Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
24.88 MB
2021-02-02 13:04:14
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
648
2020
Rövid leírás | Teljes leírás (1.01 MB)

Kanizsa 1993. 036-039. szám szeptember

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
A
Á
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
Tüzközelben
Még mindig
ég
a vindornya-szőllősi tőzeg
Csendes napok köszöntöttek a kanizsai tűzoltókra az elmúlt héten. Talán a „bőséges égi áldásnak" köszönhető, hogy igen kevés alkalommal röppent fel a vörös kakas a városban és környékén. Két ízben riasztották lánglovagjainkat augusztus 23-án. Első alkalommal Somogysi-monyiban nyújtottak segítséget a marcali egységnek, ahol egy istálló és pajta égett, . majd a ZEFAG kanizsai telephelyére hívták őket, mért lángra kapott a hulladék.
„Műszaki mentésként" a pa-lini óvodában 28-án életveszélyes, száraz ágakat távolítottak el a tűzoltók.
Változatlanul ég Vindor-nyaszőllősön a tőzegbánya, ahová nap mint nap kivonulnak a kanizsai tűzoltók, hogy elfojtsák az alattomos lángokat. Várhatóan munkájukat - mivel az akció folyamatosan rengeteg vizet igényel - csak e hét végén koronázza siker.
K. R.

A FOTOM
évf. 36. sz. 1993. szept. 3.
ÖDOM ILLKEDÉSSEL"
írásunk a lap 26. oldalán olvasható
Mit kell
tudni a bírósági illetékről?
2. oldal
TIZENNYOLCCAL TÖBBEN
A kanizsai Anyakönyvi Hivatal legfrissebb adatai szerint augusztus elsejétől huszonhetedikéig hatvanöt újszülöttel gyarapodott városunk, míg ugyanezen időszakban negyvenheten hunytak el. Örvendetes tény tehát, hogy Nagykanizsa polgárai-
nak lélekszáma már nem csökkent az utolsó nyári hónapban. Városunk állandó lakosainak száma ezek szerint augusztus 27-én 56286 volt.
Házasságot egyébként a jelzett Időszakban harminchárom pár kötött. - k. r. -
A NASOFSZ
NEM NYUGSZIK
7. oldal

A Ryno KFT., a FLOREAT KANIZSA ALAPÍTVÁNY hivatalos támogatója a város és a lakosság szolgálatában
- építőipari fővállalkozás - mélyépítés - magasépítés
- közúti fuvarozás - betoneladás
CÍM: Nagykanizsa, Téglagyári u. 20. Tel.: 93/311-497

KANIZSA
■II
1993. szeptember 3.
UJ ILLETEKRENDSZER A BÍRÓSÁGON
Mint ahogy már két héttel ezelőtti számunkban jeleztük, dr. Kurta János, a Városi Bíróság elnöke segítségével tájékoztatjuk olvasóinkat az illetékrendszerben bekövetkezett - augusztus 20-tól érvényes - változásokról.
- Mi után kell illetéket fizetnünk?
- Először is ismernünk kell a pertárgy értékének fogalmát. Nagyon leegyszerűsítve ez nem más, mint a felperes követelésének összege. Bonyolultabb a helyzet, ha közös tulajdont akarok megszüntetni. Ez esetben az én illetőségem értéke azonos a pertárgy értékével. Előfordul olyan is, mikor nem meghatározható vagy a törvény szabja meg a pertárgy értékét és így az illetéket.
- Miként róható le az illeték?
- Bélyegben. Ügyfeleinknek megvan az az előnye, hogy ha panasznapon hozzák el beadványukat, itt helyben megvehetik a bélyeget. Vannak termé-
szetesen más megoldások is, de ezeket általában közületek veszik igénybe.
- Kezdjük talán a leggyakoribb esetekkel, a polgári perekkel.
- E perekben továbbra is a pertárgy értékének hat százaléka az illeték, ez minimum kettőezer, maximum hétszázötvenezer forint. Kiemelnék két nagyon érdekes szabályt. Az egyik az egyezsségi kísérletre idézés, a másik a szóbeli kereset azonnali tárgyalása. Főleg ez előbbit propagálnám. Ha nem akarok az ellenfelemmel pereskedni, s úgy érzem, meg lehet vele egyezni, akkor ezt választom. Például fele-fele arányú közös tulajdon. Ilyenkor az illeték csak egy százalék, tehát minimum ötszáz forint, maximum tízezer. Egy százalékos kulcs alá esnek a részlet és határidő-módosítások is. S vannak úgynevezett perenkívüli
ügyek, ahol átlagosan a három százalék uralkodik.
- Mi számít perenkívüli ügynek?
- Peres ügy az, amelyet a polgári rendtartás összes garanciális szabályával le kell tárgyalni. Azok a jogviták, amikből tárgyalás lesz, ahol mindkét (több) fél is jelen van, mindenki kifejtheti a véleményét, s ahol adott esetben szakértőt hívunk és a többi. A perenkívüli esetekben minderre nincs szükség.
- Mik lehetnek ezek?
- Tipikusan ilyen ügy a pénzkövetelés, mely fizetési meghagyás útján érvényesíthető. Csak akkor alakul perré az ügy, ha az ellenfél az átvételtől számított tizenöt napon belül ellentmondással él. Perenkívüli ügy még többek között a holttá nyilvánítás, a hatósági letét és az elfogadás iránti kérelem is.
- Milyen kedvezményes lehe-
tőségeket kínál a jog az igazságszolgáltatást igénybevevőknek?
- Megemlítenék az ilyen helyzetben lévőknek egy lehetőséget. A leggyakrabban előforduló per a bontóper. Nem nagyon tudják, de létezik a bontóper előtti meghallgatás. Illetéke ezer forint. A bontóperi kereset illetéke pedig hatezer forint. Itt jön a kedvezmény; ha az ügyfelek a bontóperben érvényesítik a lakáshasználat rendezését és a vagyonjogi igényeket, akkor nem számolják esetükben a pertárgy értékét, s nem kell ezért külön illetéket fizetni. Elmondanám még, hogy most már szinte valamennyi közigazgatási határozatot meg lehet támadni. Ennek az összege kétezer forinttal emelkedett, s most hatezer forint.
- Mi a helyzet a fellebbezésekkel?
- Már itt is százalékos értéket határoz meg a törvény. ítélet ellen hat százalék (3.000,— 750.000,-), végzés ellen 1500,--125.000,-. Bontóperben háromezer forint. Ha csak az indoklást támadom, vagy teljesítési határidőt változtatok, akkor mindössze 1.500,-. Felülvizsgálati eljárásért

Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár: Bencze Ildikó
Reklámmenedzser: Gombás Imre
Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója.
Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/312-305
Computertechnika: GRAFO BT. PRINTEXT BT. Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 313-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa
Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint.
ISSN 086S-3879
Mától Kanizsa Kupa nemzetközi női kosárlabdatorna
A városi kosárlabda-szövetség, a MÁV NTE elnöksége és szakosztályvezetése rendezésében ma délelőtt kezdődik a hagyományos kanizsai verseny, a háromnapos Kanizsa Kupa nemzetközi női torna.
A rangos versenyen a horvát I. ligás Sibenka és az M. M. Zágráb, az NB l-es TFSE, Közgáz, Ikarus SE (Székesfehérvár), Z. Volán MTE, MÁV NTE és egy vegyes-csapat indul, amelyek többszakaszos versenyrendszerben mérkőznek. A csoportbeosztás. VA" csoport: Sibenka, Közgáz, Ikarus SE, MAV NTE. „B" csoport: M. M. Zágráb, TFSE, Z. Volán MTE, Vegyes-csa-pat.
Ma (pénteken) és holnap a csoportmérkőzéseket rendezik meg, majd a helyosztókra vasárnap kerülj sor a háromnapos kupaverseny színhelyén, a MÁV NTE munkacsarnokban.
A kupaküzdelem ma 9 órakor a MÁV NTE-Ikarus SE mérkőzéssel rajtol, majd folyamatosan rendezik meg a találkozókat. A kanizsaiak má-
sodik mérkőzése 13.30 órakor kezdődik a Sibenka ellen.
Szombaton reggel 8.30 órakor folytatódnak a küzdelmek, közben 13 órakor bonyolítják le a MÁV NTE-Közgáz mérkőzést. Vasárnap 8.30 órától rendezik meg a helyosztókat, a döntő 13 órakor kezdődik, amely után ünnepélyes eredményhirdetést tartanak.
A győztes csapat elnyeri a Kanizsa Kupát, míg díjat kapnak a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó játékosok.
- A háromnapos kupaküzdelem az utolsó erőpróba lesz a rövidesen kezdődő új bajnokság előtt, amely jól szolgálja majd a formábahozást. Ezen a tornán mutatkozik be csapatunk a hazai közönség előtt, amelyből hiányzik a Pécsre visszatért Czigler. Ugyanakkor újra nálunk szerepel egy évi egerszegi játék után Bogyay, aki már bennünket erősít - tájékoztatott Mester Jó-zsefné szakosztályvezető.
(B. A.)
MAGVAR GAZDASÁGI
CÉGMUTATÓ
CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR
Területi és országos Ktttetek
HIHDETÉSFE3»VÉTEii - megyei kápviselet:
máREWLAM Stúdió Hívjon a 92/317-887-as telefonon -
— ... — ---- w M . . M — —y^^^JLB-U
KÖSZÖNET
A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatósága ezúton köszöni meg a vállalatok, szervezetek, az egyházak és intézmények támogatását, amit a nagysikerű nyári rendezvényeik - Bazár Udvari Zenei Estek, Nyáresti Orgonamuzsika sorozat, Játszóházi programok - megrendezéséhez adtak.
1993, szeptember 3. 11 KANIZSA 1| llll 3
a Legfelső Bírósághoz lehet fordulni. Illetéke hat százalék. íté-let ellen négyezertől kétmillió forintig, végzés ellen kétezertől egymillió forintig terjedhet az illeték. A magas összegek célja az, hogy lehetőleg csak az menjen e kérelemmel, akit komoly jogsérelem ért.
- 5 aki egy lezárt ügy után nem törődik bele a vereségbe?
- Kérhet perújítást. Ám ennek illetéke megegyezik az eredeti perével!
- A kővetkező terület: a büntető perek.
- Azok illetékkötelesek, ahol magánszemély képviseli a vádat. Feljelentés illetéke kétezer forint, a fellebbezésé háromezer, perújítás és felülvizsgálat négyezer. Ha az elítélt a szabadságvesztésének elhalasztását kéri, ezer forint illetéket kell lerónia.
K. R.
Dr. Kurta János, a Városi Bíróság elnöke a jövőben szívesen válaszol lapunk hasábjain az Önökben felmerülő jogi kérdésekre. Várjuk tehát leveleiket!
Nyugdíjasok tiltakozása és bizakodása
A Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete felhívásának eleget téve országos tiltakozó akcióhoz csatlakoztak a nagykanizsai és a délzalai nyugdíjasok is: augusztus 30-án (hétfőn) este 20 órakor számos lakás borult sötétségbe három percre.
A villanyoltásra az általános forgalmi adó augusztus 1-i növelése miatti árdrágulás, illetve az ezzel összefüggő nem teljes körű ellentételezés (kompenzáció) miatt került sor.
A nyugdíjasok egyébként bíznak abban, hogy a március 1-i 10%-os és a szeptember 1-től esedékes 4%-os idei rendes nyugdíjemelésen felül az országgyűlés hamarosan megszavazza az Országos Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat azon javaslatát, amely szerint a márciusi és szeptemberi nyugdíjemelésben részesült nyugdíjasok egy összegben, 9 hónapra összevontan újabb 4%-os kiegészítő nyugdíjemelést kapjanak november hó második felében.
t. i.
Kétség és bizonytalanság
ISKOLA A NEVED?
Megkezdődött a tanév. Egy olyan tanév, amelyik kétségek és bizonytalanság közepette indult be. A laikus szülő alig érti azt a sokszor ellentétes hírözönáradatot, ami naponként elborítja, nem érti, de ideges lesz attól, hogy az iskolával már megint valami baj van. A pedagógus esetleg rezignáltán legyint, mert hát ha a gyerek ott ül előtte a padban, foglalkoznia kell, úgyis foglalkozni fog vele. A nagyobb gyerekek újjongása is lelohadt, mert nem kezdődik pedagógussztrájkkal az 1993-94-es tanév.
Mégis, melyek azok a tényezők, amelyek ezt a bizonytalan helyzetet eredményezték?_
ÉPÍTMÉNY TÁMFALAK NÉLKÜL
Olyan ez az új oktatási törvény, mint mesz-sziről egy szép épület - mondta nemrégen valaki. Különösen a tetőzete impozáns, de ha közelebb megyünk, látjuk, hogy a stabilitást biztosító támfalak többsége gyenge, vagy egyenesen hiányzik. Miért? Mert ez a törvény ugyan szeptember 1. óta hatályos, de csak a jövő szeptembertől lesz élő. A támfalak ez alatt az egy év alatt vajon megtámogatják-e az építményt? Új oktatási törvény ugyan van, de nem készültek el a kerettantervek, a követelményrendszerek, senki nem bátorkodott komplexen kidolgozni a mérési- és vizsgarendszert, avagy a felsőoktatással közösen helyretenni az érettségi vizsga értékét és érdemét. Hozzá kellett volna kezdeni a ipedagógus-képzés és továbbképzés átalakításához is, de ez a kérdés például még a nyílt szakmai vitáig sem jutott el.
Mivel a törvény fokozatosan fog belépni, úgysem érinti a mostani elsősöktől felfelé a gyerekeket - mondhatná akárki. Ezekre a gyerekekre még az 1978-as tanterv, illetve az 1985-ös törvény szabályozza az oktatáspolitikát. S egy év múlva? Ki érti majd - sok más egyéb között -, hogy a tíz osztály elvégzése után vagy közben (4., 6., és 8. osztályban) hogyan érvényesül az átjárhatóság egy másik iskolatípusba, és egyáltalán: milyen képességű gyerekeknek és mit kell tanítani a 9. és 10. osztályban?
A magas épület mellett - érthetetlenül - szorong egy most felépített kisebb is. Ez a szakképzés kiszakítása a közoktatásból, amelynek törvényerőre emelt változata mintha alvállalkozásban létesült volna. Mintha az emberi erőforrások fejlesztésére fordítható nemzetközi támogatásokat és a hazai forrásokat külön lehetne kezelni a közoktatástól.
MÁR A FUNDAMENTUMMAL IS BAJ VOLT
Az oktatási törvényt három előzetesen elfogadott törvény befolyásolta. Mindhárom valamiféle új függőségi helyzetet hozott létre. Az önkormányzati tulajdon és fenntartás anyagilag tulajdonképpen csak egy újrafelosztást, szakmailag pedig a folyamatos kontrollálás elutasítását hozta. Ha vannak magukrahagyott intézmények az országban, akkor az iskolák többsége most az. Nem a beszámoltatás, az állandó ellenőrzés idejét sírják vissza az érdekeltek, hanem a demokratikus szakmai irányítást kérik számon, meg keresik a féket, ami ugye azért ennyire mégsem ragadhatott volna be.
A közalkalmazotti törvény bevezetése egy olyan rosszul sikerült intézkedéssel indult, amely
a hivatalnokká degradált pedagógust táblázatba sorolta, de még véletlenül sem a jelenlegi tényleges tudása, felkészültsége, hivatástudata és színvonalas munkája alapján, hanem természetesen csak a mérhető diplomák és szolgálati évek számát véve figyelembe. Ezt a tényt aztán tovább élezte a bértáblázat bevezetéséhez hiányzó pénzösszeg, az egyeztető tárgyalások kommentálásának naponként megújuló rohama. Mindez arra is jó volt, hogy a társadalomban meglévő egyensúlyi zavarok tovább mélyüljenek, természetesen a pedagógusok kárára.
Hogy az iskolaügyet miként érinti az egyházi ingatlanok visszajuttatásáról szóló törvény, azt a közelmúlt egyházi-önkormányzati kötélhúzások jól tükrözik. Közben jóhírű iskolák elnéptelenednek, szülők tömegei érzik megcsalatva magukat, s a bizonytalan helyzet természetesen nem a szakmai megerősödést, hanem a kétségek felerősödését eredményezte.
A HÁZBA BOLDOGSÁG KÖLTÖZHET?
Az iskolákban szellemi, esztétikai, higéniai rend nélkül nincs eredményes munka. S ez nem is mindig pénzkérdés. Nem biztos, hogy csodapalotákban, szupertornatermekben boldogabb a gyerek. Mert hát hiába van vívás, tenisz, számítógép és menedzser tanfolyam akár már az általános iskolában(!?) is, ha ritkán adatik meg a hétköznapok önfeledtsége és az ünnepek ragyogása. Egyébként a gyerekekről e ház megépítése közbeni vitákban esett a legkevesebb szó.
Az is érthetetlen, hogy iskolaügyben a szülő vagy félszeg, vagy „ellenálló" lehet. A „házba" ugyan most törvényesen is bejutott, de az iskolatanács - a nyugati országokéhoz hasonló - jogszerű, szakszerű és emberséges működése még sokáig fog váratni magára. A társadalom kontrolláló szerepének elsősorban a szülőkön keresztül kellene megvalósulnia, az pedig etikus és szervezett kapcsolattartás nélkül azért mégsem fog menni. Erre az önkormányzati iskolákban éppen úgy szükség van, mint akár az egyházi, magán- vagy alapítványi intézményekben.
A pedagógusok bizonytalanság érzetét nemcsak szakmai problémák okozzák. Erkölcsiek is. Újra csak azt kívánják tőle, hogy mozgósítsa emberi tartalékait, s a támfalak nélküli házat nemcsak hogy tartsa is meg, hanem közben egy-egy pillért tegyen a helyére. Lesz aki - mint eddig is -képes erre, lesz aki alig. Tudomásul kellene végre venni azt a tényt, hogy a pedagógusok között sincs több kreatív ember, mint a más foglalkozásúak között. Aki képes rá, szárnyaljon, míg mások csak ezek után mehetnek. A boldogtalanság egyik nyomós oka, hogy az értékek pluralizmusa elvben már régen elfogadott, de a gyakorlatban bicegő madár az iskolákban..Egyébként is az eltorzult bizalom visszatartja a teljesítményt, ami aztán tovább rontja a bizalmat.
Mi lesz végül is a házzal? Már megtörténtek a bejelentések a győzelmet váró pártok részéről, hogy ezt a törvényt fogják elsőként revízió alá venni. Addig, vagy azután is mi lesz? A társadalom türelme és a pedagógusszakma igyekezete ki tudja-e védeni a jelenlegi vagy a következő teljes változtatással járó nemcsak oktatáspolitikai zavarokat?
Büki Erzsébet
4 Ül KANIZSA 1993. s/epl 11 fii 111
Ülésezett az önkormányzat
A nyári szünet lejártával hétfőn ismét „összeültek" városatyáink. Napirend előtti felszólalásában Krémer József kifogásolta, hogy korábban már határozat született arról, hogy a belvárosban felfestésre kerülnek a kerékpárutak, ám ez még mind a mai napig nem valósult meg. Ráadásul a közlekedési lámpákat sem állították át a most kötelező 50 km-es sebességhatárhoz, s ez indokolatlan megtorpanásokat okoz a forgalomban. Ezt követően, mivel újabb, sürgősen megtárgyalandó témák anyagait osztották szét a képviselők között, az eredeti tizennégy napirendi pontot még hárommal egészítették ki. A polgármesteri tájékoztató elfogadása után az előző üléseken elhangzott interpellációkra kapott választ Marton István, Takács Zoltán, Magyar József és Pil-czer Éva. Kisebb vita csak a második interpelláció miatt alakult ki, mely a jelenleg is függőben lévő nem lakás céljára szolgáló bérlemények ügyét érintette. Ezután három határozati javaslatot vita nélkül (!) fogadott el a testület. Jóváhagyták a helyi tömegközlekedési díjak ÁFÁ -val történt emelését, a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola faipari tanműhelyének kialakításához nyújtandó hatmillió forintos támogatást és azt az együttműködési megállapodást, amely a Janus Pannonius Tudomány Egyetem és az önkormányzat között jön majd létre. Ennek értelmében a pécsi egye-
tem bölcsészettudományi karának gyakorló intézménye lesz a Hevesi Sándor Művelődési Központ.
A pergő tempó e pontok után lelassult, mert ekkor érkeztek el a városatyák az Alfától Omegáig Kft. helyzetét elemző anyaghoz. Ennek vitája során két részre szakadtak a képviselők a tekintetben, vajon egy önkormányzatnak lehet-e olyan befektetése, melyből hasznot húzhat. Többen úgy vélték, el kellene végre ismerni, rossz üzletbe szálltak be és elveszett az ötmillió forint értékű föld. Mások az előremenekülést fontolgatták, s ily módon a kft. megszerzését tartották volna praktikusnak. Ezen túl a közgyűlés tagjai nem tartották elégségesnek az általános tájékoztatót sem és konkrét adatokat kértek, hogy megtalálhassák a minél optimálisabb megoldást. Kovács Zoltán, a kft. ideiglenesen megbízott ügyvezetője kérte, a megbeszélést zárt ülésen folytassák tovább, lévén a nyilvánosság előtt elhangzó adatok sérthetik a cég és az önkormányzat érdekeit. Miután a zárt ülésen döntés született, visszatérhettek a sajtó képviselői. Dr. Keresi kai István ismertette a hosszú vajúdás során létrejött határozatot. E szerint a hiteltartozás fejében az önkormányzat igyekszik a tulajdont megszerezni, s megbízza a gazdasági bizottságot, tárgyaljon erről a tulajdonosokkal.
Ezt követően ismét vita nél-kül(!) fogadtak el egy újabb je-
lentős pontot, mely Nagykanizsa város évi költségvetése első félévi végrehajtásának tájékoztatóját tartalmazta.
Kisebb értetlenkedést követően megszavazták a Bajcsy-Zsilinszky utca teljes útfelületének megerősítéséről szóló javaslatot is, majd ismét vita nélkül voksoltak az állami finanszírozású idei bérpolitikai tartalékkeret felosztásáról.
Kilencedik pontként az állattartásról szóló helyi rendelet -ennek előkészítéséről már korábban is tudósítottunk lapunkban -került sorra, melynek megtárgyalása indokolatlanul és megmagyarázhatatlanul hosszúra nyúlt. Czupi Gyula méltatta a tervezetet, aminek előkészítését példa nélkül jónak találta. Emellett javasolta, hogy kötelezzék az eb-tartókat, tartsanak maguknál megfelelő eszközt a kutya által okozott szennyeződés eltávolításához. Sőt szankcióval is hassanak a „gazdikra". (Ezt később a testület kétezer forintos helyszíni bírságban szabta meg.) Balogh Tibor és Németh László - mint ebtartók - keveselték a kutyafuttató helyek számát.
Krémer József csupán néhány paragrafus pontosítását javasolta, melyek nagy része be is került a végső rendeletbe. A szavazás után a képviselők döntöttek arról is, hogy milyen célokat kívánnak jóváhagyni 95-ös céltámogatási beruházásként, fgy készülhet majd el például a jövőben Mik-lósfa csatornázásának, egy új szociális otthonnak és egy átmeneti szállásnak a terve is. A testület munkáltatói jogkörében is döntést hozott, amikor Lelkó Je-
nönét - mivel betölti hamarosan 55. életévét - felmentette a Csokonai utcai bölcsőde vezetői posztjáról.
E napon számos kérdésben -például az előző esetben - rendkívül gyorsan határoztak a városatyák. így azokról a pályázatokról is, melyeket a szociális intézmények - a Szent Imre utcai öregek napközi otthona, és a lazsnakpusztai otthon - vezetői állásának betöltésére írtak ki a bizottságok.
November végéig kell - közgyűlési döntés alapján -, hogy a bizottságok véleményezése után visszakerüljön a testület elé Balogh Tibor önálló indítványa. A képviselő lapunkra hivatkozva vetette fel a Kanizsa-Tégla Kft. ügyét.
Ezek után elutasították a városatyák egy átmeneti segély fellebbezését, majd elfogadták a közterületeken elhelyezett ideiglenes pavilonokkal kapcsolatos intézkedésekről szóló tájékoztatót. Ezt követően ismét csak vita nélkül - egy frissen kézhez kapott javaslatról - a háziorvosi szolgálatok megosztásáról és új körzetek létrehozásáról határoztak. A döntés a XII., XX., XV, XXI. és a II. körzetet érinti október elsejétől. Végül határozat született arról, hogy a VGV átalakulási tervének megvitatása előtt az önkormányzati vállalat igazgatója a Gazdasági Bizottsággal is egyeztetve terjessze a testület elé a teljes eszközállomány vagyonértékelésére vonatkozó vagyonmérleg-tervezetet, s a bizottságok tegyenek javaslatot az átalakulási terv kidolgozására.
K. R.
Töltsön velünk egy kellemes hétvégét!
Várjuk Önt a KANIZSAI NAPOK ''93 rendezvénysorozaton az Olajbányász Sportcsarnokban és környékén, szeptember 9-12 között.
A tisztességes használtautó-kereskedés megvalósítása a cél
A Magyar Autóklub kanizsai telephelyén vasárnaponként autóvásárt tartanak, melynek keretében az autók szakszerű műszaklállapot-vizsgálatával és értékbecsléssel járulnak hozzá az adás-vétel gördülékenyebb lebonyolításához. Az első alkalommal megtartott mustra eredményes volt, a vizsgált autók értékbecslése megtörtént, azonban üzlet nem köttetett. A „tapogatózó" érdeklődések egyik tárgya, egy idős Merci volt, de a vevő szivét nem hatotta meg a pozitív hangú állapotvlzs-gálat. A szervezők mégis bizakodóak: a már korábban is működő vasárnapi autópiacnak konkurenciát kívánnak jelenteni, a nézelődőknek vasárnapi programot kínálni, melynek érdekében a közeljövőben egy büfé üzemeltetésére is sor kerül. A komolyabb érdeklődőknek, potenciális vásárlóknak alapot, biztonságot nyújthatnak azok a mérési adatok, amelyek birtokában bátrabban nyúlhatnak a zsebükbe. A leginkább vizsgált tényezők: a verda kora, a korrózióval szembeni ellenállása, extrákkal való felszereltsége, a gumik állapota, a futott kilométermennyiség, melynek kiértékelésével következtetni lehet az alkatrészek állapotára Is. Az autóklub Jó katalizátor akar lenni, és bizakodnak abban, hogy a tisztességes üzletek kötésének elősegítésével egyre többször tudnak jó szolgálatot tenni az autóstársadalomnak.
Áru- és termékbemutató kiállítás és vásár, kulturális és sportprogramok, meglepetések.
Ugye eljön?!
1993. szeptember 3.
KANIZSA
PRÜSZKÖLÜNK,
de aggodalomra nincs ok!
Az eddigi jelek szerint vaklármának tűnnek az őszi vírussal kapcsolatos híresztelések. Kanizsán és környékén ugyanis eddig még nem regisztráltak ilyen jellegű megbetegedést. Ellenben — akár közvetlen környezetünkben is gyakran tapasztalhatjuk - mind több orrot fújkáló, köhécselő polgár éli mindennapjait városunkban. Sokan úgy vélik, hogy a nagy meleget követő esős időszakban hűltek meg. Azonban - szakemberek véleménye szerint - a nagyszámú megbetegedésnek nem ez az oka, hanem egy másik - talán visszatérő - vírus. Tünetei meglehetősen szokványosak: nátha, köhögés, rossz közérzet, esetleg kötőhártya-gyulladás. Lehetséges, hogy éppen ez játszik közre abban, no meg a nyári szabadságok finise, hogy nemigen fordultak gyógyulásért a gyengélkedők háziorvosukhoz. - k -
Hírünk Balassagyarmaton
Tegnap óta látható az a kiállítás Balassagyarmaton, melyen Kratochwlll Mimi művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Farkas Zsuzsa városunkbéli grafikus munkáit. A műso-
ros megnyitóra az ottani Madách Imre Városi Könyvtárban került sor, ahol közreműködött dr. Bertalan Ákos (zongora) és Fogarasl Béla (gitár).
(-)
A bányásznap alkalmából köszöntjük « zalai olajmunkásokat és a bányászati ágazat valamennyi dolgozóját.
Kiváló minőség, nagy kiszerelés, alacsony fogyasztói ár.
6 iitii KANIZSA 1 Ilii szeptember 3,
Aprót vissza nem (mindig) adunk!
Az életben lévő jogszabályok szerint a munkavállalók nagy része jegy formájában kapja az étkezési hozzájárulást. Ezen jegyek különböző értékűek, különböző színűek és eltérő mértékben okoznak gondot felhasználóiknak. A problémákat közös nevezőre hozza az, hogy az egyes kereskedelmi egységek nem szívesen adnak vissza készpénzben az étkezési jeggyel fizető vásárlóknak, így lehet aztán, hogy a fennmaradó összeget a kínban lévő, a pénztár előtti szorult helyzetében - és nem utolsó sorban azért, mert okosan ott van elhelyezve - Milka csokira, Kinder-tojásra költi. A ZÉTA belső szabályzata szerint boltjaikban nem adnak vissza aprópénzt, ám a gyakorlatban az egyes üzletek eltérnek a központi állásponttól. A Hevesi ABC-ben az érték tíz százaléka a Csengery utca - Fő út sarkon lévő kis Csemegében húsz forint, a Húsáruházban ötven forint a felső határa a készpénzben való visszafizetésnek.
A Dél-Zala élelmiszerosztályán viszont szigorúan betartják saját belső utasításukat: Senkinek semennyit vissza nem adunk! Mint érdeklődésünkre elmondták, az APEH-előírásoknak megfelelő pénztárgépeik külön gyűjtőrendszerbe gyűjtik a készpénzt, illetve az utalványokat, s így problémákat okozna, ha a jegy, valamint a készpénz formájában történő fizetés bevételei keverednének. Emellett az sem elhanyagolható tény, hogy az adómentes étkezési jegy tulajdonosával szemben hátrányosan érintené a kifogásolt eljárás azokat, akik pénzben fizetett hozzájárulásuk után is adókötelesek. Ugyanis a szemfülesebb utalványtulajdonosok egy része adómentes jövedelemre tett szert, amint kétszáz forintos jegyével ötven forintos „ceh-het csinálva" az eredeti összeg háromnegyedéhez ju-tott„ „tisztára mosva".
Ügyeskedünk, tehát vagyunk?
A Csemege Julius Meinl toleránsabb ez ügyben - talán üzletpolitikai okokat sem feledve -, az összérték kétharmadán felül készpénzben is visszaad az étkezési jeggyel történő vásárlás esetén.
Kicsit kuszának tűnik a helyzet? Ha eltűnik az aprópénz, a probléma is megoldódik? Azért ne csak az inflációban bízzanak az illetékesek...
L. I.
Vállalkozók, figyelem!
Kanizsára is „betört" a Carat Consulting Club
Augusztus 27-én kora este a Tükör Kávéházban tartotta második kanizsai tájékoztató összejövetelét a Carat Consulting Club Paksról érkezett két munkatársa. Amíg Faragó Zoltán az érdeklődő vállalkozók, vállalati, gazdasági társasági és intézményi vezetők, megbízottak részére bemutatta a klubot, tájékoztatót adott a jutalékkal járó munkatársi lehetőségekről és az országos adatbázisban való számítógépes keresésről, addig a másik munkatárstól, Boncz Imrétől kértünk információt.
- Az 1990 óta működő és dinamikusan fejlődő BOSS Manager Club támogatásával az örökös tagságot biztosító Carat Consulting Club 1992. május végén kezdte meg működését Budapesten. Külön értékének tartjuk, hogy több hasonló kezdeményezéssel szemben teljesen hazai tökével, magyar szervezőgárdával indult. Célunk az egész magyar gazdaságra kiterjedő üzleti rendszer kialakítása, amely szolgáltatásaival segíti a vállalkozni vágyókat és a már működő vállalkozásokat, valamint felpezsdíteni és szervezni a gazdaságot. Klubunk közelebb hozza egymáshoz a fogyasztókat, kereskedőket, termelőket és szolgáltatókat. Klubunk annak a két - ősidőktől meglévő - igénynek megvalósításához ad tág teret, amelyek leegyszerűsítve így fogalmazhatók meg: a vevő szeretne minél olcsóbban vásárolni, az eladó pedig minél több törzsvásárlóhoz jutva forgalmát szeretné növelni. A klubunk által biztosított lehetőségek természetesen ennél többrétűbbek, hiszen egyidőben célozzák meg a vevőkör bővülését, a törzsvásárlókör kialakítását, a bevételek növelését, az üzleti kapcsolatok kiszélesítését és elmélyítését, a költségek csökkentését, a célzott és hatékony reklám alkalmazását.
Az országban a megalakulás óta erőteljes szervező munkát folytatunk. A területi központok kialakítása után már javában tart a megyei és városi kirendeltségek szervezése. Ennek jegyében fáradozunk heteken át Nagykanizsán is. Egyébként közölhetem, hogy három kanizsai cég - a Rotary Fúrási Kft., a Kontakta Kft. és a Holdfény Videotéka Kft. - már tagja klubunknak, s sorainkba lépett három egyéni vállalkozó, illetve magánszemély is. Országos viszonylatban a három klubtagsági kategóriában tagjaink száma már elérte a hétezret - mondta a jó megjelenésű, nagykanizsai származású fiatalember.
A Carat Consulting Club a következő lehetőségeket és szolgáltatásokat kínálja tagjai számára:
O Évi 5000 Ft + ÁFA tagdíj befizetése mellett a klub pártoló tagja lehet minden olyan magán-, kis- és középvállalkozó, gazdálkodó stb., aki saját üzleti érdekeit figyelembe véve vállalja, hogy a Carat Consulting Club rendes tagjai számára az
általa értékesített áruk, illetve szolgáltatások megvásárlása esetén valamilyen kedvezményt biztosít. A pártoló klubtag a szerződéskötéstől számított egy éven keresztül térítés nélkül megkapja a klub negyedévente megjelenő Bulletinjét, amelynek mellékletében, az elfogadóhelyek jegyzékében megjelenik neve és cégének hirdetése az általa közölt adatokkal. Reklám- és hirdetési lehetőségek 20% kedvezménnyel!
© Az örökös joggal, 25000 Ft + ÁFA összeggel belépő egyéni klubkártya tulajdonosa élete végéig korlátozás nélkül igénybe veheti az elfogadóhelyek által biztosított kedvezményeket. A megtakarítás évente akár több tízezer forintot is elérhet. A klub rendezvényein mód nyílik hazai és külföldi üzleti kapcsolatok felvételére, elmélyítésére. Évente egyszer 25%-os kedvezménnyel vehető igénybe a klub egészségszűrési programja, a klub diszpécserszolgálata pedig térítés nélkül. A klub tagja negyedévenként - belépéskor ingyenesen - megkapja a klub Bulletinjét, amelyben 20%-os kedvezménnyel reklámozási lehetőség nyílik. Egyéb különleges kedvezmények!
® Örökös joggal, 50000 Ft + ÁFA befizetésével a klub céges tagja lehet bármely természetes vagy jogi személy, cég, társaság, szervezet. A klubtagsági díj költségként elszámolható, a klubtagsági kártya átruházható. A klubtag-cég dolgozói az elfogadóhelyeken nyújtott kedvezményes vásárlási és szolgáltatási lehetőségeket gyakoriság és személyi megkötés nélkül vehetik igénybe. A klubtag cég a szerződést követő egy éven keresztül térítésmentesen kapja a klub nemzetközi Bulletinjét, amelyben 1/16 méretben ingyen hirdetheti tevékenységét. A klubtag-cégnek lehetősége van a klub hazai és nemzetközi számítógépes szolgáltatásán keresztül széles körű hazai és külföldi üzleti kapcsolatok felvételére, fejlesztésére. A klubtag cég bekerül a klub adatbankjába. A klubnál egy helyen elérhető többek között a VOSZ, a Magyar Árutőzsde, a KSH SZÜV, a Cégbíróság, az Infobróker, az International Word Trade Center és az International Information System Club adatbankja is. Számos egyéb jelentős kedvezmény!
- A Carat Consulting Club központi címe: 1052 Budapest, Bécsi út 5. III/4. Részletesebb tájékoztatást az elkövetkező hónapokban itt Nagykanizsán, a Tükör Kávéházban kéthetenként, pénteken 19 órakor kezdődő összejöveteleken adunk, ahol mód nyílik belépésre is. Az érdeklődőket legközelebb szeptember 10-én este várjuk - informált befejezésül Boncz Imre.
Tihanyi István''
- Fidesz-hétvége Hollókőn. Az utóbbi időben, mind nagyobb népszerűségre tesz szert a Fiatal Demokraták Szövetsége a vidéki, falusi ifjúság körében. Ezért vált aktuálissá a falusi Fidesz csoportok országos találkozója, mely az elmúlt hét csütörtökén vette kezdetét a Világörökség részeként nyilvántartott Hollókőn, ahol a kanizsai iroda is - vezetőjének, Szabó Zsoltnak személyében - képviseltette magát. A nyitó nap estéje a kultúráé volt, a fülekpüspöki Zsák Színház szórakoztatta a résztvevőket. Pénteken délelőtt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének előadásával kezdődött el a színvonalas szakmai program. Négy - több mint kétszáz állandó érdeklődőt vonzó - előadást követően agrár és önkormányzati szekció ülések várták a fiatalokat. E napot a Muzsikás együttes vérpezsdítő táncháza zárta.
Másnap a mostoha időjárás sem tudta elmosni a folytatást, a Faluházba költöztek át a programok. Fodor Gábor ifjúságpolitikai kérdésekről tartott előadást. Végül vasárnap a hazautazást megelőzően közös gyalogtúrán vettek részt a táborlakók.
- k -
ÜT-választás után a sörgyárban
A NASÖFSZ NEM NYUGSZIK...
1993. szeptember 3. KANIZSA b < 7
GYŐZELEM -MINDENÁRON!?
A NASÖFSZ vezetése 1993. augusztus 2-án az alábbi határozatot hozta:
„Az Üzemi Tanács választással kapcsolatos kifogásainkat fenntartjuk, a Választási Bizottság eljárását több szempontból szabálytalannak és NASÖFSZ ellenesnek tartjuk. Állításainkat bizonyítékokkal is alá tudjuk támasztani. Mindezek ellenére, kifejezetten a gyár jó hírének és a dolgozók érdekeinek mérlegelése alapján az Üzemi Tanács választás nyilvánosságra hozott eredménye miatt kialakult vitát abbahagyjuk és bírósági úton való érvényesítésétől eltekintünk. Fontosabbnak tartjuk, hogy legyen Üzemi Tanács, mégha kétes körülmények között is jött létre, minthogy egy bizonytalan ideig elhúzódó bírósági eljárás végéig semmilyen se legyen."
E határozat előzménye - úgy gondoljuk - széles körben ismert. Mégis álláspontunk, illetve e határozat hátterének ismertetését szükségesnek tartjuk.
A Választási Bizottság által kihirdetett eredmény meglepetést okozott. A 8:3 arányú fölényes ÉDOSZ-győzelem ha nem is kizárt, de váratlan volt és nagyobb taglétszámunk alapján is hi-hetetlennnek tünt. Kétségeinket fokozta és egyre inkább alátámasztotta, hogy egyrészt a szavazatszámlálás során a NASÖFSZ képviseletével megbízott tagjaink nem teljesítették vállalt feladataikat, másrészt több szabálytalanságra is fény derült.
Kételyeinket természetesen pillanatok alatt eloszlatta volna, ha a Választási Bizottság teljesíti a szavazatok újraszámlálására irányuló kérésünket, ami a fentiek miatt volt indokolt. Ettől azonban érthetetlen módon mereven elzárkóztak és elzárkóznak ma is, ami kizárólag gyanúnk ébrentartására jó.
Megkezdődött a kél szakszervezet között egy parttalan vita, a Választási Bizottság „hathatós" közreműködésével. Sorozatban készültek a feltárt szabálytalanságok elkendőzésére szolgáló utólagos iratok és a sorozatosan sikertelen egyeztetésekkel párhuzamos vádaskodások, híresztelések, agitációk a NASÖFSZ ellen.
Időközben kérésünkkel (ismételt szavazatszámlálás) a Zalaegerszegi Munkaügyi Bírósághoz fordultunk, amely azzal utasított el minket, hogy a kérés indokoltságának alátámasztására a történtek részletes bizonyítási eljárása szükséges, amely a Zala Megyei Bíróságon lefolytatandó peres eljárás keretében lehetséges.
E pontban születeti a fenti határozat, mivel úgy ítéljük meg, hogy a gyár és dolgozóinak jelenlegi helyzetében egy hosszadalmas bírósági peres eljárásnak nincs értelme, mégha azt megalapozottan a siker reményében indítjuk is el. Mi nem kívánunk „mindenáron" presztízs-győzelmet aratni, ha az oda vezető út nem szolgálja közös érdekeinket. Energiánkat a hasztalan marakodás helyett a tényleges érdekképviseleti munkára kívánjuk fordítani.
Sajnáljuk, hogy a Választási Bizottság nem tett eleget a pártatlanság követelményének. Szomorú, hogy két tagtársunk a Választási Bizottságban - enyhén szólva - nem állt a helyzet magaslatán és cserbenhagyott bennünket (ennek konzekvenciáit illene önként levonniuk).
Ilyen körülmények között a Választási Bizottsággal minden további egyeztetés is értelmetlen.
Tudomásul vesszük hát az Üzemi Tanács jelenlegi összetételét, sőt az együttműködéstől sem zárkózunk el. Azt hisszük azonban, hogy pozitív és bizalomra épülő kapcsolat csak úgy alakulhat ki az ÜT és a NASÖFSZ között, ha felülkerekedik a józan ész és a „csak azért sem" álláspontjáról letérve az Üzemi Tanács -mivel a törvény szerint a szavazólapok birtokukba kerültek -önként lehetővé teszi az ismételt szavazatszámlálást.
Reméljük, az Üzemi Tanács szembe mer nézni a tényekkel! E nélkül ugyanis működésétől semmit sem várhatunk.
NASÖFSZ VEZETŐSÉG
A Kanizsa Sörgyár Rt. Béke úti telephelyén május 27-én került sor az Üzemi Tanács megválasztására. A gyár választásra jogosult 753 dolgozója a működő két szakszervezet, az MSZOSZ-hez tartozó hagyományos ÉDOSZ 15, és a LIGÁ-hoz tartozó független NASÖFSZ 11 jelöltjére szavazhatott a munkahelyeket körüljáró szavazatszedő bizottságoknál.
A választási bizottság tagjai 18 órakor bontották fel a lepecsételt szavazóurnákat, s a szavazatok összeszámlálása után megállapították, hogy a 753 dolgozó közül 493 fő nyilvánította ki akaratát, vagyis a részvételi arány 65,5 százalék volt. Csupán hat érvénytelen szavazatot találtak.
A választás eredményeként az Üzemi Tanácsba az ÉDOSZ nyolc (Kisiván Tibor, Szommer András, Balikó Gyula, Cser György, Kaiser Lászlóné, Takács Zsuzsanna, Bakos György, Oros István), a NASÖFSZ három (Somogyi Ottó, Tizedes Tibor, Majoros István) jelöltje került, a 62,8 illetve 37,2 százalékos szavazási arány alapján.
A választási bizottság jegyzőkönyvben rögzítve megállapította, hogy a választás érvényes volt.
Az Üzemi Tanács június 9-én tartotta alakuló ülését. A 11 fős testület ekkor választotta meg elnöknek Balikó Gyula technológust, elnökhelyettesnek pedig Kisiván Tibor munkavédelmi előadót (mindkettő ÉDOSZ-tag).
Időközben a NASÖFSZ panasszal fordult a Zalaegerszegi Munkaügyi Bírósághoz, kifogásolva a választás törvényességét és hitelességét. Az indokok kö-
zött nyomatékkal szerepelt, hogy a* választási bizottság elnöke -aki egyik szakszervezetnek sem tagja - a munkanap folyamán nem vett részt a választás munkájában és a szavazatok számlálásában, ennek ellenére a készült jegyzőkönyvet aláírásával hitelesítette!
A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság június 25-i végzésében közös határozat hozatalára kötelezte a választási bizottságot és a két gyári szakszervezetet.
A július 14-i jegyzőkönyv tanúsága szerint - a NASÖFSZ kifogásai miatt - a három érintett szerv között nem jött létre egyezség!
A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság július 22-i végzésében a NASÖFSZ kérését bizonyítékok hiányában elutasította azzal, hogy 15 napon belül fellebbezhet a Zala Megyei Bírósághoz.
A NASÖFSZ vezetősége ezután úgy döntött, hogy nem fellebbezi meg a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság végzését. Helyette egy újságcikket fogalmaztak, amelyet a gyár havilapjában, a KANIZSAI SÖRHA-RANG-ban kívántak a gyári dolgozók tudomására hozni.
A lap szerkesztősége csak részleteket kívánt az újságcikkből leközölni, ehhez azonban a NASÖFSZ vezetősége nem járult hozzá. Ezután Pécsek Sán-dorné NASÖFSZ-elnök a KANIZSA hetilap szerkesztőségéhez folyamodott, és kérte újságcikkük teljes egészében történő le-közlését. Ennek a Magyar Hírlap ismert rovatcíme: „A HÍR SZENT A VÉLEMÉNY SZABAD" alapján ezennel eleget teszünk.
A KANIZSA megjegyzése:
miután a NASÖFSZ kérésének helyt adtunk, ésszerű korlátok közt természetesen vállaljuk a
sörgyári Választási Bizottság, az Üzemi Tanács, az ÉDOSZ véleményének közzétételét is.
T. I.
Minden vasárnap délelőtt AUTŐVÁSÁR Nagykanizsán az AUTÓKLUB, telephelyén Szakszerű müszakiállapot-vizsgálat, értékbecsléssel.
MAGYAR AUTÓKLUB Nagykunizsa, Liget u. 21. Telefon: 93/311-256
8
KANIZSA ...■■ k é
1993 szeptembei mm
Olvassuk a Szentírást, egészen, csonkítás nélkül!
A bűn, vagyis az erkölcsi rossz, az erkölcsi jónak _a hiánya_
Erkölcsileg jó az, ami helyesen viszonyul Isten akaratához, parancsaihoz. Az Isten által teremtett ember eredetileg a jóra hajlott, hiszen ismerte Istent, a végtelen jót, hálával s örömmel töltötte el mindaz, amit a földi és örök élethez kapott. Boldogan tette a jót, ami ennek az isteni jónak tudatos viszonzása volt. Ennek az eszmélyi jóviszony-nak volt egy konkrét feltétele: az engedelmesség. Az Isten ellen lázító kísértőnek maga Év a fogalmazza meg: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok. (Ter. 3,2-3) A feladat tehát nem nehéz. Az ember tudja, ismeri és elismeri Isten akaratát. Ismeri az esetleges megszegésért járó súlyos büntetést is. A kísértés azonban ravasz: Semmi esetre: nem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat. (Ter. 3,4-5) Ez az utóbbi mondat az ősi nyelven azt jelenti, hogy ti mondjátok majd meg, mi a jó és mi a rossz, vagyis Isten lesztek, az erkölcsi jó és rossz meghatározója.
Erre az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. (Ter. 3,6-7) Ez volt az ősbűn. Ennek, de azóta is minden személyes bűnnek a gyökere a szertelen nagyravágyás, a gőg. Az ember maga akart és akar lenni a feltétlen úr, az Isten. Nem csoda, hogy Isten keményen bünteti az embert: elveszi kiváltságait, sanyarú sors, gyötrő munka és betegség vár rá, meg kell halnia, és a
Szívesen várjuk mindazok jelentkezését, akik szép hazai és külföldi tájakon, vagy érdekes országokban jártak, s megosztanák élményeiket az érdeklődőkkel a HSMK klubhelyiségében vidéofilmes,
mennyország helyett a pokol a végállomás. Kegyetlen sors? Ha meggondoljuk, hogy milyen szeretetet csúfoltak és csúfolnak meg az emberek, más a véleményünk. Azon sem csodálkozunk akkor, hogy a bűn olyan rossz, amit az ember el tud követni, de jóvátenni nem áll módjában.
A világba hozott bűn gátszakadást jelentett.
Kain, az első fiú a földön, felnövekedve kellemetlennek találja öccse,
Ábel aranyos egyéniségét. Nemcsak a szülők és testvérek gondolkodnak róla így, hanem még Isten is szívesebben fogadja az ő áldozatát. Az Úr szólt Káinhoz: Miért vagy haragos, és miért horgasztod le a fejed? ... Kain közben így szólt testvéréhez, Ábelhez: Menjünk a mezőre! Amikor pedig a mezőn voltak, Kain rátámadt testvérére, Ábelre és agyonütötte. (Ter. 4,6.8)
Lámech kevéssel később már dicsekszik vétkével: Leütöttem egy embert sebemért, egy ifjút sebhelyemért. Ha Káint hétszer bosszulják meg, Lámechet hetvenhétszer.
(Term 4,23-24) Aztán tovább árad a bűn. Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön. (Ter. 6,5-6) Ezért eltörlöm őket a föld színéről. (Ter. 6,14).
Isten azonban csak egy óriási vidéket büntetett a vízözön-nel. Mert a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág
diaképes előadások formájában.
Az előadóknak szerény tiszteletdíjat biztosítunk.
Jelentkezés személyesen a HSMK rendezvényi csoportjánál, telefon 311-221.
uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan. (Bölcs. 1,13-15) Isten tehát gyökeresen más megoldást keres és talál:
A bűnbánatra épülő bűnbocsánatot
Isten irgalma belülről fakad: Az Űr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban. Nem perel untalan, haragja nem tart örökké... Mert amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy irgalma az igazak iránt. (Zsolt. 102,8-9.11.) Isten nemcsak irgalmas, ő maga az irgalom. Erről tanúskodik Mózes, amikor a hegyen Isten lényegét=arcát kívánja látni: Jahve, Jahve irgalmas és könyörülő Isten, hosszantürő, gazdag kegyelemben és hűségben. (Kiv. 34,6)
Isten megkívánja a bűnös személyes bttnbánatát.
Jó példa erre Dávid. Tetszelegni akar királyi hatalmában, ezért megszámláltatja népét. így szólt hát az Úrhoz: Nagy bűnt követtem el. De bocsásd meg Uram szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam. Amikor Dávid reggel fölkelt, az Úr ezt a szózatot intézte Dávid látóemberéhez, Gád prófétához: Menj és add tudtára Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Hármat mondok, aztán amit választasz, azt teszem veled... Erre Dávid ezt felelte Gádnak: Nagy szorultságban vagyok... Inkább kerüljünk az Úr kezébe, hiszen nagy az irgalma. De emberek kezétől nem szeretnék elveszni. így hát Dávid a pestist választotta. (2Sám. 24,10-15)
Amikor Dávid látta az angyalt, aki lesújtott a népre, így könyörgött az Úrhoz: Én vétkeztem, én követtem el gonoszságot! Ezek, a nyáj, mit vétettek? Ezért hát forduljon kezed ellenem és házam ellen. (2Sám. 24,17)
Isten azért irgalmas és igazságos egyszerre,
mert Fia helyettünk megfizetett mindenért: Ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. (Mt 26,28) Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségtek következtében halottak voltatok, ve-
le együtt életre keltett. Meg-bocsátotta minden bűnünket. A következményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte. (Kol. 2,13-14)
Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódotokból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán. (1 Pét. 1,18-19)
Krisztus tehát megbocsáthatja a bűnöket, sőt egyedül ő teheti ezt személyes isteni jogon, de a kereszten szerzett érdemei alapján is. Ezt a bocsánatot úgy adja, ahogyan neki tetszik. Ő pedig:
Ezt a hatalmat tökéletesen és kizárólagosan átadja apostolainak és utódaiknak:
Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva. (Mt 16,18-19)
Hogy pedig ez nemcsak törvényhozó hatalom, hanem bűnbocsátó is, azt véglegesen kihirdette feltámadása napján: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad. (Jn 20,21-23)
Mindebből napnál világosabb, hogy a végtelen szere-tetű Isten szívesen megbocsátja elkövetett bűneinket, ha mi is a szeretet talaján állunk, alázattal elfogadjuk Jézus Krisztus rendelkezését. A gőgből fakadt bűnöket nem újabb gőggel próbáljuk orvosolni, mondván: nem kell a pap, minek a pap... (részlet egy cigánynótából), hanem alávetjük vétkeinket a kulcsok hatalmának, hogy itt is, és odafönt is föloldozást nyerjünk.
Kovács Lajos Bánk
Érdekes tájak - nyári élmények
Kérjük, ossza meg nyári útiélményeit másokkal is!
Visszatekintő
FESZTIVÁLHANGULATBAN
A IV. Nemzetközi Nyári Fesztiválra megyénkbe érkezett külföldi és hazai tánccsoportok az Erzsébet téri megnyitót követően igazi fesztiválhangulatot varázsolva vonultak a Fő úton át a Károlyi kertben megrendezett néptáncbemutató színhelyére. Mind a menettáncok, mind a későbbi programok nagy tetszést arattak a nézőközönség előtt, ami nem csoda, hiszen az ötletes-humoros német, osztrák, németalföldi, svájci táncok nem szűkölködtek az akrobatikus elemekben sem. A temperamentu-mosabb déli együttesek ritmusai
pedig már önmagukban is sikert arattak. Hazai pályán magas színvonalú bemutatót tartott a MÁV Dél-Zala Táncegyüttes, de a rendező Kanizsa Táncegyüttes a programok lebonyolítása miatt megnövekedett elfoglaltságára hivatkozva, sajnos csak a Rozmaring Gyermeknéptáncegyüttes-sel képviseltette magát. Képeink a busójelmezhez hasonló, birkabőrbe bújt szlovén táncost, a bli-esransbachiak menettáncát és a kanizsaiak Károlyi kerti táncbemutatójának egy-egy pillanatát idézik.
L. I.
SZDSZ-vezetők Dél-Zalában
Augusztus hó utolsó napjaiban két érdekes eseményre került sor Dél-Zalában:
Augusztus 29-én (vasárnap) délután új iskolát avattak Borsfán, amely után sajtótájékoztatóra is sor került a helyi polgármesteri hivatalban. Mindkét rendezvény résztvevője volt többek között az SZDSZ két neves politikusa, országgyűlési képviselője, Magyar Bálint országos ügyvivő, az 1994. évi választások kampányfőnöke és dr. Szigethy István (Zalaegerszeg).
Augusztus 31-én (kedden) délután - lapzártánk után - az SZDSZ nagykanizsai irodájában dr. Szolnoki Andrea, a párt egészségügyi műhelyének vezetője, a Fővárosi önkormányzat Egészségügyi és Sportbizottságának elnöke tartott sajtótájékoztatót az SZDSZ készülő egészségügyi programjáról. Ez utóbbi eseményről lapunk szeptember 10-i számában tudósítunk.
T-i
A melléklet tartalmából:
* Példaadó lehet
10-11-12. oldat
❖ Jegyzet a/, utazásról
13-14-15. oldal
❖ Jóllakni
a nyárból
16-17. oldal
❖ Kanizsai Napok ''93
18-19. oldal
* SZÖSSZENETEK
20-21-22. oldal
❖ Kamarai keres-kínái
23. oldal
MÜ SORMELLÉKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor az alábbi vállalatok
és vállalkozások támogatásával jelenik meg: Italáton Fűszert Rt., Dél-Zalai Áruház., Dél-Zalai Vízmű, DO.Yll''S, KAMZSATKX, KANIZSA Trend, KOCÁZ, Miskolci Müanyagfi-ldol|>oz.ó Rt. Dunántúli Képviselet, l''annonconsul KIT., I''VRLS Kft., ROTARY Kft., Sootcr''s Fotó, Szociális Foglalkoztató.
1993. szeptember 6-szeptember 12.
Erdei András felvételei
H
ÉTFŐ
Mozi: 16, 18, 20 óra: Nyom nélkül
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Dermesztő szenvedélyek 20.15 óra: Ötszex
KOSSUTH PETŐFI
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Tom Jones-XXI/18.
Henry Fielding regénye 12.00 Oéli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Nemzetközi vallási híradó
13.30 Az evangélikus egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Gabos Gábor zongorázik
14.55 Első közlés i 15.05 Nyitnikék 15.35 Üzenő 15.45 Filmzene 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Eco-mix 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekek! 19.40 Várady Szabolcs irodalmi összeállítása 20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül 21.05 Turnusvég
Békés Pál hangjátéka 21.27 Kamarazene 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Felső tízezer 23.05 Lemezmúzeum
Elisabeth Schwarzkopf énekel
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazinok
13.00-
14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Down to Earth (ism.)
4.30 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Az Interfolk Fesztivál
felvételeiből 8.50 Apró-cseprő gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó - Petrányi Judittal
10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hirpercek 13.10 Hogy tetszik lenni?
Nyugdíjasok műsora 13.45 Időjárás- és vizállás-
14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora Benne: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Garázs
19.30 Tersánszky Józsi Jenő:
Illatos levélkék 20.30 Nemcsak zene 21.00 Hirpercek 21.10 A jazz világa 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Juliette Greco 1.
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdá-
A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Szülőföldeim, utak,
munkák -11/1. 10.58 Zenei ábécé 11.40 Szokolay Sándor népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Down to Earth-30/15 14.20 A lammermoori nász Walter Scott regénye -V/1.
15.12 Lammermoori Lucia
Részletek az operából 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.30 Eszperantó híradó 17.00 Új hangoló
17.30 Szimfonikus táncok 17.50 A hél költője: Szergej
Jeszenyin 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Koloss István orgona-
hangversenye 19.05 Hunor és Magyar nyomában
19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Közben: 20.25 Hírek. Időjárás 20.30 Napló 21.40 Régi fúvószene 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Új Zenei Újság (ism.) 22.35 Hangszerszólók 22.52 Rádiószínház
A kör négyszögesítése 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikája
13.10 14.15
15.00 15.30 17.00 17.10 17.30 18.00 19.00 19.30 20.00 21.45 21.51 22.25 0.10
3 SAT
Európa-magazin Az opera és koncertvilág fiatal tehetségei Európai zenei fesztivál Varázs és ellenvarázs Minihírek
Alfréd J. Kwak (sor.) Kedvenc háziállatok Képek Ausztriából Hírek / 3 SAT stúdió Környezetvédelem X-Large / Clip Kulturális magazin Sport / Híradó Halló, itt Berlin! Jolly Joker / Hírek
RTL
SZTV-1 17.35 Rozmaring klub 18.15 Gazdasági magazin 18.20 Fekete Villám kalandjai (kanadai tévéfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Solness, az építész (Ibsen színművének tévéváltozata) 21.15 Publicisztikai magazin 21.45 Barangolás Pozsony utcáin
22.40 Gazdasági magazin
SZTV-2 16.00 Regionális magazin 16.10 AWorldnetbemutatja... 16.40 Külföldi tudósítások 17.10 Angol nyelvtanfolyam 17.35 Tangó - labdarúgómagazin 18.25 US Open - tenisz
(összefoglaló) 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Az emberek és a világ
(német dok.-film-sor.) 20.50 Extra sportmagazin 21.55 Film és videó 22.20 Stúdióbeszélgetés 23.30 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország!
9.00 A Főnök (sorozat) Sakk-matt Montrealban 2.
Megtalálták Arnold Beck-mant, aki Gautier-t megölte. Ugyanazon az estén egy panzióban bombamerénylet áldozata lesz Bert Manetta. Beckmant másnap letartóztatják, és megtalálják nála az évekkel azelőtt eltűnt sakkjátékot. Az ügy egyre bonyolultabb lesz... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (sorozat) Különös hős 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori (amerikai sorozat)
■jj Kalifornia klán (sor.) y Hétköznapjaink (sor.) 15.00 Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Igazi vagy hamisítvány 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Csakis egyedül 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) A holtak nem tornásznak 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők (sor.) 20.15 Columbo (am. sorozat)
Az elfelejtett hulla 22.10 Quincy (am. sorozat) Lóláb
23.05 Kulturális magazin 23.30 Gongshow ■imtv Berlin Break (sorozat) Requiem Macért
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.)
2.10 AFönök(ism )
3.05 Beszélgetés (ism.)
4.00 Robbanékony (ism.)
4.25 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk- játék 12.10 Csodálatos évek (sor.)
Komolyra fordul 12.45 Robin Hood (sorozat) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sor.) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.55 Bulton és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc
(sorozat) 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sor.)
Feladta magát 17.00 Hírek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (sor.) 18.50 Hírek
18.55 Paradiso klub (sorozat)
Fehér holló 20.00 Híradó
20.15 Modellvadászok (sor.) 21.15 Pankráció RHRii Anna (amerikai film) 0.10 Versenyfutás a halállal
(sorozat) 1.05 Modellvadászok (ism.) 1.55 Pankráció (ism.) 2.55 Anna (ism.) 4.50 Versenyfutás a halállal (ism.)
vox
13.35 Hírek
13.40 Moulin felügyelő (ism.) 15.15 Délutáni beszélgetés 15.45 Amerikai nyílt tenisz-
Előző napi összefoglaló
Közvetítés Flushing Mea-
dow-ból
Közben:
Hírek
23.00 Moulin felügyelő (sorozat) Döntetlen 0.45 Magazin 1.30 Amerikai nyílt tenisz-
TV 5
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.)
10.00 Kalandok, utazások
11.00 Az igazság órája (ism.)
12.00 Varieléműsor
12.45 Svájci híradó
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Tudjunk többet!
15.30 Állatbarátok műsora (ism.)
16.30 Negyven fok árnyékban
19.00 Vidám nyelvi játék
19.30 Belga híradó
20.00 Az élet mérkőzése
21.00 Híradó / Kvízparádé
23.00 Különleges vasutak
0.40 Éjféli társaság
1.45 Vegyes műsor hajnalig
■wsic iü
17.45 Egytől három
18.00 Slágerlista
20.00 Az igazi világ (sor.)
21.00 Pip Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
8.00 Hírek 9.00 Super-üzlet 12.00 Halló, Ausztria-halló,
Bécs! 12.30 A ma világa 14.00 Videogenerátor 16.30 Élő videoshow 19.00 Detektívek
(sorozat) 20.00 Sport
21.00 Európai hírmagazin 21.30 Arcképcsarnok Hírek
Európai üzleti élet
22.00 22.30 22.48 23.00
Medvekörmök
Tanévnyitó a csurgói Református Gimnáziumban
„Szolgálni a magyar Hazát és Krisztus Egyházát"
A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium augusztus 29-én tartotta tanévnyitó istentiszteletét és 201. tanévnyitó ünnepségét a gimnázium parkjában. Ezzel az ünnepséggel az 1948-as államosítás után újra indult az iskola, melyen sokan osztoztak az e fölötti örömben.
Az istentiszteletet dr. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke vezette. Benne az Igét Pál apostolnak az efézusbeli-ekhez írt leveléből vette (3,14-21). Felszólított arra, hogy erősödjön meg bennünk a belső ember a Jézus Krisztus által, hogy így a hit által alapot vetve, a szeretetben meggyökerezve a teljesség felé tarthassunk: hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának!
Eztán dr. Bellai Zoltán református lelkész, az iskola igazgatótanácsának elnöke köszöntötte a megjelenteket, a vendégeket. Többek között: dr. Kálmán Attilát, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokát és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkárát, dr. Czine Mihály tanszékvezető egyetemi tanárt, a Dunamel-léki Református Egyházkerület főgondnokát, dr. Für Lajos honvédelmi minisztert mint volt diákot is, és más neves egyházi és közéleti személyiségeket, volt tanárokat és tanítványokat.
A jeles és méltóságteli eseményen elhangzott a tanárok és a diákok fogadalomtétele, az újraalapító okirat, Reményik Sándor Templom és iskola című verse, s Bencze Ilona színművésznő -az iskola volt tanítványa - tolmácsolásában Cso-
A FOGYASZTOK SZOLGALATABAN
Kanizsai
műsor
KANIZSA TV 19 óra: VTV Sportadás
Szeptember 6. |-|
DSF OSZTRÁK 1 PRO 7
9.00 Utazási magazin
9.30 Sport a nagyvilágból
12.00 Örült rekordok
12.30 Szabadidő-magazin 13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning
14.00 Sporttudósitások
17.00 Zene és sport
18.00 Fun sport
18.30 Amerikai labdarúgás
19.30 Sporlriport
20.00 Röplabda
21.30 Labdarúgás
23.00 Biliárd
24.00 Különleges sportok
1.00 Biliárd
8.30 Aerobic
9.00 Kenu világbajnokság
10.00 Golf
12.00 Labdarúgó ifi VB
13.00 Motorsportmagazin
14:00 Kosárlabda
17.00 Motorsport
18.00 Labdarúgó ifi VB
19.00 Heti magazin
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Műkorcsolya
22.00 Ökölvívás
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Törökország
16.15 Televíziós műsorokból
16.45 A költészetről
17.15 A strand urai (sorozat)
18.00 Jog a szerelemhez
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tudományos magazin
20.00 Híradó
20.15 Országok és emberek
21.00 Beszélgetés
21.10 Halberg emlékei
21.40 Riport / Talkshow
23.55 A nap hírei
9.00 Hírek
9.05 Rendőrségi ügyelet
(ism.)
9.30 Éjszakai stúdió (ism.) 10.30 Goldfinger (ism.) 12.15 Schilling - magazin 13.00 Hírek
13.10 Három hölgy (sor.)
Báli pletyka 13.35 Waltonék (sorozat)
Sötét órák 14.20 Éjszaka Casablancában
(amerikai vígjáték) 15.40 Stan és Pan
(rajzfilmsorozat) 15.45 Euroturizmus (ism.) 16.25 Nyárida 16.35 Kutya-macska barátság (sorozat) 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Kél müncheni Hamburgban (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Sztárok az arénában 21.15 Oldalpillantások EtHü Perry Mason (krimi)
Az önfejű apáca 22.55 A hatalom fogságában 1.
(angol politikai thriller) 24.00 Hírek
0.05 Örült nők ketrece (ism.) 1.30 Hírek/1000mestermü
16.50 1000 mestermü 17.00 Régészeti magazin 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 8ill Cosby-show (sor.) 18.30 Szerelem első látásra 19.00 Tartományi élei 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Biztos, ami biztos (sor.) 21.15 Iránytű 22.00 Híradó 22.30 „Mű-remekek"
(Fantasztikus utazás a tudatalattiba) 24.00 A méhész (görög film) 2.00 Hírek/1000mestermü
4.45 Lassie (ism.)
5.10 Flipper (ism.)
5.35 Mr. Belvedere (ism.)
6.00 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család
7.30 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.00 Hármak társasága (ism.)
8.30 Bünvadászok (ism.)
9.30 Gyémántvadászok (ism.) 11.05 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.35 Roseanne (ism.) 12.05 Dokumentumfilm 12.25 Air Force (ism.) 13.25 Robinson Crusoe a
Marson (ism.) 15.05 Bűnvadászok (sor.) nüilil Mr. Belvedere (sor.) 16.30 Varázslatos Jeannie
(sorozat) 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család iHIMil Hármak társasága (sor.) 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Maggie szülei ajándékkal érkeznek unokáikhoz. Az a tervük, hogy Mike, Ben és Carol már most megkapják örökségüket, öt-ötezer dollárt. Egyetlen feltételük, hogy a pénzt azonnal költsék el. Ben meghívja barátait, és az örökséget néhány óra alatt elveri. Mike vesz magának egy autót, Carol befizeti nagyszüleit egy külföldi útra... 19.25 Roseanne (sorozat) 20.00 Híradó
ETHTO Visszatérés az elveszett világba (am. kalandfilm) WHlil Kaszkadőrök (am. film) 23.50 Riporterek (ism.)
0.20 Hírek
0.30 Mancuso, FBI (ism.)
1.15 Hírek
1.25 Maciste a vámpírok ellen (ism.)
2.55 Mozgóképek (ism.)
3.20 Én, a kém (ism.)
4.10 Hírek
DUNA TV
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal (ism.) 16.35 Szigorúan ellenőrzött vonatok
Cseh film (1966) (ism.) 18.05 Vulcanus isten otthonában 18.35 Mesesarok 18.45 Dunahiradó 19.00 Föhivatal
Amerikai film (1988) 88'' 20.30 Oregon II. 21.10 Meghökkentő mesék Angol tévéfilmsorozat Szuperpempő (ism.) 21.35 Évforduló 21.40 Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan 13.20 Trapper John (sor.) 14.15 Szomszédok (sorozat) Vaklárma
Júlia aggályai alaptalanok, a „bankrablóról" kiderül, hogy ártalmatlan, de kitartó hódoló. Egyébként is Júliának más gondjai vannak. Apja, Jim és Anna egymásba szerettek, és Júlia féltékeny az új asszonyra... IHH Bonanza (sorozat) 15.45 Űrszekerek (sorozat) 16.45 5x5-játék 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok 19.00 Hírek / Sport 19.30 Szerencsekerék ETTKEi Egy bajor Rügen szigetén (német sorozat) 21.15 Igazi csoda EHHí] Hunter (krimisorozat) 23.00 Újdonságok és történetek 23.45 4-es csatorna 0.50 Űrszekerek (ism.)
Tanévnyitó a csurgói Református Gimnáziumban
,Szolgálni a magyar Hazát és Krisztus Egyházát''
konai Jövendölés az első oskoláról Somogyban című verse. Az istentisztelet hátteréül a 25. zsoltár, a 264. és a 395. dicséret szolgált. A zászlóátadás és a régi pecsétek átadása is megtörtént, valamint a régi tanítványok és tanárok is szót kaptak.
A felszólalók közül Kálmán Attila kiemelte, hogy 1948 előtt körülbelül 5000 iskola és óvoda, az összes hatvan százaléka volt egyházi kezelésben, ma pedig csak 212 intézmény, az összes két százaléka. Már csak ezért sem kell „félni" az egyház túlsúlyba kerüléséért ilyen értelemben. Az elmúlt hosszú időszakban a „templom és iskola" összevetésben az „és" kötőszót kicserélték „vagy"-ra. Pedig a tudás ellentéte nem a hit, hanem a tudatlanság, a hité a hitetlenség: a két-
ségbeesés. Az újraindulást a keresztelői fogadalomhoz hasonlította, mely által a diákokat az örök emberi értékekkel kell átitatni. A tanárok számára Németh Lászlót idézve optimizmusra szólított fel: higgyenek az embernek ember általi formáihatóságában is.
Bellai Zoltán felemlegette, hogy az 1792-es gróf Festetics György általi (aki egyébként katolikus főúr volt!) alapítás óta folyamatosnak tekinthető a református gimnázium működése, hiszen az államosítás korában soha nem volt olyan egyházmegyei okirat, amely megszüntette volna a gimnáziumot. így most a 67 diák ténylegesen a 201. tanévet kezdheti el a három párhuzamos első osztályban, a gimnázium épületének II. emeletén. Az iskola évenként újabb fél emeleteket
MTV 1
MTV 2
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával
6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte
Az adás idején hívhatótelefonszámok: 251-3372 és 251-0490
9.00-
12.00 Napközi
Benne:
9.30 Walt Disney bemutatja
(ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Balu, a meg nem érteit hős
Davy Crocket
Amerikai filmsorozat Szivárvány a villámlásban 1. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Megint Medvédiában 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 A Financial Times heti üzleti híradója
15.58 Műsorismertetés 16.00 Híradó
16.10 Én is hasonlítok a fához
[TiffEi Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat íHna Dimenzió
Tudományos magazin hazai és nemzetközi kutatási eredményekről rciili] Cimbora
Meseírók Almádiban 18.25 Képhiba
Énekelt vers 18.35 Szerencsekerék 19.07 Jó éjszakát kíván a
Disney! 19.17 „Engedjétek hozzám!"
A hitről gyerekeknek 19.30 Híradó
ETíIiE Márai Sándor két egy-felvonásosa: Szerep
Tévéjáték Az alibi Tévéjáték OTETi] Columbo
Amerikai bűnügyi filmsorozat
Columbo és az MM-7-es robot 22.40 Egy magyar Japánban
Portréfilm 23.20 Híradó 23.25 BBC-hiradó
HB0
17.30 Az afrikai oroszlán
Amerikai dráma 105'' 19.30 A vadak ura
Am. kalandfilm 113'' 21.30 Ha a forgószél hazare-pít
Amerikai dráma 88'' 23.00 Roncsfilm - Magyar tragikomédia 90''
14.05 A Hét (ism.) 15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.00 Műsorajánlat 17.03 Időjárás 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 17.10 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Tálenlum eltűnik A nagy ho-ho-ho horgász
Magyar rajzfilmsorozat Csalafinta csali (ism.) 17.30 Könyvvilág 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Körzeti híradók
18.23 Időjárás 18.25 Medicina
Egészségügyi híradó IHKM Zöldpont - A szabadidősportok magazinja ÍETÍE Frici, a vállalkozó szellem
Szereplők: Borbiczki Ferenc, Körmendi János, Székely B. Miklós, Pálfy Margit, Horányi László, Bakó Márta Lengyel Erzsi, Petrik József, Bits-key Tibor, Kibédi Ervin, Kubik Anna Horváth Teri, Pásztor Edina Götz Anna, Bódis Irén, Konrád Antal, Gera Zoltán, Kisfa-lussy Bálint, Újlaki Dénes (Ismétlés: vasárnap, TV2 7.40) 19.30 Sport
Kaposvári KC-NH Anes Ostrava
Férfi kosárlabda Ko-racs kupa-mérkőzés
21.24 Kapcsolatok
Cserkészélet régen és most
Gödöllői emléktábor 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás
22.25 24 óra
FEETi] A TV2 Filmklubja
Emlékek, álmok, vágyak
Carlos Saura néhány filmje
Életem, Elisa
Spanyol film (1976) 123''
Luis - Fernando Rey (Sinkovits imre), Elisa— Geraldine Chaplin (Tóth Enikő)
19.00 Műsorismertetés 19.05 Knight Rider
Amerikai filmsorozat X/1.: Nehéz örökség 20.45 Címzett ismeretlen
Magyar film Szereplők: Ágay Irén, Ráday Imre, Kabos Gyula, Vaszary Piri 22.05 Táncdalfesztivál ''93 Eger
I. elődöntő 23.00 Műsorzárás
Legjobban választ, ha a Dél-
IfEDD Mozi: 16, 18, 20 óra: Egy jó zsaru, kisebb hibákkal Stúdió mozi: 16.30, 18. 15 óra: Életben maradtak Kanizsai masor
IV 20.15 óra: Ötszex
KOSSUTH PETŐFI 3 SAT RTL RTL 2 TV 5
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc irodalomkedvelőknek 12.00 Oéli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Az Állami Népi Együttes zenekara játszik 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versarchivum 15.05 Az én újságom 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Történelmi tükör
A magyarországi nemzetiségek története 1945-1990 között 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Várady Szabolcs irodalmi összeállítása 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.50 Petőfi özvegye
Monológ Szendrey Júlia levelei és naplója alapján
21.49 Kamarazene 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Hétköznapi bosszúságaink
23.05 Nagy mesterek, világhírű előadóművészek
—— URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzetiinformációsmagazin
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Szülőföldeim, utak, munkák - II/2. rész 11.00 Luisa Miller - Részletek Verdi operájából 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 AufDeutschgesagt-10. 14.20 Alammermoorinász-2.
Walter Scott regénye 15.18 Romantikus zene 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Bemutatjuk új felvételeinket
16.35 Az Uppsalai Egyetem férfikarának felvételeiből
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerfilmek - filmslágerek 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó - Kondor Katalinnal 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Művészbejáró Csortos Gyula 11.45 Én csak egy buta nö
vagyok 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirpercek 13.10 Dixieland parádé 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Mindenki másképp csinálja
Ma: Szilágyi János 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Akár hi-fi, akár nem... 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kataposta 17.32 Premier 18.30 Helykereső
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Hullámhossz 19.50 Lenny Kravitz lemezéről 20.20 Szerelem két hangra Alberto Moravia és a nök 21.00 Hirpercek 21.10 Őszi koncert 21.50 Jazzmelódiák 22.30 Érintés
Tabuk nélkül a szexről 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt - Jazzshow
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Operaénekesek nótafelvételeiből
17.00 Kilátó (ism.)
17.50 Gondolatok a Crescendo szimpózium után
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Operaáriák
19.00 Cimbalomzene
19.35 Rézfúvószene
19.56 Hírek. Időjárás
20.01 Teleobjektív
20.16 Purcelt: Arthur király Ötfelvonásos opera
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Az európai cigányság népzenéje - XVIII/1.
22.30 Francia kamaramuzsika
23.17 Fél évszázad osztrák zenéje -111/1.
24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
14.15 Slágerparádé 15.00 Disco - koncert 16.15 Nővérek 17.00 Minihírek 17.10 Környezetűnk 18.00 Képek Németországból 19.00 Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Kulturális magazin 20.00 Égő türelemmel
(német film) 21.15 Mozifórum 21.50 Kulturális magazin 22.00 Híradó 22.30 Klub—2 - talkshow utána: Tallózás
SZLOVÁK
SZTV-1 17.45 Autósok, motorosok
magazinja 18.15 Gazdasági magazin 18.20 Fekete Villám kalandjai (kanadai tévéfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, fözűnk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Derrick (német bűnügyi
tévéfilmsorozat) 21.05 A társadalom mai szemmel
21.25 Az SZK kormánya tájékoztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Rendörmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 A Sztrecsnói-szoros (dokumentumfilm)
SZTV-2 18.35 Egészségügyi magazin 18.45 Nálunk, otthon-családi magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 AWorldnetbemutatja... 20.35 Top sport 21.40 Cvikker
22.25 Az egyetlen (videofilm) 23.20 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország I 9.00 A Főnök (sorozat) Lelkészgyilkos
McMurtry atya már évek óta szociális munkával foglalkozik. Amikor sajtótájékoztatón bemutatja új könyvét, elmeséli Mariának, az építésznőnek, hogy áthelyezik. Az új helyén mindjárt első nap lelövik. Cavanaugh atya, az elhunyt régi barátja, Ironside-dal együtt kezd nyomozásba... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (amerikai sorozat) 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) íElRil Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) A megalázott szerető titka
16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (sor.)
17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Hétvége az erdőben 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) ÉTIÉ Miami Vice (sorozat)
Bőkezű ifjú 1-2. 22.00 Beszélgetés RCTiB L. A. Law (am. sorozat)
Fájdalmas erény 24.00 Törvény és rend (sor.) Az összeesküvés
1.00 Borzasztó kedves család (ism.),
1.35 Ki itt a főnök? (ism.)
2.05 A Főnők (ism.)
3.00 Beszélgetés (ism.)
3.55 Robbanékony (ism.)
4.20 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk- játék 12.10 Csodálatos évek (sor.)
Jaj annak, aki nevet 12.45 Robin Hood (sorozat) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sor.) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.45 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc
(sorozat) 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T. (sorozat) 16.40 Robin Hood (sorozat) 17.25 M ügyosztály (sorozat)
Sebhelyes arcú férfi 17.40 Hírek 17.45 Ruk-cuk-játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hírek
18.55 Paradiso klub (sor.)
Aki másnak vermet ás 20.00 Hírek 20.15 A fűzfák országa
(amerikai film) Fsz.: Montgomery Clift, Elisabeth Taylor 23.20 Viaszfigurák
(német némafilm) 1.05 Versenyfutás a halállal 2.05 A fűzfák országa (ism.) 4.55 Versenyfutás a halállal (ism.)
vox
10.05 Tenisz - összefoglaló
13.35 Hírek
13.40 Moulin felügyelő (ism.)
15.15 Délutáni beszélgetés
16.45 Amerikai nyílt teniszbajnokság (közvetítés) Előző napi összefoglaló Közvetítés Flushing Meadow-ból Közben: Hírek
23.00 Moulin felügyelő (sor.)
Rászedték 0.45 Média-magazin 1.30 Amerikai nyílt teniszbajnokság (közvetítés)
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Az élet mérkőzése (ism.)
10.00 Mondja csak!
11.00 Művésztalálkozó
11.35 Kvízjáték
12.00 Varietémüsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Játékfilm
15.10 A jövö fátylai
16.30 Negyven fok árnyékban
19.00 Vidám nyelvi játék
19.30 Belga híradó
20.00 Iskolások útja
20.30 Svájci magazin
21.00 A Francé 2 Híradója
21.30 Rendkívüli tudósító
23.15 Humoros magazin
0.15 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Sport
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három
24.00 Angol slágerlista 2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.30 Eco-rekord
9.00 Super-üzlet
12.00 Videodivat
14.00 Videogenerátor
16.30 Élővideoshow
18.30 Videodivat
19.30 Dante (sorozat)
20.00 A labdarúgás története
21.00 Európai hírmagazin
21.30 Eco-rekord
22.00 Hírek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 Antoine bácsi (film)
1.05 Videogenerátor
Tanévnyitó a csurgói Református Gimnáziumban
,Szolgálni a magyar Hazát és Krisztus Egyházát"
kap vissza az épületből. Elhangzott, hogy soha, senki előtt nem zárják be ennek az intézménynek a kapuját.
Für Lajos azt kívánta, hogy adjon ez az iskola hitet vallási és nemzeti értelemben is, hiszen szüksége van erre a nyolc részre szakadt magyarságnak: tárja ki a kapuit ez a neves „somogyi oskola" minden irányba.
Czine Mihály az ősi református kollégiumok (Debrecen, Pápa, Sárospatak, Nagyenyed) legközelebbi „testvérének" nevezte a csurgói gimnáziumot. A tanárok számára szintén Németh Lászlót idézve „magasra emelte" a tanárok legnagyobb kincsét: a véshető gyermeki anyagot.
Egészséges ifjúságot kívántak a felszólalók, nemcsak testi, de szellemi, lelki értelemben is.
Szó volt arról is, hogy immár a kárpátaljai Nagyberegi Református Gimnázium lesz a 73. református iskola.
Felemelő iskolakezdet volt ez a maga nemében, melyet bemutatván végül hadd idézzünk az alapító okiratból:
A Somogyi Református Egyházmegye közössége az egykori alapító szándékát tiszteletben tartva, az iskoláért oly sokat fáradozók emlékét kegyelettel őrizve, az iskola szellemiségét újra felélesztve kívánja szolgálni Istent, a Magyar Hazát és Krisztus Egyházát az újra alapított és kapuit 1993 szeptemberében ismét megnyitó csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban.
Balogh László
DSF
KANIZSA TV: 19-23 óra: SZÍV-TV Magazin I.
OSZTRÁK 1 PRO 7
Szeptember 7.
8.45 Reggeli börze 9.00 Sport a nagyvilágból
12.00 Fun sport 13.00 Telebörze 14.00 Amerikai labdarúgás 15.00 Délutáni sport 17.00 Zene és sport 18.00 Magazin 18.30 Sport és show 19.30 Sportriport 20.00 Sport a nagyvilágból
22.00 Beszélgetés 23.00 ökölvívás 24.00 Beszélgetés (ism.) 1.00 Ökölvívás
9.00 Evezős VB 10.00 Golf 12.00 Trlatlon 14.00 Motorsport 16.00 Műkorcsolya 18.00 Labdarúgás 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Amerikai foci 22.00 Ökölvívás
14.45 Beszélgetés 15.00 Hírek 15.03 Elvis Presley 1. 16.45 Környezetvédelem 17.15 Top 6 - moszkitó 18.00 Jog a szerelemhez
(sorozat) 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Híradó
20.15 Kelet-nyugati találkozó 21.00 Beszélgetés 21.15 A limuzin-banda
(francia film) 22.30 A nap hírei
9.00 Hírek
9.05 Bili Cosby-show (Ism.) 9.30 Idősek klubja (Ism.) 10.15 Pan-Optikum (ism.) 10.30 Spooner (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Három hölgy (sorozat) Folt
13.35 Waltonék (sorozat)
Szerelmi bánat 14.20 A zöld ember
(angol vígjáték) 15.35 A 7. kontinens 16.00 Garfield és barátai 16.25 Nyáridö 16.35 Kutya-macska barátság (sorozat) Korrepetáló tanár 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Két müncheni Hamburgban (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Természetfilm 21.07 Oldalpillantások 21.20 Sziluett
(amerikai thríller) EEgffi Ha... (angol film) 0.30 Hírek
0.35 A hatalom fogságában
(ism.) 1.45 1000 mestermü
15.00 Hársfa utca (sorozat)
15.30 Oldalpillantások (sor.)
15.40 Hangverseny
16.20 Ausztria kincsesház
16.45 A világ vallásai
17.30 Tájékozódás
18.00 Bili Cosby-show (sor.)
18.30 Igen vagy nem - játék
19.00 Tartományi élet / Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Slágerparádé
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Club-2 - talkshow
utána: Chicago, 1930
0.45 Hírek
4.20 Lassie (ism.)
4.45 Flipper (ism.)
5.10 Mr. Belvedere (ism.)
5.35 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család
7.00 Varázslatos Jeannie (ism.)
7.25 Hármak társasága (ism.)
7.55 Bünvadászok (ism.)
8.55 Cheyenne (am. western) (ism.)
11.20 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.50 Roseanne (ism.) 12.20 Matlock (ism.) 13.20 Az elveszett világ (ism.) 15.00 Bűnvadászok (am. sor.)
A kendős gyilkos iHM.1 Mr. Belvedere (sor.)
Régi szerelem 16.25 Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Menyasszony Rogemek 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család iüMti Hármak társasága
(sorozat) 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Carol felemelkedése 19.25 Roseanne (sorozat)
Eladók gyöngye 20.00 Híradó EIÍTEEI Excalibur
(angol kalandfilm) , 23.05 T. J. Hooker
(amerikai sorozat) Kemény mag liliH Szerződés a halállal (amerikai krimi)
1.45 Hírek
1.55 Én, a kém (am. sor.) Acapulcóban
Kelly és Scott Mexikóban vannak. A délamerikai Dalton P. Ma-nion tábornok magas rangú politikus érkezését várja. A két nyomozó felel a vendég biztonságáért...
2.45 Hírek
2.55 Kaszkadőrök (ism.)
4.25 Hírek
DUNA TV
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Fekete Villám kalandjai
Kanadai-francia tévéfilmsorozat - 22. rész Az aranyszívű lány (ism.) 16.35 Noé bárkái
Magyar természetfilm (1982) (ism.) 18.05 Nekem ne lenne hazám?
18.20 Maja, a méhecske 18.45 Dunahiradó 19.00 Alfa Romeo és Júlia Magyar film (1968)100'' FF 20.55 Kordokumentum 22.20 Évforduló 22.25 Hírösszefoglaló
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.) 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei I 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) fCTtTil Fiatal ós nyugtalan (sor.) 13.20 Trapper John (sorozat) A nagy üzlet utáni vágy Jackpot rábeszéli kollégáit, hogy támogassák a fiatal ökölvívót, Luther Pecockot. Első mérkőzésén sikerül is kiütnie ellenfelét. Mindenki el van ragadtatva, de rövid idő múlva a kiütött versenyző meghal. 14.15 Szomszédok (sorozat) 14.45 Bonanza (sorozat) ikUBi Űrszekerek (sorozat) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit HHETi] Sugarbaker lányok 19.00 Hírek/Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Rendőrségi magazin 22.00 Labdarúgás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Erotikus magazin 0.10 Ki a legjobb férfi? 1.00 Űrszekerek (ism.) 1.50 Sugarbakerlányok
UTAZNI JO, DE.
Nyár, utazás, szabadság szinte egy fogalomkörré vált. A nyári szabadság ideje alatt utazni jó, még talán az olyan kisebb-nagyobb bosz-szúságok sem kedvetlenítik el az embert, mint amilyenekról most beszámolok.
Ha utazunk, akkor szálljunk most kivételesen nem személygépkocsiba, hanem vonatra! A jegyek ára jócskán megemelkedett, ezért tisztaságot, figyelmet és pontosságot várna az utas. Bizony nem egészen ez történt. A hajnali budapesti személyvonat első osztályú kocsija olyan kopott, elhasznált és piszkos volt, hogy keresgélni kellett benne azt a pontot, ahol négy órát fenntartás nélkül végigülhet az ember. Nem úgy az igen hosszú szerelvényből álló nyíregyházi gyorsvonaton. Csak ámuldoztam.
Majdnem az előkelő címkét ragasztottam az egyetlen(!) párnás kocsi ablakára, hiszen csak úgy ragyogott minden. Kikeményített, hófehér fejalátétek, illatos, tiszta, mindennel ellátott WC. Ez igen! - huppantam le örömömben a kellemes és hiánytalan rugózású ülésre. Alig pihentem meg, a szemlélődésben valami zavarni kezdett. A roló! Igen, egyetlen ablakon nem volt roló, sem függöny. Mivel ez volt az esztendő legmelegebb napja, képzelni lehet, hogy a 38 fokos délutánban miként aszalódtak az utasok. Hogy miért nem volt sötétítő alkalmatosság, az megfoghatatlan. Azt meg aztán végképp nem értettem, hogy a Nagykanizsa-Szolnok útvonalra miért kerül 37 Ft-tal többe a jegy, mint visszafelé, ugyanazért az útvonalért és szolgáltatásért.
MTV 1
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - adótippel 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte 9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.30 Anyagias világ
Kanadai tévéfilmsorozat -XIX/1. rész: Felbukkan Pam 10.30 Maigrel
Angol krimisorozat Maigret iskolába jár 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg ífWfi Deutschland Spiegel Német nyelvű sorozat
MTV 2
15.58 Műsorismertetés 16.00 Híradó 16.10 Telis-televideó ''93 16.15 Népzenei magazin
Különkiadás Gyimesi muzsika il*W Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat íTTF Anyák 17.40 Cimbória
Telefonos vetélkedő Meselánc
Közreműködik: Békés Pál és a meseíró gyerekek
18.10 Álljunk meg egy szóra I
Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora
18.25 Kérdezz I Felelek 18.50 „Veletek vagyok mindennap..." 19.07 Berta
Angol bábfilmsorozat Hol jársz, Tomi? 19.30 Híradó 20 05 Telesport FTflFff A Guldenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat XIII/1. rész: A hamis végrendelet CTlü A tudomány határain Tudományos ismeretterjesztő magazin 21.35 Egy legendás prímabalerina: Szaiay Karola ífXR Titkok és talányok | Amerikai filmsorozat XIII/6.: Tavi szörnyek Házigazda: Edward Mul-hare - magyar hangja: Győry Emil EHRil Sportvarázs 0.20 Híradó 0.25 BBC-hiradó
IB0
17.30 Tarka, a vidra
Angol kalandfilm 87'' 19.10 Az elnök emberei
Amerikai politikai dráma 133'' 21.30 Vasgyúrók
Amerikai dokumentumfilm 83'' 23.00 Tisztán és józanul Amerikai dráma 99''
10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 16.00 Műsorajánlat 16.03 Időjárás 16.05 Mit ér az ember, ha vidéki...?!
Vállalkozók, vállalkozások
tlüiTi] Együtt a Földért
Környezet- és természetvédelmi ifjúsági magazin 16.40 Könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Aki nagy, az nagyot esik
17.05 Elektor kalandor
Telefonos videójáték 17.10 Viaje al espanol
Spanyol nyelvlecke kezdőknek íHHü Korforduló
Idősek és idősödők magazinja 18.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 18.10 Körzeti híradók Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel /fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Korkép-Magyarország jelen időben „Úgy szeretném elmondani az életem" Dokumentumfilm a Rákospalotai Leánynevelő Intézetről íETKIil A boldog család
Német tévéfilmsorozat Kedves ismerősök Ludwig - Fritz Strass-ner(Benkő Gyula), Erna - Elisabeth Welz (Pásztor Erzsi), Miriam - llse Künkele (Rajna Mari), Alfons - Horst Sachtle-ben (Versényi László) 20.30 Stúdió''93 21.25 Mindent vagy semmit I
Műveltségi vetélkedő 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 24 óra 22.50 A sövények mellett Uszka I.
— SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Príma-torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat
Exkluzív a Manhattan együttessel 20.40 Szív TV-shop 20.45 Brutális cowboy
Amerikai western 100'' Szereplők: Klaus Kins-ky, Steven Tedd 22.25 íme a Protecta! 22.40 Mindennapi jóga

A SZUPERMINŐSÉG
UJ helyen: Soottfs foto, Nk., Fő u. 9.
HOPPÁ
Egy jó zsaru, kisebb hibákkal
Életben maradtak
Ötszex
ART Mozi: 20 ór»: Mozi: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
PETŐFI
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Ki kopog? 11.36 Tom Jones XXI/19.
Henry Fielding regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Cimbalommuzsika 13.30 A református egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója
16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Házimuzsika 17.05 Hírvidék 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Várady Szabolcs irodalmi összeállítása 20.05 Emlékezetes erdélyi
magyar népdalok 20.30 Határok nélkül 21.05 Fültanú 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Művek, műhelyek, művészek
23.05 A Rádió lemezalbuma -URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazin
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja
magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar
műsora 23.45 Nyelvlecke
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Egy nyári nap 10.49 Operaslágerek 11.40 Népzenei feldolgozások 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Körmendi Klára zongorahangversenye 12.55 A Concerto Armonico kamarazenekar hangversenye 13.25 A Hilliard együttes Po-
wer-műveket énekel 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 En fran;ais - XII1/13. 14.20 A lammermoori nász 15.19 Operaegyüttesek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Muzsikáról versben, prózában
4.30 Hajnali kalendárium
6.03 Reggeli csúcs
7.40 Sportreggel
Labdarúgó-magazin
8.05 Forró percek, forró ritmusok
8.50 Apró-cseprő gyerekekről
9.00 Hírek. Időjárás
9.03 Zöld telefon: 138-8082
9.10 Zene-szó - Erős Lászlóval
10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Szív küldi... 12.00 Nóták 13.00 Hirpercek 13.10 Derűre is derű Aranylakodalom Csák Gyula hangjátéka 13.39 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Szieszta
Zenés délután - pihenni vágyóknak Benne: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Drogambulancia 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Közvetítés a Magyarország-Oroszország labdarúgó VB-selejtezö mérkőzésről 20.50 Könnyűzene 21.00 Hirpercek 21.10 Beszélgetések az éjszakában 22.00 Zenés portré Putnoki
Gáborról 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Juliette Greco 2.
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Csárdásmuzsika
16.38 Sztravinszkij-müvek 17.00 Metronóm 17.50 Újraolvasva 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai
19.35 Egyházzenei Fesztivál 1993 Közben: 20.15 Hirek. Időjárás 20.20 Halhatatlan magyar vers-Karinthy Frigyes
21.20 A Solid Brass játszik 21.40 Kamarazene
22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Muzsika 23.00 Rádiószínház
23.21 Ariid Andersen együttese játszik
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből
14.15 Svájc, Unspunnen 1993
(8. Népi Fesztivál)
16.15 Bajor Királyi Bíróság
16.40 Természetgyógyászat
17.00 Minihirek
17.10 Black Beauty kalandjai
17.35 Kedves háziállatok
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Bírósági riportok
20.00 A férfi, aki nem szerette a kocsikat (sorozat)
20.45 A Keleti-tenger
21.00 Egészségügyi magazin
22.25 Simon (amerikai film)
23.25 Hirek
SZTV-1 17.45 Gazdasági magazin 18.20 A hegy alján
(új-zélandi sorozat) A Maar tűzhányó 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Utazás a tenger mélyére (német dok.-film) 20.50 Büvészklub 21.05 Vállalkozások és vállalkozók 22.00 Időszerű események 22.40 Álom Kolumbusz Kristófról (tévéjáték)
SZTV-2 17.10 Események, kommentárok
18.00 US Open - összefoglaló
a teniszbajnokságról 18.50 F. D. Roosewelt 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A Szlovák Filharmónia
Barcelonában 20.25 Wales-Cseh Köztársaság - EB-selejtező labdarúgó-mérkőzés 22.25 Rendörmagazin 22.55 Vállalkozók magazinja 23.50 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Fönök (sorozat) Lelkészgyilkos 2.
Cavanaugh atya és Ironside nyomoznak a McMurtry atya elleni gyilkosság ügyében. Amikor az egyházközség tagjaként tesznek látogatást, figyelmeztetik őket egy Vincent Wiertel nevű férfira, akiről azt beszélik, már iskolás korában megvert egy apácát. De nem tudnak a férfi nyomára bukkanni... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (am. sorozat)
Örök szerelem 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) fFlFTil Kalifornia klán (sor.) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Gyilkosság a hobbija
(amerikai sorozat) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a fönök? (amerikai sorozat) A börzeügynök iHKIi: Borzasztó kedves család (am. sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 B. L. Stryker (sor.) Sose menj el búcsúcsók nélkül 22.15 Tévétükör - magazin EEIE Rémálom az Elm utcában (amerikai horror)
0.50 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 Ki itt a fönök? (ism.)
2.00 A Fönök (ism.)
2.55 Beszélgetés (ism.)
3.50 Robbanékony (ism.)
4.15 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk-játék 12.10 Csodálatos évek (sor.) 12.45 Robin Hood (ism.) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sor.) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil 14.55 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sor.)
A gyilkos bőre 17.40 Hírek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hirek
18.55 Paradiso klub (sorozat)
Bevette a kanyart 20.00 Hírek
20.15 Csak a holttestemen keresztül (am. sorozat) Az utolsó ügyfél 21.55 Pankráció 23.05 Etlore Lo Fusto (olasz vígjáték) 0.40 Versenyfutás a halállal 1.35 Csak a holttestemen
keresztül (ism.) 3.10 Pankráció (ism.) 4.10 Versenyfutás a halállal (ism.)
10.05 Tenisz - összefoglaló 13.35 Hirek
13.40 Moulin felügyelő (Ism.) 15.15 Délutáni beszélgetés 15.45 Amerikai nyílt teniszbajnokság
(közvetítés) Közben: Hírek
23.00 Moulin felügyelő
(sorozat) A zöld Teddy 0.45 Magazin 1.30 Amerikai nyílt teniszbajnokság - közvetítés Flushing Meadow-ból
6.00 Banánhéj (sorozat) 6.30 Telereggel 9.00 A törvény nevében 10.00 Humoros magazin (ism.) 11.00 Művésztalálkozó 11.35 Kvízmüsor 12.00 Varietémüsor 13.15 Banánhéj (ism.) 13.40 Különleges vasutak 14.35 Szerelmeinkre! 15.15 Autóvízió (ism.) 15.30 Vendég: Bili Gates 16.30 Negyven fok árnyékban 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Teleszkóp 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Színházi közvetítés 23.20 Le az álarcokkal! 0.30 Vegyes műsor hajnalig
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Az igazi világ (sorozat)
21.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három
24.00 Pip Dann
2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
8.00 Hirek
8.30 Európai hírmagazin
9.00 Super-üzlel
12.00 Európa-magazin
14.00 Videogenerátor
16.30 Élö videoshow
18.30 Jó és rossz
19.30 Richárd Diamond (amerikai sorozat)
20.00 Sport
21.00 Riportok
21.30 Financial Times (riport)
22.00 Hírek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.30 Jó és rossz (ism.)
UTAZNI JO, DE...
Nyári utazás, kirándulás közben ha rekkenő hőség, természetesen fürdeni vágyik az utazó. De mennyiért? Csak hazatérve mérlegeltem, hogy az áremelkedések szabadon szárnyalnak felfelé, s nem kacsintanak a túlsó vagy innenső fürdővállalat felé. A budapesti Gellért-fürdőben nyolcvanszázalékos volt az emelés. 370 Ft-ért 3 óráig, nemcsak hűsölhet a hullámokban, hanem gyönyörködhet is az ember a fürdő különleges építészi megoldásaiban. Zalakarosban a tavalyi 100 Ft-os belépőt 50-nel toldották meg az idénre. így is mindig tele van - hallottam a pénztáros kisasszonytól. Megfoghatatlan a számomra, hogy az igen kellemes környezetű, fás, bokros, füves szolnoki Damjanich uszoda és fürdő miként tud 66 Ft-os strand-
jeggyel üzemelni, s idénre csak tízszázalékos áremelkedést sózva vendégei nyakába, megélni.
Ha a nagy hőérzet feloldódott a vízben, az ember nézelődik, figyeli embertársait. Borzasztó, hogy strandolás közben szinte állandóan szól a fürdőmesterek sípja, figyelmeztetni kell az-együttfürdés szabályaira. Nemcsak gyerekek, de felnőtt férfiak is elfelejtkeznek magukról, s a többi fürdőző nyakába ugrálnak. Aztán engem az is zavar, ha beszélnem kell valakivel, s az nem néz rám. Nem hogy nem néz rám, hanem felém sem fordul. Sajnos ez az udvariatlan szokás is elharapózott mostanában. Nem vagyok vallásos, de tudom, hogy templomba azért milyen öltözékbe illik belépni. S mit tapasztaltam a Gellért-hegyen a sziklakápolná-
(jfytíLsnt. PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR fauQ.
Kanizsai
műsor
KANIZSA TV: »-12 óra: SZlV-TV Magazin I. (ism.)
19-20 óra: SZÍV-TV Magazin II. 20 órától: Heti Magazinműsor,
utána SZÍV-TV Magazin II. folytatás*
Szeptember 8.
DSF
8.45 Reggeli börze
9.30 Sport a nagyvilágból
11.55 Börze
12.00 Magazin
12.30 Fun-tasztikus utazások
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréning
14.00 Röplabda - Közvetítés
Finnországból
16.30 Sport a nagyvilágból
17.00 Sportdokumentumok
18.00 Fun sport
18.30 Amerikai labdarúgás
19.30 Sportriportok
20.00 Röplabda
22.00 Zene és sport
24.00 Motocross
1.00 Sportdokumentumok
9.00 Evezős VB
10.00 Röplabda
12.00 Labdarúgás
13.00 Labdarúgó ifi VB
14.00 Amerikai foci
16.00 Vízisí
17.00 Röplabda
18.30 Triatlon
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Ökölvívás
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Bili Cosby-show (ism.) 9.30 Időzített bomba (ism.) 10.15 Tudományos magazin 10.30 Perry Mason (ism.) 12.10 Külföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Három hölgy (sorozat)
A törvény szeme 13.35 Waltonék (sorozat)
Spekulánsok 14.20 Cheyenne
(amerikai western) 16.00 Ewoks (sorozat)
Az ál-baga 16.35 Kutya-macska barátság (sorozat) 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Kél müncheni Hamburgban (sorozat) Mézeshetek 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 A stréber
(német vígjáték) 21.45 Oldalpillantások EUrfi Tejút (olasz krimi) 22.50 A hatalom fogságában 2. (angol film) 0.20 Hirek 0.25 Sziluett (ism.) 1.50 Hirek 1.55 1000 mestermü
PRO 7
14.45 Beszélgetés / Hírek 15.03 Kvizmüsor 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Az opera története 2. 16.30 A filozófia kérdései 17.15 Koncert 18.00 Jog a szerelemhez 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese / Kultúra 20.00 Híradó
20.15 Köztünk élő emberek
(sorozat) 21.00 Beszélgetés 21.15 Solo Sunny (NDK film) 22.55 Vitaműsor 0.25 A nap hírei
15.00 Hársfa utca
(sorozat) 15.30 Oldalpillantások 15.40 Gasztronómia 16.10 Nappal szemben 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Bili Cosby-show (sor.) 18.30 Gaudimax 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 21.15 Érvek 22.00 Híradó / Sport 24.00 Jazz 0.40 Hirek
5.00 Lassie (sorozat) 5.25 Flipper (sorozat) 5.50 Mr. Belvedere (ism.) 6.15 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 7.45 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.10 Hármak társasága (ism.) 8.40 Bünvadászok (ism.) 9.40 ígérj neki bármit!
(angol vígjáték) 11.25 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.55 Roseanne (ism.) 12.25 „Colt" a biztonság kedvéért (am. sorozat) 13.25 Visszatérés az elveszett világba (ism.) 15.00 Bűnvadászok (am. sor.) íEüff Mr. Belvedere (sor.) 16.25 Varázslatos Jeannie 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család »:Wi1 Hármak társasága (sor.) 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Éjszaka a városban Ben terve befejezés előtt áll, hamarosan elkészül Oroszország geopolitikai térképe. Csak a ragasztó hiányzik még, amely megadja az egésznek a .belső tartást". Ben és Mike elindulnak a városba ragasztót szerezni. Zűrzavaros, kalandos éjszakájuk lesz... 19.25 Roseanne (sorozat)
Jackie 20.00 Híradó
HiiM Bajban az angyalok városában (am. film) 22.15 Jaké és McCabe (sor.) KMiM Túl gonosz
(am. fantasztikus film) 0.55 Hirek
1.05 T. J. Hooker (am. sor.) 1.50 Hirek
2.00 Szerződés a halállal
(ism.) 3.40 Hírek 3.50 Én, a kém (ism.) 4.40 Lassie (ism.)
DUNA TV
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Föhivatal
Amerikai film (1986) (ism.) 17.40 Magyar Nemzeti Galéria
17.55 Muzsikáló szerszámok 18.20 Mesesarok 18.45 Dunahíradó 19.00 A nagyenyedi két fűzfa
Magyar tévéfilm 20.20 Gazdakör 20.50 Tombol a hold Angol film (1970) 107'' 22.40 Évforduló 22.45 Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.)
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel!
9.15 Szomszédok (ism.)
9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan iKMil Trapper John (sor.)
A drága anyós 14.15 Szomszédok (sor.) Két férfi között Anna Jimet szereti, de mégis az az érzése, hogy régi barátjához kell visz-szatérnie. A repülőtéren Jimnek sikerül maradásra bírnia a lányt... íHtH Bonanza (sorozat)
Pokolgép 15.45 Űrszekerek (am. sor.)
Kodos, a hóhér 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok (sor.) 19.00 Hirek / Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Kedves ellenségem
(amerikai sci-fi) 22.00 Labdarúgás EEJHÍ1 A halál keresztútján (am. gengszterfilm)
1.15 Űrszekerek (ism.)
2.05 Sugarbaker lányok (ism.)
UTAZNI JO, DE...
ban? Hölgyeket, urakat láttam nézelődni alig nadrágocskában, alig ingecskében. De a legelszomorítóbb viselkedésű emberrel egy pénztár előtti hosszú sor közepén találkoztam. Az amúgy jökötésü, negyvenes férfi minősíthetetlen hangon rászólt a mögötte álló idős hölgyre, emigyen: „Ne lihegjen a nyakamba!" Felesége alig bírta lecsillapítani a kakaskodó, ideges urat. Hiába! Aki sorbanáll, közösségbe megy, óhatatlanul közelségbe kerülhet más intimszférájával. Lélegezni pedig kell, s vannak helyzetek, amikor el kell tudnunk túrni a másik ember, az idegen közelségét is. Idegesek az emberek, hamar felcsattan a hang, s hallom, meglendül a kéz is.
Az utazás, fürdés közben tapasztalt bosszantó dolgok után következhetne az evés. Hogy drá-
ga, hogy kevés, hogy íztelen. Kimeríthetetlen tárháza ez a téma az utazónak. így csak egyetlen megfigyelésemet írom le: zsibvásár lett Budapest legtöbb jó útvonala. Olyan a Rákóczi út, mint egy büfésor. Ki látja már az egymás után sorjázó szép házak homlokzatát, a változatos üzleti portálokat? Pattogatott kukorica után, hamburger, hamburger után fagyi, aztán vimpi, amerikai palacsinta, s ki tudja még hányféle enni- és innivaló, utcán ál, kézből kézbe, csomagolóanyagba, meg sokszor a földre.
Utazni öröm, de bosszúsággal is jár. S igen sokszor a bosszantó dolgok csak apróságokon múlnak, amit szervezettséggel, odafigyeléssel ki lehetne küszöbölni.
B. E.
MTV 1
mmmmmmmmmm wmmmmm ''mmmjimm i • ■ ■ .

