt agrárprogramját, amelyet brosúra formájában vidéken is nagy számban terjesztettek.105 Ezt a programot a párt 1930 szeptemberében tartott kongresszusa fogalmazta meg és fogadta el. A válság hatására Bethlen István miniszterelnök 10 év kormányzás után lemondott, s a Károlyi kormány rövid időszaka után, 1932-ben Gömbös Gyula lett a miniszterelnök. Ő radikális programot kísérelt megvalósítani, ezek közé tartozott a társadalom egészét behálózó, új, erősebb kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja (NEP) létrehozása. Ennek eredményeit jól végigkövethetjük Nagykanizsa esetében, ahol nagy lendülettel indult meg a munka 1933-ban. A kerület NEP-elnöke Gyömörey István volt országgyűlési képviselő lett. A várost kisebb kerületekre osztották, mindenhova titkárt neveztek ki, majd a tagtoborzást kiterjesztették vidékre is. A körzeti vezetők részére rendszeres gyűléseket és továbbképzéseket tartottak a fővárosból érkezett pártvezetők. 1933 októberében büszkén jelentette a helyi újság, hogy a pártnak a városban már 2534 beszervezett tagja van, ami azt jelentette, hogy az 1935. évi országgyűlési választásokon regisztrált 7355 választójogosult polgárnak több mint 30%-a a párt tagja lett (bár nem biztos, hogy minden párttag rendelkezett választójoggal is).106 Az új hatalmi formáció azonban váratlan akadályokba ütközött. A megyében, de főként a két nagyvárosban, Nagykanizsán és Zalaegerszegen is megindult a katolikus ellenakció, amely mögött elsősorban a helyi katolikus papság és katolikus közéleti személyek álltak. Ez nem zalai sajátosság volt, része volt annak a folyamatnak, amely során az addig Bethlennel koalícióban kormányzó legitimista kereszténypárt egyre inkább politikai ellenzékbe került. Az ellentét oka elsősorban a politikai és világnézeti különbözőségekből fakadt, a Gömbös által elképzelt „öncélú magyar nemzeti állam" nem fért meg a politikai katolicizmus eszméivel, amelynek középpontjában a legitimizmus ügye állt. A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt már az 1931-es választások után erősíteni kezdte pozícióit és szélesíteni mozgásterét a kormánypárttal szemben. Ezt a törekvést erősítette fel a gömbösi program, amelynek veszélyeire - elsősorban a diktatúra veszélyére - a párt vezetői hívták fel a figyelmet.107 Programjukban az elvi legitimizmus, mint a diktatúra alternatívája jelent meg. 103 Gunst, 1996. 50.p. 104 Szakács, 1989. 85.p. 105 Takács, 1931. 106 Zalai Közlöny 1933. október 3. 107 Sipos, 1999.164.p. 80 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 80 Ez a politikai irányzat már 1932 elején elkezdte szervezni a táborát, s önállósítania magát a kormányzópárt gyámsága alól. Polgári egységfront kezdett kialakulni, amelyhez a liberális ellenzék politikusai is csatlakoztak. Ennek a különböző politikai irányzatokat egyesítő ellenzéki szervezkedésnek lett a színtere Nagykanizsa, 1932. május 21-én, amikor Kállay Tibor képviselői beszámolójának ürügyén, számos politikus érkezett a városba. „Pillanatig sem volt kétséges, hogy az a politikai vezérkar, amelyiknek érkezését napok óta lázas izgalommal várta Nagykanizsa, tömegeket fog megmozgatni és felvonultatni a Polgári Egylet nagyszerű nyári kertjében tartandó politikai vacsorára. Arra azonban, hogy ekkora tömegek ostromolják a fehér asztalokat, a legvérmesebb remények mellett sem lehetett gondolni. A város polgárságának színe-java szorongott a kerthelyiségben, amely mire az illusztris politikai vendégek autói berobogtak az állomásról (ahova egyszerű, gyors, de szívélyes fogadtatás mellett este 9 óra 20 perckor érkeztek meg) zsúfolásig megtelt." - írta az eseményről a helyi lap.108 A legitimista politikusok Pallavicini György őrgróf vezetésével érkeztek, a polgári demokraták pedig az előttünk jól ismert Rassay Károllyal, akit Pakots József, Bródy Ernő és más képviselők követtek. A helyiek nevében újnépi Elek Ernő üdvözölte a vendégeket. Az est legfontosabb eseménye Kállay Tibor beszéde volt, amelynek lényegét a kormányzattal kapcsolatos kritikák alkották. „Lassankint elsikkad a nemzeti akarat és ezzel a hatalom legitimitásának az alapjai. Ahhoz, hogy ezt az alapot biztosítsuk, olyan kormányzat kell, amely fel tudja venni a harcot a közvéleménynek a megnyeréséért, s amelynek nem csupán a hivatalos apparátus áll a rendelkezésére ahhoz, hogy intézkedéseit és célkitűzéseit elfogadtassa a néppel." „Lehet, hogy a koncentráció, amelyet propagálunk megtörik pártszempontokon és végeredményben nem valósul meg. Ez esetben sem sajnáljuk a fáradságot. Úgy látjuk, hogy helyzetünk tele van veszélyekkel és szeretnénk segíteni. Elvégre az ország nemcsak pártoknak és szervezeteknek a hazája, hanem egyben a mi hazánk." Pallavicini őrgróf a kormány külpolitikáját kritizálta és az egyoldalú olasz és német orientáció ellen emelte fel a szavát. Az ellenzéki táboron belül Zala megyében a keresztényszocialista, katolikus ellenzéki mozgalom volt a hangsúlyosabb. A tábor 1933 októberében ismét jelentős gyűlést szervezett Nagykanizsán. Ezen részt vett a két zalai város plébánosa (Pehm József és P. Molnár Arkangyal) és a kereszténypárt két országgyűlési képviselője: Kállay Tibor és báró Kray István, valamint az országos pártvezetés részéről Ernszt Sándor és gr. Esterházy Móric országgyűlési képviselők, sok más zalai közéleti személy társaságában (Farkas Tibor volt képviselő, Tarányi Ferenc felsőházi tag, stb.). A felszólalók tiltakoztak a nemzeti jelszavak és programok kormánypárti kisajátítása ellen, ugyanakkor hangsúlyozták a szociális intézkedések fontosságát. Tiltakoztak az egypártrendszer és a személyi diktatúra lehetősége ellen. A külpolitikai kérdésekben elítélték az egyoldalú orientációt, a revízió megvalósításában az önálló magyar külpolitika szükségességét emelték 108 Zalai Közlöny, 1932. május 22. 13. kép: Az 1933-ban a Deák téren felavatott Országzászló emlékmű Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 81 ki.109 Ezek a gondolatok a kormány politikájával való szembenállást hirdették és szakítást jelentettek a keresztény-konzervatív táborban. A kereszténypárt akciója országos szinten tovább folytatódott, s egy évvel a nagykanizsai gyűlés után Körmenden tartottak országos nagygyűlést, ahol egyértelműen megfogalmazták az ellenzéki magatartást.110 A katolikus szervezkedésnek egyébként már voltak hagyományai Nagykanizsán, hiszen elég csak Zichy János dualizmus-kori, több cikluson át tartott mandátumára gondolni. Ekkor ez a tábor újra aktivizálódott Nagykanizsán. Már 1930. június 22-én jelentős gyűlést tartott az egyik legismertebb legitimista csoport, a Szent Korona szövetség a városban. A magyar férfiak Szent Korona Szövetségének nagykanizsai főcsoportja a Polgári Egylet nagytermében tartott rendezvényén kb. 250-300-an vettek részt, vegyesen nyugdíjas tisztviselők, kereskedők, iparosok, földművesek.111 Przibiszlawszky Ferenc nyug. ezredes elnöki megnyitója után gróf Zichy Aladár szólalt fel, aki a magyar érzelem, királytisztelet és királyhűség közötti kapcsolatokról beszélt, kiemelve, hogy a magyar volt mindenkor a leghívebb királytisztelő nemzet, s csak akkor lesz ismét teljes a nemzet s országa, ha megkapja koronázott királyát. Báró Szterényi József a Pragmatica Sanctió érvényességéről szólt, függetlenül a kényszer hatása alatt szülte detronizáló rendelkezéstől. A trónfosztást, akárcsak Trianont, egyszerre kell elsöpörni, de csak békés eszközökkel, mert a magyar nemzet fegyvere a meggyőzés lehet, és ezt csakis a legitim királyság útján lehetséges. „A teljesen független magyar önálló királyságot kívánja a legitimizmus az összmonarchia létrekeltésének teljes kizárásával, aki mást hirdet, az konkolyt vet." A gyűlésen felszólalt még Chikán Zichy Mór báró, valamint páter Deák Sulpic helybeli plébános, aki szerint „a magyar katolikusság mindig a legitim magyar királyság alapján áll." Ezek voltak tehát a korabeli legitimizmus és politikai katolicizmus újjáéledő elvei, melynek sokáig Nagykanizsán is széles tábora volt. Az évtized végén elkezdődő gazdasági világválság 14. kép: Az Eötvös téren 1934-ben felavatott Nagy-Magyarország emlékmű, eló\'tte virágokból kirakva a „Nem felejtünk" felirat 109 Zalai Közlöny, 1933. október 24. 110 Gergely, 1993.101-102.p. A hasonló baranyai helyzetről lásd Vonyó, 24.p. 111 MNL ZMLIV. 401. b. Zala vármegye főispánjának bizalmas iratai, 98/1930. Közli: Paksy, 2008. 82 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 82 azonban Magyarországon változásokat hozott, s az új politikai mozgalmak a régiek helyébe nyomulva megkezdték az erőviszonyok átrendezését. A gazdasági válság hatására megélénkült a szociáldemokrata párt tevékenysége is. Élénk kapcsolatban álltak a budapesti központtal, ahonnan több esetben érkeztek küldöttek. 1932 áprilisában például Szakasits Árpád látogatott el Nagykanizsára, és tartott népes, 150-200 fő részvételével pártgyűlést a Fő utcai Munkás Otthonban. Zsohár Gyula üdvözlő beszédében értékelte a helyi szociáldemokrata szervezet munkáját, s elégedetlenségének adott hangot, mivel a múlt évben egyszer sem tartottak gyűlést, azért „mert mindig közbejött valami".112 Szakasits Árpád „nem akart keményebb szavakat használni a csoport működését illetően", de a munka fokozására hívta fel őket. Kérte a tagokat, hogy minél többen fizessenek elő a Népszavára is. A megélénkülő tevékenység jele volt, hogy még ugyanebben az évben még egy gyűlést tartottak, ahova Buchinger Manó országgyűlési képviselő érkezett meg. Ezúttal még többen, mintegy 350 tag jelenlétében zajló rendezvényen a szónok a kormányzat kritikájával kezdte és akárcsak Szakasits, a munkásmozgalmi munka fokozására hívta fel hallgatóságát. Az 1935-ös választások és a nyilas mozgalom Nagykanizsán Mindezek után közeledett az új parlamenti választás időpontja, 1935 tavaszán. A sajtó 1935. március 8-án adta hírül, hogy Nagykanizsa hivatalos képviselőjelöltje, Gyömörey György főispán, akit a helyi Nemzeti Egység párti szervezet „egyhangú lelkesedéssel" választott. Gyömörey le is mondott fontos közhivataláról, s a Polgári Egyletben, a megszokott külsőségek mellett, azaz nagy tömeg ünneplése közepette jelentette be, hogy elfogadja a jelölést.113 Nagy hévvel meg is kezdte kampányát. A kormánypárti sajtó a szokásos lelkesedéssel tudatta, hogy a kerület választóközönsége „egy emberként sorakozik fel mögötte", amikor váratlan fordulat történt: a kormánypárt Gyömörey Györgyöt visszaléptette a választástól és nem állított ellenjelöltet a volt miniszterelnök, Bethlen István ellen, aki bejelentette, hogy Nagykanizsán indul a mandátumért! Bethlen addig Debrecent képviselte a parlamentben, az alföldi városban azonban a Gömbös-féle kormánypárt sikerrel vette át a hatalmat a városi képviselőtestületben, és Bethlen csak akkor indulhatott újra a mandátumért, ha a városi listán őt gömbösista jelöltek követik. Ez a Gömbös radikális elgondolásait nem támogató volt miniszterelnök számára elvei feladását jelentette volna, amibe nem egyezhetett bele. Ekkor régi híve, Kállay Tibor felajánlotta számára saját, kanizsai mandátumát, így került Bethlen István Nagykanizsára. Döntésében még az is szerepet játszhatott, hogy erdélyi birtokai elvesztése után a közeli Somogy megyei Inkén vásárolt magának földbirtokot. Gömbös Gyula mindezek után volt annyira úriember, hogy Bethlen parlamentbe jutását nem kívánta megnehezíteni, ezért a kormánypárt jelöltjét, Gyömöreyt visszaléptette.114 Nagykanizsa felbolydult e hírek hallatán, a volt főispán és hívei azonban kénytelen-kelletlen elfogadták a döntést és visszavonulót fújtak. Gyömörey nyílt levélben tudatta választóival visszalépését: „Sorsdöntő elhatározásra kerültem én is, mint hazánk egy szerény polgára, nem a magam, de a nemzet szempontjából akkor, amikor végleg bizonyossá vált, hogy Bethlen István gróf, minden más jelöltséget elhárítva magától, egyedül a nagykanizsai jelöltséget vállalta. ...az adott körülmények között csak egy elhatározásra jutottam: félre állani az útjából és helyet biztosítani a magyar parlamentben annak a férfiúnak, aki tíz évig vezette az országot. Még akkor is, 112 MNL ZML Főisp. biz. 28/1932. 113 Zalai Közlöny, 1935. március 9. 114 Vonyó, 1997. 267-282.p. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 83 ha az általa bevágott utat és az általa igénybe venni kívánt módszereket a nemzet jobb jövőjének munkálásában nem is tartotta mindenki célravezetőnek."115 A volt miniszterelnökkel szemben más ellenjelölt nem lépett (léphetett) fel, így itt egyhangú választásra került sor, így lett Nagykanizsa képviselője gróf Bethlen István. Független jelöltként indult, és nyerte el a mandátumot, de a választási időszakot politikai nézeteinek kifejtésére használta fel.116 Bethlen bukása és a kormányzat jobboldali radikalizmusának erősödése mellett az 1930-as évek politikai életének másik fontos elemét a szélsőjobboldali mozgalmak éledése jelentette, melyek a válság hatására kezdtek aktivizálódni. Ez Nagykanizsát sem hagyta érintetlenül, a városban az évtized második felében erős nyilas alakulat szerveződött meg. Zala megyében 1933-ban kezdődött a nyilas szervezkedés, az alispán április 24-én kelt rendeletében hívta fel első ízben a hatóságok figyelmét a „horogkeresztesek" magatartására, amellyel szemben „az állam és társadalom rendjét, s általában a közrendet feltétlenül meg kell védeni", egyben felszólította a főszolgabírókat, hogy a „jelenséget a legéberebb figyelemmel kísérje."117 A helyi csoport a Meskó által alapított Nemzeti Szocialista Magyar Földműves és Munkáspárt szervezeteként alakult meg, s bár a párt vezetője Meskó volt, a zalai vezetők a legszorosabb kapcsolatot a párt „dunántúli alvezérével", gr. Pálffy Fidéllel alakították ki. A megyei pártszervezet megalakulása után nagyon gyors szervezkedés indult meg, de a mozgalom kezdetben csak a zalaegerszegi régió aprófalvas településein vált népszerűvé és tudott híveket toborozni. A meginduló pártélet gyorsan túllépte a korszak szokásos tevékenységét, határozott ellenzéki, a törvényes kereteket is túllépő aktivitást tanúsítva.118 Ez a működés elsősorban a fennálló rendszerrel szembeni izgatásban és szélsőséges antiszemitizmusban nyilvánult meg, mely maga után vonta a hatóságok fellépéseit.119 Mivel az első szervezetek a falvakban alakultak meg, a városokban, így Nagykanizsán is később indult meg a pártszervezés. Az 1935-ös választások után jött létre az első kanizsai nyilas csoport, de nem Meskó és Pálffy, hanem egy másik nyilas párt, a Festetics Sándor gróf által vezetett Magyar Nemzeti Szocialista Párt helyi szervezete. A pártvezető kezdetben Szabó Gyula kereskedő, városi képviselőtestületi tag, majd Szerecz László kereskedő lett. Maga Festetics is több ízben járt Nagykanizsán, egyik látogatásáról a városi rendőrkapitány a következőképpen jelentett: „Ezzel kapcsolatban tisztelettel jelentem, hogy gr. Festetics Sándor a nyilaspárt vezére folyó évi április hó 25-én kb. fél 12 óra tájban a BA-463 rendszámú gépjárművel egy férfi és a gépjárművezetővel [sic!] Nagykanizsára érkezett. Elsősorban megnézte a Magyar utca 2. sz. alatt lévő nyilashelyiséget, ahol kb. 10 percig maradt, onnan Szabó Gyulával a Pannóniába ment, ahol ebédeltek. A Pannoniában du. 3 óráig tartózkodtak majd vitéz Tóth Béla 115 Zalai Közlöny, 1935. március 14. 116 Beszédeit lásd Vonyó, 1997. 117 MNL ZML Zala vármegye alispánjának elnöki iratai, 48/1933. illetve MNL ZML Főisp. biz. 43/1933. 118 Vonyó, 1994. 278-279.p. 119 Betiltották 1934-ben a párt zalaegerszegi és zalalövői gyűléseit az ott „elkövetett atrocitások miatt". Hasonlóképpen 1934. január 7-én a tapolcai nagygyűléshez, illetve a révfülöpi pártvacsorához, utóbbit a csendőrök oszlatták fel az elhangzó politikai beszédek miatt. MNL ZML Főisp. biz. 50/1934. 15. kép: Gróf Bethlen István, 1935 és 1939 között Nagykanizsa országgyűlési képviselője 84 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 84 fűszerkereskedő Sugár út 40 sz. alatti lakoshoz mentek. Fél órai tartózkodás után Kiskanizsára autóztak. Kiskanizsán a párthelyiségben kb. 150-200 egyén várta a «vezért». A helyiségből az asztalt és padokat kivitette az udvarba ott átnézte a helyi csoport könyveit, majd elbeszélgetett néhány egyénnel."120 A nagykanizsai csoport megalakulásával és társadalmi összetételével kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy - amint az a fenti idézetből is látható - tagságának java része a kiskanizsai városrészből toborzódott, amely a város földművesek által lakott része volt. Ezt ekkor egyébként a rendőri beszámoló is egyértelműen megerősítette: „A helyi szervezet tagjai legnagyobb részt a kiskanizsai ún. földmíves osztályból kerülnek ki".121 1937-ben is tehát a korai nyilas pártok esetében megfigyelhető tendencia maradt az, hogy híveik a parasztság köréből toborzódtak, s ez Nagykanizsán is érvényes volt. 1937-től az országos politikában, illetve Zala megyében is megfigyelhető tendencia indult meg: a kereszténypárt egyre inkább háttérbe szorult, s a helyét az átszervezett Gömbös-féle kormánypárt, az 1930-ban újjáalakított Független Kisgazdapárt és a nyilasok foglalták el. Ezek közül Zalában a Kisgazdapárt nem játszott komoly szerepet, mert a bázisát jelentő parasztság többsége inkább a nyilasokat támogatta. A Nagykanizsán is befolyásos kereszténypárt, amely Kállay Tibort is támogatta, tehát kezdte elveszteni támogatóit, s ezzel párhuzamosan erősödtek meg a nyilasok. Azonban a szélsőjobboldali táboron belül is átrendeződés kezdődött. Ennek egyik eleme Festetics Sándor pártjának tekintélyvesztése lett, mely két tényezőből eredt. Egyfelől abból, hogy Festetics alvezére, a debreceni Balogh István kilépett a pártból, s pártütésével a gróf mozgalma országos szinten is hanyatlani kezdett. A párttagok egyre elégedetlenebbek lettek vezérükkel, s egyre nagyobb mértékben szivárogtak át más szélsőjobboldali szervezetekbe. A másik, ennél lényegesebb tényezőnek ezzel párhuzamosan az új pártok, köztük Szálasi Ferenc hungarista mozgalmának a megjelenése tekinthető. Szálasi hungarista pártja első Zala megyei szervezetét éppen Nagykanizsán alakította meg, de térhódítása csak 1938-ban vált érezhetővé. „A város 11 körzetre osztatott fel. Egy-egy körzet élére körzetvezető kerül. [...] Nyert értesülés szerint a helyi szervezet egyik fő célja a szociáldemokrata párt gyengítése, onnan igyekszik tagokat megnyerni a nemzeti szocializmusnak" - foglalta össze a városi rendőrkapitány a párt tevékenységének jellemzőit.122 Ugyanez a jelentés a Festetics csoporttal kapcsolatban arról tudósít, hogy a „megindult elégedetlenség nem szűnt meg. A tagok szivárgása folytatódik a Hungarista Mozgalomba."123 Tehát a városban is az országos tendenciával azonos módon hanyatlott Festetics mozgalma és erősödött meg a hungarista párt. A folyamat végül azzal zárult, hogy 1938. október 21-én a helyi Festetics-csoport testületileg belépett a hungarista pártba. „Azzal, hogy a Festetics csoport helyi szervezete megszűnt és a Hungarista Mozgalomba olvadt, a szervezet jelentékenyen megerősödött."- jelentette a rendőrkapitány.124 A csoport nemcsak megerősödött, hanem erőteljesen radikalizálódott is. A nagykanizsai pártszervezetnek vitéz Ferencfalvy József nyugalmazott őrnagy lett a vezetője, Szerecz pedig a helyettese. A mozgalom radikalizálódása abból is jól látszott, hogy egyre többet vettek át a német „testvérpárt" szokásaiból. A zöld inget és a nyilas karszalagot már a kezdetektől hordták a párttagok, majd 1938-ban a nagykanizsai csoport rohamosztagot is szervezett. Ez a Rendvédelmi Csoportnak nevezett alakulat a legmegbízhatóbb párttagokból, mintegy 50-60 főből állt, vezetője vitéz Hámory József tartalékos főhadnagy, civilben temetkezési vállalkozó volt. Feladatuk szerint a különböző rendezvényeken, demonstrációkon kellett a rendet biztosítani. Egyenruhájuk zöld ingből, karszalagból, zöld svájci sapká- 120 MNL ZML Főisp. biz. 6/1937. 121 Uo. 122 MNL ZML Főisp. biz. 7/1938. 123 Uo. 124 Uo. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 85 ból és barna bőrkabátból állt. A csoportot terveik szerint 200 főre akarták felfejleszteni.125 A nagykanizsai pártcsoport tagsága a vezetőket leszámítva jórészt földművesekből állt, de a pártnak sikerült nagyobb számban híveket szereznie a munkásság soraiban is. Ezek együtt már komoly bázist jelentettek a - Szálasi börtönbüntetése miatt Hubay Kálmán által vezetett - Nyilaskeresztes Pártnak. A helyi szervezetnek saját ügyvédje is volt, egy Begidsán Emil nevű ügyvéd, aki a párt ügyeit intézte. A hungarista mozgalom mellett még két párt színesítette a zalai szélsőjobboldali politikai palettát. Egyfelől a Salló János és Rajniss Ferenc által 1936-ban alapított Nemzeti Front, amely azonban jelentős eredményt felmutatni nem tudott. Vezetője dr. Makó Gábor, a nagykanizsai Hangya szövetkezet elnöke lett, helyettesei pedig Bárány István ékszerész és gr. Batthyány Ilona somogyszentmiklósi földbirtokos. Tagjaikat elsősorban a középosztályból próbálták meg toborozni, iparosokat, kereskedőket, magán- és köztisztviselőket, ezért a tevékenységük is gyakorlatilag csak Nagykanizsára korlátozódott. A városi rendőrkapitány jelentése szerint a Frontnak 20-25 köztisztviselő, városi és törvényszéki is a tagja lett.126 A párt a későbbiekben sem vált képessé önálló megyei frakció létrehozására, az 1939. évi választásokon sem indult, végül csatlakozott a szélsőjobboldali közös listához anélkül azonban, hogy arra saját jelöltje felkerült volna. Összességében tehát Zala megyében valamennyi fontosabb nyilas pártnak sikerült létrehoznia a helyi szervezetét, közülük Nagykanizsán - ellentétben a megye többi részével, ahol Pálffy Fidél pártja dominált - Szálasi hungarista mozgalma lett a legerősebb. Az 1939. évi választások A korszak utolsó választása új választójogi törvény keretei között bonyolódott le, amely többek között bevezette a titkos szavazást. Átalakult a választókerületi rendszer is, az addigi 11 megyei választókerületet részben átalakították, eredményeképpen 7 kerület maradt meg: Alsólendva, Keszthely, Nagykanizsa, Sümeg, Tapolca - Balatonfüred, Zalaegerszeg és Zalaszentgrót. Jelentős változáson ment át a nagykanizsai kerület, az addig önállóan szavazó város most 36 falut kapott társnak. Az 1939. évi választások előkészületei a szélsőjobboldal előretörésének jegyében kezdődtek, az először alkalmazott titkos szavazás is nekik kedvezett, hiszen szimpatizánsaik ezáltal rejtve maradhattak. Ezzel szemben a Független Kisgazdapárt komoly nehézségekkel küszködött, mind anyagi értelemben, mind közéleti befolyását tekintve. Zala megyében három politikai erő indult, mind az egyéni kerületekben, mind a megyei listán. A kormánypárt, a Magyar Élet Pártja listáját Darányi Kálmán volt miniszterelnök vezette, a kisgazdapártét Drozdy Győző, aki után helybeli gazdák következtek. A harmadik lista két nyilas párt fúziójából állt össze, a Pálffy Fidél vezette Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt és a Meizler Károly alapította Keresztény Nemzetiszocialista Front jelöltjeiből. A megyében tehát nem a Szálasi-féle hungarista mozgalom volt a legjelentősebb szélsőjobboldali erő, ellentétben Nagykanizsával, ahol, mint láttuk a hungarista mozgalom építette ki a hadállásait. A választás - akárcsak országosan - a kisgazdapárt teljes kudarcát hozta, ami a választók radikális jobboldali fordulata, valamint hatósági visszaélések miatt következett 125 mnl ZML főisp. biz. 78/1938. A jelentés a következőket említi még a nagykanizsai pártvezetőről, Ferencfalvyról: „Vitéz Ferencfalvy ]ózsefa pártvezetőség átvétele óta foglalkozik csak magyar politikával. Ferencfalvy - mint nyugállományú közös tiszt és mint német anyanyelvű - a magyar nyelvet alig és csak törve beszéli, kizárólag csak német nyelvű újságokat olvasott és olvas, minek következtében gondolkodása erősen német nemzeti szocialista (Hitler) irányzatú." 126 MNL ZML Főisp. biz. 7/1938. 86 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 86 be. A megyei listás választás eredménye csak azokat lephette meg, akik nem voltak tisztában a nyilas szélsőjobboldal korabeli magyarországi térhódításával: a szavazatok 45,4%-át a Magyar Élet Pártja kapta, ez 49 663 voksot jelentett a megyében, a nyilas lista csaknem ugyanennyit: 47419 fő, azaz a választók 43,4%-a támogatta. A kisgazdapártot a megyében csupán 12193 szavazó választotta (11,2%), melynek az a magyarázata, hogy a nyilas pártok szavazói döntő részben a földműves és kisgazda társadalom köréből kerültek ki. Nagykanizsán három jelölt indult: a kormánypárt jelöltje Ilovszky János, a Baross Szövetség országos elnöke, Tanos Dezső nyugalmazott csendőrtiszt a Nyilaskeresztes Párt és Drozdy Győző a Kisgazdapárt színeiben. A választásra azonban csak két jelölt maradt versenyben, mert Drozdyt egy cinikus hatósági manipuláció megfosztotta az indulás lehetőségétől. A Független Kisgazdapárt küldöttsége május 20-án a választási bizottság elnöke elé járult, hogy átadja a jelölt indulásához szükséges iratokat és a megfelelő számú ajánlást. A választási biztos átvett minden iratot, nem kérte el azonban azt a dokumentumot, amelynek létét a törvény megköveteli, s mely szerint Drozdy közjegyző előtt elismeri, hogy vállalja a választáson való indulást. A kiskanizsai, egyszerű parasztküldöttek nem gondoltak semmi rosszra, lévén ezt az iratot egyszer már bemutatták, hiszen csak ennek felmutatásával lehetett az ajánlási íveket hivatalosan átvenni. Mindezek után a választási bizottság hivatalosan is bejelentette, hogy egy irat hiányzik. Mivel a törvény előírja, hogy a hiányzó iratok pótlására lehetőséget kell adni a képviselőjelölteknek, ezt ezúttal meg is tették, ám csak néhány percet hagytak a város túlsó végén, Kiskanizsán lakó delegátusoknak, hogy behozzák és bemutassák az iratot, akik így el is késtek. A törvényt betű szerint értelmező, vagy inkább a joghézagot ügyesen kihasználó választási elnök így hivatkozhatott az irat hiányára, s jogosan utasíthatta vissza Drozdy indulását. Párthívei - Ötvös Gyula, Szabó István, Vancsura Gyula, Kálovics József, Aradi Antal - az eljárás ellen hivatalos panasszal éltek a választási bizottság elnökénél. Mint beadványukban írták127 „véleményünk szerint Méltóságodnak az elismervény kiállításakor meg kellett volna állapítania, hogy a közjegyzői nyilatkozatot nem adtuk át. Ez esetben természetesen beszolgáltattuk volna. Ellenben Méltóságod éppen megnyugtatott bennünket, hogy semmi sem hiányzik és átadásával jóhiszeműen abban a tévedésben tartott, hogy mi az ajánlással kapcsolatos összes kötelezettségünknek eleget tettünk. Nem is lehet tehát vitás, hogy a legcsekélyebb jelre, amely még nem kifejezetten is mutatkozott volna, mi természetesen a nálunk lévő okiratot átadtuk volna. Azt, hogy Méltóságod ezt a megoldást tartotta törvény szerintinek, igazolhatja az a tény, hogy csak ezeket az okiratokat jelentette ki átvetteknek és hiányokat nem észlelt, sőt szóval kifejezte, hogy egyéb okmányra szükség nincs. így bocsátott el bennünket: - Most csak menjenek haza és hétfőn délelőtt 10 órakor jöjjenek el, akkor majd megmondom, hogy az aláírások elegendők-e. Minden rendben van. Később Méltóságod álláspontját megváltoztatta, amit igazol az, hogy bennünket felhívott az ajánlásra szánt idő előtt tíz perccel az ajánlással kapcsolatban észlelt «hiánypótlásra»."128 Ezzel a manipulációval ismét bebizonyosodott, hogy a korszakban nem volt feltétlenül szükség erőszakra a hatalom által megkívánt helyzet kialakításához, lehetett „úriemberhez" méltó megoldást is találni, különösen, ha egyszerű kispolgárokkal szemben kellett érvényesíteni az akaratot. A választásra tehát két induló maradt, a kormánypárt és a nyilas jelölt. Ilovszky János a Baross Szövetség országos elnöke volt. Ez a szervezet a keresztény kereskedőket tömörítette, vagyis tulajdonképpen a zsidó kereskedőkkel szemben szerveződött meg, az őrségváltás jegyében. A szervezet nagykanizsai fiókja éppen a választások előtt tartotta közgyűlését 127 MNL ZML Zala Vármegye Központi Választmányának iratai, választási iratok, 1939. szám nélkül. 128 A déli 12 órakor szignált hivatalos levél 13 óráig adott haladékot az ajánlóknak a hiány pótlására. A levelet a címzettek 12 óra 50 perckor kapták meg. Drozdy Győző ügyvédjével és párthíveivel 14 óra 45 perckor jelent meg a választási biztos irodájában és átnyújtotta a hiányzó okiratot, melyet azonban a választási biztos már nem fogadott el, majd erre hivatkozva elutasította választási indulását. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 87 és tisztújítását. Nagykanizsai elnöknek megválasztották vitéz Tóth Bélát, társelnököknek pedig Unger Ullmann Elek vaskereskedőt és Vékásy Károlyt, valamint népes választmányi tagságot is delegáltak.129 Ilovszky május 7-én mondta el az Iparosház nagytermében kortesbeszédét. A gyűlést a MÉP helyi elnöke, Kovács Sebestyén Miklós földbirtokos nyitotta meg. Ezután vette át a szót a jelölt, aki mellett a pulpituson a polgármester és a városi plébános foglalt helyet. Ilovszky főként Nagykanizsával foglalkozott beszédében, s nagy ívű tervet vázolt fel: export-import várossá kívánta tenni a települést. „Ez azt jelenti, hogy a Nagykanizsát övező összes falvakba kiküldjük gazdasági szákemberinket, akik felvilágosítják a gazdákat a termelés helyes és az idő szükségletéhez alkalmazkodó rendszerét illetőleg. ... Ezért kell megszervezni itt is a gyümölcs-, tojás-, baromfi és állatexportot. Annál fontosabb ez, mert Olaszország ezután csak keresztény kezeken keresztül, a Baross Szövetségen átfog importálni." Megígérte, hogy közmunkákat fog szervezni, vagyis segít az ezekhez szükséges pénzek előteremtésében, valamint közölte, hogy máris lépéseket tett az új ferences templom és katolikus kultúrház felépítéséhez szükséges eszközök előteremtéséért. Célja tehát, hogy e „határszéli helyzetbe került, megtespedt gazdasági levegőjű várost" felfrissítse. Ilovszky támogatására a városba érkezett Jaross Andor felvidéki miniszter. Fogadása valóságos diadalmenet keretei között zajlott. A város határában, a Petőfi utca végénél városi és megyei notabilitások várták, Teleki Béla főispán, Krátky polgármester, a városi plébános, a gimnáziumigazgató, a főszolgabíró, s különböző rendű és rangú hivatalnokok és tisztségviselők. Jaross ezután felvirágozott hintóba szállt, mely előtt 30 tagú lovas bandérium haladt és így vonult be a városközpontba. A belvárosban az út mindkét oldalán már kirendelt iskolások sorfala között haladtak el. A városháza előtt a honvédzenekar fogadta, s különböző civil szervezetek, köztük több nőegyesület vezetősége várta. Ezután Jaross mellett ismét Ilovszky mondott nagy programbeszédet, lényegüket úgy foglalhatjuk össze, hogy leáldozott a liberális szellem világa és új világ van kialakulóban. Ezért a nemzeti jobboldalnak össze kell fogni és vezetnie kell Magyarországot ezen az úton az új világba. Összességében elmondhatjuk, hogy a kormánypárt mindent megtett jelöltje sikere érdekében, sőt a kormánypárti sajtó cikkeiből úgy tűnt, mintha a választás eredménye nem is lehetne kérdéses, s eleve lefutott volna. Komoly támogatója akadt azonban a nyilas jelöltnek is, hiszen mellette maga a pártelnök, Hubay Kálmán kampányolt. Szálasi börtönbüntetését töltötte, s ez idő alatt a párt vezetője és tényleges irányítója Hubay volt, aki 1938-ban parlamenti mandátumot is szerzett. Az Iparosház nagyterme a nyilas gyűlésre is megtelt, s mind Hubay, mind Tanos főként a nyilasokat érintő vádakkal foglalkoztak. Mérsékelt hangnemben beszéltek és komoly politikai erő benyomását kívánták kelteni.130 A gyűlésen felszólalt még Begidsán Emil és Makó Gábor, a hungarista pártot támogató Nemzeti Front helyi vezetője is. Mindezek után a választás a következő eredménnyel zárult: Az 1939. évi választások egyéni választókerületi és listás eredménye Nagykanizsán Ilovszky (MIÉP) Tanos (Nyilas) Kisgazdapárt Fő Százalék Fő Százalék Fő Százalék Egyéni 7353 50,67 7158 49,33 - - Lista 6332 39,89 5831 36,74 3709 23,37 129 Zalai Közlöny, 1939. május 2. 130 Zalai Közlöny, 1939. május 14. 88 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 88 Elemezzük a választás eredményét a nagykanizsai választókerületben! Ez a körzet, ahogy már említettük, az 1938. évi választási törvény értelmében kiegészült 36 környező falu területével. Az egész választókerületben 7353 voksot kapott a kormánypárti jelölt és 7158-at a szélsőjobboldali, ez nagyon szoros, 50,7-49,3%-os megoszlást jelent. Ezen belül a városban a leadott 5818 érvényes szavazatból 3515 voksot kapott a kormánypárt (60,5%) és 2303 szavazatot kapott a szélsőjobboldal (39,5%). Itt tehát egyfelől látható az erős kormánypárti jelenlét, ami gyakorlatilag el is döntötte a szavazás eredményét, ugyanakkor jelentős szélsőjobboldali szavazótábort is regisztrálhatunk. A nyilaskeresztes jelölt választási eredménye Nagykanizsán szavazókörönként Tanos eredményei érdekes szórást mutatnak, 23,1 és 52,8 százalék között mozognak. 40% fölötti eredményt az 1. 4. 9. és 10. szavazókörökben érte el, utóbbi kettő a kiskanizsai városrészt fedte le, de látható, hogy a többi körben is mindenhol 20% fölött teljesített. Ebből leszűrhető az a tapasztalat, hogy a nyilas jelölt a társadalom valamennyi rétegében rendelkezett szimpatizánsokkal. Ezzel együtt is azonban a szélsőjobb igazi bázisa továbbra is a falu maradt. A települések lakóinak eltérő magatartására utalt, nem kis cinizmussal Ilovszky, győztes nagykanizsai kormánypárti képviselői a választások utáni egyik beszédében: „A város és falvak házastársak lettek ebben a kerületi beosztásban. Most megállapíthatom, hogy a férj, Nagykanizsa hűséges volt, de a feleség kissé csapodáran viselkedett."m Mindebből leszűrhető, hogy a szélsőjobboldal megerősödése nem a paraszti bázis kiszélesedésének, bővülésének köszönhető - melyet vélhetően a választójog szűkítése is jelentősen befolyásolt, akadályozott -, hanem annak, hogy sikeresen gyűjtötte be a városban a polgárság, s különösen a munkásság szavazatainak egy részét is. A háború évei és a holocaust Nagykanizsán A második világháború kitörése a társadalom körében 1941-ig csak kis mértékben, közvetetten éreztette a hatását. A bevonulások még nem kezdődtek meg, illetve csak részleges, időleges mozgósítások történtek. A lakosság ekkor még bízott abban, hogy az ország kívül maradhat a háborún, ezt az érzést sugallta a kormány is, amely Teleki Pál miniszterelnökkel az élén a fegyveres semlegesség politikáját próbálta meg folytatni. Másrészt az 1938-tól kezdődő terület-visszacsatolások eufórikus hangulatot keltettek, amely ugyancsak elaltatta a háborús veszély érzetét. Ennek a helyzetnek vetett véget Jugoszlávia megtámadása és ezzel a magyar hadsereg hadba lépése, 1941 áprilisában. A helyzet komolyságát Teleki Pál öngyilkossága mutatta meg a legjobban. Az őt követő Bárdossy László miniszterelnök már sokkal kisebb határozottsággal képviselte a háborúból való kimaradás politikáját, mint alapvető nemzeti érdeket és az ekkor még enyhe német nyomásnak engedve, a Szovjetunió Szavazókör Fő Százalék 1. 256 41,7 2. 244 35,5 3. 164 27,3 4. 284 46,5 5. 312 39,3 6. 146 23,1 7. 159 23,5 8. 190 27,6 9. 218 44,0 10. 238 52,8 131 Zalai Közlöny, 1939. június 1. Paksy Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 89 megtámadása után Magyarország a Kassa környéki bombázást ürügyül használva bejelentette a hadiállapot beálltát a Szovjetunióval. A háború évei alatt a politikai aktivitás csökkent, hiszen az ország figyelmét lekötötték a nemzetközi élet eseményei és a harci cselekmények, valamint a kormányzat is hozott olyan rendeleteket, amelyek korlátozták a politikai tevékenységet. Ellenben Nagykanizsa alaposan kivette a részét mind a revízió eseménysorából, mind a háborúból. Az itt állomásozó katonai alakulat a 17. gyalogezred nevet viselte, amelynek I. és II. zászlóalja Nagykanizsán, a III. pedig Zalaegerszegen állomásozott. Ugyancsak Nagykanizsán helyezték el ennek ikerezredét, a 38. gyalogezredet, amely nem sokkal később a 47. gyalogezred számot kapta. Ezek kiegészülve több más egységgel, együtt alkották a 9. könnyű hadosztályt.132 Ez a mintegy 10 ezer fős állományú csapattest a 2. világháborúban a magyar honvédség leginkább igénybe vett, legtöbb harci cselekménybe bevetett és legnagyobb veszteségeket szenvedett seregteste volt. A hadosztályt már 1939 márciusában mozgósították, ekkor kezdődött Kárpátalja megszállása. Az első zalai honvéd a Kárpátok irányába való előretöréskor, a kisebb szlovák alakulatokkal való összecsapásban vesztette életét. Vitéz Szabadi Béla banktisztviselő, karpaszományos őrmester 1939. március 26-án esett el.133 Ezután rövid szünet következett, az újabb mozgósítás 1940 nyarán következett, amikor a hadosztály felsorakozott a román határon. A magyar hadsereg az éppen zajló tárgyalások eredményét várta, amely kezdetben úgy tűnt, nem hoz eredményt. Ezért augusztus végén az alakulatokat harckészültségbe helyezték, köztük a 9. hadosztályt is, azonban augusztus 30-án megszületett a megegyezés, a 2. bécsi döntés. Ennek eredményeként a hadtest nem harcban, hanem diadalmenetben léphette át szeptember 7-én a trianoni határt, hogy először Nagyváradra, majd Horthy kíséretében, szeptember 15-én Kolozsvárra vonuljon. A következő katonai akcióban, Jugoszlávia megtámadásában a 9. hadosztály nem vett részt, 16. kép: A Zsidó Hitközség Fő út 6. szám alatti épülete (bal szélen) az 1930-as években 132 Frontnaplók, 1992. 133 Zalai Közlöny, 1939. május 4. 90 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 90 csak a megszállásban és a pacifikálásban. Az alakulat 1941. április 16-án kelt át a Dráván és vonult be Csáktornyára. Az igazi megpróbáltatások a Szovjetunió megtámadása után kezdődtek meg a zalai honvédek számára. A 9. hadosztály a tragikus sorsú 2. magyar hadseregbe tagolódott be, és az elsők között indult a frontra. A háborús hadműveletekbe Magyarország részéről kezdetben csak a mintegy 40 ezer fős gyorshadtest kapcsolódott be. A katonai alakulat egyes egységei azonban már 1941 októberében kimentek az orosz frontra, Ukrajnába, a hadtest egésze azonban csak 1942 áprilisában indult ki. Ellentétben a gyorshadtesttel az újabb egységek már nemcsak megszálló feladatokat teljesítettek, hanem harci övezetbe kerültek. A 17. gyalogezred ezekben a harcokban igen súlyos veszteségeket szenvedett, különösen a 17/1. zászlóalj, amely gyakorlatilag teljesen felmorzsolódott. A doni hídfőcsaták után a hadműveletek leálltak, a német és magyar csapatok védelemre rendezkedtek be. Itt érte őket néhány hónappal később, 1943. január 12-én az orosz ellentámadás, a doni áttörés, bár annak első hulláma még nem érte a 9. hadosztályt. Ezeken az éjszakákon mínusz 40 fokig hűlt le a levegő, melynek következtében sok harckocsi nem indult be, és a lövegek egy részét is csak nagy nehézségek árán lehetett tűzkész helyzetbe hozni.134 A 9. hadosztály a borzalmas körülmények között az óriási túlerővel szemben szinte emberfeletti erőfeszítéssel, január 27-ig tartotta állásait, utolsó egysége a 17/IIL, zalaegerszegi zászlóalj ekkor hagyta el doni állásait.135 Ez volt az utolsó magyar harcoló egység a Don mellett, ez az alakulat fedezte az északra, Voronyezs térségében állomásozó német hadsereg visszavonulását, melyet az ennek köszönhetően sikerrel végre is hajtott.136 Ismeretes a 2. magyar hadsereg súlyos vesztesége, amelyet a doni harcban elszenvedett. Az elesettek száma meghaladta a 40 ezer főt, a sebesülteké a 30 ezret, míg 26 ezer fő esett hadifogságba. A 9. hadosztály vesztesége a legsúlyosabbak közé tartozott. Minden nehézfegyverét elvesztette, személyi állományából pedig 8-9 ezer főre tehető a veszteség.137 A csapatok maradékai 1943 áprilisában térhettek haza Magyarországra. A veszteség miatt a 9. hadosztályt fel is oszlatták, a 17. zalai gyalogezred - az újabb feltöltés után - a 7. hadosztályba került besorolásra. Ez az alakulat 1944 májusában került újra harcérintkezésbe, amikor a Kárpátok előterébe érkező oroszokkal vette fel a küzdelmet. Az alakulat 1945. április elején tette le végül a fegyvert az oroszok előtt a szlovákiai Stubnyafürdőnél. Időközben Magyarországon sorban születtek meg az egyre jobbra tolódó országgyűlésben a zsidóellenes törvények. A nagyszámú és befolyásos nagykanizsai zsidóság életlehetőségei folyamatosan zsugorodtak. A megválasztott kanizsai képviselő, Ilovszky Rudolf és a Baross Szövetség politikáját képviselve nemsokára elérte zsidó kereskedők tevékenységének korlátozását. Ilyen eset volt az általuk bérelt üzlethelyiségektől való megfosztásuk is, melyet a városi képviselőtestület egyhangúlag szavazott meg (igaz többen nem vettek részt az ülésen). 1944-ben Krátky István polgármestert a német megszállás után leváltották, mivel jó kapcsolatokat ápolt a város korábbi liberális és kereszténypárti köreivel, megbízhatatlannak tartották. Nyugdíjazták, ő a továbbiakban a város ügyeire nem lehetett hatással. A polgármesteri tisztséget 1944. április 4-től Hegyi Lajos polgármester-helyettes vette át. Hegyi 1918-ban lépett közigazgatási szolgálatba, 1928-ban lett Nagykanizsán aljegyző és tanácsnok. 1930. február 10-én nevezték ki városi főjegyzőnek. 1944. június 28-án áthelyezték Szatmárnémetibe, hogy ott lássa el a polgármesteri teendőket, de az oroszok előrenyomulása miatt onnan nemsokára távoznia kellett. Az állást azért kapta meg, mert ő volt az ország- 134 Ungváry, 2005.190.p. 135 Szabó, 2001. 283.p. 136 Ungváry, 2005.194.p. 137 Szabó, 2001. 283.p. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 91 ban az egyik legidősebb városi főjegyző, s mint ilyennek előlépési joga volt. Szatmárnémetiből távozva visszatért Nagykanizsára, ahol ismét szolgálatba lépett. A városban a zsidó lakosság összegyűjtése és gettóba zárása a belügyminiszteri rendeleteknek megfelelően történt.138 1944. április 22-én zajlott le Szombathelyen az a bizalmas értekezlet, amelyen a belügyminisztérium kiküldötte, Orbán László csendőr ezredes,139 kerületi parancsnok tájékoztatta Zala és Vas megye közigazgatási vezetőit a teendőkről. Ezen Nagykanizsa város részéről Hegyi Lajos vett részt. Orbán azzal érvelt a gyors és drasztikus végrehajtás mellett, hogyha nem ezt teszik, akkor a németek fogják és annak súlyosabb következményei lesznek. A következő megbeszélés két nappal később, már Nagykanizsán zajlott. Ezeken az értekezleteken két dolgot kellett tisztázni: kijelölni azokat a településeket, ahol gettót állítanak föl, és oda melyik járások zsidóságát gyűjtik, valamint meg kellett határozni a zsidók által lakott zárt városrész, vagyis gettó pontos területét. Nagykanizsán azonban, mivel az a határsávba és a hadműveleti területekhez túl közel esett, nem akartak állandó gettót felállítani, csupán rövid ideig működő gyűjtőtábort. A második értekezleten, Nagykanizsán Büky Jenő városi rendőrkapitány, Lontay Alán járási főszolgabíró, Orbán csendőr ezredes, Márton Ferenc rendőrfelügyelő, valamint a város részéről Hegyi polgármester és Paizs Ferenc aljegyző vett részt. Ekkor két kérdésben is heves vita alakult ki, egyrészt a nagykanizsai gyűjtőhelyek területéről, másrészt a mentesítendő zsidó személyekről. Hegyi polgármester utóbbiak közé a lehető legszélesebb kört akarta bevonni és kérte az összes zsidó orvos, beleértve két állatorvost, néhány mérnök, valamint a jelentősebb hadiüzem-tulajdonosok kivonását a törvény végrehajtása alól. Orbán és Büky azonban tiltakozott akár egyetlen személy kivétele alól is, utóbbiak esetét azzal vetették el, hogy az üzemek úgyis keresztény kézbe kerülnek, s nem sikerült az állatorvosok kivételezése sem, a többiekről azonban a belügyminisztérium állásfoglalását kérték. Ez végül 5 zsidó szakorvos mentesítését engedélyezte. A gyűjtőhely kialakításával kapcsolatban Hegyi jóval több háztömb bevonását kérte az emberhez méltó elhelyezés érdekében, Orbán azonban ehhez nem járult hozzá, azzal dicsekedett, hogy ő Ungváron egyetlen téglagyárban 18 ezer zsidót helyezett el. A zsidók táborba gyűjtését Nagykanizsán a karhatalom végezte, melynek parancsnoka Büky Jenő rendőrkapitány volt. Az összegyűjtés 1944. április 26-án, hajnalban kezdődött és három napig tartott. Nagykanizsára került a csáktornyai, a perlaki és a letenyei járások zsidósága is. Vidéken az összeszedést egy csendőr zászlóalj végezte, a városban a karhatalom mellett a rendőriskola legénysége is besegített. Minden zsidó családhoz bezörgettek, közölték velük, hogy 14 napi élelemmel és annyi csomaggal, amennyit kézben el tudnak vinni, vonuljanak be a zárt területre. Az átköltözést a karhatalom emberei folyamatosan figyelemmel kísérték. Sok család nem rendelkezett ennyi élelmiszerrel, ők a következő napokban nehéz helyzetbe kerültek volna, ha róluk a polgármesteri hivatal és segítőkész keresztények nem gondoskodnak, akik sok csomagot küldtek be a gyűjtőhelyre. A vallomások szerint már az első nap sorban állás alakult ki a gettó bejáratánál, hogy beadhassák csomagjaikat. A helyi nyilas pártszervezet ezt nagyon rossz szemmel nézte, de megakadályozni nem tudta, viszont megfélemlítésül fényképezni kezdték az embereket. Hivatalosan is tiltakoztak a polgármesternél, aki azonban a panaszt elutasította. Hegyi Lajos viszont a további feszültség megelőzésére intézkedett, hogy a ke- 138 ,\\z eseményeket Hegyi Lajos 1946-os népbírósági tárgyalása alapján rekonstruáljuk, iratszáma: MNL ZML Nagykanizsai Népbíróság iratai, 41/1946. A tárgyaláson részletes és mindenre kiterjedő vallomást tett Hegyi Lajos mellett a polgármesteri hivatal több alkalmazottja, közigazgatási tisztviselők, városi polgárok, valamint tucatnyi deportált túlélő. A népbíróság Hegyit felmentette a népellenes bűntettek vádja alól. 139 Orbán László csendőr ezredes, a szombathelyi III. csendőrkerület parancsnoka 1944-ben. 1895-ben született Nagykikindán. A háború után Argentínába menekült, Buenos Airesben halt meg 1969-ben. 92 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 92 resztények a szeretetcsomagjaikat ne egyenként adják le a főbejáratnál, hanem egy kijelölt, eldugott helyen összegyűjtötték, onnan pedig a polgármesteri hivatal emberei feltűnés nélkül bevitték a táborokba. A visszaemlékezések szerint a keresztények nagyon sok csomagot, élelmiszert és egyéb hasznos tárgyat hoztak. Az összegyűjtött embereket a város három pontján helyezték el, ezekben az épületekben alakították ki a gyűjtőhelyeket, amely tehát nem egy összefüggő területen volt. Az első tábor a zsinagógában és néhány környező háztömbben helyezkedett el, ide mintegy 500-600 főt toloncoltak. A második helyszín a kereskedelmi iskola és néhány övező ház volt, itt is kb. 600 főt helyeztek el. A harmadik csoport, amelyet a vidéki zsidóság alkotott a mezőgazdasági iskolában kapott elhelyezést, ide is 700-800 ember tartozott. Hegyi polgármester a ki-jelöltnél jóval nagyobb területet szeretett volna biztosítani a gettó részére: a zsidó hitközség tulajdonában lévő Fő utca 6. alatt lévő bérházat, az ezzel összefüggő Zrínyi Miklós utcára nyíló hitközségi székházat, a zsinagógát, az Izraelita Nőegylet Sugár utcai házát, valamint a környező Szent Imre herceg, Horthy és Zrínyi utcai bérházakat, a felsőkereskedelmi, a polgári fiú- és leányiskola épületeivel együtt, míg a vidéki zsidóság részére a téli gazdasági iskolát. Ez a terület mintegy 6-8 ezer négyzetméter terület lett volna, azonban ehhez a karhatalmi parancsnokok, Orbán és Büky nem járultak hozzá. Ebből következett, hogy a kanizsai gettó lakóinak egy része szörnyű helyzetbe került, néhány épületben hatalmas zsúfoltság alakult ki. A túlélők vallomásai elárulják, milyen körülmények között éltek itt a deportáltak. Hering módjára helyezkedtek el, sokan lefeküdni sem tudtak, mert nem volt hely. A földön aludtak, legfeljebb pokróccal tudtak takarózni, a szalmát elvitették, mert a táborvezető félt a férgesedéstől. Az idősek közül néhányan maguk alá piszkítottak, a túlzott használattól a mellékhelyiségek eltömődtek, tönkrementek. Akik például Abramovics kántor lakásában kaptak elhelyezést, több mint 30-an voltak egy szobában. Egyedül az élelmiszer-ellátás volt kielégítő, a gyerekek még tejet is kaptak, ez Hegyi polgármester érdeme, aki igyekezett kielégítően gondoskodni az elhurcoltakról. Emiatt is külön harcot kellett vívnia Büky rendőrkapitánnyal, aki ezt sem engedélyezte, de Hegyinek végül sikerült elérnie a célját. Tőke Jenő városi tisztviselőt bízta meg az élelmezés megszervezésével, akinek már volt tapasztalata ilyen munkában, hiszen korábban a lengyel menekültekkel foglalkozott hasonló módon, s ezúttal is lelkiismeretesen teljesítette feladatát. Ennek eredményeként a deportáltak minden nap kaptak három alkalommal levest, ebédre főzeléket is, s napi fejadagként 20 dkg kenyeret. A táborokban 32 három éven aluli gyermek, valamint egy terhes anya volt, számukra külön tejet is biztosítottak. Ugyancsak sikerült Hegyinek elérnie azt, hogy a városi tiszti orvosnak is szabad bejárása lett a táborba, az egészségügyi ellátás megszervezése érdekében. A háború utáni népbírósági tárgyalás során a vallomásokból látható, hogy Hegyi Lajos polgármester nemcsak minden tőle telhetőt megtett az emberek szenvedéseinek enyhítése érdekében, de azon túl, még embermentésben is részt vett. Amikor ugyanis április 26-án hajnalban megkezdődött az emberek összegyűjtése, egy fiatal házaspár öngyilkosságot követett el. Kórházba szállították őket, ahol mindkettőjük életét sikerült megmenteni. A házukban otthon maradt másfél éves kisgyermekükről maga Hegyi gondoskodott, ruháit, játékait összeszedve, személyesen vitte el egy keresztény családhoz. A gyermeket később sem vitték el, sikerült Budapestre juttatni rokonokhoz, ezzel - ismerve az Auschwitzban rá váró sorsot - az életét mentette meg.140 Nem kellett azonban Hegyinek mindenben egyedül intézkednie, mert a városi tisztviselők közül a legtöbben egyetértettek ezekkel az intézkedésekkel. így pl. dr. 140 E sorok írójával 2004-ben, a holocaust hatvanadik évfordulóján tartott megemlékezéskor vette fel a kapcsolatot az azóta Budapesten élő, egykor kimenekített gyermek, vagyis már idős ember levélben, s megerősítette a történetet. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 93 Ujházy városi tiszti orvos, aki szintén mindent megtett zsidó orvoskollégái mentesítése érdekében, s aki a gettóban is intézte az orvosi és egészségügyi ellátást. Fülöp Lajos városi tisztviselő a gettósításban nem volt hajlandó részt venni, lemondott állásáról. Szabó Zoltán rendőrtanácsos szintén lehetőségeihez mérten segítette a zsidókat, Hegyivel együtt egy özvegyasszony részére a mentesítést jelentő hadiözvegy minősítést adták ki, ennek következtében Szabót állásából felfüggesztették, és még több példát sorolhatnánk. Büky rendőrkapitánynak viszont sikerült azt megakadályoznia, hogy a keresztény nőegylet meleg konyhát állítson fel a gettóban, ugyanis ennek vezetősége szerette volna elérni, hogy ott minden nap meleg ételt főzhessenek. Ugyancsak nem sikerült véglegesen mentesíteni a zsidó orvosokat, a keresztény orvosok egy csoportja, Halász (OTI főorvos) és Majoros vezetésével ugyanis tiltakozott ez ellen, és addig szervezkedett, míg végül valamennyi zsidó orvos a gettóba került. Azt hangoztatták, hogy a munkájukat keresztények is el tudják végezni és nincs rájuk szükség. Az összegyűjtött zsidóságnak le kellett adnia az értékeit, ezeket hivatalosan számba vették. A városi főszámvevő, Hemmert Károly az adóhivatal dolgozóival kezdte meg az értékek leltározását. Minthogy megfelelő helyiség nem állt rendelkezésre a városi tanácstermet rendezték be gyűjtőhelynek, ide helyezték el a rengeteg értéket, ékszereket, pénzt, egyéb tárgyakat. Mikor mindent összegyűjtöttek és leltároztak, a tanácsterem ajtaját lepecsételték. A hivatalos eljárás szerint az összegyűlt vagyont a Magyar Nemzeti Banknak kellett volna átadni, de az nem volt felkészülve erre, így az átadásra később sem került sor, hanem a Pénzügyigazgatósághoz kerültek. A zsidók tulajdonában álló házak, üzletek berendezéseit, értékeit, bútorait nem sokkal később árverésen értékesítették, bárki vásárolhatott belőle. Nagyon sok ingóságot azonban elloptak, széthordták, a zűrzavarban megrongálódott, lába kelt. Az üzemek élére gondnokokat állítottak, akiknek az volt a feladata, hogy a további termelésről működésről gondoskodjanak. Ez azonban a legritkább esetben zajlott zökkenőmentesen, hiszen a gyakran hozzáértés, szakértelem nélküli személyek nem boldogultak az egyébként is nehéz, háborús helyzetben a nyersanyag- és munkáshiány okozta problémákkal. Az összegyűjtött zsidók sok értéket próbáltak keresztény ismerőseiknél elrejteni. Aki ezt önzetlenül vállalta, nagy veszélynek tette ki magát, mert egymást érték a feljelentések. S akit tetten értek, azt kockáztatta, hogy a zsidók sorsára jut. A háború után, a túlélő deportáltak közül pedig többen szembesültek azzal, hogy az átadott értékek közül sokat nem hajlandóak visszaadni. Sok per zajlott a népbíróságon ilyen ügyekben 1946/47-ben. A táborban lakó zsidók saját vezetőséget választhattak, csak ez érintkezhetett a hatósággal, tehát a bent élő emberek is csak rajtuk keresztül kommunikálhattak a külvilággal. A nagykanizsai tábor vezetője dr. Halphen Jenő ügyvéd lett, neki egy őr kíséretében szabad járása volt a városban az ügyek intézésére. Naponta járt a polgármesteri hivatalban, ahol Hegyi Lajossal egyeztették a teendőket. A táborokat német és magyar őrség vegyesen őrizte. Gulyás Gellért ferences szerzetes, rendfőnök kérte Büky rendőrkapitányt, hogy a keresztény vallású zsidókat külön helyezzék el, s hogy látogathassák őket és számukra lelki vigaszt nyújtsanak, de Büky ezt a kérést is elutasította. A gyűjtőhelyeken kialakult zsúfoltság azonban nem tartott sokáig, mivel már április 30-án a táborokból 800 főt kiválogattak, s őket a magyar hatóság értesítése és tudta nélkül, német szerelvényen és német őrséggel elszállították. A második transzportot 1944. május 17-én indították el vonattal, ugyancsak német szerelvényen és őrséggel. A város vezetősége erről a műveletről is csak néhány órával előbb értesült, ezért Hegyi polgármesternek kevés lehetősége maradt a cselekvésre. Mivel már annyi idő nem volt, hogy kenyeret süttessenek a pékekkel, a katonai raktárból látták el az embereket kenyérrel és szalámival. Ebben a második transzportban valamennyi deportáltat, mintegy 2300 embert elszállítottak. Minden vasúti kocsiba, marhavagonba 40-60 embert zsúfoltak a németek, akik azt sem enge- 94 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 94 délyezték, hogy a magyar tisztviselők gondosan szétosszák az élelmiszert, így azt végül egységesen adták be a vagonokba, ahol a deportáltak maguk intézték a kiosztást. így is mindenkinek jutott 2 kg kenyér és negyed kilogramm szalámi, ami legalább azt lehetővé tette, hogy a mérhetetlen szenvedések mellett a deportáltaknak az elkövetkező négy napos úton legalább éhezniük nem kellett. A szerelvények indulásakor sem a polgármesteri hivatal emberei, sem a deportáltak nem tudták, hogy hova szállítják őket. Csak annyit láttak, hogy Szombathely felé indulnak a vonatok. Amint a vallomásokból kiderül, lehetőségük lett volna megszökni, de nem tették, mert azt hitték, hogy a sárvári internáló táborba szállítják őket. A zsidók elszállítása után belügyminiszteri rendelet jött, mely szerint a nagykanizsai zsinagógát le kell bontani, s az építőanyagot fel kell használni. A rendeletet azonban Vécsey Barnabás tanácsos, Hegyivel egyetértésben elfektette, s azt nem hajtották végre. A holocaust végzetes csapást mért az egykor gazdag és népes nagykanizsai zsidóságra, a deportálásból és munkaszolgálatból - becslés szerint - 80 százalékuk nem tért vissza. Aki pedig hazaérkezett Nagykanizsára, azzal szembesült, hogy minden vagyonától megfosztották, értékei ismeretlen kezekbe vándoroltak, s gyakran a házaikba is ismeretlenek költöztek. A zsidók eltávolítása után a hatalomnak azzal a nehézséggel kellett szembenéznie, hogy ki vezesse, irányítsa a volt zsidó tulajdonú üzemeket? A fontosabb, hadiüzemnek nyilvánított vagy a közellátás szempontjából létfontosságú egységek élére ezért az ott foglalkoztatott második vonalbeli, nemzsidónak minősített dolgozók közül neveztek ki vállalati vezetőket. így kapott új igazgatót a volt Blankenberg-féle hajdinahántoló, az Ideál kötszövő gyár, a Bauer-féle fémárugyár, a Stern téglagyár, az Ország és a Reichenfeld gabonakereskedés, a Weisz szikvízgyár, a Hungária kefegyár és a Szabados kékfestő üzem.141 Hegyi Lajos Szatmárnémetibe való távozása után vitéz Simonfay Lajos lett a polgármester. Simonfay Újvidéken született, német származású családban, a nevét 1936-ban magyarosította Strommerről.142 Közigazgatási tisztviselőként dolgozott, s kinevezéséig nem is volt kapcsolata Nagykanizsával. Több nyelven beszélt, az első világháborús katonai szolgálatának köszönhetően oroszul is, aminek 1945 tavaszán nyilván nagy hasznát vette. 1944 szeptemberében tárgyalta a képviselőtestület a Krátky István volt polgármester és Prack István nyug. tanácsnok elleni fegyelmi ügyet is. A vád ellenük az volt, hogy hivatali idejük alatt, éveken keresztül ellenérték vagy kiutalás nélkül vitették maguknak a város erdőiből a fát. Az ügyet a testület végül Simonfay polgármester javaslatára 17:4 arányban ejtette,143 aminek az oka az lehetett, hogy ez az eset csupán ürügyül szolgált egyes, most helyzetbe kerülő képviselők számára, hogy a város egykori, más politikai felfogást követő vezetőin bosszút álljanak. A háború időszakában jelentősebb politikai aktivitás Nagykanizsán nem zajlott, mivel a kormány rendeletileg korlátozta a szólás- és gyülekezési jogokat. Az egyre nagyobb izgalmakat a fronthelyzet alakulásának hírei okozták, s különösen annak közeledése. Az első légitámadás 1944 szeptemberében érte a várost, amikor néhány repülő végiggéppuskázta az állomást és környékét. A támadásnak halottja és több súlyos sebesült áldozata is volt, mind vasutasok.144 1944. október 15-e, Szálasi hatalomra kerülése után, Zala megyében is a hungarista nyilas párt vette át a hatalmat. Teleki Béla gróf főispánt menesztették, a helyét egy nyilas pártküldött, Csomay Miklós foglalta el, míg a megye pártvezetője, Szerecz László, a régi 141 Zalai Közlöny, 1944. május 6. 142 Károlyi, 2005. 60.p. 143 Zalai Közlöny, 1944. szeptember 2. 144 Zalai Közlöny, 1944. szeptember 7. Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 95 nagykanizsai hungarista lett. Nagykanizsa élén azonban maradhatott Simonfay polgármester, bár a nyilasok emberei bekerültek a városvezetői posztokba is (például a városi „propagandavezető", dr. Horváth József lett, Bárány István ékszerész, szintén régi nyilas pedig megyevezető-helyettes). Érdekes epizód lehetett a város életében 1944 januárjának „ünnepe", amikor a központi utasítás szerint meg kellett emlékezni a Nemzetvezető, tehát Szálasi születésnapjáról. Ekkor fellobogózták a középületeket, a ferences plébániatemplomban pedig hálaadó szentmisét tartották a „Vezértestvér" születése alkalmából. A sajtó beszámolója szerint nagy tömegben jelent meg a város notabilitása, a polgármester és tisztikara mellett a gimnázium, a posta, a vasút, a katonaság és rendőrség, valamint plébánia képviselői, vezetői.145 1945. január 9-én Nagykanizsára látogatott Vajna Gábor, nyilas belügyminiszter. Az illusztris vendéget Simonfay polgármester fogadta, majd a városházán rendeztek neki ünnepséget, ahol beszédet is mondott. Előadása - mint ahogy a többi nyilas gyűlés forgatókönyve és beszédei - a szokásos frázisokat tartalmazta a végső kitartásról és az élet-halál-harcról a „plutokrata, kapitalista, judaista haldokló rendszer" ellen, s az eljövendő igazságos és boldog nemzetiszocialista Magyarországról.146 A front 1945 márciusának végén közelítette meg a várost, ekkor már hallani lehetett az ágyúszót. A lakosság rettegve várta az oroszokat, s attól is féltek, hogy lesz-e ostrom vagy a németek harc nélkül vonulnak vissza. Ezekben a napokban nagyon sok embert rendeltek ki árokásásra, bunkerépítésre. Végül azonban csupán néhány lövés dördült, s a német csapatok gyors ütemben visszavonultak. Sajnos az egyik belövés éppen a város egyik legszebb épületét, a városházát találta el, amely felgyulladt és teljesen leégett. Az első orosz katonák 1945. április l-jén, húsvét hajnalán vonultak be a városba. 17. kép: Az I. Bolgár Hadsereg katonáinak vonulása a Fő úton 1945 áprilisában. (Háttérben a Zsidó Hitközség kiégett épülete és a Bazárudvar.) 145 Zalai Közlöny, 1945. január 8. 146 Zalai Közlöny, 1945. január 10. 96 Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 96 Resume Das politische Leben von Gross-Canisa zwischen (1850-1945) Gross-Canisa war eine der sich schnell entwickelnden Städte des Dualismus. Das spiegelte sich für eine weile auch in den politischen Verhältnissen wieder. Sie hatte in den 1860 und 1870 Jahren einen Abgeordneten aus der Regierungspartei. Später aber stellte sich, hauptsächlich unter den Bauern die zum Wahlkreis gehörenden Dörfer oder im Kiskanizsaer Stadtteil lebten, und mit den wirtschaftlichen Umständen unzufrieden waren, und einen oppositionelle Politik auf nationalem Fundament forderten, eine Wände in der Sympathie der Wähler ein. Ihre Ideologie war mit Judenfeindlichkeit belastet. Die jüdische Handelsund industrielle Bürgerschaft spielte eine wichtige Rolle in der Notabilität der Stadt. Sie formten zusammen mit der christlichen Mittelklasse - die ähnliche Einnahmequellen hatte - die einflussreiche politisierende öffentliche Meinung der Stadt. Diese politische Zerteilung war charakteristisch für die Stadt bis zum ersten Weltkrieg. Dem christlichen-nationalen Politik vertretenden Abgeordneten der Volkspartei gelang es sogar vier Wahlen zu gewinnen. Die Räterepublik brachte abgesehen vom Machtwechsel keine bedeutende Veränderung. Nach der Kommune herrschte eine rechtsradikale Stimmlage in der Stadt. Die lokale Macht wurde in der Bethlen-Ära immer mehr von den mäßigen Rechten dominiert. Diese Richtung erhielt ihren städtischen Einfluss auch in den 1930ern, trotz der immer bedrohlicher Maßen nehmenden rechtsextremistischen Tendenzen. Dem Gewinn des Szälasi-sympathisierenden Kandidaten konnte in 1939 mit um eine Haaresbreite vorgebeugt werden, aber die Wahl wurde von einem Mann gewonnen der einen extrem antisemitische und rechtsextreme Meinung vertrat. Die politische Agitation sank in den Kriegsjahren, aber der judenfeindliche Auftritt verstärkte sich. In 1944, in der Zeit der Notperiode folgten die Ereignisse in Gross-Canisa dem nationalen „Szenario", demzufolge die örtliche Juden im Mai 1944 nach Auschwitz deportiert wurden. Die Stadt wurde von den Russen ohne Kampf eingenommen. The Political Life of Nagykanizsa (1850-1945) Nagykanizsa was one of the fast developing cities of the era of dualism. This was reflected for a while also in its political conditions, during the 1860s and 1870s it had a governmental representative. However, later a turn came into the sympathy of the voters, especially among the farmers living in the villages of the electoral district and in the city district of Kiskanizsa who were unsatisfied with the economic circumstances and required an oppositional policy, on a national basis. Their view was accompanied by strong anti-Semitism. The Jewish trader and industrial citizenry played an important role in the notability of the city. Together with the Christian middle-class who was involved in similar activities, they formed the influential political public opinion of the city. This political division was typical for the city until World War I: the candidate of the Populist Party who represented a Christian-national policy even won four votes. The Republic of Councils did Paksi/ Zoltán: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945) 97 not bring significant change, apart from the change in authority. A radical right extremist feeling dominated the city after the Commune. The power was more and more owned by the moderate right wing during the Bethlen-era. This stream maintained its influence on the city even during the 1930s when the right extremist tendencies dangerously strengthened. The victory of the candidate supporting Szálasi could just be avoided in 1939, nevertheless the mandate was won by an extremely anti-Semitist man with right-wing attitude. Political agitation decreased in the city during the years of war, but the anti-Semitist measures were strengthened. In 1944, at the end of the emergency period the occurrences in Nagykanizsa followed the national „scenario" that resulted in May of 1944 in the deportation of the local Jews to Auschwitz. The city was occupied by the Russians without fights. Kaposi Zoltán NAGYKANIZSA GAZDASÁGI FEJLŐDÉSE (1850-1945) I. A MEZŐGAZDASÁG ÉS AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSE A 19. században végbement iparosodás és polgárosodás időszakában a magyarországi városok hosszú időn át megőrizték korábbi gazdasági sokszínűségüket. Ennek egyik tipikus jegye, az volt, hogy a városokban a foglalkoztatás és a jövedelemtermelés terén a mezőgazdaság sokáig igen fontos ágazat maradt, vagyis a városban élők jelentős része az agrárszférában is dolgozott; saját telkén, külső kertjében, szántóján tevékenykedett, esetleg mások földjén bérmunkából szerezte jövedelmének jelentős részét.1 A sok száz éves történeti fejlődés során a hazai városok nagy részében a polgári élet alapvető attribútumává vált a földdel való rendelkezés. A városi népesség nagy részénél nem váltak szét az alapvető ágazatok, nem különültek el mereven egymástól a gazdasági tevékenységformák, hanem egyfajta vegyes foglalkozási rendszer alakult ki. Ám az is megfigyelhető, hogy a piacgazdaság terjedése egyre inkább professzionális gazdálkodót feltételezett, vagyis a 19-20. század fordulója felé elindult egy erőteljes specifikáció, aminek hatására ez a régi, több lábon álló gazdálkodói tevékenység némileg visszaszorult, ám továbbra is fontos maradt. E fejezetben azt vizsgáljuk meg, hogy a Dél-Dunántúl második legnagyobb városának számító Nagykanizsa gazdasági struktúrájában milyen szerepet játszott az agrárágazat. 1. Az örökség: az uradalom és a mezőváros a 19. század közepén Nagykanizsa a 18. század eleje óta egészen 1848-ig olyan szabadalmas mezőváros volt, ahol a lakók a földesúr tulajdonát képező területek használatáért bérleti díjat fizettek. Az 1811. évi úrbéri szerződés szerint a városi közösség a kilenced megfizetése mellett évi 3000 forintot fizetett az urasági földek bérletéért, s ezen kívül a lakosok kisebb-nagyobb földek igénybe vételéért még egyéb juttatásokkal is tartoztak.2 Cserébe viszont a városlakók jelentős autonómiához jutottak. A városnak sikerült kihasználni a reformkor gazdasági konjunktúráját, amelynek során a Batthyány mezőváros a térség legfontosabb kereskedelmi központjává vált. Nagykanizsa3 azonban nemcsak egy mezőváros, hanem egy 31000 hold kiterjedésű uradalom központja is volt.4 A város és az uradalom földbirtokszerkezete teljesen eltért egymástól, hiszen míg a város földterületének 80%-át már a 19. század elején is az akkor mintegy 6000 főt számláló mezőváros lakossága foglalta el.5 Nagykanizsa földbirtokstruktúrájában a polgári használat volt a domináns. Mivel a város területén alig volt szőlő, ezért a kanizsai polgárok előszeretettel vállaltak fel extraneusként szőlőket a szomszédos Festetics-uradalom közeli földjein (Látóhegy, Bagola, Szentgyörgyvári-hegy), 1 A kérdésnek egyre szélesebb az irodalma. Néhány fontosabb munka: Rúzsás, 1963, Bairoch, 1990, Bácskai, 2002, de Vries, 1984, Corfield, 1995. 2 MNL OL P1313. Fasc. 207. No. 150-159. 3 A város alapvetően két részből állt. A keleti része (Nagykanizsa) volt a nagyobb, míg a nyugati oldalon (Kiskanizsa) a lakosságnak csak a 30%-át tömörítette. A keleti oldal lassan emelkedő, dombosabb, míg a nyugati oldal lapályos vidék volt. A két városrész között állt hajdan a vár, amit egy hatalmas mocsár vett körbe. Ez a mocsár (berek) választotta el a két városrészt egymástól. A város öt országosan is fontos közlekedési útvonal csomópontjában helyezkedett el, ugyanakkor 1861-től már vasútvonala és állomása is volt. 4 A tanulmányban szereplő összes területi adat katasztrális holdban van megadva. 5 A területi arányokhoz lásd: MNL OL P 1322. Fasc. 100. No. 377.1810-ben Kanizsa határa 12952 holdat tett ki. Ebből 10322 hold volt a városlakók birtokában, 2630 hold esett az uradalomra. 102 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 102 az Inkeyek pallini birtokán (Förhénc), avagy a Zichyek vrászlói uradalmához tartozó területeken (Miháldi), de jelentősebb szőleik voltak a kanizsai uradalom homokkomáromi részein is. A várossal szemben az uradalmi falvak többnyire kicsik voltak, általában alig pár száz lakossal rendelkeztek, így azokban jelentősebb úrbéri földbirtoklási arány nem jöhetett létre. Az 1848. évi áprilisi törvények alaposan felforgatták az addigi földbirtokviszonyokat. Az úrbéri viszonyokat illetően olyan törvények születtek, amelyek egy sok száz éven keresztül élő tradicionális birtoklási rendszernek új kereteket szabtak. A földesúr által korábban a városlakóknak átengedett telkek (házhely, kert, rét és szántó) most a polgárok tulajdonába kerültek. Ezek a földek eddig a nagybirtok keretén belül helyezkedtek el, most viszont szabad polgári tulajdonná váltak. Az ilyen telkek után a földesúrnak az állam fizetett kárpótlást a következő fél évszázad folyamán. A város a 18. századtól nagyon sokat küszködött azért, hogy a földesurával szemben contractualista jellegét bizonyítsa, s ezzel kiváltságos státuszt érjen el. A korábban emlegetett úrbéri szerződések pontosan ezt biztosították: a város lakói sokkal szabadabban, nagyobb autonómiával élhettek, és a földesúrhoz való kapcsolatuk lazább volt. Ám a kérdés most az volt, hogy a város földjei úrbéres jellegűnek vagy szerződésesnek minősíthetők, vagyis ki fizeti meg a szabadságot: az állam kárpótolja a földesurat vagy a polgárok fogják a földet megváltani az elkövetkező időkben? Az önkényuralom korában az országos gyakorlat a mezővárosok esetében a városlakók önmegváltása volt, ami nagy anyagi terhet rakott a polgárság vállára, és sok esetben elvitte fejlesztési forrásaikat, megtakarításaikat.6 De nem csak a föld hovatartozása volt kérdés, hanem az is, hogy az addigi majorsági és polgári termelési rendszer hogyan fog átalakulni, hiszen a köztük lévő kapcsolatok is jelentősen lazultak. A majorság az úrbéri törvények értelmében elveszítette robotos munkaerejét (vagy a robot megváltásáért kapott összeget), ugyanakkor a továbbiakban földjei megművelésére bérmunkát kellett alkalmaznia; míg a másik oldalon a városlakók esetében munkaerőkapacitás-fölösleg halmozódhatott fel. 2. A nagybirtokrendszer felbomlása és a polgári tulajdon kialakulása 1850 után Látható tehát, hogy a mezőváros és az uraság földbirtoklása számos megoldatlan problémát rejtett még a szabadságharc bukása utáni időszakra, amelyet már az új jogi feltételrendszer közepette kellett megoldani. Az 1811. évi úrbéri szerződést a városiak az 1848. évi törvényeket egyoldalúan értelmezve már a forradalom évében felmondták, amikor is a városi közösség kinyilvánította, hogy a továbbiakban nem kíván a földesúrnak adózni.7 A herceg Batthyány-család a törvények miatt a kanizsai uradalom területén elveszített 185 úrbéres egész telket, több mint 28000 robotnapot, 496 forint füstpénzt, és egyéb természetbeni juttatásoktól is elesett.8 Ez az uradalomnak azonnali bevételkiesést jelentett, amit persze megpróbált más bevételi lehetőségek után nézve kompenzálni. Ne feledkezzünk meg ugyanakkor arról sem, hogy az áprilisi törvények szerint a korábban adómentesnek minősülő nemesek most adókötelesé váltak. Az új törvények alapján 1848-ban Zala megye nemeseire 120000 forintot vetettek ki, amiből a kanizsai uradalmat 175713/24 sessióra számolva, s egy sessiót 2 forint 12 krajcárral véve, összesen 3866 forint 57 krajcár sújtott. Ezt két 6 Tóth, 1975. 297-298.p. 7 Barbarits, 1929. 47.p. 8 MNL OL P1313. Fasc. 207. No. 369-383. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 103 részletben teljesíthették: az uradalom pénztárából 1848. november 5-én 1601 forintot, míg 1849. június 30-án 2265 forintot fizettek be adóként a főszolgabírói hivatalnak.9 Mivel a földesuraknak igen nagy szüksége volt pénzre, ezért országosan is elterjedt szokássá vált a fölös urasági földek bérletszerű hasznosítása. Mivel a társadalom jelentős tömegei 1848-ban sem jutottak földhöz, így amennyiben a földesúrnak voltak nem használt földjei, azokat ki lehetett árendálni. Nem véletlen, hogy amit lehetett, azt az 1850-es évek legelején megpróbált a herceg jószágkormányzója bérbe adni. így például 1850-ben Nagy Elek, felesége Granatáv Carolina és Pákozdy Ferenc mérnök kapta meg annak lehetőségét, hogy a kanizsai uradalomhoz tartozó homokkomáromi kerületben és a zsigárdi pusztában létező tiszti lakot és gazdasági épületeket, valamint az ott található szántókat évi 5000 pengőforintért használja.10 Egy másik jelentős bérleti szerződést az 1850-60-as évek fordulóján sikerült kötni, amikor is három kanizsai polgár, Albanich Flórián, Koch Mihály és Brayer Gyula a város határában 37 helyen lévő (de jelentős részben mégiscsak egymás mellett lévő telkeket), összesen 855 hold nagyságban vette bérbe a hercegtől.11 Hogy mennyire kellett a pénz a nagy jövedelmeket elvesztő uraságnak, azt jól mutatja, hogy bár sokszor csak igen csekély bevételek származtak a kisbérletekből, ám mégis folytatni kellett a kiárendálást. Ugyanakkor azt is tudjuk egy jószágkormányzói levélből, hogy az 1850-es években több évre kiadott homokkomáromi terület nem hozott nagyobb hasznot, mint amikor majoros erővel művelték meg. Az 1850-es években a kanizsai uradalom tiszta jövedelme 55-60000 ezüstforint között mozgott, amit a későbbiekben sikerült jelentősen növelni.12 Ehhez tegyük hozzá, hogy a birtokgazdálkodással személyesen is sokat foglalkozó Batthyány Fülöp herceg stratégiája bevált: a földesúr jól érzékelte, hogy Kanizsán nem érdemes harcolni a földekért, így figyelmét két dologra összpontosította. Egyrészt a városban a reformkor során egyre több ingatlant szerzett meg, avagy építtetett, amiért igen komoly bérleti összeghez jutott a későbbiekben,13 másrészt pedig saját kézben csak az erdőgazdálkodást tartotta meg (a szénben ritka vidéken a fakitermelés és értékesítés jó üzletág volt mindig); harmadrészt pedig az uradalom falvaiban lévő területeire összpontosítva próbálta a gabonakonjunktúrát kihasználni. A földesúr próbálta menteni a menthetőt, ezért megindított egy csomó visszahelyezte-tési pert a városiak ellen, vagyis akik 1848-49 során megtagadtak valamilyen adófizetési kötelezettséget, azoktól azt most bíróság előtt próbálta meg behajtani. Ennek során sok kanizsai polgár ellen folytattak le peres eljárást, amely jogesetek arról szóltak, hogy a városlakók korábban irtásföldeket foglaltak el. Ezek a perek 2-3 évig is eltartottak, amelynek végén a bíróság világosan kimondta, hogy „a nagykanizsai határban a legeltetési jog világosan fenn van tartva s kikötve" a földesúr számára, így a foglalások jogtalanok voltak.14 Hasonlóan járt el az uradalom - más jogi lehetősége már nem is volt - a nem mezőgazdasági jellegű bérletek díjának behajtása esetén is. így például 1854-ben Novakovics József kanizsai lakos ellen indított pert, mivel az 1848-ban az uradalomtól kibérelt boltért még 1853-ban sem fizette meg a 40 forintot, ezért az elmaradt 230 forintos bérleti összeget követelte az uraság.15 Természetesen az 1850-es évek elején az uradalom bevételeinek csökkenése és a kiadások növekedése miatt a beruházási - építkezési tevékenység is visszaesett, így csak a legszük- 9 TGyM. 16/2005. Gy.sz. Az eset Batthyány Fülöp hercegnek a Királyi Helytartótanácshoz írt 1861. április 30-án írt leveléből ismerhető. 10 MNL OL P1322. Fasc. 71. No. 461-464. 11 TGyM. 16/2005. Gy.sz. Haszonbérleti szerződés (é.n.) 12 TGyM. 16/2005. Gy.sz. 1857: A kanizsai uradalmi pénztári kivonatra vonatkozó észrevételek. 13 TGyM. 16/2005. Gy.sz. 1866. „Kimutatás az 1866-ik évi jövedelmi s házbéri adóról, az ezek után fizetendő pótadó nemekről a Kanizsai Uradalomban." 14 MNL ZML Úrbéri törvényszék. Úrbéri perek 1855-1914. Nagykanizsa, Kiskanizsa. 15 MNL OL P1322. Fasc. 71. No. 654. 104 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 104 ségesebb javításokat végezték el.16 Az elmaradt, lecsökkent urasági bevételek persze nemcsak a kanizsai uradalomban jelentkeztek, hanem a Batthyányak többi latifundiumában is. Nyilván nem véletlen, hogy Fülöp herceg az érdi uradalmat eladta báró Sina Györgynek.17 Nemcsak a földesúr próbált kiárendálni mindent, ezt tette a város is. A megváltozott feltételek közepette ugyanis a városnak is új bevételekre volt szüksége, amit főleg a szabadságharc okozta anyagi veszteségek (a horvát hadsereg okozta rablások; a bizonytalan idők miatt a kereskedők egy részének elköltözése; az adóbevétel csökkenése stb.) magyaráztak. Ezt mutatja többek között az, hogy a város erdejében a gubacsszedés jogát az 1850-es évek első felében licit útján a városban élő gazdag zsidó kereskedőknek, Leszner Bernárdnak és Lőwinger Imrének adták bérbe évi 975 forintért, akik egészen 1856-ig rendelkeztek ezzel a joggal.18 Szintén hasonlót láthatunk abból az 1857. évi iratból, amely szerint a kanizsai polgárok közül 76 fő kapott kisebb-nagyobb városi földet egy éves használatra, ebből a földbérletből 755 forint bevétele származott a városnak. A bérlők között nemcsak korábbi szegények és agrárfoglalkozásúak, hanem iparosok is voltak. Hogy nem feltétlenül a gazdagok bérelték a földeket, arra az utal, hogy egy évvel később a városi jegyző még azt írja, hogy a 755 forintból 671 forintot még mindig nem fizettek be a bérlők.19 A városi bevételek között továbbra is fontos maradt a belsőpiaci helypénz és a marhavásárokon szedhető helypénz, ezek együttes összege 1856-ban 2317 forintot tett ki.20 Az 1850-es évek elején természetesen a városi lakosság is új jogi feltételek közé került, hiszen minden városlakó egyenlő polgári státuszhoz jutott, ugyanakkor a földesúr ráhatása a város lakosságára nagyban csökkent: megszűnt az uraság bíráskodási joga, nem szólhatott bele a városirányításba stb. Nyilván ennek köszönhető, hogy Kanizsa lakossága felbátorodott, s az 1811. évi úrbéri szerződést önkényesen értelmezve birtokfoglalásokat hajtott végre. Ennek a folyamatnak a legjelentősebb eleme egyértelműen a Szabadhegy kialakítása volt. Szabadhegy Kanizsa város keleti határában, a Sánc település melletti dombnak volt a neve (régebben Irtási dűlő névre hallgatott), a korábbi szerződés szerint közös föld volt, ahol a lakosok irtásokat alakítottak ki. A szerződés szerint a földesúrnak és a városi lakosoknak is joga volt ott legeltetni akkor, ha a másik fél is használta ezt a földterületet. 1851-ben azonban 25 városlakó közösséget alakítva önkényesen megkezdte a Szabadhegyen önálló szőlőföldek kialakítását, amelynek során felmérették a földet, s kiparcellázták a területet. Cselekedetük indokaként arra hivatkoztak, hogy az eltelt idők során az uradalmi birkák legeltetése miatt a lakosok károkat szenvedtek (a szerződésben rögzített 500 helyett az uradalom már 8000 birkát tartott majorságában és a közös legelőkön),21 s a szerződés szerint az uradalom addig legeltethet ezen a földön, amíg a város is legelteti saját nyáját. Ám ennek most vége, hiszen a város most megszünteti a legeltetést, így az uradalom sem használhatja a földet. A megalakult hegybirtokosság 1850. március 25-én létrehozta az alapszabályát, amelyben pontosan szabályozták a földek használatát. A renitens és bátor polgárok között jeles kanizsai személyiségek, iparosok, tisztviselők is szép számmal előfordultak. Természetesen az uradalom tiltakozott, bírósági pert kezdeményezett az egyoldalú földfoglalás ellen, ám a korabeli állapotok miatt gyors megoldást nem lehetett várni. Végül is a bíróság visszahelyezte jogaiba az uradalmat, aminek hatására „a birtokosság az uradalom által utasítva 16 MNL OL P1330. Fasc. 6. No. 478-479. Az 1850-51. évi elszámolás és tervezet szerint tatarozásra, épületjavításra összesen 3473 forintot fordítottak, amely a reformkori 10-15 000 forinthoz képest jelentős csökkenés. 17 MNL OL P 1322. Fasc. 116. No. 264-274. 18 MNL ZML Nagykanizsa város levéltára. Fasc. 4.1850-1857.1850. Gubacsszedési szerződés. 19 Uo. 1857. 20 MNL ZML Nagykanizsa város levéltára. Fasc. 4.1857. október 30. 21 Simonffy, 1971.132.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 105 lett, hogy pusztuljon ki a hegyből, s állítsa vissza az irtásföldet azon állapotba, aminőben volt, mint közös legelőtér, hogy a legeltetés akadály nélkül folytattassék".22 A hegyközség azonban nem hagyta magát, s bár az ítélet a szabadhegyi szőlőtelepítést, az utak kialakítását, a közkút és a présházak megépítését lelassította, ám végül is 1858-ban sikerült pontot tenni a folyamat végére, amikor is a közösség megegyezett az uradalommal. Hozzá kell azonban tenni, hogy Szabadhegy kérdésének megoldása részét képezte az általános legelő-elkülönítési eljárásnak, vagyis az uradalom azért enyhült meg a hegyközséggel szemben, mert addigra rendeződött a közös földekre vonatkozó kérdések zöme, s az uraság nagy összegű kárpótlási papírhoz jutott. A megoldásban az uram-bátyám világ klasszikus elemeit lehet megfigyelni, amikor is a rokonsági és baráti kapcsolatokat kihasználva lehetett eredményt elérni. Az egyik szabadhegyi polgár-ügyvéddel jó barátságban és rokonságban lévő Sényi Gábor (a herceg Batthyány-uradalmak kormányzója) személyesen ,ereszkedett le" Kanizsára. A hegyközség gazdái a szó szoros értelmében dicshimnuszt zengedeztek a kormányzóról, feleségéről, családjáról, etették, itatták és vezetgették az igazgatót, aminek meg is lett az eredménye: A jószágigazgató a herceg nevében gyakorlatilag átadta a szőlőhegyet a gazdáknak, s ezzel Szabadhegy valóban a polgári szabadság és a közösség összetartozását szimbolizáló motívummá vált a kanizsaiak szemében.23 Az 1850-es években a földbirtoklás legnagyobb kérdése a földesúri és a városi földek jogi hovatartozásának tisztázása és egymástól való területi elkülönítése volt. Kanizsa határa a 19. század közepe táján még mindig fele részben erdő és legelő volt, amelyet az 1811. évi contractus szerint a városiak és az uradalom közösen használhattak. Ám az is tény, hogy az uradalom majorsága révén jobban rá volt szorulva a legelőkre, mint a városiak közössége; mivel az uradalom nagy tömegű állatot tartott, így igyekezett minden lehetőséget megragadni a földek kihasználására. A törvények szerint el kellett osztani a közös földeket, s ez - kanizsai specifikumként, egyben eltérve az országos gyakorlattól - egybekapcsolódott a város és az uradalom kapcsolatának átértékelődésével. Kanizsa város ez ügyben viszonylag jól állt, hiszen az 1811. évi szerződésben a földesúr és a városlakók erdőit már sikerült egymástól elválasztani, így most már csak a legelők elkülönítése volt vissza. Az elkülönítés eredményeképpen a földek eloszlása továbbra is egyenlőtlen maradt a város és az uradalom között: a terület óriási többsége a polgárok tulajdonába került.24 Végül is nem járt rosszul a város, hiszen eszmei alapú jobbágytelkenként mintegy 33 holdnyi erdőt és legelőt kaptak, ami hozzávetőlegesen kétszerese volt a zalai átlagnak.25 A közös területek szétválasztásával ugyanakkor az is tisztázódott, hogy a korábban 31000 holdas uradalomnak mintegy egyharmada (9907 hold) maradt meg a földesúrnak hitbizományi földként, vagyis a Batthyányak a jobbágyfelszabadítási törvény s annak végrehajtásaképpen elveszítették korábbi nagybirtokuk kétharmadát.26 Az 1850-es évek közepén lezárult a kárpótlás kérdése is. Az úrbéri bíróság előtt az uradalom eleinte a város szerződéses jellegét bizonygatta, ám a későbbiekben - kihasználva az állami kárpótlás lehetőségét - mind a városnak, mind az uradalomnak az volt a praktikusabb, ha elismerik a város úrbéri jellegét, amivel mindenki jól jár. A soproni földtehermentesítési bizottmány 1857. évi határozata elismerte az úrbéri jellegét, így az uradalom hozzá jutott 52221 forintnyi kárpótlási tőkéhez.27 Az 1850-es évek végére a kárpótlási és tulajdonjogi 22 Tersánczky, 1887. 37.p. 23 Nagyon jellemző a kanizsai polgárok örömére, hogy a bográcsot, amelyben az ünnepi étel főtt, hosszú időn át megőrizték, s majd csak 1874-ben adták el. Lásd: Tersánczky, 1877. 41.p. 24 TGyM. 16/2005. Gy.sz. Nagy- és Kiskanizsa és az uradalom birtokairól szóló rövid számolás, l.p. (év nélkül) 25 Simonffy, 1972.138.p. 26 MNL OL P 1313. Fasc. No. 145-146. Nagykanizsa 1885. 27 MNL OL P1313. Fasc. 206-207. Kanizsa úrbéri pere. 1857. 106 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 106 kérdések rendeződtek, a kanizsai társadalom számára a föld tiszta, forgatható és terhelhető tulajdonként jelent meg, ugyanakkor a városi erdő és legelő értelemszerűen továbbra is közösségi kezelésben maradt. A lakosság megmenekült az önmegváltás nem kis terhétől, ami különösen a város agráriusabb nyugati felében okozott volna komoly anyagi problémát. 