6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral
Telefon: 112-5475 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte
Telefon: 251-3372, 251-0490
9.00-
12.00 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: BHETÍ! Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat (ism.) A Galápagos-szigetek FTiTETi] Az égbolt lovagjai
Francia-svájci tévéfilmsorozat - VI/2. rész: A beugratás 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg fCTB Maholnap
Ifjúsági képszótár íEWrl Sugárzás és sugárzásvédelem 12.40 Sorstársak
Rehabilitációs magazin iHUM Fűben-fában - Természetgyógyászati magazin
15.58 Műsorismertetés
16.00 Híradó
16.10 Nemzeti értékeink
Eger III.
íHBü Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat 17.15 Járdányi Pál: Szonáta hegedűre és zongorára 17.35 Telexpo 18.00 Ki tud róluk?
Kamaszsorsok 18.25 Zenelánc 18.35 Bejöhetek? - Pécsi Ildikó vendégségben Németh Marikánál 19.00 „Maradjatok meg szeretetemben!..." 19.07 Jó éjszakát kíván a
Disney! 19.30 Híradó 20.05 Telesport 20.15 56 perc ''56-ról -VI/1. EfflE Kisváros
Tévéfilmsorozat 21.50 Jelenetek a szobrok
életéből 22.05 Új Világ EHEffi Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat
Mellékkeresetek 0.20 Híradó 0.25 BBC-hiradó
17.30 Állati élet: A cápa
Am. természetfilm 52'' 18.30 Szupermodell
Am. bűnügyi film 90'' 20.10 Videó Blues
Magyar dráma 93'' 21.50 Halálos játék
Amerikai akciófilm 88'' 23.20 Szép volt, fiúk
Amerikai dráma 122''
MTV 2
16.05 Műsorajánlat 16 08 Időjárás ílülil Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat Havasicsóka és csóka Noé bárkája Angol rajzfilmsorozat A csodálatos vitorla Maja, a méhecske Japán-osztrák rajzfilmsorozat A futóverseny 16.55 Elektor kalandor
Telefonos videójáték 17.00 Teiespanol 17.15 Családi csámborgó 17.45 Slan és Pan
Amerikai rajzfilmsorozat Sivatagi hősök (Desert Knight) 17.50 Műsorajánlat-Időjárás 18.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 18.10 Körzeti híradók 18.23 Körzeti magazin íHEfi Magyarország-Oroszország
Labdarúgó VB-selejtező mérkőzés
Közvetítés a Népstadionból 20.45 Műsorajánlat 20.50 Útmutató
Vallásos nevelés a családban HWil Mindent vagy semmit!
Műveltségi vetélkedő 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Felkínálom
Baja: (79) 321-455, Débrecen: (52) 316-671, Eger: (36) 312-604, Érd: (23) 345-824, Győr: (96) 349-079, Hatvan: (38) 312-395, Kaposvár: (82) 377-204, Kecskemét: (76) 346-380, Miskolc: (46) 355-888, Nyíregyháza: (42) 314-433, Ózd: (47) 311-836, Pécs: (72) 325-260, (72) 333-944, Salgótarján: (32) 311-740, Szeged: (62) 310-161, Székesfehérvár: (22) 311-537, Szombathely: (94) 311-106, Tatabánya: (34) 310-717, Zalaegerszeg: (92) 316-164.
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat
Weekend 20.40 Szív TV-shop 20.45 Betty Blue
Francia film 130'' Csak felnőtteknek! Főszereplők: Jean Hugnes Anglade, Beatrice Dalié 22.55 Jövő heti műsorajánlat
PANNONCONSULT KFT.
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 93/310-461, Westel: 60/399-196
í
c
SÜTÖRTÖK
Mozi: 16, 18, 20 óra: Egy jó zsaru, kisebb hibákkal
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Szoba kilátással (FBK) 20.15 óra: Pajzán popsik
Kanizsai
műsor
KOSSUTH PETŐFI
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben 11.05 Népdalkörök felvételeiből
11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 A King''s Singers madrigálokat énekel 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik 14.55 Versarchivum 15.05 Válogatott perceink 15.44 Éneklő ifjúság 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
A hét muzsikusa 17.05 Párbeszéd a cionizmusról
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Várady Szabolcs irodaimi összeállítása 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Névjegy
James Sharp 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fényésárnyék 23.05 Mi a titka?
Dean Dixon karmester művészete
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazin
16.00-
17.00 Az Amerika hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Nyelvlecke
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Turnusvég
Békés Pál hangjátéka 10.27 Wynton Marsaiís játszik kornetten 10.55 Rameau: A lovagok 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.36 Kamarazene 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Auf Deutsch gesagt (ism.)
14.20 A lammermoori nász 15.17 Zinka Milanov és An-ton Dermota operaáriákat énekel 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Liszt: Amit a hegyen hallani
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Dallamról - dallamra 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó
Varsányi Zsuzsával 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Tea hármasban 12.00 Válogatás magyarnóta
lemezekről 13.00 Hírpercek 13.10 Szobotka Tibor novelláiból
Dadogás-Cipő-Külvárosi kávéház 13.26 Kvizpróba
Játékvezető: dr. Hársing Lajos 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kabarécsütörtök
Benne: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Észkerék 17.32 Gordiusz
Magazin töprengőknek 18.30 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Fülön fogva, avagy így
hallgassunk zenét! 19.35 Táncházban 20.00 Countryzene Magyarországról 21.00 Hirpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Zenerulett 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Süketszoba
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Cigánynóták
A kórusirodalom mes-termüveiböl Műremek - a modernről Népzenekutatók műhelyében
Hírek. Időjárás Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
Romantika - VI/5. Közben: Hirek. Időjárás Verseit elmondja: Parti Nagy Lajos Adriana Lecouvreur Hirek. Időjárás A zene üzenete Barátságos bölcses-
16.35
17.00 17.50
18.00 18.05
19.05
20.16 20.21
21.07 22.00 22.05 22.20
22.50 Napjaink zenéje 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
3 SAT
13.10 ORF-magazin
14.00 Jazz
16.00 Irodalom mindenkinek
16.10 Varázs és ellenvarázs
17.00 Minihírek
17.10 Werner Fend dzsungel-
könyve
17.30 Ding dong
18.00 Sport / Hírek
19.20 3 SAT stúdió / Vita
20.00 Varázs és ellenvarázs
22.00 Hirek
22.25 Hold a tükörben
(chilei film)
23.40 Két férfi, egy eset (sor.)
0.40 Hirek
SZLOVÁK
SZTV-1 16.50 Hírek 16.55 Kontaktus stúdió 17.55 Szlovákia történelme 18.15 Gazdasági magazin 18.20 A hegy alján (sorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Az ésszerű táplálkozásról
19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Grace Quigley (amerikai bűnügyi komédia) 21.30 Kulturális magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Téma - vitaműsor
SZTV-2 16.25 Személyek, kommentárok
17.20 AWorldnetbemutatja... 17.50 US Open - összefoglaló
a teniszbajnokságról 18.40 Egészségügyi magazin 18.50 Trezor 19.20 Esti mese 19.30 időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 MTV-slágerlista 21.00 Turisztikai magazin 21.30 Labdarúgó kupanap 22.00 A suttogó halál
(német kalandfilm) 23.30 Események
RTL
RTL 2
TV 5
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Főnök (am. sor.) 7 évig bűnbak 1.
Eric Oakest, Ironside régi ismerősét azzal vádolják, hogy megölte szeretője férjét és ezért hét év börtönre ítélik. De Ironside névtelen levelet kap, mely alapján kételkedni kezd az egykori ítélet helyességében. A levélben zálogcédula, melyre igen különös érmet kapott kézhez a Főnök. Vajon ki tehette zálogba, és miért nem jelentkezett eddig? A szálak egy fiatal nőhöz vezetnek, aki valamitől nagyon fél... 10.00 Gazdag és szép (sor.) fíüETi] 227 (am. sorozat) 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) íETETi1 Kalifornia klán (sor.) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Gyilkosság a hobbija
(amerikai sorozat) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (sor.) 17.30 Borzasztó kedves család (am. sorozat) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony
(politikai magazin) 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 S. O. S.-hivás urna Laura árnyéka
(amerikai thriller) 23.20 Az istenek eledele után (amerikai horror)
0.50 Borzasztó kedves család (ism.)
1.25 Ki itt a fönök? (ism.)
1.55 A Fönök (ism.)
2.55 Beszélgetés (ism.)
3.50 Robbanékony (ism.)
4.15 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.00 Jó idők, rossz idők
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk-játék 12.10 Csodálatos évek (sor.)
A hippik dilisek 12.45 Robin Hood (ism.) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról
(sorozat) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.55 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sor.) 17.05 M ügyosztály (sor.)
Betörés kettesben 17.40 Hirek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hirek 18.55 Paradiso klub (sorozat)
A miami kapcsolat 20.00 Hírek
20.15 Szokatlan lakótársak
(amerikai film) 22.05 Rapporto Fuller
(olasz-francia film) 23.45 Versenyfutás a halállal 0.40 Szokatlan lakótársak (ism.)
2.25 Versenyfutás a halállal
(ism.)
vox
10.00 Hirek
10.05 Tenisz (összefoglaló) 13.35 Hírek
13.40 Moulin felügyelő (ism.) 15.15 Délutáni beszélgetés 15.45 Amerikai nyílt teniszbajnokság
(közvetítés) Közben: Hírek
23.00 Moulin felügyelő
(francia krimisorozat) 0.45 Édes bün (magazin a
szexualitásról) 1.30 Amerikai nyílt teniszbajnokság (közvetítés)
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Iskolások útja (ism.)
9.30 Svájci magazin (ism.)
10.00 Kalandok, utazások
11.00 Müvésztalálkozó
11.35 Kvízműsor
12.00 Varietémüsor
13.15 Banánhéj (ism.)
13.40 Éjféli társaság (ism.)
14.50 Párizs és a művészetek
15.20 Tudjunk többet I
16.30 Negyven fok árnyékban
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Nem kell álmodozni!
21.30 Az évszázad haladása
23.10 Bermuda
0.15 Vendég: Claude Durix
1.15 A svájci film
MUSICTV
17.30 Tárcsázz!
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Beavis Butthead
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.45 Egytől három
24.00 Házibuli övezet
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hirek
8.30 Európai hírmagazin 9.00 Super-üzlet 12.00 Tudományos magazin 14.00 Vldeogenerátor 16.30 Élővideoshow 18.30 Környezetvédelem 19.00 Mr. Jones és a törvény 19.30 ECO-rekord 20.00 Sport 21.30 Európa-magazin 22.00 Hirek
22.30 Európai üzleti élet 22.48 Piacgazdaság 23.00 Dobpergés Délen (film) 0.45 Videogenerátor
Gyurik Irén:
Jóllakni a nyárból
Tűztánctól kimerült a nappal » koromfüggönyt húz a sötét harmatcsepp itat körüs-körül jámbor csönd kiséjizenél
rózsafám szellőt vacsorázik a jó Hold csillagtányérból kis falatonként fénykenyeret tördel tejútszalvétáról
s egy-egy hulló morzsát lát a szem pottyanni a holdlányérból
s augusztusi utóéjség fut még jóllakni a nyárból
szerelmek töltik meg tavaszig könnyedén emlékhasukat még illatzászlót lenget az éj alvó tűztáncsugarakat
Rada Gyula:
Mondtam én...
... mint mondottam, a szebbik nem közül barátom igaz csak az, ki megosztja velem keservemet,
s ágyamat. Kin e halálnak vált( kincseihez, - h velük teljesen ( s osztozzon vei minden apróság merengéseimet felháborodásaim bölcsességemet, a hazudozást, s belém hall, h< idegeimbe, s tu az átkos csörör
ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
KANIZSA TV 8-12 óra: SZÍV-TV Magazin II. (ism.) Szeptember 9. ^^ ^^
DSF OSZTRÁK 1 PRO 7 DUNA TV MTV 1 MTV 2
9.00 Fun-tasztikus utazások
(ism.)
9.30 Sport a nagyvilágból 12.00 Fun sport 12.30 Szabadidő-magazin 13.00 Telebőrze 13.45 DSF-tréning 14.00 Amerikai labdarúgás 15.00 Délutáni sport 17.00 Zene és sport 18.00 Mountainbike 18.30 Sport és show 19.30 Sportriport 20.00 Jégkorong 22.00 Labdarúgó Bundesllga 23.00 Küzdősportok magazinja
9.00 Röplabda
11.00 Vízisí EB 12.00 Labdarúgás 14.00 Biliárd 16.00 Hegymászás
17.00 Lovaglás
18.00 Motorsport-magazin 19.00 Mountainbike 19.30 Eurosport-birek 20.00 Atlétika 22.00 Labdarúgás
1PLUS
14.45 Beszélgetés / Hírek 15.03 Emberek a tengeren
(angol film) 16.30 Szellemileg sérültek
magazinja 17.15 A döntés (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sor.) 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese / Börze 20.00 Híradó
20.30 A Watt-tenger (Dánia) 21.00 Panoráma 21.45 Tetthely (krimi) 23.20 Németóra az 50-es
évek politikai pereiről 0.35 A nap hírei
9.00 Hirek
9.05 Bili Cosby-show (sor.) 9.30 Országok és emberek 10.00 Ausztria-kép 10.30 Érvek (ism.) 12.15 Iránytű (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Három hölgy (sorozat) 13.35 Waltonék (sorozat) 14.20 A család büszkesége
(német filmvígjáték) 16.00 TaoTao 16.25 Nyáridö 16.35 Kutya-macska barátság (sorozat) 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Két müncheni Hamburgban (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 A St. Benedikt-i emberek (sorozat) 21.05 A számok világa 21.15 Oldalpillantások PHEE? Hunter (sorozat) |
Az álarc átka 22.15 Hősök órája
(amerikai dráma) 23.50 Hírek
23.55 Agónia (szovjet film) 2.15 A hatalom fogságában 2.
(ism.) 3.45 Hírek
|ÍOTffil|
15.00 Hársfa utca (sorozat)
15.30 Oldalpillantás
15.40 A hegyek világa
16.25 Filmvilág
17.10 Puma és grizzlymedve
18.00 Bili Cosby-show (sor.)
18.30 Gaudimax
19.00 Tartományi élet/Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.05 Filmújdonságok
21.30 Vigyázat, kultúra I / Hirek
22.30 Magfúzió
23.15 Éjszakai stúdió / Halló, Ausztria - halló, Bécsi 0.45 Hirek /1000 mestermü
5.15 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.) 6.00 Mr. Belvedere (ism.) 6.25 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 7.55 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.20 Hármak társasága (ism.) 8.50 Bünvadászok (ism.) 9.50 Tökéletes úriember
(amerikai krimi) 11.35 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.05 Roseanne (ism.) 12.35 Vegas (krimisorozat) Caceres keresztje Bridget Marié Callahan nővér zárdájából elloptak egy értékes keresztet. Mary Dan Tannát kéri fel a különösen kényes ügy felderítésére. A nővér ugyanis ismeri a tettest, a kábítószeres Jimmy Pottert, de egyidejűleg szeretné is megvédeni. A nővér azzal is tisztában van, hogy Jimmy a spanyol műgyűjtő megbízásából lopott... 13.40 Avaskesztyű
(am. kalandfilm) 14.55 Bűnvadászok (sorozat) [Efffi Mr. Belvedere (sor.) 16.25 Varázslatos Jeannie 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család fTIE Hármak társasága (sor.) 18.55 Kezdeti nehézségek
(amerikai sorozat) 19.25 Roseanne (sorozat) 20.00 Híradó
ETiWEi Kettő együtt lovagol
(amerikai western) 22.35 Houston Knights (sor.)
Fej vagy írás BHH3 A város királya
(amerikai krimi) 1.15 Hirek
1.25 Jaké és McCabe (ism.) 2.10 Hirek
2.20 Túl gonosz (ism.)
4.00 Hirek
4.10 Flipper (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 A nagyenyedi két fűzfa
Magyar film 78'' 17.30 Az ókori Kelet-7. rész 18.20 Mesesarok 18.45 Dunahíradó 19.00 Közép-európai magazin 19.05 Különös házasság Magyar tévéfilmsorozat IV/3. rész 20.15 Dunasport 20.30 Látogatóban Andrzej
Wajdánál 21.05 Szerelem Németországban
Francia-német film 22.50 Évforduló 22.55 Hírösszefoglaló
sat 1
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.) 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei I 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (sor.) 13.20 Trapper John (sorozat) Érdekes eset A Memóriái kórházban azt híresztelik, hogy Trapper John kórházat vált, hogy Glória Omahá-ba költözik a barátjához, hogy Gonzo egy focicsapat orvosa szeretne lenni, és hogy Jackson is azon gondolkodik, elvállalja-e a chicagói állást. Csak dr. Riverside dolgozik rendületlenül... ÍEW3 Szomszédok (sorozat) 14.45 Bonanza (sorozat) 15.45 Űrszekerek (sorozat) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok 19.00 Hírek 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék EfilE Wolff körzete
(német sorozat) BilEl Usher háza (am. horror) 0.40 Űrszekerek (ism.)
kulcsa van élet
! magát cézárja, -, - e rövid időre,
aki megérti lös
mind
mint zeng a zene csitítani ílést...
Filep Veronika:
Ölben maradva
Áhitat képében Istenem Derűjét foszlani látom Fennakadt tekintetén Elszakadt függönye esendő Telített önmaga terhében Fetrengve lelket szúr Kallódni hajló ténfergő Kisded képében nyüszít Vágyát rémülten feledi: Siklani Szirének Múzsauszonyán. .
Lukáts Antal:
Édesanya
Amikor hallod a föld tompa nyögését koporsója födelén, akkor ébredsz tudatára ki az akit elvesztettél; mennyire magadra maradtál és ehhez a legdrágábbhoz is, mily háládatlan voltál...
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - ipartippel és kert-ész
Telefon: 112-5475 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte
Tel.: 251-3372, 251-0490
9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.30 Anyagias világ
Kanadai tévéfilmsorozat Vallomások a magányról
10.30 Arany
Új-zélandi kalandfilmsorozat-X/10. rész 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó
Déli egyenleg 12.12 A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója
15.28 Műsorismertetés íHETi] Szolgálatukra
Különkiadás a BNV-ről 16.00 Híradó 16.10 Szolgálatukra 16.25 Telesport tHTTíl A simlis és a szende (Moonlighting) Amerikai krimisorozat Tupperman menyasz-szonya [HEEi Sasszem
Interjú Halász Judittal 18.20 Az utódok reménysége 18.40 Ötödölő 18.55 Bűvös hatos 19.10 Barbapapa
Holland rajzfilmsorozat Barbapapa Indiában 19.17 Erzsébet-díj 19.30 Híradó 20.05 Telesport 20.15 Töltsön velem egy órát I Vitray Tamás műsora 21.20 24 óra
Enüi] A kvartett muzsikusai
IV/2. rész - Feliratos! II. tétel: Variációk egy európai témára 22.50 Lovakrúl
A riport-dokumentumműsor átfogó képet kíván adni a régen méltán híres magyar lótenyésztésről, a lóversenysport múltjáról, jelenéről, jövőjéről, a tenyésztés és versenyzés nagy egyéniségeiről... 23.25 Híradó 23.30 BBC-hiradó
HB0
17.30 Az öreg
Magyar film 96'' 19.15 A bőség
Amerikai dráma 119'' 21.20 Tranzit a mindenhatóhoz-Am. vígjáték 107'' 23.10 Veszélyes szerelem
Amerikai krimi 93'' 0.45 Emmanuelle - 1. rész Ft erotikus sorozat 35''
16.09 16.12 tlüEl
traiü
17.05
17.10 17.25
18.00 18.10 18.23 íEJRü
19.30
21.25
22.00
22.20 Ü23
ESTiE
Műsorismertetés Időjárás
Fekete Villám kalandjai
Kanadai-francia filmsorozat
A fekete gyöngysor Babar
Francia-kanadai rajzfilmsorozat Elektor kalandor Telefonos videojáték Telespanol Kitörés
A munkanélküliségről Délutáni egyenleg Körzeti híradók Műsorajánlat. Időjárás Pénzforgatók Angol tévéfilmsorozat Max - William Armst-rong (Kaszás Attila), Leo-nard-JohnBowe(Újréti László), Jimmy - Dorian Healy (Lux Ádám), Dec-lan - Douglas Hodge (Malcsiner Péter), Chas-Jason Isaacs (Rátóti Zoltán), Sirkka - Joanna Kanska (Bánsági Ildikó), Michelle - Trevyn McDo-well (Orosz Helga), Han-nah-Anna Nygh (Tímár Éva), Wendy - Joanna Phillips-Lane (Császár Angéla), Hudson - Rolf Saxon (Kautzky Ar-mand), Maximé - Nina Marc (Varga Mária), Alex - Paula Strock-bridge (Kovács Nóra) Zenélő filmkockák A jazzénekes 112'' (The Jazz Singer) Amerikai film (1980) Mindent vagy semmit! Műveltségi vetélkedő Esti egyenleg - Napi képes hírösszefoglaló Időjárás Gyökerek
Kurtaszoknyás falvak A vádlott
Csehszlovák film (1964) FF 90''
19.00 Műsorismertetés 19.15 Power kapitány
Amerikai sci-fi sorozat 19.45 Nemzetközi Divat Stúdió
20.00 Trans World International
20.10 Vadak Amerikában
Természetfilm 20.40 Iron Maidén 21.00 Szupersztárok akcióban 22.30 Cine-java
Mozikalauz
pÉNTEK
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin Közben: 9.50 Lottósorsolás 11.05 Cigányfélóra 11.35 Tom Jones - XXI/20
Henry Fielding regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma?-Győrött 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Törvényhozó 13.30 Zsidó vallási félóra 14.05 Klasszikusok mindenkinek - Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő 15.35 Hitélel és történelem Az Árpád-kori mohamedánok 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekek! 19.40 Várady Szabolcs irodalmi összeállítása 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Dokumentumfilm 22.00 Késő esti Krónika 22.30 „így múlik el a világ
dicsősége?" 23.05 Hangversenymúzeum
—-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazinok
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC késő esti magyar műsora 23.45 American Mosaic (ism.)
14 óra: Helytörténeti Konferencia - HSMK ifjúsági klub
18.30 óra: „Az emberélet fordulói" fotókiállítás megnyitója az Erkelben
20 óra: Scbók Blues Band koncert
Kanizsai
műsor
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Zöld(sport)reggel 8.05 Slágerek 20 éves listákról 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld lelefon: 138-8082 9.10 Zene-szó - Fodor Jánossal 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.18 Népdalok 12.00 Gramofonalbum 13.00 Hirpercek 13.10 A mi időnkben 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől - péntekig Ajánlóműsor sok muzsikával Benne: 14.45 Poggyász
Tudnivalók utazóknak 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Szocio-krimi 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Hangfalfestő 19.35 Ásó, kapa, nagyharang 20.00 Bravó! 20.30 Fűtől fáig
Az élővilág krónikája 21.00 Hirpercek 21.10 Leporoló 22.00 Balaton Jazz Fesztivál ''93 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Rádióorfeum
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) Benne:
4.03-
4.20 Csárdásritmusban
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Európaiak Velencében Goethe festőmaszkban 10.24 Derűre is derű (ism.) 10.53 XX. századi operákból 11.40 Régi magyar muzsika 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.50 Romantikus kórusmuzsika
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak 14.20 Alammermoorínász-5.
Walter Scott regénye 15.13 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Magyar zeneszerzők müveiből
wmmím.
17.00 Operamagazin 17.50 Világlíra
Szergej Jeszenyin versei 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Erkel: Brankovics
György - opera 19.47 Budapesti fúvósegyüttesek játszanak 20.10 Hirek. Időjárás 20.15 Miért irta meg?... 20.30 Kapcsoljuk a londoni Royal Albert Hallt Közben: 21.15 Álmok, bolondságok,
csodák 21.40 Hírek. Időjárás 22.50 Romantikus dallamok 23.10 Pasziánsz 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
3 SAT
16.15 Osztrákok Mexikóban
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Quentin Durward
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Csodálatos világ
20.45 Egy férfi felfelé tör
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Híradó
22.25 Oldalpillantások
22.50 Varázs és ellenvarázs
0.05 Hirek
SZLOVÁK
SZTV-1 16.15 Telefonos magazinműsor 16.55 Nils Holgersson
(japán rajzfilmsorozat) 17.20 Tévékaleidoszkóp 17.40 Szlovákia műemlékei 17.50 A felügyelő (német bűnügyi tévéfilmsorozat) 18.40 Gazdasági magazin 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Televíziós vetélkedő 20.40 Bangkok Hilton
(angol tévéfilmsorozat) 22.25 Időszerű események 22.45 Sporthírek 22.55 Film és videó 23.20 A Romathan Színház műsorából
SZTV-2 16.30 A Worldnet bemutatja... 17.00 US Open - teniszbajn.
Női egyes középdöntő 19.00 Regionális magazin 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Európa mellékútjain
(holland útifilmsorozat) 20.30 Atlétika
Közvetítés Londonból 23.05 US Open - teniszbajn. Női egyes középdöntő
RTL
RTL 2
TV 5
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.00 A Fönök (am. sor.) 7 évig bűnbak 2.
Ironside és embere felkutatták a fiatal hölgyet, aki annak idején zálogba tette az érmét. Kiderül, hogy a hölgy fontos szemtanú a gyilkosságban, de mivel rettenetesen fél, mindvégig hallgatott. A perújrafelvétellel egyre inkább erősödik a gyanú, hogy Eric Oakes hét évig ártatlanul ült börtönben. Az újabb nyomozás során Eric akkori szeretője egyre gyanúsabb lesz... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (amerikai sorozat) 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) íKlETi] Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Hétköznapjaink (sor.) 15.00 Gyilkosság a hobbija
(amerikai sorozat) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a fönök?
(amerikai sorozat) [HEIil Borzasztó kedves család (am. sorozat) Ide a kis franciákkal! 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Hazai dallamok 21.10 Salzburgi nokedli (német sorozat) Keresztgyerek EHETil Hogyan?!-talkshow 23.15 Az ibizai kapcsolat
(német-francia szexfilm) 0.45 Amerikai gladiátorok
(amerikai sorozat) 1.40 Laura árnyéka (ism.) 3.20 Hétköznapjaink (ism.) 4.00 Huckleberry Finn kalandjai (am. kalandfilm) 5.35 Rajzfilmek
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sor.) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk - játék 11.10 Dr. Westphall főorvos 12.10 Csodálatos évek (sor.) 12.45 Robin Hood (sorozat) 13.10 Poliyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sorozat) 14.05 Sara hercegkisasszony (ism.)
14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.55 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sorozat)
Játék délelőtt 17.40 Hirek 17.45 Ruk-cuk-játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hirek
18.55 Paradiso klub (sor.) 20.00 Hirek
FTiWF A gonosz fegyver napja
(amerikai western) 22.00 Kemény hangok
(amerikai film) 23.40 A legjobb reklámfilmek 0.10 Versenyfutás a halállal
A szökevény 1.05 Bravó TV 2.40 Kemény hangok (ism.) 4.15 Versenyfutás a halállal (ism.)
vox
10.00 Hirek
10.05 Tenisz (összefoglaló)
13.35 Hirek
13.40 Moulin felügyelő
(ism.)
15.15 Délutáni beszélgetés 15.45 Amerikai nyílt teniszbajnokság - Közvetítés Flushing Meadow-ból
Közben: Hírek
23.00 Moulin felügyelő A szimuláns
(francia krimisorozat) 0.45 Sportmagazin
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Teleszkóp (ism.)
10.00 Különleges vasutak
11.00 Művésztalálkozó
11.35 Kvízjáték
12.00 Varietémüsor
13.15 Banánhéj (ism.)
13.40 Elszámolás (ism.)
14.30 Rajongók iskolája
15.15 Szép és meleg az idő
16.30 Negyven fok árnyékban
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Tudjunk többet!
21.00 A Francé 2 híradója
21.30 Szórakoztató műsor
22.50 Egészségügyi magazin
0.40 Bírósági iratok
1.15 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 New Order-koncert
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Marijne
2.00 Lazítás
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hirek
8.30 Európai hírmagazin
9.00 Super-üzlet
12.00 Útinapló
14.00 Videogenerátor
16.30 Élő videoshow
18.30 Életmódmagazin
19.00 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Motorsport
21.00 Európai hírmagazin
21.30 Jó és rossz
22.00 Hirek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 Jazz
24.00 Arcképcsarnok
KANIZSAI NAPOK ''93
A Kanizsai Napok Alapítvány Kuratóriuma és a mellette működő vásárigazgatóság 1993. szeptember 9-12. között bonyolítja le Nagykanizsán a KANIZSAI NAPOK ''93 áru- és termékbemutató kiállítást és vásárt, amelyeket kulturális és sportprogramokkal kötnek egybe.
A városban ezúttal harmadik alkalommal sorra-kerülő nagyszabású, belépődíjas rendezvény centruma az Olajbányász SE sportcsarnoka és sporttelepe lesz, de a Városi Képtárban, a HELY Klubban és a HSMK-ban is lesznek események. A kiállításnak és vásárnak most némi nemzetközi „íze" is lesz, ugyanis azon a horvátországi Csáktornyáról ipari és kereskedelmi küldöttség vesz részt.
A naponkénti részletes program a következő:
Az Olajbányász SE sporttelepén és sportcsarnokában:
11.00-18.30 óra: Áru- és termékbemutató kiállítás és vásár, szakmai nap. Ünnepélyes megnyitó 11.00 órakor. Beszédet mond: dr. Hegedűs Tamás címzetes államtitkár, köztársasági megbízott. Közreműködik a Batthyány Lajos Gimnázium vegyeskara, vezényel dr. Stimecz Jánosné tanár. 15.00 órától: városi zenekarok fellépése és sportakroba-tikai bemutatók, a szabadtéri színpadon.
Városi Képtár (Vasemberház)
17.00 óra: Maszelka János festőművész (Székelyudvarhely) és Plugor Sándor grafikus (Sepsiszentgyörgy) kiállítása. Megnyitót mond: dr. Ben-kő Gyula főorvos.
Hely Klub (Winkler-Zsigmondy Műszaki Középiskola): Tusa Vilmos grafikus EX LIBRIS kiállítása. Megnyitja: Fábián Ernő tanár.
Szeptember 10. (péntek)
Szeptember 9. (csütörtök)
Az Olajbányász SE sportcsarnokában és sporttelepén:
LA T™* *** '' ÁNIZS AT USZODÁT!
Mozi: 16, J8, 20 óra: Stúdió Mozi: 1630, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 20-24 óra:
Idétlen időkig Halhatatlan szerelem Pajzán popsik ATV Ifjúsági magazin
Szeptember 10. p
DSF
9.00 Utazási magazin 9.30 Sport a nagyvilágból
12.00 Mountainbike 12.30 Fun-tasztikus utazások
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Sport és show 15.00 Délutáni sport 17.00 Zene és sport 18.00 Bikaviadal 18.30 Motorok és legendák 19.30 Sportriport 20.00 Esti sport 21.00 Molorsportmagazln 22.00 Biliárd 0.30 Monster trucks 1.00 Biliárd
9.00 Lovaglás 10.00 Szörf 10.30 Mountainbike 12.00 Motorsportmagazin 13.00 Forma-1 Olasz Nagydíj
14.00 Labdarúgó selejtező 16.00 Atlétika
18.30 Forma-1 Olasz Nagydíj
19.30 Eurosport-hírek 20.00 Atlétika
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 Bili Cosby-show (ism.) 9.30 Kulturális magazin 10.00 X-Large '' 10.30 A stréber (ism.) 12.15 Belföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Három hölgy (sorozat) 13.35 Waltonék
(amerikai sorozat) A búcsú 14.20 A kék madár (amerikaiszovjet mesefilm) 15.55 Stan és Pan (sorozat) 16.00 Muppel babák (sor.) 16.25 Nyáridö 16.35 Kutya-macska barátság (sorozat) 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Két müncheni Hamburgban (német sor.) 19.30 Híradó/Sport 20.15 A rendőrség keresi... 21.20 Oldalpillantások 21.30 Vigyázat, Vadnyugat
(olasz westemkomédia) 23.30 Hírek, sport FiTTF: A megbélyegzett asz-szony (amerikai gengszterfilm) 1.40 Hősök órája (ism.) 3.15 Hirek 3.20 1000 mestermü
1PLUS
14.45 Beszélgetés / Hirek 15.00 Visszapillantás / Hirek 15.20 A jog buktatói 15.50 Halló, hogy van? 16.05 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mestermü 16.45 Jövöcsinálók 17.45 A pénz története 18.00 Jog a szerelemhez 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese / Sport / Híradó 20.15 A maja hegyek állatvilága
21.00 Beszélgetés 21.15 Szórakoztató műsor 22.45 A magányos hapsi
15.00 Hársfa utca (sorozat) 15.30 Oldalpillantások 15.40 Euroturizmus 15.55 Dr. Sibelius (német film) 17.30 Csodálatos állatvilág 18.00 Bili Cosby-show (sor.) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet / Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Az élö Adria 21.00 Tudományos magazin 21.15 Gazdasági magazin 22.00 Hírek / Mister Beán 23.15 X-Large 0.05 The Pogues-koncert 1.05 Chicago, 1930 (sor.)
PRO 7
4.40 Ürhajótöröttek (ism.) 5.30 Mr. Belvedere (ism.) 5.55 Rajzfilmek (ism.) 7.25 Varázslatos Jeannie
(ism.)
7.55 Hármak társasága (ism.) 8.25 Bűnvadászok (ism.) 9.25 Bajban az angyalok
városában (ism.) 11.10 Kezdeti nehézségek (ism.)
11.40 Roseanne (ism.) 12.10 Perry Mason (sor.) 13.10 Kettő együtt lovagol
(am. western, ism.) 15.00 Adderly (krimisorozat)
Mint a macska iMKM Mr. Belvedere (sor.)
A könyv 16.25 Varázslatos Jeannie
Három szoba a padláson 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család iUMfl Hármak társasága (sor.)
Az élet szép 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) A szerelem virága Kate és Dávid kibékültek, de Mike nem tudja elfelejteni partnernőjét. Úgy érzi, Kate viszonozza érzéseit, és ezt Dávid jelenlétében közli is vele. A válasz ökölcsapásként éri. Mike-nak nincs más választása, mint hogy bocsánatot kérjen és visszavonuljon. De amikor este hazamegy, nagy meglepetés várja... 19.25 Roseanne (sorozat)
Szeresd felebarátodat 20.00 Híradó ETflTO Vadmacskák
(amerikai filmvígjáték) 22.25 Mancuso FBI (sor.)
Óriások veszélyben FE1RÜ Gumibot (am. krimi) 1.05 Hírek
1.15 Houston Knights (ism.) 2.05 Hírek
2.15 Tökéletes úriember
(ism.) 4.00 Hirek
4.10 Perry Mason (ism.)
DUNA TV
16.00 16.05 16.10
16.20 16.45
18.35 18.45 19.00 20.00
21.35
21.55 22.00
Hírek, műsorismertetés
Évforduló
Kapásjelzö
Horgászok tízperce Maja, a méhecske Tombol a Hold Angol film (ism.) Mesesarok Dunahiradó Közép-európai magazin A fej nélküli lovas Orosz film
Gershwin: Egy amerikai Párizsban
A MÁV Szimfonikus Zenekarát Makláry László vezényli Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (sor.) 13.20 Trapper John (sorozat) A beteg új személyisége Victor Berger kóros vérszegénységben szenved, csak csontvelő-átültetés segít rajta. Ekkor derül ki, hogy évek óta más néven él, mivel a maffia üldözi. 14.15 Szomszédok (sorozat) fTET? Bonanza (sorozat) 15.45 Űrszekerek (sor.) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Szív az adu 19.00 Hirek/Sport 19.30 Szerencsekerék gjJR Dutyi-dili (am. vígjáték) Még drágább az életed (amerikai akciófilm) 0.45 Fiatal lányok szexriportja (erotikus film) 2.10 Rajta hát - Philipp 1.40 Űrszekerek (ism.) 2.35 Igazi csoda (ism.) 3.25 Még drágább az életed 5.25 A Mindenható nyomában (ism.)
9.00-19.00 óra: Áru- és termékbemutató kiállí-tás és vásár
Napközben: II. DUATLON (futó és kerékpár) verseny általános iskolásoknak, a sporttelepen.
15.00 órától: A szabadtéri színpadon városi zenekarok fellépése és sportakrobatikai bemutatók. 19.00-22.00 óra: DISCO. A HSMK ifjúsági klubjában: 14.00-18.00 óra: Helytörténeti konferencia a Pécsi Akadémiai Bizottság Nagykanizsai Munkacsoportja rendezésében.
18.00-22.00 óra: A szabadtéri színpadon Fekete László, „A világ legerősebb embere" ad show-műsort. Utána Szörényi Örs zenekarának koncertje, majd Dolly Roll koncert.
Szeptember 12. (vasárnap)
Szeptember 11. (szombat)
Az Olajbányász SE sportcsarnokában és sporttelepén:
9.00-19.00 óra: Áru- és termékbemutató kiállítás és vásár.
Napközben: II. AUTÓS TRIATLON verseny. 1. nap: futás és kerékpározás a sporttelepen.
15.00-18.00 óra: A szabadtéri színpadon városi zenekarok fellépése és sportakrobatikai bemutatók.
Az Olajbányász SE sportcsarnokában és sporttelepén:
9.00-19.00 óra: Áru- és termékbemutató kiállítás és vásár. Közben 17 órakor: tombolasorsolás.
Napközben: II. AUTÓS TRIATLON verseny. 2. nap: autóval, a sporttelepen.
15.00 órától: A szabadtéri színpadon városi zenekarok fellépése és sportakrobatikai bemutatók.
19.00 órától: A szabadtéri színpadon a NEO-TON-együttes műsora - BONEY M számokkal, majd 22 óráig a helyi LORD-együttes műsora.
Á HSMK színháztermében:
19 órától: a BENKO DIXILAND BAND együttes műsora (jegyek a HSMK pénztárában 250 Ft-ért kaphatók). T. I.
MTV 1
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - profittal,
agrometeorológiával 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte
Telefon: 251-3372, 251-0490
9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.50 Lottósorsolás fíiliTil Dallas
Amerikai filmsorozat A lebukás
(Ismétlés: TV1 20.18) 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 Viaje al espanol
Spanyol nyelvlecke (ism.)
19.30
15.58 Műsorismertetés 16.00 Híradó 16.10 Telecke
Segítség a házi feladat megoldásához ilüKlH Családmesék - a házasságról 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.40 Ablak melléklet [jiliTi] Ablak EElilil Múmin
Japán rajzfilmsorozat A boszorkány Híradó 20.05 Telesport EffilEI Dallas
Amerikai filmsorozat A lebukás (Ism.) Ellie - Barbara Bel Ged-des (Dallos Szilvia), Bob-by - Patrick Duffy (Csan-kó Zoltán), Samantha -Linda Gray (Szerencsi Éva), Jockey - Larry Hagman (Kránitz Lajos), Ray - Steve Kanaly (Me-lis Gábor), Cliff - Ken Kercheval (Végh Péter), Pamela - Victoria Principal (Simorjay Emese), Lucy - Charíene Tilton (Balogh Erika), Afton -Audrey Landers (Kiss Erika) 21.10 Panoráma
(Ismétlés: szombat, TV1 13.30) 22.15 Európai Filmtár Hidegtál (Buffet frold) Francia bűnügyi film (1979) 89'' 23.45 Híradó 23.50 BBC-híradó
HB0
17.30 Kacsairtó - Am. rajzfilm 19.00 Nyílt tornász világbajnokság 1993
Sportprogram 52'' 20.00 Hegylakó
Am. kalandfilm 111'' 22.00 Tessék engem elrabolni!
Amerikai vígjáték 91'' 23.40 Végső harc
Amerikai akciófilm 97''
MTV 2
15.30 Műsorajánlat 15.33 Időjárás 15.35 Titokzatos arany városok
Belga-francia-japán rajzfilmsorozat 16.03 Alpok-Duna-Adria Öt ország tartományi és körzeti stúdióinak műsora a Pécsi Körzeti Televízióból Qjgjjj Éghóditók
Amerikai dokumentumfilm-sorozat Helyből szállnak fel 17.30 Szlárnyúzó - Slar New Show
18.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 18.10 Körzeti híradók
Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel /fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Műsorajánlat-Időjárás IEEE Kojak
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
Kojak kelepcében 49'' fElETi] Az egyetlen Föld I
Japán ismeretter-1 jesztő filmsorozat XII/3.: Az oxigén nyomában
20.25 Ezredvégi beszélgetések - Beszélgetés Fodor Gábor politikussal „Nagyon leegyszerűsítve, én az érdekek játékának tekintem a politikát. Azt tartom helyesnek, ha a társadalomban jelenlévő különböző érdekek a felszínre kerülhetnek és megütközhetnek." 21.05 Műsorajánlat 21.10 Beethoven-ciklus
Beethoven: III. Leonóra nyitány fiWF, Megáll az ész!
Szórakoztató magazin 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 24 óra
KWHlil Egy világkarrier kezdete - Szakcsi Lakatos Béla New Yorkban
20.00 20.05 20.30 20.53 21.05
22.40
23.25
24.00
Műsorismertetés Divat magazin Európa kéváház Zenekorzó A szabadság hangja Amerikai film Arcok és ál-arcok Orosz József beszélget Grósz Károllyal (ism.) Philip Morris gyűjtemény
Föld, tűz és víz Műsorzárás
MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
s
ZOMBAT
Mozi: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
Idétlen időkig Halhatatlan szerelem Pajzán popsik
Kanizsai
műsor
KOSSUTH PETŐFI
3 SAT
RTL
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, programajánlat 8.25 Kopogtató 8.50 Jegyzet 9.05 Családi tükör 9.35 Pilar Lorengar operaáriákat énekel 10.05 Ismét a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 11.05 Látogatóban Göncz Árpádnál 12.00 Déli Krónika 12.30 Faluról falura 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.40 Tetten ért szavak 14.05 Oxigén
Ökológiai magazin 15.05 Csavargások... 15.35 Paganini-művek 16.00 168 óra 17.30 Visszhang 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Miska bácsi levelesládája - Határok nélkül 20.05 Negyven éve mutatta be a Rádiószínház Légy jó mindhalálig Móricz Zsigmond színműve
21.50 Brahms három magyar táncs
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Esettanulmány 23.05 Emlékek szárnyain
-URH-ADÓN-
9.00-
11.00 Körzeti magazinok 16.00-
17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 18.20 Most olvastam 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 In limba materna 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku 21.05-
22.00 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Szerb Antal Száz vers című gyűjteményéből 9.50 Szép szó - jegyzet 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon
Maurizio Pollini zongorázik és vezényel 11.42 A Vancouver Énekegyüttes műsorából 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók Rádió kívánságműsora 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Francia kamaramuzsika 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Szimfonikus zene 17.30 Poggyász 18.00 Hírek. Időjárás
4.30 Reggeli dallamok 5.03 Nyújtózkodó 7.30 A szeretet közösségei 8.05 Ú, ó, ó, nagymami... 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Családi körben 10.00 Kölyökzene 10.30 Hirvidék 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Tor-túra 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Tükörben
Pongrácz István 13.45 Időjárás- és vízállás-
14.00 Örökzöld filmmelódiák 14.30 Daráló 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Szórakoztató antikvárium
16.00 Szív küldi... 16.55 Vanezigyl 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Tudósítás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 17.10 Tapsolj csak nékem... Barangolás operettországban 18.10 Tudósítás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 18.20 A Mandarin Újpalotán Nógrádi Gábor jelenete 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Talpalávaló 19.57 Tudósítás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 20.00 Nemzetközi slágerlista 20.57 Tudósítás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 21.00 Hirpercek 21.10 Híres történetek -nagy egyéniségek A lámpavivő lámpása 22.00 Koncertfelvételek Tina Turner 1988-as európai útjáról 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt - Éjszakai klub
0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
5.03-
5.50 Csárdáscsokor
18.05 Quintesszencia 19.05 A Magyar Rádió énekkara Bruckner-kóru-sokat énekel 19.15 Összkiadás
Haydn csembalóra és zongorára írt művei XII/6. rész 20.27 Hirek. Időjárás 20.30 Kapcsoljuk a londoni Royal Albert Hallt A BBC szimfonikus zenekarának hangversenye
Közben: 21.35 Kálnoky László versei 21.55 Hírek. Időjárás 23.40 Toronyzene 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska
13.00 Hirek
13.10 Külföldi tudósítások
13.40 Ötletek és irányok
14.10 Uhlanbusch
14.45 Bastlan (sorozat)
15.10 Gasztronómia / Sport
17.25 Pardaillan lovag
(francia-olasz film)
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Német irodalom 1945 óta
20.45 Szerelem 47 (német film)
21.35 Varázs - ellenvarázs
0.20 Sport
1.40 Hírek
szlovAk
SZTV-1 15.20 Hirek 15.25 Folklórműsor 15.40 Lucie, az utca réme
(cseh film) 16.55 Történetek a vadonból 17.20 Zenés műsor 18.00 Ház a prérin (sor.) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Bili Cosby-show 20.30 Kandi kamera 21.10 Boleslav Polivka műsora
22.20 Gólok, pontok, másodpercek 22.40 Tóparti szerelem (francia tévéfilm) 0.05 Rózsaszín sorozat 0.35 Erotikus videoklip
SZTV-2 15.05 Események, kommentárok
15.30 MTV slágerlista 16.25 Német nyelvű nemzetiségi magazin 17.00 US Open - teniszbajnokság
Férfi egyes középdöntők és női egyes döntők A teniszközvetítés után: Események Teletext-hirek
6.00 Belle és Sebastian 6.30 Dávid (sorozat) 6.55 Peter Pan (sorozat) 7.20 Pif és Herkules 7.35 Samurai Pizza Cats
Sárkánycirkusz 8.00 Játék gyerekeknek 8.20 Pinocchio (sorozat) 8.45 Camp Candy (sorozat) 9.15 Beverly Hills Teens 9.35 Dink (sorozat) 10.00 Hatmillió dolláros család (sorozat) Árnyék és fény 10.30 Planet kapitány (sor.)
A diktátor mindenki ellen 11.00 Amerika kapitány (sor.)
Mindenki mindenki ellen 11.20 Mutánsok (sorozat)
Teknőstorony tlüTil Katts és kutyája | (amerikai sorozat) Apa és fia 12.20 Harry és Hendersonék
A képzelt beteg 12.45 Bolondok háza (sorozat) D. J. nagy problémája 13.15 Bel Air hercege (sor.)
A 25 millió dolláros ügy 13.45 Dad őrnagy (sorozat) Az őrnagy megrendült ítfia Rendőrségi beszámoló A gyilkos emberrabló 14.45 Knlght Rlder (sorozat)
Fegyvervásár nigfi A csapat (sorozat)
Gyerekjáték 16.45 Jump Street 21 (sor.) 17.45 Melrose Place (sor.)
Az igazság napja 18.45 Híradó 19.15 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat) Anyává válni nehéz dolog
20.15 Három megrögzött agglegény
(színházi közvetítés) Büili] Halálos pókerparti |
(kanadai film) 24.00 Tüzes vérű lány (francia szexfilm) 1.40 Rózsaszín sorozat 2.15 Fiatal nimfák
(fr.-német szexfilm) 3.45 Jump Street 21 (ism.) 4.40 A csapat (ism.) 5.35 Rajzfilmek
RTL 2
7.15 A gonosz fegyver napja
(amerikai western) 8.55 Kőerdö (olasz film) 10.25 A legjobb élö lövész
(amerikai western) 12.10 A nagy folyónál
(csehszlovák film) 13.25 Lili (amerikai film)
Fsz.: Mel Ferrer, Gábor Zsazsa 15.00 Kalandornő (ism.) 16.30 Tovább nem hallgathatok (német film) 18.10 Hirek
18.20 A földi ember utolsó
napjai (angol sci-fi) 20.00 Hirek
20.15 A felkelő nap háza
(amerikai krimi) 22.00 A fegyverek választása
(francia krimi) Fsz.: Yves Montand, Gerard Depardieu A szökött fegyenc befészkeli magát egy valamikori bűnözőhöz, akiből azóta törvénytisztelő ember lett. Ezzel drámai események sora veszi kezdetét... 0.30 A düsseldorfi vámpir (francia-olasz-sp. film) Küfil Viva, Villa
(amerikai western) 3.45 Tovább nem hallgathatok (ism.)
10.05 Amerikai nyílt teniszbajnokság 13.35 Hirek 13.40 Moulin felfigyelő 15.15 Canale Grandé 15.45 Amerikai nyílt teniszbajnokság
Előző napi összefoglalás Közvetítés New Yorkból Közben: Hirek
23.00 Moulin felfigyelő
(francia krimi) 0.45 Film- és videomagazin 1.30 Amerikai nyílt teniszbajnokság
TV 5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.10 Semmi problémai 10.10 Tudjunk többetl 10.30 Hongkong (ism.) 11.30 Kvízjáték 12.20 Autóvizió 13.15 Vállalkozók magazinja 15.30 Környezetvédelem 16.10 Ifjúsági műsorok 18.00 Montreali bolondozások 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Háborús napok, 1943 23.20 Szép és meleg az idő 0.20 Vegyes műsor hajnalig
MMWt
14.00 Német hétvége 17.00 Táncolj I 18.00 Ray Cokes 18.30 Riport 19.00 Európai top 20 21.00 Mazsolázás 21.30 Dennis Leary 22.00 Soulzene 23.00 Paul King
23.30 Német hétvége 2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
11.00 Halló, Ausztria-halló, Bépsl
11.30 Európa-magazin
12.00 C&Aegyveleg
13.00 Jazz
14.00 Sportműsorok
17.00 Útinapló
17.30 Eco-rekord
18.00 Videodivat
18.30 Kool & The Gangkoncert
19.30 Harold Diddlebock bűne
21.30 Filmmagazin
22.00 Hírek
22.30 Szórakoztató magazin
23.00 Arcképcsarnok
Szállnak a füstfellegek szinte az- egész kontinensünkön. A nagyobbakat láthatjuk majd minden ország televíziójának képernyőjén, a kisebbeket csak a helyi adók kísérik figyelemmel.
Spanyolok, olaszok, görögök, ki-ki a saját fenyőerdőit siratja. Ez a mások kára fotelból nézve csak érdekesség. Nekünk e napokban az alföldi ősborókásunk égett. A kár milliókra rúg és a veszteség pótolhatatlan. Ott az elmaradhatatlan feltételezés: a szándékos gyújtogatást nem lehet kizárni... Vagy eldobott cigaretta, gondatlan tűzgyújtás...
Az elkövető után nyomozni, kudarcra ítélt vállalkozás. Ezért kellene megmutatni mindenkinek egyet az apró fenyőmagvak közül, melyet nem lehet egykönnyen elővarázsolni a tobozából. Elmondani, milyen gondos munkára van szükség, hogy csemete legyen belőle, hogy százezred magával az erdő ígéretét jelentse, turistának, erdei dolgozónak, jelennek és utókornak. És nagyon közelről megmutatni elüszkösödött, leégeti fiatal fák csonkjait is.
Vendégeim voltak Orosházáról. Az Alföld egyik legnagyobb malmának leégését, a város szimbólumának elpusztulását, egy soha nem felejthető éjszakát elevenítettek föl. A város lakói mintha modellet álltak volna nagy költőnk A grófi szérűn című verséhez.
Égett nem is olyan régen papírgyárunk is, pernyévé vált a nyersanyag, megszűnt közel félszáz ember munkahelye.
Egy pajta leégése volt az első tűzvész, amit gyerekként láttam. Az egész falu összefogott, hogy a tűz továbbterjedését megakadályozza. A pajtalábhoz táncolt szekér árulta el, hogy a tulajdonos volt a gyújtogató, bízván abban, hogy a biztosító majd busásan fizet.
A vasárnapi misén a falu apraja-nagyja ott volt hálát adni a megmentett otthonokért. Üres hely csak egy ember körül volt. Elhúzódtak mellőle, mintha leprás lett volna. - gombás -
MISKOLCI MOanyagtaddgwa Rt
Otthon a természetben, természetesen otthon
Égetjük magunkat?!
KANIZSA TV 8-12 óra: 16 óra: 20-24 óra:
ATV Víkend - családi magazin ATV Délutáni Ifjúsági Magazin (Ism.) ATV Víkend - családi magazin (ism.)
Szeptember 11
DSF
8.45 DSF-tréning 9.00 Vadvirág 10.00 Röplabda EB 12.00 A hét sporteseményei 13.00 Motorsportmagazin 14.00 DSF tréning 14.30 Röplabda EB 17.00 Röplabda EB 16.30 Motorok és legendák 17.30 Röplabda EB 19.30 Sportriport 20.00 Sport a nagyvilágból
22.00 Supercross 23.00 Birkózás 24.00 Super cross 1.00 Birkózás
EUROSPORT
9.00 Honda motor-magazin 10.00 Atlétika / Vitorlázás 12.00 Ökölvívás 13.G0 Forma-1 Olasz Nagydíj 14.00 Atlétika 17.30 Golf
19.30 Forma-1 Olasz Nagydíj 20.30 Motorsportmagazin 21.00 Lovaglás 22.00 Ökölvívás 23.00 Forma-1 Olasz Nagydíj 24.00 Műkorcsolya
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 Rendőrségi ügyelet
(ism.)
9.30 St. Benedikt-i emberek 10.15 Euroturizmus 10.30 Irene Forsyte sorsa
(amerikai film) 12.15 Rövidfilm 12.30 Halló, Ausztria-halló,
Bécsi (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Nem ismerlek, de szeretlek (német film) 15.05 Oldalpillantások 15.30 Pingu (bábfilm) 15.35 Kacsafalva (sor.)
Odüsszeusz nyomában 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hírek 18.05 Ausztria-kép 18.30 Két müncheni Hamburgban (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Szórakoztató műsor 21.55 „Arany" lányok (sor.) 22.25 Gyilkosság a középiskolában (am. film) 24.00 Hirek
0.05 Örült nők ketrece II
(francia vígjáték)
1.40 Gyilkosság a klubban
(ism.)
14.45 Hobbisarok 15.30 Utazási magazin 16.00 A tervezés 16.45 Filmforgatás 17.15 Nyári programok 18.00 Tetőtől talpig 18.30 Rajzfilmek 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese / Asszonyok 20.00 Híradó
20.15 Az amerikai polgárháború
21.20 Százmestermü 21.30 Parasztok, csuhások
és bombák 4. 23.05 Szórakoztató műsor
13.00 Sport
Amerikai nyílt teniszbajnokság Atlétika 15.00 Szereti ön a klasszikusokat? 16.30 Barangolás 17.00 Sulzenaui csendőrség 17.45 Ki akar engem? 18.00 Labdarúgás 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Az örökség (film) 21.45 Hirek 21.55 Sport-tenisz
PRO 7
5.10 Vadállatok birodalma
(am. dok. filmsor.) 5.55 Lassie (sorozat) 6.20 Apa a legjobb (am. sor) 6.45 Nyersbőr (sorozat) 7.35 Flipper (sorozat) 8.00 Űrhajótöröttek (ism.) 9.05 A vaskesztyü (ism.) 10.30 A kislány és a kutya (amerikai kalandfilm) 12.25 Mozgó kórház (sor.)
Mildred kézírása íHEfi Air Force |
(amerikai sorozat) Új szelek 13.50 Sztárok és állataik (ism.) fFIiTil Elza, a vadon szülötte (amerikai sorozat) Hajsza a fehér orrszarvú ellen 15.00 Chase prolesszor esete (amerikai sorozat) Nyaralás akadályokkal 16.00 Szudántól Keletre (angol kalandfilm) 17.30 Jaj, ha elszabadul (amerikai sorozat) A tanúk veszélyes élete 18.25 Hármak társasága (sor.)
Étellopás 18.55 Kezdeti nehézségek A cél szentesiti az eszközt
19.25 Roseanne (sorozat)
Amilyen az adjonisten 20.00 Hiradó
fliTia Menekülés Alcatrazból
(amerikai akciófilm) HBKEI Fehér kutya
(amerikai akciófilm) 0.15 En, a kém (sor.) Érett a szigetre
Kelly úgy érzi, átok ül rajta. Hosszas keresgélés után Scott egy görög szigeten talál rá kollégájára. Kelly teljesen elvarázsolva és részegen fekszik a gyönyörűséges énekesnő, Irena karjaiban, és kijelenti, visszavonul... 1.15 Hírek
1.25 Elveszettek zászlóalja
(olasz-jugoszláv film) 3.05 Nyersbőr (ism.) 4.05 Hírek
4.15 Mozgókórház (ism.) 4.40 Apa a legjobb (ism.)
DUNA TV
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kánon
16.40 Kismaszat és a gézengúzok Magyar film 17.55 Népzenei koncert
A Sirtos együttes görög népzenét játszik 18.20 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal-18. 18.45 Dunahiradó 19.00 Tradíció Magazin 19.45 Dunasport 20.00 Meghökkentő mesék Angol tévéfilmsorozat 20.25 KI mit tud? 23.05 Évforduló 23.10 Hírösszefoglaló
MTV 1
SAT 1
6.00 Űrszekerek (ism.) 7.00 Drops (ism.) 7.30 Én kicsi pónim (sor.) 8.00 Silverhawks (amerikai sorozat) Szupermadarak harca 8.30 PeterPan és a kalózok Hétmérföldes csizma 9.00 Superboy
(amerikai sorozat) Kriptonit-kisérlet 9.30 Astro-dinos (sorozat) Az egész Föld cirkusz 10.00 Drops - kvízműsor 10.30 Gazdasági fórum 11.00 Szerencsekerék (ism.) 11.40 Iskolatársam (német film) tRWil Szeretlek (am.-fr. film)
Fsz.: Laurence Olivier iMH Folytassa a dzsungelen át! (ang. filmvígjáték) 16.45 Pont, pont, pont 17.20 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 18.30 Mike Krüger-show 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Földi paradicsom
(színházi közvetítés) 22.00 Kari Dann és vendégei 23.00 Messalina II.
(olasz erotikus film) 0.30 Szexriport (ism.) 1.55 Messalina II. (ism.)
Úgy mondja a rádió híradása, hogy a római pápa - az egyik őszentsége, mert a másik a dalai láma - Denverben ismét elítélte a művi vetélést. Szerinte minden katolikusnak küzdenie kell ellene, mert már a családok létét veszélyezteti.
Úgy mondják, hogy az egészen más nézeteket valló USA-elnököt meglepetésként érte ez a pápai fejtegetés.
Talán még az is megfordult a fejében, hogy a lelkipásztor miért foglalkozik testi dolgokkal. De-hát ez a dolgoknak csak az egyik oldala. Van másik is.
Nevezetesen az, hogy az vajon nem veszélyez-teti-e a családokat, hogy belőlük mindörökre kiszakadva a leendő papok és apácák soha többé nem nemzenek és nem hoznak a világra gyermekeket? Világszerte több millió meg nem születhető gyermekről van szó. Egyrészt. Másrészt: ezek a papok és apácák soha nem hozhatnak létre családot. Ez vajon természetes, istennek tetsző állapot? Hiszen - a Biblia szerint - ő maga bo-
csájtotta útjukra az élőlényeket azzal, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, töltsék be az eget és a földet. Az élőlények közé kellett gondolnia az embert is. Azt nem mondta, hogy mindez nem vonatkozik a római katolikus papokra és apácákra. Isten semmiféle egyházról sem beszélt annak-időtt, pedig ő mindent lát, főként előre, s mindent tud, azt is, ami lesz.
Bízza tehát a pápai állam feje és minden katolikus papok és apácák legfőbb földi ura azokra, akik szaporodni és sokasodni akarnak azt, hogy mennyire. Ez ugyanis semmiféle isteni vagy pápai sugallattól sem függ. Csakis a családok pénztárcájától meg hajlandóságától. Valamint a nő akaratától, szándékától. Ez az ő legelemibb szabadságjoga, tartozzék bármilyen felekezethez és az emberi faj bármelyik változatához.
Ferencz Győző
6.23 Műsorismertetés 6.25 Falutévé - faludoktorral, gyógytornával 6.45 Híradó 7.00 Napkelte 8.15 Jó reggelt adj, Istenem! Evangélikus gyermekműsor
8.25 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika
Francia rajzfilmsorozat A függetlenségi háború iiüTil Frida
Norvég filmsorozat gyerekeknek V/5, rész
Frida - Maria Kvalheim (Simonyi Piroska), Mama - Ellen Horn (And-resz Kati), Kaisa -Cathrine Bang (Somlai Edina), Kristian - And-reas Bratlie (Simonyi Balázs), Tanár - Jan Harstad (Izsóf Vilmos), Kari - Helge Jordal (Gáti Oszkár) 9.25 Cimbória 9.35 Európa városai
Moszkva 10.00 Ez vagyok én 10.25 „Cimboránk" Szabadi Vilmos hegedűművész 11.00 Kacagóra
12.00 Déli harangszó 12.02 Szezám utca
(Sesame Street) Amerikai feliratos gyer-mekműsor-sorozat
13.01 Vissza a bronzkorba Angol ismeretterjesztő film
13.30 Panoráma (ism.) 14.30 Újdonságok
Könnyűzenei magazin 15.00 Kalandorok kíméljenek! Kánya Kata társkereső műsora 15.20 Leg... leg... leg...
Különleges rekordok és rekorderek 15.50 Vásártévé 16.05 Mit csinált Diddlebock szerdán?
Amerikai film FF 70'' íWH? Mesélő cégtáblák
A Gerbeaud 17.40 Hőmérő
Politikai show-műsor 18.40 Szerencsekerék 19.12 Jó éjszakái kiván a
Disney! 19.30 Hiradó 20.05 Telespori BiTFEi Ki mit tud?
III. középdöntő 23.10 Musicalek várólistán 0.10 Hiradó
IB0
17.30 Állati élei: Száraz évszak
Angol természetfilm 52'' 18.30 Beetlejuice
Amerikai vígjáték 88'' 20.05 A halál keresztútján Amerikai krimi 110'' 22.00 A hóhér dala - Amerikai Bűnügyi dráma 157'' 0.45 Emmanuelle 2. - Francia erotikus filmsor. 35''
MTV 2
6.28 Műsorajánlat 6.30 Gazdaképző (ism.) 7.00 Napra-forgó liliTil Patrin Üzenet-Vorba
Cigánymagazin 8.25 Hrvatska krónika Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 8.50 Unser Bildschirm Német nyelvű nemzetiségi magazin 9.15 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi magazin 9.40 Slovenski Utrinki Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 10.05 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin iliKM Szardínia, az álomsziget
11.00 MTK-Ferencváros
Bajnoki labdarúgó-mérkőzés - Közvetítés a Hungária körútról 13.00 Família Kft. (ism.) íEISIil Útkereső
Vitaműsor kamaszoknak
13.55 Műsorajánlat-Időjárás 14.00 Bak-elit
Bakai Mátyás slágerei 14.25 Csodáilatok
A lapátlüiü kutya és a bengál törpe macska mn? Az egyetlen Föld Eftj Japán ismeretter-jesztő filmsorozat XII/4.: A kőzetbe zárt légkör 15.35 Nagylátószög 16.25 Gaia
Ökológiai filmújság 16.50 Nézze meg az ember! 17.00 Autó 2
A TV2 autós magazinja 17.25 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat A foltos mackó Az édesszájú törpilla fHEfi Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat Erdő
18.48 Műsorajánlat - időjárás 18.55 Kék hirek inmn Egy elsüllyedt világ képei
fElETT. Váratlan utazás
Kanadai filmsorozat XIII/2. rész: A mesemondó lány rászolgál a nevére EffiBíil Salzburg, 1993
li/1. rész 21.15 Telesport Benne:
Ökölvívó EB elődöntők
Közvetítés Bursából Atlétika, Mobil Nagydíj döntő
Közvetítés Londonból 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Csak nézünk, mint a moziban... Az 50-es évek Benne: 1956 - 2.
kb.
rETTTE Az eltüsszentett birodalom
Magyar film 81''
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
99
Pápai vetélés
v
ASARNAP
Mozi: 16, 18, 20 óra: Idétlen időkig
Stúdió Mozi: 1630, 18.15 óra: Halhatatlan szerelem 20.15 óra: Pajzán popsik
KOSSUTH
6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvünk
Lőrincze Lajos műsora (ism.)
8.30 Régi magyar muzsika kéziratos gyűjteményekből 8.4S Műsorismertetés, programajánlat 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 10.05 Istentisztelet közvetítése a vásárosnaményi református templomból 11.05 Gondolat-jel - A Rádió
kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a
Föld körül 12.50 Vasárnapi gondolatok 13.05 Énekeljük együtt! 13.15 A szülőföld muzsikája 14.05 Szonda 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.05 „Magyarországról jövök..." 16.10 Művészlemezek 17.05 Irodalmi Újság 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakái, gyerekek! 19.40 Színes népi muzsika 20.05 Rádiólónia- 10. rész 21.05 Neveletlen példakép Kopányi György rádiójátéka
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiói 23.45 Lisa della Casa operaáriákat énekel
-URH-ADÓN-
8.30-
10.00 Körzeti magazinok
14.35 PAX rádió
15.00 A BBC magyar műsora
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja
magyar műsora 18.20 Heuréka! 18.30—
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
PETŐFI
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel - ...és természetesen sport 8.05 Csillagközeiben
Antonie de Saint-Exupéry csodálatos élete 8.49 Kölyökzene 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 A zenei Oscar-díjak
története 10.00 A MR Karinthy Színpada Klotild néni
Vaszary Gábor bohózata 11.00 Hírek. Időjárás 11.06 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Királyi hétköznapok Mátyás király udvarában
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Exporádió 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Nyomozó 16.00 Poptarisznya Közben:
Közvetítés a salgótarjáni ugrógáláról 17.00 Hírek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló Totó
19.00 Hírek. Időjárás 19.53 Kínai kancsó
Kosztolányi Dezső elbeszélése 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hírpercek 21.10 A Rádió Dalszínháza Holnaptól nem szeretlek
22.09 Jazz
22.30 Paul McCartney lemezéről
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Híres bűnesetek
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Csárdástempóban
3 SAT
RTL
6.00 Népszerű muzsika 8.05 Barangolás Hanza-vá-
rosok orgonái között 9.05 Híres operakarmesterek 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.35 Kamarazene 10.50 Népzenei felvételekből 11.05 Európa hangversenytermeiből 12.20 Hírek. Időjárás 12.25 Szergej Jeszenyin versei
12.40 A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Zenekari muzsika 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Jubilate Deo! 15.00 Új kompaktlemezeinkből 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Társalgó (ism.) 16.55 Muzsikáló természet 17.00 Bach-kantáta 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A Modern rézfúvós együttes felvételeiből 18.25 Szemle (ism.) 19.00 Kapcsoljuk a Berlini Filharmónia kamaratermét
Közben: 19.50 Tetten ért szavak (ism.) 20.05 Hírek. Időjárás 21.00 Zenekari muzsika 21.25 Pierre de La Rue:
Requiem 21.50 Hírek. Időjárás 21.55 Leonard Bernstein 22.43 Római karnevál 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Világhírű zenekarok
13.00 Hírek
13.10 Pillantás a hétre
13.45 Beszélgetés
14.45 Sport
17.30 Környezetünk
17.55 Bonsai
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hírek / Magazin
20.00 Inkább élő, mint normális (rockszínház ea.)
21.15 Játék
22.15 Csajkovszkij
23.25 A felügyelő (sor.)
0.25 Irodalom mindenkinek
0.35 Dzsessz
SZTV-1 16.55 Hazai slágerlista 17.35 Egyházi műsor 18.00 Egyházi magazin 18.30 A Flintstone család 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Szórakoztató vetélkedő 20.50 A nagykövet férje
(francia filmsorozat) 21.40 Kulcslyuk 21.55 Időszerű események 22.10 Gólok, pontok, másodpercek
22.25 Sötétség borul az országra
(német történelmi film)
SZTV-2 17.25 Forma-1 Olasz Nagydíj
- Monzából 18.25 Labdarúgó-magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.10 Az emberek és a világ (német dokumentumfilm-sorozat) 20.55 Férfi röplabda EB 22.00 US Open
Férfi egyes döntők A teniszközvetítés után: Események Teletext-hirek
6.00 Játék gyerekeknek 6.20 Beverly Hills Teens
(ism.) 6.45 Dávid (ism.) 7.10 Turbo Teen (sorozat) Turbo Teen elindul Turbo Teen bajban van 8.00 Gyerekeknek 8.30 Flinstone család (rajzfilmsorozat) 9.00 Hanna Barbera-parti
(gyerekshow) 9.30 Kalózok
(rajzfilmsorozat) 10.00 Művészet és küldetés 10.05 Csodálatos nö (sor.)
A mágus 11.00 Vissza a múltba (amerikai sorozat) Az ár ellen iMili; Trópusi hőség (am. sor.)
Az 50 ezer dolláros song 13.00 Az apám földönkívüli (amerikai sorozat) Pontosságra nevelés TV-s vetélkedő 14.00 Munster család (sor.) Normálisan bolond család
14.30 Forma-1 Olasz Nagydíj
Közvetítés Monzából íflEPi A Beverly Hills-csapat
(am. vígjáték sorozat) 18.45 Híradó
19.10 Csak a szerelem számít
(show-műsor, VI/1.) HiiM Az nevet a legjobban, aki utoljára nevet
(német vígjáték) 22.00 Tévétükör (magazin)
Ha a német teniszcsapat döntőbe kerül, 22.00 órától a férfi döntőt közvetítik New Yorkból I
22.45 Késői kiadás 23.05 Éden
(erotikus filmsorozat) 23.35 Playboy Late Night 0.05 4-es csatorna 0.40 Forma-1-Összefoglaló 1.15 Borzasztó kedves család (ism.) 1.50 Ki itt a fönök? (ism.) 2.20 A Fönök (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.) 4.10 Robbanékony-magazin 4.35 Trópusi hőség (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
6.05 Könnyű szeretni léged
(amerikai film) 7.50 A nagy folyónál (ism.) 9.30 Törvénytelenek (sorozat) Jackpot 10.00 Zsiványok egymás ellen (amerikai sorozat) Párizsi babák 11.30 A Waterloo Creek-i kísértetház (amerikai sorozat) A szörny 11.30 Maya
(amerikai sorozat) Vándorcirkusz 12.30 A legjobb reklámfilmek 13.00 Bravó TV 14.45 Rossz nap Black Rockban (amerikai film) Fsz.: Spencer Tracy 16.15 Könnyű szeretni téged 18.00 Hírek
ilUli] Salsa (am. táncfilm) 20.00 Hirek
HUH A milagrói háború
(amerikai film) R.: Róbert Redford 22.25 Berserker
(amerikai krimi) 0.15 Út a győzelemhez (amerikai akciófilm) 2.05 A milagrói háború (ism.) 4.05 Törvénytelenek (ism.) 4.55 Zsiványok egymás ellen (ism.)
10.05 Amerikai nyílt teniszbajnokság 13.35 Hirek
13.40 Moulin felügyelő (sor.) 15.15 Sportmagazin 15.45 Teniszbajnokság
Előző napi összefoglaló Közvetítés New Yorkból 16.45 Autócsodák 17.35 Film és videomagazin 18.00 Hirek / Utazási magazin 19.05 Hírláz (amerikai film) 21.10 Hirek 21.15 Magazin 22.00 Amerikai nyílt teniszbajnokság
TV 5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító 10.30 Zenei műsorok 12.00 A TV 5 vendége 13.15 Rajongók iskolája 14.00 Nem kell álmodozni! 15.00 Turisztikai magazin 15.30 Mai kertek 16.15 Szórakoztató műsor 17.45 A televízióról 18.00 Montreali bolondságok 19.00 Állatbarátok műsora 20.00 Hétről hétre 21.00 A Francé 2 híradója 21.30 Játékfilm 23.15 Viva - svájci magazin 1.00 Az igazság órája
11.30 Európai Top 20 13.30 Paul King 14.00 Sport
14.30 Az igazi világ (sor.) 15.30 Német hétvége 18.00 Pulzus 19.00 Amerikai Top 20 21.00 120 perc 23.00 Beavis és Butthead 23.30 Headbangers Ball 2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
11.00 Vallási műsor 12.00 Super-üzlet 13.00 Vallási műsor 13.30 Német nyelvű magazin 14.00 Videogenerátor 15.00 Motorsport 16.00 Motorcsónakverseny 17.00 Bonanza (sorozat) 18.00 Videodivat 19.00 Eco-rekord 19.30 Jó és rossz 20.00 Európai magazin 21.00 Üzleti lórum 22.00 Hirek 22.30 A ma világa 23.00 Rövid találkozások
Szinte magam előtt látom, hogyan ráncosodik el a T. Olvasó homloka, miután végigfutott a címen, s közben azt gondolja: „Na, ennek se megy már el jobban az esze!" Nos, ha az nem is kapott kimenőt, de a türelme már igen.
Tudni kell ugyanis, hogy a Liszt Ferenc utcában a 4-es és a 6-os számú házak között van egy kis zöld terület fákkal, homokozókkal, csúszdákkal, mászókákkal. Napközben a gyerekek veszik birtokukba a terecskét, este pedig csend és nyugalom honol ott. Vagy legalábbis ez lenne a'' természetes. Itt azonban más a rend. Esténként ugyanis a környező házak fiataljai (no nem mind, csak a „krém'') összegyűlnek egy-egy ingyenkoncert erejéig. Ezek a srácok többnyire tizenéves iskola- és munkanélküliek. Késő délután már zeng tőlük a lakótelep, pedig akkor még csak beszélgetnek. Később az elfogyasztott alkohol mennyiségével arányosan emelkedik az ő hangjuk és a lakók vércukra. Mert bizony nem József Attilát szavalnak, hanem... de ezt inkább a T. Olvasó fantáziájára bízom. És ez így megy éjfélig, hajnalig. Minden áldott nap. De hogy honnan van az italra pénzük, nem tudni. Minden
esetre profik lehetnek a pénzszerzésben, hiszen augusztusban már többnapos nótaesteket is tartottak. Este ittak, kint aludtak a füvön, majd felkeltek, aztán ismét ittak, énekeltek, aludtak... Ehhez pedig (mármint a sok szeszhez) jó „élőmunka'' szükségeltetik. Véeü lis „munkásság az élet sója", nem igaz? Szóval: „Show must go on"?
HURRÁ! JÖNNEK A HIDEGEK!
Nem. De ez mégis így megy. Nálunk. Hogy meddig, nem tudni. Remélhetőleg azonban az idén vége a lokális turnénak. Amúgy is totális (orra-) bukás volt az egész. Szóval ezért lehet örülni a hidegnek. Bár még nincs tél, de ez az időszakos lehűlés megtette a magáét. Az „urak" visszavonullak, csönd van. Ám félek, egyszer csak megint beköszönt a tavasz, kinyílnak a (bor-)virágok, felébrednek az állatok (valahol belül), kizöldülnek a térdek, és énekelnek a (jó-)madarak...
- horváth -
BALATON FŰSZERT RT a lakosság szolgálatában
Kanizsai
műsor
KANIZSA TV 12-16 óra: TV plusz műsora
Szeptember 12.
V
DSF OSZTRÁK 1
8.45 DSF-tréning 9.00 Vadvilág (sorozat) 10.00 Akciósztárok 10.30 Örült rekordok 11.00 Vizisportok 11.30 Utazási magazin 12.30 Sport a nagyvilágból 14.30 Röplabda EB 16.30 Galopp 17.00 Röplabda EB 19.30 Sportriport 20.00 Esti sportmagazin 21.00 Labdarúgás 23.00 Ökölvívás 24.00 Biliárd 1.00 Ökölvívás
8.30 Aerobic
9.00 Kamionverseny
9.30 Forma-1 Olasz Nagydíj
Közvetítés Monzából 10.00 Golf 12.00 Atlétika
13.30 Forma-1 Olasz Nagydíj 16.00 Golf 18.00 Lovaglás 19.00 Indycar 21.00 Motorsport 0.30 Forma-1 Olasz Nagydíj
14.45 Az Amur vidéke 15.30 Vasutak 16.05 Európa-magazin 16.30 Komputervírusok 17.00 Vasárnapi magazin 17.30 Koszt-próba 18.00 Hirek
18.05 Különlegességek
show-ja 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese / Egyházak 20.00 Híradó
20.15 Luzerni Ünnepi Napok 22.00 Piszkos tizenkettő
(amerikai film) 0.30 A nap hírei
9.00 Hirek
9.05 Vigyázat, kultúra!
9.30 Katolikus istentisztelet 10.15 Univerzum (ism.) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek 13.10 West Side Story (amerikai musical) 15.30 Octopus vállalkozás 16.10 Tiny Toon kalandjai (amerikai film) Átkozott tesztek 16.35 Nincs folytatás 17.00 Minihirek 17.10 Nyeregben (német sorozat) Uwe bajban 18.00 Hirek 18.05 X-large
18.30 Két müncheni Hamburgban
(német sorozat) Sachseni férfi 19.30 Híradó 19.50 Sport 20.15 Oroszlánbarlang (amerikai sorozat) Nyáridö 21.15 Rövidfilm 21.45 Salom 21.50 Sport-tenisz
10.15 Ezer bohóc (am. film)
12.05 Clip / Oldalpillantások
13.00 Haza, idegen otthon
13.30 Képek Ausztriából
14.15 Sport
17.15 Idősek klubja
18.00 Bili Cosby-show
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó / Konfliktusok
20.15 Rózsák háborúja (film)
22.05 Hirek/Sport
22.15 Ödipuszi (német film)
23.40 Fantasztikus történetek
0.05 Hírek
0.10 Halál az esőben (film)
PRO 7
5.15 Elza, a vadon szülötte
(ism.) 6.05 Lassie (ism.) 6.30 Nyersbőr (am. sorozat) 7.20 Flipper (am. sorozat) 6.50 Romáréi, a zöld szemű lány (német-olasz film) 9.20 A világűr másik oldaláról (angol sci-fi) 10.55 Hármak társasága (ism.) 11.25 Kezdeti nehézségek (ism.)
11.55 Roseanne (ism.) 12.25 Mozgó kórház (am. sor.) 12.55 Jaj, ha elszabadul (ism.) 13.55 Sztárok és állataik 14.05 Vadállatok birodalma (ism.)
15.05 Végállomás a Föld
(amerikai sci-fi) íHEEl Zeppelin
(angol akciófilm) ilWlil Matlock (am. krimisor.)
Arc a parkból 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó ftüP, Funny farm
(amerikai vígjáték) EHFE1 A síremlék
(am. fantasztikus film) 24.00 En, a kém (sorozat) A hercegnő Rejtélyes eset történt San Franciscóban. Scott és Kelly véletlen folytán megismerkedik Mei Linnéi, a kínai lánnyal. A neki tett szívességért értékes gyűrűt ajándékoz Kellynek. Röviddel ezután a két nyomozót kínaiak egy csapata megtámadja és összeveri. Mei Lin eltűnik a tömegben. Kellynek és Scottnak azonban sikerül megtalálnia a titokzatos kínai lányt. Közben figyelemre méltó összeesküvésről szereznek tudomást... 1.00 Hírek
■mii Sumuru, az ördög lánya (angol krimi) 2.30 Hirek
2.40 Chase professzor esete 3.35 Hirek
3.45 Kalandorok (angol sor.)
DUNA TV
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Lumen 2000
16.40 Mesterségem címere
Portréfilm
17.03 12 hónap az erdőn
17.30 Fekete Villám kalandjai
Kanadai-francia tévé-
filmsorozat - 23. rész:
17.55 Magyar évszázadok
18.15 Postabontás
18.30 Mesesarok
18.45 Dunahiradó
19.00 Circus Maximus
Magyar film (1980)
20.45 Budapest hangverseny-
termeiből
21.30 Évforduló ''
21.35 Hírösszefoglaló
SAT 1
6.00 Labdarúgás (ism.)
6.30 Peter Pan és a kalózok
7.00 Superboy (ism.)
7.30 Asztrodinók
(amerikai sorozat)
Labdák támadása
8.00 Folytassa a dzsunge-
len át! (ism.)
9.40 Szeretlek (ism.)
11.45 Ég és föld között
12.15 Egészségügyi magazin
12.45 Keresztül a galaxison,
azután balra
(sorozat)
Románc akadályokkal
13.15 Black, a lekete villám
(sorozat)
Bezárva
iEJEEl Szenvedély
(amerikai western)
15.10 Rövidfilm
fBEIi] A fekete mén
(amerikai kalandfilm)
17.35 Malibu vízi mentői
(amerikai sorozat)
Konkurencia
18.30 Labdarúgás
19.20 Hírek
19.30 Szerencsekerék
20.15 Sávok
(amerikai filmvígjáték)
22.15 Beszélgetés
23.40 24 óra
0.10 így láttuk
0.15 A fekete mén (ism.)
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csengery u. 82. Tel.: 313-040/1672, Fax: 93/310-121
) ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődók rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 311-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 313-040/1672, 93/310-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek.
Nk-151 Spanyol cég importálna gyümölcsöt és zöldséget, elsősorban starking alma érdekli. Nk-152 Német, íróeszközöket és reklámcikkeket gyártó cég együttműködő magyar partnert keres. Nk-153 Gumialkatrészeket, gumitömítéseket, gumi-fém alkatrészeket gyártana megfelelő magyar partnerrel német cég.
Nk-154 Holland cég vásárolna Magyarországon zsebkendőket, asztalterítőket, törülközőket. Nk-155 USA-beli, acélgyártmányok nemzetközi kereskedelmét közvetítő cég kapcsolatot keres magyar acélgyártó vállalatokkal, ezek termékeinek értékesítése és esetleg joint venture létesítése céljából.
Információ: KÉP ÉS HANG 1. Nemzetközi szórakoztató-elektronikai szakkiállítás Budapest, 1993. szeptember 10-19.
MTV 1
6.43 Műsorismertetés 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamát és a papát! Mosómacik Amerikai rajzfilmsorozat Az idő nem áll meg 7.55 „így szól az Úr!" 8.05 Hol-mi? 8.30 Halló, vasárnap iimm Három kívánság 11.50 Magyarország állatvilága
A vaddisznó 12.00 Déli harangszó IMiK. Tévémagiszter
Közművelődési hetilap Rejtjelek - 9. rész: Dominancia Háborús évek Nagy-Britannia a második világháborúban Hitler megtorpan? A Szovjet Birodalom tündöklése és bukása Diktátor nélküli diktatúra
ÍF1TÍ1 Nyílik a rózsa 14.15 Az én dzsungelkönyvem - Német ismeretterjesztő filmsorozat Ki az úr az őserdőben? 14.35 Vásártévé 14.50 Forma-1 Olasz Nagydíj Közvetítés Monzából (Folytatás a TV2-n!) 16.20 Örömhír - A református egyház műsora flülü Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat A fogyókúra bajjal jár Davy Crocket Amerikai filmsorozat VI/1. rész: Szivárvány a villámlásban 2. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Barbárok között 18.30 Szerencsekerék 19.00 A Hét 20.00 Híradó 20.20 Telesport Benne: Góóól
Labdarúgó-összefoglaló HWÍEl Kramer kontra Kramer
Amerikai film (1979) 108'' Felújítás Ted Kramer - Dustin Hoffman (Szakácsi Sándor), Joanna - Meryl Streep(Menszátor Magdolna), Billy - Justin Henry (Simonyi Balázs) 23.00 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin
MTV 2
HB©
17.30 Vasgyúrók
Amerikai dok. film 83'' 19.00 Rendörakadémia 3.
Amerikai vígjáték 80'' 20.25 A nagy postarablás
Vígjáték 78'' 21.50 Holtbiztos tipp
Amerikai krimi 88'' 23.25 Keresztmama II.
Amerikai akciófilm 93''
7.37 7.40
8.05 8.35 9.05
9.30 9.40
EEEj
10.10 10.20
Műsorajánlat Frici, a vállalkozó szellem (ism.) Juli-suli PC abc
Alfréd, a kacsa
Belga-holland-francia rajzfilmsorozat A sakkjátszma No, megállj csak! Elektor kalandor A hegy gyomrában Új-zélandi sci-fi-sorozat VIII/2. rész: A vulkán, amelyik fölött vérzik az ég Tipplista
A szeszélyes természet - Angol ismeretterjesztő filmsorozat Fehér szikla, fekete víz
iiüli A nyolcadik nap
.IV/1. rész
Ki viszi fel a kötelet? 11.30 Lumen 2000
„Veletek vagyok" 12.00 SOrSok 12.40 Gazdaképző 13.10 Műsorajánlat. Időjárás iKUM A mi boszorkányunk
Kanadai film 95'' 14.50 Magyarország ma 15.30 Népzenei magazin 16.00 A múlt tanúi
Csehszlovák dokumentumfilm
16.20 Forma-1 Olasz Nagydíj (Folytatás a TV1-röl) 17.00 K+P 17.20 Vásártévé 17.35 Delta
18.00 Körzeti tévéstúdiók
műsora 18.30 Kedves versem
Szilágyi Domokos: Kérvény
Előadja: Seress Zoltán 18.35 Időjárás il:g|il Kicsinyek képeskönyve Kanadai rajzfilmsorozat Szakasztott, mint egy béka
A szappan jE Família Kft. Olasz kisértet Olasz film 89'' 21.10 Beethoven-ciklus 21.50 Összefoglaló az ökölvívó EB döntőiről kmíh; Századunk nagy napjai 1939. szeptember 2. Francia dokumentum-film-sorozat III/3. rész: A tragédia 23.05 Budapesti Tavaszi Fesztivál
A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye
_ TV Plusz _
12.05 Az utolsó mohikán
Amerikai rajzfilm 13.10 Worldnet-válogatás 13.25 Mozaik-magazin 13.35 Észak-Amerika vadrezervátumai Útifilm 13.50 Sportcsemegék 14.15 Az 1501-es járat rejtélye Amerikai kalandfilm
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040 Hibabejelentés: 311-442
■ gázszolgáltatás
• gázömlések elhárítása
- gázkészülékek javítása
■ gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése
• belső gázszerelések
A Flair kertibútor-család egy fair ajánlat!
MISKOLCI
Műenyagtaldoigcaó Rt
3 év garanciával kínálunk - 10 fajta
- 11
- nai
tajta asztalt féle széket
zsúrkocsit, lámpákat
- gyermekKútort
- virágládákat.
Képviselet: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 93/310-360
KANIZSA
ARUHAZ
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL
LEGYEN A PARTNERÜNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -, oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
TeL/fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, ü^nsi és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását. »u

Nagykanizsa, Erzsébel léi" 22.
Tel.: 93/313-140 Fax.: 93/310-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Súottrs ÜZLETHÁZ
NAGYKANIZSA, FŐ U. 9.
Kanadai filmek," fotóalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
TREND KFT
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/313-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/314-352 Fax: 93/311-015 Telex: 33257
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
Újabb „AKCIÓK"
a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Márkás Rucanor termékek:
pólók, shortok, fürdőruhák
30%-os engedménnyel, AMÍG A KÉSZLET TART.
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
KANIZSA
1993. szeptember 3.
Ilii
Milyen tankönyvekből várható hiány?
Zala megyében - így Nagykanizsán és környékén is - a Dráva Piért Rt. Nagykanizsai Kirendeltsége végzi a gyártó cégek, illetve a könyvkiadók által forgalmazott iskolai tankönyvek és egyéb segédletek „terítését" az iskoláknak.
Lapzárta előtt Hózenstei-ner Lajos kirendeltségi igazgató örömmel közölte, hogy a tankönyvek közel 90%-a beérkezett és kiszállításuk folyamatos. A hiányzó tankönyvekről a következő tájékoztatást adta:
ÁLTALÁNOS ISKOLÁK
3. osztály: Nyelvtan helyesírás munkafüzet. 5. osztály: Ábrázolás és művészet tankönyv. Német nyelv tankönyv. 6. osztály: Biológia munkafüzet. 7. osztály: Biológia tankönyv és munkafüzet.
SZAKKÖZÉPISKOLÁK ÉS GIMNÁZIUMOK
1. osztály: Fizika munkafüzet. 2. osztály: Fizika munkafüzet. Francia nyelvkönyv. Orosz nyelvkönyvből 84 db. 3. osztály: Német és spanyol tankönyvek. Irodalom és kémia tankönyvek. Fizika munkafüzet. Irodalmi és anyanyelvi szöveggyűjtemények. 4. osztály: Fizika és szerves kémia tankönyvek. Német nyelvkönyv. Biológia terepgyakorlatok. Kémia kísérletgyűjtemény.
DOLGOZÓK ISKOLÁJA
2. osztály: Fizika tankönyv. 3. osztály: Fizika tankönyv. 1. és 3. osztályok: Kémia tankönyv.
Fentieken kívül néhány hiány jelentkezik egyedi tanári kézikönyvekből.
(ti-nyi)
Étkezzen a Fortunában! Különleges ételek bö választéka, egyéni ízek, gyors kiszolgálás várja Önt.
Csoportos étkezésnél 10% engedmény. Sportolóknak 20% engedmény.
Köszönjük, hogy nálunk tölti szabadidejét és választ ajánlatunkból.
RESTAU. FORtUNA
•AURANTKJ
füNA W
\U
Rákhely-Horváth, FORTUNA VENDÉGLŐ
Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 2/A. (7-es főközlekedésű út
bevezető szakaszán). Tel.: 06-(93) 317-375
Szeretettel várjuk kedves vendégeinket a hét minden napján.
Nyitva tartás: 11.00-24.00 óráig.
„NYUGAT" Kereskedelmi KFT. Nagykanizsa, Magyar út 162/A. Villanyszerelök Boltja Tel./fax: 93/310-126
NYITVA: hétfő-péntek 7.30-tól 17.00-ig, szombaton 7.30-tól 11.00-ig
Vásárlóink figyelmébe ajánljuk árukészletünket:
- villanyszerelési anyagok (kapcsolók, kábelek, alu- és fém tokozottak, biztosítékok, védőrelék, automaták, lámpatestek stb.)
- villamos gépek, készülékek (motorok, ventilátorok, hegesztőgépek és alkatrészeik),
- lámpatestek, csillárok, falikarok,
- Karcher magasnyomású hideg-meleg tisztítóberendezések,
- megrendelésre egyedi árubeszerzést is biztosítunk katalógus alapján.
Ha épít, vagy szerel, ne feledje, hogy üzletházunkban gyors kiszolgálás, nagy árukínálat, kényelmes rakodás várja Önt.
• •
Üveg- és Porcelánüzlet ajánlata:
Itt a befőzési szezon!
Befőttes üvegek minden méretben kaphatók.
Ezen kívül kiránduláshoz, túrázáshoz hűtötáskák, egyéb műanyag termékek beszerezhetők olcsó áron!
Nagykanizsa, Csengery u. 3. Telefon: 93/311-230
KANIZSA
26
1993. szeptember 3.
A szépség mindennek a leglátványosabb tulajdonsága, s ha ez egy hölgyet jellemez: Van-e férfi, aki ne nyitná tágabbra a szemét? A szebbik nem látványa mindig is számtalan érzést, érzelmet kavar. Az utóbbi időben pedig mind gyakrabban adódik alkalom a szépség ünnepélyes vetélkedőjére is. így van ez szűkebb környezetünkben is, ahol sokan rugaszkodnak neki álmaik netovábbjának - a pódiumon való megjelenésnek.
Ilyen többek közt a kanizsai Kun Zsuzsa is. Az épp 18. életévét betöltő hölgy ugyan nem lett dobogós, de már „jegyzik". Zsuzsiról, Zsuzsival szólni e sorok írójának azért is nehéz, mert a szülők révén kiskora óta pajtás. De ilyen az élet: Zsuzsiból érett nő lett, aki úgy döntött, megméretteti magát - ahogy fogalmazott.
Készségesen, szerényen, egyszerűen ül előttem, amikor faggatom.
- Azért egy kis családi hagyománya is van a dolognak. Kun Edit, a korábbi Zala Szépe győztese ugyanis az unokanővérem. Tőle vettem az ötletet - kezdi a történetet. -Megbeszéltük a barátnőmmel, hogy mindketten benevezünk, hogy nagyobb legyen a bátorság. így is lett.
- Mit gondoltál, amikor nekivágtál?
- Mindössze csak arra gondoltam, jó szórakozás lesz, sok olyan tapasztalatot szerzet, amit hasznosítani tudok majd.
- Mikortól vált komolyabbra a szépség versenye?
- Az elődöntők után már biztos volt, itt már többről lesz szó, a döntőbe jutok. Innen aztán már az izgalom, a készülődés kötött le.
Kacérkodom | a
fotómodell- | kedéssel
- Voltál valamilyen élőké-1 szíton, tanultál szerepelni?
- Nem vettem részt semmi-1 lyen speciális képzésen, de | mint ruhaipari technikumba | járó, a saját ruhámat én ma-1 gam mutattam be az iskolá-1 ban. Itt azért a fontosabb | mozgáselemeket, a szereplést 1 valamennyire meg tudtam is-§ merni, el tudtam sajátítani. | Mint kiderült, ez nagyon jó | dolog volt és sokat segített.
- Mit szóltak ehhez a szülők? §
- Mi nem gondoltunk semmi | komoly dologra - kezdi az | édesanya. - Arra meg egyál-1 talán nem, hogy döntős lesz. | Most már persze családi | öröm, természetesen.
- Egyszerűen játéknak tar- f tottam és úgy is fogtam fel -1 mondja az apa. - A komoly | játékot illik megtisztelni, fő-1 ként a saját gyerekemnél. Hál f ennél jobban sikerült. Kollé-1 gáim közül sokan gratuláltak, § ami végül is jó érzés. Örülök | Zsuzsi sikerének.
- Zsuzsi, mit gondolsz, vál-§ toztál-e a verseny következté-1 ben? ?
- Azzal, hogy döntős lettem, | épp olyan maradtam mint vol-§ lam. Annyiban talán igen, | hogy szerintem magabiztosabb | lettem, kicsit nőtt az önbizal-§ mam, mert amúgy félénk típus | vagyok.
- Mivel töltöd a szabad-1 időd, mit szeretnél elérni?
- Ruhaipari technikumba já- % rok. Szívesen bíbelődök terve-1 zéssel. Közel áll hozzám a | kézmdipar, a fazekasság, ko-1 sárfonás, a bőrművesség. Ezek 1 mind szép és fantázianövelő | elfoglaltságok. Aztán ha tehe-1 tem, megyek apuval repülni, | mert neki a vitorlázórepülés a I mindene. Ez a sportok egyik \ királya szerintem, de erre már | nem jut elég időm, így én csak jj utas vagyok. Amivel titokban I kacérkodom, az a fotómodell- \ kedés. Sokan bíztatnak, jó mo- S deli vagyok, vagy lennék. Szó- j val neki kellene látni szeren- \ csét pfóbálni. Am azt hiszem, \ ehhez^ egy más világ kellene.
- Élmény, ami a szépség- \ versenyhez kötődik...
- Gyékényesen felismertek i és megszólítottak.
- Jövőre?
- Megpróbálom - mondja \ szerényen. Varga József j
TIT-tanfolyamok
A TIT „Öveges József" Ismeretterjesztő Egyesület Nagykanizsai Városi Irodájának feladatai közé tartozik a különböző tanfolyamok szervezése. Ezekről Horváthné Polai Mária irodavezetőtől kértünk tájékoztatást.
- Márciusban indult és novemberben fejeződik be húsz fő részvételével a pénzügyi tanácsadó szakmai tanfolyam. Ugyancsak márciusban indítottuk 27 fővel a jövő év májusában záródó képesített könyvelői tanfolyamot.
Mi bonyolítjuk a Lakiteleki Alapítvány „Vállalkozás alapfokon" című távoktatási programját is, amelyhez kapcsolódik a „Frici, a vállalkozó szellem" című, a tévé 2-es programján hetenként látható 40 részes film is. A távoktatásra Nagykanizsáról és környékéről 105 személy jelentkezett, a július 3-i „Az üzleti terv készítése" témakörben tartott első konzultáción azonban csak 42 fő jeleni meg. A további konzultációk - remélem, ennél nagyobb részvétellel - öt kijelölt szombaton lesznek a HSMK-ban, dr. Malasits Sándor, az APEH Zala Megyei Igazgatósága osztályvezetőjének irányításával. Szeptember ll-én „A kisvállalkozás jogi vonatkozásai", október 9-én a „Hitelforrások" , november 6-án „Számvitel (könyvelés, adó, tb.), november 20-án „Privatizáció és külkereskedelem", december ll-én „Csődeljárás és újrakezdés" témakörökben lesz konzultáció. A záró vizsga december második felében lesz, szintén a HSMK-ban.
Októberben több tanfolyam kezdődik nálunk. A képesítést adó szakmai tanfolyamok közül felhívom a figyelmet a felsőfokú külkereskedelmi áruforgalmi tanfolyamra, az okleveles könyvvizsgáló tanfolyamra, a középfokú vámügyi tanfolyamra, az ügyintézői ismeretekkel bővített középfokú külkereskedelmi áruforgalmi tanfolyamra és a középfokú társadalombiztosítási tanfolyamra. Az érettségizett munkanélkülieknek 400 órás számítástechnikai tanfolyamot szervezünk. Fizikai foglalkozásokra képesítő betanító jellegű tanfolyamunk három lesz, mégpedig nehézgépkezelő, könnyűgépkezelő-targoncavezető, kis- és nagyteljesítményű kazánfűtő ágakban. Az egyéb közhasznú tanfolyamok közé soroljuk a gyors- és gépíró, valamint az egyetemi főiskolai előkészítőt - fizika, matematika, magyar és történelem tantárgyakból. Idén újra indítunk német, angol, francia, olasz és orosz nyelvtanfolyamokat, kezdő, haladó, közép- és felsőfokú kategóriákban.
A felsorolt - októberben induló - tanfolyamokra Nagykanizsán a TIT Városi Irodáján (Széchenyi tér 5/9, illetve HSMK alagsora) munkanapokon, ügyfélfogadási időben lehet jelentkezni. Telefonon a 311-071 számon adnak tájékoztatást.
(tihanyi)
Visszatekintő
MÁSODOSZTÁLYÚ ORSZÁGOS HORGÁSZ CSAPATBAJNOKSÁG
A XXX. Országos Horgász Csapatbajnokság másodosztályának lebonyolítására a Horgászegyesületek ; Zala Megyei Szövetsége ; rendezésében, a MOHOSZ ; Versenysport Szakbizottsága ; közreműködésével Nagyka-; nizsán, a Csónakázó-tavon ; június 19-20-án került sor, ; 11 intézőbizottsági-horgász-! szövetségi versenycsapat ; részvételével.
A lebonyolítás kétszer 3 ; órás részverseny keretében ; történt - szombaton délután 4 és vasárnap délelőtt. Erede-
tileg tartani lehetett attól, hogy a szépfekvésű völgyzárógátas víztározó nem adja ki a szükséges mértékű rajthelyeket, a nagykanizsai rendezőség áldozatkész munkája végül is lehetővé tette, hogy a kerek évfordulóhoz érkezett nagy verseny csaknem valamennyi résztvevője megelégedéssel foglalja el kisorsolt helyét.
Június 19-én a rekkenő melegben az élénk, a tó hossztengelyében süvítő szél sem hozott számottevő enyhet, a horgászok eredmé-
1993. szeptember 3.
KANIZSA
27
MEG LEHET JELENTKEZNI ÁTKÉPZŐ TANFOLYAMOKRA
A látszólagos javulást mutató statisztikai adatokkal szemben sajnos napjainkban egyre nő a munkanélküliség. Legérzékenyebben ez talán azokat érinti, akik csak nemrég kerUltek ki az iskolapadból. Zala megyében arányuk a többi állásnélküli számához viszonyítva a legmagasabb az országban. Ez városunkban is ijesztő, 15(!) százalék.
A kanizsai Munkaügyi Központ vezetője. Somos Béláné tájékoztatója alapján - az iskolák jelzéseit is figyelembe véve - a városban és vonzáskörzetében 1119 pályakezdőt regisztráltak. Több mint kétszázan közülük az ősztől felsőoktatási intézmények hallgatói lesznek, s majdnem ennyien helyi munkáltatóknál leltek állásra. így a központban augusztus 20-ig 768 pályakezdő került nyilvántartásba. Legmagasabb a száma a szakmunkásképzőben végzetteknek (324), a szakközépiskolát, technikumot (295) és a gimnáziumot (128) végzettek is szép számmal képviseltetik magukat. Egyetemi, főiskolai diplomával huszonegyen rendelkeznek.
Az elhelyezkedési esélyeket javítandó a központ idén is sok - többnyire középfokú - tanfolyamot szervezett. Az átképzésre jelentkezők aránya az elmúlt évhez képest megduplázódott, mivel a tanfolyamot végzett fiatalok jelentős százaléka munkát talált magának új szakmájában.
A nyolc osztályt végzettek között legnépszerűbb hivatás a szakács, a vendéglátóipari eladó, a
közmíves és a kazánfűtő. Az átképzésre jelentkezési igény legkisebb a szakmunkás kategóriában. Ebből az a következtetés vonható le, hogy ezek a pályakezdők még várnak annak reményében, hogy eredeti szakmájukban is elkelhetnek a munkaerőpiacon.
Legtöbben az érettségizettek vállalkoznak a tanfolyamokra. Nagy az érdeklődés a különböző ügyintézői szakmák iránt. A diplomások közül csak hatan jelentkeztek képzésre. Keresett körükben a manager- és a szakfordítói tanfolyam.
Még jelentkezni lehet a nyolc osztályt végzetteknek szeptember 15-ig varrómunkásnak, szakmai marketingosnak, modultitkárnak. Szakács-cukrásznak, ácsállványozónak, kőművesnek, gipszöntő-stukkókészítőnek, vendéglátó eladónak október 15-ig.
Személyi számítógépkezelőnek, motorfűrészkezelőnek pedig december 10-ig.
Szakmunkások szeptember 15-ig jelentkezhetnek építőipari vállalkozói, modultitkári tanfolyamokra, október 15-ig CNC, ház-tartásigép-szerelő, mezőgazdasági kisgépszerelő, hegesztőminősítő tanfolyamokra, november 15-ig pedig nyomdai ofszet gép-
mesternek és vendéglátó üzletvezetőnek.
Érettségizetteknek az alábbi lehetőségek élnek szeptember 15-ig: pénzügyi ügyintézői, pénzügyi szakügyintézői, valutapénztáros, külker-vámügyintézői, TB ügyintéző, számítógépprogramozó. November 15-ig idegenforgalmi manager, idegenforgalmi ügyintézői képzésre.
Diplomások szeptember 15-ig vállalkozói szaktanácsadói és október 15-ig kereskedelmi ma-nageri tanfolyamokra jelentkezhetnek még.
- kovács -
Ki mondta, hogy a suli nem jó buli?
Van egy rossz hírünk I Elsfjén minden előzetes és titkolt vágyakozás ellenére elkezdődött. Lassan, orvul támadt, áldozatait csengőszó, tanerők, verslábak - ó, azok a másfajta virgácsoki -, logaritmusok képében szúrta hátba. Hogy mindezeket jobban elviseld, szim-patikusabb ritmusokkal felidézheted, milyen volt az utolsó nagy kaland, hogyan hulltak a csillagok és milyen mozgáskoordináció dívott a magyar tengerparti éjszakában. Szóval szabadtéri Kinley-koncert és Suli-buli disco a HELY-ben 3-án, pénteken (ma) 20 órakor. „Próbálj meg lazítani"... aztán hétfőn, ha nem is gőzerővel, de legalább szí-vatóval indulj I
L. I.
Határesetek
NYUGODT HET A HATARON
nyességét azonban mindenképpen zavarta. Ennek ellenére akadtak 4 kg-ot meghaladó keszegzsákmányok is. A forduló favoritjai a Zala, a Fejér, a Szabolcs-Szatmár -Bereg és a Tolna megyeiek voltak, s ezzel nem kis mértékben alapozták meg dobogós helyezéseiket, illetve a nagy tétet jelentő feljutást a jövő évi első osztály mezőnyébe.
Nagyjából a második versenynapon is a felsoroltak jeleskedtek - egy kivételével: a szabolcsiak ezen a napon kissé „gyengélkedtek". Hanem a halfogások! Akadtak 11 kg-ot meghaladó zsákmányok, sőt egy óriási egyéni „egydarabos" rekordfogás is de erre még visszatérünk.
A bajnokság -végeredménye:
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság tájékoztatása szerint augusztus 20-26. között a magyar-szlovén határon 55 határsértőt fogtak el. Közülük 53-an Szlovéniába, ketten hazánkba próbáltak meg illegálisan át-, illetve bejutni. Rédics térségében a határőrök horgára akadt négy fő, akik egy-egy határsértő segítői voltak - tervük azonban kudarcba fulladt. Az elfő-gottak közül 49 román, 2-2 bolgár, orosz, bosznia-hercego-vlnal, l-l horvát, olasz és fran-
Az 1993. év másodosztályú csapatbajnoka a Horgászegyesületek Zala Megyei Szövetsége 56 helyezési számmal. 2. Tolna megye 61 helyezéssel - mindkét csapat felkerült az 1994. évi első osztályba -, 3. Fejér megye 63 helyezési számmal.
A hazai csapat nyert - ez egyre nagyobb ritkaság bajnokságainkon. Amellett, hogy vizüket valóban a bajnokcsapat ismerhette a legjobban, nagyot fejlődtek versenysportunkban a zalaiak. Kíváncsian várjuk a folytatást, az elsőséghez pedig szívből gratulálunk. Tolna megye a várakozásnak megfelelően szerepelt - csak így tovább tolnai barátaink az első osztályban! őszintén szólva Fejér megye csapata volt
Megjelent a Magy;
m> tsi
1.9??%''$ számában
cin állampolgárságú személy volt. A magyar-horvát határszakaszon egy-egy bosznia-her-cegovlnai állampolgár próbált hazánkba illegálisan bejutni, akiket az ország terUletén sikerült már elfogni. Nem járt több sikerrel az a két román sem, akik Horvátországba akartak átszökni. A közúti határátkelőhelyek közül Rédicsen 89.082 főt és 25.914 közúti járművet, Tornyiszentmiklóson 8.892 főt és 2.991 jármüvet, Letenyén 152.542 főt és 43.621 jármüvet,
e bajnokság egyik nagy favoritja - sajnos ketten alaposan „elszálltak", s ez behozhatatlan hátránynak bizonyult az egyébként kitűnő csapatteljesítmény összegezésénél.
A nagy fogás
Szekerczés Sándor, a körösvidékiek fentebb már említett, egyik sújtással érintett versenyzője, a második fordulóban egy nagy hallal viaskodott hosszú botjával és direktre kötött 0,12 mm-es zsinórjával. Mögéje jelentős számú közönség gyűlt és szurkolt az ifjú sportolónak. Hala a fárasztás közben többször áthúzott a baloldali szomszéd rajthelyére, de az érintettek becsületére váljon, senki sem óvott - akkor legalábbis nem... Végül is Szekerczés barátunk hosszú, keserves fárasztás után kivette
Bcrzencén 7.426 főt és 2.734 járművet, a murakeresztúri vasúti átkelőhelyen 12.316 személyt és 2.926 vasúti jármüvet, Gyékényesen 3.013 személyt és 2.024 vasúti jármüvet, a sármelléki ideiglenes légiátkelőhe-lyen 201 főt és 11 légi jármüvet ellenőrzött és léptetett át a határőrség. Beutazási feltételek hiánya miatt 74 külföldi állampolgártól kellett megtagadni a beléptetést.
L.I.
a fehér busát, amely mérlegeléskor 7450 grammosnak bizonyult, s ez a magyar bajnokság abszolút rekordja! Gratulálunk az ügyes horgászfiatalnak, aki egyébként 9730 grammos összesített eredményével a forduló szektorgyőztese is.
Igen ám, de a zsűrihez ismét óvás érkezett - ha nem is az érintett felektől. Miután a meghallgatáskor Szekerczés két szomszédja - igen sportszerűen - nem élt óvási lehetőségével, a döntőbíróság helyben hagyta a fogás érvényességét.
Sportszerűségből jeles...!
A bajnokság fő szponzora a HOKÉV Rt., a másik szponzor a nagykanizsai ZÉ-TA Kereskedelmi Rt. volt.
Dr. Hunyadi Attila
28
KANIZSA
1993, szeptember 3,
LÁTÁSMÓD
ERTESI TÉS
FWZF— szaruyas
imnal—
fölteker-cselesére való
olasz
üagyvá-
ROS
smmor
KOPIK
EURÓPAI SPORT-TRÓFEA
MUTATÓ NÉVMÁS
ittrium
ÉS ka''lium
NEMES CSELEKEDET
ZAVAROSAN FŰT!
FELÜT
forgási tengelv
zenei hangok
kihívóan érzéki
takaros
megno sül
egyfajta
e''tríze-
Sl Tő OLDAT
ktpzömüv alkotás. nvl-vel
Tíz-AM GÓLUL , FoRD.
ROHAM
tanulók összessége^
zur7a var
SAMPRA5
üres tan
részben kióvakodik!
szen es hizmut
a''temel egvm. ret.
KAPCSOLATOD boSZNIAl H CSÚCS
csukló-pántok
helyrag
célra-,, vezető
hangzó tár
görög retü
FÉLSZ! i PL A
SZEKRÉNY:
FÖLDÜNKRE''VONAT KOZÓ
rendkívül , kemény fa
jód es er&ium
monda
igekoto;
Kl''GYtf FÉLE , WL. SAVANYU GYÜMÖLCS
tölteny-
tartó
tarsoly
seffletui
ÖTLETET KIFEJT
vissza-a''s !
NEON
KIEJTETT &ETCÍ
utfelbcn
tással
ja''r
fél öl!
ilyen ufcorka: is van ;
ho sl minh- vái
ros régi neve
SZELEN
Beküldési határidő: szeptember 10.
Lapunk 34. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A mindenit. Ezzel kéne vegyespárost játszanom. A sorsoláson Cseh Attila, Kis István, Pálinkás Gézáné, Török László (Milota) és Wolf Éva kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
i HU-MQR-ZSÁK
| Idősödő főorvos így szól a betegéhez:
I - Van egy jó hírem és egy rossz. Melyikkel kezdjem?
I -A rosszal doktor úr!
I - Sajnos amputálni kell a lábát.
- És a jó? - kérdi a páciens.
1 - Látja ott azt a csinos nővért? - kezdi az orvos. -I Két éve hajtok rá, és végre tegnap összejött.
Receptötlet
Savanyúságok paradicsomból (2.)
Piros paradicsom olajjal
2 kg apró, kemény, piros paradicsom, néhány darab kisebb hagyma, 2-3 szál torma, 1 liter víz, 1/4 liter 10%-os ecet, 2 dkg kristálycukor, 2 dkg só, 1 kiskanál mustármag, fél dl étolaj. A paradicsomot megtisztítjuk, megmossuk
és üvegekbe rakjuk. Közé tesszük a hagymát és a tormát, a felöntölevet felforraljuk és kihütjük. Beletöltjük az üvegekbe, ráöntjük az étolajat és az Üvegeket lezárjuk. Pároló-fazékban 5 percig gőzöljük.
„Dreher" Kőbányai Sört Értékesítő KFT.
Széles áruválasztékával várja tisztelt kereskedelmi partnereit
Nagykanizsa, Magyar u. 189. alatt található raktárában. Nyitva: 06-21 óra Tel.: 93/314-590, 60/399-369
edith evans vas me-angol színésznő gyei te-kegállapítása lepülés
KANIZSA 11 - L /n 29
1993. szeptemh er
KERTBARATOKNAK
A kertünket tavasszal díszítő hagymásvirágok, a tulipán, az illatos jácint, a világító sárga nárcisz, a korai hóvirág, a tarka kró-kuszok hagymáit már ősszel helyezzük el a kertünkben.
Mielőtt elültetnénk a virághagymákat, tervezzük meg, hogy kertünk melyik részébe szánjuk. Vegyük figyelembe a környezeti feltételeket és növényeink igényeit. A legtöbb hagymás, mivel élénk színei vannak, jól mutatnak az örökzöldek körül, mint például a lucfenyők, tuják, borókák tövében. A korai fajokat pedig korán virágzó cserjék (például aranyvessző, japánbirs) alá is ültethetjük.
Gyepbe kiválóan alkalmasak a krókuszok, a nárciszok. Jól mutatnak a zöld fűben a színes, apró virágok. Egy hátránya azonban van, hogy hagymáikat gyakran károsítja a pajor, ezért évente pótolni kell.
Az apró hagymások kitűnően érzik magukat a sziklakertek napos, esetleg félárnyékos részein. Hatostízes csoportokba - foltokba - ültethetjük egymás mellé a növényeket. Közülük korai, februári, március eleji virágzású a hóvirág, mellette virítanak a sziklakerti krókuszok kék és sárga virágai. Ide kerülhetnek a legkorábbi írisz-faj hagymácskái is.
Az egyes virágcsoportokat szép terméskövekkel választhatjuk el egymástól. Ez nemcsak esztétikai szempontból jó megoldás, hanem így a hagymák nem keverednek össze, felszedésük könnyebb lesz.
Sziklakertekbe nemcsak ala-
csony, hanem magasabb növényeket is ültethetünk, mint például a nárciszok, hibrid tulipánok. Ezeknél 3-6 hagymánál ne ültessünk többet egy csoportba.
A hagymás növények szeretik a napos, levegős, szélvédett fekvést. Kivétel néhány erdei növény, amelyet kertünkben is árnyékos helyre kell ültetni, hogy szépen virágozzék. Ilyen a tavaszi tőzike (Leuco-ium vernum) hazánk vadnövénye. Fehér, zöld szegélyű harangocskái-val, fényes élénkzöld leveleivel nedves, árnyékos környezetben már március elején díszlik. Tartósabban nyílik felárnyékban a nárcisz, s a nóvirág is. Altalános szabály, hogy e kora tavaszi hagymásokat ne sorba ültessük, hanem szabályos vagy szabálytalan foltokba. Ezen kívül próbáljuk úgy összeválogatni növényeinket, hogy megközelítőleg egyszerre is nyíljanak.
Március végén például a Red Emperor óriásvirágú piros tulipán szép a nagy trombitájú nárcisz hibridekkel.
Április elején az Anemone blan-da együtt nyílik a Tulipa Kauf-manmana hibridekkel. A csokros tulipán skarlátvörös virágai jól mutatnak a kék csillagvirag azúrkék foltja mellett. Az áprilisi kert legimpozánsabb virága a császárkorona (Fritillaria imperialis), amely egy méter magas száron hozza virágait. Szépen körül lehet ültetni nárciszokkal, hibrid tulipánokkal, fürtös gyöngyikével.
Röviden a hagymásnövények ültetési mélységéről.
A hagymásnövények ültetéséhez a talajt 30-40 cm mélyen munkáljuk meg, és fertőtlenítsük Basudin granulátummal. A hagymákat, gumókat tisztítsuk meg és áztassuk 20-25 percig Fundazol 0,2%-os oldatába. Ezután kissé szikasszuk és azonnal ültessük is el őket.
Az apró hagyományokat (hóvirág, tőzike, krókusz, anemone, csillagvirág) 5-8 cm mélyre elegendő ültetni.
A nárcisz - és jácinthagymákat 12-15 cm mélyre helyezzük, hogy elegendő nedvességhez jusson a növény. A nárciszt több évig is hagyhatjuk ugyanazon a helyen, de a jácint hagymáját minden évben jdnius elején szedjük föl.
A tulipánhagymát általában a
Most ültessük a tavaszi virágok hagymáit!
hagyma körméretével megegyező mélységbe ültessük. A fagyérzékeny fajokat, fajtákat kissé mindig mélyebbre ültessük az ajánlottnál A császárkorona gumóját 20 cm mélyre ültessük.
A felsorolt hagymás és gumós virágok legkedvezőbb ültetési ideje augusztus végétől október végéig tart. Ez előtt és után is ültethető, de akkor gyökeresedésük nem biztonságos.
Á. Kartal Csilla

FENY Hifi FÉNY
szalagon ru 1 u sza|a9°n
KÉSSEL FENYEGETŐZÖTT
A közelmúltban több pincefeltörés történt Nagykanizsa vonzáskörzetében. A szentgyörgyvári hegyen nyolc hegyi hajlékban jártak hívatlan látogatók, miáltal összesen több mint harmincötezer forintnyi kár keletkezett. A nemes-pártói hegyen két pincébe betörtek, s az eddig még ismeretlen tettesek közel tizennégyezer forintnyi kárt okoztak. Nagykanizsán -ablakbetörés módszerével - behatoltak az egyik házba, s egy karikagyűrűit vittek el, aminek az értéke háromezer forint. .
Sajnos egyre gyakoribbak a vendéglátó helyeken a verekedések. Becsehelyen az egyik szórakozóhelyen megvertek egy lete-nyei férfit, aki a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Nagykanizsán az egyik presszó vezetője kért rendőri intézkedést, mert az egyik vendég késsel fenyegetőzve, garázda magatartást tanúsított.
Két körözött személyt fogtak el a nagykanizsai rendőrök. Az URH-s járőrök kézrekerítettek egy helybeli lakost, aki ellen garázdaság elkövetésének alapos gyanúja miatt adtak ki körözést. Kihallgatás után az illetőt őrizetbe vették. Ugyancsak őrizetbe vettek egy másik nagykanizsai férfit, aki ellen hivatalos sze-
mély elleni erőszak miatt adtak ki elfogatóparancsot.
Autót vásárolni szándékozóknak ajánlatos jobban szemügyre venni azokat a járműveket, amiket gyanús külsejű alakok kínálnak eladásra. Előfordulhat ugyanis, hogy a vásárlásra ajánlott járgányt korábban ellopták valahonnan. íme egy eset, ami a napokban történt: Keszthelyen elloptak egy okkersárga színű, Opel Rekord Combi típusú, DDC-372 rendszámú személygépkocsit. Ha netán valakinek ilyen autót mutatnak eladásra, jelezze a rendőrségnek!
A továbbiakban olyan tanácsokat sorolok fel, melyekkel a bűncselekmények egy része megelőzhető. A késő éjszakai órákban felettébb veszélyes egyedül az utcán kószálni, ám sajnos erről néhányan hajlamosak megfeledkezni. Sőt, a vendéglátó helyekről, családi - névnapi, születésnapi -összejövetelekről hazafelé igyekvők nyakában, karján ott díszelegnek a drága ékszerek. Ilyenkor elég egy óvatlan pillanat, s a lesben álló tolvajok meglepetésszerűen a járókelőkre vetik magukat, majd gyorsan kereket oldanak drága zsákmányukkal.
A lakáskulcsot, valamint a pénztárcát célszerű mindig a zseb-
ben tartani. Ha netán valakinek kitépik a kezéből a táskáját, akkor lehetőleg ne keveredjen verekedésbe a banditával. Elképzelhető, hogy a táskában valóban fontos iratok, okmányok vannak, ám azokat valamilyen módon a későbbiekben lehet pótolni, utólag beszerezni. Ha viszont valakit - az ellenállása miatt - megütnek, annak súlyos következménye lehet! Kár lenne emiatt bárkinek kockáztatni a testi épségét...
A bűnözők gyakran olyan módszerrel dolgoznak, hogy előre kinézik maguknak áldozatukat. Ilyesmi történhet utcán, áruházban, pályaudvaron, vendéglátó helyen egyaránt. Ha valaki észreveszi, hogy gyanús alakok kezdik megkörnyékezni, illetve szegődtek a nyomába, akkor még véletlenül se maradjon egyedül. Ilyenkor a legbiztonságosabb, azonnal taxiba szállni. Ha erre nincs pénze, akkor ne szégyelljen segítséget kérni környezetétől.
Sajnos már előfordult olyan eset, hogy egy hölgyet hosszabb ideig követtek az utcán. A nő észrevette a háta mögött sündörgő alakokat, ám mint később vallotta: szégyellt segítséget kérni! Hamarosan leütötték, kirabolták...
(Völgyi)
Horoszkóp
a 37. hétre
Kos: III. 21-IV. 20.
Identitászavaraid ismét kényelmetlen szituációkba sodornak. Pedig a gondod egyszerűen is orvosolható: tégy pontot mondataid végére.
Bika: IV. 21-V. 20.
Továbbra is tombol kiruc-canási mániád. Ha rövidesen nem teszed magad takarékra, komoly szerencsétlenség érhet. Ikrek: V. 21-VI. 21.
! Ismét alábecsülted partnered képességeit, és bizony leesett az állad. A konyhában - és Isten előtt - mindenki egyenlő. Rák: VI. 22-VII. 22.
másnak vermet ás... PWjSl Nos, ez a te venned most már ugyancsak mély. Amennyiben nem kezded sürgősen beföldelni, könnyen nyakad szegheted.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
I Ez a hét újabb ajándékot I jelent számodra, s szép | meglepetést tartogat. Pláne, ha sikerül végre beosztani azt a kis havi fixet. Szűz: VIII. 23-1X. 23.
Ébt Néha a Halak ereiben is jS? melegebb vér folyik, mint t},Y a tieidben. Határozatlan-ságodtói barátaid a falramászás gondolatát fontolgatják.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Derűd valósággal doppingolja környezetedet. így álmaid hamarabb öltenek testet, mint valaha is gondoltad.

Skorpió: X. 24-XI. 22. Wtwm Már megint túllőttél a cé-rajRjj Ion. Csak szépen lassan, lagfiEl apránként, mértékkel haladj. A mérték jelen esetben nem a vödör! Nyilas: XI. 23-XII. 22. tmi m Újabban hajlamos vagy K-S arra, hogy elhidd, amit mii aljas intrikusok csöpögtetnek füleidbe. Legyints rájuk most is, mint eddig és újra zöld lesz az ég és kék a fű.
Bak: XII. 23-1. 20.
Ez szép teljesítmény volt, bravó! Igazi házicicát va-pjg®l rázsoltál a harsány Oroszlánból. Már csak rajtad áll, ez az állapot mennyire lesz
tartós.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
A látszat újfent csal. Bár most neked áll a zászló, de ne gondold, hogy tied a világ. A mérleghinta becsapós játék.
Halak: II. 21-III. 20. ■EjTJ Hát neked talán még a jóisten se tudna a ked-vedben járni. Miért van az, hogy mikor megkapsz valamit, mire hőn áhítoztál, nyavalyogsz? Minek ez a cirkusz? S te mi vagy benne?
30 KANIZSA 11 L-----J ... 1 ''■ry/''^ Í93. szeptember 3.
SPORT • SPORT • SPORT
Hétfőtől folytatódik a kispályás nagyüzem
A népes mezőnyöket vonzó, nagy érdeklődés mellett zajló városi kispályás labdarúgó-bajnokságban hétfőtől folytatódnak a küzdelmek mind a négy osztályban. Az ideális feltételeket biztosító Mindenki Sportpálya versenypályái újra benépesülnek, ahol megkezdődik az őszi, .hosszú hajrásorozat a bajnoki címekért, a magasabb osztályba kerülésért. Reméljük, hogy a minden bizonnyal kiélezett küzdelmek végig sportszerű, fegyelmezett játékot, sportbaráti összecsapásokat hoznak. A nagy tét, a bajnoki pontokért folyó harcban a játékosok-vezetők-játékvezetők valamennyi mérkőzésen legyenek feladatuk magaslatán, vigyázzanak egymásra. A renitenskedőket pedig azonnal és példás büntetéssel irányítsák a helyes útra.
A bajnoki folytatás újszerűségét az adja, hogy a kispályák felett kigyúlnak a fények, ami nagy segítség a szervezési munkához, nem kell a mérkőzéseket „siettetni", hiszen a sötétedés már nem akadályozó tényező. A másik újszerűséget a városi LSZ Elnöksége hozta, hiszen a testület számos szigort vezetett be játék, a fegyelem érdekében.
Két hónapos szünet után a kispályás nagyüzem a következő mérkőzésekkel folytatódik.
Hétfőn, az I. osztályúak közül 17 órakor kezd a Kö-gáz-Progressó és a Flamin-gó-Bútorgyár gárdája, 17.45-től a Tungsram-Tubifex és a Holsten-Tip-top csapatai mérkőznek, majd 18.30 órától a MÁV Elise-ÁFÉSZ és az IPOSZ-Varia-Zóna találkozókat rendezik meg.
Kedden a II. osztályú csapatok lépnek a küzdőtérre. 17 órakor: Cantona-Fekete Sas és Szőlőskert-Pedagógus. 17.45 órakor: Sörgyár-D. Piccoló és Coca Cola-Póker. 18.30-tól: ROTARY-F. Puncs és Bombázók-DKG FDSZ.
Szerdán a III., csütörtökön a IV. osztályúak mérkőznek a Mindenki Sportpályáján.
(-gh)
Labdarúgás
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában, hosszú évek után első alkalommal került a bajnoki táblázat élére az Olajbányász csapata, amely a bajnokság 3. fordulója után százszázalékos teljesítménnyel, egypontos előnnyel vezet az eléggé kiegyensúlyozott mezőnyben.
Legutóbb hazai környezetben is folytatták a sikersorozatot, amikor is mintegy 3000 néző előtt gyűjtötték be a két bajnoki pontot:
Olajbányász-Veszprém 2-0 (0-0)
A gólszerzők: a beállós Kiss István és a cserejátékos Dómján.
- Minden dicséret és elismerés a csapaté, amely ezúttal is nagy örömöt szerzett a szépszámú nézőseregnek. Nos, ez a remek kezdés, a három mérkőzésen begyűjtött hat pont, a 6-0-ás gólkülönbség bíztató a jövőt illetően, de egy pillanatra sem szabad megfeledkezni, hogy a neheze még ezután következik. A kanizsai olajosok reflektorfénybe kerültek és mi igyekszünk mindent megtenni, hogy ez tartós legyen - kezdte Horváth Sándor, a szakosztály új elnöke.
Az elmúlt évben még NB I-es Veszprém átszervezett csapata a tehetséges fiatalokkal állta a kezdeti rohamokat, miközben csak egyszer veszélyeztették a bizonytalankodó Csáki kapuját az alapjában védekezésre berendezkedett vendégek.
- Több szempontból is nehéz volt ez a mérkőzés. A vendégek, az egész vezérkarral együtt bizonyításra készültek. Nos, mi is „feldobtuk" a fiúkat, hisz'' a dunaújvárosiak elleni ragyogó siker csak úgy lehet igazán értékes, ha az újabb két pont is a mi birto-
LISTAVEZETŐ AZ OLAJBÁNYÁSZ
kunkban van. Mi végig bíztunk a csapatban, még úgy is, hogy a bíróval ezúttal nem volt szerencsénk, aki indiszponált volt. Sárgalapos figyelmeztetés helyett villant a piros, ugyanakkor a besárgult Gersicset a pályán hagyta, aki előbb a 16-oson belül Kisst rántotta le (a 11-es és kiállítás elmaradt), majd a II. félidőben az eliramodó Fuiszot vitte le a földre, ám a feketeruhás ember semmit sem akart látni. Am ez sem tudott bennünket kizökkenteni, hiszen állandóan ostromoltuk a veszprémi kaput, de a nagy helyzetek sorra kimaradtak. Már-már attól féltem, hogy a nagy rohanásban a vendégek megtréfálnak bennünket, de a védelmünk sziklaszilárd volt, sőt a felfutásokkal a most kissé mérsékelten játszó csatárok segítésére is volt erejük. Bíztam tehát, hogy hibázásra késztetjük a veszprémieket - folytatta az elnök.
Az olajosok nagy nyomása - három ordító helyzet kihagyása után - aztán góllá érett. Alig telt el húsz perc a II. félidőből, amikor Fuisz szögletét az „emeletről" biztosan fejelte a kapuba Kiss. Nem sokkal később Hegedűs bebiztosíthatta volna a győzelmet, ám a kapufa mentett. Ezután „kinyíltak" a vendégek, néhány meleg helyzetet teremtettek Csáki kapujánál, de erőtlen támadójátékukat jól szűrték meg a védők.
- Izgalmas volt a hajrá, amit mi tettünk azzá, hiszen ha ügyesebb a cserejátékos Kovács és Dómján, valamint Hegedűs, akkor előbb megnyugodhattunk volna. A túlórázásban, három perccel a rendes
játékidő után aztán megjött a második és a végén a szurkolók joggal ünnepelhették a kedvenceket, bár néha a folyamatos játék akadozott, a helyzetek kihasználásában van bőven javítani valónk. Az iramra, a lelkes, küzdőképes játékra viszont nem lehet panasz -mondta Horváth Sándor.
A pályára lépett csapat a következő volt: Csáki - Tóth, Kepe, Kiss, Iványi - Farkas, Hegedűs, Visnovics (Kovács), Svélecz - Szabó (Dómján), Fuisz.
A soron következő fordulóban ismét hazai környezetben szerepelnek a piros-kékek, akik vasárnap a volt Keleticsoportbeli Baja gárdáját fogadják, akik nyilvánvaló, hogy nem feltartott kezekkel érkeznek az olajosok elleni 90 percre.
Friss hír az olajosok háza tájáról, hogy összeállt a szakosztályelnökség. Az elnök Horváth Sándor mellett Németh Tibor, Németh Zoltán, dr. Füle Lajos és Keszei Ferenc alkotja az öt fős szakmai teamet.
A megyei bajnokságban a mezőny már túljutott a 4. fordulón, melynek érdekessége, hogy a repülőrajtot vett Kis-kanizsa tovább folytatja nagyszerű menetelését. Legutóbb az újonc, ám jó játékerőt képviselő Zalaapáti gárdáját fogadták és egy remek, változatos mérkőzésen 1-0-ra nyertek a szépszámú nézősereg előtt.
A „Sáskák" 8 ponttal, két pontos előnnyel listavezetők, akik vasárnap délelőtt a zala-szentgrótiak ellen készülnek a sikersorozat folytatására.
Balogh Antal
Sporthétvége
" PÉNTEK Kézilabda. Férfi előkészületi mérkőzés. Tungsram-Komlói Bányász, Olajbányász munkacsarnok, 15.00. Kosárlabda. KANIZSA KUPA Nemzetközi Női Torna (8 csapattal), MÁV NTE munkacsarnok (csoportmérkőzések), 9.00.
SZOMBAT
Kosárlabda. KANIZSA KUPA MÁV NTE munkacsarnok (csoportmérkőzések), 8.30. Labdarúgás. NB II ifjúsági. A-korcsoport: Olajbá-nyász-Beremend, Olajbányász pálya, 13.30 (B-csa-
pat: 11.30). Megyei: MÁV NTE-Kemendollár, MÁV NTE pálya, 15.30.
VASÁRNAP Kosárlabda. KANIZSA KUPA (helyosztók), MÁV NTE munkacsarnok, 8.30. Döntő: 13.00. Eredményhirdetés: 14.30.
Labdarúgás. NB II: Olajbányász-Baja, Olajbányász pálya, 16.30. Megyei: Kiskanizsa-Zalaszentgrót, 10.45. Fityeház-Tótszentmárton, 15.30. Városkörnyék: Miklósfa-Bajcsa, 15.30. Nagyrécse-Pogány-szentpéter, 15.30. Police-Palin, Thúry pálya, 9.45. Tenisz. OB III. Férfiak: Olajbányász-MEDOSZ ÉRDÉRT, Vár úti sporttelep, 10.00.
SPORT • SPORT • SPORT
1993. szeptember 3. KANIZSA iliii 31
őszi rajt az OB I-ben és OB III-ban
Tenisz
,A nyári, több mint két hónapos szünet után folytatódik a bajnoki pontvadászat az élvonalban és az OB III-ban, amelyben érdekeltek az Olajbányász csapatai is.
Az OB I-ben újonc olajoslányok - akik az alsó-ágon szerepelnek - az ötcsapatos mezőnyben kedvező helyzetből várják a folytatást, hiszen a tavasszal szerzett 2 győzelemmel (5-4 a budafokiak és a szombathelyiek ellen) a 3. helyen állnak.
- Természetesen továbbra is az első feladatunk az, hogy biztosítsuk az élvonalbeli szereplést. A feljutásra a boglári és győri lányok az esélyesek s mi nagyon szeretnénk, ha a nyomukban tudnánk maradni. A tervek megvalósítását a kővetkező játékosoktól várjuk: Korityina, Fjodorova (mind a kettő ukrán), Nóvák Edit, Gazsi Beáta, Gaál Nóra és Krics-falussy Eszter, akik az őszi sorozatban egyszer szerepelnek
idegenben és három alkalommal lépnek a küzdőtérre a Vár úti tenisz-stadionban - tájékoztatott Nóvák Béla, az OB l-es csapat technikai vezetője.
A lányok a hét végén Budapesten, a BMTE-Törley ellen kezdik az őszi idényt, majd ezután hazai környezetben fogadják a Győri Vízügy csapatát (szeptember 11-én), a Haladás VSE együttesét (szeptember 18-án) és a listavezető Balatonboglár csapatát (szeptember 19-én).
Az OB III „E" csoportjában szereplő olajos-férfiak hat csapat társaságában küzdenek a bajnoki pontokért, akik tavasszal 3 győzelmet arattak és 2 vereséget szenvedtek, miközben a fiatal tehetségek, a tizenévesek sorra szállították a jobbnál jobb eredményeket.
- Jó lenne a dobogóra felkapaszkodni, ám eléggé erős
„Melyiket válasszam?"
A föntebbi címmel lakossági érdekegyeztető fórumot tartanak 1993. szeptember 3-án, pénteken 18.00 órától a Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 42. szám alatt. Témája: az önkormányzati bérlakás-eladás jelenlegi és a jövőre életbe lépő feltételeinek összevetése, a vásárlás konkrét példákkal történő levezetése lesz. A fórumot Balassa Béla önkormányzati képviselő vezeti.
a mi mezőnyünk. A csapatot viszont nem féltem, mert a rutinos játékosok mellett egyre szebben fejlődnek a fiatalok, akik erősségei a csapatnak -vélekedett Márton József edző.
A folytatásra bő keret áll rendelkezésre: Horváth Béla, Korpics László, Tálosi Dániel, Farkas Kornél, Péntek István, Kánya Tibor, Stankovics János, Márton József és Aranyos Imre. Közülük kerülhet ki tehát a csapat.
Az olajosok holnap (szombaton) idegenben kezdik az őszi idényt, akik a következő időpontban mérkőznek a Vár úti stadionban: szeptember 5-én a Medosz Érdért, 11-én a Martonvásár, majd 18-án a PM SK lesz a kanizsaiak vendége.
Bal-tal
BELVÁROSI IRODAHELYISÉG KIADÓ
Krdcklödni nuinkaidöben a 93/312-305-üs
telefonon, vagy személyesen a Király utca 47. szánt alatti Kanizsa hetilap szerkesztőségében.
Autókrossz
Harc a bajnoki címért
Az OB I. osztályban, az 1600 kem-es kategóriában már lebonyolították a 4. fordulót, amely után továbbra is a magyar bajnoki címre, az első nagy sikerre esélyes kanizsai Szekeres Sándor, az Ipartestület SE kitűnősége áll az élen.
Az utóbbi két fordulóban a három kanizsai versenyző közül az elmúlt évi magyar bajnok, Radák Sándor állandóan műszaki problémákkal küszködött, s úgy tűnik, hogy az idei bajnokságban eltávolodik a dobogótól. Ugyanakkor fia, Attila javított helyzetén, aki már sikeresen vette az akadályokat és jó pozícióból várja a folytatást, míg a bajnokesélyes Szekeres ismét nagyszerűen „ment", aki tartja aranyos helyét.
A magyar bajnokság harmadik, Egerben rendezett fordulójában, a gyors és „síkos" pályán nagy küzdelmek voltak az előcsatározások során, majd a döntőben „meglépett" Szekeres Sándor, aki rajt-cél győzelmet aratott, míg a „kis" Radák pontos lett.
A legutóbbi fordulóban, a dömsödi versenypályán Radák Sándort ismét cserbenhagyta az autó, aki műszaki hibák miatt nem tudott a döntőben elindulni. A kanizsaiak közül viszont remekül kezdett Radák Attila, aki az előfutamokat magabiztos versenyzéssel nyerte és a Darázsokkal az első sorból rajtolt a döntőben s végül is a rivális Darázs Antal mögött a 2. helyet szerezte meg. Szekeresnek az első két futamban gondjai voltak, aki a döntőt hátrányos helyzetből, a második sorból kezdte:
- A rajt sikeres volt és az első kanyarban már együtt voltam a rivális Darázs Antallal, de egy kis hibát elkövettem, s így riválisom folytatta útját a célig, én pedig a 3. lettem, ami viszont jól jöhet a végelszámolásnál - értékelt Szekeres, aki az összesítésben 72 ponttal vezet az 55 pontos rivális előtt, két fordulóval a bajnokság befejezése előtt. Vagyis nagy harc várható a magyar bajnoki címért.
(bh)
geftete ÍHó^a
FEKETE RÓZSA TEMETKEZÉSI BT. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
SZOLGÁLTATÁSAINK NAGYKANIZSÁN ÉS VIDÉKEN:
- Temetkezési kellékek - Koporsó
- Hamvasztás, exhumálás - Halottszállítási ügyelet (éjjel-nappal)
- Temetésszervezés, -lebonyolítás - Sírásás Tisztelt Olvasó!
Szolgáltatásaink, melyeket kínálunk, sajnos szomorúsággal fonódnak össze: az ember életpályájának befejezésével. E nehéz napokban szeretnénk a szeretteinktől való búcsúzást megkönnyíteni, s az ekkor felmerülő gondokat, utánajárást levenni a hozzátartozók válláról. Célunk diszkréten segíteni, jelszavunk az észrevétlenség.
ÜGYELETES GÉPKOCSIVEZETŐK: 8-17 óráig: Széchenyi tér 3.
17 óra után: FARKAS TIBOR Nagykanizsa, Rózsa út 14/C. fsz. 1. ajtó
SZEVER ATTILA Nagykanizsa, Kodály Z. út 2. III. lph. 4. emelet HABDA REZSŐ Nagykanizsa, Király u. 30.
HORVÁTH TIBOR Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. IX. em. 2. ajtó
Természetjárás
Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrája Bocs-kára. Indulás az autóbuszállomásról, 7.10-kor. A gyalogtúra útvonala: Börzön-ce-Börzönce hegy-Kútfej rét-Márkirét-Bocska. Táv: 15 km. Visszaérkezés: 17.25-kor.
(b)
32
KANIZSA
szeptember 3.
ingyenes
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa,
Király XX. 47. I. emelet.
Telefon: »3/iz-3U5
Nagykanizsa, Bethlen Gábor u. 29. (Braun Éva utca) háromszobás összkomfortos, kétszintes társasházrész, garázzsal, konyhakerttel eladó. Érdeklődni a helyszínen 18-19 óráig vagy telefonon de.: 93/313-318, du.: 93/312-446 (1245 K)_
Másfélszobás lakás eladó. Nk. Berzsenyi u. 14/A. Érd.: Horváth Zoltánné házmes-ternél. (1304 K)____
Eladó 75 nm alapterületű, felújított és új építéssel bővített, 95%-ban kész családi ház szép udvarral, nagy kerttel. Cím: Zalaszentjakab, Petőfi út 87. (1303 K)
Nk. Berzsenyi út 9/A. IV. emeleti lakás egyedülálló nő részére kiadó. Érd.: Eszte-regnye 1. telefonon, vagy 93/312-090 telefonszámon 8-16 óráig. (1302 K)
Erzsébet-telepen 980 négyszögöl szőlő, szántó pincével, teljes felszereléssel, terméssel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 17. Salga. (1300 K)_
Kanizsa vonzáskörzetében - lehetőleg vízközeiben - csendes helyen gyümölcsöst kis házzal vásárolnék. Ajánlatokat a szerkesztőségbe „Nyugalom" jeligére kérek. (1301 K)
Nk. Batthyány u. 22. sz. alatt komfortos házrész - fürdőszobával, konyhával - eladó. Érd.: fenti címen, Szintai. (1295 K)
Szabadhegy 63. alatt 800 négyszögöl telek romos házzal egyben vagy megosztva eladó. Érd.: este, Nk. Batthyány u. 22. Szintai. (1296 K)
Balatonmáriafürdón, Vilma u. 22. sz. alatt ikernyaraló fele (40 nm), 110 négyszögöl területtel eladó. Ugyanitt 150 négyszögöl közművesített, beépítetlen telek is eladó. Érd.: 93/314-580 telefonszámon napköz-ben, este 314-298. (1297 K)_
Kétszobás, összkomfortos lakást albérletbe kiadok, hosszabb távra is. Érd.: 20 óra után, 312-615 vagy „szeptember" jeligére a szerkesztőségbe. (1293 K)
Muraszemenyén (Alsószemenyén) a falu központjában csendes, nyugodt vízparti környezetben horgászati lehetőséggel, Táncsics u. 24. sz. alatt lévő ingatlan (felújításra vagy bontásra szoruló) 400 négyszögöl telekkel 150 ezer Ft irányáron eladó. Vezetékes víz, villany van. Érd.: Mu-raszemenye, Táncsics u. 10. Reggeli és esti órákban. (1294 K)
Zalasárszegen 200 négyszögöl bekerített telek eladó, rajta szőlő, gyümölcsfák és faház, víz megoldható. Erd.: 312-275-ös telefonszámon 7-14 óráig. (1314 K)
Csengery u. 88. sz. alatt egyszobás, 42 négyzetméteres, nagykonyhás, egyedi fűtéses, olcsó lakbérű lakásomat elcserélném önkormányzati, egyszobás bérlakásra, keleti városrész, Attila u., Platán sor, Csokonai u. előnyben. Ajánlatokat levélben „Nagykonyhás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1229 K)_
Zákánytelep belterületén, Gyékényesi tóhoz közel, 262 négyszögöl lakótelek eladó. (Víz, villany és 6 x 3 m-es kőépülettel.) Érd.: 93/310-279 telefonszámon. (1228 K)__
önkormányzati egyszobás, vagy egy + 2 félszobás összkomfortos lakást kétszobásra cserélnék. Cím a szerkesztőségben. (1266 K)_
Két és fél vagy háromszobás lakást vásárolnék 1-3. emeletig. 1,2 millió Ft-ig készpénz, a többi megegyezés szerint. Ajánlatokat a szerkesztőségbe, „ősz" jeligére kérek. (1268 K)
Kétszobás, tanácsi, összkomfortos, 2 erkélyes, nagyméretű, étkezős, telefonos. III. emeleti lakásomat kisebbre cserélném IV. emeletig, másfélszobásig. Cím: Liszt F. 6/C. III/3. Máténé. (1340 K)_
Szentgyörgyvári hegy III. hegyháton eladó 700 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, pincével, teljes felszereléssel. Érd.: Nk. Városkapu krt. 6/C. Gredics. Ugyanitt nagy ga-rázs eladó. (1339 K)_
Kis-Balatontól 8 km-re, Zalakarostól 15 km-re, nyugodt környezetben 2 szobás családi ház kerttel eladó. Irányár 380.000 Ft. Érd.: Orosztony, Szent István u. 13. (1333 K)_
3 szobás családi ház eladó. Nagykanizsai lakást beszámítok. Mikó József, 8868 Le-tenye, Építők út 23. Tel.: 143. Érd.: 18 óra után. (1324 k)_
Zalaszentbalázson 2 szobás ház telekkel eladó Kossuth u. 61. alatt. Érd.: Domafóldi Jánosné, Nk. Csengery u. 22. (1325 K)
Kétszintes, két család részére is alkalmas, üzleti szempontból kitűnő helyen lévő családi ház eladó. Lakást, illetve nyaralót beszámítunk. Nk. Rákóczi u. 1. (1336 K)
Csapi öreghegyen levő 1800 négyszögöl erdő + gyümölcsös + 60 tő szőlőbirtok eladó. Érd.: Rákóczi u. 1. (1328 K)
JÁRMI
Jó állapotú Dáciát vennék. Tel.: 88/366-005 (1305 K)_
Dácia 1310-es eladó. Érd.: Kiskanizsa, Pi-vári u. 85. (1313 K)
Babetta kismotor 8000 Ft-ért és MZ 125-ös 12.000 Ft-ért eladó. Nk. Rákóczi u. 1. (1317 K)
VW zárt rakterű áruszállító olcsón eladó. Érd.: Nk. Hunyadi út 19/A. (1319 K)
190 D-s Mercedes (9 éves) eladó. Érd.: Belezna, Kossuth u. 54. (1326 K)
8 éves Zastava sürgősen eladó. Irányár 120.000 Ft. Érd.: Nagyrécse, Kossuth u. 19. Bányai Tibor.
ALBÉRLET
Másfél vagy kétszobás bútorozott, fürdőszobás lakást bérelnénk. Ajánlatokat „Go-rizia" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérjük. (1288 K)_
Egyszobás lakás albérletbe hosszú távra kiadó. (Udvar, kert, pince, padlás használatá-val.) Érd.: Nk. Magyar u. 32. (1289 K)
Fiatal lány albérleti szobát keres Nk-án. Cím a szerkesztőségben. (1308 K)
Kaposvár belvárosában négyszobás lakás részben vagy egészben kiadó. Érd.: a (82)312-332-es telefonon lehet. (1281 K)
Egyszobás, különálló lakást bérelnék hosszabb időre. Tel.: 93/319-435. (1341
K)_
Fiatal házaspár egy vagy másfélszobás komfortos albérleti lakást keres. Érd.: 316-367-es telefonszámon lehet. (1331 K)
Nk-án, Berzsenyi utcában másfélszobás, 52 négyzetméteres, frissen felújított, egyedi gázfűtéses, földszinti lakás szeptember 15-től bútorozottan kiadó. Érd.: 314-177-es telefonon. (1322 K)
VEGYES
Eltartási szerződést kötnék olyan idős emberrel, aki megosztaná velem otthonát. Leveleket „Szép öregkor" jeligére a szerkesztőségbe kérek. (1312 K)
Eladó 1 db nagyméretű, gépi perzsaszőnyeg. Érd.: Nk. Kodály Z. u. 1-3. D. lph. H/3. (1306 K)_
Kanizsa központjában két földszinti helyiség irodának vagy üzletnek bérbeadó. Érd.: 312-216. (1310 K)_
Orosz, német, holland nyelvekből nyelvtanítást, nyelvvizsgára való felkészítést
vállal középiskolai tanár. Érd.: 93/312-305-ös telefonon. (1261 K)_
Orosz, német, holland nyelvből szakfordítást rövid határidővel vállalok. Érd.: Szerkesztőségben a 93/312-305-ös telefonszá-mon lehet. (1260 K)_
Negyvenes értelmiségi nő egy gyerekkel eltartási szerződést kötne családi házért vagy udvaros társasházrészért. „Pótnagy-szülők" jeligére ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be kérek. Minden megoldás érdekel. (1282 K)
Már most választhat, illetve vásárolhat a borszőlőből és szőlőoltványokból az államilag ellenőrzött területeken az őszi borkészítéshez és szőlőtelepítéshez. Cím: Balogh János, Nk. Varasdi 18. Tel.: 319-435. (1276 K)_
Super Combi csecsemőágy, gyerekheverő, Freddy 2 szekrénysor, 6 személyes étkezőgarnitúra eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/C. 1/7. Baa. (1315 K)_
Házőrzésre alkalmas két keverék kamasz kutyát elajándékoznék. Cím a szerkesztőségben. (1343 K)
Keresek olyan személyt, aki kamat mellett 100 ezer Ft kölcsönt adna. Ajánlatokat 316-112 telefonszámra kérek. (1337 K)
Combi babaágy eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 8/C. Pleva Mihály. (1335 K)_
Hordozható cserépkályhát vennék. Ajánlatokat ármegjelöléssel, Nagyrécse, Egry u. 1. Mezőfi. (1333 K)_
Magyar bélyeggyűjtemény 1913-1984-ig egyben vagy megosztva eladó. Tel.: 313-140/12-88. (1327 K)
3 szálas interlockkal és ipari varrógéppel bedolgozást vállalok. Nk. Hunyadi út 19/A. (1320 K)_
Eladó 1 db rácsos gyermekágy, 1 db Sil-ver Cross esővédős sport babakocsi (7000 Ft), 1 db egyszerű kivitelű sport babakocsi (2000 Ft), 1 db új Chicco állványos, öltöztetővel ellátott fürdőkád (vízleenge-dős) és 1 db gyermekhordozó (kenguru). Brunner György, Nk. Erdész u. 27. IV. 25. (1344 K)_
Alig használt 1012-es típusszámú német vegyestüzelésű kályha igényesnek eladó. Irányár: 25.000 Ft. Érd.: Rigyác, Szabad-ság u. 27. (1345 K)_
Általános és ipari iskolai tanuló matematika-kémia-fizika, esetleg anyagismeret korrepetálását vállalom. Erd.: 93/314-229. ,(1338 K)_
Aknás garázs eladó a Téglagyári úton. Érd.: Nk. Zemplén 3/B. fsz. 1. vagy a 312-224-es telefonon. (1342 K)_
25000 Ft tőkével rendelkező, jó megjelenésű, agilis munkatársakat keresek üzletkötői munkára. Kárpótlási jegy a napi árfolyamnál 20%-kal magasabb áron beszámítható. Érd.: Boa Lászlóné, Nk. Péterfay u. 5/f. (1330 K)
Nemzetközi pénzügyi cég húsz év feletti, jó megjelenésű nagykanizsai vagy környéki fiatalok jelentkezését várja. Érd.: szeptember 3-án 19 óra után a 92/352-369 te-lefonon lehet. (1323 K)_
2 éves, kitűnő állapotban lévő babakocsi és egy Combi típusú gyermekágy eladó. Érd.: Husz, Zalaegerszeg, Berzsenyi út 22. III. em. 10. (1346 K)
PARTNERKERESŐ
önálló lakással rendelkező, intelligensen megjelelni és szeretni tudó férfit keresek. 33 éves csinos, diplomás, elvált nő vagyok. Leveleket „Csak komoly" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1217 K)_
54 éves özvegyasszony korban hozzáillő úr ismeretségét keresi élettársi vagy házassági kapcsolat céljából. Leveleket „Rossz egyedül" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1292 K)__
Harmincas, 172 cm magas, értelmiségi fiatalember megismerkedne sportot, természetet, utazást kedvelő lánnyal 26 éves korig. Bemutatkozó leveleket „őszi napsugár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1307 K)_
Keresem azt a megbízható, tiszta, egészséges, elhanyagolt, érzéki vagy magányos hölgyet, aki értékelni tudná vágyainak beteljesülését egy tartós baráti kapcsolatban, maximális diszkréció mellett. Leveleket „Sorstárs 39" jeligére, a Kanizsa szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be kérem. (1309 K)_
Egyedülálló, 41/168, saját telefonos lakással rendelkező, csinos nő hozzáillő, jó megjelenésű férfit keres élettársi kapcsolat céljából, 48 éves korig. Leveleket „Rézia" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1321 K)
Kanizsa vagy környéki lakással és jogosítvánnyal rendelkező, 65 év körüli társat keresek. Nyaralóval, autóval rendelkező nő vagyok. Leveleket „őszirózsa" jeligé-re, Nk., Pf.: 154-be kérek. (1318 K)
35/164/73 átlagos külsejű legényember keres korban hozzáillő lányt, elvált vagy özvegyasszonyt feleségnek. Fényképes leveleket „Karácsonyi esküvő" jeligére Nk., Pf.: 154-be kérek. (1316 K)_
Csinos, 170 cm magas, 31 éves tanárnő keresi azt az intelligens, vállalkozó szellemű igényes férfit, aki társa és partnere lenne mindenben. 8802 Nk. Postán maradó „Kék szemű" jeligére kérek leveleket. (1329 K)_
őszinte, rendes, tiszta, becsületes, 43 éves, 80 kg, barna hajú, elvált, csinos, egyszerű nő, 1 gyermekkel társát keresi egyszerű, rendes, nem iszákos, egyedülálló úr személyében, 52 éves korig. Kocsi, fénykép nem hátrány. Jelige: „Én dohányzom", cím a szerkesztőségben. (1251 K)
Bár lejárt, de...
A jövedéki engedélyekről
Bár a jövedéki törvény szerint, s a Vám- és Pénzügyőrség által megadottan is lejárt a jövedéki engedélyek benyújtásának határideje szeptember l-jén, lapunk érdeklődésére a Zala és Vas megyei parancsnokságon Both István hadnagy megbízott megyei parancsnokhelyettes és dr. Bencze István őrnagy osztályvezető azt a fölvilágosítást adta, ez senkit se gátoljon meg abban, hogy a hiányzó engedély(ek) beszerzésére megtegye a szükséges és gyors lépéseket.
Tehát aki pörkölt babkávét, dohányárut, szeszt, gázolajat, fűtőolajat akar eladni - szükség szerint a származási helyet igazoló tanúsítvány birtokában -, nyújtsa be engedélykérelmét kiskereskedelmi forgalmazás esetén a forgalmazás helyén illetékes jegyzőhöz, nagykereskedelmi eladási szándékkal a Vám- és Pénzügyőrség Zala és Vas Megyei Parancsnokságán (Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 35., Tel.: 312-082).
Akinek eddig is volt engedélye, de az újat még nem kaptak - bár a kérelmét benyújtotta -, továbbra is árusíthat. Akinek még nem volt, s még meg sem kapta, addig szüneteltesse a forgalmazást, amíg megérkezik az engedélyt, különben első lépésként 50 ezer forint a bírság! Részletesebbet következő számunkban közlünk.
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN FEMEKEN
V. évf. 37. sz. 1993. szept. 10
„Szövetség" a
gyerekekért
Jelenleg kidolgozás alatt áll az a szerződés, amely hat céget, valamint a Thúry-laktanyát és a Környezetvédelmi Felügyeletet köti majd össze ideiglenesen. A „szövetség" egyébként a gyerekek érdekeit fogja szolgálni. A készülő szerződés leendő aláírói ugyanis azért fogtak össze, hogy ősszel - egyelőre - tíz játszóterei hozzanak helyre, eltüntetve ezzel az idő és a vandál kezek nyomait. A Mélyfúrási Informatikai Kft., a Kanizsa Bútorgyár, a Vízmű és a Sütőipari Vállalat egy-egy játszótér rendbetételét vállalta. A laktanya ötöt szeretne október 23-ig megszépíteni, a Ryno Kft. három helyreállításához biztosít anyagot, a Coca-Cola Amatil Kft. pedig pénzzel járul hozzá a munkálatok megvalósításához.
- k. r. -
PALOTÁS TIBOR az MNSZ-nél
Hónapokkal ezelőtt töbször is hírt adtunk Palotás Tibor nagykanizsai városi önkormányzati képviselőnek a KDNP helyi szervezeténél folyt fegyelmi ügyéről. A fegyelmi ügy az
1992. október 5-i önkormányzati közgyűlés után - a nagy vihart kavart magnófelvétellel kapcsolatos etikai vétsége kapcsán - merült fel.
Fegyelmi ügyét először
1993. január 6-án a KDNP Országos Fegyelmi és Etikai Bizottsága tárgyalta, amely a döntést a városi pártszervezet elé utalta. A február 4-én tartott taggyűlésen a tagság túl-
nyomó többsége Palotás Tibor alelnöki funkciójából való visszahívásáról döntött. A taggyűlésen létrehozott fegyelmi és etikai bizottság további zártkörű tárgyalást tartott szükségesnek, Palotás Tibornak a tagok sorából történő esetleges kizárása tekintetében is. Erre február 10-én került sor.
A február 10-it fegyelmi tárgyaláson a városi fegyelmi és etikai bizottság egyöntetűen a KDNP-ből való „eltanácsolás" fegyelmi határozatot hozta -etikai vétsége, kifogásolható emberi magatartása miatt, figyelemmel érdemeire is. A ha-
tározat ellen Palotás Tibor fellebbezéssel élt a KDNP Országos Fegyelmi és Etikai Bizottságához, amely most szeptember l-én(!) levélben értesítette Palotás Tibort, hagy az alapszervezet illetékes bizottságának „eltanácsolás" fegyelmi határozatát helybenhagyta.
Palotás Tibor ezek után kérte lapunktól annak közlését, hogy belépett a Magyarok Nemzeti Szövetsége Zala megyei, illetve nagykanizsai városi szervezetéhez, ahol egyébként már hónapok óta aktív tevékenységet fejt ki.
(ti-nyl)
FEISZT OTTÓ a ZEFAÍÍ Rt. új vezérigazgatója
6. oldal
GARAZSTERVEK MUSTRAJA
Ki néz(het) sajtóper elé?
Melléklet 10. oldal
SÖRFESZTIVÁL Szeptember 16-19.
Program a mellékletben
Az őszi közgyűlések egyikén kerülnek majd napirendre a Kanizsán telepítendő garázsok tervei. Annak érdekébén, hogy a városatyák elkerüljék az esetleges előkészltetienségből faka-dó lakossági ellenállást - lásd szemétügy -, a szakvéleményeztetés és a lakossági fórum után most a jobb megismerés érdekében kiállították ezeket a polgármesteri hivatal és a HSMK előcsarnokában, ahol szeptember 15-ig lesznek megtekinthetők.
A telepítési terv alkotóit az a szándék vezette, hogy a potenciális igénylők közeiében, de a lakásoktól bizonyos védőtávolságra - ez 300-400 méter s minél kevesebb zöldterület feláldozásával helyezzék el a garázsokat. Hogy ez mennyire sikerült nekik, arról a két előcsarnokban bárki meggyőződhet, s elhelyezheti a a tervekhez kapcsolódó véleményét a tablók melletti gyŰJtŐKdában,
-vdes
ZALATEFU KFT.
FUVAROZÁSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS KERESKEDELMI KFT.
H-8900 Zalaegerszeg, Zrínyi út 99. Telefon: (0036) 92/311-584; Fax: 92/314-381; Tx: 33415 H-8800 Nagykanizsa, Virág B. u. 4. Telefon: (0036) 93/311-553
AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉRE VÁLLALJA
- SPECIÁLIS
- NORMÁL TEHERGÉPKOCSI-SZERELVÉNYEKKEL KERESKEDELMI ÁRUK FUVAROZÁSÁT.
2 KANIZSA 1993. szeptémbei 111;
Telefonügyben még eltérés van a Polgármesteri Hivatal és a Matáv között
Bizonyára már sokan várjók türelmetlenül a Polgármesteri Hivatal telefonfej lesz-tésset kapcsolatos írásos tájékoztatóját. Mint az ügyben Illetékes szakembertől sikerült megtudnunk, a postázandó papírok azért váratnak magukra, mert az önkormányzat az augusztusban kiküldött előszerződést véleményeltéréssel, átdolgozásra visszaküldte a Matávnak. Mihelyt a mindkét fél számára elfogadható, aláirt szerződés meglesz, a Polgármesteri Hivatal eljuttatja minden Igénylőnek az értesítést, a
csekket és a kölcsönigénylő lapot. Akik készpénzzel kívánják kifizetni a telefonfejlesztést, azoknak a feladóvevényt kell visszajuttatni a Hivatalba. Akik pedig a részletfizetés mellett döntenek, azoknak a munkáltatói igazolás részét feltétlenül ki kell tölteniük a kölcsönigénylő lapon. A beérkezett kölcsönigényeket az OTP bírálja el, a hiteiszerződéseket azonban majd egy megadott időpontban a Polgármesteri Hivatalban köthetik meg az érintettek.
- dukát -
LAKOSSAGI FORUM
- sok javaslattal
Az elmúlt hét péntekén este hat órára várta Balassa Béla önkormányzati képviselő az SZDSZ helyi irodájába lakossági fórumra mindazokat, akik tájékozódni akartak az új kormányrendelet alapján a volt tanácsi bérlakások megvételéről, illetve akik javaslatot kívántak tenni az október vé-gén-november elején megszülető új, helyi lakásrendelet megalkotásához.
Valamennyi megjelent polgár rendkívül magasfokú jártasságot

Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár: Bencze Ildikó
Reklámmenedzser: Gombás Imre
Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója.
Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/312-305
Computertechnika: GRAFO BT. PRINTEXT BT. Zeg., Mártírok u. 42^14. Tel.: (92) 313-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa
Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
árult el a parlament által elfogadott kerettörvényről, s ehhez kapcsolódva kérték a képviselőt, hogy ismételten vesse fel a közgyűlésben, módosítsák a helyi rendeletben azt a kitételt, miszerint csak akkor vásárolhatják meg lakásaikat, ha a ház lakóinak ötvenegy százaléka jelzi vételi igényét. Emellett kérték, hogy az új rendeletben is kapjanak kedvezményeket azok, akik készpénzben nagyobb összeget tudnak kifizetni. Az érdeklődők szorgalmazták azt is, hogy a tervezet előkészítésekor jelen lehessenek képviselőik jogászokkal és műszaki szakemberekkel egyetemben.
- kovács -
A eigliity&mHiozib meg fitt ntagain
A helyi Phralipe Független Cigányszervezet a cigánygondozói hálózat kiépítésének megvalósítása érdekében pályázatot nyújtott be a Megyei Munkaerő Hivatalhoz. Ebben a gondozók megfelelő képzéséhez kértek anyagi támogatást.
Mivel a Munkaerő Hivatal erre a célra nem tudott pénzbeli juttatást biztosítani, a kanizsai cigánygondozás problémájának megoldása így még várat magára.
(-)
56273
Szomorú tény, hogy az elmúlt hónap végéig hetvenegy kanizsai polgár hunyt el, ám örvendetes hír, hogy városunkban nyolcvanketten születtek, s így augusztus utolsó napján tizeneggyel többen voltunk, mint elsején. Szűkebb pátriánk lakóinak száma tehát 56279 főre nőtt. Házasságot a jelzett időszakban negyvenkét pár kötött.
Az ősz első napjaiban azonban csupán csak három csecsemő látta meg a napvilágot, így a kilenc elhalálozó okán lapzártánkkor (szeptember 6-án) polgáraink száma 56273-ra csökkent.
-ta
Minden vasárnap délelőtt AUTÓVÁSÁR Nagykanizsán az AUTÓKLUB telephelyén!
Szakszerű müszakiáliapot-vizsgálat, értékbecsléssel.
MAGYAR AUTÓKLUB Nagykanizsa, Liget u. 21. Telefon: 93/311-256
ilmtsxwÉm
iiiixiuyuRiac f |1|§|1 Bf«$waaiJ^ara
...........mmmÉmmmm
xwmmm
falkara* sükl
SSKU SZSiot
IH Hittanul, mi lemarad!
Ttízközelben
Versenyre is jutott idő
Szokatlanul csöndes hetet zártak a kanizsai tűzoltók. Csupán csak a változatlanul égő vindor-nyaszőllősi tőzegtűzhöz vonultak ki lánglovagjaink nap mint nap. Igaz e helyszínen - jelenleg is - dolgozniuk kell. Ennek ellenére mégsem telt teljesen eseménytelenül a hét. Szeptember negyedikén ugyanis a murakeresztúri sportpályán - immár hagyományosan - megrendezték a Zala Kupa tűzoltóversenyt, amelyen azok az önkéntes tűzoltó egységek vettek részt, akik saját járművel is rendelkeznek. Szombaton tizenkét raj állt a startvonalhoz, közöttük három alsó-dombori csapat és a németországi Nürnberg önkéntesei is. Elsó helyen ismét a zalakomáriak végeztek. A második a miháldi, a harmadik pedig a lengyeltóti önkéntes tűzoltó gárda lett. A résztvevők szerint a rendező murakeresztúri önkormányzat és csapatuk is dicséretes teljesítményt nyújtottak. A versenyen kívüli programban pedig tűzoltási és mentési gyakorlatot mutattak be a kanizsai hivatásos tűzoltók.
- k. r. -
gyártelepen a lakók nem kívánatosak
Mint ismeretes, a kanizsai ÉPGÉP jogutód nélküli felszámolása után az ÁVÜ értékesítette a palini gyártelepet, s miként arról már többször is hírt adtunk, a vevő, a P+T Kft. tartja az ígéreteit, mi több, a napokban számos dolgozója Németországban épp üzembe helyezi a már általuk gyártott eszközöket. Ám az efölötti örömbe üröm is vegyül. Kiderült ugyanis, hogy a gyártelepen lakók is vannak, és az általuk használt épületre az új tulajdonosoknak is szüksége van. E helyzet így pereskedéshez vezetett. Err<51 a cég jogi képviselője tájékoztatott.

1993. szeptember 111 KANIZSA h__«£-_ 3
HA ACÉL, AKKOR SOMOGYACÉL!
Történelem, hagyomány, együvétartozás
ÜNNEPELTEK AZ OLAJBÁNYÁSZOK
Szeptember első vasárnapja BÁNYÁSZNAP. A föld mélyén, a külszínen dolgozók küzdelmének, együvétartozásának sok évtizedes történelmét jelentő hagyománya.
Kanizsán szeptember 3-án ünnepeltek az olajbányászok. Délelőtt 10 órakor a Huszti téri Olajbányász szobor koszorúzásával kezdődött a megemlékezés. Délután négy órától hangulatos térzene várta a Hevesi Sándor Művelődési Központba igyekvő több mint ötszáz olajipari dolgozót. A színházteremben fél ötkor kezdődő összevont bányásznapi ünnepségen a Himnusz és az ünnepeltekhez szóló szavalat után Gerecs László, a MOL Rt. Nagykanizsai Bányászati Üzemének igazgatója köszöntötte a hat olajipari vállalat dolgozóit, a meghívott vendégeket.
- Ünnepi csend van. Megálltunk egy pillanatra, hogy ünnepeljünk. Talán azért, hogy újult erűvel fogjunk ismét munkához. Mert hozzá kell fogni, hiszen gondok azért vannak. Az olajárak nyomottak, megrendelésekre, fejlesztésekre, a jövő építésére bizony kevés pénz jut. Munkahe-
lyek inognak meg, állásokat kell felmondanunk, a zalai olajmezők öregek, költséges eljárásokkal kell a föld kincsét kicsikarni. Mégsem adhatjuk fel, bizakodnunk kell. A parlamentben ez évben megszületett egy európai színvonalú bányatörvény, mely a zalai olajbányászatnak nemcsak a jelenét, jövőjét is jelentheti. Több mint háromezer embernek ad munkál a zalai olajipar, élni kell minden lehetőséggel. Azért így sincs szégyenkezni valónk, hiszen a nemzeti kalapba mintegy hétszáz millió forintot fizetett be a zalai olajbányászat. A gondokkal együtt úgy látjuk, a MOL Rt. teljesíti azt a kitűzött célt, hogy átlagon felüli megélhetést kíván biztosítani dolgozóinak - mondotta többek között.
Az idei bányásznapon közel százötven dolgozó részesült -jutalmak, díjak, kitüntetések formájában - különféle elismerésben.
Az olajosok „óriási családjának" helyi emléknapja és szakmai ünnepe közös vacsorával és vidám hangulatú bányászbállal zárult.
Tóth Ferenc
- Az új tulajdonosok, az ÁVÜ, illetve annak megbízottja a REORG révén tulajdoni lap alapján tárgyszerű adatok birtokában vásárolták meg a céget, amelyben lakókról nem volt szó. Ugyanis a REORG felmondott a lakóknak. Ám azok mégis maradtak. Az új tulajdonosok érthetően hasznosítani kívánják az épületet. A jellegére való tekintettel szálloda lenne. Furcsa dolog, hogy a céghez érkező idegen szakemberének a tulajdonos négy-ötezer forintért bérel szobát, mikor a sajátjában is helyet biztosíthatna. A meglévő lakásbérleti szerződés szerint a lakóknak ellenszolgáltatás nélkül el kell hagyni a lakásokat, hiszen az ott lakóknak az a munkaviszonyukkal függött össze. Az pedig megszűnt. A négy lakást egyébként egy erdélyi menekült és nyugdíjasok lakják. A jogi képviselő szerint a hibát a REORG követte el.
És mit mondanak a lakók?
Vincze Gyula így fogad:
- Nézze, mi 1976 óta lakunk itt. Az utolsó nyolc évben vezető munkakörben dolgoztam. Amikor megtörtént a privatizáció, minket már át sem vettek. Természetesen mi is jogászt fogadtunk és nem akarunk mást, mint lakni emberi körülmények között. A bíróság eldönti majd, hogy kinek ad igazat. Hova menjen a román fiatalember, hova menjünk mi? - folytatja kérdéseit. - Mi fizetjük a költségeket, ám ennek ellenére el vagyunk zárva, ki van kapcsolva a gáz, a víz. Annyi biztos, ezek után már nem akarunk itt maradni, csak legyen másik lakás. Egyébként ezt a tulajdonváltáskor kellett volna rendezni.
Ez utóbbi mondat közös pont a két fél között. Információink szerint az ügyben Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő a Belügyminisztériumtól állásfoglalást is kért. Hogy mi lesz az ügy vége? Innéttől a bíróság dolga.
Varga József
A Somogy Acél Kft. most raktárról 10% kedvezménnyel kínálja az alábbi termékeket szeptember 6-tól, amíg a készlet tart!
Durvalemezek
4x1500x6000 RST 37-2. 30,-
5x1500x6000 BCT 3 CP 30,-
6x1500x6000 BCT 4 CP 30-
12x1500x6000 RST 37-2. 34,-
14x1500x6000 RST 37-2. 34,-
16x1500x6000 RST 37-2. 34,-
18x1500x6000 RST 37-2. 34-
20x1500x6000 RST 37-2. 34,-
0 51x3 varratnélküli acélcső 35,-
0 54x3,5 varratnélküli acélcső 35-
50x25x3 zártszelvény 31,-
Ft/kg helyett
Ft/kg helyett
Ft/kg helyett
Ft/kg helyett
Ft/kg helyett
Ft/kg helyett
Ft/kg helyett
Ft/kg helyett
Ft/kg helyett
Ft/kg helyett
Ft/kg helyett
27,-27,-27,-30,60 30,60 30,60 30,60 30,60 30,-30-29,-
Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg
Változatlan áron kínálunk:
- zártszelvényeket
- hegesztett gázcsöveket
- betonacélokat, B 60-40, B 60-50 min.
- I és U gerendákat
- szögacélokat
- csatornázási öntvényeket
ÁRAINK AZ ÁFÁ-T NEM TARTALMAZZÁK!
CÍMÜNK: 7400 Kaposvár, Cseri u. 2. Telefon: 82/314-124, 312-333/108 Telefax: 82/319-440
HA ACKL, AKKOR SOMOGYACLL!

A DGW MEDIA KFT. budapesti székhelye helyi területi'' menedzsert keres Nagykanizsán és környékén.
ELSZÁMOLÁS TISZTA JUTALÉKOS RENDSZERBEN
Jelentkezni lehet:
az 1 165-4027-es telefonszámon, vagy Budapest, XI. kerület, Irinyi József utca 31. szám alatt.
;í:§8

4 KANIZSA Üli szeptember 10.

Dr. Szolnoki Andrea
Augusztus 31-én az SZDSZ nagykanizsai területi szervezetének meghívására városunkba látogatott dr. Szolnoki Andrea, a liberális párt egészségügyi operatív műhelyének vezetője, aki a Zrínyi út 42. sz. alatti pártiroda tanácskozótermében először sajtótájékoztatót tartott.
Önmagáról elmondta, hogy 1990 óta tagja az SZDSZ-nek és listás jelölés alapján képviselő lett. Ezután a Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi és Sport Bizottsága elnökének választották. A 47 esztendős férjezett családanya már hét éve a budapesti Szent László Kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályának vezető főorvosa. Választmányi tagja a Páneurópai Uniónak, s tagja egészségüggyel kapcsolatos több hazai alapítványnak és társaságnak. Az SZDSZ • felső vezetése - öttagú csoport élén -ez év elején a párt 1994-es választási egészségügyi programjának elkészítésével és az 1994-es választások utáni kormányprogram koordinálásával bízta meg.
Dr. Szolnoki Andrea ezután ismertette az SZDSZ készülő komplex egészségügyi programcsomagját, amely a 20 oldalas, tömör kormányprogramból, a 100 oldalas kormány-program-tervezetből és az 500 oldalt kitevő mintegy 40 eredeti részanyaggyűjteményből áll. A program középpontjába az egészségmegőrzést, a prevenciót, a szűrést és a gondozást állították, az intézményi háttér szükséges kidolgozásával.
A program az elmúlt 45 év, majd az utolsó három év helyzetértékelésével indul. Ez megállapítja, hogy bár a bajok gyökerei több évtizedre nyúlnak vissza, de az 1989-90-es rendszerváltozás óta az egészségügyben egy erősen
KESZUL AZ SZDSZ EGESZSEGUGYI
PROGRAMJA
Dr. Szolnoki Andrea sajtótájékoztatója
mélyülő gazdasági válság jelei mutatkoznak. Ez elsősorban a kórházak ellehetetlenülésében, a fejlesztési és felújítási munkákra szánt pénzforrások relatív csökkenésében nyilvánul meg. További feszültségeket okozott a közalkalmazotti törvény bevezetése, s az egészségügyi törvény nélkül a népjóléti kormányzat által bevezetett egészségügyi reform, benne az új finanszírozási rendszer is, amely a kezdeti remények után nagy csalódást okozott. Az SZDSZ-nek ennek ellenére nem célja az eddigi egészségügyi reformok teljes lesöprése.
A háziorvosi rendszer bevezetése a betegek szempontjából nem hozott javulást, s jelentős adminisztrációs terhet ró az érintett egészségügyi dolgozókra. Az SZDSZ finomítani szeretné a kártyarendszert, s alkalmassá tenni arra, hogy az egészségügy szinte minden ágában a szabad or-vos- és kórházválasztás valóban megvalósulhasson. El szeretnénk érni, hogy a biztosítási kártya ugyanúgy hozzátartozzon az állampolgárhoz, mint személyi igazolványa vagy útlevele - vélekedett.
A táppénzes állományba vétellel kapcsolatban álláspontjuk az, hogy e tekintetben az orvosok számát nem szűkíteni, hanem szélesíteni kell. A betegnek az a jó, ha az az orvos veszi őt táppénzre, aki operálta, aki kezeli és aki
kezelni fogja. A háziorvoson kívül a fogorvosnak és a kórházi szakorvosnak is lehetőséget kell adni a táppénzes állományba vételre -mondta. Persze szükség van a táppénzes járóbetegek jelenleginél szigorúbb ellenőrzésére is.
Elmondta, hogy az 1990-es forráscserénél az amortizáció (értékcsökkenés) nem lett tisztázva és nem került bele a TB-támogatásba. Jelenleg sem a társadalombiztosításnál, sem pedig az állami költségvetésben nincs elkülönített forrása az elhasználódott felszerelés pótlásának. Ezért újabb forráscserét tartanak szükségesnek! A fejlesztési források jelenleg szabályozatlan, lobbyzós elosztása helyett azok szakmai és közgazdasági alapon szabályozott normatív elosztását kell kialakítani, a tulajdonosok (települési önkormányzatok, egyházak, magánvállalkozók, alapítványok), az egészségbiztosítási önkormányzat, a szakmai kamara és a tárca együttműködése alapján.
Fokozatosan rendezni kell az egészségügyi dolgozók alacsony bérezését, amely a hálapénzek visszaszorítását is szolgálhatja! Ezért a kórházi és rendelőintézeti orvosokat és szakdolgozókat is érdekeltté kell tenni a teljesítményfinanszírozásban. Ennek feltétele a minőségellenőrzési rendszer kialakítása is.
FELHÍVÁS
Ha ön, tevékenysége folytán helyi adót fizet, kérjük, fontolja meg a következőket I
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 23/1992. (XII. 14.) sz. rendelete - a helyi iparűzési adóról - úgy szabályozza az adókedvezmények körét, hogy lehetőséget ad a helyi adóból 10%-os mértékig, az építészeti értékvédelem támogatására. A „NAGYKANIZSA VÁROS KÖRNYEZETVÉDELMÉÉRT" Alapítvány kuratóriuma - összhangban az okiratában rögzített célkitűzésekkel - vállalkozik arra, hogy az építészeti értékvédelemre (mint a települési környezetvédelem egyik elemére) szánt támogatásokat kezeli, azokat célszerűen és az adományozó igényének megfelelően használja fel.
Az adóhatóság által igazolt alapítványi közérdekűség további kedvezményeket is biztosít az Önök számára, ezért kérjük, éljenek ezzel a lehetőséggel.
Csekkszámlaszámunk: „Nagykanizsa Város Környezetvédelméért" Alapítvány, OTP Nagykanizsai Fióknál vezetett 880-935-2940-7 sz. számla (igény esetén csekket biztosítunk). Köszönjük, hogy támogatja városunk környezetvédelmi kitűzése keretein belül helyi építészeti értékeink megóvását, megújítását.
Az Alapítvány Kuratóriuma Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
A kötelező betegbiztosítás határainak és tarifáinak tisztázása mellett szólt az önkéntes kiegészítő biztosítási formák kialakításának és elterjesztésének szükségességéről is.
Az SZDSZ programtervezetének egyik nem titkolt célja, hogy a Népjóléti Minisztérium elnevezés az 1994-es választások után megszűnne. Helyette az egészségügyet az Egészségügyi Minisztérium irányítaná, a szociális kérdések pedig a Munkaügyi Minisztériumhoz tartoznának! A szakmai kollégiumokból, a Magyar Orvosi Kamarából, az egészségügyi önkormányzatból, a tulajdonosokból és a tárcából pedig alakuljon Országos Egészségpolitikai Tanács, amelynek regionális hálózata is lenne, döntési hatáskörrel.
A továbbiakban még szóba került az alapellátás privatizációja, a képzés és továbbképzés finomítása, a gyógyszerészek helyzete, s az üzemorvosi szervezés további sorsa is.
A sajtótájékoztató után dr. Szolnoki Andrea zártkörű szakértői eszmecserét folytatott Zala megye - benne Nagykanizsa város - meghívott egészségügyi vezetőivel és dolgozóival, elsősorban az SZDSZ készülő egészségügyi programjáról.
T. I.
A NAGYKANIZSAI VÉRTRANSZFÚZIÓS ÁLLOMÁS, A VÖRÖSKERESZT VÁROSI VEZETŐSÉGE ÉS A HSMK FELHÍVJA A LAKOSSÁG FIGYELMÉT, HOGY A VÉRELLÁTÁS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN VÉRADÓ AKCIÓT SZERVEZ szeptember 6-tól, naponta 8-15 óráig. HELYE: Vértranszfúziós Állomás, Nagykanizsa, Szekeres József u. 3-5.
Az első 100 véradó tiszteletjegyet kap az október 1-2-án, a HSMK-ban megrendezésre kerülő ALPOK-ADRIA NEMZETKÖZI JAZZFESZ-TTVÁL-ra.
SZERETETTEL VÁRJUK AZ ÚJ VÉRADÓK JELENTKEZÉSÉT IS!
ÚJDONSÁG!
1993. szeptember l-jétől a Zalatej megkezdte a
DOBOZOS KAKAÓS TEJ
forgalmazását! Praktikusabb, esztétikusabb kivitel
VÁLTOZATLAN ÁRON!
A dobozos kakaós tej a Zalatej csomagolás-korszerűsítésének új tagja.
Fogyasszák szeretettel!

I
ZalateJ
FIAT WACHTL
AUTÓSZALON MÁRKAKERESKEDÉS
FIAT összes típusú személy- és haszonjárművének forgalmazója
> Lízinglehetőség >• Részletfizetés
>• Alkatrész-árusítás
> Garanciális és garancia utáni szervizelés
> Karosszériajavítás
> Vizsgáztatás
Forgalmazzuk továbbá a FIAT gyári motorolaját, a Seléniát.
FIAT WACHTL
8800 Nagykanizsa, Garay u. 15. Tel./fax: 93/310-534
I
I
í;
«
BELYEGZOKESZ11 ES - AZONNAL!
• •__/
- KÖNYVKÖTÉS
- NÉVJEGYEK t
- SZÓRÓLAPOK
- EGYÉB NYOMDAI MUNKÁK
KORREKT ÁRAKKAL, RÖVID HATÁRIDŐVEL!
BICSÁK MIKLÓS
nyomdaipari vállalkozás egyéni cég
Nagykanizsa, Erzsébet tér 19. Telefon: (93) 313-488
FÉG GÁZKÉSZÜLÉK SZERVIZ ÉS SZAKÜZLET Nagykanizsa, Huszti tér 5., 8-as számú üzlet. Tel.: 93/312-121
VALLALJUK:
Konvektorok, cirkogejzírek, FÉG kazánok télre való felkészítését, felülvizsgálatát, javítását, fűtési próbaüzemét.
Tűzhelyek, vízmelegítő boylerek javítását, savazását.
Gázkészülékek cseréjét, eladását beüzemelési kedvezménnyel.
Gyártói márkaszerviz -biztos alkatrészellátás.
KANIZSA
1993. szeptember 10,
■■ ::::: : * FEISZT OTTO
A ZALAERDŐ RT.
VEZÉRIGAZGATÓJA
Az Állami Vagyonkezeld Rt. 1993. július 26-i határozatával döntött a Nagykanizsa, Múzeum (volt Sneff) tér 6. sz. alatti székhelyű állami vállalat, a Zalai Erdő- és fafeldolgozó Gazdaság (a továbbiakban: ZEFAG) részvénytársasággá való átalakulásáról. A megelőzően lefolytatott nyilvános pályázat álapján hat pályázó közül - több pályázati forduló után - az ÁV Rt. 1993. szeptember 1-i hatállyal Feiszt Ottót nevezte ki vezérigazgatónak. Elődje, a privatizáció előkészítésével megbízott Iványi Miklós igazgató visszakerült a Nagykanizsai Erdészethez, igazgatóhelyettes beosztásba. Az rt. cégbírósági bejegyzése egyébként folyamatban van. Zalai Erdészeti és Faipari Rt. (rövidítve: ZALAERDŐ Rt.) néven.
A 42 esztendős, családjával Nagykanizsán élő Feiszt Ottó Sopronban, az Erdészeti és Faipari Egyetem erdőmérnöki karán nappali tagozaton szerzett diplomát. Első munkahelye a Zala megyében lévő Sa-lomvári Mgtsz, volt, ahol erdészeti ágazatvezető munkakörben dolgozott kilenc éven át. Közben vadgazdálkodási
szakmérnöki képesítést is szerzett. A ZEFAG-nál 1984. január 1-én létesített munkavi-szont, és azóta vadászati felügyelői feladatokat látott el vezérigazgatói kinevezéséig.
Feiszt Ottó hivatalának elfoglalása után így vázolta elképzeléseit:
- Folyó évben főleg a rövidtávú feladatokra kívánok koncentrálni a kollektívával. Ennek központjában az állami erdővagyon lehető legmagasabb szintíl szakmai feltételeknek megfelelő és takarékos kezelése áll, amelyeket hosszútávú érdekekkel kell összeegyeztetni. Mindezek az erdőtervek alapján képzelhetők el, a piaci szemlélet kialakításával. A célok közül legfontosabbnak a ZALAERDÖ Rt. folyamatos működésének biztosítását, a fizetőképesség megőrzését és az eredményes gazdálkodást tartom. Folytatnunk kell a privatizációt, gondolva itt elsősorban a kanizsai fafeldolgozó üzem kft.-vé való átalakítására, a külföldi töke mielőbbi bevonásával a letenyei Zalafurnér Kft.-nél és a lenti Ker-kamenti Fürész Kft.-nél is. Az év hátralévő részében át kell gondulnunk még az rt. teljes
szervezeti és működési szabályzatát, a szükséges változtatások megtétele érdekében.
A vezérigazgatótól megtudtuk, hogy az új részvénytársasági szervezetnél hét fős Igazgatóság működik, amelynek tagja még rajta kívül az rt. vezetéséből Horváth Ferenc gazdasági igazgató és André Béla, a Zalaegerszegi Erdészet igazgatója; valamint négy külső tag, mégpedig Kiss Bódog Zoltán, a Zala Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője, dr. Takács Árpád, a Kanizsa Sörgyár Rt. kereskedelmi és jogi igazgatója, Vidovszky Ferenc erdőmérnök, a fővárosi RIVERSI-DE tanácsadó cég vezérigazgatója és Nagy László, a ZEFAG volt - jelenleg nyugdíjas - vezérigazgató-helyettese. Az Igazgatóság első ülésén dönt majd - várhatóan külső tagjai közül - az elnök személyéről.
Tihanyi István
A vendéglátó központ dolgozói voltak, úgy Karakai Lajos, a Bt. vezetője, mint Tóth Gyöngyi és Szűcs József, a szűkebb vezetőség tagjai. A betéti társaságot tulajdonképpen kény-
szerhelyzetben alapították még 1990 januárjában, hiszen cégüknél megkezdődtek a tulajdonjogi változások.
Régi cégükkel továbbra is szoros kapcsolatot tartottak, és ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy egy épületben dolgoztak tovább. Első megbízásaikat a vendéglátótól kapták, hiszen a munkájukat jól ismerték. S ugyanúgy a vállalat korábbi dolgozói által alapított kft.-k is megbízóik lettek. Néhány hónap elteltével azonban maguk is rájöttek, hogy egyre több lesz a szabad kapacitásuk. Mivel tartották magukat elhatározott céljukhoz - pontos, gyors, megbízható adatfeldolgozás, adatszolgáltatás egyre több megbízást kaptak, s már nemcsak a vendéglátótól.
A legkisebb vállalkozástól egészen a többszáz főt foglalkoztató cégek is mindenkinek partnerei tudnak lenni: egyszeres és kettős könyvvezetés, pénztár- és naplófőkönyvek vezetése, bérszámfejtés, személyi jövede-
KOMPUTERES FEJLESZTÉSEK
Láthatáron a robotzsaruk!?
Fantasztikus filmekben egyre gyakrabban feltünedeznek a legyőzhetetlen robotzsaruk, s osztják kérhetetlenül az igazságot. A valóságban persze másként fest a helyzet, sokkal szerényebb mérvű technikai fejlesztések történnek. Az viszont kétségtelen, hogy bizonyos korszerűsítések szükségeltetnek az eredményesebb bűnüldözési tevékenységhez.
Éppen ezért az Országos Rendőr-főkapitányság célul tűzte ki a testület információs rendszerének továbbfejlesztését. Ennek tartópillérei a rendőrkapitánysági információs rendszerek lesznek, amik nélkül elképzelhetetlen az előrelépés. Az előzetes elképzelések szerint, az elkövetkezendő öt esztendőben valamennyi rendőrkapitányságra szá-
mítógépes információs rendszert telepítenek. így országos viszonylatban százötven számítógépes rendszerrel, hatezer új számítógépes munkahellyel (terminállal) lehet számolni. Ebbe integrálják a rendőrkapitányságokon meglévő, legalább 386SX teljesítményű számítógépeket is.
E program keretében Zalában a zalaegerszegi rendőrkapitányságon alakítottak ki, illetve adtak át a közelmúltban új számítógépes ügyviteli és ügyfeldol-gozó rendszert. Ezáltal jelentős mértékben gyorsult a rendőrök munkája, ami a jövőben várhatóan a bűnüldözésben is érezteti majd kedvező hatását, hiszen megannyi fontos információhoz juthatnak hozzá pillanatok alatt a nyomozók. Hogy mikor lesz hasonló fejlesztés a megyénkbeli
többi - köztük a nagykanizsai -rendőrkapitányságon, azt most még nem lehet pontosan tudni.
Mint a Zala Megyei Rendőrfőkapitányságon megtudtuk, a testületnél - a már említetten kívül is - folyamatos fejlesztések történnek. Napról napra kevesebb irodából hallatszik írógép-kopácsolás, a legtöbb helyen számítógépek előtt ülnek a dolgozók. így könnyebben kezelhetők az óriási adathalmazok, a korábbinál lényegesen megbízhatóbb, pontosabb munkát lehet végezni. A számígógépek pótolhatatlan segítséget nyújtanak a bűncselekmények során elvitt tárgyak - például gépjárművek, műszaki cikkek - azonosításában, s jelentős mértékben felgyorsul a statisztikai adatfeldolgozás.
Számítógépek segítségével pillanatok alatt visszakereshetők bizonyos fontos, a bűnüldözési munkában nélkülözhetetlen alapinformációk. Amennyiben a gépekbe megfelelő mennyiségű adatot táplálnak, a masinák ügyiratok elkészítésére is alkalmasak, mégpedig önállóan, a kapott utasításoknak megfelelően. Jelenleg a távadatátviteli vonalakon elérhetők az országos adattárak. A megyei főkapitányságon a képi információ - videó, fénykép - feldolgozására alkalmas rendszerek is üzemelnek. így szinte pillanatok alatt elkészül a körözött személy fantomképe.
S ha már itt tartunk, érdemes pillantást vetni a jövőbe. A technikai fejlesztés következő lépcsőfokát jelentené az ujjnyomatazonosító berendezések beszerzése. A kriminalisztikai felszerelésekben fejlettebb országokban, a rendőrség ujjnyomat-adattárá-ból számítógéppel keresik vissza az adott bűncselekmény elkövetésének helyszínén talált ujjle-
1993. szeptember 11 lllf KANIZSA 7
A Kanizsai építőipari Szövetkezetnél...
A FERADAT, ha kell, házhoz megy
lemadó-elszámolás és egyéb adminisztráció terén. Tréfásan megjegyzik, hogy a szakadék szélén álló cégekkel dk sem tudnak csodát tenni, de ezeken túlmenően is tudnak segíteni akár munkaszervezésben, akár a gazdaságosság, hatékonyság növelésében. Mivel a szakmájukban is egyre több lesz az „eszkimó", már egy kicsit udvarolni, kedvükben járni is kell a „fókáknak". Ezért „feradaték" elhatározták, hogy nem várják ölbetett kézzel a megrendelőket, hanem szívesen kimozdulnak Zalaegerszeg központjában lévő irodáikból. És nemcsak piacot keresni, hanem egészen más mód is. Ha a megbízójuk igényt tart rá, dolgozót állítanak munkába megbízójuknál is. Neki ott már könnyebb '' rákérdezni egy-egy hiányzó adatra, és a rálátása is jobb az elvégzendő feladatra.
Napjaink gazdasági helyzetében nem lehet kikerülni a kérdést, mennyibe kerül ez az előzékeny és minőségi kiszolgálás a megbízóknak. Vi-
gyáznak arra, hogy elfogadható árakkal dolgozzanak, viszont adnak arra is, hogy csak korrekt cégekkel hajlandók együttműködni. Tucatnyi kanizsai, egerszegi cég számít megrendelőik közé, de van keszthelyi, sőt, kiskunhalasi munkájuk is. A nádasi kapcsolat pedig már egy körmendit is eredményezett.
Nem elhanyagolható az sem, hogy a hozzájuk forduló cégeket képviselni tudják a megyeszékhelyen. Kintlévő dolgozójuk pedig tanácsot tud adni a szervezőmunkában, mely főképpen a mostanában alakult, tapasztalatokkal még nem rendelkező társaságok számára előnyös lehet. Volt már rá példa, hogy olyan hatékonyan sikerült-e gyes munkaköröket megszervezni, hogy az komoly megtakarítást jelentett a vállalkozásnak.
Céljuk a jövőben is a hasznos együttműködés, de ezentúl hívásra házhoz is mennek...
G. I.
CEL:
.A. T''-A-LiPOlNílVIA.R.A.D.Á.S •
nyomatokat. Hasonlóan bonyolult műszaki felszerelésekkel arcképek és más képi információk azonosítása is megoldható. Várhatóan olyan speciális programokat is kifejlesztenek, me-
lyek a bűnügyi szakemberek felhalmozott ismereteit tárolják, ami ugyancsak eredményesebbé teszi a bűnüldözési tevékenységet.
Völgyi Ferenc
Nagykanizsán, az Űrhajós u. 1. sz. alatt található a Kanizsai Építőipari Szövetkezet központi telephelye. A minap meglátogattuk a szövetkezetet, ahol Bujdosó János elnökkel beszélgettünk a szövetkezet múltjáról, jelenéről és várható jövőjéről.
- Szövetkezetünket 1951-ben 13 kisiparos alapította, akik akkor „egységben az erő" jelszóval egymás segítése mellett magasabb színvonalú építőipari tevékenység megvalósítását tűzték ki célul. Az idő múlásával a szövetkezet fokozatosan bővült és erősödött, s 1968-ban már 230 tagot és alkalmazottat foglalkoztatott. A „hőskor" ettől kezdve 1983-ig tartott. Ezután a lakásépítkezések területén törés következett be, s ehhez igazodva folyamatosan jött a leépülés. Az eredményesebb gazdálkodás érdekében az irodaházunk földszintjén lévő helyiségeket is bérbe adtuk - tekintett visz-sza a múltra az elnök, aki már közel 30 éve dolgozik - a ranglétrát megjárva - különböző beosztásokban a szövetkezetnél, amelynek élén két éve áll.
Elmondta, hogy jelenleg 125 fő körül ingadozik a foglalkoztatott tagok és dolgozók száma. A szövetkezet jelenlegi kapacitásának mintegy 50%-át építőmesteri és szakszerelői munkák kötik le, másik felét pedig - magyarszentmiklósi részlegüknél - asztalosipari termékek, benne nyílászárók gyártása jelenti. Mindezeket jelenleg egy gépkocsidaru, egy nagy teljesítményű földmunkagép, három tehergépjármű, három vegyes használatú kis gépkocsi és számos kisebb gép, berendezés és szerszám egészíti ki. Az irányítást és az ügyvitelt mindössze 11 fő látja el. A szövetkezet 1992-ben 80 millió forint értékű saját termelési értéket produkált. Ugyanennyit terveztek 1993. évre is, nyereség elérése nélkül.
- Idei építőipari tevékenységünk magvát eddig Fityeház község általános iskolájának
kivitelezése jelentette. A földszinti részt augusztus hó második felében a vállalt határidőre és jó minőségben oktatásra alkalmasnak adtuk át, 18,5 millió forint értékben. Az emeleti - iskolai és közművelődési célokat egyaránt szolgáló - rész munkái is folynak, de a megrendelő pénzügyi nehézségei miatt lassított ütemben. A helyi Bolyai Altalános Iskola kazánházának átalakítását is elvégeztük 3,5 millió forint bekerülési értékben. Jelenleg a TUNGSRAM Rt. helyi fényforrásgyárában is dolgozunk, egy központi fűtési rendszer felújításán. Asztalosipari vonalon már évek óta legfőbb partnerünk a Kanizsa Trend Kft., amelynek különböző bútorvázakat és -elemeket gyártunk kárpitos szerkezetekhez. Idén eddig mintegy 17 milliós értéket teljesítettünk részükre. Egyedi - magán és közületi -megrendeléseknek is eleget tettünk és teszünk, főleg a nyílászárók vonalán - tájékoztatott.
Az elnök a továbbiakban azért kesergett, hogy szövetkezetüknél is erősen érződik a magyar építőipar általános válsága. Ezért nagyobb munkákhoz csak versenytárgyalások elnyerésével juthatnak hozzá, de csak úgy, hogy kivitelezési áraik rendkívül kedvezőek, csábítóak a megrendelők számára.
-Ha mostanában tíz lehetőségből sikerül egy építőipari beruházást vagy felújítást elnyernünk, már boldogok vagyunk! Jelenleg három nagyobb munka elnyerésére pályázunk, hogy építőipari vonalon foglalkoztatott dolgozóinknak őszi-téli munkalehetőséget biztosíthassunk - tette hozzá.
A szövetkezetnél nem terveznek átalakulást. A tagság az elmúlt év őszén úgy döntött, hogy megmaradnak a szövetkezeti szervezetben. Az elnök szerint a gazdasági körülmények adta lehetőség folytán a reménykedés mellett céljuk egyelőre nem lehet más, mint a talponmaradás!
(tihanyi)
Készül a fantomkép a megyei rendőr-főkapitányságon
(A szerző felvétele)
A költők a legbájosabb verseket az irodalomtörténet szerint a szerelemről írták. Az Ószövetség egyik csodálatos hangulatú könyve, az Énekek éneke is remek sorokat ír róla. Például a befejezés: Tegyél a szívedre pecsétnek mint valami pecsétet a karodra!
Mert mint a halál, olyan erős a szerelem,
olyan a szenvedély, mint az alvilág.
Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja.
(Én. é. 8,6) Nagyon sokan vannak, akik nem tudják, hogy maga a fölséges Isten gondolta ki és alkotta meg ezt a gyönyörű érzést. ő oltotta bele az emberszívbe, és emelte vele a boldogság földi csúcsaira a megérintett személyeket. Viszont rengetegen akadnak, akik elhitetik embertársaikkal, hogy Isten ennek a remek emberi érzésnek, a férfi és nő elragadó, mély kapcsolatának az ellensége. Sajnos nemcsak más ostobaságoknak vannak hiszékeny elfogadói, hanem ennek a felfogásnak is.
Mit tanít erről a Szentírás? Rámutat, hogy a szerelem, ez az érzelemdús lángolás hogyan állandósul tiszta, fehériz-zású szeretetté, a boldogság forrásává annak, aki érti Isten titkos terveit, azt az isteni logikát, hogy csak a másokért élő, a boldogító ember lehet boldog.
Csodálatos Isteni terv az emberről
Midőn a teremtésben már minden egyéb kész volt. Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog. (Ter. 1,26)
Mint erről a második elmélkedésben már említést tettem, Isten benső, szentháromságos élete a példa az ember számá-
ra. Az Atya fenntartás nélkül adja születő Fiának a maga végtelen mindenét, és ezzel tökéletesen boldogítja Ót. A Fiú visszaajándékozza Atyjának, ők ketten a Szentléleknek, és így végtelenül boldog az Isten. Ezt kell utánoznia, megélnie az embernek.
Isten tehát azért teremtette az embert kétneműnek, hogy legyen mindkettőnek értékes többlete, amit ajándékozni tud. A vágytól izzított hiányérzet betöltése boldogságot nyújt az isteni minta szerint. Ez annyira fontos, hogy az ember boldogságának Isten szabta feltétele: annyira lehetsz boldog, amennyire te magad boldogítasz. Isten ezt egy általánosan kötelező parancsban fogalmazta meg: Halld Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! (MTörv. 6,4-5) Szeresd embertársadat, úgy mint magadat. (Lev. 19,18) Ez a szeretetparancs az emberi élet alapja. Minden ember felé kötelez, ha szükség és lehetőség nyílik rá, hogy segítsünk. De igazi, testre szabott feladat, hogy egy férfi egy nőt, egy nő egy férfit boldoggá tegyen teljes odaadással, teste-lelke minden kincsével, önzés és fenntartás nélkül.
Isten az egész világot az embernek adta, hogy bőven legyen boldogításra eszköze. A személyt azonban csak egy másik személy önátadása elégítheti ki igazán. Ha valaki háza egész vagyonát fölkínálná is a szerelemért, azt is ke-vesellnék. (Én. é. 8,7)
Személyes önátadás örökre monogám és felbonthatatlan házasságban
Azután így szólt az Úristen:
- Immár harmadszor örvendezteti meg a Városi Könyvtár azokat, akik szeretik összegyűjtve látni azoknak az eseményeknek a sorát, amelyek Kanizsán zajlottak az elmúlt évben. Kocsis Katalin ugyanis idén is összeállította naptárszerűen a Zalai Hírlap és lapunk, a Kanizsa Hetilap írásai alapján azt a kiadványt, amely az Ez történt Nagykanizsán 1992-ben címet viseli. Mivel a füzet csak korlátozott - 270 - példányban jelent meg, nem kerül árusítási forgalomba, s így az érdeklődők csak a Városi Könyvtárban juthatnak hozzá, igaz ingyenesen. Ám ha az összeállítás iránt a vártnál nagyobb kereslet mutatkozna, a kiadó természetesen utánnyomásra is vállalkozik.
(-ta)
Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hasonló hozzá. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt és az emberhez vezette. [...] Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. (Ter. 2,18-19.23a.24bJ
Isten teremthette volna Éva testét is szervetlen anyagból, ahogyan Ádámét. így - sok más szempont mellett - jelzi a két test összetartozását. Ez természetesen nem a két házastárs összeolvadását jelenti, hiszen erre sosem volt példa. A szóban és fogalomban szegény zsidó nyelv nem ismeri a szervezet fogalmát, de ismer egy élő szervezetet, az emberi testet. Az ép emberi test jól működik, de ha kettévágják, hiába marad mindkét részben azonos szerv. Ezzel példázza a Szentírás, hogy a házasságban egy egység lesz a férj és a feleség, és ez a dolog természete szerint felbonthatatlan.
Még azt is állítja az idézett szöveg, hogy a házasságban a férfi és a nő szorosabb kapcsolatba kerül egymással, mint a szülőjükhöz fűző vérségi kötelék. Ha a vérrokonság megmásíthatatlan, akkor ez a házassági kapcsolat Isten akaratából még inkább az, azaz felbonthatatlan, és mással sem osztható meg, tehát monogám. Ezért felel lézus nagyon határozottan, amikor a farizeusok a feleség elbocsátásáról kérdezik: Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségével tart és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét. De azok erősködtek: Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet? Mózes szivetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket -felelte de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt - és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör. (Mt
19,4-9) Krisztus tanítása egyértelmű, bármily keserves is néha ez a gyakorlatban, és bármennyire sajnáljuk is a szenvedőket. Igaz, hogy azt nem mindenki fogadja el, amit Jézus Krisztus és a katolikus Egyház tart.
Vannak másfajta kísérletek a boldogságra: bigámia, polygamia, élettársi viszony...
A bigámia már Lamechtől kezdve ismerős kísérlet. Jákob poligámiában élt, négy felesége volt. Nála már megjegyzi a Szentírás, hogy az asszonyok közt nem volt egyetértés. Salamon királyról a következőket írja a Szentírás: Salamon király számtalan idegenből való asszonyt szeretett. [...] Salamon csüggött rajtuk. Hétszáz fejedelmi asszonya volt és háromszáz ágyasa. Történt, hogy amikor Salamon megöregedett, szívét asszonyai más istenekhez fordították, szíve nem volt többé mindenestől az Úré. (1 Kir. 11,1 a 3-4a) Feleségei bálványai miatt elvesztette Isten barátságát, udvartartási kiadásai miatt szörnyű adókat vetett ki, elvesztette népe szeretetét. Hogy önmagára rátalált-e, az is kérdéses. Érdemes volt? És vajon szűkebb körben művelve érdemes?
Az egyidejű bigámia vagy poligámia ma nem dívik. Az elválás viszont annál inkább, és így jön a második, harmadik vagy sokadik asszony-férj. Ez hoz boldogságot? A gyerekek sorsa, de gyakran az elvált szülőké is nagyon gyakran iszonyú problémákat okoz mind gazdasági, mind erkölcsi téren. Hogy ne is beszéljünk a még lazább kapcsolatú élettársi viszonyról, következményeiről.
A Teremtő szándékát tisztán megvalósítani nem könnyű, de az igazi boldogságnak nincs alternatívája, az áldozatokat vállalni kell. A Megváltó, Jézus Krisztus pedig nemcsak szigorú utasításokat adott, hanem szentséggé tette a házassági szerződést, így biztos kegyelmekkel pótolja az elfogyott emberi energiákat, és a házasok öröme teljes lehet. (V. ö. Jn 16,24)
Kovács Lajos Bánk
Olvassuk a Szentírást, de egészen, csonkítás nélkül!
A Szentirás a házasságról
A melléklet tartalmából:
Ki néz(het) sajtóper elé?
10-11-12-13. oldal
A Kanizsai Korona
Sörfesztivál
programja
14-15. és 18. oldal
16-17. oldal
Kanizsai Napok
A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár „Erkel Ferenc" kórusa
20-21-22. oldal
Kamarai keres-kínál 26. oldal
de mégis sok sikerélményt hozó munka. Azt szeretném, ha ez a helyi népviselet, mellyel nap mint nap találkozhatunk, ilyetén való bemutatkozásával megtalálná méltó helyét a hazai népművészet e kicsiny területén is. A hozzánk látogató hazai vagy külföldi vendég miért ne vihetne tólünk emlékbe egy hamisítatlan népviseletbe öltöztetett sáska babát? - kérdezhetné bárki.
• Vannak-e távlati elképzelések?
- Különleges álmaim nincsenek. Szeretnék majd egy újabb helyi kiállítást, miután elkészült egy na- « gyobb sáska babacsalád, pótolandó § továbbá a jelenlegi kollekciót jó- 5 néhány elajándékozott babával. Ezekből szeretném a legsikerülteb- 5 beket zsűriztetni, mint népművé-szeti tárgyakat. Ennél nagyobb vá- ^ gyam, hogy érdeklődő gyermekek « részére egy szakkört vezethessek, £
ahol megtanulhatnák ezt az érdekes, egyénien alakítható, nagyon szép elfoglaltságot.
Tóth Ferenc
ÁSZ is lehetett volna
BABATINÉ BABÁI
nagyon gondosan tanulmányozni. Ilyen előzmények után „született" az első úgynevezett óriástestű baba, jellegzetesen sáska népviseletbe öltöztetve.
Míg a babakészítés rejtelmeiről beszélgetünk - mert ilyen is van -, sorra kerülnek elő az elsőt követő kis apróságok. Sáska babák a menyecske és a piacozó asszony öltözékében, skót- és török babák, díszes ruhájú rokokó babák, más hazai népviseletet képviselők társasága - rögtönzött kis kiállítás egy külvárosi lakás szobájában. Mint kiderül, ez csak kis töredéke az eddigi munkának. Volt már igazi kiállítás is, az első Nagykanizsán, ezt követően tavaly télen Zalaegerszegen. A cél nem más -jegyzi meg beszélgetőtársam -, mint egy, még élő népviselet bemutatása, és a babakészítés sajátos hagyományainak ápolása.
• Mit jelent ezen kívül e különös szenvedély?
- Nem kereseti lehetőség, mint sokan hinnék. Ez a hobbim, a kedvtelésem, ezek gyarapítják a hétköznapok apró örömeit.
Érdekes és izgalmas feladat egy-egy jellegzetes fej elkészítése, a kis ruhácskák és egyéb kellékek korhű megtervezése és megvarrása. Egy-egy babacsalád kialakítása a gyermekkortól a felnőtt korig -bemutatva például egy közösséget a sáska menyecskétől a pörgeka-lapos nagypapáig - nem egyszerű,

Különlegesekl Furcsákl Másoki Figyelem I - így szólt a felhívás ez év márciusában a népszerű televíziós műsor az ÁSZ kanizsai adásához. Jöttek is a jelentkezők - fiatalok, idősebbek is - szép számmal. Az öl kiválasztott, és közülük az ÁSZ szereplése igazi siker volt a májusi műsorban. Sorozatunkban ezúttal azokat kívánjuk bemutatni, akiket akkor nem láthatott a kanizsai közönség.
A Babati családnév régóta nem ismeretlen a városban. Gyakran emlegetik még ma is a hajdani kerékpárversenyző helyi és országos sikereit. Meglepetés volt a fiatal rajztanár, Babati Csaba bemutatkozása egyéni stílusú festményeivel. Amit pedig az édesanya, Babati Lászlóné tud, ugyancsak kevés van az országban: babákat készít jellegzetes népviseletbe öltöztetve.
# Mikor és hogyan jött e nem mindennapi ötlet?
- Úgy öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy itteni ajándéküzletben kaphatók közül megtetszett egy buzsáki hímzésű ruhácskába öltöztetett baba. Megvásároltam, ma is megvan, az első „örökbefogadott családtag". Ezen és a matyó babákon kívül nem is volt és talán ma sincs nagyobb választék, önkéntelenül jött a kérdés: vajon miért nem lehet nálunk több olyan babát kapni, melyek egy-egy város, település helyi népviseletét őrzik? Aztán kíváncsivá tett, hogyan készítik a babák fejét, a testüket, milyenek az arányok, képes lennék-e ilyet elkészíteni, hiszen van némi kézügyességem és varmi is tudok.
• Volt-e ehhez segítség?
- Első segítőm a városi művelődési ház kézimunka szakkörének vezetője, Pulainé volt, aztán a megyei néprajzosok, dr. Kerecsényi Edit, aki által megismerhettem a kanizsai Frazon Zsófai főiskolai hallgató helyi népviseletekről szóló kutató munkáját. Komolyabb képviselője e műfajnak egy szegedi hölgy, akinek munkatársai készítik a nálunk kapható, a hazai népművészetet is képviselő kis remekműveket. Ezeket kellett még
MÜ SORMELLÉKLET
A 16 olchihis tv- és rádióműsor az alábbi vállalatok
és vállalkozások támogatásával jelenik meg: Balaton Kiiszért Rt., 1)01-/,alai Áruház, IKI-Xalai Vízniíi, DO.MIS, KANI/SA''I''KX, KANIZSA Trend, MHJÁZ, Miskolci Műanya)>tvld(>l}>o/.n Rt. Dunántúli Képviselet, l''uiinoncoiisul KI T., l''VRt S Kft., ROTARY Kft., Sooter''s Kötő, Szociális foglalkoztató.
1993. szeptember 13-szeptember 19.
H
ÉTFŐ
Mozi: 16, 18, 20 óra: Idétlen időkig
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Felhők közül a nap
20.15 óra: Egy szenvedélyes éjszaka
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Tom Jones -XXI/21.
Henry Fielding regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Nemzetközi vallási híradó
13.30 A görög katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Nyitnikék 15.35 Üzenő
15.45 Beszélni nehéz (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum
17.05 Eco-mix
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek!
19.40 Fejes Endre irodalmi
összeállítása 20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül 21.05 Másnap
Csiki László hangjátéka 21.34 Gershwin: Kék rapszódia
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Beszéljenek a számoki 23.05 Lemezmúzeum
Leopold Stokowski vezényel
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazinok
13.00-
14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Down to Earth (ism.)
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerparádé 8.50 Apró-cseprő gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó
Siklósi Beatrixszel 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hírpercek 13.10 Hogy tetszik lenni?
Nyugdíjasok műsora 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora Benne: 15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Látatlanul 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Garázs 19.30 Éteri múzeum 21.00 Hírpercek 21.10 Zeneközeiben 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Csemegézzünk!
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
A Magyar Rádió a műsor változtatás jogát fenntartja!
bartók
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Feljegyzések az egérlyukból —11/1. rész
10.04 Beethoven: Esz-dúr trió 10.40 Borosdy László népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A Prágai Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye
13.16 Olasz operákból 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Down to Earth-30/16. 14.20 Ágai Ágnes: Drága Zsűl! 15.10 Barokk muzsika 16.05 Kóruspódium 16.30 Eszperantó híradó 17.00 Új hangoló 17.30 Fúvószene
17.50 A hét költője: Balassi
Bálint 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Romantikus művekből 19.05 Az emberiség nagy ka-
19.35
20.26 20.31 21.20 22.00 22.05 22.35
23.18
0.05
Montpellier-i Fesztivál, 1992 Közben: Hírek. Időjárás Búvárharang Kamarazene Hirek. Időjárás Új Zenei Újság (ism.) Szerelmi kettősök operákból
Rádiószínház Tamás Menyhért: Hova szabadult a szived, Balbina?
Évszázadok muzsikája
13.45 14.15 15.15 16.15 17.10 17.30 18.00 19.00 19.20 19.30 20.00 21.00 21.45 22.00 22.25 22.55
3 SAT
Európa-magazin Kamaramuzsika Barokk-rock Idősek klubja Alfréd J. Kwak (sor.) A császárnő futára Képek Ausztriából Hirek
3 SAT stúdió Környezetvédelem Zenei fesztivál Attwenger a tévében Kulturális magazin Híradó
Fawlty Towers (sor.) Harsány-pasztell
RTL
SZTV-1 16.30 Hirek
16.35 Az öböl titka (rajzfilm) 17.35 Seniorok klubja 18.15 Gazdasági magazin 18.20 Fekete Villám kalandjai (kanadai tévéfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Szomorú társalgás gyertyafény mellett (tévéjáték) 22.00 Időszerű események 22.30 Sport 22.40 Cvikker 23.25 Teletext-hirek
SZTV-2 16.10 A Worldnet bemutatja... 16.40 Misszió (zenés műsor) 17.45 Regionális magazin 17.55 Labdarúgó-magazin 18.45 Külföldi tudósítások 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Az emberek és a világ
(német dok.-film-sor.) 20.50 Extra sportmagazin 21.55 Film és videó 22.20 Televíziós vitaműsor 22.30 Események 23.55 Teletext-hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.00 A Főnök
(sorozat)
„Határtalan" gyilkosság
Jerry Abbot a roncstelepen tartózkodott, amikor meggyilkolták Bili Eilist. A tízéves kisfiú szemtanúja volt az eseményeknek. Ironside és csapata nehezen tudja szóra bírni a gyereket. A Fönök kirándulni viszi Jerryt, abban a reményben, hogy megtud tőle valamit... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (sorozat)
Sport a hobbija 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfleid-sztori
(amerikai sorozat) íEUíl Kalifornia klán (sor.) 14.10 Hétköznapjaink (sor.) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszól-
16.00 Beszélgetés
Hans Meiser 17.00 Ki itt a fönök? (amerikai sorozat) Öregkor 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Miss Október 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők (sor.) 20.15 Kollégák - show fIKE Városi klinika (sor.)
A kérés 22.45 Kulturális magazin 23.15 Rost (sorozat) Szerelmi bánat mm] Berlin Break (sorozat)
Doktor eladó 0.50 Borzasztó kedves család (ism.) 1.25 Ki itta fönök? (ism ) 2.00 Ilona Christen (ism.) 3.00 Hans Meiser (ism.) 3.55 Robbanékony (ism.) 4.20 A Fönök (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
5.55 Mesefilmek
10.00 M ügyosztály (sorozat)
10.35 B. J. és a medve (sor.)
11.35 Ruk-cuk-játék
12.10 Csodálatos évek (sor.)
12.40 Robin Hood (sorozat)
13.10 Pollyanna (sorozat)
13.35 Vampy (sorozat)
13.45 Sara hercegkisasszony
14.05 Cadichon, a csacsi
14.20 Vampy
14.25 Beany és Cecil (sor.)
14.50 Vampy
14.55 Spagetti és húsgombóc
(sorozat)
15.20 Vampy
15.25 Super Mario Brothers
15.55 Mr. T. (sorozat)
16.35 Robin Hood (sorozat)
17.05 M ügyosztály (sor.)
17.40 Hírek
17.45 Ruk-cuk-játék
18.20 Csodálatos évek (sor.)
18.50 Hírek
18.55 Paradiso klub (sorozat)
20.00 Híradó
20.15 Modellvadászok (sor.)
21.15 Pankráció
22.20 Motoros lányok
(amerikai akciófilm)
0.05 Versenyfutás a halállal
1.05 Modellvadászok (ism.)
1.55 Pankráció (ism.)
2.55 Motoros lányok (ism.)
4.30 Versenyfutás a halállal (ism.)
12.15 14.35 15.30 15.35 16.15 16.35 17.15 18.00 18.30 19.10 20.00 20.10 21.00 21.20 21.45 22.30
Hirláz (ism.)
Lou Grant (sorozat)
Hírek
Fiatalok magazinja Földetérés (sorozat) Egy apával több (sor.) Beszélgetés Híradó, sport Játék
Cannon (sorozat) Hírek
Rosie O''Neii esetei Hírek
Hammer (sorozat) Canale Grandé Nindzsa-zsaruk (sor.)
TV 5
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.)
10.00 Geopolis
11.00 Az igazság órája (ism.)
12.00 Varietémüsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Az évszázad haladása
15.00 Nők a politikában
16.30 Az egészségünkről
16.50 Főzőcske
17.05 Pokoli horgászat
18.00 Kvízjáték
19.00 A média hatalma
20.00 Riportok
21.30 Szórakoztató műsor
23.00 Különleges vasutak
0.20 Éjféli összejövetel
1.40 Vegyes műsor hajnalig
Husié tv
17.15 Egytől három
18.00 Slágerlista
20.00 Montreux-i jazzfesz-
tivál
21.00 Pip Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
24.00 Rockblokk
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
CIIDCD
durcn
8.00 Hírek
9.00 Super-üzlet
12.00 Halló, Ausztria-halló,
Bécs!
12.30 A ma világa
14.00 Videogenerátor
16.30 Élő videoshow
19.00 Detektívek
(sorozat)
20.00 Sport
21.00 Európai hírmagazin
21.30 Arcképcsarnok
22.00 Hírek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 Rombolók
KI NÉZ(HET) SAJTÓPER ELE?
Az utóbbi időben egyre többen érzik úgy, hogy a lapunkban megjelent, rájuk vonatkozó írás sérti személyiségi vagy esetleg más jogukat. Nos ,jenyegetésükre, háborús üzeneteikre" válaszolva közöljük az alábbi írást. Reméljük, ebből kitűnik, mi ismerjük a határokat. Bízunk abban, hogy ezek után helyreigazítást kérőink is.
A sajtó tevékenységéi az 1990. évi XI. tv-vel módosított 1986. évi 11. tv szabályozza, melynek preambuluma (bevezető szakasza) kiemeli, hogy az alkotmány biztosítja a sajtószabadságol, ennek megfelelően mindenkinek joga van nézeteit sajtó útján közölni, illetve terjeszteni. A fenti alapjog pedig - lévén -, hogy alapvető emberi jogról van szó, nem korlátozható. Hasonlóképpen fogalmaz az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is. A sajtószabadságnak csupán egyetlen korlátja van - nem sértheti
A szerkesztő az alkotmányos rendet. A Sajtótörvény a továbbiakban leszögezi azt is, hogy mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon a szűkebb környezetét érintő kérdésekben, így a sajtó feladata, hogy hiteles, pontos és gyors tájékoztatási adjon. Ezen túlmenőleg a sajtó az érdekeltek hozzájárulása nélkül is tájékoztatást adhat az állami szervek, gazdálkodó szervek, társadalmi szervezetek, egyesületek, valamint ezek bizottságai nyilvános üléséről, továbbá a bíróságok nyilvános tárgyalásairól.
A FOGYASZTOK SZOLGALATABAN
KANIZSA TV 19 óra: VTV Sportadás
OSZTRÁK 1 PRO 7 DUNA TV
9.00 Utazási magazin
9.30 Sport a nagyvilágból
12.00 Örült rekordok
12.30 Szabadidő-magazin
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréning
14.00 Zene és sport
15.00 Röplabda EB
17.00 Labdarúgás
18.00 Fun sport
18.30 Szörf
19.30 Sportriport
20.00 Esti sport
21.00 Labdarúgás
23.00 Pankráció
24.00 Labdarúgás
1.00 Pankráció
8.30 Aerobic
9.00 Golf
11.00 Kerékpársport
12 00 Forma-1
13.00 Motorsporlmagazin
14.00 Jégkorong
17.00 Motorkerékpár
18.00 Autó-motor sport
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Forma-1
22.00 Ökölvivás
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Törökország
16.15 Televíziós műsorokból
16.45 Mint a vadak
17.15 Okkultizmus
18.00 Jog a szerelemhez
18.45 Fury (sorozat)
19.15 Tudományos magazin
20.00 Híradó
20.15 Országok és emberek
21.00 Beszélgetés
21.10 Halberg emlékei
21.40 Riport
22.25 Talkshow
0.25 A nap hírei
9.00 Hírek
9.05 Bili Cosby-show (ism.) 9.30 West Sídé Story (ism.) 10.50 A hetedik kontinens
(sorozat) 12.15 Schilling - magazin 13.00 Hírek / Konfliktusok 13.35 Három hölgy (sor.) 14.00 Wallonék (sorozat) 14.45 Euroturizmus (ism.) 15.00 An-tan-ténusz 15.15 Benjámin Blümchen 15.40 Ne félj!
15.50 Kaland a Karib-tengeren (sorozat) S. 0. s. 16.35 Flintslone család 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Két müncheni Hamburgban (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 2115 Oldalpillantások HIM.1 Perry Mason (sorozat) A botrányos csavargó esete
W*ftl Versenyfutás az ördöggel (am. thriller) 0.20 Hírek
0.25 Örült nök ketrece II.
(ism.) 2.00 Hírek 2.05 1000 mestermü
OSZTRÁK 2
16.50 17.00 17.30 18.00
18.30 19.00 19.30 20.00 20.15 21.15 22.00 22.30 23.55 1.45 1.50
1000 mestermü Nomádok Iránban Hársfa utca (sorozat) Bili Cosby-show (sor.) Egy nyár Párizsban Ének a szalonban Tartományi élet Híradó
Kulturális magazin Biztos, ami biztos (sor.) Egy birodalom bukása Híradó
A fodrász férje A Hill-farm (film) Hírek
1000 mestermü
4.30 Lassie (ism.) 4.55 Flipper (ism.) 5.20 Mr. Belvedere (ism.) 5.45 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Flinlstone család 7.15 Varázslatos Jeannie (ism.)
7.40 Hármak társasága (ism.) 8.10 Adderly (ism.) 9.10 Szudántól keletre (ism.) 10.45 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.15 Roseanne (ism.) 11.45 Dokumentumfilm 12.05 Air Force (ism.) 13.05 Menekülés Alcatrazból
(ism.)
íEfflil Adderly (sorozat)
Üzlet a halállal íflRü Mr. Belvedere (sor.)
íTü%i Varázslatos Jeannie
(sorozat) Végre otthon 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család iliJEE Hármak társasága (sor.)
Többfogásos menü 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Füllyukasztás Ben ki akarja lyukasztat-ni a fülcimpáját. Amióta Jason újra dolgozik, Maggie az úr a háznál, így egyszerűen megtiltja a beavatkozást. Néhány perc elteltével kész a családi botrány... 19.25 Roseanne (sorozat)
Vegas 20.00 Híradó
FTÍTF Hosszú, forró nyár I.
(amerikai film) Közben: Hírek 22.20 Hosszú, forró nyár II. 0.10 Riporterek (ism.) 0.40 Hírek
0.50 Mancuso, FBI (ism.) 1.35 Hírek
1.45 A fehér kutya (ism.) 3.15 Mozgóképek (ism.) 3.40 Hírek 3.50 Én, a kém (ism.)
16.00 16.05 16.10 16.35
18.10 18.35 18.45 19.00
20.40
21.10
21.35 21.40
Hírek, műsorismertetés Évforduló
80 nap alatt... (ism.) A fej nélküli lovas Orosz film (1974) (ism.) Ahol a Gangesz születik Mesesarok Dunahiradó Most kapd el, Jackl Amerikai film (1985) Ripoff Raskolnikov a Biliárd fél 10-ben Élő felvétel egy pinceklubban
Meghökkentő mesék Mr. Appleby szereti a rendet (ism.) Évforduló Hírösszefoglaló
5.15 Fiatal és nyugtalan 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12 30 Fiatal és nyugtalan tlilHil Trapper John (sor.) 14.15 Szomszédok (sorozat) Búcsú a légvártól Júliának esze ágában sincs bocsánatot kérni Annától a parti után. Shane hosszú idő elteltével viszontlátja Daphnét... 14.45 Bonanza (sorozat)
A repülő férfi 15.45 Űrszekerek (sorozat)
16.45 5x5-játék 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok 19.00 Hírek /Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Egy bajor Rügen szigetén (német sorozat) 21.15 Igazi csoda KMMH Hunter (krimisorozat) 23.00 Újdonságok és történetek
23.45 Űrszekerek (ism.)
0.35 Sugarbaker lányok (ism.)
1.00 Filmkészítők
A hatályos törvények az egyházakat lényegében társadalmi szervezeteknek tekintik, így résziikre semmiféle privilégiumot nem biztosítanak a sajtóval való kapcsolat terén.
A sajtó kötelessége ezen túlmenően, hogy a hozzá intézett, közérdekű bejelentésre és javaslatra az érintett szerv állal adott választ, az érintett szerv kérelmére változtatás nélkül nyilvánosságra hozza.
A Sajtótörvény 19. szakaszának 3. bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a sajtóban közölt tájékoztatás a személyhez fűződő jogot, vagy a hiteles tájékoztatás követelményét sérti, külön jogszabály szerint helyreigazításnak van helye. A sajtótörvény által idézett külön jogszabály pedig a Polgári Törvénykönyv és a Polgári Perrendtartás.
A Polgári Törvénykönyv 79. szakasz 1. bekezdés mondja ki, hogy ha valakiről napilap,
folyóirat, rádió, televízió, vagy filmhíradó valótlan tényt közöl vagy híresztel, illetőleg valós tényeket hamis színben tüntet fel, a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül követelheti olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlemény mely tényállítása valótlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, illetőleg, hogy melyek a való tények.
Sajtóhelyreigazítási pert tehát csak az indíthat (az eljárásjogi szabályok szerint), akinek a kifogásolt közlés a személyére vonatkozik, akinek a személyét a közlemény érinti. Ez természetesen jogi személy is (társadalmi szervezet is) lehet. Ilyen azonban csak akkor kérhet sajtóhelyreigazítást, hogy ha a kifogásolt tényállítások kizárólag a jogi személy tevékenységét érintik, és a közlemény kifejezetten a jogi személy tevékenységére vonatkozik. Ha a közlés a jogi személy tagjára (tisztségviselőjére)
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával
6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte 9.00-
12.00 Napközi
Benne:
9.30 Walt Disney bemutalja
(ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat A fogyókúra bajjal jár Davy Crocket Amerikai filmsorozat Szivárvány a villámlásban 2. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Barbárok között 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 A Financial Times heti üzleti híradója
15.58 Műsorismertetés 16.00 Híradó
16.10 Szórakaténusz (ism.) ililMil Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat 17.15 Kalendárium, 1993 17 55 Vásárfévé il:lilil Rímfaragó
Irodalmi műsor 18.20 Oscar junior 18.35 Szerencsekerék 19.07 Jó éjszakát kíván a
Disney! 19.17 „Engedjétek hozzám!"
A hitről gyerekeknek 19.30 Hiradó
FTflTTR Válogatás a televízió archívumából Mocorgó
Tévéfilm (1969) (ism.) Mocorgó - Garas Dezső, Judit - Törőcsik Mari, Vera - Gór Nagy Mária, Az író - Dávid Kiss Ferenc, Schreier-Avar István, Iric- Latinovits Zoltán, Visó - Koncz Gábor, Sziráki - Tordy Géza, Blüweiss - Dégi István, Mocorgó apja - Görbe János, Mocorgó anyja -Pártos Erzsi, Klein néni -Kiss Manyi 21.35 Létkérdések EflEIÍ] XLV. Velencei Biennálé 23.10 „Philadelphia" Jerry
Ricks - 3. rész 23.30 Híradó 23.35 BBC-híradó
HB©
17.30 Russkies
Amerikai film 94'' 19.10 Mozimánia
A fény művészete
Amerikai dokumentumfilm 90'' FTÜEB Nagymenők
Amerikai krimi 139'' 23.10 Kitervelt gyilkosság Amerikai akciófilm 95''
14.05 A Hét (ism.) 15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.00 Műsorajánlat 17.03 Időjárás 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 17.10 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat A kandúrvár kincse A nagy ho-ho-ho horgász
Magyar rajzfilmsorozat A repülő hal (ism.) 17.30 Civil kurázsi
Bayer Ilona műsora 18.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 18.10 Körzeti híradók 18.23 Időjárás 18.25 Medicina
Egészségügyi híradó Zöldpont
A szabadidősportok magazinja
roiilü Frici, a vállalkozó szellem
Szereplők: Borbiczki Ferenc, Körmendi János, Götz Anna, Bakó Márta, Lengyel Erzsi, Fekete Tibor, Konrád Antal, Sinko-vits Imre, Kubik Anna, Horányi László, Bodrogi Gyula, Kibédi Ervin, Pet-rik József, Nyertes Zsuzsa, Kocsis György, Kis-falussy Bálint 19.30 Vasas-Dreher-BHG SE Női kézilabda bajnoki mérkőzés 21.25 Kapcsolatok
Pápai gyermektalálkozó
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás FHEH A TV2 Filmklubja
Emlékek, álmok, vágyak
Carlos Saura néhány filmje
Édes órák 102'' Spanyol film (1981) Jüan - Inaki Aierra (Felföldy László), Anya és Teresa - Assumpta Serena (Prókay Annamária), Pepe bácsi - Ál-varo de Luna (Papp János), Antonito bácsi -Jacques Lalande (Szer-sén Gyula)
19.00 Műsorismertetés 19.10 Knight Rider
Amerikai filmsorozat X/2 : A száguldó robot 20.00 HighFive
XIII/1.: Showboard 20.30 Tóparti látomás Magyar film FF 22.05 Trans World International
A Grand Slam története III/2. rész
Legjobban választ, ha a Dél-Zalai Áruházban vásárol.
l^fcUD
KOSSUTH
Mozi: M, 18, 20 óra: Idóinváztó
Stúdió Mozi: 1 <»..*(». 18.15 Óra: Feihók közöl a nap
20.15 óra: Egy szenvedélyes éjszaka
PETŐFI
3 SAT
RTL
RTL 2
TV 5
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc* irodalomkedvelöknek 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Rossini: 6-dAr szonáta 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Kamaramuzsika 14.55 Versarchívum 15.05 A kis lord
Frances Hodgson Bur-nett regénye 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Olvastam valahol 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekekI 19.40 Fejes Endre irodalmi
20.05 Népi táncmuzsika
20.30 Határok nélkül
21.05 Médiavilág
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Kiszorítósdi
23.05 Nagy mesterek, világhírű előadóművészek
URH-ADÚN
6.55-
9.00 Körzeti információs magazin
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium-EugenJochum 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Feljegyzések az egérlyukból - II/2.
11.04 Baritonáriák
11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben Varga Tamás gordonkahangversenye
13.25 Szvitek fúvószenekarra 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 AufDeutschgesagt-11. 14.20 Franz Kafka: Az átváltozás
15.20 A kórusirodalom mes-
terműveiböl 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Hangpaletta / Unisono 16.35 Sugár Miklós műveiből
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Europódium 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó
Varsányi Zsuzsával 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Énekes, grafikus, festő 12.00 Nóta-só 13.00 Hirpercek 13.10 Prímáspódium 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Mindenki másképp csinálja
Ma: Szilágyi János 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Musical hangversenyek az Údry Színpadon
16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Mexikói zene 17.25 Közvetítés a Vác-Apol-lon Limassol UEFA Kupa-mérkőzésről 18.20 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Varázsgömb 19.50 Mexikói dallamok 20.20 Boldog születésnapot! 21.00 Hirpercek 21.10 Zeneközeiben a hallgató
22.30 Férfiháztartás 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Jazzshow
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiből
17.00 Irodalmi újság (ism.) 17.50 Zenei publicisztika 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Liszt: Don Sanche
Egyfelvonásos opera 19.41 A L''Échole d''Orphée
Együttes játszik 20.00 Kapcsoljuk a Berlini Filharmónia nagytermét Közben: 20.40 Hirek. Időjárás 20.45 Teleobjektív 22.00 Hírek, időjárás 22.05 Hangszerszólók 22.39 Az európai cigányság
népzenéje - XVIII/2. 23.05 Költő inkognitóban Ács Károly költői estje
0.05-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
14.15 Fawlty Towers (ism.) 14.45 Horton kis éji zenéje
15.50 Gianna Nannini
16.16 Mona Lisa 17.00 Minihírek 17.10 X-Large
18.00 Képek Németországból 19.00 Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Mozimagazin 20.00 Zenei fesztivál 21.00 Maxi, kérlek, jelentkezz! (német film)
21.51 Sport 22.00 Híradó
22.30 Klub—2 - talkshow
SZTV-1 16.45 Kontaktus stúdió 17.45 Autósok, motorosok
magazinja 18.15 Gazdasági magazin 18.20 Fekete Villám kalandjai (kanadai tévéfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Derrick (német krimi)
A szurkoló halála 21.05 Publicisztikai műsor 21.25 Az SZK kormánya tájékoztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Rendörmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Látomások (amatőr filmesek műsora)
SZTV-2 17.40 Regionális műsor 17.50 AWorldnet bemutatja... 18.20 Vásárlók magazinja 18.55 SV Casino Salzburg-DAC Dunajska Streda UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés 20.50 Polaritások 21.40 Ibsen: Solness, az építész (tévéjáték) 22.50 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Fönök (sorozat) „Határtalan" gyilkosság
Ironside és Jerry szerencsével határos módon menekült meg a támadóktól. Bili Ellis gyilkosa még mindig szabadlábon van.A Főnök látszólag kilép a rendőrség kötelékéből, engedélyét visszaadja. Mindezt abban a reményben teszi, hogy a gyilkosok végre békén hagyják... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (amerikai sorozat)
Majdnem felnőtt 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) fHFTil Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a fönök? (sor.)
Házassági ajánlat 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Al vállalkozó 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) BiTTO Columbo
(amerikai krimisorozat) Madár a tenyérben 22.10 Quincy (am. sor.)
Utazás a halálba KKHil.1 L. A. Law (am. sorozat)
Váratlan apaság 24.00 Törvény és rend (sor.) Uram, bocsáss meg!
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.35 Ki itt a fönök? (ism.)
2.05 Ilona Christen (ism.)
3.00 Hans Meiser (ism.)
3.55 Robbanékony (ism.)
4.20 A Főnök (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk - játék 12.10 Csodálatos évek (sor.)
Ne légy gyáva! 12.45 Robin Hood (sorozat) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sor.) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.45 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc
(sorozat) 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T. (sorozat) 16.35 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sorozat)
A csapda 17.40 Hirek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hírek
18.55 Paradiso klub (sor.)
Rövid kapcsolat 20.00 Hirek
20.15 Americana (am. film) Fsz.: Dávid Carradine 22.00 Az ördögűző háza
(olasz-spanyol film) 23.40 Versenyfutás a halállal
50 mérföld nyugatra 0.30 Americana (ism.) 2.10 Az ördögűző háza (ism.) 3.40 Versenyfutás a halállal (ism.)
14.45 Lou Grant (sorozat)
15.45 Fiatalok magazinja
16.15 Földetérés (sor.)
16.45 Egy apával több
17.15 Beszélgetés
18.00 Híradó / Sport
18.30 Játék
19.05 Hirek
19.10 Cannon (sorozat)
20.10 Secret Service (sor.)
21.00 Hirek
21.15 Magazin
21.55 Hírek
22.05 Beszélgetés
23.10 Hírek
23.15 Gyilkos hétköznapok
6.00 Banánhéj (sorozat) 6.30 Teiereggel
9.00 Riportok (ism.)
10.00 Francia nyelvterületek
12.00 Varietémüsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Játékfilm
15.10 Frufru (ism.)
16.30 Az egészségünkről
16.50 Főzőcske 17.05 Pokoli horgászat 17.40 Leonardo gyermekei 18.00 Kvízjátékok 19.00 A média hatalma 20.30 Svájci magazin
21.30 Rendkívüli tudósító
23.00 Kulturális magazin
0.30 A jövendő fátylai
1.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Sport
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Angol slágerlista
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.30 Eco-rekord 9.00 Super-üziet 12.00 Videodivat 14.00 Videogenerátor 16.30 Élő videoshow 18.30 Videodivat 19.30 Dante (sorozat) 20.00 A labdarúgás története
21.00 Európai hírmagazin 21.30 Eco-rekord 22.00 Hírek
22.30 Európai üzleti élet 22.48 Piacgazdaság 23.00 A malom (film) 1.05 Videogenerátor
vonatkozik, helyreigazítást a közlemény állal érintett tag kérhet, és nem a jogi személyt képviselő egyén. A jogi személy tehát önállóan nem léphet fel a tagja helyett, így a tagját, adott esetben a vezetőjét ért sérelem esetén sem.
A sajtóhelyreigazítási eljárás egyik legfőbb szabálya tehát a személyes jogérvényesítés előírása.
Magának az eljárásnak jogvesztő határidői vannak, ezek pedig a következők. Egyrészt lényeges a kifogásolt sajtóközlemény megjelenésének napja. A megjelenés napjának azt az időpontot kell tekinteni, amelyet a közleményt tartalmazó lap feltüntet. A sajtóhelyreigazítást a közlemény megjelenésétől számított 30 napon belül lehet írásban kérni a sajtószervtől. Helyreigazítást azt kérhet, akinek a személyére sajtóközlemény utal, vagy akinek a személye a
sajtóközlemény tartalmából felismerhető. A helyreigazítást napilap esetében az erre irányuló igény kézhezvételétől számított 8 napon belül, folyóirat esetében a legközelebbi számban azonos módon kell közzétenni. A határidőben kért helyreigazítás közlését csak akkor lehet megtagadni, ha a helyreigazítási kérelemben előadottak valósága nyomban megcáfolható. Ha a sajtó a sérelmet szenvedett személy kérelmére helyreigazítási kérelemnek határidőn belül nem tesz eleget, a helyreigazítást igénylő fél a Polgári Perrendtartás 343. szakasz 1. és 3. bekezdése értelmében keresetet indíthat az időszaki lap szerkesztősége ellen. A keresetet a közlési kötelezettség utolsó napjától számított 15 nap alatt kell benyújtani.
Hogy a sajtóhelyreigazítást tartalmazó közleménynek mit kell tartalmaznia, a Legfelsőbb Bíróság Pk. 15. számú állásfoglalása rögzíti.
<P
DOMCIS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
DSF
KANIZSA TV 19-23 óra: SZÍV-TV Magazin 1.
OSZTRÁK 1 PRO 7
Szeptember 14.
8.45 Reggeli börze
9.00 Szabadidő-magazin
10.00 Röplabda EB
12.00 Fun sport
12.30 DSF-tréning
13.00 Telebörze
14.00 Szörf
15.00 Labdarúgás
16.30 A vesztes csapat
17.00 Zene és sport
18.00 Magazin
18.30 Sport és show
19.30 Sportriport
20.00 Sport a nagyvilágból
22.00 Beszélgetés
23.00 Úkölvivás
24.00 Beszélgetés (ism.)
1.00 Úkölvivás
9.00 Golf 11.00 Vitorlázás 13.00 Euro-gólok 14.00 Jégkorong 17.00 Vitorlázás 18.00 Euro-gólok 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Amerikai labdarúgás 22.00 Ökölvívás 23.00 Biliárd 1.00 Eurosport-hirek
14.45 Beszélgetés
15.00 Hirek 15.03 Viva Las Vegas 16.45 Környezetvédelem 17.15 Top 6 - moszkitó
18.00 Jog a szerelemhez
(sorozat) 18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó
20.15 Ég és Föld találkozása
21.00 Beszélgetés
21.15 Jekyll és Hyde
(amerikai film)
22.50 Könnyűzene
9.00 9.05 9.30 10.15 10.30
12.05 13.00 13.10
13.35
14.00
14.45 15.00 15.15 15.40 15.50 16.15
16.36
17.00 17.10 18.00 18.05 18.30
19.30 20.15 21.07 21.20
22.45 0.15 0.20 2.25
Hírek
Bili Cosby-show (ism.) Idősek klubja (ism.) Pan-Optikum (ism.) Nem ismerlek, de szeretlek (ism.) Sport (ism.) Hírek
Rólunk van szó (ism.) Három hölgy (sor.) Bízz, de kiben? Waltonék (sorozat) Nehéz idők A holnap mesterei An-tan-ténusz Rupert, a medve (sor.) Panda-klub Kaland a Karib-tengeren Konfettishow Flintstone család Kedves Frédi Minihírek Wurlitzer Hirek
Rólunk van szó Két müncheni Hamburgban (sorozat) Híradó / Sport Természetfilm Oldalpillantások Marianna, a szenvedélyes tanárnő (11/1.) Kungfu (am. film) Hírek
Elátkozva... (ism.) 1000 mestermii
OSZTRÁK 2
15.00 15.30 15.40 16.25 16.45 17.30 18.00 18.30 19.00 19.30 20.00 20.15 21.07 22.00 22.30 0.45
Hársfa utca (sorozat) Oldalpillantások (sor.) Hétköznapi történet Ausztria kincsesház A világ vallásai Tájékozódás Bili Cosby-show (sor.) Igen vagy nem - játék Tartományi élet Híradó
Kulturális magazin Aki nevet, nyer Külföldi tudósítások Híradó
Club-2 - talkshow Hirek
4.50 Lassie (ism.)
5.15 Flipper (ism.)
5.40 Mr. Belvedere (ism.)
6.05 Rajzfilmek (ism.)
7.35 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.00 Hármak társasága (ism.)
8 30 Adderly (ism.) HKIH Zeppelin (ism.) 11.25 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.55 Roseanne (ism.) 12.25 Matlock (ism.) 13.30 A világűr másik oldaláról jöttek (ism.) iEH«1 Adderly (sorozat) A kritikus massza iMMil Mr. Belvedere (sor.)
A játékos 1. 16.25 Varázslatos Jeannie
(amerikai sorozat) 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család iMKM Hármak társasága (sorozat) Ellenállhatatlan 18.55 Utcai flört
(német sorozat) 19.25 Roseanne (sorozat) 20.00 Híradó
MUM Jane és az elveszett kincs (dél-afrikai film) 22.05 T. J. Hooker (sor.)
Régi csapat KKili] Osaka-hadmüvelet (amerikai krimi)
1.00 Hírek
1.10 Én, a kém (am. sor.) Halott vagy
Scott és Kelly tanárként vesz részt a fiatalok kiképzésében. A soron következő gyakorlat neve vadászat, amelyben a diákoknak el kell fogniuk a két ügynököt. A játékból véres valóság lesz, amikor az egyik diák -egy idegen hatalom beszervezett ügynöke -Kelly pisztolyával két gyilkosságot követ el...
2.00 Hírek
2.10 Sumuru (ism.)
3.35 Hírek
3.45 Én, a kém (ism.)
DUNA TV
16.00 16.05 16.10
16.35
17.50
18.20 18.45 19.00
20.35
21.05 21.20
22.20 22.25
Hirek, műsorismertetés Évforduló
Fekete Villám kalandjai A nagymenő (ism.) Kismaszat és a gézengúzok - Magyar film Börvedrektől a habágyúig
Maja, a méhecske Dunahiradó A múmia közbeszól
Magyar film
Határon Túli Műhelyek
Kordokumentum
Dunasport
Recsk 1950-1953
III/2. rész
Évforduló
Hírösszefoglaló
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.) 6.00 Jó reggelt a SAT1 -gyei I 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (sor.) iBMH Trapper John (sorozat) 14.15 Szomszédok (sorozat) Julié azt hiszi, most már minden rendben van, az élet a megszokott mederben folytatódik, de az apja nem tud megbocsátani. 14.45 Bonanza (sorozat) A sokarcú Gideon 15.45 Űrszekerek (sorozat)
Új dimenziók 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit iMKIi] Sugarbaker lányok
Hajóút 19.00 Hírek/Sport 19.30 Szerencsekerék ETÜE Tíz (amerikai film)
Fsz.: Dudley Moore, Bo Derek 22.30 Tiltakozás 23.30 Tévétükör - riport 0.10 Erotikus magazin 0.40 Ki a legjobb férfi? 1.30 Űrszekerek (ism.) 2.20 Sugarbaker lányok
A helyreigazító közleményből a maga egészét és összefüggéseit tekintve is ki kell tűnnie annak, hogy a kifogásolt sajtóközleménynek mely tényállítása valótlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, illetve melyek a való tények. Ennek megfelelően ahhoz, hogy a sajtószerv helyreigazítást eszközölhessen, magának a helyreigazítási kérelemnek is tartalmaznia kell azt, hogy a kérelmező szerint melyek a való tények, melyek a közlemény valótlan tényei, és melyeket tüntet fel hamis színben. Amennyiben tehát a kérelmező nem jelöli meg a kifogásolt tényállításokat, a sajtóhelyreigazítás - határozott kérelem hiányában - szükségszerűen legfeljebb a kérelmező kifogásait tudja közölni. A fentiekre tekintettel tehát egy sajtóhelyre-igazítási kérelem alapvetően három részből áll: A helyreigazítást kérő kérelméből, magából a sajtószerv állal leközlendő közleményből
(tényleges helyreigazítás), illetve a kérelmezőnek a kifogásolt cikkre vonatkozó cáfolatából. A sajtószerv a tényleges helyreigazítást fogja teljes terjedelemben lehozni.
A Legfelsőbb Bíróság Pf. IV.20.828.11982. sz. alatti eseti döntésében kimondta, hogy a helyreigazítás terjedelme vonatkozásában a bíróság nem kötelezheti a sajtószervet olyan helyreigazításra, amely a sértett félnek az igényét a helyreigazítás iráni tartalmában meghaladja.
Mivel a sajtóhelyreigazítási eljárásnak tételes szabályai vannak, amelyek meghatározzák a helyreigazítás rendjét, így a sajtószerv csak a fenti szabályok figyelembevételével, a tényleges helyreigazítási kérelem birtokában tud helyreigazítást eszközölni.
Dr. S. P.
MTV 1
MTV 2
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - adótippel 6.25 Határtól - határig
A körzeti televíziók műsora
6.35 Üzlet - Gazdasági és
pénzügyi híradó 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte - Reggeli információs magazin
9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9 05 Telelottó KTETil Anyagias világ
Kanadai tévéfilmsorozat-XIX/3. rész: A koszorúslány iliUtli] Maigret és a betörő fe-
Angol krimisorozat Fsz.: Michael Gambon (Sinkó László) 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg
15.58 Műsorismertetés 16.00 Híradó 16.10 Telis-telievideó ''93 16 15 Vásártévé iHIMfl Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorozat ímk Ombudsnő Nőmagazin 17.40 Cimbória
Telefonos vetélkedő iHfcH Meseiánc
Mi a csoda? 18.10 Álljunk meg egy szóra I Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora
18.25 Betüpárbaj
Vetélkedőműsor 18.50 „Veletek vagyok mindennap..." Katolikus krónika 19.07 Berta
Angol bábfilmsorozat A repülő mackó 19.30 Híradó 20.05 Telesport MUMü A Guldenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat Xlil/2. rész: A szép idegen 21.15 Gondolkodó
Tudományos folyóirat 21.35 Ezredforduló
Közép-európai magazin HWKH Titkok és talányok Amerikai filmsorozat XIII/7 : Tűzhányók WJCP. Sportvarázs 0.25 Híradó 0.30 BBC-híradó
HB0
17.30 Tom és Jerry 50. születésnapi bulija 18.30 Rendörakadémia 2.
Amerikai vígjáték 88'' 20.00 Gengszterek között
Amerikai krimi 92'' 21.40 BAT21
Amerikai akciófilm 101'' 23.25 Videó blues
Magyar dráma 93''
10.00
Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorajánlat
16.20
16.40
17.05 17.10
íHFEI
16.00 16.03
16.05 Mit ér az ember, ha vidéki...?!
Vállalkozók, vállalkozások
Észbontó
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek
Könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Hűség és igazság Elektor kalandor Telefonos videójáték Viaje al espanol Spanyol nyelvlecke kezdőknek Korforduló
Idősek és idősödök magazinja 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Körzeti híradók
Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Műsorajánlat 18.28 Időjárás 18.35 Korkép
Magyarország jelen időben
„Magyarországról jövök" - kamerával
CiE Szőnyegszövők A boldog család
Német tévéfilmsorozat Elcsábítva és kifosztva llse - Mady Rahl (Tol-nay Klári), Ludwig -Fritz Strassner (Ben-kő Gyula), Erna - Eli-sabeth Welz (Pásztor Erzsi) 20.25 Stan és Pan
Amerikai rajzfilmsorozat Tökkelütött ügynökök 20.30 Stúdió ''93
Kulturális hetilap Hfrtv Mindent vagy semmit!
Műveltségi vetélkedő 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 24 óra 22.50 Kis esti zene
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Baba-mama torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat 20.40 Harc Rómáért - Német-román kalandfilm Fsz.: Honor Blackman, Harriet Andersson, Orsón Welles, Sylva Koscina 22.20 íme az Interimpo! 22.30 Magyar Rallye Bajnokság

A SZUPERMINÖSÉG
UJ helyen: SúúUrs foto, Nk., Fő u. 9.
AKT Mozi 20 óra: Citrom disznó - HELY Klub
Mozi: 16, 18, 20 óra: Időinvázió
Stúdió Mozi: 16.30, IX. 15 Óra: Fdhtfk közül a nap
20.15 éra: Egy szenvedélyes éjszaka
PETŐFI 3 SAT RÍ
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Rigórádió 11.35 Barátom, a vak
Bródy Sándor novellája 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Bruch: Kol Nidré 13.30 A református egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Olasz nő Algírban
Részletek Rossini operájából 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója
16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Házimuzsika 17.05 Hirvidék 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Fejes Endre irodalmi
összeállítása 20.05 Népzenei emlékeim 20.30 Határok nélkül 21.05 Világstúdió 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Teritéken 23.05 Archívumok mélyéről
-URH-ADÚN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazin
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja
magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar
műsora 23.45 Nyelvlecke
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Ezt hallgattuk anno... 8.50 Apró-cseprő gyerekekről
9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó - Ránki Júliával
10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Szív küldi... 12.00 Nóták 13.00 Hirpercek 13.10 Derűre is derű Csábitóvíz
Kopányi György hangjátéka 13.37 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállás-
14.00 Pihenőidő
Zenés délután - pihenni vágyóknak Benne: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Rockújság 20.30 Közvetítés a Kispest-Honvéd-Manchester United Bajnokcsapatok Európa Kupa labdarúgó-mérkőzésről 21.00 Hirpercek 22.05 Zenészportré Andy Williams 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
A BBC archívumából
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Csárdásmuzsika

6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Fejes Endre: A hazudós 10.34 Operaslágerek 11.40 Népdalkórusok, hangszerkeltősök 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben - Bach: h-moll mise BWV. 232. 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 En franpais - XIII/1. 14.20 Átváltozások a XX. században (2.)
Pap Károly: Átváltozás 15.07 Kamarazene 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Bartók-Pásztory-díj
Nyíregyházán 16.45 Schumann-kórusok
17.00 17.50 18.00 18.05
19.35
20.02 20.07
21.19 22.00 22.05
23.00
23.30 24.00 0.05
■i
Metronóm Most olvastam Hirek. Időjárás A magyar zene évszázadai
A Délnémet Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye Közben: Hirek. Időjárás Halhatatlan magyar vers - Somlyó Zoltán Operarészletek Hirek. Időjárás Húszéves a Korunk zenéje
Világhangköltészeti Revue
AzUncLab Band játszik Hirek. Időjárás Századunk zenéjéből
14.15 Európai zenetörténet 15.25 A Herrensee körül 16.25 Lakáskultúra 17.10 Black Beauty kalandjai 18.00 Képek Svájcból 19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Politikai magazin 20.00 A történelem híres szerelmespárjai 21.00 A férfi, aki nem szerette a kocsikat (sorozat) 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Híradó 22.25 Nagyvárosi cápák
SZLOVÁK
w"»*w m rwmm
SZTV-1 17.45 Gazdasági magazin 18.20 A hegy gyomrában
(új-zélandi filmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A szerelem szigetei
(német dok.-film) 20.55 Zina (tévéjáték) 21.35 Könyvmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Jazzpódium Larry Coryell
SZTV-2 15.40 SK Slovan Bratislava-Aston Villa UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés 18.00 Regionális műsor 18.10 Gyűjtök magazinja 18.50 Biográfiák 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A hatvanas évek mozija Unalmas vasárnap (cseh film) 21.25 A tettes ismeretlen
(felderítetlen bűnügyek) 21.55 Szlovák dalénekesek 22.10 Vállalkozók magazinja 22.40 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Főnők (sorozat) Amy Prentiss 1.
Amy Prentiss is azok közé tartozik, akik jelöltették magukat a rendőrfőnöki posztra. Az asszony minden követelménynek teljesen megfelel, felettesei mégsem öt választják... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (am. sorozat)
Örök szerelem 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) íFüül Kalifornia klán (sor.) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés Hans Meiser 17.00 Ki itt a fönök? (amerikai sorozat) Nagymama látogatóban fHETil Borzasztó kedves család (am. sorozat) A spórolós 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) Hiinü B. L. Stryker (am. sor.)
Mindhalálig hű 22.15 Tévétükör - magazin WWil A tűz szeme (amerikai horror)
0.40 Borzasztó kedves család (ism.)
1.20 Ki itt a fönök? (ism.)
1.50 Ilona Christen (ism.)
2.50 Hans Meiser (ism.)
3.45 Robbanékony (ism.)
4.10 A Főnök (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk-játék 12.10 Csodálatos évek (sor.) 12.45 Robin Hood (ism.) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sor.) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil 14.55 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sor.)
A tanú halála 17.40 Hirek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hírek
18.55 Paradiso klub (sorozat)
Piszkos pénz 20.00 Hirek
20.15 Csak a holttestemen keresztül (am. sorozat) Egy halott, négy gyilkos 21.55 Pankráció 22.20 Jocks (am. vígjáték) 0.05 Versenyfutás a halállal Mindenkinek a magáét 1.00 Csak a holttestemen keresztül (ism.) 1.55 Pankráció (ism.) 2.55 Jocks (ism.) 4.30 Versenyfutás a halállal
14.45 Lou Gannt (sorozat)
15.45 Fiatalok magazinja
16.15 Földetérés (sorozat)
16.45 Egy apával több (sor.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Híradó / Sport
18.30 Játék
19.05 Hirek
19.10 Cannon (sorozat)
20.10 Az ügyésznö és a zsaru
21.00 Hirek
21.20 Magazin
21.45 Simon és Simon (sor.)
22.45 Hirek
22.50 Spiegel-témák
23.50 Al Mundy (sor.)
■ ^^wmrn,
6.00 Banánhéj (sorozat) 6.30 Telereggel 9.00 Hasznos tudnivalók 10.00 Iskolások műsora 11.00 Európai magazin 12.00 Varietémüsor 13.15 Banánhéj (ism.) 14.35 Mai kertek (ism.) 15.30 Beszélgetés Sculiy-vel 16.30 Az egészségűnkről 16.50 Főzőcske 17.05 Pokoli horgászat 17.40 Régészet 18.00 Kvízjáték 19.00 A média hatalma 20.00 Jelen idő 21.30 Színházi közvetítés 23.10 Le az álarccal! 0.40 Jorge Semprun
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Az igazi világ (sorozat)
21.00 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hírek
8.30 Európai hírmagazin 9.00 Super-üziet 12.00 Európa-magazin 14.00 Videogenerátor 16.30 Élövideoshow 18.30 Jó és rossz 19.30 Richárd Diamond (amerikai sorozat) 20.00 Sport 21.00 Riportok 21.30 Financial Times (riport) 22.00 Hirek
22.30 Európai üzleti élet 22.48 Piacgazdaság 23.30 Jó és rossz (ism.)
A KANIZSAI KORONA SÖRFESZTIVÁL PROGRAMJA
A Kanizsa Sörgyár alapításának ÍOO. évfordulója alkalmából 1992. május-szeptember hónapok között országos jellegi! centenáriumi sörfesztiválsorozatot szervezett a Kanizsa Sörgyár Rt. vezetése. Az ünnepséglánc szeptember 13-i nagyszabású, felejthetetlen nagykanizsai záróünnepségén Furák Zoltán elnök-vezérigazgató bejelentette, hogy a jövőben minden esztendőben rendeznek „mini" sörfesztivált. Nos, a sörgyári vezetés - a cég gazdasági nehézségei ellenére - állta szavát: szeptember 16-19 között városunkban sor kerül a második fesztiválra, amely a KANIZSAI KORONA SÖRFESZTIVÁL elnevezést kapta.
A gazdag mdfsor központja ezúttal is az Olajbányász SE sporttelepének déli része lesz, ahol ismét felállítják a szabadtéri színpadot, a sörsát-
rat, a vendéglátó helyeket. A rendezvény a 14 éven felülieknek belépődíjas lesz, annyi könnyítéssel, hogy egy darab 50 Ft-os belépőjegy négy napra érvényes!
SZEPTEMBER 16. (CSÜTÖRTÖK)
15.00 óra: A zalaegerszegi majorett-csoport és fúvószenekar felvonulása a belvárosból a sporttelepre.
16.00: Ünnepélyes megnyitó. Fesztivál-induló. Első sörcsapolás a szabadtéri színpadnál.
17.00-19.00: Játszóház gyermekeknek.
17.00—18.30: Korona kerékpárverseny (női és férfi), a helyi TRI-CO Triatlon Klub szervezésében. Táv: 18 éves korig 20 km, 18 év felett 40
cfafMp. PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
DSF
19 óra:
20 óra:
OSZTRÁK 1
i » íTia^nmi I.
SZÍV TV Magazin II.
Heti magazinműsor,
utána SZÍV TV magazin II. folytatása
Szeptember 15.
PRO 7
DUNA TV
MTV 1
MTV 2
8.45 Reggeli börze
9.30 Sport a nagyvilágból
11.55 Börze
12.00 Magazin
12.30 Fun-tasztikus utazások
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréning
14.00 Ejtöernyöugrás
15.00 Sport a nagyvilágból
17.00 Sportdokumentumok
18.00 Himalája
18.30 Amerikai labdarúgás
19.30 Sportriportok
20.00 Esti riport
23.00 Supercross
24.00 Amerikai labdarúgás
1.00 Sportdokumentumok
8.30 Aerobic 9.00 Atlétika
14.00 Amerikai labdarúgás 16.00 Triatlon 17.00 Kerékpársport 19.00 Auto-motor sport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Teke
21.00 Auto-motor sport 22.00 Forma-I 23.00 Labdarúgás 1.00 Eurosport-hirek
14.45 Beszélgetés / Hirek 15.03 Kvizműsor 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Az opera története 2. 16.30 A filozófia kérdései 17.15 Koncert 18.00 Jog a szerelemhez 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese / Kultúra 20.00 Híradó
20.15 Köztünk élő emberek
(sorozat) 21.00 Beszélgetés 21.15 Verácska (film) 23.25 Talkshow 0.55 A nap hírei
9.00 Hírek
9.05 Bili Cosby-show (ism.) 9.30 Természetűim (ism.) 10.15 Tudományos magazin 10.30 Perry Mason (ism.) 12.10 Külföldi tudósítások 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism) 13.35 Három hölgy (sor.)
Minikrimi 14.00 Waltonék (sorozat)
Szép álom 14.45 A Meier család (sor.) 15.00 Bábjáték 15.30 Állati történetek 15.50 Kaland a Karib-tengeren 16.15 Találmányok között 16.35 Flintstone család (amerikai sorozat) Babysitter 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Két müncheni Hamburgban (sorozat) Üzlet rizikó nélkül 19.30 Hiradó / Sport 20.15 Császári manőver (film) 21.55 Oldalpillantások 22.05 Európai zsaruk (sor.)
Embervadászat 23.00 Hírek 23.05 A vakond (film) 0.40 Kunglu (ism.) 2.10 Hirek
15.00 Hársla utca
(sorozat) 15.30 Oldalpillantások 15.40 Európa pályaudvarai
16.10 Nappal szemben 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Bili Cosby-show (sor.) 18.30 Gaudimax 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Szórakoztató műsor 21.15 Teleszkóp 22.00 Hiradó / Sport
24.00 Jazz
4.40 Lassie (sorozat) 5.05 Flipper (sorozat) 5.30 Mr. Belvedere (ism.) 5.55 Rajzfilmek (ism.) 7.25 Varázslatos Jeannie (ism.)
7.50 Hármak társasága (ism.) 8.20 Adderly (ism.) MWH Öt arany sárkány (angol krimi) Fsz.: Klaus Kinski 10.40 Utcai flört (ism.) 11.15 Roseanne (ism.) 11.45 „Colt" a biztonság kedvéért (am. sorozat) Csábító tolvajok ÍFTE1 Sherlock Holmes ma-
(angol-amerikai krimi) itlUH Adderly (amerikai sor.)
Virágok Jennifernek iMM.1 Mr. Belvedere (sor.)
A játékos 2. 16.25 Varázslatos Jeannie A sereg büszkesége 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család iBIEM Hármak társasága (sor.) 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Miké, a tanár Influenzajárvány miatt tanárhiánnyal küzd az iskola. Az igazgatónak nem marad más választása, hirdetéssel keres kisegítőket. A fizetés napi ötven dollár. Mike váratlanul tanárnak jelentkezik egykor rettegett igazgatójánál... 19.25 Roseanne (sorozat)
Füstjelek 20.00 Híradó Miki Színes álmok (amferikai film) 22.20 Jaké és McCabe (sor.) 23.20 A Hellions banda (angol kalandfilm)
0.55 Hírek
1.05 T. J. Hooker (am. sor.)
1.50 Hírek
2.00 Jane és az eltűnt kincs
(ism.)
3.35 Hirek
3.45 Én, a kém (ism.)
16.00 16.05 16.10
17.55
18.15
18.45 19.00
20.30 21.00
21.20 21.25
Hírek, műsorismertetés
Évforduló
Circus maximus
Magyar film (ism.) Magyar Nemzeti Galéria
Csongrád-Belsöváros Néprajzi kisfilm Dunahiradó Fejes Endre 70 éves Jó estét, nyár, jó estét, szerelem
Magyar film (1972) 11/1. rész Gazdakör Folk-est
Los Andinos együttes
Évforduló
Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.)
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei!
9.15 Szomszédok (ism.)
9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan iKMH Trapper John (sor.)
Bor helyett fegyver 14.15 Szomszédok (sor.) Jim nem tudja feldolgozni azt a tényt, hogy Anna elhagyta. Úgy kezeli Julie-t, mintha levegő lenne. Maxnek sem sikerül felvidítania a férfit. Shane titokban bátyjával edz... 14.45 Bonanza (sorozat)
A smaragd 15.45 Űrszekerek (am. sor.)
Borotvaélen 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok (sor.)
Londiner 19.00 Hírek/Sport . 19.30 Szerencsekerék 2015 Glória (am. akciófilm) EHMH Pizza-kapcsolat (olasz film)
0.30 Űrszekerek (ism.)
1.05 Sugarbaker lányok (ism.)
km. Útirány: Ady-Kisfaludy u. sarok-Szemere ut-ca-Csengery út-Miklósfa és vissza az Olajbányász SE sporttelepére (cél: a kézilabdapályán).
17.00: Eszményi Viktória és Heilig Gábor gyermekműsora.
18.00: Operett (musical-táncdal) műsor. Közreműködik: Balogh Mária és Pere János. 19.00: Korshow-duó humor-műsora.
20.00: A Kis Lorenzo Együttes műsora. Ven dég: Dobos Attila.
városból. Cél: az Olajbányász SE kézilabdapályája. 18.00: Vamyú Country és Los Andinos koncert. 19.00: Tombolasorsolás. 20.00: ZORÁN műsora.
20.00-23.00: Szabadtéri SÖRBÁL, a Szivárvány együttes és a kanizsai Old Mix zenekar közreműködésével.
14.00-18.00: Játszóház gyermekeknek. 14.00: Játékos vetélkedők (sörivóverseny stb.). 15.00: Bűvészshow.
16.00: Török Ádám és a Rabb együttes műsora. 17.00: Ihos József humorista műsora. 17.30: „Fut a Kanizsa" utcai futóverseny mindkét nemben, két korcsoportban. Rajt: a bel-
10.00-12.00 és 14.00-18.00: Játszóház gyermekeknek.
10.00: „Sportvetélkedők melegítőben" általános és középiskolásoknak, a kézilabdapályán.
11.00: M. Horváth Ildikó zenés gyermekműsora.
12.00: Sportakrobatikai bemutató.
13.00: Térzene.
13.30-18.00: Korona Kupa kispályás labdarú-(Folytatás a 18. oldalon.)
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Hiradó 7.00-
9.00 Napkelte
Telefon: 251-0119
9.00-
12.00 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: Hfcii; Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat (ism.) A robotok forradalma tliülil Az égbolt lovagjai
Francia-svájci tévéfilmsorozat - VI/3. rész: Az Alpok felett 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 Iskolák, figyelem I Irodalom
Pilinszky János Aranymadár
iKIKW Sugárzás és sugárzás-védelem
XIII/3.: Sugárzások és az anyag 12.45 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 13.00 Segítség!
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás
15.58 16.00 16.10
íEfEl
17.13
18.00 18.25
íEiEE
19.00
19.07
19.30 ETiliE 21.00 21.25
ÉHÉÉ
23.25 23.30
Műsorismertetés Hiradó
Nemzeti értékeink
Eger IV.
Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat Sikeremberek Szönyi Zsuzsa Friss - Fiatal magazin Zenelánc - Vonat A Muzsikás együttes műsora
Bejöhetek? - Pécsi 111 dikó vendégségben Vogel Ericnél „Maradjatok meg szeretetemben!..." Jó éjszakát kíván a Disney! Híradó Családi kör 24 óra
Szabófalvától San Fran-ciscóig - Portréfilm Csokits János költőröl Salzburg, 1993 II. rész Hiradó BBC-hiradó
HB0
17.30 Állati élet:
Száraz évszak 52'' 18.30 Golförültek II.
Amerikai vígjáték 93'' 20.10 Bonnié és Clyde
Am. gengszterfilm 107'' 22.00 Vad orchideák
Am. erotikus dráma 107'' 23.50 Ha a forgószél hazarepít - Am. dráma 88''
16.15 Műsorajánlat 16.18 Időjárás iMHH Gyerekeknek
Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat Nádasok Noé bárkája Angol rajzfilmsorozat Űserdö a vizén Maja, a méhecske Japán-osztrák rajzfilmsorozat Rémület a mezőn 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videójáték 17.10 Telespanol íHBü Hármas csatorna Színekről színesen IV/2. rész 18.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 18.10 Körzeti híradók Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel /fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Körzeti magazin 19.00 Műsorajánlat-Időjárás 19.10 A sport szépei
Francia film 19.35 Mindent vagy semmit!
Műveltségi vetélkedő KiiliW Kispest-Honvéd-Manchester United Labdarúgó BEK-mérkő-zés
22.00 Esti egyenleg - Napi
képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás-Műsorajánlat 22.25 Tanuljunk imádkozni!
Beszélgetés Jálics Ferenc Németországban élő jezsuita szerzetessel 22.55 Irak - a várakozó ország
Angol dokumentumfilm A film az Öböl-háború befejezése után készült, betekintést enged az iraki nép, a társadalom életébe, és végigkíséri a félelmetes vezér, Szaddam Husszein „karrierjét" diákéveitől napjainkig.
23.47 Éjiéli szóváltás
Delfi jósda: Optimizmus, pesszimizmus
_SZÍV TV_
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Top 10
20.40 Tóksó a Komédiumból
- Ráadás! 21.00 Harc Rómáért
Német-román, történelmi kalandfilm II. rész 100'' 22.40 Egészségmagazin 22.55 Jövő heti műsorajánlat
PANNONCONSULT KFT.
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 93/310-461. YYestel: 60/399-196
SZEPTEMBER 17. (PÉNTEK)
SZEPTEMBER 18. (SZOMBAT)
c
SUTORTOK
Mozi: 16, 18, 20 óra: Időinvázió
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Egy szenvedélyes éjszaka 20.15 óra: Egy szenvedélyes éjszaka
Kanizsai
műsor
KOSSUTH PETŐFI
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Régi híres énekesek
műsorából 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Filmzene 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
A Magyar Állami Hangversenyzenekar játszik 14.55 Versarchívum 15.05 Válogatott perceink 15.45 Éneklő ifjúság 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
A hét muzsikusa 17.05 Önkormányzatok fóruma 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekekI 19.40 Fejes Endre irodalmi
összeállítása 20.05 Hagyományos zene
Mexikóból 20.30 Határok nélkül 21.05 Névjegy
Jordán Tamás 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Zabhegyezők 23.05 Lemezek közi válogatva
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazin
16.00-
17.00 Az Amerika hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Nyelvlecke
4.30 Reggeli kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Klasszikusok könnyedén
8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó
Mélykúti Ilonával 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Az én slágerlistám 12.00 Régi nóta, híres nóta 13.00 Hírpercek 13.10 Előre az egészségérti 13.25 Kvízpróba
Játékvezető: dr. Hársing Lajos 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kabarécsütörtök
Benne: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Észkerék - Telefonos nyemerényjáték gyerekeknek 17.32 Gordiusz
Magazin töprengőknek 18.30 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Daráló (ism.) 19.35 Előzetes a Scorpions szeptemberi Budapesti koncertjéhez 20.30 Szórakoztató Biblia
Salome tánca 21.00 Hirpercek 21.10 Közvetítés a KR Reyk-javik-MTK UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzésről 21.50 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Éjszínház
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Cigánynóták
bartók
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Rádiószínház
Másnap - Csiki László hangjátéka (ism.) 10.34 Régi magyar muzsika 11.00 Zenekari muzsika 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.08 Gounod: Faust Részlet
13.27 Bemutatjuk új kórusfelvételünket 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Auf Deutsch gesagt
(ism.)
14.20 Átváltozások a XX. században 14.53 Hovanscsina 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Muzsikáról versben,
prózában 16.35 Fúvószene 17.00 Nézd a táncok nemeit 17.30 Túl az Óperencián 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Budapesti Bach-hét 19.05 Magyar képek 19.35 A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye Közben: 20.25 Hirek. Időjárás 20.30 Balassi Bálint versei 21.40 Régi fúvósmuzsika 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Katedra 22.50 Napjaink zenéje 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
13.00 13.45 14.15 15.50 16.00 17.10 17.35 18.00 19.00 19.20 20.00 21.00 22.00 22.25
23.45
3 SAT
ZDF-magazin Politikai magazin Jazz
Irodalom mindenkinek Művészeti kommunák Vadállatok Svájcban Octopus vállalkozás Sport Hirek
3 SAT stúdió Művészeti fesztivál Két férfi egy eset Hírek
A visszatérés ideje
(chilei film) Hírek
RTL
szlovák
SZTV-1 16.50 Hírek 16.55 Kontaktus stúdió 17.55 Szlovákia történelme 18.15 Gazdasági magazin 18.20 A hegy gyomrában
(új-zélandi filmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Gasztronómiai magazin
19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Előszezon
(kanadai tévéfilm) 21.35 Kulturális magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Téma - vitaműsor
SZTV-2 17.00 Események, kommentárok
17.25 AWorldnetbemutatja... 18.35 Egészségügyi magazin 18.50 Arcok és városok
Racej 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 MTV-slágerlista 21.00 Turisztikai magazin 21.30 Labdarúgó kupanap 22.10 Rózsát az ügyésznek
(német film) 23.45 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország!
9.00 A Főnök (am. sor.) Amy Prentiss 2.
Amy Prentiss főnyomozóvá lépett elő. Mindennap meg kell küzdenie férfi kollégáival, naponta be kell bizonyítania rátermettségét. Minden igyekezete ellenére úgy tűnik, hogy kudarcot vall. A férfitársadalom nem hajlandó befogadni öt... 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 227 (am. sorozat)
Telitalálat 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) tElEE] Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés - Hans
Meiser 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Segítség kéretik! 17.30 Borzasztó kedves család (am. sorozat) Az állatkertben 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó 19.10 Robbanékony
(politikai magazin) 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 S. O. S.-hivás CTE1 Halálos hazugság
(német thriller) EEHEi Darkman
(amerikai horror)
0.50 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 Ki itt a főnök? (ism.)
2.05 Ilona Christen (ism.)
3.05 Hans Meiser (ism.)
4.00 Robbanékony (ism.)
4.25 A Főnök (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk - játék 12.10 Csodálatos évek (sor.)
És mégis szeret 12.45 Robin Hood (ism.) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sor.) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil (sor) 14.55 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sor.) 17.05 M ügyosztály (sor.)
Nyomtalanul 17.40 Hirek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hírek 18.55 Paradiso klub (sorozat) Frontok között 20.00 Hirek
20.15 Hárem lett a szobám
(amerikai film) 22.00 Sivatagi szivek (amerikai film) 23.40 Versenyfutás a halállal 0.35 Hárem lett a szobám (ism.)
2.10 Sivatagi szivek (ism.) 3.45 Versenyfutás a halállal
(ism.)
14.45 15.35 15.45 16.15 16.45 17.15 18.00 18.30 19.05 19.10 20.10 21.00 21.15 21.55 22.10 23.00
Lou Grant (sorozat) Hírek
Fiatalok magazinja Földetérés (sorozat) Egy apával több (sor.)
Híradó, sport
Játék
Hírek
Cannon (sorozat)
Provokáció
Hirek
Magazin
Hírek
Sport
Szexuális magazin
TV 5
6.00 Banánhéj (sorozat) 6.30 Telereggel
9.00 Filmek Afrikáról
10.30 Ez a természeté
12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (ism.)
13.40 Kulturális magazin (ism.) 15.15 Viva - kult. magazin
16.30 Az egészségünkről 16.50 Főzőcske 17.05 Pokoli horgászat 17.35 Oxigén 18.00 Kvízjáték
19.00 A médiák hatalma
20.00 Nem kell álmodozni!
21.30 Hasznos tudnivalók
23.00 Viva - magazin
0.45 A rajzfilmekről
1.15 Montreali bolondságok
musiciv
17.30 Tárcsázz!
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Beavis Butthead
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.45 Egytől három
24.00 Házibuli övezet
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
8.00 Hirek
8.30 Európai hírmagazin 9.00 Super-üzlet 12.00 Tudományos magazin 14.00 Videogenerálor 16.30 Élő videoshow 18.30 Környezetvédelem 19.00 Mr. Jones és a törvény 19.30 ECO-rekord 20.00 Sport 21.30 Európa-magazin 22.00 Hírek
22.30 Európai üzleti élei 22.48 Piacgazdaság 23.00 Gung Ho (film) 0.45 Videogenerátor
Gyurik Irén:
De hova...
Szél-tupírozta levelek színét esőcsepp nyaldossa, nyakamban reggelek hűs-sálja tekereg, karomon a fuvallat Dél-Zalai lapot lapozgat, ólmosat ásít az utca, négylábú barátom nadrágomon sárnyomdáz csaholva, rámrázzák vizes kontyukat a fák, s a délutáni szomjas nap felissza, megkönnyebbüli karomon fellélegzik a ruha, s rohanok
f
hozzád alkonyatkor feltupírozott szívvel, perceket lapozva, háztetők árnyéka alatt, de hova... de hova...?
Tóth Szilárd:
Tovább
Némán indulsz e szűk úton. Veled a semminél is semmibb
semmi. Szűk kalapod fejeden, s kezedben szorítod e lap izzadó rostjait. Már szinte érzed szaguk.
Megsinylanak könnyező köv< házak néznek s te összetört tovább
Filep Veronil ]
Eszméletsivár, Érzéki túlzás, Fénysűrű izzás Tudatalatti, me véresen komol; Giccses
0; ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Kanizsai
műsor
KANIZSA TV 8-12 óra: SZÍV-TV magazin II. (ism.) v Szeptember 1 6. ^^ Cj^
DSF OSZTRÁK 1 PRO 7 DUNA TV MTV 1 MTV 2
9.00 Fun-laszlikus utazások
(ism.)
9.30 Sport a nagyvilágból
12.00 Fun sport 12.30 Szabadidó-magazin 13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Amerikai labdarúgás 15.00 Délutáni sport 17.00 Zene és sport 18.00 Mountainbike 18.30 Sport és show 19.30 Sportriport 20.00 Esti sport 22.00 Beszélgetés 23.00 Ökölvívás
EUROSPORT
12.00 Forma-1
13.00 Labdarúgás
15.00 Biliárd
17.00 Lovaglás
19.00 Atlétika
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Lövészet
21.00 Birkózás
22.00 Labdarúgás
23.30 Tenisz magazin
24.00 Biliárd
1.00 Eurosport-hirek
14.45 Beszélgetés 15.00 Hírek 15.03 A hasonmás
{NDK film) 16.30 Továbbképzés 17.15 A zene
18.00 Jog a szerelemhez (sor.) 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese / Börze 20.00 Híradó
20.30 Orosz medvék birodalma 21.00 Beszélgetés 21.15 Tetthely (krimi) 22.45 Nietzsche kishúga 0.15 A nap hirei
9.00 Hirek
9.05 Bili Cosby-show (sor.)
9.30 Országok és emberek 10.00 Ausztria-kép 10.30 Marianna, a szenvedélyes tanárnő (ism.) 12.15 Teleszkóp (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Három hölgy (sorozat)
Összeesküvés 14.00 Waltonék (sorozat) 14.45 Bili Body (sorozat) 15.00 An-tan-ténusz 15.15 Planet kapitány 15.50 Kaland a Karib-tengeren 16.35 Flintstone család 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Két müncheni Hamburgban (sorozat) 19.30 Híradó / Sport 20.15 A St. Benedikt-i emberek (sorozat) 21.05 A számok világa 21.15 Oldalpillantások 21.25 Hunter (sorozat) Kent és a szajha 22.10 Gyilkosok árnyékában
(amerikai krimi) 23.40 Hirek
23.45 Mentsétek meg a tigrist! (am. film)
1.20 A vakond (ism.)
m
15.00 Hársfa utca (sorozat)
15.30 Oldalpillantások
15.40 A hegyek világa
16.25 Bakik
17.15 Anglia kincse
18.00 Bili Cosby-show (sor.)
18.30 Gaudimax
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.05 Filmújdonságok
21.30 Vigyázat, kultúra!
22.00 Hírek
22.30 Fejek
23.15 Éjszakai stúdió
4.25 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.)
5.10 Mr. Belvedere (ism.)
5.35 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család
7.05 Varázslatos Jeannie (ism.)
7.35 Hármak társasága (ism.)
8.05 Adderly (ism.) Bimw A csoda (am. film) 11.20 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.50 Roseanne (ism.) 12.20 Vegas (krimisorozat) Drog a temetőben Twoleaf a megbeszélésnek megfelelően kimegy Dawn Peters elé a repülőtérre, majd a Desert Innbe kíséri a lányt. Munkája végeztével visz-szavonul szobájába, ahol másnap reggel iszonyú fejfájással ébred. Ágya előtt ott fekszik Dawn -holtan. A gyilkos fegyver a férfi ujjlenyomatait viseli... 13.20 Nevada Clint (németspanyol western)
■j] Adderly (sorozat) Mr. Belvedere (sor.) 16.25 Varázslatos Jeannie 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család ÍEJB?, Hármak társasága (sor.)
Nyuszi ül a fűben 18.55 Kezdeti nehézségek
(amerikai sorozat) 19.25 Roseanne (sorozat) 20.00 Hiradó
FTiire Hot Spot (spanyolamerikai film) 22.10 Houston Knights (sor.)
A bandita 23.10 Megszállottság (amerikai krimi)
0.40 Hirek
filRil Jaké és McCabe (ism.)
1.35 Hírek
1.45 A Hellions banda (ism.)
3.15 Hirek
3.25 Vegas (ism.)
4.10 Flipper (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Maga lesz a férjem
Magyar vígjáték (1937) 17.25 Az ókori Kelet - 8. rész 18.20 Niis Holgersson... 18.45 Dunahiradó 19.00 Közép-európai magazin
Előzetes 19.05 VIII. Henrik magánélete
Angol film (1933) 20.35 Korda
100 éve született Túrke-vén Korda Sándor 20.55 Dunasport 21.10 Psalmus Humánus Szent-Györgyi Albert 22.15 Évforduló 22.20 Hírösszefoglaló
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.)
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel!
9.15 Szomszédok (ism.)
9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (sor.) 13.20 Trapper John (sorozat) 14.15 Szomszédok (sorozat) Max titokban még mindig reménykedik, hogy Shane mégis részt vehet az olimpián. Az orvosok azonban közlik vele, hogy az erőltetett edzés végleges bénuláshoz vezetne. 14.45 Bonanza (sorozat) 15.45 Űrszekerek (sorozat) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit íEJETil Sugarbaker lányok
Howard 19.00 Hirek 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Wolff körzete
(német sorozat) 21.15 Talkshow HiHilH A vörös halál álarca (angol horror)
0.30 Űrszekerek (ism.)
1.20 Sugarbaker lányok (ism.)
a
götted szomorún, l lépkedsz csak
volt szédület, :ör bűvölet, edt virrasztás,
esendő ce igazság, i 1 ó d i
becsapott szegényes túláradás, út mellett hemzsegő szükségvolt csúfolók.
Éppeneltűrt szelídvak erőszak, Csírájában sem volt tűzsugár tisztesség,
Tapintattá fogyott szánalmas egyszervolt.
Lukáts Antal:
História
A történelem lapjait forgatva előttünk a múlt s okultunk belőle?
Kleopátrák - Nérók - Napoleonok
ragyogtak korukban
üstökösként,
sokszor a Napnál is
fényesebben
s az utókor csak
az emléküket őrzi
fejében,
pedig a fej, mely a földig nem hajolt előttük, azon a bakó segített, hogy oda jusson az! Ugye, milyen nevetséges, nincs ma is ilyen világ?
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - ipartippel
és kert-ész 6.25 Határtól - határig
A körzeti televíziók műsora
Üzlet - Gazdasági és pénzügyi híradó 6.45 Hiradó 7.00-
9.00 Napkelte 9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.30 Anyagias világ
Kanadai tévéfilmsorozat A legfontosabb dolog iliimil Élő szigetek - Anglia és Írország élővilágának története Angol ismeretterjesztő filmsorozat-X/1. rész A jégkorszak után 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója
15.28 15.30
16.00 16.10 16.25
ífirra
18.25 18.40
nnEfi
EEWl
19.30 20.05
Rima
22.10 22.35
23.25 23.30
Műsorismertetés Szolgálatukra
Különkiadás a BNV-ről Hiradó
Szolgálatukra Telesport Miami Vice
Amerikai krimisorozat Miami sztori Kölyökidö
Kamaszodó kamaszadó Parnasszus Irodalmi vetélkedő Bűvös hatos - Játék kockákkal és filmekkel Barbapapa
Holland rajzfilmsorozat Barbapapa Amerikában Égből pottyant mesék Levente Péter, Döbren-tey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora A csodálatos körtefa Jelképtár A balta Hiradó Telesport Szomszédok Teleregény Friderikusz-show kicsit másképp Garantáltan politikamentes talkshow 24 óra
A kvartett muzsikusai
Feliratos!
III. tétel: Száműzetés
Híradó
BBC-híradó
HB®
17.30 Arthur 2.
Amerikai vígjáték 108'' 19.30 Korda Sándor - Magyar-angol dok.-film 57'' 20.30 A négy toll
Am. kalandfilm 115'' 22.30 A halál keresztútján Amerikai krimi 110'' 0.25 Emmanuelle - 2. rész Fr. erotikus sorozat 35''
16.05 Műsorismertetés
16 08 Időjárás
i[;H[il Fekete Villám kalandjai
Kanadai-francia filmsorozat
A győzelem ára 16.35 Babar
Francia-kanadai rajzfilmsorozat íRTTi" Stan és Pan
Amerikai rajzfilmsorozat Kutyabaj 17.05 Elektor kalandor 17.10 Telespanol 17.25 Maholnap
Ifjúsági közérzetjelentés 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Körzeti híradók 18.23 Műsorajánlat. Időjárás ÍTÜET? Pénzforgatók
Angol tévéfilmsorozat Max - William Armst-rong (Kaszás Attila), Leo-nard-John Bowe (Újréti László), Jimmy - Dorian Healy (Lux Ádám), Dec-lan - Douglas Hodge (Malcsiner Péter), Chas-Jason Isaacs (Rátóti Zoltán), Sirkka - Joanna Kanska (Bánsági Ildikó), Michelle-Trewyn McDo-well (Orosz Helga), Han-nah-AnnaNygh (Tímár Éva), Wendy - Joanna Phillips-Lane (Császár Angéla), Hudson - Rolf Saxon (Kautzky Ar-mand), Sylvia - Emily Bolton (Sáfár Anikó), Karel - Charles Auqins (Melis Gábor), Yolande - Pia Henderson (Farkas Zsuzsa), Billy -Wayne Norman (Stohl András) 19.30 Petruska
Táncjáték négy képben 20.05 Stan és Pan
Amerikai rajzfilmsorozat Önműködő autótörö 20.10 Fiatal alkotóművészek
bemutatkozása 21.00 A retyezáti Nemzeti Park Román ismeretterjesztő kisfilm 21.25 Mindent vagy semmit!
Műveltségi vetélkedő 22.00 Esti egyenleg - Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Gyökerek Técsö
WHiKi Gaál István-sorozat Zöldár 95''
Magyar film (1965) FF
19.00 19.05 19.15
19.40
20.45 21.00
22.15
23.00
Műsorismertetés Szakácskönyv Power kapitány
Amerikai sci-fi sorozat Otthon a vadonban Természetfilm Biliárdsuli - V/2. Döntő pillanat Magyar film Arcok és ál-arcok Orosz József műsora Műsorzárás
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
pÉNTEK
KOSSUTH
11 óra: Mílik Irén iparművész kiállításának megnyitója a HSMK-ban 19-02 óra: VÍGADÓ a Helyőrségi Klubban 20 óra: Suli-buli DISCO
PETŐFI
3 SAT
RTL
RTL 2
Kanizsai
msor
TV 5
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin Közben: 9.50 Lottósorsolás 11.05 Cigányfélóra 11.35 Atmoszféra - ítéletidő Bárány Tamás novellái 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Törvényhozó 13.30 A baptista egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek - Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő 15.35 Hitélet és történelem 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekekI 19.40 Fejes Endre irodalmi
összeállítása 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Parlamenti ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Sokszemközt az egészségről
23.05 Hangversenymúzeum
Arturo Toscanini 1938-ban készült hangversenyfelvételeiből
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazinok
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 American Mosaic (ism.)
10.00 10.05
11.21
6.00 Muzsikálé reggel 9.05 Pódium
Hírek. Időjárás Búvárharang (ism.) 10.20 Derűre is derű
Csábitóvíz (ism.) 10.47 A Kölni Musica Antiqua Együttes felvételeiből Lendvay Kamilló: A tisztességtudó utcalány - Egyfelv. opera 12.00 Hírek. Időjárás 12.03 Nils-Thilo Kramer (fuvola) és Krause Annamária (zongora) hangversenye 12.52 Salzburgi Mozart-hét 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak Hajnóczy P.: Temetés
14.20
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Zöld(sport)reggel 8.05 Slágerfilmek - filmslágerek 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó - Rangos Katalinnal 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Nóta-kívánságműsor 13.00 Hirpercek 13.10 Mit üzen a Rádió? 13.35 Dalaim - Petőfi versei 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől - péntekig
Benne: 14.45 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Köiyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Éj-félig-per 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Bravó I 19.35 A családban marad! 20.00 A Ventures együttes
felvételeiből 20.15 Közvetítés a kötöttfogású birkózó VB-ről és a Haladás-Békéscsaba labdarúgó-mérkőzésről, tudósítás a magyar súlyemelő-bajnokságról és a budapesti tenisztornáról 21.00 Hirpercek 21.10 Rádiószínház 21.52 Sanzonok 22.00 Balaton Jazz Fesztivál 93 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt - Rádióorfeum
0.1&-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) Benne:
4.03-
4.20 Csárdásritmusban
15.14 Barokk operákból 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Magyar zeneszerzők
műveiből 17.00 Mi újság a régi zene
világában? 17.50 Világlira-Török költők 18.00 Hírek, időjárás 18.05 Leonard Bernstein vezényel - Bizet: Carmen Négyfelvonásos opera Közben: 19.48 Tandori Dezső versei 20.03 Hirek. Időjárás 21.11 Beethoven-művek 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Zenekari muzsika 23.00 Agora 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
16.15 17.00 17.10 17.30 18.00 18.25 19.00 19.20 19.30 20.00 21.15 21.45 21.51 22.25 22.50 0.40
Osztrákok Mexikóban Minihírek
Alfréd J. Kwak (sor.) A császárnő futára 3 SAT börze Ötletek és irányok Hirek
3 SAT stúdió Külföldi tudósítások Müvészfesztivál A dzsungel urai Kulturális magazin Sport / Híradó Oldalpillantások Az érem másik oldala Hirek / 3 SAT börze
SZTV-1 16.15 Telefonos magazin 16.55 Nils Holgersson 17.20 Tévékaleidoszkóp 17.40 A Bajmóci vár (kisfilm) 17.50 A felügyelő (német sor.)
Versenyfutás a halállal 18.40 Gazdasági magazin 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Televíziós vetélkedő 20.40 Bangkok Hilton
(angol tévéfilmsorozat) 22.05 Időszerű események 22.35 Sporthírek 22.45 Film és videó 23.10 Válogatás a tévé archívumából
SZTV-2 17.40 Regionális műsor 18.15 A Worldnet bemutatja... 18.45 Pozsony - reg. magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Európa mellékútjain
(holland útifilmsorozat) 20.35 Színházi meghívó Marisa
22.15 Milán Markovic talk-
show-ja 23.05 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I 9.00 A Fönök (am. sor.) A halott testvér 1.
Lydia Toddot holtan találják lakása mellékhelyiségében. A gyilkos fegyver nyomtalanul eltűnt. Ironside, akit az ügy kivizsgálásával bíztak meg, rejtélyes ügy elé néz. A helyiség ajtaja belülről volt bezárva, az asszony lánya - aki a tett idején otthon tartózkodott - az egészből nem hallott semmit...
10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (amerikai sorozat)
Éjszakaimádók 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) ncwil Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Hétköznapjaink (sor.) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés Hans Meiser 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Almaim háza 17.30 Borzasztó kedves család (am. sorozat) Csináld magad 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Hazai dallamok OTTÍ1 Salzburgi nokedli (német sorozat) Macskanyelv 22.10 Hogyan?! -talkshow KEIM LasVegas-iszexszezon (amerikai szexfilm) 0.55 Amerikai gladiátorok
(amerikai sorozat) 1.50 Halálos hazugság (ism.) 3.30 Leo, a háborús hős
(francia film) 4.55 Hétköznapjaink (ism.) 5.40 Rajzfilmek
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sor.) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk - játék 11.10 Dr. Westphail főorvos 12.10 Csodálatos évek (sor.) 12.45 Robin Hood (sorozat) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sorozat) 14.05 Sara hercegkisasszony (ism.)
14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.55 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sorozat)
Méreg az autóban 17.40 Hírek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hirek
18.55 Paradiso klub (sor.)
Frontok között 2. 20.00 Hirek
20.15 Mennyország fegyverrel (am. western) 22.05 Slate, Wyn és én
(ausztrál film) 23.50 Versenyfutás a halállal
Enyhítő körülmény 0.45 Bravó TV 2.20 Slate, Wyn és én (ism.) 4.00 Versenyfutás a halállal (ism.)
14.40 14.45 15.45 16.15 16.45 17.10 17.15 18.00 18.30 19.05 19.10 20.10 21.00 21.15 21.55 22.10
Hirek
Lou Grant (sorozat) Fiatalok magazinja Földetérés (sorozat) Egy apával több (sor.) Hirek
Híradó / Sport
Játék
Hirek
Cannon (sorozat) Kék vadon (sorozat) Hirek
Spiegel-témák Hirek
Nyomtalanul (film)
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Jeien idő (ism.)
10.00 A világűr és a műholdak
11.00 Einstein
12.00 Varietémüsor
13.15 Banánhéj (ism.)
13.40 Elszámolás (ism.)
14.30 Könnyűzene
16.30 Az egészségünkről
16.50 Főzőcske
17.05 Pokoli horgászat
18.00 Kvízjáték
19.00 A média hatalma
20.00 Riportok nőkről
21.30 Szórakoztató műsor
23.10 A világűr és a műholdak
0.30 Aktualitások Keletről
0.45 Vegyes műsor hajnalig
18.00 Soulzene 18.30 Pip Dann 20.00 Whitney Houston 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három
24.00 Marijne
2.00 Lazítás
3.00 Éjszakai videók
8.00 Hírek
8.30 Európai hírmagazin 9.00 Super-üzlet 12.00 Útinapló 14.00 Videogenerátor 16.30 Élő videoshow 18.30 Életmódmagazin 19.00 Sorsforduló (sorozat) 20.00 Motorsport 21.00 Európai hírmagazin 21.30 Jó és rossz 22.00 Hirek
22.30 Európai üzleti élet 22.48 Piacgazdaság 23.00 Jazz 24.00 Arcképcsarnok
gótoma csoportmérkőzései az Olajbányász edzőpályáin.
14.00: Mini playbock show.
15.00: Játékos vetélkedők (erős emberek versenye).
16.00: Folklor-gála: népláncműsor, a Kanizsa Táncegyüttes közreműködésével.
18.00: Kaszab Tibor country énekes műsora. Tombolasorsolás.
19.00: Vincze Lilla műsora.
20.00-23.00: Szabadtéri SÖRBÁL, a Cadillac együttes közreműködésével.
SZEPTEMBER 19. (VASARNAP)
10.00-12.00 és 14.00-18.00: Játszóház gyermekeknek.
ÍO.OO: Tarisznya együttes gyermekműsora. 10.00-12.00: Korona Kupa kispályás labdarúgótorna helyosztói az Olajbányász SE edzőpályáin.
ll.OO: Játék gyermekeknek. íjászbemutató.
12.00: Lili és Lala paródiaműsora.
13.00: Térzene.
14.00: A Dél-Zalai Táncegyüttes műsora.
15.00: Játék felnőtteknek. Tombolasorsolás.
16.00: Kovács Kati és Koncz Tibor műsora.
17.00: Divatbemutató.
18.00: Go-kait bemutató az Olajbányász SE salakpályáján.
18.00: Női szépségverseny.
19.00: „Fesztivál szépe" eredményhirdetés.
20.00-23.00: Budapest Ragtime Band műsora.
23.00: A KANIZSAI KORONA SÖRFESZTIVÁL ünnepélyes zárása. Közreműködik: a Kis-Lorenzó együttes.
Megjegyzés: Esős idő esetén a kultúrműsorokat a szabadtéri színpad helyett a sörsátorban tartják. A rendezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
T. I.
LATOGASSA A NAGYKANIZSAI USZODÁT!
jmuzi: jo, is, zv ura: Stúdió Mozi: 1630, 18.15 ór«:
20.15 óra: KANIZSA TV 20-24 óra:
OSZTRÁK 1
sommersDy
Egy meg egy az három Budaszex
ATV Ifjúsági Magazin
DUNA TV
9.00 Utazási magazin 9.30 Sport a nagyvilágból
12.00 Mountainbike 12.30 Fun-tasztikus utazások
13.00 Telebörze 13.45 Szörf 14.00 Sport és show 15.00 Délutáni sport 17.00 Zene és sport 18.00 Bikaviadal 18.30 Motorok és legendák 19.30 Sportriport 20.00 Tenisz 22.00 Birkózás 22.50 Labdarúgás 24.00 Akciósportok 1.00 Labdarúgás
12.00 Labdarúgás 13.30 Tenisz 14.00 Teke 15.00 Golf 17.00 Labdarúgás 19.00 Motorsport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Motorsportmagazin 21.00 Birkózás 22.00 Ökölvívás 23.00 Amerikai labdarúgás 24.00 Goif
14.45 15.00 15.20 16.05 16.35 16.45 17.45 18.00 18.45 19.10 19.15 20.00 20.15 21.00 21.15 22.40
1 PLUS
Beszélgetés Visszapillantás A jog buktatói Francia nyelvlecke Száz mestermü Jövöcsinálók A pénz története Jog a szerelemhez Fury (sorozat) Mese Sport Híradó
Dél-Afrika állatvilága Beszélgetés Szórakoztató műsor Sztrájk (szovjet film)
9.00 Hirek
9.05 Bili Cosby-show (ism.)
9.30 Kulturális magazin
10.00 X-Large
10.30 Császári manőver (ism.)
12.15 Belföldi tudósítások
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Három hölgy (sorozat)
14.00 Waltonék (am. sor.)
Veszély
14.45 A holnap mesterei
15.00 An-tan-ténusz
15.15 Muppet babák (sor.)
15.40 Környezetvédelem
15.50 Tudomány gyerekeknek
16.15 Forró nyomon
16.35 A Flintstone család
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Két müncheni Hamburgban (német sor.)
19.30 Híradó / Sport
20.15 Két férfi, egy eset
21.20 Oldalpiliantások
21.30 Marianna, a szenvedélyes tanárnő (II/2.)
22.50 Hírek, sport
23.10 Hirek
MtlM Key Largo (am. film)
Fsz.: Humphrey Bogart
0.50 Mentsétek meg a tigrist!
2.25 Hirek
2.30 1000 mestermü
15.00 Hársfa utca (sorozat) 15.40 Mi, asszonyok (ol. film) 17.15 Hírek
17.30 Csodálatos állatvilág 18.00 Bili Cosby-show (sor.) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Kairó
21.00 Tudományos magazin 21.15 Gazdasági magazin 22.00 Hírek 22.30 Tévéőrüiet 23.15 Cowboyok 0.05 Jeff Healy-koncert
4.45 Urhajótöröttek (ism.)
Kulcs a pokolhoz 5.35 Mr. Belvedere (ism.) 6.00 Rajzfilmek (ism.) 7.30 Varázsiafos Jeannie (ism.)
7.55 Hármak társasága (ism.) 8.25 Adderly (ism.) 9.25 Színes álmok (ism.) 11.15 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.45 Roseanne (ism.) 12.15 Perry Mason (sor.)
A giccses válás esete 13.20 Hol Spot (ism.) nüiTil Adderly (krimisorozat) Gazdag szülök gyereke íHEEl Mr. Belvedere (amerikai sorozat) Kevin kirándulása 16.25 Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) A műgyűjtő 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család nHEEi Hármak társasága (sor.)
Két mókus és egy nyúl 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Maggie rémálma Maggie-t és Jasont nem érdekli a kora, csak akkor, ha az idő múlására túl gyakran figyelmeztetik őket. Igy vannak ezzel akkor is, amikor Chrissyt először kísérik el a gimnáziumba. Minden jelenlévő szülő fiatalabb, mint ők. Ez különösen Maggie-t bántja.. 19.25 Roseanne (sorozat)
Kansasi út 20.00 Híradó
Wiikl Tűz a 37-ik emeleten
(amerikai film) HMMil Raven (am. sorozat)
A fekete sárkány 23.45 Masterblaster
(amerikai akciófilm) 1.15 Hirek
1.25 Houston Knights (ism.) 2.10 Hirek
2.20 Megszállottság (ism.) 3.50 Hirek
4.00 Perry Mason (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kapásjelzö 16.20 Maja, a méhecske (ism.) 16.45 Jó estét, nyár, jó estét, szerelem - li/1. (ism.) 18.15 Postabontás (ism.) 18.30 Mesesarok 18.45 Dunahiradó 19.00 Közép-európai magazin 20.00 Premier pián
Közelképben az operatőr: Grunwalski Ferenc 20.15 Falfúró
Magyar film (1985) 21.55 Elindultam szép hazámból... - 2. rész 22.10 Évforduló 22.15 Hírösszefoglaló
5.15 Fiatal és nyugtalan 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) iWHlil Fiatal és nyugtalan (sor.) 13.20 Trapper John (sorozat) 14.15 Szomszédok (sorozat) Mrs. Clarké Julie-től értesült arról, mivel keresi kenyerét Daphne. Azonnal megindul a lány elleni hadjárat, természetesen névtelenül... 14.45 Bonanza (sorozat)
Nincs esély 15.45 Űrszekerek (sor.)
Komputerek harca 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok 19.00 Hirek 19.30 Szerencsekerék FTiire Hanky Panky
(amerikai vígjáték) 22.10 Labdarúgás (am. film) 23.10 Beverly Hills-i lányok
(am. erotikus film) 0.25 Rajta hát-Philipp! 0.45 Wolff körzete (ism.) 1.40 Űrszekerek (ism.) 2.30 Labdarúgás (ism.) 3.30 Sugarbaker lányok
'' '' . SlillllSísfcífíílí^i; ífcíllfarf