3. Földtulajdonosok és birtokok Kanizsán a dualizmus korában A hazai földbirtokrendszer a dualizmus korában sokat változott. Az egész országban nőtt a szántóterület, az ártéri erdők jelentős részét kiirtották, hatalmas mocsarakat csapoltak le stb. Nézzük meg, hogy Kanizsán milyen változások következtek be e téren. Kanizsa város határának kiterjedése és tulajdonosai 1871-ben28 szántó kert rét szőlő legelő erdő nem termő összesen Nagykanizsai birtokosok 1000 228 541 79 - - - 1848 Kiskanizsai birtokosok 1885 220 1139 100 - - - 3344 Más település birtokosai 136 3 36 1 - - - 172 Vasúti Társaság 113 - 23 - - - - 136 Batthyány-majorátus 253 6 802 - 17 667 - 1755 A város tulajdona 44 5 76 - 1115 3843 569 5652 Összesen 3431 472 2 617 180 1132 4510 569 12 907 A város és a hozzá tartozó külső határ összterülete 1871-ben 12907 holdat tett ki. Ebből 569 hold (4,4%) terméketlen földnek minősült (ez volt a város belterülete), a maradék 12338 holdnyi terület jelentette a mezőgazdaságilag hasznosítható földet. Nagykanizsa földbirtokosai négy nagyobb csoportba sorolhatók. Mindegyik csoport egy-egy gazdasági entitást jelentett a város életében. Régtől fogva meghatározó volt az uradalom birtoklása; az 1850-es évekbeli szabályozás révén alakult ki a város tulajdonában lévő közös föld, de megjelentek más intézményi tulajdonosok is; a harmadik csoportot a városlakók magánbirtokai képezték, míg a negyedik csoport a gazdasági társaságok földbirtokaiból állt. A továbbiakban ezeket a földtulajdonos csoportokat vesszük szemügyre. 28 MNL ZML Nagykanizsa város levéltára. 1871. évi birtokkönyv. A terjedelmes irat tételesen sorolja fel a kanizsai határ tulajdonosait. A táblázat feldolgozása során egyszerűsítéseket hajtottunk végre, ezért a sorok és oszlopok összeadott értékei a sok töredékföld miatt eltérhetnek. Az összegzés adatai viszont a pontos nagyságrendet mutatják. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 107 3.1. A Batthyány-majorátus és más nagybirtokosok 1806-tól haláláig Batthyány Fülöp viselte a hercegi címet, s ezzel élvezte a hercegi hit-bizomány anyagi előnyeit.29 Az erős akaratú földesúr híres volt jótéteményeiről, karitatív tevékenységéről, alapításairól. Fülöp herceg viszonylag jó kapcsolatokat alakított ki a várossal, így Kanizsa lakói gyakran számíthattak patriarchális jótéteményeire.30 Ez az egyszerű segélyektől a város és az uradalom közti vitás kérdések lehetséges intézéséig sok mindenben megnyilvánult. Persze ez nem jelenthette anyagi vagy egyéb érdekei háttérbe szorulását. Különösen fontosak voltak azok a lépései, amelyeket a reformkorban születtek. Egyrészt Fülöp herceg következetesen törekedett arra, hogy a város központjában telkeket és épületeket szerezzen meg az ottani tulajdonosoktól, s ezzel hosszú távon is befolyásolta a városközpont milyenségét. Másrészt a reformkori gazdasági konjunktúra alatt az uradalom (vagyis Kanizsa, s a körülötte elterülő 10 falu) jelentős majorsági termelést alakított ki. A majorsági termékek forgalmazása az ide telepített zsidó kereskedőkön keresztül történt.31 Az 1848. évi polgári törvények létrehozása a hitbizományokat annyiban befolyásolta, hogy - hasonlóan az egyszerű nagybirtokok átalakulásához - azokból a volt úrbéri földhasználók tulajdonhoz jutottak, illetve az erdőkből és legelőkből is kimérték számukra a megfelelő járandóságot.32 Ez a kanizsai uradalomban azt eredményezte, hogy a földesúr kezén lévő, immáron polgári tulajdonként, de hitbizományi megkötés alatt az 1870-es évektől már csak mintegy 10000 kat. holdnyi terület maradt. Az elveszett 20000 hold nemcsak területi veszteség volt a Batthyányaknak, hanem bevételkiesés is. A majorátusnak Nagykanizsa határában 1755 hold földje volt, amely Kanizsa határának 13%-át tette ki.33 A hg. Batthyány-Strattmann hitbizomány területe 1870-ben34 Az uradalom központja Belső telek Szántó Rét Legelő Erdő Szőlő Nem használt Összesen Kanizsa 113 1806 1648 569 5555 14 183 9891 Körmend 178 2919 1549 848 3860 - 12 9368 Ludbreg 56 1714 536 607 3131 11 570 6628 Inta 36 1350 262 200 1634 - 64 3548 Trautmansdorf 92 1067 488 197 296 7 1127 3238 Összesen 476 8858 4484 2417 15275 34 - 32 673 A jobbágyfelszabadítás s az azt követő közös használatú földek szétválasztása után a hercegi hitbizomány négy magyarországi és egy ausztriai uradalma összesen 32675 kat. holdat tett ki. Ez egyben azt is jelenti, hogy a korábbi földeknek mintegy 65-70%-áról volt kénytelen a földesúr lemondani. A kanizsai uradalom esetében - a város méretéből és lakosságából következően - még nagyobb volt a veszteség: itt egyharmada maradt csak meg a korábbi birtoknak. Mivel herceg Batthyány Fülöpnek nem voltak gyermekei, így halála után a hercegi cím visszaszállt a 18. század közepén a kanizsai uradalmat megvásárló Batthyány Lajos nádor 29 Kaposi, 2009/a 106.p. 30 Barbarits, 1929.44.p. 31 Lásd: Bácskai, 1988. 32 Lásd részletesen: Simonffy, 1972; Kaposi, 2008/a. 33 MNL ZML Nagykanizsa város levéltára. 1871. évi birtokkönyv. 34 MNL OL P1313. Fasc. 136. No. 14. 108 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 108 testvéreinek (a Batthyány család ún. pinkafői) ágára. Ennek megfelelően 1870-1883 között Batthyány Gusztáv (1808-1883) viselte a hercegi címet s birtokolta a majorátust. Batthyány Gusztáv már igen idősen kapta meg a birtokokat. A herceg 1833 óta nem élt Magyarországon; előbb Milánóba, később pedig Angliába került, ahol lótenyésztéssel és lóversenyzéssel foglalkozott.35 Batthyány Gusztáv herceg tevékenysége valóságos katasztrófát jelentett a családi vagyon szempontjából, hiszen a hitbizományhoz nem tartozó hazai földjei nagy részét eladogatta (gyakorlatilag abból finanszírozta angliai életét). Nagykanizsa közönsége sem volt vele kibékülve, hiszen a társadalmi közgondolkodást és erkölcsi életérzést is erősen irritálta Gusztáv herceg életmódja. Nem lehet véletlen, hogy 1883. április 25-én bekövetkezett halála után a Zalai Közlönyben megjelent igen sovány cikkben is megemlítették, hogy „.. .reméljük, hogy egy régi óhajunk fog végre teljesülni, miszerint hercegünket hazánkban fogjuk üdvözölni...". Jellemző, hogy a herceget a new market-i lóversenypályán érte a halál. A hitbizományhoz tartozó uradalmaival nem sokat foglalkozott, azokat 1871-ben 25 évre bérbe adta Nádosy Istvánnak és Kálmánnak, valamint Karczag Bélának és Istvánnak. A két testvérpár együtt bérelte ki a Batthyány-Strattmann uradalmakat. A Nádosyak egy híres pesti posztókereskedő leszármazottai voltak, közülük Kálmán kora híres mezőgazdasági szakembere volt, több mezőgazdasági egyesület vezetője.36 Batthyány Gusztáv az uradalmak központjaiban lévő értékektől is megszabadult, így például a nagykanizsai „kastélyban" lévő bútorokat a családi központba, Körmendre vitette.37 Az 1884 tavaszán felvett leltárban semmiféle ingóság nem volt már a nagykanizsai épületekben.38 Az 1871. évi bérbeadás alkalmával a bérlők 263 934 forint értékben vettek át ingóságokat, amiből végül is 220303 forintnyit meg is vásároltak. Az érte kapott bevétel a hitbizomány tőkéjét szaporította. Ugyanezen iratból azt is tudjuk, hogy a kanizsai uradalomban igen leromlott állapotban volt néhány épület (a homokkomáromi templom és plébánia, a szepetneki kegyúri épületek, a ki nem bérelt szepetneki erdészlak stb.)39 Batthyány Gusztáv herceg időszakára esett a birtokok racionalizálása is. Az uradalom bérbe adása fölöslegessé tette a korábbi adminisztrációs szervezetet, s a korábban általuk felügyelt bevételi források megtartását. Két lényeges szempont merült fel. Egyrészt értékesíteni kívánták a nagykanizsai uradalomban lévő ún. kisebb királyi haszonvételi forrást. Ide tartoztak Nagykanizsán a vendéglők (Sas, Bárány, Ökör)a a csapszékek, a pálinkamérési jog, a kissörház és egyáltalán a sörfőzési és kimérési jog, a volt Zöldfa vendéglő (amit 1877 óta a kincstár bérelt ki honvédlaktanyának) italkimérési joga, illetve Kiskanizsán egy korcsma, két épület és telek használati joga. Uradalmi szinten ehhez még hozzá kell adnunk Szepetneken három, míg a többi uradalmi faluban egy-egy regálét, mindössze Fitye-házán és Langvízen (Hosszúfalu) nem rendelkezett az uraság ilyen joggal. Az uradalmi vezetőség úgy számolt, hogy ezek értékesítésének tőkéje mintegy 380217 forint lehet, aminek 5%-os kamata (vagyis a lehetséges jövedelem) 1900 forint volt. Azt is tudjuk, hogy az 1880. évben 17482 forintot szedtek be a kiárendálásból, vagyis előnyösebbnek tűnt az értékesítés. Tegyük még hozzá, hogy az egész hitbizományban egységesen tették mindezt: Körmenden a regálék össztőkéje 285073, Intán 7167, míg Ludbregen 35137 forintot tett ki, vagyis együttesen 707594 forintra rúgott.40 Másrészt ugyanezt a célt szolgálta az uradalmi vezetésnek az a javaslata is, amelyben felhívta a haszonélvező figyelmét, miszerint az egész uradalom 35 Nagy, 2007. 28-29.p.; illetve Rákossy, 2006.182.p. 36 A Nádosy családról lásd: Pécs Lexikon, 2010. 2. kötet, 11.p.; illetve Vasárnapi Újság, 1864. június 19. 37 MNL OL P 1320. Fasc. 7.y. 114.p. Gusztáv gróf eladta a mozsgói és az üszögi uradalmakat, amelyek a bécsi bankár Biedermann-família kezébe kerültek, s a későbbiekben igen jelentős fejlődésen mentek keresztül. 38 MNL OL P1313. Fasc. 139. No. 268. 39 MNL OL P1313. Fasc. 139. No. 374. 40 MNL OL P1313. Fasc. 139. No. 102-138.1. fejezet. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) _109 18. kép: Hg. Batthyány-Strattmann kanizsai hitbizományi uradalmának gazdasági üzemtérképe, 1886 területén nagyon sok olyan kisebb- egy-két holdas vagy még annál is kisebb területű telekrész van, amit a korábbi úrbéri szerződések alkalmával, vagy a közös földek elosztásánál hagytak parlagon heverni, viszont ezekre semmi szükség, így el kellene adni őket. Ezek között voltak malmok a hozzá kapcsolódó telekkel, romos vágóhíd, egyszerű pusztatelek, temetőföldek, erdőszéli földek, berki rétdarabok, kis szőlőhegyi földek, stb. Úgy vélték, hogy ezekért a nagykanizsai uradalomban 64173 fontot kaphatnak.41 41 Uo. II fejezet. 110 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 110 1883-ban meghalt Gusztáv herceg, s a hitbizomány fiára, Batthyány Ödönre (1827-1914) szállt. Ödön még apja itáliai időszakában született, ám apja 1840-ben hazaküldte Magyarországra, ahol nagybátyja, Kázmér gróf nevelte. A szabadságharcban nemzetőrként szolgált. Később visszakerült Angliába, ahol követségi titkárként működött. Ödön 56 éves korában örökölte meg a hitbizományi. 1866-ban hazatért. Apja halála után annak angol özvegyével kellett megküzdenie, mivel az angol hölgy Gusztáv magyarországi hitbizomá-nyára is igényt tartott volna.42 Valóságos belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás volt. Váltakozva, Bécsben, Budapesten vagy Körmenden élt. Ismert volt karitatív tevékenységéről, amely során főleg az uradalmaiban lakó szegényeket gyámolította. Kanizsával is jó viszonyt táplált, ennek során például hozzájárult, hogy az Erzsébet-téren lévő, a látványt elcsúfító ún. csoportházakat végre lebontsák, s egy egészségesebb központi teret építsenek ki. Amíg apja a lótenyésztést és a lóversenyt, addig Ödön a vitorlásversenyeket szerette: a Balatonon meghonosította a vitorlásversenyzést, s megalakította a Balatoni Yacht Egyletet (1867), s maga is több versenyt nyert itthon és külföldön egyaránt. Mindebből világosan látszik, hogy Nagykanizsa a Batthyányaknak a 19. század második felében csak jövedelemforrásként volt lényeges: kanizsai uradalom (benne a városi birtokkal) mintegy 10000 holdas területe még mindig tekintélyes jövedelmet biztosított számukra. Nem használt a város fejlődése szempontjából az sem, hogy a hercegek nem játszottak ebben a korszakban gazdaságilag kezdeményező szerepet, nem hoztak létre ipari vállalatokat, új beruházásokat stb. Ez azért is érdekes, mivel a Batthyány-család több tagjához is számos invesztíció kapcsolódik. így például Batthyány Károly gróf a 18-19. század fordulóján Burgauban pamutfonó üzemet alapított;43 Batthyány Lajos gróf az ikervári cukorgyáráról is híres volt stb. (Dél-Dunántúlon ez nem meglepő, hiszen Pécs és Kaposvár esetében sem játszottak a nagybirtokosok, arisztokraták gazdaságilag aktív szerepet.)44 A herceg Batthyány családnak a különböző szerződések, egyezségek, birtokeladások következtében az 1870-es évek elejére a város határában lévő területe 1756 holdra zsugorodott. A majorátus itteni földjének fele rét, másik része főleg erdő volt, amit kisebb szántó, kert és legelő egészített ki. A 253 holdas szántó nyilvánvalóan nem nagy terület, de természetesen a város határában lévő Batthyány-földek mezőgazdasági termelése az uradalom egészének működésébe integrálódott, vagyis amikor azt mondjuk, hogy a Kanizsán csak 253 hold szántó volt, akkor azt is látni kell, hogy ez a terület egy 3721 holdas szántóállomány része volt. A földesúri rét és az erdő nagyobb aránya ugyanakkor azt sejteti, hogy a hercegi földeken egyre inkább az állattartás és az erdőgazdaság dominálhatott. A nagybirtok földje persze nemcsak az úrbéri tárgyalások miatt fogyott, amit jól mutat az 1860-as évek elején felvett hitbizományi leltár jegyzéke is: az idők során Batthyány herceg kisebb földeket eladott, többek között 1851-ben Albanich Flórián városbírónak 654 négyszögölnyi területet 908 forintért, 1855-ben „eladattatott Kanizsai Városnak a templom előtti raktár területe 2625 forintért".45 1859-ben a helyben létrehozott Gőzmalom Társaságnak is adott el földet 1050 forintért, s akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a vasúti társaság által megvett földek egy része is a hercegé volt korábban.46 Batthyány Gusztáv korszakában még tovább csökkent a hitbizomány földterülete.47 Jegyezzük meg, hogy a hercegi földek fogyása nem kuriózum a magyarországi gyakorlatban, hiszen a szakirodalomból ismert, hogy például a 42 A per leírása: Pesti Hírlap, 1886. április 27. 7.p.; illetve Mikszáth, 1886. január - június. 277-279.p. 43 Hausmann, 2007.144.p. 44 Lásd például: Kaposi, 2006/a 34.p. 45 MNL OL P1322. Fasc. 116. No. 328-336. 46 Uo. 47 MNL OL P 1313. Fasc. 146. Hitbizományi leltár. Nagykanizsa, 1885. II. kötet. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 111 nyugat-magyarországi területeken ez általános tendencia volt.48 Kezdetben az úrbéri elkülönítések, később pedig a piaci folyamatok és a jövedelmezőségre való törekvés kényszerítette a földesurakat birtokaik egy részének eladására.49 A művelési költségek és az 1880-as évektől csökkenő, majd később stagnáló gabonaárak egyértelműen a bérletek létrehozása felé tolták a tulajdonosokat. A hercegi birtokok fogyásával párhuzamosan zajlott le egy igen érdekes gazdasági és társadalmi folyamat Nagykanizsán és környékén. A 19. század utolsó harmadában a kanizsai polgárok között több olyan, korábban földdel nem rendelkező birtokos jelent meg, akik kisebb-nagyobb földvásárlásokat végrehajtva vagy bérleteket kialakítva komoly földbirtokossá váltak. A nagykereskedőként és nagyiparosként működő Gutmann Henrik az 1850-es évek legelején megszerezte a város keleti határában a korábban a Festetics uradalomhoz tartozó bagolai birtokrészt, amelyhez később, 1878-ban egy nagyobb erdőt is vásárolt a Nagykanizsa keleti határában lévő melletti Sáncz pusztán.50 Bár Gutmann kanizsai lakos volt, ám Bagola a mellette lévő Somogyszentmiklós részét képezte, így a vállalkozó kétfelé adózott.51 A Gutmann-féle földbirtok 1895-ben 327 holdat tett ki, s ebből 250 holdnyi terület volt szántó.52 (A Gutmannok a földvásárlás után több mint fél évszázaddal, 1905-ben 150000 koronáért - nagy haszonnal - eladták a fakosi és a sánci uradalmat.)53 A kanizsai uradalommal északról határos Magyarszerdahelyen a híres kanizsai kereskedő vállalkozó, Ebenspanger Lipót jutott 2042 holdas területhez, amelynek 60%-a volt szántó és rét. Nagykanizsán ugyanaz a Birck Oszkár jutott földhöz, aki a város melletti, korábban a Festeticsekhez tartozó szentmiklósi uradalomból is tulajdonolt már 1094 holdat a század vége felé.54 A sort még folytathatnánk, de elég egyértelműnek tűnik, hogy a jó piaci adottságokkal rendelkező város melletti földek értékes birtokot jelentettek. 3.2. A városlakó polgárok földbirtokai Mint azt a fenti táblázatban bemutattuk, Kanizsa város földjeinek nagy része a város és a városiak tulajdonában volt: a két városrészhez tartozó földek 5648 holdat tettek ki, míg a polgári, a gazdasági társasági és egyéb intézményi tulajdonban 5193 hold volt, vagyis a város határának 84%-a volt már Kanizsa lakói kezében.55 A polgárok földjei ugyanakkor igen egyenetlenül oszlottak meg a két városrész területe között. A kiskanizsaiak 3344 holdat, míg a nagykanizsaiak 1849 holdat birtokoltak, pedig a két városrész területeinek mintegy 60%-a nagykanizsai oldalon található. Ennek magyarázata, hogy egyrészt a majorátus a nagykanizsai városrész határain belül helyezkedett el, másrészt pedig a város földjeinek jelentős része is inkább ezen az oldalon található. Hasonló volt ugyanakkor a két városrész polgárai által birtokolt földek művelési ágak szerinti jellege; mindkét városrészben a birtokok túlnyomó többsége szántó és rét volt, amit kisebb kert és szőlő egészített ki. Ha ránézünk a földbirtokok struktúrájára, akkor már találhatunk jelentősebb eltéréseket a két városrész között. A város agrárjellegű kiskanizsai részein 1871-ben az egy főre jutó 48 Scott, 1999.189.p. 49 Ezeket a tendenciákat a trianoni területelcsatolás, valamint az 1920. évi földreform végrehajtása felerősítette, nem véletlen tehát, hogy a Batthyány hercegi földek is egyre kisebbek lettek. 50 Kerecsényi, 1979.149.p. 51 TGyM. 72.330.1.1853.; illetve TGyM. 72.330.2.1854. 52 Mezőgazdasági statisztika, 1895. 2. kötet, 106.p. 53 Kerecsényi, 1979.157.p. 54 A területi adatokhoz lásd: Mezőgazdasági statisztika, 1895. 2. kötet, 138-139.p. Az Ebenspanger (később újnépi Elek) családról a kereskedelmi fejezetben adunk részletesebb információkat. 55 Az 1810. évi állapotokhoz lásd: MNL OL P1322. Fasc. 100. No. 377. A korábban említett század eleji 80%-hoz képest tehát a város és a polgárok kezében lévő földmennyiség, ha lassan is, de növekedett. 112 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 112 birtokméret 3,4 holdat tett ki, ezzel szemben az iparosabb, kereskedelmibb jellegű keleti oldalon (Nagykanizsán) az egy főre jutó földméret csak 1,8 hold volt. Mivel a földek közötti ekkora különbség nyilvánvalóan eltérő üzemszerkezetet is jelent, így joggal feltételezhetjük, hogy a 4000 fős lakossággal rendelkező kiskanizsai oldalon a mezőgazdaság sokkal fontosabb szerepet játszott a megélhetésében, mint a nagykanizsai oldalon. A birtokok számát a családok számára vetítve kiderül, hogy Kiskanizsán minden családnak volt földbirtoka, ezzel szemben a 12000 fős lakosságú Nagykanizsán csak minden harmadik ember rendelkezett mezőgazdasági földdel.56 Ebben a korábbi folyamatok kiteljesedését láthatjuk: a keleti városrész gazdasági működését régóta egyre inkább a forgalmazási tevékenység határozta meg.57 Érdemes ugyanakkor a földkoncentrációs folyamatra is rámutatni. A városi és falusi területeken a tőkés korszakban végbemenő koncentrációs folyamatok tagadhatatlan kísérőjelenségei a mezőgazdaság modernizációjának. Érdekes sajátossága például a kiskanizsai földek rendszerének, hogy míg a 18. században, illetve a 19. század első felében a korabeli adóösszeírások szerint nagyjából hasonlóan alacsony telki állománnyal rendelkeztek a városrész lakói,58 addig a 19. század második felében megindult a nagyobb méretű paraszti földek kialakulása. Ezt jól mutatja, hogy Kiskanizsán igencsak megszaporodott a 10 holdnál nagyobb földekkel rendelkezők száma: 1871-ben már 35 olyan gazda volt, akinek a földtulajdona meghaladta a 10 holdat, s köztük nem volt ritka a 20-30 holdas tulajdonos sem. Tegyük hozzá mindjárt, hogy a legnagyobb kiskanizsai földtulajdonosok a városrész régi, még a 18. század közepén beköltözött famíliáiból kerültek ki, köztük az Anek, a Bai, a Plánder, a Poszavecz stb. család több tagja is előfordult. Ezzel szemben a nagykanizsai városrész földtulajdonosai között a nagyobb földekkel rendelkezők egyértelműen a kereskedők (nagykereskedők), illetve a polgári és nemesi származású értelmiségiekből kerültek ki. Köztük volt a korábbi főszolgabíró, Chinorány Boldizsár, a bőrkereskedő Axenti György, ott voltak a Kanizsa városképének kiépítéséhez nagyban hozzájárult Blau-család tagjai (Blau Heinrichnek egymagában 45 holdja volt), a Gutmann-fivérek közül Sándor 42 holdas birtokkal rendelkezett. De ugyanúgy megtalálhatjuk jelentősebb birtokosok között a szép ívű közszolgálati pályát befutó Kaan- és a Wlassics-család tagjait, a városbíró Babochay Józsefet, avagy éppen az ügyvédi karban meghatározó szerepet játszó Tóth Lajost és a Horváth-családot stb.59 Találhatunk ugyanakkor a nagyobb birtokosok között egyéb, a szolgáltatás vagy az ipar területén érvényesülő vállalkozókat, említsük meg közülük a Fő úton gyógyszertárat üzemeltető Lováck Károlyt.60 A tulajdonosok között érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy Kanizsán - szemben a század első felének gyakorlatával - egyre több olyan birtokos jelent meg, aki nem volt városlakó, hanem valamelyik környékbeli településen élt, s így szerzett kisebb-nagyobb földet a város határán belül (ezek a polgárok a táblázat soraiban egyszerűsítve szerepelnek). Ez az „extraneus"-birtoklás összesen 178 holdat érintett. Közöttük szentmiklósi, sormási, récsei, letenyei, keszthelyi, kiskomáromi, pallini, homokkomáromi és bakónaki birtokoso- 56 A város lakossága 1869-ben mintegy 15-16 000 fő volt. A két városrész állandó civakodása eredményeképpen 1868-1880 között a város szétvált két egységére, de aztán újra egyesült. Lásd: Barbarits, 1929. 83.p. 57 Kiderül ez a reformkori adóösszeírásokból is. Lásd például: MNL ZML. Nagykanizsa város levéltára. Fasc. 3.1837.; illetve MNL ZML IV. 9/b. Conscriptiones dicales, Nagykanizsa. 1840/41; 1847/48. adóév. 58 MNL ZML Causarum sedrialiter revisarum. F.32. N.288/C. 59 Lásd: Németh, 2008.; illetve Barbarits, 1929. adatait. 60 Lováck Károlyról, a „szilárd jellemű hazafiról ...minden nemes intézmények lelkes pártfogójáról" lásd: Zalai Közlöny, 1875. április 1. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 113 kat találunk.61 E külső tulajdonosok közül a legtöbb földet egyértelműen a szentmiklósiak birtokolták, akiknek a kezében a kanizsai határból 140 hold koncentrálódott.62 3.3. A gazdasági társaságok, mint földbirtokosok Új földtulajdonos volt Kanizsán a Déli Vaspálya Társaság, amely 1858 után elkezdte kiépíteni a Kanizsa - Prágerhof és a Buda - Kanizsa vasútvonalat, amihez a vasúttársaságnak a város határában földterületekre volt szüksége. Egy 1870. évi kimutatás szerint a Déli Vasút a Buda - Prágerhof vonalon a bajcsai, fityeházi és nagykanizsai határban, valamint a Sopron - Nagykanizsa vonalon a város határában összesen 42 holdat vásárolt meg az uradalomtól, amiért összesen 19072 pengőforintot fizettek, ugyanakkor a herceg 9,5 holdat ingyen átengedett a Társaságnak. Ez viszonylag jelentős pénz volt, a földek holdjáért 900-1200 forintot kért az uradalom, ugyanakkor a gyengébb minőségű uradalmi területeken viszont előfordultak 150-200 forint/hold értékű földek is.63 A földek átlagára egy-két korabeli adásvételi jegyzőkönyv alapján nagyjából 300-500 forint közé becsülhető. 1871-ben vasúttársaság kezében már 136 hold föld volt. De a többi gazdasági társaságnak is földterületre volt szüksége. Ezek egy része maga az a telek volt, amelyeken az üzemeket felépítették, ám ugyanakkor arra is gondolni kellett, hogy a vállalkozás működtetése szempontjából is kellenek külterületi földek, akár az alapanyag-termelés, akár hosszú távú befektetés szempontjából. Megemlíthetjük a társaságok között az 1850-es években létrejött gőzmalmot, amely a térség első ilyen vállalkozása volt. A malmot négy kanizsai kereskedő (Aufricht Lipót, Láng Henrik, Bettlheim Sámuel és Ollop Ignác) 1859-ben építette föl eleinte a hercegi uradalomtól bérelt, később megvásárolt területen.64 Ez a gőzmalom elsődlegesen a kanizsai uradalomban megtermelt gabona őrlésével foglalkozott, fennmaradó kapacitásainak függvényében pedig szabad vállalkozói tevékenységet folytatott. De említhetjük a gazdasági társaságok sorában az 1863-ban létrehozott Stern-féle téglagyárat, amely az agyaglelőhellyel együtt szintén a hercegi birtokokból vásárolt területen jött létre; avagy az 1894-ben létrehozott sörgyárat is, amely a nyersanyag jelentős részét szintén az uradalmi területekről szerezte be. 3.4. A város és más intézmények földjei Az 1811-1857 közötti földosztozkodási folyamat eredményeképpen Nagykanizsa határának mintegy 44%-a került a város tulajdonába. 1871-ben a városi földek területe 5652, 1910-ben pedig még mindig 5217 holdat tett ki. A korábbi közös haszonvételű földek jellegéből következően a tőkés korszakban a városi földek elsődlegesen erdők és legelők voltak, a többi művelési ág alig ért el pár százalékot. 61 A felsorolásból nem látszik, de a külsősök közül a legtöbb földet a szentmiklósiak birtokolták, akiknek a kezében a kanizsai határból 1871-ben 140 hold koncentrálódott. 62 Szentmiklós (Horvátszentmiklós, Somogyszentmiklós is) a 19. században közvetlenül határos volt Kanizsával. A Somogy vármegyében lévő település a Festetics-féle csurgói uradalomhoz tartozott. Az 1850-es évektől a gróf Batthyány-család kezébe került. 63 MNL OL P1330. Fasc. 6. No. 592. 64 MNL OL P1322. Fasc. 116. No. 328-336.; illetve Barbarits, 1929. 293.p. 114 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 114 A város tulajdonában lévő földek fontosabb gazdasági jellemzői 1910-ben65 Művelési ág Területe (holdban) Becsérték (koronában) Kataszteri tiszta jövedelem Szántó 116 46422 1874 Kertek, faiskolák 3 1200 125 Rétek 97 35590 16540 Szőlők 6 1000 60 Legelők 1300 333400 7797 Erdők 3371 926600 9598 Földadó alá nem eső területek 315 135 738 - Összesen 5217 1479950 21100 A városi tulajdonban lévő föld a rendezett tanácsú város összvagyonából 1910-ben mintegy 30%-ot tett ki. Hogy egy korabeli város mekkora határral rendelkezik, az nagyon fontos volt a település működését illetően, hiszen a földjeiből származó jövedelem jelentős részét képezhette a város költségvetésének. Nagykanizsa ebből a szempontból jól állt, hiszen a dél- és nyugat-dunántúli városokat tekintve neki volt a legnagyobb méretű földterülete; összehasonlítva másokkal kiderül, hogy Kaposvárnak 118, Zalaegerszegnek 891, Szekszárdnak 383, Pápának 658 holdnyi területe volt mindössze.66 A város mellett más helyi intézmények is birtokoltak földet. A 18. század eleje óta a városban lakó ferenceseknek a kolostorban élő szerzetesek fenntartásához, valamint a templom működtetéséhez, vagyis a város katolikus lakosságának nyújtandó egyházi szolgáltatások biztosításához kertek, szántók és szőlők álltak rendelkezésre Ezek egy része a hívők által korábban tett adományokból tevődtek össze.67 Mindig volt földje a városban lévő Ispitalnak, vagyis a szegények menhelyének. Eredete még a 18. századra nyúlik vissza,68 mérete 61-80 hold között változott, de 1871-re lefogyott 25 holdra. Volt egy kevés földje a görögkeleti templom alapítványának is, amely főleg a városban élő ortodox vallású kereskedők adományaiból tartotta fenn magát. De volt bel- és külterületi földje a zsidó közösségnek, akárcsak a kiskanizsai templomnak stb. 65 Városi háztartás, 1910. 218-219.p. 66 Az adatokhoz lásd: Városi háztartás, 1910. 214-219.p. A földek szempontjából a 18-19. században a volt mezővárosok esetében a döntő az volt, hogy a városi lakosság a földesúrral szemben milyen alkupozíciót tudott kiharcolni. Az Esterházyak például nem sok lehetőséget hagytak a kaposváriaknak, ami meg is látszott az alacsony földbirtokméretben, ezzel szemben Nagykanizsa polgársága folyamatosan tudta bővíteni földterületét a hercegi birtokok rovására. 67 FRL. A Nagykanizsai Ferences Rendház iratai. Ms 820-1020. iratai. 68 Az eredetre lásd: MNL OL P1313. Fasc. 38. Lad.15. No. 80/B,C. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 115 4. A birtokszerkezet és az agrárfoglalkoztatás a 19-20. század fordulóján A 19-20. század fordulóján készített statisztikai kiadványok felhasználásával megvizsgálhatjuk a gazdasági üzemek és a mezőgazdasági foglalkoztatás helyzetét Nagykanizsán. 1895-ben a városban 2306 mezőgazdasági üzemet írtak össze, ami mintegy 200 darabbal több, mint amennyivel 1871-ben rendelkeztek a polgárok.69 A szaporodás világosan utal a földek szétaprózódási folyamatának megindulására. Ám azt is látnunk kell, hogy a város határain belül a birtokok felosztásának végesek voltak a lehetőségei: a gyors népességnövekedés következtében az agráriusabb jellegű kiskanizsai városrészben egyre szaporodott azoknak a száma, akik már nem jutottak birtokhoz, vagyis őseik mesterségét nem tudták folytatni, ezért kényszerszerűen a kivándorlás mellett döntöttek. így például 1890-ben 300 kiskanizsai lakos határozta el közösen, hogy kivándorolnak Horvátországba, ahol olcsóbb volt a föld, s több a munkalehetőség; ugyanakkor az uradalom falvaiból 100 szepetneki gazda is kivándorolt szlavóniai területekre.70 Tény ugyanakkor, hogy a kanizsai földbirtokszerkezet továbbra is szétaprózott maradt; e földek funkciója a városlakók mindennapi szükségleteinek kielégítésben fogható meg. A városi polgárok birtokainak szétaprózódása mellett ugyanakkor a földkoncentrációra is bőven találhatunk adatokat. A világháború előtt már 1910-ben már 6 olyan birtokos volt a városban, aki tulajdonosként, s 4 olyan, aki bérlőként rendelkezett 100 holdnál nagyobb földdel. A nagyobb birtokokon főállásban 6 gazdatisztet foglalkoztattak, s nyilván ezekben az üzemekben dolgozott az a 140 főállású mezőgazdasági cseléd is, akit 1910-ben összeírtak (a cselédekhez 237 eltartott kapcsolódott).71 Az 1900-ban felvett adatok szerint a városban a 10586 keresőből 2220-an dolgoztak a mezőgazdaságban, vagyis a főállásúak 21%-a élt az agrárszférából.72 Ezt összevetve a 60 évvel korábbi állapottal kiderül, hogy az akkori 55-60%-os agrárfoglalkoztatásához képest a 19. század végére már erősen lecsökkent a mezőgazdaságból élők aránya.73 A századfordulós 21%-os arány még alig volt alacsonyabb az ipari foglalkoztatásnál, ez utóbbi ágazatban a keresők 24,7%-a található. Az agrárfoglalkoztatás trendje viszont hosszú távon egyértelműen csökkenő volt: 1910-ben már csak 17%-os volt a keresőkön belül a mezőgazdaságiak aránya.74 Kérdés persze, hogy ez a kanizsai modell mennyiben esik egybe a térség más városainak jellegzetességeivel. Ezt mutatja a következő táblázat. 69 Mezőgazdasági statisztika, 1895.1. kötet, 274.p. 70 Barbarits, 1929.107.p. 71 Népszámlálás, 1910.191.p. 72 Városi háztartás, 1910. 6.p. 73 MNL ZML Nagykanizsa város levéltára. Fasc. 3.1837. évi adóösszeírás. 74 Városi háztartás, 1910. 6.p. 116 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 116 A térség városainak népessége és az agrárfoglalkozásúak aránya 1910-ben75 Város Összes lakos A főállásban agrárfoglalkozásúak az eltartottakkal együtt Az agrárfoglalkozásúak és eltartottjaik aránya az összes lakoson belül (%) Pécs 49822 3533 7,1 Nagykanizsa 26524 5200 19,6 Kaposvár 24124 4147 17,2 Zalaegerszeg 10947 1749 16,0 Szekszárd 14947 7473 50,0 Látható, hogy a századforduló utáni években Kanizsa agrárjellege még erős volt. A térség városai közül Pécsett már nagyon lecsökkent az agrárfoglalkozásúak aránya.76 Nagykanizsa helyzete nagyjából egybe esett a térség más hasonló városaiéval. Esetében a népesség mintegy ötöde volt főállású agrárfoglalkozású, ám a városi népesség döntő többsége (főleg az extraneus szőlőbirtoklás révén) szorosan kötődött az agrárrendszerhez. 5. Lecsapolás és árvízmentesítés A földekkel kapcsolatban még egy lényeges tényező volt a századforduló környékén, amely a város minden lakosát érintette, mégpedig a két városrészt elválasztó berek végleges lecsapolása. Itt egy több mint 100 éves folyamat befejezéséről van szó. A 19. század elején a város lakossága a Principális csatorna létrehozásával a városon északról déli irányban átfolyó patakot már szabályozta, valamint történtek lépések a csatornába befolyó egyéb vizek kanalizálására is. 1836-ban megalakult egy víztársulat, amely a környék mocsarainak lecsapolását tűzte ki célul.77 Az uradalom és a lakosság meg is egyezett a lecsapolt, árvízmentesített földek szétosztásáról. Ám az idők során a csatornák egy része feliszapolódott, és sokszor kiöntéssel fenyegette a környék birtokosait; illetve a város területi kiterjeszkedésével északon és délen is újabb lecsapolásokat kellett végrehajtani.78 1856-ban javítottak a Principális-csatorna állapotán, 1882-86 között pedig már kultúrmérnöki irányítással 350 000 m3 földmunka elvégzésével rendszerszerű tevékenységet folytattak. Ennek eredményeképpen a városon belül már nem maradtak mocsarak, ám északon a pallini területek mocsarai, valamint délen a móriczhelyi dombok mellett lévő lápos vidék egészségtelen bűzzel árasztotta el a várost, vagyis mindenképpen tovább kellett lépni. 1906-ban megalakult a Kógyárberki Lecsapoló Társulat, amely a Kanizsától északra lévő területeken végzett érdemi munkát, majd pedig 1913-ban létrejött a Principális-völgyi Lecsapoló Társulat, amely 1915-17 között kiépítette a Nagykanizsa város és a Principális-csatorna/Mura torkolat közötti részt.79 A munka során felmérték a területet és elkészítették a lecsapolási terveket, amely szerint 2900 holdas vizenyős területet kellett szabályozni. Véglegesen a teljes árokrendszer kiépítését 1928-ban tudták befejezni, amikor a település közepén megépített Dencsár-csatornát átadták.80 75 Népszámlálás, 1910; illetve Városi háztartás, 1910. adatai alapján. 76 Ehhez lásd: Kaposi, 2006/a 33.p. 77 Vízszabályozás, 1973. 276.p. 78 TGyM. 16/2005. Gy.sz. 1860. Nem csak kanizsai problémáról volt szó, hiszen a patakok esetében uradalmi határok is találkoztak, vagyis a szomszédos uradalmakat is ugyanúgy fenyegették a kiöntések. Az említett irat például a szentmiklósi és a kanizsai uradalom 1804. évi szerződésére figyelmeztetett, hiszen közösen alakították ki a kanálist, s a fenntartást is közösen kellett végrehajtani. 79 Vízszabályozás, 1973. 276.p. 80 Barbarits, 1929.132.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 117 6. A mezőgazdasági termelés rendszere a 19. század utolsó harmadában Nézzük meg a továbbiakban, hogy milyen volt a nagykanizsai mezőgazdaság termelési rendszere. Természetesen a keretfeltételek változását is figyelembe kell vennünk, hiszen az 1880-as évektől a magyar agrárium addigi biztos piaci helyzete megingott: a világpiaci árdepresszió a Monarchiában is éreztette hatását, s a korában magas gabonaárak csökkeni kezdtek.81 A mezőgazdaság szerkezetének változásai Nagykanizsán 1865-1895 között (Főbb művelési ágak szerint, holdban.)82 Ha összehasonlítjuk az 1860-as évek közepi és az 1895-ös adatokat a legfontosabb művelési rendszerek esetében, akkor egyértelműen a szántóföldi gazdálkodás erősödését tapasztalhatjuk. Látható, hogy a művelési ágak között jelentős eltolódás következett be. Mivel a kereslet a gabonatermelést értékelte fel leginkább, a szántók területe 30 év alatt 800 holddal növekedett. Ez a szántókiterjeszkedés alapvetően az erdőállomány csökkenésével kapcsolódott össze, Művelési ágak 1865 1895 szántó 3374 4171 erdő 4520 3361 legelő 1132 1628 szőlő 183 227 rét és kert 3130 2921 adataink szerint az erdők nagysága 1159 holddal esett vissza az eltelt 30 év alatt. Plosszer Ignác uradalmi mérnők is azt írja egyik jelentésében, hogy a század első felében a kanizsai domíniumban még 6142 hold erdő volt, ám az 1850-es évek végére ez 5556 holdra csökkent. A mérnök rámutatott arra is, hogy a kivágott erdők területén 505 hold szántó, 47 hold rét és 163 hold legelő jött létre. Ezen belül Nagykanizsán a Kerekesi erdőből 66 holdat vágtak ki, amiből szántó lett; a Fenyves erdőből 6 holdnyi legelőt alakítottak ki.83 Tegyük hozzá, hogy az erdők csökkenése országos tendencia volt ebben az időben. Nagykanizsa esetében a csökkenés nemcsak az agrárárakkal, hanem részben a berekkiszárítással, részben a vasútépítés miatti erdőirtásokkal is kapcsolatban volt.84 Csaknem másfélszeresére növekedett a legelők nagysága, valamennyit nőtt a szőlők területe, míg a rét és kert mérete egy keveset csökkent. Azt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a szántógazdálkodás kiterjeszkedése alapvetően a kiskanizsai területen figyelhető meg, ami viszont hozzájárult a két városrész egységesüléséhez, hiszen nagykanizsai polgárok is vettek a város nyugati határában földeket, főleg az 1880-as évek közepéig tartó magas agrárpiaci árak idején. S bár továbbra is megmaradt a két városrész társadalmi (néha mesterségesen is gerjesztett) különbsége,85 de a vásárokon mégis egymás mellé kerültek a két városrész lakosai, ahol a másik fél mezőgazdasági vagy ipari termékét vásárolták. 81 Orosz, 1979.1076.p. 82 Fényes, 1866. 325-326.p. illetve: Mezőgazdasági statisztika, 1895.1. kötet, 274-275.p. 83 MNL OL P1322. Fasc. 156. No. 312-313. 84 Itt jegyezzük meg, hogy sajnálatos módon az általunk is nagyra értékelt 1895. évi Gazdacímtár Nagykanizsa esetében teljesen rossz tulajdonosi, bérlői adatokat és rossz számsort közöl. Eszerint Nagykanizsa ekkor Somssich-birtok volt, amit viszont a korábbi, a Somssich-família kapcsán végrehajtott több éves kutatásunk alapján, valamint a nagykanizsai majorátus vizsgálatával kapcsolatos kutatásunk alapján teljesen kizárhatunk. Ugyanakkor azok a számadatok, amelyek a címtárban szerepelnek, szintén tévedésből kerültek oda, alapvetően nem jellemzik a nagykanizsai gazdaságot. Lásd: Mezőgazdasági statisztika, 1895. 2. kötet, 140-141.p. 85 Arató, é.n. 25.p. 118 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 118 A földminőség ezen a vidéken átlagosnak mondható. Egy korabeli leírás szerint Kanizsa „...földje homokos agyag, felszíne elég talanyos, mélyebben fekvő rétege hideg agyag, hetedrész homokkal. Itt-ott márgát és vörös holt agyagot is lehet találni".86 Ebben a földben a 19. század második felében elsősorban búzát termeltek, de mellette a dunántúli területekre jellemző legtöbb szántóföldi növény is megtalálható, így a termeivények között volt rozs, árpa, köles, hajdina, burgonya, kukorica, répa. A búzán kívül emeljük ki a kukoricát, hiszen a városi telkek mögötti területek a korabeli térképek szerint elsődlegesen kukoricás kertek voltak; a tengeri termelését nyilván a nagy tömegű állat tartása és a viszonylag magas piaci árak motiváltak. A szántóföldek értéke az agrárkonjunktúra időszakában gyorsan emelkedett, a 19. század első felére jellemző 5 forintos árral szemben az 1860-as években már elérte a holdankénti 200 forintot is. A nagy népesség és relatíve szűkös határ magyarázhatja, hogy elterjedt művelési forma maradt a földek feles használata, ahol a termelési költség a föld használóját terhelte.87 A mezőgazdasági termelés rendszerében nagyon lényeges volt az állatállomány szerepe. A század vége felé felvett statisztikai adatok szerint viszonylag nagyszámú állat tartását figyelhetjük meg, amiből főleg a ló- és a szarvasmarhatartás emelkedett ki. Természetesen mindegyik ágazat szorosan kötődött a korábbi gyakorlathoz, a kanizsai kereskedelem lehetőségeinek bővüléséhez, s a helyi lakosság szaporodásából származó élelmiszerkereslet növekedéséhez. A kereskedelmi központi létből is következett, hogy 1895-ben Kanizsán 1125 lovat jegyeztek fel (összevetve Zalaegerszeggel, ott csak 271 darab volt).88 A lovak jelentős részét igásfogatban használták, 64 egyes és 396 kettős fogatot írtak össze. A lófogatok megszokott jelenségei voltak a városnak. Egyrészt a helyi kereskedők és parasztok fontos áruszállítási eszköze volt, másrészt a vasút megjelenésével a pályaudvarról és pályaudvarra történő szállítást másképpen nem lehetett megoldani; de a szőlőjébe igyekvő kanizsai polgár egyes lófogata is mindennapos látvány volt. Érdekes módon az uradalom nem nagyon foglalkozott lótartással; 1868-ban a Batthyány uradalomban mindössze 25 lovat számláltak össze.89 A másik városi specifikum a szarvasmarha-állomány viszonylag jelentős nagysága: 1895-ben 2579 darabot írtak össze. Az ökröket használták még igásfogatként is, ám számuk, arányuk csökkenőben volt, 1895-ben már csak 111 kettős ökörfogatot jegyeztek fel, míg a szántásnál használt négyes ökörfogatból is volt még 15 darab. Az állomány fajtajellegét vizsgálva kiderül, hogy annak mintegy 40%-a még mindig hagyományos magyar fajta volt (1144 darab), az újdonságot jelentő pirostarkából még csak 652 darabot (25%), illetve a borzderesből 91 darabot tartottak.90 A minőségi marhatartás viszont egyértelműen az uradalomé volt: a legjobb teheneket a belváros közepén lévő kastélyépület mögötti istállókban tartották, ami a századforduló környékén már nagyon nem tetszett a polgárosodó városlakóknak, hiszen a hercegi tehéncsorda naponta kivonult a városból az uradalmi legelőkre, este pedig a Csengery utcán és a Fő utcán hajtották haza a csordát a város kövezett útjain.91 (Ebben változás egészen az 1920-as évek végéig nem következett be, egy későbbi újságcikkből is ismert, hogy a hercegi marhacsorda akadályozza a városi forgalmat.)92 Az uradalom legnagyobb tehenészete a Kazinczy utca déli részén, a vasút mellett lévő major- 86 Horváth, 1861. 50.p. 87 Uo. 88 Mezőgazdasági statisztika, 1895.1. kötet, 277.p. 89 MNL OL P1330. Fasc. 6. No. 585-586. 90 A pirostarka fajtát a magyar marhának a szimentáli jellegű bikákkal történt nemesítő keresztezése folytán állottak elő; a borzderes pedig svájci területekről behozott, jó tejelőképességű marha volt. Mindegyik fajtának igen sok változatát ismeri az állattenyésztési szakirodalom. 91 Arató, é.n. 25.p. 92 Lásd pl.: Zalai Közlöny, 1925. november 5., illetve 8. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 119 ban volt, ahol mintegy 250 tehenet tartottak, s 25-30 cselédlakás, illetve 27 uradalmi gazdasági épület is (többnyire szénás pajták) elhelyezkedett. 1895-ben szerény mértékű (1684 darab) sertéstartást, s még annál is kisebb juhtartást (766 darab) láthatunk. Utóbbi esetében az uradalmi tevékenység meghatározó volt, az 1868. évi hitbizományi leltár adatai szerint a kanizsai uradalom területén 4294 darabos állományt tartottak, amelyből 933 darab volt a nagykanizsai majorban.93 Némi változást regisztrálhatunk az 1895-1911 közti időszakban a nagykanizsai állattartást illetően. A szarvasmarhák száma mintegy 400 darabbal szaporodott, de ennél is lényegesebb, hogy a nemesebb, döntően tejelő fajták már az állomány 90%-át adták. A ló-állomány is növekedett 10%-kal, ugyanakkor a sertésállomány megduplázódott, a város határában lévő juhtartás viszont a világháború előtti évekre gyakorlatilag megszűnt.94 Említsük azonban meg, hogy a városi polgárok között nem kell arra gondolnunk, hogy jelentősebb sertés- és juhállományok kötődtek a háztartásokhoz, így például voltak, akik összesen egy darab birkát tartottak abból a célból, hogy a szüretkor, vagy valamilyen nevezetesebb ünnepkor azt fogják majd levágni és elfogyasztani.95 Az állatállományhoz kapcsolódott a város, valamint az uradalom rétje és legelője. Utóbbi a határ legtöbbet változó része volt, hiszen a legelők jelentős része az erdőkben találhatók, amit aztán hol az erdővel együtt vettek számba, hol pedig elkülönülten írták össze. A kortárs azt írta erről a területről, hogy „Nyári legelője nem sokat ér, annál többet az őszi. A takarmány elég egészséges táperővel bír, azért a kijáró marhák közt ritkán merül fel valami betegség".96 A város agrárrendszerében meghatározó jelentősége volt a szőlő- és bortermelésnek, aminek persze több oka is volt. Egyrészt a korabeli városok közegészségügyi elmaradottsága Nagykanizsán is látszik: a jó minőségű víz hiánya állandó problémát jelentett, így a lakosság jelentős része az ivóvizet alacsony alkoholtartalmú borral helyettesítette. Másrészt a bor a kötelező adófizetés szempontjából is fontos volt, hiszen a városi lakosság jövedelmének jelentős része a bor értékesítéséből származhatott.971848 előtt a szőlő földesúri föld volt, amelynek úrbéres-polgári használata után a földesúrnak hegyvám vagy kilenced és tized járt. Az áprilisi törvények nem érintették a szőlőföldek státuszát, azok továbbra is urasági tulajdonban maradtak, s majd csak az 1872. évi szőlődézsma eltörlése után nyílott meg a lehetősége annak, hogy a lakosok megváltás révén valóságos polgári tulajdonhoz jussanak. Láthattuk a korábbiakban, hogy a kanizsai polgárság egy kis csoportja milyen mohósággal vette igénybe a szabadhegyi területet bortermelés céljára. Uradalmi földeken is folyt a 19. század második felében szőlő- és bortermelés, de a szőlők mintegy 95%-a a városi lakosok kezelésében voltak. A szomszédos nagybirtokokon való szőlőművelés lehetősége továbbra is megmaradt a kanizsai birtokosoknak, akik a város körül húzható 20-25 km-es sugarú körben sok településen jutottak hozzá viszonylag jól termő szőlőkhöz. 1865-ben a város határában 183 hold szőlő volt, ugyanakkor Homokkomáromban - amely a legnagyobb kanizsaiak által használt birtok volt - 381 holdas szőlő alakult ki.98 S bár az 1880-as évek elején Nagykanizsán és környékén is megjelent a filoxéra, de a szőlők területe ennek ellenére is kicsit növekedett. Ebben szerepet játszott a város polgármestere, Babóchay György is, aki 1890-ben létrehozta a Gördövényi szőlőhegyet, „mely immúnis homokba ültetett minta- 93 MNL OL P1330. Fasc. 6. No. 585-586. 94 Állatszámlálás, 1911. 198-201.p. A juhállomány gyors csökkenése országosan is megfigyelhető tendencia volt a 19. század második felében. Ennek alapvető oka a pamutipar gyors fejlődése, a külföldi és hazai pamuttermékek terjedése, s vele kapcsolatosan a divat és az igények átalakulása. 95 Lásd például: Arató, é.n. 44.p. 96 Horváth, 1861. 51.p. 97 Lásd: Kaposi, 2006/b tanulmányát. 98 Fényes, 1866. 332.p. jegyezzük meg itt, hogy Homokkomáromnak alig voltak számottevő lakossága, viszont szőlőhegye igen nagy volt, ahol sok száz kiskanizsai polgárnak volt szőlője. 120 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 120 szőlőből állt."99 Forrásaink szerint az 1880-90-es években a városban csak 226 hold szőlő volt, ugyanakkor Homokkomáromban 394 hold, a Somogy megyéhez tartozó Bagola-Sánczon 181 hold, Somogyszentmiklós területén 210 hold, amihez még hozzá kell számítanunk a Paliinban lévő Förhénczet és Cserfőt.100 Ezek szerint összesen a városban és környékén mintegy 1300-1400 holdas szőlővidék alakult ki, amelynek mintegy 70%-át a nagykanizsai polgárok művelték. (Ehhez hasonlót láthatunk a gyorsan fejlődő Kaposvárott is, ahol a várostól délre lévő szőlődombokon 900-1000 hold körül járhatott a szőlők terjedelme,101 míg Pécsett még a kanizsai szőlőbirtoklást is jóval meghaladó méretű, mintegy 2500 holdas szőlővidék alakult ki.)102 A kanizsai uradalom területén 1873-ban 1740 szőlőbirtokos volt, de ha a város és az uradalom határán is átlépünk, s az extraneus birtokokat is számításba vesszük, akkor kb. 2300-2400 szőlőbirtokot láthatunk.103 A világháború előtti évekre Nagykanizsa határában mintegy 35 holddal csökkent a szőlőterület - hiszen a járvány hatására a szőlők szinte teljes egészét ki kellett irtani, s nem mindenki telepítette újra birtokát -, ám a szomszéd falvakban a szőlőföldek nagysága összességében nem változott.104 Említsük meg még azt, hogy a kormány 1898-ban a gyorsan terjedő járvány miatt szén-kéneg-raktár létrehozásának lehetőségét ajánlotta fel a városnak, ahonnan a városi és a környék szőlősgazdáit lehetett volna kiszolgálni, ám ez a városvezetés tehetetlensége miatt csak 1911-ben jöhetett létre, akkor, amikor már alig kellett védekezni.105 A kanizsai határban és környékén lévő néhány faluban termelt bor mennyisége és fajtái az 1870-es években (hl-ben)106 A település neve Fehér bor Vörös bor Siller Összesen Nagykanizsa 3028 - 3016 6044 Homokkomárom 1414 1414 2829 5657 Somogyszentmiklós 457 226 3888 4571 Összesen 4899 1640 9 733 16272 A bormennyiséget vizsgálva látható, hogy a bevallott össztermés meghaladta a 16 000 hl-t ezen a vidéken. A filoxéra előtti korszakban a fajtákat illetően a kevert siller borok kerültek túlsúlyba, mellette a fehér borok fordultak elő, a vörös bor az összes terméknek csak 10%-át tette ki. Az egy hektárra jutó bormennyiség a vizsgált településeken teljesen eltérő volt. A legjobbnak tartott szentmiklósi határban található bagolai, szentgyörgy vári és Látó-hegyi szőlők esetében 41,9 hl/hektár termésátlag alakult ki, ezzel szemben a homokkomáromi szőlők 25,1, míg a leggyengébbnek tartott nagykanizsai szőlők csak 21,8 hl-es hektáronkénti termésátlagot adtak az 1860-70-es évek fordulóján.107 99 Zalavármegyei Évkönyv, 1896. 36-37.p. 100 Mezőgazdasági statisztika, 1895.1. kötet, 250.p. és 166.p. 101 Simonffy, 1975. 261.p. 102 Kaposi, 2006/a 43.p. Annyi különbséget kell tennünk, hogy Pécs 1780 után szabad királyi, majd pedig 1886 után törvényhatósági jogú város volt, vagyis a dualizmus előtti időben a pécsi polgárok saját tulajdonban lévő szőlőjüket művelték, s nem más tulajdonában lévővel kellett foglalkozniuk. 103 Keleti, 1875. 392., 393., 351.p. 104 Az 1913. évi területi adatokhoz: Szőlőtermelés, 1986. 92.p. Szakirodalmilag is bizonyított, hogy a filoxéra miatt kivágott szőlőket a legtöbb esetben nem pótolták teljes egészében vissza. Lásd: Beck, 2005; Feyér, 1970. 105 Barbarits, 1929.129.p. 106 Szőlőtermelés, 1986. 92.p. és 158-159.p. (A korabeli adózási morál sem volt magas, így valószínűleg ezt meg kellene toldani ahhoz, hogy valóságos képet kapjunk). 107 Uo. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 121 A zsigárdi és homokkomáromi határban lévő csekély kiterjedésű uradalmi szőlők 1916-ban összesen 90 hl bort eredményeztek, fajta szerint vizsgálva 57hl-nyi olaszrizling, 24 hl-nyi kövidinka, 6 hl-nyi rajnai rizling, 1 hl muskat ottonel (muskotály) és 12 hl egyéb kevert bor készült az uradalmi pincékben. Az uradalom nagy figyelmet szentelt arra, hogy olyan bort állítson elő, amely üveges kiszerelésben, felcímkézve kerül a herceghez. Egy irat szerint például a nagykanizsai tiszttartó 50 üveg rajnai rizling elküldése után azért nem tudta a következő 50 üveget elküldeni, mert elfogyott a címke, amit egy budapesti pince-gazdászati cég szállított.108 Az ágazat kapcsán jegyezzük meg, hogy a szőlő- és bortermelés messze több volt, mint egyszerű mezőgazdasági tevékenység. A szőlőtermelés egy sajátos életforma volt. A polgári léthez a 19. század második felében hozzátartozott a szőlő- és bortermelés; a magyarországi polgárosodás nagyon sok városban megteremtette a szőlőjében dolgozó városlakó típusát.109 A szőlő ugyanakkor csapatmunka is volt, művelése - főleg nagyobb ültetvény esetén - feltételezte a családtagok és más napszámosok közreműködését. A jelentősebb szőlőmunkák tavasszal, nyáron és ősszel több napig eltartottak. A szüretek valóságos népünnepélyek voltak, ahol a hegyközségi előírásoknak megfelelően egy időben kellett szüretelni. Ilyenkor a kanizsai szőlőtulajdonosok és a családtagok apraja-nagyja a napszámosokkal együtt kivonult a hegybe, s még a város iskolásai is kétnapi szüreti vakációt kaptak. Egy korabeli memoárból idézünk a szüret hangulatának érzékeltetése céljából. „Hangos a hegy, véges végig szüretelnek, a mustszagú présház előtt szabad tűzön fői a gulyásleves, rotyog a töltött káposzta; lányok, asszonyok szedik a szőllőt, napszámosok puttonyokban hordják a szedett szöllőt be, itt zsákba rakják és a vincellér combig feltűrt gatyában táncol a zsákon s folyik a kádból az édes must.. .a présház előtt terítenek.. .hosszú asztalt ülünk körül, tréfálkozva, jókedvűen fogyasztjuk el a pompás ebédet; ebéd után kezdődik újból a szőllőszedés." Ezt követően a vacsora következett, majd pedig hajnalig tartó mulatság vette kezdetét.110 A polgárosodó városban a szüreti mulatságok nem értek véget a szőlő leszedésével, a századforduló környékén szinte minden évben rendeztek a mai felvonulásokhoz hasonló karnevált, ahol helyi vagy meghívott emberek, színészek különböző műsorokkal, beöltözött tréfás jelenetekkel szórakoztatták a nagyérdeműt.111 A szőlőbirtokok jelentősége jól látszik abban is, hogy a hagyatékokban, a birtokperekben és a zálogperekben igen gyakori volt a szőlők előfordulása; ha valaki megszorult anyagilag, általában a könnyen és gyorsan értékesíthető szőlőföld volt az egyik stabil pénzhez jutási lehetőség, hiszen a szőlők iránt mindig nagy volt a kereslet. A szőlőkbe gyakran telepítettek gyümölcsfákat, bár a város nem volt híres gyümölcstermelése különlegességéről, mindenesetre tény, hogy a század vége felé a város határában csaknem 29000 gyümölcsfát írtak össze, főleg szilvát, almát, őszibarackot és körtét termeltek a kanizsai polgárok.112 A kanizsai mezőgazdasági termelés igen érdekes színfoltja volt a kiskanizsai kertgazdálkodás rendszere. Akár a korabeli leírásokat, akár a néprajzi gyűjtések anyagait, avagy a korabeli újsághíreket szemléljük, mindegyik forráscsoportban kiemelkedik a kiskanizsai földműves termelő, a sáska tevékenysége. A nagykanizsai városrész gyors urbanizálódása, az ottani tevékenységnek a kereskedelem és az ipar felé fordulása is jelentősen hozzájárult, hogy az agrárius kiskanizsai városrész egyre inkább a nagykanizsai terület élelmiszerellátójává vált. A kiskanizsai lakosság mintegy 80%-a még a világháború körüli években is 108 Lásd: BLA. AB. LFA. Herrschaftsarchiv Kittsee. Nagykanizsa. Erdőhivatali levelek, 1915-21.1915. október 27.; Vegyes számadások. 1916. október 1.; Erdőhivatali levelek, 1915-21.1917. november 23. 109 így volt ez például a legnagyobb dunántúli szőlőtermelő városban, Pécsett is. Lásd: Rúzsás, 1963. 292.p. 110 Arató, é.n. 41.p. 111 Lásd: Zalai Közlöny, 1901. október 10-i beszámolóját az akkori szüreti mulatságról. 112 Mezőgazdasági statisztika, 1895.1. kötet, 275.p. A gyümölcstermelés főleg a kiskanizsai városrészben folyt; ugyanakkor mind Kanizsán, mind a mellette Homokkomáromban az uraság is rendelkezett már a 18. század közepe óta kertészettel és gyümölcsössel. Lásd: MNL OL P1330. Fasc. 3. No. 161-162. 122 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 122 a földből élt.113 Ez a 19. század első felében még elsődlegesen alapvető élelmiszerek (búza, rozs, burgonya) termelését és értékesítését jelentette. A század végétől azonban egyre inkább a kertkultúra felé fordult a „sáskák" figyelme. A gyorsan gazdagodó nagykanizsai lakosság mindenre vevő volt, amellyel fogyasztását szélesíthette, így a kiskanizsai termékpalettán megjelentek a legkülönbözőbb szántóföldi vetemények. Kiemelkedett ezek közül a hagyma,114 amit nemcsak a kertekben, hanem nagyban már a szántóföldeken is termeltek. Az otthon kelesztett hagymapalántát elültették, s voltak olyan gazdák, akik négy-öt nagy szekérrel való hagymát megtermeltek.115 A nagy mennyiségű hagymát a kanizsai piacon túl Szombathelyre, Budapestre, Székesfehérvárra és Pécsre is szállították.116 De megtalálható volt a kiskanizsai termeivények között zöldségfélék szinte mindegyike, a paradicsom, a káposzta, a zeller stb.117 Egyre nagyobb kereslet volt a nyugati városrész állattartásából származó termékeikre is: a „sáskák" látták el a nagykanizsai lakosságot különféle tejtermékekkel. Állandó árucikké vált a piacon a túró, tejföl vaj, tej stb.118 Nagy hírnevet biztosított a kiskanizsai lakosságnak a virágtermelés is.119 7. Az erdőgazdálkodás és az erdőhivatali rendszer Az erdő sokáig a legnagyobb kiterjedésű földbirtoktípus volt Nagykanizsán. Ennek persze éghajlati és természetföldrajzi okai is vannak. Nagykanizsán és a mellette lévő településeken északi, keleti és déli irányban mintegy 2500 hektárnyi olyan homokos terület található, ahol erdők helyezkedtek el. Ez a homokos terület alapvetően abban különbözött az ország más homoki területeitől, hogy itt igen jelentős a csapadékmennyiség, amely lehetővé tette jó néhány fafajta megélhetését.120 Az erdő mindig fontos volt a városi lakosságnak, hiszen a tűzifa biztosítása, az építőanyag biztosítása, a technikai eszközök létrehozása, a szabad erdőélés biztosítása, a vadászat, a sertéslegeltetés biztosítása mind-mind hozzá járult a megélhetés stabilizálásához. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a város közvetlen környékén a 19. század közepén mintegy 70%-ban beborító erdők (főleg kocsányos tölgyesek) rengetegei kiváló rejtekhelyet biztosítottak a zsiványoknak.121 A 19. század elején Nagykanizsán 5876 holdnyi erdő volt, amely a város területének 45%-át tette ki.122 Ezzel szemben 1871-ben a kettős város közigazgatási területén belül már csak 4510 hold erdő volt (az összes területnek 35%-a).123 Az erdők aránya a század utolsó harmadában tovább csökkent, így 1895-ben már csak 27%-nyi terület minősült erdőnek.124 Ha a tulajdonjogi megoszlást nézzük, akkor érdekes változást láthatunk: 1871-ben az erdők területének mintegy 85%-a (3843 hold) volt a város tulajdonában, ezzel szemben másfél évtizeddel később már csak a városnak volt erdeje, mivel addigra az uradalmi erdőket telje- 113 N. Szabó, 1929. 343.p. 114 Nevezték néha Kiskanizsát a „Dunántúl Makójának" is. 115 A vizsgált korszakon túli időben a kiskanizsai hagymatermelésre sajátos szövetkezeti szervezet is létrejött. 116 Kiskanizsai szótár, 1981.104-105.p. 117 Zalai Közlöny, 1901. október 5. 118 Az etnográfiai irodalom is megerősíti, hogy a nyakas és büszke kiskanizsai népesség ló- és szarvasmarhatartó volt, de nem foglalkozott kecske, birka avagy szamártartással, és még a sertés sem volt arrafelé divatos. Lásd: N. Szabó, 1929. 338-339.p. 119 A kiskanizsai kertkultúra egyéb, főleg 20. századi hatásairól lásd: Molnár, 2005. 120 Páll, 1957. 278.p. 121 Barthos, 1929. november. 122 MNL OL P 1322. Fasc. 100. No. 377. alapján számolva. 123 mnl ZML Nagykanizsa város levéltára. Birtok főkönyv, 1871. október 5. 124 Mezőgazdasági statisztika, 1895.1. kötet, 274.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 123 sen kiirtották, s azokon szántóföldet hoztak létre.125 Erdő sok helyen volt a város határában, a legnevesebb részek az Alsóerdő, a Felsőerdő, a Katonatemetés, a Bálikás és a Vajda voltak. A városi erdők kiterjedését több párhuzamos folyamat befolyásolta. Az egyik az 1811. évi örökszerződés volt, amely jókora erdőt biztosított a városi közösségnek.126 A másik pedig az 1858-ra lezárt úrbéri peres folyamatok, amelyek révén sikerült szétválasztani a közös földeket, így az erdőket és a legelőket. Utóbbi azt jelentette, hogy a város közössége használhatta az erdőket, abban - megfelelő szabályozás mellett - a városi polgároknak legeltetési joga volt. A városi erdők Nagykanizsa gazdálkodási rendszerében egyre fonto-sabbá váltak. Az erdei gazdálkodás alapfunkciója volt a helyi lakosság tüzelővel való ellátása, ugyanakkor a város bevételei között egyre fontosabb tétellé vált az erdőből származó jövedelem.127 A városnak a századfordulón sikerült hosszú távú bérleti szerződést kötnie az erdők bérbeadását illetően, ami egyrészt a bevételek stabilitása, másrészt pedig a hozzárendelhető kiadások szempontjából is jól jött.128 Azt sem szabad ugyanakkor elfeledni, hogy a nagy vasútépítések miatt is kritikus helyzetbe kerültek a régi erdőségek: egyrészt mint alapanyag (talpfa stb.), másrészt pedig a vasútépítés miatti erdőirtások is jelentős csökkenést hoztak.129 Az erdőélés jogszabályait a hatályos törvényeknek megfelelően alakították ki. 1850 után a „város legnagyobb kintsének", vagyis az erdőknek gondozására erdőmestert kellett fogadni, mivel a lakosság szabadossága miatt az erdők állománya jelentősen leromlott. Az erdőmester feladata volt a kanizsai erdőterület felmérése, a vágástervek elkészítése, a vágás biztosítása és ellenőrzése.130 Az 1879. évi 36. számú erdőtörvény még szigorúbb kötöttségeket hozott, hiszen azon túl, hogy felállították az erdőhivatali központokat (Nagykanizsán is létesült egy járási központi hivatal), az erdőtulajdonosoknak öt éven belül gazdasági üzemtervet kellett kialakítani, azt az erdőhivatallal jóvá kellett hagyatni, amely intézménynek pedig kötelessége volt az erdőkezelési szabályokat betartatni.131 Mivel az üzemtervek készítésre a városnak, mint önkormányzati szervezetnek nem volt szakmai kapacitása, így a feladat ellátására pályázatot kellett kiírnia.132 A szigorú szabályozás szerint az 1880-as évektől a városi kézben lévő erdők kivágását csak miniszteri engedéllyel lehetett végrehajtani, ám azt is látni kell, hogy a város szinte mindig megkapta erre a lehetőséget, amikor az ínségesekre hivatkozott. A nagykanizsai belvároshoz legközelebb a szabadhegyi szőlő melletti Békástói erdő feküdt, nem véletlen, hogy azt vágták ki először.133 A városhoz tartozó erdőket a városi tisztviselők vadászat céljából szabadon használhatták, de a város „... erdei nem bővelkednek vadakkal ...van benne őz, nyúl, róka, a szárnyasokból fogoly, fürj, vadrécze s. a. £.".134 De a város nemcsak irtotta az erdőket, hanem telepített is. Az 1900-as évek elején a futóhomokos gördövényi területekre fekete, erdei banksz és szurkosfenyőt, valamint akác került.135 A korabeli szakmai vélemények szerint a rendszeres erdőgazdasági üzemtervek szerint kezelt erdők állapota sokkal jobb volt, mint az üzemterv nélkülieké.136 125 MNL OL P1313. Fasc. 146. II. kötet. Landwirtschaft. (1600 négyszögöles kat. holdban.) 126 MNL OL P1322. Fasc. 100. No. 377. 127 Hasonló esetekkel sok helyütt találkozhatunk, lásd például Pécs esetét: Kaposi, 2006/a 132.p. 128 Lásd például: Zalai Közlöny, 1901. november 16. Beszámoló a város 1902-re tervezett költségvetéséről. 129 Zalai Közlöny, 1873. február 5. 130 Barbarits, 1929. 79.p. 131 1000 év törvényei. 1879. 36. tc. II-III. fejezet. 132 Lásd például: Erdészeti Lapok, 1922. február; amikor is a város kezében lévő 3115 holdas erdő üzemtervére kerestek szakembert. 133 Halis Évkönyv, 2005. 85.p. 134 Horváth, 1861. 51-52.p. 135 Páll, 1957.278.p. Ezek közül a szurkosfenyő szinte egyedülálló ma is az országban, a gördövényi terület ma természeti védett föld. 136 Barthos, 1949. április. 124 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 124 Az erdőgazdálkodás terén nagy jelentősége volt az uradalomnak is. Egy már korábban említett 1858. évi jelentés szerint a 9900 holdas uradalomban 5556 hold erdő volt. S ha hozzá tesszük, hogy a mérnők jelentése szerint az ezt megelőző időben már 716 holdat ki is vágtak, akkor láthatjuk, hogy a 19. század közepén az uradalmi földek nagyobb részét tette ki az erdőállomány.137 Kétségtelen ugyanakkor, hogy Fülöp herceg halála után 1870. évi halála után, amikor a birtokot Batthyány Gusztáv bérbe adta, hatalmas erdőirtásokat hajtottak végre. Úgy vélték, hogy a birtok teljesen torz szerkezettel rendelkezett, ugyanakkor az erdők meglehetősen elhanyagoltak voltak. Az erdők kivágása a nagybérlők feladata volt, amit a bérleti szerződésbe is belefoglaltak. A felsőbb hatóság beleegyezését elnyerve a kanizsai uradalomban összesen 1936 hold erdő kiirtását kezdeményezték, az egész hitbizo-mány területére értelmezve pedig összesen 3000 holdnyi területtel kívánták csökkenteni az erdőket.138 A hitbizományi bíróság ezt jóváhagyta. A kivágott fa ára 275 865 forint volt, amit a hitbizomány vagyonállagához csatoltak.139 Az 1872-73 során végrehajtott erdőirtás célja egyértelmű: az akkori magas gabonaárak kihasználása a folyamatos szántónövelés révén.140 A hatalmas méretű Kanizsa környéki erdőirtás sokaknak feltűnt már abban a korban is. 1879-ben Zala megye közigazgatási hatósága vizsgálatot kezdeményezett az uradalom ellen az erdőirtások miatt. Az erdőirtásról több, a folyamatot más és más szemszögből megvilágító forrás is maradt. Az uradalom egyértelműen a jogszerűség és a mezőgazdasági racionalizációt emelte ki. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznünk, hogy az egész ügy azért került a korabeli politika homlokterébe, mert egy megyei képviselő rosszindulatú megjegyzéseket tett, aminek hatására megindult a vizsgálat. Mindennek eredményeképpen a kanizsai uradalomban az 1884. évi hitbizományi felmérés szerint már csak 3740 hold erdő volt.141 A változás hatására az uradalomnak ekkor már nem volt Kanizsa határában erdeje. A hatalmas tarvágások után több, nagy kiterjedésű major kialakítására került sor. Ekkor hozták létre a 780 holdas sánczi szántó- és rétgazdaságot, a Szepetnekhez tartozó bánfapusztai majorokat, nem is beszélve a Sormástól északra lévő Fülöpmajorról, de nem úszta meg a kiskanizsai határ melletti, de már Homokkomáromhoz tartozó Zsigárd sem. Szerencsére a homokkomáromi kerületnek Obornok falu határában lévő ősbükkös vidékét nem érte károsodás. Tegyük mindjárt hozzá, hogy az erdőirtás a korabeli Magyarországon kortünet volt. 1867-1885 között országos szinten 480000 holddal csökkent az erdőállomány területe.142 Nem véletlenül panaszkodott a helyi sajtó hasábjain szinte minden évben Neusiedler János erdész, miszerint „...az erdőkezelés...erdészek kezeiben volt, úgy látszik, hogy az erdők még sem szaporodtak, hanem 30-40% elpusztult",143 1884-ben, amikor a hitbizomány Ödön herceg kezébe került, s újabb vagyonleltárt készítettek, akkor is megjegyezték, hogy igen jelentős károsodás érte az uradalmat (vagyis a hitbizomány vagyonát), hiszen a szántók kisebb értékűek földek voltak, mint az erdők. A vagyonleltár készítője úgy vélekedett, hogy a bérlők összejátszottak a helyi vezetőkkel, s az erdővágásoknál olyan minőségi területeket is elpusztítottak, amit nem kellett volna, és sok esetben a legszebb - így a piacon magas áron értékesíthető - részeket vágták le. Mivel akkor még nem volt hatályos erdőtörvény, így a két éves pusztítást érdemben nem lehetett befolyásolni. Úgy becsülték, hogy az erdők elpusztításával 75 000 forint kár érte a hitbizomány várományosát.144 Annyi eredménye mindenképpen volt az erdőirtások körüli 137 MNL OL P1322. Fasc. 156. No. 312-313. 138 VaML BLHI11. doboz, III. 26/61.1879. október 11. 139 MNL OL P1313. Fasc. 139. No. 95-101. 140 VaML BLHI 11. doboz, III. 26/61.1879. október 11. 141 MNL OL P1313. Fasc. 146. II. kötet. Landwirtschaft. 142 Orosz, 1979.1046.p. táblázata alapján számolva. 143 Zalai Közlöny, 1895. szeptember 21. 144 MNL OL P1313. Fasc. 139. No. 453-481. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 125 eljárásnak, hogy az uradalom - megelőzve más nagybirtokokat - részletes üzemtervet készíttetett, amelyben pontosan meghatározták az erdők kezelését.145 Már az üzemterv előtti korszakban is komoly telepítéseket folytatott az uradalom saját területén. így például az 1860-as években egy bajor erdész végzett fásítást erdei- és feketefenyővel. Az 1920-as években pedig Zsigárdon Barthos erdőmérnök vezetésével erdei-, fekete- és lucfenyő, valamint sziltelepítést.146 Az uradalom maradék összes erdeje 3740 holdat tett ki, amelyből 60 éves fordára lett beosztva 3077 hold, 40 éves fordára pedig 663 holdnyi terület. A kanizsai erdőket öt üzemosztályba sorolták be. Még meg kell jegyeznünk, hogy nem mindig az azonnali és hosszú távú haszon vezette az uradalmat, hiszen sok helyen valóban igen leromlott állapotban voltak az erdők, amit célszerű volt kivágni, esetleg később újratelepíteni. 1896-ban a nagykanizsai uradalom új bérlője, Linczer Béla budapesti gyáros, aki ekkor 20 évre vette bérbe az uradalmat, arra kötelezte magát, hogy a Kanizsától délnyugatra lévő 1187 holdas gyótapusztai erdős területet kivágatja, majd hozzácsapva a bérgazdaságához, azon egy majort alakít ki.148 Ám a vágás csak részben valósult meg, mivel adataink szerint az 1884. évi állapothoz képest 1911-re az uradalmi erdők csak 440 holddal csökkentek. Tény, hogy a későbbiekben, a két háború közötti időben az uradalmi erdészet stabilan 3300 holdon gazdálkodott.149 A földesúri gazdálkodás szempontjából az is fontos volt, hogy az uradalom erdőhivatali központja továbbra is a város közepén, a Fő utca 5. szám alatti hercegi kastélyban helyezkedett el, s innen irányította a kanizsai uradalmi erdészetét, s egyben az egész uradalom gazdálkodását.150 A törvény értelmében az uradalomnak is létre kellett hoznia a saját erdőhivatalát, s a gazdasági üzemtervet. A szakszerűen kialakított erdőgazdálkodás megmaradt földesúri kézben, míg a hagyományos mezőgazdasági termelést nagybérletbe adták. A kanizsai uradalom 1884-től, Pálfy Alajos erdőmester munkába állásával, majd halála után, 1924-től Barthos Gyula kinevezésével a térség minőségi erdőgazdálkodását hozta létre.151 Az erdőhivatal vezetője gondoskodott a városban lévő épületek bérbeadásáról, az uradalom egyes részeinek bérbeadásáról, egyben gazdasági számvevőként is működött, s állandó hivatali kapcsolatban volt a jószágkormányzósággal, avagy a főtitkárral. A hercegi 145 VaML BLHI11. doboz, III. 26/70.1875. év. 146 Páll, 1957. 278.p. 147 MNL OL P1313. Fasc.139. No. 98.1879. október 10. 148 VaML BLHI 16. doboz. A bérletre meghirdetett gazdaságok listája. 1895. április 2.; illetve VaML. BLHI. 17. doboz. Szerződés Linczer Béla nagybérlővel. 1896. 149 MNL OL P1322. Fasc. 100. No. 675. 150 BLA. AB. LFA. Herrschaftsarchiv Kittsee. Nagykanizsa. Gazdasági számadások, 1875-1918.1908. 09. hó. 151 Ezt a korabeli legfontosabb erdészeti szaklap, az Erdészeti Lapok cikkei is megerősítik. Barthos Gyula egyébként 1919. november 12-én az uradalom erdőtisztje, majd pedig három év múlva, 1924-ben az erdőhivatal vezetője lett. A két világháború közötti időben ő irányította a kanizsai uradalmat. 1945 után, amikor államosították az erdőket, még három évig a MALLERD-nél dolgozott, s 1948-ban, 65 éves korában ment nyugdíjba. Életrajzához lásd: Erdészeti Lapok, 1999. december, 376.p. Az uradalmi erdők üzemosztályai147 Üzemosztály Elhelyezkedése Uralkodó fanem 1. üzemosztály Zsigárdi erdő tölgy 2. üzemosztály Nyíres erdő nyír 3. üzemosztály Obornaki bükk 4. üzemosztály Gyótai erdő gyertyán 5. üzemosztály Cerinai erdő tölgy 126 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 126 földeken való erdészet működési rendjében nem hoztak létre saját nagy létszámú üzemi munkaerőt, hanem a környék lakosságának munkaerejét igénybe véve (bérmunkásként alkalmazva őket) használták az erdőket. 8. A nagykanizsai uradalom a háború, a forradalmak és a stabilizáció korszakában Batthyány Ödön herceg 1914 végéig irányíthatta a hitbizományt, utána unokaöccse, Batthyány-Strattmann László, a híres szemorvos vette át a majorátust, s viselte a hercegi címet. Batthyány László 1870-ben született a család grófi ágából. Apjától örökölte a köpcsényi uradalmat. Orvosi diplomát szerzett, s Köpcsényben rendezte be első kórházat.152 A háború után elmenekült birtokáról, Bécsben élt. Saját bevallása szerint valami szerencse mindig érte az életben: hol egy ausztriai területen fekvő erdőparcella eladása, hol más véletlen esemény segített anyagi problémáinak megoldásában.153 A stabilizáció után hazatért, s a hitbizomány központjába, Körmendre költözött, ahol berendezte második kórházat. A hercegi cím megszerzése után jóval nagyobb anyagi források birtokában tevékenykedhetett. Felesége Coreth Mária volt, akitől összesen 13 gyermeke született. Batthyány herceg egész életében egyszer járt csak Nagykanizsán, mégpedig 1914-ben, amikor átvette a nagykanizsai hitbizományi birtokot.154 A nagykanizsai uradalom területe 1917-ben (holdban)155 Település Belsőség Szántó Rét + kert Legelő Erdő Szőlő Nem használt Összesen Nagykanizsa 46 784 811 263 - - 43 1949 Bajcsa - 10 195 4 339 - 14 563 Fityeháza - 171 89 7 262 - 8 538 Szepetnek 12 2394 65 42 515 - 13 3041 Eszteregnye - 59 - - 13 - - 73 Homokkomárom 6 455 171 172 1457 17 12 2291 Sormás 6 640 41 - 442 - 6 1137 Hosszúvölgy és Korpavár - - - - 19 - - 19 Óbornak - - - - 256 - - 257 Összesen 73 4515 1372 488 3304 17 95 9867 152 A korabeli helyi sajtó egyike így írt erről: „Batthyány László herceg... Köpcsény, Hort és Oroszlámos ura, férfikora teljében nyeri el új méltóságát s vele a hitbizományt. Benne Körmend és egész Vas megye nagyra hivatott főurat, kitűnő emberbarátot nyert. Hisszük, hogy eddigi kedves otthona szeretete mellett szívesen jön a vasi földre, amelynek annyi pontja: Szombathely, Ikervár, Németújvár, Szólónak, Rohonc, Pinkaföld, Csákány és Körmend forrott össze a Batthyányak történetével." Szombathelyi Újság, 1915. február 19. 153 A szegények orvosa, 1987.1926. március 28-i bejegyzés. 154 Zalai Közlöny, 1931. január 25. 155 VaML. BLHI. 66. kötet, No. 80-81. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 127 Az első világháborútól kezdődő történelmi átalakulás kikezdte a hazai uradalmak megszokott működését. Az egyik ilyen tényező a háború alatti megpróbáltatások sorozata volt. A kanizsai uradalom nehézségei abból álltak, hogy a jelentős infláció miatt a lakossági reáljövedelmek csökkentek, következésképpen az erdészeti bevételek és a házbérek is csak lassan csordogáltak. Ráadásul az erdőhivatal dolgozóinak egy részét behívták katonának, amit az orosz hadifoglyok érkezése és munkaerőként való használata csak részben kompenzált.156 A 6-8 irányító emberrel működő erdőgazdaságban már pár ember kiesése is működési problémákat vetett fel. így például egy 1917. évi jelentésből tudjuk, hogy az egyik körvadászt behívták katonának, a kocsis eltörte a lábát, s kiesett a munkából, s már csak egy orosz fogoly maradt arra, hogy kisöpörje az irodát és befűtsön.157 (A hercegi hitbizo-mány bármely uradalmában akár egyetlen új ember alkalmazása is engedélyköteles volt, a főtitkár beleegyezése nélkül nem volt lehetséges.) A munkaerőhiány a mezőgazdasági munkák akadályát jelentette, így például 1917-ben a szőlők alá nem tudtak trágyát hordani; a fuvarosok és az állathiány miatt a favágás és fahordás késett stb.158 Az is probléma volt, hogy az emelkedő mezőgazdasági árakat nem lehetett kihasználni, hiszen az uradalom hosszú távú bérletben működött, így a bevételek növekedése nem a tulajdonost gazdagította.159 A háború persze nem akadályozhatta meg teljesen a működést, így a vezetésnek maradt energiája néhány fejlesztő lépésre, például a szőlők felújítására.160 Érdekes, hogy ugyanakkor a hitbizomány erdőhivatala pontosan teljesítette kötelezettségeit, így például a városi szegényeknek a háború előtt és alatt is juttatott térítésmentesen tűzifát.161 A háború alatt nagyon megnehezültek a szállítási lehetőségek, hiszen nagyobb tömegű mezőgazdasági cikket csak külön a minisztériumtól beszerzett engedéllyel lehetett szállítani.162 Jellemző eset erre, amikor 1918. elején a nagykanizsai uradalomból a köpcsényi kórház betegeinek táplálását szolgáló sertések hizlalásához szükséges 40 q kukoricát akarták elszállítani, külön igazoló levelekre volt szükség, hogy biztosan ezt a célt fogja szolgálja a tengeri.163 A kiadásokat a háború alatt nagyon vissza kellett fogni, így például az is előfordult, hogy a megkezdett épületek tatarozásának felfüggesztését javasolta a gazdaság vezetője.164 Természetesen az uradalom működése érdekében mesze menően kihasználta informális kapcsolatait központi kormányszerveknél. Erre jó példa Pálffy Alajos levele, amelyben arra kérte a főtitkárt, hogy mivel Kaán Károly miniszteri tanácsos Kanizsára jön két napra, engedjék át neki az urasági szobákat, „Evvel némileg viszonozva lesz az a sok szívesség, melyet miniszteri tanácsos Úr a földművelésügyi minisztériumban hathatós befolyással az uradalom érdekeit sokszor támogatni szíveskedik".165 Azzal is szembe kellett nézni, hogy a nagyobb bérletek mellett mindig maradnak olyan kisebb területek, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni. Erre tekintettel Pálfy 1918 áprilisában összeírta azokat az uradalmi falvakban lévő kisebb földeket, telkeket, amelyeket szerinte el kellene adni, hiszen bérbe adásuk nem nagyon lehetséges. Úgy számolta, hogy ezzel mintegy 145 000 korona bevételre lehetne szert tenni.166 Érdekes, hogy ezek javarészt a horvát területeken lévő ludbregi uradalomra estek, amely (ekkor per- 156 BLA. AB. LFA. Herrschaftsarchiv Kittsee. Nagykanizsa. Gazdatiszti számadások, 1875-1918.1916. január 31. 157 BLA. AB. LFA. Herrschaftsarchiv Kittsee. Nagykanizsa. Erdőhivatali levelek, 1915-21.1917. november 23. 158 Uo. 1915-21.1917. november 23. Ezen a napon két jelentést is küldött az erdőhivatal vezetője. 159 Uo. 1915-21.1917. október 28. 160 Uo. 1915-21.1917. november 20. 161 BLA. AB. LFA. Herrschaftsarchiv Kittsee. Nagykanizsa. Erdőhivatali számadási mellékletek, 1914. szeptember 1. 162 BLA. AB. LFA. Herrschaftsarchiv Kittsee. Nagykanizsa. Erdőhivatali levelek, 1915-21.1918. október 2. 163 Uo. 1915-21.1918. január 31. 164 Uo. 1915-21.1918. május 1. 165 Uo. 1915-21.1918. március 26. 166 Uo. 1915-21.1918. április 17. 128 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 128 sze még nem lehetett tudni) egy fél évvel később már nem tartozott Magyarországhoz, s visszaszerzésére nem is volt remény. A világháború vége felé a helyi közbiztonság romlása nehézséget okozott az uradalomnak. Különösen az 1918. évi mozgalmak jelentettek problémákat, mivel a korábban Oroszországban hadifogságba esett, s ott a bolsevik eszmékkel megfertőzött hazatért katonák csapatokba verődve fosztogattak, s dúlták a vidéket, s még az ellenük küldött katonaság sem igen tudta őket megfékezni. Az előlük menekülők a Muraközből főleg Kanizsára kerültek, ahol egyelőre a megalakult kanizsai nemzetőrség még rendet tudott tartani.167 Legalább ekkora megpróbáltatásokat hozott a Kommün gazdaságpolitikája. Az 1919. április 3-i rendelet értelmében a közép- és nagybirokokat állami tulajdonba vették. Ez a Nagykanizsán (de persze máshol is) azt jelentette, hogy az uradalom területén több termelőszövetkezet alakult meg. Ezekben a szövetkezetekben a korábbi uradalmi bérlők maradhattak az intézők, az üzemvezetők. A bérlők állatállománya, eszközei a termelőszövetkezetek tulajdonát képezte. A szövetkezetek fölé szerveztek egy átfogó intézményt, a „volt" Batthyány-Strattmann uradalomból alakult termelőszövetkezetek Főintézőségét. Szerencsére az új hatalom az erdőket és az erdőhivatalt megkímélte, sőt, még külön számlája is volt az uradalmi erdőhivatalnak, bár kétségtelen, hogy 2000 koronánál többet nem volt szabad készpénzben tartani. A jövedelmek forrásai azonban bedugultak, így csakis a folyószámla terhére tudott fennmaradni az erdőgazdaság. A kommunista hatalom nem vette igénybe a herceg Fő úti házát sem, s megúszta a bajcsai malom és az uradalmi borkészlet is a rekvirálást.168 A trianoni területi elcsatolások alaposan átalakították a hazai nagybirtokrendszert. Az elcsatolások a hg. Batthyány László által birtokolt uradalmi rendszert is érintették. A hitbizományhoz tartozó Dráván túli, horvát területekre eső ludbregi uradalom kikerült a család fennhatósága alól. Ez utóbbira vonatkozóan a jószágigazgató 1919. július 8-i beszámolójában azt írta, hogy „a ludbregi uradalom horvát állami kezelésbe került és sorsa bizonytalan". Az ottani körvadásznak magyar honossága miatt menekülnie kellett, az uraság szerencséjére az ott lévő készpénzt még ki tudták menekíteni.169 Ludbreg elvesztése után a hitbizo-mány már csak a körmendi, az intai és a nagykanizsai birtokokból állt. Tegyük azonban hozzá, hogy a nagykanizsai uradalom területét maga a trianoni béke nem érintette, hiszen az oda tartozó földek mind Csonka-Magyarországon feküdtek. Annál nagyobb érvágást jelentett a hercegnek az 1920-as évek elején stabilizációs célból meghirdetett vagyonváltság-törvény, illetve az 1920. évi földreform végrehajtása. Az 1920. 36. tc. a hitbizományokat úgy tekintette, mint amelyek természetes polgári tulajdont képeznek, vagyis a váltság megfizetése kötelező volt. A törvény pontosan előírta, hogy a mezőgazdasági nagyüzemeknek mennyit kell fizetni, de lehetővé tette számukra, hogy természetben tudják le kötelezettségüket. így a Batthyány-Strattmann kézben lévő uradalmak földjeinek 19%-át kellett felajánlani. Az uradalmi vezetés sokat foglalkozott azzal, hogy a földesúri szempontokat figyelembe véve minimális veszteséggel élje túl a vagyonváltságot.170 Mivel Pálfy Alajos, a hercegi erdőhivatal vezetője ekkor már betegeskedett, így a lehetséges variációkat a fiatalon a kanizsai erdőhivatalhoz került Barthos Gyula készítette.171 A tervezetből s az ekkor készült egyéb forrásokból pontosan lehet tudni, hogy a vagyonváltság előtt a nagykanizsai uradalom területe 9701 volt. Ebből 6396 hold állt me- 167 Uo. 1915-21.1918. november 6. 168 Uo. 1915-21.1919. július 8. 169 Uo. 170 Nagy/ é.n. 171 Barthos Gyulát Batthyány Strattmann László 1919. február 12-i leiratával nevezte ki uradalmi erdőtisztté. Lásd: Erdészeti Lapok, CCXXXIV. évf., 12. szám (1999. december), 376.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 129 zőgazdasági művelés alatt, míg 3304 hold a hercegi erdőket jelentette.172 Maga a nagykanizsai uradalom területileg két részre oszlott, a déli kerület 4909 holdas, míg az északi kerület 4792 holdat tett ki. A leadandó föld 1816 holdnyi volt. Kanizsa esetében - akárcsak az egész uradalomban - megpróbálták megmenteni a város határában fekvő legjobb földeket, vagyis a sánc-újmajori gazdaságot, amelynek területe 780 hold volt, s helyette a régi Kanizsa-majori gazdaságból javasoltak földet leadni. Persze nemcsak Nagykanizsán, hanem az uradalom más településein is csökkent a földesúri föld mérete. így például a homokkomáromi kerületben (ahol a hercegnek mintegy 2276 kat. hold földje volt) Homokkomárom területéből kaptak a fűzvölgyi, obornaki, homokkomáromi, magyarszerdahelyi, langvízi szegények, földtelenek is. Leadni csak mezőgazdasági termelési területet lehetett, így az uradalmi erdők megmaradtak. Mindennek eredményeképpen a nagykanizsai uradalom területe a korábbi 9701 holdról 7866 holdra csökkent; az uradalmi földekből 1875 holdat adtak le, amiből Kanizsára 684 hold jutott. A herceg kezében 4559 hold mezőgazdasági termőterület és 3281 hold erdő maradt.173 Ez az összesen 7866 holdnyi birtok adta a két világháború közötti időben a hg. Batthyányak nagykanizsai uradalmát. A Nagyatádi-féle földreform révén az uradalomtól elvett területek kiosztásával viszont bajok voltak. A város állandóan egyezkedett a herceggel, s utólag erőteljes gyanú merült fel, miszerint néhány városi képviselő az uradalom által befolyásoltatott a közgyűlésben való véleményalkotásban. 1920-ban a város déli részén lévő ún. Katonaréten az uradalom területéből kihasítottak 17 holdat, ám 1925-ben kiderült, hogy építkezés azóta sem történt a kiosztott földeken. Ugyanakkor volt a városon belül volt 107 beépítésre váró telek, ezekből 64 új fundus lett, amin öt év alatt összesen 11 „sárviskót" sikerült felépíteni. 1925-ben kiparcelláztak még a Viktória téglagyár mögötti területen 105 új házhelyet, ahol alig 5-6 ház épült.174 A sort még folytathatnánk, a lényeg azonban az, hogy a földigénylés és kiosztás lezajlott az 1920-as évek első felében, ám az érdemi változást nem nagyon hozott a nagykanizsai lakosság életében. Mindenestre tény, hogy a földreform hatására szaporodtak a kisbirtokok, s az uradalom területe tovább fogyott. A kiosztott földek általában 1200 négyszögöl szántóból és ugyanannyi rétből álltak, vagyis mintegy 1,5 hold területűek voltak.175 1929-ben az OFB 69 embert megfosztott a kapott földjétől, mivel nem fizették meg az uradalomnak a megváltási összeget.176 A földosztás 1932-ig tartott. A végeredmény Hordóssy Lajos OFB-bíró megállapítása szerint 120 házhely és mintegy 800 parcella kiosztása volt.177 A földek kiosztásánál elsődlegesen a hadiözvegyeket, a hadiárvák, a hadirokkantakat, a kis- és törpebirtokosokat, a földnélküli munkásokat, az iparosokat és a „vitézségi érdemeket" szerzetteket vették előre.178 Ne felejtsük el, hogy a kisajátított földekért a város részéről a földesurat kárpótlás illette meg. Ennek kifizetése viszont egyre késett, a polgármester a hercegtől kért és kapott haladékot.179 Mivel a kanizsai kisgazdák termelési színvonala nem volt túlságosan magas, régi terve volt a városnak egy gazdasági népiskola felállítása, amelyben „okszerűen gazdálkodó földműveseket" képeznek majd.180 Az iskolához szükséges földek érdekében már 1919-ben megin- 172 MNL OL P1322. Fasc. 100. No. 678. 173 VaML BLHI 68. kötet, No. 46. 174 Zalai Közlöny, 1925. november 5. Mindezt Tamás János, az uradalom jogtanácsosa (aki egyben képviselőtestületi tag is volt) beszámolójából ismerjük. 175 Lásd például az első 436 ember által 1923-ra kiosztott földek méretét. A földet kapottak névsora tételesen: Zalai Közlöny, 1923. július 7. 176 Zalai Közlöny, 1929. január 16. 177 Zalai Közlöny, 1932. július 29. 178 Uo. 179 MNL OL P1320. Fasc. 9. dd. Batthyány László No. 75. 180 Zalai Közlöny, 1921. február 13. 