KANIZSAI NAPOK ''93
Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között nyitották meg Nagykanizsán, az Olajbányász SE sporttelepén rendezett belépődíjas KANIZSAI NAPOK ''93 áru- és termékbemutató kiállítást és vásárt, amelyet a szervezők néhány kulturális és sportprogrammal kötöttek össze.
A négynapos rendezvény részletes programját szeptember 3-i lapszámunk milsormelléklétében közöltük. Ebből kitűnik, hogy a kiállítás és vásár a hátralévő három nap folyamán 9-19 óra között tart nyitva a sportcsarnokban és annak közvetlen környékén.
További érdekesebb események: A mai napon a sporttelepen bonyolítják le a II. DUATLON (futó és kerékpár) versenyt, általános iskolásoknak, 19-22 óra között pedig DIS-CO lesz.
Szombaton a H. AUTÓS TRIATLON verseny rejteget sok izgalmat, futásban és kerékpározásban. A szabadtéri színpadon 18-22 óra között bizonyára sokan lesznek kíváncsiak Fekete Lászlónak, „A világ legerősebb emberének" show-műsorára, Szörényi Örs zenekarának fellépésére és a Dolly Roll koncertre.
Vasárnap a E. AUTÓS TRIATLON verseny folytatódik az autós versenyszámmal. A sportcsarnokban 17 órakor tervezik a tombolasorsolást. Az esti órákban két színhelyen lehet szórakozni, egyaránt 19 órától: a sporttelepi szabadtéri színpadon a NEOTON-együttes, majd a helyi LORD-együttes ad műsort, a HSMK színháztermében pedig a BENKO DIXILAND BAND együttessel találkozhat a közönség.
A KANIZSAI NAPOK ''93 eseményeiről következő lapszámunkban tudósítunk.
(t-i)
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falulévé - profittal,
agrometeorológiával 6.25 Hafárlól - határig 6.35 Üzlet - Gazdasági és
pénzügyi híradó 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.50 Lottósorsolás EliTEÜl Dallas
Amerikai filmsorozat Az újabb kerti ünnepség
(Ismétlés: TV1 20.20) 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 Viaje al espanol
Spanyol nyelvlecke (ism.)
15.58 Műsorismertetés 16.00 Híradó 16.10 Telecke
Segítség a házi feladat megoldásához mfli] Családi computer 17.00 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 17.30 Téka
Közhasznú információk 17.40 Ablak melléklet íEIilíl Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 19.00 Múmin
Japán rajzfilmsorozat Karácsony 19.30 Híradó 20.05 Telesport ETTEül Dallas
Amerikai filmsorozat Az újabb kerti ünnepség (ism.) 21.10 Panoráma
(Ismétlés: szombat, TV1 13.30)
EHFE Spiró György: Csirkefej
Tragédia két felvonásban
A Katona József Színház előadása, felvételről
Vénasszony - Gobbi Hilda Tanár - Papp Zoltán, Nő - Bodnár Erika, Apa - Vajda László, Anya -Csomós Mari, Srác - Varga Zoltán, Haver - Vajdai Vilmos, Törzs - Újlaki Dénes, Közeg -Eperjes Károly 0.50 Híradó 0.55 BBC-hiradó
HB©
17.30 Kutyavilág: A Csip-zá-ras trezor - Rajzfilm 23'' 18.00 Az idö szorításában
Amerikai kalandfilm 104'' 19.50 Diliinger
Amerikai krimi 91'' 21.30 Batman, a denevérember- Am. sci-fi 121'' 23.40 A félelem városa
Amerikai akciófilm 92''
15.30 Műsorajánlat 15.33 Időjárás 15.35 Titokzatos arany városok
Belga-francia-japán rajzfilmsorozat mriT? Éghóditók
Amerikai dokumentumfilm-sorozat XII/12. rész: A repülés nagy kalandja 17.00 Segítőtárs Benne:
17.15 Pos(z)itiv - Az iskolakezdés problémái íHFff Mákvirágok
Szenvedélymentesen a szenvedélyekről 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Körzeti híradók Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Műsorajánlat 18 28 Időjárás ÍTIER Az egyetlen Föld
Japán ismeretterjesztő filmsorozat - XII/5. A hegységek születése fETETil Kojak
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat Az egyetlen kiút (The Only Way Out) 49'' 20.20 Stan és Pan
Amerikai rajzfilmsorozat Kalózkaland fTüETÍl Nosztalgia bár IV/4. rész
Közreműködik: Kováts Kriszta, Makrai Pál, Netti, a Pa-dö-dö, az Old Boys, valamint a Queen Dance 21.05 Az én mozim
Friderikusz Sándor műsora
22.00 Esti egyenleg - Napi
képes hírösszefoglaló 22.20 időjárás 22.25 24 óra EEÜTÍ1 Telesport
Benne:
Nemzetközi teniszverseny - Pasarétről Kötöttfogású birkózó
VB - Stockholmból
20.00 Műsorismertetés 20.05 Music TV4 21.05 A hadifogoly
Amerikai film Róbert Garwood 14 évi hadifogság után hazatér Vietnamból. Otthon hazaárulás vádjával bíróság elé állítják. 22.40 Trans World International - Golf 23.25 Forró ágyak - V/5.
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON ITiií
s
ZOMBAT
KOSSUTH
18 óra: Rock and roll klub az Erkel-ben Mozi: 16, 18, 20 óra: Sommersby
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Egy meg egy az három 20.15 óra: : .■■■ i?''- Budaszex ■■ "
PETŐFI 3 SAT RTL
RTL 2
TV 5
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, programajánlat 8.25 Kopogtató 8.50 Jegyzet 9.05 Családi tükör 9.35 Renata Tebaldi operaáriákat énekel 10.05 Ismét a javából!
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Szóra érdemes 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.40 Tetten ért szavak 14.05 Oxigén
Ökológiai magazin 15.05 Szabadpolc 15.35 Szimfonikus miniatűrök 16.00 168 óra 17.30 Visszhang 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Miska bácsi levelesládája - Határok nélkül 20.05 A város
Ingmar Bergman hangjátéka
21.22 Charles Münch vezényel
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Beszéljük meg! 23.05 Noktürn
-URH-ADÓN-
9.00-
11.00 Körzeti magazinok 16.00-
17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 18.20 Most olvastam 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materna 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku 21.05-
22.00 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Mi közöm hozzá? 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon - Colin Davis vez.
11.44 Operaáriák 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Most mi van veled? 12.55 Honi kultúránk
13.45 Aforizmarádió 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 A kamarazene kedvelőinek
15.00 Opera-művészlemezek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 IV. Miskolci Kamarakórus Fesztivál 17.00 Kamarazene 17.30 Jazzfelvételek 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Diszkotéka
4.30 Reggeli dallamok 5.00 Hírek. Időjárás 5.03 Nyújtózkodó 7.30 A szeretet közösségei 8.05 Emberek és egyéb állatfajták 8.30 Mindenütt jó...
Benne: 9.00 Hírek. Időjárás 10.00 Kölyökzene 10.30 Hírvidék 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Zenekanál 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Tükörben 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Akciófilmek zenéjéből 14.30 Daráló 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Nagy nevettetők 16.00 Szív küldi... 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 4x4-Játék 18.00 Ez érdekes! 18.30 New Orleans zenéje 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Babits: Jónás könyve 19.30 Körkapcsolás a kötöttfogású birkózó világbajnokságról, a Csepel-Siófok, az UTE-Vác és a Rába ETO-Pécs labdarúgó mérkőzésekről, tudósítás a magyar súlyemelő bajnokságról és a budapesti tenisztornáról 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirpercek 21.10 Szombat esti láz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Póttarisznya
0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
5.03-
5.50 Nótacsokor
19.00 Fél évszázad osztrák
zenéje - III/2. 19.39 Alekszandr Vegyernyi-kov operaáriákat énekel
20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Balassi Bálint versei 20.20 A Virtuosi di Santa Cecília Kamarazenekar hangversenye 21.15 Kamarazene fúvósokkal
22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Összkiadás
Haydn zongoraszonátái 23.13 Kiri Te Kanawa és Sámuel Ramey operaáriákat énekel
0.05-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
13.10 13.40 14.10 14.45 15.05 17.20
19.00 19.20 19.30 21.00
Külföldi tudósitások Ötletek és irányok Uhlenbusch Bastian (sorozat) Gasztronómia / Sport A szerelem egy nagyszerű érzés (am. film) Hirek
3 SAT stúdió Művészeti fesztivál Német irodalom 1945
21.55 Beszélgetés 22.15 Az öreg hölgy látogatása (tévéfilm) 1.10 Sport
SZTV-1 15.10 Generációk öröksége 15.35 ...már megint Lucie!
(cseh ifj. filmvígjáték) 17.00 Történetek a vadonból 17.25 Rhytmick 18.05 Ház a prérin (sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Tévébérlet a Beauty
19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 A megfelelő kulcs
(vetélkedő) 21.15 Reklámmagazin 22.00 Gólok, pontok, másodpercek 22.15 Megszállottság (francia tévéfilm) 23.40 Rózsaszín sorozat 0.10 Erotikus videoklip
SZTV-2
16.35 Polaritások
17.20 Világjárók klubja
18.00 Könyvmagazin
18.15 Keresztény magazin
18.45 Nemzetiségi magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sporthírek
20.10 Ölelő karok (tévéjáték)
21.50 Az emberek és a világ
22.35 MTV-slágerlista
23.30 Események
6.00 Belle és Sebastian
Viszontlátás 6.30 Dávid (sorozat) Az eltűnt kert 6.55 Peter Pan (sorozat)
Repülj! 7.20 Píf és Herkules
Borravaló 7.35 Samurai Pizza Cats
Öriássnack 8.00 Játék gyerekeknek 8.20 Pinocchio (sorozat)
Csodadoktor 8.50 Camp Candy (sorozat)
Herkules és a szekér Az ifjúság kútja 9.20 Beverly Hills Teens
Ali és a triatlon 9.45 Dink (sorozat)
Minden, ami repül 10.05 Hatmillió dolláros család (sorozat) Titkos küldetés 10.35 Planet kapitány (sorozat)
Patkányok inváziója 11.05 Amerika kapitány
(sorozat) A kardos ember 11.25 Mutánsok (sorozat)
Rozsdaágyú 11.55 Tenisz Extra
Európai mesterek tornája
tTitia Jump Street 21 (sor.)
Idegenek harca iMEHl Melrose Place (sor.)
Boldogtalanság 18.45 Híradó íETE Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat) Hullák a pincében HiWü A zsák és a foltja
Íszínházi közvetítés) Ikölvivás Nehézsúlyú VB 23.00 Bűnös nyár
(svájci szexfilm) 0.35 A világ legszebb melle
(német szexfilm) 0.50 Serie Rose
(francia erotikus sorozat) 1.20 Las Vegas-i szexszalon (ism.)
3.00 Bűnös nyár (ism.) 4.40 Jump Street 21 (ism.) 5.25 Rajzfilmek
4.55 Hét nővér a hét fivérnek (am. zenés film) Fsz.: Jane Powell 6.35 Mennyország fegyverrel (amerikai western) 8.25 Két lány és egy tengerész (amerikai film) 10.50 A törzs hívó szava
(cseh film) 12.10 Ördög az emberben (amerikai horror) Fsz.: Spencer Tracy, Ingrid Bergman 14.30 Hét nővér a hét fivérnek (ism.) 16.25 Honvágy
(német film) 18.00 Hirek
18.10 Bogart bárja visszatér
(ausztrál film) 20.00 Hirek
20.15 Szökevény család
(amerikai krimi) Fsz.: Diane Baker, Richárd Crenna, Mel Ferrer 22.05 Vadnyugat fiai (amerikai western) Fsz.: Emilio Estevez, Kiefer Sutherland 24.00 Az iguána éjszakája (amerikai film) Fsz.: Richárd Burton, Ava Gardner 1.55 Két lány és egy matróz
(ism.) 4.05 Honvágy (ism.)
vox
15.25 Hírek
15.30 Poirol (angol sorozat)
17.10 Hírek
17.15 Heuréka!
17.55 Sport
18.00 Híradó
18.15 Idegen világok (sor.)
19.05 Hírek
19.10 Természeti parkok
19.40 Filmek, sztárok, videók
20.10 Hirek
20.15 Moulin felügyelő (sor.)
22.00 Híradó
22.15 Vasárnap 22 óra
24.00 Hirek
1.55 Szexuális magazin
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.10 Semmi probléma! 10.10 Nem árt, ha tudjuk 10.30 Különleges vasutak 11.30 Magazin 12.20 Autóvízió 13.45 Turisták magazinja 14.10 Képek a nagyvilágból 15.30 Környezetvédelem 16.10 Ifjúsági műsorok 18.00 Kvízjáték 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Magazinműsor 23.30 Jazzmuzsika 1.20 Vegyes műsor hajnalig
14.00 Hétvége
17.00 Táncolj!
18.00 RayCokes
18.30 Riport
19.00 Európai top 20
21.00 Mazsolázás
21.30 Dennis Leary
22.00 Soulzene
23.00 Paul King
23.30 Német hétvége
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
■lUPiR
11.00 Halló, Ausztria - halló, Bécs!
11.30 Európa-magazin
12.00 C & A egyveleg
13.00 Jazz
14.00 Sportműsorok
17.00 Útinapló
17.30 Eco-rekord
18.00 Videodivat
18.30 Koncert
19.30 Vigyázz magadra
21.30 Filmmagazin
22.00 Hirek
22.30 Szórakoztató magazin
23.00 Arcképcsarnok
23.30 Koncert
A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár „Erkel Ferenc" kórusa
1946. év tavaszán alakult meg a MAORT Munkás Jószerencsét Dalkör, amely ezután több mint három évtizeden át országos hírnévre tett szert. Az alapító karnagy Enge János, a nagykanizsai leánygimnázium (Líceum) igazgatója volt. 1948 őszén, miután felsőbb döntésre megszűntek az egyházi énekkarok, Enge János karnagy a volt Szt. Ferenc kórus és a Szt. Imre kórus dalosait is idehozva a Gépgyár férfikórusát 130 tagú vegyeskórussá szervezte át, immár „MAORT Üzemek Jó-szerencsét Dalköre" néven.
A vegyeskar 1946-47-ben háromszor szerepelt a rádióban is. A rádiószerepléseire felfigyelt a Magyar Munkás Dalosszövetség is, így az akkor Budapesten megrendezett első Országos Kultúrhéten való bemutató szereplésre meghívót kapott az énekkar. Ugyanakkor lejöttek az énekkaihoz pár napra a versenyre való felkészülést a helyszínen ellenőrizni Darázs Árpád és Mura Péter karnagyok. Az ő zenei irányításuk alatt készültek fel a bemutatóra.
Az ország legjobb munkás művészeti együtteseinek az első találkozója a Magyar Színházban volt szerdától szombatig. Énekkarunk az Astoria szállóban kapott elszállásolást és az előzetes tervek szerint a szerda délutáni szereplés után utaztunk volna haza Kanizsára.
A szerdai szereplésünk azonban annyira tetszett a hallgatóság közt ülő Révai elvtársnak, hogy dalaink elhangzása után azonnal intézkedett, hogy maradjunk Pesten a vasárnapi Városi Színházban tartandó záró díszhangversenyre, amelyen csak a legjobbak vehettek részt.
Enge János karnagy szakavatottsággal vezette az énekkart. Igazi jó muzsikus és pedagógus volt. Sajnos kevés ilyen sokoldalú, kiváló karnaggyal találkozunk. Műsorpolitikája elsősorban az akkori igényeknek megfelelően munkás- és mozgalmi dalokból állott. Dehát ez volt a „Fényes szellők" korszak, amikor minden kultúrverseny első kötelező száma a „Sztálin kantáta" volt, és utána is elsősorban az akkori mozgalmi dalok futottak, ame-
miskolci MJanyagteldotgozá f
Otthon a természetben, természetesen otthon
KANIZSA TV 8-12 óra; ATV Víkend c. családi magazin
16 óra: ATV Délutáni Ifjúsági Magazin (ism.) 20 óra: ATV Víkend c. családi magazin (ism.)
OSZTRÁK 1 PRO 7 DUNA TV
8.45 OSF-tréning 9.00 Vadvirág 10.00 Labdarúgás 11.30 Röplabda EB 13.00 Motorsportmagazin 14.00 Talkshow (ism.) 15.00 DSF tréning 15.30 Tenisz
Graf-Malejeva Medvegyev-Rosset 17.30 Tánc VB - közvetítés
Sydneyből 19.30 Sportriport 20.00 Sport a nagyvilágból 22.00 Super cross 23.00 Birkózás 24.00 Super cross 1.00 Birkózás 2.00 Műsorzárás
EUROSPORT
8.30 9.00 10.00 11.00 12.00 13.00 15.00 17.00 20.00 22.00 24.00 2.00
Aerobic
Honda motor-magazin
Motorkerékpársport
Vitorlázás
Ökölvívás
Biliárd
Golf
Kézilabda Biliárd Ökölvívás Golf
Műsorzárás
1PLUS
14.00 Utazási magazin 14.45 Mesterművek 15.00 Nincs folytatás 16.15 Környezetvédelem 16.45 Zenés beszélgetés 18.00 Tetőtől talpig 18.30 Hirek 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Nök magazinja 20.00 Híradó 20.15 Rozsdás képek 21.55 Száz mestermü 22.05 Megöllek Wolf!
(német film) 23.05 Talkshow
9.00 Hirek
9.05 Bili Cosby-show (ism.) 9.30 St. Benedikt-i emberek 10.15 Euroturizmus 10.30 A ló szája
(angol filmvígjáték) 12.00 Régészeti magazin 12.30 Halló, Ausztria-halló,
Bécs! (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Igazolatlan hiányzás
(osztrák film) 15.05 Oldalpillantások 15.30 Pingu (bábfilm) Pingu horgászik 15.35 Kacsafalva (sorozat)
A nap völgye 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihirek 17.10 Slágerek 18.00 Hirek
18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 Apának feleség kell
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Szórakoztató műsor 22.00 „Arany" lányok
(sorozat) 22.25 Hellinger törvénye
(amerikai krimi) 23.55 Hírek
24.00 Örült nök ketrece III.
(francia vígjáték) 1.25 Key Largo (ism.)
OSZTRÁK 2
13.30 14.00 15.00
16.00 17.00 17.45 18.00 19.00 19.30 20.00 20.15 21.50 22.00 22.30
Sakk-körkép
Szeréti ön a klasszikusokat? Tisztelt ház Sulzenaui csendőrség Ki akar engem?
Tartományi élet Híradó
Kulturális magazin Báurin asszony (film) Hirek Sport
Az emberiség utolsó napja -111/1.
5.10 Vadállatok birodalma
(am. dok. filmsor.) 5.55 Apa a legjobb (am. sor)
Kathy varázsdoboza 6.20 Nyersbőr (sorozat) 7.10 Flipper (sorozat) 7.35 Ürhajótöröttek (ism.) 8.35 Nevada Clint (ism.) 10.15 Tűz a 37-ik emeleten (ism.)
12.10 Mozgó kórház (sor.)
Földöntúli történet íHETi] Air Force
(amerikai sorozat) Csak egy ember 13.35 Elza, a vadon szülötte (amerikai sorozat) Járványveszély itlUU! Chase professzor esete (amerikai sorozat) A farkaslány 15.30 Amerikai gerilla a Fü-löp-szigeteken (amerikai kalandfilm) iHKHl Max Monroe (am. sor)
Hangok 18.25 Hármak társasága (sor.)
Minden kezdet nehéz 18.55 Kezdeti nehézségek
Eladott dolgozat 19.25 Roseanne (sorozat)
Karácsonyi asszonyok 20.00 Híradó
HiiH Soha ne mondd, hogy
soha (amerikai film) EEH3 Alién Predator
(amerikai film) 0.30 Én, a kém (sor.) A hasonmás
Scott és Kelly megbízása tulajdonképpen pofonegyszerű. Az egyik amerikai szenátort kell elkísérniük Mexikóba. A két ügynöknek feltűnik, hogy védencük egyik szeme kék, a másik pedig barna. Miután erre a tényre nem hívták fel figyelmüket, nyomozni kezdenek az ügyben. 1.30 Hírek
1.40 Verseny a Holddal
(amerikai film) 3.25 Nyersbőr (ism.) 4.20 Hirek
4.30 Mozgókórház (ism.) 4.55 Apa a legjobb (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kánon - Szent kereszt 16.40 Nils Holgersson (ism.) 17.05 A kurtalábú pásztor
Magyar film 18.15 Faddi faragó szerszámok - Néprajzi kisfilm 18.20 80 nap alatt a Föld körül Wílly Foggal - 19. 18.45 Dunahiradó 19.00 Tradíció Magazin 19.45 Muzsikáló szerszámok 20.10 Dunasport 20.25 Meghökkentő mesék Golyóbiztos kombináció fliüTil Ki mit tud? 24.00 Évforduló 0.05 Hírösszefoglaló
SAT 1
5.50 Labdarúgás (ism.) 6.50 Ég és Föld között 7.20 Én kicsi pónim (sor.) 7.50 Silverhawks (am. sor.)
Ajtó az űrbe 8.20 Peter Pan és a kalózok Hook kapitány kampója 8.50 Superboy (am. sor.)
Test nélküli lény 9.20 Astro-dinos (sorozat)
Majdnem emberi 9.50 Drops - kvízműsor 10.20 Gazdasági fórum 10.50 Szerencsekerék (ism.) 1130 Wolff körzete (ism.) iHKH Eredetileg filmezni akartam (am. film) ihlilil Folytassa, nővér!
(angol filmvígjáték) 16.45 Pont, pont, pont 17.20 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 A szerelmes kém
(színházi közvetítés) 22.00 Ki a legjobb férfi? 23.00 Iskolás fiúk - riport
(német szexfilm) 0.25 Beverly Hiils-i lányok (ism.)
1.40 Iskolás fiúk - riport
(ism.)
3.05 A szerelmes kém
(ism.)
lyek ugyan lelkesítő, jobb munkára biztatók voltak, de legtöbbjük kevés zenei értékkel bírt. Enge János ügyes műsorpolitikával azért tanított az énekkarral mást is, például Mozart Bölcsődalát, J. Strauss Kék Duna és a Déli Rózsák keringőit, Kodály és Halmos műveket. Ezeket nempolitikai ünnepélyeken tűzte műsorára, mivel zenei értékük miatt rajongtak érte a dalosok és a hallgatóság is.
1950. május 19-én ismét nagysikerű rádiószereplése volt énekkarunknak, ahol a nagykanizsai Mandolinzenekar kíséretével az alábbi művek hangzottak el: Karcsú törzsed hajlik, Aratók táncdala, Ifjak, lányok, Dunjuska és Est-harang.
1952-ben Enge János elköltözött Pécsre, így Bárdos Lajos ajánlására a vegyeskar felkérte Rácz Alajos nagykanizsai zeneiskolai tanárt az énekkar vezetésére. Rácz Alajos 1952-1966-ig töltötte be e tisztet.
A sok sikeres szereplés közül ki kell emelnünk 1961 április 7-ét, mivel ekkor úgy a vegyeskar, mint a DKG fúvószenekar és a Horváth Jenő vezette DKG Tánccsoportja is fennállásuk 15. évfordulója alkalmából „SZOCIALISTA KULTÚRÁÉRT" érdeméremmel lettek kitüntetve. E jeles eseményt a DKG mindhárom kultúr-együttese közös ünnepi díszhangversennyel ünnepelte meg. Kevés munkáskórus dicsekedhetik ezzel.
Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerzőnk két művét is énekkarunknak ajánlotta. Ezek: „DALOL A GYÁR" es „A MUNKA" című Juhász Gyula versére írt vegyeskari mű. E műveket 1964. május 16-án a Hevesi Sándor városi Művelődési Házban ünnepi hangversenyen mutatta be a kórus Bárdos Lajos vezénylésével. Részlet a hangversenyről a Zalai Hírlapból: ...,,A kis ünnepi közjátékot követően került sor a műsor legnagyobb érdeklődéssel várt művének bemutatására. A „Dalol a gyár'''' c. kórusmű szövegét Csizmadia Ferenc, a kórus helyettes karnagya írta, s az ősbemutatón a kamagyi tisztet maga a szerző, Bárdos Lajos töltötte be. A mű a város (Kanizsa) és a DKG történetére utal, alapvető gondolata - mely nagyszerű zenei hatásokkal kerül kifejezésre - a DKG dolgozói munkájának a dicsérete. A hatásos, magávalragadó kórusmű elsöprő közönségsikert aratott... Az „Este van már" c. művet Csizmadia Ferenc, majd ,,A munka" c. dalt Rácz Alajos vezényelte. A két szám kiváló megszólaltatása fémjelezte, hogy maga a szerző sem fedezett fel különösebb hibát előadásukban."
Rácz Alajos, az énekkar karnagya 15 évi, sok sikert felmutató munkássága után 1966-ban nyugalomba vonult. Kamagy utóda eddigi helyettese. Csizmadia Ferenc lett, aki még három évig tovább öregbítette a kórus hímevét.
6.23 6.25
6.45 7.00
8.25
8.50
íliBH
Műsorismertetés Falutévé - faludoktorral, gyógytornával Híradó Napkelte 8.15 Jó reggelt adj, Istenem! Evangélikus gyermekműsor
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika - Fr. rajzfilm Ébenfa, avagy a rabszolgakereskedelem Narnia krónikája Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény Angol filmsorozat XVIII/1. rész 9.20 Cimbória 9.30 Telejáték 9.45 Amőba 10.10 Ez vagyok én Magyar film Válogatás a Televízió archívumából: Süsü, a sárkány kalandjai-Zenésbábjáték Süsü, a rettentő (ism.) 11.00 Népzenei magazin
Különkiadás 11.25 Szomszédok (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.02 Panoráma (ism.) 13.02 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 14.00 Újdonságok
Könnyűzenei magazin 14.30 Tájak, városok, emberek...
Családi mozidélután a Disney-vel Esőkabát
Amerikai film .....az én váram..."
Lakáskultúra mindenkinek Rizikó
Kisjátékfilm-sorozat Dr. Mándoki esetei Dr. Mándoki - Lengyel Ferenc, Nóra - Hernádi Judit, Tamás - Gerő Gábor, Blanka - Pártos Erzsi, Jolika - Margitai Ági, dr. Zápor - Borbás Gabi, dr. Ridegh - Huszár László 17.40 Hazanézö 18.40 Szerencsekerék 19.12 Jó éjszakát kivan a
Disney! 19.30 Híradó 20.05 Telesport WjMjl Uborka - Politikai saláta MflRil Ki mit tud?-Döntő 24.00 Híradó
ÍHÜT5
16.45
íFKIil
ÍÜ)
17.30 Földi ragadozók - Angol természetfilm 52'' 18.30 FBI akadémia
Amerikai vígjáték 79'' 20.00 Keresztanya
Amerikai vígjáték 106'' 21.50 Kétes döntés - Amerikai bűnügyi film 91'' 0.55 Emmanuelle 3. - Francia erotikus filmsor. 35''
6.28 Műsorajánlat 6.30 Gazdaképző (ism.) 7.00 Napra-forgó 8.00 Patrín-Üzenet-Vorba
Cigánymagazin 8.25 Hrvatska krónika Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 8.50 Unser Bildschirm Német nyelvű nemzetiségi magazin 9.15 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi magazin 9.40 Sprskí ekran
Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 10.05 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin ililHlil Egy lendvai világpolgár
11.00 Tungsram-Honvéd-Körmend Hunor
Férfi kosárlabda Szuper Liga mérkőzés 13.00 Família Kft. (ism.) 13.30 Műsorajánlat-Időjárás 13.35 Calyp-show íFVjTjl Gazdit keresünk itETil Az egyetlen Föld | Japán ismeretterjesztő filmsorozat Az éltető erdőség 15.10 Nagylátószög 16.00 Szolgálatukra
Vásárlóvédelmi szolgáltató műsor 16.25 Nézze meg az ember! QjffjTjl Autó-motor [bhw „A jognak asztalánál..." 17.25 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Az aranypatkós, narancsszínű lovacska íHEEl Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat Harana, a jósnő Michael - Dávid Has-selhoff (Forgách Péter), Devon-Edward Mulha-re (Tolnai Miklós), Bonnié - Patrícia McPher-son (Kocsis Mariann), Kitt - Versényi László 18.46 Műsorajánlat-Időjárás 18.55 Kék hirek 19.10 Picasso-K kalandjai itilKlil Váratlan utazás Kanadai filmsorozat XIII/3 : A karantén 20.20 Zene-óra - Kalandozás az orgona körül 21.20 A hazatérő
Munkácsy Mihály: Golgota
22.00 Esti egyenleg 22 20 Időjárás EEIKü Alain Delon-sorozat Ne ébreszd fel az alvó zsarut!
Francia bűnügyi film (1986) 94'' (ism.) (Felnőtt nézőknek!) Grindel - Alain Delon (Fülöp Zsigmond), Scatti - Michel Serrault (Sinkó László), Lutz - Xavér Deluc (Cseke Péter), Casaliéres - Raymond Gerome (Tolnai Miklós), Az öreg—Serge Reggiani (Galamb György)
V
ASÁRNAP
Mozi: 16, 18, 20 óra: Somrocrsby
stúdió Mozi: 1630, 18.15 óra: Egy meg egy az bárom 20.15 óra: Budaszex V
KOSSUTH PETŐFI
6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvünk
Lőrincze Lajos műsora (ism.)
8.30 Régi magyar muzsika kéziratos gyűjteményekből 8.45 Műsorismertetés, programajánlat 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 10.05 Római katolikus szentmise közvetítése 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja
12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a
Föld körül 12.50 Vasárnapi gondolatok 13.05 Énekeljük együtt I 13.15 A szülőföld muzsikája 14.05 Szonda
Tudományos magazin 14.35 Kamarazene 15.05 „Magyarországról
jövök..." 16.10 Művészlemezek 17.05 Kilátó
Világirodalmi magazin 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Szines népi muzsika 20.05 Zenearchivum
Egy rádiós naplójából 21.05 A magyar irodalom története, 1945-1991 6. rész 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót 23.40 Szimfonikus táncok
--URH-ADÓN--
8.30-
10.00 Körzeti magazinok
14.35 PAX rádió
15.00 A BBC magyar műsora
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja
magyar műsora 18.20 Heuréka! 18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
6.00 Népszerű muzsika 8.05 Barangolás Hanza-vá-rosok orgonái között 2. 9.05 Az opera csillagai
Peter Dvorsky 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 A Zsarátnok együttes népzenei felvételeiből 11.00 A Krakkói Filharmonikus Zenekar hangversenye Közben: 11.40 Balassi Bálint versei 11.55 Hirek. Időjárás 12.40 A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel 13.00 Hangok és visszhangok
13.10 Bemutató komolyzenei újdonságainkból
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel - ...és természetesen sport 8.05 Egyedül
Kiss Anna rádiójátéka 8.32 Illemtan
írta: Mosonyi Aliz 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Bécsi szelet 10.00 Embermesék 11.00 Hírek. Időjárás 11.06 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Kattogó kabaré 13.45 Időjárás- és vízállás-
14.00 Táskarádió 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Petőfi-kabaré 16.00 Poptarisznya
Benne:
Sporttudósítások 17.00 Hirek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló Totó
19.00 Hirek. Időjárás 20.00 Apáról fiúra 21.00 Hírpercek 21.10 A Rádió Dalszínháza
Hervé: Lili 22.38 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Bókay János: Feleség
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Csárdástempóban
A Magyar Rádió telefonszáma: 138-8388 A Danubius Rádió telefonszáma: 138-7678 A Raőio Bridge telefonszáma: 201-0210 A Calypso Rádió telefonszáma: 138-7873
lillie.
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Ünnepek zenéje 15.00 Romantikus muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Társalgó (ism.) 16.55 Gordiusz plusz 17.00 Bach kantátái 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Rossini operáiból 19.00 Szemle (ism.) 19.35 Szvjatoszlav Richter hangversenye Közben: 20.18 Hírek. Időjárás 20.23 Tetten ért szavak (ism.) 21.29 Barokk muzsika 22.05 Fejes Endre: Vonó Ignác - Rádiójáték 23.46 Régi fúvószene 0.05 Világhírű zenekarok felvételeiből
3 SAT
13.45 Sport 16.30 Gasztronómia 17.00 Cseh kastélyok és várak
17.30 Krokodilok 18.00 Napló 18.15 Körkép 19.00 Hírek 19.10 Magazin 20.15 Nyugalom van az országban (német film) 21.55 Pablo Neruda 22.40 Félelem (musical) 23.05 A felügyelő (sor.) 0.05 Irodalom mindenkinek 0.15 Dzsessz
SZLOVÁK
SZTV-1 17.45 Egyházi magazin 17.50 Nyújtsd a kezed! 18.30 A Flintstone család 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Televíziós párkereső
műsor 20.50 A nagykövet férje
(francia filmsorozat) 21.45 Időszerű események 22.00 Gólok, pontok, másodpercek
22.15 Dicsőség a hősöknek
(lengyel film, feliratos)
SZTV-2 14.05 ír népmese 14.50 Az állatok világából 15.20 Receptek 16.00 Lóverseny közvetítése
Pozsonyból 17.05 Labdarúgó-magazin 18.00 Hummel-zongoraver-seny
19.35 Barangolások Pozsony
utcáin 19.45 Tévégaléria 19.50 Hummel-zongoraver-
seny (folytatás) 21.25 Művészeti magazin 22.05 Vitaműsor 22.35 Alice (kult. magazin) 23.25 Események
RTL
6.00 Játék gyerekeknek 6.20 Beverly Hills Teens
(ism.) 6.45 Dávid (ism.) 7.10 Turbo Teen (sorozat) Kaland a parkban Nagy és zöld 8.00 Gyerekeknek 8.30 Flinstone család (rajzfilmsorozat) 9.00 Hanna-Barbera-parti
(gyerekshow) 9.25 Kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.55 Művészet és küldetés 10.00 Csodálatos nő (sor.)
Harc Tináért 11.00 Vissza a múltba (amerikai sorozat) Párbaj kerekeken IMilil Trópusi hőség (am. sor.)
Halálos disc ncIÍTil Az apám földönkivüli (amerikai sorozat) Koncert következményekkel mETil Munster család (sor.)
Osztott ház 14.00 Szuperorr I.
(német filmvígjáték) Fsz.:ThomasGottschalk ÍEEÜI Big Hawaii (am. sor.)
Vulkánkitörés 16.45 Szuperorr II.
(német filmvígjáték) 18.45 Híradó
19.10 Csak a szerelem számít
(show-műsor) fliiH Ha a kedvesem ráver
a dobra (német film) 21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 23.00 Éden
(erotikus filmsorozat) 23.30 Playboy Late Night 24.00 4-es csatorna 0.35 Az apám földönkivüli (ism.)
1.00 Borzasztó kedves család (ism.) 1.30 Ki itt a főnök? (ism.) 2.00 Ilona Christen (ism.) 3.00 Hans Meiser (ism.) 3.55 Robbanékony (ism.) 4.20 A Főnök (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
6.30 Veszélyes, amikor vizes (amerikai film) Fsz.: Esther Williams 8.15 A törzs hívó szava (ism.) 9.30 Törvénytelenek (sor.)
Függetlenek 10.25 Zsiványok egymás ellen (amerikai sorozat) Kártyavár 11.25 A Waterloo Creek-i kísértetház (amerikai sorozat) A kincs 11.55 Maya
(amerikai sorozat) Születésnap 13.00 Bravó TV 14.40 Két maffiózó Al Capone ellen
(olasz-spanyol film) 16.25 Veszélyes, amikor vizes (ism.) 18.10 Hírek
18.20 Bankvezér a diliházban
(izraeli filmvígjáték) 20.00 Hírek 20.15 Az én sofőröm
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Deborah Foreman 22.00 Birkózás 0.55 A „palatábla" dzsungel
(amerikai film) 2.40 Vadnyugat fiai (ism.) 4.30 Törvénytelenek (ism.) 5.25 A Waterloo Creek-i ki-sértetház (ism.)
TV 5
vox
12.00 Spiegel-témák
13.00 Hírek
13.05 Természeti parkok
13.35 Phar Lap (am. film)
15.30 Moulin felügyelő (sor.)
17.00 Hírek
17.05 Forma-1
18.00 Híradó
18.15 Utazási magazin
19.00 Hirek
19.05 Peggy Sue házassága
21.00 Hírek
21.05 Sziámi ikrek
22.00 Hiradó
22.15 9 és l hét (amerikai film)
6.00 Autóvizió (ism.) 6.20 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító 10.30 Zenei műsorok 12.00 A TV 5 vendége 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Nem kell álmodozni! 15.00 Turisztikai magazin 15.30 Mai kertek 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Vidám műsor 19.00 Állatbarátok műsora 20.00 Hétről hétre 21.30 Játékfilm 23.15 Vidám műsor 1.00 Az igazság órája 2.00 Vegyes műsor hajnalig
11.30 Európai Top 20
13.30 Paul King
14.00 Sport
14.30 Az igazi világ (sor.)
15.00 Hétvége
18.00 Pulzus
19.00 Amerikai Top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavis és Butthead
23.30 Headbangers Ball
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPEÜl
11.00 Vallási műsor
12.00 Super-üzlet
13.00 Vallási műsor
13.30 Német nyelvű magazin
14.00 Videogenerátor
15.00 Motorsport
16.00 Motorcsónakverseny
17.00 Bonanza (sorozat)
18.00 Videodivat
19.00 Eco-rekord
19.30 Jó és rossz
20.00 Európai magazin
21.00 Üzleti fórum
22.00 Hírek
22.30 A ma világa
23.00 Rövid találkozások
1969-ben Russai Olivérné vette át az Erkel Ferenc kórus vezetését, melyet annak megszűnéséig, 1982-ig vezetett nagy szakértelemmel és igaz dalos szeretettel.
A kórus 36 éves fennállása alatt rengeteg kitüntetést, oklevelet, dicsérő és köszönő levelet kapott. Ezek felsorolása oldalakat venne igénybe. Csupán négy - részemről legértékesebbnek tartott - oklevél szövegét említem meg: „OKLEVÉL a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár „ERKEL FERENC" KÓRUSA Rácz Alajos karnagy vezetésével a Zalaegerszegen 1964. június 21-én megtartott Országos Énekkari Minősítő Hangversenyen EZÜSTKOSZORÚ FOKOZATOT nyert el."
„OKLEVÉL a Nagykanizsai Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Erkel Kórusának a VI. Zalai Dalostalálkozón ARANY fokozatot elért eredményéért. 1965. május 16-án."
„DIPLOMA a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Erkel Ferenc Kórusa részére, amely RUSSAY OLIVERNÉ karnagy vezetésével a kórusok 1972. évi V. Országos Minősítésén „DIPLOMÁS EZÜSTKOSZORÚT" nyert. Népművelési Intézet, Budapest."
„A kórusok VI. országos minősítésén 1974-ben a Nagykanizsai Olajipari Művelődési Ház Erkel Ferenc Kórusa a kórusok általános kategóriájában „EZÜSTKO-
SZORÚ DIPLOMÁVAL" fokozatot ért el. Népművelési Intézet."
A leírt emlékezés nem tartalmazza a teljességet. Nem írja le az olajvidéken és az ország sok helyén tett több szereplésünket, nem részletezi az évenként 8-10 énekkart felvonultató Zalai Dalostalálkozókat, amelyeknek a Városi Művelődési Központ felépítéséig a DKG Vegyeskórusa volt a házigazdája, lebonyolításának irányítója. Azt a sok munkát, örömöt, sikert és itt-ott csalódást, amely napi életünk részévé tették az élő zene művelését, csak egy-egy részletében lehet felidézni, felvillantani. Igaz értékét csak az tudja, aki velünk együtt ebben a légkörben órákat, napokat, éveket eltöltve ma is „szellemi táplálékot" nyer még az emlékeiből is.
A kórus utolsó karnagya: Russay Olivémé szerint a megszűnés egyetlen oka: az utánpótlás teljes hiánya, a fiatalok teljes érdektelensége! A kamagynő szerint a fiatal munkások nem találnak annyi örömöt a karéneklésben, hogy szabad idejüket - vagy annak még csak egy kis részét is - erre áldoznák. Még pénzért sem! - hát még teljesen önzetlenül. így éit véget egy nagymúltú -s egyben Nagykanizsa utolsó munkáskórusa.
Gábor Jenő
BALATON FÜSZÉRT RT. a lakosság szolgálatában jjj]j]
KANIZSA TV 12-16 óra: TV plusz műsora
DSF OSZTRÁK 1 PRO 7
8.45 DSF-tréning 9.00 Vadvilág (sorozat) 10.00 Akciósztárok 10.30 Örült rekordok 11.00 Vizisportok 11.30 Utazási magazin 12.00 Magazin 12.30 Sport a nagyvilágból 14.00 Tenisz 16.30 Galopp 17.00 Tánc VB 19.00 Akciósztárok 19.30 Sportriport 20.00 Motorok és legendák 21.00 Labdarúgás 23.00 Ökölvívás 24.00 Biliárd 1.00 Ökölvívás 2.00 Műsorzárás
8.30 Aerobic 9.00 Golf 11.00 Kézilabda 12.00 Ökölvívás 13.00 Kerékpársport 15.00 Golf 17.00 Röplabda 19.00 Indycar 21.00 Motorsport 22.00 Kézilabda 23.00 Birkózás 24.00 Golf
14.45 15.30 16.00 16.20 16.45 17.15 18.00 18.05
18.45 19.10 20.00 20.15 22.05 22.50 0.55
Gert Ruge úton (sor.)
Ciprus
Vasutak
Európa-magazin Vitaminok A Föld csodái Hirek
Különlegességek show-ja Fury (sorozat) Mese / Magazin Híradó
Lukretia - opera Velencei filmfesztivál Lylah Clare legendája A nap hirei
9.00 Hírek
9.05 Vigyázat, kultúra! 9.30 Kulturális műsor 10.15 Univerzum (ism.) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek
13.10 „Arany" lányok (ism.) 13.35 Pénz vagy bör (film) 14.55 Rossi úr (rajzfilm) 15.30 Octopus vállalkozás 16.10 Tiny Toon kalandjai (amerikai film) A vadon szava 16.35 Környezetvédelem 17.00 Minihírek 17.10 Nyeregben (német sor.)
Barbados 18.00 Hírek 18.05 X-large 18.30 Apának feleség kell (német sorozat) Gisela 19.30 Híradó 19.50 Sport 20.15 Oroszlánbarlang (amerikai sorozat) Előrelátás 21.15 Kabaré 22.15 Halló, hogy vagy? 22.45 Látomások 22.50 Az emberiség utolsó
napjai (Ili/2.) 0.45 Ravel: La Valse 1.00 Hírek/1000mestermü
15.00 Sport 16.30 A kaland világa 17.15 Idősek klubja 18.00 Bili Cosby-show 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó / Konfliktusok 20.15 A szerelem áldozata
(amerikai thriller) 21.45 Hirek, sport 21.55 Taxis lány
(amerikai film) 23.20 Fantasztikus történetek 23.45 Hirek 0.35 Hellinger törvénye (ism.)
5.35 Elza, a vadon szülötte
(ism.) 6.20 Lassie (ism.) 6.45 Nyersbőr (am. sorozat) 7.35 Flipper (am. sorozat) 8.05 Három óra haladék (amerikai western) Fsz.: Dana Andrews 9.35 Az utolsó háború (amerikai sci-fi) Fsz.: Mike Burnes 10.55 Hármak társasága (ism.) 11.25 Kezdeti nehézségek (ism.)
11.55 Roseanne (ism.) 12.25 Mozgó kórház (am. sor.) 12.55 Max Monroe (ism.) 13.50 Vadállatok birodalma
(ism.)
itHilil A rózsaszín párduc
(amerikai film) 17.05 Két vagány Hongkongban (német-olasz film) Fsz.: Brad Harris, Anto-nio Sabato ililUlil Matlock (am. krimisor.)
A halál dala 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó ETilEi Smaragderdő
(amerikai kalandfilm) Í33ETÜ Vámpírok klánja
(amerikai film) 0.25 Én, a kém (sorozat) Barát vagy ellenség? Az amerikai kormány Mexikóban, szigorúan titkos helyen őrzi a keleti blokkból menekült tudóst. Minden jel arra mutat, hogy a szökevény épségére vigyázó egyik őr áruló, aki ösz-szejátszik az ellenséggel. Scott és Kelly feladata leleplezni a férfit. Hamarosan meg is találják a tettest, Kelly öreg barátjának személyében... 1.25 Hírek
1.35 Sumuru hét férje
(német-spanyol film) 2.55 Hírek
3.05 Chase professzor esete 3.55 Hirek
Szeptember 19. ^ DUNA TV MTV 1 MTV 2
16.00 16.05 16.10 16.40
17.00 17.40
18.05
18.25 18.45 19.00
20.30
21.45 21.50
Hírek, műsorismertetés Évforduló
Kánon - Zsidó kultúra Mesterségem címere
Horváth Csaba Homoród ''93 (ism.) Fekete Villám kalandjai Kanadai-francia tévéfilmsorozat - 24. rész Magyar évszázadok A rabszolgatörvény Mesesarok Dunahiradó Rubold Noon Amerikai westernfilm Haydn: Az évszakok 1. rész: Tavasz - Nyár Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
4.50 Labdarúgás (ism.) 6.00 Peter Pan és a kalózok
(ism.) 6.30 Superboy (ism.) 7.00 Asztrodinók (am. sor.) 7.30 Rövidfilm 7.55 Folytassa, nővér!(ism.) 9.35 Eredetileg filmezni akartam (ism.) 11.40 Csodák az állatvilágból 12.10 A Mindenható nyomában
12.40 Keresztül a galaxison, azután balra (sorozat) Fájdalmas felismerés 13.15 Black, a fekete villám
A szerencse fia iKEKí Mennydörgés a síkság
fölött (am. western) íEtTil Véres sikátor
(amerikai kalandfilm) 17.20 Malibu vízi mentői Show a szirteken 18.15 Választások 18.25 Szerencsekerék 19.05 Hirek 19.15 Labdarúgás 20.15 Szomszédok
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Dan Aykroyd, John Belushi 22.05 Beszélgetés 23.30 24 óra 24.00 így láttuk 0.05 Véres sikátor (ism.)

m
BwJa
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Cscngery u. 82. Tel.: 313-040/1672, Fax: 93/310-121
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődik rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 311-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 313-040/1672, 310-121 Kálmánné). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek.
Nk-156 Amerikai cég ajánlata: különböző korszerű orvosi és gyógyászati berendezések, rendszerek, műszerek
(használtak).
Német cégek ajánlatai:
Nk-157 A mérés- és szabályozástechnika területén vezető cég termékei magyarországi forgalmazásához partnert keres. Főbb termékek, különféle kivitelű nyomásmérőt, nyomáskülönbségmérők, nyomásértékelők, Kijelzők.
Nk-158 Nk-159
Nk-160
Gumialkatrészekel, gumitömítésoket, gumi-fém alkatrészeket gyártana megfelelő magyar partnerrel a Hebmüller GMBH.
Kereskedelmi képviselőt, nagykereskedelmi elosztót keresünk kiváló minőségű festő-, tapétázó- és padlóburkoló szerszámok, eszközök forgalmazására.
Tapélázóasztal gyártásával foglalkozó német cég jövőbeni tartós együttműködés céljából magyar partnert keres olyan cég személyében, amely maga is gyárt tapétázóasztalokat, illetve amely technológiai adottságai
alapján ezek gyártására alkalmas.
INFORMÁCIÓ: HOVENTA 12. Nemzetközi kereskedelmi és vendéglátótechnikai szakkiállítás Budapest, 1993. szeptember 10-19.
6.42 Műsorismertetés 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamát és a papát! Mosómacik Amerikai rajzfilmsorozat A szörnyű jó festő 7.55 „így szól az Úr!"
A Biblia üzenete 8.05 Hol-mi?-Ifjúsági szolgáltató magazin 8.30 Halló, vasárnap! Szórakoztató magazin íIKflil Zenebutik - Zenehid 12.00 Déli harangszó iKHiKl Tévémagiszter
Közművelődési hetilap Rejtjelek
10. rész: Szabadság Háborús évek Nagy-Britannia a második világháborúban 7. rész: Fordul a kocka A Szovjet Birodalom tündöklése és bukása XIV/10. rész 13.40 Cigányzene a Dunavár étteremből (ism.) 13.55 A pénz - pénzt hoz
Elmélkedés ifin Az én dzsungelkönyvem - Német ismeretterjesztő filmsorozat A szerencsés elefánt 14.40 Nemzetközi teniszverseny - Pasarétről 16.20 Örömhír
Az evangelikus egyház műsora
íTitR Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Kán polgára Davy Crocket Amerikai filmsorozat VI/3. rész: A vadember Gumímaclk
Amerikai rajzfilmsorozat Ichtorn, a király (Ism.: hétfő, TV1 9.30) 18.30 Szerencsekerék 19.00 A Hét 20.00 Híradó 20.20 Sport Benne: Góóól
Labdarúgó-összefoglaló Kötöttfogású birkózó VB - Stockholmból Nemzetközi szuper-crossverseny - Solymárról SHETi] Az utolsó mozielőadás Amerikai film (1971) FF 115''
(Felnőtt nézőknek!)
hb0
17.30 Chisum
Amerikai western 107'' 19.30 Reszkesselek, betörők!
Amerikai vígjáték 102'' 21.20 Halálos fegyver
Amerikai akciófilm 105'' 23.10 Amarcord
Olasz dráma 118''
7.37 Műsorajánlat 7.40 Frici, a vállalkozó szellem (ism.) 8.05 Juli-suli 8.35 Értesítő - Magazin 9.05 Alfréd, a kacsa
Belga-holland-francia rajzfilmsorozat Az álom 9.30 Elektor kalandor 9.35 A hegy gyomrában Új-zélandi sci-fi-sorozat VIII/3. rész: Vörös eső, kék eső 10.00 Tipplista ilimn A szeszélyes természet - Angol ismeretterjesztő filmsorozat X/3. rész: Sivatagkerti idill íCTiTil Nyolcadik nap
IV/2.: A hegymászó íliTT Lumen 2000
A Zöld pokol Braziliában 11.50 Ameddig a harang szól Szamoskér, Búcsúnóta 12.00 SOrSok 12.40 Gazdaképző 13.10 Műsorajánlat. Időjárás FE1R Salzburgi történetek (Salzburger Geschich-ten)
NSZK film (1956) 87'' (ism.)
14.45 Kaláka nemzetközi folkfesztivál Andro Drom együttes 14.55 Magyarország ma iklKU Miből lesz a cserebogár?
Francia film (ism.) 16.25 „Megyek élö testvéremhez" - III. finnugor írótalálkozó Egerben 16.45 Muzsikáló Magyarország - Esztergom 17.05 K+P 17.25 Műsorajánlat 17.35 Delta
18.00 Körzeti tévéstúdiók
műsora 18.30 „Költő, felelj!"
Utassy József 18.35 Időjárás ii:mil Kicsinyek képeskönyve Kanadai rajzfilmsorozat Varázslatos éjszakák A tél és a hétórás mumus
19.00 Família Kft. 19.35 Légy ostoba!
Hobó és Mártha István József Attila-estje 20.35 Médiamix 21.00 Wurlitzer-Az Euritmics 21.30 Geopolis
A Francé 2 világpolitikai sorozata-Feliratos! EMIM XX. századi portrék Külföldi televíziók műhelyeiből
Francis Bacon 55''
_ TV Plusz _
12.05 Popeye - Am. rajzfilm 12.45 Worldnet-válogatás 13.00 Mozaik-magazin 13.20 Libanon - Utifilm 13.40 Sportcsemegék 14.20 Hollywood, pénz, gyilkosság - Am. vígjáték
k
KANfZSATEXj
VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040 Hibabejelentés: 311-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása ■ gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építése, Üzembe helyezése felső gázszerelések
MISKOLCI
MűoryagWddgalö Rl
A Flair kertibútor-család egy fair ajánlat!
3 év garanciával kínálunk
- 10 faita asztalt
- 11 féle széket
- napozóágyat, zsúrkocsit, lámpákat
- gyermekbútort
- virágládákat.
Képviselet: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 93/310-360
KANIZSA
ARUHAZ
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBOL
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -, oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Teli/fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, -4míj1 és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
lel.: 93/313-140 Fax.: 93/310-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Scottr''s ÜZLETHÁZ
NAGYKANIZSA, FŐ U. 9.
Kanadai filmek,'' fotoalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
Trend Kf
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/313-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/314-352 Fax: 93/311-015 Telex: 33257
_J
us9ssessssss°r
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
Ujabb „AKCIÓK"
a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Márkás Kucanor termékek:
pólók, shortok, fürdőruhák
30%-os engedménnyel, AMÍG A KÉSZLET TART.
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
í^mJ A
/J^W LEGKEDVEZŐBB [kanosatex/ AZ ÁR!
1 1MJ szeptember 10. Ilii KANIZSA 25

Kanizsai borgyőztesek
A cím kétségkívül meglepi, de igaz. Noha Kanizsa környékén számtalan szőlőtermő hegy van, azonban az is tény, e tájon jó bor sohasem termett. Sőt az országban arról vagyunk nevesek, hogy az itteni direkt termő fajtából készült bor kifejezetten káros az egészségre, mi több - sok ember szellemi leépülésének előidézője. Az utóbbi időben azután, ha nem is a föntebbiek miatt, de számosan telepítettek csemege szőlőt, s talán ennek köszönhetően két kanizsai gazda bora a legutóbbi versenyen aranyérmes lett. Kálovits József vállalkozó és Swarcz István, a Kanizsa Bútorgyár gazdasági igazgatója saját termésű borával érdemelte ki e elismerést.
- Ehhez - avat be a titkokba Kálovits József - tudni kell az igazságot. A századfordulón Zalában igen jó szőlőfajták voltak, azonban a szőlő „pestise" a filaxéra szinte teljesen kipusztította a táj valamennyi szőlőjét. Az okot nem ismerték, ezért telepítették helyettük ezeket az ellenálló fajtákat, ami a mai napig is sok helyen terem. Ezt pedig egyik napról a másikra új szőlőkultúrával felváltani nagy munka.
- Ezért foglalkozik már-már komoly méretekben szőlőoltással is.
- Igen, nagyon sok híres szőlőtermelő gazdaság szakembere vásárol tőlem oltványt. Régebben nem voltam borosgazda. Hobbiként kezdtem el a szőlővel való foglalkozást, s mint az ilyenre, egyre több figyelmet szentel az ember. Olvas, tanul, tapasztalatot gyűjt, titkokat les el. Sok ember azután eljut addig, hogy előállít néhány liternyit, de mire egy szakember elé is kerülne a bora, elfogy. Szóval ebből még megélni nem lehet.
- Ez azért is fontos - mondja Swarcz István mert innen indul a minőség. Az igaz, hogy az itteni talaj kötött, de arra való a szakértelem, a kísérletezés, hogy létrehozzunk egy újat. Ha úgy tetszik, e táj hiányossága vagy mennyiségi érdeke helyett felmutattuk, itt
is lehet termelni olyat, ami egy más, komolyabb követelménynek is megfelel. Amikor elérkeztünk oda, hogy megfelelőnek lássuk a hozzáértésünket, már csak megfelelő fajtával ültettük be a birtokot. Ennek eredménye lett, hogy kiléphettünk egy versenyre és bebizonyíthattuk, itt is termelhető jó bor.
- És elmentek Keszthelyre...
- Igen, Keszthelyen rendezték meg az I. Borcéger Fesztivált és Kiállítást. Bemutatóval, kóstolóval egybekötve. Ez elsősorban a környék számára volt egy reprezentatív lehetőség.
Itt kapott azután Swarcz István kanizsai olaszrizlingje aranyérmet, míg Kálovits Józsefnek ötfajta bora ezüstérmet, de előzőleg a Mezőgazdasági Minősítő Intézet borversenyén, ami a fővárosban volt, első helyezett lett a szürkebarátja, míg a „nektár" harmadik helyezett.
- Szép dolog ez. De végül is ezen túl milyen jelentősége van ennek?
- Megismertek és elismertek bennünket, rajtunk keresztül pedig a kanizsai, illetve környéki borokat - mondja Swarcz István.
- Mekkora mennyiséget képesek ma már termelni?
Gyalogos és kerékpáros túra
Az Olajipari Természetbarát Egyesület vasárnap, a Kanizsa Napok rendezvénysorozat keretében gyalogos és kerékpáros túrát rendez. A 10, Illetve 15 km-es túra útvonalas Mindenki Sport-pályája-Bagolal erdő-Ll-szóí erdő-Bunyai halastó-Mi klósfal parkerdő. Nevezni a helyszínen, a Mindenki Sportpályáján lehet, 8-10 óra között.
A kerékpáros túra (25 km-es távon) a Mindenki Sportpályájáról rajtol (nevezni: 8-10 óra között lehet a helyszínen), a cél a Miklósfal parkerdő.
- A mi tudásunkkal, felkészültségünkkel tízezer liternél tudjuk ezt a minőséget tartani. Talán az erkölcsi érték a jelentősebb, hiszen tőlünk nem messze itt a balatoni borászat - válaszol Kálovits József.
- A visszhang?
- Több szálloda, panzió érdeklődött, de az igényes alkalmi rendezvényekre is tudunk eladni igen kedvező áron. Sajnos nem túl sokat - mondja Swarcz István.
- Szóval ezen a szinten már megélhetést is ad a jó bor?
- Mint mindenből, ebből is igen nehéz megélni. Ám folyamatosan jó minőséggel lehet. Igaz, ehhez kitartás, valamint gondos és magas felkészültség kell - folytatja.
- Honnan Önök között az ismeretség?
- Rokonok vagyunk.
- Ha mások érdeklődnek, adnak-e tanácsot?
- Eddig a kertbarátokkal jó volt a kapcsolatunk, de bárkinek készséggel adunk tanácsot - válaszolják egyszerre.
Varga József
DELVIEP
KAPOSVÁR
Az 1993. év harmadik negyedévében 30 millió forintos, az 1994-es évben teljes (100 millió forintos) szabad kapacitással rendelkezik.
Tevékenységi kör:
- a települések vízellátási, csatornázási és víztisztító létesítményeinek építése,
= regionális vízellátó rendszerek, távvezetékek,
= ivóvíztároló medencék, víztisztító művek építése,
= lakótelepek és üdülőterületek előközművesítése,
= törpevízművek építése;
- szennyvízelvezető csatornák és szennyvíztisztító telepek építése,
- az ipari vízfelhasználással és szennyvíztisztítással kapcsolatos létesítmények kivitelezése;
- egyéb vízrendezési és vízhasznosítási munkák, illetve az ezekkel összefüggő létesítmények
= öntöző rendszerek,
= belvízi átemelő szivattyútelepek
= csapadékvíz-elvezető csatornák építése;
- a felsorolt munkálatokkal kapcsolatos technológiai szerelés elvégzése és kivitelezést szolgáló segédüzemek működtetése.
26 KANIZSA > j 1993. szeptember 10,
-a"
MNB 880-2816
14 szék a halláskárosultaknak -í
Pipaszívók Kaposváron
Kaposi Oszi Napok
Az őszi idényben sem marad kulturális és sportrendezvénysorozat nélkül Kaposvár. A Tavaszi Fesztivál már ízelítőt adott a város kulturális légköréről, ám az idén először a Kaposi Őszi Napok hasonló szervezettségű rendezvényekre várja az érdeklődőket szeptember és október hónapokban.
De nézzük az időrendiséget!
Az Alpoktól az Adriáig Nemzetközi Kiállítás és Vásár már lezajlott. Sikeresen. Mintegy húszezer látogatót vonzott.
Szentiványi Árpád fotókiállítása a Városi Művelődési Központban szeptember 3-26-ig tekinthető meg. A Wilkin-son Kupa Nemzetközi Röplabda Torna a Városi Sportcsarnokban, szeptember 10—12-ig e hétvégén zajlik.
Az ibafai papnak fapipája van, de hogy az ország profi füstölői milyen pipával döntögetik a rekordokat, az kiderül szeptember ll-én (holnap) a Magyar Nemzetközi Pipaszívó Bajnokságon, a Kapós Étteremben.
E hónap 14-én a Városi Művelődési Központban 20 órától a Bohém Ragtime Band ad ízelítőt tudásából. Távhajtó, Távlovas és Terepkerékpár Verseny szeptember 18-án. Demjén „Rózsi" koncertjére 24-én várják a rajongókat 18 órától a Sportcsarnokba.
A rendezvénysorozat tengelyét a szeptember 25-én és 26-án megrendezésre kerülő Zselici Szüret Népművészeti Kiállítás és Vásár alkotja a Kaposvári sétálóutcában.
Hubertus Mise 26-án fél 12-kor a Nagyboldogasszony templomban. Közreműködik a kimondhatatlan nevű, ámde híres Reiterliche Jagdhornlblaser-gruppe Künzelsau.
Szeptember 27-október 9-ig a Városi Művelődési Központban Bezzeg Fesztivál. Hogy mitől lesz olyan bezzeg, az a rendezvénysorozatról külön kiadásra kerülő ismertetőből fog kiderülni.
- kirsch -
A „Hallásgondozásért Nagykanizsán" Alapítvány jóvoltából 14 speciális ülőhelyet alakítottak ki a város néhány közművelődési intézményében. Ezekből a székekből a hallókészülékkel rendelkezők is élvezhetik a színpadon, vagy a vásznon zajló eseményeket. Öt ilyen ülőhely található a HSMK-ban, a mozi nagytermében, valamint kettő a kisteremben és a HELY Klubban.
Ezekből a székekből a halláskárosultak a telefon üzemmódba állított hallókészülékkel anélkül élvezhetik az előadásokat, hogy a külvilág más esetben elviselhetetlenné vált zajait is tűrniük kellene.
Egyelőre semmilyen megkülönböztető jelet nem viselnek
A korábbi évek hagyományához híven ismét három bérletsorozatot indít az új évadban a HSMK. Az előadásokon az egerszegi, kaposvári, veszprémi társulatoknak tapsolhatunk majd. Néhány szem mazsola a kínálatból. A veszprémi színészek többek között a Hyppolit a lakájjal, Az ügynök halálával, a kaposváriak a Koldusoperával, a Kakukkfészekkel (eredetiben Száll a kakukk fészkére) és Nagy Ignác vígjátékával, a Tisztújítással lépnek a nagyérdemű elé. A jelek szerint az előző két csapathoz hasonlóan a megyeszékhelyiek is kedvelik a nagysikerű filmek színpadi adaptációit. így láthatjuk majd tőlük a Zorbát és A lovakat lelövik, ugye? című darabot. A tavalyi kedvező tapasztalatokon okulva a jelenlegi bérleti szezonban sem adják el az összes - csak 7-8 százalékkal megdrágult - bérletet, lehetőséget biztosítva ezzel azoknak, akik csak egy-egy műre kíváncsiak.
Immár harmadik előadásához érkezik a Sütő András drámáit bemutató sorozat, a Nemzeti Színház vendégjátékaként az Ugató madárnak tapsolhatunk. Decemberben -a két korábbi sikert követően - újra a HSMK-ba látogat az angol abszurd humor hazai képviselője, a Holló Színház.
A tervek szerint havonta az apróságokat gyermekszínházi előadások szórakoztatják, melyen fellépnek a Harlekin és a Budapesti Kamaraszínház tagjai, valamint a Tolcsvay testvérek és Halász Judit.
ezek az ülőhelyek, de az intézmények pénztárában, jelzett igényre az ott dolgozók szívesen megmutatják a rászorulóknak.
Azok a hallássérültek, akik előbb tapasztalatokat szeretnének szerezni e készülékről, azoknak a Városi Kórház Au-diológiai laborjában van erre lehetőségük.
Ezzel a mostani 250 ezer forintos beruházással úgy tűnik, egyelőre kimerültek a „Hallásgondozásért Nagykani-
Az anyagi okokból mind szerényebb formát öltő Nemzeti Filharmóniai bérlet keretében idén a szombathelyi és a helyi szimfonikus és a győri filharmonikus zenekar ad koncertet. A Ház reményei szerint idén ősszel vagy télen nem akármilyen csemegével kedveskednek a komolyzene kedvelőinek, s ez nem más, mint a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztivál Zenekar.
A reneszánsz zenei estek folytatásaként a barokk nemzetközi éve apropóján barokk zenei esteket rendeznek, amelyen fellép a Camerata Hun-garica és a Tomkins Énekegyüttes is. Az új évadban a hagyományokhoz hűen továbbra is működik a Jazz kocsma. Október elsején és másodikán pedig az Alpok-Adria Jazzfesztivál várja az igényes zene kedvelőit. Érdekes kezdeményezésekkel rukkolt elő ehhez kapcsolódóan a művelődési központ. A véradóállomással és a Városi Vöröskereszttel karöltve megszervezték, hogy akik a fesztivál előtti hetekben adnak vért, azok közül százan ingyen jutnak valamelyik napra koncertbelépőhöz.
Ingyen lakomára várják a kulturális lapok olvasóit ez évben is, ahol bemutatkoznak többek között az Élet és irodalom, s a Tiszatáj alkotói, valamint vendég lesz Tornai József a Magyar írószövetség elnöke is.
Találkozások címmel új sorozat veszi kezdetét az ősszel. Az itt zajló beszélgetések során kanizsai ipar- és képzőművészekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az érdeklődők.
zsán" Alapítvány anyagi lehetőségei, pedig megvalósítandó cél lenne bőven. Új hallásvizsgáló készülékre lenne szükség, az újszülöttek korszerű halláskárosodás-szűrését lehetővé tévő technikai berendezések is elkelnének a Fülorr-gégészetre. Az alapítvány céljai eddig is közös segítséggel valósulhattak meg, és továbbra is várják az adományokat a MNB: 880-2816-os számlaszámon.
- dé -
Számos ünnepi és egyéb programon találkozhatott a város közönsége egy dal vagy vers erejéig fiatal, tehetséges kanizsai előadóművészekkel. Nekik kíván nagyobb teret biztosítani a HSMK, hogy a publikum ily módon más arcukról is megismerhesse őket.
Közösen a TIT nagykanizsai szervezetével folytatódik a népszerű csillagászati szabadegyetem. Novembertől ezúttal az előadásokon a bolygókat tanulmányozhatjuk behatóbban. De nem kell nélkülöznünk a humánökológiai szabadegyetemet sem.
Természetesen nem maradnak el idén sem a kiállítások, bálok, a Teaház, a Játszóház, a Nosztalgia Kávéház és a könnyűzenei koncertek sem. Változatlanul működik a több mint harminc tanfolyam, szakkör és klub, melyek zömére
még lehet jelentkezni. * * *
Tovább működnek a nyári felújítás után az új évadban is az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban a már ott otthonra lelt állandó csoportok. Kedden és csütörtökön az Olajbányász Fúvószenekar próbál szerepléseire - melyekből mára egyre több van - készülve. Szerdánként délután öttől a Reiki Kuckó fogadja a „kozmikus energia" gyógyító erejében hívőket, csütörtökönként pedig az Agykontroll klub várja az érdeklődőket. Ősztől szintén csütörtökön szakszervezeti továbbképzésnek adnak majd helyet, melyet a Mol Rt. és egy osztrák szakszervezet szervezett. Az Erkel Kamara Kórus klubfoglalkozása és próbája szombaton fél kettőkor kezdődik. Két órával később ugyanezen a napon -a ház nyitottsága révén - egy keresztény kisegyház, a Biblia
HSMK - EFOMH ŐSZI KULTŰRMIX
KANIZSA
1993. szeptember 10.
27
TÍZ (KICSI) KÍNAI
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság tájékoztatója alapján az általuk ellenőrzött magyar-szlovén határon változatlanul gyakoriak voltak a határsértések augusztusban Is. Szlovénlába kétszáz-tizenketten, hazánkba pedig tizenegyen próbáltak illegálisan - ám sikertelenül - átjutni. Állampolgárságuk szerint meglehetősen vegyes a kép. Többségük román, de olasz, francia, bolgár egyaránt megtalálható soraikban. Horogra akadt egy embercsempész is, aki öt honfitársát szerette volna magyar területre juttatni. A csempész és négy társa ellen büntető eljárást, míg a többi elfogott személlyel szemben csupán szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
A magyar-horvát határszakaszon korántsem mutattak ilyen „aktivitást" a rendbontók. Huszonnyolcukat csípték fülön, köztük tíz kínalt Is. Csak egyetlen alkalommal történt határrendsértés e szakaszon. Három hazánkfia sértette meg Zákány közelében Horvátország területét, mikor a Dráva fövényéből mintákat vettek, hogy megállapítsák a bomok aranytartalmát.
Az igazgatóság működési területén huszonkilenc bosznia-herce-govinai állampolgár kért és kapott ideiglenesen menedéket. Augusztusban a magyar-horvát határt 629458 személy, 180097 közúti, 24196 vasúti és 42 légljármü lépte át. A magyar-szlovák határátkelőkön 441399 személy és 133110 közúti Jármű haladt át. A beutazási feltételek hiánya miatt ötszázegy külföldi polgártól tagadták meg a beléptetést határőreink.
- ri -
Szól Gyülekezet tagjai veszik át a „terepet".
A színházteremben újra fellép a Stég-stáb. Elsőként egy József Attila-esttel jelentkeznek, ezt követően pedig Dür-renmatt: A fizikusok című darabjával. Havonta jelentkezik továbbra is - szeptember 10-től - a Patkó Népművészeti Műhely Rajnai Miklós, a Mol Oktatási Központ vezetőjének irányításával. Mivel sem az alkotóknak, sem az irodalomkedvelőknek nem csökken az érdeklődése, így péntek esténként ismét betérhetünk az Irodalmi Kávéházba, ahol szeptember 24-én Liszói Fa Ede mutatkozik be íróként és festőként. Az ősz folyamán indul az írók és költők klubja, melynek tagjai hetente összeülnek. Változatlanul a házban tartják meg az olajipari cégek, a Liga és az MSZOSZ rendezvényeit is.
Szeptember 18-tól kezdődően minden második héten várja a fiatalokat a Rock and roll
klub. Természetesen a „zajosabb" koncertekre járókról sem feledkeztek meg az Erkelben. Az Auróra, a No, a Frakció és a Beatrice rajongói találkozhatnak kedvenceikkel. Egy jó hír a jazz barátainak is: Tiborcz Iván és Balogh Tünde hangversenyét hallgathatják meg szeptember 25-én.
Mindemellett nem kis feladatot vállalt magára a Ház. Kiadják Lukács Zoltán költő műveit. A kötet várhatóan karácsonyra jelenik meg, lektorálását Pécsi Gabriella egerszegi költőnő végezte és Pék Pál szerkesztette. Remélhetőleg kiadásukban nem ez lesz az utolsó könyv, ám a folytatás nagyrészt a szponzorok jóindulatától függ.
Ezenkívül továbbra is rendszeresen megtalálhatók lesznek az olajos művelődési házban az akciós vásárok, az ezekből befolyt összeget a kulturális kínálat bővítésére, s a működő csoportok fenntartására fordítják. - egri -
KOSZ ''90 tábor -Hajdúböszörmény
A KÖSZ idei táborát Hajdúböszörményben rendezték meg. A KÖSZ ''90 megalakulása óta ez volt a harmadik tábor, mely a résztvevők, s táborszervezők véleménye szerint is hatalmas előrelépést jelentett. Hogy mi is az a KÖSZ ''90? - A középiskolások érdekvédelmi illetve képviseleti szervezete, mely a FIDESZ fiatalgenerációs partnere, de önálló jogi szervezet is. Nagy hangsúlyt helyez a diákönkormányzatokra, s azok működésére. Másik legfontosabb célja a kulturális élet fellendítése a diákság körében.
A táborban jeles előadók segítségével (előadók: Orbán Viktor, Deutsch Tamás, Fodor Gábor, Kövér László, Fürjes Balázs, Szepesi Balázs, Bíró György és még sokan mások) mélyreható kérdések tisztázódtak, s a szabadbeszélgetések során mindenki véleménye meghallgatásra talált. Felvetődtek a KÖSZ ''90-nel kapcsolatos hiányosságok, tervek és a közeljövőben megvalósítandó programok. Balogh Eszter
Pereskedünk, tehát...
meg is egyezhetünk
Az új illetéktörvény kapcsán indított beszélgetésünk e számunkban is folytatódik dr. Kurta Jánossal, a Városi Bíróság elnökével.
- Milyen egyéb kedvezmények állnak a peres felek rendelkezésére?
- Hadd említsem az illetékkedvezmények között elsőként az úgynevezett illetékmentességet. Ez nem azonos a korábban említett költség-mentességgel(l). Polgári ügyben illetékmentes az eljárás, illetve az Illeték Hivatal visszatéríti a lerótt összeget, ha az eljárást megindító beadványt minden érdemi vizsgálat nélkül hivatalból elutasítja a bíróság vagy a pert azért szünteti meg, mert már azonnal a kereset beadásakor érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítani azt, csak ez valami okból elmaradt. Köteles a hivatal akkor is visszatéríteni az illetéket, ha a bíróság mellőzi az eljárást. Nem kell illetéket leróni akkor, ha elutasítottuk a költségmentességi vagy illetékfeljegyzési jog iránti kérelmet és ez ellen kívánnak fellebbezni.
- Mikor élhetünk még a mentességgel?
- Ha az alperes viszont-keresetet terjeszt elő a bontóperben a házasságra vonatkozóan. Mentességet élvez még a holtnak nyilvánítási eljárás, ha a halál és eltűnés természeti katasztrófa vagy háborús esemény során következett be. Az MRP (Munkavállalói Résztulajdonosi Program) szervezet nyilvántartásba vétele is e kategóriába esik. De a megszűnt cég törlése iránti kérelem, bármely bírósági határozat kijavítására, illetve kiegészítésére irányuló kérelem és a választói névjegyzékkel kapcsolatos eljárások is illetékmentesek.
- És büntető ügyekben?
- Magánvádas eljárásban - ahol a sértett képviseli a vádat - a terhelt és védője fellebbezése, perújítási kérelme és felülvizsgálati indítványa is mentességet élvez és az is, ha kegyelmi
vagy bírósági mentesítés iránti kérelmet nyújt be az elítélt vagy védője.
- A mentességen kívül élhetnek-e mással is a pereskedők?
- A törvény mérsékelt illetékre is ad lehetőséget. Ez arra buzdítja a feleket - leginkább a polgári ügyekben hogy lehetőleg békésen rendezzék ügyüket. Mi mindig, ha lehet, arra törekszünk, hogy a felek egyezzenek meg. Azt valljuk, a legjobb ítéletnél is jobb a viszonylag gyengén sikerült egyezség. Ezt szolgálja a törvényhozó is egészen óriási kedvezményekkel. Az illeték a peres eljárás illetékének mindössze tíz százaléka, ha a felperes a keresetéből az első tárgyaláson eláll. Ha az első során a per szünetel és a szünetelés folytán megszűnik, szintén csak tíz százalékot kell fizetni.
- Mit jelent a szünetelés?
- Amikor a felek a tárgyaláson úgy gondolják, az eljárás folytatását talán mellőzni lehet, mert mondjuk megegyeznek peren kívül, vagy gondolkodnak rajta, érvényesítsék-e ezt az igényt, akkor megáll az eljárás, de hat hónapig még bármikor felvehető. Ha ez idő alatt a felek nem kérik a folytatást, az eljárás automatikusan megszűnik. De térjünk vissza a kedvezményekre. Amennyiben az alperes a követelést rögtön az első tárgyaláson elismeri, vagy még a tárgyalás előtt teljesíti, tíz százalék illetéket fizet. De ugyanekkora százalékot kell leróni akkor is, ha az első tárgyaláson közösen kérik a per megszüntetését a felek vagy egyezséget kötnek. Ha nem az első tárgyaláson történik a szünetelés, az elállás és a permegszüntetés, akkor az illeték harminc százalékát kell megfizetni, s ha még sokkal később történik mindez, akkor ötven százalékot kell leróni. Tíz százalék illeték terheli polgári és büntető ügyekben egyaránt a fellebbezést és a felülvizsgálatot is. - kovács -
Kedves Olvasóink! Amint azt előző számunkban is jeleztük, dr. Kurta János, a Városi Bíróság elnöke la-
punk hasábjain szívesen válaszol az Önök kérdéseire is. Várjuk tehát leveleiket, hívásaikat. A szerk.
28
( KANIZSA ] 1993. szeptember 10,
JULES RENARD AFORIZMAJA
FŐVÁROSI ÉGETEM FoRE.SZEH WÉVMA''S
HIRDETÉS
trenin gezik
papi" laci edzője volt /zsigmond/
idome''rő hang jelzese
ah ■ ■ • /eleve/
JA''RTAS-
ság
A FRANCIA l''RÓ GONDO-LAK
fuggo-za''rak
ra''dium
KUKORICA.
ivehetul
GERMA-MIUM
FONATOS PALACK
SZÍNÜLTIG
latin kötőszó
KÖD ,
E>E TŰI
megal kot ja
t XPONXL A
FÉkJYKGÉP
SPANYOL NFPI SZÓ LÓTAMC
nemet va''ros
MAGASE>A
TARTJA
RÍSZ&EN VELÜK''.
FEKWELY RÉS.ZE 1
ATHÉNI SPORTEGY
SOMFORDÁL
BIZTATÓ SZÓCSKA
ftZOHOSAK
temetkezés^ dol-
soió, nvl NŐI NÉV
RO&bAHO S''/CB
OSZTRÁK, OLASZ
AUTdJU
ÉSZAKI
FFIKIÉV
TANA''CS, ÖTLF.T KÓROS KEP-ZŐDMÉNV
Romai ■1000
IGAZOLT OTTLÉT
szemely-néyma''s
SPANYOL ; RÚCSÚSfr) SZALON -N/t. FŐZ
SZAMÁRIUM
SZAMOJÉD NÉPCSOP
TITKON FIGYELÉ
KARIKA''RA /népdal/
CSAHOL
ÉPÜLET-sz/rny
NOBÉLIUM
LEMEZ SZELEI
NITRQGÉK)
oxigén. ka''lium, hidrogén
MOHÁCSI RÉSZLET!
ERNUM
... OFFltl-um/fizet NE1K. Xl-
la''s/|pa''ra!
fe''lut
SPAWYOL
Focista v.
A SZÚR''
friss kiadású
mtas EGYNEMŰ £>ET.
fegyveres harc
NÉMET HE
LYES-LÉS.
Beküldési határidő: szeptember 17.
Lapunk 35. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A csapatmunka az, amikor sokan csináljuk, amit mondok. A sorsoláson Horváth László József, Markó Józsefné (Kerka-szentkirály), Mező Elvira, Tóth Tiborné (Zalasárszeg) és Varsányi Istvánné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
A rendőr tolvajt kerget a falu főutcáján. Már mind a ketten lihegnek a nagy rohanástól, amikor a rendőr utána^ kiált:
- Állj meg, Józsi, csak mondani akarok valamit!
- Miért? - szól vissza Józsi. - Muszáj nekem mindenről tudni?
Receptötlet
Fahéjas nyers szilva
Hozzávalók: 2 kg érett, nagy-szemű, magvaváló szilva, 60 dkg kristálycukor, 1 púpozott mokkáskanál őrölt fahéjliteres üvegenként késhegynyi nátrium-benzotkum.
A szilvát megmossuk, hamvát ledörzsöljük, ismét megmossuk és lecsöpögtetjük. KI-magozzuk, és a fél szilvákat egy üveg- vagy műanyag tálba tesszük. A cukrot összekever, jük a fahéjjal és rászórjuk a szilvára. Befedjük, majd néhány óra múlva lazán átforgat-
juk. Lefedve másnapig állni hagyjuk, addigra a cukor teljesen feloldódik a képződött lében. Leszűrjük, tiszta, kiforrázott üvegekbe töltjük, majd ráöntjük a levét és rászórjuk a tartósítót. Azonnal lekötjük és állandó helyére tesszük.
Sem gőzölni, sem főzni nem kell. Az üveg felbontása után célszerű hűtőszekrényben tartani. Használható szilvásgom-bóc készítéséhez, süthetünk vele szilváslepényt, de magában , is fogyaszthatjuk.
VOLÁN -METÁL| _____ _KANIZSA hlMMo
NEMZETKÖZI ÉS BELFÖLDI FUVAROZÓ ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÓ KFT.
Európa összes országába vállalunk fuvarozást és végzünk szállítmányozást.
CÍMÜNK: Nagykanizsa, Virág B. út 4. Telefon: 92/73-209, 93/13-243
VQLAN-METÁL 1 KAIMIZSAhl—■
NEMZETKÖZI ÉS BELFÖLDI FUVAROZÓ ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÓ KFT.
EGYFA11 A HARCMODOR A L AbDA* RÚGÁSbAN
1993. szeptembe r 10. 11 KANIZSA 1111
KERTBARATOKNAK
A sün a legismertebb és a legnépszerűbb hazai emlősállatok egyike. Ennek legfőbb oka egészen egyedülálló külső megjelenése. Hátoldalát sűrűn egymás mellett elhelyezkedő, 2-3 cm hosszú és egy milliméter vastag, hegyes tüskék borítják. Számuk becslések szerint tizenhat ezerre tehető. A tüskék a néhány napos kicsinyeken még fehérek, de csakhamar megsötétednek.
A sünök a rovarevő emlősök egyik legősibb családját alkotják. Sünökkel erdőszélen, gyalogutak közelében, parkokban, kertekben, bokrosokban, de a nyílt pusztai legelőkön is találkozhatunk. A sünök nem idegenkednek a lakott helyektől sem. Megtelepedésüknek feltétele, hogy a környéken elegendő bokor, cserje, sűrű növények álljanak rendelkezésükre. Bár elsősorban szürkületben és éjszaka mozognak, néha nappal is találkozhatunk velük.
A sünök, noha a gyermekmesék gyakran, mint gyümölcsevőket mutatják be, fő-
ként állati táplálékkal élnek. Táplálékuk különböző rovarokból, csigákból, gilisztákból, pókokból áll. Ha rábukkannak, nem vetik meg a földön fészkelő madarak fiókáit vagy a lyukból kibújt fiatal pockot sem.
Köztudott és kétségkívül így is van, hogy a sünök a kígyókat sem vetik meg. Megtámadják még az erős mérgű keresztes viperát is, és rendszerint meg is ölik. A sün erős állkapcsaival másodpercek alatt szétmorzsolja a kígyó gerincét.
A sünök téli álmot alszanak. Októberben, szép idő esetén november elején tűnnek el, tavasszal az időjárástól függően márciusban vagy áprilisban ébrednek. Magányosan élnek, a hímek csak a párosodás idején keresik fel a nőstényeket. A vemhesség ideje 5-6 hét. A kicsinyek május és szeptember között jönnek a világra. Számuk 6-8. A szülés után néhány napig a sün a fészekben marad, majd fokozatosan egyre többet megy el hazulról.
Három-négyhetes korukban a kicsinyek is követik anyjukat a vadászútra.
A sünöknek természetes ellensége nemigen van, hiszen a tüskék igazán hathatós védelmet nyújtanak a számukra. A baglyok közül az uhu vadászik előszeretettel rájuk. Annál többet pusztítanak el a rohanó autók az utakon az esti és éjszakai órákban. A sün hazánkban védelem alatt áll, csak a fácántenyészetek közelében gyéríthető. A kertekben vi-
SUNOK A KERTBEN
szont kifejezetten hasznos, hiszen rengeteg kártevőt pusztít el. Ahol érzi, hogy nem bántják, a sün fokozatosan bizalmassá, szelíddé válik. A sünök a kert egy-egy alkalmas sarkába könnyen odaszoktathatók és elfogadják a felkínált tejestálat.
Á. Kartai Csilla
/
FENY I i ITfl fény
szalagon 1 | szalagon
NÉGYMILLIÓS LOPÁS
A közelmúltban ismét történt egy autólopás Zala megyében, amire ezúttal hívjuk fel olvasóink figyelmét. Vonyarcvashegyen az egyik ház udvaráról elvittek egy Mercedes típusú, metálszürke színű személygépkocsit, aminek a rendszáma: SAD-NX-300. A gépkocsi egyébként kétéves és az ára négymillió forint körül mozog I Amennyiben valakinek ilyen típusú autót kínálnak eladásra, vagy az eltűnés körülményeiről valamilyen - a nyomozást segítő - információi vannak, szíveskedjen bejelentést tenni a rendőrségen.
Nagykanizsán betörtek az egyik diszkontáruházba, ahonnan körülbelül kétszázötvenezer forintnyi áruféleséggel felpakolva távoztak a hívatlan látogatók. Ugyancsak betörők jártak egy butikban, s húszezer forintnyi értékben ruhákat vittek el.
Mint az alábbi példák is ékesen bizonyítják, a szüret közeledtével szaporodnak a pincefeltörések. E tekintetben a megelőzés egyetlen módja, hogy a gazdák figyelőszolgálatot szerveznek egymás között. Homokkomárom környéki Felső Csingai hegyen - lakatlevágás módszerével - behatoltak az egyik
szerszámtárolóba, ahonnan többek között kapáló- és kaszálógépeket vittek el hatvanezer forint értékben. A surdi hegyen az egyik pincéből hetven liter bort csóreszol-tak. Csapihoz tartozó Győr hegyről gázpalackot, valamint különböző használati eszközöket vittek el a tolvajok.
Nagykanizsán, az egyik ház udvarára a kerítésen keresztül bemászott egy férfi és megpróbált elemelni egy több, mint tízezer forintos kerékpárt. A szomszédok szerencsére észrevették, majd elfogták a tolvajt, aki így hamarosan rendőrkézre került.
Sajnos egyesek szinte felkínálják a tolvajlási lehetőségeket a bűnözőknek. Nemespátrón - eddig még ismeretlen tettesek - bemásztak az egyik lakás nyitva felejtett (!) ablakán, majd elvittek két bemutatóra szóló takarékbetétkönyvet 265 ezer forint értékben, valamint egy bemutatóra szóló takaréklevelet 190 ezer forint értékben.
A továbbiakban váltsunk témát, vessünk pillantást a közlekedési helyzetre. A csapadékosabb őszi időjárás a közlekedésben is érezteti kedvezőtlen hatását. Az utóbbi napokban ugrásszerűen emelkedett
a közúti balesetek száma. A baleseti okok között első helyen szerepel a sebesség helytelen megválasztása, valamint az elsőbbségadás elmulasztása.
Sajnos sokan hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az esőtől áztatott csúszós, síkos úttesten ajánlatos óvatosabban hajtani, csökkenteni a sebességet. Változatlanul sok a gyalogosok, kerékpárosok, motorkerékpárosok által okozott baleset. A szüretelési időszak közeledtét jelzi, hogy egyre többen ittas állapotban vezetnek járművet. Márpedig ennek olykor beláthathatatlan következményei lehetnek.
Az egyik segédmotorkerékpáros például ittasan szállított utast a járművén. Figyelmetlenség, sebesség helytelen megválasztása miatt leestek a motorról és mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek.
Mezőgazdasági munkák végzése közben, a határban dolgozó gépek néha meglehetősen sok sarat hordanak kerekeikkel az úttestre. Az eltakarításról néha megfeledkeznek, ami ugyancsak közúti balesetet okozhat.
(Völgyi)
Horoszkóp
a 38. hétre
Kos: III. 21-IV. 20.
Ismét rendkívüli üzleti te-MSfcJ hetségről tettél tanúbizonyságot. Mennyivel szebb lenne, ha az ebből szerzett haszon miatt nem remegne folyton a gyomrod.
Bika: IV. 21-V. 20.
Valahogy bármihez is kezdtél az elmúlt időben, balul ütött ki. Szórakozott vagy, kapkodsz, ráadásul könnyen felmegy nálad a pumpa. Rádférne egy kis környezetváltozás.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
! Infantilis kirohanásaiddal alaposan meglepted a veled élőket. Szállj magadba és lásd be végre, hogy a te korodban már nem plüss jószágokat kellene dédelgetned.
Rák: VI. 22-VII. 22.
■CS3S Némi tolerancia csodákra MUn képes, de ezzel te is tisz-LfgjlJ tában vagy. A pattanásig feszített húrok könnyebben szakadnak és fájó sebeket ütnek. Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Ismét valami új veszi kezdetét az életedben, ám emellett a régi dolgok közül is számos veled marad. Tarts ki a megváltozott helyzetben, elvégre nincs cikisebb annál, mint amikor egy Oroszlán megfutamodik.
Szűz: VIII. 23-1X. 23.
^ Ne vágj ki minden fát, plá-ÉyS ne, ha rajta csücsülsz! Kü-lönös érzéked van ahhoz, hogy sokakat kiábrándíts nemedből és generációdból. E mentalitás nem garancia a túlélésre.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Közelít a várva várt pillanat, amikor meg kell végre löknöd az új mókuskereket. Ne félj, van, aki szívesen hajtja majd veled tovább.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Te sem vagy kivétel a természeti csapások alól, alaposan elkapott a most aktuális influenza. Forró tea, legalább olyan forró ágy, s máris kutya bajod.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
^A zord külsőd érző szívet takar, s te azt hiszed, ezt senki sem sejti. Tévedsz, van aki csúnyán vissza is
él vele.
Bak: XII. 23-1. 20.
A helyedben nem csodálkoznék azon, hogy - fogyókúra nélkül - egyre kevesebbet mutat a mérleg. Egy munka sem ér ennyit.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Megint megcéloztad az eget. Korai még így az indián nyár kezdetén jégpályáról ábrándozni. Néha egy-egy banánhéjon is nagyokat lehet csúszni és orcára esni.
Halak: II. 21-111. 20.
Tudhatnád, hogy csak azok az álmok válnak valóra, amelyeket teleholdkor kívánsz az ablakban, kezedben egy szál zöld gyertyát égetve. Legközelebb ne felejtsd ell
áS4
KANIZSA
30
1993. szeptember 10.
SPORT
SPORT
SPORT
Sporthétvége
PÉNTEK Labdarúgás. Városi kispályás bajnokság, Mindenki Sportpályája, Seni-or: öreg Medvék-Flamingó és Tip Top-KÖGÁZ, 17.00. Coca-Cola-Belez-na és Tungsram-Piccoló, 17.45. Végállomás-
ÁFÉSZ és Főposta-Hidro-filt, 18.30.
SZOMBAT Tenisz. OB I. Nők: Olaj-bányász-Győri Vízügy, Vár úti stadion, 9.00. OB III. Férfiak: Olajbányász-Martonvásár, ugyanott, 10.00.
Labdarúgás. Sörgyár Kupa országos kispályás torna (harminchárom csapattal), Mindenki Sportpályája, 9.00.
VASÁRNAP Baseball. Magyar bajnokság: ANTS BB Club-Siófok, Thúry-pálya, 13.00. Kajak-kenu. VIII. RO-TARY Kőolaj Kupa nemzetközi utánpótlás verseny (serdülők, ifjúságiak), Csónakázó-tó, 9.00. Labdarúgás. Megyei: Ga-lambok-Fityeház, 15.30. Városkörnyék: Bajcsa-Gelse, Nagyrécse-Hahót, Palin-Magyarszerdahely (mind 15.30), Police-Ba-latonmagyaród, Thúry-pálya, 9.45. Sörgyár Kupa országos kispályás torna, Mindenki Sportpályája, 8.30.
Atlétatoborzó
Az Olajbányász atlétikai szakosztálya toborzót hirdet, amelyre 5-8. osztályos fiúkat és lányokat várnak. Jelentkezni lehet az Olajbányász sporttelepen, Parti Tibor edzőnél hétfőn, kedden és szerdán, délután 3-5 óra között.
Labdarúgás
Megállították a listavezető olajosokat
Nagy volt a készülődés a bajnokság negyedik fordulójában, hazai környezetben lebonyolított Olajbányász-Baja
NB Il-es mérkőzésre, hiszen a kanizsai olajosok bányásznapi győzelemmel akartak kedveskedni a közönségnek a szakmai ünnep és emléknap alkalmából.
Hosszú szünet után az Olajbányász Fúvószenekar is vendégeskedett a Zárda utcai sporttelepen, ahol a pályára lépő csapatokat és a mintegy háromezer fős nézősereget sajnos zápor, majd jégeső fogadta.
- Minden adott ahhoz, hogy ne legyen bajunk a Bajával, amely ellen biztos győzelmet várok, s ezzel megerősítjük vezető helyünket a bajnoki tabella élén - mondta a találkozó előtt Horváth Sándor szakosztályvezető.
Nos, a vendégek félórán át jól tartották magukat, de aztán egy ritkán látható, nagyszerű
támadás után a hetek óta remek formában játszó Kiss, a beállós(!) fejesgóllal bevette a vendégek kapuját.
A szünetben a felhőszakadás miatt még öt perc „ráadás" pihenőt kaptak a játékosok, ám ez nem tett jót a piros-kékeknek, akik a kezdés után egy perccel gólt kaptak. (Nyilvánvaló, hogy a videofelvételből okulnak az elemi hibát vétő olajosok - a tudósító megjegyzése.) Ezt követően azután hosszú hajrát nyitott a csapat, és „felbillent" a pálya.
A helyzetek kialakításával tulajdonképpen nem volt
gond, de legalább féltucat ordító ziccert puskáztak el az olajosok a csak a védekezésre összpontosító bajaiak ellen.
Végül is maradt az l-l, így pontot vesztettek az olajosok, amiért csak saját magukat okolhatják. A pontvesztésből mindenkinek le kell vonni a tanulságokat, hogy a gépezet, a szerkezet olajozottan működjön. No, erre most, a vasárnapi ESMTK elleni fővárosi „derbire" szükség is lesz az ugyancsak remekül kezdő él-csoportosok ellen.
(-al>
Rajt a kosárlabda NB I-ben
Az egyik legnépszerűbb sportágban, a kosárlabdázásban a hétvégén rajtol az új bajnoki évad. A női mezőny „B" csoportjában (12 csapat) a kanizsai sportot a MÁV NTE együttese képviseli, amely sorrendben hatodik évét kezdi meg az élvonalban.
Az előző bajnoki évben szerepelt játékosok közül hiányzik Czigler (visszatért Pécsre), Pintér Klára (megkezdte felsőfokú tanulmányait) és Ivanovna, akivel egy héttel ezelőtt szerződést bontottak, mivel nem voltak elégedettek teljesítményével.
- Szűkös kerettel kezdtük a munkát, majd több kupaversenyen is részt vettünk. A csapattal újra együtt készül Bogyay, aki egyévi egerszegi játék után
újra bennünket erősít. Természetesen szeretnénk jól szerepelni az új bajnokságban, ám ehhez feltétlen erősíteni kell a csapatot, mivel a többiek, a riválisok is tettek nagy lépéseket - kezdte Vágvölgyi Tamás, a vasutas-lányok szakvezetője.
- Konkrétan mire gondol?
- A sportkör új elnökével, Illés Endre sporttárssal hosszas eszmecserét folytattunk. A lényeg, hogy ezen a héten véglegesen eldől, hogy merre haladjunk. Amennyiben a tervek megvalósulnak, akkor reményeim szerint két horvát idegenlégióssal vesszük fel a küzdelmet a riválisok ellen és talán egykét hazai NB l-es játékossal is erősítünk. Ez esetben megcélozzuk az „A" csoportos szereplés kiharcolását.
- Hogyan állnak a tárgyalásokkal?
- Már javában folynak, de ma még (lapzártakor - a szerk. megjegyzése) nincs konkrétum. Egy kis türelmet kérünk.
A rendelkezésre álló kerettagok - Petényi, Simonné, Lack-ner, Keresztény, Torna, Bogyay, Pintér K., Csepregi, Szabó M., Paizs - szorgalmasan készülnek, akik bizakodnak, hogy az új csapat mielőbb összeáll. Nos, erre szükség is van, mert már ma (pénteken) megkezdődik a hosszú menetelés.
- Újoncok ellen kezdjük az új bajnokságot. Ma Pécsre utazunk, a PEAC vendégei vagyunk, ahol nyerni kell -mondta Csőgör József technikai vezető.
A kanizsaiak további menetrendje az alapbajnokságban. I. szakasz. Szeptember 18 (szombat): MÁV NTE-Baja. Szeptember 25.: Extrádé SE-MÁV NTE. Október 1. (péntek): MÁV NTE-MTK ifjúsági. Október 3.:
Faddi szabadrúgás gólja
(Erdei András felvétele)
1993. Ili emb er 10. | KANIZSA 31
SPORT • SPORT • SPORT
Rajtolnak a tekézők
A hét végén megkezdődik a bajnoki pontvadászat a teke sportágban is, amelynek NB I-es mezőnyében a Sörgyár női csapata indul, és akik az előző bajnoki évben a Szuper Ligában szerepeltek. Az NB II Nyugati csoportjában rajtol a tavaly újonc Sörgyár férfi gárdája.
A sörgyári női csapatban ismét változások történtek. Visszament Kőbányára Martina, továbbra is hiányzik Csillag K., Szentes Sz. és Hor-nyákné. Ugyanakkor szülés után újra rendelkezésre áll Vágvölgyiné.
- Múlt hónap elején kezdtük meg a felkészülést. A sörgyári csarnokban heti három edzés, szorgos munka folyt, majd a Göcsej Kupa zalaegerszegi versenyén mutatkozott be a csapat, ahol megvédtük a kupát. A csapat - Némethné, Tóth, Tubolyné, Vágvölgyiné, Dolmányos, Majorosné - 2357 fát ütött, megelőztük a Szuper Ligás ZTE újonc együttesét. Egyéniben 2. helyen végzett Némethné (415 fa) és Tóth Erika (403 fa), míg Tubolyné 3. lett (401 fa). A nevezett játékosok mellett Balogh, Szentes L. és Kiss is készül az NB l-es helytállásra. A terv, az 1-3. helyek valamelyikének megszerzése - hangoztatta a játékosedző Majorosné.
A sörgyáriak a hétvégén a fővárosban kezdenek a Kőbányai Porcelán ellen, akik további hazai menetrendje a következő. Szeptember 18-19.: Sörgyár-Kőbányai Sörgyár. Szeptember 25-26.: Sörgyár-Pécsi Bőrgyár. Október 9-10.: Sörgyár-Fővárosi Vízművek. Október 30-31.: Sörgyár-Győri Richards. November 20-21.: Sörgyár-Szanki Olajbányász. December 11-12.: Sörgyár-Tatabánya.
Az NB Il-es férfi gárda augusztus 3-án látott munkához Tóth Ferenc edző vezetésével, és akik a heti két edzés mellett számos kupamérkőzésen vettek részt.
- A fiúk szorgalmasan, fegyelmezetten készültek fel az NB Il-es évre, amely nehéznek ígérkezik, mivel a riválisok erősítettek, s így nagy
A bajnoki rajt elölt rendezték mcj( a Kanizsa Kupa nemzetközi nöi tornát, amelyen nyolc élvonalbeli csapat, köztük két horvát együttes szerepelt. A három napos küzdelemsorozatot a Zágráb együttese nyerte, míg a kanizsaiak az
harc várható. Mi mindenesetre a további tagságért küzdünk, ám jó lenne, ha erős középcsapatként sikerülne zárni -vélekedett a szakvezető.
A sörgyáriak megnyerték a Camion Kupát Zalakomárban, egyéniben Bende Zsolt a 3. helyen végzett (400 fa). A Fertő Kupán 36 csapat között a 12. helyet szerezték meg, majd a zalaegerszegi Göcsej Kupán 2446 fával az élcsoportban végeztek, ahol Németh S. 437, Vajda 431, Németh J. 430, Zömbik 400, Illés 392 és Magyar 356 fát ütött. Nevezettek mellett bevetésre kész Lukvár, Kovács és társaik, akik vasárnap zalai rangadóval kezdik az új bajnoki évet Zalaegerszegen, a Tungsram ellen.
(b. a.)
5. helyen végeztek, akik az Ikarus SK ellen 4'')-3 7-re nyertek.
A számos tiszteletdíj közül egjet kapott Lackner, aki a torna legjobb hárompontos játékosának hizo-n> ult.
(gh)
Megkezdődött az őszi idény a magyar bajnokságban, melynek Nyugati csoportjában (hét csapat) szerepelnek a kanizsai „hangyák". Nos, a fiatal csapat - amely a 3. helyről kezdte a második félidőt - az eddig lebonyolított két mérkőzésen pontnélkülinek bizonyult.
Az új versenypályán, a Thúry-sporttelepen fogadták az őszi idénynyitón a csoportelső fővárosiakat és az erősen tartalékos kanizsaiak 12:1 arányban vesztettek. Ezt követően ismét hazai környezetben léptek a küzdőtérre az Óbudai B. Factory ellen, amelytől 10:7 arányban kikaptak. A vendégek remekül kezdtek, és 7-0-ra elhúztak. Ezután egyre jobban belelendültek a „hangyák", de csak a vereségkülönbséget tudták csökkenteni.
A kanizsai csapat: Barba-lics, Poprádi, Böjti, Ivanics, Magyar, Darabos, Traub, Szé-csényi, Szili. Tartalék: Gergely, Buza. Edző: Gondi Zoltán.
- A bajnokságból, pontosabban a csoportmérkőzésekből még három forduló van hátra, amelyből mi csak egy alkalommal leszünk pályaválasztók. Mégpedig vasárnap, délután egy órakor kezdünk a megerősített, jó játékerőt képviselő Siófok ellen. A befejező szakaszban idegenben szerepelünk, a mögöttünk álló Sopron és Ajka vendégei leszünk - tájékoztatott a szakvezető, majd az esélyekről így összegezett: - Természetes, hogy szeretnénk megtartani 3. helyünket, ám ez igen nehéz lesz. A dobogóért nagy harcban vagyunk a Balaton-partiakkal s így a vasárnapi mérkőzés döntő fontosságú lehet a végelszámolásnál. Mindenesetre mi bizakodunk és mindent megteszünk azért, hogy megtartsuk kedvező pozíciónkat, amit nagy sikernek tartanák.
Bal-tal
Diósgyőr ifjúság i-MÁV NTE. Október 8. (péntek): MÁV NTE-BSE ifjúsági. Október 10.: Nagykőrös-MÁV NTE. Október 16. (szombat): MÁV NTE-Tatabánya. Október 21.: Zala Volán-MÁV NTE. Október 30. (szombat): MÁV NTE-Sz. Ikarus. November 6.: Szolnoki MÁV MTE-MÁV NTE.
II. szakasz. November 12. (péntek): MÁV NTE-PEAC. November 14.: Baja-MÁV NTE. November 20. (szombat): MÁV NTE-Extrade SE November 25.: MTK ifjúsá-gi-MÁV NTE. November 28. (vasárnap): MÁV NTE-Diós-győr ifjúsági. December 3. BSE ifjúság i-MÁV NTE. December 5. (vasárnap): MÁV NTE-Nagykörös. December 12.: Tatabánya-MÁV NTE. December 17. (péntek): MÁV NTE-Zala Volán. 1994. január 8.: Ikarus-MÁV NTE. Január 13. (csütörtök): MÁV NTE-Szolnoki MÁV MTE.
(balogh)
FUTÓSZALAGON
• Atlétika. Szemerédi Eszter, az olajosok kitűnő serdülő versenyzője a Veronában rendezett hármas viadalon, ahol Olaszország, Nagy-Britannia és Magyarország junior válogatottjai találkoztak, harmadik alkalommal szerepelt címeres mezben, és a nemzetközi viadalon 582 cm-rel a 2. helyen végzett a nála két évvel idősebbek mezőnyében.
• Kajak-kenu. Vasárnap rangos eseményre kerül sor a Csónakázó-tó versenypályáján, ahol nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a ROTARY Kőolaj Kupa nemzetközi utánpótlás verseny. A serdülő és ifjúsági korcsoportban 27 versenyszámban versengenek a tehetségek, akik 13 egyesületet, köztük két horvát klubot (Rab Imperial, Zágreb „Koncár") képviselnek. A kanizsaiak, a ROTARY Kupa védői duplázásra készülnek.
• Kézilabda. Az új NB l-es évadra készülő Tungsram gárdája élvonalbeli csapatokkal mérkőzött az Olajbányász munkacsarnokában, amelyek jól szolgálták a formábahozást és a felkészülést a § közelgő rajtra. Az osztrák HC Bruck csapata csak a mérkőzés haj- | rájában húzott el és nyert 26:20 (11:12) arányban. A másik vendég | az ugyancsak NB l-es Komlói Bányász volt, amellyel 27-27-re vé- | geztek a végig változatos találkozón. ®
• Teke. A sörgyári csarnokban rendezték meg a városi egyéni » felnőtt bajnokságot (120 dobás), amelyen a sörgyári NB Il-es ver- f senyzők végeztek az élcsoportban. Bajnok: Lukvár Ferenc 537, 2. | Kovács István 515, 3. Németh József 501, 4. Németh Sándor 497, | 5. Illés Róbert 494, 6. Zömbik Sándor 492 fa.
(bg) j
Zágrábba került a Kanizsa Kupa
Baseball
Harc a harmadik helyért
32 .........r
mi ii a
KANIZSA
1993. s/eptember 10.
Nagykanizsa, Bethlen Gábor u. 29. (Braun Éva utca) háromszobás összkomfortos, kétszintes társasházrész, garázzsal, konyhakerttel eladó. Érdeklődni a helyszínen 18-19 óráig vagy telefonon de.: 93/313-318, du.: 93/312-446 (1245 K)_
Zalasárszegen 200 négyszögöl bekerített telek eladó, rajta szóló, gyümölcsfák és faház, víz megoldható. Érd.: 312-275-ös telefonszámon 7-
14 óráig. (1314 K)_
Csengery u. 88. sz. alatt egyszobás, 42 négyzetméteres, nagykonyhás, egyedi fűtéses, olcsó lakbéni lakásomat elcserélném önkormányzati, egyszobás bérlakásra, keleti városrész, Attila u., Platán sor, Csokonai u. előnyben. Ajánlatokat levélben „Nagykonyhás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1229 K)_
Zákánytelep belterületén, Gyékénye-si tóhoz közel, 262 négyszögöl lakótelek eladó. (Víz, villany és 6 x 3 m-es kőépülettel.) Érd.: 93/310-279 telefonszámon. (1228 K)
Kétszobás, tanácsi, összkomfortos, 2 erkélyes, nagyméretű, étkezős, telefonos III. emeleti lakásomat kisebbre cserélném IV. emeletig, másfélszobásig. Cím: Liszt F. 6/C. III/3. Máténé. (1340 K)_
Szentgyörgyvári hegy III. hegyháton eladó 700 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, pincével, teljes felszereléssel. Érd.: Nk. Városkapu krt. 6/C. Gredics. Ugyanitt nagy garázs eladó. (1339 K)__
Kis-Balatontól 8 km-re, Zalakarostól
15 km-re, nyugodt környezetben 2 szobás családi ház kerttel eladó. Irányár 380.000 Ft. Érd.: Orosztony, Szent István u. 13. (1333 K)
3 szobás családi ház eladó. Nagykanizsai lakást beszámítok. Mikó József, 8868 Letenye, Építők üt 23. Tel.: 143. Érd.: 18 óra után. (1324
k)_
Zalaszentbalázson 2 szobás ház telekkel eladó Kossuth u. 61. alatt. Érd.: Domaföldi Jánosné, Nk. Csen-gery u. 22. (1325 K)_
Kétszintes, két család részére is alkalmas, üzleti szempontból kitűnő helyen lévő családi ház eladó. Lakást, illetve nyaralót beszámítunk. Nk. Rákóczi u. 1. (1336 K)
Nk. Csengery utcában 50 négyzetméteres tanácsi lakás azonnali beköltözéssel eladó. Cím a szerkesztő-ségben. (1363 K)_
Nk. Kodály Z. u. 5. VIII/51. szám alatt kétszobás, összkomfortos lakás berendezéssel vagy anélkül, továbbá a Munkás u. 14/D. épületben garázs eladó. Érd.: 06-84/315-708 telefonszámon, 18 óra után. (1366 K)
Keleti városrészben kétszobás, összkomfortos, kéterkélyes tanácsi bérlakásomat másfélszobásra cserélném, ráfizetés nélkül. Érd.: 317-186 tele-fonon. (1358 K)_
Kétszobás, központifűtéses, teraszos lakás eladó. Érd.: Bármikor, Nk. Ró-zsa u. 10. E lph. 30. (Í350 K)
Csapi öreghegyen levő 1800 négy-
szögöl erdő + gyümölcsös + 60 tő szőlőbirtok eladó. Érd.: Rákóczi u. 1. (1328 K)
JÁRMŰ
Babetta kismotor 8000 Ft-ért és MZ 125-ös 12.000 Ft-ért eladó. Nk. Rá-kóczi u. 1. (1317 K)_
VW zárt rakterű áruszállító olcsón eladó. Érd.: Nk. Hunyadi út 19/A. (1319 K)_
190 D-s Mercedes (9 éves) eladó. Érd.: Belezna, Kossuth u. 54. (1326 K)_
Zsiguli lejárt műszakival, és BMW 320-as eladó vagy kisebb autóra cse-rélhető. Nk. Cigány u. 67. (1349 K)
1983-as évjáratú FIAT RITMO 85/S típusú személygépkocsi teljesen felújított, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 64. 16 óra után. (1355 K) __
5 éves, s. piros, 5 ajtós, benzines, 1300-as VW, garázsban tartott, 23.000 km-rel eladó. Érd.: 84/315-708 telefonszámon, 18 óra után. (1361 K)_
8 éves Zastava sürgősen eladó. Irányár 120.000 Ft. Érd.: Nagyrécse, Kossuth u. 19. Bányai Tibor.
AUU''.ULKT
Egyszobás, különálló lakást bérelnék hosszabb időre. Tel.: 93/319-435. (1341 K)_
Fiatal házaspár egy vagy másfélszobás komfortos albérleti lakást keres. Érd.: 316-367-es telefonszámon le-het. (1331 K)_
Bútorozatlan albérleti szoba kiadó. Érd.: Nk. Csengery út 34. 15 óra után. (1356 K)_
Belvároshoz közel félkomfortos házrész irodának, üzlethelyiségnek kiadó. Cím a szerkesztőségben. (1359 K)_
Albérleti szoba kiadó egy személy részére. Érd.: 317-376-os telefonszámon, esti órákban. (1365 K)
Nk-án, Berzsenyi utcában másfélszobás, 52 négyzetméteres, frissen felújított, egyedi gázfűtéses, földszinti lakás szeptember 15-től bútorozottan kiadó. Érd.: 3 14-177-es telefonon. (1322 K)
M.íiYKS
Eltartási szerződést kötnék olyan idős emberrel, aki megosztaná velem otthonát. Leveleket „Szép öregkor" jeligére a szerkesztőségbe kérek. (1312 K)_
Kanizsa központjában két földszinti helyiség irodának vagy üzletnek bér-beadó. Érd.: 312-216. (1310 K)
Orosz, német, holland nyelvekből nyelvtanítást, nyelvvizsgára való felkészítést vállal középiskolai tanár. Érd.: 93/312-305-ös telefonon. (1261 K)_
Orosz, német, holland nyelvből szakfordítást rövid határidővel vállalok. Érd.: Szerkesztőségben a 93/312-305-ös telefonszámon lehet. (1260 K)_
Negyvenes értelmiségi nő egy gyerekkel eltartási szerződést kötne családi házért vagy udvaros társasház-részért. „Pótnagyszülők" jeligére ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be kérek. Minden megoldás érdekel. (1282 K)_
Már most választhat, illetve vásárolhat a borszőlőből és szőlőoltványok-
ból az államilag ellenőrzött területeken az őszi borkészítéshez és szőlőtelepítéshez. Cím: Balogh János, Nk. Varasdi 18. Tel.: 319-435. (1276 K)
Super Combi csecsemőágy, gyerekheverő, Freddy 2 szekrénysor, 6 személyes étkezőgarnitúra eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/C. 1/7. Baa. (1315 K)_
Házőrzésre alkalmas két keverék kamasz kutyát elajándékoznék. Cím a szerkesztőségben. (1343 K)
Keresek olyan személyt, aki kamat mellett 100 ezer Ft kölcsönt adna. Ajánlatokat 316-112 telefonszámra kérek. (1337 K)_
Combi babaágy eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 8/C. Pleva Mihály. (1335
K)_
Hordozható cserépkályhát vennék. Ajánlatokat ármegjelöléssel, Nagyré-cse, Egry u. 1. Mezőfi. (1333 K) Magyar bélyeggyűjtemény 1913-1984-ig egyben vagy megosztva el-adó. Tel.: 313-140/12-88. (1327 K)
3 "szálas interlockkal és ipari varrógéppel bedolgozást vállalok. Nk. Hunyadi út 19/A. (1320 K)_
Eladó 1 db rácsos gyermekágy, 1 db Silver Cross esővédős sport babakocsi (7000 Ft), 1 db egyszerű kivitelű sport babakocsi (2000 Ft), 1 db új Chicco állványos, öltöztetővel ellátott fürdőkád (vízleengedős) és 1 db gyermekhordozó (kenguru). Brunner György, Nk. Erdész u. 27. IV. 25. (1344 K)_
Alig használt 1012-es típusszámú német vegyestüzelésű kályha igényesnek eladó. Irányár: 25.000 Ft. Érd.: Rigyác, Szabadság u. 27. (1345 K)_
Általános és ipari iskolai tanuló ma-tematika-kémia-fizika, esetleg
anyagismeret korrepetálását válla-lom. Érd.: 93/314-229. (1338 K)
Aknás garázs eladó a Téglagyári úton. Érd.: Nk. Zemplén 3/B. fsz. 1. vagy a 312-224-es telefonon. (1342 K)_
Nemzetközi pénzügyi cég húsz év feletti, jó megjelenésű nagykanizsai vagy környéki fiatalok jelentkezését várja. Érd.: szeptember 3-án 19 óra után a 92/352-369 telefonon lehet. (1323 K)_
Régi képeslapokat - 1945 előttieket - gyűjteményembe vásárolok. Tel.: 93/317-120. (1362 K)_
Eladó lengyel (asztalos) 16 programos varrógép. Erd.: Nk. Kossuth tér 14. I. em. 2. Horváth Károly. (1364 K)
Keveset használt MPS-1230 nyomtató 13 ezer Ft-ért eladó. Érd.: Mic-rosystem, Nk., Fő út 10. (1360 K)
Alsós tanulók korrepetálását vállalom. Nk. Berzsenyi u. 6/A. Sárdi Zoltán. (1357 K)
Angol nyelv tanítását vállalom októbertől. Jelentkezni 15 óra után a lakásomon. Tiborcz Iván, Nk. Platán sor 12/B. II. em. 1. (1354 K)
Eladó: rekamié (ágyneműtartós), asztali lámpa, jénai főzőtálak és még más. Megtekinthető: Nk. Csengery u. 56., a délutáni órák-ban. (1353 K)_
Matematikai korrepetálást vállalok általános iskolások részére. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 14/D. III/9. 19 óra után. (1352 K)__
Gyors, olcsó cipőjavítás. Nk. Király út 30. Habda Rezsó. (1351 K)
Felsőfokú német nyelvvizsgával fordítást, tolmácsolást és nyelvtanítást vállalok a délelőtti órákban, munkanélkülieknek is. Érd.: Nk. Munkás u. 6/A. IV/12. Gáspárné. Hétköznap 18 órától. (1347 K)_
Bontásból származó ajtók, használt szekrénysorok eladók. Érd.: Nk. Ci-
gány u. 67. (1348 K)_
2 éves, kitűnő állapotban lévő babakocsi és egy Combi típusú gyerme-kágy eladó. Érd.: Husz, Zalaegerszeg, Berzsenyi út 22. III. em. 10. (1346 K)
PARTNKRKKRKSŐ
54 éves özvegyasszony korban hozzáillő úr ismeretségét keresi élettársi vagy házassági kapcsolat céljából. Leveleket „Rossz egyedül" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1292 K)
Harmincas, 172 cm magas, értelmiségi fiatalember megismerkedne sportot, természetet, utazást kedvelő lánnyal 26 éves korig. Bemutatkozó leveleket „Őszi napsugár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1307 K)_
Keresem azt a megbízható, tiszta, egészséges, elhanyagolt, érzéki vagy magányos hölgyet, aki értékelni tudná vágyainak beteljesülését egy tartós baráti kapcsolatban, maximális diszkréció mellett. Leveleket „Sorstárs 39" jeligére, a Kanizsa szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be ké-rem. (1309 K)_
Egyedülálló, 41/168, saját telefonos lakással rendelkező, csinos nő hozzáillő, jó megjelenésű férfit keres élettársi kapcsolat céljából, 48 éves korig. Leveleket „Rézia" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1321 K)
Kanizsa vagy környéki lakással és jogosítvánnyal rendelkező, 65 év körüli társat keresek. Nyaralóval, autóval rendelkező nő vagyok. Leveleket „Őszirózsa" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérek. (1318 K)_
35/164/73 átlagos külsejű legényember keres korban hozzáillő lányt, elvált vagy özvegyasszonyt feleségnek. Fényképes leveleket „Karácsonyi esküvő" jeligére Nk., Pf.: 154-be kérek. (1316 K)_
Csinos, 170 cm magas, 31 éves tanárnő keresi azt az intelligens, vállalkozó szellemű igényes férfit, aki társa és partnere lenne mindenben. 8802 Nk. Postán maradó „Kék szemű" jeligére kérek leveleket. (1329 K)
Jövő heti számunkból
- ötvenezer a „beugró"
A jövedéki termékek forgalmazásáról
- Új tanév, új igazgató a Zeneiskolában
- K1CK BOX-osok Kanizsán
- Olvassuk a Szentírást...
- Állatkórház, állatpatika Garaboncon
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
A
Á
I'' .. -
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
Szeptember 9-12 között Nagykanizsán immár harmadik alkalommal rendezték meg a KANIZSAI NAPOK ''93 áru- és termékbemutató kiállítást, vásárt, amelyet kulturális, sport- és szórakoztató programokkal kötöttek egybe. A kiállításnak és vásárnak ezúttal már némi nemzetközi jelleget adott, hogy azon a horvátországi Csáktornya egyik üzletháza és a kínai érdekeltségűi Jin-Yan Group KFT. is foglalt standot. A rendezvény centruma most is az Olajbányász SE sportcsarnoka és a körülötte lévő szabad terület volt, de a Városi Képtárban, a HELY Klubban és a HSMK-ban is voltak események.
Ünnepélyes megnyitó
A megnyitó ünnepséget szeptember 9-én (csütörtökön) 11 órai kezdettel, a szabad területen elhelyezett színpadnál tartották. A helyi Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakkö-
KANIZ
zépiskola dr. Stimecz Jánosné által vezetett Virág Benedek Vegyeskarának műsora után Jászberényi László, a KANIZSAI NAPOK ALAPÍTVÁNY Kuratóriumának elnöke lépett a mikrofonhoz és köszöntötte a megjelenteket.
Dr. Kereskai István polgármester először a meghívott vendégeket - közöttük dr. Marijan Ra-muscak urat, a szomszédos Muraköz megye főispánját; Maria Ruzics asszonyt, Csáktornya polgármesterét; dr. Dénes Bélát, a Zala Megyei Közgyűlés Hivatalának főjegyzőjét - üdvözölte, majd a kiállítóknak sikeres üzleti tárgyalásokat, illetve forgalmat, a közönségnek pedig kellemes hétvégét kívánt.
Nagy tapssal zárult megnyitó beszédet dr. Hegedűs Tamás cím-
■sí:!
i
V. évf. 38. sz. 1993. szept. 17.
APOK ''93
zetes államtitkár, köztársasági megbízott mondott:
- Az utóbbi időben gyakran fordulok meg Nagykanizsán, mert itt mindig történik valami. Azért vannak itt események, mert Kanizsa rendkívüli szellemi, gazdasági lehetőségekkel, kapacitásokkal rendelkezik! ... Nagykanizsa élénk szellemi életének tükre többek között a Kanizsai Napok rendezvénye is, amely a megyei jogú város iparának, kereskedelmének fejlesztését, ezen keresztül a város polgárainak művelődését és szórakozását is szolgálja... Nagykanizsa városa Délnyugat-Magyarország egyik központja. A rajta átvezető nemzetközi vasútvonal és közút összeköti Budapestet az Adriával. Vonzáskörzete nemcsak Dél-Zalára és Nyugat-Somogyra terjed ki, hanem a határon túlra is, amit jó érzékkel ki kell használni... Most, amikor megnyitom a Kanizsai Napokat, arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy mindaz, ami az országban - a meglévő gondok ellenére - mostanában történik, az köszönhető sok kedvező hatás mellett az új, a jobb után vágyó vállalkozó szellemű, tenni akaró - itt is jelenlévő - embereknek is... A Nagykanizsán néhány éve elkezdett dicséretes folyamatokat
nem szabad abbahagyni!... - hangoztatta.
Szólt a jelenlévőkhöz Tar-nóczky Attila országgyűlési képviselő is, aki gondolatait a városról, annak polgárairól és azok tettrekészségéről fejtette ki, érintve többek között a KANIZSAI NAPOK létjogosultságát is.
(Folytatás a 4. oldalon.)
Október 14-én nyit
Nemzetközi Zalaegerszegi Oszi Vásár
A Kelet-Nyugat határán meg-rendezendő Nemzetközi Zalaegerszegi Őszi Vásárra ezekben a napokban kapják meg a meghívót és a részvétel föltételeit részletező tájékoztatót az érdekeltek. Minthogy már az Idén tavasszal is több - bár még mindig kevés - országból érkeztek kiállítók, az őszit immáron nemzetközinek hirdeti meg a Schwáger Konrád vezette vásárigazgatóság. A kiállítás építése október 10-én reggel 8 órától kezdődik meg.
F. Gy.
SZTRADA AUTOALKATRESZ-KERESKEDES
- Autóalkatrészgyárak területi képviselete
- Nyugati autókhoz alkatrészek raktárról
- Értékesítés a szerződött partnereinknek (javítóknak, szervizeknek, viszonteladóknak) kedvezményes áron!
Nagykanizsa, Teleki u. 1. Tel./fax: 93/311-599
„Szá rnyaszeged" vörös kakas
Csendes mull hetet zártuk a kanizsai tfl/.oltók. Szerencsére megszülitek az árok-, tarló-, valamint hn/.óttii/.ck és végre sikerült eloltani a lielck óta égő vindornya-szőllősi tőzegbánya! is.
- ri -
LESZ TŰZIJÁTÉK IS! Kanizsai Korona Sörfesztivál
Ajánlónk a lap 25. oldalán
II KANIZSA \ /_ 1993. szeptember 17
Zöldell-e újra Kanizsa?
A kevés esőt hozó nyár, a mind erősebb légszennyezés és nemtörődömségünk me-mentóiként állnak azok az immáron félig vagy egészen kiszáradt fák, amelyekkel napi sétáink során találkozhatunk városunkban. Sajnos évek óta folyamatosan óriási mennyiségű és értékű fa pusztul el így - világit rá a tényre az a felmérés, melyet a közelmúltban végeztek szűkebb pátriánkban. Az utóbbi fél év „terméseként" kétszázötvenegy „levegőtisztító" áldozatot említ a tanulmány. (Mivel a kiszáradt fákat rendszeresen eltávolítják, nem valószínű, hogy évek óta élettelen fák kerültek e friss listára.)
Kanizsán egyébként a parkokban, köztereken nem is oly* rég még tizenhatezer lombos barátunk ágait fújdogálta a szél. Mára közel negyedük(!) fölött a szmog ült tort.
Széles körű pótlásukra igy csak akkor van remény, ha a közgyűlés a *94-es költségvetés megvitatásakor európai szintű Összeget különít el a zöldterületek fejlesztésére.
- vács

Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár: Bencze Ildikó
Reklámmenedzser: Gombás Imre
Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója.
Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/312-305
Computertechnika: GRAFO BT. PRINTEXT BT. Zeg., Mártírok u. 42^14. Tel.: (92) 313-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa
Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
Húsz kilométer csatorna kerül
lefektetésre
Szeptember harmincadikára befejeződnek a kiskanizsai csatornázás munkálatai. A hátralévő időben már csak alig nyolcszáz méter csővezeték vár lefektetésre, és így elkésztll a 190 milliós beruházás. A közművesítéssel kapcsolatos jogszabályok alapján lefektetett megállapodások a beruházás befejező szakaszában is abban a formában maradtak érvényesek, ahogyan azt annak idején a háromnegyedes többség elfogadta. Minden ingatlan továbbra is egy érdekeltségi egység. Ameny-nyiben egy ingatlanon két család lakik, akkor azok két önáiló egységnek számítanak. Minden más, a csatornázási munkálatokban érintett intézmény, vagy jogi személy annyi egységként jön számításba, ahányszorosa a vízfelhasználása az egy lakásra
jutó átlagos vízfelhasználásnak -válaszolta Takács Zoltán képviselő, a csatornatársulat egyik vezetőségi tagja lapunk azon kérdésére, hogy miért kell az azonos ingatlanon élő két külön családnak elvileg egy bekötéséért kettőt fizetnie.
A jelenlegi adatok szerint az ügyben érintett lakosság mintegy 2-2,5 százaléka nem fizette ki eddig a - 2 évre - esedékes részleteket, aminek a rájuk vonatkozó következménye, hogy az önkormányzat jelzáloggal terhelheti ingatlanjukat, valamint mivel tartozásukat adóhátralékként kezelik, ezért szeptember egytől a ki nem fizetett összeget kamattal is terhelik.
Az egyre áldatlanabbá váló kiskanizsai közúthelyzetről azt is sikerült megtudnunk, hogy a teljes helyreállítási munkálatok be-
fejeztét jövő tavaszra datálják a szakemberek. Mindez korántsem jelenti majd azt, hogy a városrész útjai tökéletesek lesznek, hiszen a csatornázási munkálatokkal megbízott kivitelező csak az eredeti állapotok visszaállítását vállalta a szerződésben. S ezek az állapotok, ha „kollektív emlékezetünk" nem csal, nem voltak éppen paradicsomiak a csatornázás előtt sem. A legszükségesebb tennivalókon túl a felújítások a csatornázás miatt kerültek időről időre elodázásra. A városrész közlekedésének legneuralgikusabb szakaszát, a Homokkomáromi utcát egyébként a jövő évben valószínűleg rendbeteszik -tájékoztatta lapunkat Gáspár András, a településfejlesztési osztály előadója.
- dukát
- Határőrök esküje. Ünnepélyes katonai fogadalomtételre sorakozott fel - idén harmadik alkalommal - szombaton délelőtt a kanizsai határőrlaktanyában az a százharmincegy fiatal, akik alig két hete vonullak be a polgári életből, hogy eltöltsék egyéves szolgálatukat. A hazánk határainak megvédésére tett eskü szövegét a nagyszámban megjelent családtag és érdeklődő jelenlétében Keszler László határőr szavai után ismételték újonc társai. A fogadalomtétel után Cziffra József alezredes, a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság megbízott igazgatója beszédében megemlítette, milyen nyomás nehezedik ma a csökkenő katonai jelleggel működő határőrségre, s milyen feladatok várnak a kemény kiképzés előtt álló újoncokra. Az ünnepséget követő sajtótájékoztatón Papp Károly alezredes a nyári hónapokban történt határsértésekről és a határforgalomról adott összefoglalót. (E nyári eseményekről már korábban, folyamatosan tájékoztattuk olvasóinkat.) .
- k. r. -
„Alig 10 híján 100 MHz"
Immár második alkalommal tájékoztatta a hallgatókat a városban és a környékén történő dolgokról helyi rádió. Az első, a kettő évvel ezelőtti, Extra Rádió volt, ez a mostani Kanizsa névre hallgatott. Az egy hétig tartó kísérleti adás első napján egyébként sajtótájékoztatóra várták a Kábeltel Kft.
MAGYAR GAZDASÁGI
CÉGMUTATÓ
CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR
Területi és orsnágoa kfttetek
HIBDE7ESFELVETEL - magysi képviselet: aju.imciq.AM tWhHO
Hívjon • *Mt/317-S87-«. t«l«fonon -—---lyMttn NükaramttKl
képviselői a többi médium munkatársait, illetve azon cégek képviselőit, akik anyagi támogatásukkal tették lehetővé a vállalkozás létrejöttét. Mint megtudtuk, a mostani, egyhetes kísérleti bemutatkozást követően a tervek szerint ebben az évben még kétszer hallhatjuk a helyi rádiót, valamikor novemberben, illetve karácsony táján.
A sajtótájékoztatón sajnos csak az anyagi tőke képviselőivel volt mód megismerkedni, mivel a rádió szellemi tőkései távolmaradtak a bemutatkozás színhelyétől, vagy csak rejtve voltak jelen. így aztán a rádió műsorszerkezetével, céljaival, elképzeléseivel nem volt lehetőség megismerkedni. Sajtó tehát volt (szép számmal!), tájékoztatás kevésbé!
- d. é. -
1993. szeptember 17. KANIZSA 3
4668 a „20-as szobor" mellett...
Dr. Kereskai István polgármester „átvevő" és Czupi Gyula, az MDF városi szervezetének elnöke, képviselő-testületi tag „átadó". És ki kérdezi meg a több tízezer nem aláírót?
/
Újra nyitva a fedett uszoda!
A Nagykanizsai Fürdőnél gyakorlatilag augusztus 28-án zárult a nyári strandidény. A néhány hetes szabadtéri fürdőzési szezonról Bányai János fürdővezető tájékoztatott:
- A lakosság részlegesen június közepétől, teljes egészében július 3-tól vehette igénybe a strandfürdőt. Az idei nyár erősen változékony időjárása nem kedvezett a strandolni vágyóknak. Ez érződött a látogatottságon is, ugyanis az elmúlt évhez viszonyítva közel húsz százalékkal kevesebb jegyet adtunk el. Bevételeink ennek ellenére némileg növekedtek, a költségeink növekedése miatt kényszerűen megemelt egyedi belépődíjak és bérletek folytán. Az áremelés miatt hangoztatott kritikákkal nem értek egyet, ugyanis az egész napra szóló hatvanforintos felnőtt és a negyvenforintos gyermek belépőnk az egységesen százforintos mozijegy árához viszonyítva nem magas! A látogatottság a július 23-au-gusztus 15 közötti időszakban volt a legmagasabb. A legtöbb fürdőzöl - több mint 1400 főt - az augusztus 7 és 8-i hétvégi kánikulai napokon regisztráltuk. Jócskán voltak olyan esős, hűvös napok is, amikor vendégeink inkább a fedett uszodát választották. Az augusztus 24-én váratlanul
A múlt csütörtökön adták át az. aláírásgyűjtők azt a 4668 aláírást tartalmazó dossziét, amely a „20-as sz,öbor"-nak az Erzsébet térré történő visszahelyezése újbóli megtárgyalását kéri. A hivatal és a képviselőtestület részéről dr. Kereskai István polgármester vette ál az összegyűjtött aláírásokat, amelyekről az átadók azt mondták, kevesek sok munkája fekszik benne, míg sokan meglehetősen keveset tettek az ügyért. A nemzeti színű szalaggal átkötött aláírásköteg átvételekor a polgármester ígéretet tett arra, hogy a testület soronkövetkező ülésén, szeptember 20-án napirendjére tűzi a szobor ügyét. A jelenlévők közül egyébként néhányan többszőr is javasolták, hogy a szobor visszahelyezésére október 23-ig kerüljön sor■ Indokként azt említették, hogy így az ünnepélyes felavatást az október 234
beköszöntött őszies időjárás után a strandon már alig volt néhány fürdőző, pedig szeptember 12-ig nyitva tartottunk - mondta.
Megtudtuk még azt is, hogy a három héten át zárva tartott fedett uszoda augusztus 23-szeptember 12 közötti nagykarbantartása megfeszített munkával befejeződött és a Csengery út felöli bejáratnál szeptember 13-án délutántól már teljes kapacitással és a megszokott szolgáltatásokkal várják a vendégeket.
(ti-nyi)
nemzeti ünnepen lehetne megtartani. Erre a polgármester
- Városunkban tortotta ez-
évi - háromnapos - vándorgyűlését a Magyar Geológusok Egyesülete. Az elmúlt hét csütörtökén kezdődő találkozón az érdeklődők a HSMK kamaratermében olyan izgalmas, szakmai témákban hallgathattak előadásokat, mint a légi
testületi döntés nélkül nem adhatott ígéretei. _ ^ _
geofizikai mérések alkalmazási lehetőségei, a Duna-Tisza közén 1992-93-ban végzett regionális vízkutatás eredményei, a dorogi benzinkút környékén bekövetkezett szennyezés modellezése vagy az osztrák-magyar-szlovák Duna-program. -ri
A HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT AZ ALÁBBI TANFOLYAMOKRA HIRDET FELVÉTELT:
Szövő tanfolyam 30 órás részvételi díj: 1800,- Ft
Népi babakészítő, 15 óra 900,- Ft
Kezdő szabó-varró, 30 óra 2000,- Ft
Haladó szabó-varró, 45 óra 2500,- Ft
Jóga, 30 óra 2400,- Ft
Jazz! balett - havi 4 óra - 500,- Ft/hó Művészi torna gyerekeknek: játékos
gyermektorna, művészi torna, havi 8 óra 500,- Ft/hó
Női torna, havi 8 óra 500,- Ft/hó
Kezdő angol és német, 50 óra 4000,- Ft Haladó angol és német nyelvtanfolyam, 50 óra 4500,- Ft
Jelentkezni és érdeklődni lehet személyesen a HSMK rendezvényi csoportjánál, vagy a 311-221-es telefonszámon.
Meddig tart iné ff?
„KÁBELI ZŰRZAVAR"
A múlt hét hétfőjén egy sajtótájékoztatón sikerült „mikrofonvégre" kapnunk Mark L. Woodlinger urat, a kanizsai televíziós kábelt üzemeltető vállalkozás tulajdonosát. Woodlinger úr lapunk azon kérdésére, hogy meddig tart még a „kábeli zűrzavar", illetve a reklámozók nem kifogásolják-e, hogy a reklámhordozóként működő képújság gyakorta élvezhetetlen - nem tudott válaszolni, mondván, a technikai kérdések Bagladi József cégvezető kompetenciájába tartoznak. Másodszorra tehát Bagladi Józsefet, a Kábeltel Kft. cégvezetőjét kérdeztük, aki sajnos nem tudta megmondani, mikortól lesz élvezhető minden adó a kábelen. Viszont tájékoztatott arról, hogy az időről-időre tapasztalható technikai problémák okai igen változatosak. Okozhatják ezeket a lakásokon belül házilag barkácsolt meghosszabbítások, a régen épült házak technikai adottságai és a kábel elavultsága is. Az említett problémák - véleménye szerint - egyébként eddig is megvoltak, csak olyan adókon voltak tapasztalhatók, amelyek kevésbé álltak az érdeklődés középpontjában. A nemrégiben lezajlott bővítések, átalakítások eredményezték azt, hogy frekventált adók, mint a TV1, vagy a TV2 kerültek kevésbé kedvező vételi helyekre. Természetesen a hibák elhárításáért a szakemberek mindent megtesznek, de ehhez még továbbra is türelmünket kérik.
Dévi
4 KANIZSA 1 r\ Ja, 1993. szeptember 17.
Vásárdíjasok
A megnyitó keretében, a KANIZSAI NAPOK Alapítvány Kuratóriuma nevében Jászberényi László adta át a zsűri által eldöntött idei vásárdíjakat: 1. Ryno-Land (a Ryno Kft., a Floreat Kanizsa Alapítvány és a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft.) közös standja, 2. Metal-System (Halász Károly vállalkozó) standja, 3. Csáktornya sportruházati standja.
KANIZSAI NAPOK 93
Szemle a kiállításon
A megnyitó után megszemléltük a kiállítást és vásárt. A sportcsarnokban rögtön szembe tűnt, hogy nem volt zsúfoltság, s a szabad területen sem szorongtak a kiállítók. Az elmúlt két év 70-80 standjával szemben ezúttal 63 volt a helybérlök száma. A ''standok között nem találtuk például a kanizsai bútorgyártók és értékesítők, a ZÉTA Kereskedelmi Rt., a Balaton Füszért Rt., a Tejüzem, a Vízmű, a Zalaipar -ker Rt., a MOL Rt. és a Zalai Hírlap pavilonját. Viszont láttunk sok nyugati gyártmányú autócsodát, autóalkatrész és ápolási cikkeket, magas színvonalú irodatechnikát, korszerű gáz és elektromos készülékeket, kitűnő permetező berendezéseket, avagy a ZALAHÚS és a ZALACO ízletes termékeit, s a helyi sörösök két riválisát, a Soproni Sörgyár és a Fonyódon üzemelő Berek bajor serfőzde standját.
Kellemes, új színfoltja volt a kiállításnak a Polgármesteri Hivatal tágas pavilonja, amely a jövő Kanizsájának alakításáról, az ingatlanok értékesítéséről és bérbe adásáról, a vállalkozási és befektetési lehetőségekről és a legfontosabb önkormányzati rendeletekről adott tájékoztatást az érdeklődőknek.
A kiállítást és vásárt a második nap délelőttjén a pedagógusok kíséretében térítés nélkül megtekintette a város diáksága is.
Üzletkötések
Tájékozódásunk szerint a kiállítók többsége elégedett volt a forgalommal: sok kedvező üzletet kötöttek. Ez főleg a személygépkocsik és a Szemafor BT. által forgalmazott „Mókus Odu" típusú faházak értékesítésénél jelentkezett. Jócskán fogyott számos napi árucikk is. A kiállítók között azért volt „lógó orrú" vállalkozó is...
Kulturális rendezvények
A KANIZSAI NAPOK programját néhány kulturális rendezvény is színesítette. Ilyen volt a Városi Képtárban Maszelka János festőművész (Székelyudvarhely) és Plugor Sándor grafikus (Sepsiszentgyörgy) kiállítása, amelyeket
Közvélemény-kutatás
REKLÁMHORDOZÓK SKÁLÁJA
A) Háztartási felhasználók B) Kommunális felhasználók
említések aránya (%) megnevezés említések aránya (%)
50 jármű 68
41 sajtó 49
31 TV 35
31 hirdetési újság 37
22 köztér, reklámtábla 17
17 egyéb 18
16 plakát 24
16 hőlégballon 14
10 kiadványok 8
3 rádió 3
2 kiállítás 2
egyaránt dr. Benkő Gyula főorvos (Kovászna) nyitott meg. A Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola HELY Klubjában Fábián Ernő tanár (Kovászna) nyitotta meg Tusa Vilmos grafikus (Kovászna) EX LIBRIS kiállítását.
Szeptember 10-én a HSMK-ban helytörténeti konferenciára került .sor, a Pécsi Akadémiai Bizottság nagykanizsai munkacsoportja rendezésében. Itt „futószalagon" öt előadás zajlott le, mégpedig Halász Imre (Magyar Történelmi Tár-
sulat titkára): „Nagykanizsa centrális jellege a dualizmus egy periódusában", Hóbor József (zalaegerszegi Számviteli és Pénzügyi Főiskola adjunktusa): „Három Deák-levél 1865-ből", dr. Horváth György (Nagykanizsa): „Adalékok a kanizsai vívás történetéhez (a dr. Kovács-Puliti párbaj)", Rózsa Miklós (Nagykanizsa): „Kanizsa plébániatemploma a török alóli felszabadulástól 1700-ig", és Fábián Ernő (Kovászna) „Kanizsa és Kovászna művészeti kapcsolata" tárgykörökben.
(Folytatás a melléklet 9. oldalán.)
GYIViNFÓ
- Pacsán nyaraltak a Gyermekvédő Intézet fiataljai. A nyári táborban, mely a Sportszállóban volt, két turnusban mintegy 80-an üdültek: a hivatásos és hagyományos nevelőszülőknél élő
Már 56 289!
Szeptember hatodlkától lapzártánkig (szeptember 13.) városunk tíz polgára tért örök nyugalomra. Örvendetes hír azonban, hogy összesen búsz újszülött látta meg a napvilágot, így Kanizsa lakosainak száma újabb tíz fővel gyarapodott és elérte az 56 289-et. Gyarapodni pedig várhatóan fogunk még, s erre némi garanciát nyújt az, bogy az emiitett héten bét pár esküdött egymásnak örök hűséget.
- k -
gyermekek. A fiatalok a helyi tóban fürödtek, pihentek, különféle szabadidős programokon vettek részt. A jól sikerült tábor költségeit teljes mértékben az intézet állta.
- A Györ melletti Véneken rendezték meg a hivatásos pártfogók szakmai továbbképzését. A regionális értekezleten hat megye hivatásos pártfogói -köztük a zalaiak is - vitatták meg a pártfogolás időszerű kérdéseit, a megelőzés és az előrelépés lehetőségeit.
- Vas megyében lesz a nevelőszülői felügyelők területi munkaértekezlete, ahol öt dolgozó képviseli a kanizsai intézetet. A továbbképzés témái között szerepel a nevelőszülői munka értékelése, a problémák megvitatása és a további feladatok előkészítése.
H. I.
EGYES TAJEKOZTATO ESZKÖZÖK EMLÍTÉSÉNEK GYAKORISÁGA
A) Háztartási felhasználók B) Kommunális felhasználók
| említési arány (%) megnevezés említési arány (%)
44 sajtó 51
29 TV 29
25 hirdetési újság 32
13 szórólap 16
8 tájékoztató 9
7 egyéb 9
4 rádió 9
2 katalógus 3
Forrás:
KÖGÁZ HÍRADÓ III. évfolyam 8. szám
■ 17, Ili KANIZSA ...._ fc j §1;
1993. szeptember
ZALA^QVOLAN
KÖZLEKEDÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy Műszaki boltunk megkezdte
a LADA típuscsalád eredeti gyári alkatrészeinek
forgalmazását nagyon kedvező áron!
Jelenleg a 2101-2103 típusok karosszériaelemei kaphatók.
Minden elömegrendelést felveszünk!
Érdeklődni: Nagy János boltvezetőnél. Cím: Zalaegerszeg, Gasparich u. 16.
Telefon: 92/312-145/189 mellék.
ÚJDONSÁG!
1993. szeptember l-jétől a Zalatej megkezdte a
DOBOZOS KAKAÓS TEJ
forgalmazását!
Praktikusabb, esztétikusabb kivitel
VÁLTOZATLAN ÁRON!
A dobozos kakaós tej a Zalatej csomagolás-korszerűsítésének új tagja.
Fogyasszák
szeretettel!
ZalateJ
AUDIO-VIDEO 2000
Nagykanizsa, Erzsébet tér 2.
❖ CD lemezek és műsoros kazetták óriási választéka
*%• Videofilmek kölcsönzése, árusítása
❖ Karórák, faliórák, ébresztőórák (Doxa, Seiko, Casio, Citizen, Benetton, Q&Q, Rena)
NAGYKANIZSÁN A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK!
ÚJDONSÁG: SEGA videojátékok árusítása!
SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓT!
Nyitva: hétfőtől szombatig 7.30-20.00 óráig vasárnap 10.00-19.00 óráig
AUDIO-VIDEO 2000
Nagykanizsa, Erzsébet tér 2.
DELVIEP
KAPOSVÁR
Az 1993. év harmadik negyedévében 30 millió forintos, az 1994-es évben teljes (100 millió forintos) szabad kapacitással rendelkezik.
TEVÉKENYSÉGI KÖR:
- a települések vízellátási, csatornázási és víztisztító létesítményeinek építése,
= regionális vízellátó rendszerek, távvezetékek, = ivóvíztároló medencék, víztisztító művek építése, = lakótelepek és üdülőterületek előközművesítése, = törpevízművek építése;
- szennyvízelvezető csatornák és szennyvíztisztító telepejc építése,
- az ipari vízfelhasználással és szennyvíztisztítással kapcsolatos létesítmények kivitelezése;
- egyéb vízrendezési és vízhasznosítási munkák, illetve az ezekkel összefüggő létesítmények
= öntöző rendszerek, = belvízi átemelő szivattyútelepek = csapadékvíz-elvezető csatornák építése;
- a felsorolt munkálatokkal kapcsolatos technológiai szerelés elvégzése és kivitelezést szolgáló segédüzemek működtetése.
Ili
KANIZSA
17.
J._ 1993. szeptember
A Nagykanizsai ÁG útja a Gyümölcskert Rt.-ig
Negyven évvel ezelőtt, 1953-ban alakult meg a Nagykanizsai Állami Gazdaság. Később négy közeli állami gazdaság csatlakozott hozzá: a szepetneki, a kápolnapusztai, a palini és a jankapusztai. Elsősorban gyümölcsre - főleg körtére - specializálódott, de komoly állattenyésztéssel - sertés- és szarvasmarhatartással - is foglalkozott. A növénytermesztés területén is szép sikereket ért el 1989-ig.
Én egyébként 14 évvel ezelőtt Nagyatádról műszaki helyettesnek kerültem az ÁG-hoz, és hat évvel ezelőtt vettem ál a gazdaság irányítását. Négy esztendővel ezelőtt radikális változások kezdődtek az ÁG működésében. A kápolnapusztai bivalyrezervátum kivételével - amelyet aztán később a természetvédőknek adtunk át - megszüntettük a teljes állattenyésztési ágazatot, a növénytermesztés vonalán pedig már csak 500 hektáron termeltünk búzát és tavaszi árpát. Több gyümölcsösünk felszámolásával az ÁG „magja" a leggazdaságosabb körtére épült, 370 hektáron. Mélyreható szervezeti változást jelentett az is, hogy a központi személyzet jelentős csökkentése mellett három önelszámoló egységet alakítottunk ki, mégpedig Csöntepuszta és Bánfa körzetében, valamint a Nagykanizsa, Csengery út 90. szám alatti központi telephelyünkön lévő hütőház-feldolgozás-léüzem komplexum tekintetében. Ezzel az ÁG korábbi 750 fős dolgozói létszáma 130 főre csökkent. Bár a korábbi évtizedekben is születtek szép eredmények, én az ÁG jelenleg is tartó fénykorát 1989-től számítom, amely a pénzhitelek felvétele nélküli és jelentős nyereséges gazdálkodással hozható összefüggésbe!
Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltás, a privatizáció „előszele" a még eredményesebb gazdálkodás érdekében újabb szervezési intézkedések megtételére ösztönözték az ÁG vezetését. Ekkor pályázatot hirdettünk a hütőház-feldolgozás-léüzem komplexum öt évre szóló bérbe adására. így jött létre „házon belül" az önálló PYRUS Kft. Ezután csak a csöntepusztai és bánfai körléskert, s a legszükségesebb központi irányító és ügyviteli személyzet maradt meg. Az ÁG létszáma ekkor 92 főre apadt.
1992-ben az ÁG államigazgatási irányítás - az ÁVÜ felügyelete alá került, s az év közepére el kellett készítenünk a decentralizációs tervet. Ebben meg kellett határoznunk az átalakulás volumenét és körülményeit. Amelyek a további elképzelésekbe nem fértek bele, azokat meg kellett hirdetnünk eladásra. Az ÁVÜ jóváhagyásával néhány magánvállalkozó és községi önkormányzat részére értékesítettük a behiákpusztai, zalasárszegi, palini és szepetneki vagyoni érdekeltségeinket, jelenleg pedig Jankapuszta van folyamatban, így csak két nagy körtéskertünk, a csentepusztai gépműhely és a kanizsai központi telephely maradt meg.
Kft.-vé való átalakulási tervünket 1992. november 30-ra kellett elkészítenünk. Az ÁVÜ csak idén májusban közölte velünk, hogy az átalakulási forma nem kft., hanem rt. lesz. Az ÁVÜ 1993. június 30-i hatállyal az ország valamennyi állami gazdaságát, így a Nagykanizsai ÁG-t is átalakította rt.-vé. Az általunk javasolt Gyümölcskert Rt. (Nagykanizsa) cégbírósági bejegyzése folyamatban van.
Az átalakulás miatt az ÁVÜ közölte velünk, hogy mindennemű szerződésünket bontsuk fel. Többek között ezért bontottuk fel bérleti szerződésünket az 1991-ben kitűnően gazdálkodó, majd 1992-ben megtorpant PYRUS Kft.-vei, amelynek felszámolása egyébként folyamatban van. Az
elmúlt hónap elejétől ezért visszakerült hozzánk a hütőház-feldolgozás-léüzem részleg, a teljes dolgozói létszámmal együtt. így a Gyümölcskert Rt. jelenlegi létszáma 137 főre növekedett, amelyből az irányító és ügyviteli személyzet 27 fő.
További kilátások és elképzelések: a cégbírósági bejegyzést követő 60 napon belül az ÁVÜ nyílt pályázattal privatizációra
meghirdeti az rt. első lépcsőben 370 millió forintra értékelt vagyonát, az el nem adható földterület kivételével. Reméljük, hogy a már most érdeklődő hazai és külföldi befektetők között lesz olyan, aki tőkeerős, piacot tud biztosítani, s képes lesz fejlesztésekre is."
Elmondta: MIKA JÓZSEF igazgató Lejegyezte: Tihanyi István
SZÖVETKEZETI /) " \>,
HUNGARY __
8800 Nagykonlzia, Lenin út 7. Tclafon: 92/311-449
Kiskereskedelmi, Vendéglátóipari Üzletvezetők, Magánszemélyek FIGYELEM!
Az Űrhajós úti (Izzó mellett)
CUKRÁSZÜZEM több, mint 200-féle cukrászipari termékével VÁRJA VÁSÁRLÓIT.
Készítményeink a vásárlók által kedvelt házias jellegűek. Nagy gyakorlattal rendelkezünk a lakodalmi sütemények összeállításában és elkészítésében.
SZOLID ÁRAK! KIVÁLÓ MINŐSÉG!
VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINK megrendelését CUKRÁSZÜZEMÜNKBEN Nagykanizsa, Űrhajós út 1. sz. alatt, vagy a 314-471 sz. telefonon.
KANIZSAI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET
Nagykanizsa, Űrhajós u. 1. sz. alatt az alábbi ingatlanokat BÉRBE ADJA:
470 nm 3,85 belmagasságú csarnoképületet, 500 nm bekerített zöldterületet, amelyen 130 nm épület van, 9 db 12 nm irodahelyiséget általános célra, magyarszentmiklósi varroda és asztalosüzemnél.
KEDVEZŐ AJÁNLAT ESETÉN ELADÁS IS LEHETSÉGES.
Felvilágosítást a fenti címen, vagy 93/311-477, 93/310-349 telefonszámon az elnök, illetve a főkönyvelő ad.
1993. szept< ím ber 17, KANIZSA _\ -á 7
A boltvezető: Nagy János
(Zavilla András lel vitelei)
MEGRENDELŐK, FIGYELEM!
Ladáknak, Samaráknak is
gyógyhelye"
Rohanó életünkben már nem számít luxusnak a személygépkocsi, sőt, számos munkakör betöltésénél elengedhetetlen követelmény. Hiánya nagy hátrány lehet, még a mostani nadrágszíj-huzogató hétköznapjainkban is. Viszont, talán még ennél is kellemetlenebb, amikor van is autó meg nincs is, értvén alatta, hogy megvan ugyan az összespórolt autó, de valamilyen alkatrész hiányában a ház előtt, jobb esetben a garázsban áll kényszerű mozdulatlanságban. Ezen a helyzeten próbál segíteni a Zalaegerszegi VOLÁN Rt. anyagellátási osztálya. Négy éve megnyitott műszaki boltjukba már csak érdemes elmenni, ha az ember a Zsiguli-család valamelyik tagjának tulajdonosa. Itt bizonyosan sikerül beszerezni a szükséges alkatrészt. Emellett már hagyomány a számítógépes színkódos festékkeverés, így ezért is ide jöhet a karosszériát javíttatni szándékozó.
A bolt irányítása is feladata Busa Lászlónak, az rt. osztályvezetőjének. Bevallása szerint a műszaki szaküzlet megnyitása és a mai színvonalra emelése legalább annyi energiát igénybevett, mint három diplomája bármelyikének megszerzése. Nyitáskor az első cél az volt, hogy a raktárban elfekvő alkatrészkészlet értékesítését oldják meg, s egyúttal a kifutott típusú tehergépkocsikhoz felújított alkatrészeket kínáljanak. Rövid idő után aztán bővítették a profilt Barkas, UAZ, IFA típusokkal, s ez már emelte az üzlet forgalmát.
A szakvonal elsőszámú, kiemelt feladata az rt. által működtetett autóbuszok javításához szükséges készletek magas szintű biztosítása.
Nem kevésbé fontos dátum 1992. Az első igazi külföldi kapcsolat fűződik ehhez az évhez. 10 millió forintos árukészlettel magyar-német konszignációs raktárat létesítettek. Mercedes, IVECO, Scánia kamionok, nyerges vontatók és pótkocsijaik alkatrészeit kezdték el ekkor forgalmazni. Mivel a VOLÁN is rendelkezik ilyen típusú tehergépkocsikkal, előnyös számukra az a lehetőség, hogy az alkatrészeket csak akkor kell kifizetni, ha
évvel később már műszaki tanári oklevéllel is rendelkezett. De a változó idők megkövetelték a közgazdasági irányú ismereteket is. így okleveles értékelemző végzettséget is hozzátett az eddigiekhez. Ez a szaktudás valóban jól hasznosítható jelenlegi munkájában.
már értékesítették, vagy a saját gépkocsik javítása során beépítették. Az áraik is eléggé elfogadhatóak. Bizonyítja ezt az is, hogy az ország legtávolabbi részeiből is járnak ide vásárolni. Ez azért is van, mert hosszas keresgélés után sikerült megbízható orosz kapcsolatot is találni. Mert ugye, rendszerváltás ha történt is, a „keleti" típusú gépkocsik még sokáig futnak útjainkon. Először egy lelkesnek mutatkozó orosz kft.-vei próbálkoztak, akiknek viszont a kereskedelemhez, különösen a külföldi partnerrel való kereskedelemhez nem volt meg a megfelelő szaktudásuk. Nem lett volna sok értelme több időt pocsékolni a szállítmányokra való várakozásra. Következett egy moszkvai vállalat, akiknek ezen a téren már megvolt a megfelelő rutinjuk. A négy hónapos kapcsolat során már két szállítmány megérkezett, s mostanában esedékes a harmadik befutása. így most már lehet fődarabokért, motorokért, futóművekért is jönni az üzletbe, a Lad*áknak, Samaráknak nem kell emiatt mozdulatlanul vesztegelniük.
A siker az osztályvezető szerint a huszonegy dolgozó kemény csapatmunkájának köszönhető...
Ez azt jelentené, hogy teljesült Busa László osztályvezető álma?
Talán igen, talán nem egészen...
Ő maga tizennyolc éve került ide a Dunaújvárosban szerzett anyagmozgatási üzemmérnöki diplomával. Három
Talajerőgazdálkodási Vállalatnál, településtisztasági üzemeinknél telefonon vagy személyesen.
Keszthely, Zsidi u. 60. Tel.: 06-83/311-397 Nagykanizsa, Magyar u. 162. Tel.: 06-93/311-027 Zalaegerszeg, Toldi u. 11. Tel.: 06-92/319-635
Kikapcsolódás? Arra is marad energia. Vagy inkább innen származik az energia. Ez a sport, melyen érthető foci, karate, Balaton-átúszás vagy akár a szombathelyi Vasember-próba.
Hogy mi hiányzik még abból, hogy teljes legyen az álom? De nem is csak álom az, ami munkával elérhető. A mostani üzlet itt a Platán soron eléggé félreeső helyen van. Már épül a Gasparich utca sarkán az új épület, melyben milyen jól mutatna ez az egyre nagyobb forgalmat lebonyolító szaküzlet!
- gombás -
ÁRKEDVEZMÉNY!
KÖZÖLJÜK TISZTELT MEGRENDELŐINKKEL, HOGY SZEPTEMBER l-jétől 20-ig SZENNYVÍZGÖDRÖK, DERÍTŐK, WC-k
SZÍVATÁSÁT 20% ÁRKEDVEZMÉNNYEL VÉGEZZÜK!
IGÉNYEK BEJELENTHETÖK:
VALAMINT NÁLUNK KAPHATÓ LEGOLCSÓBBAN TŐZEG ÉS VIRÁGFÖLD!
Busa László osztályvezető
Mostanában sokan dicsekszenek azzal, hogy ők a Szentlélek közvetlen irányítása alatt állnak, és így is cselekszenek. Lehetséges, hiszen már Joel próféta így jövendölt: Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre, fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálókra is kiárasztom lelkemet azokban a napokban. (Joel 3,1-2) Szent Péter ennek beteljesedését jelenti be a Szentlélek csodálatos kiáradása után az első pünkösdkor. (V. ö. Csel. 2,14-20) Viszont az is tény, hogy nem minden sugalmazó szellem maga a Szentlélek, sőt az sem biztos, hogy jó angyal: Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta rontott a világra. (1 Jn 4,1) Ne ámítson el, hogy gonosz lelkek is sok jelet, csodát visznek végbe: Akkor, ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt a Krisztus vagy amott, ne higgyétek. Alprófé-ták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. (Mt 24,23-25) - Viszont az is igaz, hogy Jézus adott erőt a csodatételre tanítványainak és a híveknek is. (V. ö. Mk 16,17-20)
Hogyan láthatunk tehát tisztén?
A Szentlélek Jézus Lelke, nem mondhat tehát mást, mint amit Jézus Krisztus tanított. Ezt teljesíti be: De amikor eljön az Igazság Lelke, ö majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az
enyém is. Azért mondom, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. (Jn 16,13-15)
A Szentlélek tehát mondhat olyat, ami a Szentírásban benne van. Olyat is, ami ezt továbbépíti vagy beteljesíti. De sosem mondhat, és nyilván nem is mond, ami a Szentírás szövegével vagy értelmével ellenkezik. Természetesen mindig az egész Szentírást figyelembe kell venni, minden sorát, minden gondolatát csonkítás nélkül! Aki nem így jár el, annak a Szentlélekhez nincsen köze.
Mit mond a Szentírás a világ végéról?
Az első évezred vége felé nagy volt a riadalom, hogy vége lesz a világnak az ezredik évben: ezer nem telik be. Hívő emberek, köztük III. Ottó német császár is felültek ennek. 999. dec. 31-én a császár teljes pompájában ült be az altemplomba, és várta, hogy az éjféli órakondulással felharsan az angyal trombitája. Az óra kondult, elverte a tizenkettőt, és ment a világ tovább.
Most ezt rebesgetik: Ezer betelt, de ezrek nem telnek be. Sőt akadt olyan, aki másfél évszázada kiszámolta, melyik év, hó, nap lesz az utolsó. Nem így lett. Újra számolt, újra nem lett világ vége. Sírt és dühöngött, de ez a tényen nem változtatott. Sajnos, az a tény sem változott, hogy a benne hívők ezrei folyamatosan hisznek neki. Pedig a harmadik időpontjára sem világ vége lett, hanem kitört az első világháború. Húsz éven belül -egyesek szerint - többször is világ végének kellett volna lennie. Nem lett. Pedig elhangzanak nagy fenyegetések is: aki addig nem áll be közénk, az elvesziki
- Az emberélet fordulói. Ezzel a címmel tartott vetítettképes előadást Rajnai Miklós, a MOL Oktatási Központ vezetője múlt pénteken az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. A „Csak tiszta forrásból" mottót választó Patkó Népművészeti Műhelynek A magyar nép művészete című sorozata ezúttal is táncházzal ért véget, amelyen a Patkó Banda közreműködött. Az előadás szaktanácsadója Pap Gábor művészettörténész volt.
(-)
A Szentlélektől tudnak ilyeneket? A Szentírásban a Szentlélek szólt: Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek. (2 Pét. 1,21) Azt a Szentírásból tudjuk, hogy a világnak nem elöregedéssel vagy véletlen katasztrófával lesz vége, hanem Isten teljesen szabad döntése alapján. A világ végéről, a harag napjáról, minden megholt feltámasztásáról és a közös ítéletről már az Ószövetségben is többször esett szó. (V. ö. Iz. 26,19.-Dán. 12,1-3.-Joel 2,l-3.-Oz. 13,14) Jézus viszont nyíltan beszél erről a tényről: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd látjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig. (Mk 13,24-27) (V. ö. Lk 21, 25-28) A világ vége tehát tény lesz, Jézustól tudjuk. Viszont az is tény, hogy ennek idejét senki sem tudja: Am azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el ez az idő. (Mk 13,32-33) A titok tehát olyan nagy, hogy az Emberfia, akinek isteni és emberi értelme van, ezt a titkot csak az Atyával közös isteni értelmével tudja, emberi eszével nem. Hogyan merészeli állítani bárki ember, hogy ő ennek ellenére is tudja = ki tudja számítani. Jézust akarja meghazudtolni? Vagy maga hazudik?
Néhány szó az ábrázolásokról
Sok nem-katolikus szinte allergiás a templomi képekre és szobrokra. Már messziről harsogja: Bálványimádás! Mit mond erről a Szentírás?
Ne legyenek más isteneid! Ne faragj magadnak képmást
semmiről, ami fönn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben van. Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. (MTörv. 5,7-9a) Ezt a szöveget olvashatjuk majdnem szóról szóra a magyar fordításban a Kiv. 20,1— 6-ban, csak ott az imádd helyett tiszteld áll.
A héber eredetiben mindkét helyen velo-haabdét-ki olvasható. Ennek gyöke: abád=szol-gált. Az új héber szótárban nem is írnak más jelentést. Pedig az ősi, hívő héber tudta, hogy a szóval és tettel való tökéletes istenszolgálatot is jelenti. (V. ö.: Ebed Jahveh=Is-ten szolgája=Messiás, Iz. 52,13-53,12) Ne szolgálj, ne borulj le teremtmény előtt isteni szolgálattal, vagyis imá-dással! Ezt a katolikus egyház mindig is vallotta. Sok ezren haltak meg azért, mert nem hódoltak meg a bálványok előtt. Templomi vagy otthoni szentképeink, szobraink csak a tisztelet tárgyai. Megbecsüljük szentjeinket, Isten kitüntetett barátait, és szívesen látjuk képmásukat, mert rajtuk keresztül közelebb érezzük őket magunkhoz.
Ha a Szentírás nem így értené az adott szöveget, Mózes lenne az első bálványimádó. Ó ugyanis Isten parancsára kerubszobrokat készíttetett, és azokat nemcsak a szentsátorba vitte be, hanem egyenesen a frigyszekrényre állította az örökös isteni ragyogásba. (V. ö. Kiv. 37,7-9) Ennek ellenére ki merné Mózest bálvány-imádással vádolni? A fenti fejtegetés tehát teljesen igaz: az Isten nem a szobrokat tiltja, hanem a fogalmakat, no meg az Istent a teremtménnyel összekeverő emberi ostobaságot.
A Szentlelket váró apostolok és mindannyian egy szívvel, egy lélekkel álhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt (Csel. 1,14). A kiáradt Szentlélek pedig nem szétszórta, hanem egybegyűjtötte a húszféle nyelvű tömeget. Bárcsak az igazi Lélek működnék ma is!
Kovács Lajos Bánk
Olvassuk a Szentírást, de egészen, csonkítás nélkül!
Kiben működik a Szentlélek?
ALLATKORHAZ ES ÁLLATPATIKA NYÍLT GARABONCON
Szeptember 3-án ünnepélyes körülmények között hivatalosan is megnyílt dr. Virág Ernő állatkórházának új szárnya és állatpatikája Garaboncon. Dr. Tóth Jenő, a PHARMA-VET főállatorvosa köszöntötte a meghívott vendégeket, akiknek nagy része a szakma képviseletében vett részt a megnyitón. Dr. Tóth Jenő méltatta az országban egyedülálló színvonalú kórházat, valamint a már kialakult, jól működő gyógyszerforgalmazási munkatársi kapcsolatot. Az üd-vözlő-értékelő szavak után dr. Virág Ernő beszélt a kórház szolgáltatásairól és gyógyszerkereskedelmi tevékenységéről. Bemutatta az új várót és a rendelőt, ahol az állatok kivizsgálása történik - a rönt-genezés kivételével. Ismertette a számítógépes adatnyilvántartás módját, mely szerint valamennyi kezelt állat bekerül a gépbe, s kódszámmal hívható le. A kódlap tartalmazza a beteg adatait, az oltások fajtáját és idejét, a betegséget, a kezelés módját, valamint a használt orvosságot. A patikában a Magyarországon forgalmazott összes állatgyógyszer kapható, s emellett takarmánykiegészítők, műcsont, etetőedény, kullancskiszedő, póráz és kisállat-kellékek is vásárolhatók.
Egy másik épületben működik a kis- és nagyállatműtő, a röntgen, a kutyautókezelő bo-xok, a kisállatpanzió és az istálló.
Az állatklinika egységeinek bemutatása után ebéddel egybekötött kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a program, ahol a vendégek dr. Szabó István, a Smith Kline Beecham és dr. Tóth Jenő, a Pharmavet gyógyszergyár képviselőjének előadását hallgathatták meg a gyár termékeiről, majd aktuális szakmai kérdések, problémák megbeszélése következett.
Ezután kértük néhány perces beszélgetésre dr. Virág Ernőt, a létesítmények tulajdonosát és vezetőjét:
- Van-e valami, ami még hiányzik az ország egyik legmodernebb állatkórházából?
- Szeretnék egy új altatógépet, amely 16 altatására is alkalmas lenne, a jelen gép ugyanis kisállat esetén ideális,
de lovat csak két órára altat. Készülőben van a nagyállat-emelő rendszer, s tervezem egy speciális műtőasztal beszerzését, mely megoldaná a ló hasűri műtéteit.
- Milyen a nyitvatartása a kórháznak és a gyógyszertárnak?
- Mindkettő munkanapokon 1/2 8-tól 5 óráig van nyitva. A hétvégén ügyelet működik.
- Hányan látják el a kórház feladatait?
- Családi vállalkozásként üzemelünk. Mindössze még egy állatorvos segítségem van.
- Mit emelne ki a klinika szolgáltatásai közül?
- Hivatalosan csípődiszplá-zia-szűrés kutyákon csak itt található több megyére kijelöl-ten. Megemlíteném az ultrahangos diagnosztikát, mely kutya-, macska- és lóvemhesség, hasűri betegségek megállapítására alkalmas. Nagyon jó eredményeket tudunk elérni a baleseti sebészet területén is, elsősorban a csonttörések műtéti beavatkozásában. Vadonatúj a mikrochipes állatmegjelölés, melyről fél éve a Deltá-
A melléklet tartalmából:
❖ Kanizsai Napok ''93
10-11-12. oldat
* III. Alpok-Adria Nemzetközi Jazzfesztivái
13. oldal
❖ Emberölés gyanúsítottja a zöldhatáron
14. oldal
* Deákemléktúra ''93
15. oldal
v Rálátás
16-17. oldal
❖ Igen a kórházrekonstrukcióra
18. oldal
❖ ötvenezer a beugró
19-20-21. oldal
❖ Kamarai keres-kínái
23. oldal
ban láttam egy filmet. Ennek a következő a lényege: a kutya, macska vagy ló bőre alá egy 7 mm hosszú és 1 mm széles mikrochipet helyezünk; ezt eltávolítani nem lehet, nincs semmiféle következménye az állatra nézve és nem hamisítható. Viszont ha ellopják a kutyát vagy elveszik, ennek a kis mikrochipnek a segítségével meg lehet találni, hiszen ezáltal egy országos számítógépes hálózatba került, melynek központja a budapesti Al-latorvostudományi Egyetemen van.
- Lassan ősz van. Mely betegségekre kell most figyelniük a gazdáknak?
- Gyakoriak a megfázások (mandulagyulladás, hólyag- és
méhhurut), a bolhaekcéma (amely már jól kezelhető), valamint az allergiás megbetegedések. Ez utóbbiak gyógyításához különösen jól használhatók a speciális gyógytápok, mert ezekben szelektíven benne vannak a különböző eredetű fehérjék. És még szeretném ajánlani a Chassot egy termékét, mely reumatikus, ízületi megbetegedéseknél szinte csodát tesz, az öreg kutyáknál teljes fájdalommentességet biztosít.
A nagy érdeklődéssel kísért megnyitó programja a kollégák számára kedvezményes gyógyszervásárlási lehetőséggel ért véget.
Horváth Ilona
MUSORMELLEKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor a/, alábbi vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg:
llalalon húszért Rt., Dél-Zalai Áruház, Dél-Zalai Vízmii, KOMI S, KANIZSATIX, KANIZSA Trend, KÖtíÁZ, Miskolci Miianyagfclclolgo/ó Ut. Dunántúli Képviselet, l''amioiuonsui KI I., I''YRI S KII.. KOTAKY KII.. Souter''s l olo. Szociális Foglalkoztató.
1993. szeptember 20-szeptember 26.
H
ÉTFŐ
19 óra: Keresztül a Szaharán Mozi: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra:
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Levelek egy percben Örkény István levelei, feljegyzései - XI/1. 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Nemzetközi vallási hiradó
13.30 Az evangelikus egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Nyitnikék 15.35 Üzenő
15.45 Haydn: G-dúr divertimento 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Eco-mix 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekek! 19.40 Összeállította: Garaczi László
20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül 21.05 Különös nyáréjszaka volt
Mednyánszky H. Elemér hangjátéka 21.32 Zenekari muzsika 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Szent-Györgyi, a tudós
és a demokrata 23.05 Lemezmúzeum
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti magazinok 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Down to Earth (ism.)
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Dallamkoktél 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek, időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó - Vas István
Zoltánnal 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hirpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora Benne: 15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Garázs
19.30 Filmzenei kaleidoszkóp 20.25 Közvetítés az FTC-Kis-pest-Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 21.20 Hirpercek 21.30 Gary Burton és a Tho-mas Clausen trió felvételeiből 22.00 Minden hangra emiékezem 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Fekete rythm and blues fehérben - X/1.
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
A Magyar Rádió a miisor-változtatás jogát fenntartja!
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Még egyszer 11.00 Zenei ábécé 10.40 Bojtár László népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A Moszkva-Montpellier szólisták hangversenye 13.24 Fúvószenekarok felvételeiből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Down to Earth-30/17. 14.20 Eget vívó asszonyszív Jókai regénye -111/1. 15.15 XX. századi operákból 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.30 Eszperantó hiradó 17.00 Új hangoló
17.30 Bach: I. brandenburgi
verseny 17.50 A hét költője: Faludy
György 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Erkki Palola (hegedű) és Teppo Koivisto (zongora) hangversenye 19.05 Óriások vállán 19.35 Leonard Bernstein vezényel - X/5. Közben: 20.22 Hírek. Időjárás 20.27 Napló
21.05 Donizetti: Az ezred lánya - Részletek 22.05 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 Móricz Zs.: Kismadár 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Évszázadok muzsikája
élménybeszámoló Sommersby Lánglovagok
3 SAT
15.10 King''s Singers
16.15 Idősek klubja
17.00 Mlníhírek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.30 A császárnő futára
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Hír-kvíz
20.00 Kettőspont
21.00 Laura (német film)
21.30 Joe Cocker
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.25 Fogadjunk - játék
SZLOVÁK
SZTV-1 16.20 Hírek
16.25 Az öböl titka (rajzfilm) 16.45 Ha asszony kezében a gyeplő (a színmű tévéváltozata) 18.10 Gazdasági magazin 18.15 Fekete Villám kalandjai (kanadai tévéfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Turgenyev: Az élősködő
(tévéjáték) 21.05 Terra X - magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sport
22.40 Gazdasági magazin
a HSMK ban
16.10 16.40 17.45 17.55 18.45 19.20 19.30 19.57 20.05
20.25 21.30 21.55 23.05
SZTV-2 A Worldnet bemutatja.. Rhytmick
Regionális magazin Labdarúgó-magazin Külföldi tudósítások Esti mese
Időszerű események Sporthírek Európa mellékútjain A Duna völgyében Extra sportmagazin Film és videó Televíziós vitaműsor Események
RTL
6.00 7.00
9.00
10.00 10.30
11.00 11.30 12.00 12.30
13.20 14.10 15.00
16.00 17.00
17.30
18.00 18.45 19.10 19.40 20.15 21.15
22.15 23.00 23.30 24.00
1.00
1.35 2.10 3.10 4.05 4.30 5.30
Hiradó
Halló, Európa-jó reggelt, Németország! A Főnök
(sorozat) A halott testvér
Susan öccse halála óta tudathasadásban szenved. Dr. Gallin egyik betege megpróbálja leszúrni Susant. Ironside ekkor jön rá, hogy mindkét tettes hipnotikus állapotban hajtotta végre a tettét. A nyomok Gal-linhoz vezetik a Főnököt és embereit. Gazdag és szép (sor.) 227 (sorozat) Magasrepülés Forró nyeremény Családi párbaj - játék Magazin
A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) Kalifornia klán (sor.) Hétköznapjaink (sor.) Ilona Christen Mindennapi beszélgetés
Beszélgetés
Hans Meiser Ki itt a főnök?
(amerikai sorozat) Spórolj!
Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) A modell
Fiatalok magazinja Hiradó
Robbanékony - magazin Jó idők, rossz idők (sor.) Kollégák - show Városi klinika (sor.) A gyanú Vita
Kulturális magazin Rost (sorozat) Berlin Break (sorozat) Vörös hó
Borzasztó kedves család (ism.)
Ki itt a fönök? (ism.) Ilona Christen (ism.) Hans Meiser (ism.) Robbanékony (ism.) A Fönök (ism.) Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
5.55 Mesefilmek
10.00 M ügyosztály (sorozat)
10.35 B. J. és a medve (sor.)
11.35 Ruk-cuk- játék
12.10 Csodálatos évek (sor.)
12.35 Vampy (sorozat)
12.40 Robin Hood (sorozat)
13.10 Poliyanna (sorozat)
13.35 Vampy (sorozat)
13.40 Sara hercegkisasszony
14.05 Cadichon, a csacsi
14.20 Vampy (sorozat)
14.25 Beany és Cecil (sor.)
14.50 Vampy (sorozat)
14.55 Spagetti és húsgombóc
(sorozat)
15.20 Vampy (sorozat)
15.25 Super Mario Brothers
15.55 Mr. T. (sorozat)
16.35 Robin Hood (sorozat)
17.05 M ügyosztály (sor.)
Zenekalózok
17.40 Hírek
17.45 Ruk-cuk - játék
18.20 Csodálatos évek (sor.)
18.50 Hirek
18.55 Paradiso klub (sorozat)
20.00 Híradó
20.15 Modellvadászok (sor.)
21.15 Pankráció
22.20 Gyilkos küldetés
(amerikai krimi)
0.05 Versenyfutás a halállal
(sorozat)
1.05 Modellvadászok (ism.)
1.55 Pankráció (ism.)
vox
13.45 14.45 15.40 15.45 16.15 16.45 17.10 17.15 18.00 18.30 19.10 20.10 21.00 21.20 21.45 22.30
Forma-1
Lou Grant (sorozat) Hírek
Fiatalok magazinja Földetérés (sorozat) Egy apával több (sor.) Hírek
Beszélgetés Híradó, sport Játék
Cannon (sorozat) Rosie O''Neil esetei Hirek
Hammer (sorozat) Canale Grandé Nindzsa-zsaruk (sor.)
TV 5
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.)
10.00 Geopolis
11.00 Az igazság órája (ism.
12.00 Varietémüsor
13.00 Banánhéj (sorozat)
13.30 Hasznos tudnivalók
15.00 A nők és a hatalom
16.30 Az egészségünkről
16.50 Főzőcske
17.05 Pokoli horgászat
18.00 Kvízjáték
19.00 A médiák hatalma
20.00 Riportok
21.30 Szórakoztató műsor
23.00 Különleges vasutak
0.20 Éjféli összejövetel
1.40 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
18.00 Slágerlista
20.00 Pef Shop Boys
20.30 Whitney Houston
21.00 Pip Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.00 Halló, Ausztria-halló, Bécs!
12.30 Moszkvától nyugatra
13.00 Magazin
13.30 Sport
14.00 Videogenerátor
16.30 Élő videoshow
19.00 Detektívek
(sorozat)
19.30 Show-műsor / Sport
21.00 Európai hírmagazin
21.30 Arcképcsarnok
22.00 Hirek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 Robin Hood kalandjai
KANIZSAI NAPOK ''93
Sportesemények
Szeptember 10-én (pénteken) kora délután 120 tanuló nevezett a II. Diák Duatlon Versenyre, amelyet azonban a rajt előtt lezúduló hatalmas záporeső miatt másnapra halasztottak. Ekkor azonban már csak félszázán vágtak neki a 400 m-es futó és 600 m-es kerékpáros versenyszámoknak, a víztócsákkal tarkított salakos futópálya helyett a focipályát övező betongyűrűn. Eredmények: I. KORCSOPORT (ált. isk. 1,
2, 3. oszt.) Fiúk: 1. Silló Mátyás (Templom téri) 2:54 perc, 2. Horváth Dávid (Rozgonyi) 2:58 p.,
3. Molnár Gábor (Templom téri) 3:04 p. Lányok: 1. Horányi Eszter (Rozgonyi) 3:10 p.
H. KORCSOPORT (ált. isk. 4, 5, 6. oszt.) Fi-
úk: 1. Bene Gábor (Zrínyi) 2:34 p., 2. Bedő Krisztián (Hunyadi) 2:36 p., 3-4. Mojzer Sándor (Rozgonyi) cs Joó Ferenc (Hevesi) 2:36 p. Lányok: 1. Németh Adél (Zrínyi) 2:48 p., 2. Kígyóst Zsófia (Rozgonyi) 3:06 p.
m. KORCSOPORT (ált. isk. 7-8. és középisk. 1. oszt.) Fiúk: 1. Nagybozsoki Péter (Rozgonyi) 2:25 p., 2. Regős Zoltán (Hevesi) 2:30 p., 3-4. Plánder Zsolt (Templom téri) és Jerausek András (Hevesi) 2:35 p. Lányok: 1. Popellár Judit (Cserháti) 3:08 p.
IV. KORCSOPORT (középisk. 2-3^4. oszt.) Fiúk: 1-2. Kálovics Tamás (Batthyány) és Zöldi Tamás (Thúry). Lányok: 1. Fcrencz Nikolett (Szolnoki Gimn.) 2:37 p., 2. Sági Krisztina (Thúry) 2:52 p.
A FOGYASZTÓK SZOLGÁLATABAN
Stúdió Mozi: 20.15 óra: KANIZSA TV 18 óra: 19 óra:
''IVacy Lady
Közvetítés az önkormányzati ülésről VTV Sportműsor, utána az önkormányzati ülés folytatásáról közvetítés
Szeptember 20. U
sáról közvetítés ■ ■
DSF
OSZTRÁK 1 PRO 7
9.00 Utazási magazin 9.30 Sport a nagyvilágból 10.00 Labdarúgás 11.30 Különleges sportok 12.00 Örült rekordok 12.30 Szabadidő-magazin 13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Motorok és legendák 15.00 Tenisz 17.00 Labdarúgás
18.00 Vízisportok 18.30 Amerikai labdarúgás
19.30 Sportriport 20.00 Sportbeszámolók
21.00 Labdarúgás 22.30 Kamionok versenye 23.00 Pankráció 24.00 Amerikai labdarúgás
EUROSPORT
8.30 Aerobic 9.00 Golf 11.00 Vitorlázás 13.00 Motorsportmagazin 14.00 Kerékpársport 15.00 Kézilabda 16.00 Röplabda 17.00 Autó-motor sport 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Biliárd 22.00 Ökölvívás
1 PLUS
DUNA TV
MTV 1
15.00 Hirek
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Törökország
16.15 Televíziós műsorokból
16.45 Mint a vadak
17.15 Étkezési zavarok
18.00 Jog a szerelemhez
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tudományos magazin
20.00 Híradó
20.15 Országok és emberek
21.00 Beszélgetés
21.10 Halberg emlékei
21.40 Riport
22.25 Talkshow
9.00 9.05 9.30 10.30
11.50 12.15 13.00 13.35 14.00 14.45 15.00 15.15 15.40 15.50
16.35 17.00 17.10 18.00 18.30
19.30 20.00 21.15 21.25
23.00 23.05
0.40
2.05 2.10
Hírek
Bili Cosby-show (ism.) Tisztelt ház (ism.) Marianne, a szenvedélyes tanárnő (ism.) Az állatok parádicsoma Schilling - magazin Hirek / Konfliktusok Három hölgy (sor.) Waltonék (sorozat) Euroturizmus (ism.) An-tan-ténusz Benjámin Blümchen Ne félj!
Kaland a Karib-tengeren (sorozat) A kincs
Flintstone család
Minihirek
Wurlitzer
Hírek / Rólunk van szó Apának feleség kell
(sorozat)
Híradó
Sport
Oldalpillantások Perry Mason (sorozat) Az elveszett szerelem esete Hírek
A Hearst és Davies-ügy
(amerikai film) Örült nök ketrece III.
(ism.) Hirek
1000 mestermü
OSZTRÁK 2
15.00 16.45 17.30 18.00
18.30 19.00 19.30 20.00 20.15
21.15 22.00 22.30 23.45
Liezeni muzsikusok Nyolcszögletű pavilon Hársfa utca (sorozat) Bili Cosby-show (sor.) Kábítószeres cigi Ének a szalonban Tartományi élet Híradó
Kulturális magazin Két müncheni Hamburgban (sorozat) Egy birodalom bukása Híradó
A hónap könyve Az emberiség utolsó napjai (sorozat)
4.15 4.40 5.05 5.30
6.55
7.25 7.55 8.55 10.25
10.55 11.25 11.45 12.45
14.55
15.55
16.25
16.55
18.25 18.55
19.25
20.00 EEIE
22.10 23.55 0.25 0.35 1.45 1.55 3.25 3.35
Lassie (ism.) Flipper (ism.) Mr. Belvedere (ism.) Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család Varázslatos Jeannie (ism.)
Hármak társasága (ism.) Adderly (ism.) Ketten a pokolban (ism) Kezdeti nehézségek
(ism.)
Roseanne (ism.) Dokumentumfilm Air Force (ism.) Soha ne mondd, hogy soha (ism.) Adderly (sorozat) A nagy manőver Mr. Belvedere (sor.) Égi jel
Varázslatos Jeannie
(sorozat) Az én mesterem Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család Hármak társasága (sor.) Szőke forgószél Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Carol karrierje Carolnak van még néhány hete, míg beiratkozhat az egyetemre. Addig is egy kiadónál keres munkát. A munkahelyi előléptetése és a beiratkozás ugyanarra a napra esik. A család kíváncsi, hogy a lány a tanulást vagy a karriert választja-e... Roseanne (sorozat) Bingo Híradó
Dirty Tiger (am. film) Elveszett fiúk (am.film) Riporterek (ism.) Hirek
Raven (ism.) Hirek
Alién Predators (ism.) Hirek
Én, a kém (ism.)
16.00 16.05 16.10
17.40 18.30 18.45 19.00
20.40 21.10
21.35 21.40
Hirek, műsorismertetés Évforduló
Gyermekek világnapja A kárókatonák még nem jöttek vissza Magyar tévéfilm Szuperkongresszus ''92 Mesesarok Dunahíradó Gyermekek világnapja Sursum Corda A dzsungel könyve Angol film
Zenével a békéért - 1. Meghökkentő mesék
Angol tévéfilmsorozat
(ism.)
Évforduló
Hírösszefoglaló
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei!
9.15 Szomszédok (ism.)
9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan
Eljárás kérdése 13.20 Trapper John (sor.)
Fizetned kell 14.15 Szomszédok (sorozat) Megjátszott infarktus Mrs. Clarké szeretne végleg Deshez költözni. Azt állítja, hogy halálos beteg, így akarja meglágyítani fia szívét. Des átlát anyja mesterkedésén, és orvoshoz viszi... 14.45 Bonanza (sorozat) Indiánok becsülete 15.45 Űrszekerek (sorozat)
Hamis paradicsom 16.45 5x5-játék 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok 19.00 Hirek 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Egy bajor Rügen szigetén (német sorozat) 21.20 Igazi csoda 22.15 Hunter (krimisorozat) 23.00 Újdonságok és történetek
KANIZSAI NAPOK ''93
A 12 résztvevő általános és középiskola pontversenyében: 1. Rozgonyi 88, 2. Templom téri 64, 3. Hevesi ált. isk. 50 ponttal.
A díjak szponzorálásában a Hardenpont Kft., a Colonia Biztosító és a Kanizsatex Kft. vett részt.
A II. Autós Triatlon Versenyt szombaton és vasárnap rendezték, mégpedig 400 in futás, 600 m kerékpározás és 4 km (5 kör) autózás versenyszámokban, 15 indulóval. Az összesített végeredmény: 1. Nagy-Böröndi pár (Nagykanizsa), 2. Janzsó-Ferencz Nikoletta pár (Nagykanizsa-Szolnok), 3. Ferencz-Ferencz pár (mindkettő Nagykanizsa). A leggyorsabb autós versenyzők: 1. Topor Kálmán (TOP-TEAM, Bp.), 2. Hajósy-Ceglédy pár (TOP-TEAM, Bp.). A díjakat a Ro-
tary Fúrási Kft., a Kanizsa Sörgyár Rt. és az Arai Hungaria Kft. szponzorálta.
Szórakoztató programok
A belépőjegy áráért a publikum nemcsak az áru- és termékbemutató kiállítást tekinthette meg, hanem szórakozhatott is. A szabadtéri színpadnál sok tapsot kapott a helyi együttesek közül a Vágó-házaspár által irányított FITNES Club aero-bik, akrobatika és jazz-tánc kél bemutatója, a Fehér Kígyó Együttes, a Péterfy Ált. Iskola aero-bik csoportja, a többször is színre lépett LORD-együttes és CARMEN együttes, valamint az Igricek együttes. Voltak fővárosi vendégek is: „A világ legerősebb embere". Fekete László csaló-
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával
6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte 9.00-
12.00 Napközi
Benne:
9.30 Walt Disney bemutatja
(ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Kán polgára Davy Crocket Amerikai filmsorozat VI/3.: A vadember Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Ighlorn, a király 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó \ Déli egyenleg 12.12 A Financial Times heti üzleti híradója
15.58 16.00 16.10
16.25
17.15 18.00 18.25
18.35 19.07
19.17 19.30 20.05
22.30 22.55 23.30 23.35
Műsorismertetés Híradó
Én is hasonlítok a madárhoz
Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat
Hagyomány
Cimbora
Képhiba
Énekelt vers
Szerencsekerék
Jó éjszakát kíván a
Disney!
„Engedjétek hozzám!" Híradó
Friedrich Schiller: Stuart Mária
A Miskolci Nemzeti Színház előadása, felvételről 138'' Erzsébet - Margitai Ági, Stuart Mária - Varjú Olga, Leicester - Szervét Tibor, Burleigh-Quintus Konrád, Talbot - Csapó János, Mortimer - Horváth Lajos Ottó, Oavison
- Benedek Gyula, Paulet
- Sallós Gábor, Hanna Kennedy - Máhr Ági, Au-bespine - Kuna Károly, Melvil - Varga Gyula, Tiszt— M Szilágyi Lajos, Orvos - Egri László, Okelly - Posta Lajos, Margit - Gábor Anikó 24 óra
Videovilág
Híradó
BBC-hiradó
h00
17.30 Alkalmi turista
Amerikai dráma 122'' 19.30 A dobpergés
Amerikai kalandfilm 104'' 21.15 A hóhér dala
Amerikai bűnügyi dráma 157'' 23.55 Videó blues
Magyar dráma 93''
MTV 2
18.23 18.25
14.05 A Hét (ism.) 15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.00 Műsorajánlat 17.03 Időjárás 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 17.10 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat A kincses sziget A nagy ho-ho-ho horgász
Magyar rajzfilmsorozat Sőtétlelkü orvhorgász (ism.) 17.30 Könyvvilág 18.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 18.10 Körzeti híradók Időjárás Medicina Egészségügyi híradó 18.35 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja
ÍHiK Frici, a vállalkozó szellem
Szereplők: Körmendi János, Borbiczki Ferenc, Kubik Anna, Götz Anna, Turay Ida, Horányi László, Fekete András, Kocsis György, Székely B. Miklós, Petrik József, Hu-nyadkürty István, Hollós Melitta, Nyertes Zsuzsa, Fekete Tibor, Pásztor Edina, 0. Szabó István, Beregi Péter, Rajhona Ádám
(Ism.: vasárnap, TV2 7.40)
19.30 FTC-Kispest-Honvéd
Bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Közvetítés az Üllői útról 21.25 Kapcsolatok 22.00 Esti egyenleg - Napi
képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 A TV2 Filmklubja
Emlékek, álmok, vágyak Carlos Saura néhány filmje
Lidérces éjjel
Spanyol film (1989) 89''
(ism.)
Keresztes János testvér - Jüan Diego (Szakácsi Sándor), Foglár -Fernando Guillen (Ma-kay Sándor), Lány -Julié Delpy (Orosz Helga)
19.00 Műsorismertetés 19.10 Knight Rider
Amerikai filmsorozat X/3. rész: Törvényt mindenáron
20.00 Sláger és horoszkóp 20.30 Machita
Magyar kémfilm Főszereplő: Karády Katalin, Szabó Sándor 22.05 Trans World International
Legjobban választ, ha a DéUZalai Áruházban vásárol.
K
EDD
Mozi: 16, 18, 20 óra: interceptor
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Lánglovagok 20.15 óra: TVacy Lady
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc irodalomkedvelöknek 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Vajda József fagottozik 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
A budapesti Filharmóniai Társaság zenekara játszik 14.55 Versarchívum 15.05 Enciklopédia 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Népzenei híradó 17.05 Történelmi tükör 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekek! 19.40 Összeállította Garaczi
László 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Hátárok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Népszerű dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.30 „Ember s polgár leszek" 23.05 A Rádió lemezalbuma
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazin
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Ezt hallgattuk anno... 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld lelefon: 138-8082 9.10 Zene-szó
Erős Lászlóval 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Müvészbejáró
Dajka Margit 11.40 Kisjó Sándor: Az éjjeliőr 12.00 Dalok, kuplék, sramlizene 13.00 Hirpercek 13.10 Cigánynóták 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Mindenki másképp csinálja
Ma: Kazal János és Verebes István 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Páratlan hangok 15.35 Musical, musical, musical
16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Ami a szivedet nyomja 17.32 Premier 18.30 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Varázsgömb 19.50 Magyarországi szlovák népdalok
20.02 Közvetítés a József Attila Színházból Svejk a hátországban Közben:
20.44 Hírpercek 22.37 Könnyűzene 23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Jazzshow
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiből
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium — Georges Thill 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Párbeszéd a cionizmusról (ism.) 10.55 Zenekari muzsika 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.10 Gyurkovics Mária és Radnai György énekel 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 AufDeutschgesagt-12. 14.20 Eget vívó asszonyszív 15.12 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kíváncsiskodó 16.35 Régi kórusmuzsika 17.00 Kilátó
17.50 Zenepedagógia a barokkban...
18.00 18.05
18.58 19.35
Hírek. Időjárás Massenet: A navarrai lány - opera Barokk kamarazene A Giovanile Italiana zenekar hangversenye Közben: Hírek. Időjárás Teleobjektív Alfréd Lauss-müvek Hirek. Időjárás Az európai cigányság népzenéje - XVIII/3. Bach: Musikalisches Opfer
Fél évszázad osztrák
20.25 20.30 21.40 22.00 22.05
22.30
23.21
zenéje 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
3 SAT
14.15 Koncert
16.15 Lejtőre kerülni
17.00 Minihírek
17.10 Ifjúsági magazin
18.00 Képek Németországból
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Kulturális magazin
20.00 A San Cristobal-i kerékpáros (film)
21.30 A hónap könyve
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.30 Klub—2 - talkshow utána: Tallózás
SZLOVÁK
SZTV-1 17.45 Autósok, motorosok
magazinja 18.15 Gazdasági magazin 18.20 Fekete Villám kalandjai
(kanadai tévéfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Derrick - A csapda 21.05 A társadalom mai
szemmel 21.25 Az SZK kormánya tájékoztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Rendörmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek
SZTV-2 18.05 Regionális műsor 18.15 Dokumentumfilm 18.35 Egészségügyi magazin 18.45 Hallássérültek tévéklubja 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A Worldnet bemutatja... 20.35 Ökológiai magazin 21.25 Szomorú társalgás gyertyafény mellett (tévéjáték) 22.45 Események
RTL
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Főnök (sorozat) Élő vagy halott?
Ed - esti sétája során -egy férfi holttestére bukkan. Mire a gyilkosságiakkal visszaérkezik a helyszínre, a halottnak nyoma vész. Másnap Ironside-nak emberrab-lási ügyben kell nyomoznia. A fényképen ugyanaz a férfi látható, akit Ed holtan látott a parkban... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (amerikai sorozat)
A sikeres 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán (am sor.) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (sor.) Mrs. Ai
17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Haj eladó 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Columbo
(amerikai krimisorozat) Itt a jeges! 21.45 Quincy (am. sor.)
Végzetes tévedés 22.45 Dirk Back-show 23.15 L. A. Law (am. sorozat) Házasság
0.10 Törvény és rend (sor.) Infarktus
1.10 Borzasztó kedves család (ism.)
1.45 Ki itt a főnök? (ism.)
2.20 Ilona Christen (ism.)
3.15 Hans Meiser (ism.)
4.10 Robbanékony (ism.)
4.35 A Fönök (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk-játék 12.10 Csodálatos évek (sor.)
Hangjegyek 12.45 Robin Hood (sorozat) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról
(sorozat) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.45 Bulton és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc
(sorozat) 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T. (sorozat) 16.35 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sorozat)
Csapdában 17.40 Hírek 17.45 Ruk-cuk-játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hirek
18.55 Paradiso klub (sor.)
Az ördög konyhája 20.00 Hirek 20.15 Zeng a világ
(francia-olasz film) KWH1H Rettegés az éjszakában
(angol film) 23.45 Versenyfutás a halállal Az alibi
0.40 Zeng a világ (ism.)
2.20 Versenyfutás a halállal (ism.)
vox
14.45 Lou Granl (sorozat)
15.40 Hirek
15.45 Fiatalok magazinja
16.15 Földetérés (sor.)
16.45 Egy apával több
17.15 Beszélgetés
18.00 Híradó, sport
18.30 Játék
19.05 Hírek
19.10 Cannon (sorozat)
20.10 Secret Service
(sorozat)
21.00 Hírek
21.15 Magazin
22.05 Beszélgetés
23.15 Gyilkos hétköznapok
TV 5
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Riportok (ism.)
10.00 A nagyvilágból
12.00 Varietémüsor
13.00 Banánhéj (sorozat)
13.30 Játékfilm (ism.)
15.00 Vidám műsor nőknek
16.30 Az egészségünkről
16.50 Főzőcske
17.05 Pokoli horgászat
17.40 Leonardo gyermekei
18.00 Kvízjátékok 19.00 A médiák hatalma
20.00 Afrikai és svájci riportok
21.30 Rendkívüli tudósító
23.00 Kulturális magazin
0.30 A jövendő fátylai
1.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
18.00 Souizene
18.30 Pip Dann
20.00 Sport
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Angol slágerlista
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hírek
8.30 Eco-rekord
9.00 Super-üzlet
12.00 Videodivat
14.00 Videogenerátor
16.30 Élö videoshow
18.30 Videodivat
19.30 Dante (sorozat)
20.00 A labdarúgás története
21.00 Európai hírmagazin
21.30 Eco-rekord
22.00 Hirek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 Joao és a kés (film) 1.05 Videogenerátor
KANIZSAI NAPOK 93
dást okozott azzal, hogy az előre jelzettnél három órával korábban tartotta meg szombaton rövid show-műsorát; annál inkább tetszett Szörényi Örs zenekarának és a Dolly Roll együttesnek koncertje, s a Neoton-Magyar Boney''M helyett „beugrott" Beathoven-együttes. Volt a gyermekeknek mini vidámpark, disco, léggömb-lebegtetés, tombolasorsolás és több szellemi vetélkedő is - értékes díjakkal, amelyek zömét a kiállítók ajánlották fel. A szórakoztató események „koronája" a vasárnap esti zárás óráiban a világhírű Benko Dixiland Band műsora volt, a HSMK színháztermében.
tásra: a gyorsbüfék, a sör- és üdítőital-mérőhelyek, a pattogatott kukorica árusok előtt mindig sokan álltak, illetve ültek, és gyors kiszolgálásban részesültek — igaz, nem olcsó áron...
A vásárigazgató nyilatkozata
Vendéglátás
A közönség nem panaszkodhatott a vendéglá-
Röviddel a 01. KANIZSAI NAPOK zárása előtt Szakony Szilárd vásárigazgató ezt nyilatkozta:
- Fáradt, nagyon fáradt vagyok, de úgy érzem, hogy a nagy munka nem volt hiábavaló. Ezt az is bizonyítja, hogy nagy tömegek fordultak meg rendezvényeinken. Külön öröm, hogy a kedvező időjárás is kegyes volt hozzánk. Ezúton is megköszönöm valamennyi közreműködő hasznos tevékenységét. Jövőre újra találkozunk! Tihanyi István
SL KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Szeptember 21.
DSF
KANIZSA TV 19-23 óra: SZÍV-TV Magazin I.
OSZTRÁK 1 PRO 7 DUNA TV MTV 1 MTV 2
8.45 Reggeli börze
9.00 Szabadidő-magazin
10.00 Labdarúgás
11.00 Sport a nagyvilágból
12.00 Vízisportok
12.30 DSF-tréning
13.00 Telebörze
14.00 Amerikai labdarúgás
15.00 Sport a nagyvilágból
15.30 Labdarúgás
17.00 Zene és sport
18.00 Magazin
18.30 Vitorlázás
19.30 Sportriport
20.00 Labdarúgás
22.00 Beszélgetés
23.00 Ökölvívás
24.00 Beszélgetés (ism.)
1.00 Ökölvívás (ism.)
EUROSPORT
13.00 Labdarúgás
14.00 Hegymászás
15.00 Kézilabda
16.00 Röplabda
17.00 Vízisí
18.00 Euro-gólok
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Hírek
20.00 Amerikai labdarúgás
22.00 Ökölvívás
23.00 Biliárd
1.00 Eurosport-hirek
1PLUS
14.45 Beszélgetés 15.00 Hirek 15.03 Ne mondj igent!
(amerikai film)
16.45 Környezetvédelem
17.15 Lámpaláz
18.00 Jog a szerelemhez (sor.)
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó
20.15 Ég és Föld találkozása
21.00 Beszélgetés
21.15 Afrikai erdő (film)
22.50 Könnyűzene
23.35 A nap hírei
9.00 9.05 9.30 10.15 10.30 12.05 13.00 13.10
13.35
14.00
14.45 15.00 15.15 15.40 15.50 16.15
16.36 17.00 17.10 18.00 18.05 18.30
19.30 20.00 20.15 21.07 21.20 22.05
23.35 23.40
1.20
Hirek
Bili Cosby-show (ism.) Idősek klubja (ism.) Pan-Optikum (ism.) Igazolatlan óra Sport (ism.) Hirek
Rólunk van szó (ism.)
Három hölgy (sor.)
Nézz csak!
Waltonék (sorozat)
Évforduló
A holnap mesterei
An-tan-ténusz
Rupert, a medve (sor.)
Panda-klub
Kaland a Karib-tengeren
Konfettishow
Flintstone család
Minihírek
Wurlitzer
Hírek
Rólunk van szó Apának feleség kell
(német sorozat)
Híradó
Sport
Természetfilm Oldalpillantások Különleges pár Kis édes
(amerikai thriller) Hírek
Feleségem barátnője
(olasz film)
A szenvedély áldozata
OSZTRÁK 2
15.00 Hársfa utca (sorozat)
15.30 Oldalpillantások (sor.)
15.40 Hétköznapi történet
16.25 Ausztria kincsesház
16.45 A világ vallásai
17.30 Tájékozódás
18.00 Bili Cosby-show (sor.)
18.30 Igen vagy nem - játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Aki nevet, nyer
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Club—2 - talkshow utána: Chicago, 1930
4.30 Flipper (ism.) 4.55 Mr. Belvedere (ism.) 5.20 Rajzfilmek (ism.) 6.45 Varázslatos Jeannie
(ism.)
7.15 Hármak társasága (ism.) 7.45 Adderly (ism.) 8.45 A rózsaszín párduc
(ism.)
10.55 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.25 Roseanne (ism.) 11.55 Matlock (ism) 12.55 A smaragderdö (ism.) 14.55 Adderly (sorozat)
A vámpír menyasszonya 15.55 Mr. Belvedere (sor.)
A fekete özvegy 16.25 Varázslatos Jeannie
(amerikai sorozat) 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.25 Hármak társasága (sorozat) A titkárnő 18.55 Utcai flört
(német sorozat) 19.25 Roseanne (sorozat)
Sport 20.00 Híradó 20.15 Hideg veríték
(amerikai krimi) 22.00 T. J. Hooker (sor.)
Megtorlás 23.00 Éjszakai gyilkosság
(amerikai krimi) 0.45 Hirek
0.55 Én, a kém (am. sor.) Árulók
Az angol titkosszolgálat azzal gyanúsítja Kellyt, hogy kapcsolatban áll az ellenféllel, és információkat közöl a Secret Service-ről. Kelly mindent elkövet, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát. Egyedül vág neki a hosszú útnak, s ez felkelti barátja érdeklődését. Scott titokban követi Kellyt Mexikóba... 1.45 Hírek
1.55 Vámpírok klánja (ism.)
3.35 Hírek
3.45 Én, a kém (ism.)
16.00 16.05 16.10
16.35
17.45
18.20
18.45 19.00
21.25 21.40 21.45
Hírek, műsorismertetés Évforduló
Fekete Villám kalandjai
Kanadai-francia tévéfilmsorozat - 24. rész A pénzeső (ism.) A kurtalábú pásztor Magyar film (ism.) Esztergom, az ezeréves város Mesesarok Maja, a méhecske Dunahíradó A magyar dráma napja Az ember tragédiája Tévéfilm Ounasport Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.) 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei! 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (sor.)
Felmentő tanú 13.20 Trapper John (sorozat)
Hálaadás ünnepe 14.15 Szomszédok (sorozat) Danny első győzelme Max véletlenül értesült arról, hogy Shane titokban edz Dannyvel. A férfi meg van róla győződve, hogy már senkinek sincs szüksége rá. 14.45 Bonanza (sorozat) Ballada a rablóról 15.45 Űrszekerek (sorozat)
Központi idegrendszer 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok
Elvárások 19.00 Hírek /Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzene 21.10 Bünügyi magazin 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Erotikus magazin 0.10 Ki a legjobb férfi?
III. Alpok-Adria Nemzetközi Jazzfesztivál
Az érdeklődőknek a zene világnapján (október elsején és másodikán) kedveskedik ezúttal a HSMK és a Magyar Rádió - a több mint húsz évvel ezelőtti jazzhétvégék utódjaként - a ÜL Alpok-Adria Nemzetközi Jazzfesztivállal. A tavalyi programmal ellentétben elmaradnak a délutáni hangversenyek, s csak este fél nyolckor kezdődik majd a műsor a színházteremben. Természetesen idén sem maradhatnak el az éjszakai koncertek és az ezeket záró jamsessionok sem a kamarateremben.
A nyitónap hangulatát a Besenyő Blues Band alapozza meg, őket Binder Károly együttese, a Pangea követi. E napon egyenes adásban közvetíti a Rádió a Zágrábi Rádió Big Bandjét. Műsorukban szólistaként Szulák Andrea lép fel.
Utánuk a jazzvilág új, kiváló torkú, népszerű csülaga, az amerikai, színesbőrű Melissa Walker triója szórakoztatja a nagyérdeműt. Az éjfélkor
kezdődő hangversenyen Pege Aladár, Szabados György, valamint Török Ádám és a R.A.B.B. muzsikál. A második nap estéjén elsőként a Vukán Trió lép a közönség elé, majd a napjainkban new age-ben utazó, ötödik amerikai CD-jét készítő billentyűs, Szakcsi Lakatos Béla kápráztatja el az érdeklődőket. Ugyancsak a Magyar Rádióban, élő adásban - szombaton - Csík Gusztáv szórakoztatja a hallgatókat e napon két fekete muzsikus társaságában.
A - Kanizsa Sörgyár Rt. által főszponzorként támogatott - fesztivált Gadó Gábor triója, a Ju-hász-Szőke duó, valamint a Shabu Shabu együttes programja zárja.
Napi jegyek diákoknak kétszáz, felnőtteknek háromszáz forintért válthatók a HSMK pénztárában szeptember 13-tól.
- k. r. -
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - adótippel 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte
9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.30 Anyagias világ
Kanadai tévéfilmsorozat -XIX/5. rész: A születésnapi parti 10.30 Maigret hazai pályán
Angol krimisorozat 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 Egyensúly a természetben- Élettelen természet
15.58 16.00 16.10 16.15
16.25
17.15 17.40
17.50 18.05
18.25 18.50
19.07
19.30 20.05 FTilEE
21.15
22.05 22.20
22.45
23.05 0.45 0.50
Műsorismertetés Híradó
Telis-televideó ''93 Dick Tracy-show
Amerikai rajzfilmsorozat Két kész csempész Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat Anyák
Állunk meg egy szóra!
Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora
Cimbória
Meselánc - Milyen egy igazi mesehős? Kérdezz! Felelek „Veletek vagyok mindennap..." Berta
Angol bábfilmsorozat Az elsősegély Híradó Telesport
A Guldenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat XIM/3, rész: A nagy kísértés „Idejében és panaszmentesen..." A nőgyógyászati rákszűrés lehetőségeiről Egy elsüllyedt világ képei Mondolat
A magyar nyelv kimive-léséről és azt tárgyazó külömbféle segédekről (1813-1993) Titkok és talányok Amerikai filmsorozat XIII/8.: A nindzsa Sportvarázs Híradó BBC-hiradó
H00J
17.30 Kutyavilág: A csip-zá-
ras trezor - Rajzfilm 18.00 Az öreg
Magyar film 96'' 19.45 Beetlejuice
Amerikai vígjáték 80'' 21.20 Végső harc
Amerikai akciófilm 97'' 23.00 Szép volt, fiúk!
Amerikai dráma 122''
10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
16.00 Műsorajánlat 16.03 Időjárás
16.05 Mit ér az ember, ha vidéki...?!
Vállalkozók, vállalkozások
16.20 A kölcsönkapott Föld 16.40 Könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Dávid király 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videójáték 17.10 Viaje al espanol
Spanyol nyelvlecke kezdőknek 17.25 Korforduló
Idősek és idősödők magazinja 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Körzeti híradók Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Műsorajánlat 18.28 Időjárás 18.35 Korkép
Magyarország jelen időben
Huszonéves üzletemberek
19.30 A boldog család
Német tévéfilmsorozat Veszélyes kiruccanás Carla - Kathrin Acker-man (Balogh Emese), Frank - Michael Roll (Stohl András), Moritz - Julián Friedrich (Bol-ba Tamás), Philip-Dániel Friedrich (Haas Vander Péter) 20.25 Stúdió''93
Kulturális hetilap 21.20 Mindent vagy semmit!
Műveltségi vetélkedő 21.50 Műsorajánlat 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 24 óra
22.50 Ahonnan az Isten kiballagott
Dokumentumfilm Tíz év múlva - Uszka II.
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat
19.10 Kondibik
19.35 Gyermekek képernyője
20.00 Ugye
20.40 Jog az élethez
Amerikai krimi 100'' Fsz.: Michael Ontkean, Jane Kaczmarek, John Randolph 22.20 Szív TV-shop 22.25 Az Egri Táncdalfesztivál díjkiosztó gálamű-