130 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 130 dúltak a tárgyalások Batthyány herceggel 36 hold föld átengedésére. A herceg 16 hold földet fel is ajánlott, de azzal a feltétellel, hogy a maradék 20 holdat az uradalmi földeket bérlő Pongrácznak kell biztosítani úgy, hogy a bérleti szerződés kapcsán ne támasszon a herceggel szemben kártérítési igényt. A nagybérlő azonban nem volt erre hajlandó. Ezt követően a várostól akartak 50 hold szántót és 10 hold kaszálót igényelni. Úgy gondolták a szervezők, hogy ezt akár a megváltási folyamatba is bele lehet vonni. Az uradalom működése szempontjából említsük meg azt is, hogy az 1920-as évek stabilizációs gazdaságpolitikája nem kedvezett a hazai nagybirtokok gazdálkodásának, s különösen a hitbizományoknak. A vagyondézsmát még csak-csak túlélték, ám az adórendszer módosulása már a katasztrófa képét hordozta. A hitbizomány örökítése hatalmas adóvonzattal bírt, amely - valószínűleg tudatosan - olyan viszonyokat teremtett, hogy az valamilyen úton módon a rendszer megváltozását, esetleg annak felszámolását hozza magával. Jól mutatja ezt, hogy az Ödönről Batthyány Lászlóra szállt hitbizomány után az 1920-as évek közepére mintegy 35 milliárd papírkorona örökösödési illetéket állapítottak meg.181 Mutatja az 1920-as évek korrupt gazdasági és társadalmi modelljét, hogy a herceg jószágigazgatója mintegy 300 millió papírkorona ellenértékében simán elintézte, hogy ez az összeg 1926 közepére 4 milliárd koronára, vagyis az új pénzben számolva 320 000 pengőre csökkenjen.182 Ez persze még így is irdatlan összeg volt: 1930-ban a kanizsai uradalom összes bevétele mintegy 200000 pengő volt, s az egész hitbizományét sem becsülhetjük többre 400 000 pengőnél. Az adóösszeget az üzemi működés során nem lehetett kitermelni, így csak a földek egy részének eladása révén lehetett befizetni az adót. Batthyány herceg naplója tanúsága szerint a saját tulajdonában lévő, a Bánátban, vagyis a jugoszláv államhoz csatolt területen lévő 8000 holdas csodaszép birtok, Oroszlámos eladásával próbálta ezt megoldani. A herceg arra számított, hogy a birtok értékesítése után a vételár maradékából még gyerekeire is tud valamit testálni. Ám a délszláv állam nem kezelte megfelelően a birtokot, a csatornák feliszapolódtak, s az árvíz tönkretette, az épületeket elhordták, így csak áron alul lehetett elkótyavetyélni.183 Említettük már, hogy a Batthyány hercegek nem látogatták birtokaikat, csupán a beiktatás alkalmával tettek egy kört az uradalmakban. Ez finoman szólva is érthető. A magyarországi nagybirtokosok évtizedek óta azzal szembesülhettek, hogy igen megerősödött az országban a nagybirtok-ellenes gondolkodás. A városban elsősorban Kiskanizsa képviselői váltak mereven uradalom-ellenessé. Tudjuk persze, Magyarországon a magántulajdonnak nem volt a nyugat-európai országokban megszokott identitás-értéke, presztízse, s főleg az 1918-20 közti események hatására kialakult egy olyan gondolatkör, hogy a nagybirtokostól a földeket valamiféle társadalmi igazságosság jegyében el lehet venni, s ki lehet osztani a szegényebbek között.184 Ez esetben gazdaságossági, racionális üzemkezelési elvek nem jutottak szóhoz. Jó példa minderre az 1925. évi városi képviselőtestületi tárgyalás, ahol újabb uradalom ellenes lépésre készültek. Az uradalom Kazinczy utca melletti majorjának éppen lejárt a bérlete, s ezt a továbbiakban Nóvák János nagybérlőnek kívánta bérbe adni. Mivel a major területe a városban volt, ezért ehhez a város engedélye kellett. A korábbiakban ez nem volt probléma. Most azonban olyan hangulat uralkodott, amelyben lehetőség nyílott a jó minőségű földek megszerzésére. A város is bérbe kívánta venni a majort az uradalomtól, azzal a céllal, hogy azt a továbbiakban alhaszonbérbe, vagyis kisgazdáknak adja tovább. Az uradalom ezt nem fogadta el, mondván, hogy a majorban volt 250 állatnak 181 A szegények orvosa, 1987.1926. március 28. 182 Uo. Erre utal a hercegnek a naplójában azon bejegyzés, miszerint „.. .Mindenesetre éppen eleget óvtam levélben Gusichot (ti. a jószágigazgatót, Gusich Viktort - K.Z.), ami nem törvényes". 183 A szegények orvosa, 1987.1926. augusztus 30. 184 Pál, 1968. 41.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 131 istálló, 25-30 cselédlakás, 30-40 vagon szénának alkalmas pajta stb., vagyis egy kifejezetten méretes, jelentős ingóságokkal rendelkező gazdasági egységről volt szó. Az ülésen Tamás János rávilágított arra, hogy a város uradalom által leadott földjeivel sem tudott mit kezdeni, s hagyják végre békén az uradalmat. Érthető, hogy ilyen közhangulatban a hercegeknek túl sok kedvük nem volt ahhoz, hogy Nagykanizsán látogatást tegyenek.185 9. Az uradalom gazdálkodása az 1930-as években Batthyány-Strattman László herceg 1931-ben rákban meghalt, Németújváron temették el. A hercegi címet és a hitbizományt legidősebb fia, ifj. László (1904-1966) örökölte. Ő is tagja volt a főrendi háznak, s különböző kitüntetéseket kapott. Ifj. László herceg már nem sokkal járult hozzá a nagykanizsai uradalom fejlődéséhez, a történelem viharai őt is elsodorták. Ő már nem élt folyamatosan Magyarországon, de 1945-ben családjával együtt végleg menekülni kényszerült.186 Említettük már, hogy apja számára igen nagy nehézséget okozott olyan végrendeletet megalkotni, amely szándékait megfelelően tükrözte volna. Az egyik alapelv az volt, hogy ifj. László örökli a hercegi címet és a hitbizományt, így a többi gyermek a korábbi saját földekből és vagyonból részesülhet egyenlően. Azonban egy ilyen méretű vagyon örökítése korántsem volt egyszerű eset, hiszen jogi kérdések tömege kapcsolódott hozzá. Az egyik probléma az időközben eladott ludbregi uradalom volt. Az 1920-as évek vége felé sikerült eladni az uradalmat, amiért 123 000 dollárt kaptak. Az összeget értékpapírokba fektették. Egy vagyoni kimutatás szerint 1931-ben összesen 130000 dollár és emellett 100000 frank értékű részvény volt a herceg tulajdonában. Az értékpapír-csomag 12 társaság összesen 341 darab részvényéből állt. A szelvények lejárati esedékessége évente egyszeri vagy kétszeri volt; kibocsátói német, amerikai chilei és egyéb társaságok vagy pénzintézetek voltak. Őrzésük Bostonban és New Yorkban történt.187 Visszatérve a ludbregi vagyonhoz: a herceg értelmezése szerint ez az összeg a hitbizomány része, vagyis a hitbizomány vagyonához tartozott. A hitbizomány oldalági várományosa, Batthyány Ludovika képviselője188 szerint viszont azzal, hogy Ludbreg Jugoszláviához került, egyben megszűnt a hitbizományi kötöttség, így az saját földdé vált, s ebből következően örökíthetővé, így abból nemcsak a herceg gyermekei, hanem más oldalági rokonok is részesülhettek. Mivel egyezség nem született, így a szombathelyi királyi törvényszék elé vitték az ügyet.189 A másik földkérdés a Heves megyében fekvő Hort falu volt. amelyből a földreform elvitt 162 holdat, s így alaposan lecsökkent a területe és az értéke: 1931-ben a maradék horti birtokot 673424 pengőre becsülték.190 Kiesett még a hitbizomány területéből a körmendi és a horvátjárfalusi területen is némi föld és vagyontárgy. Az 1927-ben elkészült végrendelet szerint ifj. László elsőszülött kapta meg a kittsee-i kastélyt, s a vele együtt járó csekély földet (hiszen a nagy részét a csehszlovák állam erőszakos akciója miatt a korábbi, helybeli bérlőnek el kellett adni). Ugyanakkor, amikor ifj. László átveszi a hitbizományt, s Körmendre költözik, le kell mondania az allodiális birtokokról és Kittsee-ről is, s azt a sorban következő fiú kapja meg.191 A testamentum kitért az özvegy jogaira és tartásdíjára (évi 12000 pengő). 185 Az eset leírása: Zalai Közlöny, 1925. november 5. 186 A 2. világháború után a család szétszóródott a világban, Urugvaytól Ausztriáig számos országba kerültek a Batthyány-testvérek. Lásd erre: www.gyula.czegledy.hu 187 MNL OL P1320. Fasc. 9. gg. Batthyány László iratai. Értékpapírállomány-kimutatási füzet. 188 A hagyatéki tárgyaláson Batthyány Ludovika képviselője anyja, Batthyány Zsigmondné, egyházszecsődi birtokos és lakos volt. 189 MNL OL P1320. Fasc. 9. gg. Batthyány László. No. 48-59. 190 Uo. 191 Uo. No. 129. 132 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 132 A többi vagyontárgyat egyenlően kellett felosztani az örökösök között, de kikötötték, hogy amíg a gyerekek nagykorúak nem lesznek, addig az özvegy gondoskodik a vagyonról.192 Az örökhagyó úgy vélte, hogy a legjobb, ha a birtokot bérbe adják; a birtokok gondnokának nagybátyját, gróf Batthyány Ivánt kérte föl a végrendeletben.193 A közeg, amelyben az uradalom működhetett, nem volt kedvező tulajdonosa számára. A magyar földkérdésről és annak megoldásáról az 1930-as években felerősödtek a gazdasági és politikai viták. Ne felejtsük el, hogy - akárcsak korábban - ebben az időben még mindig a mezőgazdaság volt a legjelentősebb ágazat, amit mind a foglalkoztatási, mind a kibocsátási adatok alátámasztanak. Nagyon jelentős volt ugyanakkor a törpe- és kisbirtokosok aránya, nem is beszélve a földtulajdonnal nem rendelkező uradalmi cselédek és béresek tömegéről. Gömbös kormányzata idején újra elővették a hitbizományok kérdését, aminek megváltoztatását össze kívánták kapcsolni egy földosztó - telepítési akcióval. Az 1936. évi 11. tc. újraszabályozta a hitbizományi örökösödési rendszert, meghatározták azt a felső limitet, amelyre a kötöttségek továbbra is vonatkoztak, ugyanakkor a hitbizomány birtokosának halála után a többi földet az örökösök között fel lehetett osztani. Ez azt jelentette, hogy Magyarországon 823324 kat. hold hitbizományi területből 463636 holdnyi szabadult fel az addigi szigorú kötöttségek alól.194 Hozzá kell tenni, hogy emellett a korabeli szaksajtó és birtokpolitikai szakirodalom is egyértelműen a korábbi hitbizományok piacosítását tartotta jó dolognak, még akkor is, ha a hazai hitbizományok között voltak kifejezetten jól működő gazdaságok is. S ne felejtsük el, hogy jelentős nyomás volt a földesúri tulajdonra az 1930-as évekbeli szélsőjobboldal megjelenése, amely nagyon nem szimpatizált a latifundiumok tulajdonosaival, elsődlegesen persze főleg a zsidó bérlők és tulajdonosok zavarták e politikai csoportot. Egy vagyonfelmérés és egy mezőgazdasági statisztika alapján viszonylag pontos képet rajzolhatunk a nagykanizsai uradalom földjeiről és gazdasági állapotáról az 1930-as évekre vonatkozóan. A hg. Batthyány-kézben lévő hitbizomány (Körmend és Nagykanizsa központtal) összesen 23 000 holdat tett ki.195 A nagykanizsai uradalmi vagyon alapvetően két részből állt: a Nagykanizsa belterületén lévő ingatlanokból, illetve a mezőgazdasági és erdőgazdasági földekből.196 Az ingatlanvagyon öt, az egész városképet meghatározó épületet jelentett. Mindegyik a városközpontban helyezkedett el, a Fő téren, illetve a Fő utcán. Ezek: a földesúri kastély, a mellette lévő Korona szálloda, az 1845-ben vásárolt Chinorány-féle ház, illetve a Fő-téren északon lévő Igazságügyi palota (a volt Zöldfa szálloda) és a teret délről lezáró „nagy piaci épület", vagyis a Vasember-ház. Az is látszik a vagyonösszeírásból, hogy a korábbi földesúri leltárakban szereplő kisebb ingatlanoktól eddigre már megszabadultak a Batthyányak, vagyis nem voltak már vendégfogadóik, korcsmáik, kisebb épületeik, magtáraik. Tegyük hozzá mindjárt, hogy mivel az uradalom mezőgazdasági termelésre alkalmas területét 1871 óta folyamatosan hosszú távra bérbe adták, így az utóbbiakra nem is nagyon volt szükség, hiszen maga a megmaradt uradalom 6-8 fővel, vagyis az erdőhivatali személyzettel tökéletesen elműködött. A fentebb említett öt épületből többet bérbe adtak, míg a kastélyban helyezték el a hercegi erdőhivatali személyzetet. A hitbizományi vagyon másik részét az uradalmi földek adták. 192 Az 1927. évi végrendelet e téren eltér a herceg naplójában 1926. július 27-i bejegyzéstől. Ez utóbbiban még úgy vélekedett, hogy nincs értelme egyformán testálni, hiszen egy-két gyerek esetében oldalági örökítés révén már úgyis nagyobb juttatás áll fenn (Laló, Ivi és Franci), valamint Lilike is gazdagabb lesz Zsigmond gróf révén. Ezzel szemben a végrendelet már egyenlő osztásról ír. 193 MNL OL P1320. Fasc. 9. gg. Batthyány László iratai. No.130. 194 Nagy, é.n. 195 Gazdacímtár, 1925. 420.p. 196 MNL OL P1322. Fasc. 100. No. 675. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 133 A nagykanizsai uradalom földjei 1935-ben197 Település Szántó Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Földadó alá nem eső Terület Nagykanizsán 637 28 404 - 109 - 48 1226 Bajcsán 8 - 140 - 4 338 11 501 Eszteregnyén - - - - - 270 - 270 Fityeházán 30 - 120 - 7 255 8 420 Sormáson 495 - 21 - - 459 13 988 Szepetneken 1680 3 55 - 21 521 54 2334 Homokkomáromban 408 18 95 29 121 1435 17 2123 Hosszúvölgyön - - - - - 14 5 19 Összesen 3258 49 835 29 262 3292 156 7881 A táblázat adatai világosan kirajzolják az uradalomban folyó mezőgazdasági termelés rendszerét. Bár kétségtelen, hogy a gabonaféléknek alacsony volt az ára, de a bérleti formában működő gazdaságok az összes uradalmi föld 41%-át szántóföldi növénytermesztésre használták. A legnagyobb ilyen szántóföldi gazdaságok Nagykanizsán és Szepetneken találhatók. Említsük meg a 18. század közepe óta Kanizsán és Homokkomáromban meglévő kertészeteket is. Látható, hogy az állattartást (rét és legelő) csaknem 1100 hold szolgálta. A homokkomáromi földesúri szőlő is régi hagyományokra nyúlik vissza.198 Az összes uradalmi földnek csaknem 42%-át tette ki az erdő. Megemlítjük még, hogy a hitbizomány másik része, vagyis az egymás mellett fekvő körmendi és intai uradalom együtt valamivel nagyobb volt a nagykanizsainál, területük 10435 holdat tett ki, vagyis a Batthyány-Strattmann hitbizomány 1935-ben 18318 holdas volt. Ez Magyarországon a 40. legnagyobb birtok volt ebben az időben.199 Némi parcellázás után a hitbizomány területe 1938-ban 18 249 holdra csökkent.200 Két hasonlóság volt a körmendi + intai és a nagykanizsai uradalom rendszerében: a körmendi + intai uradalomban a terület csaknem felét tette ki az erdő; s míg az erdők házi kezelésben voltak, addig a földek többségét bérbe adták. A területi megoszlásból részben adódik a jövedelmek rendszere is, bár azért a jövedelmi struktúrát illetően találunk meglepetéseket. Első gondolatunk az lehet, hogy egy csaknem 8000 holdas birtok esetében a bevétel leginkább a termelésből származik. A nagykanizsai uradalom bevételei alapvetően három forrásból származtak. A saját kezelésben lévő erdőbirtokból, amelynek az 1930. évre szóló bevétele 45 712 pengő volt; a bérbe adott földbirtokból, amiért összesen (beleértve vadászati, szőlők utáni és egyéb jogcímeket is) 76049 pengőt szedtek be, illetve a Nagykanizsán lévő házak után járó bérleti díjakból, amelyeknek összege 97694 pengő volt.201 Az összegekből és azok arányaiból látható, hogy beérett a hajdani Fülöp hercegnek az az elképzelése, miszerint a földek úgyis fogynak, ezért egyre inkább a bérleti bevételekre kell alapozni a kanizsai uradalom jövedelmeit. Az 1830-40-es években még csak 15-20%-ot tett ki a bérletekből származó bevétel, ezzel szemben 100 évvel ké- 197 Magyarország földbirtokviszonyai, 1935/a adatai alapján összeállítva. 198 Kaposi, 2009/a 82.p. 199 Lásd: Magyarország földbirtokviszonyai, 1935/a adatait. 200 VaML BLHI 79. kötet. 1938. augusztus 10. 201 MNL OL P1322. Fasc. 100. No. 675. 134 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 134 sőbb az összes bevételnek (218383 pengő) már 79%-a származott a különböző bérletekből. Különösen fontosak voltak a házak után járó díjak, ugyanis azt vagy a magyar államnak sikerült kiadni, vagy pedig - mint például a Vasember-ház esetében - jómódú kanizsai kereskedők vették ki. Érdekes a kiadások szerkezete is, aminek három jelentős tétele volt. Egyrészt az uradalom működtetése 43505 pengőbe került (ebbe beletarozott a személyzet fizetése, a budapesti jószágigazgató fizetése, az erdei magvak beszerezése, a facsemeték nevelésének költsége, erdősítések, árkolások, utak fenntartása, rönk- és tűzifatermelés, a Körmendre történő szállítások, a lótartás, irodafenntartás és a rendkívüli kiadások, nem is beszélve néhány ember nyugdíjáról). Látható, hogy az erdőhivatal (mint uradalmi irányító szer) működése gyakorlatilag kijött az erdőgazdaság működéséből, hiszen csaknem megegyezik az erdészetből származó bevétel a teljes adminisztrációs és termelési kiadással. A másik nagyobb tétel az uradalom által fizetett adó volt. Ezek között az egyenes, a jövedelmi és a vagyonadó, az iskolaadó, a Zala-Somogy határcsatorna díja és egyebek szerepeltek. Az adók összege 1930-ban 48327 pengő volt, de ebből a bérlőkre hárult mintegy 18000 pengő, így az uradalmat 30272 pengő terhelte. A harmadik jelentősebb kiadás a kegyúri terhek (épületek) finanszírozása (pénz és termény), valamint az egyéb épületek fenntartása és a csatornázás költsége, ezek 18607 pengőre rúgtak. Adatainkat összesítve látható, hogy 218383 pengős bevételt 95 109 pengő kiadás terhelte, vagyis a tiszta jövedelme a hercegnek minden kiadás levonása után 12374 pengő volt.202 Ez igen tekintélyes jövedelem, s ha hozzá számítjuk a körmendi, hasonló nagyságúra becsülhető jövedelmeket, akkor válik igazán kontrasztossá a herceg és a magyar társadalom eltérő jövedelmi helyzete. 10. Az agrártermelés szerkezete Nagykanizsán az 1930-as évek közepén A két világháború közötti évek folyamatai általában nem kedveztek a hazai mezőgazdaságnak. A problémák a világpiaci változásokban gyökereztek, de behatárolták a honi lehetőségeket. Míg 1920 előtt a magyar mezőgazdaság élvezhette a Monarchia védett piacának előnyeit, addig a trianoni béke után ez a kegyelmi állapot megszűnt. A magyar mezőgazdasági termelőknek és exportálóknak szembe kellett nézni a nemzetközi piacok hatásaival. Az 1920-as években a hatalmas világpiaci túltermelés miatt az agrárárak eleinte stagnáltak, majd lassan csökkentek, a világgazdasági válság ideje alatt pedig látványosan zuhantak: 1932-ben már alig érték el a válság előtti szint 40%-át.203 Ennek következtében a hazai termelőknek romlott a jövedelmezősége, s óriási adósságok halmozódtak fel. Megindultak a birtokvisszaadások, a csődeljárások. A folyamat lényeges eleme volt az állam beavatkozása, amikor is a gazdaadósságok elengedésével, telepítési törvény létrehozásával, a boletta bevezetésével próbáltak meg a bajokon úrrá lenni, azonban a válság alól nem nagyon vonhatta ki magát az ágazat. Hasonló próbálkozást jelentett a gazdatársadalom önszerveződésének felgyorsulása, a termelési és értékesítési szövetkezetek kialakítása. Nagykanizsa - mint azt már számos esetben láthattuk korábban is - elég speciális helyzetben volt a mezőgazdaságát illetően. Ezt több tényező adta. A városi lakosság foglalkozási összetételét tekintve az agrárágazat jelentősége - láthattuk már a dualizmus ko- 202 A bevételek és kiadások kiszámolásánál eltértünk a korabeli számviteli gyakorlattól, ezért sem a bevételi, sem a kiadási adatok nem egyeznek a forrás eredményeivel. Ennek legfontosabb oka, az, hogy a korban az ún. jövedelmek (bevételek) között szerepeltették az átfolyó és az áthárított összegeket is. 203 Az árak változásaira lásd: Gunst, 1970. táblázatos adatait Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 135 rát bemutatva is - hosszú időszak alatt csökkent. A főállású keresőket (14016 fő) tekintve 1930-ban már csak 2274 fő (16,2%) foglalkozott őstermeléssel; ezzel párhuzamosan az ipar, a kereskedelem, a közlekedés, a pénzügy és egyéb szolgáltató ágazatok egyre jelentősebbé váltak.204 Ám az is tény, hogy a város nyugati fele, Kiskanizsa egyre jelentősebb mezőgazdasági kapacitásokat hozott létre intenzív növénytermelésével, s ugyanakkor politikailag is aktivizálódott az ottani gazdatársadalom. Mindez nagyon hasonlít a mai helyzethez: a mezőgazdasági termelés problémái (föld, árak stb.) nemzetgazdasági jelentőségénél jóval erőteljesebben jelentek meg akkor is a hazai politikában, a korabeli médiában. Specifikus volt a birtokrendszerben a szőlőbirtokok nagy száma, ami a nem mezőgazdasági főállásúak esetében is komoly jövedelemi forrás lehetett. S végül ne felejtsük el, hogy a kanizsai agrá-rium tipikus vonása volt a városi és uradalmi földek rendszere: ebben az esetben a város volt a legnagyobb földbirtokos, s nem Batthyány herceg. Nagykanizsa határa az 1935 évi összeírás szerint összesen 12693 hold volt. Ezen a földön összesen tulajdon szerint 3340 darab földbirtok helyezkedett el. A birtokmegoszlás viszonylag egyszerű volt. Nagykanizsa földjének birtokméret szerinti csoportjai205 A földbirtokméret kategória (holdban) A földbirtokok száma A földbirtokok összterülete (hold) 1 földbirtokra jutó terület (hold) 0-1 1951 711 0,36 1-5 1078 2532 2,34 5-50 308 2789 9,05 50-100 1 59 59,00 1000 holdon felüli 2 6602 3301,00 Látható, hogy volt a város határában két nagybirtok található (nevezetesen a városi és az uradalmi). E kettő mérete együttesen 6602 hold, vagyis az összes földbirtok 52%-át tette ki. E két nagybirtokon kívül volt 1951 olyan földbirtok, amelynek mérete nem érte el az 1 holdat; míg 1078 földbirtokot az 1-5 holdas, 308 birtokot az 5-50 holdas, valamint 1 birtokot az 50-100 holdas kategóriában írtak össze. A táblázat jobboldali oszlopából az is kiderül, hogy a magánkézben lévő birtokok esetében a meghatározó egyértelműen a kisbirtok volt. Természetesen a földbirtokok száma nem egyenlő a földbirtokosok számával, így ebből önmagában nem következik még semmi. A földbirtokok tagoltságát illetően a statisztika informatív: a 3340 földbirtok összesen 11124 darabból állt, vagyis az egyes birtokok több darabból álltak 206 Nem meglepő a korabeli mezőgazdaságban, hogy egy gazdának a falu határában több helyen van földbirtoka. Ugyanakkor azt is egyértelmű, hogy a bérleti modell a kisgazdaságok esetében nem volt meghatározó: a 3340 földbirtokból mindössze 101 darabot adtak bérletbe,207 vagyis a korabeli hazai gyakorlatnak megfelelően Nagykanizsán is a tulajdonosok művelték a saját földjüket. Az 1930. évi foglalkoztatottsági adatokat vizsgálva látszik, hogy a kiskanizsai városrész még mindig erősen agrárjellegű volt. Az ottani 3038 keresőből 1673 fő (55%) még mindig az agrártermelésből élt, míg az iparban ebben az időben 488 keresőt (16%) írtak össze. A kiskanizsai agrárnépesség birtokmegoszlásában alapvetően az 1-10 hold közötti gazdák 204 Népszámlálás, 1930. 2. kötet, 158.p. 205 Magyarország földbirtokviszonyai, 1935/a 1. kötet. 142.p. 206 Uo. 144.p. 207 Uo. 145.p. 136 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 136 voltak többségben; a 685 birtokosból 562 fő ebbe a kategóriába esett. Mutatja ugyanakkor a kiemelkedés lehetőségét, hogy volt 42 olyan gazda is, akiknek földje 10-50 hold közötti volt. A meghatározó üzemforma a családi paraszti kisüzem volt, amit világosan mutat, hogy a 685 fő önálló birtokos mellett 602 „önálló birtokosnak segítő családtag" is működött. Az adatok sajátossága főleg akkor szembeötlő, ha megnézzük a nagykanizsai városrész foglakozási adatait. A város keleti oldalán a 10978 keresőből csak 601 fő, vagyis az összes keresőnek csak 5,5%-a élt a mezőgazdaságból.208 Tegyük hozzá, hogy azok egy része uradalmi foglalkoztatott volt, hiszen Nagykanizsa külterületén helyezkedett el a sánczi alsó-és felsőmajor, ahol 39 kereső dolgozott.209 A kiskanizsaiak között folyamatosan emelkedett azok száma és aránya, akik már nem tudtak a mezőgazdaságból megélni, s így kényszer-szerűen más ágazatokban jelentek meg, avagy el-vagy kivándoroltak. A munkaerő-vándorlás régi jelenség: a két háború között Németországba és Ausztriába szervezett a kormányzat munkához itthon nem jutóknak munkaalkalmakat. 1936-ban például Zalából Ausztriába 1000, ezen belül a nagykanizsai járás területéről 100 mezőgazdasági munkás mehetett dolgozni Ausztriába.210 Az 1930-as évek közepén mintegy 100-120 olyan földnélküli család élt Nagykanizsán, akiknek feltétlenül szüksége lett volna kisbirtokra. Akárcsak 10 évvel korábban, most is az uradalmi földekből kívántak ehhez tekintélyes darabot megszerezni. Mivel a Grosz-féle sánczi, illetve a Novák-féle Kanizsa-majori bérlet éppen 1936-ba járt le, így Krátky polgármester az tervezte, hogy a továbbiakban egy, erre a célra létrehozandó földbérlő szövetkezet vehetné bérbe a hercegtől a földet.211 Ezt a tervet a kiskanizsai hitelszövetkezet karolta fel: a szövetkezetbe tömörült gazdák 1936. október l-jével óhajtották kibérelni a hercegi uradalom e részét, s ehhez várták a földet bérelni óhajtókat.212 Tegyük hozzá, hogy mindemellett az 1930-as évek vége felé megnyíló ipari munkahelyek (olajipar) miatt túlságosan nagy városi feszítő erőt nem jelentett az agrárnépesség létszáma. A művelési ágakat vizsgálva érdemes összevetni az 1895. évi statisztikai összeírás eredményeit az 1935. évivel, hogy jól lássuk a 40 év alatt bekövetkező módosulásokat. A művelési ágak változásai Nagykanizsán 1895-1935 között213 A negyven éves periódusra vonatkozóan látható, hogy a mezőgazdaságot illetően szinte megállt az élet: a 19. század végére jellemző művelési viszonyok az 1930-as évek közepén is megfigyelhetők. Az adatok eltérései inkább csak abból a 300 holdas különbözetből fakadnak, amennyivel nagyobb volt a mezőgazdasági terület 1895-ben. Tény, hogy a dualizmus kora alatti dinamikus változások (erdőcsökkenés, szántók növekedése stb.) megállt. Talán egyedül a szőlők növekedését érdemes megjegyezni, de an- 208 Az adatok és számítások forrása: Népszámlálás, 1930. 2. kötet, 158-159.p. Kiskanizsa volt a népszámlálásban kerületenkénti bontást illetően a város 3. számú kerülete. 209 Uo. 373.p. 210 Zalai Közlöny, 1936. február 2. 211 Zalai Közlöny, 1935. november 15.; lásd még: Zalai Közlöny, 1935. november 19. 212 Zalai Közlöny, 1935. november 24. 213 1895-höz: Mezőgazdasági statisztika, 1895. 1. 274.p.; 1935-höz: Magyarország földbirtokviszonyai, 1935/a 1. kötet, 143.p. Művelési ágak 1895 1935 Szántó 4171 4140 Erdő 3361 3289 Legelő 1628 1544 Szőlő 227 246 Rét 2559 2452 Kert 362 328 Földadó alá nem eső, avagy nem termő terület 598 414 Összesen 12 906 12 693 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 137 nak is oka lehet, hogy az 1895. évi felvétel még a filoxéra járvány kellős közepén történt, vagyis egy deformált állapotot jellemzett.214 Látható ugyanakkor az adatokból, hogy 1935-ben a legkiterjedtebb művelési ág a szántóföldi termelés és a hozzá kapcsolódó rét- és kertgazdálkodás volt (6920 hold), az összes földnek mintegy 55%-a tartozott ezekhez az ágazatokhoz. Ám az is világos, hogy az állattartás számára is széles lehetőségek nyíltak, hiszen az 1544 hold legelő, valamint az erdőkben lévő legeltetési lehetőségek, s a rétgazdálkodás is arra utal, hogy ennek az ágazatnak a jelentősége nagy lehetett a város lakosság életében. S végül ne felejtsük a már részletezett erdőgazdálkodást, hiszen a városhoz tartozó földek 27%-a erdő volt ebben az időben. Mindebből világosan következik, hogy a mezőgazdaság legfontosabb ágazata a szántóföldi növénytermesztés volt. Szántó szinte minden üzemtípusnál volt, bár a törpebirtokok esetében korlátozott lehetőségekkel kellett számolni: ezen típus esetében a birtokok mintegy 60%-a volt szántóföldes.215 Bármilyen alacsonyra süllyedt a válság alatt a szemes termények ára, ettől még az évszázados termelési szokások megmaradtak.216 A szántókat alapvetően háromféle növénytípus termelésére használták. Megmaradt - főleg az uradalom területén - a gabonatermelés, azon belül is főleg a búza, és kisebb mértékben a zab termelése. A másik fontos termék a kukorica maradt, amit egyrészt piaci értékesítésre, másrészt pedig a jelentős létszámú állat eltartására termeltek. A gabona- és a kukoricatermelés hozamai nagyjából megfeleltek a nagykanizsai járás terméseredményeinek. Az 1930-as évek közepén 7 mázsás holdankénti búza és rozs eredményét jónak tartották, akárcsak a 16 q/hold kukoricatermést. Burgonyából általában 30-35 q-ra, takarmányrépából 70 q-ra számítottak egy holdon.217 A harmadik fontos ágazata a termelésnek a kertszerű termelést kinövő, s egyre inkább a szántókra ráterjeszkedő, intenzív munkakultúrás termékek voltak. Ide sorolhatjuk a főleg a kiskanizsaiak által termelt káposztát (ezzel még a nemzetközi piacokra is ki tudtak lépni),218 hagymát, főzeléknövényeket, burgonyát stb. Statisztikai adatok szerint volt 35 holdnyi olyan kert is, amelyen egyértelműen árutermelési célzattal termeltek.219 A kertészetnek a családi gazdasági rendszerbe való bevonása persze kényszer volt. Korábban a kiskanizsai agrártársadalom megélhetése a szántóművelés - állattartás - szőlőtermesztés hármasán nyugodott, amelyből a boreladás jelenthette a készpénzbevételt. Ebből azonban ekkor már megélni nem lehetett, így egyre inkább a kertészkedés felé fordultak sáskák.220 A paraszti családi üzemekben fontos volt a munkamegosztás: a férfiak foglalkoztak a szántó- és szőlőműveléssel, illetve a nagyállattartással, míg a nőké volt a kertészkedés, a ház körüli baromfitartás, illetve a piacozás. Látható tehát, hogy a korábbiakhoz képest a-a birtokrendszerhez hasonlóan - a szántótermelés szerkezetében sem következett be radikális változás, előrelépés inkább csak a kiskanizsai kertkultúrás termelés növekedésében, a specializáci-óban figyelhető meg. A két háború közötti időszakra esett a kiskanizsai gazdatársadalom piac felé való nyitása.221 214 A járvány hosszú éveken keresztül jelen volt, végleges megszűnése, s hatásainak negligálása csak az első világháború előtti években következett be. 215 Magyarország mezőgazdasága, 1935. 282.p. 216 2929 végén már arról számolt be a helyi sajtó, hogy Nagykanizsán egészen megbénult a gabonaüzlet, s gyakorlatilag nem lehetett eladni semmit. Ugyanez volt érvényes a kukoricára és a babra is. Lásd: Zalai Közlöny, 1929. november 26. 217 Zalai Közlöny, 1935. december 1. 218 Molnár, 2005. 200.p. 219 Magyarország mezőgazdasága, 1935. 285.p. 220 N. Szabó, 1929. 357.p. Egy érzékletes korabeli leírás a sáskákra: Zalai Közlöny, 1935. augusztus 7. 221 N. Szabó, 1929. 347.p. 138 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 138 A kisüzemi gazdaság modelljéből következik, hogy Kanizsán a mezőgazdaság gépesítettsége nem volt magas. Bár jókora mezőgazdasági határa volt a városnak, ám a modern gépekből meglehetősen keveset találni. Sem a motoros erőgépek, sem a traktorok, sem más drágább és bonyolultabb eszközök esetében nem látszik, hogy jelentős kísérletek történetek volna a gazdálkodás gépesítésére. Tegyük hozzá mindjárt: mivel a kerti növények termelése hagyományos eszközkészlet mellett inkább az élőmunkaerőt igényelte, mintsem a gépeket.222 Jelentős volt ugyanakkor a város határain belül összeírt állatállomány nagyságrendje. Nagykanizsán 1512 szarvasmarhát, 1370 lovat és 3151 sertést írtak össze. Összevetve ezt az 1922. évi állatszámlálás eredményeivel, amikor is 1363 lovat, 2419 szarvasmarhát és 2983 sertést írtak össze, látható, hogy jelentősebb elmozdulás csak a szarvasmarhák számának csökkenésében látható.223 Ahhoz, szélesebb összefüggésben is tudjuk az 1935. évi adatokat értelmezni, nézzük meg, hogy más dunántúli városokat illetően milyen állattartási arányokat látni a mezőgazdasági termelők esetében. Hasonlóan korábbi elemzéseinkhez, most is szembeötlő a kanizsai állattartásban a lovak magas száma.225 Két okra utalunk. Egyrészt a kanizsai gazdaság forgalmi és kereskedő jellege, a városon belüli és a vasútra való ráhordó kereskedelem mindig is komoly kapacitásokat feltételezett. A másik pedig a kiskanizsai társadalom lovak iránti szeretete: lovakat nemcsak azért tartottak, mert gazdaságilag és üzletileg fontos volt, hanem önmagáért a lóért, hiszen a ló a gazdatársadalom gondolkodásában presztízsértékű volt.226 Hasonlóan erős a szarvasmarhatartás szempontjából Kanizsa: ez esetben is száz éves folyamat eredményét láthatjuk, hiszen Kanizsa az ország egyik legnagyobb szarvasmarha-kereskedő települése volt, de a tevékenység nemcsak felvásárlásból, hanem tenyésztéséből is állt.227 A szarvasmarha esetében említsük meg az uradalmi tartást. A sertéstartásban érdekes fluktuáció figyelhető meg. 1920-ban 3335 darab, 1929-ben viszont már csak 829 darab volt Nagykanizsán, ezt követően viszont újra visszaállt a régi nagyságrend 228 Ebben két tényezőnek nagy szerepe lehetett. Az egyik, hogy a mangalica helyett többen áttértek a hússertés tartására, amit a helyi gazdasági irodalom is erősen propagált. Másrészt pedig az 1920-as évek második felében felépült vágóhíd is lehetőséget adott a gazdáknak a jobb értékesítésre.229 Tegyük még hozzá, hogy a már a válság első éveiben a csökkenő jövedelmek miatt a helyi húsfogyasz- 222 Magyarország mezőgazdasági összeírása, 1935. 216.p. Ugyanakkor az is tény, hogy az uradalmi erőgépek nem Nagykanizsa statisztikai fősorainál, hanem a mellette lévő uradalmi településeknél jelennek meg. 223 Az 1922. évi adatokhoz lásd: Zalai Közlöny, 1922. július 7. 224 Magyarország mezőgazdasági összeírása, 1935. 98,152, 212.p. 225 Kaposi, 2009/a 117.p. 226 N. Szabó, 1929. 338.p. 227 Az agrárkereskedelemre lásd: Kaposi, 2008/a 4. 30-31.p. 228 Zalai Közlöny, 1929. október 27.; 1930. szeptember 6. 229 A sertésvágóhíd létrehozásához lásd az ipari és a városgazdálkodási fejezetet. Dunántúli városok állattartási jellemzői 1935-ben224 Város Szarvasmarha 1 agrárkeresőre jut Sertés 1 agrárkeresőre jut hJ 1 agrárkeresőre jut Nagykanizsa 1512 0,7 3151 1/4 1370 0,6 Kaposvár 890 0,4 3978 1,8 847 0,4 Szombathely 896 - 1295 - 638 - Zalaegerszeg 1047 - 1971 - 364 - Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 139 tásban is eltolódás történt: drágább marhahús helyett egyre inkább az olcsóbb sertéshúst vásárolták.230 Az állattartáshoz kapcsolódott Nagykanizsán a kiterjedt méretű rétek és a legelők használata. Láthattuk korábban, hogy az úrbérrendezés eredményeképpen a város igen nagy legelőhöz jutott hozzá, amelynek mérete mintegy 1300 hold volt. E mellett az uradalomnak is ott volt a Kanizsa-major rét- és legelőgazdasága, amely a nagykanizsai városrésztől délre helyezkedett el, üzemi központja pedig a vasút és a Kazinczy utca között volt. A rétek csaknem kétharmada száraz, jó minőségű szénát adó terület volt. Az istállózó állattartásra való átérés eredménye volt, hogy az összeírt állatok közül a szarvasmarhák egynegyede, míg a lovak hetede járt csak a legelőre.231 Eddigi áttekintésünkből látható, hogy Nagykanizsa mezőgazdasági rendszere a kapitalizmus korában sokat változott. Kialakult az uradalom révén a tőkés agrárnagyüzem, amely mind a piacra termelésével, mind a minőségi erdőgazdálkodásával kiemelkedett térségi közegéből. De a tömegtermelés mellet legalább ennyire fontos volt a kiskanizsai intenzív kertkultúra létrejötte, amely a nyugati városrész lakóinak megélhetésében alapvető szerepet játszott. A mezőgazdaság kapcsolódott az iparhoz is: hiszen az üzemek nyersanyaggal való ellátása, vagy pedig az árufuvarozáshoz szükséges lótartás kialakítása szintén az agrárágazat funkciója volt. A város tulajdonként kezelve saját területeit, főleg erdejét, annak bérbe adásával, üzemeltetésével finanszírozhatta saját kiadásait. A második világháború persze ebbe az organikus fejlődésébe beleszólt. A megváltozott hatalmi viszonyok és társadalmi közhangulat miatt 1945 márciusában sor került a magánkézben lévő nagybirtokok felosztására, valamint a városi földek állami tulajdonba vételére. Ezzel a korábbi mezőgazdasági tulajdonviszonyok alapjaiban változtak meg, s ezzel a nagykanizsai agráriumnak is egy új korszak kezdődött el. 230 Erről tanúskodnak Wolff Sándor m. kir. főállatorvos, a nagykanizsai városi állatorvosi hivatala vezetőjének nyilvánosságra hozott adatai. Lásd: Zalai Közlöny, 1930. január 23. 231 Magyarország mezőgazdasága, 1935. 284-286.p. 140 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 140 II. IPARI FEJLŐDÉS NAGYKANIZSÁN 1850-1945 1. A kanizsai ipar a 19. század közepén Kanizsa a 19. század közepén alapvetően mezőgazdaságból élő város volt, ám kétségtelen, hogy kereskedelmi jellegének erősödése mellett egyre inkább a térség legjelentősebb ipari kapacitását is magáénak tudhatta. A több mint 10000 lakosú mezővárosban 1848-ban mintegy 550-600 fő foglakozott iparral, ami a korabeli mezővárosokat illetően tekintélyes nagyságrend. Ágazati szempontból a textil- és ruházati ipar, valamint a bőripar számított meghatározónak: 1837-ben a kézművesek 62%-a már ebben a két ágazatban működött. A legnagyobb létszámú mesterség a csizmadia volt, míg a leggyorsabb növekedés a textiltermelésben következett be.232 Ágazati szempontból a kanizsai ipar belesimult a magyar városok ipari rendszerébe. De az is érzékelhető, hogy a 19. század közepére elkezdtek szaporodni azok a szakmák, amelyek már egy újfajta fogyasztási struktúra kielégítésére voltak hivatottak.233 Különlegességét adta a mezőváros ipari struktúrájának, hogy igen jelentős volt a zsidó iparosok száma. A zsidó iparosok az 1770-es évektől földesúri telkeken telepedhettek le, s így a városiakkal szemben Batthyány herceg oltalma alá kerültek. Arányuk 1848 felé az összes iparos mintegy negyedét tette ki. Hasonlóan fontos eleme volt a mezőváros ipari rendszerének az egyre jelentősebbé váló uradalmi ipar, amely elsődlegesen az uradalom működésének ipari hátterét biztosította, de egy-két ágazatban a városiak is élvezhették előnyeit. így például a reformkorban meginduló építkezések szempontjából fontossá váltak az uradalmi téglavetők, amelyek az alapanyagot biztosíthatták. A reformkorban az első modern, gyáripari kezdeményezések is kialakultak a városban. 1843-ban „Lackenbacher I. S. és Társa" nagykanizsai kereskedő kért kiváltságot likőrgyártó üzemére. Nagykanizsa város üzleti könyvei, valamint az uradalmi tisztek tanúságtétele alapján bizonyította, hogy a szeszipari vállalkozással legalább 40000 váltóforintnyi forgalmat fognak lebonyolítani. A vállalkozók tizenkét ember állandó foglalkoztatását ígérték. A kanizsai szeszfőzés egy másik új üzeme Blau Mózes kereskedő vállalkozása révén jött létre. Blau 1835-ben hozta létre azt a rum- és likőrfőző üzemet (szeszfőzdéjét), amely aztán a leszármazottak tulajdonában egészen 1915-ig fennmaradt.234 1835-ben Mayer Gottlieb, a napóleoni háborús időszak legnagyobb kanizsai gabonakereskedője jelentkezett az uraságnál azzal a szándékkal, hogy a herceg által eladásra kínált telkekből mindjárt kettőt is venne. A nagykereskedő kérése az volt, hogy az egyiken házat építhessen, a másikon pedig ,,olajüttő gyárt állíthasson fel"P5A kor nagy divatja volt a dohányfogyasztás, nem véletlen, hogy a városban két ehhez kapcsolódó vállalkozás is létrejött, amelyből Spánier Ferdinánd kereskedőé volt igen hosszú életű: Spánier „fűszerkereskedő és dohánygyártó" üzletét 1841-ben jegyezték be a Soproni Váltótörvényszéknél.236 A felsorolt példákból is látszik, hogy az 1830-40-es években a modern ipari vállalkozások szele ugyan elérte Kanizsát, ám mélyreható gazdasági és társadalmi átalakulást egyelőre 232 Az országban a legjelentősebb takács mesterség-koncentráció Bácskai Vera szerint 1828-ban Szegeden és Debrecenben volt, ahol 93-94 mester foglalkozott ezzel a szakmával. Lásd: Bácskai, 1988. 77.p. 233 MNL ZMLIV. 9/b. Nagykanizsa. Úrbéri összeírás, 1847/48. 234 Akkor olvadt be a Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomító Rt-be. Lásd később. 235 MNL OL P1322. Fasc. 19. No. 506-507. 236 Lásd: Kaposi, 2009/c tanulmányát. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 141 nem okozott. A város kézműiparában továbbra is a céhes keretek közötti, az egy-két segéddel működő kisüzemi modell maradt a meghatározó. Ezt világosan mutatja az is, hogy a 19. század első felében egyre több iparos kérte felvételét a kanizsai céhekbe.237 A modernebb, társas vállalkozások csak a fent említett néhány gyárszerű kapacitás, valamint egy-két régi mesterség, például molnár, mészáros tevékenység terén jöttek létre. Az viszont egyértelmű, hogy a fent említett újszerű vállalkozások (a zsidó iparosokkal, az uradalmi keretek között működő iparűzőkkel kiegészülve) egyre erősebb versenyt támasztottak a hagyományos céhes iparosoknak. Ettől persze még Kanizsa iparszerkezete tipikusan mezővárosi maradt, ahol az agrárágazat termelése az iparosok jelentős részét ellátta alapanyaggal (bőripar, faipar, textilipar).238 2. A kanizsai ipar az neoabszolutizmus éveiben Az 1848-49. évi szabadságharc elvesztése után a hazai gazdaság új feltételrendszerbe került. Az ország katonai megszállása erősen igénybe vette kapacitásait. 1850-ben bevezették azt a birodalmi vámrendszert, amelynek értelmében vámmentesen lehetett kereskedni a monarchia területén.239 Ez különösen a magyar mezőgazdaságnak jött jól, hiszen termékeit egyre jelentősebb mértékben tudta a birodalom nyugati részeibe szállítani. Más volt a helyzet az iparral, hiszen az már korábban is nyilvánvaló volt, hogy a fejlettebb osztrák és cseh ipar termelése erős versenyhátrányt teremtett.240 Kétségtelen azonban, hogy az 1850-es évektől megindulhatott a nyugati tőke beáramlása, s így egyre több osztrák vállalkozás jelent meg Magyarországon. Újdonság volt az is, hogy a céhek elveszítették korábbi privilégiumaikat, hiszen az 1848. évi törvény alapján országunkban szabaddá vált az ipari vállalkozás lehetősége. Nagykanizsa esetében a jó közlekedési adottságok (öt út csomópontja, 1861-től vasúti elérhetőség) elősegítették az ipari fejlődést, ugyanis nem okozott problémát nagy tömegű iparcikk beszerzése. Nem véletlen, hogy maga a kanizsai iparosodás csak lassan haladt előre, és sokáig megőrizte kisüzemi jellegét. 1851-ben Kanizsán még csak egy-egy cigaretta- és szivar gyártó üzem, egy likőrgyár és egy olaj sajtoló működött, világosan mutatva azt, hogy a város iparosai elsődlegesen hagyományos inkább kézműves tevékenységet végeztek.241 Adataink alapján úgy tűnik, hogy az 1840-es évekhez képest a szabadságharc és az osztrák megszállás, valamint az elvándorlás miatt csökkent az iparosok száma.242 Jó néhány évnek kellett eltelnie, amíg a reformkori iparos létszámot újra elérték. Az 1857. évi, a Soproni Kamara által összeállított iparos lajstrom alapján meg tudjuk ítélni a város iparának ágazati jellegét is.243 Az ekkor mindössze 132 nagykanizsai nevet tartalmazó német nyelvű lista vizsgálatából kiderül, hogy az iparosok szakmánkénti arányait tekintve a reformkorhoz képest lényegi módosulás nem következett be. Legnagyobb létszámban a ruházati iparban tevékenykedők szerepelnek, közülük is kiemelkedtek a szabók és a csizmadiák (Schneider, Zischmenmacher), illetve a szűcsök (Kürschner). A ruházati ipar mellett jelentős számú iparost tömörített az építőipar, akiket főleg a bádogosok, az asztalosok és az ácsok relatíve magas aránya jellemzett. Érdekes ugyanakkor, hogy ezen 237 A céhes modellre lásd: Lendvai, 2006. 226.p. 238 Lásd: Kaposi, 2009/a: Ipari fejezet, 133-208.p. 239 Kaposi, 2002.169.p. 240 Komlos, 1990.116.p. 241 Nieder-öesterreichische Gewerb-Verein 1851. június 12. 242 Az 1848. évi 1708 fővel szemben az 1860-as évek közepén már csak 1516 héber vallású egyén élt Kanizsán. Utóbbi adathoz lásd: Fényes, 1866. 325-326.p. 243 Lásd: Verzeichnis der Wahlberechtigten, 1857. adatait. 142 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 142 iparágban egyetlen egy téglást sem találtunk, ami arra utal, hogy a városi és az uradalmi téglavetők működtetése nem önálló iparosok által történt. Az élelmiszeriparban a pékek voltak legtöbben (9 fő). Jóval nagyobb iparos számot mutat az 1862. évi Zala megyei összeírás adatsora, amely szerint az önálló iparosok száma 457 fő volt.244 Korabeli és későbbi összeírások adatait felhasználva úgy számolhatunk, hogy ebben az időben a segédek száma a mesterekének 1,2-szerese, míg a tanoncok és a munkások száma fele, illetve negyede volt. Ezzel a kalkulációval azt mondhatjuk, hogy 1862-ben kb. 1100-1200 főállású ipari kereső élhetett Kanizsán. A főállásúakat tekintve ez annyit jelent, hogy a reformkori kb. 200-250 iparos száma lényegében megduplázódott. A számbeli szaporodásra az alapot az iparszabadság lehetősége, a javuló szállítási kapacitások és a lakosság szaporodása általi iparcikkek iránti kereslet növekedése egyértelműen kínálja a magyarázatot. Ha az iparosok ágazati összetételét vizsgáljuk, akkor a korábbi modell fennmaradása mellett már némi változást is láthatunk. A legnagyobb foglalkozási ágazat egyértelműen a ruházati ipar volt, amelyben 1862-ben 190-en működtek (42%). A ruházati iparban - akárcsak korábban - a csizmadiák (64 fő), a szabók (49 fő), a szűcsök (28 fő) és a német vargák (23 fő) voltak legtöbben. A ruházati ipar dominanciája mellett emeljük ki (a népességnövekedésből is értelmezhető) építőipar előretörését. E csoportban 13 szakma 42 főállású adózóját találjuk, közöttük legtöbben az asztalosok, az üvegesek, a bádogosok és az ácsok voltak. Gyorsan nőtt a fém- és gépiparban dolgozók száma: 13 szakmában 41 főt írtak össze. E csoportban a lakatosok és az esztergályosok voltak legtöbben (8-8 fő). Hasonló létszámú volt az élelmiszeripar, ahol a pékek (sütők), a mészárosok és hentesek voltak legtöbben.245 A különböző források összevetése kapcsán kiemeljük, azt kell még hangsúlyoznunk, hogy az iparosok mesterségüket nem kizárólagosan folytatták, hiszen szinte mindegyikőjüknek volt jelentősebb kisebb-nagyobb telke, szőleje, amely a megélhetésben igen fontos szerepet kaphatott. Akár az 1854. évi összeírást, akár az 1871. évi földkönyvet vizsgáljuk, a mezőgazdaság és az ipar összekapcsolódása egyértelműen látszik.246 A város tulajdonában lévő földek bérbeadásánál is gyakran találunk iparos neveket. így például 1857-ben a híres szűcs-műhellyel rendelkező Horváth Ferenc is bérelt egy darab földet a várostól.247 Egy másik példa a több szektorban való tevékenységre, amikor Gödörházi György, illetve Latki Ferenc szűcsmesterek a földesúrtól béreltek ki egy-egy kocsmát, ahol borméréssel foglalkoztak.248 Hasonló jellegűnek tarthatjuk Albanich Flórián pékmester, városbíró bérletét, amikor is két társával együtt a város határában 37 helyen összesen 855 holdat béreltek az uradalomtól.249 A sok iparos közül is kiemelkedett - kortársi leírás szerint - néhány olyan, amely esetében a minőség és a szaktudás különösen fontos volt.250 Ilyen volt például Wajdits Alajos magyar szabó, akinek a hazafias érzései is közismertek voltak. Műhelyében folyamatosan 15-20 legényt foglalkoztatott (ezzel a városban már nagyobb vállalkozók közé tartozott). Boltja a Fő utcában, a volt Tárnok-házban volt.251 A korabeli reklámok szerint műhelyében „bármiféle kelméből a legdíszesb és legjobb állású öltönyök készülnek."752 Büszkén hirdette a mester, 244 MNL ZML. IV. 259. b. 3407/1862. 245 Uo. 246 Lásd: MNL ZML Nagykanizsa város levéltára. Fasc. 4.1854. évi összeírás, illetve MNL ZML Nagykanizsa város levéltára. Nagykanizsa birtokkönyve, 1871. 247 MNL ZML Nagykanizsa város levéltár, Fasc. 4. Földbérletek 1857-58-ban. 248 MNL OL P1322. Fasc. 168. No. 31. 249 TGyM. 16/2005. Gy.sz. Haszonbérleti szerződés. 250 Felsorolásunk alapforrása Horváth, 1861. 57-60.p. 251 Kaposi, 2009/a 331.p. 252 Zala-Somogyi Közlöny, 1862. július 1. Wajdits Alajos élete szomorú véget ért: családi problémái miatt a Szélmalom (a később Ökör) vendéglőben öngyilkos lett. Ehhez lásd: Bátorfi, 1916. 227.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 143 hogy a kelméi a legelső gyárakból valók, s ugyanakkor a megrendeléseit pontosan teljesíti. A szabómester nagy irodalombarát is volt, nyilván ehhez van köze annak is, hogy testvére a város legjelentősebb kiadóját működtette.253 Szomszédjában volt a Matos-féle ruházati üzem, nem messze tőle a Fischer-fé-le női szabóság. Leber Ignácz volt a cipészek között a legelső, akinél állítólag olyan mértékűek voltak a megrendelések, hogy már hosszú várakozásra kellett számítania a vásárlónak. Ha valaki nem bírta várólistát, akkor lehetősége volt Halvax-műhelybe menni, ahol a vásárló „...talál ott készen annyit, hogy Dunát is rekeszthet vele".25i Halvax József 1836-ban jött Németújvárról Kanizsára, s mint német varga dolgozott. Német ajkú, becsületes iparos volt, aki 1868-ban a polgármesteri székig jutott.255 Kanizsán már a reformkorban is voltak híres órás mesterek, az 1860-as évek elején Szeiler Péter és Jack Frigyes volt a legismertebb. Jack Frigyes műhelye és kereskedése a Korona szállóval szemben helyezkedett el; a Szeiler-bolt pedig a Kereszt utcában, a Kohn-féle kávéház mellett működött.256 Hátul a műhelyben az órák javítása folyt, míg az utcafronti része helyezkedett el a bolt, ahol a legszélesebb körű és szerkezetű, akár svájci órákat is árusították. De voltak kiemelkedő szűrszabók, mint például Horváth Ferenc, aki a párizsi műkiállításra is készített egy szép szűrt, de a feladott termék valamiért nem ért célt, s vissza sem jutott. A szűcs mesterek között a Gödörházi-, a Blau- és a Hlatki műhely vitte a prímet, a szíjgyártók közül a Bartos és a Wolf-műhely emelkedett ki. Utóbbi igen széles termékpalettával rendelkezett: mindenféle lószerszámot, nyerget, angol bőrládákat, fegyvertokokat, vadászkellékeket, fuvaros- és lovagló ostorokat, sétapálcákat stb. is előállított és értékesített.257 A gombkötők közül Desgyek és Nemsics iparos neve volt a legismertebb.258 Megjelentek már a különleges szakmák is az 1850-60-as években, mint például a fényképész-mesterség: Mikolasch Sándor nyitott Nagykanizsán a piarista iskola mellett műhelyt (Photografie-Salon), aki egyben garantálta a képek természethűségét. Mellette szoba- és bútorfestést, aranyozást és síremlékdíszítést is vállalt.259 De volt ékszerész is Nagykanizsán: az 1810-ben Szigetváron született Berény József 1836-ban költözött a mezővárosba. Előtte vándorútján járt Prágában, a német városokban, sokáig volt Bécsben is, hogy a szakmát kitanulja. Kanizsán a hercegtől kapott lakást és műhelyt a Fő út 3. szám alatt házban, majd a vállalkozás a következő 100 éven keresztül 253 vVajdits József könyvkereskedőről lásd: Kaposi, 2009/c. 254 Horváth, 1861. 58.p. 255 Barbarits, 1929. 83.p.; illetve lásd még: Károlyi, 2005. 256 Zala-Somogyi Közlöny, 1862. július 1. 257 Uo. 258 Horváth, 1861. 59.p. 259 Zala-Somogyi Közlöny, 1862. július 1. 19. kép: Haba József bognár mester részére 1862. október 11-én kiállított iparjegy 144 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 144 ugyanott működött. Berény 1840-ben megnősült, s fiait is ékszerésznek szánta. Érdekes, hogy mindkét fia kitanulta a szakmát, de azért, hogy a családi veszekedéseket elkerülje, néhány háznyira a másik fiának is vett egy műhelyt, s így a két fiú önállóan dolgozhatott.260 Az időszak leghíresebb patikusa Lováck Károly volt. Apjától, Lováck Ferdinándtól 1837-ban vette át az üzletet, amely a Fő úton az Eötvös tér és a Fő tér között feküdt félúton, néhány háznyira a földesúri kastélytól. A patika az 1840-es években a Fekete Sas nevet vette fel.261 Lováck később megvette a Haller Antal által 1805-ben alapított gyógyszertárat is annak gyakran italozó tulajdonostól. Lováckot az önkényuralom éveiben is szilárd jellemű hazafinak tartották, aki minden nemes intézménynek nagy támogatója volt, s a közkórháznak is sok éven át gondos pénztárnokaként működött. 64 éves korában, 1875-ben hunyt el.262 Személye az egyház részéről is megbecsülésnek örvendhetett: a ferences zárda kriptájában temették el.263 Az abszolutizmus korában jelent meg az első gőzüzemű ipari kapacitás is a városban. 1851-ben még azt írta a város egy jelentésben a vármegyei főnöknek, hogy „városunk kebelében oly gőzgép tulajdonosok, kik gyártmányaikat gőzerővel készítenék, nem léteznek".264 De nem sokkal ezután, 1859-ben négy kanizsai kereskedő, Aufricht Lipót, Láng Henrik, Bettlheim Sámuel (a Bettlheim Baruch nagykereskedő cég utóda) és Ollop Sámuel a Batthyány Fülöp hercegtől vett - a volt berki területen, közvetlenül a Kiskanizsára vezető út déli oldalán265 - létrehozta az első gőzmalmot. A cég neve Kanizsai Gőzmalom Társaság lett. A telek mindössze 1,5 kat. hold volt, amit 1050 forintért kaptak meg.266 A vállalkozók 1862-ben a pallini malmot is bérbe vették. A gőzmalomban az 1860-as évek elején napi 100-150 mérőnyi gabonát őröltek.267 1869-ben egy „nyilvános közkereseti társulat" tulajdonába került (Rosenberg János, Wellisch József, Neumann Sándor, Preisach József és Bettlheim József).268 A Déli Vasút 1858 óta jelen volt a városban, a földvásárlásokat követte a vasút kiépítése.269 A vasúttársaság két fontos üzemet is létrehozott. Egyrészt a vasúti építkezésekhez téglagyárra volt szükség, amit a Társaság vasúttal szemben lévő területen hozott létre. Miután a vasútállomást és a kiszolgáló műtárgyakat felépítették, s már nem volt szükség a gyárra, azt 1863-ban bérbe adták Stern J. Mór kereskedőnek.270 Másrészt 1860-ban felépült a vasúti járműjavító üzem, amely egészen napjainkig nagyon fontos foglalkoztatója volt a városi lakosságnak. Kezdetben csak pár tucat, később, a századforduló után már csaknem 100 alkalmazottal működöt a javító üzem.271 Ha a fenti új üzemekhez hozzávesszük még a már korábban létrejött szeszipari és egyéb vállalkozásokat, akkor azt mondhatjuk, hogy az 1850-es években már Nagykanizsán is megjelent a modern ipar néhány üzeme, de ettől még a mezőváros ipara alapvetően kisipari jellegű maradt. Az általános gazdasági és politikai közhangulat az 1860-as évekre egyre javult, s így a beruházási környezet kedvezőbbé vált. A vállalkozási szabadság létrejötte, s a kereslet növekedése kétségtelenül hozzá járult a városi ipar fejlődéséhez. 260 ggy kanizsai cég ma lett 100 esztendős. Zalai Közlöny, 1936. június 24. 261 Kanizsai Enciklopédia, 1999.109.p. 262 Lásd a róla írt nekrológot: Zalai Közlöny, 1875. április 1. 263 Halis, 1899. 43.p. Oda temették, ahol például báró Sennyey Josefa vagy Hoer Magdolna (Inkey Boldizsár negyedik felesége) is nyugszik. 264 Barbarits, 1929. 302.p. 265 a gőzmalom telke világosan látszik az 1864. évi kataszteri térképen. MNL OL. S 78. No. 317. Nagykanizsa. 266 MNL OL P 1322. Fasc. 116. No. 328-336. A telek ára 1050 forint. 267 Horváth, 1861. 52.p. 268 Tarnóczky, 2010. 867.p. 269 Lásd részletesen a tanulmány közlekedéstörténeti fejezetét. 270 Tarnóczky, 2010. 867.p. 271 Srágli, 1991. 216.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 145 3. A dualizmus korában végbement ipari fejlődés Az 1867. évi kiegyezés megkötésével a magyar ipar fejlődése is új működési feltételek közé került. E változások közül talán a legfontosabb, hogy a Földművelésügyi-, Ipari- és Kereskedelemi Minisztérium létrejöttével megteremtődött az önálló hazai gazdaság, s azon belül az iparpolitika lehetősége; ezzel egy agrárországban, a mezőgazdaság gyors fejlődése mellett lehetőség nyílt az ipar fejlesztésére. A birodalmi vámmentesség, a működő tőke korlátlan beáramlása természetesen sokáig megakadályozta, hogy a hazai ipar nemzetközileg is versenyképesé váljon. Kétségtelen azonban, hogy néhány ágazatban, így például a gépgyártásban, az élelmiszeriparban stb. nagyon jelentős ipari kapacitások épültek ki ebben az időszakban.272 A kiegyezés utáni időszak, főleg annak első néhány éve a Gründerzeit korszaka volt országunkban, olyan időszak, amikor nagyon sok ipari és egyéb beruházás jött létre. Területileg ezek a beruházások főleg a főváros vagy annak közvetlen környékén, illetve a nyersanyagforrások (szénbányák, vasérctermelő vidékek stb.) vidékein alakultak ki. Ez az időszak a gyáripar létrejöttének korszaka.273 Nyilvánvaló azonban, hogy a hagyományos, főleg mezőgazdasági termelésre, avagy azok kereskedelmére összpontosító magyarországi mezővárosokban lényegesen később alakulhattak csak ki a modern gazdaság új szervezetei és az új ágazatok. Nézzük meg a továbbiakban, hogy a Nagykanizsára iparára oly jellemző kisipari és a gyáripari szervezeti rendszer milyen változásokon ment keresztül a kiegyezéstől az első világháborúig terjedő időszakban! 3.1. A kisipari rendszer szélesedése és fejlődése A kisipari működés legfontosabb változása a jogszabályi környezet módosulásában fogható meg. Az 1872. évi 9. tc. eltörölte az ipar céhes üzemi és szervezeti rendszerét. A változás már régen érlelődött, s a végrehajtás sem máról-holnapra történt. A céhek már semmiképpen sem feleltek meg a gazdálkodás liberális eszmeiségének, a keresletnek és a társadalom elvárásainak, mindazonáltal hosszú időn keresztül fennmaradtak. A törvényből következett, hogy az egyes helyi hatóságoknak is végre kellett hajtania a korábbi céhes vagyon likvidációját, s a volt céheket át kellett szervezni ipartársulatokká. Ennek megfelelően 1876 nyarán Hencz Antal (építőmester) elnök, Kápli Antal alelnök és Lengyel Lajos titkár vezetésével megalakult a nagykanizsai Iparos Egyesület, amely 1877. április 15-én a fenti személyek vezetésével Ipartársulattá alakult át.274 A lépésnek az igazi jelentősége abban állt, hogy az Ipartársulat már önszerveződő testület volt, amely döntéseit választott ügyintézőin keresztül hozhatta meg.275 Mivel azonban országos szinten a céhek feloszlatását követően meglehetősen sokféle ipari szervezet jött létre, ezért elkezdődött egy állami irányítással létrehozandó modell kialakítása: az 1884. évi 7. tc. 122 §-a alapján kellett a helyi ipartársulatokat megszervezni. A jogszabályoknak megfelelvén a nagykanizsai ipartársulat átalakulása is megindult, aminek eredményeképpen 1886. január 16-án létrejött az új Ipartestület.276 Elnöke Hencz Antal, alelnöke Dencs Kálmán és Topolits József lett. Az elnöki széket egy évvel később Miltényi Sándor vette át. Róla tudható, hogy több kiállításon kitüntetett cipész volt, korábban üzletét Miltenberger Sándor név alatt működtette, de 1886- 272 Lásd: Katus, 1989. tanulmányát. 273 Kaposi, 2002. 240.p. 274 Barbarits, 1929. 302.p. 275 Benedek, 1936. 5.p. 276 Uo. 7.p. 146 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 146 ban Miltényi Sándorra változtatta. 1880-ban jegyeztette be cégét, s az eredeti formájában 1908-ig működött, amikor is a cég neve neve Miltényi Sándor és fiai névre változott.277 Úri, női és gyerekcipőket egyaránt készített, boltja a városháza épületében volt.278 Halála után fiai, akik szintén cipészmesterek voltak, működtették tovább az üzletet. Miltényi esetében egy tipikus kisiparost láthatunk, ahol apáról fiúra száll a mesterség és az üzlet. Az Ipartestületbe minden olyan helyi iparosnak be kellett lépnie, akinek tevékenysége képesítéshez volt kötve. Ezek száma 1886-ban 326 volt.279 A korábbi ipartestületi vagyont beolvasztották az új Ipartestületbe.280 A város népességének gyors növekedése, valamint a jó közlekedési lehetőségek révén a külső piacok szélesedése nagy lehetőségeket rejtett a kanizsai iparosok számára. A kereslet emelkedése alaposan növelte az ipari vállalkozók számát. Az első olyan forrás a dualizmus időszakából, amely a mezőváros iparosainak átfogó vizsgálati lehetőségét biztosítja, az 1876. évi iparkamarai felmérés. Az ipari vállalkozások Nagy- és Kiskanizsán 1876-ban281 Ágazat Vállalkozók Segéd Tanonc Munkás Kereseti adó Vállalkozás /adó fémipar 39 72 24 0 559 14 ruhaipar, textilipar 60 52 37 9 679 11 építőipar 24 131 52 26 608 25 faipar 38 55 23 0 350 9 élelmiszeripar 46 50 36 14 1363 30 bőripar 111 139 66 0 554 5 papíripar 4 17 5 4 140 35 agyag- és vegyipar 17 13 4 0 130 8 egyéb iparok 10 9 4 4 180 18 Összesen 349 538 251 57 4563 13 A felmérés adatai szerint a két Kanizsán összesen 349 ipari vállalkozás működött. A vállalkozásokban 846 főt foglalkoztattak, amelyekhez hozzá kell tenni a vállalkozók számát, s így összesen az 1870-es évek közepére 1191 fős ipari foglalkozást mérhetünk. A segédek és a munkások esetében a szám egyben keresőt is jelent, a tanoncok esetében ezt nem tudhatjuk biztosan. (A vállalkozók száma láthatóan jóval kevesebb, mint az 1862. évi 457 fő, aminek oka, hogy ebben most a kereskedők (mint iparral foglalkozók) nincsenek benne.282 Ágazati szempontból a bőripar és a ruházati ipar dominanciáját érzékelhetjük, ebben tehát semmilyen változást nem lehet látni a korábbiakhoz képest: a cipész és csizmadia szakmában 101 önálló vállalkozás működött, vagyis az összes vállalkozásnak mintegy 30 százaléka. Azt egészen biztosra vehetjük, hogy ilyen mérvű cipőiparra a 16 000 fős város- 277 MNL ZML Cégbíróság. N.E I. 201. lOl.p. 278 Zalai Közlöny, 1886. január 2. 279 Barbarits, 1929. 303.p. 280 Benedek, 1936. 6.p. 281 Soproni Kamara, 1876. 538-543.p. 282 A kereskedőkre vonatkozó információkat a szolgáltató szektor fejezetében közöljük. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 147 nak nem volt szüksége, vagyis a vállalkozások mögött felvásárló kereskedőket kell feltételeznünk. A ruházati ipar másik nagy szegmense volt szabók és a takácsok működése, itt azonban számbelileg sem látunk a korábbiakhoz képest érdemi előrelépést. Mindebből úgy látszik, hogy a szabó és a szövő ipar leragadt a lokális értékesítésnél. A bőripar és a ruházati ipar alacsony segéderővel működött. A két ágazatban összesen 171 vállalkozás működött, ezek hivatalosan összesen 191 segédet, 103 tanoncot és 9 munkást foglalkoztattak. Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy Kanizsán a legtöbb vállalkozást jelentő két ágazatban vállalkozásonként alapvetően 2-3 fős kisüzemek működtek, vagyis minden bizonnyal családi kisvállalkozásokról van szó. Ebben ugyanakkor semmi meglepő nincs, korábbi pécsi kutatásaink esetében a századfordulóra vonatkozóan ugyanilyen eredményt hoztak.283 Teljesen másképpen szerveződött az építőipar. Ne felejtsük el, hogy a gyors népességnövekedés, illetve a polgárosodás magával hozta szinte az egész város területi bővítését és a korábbi épületek átépítését. Vagyis a helyi építőipar számára óriási kereslet volt a közintézmények bővülése, illetve a magánépítkezések felgyorsulása. Ez volt az az időszak, amikor új utcákat nyitottak, amikor a korábban kimért utcákat beépítették, s amikor komfortos épületeket alakítottak ki az éppen érvényes építési szabályzatok szerint.284 1876-ban az építőiparban 24 vállalkozás működött, amelyekben 131 segédet, 52 tanoncot és 26 munkást, vagyis összesen 209 dolgozót foglalkoztattak. Az egy építőipari vállalkozásra jutó dolgozók száma 8-9 fő volt. Kiemelkedett ezek közül az a két építész-vállalkozás volt, ahol cégenként 41 főt alkalmaztak. Nagyobb volt a három kőműves és az egy ács-vállalkozás is, utóbbiban például 25 főt alkalmaztak.285 Természetesen mindebbe az is belejátszott, hogy az építőipari munka - lényegéből következően - kollektív jellegű, olyan ágazat, ahol az eredményhez lényegesen nagyobb alkalmazotti rétegre van szükség, s ez is magyarázza az ágazat statisztikai jellemzőit. Az élelmiszeripar mindig is jelentős volt a városban, 1876-ban 46 vállalkozás működött ebben az ágazatban. Közülük a legtöbb a mészáros (14) és a pék (11) szakmában tevékenykedett. A többi vállalkozás inkább csak színezte a kínálatot: alig volt már bábsütő, pálinkafőző, de megjelent már a szódavíz-gyáros, volt cukrász is stb. Feljegyezték a korábban említett gőzmalmot is, amely üzem ekkor már egy ember tulajdonában volt; az üzemben ekkor 8 főt foglalkoztattak. A faiparban területén a 38 vállalkozás közül az asztalosok voltak legtöbben, 21 vállalkozás elégítette ki a helyi igényeket. A fémiparban 39 vállalkozást találunk, itt a lakatosok és a kovácsok voltak legtöbben. Itt is a mesterségbeli működés magyarázza, hogy az átlagosnál jóval nagyobb az egy vállalkozásra eső alkalmazottak száma. Ugyanakkor az ágazaton belül voltak olyan szakmák is, amelyek éppen csak éltek: egy-egy vésnök, szerszámkovács, szegkovács, puskaműves stb. található a fémiparban dolgozók között. Forrásunk lehetőséget ad a jövedelmezőség megítélésére is, hiszen közli a vállalkozások által fizetett kereseti adót. Az egy vállalkozásra jutó átlagos kereseti adó 13 forint volt. Látható, hogy a legtöbb adót vállalkozásonként a papíriparban működő cégek fizették, forgalmuk nyilván a polgárosodás okozta szükséglettel magyarázható. A papíripar után az élelmiszeripar következik, ahol a vállalkozások 10%-a fizette az összes adó mintegy 30%-át. Az élelmiszeripari adó nagyságát főleg a gőzmalom, a pékek és a mészárosok tevékenysége határozta meg. Az egy vállalkozásra eső kereseti adót illetően az egész városban a gőzmalom előzött meg mindenkit: a vállalkozás 232 forintos adója volt a legmagasabb kanizsai adótétel, ami mintegy tizennyolcszorosa volt az átlagos adónak. Igen sok adót fizettek az építőipari cégek is, ahol a vállalkozások 7%-a fizette az összes adó 13%-át. Az adófizetés 283 Kaposi, 2006. 98-99.p. 284 TGyM. Tört. Dok. Tár. 72. 403.1. „A nagy-kanizsai városépítészet rendszabálya 1867". 285 Soproni Kamara, 1876. 538-543.p. 148 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 148 másik végén találhatók azok a kisüzemek, amelyek messze átlag alatti eredményt értek el. Akárcsak a reformkorra végzett kutatásaink alkalmával,286 most is azt láthatjuk, hogy a legnépesebb szakmák esetében a kisüzemi működésből következően alacsony jövedelmezőséget értek el.287 Az 1880-as évektől a város népessége folyamatosan és gyorsan emelkedett, amit jól mutat, hogy az 1880. évi 18000 fővel szemben 1910-ben már csaknem 27000-en éltek a városban. A legfontosabb megállapításunk az, hogy a foglalkoztatásban a keresőket szemlélve az iparból élők váltak a legjelentősebb csoporttá. 1910-ben az összes kereső 32,6%-a az iparból élt, szemben a mezőgazdaság 17,3%-ával, vagy egyéb ágazatokkal. Kanizsa foglalkozási szerkezete 1910-ben (ágazatonként)288 Foglalkozási csoport Keresők létszáma Százalékos arány Mezőgazdaság 2059 17,3 Ipar 3874 32,6 Kereskedelem és hitel 1021 8,6 Közlekedés 943 7,9 Közszolgálat és szabad foglalkozásúak 635 5,3 Véderő 744 6,3 Napszámos és házi cseléd 1480 12,4 Egyéb, ismeretlen foglalkozású 1144 9,6 Az összes foglalkoztatott 11900 100,0 A látványos eltolódás mögött a kis- és a nagyipar fejlődése áll. Az Ipartestület adatai szerint 1889-ben 370 önálló iparos mellett 693 segéd és 308 tanonc dolgozott a városban, vagyis összesen 1371 fős kisipari foglalkoztatásról beszélhetünk.289 A különösen gyors létszámbővülést mutatja, hogy 1904-ben már 534 mester, 1098 segéd és 495 tanonc, vagyis összesen 2127 fő volt tagja az Ipartestületnek.290 Ezt követően némileg csökkent az iparosok száma: az 1. világháború kitörése előtt 583 önálló iparos, 859 segéd és 598 tanonc, vagyis összesen 2024 fő volt a kanizsai iparosság létszáma,291 főleg a segédek számában figyelhető meg némi visszaesés. Lényeges, hogy 1884-től már volt iparos-tanonciskola a városban. Ennek története 1846-ban kezdődött, amikor a helytartótanács rendeletére elkezdték megszervezni a vasárnapi tanodát: Kanizsán 1852-ben nyitották meg ezt az iskolát. Ez volt az ún. inasiskola. Különböző átszervezések után 1886-ban megnyílt az iparostanonc-iskola, majd később, 1890-ben megnyílt a kereskedőtanonc-iskola is.292 1906-ban az iparos iskola a Zrínyi utca 38. szám alatt, a kereskedő tanonciskola a 44. szám alatt működött. Az iparos iskolának a 20. század elején Poredus Antal volt a vezetője, s 12 tanár oktatta a fiatalokat.293 286 Kaposi, 2009/a 204.p. 287 Mindebben persze benne van az adóelhallgatás lehetősége is: egy ellenőrzött nagyobb cég esetében mások a lehetőségek, mint egy önbevalló kisvállalkozásnál. 288 Népszámlálás, 1910.1. kötet, 190.p. 289 Barbarits, 1929. 303.p. 290 Uo. 291 Uo. 305.p. 292 Az iskolákra vonatkozóan lásd a monográfia oktatási fejezettét. 293 Címtár, 1907. 55.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 149 Az első világháború előtti időkben a Nagykanizsán található 1103 ipari vállalkozásból 668 önálló, segédek foglalkoztatása nélküli kisüzem volt, további 194 vállalkozás pedig egy alkalmazottal működött.294 Mindez azt jelenti, hogy a századfordulón a kanizsai ipari vállalkozásoknak 81%-a kisüzemi jellegű volt. A városban lévő ipar ágazati rendszere folyamatosan bővült. A térség ipari nyersanyagadottságai meglehetősen szerények; ugyanakkor a mezővárosi múlt hagyományai erősek voltak. 1900-ban a széles értelemben vett ruházati ipar a város iparosainak mintegy felét tömörítette. Közülük is kiemelkedik a 444 cipész- és csizmadia, valamint a 257 szabó. Gyors tempóban emelkedett az élelmiszeripar foglalkoztatottsága; mindig jelentős volt az építőipar, valamint egyre növekedett az ekkor szintén iparnak tekintett vendéglátás ágazata is. A növekedő polgári keresletet, a polgárias életmód terjedését sejteti a 114 asztalos jelenléte. Az 1907-ben megjelent városi címtár adatai alapján lehetőségünk van arra, hogy a szűkebben vett iparosok (vagyis a fuvarozási, a vendéglátási és egyéb, már a kereskedelem felé hajló ágazatokat kizárva) szakmai megoszlását megvizsgáljuk.295 Forrásunk 531 iparost sorol fel. (Minden bizonnyal sok esetben olyan cégekről van szó, amelyek mögött segéderő is áll, ám ez csak néha derül ki a nevekből.) A legjelentősebb ágazat a ruházati ipar maradt 211 (40%) vállalkozással, amit a 69-69 (13-13%) vállalkozással rendelkező építőipar és az élelmiszeripar követ. Erős volt még a fémipar a maga 50 (9%) vállalkozásával, valamint a bútoripar 44 (8%) céggel. A többi iparági csoport meglehetősen alacsony létszámmal bírt: a faipar 13, az agyag- és kőipar 9, a bőripar és a vegyipar 7-7 céggel rendelkezett. Viszonylag nagy volt a száma azon foglalkozásoknak, amelyeket - jobb híján - a szolgáltatóipar elnevezés mögé soroltunk be (borbély, fogtechnikus, műfogkészítő, fényképész stb.), ez a csoport 30 vállalkozást jelentett a városban. Ha mindezt összehasonlítjuk a korábbi, 1876. évi adatokkal, akkor azt láthatjuk, hogy 30 év alatt érdemi változások indultak meg a kisipar foglalkozási szerkezetében. Egyrészt a ruházati ipar korábbi csaknem 60%-os aránya 40%-ra csökkent, amiben nagy szerepe lehet az időközben kiépülő hazai gyáripar teljesítményének is. Bár Nagykanizsán textilgyár nem működött, de a textiltermékek beszerzése nem volt nehéz. Ugyanakkor a cipészek esetében a helyi, 1904-ben alapított Neu és Társa vállalkozás, amely pár év után már 80 főt alkalmazott, erős konkurenciát hozott a kisiparosoknak.296 A csoporton belül ugyanakkor az is látható, hogy a cipész és csizmadia, valamint a szabó szakma még tartotta hadállásait, a visszaesés inkább az olyan - lassan kihalóban lévő - szakmák esetében látható, mint például a szűcs, a szűrszabó, a kesztyűs, a szövő stb. A másik nagy változás a polgárosodás következménye: a bútoripar a századfordulón a legtöbb magyarországi városban egyre fontosabb ágazattá vált. Nagykanizsán is 44 vállalkozás működött ebben az ágazatban, köztük a legtöbb asztalos volt, de egyre több kárpitos, székes stb. cég is alakult. Nyilvánvaló, hogy az átépülő és egyre komfortosabb városban jelentős kereslet alakulhatott ki az ágazat termékei iránt. Harmadrészt említsük meg az előbb már érintett építőipart, amely a századforduló idejére a második legnépesebb iparággá vált: egyre több építő cég alakult a városban.297 Akárcsak a korábbi időkre vonatkozóan, a századforduló környékén is azt láthatjuk, hogy a nagykanizsai kisiparnak voltak minőségi elemei. Abban az időben a legnagyobb ipari elismerés a különböző kiállításokon elért helyezésekben nyilvánult meg. Erre a helyszűke miatt röviden (szakirodalmi adatok alapján) két esetet említünk meg. Az első a kül- 294 Thirring 1912.128-129.p. 295 A címtár adatai teljesen biztos forrásnak számítanak, hiszen helyismeret birtokában írták, s minden iparosnál ott szerepel a vállalkozás pontos címe is. 296 Lásd: Zalai Közlöny, 1905. szeptember 16. 297 Címtár, 1907. adatai alapján. 150 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 150 földi sikerre utal: 1890 telén Herczeg Sándor korábban elért zágrábi és prágai sikerek után Jamaicában és Brüsszelben állított ki ecetet és élesztőt. Másik példánk a hazai érvényesülés esete: az 1905. augusztus 12-i pécsi II. Országos Cipész Szakkiállításon Keller Mátyás cipészmester képviselte a kanizsai ipart, s 10 pár remekbe készült cipőjét értékelve aranyéremmel térhetett haza.298 Keller üzleti sikere valószínűleg abból is fakadt, hogy a cipőkészítés teljes vertikumával 20. kép: Felvonulás a Fő úton az Ipartestület zászlószentelés! foglalkozott: állandó reklámjai ünnepségén 1901. augusztus 15-en . „ . , szerint mertek utan gyerek- es felnőtt cipőket is készített, mellette javított, átalakított stb.299 Több évtizeden keresztül a város legforgalmasabb helyén, a Vasember-házban volt műhelye és boltja, ugyanakkor a Kinizsi utca 31. szám alatt háza:300 Az utóbbi esetből látható, hogy a legnagyobb ipari ágazat nemcsak mennyiségi termelést végzett: a kisiparnak a minőség felé való elmozdulása hosszú távú lehetőségeket biztosított a megélhetésre és fejlődésre még akár gyáriparral szemben is. De legalább ennyire fontos volt az új technológiák, termékek és eljárások alkalmazása is az ipar fejlődésében. A tetőfedésben egy fővárosi cég terméke301 hódított: az eternit-pala forgalmazását a Magyar utca 4. szám alatti telephellyel rendelkező Horváth György pala-és cserépfedő mester végezte, aki nemcsak új, hanem régi házak átépítésénél is alkalmazta az új eljárást.302 Ne felejtsük el: 1880-1900 között Nagykanizsán a lakóházak száma 1929-ról 2932-ra emelkedett.303 Ugyanígy újdonság volt a műasztalosok tevékenysége, közülük Tantsits József volt talán a legismertebb, akinek az Eötvös téren volt műhelye.304 Szintén új volt az orthopéd cipészek tevékenysége: Furmen Imre a Király utca 38. szám alatt nyitotta meg műhelyét, ahol - felhasználva külföldön szerzett tapasztalatait - mindenféle fájós lábra tudott cipőmegoldást.305 Janda Károly kertészeti vállalkozása is sikeres lehetett, hiszen az egyre szebb polgári házak, villák kertjeinek kiépítése mellett a legkülönfélébb kerti dísznövényeket (szoba- és virágnövények, cserjék, fenyők, magas törzsű- és bokorrózsák stb.) is árusította.306 Látható, hogy igen sok új mesterség terjedt a századfordulón Nagykanizsán. 298 Mindkét példára lásd: Benedek, 1936. 6-7.p. 299 Lásd például: Címtár, 1907. 58.p. 300 Uo. 71 .p.; illetve 133.p. 301 Az Eternit Műveknek Budapesten, az Andrássy út 33. szám alatt volt a központja. 302 Címtár, 1907. 3.p. 303 Thirring, 1912.17.p. 304 Címtár, 1907. 49.p. 305 Uo. 64.p 306 Uo. 84.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 151 3.2. A kanizsai gyáripar létrejötte a 19. század utolsó harmadában Magyarországon viszonylag lassan indult meg a gyáripar kialakulása. A reformkori kezdeményezések után az áttörés az 1867-1873 közötti időszak alapítási időszakára esett. Sok minden hátráltatta a gyáriparosodás megindulását. Az osztrák ipar versenye sokáig gátolta a gyors áttörést. A hazai cégek piaci kínálata közepes színvonala miatt nem volt a vásárlók számára túl kívánatos. Ugyanakkor a technikai elmaradottság, a gépek hiánya, s nem utolsósorban a tőkeellátottság sem kedvezett a gyáriparnak. Ezért is volt fontos, hogy a kezdeti lábadozás után az 1880-as évek elejére létrejött az állami iparfejlesztés politikája, amelynek keretében a magyar állam felvállalta az iparfejlődés mesterséges eszközökkel való serkentését, az ágazati korrekció befolyásolását.307 Nagykanizsán a gyáripari „take-off" csak a századforduló körüli évtizedekben figyelhető meg. A változások három úton mentek végbe. Egyrészt számos korábban alakult családi üzemet fejlesztettek tovább, megnövelve a termelési kapacitást és javítva a minőséget, úgy azonban, hogy a családi tulajdonosi jelleg megmaradt. Másrészt két évtized alatt számos ágazatban teljesen új beruházások jöttek létre. Harmadrészt pedig a jelentős tőkeszükséglet miatt egyre több részvénytársaság alakult meg, amelyek révén már jelentős beruházások valósulhattak meg. A végeredmény egyértelmű: a 20. század elején a nagykanizsai gyárakban dolgozott már az összes ipari keresőnek mintegy 40%-a.308 Említsük még meg, hogy a gyáripar előretörését az is mutatja, hogy az első világháború kitörése előtt pár évvel, 1911. március 12-én a nagykanizsai városháza tanácstermében a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének (GyOSz) megalakult a Zala megyei fiókja. Az alakuló ülésen Kanizsáról 14 vállalat jelentkezett be. A fiók első elnöke báró Gutmann Vilmos, alelnöke a téglagyáros Stern Sándor, míg titkára Fleischner Miksa sörgyári gyárigazgató lett.309 Sajnos arra nincs lehetőségünk, hogy minden kanizsai gyárat bemutassunk, ezért a továbbiakban az előbb említett típusok legjellegzetesebb példáit próbáljuk meg jellemezni. 3.2.1. A családi vállalkozások fejlesztése A városban az egyik legtöbb dolgozót foglalkoztató gyár a Stern Mór tulajdonában lévő, 1863-ban alapított tégla- és cserépipari üzem volt. Egy, az egész tőkés korszakon áthúzódó, három generációs családi vállalkozásról van szó. A vállalkozás eleinte termény- és fakereskedelemmel foglalkozott. Emlékezhetünk rá a korábbiakból: a téglagyárat a Déli Vasúttól bérelte ki Stern J. Mór, amit aztán a későbbiekben 1883-ban meg is vett. A telep a Csengery utca végén, a vasútállomással szemben helyezkedett el. A vállalkozás irányításába az alapító bevonta fiát is: 1880-ban a cég neve Stern Mór és Fia lett.310 Ezt a gyártelepet fejlesztették gyárrá a következő évtizedekben, kihasználva az emelkedő építőanyag-keresletet. A Stern-gyár nemcsak a városban, hanem annak széles környékén is értékesített, sőt termékeivel eljutott a Balaton vidékéig, illetve Horvátországba is.311 Különösen az alapító fia, Stern Sándor alatt futott fel a termelés. Stern Sándor nemcsak jó üzletember volt, hanem széles körű közgazdasági ismeretekkel is rendelkezett, valamint jelentős közéleti tevékenységet is végzett. Közismert volt emberbaráti szeretete, jótékonykodás.312 A cég termékei 307 Kaposi, 2007/a 78.p. 308 Thirring, 1912.128-129.p. Nagykanizsán 12 olyan üzem volt, amelyben a munkaerő 20 főnél nagyobb volt, vagyis a cég statisztikailag gyárnak minősült. 309 weiser, 1929. 311.p. 310 MNL ZML Cégbíróság. N.T. I. 61. 85.p. 311 Weiser, 1929. 310.p. 312 Benedek, 1938. 88.p. 152 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) híresek voltak, foglalkoztatása folyamatosan bővült, a 20. század elején már elérte a 150 főt, az első világháború előtt pedig megközelítette a 200-at. Munkásainak több ma is meglévő lakást épített. A folyamatos bővülés eredményeképpen 1910-ben megvette a városban lévő másik, ún. Haba-féle téglagyárat is, amely 1893-ban jött létre, s a Honvéd és a Petőfi utca sarkán állt. Stern Sándor halála után fia, Gyula vette át a vállalkozást. A Stern a város elismert famíliája volt, lakásuk, üzleti központjuk a Rozgonyi utca elején, annak Fő térre néző oldalán állt, ezt az épületet 1883-ban építette a cégalapító.313 Hasonló változások mentek végbe a Blau Mór-féle szeszfőző gyárban. Az 1835-ös alapítású, a Fő tér északi oldalán, a Magyar utca torkolatánál lévő telken található likőrgyár tulajdonosa 1884-től Magyarországon elsőként francia módszerrel végzett konyak lepárlást. Blau Mózes halála után fia, Pál vette át a gyár vezetését, a lényeges fejlesztések már az ő fiai, Lajos és Béla nevéhez fűződnek. Konyakjukkal több magyar városban (Sopron, Temesvár, Pécs) nyertek aranyérmet; a millenniumi kiállításon díszoklevelet kaptak, külföldön pedig Bordeaux-ban, Brüsszelben, Londonban és Chicagóban tüntették ki a céget aranyéremmel.314 1897-ben elnyerték a cs. és kir. udvari szállítói címet. Konyak, rum, likőr, pálinka mellett sósborszeszt is gyártottak. A gőzerővel működő pálinkafőzdében évenként 4000 hl bort és 3000-4000 hl törkölyt, valamint 1000 hl seprűt égettek. A munkások száma 25-30 között mozgott. 1896-ban berendezték az első hazai fémkupak gyárat, ahol napi 50 000 palackra való kupakot gyártottak, ahol néhány gépész mellett mintegy 20 munkást is alkalmaztak.315 Bécsben és Budapesten főképviselőségeket, számos nagyvárosban ügynökségeket tartottak fenn. Két ügynökük járta a Monarchia városait, termékeiket Szerbiában, Bulgáriában, Indiában és Amerikában is ismerték.316 Blau Pál a hagyomány szerint arról volt nevezetes, hogy ő építette az első fürdőszobát a városban. Az 1860-as évek elején a ház mögött, a telek végén külön kis fürdőházat építtetett 3-4 fürdőkáddal s egy zuhannyal, ahol a család barátai is szívesen látott vendégek voltak.317 Blau Pálnak volt a Szentgyörgyvári-hegyen egy 1865-ben épített emeletes présháza is,318 jelentős szőlővel, s tegyük hozzá, hogy ipari vállalkozásai és ingatlanügyletei mellett mintegy 65 hold birtokkal is rendelkezett.319 Természetesen a rohamosan polgárosodó Nagykanizsán a gyár nem volt jó helyen, hiszen a Fő tér (bár más gyárak is voltak mellette) egyre inkább más jelleget öltött. Ezt jól mutatja az az 313 Tarnóczky, 2010. 712.p. 314 Címtár, 1907. 328.p. 315 Lásd: Zalai Közlöny, 1898. január 15.; illetve: Zalavármegyei Évkönyv, 1896. 311.p. 316 Zalai Közlöny, 1888. június 16. és 1888. szeptember 23. 317 Kunics, 2009. 273.p. 318 Tarnóczky, 2010. 339.p. 319 MNL ZML Nagykanizsa város levéltára. Nagykanizsa birtokkönyve. 1871. 21. kép: A Blau M. Fiai cognac- és kupak- gyár az Erzsébet téren, a Magyar utcai torkolatánál 1898 körül Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 153 22. kép: Blau Pál kereskedő, gyáros, 1880 eset, amikor 1890-ben a Blau cég pálinkafőzőjében egy újabb, 2,5 lóerejű gőzgép felállítására kért engedélyt, a szomszéd háztulajdonos panasszal élt. Kérvényében a „szakadatlan bűzre" panaszkodott, s úgy vélte, hogy az egy rendezett városban nem történhet meg, hogy a Fő tér közvetlen szomszédságában pálinkafőző műhely felállítása engedélyeztessék. Az egy évig elhúzódó eljárás során több tárgyalást, helyszíni szemlét tartottak, szakszerű vizsgálatra kirendelték a városi orvost és mérnököt. A szakértők szerint azonban a „gép működése oly csendes és zajtalan", hogy az a szomszédok nyugalmát nem zavarja, „ártalmas gázokat nem fejleszt", tűzbiztonsági és egészségügyi szempontból nem lehetett kifogást emelni ellene. Javaslatukra Blau kötelezte magát, hogy a gépház kéményét a szomszéd ház gerince felett két méterrel megmagasítja.320 Az egyik legsikeresebb nagykanizsai vállalat, a Weiser-gépgyár is kereskedésből nőtt ki. Az 1842. évi alapítású cég az 1850-60-as évek konjunktúrája alatt is gyorsan fejlődött, de a továbblépés a századforduló előtti években következett be. A céget még Weiser János (1805-1872) hozta létre, de majd főleg a fia, Weiser József (1845-1918) fejlesztette tovább. Weiser József már Nagykanizsán született, iskoláit helyben, illetve Bécsben végezte, ahonnan európai tanulmányútra indult, hogy tapasztalatait apjának vaskereskedésében hasznosítsa. Beutazta Ausztriát, Németországot, Franciaország egy részét és Itáliát, hosszabb ideig tartózkodott Angliában. 1904-től az alapító unokája, Weiser János okleveles gépészmérnök állt a vállalat élén.321 Kezdetben tűzszekrényeket (vaskályhákat), kazán- és gőzgépalkatrészeket gyártottak. A folyamatosan növekvő vállalkozás kinőtte a Kazinczy utcai telephelyét, s 1884-ben a Sugár utca 16. szám alatti telken újonnan építetett helyiségekbe költöztették át a vas- és rézöntödét, a kovács-, a kazánkovács-, az esztergályos-, a géplakatos-, az asztalos-, a bognár-, szerelő- és festőműhelyt.322 A Weiser-cég tulajdonosai helyesen ismerték fel, hogy a hazai gazdasági fejlődés egyik legfontosabb lehetősége a mezőgazdasági termelés modernizálásában, a gépesítésben rejlik. Köztudomású, hogy a hazai jelentős gépipari vállalatok (Ganz, Kühne stb.) is ebben az ágazatban váltak Közép-Európa meghatározóivá.323 Mivel az agrárium legfontosabb ágazatát adó gabonatermelés szinte mindegyik munkafázisa jól mechanizálható, így nem véletlen, hogy nagyon sok vállalkozás született e téren. A Weiser cég is folyamatosan bővítette a termékpalettáját: 1893-ban már olyan vetőgépet is gyártottak, amellyel egy Nyitra megyei kiállításon díjat is nyertek.324 Az 1896. évi millenniumi kiállításon bemutatott 41 termékéért az uralkodó arany érdemkereszttel jutalmazta a céget. A „Zala-Drill" nevű sorvetőgépükkel a párizsi világkiállításon ezüstérmesek lettek.325 A századforduló körüli időkben a hazai gyártású talajművelő eszközök előállítása terén a vidéki üzemek közül a mosoni Kühne-gyár és a Krassó-Szörény megyében lévő Schramm-gyár mellett a kanizsai Weiser-gyár 320 Az esetet idézi: Kunics, 2009. 281.p. 321 Barbarits, 1929. 309-310.p. 322 Tarnóczky, 2010. 770.p. 323 Lásd: Estók, 1996. adatait. 324 Barbarits, 1929. 310.p. 325 Tarnóczky, 2010. 770.p. 154 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) volt a legfontosabb üzem.326 Gyártottak különböző típusú egy- és kétvasú ekéket, vetőgépeket, járgányokat, ezekhez áttételeket, töltögetőket, boronákat; mellette különböző aknafedeleket, öntvényeket, tűzcsapokat, malomipari gépeket, borgazdasági eszközöket stb. A fejlődéshez persze szakemberekre is szükség volt. A Weiser-gyárban mérnökként az a Havas Mihály dolgozott, számos önálló sorvetőgépet szerkesztett, s ő alkotta meg a Weiser-féle „Perfekta" sorvetőgépet, amely komoly piaci sikert ért el.327 Javította a cég piaci pozícióját, hogy Zala megyében a 19. század végén más jelentős gépgyár (versenytárs) nem volt.328 A gyár termékei egyre ismertebbé váltak, s eljutottak a török, az olasz, a horvát stb. piacokra is. A gyárnak telephelye volt Budapesten is, a Váci körúton.329 Adataink azt mutatják, hogy a 20. század első évtizedében a gyár fejlődése megakadt és profilja átalakult. Ezt több minden mutatja. Egyrészt a hagyományos mezőgazdasági gépek iránt csökkent a piaci kereslet. Az 1910-es években készült ipari címtár szerint különböző vasszerkezetek, szivattyúk, vízvezeték és fürdőszoba-berendezések, teherfelvonók, vasöntvények, sőt még agyaggyúró gépek is szerepeltek e gyár eladásra kínált árui között. 1914-ben gépeinek összteljesítménye 55 LE volt.330 Másrészt a foglalkoztatásban is jelentős visszaesést tapasztalhatunk: a korábban 80-100 munkást is alkalmazó vállalat alkalmazottainak a száma 50-60 főre csökkent, ami aztán az első világháború előtti években újra elérte a 120-150 főt. Harmadrészt pedig oka lehet a változásnak az a hatalmas sztrájkhullám is, ami Nagykanizsán a gyáripar kiépülése után végbement. 1906-ban a Weiser-gépgyárban odáig fajult a helyzet, hogy a cég kijelentette, hogy a továbbiakban nem tárgyal a sztráj-kolókkal, és elbocsátotta őket, munkakönyvüket pedig átadta a rendőrségnek, hogy az számolja fel a sztrájktanyát.331 A fentiekhez két fontosnak tűnő gondolatot kell még hozzá tennünk. Az egyik, hogy a Weiser-gyár is - hasonlóan a Stern-céghez) - egy kereskedelmi üzletből nőtt ki. Erre nemcsak Kanizsán vannak példák, kutatásaink során Pécsett is hasonló esetekkel találkozhattunk.332 A másik 326 Estók, 1996. 47.p. 327 Uo. 95.p. 328 Zalai Közlöny, 1898. január 15. 329 Tarnóczky, 2010. 770.p. 330 T. Mérey, 1917. 53.p. 331 Zalai Közlöny, 1906. június 23. 