A SZUPERMINŐSÉG
UJ helyen: SúOtefS foto, Nk., Fö u. 9.
s
____ - ART Mozi: 20 óra:
ZEHDA Mozi: 16, 18, 20 óra:
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
KOSSUTH PETŐFI
A nagy postarablás Interccptor Lánglovagok Tracy Lady
Óránként: Hirek. időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben 11.05 Ki kopog?
Óvodások műsora 11.35 Levelek egy percben Örkény István levelei, feljegyzései - XI/2. 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Filmzene 13.30 A református egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Barokk muzsika 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója
16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Házimuzsika 17.05 Hirvidék 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekekI 19.40 Összeállította: Garaczi László
20.05 Emlékezetes nyugatdunántúli népdalok és táncdallamok 20.30 Határok nélkül 21.05 Tanakodó 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Müvek, műhelyek, művészek
23.05 Egy énekes-több szerep - Kónya Sándor
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazin
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja
magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar
műsora 23.45 Nyelvlecke
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerturmlx Hazai előadók 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó - Varsányi
Zsuzsával 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Szív küldi... 12.00 Nóták 13.00 Hírpercek 13.10 Derűre is derű
Kígyók az üzletben Bertha Bulcsú hangjátéka
13.35 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Délutáni valcer
Zenés délután - nyugdíjasoknak Benne: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádíó 17.32 Ziccer 18.30 Drogambulancia 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Poptár 20.00 Az én 1990-em
Szubjektív évportré Kozma Andrásról 21.00 Hírpercek 21.10 Közkívánatra! 22.00 A nagybőgő virtuóza Beszélgetés Pege Aladárral
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Mü-terem
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Csárdásmuzsíka
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Portré Szűrös Mátyásról
11.02 Operaslágerek 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 IV. Miskolci Kamarakórus Fesztivál- VI/2. 12.38 Hangverseny 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 En francaís - XIII/2. 14.20 Eget vívó asszonyszív III/3.
15.08 Kamarazene 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Hanghullámokon a médiahajó nyomában
Élő lemezbemutató 17.00 Metronóm 17.50 Újraolvasva
18.00 18.05
19.35
20.30 20.35
21.45
22.05 23.00
23.27 24.00 0.05
0.56
Hirek. Időjárás A magyar zene évszázadai - Bartók Béla A Bartók Rádió zenés estje Közben: Hirek. Időjárás Hanghullámokon a médiahajó nyomában A Liége-i Szimfonikus Zenekar fúvósegyüttese játszik Beethoven-müvek Különös nyáréjszaka volt (ism.) Jazz
Hirek. Időjárás A Moszkvai Filharmonikus Zenekar Sztra-vinszkij-hangversenye Új-zélandi zeneszerzők
3 SAT
15.00 Bajor Királyi Bíróság
15.25 Gálaműsor
16.25 Lakáskultúra
17.00 Minihirek
17.10 Black Beauty kalandjai
17.35 A császárnő futára
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Kaisermühlen-blues
21.00 Vietnam (dok.-film)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.25 A maffiózó
SZLOVÁK
SZTV-1 16.50 Telefonos magazin 17.50 Vállalkozók magazinja 18.20 A hegy gyomrában
(új-zélandi filmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Antarktisz, az ellentétek kontinense (német dok.-film) 20.50 Büvészklub 21.20 Arcélek (portréfilm) 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Találkozás Krísta Ben-dovával
SZTV-2 17.05 Események, kommentárok
17.55 Regionális műsor 18.05 Környezetvédelmi magazin 18.45 Biográfiák 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A menyasszony éjszakája (cseh film) 21.35 Katonák magazinja 22.10 Janaray Rock Show 22.50 Vállalkozók magazinja 23.20 Események
RTL
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Fönök (sorozat) Mentőangyal
Ed Brown őrmester megjelenésével meghiúsul a betörők terve. A bűnözők meglövik Edet, aki az arra tévedt bátor járókelő közbelépésének köszönheti életét. Az őrmester köszönetet sem tud mondani, megmentője nyomtalanul eltűnik. Mint később kiderül, nem ok nélkül... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (am. sorozat)
Szép kis meglepetés 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés Hans Meiser 17.00 Ki itt a fönök? (amerikai sorozat) Hol a fönök? 17.30 Borzasztó kedves család (am. sorozat) Las Vegas 1. 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 B. L. Stryker
(amerikai sorozat) Időzített bomba 22.15 Tévétükör - magazin 23.15 A harmadik kéz (amerikai horror)
0.50 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 KI itt a fönök? (ism.)
2.00 Ilona Christen (ism.)
3.00 Hans Meiser (ism.)
3.55 Robbanékony (ism.)
4.20 A Fönök (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
5.55 10.00 10.35 11.35 12.10 12.45 13.10 13.35 14.05 14.30 14.55 15.25 15.50 16.15 16.40 17.05
17.40 17.45 18.20 18.50 18.55
20.00 20.15
21.15 22.20
0.05 1.00
1.50 2.50 4.25
14.45 15.40 15.45 16.15 16.45 17.10 17.15 18.00 18.30 19.10 20.10 21.00 21.20 21.50 22.50 23.50
RTL 2
Mesefilmek M ügyosztály (sorozat) B. J. és a medve (sor.) Ruk-cuk - játék Csodálatos évek (sor.) Robin Hood (ism.) Pollyanna (sorozat) Lány a farmról (sor.) Sara hercegkisasszony Beany és Cecil Button és Rusty (sor.) Spagetti és húsgombóc Super Mario Brothers Mr. T (sorozat) Robin Hood (sorozat) M ügyosztály (sor.) Tíz perc haladék Hirek
Ruk-cuk - játék Csodálatos évek (ism) Hirek
Paradiso klub (sorozat) A múlt meséi Hirek
Csak a holttestemen keresztül (am. sor.) Régi barát Pankráció Rá se ránts! (francia filmvígjáték) Versenyfutás a halállal Csak a holttestemen keresztül (ism.) Pankráció (ism.) Rá se ránts! (ism ) Versenyfutás a halállal
vox
Lou Grant (sorozat) Hirek
Fiatalok magazinja Földetérés (sorozat) Egy apával több (sor.) Hírek
Beszélgetés Hiradó / Sport Játék
Cannon (sorozat) Az ügyósznö és a zsaru Hírek Magazin
Simon és Simon (sor.) Spiegel-témák Al Mundy (sor.)
6.00 6.30 9.00 10.00 11.00 12.00 13.00 13.30 15.00 16.00 16.50 17.05 17.40 18.00 19.00 20.00 21.30 24.00 1.15
Kanizsai
műsor
TV 5
Banánhéj (sorozat) Telereggel Közelképek Iskolások műsora Európai magazin Varietémüsor Banánhéj (ism.) Különleges vasutak Mai kertek Az egészségünkről Főzőcske Pokoli horgászat Régészet Kvízjáték A média hatalma Jelen idő
Színházi közvetítés Le az álarccal! A svájci filmről
MUSIC TV
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Az igazi világ (sorozat)
21.00 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Pip Dann
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hírek
8.30 Európai hírmagazin
9.00 Super-üzlet
12.00 Európa-magazin
14.00 Videogenerátor
16.30 Élő videoshow
18.30 Jó és rossz
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Sport
21.00 Riportok
21.30 Financial Times (riport)
22.00 Hirek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.30 Jó és rossz
24.00 Videogenerátor
Emberölés gyanúsítottja a zöldhatáron
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság tájékoztatója alapján szeptember 3. és 6. között az általuk ellenőrzött magyar-szlovén határszakaszon hetven-öten próbáltak illegálisan átjutni Szlovéniába, akiknek határátlépését az éber járőrök és útlevélkezelők megakadályozták. (E határsértők több mint kilencven százaléka román állampolgár volt.)
Csendesebbnek bizonyult a magyar-horvát határ. Itt összesen hatan próbáltak ki-, illetve bejutni. Közöttük egy ugyancsak veszélyes hazánkfiát is fülöncsíptek szeptember ötödikén Zákány térségeben, húsz méterre az államhatártól. Este fél tízkor az ügyeletes járőr tartóztatta fel a harmincnégy éves ifj. Bihari Mihályt, akit emberölés alapos gyanúja miatt körözött a rendőrség. Bihari eltávozása ideje alatt egy késsel oltotta ki édesapja életét. Terve szerint Horvátországon keresztül Olaszországba akart szökni. Vasúton vágott neki a hosszú útnak, Gyékényestől pedig gyalog indult
a zöldhatár felé. Mikor a járőr feltartóztatta, semmilyen okmánnyal nem tudta igazolni magát, ezért saját adatait adta meg a határőrnek, amelyek alapján hamarosan azonosították. A gyilkos eszköz egyébként nem volt a körözöttnél, csak alig több mint 2700 Ft rejtőzött a zsebében.
Ugyanezen a határszakaszon, Bolhónál a szomszédos országból heten tévedtek át magyar területre horgászás, kirándulás közben.
A magyar-szlovén határon az említeti időszakban 51269 személyt és 15136 közúti járművet, a magyar-horvát határszakaszon pedig 87135 személyt, 20054 közúti és 8129 vasúti járművet léptettek át. A sármelléki légi átkelőhelyen 182 személyt és nyolc légi járművel ellenőriztek.
A beutazási feltételek hiánya miatt hetvenkeltő külföldi állampolgártól tagadták meg a kanizsai határőrök a beléptetést.
- vács -
S^fusnt PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
DSF
8.45 Reggeli börze
9.00 DSF-tréning
9.30 Sport a nagyvilágból
11.55 Börze
12.00 Magazin
12.30 Fun-tasztikus utazások
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréning
14.00 Vitorlázás
15.00 Labdarúgás
17.00 Sportdokumentumok
18.00 Motorsport
18.30 Amerikai labdarúgás
19.30 Sportriportok
20.00 Esti riport
22.00 Golf
23.00 Supercross
24.00 Golf
1.00 Supercross
EUROSPORT
11.00 Röplabda
12.00 Labdarúgás
14.00 Amerikai labdarúgás
17.00 Triatlon
18.00 Atlétika
19.00 Auto-motor sport
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Ökölvívás
22.00 Motormagazin
23.00 Kickbox
24.00 Teke
1.00 Eurosport-hirek
KANIZSA TV 8-12 óra:
19 óra:
20 óra:
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Bili Cosby-show (ism.) 9.30 Természetfilm (ism.) 10.15 Tudományos magazin 10.30 Perry Mason (ism.) 12.10 Külföldi tudósitások 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Három hölgy (sorozat)
Szerelem 14.00 Waltonék (sorozat)
Rokonok 14.45 A Meier család (sor.) 15.00 Tintifax és Tantafix 15.30 Állati történetek 15.50 Kaland a Karib-tengeren
16.15 Találmányok között 16.35 Flintstone család 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Apának feleség kell
Hanna 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Struppi eltűnt (film) 21.45 Oldalpillantások 21.55 Európai zsaruk
Alice az alvilágban 22.50 Júlia-hadművelet 0.30 Hírek
0.35 Feleségem barátnője
(ism.) 2.15 Hirek
SZÍV-TV Maga/in I. (ism.) SZÍV-TV Magazin II. Heti magazinműsor, utána SZÍV-TV Magazin II. folytatása
Szeptember 22.
sz
1 PLUS
14.45 Beszélgetés
15.00 Hírek
15.03 Kvizmüsor
15.45 Angol nyelvlecke
16.00 Az opera története 2.
16.30 A filozófia kérdései
17.15 Koncert
18.00 Jog a szerelemhez
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese / Kultúra
20.00 Híradó
20.15 Köztünk élő emberek
(sorozat)
21.00 Beszélgetés
21.15 A betörő (film)
22.40 Talkshow
OSZTRÁK 2
15.00 15.30 15.40 16.10 17.00 17.30 18.00 18.30 19.00 19.30 20.00 20.15 21.15 22.00 22.35 23.35
Hársfa utca (sorozat) Oldalpillantások Európa pályaudvarai Nappal szemben Pályaválasztás Országok és emberek Bili Cosby-show (sor.) Gaudimax Tartományi élet Híradó
Kulturális magazin Szórakoztató műsor Talkshow Híradó / Sport Beszélgetés Gavrilo Princip (film)
PRO 7
DUNA TV
5.00 Lassie (sorozat)
Timmy büszkesége 5.25 Flipper (sorozat) Kalandos utazás 5.45 Mr. Belvedere (ism.) 6.10 Rajzfilmek (ism.) 7.40 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.10 Hármak társasága (ism.) 8.40 Adderly (ism.) 9.40 Tájfun-hadmüvelet
(német-spanyol krimi) 11.20 Utcai flört (ism.) 11.50 Roseanne (ism.) 12.20 „Colt" a biztonság kedvéért (am. sorozat) A majom karrierje 13.20 Dirty Tiger (ism.) 14.55 Adderly (amerikai sor.)
A királynő kutyái 15.55 Mr. Belvedere (sor.)
Test és szellem 16.25 Varázslatos Jeannie
Féltékenység 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.25 Hármak társasága (sor.)
Névcsere 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Mike, Kate és Júlia Mike el akarja kápráztatni a barátnőjét, ezért előkelő francia étterembe viszi vacsorázni. A felszolgáló Mike ex-menyasszonya. A helyzet mindhármuk számára nagyon kellemetlen. Végül Mike hazaviszi Kate-et, majd visz-szamegy az étterembe Júliához... 19.25 Roseanne (sorozat)
Hátulról 20.00 Híradó 20.15 Édes bosszú (amerikai film) 22.15 Jaké és McCabe (amerikai sorozat) A nappal szemben 23.15 Pokolfajzatok (olasz western) 1.10 T. J. Hooker (ism.) 2.05 Hideg veríték (ism.) 3.40 Én, a kém (ism.)
16.00 16.05 16.10
17.40
18.10 18.30 18.45 19.00
20.30 21.00
22.00 22.05
Hírek, műsorismertetés
Évforduló
Rubold Noon
Amerikai film (ism.) Magyar Nemzeti Galéria - VII/7. rész Muzsikáló szerszámok Mesesarok Dunahiradó Fejes Endre 70 éves Jó estét, nyár, jó estét, szerelem! - II/2. Magyar film (1972) Gazdakör
Nemzetközi Erzsébet királynő Zenei Verseny Belgium, 1991 Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.)
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei!
9.15 Szomszédok (ism.)
9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan 13.20 Trapper John (sor.)
Magas ár 14.15 Szomszédok (sor.) Bosszúság
Des sehogy sem tud beszélgetést kezdeményezni Daphnéval. Danny megmenti Carol Brown kislányának életét, de senkitől sem kap köszönetet. 14.45 Bonanza (sorozat)
Mosolygó férfi 15.45 Űrszekerek (am. sor.) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok (sor.) 19.00 Hirek 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Harmadik típusú találkozások (am. sci-fi) WElil A keresztapa (amerikai film)
1.55 Űrszekerek (ism.)
2.50 Sugarbaker lányok (ism.)
DEÁK EMLEKTURA ''93
Emlékezz a haza bölcsére és kerékpározz a kerékpársportért, a kerékpárutakért! Deák Ferenc születésének 190. évfordulója alkalmából az SZDSZ nagykanizsai szervezete és a Triatlon Klub emléktúrát szervez Söjtörre.
A túra célja: tisztelgés Deák Ferenc emlékének, a kerékpársport és a kerékpározás, mint életforma népszerűsítése.
Rossz idő esetén a találkozót követően kötetlen beszélgetésre kerül sor önkormányzati képviselők és a Polgármesteri Hivatal illetékeseivel. Program: - túraindulás
- ebéd, melyet a szervezők ingyen biztosítanak
- szabad program
- visszatérés
Gyülekezés: 1993. október 16., 9.30 óra, Deák tér Indulás: 10 órakor, visszatérés: 18 órakor Útvonal: Nagykanizsa-Hahót-Söjtör Táv: 2 x 32 km
Jelentkezni lehet: telefonon: 310-523 Szervezők
MTV 1
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte 9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.30 Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat (ism.) A világformáló szelek 10.30 Az égbolt lovagjai
Francia-svájci tévéfilmsorozat - VI/4. rész: Harminchat óra 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 Maholnap
Ifjúsági képszótár 12.27 Sugárzás és sugárzásvédelem
A sugárzások és az emberek 12.40 Sorstársak 12.55 Fűben-fában
15.58 16.00 16.10
16.25
17.15
17.25 17.35 18.00 18.25
18.35
19.00
19.07
19.30 20.05 20.15 fSWE
21.50
22.45 kb. 0.25 0.30
Műsorismertetés Híradó
Nemzeti értékeink
Eger V.
Hatalom és szenvedély Ausztrál tévéfilmsorpzat Nyitott stúdió Cserhaja együttes Tele-szák Telexpo ''96 Most Zenelánc
Wieniawski: D-dúr po-
lonaise
Bejöhetek?
Pécsi Ildikó vendégségben Mádi Szabó Gábornál
„Maradjatok meg szeretetemben!..."
Keresztény életkérdések
Jó éjszakát kíván a
Disney!
Híradó
Telesport
56 perc ''56-ról - VI/2. Kisváros
Tévéfilmsorozat - XX/7. Fegyverek és kokain Panoráma Különkiadás Magyarok a Pokol Tornácán Krétakör
Híradó BBC-hiradó
17.30 Állati élet: Földi ragadozók - Természetfilm 18.30 Vasgyúrók
Amerikai dok.-film 83'' 20.00 A halál keresztútján
Amerikai krimi 110'' 22.00 Bíboresö
Amerikai zenés film 107'' 23.50 A nyaraló
Magyar film 80''
MTV 2
16.15 Műsorajánlat 16.18 Időjárás 16.20 Gyerekeknek
Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat Imádkozó sáska Noé bárkája Angol rajzfilmsorozat XII/11. rész: Vízözön után jégözön Maja, a méhecske Japán-osztrák rajzfilmsorozat Maja királynő 17.01 Állatolimpia
Belga rajzfilmsorozat 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 17.10 Telespanol 17.25 Centi
Kiskatona a családban 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Körzeti híradók Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
TeL/fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Körzeti magazin 19.00 Műsorajánlat-Időjárás 19.10 Kisfilmek a nagyvilágból
Gegrengeteg
Kanadai burleszkfilm Peca parti FF Eszközhasználók Angol természetfilm Sport és látvány Amerikai sportfilm-ösz-szeállítás Széllovaglás Gegrengeteg Kanadai burleszkfilm A táncoló szakács FF Az üveg története Angol dokumentumfilm Az üveg formálása 20.37 Műsorajánlat 20.40 Próba közben
Beszélgetés Marton Évával 20.50 Kánon
Vallás és kultúra 21.25 Mindent vagy semmit!
Műveltségi vetélkedő 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Hidak - Belgium és Magyarország között
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat
Zene
20.40 Szuperbombázók
Amerikai kalandfilm 100'' 22.20 Tanév ''93-94.
Kiállítók az iskolákért 22.30 Sziv TV-shop 22.40 Vigyázat: parlagfű!
Allergiások figyelmébe! 22.50 Lézerkés a sebészetben
PANNONCONSULT KFT.
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 93/310-461, Westel: 60/399-196
c
SÜTORTÖK
Mozi: 16, IS, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
Jntcrceptor
Csendes érintés (FBK) Tracy Lady
Kanizsai
műsor
KOSSUTH
Óránként Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Népdalkörök és citera-zenekarok felvételeiből 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Szönyi Erzsébet: Öt régi tánc fúvószenekarra 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
A végzet hatalma
Részletek Verdi operájából
14.55 Versarchívum 15.05 Válogatott perceink 15.46 Éneklő ifjúság 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
A hét muzsikusa 17.05 História 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította: Garaczi László
20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Névjegy
Horváth Jenő kertész 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fekete munka 23.05 Híres zenemüvek
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazin
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Nyelvlecke
PETŐFI
4.30 Reggeli kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Zenélő filmkockák 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó - Ránki Júliával
10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Tea hármasban 12.00 Nótaparádé 13.00 Hírpercek 13.10 Embergyűjtemény
Tomcsa Sándor karcolata
13.24 Kvízpróba
Játékvezető: dr. Hársing Lajos 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kabarécsütörtök
Benne: 15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Rátkai-klub 17.10 Észkerék - Telefonos nyemerényjáték gyerekeknek 17.32 Gordiusz
Magazin töprengöknek 18.30 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Fülön fogva, avagy hogyan hallgassunk zenét?
19.35 Rátkai-klub
Világrekord-kísérlet 21.00 Hírpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Hiánypótló 22.30 Érintés
Tabuk nélkül a szexről 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt - Éjszínház
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Cigánynóták
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Rádiószínház
Jegor Bulicsov és a többiek
11.49 Jósé Carreras operaáriákat énekel 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Az Új-zélandi Zenekar
hangversenye 12.56 A Debreceni Kodály
Kórus hangversenye 14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Auf Deutsch gesagt (ism.)
14.20 Kék madár-11/1. Maurice Maeterlinck mesejátéka
15.06 Klasszikus kamarazene 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Szimfonikus zene 17.00 Zenélő városaink
17.50 Népzenekutatók műhelyében
18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
19.05 így láttam Kodályt 19.37 Romantika - VI/6.
Közben: 20.07 Hírek. Időjárás
20.51 Faludy György versei 21.43 Ravel: Lúdanyó meséi 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Barátságos bölcsességek
22.50 Napjaink zenéje 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Éjszakai jazzklub
3 SAT
RTL
15.45 16.00 16.10 17.00 17.10 17.35 18.00 19.00 19.20 19.30 20.00 21.00 21.45 21.51 22.00 22.25
Jazz-klub
Irodalom mindenkinek
Minihirek
Vadállatok Svájcban Octopus vállalkozás Sport Hírek
3 SAT stúdió Vita
Két férfi, egy eset
Kulturális magazin
Sport
Hirek
Ki kopog? (film)
SZLOVÁK
SZTV-1 16.50 Hírek 16.55 Kontaktus stúdió 17.55 Szlovákia történelme 18.15 Gazdasági magazin 18.20 A hegy gyomrában
(új-zélandi filmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Az ésszerű táplálkozásról
19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Fekete rózsa
(francia filmvígjáték) 21.30 Kulturális magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Stúdióbeszélgetés
SZTV-2 16.40 Események, kommentárok
18.00 Regionális műsor 18.10 AWorldnetbemutatja... 18.40 Egészségügyi magazin 18.50 Szlovákia és a Matica 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 MTV-slágerlista 21.00 Turisztikai magazin 21.30 Urak szövetsége
(spanyol bűnügyi vígjáték)
23.20 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Fönök (am. sor.) Nyugodj békében!
Ironside figyelmét felhívják az öregek otthonában előforduló túl magas halálozási arányra. Az orvost, aki erről beszélt a Főnöknek, másnap holtan találják. Fran és Ed még aznap az otthonba szállítja Ironside nagyapót. Az új „beteg" néhány óra leforgása alatt megismerkedik a részeges főorvossal, a kezelőorvosokkal, és átélheti a bentlakóknak járó különleges bánásmódot is... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (am. sorozat) 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Hétköznapjaink (sor.) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés - Hans Meiser
17.00 Ki itt a főnök? (am. sor.) Tony
17.30 Borzasztó kedves család (am. sorozat) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó 19.10 Robbanékony
(politikai magazin) 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 S. 0. S.-hívás 21.15 Lilian H. végzete
(német thriller) 23.15 Angyalszív
(amerikai thriller)
1.20 Borzasztó kedves család (ism.)
2.00 Ki itt a fönök? (ism.)
2.30 Ilona Christen (ism.)
3.30 Hans Meiser (ism.)
4.25 Robbanékony (ism.)
4.45 A Fönök (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk-játék 12.10 Csodálatos évek (sor.)
Kosárlabda 12.45 Robin Hood (ism.) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sor.) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.55 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sor.) 17.05 M ügyosztály (sor.)
Gyilkosság mollban 17.40 Hirek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hírek 18.55 Paradiso klub (sorozat) Bandaháború 20.00 Hirek 20.15 Komédiások
(amerikai film) WHiIi] Az elefántember (angol film) 1.15 Versenyfutás a halállal (sorozat) Bajtársak 2.10 Komédiások (ism.) 4.40 Versenyfutás a halállal (ism.)
vox
14.45 15.35 15.45 16.15 16.45 17.10 17.15 18.00 18.30 19.05 19.10 20.10 21.00 21.15 22.10 23.00
Lou Grant (sorozat) Hirek
Fiatalok magazinja Földetérés (sorozat) Egy apával több (sor.) Hirek
Beszélgetés Hiradó, sport Játék Hirek
Cannon (sorozat)
Provokáció
Hírek
Magazin
Sport
Szexuális magazin
TV 5
6.00 Bananhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
10.00 A természet délelőttje
12.00 Varietémüsor
13.00 Banánhéj (ism.)
13.30 Kulturális beszélgetés
15.00 Viva - kult. magazin
16.30 Az egészségünkről
16.50 Főzőcske
17.05 Pokoli horgászat
17.35 Oxigén
18.00 Kvízjáték
19.00 A média hatalma
20.00 Nem kell álmodozni!
21.30 Az évszázad haladása
23.15 Viva-magazin
0.20 Afrikai képek
1.15 Éjszakai vendég
1.40 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
17.30 Tárcsázz!
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Beavis & Butthead
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.45 Egytől három
24.00 Házibuli övezet
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hírek
8.30 Európai hírmagazin
9.00 Super-üzlet
12.00 Tudományos magazin
14.00 Videogenerátor
16.30 Élő videoshow
18.30 Környezetvédelem
19.00 Mr. Jones és a törvény
19.30 ECO-rekord
20.00 Sport
21.30 Európa-magazin
22.00 Hirek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 St. Michel-öböl (film)
0.45 Videogenerátor
Filep Veronika:
Rálátás
Nemesen egyszerű a lét, s a nemszép is szép, merthát tudjuk mind. Az Ember a tét, ki remekbeszabottan mindvégig túlontúl gyönyörű. Piszkos kis zsákutcák, elfeketedett tévedések fölött mégis végtelen a horizont. Képes-képtelen érzések együttes kínvarázsa boldogbékévé oldódik.
Bennem a holnap is él a meseszép mit annak akarok! Élményvirág illata ezentúl létörökre betakar.
Lukáts Antal:
Bölcsekhez
Atlantisz volt eldbb Netán két holdja bolygónknak, A fényévmilliárdok ezen jót kacagnak.
Ami hajónak a horgony Az, férfinak az asszony.
Ha kivetett a cs Börtönöd a vilá|
A legjobb baráti lesz
első csalódásod! Gyurik Irén:
Tűfokán
Mostmár minder aki az igazságot úgy böködte raji mint tűfokán a de hol vagyok i igazságok hazug
ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
gjgg KANIZSA TV 8-12 óra: SZÍV-TV Magazin II. (ism.) SZeptembGT 23. ^^ C^
DSF OSZTRÁK 1 PRO 7 DUNA TV MTV 1 MTV 2
9.00 Fun-tasztikus utazások
(ism.)
9.30 Sportkörkép
10.00 Labdarúgás
12.00 Motorsport
12.30 Szabadidő-magazin
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréning
14.00 Amerikai labdarúgás
15.00 Délutáni sport
16.00 Golf
17.00 Zene és sport
18.00 Hegymászás
18.30 Sport és show
19.30 Sportriport
20.00 Esti sport
22.00 Beszélgetés
23.00 Ökölvívás
24.00 Beszélgetés (ism.)
EUROSPORT
12.00 Motormagazin
14.00 Biliárd
16.00 Vízisí
17.00 Lovaglás
18.00 Kerékpársport
19.00 Olimpiai magazin
20.30 Eurosport-hirek
21.00 Birkózás
22.00 Labdarúgás
23.30 Teniszmagazin
24.00 Olimpiai magazin
1.00 Eurosport-hirek
t PLUS
14.45 Beszélgetés 15.00 Hirek
15.03 Táncoló hölgy (film) 16.30 Továbbképzés 17.15 A zene
18.00 Jog a szerelemhez (sor.) 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Híradó
20.15 Sugárutak - New York 20.30 Dán vattatenger 21.00 Beszélgetés 21.15 Tetthely (krimi) 22.55 Látogatóban Joannál 0.10 A nap hírei
9.00 9.05 9.30 10.00 10.30 12.15 13.00 13.10 13.35
14.00
14.45 15.00 15.15 15.50 16.35 17.00 17.10 18.00 18.10 18.30
19.30 20.00 20.15
21.05 21.15 21.25 22.10 23.55 24.00
1.25
Hirek
Bili Cosby-show (sor.) Országok és emberek Ausztria-kép Malampur titka (film) Kairó (ism.) Hírek
Rólunk van szó
Három hölgy (sorozat)
Müggelsee
Waltonék (sorozat)
Bizonyítvány
Bili Body (sorozat)
An-tan-ténusz
Planet kapitány
Kaland a Karib-tengeren
Flintstone család
Minihírek
Wurlitzer
Hírek
Rólunk van szó Apának feleség kell
(amerikai sorozat) Patrícia Hiradó Sport
A St. Benedíkt-i emberek (sorozat) A számok világa Oldalpillantások Hunter (sorozat) Erőszakról nincs szó Hírek
Elátkozottak utcája
(amerikai film) Júlia hadmüvelet (ism.)
OSZTRÁK 2
15.40 16.40 17.15 18.00 18.30 19.00 19.30 20.00 20.15 21.05 21.30 22.00 22.30 23.15 0.45
Zengő Ausztria
Kandi-kamera
Riportmüsor
Bili Cosby-show (sor.)
Gaudímax
Tartományi élet
Híradó
Kulturális magazin Belföldi tudósítások Filmújdonságok Vigyázat, kultúra! Hírek
Beszélgetés Éjszakai stúdió Halló Ausztria, halló Bécs (ism.)
4.55 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.)
5.40 Mr. Belvedere (ism.)
6.05 Rajzfilmek (ism.)
7.35 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.05 Hármak társasága (ism.)
8.35 Adderly (ism.)
9.35 Doni kozákok dala
(német film) 11.30 Kezdeti nehézségek (ism.)
12.00 Roseanne (ism.) 12.30 Vegas (krimisorozat) Justin Marsh Az autókereskedőt meggyilkolják. Társa, az egykori autóversenyző, Dan régi barátja. Marsh-ról az a hír járja, hogy nyakig benne van a kábítószer-kereskedelemben. Állítólag kocsijában csempészi az országba a heroint. Tanna meg van győződve barátja ártatlanságáról, a tények azonban Marsh ellen szólnak... 13.30 Pawnee
(amerikai sorozat) 14.55 Adderly (sorozat) Mona és Antoíne 15.55 Mr. Belvedere (sor.)
Fogyókúra 16.25 Varázslatos Jeannie Milliomosok haragja 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.25 Hármak társasága (sor.)
Az aranyifjú 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) A puska 19.25 Roseanne (sorozat) 20.00 Híradó
20.15 A Bermuda-háromszög
(olasz kalandfilm) 22.30 Houston Knights (sor.)
Rossz döntés 23.30 Élni a halálig
(amerikai krimi)
1.00 Hírek
1.10 Jaké és McCabe (ism.)
1.55 Hirek
2.05 Pokolfajzatok (ism.)
16.00 16.05 16.10
17.15 18.00
18.20 18.45 19.00 19.05
20.40 20.55 22.25 22.30
Hírek, műsorismertetés Évforduló
Főszerepben: Kabos Gyula
Nászút féláron
Magyar film (1936) Az ókori Kelet-9. rész Dél-csehországi dudamuzsika Mesesarok Dunahíradó Közép-európai magazin Különös házasság Magyar filmsorozat IV/4. rész Dunasport Kordokumentum Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.) 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei! 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (sor.) 13.20 Trapper John (sorozat) Jó élet
14.15 Szomszédok (sorozat) Téves gyanú
Júlia abban reménykedik, hogy fel tudja melegíteni kapcsolatát Des-szel. A férfit azonban már nem érdekli a lány. Carol Brownt megtámadják az utcán. 14.45 Bonanza (sorozat) 15.45 Űrszekerek (sorozat) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok
Kedves testvér 19.00 Hírek 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Wolff körzete (német sorozat) Lelőlek 21.15 Talkshow 23.00 A kút és az inga (amerikai horror) 0.25 Űrszekerek (ism.)
cérnát...
itt van
i át, nát,
rában
mint hegyek tetejéről a lavinát, úgy temetem magam alá a tökéletlenség agyonhajszolt hólabdáját, s majdan annak nyitom fel az agyonázott szívet, ki mint Bernáthegyi-eb melengeti életre a tökéletes igazságot, kit már a hús-vér nyelvével nyaldos a benső s nem hazudhat sohasem... mostmár mindenki itt van aki az igazságot úgy böködte rajtam át, mint tűfokán a cérnát,
s önző anyagként befogadtam az igazság önmagától riadt hazugságát, s nem féltem az alátemetett semmiből a magasság halálraítélt nyakába belekapaszkodni... mostmár mindenki itt van aki at igazságot úgy böködte rajtam át, mint tűfokán a cérnát, oly jólesett a vérért, mindig csak a metsző vérért rugaszkodni, mikor már az igazság mindörökre bennem veszett, a hazugságtól élve lenni...
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - ipartippel
és kert-ész 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Hiradó 7.00-
9.00 Napkelte 9.00-
12.00 Napközi Benne: 9.30 Anyagias világ
Kanadai tévéfilmsorozat Gyermekkorom 10.30 Élő szigetek - Anglia és Írország élővilágának története Angol ismeretterjesztő filmsorozat - X/2. rész Áradó élet 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 A Financial Times ke-let-európai gazdasági híradója
15.28 15.30
15.40 16.00 16.10 16.25 íHTilil
17.41
17.55
18.11
18.25 18.40 18.55
Műsorismertetés Kirakat
Szolgáltató magazin Benne:
Törődj magaddal! Híradó Kirakat Telesport
A simlis és a szende (Moonlighting)
Amerikai krimisorozat Az én papám nem olyan Harcművészet a Bu-dai-hegyekben - Erő, ügyesség, pszichika Arany János: A walesi bárdok (ism.) FF Ráadás
Jövő heti műsorajánlat Ötödölő Bűvös hatos
19.15 19.30 20.05 20.15
21.20 22.05 23.05
0.05 0.10
Holland rajzfilmsorozat Barbamama megszületik
Égből pottyant mesék
Levente Péter, Döbren-tey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora A két rendőr Erzsébet-díj Hiradó Telesport
Új szeszélyes évszakok
Szórakoztató magazin 24 óra
Apropó, civilizáció... A kvartett muzsikusai
Feliratos!
IV. tétel: Visszatérés
Hiradó
BBC-hiradó
HB0
17.30 Agatha
Amerikai dráma 100'' 19.20 Diliinger
Amerikai krimi 91'' 21.00 Keresztanya
Amerikai vígjáték 96'' 22.50 Kitervelt gyilkosság
Amerikai akciófilm 95'' 0.30 Emmanuelle - 3. rész Fr. erotikus sorozat 35''
16.05 Műsorismertetés
16.08 Időjárás
16.10 Fekete Villám kalandjai
Kanadai-francia filmsorozat Lórablás
Henry-Mickey Rooney (Harkányi Endre), Alec-Richard lan Cox (Miná-rovits Péter) 16.35 Babar
Francia-kanadai rajzfilmsorozat Utazás a Holdra 16.58 Áliatolimpia
Belga rajzfilmsorozat 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 17.10 Telespanol 17.25 Egészséget mindenkinek!
18.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 18.10 Körzeti híradók
Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Műsorajánlat 18.28 Időjárás 18.35 Alibi-bankjegy
Francia tévéfilmsorozat VI/! rész
Philippe - Pierre Mon-dy (Balázs Péter), Flo-rence - Delia Boccardo (Menszátor Magdolna) 19.35 Gyökerek
Szabófalva 20.15 Videoton sztori 111/1. rész: Leszámolás 21.25 Mindent vagy semmit!
Műveltségi vetélkedő 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 A csend hídja
Amerikai film (1988) (ism.) 90'' Feliratos!
Peg - Marlee Matlin, Marge-Lee Rémiek, Ai -Josef Sommer, Dan-Michael O''Keefe A Siketek Nemzetközi Hete alkalmából.
19.00 Műsorismertetés 19.05 Szakácskönyv 19.15 Power kapitány
Amerikai sci-fi sorozat 19.40 Lemezfelvétel 20.10 Vadak Amerikában
Természetfilm 20.45 Áramvonal - Divat 21.00 Az amulett
Amerikai film 22.25 Cine-java Mozikalauz 23.00 Műsorzárás
p
ENTEK
18 óra: Irodalmi Kávéház az Erkel E Müv. Házban Mozi: 16, 18, 20 éra: A dzsentlemanus ''
KOSSUTH
Óránként Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin Közben: 9.50 Lottósorsolás 11.05 Cigányfélóra 11.35 Levelek egy percben Örkény István levelei, feljegyzései, emlékezései - XI/3. rész 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Hajdúböszörményben 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Törvényhozó 13.30 Az evangéliumi pünkösdi közösség félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő 15.35 Hitélet és történelem 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát,gyerekek! 19.35 A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának ünnepi hangversenye 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Zsidók és antizsidók 23.05 Hangversenymúzeum Sergiu Celibidache vezényel
--URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazinok
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 American Mosaic (ism.)
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Zöld(sport)reggel 8.05 Az én dalom 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó - Fodor Jánossal 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Tenisz Davis Kupa 11.23 Népdalok, néptáncok 12.00 Trombita-szó 12.30 Népzene 12.55 Tenisz Davis Kupa 13.00 Hirpercek 13.10 Haldokló szakmák 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől - péntekig
Benne: 14.40 Tenisz Davis Kupa 14.45 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 15.40 Tenisz Davis Kupa 16.40 Tudósítás sporteseményekről 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Sportesemények 17.50 Ziccer
18.30 Szocio-krimi
18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Hangfalfestő 19.35 Ásó, kapa, nagyharang 20.00 Bravó!
20.29 Tudósítás sporteseményekről
20.31 Fűtől fáig 21.00 Hírpercek 21.10 Párkereső
22.00 Kapcsoljuk a debreceni Bartók termet 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél elölt - Rádióorfeum
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) Benne: 4.03 Csárdásritmusban
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Európaiak Velencében 10.25 Derűre is derű 10.50 Rameau: Pygmalion Egyfelvonásos opera 11.35 A Grimethorpe rézfúvósegyüttes játszik 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 IV. Miskolci Kamarakórus Fesztivál - VI/3 12.41 Salzburgi Mozart-hét
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak
14.20 A kék madár - II/2. Maurice Maeterlinck mesejátéka
15.01 Zenekari muzsika 16.00 Hírek. Időjárás
16.05
17.32 17.00 17.50 18.00 18.05 19.05
19.35
20.20 20.25 21.40 22.00 22.05 23.00 24.00 0.05
Muzsikáról versben, prózában
Farkas Ferenc müveiből Kritikus füllel Faludy György fordításai Hirek. Időjárás Donizetti: A csengő Schubert: IV. (Tragikus) szimfónia Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaverseny - 1993 Közben. Hirek. Időjárás Miért irta meg? Lanlmuzsika Hirek. Időjárás Két vonós szonáta Tudósfórum élőben Hirek. Időjárás Lemezújdonságok
3 SAT
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor )
A kaszinó
17.30 A császárnő futára
Méregkeverő
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Adria
20.45 Egy férfi felfelé tör
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.50 Búcsú Berlinben (film)
SZLOVÁK
SZTV-1 17.20 Tévékaleidoszkóp 17.40 A prágai Károly-hid 17.50 A felügyelő (német bűnügyi tévéfilmsorozat) 18.40 Gazdasági magazin 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Televíziós vetélkedő 20.40 A gyanúsított (angol thriller) 22.30 Időszerű események 23.00 Sporthírek 23.10 Film és videó 23.35 Nyár Capri szigetén (olasz zenés film)
SZTV-2 17.50 A Worldnet bemutatja... 18.20 Akrobatikus rock and roll
18.45 Regionális magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Európa mellékútjain
(holland útifilmsorozat) 20.35 Heilronni Katalin
(színházi közvetítés) 22.30 Eugen Suchon
(dokumentumfilm) 23.10 Kandi kamera 23.50 Események
RTL
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Főnök
(amerikai sorozat) A nyílt utcán lelőttek egy rendőrt. A tettest nem tudják elítélni, mert a koronatanú nyomtalanul eltűnt. Carlson, a halott barátja és kollégája veszi kézbe az ügyet. Találkozik egyik informátorával, amikor váratlanul megjelenik a gyilkos is. Lövés dörren, Colter holtan esik össze. A gyilkossággal Carlsont vádolják... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (amerikai sorozat)
A bálvány 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Hétköznapjaink (sor.) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés Hans Meiser 17.00 Ki itt a fönök? (amerikai sorozat) Ajkak
17.30 Borzasztó kedves család (am. sorozat) A bosszú öröme 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Hazai dallamok 21.10 Salzburgi nokedli (német sorozat) Kényszerleszállás 22.15 Hogyan?!-talkshow 23.15 A látszat csal (olasz szexfilm)
0.45 Amerikai gladiátorok (amerikai sorozat)
1.40 Lillán H. végzete (ism.)
3.20 A látszat csal (ism.)
4.40 Hétköznapjaink (ism.)
5.25 Rajzfilmek
RTL 2
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sor) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk - játék 11.10 Dr. Westphall főorvos 12.10 Csodálatos évek (sor.)
Téged senki nem szeret 12.45 Robin Hood (sorozat) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sorozat) 14.05 Sara hercegkisasszony (ism.)
14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.55 Button és Rusly (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sorozat) 17.40 Hirek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hirek
18.55 Paradiso klub (sor.)
Piszkos üzlet 20.00 Hírek
20.15 Délutáni puskalövések
(amerikai western) 22.00 Álomküzdők
(amerikai sci-fi thriller) 23.50 Reklámfilmek 0.20 Versenyfutás a halállal 1.15 Bravó TV 2.50 Álomküzdök (ism.) 4.35 Versenyfutás a halállal (ism.)
vox
14.40 Hírek
14.45 Lou Grant (sorozat)
15.40 Hirek
15.45 Fiatalok magazinja
16.15 Földetérés (sorozat)
16.45 Egy apával több (sor.)
17.10 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Híradó, sport
18.30 Játék
19.05 Hírek
19.10 Cannon (sorozat)
20.10 Légifarkas (sorozat)
21.00 Hirek
21.15 Spiegel-témák
22.10 Hamburger Hill (film)
műsor
- TV 5
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Jelen idö (ism.)
10.00 Tájékoztató tévé
11.00 A nagyvilág filmjeiből
12.00 Varielémüsor
13.00 Banánhéj (ism.)
13.30 Elszámolás (ism.)
14.20 Varieté fiataloknak
16.30 Az egészségünkről
16.50 Főzőcske
17.05 Pokoli horgászat
18.00 Kvízjáték
19.00 A médiák hatalma
20.00 Börtönőrők
21.30 Szórakoztató műsor
22.50 Egészségügyi magazin
0.40 Bírósági iratok
1.15 Bermuda - magazin
MUSIC TV
17.30 Tárcsázz!
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Pet Shop Boys-koncert
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport |
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Zenei díjak, 1993.
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hírek
8.30 Európai hírmagazin
9.00 Super-üzlet
12.00 Útinapló
14.00 Videogenerátor
16.30 Élö videoshow
18.30 Életmódmagazin
19.00 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Motorsport
21.00 Európai hírmagazin
21.30 Jó és rossz
22.00 Hírek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 Jazz
24.00 Arcképcsarnok
IGEN A KORHAZREKONSTRUKCIORA
A kormány közzétette a helyi önkormányzatok 1993. "évi új, induló céltámogatásait. Nagykanizsa, Letenye, Hahót és Zalakaros társult önkormányzatok közös pályázata 1.326.500.000 forinttal, 60%-os központi támogatással teljeskörű elfogadást nyert. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben az önkormányzat a beruházás bizonyos feladatainak lebonyolításával a Várost Kórházat bízza meg, akkor idén szeptemberben indulhat a beruházás. Ha a szeptember húszadikai közgyűlésen másként születik döntés, akkor már most bizonyosra vehető, hogy nem tarthatók az előre rögzített határidők, és így a beruházás az infláció és az egyéb negatív pénzügyi hatások miatt a
meglévő pénzügyi keretekből nem valósulhat meg.
A céltámogatásból felújításra kerül a központi épület (807.812 eFt), az „A" épület (146.387 eFt), a porta (23.231 eFt), a „D" épület (41.060 eFt), a konyha és az étterem (84.080 eFt), a kórbonctan (62.900 eFt). A „B" épületre emeletet építenek, amelynek előirányzott költsége 91.440 eFt Korszerűsítésre kerül a telefonközpont (20.200 eFt) és az informatikai részleg (16.390 eFt) is.
A rendelkezésre álló pénzösszegből a tervek szerint 125 millió forint kerül az idén felhasználásra, jövőre 343,5 millió, 1995-ben 490 millió és 1996-ban 368 millió.
Dukát Éva
ILAT&CjA SSA A NA (J YKANIZSAI HISZODA TI
Stúdió Mozi: 1630, 18.15 óra
20.15 óra: KANIZSA TV 20-24 óra:
Hoítponí
Mazochista álmok ATV Ifjúsági Maga/in
DSF OSZTRÁK 1
9.00 Utazási magazin
9.30 Sport a nagyvilágból
12.00 Hegymászás
12.30 Fun-lasztikus utazások
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréning
14.00 Motorsport
14.30 Vízisportok
15.00 Délutáni sport
17.00 Zene és sport
18.00 Szörfösök
18.30 Motorok és legendák
19.30 Sportriport
20.00 Esti sport
22.00 Birkózás
24.00 Motorsport
0.30 Kamionok versenye
1.00 Labdarúgás
2.00 Birkózás
EUROSPORT
7.00 Aerobic
7.30 Tenisz - Davis Kupa
13.00 Forma-1
14.00 Labdarúgás
15.00 Tenisz - Davis Kupa
18.30 Forma-1
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Motorsportmagazin
21.00 Autó-motor sport
22.00 Golf
24.00 Tenisz - Davis Kupa
1.20 Eurosport-hirek
1PLUS
15.00 Visszapillantás 15.15 Hirek 15.20 A jog buktatói 15.50 Halló, hogy van? 16.05 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mestermü 16.45 Jövöcsinálók 17.45 A pénz története 18.00 Jog a szerelemhez 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Sport, hiradó 20.15 Állatbarátok műsora 21.00 Beszélgetés 21.15 Szórakoztató műsor 22.45 A kellemetlenkedő
9.00 9.05 9.30 10.00 10.30 12.15 13.00 13.10 13.35
14.00
14.45 15.00 15.15 15.40 15.50 16.15 16.35 17.00 17.10 18.00 18.05 18.30
19.30 20.00 20.15 21.15 21.25 23.05 23.10 23.30
1.15
Hírek
Bili Cosby-show (ism.) Kulturális magazin X-Large Caroline (film) Belföldi tudósítások Hirek
Rólunk van szó (ism.) Három hölgy (sorozat) Waltonék (amerikai sorozat) Ártatlanok A holnap mesterei An-tan-ténusz Muppet babák (sor.) Környezetvédelem Tudomány gyerekeknek Forró nyomon A Flintstone család Minihírek Wurlitzer Hírek
Rólunk van szó Apának feleség kell
(német sorozat)
Hiradó
Sport
Derrick (sorozat)
Oldalpillantások
Új élet (film)
Hírek
Sport
Az éjszaka ügynökei
Fsz.: Humphrey Bogart Elátkozottak utcája
OSZTRÁK 2
15.00 Hársfa utca (sorozat) 15.35 Forró ritmusok (film) 17.30 Csodálatos állatvilág 18.00 Bili Cosby-show (sor.)
Éjszakai vendégek 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Dávid Copperfield 21.00 Tudományos magazin 21.15 Gazdasági magazin 22.00 Hirek 22.30 Tévéörület 23.15 A nagy üzlet (film) 0.05 Miles Davis-koncert
4.15 Urhajótöröttek (ism.) A gép
5.55 Mr. Belvedere (ism.) 5.30 Rajzfilmek (ism.) 7.00 Varázslatos Jeannie
(ism.)
7.30 Hármak társasága (ism.) 8.00 Adderly (ism.) 9.00 M. A. S. H. (am. sor) 11.15 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.45 Roseanne (ism.) 12.15 Perry Mason (sor.)
Az irányított gép esete 13.15 Édes bosszú (ism.) 14.55 Adderly (krimisorozat) Zabala, a bosszúálló 15.55 Mr. Belvedere (amerikai sorozat) Roncs
16.25 Varázslatos Jeannie
(amerikai sorozat) Két palack 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.25 Hármak társasága (sor.)
Bün az öregség? 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Mike, a rendező Mike-nak ezúttal rendezőként kell bemutatkoznia a színjátszó körben. A fiatalember nem esik pánikba, egy fiatal színésznőt kér meg a főszerepre. Kate-nek ugyanez az ötlete támadt, de Mike, mint mindig, most is gyorsabb nála. 19.25 Roseanne (sorozat)
A válás fáj 20.00 Hiradó íTiTTC? Golförültek
(amerikai film) 22.20 Raven
(amerikai sorozat) Láthatatlan ellenség 23.20 Támadás a 13. kerület ellen
(amerikai krimi) 1.00 Hírek
1.10 Houston Knights (ism.) 2.00 Hirek
2.10 A Bermuda-háromszög
(ism.)
16.00 16.05 16.10 16.20
16.45
18.15
18.25 18.45 19.00 20.00
21.35 22.00 22.05
Hírek, műsorismertetés Évforduló Kapásjelzö Maja, a méhecske
Rajzfilmsorozat (ism.) Jó estél, nyár, jó estét, szerelem - II/2. Magyar film (ism.) Nekem ne lenne hazám? Mesesarok Dunahiradó Közép-európai magazin Hosszú vágta Magyar-amerikai film (1983)
A Rajkó-zenekar játszik
Évforduló
Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel
9.15 Szomszédok
(ism.)
9.40 Trapper John
(ism.)
10.30 Bonanza
(ism.)
11.20 5x5 (ism.)
11.50 Szerencsekerék
(ism.)
12.30 Tenisz - Davis Kupa
18.30 Sugarbaker lányok
Júliának igaza van
19.00 Hirek
19.20 Sport
19.30 Szerencsekerék
20.15 Másnap reggel
(amerikai thriller)
22.10 Labdarúgás
23.10 Meztelenül a strandon
(német erotikus film)
0.35 Rajta hát!
Philipp Gassmann-show
(ism.)
1.00 Wolff körzete
(ism.)
1.55 Labdarúgás
(ism.)
2.55 Tiltakozás
(ism.)
3.45 Bűnügyi magazin
4.25 Népzenei slágerek
Ötvenezer a „beugró"
KAPUALJBAN NEM LEHET
Azt mondja Kálmi bátyó, hogy - ismerve az APEH álláspontját -, a telke határain belül, például háza kapualjában fogja árusítani ezentúl azt, ami a kertjében megtermett. Például a szűz dohányát vagy a fáin mosolygó barackból lepárolt könny-tiszta pálinkáját. Megteheti-e?
- Sajnos nem teheti meg - válaszolt Both István, a Vám és Pénzügyőrség Zala és Vas Megyei Parancsnokságának megbízott parancsnokhelyettese. - Csak üzlethelyiségben lehet, és a kapualj nem minősül annak. Az üzlethelyiséggel rendelkezőknek pedig kell engedély.
- Miért kellene ehhez engedély? Hiszen a saját birtokán árusít?
- Két okból is. Az első: mert a pálinka és a dohány is jövedéki termék. Ezek, valamint a dohányból készült valamennyi árucikk, az égetett szesz, a belőlük készült italok, a gázolaj, a háztartási fűtőolaj, a pörkölt kávé kis- és nagykereskedelmi forgalmazása a július elseje óta joghatályos jövedéki törvény szerint csak érvényes engedély birtokában lehetséges. A pálinka esetében be kell szerezni a származási helyet, igazolványt. Sőt: a vevő is jól teszi, ha megtekinti ezt az okmányt. Ha ezt elmulasztja, és úgy
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - profittal,
agrometeorológiával 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet - Gazdasági és
pénzügyi híradó 6.45 Hiradó 7.00-
9.00 Napkelte 9.00-
12.00 Napközi
Benne: 9.50 Loltósorsolás 10.30 Dallas
Amerikai filmsorozat A megváltozott helyzet (Ismétlés: TV1 20.18) 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó
Déli egyenleg 12.12 Viaje al espanol
Spanyol nyelvlecke (ism.)
13.58 14.00
16.00 16.10
16.40
17.00
17.30
17.40 18.00
19.00
19.30 20.05
EUE
21.10 22.15 22.45
0.05 0.10
Műsorismertetés Magyarország-Argentína - Tenisz Davis Kupa mérkőzés Hiradó
Adj esélyt!-Pályakezdő fiatalok műsora Telecke-Segítség a házi feladat megoldásához Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora Téka
Közhasznú információk Ablak melléklel Ablak
Közéleti szolgáltató
műsor
Múmin
Japán rajzfilmsorozat A láthatatlan élőlények téli örömtüze Híradó Telesport Dallas
Amerikai filmsorozat A megváltozott helyzet (ism.) Panoráma
(Ismétlés: szombat, TV1 13.31)
Keresek egy embert Humoriskola - Sándor György műsora Jean-Luc Godard-so-rozat
Éli az életét
Francia film (1962) Nana - Anna Karina (Kiss Erika), Raoul -Saddy Rebbot (Rátóti Zoltán), Paul - André Labarthe (Kerekes József), Újságíró - Paul Pavel (Orosz István) Híradó BBC-hiradó
HB©
17.30 Kutyavilág - Rajzfilmsor. 18.00 Korda Sándor-Dok.-film 19.00 Gengszterek közölt
Amerikai krimi 92'' 20.35 Reszkessetek, betörök!
Amerikai vígjáték 102'' 22.20 Philadelphiai zsaru Amerikai vígjálék 96'' 24.00 Az orvtámadás áldozata - Am. akciófilm 91''
15.30 15.33 15.35
16.05
16.35
17.30 18.00
18.10
18.23 18.28 18.35
19.30
20.25
20.40 21.25
22.00
22.20 22.25 22.50
Műsorajánlat Időjárás
Alpok-Duna-Adria
Öt ország tartományi és körzeti stúdióinak műsora a Pécsi Körzeti Televízióból Titokzatos aranyvárosok
Belga-francia-japán rajzfilmsorozat A Nyugat diadala Pillantás a világtörténelembe
Angol filmsorozat XIII/1. rész: Veszélyes ajándékok Helikopter Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló
Körzeti híradók
Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524
Szombathely
Telefon: (94) 311-066
Műsorajánlat
Időjárás
Kojak
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat Bejelentenék egy álmot 49''
Az egyetlen föld |
Japán ismeretterjesztő filmsorozat XII/7. rész
A dinoszauruszok völgye
Felsőfokon
Egyetemisták és főiskolások aktuális hírműsora
Helló, világ! Megáll az ész!
Szórakoztató magazin Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló Időjárás 24 óra
Budapesti Öszi Fesztivál ''92
Emléklapok egy újjászülető fesztiválról Az idei Budapesti Öszi Fesztivál előestéjén a múlt évi fesztivált idézi fel a műsor
20.00 20.05 20.30 20.53 21.05
22.55
23.35 24.00
Műsorismertetés Divat magazin Európa kávéház Zenekorzó Szelek palotája Amerikai film Moszkva - átalakulás közben
Radnai Péter riportfilmje R. E. M.
Zenés beszélgetés Műsorzárás
MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON ''S^"457
16 Ara: Játszóház a HSMK-ban
19 óra: Tiborcz Iván hangversenye az Erkel Müv. Házban
20 óra: IN LINK JAZZ koncert a HELY Klubban Mozi: N^ 18, 20 óra: A dzsentlemanus
PETŐFI 3 SAT RTL
ZOMBAT
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, prog-
ramajanlat 8.25 Kopogtató 8.50 Lengyel László jegyzete 9.05 Családi tükör 9.35 Régi hires énekesek
műsorából 10.05 Ismét a javából!
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Világkosár 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.40 Tetten ért szavak 14.05 Oxigén 15.05 Nyitott tér 15.35 Kókai Rezső: Verbunkos szvit 16.00 168 óra 17.30 Visszhang 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája - Határok nélkül 20.05 Rádiószínház Kismadár
Móricz Zsigmond vígjátéka (ism.)
21.19 Romantikus kamarazene
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Mélypont
23.05 Sade és Barry White énekel, John McLaugh-lin, Al Di Meola és Pa-co De Lucia gitározik
—-URH-ADON-
9.00-
11.00 Körzeti magazinok 16.00-
17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 18.20 Most olvastam 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materna 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku 21.05-
22.00 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
4.30 Reggeli dallamok 7.30 A szeretet közösségei 8.05 Iránytű 8.30 Mindenütt jó, de...
Benne: 9.00 Hirek. Időjárás 10.00 Kölyökzene 10.30 Hírvidék 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Tövisek és virágok 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Tükörben 13.40 Tudósítás a Magyar-ország-Argentína Davis Kupa teniszmérkőzésről
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Örökzöld dallamok 14.25 Daráló
14.55 Tudósítás a teniszről 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Szórakoztató antikvárium
15.55 Tudósítás a teniszről 16.00 Szív küldi... 16.55 Van ez így! 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Tudósítás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről
17.10 Dalol a világ 17.40 Én csak egy buta nő
vagyok... 17.50 Tudósítás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 18.00 Gyurkovícs-szalon 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Talpalávaló 20.00 Közvetítés a Siófok-Ferencváros labdarú-gó-mérközésröl 20.20 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hírpercek 21.10 Beszélgessünk! 22.00 Kapcsoljuk a debreceni Bartók termet 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) 5.03 Nótacsokor
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 17.00 9.05 Mennyei kávéház 10.00 Hirek. Időjárás 17.30 10.05 Hangfelvételek felső- 18.00 fokon 18.05 11.50 A Magyar Rádió Gyer- 19.05 mekkórusa énekel 19.35 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók Rádió kívánságműsora 20.00 14.00 Hírek. Időjárás 20.05 14.05 Zenekari muzsika 21.40 15.00 Opera-müvészlemezek 22.00 16.00 Hirek. Időjárás 22.05 16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört
Papp László hegedű- 23.11 hangversenye
16.45 A Budapesti Fúvós- 24.00
együttes Druschetzky- 0.05 müveket játszik
A kórusirodalom mes-termüveiböl Poggyász Hirek. Időjárás Aranyalbum Tánc(fél)óra Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Közben: Hírek. Időjárás Faludy György versei Szimfonikus táncok Hirek. Időjárás Összkiadás Haydn csembalóra és zongorára írt művei Regina Resnik operaáriákat énekel Hirek. Időjárás Komolyzenei zsákbamacska
13.10 13.40 14.10 14.40 15.05 15.30 17.25
19.00 19.30
20.45
23.00 23.45 1.10
Külföldi tudósítások Ötletek és Irányok Uhlenbusch Bastian (sorozat) Gasztronómia Slágerparádé Kard és szerelem (amerikai film) Hírek / 3 SAT stúdió Német irodalom 1945 óta
Az Oppenheimer-ügy
(német film) Kultúra
Roland Neuwirth Sport
15.55
16.45 17.10 18.00 19.00 19.30 19.55 20.05 20.30 21.40
22.00
22.15 23.55 0.20
SZLOVÁK
SZTV-1 Tizenhetedik nyaram
(kanadai-amerikai tévéfilm)
Történetek a vadonból Zenés műsor Ház a prérin (sor.) Esti mese
Időszerű események Sporthírek Bili Cosby-show Színházi ének, 1993 Tele Flash divatmagazin
Gólok, pontok, másodpercek
Gorilla és a korzikaiak Rózsaszín sorozat Erotikus videoklip
SZTV-2 16.50 Környezetvédelmi magazin 17.35 Jáva szigete
(dokumentumfilm) 18.15 Keresztény magazin 18.45 Nemzetiségi magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.10 Mario, füttyents!
(tévéjáték) 21.30 Az emberek és a világ 22.20 MTV slágerlista 23.15 Események
6.00 Belle és Sebastian
Lavinaveszély 6.30 Dávid (sorozat) Szibériai medve 6.55 Peter Pan (sorozat)
Az Ördög-tó 7.20 Pif és Herkules
Illúziók 7.35 Samurai Pizza Cats
Szellemvasút 8.00 Játék gyerekeknek 8.20 Pinocchio (sorozat)
Pénzfa 8.50 Camp Candy (sor.)
Szülők napja 9.20 Beverly Hills Teens 9.35 Dink (sorozat)
Kis és nagy óriások 9.55 Hatmillió dolláros család (sorozat) Varázshárfa 10.25 Planet kapitány (sor.)
Kalandos jövö 10.55 X-Men (am. sorozat) Mutánsok nyomában 11.20 Mutánsok (sorozat)
Hárman a hóban 11.50 Katts és kutyája (amerikai sorozat) Rinty nélkül soha! 12.20 Harry és Hendersonék (amerikai sorozat) Nyeremények 12.50 Bolondok háza (sor.)
Steph dühös 13.20 Bel Air hercege (sor.)
Komornyik-blues 13.50 Ottifanten (sorozat) Rock és csokicsók 14.20 Knight Rider (am. sor.)
A rózsa illata 15.20 A csapat (sorozat)
Az új hölgy 16.20 Jump Street 21 (amerikai sorozat) A hatalom árnyékában 17.20 Melrose Place (sor.)
Pszichoterror 18.45 Hiradó 19.15 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat) A világ másik oldala 20.15 Sörkúra
(színházi közvetítés) 22.00 Tízenkét óra rettegés
(amerikai thriller) 23.50 A szenvedély dallama (német szexfilm)
5.55 Kék ég
(amerikai zenés film) Fsz.:Fred Astaire.Joan Caulfield, Bing Crosby 7.45 Délutáni puskalövések (amerikai western) Fsz.: Randolph Scott 9.30 Parancsolj a csillagoknak (amerikai film) Fsz.: Charles Boyer, Oli-via de Havilland 11.45 A varjú székhelye
(cseh film) 13.00 A cingár feltaláló (amerikai film) Fsz.: William Powell 14.45 Kék ég (ism.) 16.45 Éjszakai kísértet (német filmvígjáték) Fsz.: Liselotte Pulver 18.20 Hírek 18.30 Örült küldetés
(hongkongi akciófilm) 20.00 Hírek
20.15 Győzelem Entebbében
(amerikai film) Fsz.: Linda Blair, Kirk Douglas 22.35 Hajsza San Lucasban
(amerikai film) 0.15 Királyok királya (amerikai film) Fsz.: Jeffrey Hunter 3.05 Parancsolj a csillagoknak (ism.)
vox
15.25 15.30 17.10 17.15 17.55 18.00 18.15 19.05 19.10 19.40 20.10 20.15 22.00 22.15 24.00 1.55
Hírek
Poirot (angol sorozat)
Hirek
Heuréka!
Sport
Híradó
Idegen világok (sor.) Hirek
Természeti parkok Filmek, sztárok, videók Hirek
Moulin felügyelő (sor.) Hiradó
Vasárnap 22 óra Hírek
Szexuális magazin
6.00 7.40 8.30 9.40 10.45 11.10 11.30 12.00 13.00 14.00 15.00 16.10 16.20 17.15 18.00 19.00 20.00 21.30 22.20
Telereggel Francia nyelvlecke Gyermekeknek Gazdasági műsorok Európai körkép Hasznos ismeretek Régészet Hegyek - magazin Vállalkozók magazinja Képek Afrikából Filmek a nagyvilágból Francia nyelvlecke Ifjúsági műsorok Montreali bolondságok Kvízjáték Felfedezés Tengeri magazin Elszámolás (sorozat) A nők és a hatalom
MUSIC TV
14.00 Hétvége
17.00 Táncolj!
18.00 Ray Cokes
18.30 Riport
19.00 Európai top 20
21.00 Mazsolázás
21.30 Dennis Leary
22.00 Soulzene
23.00 Paul King
23.30 Hétvége
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
11.00 Halló, Ausztria-halló, Bécs!
11.30 Európa-magazin 12.00 C&Aegyveleg 13.00 Jazz 14.00 Sportműsorok 17.00 Útinapló 17.30 Eco-rekord 18.00 Videodivat 18.30 Koncert 19.30 A három férj (film) 21.30 Filmmagazin
22.00 Hirek
22.30 Szórakoztató magazin
23.00 Arcképcsarnok
23.30 Koncert
vásárol az itókából, maga is a jövedéki törvény elleni vétséget valósít meg. Viszonteladóként e származást igazolnia kell, mégpedig írásosan.
- Dehát a saját kert terméséről van szó.
- Csakhogy a pálinka nem káposzta, a dohány meg nem zöldség. Más az adótartalma, s ez a lényeg - hangzott a jogász, dr. Bencze István őrnagy, osztályvezető válasza, s hozzátette: - Ez itt a lényeg. Ez ugyan ezelőtt sem volt ismeretlen, hiszen eddig is üldöztük az engedély nélküli szeszfőzést, dohánykereskedelmet. A jövedéki törvény ennek most új hangsúlyt adott.
- A kíméletlen büntetéssel is.
- Azzal is - bólintott Both István hadnagy. - Hadd mondjam el, hogy egy csomag cigi akár 50 ezer forintba is kerülhet, ha engedély nélküli az árusítása. Ez a jö-
vedéki bírság. A jövedéki „kihágás" miatt ezen felül a forgalmazás nagyságától függő, egyéb büntetés is lehetséges egészen a szabadságvesztésig.
- Vége a hokedli-kereskedelemnek?
- Igen, vége van. Az üzlethelyiséggel rendelkezők is csak engedéllyel forgalmazhatnak.
- Hogyan kell engedélyt szerezni?
- Mindének előtt azt ajánlom minden kereskedőnek, hogy gondosan olvassa el és értse is meg az engedélykérő lapon lévő tájékoztatót. Most csak annyit, hogy a forgalmazási hely szerint illetékes jegyzőhöz kell benyújtani a kiskereskedelmi forgalmazás engedélyezése iránti kérelmet.
- Ha valakinek öt községben van boltja, akkor mind az öt polgármesteri hivatal jegyzőjéhez el kell jutnia?
MISKOLCI MJanyagtedrigozó FH
Otthon a természetben, természetesen otthon
i
Stúdió Mozi: 16.30, J8.15 óra: Holtpont
20.15 óra: Mazochista álmok
KANIZSA TV 8-12 óra: ATV Víkend c. családi magazin
16-20 óra: ATV Délutáni Ifjúsági Magazin (ism.), majd ATV Vfkcnd (ism.)
Szeptember 25.
sz
DSF
8.45 DSF-tréning
9.00 Vadvirág
10.00 Labdarúgás
11.30 Brazília-Uruguay
Labdarúgó VB-selejte-zök
13.00 Sport körkép
15.00 DSF-tréning
15.30 Délutáni sport
17.30 Motorok és legendák
18.30 Zene és sport
19.30 Sportriport
20.00 Sport a nagyvilágból
22.00 Supercross
23.00 Birkózás
24.00 Super cross
1.00 Birkózás
2.00 Műsorzárás
EUROSPORT
8.30 Honda motor-magazin 9.30 Tenisz - Davis Kupa 11.00 Golt 13.00 Forma-1 14.00 Vitorlázás 15.00 Tenisz - Davis Kupa 18.30 Forma-1 19.30 Motorsport 20.00 Tenisz - Davis Kupa 22.00 Golf
1.00 Tenisz - magazin 1.30 Szörfösök magazinja
1PLUS
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 Bili Cosby-show (ism.) 9.30 St. Benedikt-í emberek 10.15 Euroturizmus 10.30 A kalóz (am. musical) 12.10 Rossi úr nyaral 12.30 Halló, Ausztria - halló,
Bécs! (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Lányok egyenruhában
(német film) 15.05 Víz, tűz, levegő, föld 15.10 Pályaválasztás 15.30 Pingu (bábfilm)
Pingu az orvosnál 15.35 Kacsafalva (sorozat)
Sok hűhó semmiért 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihirek 17.10 X-Large 18.00 Hírek 18.05 Ausztria-kép 18.30 Hagedorn lányai (sor.)
Lustaságok 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Szórakoztató műsor 22.05 „Arany" lányok
(sorozat) 22.30 Tangó és Cash
(amerikai akciófilm) 0.05 Hírek
0.10 Forró éjszakában
(amerikai krimi)
OSZTRÁK 2
14.00 14.45 15.00 16.15 16.45 18.00 18.30 18.45 19.10 19.15 20.00 20.15 21.55 22.05 23.05 24.00
Utazási magazin Mesterművek Nincs folytatás Környezetvédelem Zenés beszélgetés Tetőtől talpig Hírek
Fury (sorozat) Mese
Nők magazinja
Híradó
Film
Száz mestermü Zenés beszélgetés Talkshow Dzsessz
14.00 15.00
16.30 17.00 17.45 18.00 19.00 19.30 20.00 2JE
22.20 22.30 22.50
Beszélgetés Szereti ön a klasszikusokat?
Zenés barangolás A kedves család Ki akar engem? Labdarúgás Tartományi élet Híradó
Kulturális magazin A hét mesterlövész
(amerikai film)
Hirek
Sport
A monarchiától a köztársaságig (sor.)
PRO 7
4.15 Vadállatok birodalma
(am. dok. fílmsor.) 5.00 Lassie (am. sorozat) 5.25 Apa a legjobb (am. sor) 5.50 Nyersbőr (sorozat) 6.40 Flipper (sorozat) 7.05 Ürhajótöröttek (ism.) 8.10 Pawnee (ism.) 9.35 Egy megszökik
(angol film) 11.40 Mozgó kórház (sor.)
Az év versenye 12.10 Air Force (am. sor.)
Az ég ajándéka 13.05 Sztárok és állataik 13.15 Elza, a vadon szülötte (amerikai sorozat) A leopárd nyomában 14.10 Chase professzor esetei (amerikai sorozat) Illúziók 15.10 Dzsingisz kán
(német-angol film) 17.30 Max Monroe (am sor)
Lemezek 18.25 Hármak társasága (sor.)
Esküvő és válás 18.55 Kezdeti nehézségek
Csavargók 19.25 Roseanne (sorozat) Különböző emlékek 20.00 Híradó 20.15 Krokodil Dundee
(ausztrál kalandfilm) 22.20 Nincs akadály
(amerikai akciófilm) 23.50 Én, a kém (sor.) Pelenkás kém Az ügynök, röviddel erőszakos halála előtt, Scottra és Kellyre bízza hat hónapos kislányát. A férfiak nehezen boldogulnak a feladattal, ráadásul idegen ügynökök is élénken érdeklődnek a csecsemő iránt... 0.50 Hirek
1.00 Boldog anyák napját! - Szeretettel George
(amerikai krimi) 2.30 Nyersbőr (ism.) (Az órát vissza kell állítani!) 2.30 Hirek
2.40 Mozgókórház (ism.) 3.05 Apa a legjobb (ism.) 3.30 Afrikai királyi lövészek
(am. film)
DUNA TV
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kánon
16.40 Nils Holgersson (ism.) 17.05 Regélő
17.50 Lapok egy nyitott
könyvből 18.20 Mesesarok
80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal - 20. 18.45 Dunahiradó 19.00 Ipi-apacs
Amerikai film 20.40 Dunasport 20.55 Oregon III. 21.35 Meghökkentő mesék Angol tévéfilmsorozat 22.00 Évforduló 22.05 Hírösszefoglaló
MTV 1
MTV 2
SAT 1
5.50 Labdarúgás (ism.) 6.50 A mindenható nyomában
7.20 Én kicsi pónim (sor.) 7.50 Silverhawks (amerikai sorozat) Bedlama csillaga 8.20 PeterPan és a kalózok
Mérges manó 8.50 Superboy
(amerikai sorozat) Darla
9.20 Astro-dinos (sorozat) 9.50 Drops - kvízműsor 10.20 Szerencsekerék (ism.) 11.00 Gazdasági fórum 11.30 Ha kidurran a kerék
(amerikai film) 13.30 Tenisz - Davis kupa 16.45 Pont, pont, pont 17.20 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 19.20 Hírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Heino-show 22.00 Kari Dall és vendégei 23.00 Amiről az idegenvezetők nem beszélnek (német erotikus film) 0.35 Meztelenül a Königs-
seen (ism.) 2.00 Amiről az idegenvezetők..''! (ism.) 2.30 Beszélgetés (ism.) 4.00 Az igazi csoda (ism.)
- Igen. Ha nagykereskedelmi forgalmazó vagy az is, akkor még minket is meg kell keresnie. Ez esetben annyi erkölcsi bizonyítványt, s az engedélykéréshez szükséges mellékleteket kell beszereznie és csatolnia az engedélykéréshez, ahány helységben árusítani, pontosabban szólva: forgalmazni akar. Ha valaki már árusított, az új engedély iránti kérelmét igazolhatóan benyújtotta, de még nem kapta meg, nyugodtan árulhat tovább. Akinek régi nem volt, csak új engedélyért folyamodott, jól teszi, ha annak megérkeztéig nem árusít. Mert ha a munkatársaink meglepik, nagyon kemény lesz a bírság. Első lépésként a már említett 50 ezer forint, amely a helyzettől függően kevesebb nem lesz, csak több - figyelmeztetett újra Both hadnagy, s hozzátette: - Nagyon fontos, hogy az engedélykérő lap belső oldalán
jelöljék meg, hogy kis-, vagy nagykereskedelmet akarnak-e folytatni, vagy mind a kettőt. Az nyilvánvaló, ha valaki egy helységen - városon vagy községen - belül több helyiségben forgalmaz, csak egy engedélykérő lapot kell kitöltenie értelemszerűen. Vagyis: föl kell sorolni minden üzletét. Ha valaki ezután nyit új üzletet, az engedély megérkezéséig nem kezdheti meg a forgalmazást. Tehát a jövedéki engedély kézhezvétele feltétele az üzletajtó megnyitásának a vásárlók előtt.
Vagyis a Kálmi bátyó a telekhatáron kívül vagy belül a kapualjban, a kiskapuban nem, az üzletében is jövedéki árut csakis érvényes jövedéki engedély birtokában forgalmazhat, különben a kiskertajtó is rámegy a bírságra. Még akkor is, ha saját kertjében termett dohányról vagy barackból főzött pálinkáról van szó. Ferencz Győző
6.23 6.25
6.45 7.00 8.15
8.25
8.50
9.20
9.30 9.33
9.50
11.00 12.00 12.02
13.01
13.31 14.31
15.00 15.50
17.15
17.40
18.40
19.12
19.30 20.05 20.25
futb
23.10 24.00
Műsorismertetés Falutévé - faludoktorral, gyógytornával
Húsz perc szolgáltatás
Híradó
Napkelte
Jó reggelt adj, Istenem!
Evangélikus gyermek műsor
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika
Francia rajzfilmsorozat Az első telepesek Narnia krónikája Az oroszlán, a boszorkány és a különös ru hásszekrény Angol filmsorozat XVIII/2. rész Cimbória
Telefonos vetélkedő
Képhiba (ism.)
Képzőművészeti tábor
Balatonalmádiban
Nyári film
Kölyökidö
Ász
Déli harangszó Szezám utca (Sesame Street)
Amerikái feliratos gyermekműsor-sorozat Zenebolondok Az MTV és a LocoMu-sic könnyűzenei műsora TEA együttes Panoráma (ism.) Újdonságok Könnyűzenei magazin Légibusz Filmmúzeum „Az isteni sztárok" Ösztönlét Amerikai film (1932) FF 85'' Szereplők: Ann Har-ding, Leslie Howard, Myrna Loy, Henry Ste-phenson, William Gar-gan, Neil Hamilton, Ilka Chase, Donald Dilloway Mezítláb Divat és látvány Hőmérő
Politikai show-műsor Szerencsekerék Vetélkedőműsor Jó éjszakát kíván a Disney! Híradó Telesport Parabola A gyanúsított Amerikai film (1987) 121'' A férfi, aki tetszik... nekünk Híradó
HB0
17.30 Vadvízen Szibériában
Am. természetfilm 47'' 18.30 A dobpergés - Amerikai kalandfilm 104'' 20.20 Nagymenők - Amerikai bűnügyi film 139'' 21.45 Elton John Barcelonában - Koncertfelv. 123'' 0.50 Emmanuelle 4. - Francia erotikus filmsor. 35''
6.28 Műsorajánlat 6.30 Gazdaképző (ism.) 7.00 Napra-forgó 8.00 Palrin-Üzenet-Vorba
Cigánymagazin 8.25 Hrvatska krónika
Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 8.50 Unser Bildschírm Német nyelvű nemzetiségi magazin 9.15 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi magazin 9.40 Slovenski Utrinki Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 10.05 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 10.30 A komik földjén 11.00 Kispest Honvéd-Videoton Waltham Bajnoki labdarúgó-mérkőzés
13.00 Família Kft. (ism.) 13.30 Műsorajánlat-Időjárás 13.35 XXL
Könnyűzenei híradó 14.00 Azok a csodálatos állatok
A tar és az indiai antilop 14.20 Délutáni csúcs
Családi magazin 14.50 Magyarország-Argentína
Tepisz Davis Kupa 15.35 Nagylátószög 16.25 Meddig lesz túzok? 16.50 Nézze meg az ember!
16.55 Autó 2
A TV2 autós magazinja 17.25 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Törpöltö varázstűje Reggeli Haminál
17.56 Knight Rider Amerikai tévéfilmsorozat A forradalom hősei Michael - Dávid Has-selhoff (Forgách Péter), Devon-Edward Mulha-re (Tolnai Miklós), Bonnié - Patricia McPher-son (Kocsis Mariann), Kitt - Versényi László
18.48 Műsorajánlat-Időjárás 18.55 Kék hírek 19.10 Makói tárlat, 1993. 19.30 Váratlan utazás Kanadai filmsorozat XIII/4.: Duncan életre kel
20.20 Zene-Zene-Zene 21.20 Siker Milánóban
Riportműsor 21.52 Műsorajánlat 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Csak nézünk, mint a moziban... Az átmenet évei Benne: 1957 kb.
23.05 Éjfélkor
Magyar film kb. 155''
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
99
''ASARNAP
16 óra: AGORA Klub a HSMK-ban
Mozi: 16, 18, 20 óra: A dzsentlemanus
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Holtpont
KOSSUTH
6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvünk
(ism.)
8.30 Régi magyar muzsika kéziratos gyűjteményekből 8.45 Műsorismertetés, programajánlat 9.05 Világéra
10.05 Istentisztelet közvetítése a budapesti Nap utcai baptista imaházból 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a
Föld körül 12.50 Vasárnapi gondolatok 13.05 Énekeljük együttl 13.15 Vízkereszttől szilveszterig 14.05 Szonda 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.05 „Magyarországról jövök..." 16.10 Müvészlemezek 17.05 Irodalmi újság 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Magyar tájak táncmuzsikája 20.05 Zenearchivum 21.05 Utazás a vénasszonyok nyarában -11/1. Mózes Attila hangjátéka 21.48 Weiner: IV. divertimento
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót!
Balogh József klariné-tozik 23.40 Operaáriák
-URH-ADÓN-
8.30-
10.00 Körzeti magazinok
14.35 PAX rádió
15.00 A BBC magyar műsora
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja
magyar műsora 18.20 Heuréka! 18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
PETŐFI
6.00 Zenés szórakoztató va-
3 SAT
RTL
sarnap reggel - ...es természetesen sport 8.06 Ördögcsapda
Muszty Bea és Dobay András mesejátéka 8.55 Muzsikáló természet 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 World music 10.00 Helyettem irták 10.57 Tudósítása Magyaror-szág—Argentína Davis Kupa teniszmérkőzésről
11.00 Hirek. Időjárás 11.06 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.57 Tudósítás a teniszmérkőzésről 13.00 Hírpercek 13.10 Nagyon szívesen! 13.42 Tudósítás a teniszmérkőzésről 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Húszas stúdió 14.57 Tudósítás a teniszmérkőzésről 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Látogatás a múltunkban
16.00 Poptarisznya
Közben:
Tudósítás a teniszmérkőzésről Benne: 17.00 Hirek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Don Miguell fűszálai
Szilágyi Andor novellája 20.26 Ragtime 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hirpercek 21.10 Lehár Ferenc: A vándordiák - daljáték 22.50 Francis Goya gitározik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Kattogó kabaré
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Csárdástempóban
BARTÓK
6.00 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Barangolás Hanza-vá-rosok orgonái között 3. 9.05 Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban Erkel: Bánk bán-1969
10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 A Mákvirág együttes
népzenei felvételeiből 11.05 A Prágai Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye Közben: 11.56 Hírek. Időjárás
12.01 Faludy György versei 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Új kompaktlemezeinkből
14.00 14.05 15.00 16.00 16.05 16.55 17.00 18.00 18.05
19.00 19.35
20.20 20.25 21.30 22.05
23.38 0.05
Hirek. Időjárás Jubilate Deo Bizet operáiból Hirek. Időjárás Társalgó (ism.) Muzsikáló természet Bach kantátái BWV. 95. Hirek. Időjárás Erdélyi Miklósra emlékezünk Szemle (ism.) Hangverseny Rózsa Miklós müveiből Közben: Hirek. Időjárás Tetten ért szavak (ism.) Madrigálok Shakespeare:A vihar Dráma két részben Régi fúvószene 100 éve irták
14.00 Beszélgetés
15.00 A madárijesztő
17.00 Cseh kastélyok és várak
17.30 A roncstelep
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hírek
19.10 Magazin
20.10 Belvedere-gála
21.10 Divatmagazin
21.40 Buenos Aires
22.40 Bestseller
23.10 A felügyelő (sor )
0.10 Irodalom mindenkinek
0.20 Dzsessz
SZLOVÁK
SZTV-1 15.55 Nagyvilági férfiak
(cseh film) 17.35 Egyházi műsor 18.00 Egyházi magazin 18.30 A Flintstone család 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Zenés vetélkedő 20.50 A nagykövet férje
(francia filmsorozat) 22.00 Gólok, pontok, másodpercek 22.15 Te rongyos élet (magyar film)
SZTV-2 16.30 Mesejáték 17.10 A nürnbergi játékvásár
(dokumentumfilm) 17.45 Ötlettár 18.25 Labdarúgó-magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Porlepte históriák
(tévéfilmsorozat) 20.45 Szlovák misszionáriusok Oroszországban (dokumentumfilm) 21.40 Forma-1
Portugál Nagydíj 23.15 Jazz klub 23.35 Események
6.00 Pif és Herkules (ism.) 6.15 Scooby Doo (sorozat) Kísértetkastély 6.40 Dávid (ism.) 7.10 Turbo Teen (sorozat) Mikroteen Az átok 8.00 Gyerekeknek 8.30 Flinstone család (rajzfilmsorozat) 9.00 Hanna-Barbera-parti
(gyerekshow) 9.25 Kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.55 Művészet és küldetés 10.00 Csodálatos nő (amerikai sorozat) Alán nyomában 11.00 Vissza a múltba (amerikai sorozat) Magánnyomozók 12.00 Trópusi hőség (amerikai sorozat) Szerencsejátékok 13.00 Az apám földönkivüli (amerikai sorozat) Rómeó és Júlia 13.30 Forma-1
Portugál Nagydíj 15.50 Big Hawaii (am. sor.)
Régi barát 16.55 Csak semmi pánik! (német filmvígjáték) Fsz.: Thomas Gottschalk 18.45 Híradó
19.10 Csak a szerelem számit
(show-műsor) 20.15 A srácokkal mindig baj
van (német film) Fsz.: Roy Black, Uschi Glas
21.50 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Éden
(erotikus filmsorozat) 23.30 Playboy Late Night 24.00 4-es csatorna 0.35 Forma-1 (ism.) 1.10 Borzasztó kedves család (ism.) 1.40 Ki itt a fönök? (ism.) 2.10 Ilona Christen (ism.) 3.10 Hans Meiser (ism.) 4.55 Robbanékony (ism.) 4.30 A Fönök (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
5.50 Butterfield 8 (am. film) Fsz.: Elizabeth Taylor, Laurence Harvey 7.45 A varjú székhelye (ism.) 9.00 Törvénytelenek (sor.)
Lövések 10.00 Zsiványok egymás ellen (amerikai sorozat) Cápák
10.55 A Waterloo Creek-i kí-sértetház
(amerikai sorozat) A kártyák titka 11.30 Maya
(amerikai sorozat) Tévedés áldozata 12.30 Reklámfilmek 13.00 Bravó TV 14.45 Titkos eljegyzés
(amerikai film) 16.25 Butterfield 8 (ism.) 18.25 Hirek 18.35 Örült lábak
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Mark Neely 20.00 Hírek 20.15 Kézimunka (amerikai film) Fsz.: Jerry Lewis 22.05 Wisdom
(amerikai film) Fsz.: Emilio Estevez, Demi Moore ■HM San Francisco (am. film) 2.15 Örült lábak (ism.) 3.35 Kézimunka (ism.)
TV 5
VOX
12.00 13.00 13.05 13.35 15.30 17.00 17.05 18.00 18.15 19.00 19.05 21.00 21.05 22.00 22.15 0.10
Spiegel-témák Hírek
Természeti parkok Film
Moulin felügyelő (sor.)
Hírek
Forma-1
Híradó
Utazási magazin Hírek
Normális emberek Hírek Magazin Híradó
Betty Blue (am. film) Hírek
6.00 7.40 8.30 9.00 10.20 13.00 13.45 14.15 14.50 16.10 17.30 18.00 19.00 20.00 21.30 23.00 0.25 0.50 1.45
Telereggel Francia nyelvlecke Gyermekeknek Rendkívüli tudósító Zenei műsorok Varieté fiataloknak Állatok kertje Mai kertek Nem kell álmodozni! Szórakoztató műsor Autóvizió Humoros víkend Állatbarátok műsora Hétről hétre Játékfilm
Vidám műsor nőknek Beszélgetés Az igazság órája Sajtóklub
MUSIC TV
11.30 Európai Top 20
13.30 Paul King
14.00 Sport
14.30 Az igazi világ (sor.)
15.00 Hétvége
18.00 Pulzus
19.00 Amerikai Top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavis és Butthead 23.30 Headbangers Ball
2.00 Marijne 3.00 Éjszakai videók
SUPER
11.00 Vallási műsor 12.00 Super-üzlet 13.00 Vallási műsor 13.30 Német nyelvű magazin 14.00 Videogenerátor 15.00 Motorsport 16.00 Motorcsónakverseny 17.00 Bonanza (sorozat) 18.00 Videodivat 19.00 Eco-rekord 19.30 Jó és rossz 20.00 Európai magazin 21.00 Üzleti fórum 22.00 Hírek 22.30 A ma világa 23.00 Rövid találkozások
JEHOVA TANÚI KONGRESSZUSA ZALAEGERSZEGEN
Szombaton, szeptember 18-án első ízben tart Zalaegerszegen, a Városi Sportcsarnokban kongresszust a Magyarországi Jehova Tanúi vallásszervezet. A közel ezer kongresszusi küldött Zala, Győr-Sopron és Vas megyéből bibliai előadások alapján foglalkozik példaképük - és mint a Tanúk vallják -, királyuk, Jézus Krisztus életévet és ma aktuális szózatával.
A vallásszervezetnek hazánkban több
mint tizenháromezer aktív tagja van. A nyugati világban Jehova Tanúi általában kedvelt állampolgárok, mert igyekeznek a Szentírás elvei szerint élni: lelkiismeretesen fizetik az adót, tisztelik a mindenkori állami berendezést és szép családi életet élnek
Az egész világon jelenleg közel ötmillió Tanú hirdeti házról-házra, hogy egyedül Isten királysága képes megoldani az emberiség problémáit.
Stúdió Mozi: 20.15 óra: KANIZSA TV 12-16 óra
Mazochista álmok TV plusz műsora
DUNA TV
8.45 DSF-tréning
9.00 Vadvilág (sorozat)
10.00 Akciósztárok
10.30 Ürült rekordok
11.00 Vizisportok
11.30 Utazási magazin
12.00 Magazin
12.30 Sport a nagyvilágból
13.00 Amerikai labdarúgás
14.00 Délutáni sport
16.30 Galopp
17.00 Zene és sport
18.00 Sportkörkép
19.00 Akciósztárok
19.30 Sportriport
20.00 Motorok és legendák
21.00 Labdarúgás
23.00 Ökölvívás
24.00 Biliárd
EUROSPORT
7.00 Tenisz Davis Kupa 9.30 Forma-1
10.00 Tenisz Davis Kupa
12.00 Motorkerékpársport
13.30 Forma-1
16.00 Motorsport
17.00 Maraion
18.00 Tenisz Davis Kupa
22.00 Golf
1.00 Forma-1
2.00 Műsorzárás
1 PLUS
14.45 Gert Ruge úton (sor.) 15.30 Különös világok 16.00 Vasutak 16.20 Európa-magazin 16.45 Vitaminok 17.15 A Föld csodái 18.00 Hirek 18.05 Különlegességek
show-ja 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese / Magazin 20.00 Híradó 20.15 Az opera világa 22.05 Beszélgetés 22.50 Film 0.55 A nap hírei
9.00 Hirek
9.05 Vigyázat, kultúra! 9.30 Kulturális műsor 10.15 Univerzum (ism.) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek
13.10 „Arany" lányok (ism.) 13.35 Gyötrelem és extázis
(amerikai film) 15.30 Octopus vállalkozás 16.10 Tiny Toon kalandjai
(amerikai film) 16.40 Lassie (sorozat)
Csörgőkígyó 17.00 Minihirek 17.10 Nyeregben (német sor.)
Annabell 18.00 Hírek 18.05 X-large 18.30 Hagedorn lányai (német sorozat) Hazugságok 19.30 Híradó 19.48 Sport 20.15 Oroszlánbarlang (német sorozat) 21.10 Kabaré 22.10 Filmújdonságok 22.45 A monarchiától a köztársaságig (sorozat) 0.15 Gershwin: Zongoraverseny 0.45 Hirek 0.50 1000 mestermü
OSZTRÁK 2
13.30 16.30 17.15 18.00 18.30 19.00 19.30 20.15
21.50 22.00 22.25 0.10 0.15 1.55
Sport
A kaland világa idősek klubja Bili Cosby-show Ausztria-kép Tartományi élet Híradó / Konfliktusok Tetthely (krimisorozat) A birtok Hirek, sport Nővérke! (sorozat) Kreátor (am. film) Hirek
Néma ajkak (am. film) Forró éjszakában
(ism.)
5.00 Elza, a vadon szülötte
(ism.) 5.45 Lassie (ism) 6.10 Nyersbőr (am. sorozat) 7.00 Flipper (am. sorozat) 7.25 Kavalkád
(német-argentin film) Via Rocca lakosai éppen Herrera felnégyeléséhez készülődnek, amikor falujukat elönti az ár. A ló-tolvaj önként segít az új gát felépítésében... 9.00 Világok összeütközése
(amerikai sci-fi) 10.35 Hármak társasága (ism.) 11.05 Kezdeti nehézségek (ism.)
11.35 Roseanne (ism.) 12.05 Mozgó kórház (am. sor.)
Barátok 12.35 Max Monroe (ism.) 13.35 Sztárok és állataik 13.45 Vadállatok birodalma
(ism.) 14.45 Roller Boogie
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Linda Blair, Jim Bray
16.40 Godzilla Biolante ellen
(japán sci-fi) 18.30 Matlock (am. krimisor.)
A gyónás 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó 20.15 Apócák a pácban (angol filmvígjáték) 22.10 Közeli sötétség
(amerikai film) 23.55 Hot Shots (dok.-film) 0.30 Én, a kém (sorozat) Az eltűnt hölgy Jimmy Mitchellt lelövik Athénban. Mielőtt meghal, fontos titkot bíz a két ügynökre. Mykonos szigetén látta Kathryn Stan-fordot. A dolog csak azért érdekes, mert az angol tudóst néhány napja elrabolták. Scott és Kelly kivizsgálja az ügyet... 1.25 Hírek
1.35 Egy megszökik (ism.) 3.20 Hírek
3.30 Chase professzor esetei (ism.)
16.00 16.05 16.10 16.40 17.00 17.30
17.55 18.15 18.30 18.45 19.00
20.35
21.45 21.50
Hirek, műsorismertetés Évforduló Kánon - A Biblia Mesterségem címere Erdélyi orgonák Fekete Villám kalandjai Kanadai-francia tévéfilmsorozat - 25. rész: Magyar évszázadok Postabontás Mesesarok Dunahiradó Sursum Corda Eszményi férj Angol film (1947) Haydn: Évszakok 2. rész: Ösz - Tél Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Labdarúgás (ism.)
6.25 Drops (ism.)
6.50 Silverhawks (ism.)
7.20 Peter Pan és a kalózok (ism.)
7.50 Superboy (ism.)
8.20 Asztrodinók
(amerikai sorozat)
8.50 Ha kidurran a kerék (ism.)
10.50 Heino - a show (ism.) 12.30 Ég és föld között 13.00 Egészségügyi magazin 13.30 Keresztül a galaxison, azután balra (sorozat) 14.05 Black, a fekete villám (sorozat) Jól sikerüli csel 14.35 Springfield Rifle
(amerikai western) 16.15 Város a víz felett
(angol sci-fi) 17.35 Malibu vizi mentői (amerikai sorozat) Királyi románc 18.30 Labdarúgás 19.20 Hírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Egy férfi két aggyal
(amerikai filmvígjáték) 22.00 Beszélgetés 23.25 Dieter Hallervorden 23.55 Igy láttuk 24.00 Springfield Rifle (ism.)
KíiSff
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Cscngcry u. 82. Tel.: 313-040/1672, Fax: 93/310-121
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 92/311-042) és a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel./Fax: 93/310-121) Kálmánná. Az információk a kamara tagjainak ingyenesek. Nk-161 Pakisztáni cég fehér dupla papírlemezt vásárolna, szürke hátrésszel, tekercsben, különféle méretekben.
Nk-162 Német cég gyártókat keres hidraulikus vágóeszközökre. 100-120 mm-es kábelt átvágjon
és lábmeghajtásos pumpával működjön. Nk-163 Holland vállalat csomagolóanyagok iránt érdeklődik. (Alufóliák, ajándékcsomagoló papír,
papír csészék, tányérok, szalvéták, öntapadó szalagok.) Nk-164 Indiai cég eladásra kínál zöldséget, húst, tengeri halakat, gyümölcsöt, teát, kávét,
fűszereket, mogyorót, kerékpárokat stb. Nk-165 Román-brit vállalat aprószemd kokszot kínál, hajóba rakva Constancában.
Információ: AUTOMOBIL ''93 6. Budapesti autószalon nemzetközi járműipari szakkiállítás Budapest, 1993. szeptember 29-október 3.
6.42 6.45 7.30
7.55 8.05
8.30 11.00
12.00 12.02
13.40 13.50
16.10 16.20 16.45
18.30
19.00 20.00 20.20
21.05 23.05
Műsorismertetés Falulévé magazin Hagyd aludni a mamát és a papát! Mosómacik Amerikai rajzfilmsorozat Az utolsó rúgások „Így szól az Úr!" A Biblia üzenete Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin
Halló, vasárnap!
Szórakoztató magazinműsor mindannyiunknak
Evangélikus istentisztelet
Közvetítés Miskolcról Déli harangszó Tévémagiszter
Közművelődési hetilap Rejtjelek
11. rész: Életmód Háborús évek Nagy-Britannia a második világháborúban 8. rész: A nagy fordulat A Szovjet Birodalom tündöklése és bukása XIV/11. rész: A„pangás"időszaka Nótatévé
Forma-1 Portugál Nagydíj
Közvetítés Estorilból Minilesztivál Farkas Ferenc: Musi-ca giocosa Örömhír
A református egyház műsora
Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Pilótaképzés szemb-riai módra Davy Crocket
Amerikai filmsorozat VI/4. rész: Védöszellem Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Ightorn trónfosztása
(Ismétlés: hétfő, TV1 9.30)
Szerencsekerék
Vetélkedőműsor A Hét Híradó Telesport
Benne: GÓÓÓI
Labdarúgó-összefoglaló Saxo
Francia film (1988) 113'' Vízöntő
New Age Magazin
HB0
17.30
Nyílt tornász világbajnokság, 1993 18.30 A négy toll
Amerikai kalandfilm 115'' 20.30 Vadmacskák
Amerikai vígjáték 101'' 22.15 33 emelet mélyen, a pokolban - Am. sci-fi 88'' 23.45 Link, a majom
Amerikai horror 99''
7.37 Műsorajánlat 7.40 Frici, a vállalkozó szellem (ism) 8.05 Juli-suli 8.35 PC ábécé 9.05 Alfréd, a kacsa
Belga-holland-francia rajzfilmsorozat Az új találmány 9.28 Állatolimpia
Belga rajzfilmsorozat 9.30 Elektor kalandor 9.35 A hegy gyomrában Új-zélandi sci-fi-sorozat VIII/4. rész: Idegen világ a mélyben (ism) 10.00 Tipplista 10.10 A szeszélyes természet - Angol ismeretterjesztő filmsorozat X/4.: A félelem erdeje 10.57 A nyolcadik nap
Ismeretterjesztő műsor hegymászóknak IV/3. Miért mászom? 11.17 Hit és felelősség 11.48 Ameddig a harang szól
Bálványos végül 12.00 SOrSok 12.40 Gazdaképző 13.10 Műsorajánlat. Időjárás 13.15 A seriff felesége Amerikai játékfilm (1972) 97'' 14.55 Magyarország ma 15.35 Kétszer „Nyílik a rózsa" 16.40 Derek Lee Régin spirituálékat énekel 17.05 K+P 17.26 Műsorajánlat 17.35 Delta
18.00 Körzeti tévéstúdiók
műsora 18.30 Kedves versem
József Attila: A Dunánál
Elmondja: Blaskó Péter 18.35 Időjárás 18.40 Kicsinyek képeskönyve Kanadai rajzfilmsorozat Tóni és Vladimír Az én bárányhimlöm rcnnü Família Kft. 19.35 Vasárnap, vasárnap Szórakoztató magazin 21.05 Beethoven-ciklus
Beethoven:C-dúr zongoraverseny No. 1. Előadja: Várjon Dénes és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Vezényel: Erich Bergel 21.45 Szülőföldem: Kárpátalja 22.40 Geopolis
A Francé 2 világpolitikai sorozata-Feliratos! 23.25 Telesport Benne:
Magyarország-Argentína - Davis Kupa teniszmérkőzés
_ TV Plusz _
12.05 Csipkerózsika - rajzfilm 12.40 Worldnet-válogatás 12.55 Mozaik magazin
Eurotunel - Olajfalók -Nizzai folklórfesztivál 13.10 Hollandia - útifilm 13.35 Sportcsemegék 14.10 Zűrös hekusok Amerikai akciófilm
VARJUK KEDVES VASARLÓINKAT! KANIZSATEX
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040 Hibabejelentés: 311-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása
fázelosztó vezetékek tervezése, pítése, üzembe helyezése belső gázszerelések
KANIZSA
ARUHAZ
MISKOLCI MűonyogMdolgazö Rt
A Flair kertibútor-család egy fair ajánlat!
3 év garanciával kínálunk
- 10 faita asztalt
- 11 féle széket
- napozóágyat, zsúrkocsit, lámpákat
- gyermekbútort
- virágládákat.
Képviselet: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 93/310-360
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBOL
LEGYEN A PARTNERÜNK! VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást
PA
-, oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást. NNONCONSULT KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, -onsg és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/313-140 Fax.: 93/310-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Sootcr$ ÜZLETHÁZ
NAGYKANIZSA, FŐ U. 9.
Kanadai filmek,'' fotoalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/314-352 Fax: 93/311-015 Telex: 33257
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
¥
Várjuk kedves vásárlóinkat! "
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/313-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
KANIZSA
Trend Kft
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
Ujabb „AKCIÓK"
a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Márkás Rucanor termékek:
pólók, shortok, fürdőruhák
30%-os engedménnyel, AMÍG A KÉSZLET TART.
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
/JfM LEGKEDVEZŐBB
gKAMZSATEX/ AZ ÁR!
1993. szeptember 17, KANIZSA .......V 25
ÚJ TANÉV, ÚJ IGAZGATÓ A ZENEISKOLÁBAN
Az elmúlt évtizedben Baráth Zoltán Kanizsa zenei életének meghatározó személyiségévé vált. Fúvóshangszereken oktatott, zenekart szervezett, kamarazenélt, kórusban énekelt, tagja volt a szimfonikus zenekarnak. A zeneiskola tantestülete pedig nyolcvan százalékos szavazati aránnyal 1993-tól igazgatójául választotta. Mi lehetett az a zenepedagógia és vezetői program, amely ezt a változást hozta Baráth Zoltán életében? Képes-e megújulni egy zeneiskola olyan időszakban, amikor a pénz és az odafigyelés éppenséggel nem a kulturális élet velejárója?
- Személyi, szervezeti és módszertani változásokat egyaránt terveztem - válaszolt az új igazgató a beszélgetés kezdetén. - Hogy a kollégák jelentékeny része elfogadta pályázatomat, az azt is jelzi, hogy van igény a kanizsai zeneiskolában céltudatosabb, eredményesebb munkavégzésre. Sokat várok az intézményben megalakult friss közalkalmazotti tanácstól, elsősorban a közös elhatározások felelősségét és a felelős munkavégzés kontrollját is. Ötszáz gyereket 29 tanár mintegy 20-féle hangszerre oktat. Kihelyezett tagozataink is vannak: Zalakaroson vonósok, Nagyradán zongora, Garaboncon furulya. Ennek ellenére az igények ''kielégítésében nem teljesen tudunk a zenélni óhajtók rendelkezésére állni. Feltétlenül szükség lenne egy gitár- és egy trombitatanárra. Új kollégáink - remélhetően - nemcsak személyi változást jeleznek az iskolában, hanem a Vajdaságból érkező hegedűtanár vagy az erdélyi zongorista kolléga módszertani megújulást is jelenthetnek közöttünk. A nagybőgő-oktatásnak is nagyon örülünk, hiszen városunkban talán soha nem oktattak ezen a hangszeren.
- Milyen módszertani változások újíthatják meg a zenepedagógusok munkáját?
- Mindenképpen nyitnunk kell, a beszűkülés feloldására többfajta módszerrel fogunk élni. Az iskolának és a tanároknak is feladatuk, hogy korszerű hangzóanyagokat, kottákat szerezzenek be, az új módszereket foglalják írásba. Számítógépet is használhatnak szövegszerkesztésre, kottaírásra. Rendszeressé fog válni a zeneiskolában a bemutatótanítás, ahol nem a legjobb, ellenkezőleg, a leggyengébb tanítvánnyal való foglalkozás kerül a kollégák elé. Főként az, hogy egy másik, egy új
módszerrel hogyan lehet fejleszteni a kevésbé tehetséges növendéket is. Évi két alkalommal kötelező lesz minden zenetanár számára a szakmai továbbképzés. Igen sokat várok attól a ténytől is, hogy a felvételi vizsgák után hogyan számol be a felvételizőt elkísérő tanár arról, hogy mit profitálhat saját maga és az iskola egy-egy ilyen program nyomán.
A határainkon túlról alkalmazott magyar kollégák más ország zenei stílusát, kottáit, módszereit fogják idehozni, s az október 15-től Nagykanizsán dolgozó angol zongoratanárnő is egy élő zenei és nyelvi kapcsolat lesz. ö az angol zeneoktatási szemlélet feltárásáért cserébe a magyarral szeretne megismerkedni, s mellette természetesen a városi nyelvoktatásba is bekapcsolódik. Mindazokat a kollégákat, akik képesek lesznek módszertanilag megújulni, s netán tapasztalataikat még írásba is foglalni, erkölcsileg és anyagilag megpróbálom az átlag fölött értékelni.
- Hogyan szeretné erőteljesebben éreztetni a zeneiskola kisugárzó hatását? Hogyan lehetne fellendíteni a város zenei életét?
- Terveink között szerepel, hogy növendékeink 2. osztályos koruktól kezdve vegyenek részt kamara-, vagy zenekari munkákban. Ha majd több éven át hozzászoknak a közösségben való zenéléshez, akkor talán - nagyobb számban - az utánpótlását adhatják a város zenekarainak. A gyerekek azonban majd csak akkor tudnak helytállni akár szimfonikus területen vagy akár egy népi zenekarban, ha jól fel lesznek készítve. Ez egy hosszú folyamat tudom, de alapkérdés. A gyerekek szereplése mellett itt van a tanároké is. Nekik is többet kell a jövőben a város közössége elé lépni! A zenét szerető embereket csak akkor tudjuk megnyerni, ha valamennyi csoportunkban, a fúvós zenekarban, a népi zenekari csoportban, a kamarakórusban emeljük a színvonalat. Lehetne furulyazenekar is, ha valaki elvállalná a vezetését, a rézfúvós zenekar trombitatanárra vár. Az ütősök Orff-zenekari csoportot szeretnének szervezni. Szeret-
nénk az iskolai énektanárokat is összehívni, hogy ötleteket adjunk problémáik megoldásához.
Az idei karácsonyi hangversenyen a lehetőségek szerint valamennyi zenei csoportunk fellépését biztosítani kívánjuk, de még azt megelőzően október 29-30-án a Kanizsai Művészeti Napokon több jótékony célú hangversenyt szervezünk. Az egyik Kocsis Zoltán szereplése vagy egy opera áriaest lenne, a másik pedig a bál
előtti zenei csemege a kis szimfonikus zenekar előadásában. Végül egy - területileg is! - távolabbra kiható elképzelésünk: Nagykanizsa otthont adhatna valamilyen országos zenei programnak, például az országos zeneiskolai vonószenekaroknak. Ez a fesztivál betetőzhetné azt a módszertani megújulást, amiről tulajdonképpen végig társalogtunk. De el tudnék képzelni mellette zenetanárok elméleti konferenciáját is.
Büki Erzsébet
Lesz tűzijáték is!
KANIZSAI KORONA SÖRFESZTIVÁL
Tegnap délután ünnepélyes keretek között megnyílt a négy napon át tartó KANIZSAI KORONA SÖRFESZTIVÁL. A sörgyári vezetés - a tavalyi első, centenáriumi fesztiválhoz hasonlóan - az idei fesztiválon „Egy jó hétvége a családnak!" mottót tűzte kl célul, bízva a kedvező Időjárásban Is. A rendezők olyan hangulatos programokat szerveztek, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A kulturális és egyéb szórakoztató műsorokat sportesemények teszik változatossá. A szeptember 16-19 között zajló sörfesztivál helyszíne ezúttal is az Olajbányász SE sportcsarnoka melletti szabad terület lesz, ahol 14 éven felülieknek 50 Ft-ért árusítanak belépőjegyeket, amelyek a hátralévő három nap folyamin Is állandó belépésre jogosítanak.
A sörfesztivál műsorát lapunk legutóbbi számában teljes részletességgel közöltük. Ezúttal a legérdekesebb eseményekre hívjuk fel olvasóink figyelmét:
MA
délután 14 órakor lesz fesztiválnyitás, játékos vetélkedőkkel. Ihos József humorista 17 órakor lép színre. Utána bizonyára sokan hallgatják majd a Varnyu Country és a Los Andlnos együttes műsorát, amely közben tombolasorsolás is lesz. A 20 órakor kezdődő Zorán-programot 23 óráig sörbál követi. Sok nevezőt várnak a „Fut ® Kanizsa" 17.30 órakor kezdődő belvárosi utcai futóversenyre.
SZOMBATON
11 órakor M. Horváth Ildikó zenés gyermekműsora vezeti be a napot. Késő délután és kora este Kaszab Tibor countryénekes, majd Vincze Lilla táncdalénekes szórakoztat. Ezen sz estén is lesz szabadtéri sörbál, 23 óráig. A sportműsorban az Olajbányász SE edzőpályáin délelőtt 10 órakor kezdődik a kétnapos Korona Kupa kispályás labdarúgótorna, társsörgyári csapatok részvételével. A tavalyihoz hasonlóan lesz „Erős emberek versenye", amelyre a 15 órai rajt előtt a helyszínen lehet nevezni.
VASÁRNAP
10 órakor nyit a pénztár, s rögtön utána a helyosztókkal folytatódik a focitorna, a gyermekek pedig tapsolhatnak a Tarisznya-együttes műsorának, majd a játékos gyermckvetélkedő után, délben Lili és Lala bohócparádéjának. Kovács Kati és Koncz Tibor 16 órakor kezdődő műsorát felnőtt játék és tombola előzi meg. Bizonyára sokan állják majd körül a szabadtéri színpadot a 17 órától 20 óráig tartó divatbemutató, majd a Fesztivál Szépe vetélkedő alkalmából. A Budapest Ragtime Band kétórás programja után 22 órakor a megyeszékhelyi Kls-Lorenzó együttes lép színre. Ezután színpompás tűzijátékkal zárul a második kanizsai sörfesztivál.
A KANIZSAI KORONA SÖRFESZTIVÁL négynapos eseményeiről lapunk következő számában tudósítunk.
26 KANIZSA .... __J , ! 1993. szeptember 17,
Japánnyelv-oktatás a Mezőben?
A világbanki géppark még hiányzik
A viharos tanévet maga mögött tudó dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola a világbanki program beindításával szakmai tervel gyakorlati megvalósításához érkezett az 1993/94-es tanévben. A külkereskedelmi, közgazdasági fő profil mellett természetesen tovább működnek a gimnáziumi osztályok, magas óraszámban oktatják az idegen nyelveket, nagyobbrészt angolt és németet, de tanítanak latint és jelentkezhetnek a diákok Japánnyelv-oktatásra is. Ez utóbbiról érdeklődtünk Sorosi Miklós igazgatótól.
- Az elmúlt tanév végén keresett meg egy frissen végzett kolléganő - kezdte a választ az igazgató hogy ő japán nyelv szakos tanár, és szívesen tanítana óraadóként iskolánkban. Felmérni nem tudom, hogy van-e egyáltalán igény erre, de most, szeptember elején kiderül, hogy vannak-e tanulók, akik hajlandók vagy szeretnének japán nyelvet tanulni. Az 1-4 évfolyamból jelentkezők délután együtt szakköri keretben tanulhatnák, hiszen az órarendbe máshogyan nem lenne beilleszthető. Annál inkább szeretném ezt megvalósítani, mert kapcsolatban állunk a japán önkéntes szolgálattal és minden valószínűség szerint jövőre küldenek egy szakembert, aki számítástechnikát tanítana nálunk. Később természetesen ő is be tudna segíteni a nyelv oktatásába, illetve a számítástechnika tanítása közben a közös nyelv segíteni tudna az egyébként felmerülő nyelvi nehézségek áthidalásában is. Igaz, ezeket a szakembereket bizonyos fokú magyar nyelvtudás-
sal küldik hozzánk és angolul is beszélnek, de biztosan köny-nyílené a munkát, ha japánul is szót értenének. A gyerekeink egy része angolt tanul és a nem magyar anyanyelvű tanárok közreműködése a kommunikáció szempontjából mindenképpen előnyös, hiszen ők a beszédkészség fejlesztése érdekében sokat tehetnek. Nagy örömünkre ezen a héten egy új angol tanárasszisztens is érkezik még iskolánkba.
- A világbanki programot sikerült-e zökkenőmentesen beindítani?
- A két világbanki osztályban szeptember elsején elkezdtük a munkát. A gond csak az, hogy a számítógépek és tartozékaik, illetve a program egyéb tárgyi feltételei nem állnak rendelkezésünkre, ugyanis még nem szállították le. Informatikát mindenképpen tanítanunk kell, de a géptermeket nem tudtuk berendezni. Szerencsére a Soros Alapítványtól egy pályázaton tizenkét egységből álló számítógéptermi berendezést nyertünk, ezt szeretnénk kiegészíteni ti-
zennyolc fősre, hogy legalább az egyik csoport tudjon ott dolgozni, míg a másik csoport abban az időben elméleti anyagot tanul. Az eddig is működő számítógépterem rendben van, csak sajnos elavultak az eszközei.
- Egyéb taneszközök is hiányoznak még?
- Ami a legfontosabb, az rendelkezésünkre áll, a szakképzési alapból a pótlásokat biztosítani tudjuk. A tankönyvekkel sok baj van, a kollégák egy része nem ismerte a megrendelt könyveket vagy kiderült, hogy azok nem olyanok, mint lenniük kellene. Azután megjelentek újabb kiadványok is, de nem lehet a tanulókat és a szüleiket újabb költségekkel terhelni. Elég nagy káosz van ezen a vonalon. Az igényelt 400 000 Ft helyett 170 000 Ft-ot adott ROK, ebből a nagyon rászoruló gyerekek átlag ezerkétszáz forintnyi támogatást kapnak a szociális helyzetük alapján: itt figyelembe vesszük, ha egyik vagy mindkét szülő munkanélküli és ha három vagy ennél több gyereket nevelnek családonként. Mindezek tudatában a diák-szociá-lis bizottság dönti el az elosztás pontos módját.
- A tizenöt új tanár túlnyomó része a szakközepes osztályokat fogja tanítani?
- Az új kollégák közül tíz valamilyen idegennyelv-sza-
kos, három matematikus és fizikus, egy amerikai békeszol-j>álatos angoltanár és a leendő angoltanár-asszisztens. A főszerepet az idegen nyelvek között az angol és a német játssza iskolánkban. A „világbankos" osztályokban az egyik választott nyelvet heti öt, a másikat heti két órában tanulják a gyerekek. Ha két év után leteszik a középfokú nyelvvizsgát, akkor heti hat órában belép a második idegen nyelv.
- Az említetteken kívül milyen újításokra és beruházásokra készülnek?
- Beadtunk a településfejlesztéshez egy kérvényt, amely a közeljövőben megvalósítandó terveinket, elképzeléseinket tartalmazza. Mivel a városi oktatási koncepció az én ismereteim szerint joggal várja, hogy a gimnazisták létszámát kell felfuttatni - akárhogy csűrjük-csavarjuk, mégiscsak ez a két középiskola, a Batthyány és a mienk, ahol hagyományai vannak a gimnáziumi oktatásnak -, és én úgy érzem, hogy úgyis ránk fogják testálni a bővítendő osztályokat. Ez számunkra összesen huszonhat osztályt jelent, amelyhez mindössze 19 termünk van, ám ennek is egy része szükségtanterem. A fejlesztési igényünk - mindezek miatt - egy tetőtér-ráépítés, mivel a tető mindenképpen felújításra szorul, nem kerülne az új elképzelésünk megvalósítása sokkal többe. A fűtésrendszer korszerűsítése is elengedhetetlen, hiszen az energiaárak emelkedése miatt meg kellene oldani a fűtés szakaszolását. Ma egy szombat-va-
A küzdősportok kedvelői nagy örömére augusztus 27-én Kick-Box Karate Sport Egyesület alakult városunkban. E dátumhoz kötődik az egyesület elnökségének, felügyelő bizottságának megválasztása és az alapszabály létrehozása. Az alakuló ülés után az egyesület elnökét, Földesi Gyulát és elnökségi tagját, Korpich Miklóst kérdeztük, mi motiválta őket a sportegyesület létrehozásában.
- Városunkban 1986-ban megszűnt az ökölvívó szakosztály - kezdi válaszát Korpich Miklós. - Úgy gondolom, most hatalmas űrt hidalunk át. Reméljük, egyesületünk sok sportolni vágyónak ad kellemes időtöltést. Emellett természetesen az edzéstervnek megfelelően folyik majd a felkészülés a komolyabb megmérettetésekre, versenyekre. To-
vábbá szeretnénk aktív sportolóinkat vizsgára felkészíteni és vizsgáztatni. A kezdő lépéseket Földesi Gyulával kezdtük el. Kicsit féltünk ugyan,
Dolmányos üzletláncot, a Szőlőskert Fogadót, a Centrál bárt, a TANDEM Autókereskedést, Szekeres Sándor autószerelőt, Kiss Gyula autóápo-
KICK-BOX KARATE Sport Egyesület alakult
mert mint mindenki, így mi is tisztában voltunk azzal, hogy nehéz gazdasági helyzetben vagyunk, s ilyenkor bármibe belefogni igen kockázatos. Gondoltunk egy merészet, támogatókat, szponzorokat kerestünk. így utólag el kell mondanom, hogy nagyon kellemesen csalódtunk az emberekben, sokan mellénk álltak, segítettek nekünk. Megemlíteném a Deffenzor GM K-t, a
lót, Horváth Károlyt, a nagykanizsai Centrál Rt. tulajdonosát, a Szépségszalon tulajdonosát, Horváth Lászlót. Az ö anyagi és erkölcsi támogatásukkal sikerült létrehozni egyesületünket.
- Mi történt eddig? - kérdeztük Földesi Gyulát, az egyesület elnökét.
- Túl vagyunk a cégbírósági bejegyzésen, tehát most már legálisan működünk.
Megkaptuk a Magyarországi Kick-Box Karate Szövetség támogatását, ezen belül sok technikai segítséget. Biztosítják számunkra a versenyzés lehetőségét, továbbá az edzőtáborozást.
- Hol tartják az edzéseiket?
r - Az edzéseket a Péterffy Általános Iskola tornatermében tartjuk hétfői és szerdai napokon, 18-19.30 óráig. Bízunk abban, hogy minél többen látogatják edzéseinket, rendezvényeinket, s válnak aktív tagjaivá egyesületünknek.
Az egyesület létjogosultságát bizonyítja, hogy szeptember 6-án a meghirdetett tanfolyamkezdésre mintegy kétszázötven érdeklődő látogatott el és tekintette meg a sportolók nyilvános edzését.
Cz.
Muraközi-zalai párttalálkozó Kanizsán
A Kanizsai Napok megnyitójára a szomszédos Horvátország Muraköz megyéjéből népes küldöttség érkezett Nagykanizsára. A szeptember 9-i zsúfolt programjukban - zalai kezdeményezésre - időt szakítottak arra, hogy politikai vezetőik kapcsolatba lépjenek a zalai politikai vezetőkkel. így került sor a délutáni órákban a Balatoni úti Holsten vendéglőben a legnagyobb horvát és magyar kormányzó párt, a Horvát Demokrata Közösség (I1DZ) és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Muraköz megyei és Zala megyei vezetőinek találkozójára. A muraközi pártküldöttséget dr. Marijan Ramuscak pártel-nök-főispán és Stjepan Hamonajec alelnök, az MDF zalai küldöttségét pedig dr. Gyenes Géza megyei elnök és Czupi Gyula megyei alelnök, a nagykanizsai szervezet elnöke vezette.
A zártkörű találkozó után a két párt közös nyilatkozatot hozott nyilvánosságra, amelynek teljes szövege a következő:
„A két párt találkozásának célja volt, hogy hazájuk és szűkebb pátriájuk érdekében keressék az együttműködés lehetőségeit. A megbeszélések során tárgyaltak arról, mit tehetnének a magyarországi horvátok és a horvátországi magyarok érdekében. A gazdasági, kulturális és sportkapcsolatok bővítésében számítanak a társadalomirányítás választott vezetőinek segítő közreműködésére, de különösképpen arra a közös történelmi múltban gyökerező, évszázadokon át kialakult érzelmi kapcsolatra, amelynek a népi diplomácia eszköztára biztosítja a kimeríthetetlen lehetőségeket. A két ország, ezen belül a két megye szomszédsága, hasonló fejlettsége, a napjainkban folyó politikai és gazdasági átalakulás mással nem pótolható lehetőségeket kínál a térség kapcsolatainak felvirágoztatására. Mindkét fél kinyilvánítja, hogy keresik és segítik a határokon átívelő kapcsolatok bővítésének lehetőségét. Ennek első eredménye lehet a Mol-nári-Kotoriba között tervezett kompátkeló mielőbbi megépítése és megnyitása. Mindkét fél kifejezi azt az óhaját, hogy a két országot elválasztó határok - az európai normákhoz igazodva - egyre inkább csak szimbólumokká váljanak és az egymás szomszédságában megtalált gazdasági és kulturális együttműködés elősegítését szolgálják. A két párt megyei és városi vezetői megállapodtak abban, hogy a jövőben rendszeresen találkoznak."
Az összejövetel végén sajtótájékoztatóra is sor került, amelynek keretében M. Ramascak és S. Hamonajec, illetve Schmidt István és Tarnóczky Attila válaszolt a helyi sajtó képviselői által a balkáni térség békéjének helyreállítása és a két szomszédos megye gazdasági, társadalmi, kulturális és sportkapcsolatainak kiépítése tárgyában feltett kérdésekre.
(tih-1)
KANIZSA
1993. szeptember 17,
27
sárnapi sportrendezvény miatt fűteni kell a fél iskolát, mert csak a tornatermi részt külön nem lehet. Ezen kívül rossz a szigetelés, a nyílászárók elöregedtek - 29 éve áll az iskola -; kicsi az ebédlőnk, mindössze hatvan fős hatszáz gyereknek, így megoldani az étkeztetést képtelenség, és egészségtelen is. Lehetetlen állapot az is, hogy egy szülői értekezlet keretében nem tudok normális körülmények között találkozni a szülőkkel, így egy közösségi helyiséget, egy aulát is ki kellene alakítani. A készülő tervek szerint a fejlesztésnek ezek a részfeladatai szakaszolhatók kell hogy legyenek. Ha szűkösebb pénzeszközök állnak rendelkezésre, akkor négy év alatt realizálódik a terv, ha jobb lesz a pénzügyi helyzet, akkor a megvalósulási idő lerövidülhet. Az összköltséget csökkentheti, ha az önkormányzat a kazánházat eladja, és ezzel 12 millió forint bevétel keletkezik. Kezdeményeztem még egy - a helyiség,- illetve az emberi erőforrással való gazdálkodás szempontjából előnyös - szervezeti összevonást is, melynek értelmében a leánykollégiummal közös igazgatás alá helyeznénk iskolánkat. Sok problémás helyzetet megoldana ezzel. Például az ottani nagy ebédlő, aminek rossz a kihasználtsága, segítene az étkeztetési gondjainkon. Ha a költséggazdálkodás úgyis együtt megy, akkor az igazgatás különválása értelmetlen -mondom ezt annak ellenére, hogy nagyon jó a kapcsolatunk a kollégium vezetőjével.
Nem egy személy vagy személyek elleni támadás ez részünkről, hiszen Nagy Emiiné, a kollégiumigazgató egy év múlva nyugdíjba megy, és nem is magamnak akarom megszerezni az egész intézményt, mert én is nyugdíjba megyek két év múlva. Tehát a célszerűség az igazi ok.
Bizakodom, hogy terveinket sikerül megvalósítani. Ezen kívül mi, pedagógusok nagyon várjuk, hogy januárban lesz-e új közalkalmazotti fizetési rendszer, mert ha nem, akkor meggyőződésem, hogy nemcsak a mi iskolánkban, de az egész országban nagy feszültségeket fog teremteni, és évekre visszavetheti az oktatás fejlődését, a tanárok hangulatát. Nem vagyok híve a sztrájknak, mert a gyerekek és a szülők isszák meg a levét, de furcsának tartom, hogy mindig a tanároknak kell várni. Ha egy-egy üzemben 25-30 százalékos béremelés van, azt közzé sem teszik, ám ha a pedagógusnak valamit adnak, az üggyé válik, sőt, ha csak szó van róla, a köztudatba megvalósított tényként kerül be. Volt olyan tanárom, aki elment - joggal -, mert 14000 Ft havi bért kapott és másutt többet ígértek neki. Nem igaz, hogy egy egyetemet végzett ember nem ér annyit, mint egy ... Hadd ne mondjak példát. Reméljük, hogy a hiányzó összeget valahonnét előteremtik, ha most annyira biztosra ígérik. A munkánk, a hivatásunk megbecsülése miatt is fontos lenne rendezni ezt a sok ingerültséget kiváltó helyzetet.
L. I.
Támogató kerestetik...
SÁRKÁNYHÁTON AZ „ORSZÁG KÖRÜL"
Ferincz László ''79-ben még csak messziről csodálta a kecsesen szárnyaló sárkányrepülőket, ''91-ben pedig végleg beleszeretett e sportba. Olyannyira, hogy még abban az évben a Hungária Sportrepülő Egyesület tagjaként szakszolgálati engedélyt szerzett. Életében először - ''92-ben - indult kétüléses kategóriában a Magyar Nemzeti Bajnokságon, ahol máris az első helyen végzett. Ennek köszönhetően bekerült a hazai válogatott keretbe. így repülhetett a spanyolországi világbajnokságon, melyen elsősorban - mitaga-
dás - a technika dominált, s az övé sajnos nem volt a legjobb. A huszonhatodik helyet szerezte meg.
Az idei Nemzeti Bajnokságon újfent maga mögé utasította a mezőnyt. Ezt követően a csehországi Európa-bajnok-ságon már a pilóta tudásáé volt a főszerep. Itt - mivel az utolsó versenyszám előtt felmondta a motor a szolgálatot - csak huszonegyedik lett. (Az elért eredmények részint a támogatóknak - a Zala Furnér Letenye Kft., Volánmetál, Kanizsa Trans Kft., Dél-Tüzép és Hege Iván cége - is köszönhetők.
Ferincz László most ismét kemény fába vágta a fejszéjét. Jövő év júniusában körül szeretné repülni Magyarországot sárkányháton. A határok mentén egyetlen felszállással kívánja megtenni az általa kijelölt 1248 kilométeres távolságot. Idén meghiúsult e terve, mivel túl nehéznek bizonyult a választott motor. Ráadásul nem talált megfelelő szponzorokat vállalkozásához. Ezért jelenleg is keresi azokat a repülő sportot kedvelő cégeket és magánszemélyeket, akik támogatnák, hogy ily módon a tőlük kapott pénzből végre olyan géphez juthasson -melynek ára másfél millió forint -, amivel immár tudásának megfelelő eredményt érhet majd el nemzetközi versenyeken.
- kovács -
A pénzügyi szolgáltató szférában másfél évszázados múlttal rendelkező holland nagyvállalat keresi azt a személyt, aki hisz saját képességeiben, nem fél a kemény munkától és aki ennek megfelelő javadalmazásra számít. A megfelelő személy számára állandó és független üzleti pályát kínálunk országos hálózatunkon belül.
Az alkalmaztatás feltételei: érettségi, jogosítvány, gépkocsi.
Jelentkezését az alábbi t e 1 e fon s z á m o n v á r j u k: 93/311-225
KANIZSA
II
1993. szeptember 17.
HAMIS CSILLOGÁS
HENRI -FRÉDÉRIC AMIEL MEGÁLLAPÍTÁSA A JEL -ZETT SOROKBAN FELEJTHETETLEN NÖGRÁDBA VALÓ 5GYIPT. NAPISTEN MEGFENE TI A KESÉT ISKOLAI HÍRKÖZLŐ BOLGÁR RABOWA''S MÓDON GYÓGYÍT NAGY ZENE-SZER - RANGJELZŐ HOGY -OROSZUL SZALAGRÓZSA
POLITIK V /PÁL/ KŐVÉ VÁLT KIRÁLYNŐ ZENJEI HANGOK EGYUTTMUKoDIK
KRÓM ■BOR ZÓ''NK
V ► V V V V V V V V V Y " Á
BETŰRl''M ry- ésÉ-"" 1
NÍP1 OKTATÁSI MOZGALOM VOLT Wfe- W KÖZÖTT ANG NŐI NÉV.TORD.
A ZÜRICHI NOVELLA''* SVA''J Cl l''RÓJA » V VASI , KÖZSÉG EURÓPAI FŐVÁROS >
r RE IKTATÓ FÉRFIAK MEGSZÓLÍTÁSA V BARLANG re''sze ! >
KELTE TŐ GÉP >- VÉG NÉLKÜL ÉGET! CSAKHOGY AZ ...GYERMEKEI /RIBAKOV/ V „A" TISZTÍTÓÜZEM * COSTA Rl CAI TŰZHÁNYÓ //|SV\ M/
ÁBEL EGYN. BEI ÚTTÖRŐ-KÖSZÖNÉS feZLOVE''N ÜDÜLŐH.
RÉSZREN elzeng! >■ V ...PLACUIT tev v. m t>ELVE/[/ CWLLACÁS > V V SIKLÓSI RÉSZLET! * TuRKU SVÉD NEVE • V
KIPLING FARKASA ZSÁK -JELZŐ nyelve''sz /DEZSŐ''/
L V NŐSZIROM THAI, NORVÉG,IELGA AUTÓJEL LENGYEL KISTEHERAUTÓ V .. .-ART > V FRANCIA ARANY >
MARÓ ANYAG CZUCZOR G. ÁLNEVE
A V TESTI FENYÍTÉS V V ELŐTAG'' LÉGI- > V
KICSINYÍTŐ SZILICI-UM
HELYRAG LÉTSZÁMOT TELJESSÉ r i V NEMLEGES MKLASZ FÉLTÉ! - V
TESZ BECÉZETT női név E 11111 V
Beküldési határidő: szeptember 24.
Lapunk 36. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Nekem úgy tűnik, az élet elég hosszú, csak nem elég széles.
A sorsoláson Battyáni József, Cseh Attila, Feszt Károlyné, Mező Elvira és Tihanyi Péterné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
A falusi állatorvos elmegy megtermékenyíteni Bözsi néni tehenét. Miközben az orvos „beteszi a tehenet", hátrafordul a Bimbó: - Na de dokikám, legalább egy csókot előtte.
Receptötlet
ALMA FEHÉRBORBAN
Erre a célra kisebb, sa-vanykásabb almákat vegyünk. Az almái hámozzuk meg, magházát távolítsuk el, és késsel vágjuk 4-5 mm vastag karikákra. Tégyttk citrom- vagy bórkősavas vízbe barnulás ellen. Vágjunk 3 dkg gyömbért egészen keskeny csíkokra. Tegyünk fel melegíteni egy liter száraz fehérbort, tegyünk bele egy darab fahéjat, a feldarabolt gyömbért, 4 szem csillag-ánlzst, 20 dkg cukrot és az egészet forraljuk fel. Ekkor tegyük beie az almakariká-
kat. Ismét forraljuk fel, a gyümölcsöt rakjuk az előre elkészített üvegekbe. A cukros-fűszeres borhoz adjunk 1,5 dl calvadost (almapálinkát), forrón töltsük a gyümölcsre és azonnal zárjuk. Tegyük úgynevezett szárazgőzbe (meleg pokrócok közé), hogy a felöntőié és az üveg zárása közötti levegőt csírát-lanftsuk. így biztosan eláll 2-3 hónapig.
Igen Jó vegyesgyümölcs-salátákhoz, tejszínhabbal tálalva, de húsokhoz Is kiváló köret!
ZALA
GAST KFT
ZALAGAST
KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ KFT.
Nagykanizsa, Egry József u. 22. szám alatti cukrászüzemünk széles választékát kínálja közkedvelt cukrászsüteményeinek.
Naponta kapható gyümölcsös, tejszínes készítmények, csemegék, torták, édes és sós sütemények. Alkalmi torták, linzertészták színesítik a kínálatot. Új készítményeink közül a barack és tuskó desszertek, Hugi, Anna és fagyi szeletek, valamint túrótorta igény szerint vásárolható és rendelhető.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 6.00-22.00 óráig, szombaton 7.00-13.00 óráig.
Telefon: 93/313-335
Az üzem területén lévő süteményboltban árusítjuk a teljes választékunkat. A bolt nyitva tartása: hétfőtől péntekig 8.00-16.00 óráig, szombaton 7.00-13.00 óráig.
VÁRJUK KEDVES SÜTEMÉNY8ZERETÖ VENDÉGEINK ÉRDEKLŐDÉSÉT.
1993. szeptember 17.
KANIZSA
29
KERTBARATOKNAK
A lombhullás idején, illetve ezt követően feltétlen fordítsunk egy kis időt kertünk gondozására. Ilyenkor számos kártevő és kórokozó egyszerű eljárással megsemmisíthető. Telélőhelyeik elpusztításával felszámolhatjuk áttelelő alakjaikat, csökken thet-
Í''ük az első tavaszi fertőzések, ;ártételek mértékét. Ezzel a munkával megkönnyíthetjük a következő évi növényvédelmet. Először is kertünkben keressük meg a beteg növényi részeket. Faápolási, tisztogatási munkánkat az idős, termeketlen és a ká-rosítók által nagymértékben fertőzött fák, bokrok kivágásával kezdjük. Ha szükséges, ritkítsuk meg a nagyon besűrűsödött fák koronáját. A nagyon sűrű fákat csak fokozatosan, több éves munkával ritkítsuk, ellenkező esetben erőteljes hajtásnövekedésre késztetjük, azaz még sűrűbb lesz. Á fattyúhajtásokat, tősarjakat - amelyek szintén a károsítók megtelepedését szolgálják - tőből távolítsuk el. A törzsön vagy az ágakon lévő üregeket, odvas sebet szintén tisztítsuk ki, oldalát vágjuk simára, majd a károsítók megtelepedésének megakadályozására zárjuk le cementhabarccsal. Vágjuk le a fán maradt, száraz levelekből álló kis és nagy téli hernyófészkeket, amelyek a galagonyalepke, illetve az arany-farkú lepke telelő hernyóit tar-
talmazzák. Keressük meg a fák törzsén, vastagabb ágain a gyapjaslepke taplóra emlékeztető, sárgasbarna szőrökkel borított tojáscsomóit. Éles késsel emeljük le őket vagy itassuk át petróleummal, illetve gyümölcsfaolajjal. Az előbbit alkalmazva el kell égetnünk a tojáscsomókat, az utóbbi védekezési mód eredménye a levegőhiány.
Fontos teendőnk az alma- és körtefamonília, valamint a csonthéjasok moníliájának átte-lelésére szolgáló, a fákon maradt, összezsugorodott gyümölcsök, a gyümölcsmúmiák leszedése is.
Érdemes az almafa-liszthar-mattal fertőzött vesszőket, hajtásvégeket is eltávolítanunk, mert rügypikkelyeik között telel át a kórokozó továbbszaporodá-sát biztosító mícílium.
Kezeljük az almafák törzsén, ágain, vesszőin található, a vér-tetű fertőzése következtében létrejött rákos sebeket, valamint csonthéjas gyümölcsfáink törzsén, vastagabb ágain a kéreg-moly hernyója által károsított részeket. Alapos tisztítás után sebkezelő anyaggal vonjuk be a simára vágott felületet.
Gyümölcstermő növényeink károsítóinak - főleg kórokozóinak - jelentős része nem a fán, hanem részben, vagy teljes egészében a lehullott leveleken telel át. A lehullott, fertőzött le-
veleket érdemes összegyűjteni, elégetni vagy a talajba ásni.
őszi lombégetéssel, illetve ta-lajbaforgalással semmisíthető meg a csak leveleken telelő al-mafavarasodás és körtelevél fehérfoltosság kórokozója és megakadályozható a körtevarasodás és a barnafoltosság levelekről kiinduló fertőzése. A kajszileveleket főleg a gnomóniás levélfoltosság, a cseresznye- és meggyleveleket pedig a cilind-rospóriumos levélfoltosság fertőzésének megakadályozása érdekében érdemes elégetni.
A diófák alól ne csak a leve-
leket, hanem a dióburkokat is gyűjtsük össze, mert a dió legjelentősebb betegségeinek, a go-nomóniás levélfoltosságnak, a glöospóriumos diófoltosságnak és a baktériumos foltosságnak a kórokozói is ezen telelnek át. Az őszi, illetve a téli hónapokban érdemes a következő évi növényvédelmi munkákat megtervezni. Nagyon fontos, hogy a vegyszeres védekezéshez szükséges kisgépek is időben rendelkezésünkre álljanak.
A. Kartai Csilla
Horoszkóp
a 39. hétre
INGYENSEX
A kanizsai bűnügyi krónikát eddig általában azzal kezdtem, hogy „változatlanul sok bűncselekmény történt a városban, valamint a vonzáskörzetében". Nos, a közelmúltban valamelyest javult a helyzet, persze ez korántsem jelenti, hogy tétlenkedésre kényszerültek a rendőrök. Az viszont kétségtelen, hogy némileg csökkent a visszatetszést kiváltó esetek száma. íme néhány példa a jellemzőbb ügyekből.
Nagykanizsán az egyik parkolóban feltörtek, megrongáltak egy Peugot típusú személygépkocsit, s a járműből elloptak egy rádiómagnót. A lopási kár „csupán" ötezer forint körül mozog, ám a rongálással mintegy kétszázezer (I) forintnyi kárt okoztak az ismeretlen tettesek.
Jónéhány garázda jellegű bűncselekmény is történt. Az egyik magáról megfeledkezett nagykanizsai férfi a testvére lakásán tört-zúzott, emiatt kénytelenek voltak a rendőri segítségét kémi a megfékezéshez. Az egyik presszóban a megvadult vendég nekiugrott a tulajdonosnak. Az illetőt garázdaság miatt feljelentették. A szepet-neki italboltban az egyik vendég
- mivel nem akarták kiszolgálni -két üvegtáblát kitört, miáltal ezer forint kár keletkezett.
Bánokszentgyörgyön megtámadtak egy férfit, ráadásul a nyakában lévő - négyezer forintos - nyakláncát leszakították és elvitték. A rendőrség hamarosan elfogta az elkövetéssel alaposan gyanúsítható egyik helybeli férfit, ám az illető nem ismerte el bűnösségét. Sajnos eddig még a nyaklánc nem került elő...
Nagykanizsán az egyik szórakozóhelyen iszogatott egy középkorú férfi. Hamarosan vendégei akadtak, két csinosan kiöltözött hölgy telepedett melléje. Emberünk egyik kört a másik után rendelte alkalmi ismerőseinek, akikkel hamarosan a legbensőségesebb barátságba keveredett. Rövid idő után hol az egyik, hol a másik cicababával ölelkezett, csókolózott. A közelében ülő férfiak irigykedve figyelték a kedves vendég kalandozó ujjait, a nők domborulatain. A pajzánkodást - aminek az esetek többségében rossz vége szokott lenni - egy idő múltán a pincér is megsokallta. Amikor a nők egy pillanatra eltűntek a mosdóba, diszkréten a férfi fülébe súgta:
- Kedves uram, tessék jobban vigyázni a fehémépekkel! Előfordult már olyan eset, hogy szórakozás közben az illetőnek az utolsó fillérjét is elvitték. Szépek, csinosak, de nem árt az óvatosság...
- Nem kell engem félteni, van elég pénzem I - rántotta elő nyűtt pénztárcáját emberünk, amiből néhány bankó látszott kikandikálni.
Az időközben visszatérő hölgyek alighanem megneszeltek valamit a pincér monológjából, mert hangos kiabálásba kezdtek:
- Tőlünk nem kell tartani, mi nagyon szeretünk téged!!...
Aztán folytatódott tovább a muri, a férfiú még az illemhelyre is karöltve ment az egyik cicababával.
A nők hamarosan elmentek, mondván pillanatokon belül visszajönnek. Emberünk is gyorsából kiegyenlítette a számláját.
- Azt gondoltam, hogy meglopták - csóválta fejét a pincér.
- Hát, valóban elcsórták öregapám ócska bukszáját, amit kitömtem régi bankókkal - vigyorgott a férfi és nagyot büffentve kilépett az ajtón...
(Völgyi)
Kos: III. 21-IV. 20.
A hosszú élet titka hidd el, nem a sportos életforma, a reformkonyha, no meg a „mit nekem a betonfal" mentalitás. Csöndes kivárással, s egy kiadós vacsorával többre mész.
Bika: IV. 21-V. 20.
Most kellene behúzni a féket, mert kis idő múltával már késő lesz! Kimerültséged mind nagyobb mérete-„Próbálj meg lazítani!"
V. 21-VI. 21.
Ismét komoly lépésre szántad el magad. Valamennyi barátod - no és kedvesed is - szorít érted. Neked áll a zászló, ne tétovázz!
Rák: VI. 22-VII. 22.
Ne csodálkozz azon, hogy PpVjjH ismerőseid furcsán mustrál-[fl''au gatnak- Szó se róla, tény-tMlifl leg hódító vagy piros-lila hacukádban. Mit gondolsz, nem kéne megbeszélni egy randit a „pöttyös könyvvel"?
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
, Bebizonyosodott hát, bár nem éppen a legkellemesebb módon, hol is van va-I lójában a családod. Fel a fejjel, az ő szeretetük mindenen átsegít. De ezt tán már észre is vetted.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Csak elvárás, elvárás hátán, de hogy te is nyújts vala-mit mindezért , cserébe, NI eszedbe sem jut. Ébredi fel végre, és tedd hasznossá magad!
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Enyhe kifejezés az „aggasztó" jelző növekvő dohányfogyasztásodra. A legutóbbi kutatások szerint kipöfékelt füstöd 70 százalékát a melletted élők tüdőzik le. Legalább rájuk légy tekintettel, ha magadra nem is. Skorpió: X. 24-XI. 22.
Holló hollónak nem vájja ki a szemét, ez szentigaz. Ám a te szakmád nem egyezik a sötét tollú madarak munkájával. Nézz körül, van aki - nem épp jóindulattal - a te „csecsebogyóidra" pályázik.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Igazán szép az öngyógyu-lasba vetett hited, de ez így már nem megy sokáig. Mutasd meg magad mihamarabb háziorvosodnak, különben nyavalyád csak veled együtt múlik el.
Bak: XII. 23-1. 20.
Sosem voltál az a kimondott optimista alkat, pedig most jócskán rád férne. Jelen gondjaidra írt csak hosszú-hosszú évek hoznak. Mosolyogj, a holnap rosszabb lesz!
Vízöntő: I. 21—11. 20.
Ismét új hobbinak hódolsz, az „aki a virágot szereti" elv alapján. Törekvésed igazán dicséretes, s már-már megható. De vigyázz, a túlzott szeretet is megölheti kedvenc növényeidet.
Halak: II. 21-111. 20.
Szerencsés alkat vagy a tekintetben, hogy könnyen túlteszed magad apróbb kellemetlenségeken, s nem rágódsz rajtuk tovább. Erre a tulajdonságodra vigyázz, hamarosan szükség lesz rá megint.

Gyümölcsösünk őszi gondozása
SPORT • SPORT • SPORT
30 KANIZSA j 1993. szeptember 1"
Meglepetések a Sörgyár Kupán
Kispályás labdarúgás
A Mindenki Sportpályáján rendezte meg a Kanizsa Sörgyár Kupa országos kispályás labdarúgó ornát a városi sportcsoport, a labdarúgó szakszövetség és a sörgyári vezetés, amely szponzorálta a hagyományos versenyt.
A kialakított 4 kispályán (2 salakos, 2 füves) összesen 30 csapat versengett, többségében a városi bajnokságban szerep-ló csapatok, amelyek többszakaszos rendszerben mérkőztek. Már az első napi versenyek is több meglepő eredményt hoztak:
- így igaz, mert korai búcsúra kényszerült a Bútorgyár, az ÁFÉSZ, viszont jól vette az akadályokat a Medál gárdája. A nap szenzációját viszont az jelentette, hogy este kigyúltak a fények a Mindenki Sportpályáján a Tip-Top-Hedál, valamint a ROTARY-Sz. Stars mérkőzéseken, majd egy kis gond akadt a fényekkel, a nagy teljesítményű biztosítékkal, amelyet a DÉDÁSZ Rt. ügyeletes szakemberei az értesítést követően, 41 perces(l) késéssel cseréltek ki. A kény-
Folytatódott a bajnoki pontvadászat a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban, amelynek során 54 csapat kezdte meg az őszi hajrát az ideális feltételeket biztosító Mindenki Sportpályáján. A sorozatot a 15. fordulóval kezdték a csapatok (a tavaszi idényben már 4 előrehozott fordulót lebonyolítottak), amelyek hétfőtőlcsütörtökig elfoglalták a két salakos pályát.
A legnagyobb érdeklődéssel kísért találkozókat a „minőségi", I. osztályú csapatok vívták, melynek során a sípot olyan kiváló bírók fújták, mint Gergely Sándor és Velicskó Miklós. Működésükre nem is lehetett panasz, hiszen valamennyi mérkőzésen nagyszerűen dirigáltak, kézben tartották a néha renitenskedőket is a többségében „éles" nyitányon. Az I. osztályúak mezőnye tulajdonképpen két csoportra oszlott. A bajnokesélyes, az utcahosszal vezető
szerszünet után már gond nélkül folytatódtak a küzdelmek -tájékoztatott Kiss Ernő, a torna egyik főszervezője.
A csoportmérkőzések során kiesett csapatok részére a Vigasz Kupát, az elődöntőből kiesetteknek a Tisztelet Kupát ismét megrendezték, míg a legjobbak az 50 ezer forint összdíjazású nagydöntőben, a Sörgyár Kupáért közdöttek.
Minden egyes kupaszakasznak megvoltak a sajátosságai, s a meglepetések sem maradtak el. Mindenesetre az élre kívánkozik, hogy a Tip-Top kupavédő csapata „csak" a 4. helyen végzett a nagydöntőben, ahol a nagy sikert az Nk. Progresso gárdája érte el, amely évekkel ezelőtt már kupagyőztes is volt. A Tisztelet Kupán duplázott a ROTARY Kft., amely megvédte a kupát, míg a Vigasz Kupán a kanizsai riválisok közül a Chemo-tox volt a befutó.
A Sörgyár Kupa országos
Tip-Top mellett 5 csapat pályázik a dobogóra, míg 6 gárda nagy küzdelmet folytat a további osztályos szereplésért. Vagyis lesz bőven izgalom a felsőházban.
Az esélyesek közül iskolajátékot mutatott be a Tip-Top remek csapata, amely 8-1-re verte a kiesés ellen küzdő Holsten csapatát. A bajnokaspiráns egyébként olyan kitűnőséggel gazdagodott, mint a Kanizsára visszatért Csepregi. Az olajosok egykori játékosa az élvonalbeli évek után, a ZTE, Bp. Honvéd, BVSC-Dréher NB l-es menetelése után került vissza, aki ősztől a kanizsaiakat és a városkörnyéki miklósfai csapatot erősíti. Ugyancsak a Tip-Top csapatában szerepel Skublics, az egykori NB Il-es gólkirály.
A nagyszerű csapatnak nem okozott gondot a remek bemutatkozás, amely a következő összeállításban szerepelt: Be-lovári - Lánczos, Kapus, Stró-
tornán, az ünnepélyes záráskor Szakony Gyula (városi LSZ) ismertette az eredményeket, míg a díjakat Hosznyák Ferenc (Sörgyár) és Kápolnás Zoltán (városi sportcsoport) adták át. Mind a három kupasorozatban a győztes elnyerte egy évre a vándorserleget, az 1-4. helyezett csapatok pedig kupadíjazásban részesültek, míg a legjobbak még pénzdíjban és sörgyári jutalomban részesültek.
A Sörgyár Kupa élcsoport végeredménye. Vigasz Kupa:
1. Chemotox, 2. Flamingó, 3. Holsten, 4. Hidrofilt (valamennyi Nagykanizsa). Tisztelet Kupa: 1. ROTARY Kft.,
2. F. Puncs (mind a kettő Nagykanizsa), 3. KVGY, Kaposvár (játék nélkül, mivel ellenfele, az IPOSZ Varia nem állt ki).
Sörgyár Kupa, nagydöntő: 1. Progresso, 2. Tubifex (mind a kettő Nagykanizsa), 3. Bp. Hangulat, 4. Nk. Tip-Top.
(ntl)
ber, Csepregi, Horváth L. Csere: Horváth Z., Faller, Skublics, Felső. Csapatvezető: Kónya Antal. Góllövők: Felső (3), Horváth L. és Skublics (2-2), Csepregi, illetve Dóra.
Biztos győzelmet aratott az ÁFÉSZ a sereghajtó ellen (6-2), értékes sikert ért el a Progresso a Kögáz ellen (1-0), s ezzel helyet cseréltek a tabellán. Hatalmas küzdelmet és meglepetést hozott a Tubifex-Tungsram összecsapás (l-l), valamint az IPOSZ Varia-Zó-na mérkőzés (l-l).
Tabellaszomszédok találkoztak a Flamingó-Bútorgyár rangadón, amelyen a bútorosok az első 20 perc után már 4-0-ra elhúztak. Az előnyt Ko-záriék növelhették volna, de „lazára" vették a folytatást. Ugyanakkor a dobogóra pályázó ellenfél rákapcsolt, ledolgozta a hátrányt és nem sok hiányzott a fordításhoz sem. Végül is maradt a 4-4.
A bajnokság állása a 15.
Sporthétvége
PÉNTEK Labdarúgás. Városi kispályás, senior, Mindenki Sportpályája, 17.00.
SZOMBAT
Kézilabda. Nők: Olajbá-nyász-KS Dréher SE, Olajbányász munkacsarnok, 16.00.
Kosárlabda. Nők: MÁV NTE-Baja, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00. Labdarúgás. Ifjúsági bajnokság: Olajbányász-Mohács, Olajbányász _ pálya, 14.00. Megyei: MÁV NTE-Becse-hely, 15.00.
Tenisz. Nők: Olajbányász-Haladás VSE, Vár úti stadion, 10.00. Férfiak: Olajbányász-Pénzügyminisztérium SC, Vár úti stadion, 10.00. Teke. Nők: Sörgyár-Kőbányai Sörgyár, Sörgyári csarnok, 14.00.
VASÁRNAP
Labdarúgás. NB II: Olajbá-nyász-Szekszárd, Olajbányász pálya, 16.00. Megyei: Kiskanizsa-Kemendollár, 10.45. Fityeház-Csesztreg, 15.00. Városkörnyék: Mik-lósfa-Molnári, 15.30. Sze-petnek-Petrivente, 15.00. Tenisz. Nők: Olajbányász-Balatonboglár, Vár úti stadion, 10.00.
Teke. Férfi: Sörgyár-Soproni Sörgyár, Sörgyári csarnok, 10.00.
forduló után: 1. Tip-Top 29, 2. Tubifex 20, 3. ÁFÉSZ 20, 4. Flamingó 19, 5. Bútorgyár 18, 6. IPOSZ Varia 17, 7. Progresso 12, 8. Kögáz 11, 9. Zóna 10, 10. Tungsram 10, 11. Holsten 9, 12. MÁV Elise 5 pont.
Á II. osztályban a listavezető PÓKER remekül kezdett, 5-2-re verték a Coca-Colát, a 2. helyen álló Faunusz Puncs a véghajrában lőtt góllal nyert a 4. helyen álló ROTARY ellen, míg a 3, helyezett D. Piccoló 6-1-re lelépte azt a sörgyári gárdát, amelytől tavasszal 4-l-re kikapott. Meglepetés a Cantona 2-1-es győzelme a Fekete Sas ellen, a Szőlőskert 7-4-es sikere a Pedagógus ellen, míg 2-2-es eredménnyel zárult a Bombá-zók-DKG FDSZ találkozó.
A III. osztályúak és a IV. osztályban szereplők kiélezett küzdelmeket folytattak a bajnoki pontokért.
(balogh)
CSEPREGI A KISPÁLYÁN
SPORT • SPORT • SPORT
111 - /- \ 1993. szeptember 17. KANIZSA 31
Itthon kezdenek az olajos-lányok
Kézilabda
A hét végén megkezdődik a bajnoki pontvadászat az NB I B-ben, melynek 12 csapatos Nyugati csoportjában szerepel az Olajbányász női együttese, amely az előző bajnoki évben az előkelő 4. helyen végzett.
Az olajosok augusztus elején az új szakvezető, Uzsoki László irányításával láttak munkához.
- Keményen alapoztunk és szorgos munkával „építkeztünk", s úgy ítélem meg, hogy kezd a csapat összeállni. Nos, a feladat sokrétű, ám most két dolgot mindenképpen kiemelek. A fö hangsúlyt az NB 1 B-s csapatra kell helyezni, de mellette hallatlanul fontos egy olyan erös utánpótlás bázis kialakítása, amelyre évek múltán bátran lehet alapozni - vélekedett a visszatért mester.
Az elmúlt bajnokságban szerepelt kerettagok közül hiányzik Szökéné és Pető, valamint Skrach. Az olajosok „új" szerzeményei a régiek: a visszatért Krichenbaumné (kapus), Hor-
Kajak
Az ideális feltételeket biztosító Csónakázó-tó versenypályáján immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a RO-TARY Kőolaj Kupa nemzetközi utánpótlás kajakversenyt, amelyet a kupaküzdelemben első alkalommal bekapcsolódott zágrábi fiatalok avattak nemzetközivé.
A 26 versenyszámban lapátoló fiatalok küzdelmes elődöntőket, majd színvonalas, izgalmas döntőket vívtak. A rangos versenyen külön párharcot folytattak a Bútor-RO-TARY kajakosai Tolna megye legjobbjaival a ROTARY Kupáért. Végül is hatalmas küzdelemben a kanizsaiak nyerték a pontversenyt, s ezzel itthon maradt a díszes kupa.
A nagyszerűen szerepelt kanizsaiak közül aranyérmet szerzett Fodor Krisztina (ifi 500 m), Varga P,-Horváth G. (ifi 500 m), Dervalics Tünde (kölyök 500 m), Fodor K.-Dalocska K. (ifi 500 m), Varga Gábor (férfi 500 m), Der-valics-Ludányi (Kaposvár), Varga G.-Horváth G. (ifi 1000 m).
váthné Juhász Irén (szülés után), Tokorcsi és a főiskolát végzett, saját nevelésű Ágoston (kapus), aki a Zemplén iskolában tanít. Rajtuk kívül a szakvezető rendelkezésére áll: Nagy és Skoda (kapusok), Gombor, Szloboda, Szakonyi, Buza, László, Vass, Kiss, Majoros, Czigóth, Németh és Szilágyi (mezőnyjátékosok), tehát az újonc NB l-es Z. Caola csapatának olajos kiszemeltjei, nevezetesen Gombor és Buza továbbra is a kanizsaiakat erősíti.
- A bajnoki rajt előtt sokat és eredményesen dolgoztunk, s ebben a mai keret minden téren partner volt. Fegyelem, munka és jó hozzáállás jellemzi a lányokat, akik a három előkészületi mérkőzésen kedvező benyomást keltettek. Egyébként a Caola ellen 22-22 volt
Ezüstérmes lett Sárközi András-Zsohár G. (Kaposvár) serdülő 500 m-en, Cserjés Károly (gyermek 2000 m), Kulcsár Gábor (kölyök 500 m), Szendrői-Várszegi (Kaposvár) ifi 500 m-en, Varga Péter (férfi 500 m), Palotás Zoltán (ifi 1000 m) és Varga Gábor az első alkalommal rendezett férfi-ifi 200 m-es döntőben.
Bronzérmet nyert Dalocsa Karola (ifi 500), Varga Gábor-Palotás Zoltán (férfi-ifi 500), Varga Zoltán-Kulcsár Gábor (serdülő 500), Horváth Attila (gyermek 2000), Horváth Ildikó-Hajdú Mónika (ifi 500), Horváth Gábor (férfi 500), Palotás Zoltán-Varga Péter (férfi-ifi 1000)., Szendrői Zsófia-Bagarus Szilvia (gyermek 2000).
Az összesített pontverseny élcsoportjában: 1. Bútor-RO-TARY 201, 2. Tolna 194, 3. Kaposvár 115 pont. A kupát
az eredmény, a Tanárképző ellen pedig nyertünk, amelynek során alakult ki a rajtoló csapat. Bizakodva várom az új bajnokságot, az új osztályt, s majd az őszi tapasztalatok alapján meghatározható az irány - mondta Uzsoki László.
A kanizsaiak holnap (szombaton) hazai környezetben kezdenek a KS Dréher SE (Budapest) ellen, akik további hazai sorsolása a következő:
Október 2-án (16 óra): Olajbányász-Óbudai Goldberger. Október 16-án (16 óra): Olajbányász-Vasas Kőbányai Acél SK. Október 30-án (15 óra): Olajbányász-Pécsi Lepke. November 13-án (15 óra): Olajbányász- MALÉV SC. November 20-án (16 óra): Olajbányász-Tatabányai SC.
(-logh)
Illés Miklós, a ROTARY Kft. igazgatója adta át llederics Antal sk-elnöknek.
A mintaszerűen előkészített és rendezett hagyományos kupaversenyre széles körű összefogás bontakozott ki. A szervezésben és lebonyolításban döntő szerepet vállalt ROTARY Kft. és a Bútorgyár Rt. mellett a nemzetközi versenyt támogatta a MOL Rt., a Városi Polgármesteri Hivatal, DKG Rt., DKG-EAST Kft., Gaoinform Kft., MOL RT. Nk-i Bányászati Üzem, a MOL Rt. Üdültetési és Szállodai Iroda, KÖGÁZ Rt., Autómobil Center (An-gyalosi Béla), Metál-System (Halász Károly), OPEL-Püs-pök (Püspök József), Médium Kft. és Fodor József vállalkozó, akik s amelyek dicséretes és példamutató támogatást valósítottak meg. Köszönet érte!
Balogh Antal
Futószalagon
- Atlétika. Rijekában, a Horvát Atlétikai Szövetség szervezésében öt ország nemzetközi ifjúsági viadalán szerepelt Szemerédi Eszter (edző: Parti Tibor), az olajosok válogatott távolugrója. A még serdülő versenyző a villanyfényes nemzetközi versenyen, zuhogó esőben 541 cm-es eredménnyel nyerte a pénzdíjas versenyt.
- Kosárlabda. Megkezdődött az 1993/94-es bajnokság a női NB I-ben. A B-csoport-beli MÁV NTE Pécsett, az újonc PEAC ellen magabiztos játékkal aratott 81:65 (38:32) arányú győzelmet, amelyhez Petényi 27, Simonné 17 ponttal járult hozzá. A csapat holnap (szombaton) mutatkozik be hazai környezetben, amikor az ugyancsak újonc Baja lesz a vendég.
- Ülőröplabda. Hollandiában szerepelt a Hamburger SK csapata, amely a Hoen-broek rendezésében sorrakerült nemzetközi versenyen nagyszerűen képviselte a magyar színeket (l-l német, magyar és 7 holland csapat indult). A kanizsaiak a jubileumi tornán valamennyi ellenfelüket biztosan győzték le és tornagyőzelmet arattak. A kupagyőztes csapat: Balogh, Czimmermann, Földi J., Földi B., Pőcze, Taródy, Varga, Pa-licz, Pölcz, valamint a válogatott Budai Sándor, aki Pécsről került a kanizsaiakhoz.
- Tenisz. Jól kezdték az őszi idényt az olajosok, de aztán megtorpantak. A fővárosban az OB l-es nők 6:3 arányban legyőzték a BMTE-Törley csapatát (Korityina, Fjodorova, Gaál, Gazsi, valamint a Korityina-Fjodorova és a Gaál-Novák páros nyert), s ezzel megerősítették 3. helyüket. A Győri Vízügy elleni hazai folytatásban 6-3-ra kikaptak az A-csoportba igyekvő vendégektől (nyert: Korityina-Fjodorova és a No-vák-Gazsi páros, valamint Fjodorova). Az OB III-as férfiak 7-2-re verték a Medosz-Erdért, Balatonbogláron 5-4-re nyertek, de legutóbb 5-4-re kaptak ki a vendég Martonvásár csapatától.
(ba)
Kanizsán maradt a ROTARY Kupa
32 —j
KANIZSA
V ........ / ...... » 1993. szeptember 17.
Nagykanizsa, Bethlen Gábor u. 29. (Braun Éva utca) háromszobás összkomfortos, kétszintes társasházrész, garázs-zsal, konyhakerttel eladó. Érdeklődni a helyszínen 18-19 óráig vagy telefonon de.: 93/313-318, du.: 93/312-446 (1245 K)_
Csengery u. 88. sz. alatt egyszobás, 42 négyzetméteres, nagykonyhás, egyedi fűtéses, olcsó lakbérű lakásomat elcserélném önkormányzati, egyszobás bérlakásra, keleti városrész, Attila u., Platán sor, Csokonai u. előnyben. Ajánlatokat levélben „Nagykonyhás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1229 K)
Kétszobás, tanácsi, összkomfortos, 2 erkélyes, nagyméretű, étkezős, telefonos III. emeleti lakásomat kisebbre cserélném IV. emeletig, másfélszobásig. Cím: Liszt F. 6/C. Ilf/3. Máténé. (1340 K)
Szentgyörgyvári hegy III. hegyháton eladó 700 négyszögöl szőlő, gyüjnölcsös, pincével, teljes felszereléssel. Érd.: Nk. Városkapu krt. 6/C. Gredics. Ugyanitt nagy garázs eladó. (1339 K)
Kis-Balatontól 8 km-re, Zalakarostól 15 km-re, nyugodt környezetben 2 szobás családi ház kerttel eladó. Irányár 380.000 Ft. Érd.: Orosztony, Szent Ist-ván u. 13. (1333 K)_
Kétszintes, két család részére is alkalmas, üzleti szempontból kitűnő helyen lévő családi ház eladó. Lakást, illetve nyaralót beszámítunk. Nk. Rákóczi u. 1. (1336 K)_
Nk. Csengery utcában 50 négyzetméteres tanácsi lakás azonnali beköltözéssel eladó. Cím a szerkesztőségben. (1363
K)__
Nk. Kodály Z. u. 5. VIII/51. szám alatt kétszobás, összkomfortos lakás berendezéssel vagy anélkül, továbbá a Munkás u. 14/D. épületben garázs- eladó. Érd.: 06-84/315-708 telefonszámon, 18 óra után. (1366 K)_
Keleti városrészben kétszobás, összkomfortos, kéterkélyes tanácsi bérlakásomat másfélszobásra cserélném, ráfizetés nélkül. Érd.: 317-186 telefonon. (1358 K)__
Zalakaroson, 4264 nm telek, gyümölcsössel eladó. Két év múlva építési engedély kapható. Érd.: Galambok, Dó-zsa Gy. u. 46. (1389 K)_
Kétszobás, telefonos lakás a Liszt F. utcában eladó. Cím a szerkesztőségben. (1384 K) _
3 szobás, étkezős, földszinti lakás eladó. Cím a szerkesztőségben. (1385 K)
Egy kétszobás és egy háromszobás la-kast cserélnék zalakarosi nyaralóért. Lehet félkész is. Cím a szerkesztőségben. (1386 K)
Eladó Nk. Teleki u. 3/A. V/28, sz. alat-
ti összkomfortos, 53 nm-es, tehermentes öröklakás. Érd.: helyszínen, vagy 313-472 telefonszámon, esti órákban. (1383 K)_
3 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Nk. Csengery u. 31. 1/1. Érd.: Sánci Italbolt. (1382 K) ____
Vásárolnék Nk-án üres telket vagy lebontásra ítélt épületet telekkel. Érd.: Nk. Városkapu 6/C. Gredics. (1380 K)
2+1/2 szobás, tehermentes lakásomat 1 + 1/2 szobásra cserélném, esetleg eladnám, valamint galamboki hegyen a tóhoz közel zártkert épülettel eladó. Érd.: Rózsa u. 19/B. 11/11. (1379 K)
Egyszobás lakás eladó, illetve a tulaj-donjoga. Nk. Magyar u. 32/3. (1375 K)
5 millió Ft értékig Nk-án 1-2 éves családi házat keresek megvételre. Ajánlatokat 93/314-394-es telefonszámra ké-rek. (1377 K)_
78 nm-es, 3 szobás felújított lakás eladó. Érd.: Nk. Munkás út 4/B. Fsz/2. Marosa. (1368 K)_
Másfélszobás, összkomfortos, I. emeleti önkormányzati bérlakásomat elcserélném egyszobás minigarzonra. Cím a szerkesztőségben. (1372 K)
Kétszobás, központifűtéses, teraszos lakás eladó. Érd.: Bármikor, Nk. Rózsa u. 10. E lph. 30. (1350 K)
JÁRMŰ
Zsiguli leiárt műszakival, és BMW 320-as eladó vagy kisebb autóra cserél-hető. Nk. Cigány u. 67. (1349 K)
1983-as évjáratú FIAT RITMO 85/S tí-pusú személygépkocsi teljesen felújított, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 64. 16 óra után. (1355 K)
Simson eladó. Tel.: 314-585. (1369 K)
Üzemképes, 1200-as Zsiguli 30 ezer Ft-ért eladó. IZS alkatrészek kaphatók. Nk. Magyar u. 32/3. (1376 K)
Polski Fiat 1500-as eladó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 2. 1/9. Tel.: 314-585, egész nap. (1384 K) _
Hosszúplatós IFA eladó. ''94 májusáig műszakiztatva. Török László, Nk. Pivá-ri u. 117. (1381 K)_
VW Golf, automata váltóval, 1995. szeptemberig műszakiztatva eladó. Érd.: Nk. Liszt R 8/C. Pleva Mihály. (1378 K) ____
''87-es kiadású, 126-os Polski Fiat kitűnő állapotban, 2 év műszakival eladó. Irányár: 100 eFt. Érd.: Rigyác, Vörös Hads. u. 4. (1370 K)_
5 éves, s. piros, 5 ajtós, benzines, 1300-as VW, garázsban tartott, 23.000 km-rel eladó. Erd.: 84/315-708 telefonszámon, 18 óra után. (1361 K)
ALBÚRLKT
Egyszobás, különálló lakást bérelnék hosszabb időre. Tel.: 93/319-435. (1341 K)_
Bútorozatlan albérleti szoba kiadó. Érd.: Nk. Csengery út 34. 15 óra után. (1356 K)_
Belvároshoz közel félkomfortos házrész irodának, üzlethelyiségnek kiadó. Cím á szerkesztőségben. (1359 K)
Albérleti szoba kiadó egy személy részére. Érd.: 317-376-os telefonszámon, esti órákban. (1365 K)
VKGYKS
Orosz, német, holland nyelvből szakfordítást rövid határidővel vállalok. Érd.: Szerkesztőségben a 93/312-305-ös telefonszámon lehet. (1260 K)
Negyvenes értelmiségi nő egy gyerekkel eltartási szerződést kötne családi házért vagy udvaros társasházrészért. „Pótnagyszülők" jeligére ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be kérek. Minden megoldás érdekel. (1282 K)_
Már most választhat, illetve vásárolhat a borszőlőből és szőlőoltványokból az államilag ellenőrzött területeken az őszi borkészítéshez és szőlőtelepítéshez. Cím: Balogh János, Nk. Varasdi 18. Tel.: 319-435. (1276 K)_
Super Combi csecsemőágy, gyerekheve-rő, Freddy 2 szekrénysor, 6 személyes étkezőgarnitúra eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/C. 1/7. Baa. (1315 K)_
Házőrzésre alkalmas két keverék kamasz kutyát elajándékoznék. Cím a szerkesztőségben. (1343 K)
Combi babaágy eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 8/C. Pleva Mihály. (1335 K)
Hordozható cserépkályhát vennék. Ajánlatokat ármegjelöléssel, Nagyrécse, Egry u. 1. Mezőfi. (1333 K)_
Eladó 1 db rácsos gyermekágy, 1 db Silver Cross esővédős sport babakocsi (7000 Ft), 1 db egyszerű kivitelű sport babakocsi (2000 Ft), 1 db új Chicco állványos, öltöztetővel ellátott fürdőkád (vízleengedős) és 1 db gyermekhordozó (kenguru). Brunner György, Nk. Erdész u. 27. IV. 25. (1344 K)__
Alig használt 1012-es típusszámú német vegyestüzelésű kályha igényesnek eladó. Irányár: 25.000 Ft. Érd.: Rigyác, Szabadság u. 27. (1345 K)_
Általános és ipari iskolai tanuló mate-matika-kémia-fizika, esetleg anyagismeret korrepetálását vállalom. Érd.: 93/314-229. (1338 K)_
Aknás garázs eladó a Téglagyári úton. Érd.: Ni. Zemplén 3/B. fsz. 1. vagy a 312-224-es telefonon. (1342 K)
Régi képeslapokat - 1945 előttieket -gyűjtemenyembe vásárolok. Tel.: 93/317-120. (1362 K)_
Eladó lengyel (asztalos) 16 programos varrógép. Erd.: Nk. Kossuth tér 14. I. em. 2. Horváth Károly. (1364 K)
Keveset használt MPS-1230 nyomtató 13 ezer Ft-ért eladó. Érd.: Microsystem, Nk., Fő út 10. (1360 K)_
Alsós tanulók korrepetálását vállalom. Nk. Berzsenyi u. 6/A. Sárdi Zoltán. (1357 K)_
Angol nyelv tanítását vállalom októbertől. Jelentkezni 15 óra után a lakásomon. Tiborcz Iván, Nk. Platán sor 12/B. II. em. 1. (1354 K)_
Eladó: rekamié (ágyneműtartós), asztali lámpa, jénai főzőtálak és még más. Megtekinthető: Nk. Csengery u. 56., a délutáni órákban. (1353 K)
Matematikai korrepetálást vállalok általános iskolások reszére. Érd.: Nk. Ka-zanlak krt. 14/D. III/9. 19 óra után. (1352 K)_
Gyors, olcsó cipőjavítás. Nk. Király út 30. Habda Rezső. (1351 K)
FELHÍVÁS!
Kérjük mindazon nagykanizsai és környéki lakosokat, akik a Magyar Út Körök Mozgalom és a Magyar Igazság és Életpárt megalakításában, további munkájában tevékenykedni kívánnak, jelentkezzenek a 93/311 -979 telefonszámon.
Felsőfokú német nyelvvizsgával fordítást, tolmácsolást és nyelvtanítást vállalok a délelőtti órákban, munkanélkülieknek is. Érd.: Nk. Munkás u. 6/A. IV/12. Gáspámé. Hétköznap 18 órától. (1347 K)_
Bontásból származó ajtók, használt szekrénysorok eladók. Érd.: Nk. Cigány u. 67. (1348 K)_
Jugoszláv szekrénysor megkímélt állapotban eladó. Érd.: Nk. Ifjúság u. 15. fsz/8. Takács. (1373 K)_
Jól jövedelmező másolási és postázási munkát ajánlok. Felbélyegzett válaszborítékért tájékoztatom. Cím: 8825 Mi-háld, Kossuth u. 45. Kovács Miklós. (1371 K)_
Kuvasz kiskutyák eladók. Érd.: 93/314-198. (1374 K)_
2 éves, kitűnő állapotban lévő babakocsi és egy Combi típusú gyermekágy eladó. Érd.: Husz, Zalaegerszeg, Berzsenyi út 22. III. em. 10. (1346 K)
l''ARTNKRKKRKSÖ
Kanizsa vagy környéki lakással és jogosítvánnyal rendelkező, 65 év körüli társat keresek. Nyaralóval, autóval rendelkező nő vagyok. Leveleket „Őszirózsa" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérek. (1318 K)__
„Sorstárs 39" jeligéjű hirdetésemre írtál, sajnos 6-án az általad kért időpontban nem tudtam elmenni. Leveledet 7-én kaptam meg. Jelölj meg több időpontot. írj „Tűzpiros Rózsa '' jeligére a Pf.: 154-be. (1388 K)_
Belső emberi értékekre igényes értelmiségi nő megismerkedne hasonló igényekkel rendelkező, kizárólag független, intelligens, becsületes, jól szituált, 45 év körüli férfival. Gyermek nem akadály. Leveleket „Menekülő élet" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérek. (1387 K)_
Csinos, 170 cm magas, 31 éves tanárnő keresi azt az intelligens, vállalkozó szellemű igényes férfit, aki társa és partnere lenne mindenben. 8802 Nk. Postán maradó „Kék szemű" jeligére kérek leveleket. (1329 K)
HÍRSOROK
- Nyugdíjasok fóruma. A Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete (Nagykanizsa, Csengery u. 2.) szeptember 23-án (csütörtökön) 18 órai kezdettel nyilvános Nyugdíjas Fórumot szervez Nagykanizsán, az Ady Endre út 7. sz. alatti Helyőrségi Klub I. emeleti színháztermében. A fórum előadói: Be-reczki Vilmos független országgyűlési képviselő, Balázs Zoltán és Freisinger Jenő parlamenti szakértők.
T.
- Segély a nagyatádi kórháznak. Az Orvosok a Világért, francia székhelyi szervezet mintegy 30 millió forint értékű küldeményt juttatott el nemrég Magyarországra. Azokat a kórházakat segítik gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, amelyek a volt Jugoszlávia területéről hozzánk érkezett menekültek ellátásában és gyógyításában részt vállaltak. Ezek sorában jelentős szerepe van a nagyatádi kórháznak, így az intézmény a küldeményből több mint 6 millió forint értékben részesült, amit már át is vehettek a kórház illetékesei.
-sch
KÖZMEGHALLGATÁS
Értesítem a város lakosságát, hogy az 1990. évi LXV. törvény 13. paragrafusa alapján a képviselő-testület a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5.) 1993. szeptember 27-én (hétfő) 16.00 órakor közmeghallgatást tart. A közmeghallgatáson az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek. A közmeghallgatásra a képviselőtestület nevében szeretettel meghívom és várom a város lakosságát és a szervezetek képviselőit. Tisztelettel:
Dr. Kereskai István polgármester
Palai József fogadta a német küldöttség tagjait
(Erdei András felvétele)
DÉL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
V. évf. 39. sz. 1993. szept. 24
MEGJELENIK: MINDEK PENTEKEN
PENZEMBEREK EGYMÁS KOZT
Sikeres pályázd!
Folytatható a bicikli ú t
Az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság nemrégiben írt ki egy pályázatot, amelyre városunk is beküldte a maga támogatandó elképzeléseit. Az ily módon kapott közel kétmillió forintból, plusz a város ugyanilyen összegű ráfordításából folytatódhat tehát a palini Alkotmány utcában megépített gyalog- és kerékpárút.
Mint a szakembertől sikerült megtudnunk, minden évben két alkalommal van mód ilyen pályázati anyag benyújtására, és a város élni is kíván ezzel a lehetőséggel, hiszen a tervek közt az is szerepel, hogy Nagykanizsa tavaly elfogadott közlekedési koncepcióját szem előtt tartva, a 7-es elkerülő szakasza mellett már meglévő bicikliutat is folytatják a keleti városrész irányába.
A belvárosban is változások várhatók a bicikliutak-kal kapcsolatban, hiszen egy hónapon belül elkészül az engedélyeztetési terv, és ezt követően még az év végéig megtörténnek azok az átalakítások, szegélykorrekciók stb., amelyek lehetővé teszik a biciklis közlekedést a belvárosban.
- át
A Puchheimhez közeli, fürstenfeldbrucki takarékpénztártól érkezett Kanizsára az elmúlt hét péntekén háromtagú küldöttség, hogy felvegyék a kapcsolatot személyesen is az OTP helyi fiókjával. Első látogatásukon, melyet a remények szerint a jövőben továbbiak is követnek, egy keretszerződést készítenek elő. Ezen belül megvizsgálják, mi módon segítheti a német és a kanizsai takarékpénztár az önkormányzat munkáját, valamint a vállalkozásokat és a közös vegyes vállalatokat.
A pénzintézetek összefogásának a jövő év elejétől már az „átlag" polgár is élvezheti
gyümölcsét. Ekkortól ugyanis a gyorsabb információáramlásnak is köszönhetően tete-
mesen lerövidül majd a németországi pénzutalások ideje.
- kr -
ŐSZI DIÁKOLIMPIAI VERSENYEK
A városi-városkörnyéki diáksport-bizottságok rendezésében megkezdődtek az őszi diákolimpiai versenyek. A legfrissebbek a III. korcsoportos focisták voltak, akik két négyes csoportban mérkőztek a győzelemért, a jobb helyezésekért. A helyosztókat október 4-én a Mindenki Sportpályáján vívják (kezdés: 13.45 órakor).
Az atlétikai csapat- és egyéni versenyek döntőjét jövő hét elején tartják a Mindenki Sportpályáján. Hétfőn a városi döntőn a fiók versengenek, kedden a városkörnyéki döntőt bonyolítják le, majd szerdán a városi döntőn a lányok mérik össze erejüket. A kezdés: egységesen 14 óra.
(-»1)
A Vasemberház fogadótermében ünnepélyes eseményre került sor a múlt hét szerdáján. 36 ifjú pedagógus, közöttük 18 középiskolai tanár tette le esküjét. A fiatalok mellett idős vendégei is voltak ezen a délutánon a teremnek, hiszen azokat a nyugdíjas pedagógusokat is köszöntötte a Zrínyi-iskolá-sok kedves műsora, akik 50-70 évvel ezelőtt szereztek dip-
Ifjú és nyugdíjas pedagógusok
lomát. Gerencsér Tibor üdvözlő szavai után Molnár Jánosné vas-, Kovács Józsefné gyémánt-, Báíki Józsefné, Benedek Józsefné, Csizmadia Ferencné és Csizmadia Ferenc pedig arany diplomát vehettek át. Dómján Józsefnének, aki 70 évvel ezelőtt kezdte pályáját, az ünnepség előtt lakásán adták át a Humán Osztály képviselői a rubindiplomát. Szöcs Béla gyémántdiplomáját az idős pedagógus halála miatt a családja veheti át egy későbbi időpontban. Dr. Fitos Árpádné betegsége miatt szintén a későbbiekben kapja meg az aranydiplomáját.
- dé -
KANIZSA
1993. szeptember 24,
Régen várt eseményre került sor az elmúlt pénteken Zalakarosban, ahol felavatták a hónap eleje óta működő új rendőrőrsöt. Szirtes Lajos, a nagyközjég polgármestere köszöntő beszédében üdvözölte a megjelent vendégeket: többek között dr. Boross Péter belügyminisztert, dr. Czoma László országgyűlési képviselőt, dr. Hegedűs Tamás címzetes államtitkárt, köztársasági megbízottat, Meik Gézát, az országos rendőrfőkapitány képviselőjét, az Országos Rendőr-főkapitány-ság gazdasági főosztályvezetőjét, dr. Pálfi Dénest, a Zala megyei közgyűlés elnökét, valamint a szomszédos települések polgármestereit.
Szavait követően dr. Boross Péter mondta el avató beszédét, majd Kötő Attilának, az őrs parancsnokának átadta a belügyminisztérium ajándékát, egy új Skoda Favorit kulcsát.
ORS KAROSON
Ötvenegy visszautasítva
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság tájékoztatója alapján szeptember 10-től lóig az általuk őrzött magyarszlovén határon 18 külföldi állampolgár illegális átjutását akadályozták meg u járőrök. A közúti és vasúti határátke< főhelyeken 67 945 személyi, valamint 20 600 közúti jár-müvet léptettek át.
A magyar-horvát szakaszon öten próbáltak hazánk területére törvényellenesen bejutni. Az átkelőhelyekén 89 665 személyt, 5430 vaséti és 26 089 közúti járművet bocsátottak át.
A sármelléki ideiglenes ié-giátketőhelyen 114 személyt és 15 jármüvet ellenőriztek.
A beutazási feltételek hiánya miatt SÍ külföldi állampolgártól tagadták meg a beléptetést.
- k -
„VERTELEN" VERADAS
Másfél héttel ezelőtt kezdődött és a hónap végéig tart az a rendkívüli véradóakció, amelyet a véradóátlomás szakemberei szerveztek. A szeptember 6-tól meghirdetett véradás Információink szerint meglehetősen vérszegényre sikeredett, hiszen a mólt hét végéig mindössze tíz(!) olyan véradó tért be a kórházba, aki előtt ismert volt a szinte minden sajtóorgánumban közzétett akció,
Oévi
Tízezer-egyszáz liter üzemanyag 20 forintért
Egy héttel ezelőtt nyitotta meg hivatalosan „kútjait" városunk új töltőállomása, az ÖMW. Az erre a napra eredetileg kétórásra tervezett, de három és fél óráig elhúzódó rendkívüli benzin-
ár-akció eredményeként 4-500 személygépkocsiba tízezer-egy-száz liter benzint tankoltak a türelmes várakozók. A húszforintos egységár magyarázata pedig az, hogy az országban a kanizsai a huszadik ÖMW kút, amelyik a múlt péntektől az autósok szol-
gálatában áll.
- é -

Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár: Bencze Ildikó
Reklámmenedzser: Gombás Imre
Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója.
Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/312-305
Computertechnika: GRAFO irr. PRINTEXT I5T. Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 313-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa
Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
DEÁK EMLEKTURA ''93
Emlékezz a haza bölcsére és kerékpározz a kerékpársportért, a kerékpárutakért!
Deák Ferenc születésének 190. évfordulója alkalmából az SZDSZ nagykanizsai szervezete és a Triatlon Klub emléktúrát szervez Söjtörre.
A túra célja: tisztelgés Deák Ferenc emlékének, a kerékpársport és a kerékpározás, mint életforma népszerűsítése.
Rossz idő esetén a találkozót követően kötetlen beszélgetésre kerül sor önkormányzati képviselők és a Polgármesteri Hivatal illetékeseivel.
Program: - túraindulás
- ebéd, amelyet a szervezők ingyen biztosítanak
- szabad program
- visszatérés
Gyülekezés: 1993. október 16., 9.30 óra, Deák tér
Indulás: 10 órakor
Visszaérkezés: 18 órakor
Útvonal: Nagykanizsa-Hahót-Söjtör
Táv: 2x32 km
Jelentkezni lehet: telefonon: 310-523
Hívjon a
nggiMHPi
m

SttSuM SaaSM
Aki kimarad, az lemarad!
Már narancsszüretre készül a Fidesz?
A Fidesz Nagykanizsai Csoportja megtette az első lépéseket a következő önkormányzati és parlamenti választások előkészítésére. A helyi pártszervezet tagjai október első napjaiban választják meg a városi elnökséget, majd sor kerül az elnökválasztásra is. A hónap folyamán tisztázódik az is, hogy a csoport kit javasol országgyűlési képviselőjelöltnek, és kiket indít a kanizsai önkormányzati választásokon.
A városi és falusi csoportok jelölése alapján alakul majd meg a megyei elnökség és választ elnököt. Ezen szervezeti kérdések tisztázásának egyébként október hóban be kell fejeződni, hiszen hamarosan a megyei választási listák összeállítása kerül napirendre.
L. I.
Dr. Gotthárd Jenő, dr. Hantos Ferenc, dr. Hegedűs Tamás, Szirtes Lajos, dr. Boross Péter és dr. Czóma László az avatáson.
(Erdei András felvétele)
Az ünnepség záróaktusaként a belügyminiszter átvágta az őrs bejárata előtt ki-
feszített nemzeti színű szalagot.
- rl
1993. szeptember 24. KANIZSA 3
VAROS „BUGYOGÓ" NÉLKÜL
Jó ideje nem működik már a kanizsai Erzsébet téri szökőkút. Medre többnyire száraz, csak a BMX-szel kerekező, gördeszká-zó fiataloknak nyújt némi örömet. Vajon mi történt vele?
1985-ben épült, ahogy akkor szokták volt mondani, felszabadulásunk 40. éves jubileumára. Rövid volt a határidő, az azt megelőző hidegben rohammunkában készült, sokfelöl adtak hozzá anyagot, munkát, ezt, azt. A helybeliek az építését szorgalmazó akkori tanácselnökről „Mózes''-bugyo-gójának" nevezték. Ezt jószerivel elfelejtettük, és lassan azt is, újkorában milyen volt.
Makrai Mártonná, a Városgazdálkodási Vállalát részlegvezetője ugyancsak szívügyének tekinti a szökőkút sorsát. Tőle kaptunk tájékoztatást a jelenlegi állapotokról:
- 1990 nyarán kezdődtek a bajok, 1991-tűi már csak alkalmanként működik, míg végül ebben az évben üzemeltetése már nem is szerepel a költségvetésben. A háromfejes szökőkút - talán sokan nem tudják - egy zárt rendszer, szivattyúja adott vízmennyiséget forgat (körülbelül 90-100 köbmétert - a szerk.). Állandó tisztítása, utántöltése egy évben körülbelül 300-400 ezer forintba kerül, ha nem kell javítani.
- Ennyi idő után tudják-e, hol a hiba?
- A szökőkút a jelenlegi állapotában csak a középső szórófejjel működtethető, mivel a két szélső szórófejhez csatlakozó nyomóvezeték-rendszer hibás, feltehetően repedés miatt, amit a műszeres mérések is igazolnak. Mint kiderült,
Nem született végleges elöntés a cigány családgondozói hálózatról
A múlt héten került sor arra a tanácskozásra, amely több szakértő bevonásával arra lett volna hivatott, hogy létrehozzon egy olyan tanfolyamot, amelynek keretében cigány család-gondozókat képeztek volna. Döntés azonban nem született, pedig a tanácskozás elején úgy tűnt, az intézményekből érkezett szakemberek elképzelései közel állnak egymáshoz. Mayer Ferenc, a Batthyány Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatója helyet és képző szakembereket bocsátott volna rendelkezésre annak a háromszázezer forintnak a fejében, amelyet a Zala Megyei Cigányok Független Egyesülete nyert. Dr. Nemesvári Márta is támogatta az elképzeléseket, és elmondta, a megyei Vöröskereszt, mint bizonyítványt adó szerv is támogatásáról biztosította a kezdeményezést. A Munkaügyi Központ meghívott szakemberei szerint nem lett volna akadálya annak sem, hogy a tanfolyamot végzettek tevékenységüket közmunka keretében folytassák, ezt csupán kérvényezni kell.
Hogy döntés mégsem született, annak az az oka, hogy a pályázatban van egy aprócska félreértés. A pályázat támogatói nem a leendő családgondozók tanítására adták a támogatást, hanem egy már működő családgondozói hálózat dologi kiadásainak fedezésére. Az ülés résztvevői úgy döntöttek,
amennyiben az illetékes minisztériumból olyan válasz érkezik, mely szerint a már meglévő pénz az oktatásra fordítható, nem lesz akadálya a képzés megindításának.
- átév -
(A cigányszervezet Nyílt levele lapunk mellékletében olvasható.)
A lélekszám változatlan
Szeptember 13-tól szeptember 20-ig - lapzártánkig -négy kanizsai polgár hunyt el, ám ugyanennyi újszülöttel is gyarapodtunk e héten. így városunk lakóinak lélekszáma nem változott, továbbra is 56 275.
Házasságot az említett időszakban kilenc fiatal pár kötött.
- R -
Nyugalom a tűzoltóknál
A hűvös, ködös reggelek vagy a kiadós éjszakai eső az oka, netán az, hogy felelősségteljesebbé váltunk, s ezért nem játszadozunk a vörös kakassal - nem tudni. Egy azonban bizonyos, immár harmadik hete - az éber Őrködés mellett - nem volt „dolguk" a kanizsai tűzoltóknak.
- ta
majdnem egy köbméter vizet fogyaszt el a rendszer egy óra alatt - azaz a talajba szökik a víz.
- Mi történik jelenleg?
- A nyomócsövek műszeres nyomáspróbája folyik, s ennek eredményeként kell majd - ha szükséges - mindhárom acélcsőbe burkolatbontás nélkül müanyagcsöveket behelyezni. Két vállalattól kértünk árajánlatot, amit már meg is kaptunk. Hamarosan elkezdődhet a javítás, melynek pénzügyi fedezetét a Polgármesteri Hivatalnak kell biztosítani. A szökőkút így az idén már nem fog üzemelni, de nincs is miből. Bízunk egy sikeres javításban és a jövő évi indításban.
- Igaz-e, hogy vigyázni sem tudtunk rá?
- Hogy a nagy melegben néhányan megfürödtek benne, és vettek egy-egy hűsítőt, még
csak hagyján. Más viszont a kutyafürdetés, és amiket a vízbe dobálnak. Volt itt sörösüveg, autógumi, az útfestők határoló kúpjai, és még sok minden. Ha a megrongált szűrőkön valami az alsó rendszerbe kerül, az végzetes is lehet. Ujat építeni nincs pénz, arra kell vigyáznunk, ami már megvan.
Az Erzsébet téri szökőkút a belváros egyetlen dísze - lenne. Igen, mert most éppen fordítva működik. Alul szökik a víz, megbosszulva talán, hogy annak idején nem nekivaló, vagy selejtes anyagokat kapott „ajándékba". Szeretnénk mielőbb újra hallani nyugtató csobogását, s majd a meleg napokon élvezni hűsítő környezetét. Három év után csak sikerül egyszer „vizet" is fakasztani a pénzügyi forrásokból.
Tóth Ferenc
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZÍNHÁZI BÉRLETHIRDETÉSE
az 1993/94-es évadra
HEVESI-BÉRLET
Bertolt Brecht: McCoy-Ungvári:
Stein-Kander-Ebb: Ken Kesey: Eisemann-Zágon:
KOLDUSOPERA - zenés játék - Kaposvár A LOVAKAT LELÖVIK, UGYE?
- maratoni táncverseny - Zalaegerszeg ZORBA - musical - Zalaegerszeg KAKUKKFÉSZEK - tragikomédia - Kaposvár HYPPOLIT, A LAKÁJ - zenés bohózat
- Veszprém
BRÓDY-BÉRLET
McCoy-Ungvári:
Mario Fratti:
Stein-Kander-Ebb: Bertolt Brecht: Nagy Ignác: Arthur Miller:
A LOVAKAT LELÖVIK, UGYE? - maratoni táncverseny - Zalaegerszeg AZ ÁLDOZAT KÖZBESZÓL -bűnügyi komédia - Zalaegerszeg ZORBA - musical - Zalaegerszeg KOLDUSOPERA - zenés játék - Kaposvár TISZTÚJÍTÁS - vígjáték - Kaposvár AZ ÜGYNÖK HALÁLA - színmű - Veszprém
RÁTKAI-BÉRLET
Eisemann-Zágon: HYPPOLIT, A LAKÁJ - zenés bohózat
- Veszprém
SZENTIVÁNÉJI ÁLOM - vígjáték
- Zalaegerszeg
AZ ÁLDOZAT KÖZBESZÓL -bűnügyi komédia - Zalaegerszeg AZ ÜGYNÖK HALÁLA - színmű - Veszprém KAKUKKFÉSZEK - tragikomédia - Kaposvár TISZTÚJÍTÁS - vígjáték - Kaposvár
Shakespeare:
Mario Fratti:
Arthur Miller: Ken Kesey: Nagy Ignác:
Régi bérletek megújítása: Új bérletek váltása:
október 4—8-ig október 11-15-ig
HEVESI-BÉRLET kedvezményes (diák, nyugdíjas)
I. hely: 1.000 Ft I. hely: 850 Ft
II. hely: 900 Ft II. hely: 800 Fl
BRÓDY- és RÁTKAI-BÉRLET
I. hely: 1300 Ft I. hely: 1100 Ft
II. hely: 1200 Ft II. hely: 1000 Ft
A bérleteket két részletben lehet megvásárolni, a második részletet február 15-ig kell befizetni. A bérletek megújíthatók a HSMK rendezvényi csoportjánál munkanapokon 10-18 óráig (tel.: 311-221)
Ha összegyűlik a megfelelő számú aláírás, a SZABADSÁG térről SZTÁLIN tekint majd a LENIN útra?
1 i'' KANIZSA | 1993. szeptember 24.

Takács Zoltán képviselő azt mondta el, hogy módjában állt betekinteni a nem fizetők listájába, és nagyon felháborította, hogy olyanok neve is szerepel ezen a listán, akik amúgy a város első adófizető polgárainak sorába sorolják magukat. Van köztük olyan is, aki körünkben ül.
^ A nem lakás céljára szolgáló önkormányzati helyiségek bérleti díjának „nem fizetői" névsora nem hozható nyilvánosságra, mert az személyiségjogokat sért - tájékoztatott dr. Henczi Edit jegyzőnő.
Hétfőn délután ismét ülésezett városunk önkormányzata. Napirend előtt többen kértek szót. Czupi Gyula képviselő azt javasolta, hogy a jövő hétre tervezett közmeghallgatásra az önkormányzat képviselői mellett kapjanak meghívást a közpénzen működtetett intézmények (kórház, rendőrség, IKI stb.) vezetői is, hiszen így mód nyílik a közvetlen válaszadásokra.
Krémer József képviselő elmondta, hogy a Deák Ferenc születésének évfordulójára szervezett megyei ünnepségekhez városunk is csatlakozott. Nagykanizsa elképzeléseit Mayer Ferenc képviseli az e célból alakult megyei bizottságban. A képviselő felkérte a Kulturális és Oktatási Bizottságot,
hogy dolgozza ki egy emlékmű felállításának lehetőségeit.
A garázsépítésekkel kapcsolatban megkezdődött tiltakozó akcióról azt mondta a képviselő, hogy nem aláírásgyűjtésekkel kell az
egyet nem értő véleményeknek hangot adni, hiszen ezek a tervek nem elfogadottak, hanem éppen véleményezésre vannak kihelyezve.
A napirend előtti felszólalások után a polgármesteri tájékoztatóval kapcsolatban tettek fel kérdéseket a képviselők. Több városatya is értetlenségének és elégedetlenségének adott hangot a Kanizsai Napok kapcsán. Koczfán Ferenc képviselő azt kifogásolta, miért nem volt gyermekjegy a vásáron, illetve nem értett egyet a 350 ezer forint kifizetésével sem, amelyet a Kanizsai Napok Alapítvány számlájára utaltak át. „Jó lett volna, ha tételes elszámolást tettek volna elénk" - mondta a képviselő.
Dr. Kereskai István polgármester a képviselőnek azt ajánlotta, hogy a kritikákat talán az alapítvány kuratóriumának kellene címezni. Palotás Tibor hihetetlenül drágának tartotta a vásárt, ha az önkormányzatnak 350 ezer forintot kellett fizetnie a részvételért, a berendezésért, a területért és a felszerelésért. A témában megszólaltatott Karmazln József elmondta, hogy az önkormányzat standjáért 4 ezer forint plusz ÁFA összeget fizetett négyzetméterenként, a további pénzt pedig egyéb, nem ismertetett kiadásokra fordították. Ezt követően Palotás Tibor véleménye az volt, hogy ez egy hihetetlenül drága vásár volt, és ha ezt tudta volna, akkor nem érezte volna olyan jól magát. Egyébként ő is kérte a vásár rendezőit, hogy számoljanak el. Amint a jegyzőnőtől megtudhattuk - aki a kuratórium tagja -, a városnak nincs joga az Alapítvány elszámoltatására.
A polgármesteri beszámolóval
kapcsolatban felmerült kérdésekre az eddigi gyakorlat szerint írásban kaptak válaszokat a képviselők, most e gyakorlatot megszakítva Molnár László mint a Kanizsai Napok Alapítvány képviselője a „sajtópáholyból" szót kapott. A felmerült kérdésekre a következő válaszokat adta: Azért nem voltak gyermekjegyek, mert a megnyitó napján a gyerekeké volt a vásár. E napon ingyen nézhették meg a kiállításokat. Palotás Tibor -mondta Molnár László - a hangzatos felszólalása ellenére idén is és tavaly is nagyon jól érezte magát a vásáron.
Ezt követően több képviselő is védelmébe vette a vásárt, majd
felhívták Palotás Tibor képviselő figyelmét, hogy a város érdekeit is sérti, ha magy nyilvánosság előtt kiteregeti a pénzügyeket, pláne, ha az adóhatóság munkatársai is nézik a közvetítést. A polgármesteri tájékoztató elfogadása után került sor a sokat emlegetett „20-as" szobor elhelyezésének kérdésére. A választójoggal rendelkező la= kosság több mint tíz százaléka aláírásával kérte a szobor visszahelyezését - tájékoztatta a jelenlevőket a polgármester. A témával kapcsolatosan több képviselő is kérdéseket tett fel. Nevezetesen: Vajon mi a több? A 44 ezer meg nem kérdezett véleménye, vagy az összegyűjtött aláírások száma? Ki finanszírozza a szobor más helyen történő felállítását? Mi lesz a régi helyével? Mi történik, ha most ellenvéleményként a szobor helybenhagyását kérő aláírásokat adnak át a polgármesternek?
Az elhangzott kérdésekkel kapcsolatban Böröcz Zoltán képviselő elmondta, hogy ezeket akkor kellett volna érdemben megvitatni, mielőtt az önkormányzat meghozta azon döntését, hogy a tíz százalék aláírás összegyűjtése után egyetért a szobornak az Erzsébet térre történő visszahelyezésével. Most már meg kell szavazni a szobor visszahelyezését. „A liberálisokat az adott szó kötelezi" - mondta Balogh György a témával kapcsolatban.
A kórházrekonstrukció most esedékes kérdéseivel kapcsolatos kétórás vita nem mindig volt mentes a személyeskedéstől. Pro és kontra feszültek egymásnak a vélemények, végül a többféle variáció után Farkas Zoltán alpolgármester javaslatát fogadta el a közgyűlés.
A nem lakás céljára szolgáló
helyiségek bérleti díjainak alakulásáról szóló beszámoló kapcsán Czobor Zoltán azt javasolta, amennyiben nem jogsértő, hozzák nyilvánosságra a helyi sajtóban azok névsorát, akik nem fizetnek bérleti díjat bérleményeikért. Ez a javaslat személyiségjogokat sért, tájékoztatta a jelenlévőket a jegyzőnő. Magyar József azt javasolta, hogy a bérleti díjak osztályozásával támogassa a város azokat a vállalkozásokat, amelyekre szükség van, és vessen gátat azok túlsúlyának, amelyek kevésbé szükségesek.
Takács Zoltán képviselő azt mondta el, hogy módjában állt betekinteni a nem fizetők listájába, és nagyon felháborította, hogy olyanok neve is szerepel ezen a listán, akik amúgy a város első adófizető polgárainak sorába sorolják magukat. Van köztük olyan is, aki körünkben ül.
Az állattartásról szóló rendeletet is módosította ezen az estén az önkormányzat. A módosítás szerint az, aki orvosi bizonyítvánnyal tudja igazolni, hogy olyan betegségben, vagy fogyatékosságban szenved, amely a jelző eb tartását szükségessé teszi, akkor az eb hozzájárulás beszerzése nélkül tartható.
A pénzbeli és természetben nyújtandó szociális támogatásról szóló rendeletet is módosították és kiegészítették a képviselők, majd a továbbiakban megalkották a parkolóhelyek megváltásáról szóló rendeletet, amely szerint az „egyes" díjövezetben 90 ezer forint plusz áfáért váltható parkolóhely - ez a belvárosi területeket érinti -, a „második" díjövezetben 75 ezer forint plusz áfáéit, a „harmadikban" - pl. Palinban, Kiska-nizsán, Sáncban - 60 ezer forint plusz áfáért válthatók meg ''93-ban e területek.
A képviselők ezen a napon elfogadták a VGV eszközállomány és vagyonértékelésre vonatkozó vagyonmérleg-tervezetét, valamint elfogadásra került a felnőtt és ifjúsági sport helyzetéről szóló tájékoztató is.
Felállításra kerül az a bizottság is, amely a HSMK és a Városi Könyvtár vezetőinek kinevezése körül „bábáskodik" - döntötte el a testület.
Kovács János fogszabályozással kapcsolatos felvetéseire pedig majd a népjóléti bizottság előkészített javaslata után tér vissza a testület. Az ülésen egyetértést nyert Marton István azon javaslata is, hogy a Múzeum és a Városfejlesztési Bizottság közösen dolgozzon ki egy tervezetet arról, hogy megfelelő helyre kerüljenek azok a feliratok, emléktáblák stb., amelyek mostanra idejüket múlták.
- dé -
Erős rés
a mi joghézagunk
„Iván" sorsa is bizonytalan? Képünkön még megy, de lehet, hogy Ismét visszajön? Az érte szóló aláírásokat még hitelesíteni sem kell, hisz jóval több mint 4600 regisztrált tagja volt az egykori MSZMP-nek.
(-)
(Erdei András felvétele)
ULESEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
MAGYAR TÁVKÖZLÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
Zala Megyei Távközlési Üzeme
Értesítjük- Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Zala Megyei Távközlési Üzem készülékcsere-akciót hirdet Nagykanizsán. A telefoncsere-akció 1993. szeptember 22-től kezdődően tart
folyamatosan egész évben, a Nagykanizsán az Ügyfélszolgálati Irodában, Huszti tér 5. szám alatt.
Önnek nem kell mást tennie, mint utolsó havi telefonszámlájával és régi tárcsás készülékével felkeresni a hirdetésben megjelölt címet.
Elavult készülékét lecseréljük új, korszerű, megbízható, típusengedélyezett nyomógombos készülékre. A készülék fogyasztói ára (3800,- Ft) helyett csak három digifon szolgáltatás megrendelésének egyszeri díját, 260-390,- Ft-ot számítunk fel. További előny, hogy a helyszínen nem kell fizetni. A kiválasztott szolgáltatások díja a távbeszélőszámlán fog jelentkezni.
Az osztrák Alcatel cég digitális készülékeiből csont, piros és fekete színben választhat.
Zala Megyei Távközlési Üzem
6 í KANIZSA ''1 1993. szeptember Hl
Szőlőskerti legenda
Bizonyosan az ország más részein is szép a szeptemberi nyár, de nekem itt, a Csó-tói elágazásnál, a Betyár-rétet szegélyező kis hegy tövében a legszebb. Szülői birtokunk is itt volt, ezért is kötődöm ide gyerekkorom óta. S hogy a nyugdíjas koromra megépült fogadó mégis vett birtokra épült, azt nevezhetném véletlennek is, de az ellenkezője is igaz. Ki hinné el, hogy egy ilyen épület csak úgy véletlenül épül...
A bölcsöm az innen egy alig kőhajításnyira lévő Bagolán ringott. Rokonaim révén ma is kötődöm oda, de a bagolaiak is ragaszkodnak hozzám, hiszen a nehézkesen működő földosztó bizottságba is ők választották be. Már kanizsai lakosként tanultam ki a kazánkovács szakmát a 7. számú tanintézetnél, majd a MÁVAG-ba kerültem. A MAV-nál pedig a mozdonyvezetéshez is bizonyítványt szereztem. Aztán jött ötvenhat, és utána három év Dunaújvárosban, ahová büntetésből helyeztek. Túléltem én is, mint sokan mások, felesleges lenne most nagy hősi tettként felemlegetni... 1959-
A Talajerőgazdálkodási Vállalat 1951-ben alakult, s nevével itt Zala megyében kereken harminc éve találkozhatunk. 1975-ig a tőzegbányászat volt a vállalat elsődleges feladata. Péntek Árpád 1983-tól igazgatója a pápai székhelyű cégnek, mely Veszprém és Zala megyében tevékenykedik. A profilváltás éve 1975. Ettól kezdve feladatuk a településtisztasági szolgáltatás,
ben már újból Kanizsán voltam. Rámismert egy egykori iskolatársam, aki aztán Moszkvában végzett, ő hívott a vasúthoz, s egy Szovjetunióban végzett ember szavára engedtek az akkori hatalmasságok. Igaz, ekkorra már az első házasságom ráment a dunaújvárosi száműzetésre. Ezt sem panaszként mondom, hiszen kárpótolt érte a sors egy új családdal... Tíz év múlva elhívtak dolgozni a kórházba, s aztán ott is maradtam főgépészként nyugdíjazásomig. Mindig is szép emlékem marad a Babocsai-emlékérem, amit nyugdíjazásom alkalmával kaptam, és az a sok értékes, ötletes ajándék is, mellyel a munkatársaim búcsúztak tőlem. A „gépészkedésböl" azért megmaradt annyi, hogy a TIT kazánfűtő-tanfolyamain most is szívesen oktatom a tanulni vágyókat. Szabad időmben már húsz éve fenyőcsemetéket nevelek, mely évente szép jövedelmet hozott. A bevételt félretettük fiaink számára. Közben a szomszéd Naca néni megkért, hogy szerezzek vevőt az ö ingoványos területére. Kínálgattam én ismerősöknek
amely kiegészült a veszélyes hulladékok ártalmatlanításával, szállításával. Kezdetben, ha elhaladtak az utcán jellegzetes alakú szállítóeszközeik, mindenki biztos volt benne, hogy ezek a „talajo-sok". Aztán megjelent a konkurencia, úgy is mint magánvállalkozó, úgy is mint minden engedély nélküli kontár, s mind ebből a „szakmából" próbál megélni.
Az igazgató több okból nem ért egyet az új jelenséggel, hiszen ezt szigorúan közegészségügyi tevékenységnek kellene tekinteni. S így számos környezetvédelmi előírásnak kellene megfelelni! Valljuk be, ezek ellenőrzése önmagában is nehezen megoldható feladat, és a KÖJÁL átalakulása óta talán
és ismeretleneknek két éven keresztül, hiába... Aztán végül én vettem meg. Emlékeztem rá, valamikor, amikor még rendesen művelték azt a területet, gyönyörű szép káposzták nőttek itt... Nőhet ott még más is, gondoltam magamban... Az arra járó-kelő ismerősök -úgy tűnik, nem emlékeztek már a káposztákra -, talán egy kissé meg is mosolyogtak, csodálkozva kérdezgették, ugyan mit akarok csinálni ezzel az elvadult, haszontalan ingo-vánnyal. Tréfából válaszolgattam aztán: Vendéglöt építek ide... Ma már elmondják, hogy magukban jót nevettek rajtam, gondolván, elment a józan eszem. Én pedig hozzáláttam az ingovány feltöltéséhez. Ami felesleges föld, törmelék akadt Kanizsán, azt mind szívesen fogadtam. Aztán úgy alakult, hogy a viccből komoly dolog vált. Nagyobbik fiam munkanélküli lett, pedig akkorra már a gépésztechnikusság mellett a vendéglátós szakmát is kitanulta. Nem baj, fiam, csinálok neked egy vendéglöt, hogy soha többé ne kelljen munka nélkül lenned. E bejelentés után kaptam egy fiúi csókot...
még nehezebb. A húsipari hulladékot például - míg hozzájuk tartozott - Pápára szállították feldolgozni. Hogy most mi a sorsa ennek a veszélyes hulladéknak, a talajerősök nem tudnak róla...
Talán nem is véletlen, hogy a gazdaságtalan szállítások, a lakossági szolgáltatások maradtak meg a vállalatnak. A vállalkozók kiszámították, hogy az nekik nem hoz hasznot, így ezért nem törik magukat. Tanulságos esetük van az egyik nagykanizsai vállalkozóval. Már másfél éve használja a barázdateknős lerakodóhelyüket, de a felgyülemlett másfél milliós adósságból egyetlen fillért sem fizetett ki. Még a csökkentett összeg
Ezután az építkezést már csak el kellett kezdeni. Átestünk az engedélyezési csatákon, és megkezdtük a bankoknál való sorbanállást. Ekkor derült ki, hogy milyen sokféle szakember van a családban. A rengeteg segítséget ezúton is köszönjük nekik. A szerelési munkákat persze mind magam végeztem... Az elmúlt év szilveszterén volt az átadás. Hogy miért lett a neve Szőlőskert fogadó? Ez bizony egy szerzett név. Először arra gondoltunk, legyen Paprikás a neve. Aztán láttam az Alföldön egy Szőlőskert nevű fogadót, melynek az épülete nagyon hasonlított a miénkhez. Ez adta az ötletet. Még onnan telefonáltam a fiamnak. Mire hazaértem, készen volt a Szőlőskert Fogadó... Két dolog hiányzik még. Az
kifizetésével sem törte magát, inkább fia nevére is kiváltott egy vállalkozói engedélyt! így próbálta megkerülni azt, hogy az ő neve már nem hitelképes... Zalaegerszegi példát is lehet említeni. Itt a várostól 13 km-re van a kispáli ürítő, de a négy vállalkozó közül csak egy szállít oda hulladékot a szippantójával. Hogy a többi hol ürít, azt Pápáról nem is lehet ellenőrizni. Ez már a helyiek feladata lenne... Mondjuk azt, hogy eddig még megúsztuk, mert szerencsére nem származott belőle nagy baj... De meg kell várni, míg az emberi felelőtlenség jóvátehetetlen károkat okoz?
Kényesek vagyunk a környezetszennyeződésre, közben a
Hogy minden hulladék a helyére kerüljön!
vallja Péntek Árpád igazgató
■■m."!■■■■ :■!■;■■■ i■ ,i . ................................................................. r t 1993. szeptember 24. KANIZSA 7

A megvalósult álom belülről és kívülről.
egyik a telefon, pedig itt megy el a vezeték a fogadó előtt(l). Az ide járó vendégek, főképpen a külföldiek nagyon hiányolják! A másik: szeretek Erdélyben járni. Sok barátom él ott. Felajánlották, hogy csinálnak egy igazi székelykaput. Már szárad a Somogyban vásárolt vöröstölgyböl fűrészelt padló...
szemünk előtt károsítják a természetet, s amit így elrontanak, azt helyrehozni nagyon nehéz. Prevencióra, megelőzésre lenne szükség. Az ellenőrzés ellen a vállalatnak akkor sem lenne kifogása, ha a saját dolgozóit is megállítják a szállítójárművekkel.
A vállalat létszáma az évtizedek alatt harmadára csökkent. Szigorúan ügyeltek arra, hogy csak annyi dolgozót alkalmazzanak, amennyi a gazdaságosságot nem veszélyezteti. Ma már egy-egy dolgozójuk 2-3-féle feladatot is képes ellátni. Áraikat is végig tartani akarják az üzemanyag-árak emelkedése ellenére is. Sőt, a megye két városában jelenleg 20% kedvezmény van érvényben.
Ez még belefér a gazdaságosságba, kellően szeretnék megalapozni a következő évet, hogy a januári átalakulást eredményesen sikerüljön végrehajtani.
- gombás -
Ez a táj nekem nagyon a szivemhez nőtt. Egy kicsit minden évszak szebb itt, mint máshol. A megpihenönek megmutatja minden értékét, hogy ha el is megy, jöjjön vissza máskor is... Jöjjön vissza többször is.
Elmondta: id. Gelencsér László Lejegyezte: Gombás Imre
A GYÜMÖLCSTORTATOL A FAGYLALTPORIG...
És egyebek a SZÖVVIP Kft. Cukrászüzeméből
A napokban betekinthettünk a „SZÖWIP" Szövetkezeti Vendéglátóipari Kft. Cukrászüzemébe. A város északi részében, a TUNGSRAM Rt. gyárának közelében, az Űrhajós-presszó szomszédságában a Nagykanizsai ÁFÉSZ által 1981-ben létesített, s azóta felügyelt üzemben serény munka folyt. A nagy tisztaságban fehér munkaköpenyes és munkaruhás nők-férfiak készítették - keverték, formázták, sütötték, csomagolták - a sok finomságot.
Szombaton csak árukiadás és általános takarítás folyik. A sokrétű feladatokat jelenleg 20 alkalmazottal és 6 másodéves cukrász szakmunkástanulóval látjuk el. Az egyre növekvő forgalom miatt szó van néhány újabb cukrász felvételéről is. Termékjegyzékünk mintegy száz terméket tartalmaz. Legkelendőbbek a gyümölcstoriák, a tejszínes és kókuszos készítmények, a dobozos teasütemények, de sok megrendelést kapunk kedvenc és sláger szeletből, mignonból, domi-
- A kollektíva hétfőtől péntekig két csoportra osztva egy műszakban - 6.00-14.00 és 7.30-15.30 órai időbeosztással - dolgozik.
A Jövő Jvtöl:
AVÜ-aliroda Kanizsán
Örvendetes hír, hogy rövid időn belül nem kell már Budapestre utuznluk azoknak, akik ügyes-bajos dolgaikban szeretnének tanácsot kérni az Állami Vagyonügynökség ottani ügyfélszolgálati Irodájában, mivel sorra nyílnak a megyeszékhelyeken a helyi irodák. Megyénkben elsőként október elején - az iroda átalakításától, illetve költözésétől függően - 1-je és 7-e között várja az érdeklődőket először az új ügyfélszolgálati iroda, ahol - akárcsak a fővárosban - Információkat kaphat bárki az éppen aktuális privatizációkról, szakmai és más befektetésekről, s egyéb ÁVÜ-s témákról. Ez
utóbbit segítendő helyben hozzá lehet Jutni az ÁVü legfrissebb kiadványaihoz - 125,- Ft-ért amelyek közérthető nyelven tájékoztatnak például a kárpótlási Jegyről vagy az egzisztenciahitelről. (Mindezzel - az Irodán kívül - a zalaegerszegi őszi vásáron, az ÁVÜ standján is találkozhatnak az érdeklődők.)
Az ügyfeleket tájékoztató hálózat azonban nem áll meg a megyeszékhelyeknél. Várhatóan a Jövő évben Nagykanizsán is megnyitja kapuit egy hasonló allroda, amely azonos feladatkörben ténykedik majd, mint az egerszegl.
- sr -
Készülnek a finom torták
(Erdei András felvétele)
nóból, hólabdából, linzer csillagból, ischlerből, sajtos pogácsából, hamburgerzsemléből, pizzatésztából és félkész tortákból is. Termékeink több mint felét házireceptek alapján készítjük. Tavasztól őszig tejes és vizes alapú fagylaltporokat is készítünk, árusítunk. Mindent összevetve havonta átlagosan egymillió-kétszázezer forint nyersanyagértéket produkálunk. Műszaki és hűtési felszereltségünk, raktározási feltételeink jónak mondhatók, s nem panaszkodhatunk az alapanyagellátásra sem. Az állandó anyagáremelések és egyéb költségek növekedése ellenére áraink szolidak. Az üzem eddig mindig nyereséges volt - mondta Rácz Györgyné üzemvezető, aki kezdettől fogva itt dolgozik, s vezetőhelyettes beosztásából nemrégiben lépett elő.
Az üzemvezető elmondta még, hogy több tucat megrendelővel vannak állandó üzleti kapcsolatban. A legnagyobbak közé a ZÉ-TA Kereskedelmi Rt., a nagykanizsai, letenyei, gelsei és zalakomári ÁFÉSZ üzlethálózata sorolható, de számos magánvállalkozónak is szállítanak. A termékek kiszállítását már évek óta a megbízható Kuzma Márton magánfuvarozó végzi bérmunkában. Lakossági megrendelésre is dolgoznak. A város területéről és a közeli községekből a hétvégi és nagyobb ünnepek előtti igénylések gyakoriak, elsősorban lakodalmakra és családi eseményekre.
tihanyi
II
KANIZSA
kellene egy jo könyv.
NYELVTANÁROK TOVÁBBKÉPZÉSÉ
Városunk általános és középiskoláiban tanító német szakos nyelvtanárok számára tartottak továbbképzést a Cserháti Sándor Műszaki Szakközépiskolában. A Perfekt Kft. szervezésében lebonyolított rendezvényen a német Max Huber Verlag és a Verlag für Deutsch kiadók nyelvkönyveinek és a tanításban való alkalmazásuknak a bemutatására került sor.
A továbbképzést Englender-né Hock Ibolya, a pécsi JPTE német tanszékének módszerta-nos tanára tartotta. Bevezeti szavaiban a németnyelv-okta-tás jelenlegi állapotáról, gondjairól beszélt, kiemelve a tankönyvek problémáit. A mostani helyzetről elmondható, hogy a középiskolások számára nincs igazán jó tankönyv, s pár éven belül biztosan nem is lesz. Itt olyan műről beszélünk, amely maradéktalanul kielégítené tanár, diájc és a nyelvoktatás igényeit.
Természetesen vannak jól használható, tanulható és ta-
nítható könyvek. Ezek közül Englenderné Hock Ibolya kiemelte a „Themen neu" című kiadványt, mely a „Themen"-nek az átalakított és megújított változata. Annak a „The-men"-nek, amely az első alternatív könyv volt a Szanyi-féle hagyományos anyag mellett és ezért tömegesen használták.
Kitűnő a „Deutsch aktív neu" is. Ez - a már Magyarországon is könnyen hozzáférhető - könyv beszédközpontú, a kommunikatív nyelvoktatás megvalósításához nyújt segítséget. A tankönyvbemutató után a nyelvvizsgák jó és rossz tapasztalatairól beszélgettek a nyelvtanárok. Szóba került az Állami Nyelvvizsga Bizottság által évek óta szervezett megmérettetés és a kevésbé ismert, de fokozatosan terjedő „Zertifikat Deutsch als Fremdsprache" elnevezésű vizsga. Egyetértettek a kollégák abban, hogy szükséges lenne ifjúsági nyelvvizsga bevezetése, mert a sikertelen vizsgák nagy része nem
nyelvi problémákból adódik, hanem a tájékozatlanságból, az alacsony informáltsági szintből. így egy tizennégy éves gyermeket - önhibáján kívül - nagy csalódás érhet. Jó hír viszont, hogy az időszakos vizsgák helyett tervezik a folyamatosság bevezetését.
A nyelvtanulás napjainkban még mindig nagyon népszerű. A legkülönfélébb tanfolyamok állnak a tanulni vágyók rendelkezésére, az iskolákban egyre több szakos tanár tanítja a diákokat. Mint hallottuk, bővül a tankönyvválaszték, még ha kellenej is egy jó könyv. Egy biztos: lehet egy könyv akármilyen kiváló, ha kellő szorgalom, kitartás nem párosul hozzá a tanuló részéről, eredménytelen marad a tanulás.
Horváth Ilona
1993, szeptember 24.
- Málik Irén a HSMK-ban.
Málik Irén iparművész kiállításának megnyitójára invitálta az elmúlt hét pénteken a Hevesi Sándor Művelődési Központ mindazokat, akik vonzódnak a pasztell színekkel, váltogatott technikával megszőtt textil faliképekhez, szőnyegekhez no meg a természet apróbb darabjainak - köveknek, csigáknak - grafikus megörökítéséhez.
A tárlaton sajnos csak néhány arcát villantja fel előttünk a Csepelen élő és alkotó művésznő, hiszen a főtémaként választott ősz ugyancsak szűk keretek közé szorította a bemutatkozás lehetőségét. Ám ennek ellenére sem távozunk a kiállításról hiányérzettel. Szívet melengetők és nyugtatók a képeken lágyan, hullámzóan váltakozó színek, amelyek hol egy tájat, szurdokot láttatnak, hol egy-egy erdőt, s halkan mesélnek az októberi fák az indián nyár múló szépségeiről. Mindezek mellett, szőnyegbe álmodva feltűnik egy bika vagy egy távol-keleti sárkány, sejtelmes katedrális, titkokat rejtő vakablak is, hogy a fantázia más vidékeire ragadjon tova.
-vács
Két hete már hírül adtuk, hogy a közelmúltban néhány kanizsai cég és a Környezetvédelmi Felügyelet összefogásában hamarosan tíz játszótér nyeri majd-vissza eredeti formáját. A szerződés aláírását mára tett követte, s csak az időjárástól függ, hogy mikorra fejeződhetnek be a felújítási munkálatok. Az elvégzendő feladatok felét a Thúry-laktanya vállalta magára. Az Eötvös téri, a Csokonai utcai, a Hevesi úti, a Munkás utcai és a Városkapu körúti játszóterek újjávarázsolását kezdték meg a héten, amelyet október végéig szeretnének befejezni. A Mélyfúrási Informatikai Kft. a Szent Flórián téren, míg a Sütőipari vállalat a Nyírfa utcában játszó gyerekeknek szerez örömet munkájával. Szeptember végéig a Kanizsa Bútorgyár a Hermann lakótelepi és szintén ez időpontig a Vízmű a ligetvárosi játszótéren hozza rendbe és festi le a játékokat. Valamennyien vállalták a fentieken kívül azt is, hogy folyamatosan karbantartják az általuk felújított területeket, így a város nyolcvanöt játszótere közül tehát tíz újra régi formájában várhatja hamarosan a gyerekeket.
- kovács -
Tíz játszótér megújul
VISSZATEKINTŐ
J?
Egy kiállítás képei"
A Kanizsai Napok kulturális programjához kapcsolódó képzőművészeti kiállítások keretében a Városi Képtár adott otthont két erdélyi alkotóművész, Maszel-ka János és Plugor Sándor tárlatának.
A székelyudvarbelyl Ma-szelka János színekben tobzódó képei az erdélyi táj harsány, tiszta színeit, az érintetlen természet élénkségét, a Kárpátok-ölelte kis falu látszólagos nyugalmát közvetítik a festő szűrőjén át. A pasztelltechnika adta lehetőségeket kihasználva, a művész a színek széles skálájával, a fény- vagy fizikai színek alkalmazásával egy erős kontrasztot ad a természetes környezet ártatlanságát ábrázoló, Illetve a helyi történelem, a társadalom zaklatott viszonyait színvilágában tükröző ellentmondásnak; ugyanakkor a fenyvesek, havasok rejtelmei, a hideg színek távolisága légiesebb, zártabb, feszültségektől mente-
sebb légkört sugallnak. Az olajfestmények és az akvarel-lek is követik a paszteilképek hangulatát: élénk, kavargó színvilág, a táj, a természetes növényzet, a település gondolatébresztő kétpóiusúságát.
Plugor Sándor sepsiszentgyörgyi grafikus tusrajzai, fémkarcai a fekete-fehér szín, a pozitív-negatív kép adta variációkra, a vonal, a tű barázdálta papír finomságára építve az emberábrázolás műfajának és a versil-lusztrációnak ötvözetét jelenítik meg. Illyés, Ady, Petőfi műveinek ismert alakjai, a hányatott sorsú, egyszerűnagyszerű emberek, gondok ráncolta arcukkal a finom toll és a tű karcolatának nyomán nyernek formát: a költő, a halott, a grófi jobbágy, a zászlótartó, a forradalmár, az egyszerű paraszt a felkiáltójel a fekete-fehér, igen-nem kérdéseire.
A két művész alkotásai témájukban és formai eltéréseikben éles kontrasztját adták
a közös kiállításnak, így elmondható, hogy nem egysíkú kínálatot nyújtottak műveikből. A Kanizsai Napok a képzőművészet szerelmeseit mégsem kápráztatták el, a képtár látogatottsága nem haladta meg a szürke hétköznapokét. A hiányérzetet fokozta, hogy nem láttunk hazai pályán kiállító művészt. A romániai magyarság, a határainkon túl, kisebbségben élő művészek támogatása, ne. kik bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvények szervezése dicséretes, sőt kötelességünk is, de a közönség dömpingszerű elárasztása velük nemcsak devalváló lehet, de a kanizsai kiválóságok számára jelentőségük, megbecsültségük kétségbe vonását is jelentheti. Elismert művészeink vannak, műalkotások folyamatosan készülnek, a képtár két belső terme pedig elfüggönyözve, lezárva, üresen állt a Kanizsai Napok alatt.
L. I.
Népünnepély a Kanizsai Korona
Sörfesztiválon
A Kanizsa Sörgyár Rt. vezetése a gyár alapításának 100. évfordulója alkalmából 14 településen 1992-ben rendezett Centenáriumi Sörfeszti-, vál osztatlan sikerére és a pozitív visszajelzésekre alapozva elhatározta, hogy a jövőben csak Nagykanizsán minden esztendőben programjába veszi a sörfesztivált. Az elhatározást tett követte, s alapos előkészületek után az elmúlt hét második felében, szeptember 16-19 között került sor a KANIZSAI KORONA SÖRFESZ-TIVÁL-nak elnevezett gazdag program lebonyolítására.
Szeptember 16-án délelőtt a gyártelep kultúrházában nyitották meg Rohrback Jenő sörgyári nyugdíjas, fafaragó népművész kiállítását, amely után sajtótájékoztatót tartottak. Ezen Tóth István vezérigazgató-helyettes és dr. Takács Árpád kereskedelmi igazgató a cég gazdasági helyzetét vázolta, majd válaszoltak a feltett kérdésekre.
A négynapos kavalkád a délután folyamán indult el útjára. Az idén is meghívott zalaegerszegi mazsorett-csoport és a körmendi fúvószenekar a belvárosból a sörfesztivál központjába, a Kanizsai Sör és Holsten zászlókkal fellobogózott Olajbányász SE sporttelepének sportcsarnok előtti szabad területére vonult. Itt a szabadtéri színpadnál többszáz főnyi érdeklődő elűtt 16 órakor került sor a megnyitóra. Először dr. Kereskai István polgármester mondott köszöntőt és kívánt jó szórakozást mindenkinek, majd rövid beszédében Furák Zoltán, a Kanizsa Sörgyár Rt. vezérigazgatója megnyitottnak nyilvánította a fesztivált. Tetszést váltott ki azon bejelentése, hogy a 12 csapolóházikóban és a sörsátorban elhelyezett 4 csapnál az első hordó sört térítés nélkül mérik ki, s a későbbiek során a színhelyen mért sör á legolcsóbb lesz a városban. Az első sörcsapolás végrehajtása után a megyeszékhelyi Lorenzó-együttes jóvoltából felcsendült a tavaly már debütált kanizsai sördal, benne annak refrénje: „Mert a kanizsai sörnek nincsen párja, kanizsai sör a sztárok sztárja. Tudja már Pest és Buda: legjobb sör a Kanizsa"...
A szórakozni vágyók a négy őszies, hűvös nap során bőven válogathattak a meghívott országos hírű előadóművészek és együttesek jobbnál jobb műsorai között. A gyermekeknek minden nap volt játszóház, s sokat tapsolhattak Pe-remartoni Krisztinának, M. Horváth Ildikónak, a Tarisznya együttesnek, Lili és Lala bohócparádéjának. A Mini Vidámpark szinte állandóan telve volt: a körhinta és a Lim-bó-hintó mellett óriási sikert aratott a gépi Rodeo-bika. A fesztiválon többször is lebegtették a sörpalackot ábrázoló hatalmas léggömböt. A felnőtteknek - Balogh Máriával, Pere Jánossal és Ayalával - az operett- és musicalműsor, a Korshow-duó műsora, a Jónás Tamás bűvész-show; több játékos vetélkedő, tombolasorsolás és sörivóverseny; Török Ádám és a Rabb együttes jazz-rock programja, Ihos József humorbetétje, a Mini Playback show; Dobos Attila, Vincze Lilla, Kovács Kati, Koncz Tibor és Lehr Ferenc; a Varnyú Country, a Los Andinos, a
Manhattan (Zorán helyett), a Szivárvány, a Kis-Lorenzo és a Cadillac együttes; a kanizsai OLD MIX és Fehér Kígyó együttes jelentett kikapcsolódást, de volt néptáncbemutató és folklórgála, többek között a Kanizsa és a Dél-Zalai táncegyüttesek fellépésével. A késő esti órákban minden nap sokan táncoltak a szabadtéri sörbálokon.
A naponta megjelent többezres tömeget alig győzték kiszolgálni az ételt és italt árusító alkalmi vendéglátó helyeken. Jó üzletet csinált több kézműves és kereskedő is.
A népünnepély jelzővel ezúttal is illethető második kanizsai sörfesztivál végig kitűnő hangulata vasárnap délután és este tetőzött. Ehhez jó alapot adott, hogy az NB Il-es olajos focisták a szomszédban folyt bajnoki mérkőzésen fölényes győzelmet arattak a szekszárdiak felett.
A HORUSZ BT. ifjú manökenjeinek érdeklődéssel kísért divatbemutatóját 18 résztvevővel kétfordulós Fesztivál Szépe-választás követte, amely-
nek szünetében a Péterfy Általános Iskola leány tornászainak jól sikerült sportakrobatikai bemutatóját és a hosszúra nyúlt utolsó tombolasorsolást rendezték meg. Az öttagú zsűri döntése alapján a Fesztivál Szépe, egyben egy éven át a Kanizsa Sörgyár Rt. háziasz-szonya - megérdemelten - a bájos Németh Andrea 18 éves levelező tagozatos vegyipari középiskolai tanuló lett, aki jutalmul egyhetes párizsi úton vehet részt. Udvarhölgyei: 2. Szőllösi Zsuzsa (jutalma: Szilveszter eltöltése Csíkszeredán), 3. Balogh Judit (jutalma: sörgyári ajándékokkal megrakott sporttáska).
A gálaműsort a peremartoni Pirotechnika Kft. tűzszerészei által produkált, közel tízperces, színpompás tűzijáték és görögtűz követte, majd Tóth István, a Kanizsa Sörgyár Rt. vezérigazgató-helyettese „Találkozunk 1994-ben is!" szavakkal köszönt el a vasárnap esti tizenőtezres hálás közönségtől.
A KANIZSAI KORONA SÖRFESZTIVÁL a Budapest Ragtime Band koncertjével és - a Kis-Lorenzó együttes közreműködésével - sörbállal zárult.
A fesztivál sporteseményeiről a mellékletünkben külön számolunk be.
Tihanyi István
A
melléklet tartalmából:
ty A Sörfesztivál sportja
10-11-12. oldal
❖ Nyílt levél a Zala Megyei Cigányok Független Egyesületétől
13. oldal
❖ Felhívás
14. oldal
❖ Tiborcz Iván hangversenye
15. oldal
❖ Vér nélkül 16-17. oldal
❖ Hol keressük az igazunkat
18-19-20-21. oldal
❖ Jó pásztorok hagyatéka
22. oldal ♦í* Kamarai keres-kínái
23. oldal
MU SORMELLEKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor az alálthi vállalatok
és vállalkozások támogatásával jelenik ftU''g: Italaion l''iiszvrt Hl.. Dél-Zului Áruiláz, Dél-Zului \ i/.míl, LM).Ml S, KAMZSATKX, KANIZSA Trend, MXiÁZ. Miskolci Mű anyag fel dolgozó Rl. Dunántúli Képviseld. l''annoiHonsui KFT., PYRIS KII., ROTARY Kit., Sootcr''s Fotó, Szociális Foglalkoztató.
1993. szeptember 27-október 3.
H
ÉTFŐ Mozi: If,> 20 óra: A dzsentlemanus
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Törvényre törve
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Szonda (ism.) 11.36 Levelek egy percben Örkény István levelei, feljegyzései - XI/4. 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Nemzetközi vallási híradó
13.30 A görög katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
A Váci Vox Humana énekkar énekel 14.55 Első közlés 15.05 Nyitnikék 15.35 Üzenő
15.45 Beszélni nehéz (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Eco-mix 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekek! 19.40 Válogatta: Baka István 20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül 21.05 Kiskocsma
Kopányi György hangjátéka 21.39 Hangszerszólók 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Aranytartalékok 23.05 Lemezmúzeum
Szigeti József hegedül
-URH-ADÖN —-
6.55-
9.00 Körzeti magazinok 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Down to Earth (ism.)
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40» Sportreggel 8.05 Slágerturmix 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárlum 13.00 Hirpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora Benne: 15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Látatlanul 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Garázs
19.30 Pop-rock újdonságok Km.: A Dire Straits és az Aerosmith együttes 20.00 Az elmúlt évek Nagykanizsai Jazzfesztivál felvételeiből-11/1. 21.00 Hirpercek 21.10 Mozimagazin 93'' október
22.00 Vaszary Gábor: Klotild
néni - bohózat 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Rokon-roll
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
A Magyar Rádió a műsor-változtatás jogát fenntartja!
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Nehéz idők-11/1.
Charles Dickens regénye 11.02 Rafael Arié énekel 11.40 Rossa László népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.12 A BBC Filharmonikus Zenekar hangversenye 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Down to Earth-30/18. 14.20 Galeri-VI/1.
Grendel Lajos regénye 15.00 Fúvósátiratok 15.20 Grace Bumbry énekel 16 05 Kóruspódium 16.30 Eszperantó híradó 17.00 Uj hangoló
17.50 A hét költője: Walt Whltman 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
19.05 Az emberiség nagy kalandja
19.35 Pablo Casals vezényli a Marlboró-i Fesztivál Zenekarát 20.26 Hirek. Időjárás 20.31 Elfeledett irodalom? 20.46 Rossini: Különös félreértés - Kétfelvonásos opera buffa 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 Rádiószínház
Herczeg Ferenc: A híd
0.05-
2.00 Évszázadok muzsikája
3 SAT
14.35 Komolyzene 16.15 Idősek klubja 17.00 Minihirek 17.10 Alfréd J. Kwak
(sorozat) 17.30 A császárnő futára 18.00 Képek Németországból 19.00 Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Hir-kviz 20.00 Robby, Kalle. Paul
(német-svájci film) '' 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Híradó 22.30 FawItyTowers
SZLOVÁK
SZTV-1 16.35 Hírek
16.40 Az öböl titka (rajzfilm) 17.05 Myjava, 1993 (részletek a folklórfesztiválból) 17.35 Magazin 18.15 Gazdasági magazin 18.20 Fekete Villám kalandjai (kanadai tévéfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Seneca (a színmű tévéváltozata) 21.25 A köztársasági elnök és vendégei a stúdióban 22.05 Időszerű események 22.35 Sport
22.45 Kulturális magazin
SZTV-2 16.00 A Worldnet bemutatja... 16.30 Zenés műsor 17.45 Regionális magazin 17.55 Labdarúgó-magazin 18.45 Külföldi tudósítások 19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Európa mellékútjain
20.40 Extra sportmagazin
21.40 Film és videó
22.05 Televíziós vitaműsor
23.15 Események
RTL
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Fönök (sorozat) Viszontlátás
Art Green és Bernie Sim-mons a város egyik hírhedt könyvelőjének dolgozik, aki jövedelme nagy részét csalás útján szerezte. Amikor Green felkeresi kollégáját a lakásán, ismeretlen tettesek félholtra verik. A rendőrség kideríti, hogy Ed a nyomtalanul eltűnt Simmons osztálytársa volt... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (amerikai sorozat)
Kísértés 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a fönök? (sor.)
Házassági tervek 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Esőlány 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Kollégák - show 21.15 Városi klinika (sorozat)
Az igazság 22.15 Vita
23.00 Kulturális magazin 23.30 Rost (sorozat)
Nagyapa meghal 24.00 Berlin Break (sorozat)
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.35 Ki itt a fönök? (ism.)
2.10 Ilona Christen (ism.)
3.10 Hans Meiser (ism.)
4.05 Robbanékony (ism.)
4.30 A Fönök (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk-játék 12.10 Csodálatos évek (sor.)
Békegalambok 12.35 Vampy (sorozat) 12.40 Robin Hood (sorozat) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Vampy (sorozat) 13.40 Sara hercegkisasszony 14.05 Cadichon, a csacsi 14.20 Vampy (sorozat) 14.25 Beany és Cecil (sor.) 14.50 Vampy (sorozat) 14.55 Spagetti és húsgombóc
(sorozat) 15.20 Vampy (sorozat) 15.25 Super Mario Brothers 15.55 Mr. T. (sorozat) 16.35 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sorozat)
Becsapott csalók 17.40 Hirek 17.45 Ruk-cuk-játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.55 Paradiso klub (sor.)
A fönök árnyéka 20.00 Hirek
20.15 Modellvadászok (sor.)
21.15 Pankráció
22.25 Fuss, angyal, fuss!
(amerikai krimi) 0.05 Versenyfutás a halállal 1.00 Modellvadászok (ism) 1.55 Pankráció (ism.)
VOX
13.45 14.45 15.40 15.45 16.15 16.45 17.10 17.15 18.00 18.30 19.10 20.10 21.00 21.20 21.45 22.30
Forma-1
Lou Grant (sorozat) Hirek
Fiatalok magazinja Földetérés (sorozat) Egy apával több (sor.) Hírek
Beszélgetés Híradó, sport Játék
Cannon (sorozat) Rosie O''Neil esetei Hirek
Hammer (sorozat) Canale Grandé Nindzsa-zsaruk (sor.)
TV 5
6.00 Banánhéj (sorozat) 6.30 Telereggel 9.00 Hétről hétre 10.00 Geopolis 11.00 Az igazság órája (ism.) 12.00 Varietémüsor 13.00 Banánhéj (sorozat) 13.30 Az évszázad haladása 15.00 A nök és a hatalom 16.30 Az egészségünkről 16.50 Főzőcske 17.05 Pokoli horgászat 17.40 Állatbarátok műsora 18.00 Kvízjátékok
19.00 A médiák hatalma
20.00 Riportok
21.30 Ünnep Belgiumban 22.45 Környezetszennyeződés 0.05 Éjféli társaság
MUSIC TV
18.00 Slágerlista 20.00 Rockumentary 20.30 Guns n'' Roses 21.00 Pip Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.00 Halló Ausztria, halló Bécs!
12.30 Moszkvától nyugatra
13.00 Magazin
13.30 Sport
14.00 Videogenerátor
16.30 Élő videoshow
19.00 Detektívek (sorozat)
19.30 Show-műsor
20.00 Sport
21.00 Európai hírmagazin
21.30 Arcképcsarnok
22.00 Hirek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 Zafír (film)
A SÖRFESZTIVÁL SPORTJA
A KANIZSAI KORONA SÖRFESZTIVÁL négynapos dús programjában a szervezők érdekes sportvetélkedőkről, versenyekről is gondoskodtak.
Az első nap délutánján a Korona Kerékpárverseny 82 indulót vonzott az előkészítő és lebonyolító helyi TRI-CO Triatlon Klub jóvoltából. Eredmények:
20 km (Ady E. út-Csengery út-Liszó és vissza):
12-14 évesek. Fiúk: 1. Gellén Ferenc, 2. Nagy László, 3. Vidovics Ferenc. Lányok: 1. Szabó Szilvia, 2. Szalai Gabriella, 3. Vitykó Andrea.
15-18 évesek. Fiúk: Gyönyörű Zoltán, 2. Szabó Szilárd, 3. Kálovics Tamás. Lányok: 1. Pápai Edit, 2. Paulovits Eszter.
40 km (Ady E. út-Csengery út-Zákány és
vissza):
Férfiak. Felnőttek: 1. Metzger Gábor, 2. Takács Péter, 3. Csőgör Péter. Juniorok: 1. Filó András, 2. Filó László, 3. Nagy András (mindhárom Zalaegerszeg). Seniorok: 1. Sturm Ernő (Pécs), 2. Horváth József, 3. Csőgör János. Nők: 1. Martinecz Katalin, 2. Szakács Mária.
A verseny után minden induló HOLSTEN-emb-lémás mezt kapott emlékbe, az 1-3. helyezettek pedig díjazásban részesültek.
A péntek délutáni „Fut a Kanizsa" utcai futóversenynek több mint 700 résztvevője volt. Valamennyi korcsoportban az Olajbányász SE sporttelepének bitumenes kézilabdapályája volt a cél. Eredmények:
A FOGYASZTOK SZOLGALATABAN
Kanizsai
műsor
Stúdió Mozi: 20.30 óra: „Dr. Feketeszeretö" KANIZSA TV 19 óra: A hétvége sportja
Szeptember 27.
DSF
OSZTRÁK 1
PRO 7
DUNA TV
MTV 1
MTV 2
9.00 Utazási magazin 9.30 Sport a nagyvilágból 10.00 Labdarúgás 11.30 Különleges sportok 12.00 Örült rekordok 12.30 Szabadidő-magazin 13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Motorok és legendák 15.00 Tenisz 17.00 Labdarúgás 18.00 Vízisportok 18.30 Amerikai labdarúgás 19.30 Sportriport 20.00 Sportbeszámolók 21.00 Labdarúgás 22.30 Kamionok versenye 23.00 Pankráció 24.00 Amerikai labdarúgás
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Golf
11.00 Maraton
13.00 Motorsport
14.00 Tenisz
17.00 Forma-1
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Motorsport
22.00 Ökölvívás
23.00 Labdarúgás
24.00 Golfmagazin
1PLUS
16.45 Akár a vademberek
17.15 Sixteen (Tizenhat) 18.00 Jog a szerelemhez (sor.) 18.30 Rajzfilmszemle
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Álmot hozó manó
19.15 A kvarkok és társaik
20.00 Hiradó
20.15 Útvonalak a művészethez: Nagy-Britannia
21.00 Beszélgetés
21.10 Halberg Memories
21.40 Utánajártunk
22.25 Az NDR talkshow-ja
0.25 A nap témái (ism.)
0.55 Plus-pontok nonstop
9.00 9.05 9.30 10.30
12.10 12.15 13.00 13.35
14.00 14.45 15.00 15.15 15.40 15.50
16.35
17.00 17.10 18.00 18.05 18.30
19.30 20.00 21.15 21.25
22.45
0.20 0.25 2.00 2.05
Hirek
Bili Cosby-show (ism.) Éjszakai stúdió (ism.) Szerelem haladóknak
(ism.)
Hideg gyümölcsleves Schilling - magazin Hírek / Konfliktusok Három hölgy
(sorozat)
Wallonék (sorozat) Eurolurizmus (ism.) An-tan-ténusz Benjámin Blümchen Ne félj I
Kaland a Karib-tengeren
Rafinált betörés
Flintstone család
A hálátlan szomszéd
Minihírek
Wurlitzer
Hirek
Rólunk van szó Hagedornslányai
(sorozat)
Híradó
Sport
Oldalpillantások A pók hálójában
(olasz sorozat) A palatábla dzsungel
(amerikai film) Hírek
Tangó és Cash (ism.) Hírek
1000 mestermü
OSZTRÁK 2
16.45 Oldalpillantások 17.00 Franciaország 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Bili Cosby-show (sor.)
Születésnap 18.30 Ének a szalonban 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Két müncheni Hamburgban 21.15 Teleszkóp 22.00 Hiradó 22.35 Autóstoppal az űrbe 23.05 Nagyik (rövidfilm) 23.55 Utolsók (angol film)
4.25 Lassie (ism.)
4.50 Flipper (ism.)
5.15 Mr. Belvedere (ism.)
5.45 Rajzfilmek (ism.)
6.45 Varázslatos Jeannie (ism.)
7.15 Hármak társasága (ism.)
7.45 Adderly (ism.)
8.45 Godzilla Biolante ellen
(ism.)
10.45 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.15 Roseanne (ism.) 11.45 Dokumentumfilm 12.05 Air Force (ism.) 13.05 Krokodil Dundee (ism.) 14.55 Adderly (sorozat)
A tigris élete 15.55 Mr. Belvedere (sor.) Párbaj
16.25 Varázslatos Jeannie
(amerikai sorozat) Űrrepülés akadállyal 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.25 Hármak társasága (sorozat) A milliomos 18.55 Kezdeti nehézségek Az alígátor bosszúja Bennek tulajdonképpen dokumentumfilmet kellene készítenie az iskola számára. A diákok megismerkedhetnének egy dolgozó nő hétköznapjaival, aki otthon még a családját és a háztartást is ellátja. Ben azonban unalmasnak ítéli ezt a témát, és inkább horrorfilmet forgat... 19.25 Roseanne (sorozat)
Reklám 20.00 Hiradó
WiH A férfi, akit Lónak neveztek (am. western) 22.35 Az utolsó amerikai szűz (amerikai filmvígjáték)
0.20 Riporterek (ism.)
0.50 Hírek
1.00 Raven (ism.)
1.45 Hirek
1.55 Nincs akadály (ism.)
3.30 Mozgó kórház
3.55 Hirek
16.00 16.05 16.10 16.10
17.45
18.25 18.45 19.00
20.35
21.10
21.35 21.40
Hírek, műsorismertetés Évforduló
80 nap alatt... (ism.) Hosszú vágta Magyar-am. film (ism.) Ének a Báthoryak nyomában Mesesarok Dunahiradó A halál nem felejt Amerikai film Zenével a békéért II. rész
Meghökkentő mesék Angol tévéfilmsorozat Segítőkész házvezetőnőt felveszünk (ism.) Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
5.10 Malibu vízi mentői 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei! 9.00 Pont, pont, pont 9.30 Black, a fekete villám 10.00 Város a tenger felett 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Fiatal és nyugtalan (sor.) 13.15 Trapper John (sorozat) 14.10 Szomszédok (sorozat) A Danny által elkövetett, állítólagos rablótámadást a rendőrség vizsgálja. A szemtanúk vallomása szerint Scott is a helyszínen tartózkodott. Max nem hisz fia ártatlanságában, Scott pedig, hogy védje barátját, hamis vallomást tesz. 14.40 Bonanza (sorozat) 15.40 Űrszekerek (sorozat)
Történelem 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok
Fehéren-feketén 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Egy bajor Rügen szigetén (német sorozat) 21.20 Igazi csoda 22.15 Hunter (krimisorozat) 23.00 Újdonságok és történetek
1. korcsoport (ált. isk. 1-2. oszt., raji: Vasemberháztól). Fiúk: 1. Kardos Tibor (Rozgonyi), 2. Kovács Balázs, 3. Németh Tibor. Lányok: Godina Helga, 2. Vörös Hajnalka, 3. Góber Judit.
2. korcsoport (ált. isk. 3-4. oszt., rajt: Vasemberháztól). Fiúk: 1. Koros András (Péterfy), 2. Bárányi Gergely (Körösi), 3. Kálóczi Árpád (Gelse). Lányok: 1. Mátyás Ildikó (Palin), 2. Horváth Lia (Körösi), 3. Horváth Zsuzsanna (Péterfy).
3. korcsoport (ált. isk. 5-6. oszt., rajt: Deák térről).
Fiúk: 1. Horváth Gábor (Zrínyi), 2. Marczin Balázs (Zrínyi), 3. Köteles Dávid (Vécsey). Lányok: 1. Németh Adél (Zrínyi), 2. Páli Viktória (Hevesi), 3. Horváth Zsófia (Batthyány).
4. korcsoport (ált. isk., 7-8. oszt., rajt: Deák térről).
Fiúk: 1. Czakó Szabolcs (Palin), 2. Kiss Gábriel (Körösi), 3. Kovács Tamás (Hunyadi). Lá-
nyok: 1. Molnár Márta (Zemplén), 2. Kiss Mária (Nagyrác), 3. Pados Zsanett (Petőfi).
5. korcsoport (középisk. 1-2. oszt., rajt: HSMK-tól). Fiúk: 1. Kárász Krisztián (Zsig-mondy-Winkler), 2. Tislér Gábor (Z. Munkácsi Szakm.), 3. Szűcs László (Dr. Mező). Lányok:
1. Fülöp Kinga (Batthyány), 2. Bogdán Magdolna (Rózsa) 3. Dömötörffy Renáta (Dr. Mező).
6. korcsoport (középisk. 3-4. oszt., rajt: HSMK-tól). Fiúk: 1. Sárecz Lajos (Z. Zrínyi), 2. Tislér György, 3. Pajor István (Z. Zrínyi). Lányok: 1. Sas Éva, 2. Simon Beáta, 3. Rigla Rita (mindhárom dr. Mező).
Felnőttek (raji: HSMK-tól). Férfiak: 1. Fehér Ferenc (ZTC), 2. Dómján Tibor (Kaposvár), 3. Varga József (N. Zalaerdő). Nők: 1. Bán Ágnes,
2. Nagy Zsuzsanna, 3. Vargáné Kocsis Katalin (N. Zalaerdő).
Valamennyi résztvevő sörgyári emléktárgyat kapott, az 1-3. helyezettek pedig külön díjazás-
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával
Húsz perc szolgáltatás 6.25 Határtól - határig A körzeti televíziók műsora 6.35 Üzlet
Gazdasági és pénzügyi híradó 6.45 Hiradó 7.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
9.00-
12.00 Napközi - Altorjai Anitával
A TV1 napközi tájékoztató műsora Közben: 9.30 Walt Disney bemutatja
(ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat Pilótaképzés szemb-riai módra Davy Crockett Amerikai filmsorozat VI/4.: Védöszellem Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Ightorn trónfosztása 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 A Financial Times heti
üzleti híradója 12.37 Képújság
14.58 Műsorismertetés 15.00 Kapcsoljuk Jeruzsálemet
Műsorvezető: Héder Barna, Palik László A műsor vendége: Popper Péter
A műsor tartalmából: élő kapcsolás és bé-szélgetések, dokumentum- és riportfilmek, telefonos játék, gasztronómiai utazás, receptek, könnyűzene, játékfilm és Láng György koncertje
A részletes műsort a napilapok közlik. Közben: 16.00 Híradó
19.07 Jó éjszakát kíván a
Disney! 19.17 „Engedjétek hozzám!"
A hitről gyerekeknek 19.30 Híradó kb.
0.45 Hiradó 0.50 BBC-híradó
17.30 Szupermodell
Am. bűnügyi film 100'' 19.10 A nagy postarablás
Vígjáték 78'' 20.30 Kétes döntés - Amerikai bűnügyi film 91'' 22.05 Diliinger
Amerikai krimi 91'' 23.40 Végső harc
Amerikai akciófilm 97''
14.00 Képújság 14.05 A Hét (ism.) 15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.00 Műsorajánlat 17.03 Időjárás 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 17.10 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Harc az idegenekkel A nagy ho-ho-ho horgász
Magyar rajzfilmsorozat Születésnapi ajándék 17.30 Civil kurázsi
Bayer Ilona műsora 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Körzeti híradók Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Időjárás 18.25 Medicina
Egészségügyi híradó 18.35 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja 19.05 Frici, a vállalkozó szellem
Szereplők: Körmendi János, Borbiczki Ferenc, Götz Anna, Kocsis György, Fekete András, Bódis Irén, Bakó Márta, Lengyel Erzsi, Kádár Flóra, Bodrogi Gyula, Sínkovits Imre, Kisfalus-sy Bálint, Konrád Antal, Csala Zsuzsa, Székely B. Miklós, Petrik József, Laklóth Aladár, Kubik Anna, Rajhona Ádám (Ism.: vasárnap, TV2) 19.30 Spectrum FTC-Szegedí ESK - Női bajnoki kézilabda-mérkőzés 21.25 Kapcsolatok 22.00 Esti egyenleg - Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás PWF A TV2 Filmklubja Gaál István-sorozat Bartók Béla: Az éjszaka zenéje
Magyar film (1971)6'' Holt vidék
Magyar film (1972) 87''
19.00 Műsorismertetés 19.10 Knight Rider
Amerikai filmsorozat X/4. rész: Merénylet 20.00 Sláger és horoszkóp 20.25 Ópiumkeringö Magyar film Főszereplő: Karády Katalin, Jávor Pál 22.00 Trans World International 23.00 Műsorzárás
áSUSM Legjobban választ, ha a i DéUZalai Áruházban vá sároh 4ÉÉSU
jbaííi
Mozi: 16, 18, 20 óra: A Sárkány - Bruce Lee élete Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Törvényre törve
KOSSUTH
PETŐFI
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc irodalomkedvelöknek 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai (igyelö 13.05 Vendég a háznál 13.15 Lutgen: Kvartett kürtökre
13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Bécsi muzsika 14.55 Versarchivum 15.05 Csodató
Lipták Gábor regejátéka
16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Történelmi tükör 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Válogatta: Baka István 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Népi láncmuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Vonzódások
Papp János színművész 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Sztálin levelei
Beszélgetés Kun Miklóssal
23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti információs magazin
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Bűvölő ritmus énekegyüttesek és zenekarok műsorából 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telelőn:
138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogít 11.15 Ami a káprázat mögött van
12.00 Családi hegedű
13.00 Hírpercek
13.10 Hulló levelek - Kozma
József dalaiból 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Mindenki másképp csinálja
Ma: Kőszegi Gábor 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Böngészde a zenei antikváriumban 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kamasz-panasz 17.32 Suli-só 18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Varázsgömb 19.50 World music 20.20 Történelem humorban
pácolva 21.00 Hirpercek 21.10 Az elmúlt évek Nagykanizsai Jazzleszti-vál-felvételeiböl-ll/2. 21.50 Pop-expressz Manfréd Mann 22.30 Férliháztartás 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Jazzshow
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiböl
BARTÓK
6.00 9.05 10.00 10.05
11.05 11.40 12.00 12.05
13.10 13.32
14.00
14.05 14.20
15.06 16.00 16.05
Muzsikáló reggel Pódium
Hírek. Időjárás Nehéz idők-11/1 Charles Dickens regénye Barokk kamarazene Országok, tájak zenéje Hirek. időjárás Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermét Tenoráríák
IV. Miskolci Kamarakórus Fesztivál Hirek. Időjárás Aul Deutsch gesagt-13. Galeri - II/2. Grendel Lajos regénye XIX. századi operákból Hirek. Időjárás Neked szóll
16.35 Barokk muzsika 17.00 Irodalmi Újság (ism.) 17.50 Régizenei Napok
Sopron ''93 18.00 Hirek. Időjárás 18.03 Leonard Bernstein vezényel
Richárd Strauss: A rózsalovag Közben: 19.25 Teleobjektív 19.40 Hirek. Időjárás 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Az európai cigányság
népzenéje - XVIII/4. 22.30 Bécsi muzsika 23.00 Emberi dolgok 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
14.15 Koncert
16.15 Mona Lisa - magazin
17.00 Minihírek
17.10 Slágerlista
18.00 Képek Németországból
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Kulturális magazin
20.00 A lázadás
(német film) 21.35 Képes történet 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Hiradó 22.35 A technika csodái utána: Tallózás
SZLOVÁK
SZTV-1 17.45 Autósok, motorosok
magazinja 18.15 Gazdasági magazin 18.20 Fekete Villám kalandjai (kanadai tévéfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.10 Fözök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Derrick - Halott lány
az erdőben 21.05 A céhek és manufaktúrák
21.25 Az SZK kormánya tájékoztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Rendőrmagazin 22.00 időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Janaery Rock Show
17.00
17.55 18.05 18.35 18.45 19.20 19.30 19.57 20.05 21.05 22.55
SZTV-2 Események, kommentárok
Regionális műsor A Worldnet bemutatja... Egészségügyi magazin Marketing mindenkinek Esti mese
Időszerű események Sporthírek
Minireferendum (vita) Film, zene, irodalom Események
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Fönök (sorozat) Bevetés Tokióban
Ironside és Mark ha-nyatt-homlok Tokióba utazik, mert a Fönök régi barátjának fia nagy bajban van. Úgy tűnik, ismeretlen tettesek merényletet készítenek elő Toshio ellen. De Ironside nem talál indítékot a készülő gyilkosságra: Toshio soha nem vett részt a politikai életben... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (amerikai sorozat)
Kétbalkezes fiú 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztorí
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a fönök?
(amerikai sorozat) 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Ki üt többet? 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz Idők
(német sorozat) 20.15 Columbo
(amerikai krimisorozat) Két életet egy csapásra 21.45 Quincy (am. sor.)
Gyújtogatok 22.45 Dirk Bach-show 23.15 Gottschalk-show 24.00 Törvény és rend (sor) A halál előszobája
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.35 Ki itt a tönök? (ism.)
2.10 Ilona Christen (ism.)
3.10 Hans Meiser (ism.)
4.05 Robbanékony (ism.)
4.30 A Fönök (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk - játék 12.10 Csodálatos évek (sor.)
Kevin azt mondta 12.45 Robin Hood (sorozat) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról
(sorozat) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.45 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc
(sorozat) 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T. (sorozat) 16.35 Robin Hood-(sorozat) 17.05 M ügyosztály (sorozat)
Végzetes hiba 17.40 Hirek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hirek
18.55 Paradiso klub (sor.)
Könyörtelen zene 20.00 Hírek 20.15 Queenie 1.
(amerikai film) 22.35 Boszorkányság (amerikai film) 0.15 Versenyfutás a halállal
Téves ítélet 1.15 Boszorkányság (ism.) 2.45 Versenyfutás a halállal (ism.)
vox
14.45 15.40 15.45 16.15 16.45 17.10 17.15 18.00 18.30 19.05 19.10 20.10 21.00 21.15 22.05 23.15
Lou Grant (sorozat) Hirek
Fiatalok magazinja Földetérés (sor.) Egy apával több Hírek
Híradó, sport
Játék
Hirek
Cannon (sorozat)
Secret Service (sor.)
Hírek
Magazin
Beszélgetés
Gyilkos hétköznapok
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Riportok (ism.)
10.00 Afrikai képek
12.00 Varietémüsor
13.00 Banánhéj (sorozat)
13.30 Játékfilm (ism.)
15.00 Vidám műsor nőknek
16.30 Az egészségünkről
16.50 Főzőcske
17.05 Pokoli horgászat
17.40 Leonardo gyermekei
18.00 Kvízjátékok
19.00 A médiák hatalma
20.00 Észak-dél magazin
20.30 Svájci magazin
21.30 Rendkívüli tudósító
23.00 Kulturális magazin
0.30 Vendég: Róbert Hosseín
MUSIC TV
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Sport
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Angol slágerlista
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hírek
8.30 Eco-rekord
9.00 Super-üzlet
12.00 Videodivat
14.00 Videogenerátor
16.30 Élő videoshow
18.30 Videodivat
19.30 Dante (sorozat)
20.00 A labdarúgás története
21.00 Európai hírmagazin
21.30 Eco-rekord
22.00 Hírek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 Rövid találkozás (film)
1.05 Videogenerátor
ban is részesültek, s tombolasorsoláson vettek részt.
Szombaton délben a helyi FIT-NES Club sporlakrobatikai bemutalója jelentett „csemegét", majd délután az Erős emberek versenye vonzott sok nézőt. A 12 nevezőnek öt követelményt kellett teljesíteni (malomkő dobása távolba, 2x4 kg súly kéztartásos egyensúlyozása időre, 2 db KEK-söröshordó cipelése 2x10 m-re időre, 6 db hordó felrakása kistehergépkocsira időre, hordókkal megrakott kistehergépkocsi kézi elvontatása kb. 10 méterre időre). Legerősebbnek Kerék László, a Balatonbogiári Élelmiszeripari Kft. 23 éves targoncása bizonyult. Őt Sági János (MÁV vasútállomás) és Kütsön István műköves követte a sorban. A tavalyi győztes Kele László (ZÉTA Kereskedelmi Rt.) ezúttal 4. lett. Valamennyi résztvevő sörgyári tárgyjutalmat kapott, az 1—3. helyezettek pedig külön díjakat is.
Szombaton kora délután az Olajbányász SE fü-
ves edzőpályáján, két kijelölt játéktéren, 8 csapattal, két négyes csoportban kezdődtek el a Korona Kupa kispályás labdarúgótorna csoportmérkőzései. A helyosztókra vasárnap délelőtt ugyanott került sor, a következő végeredményekkel. 1-2. helyért: Sörgyár (Nagykanizsa)-Coca Cola (Nagykanizsa) 1-0 (O-O). Góllövő: Marschner. 3-4. helyért: Holsten (Nagykanizsa)-DréheT Sörgyár (Budapest) 3-0 (O-O). Góllövő: Kozári (2), Kiss F. Gólkirály: Kozári Lajos (Holsten, Nk.) 6 góllal. Legjobb kapus: Fullér Attila (Holsten, Nk.). Legjobb mezőnyjátékos: Kozári Lajos (Holsten, Nk.). A küzdelmeket Nádasi Tamás, a sörgyári „M+D" Kft. ügyvezető igazgatója, sportegyesületi elnök értékelte, Salamon László sport-aktíva hirdetett eredményt, a kupát és a díjakat pedig Havasi Mihály, az FTC labdarúgó-szakosz-tályának technikai igazgatója adta át.
(t-i)
<P
domüs
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
MIIUSQI
masor
Stúdió Mozi: ZV.3V Ora: KANIZSA TV 19-23 óra:
„Ur. i''ckctcszereto" SZÍV-TV Magazin I.
Szeptember 28.