332 Kaposi, 2006/a 87.p. Ilyen volt például Hamerli József gazdasági gépgyára, amely szintén egy vaskereskedelemmel foglalkozó vállalkozó révén jött létre. 24. kép: A Weiser gépgyár Sugár úti épülete, 1898 23. kép: Weiser József gépgyáros, 1880 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 155 megjegyzésünk a vállalkozás sokoldalúságára, a több lábon állás üzletpolitikájára utal. A Weiser-cég megtartotta az eredeti üzletágát, a vastermékekkel való kereskedelmet, s ugyanakkor a saját termékeik eladását nem befolyásoló mezőgazdasági gépek kereskedelmével is foglalkoztak, így például üzletükben árultak Hellingsworth-típusú szénagyűjtőket, Planet jr.-féle amerikai lókapákat stb. Ez a több lábon állás szintén kortünet, hadd legyen elég itt a pécsi Zsolnay-gyárra utalni, akik a művészi termékeik mellett foglalkoztak csövek, kályhák stb. gyártásával is. A folyamatos fejlődés révén Weiserek egyre fon-tosabb polgáraivá váltak a városnak. Gazdasági érdekeltségeik túlterjeszkedtek saját cégükön. Weiser József (s majd később János is) Nagykanizsa társasági életében, közéletében is jelentős szerepet játszott. Számos intézménynek választmányi tagja volt, megyei és városi bizottságokban foglalt helyet, emellett a Nagykanizsai Takarékpénztár Rt. és a Bankegyesület Rt. igazgató tanácsosa, a kaszinó alelnöke, az izraelita hitközség választmányi tagja volt stb. Szívesen áldozott jótékony célokra, a művelődés, az ipar és a kereskedelem fejlesztésére.333 Az anyagi javulás a külsőségekben is meglátszott: 1885-ben a bécsi Lud-wig Schöne építészmérnök tervei alapján építette fel Weiser János a Fő út 9. szám alatt lévő igen díszes, kétemeletes házát, aminek földszintjén működött a vaskereskedés. Anyagi helyzetét mutatja, hogy a háború előtti években a városi adófizető lajstromokban a 15-25. hely között mozgott a pozíciója.334 A Weiserek korábbi, főleg kanizsai családokra vonatkozó rokoni kapcsolatai is szélesedtek. Az első generáció esetében még Csehországból származott Weiser János felesége (Muravetz Klára), aki 13 évvel volt fiatalabb férjénél. Weiser János fiának, József felesége (Lőwenstein Hermine, 1858-1932) már helyi termény-nagykereskedő lánya volt. A gazdasági és 27. kép: A Weiser gépgyár alkalmazottai és munkásai a gyár udvarán 1909. augusztus 14-én 25. kép: A Weiser gépgyár, vas- és fémöntöde reklámja 1906-ból 26. kép: A Weiser gyárban készült szőlődaráló, 1890-es évek 333 http://zalaegerszeg.alehetosegekorszaga.hu/ 334 Lásd például: Zalai Közlöny, 1912. október 21. 156 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 156 társadalmi kapcsolatok szélesedését mutatja, hogy a harmadik generációt jelentő Weiser Ella (Weiser József lánya) 1906-ban az ismert fővárosi Dr. Harkányi Ede ügyvéd és író vette el, majd pedig a férj korai halála után (1909-ben halt meg, 31 éves korában)335 Schütz Aladár pesti gyermekorvos felesége lett, aki örökbe fogadta két gyermekét, Augusztát és Edét.336 (Auguszta 1934-ben Teller Ede fizikus felesége lett.) Harkányi Ede Nagykanizsán született, s annak Hirschl (Harkányi) Edének volt a fia, aki Bachrach Gyulával együtt a Monarchia városaiban (s Nagykanizsán is) rengeteg építkezést valósított meg, Nagykanizsán 1893-ban egy gépgyárat is alapított, amely később Mercur vasgyár név alatt működött. Harkányi doktor folyamatosan a fővárosban élt, ahol elsődlegesen tudományos és társadalomismereti kérdésekkel foglalkozott s igen sok munkát is publikált.337 Ella testvére, a kanizsai gépgyárat irányító János felesége pedig Lázár Ilona lett. A szűkebb rokonságba az említetteken kívül beletartozott még a Bettlheim kereskedő család, valamint az Ungár és a Strausz-família. Az egyik legdinamikusabban fejlődő vállalat kétségtelenül a kefegyár volt. Az üzem elődjét Kardos Sándor 1902-ben alapította.338 A kisüzem telephelye a Kazinczy utcában volt.339 A vállalkozó folyamatosan növelte a termelést, s egyre több embert alkalmazott, ezért néhány év múlva átszervezte a céget: ekkor jött létre a Kardos Sándor és Társa, amely kefe-, ecset- és cirokseprűgyártással foglalkozott. A cég ún. betéti társaság volt, ahol Kardos volt a beltag, míg a kültag Bőhm Emil kanizsai kereskedő, illetve a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár.340 A céget 1907. március 1-jei dátummal jegyezték be.341 Az átszervezés egyben telephelyváltást is magával hozott: a cég átköltözött a Szemere utca 4. szám alatti jóval szellősebb telekre. Az új üzemépületek már a munkásvédelmi előírások (biztonság, higiénikus körülmények stb.) betartásával épültek, sőt lehetőség nyílott a folyamatos üzembővítésre is. A tőkebevonás lehetőséget adott a gyártás gépesítésére is: különböző fúró, gyaluló, fűrészelő, kefekötő gépeket működtettek az üzemben.342 Gyártmányai elismert színvonalúak voltak, 1911-ben elkezdtek foglalkozni a festőecset termeléssel, amely igen nagy 335 Lásd a nekrológot: Zalai Közlöny, 1909. november 9. 336 Zalai Közlöny, 1906. július 28. A családfa adatainak egy része egy gyászhírből következtethetők ki, de felhasználtuk hozzá a MNL ZML IV. 102/c. A Zala megyei zsidóság összeírása. Zsidóösszeírás, Nagykanizsa; illetve Tarnóczky, 2010. 498. adatait is. 337 Életéről lásd: Kunfi, 1912.1. 297-317.p. 338 MNL ZML Cégbíróság. N.T. II. 234. No. 131. 339 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 340 Zalai Közlöny, 1911. december 24. 341 MNL ZML Cégbíróság. N.T. 296. No. 230. 342 Zalai Közlöny, 1912. december 24. 28. kép: Árjegyzék Weiser J. C. vasnagykereskedéséből Nagy-Kanizsán, 1895. (A magyar-német nyelvű katalógus címlapja.] Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 157 üzleti siker lett, s korabeli hírek szerint felvették a versenyt a nürnbergi gyárak híres ecseteivel. A foglalkoztatás gyorsan bővült: 1910-ben már 140 dolgozója (ebből 12 szellemi alkalmazott) volt gyárnak.343 A nyersanyagbeszerzés magyarországi területekről történt, bár kétségtelen, hogy a város környékén a ciroktermelés még nem terjedt el igazán. A helyi értékesítést szolgálta a Fő úton, a Korona szálló melletti üzlet, de a cég ennél távolabb is sikerrel próbálkozott; termékeit exportálta Horvátországba, Ausztriába és más európai országokba, de eljutottak Egyiptomba, Kelet-Indiába és Kínába is. Az üzem az 1. világháború alatt Frank Jenő kereskedő kezébe került.344 Az Ady utca végén lévő, a volt Weiser-gyár területén, 1903-ban alapított kisipari jellegű vállalkozásukat továbbfejlesztve 1904 végén alapította meg cipőgyárát Ledofsky Ernő nagykereskedő és Neu Dezső szakember.345 A cég a „Neu és Társa" nevet vette föl. A cégbejegyzés szerint vászon-, szövet- és bőrcipő gyártására kaptak engedélyt.346 A cég létrehozásához semmilyen külső támogatást sem kértek. Az alapításkor 15-15 férfit és nőt alkalmaztak, de 1905 szeptemberében már 60 férfi és 40 lány dolgozott az üzemben. Az első világháború előtt a gyárban 12 LE-s gépparkkal 80 munkás gyártott sport- és vászoncipőt, téli posztó és házicipőket, bőrcipüket.347 A munkásokat hetente, a darabszám szerint fizették, a gyárban naponta 800-900 cipőt tudtak termelni. Havonta 5000 koronányi összbért fizetett a cég a dolgozóinak.348 Termékeit a monarchián belül értékesítette, Horvátországba, Ausztriába és Galíciába is szállítottak árut. Külön érdekessége az üzemnek, hogy kisipari műhelyből alakultak át gyárrá.349 Nagyon sok elszegényedett, a versenyt nem bíró cipész dolgozott az üzemben. Nagyon érdekes vonása volt a cipőgyárnak - némi humánusságot is mutat - hogy a gyár vezetősége engedélyezte a cipészeknek, hogy nyáron saját műhelyükben is dolgozzanak, s amíg vissza nem jöttek a téli időszakra, fenntartották a helyüket.350 Az első világháború idején a gyár beszüntette termelését, az épületet a katonaság vette igénybe.351 Véglegesen 1929-ben szűnt meg a gyár.352 A város iparában meghatározó helyet elfoglaló cipészipar esetében már említettük a visszaesést. Ezt egy érdekes adalékkal egészítjük ki. A korabeli reklámokból és egyéb adatokból teljesen egyértelműen rajzolódik ki egy kép, amely a helyi cipészek problémáira világít rá. A Neu és Társa által 29. kép: A Zala Drill sorvetőgép reklámja 1895-ből 343 Thirring, 1912. 309.p.; illetve Zalai Közlöny, 1910. december 25. 344 Tarnóczky, 2010. 787.p. 345 Zalai Közlöny, 1910. december 25.; illetve lásd még: Tarnóczky, 2010. 53.p. 346 MNL ZML Cégbíróság. N.T II. 253. No. 162. 347 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 348 Zalai Közlöny, 1905. szeptember 16. 349 T. Mérey, 1997. 53.p. 350 Zalai Közlöny, 1905. szeptember 16. 351 Tarnóczky, 2010. 53.p. 352 MNL ZML. Cégbíróság. N.T II. 253. No. 162. 158 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 158 készített gyári cipők és a hagyományosan kisipari módszerrel készített cipők piacán jelentős verseny bontakozott ki. Erre világít rá a minőségi portékáiról ismert Miltényi-cég esete. Az 1877-ben alapított Miltényi és Fia vállalkozás a háború előtt már 35 embert foglalkoztatott, jól ment az üzlet, jó helyen volt a bolt, de nem gyári módon működtek. Védekezni kellett a gyár ellen, s el kellett adni a saját cipőt. Nem véletlenül próbálták szembeállítani a reklámokban a gyári és a kisipari terméket: „Miért vesz géppel gyártott czipőt, amikor már meggyőződött róla, hogy a kézi gyártmány legyőzi azt. "Azt hirdették, hogy a kézi munka eredménye elegáns, s tartósságban utolérhetetlen. A kisipari módszernek megvoltak az előnyei: lábra szabhatták a cipőt, egyedileg alakíthatták, s lehetőség nyílott különleges variánsok és gyógycipők elkészítésére is, szemben az egységesebb, de olcsóbb gyári termékekkel.353 3.2.2. Új ipari vállalatok Nagykanizsán A század vége felé egyre jelentősebb lett a pótkávégyártás is az országban. Magyarországon az első kávégyárak külföldi vállalkozók kezében voltak, de az első hazai pótkávégyár Nagykanizsán jött létre 1905-ben. Ez volt a Patria Pótkávégyár, amit a helyi Schwarz és Tauber cég alapított és épített a Csengery út 88. szám alatt.354 A Schwarz és Tauber egy 1856-ban alapított nagykereskedő cég volt, amely gyarmatáru forgalmazásában Nagykanizsától Szlatináig igen széles kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezett, s számos ipari beruházást is fundált. 355 1909-ben a gyárat megvette a Franck Henrik és Fiai cég, amely a ,valódi" Franck kávépótlékkal országos hírre tett szert. Termékeikből exportáltak a szomszéd országokba is. 1911-ben kibővítették a gyárat egy új épülettel. Az üzemet iparvágány kötötte össze a vasúttal. A Franck-gyárban előállított kávépótléknak persze nem sok köze volt a babkávéból készült, mai értelemben vett kávéhoz. A gyár az első világháború előtti években Dürr Vilmos igazgatása alatt virágzott fel igazán.356 A termeléshez eleinte külföldről szerezték be a cikóriagyökeret, de 1910-ben már Zala és Somogy megyék több gazdája szállított a gyárnak. Ez számukra is jövedelmező volt, hiszen holdanként 80-100 mázsa termett, ami 400 korona/hold jövedelmet jelentett.357 A somogyi gazdáknak igen fontos volt a Patriának termelhető cikória. A gyárban az első világháború előtt mintegy 80 alkalmazott dolgozott.358 Érdekes, hogy a legtöbb munkás a Szentmiklósról (a mai Miklósfáról) szegődött a gyárba, ami a déli elhelyezkedésű üzem esetében persze érthető is.359 Ismert a gyárról, hogy élelmiszeripari üzemként nagyon szigorú tisztasági feltételeknek kellett megfelelnie. Mutatja a vállalat szociális beállítottságát, hogy a munkások számára magas színvonalú étkezőt és pihenőhelyeket alakítottak ki.360 Tegyük még hozzá, hogy a Frank és Fiai cég 1911-ben Győr mellett, Jánossomorján is létrehozott egy, a kanizsaihoz hasonló pótkávégyárat.361 A gépipar terén lévő lehetőségeket akarta kihasználni a Mercur vasgyár. A gyár elődjét 1893-ban alapította két nagykanizsai nagykereskedő: Hirschl (Harkányi) Ede és Bachrach Gyula, a cég neve Első Nagykanizsai Gépgyár, Kazánkovács, Vas- és Érczöntöde volt. A tulajdonosok egy cégben kezelték a gépgyárat az építési vállalkozásukkal, valamint kereske- 353 Lásd például: Zalai Közlöny, 1909. november 11. 354 Hivatalosan: Patria Nagykanizsai Pótkávégyár Schwarcz és Tauber. MNL ZML. Cégbíróság. N.T. II. 277. No. 200. 355 Tarnóczky, 2010. 336.p. 356 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 357 T. Mérey, 1997. 54.p. 358 Thirring, 1912. 309.p. 359 Zalai Hírlap, 2006. július 1. Interjú Tarnóczky Attilával a Franck-gyár épületéről. 360 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 361 A Patria kialakulását, működösét lásd részletesen: Kaposi 2013/b tanulmányában. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 159 dői vállalkozásukkal, később azonban Harkányinak csak az építési vállalkozása maradt meg.362 Nagy tervekkel indultak: mezőgazdasági berendezéseken túl stabil gőzgépek és kisvasúti mozdonyok gyártását is tervezték. A vállalkozás eredeti elképzelései nem igazán valósulhattak meg, az üzem termelése viszonylag hamar leállt. 1902-ben újraindult, miután 1901-ben létrejött a Mercur Vasművek Részvénytársaság és Joszifivics Milivoj kereskedő és Fasching Károly mérnökök és tulajdonosok helyreállították az üzemet.363 Kezdetben mintegy tucatnyi munkással működtek, s közönséges vaseszközöket állítottak elő, de egyre inkább az öntödei munkákon túl, malom- és fűrészgépek, illetve szivattyúk gyártásával is foglalkoztak. Nagyon gyors fejlődés ment végbe: 1906-ban 110,1910-ben már 147 munkást alkalmaztak364 (ezzel a legnagyobb foglalkoztatóvá váltak a városban), s leginkább kocsitengelyeket gyártottak. Ezek igen kelendőek voltak: Ausztriába, Romániába, Bulgáriába, sőt még Afrikába is tudtak exportálni. Az üzem - kihasználva az iparpolitika lehetőségeit - állami támogatást is kapott (gépekben és adómentességben); ezen túl 1904-ben a várostól is kértek 150000 forintos kölcsönt, a bővítéshez ingyen telket és pótadó mentességet. A kölcsönt 4%-os kamat mellett, 20 éves törlesztésre kapták (a városnak ez nem volt teher, mert ő erre az államtól 3%-os kölcsönt kapott). Mindettől azt várták, hogy a foglalkoztatás akár a 200 főt is elérheti, ami a városban fontos szempont volt.365 1907-ben a két mérnök-tulajdonos helyére a stájerországi Nikolay Ferdinánd került. Megváltozott a vállalat neve is: Merkúr Vasművek Nikolai és Társa lett belőle. A stájer tulajdonos új, külföldi vezetőséget hozott a gyárba, akik jellemzően elkülönültek a magyaroktól.366 Úgy tűnik, a gyár készítményei a 20. század első évtizedében nem jelentettek konkurenciát a Weiser gépgyárnak. A Mercurban szekér, hintó, automobil és katonai járművek tengelyeit készítették, de kínált e gyár kisebb gazdasági gépeket is: szecska és répavágókat, szőlőzúzót stb. A Zalai Közlöny 1912-ben kiemelte, hogy az e gyárban készült kocsi és hintótengelyek felülmúlják a stájer gyárak készítményeit is.367 1913-ban változott a tulajdonosi forma, és részvénytársaság lett a cégből, a neve Mercur Vasművek Részvénytársaság lett, a cégnyilvántartás szerint tevékenységét megtartotta: mezőgazdasági géptengelyeket, kocsi rugókat gyártottak, valamint lágy vasöntödeként és javítóműhelyként működött.368 1913-ban leégett 362 MNL ZML Cégbíróság. N.E I. 431. No. 217. 363 Tarnóczky, 2010. 208.p. 364 T. Mérey, 1985. 42.p. 365 Zalai Közlöny, 1904. június 25. 366 Zalai Közlöny, 1911. február 27. 367 T. Mérey, 1997. 53.p. 368 MNL ZML Cégbíróság. N.T. II. 378. No. 372. 30. kép: A „Patria" pótkávégyár reklámja, 1907 160 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 31. kép: Franck Henrik Fiai magyarországi gyárainak ábrázolása a cég levélpapírján, egy 1931-ben kiállított számlán a gyár főépülete, a Marburgban székelő igazgatóság az épületet nem állíttatta helyre, a 150 munkásból 80 tudott továbbra is ott dolgozni.369 Tegyük még hozzá, hogy a gyár sikerességében az alacsony bérek is nagy szerepet játszhattak. A Mercur arról volt híres, hogy a magyar dolgozókat általában alacsonyan bérezték. Még az olyan szakmákban is, mint a nehéz fizikai munkának számító kovács, a napidíj 2 korona 40 fillér volt. A magyar dolgozók általában csak inasként dolgozhattak, ezzel szemben a stájer, osztrák dolgozók lényegesen magasabb fizetést kaptak. Nem véletlen, hogy a gyárban dolgozó alulfizetett magyar iparosok közül többen próbáltak kivándorolni.370 Egy újszerű szakmát meghonosító gyár volt az 1895-ben alapított Bettlheim W. S. és Fiai cég által létrehozott nádszövet és szalmahüvely gyár. A Bettlheim-család tagjai a 19. században alapvetően terménykereskedelemmel foglalkoztak, a cégbírósági bejegyzések szerint a dualizmus alatt a família több tagja is kereskedő volt.371 A városban lévő kereskedő cégüket 1809-ban alapították.372 A família tagjai a helyi adófizetői ranglistán igen magasak álltak.373 Kihasználva a térség mezőgazdasági adottságait, valamilyen szinten már az 1870-as években is foglalkoztak nádfeldolgozással. A vállalat telephelye a Csengery utca 22. szám alatt volt. A vállalkozás meglehetősen egyedi volt. Az 1898. évi gyáripari statisztika szerint ez volt az egyetlen olyan gyár Magyarországon, amely együttesen szalmahüvely feldolgozással nádszövetek készítésével foglalkozott (Szalmahüvely gyártásával foglalkoztak Vácon, nádszövetgyártással pedig Pozsonyban és Fertőszentmiklóson).374 A 20. század első évtizedében a Bettlheim Győző és Ede birtokában lévő nádfonadékgyár 80 főt foglalkoztatott.375 Az adatok szerint a gyár főleg az alapító két fiának vezetése alatt virágzott fel, akik közül Bettlheim Aladár külföldön tanulta a mesterséget.376 A címtárak szerint a termeléshez gépeket nem használtak. A fejlődésre utal, hogy 1914-ben a nádszövőgyárban már 100 munkás állított elő szalmapalack-hüvelyeket és mennyezet-nádszövetet. A gyár kezdettől fogva főleg exportra dolgozott. Termékeik eljutottak Triesztbe és a Mo- 369 T. Mérey, 1985. 76.p. 370 A kivándorlásra egy eset: Zalai Közlöny, 1911. február 27. 371 MNL ZML Cégbírósági anyagok. Nevüknek írása a források szerint az idők során némi változatosságot mutat, a 19. századra vonatkozóan találkoztunk Bettelheim, Bettlheim és Bettl\'heim variánssal is. 372 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 373 Lásd például: Zalai Közlöny, 1912. október 21. 374 Schmidt, 1903.1053-1054.p. 375 Thirring, 1912. 309.p. 376 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 161 narchia számos városába; nádat exportáltak Németországba, Svájcba, takarmányt Bécsbe, Triesztbe és az alpesi országokba.377 1912-től már szalmakupakot is gyártottak a palackok jobb becsomagolása érdekében.378 A 19. században a kémiai szakismeretek nagyon sokat fejlődtek, aminek eredményeire alapozódva egyre több vegyipari tevékenység jöhetett létre. Nagykanizsa esetében különösen fontos volt, hogy a város legnagyobb vegyipari üzeme jelentős innovációt is fel tudott mutatni. Ne felejtsük el: a telítődő piacon a pozíciók megtartása, esetleg növelése csakis új találmányok vagy eljárások létrehozása révén volt lehetséges. Kanizsán a betelepedő kékfestő,379 Mayer Károly 1892-ben alapította vegytisztító műhelyét a Kölcsey utcában, amit csakhamar gyárteleppé fejlesztett. A vállalkozás fejlesztéséhez jelentős állami támogatást is kapott. Alapvetően vegytisztító, plisszírozó és gőzműfestő gyára volt. Mayer egy gépet is szerkesztett: ez volt a körforgó kefélőgép, ezzel a gőzerővel működő géppel „...bármely alakú és minőségű ruhát, plüst, szőrmét, függönyt stb. pormentessé lehet kikefélni" - írták a találmányról 1910 végén.380 A következő év tavaszán Budapesten, az Iparcsarnokban rendezett kiállításon is bemutatta a gépet, amiről a szakma elismerően nyilatkozott. A feltaláló Magyarországra, Ausztriára, Németországra és az Egyesült Államokra szabadalmaztatta a gépet.381 A találmány nagy siker volt, mivel a kefélőgépet jól lehetett használni a szállodákban, tisztítókban, kórházakban, szőnyeg-, szőrme- és posztógyárakban, így hamarosan elárasztották a vállalkozót a megrendelések.382 A vállalkozás neve is változott: felvette az „Első dunántúli ruhafestőgyár és műszaki vegytisztító intézet" nevet.383 Ismert az is, hogy 1913. július végén a Fő úti gőzmosodában egy benzinnel hajtott motor felrobbant (ekkor Mayer Klotild tulajdonában volt, aki valószínűleg az alapító lánya lehetett),384 ami után a tulajdonos a Hunyadi utcába költöztette a vállalkozást.385 Hely hiányában csak megemlítünk néhány kisebb gyárat. A nagykanizsai ipari vállalkozások egyik érdekes színfoltja volt a fémjátékáru készítő telep, amely Spitzer Mór tulajdonában volt. A gyárat 1908-ban alapították. Kezdetben 25 fővel, egy évvel később már 50 munkással működött és 10 lóerős géppark állított össze játékokat.386 Volt a városban egy tégla- és zsindelygyár, amit Scherz Géza alapított 1911-ben, s az első világháború előtt mintegy 40 főt foglalkoztatott. 1907-ben három cementgyártó kisüzemről tudunk, két ecetgyártóról, egy szalámi- és kolbászgyárról, három szikvízgyártóról, és még egy pálinkagyárról.387 Ezek azonban nem érték el a 20 fős gyári statisztikai határt. 377 Uo. 378 T. Mérey, 1997. 53.p. 379 Tarnóczky, 2010. 651.p. 380 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 381 Uo., illetve Zalai Közlöny, 1911. december 24. 382 Zalai Közlöny, 1911. december 24. 383 Uo 384 A robbanásra: Zalai Közlöny, 1913. július 31. 385 Tarnóczky, 2010. 491.p. 386 T. Mérey, 1997. 53.p. 387 Címtár, 1907. 67-68.p. 32. kép: Bettlheim Győző kereskedő, gyáros, 1880 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 162 3.2.3. A részvénytársaságok A 19. század második felében több gazdasági körülmény is segítette a hazai sörgyártást. A birodalmi vámközösség révén jelentős osztrák szakember-beáramlás történt, ami a „németes" fogyasztási szokásokat erősítette, ugyanakkor a hazai népesség 10% német ajkú volt, amely mindig is erős kereslettel élt sörtermékek iránt. Arra is utalnunk kell, hogy Nagykanizsán, amely egyre inkább a mezőgazdasági és ipari termékek kereskedelméből élt, a Vasember-háznál lévő „Nagy-sörház" és a Kazinczy utcában lévő „Kis-sörház" révén mindig is jelentős volt a sörtermelés, lévén nagy átmenő forgalom volt a városban. Harmadrészt a polgárosodás divatszokásiról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen Nagykanizsán is egyre több vendéglátóhely létesült.388 Hozzájárult a sörgyártás fejlődéséhez az 1870-es évek közepétől megjelenő filoxéra: tudva levő, hogy a rekonstrukció lassan haladt.389 Ennek következtében a bortermelés visszaesett, ugyanakkor ára gyorsan emelkedett, így a sokak számára elérhetetlenné vált. S végül ne felejtsük el az állami és helyi szempontokat, hiszen a szeszipar általában jól adóztatható ágazat volt, ugyanakkor beuházási tőkéje nem volt túlságosan magas. Ezek a konvergáló folyamatok különösen jó helyzetbe hozták a hazai söripart. A kanizsai gyáriparosodás kezdetén, 1892-ben határozta el gelsei Gutmann Vilmos javaslatára néhány helyi üzletember, hogy a városban egy malátagyárral együtt üzemeltetett sörgyárat kívánnak létrehozni.390 A piac adott volt, így a szervezés is gyorsan ment. A gyár alapító okiratát 1892. június 30-án írta alá 14 vállalkozó. Az alapítók szándéka „egy a modern technika és a kor igényeinek mindenben megfelelő sörfőző-gyár részvény-társaság" létrehozása volt.391 2500 részvény kibocsátását tervezték darabonként 100 forintos névértékben. Érdemes az alapítók névsorára rápillantani. Gutmann Vilmos, Eperjesy Sándor, Hirschel Ede, Vidor Samu, Rapoch Gyula, Grünhut Fülöp, Rosenfeld Adolf, Grünhut Alfréd, Fesselhoffer József, Maschanzker Mór, Ledofszky Ármin, Blau Pál, Blau Lajos, Bettelheim Győző. Látszik, hogy a társaság esetében a helyi nagykereskedők, s a vele együtt ipari vállalkozók hozták létre a sörgyárat (Eperjesy ügyvéd kivétel). A vállalkozás neve Kanizsa Serfőzde Részvénytársaság lett. A gyár alaptőkéjét 500 000 forintban állapították meg. Tegyük hozzá, hogy a részvénytársaságot olyan időben hozták létre, amikor a részvénytársasági forma Kanizsán egyáltalán nem volt ismert, így a vállalkozóknak járatlan úton kellett haladniuk. Hamarosan megkezdődött a gyár épületeinek és berendezésének a létrehozása. Telket a Csengery út végén kaptak, mintegy 32 hold nagyságban, eléggé távol az akkori lakott területektől.392 Fontos szempont volt, hogy iparvágánnyal könnyen elérhető legyen a gyár. Két és fél évig tartott a beruházás, amihez két helyi téglagyár mintegy hárommillió téglát készített, 388 MNL OL P1313. Fasc. 139. No. 102-138.1862. évi kocsmajegyzék. 389 Lásd a monográfia mezőgazdasági fejezetét. 390 Rózsás - Háncs, 1992, 5.p. 391 Zalai Közlöny, 1892. július 9. 392 Rózsás - Háncs, 1992. 6.p. 33. kép: Gelsei Gutmann Vilmos, a Nagykanizsai Malátagyár és Serfőzde Rt. alapítója, 1896 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 163 ahol 400-nál több munkás dolgozott.393 Az alapítók igyekeztek az abban a korban legkorszerűbb technikát beszerezni. A terveket Konescny és Nedelnik proszcniczi építészmérnökök valósították meg. A gyár berendezéseit a világszínvonalat biztosító F. Ringhofer cég szállította.394 A malátagyár egy impozáns négyemeletes épület lett. Épültek a sörfőzdéhez erjesztő kamrák, ászokpince, gépház, kazánház, vízszűrő épület stb. A sörgyári épület mellett vendéglőt alakítottak ki, eléje a kerthelyiségbe platánokat ültettek. A gyárat eredetileg évi 20 000 hl sör termelésére építették, de úgy, hogy a termelést akár meg is lehessen duplázni. Gondoskodni kellett munkaerőről is: eleinte cseh és morva szakmunkások, később már egyre inkább magyar munkások dolgoztak a gyárban.395 A malátagyár már 1894 őszén megkezdte a termelést, a terméket „Balatoni maláta" néven hozták forgalomba. A sörfőzde 1895. február 5-én kezdte meg működését, és május 2-án már mérték az első sört. 1896 végéig fokozatosan emelkedett a gyár termelése. A gyár az első évtizedében főleg erős söröket termelt. Ismert termékei voltak az Aszok és a Márcziusi sör, a pilseni típusú Szent István sör, a müncheni módszerrel készülő Bajor sör, valamint a Bak sör. A minőséget mutatja, hogy a nagy millenniumi kiállításon a gyár a termékeiért kitüntetést kapott.396 A malátát a Balaton mellékéről beszerzett árpából müncheni, pilseni és bécsi módszer szerint készítették.397 A termeléssel együtt megindult az értékesítés megszervezése, ami egyrészt a helyi, másrészt a régió igényeinek kielégítésére irányult. A kanizsai sörfőzde termékei eljutottak Budapestre, illetve a jelentősebb vidéki városokba. A piacok közül kiemelkedett még Sopron, de mellette Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Barcs, Csurgó stb. szerepelt a listán.398 A magas színvonalra való törekvés azonban jelentős költségekkel járt, ami felemésztette az alapítók tőkéjét, így aztán viszontagságos körülmények között kezdhették meg a termelést.399 Az első évtizedet a krónikus pénzügyi gondok jellemezték. Már az 1896. évről a kamarai jelentés azt írta, hogy a város sörgyára nem bír kikeveredni a deficitből.400 A kezdeti időkhöz képest a sör iránt a századfordulón jelentősen csökkent a kereslet. 34. kép: A Nagykanizsai Malátagyár és Serfőzde Csengery úti épülete a 20. század elején 393 Tarnóczky, 2010. 237.p. 394 Rózsás - Háncs, 1992. 6.p. 395 Uo. 396 Címtár, 1907. 82.p. 397 Uo. 398 Rózsás - Háncs, 1992. 9.p. 399 Barbarits, 1929. 310.p. 400 Zalai Közlöny, 1898. január 15. 164 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 35. kép: A sörgyár ábrázolása a gyár levélpapírján, 1910 körül A hazai sörgyártók közül sokan nem bírták a versenyt, s jó néhány céget felszámoltak. Az 1910-es évekre már csak 86 sörgyártó üzem működött az országban. 1902-ben a sörgyárak kartellbe tömörültek, ami a piac területi felosztásáról szólt.401 Ennek révén hamarosan elkezdtek a sörárak emelkedni. A nagykanizsai sörgyárnak is nagy nehézségei voltak. A gyárban eredetileg 100 ember dolgozhatott volna, de a századfordulón már csak 57-en voltak. A rossz üzletmenet miatt a vállalati részvényeket leértékelték: előbb 160, majd 50 koronában állapították a részvények értékét. Ugyancsak mutatja a nehézségeket, hogy a helyi hírekben nem bukkantunk osztalékfizetésre, márpedig a sikereket mindig lelkendezve mutatta be a sajtó.402 Gondot jelentett az is, hogy a nagy hazafias iparpártolási szólamok ellenére számos kanizsai vendéglőben, kocsmában gráci, pilzeni és egyéb, külföldről behozott söröket csapolták, holott minőségben nem voltak jobbak a helyinél.403 A gondok végül is az 1907. évi tőkeemeléssel oldódtak meg. 1907-ben 15 000 darab új, 50 koronás részvényt bocsátottak ki. Ez a személyes kapcsolatoknak köszönhető: báró gelsei Gutmann báró, a sörgyár elnöke egyben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatóságának tagja is volt, így nagy szerepe lehetett abban, hogy a bank jelentős tőkével belépett a társaságba. A tőkeemelés révén már 1 millió koronás alaptőkével rendelkezett a gyár, ami stabilizálta a vállalat helyzetét, s pár év alatt sikerült már egy csaknem 200000 forintos tartalékalapra is szert tenni.404 Mindennek persze „ára" is volt: a gyár vezetésében az elnök helyettese a bank igazgatósági tagja, Fellner Jakab lett.405 Az élénkítő hatások hamar megjelentek: 1908-ban már 33 000 hl sört és 25000 q malátát állítottak elő. Új piacokat is sikertilt meghódítani: a Schutzverband Graz-hoz csatlakozva az osztrák tengerpartra is szállíthattak már kanizsai sört.406 A magas szintű termelést sikerült fenntartani: 1910-ben is 33000 hl sört termeltek.407 A gyárnak állítólag 40 kocsmája volt a nagyon gyorsan fejlődő Fiúméban, de mértek kanizsai sört Spalatóban, Pólában is.408 401 Lásd: http://www.budapestcity.org/iB-muemlekek/10/Kobanyai-Sorgyar/index-hu.htm 402 Söptei, 2003.490.p. 403 Lásd: Zalai Közlöny, 1905. december 9. 404 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 405 Söptei, 2003.490-p. 406 Uo. 491.p. 407 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 408 Rózsás - Háncs, 1992. lO.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) A nagykanizsai sörgyár a mai korban is megszokottnak mondaható fejlesztési spirálba került. A továbblépés, a tőke megtérülése újabb és újabb tőkeemelést és termelésbővítést feltételezett. 1911-ben a gyár nevet változtatott: Király Sörfőzde Részvénytársaságként működött a továbbiakban. 1911-ben 1,5 millió koronára, majd pedig pár évvel később 3 millió koronára emelték az alaptőkét. A verseny miatt 1915-ben jelentően bővítették az üzemi kapacitásokat.409 Az első világháború előtt a sörgyárnak 120 LE-s gépparkja és 120 munkása volt.410 1916-tól azonban jelentős visz-szaesés történt, mivel a hadiélelmezés miatt az állam jelentősen csökkentette a felhasználható árpa meny-nyiségét. Ennek megfelelően a háború végére a gyár termelése jelentősen csökkent.411 A két városrészt összekötő út mellett lévő, 1859-ben létrehozott gőzmalom működtetése meglehetősen nehézékes volt a dualizmus korában. A csak időszakosan működtetett gőzmalom villanyvilágításra való átalakítása, s az ehhez szükséges befektető megszerzése Rotschild Samu ügyvéd érdeme volt, akinek kliense volt a Marburgban és Leibnitzben malomtulajdonos Franz Lajos. Rotschild elérte, hogy idősebb Franz Lajos megvásárolja az akkor Vucskics János tulajdonában lévő, romos, működését éppen szüneteltető malmot,412 amelynek ráadásul működési rendszere elavult volt. Rotschild keresztülvitte a városi képviselőkön a villamos beruházás témakörét, s Franz 1892-ben elnyerte a város villanyvilágításának kiépítési jogát, ami a malmi funkciók megmaradása mellett új funkciót adott a gőzmalomnak: az ottani gőzgépekkel kellett villamos áramot termelnie.413 400 lóerős gőzgépet szerelt fel a befektető a malomban. Közben a város 1892. november végén megkötötte villanyvilágításról a szerződést. Másfél évig tartott az építés, s 1894. június 22-én gyulladt fel a villany először. Ekkor még nem a malom 400 LE-s gőzgépe, hanem a mellette lévő Strém-ház udvarán felállított gőzgép szolgáltatta az áramot.414 1895-től a Franz Lajos fiai (Lajos, József és Rudolf) is megjelentek a tulajdonosok között, majd pedig 1910-ben a családi vállalat részvénytársasággá alakult át, „ Franz Lajos és fiai r.t. Nagykanizsa" néven,415 amely 4 millió korona alaptőkével alakult meg. Az első világháború előtt a malom összesen 1500 lóerős gépparkkal és általában 100 munkással dolgozott.416 Érdemes egy kicsi ránézni a vállalat működésének pénzügyi vonatkozásira. Alaptőkéjét tekintve ez a cég volt a legnagyobb nagykanizsai vállalat a dualizmus időszakában. Jelentős ingatlana, iparvágánya, gépei és mindenféle egyéb ipari felszerelései voltak. Az 1911-12. üzleti évet 322000 korona nyereséggel zárták, melyből 5%-ot került tartalékalapra, 409 Söptei, 2003. 491.p. 410 T. Mérey, 1997. 54.p. 411 Rózsás - Háncs, 1992.11.p. 412 Tarnóczky, 2010. 867.p.; illetve Zalai Közlöny, 1932. május 13. 413 Weiser, 1929. 310.p. 414 Zalai Közlöny, 1932. május 13. 415 Zalai Közlöny, 1912. augusztus 8. 416 T. Mérey, 1997. 54.p. 165 36. kép: Az 1911-től Király-Sörfőzde Rt. néven működő gyár magyar, német és horvát nyelvű sörös címkéi 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 166 37. kép: Franz Lajos és Fiai gőzmalma és villanytelepe 1900 körül míg 12167 koronát a tisztviselők jutalmazására fordítottak. Az igazgatósági és a felügyelő bizottsági tagok jutalékainak és a jótékony célú adakozások levonása után 240000 korona jutott a részvények utáni osztalékra, ami a megelőző év 5,5%-hoz képest már 6%-nak felelt meg. A vállalat pénzügyeit a Nagykanizsai Bankegyesület kezelte. Fontos megjegyeznünk, hogy a második év üzleti mérlege szerint a vállalatnak egyáltalán nem volt passzívája.417 Tegyük még hozzá, hogy a társaság vezetésében, igazgató- és felügyelő bizottságában igen neves közéleti személyiségek foglaltak helyet, mint például gr. Hoyos Miksa, gr. Keglevich Béla, gróf Széchényi László stb. Tegyük még hozzá, hogy Franz Lajos nem lakott Nagykanizsán; fiai viszont itt éltek. Közülük Lajos 1911 után Ausztriába költözött, 1911-ben meghalt; Károly kivált a cégből, s csak Rudolf maradt tulajdonos az rt-vé szervezett vállalatban.418 Arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a Franz Rt. esetében egy határokon átnyúló, egységesen kezelt üzleti vállalkozásról van szó, amelynek Nagykanizsán és Marburgban voltak vállalatai, s ennek megfelelően volt osztrák és magyar postatakarékpénztári számlája is.419 A cég esetében a határ nem jelentett működési nehézséget, a két város amúgy sem volt mesze egymástól. S végül utalunk arra is, hogy Kanizsán a korábban bemutatott gyárak alapvetően izraeliták alapításaiként jöttek létre, a Franz-cég szinte egyedüli volt abból a szempontból, hogy azt egy keresztény vállalkozó hozta létre.420 A mezőgazdasági termékek ipari feldolgozásának jobb kihasználására 1903. június 16-án alakult meg a Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomító Részvénytársasága. Az üzem egy kortünet: ebben az időben a Dél-Dunántúlon egyre több szeszfőző üzem alakult meg.421 A cégbejegyzés szerint a vállalkozás tevékenységi köre a dunántúli mezőgazdasági szeszgyárosok szesztermékeiből szeszfinomítás és a finomított szesz forgalmazása 417 Zalai Közlöny, 1912. augusztus 8. 418 Tarnóczky, 2010.167.p. 419 Lásd például: Címtár, 1907. 325.p. 420 Lásd: Arató, é.n. visszaemlékezését. 421 Baranyai analógia: Rayman, 2010.120-139.p 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 167 Itj. Franz Lajos. volt.422 A vállalkozás egy olyan üzem volt, amely egyre inkább magához vonta a térség kisebb-nagyobb szeszfőző üzemeit, vagyis egyre többen csatlakoztak hozzá. A gyár telephelye a két városrészt összekötő Vár úton volt, ahol lassan egy méretes ipartelep formálódott (gőzmalom, villanytelep, faipari üzem, szeszgyárosok stb.), az irodája viszont a városközpontban, a Bankegyesület épületében a Kazinczy utca 1. szám alatt. A társaságot döntően Somogy- és Zala megyei nagybirtokosok hozták létre, a legtöbbet újnépi Elek Ernő, Steiner Leó és Politzer Géza tett érte.423 A társaság gróf Széchényi Géza elnöklete alatt424120000 K alaptőkével alakult meg.425 Fleischner Miksának, a cég korán elhunyt igazgatójának, illetve az alapító újnépi Elek Ernőnek nagy szerepe volt a vállalat felvirágoztatásában. Utóbbi minden olyan mozgalomban részt vett, amely a hazai mezőgazdasági ipart fejlesztette.426 Ennek eredményeképpen az üzem kapacitásai 1903-1910 között 13 000 hl-ről 35-40 000 hl-re emelkedett. A vállalat 1910-ben mindössze 15 munkással és 4 hivatalnokkal működött. Az alapszabály értelmében 5% osztalékot fizetett. Ám nemcsak az osztalék motiválta a tulajdonosokat, hanem az egyre nehezülő piaci versenyfeltételek közötti termékeladás lehetősége. Termeltek finomított és denaturált szeszt, gyógyszerészeti finomszeszt és nyersszeszt, amely termékeket a hazai piacok mellett a Monarchia országaiban is értékesítettek.427 Végül említsük meg a részvénytársaságok között a város legnagyobb foglalkoztatóját, a Déli Vasút Társaságot. A Társaság működésének bemutatása a monográfiában alapvetően a közlekedési fejezet tárgya. Most csak arra utalunk, hogy a Déli Vasút üzemén belül a dualizmus korában továbbra is működött a javítóműhely, amely a vasúttal egy időben, 1860-ban kezdte el működését.428 A vasúti műhely létrehozása is hozzájárult ahhoz, hogy a város vasúti csomóponttá vált. A járműjavító miatt a városba nagyon sok műszaki értelmiségi érkezett, de igen nagy tömeget tett ki az ott dolgozó munkásság is. A vasúti járműjavító dél-dunántúli térségre vonatkozóan látott el feladatokat, 1904-ben 15 lóerős gépparkja volt, illetve 177 munkás dolgozott a javítóműhelyben.429 Dr. Franz Rezső. 38. kép: Ifj. Franz Lajos és Rezső, 1898 422 MNL ZML Cégbíróság. N.T.II. 241. No. 145. 423 Zalai Közlöny, 1929. február 12. 424 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 425 Thiring, 1912. 339.p. 426 Barbarits, 1929. 311.p. 427 Zalai Közlöny, 1910. december 25. 428 Barbarits, 1929.198.p. 429 T. Mérey, 1997. 53.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 168 4. Az építőipar jelentősége Nagykanizsán Az építőipar hagyományosan nem sorolható be kisüzemi vagy gyáripari szervezetek közé, mivel eklektikus az üzemi struktúrája és működési rendszere. Nem kívánunk azonban az építőipar teljesítményével részletesen foglalkozni, hiszen a monográfiában erre külön fejezet szolgál. Ugyanakkor mégiscsak említést kell tennünk róla ebben a gazdaságtörténeti fejezetben, hiszen foglalkoztatásával, jövedelemtermelésével nagy hatást gyakorolt a város életére. Az 1876-ban 28 építőipari céget írtak össze, ezzel szemben 1907-ben már 67 vállalkozásról van tudomásunk.430 Jelen esetben három szempontot érdemes kiemelni. Az egyik az infrastruktúra modernizációja, amely igen sok munkaalkalmat teremtett. A 19. század közepétől egyre szaporodtak azok a beruházások, amelyek nagy keresletet biztosítottak az építőiparosok és a kétkezi munkát végzők számára. Eleinte főleg a vasúti építkezések révén jött létre sok munkahely, hiszen az 1850-es évek vége felé elkezdődött a város határában is a vasúti töltések, hidak, épületek, rakodók helyének kialakítása. Az infrastruktúra kiépítése kapcsán legalább ekkora jelentősége volt a városi utcák szinte állandó építésének, az új utcák nyitásának, a kövezetek lerakásának, a járdák kialakításának stb. Meg kellett hosszabbítani azokat az utcákat, amelyekkel a vasút elérhetővé vált. A század vége felé a városban több helyen már az aszfaltburkolat is megjelent. Az utcák száma megháromszorozódott az első világháborúig, így ez is javította a városi foglalkoztatás lehetőségét.431 Az ágazat másik nagy lehetősége a köz- és magánépítkezések fellendülésben érhető tetten. Az 1860-as évektől egyre javult a városi polgárság jövedelmi helyzete, egyre több vállalkozás jött létre, így nem véletlen, hogy jelentős magánépítkezések indultak. A következő 30-40 évben nyerte el a város belterülete mai formáját, ahol a több emeletes épületek már világosan mutatták az erősödő polgárság jelenlétét. De ha kicsit kimozdulunk a Fő útról s a déli területekre nézünk rá, ott is hasonlót láthatunk. Lega-lább ennyire fontosak voltak a városi középítkezések, illetve az állami építkezések. A városi funkciók jelentősen kibővültek, ami számos új épület létrehozását igényelte. A városházától a közkórházon át a vágóhídig egyre több középület jött létre a századforduló körüli időkben.432 Az állami építkezések elsődlegesen a kaszárnyákhoz kapcsolódott: az erőteljes mi-litáns gondolkodás, illetve a háborúra készülődés eredményezte a város északi területén felhúzott épületeket.433 39. kép: A Haba-féle Petőfi utcai téglagyár az 1890-es években. A 20. század elejétől Stern J. Mór cége működtette. 430 Lásd: Címtár, 1907. adatait. 431 A változásokra lásd: Barbarits, 1929.112-117.p. 432 Uo. 433 Lásd: Volt egyszer egy katonaváros, 2003. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 169 S végül említsük meg a gazdasági épületeket. A csarnokok, kereskedőházak, boltok, raktárak, banképületek, s nem utolsósorban az óriási gyárépületek (sörgyár, villanyüzem stb.) is igen nagy keresletet támasztottak a helyi építőipar felé. Nem hagyhatjuk ki a sorból az 1870-es évek közepi felső-sánczi, illetve az 1898-1907 közötti gyótapusztai uradalmi építkezéseket sem, amelyeket szintén neves helyi építészvállalkozók hoztak létre.434 De megemlíthetjük Hild Ferenc vállalkozását, s folytathatnánk egyéb neves vállalkozókkal. Mindez együtt egy folyamatosan bővülő hátteret adott a helyi építőipar számára. 5. A munkásszervezetek megjelenése és a sztrájkok évtizede A fentiekből világosan látszik, hogy a 19-20. század fordulójára kiépült a nagykanizsai gyáripar. Az első világháború előtt mintegy 2000 helybeli munkás élt már a városban, ami a délnyugat-dunántúli a legnagyobb munkáskoncentrációt jelentette.435 A tömegszerűvé váló munkásság - kapcsolódva az országos szervezeti modellekhez - egyre inkább szakszervezetekbe tömörült.436 A szakszervezetek alapvetően magasabb bérekért szálltak harcba a munkaadójukkal. A 20. század első évtizedében szinte egymást érték a különböző sztrájkok a város kisebb-nagyobb üzemeiben, tegyük mindjárt hozzá, hogy igen váltakozó sikerrel folyt a bérharc. Nyilván nem lehet célunk az összes sztrájk felsorolása, de emeljük ki az évtizedes folyamatból. 1904 áprilisában 150 építőmunkás 40 napig sztrájkolt, egy évvel később 50 napig tartott az építőmunkások munkabeszüntetése. Az eredmény 15, illetve 25%-os béremelés volt. 1905-ben rajtuk kívül még a cipészek, a csizmadiák, famunkások, ácsok, borbélyok folytattak sztrájkot. 1906-ban a Franz-gyár munkásai léptek sztrájkba, amit azonban a rendőrség feloszlatott, amire viszont kitört az általános szimpátia sztrájk, amikor is az egész városban minden munka megállt. A sztrájkok 1907-ben tovább folytak. Ebben az évben 10 sztrájk, volt, amiben 421 munkás vett részt, s mindent beleszámítva mintegy 26000 munkanap esett ki.437 Előfordult több esetben is, hogy a gyárosok nem engedtek, s elbocsátották a sztrájkolókat,1906-ben a Franz-gyári sztrájk alkalmával az igazgató azt mondta a sztrájkolóknak, hogy „Ha maguk sztrájkolni akarnak, akkor a munka megszűnt. Elmehetnek"438 1907 után viszont csillapodott a sztrájkhullám. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy az addig nehezebben működő vállalatok egyre több megrendeléshez jutottak hozzá, hiszen a háborús készülődés számos üzemben jelentős felfutást eredményezett, ami a béreken is meglátszott. Tegyük még hozzá, hogy a szakszervezeti mozgalom a szociáldemokrata párt helyi szervezetének megalakulását is magával hozta, de mellette létrejött a keresztényszocialista párt szociális munkásegylete is. Sztrájkok persze később voltak, a háború előtti legnagyobb sztrájk 1911-ben volt, amikor is 79 állomásról 2000 vasutas gyűlt össze Nagykanizsán.439 434 MNL VaML BLHI 16. doboz. A bérletre meghirdetett gazdaságok listája. 1895. április Z; illetve MNL VaML BLHI 17. doboz. Szerződés Linczer Béla nagybérlővel. 18%. A major terveit és a kivitelezést Román Morandini építész irodája vállalta. A10 év alatt felépítendő major összköltsége 45000 forint volt 435 Népszámlálás, 1910.1. kötet. 192-193.p. 436 Zalai Közlöny, 1898. június 23. 437 Barbarits, 1929. 306-307.p. 438 Zalai Közlöny, 1910. szeptember 1. 439 Barbarits, 1929. 309.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 170 6. A nagykanizsai ipar változásai a két világháború közötti időben 6.1. A háború, a forradalmak és a trianoni béke hatásai Láthattuk a dualista korszakra vonatkozóan, hogy a nagykanizsai ipar igen lendületesen fejlődött. Az első világháború és a trianoni békeszerződés következményei azonban ezzel teljesen ellentétes tendencia elindítói voltak. A változások világosan tükröződnek a foglalkoztatás adataiban: az 1920-as években elején megállt az iparral foglalkozók számának korábbi emelkedése, majd pedig az ebben az ágazatban élők száma és aránya csökkent. Ez azért is fontos, mert a két háború közötti időben a nagykanizsai népesség már alig nőtt: 1920-ban mintegy 30000-en, 1941-ben 31000-en éltek a városban. Az ipari keresőket vizsgálva azt találjuk, hogy 1910-ben még 3874-en dolgoztak az iparban, 1920-ban lényegében ugyanannyian, míg 1941-ben már csak 2585 ipari keresőt találunk. A csökkenés mintegy 1300 fő, ugyanakkor az összes kereső között vizsgálva az ipari foglalkoztatást azt találjuk, hogy 1941-ben már csak 18-19%-os arányt ért el. Adódik a kérdés, hogy mitől is fordult meg a korábbi fejlődési tendencia? Az egyik alapvető tényező kétségtelenül a területi elcsatolások gazdasági hatásaiban fogható meg. A nagykanizsai gazdaság egyik legjelentősebb piaca azon a területen volt, ahol most a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság rendezkedett be. Beleértendők ebbe az elcsatolt Zala megyei területek, a horvátok lakta vidékek, illetve a tengerparti területek is. Mivel a jugoszláv állam bezárkózó jellegű, nacionalista gazdaságpolitikát kezdett folytatni, ezért igen jelentős piacok vesztek el. Joggal írhatta egy korabeli történész, hogy az 1920-as években „...Nagykanizsától 25 km-nyire már osztrák és cseh gépeket adnak el és vesznek meg a nagykanizsai gyáripar volt vevői".440 A trianoni béke miatt a kanizsai gyáripar korábbi piacainak mintegy 70%-át elveszítette.441 Nem volt sokkal jobb az osztrák irány sem, ahol meg a vásárlóerő visszaesése miatt nem lehetett értékesíteni. Hasonló probléma volt, hogy a belső piacok sem működtek. A háború előtt Nagykanizsa olyan regionális gazdasági központ volt, ahol a helyi ipar egyrészt a városi lakosság, valamint a környék, mintegy 100-150 település vásárlóerejére számíthatott. A háború alatt és az utána következő hiperinfláció alatt a reáljövedelmek gyorsan csökkentek, s ez a tartós iparcikkek keresletét jelentősen beszűkítette. A lakosság az egyre kevesebbet érő fizetését elsődlegesen alapvető élelmiszerek beszerzésére fordította, s halogatta az ipari termékek vásárlását. A helyzet megoldása országos méretű pénzügyi stabilizációt feltételezett. A háború utáni nehéz helyzet, a piacok elveszítése és a tőkehiány jelentősen csökkentette a gyári alkalmazottak számát. Az 1920. év gyári létszámadatait összevetve a századfordulós adatokkal kiderül, hogy számos vállalatnál felére, harmadára esett vissza a foglalkoztatás. A nádszövő és szalmahüvely gyárban a korábbi 80 helyett már csak 32 főt, a kefegyárban 140 helyett 99 főt alkalmaztak.442 Létszámbővülést sehol nem tapasztaltunk. Tegyük hozzá, hogy az üzemekben dolgozók száma a hadseregbe behívott, s a fronton elesett munkásokkal is csökkenhetett, nem is beszélve azokról, akik a kommün rövid uralma után elmenekültek a városból. Néha kényszermegoldásokat kellett alkalmazni a gyárak túlélése érdekében. Ilyen volt például a Király-sörgyár lépése, amely a háborús kényszergazdálkodás miatt a sör- és ma- 440 weiser, 1929. 311.p„ ill. Barbarits, 1929. 441 Weiser, 1929. 311.p. 442 Népszámlálás, 1920. 2. kötet, 154.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 171 látagyártáshoz egyre kevesebb alapanyaghoz (árpához) jutott, később pedig Trianon miatt elveszítette piacai egy részét. A termelés és a fogyasztás visszaesése miatt, a malátagyártás folytatása mellett előbb egy sertéshizlaldát, majd pedig 1922-ben az üzemen belül egy kenyérgyárat hoztak létre.443 A kenyérgyár jó ötlet volt Kaiser igazgatótól, hiszen a nagykanizsai közellátás igen gyenge volt. A gyár területén a volt vendéglőt alakították át kenyérgyárrá, ahol modern gépészeti berendezéseket működtettek, s többek között egy elektromos árammal működő kemencét is kialakítottak. 1922 őszén napi 12-15 mázsa sütemény termelésére rendezkedtek be. Nagy népszerűségnek örvendett a bevezető reklámkampány, amikor is 1922. szeptember 14-én a város közepén, az Erzsébet-téren egy autóról ingyen osztogatták a péksüteményeket. Ezt a korabeli közgondolkodás amerikai reklámnak tekintette.444 Az általánosan rossz gazdasági és politikai helyzet, a jövedelmek csökkenése, a jegyrendszer, a nélkülözések hozták magukkal a háború utáni sztrájkok újraéledését. Érdekes ezek története, hiszen az 1920-as évek elején létrejött sztrájkok esetében a forradalmi hevületnek már nem sok nyomát találjuk. Itt ugyanis a bérek romlását már nem a munkaadók profitéhsége okozta, hanem az infláció felpörgése, amikor is a korona naponta igen sokat veszített értékéből. Éppen ezért a munkások kéréseit a vállalatok egy része próbálta tolerálni. A Weiser-gépgyárban például a munkások már kenyérparitásban kérték az órabér rendezését, mégpedig úgy, hogy egy óra munka bére érje el az 1 kg kenyér árát. Több példát is találtunk arra, hogy a gyárak vezetőségei a munkásság bérigényéhez megfelelő rugalmassággal álltak hozzá, így például a Mercur-vasöntödében 1922-ben meg tudtak egyezni az órabér emeléséről.445 Az éppen csak létrehozott tésztagyárban ugyanezen évben viszont már csak úgy tudtak bért emelni, hogy néhány dolgozót el kellett bocsátani, emiatt azonban a munkások tovább sztrájkoltak.446 Az 1923. év nyara különösen rossz volt az infláció és a gyorsan romló reáljövedelmek miatt. Augusztusban egyszerre állt a munka a Weiser-gépgyárban, a Mercur-vasöntödében, a kefegyárban, illetve a téglagyárakban.447 Néha a patriarchalitásra is találunk példát: 1922 őszén a sörgyár a nehéz élelmezési viszonyok miatt úgy próbált segíteni a munkásain, hogy 30 koronáért adta nekik a liszt kilóját. Az akcióval 140 munkáscsalád helyzete javult valamelyest.448 A munka persze más okok miatt is megállhatott. A korszak egyik legnagyobb botránya a város egyik legsikeresebb vállalata, a Franz-malom működése kapcsán robbant ki. A vállalat az 1920-as évek elején is már kettős tevékenységet folytatott: egyrészt a város elektromos szolgáltatója volt, más- 443 Rózsás - Háncs, 1992.15.p. 444 Lásd: Zalai Közlöny, 1922. szeptember 12., illetve szeptember 15. 445 Zalai Közlöny, 1922. július 8. 446 Zalai Közlöny, 1922. október 11. 447 Zalai Közlöny, 1923. szeptember 2. 448 Zalai Közlöny, 1922. szeptember 14. 40. kép: Vasesztergályos műhely részlete a Weiser gépgyárban, 1919. (Esztergapad mellett álló munkás és inasok.) 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 172 részt viszont megtartotta régi profilját is, a gabonaőrlést. Az 1921-ben kipattant liszthamisítással országos hírűvé vált a nagykanizsai cég. Az történt, hogy a kanizsai malom a Fu-tura állami gabonaelosztótól kapott búzát őrölte, s a lisztet számos magyarországi városba szállította. 1921-ben Miskolcról, Egerből, később Salgótarjánból és aztán Nagykanizsáról érkeztek olyan jelzések, amelyek szerint a malom által kiszállított liszt dohos, kukacos, élvezhetetlen, sőt az egészségre is káros. A Franz-malom lisztjéből szállítottak a nagykanizsai Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének is, ez utóbbi szervezetnek volt a dolga, hogy az állami és városi alkalmazottaknak (postások, tisztviselők stb.) a jegyek ellenében adja a fejadagot. A szövetkezet már korábban is tapasztalt hiányosságot, s akkor a malom kicserélte a lisztet, de a második alkalom után már feljelentette a malmot, s így szakmai és rendőrségi vizsgálat indult a liszt ügyében. A helyszíni szemle nyomán a hatóság 800 zsák lisztet lefoglalt és lepecsételte a malom földszinti raktárhelyiségeit. A malom vezérigazgatója a főmolnárra hárította a felelősséget, mondván, hogy a vezetés utasította őt a kiszállítás előtti liszt átszitálására. Később kiderült, hogy az 1921 nyarán kiszállított liszt egy évvel korábbi gabonából készült. Felmerült a Futura felelőssége is, hiszen tőle kapta a malom a gabonát, amiből a dohos liszt készült, de a nagy állami cég nagy politikai hátszéllel rendelkezett, s elhárította magától a felelősséget. Az is növelte a felháborodást, hogy kiderült: a malom ugyanakkor Ausztriába kiváló mintákat küldött az exportálandó lisztből. Mindenesetre nagy volt a veszteség: egy kenyérszegény időszakban 20 vagon liszt vált élvezhetetlenné. A Futura kizárta a Franz-malmot a körzeti malmok csoportjából, vagyis a továbbiakban nem őrölhetett neki. A vizsgálat során megállapították, hogy a Franz-malom 90%-os kiőrlést végzett az előírt 82%-os helyett, ráadásul nem tisztították a malom gépeit, a szitákat, így a vád az 1895. évi 46. tc. értelmében mezőgazdasági ter-ményhamísítás lett, így elindult a hivatalos eljárás. A cég malmi részét üzemen kívülre helyezték; az egész vállalatot csak azért nem zárták be, mert a vállalat villanyszolgáltatására szükség volt.449 Tegyük még hozzá, hogy nemcsak a kanizsai malom ellen folyt eljárás, a sajtó tele volt ebben a korban liszt-panamákkal, a legnagyobb 10 kereskedő révén 100 milliós összegről szólt.. 450 A háború, majd a forradalmak alatt a legnagyobb veszteség a kisiparosokat érte, mégis ez volt az az ágazat, amely - az alacsony tőkeigénye miatt - gyorsan reorganizálódhatott. Láthattuk korábban, hogy a háború kitörése előtt 583 önálló iparos (tanoncok és segédek nélkül számlálva) működöt Kanizsán. Igen nagy volt fluktuációja a kisiparosságnak. Egyrészt a háborúban nagyon sokan meghaltak, másrészt az 1919-es bolsevik tevékenységük miatt sokan elmenekültek a városból, néhányukat halálra ítélték, bebörtönözték stb. Sokat szenvedett ez a réteg a kommün alatti gazdaságpolitikától is: tudvalevőleg az önálló iparost, kézművest, kisegzisztenciát és mesterembert megbízhatatlan rétegként kezelték. A hatalmi önkény és a szabad rablás is alaposan visszavetetette a kisipar termelését, így igen nehéz feltételek közepette kezdhette meg az Ipartestület újraszervezni önmagát.451 Trianon hatásait sem hagyhatjuk említés nélkül, hiszen korábban a kanizsai kisipar néhány ágazata, főleg a nagyobb létszámú ágazatok (cipészek, csizmadiák stb.) termelése jelentős részben külföldre irányult, amely piac most elveszett. A háborút követő időszakban nagyon sokan zárták be műhelyüket, úgy érezvén, hogy az idők nem kedveznek Kanizsán 449 Mivel igen nagy volt a lakosság felháborodása, így a helyi sajtó átpolitizált oknyomozással indult a folyamat után, mondván, „Van mód, hogy a Franz.malom elvegye méltó büntetését és van mód annak megakadályozására, hogy a jövőben a keresztény középosztály bőrére, egészségére, lapos erszényére menő hasonló botrány elő ne forduljon." (Zalai Közlöny, 1921. szeptember 21.) Lásd a következő lapszámokat: Zalai Közlöny, 1921. szeptember 21, szeptember 23, szeptember 29, október 3, október 11. 450 Ehhez lásd: Zalai Közlöny, 1922. január 27. 451 Benedek, 1936. lO.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 173 a kisüzemi iparnak. Volt olyan régi iparos a városban, aki a cég bezárása után Budapestre költözött, mert ott sikerült egy nagy bérházban házmesteri állást szereznie. Egyes források szerint 1920 után alig 200-300 kisüzem tudott normálisan működni, a többi mintegy 500 üzem nagy problémákkal küszködött.452 A kisiparosok fluktuációja jól látszik az 1920-as évek második felére vonatkozóan is. 1927-ben 77 egyén nyert iparjogot, 17 szüneteltette iparát, 41. Áráp: A Fekete nővérek varrodájának személyzete az 1920-as ugyanakkor 109 iparos kényte- években. (A három nővér a középső sorban ül.) len volt visszaadni az engedélyét a gazdasági viszonyok miatt.453 Egy évvel később fordult az arány: 59 iparengedélyt osztottak ki, míg 34-en hagytak föl a mesterség folytatásával. Az 1928. évi Ipartestület elnöki jelentés azt állapította meg, hogy „A helyzet évről-évre vigasztalanabb. .. azok a mesterek, akik még csak nemrégen 7-8 segéddel és 2-3 tanonccal dolgoztak, ma legtöbb-nyire segéd nélkül állnak." Sok iparos segéd a mezőgazdaságban napszámosként próbált meg elhelyezkedni, hogy éhen ne halljon 454 Mindenképpen szükség volt az elvesztett piacok pótlására, amivel kapcsolatban számos törekvés jött létre. Az egyik megoldást az anyagbeszerző szövetkezetek létrehozásában látták, meg is alakult néhány ilyen szervezet (bőripari, szabóipar stb.), ám nagy hatást nem értek el, a szabóipari szövetkezet be is szüntette tevékenységét, az adósságát az Ipartestület elnöke, Bazsó József fizette ki.455 Az iparosok 1922-ben elkezdtek szervezni egy potenciális ipari kiállítást, ám a Soproni Iparkamara lebeszélte a nagykanizsai szervezőket, mondván, ehhez 50-60 millió koronára lenne szükség, s nem biztos a haszon. Helyette a Kamara nem országos, hanem helyi kiállítást javasolt.456 A nehézségek ellenére is születtek azonban mintaértékű vállalkozások a kisipar terén. Ilyen volt például Papp Oszkár cipészüzeme, amit 1919-ben nyitott a vállalkozó megtakarított pénzéből és kereskedői hitelből. A mester a céget folyamatosan bővítette, egyre több segéddel dolgozott, s jelentős minőségi eredményeket ért el. Egy soproni kiállításról ezüstéremmel tért haza, míg az 1925-i zalaegerszegi kiállításon egyedül ő képviselte a kanizsai cipészeket.457 6.2. Stabilizáció és gazdasági növekedés az 1920-as évek második felében Szemben a mezőgazdaság árdepressziós időszakával, kétségtelen, hogy az 1920-as évek elejétől a nagykanizsai ipar előtt perspektivikus idők álltak. A külső piacok elveszítéséből következő ipari termékhiány, a helyi népesség növekedése, az importpótló iparosítás programja, a lassan meginduló inflációs finanszírozás lehetősége újabb és újabb ipari vál- 452 Uo. 10-ll.p. 453 Zalai Közlöny, 1928. március 21. 454 Zalai Közlöny, 1929. február 20. 455 Benedek, 1936.12-13.p. 456 Zalai Közlöny, 1923. február 9. 457 Pap é.n.; illetve Zalai Közlöny, 1925. szeptember 1. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 174 lalatok létrehozására sarkallta a helyi vállalkozókat. Legtisztábban az új idők abban látszódtak, hogy lassan megindultak az építkezések, a beruházások. 1922 elején már arról számolt be a helyi sajtó, hogy egyre több új építési kérelmet adtak be. Tervben volt a fent már említett sörgyár által létrehozandó sertéshizlalda és kenyérgyár. Bővítést tervezett a Viktória téglagyár.458 A háború vége felé hozta létre Glasgall Vilmos mérnök a Konzerv és Tésztaárugyárát. A gyár 1923-tól már Csillag Jenővel közösen működött, majd pedig átkerült a Csillag család tulajdonába. 459 Az 1920-as évek közepén már 100 munkást alkalmaztak a Magyar utca északi végén lévő gyárban, készítettek gyümölcskonzerveket, száraztésztákat, ostyákat, desszerteket, süteményeket.460 Egy új részvénytársaság is szerveződött már, amely 4 millió korona tőkével egy új húsfeldolgozót és az ahhoz kapcsolódó 500 darabos sertéshizlaldát kívánta kialakítani a városban. Ez annál is örömtelibb volt, mert így a helyben tenyésztett állattoknak biztos piaca nyílhatott.461 Világos, hogy éledezett a kanizsai ipar: az 1920-as évek közepére megszaporodtak a magántulajdoni vagy részvénytársasági formában jelen lévő cégek. Ennek áttekintésére nézzük meg, hogy 1925-ben a városi címtár szerint milyen volt az ipar struktúrája Nagykanizsán.462 A címtárban részletesen felsorolták a Nagykanizsán működő iparosokat, kereskedőket, egyéb szolgáltató szervezeteket. A lista alapján a szűkebb értelemben vett iparral mintegy 1143 vállalkozás foglalkozott.463 Ha a vállalkozók legnagyobb csoportjait nézzük, akkor még mindig a hagyományok, vagyis a ruházati ipar dominanciáját láthatjuk. A cipész és csizmadia szakma együttesen 267, a férfi- és női szabók 210 vállalkozást adtak, amihez még hozzá kell vennünk a 18 vállalkozással szereplő kalapos, kesztyűs, sérvkötő és takács cég csoportját is. Azonban az kétségtelen, hogy az első hely ellenére arányuk csökkent, 1925-ben ez a két szakmacsoport már 44%-át adta az iparosoknak. Újdonság, hogy igencsak megszaporodtak a vasas szakmában működő vállalkozások (vasiparos, kovács, lakatos, bádogos, rézműves, reszelővágó, késes, gépész szakmák), amelyek- —--bői 93 fordult elő. Szaporodtak a hentes és mészáros szakmákban alakult cégek, ezekből 67 volt az 1920-as évek közepén. Az ipari ágazatban dolgozók foglalkozási tevékenysége egyre szélesedett, igen sok olyan szakma is megjelent, amely a polgári élethez, a komfortosabb lakásokhoz fenntartásához, a divatosabb és jobb minőségű öltözködéshez, a szórakozáshoz, a jelentős osztálykülönbségeket mutató életvitelhez kapcsolódott. 42. kép: Papp Oszkár cipészmester „cégszemélyzete" az üzletben 1925-ben 458 Zalai Közlöny, 1922. február 26. 459 MNL ZML Cégbíróság. N.T. III. 414. 57.p.; N.T. II. 931. 231.p. 460 Tarnóczky, 2010. 245.p. 461 Zalai Közlöny, 1922. február 11. 462 Címtár, 1926. adatai alapján. 463 Mindjárt hozzá kell tennünk, hogy sok esetben nehéz egy vállalkozás besorolása, így például a fényképész, az órás stb. több csoportba is betehető. Az iparosoknál a termék forgalmazása együtt járt az alaptevékenységgel. A címfelsorolásban vállalkozások szerepelnek, a listában a gyárak is egy tételt képviselnek. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 175 Az 1920-as évek első felében egyre több gyár, vagy gyárszerűen működő vállalkozás jött létre Nagykanizsán. A vállalkozók az alacsonyabb tőkeerőt a részvénytársasági formával, vagyis külső források bevonásával pótolták. Míg a 20. század elején három részvénytársaság volt városi központtal bejegyezve, addig most működött, addig 1925-ben már 10 ilyen társaságot találunk. A Nagykanizsa központú ipari részvénytársaságok 1925-ben464 A cég neve Központja Elnöke Cégvezetője Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomító Rt. Vár utca 5. Gróf Széchényi Géza Vermes Géza Király-Sörfőzde Rt. Csengery út 111. Fellner Henrik Kaiser Ernő Zrínyi nyomdaipar és Könyvkereskedés Rt. Nagykanizsán Fő út 5. Gyömörey István főszolgabíró Ofenbeck Károly yárosépítő és Ipari Építési Rt. Vár utca 7. Gróf Hoyos Miksa Barta Károly Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Rt. Vár utca 8. Gróf Hoyos Miksa Pongor Henrik Mercur Vasművek Rt. Csengery út 49. Dr. Krátky István László Vilmos Konzerv- és Tésztaárugyár Rt. Magyar utca 86. Gróf Hoyos Miksa Csillag Jenő Herkules téglagyár Rt. Magyar utca Fried Ödön Hengermalom Rt. Csengery út Pongrácz Sándor Werthein József Zákányi Cementárugyár-és Építési Vállalat Rt. Fő út 8. gróf Zichy Ödön A táblázatban több olyan cég is előfordul, amelyek korábban családi vállalkozás volt. Az egyik legnagyobb ilyen a Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Rt. volt, amely a Franz-féle malomipari cég tovább terjeszkedett formája volt. A gőzmalmi vállalat 1909-ben műjég-gyárat hozott létre, majd egy sertéshizlaldát, a háború után pedig kiterjesztette működését három másik dunántúli településre: Bonyhádon (gőzmalom és villamos üzem), Enyingen (gőzmalom és villamos üzem) és Körmenden (gőzmalom és szalámigyár) voltak kapacitásai, ugyanakkor Budapesten, a Nádor utca 12 alatt is volt egy kirendeltsége.465 Az rt. vezetőségében arisztokraták s más birtokosok is szép számmal szerepeltek. így például az elnöki posztot (Nagykanizsán több rt-ben is) gróf Hoyos Miksa, a németladi uradalom tulajdonosa töltötte be, de ott volt a kivadári uradalommal rendelkező gróf Somssich Géza, a geszti uradalom tulajdonosa gróf Somssich Gyula, a Kanizsától északra földekkel rendelkező új-népi Elek Ernő stb., illetve a marburgi Franz-családból is többen.466 A Transdanubia jelentős exportot is lebonyolított, főleg Ausztriába vittek ki lisztet. Abban, hogy az rt. a Dunán- 464 A táblázatot a Címtár 1926; illetve a Compass 1925. adatai alapján állítottuk össze. 465 T. Mérey, 1985. 146-147.p.; Tarnóczky, 2010.; Címtár, 1926. Érdekes, hogy a másik három településen is Batthyányaknak volt jelentős érdekeltségük, illetve mindegyiken jelentős létszámú zsidóság élt. 466 Címtár, 1926. 52-53.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 176 túl legnagyobb malomipari konszernjévé vált, igen nagy szerepe volt Pongor Henriknek, a vállalat vezérigazgatójának. Pongor 1863-ban született Budapesten, ahol kereskedelmi akadémiát végzett. 1906-tól működött Nagykanizsán, ahol széles körű közgazdasági tevékenységet fejtett ki. Nagy szerepe volt a Transdanubia korszerűsítésében, nem is beszélve a Bonyhádvidéki Helyiérdekű Vasút megteremtéséről stb. Sikereit elismerve 1925-ben kormányfőtanácsosnak nevezték ki.467 Átalakult a tésztagyár is. A Glasgall és a Csillag-család után 1924-től részvénytársasági formába szerveződött a cég. Alaptőkéje 30 millió korona volt.468 Érdekes módon hasonló igazgatósági köre volt, mint a Trandsdanubiának: Hoyos gróf, mint elnök, az igazgatóságban a két Somssich gróf, Elek Ernő, a Franz-család stb. Nyilvánvaló a kapcsolat a két cég között, amire még az is utal, hogy bár a gyártelep kint volt a Magyar utcában, mégis az elnökségi üléseket, az üzemi éves beszámolókat a Transdanubia épületében tartották. A gyárvezetés azonban Csillag Jenő kezében maradt. A cégek összefonódása világosan látszott az 1925. évi zalaegerszegi termékkiállításon, ahol a tésztagyár termékeit a Transdanubia standjánál mutatták be.469 1925-ben már mintegy 100 embert foglalkoztatott a tésztagyár. Gyártottak cső- és levestésztákat, tarhonyát, kekszet, szeleteket, ostyákat, tortalapokat, amely termékeket az elcsatolt területekre is exportálták.470 Az 1903-ban alapított Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomító Rt-je is ekkor futott fel. 1915-ben még a Blau-féle szeszfőzde is a tagjai közé került. 1918-ban elkezdték a likőrgyártást. Az 1920-as évek közepére már igen sok nyugat-dunántúli városban jelen volt, 1928-ban már 32 tagja volt a vállalatnak.471 A szeszfinomító évente egyre többet termelt, 1919-21 között még csak 19000hl-t, 1928-ban már 32000hl-t gyártottak.472 A szesz részben finomítás, részben víztelenítés útján (utóbbi a benzinhez való keveréshez, ún. motalkó céljából) készült. 1904-1928 között összesen 507800 hl szeszt finomítottak. A kanizsai gyár 20 munkást foglalkoztatott, de a szeszfinomítón kívül központi szeszfőzdét, rum- és likőrgyá-rat és sósborszeszgyárat is fenntartott, ahol további 20-30 dolgozót alkalmazott. Életképes exporttermékei is voltak, főleg Ausztriába és a balkáni országokba vittek ki terméket.473 A cég jó működésében nagy szerepet játszott a Böhönyén született, de Nagykanizsán iskolákat végző Vermes Géza, aki 1904-ben került a vállalathoz, mint kezdő tisztviselő. Gyorsan emelkedett a ranglétrán, s végül igazgatóként 14 éven át irányította a céget.474 Különlegessége volt a vállalatnak, hogy általában alacsony osztalékot fizetett, fő céljának inkább a tagok termelésének minél előnyösebb értékesítését tekintette. Az eredetileg 125 koronás részjegyek 1928-ban már 200 pengő névérték mellett 600 pengős értéket képviseltek. Jelentős volt a vállalat mecenatúrája is.475 Kisebb részvénytársaság volt az 1923-ban létrehozott Hengermalom Rt., amely Spitzer Samu és Stern Arnold nevéhez kötődött. Spitzernek a tulajdonában volt a sormási hengermalom is, amely azonban 1928-ban, vélelmezhetően gyújtogatás miatt leégett. A kiskanizsai városrészben lévő hengermalom 60 millió koronás alaptőkével jött létre.476 Szintén részvénytársasági formában működött a Herkules téglagyár, amit 1912-ben hoztak létre, még 467 Életrajzához lásd: Zalai Közlöny, 1925. október 17. 468 Compass, 1925.1557.p. 469 Zalai Közlöny, 1925. szeptember 1. 470 Mindezt az 1925. évi soproni kiállításon is bemutatták. Lásd: Zalai Közlöny, 1925. augusztus 4. 471 Zalai Közlöny, 1929. február 12. 472 Az adatokhoz: Compass, 1925.190.p.; illetve Zalai Közlöny, 1929. február 12. 473 Compass, 1925.189.p. 474 Benedek, 1938. 67.p. 475 Zalai Közlöny, 1929. február 12. Érdemes itt megjegyezni, hogy a kis-magyarországon mindössze egy ilyen hasonló cég működött, mégpedig az 1923-ban elindult szatmári szeszfinomító. 476 Lásd: Compass, 1925.; Tarnóczky, 2010.; Zalai Közlöny, 1929. adatait. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 177 békeidős körülmények között 220000 korona alaptőkével. A vállalat a Magyar utca végén helyezkedett el.477 Foglalkozott gőzüzemű téglagyártással, valamint különböző cserepek készítésével. Az 1920-as évek legelején az építkezések visszaesése miatt veszteségessé vált, de 1922-ben már 48000,1923-ban pedig 318 000 K nyereséget ért el.478 A részvénytársaságok mellett számos kisebb-nagyobb egyéni vagy családi tulajdonban lévő üzem is született, avagy gyorsan fejlődött az 1920-as években. Igen sikeres vállalkozás volt a Frank-mérleggyár. Frank Jenő 1879-ben született, a 20. gyalogezredben harcolt a háborúban, a harcokban szerezte azt a betegséget, amelye végül is elvitte.479 Tanult szakmája műszerkovács volt. Eleinte az Erzsébet téri ún. csoportházban volt a műhelye, ám később átköltözött az egyik Eötvös téri épületbe.480 Mérleggyárát 1912-ben alapította. Foglalkozott szerkovácsáruk készítésével, mákdarálók javításával is. Több nagy uradalomnak is készített mérlegeket. Gyártott tizedes-, tolósúlyos-, jószág- és szekér híd-mérlegeket. Magas szintű szakmai tudás és igényesség jellemezte munkáját.481 Mérlegeivel, készítményeivel, gyártmányaival nevet szerzett Nagykanizsán kívül is. Hosszú éveken át tagja volt az Ipartestület elöljáróságának. Üzemét fia, Lajos vitte tovább.482 Újdonság volt az 1920-as években a textilipar szélesedése. Az Ausztriától való kényszerű elválás, valamint a külföldi termékek pótlása miatt erőre kapott az eddig igencsak elhanyagolt ágazat Magyarországon. Ebbe a folyamatba illeszkedett 1923-ban a Kaiser és Strasser féle kötő- és szövőgyár megalapítása, amit a Tárház utca 6. szám alatt nyitottak meg. A kezdeti nehézségek után 1924-ben átalakult a tulajdonosi struktúra: az addig Strasser József és Récsei Imre által vezetett üzem a továbbiakban Nagykanizsai Kötszövőgyár Strém és Társai néven működött.483 A korábbi tulajdonosok minden bizonnyal megmaradtak a vezetésben, hiszen 1926-ban a GYOSZ-ülésén Récsei képviselte a céget.484 Jelentős modernizációt hajtottak végre, aminek eredményeképpen már 80-90, főleg női dolgozót foglakoz-tattak. A fejlesztéshez kihasználták azokat az állam biztosított kedvezményeket, amelyek a hazai importpótló iparosítás politikájából adódtak: 1925-ben a kereskedelmi miniszter a Kötőszövőgyár kötött-kendő üzemágának 10 évre megadta az iparfejlesztési kedvezményeket.485 A vállalat az 1920-as években gyártott férfi-, női- és gyermekmellényeket, szvettere-ket, lélekmelegítőket, sapkákat, lábszárvédőket és minden egyéb kötött árut is.486 Később a gyár az „Ideál" nevet vette fel. 1937-ben már Rosenberg Oszkár, Récsei Imre és Strasser Károly voltak tulajdonosai.487 A másik jelentősebb textilipari vállalkozás a Stella kötő- és szövőgyár Kaiser és Társa volt. Az alapítók kötött és szövött áruknak házilag és gyárilag történő előállításával és forgalomba hozatalával foglalkozó kereskedők voltak488 (Schwarz Ottó és Hoffmann Bernát). A cég eleinte 50-60 főt, az 1920-as évek második felében már 90 főt foglalkoztatott. Telephelye a Magyar utca 19. sz. alatt volt.489 Áttekintésünk végén jegyezzük még meg, hogy a fentiekben nem említett gyárakon, üzemeken kívül jó néhány kisebb-nagyobb cég is működött, amelyeket még a dualista időszakban alapítottak. Emeljük ki közülük a kefegyárat, amely a háború előtt az egyik leg- 477 Címtár, 1926. 51.p. 478 Compass, 1925. 336.p. 479 Benedek, 1938.116.p. 480 Tarnóczky, 2010. 305.p. 481 Lásd a Zalai Közlöny évfolyamaiban megjelent reklámjait. 482 Benedek, 1938. lló.p. 483 MNL ZML Cégbíróság, N.T. IV. 593.155.p.; illetve Tarnóczky, 2010. 484 Barbarits, 1929. 312.p. 485 Zalai Közlöny, 1925. január 22. 486 Címtár, 1926. 80.p. 487 Tarnóczky, 2010. 823.p. 488 MNL ZML Cégbíróság. N.T. IV. 580.132.p 489 Magyar Zsidó Lexikon, 1929. 629.p; Barbarits, 1929. 312.p.; Tarnóczky, 2010. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 178 sikeresebb kanizsai cég volt, s amely azt követően új tulajdonos kezébe került: az 1920-as évek közepén már Frank Jenő kefekereskedő és Társa cég foglalkozott mechanikai kefe-, meszelő-, ecset- és cirokserű gyártásával. A cég az 1925. évi Soproni Kiállításon is bemutatta széles áruválasztékát. Gyártmányai között a „...különféle ecsetek mindenféle ipari és házi használatra, meszelők, surolók, falporlók, ruha és hajkefék, seprők számtalan különféleségben, változatos kötésben" szerepeltek. Kizárólagos joggal termelte a Turul seprűt, aminek az volt a különlegessége, hogy fémhüvelyű volt, így igen hosszú életűnek bizonyult.490 A kefegyár telephelye a Gyár utca 47. sz. alatt volt.491 1920-tól termelt egy kisebb üzem is seprűt, kefét, ecsetet, esernyőt „Hungária seprő-, kefe-, meszelő- és ecsetárugyár" néven.492 Egyre nehezebben működöt azonban Mercur Vasművek, s nem voltak jó napjai a faipari vállalatoknak sem. Tény azonban, hogy az ipari vállalkozások egyre sokszínűbbé tették a város iparát, s valamelyest javultak az 1920-as évek végére a foglalkozási és jövedelmi viszonyok; s a gyáripari dolgozók száma növekedett. Ugyanakkor azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a szerény mértékű ipari fellendülés ellenére mind az ipari, de még inkább a kereskedelmi ágazatban elég letargikus állapot uralkodott az 1920-as évek második felében. Nem véletlen, hogy 1928 őszén a helyi sajtóban egy cikksorozat indult „Mentsük meg Nagykanizsát!" címmel. Ebben különböző gazdasági szereplők, avagy éppen politikusok egyrészt a nehézségeket vázolták, másrészt pedig megpróbáltak kiutat mutatni a nagy nehézségekkel küszködő ágazatoknak. Most csak az ipari ágazatra koncentrálva írjuk, hogy 1928-ban is igen jelentékeny munkanélküliség volt a városban. Ez annyit jelentett, hogy a kb. 1200 fős munkáságból kb. 20-25%, vagyis mintegy 300 fő volt munka nélkül. Hozzá kell tenni, hogy az állásban lévők esetében sem volt túl jó a helyzet. Az építőipar gyengén működött, így ott csak jó esetben áprilistól, májustól októberig volt munka. A bőripari munkások közül alig volt olyan, akinek egész évben lett volna munkája. A nagy létszámú iparosok közül a szabók és cipészek esetében 25-30% volt munka nélkül, de legsúlyosabb a vasasok helyzete volt: a városban kb. 200 vasmunkás volt, akiknek jelentős része munka után szaladgált. A legjobban a nyomdászok álltak: 1928 decemberében nem volt munkanélküli nyomdász. Az állás mellet további problémát jelentett az alacsony kereset. A munkával rendelkező iparosok esetében a fizetés olyan alacsony volt, hogy abból alig lehetett megélni. Az építőmunkásoknál 80 fillér volt a napszámos órabére, a cipészeknél a heti kereset 25 pengő, a szabóknál kb. 25-30 pengő volt. A női textilmunkásoknak még kevesebb jutott. A három textilüzemben 16-20 pengős heti keresethez juthattak a dolgozó nők, de voltak olyan fiatalok, akik még ennél is kevesebbet kaptak.493 6.3. A kanizsai ipar a világgazdasági válság éveiben A rövid ideig tartó fellendülésnek, a nagykanizsai vállalatok szaporodásának hamar véget vetett a világgazdasági válság hatásmechanizmusa. Ismert, hogy az 1920-as évek második felében több ágazatban is hatalmas túltermelés alakult ki, ami miatt folyamatosan csökkentek az árak. Mind a belső, mind a külső piacok viszonylag gyorsan összezsugorodtak, így az ipari termelőkapacitások is egyre szűkülő piaccal találkoztak. A korábban felhalmozott vállalati adósságok, a beszűkült piac s a vásárlóerő csökkenése az egész magyar ipart nagyon rossz helyzetbe hozta. Az 1931. évi pénzügyi válság, a takarékbetétek beragadása is hozzá járult az egyre nehezebb finanszírozáshoz. 1931. július vége felé a kanizsai 490 Zalai Közlöny, 1925. augusztus 4. 491 Címtár, 1926. 78.p. 492 Tarnóczky, 2010. 787.p. 493 Az áttekintéshez lásd: Zalai Közlöny, 1928. december 2. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 179 kereskedők jelentették be, hogy a továbbiakban nem tudják hitelezni az ipari termékek forgalmazását, csak azonnali készpénzfizetés mellett tudnak gyári termékekkel kereskedni.494 Kétségtelen ugyanakkor, hogy a hazai iparban nem volt olyan nagy a termelőkapacitások pusztulása, mint az agráriumban, de alig volt olyan ágazat, amelyet ne érintettek volna tragikusan a válság évei. Nagykanizsán a nehézipari-gépipari vállalatok jártak talán legrosszabbul. Kiemelkedett ezek közül a korábbi ipari zászlóshajónak számító Weiser-gépgyár, amely az 1930-as évek elején kénytelen volt beszüntetni a termelését. Pedig igen érdekes, hogy pár évvel korábban, 1927-ben Weiser János, okleveles gépészmérnök, a gépgyár igazgatója, s egyben a Gyáriparosok Szövetsége zalai fiókjának elnöke, még a kilencedik legnagyobb adófizető volt a városban.495A válság mélypontjának számító 1932. év márciusának végén árverezték el a nyolcvan éve működő gépgyárat, amit - ahogy azt egy korabeli publicista megfogalmazta -, „Trianon ítélte halálra".496 Jellemző, hogy a két korábbi nagy hitelező, a helyi Takarékpénztár és a szintén helyi Bankegyesület közül az utóbbi megszerezvén semmiféle ipari tevékenységet nem kívánt a gyár épületeiben újraindítani, helyette az ingatlanok hasznosításából próbálta meg korábban kölcsönadott pénzét visszaszerezni. A csődre ráment Weiser ingatlanvagyona is: a Bankegyesület 66 000 pengőért vette meg a Sugár úti gyártelepet, 10000 pengőért a Kinizsi utcai házat, 3600 pengőért a 2,5 hold szőlőt és 6600 pengőért a csaknem 4 holdas szántót. A Fő utcai épület vélelmezhetően megmaradt a tulajdonos kezén 497 De nem élte túl a Mercur Vasművek Rt. sem a válságot. Már az 1920-as évek vége felé nehézségei voltak a cégnek. 1930-ban a vállalat 74000 pengő veszteséggel zárt, ami a korábbi adósságokkal együtt már 207000 pengőre rúgott. A vállalat 1932-ben felszámolás alá került.498 Hasonló problémákkal küszködött a sörgyár. Láthattuk korábban: Trianon miatt sörgyár elveszítette piacai nagy részét, az anyagi problémák kezelésére kényszerből már egyéb tevékenységekkel is foglalkoznia kellett. A nehéz helyzetben lévő vállalatot 1928 júniusában a budapesti Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvény Serfőzde Rt. kőbányai cég megvásárolta, ám pár évvel később, 1932 végén leállíttatta a sör- és malátagyártást. 1932. szeptember l-jén mind az igazgatók, mind a munkások megkapták felmondólevelüket.499 Ebben persze szerepe lehetett annak is, hogy 1931-ben 75 000,1932-ben 470 000 pengő veszteséget mutatott a gyár mérlege.500 A tulajdonos nem mondott le a cégről, a kenyértermelés tovább folyt, s gondot fordítottak az állagmegőrzésre is, egy esetleges újraindításban reménykedve. De más üzemek is hasonló sorsra jutottak. A Frank-féle pótkávégyárban 1930-ban már csak 58-an dolgoztak,501 s 1933-tól szünetelt a termelés.502 Az 1892-ban létrejött Bettlheim Samu által létrehozott nádszövet gyár már az 1920-as évek elejétől alig működött. 1931-ben a Gutmann-féle fűrésztelep is megszűnt Kanizsán.503 A terjedelmes fafeldolgozó telep a Sóház közelében, szemben a Wlassics Gyula utcával helyezkedett el már 70 éve. A cég törzsházát és a fatelepet Strém Károly fanagykereskedő és erdőkitermelő vette meg. Az egykor 494 Zalai Közlöny, 1931. július 23. 495 Az 1927. évi virilis listát közli: Németh - Paksy 2004.188.p. 496 Zalai Közlöny, 1932. március 31. 497 Uo. 498 Zalai Közlöny, 1931. július 7. 499 Rózsás - Háncs, 1992. 15.p.; illetve Zalai Közlöny, 1932. szeptember 2. A cikk szerzője megemlíti, hogy a másik jelentősebb ipari üzem, a nagy múltú pótkávégyár is hasonló sors előtt áll. 500 T. Mérey, 1985.187.p. 501 Uo. 152.p. 502 Tarnóczky, 2010. 228.p. 503 Kerecsényi, 1979.159.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 180 világhírű cég irattárának egy részét Bécsbe és Budapestre szállították, másik részét pedig a Szeszfinomítóban Rt. kazánjaiban megsemmisítették.504 Óriási problémát jelentett a Transdanubia kérdése. A gőzmalommal és villanyteleppel ellátott, Nagykanizsán a legnagyobb létszámot, mintegy 200 családot foglalkoztató monstrumnak a várossal 1932-ben lejárt a 40 évre kötött áramellátási koncessziója.505 A pályáztatás kicsit elhúzódott, a város igyekezett a nagyvállalatot előnyös helyzetbe hozni, de végül is 1934-re kiderült, hogy a Transdanubia helyett a hollandiai tulajdonosi háttérrel rendelkező, korábban Kanizsán semmilyen gazdasági kapcsolattal nem rendelkező Drávavölgyi Villamossági Vállalat veszi át a villanyellátási szerződést, s a továbbiakban ő szolgáltat a városnak.506 Ez viszont nem csak a Transdanubia elektromos áram termelésének, hanem a malmi tevékenységének is a végét jelentette. A Transdanubia cégcsoport megtartotta egyéb érdekeltségeit, de a munkáit befejezte Nagykanizsán.507 Tegyük hozzá, hogy a Drávavölgyi Vállalat a későbbiekben jelentős fejlesztéseket hajtott végre a Transdanubia elavult hálózatán.508 Az egyes üzemek csődjéről, felszámolásáról még hosszan elmélkedhetnénk, de az elég egyértelmű, hogy a nagykanizsai gyáripar prosperitása megtört. Számításaink szerint az 1920-as évek második felében működő ipari vállalatoknak mintegy harmada kényszerült bezárni a válság évei alatt. A korábbiakhoz képest egyre csökkent az egy gyárra jutó alkalmazottak száma is. Az 1920. és az 1930. évre kimutatott alkalmazotti létszámot összevetve (ugyanazon üzemek esetében) kiderül, hogy a 1930-ban, vagyis a válság elején mintegy 25%-kal kevesebb dolgozót foglalkoztattak a nagykanizsai gyárakban, mint 1920-ban.509 1930-ban a 9 gyár esetében átlagban már csak 49 dolgozót foglalkoztattak. Az elbocsátások miatt jelentősen megnőtt a munkanélküliség is, így a városnak csökkenő adóbevételek mellett egyre több pénzt kellett fordítania közmunkára, avagy az ínségesek segélyezésére. Jól mutatja ennek méretét, hogy a polgármester 1932. szeptember végi elmondás szerint a hozzávetőlegesen 32000 lakosú városban 2400 munkanélküli volt (családtagokkal számolva kb. 9000-10000 fő), akikről valamilyen módon (szegénymunka, gyűjtés stb.) gondoskodni kellett.510 S azt se felejtsük el, hogy amelyik vállalatnak sikerült elkerülnie a csődöt, annak is általában több éven át tartós veszteséggel kellett számolnia.511 A gyáriparhoz hasonló veszteséget szenvedett el a kisipar is. Már az 1920-as évek második felének gyáripari fellendülése sem tett jót neki, hiszen folyamatosan csökkent az Ipartestületi tagok száma. 504 Zalai Közlöny, 1932. szeptember 2. 505 Lásd: Áramszolgáltatás, 1994. adatait. 506 Uo„ illetve Kanizsai Enciklopédia, 1999. 65.p. 507 Lásd egy későbbi vállalatigazgató levelet: Zalai Közlöny, 1938. szeptember 1. 508 Zalai Közlöny, 1935. június 27. 509 Népszámlálás, 1920. 2. kötet, 154.p.; illetve Népszámlálás, 1930. 2. kötet. 260-261.p. 510 Zalai Közlöny, 1932. szeptember 29. Ez a keresőket tekintve kb. 15%-os munkanélküliségnek felel meg. 511 így járt például a Tésztagyár is, amelynek az 1931. évi mérlege szerint 2443 pengő vesztesége volt, de már hordozott magával a korábbi évekből is, így a felhalmozott hiánya 117000 pengőt tett ki. Lásd: Zalai Közlöny, 1932. március 12. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 181 A nagykanizsai Ipartestületben bekövetkezet változások (1926-1930)512 A fenti adatokból világosan tükröződik, hogy a kisiparosok száma öt év alatt közel négyszázzal fogyott a városban. Ugyanakkor sok tekintetben csalókák is az adatok. Az egyik ilyen jel a kiadott iparengedélyeknek a száma, ami annyit jelent, hogy viszonylag sokan kértek engedélyt, főleg azok, akik addig tanoncok vagy segédek voltak, ám a tevékenységgel hamar felhagytak. Másrészt pedig a létrehozott új vállalkozások alapvetően segéd- és tanonc nélküliek voltak, ahol hamar bekövetkezett a mester bukása is. A válság alatt sem lehetett nagy javulásra számtani, a számbeli csökkenés tovább tartott, 1934-ben már csak 1000 körül járt a tagok száma.513 A vásárlóerő csökkenése, illetve a pénztartalékolás alapvetően visszavetette az ipari termelést is. Akárcsak korábban, most is főleg a nagy létszámú szakmákban volt a legnagyobb visszaesés (ruházati ipar, építkezések stb.). Némi fénysugár volt az alagút végén a városi és az állami megrendelések szaporodása. így például 1930-ban árlejtésen (ahova összesen tíz, jobbára vidéki cég adta be ajánlatát) az új nagykanizsai laktanya berendezési és bebútorozási munkálatait helyi iparosok, nevezetesen Cziffra György és Társai (Muzikár, Budai és Dukász) nyerte el. A bizottság 44 000 pengő végösszeggel ítélte oda a munkát. Joggal lehetett abban is bízni, hogy majd a laktanya építkezés második fázisánál is a helyi vállalkozók kerülnek előtérbe.514 Egy másik ilyen eset volt, amikor az Igazságügyi palota munkálatai kapcsán a nagy generálvitelező vállalkozásokkal szemben a miniszter hajlandó volt a helyi kisiparosok csoportjának adni a munkát, ha a polgármester garanciát vállal az építkezés anyagi és műszaki tekintetében.515 E két esetből is látható, hogy a helyi közösségi megrendelések igen sokat jelentettek a válságban lévő kisipar számára. 1930-ban a helyi Ipartestületnek sikerült elérnie a népjóléti miniszternél, hogy az országos gyermekmenhelyi cipők megrendeléséből a kanizsai cipészeknek is jusson. Végül is az 1931. évre 400 pár cipőre sikerült így megrendelést szerezni.516 Az viszont korántsem volt szívderítő a helyi cipészeknek, hogy a Kanizsánál jóval kisebb cipőipari kapacitásokkal rendelkező települések nagyobb állami megrendelést kaptak, ráadásul az 1933. évre vonatkozóan már csak 100 cipőre szólt az állami igény.517 Az iparosok érdekvédelmi szervezete elég erős volt ahhoz is, hogy fellépjen a kontárokkal szemben. Örök probléma volt (a válság előtt, alatt és után is), hogy sokszor idegenből érkezett iparosok járják a települést, s próbálják házilag megnyerni a lakosságot munkák elvégzésére. Különösen nagy volt a kontárok szerepe az építőiparban, ahol a házalók aláígértek a helyi szakemberek árainak, s így szereztek megrendeléseket. Egy másik példa 1934-35 fordulójáról való. A nagykanizsai Ipartestület női szabó szakosztálya feljelentette Wortmann Juliska pesti varrónőt, aki kétszer is a városba jött, s megrendeléseket gyűjtött. Fontos a panasz indoklása: amikor a helyi kisiparosok még a tagdíjat sem tudják befizetni, 512 Kiss Ernő elnök beszámolója az Ipartestület 1931. januári eleji ülésen. Lásd: Zalai Közlöny, 1931. január 8. 513 Zalai Közlöny, 1934. január 4. 514 Zalai Közlöny, 1930. január 30. 515 Zalai Közlöny, 1936. szeptember 5. 516 Lásd: Zalai Közlöny, 1930. május 1. 517 Zalai Közlöny, 1932. július 9. Iparosok jellemzői 1926 1929 1930 Lajstromozott ipartestületi tagok száma 1400 n.a. 1053 Iparossegédek száma n.a. 810 600 Az iparbeszüntetők száma n.a. 64 78 Új iparengedély kiadása n.a. 88 93 Tanonc-felszabadítás n.a 231 194 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 182 akkor nem lehet megengedni, hogy pestiek elvigyék a megrendeléseket. Végül is a helyi hatóság a varrónőt 50 pengőre büntették.518 De sokszor fel kellett lépni a helyi kontárok ellen is. A vizsgálatok során találtak olyan helyi iparosokat, akik 20 éven át engedély nélkül dolgoztak.519 6.4. A nagykanizsai ipar reorganizációs lehetőségei A fentiekből érzékelhető, hogy az 1929-33 közti időszakban mind számban, munkaerőben, illetve teljesítményben alaposan visszaesett a nagykanizsai ipar. A tőkés gazdaság ciklusait illetően a kutató ilyenkor joggal várhatja, hogy a nagy válság után gyors reorganizáció következik. Nos, ez sem a magyarországi gazdaság egészére, sem azon belül a nagykanizsai iparra egyáltalán nem volt jellemző. A helyi sajtóanyagból, illetve a megmaradt levéltári anyagból is inkább az látszik, hogy az 1933 utáni évek, egészen a háborúig inkább egy elhúzódó recessziót, s csak lassú javulást jelentett a helyi iparra nézve. Egyáltalán nem érzékeljük a kanizsai vállalatok megrendeléseinek növekedését, újabb és újabb cégek tömeges megalakulását, vagy az ipari foglalkoztatás gyors emelkedését. A gazdasági perspektíva hiánya jól tükröződik két, a korban szimbolikusnak tartott esetben. A Weiser-gépgyár felszámolása során a volt tulajdonos ellen társadalombiztosítási (OTI) járulék elcsalása miatt indult eljárás, aminek végén a tulajdonos (miután bebizonyosodott a vád) felfüggesztett fogházat kapott.520 A másik pedig a volt sörgyári igazgató, Kaiser Sándor esete, ahol a sörgyár bezárása után három évvel a helyét nem találó, hajdan sikeres vezérigazgató öngyilkos lett.521 Mindez persze nem jelenti azt, hogy az 1930-as években ne jöttek volna létre új cégek a városban. A változás volt viszont az, hogy a pár évtizeddel korábbi állapothoz képest az új gyárak alig pár tucat embert tudtak csak foglalkoztatni. Ágazati szinten vizsgálva az egyik lehetőség a lassan növekedő népesség révén jelentkező élelmiszer-kereslet kielégítésére létrehozott vállalakozások szaporítása volt. A pékségek, sütödék, mészárszékek közül kiemelkedett a Nagykanizsán is megtelepedő Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ, amely 1933-ban kezdte építeni üzemét a városban, az Ady utcában.522 A köznyelvben csak vajgyárnak nevezték. Kezdetben 20-25 dolgozóval működött, termékei között márkás vajak, különféle sajtok és sajtkülönlegességek, valamint hortobágyi juhtúró szerepelt.523 Termékei jelentős részét külföldre szállították. Urszényi Mihály 1937-ben (nagykanizsai lakosként) a várostól északra lévő kámáncsi gőz- és fűrésztelepét kívánta a város területére költöztetni.524 A várostól kért öt éves időtartamra bérletbe telket. Ez a telek a sörgyár mellett lévő 7 holdra terjedt ki. Urszényi a gyárát parkett- és fagyapot részleggel kívánta bővíteni. A városnak szigorú feltételei voltak: a vállalkozónak az első három hónapban 10000, az év maradék ideje alatt még 10000 pengős beruházást kellett végrehajtania. Vállalnia kellett azt is, hogy legalább 50 helybeli munkást alkalmaz évente 180 napon keresztül. A közgyűlés a javaslatot elfogadta, s a megyei kisgyűlés is jóváhagyta bérleti szerződést. A gyáros évi 400 pengő bérleti díjat fizetett a városnak. A szerződésben szerepel, hogy amennyiben a bérlő teljesíti a vállaltakat, akkor 5 év után megveheti a telket a várostól.525 518 Zalai Közlöny, 1935. február 7. 519 Zalai Közlöny, 1935. január 12. 520 Zalai Közlöny, 1936. május 24. 521 Zalai Közlöny, 1936. március 31. 522 Tarnóczky, 2010. 83.p. 523 Címtár, 1937. 42.p. 524 Zalai Közlöny, 1937. július 2. 525 MNL ZMLIV. 402. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1937. 595. kötet, 1496.jkv. szám. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 183 Egy másik gyári vállalkozás volt Szegő József vasipari üzeme. A Szegő (eredeti nevén Sattler) régi kereskedő família volt a városban, a 19. században terménykereskedelemmel, ingatlanüzletekkel foglalkoztak. Szegő József apja, Mór 1918-ban hozta létre termény- és vaskereskedő cégét.526 A fenti esethez hasonlóan ő is 1937-ben kívánt egy vasipari vállalkozást létrehozni. A vállalkozás telephelyének egy, a Dencsár-árok melletti telket nézett ki.527 Ajánlata 40-60000 pengős beruházásról szólt, amelyben minimálisan 30 embert kívánt foglalkoztatni. A közgyűlés - bár voltak ellenzői is a tervnek - ezt is megszavazta, azzal a kikötéssel, hogy ha két éven keresztül az üzem szünetelne, akkor az visszaszáll a városra.528 1938-ban alakult meg a Szegő és Társa Dunántúli Mezőgazdasági Gépgyár. Profilja igen széles volt: a gépgyártás mellett acél- és fémöntéssel, ócskavas-feldogozással, fém- és új használt gépekkel, alkatrészekkel és műszaki cikkekkel is foglalkozott.529 Látható, hogy a gépgyártás mellett a fémkereskedelem is fontos része volt a cég tevékenységének. A gyár telephelye a Király utca 2. szám alatt, mintegy 8000m2-en terület el; az e telken volt hajdani Bárány-fogadó épülete irodaházul szolgált a tulajdonosok számára. A gyáralapítás már abban az időben történt, amikor a zsidóság elleni lépések már formálódtak, így a következő években az izraelita származású tulajdonosok sem kerülhették el az atrocitásokat.530 Minden bizonnyal a Szegő-família László nevű tagjához kapcsolódik egy másik, kereskedő és ipari tevékenységet folytató cég, a SZELA Művek Bauer és Társa. Az 1920-as évek első felében már működött a Teleki úton Szegő László fémárugyára, amit helyben csak bicskagyárnak neveztek.531 Az üzem a Teleki úton helyezkedett el. Minden bizonnyal ezt a céget szervezték át 1933-ban, a válság után „SZELA Művek Bauer és Társa Nagykanizsa" cégnév alatt.532 A vállalkozás a cégbejegyzés szerint fa és fémárukat, elektrotechnikai és autó felszerelési cikkeket, valamint öntvényeket gyártott, egészen 1939-ig, amikor is újabb átalakulás következett: a cég a továbbiakban Bauer és Társa fa és fémárugyár név alatt folytatta ugyanazt a tevékenységet.533 Bauer József társa Dr. Eicher Árpád volt, utóbbit aztán 1937-ben Bauer testvére, Márton váltotta. Az 1937-es címtár szerint a cég akkor már a Zárda utcában működött, ahol fanyelű bicskákat és faipari fúrókat készítettek.534 Ez a vállalat sem volt nagy, általában 20-30 emberrel működött. A háborús években valószínűleg nőhettek a megrendelések, mert 1942-ben már több mint 50 embert foglalkoztattak.535 Kis fonalgyártó műhelyből erősödött gyárrá Pálcsics Ferenc cége az 1930-as években. A Bajáról származó Pálcsics 28 évesen telepedett le Nagykanizsán, s alapított önálló vállalkozást.536 Régi hagyománya lehetett a családjában a textilgyártásnak, hiszen az ugyancsak bajai származású Pálcsics Pál ugyanebben az időben Szekszárdon nyitott kelmefestő műhelyt.537 A vállalkozó eleinte az Erzsébet tér 18. szám alatt alakította ki műhelyét, de aztán a fejlesztés helyigénye miatt a Magyar utca 86. szám alatti telekre (vagyis a volt Csillag Jenőféle volt tésztagyár helyére) vitte gyárát; ugyanakkor az üzlete a Fő út 7. szám alatt volt.538 Eleinte fonalfestéssel, később fonalkereskedelemmel foglalkozott. 1937-ben a vállalkozás 526 Tarnóczky, 2010. 554.p. 527 A nagykanizsai városrész mellett lévő Dencsár-árok vezette le Nagykanizsa szennyvízét a Principálisba, ami aztán onnan a Murába került. 528 Zalai Közlöny, 1937. július 2. 529 Ez a gyár reklámanyagiból, a cég rajzos megjelenítéséből is jól látható. 530 a letartóztatásra lásd: Zalai Közlöny, 1942. december 4. 531 Tarnóczky, 2010. 835.p. 532 MNL ZML Cégbíróság. N.T. IV. 652. 261.p. 533 MNL ZML Cégbíróság. N.T. II. 1140. 332.p. 534 Tarnóczky, 2010. 835.p. 535 T. Mérey, 1982.139.p. Táblázat. 536 Zalai Közlöny, 1943. május 22. 537 Szilágyi, 1996. 54.p. 538 Címtár, 1937. 2.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 184 hivatalos megnevezése „Első nagykanizsai selyem-, kelme-fonalfestő, fehérítő- és vegy-tisztító" volt.539 Az 1940-es évek elején külön gyártócsarnokot hozott létre. Egyes időszakokban jelentős volt a foglalkoztatása is a cégnek, hiszen volt, amikor csaknem 100 ember is dolgozott a gyárban, de a stabil létszám inkább 40-50 körül volt.540 A Pálcsics-gyárban gondot fordítottak a munkások ellátására: minden dolgozónak volt biztosítása (baleset és élet); a férfiak keresete az 1940-es évek elején elérte a tisztviselőkét, de a női kerestek is magasabbak voltak az átlagnál. Pálcsics Ferenc országos tekintetben is komoly szakember volt; termékei magas minőségűek voltak, adatok szerint fonaltermékei felvették a versenyt a nyugati árucikkekkel.541 Az 1930-as évek közepén felmerült a városban egy hűtőház létesítésének a gondolata is, de ezeket az éveket igen nagy óvatosság jellemezte. A hűtőházak létesítése a kormány egyik projektje volt, a vidéki városokat akarta ezzel fellendíteni. A terv nemcsak a kanizsai kereskedőknek kedvezett volna a gyümölcs- és húsexport lehetőségének javításával, hanem a kanizsai iparosoknak is a munkahelyek teremtésével. A korszakot a pénztelenség jellemezte, s ez 1935 nyarán elvágta a projektet, hiszen a beruházási költségek felét a kormány adta volna kölcsön a városoknak, 5,5%-os kamatra, 15 év visszafizetéssel, a másik felét pedig a városnak kellett volna előteremtenie. Az előzetes kalkulációnál kiderült, hogy az építkezés csak az összes költség 20%-át tenné ki, a pénz többi részét a máshonnan beszerzendő berendezések jelentették volna. Nem csoda, hogy a kezdeti érdeklődés után hamar lelohadt a helybeliek érdeklődése. Ám 1936 végén újraindult a mozgalom a hűtőház felépítéséért, amit a még nem működő sörgyár mellett, az iparvágányhoz közel akartak létrehozni.542 Végül is a tervet a háború előtt nem sikerült megvalósítani. Az esetből látszik, hogy ezekben az években az ipari beruházások támogatásához sem a városnak, sem a magángazdaságnak nem volt elég ereje. A kisvállalkozások területéről is említhetünk egy jól működő vállalkozást. Samu Lajos rézműves vállalkozásáról van szó, amely már régóta egyre jelentősebb szerepet játszott a város életében. A cég hagyományai 1826-ra nyúlnak vissza. Fellendülése a dualista korszakban kezdődött, a vállalkozásnak igen jó helyen, a Deák tér 12. szám alatt volt a műhelye.543 A vállalkozó 1922-ben egy országos kiállításon rézműves termékeivel ezüstérmet szerzett.544 A két világháború közötti korszakban Samunak sikerült továbbfejleszteni a vállalkozást. Samu Lajos egyébként 1893-ban Nagykanizsán született, s ide járt középiskolába is, majd Budapesten főiskolát végzett, s azt követően tanári szakvizsgát is tett. 1922-ben vette át apja volt üzemét. 1931-ben ipartestületi elnökké választották; a szervezet igen sokat köszönhetett szervező tevékenységének. Számos városi és törvényhatósági megbízást viselt. A vállalkozás profilja szeszgyári és központi szeszfőzdék berendezésinek gyártása volt, ahol a megmunkálást villanyerővel végezték. Gyártott különböző szeszfőző üstöket, finomító készülékeket, szőlőpermetezőket, kávéházi berendezéseket, vízmelegítőket, fürdőkályhákat, de végzett ónozást és hegesztést is.545 Látható a terméklistából, hogy a vállalkozó jól érzet rá a szeszfőzés berendezés-szükségletére, valamint a mindennapi élet komfortjához szükséges lakberendezési-lakásüzemelési szükségletekre. 539 Uo 540 T. Mérey, 1982.143.p. Táblázat. 541 Zalai Közlöny, 1943. május 22. 542 Lásd: Zalai Közlöny, 1935. június 5,1936. november 10, november 21. 543 Tarnóczky, 2010. 281.p. 544 Zalai Közlöny, 1922. szeptember 17. 545 Címtár, 1937. 43.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 185 6.5. Iparélénkítés a háborús készülődés jegyében Ezt az állóvizet kétségkívül sikerült a magyar kormányzatnak az 1938. évi győri programmal, vagyis a fegyverkezéssel, a háborús készülődéssel némileg felkavarni. A háborús megrendelések miatt az évtized vége felé elindult néhány fejlesztés, amelynek során nőtt a foglalkoztatás. E folyamat egyik kulcseleme volt a sörgyár újraindulása. A helyi közvéleményt állandóan foglalkoztatta a sörgyár kérdése. Ez nem véletlen: az 1933-ban bezárt, a vasút mentén fekvő ipari monstrum kihasználatlansága mindenkit zavart, kivéve a pesti tulajdonosokat. Végül is 1941 januárjában elkezdték a felújítani a sörgyár gépeit, üzemcsarnokait. Mintegy 70 emberrel készültek a nyitásra, amely 1941. áprilisban be is következett.546 A foglalkoztatás hamarosan mintegy 120 főt ért el. Az első évi termelési terv mintegy 50 000 hl sör volt, de 1942-ben már 70 000hl-nyit gyártottak. Nagykanizsáról látták el a visszacsatolt Muraközt, s 32 sörnagykereskedő révén sikerült a környék ellátását is biztosítani. 1942-től már az időközben megnyitott közeli lelőhelyekről földgázzal működtették a kazánokat. A gyár igazgatója Metzger István lett, akit a tulajdonos, vagyis a Dreher Haggenmacher Első Magyar Részvény Serfőzde Rt állított a kanizsai gyár élére.547 A nagy újdonság kétségtelenül az olajipar elindulása volt. Ez volt az a kitörési pont, amely mind a munkanélküliségre, mind a jövedelmekre, s ezen keresztül a kereskedelemre is pezsdítően hatott. Hangsúlyoznunk kell, hogy az olajipar megtelepedéséhez a városnak édeskevés köze volt, inkább csak egy szerencsés véletlen, hogy a város éppen jó helyen volt, s hosszú időn keresztül központja lehetett az ágazat működésének. Tény azonban, hogy a motorizáció gyors terjedése, az olaj sokoldalú felhasználási lehetősége, az olaj, mint stratégiai nyersanyag kérdése, az olajbányászat során várható földgáz hasznosítása a világon mindenhol nagy perspektívát jelentett. Tegyük hozzá, hogy a kitermeléssel és feldolgozással együtt járó környezetszennyezés abban az időben még nem hatotta át a közgondolkodást. Dél-Zalában és mellette Délnyugat-Somogyban az 1920-as években is folyt földgáz- és olajkutatás. 1933-ban az European Gas and Electric Company (EUROGASCO) kapott lehetőséget újabb kutatófúrásokra, Papp Simon geológus vezénylete mellett, aki szakmai irányítója volt a munkáknak. A munka során Nagy-Budafapuszta mellett találtak jó minőségű gázt, ami lehetővé tette a további érdemi kutatófúrásokat. Már a próbafúrások idején felállítottak Nagykanizsán egy üzemanyagraktárt.548 A sikeres kutatófúrások eredményeképpen 1938. július 15-én az EUROGASCO monopóliumaként megalakult a Magyar-Amerikai Olajkitermelő Rt (MAORT), s a környéken megkezdődött az olajbányászat és a földgázkitermelés.549 A részvénytársaság alaptőkéje 14,3 millió pengő volt. A részvények 90%-a az amerikai Standard Oil Company of New Jersey tulajdonában volt.550 A koncesszió értelmében a MAORT által kitermelt olaj 15%-át, a földgáz 12%-át és a gazolin 15%-át kapta meg a magyar állam. Már az első évben mintegy 550 dolgozót alkalmazott a cég.551 A társaság központja Budapesten volt, de a MAORT kereskedelmi központjának Nagykanizsát tette meg, míg a kitermelőhelyek mellett (Kerettye, Lovászi) irodát tartott fenn. Nagykanizsára elsődlegesen a jó vasúti közlekedése, s a meglévő úthálózat miatt esett a választás. 1939 elején a megszűnt Transdanubia gőzmalom kihasználatlan épületeit megvásárolta a Vár utcában, ahol aztán kialakították a vállalat nagykanizsai irodáját, amit 1939 546 Zalai Közlöny, 1941. január 28. 547 Rózsás - Háncs, 1992.15-16.p. 548 Zalai Közlöny, 1936. június 19. 549 Nagykanizsa, 1984. 66.p. 550 Srágli, 2008. 3. 23.p. 551 http://www.olajmuzeum.hu/uploads/File/csath%20bela.pdf 186 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) májusában vettek használatba. A földszinten volt a laboratórium, az első emeleten az adminisztráció, a második emeleten a műszaki vezetőség. Az igazgatóság mellett volt a geológiai irányító es az elektromos szelvényező csoport is megfelelő műhellyel. A Vár utcai részleggel szemben helyezkedett el a gépjavító részleg, valamint a cső- és anyagjavító.552 Az 1942-44 között felépült gépjavító és gépgyártó épületét nevezi a helyi köznyelv „Vasvázasának.553 1939-ben az Ady utcában a volt Zerkowitz-házak udvarán a MAORT fejlesztései révén ide érkező világhírű Schumberger cég nyitott irodát. A MAORT 1938-41 között lényegében zavartalanul fejlődhetett. 1941 végén már 295 tisztviselője és 2366 munkása volt a cégnek.554 1941-ben viszont az amerikai tulajdonú cég - hiszen az USA háborús ellenség volt - a magyar kincstár kezelése alá került. Ez a tulajdonviszonyokat nem érintette. A kitermelés fokozására a magyar és német olajigények miatt nagy erőfeszítések történetek. A háborús front megérkezésével az utolsó olaszállítmány 1945. március 29-én indult útnak Újudvarról Németországba. A németek kiűzése után a magyar jogviszonyt megszüntették, s egyelőre a MAORT továbbra is amerikai cégként működhetett.555 Az olajcég gazdasági működésének kanizsai vonatkozásait vizsgálva említjük meg, hogy már 1941-ben a kiépített a vállalat Nagykanizsa és Bázakerettye között egy 27 km hosszú gázvezetéket épített, így megnyílt a földgáz ipari és háztartási célú hasznosításának a lehetősége. De ennél is jelentősebb volt az, hogy a MAORT fejlődése révén egyre többen jutottak munkához. Néhány év után már csaknem 3000 embert foglalkoztatott a nagyvállalat. A munkások kezdettől fogva a környékbeli falvakból és városokból érkeztek, egészen biztosra vehetjük, hogy több százan lehettek Nagykanizsáról is. Legalább ekkora hatása lehetett annak is, hogy az igen magasan fizetett vezetők nagy számban éltek Nagykanizsán. Ez ügyben a város is lépett: a posta melletti Ady utcai saroktelken kezdtek felépíteni egy olyan 36 lakásos bérházat, amelynek az első emeletén lakhattak a vezetők, s amely minőségével megfelelt a mérnöki karnak. Ezekben a lakásokban a MAORT biztosította volna az alkalmazottaknak a fűtést, a világítást stb.556 1942-ben megkezdődött a MAORT lakótelep felépítése a vasúttól délre, a Sétakert szomszédságában, a város által felújított területen.557 A háború alatti olajipari nekilendülés mellett nyilvánvalóan eltörpült, de később, a szocialista időkben nagy jelentősége lett annak, hogy 1943 végén megalakult Nagykanizsai Üveggyár Részvénytársaság. A 43. kép: A Nagykanizsai Ipartestület vezetősége székháza cég az olajipari központ mellett, nagytermében 1934-ben a yár utca 12. szám alatti, a vá- 552 Uo. 553 Tarnóczky, 2010. 871.p. 554 Srágli, 2008. 3. 23.p. 555 Uo. 556 http://www.olajmuzeum.hu/uploads/File/csath%20bela.pdf 557 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 208.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 187 ros által biztosított ingyenes telken jött létre. Célja az volt, hogy ólomüveget gyártson, de az üveggyártás csak 1947-ben indulhatott meg.558 Ezekből a példákból is látható, hogy a háborús felkészülés, majd maga a háború időszaka alapvetően sokat lendített a város iparán. Bár pontos adatokkal nem tudjuk bizonyítani, de a közvetett információk alapján úgy tűnik, hogy ezekben az években jelentősen csökkent az ipari munkanélküliség. A fogyasztás szempontjából azonban ez kevéssé látszott, hiszen a zsidótörvények, majd pedig a háború alatt a behívott polgárok miatti jövedelmek kiesése, valamint a nagyszámú iparos és kereskedő zsidó elhurcolása és kiirtása a helyi gazdaságot nagyon visszavetette. így nem véletlen, hogy a helyi lakosság a háborús évek előre haladtával egyre nagyobb áruellátási hiánnyal nézhetett szembe. III. A GAZDASÁGI SZOLGÁLTATÓ SZEKTOR VÁLTOZÁSAI (1850-1945) 1. A kereskedelem fejlődése 1.1. A kereskedelmi lehetőségek javulása Nagykanizsa már a 19. század előtt is a térség legnagyobb piacközpontja volt.559 A város a 17. század vége óta rendezhetett országos vásárokat, a királyi engedély kezdetben négy, később hat vásár megrendezésére biztosított jogot. A18. századtól utolsó harmadától a nagykereskedelmi áruösszetétel, s így a kereskedők szakmaspecifikációja is sokat változott. Mária Terézia korában még elsődlegesen az állatkereskedelem játszotta a fő szerepet, ám a napóleoni háborúk alatt a növekedő állami kereslet miatt egyértelműen a gabonaforgalmazás lendült fel.560 Ezt követően az 1820-as évek dekonjunktúrájában a felemelkedés lehetőséget a gyapjúkereskedelem biztosította, majd pedig az 1830-40-es évektől újra eljött a gabonaforgalmazás (most már évszázados) korszaka. A nagykereskedelem a forradalom utáni időkben is a zsidó családok kezében maradt, akik közül sokan országos hálózatokat is kiépítettek, nem is beszélve azokról a forgalmazókról, akik Bécsben és Pest-Budán is raktárakkal és üzletekkel rendelkeztek.561 1851-ben egy alsó-ausztriai kamarai kimutatás szerint a városban működő 39 nagykereskedő közül 9 foglalkozott gabonaforgalmazással, s az adókimutatások szerint egyértelműen ők voltak a legnagyobb jövedelmet realizáló városlakók.562 Az 1850-es évektől gyorsan bővülő osztrák piac - összekapcsolódva az 1873-ig tartó nagy agrárkonjunktúrával - további előrelépési lehetőséget biztosított. Ebben az időben vált a gabona meghatározó termékké a magyar exportban, s ebből a kanizsai kereskedők is alaposan kivették a részüket. A folyamat egyik világos jegye volt a kereskedők számának gyors szaporodása: az 1857. évi soproni kamarai jelentés adatai szerint Kanizsán a 8 évvel korábbi 39 nagykeres- 558 Tarnóczky, 2010. 874.p. 559 Bácskai, 1993. 226.p. 1828-ban Kanizsa az ország nyolcadik legnagyobb piacközpontja volt. 560 Lásd: Kaposi, 2009/a Kereskedelmi fejezet, 209-288.p. 561 Lásd részletesebben: Blankenberg, 1929. 289-298.p. 562 Nieder-österreichische Gewerb-Verein, 1851. június 12. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 188 kedővel szemben már 58 működött, s közülük 23 foglalkozott gabonakereskedelemmel.563 Adataink alapján a nagykereskedők számának további növekedését láthatjuk az 1860-as években is. Egy 1862. évi összeírás szerint Kanizsán 208 kereskedő cég működött.564 Hozzá kell tennünk azt is, hogy az 1873. évi tőzsdeválság, s az utána bekövetkező világpiaci áresés miatt a gabonakereskedelem helyett egyre jelentősebbé váltak a kínálat szélesítése révén megjelenő szakágak, mint például a bor-, a fűszer-, a déligyümölcs- és a lisztkereskedők.565 Természetesen a 19. századi technikai modernizáció nagyban segítette a városi kereskedelem bővülését. A vasút, mint a gyors szállítás eszköze az 1860-es évek elején már megjelent a városban. A Déli Vasút vonalán mind a két főváros (Pest-Buda és Bécs), a nyugati és déli osztrák területek városai, valamint a horvát városok és a tengeri kikötők gyorsan elérhetővé váltak. Emellett sokat javult a város belső közlekedési lehetősége is: egyre több tárházat, csarnokot építettek; megjelentek a nagy elárusító helyek (magazinok, bazárok stb.), javult a piactér kiépítettsége, kövezett, viszonylag jó minőségű utakat építettek vagy éppen klinker téglával rakták ki azokat stb.566 „Naponkint megy ki a pályaudvarba 4-500 kocsi különnemű gabona, s a raktárakat annyira telezsúfolják, hogy a beérkező nagy mennyiségből még az indóház színbe is kénytelenek a felesleget lerakni" - írta egy kortárs.567 Szükség is volt a helyi tároló kapacitások növelésére, hiszen a gabonaforgalom volumene gyorsan emelkedett: 1863-ban 543590, 1865-ben 894700 mérőnyi gabonát forgalmaztak a kanizsai nagykereskedők, de volt olyan esztendő is ebben az évtizedben, amikor már az 1,2 millió mérőt is elérte a forgalom.568 Nem véletlenül jegyzi meg az egyik kamarai jelentés, miszerint „A vasút miatt a forgalomnak valóságos gyűjtőpontjává vált" a város, ahonnan Bécs, Pest-Buda és Trieszt felé visznek nagy tömegű árut.569 Mindez arra utal, hogy a gazdasági fejlődés dinamizmusát ebben az időben egyértelműen a kereskedelem adta. A kereskedések egyre fontosabb városkép-formálóvá váltak. A reformkori kezdemények folytatásaképpen a város központi területén egyre több kereskedő cég jelent meg, s aztán maradt is ott hosszú évtizedeken keresztül. A Fő úti nagyobb üzletek közül említsük meg Rosenfeld Sándor fűszer- és az Axenti-család bőrkereskedését, a Lováck-féle patikát, Grűnhut-féle céget stb.570 A városháza melletti, hajdani Spánier-boltban volt az 1880-as évekig Fesselhoffer József híres „fűszer-, anyag-, festék-, dísz- és norinbergi" kereskedése, amelyben az 1860-as évek elején „chinai-, bécsi és herendi porczellánból asztali edények, a legnemesebb külföldi borok, valódi tajt pipák és serteáruk; lőpor, salitrom, paraffin kenőcs"-öt árultak, s a vevők kiszolgálására 5-6 segédet alkalmazott.571 Talán még többen voltak jelen az Erzsébet téren, ahol a Benzián, a Blau, a Danneberg- és Weiss, a Gutmann, a Lőwy kereskedéseket találjuk.572 Az 1876. évi soproni kamarai jelentés alapján meg tudjuk ítélni a kanizsai kereskedelem belső ágazati rendszerét. 563 Verzeichnis der Wahlberechtigten, 1857. 50.p. 564 MNL ZMLIV. 259. b. 3407/1862. 565 Ez már az 1876. évi Soproni Kamara, 1876. 538-543.p. adatai alapján is világos tendenciának látszik. 566 Az ekkor végbement gazdasági változásokhoz lásd: Kaposi, 2009/a. 567 Horváth, 1861. 61.p. 568 Kamarai jelentések, 1860-62. 95-95.p; 1864-65.103.p. adatai. 569 Uo. 570 Lásd például: Kunics, 1992. tanulmányának adatait. 571 Horváth, 1861. 63.p.; illetve Zala-Somogyi Közlöny, 1862. július 1. 572 Lásd: Kunics, 2003. tanulmányát. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 189 A kanizsai kereskedelmi vállalkozások 1876-ban573 Kereskedelmi ágazatok Vállalkozások száma Segéd Tanonc Munkás Kereseti adó Egy vállalkozásra jutó kereseti adó (forint) alkusz 40 4 269 6,7 bőrkereskedő 7 7 4 556 79,5 bútorkereskedő 1 1 30 30 déligyümölcs-kereskedő 5 9 46 9,2 díszműkereskedő 2 4 2 236 118 divatáru-kereskedő 2 1 2 2 100 50 fakereskedő 4 6 2 348 87 fűszerkereskedő 7 16 9 598 85,4 fuvaros 1 22 22 gabonakereskedő 9 6 3 863 95,9 kalapkereskedő 1 1 51 51 lisztkereskedő 7 2 2 4 252 36 malomkő-kereskedő 1 31 31 nagykereskedő 1 4 1 3 306 306 nyersbőr-kereskedő 1 2 1 156 156 papírkereskedő 1 1 1 21 21 piócakereskedő 1 26 26 posztókereskedő 2 2 1 84 42 rőföskereskedő 8 17 6 306 38,3 ruhakereskedő 6 7 2 206 34,3 sertéskereskedő 2 1 76 38 szatócs 34 3 322 9,5 terménykereskedő 8 16 5 472 59 ügynök 6 4 3 79 13,2 vaskereskedő 3 10 2 539 179,7 vászonkereskedő 1 1 36 36 vegyeskereskedő 60 31 18 2439 40,7 mészkereskedő 1 7 7 Összesen 222 156 64 9 8477 38,2 573 Soproni Kamara, 1876. Nagykanizsa: 538-542.p.; illetve Kiskanizsa: 428-429.p. A táblázat a vendéglátás szektorát nem tartalmazza, azokat majd külön elemezzük. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 190 Látható, hogy az adatok szerint összesen 222 kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás működött a városban. Legnagyobb létszámban a vegyeskereskedők (60 cég) voltak jelen. Egyedi tapasztalataink szerint ezek a városban általában kisebb, 1-2 segéddel működő boltok voltak. Hasonlóan kisebb vállalkozások lehettek a szatócsok (37 cég), a kalapkereskedők, a bútorkereskedők stb. Ha az alkusz-csoportól eltekintünk, akkor világosan kitűnik, hogy 1876-ban a kereskedelmi vállalkozások mintegy 65-70%-a egészen biztosan kis méretű vállalkozás volt. Mindez egyáltalán nem jelentette a feltétlenül gyenge működést, hiszen például vegyeskereskedők az egy vállalkozásra jutó kereseti adó (41 forint) esetében átlag (38 forint) fölöttiek voltak; ezzel szemben a szatócsok az átlag egyharmadát sem érik el. Ebben az időszakban a legnagyobb gabona- és egyéb terménykereskedők közül is kiemelkedett a Lőwinger Izrael és Fiai, a Scherz Albert és Englander, a Grünhut Fülöp, a Walbach és Musquitter, a Lessner Henrik, a Danneberg J. és Weiss, a Sommer Miksa és Sándor, a Blau M. Fiai, a Bettlheim B. és Fia, a Zerkowitz Zsigmond és Társa és az Ebenspanger és Fiai cég. Ezek voltak azok, akik a legtöbbször a térség nagyobb uradalmaival szerződve hatalmas mennyiségben szállítottak gabonát és egyéb nyersterméket döntően külföldi piacokra. Az elsőnek említett Lőwinger-cég olyan tekintélyt szerzett, hogy tulajdonosa 1874-1896 között állandóan helyet kapott a bécsi nemzetközi gabonavásár rendezőbizottságában. A fűszerkereskedők között kiemelkedett a Zerkowitz Vilmos és Albert, a Rosenberg és Wellisch cég, a Fesselhoffer József, a Rosenfeld Adolf és a Rosenberg Ferenc-féle vállalkozás. A vaskereskedők között a legnagyobbak az ipari fejezetben már említett Weiser, illetve a Hauser és a Schwagl-testvérek vállalkozása volt. Egyre több bőrkereskedő cég is működött Kanizsán, közülük érdemes megemlíteni az Ebenspanger és Fiai, illetve az Axenti céget és Vaic vállalkozását.574 A fakereskedők közül a Gutmann-cég szerzett nagy hírnevet. Láthattuk az 1876. évi adatokból, hogy a felsorolt nagykereskedő cégek által képviselt forgalmi ágak a kereseti adót tekintve is igen magas egy cégre jutó aránnyal rendelkeztek. A cégnevekből kiderül, hogy az 1860-70-es években nagyra nőtt kereskedelmi vállalkozások egy része már általában két generációs kereskedő-családok aktuális cégei voltak (Hauser, Axenti, Zerkowitz stb.).575 Másik részük viszont a reformkorban kezdte pályafutását (Blau, Ebenspanger, Danneberg stb.), s az akkor induló kereskedő generáció vállalkozásai ekkorra értek be, s váltak a Nyugat-Dunántúl meghatározó forgalmazóivá.576 Két kereskedelmi vállalkozást mindenképpen ki kell emelnünk, hiszen tevékenységük mesze túlmutatott a város gazdasági határain. Az egyik az Ebenspanger-családé, akik közül Manó, illetve fia, Lipót alapozta meg a család gazdasági karrierjét. A családi vállalkozást még 1834-ben alapították, kezdetben bőr-, bor- és gabonaforgalmazással foglalkoztak.577 Manó reprezentatív házát az Erzsébet tér 27. szám alatt 1867-ben építette föl.578 A ház tulajdonosa és a cég vezetője 1886-tól Ebenspanger Lipót (1852-1918) volt, aki kereskedelmi tevékenysége mellett királyi tanácsosi címet is szerzett. A kereskedelemből meggazdagodva vagyonának egy részét földbirtokba fektette: 1890-91-ben több birtokot is vásárolt Nagykanizsa szomszédságában, amikor a flandriai Fülöp herceg mintegy 14000 holdas birtokát értékesítették. A kisebb gazdasági egységenként eladott volt palini uradalomból (Újnéppuszta, Újudvar, Pallin-Korpavár, Kámáncspuszta stb. határában) mintegy 2400 holdhoz jutott hozzá.579 1895-ben mintauradalmában mintegy 50-60 cselédet foglalkozta- 574 Blankenberg, 1929. 294.p.; Zalai Közlöny, 1874. június 18. 575 Lásd: Kaposi, 2009/a 242-277.p. esetleírásait. 576 Blankenberg, 1929. 294.p.; illetve lásd Zalai Közlöny, 1874. felsorolását. 577 Tarnóczky, 2010. 409.p. 578 Kunics, 2003. 227.p. 579 Zalai Közlöny, 1891. január 17. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 191 tott.580 Igen becses emlék ránk maradt üzleti főkönyve, amiben az elszámolásokat vezették, s amely világosan mutatja az igen széles területről származó gazdasági kapcsolatokat.581 Lipót vagyonát, gazdagságát mutatja, hogy Zala megye virilisei között a harmadik helyen állt; amúgy 41 éven át tevékenykedett a Nagykanizsai Takarékpénztárban, de mellette több bank igazgatóságában is helyet foglalt. 1885-től hosszú éveken át helyi a Kaszinó elnöke volt.5821899-ben nevét Elek-re cserélte, s 1904-ben újnépi előnévvel nemességet kapott. Fia, új-népi Elek Ernő a későbbiekben folytatta apja karrierjét. Másik kiemelt példánk a Gutmann-család.583 Gutmann Simon Henrik (1806-1890) Gelsén született, majd 24 éves korában költözött Kanizsára, ahol Strasser Lázár nagykereskedőnél vállalt raktárnoki munkát. Karrierje az igen ritka „self made man" típus volt.584 1836-ban önálló üzletet nyitott, majd 1840-ben feleségül vette Strasser Annát, volt főnöke lányát. ~ Ebenspanger Lipót bőr-, bor-és Apósa a szabadságharc után Bécsbe költözött, így a terménykereskedő, kir. kereskedelmi kanizsai kereskedést veje vitte tovább.585 Eleinte az tanácsos, újnépi nagybirtokos, 1880 örökölt üzlettel foglalkozott: nyerstermékeket forgalmazott (gubacs, gabona), pálinkát vásárolt és adott tovább, illetve tudunk repceolaj finomí-tási tevékenységéről is.586 Egyre többet foglalkozott pénzügyletekkel is. Gutmann üzleti tevékenységében a nagy változást a vasút által teremtett lehetőségek adták. Az 1850-es évek közepétől megindultak a Buda-Prágerhof vasút kiépítésének előkészületei. Gutmann jó érzékkel vette észre, hogy a fafeldolgozásban és a fakereskedelemben óriási pénz van. 1856-ban Kanizsán, a később felépített vasútállomástól nem messze kialakított egy fafeldolgozó telepet, illetve egy hordókészítő üzemet, amelyekhez később iparvágányt kapcsolt.587 Gutmann a hazai vasút kiépülése kapcsán az egyik legnagyobb szállítóvá vált. Egyre több erdőt vásárolt, előbb csak a környéken (Sáncz, Fakos puszta), később azonban vásárlásai már a Dráva alatti szlavóniai erdők irányába mozdultak el. Gutmann Henrik, és később fiai egyre több földhöz jutottak hozzá, a világháború előtt már mintegy 16000 hold mezőgazdasági területtel és 105000 hold erdővel rendelkeztek.588 Faipari tevékenysége igen komoly elismerést is kapott. 1878-ban a párizsi világkiállításon bemutatott 1200 akós óriáshordóért aranyérmet kapott (ebben már egyik fia, Vilmos tevékenysége is benne volt), s Gutmann Henrik megkapta a francia Becsületrend Lovagkeresztjét is.589 A hordó világszenzáció volt, magyarországi fából, német munkások által készült, s franciák vették meg.590 Tegyük hozzá, hogy egyéb üzleti tevékenységei is igen sikeresek voltak. Ezek 580 Gazdacímtár, 1895.138-139.p. 581 TGyM. Tört. Dok. Tár. 82.1082.1. 582 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 68.p.; Hazánk és Külföld, 1898. 9-10-11. szám. 17.p. 583 Gutmann Henrik életútja jól ismert, hiszen Kerecsényi Edit egy jól sikerült tanulmányban elemezte a családtagok felemelkedését. Ezt szerencsére több, azóta előkerült adattal ki tudtuk egészíteni. 584 Zalai Közlöny, 1933. október 31. 585 Kezdeti, reformkori tevékenységére lásd: Kaposi, 2009/a 276.p. 586 Kerecsényi, 1979.149.p. 587 Zalai Közlöny, 1932. szeptember 2. 588 Huszadik Század, 1932. július. „Róza báróné halálára." 589 Zalai Közlöny, 1878. október 27.; illetve 1877. november 8. 590 Zalai Közlöny, 1878. október 13. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 192 közül emeljük ki a szlavóniai területen, Beliscsén létrehozott, mintegy 3000 embert foglalkoztató hatalmas fűrészüzemet. A kiterjedt Gutmann-vállalkozásokat egészen 1932-ig Kanizsáról irányították. Ennek központja az Erzsébet tér 11. szám alatt lévő klasszicista stílusú palotában volt, amit még Strasser kereskedő épített a napóleoni háborúk befejezése után.591 Gutmann Henrik gazdagodásával, üzleti sikereivel egyre jelentősebb társadalmi és közösségi funkciókat is ellátott. Nehéz lenne fölsorolni minden olyan gazdasági és társadalmi funkciót, amit hosszú élete során elért vagy betöltött, de néhányat mindenképpen ki kell emelnünk. Igazgatósági tagja volt a Nagykanizsai Takarékpénztárnak, illetve később a Nagykanizsai Kereskedelmi és Leszámítoló Banknak is. Alapító tagja, s később hosszú időn keresztül elnöke volt az 1851-ben alapított Nagykanizsai Kereskedők Társulatának. Ismert volt karitatív tevékenységéről, támogatott iskolákat, alapítványokat stb. 1863-90 között a helyi izraelita hitközség elnöke volt.592 1869 végén Ferenc József király Gutmann Henriknek, feleségének, valamint 9 gyermekének gelsei előnévvel magyar nemességet adományozott. Gutmann volt az első olyan kanizsai zsidó, aki magyar nemességet kapott.593 Felesége is számos funkciót töltött be, alapító tagja volt az 1843-ban létesült Nagykanizsai Izraelita Jótékony Nőegyletnek.594 Egészében nézve nem akármilyen karrierről van szó: Gutmann világcéget épített, széles nemzetközi ismertséggel, jelentős exportot bonyolított, fiai báró címet szereztek, s ipari- és pénzügyi nagyvállalkozóvá váltak stb. Az 1873-ban kirobbant tőzsde- és bankválság, s a nyomában járó recesszió nagy hatást gyakorolt a hazai kereskedőkre is.595 A negatív hatások miatt nagy szükség volt a gazdaság élénkítésére, ezért Nagykanizsán is megpróbálták - a sok nagyobb hazai városhoz hasonlóan - egy vásárral egybe kötött kiállítás megszervezésével az itt működő gazdasági kapacitásokra felhívni a figyelmet. A jelentős mértékben kanizsai gazdasági szakemberekből álló Zalavármegyei Gazdasági Egyesület 1875-ben határozta el, hogy 1876-ban Nagykanizsán gabona- és borvásárt rendez. Ehhez közreműködésre felkérte a Nagykanizsai Kereskedelmi Testületet, amelynek elnöke a fentebb már emlegetett nagykoncepciójú Gutmann Henrik volt. Patronálására felkérték a földművelésügyi minisztert, s meghívták a környező területek termelőit, érdekképviseleteit stb. Maga a vásár az Erzsébet téren lévő Szarvas szálloda nagytermében zajlott.596 A vásár 1876. augusztus 24-én nyitott. Hivatalosan megfogalmazott célja a mezőgazdaság fejlesztése, a piacra termelés elősegítése, valamint alkalomteremtés a termelők és kereskedők közötti kapcsolatok létesítésére.597 Az 1876. évi vásár a szakmai vélemények, valamint az átlagpolgárok szerint is igen jól sikerült. Mintegy 700-an érkeztek közeli-távoli helyekről; jöttek kereskedők német, olasz, osztrák (Karinthia, Stájerország, Krajna, Bécs, 591 Kerecsényi, 1979.150.p. 592 Uo. 593 Királyi könyvek, 1940. 74.p.; illetve Zalai Közlöny, 1870. január 8. 594 Kerecsényi, 1979.154.p. 595 A válságra lásd: Kövér, 1986. munkáját. 596 Blankenberg, 1929. 295.p. 597 Zalai Közlöny, 1876. augusztus 24. 45. kép: Gelsei Gutmann Simon Henrik kereskedő, a Gutmann-cég alapítója, 1873 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 193 46. kép: A fapiacra érkező árusok szekerei a Deák téren 1905 körül Grác), svájci területekről is. A vásári napon mintegy 26125 q gabonát adtak el, de ehhez még hozzá kell vennünk azt is, hogy a vásár napja után itt maradottak a következő napokban még mintegy 50 000 q gabonát vásároltak. A borvásár már kisebb volumenű volt, jóval kisebb forgalmat bonyolítottak le, aminek oka elsődlegesen az volt, hogy a kiállítók főleg finom és drága borokat hoztak, amelyeknek relatíve magas volt az ára. Ezen 43 borkiállító vett részt, a jelesebbek kiállítók között találjuk az Ebenspanger és Fiai, a Zerkowitz Zsigmond, valamint a Rosenberg és Wellisch céget, valamennyien szép mennyiséget érékesí-tettek.598 Eredményes volt a vásár azért is, mert a rendező szervezetnek szerény jövedelmet termelt, amely főleg a kiállítók által fizetett díjakból, valamint a kereskedők által befizetett belépti díjakból tevődött össze. A vásár sikere révén az Egyesület úgy határozott, hogy a következő évben ismét meg kell rendezni a kiállítást, amiből aztán egy sorozat született: 1876-1880 között öt egymást követő évben rendeztek hasonló kiállítást Nagykanizsán. Jegyezzük meg mindjárt, hogy az elsőhöz képest egyre lanyhább kereslet jellemezte a vásárokat. Az 1877. évi vásáron 500 látogató fordult meg, de a következő évben már csak 330 fő volt az ide érkezők száma.599 Az áruforgalom is hanyatlott: 1878-ban már csak 30 000 q gabonát adtak el.600 A szervezők igyekeztek bővíteni a vásár termékkínálatát, így a gabona- és bor mellett megjelent a gépkiállítás is. Utóbbi esetében az 1880. évi vásáron mezőgazdasági gépeket, hajtó- és egyéb szíjárukat, mérlegeket, cementgyártmányokat is bemutattak.601 Volt járulékos hatása is a vásárnak: a vásár napjai alatt nőtt a távírda forgalma. Természetesen sok oka volt annak, hogy a nagykanizsai gabona- és borvásár egyre szerényebb eredménnyel zárt. A gabona ára lassan hanyatlott, hiszen eddigre már megjelentek a nagy tengerentúli értékesítők is Eu- 598 Zalai Közlöny, 1876. augusztus 27.; Zala, 1876. augusztus 30.; Glavina Lajos egyesületi elnök az összefoglaló jelentése pedig: Zalai Közlöny, 1877. január 11. 599 Zalai Közlöny, 1877. augusztus 26. 600 Zala, 1878. szeptember 4.; Zalai Közlöny, 1878. szeptember 5. 601 Zalai Közlöny, 1880. augusztus 29. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 194 rópában; a borértékesítők egyre nagyobb sörfogyasztást tapasztalhattak; de általában véve is lehetett érezni azt, hogy az 1873-75 közti válság még nem múlt el nyomtalanul a környező országok gazdaságaiban sem. Az Egyesület később megpróbálta feléleszteni a vásárokat, 1887. október elején ismét gazdasági kiállítást szerveztek a Szarvas nagytermébe, de ez már nem volt olyan látogatott.602 A reális megítélés miatt tegyük hozzá, hogy a nagykanizsai vásár öt évet ért meg, ugyanakkor ebben a korszakban például Pécsett, amely jóval nagyobb volt Kanizsánál, csupán egyszer, 1878-ban tudtak hasonló jellegű vásárt rendezni.603 1.2. Az átalakuló kanizsai kereskedelem 1885 után Az 1885-től kezdődő időszakban a kanizsai kereskedelmi vállalkozások új időszaka jött el.604 Ennek egyik jele kétségkívül az volt, hogy a korábbi legnagyobb üzlet, a gabonakereskedelem már nem nagyon volt bővíthető. Ez azt hozta, hogy az újonnan létrejött kereskedelmi vállalkozásoknak már mással kellett foglalkozni, meg kellett találni azokat az értékesítési területeket, ahol más árucikkekkel megjelenvén eredményesek lehetnek. A korábbi egyoldalú gabona- és terménykereskedelem ennek hatására látványosan visszaesett. Mivel az állati termékek ára viszonylag magas volt, így adta magát a lehetőség, hogy az amúgy is jelentős állattartásáról híres vidék kapacitásait a kanizsai kereskedők fogják forgalmazni. Az átalakulás révén a nagykanizsai kereskedelemnek olyan új ágai fejlődtek ki, amelyek termékeikkel, árucikkeikkel egy gyorsan növekvő lakossággal rendelkező városban a társadalom mindennapi életet segítettek egyre komfortosabbá tenni. Ebből az új korszakból is hadd emeljünk ki néhány kereskedelmi vállalkozást, hiszen ezek működése hosszú időn keresztül magas szinten reprezentálta a helyi kereskedelmi tevékenységet. Elsőként a Zerkowitz-féle borkereskedő céget említjük, amely még akkor is virágzott, amikor a filoxéra tönkretette a Kanizsa környéki szőlőket.605 Fontos volt a kereslet növekedése: a hazai és a külföldi érdeklődés is folyamatosan növekedett a magyarországi borok iránt.606 Az eredeti céget még 1805-ben alapították. A Csehországból származó família első tagja, Leopold (1789-1860) 1817 felé telepedhetett le Kanizsán.607 Népes családjának gyermekei igen sok mindennel foglalkoztak, így például Vilmosnak és Albertnek közös fűszerkereskedő vállalkozása volt, de jutott a gyerekek közül jogi pályára is.608 A borüzlet Zerkowitz Zsigmond (1818-1874), majd halála után testvére, Albert alatt teljesedett ki. A Zerkowitz Zsigmond és Társa (a társ Weissmayer Mór volt) cég (a vállalkozás neve megmaradt Zsigmond halála után is) az 1890-es évek közepén engedélyt kért a felsőbb hatóságoktól, hogy a külföldön forgalmazott borok értékesítésekor az egyesített országcímert használhassa. Mivel azonban korábban (szerény mértékben) kihágást követett el egy borhamisítási ügyben, így az engedélyt nem kapta meg, de az ügy kapcsán keletkezett aktákból kiderül, hogy a cég állandó borraktára 4-5000 hl-ra tehető, míg a cég éves borforgalma 5-6000hl-ét ért el. Azt is tudjuk, hogy a cég „Borait legnagyobbrészt a Balaton vidékéről, Erdélyből és a nevezetesebb honi bortermelő vidékekről szerzi be. Kivitele kiterjed az összes osztrák tartományra, Bajor és Szászországra, nem különben Horvát és Sziavon kapcsolt részekre."609 A Zsigmond cége igen jól szerepelt több nemzetközi kiállításon. Az 1873. évi bécsi világkiállításon elismerő diplomával (Anerkennungs-Diplom zuerkannt) okmánnyal tüntették ki, míg 602 Kunics, 2009. 278.p. 603 Kaposi, 2006.106-107.p. 604 Blankenberg, 1929. 296.p. 605 Uo. 297.p. 606 Lásd például: Kamarai jelentés, 1879. 48.p. 607 MNL ZML IV. 102/c Zala megyei zsidóság összeírása. 1848. Nagykanizsa, Kiskanizsa. 608 Zalai Közlöny, 1874. június 18. 609 MNL ZML Nagykanizsa Városi Tanácsi Iratok. 4007/1897. Vécsey Zsigmond polgármester igazoló levele. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 195 az 1874-ben rendezett „London Annual International Exhibition of Ali Fine Arts Industries and Inventions" című kiállításon bronzérmet szerzett.610 Albert (1823-1897) kültagja (saját bevallása szerint beltagja) volt Zsigmond cégének. Egy vallomása szerint vezetői szerepet is játszott bátyja cégében, de ez nem valószínű. 1881-ben Albert kilépett a Weissmayer vezette cégből, és saját borüzletet alapított. A cégbírósági bejegyzések szerint kettejük cége párhuzamosan működött.611 Albert úgy gondolta, hogy bátyja volt cégének eredményeit saját vállalatában is felhasználhatja, így az 1880-as években elkezdett olyan levélpapírokat és reklámokat használni, amelyek szerint az ő üzlete 1811-ben alapíttatott, illetve a bécsi és londoni eredmények is hozzá kötődnek. Weissmayer 1885-ben feljelentette Zerkowitz Albertet,612 s a Tanács eltiltotta a jogtalan eszközök használatától a vállalkozót, s jelentéktelen összegű (20 forint) pénzbüntetéssel is sújtotta.613 Az ítéletet az alispán is jóváhagyta. Ettől függetlenül kétségtelen, hogy Albert vállalkozása igen felfutott. A cég a borokat Svájctól Németországig, Ausztriától Csehországig forgalmazta. Volt időszak, amikor évente 200 000 hl bor hagyta el Nagykanizsát.614 A nagykereskedő 1894-ben emeltette azt a Kazinczy utcában lévő két hatalmas házat, amely alatt olyan pincerendszert építettek ki, amely csaknem 1500 m2en terült el, belül 6 méter magas és szekerekkel is járható volt, s egyben a vasútállomáshoz is közel volt. A Zerkowitz-cégnek Bécsben is volt lerakata, s egyes adatok azt sejtetik, hogy a bécsi üzletrész már nagyobb volt, mint a kanizsai. Zerkowitz Albert támogatója volt a helyi kultúrának és a szegényeknek is.615 A borüzletet halála után Lajos vitte tovább, aki ismert volt egyéb vállalkozásairól is, így például a Fő út és a Piac tér sarkán álló Centrál szálloda 1911-13 között Zerkowitz vezette konzorcium segítségével épült fel.616 A város egyik leghíresebb kereskedése volt a Rosenfeld Adolf Fiai nevű cég. A morva területekről származó Rosenfeld Sándor 1820 felé telepedett le Kanizsán, s az említett kereskedését 1832-ben alapította. Feleségétől, Hirschler Annától született - több lány mellett - Adolf (1835-1906) nevű fia Nagykanizsán.617 Adolf Kanizsán a piarista gimnáziumban végezte tanulmányait.618 A Rosenfeld Adolf nevű cég folyamatosan fejlődött. Igen jó helyen volt a boltja, hiszen a Fő út 4. szám alatti épületben, közvetlenül a Városháza mellett a városi lakosság jelentős része megfordult, nem is beszélve a távolról érkezett kereskedőkről. Az eredetileg kisebb épületet 1870-es években Adolf átépítette és megnagyobbíttatta, mégpedig oly módon, hogy annak homlokzata illeszkedjen a mellette lévő városháza vonalaihoz. 1892-1901 között a cég neve is megváltozott, ekkortól már Rosenfeld Adolf és Fia lett a hivatalos megnevezés, ami mutatja a tulajdonban (vagy a cégvezetésben) bekövetkező változást.619 Adolftól fia, József 1901-ben vette át az üzletet, amihez csatlakozott valamivel később öccse, (Radnai) Jenő.620 Az épület földszintjén volt a messze földön híres üzlet. Óriási termékmennyiséget forgalmazott a kereskedés. A 20. század elején adták ki azt az igen becses, színes nyomtatású árukatalógust, amely 164 oldalon keresztül képekkel illusztrálva sorolja fel a kereskedés által forgalmazott termékeket. Nehéz lenne jelen keretek között felsorolni az árucikkeket, amelyek között fűszer-, csemege-, bor-, likőr-, ásványvíz-, porcelán-, üveg- 610 Uo 611 MNL ZML Cégbíróság. N.T. 1.105.145.p.p.; illetve N.T.1.116.164.p. 612 MNL ZML Nagykanizsa Városi Tanácsi iratok. 1887/2459. 613 MNL ZML Nagykanizsa Városi Tanácsi iratok. 4790,3515/1885. 614 Blankenberg, 1929. 297.p. 615 http://www.zerkovitz.hu/zerkowitz_albert.htm 616 Tarnóczky, 2010.415.p. 617 MNL ZML IV. 102/c Zala megyei zsidóság összeírása. 1848. Nagykanizsa, Kiskanizsa. 618 http://csaladfa.faczan.hu/index.php?letter=Um9zZW5mZWxk 619 MNL ZML Cégbíróság. N.E.I.l. l.p; illetve N.T.1.129.185.p. 620 Tarnóczky, 2010. 448.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 196 47. kép: A Rosenfeld-ház és a Városháza földszinti üzletsora a Fő úton az 1910-es években és lámpatermékek, valamint vadászati cikkek és műipari áruk egyaránt előfordultak. Csak egyetlen árucikket emelünk ki ezek közül: a kávétermékek között 8 fajtát, míg a kávépótlékok között 5 fajtát forgalmaztak. Külön kiemeljük, hogy a kávépótlékok között a kanizsai Frank-cég által gyártott Pátria és a Frank kávé is ott volt. Megrendelésre vidékre is küldött árucikkeket, a lóheremagtól a gabonás zsákig szinte minden szükséges termék szerepelt a kínálatukban.621 A zalai sajtóban sok magyarországi cég úgy reklámozta termékeit, hogy azok Nagykanizsán a Rosenfeld-boltban vásárolhatók meg. A família házassági politikája - hasonlóan a sikeres és gazdag kanizsai zsidó családokhoz - döntően a városon belüli kapcsolatokra épült. Legszorosabb kapcsolatok Gutmann, a Grünhut, a Hirschler és a Czech-családokkal alakult ki. Rosenfeld Adolf 1861-ben Gutmann Bertát (1843-1917) vette feleségül.622 A família utolsó nagy alakja, Rosenfeld József már igen sok társadalmi és gazdasági pozíciót betöltött. Kereskedésének vezetése mellett alelnöke volt a nagykanizsai Kaszinónak és az izraelita hitközségnek, tagja volt az izraelita Szentegylet Elöljáróságának, Zala vármegye Törvényhatósági Bizottságának, illetve Nagykanizsa város képviselőtestületének. Igazgatósági tagja volt a Nagykanizsai Takarékpénztárnak, illetve a Nagykanizsai Tárházak Rt-nek, a Városépítő és Ipari Építési Rt-nek. Alapítása óta igazgatósági és felügyelő bizottsági tagja volt a Viktória Gőztéglagyár Rt-nek. A felsorolásból is látszik, hogy az amúgy igen puritán életvitelű, illetve közadakozásáról is ismert kereskedő tevékenységével mélyen beleágyazódott a helyi üzleti és polgári életbe.623 621 TGyM. Tört. Dok. Tár. A/415-68. 622 Kerecsényi, 1979.164.p. 623 A felsorolás nem teljes. Forrásai azok a gyászjelentések, amelyek halála után jelentek meg, ahol az egyes szervezetek egyenként emlékeztek meg az elhunytról. Lásd: Zalai Közlöny, 1929. február 19. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 197 A századfordulón indult a nagykanizsai Singer Textilkereskedőház fél évszázados karrierje.624 Singer Sándor Kiskormáromban vegyeskereskedőként kezdte a szakmát, majd 1901-ben telepedett át Nagykanizsára, ahol textilkereskedést nyitott.625 Családi vállalkozásként indult a cég. A cégnyilvántartás szerint kezdetben a nagykanizsai üzlet még csak az 1887-bejegyzett kiskomáromi cégnek a fióktelepe volt, de 1909-től már önállósult a városi üzlet.626 Nem lehetett könnyű dolga a vállalkozónak, hiszen a 20. század elején rajta kívül tíz másik rőfös kereskedés is volt már a városban, s köztük olyan nevek is előfordultak, mint Rosenberg Sándor kereskedése. Ráadásul a tíz másik textilkereskedésből nyolc a Fő úton vagy a Piac téren helyezkedett el.627 Singer jó érzékkel vette észre a polgárosodás, keresleti igényeinek változását. Gyorsan fejlődött a vállalkozása, 20-25 embert is foglalkoztatott az üzlet. Nagy figyelmet fordítottak a minőségre, ahol az árubeszerzést a cégvezető végezte. Későbbi források alapján tudjuk, hogy cseh, osztrák, angol, francia cégekkel voltak összeköttetésben. Jelentős területi üzletkört építettek ki, egész Zala megyéből, azon kívül Somogy nyugati vidékeiről is jártak hozzájuk vásárolni, de legtöbben a városból és annak 30-40 km-es körzetéből jöttek. Széles áruválaszték jellemezte a céget. Árusítottak (többek között) nyomott ruhakasmírt, plüsst, brokátselymet, különféle kendőket, külföldi és magyar szöveteket, damasztokat, ágyhuzatra való anyagokat, kárpitos cikkeket, szövőfonalat, kenderfonalat.628 Singer reklámjaiból igen exkluzív áruválaszték bontakozik ki, hiszen angol és francia szöveteket, selymet, valamint szepességi és rumburgi vásznakat is árult.629 Kendőket maga a cég is készített. Singer üzlete Kazinczy utca 1. száma alatt, valamint a Fő út és az Erzsébet tér sarkán álló épületben volt, ez utóbbit - láthattuk korábban - Zerkowitz 1911-ben lebontatott, s helyére szállodát épített, de abban helyet biztosított bérlőként Singer üzletének. A vállalkozás tőkeerejét mutathatja, hogy 1912-ben Singer birtokába került a Deák tér és a Sugár út sarkán lévő épület is.630 Bár az üzlethelyiség valamivel kisebb lett, de háromszintes lett a bérlet: volt pincéje, a földszinten a helyezkedett el a kereskedés, s volt egy galériája is. Az üzletvitelre a szerény árrés (10-25%) melletti nagy forgalom volt jellemző. A korban megszokott családi stratégia szerint Singer Sándor fiait kereskedelemre taníttatta, vagyis tudatosan arra készítette föl, hogy később majd átvehessék a vállalkozást.631 Az új profilú kereskedelmi vállalkozások azonban korántsem jelentették azt, hogy a gabonakereskedelemnek ne lettek volna még tartalékai. Ezt mutatja, hogy 1899-ben a Csengery úton, a Déli Vasút teherállomásának szomszédságában létrejött a Nagykanizsai Tárházak Részvénytársaság. Régi igénye volt ez már a helyi és a környékbeli kereskedőknek és termelőknek. A társaság célja: a gabonakereskedelmet szolgálni és annak fellendítését elérni. A társaság reexpedíciós jogot szerzett, vagyis bel- és külföld felé szabadon forgalmazhatott. Jelentős forgalmat bonyolított le az alpesi tartományok, Trieszt, Fiume és Bécs irányába. A Társaság működése két raktárral indult, de rövidesen már négy nagyobb raktárral rendelkeztek. Ezek befogadó képessége összesen mintegy 1000 vagon gabona volt. A társaságnak az első világháború előtti években a forgalma mintegy 3800-4000 vagon gabona volt. A raktárak megfeleltek a kor technológiájának: árammal hajtott tisztító gépekkel kezelték a terméket. A Társaság igazgatósági tagjai között újnépi Elek Lipót elnök, Bentzik Ferenc és Fried Ödön (ügyvédek), Tripammer Gyula (a Nagykanizsai Takarékpénztár igaz- 624 TGyM. Tört. Dok. Tár. A/860-73. 625 A korabeli szóhasználat szerint rőföskereskedés. 626 MNL ZML Cégbíróság. N.T.1107.150.p.; illetve N.T.II. 673. 81.p. 627 Címtár, 1907.104-105.p. 628 TGyM. Tört. Dok. Tár. A/860-73. 629 Címtár, 1907. 94.p. 630 Tarnóczky, 2010. 285.p. 631 TGyM. Tört. Dok. Tár. A/860-73. 198 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 48. kép: Piaci árusok a Fő úton 1896-ban gatója), Hirschler Sándor (a Nagykanizsa Bankegyesület Rt. igazgatója), illetve két nagykereskedő: Schwarz Gyula és Bettlheim Győző foglalt helyet.632 Már eddig is kiderülhetett, hogy a város kereskedelmében a minőség mindig sokat számított. Ennek egy példája a Reichenfeld Gyula által 1879-ben alapított magnagykereskedő vállalkozása, amely nemcsak Zalában, hanem az egész Dunántúlon is egyedülálló volt. Nemcsak a hazai, hanem a külső piacokon is terjeszkedett, s egyre nagyobb elismerést szerzett a vállalkozásnak.633 Reichenfeldnek olyan szaktekintélye volt, hogy 1912-ben a kormány magvizsgáló állomást létesített Nagykanizsán, ahol mintegy 1000 q heremagot ólomzároltattak.634 A vállalkozás igen korszerű magtisztító gépekkel rendelkezett. Reicehnfeld 1891-ben megvásárolta a Deák téren lévő Axenti házat, ahol üzletét is berendezte.635 A vállalkozó a kanizsai gazdaság számos területén ott volt, de emellett az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara levelező tagja, a városi képviselőtestület és a vármegyei törvénybizottság tagja is volt, és számos társadalmi és jótékonysági egyesületben is tevékenykedett.636 632 Lásd: Zalai Közlöny, 1910. december 25. 633 Benedek, 1938.102.p. 634 Blankenberg, 1929. 297.p. 635 Kunics, 1992. 206.p. 636 Benedek, 1938.102.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 199 1.3. Nagykanizsa szerepe a hazai állatkereskedelemben A kanizsai agrárkereskedelem egy új lehetőségét biztosította a nyomott áron értékesíthető gabonával szemben a századfordulón egyre erőteljesebbé váló állatkereskedelem. Alábbi áttekintő táblázatunk a dunántúli városok forgalmi adatait mutatja. A dunántúli városok piacain történő állateladások száma 1908-ban637 A város neve Ló Szarvasmarha Juh, kecske Sertés Összesen Győr 7322 14835 10431 4236 36824 Kaposvár 900 3642 - 51000 55542 Kismarton 39 304 - 29 372 Komárom 536 1479 67 143 2225 Kőszeg 4050 6800 - 1400 12250 Nagykanizsa 4700 79842 1056 37112 122710 Pápa 6896 17488 - 6896 31280 Pécs 1381 3386 24 328 5119 Sopron 4955 34176 522 65406 105059 Székesfehérvár 5478 6981 210 474 13143 Szekszárd 2704 5858 206 3900 12668 Szombathely 1412 14159 - 10359 25930 Veszprém 468 5650 2480 1326 9924 Zalaegerszeg 2200 11500 - 10360 24060 Látható a táblázatból, hogy a Dunántúlon a 14 városból kettő emelkedett ki az állatkereskedelem terén. A legtöbb állatot Nagykanizsán adták el (122710 darab), a második helyen Sopron szerepel 105 059 darabbal.638 Ezt követően a forgalmi adatokban jelentős törés látszik, a harmadik legnagyobb értékesítést lebonyolító város Kaposvár volt (55542 darab) kelt el. Feltűnő ugyanakkor, hogy a Nagykanizsánál jóval nagyobb lakossággal rendelkező, s korábban komoly mezőgazdasági forgalmat bonyolító városok (Székesfehérvár, Győr stb.) az állateladásokat tekintve csak az egyharmadát-egynegyedét tették ki a nagykanizsai és soproni forgalomnak. Különösen szembeötlő Pécs alacsony volumene, a Dél-Dunántúl legnagyobb városában egy évben mindössze 5119 állatot adtak el. Ha fajták szerint vizsgáljuk az állatkereskedelmet, akkor egy sajátos szakosodást figyelhetünk meg a nagyobb forgalmat lebonyolító városok esetében. A szarvasmarha-forgalmat tekintve (ne felejtsük el, hogy ez volt a legnagyobb helyigényű, legnagyobb infrastruktúrát igénylő kereskedelmi ágazat) Nagykanizsa emelkedik ki a sorból, hiszen az évi forgalom csaknem elérte a 80 000-es darabszámot; ugyanakkor a második legnagyobb forgalmú város, Sopron forgalma viszont csak a felét érte el a kanizsainak. A sertéskereskedelem terén egyértelműen Sopron vezet a maga 65406 darabos állományával, míg a második helyen 637 A táblázat adatai: Thirring, 1912. 284.p. adatai alapján összeállítva. 638 Érdemes megjegyezni, hogy hasonló folyamat, miszerint a gabonáról az állatkereskedelemre tevődik át a hangsúly, más magyarországi városokban is lejátszódott. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 200 Kaposvár áll 51000 darabos nagyságrenddel, míg ebben az esetben Nagykanizsa a harmadik helyen található 37112 darabbal. Sopronnak a sertéskereskedelemben betöltött pozíciója nem meglepő: a 18. század óta a soproni kereskedők voltak azok, akik személyesen vagy ügynökeik révén még a Dél-Dunántúl területén is meghatározó pozícióba kerültek,639 ugyanakkor közismert az is, hogy amíg az alsó-ausztriai kereskedők az 1880-as években át nem vették a soproniaktól a sertéskereskedelmet, addig óriási kereskedelemi koncentráció volt jelen a városban.640 Ha országos léptékben szemléljük a nagykanizsai állatkereskedelem méretét, akkor is annak különleges voltát állapíthatjuk meg. Az 1908. évi adatok alapján Nagykanizsát csak két város előzte meg. A legtöbb állatot a régóta óriási állatkereskedelmet lebonyolító Debrecen forgalmazta, ezen a piacon 217243 állatot adtak el. A második helyen Budapest található a 187093 darabos forgalmával, utána viszont az alig 25000 lakosú Nagykanizsa következik. Fajták szerint vizsgálva viszont Nagykanizsa a csaknem 80000 darabos forgalmával a szarvasmarha-kereskedelemben megőrizte az első helyét, hiszen Debrecenben 49860, Budapesten 44727 szarvasmarhát adtak el. Az említett két másik város állateladásaiban egyértelműen a sertésállomány dominált; illetve Debrecen esetében ki kell emelnünk az ottani eladások egynegyedét kitevő juhállomány szerepét. Látható tehát, hogy a magyarországi állatkereskedelemben Kanizsának meghatározó szerepe volt, hiszen a legnagyobb szarvasmarha eladó hely volt a világháború előtti időben, ugyanakkor az összesített adatok alapján a magyar városok közül a harmadik helyen állt.641 Ha azonban az eladott állatokat számosállatba számoljuk át, akkor Kanizsa a hazai városok között az első helyre kerül, főleg a nagytömegű szarvasmarha eladása miatt.642 1.4. A kanizsai kereskedelem struktúrája 1907-ben Az eddigiekből is kiderülhetett, hogy a szabadságharc utáni fél évszázadban Nagykanizsa gazdasági növekedésében a kereskedelem igen fontos szerepet játszott. A nagy fellendülés az 1880-as évek közepéig tartott, ám utána a kereskedelem némileg visszaesett. Több jel is mutatta az idők változását. Egyrészt egyre több, korábban a város nagykereskedelmében meghatározó szerepet játszó kereskedő a profitját, vagyonát a kereskedelem helyett egyre inkább az ipar felé mozgatta. Az ipari fejezetben bemutatott, ezekben az időkben megalakított gyárak, részvénytársaságok tulajdonosi köre világosan bizonyítja ezt. Olyan nevek fémjelzik a folyamatot, mint például Gutmann Vilmos (sörgyár), Bettlheim Győző (szalmatok-gyár), Blau Mór és fiai (szeszgyár) stb.643 Tegyük hozzá, hogy Nagykanizsa esete egyáltalán nem egyedi, hiszen a kereskedő tőke ipar felé áramlása Európában kortünet volt. De legalább ennyire fontos, hogy az ipari vállalkozásaik mellett a nagykereskedők egyre több részvénytársaságban, bankok igazgató vagy felügyelő bizottságaiban, különböző vármegyei vagy városi politikai testületekben jelentek meg. A nagykereskedő családok leszármazottai közül egyre többen váltak diplomás értelmiségivé (jogászok, ügyvédek, mérnökök stb.), s ezzel is biztosíthatták famíliájuk további befolyását a helyi életben. A kereskedelem hanyatlását érzékelte a közember is. A kereskedelmi iskolákban végzett fi- 639 Lásd: Magyar Néprajz III. 678-680.p. 640 Horváth, 1982. 79-80.p. Jellemző, hogy 1898-1911 között évente 60-70 000 sertést adtak el Sopronban; ezzel szemben korábban, az 1870-es években volt, amikor 651000 darabot értékesítettek. 641 A nagy volumenű szarvasmarha-kereskedelem célállomása a Monarchia délnyugati területei, a tengermellék, valamint Észak-Olaszország városai voltak; ez a külkereskedelemi modell már sok évszázada működött. 642 A számosállatba való átszámításnak sok modellje van. Jelen esetben a nagy általánosságban használt formát vettük alapul, amely szerint egy szarvasmarha egyenértékű egy lóval, avagy 24 juhval, vagy 5 sertéssel. 643 Lásd az ipari fejezet adatait. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 201 atalokat képzettségük alatt foglalkoztatták, sokszor olyan tevékenységet bíztak rájuk, amit inasokkal szoktak elvégeztetni.644 De valószínűleg jól tükrözte az általános kereskedelmi visszaesést egy helyi lapban megjelent írás, amely szerint „Kanizsa egykor virágzó kereskedelme ma már csak silány, gyászos emléke a szép múltnak".645 Nézzük meg az 1907. évi címtár adatai alapján, miben is látszik a változás. 1907-ben Nagykanizsán 245 kereskedő vállalkozás működött.646 A legnagyobb létszámú csoportot a szatócsok (57 cég) adták. Ezt követte a bizományosok, ügynökök és alkuszok 43 fős csoportja, majd egy nagy törés következik az adatokban: a harmadik legnépesebb kereskedő ág a piaci rövidárusok (17 cég), illetve a gabonakereskedők (16 cég) csoportja volt. A gabonakereskedők között a régi nagy vállalkozások még mindig jelen voltak (Blumenschein, Danneberg és Weiss, Grünhut, Lőwy, 49 kép. Qrünhut Fülöp Rosenberg, Rotschild, Reichenfeld stb.). Igen nagy sze- gabonakereskedő, 1880 rep jutott a fűszerkereskedőknek, 11 céget írtak össze ebben a szakmában, köztük a már említett Rosenfeld Adolf Fiai céget is, de mellette ott volt az 1850-es évekből ismert Fesselhoffer, illetve az 1860-ban alapított Schwarz és Tauber stb. is. A fakereskedők között Gutmann már nem szerepel, de helyette újabb nagyágyú jelent meg, mégpedig Strém Károly, aki majd az 1930-as évek elején Gutmann telepét is átvette. A borkereskedők között a két Zerkowitz-cégen kívül még hárman találhatók. Az is szembetűnő, hogy nagyon sok speciális, általában kevés céget jelentő kereskedelmi ág jelent meg a századforduló idejére. Említsük meg közülük az 1 ásványvíz-kereskedőt, a 3 baromfi-kereskedőt, a 3 cukorkaárust, a 3 deszkakereskedőt, a 6 dohány-kisárust, az 1 halárust, a 2 kalapkereskedőt, az 1 olvasó- és képárust, a 3 üveg- és edényforgalmazót, a 3 virágárust és az 1 zöldségkereskedőt.647 Ezek már olyan foglalkozások voltak, amelyek egyrészt a társadalom fogyasztását színesítették, másrészt mutatták a lehetséges jövőt, mégpedig a romló körülmények között a kereskedői szakosodás lehetőségét. 50. kép: A Vasemberház (Erzsébet tér 1.) földszinti üzletei 1890 körül 644 Zalai Közlöny, 1901. október 10. 645 Zalai Közlöny, 1904. május 28. 646 Címtár, 1907. 95-lll.p. 647 Uo. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 202 51. kép: A Fő úti üzletek a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár székházával 1910 körül 1.5. Kiskanizsa agrárkereskedelme De nemcsak a nagykereskedelem vált fontossá a város életében, mellette igen nagy szerep jutott a mezőgazdasági termékek kiskereskedelemének is. A korabeli városokban, s főleg az agrártérségek központjaiban lévő városokban a gyorsan növekedő népesség ellátásában még mindig meghatározó szerepe volt a városban, vagy annak közvetlen környékén megtermelt élelmiszereknek. A helyi ellátás céljából a napi és heti piacoknak volt nagyobb jelentősége. A város központja, az Erzsébet tér, a Fő utca, a mai Deák és Eötvös-tér (ezek a századfordulóra már kövezett burkolatot kaptak) különböző vásároknak volt a helyszíne.648 Napi élelmiszerekhez főleg az Erzsébet téri standokon és kofáknál lehetett hozzájutni. Korabeli fényképeken is jól kivehető, hogy sorokba rendezve, néha asztalról, néha csak a földre leterített ponyvákról, kosarakból árulták zömmel középkorú asszonyok a különböző termékeket. Egy századfordulón készült leírás szerint a következő rituálé szerint zajlott a termékek elosztása: ,Reggel korán már ott vannak a piacon a sáskák... bagolai, pallini és szentmiklósi és sánczi menyecskék egészítik ki a gyülekezetet. Mint a hollók a dögtestre, úgy rohannak 52. kép: Hetivásár az Erzsébet téren 1900 körül 648 Lásd Kunics, 1992. tanulmány adatait. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 203 53. kép: Az Erzsébet tér a piaci árusokkal a 20. század elején oda a nagykanizsai kofák.. .egy félóra alatt az összes termék a kofák kezében van.. .a falusi asszonyok örülnek, ha egyszerre túladhatnak áruikon, amelyik itt marad, az felemeli az árt oly magasra, mint a kofák."649 A leírásból látszik, hogy a sáskák termékeit nagyrészt a helyi kofák vásárolták föl, s árusították tovább. De megjelentek a téren a különböző mozgóárusok is, akik már szekerekről, hűtött, zárt kocsikról húst mértek, avagy zöldséget árultak. A jelentősebb (országos) vásárokon igen sok idegenből jött kereskedő is előfordult, akik a helypénz megfizetése után szabadon tevékenykedhettek. A vásárlóközönség sajátos megoszlást mutat: a nevezetesebb polgárcsaládok, akik már cselédeket, komornát vagy egyéb alkalmazottakat tudtak tartani, már a házvezetőt küldték egy-két cipekedő cseléddel a piacra vásárolni; ugyanakkor az átlagos lakosok (a bevásárlás főleg női tevékenység volt) személyesen jelentek meg a piacon. Tudjuk azt is, hogy nemcsak az intézményes vásárokon lehetett élelmiszert vásárolni, működött még a vándorló módszer is, illetve sok olyan üggyel találkoztunk, ahol engedély nélkül az utcákon, kapualjakban árusítottak élelmiszert.650 1.6. A vendéglátó ágazat fejlődése Nagykanizsa élénk kereskedelmi forgalma már a 18. század közepén életre hívta az első fogadókat. Ezek a regáléjognak megfelelően földesúri tulajdonban voltak. A19. század első felében a felgyorsult kereskedelmi fejlődés hatására folyamatosan szaporodtak a vendéglátó egységek (szállodák, vendéglők, korcsmák, kávéházak stb.). A földesúri monopólium most is érvényesült: a két legfrekventáltabb vendéglátóhely, vagyis a Piac téren lévő Zöldfa, valamint a Fő úton lévő Korona szálloda kialakítása földesúri bevételek növelésének alapvető 649 Zalai Közlöny, 1901. október 5. 650 Kaposi, 2008/a 32.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 204 jellemzője volt.651 A Zöldfa szolgáltatási szintje volt sokáig a legmagasabb. Az uradalom vezetése jól érzett rá a kereskedelemi forgalom növekedéséből származó, a jobbágyfelszabadítás miatt kieső jövedelem pótlási forrására, így nem véletlen, hogy a boráruitatási- és egyéb vendéglátóhelyek szinte folyamatosan szaporodtak.652 Minderre szükség is volt a hatalmas átutazó forgalom, valamint a vásárokra érkező vendégek kiszolgálása miatt. A vendéglátással foglalkozó vállalkozások Nagykanizsán 1876-ban653 Foglalkozás A vállalkozások száma Segédek száma Inasok száma Munkások száma Kereseti adó kávés 3 6 3 2 53 korcsmáros 31 26 11 3 828 vendéglős 8 16 6 12 531 összesen 42 48 20 17 1412 Látható a táblázatból, hogy a vendéglátás terén 1876-ban 42 vállalkozás működött. Természetesen nem kell elhinnünk, hogy a szállodák segédek és inasok nélkül működtek, egy Zöldfa vagy egy Korona nagyságú szállodához legalább 12-15 fős kiszolgáló személyzet kellett. Mindenestre az világosan látszik, hogy az ágazatban a legtöbb vállalkozás a korcsmák működtetésével foglalkozott, de érdekes, hogy a reformkori hagyományokra építve már a kávéházak is jelen voltak. A kortársak 1874-ben a Korona szálló kapcsán annak szép ebédlőjét és kitűnő söreit, a Szarvas fogadó ebédlőjét és jó borait, a Zöldfa terjedelmes épületét és kertjét, az Egylet (Polgári Egylet) kitűnő italait és étkeit emelte ki. A kávéházak közül a Korona, a Török és Társa, illetve a Neutra (korábban Kohn) kávéházat emelték ki, utóbbinak még „Damen Sálon"-ja is volt.654 A vendéglátó ágazat növekedése - nem utolsósorban a kereskedelem erősödése miatt is - folytatódott a 19. század második felében is. Három fontosabb tendencia rajzolódik ki. Az egyik a földesúri haszonvételekre vonatkozik. A hercegnek 1862-ben 19 bormérési helye volt a városban, amelyeket természetesen bérbe adtak. Ezek között a nagyobb vendéglátó helyeket (például az Arany Szarvast) ugyanúgy megtaláljuk, mint a külvárosi kisebb korcsmákat. Ezekben az egységekben a földesúr borát lehetett árusítani, előre meghatározott áron. A jobb helyeken 12 krajcárért, az egyszerűbb korcsmákban 10 krajcárért lehetett egy icce bort kapni. A bérlők java része zsidó bérlő volt, köztük a Polák, Stern, a Hirschl, a Neufeld, a Scherz-famíliák tagjait is megtaláljuk, de voltak bérlők a városi keresztény polgárságból is, így például Gödörházi György, Nagy Ferenc Gáspár Ferenc is bérelt egy-egy ivót.655 Ezeknek a borárusító helyeknek a fenntartása, kibérlése, az amortizáció pótlása nagy adminisztrációt igényelt, így nem véletlen, hogy 1871 után, amikor is az uradalmi nagybérletek létrejöttek, arra törekedtek, hogy értékesítsék ezeket a csapszékeket, korcsmákat.656 Az 1880-as évektől kezdve a földesúr csak a Korona szállodát és a Zöldfát tartotta meg. A Zöldfa végül is más funkciót kapott, a törvényszéki épület lett, amit a Magyar Királyi Államkincstár bérelt a továbbiakban.657 A 20. század elején a hajdani földesúri vendéglátó- 651 MNL OL P 1322. Fasc. 70. No. 89-96. Az iratcsomó több összesítést is tartalmaz az 1830-40-es években megkötött árendaszerződésekről. Lásd még az 1862. évre: MNL OL P1322. Fasc. 168. No. 31. 652 Kaposi, 2009/b 346-347.p. 653 Soproni Kamara, 1876. 428-429.p; 538-543.p. 654 Zalai Közlöny, 1874. június 18. 655 MNL OL P1322. Fasc. 168. No. 31. 656 MNL OL P1313. Fasc. 139. No. 102-138. 657 BLA. HAK. Gazdasági számadások és kimutatások 1875-1918. Bérleti összeírás Nagykanizsán, 1908. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 205 helyek közül már csak a Korona szálloda volt az uradalom tulajdonában. Ezt hosszú időn keresztül Bogenrieder József (1847-1922) bérelte ki. Bogenrieder külföldről telepedett Kanizsára, foglalkozása a régi terminus szerint „szállodás és vendéglős" volt. A Fő úton lévő Korona szállodán kívül bérelte még a vasúti vendéglőt is. 1896-ban megvette a Fő úton lévő Rózsa szállót, aminek a helyére 1913-ban felépítette saját palotáját. Üzleti tevékenysége kiterjedt más ágakra is. Igazgatósági tagja volt a Dél-Zalai Takarékpénztárnak és a Király Serfőző Rt-nek, de érdekeltsége volt a Nagykanizsai Önsegélyező Egyletnél, valamint az Osztrák-Magyar Bank nagykanizsai fiókjánál is. Mint virilis, ott volt a városi közgyűléseken is, ám mivel törve beszélte a magyart, nem annyira szóban, inkább tetteivel próbálta befolyásolta a város működését. Bérletének lejárta után 1914-ben Batthyány Ödön herceg a szállodát „mellékhelyiségeivel együtt, továbbá az úgynevezett várépületben levő emeleti négy utcai és egy udvari szobát és az ezen épületben levő cselédlakot" hat évre Kiss Ernőnek adta bérbe.658 Másik tendencia fordítottan arányban áll a fentiekkel. Amilyen mértékben a herceg feladta a vendéglátó ágazati pozícióit, úgy erősödtek és jutottak lehetőséghez a helyi vállalkozók. Ennek egyik ékes példája az Arany Szarvas szálloda létrejötte. Az Erzsébet tér 18. szám alatti szállót Knortzer Frigyes vállalkozó 1875-ben újjáépítette. A 32 szobás szállodának a földszintjén volt kávéház, a mellette lévő épületben pedig az étterem és sörcsarnok.659 A szállónak kerthelyisége is volt. 1885-ben villanyvilágítást vezettek be, amit a közeli Vucskics-féle gőzmalom szolgáltatott. A Magyar utca 9. szám alatt működött már az 1860-as évektől a Magyar királyhoz címzett vendéglő és szálló. Az 1880-as években hat hálószobával és két ebédlővel rendelkezett.660 S végül emeljük ki a szállodák közül a már említett Centrál szálloda 1911-13 során való felépítését, amely révén impozáns épület jött létre a Fő út és az Erzsébet tér sarkán. A szálloda 46 szobás volt, amelyben nagy méretű kávéház is volt.661 Nagykanizsa szállodái és szállói 1907-ben662 A szálloda neve Bérlője vagy tulajdonosa A szálloda helye Arany Szarvas szálloda Deák Péterné Erzsébet tér 18. Korona szálloda Bogenrieder József Fő út 7. Jó borhoz címzett szálló Vida Lajos Kazinczy u. 25/a. Kissörház szálló Schlesinger Mór Kazinczy utca 29. Magyar Király szálló Berger Ignácz Magyar utca 9. Rózsa szálló özv. Kéész Józsefné Fő út 13. Rákóczy szálló Milhoffer Gyula Erzsébet tér 13. Vaskapu szálló Czár János Király utca 26. Markó Nándor n.a. Kazinczy u. 55. Fontos jellemzője volt a nagykanizsai polgárosodásnak - az országban szinte mindenhol megfigyelhető - a kávéházi kultúra terjedése. A kávéház nem csak fogyasztási hely volt, hanem a városi polgárság találkozóhelye, az információ cseréjének helye, ahol a mindenna- 658 MNL VaML BLHI 28. doboz. 1914. év. 659 Kunics, 2009. 278.p. 660 Tarnóczky, 2010. 660.p. 661 Uo. 416.p. 662 Címtár, 1907. 85.p. adatai alapján 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 206 pi életről, üzletről, városi vagy azon túl terjedő hírekről eszmét lehetett cserélni. Az 1860-as években két, a századforduló felé már három-öt kávéház volt a városban.663 A szállodák bemutatásánál már említettük, hogy azokba kávéházat is építettek, de azokon túl is voltak ilyen helyek a városban. Egybe esik ezzel Neusiedler (Arató) Jenő visszaemlékezése, amely szerint az amúgy meglehetősen unalmas városban vasárnap a férfiak egy része a Centrál vagy a Korona kávéházba ül be, de a többiek otthon gubbasztanak.664 Nagykanizsa kávéházai 1907-ben665 A kávéház neve Bérlője vagy tulajdonosa A kávéház helye Fiume Steiner József Erzsébet tér 20. Korona szálloda Bogenrieder József Fő út 7. Központ Kardos József Fő út 8. Arany Szarvas Deák Péterné Erzsébet tér 18. A kávéházak számát a város szabályozta, amivel ugyan korlátozta a szabad kereskedést és vállalkozást, de legalább tisztességes megélhetést tudott biztosítani azoknak, akik ebből próbáltak megélni.666 Tegyük hozzá mindjárt, hogy egy kávéházat nyitni, az ahhoz szükséges gépeket beszerezni, esetleg az épületet átalakítani igen komoly tőkét feltételezett, aminek ösz-szege a 20. század elején a vidéki városokban akár az 5-10000, míg Budapesten az 50-100000 koronát is elérhette. Nagykanizsán a Fő úton lévő Központi Kávéház átalakítása, felújítása több mint 17000 forintba került. Az is fontos volt, hogy a kávés vállalkozók bérletként használták az épületeket, vagyis komoly összegű házbért, adót stb. kellett kigazdálkodniuk.667 1.7. Trianon és a gazdasági válság hatásai Az iparról szóló fejezetben már láthattuk, hogy az első világháború utáni békekötés igen rossz helyzetbe hozta a város iparosait. Különösebb ismételgetés nélkül írjuk: a negatív hatások fokozottan jelentkeztek Nagykanizsa kereskedelmében is. A déli területeken létrejött új délszláv államalakulat befelé zárkózó gazdaságpolitikát folytatott, így a Dráván és Murán túli piacok jelentős része elveszett. A korabeli tragikus hangvételű írásokból kiderül, hogy különösen a tengerparti városok, illetve a Muraköz elveszítése jelentette az igazi katasztrófát Nagykanizsa kereskedőinek.668 Korábban a muraközi települések igen nagy mennyiségben vettek fel kanizsai ipari terméket, illetve az ott kitermelt alapanyagok is nagyban kerültek a város piacára. Kotor, Perlak, Csáktornya, Légrád vidékének népe mintegy 70%-ban képezte Nagykanizsa kereskedelmének és iparának fogyasztó- és vásárlóközönségét. E tájak kereskedői a nagykanizsai piacon szerezték be termékeiket. Egy 1926. évi adat szerint volt olyan nap 1914 előtt, amikor egy nagykanizsai kereskedő 80-200 vég kelmét adott el egy muraközi kereskedőnek. De más téren is hasonló volt a helyzet: az orvosok pácienseinek 40%-a, az ügyvédek klienseinek 30%-a a Muraköz népeiből került ki.669 663 Tarnóczky, 2010. 406.p. 664 Arató, é.n. 26.p. 665 Címtár, 1907. 85.p. adatai alapján. 666 A szabályozásra lásd: Címtár, 1907.194-198.p. 667 Érdemes erről Tivolt János kávésnak a cikkét tanulmányozni, aki saját esetén keresztül elemzi a kávéházi bérlők helyzetét. Lásd: Zalai Közlöny, 1901. május 11. 668 Blankenberg, 1929. 297.p. 669 Lásd: Zalai Közlöny, 1926. május 1. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 207 Az 1920-as évek elején alapvetően csak a belső piacra lehetett hagyatkozni, amely viszont a korábbi nagykereskedelem számára nagyon leszűkült. Pár évvel később, az osztrák gazdasági stabilizáció után már élénkült valamelyest a nyugati piac is, ám ennek mértéke messze elmaradt a korábbiaktól. Nem véletlen, hogy a korabeli nagykereskedők közül, akárcsak 1849 után, többen elvándoroltak Kanizsáról, s máshol próbálkoztak vállalkozásaik működtetésével. Hasonlóan nem segített a helyi forgalmazóknak a Kommün gazdaságpolitikája, valamint az országszerte kibontakozó antiszemita gondolkodás és társadalmi megnyilvánulás sem. A probléma kiteljesedése ellen persze mindenki igyekezett egyéni lépéseket tenni (takarékosság, racionalitás, személyes kiadások csökkentése stb.), de ez nem volt elegendő.670 De nemcsak Trianon okozott katasztrófát a kereskedőknek. Nagy szerepe volt annak is, hogy az 1920-as évek elején a magyar kormányzat semmilyen érdemi támogatást nem tudott nyújtani a rossz pozícióba került hazai városoknak. Az infláció által alaposan lecsökkent reáljövedelem is rossz hatással volt, ami több szempontból is sújtotta a nagykanizsai kereskedelmet. Egyrészt elmaradtak az országos- és heti vásárokon történő kereskedői bevásárlások, az exportkereskedők felvásárlásai, másrészt pedig a helyi közönségnek sem volt pénze fogyasztási cikkek vásárlására. Az 1919-21 közötti években gyorsan egymást követő kormányok kiszámíthatatlan pénzügyi intézkedései sem kedveztek a kanizsai forgalmazóknak. A fizetőképes kereslethez képest óriási volt a drágaság a kanizsai üzletekben és a vásárokon. Még az is előfordult, hogy Budapesten már jelentős árcsökkenés ment végbe, ugyanakkor Nagykanizsán az árak továbbra is mozdulatlanok és magasak maradtak.671 A kereskedők ugyan nominálértéken egyre nagyobb bevételhez jutottak, ám a haszon lassan semmit sem ért. 1921 őszén már nem volt áruhiány, a piac tele volt, csak a vásárlóerő maradt gyenge.672 A piaci árusok gyakran kartellszerű árakat alakítottak ki, s aki nem tagolódott be a vonalba, azt megpróbálták kiiktatni. Egy példát hozunk rá. 1921. április 12-én a nagykanizsai piacon a marhahúst Rein mészáros egy fél kiló sertéshúst 60 koronáért árusított, szemben a többi húsos bódéban látható 70-76 koronával. Vitték is a terméket, ám a többi húskereskedő bejelentette a rendőrségen, hogy Rein azért ilyen olcsó, mert döghúst mér. A hatósági állatorvos megvizsgálta a terméket, amiről megállapította, hogy az a legjobb minőségű a piacon. Rein feltárta az ügy hátterét: egyrészt ő két nappal korábban az Állatforgalmi Vállalattól vett 37 sertést, s annak húsát, zsírját mérte ki minimális haszonnal; másrészt viszont a kanizsai húsosok spekulációs céllal a tél óta nagy mennyiségű terméket halmoztak föl, hogy az árakat a tavaszra is magasan tudják tartani.673 A piacok elvesztésének következménye több, hajdan nagy kanizsai kereskedő cég bukása volt. Az egyik legnagyobb port kétségtelenül a Bettlheim Samu és Fiai széna- és szalmaszállító cégének bukása verte föl. A vállalkozó neve sokáig a biztonságot és a sikerességet szimbolizálta Nagykanizsán. A vállalat (amelyhez kapcsolódott a szalmatok-gyár is) egyre rosszabb helyzetbe került az 1920-as évek elejére, s jelentős adóságot halmozott föl. A csődöt kérő hitelezők követelése 17 millió korona volt, de voltak arról is hírek, hogy a passzívák összege akár 25-30 millió korona is lehet. Bonyolította a helyzetet, hogy az üzleti könyveket hanyagul vezették. Kiderült, hogy a bankok meglehetősen felelőtlenül hiteleztek, s úgy adtak kölcsönt a cégnek, hogy annak már nem volt fedezete. Az eset rá- 670 Ezt állapította meg Blankenberg Imre, az OMKE nagykanizsai fiókjának vezetője egyik beszédében. Lásd: Zalai Közlöny, 1929. április 16. 671 Zalai Közlöny, 1921. március 7. 672 Zalai Közlöny, 1921. szeptember 1. 673 Zalai Közlöny, 1921. április 13. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 208 irányította figyelmet a hitelezés lehetséges átalakítására, annak biztonságossá tételére is.674 A Bettlheim-család egyik tagja belekeveredett egy büntetőügybe is. 1921 elején Bettlheim Aladár szalmagyáros és Weiss Jenő mérnök ellen bűnpártolás miatt indult eljárás, amelynek lényege Blum Oszkár nagykanizsai cipész és három társa, valamint Mezei Mór budapesti nagykereskedő által kieszelt árdrágítás volt. Bettlheim és Weiss állandó üzleti kapcsolatban volt Blummal, s bár tudták, hogy Blumnak nincs engedélye, mégis állandóan adtak neki előleget a szállításra.675 Az általános kereskedési feltételek meglehetősen rosszak voltak, éppen ezért volt jelentősége annak, hogy a város megpróbálta javítani a kereskedelmi infrastruktúrát. Különösen az országos- és a hetivásárok kerültek egyre rosszabb helyzetbe az elégtelen üzemi feltételek miatt. A nagy múltú és nagy forgalmú vásárokat eddig a Király utca végén lévő kicsiny vásártéren tartották meg, ahol ember emberhátán nyüzsgött. Újvári Géza képviselő vezetésével javaslatot dolgoztak ki arra, hol legyen az új vásártér. A javaslat hosszú vita után végül is a Nagykanizsa és Kiskanizsa közötti, a hajdani vár területén képzelte el a vásárt. Ehhez a mocsaras területet fel kellett tölteni, amit 1921-ben el is végeztek. A feltöltéshez felhasználták a környék gyárainak hulladékát, törmelékét, salakját, a postapalota építésénél kiásott több száz kocsi földet stb. A polgármester ugyan nem értett egyet a helyszín megválasztásával, de Újvári javaslatát fogadták el. Az új helyszínnel a legnagyobb probléma az volt, hogy azt csak a két városrészt összekötő úton lehetett megközelíteni, így nagy torlódásokra lehetett számítani, de végül is volt arra is lehetőség, hogy a hajdani László-fürdőn (ahol a városi szeszfőzde is volt) keresztülvágjanak a vásártérre egy új utat.676 Az 1920-as évek elején az általánosan rossz viszonyok között is akadtak azért olyan lehetőségek, amelyek mindenképpen előremutattak. Az egyik ilyen a Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet által kínált új modell terjedésében állt. A Hangya terjeszkedése országosan is ekkor lendült fel, 1920-ban Csonka-Magyarországon 1777, míg az elszakított területeken 1790 szövetkezet volt a hálózatban. A Kommün bukása után több nagyobb dunántúli városban, így például Kaposváron, Veszprémben, Szombathelyen, Székesfehérváron, s nem utolsósorban Nagykanizsán hoztak létre kirendeltséget.677 Hosszas részvényjegyzés és tervezgetés után a Hangya szövetkezeti bolt 1920-ban nyílt meg Nagykanizsán a Csengery utca 15. szám alatt, amelyhez áruraktár is kapcsolódott. A Hangya műszaki részlege egy kis sörfejtő telepet is létrehozott Nagykanizsán.678 A kanizsai szövetkezet sikeres volt, az első évi mérleg után 122162 korona nyereséget realizált, amiből még jótékonykodásra is futotta. A Hangyának két előnye volt: egyrészt jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az árak csökkentek a városban, ezáltal a szegényebb lakosság ellátása is könnyebbé vált.679 A szövetkezet boltjaiban 1922-ben már nem tagok is vásárolhattak, de ők nem részesülhettek a tagoknak járó 2% visszatérítésben.680 Másrészt érezhető kormányzati hátszéllel működött, hiszen a jegyre történő termékelosztást részben a szervezet végezhette, ezért a kanizsai kereskedők nem igazából kedvelték a szövetkezetet. Mindezek ellenére a stabilizáció után már korántsem volt olyan eredményes, sokszor a fennmaradásáért küszködött a kanizsai Hangya szövetkezet. 