DSF
8.45 Reggeli börze 9.00 Szabadidő-magazin 9.30 Sportkörkép 10.00 Labdarúgás 11.00 Sport a nagyvilágból 12.00 Vízisportok 12.30 DSF-tréning 13.00 Telebörze 14.00 Tenisz
18.30 Sport a nagyvilágból 19.00 Mountaínbíke 19.30 Sportriport 20.00 Tenisz 22.00 Beszélgetés 23.00 Ökölvívás 24.00 Beszélgetés (ism.) 1.00 Ökölvívás (ism.) 2.00 Miisorzárás
EUROSPORT
9.00 Golf
12.00 Kart-VB
13.00 Labdarúgás
14.00 Tenisz
17.00 Vízisí
18.00 Euro-gólok
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Amerikai labdarúgás
22.00 Ökölvívás
23.00 Biliárd 1.00 Eurosport-hirek
t PLUS
15.03 Elvis Presley-sorozat Kettős gond (am. film)
16.30 Vasútromantika 16.45 Környezetvédelem
17.15 Top 6 - Színpadok
18.00 Jog a szerelemhez (sor.)
18.30 Rajzfilmszemle
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Álmot hozó manó
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó
20.15 Dokumentumfilm
21.00 Beszélgetés
21.15 A Castillo-vállalkozás
23.40 A nap témái
0.10 Plus-pontok nonstop
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Bili Cosby-show (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.15 Pan-Optikum (ism.)
10.30 Egyenruhás lányok
12.05 Sport (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Három hölgy (sor.)
Láncreakció
14.00 Waltonék (sorozat)
A fogadás
14.45 A holnap mesterei
15.00 An-tan-ténusz
15.15 Rupert, a medve (sor.)
15.40 Panda-klub
15.50 Kaland a Karib-tengeren
16.15 Konfettishow
16.35 Flintstone család
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Hagedorn lányai (sor.)
Árulás
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Természetfilm
21.07 Oldalpillantások
21.20 Különleges pár
22.05 Drog
(olasz film)
23.35 Hirek FE1ETÜ A fiatal Cassidy
(angol film)
1.25 A pók hálójában
OSZTRÁK 2
15.00 Hársfa utca (sorozat)
15.30 Oldalpillantások (sor.)
15.40 Hétköznapi történet
16.20 Ausztria kincsesház
16.45 A világ vallásai
17.30 Tájékozódás
18.00 Bili Cosby-show (sor.)
18.30 Igen vagy nem - játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Szívem csücske
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Club-2 - talkshow utána: Chicago, 1930
PRO 7
DUNA TV
MTV 1
MTV 2
5.10 Lassie (sorozat)
5.35 Flipper (sorozat)
6.00 Mr. Belvedere (ism.)
6.25 Rajzfilmek (ism.)
7.55 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.25 Hármak társasága (ism.)
8.55 Adderly (ism.) 10.00 Skarlát kapitány
(amerikai kalandfilm) 11.20 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.50 Roseanne (ism.) 12.20 Matlock (ism.) 13.20 Apócák a pácban (ism.) 14.55 Adderly (amerikai sor.)
Maszkok mestere 15.55 Mr. Belvedere (sor.)
Túszdráma 16.25 Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) A titkárnő 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.25 Hármak társasága (sor.)
Kőszív 18.55 Utcai flört
(német sorozat) 19.25 Roseanne (sorozat)
Terápia 20.00 Híradó 20.15 Álmaim egyeteme
(amerikai filmvígjáték) 22.05 T. J. Hooker
(amerikai sorozat) A fojtogató 23.05 Veszélyes tanúk (olasz akciófilm)
0.40 Hírek
0.50 Én, a kém (sorozat) Az eltűnt templom
Rhodos szigetén különleges dolgok történnek, egymás után tűnnek el a kommunista ügynökök. Kelly és Scott a helyszínen vizsgálja ki az ügyet. Megfigyelés alatt tartják Gronow-t, a román ügynököt, aki mégis eltűnik, méghozzá a szemük láttára...
1.40 Hirek
1.50 Közeli sötétség (ism.)
3.25 Hirek
3.35 Én, a kém (ism.)
16.00 16.05 16.10
16.35
18.20
18.45 19.00
20.30 21.00 21.15
22.05 22.10
Hírek, műsorismertetés Évforduló
Fekete Villám kalandjai A francia ló (ism.) Ipi-apacs
Amerikai film (ism.)
Maja, a méhecske
Csúf Emil
Dunahiradó
Hét tonna dollár
Magyar film (1974)
Határon túli műhelyek
Dunasport
Kordokumentum
Meddig él az ember?
Dokumentumfilm FF
(1967)
Évforduló
Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.)
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei!
9.15 Szomszédok (ism.)
9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Fiatal és nyugtalan (sor.) 13.15 Trapper John (sorozat) 14.10 Szomszédok (sorozat)
Régi szerelem 14.40 Bonanza (sorozat)
Johnny munka közben olyan súlyosan megsérül, hogy nem tud járni. Cartwrighték magukhoz veszik a nyomorék férfit. És éppen ő lesz a célpontja a Clay család ostoba bosszúhadjáratának... 15.40 Űrszekerek (sorozat)
Tiru nevében 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok
Az utolsó kiút 19.00 Hirek 19.15 Szerencsekerék 19.55 A trópusi fa gyümölcse
(angol film) 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Electric Blue (sor.)
0.20 Ki a legjobb férfi?
Nyílt levél
A Zala Megyei Cigányok Független Egyesülete, mint immár oly sokszor, most is szeretett volna segíteni Nagykanizsa és a környékbeli cigány lakosságnak.
1992 szeptemberében az önkormányzat felé benyújtotta javaslatait, a közgyűlés novemberben elnapolta és 1993. áprilisban újra napirendre tűzte.
A közgyűlés és a nyilvánosság elé úgy kerültek, mint az Etnikai Bizottság javaslatai. Egyesületünk javaslatainak legfontosabb kérdéséi, a Cigány Családgondozói Hálózat kiépítését többször az Etnikai Bizottság elé tártuk.
1993. szeptember 13-án, immár méltón az ügy nagyságához, újratárgyalta a Bizottság. A meghívott polgármesterek pozitív hozzáállásának nagyon örültünk és örömmel vettük a Humán Osztály, a Vöröskereszt, a Batthyány-gimnázium segítő szándékát. Ügyünk megvalósulásának érdekében fontosnak tartottuk, hogy a Munkaügyi Központ Zala megyei és nagykanizsai képviselői elmondják véleményüket. Egyesületünk a Népjóléti Minisztériumtól erre a célra nyert 300.000 Ft pályázati díjat teljes összegében szerette volna a Cigány Családgondozói Hálózat kiépítéséhez szükséges tanfolyam költségeire fordítani.
Mindaddig, amíg nem azt firtatták, hogy Egyesületünk milyen jogon kért támogatási a Minisztériumtól és kérdésessé vált jogi személyünk, addig nagyon aktív figyelemmel követ-
tük az eseményeket a Hálózat kiépítéséről. Furcsa, diszkriminatív lépésnek kell, hogy tekintsük a tanfolyam hallgatóinak pszichológiai vizsgálatát.
Felfoghatatlan a Bizottság tagjainak részéről az az álláspont, mely azt próbálta tükrözni, hogy Egyesülelünk nem legitim, és az elnyert támogatástól elhatárolták magukat, valamint időpazarlónak tartották a szeptember 13-i megbeszélést. Néhány példával szerelnénk illusztrálni mindezeket: „Az egyesület csak néhány tagból áll" - (Balogh Tibor Etnikai Bizottság elnök). „Fölöslegesen töltöttem másfél órát itt" - (Lehota János Biz. tag). „Most hallottam először a dologról" - (Nagyné Biz. tag)
Mindezen tények ismeretében Egyesületünk úgy gondolja, hogy közgyűlés elé terjeszti a kérdést és megpróbál elhatárolódni a Bizottság tagjaitól remélve azt, hogy az ügy fon-tosabb annál, hogy néhány ember gyarlóságból vagy nem tudni milyen okból kifolyólag megvétózza az egész ügyet.
Szeretnénk még megjegyezni, hogy a Bizottság a három és fél éves működése alatt nem volt képes egyetlen önálló javaslatot sem a Közgyűlés elé terjeszteni.
Bízunk abban, hogy mindenki okul a történtekből és az Egyesületünknek nem kell azt a lépést megtennie, hogy visszautalja a támogatást.
Orsós Ferenc
Zala Megyei Cigányok Független Egyesülete, Nagykanizsa Nagykanizsa, 1993. szeptember 16.
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - adótippel 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte 9.00-
12.00 Napközi
Jakupcsek Gabriellával Közben: 9.30 Anyagias világ
Kanadai tévéfilmsorozat -XIX/7. rész: Szívügy 10.00 Friderikusz-show-
kicsit másképp (ism.) 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 ZOOM 12.42 Képújság
15.58 16.00 16.10 16.15
16.25
17.15
17.40 17.50 18.00 18.20
18.50 19.07
19.30 20.05
21.15
21.35 22.10
22.30 0.10 0.15
Műsorismertetés Híradó
Telis-televideó ''93 Dick Tracy-show
Amerikai rajzfilmsorozat Macskajaj
Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat Gordon Byme - Kevin Miles (Mádi Szabó Gábor), Sarah McAlister -Jill Forster (Szabó Éva), Ryan McAlister - lan Rawlings (Kautzky Ar-mand) Ombudsnö Nőmagazin
Álljunk meg egy szóra!
Cimbória
Meselánc
Van benne valami
Barkochbajáték „Veletek vagyok mindennap..."
Katolikus krónika Berta
Angol bábfilmsorozat Siessünk vagy kapkodjunk? Híradó Telesport
A Guldenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat XIII/4. rész: Az igazi szerelem Gondolkodó A Televízió tudományos folyóirata Parabola (ism.) Titkok és talányok Amerikai filmsorozat XIII/9 : Amelia Earhart TS - Sportvarázs Híradó BBC-hiradó
17.30 Kutyavilág - Rajzfilm 18.00 Kacsairtó - Am. rajzfilm 19.20 Mozimánia: A fény művészete - Dok.-film 90'' 20.50 FBI akadémia
Amerikai vígjáték 79'' 22.15 Holtbiztos tipp
Amerikai krimi 88'' 23.45 Ha a forgószél haza-repil - Am. dráma 88''
9.55 Képújság 10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
16.00 Mit ér az ember, ha vidéki...?! - Vállalkozók, vállalkozások 16.15 Műsorajánlat 16.18 Időjárás 16.20 Észbontó 16.40 Könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Teljes dicsőségben 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videójáték 17.10 Viaje al espanol
Spanyol nyelvlecke kezdőknek 17.25 Korforduló
Idősek és idősödők magazinja 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Körzeti híradók Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel /fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Műsorajánlat 18.28 Időjárás 18.30 Korkép
Magyarország jelen időben Benne:
„Magyarországról jövök" - kamerával
A vidék rádiós magazinja a televízióban Húsz perc
Dr. Koós Zsuzsanna gyermekorvos 19.20 Stan és Pan
Amerikai rajzfilmsorozat Nagy medve barátai 19.30 A boldog család
Német tévéfilmsorozat Az önvád 20.25 Stúdió''93
Kulturális hetilap 21.15 Műsorajánlat 21.25 Mindent vagy semmit!
Műveltségi vetélkedő 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 24 óra
22.50 Mesterdalnok: Kónya
Sándor (ism.) 23.35 Gyermekostor
Jugoszláv tévéfilm 81''
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Príma torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Más
Könnyűzenei magazin 20.40 Halló! Utazás!
Nézzen, lásson, utazzon, nyerjen! 21.15 Gördeszkás Love Story
Am. filmvígjáték 100'' Fsz.:Josh Brolin, Róbert Rusler, Pamela Gidley
ÚJ helyen: SooUtS foto, Nk., Fő u. 9.
s
_____ _ 10 óra: A kolduskirály - mesejáték a HSMK-ban ZERDA Art Mozi: 20 óra: Káldor Elemér - Bluc Box
Mozi: 16, 18, 20 óra: A Sárkány - Brucc Lec élete
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Törvényre törve
KOSSUTH PETŐFI
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Rigórádió 11.35 Levelek egy percben Örkény István levelei, feljegyzései - XI/5. 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Filmzene 13.30 A református egyház
félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Zenekari muzsika 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója
16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi-gazdaság 16.20 Zenefórum Házimuzsika 17.05 Hírvidék 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekek! 19.40 Válogatta: Baka István 20.05 Népzenei emlékeim 20.30 Határok nélkül 21.05 Tér-idő
Tudományos figyelő 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Teritéken 23.05 Egy énekes-több szerep - Orosz Júlia felvételeiből
-URH-ADÓN--------
6.55-
9.00 Körzeti információs magazin
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja
magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar
műsora 23.45 Nyelvlecke
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Dallamról dallamra 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Sziv küldi... 12.00 Egy óra Bojtor Imrével 13.00 Hirpercek 13.10 Derűre is derű Lemenni alfába Csák Gyula hangjátéka 13.40 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Pihenőidő
Zenés délután - nyugdíjasoknak Benne: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Lemezbemutató 19.30 Közvetítés az MTK-Reykjavik UEFA Kupa labdarúgó mérkőzésről 19.50 A Krúza együttes felvételeiből 20.00 Magatartásformák 21.00 Hírpercek 21.10 Közvetítés a Ferenc-város-FC Tirol Innsbruck Kupagyőztesek Európa Kupa labdarúgó mérkőzésről 22.05 A kőfalak leomlanak... Zenés beszélgetés Balázs Ferenccel 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
0.15—
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Csárdásmuzsika
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Ciril Kosmac: Ballada a kürtről és a felhőről 10.42 Operaslágerek 11.40 Népdalkórusok, hangszerszólók 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Budapesti Bach-hét
1992. - VII/6. 13.18 Tzimon Barto zongorahangversenye
14.00 Hírek. Időjárás 14.05 En francais - XIII/3. 14.20 Galeri-VI/3.
15.01 Új lemezeinkből 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Felfedező úton muzsikáló városokban
16.35 Madrigálok
17.00 Metronóm 17.50 Most olvastam
Székely Magda összegyűjtött versek 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai
19.35 A Bartók vonósnégyes hangversenye Közben: 20.15 Hirek. Időjárás 20.20 Halhatatlan magyar vers 21.40 Szimfonikus táncok 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Három szólamban 23.00 Fiók
23.30 Jack DeJohnette együttese játszik 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
3 SAT
15.00 Bajor Királyi Bíróság
15.25 Zenés barangolás
16.25 Lakáskultúra
17.00 Mínihirek
17.10 Black Beauty kalandjai
17.35 A császárnő futára
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Kaisermühlen-blues
20.50 Erőszak (dok.-film) 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport / Híradó 22.35 Véletlen találkozás a
South Streeten (film)
SZLOVÁK
SZTV-1 16.45 Telefonos magazin 17.45 Vállalkozók magazinja 18.20 A hegy gyomrában
(új-zélandi filmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Mary Pickford esete
(am. dokumentumfilm) 21.05 Az én hét csodám
Milán Lasica műsora 21.35 Könyvmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Vetélytársak (tévéjáték)
RTL
17.15
18.00 18.10
18.50 19.20 19.30 19.57 20.05
21.35 22.10 22.25 22.55
SZTV-2 Események, kommentárok
Regionális műsor Hasznos ötletek, tanácsok, információk Biográfiák Esti mese
Időszerű események Sporthírek A 60-as évek mozija Börtönőr (cseh film) Segélyhívás Szlovák énekesek Vállalkozók magazinja Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Fönök (sorozat) Az eldugott millió
Ironside régóta várja azt a pillanatot, amikor Roy Lewis kiszabadul a börtönből. A férfit rablótámadás vádjával ítélték el. Az akkori akció során egymillió dollár tűnt el. A Főnök most abban reménykedik, hogy Lewis elmegy az elrejtett zsákmányért. Roy, mielőtt elhagyja a börtönt: bérgyilkost fogad... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (am. sorozat)
Kvizmüsor 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Hétköznapjaink
(amerikai sorozat) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés Hans Meiser 17.00 Ki itt a fönök ? (am. sor.)
Mézeshetek 17.30 Borzasztó kedves család (am. sorozat) Vizsgázott háziasszony 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.10 Robbanékony-magazin 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 B. L. Stryker
(amerikai sorozat) Minden a győztesé 22.15 Tévétükör - magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Alaszka (sorozat)
Csomag világ körüli úton
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.35 Ki itt a fönök? (ism.)
2.10 Ilona Christen (ism.)
3.10 Hans Meiser (ism.)
4.05 Robbanékony (ism.)
4.30 A Fönök (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk - játék 12.10 Csodálatos évek (sor.) 12.45 Robin Hood (ism.) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sor.) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil 14.55 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sor.) 17.40 Hírek 17.45 Ruk-cuk-játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hirek
18.55 Paradiso klub (sorozat) Yamamoto megbízása 20.00 Hírek
20.15 Csak a holttestemen át (amerikai sorozat) Meglepetés 21.15 Pankráció 22.25 Frankenstein 90
(francia film) 0.05 Versenyfutás a halállal
Saját utakon 1.00 Csak a holttestemen át (ism.)
1.55 Pankráció (ism.) 2.55 Frankenstein 90 (ism.) 4.25 Versenyfutás a halállal
vox
14.45 15.40 15.45 16.15 16.45 17.10 17.15 18.00 18.30 19.10 20.10 21.00 21.20 21.50 22.50 23.50
Lou Grant (sorozat) Hírek
Fiatalok magazinja Földetérés (sorozat) Egy apával több (sor.) Hirek
Híradó / Sport Játék
Cannon (sorozat) Az űgyésznö és a zsaru Hírek Magazin
Simon és Simon (sor.) Spiegel-témák Al Mundy (sor.)
Kanizsai
műsor
TV 5
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Börtönörök (ism.)
10.00 Iskolások műsora
11.00 Európai körkép
12.00 Varietémüsor 13.00 Banánhéj (sorozat)
13.30 Környezetszennyeződés
14.30 Allatok kertje
16.30 Az egészségünkről
16.50 Főzőcske
17.05 Pokoli horgászat
17.40 A vikingek
18.00 Kvízjáték
19.00 A médiák hatalma
20.00 Jelen Idő
21.30 Színházi közvetítés
23.15 Le az álarcokkal!
0.35 Irodalmi magazin
MUSICTV
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Az igazi világ (sor.)
21.00 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Pip Dann
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hírek
8.30 Európai hírmagazin
9.00 Super-üzlet
12.00 Európa-magazin
14.00 Videogenerátor
16.30 Élö videoshow
18.30 Jó és rossz
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Sport
21.00 Riportok
21.30 Financial Times (rip.)
22.00 Hírek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.30 Jó és rossz
24.00 Videogenerátor
FELHÍVÁS
a mezőgazdasági területek termőképes állapotban való tartására
A mezőgazdasági termelésre ható kedvezőtlen közgazdasági tényezők, a tulajdonviszonyok változásának elhúzódása, az utóbbi évek aszályos időjárása rendkívüli mértékben csökkentette a mezőgazdaságilag müveit területek arányát. A művelésből kivont (kimaradt) területeken burjánzó gyomnövényzet nagy veszélyt jelent mindenki számára.
- A parlag területeken gyors ütemben szaporodnak a nehezen irtható gyomok, a mérgező gyomnövények (amelyek az élelmiszerbe és takarmányba keveredve beláthatatlan problémákat okozhatnak), és óriási tömegben termelik és juttatják a levegőbe az allergiás megbetegedéseket okozó virágpolleneket a különböző gyomnövények.
- Az elhagyott területeken háborítatlanul szaporodnak fel a müveit területre nem kis veszélyt jelentő kártevők (rágcsálók, sáskák, mezei poloskák, cserebogarak, levéltetvek, talajlakó kártevők stb.).
- Több éven keresztül műveletlenül hagyott területek újbóli művelésbe állítása a talaj termőképességének leromlása, valamint a megnövekedett gyomirtási és egyéb növényvédelmi problémák leküzdése miatt jelentős többletköltség-ráfordítást
igényelnek éveken keresztül az elérhető szerényebb terméseredmények mellett.
A mezőgazdasági területek termőképes állapotban tartását és a művelési kötelezettséget jogszabályok is előírják.
Ezen túlmenően azonban megyénk lakosságának összefogására is szükség van - mindannyiunk érdekében hogy a parlagterületek okozta veszély tovább ne növekedjen.
Kérünk minden földterület-használót, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a gyomnövények irtására, a termőterületek termőképes állapotban tartására és hasonló céllal legyen hatással a környezetére is.
Zalaegerszeg, 1993. augusztus 18.
dr. Pálfi Dénes, közgyűlés elnöke Megyei Önkormányzati Közgyűlés Kiss Bódog Zoltán hivatalvezető Földművelésügyi Minisztérium Megyei Földművelésügyi Hivatal Nóvák Miklós hivatalvezető, Megyei Földhivatal dr. Papp Elemér megyei tiszti főorvos Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat dr. Karamán József igazgató, Zala Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás Tömbi Lajos igazgató Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség - Szombathely
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR ^fus%t
izs 31
iso 1
DSF
Stúdió Mozi: 20.15 óra: „Dr. Feketeszeretö" KANIZSA TV: 8-12 éra: SZÍV-TV Magazin I. (ism.)
19 óra: SZÍV-TV Magazin II. ,20 óra: Heti magazinműsor, utána a SZÍV-TV Magazin II. folytatása
OSZTRÁK 1 PRO 7 DUNA TV MTV
Szeptember 29.
sz
MTV 2
8.45 Reggeli börze 9.00 DSF-tréning 9.30 Sport a nagyvilágból 11.55 Börze 12.00 Magazin 12.30 Fantasztikus utazások 13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Tenisz 18.00 Motorsport 18.30 Amerikai labdarúgás 19.30 Sportriportok 20.00 Tenisz 23.00 Supercross 24.00 Amerikai labdarúgás 1.00 Supercross 2.00 Műsorzárás
EUROSPORT
9.00 Golf 12.00 Labdarúgás 14.00 Amerikai labdarúgás 16.00 Lovaglás 17.00 Gyephoki 18.00 Labdarúgás 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Ökölvívás 21.00 Motormagazin 22.00 Forma-1 23.00 Labdarúgás 1.00 Eurosport-hirek
1PLUS
15.00 Hiradó 15.03 A hétfői festő 16.00 Az opera története 2. 16.30 A gondolkodók bulvárja 17.15 Koncert 18.00 Jog a szerelemhez 18.30 Rajzfilmszemle 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Álmot hozó manó 19.15 Magazin 20.00 Hiradó
20.15 Köztünk élö emberek 21.00 Beszélgetés 21.15 Fehér csont (film) 22.50 Talkshow 0.20 A nap témái
9.00 9.05 9.30 10.15 10.30 12.10 13.00 13.10 13.35
14.00
14.45 15.00 15.30 15.50 16.15 16.35 17.00 17.10 18.00 18.05 18.30
19.30 20.00 20.15 21.50 22.00
22.50 0.10 0.15
2.15
Hírek
Bili Cosby-show (ism.) Természetfilm (ism.) Tudományos magazin A revizor (ism.) Külföldi tudósítások Hirek
Rólunk van szó (ism.) Három hölgy (sor.) Mellény és nadrág Waltonék (sorozat) Tökéletes feleség A Föld gyümölcse (sor.) Bábjáték Állati történetek Kaland a Karib-tengeren Találmányok közölt Flintstone család Minihirek Wurlitzer Hirek
Rólunk van szó Hagedorn lányai (sor.) Ahol a bors nő Híradó Sport
Káosz az osztályban Oldalpillantások Európai zsaruk
(sorozat) Titkos védelem Szeptember Hirek
A hét mesterlövész
(ism.) Hirek
OSZTRÁK 2
15.00 Hársfa utca (sorozat) 15.30 Oldalpillantások (sor.) 15.40 Európa pályaudvarai 16.10 A Nappal szemben 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Bili Cosby-show (sor.) 18.30 Gaudimax 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Szórakoztató műsor 21.15 Talkshow . 22.00 Hiradó, sport 22.35 Sport 24.00 Jazz
4.40 Lassie (sorozat)
A különc 5.05 Flipper (sorozat)
Ajándék 5.30 Mr. Belvedere (ism.) 5.55 Rajzfilmek (ism.) 7.25 Varázslatos Jeannie (ism.)
7.55 Hármak társasága (ism.) 8.25 Adderly (ism.) 9.25 Havasi gyopár
(német film) 11.25 Utcai flört (ism.) 11.55 Roseanne (ism.) 11.25 „Colt" a biztonság kedvéért (am. sor.) Lépésről lépésre 13.25 Álmaim egyeteme (ism.) 14.55 Adderly (sorozat)
A nap titka 15.55 Mr. Belvedere (sor.)
Az átok 16.25 Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Sam
16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.25 Hármak társasága (amerikai sorozat) Férficsere 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Az utolsó akarat George nagybácsi meghalt. Egyedüli örököse Jason, aki most a vidéki ház tulajdonosává válik. Eredetileg azonnal meg akar válni tőle, de amikor megismerkedik a szomszédokkal, megváltoztatja elhatározását. 19.25 Roseanne
(amerikai sorozat) Hazugságok 20.00 Hiradó 20.15 A halál hálójában
(amerikai krimi) 22.20 Jaké és McCabe
(amerikai krimisorozat) Séta a pokolban 23.20 Április bolondja
(amerikai film) 1.00 T. J. Hooker (ism.) 1.55 Veszélyes tanúk (ism.)
16.00 16.05 16.10
17.45
18.15 18.25 18.45 19.00
20.20
20.50
21.15 21.20
Hírek, műsorismertetés Évforduló A halál nem felejt
Amerikai film (ism.) Évmilliók emlékei IX/1. rész: Magyarország a déli félgömbön A titok - Bábfilm Mesesarok Dunahiradó A 111-es
Magyar film (1937) Gazdakör
Magazinműsor gazdálkodóknak Szép história Magyar tévéfilm Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.) 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei! 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Fiatal és nyugtalan 13.15 Trapper John (sor.) 14.10 Szomszédok (sor.) Paul elhatározza, hogy segít Kevinnek a munkában. Jim lassan ráébred, hogy kénytelen túltenni magát a válás fájdalmán. Max még mindig nem hagyja magát meggyőzni Danny ártatlanságáról. A fiú bánatában világgá megy... 14.40 Bonanza (sorozat) 15.40 Űrszekerek (am. sor.)
Farkas báránybörben 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok (sor.)
A nagy buli 19.00 Hírek 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Az utolsó ár
(ausztrál thriller) EHETi] A keresztapa II. (amerikai film) 2.15 Űrszekerek (ism.)
Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház tisztelettel meghívja Önt és Barátait 1993. szeptember 25-én, 18 órakor
TIBORCZ IVÁN
zongora-hangversenyére
Közreműködik: Balogh Tünde - cselló Jegyek ÍOO,- Ft-os áron a műv. ház irodájában vásárolhatók.
6.03 Műsorismertetés
6.05 Falutévé - géptippel,
munkaügyi tippel, nö-
vénydoktorral
6.25 Határtól - határig
6.35 Üzlet
6.45 Híradó
7.00-
9.00 Napkelte
9.00-
12.00 Napközi - Fodor Já-
nossal
Közben:
9.30 Csodálatos a világ
Befejező rész:
Az idegrendszer (ism.)
10.30 Az égbolt lovagjai
Francia-svájci tévéfilm-
sorozat - VI/5. rész:
A rejtélyes öngyújtó
11.30 Játék
12.00 Déli harangszó
Déli egyenleg
12.12 Iskolák, figyelem!
Irodalom
Pilinszky János: Ka-
landozás a tükörben
12.32 Sugárzás és sugárzás-
védelem
A sugárvédelem
12.47 Sorstársak
13.02 Segítség!
15.58 Műsorismertetés
16.00 Hiradó
16.10 Nemzeti értékeink
A lillafüredi kastély-
szálló története
16.25 Hatalom és szenvedély
Ausztrál tévéfilmsorozat
17.15 Bejöhetek?-Pécsi Ildi-
kó vendégségben Gor-
don Zsuzsánál
17.40 Nyitott stúdió
Sátoraljaújhelyi Hagyo-
mányőrző Együttes
17.55 Ki tud róluk?
Kamaszsorsok
18.20 Zenelánc
Villon—Faludy: Ballada
a senki fiáról
18.30 Szerencsekerék
19.00 „Maradjatok meg sze-
retetemben!..."
Keresztény életkérdések
19.07 Jó éjszakát kíván a
Disney!
19.30 Hiradó
20.05 Telesport
hiltt FTC-FC Tirol Innsbruck
KEK labdarúgó-mérkő-
zés
(Hosszabbítás lehetsé-
ges!)
22.10 24 óra
22.35 Sajtószakszervezet
gála
23.25 Hiradó
23.30 BBC-híradó
hb0
17.30 Vadvizeken Szibériában - Am. természetfilm 18.30 Benji, a nyomravezető
Amerikai kalandfilm 86'' 20.00 Dalban mondom el
ír musical 100'' 21.45 Gengszterek között
Amerikai krimi 92'' 23.20 Potyautasok
Magyar dráma 93''
16.10 Képújság 16.15 Műsorajánlat 16.18 Időjárás 16.20 Gyerekeknek
Természeti képek Francia ismeretterjesztő filmsorozat Gébicsek Noé bárkája Angol rajzfilmsorozat XII/12. rész: Az özönvíz vége Maja, a méhecske Japán-osztrák rajzfilmsorozat Egér a palackban 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videójáték 17.10 Telespanol 17.25 Hármas csatorna Színekről színesen tV/3. rész: A lehér (ism.) 18.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 18.10 Körzeti híradók Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Körzeti magazin 19.00 Műsorajánlat - Időjárás 19.10 Törjünk fel egy meggymagot!
Dokumentumjátékfilm
1. rész: Demeter Béla
2. rész: Virágos Kiss István
A Dokumentum Műsorok Stúdiója és a Szegedi Körzeti Stúdió közös műsora 21.25 Mindent vagy semmit!
Műveltségi vetélkedő 22.00 Esti egyenleg - Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Tanúságtevők
Újra itthon a misszióból
22.55 Az elszalasztott nök
Francia film (105'') Szereplők: Michel Au-mont, Dániel Ceccialdi, Jacques Francois, Michel Galabru Magyar hangok: Végvári Tamás, Szersén Gyula, Menszátor Magdolna, Györgyi Anna
__ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat - RockTér
megálló. 20.40 Bronzbarnák
Francia filmvígjáték 110'' 22.30 Cosmetics Margót Zim-mer, avagy masszázs-zsal a narancsbőr ellen 22.40 Egészségmagazin 22.55 Jövö heti műsorajánlat
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 93/310-461. Westel: 60/399-196
f^SUTORTOK
KOSSUTH PETŐFI
Mozi: 16, 18, 20 óra: A Sárkány - Bruce Lee élete
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Világok arca - iiaraka (FBK) 20.15 óra: „Dr. Feketeszeret ti"
Óránként: Hirek. időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Népdalkörök és citera-zenekarok felvételeiből 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Yo-Yo Ma Paganiniműveket gordonkázik 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek Aida
Részletek Verdi operájából
14.55 Versarchivum 15.05 Válogatott perceink 15.42 Éneklő ifjúság 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
A hét muzsikusa 17.05 Kirakat
Arcok a pusztáról 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekek! 19.40 Válogatta: Baka István 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Névjegy
Hobo (Földes László) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Jog-álom 23.05 Diszkotéka
-URH-ADÓN-
6.55-
9.00 Körzeti inlormációs magazin
6.00-
7.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
8.30-
1.00 Nemzetiségi műsorok 3.00 A BBC magyar műsora 3.45 Nyelvlecke
4.30 Reggeli kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 A tegnap slágereiből 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon:
138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely, avagy
a pénz is boldogit 11.15 Produkciós portré 12.00 Nótakedvelöknek 13.00 Hirpercek 13.10 Zsebrádiószínház Hová megyünk? László Anna kishangjá-téka
13.25 Kvizpróba
Játékvezető: dr. Hársing Lajos 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kabarécsütörtök
Benne: 15.00 Hírek, időjárás 17.00 Hirek. időjárás 17.05 Észkerék
Telefonos nyemerény-játék gyerekeknek 17.32 Gordiusz
Magazin töprengőknek 18.30 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Hangpárbaj 19.25 Remenyik Sándor versei 19.35 Táncházban 20.00 Slágerszinház 21.00 Hírpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Jazz-tour-mix 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Távol-keleti éjszaka
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Cígánynóták
BARTÓK
3.00 Muzsikáló reggel 17.00 Muzsikáló nagyvilág
9.05 Pódium 17.50 Népzenekutatók mű-
1.00 Hirek. Időjárás helyében
1.04 Rádiószínház 18.00 Hirek. Időjárás
Kiskocsma 18.05 Prágai Nemzetközi Or-
1.38 Régi magyar muzsika gonafesztivál - 1992.
1.54 Kenessey: Az arany 19.05 Híres basszusáriák
meg az asszony 19.35 Korunk Zenéje
.00 Hirek. Időjárás Közben:
.07 IV. Miskolci Kamara- 20.25 Hírek, időjárás
kórus Fesztivál 20.30 Verselt elmondja:
.38 Salzburgi Mozart-hét Somlyó György
.00 Hirek. Időjárás 21.45 Madrigálok
.05 Auf Deutsch gesagt 22.00 Hirek. Időjárás
(ism.) 22.05 A zene üzenete
.20 Galeri - VI/4 22.20 Katedra
.55 Kamarazene 22.50 Barokk kamarazene
00 Hirek. Időjárás 23.03 Napjaink zenéje
05 A mannheimi mesterek 24.00 Hírek. Időjárás
44 Rossini-müvek fúvó- 0.05-
sok előadásában 2.00 Éjszakai jazzklub
3 SAT
15.45 Irodalom mindenkinek
16.00 Tudományos műsor
17.00 Minihírek
17.10 Vadállatok Svájcban
17.35 Octopus vállalkozás
18.00 Sport
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Vita
20.00 Két férfi, egy eset
21.00 Dokumentumfilm
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hirek
22.30 A költő végrendelete
(francia film)
SZLOVÁK
SZTV-1 16.55 Kontaktus stúdió 17.55 Szlovákia történelme 18.15 Gazdasági magazin 18.20 A hegy gyomrában
(új-zélandi filmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Az ésszerű táplálkozásról
19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Beverly Hills 90210
(amerikai film) 21.40 Kulturális magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Televíziós vitaműsor
SZTV-2 16.40 Események, kommentárok
17.35 Regionális műsor 17.45 AWorldnetbemutatja... 18.15 Egészségügyi magazin 18.30 Az emberek és a folyó
(dokumentumfilm) 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 MTV-slágerlista 21.00 Turisztikai magazin 21.30 Labdarúgó-kupanap 22.10 Te, ki a mennyekben vagy (bolgár tévéfilm) 23.50 Események
RTL
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország!
9.00 A Fönök (am. sor.) Veszélyes maskara
Álarcos bankrabló tartja rettegésben San Franciscót. Minden jel arra mutat, hogy a tettes Harry Grenadine, az egykori maszkmester. Harryt, Ironside közbenjárására, idő előtt elbocsátották a börtönből. A gyanúsított minden lépését figyelemmel kísérik, ennek ellenére újabb bankrablás történik... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (am. sorozat) Mary Nightingale 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Hétköznapjaink (sor.) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés - Mans Meiser
17.00 Ki itt a főnök ? (am. sor.)
Jelenetek 17.30 Borzasztó kedves család (am. sorozat) 18.00 A szív szava (sorozat) 18.45 Hiradó
19.10 Robbanékony - politikai magazin 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 S. O. S.-hívás 21.15 A Carolyn Warmus-sztori
(amerikai thriller) 23.15 Gottschalk-show 24.00 L. A. Law (sorozat) Váratlan szerelem
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.)
2.10 Ilona Christen (ism.)
3.10 Hans Meiser (ism.)
4.05 Robbanékony (ism.)
4.30 A Fönök (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)
RTL 2
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sorozat) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk - játék 12.10 Csodálatos évek (sor.)
Paul, a férfi 12.45 Robin Hood (ism.) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sor.) 14.05 Sara hercegkisasszony 14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.55 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sor.) 17.05 M ügyosztály (sor.)
A múlt vonzásában 17.40 Hirek 17.45 Ruk-cuk-játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hirek 18.55 Paradiso klub (sorozat) Úzletek 20.00 Hírek 20.15 Queeníe 2.
(amerikai film) 22.35 Halálos Irekvencía
(francia thriller) 0.25 Versenyfutás a halállal (sorozat) A sivatag titka 1.20 Halálos frekvencia (ism.) 3.05 Versenyfutás a halállal (ism.)
vox
14.45 15.35 15.45 16.15 16.45 17.10 17.15 18.00 18.30 19.05 19.10 20.10 21.00 21.15 22.10 23.00
Lou Grant (sorozat) Hirek
Fiatalok magazinja Földetérés (sorozat) Egy apával több (sor) Hirek
Hiradó, sport
Játék
Hírek
Cannon (sorozat)
Provokáció
Hirek
Magazin
Sport
Szexuális magazin
Kanizsai
msor
TV 5
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Afrikai magazin
10.00 A természet délelőttje
12.00 Varietémüsor
13.00 Banánhéj (ism.)
13.30 Kulturális magazin (ism.)
15.00 Viva - kult. magazin
16.30 Az egészségünkről
16.50 Főzőcske
17.05 Pokoli horgászat
17.35 Oxigén
18.00 Kvízjáték
19.00 A média hatalma
20.00 Nem kell álmodozni!
21.30 Tudjunk többet I
22.45 Viva - magazin
23.50 Afrikai képek
1.15 Montreali bolondozások
MUSIC TV
17.30 Tárcsázz!
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Beavis & Butthead
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.45 Egytől három
24.00 Házibuli övezet
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hirek
8.30 Európai hírmagazin
9.00 Super-üzlet
12.00 Tudományos magazin
14.00 Videogenerátor
16.30 Élö videoshow
18.30 Környezetvédelem
19.00 Mr. Jones és a törvény
19.30 ECO-rekord
20.00 Sport
21.30 Európa-magazin
22.00 Hírek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 Merénylet (film)
0.45 Videogenerátor
Gyurik Irén:
Vér nélkül
Eltűnt a fényt elnapoló múlt, szöges sugár-drótok megmászója lett a szemem -s kívül a kerítésen már odaát van a vérem, szántja a csontozatom vas-eke, vér nélkül kell élnem nap-barázdák nyomaiban, hol a feltépett múlt és minden-minden alvadt fekete, tükörből a magány fejbiccent vissza révedt látóidegeimbe, tovább napolom a múltat tovább az árny-jövőt, fényesség lábujjhegyén
bebarangolok a gondolatot rejtő sűrű sötétség erdejébe, s ráfogom a ravaszt a néma csendre... hadd dördüljön el zajtalanul az eszme!
Rada Gyula:
Stációk
i.
MEGBUKTAM, S MOST MAGAM TANULOM NÁSZÚNK ÁLNOK ÁGYÁN A MEGTANULHATATLAN, ÉS ELVISELHETETLEN KÉPZELT MAGÁNYT....
II.
MEGBUKTAM, SZERETNI KÍN.
BÖLCSŐTŐL A SÍRI MÉG VAJON HÁNY BÉRCI ÁLOM, KES1 SZÍN, ... ÉLETEM?
III.
EGY BARÁTOM SZI - RITKA, S JÓ -VONZOM A BAJT, MEHET A HAJÓ, A TÖRT DESZKÁBÓ HALÁLT HOZÓ...
Filep Veronika:
Látom ma
Áldozni vágyom szűnt A logika tiszta oltárán Viharrá duzzadt kétely
J) ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Kanizsai
műsor
KANIZSA TV 8-12 óra: SZÍV-TV Magazin II. (isml) 19 óra: Nyugdíjas magazin
Szeptember 30.
cs
DSF
OSZTRÁK 1
9.00 Fantasztikus utazások
(ism.) 9.30 Sportkörkép 10.00 Labdarúgás 12.00 Motorsport 12.30 Szabadidő-magazin 13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Tenisz 18.30 Motorsport 19.00 Vízi sportok 19.30 Sportriport 20.00 Tenisz 22.00 Beszélgetés 23.00 Ökölvívás 24.00 Beszélgetés (ism.) 1.00 Ökölvívás (ism.) 2.00 Műsorzárás
EUROSPORT
13.00 Labdarúgás 15.00 Biliárd 16.00 Triatlon 17.00 Lovaglás 18.00 Kerékpársport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Ökölvívás 21.00 Kickboksz 22.00 Labdarúgás 23.30 Teniszmagazin 24.00 Eurosport-hirek 0.30 Dzsúdó VB
1PLUS
14.45 Beszélgetés
15.00 Hirek
15.03 Morton, a színész (film)
16.30 Az oktatás ügyében
17.15 A zene
18.00 Jog a szerelemhez (sor.)
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Börze
20.00 Híradó
20.15 Az orosz medvék birodalma (sorozat)
21.00 Beszélgetés
21.15 Tetthely (krimi)
23.00 Azon a napon...
0.15 A nap hírei
9.00 9.05 9.30 10.00 10.30
12.15 13.00 13.10 13.35
14.00
14.45 15.00 15.15 15.50 16.35 17.00 17.10 18.00 18.10 18.30
19.30 20.00 20.15
21.05 21.15 21.25 22.10 23.40 23.45
1.25
Hirek
Bili Cosby-show (sor.) Országok és emberek Ausztria-kép Marco Terzi nem adja
fel (olasz film) Teleszkóp (ism.) Hírek
Rólunk van szó Három hölgy (sorozat) Atyai barátok Waltonék (sorozat) A példakép Bili Body (sorozat) An-tan-ténusz Planet kapitány Kaland a Karib-tengeren Flintstone család Minihírek Wurlitzer Hírek
Rólunk van szó
Hagedorn lányai (sor.)
Dupont úr
Híradó
Sport
A St. Benedikt-i emberek (sorozat) A számok világa Oldalpillantások Hunter (sorozat) Drog (olasz film, II/2.) Hirek
A hét bátor mindig gyöz
(amerikai film) Szeptember (ism.)
OSZTRÁK 2
15.40 16.40 17.15 18.00 18.30 19.00 19.30 20.00 20.15 21.05 21.30 22.00 22.30 23.15 0.45
Zengő Ausztria
Kandi-kamera
Indiai ég alatt
Bili Cosby-show (sor.)
Gaudimax
Tartományi élet
Híradó
Kulturális magazin Belföldi tudósítások Filmújdonságok Vigyázat, kultúra! Hírek
Beszélgetés Éjszakai stúdió Halló Ausztria, halló Bécs (ism.)
PRO 7
4.55 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.)
5.40 Mr. Belvedere (ism.)
6.05 Rajzfilmek (ism.)
7.35 Varázslatos Jeannie (ism.)
8.05 Hármak társasága (ism.)
8.35 Adderly (ism.)
9.35 Párbaj naplemente előtt
(német western) 11.30 Kezdeti nehézségek
(ism.)
12.00 Roseanne (ism.) 12.30 Vegas (krimisorozat) Szemet szemért Simon Webster fegyverkereskedő fia részt vesz a rablótámadásban. A helyszínre érkező rendőrök életveszélyesen megsebesítik a fiút, aki nem sokkal később meghal. Apja bosz-szút esküszik. Az ügyért felelős Nelson hadnagynak kell megbűnhődnie a fiú haláláért. 13.30 Férfi Arizonából (amerikai krimi) Fsz.: Cornel Wilde 14.55 Adderly (sorozat) A démonok titka 15.55 Mr. Belvedere (sor.)
Nem lányoknak való 16.25 Varázslatos Jeannie (sorozat) Gyenge mester 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.25 Hármak társasága (sor.)
A jó jegyért mindent 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Mike döntése 19.25 Roseanne (sorozat)
A bába 20.00 Híradó 20.15 Tüzpatak
(amerikai western) 22.30 Houston Knights (sor.)
Lady Smoke 23.30 Végső vágás
(amerikai akciófilm)
1.10 Hirek
1.20 Jaké és McCabe (ism.)
2.15 Április bolondja (ism.)
DUNA TV
16.00 16.05
17.25
18.20
18.45 19.00 19.05
20.35 20.50
21.40 21.45
Hírek, műsorismertetés Évforduló A111-es
Magyar film (1937) (ism.)
Az ókori Kelet-10. rész
A fekete fejűek pásztora
Mesesarok
Nils Holgersson
Dunahíradó
Határon Túli Műhelyek
Filmklub
Szurámi vár legendája
Grúz film Dunasport
Irány a világ - XX/1. Ünnepek Indonéziában Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan (ism.)
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei!
9.15 Szomszédok (ism.)
9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Fiatal és nyugtalan (sor.) 13.15 Trapper John (sorozat)
Nehéz gyerek 14.10 Szomszédok (sorozat) Maria vallomása Danny és Scott megszökött otthonról. Az úton ellopják tőlük a biciklit, a pénzt és a hátizsákot. Kénytelenek munkát vállalni. Max és Maria végre módot talál egy alapos beszélgetésre. A férfi választ kap arra a kérdésre, valójában kinek a gyereke Danny... 14.40 Bonanza (sorozat) 15.40 Űrszekerek (sorozat) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok 19.00 Hirek 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Wolff körzete (sorozat) 2115 Talkshow Ktmiil A terror völgye (amerikai horror)
SÍRIG
nyszor ér e
:eserű
At I.
SZERINT, dT, HÁT MOST IBÓL VALÓ,
magam.
izüntelen
tárán
ételyem
Foszlani látom
Védem homályból szakadó
Szellővé osonó
Cseppekké avuló
Tisztuló valóm igazi képmását
Lukáts Antal:
Intelem
Ha elhagyod otthonod felrakod-e a mázt, a képmutatást és szem forgatást? Egyik szemed lenéz, a másik felfelé lát, épp oly tekintettel mint rád bámul a kutyád! Füleid süketek
csak a pénz csengését hallod,
véleményed szentség, másét eltaposod! írott törvényekkel bástyád körülrakod, s ezekkel Zeuszként szórod a villámot; csak egyet tanultál meg s azt nagyon jól tudod, amíg félnek tőled, addig van hatalmad!
Ha e kis tükörben magadra ismernél, gondolj végelszámolásodra s ha van hited, inkább a szerint élj...
MTV 1
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - ipartippel
és kert-ész 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet - Gazdasági és
pénzügyi híradó 6.45 Híradó 7.00-
9.00 Napkelte 9.00-
12.00 Napközi-Bárdos Andrással Közben: 9.30 Anyagias világ
Kanadai tévéfilmsorozat Kedvenc Martinom 10.30 Élö szigetek - Anglia és Írország élővilágának története Angol ismeretterjesztő filmsorozat - X/3. rész Az erdő élővilága 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója 12.37 Képújság
15.28 15.30
15.40 16.00 16.10 16.25 17.00
17.55 18.25
18.40 18.55
19.13
19.30 20.05 20.15
20.45
22.10 22.35 23.15 23.20
Műsorismertetés Kirakat
Szolgáltató magazin Benne:
Törődj magaddal! Híradó Kirakat Telesport Miami Vice Amerikai krimisorozat Kalózok kincse Sonny Crockett - Don Johnson(Szakácsi Sándor), Ricardo Tubbs -Philip Michael Thomas (Józsa Imre) Szeptemberi ráadás Parnasszus Irodalmi vetélkedő Bűvös hatos Barbapapa
Holland rajzfilmsorozat
Barbapapa új háza
Égből pottyant mesék
A boldog sas
Jelképtár
A holló
Híradó
Telesport
Szomszédok
Teleregény
(Ismétlés: szombat, TV1 11.30)
Friderikusz-show - kicsit másképp 24 óra
Labdarúgókupa-nap
Híradó
BBC-hiradó
17.30 Kiskorú nyomozó
Amerikai kalandfilm 94'' 19.10 Cannes-i rövidfilmek 19.40 Bonnié és Clyde
Am. gengszterfilm 107'' 21.30 33 emelet mélyen, a pokolban - Am. sci-fi 88'' 23.00 Az orvtámadás áldozata Amerikai akciófilm 91'' 0.35 Emmanuelle - 4. rész
MTV 2
16.00 Képújság 16.05 Műsorajánlat 16.08 Időjárás 16.10 Fekete Villám kalandjai
Kanadai-francia filmsorozat
A visszatérés
Henry -Mickey Rooney (Harkányi Endre), Alec-Richard lan Cox (Miná-rovits Péter) 16.35 Babar
Francia-kanadai rajzfilmsorozat Otthon a legjobb 17.00 Stan és Pan
Amerikai rajzfilmsorozat Ámokfutó ufó 17.05 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 17.10 Telespanol 17.25 400 éves a székelyudvarhelyi katolikus gimnázium 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Körzeti híradók Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Időjárás 18.30 Alibi-bankjegy
Francia tévéfilmsorozat VI/2. rész
Philippe - Pierre Mon-dy (Balázs Péter), Flo-rence - Delia Boccardo (Menszátor Magdolna) 19.30 Lyukasóra 20.14 Videoton sztori III/2. rész: A senki gyermekei 21.25 Mindent vagy semmit!
Műveltségi vetélkedő 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Gyökerek
Csehországi magyarok FSIflü Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Vak gyűlölet Lutz - Werner Schu-macher(Bitskey Tibor), Wagner-Frank Strecker (Nagy Gábor), Daubler - Rüdiger Kirschstein (Újréti László)
19.05 Szakácskönyv 19.15 Power kapitány
Amerikai sci-fi sorozat 19.40 Vasas-BVSC Dreher
Bajnoki forduló-összefoglaló
20.10 Vadak Amerikában
Természetfilm 20.45 Biliárd suli 21.00 Amerikai vadász
Amerikai film 22.30 Színház
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
(D
V
p
19.30-03 óráig: ALPOK-ADRIA Nemzetközi Jazz-fesztivál a HSMK-ban ENTEK Mozi: 16, 18, 20 óra: Haláli fegyver 1.
KOSSUTH
PETŐFI
3 SAT
RTL
RTL 2
TV 5
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben
Közben: 9.50 Lottósorsolás 11.05 Cigányfélóra 11.35 Levelek egy percben Örkény István levelei, feljegyzései, emlékezései - XI/6. rész 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Debrecenben 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Törvényhozó 13.30 Az unitárius egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek
Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő 15.35 Hitélet és történelem 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Válogatta: Baka István 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Parlamenti ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Gyógyszer, melankólia...
23.05 Hangversenymúzeum
Yehudi Menuhin vezényel
--------URH-ADÓN-----------
6.55-
9.00 Körzeti információs magazinok
16.00-
17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 American Mosaic (ism.)
4.30 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Zöld(sport)reggel 8.05 Nagy utazás
Napjaink filmslágereiből
8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely-avagy
a pénz is boldogít 11.18 „Szép volt, de szép"
Kívánságműsor 13.00 Hirpercek 13.10 Mit üzen a Rádió? 13.35 Dalaim
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől - péntekig
Benne: 14.45 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyőkrádió 17.32 Ziccer 18.30 Visszajátszás 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Bravó!-Hazaisikerlista a hallgatók szavazatai alapján 19.35 A családban marad! 19.57 Tudósítás a Haladás-Vasas labdarúgó-mér-közésröl 20.00 Fütölfáig 20.30 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót 21.00 Hirpercek 21.10 Borbiró herceg három pöre
21.51 Nagykanizsai Alpok-Adria Nemzetközi Jazz-fesztivál 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Rádióorfeum
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Csárdásritmusban
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 16.35 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás 17.40
10.04 Elfeledett irodalom? 17.50
10.19 Derűre is derü 18.00
10.49 Kamarazene 18.05
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A Magyar Rádió ének- 19.05 karának és szimfonikus zenekarának nagy 19.35 sikerű koncertjeiből
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 A Voiceof America so- 20.20
rozata nyelvtanulóknak 20.25
14.20 Galeri -VI/5. 21.30
15.01 Kapcsoljuk az Óbudai 22.00 Társaskört 22.05
15.30 Nada Sormová és Nyi-
kolaj Kundratyuk énekel 23.00
16.00 Hirek. Időjárás 24.00
16.05 Musica Sacra 0.05
Kapcsoljuk a Pesti Vigadót
Szimfonikus táncok Walt Whitman versei Hirek. Időjárás Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört „Magyarország Igen gazdag ország..." Kapcsoljuk a Pesti Vigadót Közben: Hírek. Időjárás Eörsi István versei Hangszerszólók Hírek. Időjárás Magyar művészek ope-rafelvéteieiböl Korkóstoló Hírek. Időjárás Éjféli fúvósszerenád
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
És boldogan éltek...
17.30 A császárnő futára
Háborús játékok
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Dokumentumfilm
20.45 Egy férfi felfelé tör
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.55 Elárasztottak (film)
SZLOVÁK
SZTV-1 16.55 Nils Holgersson 17.20 Tévékaleidoszkóp 17.40 Szlovákia műemlékei 17.50 A felügyelő (német bűnügyi tévéfilmsorozat) 18.40 Gazdasági magazin 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Televíziós vetélkedő 20.40 A gyanúsított 22.25 Időszerű események 22.55 Sporthírek 23.00 Film és videó 23.30 Jazzpódium
SZTV-2 18.05 Regionális műsor 18.15 A Worldnel bemutatja... 18.45 Regionális magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Pozsonyi Zenei Ünnepségek, 1993
Nyitóhangverseny 21.15 Európa mellékútjain
(holland útifilmsorozat) 21.40 Arcélek - Rudolf Ertán 22.10 Kandi kamera 22.55 A megfelelő kulcs
Szórakoztató vetélkedő 0.05 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németország! 9.00 A Fönök (am. sorozat) Áldozat
A San Franciscó-i betörések és rablótámadások áldozatai minden esetben azt vallják, hogy nem károsodtak meg. A megtámadottaknak az a közös vonása, hogy valamennyien az illegális szerencsejáték iparban tevékenykednek. Ironside eleinte a bandák közötti háborúra gyanakszik... 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (amerikai sorozat)
Sandra és a politika 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Hétköznapjaink (sor.) 15.00 Ilona Christen
Mindennapi beszélgetés 16.00 Beszélgetés Hans Meiser 17.00 Ki itt a fönök?
(amerikai sorozat) 17.30 Borzasztó kedves család (am. sorozat) 18.00 A szív szava (sorozat) 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Hazai dallamok 21.15 Stangl vendéglős (német sorozat) Logikus 21.45 Egy takaró alatt (német sorozat) Látogatás 22.15 Hogyan?!-talkshow 23.15 Goltschalk-show 24.00 Nincs kegyelem
(amerikai szexfilm) 1.20 Tittfieldi boszorkányok
(amerikai szexfilm) 2.50 A Carolyn Warmus-
sztori (ism.) 4.20 Hétköznapjaink (ism.) 5.10 Hihetetlen, de igaz
5.55 Mesefilmek 10.00 M ügyosztály (sor.) 10.35 B. J. és a medve (sor.) 11.35 Ruk-cuk - játék 11.10 Dr. Westphall főorvos 12.10 Csodálatos évek (sor.)
Testvérek 12.45 Robin Hood (sorozat) 13.10 Pollyanna (sorozat) 13.35 Lány a farmról (sorozat) 14.05 Sara hercegkisasszony (ism.)
14.30 Beany és Cecil (sor.) 14.55 Button és Rusty (sor.) 15.25 Spagetti és húsgombóc 15.50 Super Mario Brothers 16.15 Mr. T (sorozat) 16.40 Robin Hood (sorozat) 17.05 M ügyosztály (sorozat)
Amatör vállalkozás 17.40 Hírek 17.45 Ruk-cuk - játék 18.20 Csodálatos évek (ism.) 18.50 Hírek
18.55 Paradiso klub (sor.) 20.00 Hírek
20.15 A Red River-i pisztolylövész (am. western) 22.00 Superdome
(amerikai thriller) 23.50 Versenyfutás a halállal
Halál a tóban 0.45 Bravó TV 2.20 Superdome (ism.) 4.00 Versenyfutás a halállal (ism.)
14.40 14.45 15.40 15.45 16.15 16.45 17.10 17.15 18.00 18.30 19.05 19.10 20.10 21.00 21.15 22.10
Hírek
Lou Grant (sorozat) Hirek
Fiatalok magazinja Földetérés (sorozat) Egy apával több (sor.) Hírek
Beszélgetés Híradó, sport Játék Hirek
Cannon (sorozat) Légifarkas (sorozat) Hirek
Spiegel-témák A félelem követe (film)
6.00 Banánhéj (sorozat)
6.30 Telereggel
9.00 Jelen idö (ism.)
10.00 Ismeretek tévéje
11.00 Bemard Rapp magazinja
12.00 Varietémüsor
13.00 Banánhéj (ism.)
13.30 Elszámolás (ism.)
14.20 Rajongók iskolája
16.30 Az egészségűnkről
16.50 Főzőcske
17.05 Pokoli horgászat
18.00 Kvízjáték
19.00 A médiák hatalma
20.00 Nyomozás
21.30 Szórakoztató műsor
23.00 Tudjunk többet
1.00 Bírósági iratok
1.20 Bermuda - magazin
MUSIC TV
17.30 Tárcsázz!
18.00 Soulzene
18.30 Pip Dann
20.00 Pet Shop Boys-koncert
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Zenei díjak, 1993.
3.00 Éjszakai videók
SUPER
8.00 Hírek
8.30 Európai hírmagazin
9.00 Super-üzlet
12.00 Útinapló
14.00 Videogenerátor
16.30 Élő videoshow
18.30 Életmódmagazin
19.00 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Motorsport
21.00 Európai hírmagazin
21.30 Jó és rossz
22.00 Hirek
22.30 Európai üzleti élet
22.48 Piacgazdaság
23.00 Jazz
24.00 Arcképcsarnok
HOL KERESHETJÜK AZ IGAZUNKAT?
Dr. Kurta Jánossal, a Városi Bíróság elnökével ezúttal a bírói szervezetekről beszélgetünk.
- Milyen szintekre bontható a bírói szervezet?
- Az első szinten helyezkednek el a helyi bíróságok, melyek egyben az általános hatáskörű bíróságok (a Polgári Perrendtartás felsorolja, hogy mely ügyek nem tartoznak hozzájuk), ilyen a nagykanizsai városi bíróság is. Ez után jönnek a másodfokú bíróságok, ezek a megyei bíróságok. A pillanatnyi szabályozás szerint a legmagasabb szint ma a Legfelső Bíróság. Nem árt tudni, hogy a bíróság által hozott ítéletet bíróságon kívül, más szerv nem változtathatja meg!
- Mi alapján dől el, melyik bíróság foglalkozik egy-egy üggyel?
- Két dolog szabja meg. Az egyik az úgynevezett illetékesség, ez az azonos szintű bíróságok között dönti el, melyiknek kell eljárnia. Például polgári perben ez legáltalánosabban az alperes lakóhelyéhez kötődik. Bontóperben az utolsó lakhelynek megfelelő bíróságot, gyermektartási perben a jogosult lakóhelye szerinti bíróságot, ingatlanokkal kapcsolatos perekben az ingatlan fekvése szerinti bíróságot is lehet választani. A másik pedig a hatáskör, mely azt dönti el, melyik szintű bíróság járjon el.
- Az új jogi szabályozás folytán megváltozott a Legfelső Bíróság szerepe.
LÁTOGASSA A NAGYKANIZSAI USZODÁT!
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: A tanú teste
20.15 óra: Lányok a rács mögött
KANIZSA TV 20-24 óra: ATV Ifjúsági Magazin
Október 1
DUNA TV
9.00 9.30
12.00 12.30
13.00 13.45 14.00 18.00 18.30 19.30 20.00 22.00 22.50 24.00 0.30 1.00 2.00
Utazási magazin Sport a nagyvilágból
Hegymászás Fantasztikus utazások
Telebörze
OSF-tréning
Tenisz
Sportvilág
Motorsportmagazin
Sportriport
Tenisz
Birkózás
Labdarúgás
Motorsport
Kamionok versenye
Pankráció
Műsorzárás
EUROSPORT
11.00 DzsúdóVB 12.00 Labdarúgás 13.30 Motormagazin 15.00 Tenisz 18.00 Honda-magazin 19.00 Motorsportmagazin 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Röplabda EB 22.30 Amerikai labdarúgás 23.00 Ökölvívás
24.00 DzsúdóVB 1.30 Eurosport-hirek
1 PLUS
15.05 Visszapillantás 15.20 A jog buktatói (sorozat) 15.50 Halló, hogy van? 16.05 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mestermü 16.45 Jövöcsinálók 17.45 A pénz története 18.00 Jog a szerelemhez 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Sport 20.00 Híradó
20.15 Állatbarátok műsora 21.00 Beszélgetés 21.15 Szórakoztató műsor 22.50 A szél (am. némafilm)
9.00 9.05 9.30 10.00 10.30 12.15 13.00 13.10 13.35 14.00
14.45 15.00 15.15 15.40 15.50 16.15 16.35 17.00 17.10 18.00 18.05 18.30
19.30 20.00 20.15 21.15 21.25 22.55 23.00 EKlRil
1.00
Hírek
Bili Cosby-show (ism.) Kulturális magazin X-Large
Káosz az osztályban Belföldi tudósítások Hirek
Rólunk van szó (ism.) Három hölgy (sorozat) Waltonék (amerikai sorozat) Mint régen A holnap mesterei An-tan-ténusz Muppet babák (sor.) Környezetvédelem Tudomány gyerekeknek Forró nyomon A Flintstone család Minihirek Wurlitzer Hirek
Rólunk van szó Hagedorn lányai
(német sorozat) Szerelem Hiradó Sport
Az Öreg (sorozat)
Oldalpillantások
Csak semmi pánik
Hirek
Sport
Sötét átjáró
Fsz.: Humphrey Bogart Drog (ism.)
OSZTRÁK 2
15.00 Hársfa utca (sorozat)
15.25 Santa Vittoria titka
17.30 Csodálatos állatvilág
18.00 Bili Cosby-show (sor.)
Éjszakai vendégek
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20 00 Kulturális magazin
20.15 Korallok
21.00 Tudományos magazin
21.15 Gazdasági magazin
22.00 Hírek
22.30 Beszélgetés
0.35 Chicago, 1930
1.20 Hírek
4.30 Urhajótöröttek (ism.) A látszat csal
5.20 Mr. Belvedere (ism.)
5.45 Rajzfilmek (ism.)
7.15 Varázslatos Jeannie (ism.)
7.45 Hármak társasága (ism.)
8.15 Adderly (ism.)
9.15 Velencei románc
(osztrák film) 11.10 Kezdeti nehézségek
(ism.)
11.40 Roseanne (ism.) 12.10 Perry Mason (sor.)
A görög istennő esete 13.10 A halál hálójában (ism.) 14.55 Adderly (krimisorozat)
Az utolsó gyakorlat 15.55 Mr. Belvedere (amerikai sorozat) Kitartás 16.25 Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Űrhajós vagy sztár 16.55 Rajzfilmek Szellemirtók Tapsi Hapsi Flintstone család 18.25 Hármak társasága (sor.)
Terhesség 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Aszfalt-cowboy Mike viharos kiköltözése után a szülök titokban egymást vádolják. A fiú helyzete sem rózsás: New Yorkban van ugyan állása, de nincs lakása, így amikor beköszönt a hideg este, Mike hazasomfordál a meleg családi fészekbe... 19.25 Roseanne (sorozat)
Titok 20.00 Híradó 20.15 Golförűltek II.
(amerikai film) 22.10 Raven (am. sorozat)
Forró nyom 23.15 A magányos farkas (amerikai akciófilm)
1.05 Hírek
1.15 Houston Knights (ism.)
2.05 Hírek
2.15 A végső vágás (ism )
3.50 Hirek
4.00 Perry Mason (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kapásjelzö
Horgászok tízperce 16.20 Maja, a méhecske Rajzfilmsorozat (ism.) Csúf Emil 16.45 A zene világnapja 17.25 A vasálarcos férfi
Ausztrál rajzfilm 18.15 Postabontás (ism.) 18.30 Mesesarok 18.45 Dunahiradó 19.00 Közép-európai magazin 20.00 Nyírfaliget Lengyel film 21.30 A Rajkó-zenekar játszik 21.50 Évforduló 22.05 Hírösszefoglaló
SAT 1
5.15 Fiatal és nyugtalan 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.45 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Fiatal és nyugtalan 13.15 Trapper John (sorozat) 14.10 Szomszédok (sorozat) Keserű igazság Max képtelen megemészteni, hogy Maria egykor megcsalta. A Ramsay családban szinte elviselhetetlen a hangulat. Max lehetőséget sem ad a feleségének a magyarázatra. Rövid töprengés után úgy dönt, hogy elhagyja a családját, és elválik Mariától... 14.40 Bonanza (sorozat) 15.40 Űrszekerek (sorozat) 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok 19.00 Hírek 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Közvetlen család
(amerikai film) 22.15 Labdarúgás 23.15 Októberi ünnepek (német erotikus film)
6.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé - profittal,
agrometeorológiával 6.25 Határtól - határig 6.35 Üzlet - Gazdasági és
pénzügyi híradó 6.45 Hiradó 7.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
9.00-
12.00 Napközi - Endrei Judittal
Közben: 9.50 Lottósorsolás 10.30 Dallas
Amerikai filmsorozat Peter elvei (Ismétlés: TV1 20.20) 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó Déli egyenleg 12.12 Sorsok - Munkavállalók magazinja 12.52 Viaje al espanol
Spanyol nyelvlecke (ism.) 13.07 Képújság
15.18 15.20
16.00 16.10
16.30
17.00
17.30
17.40 18.00 19.00
19.30 20.05 ETflHi]
21.10
22.15 23.15
23.50 23.55
Műsorismertetés Új Reflektor Magazin
Érdekvédelmi riportműsor
Híradó
Diákoknak ajánljuk Telecke - Segítség a házi feladat megoldásához Euroklick - Élet és munka Európában Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora Téka
Közhasznú információk Ablak melléklet Ablak Múmin
Japán rajzfilmsorozat
Az átok
Hiradó
Telesport
Dallas
Amerikai filmsorozat Peter elvei (ism.) Panoráma
(Ismétlés: szombat, TV1 13.35)
A Zene Világnapja Dohnányi Ernő emiékére Monty Python Repülő Cirkusza
Angol abszurd tévésorozat -11. rész Feliratos!
irta és előadja: Graham
Chapman, John Cleese,
Terry Gilliam, Eric Idle.
Terry Jones és Michael
Palin
Híradó
BBC-híradó
17.30 Pacal, a hústorony
Kanadai rajzfilmsor. 23'' 18.00 Elton John Barcelonában-Koncertfelv. 123'' 20.10 Keresztanya
Amerikai vígjáték 106'' 22.00 Bosszúvágy 3.
Amerikai akciófilm 90'' 23.35 A fejvadász
Amerikai akciófilm 92''
15.00 Képújság 15.05 Műsorajánlat 15.08 Időjárás 15.10 Drehscheibe Európa
A Deutsche Welle közép-európai magazinja 15.40 Titokzatos aranyvárosok
Belga-francia-japán rajzfilmsorozat 16.10 A Nyugat diadala
Pillantás a világtörténelemre
Angol filmsorozat XIII/2. rész: Új irányok 17.00 Segítőtárs
Benne:
17.15 Pos(z)itiv - avagy nehezen kezelhető? 17.25 Világvédett lehetne 17.35 Útban 2000 felé
Az öregedés 17.50 Műsorajánlat 18.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 18.10 Körzeti híradók Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 316-311 Pécs
Telefon: (72) 410-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 311-066 18.23 Műsorajánlat 18.30 Ideális család
Vetélkedő 19.30 Az egyetlen Föld | Japán ismeretterjesztő filmsorozat XII/8. rész
A jégkorszak nyomában 20.20 Stan és Pan
Amerikai rajzfilmsorozat Varázshatás 20.30 IS
Ismeretterjesztő műsor Nekem a Balaton a Riviéra
21.00 Öt kicsi indián
Társasjáték 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 24 óra 22.50 Gondviselés
Francia-svájci film (1977) Í03'' Szereplök: Dirk Bogarde, Ellen Burstyn, John Gielgud, Dávid Warner, Elaine Stritch
20.00 Műsorismertetés 20.05 Music TV4
Könnyűzenei műsor 21.05 Gyémántvadászok Amerikai film Főszereplők: Bud Spen-cer és Terence Hill 22.50 Arcok és ál-arcok 23.30 Trans World International
Omega Ausztrália Kupa 24.00 Műsorzárás
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON l*!*™™?57
HOL KERESHETJÜK AZ IGAZUNKAT?
- A változás lényege a következő. Eddig, ha jogerős ítélet született bármelyik szinten, akkor az arra feljogosítottak törvényességi óvást kezdeményezhettek, az ügyfél ezt legfeljebb kérhette. A Legfelső Bíróság ha akarta elrendelte, de semmiféle indokolási kötelezettsége nem volt, ha mégsem tette. Az Alkotmánybíróság ezt a rendszert Alkotmányellenesnek minősítette, s ily módon kiiktatta. Ehelyett hozták be a felülvizsgálati eljárást, mely a jogerős ítéletek felülvizsgálatát teszi lehetővé. (A fellebbezés után másodfokon hozott ítélet jogerős, ellene további fellebbezésnek helye nincs.) Ezt a törvény értelmében jogszabálysértésre hivatkozva lehet előterjeszteni, melyei most már a közvetlenül érintett - felperes, alperes slb. - is meg-
tehet. Felülvizsgálatnak azonban egy ügyben csak egyetlen egyszer van helye.
- Mikor nem élhetünk ezzel a joggal?
- Ezt nagyon fontos tudni, mert az ügyfelek számtalanszor - indokolatlanul is - szeretnék beadni a kérelmüket. Nincs helye az első fokon jogerőre emelkedett ítélettel szemben. Ha az egyik fél nem fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, a másik pedig igen, de a másodfokú bíróság helyben hagyta az előző ítéletet, akkor az a fél, aki nem fellebbezett, nem élhet az említett joggal. De a házasságot érvénytelenítő, vagy felbontó ítélet és az apaság vélelmét megdöntő ítélet ellen sincs helye. Még egy jóta-nács. Annál a bíróságnál kell előterjeszteni a felülvizsgálati kérelmet, amelyik első fokon járt
J9.30-03 óráig: ALPOK-ADRIA Jazz-fesztivál a HSMK-ban
Mozi: 16, 18, 20 óra: Haláli fegyver 1.
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: A tanú teste
20.15 óra: Lányok a rács mögött
PETŐFI 3 SAT RTL
ZOMBAT
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, programajánlat 8.25 Kopogtató 8.50 Bokraink közt 9.05 Családi tükör 9.35 Rádiókabaré - Október 11.00 Hírek. Időjárás. Útközben
11.05 Ismét a javából!
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Kontinensek, szántóföldek... 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.40 Tetten ért szavak 14.05 Oxigén
15.05 Műhelytitkok a közelmúltból 15.35 Csajkovszkij: 1812-
nyitány 16.00 168 óra 17.30 Visszhang 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvilág 19.30 Jóéjszakát,gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája - Határok nélkül 20.05 Törtetök
Illés Endre drámája 21.29 Magyar zongoraművészek felvételeiből 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Beszéljük meg! 23.05 Klasszikus könnyűzene
------URH-ADÓN
9.00-
11.00 Körzeti magazinok 16.00-
17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 18.20 Most olvastam 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materna 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku 21.05-
22.00 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
4.30 Reggeli dallamok 5.00 Hírek. Időjárás 5.03 Nyújtózkodó 7.30 PAX rádió 8.05 Iránytű 8.30 Mindenütt jó, de...
Benne: 9.00 Hirek. Időjárás 10.00 Kölyökzene 10.30 Hírvidék 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Operaparádé 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.10 Tükörben 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Mediterrán slágerek 14.30 Daráló 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Szórakoztató antikvárium
15.57 Tudósítás a Sopron-Békéscsaba labdarúgó-mérkőzésről 16.00 Szív küldi... 16.55 Van ez így! 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Itt a török - komédia 18.03 A Tavaszi széltől a Deres már a határig 18.35 A szemétledobó
Nógrádi Gábor jelenete 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 A Magyar Rádió és a KÖTA közös népzenei hangversenye 19.30 Közvetítés labdarúgó-
mérkőzésekről 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hírpercek 21.10 Rácsos panoptikum 22.00 Kapcsoljuk a Hevesi Sándor Művelődési Központot 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
5.03-
5.50 Csárdáscsokor
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Szellemi zarándokutak 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon - Hándel: Eszter - oratórium 11.46 Debussy:Zongora-szvit 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Szabad sáv 12.55 Színházi élet 13.45 Aforizmarádió 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Új lemezeinkből 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
Az ELTE Bartók kórusa énekel
16.45 Szimfonikus miniatűrök
17.00
17.30 18.00 18.05 19.00
19.35
20.20 20.25 21.30 22.00 22.05
23.18 24.00 0.05
Nagy mesterek kamarazenéjéből Jazz
Hírek. Időjárás Hi-Figyelö
Köszöntjük a 85 éves Bartha Dénest Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Közben: Hírek. Időjárás Walt Whitman versei Régi lúvószene Hírek. Időjárás Összkiadás Haydn csembalóra és zongorára írt művei Operaegyüttesek Hírek. Időjárás Komolyzenei zsákbamacska
13.10 13.40 14.10 14.40 15.05 15.30 17.10 19.00 19.30 20.00
21.00 21.15
22.45 23.50 0.25
Külföldi tudósítások Ötletek és irányok Rövidfilm
Zwickelbach és társa Gasztronómia Kívánságkoncert Lenin-allee (film) Hiradó / 3 SAT stúdió Magazin
Német irodalom 1945 óta
Beszélgetés Nézöszidás (film) Jandl-gála Spiclik (film) Sportstúdió
15.10 16.55 17.25 18.05 19.00 19.30 19.55 20.05
20.55 21.45 22.05
22.20
23.50 0.20
14.20 15.15
16.00 16.40 17.00
18.30 18.45 19.20 19.30 19.55 20.10
21.10
SZLOVÁK
SZTV-1 Halászat Szlovákiában Történelek a vadonból Rhytmick Ház a prérin (sor.) Esti mese
Időszerű események Sporthírek
Milán Markovic talk-show-ja
Szórakoztató magazin Berlini divatmagazin Gólok, pontok, másodpercek A kék férfi (amerikai horrorfilm) Rózsaszín sorozat Erotikus videoklip
SZTV-2 MTV rockblokk Film, színház, zene, irodalom
Szórakoztató magazin Cigánymagazin Női kézilabda KEK-mérkőzés Könyvmagazin Nemzetiségi magazin Esti mese
Időszerű események
Sporthírek
Vadgyümölcs
A színmű tévéváltozata A Távol-Kelet ünnepei
6.00 Belle és Sebastian (sor.) 6.25 Dávid (sorozat) 6.55 Peter Pan (sorozat) 7.20 Pif és Herkules (sor.)
Grand Hotel 7.35 Samurai Pizza Cats 8.00 Gyerekeknek 8.20 Pinocchio (sorozat)
A hableány és a kalóz 8.50 Camp Candy (sor.) 9.20 Dink (sorozat) A megmentő 9.45 Hatmillió dolláros család (sorozat) Scarabina felfelé tör 10.15 Planet kapitány (sor.)
Veszélyes jövő 10.45 X-Men (am. sorozat) 11.15 Mutánsok (sorozat) 11.45 Katts és kutyája (sor.)
Öreg barát 12.15 Harry és Hendersonék (amerikai sorozat) Darcy felfedezése 12.45 Bolondok háza (sor.)
Barátnő 13.15 Bel Air hercege (sor.)
Madula és memória 13.40 Dad őrnagy (sorozat)
Lázadás 14.10 Ottifanten (sorozat) 14.40 Knight Rider (am. sor.)
Gyilkos KIH 15.45 A csapat (sorozat)
Skorpiók 16.45 Jump Street 21 (sor.)
Iskolai mámor 17.45 The Heights (sorozat)
18.45 Hiradó
19.15 Beverly Hills 90210
(amerikai sorozat) Palm Springs 20.15 Ha csöpög a csap
(színházi közvetítés) 22.00 A félelem órái
(amerikai thriller) 24.00 Strichelö angyal (osztrák szexfilm) 1.05 Rózsaszín sorozat
Mindenkinek valamit 1.35 Nindzsa kommandó
(hongkongi film) 3.25 Beverly Hills 90210 (ism.)
4.15 Jump Street 21 (ism.) 5.05 A csapat (ism.) 5.50 Rajzfilmek
4.55 Ez az én földem
(amerikai film) 7.00 Düh (amerikai film) Fsz.: Spencer Tracy 8.45 Germanicus az alvilágban (olasz film) 10.15 Honza majdnem király
lett (cseh mesefilm) 11.55 Bálint-nap (am. film) 14.05 Ez az én földem (ism.) 16.25 A három szent
(német filmvígjáték) 18.10 Hírek 18.20 Örült küldetés II.
(hongkongi akciófilm) Az FBI legkiválóbb ügynökét küldi Hongkongba, hogy visszaszerezze az ellopott gyémántokat, és kézre kerítse a tolvajt. Az ékszereket azonban a bűnszövetkezet is meg akarja kaparintani, így Sam, a tolvaj élete hajszálon függ. 20.00 Hírek
20.15 Pillanatról pillanatra
(amerikai film) Fsz.: Jean Seberg 22.20 Verne Miller (amerikai film) Fsz.: Scott Glenn 0.05 Szabotörök (am. krimi) Fsz.: Róbert Cummings 2.00 A három szent (ism.) 3.45 Verne Miller (ism.)
vox
15.25 15.30 16.20 17.10 17.15 18.00 18.15 19.05 19.10 19.40 20.10 20.15 22.00 22.15 24.00 0.10
Hírek
Poirot (angol sorozat)
Bronk (sorozat)
Hírek
Heuréka!
Hiradó
Idegen világok (sor.) Hírek
Természeti parkok Filmek, sztárok, videók Hirek
Maigret felügyelő (sor.) Hiradó
Spiegel-témák Hírek
A félelem követe (film)
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.35 Gazdasági műsorok
11.10 Európai körkép
11.30 Tudjunk többet!
12.00 Hegyek - magazin
13.00 Vállalkozók magazinja
14.00 Képek mindenfelöl
15.00 A könyvem nélkül soha!
16.10 Francia nyelvlecke
16.20 Ifjúsági műsorok
17.15 Varietémüsor
18.00 Kvízjáték
19.00 Olimpiai magazin
20.00 Tengeri magazin
21.30 Elszámolás (sorozat)
22.20 Háborús napok
23.45 Vidám műsor
MUSIC TV
14.30 Madonna
17.00 Táncolj!
18.00 Ray Cokes
18.30 Riport
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
21.30 Kikapcsolva
22.00 Soulzene
23.00 Paul King
23.30 Madonna
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
11.30 Európa-magazin
12.00 Videoegyveleg
13.00 Jazz
14.00 Ironman (sorozat)
15.00 Sport
17.30 Eco-rekord
18.00 Videodivat
18.30 Hírek
19.30 Aurora (film)
21.30 Európa-film
22.00 Hirek
22.30 Életmódmagazin
23.00 Arcképcsarnok
23.30 Riportok
24.00 Videogenerátor
2.00 Kínai hirek
HOL KERESHETJÜK AZ IGAZUNKAT?
el, a másodfokú - jogerős - határozat közlésétől számított hatvan napon belül. Létezik azonban egy olyan jogintézmény, hogy mulasztás igazolása. Ha valaki önhibáján kívül nem nyújtja be kérelmét az adott határidőn belül, azt igazolhatja. Ez esetben további harminc nappal eltolódik a haláridő. Ám ha e kilencven nap elteltével kíván élni a felülvizsgálati joggal, azt a bíróság helyből elutasítja. A kérelem előterjesztője viszont jogi képviselővel köteles eljárni. (Magához a kérelemhez kell csatolni a meghatalmazást.) Nem árt tudni azt sem, hogy nem fellétlen fog tárgyalást tartani a Legfelső Bíróság, csupán azt vizsgálják, az iratok alapján sértett-e jogszabályt az első, illetve a másodfokú bíróság. Hatályában fenntarthatja, megváltoztathatja, s végül hatályon kívül
helyezheti a jogerős ítéletet. (Ez utóbbi esetben újra kezdődik az eljárás.)
- A kérelem benyújtása jár-e bármiféle előnynyel?
- Sokszor azt hiszik az ügyfelek, hogy ha benyújtották a felülvizsgálati kérelmei szépen, szabályosan, akkor a jogerős ítélet végrehajtása máris meg van torpedózva. Ez tévedés. A jogszabály értelmében a határozat végrehajtására nincs halasztó hatállyal, indokolt esetben csak a Legfelső Bíróság függesztheti fel.
- És perújításnál?
- Ezzel is el lehet érni a korábban sérelmesnek tartott ítélet megváltoztatását. Szintén csak jogerős ítélettel szemben van helye. Nincs korlátozva hány alkalommal. De ennek benyújtása
MISKOLCI MúanyagWddgozó Rt
Otthon a természetben, természetesen otthon
i
KANIZSA TV 8-12 óra: ATV > 16 óra: ATV
20-24 óra: ATV
Vfkend c. Családi Magazin Délutáni ifjúsági Magazin (ism.) Vfkend c. Családi Magazin (ism.)
Október 2
osztrák 1
duna tv
8.45 DSF-tréning
9.00 Vadvilág (sorozat)
10.00 Amerikai labdarúgás
11.30 Tenisz
12.00 Labdarúgás
13.00 Motorsportmagazin
14.00 DSF-tréning
14.30 Tenisz
18.30 Zene és sport
19.30 Sportriport
20.00 Tenisz
22.00 Supercross
23.00 Birkózás
24.00 Supercross (ism.)
1.00 Birkózás (ism.)
2.00 Műsorzárás
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Motormagazin
10.30 Amerikai labdarúgás
11.00 Dzsudó VB
12.00 Bokszmagazin
13.20 Labdarúgás
15.00 Tenisz
18.00 Röplabda EB
20.00 Golf
22.00 Profi ökölvívás
24.00 Dzsudó VB
1.30 Szörfösök magazinja
1PLUS
Hobbisarok Utazási magazin Rövidfilm
Az ösz
Zenés beszélgetés Telötöl talpig Fury (sorozat) Mese
Asszonyok Híradó
Nácik, háborúk és emigránsok
(dokumentumfilmsorozat) Film
A nap hírei
14.45 15.30 16.15 16.45 17.15 18.00 18.45 19.10 19.15 20.00 20.15
22.15 0.10
9.00 Hirek
9.05 Bili Cosby-show (ism.) 9.30 St. Benedikt-i emberek
(ism.)
10.15 Euroturizmus (ism.) 10.30 Michelangelo (ism.) 12.25 Cigányszerelem 12.30 Halló, Ausztria- halló,
Bécs! (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Szerelem és tánc
(német film) 15.15 Oldalpillantások 15.25 Tűz, víz, levegő, föld 15.30 Pingu (bábfilmsorozat)
Pingu hódolója 15.35 Kacsafalva (sorozat) A család büszkesége 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Hirek 17.10 X-Large 18.00 Hírek
18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 A hegycsúcs árnyékában (német sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Szórakoztató műsor 22.00 „Arany" lányok (sor.) 22.25 Film 23.45 Hirek
23.50 Mister Tibbsnek hívtak
(amerikai krimi) 1.35 Drog (ism.) 3.05 Hírek
OSZTRÁK 2
13.45 14.15 15.00
16.00 17.00 17.45 18.00 19.00 19.30 20.00 20.15
21.55 22.40 0.10
Sakk VB - összefoglaló Szórakoztató műsor Szereti ön a klasszikusokat? Tisztelt ház A kedves család Ki akar engem? Labdarúgás Tartományi élet Híradó
Kulturális magazin Ügynökök kereszttüze
(angol thriller) Hirek / Sport Ausztria (sorozat) Alfréd Hitchcock (sor)
5.15 Vadállatok birodalma
(am. dok. filmsor.) 6.00 Lassie (am. sorozat) 6.25 Apa a legjobb (amerikai sorozat) Apa a legbutább 6.50 Nyersbőr (sorozat)
Tömeges szökés 7.40 Flipper (sorozat) Életveszélyben 8.05 Ürhajótöröttek (ism.) 9.15 Férfi Arizonából (ism.) 10.40 Hét perc a mennyországban (am. vígjáték) 12.15 Mozgó kórház (sor.)
Előkelő látogató 12.45 Air Force (am. sor.)
Szeretők 13.40 Kungfu (am. sorozat)
A sárkány jele 14.50 Chase professzor esetei (amerikai sorozat) A rozmárfog titka 15.50 Örült nyár
(amerikai vígjáték) Fsz.: John Cusack, De-mi Moore 17.30 Max Monroe (am sor)
Max és a médium 18.25 Hármak társasága (sor.)
Stratégia 18.55 Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat) Testvérek
Mike után Carol is elköltözik a szülői házból. Apjától kitöltetlen csekket kap útravalóul. Mike is szeretne részesülni az apai adományból, ezért testvéréhez költözik... 19.25 Roseanne (am. sorozat)
Csalás 20.00 Híradó ETire Krokodil Dundee II.
(amerikai vígjáték) 22.35 San Francisco főnöke (amerikai akciófilm) Fsz.: Chuck Norris 0.10 Különleges osztag (ausztrál sorozat) A trójai faló 0.10 Hirek
1.20 A fáraó bosszúja
(angol film) 2.50 Nyersbőr (ism.) 3.50 Hírek
4.00 Mozgó kórház (ism.)
16.00 16.05 16.10
16.40 17.05 17.50
18.25 18.45 19.00
20.55 21.10
21.35 21.40
Hírek, műsorismertetés
Évforduló
Kánon
Vallás és kultúra Nils Holgersson (ism.) Kapcsok Magazin Otthon a vadonban Természetfilm Mesesarok Dunahíradó Polip
Olasz tévéfilmsorozat 6. rész 113'' Dunasport
Meghökkentő mesék
Angol tévéfilmsorozat Bécsi elixír Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
5.45 Labdarúgás (ism.) 6.45 A mindenható nyomában
7.15 Én kicsi pónim (sor.) 7.50 Silverhawks (am sor.)
A szabadulómüvész 8.20 Peter Pan és a kalózok Peter Csodaországban 8.50 Superboy (am sor.)
Bizalmatlanság 9.20 Astro-dinos (sorozat)
Végzi kísérlet 9.50 Drops - kvízműsor 10.15 Szerencsekerék (ism.) 10.55 Gazdasági fórum 11.25 Közvetlen család (ism.) 13.15 Kél szív májusban
(német film) 14.30 Teniszközvelités 15.05 Folytassa a sikoltozást!
(filmvígjáték) 16.45 Pont, pont, pont 17.20 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Micsoda cirkusz!
(színházi közvetítés) 22.00 Ki a legjobb férfi? 23.00 Meztelen póker
(am. erotikus film) 0.25 Októberünnep idején (német erotikus film) 1.50 Meztelen póker (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.)
HOL KERESHETJÜK AZ IGAZUNKAT?
sem eredményezheti a végrehajtás halasztását. A bíróság csak akkor függesztheti ezt fel, ha a perújítás sikere valószínűnek mutatkozik.
- Mik a perújítás feltételei?
- A bíróság mindenek előtt hivatalból azt vizsgálja, hogy egyáltalán fennállnak-e az előfeltételek. Ha nem, akkor nyomban végzéssel elutasítják a kérelmet. Először is természetesen csak jogerős ítélet ellen lehetséges, ha az Ügyfélnek olyan tény, bizonyíték, jogerős bírói vagy más hatósági határozat áll rendelkezésére, amelyet az alapperben nem bírállak el, s ha elbírálták volna, ez rá nézve kedvezőbb határozatot eredményez. Másodszor, amikor a fél az ítélet hozatalában részt vevő bíró, az ellenfél vagy más bűncselekménye miatt törvény el-
lenére lelt pervesztes. Harmadszor, ha az alapperbeli ítéletet megelőzően ugyanarra a jogra nézve már hoztak más ítéletet. További feltétel még, hogy a megtámadott ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónapon belül kell kérni a perújítást. Ez alól még van kibúvó, ha az illető a perújítási okot később tudja meg. Ót éven belül lehet még élni e joggal - ez egyébként az általános elévülési idő is.
- kovács -
Mint említettük már, dr. Kurta János, a Városi Bíróság elnöke készséggel válaszol olvasóink kérdéseire is. Várjuk tehát leveleiket. Következő számunkban már közreadunk egy ilyet is, melyből remélhetőleg mások is hasznos információt nyerhetnek.
6.23 6.25
6.45 7.00 8.15
8.23
8.51
9.20 9.30 9.55 10.20
10.45 11.00
11.30 12.00 12.02 12.05
13.05
13.35 14.35
15.05 15.40
17.30
17.40
18.40 19.12
19.30 20.05 20.25 21.10
21.40 23.05
Műsorismertetés Falutévé - faludoktorral, gyógytornával Híradó Napkelte
Jó reggelt adj, Istenem I
Evangélikus gyermekműsor
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika
Francia rajzfilmsorozat Simon Bolivár Narnia krónikája Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény Angol filmsorozat XVIII/3. rész Cimbória Tökjó Zöld béka Micimackó-klub A Csillebérci Gyermek-és Ifjúsági Központból Musica Historica Mandel quartet Válogatás a Magyar Televízió archívumából Süsü, a sárkány kalandjai
Zenés bábjáték Vendég a háznál, öröm a háznál (ism.) Szomszédok (ism.) Déli harangszó Képújság Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyer-mekműsor-sorozat Múzeumosdi Szemadám György és Sinkó István műsora Panoráma (ism.) Újdonságok Könnyűzenei magazin Babusgató
Családi mozidélután a
Disney-vel:
Tex
Amerikai film 103'' Jelfák
Alcsútdoboz (ism.) Létkérdések Politikai vitaműsor Szerencsekerék Jó éjszakát kíván a Disney! Híradó Telesport Új Gálvölgyi-show TV1 Filmutazás Utazás a magyar századelőn Benne:
Aranysárkány
Magyar film (1966) 85'' Híradó
HB0
17.30 Égi ragadozók 51'' 18.30 Végtelen történet
Am. ifj. kalandfilm 90'' 20.10 Végtelen történet 2. 86'' 21.40 Rendőrakadémia 3.
Amerikai vígjáték 80'' 23.05 Vísszakézből - Am
bűnügyi akciófilm 96'' 0.45 Emmanuelle 5.-Francia erotikus filmsor. 35''
6.28 Műsorajánlat 6.30 Gazdaképző (ism.) 7.00 Napra-forgó 8.00 Patrin-Üzenet-Vorba
Cigánymagazin 8.25 Hrvatska krónika Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 8.50 Unser Bildschirm
Német nyelvű nemzetiségi magazin 9.15 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi magazin 9.40 Sprski ekran
Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 10.05 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 10.30 Humánum - A Pécsi Körzeti Televízió menekültügyi műsora 11.00 Debreceni VSC-Kaunas Női kézilabda IHF Ku-pa-mérkőzés Eger-FTC Vízilabda-mérkőzés 13.00 Família Kft. (ism.) 13.30 Műsorajánlat - Időjárás 13.35 Pop-rock feketén, fehéren
Hazai sztárok klipjei 14.00 Az állatok védelmében
Kudlik Júlia műsora 14.20 Az egyetlen Föld | XII/9. rész A terjeszkedő Szahara 15.10 Nagylátószög 16.00 Autó-motor 16.25 Szolgálatukra 16.50 Mesél a Filmhíradó... 17.20 Nézze meg az ember! 17.25 Műsorajánlat
17.29 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Törpicúr új játéka Ügyi távolbatörpitöje
íFIÜi] Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat Halálos zuhanás Michael - Dávid Has-selhoff (Forgách Péter), Devon- Edward Mulhare (Tolnai Miklós), Bonnié - Patricia McPherson (Kocsis Mariann), Kitt-Versényi László 18.53 Időjárás 18.55 Kék hirek 19.10 Szobrok, sorsok Kárpátalján
19.30 Váratlan utazás Kanadai filmsorozat XIII/5.: A jó öreg Lady Lloyd
20.20 Beethoven ciklus
Beethoven: II. szimfónia D-dúr Op. 36. 21.00 Picasso-K kalandjai
Képzőművészeti magazin
21.35 MIM-elt világ
Holland pantomimfilm 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 A XII. Országos Színházi Találkozó Pécsi fesztiválkörkép 23.25 Genesis-koncert 131'' (ism.)
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
J9
V
ASARNAP
Mozi: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
Haláli fegyver 1. A tanú teste Lányok a rács mögött
kossuth
6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvünk
(ism.)
8.30 Régi magyar muzsika kéziratos gyűjteményekből 8.45 Műsorismertetés, programajánlat 9.05 Világóra
10.05 Római katolikus szentmise közvetítése Szé-csényböl 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja
12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a
Föld körül 12.50 Vasárnapi gondolatok 13.05 Énekeljük együtt! 13.15 A szülőföld muzsikája 14.05 Szonda - Tudományos
magazin (ism.) 14.35 Népszerű fúvószene 15.05 „Magyarországról jövök..." 16.10 Müvészlemezek 17.05 Kilátó 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Színes népi muzsika 20.05 Azok a rádiós évek 21.05 Utazás a vénasszonyok nyarában - II/2. Mózes Attila hangjátéka saját kisregényéből 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót!
ASonoraHungarica kamarazenekar játszik 23.45 Operaáriák
-URH-ADÓN-
8.30-
10.00 Körzeti magazinok 15.00 A BBC magyar műsora 16.00-
17.00 Az Amerika Hangja
magyar műsora 18.20 Heuréka! 18.30-
21.00 Nemzetiségi műsorok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
petőfi
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel - ...és természetesen sport 8.05 Bátor fája
Mesejáték mongol népmeséből 8.53 Kölyökzene 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Gospel-magazin 9.55 Közvetítés az IBUSZ-
maratoniról 10.00 Neveletlenek 10.55 Közvetítés az IBUSZ-
maratoniról 11.00 Hirek. Időjárás 11.06 Vasárnapi koktél 11.55 Közvetítés az IBUSZ-
maraloniról 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.55 Közvetítés az IBUSZ-
maratoniról 13.00 Hirpercek 13.10 Életreform-magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Közvetítés az IBUSZ-
maratoniról 14.05 Táskarádió 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Látogatás a múltunkban
16.00 Poptarisznya
Közben:
Tudósítás a Debrecen-Kispest HFC és a BVSC-MTK labdarúgó-mérkőzésről Benne: 17.00 Hirek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló. Toló 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Maradok tisztelettel 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hirpercek 21.10 A Rádió Dalszínháza Suppé:Aszép Galathea - vidám mitológiai játék 22.22 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Csárdástempóban
BARTÓK
6.00 Népszerű muzsika 8.05 Barangolás Hanza-vá-
rosok orgonái között 9.05 Nagy magyar operaénekesek 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 A székesfehérvári Ti-linkó együttes népzenei felvételeiből 11.00 Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Európa hangversenytermeiből 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Bemutató 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Jubilate Deo 15.00 Figaro házassága Részletek
16.05 16.55 17.00 18.00 18.05
19.00
19.35
20.25 20.30 21.45 22.00 22.05
0.05
Társalgó (ism.) Muzsikáló természet Bach kantátái Hirek. Időjárás Erőd Iván vagy Iván Erőd?
Szemle (ism.) Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Közben: Hirek. Időjárás Tetten ért szavak (ism.) Hangszerszólók Hirek. Időjárás A magyar dráma a két világháború között Villámfénynél Németh László színművének rádióváltozata Világhírű zenekarok felvételeiből
13.00 13.10 13.45 14.50 15.35 17.00 17.30 18.00 18.15 19.00 19.10 20.15 21.00 22.00 0.35 0.45
3 sat
Hírek
Pillantás a hétre
rtl
Teleszkóp
Dokumentumfilm
Botho Strauss-portré
Rövidfilm
Napló
Újraegyesítés Hírek
Törzsasztal Stephan Wald-portré Gyerekkor A nyomozás (film) Irodalom mindenkinek Dzsessz
SZLOVÁK
SZTV-1 14.40 Turandot (mesejáték) 15.40 Hírek
15.45 Akit üldöznek a nők
(cseh film) 17.45 Egyházi műsor 18.30 A Flintstone család 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Zenés műsor 20.55 A nagykövet férje
(francia filmsorozat) 21.50 Időszerű események 22.05 Gólok, pontok, másodpercek 22.20 Menhely (cseh film)
SZTV-2 15.00 Az etológia enciklopédiája 15.20 Receptek 16.00 Mesejáték 16.40 Díjugrató verseny 17.45 Nemzetközi maratoni
futás - Kassáról 18.25 Labdarúgó-magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 A kamera mindkét oldalán
21.30 Koncert Bob Dylan
tiszteletére 23.10 Események
6.00 Rajzfilm
6.10 Scooby Doo (sorozat)
Hajótemetö 6.35 Dávid (ism.) 7.05 Turbo Teen (sorozat) Videó Dark Rider 8.00 Gyerekeknek 8.30 Flinstone család (rajzfilmsorozat) 8.55 Hanna-Barbera-parti
(gyerekshow) 9.25 Kalózok (rajzfilmsor.) 9.55 Művészet és küldetés 10.00 Csodálatos nö (amerikai sorozat) Burrogone titka 11.00 Zene, zene
(német filmvígjáték) 12.40 Megteszi, vagy nem?
Játék 14.15 UNESCO-gála 15.10 Atlantisz örei
(angol kalandfilm) 16.50 A Harry nevü nö
(német filmvígjáték) 18.45 Híradó
19.10 Csak a szerelem számít
(show-műsor) 20.15 Problémás gyerek
(amerikai filmvígjáték) Ben és Flo élete alaposan megváltozott, amióta örökbe fogadta Juniort. Minden a kisfiú körül forog, aki alaposan ki is használja a helyzetet. Juniornak csak a rosszaságon jár az esze. Sőt, amikor elrabolják, még segít is a támadóknak, hisz távol lenni az otthontól olyan izgalmas. 21.45 Tévélükör - magazin 22.30 Késői kiadás 22.55 Éden
(erotikus filmsorozat) 23.25 Playboy Late Night 24.00 4-es csatorna 0.35 Borzasztó kedves család (ism.) 1.10 Ki itt a fönök? (ism.) 1.40 Ilona Christen (ism.) 2.40 Hans Meiser (ism.) 3.35 Robbanékony (ism.) 4.00 A Fönök (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)
rtl 2
5.45 Az öreg szív újra fiatal
(német film) 7.25 A felső tízezer (amerikai film) Fsz.:Bing Crosby.Grace Kelly, Frank Sinatra 9.25 Törvénytelenek (sor.)
A támadás 10.20 Zsiványok egymás ellen (amerikai sorozat) Jégkrém pezsgővel 11.20 A Waterloo Creek-i ki-sértelház (am. sor.) Wellington herceg kardja
11.50 Maya (amerikai sor.)
Rablótámadás 12.55 Bravó TV 14.35 A kameraman
(amerikai film) Fsz.: Buster Keaton, Marceline Day 15.55 Csodálatos évek
(német film) 17.50 Hírek
18.00 A felső tízezer (ism.) 20.00 Hirek
20.15 Az utolsó másodpercben (angol film) Fsz.: John Cleese 22.05 Mások pénze (francia film) 0.05 Az öreg szív újra fiatal (ism.)
1.50 Csodálatos évek (ism.) 3.40 Mások pénze (ism.)
vox
12.00 13.00 13.05 13.35 15.20 17.00 17.05 18.00 18.15 19.00 19.05 21.05 21.10 22.00 22.15 0.10
Spiegel-témák Hirek
Természeti parkok Film
Maigret felügyelő Hirek Forma-1 Híradó
Utazási magazin Hirek
Moszkva New Yorkban Hirek
Miért gyilkolnak a nők? Híradó
Blue Steel (am. film) Hirek
6.00 7.40 8.30 9.00 10.20 12.00 13.00 13.45 14.50 16.10 17.30 18.00 19.00 20.00 21.30 23.00 0.05 0.30 1.30
tv 5
Telereggel Francia nyelvlecke Gyermekeknek Rendkívüli tudósító Zenei műsorok A TV 5 vendége Rajongók iskolája Állatok kertje Nem kell álmodozni! Szórakoztató műsor Autóvizió Vidám vikend Állatbarátok műsora Hétről hétre Játékfilm
Vidám műsor nőknek Beszélgetés Az igazság órája Svájci vitaműsor
MUSIC TV
11.30 13.30 14.00 14.30 15.00 18.30 19.00 21.00 23.00 23.30 2.00 3.00
14.00 15.00 16.00 17.00 18.00 18.30 19.00 19.30 20.00 20.30 21.00 21.30 22.00 22.30 23.00 23.30
Európai Top 20 Paul King Sport
Az igazi világ (sor.)
Madonna
Hirek
Amerikai Top 20 120 perc
Beavis és Butthead Headbangers Ball Marijne
Éjszakai videók
SUPER
Videogenerátor Motorsport Motorcsónakverseny Hirek
Videodivat
Magazin
Kultúr-klub
Jó és rossz
Európa-magazin
Riportok
A kulisszák mögött Üzleti hét Hirek
Moszkvától nyugatra
Európa-magazin
Videogenerátor
A nagykanizsai Thúry György Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a Városi Képtárba (Vasemberház) a
Jó pásztorok hagyatéka
című kiállítás megnyitójára 1993. szeptember 24-én, pénteken 17 órára.
A kiállítást rendezte: Pap Gábor és Szelestey László A kiállítást megnyitja: Szelestey László néprajzkutató Közreműködik a Bojtár együttes
BALATON FÜSZÉRT RT. a lakosság szolgálatában <^[d)(]
KANIZSA TV: 12-16 óra: TV plusz műsora
dsf osztrák 1 pro 7
Október 3.
v
8.45 9.00 10.00 10.30 11.00 11.30 12.00 13.00 14.00 14.30 15.00 15.30 16.00 18.00 19.00 20.00 20.20 23.00 24.00
DSF-tréning Vadvilág (sorozat) Akciósztárok Örült rekordok Vizisportok Utazási magazin Magazin
Nemzetközi sport
Tenisz
Triatlon
Mountainbike
Galopp
Tenisz
Motorsport
Akciósztárok
Kosárlabda
Labdarúgás
Ököivivás
Biliárd
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Maraton
11.00 DzsúdóVB
13.00 Túrakocsi-bajnokság
14.00 Autósport
15.00 Kerékpársport
16.30 DzsúdóVB
18.15 Tenisz
19.30 Golf
21.00 Autó-motor sport
22.00 Indycar
24.00 DzsúdóVB
1PLUS
15.10 Eva lányai (sorozat)
15.45 Európa-magazin
16.00 Mi a beat?
17.00 Rottweiler
17.30 Vasárnapi magazin
18.00 Hirek
18.05 Szórakoztató műsor
18.30 Hirek
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese / Sámánok
19.45 Barangolás
20.00 Hiradó
20.15 Amanda álma - opera
22.15 Földrengés
(amerikai film)
0.10 A nap hirei
9.00 Hírek
9.05 Vigyázat, kultúrai 9.30 Ez volt az NDK (sor.) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás (ism.) 13.00 Hírek
13.10 „Arany" lányok (ism.) 13.35 Kis gyerekrablók (film) 15.30 Octopus vállalkozás 16.15 Egy, kettő vagy három 17.00 Minihírek 17.10 Nyeregben
(német sorozat) A célpont 18.00 Hirek 18.05 X-large
18.30 A hegycsúcs árnyékában (német sorozat) Hátulról 19.30 Hiradó 19.48 Sport 20.15 Oroszlánbarlang (német sorozat) Fácánvadászat 21.10 Caterina Valente élete
és munkássága 22.10 Az iszlám hangja 22.15 Noah Gordon: A medikus
22.45 ítélet Nürnbergben
(amerikai film) Fsz.: Spencer Tracy, Burt Lancester, Marle-ne Dietrich 1.35 Mozart: Kis éji zene
OSZTRÁK 2
10.15 11.45 12.30 13.00 13.30 14.30 15.15 17.15 18.00 18.30 19.00 19.30 20.15 21.50 22.10 22.35
Vad lovak (am. film)
Oldalpillantások Ház, idegen otthon Képek Ausztriából A kaland világa Sport
Idősek klubja Bili Cosby-show Ausztria-kép Tartományi élet Hiradó / Konfliktusok Columbo (am. krimisor.) Hírek, sport Halló, nővérke! (sor.) Kókuszdió (am. film)
4.35 Kung-fu (ism.) 5.35 Lassie (ism.) 6.00 Nyersbőr (am. sorozat)
Komancsok 6.50 Flipper (am. sorozat)
Motorcsónak 7.20 Hammett (am. krimi) Fsz.: Frederic Forrest HiKI Támadók a Marsról
(amerikai sci-fi) 10.40 Hármak társasága (ism.) 11.15 Kezdeti nehézségek (ism.)
11.45 Roseanne (ism.) 12.15 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Szokások 12.45 Max Monroe (ism.) 13.45 Vadállatok birodalma (ism.)
14.45 Olajkalózok (francia-
spanyol akciófilm) 16.45 Szerencsés utat-Rio!
(német sorozat) 18.30 Matlock (am. krimisor.)
Kettős játék 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Hiradó 20.15 Freshman
(amerikai filmvígjáték) 22.25 Tüzszindróma (amerikai film) 0.20 Különös osztag (ausztrál sorozat) A gyilkos
A Freddy Roberts által tervezett aranyrablást a különleges osztagnak sikerült megakadályoznia A dühödt bűnöző elhatározza, hogy elteszi láb alól Andersont, az osztag parancsnokát. Bérgyilkost fogad, de annak megbízása is eljut a Különleges osztag munkatársaihoz, akik felkészülten várják a támadást... 1.15 Hirek 1.25 A fehér bölény (amerikai western) Fsz.: Charles Bronson, Jack Warden 3.00 Hírek
3.10 Chase professzor esetei (ism.) 4.00 Hirek
duna tv
16.00 16.05 16.10
16.40 17.00 17.30 17.55
18.20 18.45 19.00
20.20 20.45
21.25 21.30
Hírek, műsorismertetés
Évforduló
Kánon
Assisi Szent Ferenc Mesterségem címere Citeramuzsika Fekete Villám kalandjai Magyar évszázadok A Habsburg ház trónfosztása Mesesarok Dunahiradó Rembrandt Angol film (1936) Habíszti-Cigány mag. Budapest hangversenytermeiből Évforduló Hírösszefoglaló
SAT 1
6.00 Peter Pan és a kalózok 6.30 Superboy (ism.) 7.00 Asztrodinók (am. sor.) 7.30 Folytassa a sikoltozást!
(ism.)
9.15 Két szív májusban (ism.) 11.10 A hegyek varázsa 11.40 A Mindenható nyomában
12.15 Keresztül a galaxison, azután balra (sorozat) Zyrgon-hadművelet 12.45 Black, a fekete villám
Egyenlő esélyek 13.15 A törvénytelen út (amerikai western) 14.30 Teniszközvetités 14.35 Bíborszín (am. film) Fsz.: Whoopi Goldberg, Danny Glover, Oprah Winfrey 17.30 Malíbu vízi mentői (amerikai sorozat) Veszélyes maszkabál 18.20 Szerencsekerék 19.05 Hírek 19.15 Labdarúgás 20.15 Meghívás egy gyilkos vacsorára (amerikai bűnügyi filmvígjáték) 22.05 Beszélgetés 23.30 24 óra 24.00 így láttuk 0.05 A törvénytelen út (ism.) 1.25 Malibu vízi mentői (ism.)
53S3S
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Cscngery u. 82. Tel.: 313-040/1672, Fax: 93/310-121
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődök rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 92/311-042) és a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel./fax: 93/310-121) Kálmánné. Az információk a kamara tagjainak ingyenesek. Nk-166 Osztrák-arab kereskedelmi vállalat lekvárt, mézet keres. Csomagolás kis tételekben.
Vásárolna még paradicsom- és gyümölcskoktélt. Nk-167 Londoni - Dubai cég szelepeket gyártó magyar céget keres. A szelepeket az olaj- és
gázipar területén használná. Nk-168 Belga székhelyű cég vásárolna mindenféle lekvárt, sűrített paradicsomot és ketchupot. Nk-169 Angol cég hidegen hengerelt acéllemezt keres.
Nk-170 Indiai cég ajánl kasmír-gyapjú termékeket, 100%-os eredeti kasmír és tiszta selyemből készültek szövőszéken. (Sálak, stólák, nyakkendők, takarók, pulóverek -változatos színekben.)
Információ: COMPFAIR ''93
6. Nemzetközi számítástechnikai szakkiállítás és vásár Budapest, 1993. október 12-16.
6.42 6.45 7.30
7.55
8.05 8.30 11.00 11.13 12.00 12.02 12.05
mtv 1
Műsorismertetés Falutévé magazin Hagyd aludni a mamát és a papát! Mosómacík Amerikai rajzfilmsorozat A mocsárlakó „Így szól az Úr!" A Biblia üzenete Hol-mi?
Halló, vasárnap! Tükrös együttes Japán önvédelmi sport Déli harangszó Képújság Tévémagiszter Közművelődési hetilap Rejtjelek 12. rész: Életcél Háborús évek Nagy-Britannia a második világháborúban 9. rész: A kurszki csatától a szövetségesek partraszállásáig A Szovjet Birodalom tündöklése és bukása XIV/12. rész Emlékezés Kozák Gábor Józsefre Az én dzsungel-köny-vem - Német ismeretterjesztő filmsorozat Ahol az emberek meglopják az oroszlánokat Soproni József: Három motetta Telesport Benne: Amstel Gold Kerékpáros Nagydíj Lovastorna Országos
13.40 13.55
14.20 14.40
16.20 Örömhír - Az unitárius
egyház műsora 16.45 Walt Disney bemutatja Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat Otthon, édes otthon Davy Crockett Amerikai filmsorozat VI/5.: Levél Pollynak Csipet csapat Amerikai rajzfilmsorozat Pukkandúr búgócsigái (Ism.: hétfő, TV1 9.30) 18.30 Szerencsekerék 19.00 A Hét 20.00 Hiradó 20.20 Telesport Benne: Góóól
Labdarúgó-összefoglaló 21.05 Az üveg, az valami
más... Hlkl''l Körbe-körbe
Francia-olasz film (1964) 107'' 23.20 Milyen az irodalmi élet?
Ül''
17.30 Ágyúgolyó futam 2.
Amerikai vígjáték 104'' 19.30 Robin Hood: A tolvajok fejedelme
Amerikai kalandfilm 137'' 21.50 Az utolsó csepp
Amerikai akciófilm 117'' 23.50 Philadelphiai zsaru
Amerikai vígjáték 96''
mtv 2
7.38 Műsorajánlat 7.40 Frici, a vállalkozó szellem (ism.) 8.05 Juli-suli 8.35 Vídeák 9.05 Alfréd, a kacsa
Belga-holland-francia rajzfilmsorozat A heringek 9.28 Állatolimpia
Belga rajzfilmsorozat 9.30 Elektor kalandor 9.35 A hegy gyomrában Új-zélandi sci-fi-sorozat VIII/5. rész: A szellem fegyverei (ism.) 10.00 Tipplista 10.10 A szeszélyes természet - Angol ismeretterjesztő filmsorozat X/5.: A kígyó ölelése 11.00 A nyolcadik nap
Ismeretterjesztő műsor hegymászóknak 11.20 „Mily kedves a Te hajlékod..."
Az istentisztelet kánonja 11.50 Ameddig a harang szól 12.00 SOrSok 12.40 Gazdaképző 13.10 Műsorajánlat. Időjárás 13.15 Bűntény a leányiskolában
Csehszlovák bűnügyi film (1965) 105'' (ism.) Halál a sziklacsúcson Hogyan fürdik egy nő? Bűntény a leányiskolában
15.00 Magyarország ma 15.40 A mesemondók találkozója elé
Kerekasztal-beszélgetés
16.30 Népzenei magazin 17.00 Stan és Pan
Amerikai rajzfilmsorozat 17.05 K + P 17.25 Műsorajánlat 17.35 Delta
18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
18.30 „Költő, felelj!"
Marno János 18.35 Időjárás 18.40 Kicsinyek képeskönyve
Kanadai rajzfilmsorozat A hableány - Állati 19.00 Família Kft. 19.35 Családi élet
Francia film (1985) 95'' 21.15 Kikapcs
Edda 22.05 Geopolis
A Francé 2 világpolitikai sorozata-Feliratos! 22.50 Abbado Berlinben
Amerikai dokumentumfilm
- TV Plusz _
12.05 Fekete nyíl - rajzfilm 13.10 Worldnet-válogatás 13.25 Mozaik magazin
Az orvostudomány csodái - Kétéltű jármű -Delfingyógyászat 13.35 Afganisztán - útifilm 13.50 Sportcsemegék 14.15 Szép és okos Amerikai vígjáték
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040 Hibabejelentés: 311-442
■ gázszolgáltatás gázömlesek elhárítása
• gázkészülékek javítása
• gázelosztó vezetékek tervezése, építésé, üzembe helyezése
■ belső gázszerelések
MISKOLCI MűaryagMddgczó Rt
A Flair kertibútor-család egy fair ajánlat!
3 év garanciával kínálunk
- 10 faita asztalt
- 11 féle széket
- napozóágyat, zsúrkocsit, lámpákat
- gyermekoútort
- virágládákat.
Képviselet: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. TeL/fax: 93/310-360
KANIZSA
ARUHAZ
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBOL
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -, oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, ^nn és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását. ■k----
Nagykanizsa, Erzsébet (ér 22.
lel.: 93/313-140 Fax.: 93/310-155 Telex: 33-495
- -
a cosinus - Sootcrs
üzletház
NAGYKANIZSA, FÖ U. 9.
Kanadai filmek,'' fotóalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.

Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat! ~
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
TREND KF
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/313-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/314-352 Fax: 93/311-015 Telex: 33257
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
Őszi AKCIÓ a GRÁCIA Üzletházban
Nagykanizsán a Csengery^ u. 119. sz. alatt.
Most a PERSIL 2,4 kg-os mosópor 689,- Ft helyett 589,- Ft amíg a készlet tart.
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
ím^J A
/Jfw LEGKEDVEZŐBB [kanbsatex/ AZ ÁR!
1993. szeptember 24.
KANIZSA
Ili
STRABAG Zalaegerszegi Területi Igazgatóság
Zalaegerszeg, Köztársaság útja 1. Telefon: 92/311-540, 92/311-548 Telefax: 92/311-549 Telex: 33-230
Eladó Körmend, Vasútmellék u. 5. sz. alatt 1162 nm ingatlan a rajta lévő 3 helyiséges és mellékhelyiséges 92 nm alapterületű utcafronti családiház jellegű épülettel. A területen iparűzés, raktározás céljára alkalmas, 71 nm udvari épület van.
Eladó Alsógyenes, Sirály u. 3. sz. alatt 5638 nm vízparti ingatlan a rajta lévő 25 férőhelyes, közművesített, 250 nm üdülővel, közösségi helyiségekkel és teniszpályával.
Érdeklődni lehet a 92/313-558-as telefonszámon. Ajánlatokat írásban a hirdetés megjelenésétől számított 10 napon belül a STRABAG HUNGÁRIA ÉPÍTŐ KFT., 8901 Zalaegerszeg, pf.: 30 címére kérjük.
MÖBELSPAN Kft.
(az INTERSPAN hálózat tagja) ajánlata:
□ 16-féle laminált, 4-féle natúr bútorlap
□ Farostlemezek
□ Konyhai munkalapok (7 szín)
□ KRONO-FLOOR padlóburkoló (12 színben)
□ Élfóliák, pántok, bútorfogantyúk, tiplik, csavarok stb.
MÉRETRE SZABÁS! - Holz-Her géppel, élfóliázható minőségben, rövid határidővel!
Nagykanizsa, Magyar u. 168. Tel.: 93/311-356 (szombaton is nyitva)
zaljtOjtolan
KÖZLEKEDÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy Műszaki boltunk megkezdte
a LADA típuscsalád eredeti gyári alkatrészeinek forgalmazását nagyon kedvező áron!
Jelenleg a 2101-2103 típusok karosszériaelemei kaphatók.
Minden előmegrendelést felveszünk!
Érdeklődni: Nagy János boltvezetőnél. Cím: Zalaegerszeg, Gasparich u. 16. Telefon: 92/312-145/189 mellék.
VALAMINT NÁLUNK KAPHATÓ
li;<;ol( sowían rózi:<; És viuáííi ólü!
MEGRENDELŐK, FIGYELEM!
ÁRKEDVEZMÉNY!
KÖZÖLJÜK TISZTELT MEGRENDELŐINKKEL, HOGY SZEPTEMBER l-jétől SZENNY VÍZGÖDRÖK, DERÍTŐK, WC-k SZÍVATÁSÁT 20% ÁRKEDVEZMÉNNYEL VÉGEZZÜK!
IGÉNYEK BEJELENTHETÖK:
a Talajerőgazdálkodási Vállalatnál, településtisztasági üzemeinknél telefonon vagy személyesen.
Keszthely, Zsidi u. 60. Tel.: 06-83/311-397
Nagykanizsa, Magyar u. 162. Tel.: 06-93/311-027 Zalaegerszeg, Toldi u. 11. Tel.: 06-92/319-635
26 KANIZSA 1993. Sl eptember 24.
MSZP-s lakossági fórum a szakszervezeti mozgalom helyzetéről, a TB-önkormányzati és üzemit a n á es-v á I aszta sok tükrében
A Magyar Szocialista Párt városi szervezetének meghívására szeptember 16-án Nagykanizsára látogatott Kósáné Kovács Magda (képünkön) MSZP-s országgyűlési képviselő. Először a MÁV csomópontnál találkozott szakszervezeti vezetőkkel és üzemitanács-tagokkal, majd a Zrínyi úti MSZP-iroda tanácskozótermében mintegy félszáz érdeklődő előtt lakossági fórumon vett részt. „A szakszervezeti mozgalom helyzete a TB-önkormányzati és üzemitanácsválasztások tükrében" című előadásának megtartására Kelemen Z. Pál, a párt helyi alelnöke kérte fel.
Az előadó bevezetőben el-
mondta, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom a rendszerváltás után sajátos helyzetbe került. A többségben lévő hagyományos szakszervezetek új történelmi szituációba sodródtak, mivel szétbomlott az a politikai rendszer, amelybe beépültek. Az új politikai hatalom és a liberális ellenzék lényegében a sokat hangoztatott piacgazdaságon, valójában a magántulajdonon alapuló kapitalista társadalom megvalósítását tűzte ki célul, ezzel végveszélybe hozva az évtizedeken át jól működő magyar szakszervezeti mozgalmat. Észlelte ezt a nyugat-európai baloldal, a szociáldemokrácia és a szakszervezeti mozgalom is, amely a keleti kapocs esetleges elvesztését a maga jövője számára kedvezőtlennek minősítette...
- A néhány éves bizonytalanságnak az idei év tavaszán azonban véget vetett a társadalombiztosítási önkormányzatok és üzemi tanácsok választásának kedvező eredménye. Ez annak tulajdonítható, hogy a szakszervezeti mozgalomnak rövid időre sikerült úrrá lenni saját belső megosztottságán, és sikerült megtalálni azt a közös nevezőt, amelyik szük-ségszerílen erősebb minden
VEI IVJllÍLÍN JlIV
A KÖZÉPISKOLÁSOK
Szombaton a HELY Klub adott otthont a KÖSZ - a Középiskolások Szövetsége - helyi csoportjának megalakítására.
Az esemény vendége volt Fürjes Balázs, a KÖSZ ''90 Ügyvivő Testületének elnöke, Farkas Zoltán, Nagykanizsa alpolgármestere, Stamler Lajos és Lehota János, az önkormányzat fideszes képviselői, a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanárai. A Fidesz jelenléte nem véletlen, hiszen a KÖSZ ''90 önálló jogi személyként, társadalmi szervezetként, a Fidesztől függetlenül működik, ám a párttal generációs, ifjúsági partnerszervezetként ér-tékközösséggt vállal, ezen kívül bizonyos fokú intézményes kapcsolatokat is fenntartanak.
A KÖSZ csírájában már ''88-ban létrejött, az akkori pártállam-
ban a FIDESZ-be lépett gimnazisták alapították meg a kezdeti szervezetet, majd 1990-től önálló szervezetként működött. A középiskolás korosztály felé fordulva az iskolai diákönkormányzatok, a közösségalakítás és a kultúra területén munkálkodó szervezel a demokrácia, az érdekérvényesítés, a diákélet kérdéseivel, illetve gyakorlatával foglalkozik. Az ifjúsági kérdések megválaszolásában, a problémák megoldásában iránymutatójuk az önrendelkezés joga, a másság elfogadása, a liberalizmus mint életforma, egy település iskolái között létrehozott szövetség.
Mint Fürjes Balázs elmondta, problémát okoz a modellek hiánya, hiszen ifjúsági szervezet létrehozásánál nem lehet irányadó a pártszerveződés, hiszen más jellegű szervezetekről van szó, más
szakszervezet politikájában. Ez a közös nevező volt a szakszervezetek megmentése, s a munkavállalói érdekképviselet szervezettebb működésének megalkotására való törekvés -vélekedett, hozzátéve, hogy örvendetesen megszűntek a szakszervezetek és egyes érdekképviseleti személyek közötti csatározások. így már nem térhet vissza az a korábbi állapot, hogy a szakszervezetnek szakszervezet lett a „farkasa".
Ma a szakszervezetek közötti együttműködés már biztosított, amelyet tanúsít az is, hogy megegyeztek a közös vagyon megosztásában és a tavaszi választások során történt megegyezéssel kölcsönösen elismerték egymást, örvendetes, hogy a két választás eredményeként létrejött két rendkívül fontos demokratikus jogintézmény.
Ezután emlékeztetett a TB-önkormányzati választásra, amelynek alapos előkészítése eredményezte azt, hogy minden előzetes várakozást felülmúlva, a szavazásra jogosult állampolgárok 39%-a leadta voksát, igazolva azt, hogy személyes döntésüknek tétje van.
- Az MSZP szívós szervező és propagandamunkája jelen-
funkciókkal, más tagsággal, speciális „törvényekkel". Az elnök szerint az Antall-kormány - tevékenysége folytán - szétzüllesztette az ifjúsági szervezeteket, a MI-SZOT is szétesőben van, a BIT KISZ-es gyökerű, az IDF és az SZDSZ ifjúsági szervezete marakodik egymással, a kaotikus helyzetben az ifjúsági szervezetek leképezik a pártok közti ellentéteket. Nincs országos kiterjedésű ifjúsági szervezet - ez egyrészt rossz, másrészt jó, mert szabad a pálya, ki lehet építeni az erővonalakat.
A bevezetőben elhangzott, hogy a DÖK-ök keressenek szövetségeseket, akár a városi önkormányzatban is, hiszen az állami iskolák fenntartóiként, illetve nyilvánosságot biztosító közszereplésük folytán sokat segíthetnek a fiataloknak.
Farkas Zoltán alpolgármester felajánlotta, hogy a KÖSZ-ösök problémáinak megoldásában segítséget nyújt, ha felkeresik érdekeik képviseletét - amennyiben az valós, reális - fel tudja vállalni.
tősen hozzájárult ahhoz, hogy a szavazatok mintegy ötven százalékát az MSZOSZ kapta, a másik felét pedig összesen öt szakszervezeti tömörülés -szögezte le, megjegyezve tanulságul, hogy így is több pólusú lett a magyar szakszervezeti mozgalom, valamint a szakszervezeti tagok és a kívülálló polgárok hajlandósága, aktivitása közel azonos volt azon cél érdekében, hogy vá-lasztottaik révén saját kezükbe vegyék nyugdíj- és egészségbiztosítási ügyeik irányítását. Ezzel alaposan megnőtt a szakszervezeti mozgalom értéke is!
E témakörben szólt még a két TB-önkormányzat kezdeti lépéseiről, vezetőik nagy vihart kavart javadalmazásáról, s arról, hogy a nyugdíjasoknak gyors elemzésekkel sikerült a folyó évre a parlament által jóváhagyott 14%-os emelésen felül 9 hónapra visszamenően további 4%-os emelési lehetőséget kimunkálni, novemberi kifizetéssel.
Az üzemitanács-választások kapcsán az előadó közölte, hogy bár teljesen végleges eredmények még nincsenek, az már biztos, hogy az elég sok szavazatot kapott, s számos munkahelyen fölényt is
A főszervező, Kiss Norbert hívásának főleg saját iskolájának tanulói tettek eleget, a tucatnyi bat-thyányis érdeklődő mellett képviseltette magát a Zsigmondy-Wink-ler is. Mint a beszélgetésekből kiderült, az iskolai diákönkormányzatok valós, hatékony szervezetté válása még hagy kívánni valót maga után, ennek gyakorlati problémáiról, működési nehézségeiről Pécsi László, a Batthyány diákönkormányzatának pedagógus-vezetője számolt be.
A KÖSZ ''90 központi programtervében szerepel egy október 22-i 1956 előtt tisztelgő, emlékező-el-mélkedő rendezvény, a Suli ''94 a diákjogokkal, az ifjúsági munkanélküliséggel, diákrendezvényekkel foglalkozik majd, folytatják a nyári tábor szervezését és létrehozzák a diák-jogsegélyszolgálatot.
Az alakuló ülés végén megválasztották a KÖSZ ''90 nagykanizsai csoportjának vitavezetőjét Kiss Norbert személyében.
L. I.
Ili KANIZSA 1 27
1993. szeptember 24.
Az Agrárszövetség: párt
jövőbeli miniszter Nagy Tamás?
szerzett Liga, munkástanácsok, autonomok és függetlenek mellett országos viszonylatban a hagyományos szakszervezetek, vagyis az MSZOSZ jelöltjei kerültek meghatározó többségbe.
- Az üzemitanács-választások legnagyobb közvetett eredménye volt az, hogy a mindenkori munkáltatónak adott lett a kollektív szerződés kötésére feljogosított partner. Az üzemi tanácsoknak hihetetlenül nagy szerepük lesz az elkövetkező években - hangoztatta.
Hangot adott azon véleményének is, hogy a közeljövőben megváltozik a politikai pártok és a szakszervezetek viszonya. Az MSZP már 1991-ben kinyilvánította, hogy soha nem tesz szakszervezet-ellenes lépéseket, s ma már más politikai pártok sem akarnak „öngyilkossághoz" folyamodni.
- A választásokra készülve csak annak a politikai erőnek
Hivatalos meghívót kapott a Kanizsa szerkesztősége Nagy Tamás agrárszövetségi elnök sajtótájékoztatójára. Itt a fess mezőgazdasági mérnök, tsz-el-nök (Gyálon) a bevezetőben és az újságírók kérdésére válaszolva két fontos bejelentést tett. Eszerint az Agrárszövetség természetesnek tartja, ha a jövő évi választásokon kormánytényező lesz, megkapja a mezőgazdasági miniszteri tárcát is, amely ugyancsak természetes módon Nagy Tamásé lesz. Egyébiránt tsz-elnökből miniszterünk már három is volt: Losonczi Pál, Hütter
zsef... Ez utóbbi nemrég és kisgazda színekben. A másik, jövőt sejtető bejelentés: kormányszövetséget - idegenül koalíciót - a Köztársaság Párttal, a szabaddemokratákkal és a Fidesszel tud elképzelni, minthogy mindhárom gyakorlatias elvű. Ha hatalomra jut, ez a pártszövetség-kormány keményen véghez fogja vinni Magyarország teljes átállítását a legkorszerűbb piacgazdaságra, de nem érzelmi alapon, hanem csakis az értelem szerint. Minthogy az említett pártokkal szinte teljesen azonosan gondolkozik az Agrárszövetség. a legfontosabb alapveté-
sekből: a nagy elosztási rendszerek működtetéséről, a mezőgazdaság európai mércéjű korszerűsítéséről, a tulajdonviszonyokról.
Már eddig is több rendezvényen közösen jelentek meg az Agrárszövetség és a többi párt képviselői - leginkább első számú vezetői -, s ezután is hasonló módon akarják megismertetni föntebb vázolt álláspontjukat a lehető legnagyobb közönséggel. Ha már pártok szövetségéről volt szó, Nagy Taiflás közölte: elnevezése ellenére az Agrárszövetség -párt. Az ipar legnagyobb fogyasztójának, vásárlójának, a működőképes, főként nagyüzemi mezőgazdasági alakulatoknak az a pártja, amely - mint már elhangzott - tisztában van ík, felelősségével. Ezért törekszik arra, hogy méltóképpen kivegye részét a kormányzásból a jövő év tavaszán esedékes választások után.
F. Gy.
van esélye a hatalomba kerülésre és a társadalmi béke fenntartására, amelyik programjába építve szociális megállapodást kíván kötni a társadalommal, abban a formában, hogy megegyezik a munkavállalók és a munkáltatók érdekképviseleti szervezeteivel. Ez a két éve még nagyon idegen társadalmi közmegegyezés ma már szerves része a közgondolkodásnak! - mondta végezetül.
Negyvenöt perces előadása után Kósáné Kovács Magda a hallgatóság néhány kérdésére válaszolt.
T. I.
Csaba és Nagy Ferenc Jó-
IRODALMI KÁVÉHÁZ
Idő: 1993. szeptember 24. 18 óra
Hely: Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház
Vendég: Liszói Fa Ede író és festő
Közreműködik: Tóthné Hegedűs Erzsébet és Mészáros László
SZISSZENET
NEMCSAK A MAGYAROKÉ
A sajtó bőséges tudósítást adott a balatonszárszói úgynevezett második, vagyis évfordulós értelmiségi tanácskozásról. Zárójelben jegyzem meg: egyszer már összejöhetnének a munkások vagy a parasztok is, hogy kissé kioktassák nemzeti megtartásból és fönntartásból az annyira lobogó hazaffyasságú szárszóiakat. Összejöhetnének a magyar állampolgár románok, szlovákok, németek, szlovének, horvátok, akiknek már a fölmenői is itt, a Kárpát-medencében születtek. Kioktatni mindazokat, akik az újságok tudósításaiból kihüvelyezhetően annyira féltik a magyarságot a kiveszéstől, hogy az már szívfacsaró. Merthogy itt aztán magyarnak kell lenni, még a májunkat, meg a vesénket is piros-fehér-zöldbe kellene bugyolálni, télen kokár-
dás sálat kellene hordanunk, hogy lássák, mi mennyire magyarok vagyunk. Merthogy ez az ország a magyaroké. No, ez -a hetvenes évek szójátékával: nem magyar oké.
Ugyanis föltűnhetett a hazaffy uraknak, hogy ebben az országban együtt laknak a magyar anyanyelvűekkel pár százezren, akiket más szavakkal ringatott álomba a mutter vagy a majko.
Ott, a szárszói sátorban fölszólítottak minden magyart erre meg arra. Node most mitévő legyen például Stipe Blazetin íróköltő ott, Tótszerdahely környékén? ö ne buzgólkodjék magyarhon fölemelkedésén, lévén kaj-horvát?
Ama magyarhonén, amely nemcsak a magyaroké. Oké?
Ferencz Győző
POLITIKAI HIRDET ES
FELHÍVÁS
Az Ifjúsági Demokrata Fórum,»a Nagykanizsáért, Délnyugat Magyarországért Alapítvány és az Európa Mozgalom Magyar Tanácsa „Európai Ifjúsági Fórum" néven nagyszabású konferenciát szervez, amelynek
Időpontja: 1993. október 22-23.
helye: Hevesi Sándor Művelődési Központ Nagykanizsa A rendezvény központi témája: Európai egység és nemzeti identitás A rendezvény fővédnökei:" dr. Egon Alfréd Klepsch, az Európa Parlament elnöke és dr. Jeszenszky Géza külügyminiszter. Közel 400 fiatalt várunk kanizsára Európa minden országából. A rendezvényre vezető konzervatív, néppárti, kereszténydemokrata pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek kaptak meghívást. A visszajelzések alapján a konferencián az „öreg Kontinens és az Egyesült Királyság" minden országa képviselteti magát. A találkozó lebonyolításába szeretnénk bevonni Nagykanizsa lakosságát. Az a tervünk, hogy a városunkba érkező külföldi fiatalokat hasonló korú, nyelvet, nyelveket beszélő fiataloknál, diákoknál, illetve családjuknál helyezzük el.
Elsősorban angolul, németül, franciául és oroszul beszélők jelentkezését várjuk!
Megegyezés alapján hozzájárulunk a vendégek ellátásából adódó kiadásokhoz.
Azt kérjük a vendéglátóktól, hogy az elszállásoláson kívül október 21-én vacsorát, 22-23-24-én reggelit biztosítsanak a vendégek számára.
Egy fiatal, illetve családja több résztvevőt is fogadhat. Az idegen nyelvet nem beszélőknek lehetőségük van arra, hogy határainkon túlról érkező magyar fiatalokat lássanak vendégül a fentiekben írt feltételekkel.
Reméljük, hogy életre szóló ismeretségek, barátságok alakulnak ki az Európa különböző országaiból érkezők és a kanizsai fiatalok között.
A vendéglátóknak módjuk lesz - külön jelentkezés esetén korlátolt számban - részt venni a konferencián is.
A jelentkezők részére a pontos programról és az egyéb felmerülő kérdésekről részletes tájékoztatást adunk. Jelentkezési határidő: 1993. október 4.
A jelentkezési lapokat kérjük a következő címre eljuttatni: IFJÚSÁGI DEMOKRATA FÓRUM 8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 1.
28 KANIZSA 11 993. szeptember 2 4.
HASZNOS FELVILÁGOSÍTÁS
Beküldési határidő: október 1.
Lapunk 37. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Az élet rövid, de milyen hosszú az út a születéstől a halálig.
A sorsoláson Anglerné E. R. (Galambok), Auer Istvánné, Bánki Istvánné, Kopházi Józsefné és Leveli Ferencné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
Emeletes busszal a rendőrök és a katonák közös kirándulásra mennek. Alul foglalnak helyet a katonák, fölül a rendőrök. A „földszinten" gyorsan előkerülnek a bütykösök, s a katonák már nótázni is kezdenek, míg fölül a rendőröknél síri csend.
- Gyerekek, én megnézem, mit csinálnak a cimborák - szól az egyik katona. Amikor fölmegy, látja ám, hogy a rendőrök feszesen ülnek, s eltakarják a szemüket.
- Hát ti mit csináltok így? - kérdi.
- Könnyű, nektek! - mondja az egyik rendőr. - Nálatok van sofőr, de nekünk nincs.
HOZZÁVALÓK: 8 kis kemény paradicsom, egy kevés citromlé, 25 dkg gomba, 5 dkg téliszalámi, 1 kemény tojás, 1 evőkandi finomra vágott vegyes zötdfüszer, I reszelt vöröshagyma, 1 tubus majonéz, só ízlés szerint.
Kivájjuk a paradicsomokat, és kissé besózva, öregükkel fel-
felé szitára tesszük. A citromos vízbe forgatott, vagy abban 5 percig főzött gombát vékony, kis szeletkékre, a szalámit csíkokra, a tojást kockákra vágjuk és a vöröshagymával a zöldfűszerekkel együtt a majonézhez keverjük, megtöltjük a paradicsomokat, és behűtve tálaljuk.
ALLASAJANLAT
A Városgazdálkodási és Kommunális Vállalat átalakításával gazdasági társaság alakul, Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaságként.
Az ügyvezetői feladatok ellátására pályázatot hirdetünk az alábbi feltételekkel:
- felsőfokú (műszaki, gazdasági) végzettség,
- legalább 5 év vezetői gyakorlat,
- nagykanizsai, vagy városkörnyéki, városközeli lakos,
- az ügyvezető igazgatói beosztás 1993. november 1-től tölthető be,
- alkalmazási idő 1 év, mely alkalmasság esetén 5 évre meghosszabbítható.
Jelentkezéseket írásban 1993. október 12-lg kell eljuttatni Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármesteréhez (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. sz.) szakmai önéletrajz és a kft. vezetésére vonatkozó vázlatos elképzelések leírásának csatolásával.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Fiatal, önállóan (lolgo/ni tudó fotóst keresünk másod- vagy főállásban.
Érdeklődni a 93/312-305-ös teleJonszánton lehel.
Receptötlet
Gombasalátával töltött paradicsom
1993. szeptember 24.
I
KANIZSA

KERTBARATOKNAK
Pozsgás növényeink őszi gondozásainál legnagyobb figyelmet arra fordítsunk, hogy megfelelően felkészülhessünk a telelésre. Már szeptembertől csökkentsük az öntözést, hogy ezzel a növekedés helyett az évi hajtások beérését segítsük elő. Üveg alatt nevelt növényeinket bőven levegőztessük, az árnyékolást pedig fokozatosan szüntessük meg.
A kertben, szabadban álló növényeknek a telelőhelyre való berakásával nem kell sietnünk, mert a növények az őszi hetekben fokozatosan érik el a megfelelő edzettsé-güket, erre a hűvös éjszakák jó hatásúak.
A szobai teleltetésnél fontos, hogy az őszi ápolási munkákkal készítsük elő növényeinket a telelésre. Ezért az öntözést fokozatosan csökkentsük, juttassunk több napfényt, levegőt részükre^ tehát ősszel az árnyékolást is fokozatosan szüntessük meg.
A kertben nyaraltatott pozsgásokat is be kell hordani a telelőhelyre, ha fagyos éjszakák ígérkeznek. Erre általában október vége felé kerül sor. Mielőtt növényeink a telelőhelyre kerül-
nének, tisztogassuk meg, különösen a kártevőktől, ha ezek találhatók rajtuk. Az esetleges rothadó, pusztuló részeket vágjuk vissza az egészséges részig. Teleltető helynek egy fűtetlen szoba nagyon megfelel, amelynek téli hőmérséklete 6-10 C-fok között tartható. Ha növényeink többsége fiatal még, abban az esetben 8-12 C-fok lehet a hőmérséklet. A növényeket úgy helyezzük el, hogy a kisebbek az ablak közelében, a nagyobbak pedig távolabb legyenek, így nem fogják el egymástól a fényt. Ha nincsen módunkban, hogy hűvös helyen teleltessünk, akkor a fűtött szobában az ablak mellett közvetlenül, emeletesen, polcon helyezzük el a növényeket. Azonban ilyen esetben számolnunk kell a kártevők fellépésével, illetve a „téli hajtás"-sal, a növények nyú-lott, téli növekedésével. Az említettek egyike sem használ a növénynek és nem is szép. Ezt igyekezzünk megakadályozni úgy, hogy csak nagyon keveset öntözzünk.
A teleltetésnél mindig az legyen a célunk, hogy az alacsony hőmérséklet és a
nagyon szűkre szabott öntözés segítségével növényeinket a teljes pihenés állapotában tartsuk a nyugalmi időben. Csak ha ezt biztosítani tudjuk, akkor várhatjuk majd a megfelelő növekedést és a kaktuszok gazdag virágzását a fejlődési időszakban.
Nagyobb kaktuszainkat átteleltethetjük hűvös, száraz pincehelyiségben is. Fontos, hogy a pince hőmérséklete 4-8 C-foknál magasabb ne legyen. A szellőztetési lehe-
A pozsgás növények teleltetése
tőségre azonban gondoljunk, de vigyázzunk arra, hogy közvetlen légáramlat, huzat ne érje növényeinket. A pincehelyiségben telelő növényeknek alig van szükségük öntözésre, mert az alacsonyabb hőmérsékletű pince levegőjének magasabb a páratartalma.
Nagyon kiváló teleltetőhe-lyek az üvegezett verandák is, ha azok állandóan alacsony hőmérsékleten tarthatók.
Á. Kartal Csilla
BESURRANTAK...
Úgy tűnik, hiábavalónak bizonyulnak az intelmek, melyek a besurranásos tolvajlások megelőzését hivatottak elősegíteni.
Különösen az őszi hónapokban jellemző, hogy néhányan a legalapvetőbb vagyonvédelmi előírásokról is megfeledkeznek. A mezőgazdasági munkák ideje alatt az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy egy pillanatra sem szabad megfeledkezni a bejárati ajtók zárásáról. A szemfüles tolvajok ugyanis minden lehetőséget igyekeznek kihasználni, s olykor százezreket emelnek el a nyitva felejtett (hagyott) lakásokból. Néha pedig a házak ablakai is kitárva ásítoznak...
íme egy jellemző példa! Szepet-neken - a délelőtti órákbanl - bemásztak a nyitott ablakon, s a hívatlan látogatók három bőrkabáttal, aranyékszerrel, valamint hetvenezer forint készpénzzel felpakolva távoztak
Változatlanul gyakoriak a gázpalacklopások. A gelsei tüzéptelep gázpalacktárolójából ötvenezer forintnyi gázpalackot vittek el a hívatlan látogatók.
Nagykanizsán - előzetes szóváltást követően - az egyik hölgyet annyira megverte a férje, hogy a
szerencsétlenül járt asszony nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Magyarszerdahelyen a besurranó tolvajok nyolcvanötezer forintot vittek el az egyik lakásból. Hogy az eset pontosan mikor történt, azt nem tudni, ugyanis a károsult - az észlelést megelőzően - két héttel korábban számolta meg a pénzét. Persze óhatatlanul is felmerül a kérdés: miért kell ennyi készpénzt a lakásban tartani?...
A szüretelés közeledtével szaporodnak a hegyi tolvajlások. A mi-háldi örömhegyi egyik pincéből körülbelül száz liter bort vittek el. Nagykanizsán betörték az egyik könyvesbolt kirakatát, s körülbelül tizenötezer forintnyi videokazettát loptak.
Most pediglen váltsunk témát, következzen néhány bűnmegelőzési jótanács. Sajnos az emberek többsége hajlamos megfeledkezni arról, hogy könnyen bűncselekmény áldozatává válhat. Olykor előfordul, hogy egyesek forgalmasabb helyeken - például piacokon, áruházakban, élelmiszerboltokban - jókora köteg bankókat számolgatnak. Az ilyen, sebtében tartott leltár természetesen azonnal felkelti a tolvajok
Horoszkóp
a 40. hétre
figyelmét, s gyorsából megpróbálnak az illető közelébe férkőzni. A továbbiakban már elég egy óvatlan pillanat és máris a kiszemelt áldozat zsebébe, táskájához nyúlnak. A nyomozást hátráltatja, hogy a károsult általában a bűncselekmény elkövetése után jóval később veszi észre, hogy úgymond kizsebelték. S a tettesek nagyon ritkán kerülnek elő!...
Teljesen felesleges a nyílt utcán kérkedni a drága aranyékszerekkel. Ha valaki mondjuk névnapi, születésnapi köszöntőbe igyekszik, akkor a nyakéket, fülbevalókat, karkötőket vendéglátójának bejárati ajtaja előtt is felteheti. Akkor sem esik csorba az illető becsületén (kinézetén), ha minderre már bent a lakásban kerül sori A bűnözők az utóbbi időben nagy előszeretettel tépik le a nyakláncot a gyanútlan áldozatokról.
Ha valaki ékszerekkel felcicomázva sétálgat elhagyott, sötét utcákban, akkor egyenesen felkínálja a tolvajlási lehetőséget. Persze óhatatlanul is előfordul, hogy kénytelenek vagyunk egymagunkban átmenni kihalt tereken, ám ilyenkor nem árt az óvatossági Ha netán az illetőnek gyanús külsejű alak szegődik a nyomába, akkor célszerű azonnal irányt változtatni, s olyan helyre menni, ahol többen tartózkodnak, ahol segítséget lehet kérni.
(Völgyi)
Kos: III. 21-IV. 20.
Jó kifogás sose rosszl Na de ez azért mégiscsak túlzás! Legfeljebb az igen, igen öreg fák törnek, az if-jabbja még hajlik, s néha még új dolgok is megeshetnek a Nap alatt.
Bika: IV. 21-V. 20. nmn Nem hiába tanítják a keleti bölcsek, hogy türelem a iKJj hosszú élet titka. Hidd el, ■Ofl nem igazán áll jól neked a lila fej. Ráadásul nemcsak magad teszed tönkre vele. Ikrek: V. 21-VI. 21.
Újabb váratlan - vagy inkább későbbre tervezett -esemény toporog az ajtóban. Ne csüggedj! Ha a rád jellemző szívóssággal állsz neki, képes leszel megbirkózni vele.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Az utóbbi időben tanúsított KnUpS segítőkészséged valósággal f/V^Lil imponáló. Rég szereztél l<im UH ennyi kellemes percet családodnak. Maradj tovább ezen az úton, és dobd a sutba keményfejű-séged!
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Attól még, hogy néhány „kinyilatkoztatásod" valóra válik, még ne bízd el magad, elvégre emberként te sem lehetsz tévedhetetlen. Némi szerénységet is a tarsolyodba tehetnél.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Az idő halad és ez a karaván már lassan eltűnik a SS? látóhatár széléről is. Mondd mire vársz? Ha még tovább totojázol, megérdemled, hogy megidd tutyimutyiságod levét. Mérleg: IX. 24-X. 23.
Vágj bátran bele az előtted álló tennivalókba, elvégre vesztenivalód mára már igazán semmi sem maradt. Hallgass hát arra az alkatrészedre, amelyik még sosem csapott bel
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Bármit is gondolsz, aki annyira a szívére veszi a tréfát, mint te, annak a humorérzéke bizony mélyen a nullpont alatt van. Pedig nem minden éle rosszindulatúi Nyilas: XI. 23-XII. 22.
A kibicnek semmi sem drága! De te tudod a legjobban, hogy a most alakuló játékot már egyáltalán nem szemlélheted kívülállóként.
Bak: XII. 23-1. 20.
Bánod már, hogy olyan ko-rán búcsút intettél cinizmu-HkI sódnak, mivel most nagy szükséged volna rá, Kemény csaták közelegnek, dj páncél gyors növesztése javasolt.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Végleg kifogytál a kibúvókból - ráadásul most még időjárási front sem mocorog - neki kell veselkedned végre hosszú hetek óta halogatott tennivalóidnak.
Halak: II. 21-111. 20.
Nem akarásnak ismét nyögés lesz a vége. Miért kell hát újra meg újra „nem szeretem" dolgokhoz fognod? Csupán erős elhatározás kérdése és nyomtalanul eltűnhetnek ezek az életedből.

M
30 KANIZSA ] 1993. szeptember 24,

SPORT • SPORT • SPORT
Futószalagon
- Kajak. A Bútor-RO-TARY versenyzői a Fadd-Domboriban rendezett Monta-na Kupán folytatták remek szereplésüket. Az ifjúsági 5000 méteren Varga Gábor nyert, míg Horváth Gábor a 3., Palotás Zoltán a 4. helyen végzett. 500 méteren: 1. Horváth, 2. Varga Péter, 6. Varga Gábor. 1000 méteren Palotás 2., Varga Péter 4. helyet szerzett. K-2 500 métert a Varga G.-Horváth duó nyerte, akik 1000 méteren is az élen végeztek, ahol 3. lett a Varga P.-Palotás kettős. A lányok mezőnyében 500 méteren a serdülő Dervalics Tünde 6., az ifi Fodor Krisztina az 5. helyen végzett, míg K-2-ben második lett a Der-valics-Gyökös duó és 4. helyet szerzett az ifi Fodor-Da-locsa kettős.
- Kosárlabda. Új egyesület alakult Kanizsa Diák Kosárlabda Klub (KDKK) elnevezéssel, amely összefogja és versenyezteti a dr. Mező-gimnázium és a Thúry SZKI kosaras lányait, akik az NB II Nyugati csoportjában szerepelnek. A bajnoki nyitányon: KDKK dr. Mező-Sz. Ikarus II. 74-54 (43-31). Ld.: Mayer (29), Németh (12), Bedő (9). Sz. Ikarus II.-KDKK Thúry 76-72 (48-43). Ld.: Molnár I. (37), Lánczos (10), Simon (8).
- Atlétika. A fővárosban rendezték meg a 13-15 évesek országos korosztályos bajnokságát: - Tehetségeink szép helytállásról tettek tanúbizonyságot, akik közül a legjobb eredményt Iváncsics Miklós érte el. A remek versenyző távolugrásban szerzett bronzérmet 592 cm-es eredménnyel - tájékoztatott Parti Tibor, az olajosok vezetőedzője.
A további helyezettek: Parti Brigitta 4. lett 100 méteren (13 mp), távolugrásban a 6. helyen végzett (510 cm). Győrffy Veronika 300 m gáton 50,1 mp-es eredménnyel 4., 100 méteren 13,1 mp-cel a 6. lett. 800 méteren Kárász Krisztián a 6. helyen végzett (2:07,7 mp), míg Szekeres Balázs a 7. lett (2:08,4 mp). Biharvári József 3000 méteren a 9. helyet szerezte meg 10 perc 25 mp-es idővel. Az olajos reménységeket Sebők Mária, Bene Csaba és Parti Tibor készítette fel.
(■h)
Labdarúgás
Az NB II Nyugati csoportjában, az utóbbi két fordulóban 50 százalékosnak bizonyult az Olajbányász gárdája, amely előbb vereséget szenvedett az ESMTK vendégeként, majd legutóbb javítottak a piros-kék kedvencek, hiszen
Olajbányász-Szekszárd 4-0 (2-0)
A találkozón tabellaszomszédok találkoztak, hiszen a forduló előtt 7-7 ponttal álltak a csapatok a 2., illetve 3. helyen. így aztán nagy harcra, ádáz küzdelemre lehetett számítani.
Nos, a mérkőzésen már az első 10 perc meghozta a döntést, amikor Kiss és Hegedűs góljával 2-0-ra elhúzott a nagy kedvvel és remekül játszó hazai gárda. A folytatás is az olajosoké volt, akik szinte „megbolondították" a vendégeket. Különösen a középpályások - Hegedűs, Farkas,
ÚJRA AZ ELEN AZ OLAJOSOK
Svélecz - jeleskedtek, akik bemutatót tartottak a korszerű labdarúgásból.
Ugyanakkor csak nem akart menni a játék az új fiúknak, a sárga lapok miatt hiányzó Iványit felváltó Kollernek, a pihentetett Szabót helyettesítő Pécsinek, valamint a sok kihagyás meglátszott a gólgyáros Domjánon.
Szünet után, mintegy 20 percen át inkább a küzdelem dominált, egy kissé „leült" a találkozó, majd remek hajrát nyitott az Olaj. A csereként beküldött Szabó jeleskedett, pazar labdát varázsolt Hegedűs fejére, aki aztán nem hibázott. A végeredmény beállítása ugyan Fuisz nevéhez (lábához) fűződik, ám ezt Svélecz dolgozta ki, aki átkígyó-
zott a védőkön és a balszélsőnek már nem okozott gondot a helyzet értékesítése.
A mérkőzés végén Kovács Károly (MOL Rt. Nagykanizsa) így összegezett: - Van egy remek csapat, amelyet csak elrontani lehet. Most 7-8 játékos is egészen nagy játékot mutatott be, s a középpályások ritkán látható teljesítményt nyújtottak. Egyszóval: soha rosszabb focit és eredményességet. Gratulálok a fiúknak.
A listavezetővé előlépett olajosok a hétvégén kényszerpihenőt tartanak, mivel a Pénzügyőr nemzetközi kötelezettsége miatt elhalasztották a fővárosi találkozót, amelyet október 6-án rendeznek meg.
Bal-tal
Kosárlabda
Az 1993/94. évi NB I-ben, a B-mezőnyben szereplő MÁV NTE női együttese a bajnokság 2. fordulójában mutatkozott be a hazai közönségnek és a lányok nem okoztak csalódást:
MÁV NTE-Baja 76-50 (38-26)
Legjobb dobók: Simonné 23, Petényi 17, Lackner 11.
Az újonc bajaiak nem ijedtek meg, akik 10-12 percig teljesen kiegyenlítetté tették a
Remek hüZBi bemutatkozás
találkozót. No, ezután rákapcsoltak a vasutasok és 17-18-ról két perc alatt elmentek 26-17-re. A fölény a II. félidő elején tartós lett, amikor öt perc alatt 11 pontot szereztek és csak hármat kaptak. Végül is biztosan született meg a vasutasok második győzelme, melynek kiharcolói: Toma, Pe-
tényi, Simonné, Lackner, Pintér. Csere: Keresztény, Bo-
gyay-
- Nehezen lendültünk játékba, de aztán nem volt gond a győzelem megszerzése -mondta a mérkőzés végén Vágvölgyi Tamás edző.
(b)
Kézilabda
Megkezdődött az új bajnokság a sportág második vonalában, ahol színeinket az Olajbányász női csapata képviseli az új edző, Uzsoki László vezetésével. A csapat hazai környezetben rajtolt és sikeresen mutatkozott be, miután
Olajbányász-KS Dréher SE 27-17
A gólok sorát a visszatért Horváthné nyitotta meg, de nyolc perccel később már az újoncok vezettek 4-l-re. Nos, gyorsan javítottak a hazaiak,
SIKERES RAJT A NŐKNÉL
akik a 12. percben már 5-4-re visszavették a vezetést. A küzdelmes, változatos első félóra után ragyogó második félórát nyújtottak az olajos-lányok, akik a biztonságos védekezés mellett igen eredményes támadójátékot nyújtottak.
A rajtoló csapat: Nagy -Gombor, Tokorcsi, Horváthné, Szloboda, Buza, László. Csere:
Ágoston (kapus), Szakonyi, Kiss, Majoros.
- Nem ismerem az NB I B-t, de az mindenképpen lökést ad a csapatnak, hogy győzelemmel rajtoltunk. Ez még akkor is sikeres, ha az ellenfelünk az újonc volt. A fölény a második játékrészben gólokban is megmutatkozott - vélekedett az új szakvezető. (-ba-)
111? szeptember IIII Ilii í KANIZSA ''I j 31
SPORT • SPORT • SPORT
Kézi labda
Az elmúlt bajnoki évadban újonc Tungsram gárdája új szakvezetővel, Ny. Kovesnyi-kov vezetésével készült fel az új bajnoki évadra. Az első NB l-es évben még játékosként erősítette a lámpagyáriakat a mostani edző, aki a közel két ónapos felkészülés tapasztalatairól így összegezett:
- A fiúkkal, a közös munkában résztvevő kerettagokkal elégedett vagyok. Sokat és keményen dolgoztunk, s úgy érzem, hogy mi valamennyiünkért hajtunk. A helyzet azonban a mostani, második élvonalbeli évünkben igen nehéznek ígérkezik, mivel riválisaink jól erősítettek.
A kerettagok jó hangulatban, fegyelmezetten dolgoztak, bár Kurusta egy kissé „bezavart", aki nősülés miatt sokat hiányzott és csak október 4-től kapcsolódik be a munkába.
- Mi mindent megértünk, de van egy határ s ezt játékosunk átlépte, aki ellen fegyelmi eljárás van folyamatban -mondta Pintér István szakágvezető.
A kerettagok között csupán egy-egy változás történt, tehát Kovesnyikov az ismert játékosokra alapozhat, bár menetközben tevékenykedett a szakosztályi vezetés:
- Készültünk a további sikeres helytállásra. Jól tudjuk, hogy a második évben igencsak ránk figyelnek, meg az új bajnoki rendszer, a teljes me-
Holnap rajtolnak a lámpagyáriak
zöny is nagy erőpróba lesz számunkra. Éppen ezért több játékossal is tárgyaltunk, de végül „csak" egy 18-szoros magyar válogatottat sikerült átigazolnunk. Nevezetesen Brenner László, a FOTEX Veszprém 187 cm-es magas irányító-átlövője erősíti csapatunkat, aki két hete bekapcsolódott a munkába. Ugyanakkor Biliezre gyermeknevelés miatt nem számíthatunk, vagyis két kapussal vágunk neki második NB l-es éviinknek -kapcsolódott a beszélgetésbe Musits Ferenc, a lámpagyáriak szakosztály-elnöke.
A rajtra készülő kanizsaiak a hazai felkészülés mellett egy héten át a szomszédos Horvátországban készültek, számos előkészületi mérkőzésen vettek részt, majd két héttel ezelőtt az orosz Kuncevo Moszkva csapatával közös munkán vettek részt az Olajbányász munkacsarnokban. A főpróbát néhány nappal ezelőtt a horvát I. ligás Bjelovár ellen tartották.
- Kemény év vár a csapatra, s ezzel valamennyien tisztában vagyunk. A teljes mezőnyre, egy hosszú menetelésre kell összpontosítani, vagyis nagyon oda kell figyelni a dolgokra. Természetes, hogy bízok egykori játékostársaimban és igyekszünk mindent megtenni a sikeres szereplés
érdekében - vélekedett az új szakvezető.
A lámpagyáriak holnap (szombaton) hazai környezetben rajtolnak a nagyszerű játékerőt képviselő Győri ETO KC ellen, amelyen nagy harc várható.
A kanizsaiak további őszi menetrendje. Október 2.: Nyíregyháza-Tungsram. Október 30-án, 17 óra: Tungsram-Ózdi Kohász. November 6.: Hort SE-Tungsram. November 13-án, 17 óra: Tungsram-Békéscsaba. November 19.: Komlói Bányász-Tungsram. November 24-én, 17 óra: Tungsram-Ti-sza Volán. November 27.: Elektromos-Tungsram. December 1-én, 17 óra: Tungs-ram-Pemü SE. December 5-én: Tatabánya-Tungsram. December 22-én, 17 óra: Tungsram-Szolnoki .Olajbányász. 1994. január 22.: Dunaferr SE-Tungsram. Január 30-án, 17 óra: Tungsram-FOTEX Veszprém. Február 6.: Debreceni Dózsa-Tungsram. Február 10-én, 17.30 óra: Tungs-ram-PMSC.
A lámpagyáriak rajtoló csapata: Kálóczy és Mészáros (kapusok), Radovics, Cseh, Pánczél, Kuzmicsov, Ojtó, Krichenbaum, Rodek, Becskei, Brenner, Hungler, Bjelov, Baksa, Kurusta (mezőnyjátékosok).
Balogh Antal
1B1S1I1 Sikerek a
fehér-fekete kockákon
Befejeződtek a korosztályos országos elődöntők, melynek során mintegy 800(!) fiatal sakkozó küzdött a fináléba jutásért, köztük az egyre szebben fejlődő Tungsram-tanítványok. A kanizsai fiatalok, a tizenéves tehetségek nagyszerűen vették az akadályokat, akik közül Kiss Judit, Tamás Norbert és Bodó Norbert is bekerült az országos döntőbe.
♦ ♦ *
Kádár Gábor FIDE-mester, a Tungsram OB l-es csapatának erőssége nagysikerű szimultánt adott a harkányi strandfürdő sörsátrában. Az ebben a minőségben az ország
legjobbjai között nyilvántartott sakkmester igazolta kiváló képességeit, aki a 45(!) játszmából 42 győzelmet aratott, 1 döntetlent értek el ellene és ketten legyőzték a gyorsritmusú, háromórás szimultánban. * * *
Nagy sikerrel szerepeltek a Hajdúszoboszlón rendezett II. Alföld Kupa országos nyílt versenyen a kanizsai sakkozók. A közel 200 fős mezőny A-csoportjában (59 induló), a 9 fordulós svájci rendszerű küzdelemsorozaton kiváló
eredményt ért el Bagonyai Attila, aki 8(!) ponttal végzett az élen, 1 ponttal előzte meg a 2. helyezettet. A csoportban szerepelt Krutti Valér, aki 6,5 ponttal az előkelő 5. helyen
fejezte be a versenyt. * # *
Horváth Péter, a kanizsai OB l-es csapat negyedik táblán szereplő nagyszerű versenyzője remek formában várja a rajtot, aki a III. Non-Stop Ajka versenyen holtversenyben az élen végzett.
(b-h)
Új
sportvezetők
- A Tungsram SE új Ügyvezető elnöke Hede-rics István, a Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke lett, aki nagy aktivitással látott munkához.
- A nagymúltú, 1866-ban alakult MÁV NTE, az ország egyik legrégibb egyesületénél ugyancsak változás következett be a vezetés élén. Kósa László nyugállományba vonult, s az elnökség Illés Endrét bízta meg az elnöki teendők eilátásá-víiÍ*
- A Bútor-ROTARY kajak szakosztálynál Fe-renczy Zoltán (ROTARY Kft.) lett a technikai vezető, aki korábban is kiemelkedő társadalmi munkát végzett az utánpótlás-nevelésben jeleskedő szakágnál.
Megoldódott a Tungsram NB l-es ifjúsági csapatának szakmai irányítása, miután Fekete Zoltán, az olajos-nők volt edzője elvállalta a csapat szakvezetését.
(b. a.)
Sporthétvége
PÉNTEK Labdarúgás. Városi kispályás, senior (6 mérkőzés), Mindenki Sportpályája, 17.00.
SZOMBAT
Kézilabda. NB I. Férfiak: Tungsram-Győri ETO KC, Olajbányász munkacsarnok, 17.00.
VASÁRNAP Labdarúgás. Megyei: Ga-lambok-Gyenesdiás, 15.00. Fityeház-Páka, 15.00. Városkörnyéki: Bajcsa-Zala-komár, Nagyrécse-Magyar-szerdahely, Palin-Pogány-szentpéter (mind 15.00), Police-Pölöskefő, Thúry-pálya, 9.45.
32 KANIZSA ..........v ..... 1993, szeptember 24.
ingyenes
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet.
Telefon: 312-305
lakás - tklkk
Nagykanizsa, Bethlen Gábor u. 29. (Braun Éva utca) háromszobás összkomfortos, kétszintes társasházrész, garázzsal, konyhakerttel eladó. Ér-deklődni a helyszínen 18-19 óráig vagy telefonon de.: 93/313-318, du.: 93/312-446 (1245 K)_
Csengery u. 88. sz. alatt egyszobás, 42 négyzetméteres, nagykonyhás, egyedi fűtéses, olcsó lakbérű lakásomat elcserélném önkormányzati, egyszobás bérlakásra, keleti városrész, Attila u.. Platán sor, Csokonai u. előnyben. Ajánlatokat levélben „Nagykonyhás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1229 K)_
Nk. Csengery utcában 50 négyzetméteres tanácsi lakás azonnali beköltözéssel eladó. Cím a szerkesztő-ségben. (1363 K)_
Nk. Kodály Z. u. 5. VIII/51. szám alatt kétszobás, összkomfortos lakás berendezéssel vagy anélkül, továbbá a Munkás u. 14/D. épületben garázs eladó. Érd.: 06-84/315-708 telefonszámon, 18 óra után. (1366 K)
Zalakaroson, 4264 nm telek, gyümölcsössel eladó. Két év múlva építési engedély kapható. Érd.: Galam-bok, Dózsa Gy. u. 46. (1389 K)
Kétszobás, telefonos lakás a Liszt F. utcában eladó. Cím a szerkesztőség-ben. (1384 K)_
3 szobás, étkezős, földszinti lakás eladó. Cím a szerkesztőségben. (1385 K)_
Egy kétszobás és egy háromszobás lakást cserélnék zalakarosi nyaralóért. Lehet félkész is. Cím a szerkesztőségben. (1386 K)_
Eladó Nk. Teleki u. 3/A. V/28, sz. alatti összkomfortos, 53 nm-es, tehermentes öröklakás. Érd.: helyszínen, vagy 313-472 telefonszámon, esti órákban. (1383 K) _
3 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Nk. Csengery u. 31. 1/1. Érd.: Sánci Italbolt. (1382 K)
KIEGÉSZÍTÉS
Múlt heti számunkban megjelent, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskoláról szóló cikkünkből sajnálatos módon kimaradt, hogy az iskola az 1993/94-es tanévben beindította ötödik évfolyamos képzését az előző évben végzett tanulói számára. A hibáért az érintettektől elnézést kérünk.
2 + 1/2 szobás, tehermentes lakásomat 1 + 1/2 szobásra cserélném, esetleg eladnám, valamint galamboki hegyen a tóhoz közel zártkert épülettel eladó. Érd.: Rózsa u. 19/B. 11/11. (1379 K)_
Egyszobás lakás eladó, illetve a tulajdonjoga. Nk. Magyar u. 32/3. (1375 K)_
5 millió Ft értékig Nk-án 1-2 éves családi házat keresek megvételre. Ajánlatokat 93/314-394-es telefon-számra kérek. (1377 K)_
78 nm-es, 3 szobás felújított lakás eladó. Érd.: Nk. Munkás út 4/B. Fsz/2. Marosa. (1368 K)_
Másfélszobás, összkomfortos, I. emeleti önkormányzati bérlakásomat elcserélném egyszobás minigarzonra. Cím a szerkesztőségben. (1372 K)
67 nm, 3 szobás lakás reális áron fizetési könnyítéssel eladó. Érd.: Nk. Zemplén u. 9/A. V1II/52. naponta 17 óra után. (1391 K)_
Balatoni telek, kis házzal, építési engedéllyel eladó vagy kanizsai lakásra cserélhető. Tel.: 93/313-817, 18 órától. (1411 K)_
Bacónaki hegyen szőlőbirtok terméssel, és Antal-hegyen kisebb telek faházzal eladó. Erd.: Nk. Zrínyi M. 50. Mazur. (1410 K)___
Bagolai hegyen szőlőbirtok pihenőházzal eladó. Érd.: Pivári u. 56. (1406 K)_
5 szobás családi ház eladó. Érd.: Palin, Lazsnak út 20. 16-18 óráig. (1407 K)_
Kétszobás, II. emeleti, egyedi fűtéses öröklakás eladó. Irányár: 1.300.000,- Ft. Érd.: Nk. Garay u. 9/B. Farkas Tibor. Hétközben, esti órákban, hétvégén délelőtt 9-12 órá-ig- (1401 K)_
Kisrécsén kétszoba, konyhás komfortos családi ház gazd. épületekkel, telekkel eladó. Kisrécse, Petőfi u. 12. Érd.: 15 óra után. (1402 K)
JÁRMÍ''l
Simson eladó. Tel.: 314-585. (1369
K)_
Üzemképes, 1200-as Zsiguli 30 ezer Ft-ért eladó. IZS alkatrészek kaphatók. Nk. Magyar u. 32/3. (1376 K)_
Polski Fiat 1500-as eladó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 2. 1/9. Tel.: 314-585, egész nap. (1384 K)_
Hosszúplatós IFA eladó. ''94 májusáig műszakiztatva. Török László, Nk. Pivári u. 117. (1381 K)
VW Golf, automata váltóval, 1995. szeptemberig műszakiztatva eladó. Érd.: Nk. Liszt F. 8/C. Pleva Mi-hály. (1378 K)_
''87-es kiadású, 126-os Polski Fiat kitűnő állapotban, 2 év műszakival eladó. Irányár: 100 eFt. Érd.: Ri-gyác, Vörös Hads. u. 4. (1370 K)
1300-as motor, és FIAT pótalkatrészek reális áron eladók. Érd.: Mi-háld, Dózsa u. 67. (1405 K)
Puch Cobra 6 sebességes, vízhűtéses, tárcsafékes, 50 köbcentiméteres
kismotor eladó. Nagyon gyors. Nk. Pivári u. 53. (1397 K)_
AUDI 100-as megkímélt állapotban, gyári extrákkal, szervizkönyvvel, érvényes okmányokkal eladói 50 ezer forintig műszakis Barkast, Trabantot vagy Wartburg combit beszámítok. Érd.: Galambok, Kossuth u. 31. (1395 K)_
5 éves, s. piros, 5 ajtós, benzines, 1300-as VW, garázsban tartott, 23.000 km-rel eladó. Érd.: 84/315-708 telefonszámon, 18 óra után. (1361 K)
albkri.iít
Albérleti szoba kiadó. Érd.: Nk. Ka-zanlak krt. 1/C. IV. em. Tamás László. Érd.: hétközben 18-20 óráig. (1403 K)_
Egy vagy két fiatal személy részére albérleti szoba kiadó. Érd.: 313-488-
as telefonon. (1400 K)_
Albérleti szoba kiadó lány részére.
Érd.: 93/317-197. (1398 K)_
Egyedülálló férfi bútorozott, összkomfortos lakást bérelne hosszú távra, havi 10.000 Ft + rezsiért. Ajánlatokat: MOTOCROSS Kisvendéglőbe (Gábor-laktanya mellett) kérek. (1399 K)_
Szállásadó nélkül másfél-kétszobás lakást bérelnék sürgősen. Ajánlatokat a 311-300/47-3l-es telefonszám-ra kérek. (1396 K)_
Albérleti szoba kiadó egy személy részére. Érd.: 317-376-os telefonszámon, esti órákban. (1365 K)
vi.(;vi-:s
Orosz, német, holland nyelvből szakfordítást rövid határidővel vállalok. Érd.: Szerkesztőségben a 93/312-305-ös telefonszámon lehet. (1260 K)_
Super Combi csecsemőágy, gyerekheverő, Freddy 2 szekrénysor, 6 személyes étkezőgarnitúra eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/C. 1/7. Baa. (1315 K)_
Combi babaágy eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 8/C. Pleva Mihály. (1335 K)_
Eladó lengyel (asztalos) 16 progra-mos varrógép. Érd.: Nk. Kossuth tér 14. I. em. 2. Horváth Károly. (1364
K)_
Keveset használt MPS-1230 nyomtató 13 ezer Ft-ért eladó. Érd.: Mic-rosystem, Nk., Fő út 10. (1360 K)
Alsós tanulók korrepetálását vállalom. Nk. Berzsenyi u. 6/A. Sárdi Zoltán. (1357 K)_
Angol nyelv tanítását vállalom októbertől. Jelentkezni 15 óra után a lakásomon. Tiborcz Iván, Nk. Platán sor 12/B. II. em. 1. (1354 K)
Eladó: rekamié (ágyneműtartós), asztali lámpa, jénai főzőtálak és még más. Megtekinthető: Nk. Csengery u. 56., a délutáni órákban. (1353 K)
Matematikai korrepetálást vállalok általános iskolások részére. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 14/D. III/9. 19 óra után. (1352 K)
Gyors, olcsó cipőjavítás. Nk. Király út 30. Habda Rezső. (1351 K)
Felsőfokú német nyelvvizsgával fordítást, tolmácsolást és nyelvtanítást vállalok a délelőtti órákban, munkanélkülieknek is. Érd.: Nk. Munkás u. 6/A. IV/12. Gáspárné. Hétköznap 18 órától. (1347 K)_
Bontásból származó ajtók, használt szekrénysorok eladók. Érd.: Nk. Ci-gány u. 67. (1348 K)_
Jugoszláv szekrénysor megkímélt állapotban eladó. Érd.: Nk. Ifjúság u. 15. fsz/8. Takács. (1373 K)_
Jól jövedelmező másolási és postázási munkát ajánlok. Felbélyegzett válaszborítékért tájékoztatom. Cím: 8825 Miháld, Kossuth u. 45. Kovács Miklós. (1371 K)_
Kuvasz kiskutyák eladók. Érd.: 93/314-198. (1374 K)_
Sorsjegy szervezéséhez és árusításához munkatársakat keresünk. Jelentkezni: Mészégető, Nagykanizsa, Platán sor 9/B. Hétfőtől csütörtökig, 17 órától. (1412 K)_
Mészhidrát olcsón eladó. Nk. Bajcsy-Zs. 123/A. (1394 K)
Matematika-korrepetálást vállalok. Tel.: 312-453. 14-17 óráig. (1393
K)_
Az a motoros fiú, aki 13-án az Attila utcában elveszítette valamilyen értéktárgyát, a Segítség Házában átveheti. Nk. Csokonai u. 1. (1392 K)_
Marco típusú babakocsi jó állapotban eladó. Érd.: Bakon. Huszti tér
5/C. (1390 K)_
Kukorica eladó. Érdeklődni az esti órákban Nk., Nagyrác utca 20. (1413 K)
partnkrkkrksö
„Sorstárs 39" jeligéjű hirdetésemre írtál, sajnos 6-án az általad kért időpontban nem tudtam elmenni. Leveledet 7-én kaptam meg. Jelölj meg több időpontot. írj „Tűzpiros Rózsa" jeligére a Pf.: 154-be. (1388 K)
Belső emberi értékekre igényes értelmiségi nő megismerkedne hasonló igényekkel rendelkező, kizárólag független, intelligens, becsületes, jól szituált, 45 év körüli férfival. Gyermek nem akadály. Leveleket „Menekülő élet" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérek. (1387 K)_
24 éves, 180 cm magas, érettségizett, lakással rendelkező fiatalember megismerkedne korban hozzáillő lánnyal. Leveleket „Bizalom" jeligére a Nk. Pf.: 154-be kérek. (1408
K)_
46 éves 161/55 középiskolai végzettségű, elvált nő 48-58 éves kor között keres független férfit tartós kapcsolat létesítéséhez. Iszákosok ne írjanak. Leveleket „Gépkocsi jó ha van" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1409 K)__
32/170 elvált hölgy két gyermekkel, rendezett anyagiakkal, kocsival rendelkező, komoly, de vidám természetű barátot, társat keres. Leveleket „Érintetlen kelme" jeligére a Pf.: 154-be kérek. (1404 K)
EZ VOLT
AZ UTOLSÓ!
Már mint a 32 oldalas KANIZSA Hetilapból. Örömmel újságolhatjuk ugyanis, hogy a jövftluttól 32 oldallal plusz színes TI.LI.MAííAZIN-nal kedveskedhetünk olvasóinknak. íróm persze, hogy árat is emelnünk kell, de megnyugtató lehet, hogy még csak most érvényesítjük a kétszeres ÁFA-emelést. I.ddig ezt magunkra vállaltuk. A 25 forint tehát nem is olyan nagy összeg, hiszen egy lap helyet kettőt kap a Kedves Olvasó!
A jövő héttől:
EGY LAP HELYETT KETTŐ!

Insert failed. Could not insert session data.