674 Az esethez lásd: Zalai Közlöny, 1922. január 1.; illetve 1922. január 18. 675 Blum végül is hat havi börtönre, társait ennél kevesebbre ítélték; Bettlheim büntetése 6000 korona büntetés volt. Lásd: Zalai Közlöny, 1921. január 16.; február 11.; február 12. 676 Zalai Közlöny, 1921. október 15. 677 Hangya, 1923. 34.p. 678 Uo. 35.p. 679 Zalai Közlöny, 1921. május 7. 680 Zalai Közlöny, 1922. május 31. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 209 A Hangyán kívül - a nehézségek ellenére - számos új kereskedő vállalkozás is létrejött az 1920-as évek elején. A kereskedelem koncentrációjának szükségét mutatja a Pesti Kereskedelmi Bank által létrehozott, s igen sok vidéki városban jelen lévő Magyar Élelmiszerszállító Kereskedelmi Részvénytársaság nagykanizsai kirendeltsége,681 amely 1921. július l-jén kezdte meg működését. A cég központja a Csengery utca 2. szám alatt, vagyis a bank kirendeltségének épületében volt. A vállalkozás vásárolt és eladott gyapjút, terményeket, élelmiszereket, sertést, szarvasmarhát, gazdasági gépeket és egyéb eszközöket. A kirendeltség élén László Ignác állt, aki kiváló üzleti érzékéről volt híres. A nagykereskedelmi vállalkozás nemcsak a város és környékére, hanem egész Zala, Vas és Somogy megyére kiterjesztette tevékenységét.682 Érdekesen mutatja a nagykanizsai kereskedelem helyzetét egy másik szervezet, mégpedig az „Unió" Nagykanizsa és Vidéke Kereskedőinek Árubeszerző és Értékesítő Részvénytársaság létrejötte. Három millió korona (3 ezer darab 1000 forintos részvény) alaptőkével jött létre. A Társaság létrehozói között nem a nagy kanizsai kereskedőket találjuk meg, hanem a kisebb tőkeerővel rendelkező üzletembereket, így ott volt a Lusztig, a Lackenbacher, a Bogenrieder, a Kluger stb. család tagja is. A vállalkozás célja fűszer, gyarmatáru es általában véve minden egyéb árucikk beszerzése, amelyeknek forgalmazásával fűszerkereskedők és szatócsok foglalkoznak, továbbá ugyanezen cikkeknek viszonteladók részére való továbbadása. A társaság a kis- és középkereskedőket próbálta meg függetleníteni a nagykereskedőktől.683 A kereskedők túlélési technikájához a nehéz időkben mindig hozzá tartozott a szakmai rugalmasság. Ezalatt azt értjük, hogy míg a kisipari tevékenység sokszor generációról generációra öröklődött, s egyfajta helyben maradást feltételezett (a műhely, az ipari tudás stb.), addig a kereskedők esetében egyáltalán nem volt természetes, hogy mindig ugyanazzal foglalkozzanak. A kanizsai kereskedőket vizsgálva gyakorta találkoztunk olyan változással, amellyel a keresleti változásokra reagáltak, s teljesen mással kezdtek foglalkozni. Említettük már korábban Zerkowitz tevékenységét, aki eleinte terménykereskedelemmel foglakozott, s csak később lett belőle borkereskedő. De hadd emeljük ki Bettlheim Győző (németül Sigfried) szakmai karrierjét, amelynél jobban talán semmi nem bizonyítja a fentieket. Az 1850-ben született Bettlheimet apja 1879-ben vette be az üzletbe, amely akkor rongy- és borkereskedelemmel foglalkozott. De miután elkezdték fából készíteni a papírt, s a borkövet vegyszerekkel helyettesíteni, kényszerből áttért a kóc- és kenderforgalmazásra, mivel minden faluban volt legalább egy kötélverő műhely. A gyáripar azt is elsodorta. Ezek után takarmánykereskedelemmel kezdett foglalkozni: préselt takarmányt szállított külföldre, de a közlekedési változások ennek sem kedveztek. Időközben megindult Magyarországon is a palackos sör gyártása, ezért létrehozta - az ipari fejezetben már bemutatott - szalmatok gyárát. A sort még folytathatnánk, ám kétségtelen, hogy példánk egy rugalmasan működő és alapvetően sikeres vállalkozót mutat be, aki még 86 évesen is azt nyilatkozta, hogy „.. .vannak még terveim":684 Végül is a kereskedő 96 évesen, 1938-ban hunyt el. Az 1925. évi címtár lehetőséget ad arra, hogy újra megvizsgálhassuk a kanizsai kereskedővállalkozások ágazati struktúráját, s összevethessük azt az első világháború előtti állapottal.685 1925-ben a vendéglátóipart leszámítva 485 kereskedő céget írtak össze, s ezeknek döntő része kisvállalkozás volt. Ez azt mutatja, hogy eddigre kétszeresére növekedett az 681 Compass, 1925. II. rész, 264.p. 682 Zalai Közlöny, 1921. május 25. 683 Zalai Közlöny, 1921. november 26. 684 Zalai Közlöny, 1932. december 17. tegyük hozzá, hogy a családjában a természetes módon elhunytak rendkívül hosszú életűek voltak, így például a vállalkozó apja is 96 évet élt. 685 Címtár 1925. 35-38.p.; illetve Címtár, 1907. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 210 ágazatban működő vállalkozások száma. Ennek sok oka volt, bár kétségtelen, hogy a nagy növekedés a háború előtti időkben ment végbe. A kereskedelemben kisebb tőke kellett a cégindításhoz, egy kis családi bolt megnyitásához nem kellett különösebb szakértelem stb. Még a Trianon utáni időkre is igaz, hogy egy kis kereskedésből jobban meg lehetett élni, mint a hagyományos kisipari műhelyből. Abban viszont semmi változás nem mutatkozik, hogy az 1920-as évek közepén is a szatócsok voltak a legtöbben, 1925-ben 74 ilyen vállalkozást írtak össze. A szatócsok után 45 ügynök, 37 terménykereskedő, a 34 sertés- és marhakereskedő, illetve a 33 rőföskereskedő következik. Viszonylag sokan foglalkoztak dohányforgalmazással (25 vállalkozás), fakereskedelemmel (20 cég), fűszerkereskedelemmel (17 cég), textilkikészítéssel (16 vállalkozás), divat- és rövidáru-kereskedelemmel (13 cég), ékszerészettel és órajavítással (15 cég). A korábbi állapothoz képest lényeges a különbség a szakmacsoportokban: 1925-ben már 45 különféle szakmacsoportot tüntettek fel, ami mintegy 70 különböző mesterséget takart.686 Ha megnézzük ezeket a csoportokat, számos olyan kereskedelemhez sorolt mesterséget láthatunk, amelyek újat jelentettek. Nem mintha korábban ne lett volna jelen a városban mészégető, kantinos, hírlapárus, kölcsön-köny vtáros tevékenység, hanem azért, mert korábban ezek a foglalkozások nem léteztek önálló vállalkozásként. A számbeli növekedésből akár arra is következtethetnénk, hogy az 1920-as évek közepére a gazdasági- és pénzügyi stabilizációval párhuzamosan a kanizsai kereskedelem modellje helyreállt, s megindult az ágazat fejlődése. Erről azonban szó sincs. Ha a korhangulatot valamennyire tükröző sajtóanyagokat, az ebben a korban kiadott könyveket, a városi tanácsülések anyagait stb. lapozgatjuk, szembeötlő, hogy mennyire depressziós volt a kanizsai kereskedelem helyzetének megítélése. Pontosan tudta mindenki, hogy az alapproblémák, vagyis a jugoszláv határ gazdasági zártsága, a korábbi piaci területek elvesztése nem oldódott meg azzal, hogy a kormányzat számos esetben kinyilvánította, hogy Kanizsa határvárossá vált és gazdasági szerepe növekedni fog.687 Éppen ezért nem meglepő, hogy amikor 1928-ban, vagyis még a válság kitörése előtt elindult a korábban már említett „Mentsük meg Nagykanizsát" című cikksorozat, akkor joggal mutattak rá a közszereplők a kereskedelmi helyzet tragikus voltára. S kétségtelen, hogy egy-két termék esetében voltak jelek az export élénkülésre, ám ez messze elmaradt a kívánatos mértéktől. Egy esetet emelünk ki a pozitív hatások közül. Az 1920-as évek vége felé - nyilván az 1927. évi római szerződés hatására is - javultak az olasz területek felé való export lehetőségei. Örvendetesen nőtt a marha, a sertés és a bárány kivitele, aminek érdekessége abban állt, hogy már nem csak élőállatokat, hanem tőkehúst vittek ki. Persze hűtőkocsi híján veszélye is volt a szállításnak, amit világosan mutatott az, amikor két vagon birkahús megromlott a szállítás közben.688 Élénkült valamelyest a Budapest felé induló áruszállítás is. A gazdasági problémák világos jeleként az 1920-as évek vége felé megindult a korábban nagyhírű kereskedő házak csődhulláma. Ismert és korábban igen jól működő, a dualista korszakra vonatkozó elemzéseink során már bemutatott üzleti vállalkozások szűntek meg az 1920-as évek vége felé. 1928-ban húzta le a rolót a Rosenfeld Adolf és Fiai cég.689 A vállalkozás nem élte meg a 100 évet, pedig a tulajdonosoknak az volt a szándéka, hogy az 1832-ben alapított üzlet jubilálhasson. A rossz gazdasági viszonyok közepette oka volt az üzlet bezárásának, hogy Rosenfeld József testvére, Radnai Jenő váratlan halála után az idős és beteges 686 Címtár, 1925. 687 Ez teljesen általános politikai vélemény volt; ahányszor egy országos politikus megjelent a városban (rendszerint választások előtt), mindig felvázolta a nagy változás lehetőségét. 688 Zalai Közlöny, 1929. október 26. 689 MNL ZML V. 1512. VT iratai. 1928: 20046.1230. doboz. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 211 tulajdonos már amúgy sem nagyon tudta volna üzemeltetni a boltot, ám nem tudta kivárni a 100 évet, a helyzetben nem kockáztathatta saját vagyonát. A hatalmas és csillogó Fő úti portál eltűnt, az üzlethelyiséget az Angol-Magyar Bank nagykanizsai osztálya vette ki.690 Hasonló sorsra jutott a Strém és Klein kereskedő cég is. A céget 1860-ban alapította Strém Vilmos és sógora, Klein Illés. 1917-ben Strém meghalt, és Klein Ottó vette át a Fő téri bolttal rendelkező üzletet. A cégre az első csapást a háború mérte, amikor az árukészletet felvásárolták, amit aztán a nehéz viszonyok miatt csak részben tudtak pótolni. Újabb csapás volt a Kommün, amikor is kifosztották az üzletet. Ehhez jött az 1920-as évek depressziója, aminek hatására a korábban gyarmati fűszertermékekkel kereskedő cég az 1920-as évek elejére szatócsbolttá silányodott. Korábban horvát, szlavóniai és stájer területekkel kereskedtek, de ez már nem volt lehetséges. A cég 1928-ban becsukta kapuit.691 Megszűnt a Schwarz és Tauber nagykereskedő cég is, amely hajdan az ország egyik legnagyobb kereskedelmi vállalkozásaként egész Európába szállított. 1928-ra oda jutott a cég, hogy már annyit sem kerestek kereskedőként, amennyiből a családjukat el tudták tartani.692 A Fő úton volt korábban Kohn L. Lajos 39 évet megélt üzlete is, amely a többiekhez hasonló feliratot kapott: „A rendkívül súlyos gazdasági viszonyok következtében kénytelen vagyok üzletemetfelszámolni és megszüntetni".693 A kereskedő 1928-ban a cég végeladását kezdeményezte.694 A sort még folytathatnánk, de a fenti vállalkozások sorsa is világosan jelzi, hogy az 1920-as évek második fele a kanizsai kereskedelmi világra igen rossz időket hozott. Ezt a nehéz helyzetet mélyítette el az 1929 őszén elkezdődött világgazdasági válság néhány folyamata. Nagykanizsa esetében az 1929-30-as év esetében még nem látszik, hogy látványosan rosszabbodott volna a helyzet, az igazi gazdasági megpróbáltatásokat az 1931. évtől lehetett érzékelni. Eleinte még csak a hitelekhez való hozzájutás, illetve az iparosok és a kereskedők közötti hitelezés lehetőségei nehezültek meg.695 Később azonban már számos területen lehetett érzékelni a válság mélyülését. Ezek egyike a hagyományos vásárok forgalmi adatainak csökkenésében látszódott. 1931-ben a kanizsai országos, illetve hetivásárokra sokkal kevesebb árut hoztak föl, illetve kevesebb vásárlás is történt, mint a korábbi években. Lassan elmaradtak a külföldi vásárlók, nem jöttek már az olaszok sem olyan számban, mint korábban. Visszaesett a ló-, a marha- és baromfiexport is, nem is beszélve a gabona- és egyéb terménykereskedelemről, amely termékeknek óriásit zuhant az ára. Súlyosbította az exportlehetőségeket a nehézkes szállítás: a válság alatt egyre ritkábban jártak a vonatok, így a szállítmányok csak késedelmesen értek célhoz. Tipikus esete volt ennek a Nagykanizsán letelepedett bécsi tojáskereskedő esete, aki 1931 elején azzal szembesült, hogy a vasúton feladott tojásszállítmány, amelynek addig Bécsben igen jó piaca volt, csak egy nappal később ért oda, ebből következően nem tudták kihasználni az előző napi magas árat. Békeidőben ez normálisan működött, a válság alatt azonban akadozott. Ugyanez volt a helyzet a friss zöldségekkel, salátával, kerti termékekkel, gyümölcsökkel is, s már az is előfordult, hogy a vasút helyett teherautóval szállítottak.696 A válság tovább rostálta a nagykanizsai kereskedelmi vállalkozásokat, nem kímélve a legnagyobb cégeket sem. Csődbe jutott a kanizsai borkereskedelem legnagyobb vállalkozása, a Zerkowitz Lajos és Társa cég. A vállalkozásnak 1924-től Bécsben is volt egy üzlete Ludwig Zerkowitz név alatt. A romló értékesítési viszonyok miatt a cég egyre inkább el- 690 Zalai Közlöny, 1928. november 4.; illetve 1931. december 20. 691 Zalai Közlöny, 1928. november 4. 692 Uo. 693 Uo 694 MNL ZML V. 1512. VT iratai. 1928:10808.1227. doboz. 695 Zalai Közlöny, 1931. július 23. 696 Zalai Közlöny, 1931. február 5. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 212 adósodott, 1927-től már állandóan veszteséges volt.697 1931-ben Bécsből kértek ellene csődeljárást. A vizsgálat során kiderült, hogy a cégnek már nem volt elég pénze és vagyona a hitelek visszafizetésére, ezért Zerkowitznak a tekintélyes nagyságú magánvagyonából kellett megtéríteni az adóságot. A vállalkozó felajánlotta kényszerlikvidációt. A törvényszék úgy döntött, hogy kísérletet kell tenni a cég megmentésére, ezért az adósságok kapcsán kényszeregyeztetési eljárást rendeltek el, aminek az egész zalai gazdasági élet szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítottak, hiszen a kereskedő cégnek igen sok helyi termelő szállított.698 Zerkowitz ingatlanait elárverezték. Ennek során a Centrál szállodát Halphen Jenő, a Hangya-épületet a kanizsai ipartestület vette meg. A Zerkowitz-objektum Lőwenstein-traktusát Szomolányi Gyula kereskedő 45000 pengőért, míg a volt iroda- és lakástraktust 51000 pengőért a zalaegerszegi Brandt bornagykereskedő szerezte meg. A kissörházat Kosztolitz Géza, a helyi Ipartestület vendéglőse vásárolta meg 37000 pengőért.699 A borkereskedelem kapcsán jegyezzük meg, hogy Zerkowitz nagy piaci ellenfele, a Neufeld-cég is tönkrement, Neufeld Ödön nagykereskedő családjával Budapestre költözött, ahol hamarosan meghalt.700 A Gutmannok sem úszták meg a változásokat. Ők már a trianoni béke miatt a délszláv királysághoz került területek miatt is sokat veszítettek vagyonukból, de az 1918-ban részvénytársasággá alakított beliscsei vállalkozáshoz még mindig hozzátartozott 49 000 hold erdőterület. Ennek nyeresége 1928-ban 3,7 millió dinárt tett ki.701 A válság alatt viszont lecsökkent a vagyon, s ennek során a nagykanizsai faüzemet is eladták: ez a fatelep Strém Károly helyi erdőkitermelő és fanagykereskedő tulajdonába került. Ugyanekkor adták el a Fő téri palotát is. A Gutmann-irattárat Bécsbe, illetve Budapestre szállították, s ezzel a vállalat nagykanizsai tevékenysége megszűnt.702 1932 őszén végleg megszűnt a Rotschild-féle nagykereskedelmi cég is. Rotschild Samu terménykereskedő már 1928-ban kérte az engedélyt kereskedői tevékenységének beszüntetésére.703 1932-ben végleg megszüntette kanizsai üzletét, és az amúgy agg kereskedő Sümegre (valószínűleg rokonaihoz) költözött. A Magyar utca 19. szám alatt lévő, nagy teleppel rendelkező cég még az 1870-es években jött létre. Főleg nyersbőrökkel kereskedett, amit elsődlegesen Ausztriába exportáltak, de Trianon óta már egyre gyengébben ment az üzlet. A Rotschild-cég évtizedeken keresztül a Blau M. Fiai cég diszponense is volt.704 A nagy kereskedelmi vállalkozások mellett hatalmas problémákkal nézett szembe a vendéglátóipar is. Nagykanizsán az 1920-as évek második felében három olyan szálloda volt, amely kávéházzal volt összekapcsolva. A problémát egyrészt a magas adók, másrészt a forgalom gyors csökkenése okozta. A Fő úton lévő, 28 szobás Korona szálloda kihasználtsága például 1928-ban 20% körül mozgott. A fölös kapacitások oka volt külföldről érkezettekkel szembeni vízumkényszer bevezetése is. A pénztelenség miatt elterjedt szokássá vált a korábbi szállóvendégek esetében, hogy éjjel utaztak a távolabbi városokba, s a vonaton aludtak, ezzel is megspórolva a szállásköltséget. Korábban az étteremben öt pincért és egy fizetőpincért alkalmaztak, de 1928-ban csak egy pincér és egy tanulófiú volt. A kávéházból elmaradt a korábban azokat fönntartó középosztály. Jól mutatja a visszaesést a Centrál szálloda is: 1927-ben 80-100 disznótoros vacsorát tudtak értékesíteni, ezzel szemben 1928-ban már csak 20-22 ment el. A Centrálnak a méretéből is következően horribilis volt a bérleti 697 Zalai Közlöny, 1931. augusztus 5. 698 Zalai Közlöny, 1931. december 7. 699 Zalai Közlöny, 1931. december 12. 700 Zalai Közlöny, 1931. október 27. 701 Kerecsényi, 1979.158.p. 702 Zalai Közlöny, 1932. szeptember 2. 703 MNL ZML V. 1512. VT iratai. 1928: 25199.1198. doboz. 704 Zalai Közlöny, 1932. szeptember 29. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 213 díja is. Tegyük hozzá, hogy azok a kisebb vendéglők, amelyek családi házakhoz kapcsolódtak, s ahol a család volt személyzet, még eldöcögtek valahogy, de a nagyok egyre rosszabb helyzetbe kerültek.705 Fokozta a szállodaipar nehézségeit egy rosszul kalkulált beruházás is. A Korona vezetője, Kiss Ernő arra számított, hogy az 1930-as évek elején növekedni fog a vendégforgalom, s ennek érdekében 1931-ben emeletráépítéssel 34 szobás szállodává alakította át a Sugár út 4. szám alatti Pannónia szállót, s abban egy színvonalas kávézót is létrehozott.706 A vállalkozó nem ismerte azonban az olasz-magyar szerződés állatkiviteli kontingentálás-ra vonatkozó passzusát, illetve nem számolt a hitelek beszűkülésével, ezért 1932 folyamán anyagilag kezdett ellehetetlenülni. A Pannóniához fűzött remények nem váltak be, a vendégforgalom elmaradt, viszont az igen nagy beruházási kölcsönt vissza kellett fizetni, s a várossal szembeni köztartozást is ki kellett fizetni.707 A csőd eredményeképpen kénytelen volt még a Koronától is megválni, amelynek bútorzatát az épület tulajdonosa, vagyis a hercegi uradalom bérleti díjtartozás miatt lefoglalta.708 A bérlő lemondott iparáról, visszaadta engedélyét.709 A Pannónia kávéház berendezési tárgyait az egyik pesti hitelező elszállíttatta.710 Ezzel egy híres, több mint 150 évig működő vendéglátó üzem átmenetileg megszűnt Kanizsa Fő utcáján, ám hamarosan ismét megpályáztatták, amit egy régi kanizsai vendéglős família sarja, Hofer Viktor (aki korábban a vasúti restit vezette) vette bérbe.711 A kanizsai kereskedelem katasztrofális helyzetében mindenképpen szükséges volt valamilyen forgalomélénkítő lépés megtétele. Ennek egyik jeleként értékelhetjük az OMKE által 1932. utolsó hónapjában megrendezett termékkiállítását, amit a „kanizsai kereskedelem életerejének seregszemléjeként" aposztrofáltak.712 Az OMKE-otthonban (vagyis a volt Weiser ház emeletén) megrendezett kiállításon 15 cég mutatta be termékeit. Többségük kanizsai vállalkozás volt, s köztük jócskán voltak olyanok is, akik a forgalmazott termékeik mellett saját készítésűekkel is elő tudtak állni. Érdekes módon nem a nagykereskedők tömegtermékei voltak jelen leginkább, hanem az egyedi, s a fogyasztás változásának irányát jelző szakágak álltak elő. Csak néhány példát említünk: Kaufmann Károly divatáru-kereskedése, a Teutsch-drogéria francia cikkei és saját készítésű márványkrémjei és púderja, a sok évtizedes múltra visszatekintő Berény Árpád cég (Fő út 3. szám alatti) ékszerkereskedő saját készítésű és intarziás dísztárgyai, a Kopstein cég bútorai, özvegy Oroszné függönyvarázs-latai, Hoffmann Anny kalapcsodái igen sikeres darabjai voltak a kiállításnak. Nyilvánvaló, hogy nem ezek a termékek váltották meg Nagykanizsa kereskedelmét, de mutattak egy lehetséges irányt: az egyedi termékekkel való kereskedést; a pénzesebb fogyasztóközönség igencsak kereste ezeket a termékeket.713 A kereskedők helyzetét nehezítette az egyre rosszabb létviszonyok között élő társadalom nem feltétlenül jogkövető magatartásának erősödése. Az iparosoknál is említettük már, hogy a kontárok ellepték a várost, úgy a kereskedelme területén is azt tapasztaljuk, hogy egyre több rendőri fellépés és bírósági ítélet kellett ennek kezelésére. Ezek a megnyilvánulások nem voltak etnikai célzatúak, inkább a helyzet és az elkeseredettség szülhette őket. Az 1924-ben a Fő úton igen reprezentatív divatáru-üzletet nyitó Szomolányi Gyulát például azzal vádolták meg, hogy a Szentgyörgyvári hegyen lévő pincéjében „hamis-bankógyártó" 705 Zalai Közlöny, 1928. november 9. 706 Tarnóczky, 2010. 740.p. 707 Zalai Közlöny, 1932. auguszus 26. 708 Zalai Közlöny, 1932. augusztus 3.; augusztus 9.; augusztus 28. 709 MNL ZML V. 1512. VT iratai. 1933: 5058. 5005-5642. doboz. 710 Tarnóczky, 2010.466.p.; Zalai Közlöny, 1932. augusztus 26. 711 Zalai Közlöny, 1932. november 29. 712 Zalai Közlöny, 1932. december 8. 713 Zalai Közlöny, 1932. december 8. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 214 üzemet tart fenn, s annak „termelésével" biztosítja az üzlet átalakítását. Az álhír terjedése súlyos károkat okozott a kereskedőnek, hiszen az eljutott Budapestre, s az ottani termelők már termékeik visszahívását rendelték el, s követelték Szomolányitól kintlévőségüknek visszafizetését. A rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy egy kereskedő, egy hentes, egy cipész és két gazda (valamennyien kiskanizsai lakosok) voltak a hírek terjesztői, akiket később pénzbüntetésre ítéltek.714 Még két elemet kell röviden megemlítenünk a világgazdasági válság alatti kanizsai kereskedelem működése kapcsán. Az egyik, hogy régóta sérelmezett problémája volt a helyi forgalmazóknak a vásárok működésének változása. Már 1905-ből találtunk adatot arra, hogy a helyi nagykereskedő sérelmezték a Fő útra telepedett vásározókat.715 A probléma megmaradt: egyed évszázaddal később joggal emlegették a helyiek, hogy a kanizsai kereskedelmet szinte tönkreteszi az, hogy a kirakodóvásárokon több száz, idegenből érkezett kereskedő a sokszor gyenge minőségű portékáját árusítja, így a pénz kifolyik a városból, közben a kereskedők meg sokszor nyomorognak. Korabeli kereskedői becslés szerint egy-egy kirakodóvásáron a 20 rőfős 40000, a 20 rövidárus 10000, a 10 edényes 10000, a 20 bazá-ros 8000, az 5 cukorkás 2000, a 3 papírárus 1200, míg a többi kereskedő (késes, kefés, fésűs, faárus, kalapos, ernyős, sapkás) 6000 pengőt, vagyis összesen mintegy 80 000 pengőt visz el Kanizsáról.716 A másik az érdekérvényesítés kérdése: a válság alatt az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE) egyre inkább aktivizálódott. Az országos szervezet 1904-ben jött létre, ehhez képest a nagykanizsai kerület meglehetősen későn, csak 1922-ben szerveződött meg Blankenberg Imre irányításával.717 A nehéz időkben egyre inkább a szervezet nagykanizsai fiókja karolta fel a helyi kereskedők problémáit, s próbált tárgyalásokkal, akciókkal javulást elérni. Olyan kérdésekben hallatták hangjukat, mint például az exportpiacok megnyitásának szükségessége, a vásártér átalakítása, a munkaidő szabályozása stb.718 Mindez perspektivikus lehetett a válság utáni évekre. Az is egyfajta megoldás lehetett, ha az egy szakmákban dolgozókat sikerült valamilyen érdekvédelmi szervezetbe tömöríteni. így például a kanizsai fűszerkereskedők 1929 őszén megalakították saját egyesületüket, amely természetesen része volt a Fűszerkereskedők Országos Szövetségének.719 A válság alatti tönkrement ismertebb cégek sorára pillantva látható, hogy igen sok ágazat került nehéz helyzetbe. Alig-alig volt olyan területe a kanizsai kereskedelemnek, amely a korábbi helyzetét meg tudta volna őrizni, legnagyobb visszaesés kétségkívül a mezőgazdasági termények kereskedelmében fogható meg, ám még az agrárágazaton belül is voltak olyan ágak, amelyekben némi fellendülést is lehet látni. Mivel a válság éveiben a hús és az egyéb állati termékek árai nem csökkentek nagy mértékben,720 így nem véletlen, hogy a kanizsai kereskedelem is egyre nagyobb mértékben fordult az állatexport felé. Az olasz piac lehetőségeit ki lehetett használni, bár kétségtelen, hogy a románok is egyre többet exportáltak Itáliába. 1930 tavaszán a növendék-marhákat az olasz, míg a hízott marhát Ausztriában (főleg Bécsben) lehetett jól értékesíteni. 1931-ben baromfi-exporttelep épült Nagykanizsán, ahol több tucat dolgozót foglalkoztattak. A húsfeldolgozás szempontjából nagy hátrány volt, Kanizsán nem volt még olyan vágóhíd, amely hűtőházzal rendelkezett volna, így a forró nyarakon teljesen leállt a húskivitel.721 A vásári forgalom lassan azért 714 Zalai Közlöny, 1932. február 20. 715 Zalai Közlöny, 1905. augusztus 19. 716 Zalai Közlöny, 1930. január 4. 717 Az országos szervezethez lásd: Huszadik Század, 1934. május. 718 Lásd például: Zalai Közlöny, 1935. március 20. 719 Zalai Közlöny, 1929. október 17. 720 Kaposi, 2002. 296-297.p. 721 Zalai Közlöny, 1931. március 16. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 215 növekedett. Az 1933. februári országos vásárra már 1200 marhát és mintegy 1000 lovat hajtottak föl. A vásárról elszállítottak Olaszországba mintegy 4 vagon marhát, és egy vagon lovat, Ausztriába és Svájcba egy-egy vagon lovat, míg a belföldi uradalmakba mintegy 10 vagon szarvasmarhát.722 Mindebből látható, hogy a Trianon utáni Nagykanizsát speciálisan érintő gazdasági körülmények miatt a város kereskedelmének működése elütött az országban megszokott modelltől. Itt ugyanis az 1920-as évek második felétől, vagyis az inflációs évek megszűnése után a régi nagykereskedelmi üzletek szinte folyamatos leépüléséről volt szó, amit elmélyített a világgazdasági válság hatásainak jelentkezése. Amíg az 1920-as évek második felében inkább a korábbi külföldi (gyarmati) termékek kereskedelmére szakosodott vállalkozók mentek tönkre, addig a válság alatt már a hazai agrártermékekkel és ipari cikkekkel foglalkozók is nagyon rosszul jártak. Ez azt jelenti, hogy az 1920-as évek értékesítési válsága belenőtt a „nagy válságba", ami hosszú távon szinte lehetetlen helyzetbe hozta a városi kereskedőket. Ismert azonban az is, hogy az 1932. évi mélypont után már 1933-ban is némileg javultak az értékesítési viszonyok, de a válságból való kilábalás így is három-négy évig tartott. Adódik a kérdés: ez a makrogazdasági javulás mennyiben tükröződik a kanizsai kereskedelem helyzetében? Ha a kanizsai kereskedelemnek a külföldi piacok felé irányulását vizsgáljuk, szembeötlő, hogy 1933 után érdemi változás nem látható. A nagy állatvásárok esetében a forgalom megrekedt a vásáronkénti 800-1200 szarvasmarha szintjén, ennél többet nehezen lehetett eladni.723 Néha előfordult ennél nagyobb forgalom is, de ez inkább kivételnek számított.724 Megmaradt az érdeklődés Olaszországból és Ausztriából is, de érdemi növekedést e téren nem látunk. Ez persze azt is magával hozta, hogy a helyi kereskedők között 1937-ben az állatkereskedelemmel foglalkozók száma az 1925. évihez képest stagnált, bár kétségtelen, hogy a névanyag egyharmad részben kicserélődött. Ehhez hozzá kell számítani az érdemben javuló baromfi ágazatot, amit 1937-ben már 15 kereskedő képviselt.725 Ez kétségtelenül a korábban megindult tendenciáknak felel meg. A nagyállat-kereskedelem terén az 1930-as évek második felében - a külföldi piacok stagnálása mellett - a belső keresletben sem mutatkozott komoly változás. Az 1934. évi német-magyar kereskedelmi pótszerződés agrár-és forgalmazási hatásai valószínűleg a nagykanizsai kereskedőkig nem nagyon értek el.726 Erős konkurenciát jelentett ugyanakkor a kanizsai állatkereskedők számára az, hogy a környéken tartott vásárok (Nemesvid, Komárváros stb.) egyre több kereskedőt vonzottak.727 A jugoszláv városok piacai nem működtek, a tengerparti városok nem jelentettek húzóerőt a magyar termékek számára, így egyre inkább azt kellett látni a helyi forgalmazó rétegnek, hogy a Trianon óta egyértelműen csökkenő nagykereskedelem pozíciói nem javulnak, s helyét egyre inkább a város és a térségének ellátására szakosodó kereskedők veszik át. Ebben persze voltak még tartalékok. Ne felejtsük el: az 1930-as években világszerte megnőtt az igény háztartási fogyasztási cikkek iránt, változott az emberek lakás- és divatcikkigénye, a kulturális termékek felértékelődtek a középosztály számára, egyre népszerűbbé vált az idegenforgalmi ágazat stb. E változások jeleit azért lehet látni a kanizsai kereskedelem szerkezetében is. Az említett 1937. évi címtár szerint is számos új kereskedelmi foglalkozás mutatja a változást.728 Volt már ásványvíz-kereskedelemmel foglakozó 722 Zalai Közlöny, 1933. február 1. 723 Lásd a vásári beszámolókat a helyi újságban: Zalai Közlöny, 1935. március 6.; 1936. december 6. stb. 724 Zalai Közlöny, 1936. március 5. 725 Címtár, 1937. 40-41.p. 726 Kaposi, 2002. 303-304.p. 727 Zalai Közlöny, 1936. március 5. 728 Címtár, 1937. 40-48.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 216 2 vállalkozás a városban, szaporodtak az edény- és üvegkereskedők. Fehér Szidónia Teleky utca 6. szám alatti vállalkozó élesztő-kereskedőként volt bejegyezve. Találunk a névsorban 3 fegyverkereskedőt, három festékkereskedőt, 5 gépkereskedőt, 4 hírlapárust, 4 illatszer-kereskedőt, 1 kavicsszállítót, 2 kegytárgykereskedőt, 4 könyvkölcsönzőt, 5 könyvkereskedőt. Nagy újdonság volt, hogy eddigre megjelentek a benzinüzemű gépjárművek kiszolgálását végző vállalkozások is, így például olaj- és benzinkereskedők között már 5 céget írtak össze, köztük a Shell és a Vacuum Oil Company képviseletét. Újdonság volt az „olasz fagylaltkészítő" mesterséget folytató Colossi Luci vállalkozása, amely a Sugár út 2. szám alatt működött. Világosan mutatja az új idők szelét a rádiókereskedők nagy száma, az eddigre már országossá vált műsorszórás eredményeképpen egyre több rádióelőfizető volt már a városban is. A komfortosodás mutatja a szénkereskedők megjelenése a városban, 5 cég is képviseltette magát, köztük a salgótarjáni Szénbánya Vállalat is, aminek a Zrínyi és Zárda utca sarkán volt a képviselete. Jól mutatja a fogyasztási szerkezet változását a tej-, a vaj- és a sajtkészítményeket forgalmazó cégek szaporodása is. Természetesen az 1937. évi címtár szerint is a hagyományos kereskedelmi szakmák (szatócsok, rőfösök, faárusok, bőrkereskedők, állatforgalmazók stb.) továbbra is túlsúlyban voltak, ám a fenti foglalkozások önállósulása kétségtelenül jelzi a forgalmazás új irányát. A vállalkozások szintjén vizsgálva az új kereskedelmi ágazatokat, egy új réteget lehet látni. A Fő út, a Deák tér, az Erzsébet tér legfontosabb kirakatai, portáljai a korábbiakhoz képest részben már más cégeket rejtettek. Ilyen volt például a Fő út 1. szám alatti, 1924-ben bejegyzett Elektron Rádiótechnikai és Villamossági Vállalat, amelyet még Bencze Miksa okleveles mérnök alapított, s több átalakuláson és cégtárs-váltáson átesve az 1930-as évek második felében is fontos cég maradt.729 A cég alapvetően műszaki termékek forgalmazásával foglalkozott, köztük a legdivatosabb rádiókészülékekkel (Philips, Telefunken stb.), kerékpárokkal, csillárokkal, s egyáltalán mindennel, ami villamos árammal működött. Reklámjait a Zalai Közlöny rendszeresen hozta. Magas színvonalú, a korabeli írások szerint lényegében fővárosi szintű csillogó üzlete volt Ritter Andrásnak, aki 1936-ban vitte át a Fő út egyik oldaláról a másikra az üzletét. A komoly beruházást igénylő, üveg tolóajtóval felszerelt, bent próbafülkékkel rendelkező üzlet alapvetően különböző ruhatermékeket, azon belül a különféle selyemruhákat, gyapjúból készült pulóvereket, divattermékeket, férfiingeket, nyakkendőket stb. árusított.730 A textíliákkal foglalkozó ágazatnak jól ment, ennek egyik példája a Singer Kereskedőház, amely túlélte a válságot, s virágzott az 1930-as évek második felében is. A Ritterhez hasonló jellegű üzlet az általa forgalmazott termékek szélesítésével és szigorú gazdálkodással a legnehezebb időkben is talpon tudott maradni. A cég életében igen nevezetes volt az 1935. év, hiszen ekkor ünnepelték fennállásuk 75. évfordulóját. Ez alkalommal - nem elfeledkezve a karitatív funkciókról - 75 szegény elemi iskolai tanulót ruháztak föl alsó- és felső ruhaneművel.731 A Budapestről indult Kopstein bútoráruháznak már hat városban volt üzlete; 1937-ben 50 éves múltját ünnepelte. A Kosptein Lipót vezette cég ennek alkalmából Nagykanizsán, a Horthy Miklós út 4. szám alatt lévő telepén egy bútorkiállítást is rendezett.732 Folytathatnánk még az újszerű kereskedő cégek bemutatását, de úgy véljük, ezek a példák is bizonyítják, hogy az 1930-as évek kanizsai kereskedelme egyre inkább az új igényeknek megfelelni tudó ágakról szólt. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az új forgalmazási ágakban viszonylag nagy számban fordulnak elő olyan nevek, amelyek egyértelműen a régi családokhoz köthetők. Úgy látjuk, hogy az új ágazatok terjedése a kanizsai kereskedelemben együtt járhatott egy generációváltással is. 729 MNL ZML Cégbíróság. N.T. IV. 529. 215.p.; N.E. II. 1075. 297.p„ stb. 730 Zalai Közlöny, 1936. szeptember 1. 731 TGyM. Tört. Dok. Tár, A/860-73. 6.p. 732 Zalai Közlöny, 1937. augusztus 1. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 217 Valószínűleg a fiatalabb generáció - mert a régi ágazatokban már nem volt annyi lehetőség, vagy éppen kényszerből - egyre inkább a modern kereskedelmi ágak felé orientálódott. A1930-as évek második felére vonatkozóan is tudunk a régi kereskedelmi ágazatokból sikeres cégeseteket felhozni. Ezek között az egyik legismertebb a Blankenberg Imre vezette kereskedés volt. Blankenberg 1881-ben született Nagykanizsán, gimnáziumi és felsőkereskedelmi iskoláinak elvégzése után Bécsben és Hirschenstettenben dolgozott különböző gyárakban és üzemekben tisztviselőként. 1901-ben hazatért és belépett az apja által 1864-ben alapított üzletbe, amelynek - annak elhalálozása után - 1905-ben tulajdonosa lett. Kortársai igazi européernek tartották. Az első világháborút különböző hadszíntereken harcolta végig, számos kitüntetést szerezve. A háború végeztével visszatért Nagykanizsára és üzletének, valamint a város gazdasági életének szentelte magát. 1922-ben megszervezte az OMKE nagykanizsai kerületét, melynek 1930-ig volt az elnöke. Törvényhatósági bizottsági tag, városi képviselő, az OMKE központi elnöki tanácsosa, a Kereskedelmi- és a Mezőgazdasági Kamara levelező tagja, az MNB váltóbíráló bizottságának tagja, a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Rt. alelnöke volt.733 Üzlete a Sugár út és a Fő út sarkán volt, amelyben déligyümölcs- és gyarmatáru forgalmazásával foglalkozott. 1920-ban cukorkaüzemet, 1936-tól hajdinahántolót is működtetett.734 Ő írta a Barbarits-féle városi monográfiában a kereskedelmi fejezetet.735 Másik pozitív példánk Kirschner Mór vállalkozásához kapcsolódik. Kirschner 1881-ben született Nagykanizsán, ismert, régi iparoscsalád gyermekeként. 1893-ban a Rotschild Albert cég kötelékébe lépett, amely céget szolid üzleti elvei, becsületes kereskedői szelleme tette ismertté. Ebben az iskolában Kirschner Mór is főnöke nyomdokain haladt, úgy, hogy amikor 1913-ban átvette a céget, csakhamar úgy fejlesztette tovább, hogy Nagykanizsa és környéke piacának első üzletévé emelte. Kirschner Mór vármegyei törvényhatósági bizottsági tag, városi képviselőtestületi tag és az OMKE-kerület vezetőségi tagja volt, de ezen kívül minden emberbaráti mozgalomnak és jótékony egyesületnek támogatója is, aki nemcsak a kereskedővilág, de tisztességes üzleti munkássága folytán az egész nagykanizsai társadalom megbecsülését érdemelte ki.736 Divatáru üzlete igen jó helyen, a Fő út 3. szám alatt volt, ahol hosszú időn keresztül az épület timpanonja alatt díszelgett a Kirschner Mór felirat. A pozitív példák ellenére még egy olyan jelenségre kell rámutatnunk, amely világosan mutatja a kereskedők visszaszorulását, s egyben a város életében az ágazat háttérbe szorulását. Ha összevetjük az 1920-as évek virilis listáit az 1930-as évek második felében készültekkel, akkor azt láthatjuk, hogy a régi nagykereskedők a legnagyobb adófizetők közül lényegében kiszorultak. Amíg korábban a gabona-, a bőr-, a bor-, az állatforgalmazók nagy számban fordultak elő az első helyek valamelyikén, addig a 1930-as években már csak elvétve kerültek be az adófizető elitbe. Helyükön egyre nagyobb számban jelentek meg ügyvédek, jogászok, mérnökök, városi vagy állami alkalmazotti vezetők stb. Az is látszik, hogy nemcsak a régi nagykereskedők, hanem a korábban jól működő pénzügyi intézmények is háttérbe szorultak. 733 Benedek, 1938. 95.p. 734 Tarnóczky, 2010.194.p. 735 Blankenberg, 1929. 289-298.p. 736 Benedek, 1938. 96.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 218 Nagykanizsa legnagyobb adófizetői 1927. és az 1937. évben737 Az adófizető neve (1927) Foglalkozása Az adófizető neve (1937) Foglalkozása Hg. Batthyány-Strattmann László földbirtokos Hg. Batthyány-Strattmann László földbirtokos Zerkowitz Albert borkereskedő Dr. Hoch Oszkár ügyvéd Első Magyar Általános Biztosító Társaság pénzügyi intézmény Dr. Halphen Jenő ügyvéd Dr. Hoch Oszkár ügyvéd Kalmár Zoltán mérnök Nagykanizsai Takarékpénztár pénzügyi intézmény Teutsch Gusztáv drogéria tulajdonos Dr. Kreisler József ügyvéd Weisz Ernő nagykereskedő Délzalai Takarékpénztár és Nagykanizsai Bankegyesiilet pénzügyi intézmény Gerő Károlyné n.a. Antal Jenő szállodás Dr. Goda Lipót nyugalmazott tiszti főorvos Weiser János mérnök gépgyáros Dr. Knausz László ügyvéd Armuth Náthán háztulajdonos Dr. Blankenberg Imre kereskedő Duna-Száva-Adria Vasúttársaság vasúttársaság Szukits Henrik magánzó Izraelita Hitközség egyházi szervezet Pollák József bőrkereskedő Dr. Örley György közjegyző Blankenberg Imre kereskedő Blankenberg Imre kereskedő Dr. Strém Mórné n.a. Dr. Merkly-Belus József gyógyszerész Sternberger Samu kereskedő Stern Mórné (özvegy) n.a. Dr. Fábián Zsigmond ügyvéd Mayer Károly ruhafestő Lenkei Ernőné(özvegy) n.a. Zalavármegyei Gazdasági Takarékpénztár pénzügyi intézmény Dr. Hajdú Gyula ügyvéd Pollák József bőrkereskedő Armuth Náthán háztulajdonos Kirschner Mór kereskedő Polgár László nagykereskedő A változást jól szimbolizálja az a más összefüggésben már említett adat, miszerint a sokáig előkelő helyen álló legnagyobb adófizető, Zerkowitz borkereskedő helyét az a Halphen Jenő ügyvéd vette át, aki egyben megvásárolta tőle a Centrál szállodát.738 Az 1930-as évek vége felé, az országos méretekben is egyre erősebb politikai jobbratolódás eredményeképpen újabb csapás érte a kanizsai kereskedőket. Mivel a város kereskedelmi életben a reformkor óta a zsidóság erősen felülreprezentált volt, így igen sok keres- 737 A virilis listákat a helyi sajtó minden évben közölte, néha a fizetett összeggel együtt. Az 1927. évi listára: Németh - Paksy, 2004.188-189.p.; az 1937. évi listára: Címtár, 1937. 5.p. 738 Zalai Közlöny, 1932. szeptember 12. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 219 kedő család érezhette valóságos fenyegetésnek a kialakult közhangulatot. A korlátozások eredményeképpen 1938-41 között lényegében megfosztották a zsidó kereskedőket a piaci működéstől. Az 1939. évi parlamenti választás alkalmával felvett választójogosultak adatai szerint Nagykanizsán 152 zsidó kereskedő és 20 kiskereskedő (szatócs, piaci árus) élt.739 Ezek a személyek ekkor már az 1939. évi 4. tc., vagyis a 2. zsidótörvény hatálya alá estek. 1941-től a nagykanizsai piacon nem keresztény piaci árus már nem árusíthatott. Ez személyében 77 vásározót és iparost érintett közvetlenül. Kivételként csak a háborús érdemekkel rendelkező kereskedők folytathatták tovább mesterségüket. Átmenetileg a zsidó húsárusok a bódék tavaszi lebontásáig maradhattak.740 A korlátozások az 1940-es évek első felében folytatódtak, amit aztán az 1944. évi gettósítás, a haláltáborokba hurcolás és a népirtás, míg az itt maradt kereskedői vagyon teljes elrablása követett.741 2. A közlekedési ágazat dinamikus növekedése A gazdaság- és természetföldrajzi adottságai miatt Kanizsának kifejezetten jók voltak a közlekedési lehetőségei. A középkor óta a mezővároson keresztül vezetett számos kereskedelmi útvonal. Kanizsán öt országos út keresztezte egymást, ami által mind a belső, mind a külső piacok elérése egyre könnyebbé vált. A18. században kiépültek azok az infrastrukturális intézmények, amelyek révén a város egyre inkább piacközpontjává vált a térségnek. Az 1780-as évektől megindult, s az 1830-as évektől látványosan felgyorsult fejlődés eredményeképpen a város egyre fontosabb kereskedelmi központtá vált, amiben a közlekedési lehetőségeknek igen nagy szerepe volt. A városban öt fontos országos út futott össze: Buda, Bécs, a tengerpart, Zágráb és Eszék irányában élő kereskedők és utazók találkozhattak itt az egyre jelentősebbé váló országos vásárokon. A reformkorban megindult a városi utak javítása, amelyek egy részét téglával rakták ki. 2.1. A vasút szerepe Nagykanizsa gazdasági fejlődésében A 19. század legnagyobb közlekedési változása kétségtelenül a vasút megjelenése volt. Az infrastruktúra fejlesztésének szükségessége már a reformkorban világossá vált a hazai közgondolkodásban. Ismertek voltak a nyugati minták: 1830-1850 között mintegy 10 000 km vasút épült Európában. Pontos információk voltak a vasutak működéséről. A gazdasági szereplők tisztában voltak a potenciális előnyökkel: gyorsabb és olcsóbb szállítás, nagyobb tömegű termékmennyiség mozgatása, megrendelések a hazai iparnak, egy új szolgáltatási modell kialakítása, jelentős munkaerő lekötése, üzleti nyereség elérésének lehetősége, a hazai gazdaság összekötése a nyugati piacokkal stb. Már az 1830-as években megszülettek az első (részben politikai) tervek a hazai vasútvonalak megteremtésére. Ezek között a Kossuth-féle javaslat Fiume elérését, vagyis Magyarország legfontosabb tengeri kikötőjét célozta meg. Tény azonban, hogy az első vasútvonalak végül is nem a tengerpart irányába jöttek létre, hanem Pest-Buda és Bécs közötti kapcsolatot próbálták meg biztosítani. Ám az 1848. évi Széchenyi-féle tervezetbe már bekerült a délnyugati irány, amely Kanizsa számára is hatalmas lehetőséget jelentett. Szintén az 1840-es években érett meg a gondolata a Kanizsa-Sopron vonalnak, s bár a megvalósítás még odébb volt, nagy helyi társadalmi támogatottsággal találkoztak az elképzelések. 739 A listát lásd: Németh - Paksy, 2004. 26.p. 740 Zalai Közlöny, 1941. január 9. 741 A zsidóság elleni intézkedések bevezetése, a népirtás folyamatának bemutatására a monográfia másik fejezeteiben kerül sor. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 220 A szabadságharc miatt némileg megtört a hazai vasút fejlődésének üteme, de az 1850-es években újra elkezdődött a szervezés. Nagy jelentősége volt annak, hogy Ausztria az államcsőddel küszködött, mivel így kénytelen volt a vasútépítés koncesszióját magántársaságoknak átadni. E társaságok közül a Rothschild-család érdekeltségébe tartozó Déli Vasút kapta meg az Ausztria - Észak-Itália - Nyugat-Magyarország térsége fontosabb vasútjainak építési engedélyét. Mivel Magyarország tőkeszegény térség volt, ezért egyre fontosab-bá vált az erős banki háttérrel rendelkező osztrák vállalat tevékenysége.742 Az első olyan vasút, amelyik keresztülfutott Kanizsán, a Buda - Székesfehérvár - Kanizsa - Prágerhof vonalon jött létre. Hangsúlyozzuk, hogy a tervezést illetően nem ez volt az első, de ennek megépítése fejeződött be leghamarabb, s itt indult meg először a forgalom. A Kanizsa-Buda vasút építésére a „Ferencz József Császár Keleti Vasúttársaság" kért és kapott engedélyt 1856-ban. Ez a cég 1858-ban beleolvadt az akkor alakult „Cs. k. szab. déli állam-, lombard-velencei és központi olasz vasúttársaság"-ba. Mivel 1859-ben Ausztria háborút veszített Franciaország ellen, így az észak itáliai területek kikerültek a birodalomból, ezért szétválasztották a megmaradt és az elkerült vasutak működését, s ekkor jött létre a „Cs. kir. szab. Déli Vaspálya Társaság", röviden a Déli Vasút. Ez a vasúti társaság építette meg az első kanizsai vasutat. A vonal tervezését és építését Carl von Etzel neves osztrák mérnök irányította, az indóházakat Carl Schlimp tervei alapján hozták létre.743 Kanizsa város hamar felismerte a vasút szükségességét, s már 1850-ben a Sopron-Kani-zsa vasút potenciális építése kapcsán ígéretet tettek városi földek, mintegy 60 hold ingyen átengedésére. Felajánlottak a városi erdőkből faanyagot, s a város magára vállalta a kisajátítási költségeket stb.744 A soproni vasút építése késett, de 1854-ben a városházán már a prágerhofi vasútról is tárgyaltak, amivel már két vonalért küzdöttek. A Déli Vasút építkezése gyors volt. Nem volt egyszerű a város határában a vasúti nyomvonalat kialakítani, végül is egy meglehetősen sajátos, hatalmas S-betűt ír le a kiépített vasút. (Általában is igaz, hogy a Déli Vasút építkezéseinél a vonalakat igyekeztek minél nagyobb sugarú ívekkel és minél kisebb emelkedőkkel megtervezni.)745 Északkeletről, Komárváros felől érkező vaspálya az alsóvárosi erdőnél érte el a várost, majd pedig a herceg tulajdonában lévő Sáncz pusztát szinte kettévágva, az alsóvárosi erdő és Szabadhegy között haladt tovább délnyugati irányban. Sáncz falut elérve, azt délről kerülve nyugatra fordult, amely előtt még keresztezte a Pogányszentpéter felől érkező országutat. így a vasútvonal város alatt délen haladt el, majd pedig újra délnyugatra fordult, s a Kazinczy utcával párhuzamosan haladt tovább.746 Ezen a Kazinczy utca melletti területen, mely akkor még meglehetősen lakatlanul állt, volt lehetőség egy állomás és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló egységek felépítésére. A kanizsai állomáshoz a terület megszerzése nem okozott gondot, hiszen a város 80 holdat átengedett a vasúttársaságnak. Ebből 37 holdat saját földjéből adott, további 43 holdat pedig megvásárolt a tulajdonosoktól 11000 forintért.747 Az állomás létrehozása viszont óriási földmunkát igényelt, hiszen annak területét (amely a régi mocsaras, de a 19. század elején lecsapolt földekre került) teljes egészében fel kellett tölteni, az abból induló pálya részére pedig közel 30 m mély bevágást kellett nyitni. A feltöltéshez szükséges föld jelentős részét a bevágásokból biztosították.748 Hatalmas tömeg, több mint ezer ember dolgozott a kanizsai pályaudvar és vasútvonal megépítésén.749 Mivel az állomás építési területe rész- 742 Lásd: Czére, 1989. 865.p. 743 Tasnádi, é.n. l.p. 744 Barbarits, 1929.197.p. 745 Horváth, 1995.161.p. 746 Nagykanizsa térképe, 1879. 747 Horváth, 2001. 26.p. 748 Uo. 30.p. 749 Lovas, 1986. 9.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 221 ben a régi zsidó temetőre esett, ezért 1859-ben a temetőt átköltöztették az állomással szemben lévő területre.750 Kanizsán - a budai, a székesfehérvári és a prágerhofi állomásokhoz hasonlóan - nagyméretű faszerkezetes vonatfogadó csarnok épült, amit csak az 1940-es évek elején bontottak le. A csarnok egyik oldalán az épületre, a másik oldalon oszlopsorra támaszkodott, építője a nagy építési vállalkozó, Gulbrand Gregersen volt.751 A kanizsai állomásépületben a három kocsiosztály utasait három külön váróhelyiség fogadta.752 A sikeres építkezés hatására 1860. április 24-én megnyitották a Kanizsa - Pragerhof vasútvonalat a közforgalom számára, majd pedig 1861. március 20-án a vasúttársaság szakemberei beutazták az egész Buda - Pragerhof vonalat, s két nappal később megindulhatott a 221 km-es teljes vonalon a teherforgalom, április 2-án pedig a személyforgalom is.753 Az első tehervonattal egy angol kereskedő 50 ezer mérőnyi kukoricáját vittek Budáról Triesztbe, ahol azt hajóra rakták, s tovább szállították Liverpoolba.754 Buda és Kanizsa között 14 állomást nyitottak meg a közforgalomnak: Komárváros, Keszthely (valójában Balatonszentgyörgy), Boglár, Szántód, Siófok, Lepsény, Csákvár, Székesfehérvár, Dinnyés, Nyék, Martonvásár, Tárnok, Tétény és Promontor kapott állomásokat.755 Kanizsától nyugati irányba megálltak még a vonatok a Mura átlépése után (vagyis a Muraközben) a Zala megyei Kotorban, Murakirályon, Csáktornyán, majd belépve a stájer területre, volt még állomása Polstrau, Fridau, Moschganzen és Pettau településeknek. A vonal legnagyobb műtárgya lett a Mura híd, amelynek medernyílása 141 méter volt. (Ezt 1905-ben átépítették).756 Pettau után Pragerhofnál érte el a vonal a Déli Vasút Bécs-Trieszt közötti vonalát, amelyre rácsatlakozva a birodalom legnagyobb tengeri kikötőjének vasúti elérhetősége is magadatott a kanizsai kereskedőknek és utazóknak. Az első vonatok kifejezetten lassúak voltak, a teljes vonal végigutazása több mint fél napig, Buda-Kanizsa viszonylatában 7,5-8 óráig tartott.757 (Tegyük hozzá: mindez a korabeli szekerezési technikával nagyjából öt napig tartott volna.) A megnyitás után nagy probléma volt az, hogy a Balaton déli partján végig futó vágányokat a magas vízállás s a viharok megrongálták, így nagy energiát kellet fordítani a Balaton (Sió-zsilipen történő) lecsapolására, a vízszintjének csökkentésére, ami révén masszívabbá válhatott a tó partján a vasúti felépítmény. A város életében hasonlóan fontos szerepet töltött be a négy évvel később, 1865-ben átadott Sopron-Kanizsa vasút is. A kezdeményezésben Sopronnak nagy szerepe volt, hiszen ne felejtsük el, hogy a szabad királyi város igen jelentős kereskedelmi központ volt, a Dél-Dunántúlról, Szlavóniából Bécs felé menő kereskedelmi forgalom a városon keresztül ment, s ráadásul 1847-ben már át is adták a Sopron-Bécsújhely vasutat, amivel Bécs vasúton elérhetővé vált a városnak. A Sopron-Kanizsa vonal a reformkorban terveztetett, a soproni vasúttársaság 1848-ban egy helyi nyomdában ki is adta a füzetet.758 A vasút létrehozásának lendülete az 1850-es években megtört, aminek oka volt a Bécs-Trieszt vonal Semmeringen át való vezetése, ami a soproni elképzelések újragondolását hozta magával. Különböző nehézségek (Győr gyors fejlődése, a soproni forgalom csökkenése stb.) után ezt a vonalat is az egyre inkább vasúthálózati rendszert kiépítő Déli Vasút karolta föl. Kanizsán az északról érkező, majd a Principális csatorna mentén végig futó vasút kiépítéséhez szükség volt az 750 Horváth, 2001. 27.p.; illetve Kanizsai Enciklopédia, 1999. „Izraelita temető." 751 Lovas, 1986. 8.p. 752 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 350-351.p. 753 Mónai, 2001. 754 Lovas, 1986. lO.p. 755 Ez megfelel a mai nyomvonalnak. Csákvár ma Szabadbattyán; Promontor pedig Budafok névre hallgat. 756 Horváth, 2001. 40.p. 757 A kezdeti menetrend: Zala-Somogyi Közlöny, 1862. július 1. 758 Lovas, 1965.4. 300-307.p. 222 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) ott lévő a hercegi hitbizomány földjei egy részét megvásárolni.759 A Déli Vasút a Buda - Pragerhof vonalon Bajcsa, Fi-tyeháza és Nagykanizsa határában, valamint a Sopron -Nagykanizsa vonalon a város határában összesen 42 holdat vásárolt meg az uradalomtól, amiért 19072 pengőforintot fizettek, ugyanakkor a herceg 9 holdat ingyen átengedett a Társaságnak. Ez jelentős pénz volt, a földek holdjáért Nagykanizsán 900-1200 forintot kért az uradalom, ugyanakkor a gyengébb minőségű uradalmi területeken viszont előfordultak 150-200 forint/hold értékű földek is.760 A vonalzóval megrajzolt vasút északról Pallin mellett érte el a város határát, a csatorna mellett haladva keresztezte a Nagy- és Kiskanizsát összekötő utat, majd pedig az uradalmi major mellett délkeleti ívbe kapcsolódott a már meglévő állomáshoz.761 Ez igen szerencsés volt, mert ez esetben nem kellett fordítót kialakítani az állomáson. Végül is 1865. szeptember 20-án elindult Bécsből Sopronon át Kanizsára az első vonat. Mindez azt jelenti, hogy az 1860-as évek első felében, vagyis alig pár év alatt Kanizsa közlekedési lehetőségei sokat javultak. Az addigi öt kereskedelmi irányból három esetében (Buda, Trieszt, Bécs) már vasúti szállításokat lehetett folytatni. Egyedül a dél-dunántúli területek vártak még vasúti összeköttetésére, de már nem sokáig. Előbb mér említettük, hogy a Déli Vasút vezetői rendszerben gondolkodtak.762 Világosan látták, hogy a dél-dunántúli területek termékeit nekik kell forgalmazni, ezért hamar döntés született a Murakeresztúr-Zákány-Barcs vasútvonal megépítéséről, amit 1868. szeptember l-jén át is adtak.763 Ehhez csatlakozott a más vállalkozók által megépített Pécs - Szentlőrinc - Szigetvár - Barcs vasútvonal,764 így 1868-tól ezeken a vasutakon már lehetett szállítani Kanizsa irányába. Pécsnek már korán megvolt a szándéka, hogy a kanizsai vasúthoz csatlakozzon, már 1862-ben szorgalmazták annak elérését.765 Arról is tudunk, hogy egyes nagyobb pécsi vállalkozók, amíg 1882-ben át nem adták a Pécs-Kelenföld vonalat, addig Kanizsán keresztül szállítottak árut Budapestre.766 Vagyis azt mondhatjuk, hogy 1868 végére Kanizsa vasúti megközelítése elérte a mai szintet: több vasút már nem épült a város elérésére a későbbiekben. A Déli Vasút egységes hálózata alkalmassá tette a várost gyors kereskedelmi forgalom növelésére. S még egy megjegyzésünk van a kiépült hálózatra. A Déli Vasúton német volt a szolgálati nyelv, a formavilág, az árufeladás nyelve, vagyis ez a vasút nagyon sokáig az osztrák modell szerint működött, ellentétben a MÁV rendszerével. A városnak ugyanakkor nagy versenyelőnyt biztosított az, hogy a MÁV csak 1868-ban alakult meg, amikor Kanizsa már minden irányú vasúti összeköttetéssel rendelkezett. 759 MNL OL P1322. Fasc. 116. No. 328-336. 760 MNL OL P1330. Fasc. 6. No. 592. 761 Nagykanizsa térképe, 1879. 762 Kubinszky, 2001. augusztus. 763 Lovas, 1986. 22.p. 764 Kaposi, 2006.114.p. 765 Pécsi Iparlapok, 1862.1. 2-5.p.; illetve 2. szám (május), 17-20.p. 766 Kaposi, 2006.114.p. 54. kép: A vasútállomás fedett csarnoka 1905 körül 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 223 A vasúttársaság központja Bécsben volt, ott működött az igazgatótanács, illetve a vezérigazgatóságnak különböző osztályai. Magyarországi szervezetei a pályafelügyelőségek és a mérnökosztályok voltak. Kanizsa a Déli Vasút magyarországi vonalainak egyik központja lett. Ennek persze sok oka volt. Kanizsa addig is forgalmi központ volt, ezt jó szemmel vette észre a beruházó. Másrészt a város is aktív volt a vasút idehozását illetően. Harmadrészt a magyarországi vonalakat illetően térszerkezetileg is a város kínálkozott egy központnak, javítóműhelynek (a legközelebbi nagy műhely Marburgban volt)767 Nem véletlen tehát, hogy Déli Vasút Kanizsán hozta létre az egyik mérnökosztályt, amelyhez kezdetben 86, később már 113 km vasútvonal tartozott. Ez azt jelenti, hogy Kanizsán igen sokan dolgoztak mérnöki beosztásban,768 ami révén a város értelmiségi bázisa is jelentősen megnőtt. A kanizsai központot 1901-ben kibővítettek egy nagy fűtőházzal, 1908-ban a kicsiny állomásépület helyébe hatalmas indóházat adtak át a forgalomnak.769 Markó Antal 1873-tól 26 évig vezette az állomásfőnökséget, majd 1899-1908 között Piltitz Gyula irányította az állomás munkáját, majd 1924-es nyugdíjba vonulásáig Stern Ignácz következett. Bartal Béla 1924-től töltötte be e posztot.770 Egy jelentős vasúti technikai találmány is kikerült a kanizsai személyzettől: amit Schilhan János mérnök szerkesztett. Ez egy váltóberendezés volt, amivel a vasúti balesetek kockázatát lehetett csökkenteni. 1905-ben egy 86 tagú, európai vasúti szakemberekből álló bizottság előtt is sikerrel szerepelt, ezért 1906-ban elrendelték ennek használatát a Déli Vasút összes vonalán.771 Jól mutatja a forgalom bővülését, hogy 1890-ben naponta 30 személy és 4 gyorsvonat forgalmát bonyolítottál le a nagykanizsai állomás. Mivel a Társaság évenként kiadta az üzleti jelentéseit, így azokból lehet tudni, hogy a Déli Vasút magyarországi hálózatán belül a nagykanizsai állomásnál csak a budai, valamint a „Dunántúl Chicago"-]ának is nevezett Barcs bonyolított le nagyobb forgalmat.772 A vasút a városban az egyik legnagyobb foglalkoztatóvá vált, beleértve a teljes vasúti személyzetet, a gépjavítókat, a fűtőházban dolgozókat stb. Volt, amikor 300 főnek adott megélhetést Nagykanizsán a Déli Vasút. 1900-ban a közlekedési ágazatban 943 kereső dolgozott, amelynek mintegy harmada biztosan a vasút szolgálatában állott.773 S ne felejtsük el azt sem, hogy a cég a hazai vasutak elitje volt, ahol általában magasan díjazták az állományt. Tegyük hozzá: a dualista korszak alatt a Társaság igen jelentős nyereséget termelt, működtetése komoly üzleti siker volt.774 Kétségtelenül nagy hatása volt a vasútnak a város gazdasági életére. Óriási forgalmat vonzott a gyors és olcsó szállítás lehetősége, amihez persze jelentős városi fejlesztésekre is szükség volt. Ki kellett építeni azokat a városi utakat, amelyek a vasútra való ráhordást biztosították. A vasút építette meg a Kazinczy utcából a Csengery útra vezető aluljárót a („tunel"-t"). Egy új üzletág fejlődött ki, mégpedig a vasúti fuvarozás. Tripammer Károly és Stánitz Róbert nagyvállalkozók fuvarozták a vasútra ki, és a vasútról be a kereskedők raktáraiból a termékeket. A Déli Vasúttal óvadékos szerződésben lévő Ofenbeck Mihály a gyorsáru-fuvarozás privilégiumát élvezte hosszú időn át.775 Gutmann Henrik faipari vállalkozó, aki egyben a Monarchia egyik legnagyobb vasúti talpfaszállítója is volt, nagyrészt 767 Kubinszky, 2001. 768 Horváth, 2001. 57-58.p. 769 Barbarits, 1929.198.p. 770 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 350.p. 771 Barbarits, 1929,198-199.p. 772 Horváth, 2001. 64.p. Barcs gazdasága hihetetlen gyorsan növekedett a dualizmus korában, amúgy Széchenyi Imre nevezte így a várost egy 1884-ben írt, Somogy közgazdasági életét bemutató könyvben. 773 Népszámlálás, 1900.1. kötet. 774 Lásd: Horváth, 2001. 68.p. A szerző sajnos nem jelzi, miből vonta le a következtetését. 775 Barbarits, 1929.198.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 224 a vasútépítéseken gazdagodott meg.776 Legalább ekkora jelentősége volt annak is, hogy a környék árukészletei is egyre jobban „gravitáltak" Nagykanizsa felé. A vasúttal nem rendelkező kereskedők egyre nagyobb tömegben szállították árucikkeiket a kanizsai felvevő állomásra. Hetipiacok napján sok száz, az őszi hónapokban pedig 1-2 ezer kocsi gabona jött Zala-, Somogy-, Tolna- és Baranya megyéből. A fővárosi nagymalmok képviseletet nyitottak Kanizsán, s innen látták el a Monarchia déli városait liszttel, ami igen nagy forgalmat biztosított a városnak.777 A vasút korai megjelenése nagy pezsgést okozott a városban. Azonban hangsúlyozni kell, hogy a századforduló környékén már egyáltalán nem tett jót a vasúti szállításnak, hogy Kanizsa nem a magyar, hanem az osztrák vállalat vasútjával rendelkezett. Időközben létrejött a MÁV, amely a hazai gazdaságpolitika egyik letéteményesként egyre nagyobb befolyáshoz jutott, s a századfordulóra saját fejlesztésű vonalai, valamint az erőteljes állami felvásárlások révén a legfontosabb vasútjává vált az országnak. 1873-ban a MÁV kiépítette a fiumei vasútvonalat, ugyanakkor a magyar állam szinte kötelezte a Déli Vasutat, hogy adja el neki a Zágráb - Károlyváros közti szakaszt. Ennek célja az volt, hogy a magyarországi termékek alapvetően a magyar államhoz kapcsolt Fiume gyorsan fejlesztett kikötőjén, s ne az osztrák Trieszten keresztül hagyják el az országot. Fiume közelebb is volt, s bár elérése nem volt egyszerű, mégiscsak magyar kikötő volt. A Déli Vasút viszont továbbra is Triesztbe szállította saját vonalain összegyűjtött termékeket. Nagykanizsa tehát a MÁV-jellegű fejlesztésekből kiesett. Erezték, látták a forgalom visszaesését a kanizsai kereskedők is. Leginkább abban látszódott, hogy míg korábban mindenki a kanizsai vasútra igyekezett, addig most a MÁV-hoz tartozó állomások (Csurgó, Somogyszob, Kaposvár stb.) is egyre erősebbé váltak. Nem véletlen, hogy az 1890-es években sokan gondolták, hogy ha lennének vicinális vonalai a városnak, vagyis a környékről vezetnének kisebb helyi érdekű vasutak a városba, akkor újra Kanizsára lehetne csalogatni a forgalmazókat. Több elképzelés is született. Ezek közül említést érdemel a Nagykanizsa - Letenye - Alsólendva vonal, amely a Murától északra haladt volna el, s nagyon sok olyan települést bekapcsolt volna forgalomba, akiknek a Mura alatti Déli Vasút vonala a hidak hiánya miatt nehezen volt elérhető. A szervezés és az engedélyeztetés lassan haladt, de 1908-ra eljutottak odáig, hogy októberre 1200 munkással már kitűzték a munkálatok megkezdését. Végül is a vasút nem készülhetett el, mivel a kereskedelemügyi miniszter úgy látta, hogy az építés után, ha a MÁV átveszi a vonalat, az nem lesz nyereséges. 1912-ben újra elővették a terveket, s két év alatt megkapták az építési engedélyt, de mire azt kikézbesítették, addigra kitört a világháború, s az alsólendvai vasút ügye újra elhalt. A háború után Alsólendvát a délszláv királysághoz csatolták, így maradt a Nagykanizsa-Letenye elképzelés, amely a muravidéki megmaradt terület elérhetőségét biztosíthatta volna, de ebből sem lett semmi. Egy másik lehetséges vicinális vonal volt a Zákány - Nagykanizsa - Regede vonal kiépítése lett volna.778 A 19. század végén még a helyi sajtóban is élénk vita folyt arról, hogy gazdaságilag megtérülnek-e az ilyen helyi érdekű vasutak Közgazdaságilag ugyanis azzal kellett számolni, hogy ebben a térségben nincsenek olyan gyárak, nagyobb üzemek, amelyek kapacitásaikkal, termékmennyiségükkel egyértelműen nyereségessé tehetnék az ilyen kis vasutakat, s nem is lehetett arra számítani, hogy nagyobb ipari létesítmények létrejönnek. így maradt a mezőgazdasági termékek szállítása, amely viszont nagyon kitett volt a mindenkori időjárásnak. „Mindent egy kártyára rátenni vakmerőség, mindent arra a mezőgaz- 776 Kerecsényi, 1979.150.p. 777 Blankenberg, 1929. 294.p. 778 Regecje a Mura partján fekvő város volt, 1918 után a város nagyobb része Ausztriához került (ma Bad Radkersburg), kisebb része az akkori délszláv királysághoz (ma Szlovéniához) tartozott. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 225 daságra - arra a nyersterményre építeni, legalább is nagy bátorság - ne adja az ég, de ha mégis csak 2 rossz esztendőnk lesz egymásután, mit csinálnak ezek a tisztán e célra épített vasutak" - tette fel a kérdést egy korabeli szakértő.779 Természetesen a teherforgalom mellett a személyszállítás is fontos szempont volt, hiszen a munkaerő-mobilizációja, illetve a vásári árusoknak a kanizsai piac elérése is alapvető szempont volt a tervezésnél. Nagykanizsa számára Zákány felé egy olyan nyomvonal kínálkozott megfelelőnek, amely Horvátszentmiklóson, Surdon és Beleznán keresztül érte volna el Zákányt.780 Érzékelte a helyi érdekű vasutak hiányát Zala vármegye is, amely a világháború előtti években elfogadott egy új vármegyei vasúttervet, amely számos kis, helyi érdekű vasút létrehozását tartalmazta. Érdekes módon azonban Nagykanizsa arra hivatkozásra, hogy az Alsólendva - Letenye - Nagykanizsa vonal mások által már le van foglalva, kimaradt. Tegyük hozzá: az, hogy az 1860-as években létrejött a két legforgalmasabb vasút Kanizsán, nyilván önmagában hatalmas előny volt, amihez képest a többi zalai település nagyon lemaradt. Tehát teljes joggal merült fel a Nagykapornak - Zalaszentgrót - Tapolca; a Nagykapornak - Pacsa - Keszthely; a Nova - Lendvavásárhely - Belatinc közötti vonal kiépítésének a terve, de ezek nem segítettek Nagykanizsa forgalmán.781 A dualista korszakban a vasút nemcsak a szűkebben vett kereskedelemre, hanem az ipari vállalkozásokra is nagy hatással volt. Az ipari fejezetben bemutattuk már, hogy a 19-20. század fordulója felé a városban számos ipari üzemet hoztak létre. Mivel ezek között voltak jelentős tömegtermelésre berendezkedett kapacitások is, így nem véletlen, hogy több gyár a vasúthoz közel települt, illetve iparvágányt is létrehoztak, amivel csatlakozni tudtak a vasúthoz. A kanizsai vasútállomás körül egy sajátos városi ipari negyed formálódott. Ott jött létre a sörgyár, a pótkávégyár, vele szemben a téglagyár stb., nem messze tőlük az egyik vasgyár stb.782 Ha ez nem is adott alapvetően gyárvárosi jelleget a térségnek, mégiscsak Nagykanizsa (egyik) iparvárosi részét jelentette. Gutmann Henrik famegmunkáló telepe is a vasútállomás mellett helyezkedett el, s még iparvágányt is kapott.783 Fontos volt az is, hogy az uradalmi major is a vasút mellett helyezkedett el, nem is beszélve arról, hogy az állat- és gabonavásárok alkalmával megvásárolt termékekkel is hamar el lehetett érni a vasutat. Látható tehát, hogy a vasút szorosan összeolvadt a kanizsai gazdaság mindegyik ágazatával. Az 1920. évi trianoni békeszerződés miatt a Déli Vasút működése alapvetően megnehezült. Ami eddig egy egységes monarchiában központilag irányítva működött, az most három darabra szakadt szét. Korábban a Déli Vasút egy olyan, több országra kiterjedő vállalat volt, amely Ausztria, Észak-Olaszország, a Dunántúl, valamint a tengerpart közlekedését fogta egy rendszerbe. A trianoni szerződés 304. cikkelye úgy rendelkezett, hogy a Déli Vasútról az egyes kormányoknak kell megegyezni. Ez azt hozta magával, hogy az új országhatárok közé került szakaszok ugyan továbbra is a társaság tulajdonában maradtak, ám a szakaszok működéséről, s minden egyébről a helyi hatalom döntött. S mivel a jugoszláv állam gazdaságilag elzárkózott Magyarországtól, így a forgalom a két ország között gyakorlatilag a nullára csökkent. Ezért volt nagy jelentősége volt annak az 1921. februári tárgyalásnak, amelynek éppen Nagykanizsa adott otthont. A városban a Déli Vasút országszakaszainak megbízottjai találkoztak azért, hogy a Budapest - Marburg - Laibach - Trieszt vonal megnyitásáról tárgyaljanak. A Déli Vasút igazgatósága 16, a jugoszlávok 12, míg a bécsiek 5 megbízottal 779 Zalai Közlöny, 1899. január 21. 780 Uo.; illetve február 4. 781 Zalai Közlöny, 1911. május 22. 782 Várostérkép, 1901. 783 Kerecsényi, 1979.150.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 226 érkeztek. Végül is meg tudtak állapodni arról, hogy napokon belül megindulhat a forgalom. Ennek során naponta egy személyvonat közlekedne a Budapest - Marburg - Laibach vonalon, valamint elindulhatna a teherforgalom is.784 Végül is az érdekelt államok 1923. március 29-én írták alá a római egyezményt. Ebben kimondták, hogy a Déli Vasút Társaság 1968-ig, koncessziója lejártáig fennmarad. De lehetővé tették, hogy az egyes államok a saját területükön meghagyják a Társaságnak az üzemelési jogot, de azt is, hogy az egyes államok azt saját kezükbe is vehetik.785 Az olasz, a jugoszláv és az osztrák állam döntött a saját területén lévő vasúti vonalak állami kezelésbe vételéről, Magyarországon viszont a Déli Vasút egyelőre önálló maradt, de a neve megváltozott: Duna - Száva - Adria Vasút lett belőle. A magyar megoldás oka a hatalmas költségvetési hiány és az államcsőd kockázata volt: az államnak nem voltak forrásai a felvásárlásra. Az 1920-as évek második felében a vasúttársaság nyereséges volt, s jelentősen javította gépparkját is.786 1929-ben korszerű menetirányító-rendszert vezettek be. Sorsát azonban nem kerülhette el: mivel az ország vasútjainak nagy része már régen a MÁV kezében volt, ezért a kormány döntött az állami kézbe vételről. 1932. július l-jén a Társaság egész hálózatát a Magyar Királyi Államvasutak szervezetébe olvasztották.787 A korábbi fejezetekből már világossá válhatott, hogy Nagykanizsa az egyik elszenvedője volt a határok megváltoztatásának. Ez természetesen a közlekedésre, s általa a város gazdasági működésére is erősen hatott. A változások több területen is megfigyelhetők. A kereskedelem csökkenését jól jelzi a vasúti szállítás trendjének csökkenése. Korabeli adatok azt mutatják, hogy a külföldre irányuló áruszállítások délnyugat felé mintegy ötödére estek vissza. Ennek következtében a vasútnak azok a kapacitásai, amelyek Nagykanizsán összpontosultak, lényegében feleslegessé váltak. A korábbi felívelő korszakra méretezett épületek, felvételi helyek, szolgálati lakások, személyzet stb. nagy része kihasználatlanná vált, s így annak egy részét hosszú távon le kellett építeni. Ez nem jelentett azonnali elbocsátásokat, hiszen sokáig lehetett bízni - még kormányzati szinten is - valamilyen külkereskedelmi élénkülésben, ám az politikai okok miatt nem valósulhatott meg. A kanizsai állomás forgalma nagyon lecsökkent. Az 1920-as évek elején az exportpiacok bedugulása miatt a vasúti forgalomban elsődlegesen csak a belső piacokat kihasználó teherforgalom, illetve a személyforgalom maradt. Az évtized második felében viszont élénkültek a külső piacok, némileg megnyílt az olasz és az osztrák piac, s így nőtt a kanizsai állomás forgalma is. Egyre több vonat indult Nagykanizsáról. Budapest felé naponta 4 gyorsvonat, 12 személyvonat és 12 tehervonat indult, Szombathely felé 2 gyorsvonat mellett 6 személy és 4 tehervonat hagyta el a pályaudvart. Barcs felé is maradt valami a régi nagy forgalomból: 2 gyorsvonat, 4 sínautó, 4 személyvonat és 2 tehervonat indult el a Dráva parti település felé. S ezen kívül említsük meg az egyértelműen külföldre irányuló, Kanizsáról kiinduló, s a határt Murakeresztúrnál átlépő napi 4 tehervonatot, valamint a Gyékényesnél kilépő 2 tehervonatot. Ez összesen - a naponta induló két mozdonyjárattal - napi 60 vonat indulását jelenti, s ugyanennyi érkezett is a pályaudvarra.788 1929-ben a nagykanizsai állomáson összesen 4725 vagon árut adtak föl (1 vagon = 100 q), a válság első évében, 1930-ban még mindig 4529 vagon árut továbbítottak. Az 1930. évi forgalmi adatok szerint Nagykanizsáról egy évben - igen rossz termőévről van szó - 4000 q gyümölcsöt szállítottak el főként Ausztriába és Csehországba. Az elszállított élőállatoknál a lovak száma nem változott: 1929-ben 3091,1930-ban 3076 ló került feladásra; ugyanakkor szarvasmarháknál, sertések- 784 Zalai Közlöny, 1921. február 15. 785 Lovas, 1986.18.p. 786 Horváth, 2001. 81.p. 787 Lovas, 1986. 20.p. 788 Az adatok: Barbarits, 1929. 201.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 227 nél stb. erős emelkedést tapasztalhatunk: az 1929. évi 2425 szarvasmarhához képest 1930-ban 3915-öt szállítottak el, amit kiegészített még 9822 sertés és birka. A szarvasmarhák célterülete 60%-ban Olaszország volt, bár kétségtelen, hogy 1931-re az olasz export gyorsan csökkent. A személyforgalom tekintetében az 1929. évi 266000 személyutazás 1930-ra 222000-re csökkent, vagyis mintegy 16%-kal esett vissza.789 De az igazi nagy csökkenés csak ezután jött: 1932-34 között már csak 110 000 körül mozgott az összes utazások száma. Tegyük hozzá, hogy a nagykanizsai személyforgalomnál a kaposvári 258 000, a szombathelyi 380000, a pécsi 377000-es nagyságrendet mutatott, vagyis Nagykanizsa esetében igen nagy lemaradás mutatkozott.790 Az 1920-as években a nagykanizsai állomáson volt a társaság legnagyobb fűtőháza. A fűtőháznak 60 mozdonya, 3 nyersolajjal működő motoros kocsija és benzinüzemű sínautóbusza volt. Mindezek részére két (egyenként 24 mozdony befogadására szolgáló) kör alakú fűtőház állt rendelkezésre. A kanizsai fűtőház mozdonyai évi 2,3 km-t futottak be, amihez évente 57-58 000 tonna szenet, illetve 45 000 kg nyersolajat fogyasztottak. A kanizsai fűtőház intézménye alá tartozott a barcsi fűtőház is.791 A fűtőház összes alkalmazottja kb. 300 fő körül volt, amivel messze a legnagyobb vállalat volt a városban. Közülük a válság alatt mintegy 60 főt elbocsátottak.792 A világgazdasági válság okozta megrázkódtatás, a teher- és személyforgalom gyors csökkenése a MÁV-ot sem hagyta érintetlenül. A forgalom-élénkítés egyik sajátos eszköze volt az 1930-as években elindított „filléres gyorsvonat" akció. Ez lényegében egy kiránduló vonat volt, amelyben a fővárosiaknak lehetőségük nyílt nagyon olcsón egy hajnali vonattal egy vidéki városba utazni, ahonnan aznap este haza is térhettek. Az akciót kiterjesztették az ország nagyobb városaira is. Nagykanizsa nagyon lemaradt a szervezésben, hiszen a városban még csak vitatkoztak a filléres vonatok szükségességéről, miközben 1932-ben Pécsre egy nap alatt 1200 budapesti ember utazott le, s ezzel egy időben Szekszárdról és Eszékről is érkezett a városba egy-egy vonatnyi ember, amelynek utcáin 3000-4000 ember tolongott.793 A vasútnak új lehetőségei is keletkeztek, hiszen megindult a labdarúgó mérkőzésekre való szurkolóutazás: például Budapestről Kaposvárra 1932 tavaszán kétvonatnyi szurkoló utazott a Somogy - Ferencváros profi labdarúgó mérkőzésre.794 Látva a sikereket, két hónappal később, 1932. május 29-én már Kanizsáról is indult filléres vonat Budapestre, s június 5-én megérkezett az első ilyen szerelvény a fővárosból.795 A folyamat fennmaradt a későbbiekben is, így például egy 1935. október végi vasárnapon érkezett olyan filléres gyors a városba, amely mintegy 21 kocsival 1200 utast hozott.796 Mindez nemcsak a vasútnak, hanem a városi vendéglátóknak is nagy üzletet biztosított. Később aztán a MÁV beszüntette a filléresek indítását, s helyette nyári tarifa-kedvezményeket adott az utazni vágyóknak.797 A vasút teljesítménye az eltelt háromnegyed évszázad alatt látványosan növekedett. Emlékezhetünk: 1861-ben még 8 órára volt szüksége egy vonatnak ahhoz, hogy Budapestet elérje. 1938-ban a hivatalos menetrend szerint egy gyorsvonat Nagykanizsáról Budapestre már 4 óra felért; egy személyvonatnak ehhez még 6 órára volt szüksége.798 Egyre jobb mozdonyokkal, többször kicserélt és egyre jobb anyagból készült síneken közlekedhettek a 789 Zalai Közlöny, 1931. január 13. 790 MSÉ, 1934.186.p. 791 Barbarits, 1929. 202.p. 792 Zalai Közlöny, 1932. szeptember 2. 793 Zalai Közlöny, 1932. április 29. 794 Uo. 795 Zalai Közlöny, 1932. május 4. 796 Zalai Közlöny, 1935. október 29. 797 Zalai Közlöny, 1932. június 24. 798 Zalai Közlöny, 1938. március 20. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 228 kanizsai vonatok. Szintén jobbak lettek a felépítmények, a kiszolgáló rendszerek. Miután a MÁV átvette a vasutat, a forgalom nyelve is magyarrá vált. 2.2. Bérkocsi, autóbusz, teherautó. A helyi- és helyközi közlekedés fejlődése A vasút kialakulását időben megelőzte, ám jelentőségében mégis elmaradt tőle a hagyományos országúti személy- és teherszállítást végző gyorskocsi-üzemág. Több lehetőség is nyílt ennek kihasználására. Egyrészt Kanizsa rajta feküdt a régi dél-dunántúli postaúton, s annak egy központi állomását adta. Az Erzsébet tér és a Fő út sarkán, a későbbi Centrál szálloda helyén álló hosszú alacsony sarokház volt a postaállomás. Itt futottak össze a pos-tautak, amelyek megfeleltek azoknak a fő kereskedelmi irányoknak, amelyeket fentebb már bemutattunk. A nagy rendszerességgel érkező és induló postakocsik személyeket ugyanúgy szállítottak, mint postai küldeményeket. A nagykanizsai postamesterség a nemes Chinorány-família monopóliuma volt egészen addig, amíg az állam kezébe nem vette annak teljes működtetését.799 A reformkor vége felé egyre jelentősebb forgalom, valamint az 1840-es évek alapító láza is magyarázhatja azt a kísérletet, amely Tripammer Károly vállalkozásához kapcsolódik. Tripammer vaskereskedő volt, aki egy 1847. évi kötelezettség-vállalásában a „Keszthely és Kanizsa közt gyorsutazási Intézet létre állítását" ígérte; a cél a személyforgalom gyorsabbá tétele volt. Az Intézetnek egy gazdag kereskedő, Lőwinger Israel volt az elnöke. Mai fogalmaink szerint azt mondhatnánk, hogy a cég egy betéti társaságszerű vállalkozás volt, ám fiaskóval végződött. A vállalkozás történetének levéltári forrásai nem maradtak meg, ám Barbarits Lajos gazdagon adatolt munkájából tudjuk, hogy 1850-ben a város már perelte Tripammert, s a lovak és a kocsi vásárlására fordított 470 forintját követelte vissza. A végeredmény a váltókkal s egyéb adósságokkal teli Tripammer teljes tönkremenetele volt.800 A városon belüli közlekedés a társadalom közép- és felső rétegei számára a saját, vagy bérelt kocsik használatát jelentette. A saját kocsi presztízsértékű volt, az uradalom mindenkori vezetőjének fiákeren való közlekedése egyfajta státusszimbólum is volt. Egy-két nagykereskedőről is tudjuk, hogy saját lovakat és kocsit tartottak, s azzal utaztak a városon belül. Ám azt látni kell, hogy abban a korban a gazdag, tőkeerős zsidó vállalakozók igyekeztek elkerülni a fennhéjázó társadalmi magatartást, így ami egyfajta védekezés is volt az országban időről időre fellángoló zsidóellenes nézetekkel szemben. A hosszú, évszázados együttélés következtében Kanizsa lakosságának toleranciaszintje bőven a magyar átlag fölött volt, aminek megfelelt ez a tartózkodó magatartás. (Hasonlót példa lehet Budapest, ahol a nagyon gazdag lipótvárosi zsidóság jó néhány tagja a külsőt illetően - ház, lakás, közlekedés, megjelenés stb. - meglehetősen visszafogottságot mutatott.) De voltak klasszikus bérkocsis vállalkozások is a városban. A századforduló környékén készült képeslapok, fényképek megszokott témája a vasútállomáson várakozó nyitott konflis, amellyel a belváros 10 perc alatt elérhető volt; avagy éppen a Centrál előtt várakozó bérkocsikat is említhetnénk. A bérkocsik működését a város szabályozta. Szigorú előírások voltak a kocsikkal kapcsolatban: azokat megszámozták, fel kellett szerelni világítással, rendelkezniük kellett egy hangjelzővel („kaucsuk-síppal"), ellenőrizték az üzemállapotukat. A városi tanács 1897-ben kijelölte azokat a bérkocsi-állomásokat, ahol a kocsik várakozhattak utasaikra. Ezek egyike a Deák tér 1. szám elé, a másik az Arany Szarvas szálloda elé került801 Előírták azt is, hogy az állomás előtt is kell lennie bérkocsinak. Az állomáshelyek 799 Barbarits, 1929. 204.p. 800 Barbarits, 1929.197.p.; újabban: Kaposi, 2009/a 220.p. 801 Tarnóczky, 2010. 250-251.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 229 területének takarítása, fertőtlenítése a bérkocsisok dolga volt, pontosan meghatározva a tisztítás módszerét próbálták elviselhetővé tenni a lovak okozta problémákat. De még így is sokszor előfordult, hogy problémát jelentettek a korabeli lakosok számára. 1905-ben a Deák-téri állomás, vagyis a Nagykanizsai Takarékpénztár épülete előtti terület kapcsán, az épület földszintjén működő kereskedők (Wajdits József, Eisinger Samu, Klein Endre stb.) panaszkodtak arra, hogy elviselhetetlen a bűz, és rontja az üzletmenetet.802 A város rendelete határozta meg a fuvardíjakat is. Az 1900-as évek elején egy egész napra igénybe vett egy kocsiért 12 koronát kellett fizetni. Egy fuvar a külső területekre (Sáncz, Lazsnak, Kiskanizsa, Szentmiklós, Pallin) 2 koronába; a közeli szőlőkbe (Szabadhegy, Kisbagola, Szentgyörgyvár) 2, Látóhegy és Nagybagola 3, míg Cserfő és Förhéncz már 4 koronába került. Külön fizetni kellett némi aprópénzt a kocsikban elhelyezett ládáért vagy egyéb csomagokért.803 Kereslet volt a bérkocsi-szolgáltatásra, amit jó mutat, hogy 1910-ben már 38 fiáker működött volt a városban. Az üzemág a benzinmotoros autók elterjedéséig a legfontosabb belvárosi közlekedési eszköz maradt, s még a második világháború utáni évtizedekben is működött.804 A jövő mégis a robbanómotoros járműveké volt. Természetesen a század elejétől Kanizsán is voltak már gépjárművek, tehergépkocsik. Visszaemlékezések szerint a városban az első gépkocsi 1905-ben jelent meg, amelynek tulajdonosa ifjabb Franz Lajos, a gőzmalom és áramszolgáltató vállalat tulajdonosának fia volt.805 A gépkocsik egyre nagyobb méretben igényelték a kiszolgáló infrastruktúrát: utak kellettek, gumiműhelyekre volt, szükség, töltőállomásokat kellett létrehozni, s nem utolsósorban szakképzett javító személyzettel rendelkező műhelyekre volt szűkség a gépkocsi-javításokhoz. Az 1920-as években Nagykanizsán is megjelentek a bérautók. A városi tanács ezek működését is hasonlóan szabályozta, mint a bérkocsikét. A rendelet előírta a maximális menetsebességet, az állomáshelyeket, a viteldíjakat. A sofőrök csak férfiak lehettek, akiknek kötelező volt vizsgát tenni és két éves gyakorló idővel kellett rendelkezniük. A kocsik minden olyan utcán közlekedhettek, ahol a bérkocsiknak is szabad volt, amivel tiszta versenyt teremtettek a városi fuvarozók számára. A rendelet aprólékos volt, még arra is kitért, hogy a sofőröknek tilos menet közben cigarettázni; tilos volt törött ablakú járművel dolgozni stb. Az 1926-ban engedélyezett kocsik száma 25 volt,806 ezzel szemben 1934-ben már 62 bérautó volt a városban.807 A működési engedélyek kiadásánál előnyben részesülhettek a volt bérkocsi-tulajdonosok. Az első világháború után Nagykanizsa elveszítette külső piacai nagy részét, amelyekkel korábban vasúton kereskedett. Az 1920-as években viszont a vidéki városokban egyre nagyobb számban alakultak meg a különböző autóbusz-társaságok. Vicinális vasútvonalak híján Nagykanizsa városát az 1920-as években sikerült a környék nagyobb településeivel állandó, menetrend szerint közlekedő autóbusz járatokkal összekötni. így a térség árucikkeinek és személyforgalmának a város felé orientálására a hagyományos szekerező, vagy a gyalogos megközelítésen túl a tehergépkocsi és az autóbusz lehetősége maradt. A benzinüzemű járművek terjedésének vidéken határt szabott a meglehetősen rossz úthálózat. Ez persze relatív, hiszen az államilag fenntartott, kövezett, néhol aszfaltozott utak élesen elütöttek a városból kiágazó, de nem fő út mentén elhelyezkedő települések felé irányuló utak minőségétől. Ráadásul időben a fővároshoz képest 15-20 év lemaradás- 802 Zalai Közlöny, 1905. augusztus 5. 803 Címtár, 1907. 61-66.p. „Bérkocsi ipar." 804 Tarnóczky, 2010. 250-251.p. 805 Uo. 168.p. 806 a rendeletre lásd: Zalai Közlöny, 1926. január 22. 807 MSÉ, 1934.178.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 230 sal indultak csak meg az első komolyabb útjavítási munkálatok. Még így is szinte állandó rendszerességgel számolt be a helyi sajtó az 1910-20-as években állandó balesetekről, amit a figyelmetlen gyalogosok vagy autósok, esetleg megbokrosodott, megijedt lovak, de mellette nagy számban a pocsék minőségű utak okoztak. Mivel azonban az útépítés (vagyis az infrastruktúra-fejlesztés) az egyik legköltségesebb gazdaságfejlesztés, ezért nagy szükség volt központi forrásokra, vármegyei döntésekre, vagy a helyi pénzek igénybe vételére. Még egy olyan rövid útnak az áthelyezése, mint a két városrészt elválasztó kis szakasz is igen nagy nehézségekbe ütközött.808 Mindenesetre az érezhető a helyi hírekből, hogy nagy igény mutatkozott az első világháború után a helyi utak javítására. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy az útjavítás vagy építés még mindig sokkal olcsóbb volt a vicinális vasút létrehozásánál.809 Az 1920-as években a vidéki városok esetében az első autóbuszjáratok alapvetően magánkézben lévő vállalatok voltak. 1921-ben alakult meg az első ilyen társaság, amely a Nagykanizsai Autóforgalmi Részvénytársaság nevet viselte. Tervei szerint a Nagykanizsa - Letenye vonalon kívántak működtetni személyszállító autóbuszt, de kezdettől fogva úgy szervezték a céget, hogy az teherforgalommal is foglalkozzon. Tervbe vették személykocsik járatását, autójavító műhely kialakítását, motor- és gépjavító műhely létesítését, nyilvános garázsok építését, benzinállomást, autófelszerelési cikkek árusítását. Ez már egy „technikai" részvénytársaság volt, abban a legkülönfélébb társaságok és személyek vettek részt. Ott volt a részvényesek között a Délzalai Takarékpénztár Rt., a Zalamegyei Szövetkezeti Áruforgalmi Rt., műszaki szempontból a FIAT Művek Budapest, szállítmányozási szempontból a Schenker világcég, a fiók vezetésével pedig a Takarékpénztár Rt. Letenye volt megbízva. Az alapítók között ott volt még a régi nagykereskedő, a pogányszentpéteri Lőwenstein Emil és Nagykanizsáról Bettlheim-cég. A cég igazgatója Pósch Géza lett. A vállalat 4 millió korona alaptőkével jött létre. Fontos szempont volt a vállalat létrehozásában, hogy a szomszédos vármegyékben még nem volt ilyen profilú vállalkozás.810 Nagykanizsai telephelye a Tárház utca 6. szám alatt volt.811 A nehéz, inflációs évek és az általános szegénység azonban nem tett jót a társaságnak, véglegesen a válság alatt szűnt meg a cég, amely egyébként főleg teherfuvarozást végzett.812 Hasonló jellegű vállalkozás volt az Unger Ullmann Elek (a Hauser-vaskereskedő cég folytatója) nyugalmazott százados, vaskereskedő és Pintér Sándor nyugalmazott postafőtiszt vezetése alatt létrejött „Nagykanizsa Vidéki Autóbusz Vállalat" (NAVAV), amely kezdetben - hasonlóan az előzőhöz - a Letenye - Nagykanizsa útvonalon kívánt egy 22 személyes kocsival működni.813 A társaság 1928-35 között működött.814 1927-ben a város tárgyalásokat kezdett a budapesti székhelyű Magyar Vasutak Autóközlekedési Részvénytársaság (MAVART) vállalattal, amely öt vonalra kapott engedélyt Nagykanizsa központtal. Ezek közül az egyik a Nagykanizsa - Letenye - Lenti, amelyből a Lenti - Letenye szakaszon nem sikerült beindítani a járatot, mivel nagyon rossz volt az út minősége. Nagykanizsa és Letenye között egy év alatt 4596 utast, 2520 kg poggyászt szállítottak, ugyanis a járatok a postaszállítást is lebonyolították. 1928 tavaszán megindult a Nagykanizsa - Kaposvár közötti autóbusz, két hatalmas, 28 személyes autóbusszal. Ugyanebben az évben a Nagykanizsa 808 Lásd: Zalai Közlöny, 1897. október 16. 809 Lásd: Zalai Közlöny, 1928. május 1-jei lapban lévő szakszerű értelmezést. 810 Zalai Közlöny, 1921. november 20. 811 Tarnóczky, 2010. 823.p. 812 MNL ZML Cégbíróság. N.T. III. 503.194.p. 813 Barbarits, 1929. 203.p. 814 MNL ZML Cégbíróság. N.T. IV. 621.199.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 231 - Hahót járat is elindult, de ezt átadták a NAVAV-nak. Megnyílt a Nagykanizsa - Zalaszabar vonal is.815 A MAVART elképzelései azonban nem jöttek be. Pár hónapos működés után kiderült, hogy nagyon kevesen utaznak a Nagykanizsa - Kaposvár vonalon, aminek korabeli hírek szerint a legfontosabb oka az volt, hogy a budapesti székhelyű vállalat igen borsos tarifákat alkalmazott. így a két város közti falvakban élő földművesek nem igen akarták igénybe venni a szolgáltatást. A minőséggel nem volt baj, hiszen két hatalmas méretű Daimler-Benz busz szolgálta ki az utasokat. így nem véletlen, hogy a MAVART vezetősége a városnál próbálkozott, rábírni a vezetőséget némi közpénzzel történő hozzájárulásra, hogy az üzlet rentábilissá válhasson. A város azonban ettől elzárkózott. Később módosították a járatot, így az Böhönyétől indult Nagykanizsára, illetve Kaposvárra. Az autóbuszos utazás elég lassú volt abban az időben. Nagykanizsától Böhönyéig (kb. 38 km) mintegy 1 óra 30-1 óra 45 percig tartott; e teljes távolság megtételéért 4,10 pengőt kellett fizetni.816 Kétségtelen azonban, hogy egyre több városban elindultak a vasút autóbusz járatai.8171935-ben a MÁV újraindította a Kaposvár - Nagykanizsa járatot. A közben lezajlott technikai modernizáció eredményeképpen a két nagyváros közti utazási idő 2 óra 40 percre zsugorodott. Ráadásul a MÁV elkezdte hálózattá szervezni az autóbusz járatait, így például a két város közti járathoz Böhönyén lehetett csatlakozni átszállással a Marcali felé. A díjak csökkentek: most már alig került többe a Kaposvár - Nagykanizsa járat, mint a korábbi Nagykanizsa - Böhönye távolság.818 Nemcsak a helyközi autóbusz-közlekedésre, hanem a városon belüli forgalom megszervezésére is történtek érdemi kísérletek a 20. század első felében. Már az első világháború előtti években tervezte Dobó Márton egy autóbusz-vállalat létesítését. A 18-20 üléses járműveit kelet-nyugati irányban a Teleki utca vége és Kiskanizsa, észak-déli irányban pedig a Magyar utca vége és a vasútállomás, illetve a sörgyár és a honvédlaktanya között akarta közlekedtetni. Ezt követően a háború vége felé, az Amerikai Autómobil Forgalmi Vállalat létesített járatokat a Centrál Szálloda és a vasútállomás között.819 Nagy előrelépés volt az 1927-ben Sághy Dezső nyugalmazott rokkantszázados és társa vezetésével létrehozott „Nagykanizsa Autóbusz Vállalat" létrehozása.820 Ez már egy igazi, működő városi járat volt, amelynek célja elsődlegesen az volt, hogy az egyre nagyobb belső távolságokkal működő városban lévő közlekedést megkönnyítse: „Szükség van arra, hogy Kiskanizsát közelebb hozza a városhoz" - írták a helyi sajtóban.821 A Sághy-féle autóbuszjárat engedélyében kikötötték, hogy minden érkező vonathoz hozzá kell igazítani az autóbusz indulását, ami naponta 17 oda-vissza közlekedő járatot feltételezett. A városi járatnak megállóhelye volt a Kazinczy és a Kisfaludy utca sarkán, az Erzsébet téren, a Központi Szállodánál, a Vár út elején, a Vásártér bejárata előtt, majd pedig Kiskanizsán az Ország út és a Varasdi út sarkán. Visszafelé a Csengery úton több helyen is megállt, érintve a jelentőseb ipari létesítményeket, egészen a Barakk-telepig. Mivel később a vonatok száma csökkent, így 1931-ben már csak napi 12 oda-vissza járat közlekedett, reggel 7 óra 30 és 23 óra 10 perc között.822 1929-ben két 24 üléses és egy 16 üléses buszt üzemeltettek, napi átlagban 300-400 utast szállítottak.823 A helyi 815 Barbarits, 1929. 203-204.p. 816 Zalai Közlöny, 1928. augusztus 29. 817 Lásd erre Pécs esetét: Kaposi, 2006/a 175.p. 818 Zalai Közlöny, 1935. május 6. 819 Tarnóczky, 2010. 823-824.p. 820 MNL ZML Cégbíróság. N.T. IV. 607.179.p. A vállalat 1932-ben, a válság mélypontján szűnt meg. 821 Zalai Közlöny, 1926. december 22. 822 Zalai Közlöny, 1931. január 10. 823 Barbarits, 1929. 204.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 232 autóbusz-forgalom - ellentétben más vidéki városokkal - Nagykanizsán a két világháború közötti korszakban magánkézben maradt. Azt azonban ki kell emelnünk, hogy nagy hátrány volt a vállalkozó és a városi lakosság számára is a helyi utak rossz állapota. A helyi vállalatnak hatalmasak voltak az amortizációs kiadásai. A gidres-gödrös kanizsai utak esetében az első három éves időszakban a 39-40 mázsás kocsikon naponta átlagban két olajcső és két benzincső tört el. Pár hónap működés után a kiskanizsai és a barakk-járatokat kénytelenek voltak egy időre beszüntetni, mert az utak állapota miatt a kocsik és az utasok testi épsége is veszélybe kerültek.824 A gumiabroncsok is egymás után mentek tönkre. így ráfért a városi utakra a felújítás. 1930 első néhány hónapjában a Kazinczy és a Király utcák aszfaltozásáig leállították az autóbuszforgalmat a városban.825 A város útjaiból voltak olyanok, amelyek megyei fenntartású utak voltak (ilyen volt például a Nagykanizsától Zákány irányába épített út), de ezek állapota is problémás volt; végül az 1930-as években megkezdték ezek az aszfaltozását és a kiskockakővel való kirakását.826 Az elhaladó kocsik bűze, valamint az általuk okozott hatalmas porfelhők megkeserítették a környéken lakók vagy gyalogosan közlekedők életét.827 Legalább ekkora hátrányt jelentett, hogy megoldatlan maradt a nagykanizsai sorompók ügye. A napi sok tucat vonat lassú be-vagy kidöcögése a vasútállomásról a Csengery úti, avagy a Kazinczy úti sorompó esetében összesen legalább 150-200 perces várakozási időt kényszerített a teher- és személyforgalomra.828 A probléma abban állt, hogy hajdan, amikor a vasút felépült, akkor az a mezőváros déli részére került, amely mögött már csak mezőgazdasági földek voltak. Időközben azonban jelentős ipari és egyéb kapacitások révén körbeépült az állomás és a vasútvonal, ott jött létre a barakk-telep, a sörgyár, a pótkávégyár, egy téglagyár, ott volt a sétakert bejárata stb. Ennek révén a település egyik legnagyobb városrésze alakult ott ki.829 így maradt a lakossági vágyakozás, hogy egyszer majd valamilyen alul-vagy felüljáró révén tartós megoldást létre lehet hozni. Mindig voltak olyan elképzelések Nagykanizsa közlekedési lehetőségeinek javítására, amelyek vágyálmok maradtak. Ilyen volt a városon belüli villamos vasúti közlekedés megvalósításának ötlete is. A dunántúli városokban már voltak erre példák: Szombathelyen már 1897-ben, Pécsett 1913-ban megkezdődött a városon belüli villamosközlekedés.830 Kanizsán már a századfordulón felmerült ennek ötlete, jókat vitatkoztak róla különböző fórumokon, de végül is belátható volt, hogy - bár mindenki elismerte modernségét - nagy lakossági igény még nem volt iránta. Ráadásul mindig ott lebegett az is a villamos terve fölött, hogy létrejöttével a fuvarosok, a bérkocsisok elvesztik megélhetésüket.831 A 20. század elején Schwarz Gyula nagykereskedő királyi engedélyt is kapott egy keskeny nyomtávú villamos vonal előmunkálatainak létrehozására. Ez a villamos vonal az indóháztól indult volna, végighaladt volna a Kazinczy utcán az Erzsébet térig, majd onnan a Király utca felé, illetve egy másik ággal a Csengery utcán át a sörgyárig ment volna.832 Az első világháború alatt, 1916-ban Joszifovics Milivoj öt vonallal rendelkező villamos vasút létrehozására kért engedélyt. A háborús következmények miatt a villamos nem jöhetett létre, s a vállalkozó cége is tönkrement.833 824 Vagyis autóbusz már volt, csak megfelelő utak nem voltak hozzá. Lásd: Zalai Közlöny, 1928. május 28. 825 Zalai Közlöny, 1930. január 31. 826 A városnak ezért sokat kellett harcolnia. Lásd: Zalai Közlöny, 1935. október 13. 827 Lásd erre vonatkozóan a két városrészt összekötő út kellemetlenségeit. Zalai Közlöny, 1935. május 24. 828 Zalai Közlöny, 1938. május 26. 829 Felsorolásunk korántsem teljes, példáink csak illusztratívak. Lásd: Zalai Közlöny, 1938. május 26. 830 Kaposi, 2006/a 118.p.; http://hu.wikipedia.org/wiki/Szombathely_t%C3%B6megk%C3%B6zleked%C3%A9se 831 Lásd például: Zalai Közlöny, 1901. szeptember 14. 832 Zalai Közlöny, 1901. szeptember 7. 833 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 353.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 233 A másik ilyen a repülőforgalom beindítása volt. A városnak volt egy feltalálója is, Faludy Ferenc, aki a maga szerkesztett repülőjével 1907-be már pár métert tudott repülni, később Siófokon már 7 méter magasan 60 métert repült. 1922-ben, az akkori polgármester, Sabján László vezetésével megalakult a Magyar Aero Szövetség helyi fiókja, amely célul tűzte ki, hogy a Budapest-Fiume útvonal egyik helyi állomása legyen Nagykanizsa. A város felajánlotta a Práter területét egy lehetséges repülőtérnek. A Nagykanizsa, mint repülőtéri központ elgondolások nem sok realitást tükröztek.834 Az 1930-as években a helyközi áruszállítás kapcsán már egyértelműen a kisebb-nagyobb méretű teherautóké volt a jövő. A teherautók mindenhol megjelentek, a vásári árusítás is sokszor a megpakolt teherautóról történt. Fontos lépés volt a MATEOSZ-rendszer (= Magyar Teherfuvarozók Országos Szövetkezete) kiépülése, amelynek alapelve a Gömbös-féle Nemzeti Munkaterv 67. pontján alapult, mely szerint „Közlekedési szervezetünk nem lehet öncél, hanem csupán a nemzeti termelés értékesítésének eszköze, ezért közlekedési politikánkat gazdasági politikánk szolgálatába kívánjuk állítani".835 A MATEOSZ egy olyan szervezet volt, amely - központilag szervezve - a nagyobb városok közötti teherfuvarozást karolta föl. Kanizsa esetében ez három fontosabb áruszállítási irányt jelentett: Lenti, Zalaegerszeg és Marcali irányát. A szövetkezet az ottani állomásokon keresztül alkalmas volt arra, hogy a kanizsai kereskedők áruja tovább kerüljön más hazai városok felé. A lenti állomás ugyan megszűnt, de a zalaegerszegi hatókörét meghosszabbították Szombathelyig, míg a marcalit bekapcsolták Keszthelyen át a Balaton menti forgalomba.836 Közlekedési fejtegetéseink zárásaképpen még egy gondolat. Az autómobilizáció megjelenése a 20. század első felében kétségtelenül nagy hatást gyakorolt a város működésére. Ez két területen látszik leginkább. Egyrészt az autó igen komoly lehetőség volt a helyi gazdaság átszervezésére. Az autóhoz sok olyan szakma kellett, amely korábban nem volt jelen a város gazdasági életében. A vállalkozások oldaláról nézve a problémát: egyre több olyan cégre volt szükség, amely az autóműködés elemi feltételeit biztosította. Az egyszerű kereskedéseknél is lehetett például kapni üzemanyagot, de később már a nagyobb világcégek által forgalmazott benzin is megjelent a kínálatban. Javítóműhelyekre volt szükség, amit jól mutat, hogy korábban fiákerek gyártására szakosodott Bojtor-kocsigyártó üzem is felvette profiljába az autók szervízelését.837 Valakinek foglalkozni kellett az elektromos hibákkal, a gumiproblémákkal stb. Ez újabb és újabb vállalkozásokat és munkahelyeket teremtett az itt élők számára. A másik oldalon viszont azt is világos, hogy a technikai haladással a városnak nem sikerült lépést tartania, tevékenysége leginkább az úthálózat karbantartására szorítkozott. Sem Nagykanizsa, sem a többi vidéki város látóköre nem volt olyan széles, hogy megértse a világ kihívásait, s helyesen mérje föl az autó gazdasági fejlődésre gyakorolt hatását. Ennek következtében megjelent a hazai rendszerre oly jellemző „folyamatok utáni kullogás" technikája: mindig megpróbálták orvosolni az éppen kialakult „szűk keresztmetszeteket", vagyis tűzoltó jelleggel orvosolták a bajokat. A fejlődéshez stratégiai gondolkodásra lett volna szükség, de ez nem valósult meg. 834 Barbarits, 202-203.p.; Kanizsai Enciklopédia, 1999. 274-275.p. 835 ^ Nemzeti Munkatervre lásd: http://www.vedero.hu/cikkek/—hirek/gombos-gyula-nemzeti-munkaterve. html. 836 Zalai Közlöny, 1936. május 26. 837 Tarnóczky, 2010. 36.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 234 3. A hitelélet változásai A hazai gazdaság fejlődése az 1830-as évektől felvetette a pénzügyi szektor fejlesztésének szükségességét. Természetesen a magyarországi tradicionális gazdasági modellben is működött hitelezési gyakorlat, csak a rendszernek sokáig nem voltak hitelintézményei. A kereskedői tevékenység gyakran összekapcsolódott pénzügyi szolgáltatások nyújtásával. A hitelezés elterjedt formája volt a hagyományos magánkölcsön nyújtása főleg az arisztokraták számára, ahol a biztosítékot a vármegye jelenthette: ha a vármegye előtt bejegyezték a kölcsönt, akkor a hitelnyújtó joggal számíthatott a biztos megtérülésre.838 A magánhitelek felvétele a legtöbb esetben azonban nem vezetett a gazdaság modernizálásához, célja általában a meglévő pénzügyi nehézségek áthidalása volt. Elterjedt hitelezési forma volt a termékelőleg-kölcsön, amikor is a nagykereskedő több évre előre lekötötte a termést, kihasználta a kötött és az emelkedő piaci árak közti különbözetet, ugyanakkor a nyújtott előlegért kamatot szedett.839 De ott voltak hitelforrásnak az árvapénztári alapok, az egyházi kölcsönök stb. is.840 Az 1839-40. évi országgyűlésen létrejöttek azok a törvények, amelyek lehetővé tették a nyugati típusú pénzintézmények kialakítását, s a garanciára is törvényi biztosítékot adtak: váltóbíróságokat szerveztek, biztosították a gyors ítéletet és annak végrehajtását, fokozták a hitelnyújtók biztonságát, s a behajtásnál nem tettek különbséget nemes és nem-nemes között.841 Az adósokkal szemben csődpereket folytattak le, ami megnyirbálta a régi nemesi kiváltságokat. Közismert, hogy a Habsburg-birodalom területén 1818-ban Bécsben alakult meg az első takarékpénztár, s ennek az intézménynek Magyarországon is hamar megjelentek a fiókjai. Jelentősebb fiókok jöttek létre Pozsonyban, Nagyszombaton, Érsekújvárott, Győrött, Zólyomban, Varasdon, Szegeden és Eszéken.842 Az osztrák intézmények mintául szolgáltak a későbbi magyar intézményeknek.843 Magyarországon az első takarékpénztár 1835-ben alakult meg Brassóban,844 de a legnagyobb hatása az 1840-ben elindult Pesti Hazai Első Takarékpénztárnak lett. Ezt követően főleg a kereskedelemorientált városokban ment végbe gyors fejlődés, így 1842-ben Pozsonyban és Sopronban, 1844-ben Győrben és Kőszegen, 1845-ben pedig Komáromban, Nagykanizsán és Pécsen alakult meg takarékpénztár. 1848-ra összesen egy bank és 37 takarékpénztár jött létre.845 Az első pénzintézet Kanizsán a Nagykanizsai Takarékpénztár volt. Az alapszabályzatát a reformkor közismert liberális politikusa, Csány László dolgozta ki Deák Ferenc segítségével. Első gyűlését a „Kanizsai Takarék pénztár egyesület" 1845. május 1-én a városháza tanácstermében tartotta, míg végül is a város egyik befolyásos bőrkereskedőjének házában jött létre a hivatalos, most már felsőbb engedéllyel történő pénztáralakítás.846 A pénztár 300 838 Lásd: Tóth, 1979.113-115.p. Táblázatok adatai. 839 mnl ZML IV.14/Í. Csődületi anyagok. Fasc .5. N.80. Leszner Bernát kanizsai nagykereskedő esete Hertelendy zalai földbirtokossal. 840 Lásd például: Kaposi, 1989. 347-356.p. 841 Tomka, 1996. ll.p. 842 Uo. lO.p. 843 Uo. 844 Ez a szakirodalmi megállapítás persze csak akkor igaz, ha eltekintünk attól, hogy Brassó, s így egész Erdély hivatalosan akkor nem volt Magyarország része, hiszen Bécsből kormányozták. 845 Tomka, 1996.10-ll.p. 846 Tripammer, 1895. 6-7.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 235 darab, egyenként 50 forint névértékkel rendelkező részvény kibocsátásával és jegyzésével alakult meg, vagyis alaptőkéje 15 000 forint volt.847 A takarékpénztár tulajdonosi háttere is elég érdekes. Korábban azt feltételezték, hogy dúsgazdag zsidó kereskedők alakították meg a pénztárat, ám ez csak részben igaz.848 Akárcsak más esetekben, itt is azt láthatjuk, hogy sokféle társadalmi csoportból rekrutálódik a részvényt vásárló 98 fő. Közülük a legnagyobb jóindulattal is csak 22 fő, vagyis az ösz-szesnek csak egynegyede volt a kereskedő és boltos. A többi részvényt vásárló politikus, a közigazgatásban dolgozó értelmiségi, nemes földbirtokos, arisztokrata, orvos, ügyvéd, uradalmi alkalmazott vagy egyéb foglalkozású ember volt. Ha a 22 kereskedő és boltos nevét elemezzük, akkor szembetűnő, hogy abból csak 11 izraelita, a többi görög vagy katolikus kereskedő.849 A zsidó nagykereskedők közül egyáltalán nem voltak bent a névsorban a leggazdagabbak, a jelentősebbek közül emeljük ki a Leszner, a Rosenberg és a Wellisch család tagjait. A működés kezdeteit vizsgálva lendületes indulást láthatunk. A takarékpénztár bevételei viszonylag dinamikusan növekedtek, amit jól mutat, hogy az 1845-ös 31 000 pengőforintos állomány 1848-ra 183 000 forintra ugrott fel.850 A bevételek között eleinte a betétek szaporodtak, az első évben mindjárt 5400 pengőforintról 45 000 forintra, ám utána a növekedés lelassult, s 1847-ről 1848-ra már csökkent is a betétállomány. A visszaesés tendenciája 1850-ben érte el mélypontját, amikor is 23 000 forintra csökkent annak nagysága. Ez nyilván a bizonytalan politikai és gazdasági helyzettel magyarázható. Nagykanizsa tudvalevőleg megsínylette az 1848-49-es politikai és katonai folyamatokat: a várost a horvátok megszállták, megadóztatták, majd egy részét kirabolták.851 A bevételek között a legnagyobb arányt egyértelműen a váltók érték el, aminek a nagyságrendje az induló évben 10 200 forint volt, ám 1848-ra már 129 000 forintra nőtt a váltótárca állománya. A váltók és betétek mellett minimális pénzkészlet, előlegek és jelzálogkölcsönök adták a bevételek maradék részét. Mindez nagyjából egybeesik az országos tendenciákkal, hiszen a váltók állományának gyors gyarapodása ebben a korban igen gyakori volt az induló takarékpénztárak esetében. A reformkori pénzintézetek nagy problémája volt a pénzkihelyezés. A szakirodalom az utóbbi időben nagyjából egyöntetűen fogalmaz abban, hogy nem a korábban meghatározónak gondolt tőkehiány, hanem inkább a nyereséggel kecsegtető kihelyezés volt a probléma.852 Éppen ezért a takarékpénztár a kezdeti időben kisebb kölcsönöket nyújtott, amelyekből a város és a környék népessége részesedhetett. A nehéz kihelyezést mutatja, hogy 1846-ban a betétállománynak mindössze 40%-át tudták kikölcsönözni. Az eset korántsem egyedi, a szakirodalmi vizsgálatok a Pesti Hazai Első Takarékpénztár, de más vidéki szervezetek esetében is hasonló problémával küszködtek. 847 MNL ZML A Nagykanizsai Takarékpénztár iratai. A Nagykanizsai Takarékpénztári társaság nagygyűlésének jegyzőkönyve 1845. május 1. - 1869. február 15. 848 Lásd: Tripammer, 1895. 5-6.p. 849 Tripammer, 1895. 5-6.p.; ill. MNL ZML „A Nagykanizsai Takarékpénztári társaság nagygyűlésének jegyzőkönyve 1845. május 1-től". 850 Az adatokhoz: Tripammer, 1895. Táblázatok. 851 Barbarits, 1929. 45-63.p.; illetve Nagykanizsa, 2000. 852 Tomka, 1996.14.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 236 Mérleg- és vagyonkimutatás 1845-1850 között (ezüstforintban)853 Év Váltók Előleg Kölcsönök Adósok Pénzkészlet Összesen 1845 11850 511 5882 884 1063 20191 1846 22450 1396 18810 328 2625 45610 1847 32675 1978 32298 328 4130 71410 1848 25815 2577 40802 382 1928 71504 1849 25285 6135 42084 2520 3497 79522 1850 14105 4076 41246 1463 2098 62989 Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc folyamatai az egész magyar pénzvilágot megrázták. Érzékeny veszteséget jelentett a takarékpénztárnak, hogy a szabadságharc elvesztése után az intézet birtokában lévő 2212 forintnyi magyar pénzjegyet - amit Kossuth neve alatt bocsátottak ki, ám a császári kormányzat nem ismert el - minden ellenérték nélkül be kellett szolgáltatni. Ez olyan nagy veszteség volt, hogy az előző években összegyűjtött 600 forintnyi tartalékalapot, s azon túl a következő három év jövedelmének felét felemésztette.854 Jó néhány évre szükség volt ahhoz, hogy a Takarékpénztár magához térjen, persze ehhez kellett az általános gazdasági helyzet javulása is. Nem véletlen, hogy az 1850-es években a hazai takarékpénztárak száma még csökkent is, s új pénztárak nyitására sem nagyon került sor.855 1856-ban még az a veszély is fennállt, hogy bezárják a kanizsai pénztárat, de végül is tovább működhetett.856 Az 1860-as évektől viszont az intézmény gyors fejlődésének indult. Ebben persze az is szerepet játszott, hogy a konjunktúra idején - eltekintve az 1862-ben létrehozott Segélyegylettől - a pénztár volt az egyetlen zalai pénzintézmény. Üzletköre, forgalma rohamosan szélesedett. 1872-ben 30000 forintra egészítették ki az alaptőkét. A Gründerzeit idején már jelentős osztalékot tudott fizetni a takarékpénztár. Az 1873-75 közti válság sem rázta meg túlságosan a Nagykanizsai Takarékpénztárat. 1877-ben az alaptőkét 60 000 forintra emelték. A pénztár egyre jelentősebb hiteleket tudott nyújtani a gazdasági szereplőken. így például 1891-ben a pallini földbirtokos Somogyi Gyulának 100 000 forintot, gróf Zichy Ödönek 250000 forintot hiteleztek. A pénztár személyzete is folyamatosan nőtt, a tisztviselőket pályázaton választották ki.857 Alapításának 50. évfordulóján újabb alaptőke-emelés következett be. Az intézet alaptőkéje ekkor már 800 darab 100 forint névértékű részvényből állt. Az 1890-es évekre megváltozott gazdasági feltételek persze a Takarékpénztárat is üzletirányának módosítására ösztönözték. Mivel a nagykereskedelem csökkent, ezért a Takarékpénztár más ágazatok finanszírozása felé fordult. Ennek egyik tipikus eleme volt az ipari vagy kereskedelmi részvénytársaságokban való megjelenés. A századforduló környéki években olyan cégek alapításában vett részt a pénztár, mint például a Nagykanizsai Tárházak, Bonyhádi Főmalom, Országos Agrárbank, Krapinai Szénbánya, Dunántúli Közgazdasági Rt., Enyingi Gőzmalom, Hidasbonyhádi Vasút, Kaposvári Cukorgyár stb. Részvényeinek ára 1895 áprilisában 853 Tripammer, 1895. Táblázatok. 854 Uo. 855 Kelemen, 1927. 58.p. A szerző (Kelemen Ferenc) 1925-től a Nagykanizsai Takarékpénztár igazgatója volt. 856 Pólay, 1995.16.p. 857 Uo. 17-18.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 237 940-960 forint között mozgott.858 A takarékpénztár aktivitását mutatja, hogy fiókot nyitott Pacsán is.859 Az 1890-es évek közepén átalakult az irányító kör is. Az elnök ekkor Hertelendy Béla, az alelnök Ebenspanger Lipót volt. Az igazgatósági tagok között találjuk Babóchay Györgyöt, Blau Pált és Lajost, Danneberg Jakabot, Ebenspanger Leót, Fesselhoffer Józsefet és ifj. Józsefet, Fischl Pált, Grünhut Henriket, Kürschner Ignáczot stb. Már ezekből a nevekből is látható, hogy a korabeli nagykanizsai gazdasági elit sok tagja ott volt a takarékpénztár vezetésében, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a pénztár vezető szerepet töltött be a város pénzügyigazdasági életében. De a takarékpénztár működéséből mindenképpen ki kell emelnünk Tripammer Gyula (1857-1916) személyét, aki a pénztár tisztviselői karának 43 éven át volt a tagja, ugyanakkor 21 éven keresztül volt az igazgatója is a szervezetnek. Megalapította az Önsegélyző Szövetkezetet, tagja volt a Polgári Egylet választmányának, a Nagykanizsai Tárházak Rt. igazgatóságának. Elévülhetetlen érdemei voltak a Sétatér kialakításában: 1927. július 8-án a közgyűlés végül az egész sétakertet Tripammer-kertnek nevezte el.860 Ő írta az első, 1895-ben megjelent művet a takarékpénztár történetéről.861 A takarékpénztár növekedése új épületet igényelt: a Deák tér és a Csengery út sarkán épült föl az eklektikus stílusú épület. 1870-ben készült el a Nagykanizsai Takarékpénztár impozáns székházának utcai része, 1879-ben épült hozzá a kupolás sarokrész; a szomszédos ház megvásárlása, átépítése után 1888-ban alakult ki a székház teljes képe. 1879-1902 között itt működött az Osztrák-Magyar Bank nagykanizsai fiókja is. A székház bérbe adott földszintjén a századfordulón cukrászműhely, gépkereskedés, drogéria, a Duna Biztosító 55. kép: A Nagykanizsai Takarékpénztár székháza a Főúton 1905 körül 858 Zalavármegyei Évkönyv, 1896. 859 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 234.p. 860 Uo. 325.p. 861 Lásd: Tripammer, 1895. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 238 Társaság irodája működött, de ott volt ifj. Wajdits József nyomdatulajdonos könyv- és papírkereskedése is.862 A takarékpénztár mindig nagy gondot fordított a jótékonykodásra. Csak néhány esetet említünk meg. Az 1869. évi alapszabályban is rögzítették a szegények javára történő adakozást; a nyugdíjalap felállítását, a „jótékony és közhasznú czélok gyámolitását".863 1870-ben 11 ezer forintot juttatott a takarékpénztár a városnak; 1886-ban 10 ezer forinttal támogatta a Városi Színház építését. 1913-ban 2 ezer forintot adományozott a városi kórháznak, valamint anyagi segítséget nyújtott a gimnáziumnak és kereskedelmi iskolának is.864 1895. október 27-én 500 forintot osztottak szét a szegények között. Ugyanakkor döntöttek a városi árvaház javára 5000 forint juttatásról, a főgimnázium és a kereskedelmi iskola javára 1000-1000 forintos alapítványt tettek, amelyek kamataiból a szorgalmas gyerekeket segélyezték és jutalmazták stb.865 1867-73 között, az „alapítások korában" gyorsan szaporodtak a pénzintézetek. Az univerzálissá váló takarékpénztár mellett a forgalmi életre specializálódva jött létre 1867-ben a Nagykanizsai Leszámítoló Társulat, amely két évvel később, 1869-ben átalakult Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársasággá.866 A takarékbetét gyűjtése mellett üzletágai között ott volt a pénzkölcsönzés értékpapírokra, de foglalkozott váltóleszámítolással is. A 19. század vége felé a bank vezetésében neves kanizsai kereskedők és iparosok foglaltak helyet. 1895-ben az elnök gelsei Gutmann Vilmos volt, az igazgatósági tagok között találjuk Blau Pált, Blau Lajost, Fesselhoffer Józsefet, Grünhut Fülöpöt, Hirschel Edét, Rosenfeld Adolfot, Rapoch Gyulát.867 A neveket illetően nagy az átfedés a takarékpénztár vezetésével, ami amúgy is jellemző volt a városra: ne felejtsük el, hogy Nagykanizsa mégiscsak egy közepes méretű város volt, ahol a nagykereskedők között mindenki mindenkit ismert. A bank alaptőkéje 200 000 forint volt, amely 2000 darab névre szóló 100 forint értékű részvényben feküdt. 1884-94 között az egy részvény után fizetett évi osztalék 6 forint volt. 1871-ig a Csengery út 1-3. szám alatti épület első emeletén béreltek irodát. Az üzletforgalom növekedésével szükségessé vált a bővítés: 1886-ban az utca másik oldalán, a 4. szám alatti telken felépítették székházukat. Az épület alsó részén egy elegáns kávéházat alakítottak ki.868 A Kereskedelmi és Iparbank helyzete a 20. század elején romlott, amiben a sörgyár nehézségei is közrejátszottak.869 1906. július elején tartották a felszámoló közgyűlést.870 A nagykanizsai pénzintézmény a hazai óriásnak számító Pesti Magyar Kereskedelmi Bank tulajdonába került. Szignifikáns kapcsolat látszik az Iparbank és a sörgyár ugyanazon időben történő konszolidációja között. Ebben - akárcsak a sörgyár esetében - nyilván az is szerepet játszott, hogy a pesti bankban is fontos szerepet játszó Gutmann Vilmos volt a kanizsai Iparbank elnöke. Sikerült az aktívákat és passzívákat úgy átadni a pesti banknak, hogy az kötelezettséget vállalt a részvények hat hónapon belül 90%-on történő beváltására, amihez még hozzá jött a féléves 4%-os kamat is. Az eset persze szorosan kapcsolódott a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (PMKB) stratégiaváltásához: Magyarország második legnagyobb bankja a századforduló idején szakított a banküzlet régi visszavonultságával, 862 Uo. 235.p. 863 TGyM. Tört. dok. tár. 72.404.1. A Nagykanizsai Takarékpénztár alapszabályai". Nagykanizsa, 1869. A szabálygyűjtemény Nagykanizsán Fischel Fülöp nyomdájában készült. 864 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 234.p. 865 Polay, 1995. 21.p. 866 Tarnóczky, 2010.157.p. 867 Zalavármegyei Évkönyv, 1896. 868 Tarnóczky, 2010.155.p. 869 Lásd az ipartörténeti fejezetet. 870 MNL ZML Cégbíróság. NT.137. 45.p. A cégbírósági bejegyzés szerint 1907. július 9-én törölték. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 239 s elkezdett terjeszkedni, s ennek során egyre több vidéki fiókot nyitott (1900-16 között 16 vidéki pénzintézetet hozott létre), illetve számos vidéki pénzintézetet affiliált.871 Ugyanez mondható el a bank ipar és mezőgazdaság felé fordulásáról is, amelynek révén hatalmas holding-birodalom épült ki. Láthattuk korábban a sörgyárban való banki szerepvállalást, de megemlíthetjük azt is, a bank készített projektumot a Patria Pótkávégyár esetleges megvásárlására, a részvénytársasággá átszervezendő Franz-gőzmalomban való részesedés megszerzésére, de még a nagykanizsai uradalom kibérlésének gondolatával is sokáig foglalkoztak.872 A PMBK vezetése szerint Nagykanizsa hídfőállás lehetett a további dunántúli terjeszkedésre873 ezért 1908-ban fiókot nyitott Nagykanizsán. Az elképzelés megvalósítására minden alapja megvolt a társaságnak: 1906-ban a pesti banknak 92 millió koronás részvénytőkéje és tartalékalapja, ugyanakkor kb. 200 millió koronás betétállománya volt. Az új kanizsai pénzintézmény a banküzlet minden ágával foglalkozott, így például értékpapírok vételével és megőrzésével, értékpapírokra adott kölcsönökkel, jelzálogkölcsönökkel, szelvények és kisorsolt értékek beváltásával, váltók leszámítolásával és beszedésével, hitellevelek és utalványok kiállításával, valamint tőzsdei megbízások teljesítésével.874 A bankfiók a Csengery út elején helyezkedett el.875 Szintén a Gründerzeit korszakában, 1870-ben alakult meg a Dél-Zalai Takarékpénztár, Létrejöttében Eperjesy Sándornak, Albanich Józsefnek, Horváth Jánosnak és Kaán Károlynak volt nagy szerepe. Már 1869-ben elhatározták a felállítását, az alakuló ülést 1870. március 13-án tartották. Alaptőkéje 100 000 forint volt. A részvények egyötödét az alapítók jegyezték, míg négyötödét nyilvános jegyzésen lehetett megszerezni. Mutatja a nagy társadalmi érdeklődést, hogy az utóbbi részvénycsomagot több mint kétszeresen akarták túljegyezni.876 A pénztár célja elsősorban a kisebb dél-zalai települések lakóinak hiteligény-biz-tosítása volt. A takarékpénztár élére ugyanakkor mindig egy, a város gazdasági és politikai életében is prominens személyt választottak. Az idők során persze sok minden változott, hiszen az 1890-es években a kanizsai nagykereskedők és iparosok már ebben a pénzintézetben is nagy számban voltak jelen, így például 1895-ben az igazgatósági tagok között már ott találjuk a Bettlheim, a Rapoch, az Ebenspanger, a Lőwinger, a Grünhut stb. család tagjait. Ám az is kétségtelen, hogy mellettük jutott hely a kisebb iparosok, kereskedők és egyéb vállalkozók (Miltényi, Ledofsky stb.), valamint a helyi tisztviselő és egyéb értelmiségieknek (Belus, Bentzik, Halphen stb.) is.877 A növekedő pénzintézmény az 1880-as évek elejére a Fő út 8. szám alatti telken építette fel székházát (ez volt az ún. bazárépület), amelynek belső udvari részébe több kereskedelmi szolgáltató települt, illetve számos bérlakást is kialakítottak az épületben.878 A Dél-Zalai 1906-ban az ötödik legnagyobb adófizető volt Nagykanizsán.879 Jótékonykodásra, közadományokra is futotta a pénztárnak, emeljük ki a listából az 1883-ban 5000 forintos összeggel létrehozott alapítványt, amellyel egy városi színház felépítését támogatták.880 871 Botos, 1991.41.p. 872 MNL OL Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rt. iratai. Z. 40. A malomhoz: Fasc. 52. No. 952. A pótkávégyárhoz: Fasc. 53. No. 976, 977. Az uradalomhoz: Fasc. 58. No. 1132. 873 Zalai Közlöny, 1906. július 7. 874 Címtár, 1907. A bank reklámja a mű elején. Számozatlan. 875 Uo. 90.p. 876 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 58.p. 877 Zalavármegyei Évkönyv, 1896. 878 Kunics, 2003. 231.p. 879 Címtár, 1907.13.p. 880 Kunics, 2003. 232.p. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) A Gründerzeit végén, 1873-ban alakult meg a Nagykanizsai Bankegyesület Részvénytársaság, aminek létrehozásában a Triester Bankverein is közreműködött.881 A Bankegyesület a Kereskedelmi és Iparbankhoz volt hasonló intézmény. Alaptőkéje 200 000 forint volt, amit a későbbiekben 400000 koronára emeltek, majd 1912-ben további 200000-rel megtoldva már 600 000 korona lett.882 Kezdeti elnöke Karczag Béla, az uradalom nagybérlője volt.883 Mivel ő 1896 után távozott Nagykanizsáról, Ebenspanger Lipót vette át munkáját. A Bankegyesület részvényesi között, de főleg a nagykereskedők és gyáriparosok releváns képviselőit találjuk meg. Egy korabeli adat szerint a bank „...a kereskedő világ kedvenc pénzintézetévé lett." Az igazgatóságban a századforduló körüli időben Szommer Ignácz, Stern Sándor, Weiser József, Weisz Tivadar foglalt helyet.884 A jó és eredményes működést mutatja, hogy hosszú évtizedeken keresztül 6-7%-os osztalékot tudott fizetni a bank a részvénytulajdonosoknak.885 Az üzletágak között szinte minden banki tevékenység megtalálható volt: váltóleszámítolás, értékpapírokra adott kölcsönök, sorsjegyek stb. Az első világháború előtti években az összforgalom már elérte a 100 millió koronát.886 A bank részt vett a Nagykanizsai Tárházak Rt. alapításában is.887 Székhelye évtizedeken keresztül a Kazinczy utcában volt. Mindezek eredményeképpen a kiegyezés megkötése után néhány évvel Nagykanizsán - a kereskedelem és a közlekedés gyors fejlődése mellett - kiépült egy modern pénzügyi infrastruktúra. A városban lévő pénzintézmények szaporodása egybe esett az országos tendenciákkal: 1867-73 között Magyarországon 564 új hitelintézetet létesült.888 1873-ban Nagykanizsán már két takarékpénztár, 2 bank, s egy (később bemutatandó) segélyező szövetkezet működött. Nagykanizsa pénzügyi fejlettsége messze meghaladta a többi zalai és somogyi települését.889 A két, funkcionálisan megkülönböztethető csoport intézményei esetében ugyanakkor azt lehet látni, hogy a Nagykanizsai Takarékpénztár inkább bankszerűen működött, hagyományos takarékpénztárnak csak a Dél-Zalai nevezhető. Az is tény ugyanakkor, hogy az 1873. évi válság nem rázta meg 881 Weiser, 1929. 319.p. 882 Compass, 1925. 533.p. 883 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 231.p. 884 Zalai Közlöny, 1911. december 24. 885 Uo., illetve Zalavármegyei Évkönyv, 1896. 886 Zalai Közlöny, 1911. december 24. 887 Compass, 1925.1. kötet, 533.p. 888 Katus, 1979/b 971-972.p. 889 Zalára lásd: Halász, 1995. tanulmányát. 240 56. kép: Lőwy József kereskedő, szállítmányozó, biztosítási ügynök, 1880 57. kép: Lőwinger Ignácz gabonakereskedő, 1880 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 241 túlságosan a helyi intézményeket, nem kellett egyet sem felszámolni, holott az országban több mint 50 jelentős bank ment csődbe.890 A kereskedelmi forgalom ugyan visszaesett, a hitelezés is csökkent, de ez a működőképességet csak kevéssé befolyásolta. 1875 után a piaci folyamatok újraindulása pedig már újra bővítette a kanizsai gazdaság kapacitásait, így a századforduló környékén már jóval változatosabb viszonyok között kerülhetett sor újabb pénzintézet-alapításokra. 1878-ban az egész Monarchia számára nagy változást okozott a közös jegybank létrejötte. Az addigi ONB, amely 1816 óta Magyarországra is kiterjedő hatállyal gyakorolta a jegybanki alapfunkciókat, közös jegybankká, vagyis Osztrák-Magyar Bankká alakult át.891 A folyamat egyik következménye az O-MB vidéki fiókrendszerének kialakítása lett. Első öt fiókját 1878-79 során Győrött, Kolozsvárott, Nagykanizsán, Pozsonyban és Szegeden állította fel.892 A jegybank fiókja természetesen teljesen más volt, mint a korábban bemutatott kereskedelmi bankoké. A nagykanizsai fiók összes dotációját központilag 1000 000 forintban határozták meg, amiből 800 000 forintot a váltóüzletre, míg 200 000 forintot az értékpapírbeli kézizálogok finanszírozására használhatott föl.893 Gyorsan nőtt a bankfiók forgalma és bővült a tevékenysége, emiatt 1880-ban Pécsett mellékfiókot is nyitottak. 1881-ben a 15 hazai bankfiók közül a legjobb eredményt érte el a kanizsai fiók.894 A század végén a bankfiókot Morgenthaller Lajos, illetve helyettese, Tóth Antal vezette. 1894-ben a pénztárforgalma 54 millió forint volt, s 17 000 váltót számítolt le.895 A bankfiók előbb a Csengery utcában működött, de később felépítette impozáns palotáját a Fő út és a Deák tér sarkán. A telket 39 000 koronáért vásárolták meg, s 1902-ben megkapták az építési engedélyt is, s két év alatt felépítették a székházat.896 A központi helyen lévő bankpalota ma is az egyik legszebb épülete a városnak. A századforduló táján a gazdasági növekedés lelassult, s ez a helyi kereskedelemben is világosan érzékelhető volt, a pénzintézmények köre azonban tovább bővült. E folyamatot tükrözte az 1896-ban megalakult Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár. Az intézményt a városban működő gazdasági szervezetek kezdeményezésére hozták létre, amiben nagy szerepet játszott Knortzer György, aki aztán az intézmény vezetője is lett. De kiemelhetjük Tripammer Rezsőt is, aki egyik alapító tagja és mindvégig igazgatósági tagja volt a társaságnak.897 A pénztár alaptőkéje 500 000 korona volt. Alapvető vonása volt, hogy kerülte a kockázatot, így veszteségei nagyon csekélyek voltak. Foglalkozott váltóleszámítolással, jelzálogkölcsönzéssel, értékpapír-előlegekkel stb. A pénztár érdekeltségei közé tartozott a Kardos-féle kefegyár. Székhelye megalakulásától a Deák tér 10. szám alatt lévő épületben volt.898 1913 előtt a várostól nem messze, Belezna faluban is volt a pénztárnak egy nagyobb földbirtoka.899 1906. július elején alakult meg Nagykanizsán a Néptakarékpénztár Részvénytársaság.900 A társaság alapcélja a „takarékpénztári és bank-üzlet körébe eső ügyletek folytatása, a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi hitel előmozdítása" volt.901 Alapító elnöke Remete Géza országgyűlési 890 Az áttekintésre lásd: Kövér, 1986. művét. 891 Lásd: MNB története, 1993.1. kötet. 892 Lovrencsics - Horváth, 1979. lO.p. 893 Uo. 12.p. 894 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 248.p. 895 Zalavármegyei Évkönyv, 1896. 896 Lovrencsics - Horváth, 1979. 20.p.; Kanizsai Enciklopédia, 1999. 27.p. 897 Zalai Közlöny, 1912. augusztus 8. Tripammer emellett még alapító tagja s egyben alelnöke volt a Gazdasági Önsegélyező Szövetkezetnek is. 898 Kunics, 2003. 229.p. 899 Lásd: Gazdacímtár, 1911. Somogy megyei adatait. 900 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 240.p. 901 Zalai Közlöny, 1906. február 17. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 242 képviselő, kanizsai ügyvéd és földbirtokos volt. Emelte a pénztár nívóját, hogy elnökhelyettessé Franz Károly nagyiparost (a Franz Lajos és Fiai cég tagja), illetve Rosenberg Richárd kereskedőt választották. Az igazgatóságban más nagyágyút nem találunk, nevéből is következően inkább szerényebb vállalkozásokat mutató társadalmi csoportból kerültek ki a tagok. Ott volt Goda Lipót orvos, Havas Hugó ügyvéd, Heltai József kereskedő és kamarai tag, de Hlatkó János személyében még egy szabót is beválasztottak az igazgató tanácsba.902 A pénztár alaptőkéje 250 000 korona volt, amit 500 darab 500 koronás részvénnyel biztosítottak. A pénztár székhelye a Deák tér 13. szám alatt lévő épület emeletén volt, amelynek fölszintjén működött a híres Bajer, később Makoviczky cukrászda.903 A takarékpénztárak és a bankok mellett Magyarországon a dualizmus időszakában egyre szaporodtak a különféle egyéb pénzügyi intézmények is, amelyek közül emeljük ki a hitelszövetkezeteket. Zala megyében ebben az időszakban összesen nyolc ilyen szövetkezet jött létre, ezek közül három Nagykanizsán.904 Elsőnek 1862-ben alakult meg a Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet.905 Alapításában Vidor Samu kereskedő és iparos játszott meghatározó szerepet, aki a kezdetektől fogva haláláig (1908) betöltötte az elnöki funkciót.906 A segélyegylet székhelye a Csengery úton az ún. Rapoch-házban volt. 1875-ben alakult meg Nagykanizsai Tiszti Önsegélyező Egylet. Nevéből is következően távírdai, postai, adóhivatali, sóhivatali tisztviselők alapították. Elnöknek Oprisiu Pétert választották, aki 1873-tól a távírdai igazgatóság egyik titkára volt. Oprisiu később Pécsre költözött, ahol nagy karriert futott be (akkor már Opris néven).907 Az 1880-as években megváltozott az egylet neve: Nagykanizsai Tiszti Önsegélyező Szövetkezet lett belőle, de a századforduló után egyszerűen csak Tisztviselők Hitelszövetkezetének nevezték. Ekkoriban Hütter Lajos volt az elnökük.908 1876-ban jött létre a Dél-Zalai Takarékpénztár Gyűjtő- és Önsegélyező Szövetkezete, amely a Dél-Zalai Takarékpénztár keretei között működött.909 Alapvető jellemzője volt ezen intézményeknek, hogy az alaptőkéjük nem részvényekből, kizárólag részjegyekből vagy ún. törzsbetétekből képződött. Alapításuk célja általában a tagok kölcsönös hitelének, keresetének vagy gazdálkodásának előmozdítása volt, éppen ezért a képződött nyereséget is a tagok között egyenlő arányban osztották föl, de arra is volt példa, hogy a szövetkezet által elért jövedelmet az alaptőke emelésére, avagy éppen emberbaráti célokra használják föl.910 Több fontos társadalomszerveződési elv is megjelent a szövetkezetek működése során. Egyrészt a polgári mentalitásban ott lévő takarékosság szelleme, hiszen a betétek gyűjtése egyben segítség lehetett más embereknek hitel formájában. Másrészt pedig az összetartozás tudata is erős volt, hiszen a szövetkezetek a tagok vállalakozásaként jöttek létre. A pénzt persze a hitelszövetkezeteknek is fialtatni kellett: kölcsönöket nyújtottak kezességre, jelzálogra és értékpapírokra.911 A pénzt igyekeztek úgy kölcsönbe adni, hogy azt a tagok üzleti beruházásaikban gyümölcsöztessék.912 Tegyük még hozzá, hogy ezek a hitelszövetkezetek a két világháború közötti korszakban is fontos szereplői voltak Nagykanizsa gazdasági életének. 902 Zalai Közlöny, 1906. július 7.; illetve lásd még Zalai Közlöny, 1906. február 17. 903 Tarnóczky, 2010. 283.p. 904 Halász, 2001.171.p. 905 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 234.p. 906 Tarnóczky, 2010.159.p. 907 Pécs Lexikon, 2010. 2. kötet, 49.p. 908 Címtár, 1907. 93.p. 909 Halász, 2001.171.p. 910 Halász, 1995.124.p. alapján. 911 Zalai Közlöny, 1928. december 23. 912 Zalai Közlöny, 1929. október 27.; illetve 1929. november 1. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 243 Korán megérkeztek a biztosítók is Nagykanizsán. Amikor a Habsburg Birodalom területén megalakultak az első nagy biztosítási társaságok, érdekeltségeik szinte azonnal megjelentek a városban. 1837-ben a Trieszti Adria Biztosító Társaságnak Lőwy József kereskedő lett a kanizsai ügynöke.913 Lőwy ekkor még csak 29 éves volt, egyébként 1830-ban települt be a Somogy megyei Boldogasszonyfáról a városba, ahol feleségül vette a köztiszteletnek örvendő Lőwinger-família egyik lányát.914 Neki köszönhető, hogy az 1840-es években Kanizsán már sokfajta biztosítási ügyletet lehetett kötni. Az Adria 1947-ig működött a városban. Az Adria Biztosítónak hatalmas versenyelőnyei voltak a városban. De az abszolutizmus idején 1857-ben létrejött az első hazai, teljes nevén az „Első Magyar Általános Biztosító", amely a nagyobb gazdasági kapacitásokkal rendelkező városokban hamar létrehozta első ügynökségeit.915 Még ebben az évben megalakult a nagykanizsai fiók is. A gyorsaság nem véletlen: a jelentős gabona- és állatkereskedelméről híres Kanizsán nagy igény volt biztosítási ügyletekre. Az „Első Magyar" gyorsan fejlődött Nagykanizsán, díjai a legolcsóbbak közé tartoztak. 1913-14-ben építette föl a Fő út és a Csengery út sarkán álló székházát, amely egyben bérpalotaként is szolgált. Az épület földszintjén üzletek voltak, a félemeletet foglalta el a biztosító, míg az 1-2. szinten magánlakásoknak adtak helyet.916 A nagykanizsai vezérügynökség Zala és Somogy megyékre kiterjedő hatáskörrel dolgozott, tűz-, jég- és vízkárokra, valamint az emberi életre is kötött biztosításokat.917 Az „Első Magyar" mellett a századforduló utáni években még 14 másik hazai vagy külföldi tulajdonban lévő biztosítónak volt képviselete Nagykanizsán. Emeljük ki közülük nagyobbakat: a Bazárépületben lévő Fonciere-t, a Csengery út 3. szám alatt lévő, amúgy 1896-ban létrehozott Ankert és a Trieszti Biztosítót. De említhetjük az eleinte a Csengery út 1., később pedig a Bajer-cukrászda épületében működő Magyar-Franczia Biztosító Társaságot, amely 1879-1947 között tartott fenn képviseletet a városban, valamint a Fő út 23. szám alatt található Bécsi Biztosítót.918 A hazaiak közül említést érdemel még az 1904-óta főügynökséget fenntartó Hazai Általános Biztosító Társaság.919 A biztosító-képviseletek persze sokszor csak pár emberes vállalkozások voltak, sokszor más pénzintézmények épületeiben béreltek irodát. Az első világháború és az azt követő inflációs és egyben általános gazdasági nehézségek a nagykanizsai pénzintézeteket is megviselték. A bankoknak, takarékpénztáraknak a háború alatti legnagyobb problémát az állami konkurencia okozta. Az államnak jelentős tartalékai nem voltak, ezért nagy tömegű hadikölcsön-kötvényt dobott a piacra, amellyel a hadi tevékenységét kívánta finanszírozni.920 A kötvényeket mind a lakosság, mind az intézmények megvásárolhatták, utóbbi irányába erőteljes politikai nyomás jelent meg, elvárt volt a városoktól, közintézményektől a kötvényjegyzés, ugyanakkor arra is kötelezték a pénzintézeteket, hogy a haditermelést kölcsönökkel támogassák.921 A kötvények 6%-os kamata általában meghaladta a magyarországi pénzintézetek kamatszintjét, következésképpen a korábbi megtakarításokat a betétesek igyekeztek a bankokból kivenni, s azokon kötvényeket vásárolni. 913 Blankenberg, 1929. 292.p. 914 MNL ZML IV. 102/c. Zala megye zsidóösszeírása. 1848. Nagy- és Kiskanizsa. 915 Weiser, 1929. 313.p. 916 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 74.p. 917 Zalavármegyei Évkönyv, 1896. 918 Címtár, 1907. 93-94.p. 919 Weiser, 1929. 314.p. 920 Berend - Szuhay, 1975.166.p. 921 Kanizsai Enciklopédia, 1999.112.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 244 Hadikölcsön-kötvény jegyzés Nagykanizsán (koronában)922 Kibocsátott hadiköl-csön-kötvények Ideje A város jegyzése A kanizsai pénzintézeteknél jegyzett összeg 1. hadikölcsön 1914. november 200000 4021000 2. hadikölcsön 1915. május 300000 6613000 3. hadikölcsön 1915. október 200000 12258500 4. hadikölcsön 1916. május 150000 11332000 5. hadikölcsön 1916. december 250000 13000000 Összesen 1000000 47224500 A nagy tömegű kötvényjegyzés természetesen a pénzintézetek pénzállományát, s ezzel együtt a potenciális nyereséget is lecsökkentette. így nem véletlen, hogy a pénzintézetek is igyekeztek a piacot kihasználni. A Nagykanizsai Takarékpénztár például 1 millió koronáért vásárolt kötvényt.923 Az O-MB nagykanizsai fiókja jelentős szerepet vállalt a hadi-kölcsönök és pénztárjegyek elhelyezésénél, s egyben közreműködött a Hadi Hitelintézet Rt. és a Magyar Királyi Hadi Kölcsönpénztár létrehozásában. 1914-15-ben a helyi termelés fellendült, s ugyanakkor bejelentett fizetésképtelenségek száma 72%-kal csökkent.924 A világháború második időszakában azonban megfordultak a tendenciák. 1916-tól felgyorsultak az inflációs folyamatok. Ennek okait a korábbi fejezetekben már említettük, most csak pénzügyi oldalról vizsgálva a kérdést az állami bankjegykibocsátás gyorsulására hívjuk föl a figyelmet. 1914-18 között a forgalomban lévő bankjegyek mennyisége tízszeresére növekedett.925 Az infláció, az általános drágulás a nagykanizsai lakosság reáljövedelmeit lecsökkentette, így a megtakarítások értéke gyorsan elolvadt. 1917-18 táján egyre kevesebb vállalkozás jött létre, a kiszámíthatatlan gazdasági folyamatok, s a fizetőképes kereslet hiánya sok korábbi fejlesztési elképzelést A városnak is fel kellett függesztenie számos eltervezett infrastrukturális beruházást. A Kommün kikiáltása tovább rontotta a pénzügyi lehetőségeket. 1919. március 28-án a tanácskormány rendelete szerint a pénzintézetek mellé pénzügyi népbiztosokat neveztek ki. Nagykanizsán a tizenegy pénzintézethez Kleinfeld Ignác és Hudi József banktisztviselőt rendelték ki. 1919. április elején államosították a pénzintézeteket is, a pénzkivétel meg-gátlására rendeletet hoztak, miszerint a 2000 K-nál nagyobb betétekhez nem lehet nyúlni.926 Ezzel a magánvagyon fölötti szabad rendelkezés lehetősége egyelőre megszűnt. Nagy problémát jelentett az aprópénz hiánya is, aminek orvoslására a kanizsai pénzintézetek 1, 2, 5 és 10 K-ás bankjegyeket kívántak kibocsátani. Az 1 koronás bankjegyekre a következő szöveg került: \'1 korona értékű pénztárjegy, melyet Nagykanizsa és Zalaegerszeg városok, valamint Alsó- és Felső Zalavármegye összes pénztárai, hivatalai és pénzintézetei 1919. december l-ig fizetésül elfogadnak. Ennek a pénztárjegynek a fedezete letétbe helyeztetett az Osztrák-Magyar Bank Nagykanizsaifiókjánál. Nagykanizsa, 1919. július 20." Az O-MB főnökségével végül is meg tudtak állapodni mintegy 5 millió korona kibocsátásáról, amiből a kanizsai pénzintézetek tetszés 922 Barbarits, 1929. 218.p. A helyi pénzintézeteknél persze nemcsak itt élő polgárok vásároltak kötvényt. Feltételezhetjük, hogy a vásárlások legalább 90-95%-a a városban és közvetlen környékén lakóktól származott. 923 Polay, 1995. 29.p. 924 Lovrencsics - Horváth, 1979. 25.p. 925 Berend - Szuhay, 1975.166.p. 926 Pál, 1968. 68-69.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 245 szerint vásárolhattak volna.927 Az ilyen szükségpénzek máshol is létrejöttek,928 ám Nagykanizsán a kormányzat megtiltotta.929 A tanácskormány bukása utáni politikai instabilitás, valamint a Trianon okozta gazdasági megrázkódtatásról már korábban szóltunk. A pénzügyi élet fontos vonása volt, hogy a Monarchia közös pénzügyi modellje felbomlott, s létrejött a Magyar Királyi Központi Jegyintézet. Az új Intézetnek kellett az önálló magyar valutát megteremtenie, ugyanakkor kormányzati intézkedések kellettek az infláció megfékezésére. A két folyamat egybekapcsolódott. Ennek érdekében rendelték el az inflálódott korona nosztrifikálását (felülbélyegzését, újraértékelését), amellyel a forgalomban lévő pénzmennyiség csökkentését kívánták elérni. Hasonló hatása volt a vagyonadónak (láthattuk korábban az uradalom kapcsán ennek következményeit). Mindennek következtében 1921-ben mesterséges eszközökkel pénzszűkét teremtettek, ám mivel továbbra is áruhiány volt, s a befizetések is csak töredékesen folytak be, ezért új módszerhez kellett folyamodni. A továbbiakban inflációs finanszírozásra tértek át, aminek a célja a beruházások ösztönzése volt. Nagykanizsa város esetében azonban nagy élénkülés nem következett be, a város ezekben az években egyedül a gimnázium új épületét tudta létrehozni. Valamivel jobb volt a magánipar helyzete, ott számos bukás mellett néhány új cég is létrejött. A pénzügyi helyzet végül is csak 1924-26 között stabilizálódott, amikor a népszövetségi és egyéb kölcsönök révén létrejött (a Jegyintézet helyébe) az önálló jegybank, az MNB (aminek fiókja lett a régi O-MB nagykanizsai fiókja), illetve bevezették az új pénzt, a pengőt. 1924-ben már a nagykanizsai fióknál is lehetett jegyezni az önálló jegybankra.930 A régi bankjegyeket 1927. június 30-ig, vagyis fél év alatt lehetett becserélni az MNB nagykanizsai fiókjánál, vagy pedig ugyanott lehetett vele vásárolni.931 A pénzügyi instabilitás az 1920-as évek első felében kényszerlépéseket okozott a nagykanizsai pénzintézeteknek is. Országszerte, így a városban is megindult egy pénzintézeti fúzió, amelynek során a nehéz helyzetbe került bankok, takarékpénztárak egyesültek, vagy pedig valamelyik tőkeerősebb intézmény felvásárolta a gyengébbet. A fúziós hullámnak két elemét említjük meg. 1922-ben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal érdekközösségbe lépett a Néptakarékpénztár, s annak leányintézete lett.932 Egy évvel később a Dél-Zalai Takarékpénztár és a Nagykanizsai Bankegyesület fuzionált. Az egyesülésben nagy szerepet játszott Hirschler Sándor (1855-1932), a Bankegyesület vezetője.933 Hirschler az egyik legjelentősebb alakja volt a nagykanizsai pénzügyi életnek, 50 éven keresztül működött a Bankegyesületben. Az MNB váltóbírálója volt, 1922 végén a kormányzó királyi tanácsossá nevezte ki. Igazgatósági tagja volt a Tárházak Rt-nek és a Transdanubiának. Az összevont bankintézmény a Kazinczy utca 2. szám alatt működött.934 Az új bank alaptőkéje így már 14 millió korona rúgott; a bank elnöke 1924-ben Faics Lajos, alelnöke Lőwenstein Emil volt. Az 1921. évi mérlegük alapján mindkét pénzintézet nyereséges volt: a Dél-Zalai esetében 2,1 millió korona, míg a Bankegyesület esetében 4,9 millió korona volt a tiszta nyereség.935 A stabilizációs folyamatok után az 1920-as évek második felében az élénkülő gazdaság egy kiszámíthatóbb hitelpolitikával kapcsolódott össze. Ennek során a pénzintézetek még szaporodtak is Nagykanizsán. Új intézmény volt a városban a Magyar Nemzeti Hitelinté- 927 Lovrencsics - Horváth, 1979. 33.p. 928 Lásd: Rayman, 2008. alkotását Pécs szükségpénzeiről. 929 Pál, 1968. 69.p. 930 Zalai Közlöny, 1924. április 4. 931 Erről természetesen tájékoztatták a helyi lakosságot. Lásd például: Zalai Közlöny, 1926. december 25. (A hivatalosan megállapított átváltási arány: 1 pengő = 12500 korona volt.) 932 Benedek, 1938.122.p. 933 Uo. 45.p. 934 Címtár, 1926. 76.p. 935 Compass, 1925.1. kötet, 531-534.p. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 246 zet, amely már több tucat vidéki fiókot hozott létre ebben az időszakban. A nagykanizsai fiókjának megszervezésében főleg kispénzű emberek vettek részt. Szintén ebben az időben alakult a városban a Sugár út 2. szám alatti székhellyel rendelkező, a bécsi Mercur Bank által alapított Nagykanizsai Forgalmi Bank Rt.936 A Forgalmi Bank nem volt sikeres, ezért 1927-ben az Angol-Magyar Bank Rt. affiliálta, és abból létrehozta Nagykanizsai Magyar Bank Rt-t. Ez az intézet aztán 1929 elején kimondta felszámolását, ugyanakkor a fent említett Angol-Magyar Bank megalapította saját nagykanizsai fiókját, amely átvette az addigi érdekeltségeket, kihelyezéseket. A nagy országos háttérrel rendelkező Angol-Magyar Bank helyi fiókja három megyére kiterjedő hatáskörrel működött. A fiókot alapítása óta a nagy tudású Jellinek Miklós vezette.937 A fiók székhelye a Fő út 4. szám alatt volt.938 A helyi, már meglévő intézmények is fejlesztettek. Ennek során a Nagykanizsai Takarékpénztár 1928. december 23-án Kiskanizsán önálló fiókot hozott létre. A fiók a helyi polgárság igényeit próbálta kiszolgálni: a banküzlet minden ágával foglalkoztak, amelyek között kiemelkedett az ún. „hetibetét" üzletág.939 Szintén jelentékeny növekedésen ment keresztül a Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet. Új volt az Országos Hitelszövetkezeti Központ tagjaként létrejött Kiskanizsai Hitelszövetkezet, amely intézmény a nyugati városrészben a Templomtér 5. szám alatt működött. Vezetésében az ottani gazdatársadalom vezetői vettek részt. Felügyelő bizottságában ott volt Anek György, aki igen szép karriert futott be. Anek 1872-ben született kiskanizsai földműves szülők gyermekeként, de közegéből kiemelkedve számos társadalmi és politikai szervezetben szerzett tisztséget: a Polgári Olvasóegylet társelnöke, az országos- és a vármegyei mezőgazdasági kamara-, a városi képviselőtestület tagjává vált.940 Szintén a prosperitást mutatja, hogy az 1920-as évek második felében növekedett a pénzintézmények jótékonykodása. A Zalai Közlöny által az ún. katonatemető céljára történő gyűjtést szinte minden helyi pénzintézmény jelentős összeggel támogatott, de megemlíthetjük azt is, hogy például 1928 elején a Nagykanizsai Takarékpénztár és a Dél-Zalai Takarékpénztár mintegy 30 jogcímen különböző társadalmi és karitatív egyesületeknek összesen 1795 pengőt adományozott.941 A pénzintézetek szaporodása persze veszélyeket is hordott. Hudi József, a Néptakarékpénztár Rt. igazgatója joggal írta egyik elemzésében, hogy 1929-ben a pénzintézmények nagy száma nem szerencsés. Tegyük hozzá, hogy a folyamat az egész Dunántúlra jellemző volt, hiszen 1929 végére a Dunántúlon már 163 olyan pénzintézet volt, amely a Pénzintézeti Központ tagja volt, s ezeken kívül is még jó néhány intézmény létezett. Mindez azért volt fontos, mert érezni lehetett, hogy 1929-ben az amerikai tőkepiac magához szívta az európai szabad forrásokat, ezért a hazai betétgyűjtés lelassult: a betétek csak 10 millió pengővel, ugyanakkor az adósságok 25 millióval nőttek. Látható volt, miszerint a túl sok pénzintézmény kamatversenyt folytat, ami ugyanakkor egyre jobban elszakad a gazdasági realitásoktól, a kitermelhető jövedelmektől.942 Nyilvánvaló, hogy nem a világgazdasági válság okozta az összes hazai nehézséget. Tény ugyanakkor, hogy az 1929. évi teljesítményen még nem nagyon látszódott meg a jövő szele, így például a Bankegyesület-Dél-Zalai Takarék az 1929. évre még 9% osztalékot fizetett a részvényeseknek, ugyanakkor a tartalékalapot 44800 pengővel toldották meg, s jótékony célokra 2000 pengőt ajánlottak föl.943 De 1931. július közepén a folyamatok eszkalálódtak: 936 Weiser/1929. 313.p.; illetve Címtár, 1926. 48.p. 937 Benedek, 1938.128.p. 938 Címtár, 1937. 63.p. 939 Zalai Közlöny, 1928. december 28. 940 Benedek, 1938.105.p. 941 Lásd például: Zalai Közlöny, 1928. március 22.; 1928. április 8. stb. 942 Lásd: Zalai Közlöny, 1929. december 25. 943 Zalai Közlöny, 1930. március 5. Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 24 7 az állami fizetési nehézségek miatt az MNB vezetősége felfüggesztette a betétkifizetést, s három napos bankszünnapot rendelt el; életbe léptették a transzfermoratóriumot stb.944 A központi kamatlábat 9%-ra emelték. Helyi sajtóhírek szerint Nagykanizsán nagy pánikot nem keltett a betétek zárolása, sem nagy rohamot azok felszabadítása; a kormány 1931. augusztus 21-én a bankbetétek felszabadításával a vidéki mezőgazdasági és ipari életet is megpróbálta újraindítani. Ez persze érthető is, hiszen a kisebb betétekre 8, míg a nagyobbakra 9%-os kamatot lehetett már kapni, így a tömeges betétkivonás elmaradt.945 Láthattuk azonban a korábbi fejezetekben, hogy számos kanizsai ipari és kereskedelmi vállalkozás (Weiser-gépgyár, Mercur Vasmű, nagykereskedő cégek stb.) ment tönkre ezekben az években, amely óhatatlanul a pénzintézetekre is negatív hatást gyakorolt. A pénzügyi stabilitás csak 1932-33 fordulójára állt vissza ismét, amikor a kamatláb újra 6%-ra emelkedett. 946 Tény azonban, hogy a vidéki pénzintézményekre jellemző óvatos üzletpolitika révén a nagykanizsai pénzintézetek kibírták a nagy válságot. Adataink szerint minden korábbi intézmény működött az 1930-as évek második felében is. Sőt, még szaporodott is a nagykanizsai intézmények sora: újonnan jött létre a Kálmán Leó Bankháza nevű vállalkozás, amelynek székhelye a Király utca 34. szám alatt volt. A válság alatti folyamatok azonban az egész magyar gazdaságban, így a pénzintézeti rendszeren belül is megnövelték az állami befolyást, s a kemény állami irányítás erőteljes keretek közé is szorította az egyes intézményeket. Két fő irányt emelünk ki. Az egyik a kisgazdák támogatása volt, amit eddig a helyi hitelszövetkezetek is képviseltek. A Gömbös-kormányzat alatt (1932-36) erős gazdaságpolitikai érdeklődés és támogatás irányult feléjük. Már az 1934. év kapcsán is arról számolt be a Nagykanizsai Takarékpénztár (amit a helyi köznyelvben csak „Öreg Takarék"-nak emlegettek) vezetője, hogy jelentősen növekedett a kisgazdák kölcsönök iránti kereslete.947 A másik erőteljes beavatkozási elem a lassan meginduló fegyverkezés ipari termelő egységeinek, beruházásainak hitelekkel való kötelező támogatása volt.948 Tény ugyanakkor, hogy bár Nagykanizsát elkerülte a látványos bankkoncentráció országos folyamata, mégis erősen rányomta bélyegét a helyi hitelezési gyakorlatra. Nagykanizsán és környékén jelentős állami katonai építkezések indultak meg, amelyekben a helyi gyárosok és iparosok is nagy számban vettek részt. A termelés növekedett, s ez erősítette a bankok pozícióit. Az MNB helyi fiókja nagyobb összegű hiteleket adott nyersanyag-beszerzésekre és az import finanszírozására. A háborús készülődés miatt erősen propagálták az olajos növények termelését.949 Mindezt elősegítette, hogy a központi kamatlábat csökkentették. Akárcsak a kereskedelemnél vagy iparnál tettük, most is utalunk arra, hogy a pénzügyi életben a zsidóság városi létszámához képest erősen felülreprezentált volt. Ebből következően az 1938-45 közti zsidóellenes törvények és embertelen intézkedések 944 Kaposi, 2002. 295-296.p. 945 Lásd: Zalai Közlöny, 1931. augusztus 15,1929. augusztus 20,1931. augusztus 22. 946 Lovrencsics - Horváth, 1979. 43.p. 947 Zalai Közlöny, 1935. március 1. 948 Polay, 1995. 32-33.p. 949 Lovrencsics - Horváth, 1979. 45-46.p. 58. kép: A Nagykanizsai Takarékpénztár 1939-ben kiállított betétkönyve 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 248 súlyos helyzetbe hozták a helyi pénzintézetekben alapítóként vagy alkalmazottként tevékenykedőket. Persze nem 1938-ban kezdődött a zsidóság diszkriminációja; a két háború közötti korszakban a törvények többször erőteljes korlátozásokat léptettek életbe e népcsoporttal szemben. Ezzel a politika fűtötte a hazai antiszemitizmust, amely azonban Nagykanizsán talán egy kicsit tompábban jelentkezett az izraelita polgárok ellen. Ez már világosan meglátszott az 1935. évben az ún. Drozdy-esetben is. Ennek lényege az volt, hogy a kiskomáromi kerület országgyűlési képviselője (a szokott kettős beszéd technikáját alkalmazva) azzal vádolta meg a bankokat, hogy azok a magyar kisgazdáknak egyáltalán nem hiteleznek. A nagykanizsai pénzintézetek vezető tételesen cáfolták Drozdy-beszédét, ennek azonban nagy jelentősége egy szélsőjobboldal felé tolódó országban nem nagyon volt.950 Tény ugyanakkor, hogy a nagykanizsai a helyi pénzintézmények alapvetően nem etnikai alapon szerveződtek, ezért azok 1941 utáni működése megoldódott, bár kétségtelen, hogy 1944-45-ben a helyi bankoknak, takarékpénztáraknak saját döntési lehetőségei gyakorlatilag minimálisra csökkentek. Resume Die Wirtschaftsentwicklung von Gross-Canisa (1850-1945) Die Studie analysiert die langzeitige wirtschaftliche Umwandlung der Stadt. Sie darstellt wie die auf traditioneller landwirtschaftlicher Basis ruhende Wirtschaftsstruktur in eine moderne Marktwirtschaft umwandelte. Die Wirtschaftsentwicklung kann an mehreren Ebenen erforscht werden: dementsprechend beschäftigt sich die Studie mit dem System der Privatwirtschaft, der Stadtwirtschaft und des Fideikommiss. Dank der frühzeitigen Eisenbahnentwicklung und dem Ausbau des Geldsystems, spielten der Groß- und Kleinhandel seit den 1860-70ern die wichtigste Rolle in der Entwicklung von Gross-Canisa. Durch diese wurde Kanizsa ein der größten Marktzentren von Ungarn. Die Stadt war besonders für den Getreide- und Tierhandel berühmt. Die Exportmöglichkeiten verringerten sich gegen das Ende des 19. Jahrhunderts, danach wurde die Entwicklung immer mehr von der Industrie gewährt. Diese Periode war die Zeit des Ausbaus der Industrie in Kanizsa. Eine Reihe von landberühmten, über Patenten und Innovationen verfügenden industriellen Unternehmen wurde in der Stadt gegründet. Die Gründer der Werke waren überwiegend die früheren örtlichen Großhändler. Der erste Weltkrieg und der folgende Vertrag von Trianon brach doch die Entwicklung der Wirtschaft. Das vorangehende schnelle Wachstum verlangsamte sich und danach kam es zum Stillstand; die Investitionen fielen aus, die äußeren Märkte gingen verloren. Die Realeinkommen sanken (Inflation, später die Kriese usw.), und das schleuderte auch den örtliche Kleinhandel in eine Krise. Im Jahr 1928, im „schwarzen Jahr des Handels", wurden viele auf hundertjährige Geschichte zurückgehenden Großhandlungsfirmen geschlossen. Die einzige Umgestaltung initiiert durch die Stadt (als Entität) war die Entwicklung der örtlichen Infrastruktur. In den 1920-30ern wurden die öffentliche Werke (Wasser- und Abwassernetzwerk, asphaltierte Wege, Bad, Krankenhaus, Wohnsiedlungen usw.) gebaut, auf die auch heutzutage das Funktionieren der Stadt basiert. Die intensive Stadtentwicklung war aber kostspielig, und das trug zur Verschuldung von Gross-Canisa bei. Die Lasten der Stadt wurden am Ende der 1930er Jahren immer erdrückender. Das ungarische Bewaffnungsprogram zwischen 950 Lásd például: Zalai Közlöny, 1935. szeptember 26; 1935. szeptember 29. 162 Kaposi Zoltán: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) 249 1938-40 hatte keinen Einfluss auf die örtliche Wirtschaft, aber der Aufbau der Ölindustrie auf der Basis von amerikanischem Kapital übte eine deutliche Wirkung aus. Gross-Canisa wurde zum Werkleitungs- und Verwaltungszentrum der im Jahre 1937 angefangenen Ölausbeutung. Dank der MAORT sank die frühere Arbeitslosigkeit schnell, und eine bedeutende Bevölkerung mit zahlungsfähiger Nachfrage siedelte sich in die Stadt an. Die Beschränkung der jüdischen Unternehmen seit1939, der erzwungene Arbeitsdienst von einem Teil dieser Bevölkerungsschicht, und die Deportation etwa 2000 Juden von Gross-Canisa in Konzentrationslagern bedeutete aber einen Rückschlag für die örtlichen Unternehmen. Zum größten Teil entging die Stadt den deutschen und sowjetischen Kriegszerstörungen von 1945, dementsprechend wurde ein großer Teil der Infrastruktur bewahrt. The Economic Development of Nagykanizsa (1850-1945) The study discusses the long-run economic transformation of the city. It introduces how the traditionally agriculture based economic structure turned into a modern economy. The economic development can be analysed on many levels: accordingly the study deals with the system of private economy, the economy of the city and that of the entailed estate. Owing to the support of the early development of railways and the establishment of the financial system, the wholesale and retail trade played the most important role in the development of Nagykanizsa since the 1860-70s. These made Kanizsa one of the largest market centres of Hungary. The city was especially well-known about the trading of corn and beef on the hoof. Around the end of the 19th century the export opportunities narrowed and thereafter the development increasingly relied on industry. This was the period of the establishment of the manufacturing industry in Kanizsa. A set of industrial enterprises grew up in the city that had national reputation and were patent holders and innovation owners. The founders of the factories in Kanizsa were primarily former local wholesalers. Nevertheless, World War I and the following Treaty of Trianon broke the economic development. The heretofore rapid population growth slowed down then stopped, investments fell out, and external markets were lost. The decrease of the real incomes (inflation, later crisis etc.) drifted also the local retail trade into crisis. In 1928, in the „black year of trade" many wholesaler companies with a centuries-old history closed down. The only change initiated by the city (as entity) was the development of the local infrastructure. In the 1920-30s the public utilities were built out (water- and canalisation system, asphaltic roads, lido, hospital, housing estates etc.) that still make the base of the operation of the city. However, intense city development had high costs and contributed to the indebtedness of Kanizsa, the burdens of which became increasingly depressing at the end of the 1930s. The armament programme between 1938 and 1940 had no effect on the functioning of the local economy, as opposed to the establishment of the oil industry based on American capital. Nagykanizsa became the plant management and administrative centre of the oil exploitation that started in 1937. Owing to MAORT, the preexisting unemployment rapidly decreased, and significant population with solvency moved into the city. On the other hand, the restriction of the Jewish enterprises since 1939 and the labour draft of a part of this layer, respectively the deportation of some 2000 Jews from Kanizsa into concentrations camps in the spring of 1944 meant a blow to the functioning of local enterprises. The ravages of war caused by the German and Soviet troops largely evaded the city in 1945, consequently the majority of infrastructure survived. Kaposi Zoltán VÁROSIRÁNYÍTÁS ÉS VÁROSGAZDÁLKODÁS (1850-1945) Nagykanizsa város a polgári korszak hajnalán Kanizsa városa az 1690. évi török alóli felszabadulás után, a katonai megszállás korában jelentős önállóságot szerzett. Az ekkor létrehozott tanácsi szervezet hosszú távra megalapozta a város működési rendszerét. Miután a 18. század elején a város földesúri kézbe került, a tanács, s ezzel a város veszített ugyan önállóságából, de belső ügyeinek egy részét továbbra is a korábban kialakult szokásai szerint intézhette. A Batthyányak alá tartozván Kanizsa az időszakonként megújított úrbéri szerződésekben tudta rögzíteni önkormányzati pozícióit.1 Ennek megfelelően 1743-1848 között Nagykanizsa olyan szabadalmas mezőváros volt, amely elismerte ugyan a földesúri hatalmat, de ugyanakkor jelentős önállóságot szerzett saját ügyei intézésére. Ezeknek a szerződéseknek, s főleg az 1811. évi örökszerződésnek két fontos következménye volt.2 Egyrészt a város és a földesúr között megtörtént a jövedelmek felosztása. Ennek során a város számos jövedelmi forrást, köztük az egyre fontosabb vásártartási bevételt megszerezte, amely jelentősen hozzájárult a városfejlődéshez. Másrészt a szerződés révén rögzítődött a település mezővárosi jellege. A város területe ugyan továbbra is a földesúr tulajdonában maradt, de azon a városlakók olyan bérlőként élhettek, akiknek örökíthető joguk volt telkük, házuk, s egyéb földjeik használatára.3 A szerződésekben rögzített relatív önállóság egyre több városi funkcióval párosult. A növekedő mezővárosban a helyi és beköltöző népesség szaporodása, a társadalmi igények szélesedése, és nem utolsósorban gazdasági szükségesség miatt is egyre több feladata alakult ki a városnak. A városnak kellett gondoskodnia az alapfokú iskoláról, majd pedig a gimnáziumról. A temetők rendjének megszervezése, a helyben lévő egyházi intézmények támogatása, a lakásépítkezés szabályozása, a tűzbiztonság megoldása ugyanúgy városi feladat volt, mint a helyi adóztatás, a hivatalok működésének biztosítása, avagy a vásári rend kialakítása.4 A város joghatósága ugyanakkor a földesúri telkeken élőkre, így például a betelepült zsidó lakosokra nem terjedt ki.5 A földesúr az 1840-es években egyre több központi telket vásárolt össze a városban, ráérezve arra, hogy azoknak bérbe adásával igen nagy jövedelmet szerezhet. Ez persze a város központi területein hosszú időre gátolta is a fejlesztés lehetőségeit, hiszen a Fő téren lévő épületek és telkek jelentős része (Vasember-ház, Zöldfa szálló, a csoportházak stb.) az uraság kezében maradtak.6 Az 1848 előtti korszakban a relatíve nagy önállóságot szerzett város működtetése egyre költségesebbé vált, amihez azonban semmilyen külső forrás nem állt rendelkezésre. A mezőváros lehetőségeit nagyban behatárolta, hogy az esetleges infrastrukturális fejlesztésekhez saját polgárait kellett adóztatnia, azokat, akik a város politikai és társadalmi életét uralták. Néha lehetett számítani a földesúr segítségére, ám az előrelépéshez a polgárok zsebébe kellett nyúlni. 1 A18. századi szerződésekre lásd: Degré, 1972.; illetve Kaposi, 2009/a munkáját. 2 MNL OL P1313. Fasc. 207. No. 150-159.p. 1811. évi szerződés. 3 Ez hasonló jogállás volt, mint amilyent Pécs harcolt ki egyházi mezővárosként 1747-ben a pécsi püspökkel, avagy Kaposvár a hg. Esterházyakkal szemben. Lásd: Babics, 1937. és Bácskai, 1975. tanulmányait. 4 Lásd: Kaposi, 2009/a VI. fejezet, 365-407.p. 5 TGyM Tört. dok. tár. 72.171.1.1810. évi beadvány. 6 MNL OL P 1313. Fasc. 37. Eladási szerződések; illetve: MNL ZML BUL Kanizsai ingatlanforgalmi könyv. 254 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 254 A város az abszolutizmus időszakában 1848-49-ben Kanizsának már több mint 10 000 lakosa volt.7 A város eddigre már mesz-sze túlnőtte azon határokat, amelyek a korábbi úrbéri szerződések megkötésekor létezett. A forradalmi törvények és a későbbi császári rendeletek nem változtattak a mezővárosi jogálláson: Kanizsa továbbra is Batthyány herceg szabadalmas mezővárosaként működött, s gazdasági lehetőségei sem bővültek. Viszont a császári rendeletek meglehetősen új helyzetet teremtettek. 1850-51-ben a bécsi kormányzat átszervezte Magyarország közigazgatását, s az országot kerületekre osztotta fel.8 Kanizsa a soproni kerületbe sorolódott. Sor került az addigi politikai irányítás megváltoztatására is, ennek során a mezővárosok vezetését is átalakították. Zala megye császári kormánybiztosa, Bogyay Lajos tevékenysége révén azonban ezek hatások némileg tompítottan érték csak el a térséget.9 Részben ennek is köszönhető, hogy az „1848-as múlttal" rendelkező, a forradalom idején is városbíró Albanich Flórián továbbra is hivatalában maradhatott. Albanich pékmester volt, s egyben mezőgazdasági vállalkozó is, háza a mai Eötvös téren volt, de mellette volt egy telke a Batthyány utcában s jelentős méretű szőlője is.10 Korabeli adatok azt sejtetik, hogy jó reálpolitikai érzékkel tudta kezelni a várost érintő súlyos problémákat. Albanich 1852-ig maradhatott hivatalában. A császári kormányzat igényeinek megfelelően rendezték át a városigazgatás rendszerét. A változásokat egyrészt politikai, másrészt költségvetési szándékok motiválták. A városbíró mellé egy főjegyző (Horváth Mihály), egy jegyző (Wlassics Eduárd) és hat tanácsos került (Szívós István, Sandveber József, Virth Károly, Turkovits György, Michel Ignác és Davidovits György) került. A tanácsosok feladata a városi polgárság ügyes-bajos dolgainak intézése, egyfajta hivatali tevékenység ellátása volt. Munkájukat egy gyámatya, egy kamarás, egy adószedő, egy pénztárnok, egy kórházatya, egy kórházi pénztárnok és egy szállásmester segítette.11 A funkcionáriusok névsorából egyértelmű, hogy a tanácsosok a város közép-vagy alsó rétegeiből, míg a „segítők" inkább a módosabb rétegből kerültek ki. A kerületi vezető azonban nem fogadta el a kanizsai beterjesztett névsort, azt túl nagynak gondolta, s a tanácsosok számát kettőre kívánta redukálni. Végül is Bogyay megyefőnök a kanizsai vezetőkkel négy tanácsosban állapodott meg. A császári adminisztráció törekedett az olcsóságra, a „henyehivatalok" megszüntetésére.12 Lényeges változás volt az 1848 előtti időkhöz képest, hogy a korábbi századosság helyett most „választmányok" jöttek létre, amelyek mintegy a képviselőtestületet próbálták meg pótolni. Az 1850-es évek elején létrejött városigazgatási struktúrán lényeges változások az 1850-es években már nem történtek. Sok vád érte Kanizsa működését az 1850-es években. Ne legyenek kétségeink a múltra vonatkozóan: mindig is erős korrupció jellemezte a korabeli közéletet. így volt ez már az 1840-es években, de még 1848-49-ben is, s maradt és erősödött az állapot az 1850-es évekre, a panaszok általában a pénztárak és a számadások, az erdők gondozása és kezelése, a városi adósság nagysága, s a megvesztegetések körül jelentkeztek.13 Éppen ezért a központi 7 Különböző, ma már nem ellenőrizhető adatok szerint 1848-ban 9600 és 10500 fő között lehetett a város lakossága. Az 1850. évi népszámlálás szerint Nagy- és Kiskanizsának együtt 9543 lakosa volt. Ez utóbbi adat az áldozatokra és az elvándoroltakra is utal. Lásd: Népszámlálás, 1850-1857.152.old. 8 Lásd: Szabad, 1979. 453-462.p. 9 Lásd: Halász, 2001/a tanulmányát. 10 Tarnóczky, 2013. 829-830.p. 11 Foki, 2008. 41.p. 12 Uo.43.p. 13 Uo. Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 255 vezetés úgy gondolta, hogy a hivatali vezetőknek olyan jövedelmet kell biztosítani, amely tisztességes megélhetést tesz lehetővé, s így nem lesznek rászorulva, hogy egyéb módon szerezzenek jövedelmet, ami által a korrupció is csökkenhet.14 A város hajdani nagy monográfusa, Barbarits Lajos könyvében megemlíti azt, hogy 1851-ben az osztrák Wanderer című hírlapban megjelent cikkben is erőteljes támadást intéztek Nagykanizsa város vezetése ellen. A cikk szerint a „magisztrátus hanyag, nem törődik a közügyekkel, elnézi, hogy döglött marhákat mérnek ki, rothadt halakat, mérges gombákat árulnak a piacon, az üzletekben a mértékekkel úgy csal mindenki, ahogyan akar, az útlevelet kényelmesen adják ki stb."15 Albanich Flórián városbírót 1852-ben a megyefőnök elmozdította, helyét Szép Károly foglalta el. Szép Károly patikus volt, 1835-ben nyitotta meg üzletét a belvárosában, a Fő út 12. szám alatt.16 1852-57 között töltötte be hivatalát, amely persze személycserékkel is együtt járt. Tevékenységéhez számos nagy probléma megoldása kapcsolódott. 1853-ban bocsátotta ki azokat a tisztasági szabályokat, amelyek a lakosság számára kötelezőek voltak, s amelyeknek a városban élés elviselhetőbbé tétele volt a lényege. Szabályozták az utca használatát, a kapuk zárását, a vizelő helyek elkerítését, megtiltották döglött állatok és a szennyvíz utcára öntését stb.17 Másik nagy kérdés a vasút szerepének felismeréséből jött létre. Szép Károly városbíró már 1855-ben levelet írt az uralkodónak, amelyben azt kérte, hogy Nagykanizsa és Marburg között vasút épüljön. Ismeretes, s a gazdaságtörténeti fejezetben részletesen bemutatásra kerül, hogy a Déli Vasút Társaság kapta meg arra a monopóliumot, hogy Buda és Pragerhof közötti (amelynek része volt a fent említett szakasz is) vasutat megépítse, amit viszonylag hamar, 1861-ben át is adták a forgalomnak.18 Egy másik fontos kérdés volt a város jogállása, hiszen a mezővárosi létnél az ún. rendezett tanácsú város nagyobb szabadságot ígért. Az 1853. évi kísérlet azonban egyelőre nem járt sikerrel.19 Azt is kezdeményezte Nagykanizsa, hogy a megyeközpontot Zalaegerszegről helyezzék át Kanizsára, de ezt (hasonlóan korábbi próbálkozásokhoz) most sem sikerült elérni.20 Szép Károlyt a városbírói székben Wlassits Antal követte. Wlassits jogvégzett ember volt.211848-ban mint a helyi nemzetőrség kapitánya szolgált.22 Szükség is volt egy jogi kérdésekhez értő városvezetőre, mivel a neoabszolutizmus vége felé a város számára egyik legfontosabb rendezendő kérdés a földek hovatartozásának megoldása volt. A mezőgazdasági fejezetben részletesen bemutatjuk azokat a törekvéseket, amelyek a korábban közösen használt erdő- és legelőhasználat tulajdoni elkülönítéséhez vezettek. Ezért most csak utalunk rá, hogy az 1850-es évek végére sikerült a város földtulajdonát pontosan tisztázni.23 1864-ben elkészült a részletes kataszteri kimutatás is a földekről.24 Az egyezségek eredményeképpen a város hozzá jutott földjéhez, amellyel már önmaga gazdálkodhatott. A város mindenkori működése szempontjából olyan tartós vagyonelem jött létre, amely alapját adhatta Nagykanizsa gazdasági önállóságának.25 Miből állt a város vagyona? A legfontosabb vagyonelem egyértelműen a város földje volt. Kanizsa közigazgatási területe egy 1871. évi összeírás szerint 12 907 holdat tett ki, ami- 14 Uo. 15 Idézi: Barbarits, 1929. 80.p. Az eredeti cikk megjelenése: Wanderer, 1851. 395. szám. 16 Kaposi, 2003/a. 17 Tarnóczky, 2013. 81-82.p. 18 Lásd a kötetben Kaposi Zoltán által írt gazdaságtörténeti fejezetet. 19 Barbarits, 1929. 80.p. 20 Uo. 81 .p. 21 Kunics, 2002.40-41.p. 22 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 360.p. 23 TGyM 16/2005. Gy.sz. Nagy- és Kiskanizsa és az uradalom birtokairól szóló rövid számolás. 24 TGyM Tört. dok. tár. 83.79.3. Nagy-és Kiskanizsa kataszteri térképe, 1864. 25 MNL ZML NVL 1871. évi birtokfőkönyv. A terjedelmes könyv tételesen sorolja föl a nagy- és kiskanizsai lakosok földjeit. 256 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 256 bői 44%-nyi föld (5652 hold) a városé, míg a terület másik része a polgároké vagy gazdasági társaságoké volt.26 Természetesen a sűrűn lakott dunántúli területeken a városoknak nem volt olyan irdatlan határa, mint például az alföldi nagyvárosoknak. Érdemes ebből a szempontból Nagykanizsa 5652 holdját Debrecen város 98 032, avagy Szeged város 69 783 holdjával összevetni: nyilvánvaló, hogy az utóbbiak esetében e területek bérbe adásával az alföldi városok fényes költségvetési pozíciót érhettek el.27 Ugyanakkor azt is meg kell említenünk, hogy hasonló népességű dunántúli városokhoz képest Kanizsának még így is széles határa volt; Szombathelynek és Kaposvárnak a földbirtoka töredéke volt csak a kanizsainak.28 Tény, hogy a városi földekből a közösségnek tekintélyes bevétele származott. A földek mellett a városnak volt egy téglaégetője, több olyan helyisége, amit boltként használhatott, övé volt a városháza épülete, néhány magtár, kiszolgáló épületek, néhány hivatalnok lakása, a piactér és a marhavásártér területe és használati joga, a bormérés lehetősége stb. Szükség is volt a vagyonelemekre, mert az indulás nehéz volt. Az 1850-es években a városi lakosság száma stagnált, ugyanakkor a császári adók igencsak nehéz anyagi helyzetet idéztek elő. Az általános kereskedelmi helyzet a század közepén nem volt kedvező: ezekben az években számos nagykereskedő elhagyta a várost.29 A városi lakosság jövedelmeinek jelentős részét, s ezzel fejlesztési forrásaikat adó formájában elvonták. Ennek egyik esete volt az 1853. évi kényszerkölcsön, amit a módosabb polgároknak nagy összegben kellett jegyezni.30 1850-ben a kormánybiztos átalakította a városi hivatali rendszert, s módosította az alkalmazottak fizetését.31 Az 1850-es években a város pénzügyei meglehetősen rendezetlenek voltak: Kanizsa pénzügyi hanyagsága miatt többször szembe került a felsőbb fórumokkal. A császári kormányzat új rendelkezései miatt a kiadások megugrottak, így például kötelezővé vált a városi orvosok alkalmazása;32 mivel az uradalmi felügyelet a kamarási, a gyámi és a kórházi számadások fölött megszűnt, ezért egy új számvevői állást kellett létrehozni stb.33 Az állami adókat a végrehajtás veszélye miatt még csak-csak beszedték, ám a város a saját maga által kivetett adóját már csak nehezen tudta behajtani.34 A város igyekezett vagyonát jövedelmeztetni. Az 1850-es éveket a megelőző évtizedek vagyonkezelési technikája jellemezte. Ennek alapelve az volt, hogy a településnek minimalizált szervezete kell, hogy legyen; ugyanakkor a piaci viszonyok közepette a vagyongazdálkodás legjobb módszere a vagyonelemek bérbe adása volt. A korábbi örökszerződés révén a városnak juttatott erdőben a gubacsszedést árlejtés útján adták bérbe. A város igyekezett a megbízható, ismert vállalkozókkal szerződni. így például az 1846-1856 közti időre (árlejtés után) évi 975 forintért bérbe adott gubacsszedést az idő lejárta után a két megbízható partnerrel (Leszner Bernárddal és Lőwinger Imrével) meghosszabbította.35 Hasonlóan az uradalomhoz, a város is megpróbálta saját földjeit kisebb parcellákban kiárendálni.36 Egy 1857. évi irat szerint a kanizsai polgárok közül 76-an kaptak kisebb-nagyobb méretű földet egy éves használatra, aminek városi hozama évi 755 forint volt.37 (A bérleti díj befizetésével azonban bajok voltak.) A városi bevételek között továbbra is fontos maradt a piaci 26 Uo. 27 A területi adatokhoz: Városi háztartás, 1916. 216-217.p. 28 A városok birtokainak méretéhez lásd: Thirring, 1912. adatait. 29 így például a város nagykereskedői közül a Strasserek és a Lackenbacherek is távoztak. 30 Néhány névre vonatkozóan lásd: Barbarits, 1929.140.p. 31 Uo. 79-80.p. 32 Uo. 80.p. 33 Foki, 2008. 43.p. 34 Barbarits, 1929. 82.p. 35 MNL ZML NVL Fasc. 4.1850-57.1850. évi szerződés. 36 MNL ZML NVL Fasc. 4.1850-1857. Gubacsszedési szerződés, 1850. 37 MNL ZML NVL Fasc. 4.1850-1857. Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 257 helypénz és a marhavásárokon szedhető helypénz, ezek együttes összege 1856-ban, egy átlagosnak tekinthető évben 2317 forintot tett ki.38 A város továbbra is bérbe adta a városháza épülete földszintjén lévő két boltot, valamint a hozzájuk tartozó lakásokat, akárcsak a Szentgyörgyvári úton lévő, a hercegtől megvett raktárakat. A boltok és lakások sokat hoztak a konyhára: Dobrovits Mihály kereskedő 1000 forintot fizetett évente a városházi volt Pichler-házért; Hauser János vaskereskedő 400, míg Spánier Ferdinánd kereskedő és szivargyáros 480 forintot fizetett.39 Ne felejtsük el, hogy az 1850-es évek közepére már érdemben javultak a hazai gazdaság működési feltételei, így a városi vezetők joggal számíthattak a bérlemények utáni egyre magasabb bevételekre.40 Az 1850-es évek második felében a kiadások már jobban nyomon követhetők, így megnézhetjük, mire is költötte bevételét a város. Az 1856. évi költségvetés szerint41 Kanizsa összes kiadása 32 436 forint volt. Ebből 10 266 forintot (32%) költöttek személyi kiadásokra, míg a többi a város dologi jellegű üzemeltetésére ment el.42 Egy másik, két évvel korábbi forrásból pontosan ismerjük a személyi kiadások tételeit, amely egyik fő jellegzetessége, hogy a városi hivatalokat irányítók között nem volt nagy jövedelmi különbség. Szép Károly városbíró 500 forintos, illetve Wlassics Eduárd főjegyző 400 forintos évi fizetése ugyan kiemelkedik a sorból, de a többi tisztviselő 200-300 forint között keresett. Az egyszerű tanácsosok 200, a kamarás 250 forintot kapott. Érdekes a tanárok magas díjazása: Neuser József és Páros Endre 350-350 forintot, Horváth Pál, Rosenthal Antal, Rosenthal Helena, valamint a kiskanizsai tanárként működő Faics György 250-250 forinthoz jutott. A tanárok magas díjazása azzal magyarázható, hogy általában nem kanizsai származásúak voltak, s mivel máshonnan jöttek, ezért tulajdon földjük, házuk nem volt, így a jövedelem-kiegészítés lehetőségétől is nagyrészt elestek. A személyi kiadások között találjuk a városi templomhoz tartozók, illetve a ferencesek dékánjának juttatását. 1855-ben 9 hajdút, 6 erdőkerülőt és 12 éjjeliőrt alkalmaztak.43 A kiadások mintegy kétharmadát a városüzemeltetés feladatai emésztették föl. Ezek között kiemelkedő helyet foglalt el a város tulajdonában lévő ingatlanok (épületek, raktárak, stb.) állandó javítgatása, kezelése. Sok száz olyan tétellel találkozunk a kiadások között, amikor vasalkatrészeket, cserepet, téglát, deszkát, üveget stb. kellett beszerezni. A városnak ezekben az években nem voltak beruházásai (építkezései), jelen esetben a régi épületek javításáról van csak szó. Mivel a város nem rendelkezett saját munkásokkal, ezért külső szakembereket bízott meg a helyreállítási munkákkal: lakatosoknak, asztalosoknak, ácsoknak, kőműveseknek kifizetett tételeket bőségesen találunk. Fontos azonban leszögezni, hogy ezeket a munkákat a kiválasztott helybeliek végezték. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a helybeli iparosok egy részének a városi ingatlanok szinte állandó és biztos piacot biztosítottak. Megvoltak a város állandó szállítói is. Az intézmények (városháza, iskolák, templom stb.) fűtéséhez szükséges faanyagot Verbovetz János kereskedő szállította, az irodaszereket Spánier Ferdinándtól vásárolták stb. Nagy tétel volt a kiadások között a világításhoz szükséges olaj (1030 forint), amit viszont könnyű volt beszerezni, hiszen a városban két olajfinomító cég is működött.44 A város a tulajdonában lévő sánczi téglagyárból szerezte be téglaszükségletét. A kiadások között megjelent a városi adókötelezettség is: 1856-ban 2629 38 MNL ZML NVL Fasc. 4.1850-1857. e. 1857. évi szerződések. 39 Uo. 40 Kaposi, 2002.176.p. 41 A polgári korszakban a költségvetési évforduló nem a naptári évhez kapcsolódott: az európai gyakorlat szerint az adott év április l-jétől a következő év március 31-éig tartott. 42 MNL ZML NVL Fasc. 4.1850-57.1857. év. 43 MNL ZML NVL Fasc. 4.1850-57.1855. év 44 Az 1850-es években Gutmann Henriknek és Lőwy Józsefnek is volt a városban olajsajtolója (olajtisztítója). Lásd: MNL ZML IV. 259. b. Zala Vármegye Tisztiszéke. 3407/1862. 258 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 258 59. kép: A régi városháza az 1860-as években, erkélye felett a város pallosjog-jelvényével forint kellett „A városnak birtokaitul járó adójára..." kifizetnie. Az ingatlanok egy esetben szaporodtak, amikor a Batthyány herceg tulajdonában lévő raktárt megszerezték (1250 forint). Kanizsa város ugyanakkor állandó forráshiánnyal küszködött. Bevételei vélelmezhetően nem nagyon voltak elegendőek kiadásai biztosítására. A hiányt kétféleképpen fedezték. Egyrészt volt arra lehetősége, hogy a helybeli gazdag kereskedőktől, vagy a Kanizsához kötődő egyéb polgároktól pénzt vegyen kölcsön. Ilyen volt például ezeknek az éveknek egyik gazdag kereskedője, a város központjában házzal rendelkező Lőwenstein Móritz, akinek korábbi nagyobb összegű kölcsönét pont ekkor törlesztette a város; de megemlíthetjük a sorban Zsombor Ferencnét (gróf Hugonnay Berta) is. Másrészt pedig még ennél is jelentősebb, hogy a város a helyi, 1845-ben megalapított Takarékpénztártól egyre több kölcsönt vett föl, így nem csoda, hogy már az 1850-es évek közepén állandóan fizettet kamatokat, de tőketörlesztést is. A városi működés helyi pénzintézet által történő finanszírozása tipikus vonása volt a hazai városoknak.45 Fontos, hogy a takarékpénztári hitelek esetében nem egy nagyobb összeg felvételére, hanem sok kisebb - nyilván az aktuális működéshez éppen szükséges kölcsönre - kell gondolnunk 46 Érdemes megemlítenünk ugyanakkor az 1850-es évek második felétől formálódó városirányítási stratégiát, hiszen az jó fél évszázadra kedvező helyzetbe hozta a település 45 Korábbi kutatásaink során Pécsett is hasonlót láthattunk. Kaposi, 2006. HO.p. 46 MNL ZML NVL Fasc. 4.1850-57.1857. október 31-én kelt irat. Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 259 gazdaságát. Wlassits Antal városbírónak nagy szerepe volt a Déli Vasút Társasággal való sikeres tárgyalások lefolytatásában.47 A Déli Vasút révén 1861-re épült ki a Kanizsát Trieszttel és Budával, illetve 1865-ben a Béccsel összekötő vasút. Kanizsa városa kezdettől pártolta és elősegítette e vonal létrejöttét, s még azt is sikerült elérni, hogy a vasútállomás ne Szentmiklóshoz, hanem Kanizsa városhoz közelebb eső területre essen. Ugyanakkor jelentős földterületet is felajánlott a város egy esetleges építésért. A kanizsai kereskedelem, s később az ipar fellendülése sokat köszönhetett a korabeli városvezetői döntéseknek. Az 1860-tól kezdődő országos politikai változások komoly hatást gyakoroltak Kanizsa város önkormányzatára is. Mozgalmas évekről van szó. Az 1860. évi októberi diploma hatására némileg modernizáltabb köntösben újraéledtek az 1848. előtti igazgatási intézmények. 1860 végén megalakulhatott Zala megye törvényhatósága.48 Ebben a testületben Nagykanizsa 188, Kiskanizsa pedig 58 polgárral képviseltette magát. 1861 februárjában már nem kinevezték, hanem választhatták a helyi elöljárókat. Kanizsán 1071 választójogosultat írtak össze. Városbírónak Babóchay János ügyvédet választották. Babóchay régi politikus volt, 1848-ban a híres „kanizsai 12 pont" megszövegezésében, valamint a nemzetőrség egyik parancsnokaként játszott szerepet49 A főjegyző Kriszt János, az aljegyző Darás Zsigmond lett. Sor került egyéb tisztségviselők megválasztására is. A folyamatból emeljük ki, hogy 50 nagykanizsai és 32 kiskanizsai polgár megválasztásával létrejött a város képviselőtestülete, ami komoly előrelépés volt a Bach-korszak gyakorlatához képest.50 Ám az 1861. évi februári pátens utáni helyzetben újra visszatértek a kinevezési modellhez, a képviselőtestület ugyan maradt, de munkája nem volt, mert a közgyűlések tartását felfüggesztették.51 Babóchay hamar lemondott, helyére ismét Albanich Flórián került, akit pedig nem sokkal később a már korábban is városbíró Wlassits Antal követett.521862-65 között volt városbíró, később pedig a Nagykanizsai Törvényszék megszervezője és vezetője. Az utolsó kinevezett városbíró Babóchay János volt Kanizsán, aki 1865-68 között újra betöltötte a hivatalt. A gyors bíróváltozások is mutatják az átmeneti éveket, s szerencse, hogy maga a Schmer-ling-provizórium sem volt hosszú életű, így az 1860-as évek közepén egyre inkább sejthető volt az újabb átalakulás lehetősége, ám most már kiterjesztett jogokkal és lehetőségekkel. Nagykanizsa fejlődése a dualizmus korában Az Ausztria és Magyarország között 1867-ben megkötött kiegyezési szerződés új alapokra helyezte Magyarország politikai működését. Mindez együtt járt a nyugati országokban már korábban is megfigyelhető demokratizálódással, a liberális értékrend számos elemének átvételével, a társadalmi és politikai szabadságjogok kiszélesítésével, s az önrendelkezés lehetőségeinek bővítésével. Az 1867 utáni 6-8 évben a hazai városok igazgatási modellje viszonylag gyorsan átalakult. Kialakult annak jogszabályi háttere, s elnyerte azt a formáját, amely alapjaiban az egész polgári korszakon végighúzódott. Az új szabályoknak megfelelően szétválasztották a létrehozandó polgármesteri és a városbírói hivatalt, utóbbi már csak a törvénykezési funkciókat látta el (a későbbiekben a városi hivatalról levált a funkció, s önálló törvényszék formájában működött tovább). A városirányítás 1868-tól kezdve a polgármester kezébe került, aki - korabeli kifejezéssel - a városi 47 Wlassits Antal 1857-1861 között töltötte be a városbírói tisztséget. Lásd: Kunics, 2002.41.p. 48 Barbarits, 1929. 81.p. 49 Lásd: http://www.nagykanizsa.hu/index.php?m=l&id=4 50 Barbarits, 1929. 81.p. 51 Uo.82.p. 52 Kanizsai Enciklopédia, 1999. 360.p. 260 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 260 tanács fejévé vált. Nagykanizsa közönsége 1868-ban választhatott először polgármestert, ekkor Halvax József került a székbe. A német nemzetiségű Halvax Zalaegerszegen született, később a Batthyányak mezővárosába, Németújvárra került. Onnan költözött 1836-ban Kanizsára, foglalkozását tekintve cipész volt. Ebben az időben a polgármesteri funkció betöltése még nem követelt meg különösebb iskolázottságot. Halvaxot a későbbiekben nyílt, józan, becsületes iparosként jellemezték.53 Megválasztásakor alapvetően az iparosok támogatását élvezte. Polgármesterként évi 700 forint fizetést kapott. Az 1872-ig tartó polgármestersége eredményei közé sorolták az algimnáziumnak főgimnáziummá fejlesztését, a polgári fiúiskola létesítését, a nagy forgalmú Kazinczy utca kikövezését és a Csengery út megnyitását, valamint a városháza átépítésének megkezdését.54 Halvax polgármestersége után elhagyta Nagykanizsát, és Grazban nyitott cipészműhelyt. 1874-ben visszatért Nagykanizsára, ahol 60. kép: Halvax József polgármester 1877. évi haláláig csendes visszavonultságban élt.55 az 1860-as évek végén Halvax polgármestersége idején indult el a két vá- rosrész szétválásának folyamata. 1868-ban kezdődött, 12 évig tartott, s 1880-ban újra egyesült Nagykanizsa és Kiskanizsa. A Nagykanizsa monográfia korábbi köteteiből is ismert, hogy a két város gazdasági struktúrája, társadalmi szerkezete erősen különbözött egymástól. Nagykanizsa városrész a 19. században gyorsan fejlődött, erős kereskedelmi, később ipari centrummá vált, ugyanakkor a város nyugati fele, vagyis Kiskanizsa őrizte hagyományos agrárius jellegét.56 A különbségek látványosan nőttek a két városrész gazdasági fejlettsége között. Ennek ellenére a két városrész fejlődése össze is fonódott, hiszen a népesebb keleti városrész polgársága élelmiszerkészletének jelentős részét a kiskanizsai agrártermelőktől szerezte be. Mivel azonban a városfejlesztési programok egyértelműen a nagykanizsai városrészt érintették, némileg joggal érezhették azt a kiskanizsai gazdák, hogy ők ugyan adóznak a közösbe, de cserébe alig jutnak közjavakhoz. Nem véletlen tehát, hogy az 1860-as években Kiskanizsa erőteljes mozgalmat indított a Nagykanizsától való elválás megvalósítására.57 A két városrész együttes népessége 1870-ben mintegy 16 000 fő volt, amelynek mintegy negyede élt Kiskanizsán. (Az elválás még az 1871. évi a községi törvény előtt jött létre.) Tegyük hozzá, hogy a kiskanizsai földművelő népesség mindig is fenntartásokkal élt a nagykanizsai többséggel szemben. Ez esetben is egy erőteljes, meglehetősen átpolitizált közhangulatot érzékelhetünk az események mögött. Kiskanizsa jogi státusa - Nagykanizsához hasonlóan - az elválás után „szabadalmas mezőváros" maradt. A szétválás után megszervezték Kiskanizsa városirányítását, amely Nagykanizsa mintájára jött létre. Adódtak bőven feladatok az új várossal. Rendezni kellett az addigi közös adózás kérdését. Üres kasszával indult neki az új város az önálló létnek, 53 Barbarits, 1929. 83.p. 54 Zalai Közlöny, 1877. április 8. 55 Halvax életrajzához lásd Villányi Henrik leírását a Zalai Közlöny, 1927. szeptember 16-i számában. 56 Kiskanizsa változásairól lásd a kötetben Molnár Ágnes tanulmányát. 57 A két városrész elválására, majd újraegyesülésére érzékletes és tényszerű leírást ad - alapvetően nagykanizsai szempontból - Barbarits Lajos. Lásd: Barbarits, 1929. 98-108.p. Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 261 ezért magas pótadót kellett kivetni.58 El kellett osztani a korábbi közös város adósságát, s gondoskodni kellett a hitelek törlesztéséről.59 A közös város földjeinek, valamint a közös jövedelem elosztása, így például a vásártartás bevétele is megoldásra várt. Az 1871. évi törvény után Kiskanizsa csak nagyközségi státushoz jutott, míg Nagykanizsa rendezett tanácsú várossá vált. A vagyonfelosztás megvalósítására egy „közösügyi bizottságot" állítottak fel. Ettől kezdve az utókor számára némileg komikus folyamatok vették kezdetét. Röviden úgy jellemezhetnénk a történéseket, hogy pár évig próbáltak egyezkedni a közös vagyon jogi kérdéseiről, majd amikor ezt nem sikerült elérni, akkor Kiskanizsa pert indított a vármegye előtt Nagykanizsa ellen egy arányos vagyonfelosztás elérése érdekében. A per viszont elhúzódott, ráadásul a kereskedő és iparos kapacitásokkal rendelkező, s jóval nagyobb bevételekkel rendelkező Nagykanizsa élt a kiéheztetés taktikájával, tudván, hogy a kiskanizsai agrártermelők teherbíró képessége korlátozott, s a politikai felhördülést az anyagi problémák tompíthatják. Időközben persze Kiskanizsának is meg kellett szerveznie az életét. Gondoskodnia kellett a templom működéséről, az iskoláról, a temetőről, a szegényekről stb.; kezelni kellett a közös vagyonból rá eső területi részeket. Alapvető feladat volt többek között a Principális csatorna medrének tisztítása, hiszen a patak az alacsonyabb partoldallal rendelkező kiskanizsai telkek egy részét veszélyeztette. A terheket Kiskanizsa lakossága egyre nehezebben viselte, így az évtized közepén erősödött a városrész társadalmán belül azon politikai szándék, hogy hagyni kéne a pert, s egyszerűbb és olcsóbb a Nagykanizsával való újraegyesülés.601878-ban végre sikerült tető alá hozni az újraegyesíté-si szerződést, amit Nagykanizsa részéről az új polgármester, Babochay György írt alá, akiben a kiskanizsaiak is megbíztak.61 Az 1878. évi szerződés gyakorlatilag a két városrész 1868 előtti közös rendszerét hozta vissza. Mivel azonban Nagykanizsa rendezett tanácsú város volt, így a közös városnak a nagykanizsai polgármester lett a vezetője, viszont a kiskanizsaiak számára is biztosítottak a testületekben arányos képviseletet. Az egyesüléshez persze kellett a belügyminiszter jóváhagyása is.62 Végül is 1880. december végén, 12 év különélés után megtarthatták a tisztikar- és a képviselőtestület választását, másnap pedig az első közgyűlést.63 Nagykanizsa városirányításának polgári kori átszervezése a Halvaxot követő új polgármester, Belus József irányítása alatt ment végbe. Belus József szakmáját tekintve patikus volt, s nagy népszerűségnek örvendett. Családja a Felvidékről származott, apja a 19. század első felében a csurgói-berzencei Festetics-birtokok jószágigazgatója volt. Fia, Belus József Győrben végzett bölcsészeti akadémiát, majd a 61. tóp: Belus József polgármester szabadságharc után gyógyszerész lett.64 1872-78 kö- az 1870-es évek végén 58 Lásd MNL ZML V. 1521.1871: 429. 59 Lásd például: MNL ZML V. 1521. Iktatott és tárgy szerinti iratok. 1871:131.; 1871: 216. stb. 60 Lásd: MNL ZML V. 1521. Iktatott iratok. 1876: 2305.; 1876: 2399.; 1878: 2349.; 1878: 2350. 61 Lásd: MNL ZML V. 1512. Iktatott iratok. 1877: 77.; illetve 1877: 1828.; illetve MNL ZML V. 1512. Iktatott iratok. 1880:1757. 62 MNL ZML. V. 1512. Iktatott iratok. 1880: 3532. 63 Barbarits, 1929.107.p. 64 Károlyi, 2005.17.p. 262 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 262 zött, hat éven keresztül irányította Nagykanizsát. Polgármesteri időszaka egybe esett a város jogi státusának megváltozásával is. Köztudomású, hogy az 1871. évi 18. tc., vagyis az ún. községi törvény megváltoztatta a hazai városok jogi minősítését, s ebből következően működési lehetőségeiket is módosította.65 Az új jogszabály létrehozta a törvényhatósági jogú városokat, amelyek döntő mértékben az addigi nagyobb szabad királyi városokból álltak. A Dél-Dunántúl területén egyedül Pécs kapta meg az önálló törvényhatósági jogot. A másik városi státus a rendezett tanácsú város lett. Ide sorolták azokat a szabad királyi városokat is, amelyeknek nem volt erejük törvényhatósági jogot szerezni. A rendezett tanácsú városokat hasonló jogok illették meg, mint a törvényhatósági jogúa-kat, azzal a nagy különbséggel, hogy esetükben a vármegye volt a fellebbviteli fórumuk. A rendezett tanácsú városok első tisztviselője a polgármester volt, mellette tanácsnokok, a főjegyző, aljegyzők, tiszti ügyész, árvaszéki ülnök, pénztáros, számvevők, ellenőr, közgyám, levéltárnok, városi orvos, mérnök, községi erdőtiszt és esetleg más rendszeresített tisztviselők voltak az elöljáróság tagjai. A rendezett tanácsú város rendelkezett vagyonnal, saját belügyeiben határozatokat, szabályrendeleteket alkothatott, amelyek felsőbb jóváhagyás után életbe léphettek. Ez a gyakorlatban azzal járt, hogy minden komoly döntést a megyei fórumoknak kellett véleményezni és jóváhagyni, ami egy lassú ügymenetet eredményezett. Annyi előnye persze volt, hogy a belterjes jellegű helyi szabályozásnak gátat szabott. A rendezett tanácsú városok ellátták a piaci, a hegyi, a vásári, az építészeti és a közegészségügyi rendészetet, s gyámhatósági jogot is gyakorolhattak.66 A törvény értelmében Nagykanizsa rendezett tanácsú várossá vált, ahol 1872. március 27-én megalakulhatott Nagykanizsa város új, 200 tagú képviselőtestülete. Külön választották a korábban már emlegetett törvényszéket, átszervezték az árvaszéket, elkészítették a községi és árvaszéki szabályrendeleteket.67 Zala megyében eleinte csak Nagykanizsa volt rendezett tanácsú város, de 1886-ban Zalaegerszeg, vagyis a megyeközpont is megszerezte ezt a rangot. Természetesen nem kell túl sokat képzelnünk a korabeli polgári jog demokratizmusáról, hiszen a községi törvények értelemében - a rendezett tanácsú városok esetében is - 1871-től 1929-ig a képviselőtestület felét a virilizmus alapján választották, vagyis a törvény biztosította a városok leggazdagabb rétegeinek politikai befolyását. Tény, hogy az 1870-es évektől Nagykanizsa igazgatási és térségi szerepe folyamatosan növekedett. Gazdasági jelentősége is volt annak, hogy számos járási és megyei hivatal települt a városba. A Nagykanizsai Törvényszék működése növelte a jogszolgáltatásból élők számát. A postaközponti jelleg, a csendőrség és a laktanyák kialakítása, az erdőhivatal megszervezése a városi lakosság növekedésén túl biztos állami keresőket és fogyasztókat is biztosított a helyi gazdálkodók számára. Ehhez a gyors fejlődéshez persze stabilitás is kellett. Nagykanizsa város irányításában ez adott volt. 1878-1896 között, 18 éven keresztül egy személy, mégpedig Babóchay György töltötte be a polgármesteri funkciót. Babóchay nemesi családból 1835-ben született Nagykanizsán. Hajdan nagyapja, majd apja is betöltötte a városbírói funkciót. Jogi tanulmányokat végzett, majd vármegyei szolgálatba lépett. 1876-ban főjegyző lett a városban, majd két évvel később polgármester. Jelentős hagyatékkal és vagyonnal rendelkezett a polgármester. Övé volt a herceg Batthyány-hitbizomány ludbregi uradalma melletti Szigetség, illetve a Zágráb mellett lévő grádicsi uradalom is.68 Babóchayt háromszor választották meg polgármesternek. 65 Lásd: 1000 év törvényei. 1871:18. tc. 66 A rendezett tanácsú városok jogállásához lásd: Csizmadia, 1981/a 369-370.p. 67 Barbarits, 1929. 84.p. 68 Károlyi, 2005. 27-28.p. Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 263 Kétségtelen, hogy a legnagyobb fejlesztési programok az ő időszaka alatt mentek végbe a városban. A város gyors ütemben bővült, amiben persze a meginduló hazai urbanizációnak, s más városok mintáinak is nagy szerepe volt. A városokban a helyi lakosság és annak igényszintje egyre komfortosabb települést követelt meg, amely igényhez a városvezetésnek alkalmazkodni kellett. Ez volt az az időszak, amikor a mai működést is meghatározó alapvető infrastrukturális változások végbementek a hazai városokban.69 Ebben az időben a vízvezeték- és a csatornarendszer, a kövezett utak és járdák, a villanyvilágítás, a gázszolgáltatás, a bérkocsik mellett a villamosközlekedés, a telefonrendszer kialakítása volt terítéken, ami persze megviselte városok költségvetését. Ismert, hogy a főváros gyors fejlődésében nagy szerepe volt az állami költségvetési támogatásnak, ám a vidéki városok majd csak a századforduló környékén jutottak néha némi államsegélyhez. A modern infrastruktúra kiépítésében a fővároshoz képest 25 év lemaradás mutatkozik még a nagyobb vidéki városokat illetően is.70 A fejlesztések érdekesen tükröződnek Kanizsa város gazdálkodásában. A vizsgált korszak csaknem száz évét végigkísérik olyan sajátos időszakok, amelyekben az éppen aktuális fejlesztések látszódnak. Az első ilyen etap az 1860-as évek közepétől tartó egy évtized volt, amikor is a vasúti forgalom növekedésére reagálnia kellett a városnak, s megindultak azok az utcanyitások, kövezetjavítások, amelyekre mindenképpen szükség volt. Ekkor alakították ki a vasúthoz vezető utcákat, amelyek közül a legfontosabb a Csengery út volt, mivel ennek a Fő úthoz közelebbi szakaszán szerzett ingatlant és épített házat és kereskedelmi vagy ipari üzemet számos nagyvállalkozó, míg az út déli részén jöttek létre az 1890-es évektől a nagyobb telket igénylő gyárak.71 A második korszaknak az intézmények letelepítését és a városi hivatalok bővítését tarthatjuk. Ezek közül kiemelkedik a városháza újjáépítése, amihez már külső kereskedői kölcsönt is igénybe vettek, de ide tartozik a Sugár út északi részén létrehozott katonai kaszárnyák kialakítása is, nem is beszélve az uradalmi vágóhíd megszerzéséről, avagy a kórház felépítéséről.72 A harmadik korszakot már az ipar ihlette: 1892-től csaknem két évtizeden keresztül tartott a kanizsai gyáripar kiépülése, amihez a városnak is alkalmazkodnia kellett.73 A város többféleképpen támogathatta az ipari vállalkozásokat: adhatott ingyen telket, kedvezményes hitelben vagy segélyben részesíthetett egy céget stb. Lényeges, hogy az ilyen segítségért konkrét elvárásokat is megfogalmaztak (például a foglalkoztatás létszáma stb.).74 A szinte folyamatosan szaporodó feladatok egyre nagyobb költségvetést feltételeztek. Már az 1886-os költségvetés fő számai is azt mutatják, hogy a korábbiakhoz képest jóval több pénzzel gazdálkodhatott a város. 69 Lásd: Éhen, 1897. évi munkáját. 70 Kaposi, 2002. 255-256.p. 71 Az új utcák nyitására: Barbarits, 1929.112-117.p.; illetve Kunics, 2003. 72 Barbarits, 1929.122.p. 73 Kaposi, 2012/b 92.p. 74 Jól látszik ez a beruházásokat megelőző bizottsági előterjesztésekből, amelyekről a helyi sajtó hírt adott. 62. kép: Dr. Babochay György polgármester az 1890-es évek végén 264 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 264 Nagykanizsa város költségvetési bevételei és kiadásai 1886-ban (forint)75 Bevételi források Bevételi összeg Kiadások jogcíme Kiadási tételek Pénztári maradvány 1136 Fogyasztási állami adó 45 000 Fogyasztási állami adó 45000 Tisztviselők fizetése 24285 Fogyasztási adókezelés után a várost illető jutalék 1960 Szolgaszemélyzet fizetése 14240 Fogyasztási községi pótadó 4600 Irodaszerekre 1461 Javadalmak után 14502 Királyi adó 4129 Községi haszonvételek 300 Főgimnáziumi kiadások 8429 Haszonbérek után a. épületek bére b. szántóföldek bére c. rétek bére d. adómegtérítés 23637 2662 3191 140 Községi népiskola 40832 Erdők és legelők után 17154 Polgári iskola 4157 Főgimnáziumi bevételek 5440 Segély a kisdednevelő egyesületnek 607 Községi népiskola 17818 Egyházbeliekre 3904 Polgári iskola 528 Épületek tatarozására 3534 Katonatiszti beszállásolás a. közös hadseregnél b. honvédségnél 1705 120 Adósságok és terhek 22274 „Toloncz-költség" megtérítése 130 Segedelmek 5036 Egyéb neműekből 8275 Királyi adó a városi bormérés jövedelme után 300 Útépítészet 12477 Erdei kiadások 3549 Hátralékokból 4168 Erdei munkálatokra 1766 Pótlék többlet - Erdei személyzet fizetése 3145 Pótlandó hiány 63483 Világítás 5471 Katonatiszti beszállásolás a. közös hadseregnél b. honvédségnél 2552 332 Közhelyiségek költsége 2633 Tűzoltó célokra 1300 Egyebekre 15802 Útépítészet 12417 Letét egy áll. színház építésére 1000 Rendkívüliekre 2000 Leírásokra 1329 Összesen 231530 Összesen 231530 75 Zala, 1885. december 25. Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 265 Látható a táblázatból, hogy az ekkor már csaknem 19 000 fős városban vége volt a korábbi, pár tízezer forintos városi gazdálkodásnak. 1886-ban a város költségvetése 231000 forint volt. Ez az összeg ugyan tartalmazott átfolyó összegeket, vagyis olyanokat, amelyeket a városnak meg kellett előlegezni, s aztán az államtól vagy valamely más szervezettől visszakapott, de akkor is jókora összegről van szó. A bevételek közül emeljük ki a vagyongazdálkodásból fakadó forrásokat, amelyek 46 784 forintot tettek ki. E téren az épületek és földek bérlete még magasabb volt, mint az erdei haszonvételeké. Fontos tétel volt a 45 000 forintos fogyasztási adó. Az is látható, hogy a hagyományos bevételi források önmagukban nem fedezték a város működését, ehhez szükség volt az állami egyenes adó után beszedhető, a helyi költségvetés mintegy 27%-át kitevő helyi pótadóra. A kiadások is igencsak megnőttek a korábbiakhoz képest, s új hivatali funkciókat is kialakítottak. Nagy kiadási tétel volt a községi népiskolára fordított 40 000 forint, aminek forrása az állam volt. Látható azonban az is, hogy a város már ekkor megindult az adósság felhalmozása útján, ami azonban egyelőre nagy problémát nem jelentett, hiszen a népesség és a gazdaság is gyorsan növekedett, vagyis joggal gondolkodhattak a városfejlesztők a hitelállomány növelésével történő fejlesztésekben. A városirányítás költségei ugyanakkor önmagukban nem voltak túl nagyok. Egy 1887. évi szabályrendeletből világosan tudható, milyen személyi kifizetései voltak a városházának. A városi elöljáróságba 1887-ben 30-an tartoztak. A polgármester, a főjegyző, a főkapitány, az árvaszéki előadó, a közigazgatási előadó, a 6 kültanácsos, az aljegyző, az ügyész, a pénztárnok, a számvevő, az adóellenőr, a közgyám, a segédgyám, a gyámi ellenőr, 2 orvos, a mérnök, a községi erdőtiszt, a katonai ügyek előadója, 2 alkapitány, a könyvvivő, a levéltárnok, az adótiszt és az állatorvos alkotta testületet. A segéd- és kezelőszemélyzetbe 11-en tartoztak: 7 írnok, 1 rendőrbiztos, 1 kézbesítő és 2 bába. A szolgaszemélyzet soraiban 7 hivatalszolgát, 30 rendőrt, 7 erdőőrt, 1 városházi házmestert, 1 főgimnáziumi házmestert, 1 gazdasági szolgát, 1 mázsakezelőt, 1 útfelügyelőt, 1 útkaparót, 11 mezei csőszt, 4 éjjeli őrt, 1 temetőőrt, 3 harangozót (dékánt), 6 lámpagyúj-togatót, 3 csordást és egy gulyást találunk. A legnagyobb fizetést ez elöl felsoroltak kapták: a polgármester ekkor már 1600 forintot, a jegyzők 1200 forintot, a számvevő és az adószedő 1000 forintot keresett. Az egyszerű rendőrök és alkalmazottak 300-400 forint között kerestek.76 Az adósságállomány legnagyobb tételei a középítkezések megindulása révén keletkeztek. Az első ilyen nagyobb tétel a Városháza átépítése volt. Már 1868-ban érkezett ajánlat a helyi leszámítoló társulattól, de ebből nem lett üzlet. Végül is a város a Magyar Földhitelintézettől vett föl 175 000 forint kölcsönt, ami azonban a beruházás megvalósításához kevésnek bizonyult.77 Az építkezés megindult, de mivel pénzügyileg alultervezett volt, így 1873 tavaszán elfogyott a pénz. A problémát a Nagykanizsai Takarékpénztár segítsége, valamint a Kanizsáról Sziszekre költözött Blau Mór nagykereskedő 50000 forint kamatmentes 63. kép: Dr. Eperjesy Sándor ügyvéd, kölcsöne oldotta meg, aminek felhasználásával 1874- városi képviselő, 1880 76 MNL ZML V. 1512. Közigazgatási iratok 1887: 8649. Nyomtatásban: Foki, 2011.173-190.p. 77 Kanizsai Enciklopédia, 1999.183.p. 266 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 64. kép: Jobb oldalon az 1873-ban épült városháza a Fő úton 1900 körül ben átadhatták az impozáns palotát.78 A Városháza épületének volt haszna is: a régi épülethez hasonlóan az új földszintjén is üzleteket, boltokat alakítottak ki, amit jobb módú kereskedők vettek bérbe, s ebből a város hosszú távon stabil és jelentős összegű bevételhez jutott. Ez azonban csak az egyik kezdeti lépés volt a nagyobb kölcsönöket illetően! 1870-ben a vasúthoz vezető út megépítésére vett fel - az ekkor Kiskanizsától külön álló - Nagykanizsa 80 000 forint kölcsönt.79 1890-ben ismét a Magyar Földhitelintézettől, majd az Osztrák-Magyar Banktól, illetve a helyi Takarékpénztártól kapott a város 420 forint zálogkölcsönt és 500 000 forint személyes hitelű kölcsönt. Az oktatási funkciók növekedése miatt szükség volt egy gimnázium, egy iskola és egy óvoda felépítésére, illetve állandó javítására és bővítésére, amelyekhez 1897-ben újabb 400000 forint hitelt vett föl a város. 1901-ben a laktanyaépítéshez kellett 2 millió korona kölcsön, amelynek visszafizetésére 60 év állt rendelkezésre.80 Mivel a kölcsönökkel együtt járó terhek nagyok voltak, a városnak már nem maradt anyagi ereje számos olyan beruházásra, amelyeknek viszont lehettek volna gazdasági előnyei. Tény azonban, hogy a dualizmus korában a gazdasági fejlődés a városi vagyont és a városi bevételeket is gyorsan növelte, így hosszú távon, 1881-1900 között a háztartási alapra vetített adósság százalékos aránya 71%-ról 56%-ra csökkent.81 Nagykanizsa persze felhasznált minden lehetőséget, hogy beruházásait, s ezzel a város vagyonát is gyarapítsa, ugyanakkor a várost a lakosság számára komfortosabbá tegye. Szükség volt egy kórház létrehozására, amihez az ún. kórházalapban már régóta gyűlt a pénz. 1876-ban már 12 354 forint volt a számlán, amihez a vármegye adott 50 000 forintot. A kormány az államsegélyt megtagadta, de ennek ellenére 1883-ban felépült a 70 ágyas, 78 Barbarits, 1929.123.p. 79 Uo.ll4.p. 80 Kanizsai Enciklopédia, 1999.183.p. 81 Városi háztartás, 1916. 214.p. Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 267 egyemeletes kórházépület.82 Mivel a városnak nem volt vágóhídja, ugyanakkor az uradalom sem nagyon foglalkozott a sajátjával, ezért a közellátást javítandó, 1881-ben a belterülettől északra lévő Sipadombi dűlőben megvette a város azt a telket, amelyen jóval később, a századfordulón felépítették a vágóhidat.83 Ez a vágóhíd azonban sertésvágásra nem volt jogosult (e téren megmaradt a lakossági házi vágás), ami miatt a közösség komoly bevételektől esett el.84 A liberális életvilág sokáig meghatározta a város működését. E gondolatkör egyik lényeges eleme az volt, hogy a városnak közfeladatokat kell ellátnia, önálló beruházóként, üzleti vállalkozóként nem kell jelen lennie a gazdasági életben. Következésképpen, ha a város szeretett volna valamit létrehozni, akkor az anyagi forrásokról gondoskodnia kellett, de a gazdaság alapvetően a magánszereplőké volt. Ehhez hozzá tartozott a nyilvános árlejtések melletti bérbeadás, amely során a város mindent kiadott, amit csak lehetett, s a bérleti díjakból gazdálkodott. Az árendába bocsájtott objektumokat a helyi újságokban is hirdették, hiszen a nagy verseny miatt fű alatt, korrupcióval ebben az időben nem nagyon lehetett hozzá jutni ilyen lehetőségekhez, erre az egymásra nagyon figyelő ügyvédek és kereskedők miatt nem volt lehetőség.85 Nagyon széles azon jogcímek sora, amely alapján bérleti díjat szedhetett a város. Emeljük ki ezek közül a piactér, a marhavásártér, a vágóhíd, az erdőkezelés, a kövezetvám, a városi kézben lévő boltok, raktárak, s a földek bérletét. Ezek a tételek a város mindenkori költségvetésének fontos részét képezték. Ennek a városgazdálkodási modellnek az a praxisa, amely szerint a versenyfeltételeket aprólékos jogi munkával egyformává kell tenni mindenki számára, egyben a modell hosszú távú alapproblémáját is kiérlelte. A szaporodó, a város bevételeit biztosító jogszabályok (monopóliumok) ugyanis egyre inkább bürokratikussá tették a vállalkozói működést, hiszen a szabad vállalkozásoknak egyre kötöttebb szabályok között kellett élniük, vagyis a szabályozás végső soron a szabad vállalkozásokat korlátozhatta.86 Éppen ezért nem véletlen, hogy a 19-20. század fordulóján mind erősebb lett az a gondolkodás, miszerint a város tulajdonában lévő közművek, vállalatok nagyobb jövedelmet eredményezhet a város számára, mintha azokat bérbe adnák. Ez azt feltételezte, hogy a város egy tipikusan piaci környezetben legalább olyan hatékonysággal tudja majd kezelni a saját cégeit, mint ahogyan azt a magántőke tette. Erősítette e gondolkodást az is, hogy a századforduló idején a város népessége már meghaladta a 24 000 főt, vagyis egyre szélesebb közellátási feladatai keletkeztek a városnak.87 E téren persze nemcsak Nagykanizsáról van szó. A századforduló táján a közszolgáltatások egy részének városi kézbe kerülése, illetve a város, mint vállalkozó megjelenése kortünet. Ebben az időben egyre több város vette kézbe a helyi közműveket, vagy már egyenesen a városi tanácsok kezdeményezték újak létrehozását. Pécsett 1892-ben a város építtette meg és üzemeltette a vízmű első részét; 1913-ban a városi üzemként indult meg a villamos közlekedés;88 Szombathelyen szintén a város működtetett számos beruházást.89 Ezek a változások már Vécsey Zsigmond polgármestersége idején mentek végbe, aki 1898-1913 között töltötte be a polgármesteri funkciót. Vécsey Nagybecskereken született 82 Barbarits, 1929.126-127.p. 83 Barbarits, 1929.127.p. 84 MNL ZML IV. 409. Zala vármegye közigazgatási iratai. V. Albizottság. 3292/1937. Az iratban egy történeti jellegű visszatekintés található a nagykanizsai vágóhíd működésének értelmezésére. 85 Ez az időszak a szabadság világa volt. A liberális szellemiségű, nagy példányszámú, helyi megjelenésű Zalai Közlönyben gyakran megszellőztették, ha valami visszaélésre gyanakodtak. 86 Erről lásd részletesebben: Kaposi, 2014. tanulmányát. 87 Népszámlálás, 1900.1.118-119.p. Értelmezéséhez lásd: Rábavölgyi, 2008. tanulmányát. 88 Lásd: Kaposi, 2006.119-128.p. 89 Példákat lásd: Melega, 2012. munkájában. 268 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 1865-ben, rokona volt a hős, Aradon kivégzett Vé-csey tábornoknak.90 Apja ügyvéd, anyja egy Torontál megyei nagybirtokos leánya volt. Elit keresztszülők jutottak neki: écskai gróf Lázár Zsigmond generális, nagybirtokos, valamint neje, Victoria Edelsbacher. Tanulmányait Bécsben és Budapesten végezte. A besztercebányai ügyészségen dolgozott, majd onnan került Nagykanizsára rendőrkapitánynak, ahol hivatali esküjét 1893-ban tette le. A polgármesteri címet 1898-ban szerezte meg, amit 1913-ban bekövetkezet haláláig viselt.91 Az országos gyakorlatnak megfelelően Nagykanizsán is szaporodtak a város kezében lévő vállalkozások. A háború előtti években elhatározták, hogy pénzintézetet és téglagyárat alapítanak, ám e tervekből nem lett semmi.92 Viszont az 1868-ban magánberuházásként, részvénytársasági formában létrejött, s 1873-tól működő gőzfürdőt sikerült a városnak 1910-ben megszereznie. A gőzfürdő részvénytőkéje 62 860 korona volt.93 A probléma az volt, hogy a gőzfürdő igen lerobbant állapotban volt, s a részvénytársaság közgyűlése már nem akarta a mintegy 26 000 koronára tehető felújítást vállalni, ezért inkább eladta azt a városnak.94 Ezek az esetek persze nem jelentették azt, hogy a városi működést illetően a bérleti alapmodell megváltozott volna; ugyanakkor a város továbbra is támogatta adókedvezménnyel vagy telekjuttatással a letelepedni kívánó vállalatokat. így kapott például telket a sörgyár és a pótkávégyár a város déli határában.95 Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a városi működtetésű közüzemek kialakításának voltak árnyoldalai is. Ezek között egyrészt már a korabeli sajtóban is felhívták a figyelmet arra, hogy minden városi üzem (kenyérgyár, mészárszék, stb.) létrehozása a helyi magánvállalkozók elől veszi el a munkaalkalmat, amivel a helyi adóbevétel csökken, s lehet, hogy a város még rosszul is jár.96 Másrészt pedig a városi tulajdonban lévő üzemek kialakítása a helyi bürokrácia szélesedését, összefonódottságának erősödését, egyfajta uram-bátyám világ erősödését hozhatja magával, ami pedig a versenyképesség romlását eredményezheti. Az adósságállomány növekedése azonban lépésekre késztette a hazai városokat, bár kétségtelen, hogy sok esetben járatlan utakon kellett haladniuk. Ha megvizsgáljuk az 1910. évre vonatkozóan a bevételek és kiadások rendszerét, akkor azt láthatjuk, hogy Nagykanizsa gazdasági működése nagyjából megfelelt a hasonló méretű dunántúli városok működésének, bár kétségtelenül láthatunk egyedi sajátosságokat is. 1910-ben a város bevétele 864 000 koronát ért el. A bevételi források között a legjelentősebb a közjogi-és közigazgatási funkciók után járó (282 000 korona, 32%), a fogyasztási adók beszedéséből származó (174 800 korona, 20%), valamint az ingatlanok (134 692 korona, 16%) bérbe adásából képződő tétel volt.97 A közigazgatási- és közjogi bevétel a város igazgatási 90 Benedek, 1938. 6.p. 91 Életrajzához lásd: Károlyi, 2005. 33.p. 92 Zalai Közlöny, 1912. január 27. 93 Adatok forrása: Thirring, 1912. 339.p. 94 Zala, 1910. május 1. A Gőzfürdő Rt. felszámolása. 95 A pótkávégyár alapítására: Zalai Közlöny, 1905. július 29, a kanizsai sörgyárra: Rózsás - Háncs, 1992. 6.p. 96 Zalai Közlöny, 1912. október 17. 97 Városi háztartás, 1910.147.p. 65. kép: Vécsey Zsigmond polgármester 1910 körül Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 269 központi jellegéből fakadt; a fogyasztási adóbevételt a gyorsan növekedő és relatíve módos polgárok fogyasztása magyarázza. Érdemes kicsit jobban megvizsgálni az ingatlanokból eredő bevételt, hiszen e téren Nagykanizsa sok egyedi sajátosságot mutatott. Az ingatlanokból származó bevételek a hasonló népességű, vagyis a 20-30 000 fős rendezett tanácsú városokkal összehasonlítva magasak voltak. Ebben két tételnek volt nagy szerepe. Egyrészt kiemelkedő volt az épületek után kapott bérleti jövedelem. A város magántulajdonát képező 46 épület után az éves bevétel 75 000 koronát tett ki.98 Ez kiemelkedő volt a rendezett tanácsú városok között, s e tekintetben Nagykanizsát az országban csak hat törvényhatósági jogú nagyváros előzte meg. (Ez persze magával hozta azt is, hogy a város vagyonállagán belül is magas volt az épített ingatlanok aránya.) De magas volt a földek után járó bevétel is: 1910-ben a város csaknem 38 000 koronát szedett be az erdők és a legelők bérbeadása után.99 Nagykanizsa város földjeinek 90%-a erdő és legelő volt. A város szempontjából számos előnnyel járt az erdőterület hasznosítása: alapfunkciója a lakosság tüzelővel való ellátása és a városi állatállománynak a tisztásokon való legeltetése volt, ami mellett nem volt elhanyagolható erdőből származó pénzjövedelem sem.100 A magas erdő- és legelőaránynak ugyanakkor voltak előnyei és hátrányai is. Kétségtelen, hogy e földek bérbeadásával mintegy 20 000 korona tiszta jövedelme származott a városnak.101 A századfordulón sikerült hosszú távú bérleti szerződést kötnie az erdőkről, ami egyrészt a bevételek stabilitása, másrészt pedig a kiadások szempontjából is jól jött.102 Azonban problémás volt, hogy az erdők egységnyi területre jutó hozadéka az országban mindenhol elmaradt a szántókétól. A századfordulón a vezetők és a lakosság is tisztában volt azzal, hogy ha az erdők helyén szántók lennének, akkor 40-50 000 koronát is kasszírozhatott volna a város évenként. Ám az erdőket nem lehetett felparcellázni, hiszen azt az erdőtörvény tiltotta, ráadásul a szombathelyi erdőfelügyelőség szigorúan ellenőrizte is az erdőgazdálkodás szabályainak betartását.103 Úgy is mondhatnánk: amelyik város döntően erdővel rendelkezett, annak hiába volt sok földje, az egységnyi földre jutó bevételek alacsonyak maradtak. Idézzük Vécsey Zsigmond polgármester egyik nyilatkozatát: , Erdőink a legracionálisabban vannak kezelve, de hát az erdőgazdaság csak ilyen, nem hoz az hasznot sehol."10* 98 Uo.l63.p. 99 Uo. 100 Hasonló esetekkel sok helyütt találkozhatunk, lásd például Pécs esetét: Kaposi, 2006/a 132.p. 101 Lásd például: Zala, 1908. szeptember 1. adatait. 1909-ben a városi erdőkből 22 094 korona kiadás mellett 43 311 korona bevételt értek el. 102 Lásd például: Zalai Közlöny, 1901. november 16. Beszámoló a város 1902-re tervezett költségvetéséről. 103 Zala, 1911. július 2. 104 Uo. 270 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 270 Nagykanizsa város földbirtoka, a földek becsértéke és kataszteri tiszta jövedelme105 Tegyük még hozzá, hogy hosszú távon a város földjei némileg csökkentek: míg 1871-ben 5625 hold, addig 1910-ben 5207 hold állt rendelkezésre. A kiadásokat vizsgálva: sokat kellett fordítani a város közkórházára és járványkórházára, a villamos közvilágításra, a klinker utcaburkolatra, a közvágóhídra, illetve a parkokra, valamint a 13 különböző iskolára, a két óvodára. Volt a városnak szegényháza, amelynek évi költsége 15 704 korona volt. Már megtervezték a vízvezetéket és a csatornát, ám annak kialakítása majd csak az első világháború után mehetett végbe. 1910-ben a város átvette az addig magánkézben lévő gőzfürdőt, s azt tulajdonaként működtette tovább. De a legnagyobb kiadási tétel egyértelműen a korábbi kölcsönök törlesztése volt. A városnak a 20. század elejére jelentős, mintegy 3,9 millió korona adóssága halmozódott föl.106 1910-ben Nagykanizsa 198 000 koronát fordított törlesztésre, ami az összes városi kiadás 23%-át tette ki.107 A többi nagyobb kiadási tételt vizsgálva azt látjuk, hogy a törlesztések mellett az összes kiadás 19%-át tette ki az adó- és illetékjogi feladatokra fordított (161000 korona), míg 18%-át (153 000 korona) a közigazgatásra kiadott összeg. A városok működésére vonatkozó összehasonlításaink alapján azt mondhatjuk, hogy a 19-20. század fordulóján a városgazdálkodás szempontjából Nagykanizsa szinte minden téren a térség legjelentősebb városa volt. Lényegesen nagyobb bevételekkel gazdálkodott, mint Zalaegerszeg vagy Kaposvár. A feltörekvő somogyi megyeszékhely, amelynek 1900-ban már csak 5000 fővel volt kevesebb lakosa, mint Kanizsának, csak negyedakkora költségvetéssel bírt. Kanizsa előnyös pozíciója abból is fakadt, hogy a város működésében fontos nagykereskedők, illetve később gyáripari vállalkozók jóval több adót fizettek, mint más városokban.108 Nagykanizsa pénzintézeti szerepkörét illetően ismert, hogy sok szempontból még a 17 000 fővel nagyobb Pécset is megelőzte.109 Bár kétségtelen, hogy a 19-20. század fordulóján a hazai gazdaság fejlődése némileg lelassult, a város mégis meg tudta oldani, hogy a lassan növekedő összegű költségvetésen belül találjon forrásokat olyan kulturális feladatokra vagy intézményekre, mint például a színház, a városi templom és a felekezeti közösségek támogatása, illetve a még meg sem alakult városi múzeum és könyvtár, sőt, az 1902. évi költségvetésben még Erzsébet királyné arcképére is jutott 600 korona.110 Vécsey polgármestersége idején jelentősen komfortosodott a város. A polgármester szívügyének tartotta a város csinosítását, szépítését. Működése alatt alakították ki a Sétateret. Új szabályrendeleteket jelentettek meg, így például a közvágóhíd, a kéményseprő-ipar, a bordélyok tárgyában. Fontos volt a gyáripar megteremtésének támogatása: tudvalevőleg a legtöbb gyár ekkor jött létre Kanizsán. Új utcákat nyitottak, új iskolákat alapítottak. 105 Városi háztartás, 1916. 218-219.p. 106 Az adatok forrása: Éhen, 1906. Táblázatok. 107 Városi háztartás, 1916.153.p. 108 Uo. 109 Gál, 2002. 24.p. 110 Zalai Közlöny, 1901. november 26. Művelési ágak Terület Becsérték Kat. tiszta jövedelem szántó 116 46422 1874 kert + faiskola 3 1200 125 rét 97 35590 1646 szőlő 6 1000 60 legelő 1309 333400 7797 erdő 3371 926600 9598 földadó alá nem eső 315 135 738 _ összesen 5217 1479950 21100 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 271 A városi építkezésekkel párhuzamosan segédmérnöki hivatalt állítottak föl. Laktanyákat emeltek, utcákat szélesítettek, köveztek, aszfaltoztak, bővítették a villanyhálózatot. Ennek az építési munkának vetett véget egy váratlan betegség: 1913-ban a polgármester egy vakbélgyulladást követő gyulladásban meghalt. 66. kép: Nagykanizsa város 64 tagú küldöttsége a parlament főbejáratánál, 1908. március 20. Középen gróf Zichy Aladár országgyűlési képviselő és Vécsey Zsigmond polgármester. A háború, a forradalmak és Trianon hatása a város működésére Vécsey utóda az addigi főjegyző, Sabján Gyula lett. Sabján tősgyökeres nagykanizsai volt. Nagyatyja nagykapornaki vendéglős volt, apja már tagja volt a nagykanizsai csizmadia céhnek. Sabján Gyula 1875-ben született Nagykanizsán, itt járta iskoláit, a piarista gimnáziumban végzett, majd jogot tanult Budapesten.111 1907-ben nyitotta meg ügyvédi irodáját Nagykanizsán. Vécsey halála után Tamás Jánossal szemben választották meg polgármesternek.112 Megválasztása után alig több mint fél évvel után megkezdődött az a háború, amelynek négy és fél esztendeje alaposan átrendezte a hazai városok gazdasági működését. Mivel a háborút nem hazánk területén vívták az európai hatalmak, így a településeket elkerülte a háborúban szokásos tőke-és vagyonpusztulás. Viszont az ország gazdasági kapacitásait óriási mértékben igénybe vette a háború, s ennek negatív hatásai hamar jelentkeztek. Mivel járt Nagykanizsa város számára a háború? 111 Benedek, 1938. 2-3.p. 112 Lásd: Károlyi, 2005. 40.p. 272 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 272 A következmények között az egyik legfontosabb a városi munkaképes lakosság csökkenése volt. Nagy számban vonultattak be férfiakat a hadseregbe, aminek következtében 1914 decemberére erősen megfogyatkozott a férfilakosság. Hetenként 8000 tábori lapot vitt utánuk a posta.113 A háborúban, a frontokon a fizikailag legmunkaképesebb férfilakosságnak kellett helytállnia, akiknek egy része nem is térhetett haza. Eddigi ismereteink szerint a háborúban elesett vagy eltűnt 1102 nagykanizsai polgár. Döntő többségük előbb az orosz, később az olasz fronton harcolva halt meg. A halottakon túl 401 kanizsai vált rokkanttá.114 Az elesettek korábbi gazdasági tevékenységét az itthon maradottak (főleg a családtagok) nem tudták pótolni, így a helyi termelés, a bevételek és a jövedelmek visszaesése kísérte a folyamatot, ez pedig a városi adóbevételek csökkenésével is együtt járt. A város számára a háború új kötelezettségeket teremtett. Nagykanizsa korábban is erősen „katonaváros" város volt, a háború alatt pedig egyre inkább kórházvárossá vált. 1914. szeptember közepén már 1000 sebesültet ápoltak a városban.115 Eleinte a régi kórházat, később pedig már minden igénybe vehető lakást, épületet kórházként használtak. A Kaszinó épülete, az iskolák, az egyesületi helyiségek, a katonai épületek stb. mind a sebesültek elhelyezését szolgálták. 1915 tavaszán állami beruházásként, foglyokkal és katonákkal építették föl a Csengery út végén a mintegy 70 holdnyi területen a Monarchia legnagyobb hadikórházát, ahol mintegy 3000 sebesültet tudtak elhelyezni.116 Eredetileg 80 barakkot terveztek, de végül 54 épült meg. A létesítményt a pályaudvarral közvetlen vágány kötötte össze, hogy a sebesültszállító szerelvények be tudjanak állni a kórház udvarára.117 20 orvos, 500 fős ápolószemélyzet, gyógyszertár, tiszti lakások, műhelyek, mosoda, konyha, kertészet, parkok, mintegy 1,5 km-es hosszban aszfaltozott járdák tartoztak hozzá. (Sok utcája később részévé vált a városnak.)118 Volt külön vízforrása, vízvezetéke, csatornája is.119 Kezelni kellett a menekült kérdést is, hiszen közismert, hogy Olaszország hadba lépése után a Monarchia délnyugati területeiről sok olasz vagy szlovén nemzetiségű egyén menekült az ország belsejébe. 1915 közepén Zala vármegyében mintegy 2600 menekült elhelyezéséről kellett gondoskodni.120 Nagykanizsán a Fő utcai Bogenrieder-palotában külön menekült iroda nyílt meg; 1916 februárjában már 420 menekült volt Nagykanizsán.1211916. szeptember 2-án 1180 asszony és gyermek érkezett Erdélyből, az ottani románok elől menekülve a nagykanizsai vasútál- 113 Barbarits, 1929. 215.p. 114 Zalai Közlöny, 1918. október 27. „Ezer katonasír, s ma már tán több domborodik a kanizsai köztemetőben."; Zala, 1919. február 2. Lásd még: „A 48. gyalogezred veszteségeire lásd még Hegedűs, 1997. tanulmányát." 115 Barbarits, 1929. 216.p. 116 Volt egyszer egy katonaváros, 2003.173.p. 117 Tarnóczky, 2010. 243-245.p. 118 Barbarits, 1929. 225-2267.p. 119 Szabó, 1929. 319.p. 120 MNL ZML Alispáni külön kezelt iratok. (Szlovén-olasz menekültek.) 1915. május 20. 121 Barbarits, 1929. 224.p. 67. kép: Dr. Sabján Gyula polgármester 1920 körül Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 273 lomásra. Egy részüket a környék falvaiban szállásolták el, de nagy többségük a városban maradt.122 Nagy és alig megoldható feladat volt a normális életfeltételek és a közellátás biztosítása. A városnak állandóan romló adottságok mellett és erős állami kontroll alatt kellett megküzdenie. A férfiak bevonultatása és a piac beszűkülése miatt egyre többen szorultak segélyekre. 1914. augusztus közepén 149, egy évvel később már 833 főt kellett hadisegélyben részesíteni.123 A városra hárult a jegyrendszerrel kapcsolatos feladatok megoldása. Eleinte csak a lisztet kellett jegyre adni, de aztán egyre több termék került a jegyre kapható körbe. A termékek minősége ugyanakkor egyre romlott, a búzaliszthez hatóságilag egyre több kukoricalisztet kevertek. Bevezették az ármaximalizálást. Jöttek a zsírtalan és a hústalan napok, végül a szigorítottan hústalan napok.124 Az üzleti forgalomból számos termék (petróleum, cukor stb.) eltűnt, 1917 végén már szappanhiány is volt.125 A takarmányhiány miatt a környék uradalmaiban az állatállományt felszámolták, ebből következően Nagykanizsán napi 2500 liter tej hiányzott, amely korabeli becslés szerint 10000 fő reggeli tejeskávéját biztosította volna.126 Korlátozták a gabonát feldolgozó szeszfőzdék anyagfelhasználását.127 Számos termék kereskedelmét központilag határozták meg, pontosan rögzítve, hogy kik forgalmazhatják az adott terméket. Az infláció miatt virágzott az adózást elkerülő cserekereskedelem. A Cukorközpontból 1919. március elején már csak nyerscukrot utaltak ki a városnak.128 Hosszú távon komoly pénzügyi nehézségeket okozott a kormány által elvárt lejegyzendő hadikölcsön is: 1914-16 között az első öt sorozatban kibocsátott hadikölcsönből a város összesen 1 millió koronáért vásárolt.129 Ne felejtsük el: a városnak hatóságként is működnie kellett, vagyis kezelnie kellett az éhséglázadáshoz hasonlító társadalmi megmozdulásokat, a sztrájkokat, amelyek közül -főleg a katasztrofális közellátás miatt is - egyre több politikai színezetűvé vált.130 Bármilyen anakronisztikus is, de a városnak még akkor is be kellett hajtania az adókat, ha tudta, hogy ezzel a saját adófizetőit nyomorítja. A számos új adó közül a legjelentősebb a hadiadó volt, amellyel a 20 000 koronánál nagyobb jövedelemmel rendelkezőket sújtották. 1915-ben Zala vármegye 378 000 korona hadiadójából 171337 koronát (vagyis 45,3%-ot) a kanizsaiak fizettek meg.131 Régi időket idézett a rekvirálások bevezetése. 1916 elején a városban és a mellette lévő szőlőhegyeken begyűjtöttek 380 q búzát, 439 q rozst, 5205 q árpát, 232 q tengerit, 486 q hajdinát, emellett még jelentős mennyiségű babot, borsót, kölest, lisztet, és kétszerest is.132 A közellátásban a városon kívül nagy szerepet játszottak a különböző magánegyesületek is, igen nagy jelentősége volt a különböző gyűjtéseknek. Valamit javított a helyzeten a város sertésállománya: a Franz-malomtól kibérelt városi hizlaldában 250 sertést tartottak.133 Katasztrofális volt a lakáshelyzet is: 1919 kora tavaszán a helyi sajtóban is egyre több cikk jelent a háború alatt az elmaradt tatarozások miatt összedőlő épületekről; mintegy 250 család élt ekkor lakás nélkül, s akiknek jelentős részét a volt gimnáziumi épü- 122 Zalai Hírlap, 1916. szeptember 5. Az esetet említi: Pál, 1968.13.p. is. 123 Barbarits, 1929. 217.p. 124 Barbarits, 1929. 222.p. 125 Zalai Közlöny, 1917. december 1. 126 Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet. 225. oldal. Nóvák János képviselő felszólalásának adatai alapján. 127 Zalai Közlöny, 1917. október 13. 128 Zala, 1919. március 5. De legalább az újságban azt is leírták, hogyan lehet a nyerscukorból fogyasztható cukrot sajtolni. Lásd: Zala, 1919. március 13. 129 Barbarits, 1929. 218.p. 130 Lásd: MNL ZML Zala Vármegye Alispánjának iratai. 1917: 27436. 131 Barbarits, 1929. 219.p. 132 Zalai Közlöny, 1916. január 23. 133 Zala, 1919. március 8. 274 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 274 letben szállásolták el. Joggal írták, hogy „Az egész város egy Gorkij-i tömeglakássá változott, amelyben a nyomor, a pauperizmus és a tüdővész áldozatai tengetik szomorú életüket".134 A katasztrofális körülmények között erős társadalmi érdekek artikulálódtak egy lehetséges földosztás irányába. Az 1919. évi 18. néptörvény végrehajtására földosztó bizottságokat küldtek szét az országban; de erős volt a helyi akarat is. Nagykanizsán a hg. Batthyány-Strattmann birtokokból az 1008 holdas Pongrácz-féle bérgazdaságot szerették volna a helyi, főleg kiskanizsai gazdák és a hadirokkantak egy tejtermelő szövetkezet létrehozására megszerezni, ám ezt a helyszínre érkező miniszteri biztos nem támogatta. Az indokok között szerepelt, hogy a város tejellátása a nagyrécsei uradalom tehenészete révén megoldódni látszik, illetve nem tanácsos a város határában az egyetlen rétgazdaságot más célra fordítani. A hadirokkantak ragaszkodtak a szövetkezethez, míg a kiskanizsai gazdák már a birtok parcellázását szerették volna elérni, sőt a vasutasok is bekapcsolódtak a folyamatba, ők a birtok szántóiból szerettek volna háztelket és kertgazdaság céljára még egy jó darabot. 1919. március elején befejezték a földre várók összeírását. Összesen 95 nagykanizsai és 338 kiskanizsai polgár jelentkezett földért, messze alulmúlva az előzetes elvárásokat.135 A földosztás azonban egyelőre megakadt.136 Látható a fentiekből, hogy a négy és fél évig tartó háború, s az azt követő hónapok nagy megpróbáltatásokat hoztak Nagykanizsa társadalmának. A világháború miatt a város feladatai erőteljesen növekedtek. Az első világháború előtti időszakban a magángazdálkodás folyamatai voltak meghatározóak, a város inkább csak igazodott azokhoz. Most viszont a közellátás megszervezése, a kemény állami törvények betartatása, a szegényügy megoldása, a katonai funkciók teljesítése stb. olyan feladatokat rótt a városra, amelyek nagy része 1918 után is fennmaradt. Az 1919. évi Tanácsköztársaság hatalmi rendszere tovább fokozta a megoldatlan problémákat. A Kommün 133 napja alatt átalakították a városirányítás testületeit. A gazdasági magántulajdon működését korlátozták, s katonás jellegű uralmat vezettek be. A legjelentősebb magánkereskedéseket, üzleteket szocializálták.137 Rögtönítélő bíróságokon ítélkeztek a legkisebb gazdasági „visszaélés" esetében is. Új, de valójában értéktelen és alap nélküli pénzt vezettek be, s tettek kötelezővé; ugyanakkor óriási hiány volt váltópénzből.138 A fűtőanyag hiánya miatt áprilisban sor került a villamosenergia-szolgáltatás időszakos korlátozására,139 májusban pedig már három napos tilalmat rendeltek el.140 A város ellátása tovább romlott: az alapvető élelmiszereken túl szinte minden termékből hiány volt. Bevezették a hústalan napokat, majd a hústalan hetet.141 A szeszkereskedést korlátozták, az ún. zugkocsmákat bezárták.142 Az ellátási problémákat még az újságokban meghirdetett győzelmi jelentések sorozata sem tudta elleplezni. A 2000 korona értéket meghaladó ékszereket be kellett szolgáltatni az adóhivatalnál, a mulasztókat forradalmi törvényszék elé állítással fenyegették meg.143 A kora-nyári vasutassztrájkot leverték.144 Lakásrekvirálásokat hajtottak végre, amelynek során a ki nem használt lakásokat lefoglalták, s oda lakásnélkülieket köl- 134 Zala, 1919. március 7. 135 Zala, 1919. március 6. 136 Zala, 1919. március 13. 137 Zala-Népakarat, 1919. április 10. 138 Zala-Népakarat, 1919. június 12. 139 Zala-Népakarat, 1919. április 24. 140 Zala-Népakarat, 1919. május 18. 141 Zala-Népakarat, 1919. július 29. A hústalan hét egyszer fordult elő, az 1919. július 22-29 közötti időszakban. 142 Zala-Népakarat, 1919. július 12. 143 Zala-Népakarat, 1919. április 9. 144 Zala-Népakarat, 1919. június 5. Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 275 töztettek be.145 A rövid négy hónapos időszak talán egyetlen pozitív jeleként értelmezhetjük, hogy július elején a városi Intéző Bizottság megtagadta, hogy Nagykanizsa város több száz darabos sertésállományát Budapestre, a „proletártestvérekhez" szállítsák, s ezzel sikerült a zsírellátás minimumát biztosítani a városban. 1919 augusztusától - a román támadás, valamint a belső nehézségek miatt - a tanácskormány lemondása után Nagykanizsán is lehetőség nyílt a korábbi gazdasági és társadalmi jogrendszerhez való visszatérésre. Trianon után, az 1920-as években elindult konszolidációs folyamat során újabb és újabb feladatok rakódtak a városra. Ilyen volt például a vagyonváltság és a földreform levezénylése; a korábban megkezdett közműépítések folytatása vagy felgyorsítása; új, városi tulajdonban létre hozott üzemek működésének kialakítása, de említhetnénk a numerus clausus törvény és az általános zsidóellenes hangulat miatt a várost elhagyó zsidó üzletemberek tevékenységének pótlását is. De az új feladatok mellett ott voltak a régi nehézségek: az eladósodottság kezelése, az általános forráshiány, a bizonytalan külső feltételek melletti működés, a katasztrofális mértékű lakáshiány stb. Már ebből a felsorolásból is érzékelhető, hogy a városi közgyűlésnek 1920 után is bőven akadt feladata. Az első intézkedések inkább csak tűzoltó jellegűek voltak. Az egyik legnagyobb probléma a városban élő szegények helyzetének javítása volt, a pénzügyi segélyek forrásai végesek voltak. A segélyezés terén visszatérő probléma volt a hatalmas infláció miatt nagyon rossz körülmények közé kerülő köztisztviselők fizetése, akiknek külön szervezeti modellben próbálták a jegyre adható élelmiszert kiszolgálni, illetve egyéb segélyekben részesíteni őket.146 Az is rontotta helyzetet, hogy a városba került menekültek miatt jelentősen nőtt a város lélekszáma: egyes adatok szerint 1918 vége és a 1920 eleje között 8000 fővel nőtt a népesség.147 Mivel számukra lakás nem volt, így voltak, akik vagonokban éltek a pályaudvaron; ugyanakkor a miniszter a hadikórház néhány barakkját átmenetileg átengedte.148 Utóbbiból egy kisebb lakótelep formálódott a későbbiekben.149 Nagy problémát jelentett a valamilyen erővel mindig jelenlévő népi, illetve a nagypolitika által néha felülről is erőteljesen sugallt antiszemitizmus is.150 Ennek egyik esete volt, amikor a korábban igen toleránsnak számító Nagykanizsán 1921-ben a városba beköltözni akaró Kohn Elemért zsidó hovatartozása miatt nem engedték letelepedni;151 illetve amikor a városba került 3-4 galíciai zsidó családot kiutasították.152 A politikai visszarendeződés keretei között revízió alá vették a kommün lakásügyeit, s 50 kommunistát kiköltöztettek megszerzett lakásukból.153 Nehézséget okozott a lakosság tüzelőfával való ellátása. Kanizsának volt erdeje, s a környékén is jelentős erdőbirtokok területek el, így fa volt bőven, viszont a tűzifa központi elosztás alá esett, s a faügyek kormánybiztosa a szükséges famennyiség kiutalására tett alispáni javaslatot volt, hogy megtorpedózta. 1920 októberében például a városnak csak 8000 űrméter fa volt biztosítva tüzelőnek, ami még a legínségesebb megoldást sem biztosította. A falusi gazdák által a piacra felhozott tűzifának az ára a duplája volt a központi elosztású 145 Zala-Népakarat, 1919. július 6. 146 1921-ben az Erzsébet-téren felépült a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének árupavilonja. Lásd: Zalai Közlöny, 1921. március 17. 147 Zalai Közlöny, 1920. február 1. 148 Uo. 149 Volt egyszer egy katonaváros, 2003.176.p. 150 pgjgg a háború alatt meggazdagodott, s a város központjában házat, ingatlant szerző zsidó kereskedőkre zúdult a jobboldaliak haragja. Állandó célpont volt a Singer, a Kirschner, a Wieszfeld és Fischer, a Fürst, a Szántó és Salamon, a Kisfaludi és Krausz, a Steiner és a Krámer kereskedés. Mellettük nagy kisgazdapárti össztűz alá kerültek a nagybirtokosok és a nagybérlők is. Lásd: Zalai Közlöny, 1920. április 13. 151 MNL ZML V. 1506. VT iratai. 6876/1921. 152 Zalai Közlöny, 1920. február 1. 153 Uo. 276 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 276 termékének. Joggal írhatták a helyi sajtóban, hogy „A városnak is meghalhatna a tél előtt egy erdőtulajdonos amerikai nagybátyja,"154 Az 1920-as évek elejét végigkísérte a tűzifa-mizéria. A helyzetet a vásárlások szabaddá tétele oldotta meg, amikor is főleg Strém Károly helybeli fanagykereskedő révén biztosítani tudták a szükséges mennyiséget,155 illetve a városban 1922-ben megtelepedett Erdőbirtokosok Fakitermelő Rt. is hozzájárult az ellátáshoz, amikor is 800 vagon elsőrendű tűzifát adott el a városnak.156 A pénzügyi nehézségek miatt még az is előfordult, hogy a városnak 1921-re a megelőző év végén még nem volt elfogadott költségvetése.157 Mindazonáltal a gazdasági nehézségek közepette is próbáltak a közüzemek működésen javítani. Erre több példánk is van. A háború alatt nagyon lerobbant gőzfürdő helyrehozatalára 1920-ban 500 000 koronát szavaztak meg.158 Mivel a szeszipar ezekben az években is jól ment, ezért a város tulajdonát képező, 1918-ban megalapított Központi Szeszfőzde berendezési munkálatait felgyorsították.159 Mindenképpen létre akarták hozni a már többször elhatározott városi téglagyárat, a tanulmányi és tervezési munkára 100 000 koronát szavaztak meg.160 Több éves várakozás után a háború alatt a hadikórház és a laktanyák területén - az állam által kiépített - vízvezetéket megszerezte a város. Az 1921. június 13-i szerződés szerint a vízvezetéknek a hadsereg által kiépített részét városi üzemmé nyilvánították, ugyanakkor a város vállalta, hogy a katonai objektumokat továbbra is ellátja vízzel.161 A városi közellátási üzem 12 milliós hitelt kapott. Okulva a korábbiakból, miszerint a háborús időkben az egyik legnagyobb közélelmezési probléma a zsírhiány volt, ezért a város 1920 végén megvette a lőporraktár mellett lévő, Breuer Izidor földbirtokos tulajdonában lévő sertéstelepet, s kanizsai építési cégeket megbízva megkezdték a kb. 1000 sertés hízlalására alkalmas telepet 2000-3000 darabosra bővíteni. Ennek az is oka volt, hogy a zsír ára az 1920-as évek elején az egekben volt, s már csak a gazdagok tudták a kilogrammonkénti 220-240 koronás árat megfizetni.162 A város a konszolidáció útján Az 1920-as évek első felében a város fokozatosan alkalmazkodott a megváltozott viszonyokhoz. A évtized első fele általában véve is az instabilitás időszaka volt a hazai gazdaság történetében. Az importpótló iparosításnak voltak ugyan eredményei Nagykanizsán is (textilipar, faipar stb.), ám a városban működő magángazdaság élénkülése csak nagyon lassan indult meg. Az adóbevételek alig csörgedeztek, ugyanakkor fejlesztési forrásokra óriási szükség volt. A város az évtized első felében nehezen jutott hitelhez, bár kétségtelen, hogy reményteljes terveihez némi forrást tudott szerezni. 1923-ban Nagykanizsa a Pénzintézeti Központtól 250 000 korona kölcsönt kapott, amiből megépítette a gimnáziumot.163 A makrogazdasági helyzet javulásával, amikor is az MNB felállítása és az ország pénzügyi stabilizációja végbement, felsejlett, hogy a hazai városok jelentősebb külföldi kölcsönhöz juthatnak. Az infláció és a hitelhiány miatt rendkívül fontosak voltak a külföldi kölcsönök, aminek lehetőségét az 1925. évi 22. tc. teremtette meg. Ez volt a Speyer-kölcsön- 154 Zalai Közlöny, 1920. október 3. 155 Zalai Közlöny, 1920. április 13. 156 Zalai Közlöny, 1922. augusztus 6. 157 Zalai Közlöny, 1920. december 30. 158 Zalai Közlöny, 1920. április 30. 159 Tarnóczky, 2010.141.p. 160 Zalai Közlöny, 1920. július 4. 161 Barbarits, 1929.136.p. 162 Zala, 1920. november 18. 163 Barbarits, 1929.136.p. Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 277 program, amiből néhány év alatt három nagyobb pénzfelvételi lehetőség nyílott meg.164 A kölcsönhöz jutás érdekében a város elkészítette beruházási tervét, amely jó néhány létesítményt tartalmazott. A Speyer-kölcsön felvételéhez az kellett, hogy hasznot hozó, megtérülő beruházások jöjjenek létre, ezért a hazai városok azon elképzeléseit, amelyek más típusúak voltak, a minisztérium nem támogatta.165 Nagykanizsa ebből a kölcsönből kívánta a vízvezeték-hálózatot 20 000, a csatornahálózatot 16 000 lakosnyira bővíteni. A közvágó-hidat napi 40 marha és 25 sertés vágására akarták bővíteni, ugyanakkor fel kívánták szerelni hűtővel, sertésszúróval és egyéb helyiségekkel. Az állatvásárteret évi 40 000 darab állat felhajtására tervezték átalakítani. A közkórház kibővítése, egy új, 120 személyes szegényház kialakítása, a városi utak és a járdák burkolása szerepelt még a tervezetben. Mindezt összesen 6 millió aranykorona (= 90 milliárd papírkorona) költséget feltételezett. A város hosszú távú elképzelései között egy önálló gazdasági iskola, két új óvoda, négy felsőosztályos leányiskola, egy zeneiskola, két internátus, egy színház, egy sportpálya, egy uszoda, egy kiskanizsai városházi épület, ugyanott egy orvos lakás felépítése is szerepelt.166 A fenti tervek hasonlítanak más hazai városokéhoz: közismert, hogy a Speyer-kölcsönök felhasználása során a leggyakoribb beruházás a víz- és csatornahálózat kiépítése volt.167 Nagykanizsa város 1925-ben 198 233 dollárt vett föl. felhasználása során 590 700 pengőt fordítottak a vízvezeték továbbépítésére, 64 000 pengőt az új vásártérre, 24-24 000 pengőt csatornázásra és városi épületek felújítására, 21000 pengőt városi utak javítására, elsősorban a Dencsár-csatorna szabályozására és az új Dencsár-híd megépítésére.168 1926-ban a II. Speyer-kölcsönből újabb 293632 dollár (= 1907040 pengő; 164400 aranykorona) kölcsönhöz jutott a város, amit a kórház bővítésére és csatornázásra használtak föl.169 Ez utóbbi kölcsönösszeget 20 év alatt 3 510 000 pengő összértékben kellett visszafizetni.170 A Speyer-kölcsön mellett a város számára egyéb forrásokhoz is megnyíltak. Helyi pénzintézetektől vettek föl 268 000 pengőt, amiből megvásárolták a Paliinban lévő, Pick birtokos után maradt 300 holdas elhanyagolt erdőbirtokot. A rengeteg kölcsönfelvétel eredményeképpen a város adóssága gyorsan növekedett, az 1928. évi 440 000 pengős törlesztés után is maradt még 3120 000 pengő adósság, ami a város tiszta vagyonának 27%-át tette ki.171 Az adósság növekedése mellett azonban látni kell, hogy a gazdasági működés javításában e kölcsönöknek óriási szerepük volt. Az építőipar komoly megrendelésekhez jutott, a piac valamelyest élénkült (főleg az állatvásártér forgalma növekedett), a lakások és közintézmények komfortosabbá váltak, a városi adóbevételek lassan emelkedtek. A korabeli közhangulat is javult valamelyest. Az 1920-as évek második felében a fenti beruházások kétségkívül serkentették a helyi gazdaság működését. Ám Nagykanizsa város gazdálkodásában egyre több probléma mutatkozott. Ennek egyik jele 1927-28 során az adófizetők számának csökkenése volt. Ezekben az években évszázados múltra visszatekintő helyi kereskedő és ipari cégek mentek csődbe, aminek révén növekedett a munkanélküliség. A másik a hitelek visszafizetési terheinek emelkedése volt. A városnak sok ún. függőkölcsöne volt, amelyek rövid lejáratú, jelzálog-teherrel bíró, általában helyi pénzintézetektől felvett kölcsönök voltak, amiket jó lett volna hosszú lejáratú, alacsony kamatozású kölcsönné alakítani. A nemzetközi és a hazai pénz- 164 A Speyer-kölcsön hivatalos megnevezése: Egyesített Városi Kölcsön. 165 Az utólagos ellenőrzésnél felmerült problémák miatt számos város ellen fegyelmi eljárás indult. Lásd például: Zalai Közlöny, 1928. november 25. 166 Zalai Közlöny, 1925. június 19. 167 Miskolc, Szeged, Pécs beruházásai talán a legtisztább példák erre. 168 Barbarits, 1929.137.p.; Kanizsai Enciklopédia, 1999. 169 Zalai Közlöny, 1926. december 25. 170 Zalai Közlöny, 1930. október 21. 171 Barbarits, 1929.138.p. 278 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 278 piacon egyre drágábban lehetett hitelhez jutni, hiszen az amerikai kereslet elszívta az európai tőkét. A nehézségek közepette hamar kiderült, hogy jó néhány korábbi beruházás túlméretezett és felesleges volt. A kanizsai gimnázium internátusát 70 főre építették, de alig pár tucat helyet töltöttek be. Az Erzsébet téren megvettek olyan épületet, aminek a bérleti díja ugyan 5%-ot hozott, de még így sem volt rentábilis.172 Mindenesetre az alkotás láza még a romló feltételek közepette is tovább élt: 1929 októberében, amikor pár nap múlva a pénzügyi válság kitört, Nagykanizsa képviselőtestülete még repülőteret, tiszti lakásokat, leányiskolát, gazdasági iskolát tervezett építeni.173 Az új beruházások elindítása után 1930 végére számított városi adósság már 4700 000 pengő lett, ami elérte a városi vagyon 30%-át. Ugyanakkor 1929-30 során a város jövedelmeiben stagnálásra, egyes bevételeinél pedig visszaesésre lehetett számítani.174 1929. október 26-án készült egy összehasonlítás, amiben a város akkori pénzügyi helyzetét összevetették az első világháború előtti állapottal. Megállapították, hogy az 1913. és az 1929. évi adósság összege (pengőre átszámítva) nagyjából megegyezett. A nagy különbséget abban látták, hogy 1913-ban az összes adósság a város vagyonának 49%-át tett ki, míg 1929-ben csak 30%-ot; ugyanakkor 1913-ban 72%-os pótadót fizetett a lakosság, míg 1929-ben csak 50%-ost.175 (Nagy különbség volt ugyanakkor a lakosság teherviselő képessége.) A világgazdasági válság évei jelentős változásokat hoztak a nagykanizsai közéletben. Két dologra kell utalnunk. Az egyik, hogy 1930-ban változás történt a városvezetés élén: Sabján Gyula polgármester, helyére Krátky István került. Krátky családja Rohoncról származott, nagyapja kereskedő volt Kiskanizsán, nagyanyja ottani polgárcsaládból származott. Apja Nagykanizsán a telekkönyvi hivatalt vezetette. Krátky Nagykanizsán született 1888-ban, előbb a helyi piarista gimnáziumban tanult, majd Budapesten végzett jogot, 1911-ben lett a jogtudományok doktora.176 Előbb ügyvéd, majd katona volt, 1915-től pedig főjegyző lett városában. Polgármesterré választásakor tisztában volt vele, hogy a válság közepette „Sivár és vigasztalan gazdasági viszonyok között súlyos örökséget veszek át." Tanulságosak az elnyert polgármesteri címről mondott szavai is: „Én úgy fogom fel hivatásomat, hogy a polgármester nem csak a városi közigazgatás vezetője, nem csak a városi tisztviselő kar feje, s a város első tisztviselője, hanem a szó neme értelmében a polgárok mestere, a legelső polgár a köteleség teljesítésében.. ,"177 A másik változás a törvényi szabályozásából fakadt. Az 1929. évi 30. tc. értelmében az addigi rendezett tanácsú városok ún. megyei városokká váltak. A törvény hűen tükrözte a már régóta zajló centralizációs folyamatot, amely során egyre több jogot vontak el a városoktól, s egyre inkább az állam alá rendelték őket. A törvény értelmében átalakították a városok belső közigazgatási szervezetét, a legjelentősebb kétségtelenül a városi 172 Zalai Közlöny, 1928. október 28. 173 Zalai Közlöny, 1929. október 5. 174 Zalai Közlöny, 1929. október 17. 175 Zalai Közlöny, 1929. október 26. 176 Benedek, 1938. 8.p. Krátkyról lásd részletesen Paksy Zoltán tanulmányát a kötetben. 177 Károlyi, 2005. 49.p. 68. kép: Dr. Krátky István polgármester az 1930-as években Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 279 tanácsok megszüntetése volt. Ezzel az igazgatási hatósági jogkör a polgármesterhez került.178 A megyei városi cím nem változtatott a tisztikar összetételén. így az 1930. évi városi képviselőválasztás után is meg kellett választani a polgármestert, három tanácsnokot, egy-egy erdőmestert, árvaszéki ülnököt, mérnököt, közgyámot, adóhivatali számvevőt, adótisztet, levéltárnokot, végrehajtót. A polgármesteri jogok és lehetőségek növelése ugyanakkor a hatékonyságot javíthatta. Újdonság volt a városnak a megyei törvényhatóságban való részvétele. 1930 elején Nagykanizsán 68 fős törvényhatósági testület alakult, amely a Zala megyei törvényhatósági testület részeként működött. Tegyük még hozzá, hogy 1930-ben 45 korábbi rendezett tanácsú város vált megyei várossá. Dél-Dunántúlon Nagykanizsa mellett Zalaegerszeg, Kaposvár, Mohács és Szekszárd lett még megyei város. A válság erősen éreztette hatását a város működésében. Nagykanizsa város bevételei jelentősen csökkentek Sok olyan levéltári forrás maradt az utókorra, amelyek tárgya a bérleti díj csökkentésére vonatkozó kérelem, hiszen a régi díjakat a visszaesett forgalom és a lecsökkent bevétel mellett már képtelenség volt kifizetni. A kérelmezők között korábban jól menő vállalkozók is voltak. 1932-ben egy közös beadványban 14 bérlő kért egyharmados díjcsökkentést a várostól, köztük olyan cégek, mint például a Teutsch-féle Elektron-kereskedés, Szabó Sándor cipőgyáros, Lackenbacher Ede fuvarozó, a Fischel könyvkereskedés stb. A város vezetői minden egyes céggel próbáltak dűlőre jutni.179 Hasonlóan csökkent a vásárok forgalma is. Nagykanizsának ekkor évi 10 országos vásár tartására volt joga (csak a január és a július hónap maradt ki), s emellett minden héten volt egy hetivására is. A vásári bevételek csökkenő tendenciáját mutatja, hogy 1931-ben 106 292 pengős bruttó bevételt értek le, de 1932-ben már csak 86 603,1933-ban pedig még ennél is kevesebb, 80 200 pengő folyt be. Tegyük hozzá, hogy ezzel párhuzamosan csökkent a kiadás is: 1931-33 között 8378 pengőről 6994 pengőre csökkent a vásárok lebonyolításának költsége.180 A bevételek visszaesése miatt a városi működést is át kellett alakítani. 1930-tól kezdve folyamatosan csökkent a városi költségvetés főösszege. Az 1931. évi költségvetést már 4%-kal kisebbre tervezték, mint az 1930-ast, a különbség 80 000 pengőt tett ki.181 Az 1932. évi költségvetést pedig a már lecsökkent 1931. évihez képest kellett 8%-kal, vagyis mintegy 100 000 pengővel visszafogni.182 A folyamat nem állt meg: 1933-ban 1,7 milliós, 1934-re pedig már csak 1,54 milliós költségvetést terveztek. Egészében véve a világgazdasági válság alatt a város költségvetése mintegy negyedével esett vissza.183 A város 1931-ben felállított egy Takarékossági Bizottságot, amelynek feladata a személyzeti kiadások felülvizsgálata, valamint a csökkentésre vonatkozó javaslatok kidolgozása volt. A városnak ebben az időben 114 fizetett tisztje, 29 napidíjasa és 140 altisztje volt. Ezek mellett a városi üzemek esetében a kórházban 64, a víz- és csatornaműnél 10, míg a szeszfőzdénél 1 főt foglalkoztattak, így összesen 358 alkalmazottal számolhatunk. A személyi kiadások 1931-ben az összköltségek 32%-át tették ki. 1931 őszére a Bizottság megfogalmazta, hogy folyamatosan csökkentve 33 állást meg kell szüntetni, ami mintegy 65 000 pengős éves megtakarítást eredményezett.184 De még ennél is tovább kellett menni: a bizottság javaslatára a városi alkalmazottak törzsfizetését is csökkentették 10-12%-kal.185 A válság éveiben a munkanélküliség, a szegények és az ínségesek száma gyorsan emelkedett. 1932-ben a 31000 lakosú városban mintegy 2400 olyan család volt, ahol a család- 178 Csizmadia, 1981/b 598.p. 179 MNL ZML V. 1512.b. VT. Közigazgatási iratok. Iktatott iratok, 1933: 21828. 180 Uo. 1933: 28138. 181 Zalai Közlöny, 1930. szeptember 5. 182 Zalai Közlöny, 1931. október 29. 183 Zalai Közlöny, 1932. október 2.; lásd még: Városok háztartása, 1935. adatait. 184 Zalai Közlöny, 1931. szeptember 20. 185 Zalai Közlöny, 1931. szeptember 25. 280 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 280 fenntartó elveszítette munkáját. Az ő ellátásukhoz szükség volt a társadalmi szolidaritás működésére, magángyűjtésekre, karitatív szervezetek munkájára,186 de legalább ennyire a város által intézményesen kialakított munkalehetőségekre. A város több szegényakciót szervezett. 1931-ben 550-600 ínségest foglalkoztattak a városi erdőkitermelésnél.187 Különösen előnyös volt, hogy a fakitermelés téli munka, márpedig az ínségesek ellátása szempontjából mindig a tél volt a legnehezebb évszak. A város működtetett népkonyhát, folyósított rendszeres segélyeket, amihez még állami támogatást is kapott. A közmunkák megszervezésével a város sokat tett a helyi társadalom közösségi összetartozás-tudatának fennmaradásáért. Arra is van példa, hogy a város a saját tulajdonában lévő földet parcelláztatta: 1933 decemberében az Alsóvárosi erdőben 40 hold területet kínált eladásra vagy bérbeadásra a rászorultaknak.188 Minden téren igyekeztek takarékoskodni, amivel viszont néha másoknak nehézséget is okoztak. 1933 novemberében jókora ügy kerekedett abból, hogy az Alsóerdőn Nagykanizsa irányába átvezető utakat a város lezáratta. Az indoklás szerint az utakat a miháldi, sandi, pathi, nagyrécsei, varászlói, nemesdédi községek lakosai is használják, ám azok fenntartásához a falvak nem járultak hozzá. Ezeken az utakon (mintegy szolgalmi jelleggel) naponta 40-50, a nagyobb vásárok alkalmával 200-300 vásározó közlekedett. Az útlezárás miatt számukra a kerülőutakon történő, illetve egyes esetekben a vasúti közlekedés lehetősége maradt, amely viszont lényegesen többe került.189 A vásározók elmaradásával persze a városi lakosság vásárlási lehetőségei csökkentek, ugyanakkor a kiskanizsai agrártermelők számára sikerült a helyi piacot monopolizálni. Egy pozitívumot viszont kiemelhetünk, s ez a városi strand- és sportuszoda felépülése volt. Egy ilyen objektum már a korábbi beruházási tervekben is szerepelt, de folyamatosan húzódott az ügy. Korábban a hőség elől a Potyli-malomhoz vagy a Principálishoz menekült a lakosság. Előrelépés volt, hogy 1927-ben megalakult a Nagykanizsai Fürdőegyesület.190 Kihasználva azonban a város lassúságát, 1932-ben a Magyar utca északi végén, a 175. szám alatti - magántulajdonban lévő - Herkules-téglagyár területén megnyitotta kapuit az első népfürdő. Wertheimer igazgató kezdeményezésére a téglagyár vízmedencéjében pár hónap alatt kialakítottak egy strandfürdőt, amit 1932. július 7-én nyitottak meg.191 Megszervezték az elérhetőséget is: a városközpontból még autóbusz is indult a távoli fürdőhöz, de a többség persze gyalog vagy biciklivel érte el. A nehéz időkben látványos feszültségoldó hatással bírt a strand. Nem véletlenül írták a helyi sajtóban, hogy „Napok óta valóságos búcsújáró hely" az új létesítmény. S legalább ennyire fontos volt az is, hogy „.. .afürdőruha mennyire demokratikussá teszi az embereket. Lehullanak a hivatalos maszkok, eltörpülnek a társadalmi rang és pénzkülönbségek ".192 A Herkules-strand mellett azonban a város továbbra is ragaszkodott a saját tulajdonában lévő létesítmény megépítéséhez. 1932-ben - költségkímélés céljából - a volt Merkur-gyár anyagainak felhasználásával a Sétatérből, valamint néhány szomszédos telekből kialakított területen, a Csengery út 47. szám alatt felépítette a saját uszodáját és strandfürdőjét. Ez a városi létesítmény már a belváros szélén volt, kulturált környezetben, tiszta levegős helyen, s a medencét sportversenyekre is lehetett használni. 1934-ben 14 083-an látogatták, alapvetően nyereségesen működött, jövedelme a várost gazdagította.193 Érdekes ugyanakkor, hogy az 186 Zalai Közlöny, 1932. szeptember 29. 187 Zalai Közlöny, 1931. december 18. 188 MNL ZML V. 1512b. VT iratai. Közigazgatási iratok. 1933: 5841. 189 Uo. 9580:1933. 190 Tarnóczky, 2010. 206.p. 191 Zalai Közlöny, 1932. július 7. 192 Az idézetek forrása: Zalai Közlöny, 1932. július 10. 193 Király, 1935. 78-79.p. Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) 281 1935. év korántsem sikerült: a fürdő ebben az évben már veszteséget termelt. A látogatószám csökkent, s mivel magasak voltak a jegyárak, így árcsökkentésre kényszerültek.194 A válság éveiben kényszerlépéseket kellett hozni, ugyanakkor a krízis elmúltával már stratégiai célokat lehetett felvázolni. Nem múlt el azonban nyomtalanul a négy év: 1933 után, amikor az ország gazdasági mutatói már javultak, Nagykanizsán továbbra is látszottak a negatív hatások a gazdasági működésében. Tény azonban az is, hogy Nagykanizsának az 1930-as években lecsökkent költségvetése egyben racionalizációt is magával hozott, vagyis a város működése sokkal olcsóbbá vált, mint korábban. Nézzük meg, hogy a válság után milyen volt Nagykanizsa költségvetési rendszere. A város költségvetése 1934-ben (pengőben)195 Költségvetési fő csoportok Kiadás A kiadások százalékában Bevétel A bevételek százalékában Általános igazgatás 492860 31,50 460375 34,1 Közegészségügy 61243 3,90 53118 4,0 Közoktatás, művelődés, vallás 214574 13,70 95105 7,1 Szegény ügy és népjólét 80897 5,20 8885 0,6 Közélelmezés 22559 1,50 104109 7,7 Városépítés, közmunkák 144213 9,20 118394 8,8 Vagyonigazgatás 155825 10,00 373 449 27,7 Hitelügy 391256 25,00 134 778 10,0 Összesen 1563427 100,00 1348213 100,0 Nagykanizsának 1934-ban 1,56 millió pengő kiadása volt. Ez a 45 megyei város között a hatodik legnagyobb volt.196 (A következő évi költségvetés szintén 1,5 millió pengős volt.)197 A szigorú takarékosság eredményeképpen ezt az évet 65 000 pengő felesleggel zárta a város. A 1934. évre vonatkozó táblázat adataiból két nagyobb kiadási tétel látszik. Az egyik a hitelügy, a másik pedig az igazgatás. A város kiadásai jelentős részét, 1934-ben éppen negyedét tette ki a hiteltörlesztés. Rossz fényt vet a hosszú távú gazdálkodására, hogy 1934-ben a megyei városok között Nagykanizsánál csak Szolnok, Hajdúszoboszló és Kőszeg volt összköltségvetéséhez képest eladósodottabb település. Térségi központként ugyanakkor viszonylag sokat kellett költenie igazgatásra (közigazgatás, rendészet, tűzrendészet, katonaügy, adókezelés, rendkívüli kiadások), innen a kiadások csaknem egyharmadát kitevő igazgatási költség. E téren jól állt a város: a megyei városokhoz hasonlítva nem volt kiemelkedően magas az igazgatási kiadások aránya. A bevételek között az igazgatási jellegű tételek több mint egyharmadot tettek ki, ám ezek nagy részét el is vitte maga az igazgatás. Akárcsak korábban, most is a vagyonigaz-gatásra (vagyonkezelésre) kell felhívni a figyelmet. A bevételek 27%-át kitevő tétel, amely a kiadási oldalon csak 10%-ot emésztett föl, jelentős szabad forrást biztosított a városnak. Alaposabban megnézve ezt a 373 449 pengős bevételi forrást azt látjuk, hogy abból 117 000 194 Egyes hírek szerint ennek oka volt a tífusz-járvány is, ami óvatosabbá tette az embereket. Lásd: Zalai Közlöny, 1935. szeptember 24. 195 Városok háztartása, 1935. 2.p. Táblázat adatai alapján. 196 Uo. 197 Zalai Közlöny, 1935. május 15.; illetve Zalai Közlöny, 1936. május 14. A szigorú takarékosság eredményeképpen ezt az évet 65 000 pengő felesleggel zárta a város. 282 Kaposi Zoltán: Városirányítás és városgazdálkodás (1850-1945) pengő a város tulajdonában lévő házak bérbeadásából, 30 000 pengő középületek használatából, 72 000 pengő az erdőgazdaságból, míg 19 000 pengő az állattartásból jött be, de kasz-szírozott a város 57500 pengőt különböző közterületek használata után is. A városi erdőből származó bevétel a megyei városok között Kőszeg után a 2. legnagyobb volt 1934-ben.198 Fontos alkalmi forrás volt a különböző szolgáltatóktól beszedhető koncessziós díj. A sorból az 1933-34-ben lezajlott áramszolgáltató-váltás emelkedik ki, amikor is az addigra már 41 éve működő Transdanubia (vagyis a volt Franz-gyár) helyett a Drávavölgyi vette át a villanyáram-ellátást. A szolgáltató számára hatalmas siker lehetett a koncesszió megszerzése. A város megpróbálta a versenytárgyalást a maga javára fordítani: az áramszolgálta-tóktól hatalmas kölcsönt kapott, amivel két nagyobb függő kölcsönt kívánt hosszú távú kölcsönné formálni. A két kölcsön együttes összege mintegy 736 000 pengő volt.199 Problémát okozott azonban az, hogy ha a Transdanubia veszít, akkor minden bizonnyal a gőzmalmot is bezárja, márpedig ez időben zárt be a sörgyár, a pótkávégyár is, s vittek el hivatalokat Nagykanizsáról. A Transdanubia kiiktatása az utolsó régi, a dualizmus korában megalapított üzem bezárását jelentette volna.200 Sokáig ment az alkudozás, újabb és újabb ajánlatokat tettek a társaságok, végül is a Drávavölgyi kapta a koncessziót. A válságból fakadó felismerés volt az is, hogy mivel a beruházások visszaestek, új gyárak nem jöttek létre, a munkanélküliség és a szegénység tartóssá vált, ezért a város gazdaságélénkítő szerepére szükség volt. Olyan beruházások kellettek, amelyek multiplikátor hatásai a magángazdaságot is élénkíthették. Az 1930-as évek közepének legnagyobb városi beruházásterve is az országos folyamatokhoz kapcsolódott. Mivel 1933-37 között a világpiaci húsárak megduplázódtak,201 s az 1930-as évek közepén a német-magyar kereskedelmi szerződés miatt is fellendült a húsexport, így érdemesnek tűnt bekapcsolódni a termelésbe és a kereskedelembe. A Németországba exportálható termékek előállításához viszont magas színvonalú vágóhídra és hűtőházra volt szükség. A Földművelésügyi Minisztérium az országban 18 vágóhíd felépítését támogatta, ebből egy a zalai megyeszékhelyre került;202 1936-ban a Dél-Dunántúlon csak Pécsnek, Szekszárdnak és Zalaegerszegnek volt megfelelő vágóhídja.203 Azok a városok, akik nem rendelkeztek exportképes terméket előállító vágóhíddal, jelentős bevételtől estek el. Nagykanizsán már régi ügy volt a vágóhíd fejlesztése. 1908-ban a vármegye figyelmeztette a várost, hogy a vágóhidat be kell rendezni sertésvágásra is, ám ez akkor elmaradt. Az 1928. évi 29. tc. előírta a városi vágóhidak ilyen irányú átalakítását.204 Nagykanizsa esetében ez azt jelentette, hogy az 1920-as évek közepén korszerűsített közvágóhidat ki kellett bővíteni, vagyis ha nem modernizálják, akkor nem is működhetett vo |